TERVEZET – A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 5495-3/2009-SZMM
Miniszteri rendelet a települési önkormányzat részére szociális nyári gyermekétkeztetés céljából nyújtott támogatás igénylésének, folyósításának és elszámolásának részletes szabályairól
Budapest, 2009. március
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Készítette: dr. Mattenheim Gréta
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
Jóváhagyta: Simon Gábor
2 TERVEZET – A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A szociális és munkaügyi miniszter .…/2009. (…..) SZMM r e n d e l e t e a települési önkormányzat részére szociális nyári gyermekétkeztetés céljából nyújtott támogatás igénylésének, folyósításának és elszámolásának részletes szabályairól A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény 5. számú mellékletének 21. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának e) pontjában megállapított feladatkörömben eljárva – a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró pénzügyminiszter, valamint az önkormányzati miniszter feladat- és hatásköréről szóló 132/2008. (V. 14.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában foglalt feladatkörében eljáró önkormányzati miniszter véleményének kikérésével – a következőket rendelem el: 1. § A nyári gyermekétkeztetés támogatása (a továbbiakban: támogatás) a községi, városi önkormányzatot, a fővárosban a kerületi önkormányzatot (a továbbiakban együtt: települési önkormányzat) a 2009. június 16-ától 2009. augusztus 31-éig terjedő időszakra illeti meg. 2. § (1) A támogatást azok a települési önkormányzatok igényelhetik, amelyek vállalják, hogy az 1. §-ban meghatározott időszakban, legalább 44, legfeljebb 54 munkanapon keresztül a (2) bekezdés szerinti gyermekek számára folyamatosan napi egyszeri melegétkeztetést biztosítanak. Kivételes esetben, ha a települési önkormányzat a melegétkeztetést nem tudja megszervezni, a támogatás felmelegíthető étel biztosítására is fordítható.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Készítette: dr. Mattenheim Gréta
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
Jóváhagyta: Simon Gábor
3 TERVEZET – A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
(2) A támogatásból a települési önkormányzat a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, elsősorban 10 év alatti gyermekek étkeztetéséről gondoskodik. (3) A támogatás egy gyermekre jutó napi összege legfeljebb 370 forint. 3. § A települési önkormányzat által nyári gyermekétkeztetés céljára igénybe vehető elvi keretösszeget, valamint a megyénkénti elvi keretösszeget a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény a) 20/A. §-a szerinti pénzbeli támogatásban részesülő gyermekek és b) 20/B. §-ának (4) bekezdése szerinti pótlékra jogosító gyermekek 2008. július, valamint 2008. november havi együttes létszámadataiból számított átlag 23%-át alapul véve az 1. számú melléklet tartalmazza. 4. § (1) A települési önkormányzat jegyzője – a gyermekjóléti szolgálat közreműködésével – 2009. május 20-áig felméri a nyári gyermekétkeztetés iránti igényeket. A felmért igények alapján a települési önkormányzat 2009. május 27éig értesíti az illetékes regionális szociális és gyámhivatal megyei önálló osztályát, illetve, ha annak illetékességi területéhez tartozik, a KözépMagyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatalát (a továbbiakban együtt: szociális és gyámhivatal) arról, hogy a) a települési önkormányzat milyen arányban kívánja igénybe venni az 1. számú mellékletben a rá vonatkozóan megállapított elvi keretösszeget, b) a megyében esetlegesen keletkező előirányzat-maradvány esetén mekkora többletigénye van a települési önkormányzatnak. (2) Ha valamelyik települési önkormányzat nem vagy nem teljes egészében igényli meg az 1. számú mellékletben a rá vonatkozóan megállapított elvi keretösszeget, a szociális és gyámhivatal a fennmaradó összeget – a megyében bejelentett összes többletigény és az egyes települési önkormányzatok által bejelentett többletigények arányában – szétosztja a többletigényt bejelentő települési önkormányzatok között.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Készítette: dr. Mattenheim Gréta
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
Jóváhagyta: Simon Gábor
4 TERVEZET – A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
(3) A szociális és gyámhivatal az (1)–(2) bekezdésben foglaltak alapján megállapítja az egyes települési önkormányzatokat megillető előirányzat összegét, amelyről 2009. június 3-áig értesíti a) a települési önkormányzatot, b) a 2. számú melléklet – elektronikusan történő – megküldésével a Magyar Államkincstár illetékes regionális igazgatóságát (a továbbiakban: Igazgatóság). (4) Az Igazgatóság 2009. június 8-áig a 3. számú melléklet szerinti, elektronikusan összesített adatokat számítógépes hálózaton megküldi az Önkormányzati Minisztérium (a továbbiakban: ÖM) részére. Az ÖM az összesített adatokat tájékoztatásul megküldi a Szociális és Munkaügyi Minisztériumnak (a továbbiakban: SZMM). (5) Az ÖM 2009. június 11-éig rendelkezik a Magyar Államkincstár felé a 3. számú melléklet szerint igényelt támogatásnak a települési önkormányzatok részére történő átutalásáról. 5. § (1) A települési önkormányzat 2009. szeptember 15-éig a 4. számú melléklet szerint elszámol a támogatással az Igazgatóság felé, egyidejűleg gondoskodik a fel nem használt összeg visszautalásáról. (2) Ha a gyermek nem a lakóhelye szerinti települési önkormányzat által szervezett nyári gyermekétkeztetésben vett részt, a lakóhely szerinti települési önkormányzat az adott gyermekre jutó támogatást átadja a nyári gyermekétkeztetést biztosító települési önkormányzatnak. A támogatással a 4. számú melléklet szerint az a települési önkormányzat számol el, amelynek a támogatást folyósították. (3) Az Igazgatóság elektronikusan összesíti a 4. számú melléklet szerinti elszámolásokat és 2009. október 15-éig az 5. számú melléklet szerint, megyénként, önkormányzatonkénti bontásban – számítógépes hálózaton – megküldi az ÖM részére. Az ÖM az összesített adatokat tájékoztatásul megküldi az SZMM-nek. 6. §
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Készítette: dr. Mattenheim Gréta
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
Jóváhagyta: Simon Gábor
5 TERVEZET – A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az e rendelet szerint igényelt támogatás jogtalan igénybevétele esetén az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 64/B. §-ának (1)–(2) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni. 7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.
Szűcs Erika
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Készítette: dr. Mattenheim Gréta
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
Jóváhagyta: Simon Gábor
1 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
Számítás a 2009. évi nyári gyermekétkeztetés támogatásához adatok (fő) Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0102112
XVII. kerület
0103179
II.
0104011
XIX.
0105467
IV.
0106026
XX.
0108208
XVI.
0109566
I.
0110214
XXII. kerület
0110700
X.
0111314
XV.
0113189
XXI.
0113392
V.
0113578
Fővárosi önkormányzat
0114216
XI.
0116337
XIV.
0116586
VI.
0118069
III.
0124299
XIII. kerület
0124697
XII.
0125405
VIII. kerület
0129285
XVIII. kerület
0129586
IX.
kerület
0129744
VII.
kerület
0134139
XXIII. kerület
0200000
Baranya megyei önk.
0200019
KOMLÓI KISTÉRS.TC.Ö.TÁRS.
0200028
MOHÁCSI TCÉLÚ.KISTÉRS.T.
0200037
PÉCSI TÖBBC.KIST. Ö. TÁRS
0200046
PÉCSVÁRADI TCÉLÚ KIST. T.
0200055
SÁSDI TCÉLÚ KISTÉRS.TÁRS.
0200064
SELLYEI KISTÉRS. TCÉLÚ T.
0200073
SIKLÓSI TCÉLÚ KISTÉRS. T.
0200082
SZENTLPRINCI K.TC.Ö.TÁRS.
0200091
SZIGETVÁR-D-ZS KIST.TC.T.
kerület kerület kerület kerület kerület kerület kerület kerület kerület kerület kerület kerület kerület kerület kerület
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
1 181 261 434 1 188 1 243 385 0 751 2 200 1 498 1 480 220 0 1 101 1 237 470 1 420 1 810 228 2 648 1 543 798 1 026 600 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
November
1 452 264 822 1 270 1 348 383 197 795 2 384 1 634 1 610 286 0 1 247 1 402 704 1 405 2 261 0 2 834 1 461 748 1 106 700 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi Átlag (fő) (2008. kieg. mindkét évi mindkét gyermekv.tá jogcím jogcím összesen/2) m. (8.000 összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
2 633 525 1 256 2 458 2 591 768 197 1 546 4 584 3 132 3 090 506 0 2 348 2 639 1 174 2 825 4 071 228 5 482 3 004 1 546 2 132 1 300 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
9 0 4 4 21 2 0 9 19 17 0 1 0 11 0 1 0 30 0 0 11 10 19 10 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
13 0 5 5 20 4 0 10 20 19 0 3 0 11 3 0 0 31 0 0 11 6 17 10 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 0 9 9 41 6 0 19 39 36 0 4 0 22 3 1 0 61 0 0 22 16 36 20 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
2 655 525 1 265 2 467 2 632 774 197 1 565 4 623 3 168 3 090 510 0 2 370 2 642 1 175 2 825 4 132 228 5 482 3 026 1 562 2 168 1 320 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1327,5 262,5 632,5 1233,5 1316 387 98,5 782,5 2311,5 1584 1545 255 0 1185 1321 587,5 1412,5 2066 114 2741 1513 781 1084 660 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Kerekítés (fő)
1328 263 633 1234 1316 387 99 783 2312 1584 1545 255 0 1185 1321 588 1413 2066 114 2741 1513 781 1084 660 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető Átlag előirányzat létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 305,4 60,5 145,6 283,8 302,7 89,0 22,8 180,1 531,8 364,3 355,4 58,7 0,0 272,6 303,8 135,2 325,0 475,2 26,2 630,4 348,0 179,6 249,3 151,8 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
305 60 146 284 303 89 23 180 532 364 355 59 0 273 304 135 325 475 26 630 348 180 249 152 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
6 093 900 1 198 800 2 917 080 5 674 320 6 053 940 1 778 220 459 540 3 596 400 10 629 360 7 272 720 7 092 900 1 178 820 0 5 454 540 6 073 920 2 697 300 6 493 500 9 490 500 519 480 12 587 400 6 953 040 3 596 400 4 975 020 3 036 960 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Jóváhagyta: Simon Gábor
2 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0202228
Martonfa
0202264
Vásárosdombó
0202547
Sumony
0202653
Nagyharsány
0202857
Geresdlak
0203018
Szebény
0203151
Kistapolca
0203285
Hirics
0203337
Ivánbattyán
0203346
Ivándárda
0203470
Meződ
0203540
Kökény
0203780
Ócsárd
0203832
Keszü
0203896
Cserkút
0203975
Baksa
0203984
Nagybudmér
0204048
Tófő
0204136
Töttös
0204297
Kacsóta
0204385
Magyartelek
0204437
Udvar
0204482
Oroszló
0204516
Rózsafa
0204543
Feked
0204899
Bikal
0205139
Birján
0205209
Villánykövesd
0205403
Babarc
0205412
Magyarmecske
0205430
Magyarhertelend
0205485
Baranyaszentgyörgy
0205519
Siklós
0205528
Szörény
0205607
Szederkény
0205722
Kisbeszterce
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
15 168 62 119 65 56 28 76 9 8 9 15 34 50 43 58 23 5 44 27 41 9 38 43 7 32 24 10 38 98 59 16 496 9 80 15
November
17 180 80 154 67 60 31 77 11 8 12 16 33 59 45 66 26 8 46 27 49 9 44 44 7 31 25 7 42 94 63 18 570 9 73 15
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
32 348 142 273 132 116 59 153 20 16 21 31 67 109 88 124 49 13 90 54 90 18 82 87 14 63 49 17 80 192 122 34 1 066 18 153 30
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
32 348 142 273 132 116 59 153 20 16 21 31 67 109 88 124 49 13 90 54 90 18 82 87 14 63 49 17 80 192 122 34 1 066 18 153 30
16 174 71 136,5 66 58 29,5 76,5 10 8 10,5 15,5 33,5 54,5 44 62 24,5 6,5 45 27 45 9 41 43,5 7 31,5 24,5 8,5 40 96 61 17 533 9 76,5 15
Kerekítés (fő)
16 174 71 137 66 58 30 77 10 8 11 16 34 55 44 62 25 7 45 27 45 9 41 44 7 32 25 9 40 96 61 17 533 9 77 15
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 3,7 40,0 16,3 31,5 15,2 13,3 6,9 17,7 2,3 1,8 2,5 3,7 7,8 12,7 10,1 14,3 5,8 1,6 10,4 6,2 10,4 2,1 9,4 10,1 1,6 7,4 5,8 2,1 9,2 22,1 14,0 3,9 122,6 2,1 17,7 3,5
4 40 16 32 15 13 7 18 2 2 3 4 8 13 10 14 6 2 10 6 10 2 9 10 2 7 6 2 9 22 14 4 123 2 18 3
79 920 799 200 319 680 639 360 299 700 259 740 139 860 359 640 39 960 39 960 59 940 79 920 159 840 259 740 199 800 279 720 119 880 39 960 199 800 119 880 199 800 39 960 179 820 199 800 39 960 139 860 119 880 39 960 179 820 439 560 279 720 79 920 2 457 540 39 960 359 640 59 940
Jóváhagyta: Simon Gábor
3 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0205892
Vokány
0205999
Kárász
0206062
Újpetre
0206099
Ellend
0206336
Kozármisleny
0206415
Kákics
0206479
Lapáncsa
0206725
Borjád
0206789
Kemse
0206798
Hidas
0206813
Mágocs
0206831
Kishajmás
0206868
Adorjás
0206886
Aranyosgadány
0206965
Katádfa
0206992
Kővágótöttös
0207010
Páprád
0207074
Vázsnok
0207126
Hetvehely
0207153
Palkonya
0207366
Szárász
0207533
Bürüs
0207560
Garé
0207603
Bánfa
0207694
Szőkéd
0207737
Merenye
0207773
Dencsháza
0208110
Kórós
0208138
Várad
0208299
Bakonya
0208341
Okorvölgy
0208475
Szajk
0208572
Kétújfalu
0208651
Kisszentmárton
0208800
Siklósnagyfalu
0208819
Felsőszentmárton
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
62 13 76 6 162 34 23 48 6 128 238 40 48 43 40 49 12 4 59 27 6 18 33 49 31 43 79 56 24 37 10 21 81 63 128 47
November
70 20 78 6 191 37 25 43 6 125 227 49 50 41 35 51 12 4 66 26 6 20 38 56 49 39 76 63 21 39 12 30 83 69 126 61
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
132 33 154 12 353 71 48 91 12 253 465 89 98 84 75 100 24 8 125 53 12 38 71 105 80 82 155 119 45 76 22 51 164 132 254 108
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
132 33 154 12 353 71 48 91 12 253 465 89 98 84 75 100 24 8 125 53 12 38 71 105 80 82 155 119 45 76 22 51 164 132 254 108
66 16,5 77 6 176,5 35,5 24 45,5 6 126,5 232,5 44,5 49 42 37,5 50 12 4 62,5 26,5 6 19 35,5 52,5 40 41 77,5 59,5 22,5 38 11 25,5 82 66 127 54
Kerekítés (fő)
66 17 77 6 177 36 24 46 6 127 233 45 49 42 38 50 12 4 63 27 6 19 36 53 40 41 78 60 23 38 11 26 82 66 127 54
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 15,2 3,9 17,7 1,4 40,7 8,3 5,5 10,6 1,4 29,2 53,6 10,4 11,3 9,7 8,7 11,5 2,8 0,9 14,5 6,2 1,4 4,4 8,3 12,2 9,2 9,4 17,9 13,8 5,3 8,7 2,5 6,0 18,9 15,2 29,2 12,4
15 4 18 1 41 8 6 11 1 29 54 10 11 10 9 12 3 1 14 6 1 4 8 12 9 9 18 14 5 9 3 6 19 15 29 12
299 700 79 920 359 640 19 980 819 180 159 840 119 880 219 780 19 980 579 420 1 078 920 199 800 219 780 199 800 179 820 239 760 59 940 19 980 279 720 119 880 19 980 79 920 159 840 239 760 179 820 179 820 359 640 279 720 99 900 179 820 59 940 119 880 379 620 299 700 579 420 239 760
Jóváhagyta: Simon Gábor
4 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0209007
Szalatnak
0209159
Drávakeresztúr
0209186
Dunaszekcső
0209308
Szemely
0209450
Márfa
0209548
Kisvaszar
0209636
Görcsönydoboka
0209663
Babarcszőlős
0209803
Szentkatalin
0210038
Liptód
0210135
Palotabozsok
0210542
Kémes
0210694
Bogdása
0210746
Kistótfalu
0210825
Pécsvárad
0210940
Nagykozár
0211086
Cun
0211183
Kisdér
0211217
Szőr
0211402
Mecsekpölöske
0211518
Rádfalva
0211730
Orfő
0211952
Dinnyeberki
0212201
Zók
0212353
Kistamási
0212380
Drávapiski
0212548
Abaliget
0212645
Óbánya
0212751
Gerde
0212849
Kisjakabfalva
0212858
Nagyhajmás
0212867
Pereked
0213116
Boldogaszonyfa
0213286
Felsőegerszeg
0213310
Bicsérd
0213329
Almamellék
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
16 15 194 21 25 40 7 44 19 29 31 54 34 17 181 51 66 8 8 29 55 18 15 4 33 18 55 4 111 16 83 13 67 12 26 86
November
60 16 201 32 26 162 13 49 19 26 32 61 37 15 206 61 73 8 20 30 55 25 15 16 31 20 52 4 116 16 76 10 74 14 48 89
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
76 31 395 53 51 202 20 93 38 55 63 115 71 32 387 112 139 16 28 59 110 43 30 20 64 38 107 8 227 32 159 23 141 26 74 175
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
76 31 397 53 51 202 20 93 38 55 63 115 71 32 387 116 139 16 28 59 110 43 30 20 64 38 107 8 227 32 159 23 141 26 74 175
38 15,5 198,5 26,5 25,5 101 10 46,5 19 27,5 31,5 57,5 35,5 16 193,5 58 69,5 8 14 29,5 55 21,5 15 10 32 19 53,5 4 113,5 16 79,5 11,5 70,5 13 37 87,5
Kerekítés (fő)
38 16 199 27 26 101 10 47 19 28 32 58 36 16 194 58 70 8 14 30 55 22 15 10 32 19 54 4 114 16 80 12 71 13 37 88
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 8,7 3,7 45,8 6,2 6,0 23,2 2,3 10,8 4,4 6,4 7,4 13,3 8,3 3,7 44,6 13,3 16,1 1,8 3,2 6,9 12,7 5,1 3,5 2,3 7,4 4,4 12,4 0,9 26,2 3,7 18,4 2,8 16,3 3,0 8,5 20,2
9 4 46 6 6 23 2 11 4 6 7 13 8 4 45 13 16 2 3 7 13 5 3 2 7 4 12 1 26 4 18 3 16 3 9 20
179 820 79 920 919 080 119 880 119 880 459 540 39 960 219 780 79 920 119 880 139 860 259 740 159 840 79 920 899 100 259 740 319 680 39 960 59 940 139 860 259 740 99 900 59 940 39 960 139 860 79 920 239 760 19 980 519 480 79 920 359 640 59 940 319 680 59 940 179 820 399 600
Jóváhagyta: Simon Gábor
5 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0213347
Gerényes
0213365
Botykapeterd
0213444
Mecseknádasd
0213499
Erzsébet
0213675
Tengeri
0213851
Csertő
0214119
Bezedek
0214191
Nagyváty
0214368
Bosta
0214483
Máriakéménd
0214517
Kovácsszénája
0214650
Nagynyárád
0215051
Matty
0215079
Szabadszentkirály
0215219
Marócsa
0215389
Pécsdevecser
0215404
Szulimán
0215495
Basal
0215538
Kővágószőlős
0215635
Tarrós
0215848
Zengővárkony
0215866
Szentlőrinc
0216027
Monyoród
0216115
Pellérd
0216285
Mindszentgodisa
0216355
Szentlászló
0216443
Markóc
0216461
Berkesd
0216498
Egyházasharaszti
0216771
Székelyszabar
0216805
Kékesd
0216975
Kisherend
0216984
Szellő
0217190
Helesfa
0217242
Pogány
0217385
Alsómocsolád
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
25 66 51 21 5 56 28 24 25 51 9 35 36 38 33 9 20 13 89 14 20 222 29 58 122 76 8 70 51 47 16 9 17 29 47 26
November
81 66 51 24 5 59 26 31 31 57 9 44 44 54 27 7 20 16 91 18 17 299 27 58 129 92 8 76 58 53 16 15 22 39 44 26
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
106 132 102 45 10 115 54 55 56 108 18 79 80 92 60 16 40 29 180 32 37 521 56 116 251 168 16 146 109 100 32 24 39 68 91 52
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
106 134 102 45 10 115 54 55 56 108 18 79 80 92 60 16 40 29 180 32 37 521 57 116 251 168 16 146 109 100 32 24 39 68 91 52
53 67 51 22,5 5 57,5 27 27,5 28 54 9 39,5 40 46 30 8 20 14,5 90 16 18,5 260,5 28,5 58 125,5 84 8 73 54,5 50 16 12 19,5 34 45,5 26
Kerekítés (fő)
53 67 51 23 5 58 27 28 28 54 9 40 40 46 30 8 20 15 90 16 19 261 29 58 126 84 8 73 55 50 16 12 20 34 46 26
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 12,2 15,4 11,7 5,3 1,2 13,3 6,2 6,4 6,4 12,4 2,1 9,2 9,2 10,6 6,9 1,8 4,6 3,5 20,7 3,7 4,4 60,0 6,7 13,3 29,0 19,3 1,8 16,8 12,7 11,5 3,7 2,8 4,6 7,8 10,6 6,0
12 15 12 5 1 13 6 6 6 12 2 9 9 11 7 2 5 3 21 4 4 60 7 13 29 19 2 17 13 12 4 3 5 8 11 6
239 760 299 700 239 760 99 900 19 980 259 740 119 880 119 880 119 880 239 760 39 960 179 820 179 820 219 780 139 860 39 960 99 900 59 940 419 580 79 920 79 920 1 198 800 139 860 259 740 579 420 379 620 39 960 339 660 259 740 239 760 79 920 59 940 99 900 159 840 219 780 119 880
Jóváhagyta: Simon Gábor
6 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0217419
Drávafok
0217464
Kásád
0217604
Liget
0217747
Zádor
0217792
Patapoklosi
0217835
Fazekasboda
0217899
Kölked
0218050
Sámod
0218111
Nagycsány
0218236
Nemeske
0218315
Gyód
0218333
Gilvánfa
0218519
Vejti
0218555
Olasz
0218582
Túrony
0218661
Ózdfalu
0218704
Erdősmecske
0218865
Lúzsok
0218908
Kisasszonyfa
0219008
Belvárdgyula
0219132
Kátoly
0219415
Pécs
0219646
Ófalu
0219725
Versend
0219831
Szilágy
0219877
Nagypall
0219901
Csányoszró
0219910
Kiskassa
0220279
Véménd
0220376
Almáskeresztúr
0220464
Baranyahídvég
0220552
Királyegyháza
0220659
Márok
0220686
Okorág
0220862
Sárok
0220899
Boda
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
83 9 55 37 97 16 161 17 29 23 31 171 30 13 22 38 49 65 52 70 16 4 885 8 207 19 19 110 17 121 8 30 99 22 41 14 23
November
75 9 58 32 96 17 174 17 31 30 30 174 32 16 42 41 50 75 47 79 19 5 213 5 221 23 23 124 17 131 4 34 99 22 43 15 26
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
158 18 113 69 193 33 335 34 60 53 61 345 62 29 64 79 99 140 99 149 35 10 098 13 428 42 42 234 34 252 12 64 198 44 84 29 49
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
158 18 113 69 193 33 335 34 60 53 61 345 62 29 64 79 99 142 99 150 35 10 098 13 428 42 42 234 34 252 12 64 198 44 84 29 49
79 9 56,5 34,5 96,5 16,5 167,5 17 30 26,5 30,5 172,5 31 14,5 32 39,5 49,5 71 49,5 75 17,5 5049 6,5 214 21 21 117 17 126 6 32 99 22 42 14,5 24,5
Kerekítés (fő)
79 9 57 35 97 17 168 17 30 27 31 173 31 15 32 40 50 71 50 75 18 5049 7 214 21 21 117 17 126 6 32 99 22 42 15 25
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 18,2 2,1 13,1 8,1 22,3 3,9 38,6 3,9 6,9 6,2 7,1 39,8 7,1 3,5 7,4 9,2 11,5 16,3 11,5 17,3 4,1 1161,3 1,6 49,2 4,8 4,8 26,9 3,9 29,0 1,4 7,4 22,8 5,1 9,7 3,5 5,8
18 2 13 8 22 4 39 4 7 6 7 40 7 3 7 9 12 16 12 17 4 1161 2 49 5 5 27 4 29 1 7 23 5 10 3 6
359 640 39 960 259 740 159 840 439 560 79 920 779 220 79 920 139 860 119 880 139 860 799 200 139 860 59 940 139 860 179 820 239 760 319 680 239 760 339 660 79 920 23 196 780 39 960 979 020 99 900 99 900 539 460 79 920 579 420 19 980 139 860 459 540 99 900 199 800 59 940 119 880
Jóváhagyta: Simon Gábor
7 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0220978
Téseny
0221023
Hegyszentmárton
0221096
Pécsudvard
0221281
Somogyviszló
0221519
Pécsbagota
0221528
Harkány
0221591
Csebény
0221616
Kislippó
0221698
Drávasztára
0221704
Old
0221892
Bogádmindszent
0222071
Velény
0222211
Szőke
0222257
Szalánta
0222266
Pócsa
0222275
Bakóca
0222424
Tormás
0222576
Csonkamindszent
0222600
Magyarszék
0222664
Gyöngyösmellék
0222734
Drávapalkonya
0222868
Kisbudmér
0222974
Lippó
0223074
Horváthertelend
0223162
Bükkösd
0223205
Siklósbodony
0223472
Somberek
0223506
Piskó
0223542
Magyarlukafa
0223764
Palé
0223807
Somogyapáti
0223959
Mohács
0224226
Kovácshida
0224378
Bár
0224402
Vékény
0224624
Lovászhetény
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
86 66 23 44 26 78 20 15 44 84 71 28 10 36 30 19 59 10 35 67 77 22 34 12 90 44 20 72 25 20 91 1 313 50 35 8 33
November
91 66 35 43 29 100 19 16 44 84 72 28 13 73 30 23 57 12 49 83 77 22 35 12 94 44 25 74 25 21 87 1 368 56 35 25 34
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
177 132 58 87 55 178 39 31 88 168 143 56 23 109 60 42 116 22 84 150 154 44 69 24 184 88 45 146 50 41 178 2 681 106 70 33 67
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 1 2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0
0 1 4 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
177 133 62 87 55 178 39 31 88 168 145 56 24 109 60 42 116 22 84 150 154 44 69 24 184 88 45 148 50 41 178 2 681 106 72 33 67
88,5 66,5 31 43,5 27,5 89 19,5 15,5 44 84 72,5 28 12 54,5 30 21 58 11 42 75 77 22 34,5 12 92 44 22,5 74 25 20,5 89 1340,5 53 36 16,5 33,5
Kerekítés (fő)
89 67 31 44 28 89 20 16 44 84 73 28 12 55 30 21 58 11 42 75 77 22 35 12 92 44 23 74 25 21 89 1341 53 36 17 34
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 20,5 15,4 7,1 10,1 6,4 20,5 4,6 3,7 10,1 19,3 16,8 6,4 2,8 12,7 6,9 4,8 13,3 2,5 9,7 17,3 17,7 5,1 8,1 2,8 21,2 10,1 5,3 17,0 5,8 4,8 20,5 308,4 12,2 8,3 3,9 7,8
20 15 7 10 6 20 5 4 10 19 17 6 3 13 7 5 13 3 10 17 18 5 8 3 21 10 5 17 6 5 20 308 12 8 4 8
399 600 299 700 139 860 199 800 119 880 399 600 99 900 79 920 199 800 379 620 339 660 119 880 59 940 259 740 139 860 99 900 259 740 59 940 199 800 339 660 359 640 99 900 159 840 59 940 419 580 199 800 99 900 339 660 119 880 99 900 399 600 6 153 840 239 760 159 840 79 920 159 840
Jóváhagyta: Simon Gábor
8 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0224712
Szilvás
0224749
Baranyajenő
0224855
Romonya
0224925
Bisse
0224952
Vásárosbéc
0225070
Somogyhatvan
0225122
Zaláta
0225177
Magyarbóly
0225247
Köblény
0225292
Regenye
0225812
Ág
0225821
Erdősmárok
0226082
Cserdi
0226329
Nyugotszenterzsébet
0226408
Komló
0226578
Szigetvár
0226994
Tótszentgyörgy
0227021
Kisharsány
0227067
Magyarsarlós
0227164
Nagypeterd
0227298
Apátvarasd
0227401
Egyházaskozár
0227508
Szágy
0227702
Tékes
0227863
Majs
0227881
Hásságy
0227933
Hímesháza
0228024
Villány
0228121
Drávacsepely
0228273
Endrőc
0228404
Gyöngyfa
0228529
Varga
0228538
Vajszló
0228583
Áta
0228608
Drávaszabolcs
0228617
Drávacsehi
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
14 83 14 23 31 84 25 53 15 18 42 2 90 60 1 421 671 30 47 10 43 5 48 15 61 84 5 18 98 32 49 18 12 116 4 67 31
November
19 93 5 28 29 79 29 47 30 19 45 6 98 70 1 551 710 29 46 11 49 10 51 16 62 97 3 29 106 37 46 21 19 119 11 67 29
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
33 176 19 51 60 163 54 100 45 37 87 8 188 130 2 972 1 381 59 93 21 92 15 99 31 123 181 8 47 204 69 95 39 31 235 15 134 60
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 1 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 5 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 2 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 11 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
33 178 19 51 60 163 55 100 45 37 87 8 188 130 2 983 1 381 59 93 23 92 15 99 31 123 181 8 47 204 69 95 39 31 235 15 134 60
16,5 89 9,5 25,5 30 81,5 27,5 50 22,5 18,5 43,5 4 94 65 1491,5 690,5 29,5 46,5 11,5 46 7,5 49,5 15,5 61,5 90,5 4 23,5 102 34,5 47,5 19,5 15,5 117,5 7,5 67 30
Kerekítés (fő)
17 89 10 26 30 82 28 50 23 19 44 4 94 65 1492 691 30 47 12 46 8 50 16 62 91 4 24 102 35 48 20 16 118 8 67 30
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 3,9 20,5 2,3 6,0 6,9 18,9 6,4 11,5 5,3 4,4 10,1 0,9 21,6 15,0 343,2 158,9 6,9 10,8 2,8 10,6 1,8 11,5 3,7 14,3 20,9 0,9 5,5 23,5 8,1 11,0 4,6 3,7 27,1 1,8 15,4 6,9
4 20 2 6 7 19 6 12 5 4 10 1 22 15 343 159 7 11 3 11 2 12 4 14 21 1 6 23 8 11 5 4 27 2 15 7
79 920 399 600 39 960 119 880 139 860 379 620 119 880 239 760 99 900 79 920 199 800 19 980 439 560 299 700 6 853 140 3 176 820 139 860 219 780 59 940 219 780 39 960 239 760 79 920 279 720 419 580 19 980 119 880 459 540 159 840 219 780 99 900 79 920 539 460 39 960 299 700 139 860
Jóváhagyta: Simon Gábor
9 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0228741
Sellye
0228918
Egerág
0228927
Nagytótfalu
0229142
Somogyhárságy
0229522
Molvány
0229540
Mozsgó
0229753
Magyaregregy
0229762
Pettend
0229920
Maráza
0229948
Ipacsfa
0229966
Homorúd
0230030
Drávaszerdahely
0230049
Besence
0230438
Görcsöny
0230492
Mekényes
0230614
Csarnóta
0230836
Hosszúhetény
0230951
Hegyhátmaróc
0231060
Szava
0231389
Lothárd
0231431
Husztót
0231714
Sósvertike
0231927
Beremend
0231936
Illocska
0232009
Szentdénes
0232072
Teklafalu
0232151
Bogád
0232160
Sásd
0232373
Diósviszló
0232391
Drávaiványi
0232425
Peterd
0232744
Tésenfa
0233002
Bodolyabér
0233066
Ibafa
0233084
Gordisa
0233154
Bóly
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
203 37 51 65 20 79 39 45 16 19 35 23 18 79 33 18 190 15 46 8 6 42 118 28 54 45 64 149 133 57 15 31 36 40 48 80
November
217 39 59 63 16 83 41 43 11 20 38 26 20 79 33 23 196 18 52 6 7 37 127 32 55 44 63 169 132 56 13 38 38 40 80 101
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
420 76 110 128 36 162 80 88 27 39 73 49 38 158 66 41 386 33 98 14 13 79 245 60 109 89 127 318 265 113 28 69 74 80 128 181
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 1
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
420 76 110 128 36 162 80 88 28 39 73 49 38 158 66 41 386 33 98 14 13 79 245 60 109 89 127 318 265 113 28 71 74 80 128 182
210 38 55 64 18 81 40 44 14 19,5 36,5 24,5 19 79 33 20,5 193 16,5 49 7 6,5 39,5 122,5 30 54,5 44,5 63,5 159 132,5 56,5 14 35,5 37 40 64 91
Kerekítés (fő)
210 38 55 64 18 81 40 44 14 20 37 25 19 79 33 21 193 17 49 7 7 40 123 30 55 45 64 159 133 57 14 36 37 40 64 91
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 48,3 8,7 12,7 14,7 4,1 18,6 9,2 10,1 3,2 4,6 8,5 5,8 4,4 18,2 7,6 4,8 44,4 3,9 11,3 1,6 1,6 9,2 28,3 6,9 12,7 10,4 14,7 36,6 30,6 13,1 3,2 8,3 8,5 9,2 14,7 20,9
48 9 13 15 4 19 9 10 3 5 9 6 4 18 8 5 44 4 11 2 2 9 28 7 13 10 15 37 31 13 3 8 9 9 15 21
959 040 179 820 259 740 299 700 79 920 379 620 179 820 199 800 59 940 99 900 179 820 119 880 79 920 359 640 159 840 99 900 879 120 79 920 219 780 39 960 39 960 179 820 559 440 139 860 259 740 199 800 299 700 739 260 619 380 259 740 59 940 159 840 179 820 179 820 299 700 419 580
Jóváhagyta: Simon Gábor
10 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0233215
Kisnyárád
0233233
Gödre
0233279
Alsószentmárton
0233330
Lánycsók
0233482
Sátorhely
0233613
Szentegát
0233756
Máza
0233765
Szászvár
0233899
Nagydobsza
0233905
Kisdobsza
0233923
Mánfa
0233932
Hobol
0234032
Szaporca
0300000
Bács-Kiskun megyei önk.
0300019
BAJAI TÖBBC.KISTÉRS.TÁRS.
0300028
BÁCSALMÁS KIST.TCÉLÚ.TÁRS
0300037
KALOCSA KIST. TCÉLÚ. TÁRS
0300046
KECSKEMÉT ÉS T.TCÉLÚ TÁRS
0300055
KISKPRÖSI TÖBBC.KIST.TÁRS
0300064
HALASI TÖBBC. KIST. TÁRS.
0300073
KISKUNMAJSAI TC.KIST.TÁRS
0300082
FELSP KUNS.ÉS DU.M.TC.K.T
0300091
JÁNOSHALMI TC. KIST.TÁRS.
0300107
KISKUNFÉLEGYHÁZA TC.KIST.
0302149
Foktő
0302705
Pálmonostora
0302954
Felsőszentiván
0303230
Fajsz
0303522
Baja
0303577
Géderlak
0303656
Bátmonostor
0304093
Helvécia
0304109
Dusnok
0305786
Ladánybene
0305856
Kunadacs
0306044
Kunbaja
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
24 82 466 161 39 54 81 67 100 34 11 91 41 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 140 115 145 129 1 395 92 94 236 254 109 100 207
November
29 93 453 183 57 59 80 168 97 32 12 88 48 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 161 158 127 146 1 667 106 102 239 267 121 113 173
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
53 175 919 344 96 113 161 235 197 66 23 179 89 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 301 273 272 275 3 062 198 196 475 521 230 213 380
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 2 0 1 0 2
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 3 0 0 0 3
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 0 0 5 0 1 0 5
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
53 175 919 344 96 113 161 235 197 66 23 179 89 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 303 273 272 279 3 062 198 196 480 521 231 213 385
26,5 87,5 459,5 172 48 56,5 80,5 117,5 98,5 33 11,5 89,5 44,5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 151,5 136,5 136 139,5 1531 99 98 240 260,5 115,5 106,5 192,5
Kerekítés (fő)
27 88 460 172 48 57 81 118 99 33 12 90 45 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 152 137 136 140 1531 99 98 240 261 116 107 193
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 6,2 20,2 105,8 39,6 11,0 13,1 18,6 27,1 22,8 7,6 2,8 20,7 10,4 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 35,0 31,5 31,3 32,2 352,1 22,8 22,5 55,2 60,0 26,7 24,6 44,4
6 20 106 40 11 13 19 27 23 8 3 21 10 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 35 32 31 32 352 23 23 55 60 27 25 44
119 880 399 600 2 117 880 799 200 219 780 259 740 379 620 539 460 459 540 159 840 59 940 419 580 199 800 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 699 300 639 360 619 380 639 360 7 032 960 459 540 459 540 1 098 900 1 198 800 539 460 499 500 879 120
Jóváhagyta: Simon Gábor
11 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0306202
Lakitelek
0306442
Kalocsa
0307524
Drágszél
0307612
Dunavecse
0307728
Kunbaracs
0307861
Dunapataj
0308095
Imrehegy
0308305
Bócsa
0308350
Harkakötöny
0308378
Jászszentlászló
0308679
Öregcsertő
0308697
Bácsszentgyörgy
0308785
Újsolt
0309344
Kiskőrös
0309469
Jánoshalma
0310180
Bácsbokod
0310472
Császártöltés
0310533
Dávod
0310667
Városföld
0310719
Bácsalmás
0311280
Katymár
0311606
Dunaszentbenedek
0311794
Szank
0311864
Érsekcsanád
0311961
Bátya
0312025
Csólyospálos
0312344
Csengőd
0312566
Dunafalva
0312937
Hercegszántó
0313408
Ballószög
0313806
Kömpöc
0314058
Fülöpszállás
0314094
Tiszaug
0314544
Tataháza
0314766
Dunatetétlen
0315158
Zsana
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
349 977 28 266 46 286 89 91 48 87 86 12 12 522 888 243 80 114 58 536 302 108 211 239 192 0 208 101 137 117 76 185 32 153 42 60
November
377 1 003 30 263 57 296 87 106 43 80 92 12 11 515 1 017 248 89 129 62 505 293 112 214 248 216 0 212 101 147 120 70 223 47 132 52 59
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
726 1 980 58 529 103 582 176 197 91 167 178 24 23 1 037 1 905 491 169 243 120 1 041 595 220 425 487 408 0 420 202 284 237 146 408 79 285 94 119
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 12 0 1 0 2 0 0 0 0 2 0 0 0 4 3 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0
0 12 0 1 0 2 0 0 0 0 2 0 0 0 6 4 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0
0 24 0 2 0 4 0 0 0 0 4 0 0 0 10 7 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 4 0 0 4 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
726 2 004 58 531 103 586 176 197 91 167 182 24 23 1 037 1 915 498 169 245 120 1 041 597 220 425 487 408 0 424 202 284 241 146 408 79 285 94 119
363 1002 29 265,5 51,5 293 88 98,5 45,5 83,5 91 12 11,5 518,5 957,5 249 84,5 122,5 60 520,5 298,5 110 212,5 243,5 204 0 212 101 142 120,5 73 204 39,5 142,5 47 59,5
Kerekítés (fő)
363 1002 29 266 52 293 88 99 46 84 91 12 12 519 958 249 85 123 60 521 299 110 213 244 204 0 212 101 142 121 73 204 40 143 47 60
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 83,5 230,5 6,7 61,2 12,0 67,4 20,2 22,8 10,6 19,3 20,9 2,8 2,8 119,4 220,3 57,3 19,6 28,3 13,8 119,8 68,8 25,3 49,0 56,1 46,9 0,0 48,8 23,2 32,7 27,8 16,8 46,9 9,2 32,9 10,8 13,8
83 230 7 61 12 67 20 23 11 19 21 3 3 119 220 57 20 28 14 120 69 25 49 56 47 0 49 23 33 28 17 47 9 33 11 14
1 658 340 4 595 400 139 860 1 218 780 239 760 1 338 660 399 600 459 540 219 780 379 620 419 580 59 940 59 940 2 377 620 4 395 600 1 138 860 399 600 559 440 279 720 2 397 600 1 378 620 499 500 979 020 1 118 880 939 060 0 979 020 459 540 659 340 559 440 339 660 939 060 179 820 659 340 219 780 279 720
Jóváhagyta: Simon Gábor
12 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0315398
Pirtó
0315431
Petőfiszállás
0315699
Csikéria
0316018
Mélykút
0316276
Ordas
0316294
Uszód
0316373
Csávoly
0316939
Orgovány
0317677
Lajosmizse
0317686
Ágasegyháza
0317923
Jakabszállás
0318166
Kéleshalom
0318218
Soltszentimre
0318458
Harta
0318670
Páhi
0318759
Hajós
0319327
Borota
0319530
Szakmár
0319789
Kecel
0319947
Szalkszentmárton
0319983
Soltvadkert
0320297
Kiskunfélegyháza
0320525
Tass
0321069
Dunaegyháza
0321120
Szentkirály
0321148
Apostag
0321245
Sükösd
0321944
Akasztó
0321999
Izsák
0322530
Kerekegyháza
0323056
Nyárlőrinc
0323357
Madaras
0324396
Kiskunmajsa
0324545
Tiszaalpár
0324998
Tázlár
0325061
Szabadszállás
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
57 99 131 651 42 104 152 360 852 76 155 0 154 151 0 90 162 91 603 129 503 1 693 186 117 149 81 230 116 464 261 113 403 979 351 243 459
November
57 91 131 641 45 121 141 400 882 91 157 0 151 166 143 112 173 63 716 140 469 1 695 284 91 151 93 231 117 474 313 97 388 1 009 347 234 506
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
114 190 262 1 292 87 225 293 760 1 734 167 312 0 305 317 143 202 335 154 1 319 269 972 3 388 470 208 300 174 461 233 938 574 210 791 1 988 698 477 965
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 6 0 0 0 5 4 0 1 0 0 0 0 3 3 1 0 0 0 15 0 1 0 1 0 0 0 0 0 2 4 5 3 9
0 0 0 5 0 0 1 4 6 0 1 0 0 0 0 3 4 1 0 0 0 13 0 1 0 1 0 0 0 0 0 6 7 5 2 8
0 0 0 11 0 0 1 9 10 0 2 0 0 0 0 6 7 2 0 0 0 28 0 2 0 2 0 0 0 0 0 8 11 10 5 17
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
114 190 262 1 303 87 225 294 769 1 744 167 314 0 305 317 143 208 342 156 1 319 269 972 3 416 470 210 300 176 461 233 938 574 210 799 1 999 708 482 982
57 95 131 651,5 43,5 112,5 147 384,5 872 83,5 157 0 152,5 158,5 71,5 104 171 78 659,5 134,5 486 1708 235 105 150 88 230,5 116,5 469 287 105 399,5 999,5 354 241 491
Kerekítés (fő)
57 95 131 652 44 113 147 385 872 84 157 0 153 159 72 104 171 78 660 135 486 1708 235 105 150 88 231 117 469 287 105 400 1000 354 241 491
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 13,1 21,9 30,1 150,0 10,1 26,0 33,8 88,6 200,6 19,3 36,1 0,0 35,2 36,6 16,6 23,9 39,3 17,9 151,8 31,1 111,8 392,8 54,1 24,2 34,5 20,2 53,1 26,9 107,9 66,0 24,2 92,0 230,0 81,4 55,4 112,9
13 22 30 150 10 26 34 89 201 19 36 0 35 37 17 24 39 18 152 31 112 393 54 24 35 20 53 27 108 66 24 92 230 81 55 113
259 740 439 560 599 400 2 997 000 199 800 519 480 679 320 1 778 220 4 015 980 379 620 719 280 0 699 300 739 260 339 660 479 520 779 220 359 640 3 036 960 619 380 2 237 760 7 852 140 1 078 920 479 520 699 300 399 600 1 058 940 539 460 2 157 840 1 318 680 479 520 1 838 160 4 595 400 1 618 380 1 098 900 2 257 740
Jóváhagyta: Simon Gábor
13 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0325432
Tabdi
0325937
Balotaszállás
0325955
Nagybaracska
0326310
Rém
0326383
Gátér
0326471
Csátalja
0326684
Kecskemét
0327234
Bácsborsod
0327571
Kelebia
0327809
Mátételke
0327845
Homokmégy
0328130
Kunszentmiklós
0328158
Kisszállás
0328343
Vaskút
0328486
Tompa
0328820
Szeremle
0329027
Kunfehértó
0329115
Solt
0330155
Bácsszőlős
0330605
Kaskantyú
0330623
Tiszakécske
0330632
Miske
0331468
Fülöpháza
0331848
Gara
0331893
Kunszállás
0331918
Kunpeszér
0332434
Kiskunhalas
0332540
Nemesnádudvar
0332823
Bugac
0333589
Érsekhalma
0333598
Felsőlajos
0333604
Újtelek
0333622
Fülöpjakab
0333631
Bugacpusztaháza
0334096
Móricgát
0400000
Békés megyei önkormányzat
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
84 131 199 136 71 103 3 861 89 297 62 64 390 209 256 334 124 125 609 54 41 581 217 75 156 73 77 1 764 43 158 46 36 20 77 0 32 0
November
82 144 202 125 73 110 4 379 84 283 62 84 668 208 221 328 122 128 565 61 43 581 232 78 173 71 72 1 993 55 251 42 28 21 84 0 32 0
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
166 275 401 261 144 213 8 240 173 580 124 148 1 058 417 477 662 246 253 1 174 115 84 1 162 449 153 329 144 149 3 757 98 409 88 64 41 161 0 64 0
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 23 5 0 0 0 1 0 3 1 1 0 1 0 0 1 1 0 0 1 0 16 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 1 0 0 27 5 0 0 0 2 0 1 1 1 0 1 0 0 1 1 0 0 1 0 18 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 1 0 0 50 10 0 0 0 3 0 4 2 2 0 2 0 0 2 2 0 0 2 0 34 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
166 275 401 262 144 213 8 290 183 580 124 148 1 061 417 481 664 248 253 1 176 115 84 1 164 451 153 329 146 149 3 791 98 409 88 64 41 161 0 64 0
83 137,5 200,5 131 72 106,5 4145 91,5 290 62 74 530,5 208,5 240,5 332 124 126,5 588 57,5 42 582 225,5 76,5 164,5 73 74,5 1895,5 49 204,5 44 32 20,5 80,5 0 32 0
Kerekítés (fő)
83 138 201 131 72 107 4145 92 290 62 74 531 209 241 332 124 127 588 58 42 582 226 77 165 73 75 1896 49 205 44 32 21 81 0 32 0
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 19,1 31,7 46,2 30,1 16,6 24,6 953,4 21,2 66,7 14,3 17,0 122,1 48,1 55,4 76,4 28,5 29,2 135,2 13,3 9,7 133,9 52,0 17,7 38,0 16,8 17,3 436,1 11,3 47,2 10,1 7,4 4,8 18,6 0,0 7,4 0,0
19 32 46 30 17 25 953 21 67 14 17 122 48 55 76 29 29 135 13 10 134 52 18 38 17 17 436 11 47 10 7 5 19 0 7 0
379 620 639 360 919 080 599 400 339 660 499 500 19 040 940 419 580 1 338 660 279 720 339 660 2 437 560 959 040 1 098 900 1 518 480 579 420 579 420 2 697 300 259 740 199 800 2 677 320 1 038 960 359 640 759 240 339 660 339 660 8 711 280 219 780 939 060 199 800 139 860 99 900 379 620 0 139 860 0
Jóváhagyta: Simon Gábor
14 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0400019
BÉKESCSABA TÉRS.TC.Ö.K.T
0400028
DÉL-BÉKÉSI T.C. KIST.T.
0400037
OROSHÁZI KIST.TC.TÁRS.
0400046
SARKAD ÉS K.TCÉLÚ KIST.T.
0400055
SZARVASI KIST. TCÉLÚ TÁRS
0400064
SZEGHALOM KT. TCÉLÚ TÁRS.
0400073
BÉKÉSI KISTÉRSÉGI TÁRSUL.
0400082
GYULA ÉS K. TCÉLÚ KIST.T.
0402352
Újkígyós
0402680
Békésszentandrás
0403106
Kétsoprony
0403461
Kétegyháza
0404206
Mezőgyán
0404242
Nagykamarás
0404279
Kamut
0405032
Gyula
0405397
Pusztaföldvár
0406257
Zsadány
0406804
Kötegyán
0407393
Gerendás
0408244
Nagyszénás
0409432
Ecsegfalva
0409511
Gádoros
0409760
Békés
0410287
Kondoros
0410764
Körösnagyharsány
0411536
Magyardombegyháza
0411615
Körösladány
0411873
Mezőhegyes
0411989
Murony
0412177
Kardoskút
0412256
Füzesgyarmat
0412618
Kertészsziget
0412681
Telekgerendás
0412900
Köröstarcsa
0413471
Bucsa
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
0 0 0 0 0 0 0 0 248 150 111 290 172 224 83 1 318 196 261 139 92 218 138 381 1 879 315 102 44 342 339 129 42 623 65 92 202 383
November
0 0 0 0 0 0 0 0 291 162 111 402 223 234 94 1 328 248 269 134 88 224 131 398 1 969 315 122 55 357 338 134 40 658 68 83 194 367
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
0 0 0 0 0 0 0 0 539 312 222 692 395 458 177 2 646 444 530 273 180 442 269 779 3 848 630 224 99 699 677 263 82 1 281 133 175 396 750
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 10 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 18 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
0 0 0 0 0 0 0 0 539 312 222 710 395 458 179 2 646 444 530 273 180 442 269 779 3 850 630 224 99 699 677 263 82 1 283 133 175 396 750
0 0 0 0 0 0 0 0 269,5 156 111 355 197,5 229 89,5 1323 222 265 136,5 90 221 134,5 389,5 1925 315 112 49,5 349,5 338,5 131,5 41 641,5 66,5 87,5 198 375
Kerekítés (fő)
0 0 0 0 0 0 0 0 270 156 111 355 198 229 90 1323 222 265 137 90 221 135 390 1925 315 112 50 350 339 132 41 642 67 88 198 375
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 62,1 35,9 25,5 81,7 45,5 52,7 20,7 304,3 51,1 61,0 31,5 20,7 50,8 31,1 89,7 442,8 72,5 25,8 11,5 80,5 78,0 30,4 9,4 147,7 15,4 20,2 45,5 86,3
0 0 0 0 0 0 0 0 62 36 26 82 46 53 21 304 51 61 32 21 51 31 90 443 72 26 12 81 78 30 9 148 15 20 46 86
0 0 0 0 0 0 0 0 1 238 760 719 280 519 480 1 638 360 919 080 1 058 940 419 580 6 073 920 1 018 980 1 218 780 639 360 419 580 1 018 980 619 380 1 798 200 8 851 140 1 438 560 519 480 239 760 1 618 380 1 558 440 599 400 179 820 2 957 040 299 700 399 600 919 080 1 718 280
Jóváhagyta: Simon Gábor
15 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0415200
Békéscsaba
0416045
Kunágota
0416434
Tótkomlós
0417394
Geszt
0418102
Battonya
0418838
Kisdombegyház
0419257
Okány
0419390
Bélmegyer
0419594
Pusztaottlaka
0419628
Mezőberény
0420455
Csanádapáca
0420765
Medgyesbodzás
0421209
Lökösháza
0421883
Szeghalom
0422132
Dombiratos
0422752
Kaszaper
0423065
Orosháza
0423870
Szarvas
0423931
Méhkerék
0424031
Dombegyház
0424350
Újszalonta
0424794
Kardos
0424819
Dévaványa
0425168
Sarkadkeresztúr
0425502
Csárdaszállás
0426028
Nagybánhegyes
0426189
Békéssámson
0426709
Csorvás
0427438
Örménykút
0427906
Magyarbánhegyes
0428565
Sarkad
0429531
Vésztő
0429595
Almáskamarás
0429610
Biharugra
0430128
Medgyesegyháza
0430164
Körösújfalu
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
1 788 389 449 159 574 60 254 117 29 825 232 165 150 606 98 157 1 340 778 255 175 18 42 497 185 31 107 170 264 27 188 1 670 948 173 105 297 94
November
1 988 437 455 170 595 74 285 123 45 750 236 166 160 629 100 171 1 500 795 275 200 19 43 526 171 53 116 147 289 32 225 791 1 036 176 97 316 99
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
3 776 826 904 329 1 169 134 539 240 74 1 575 468 331 310 1 235 198 328 2 840 1 573 530 375 37 85 1 023 356 84 223 317 553 59 413 2 461 1 984 349 202 613 193
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 6 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 3 6 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
3 776 826 904 329 1 169 134 539 240 74 1 577 471 337 310 1 235 198 328 2 840 1 573 530 375 37 85 1 023 356 84 223 317 553 59 413 2 461 1 984 349 206 613 193
1888 413 452 164,5 584,5 67 269,5 120 37 788,5 235,5 168,5 155 617,5 99 164 1420 786,5 265 187,5 18,5 42,5 511,5 178 42 111,5 158,5 276,5 29,5 206,5 1230,5 992 174,5 103 306,5 96,5
Kerekítés (fő)
1888 413 452 165 585 67 270 120 37 789 236 169 155 618 99 164 1420 787 265 188 19 43 512 178 42 112 159 277 30 207 1231 992 175 103 307 97
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 434,2 95,0 104,0 38,0 134,6 15,4 62,1 27,6 8,5 181,5 54,3 38,9 35,7 142,1 22,8 37,7 326,6 181,0 61,0 43,2 4,4 9,9 117,8 40,9 9,7 25,8 36,6 63,7 6,9 47,6 283,1 228,2 40,3 23,7 70,6 22,3
434 95 104 38 135 15 62 28 9 181 54 39 36 142 23 38 327 181 61 43 4 10 118 41 10 26 37 64 7 48 283 228 40 24 71 22
8 671 320 1 898 100 2 077 920 759 240 2 697 300 299 700 1 238 760 559 440 179 820 3 616 380 1 078 920 779 220 719 280 2 837 160 459 540 759 240 6 533 460 3 616 380 1 218 780 859 140 79 920 199 800 2 357 640 819 180 199 800 519 480 739 260 1 278 720 139 860 959 040 5 654 340 4 555 440 799 200 479 520 1 418 580 439 560
Jóváhagyta: Simon Gábor
16 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0430322
Mezőkovácsháza
0431228
Végegyháza
0431325
Szabadkígyós
0431334
Csabacsőd
0431574
Kevermes
0432957
Elek
0433075
Tarhos
0433190
Doboz
0433297
Hunya
0433455
Gyomaendrőd
0434078
Csabaszabadi
0500000
Borsod-Abaúj-Z. m.-i önk.
0500019
MISKOLCI TCÉLÚ KISTÉRS.T.
0500028
EDELÉNYI TCÉLÚ KISTÉRS.T.
0500037
ENCSI TÖBBCÉLÚ KISTÉRS.T.
0500046
KAZINCBARCIKAI TC.KIST.T.
0500055
MEZPKÖVESDI TCÉLÚ.KIST.T.
0500064
ÓZDI TCÉLÚ KISTÉRSÉGI T.
0500073
SÁROSPATAKI TCÉLÚ KT.TÁRS
0500082
SÁTORALJAÚJHELYI TC.KT.T.
0500091
SZERENCSI TCÉLÚ KIST.TÁR.
0500107
SZIKSZÓI TCÉLÚ KIST.TÁRS.
0500116
TISZAÚJVÁROSI TCÉLÚ KT.T.
0500125
ABAÚJ-HEGYKÖZI TCÉLÚ KT.T
0500134
BODROGKÖZI TC.KT.TÁRS.
0500143
MEZPCSÁTI TCÉLÚ KIST.TÁRS
0500152
TOKAJI TCÉLÚ KISTÉRS.TÁRS
0502024
Martonyi
0502158
Muhi
0502273
Abaújvár
0502282
Hejőkürt
0502291
Tiszabábolna
0502468
Hegymeg
0502741
Fáj
0502820
Abaújlak
0502848
Felsőzsolca
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
389 194 210 126 333 498 59 406 35 834 37 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 109 28 65 14 33 23 151 13 638
November
393 186 214 123 344 421 59 448 39 929 37 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 118 28 64 12 29 24 159 12 692
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
782 380 424 249 677 919 118 854 74 1 763 74 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 227 56 129 26 62 47 310 25 1 330
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
782 380 424 249 677 919 118 854 74 1 763 74 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 227 56 129 26 62 47 310 25 1 330
391 190 212 124,5 338,5 459,5 59 427 37 881,5 37 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 113,5 28 64,5 13 31 23,5 155 12,5 665
Kerekítés (fő)
391 190 212 125 339 460 59 427 37 882 37 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 114 28 65 13 31 24 155 13 665
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 89,9 43,7 48,8 28,8 78,0 105,8 13,6 98,2 8,5 202,9 8,5 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 26,2 6,4 15,0 3,0 7,1 5,5 35,7 3,0 153,0
90 44 49 29 78 106 14 98 9 203 9 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 26 6 15 3 7 6 36 3 153
1 798 200 879 120 979 020 579 420 1 558 440 2 117 880 279 720 1 958 040 179 820 4 055 940 179 820 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 519 480 119 880 299 700 59 940 139 860 119 880 719 280 59 940 3 056 940
Jóváhagyta: Simon Gábor
17 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0502866
Oszlár
0502875
Sáta
0503063
Zádorfalva
0503081
Sajóhidvég
0503133
Taktaszada
0503160
Szuhafő
0503212
Sajóivánka
0503443
Mezőzombor
0503504
Sajóbábony
0503531
Léh
0503595
Abaújszántó
0503708
Taktabáj
0503717
Tiszadorogma
0503744
Gagyvendégi
0503762
Kiskinizs
0503771
Arnót
0503805
Szakáld
0503823
Ároktő
0503902
Mád
0503939
Cigánd
0503957
Viszló
0504215
Nyomár
0504233
Aszaló
0504419
Nyésta
0504604
Hejőkeresztúr
0504677
Emőd
0504686
Dédestapolcsány
0504729
Sály
0504914
Trizs
0505005
Irota
0505069
Györgytarló
0505096
Viss
0505120
Sátoraljaújhely
0505245
Nemesbikk
0505306
Bőcs
0505315
Borsodnádasd
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
68 142 107 274 355 30 55 540 345 90 370 169 42 57 39 178 82 267 236 800 2 44 260 11 76 362 76 423 20 4 126 114 1 269 117 190 311
November
56 162 109 286 371 31 50 610 340 81 408 179 47 53 43 178 77 275 251 724 2 46 300 11 68 399 80 441 27 2 139 113 1 428 132 601 351
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
124 304 216 560 726 61 105 1 150 685 171 778 348 89 110 82 356 159 542 487 1 524 4 90 560 22 144 761 156 864 47 6 265 227 2 697 249 791 662
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 0 3 0 3 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 3 0 3 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3
0 0 0 0 0 0 0 0 5 0 0 0 0 0 0 6 0 6 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
124 304 216 560 726 61 105 1 150 690 171 778 348 89 110 82 362 159 548 487 1 524 4 90 560 22 144 765 156 864 47 6 265 227 2 697 249 791 668
62 152 108 280 363 30,5 52,5 575 345 85,5 389 174 44,5 55 41 181 79,5 274 243,5 762 2 45 280 11 72 382,5 78 432 23,5 3 132,5 113,5 1348,5 124,5 395,5 334
Kerekítés (fő)
62 152 108 280 363 31 53 575 345 86 389 174 45 55 41 181 80 274 244 762 2 45 280 11 72 383 78 432 24 3 133 114 1349 125 396 334
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 14,3 35,0 24,8 64,4 83,5 7,1 12,2 132,3 79,4 19,8 89,5 40,0 10,4 12,7 9,4 41,6 18,4 63,0 56,1 175,3 0,5 10,4 64,4 2,5 16,6 88,1 17,9 99,4 5,5 0,7 30,6 26,2 310,3 28,8 91,1 76,8
14 35 25 64 83 7 12 132 79 20 89 40 10 13 9 42 18 63 56 175 0 10 64 3 17 88 18 99 6 1 31 26 310 29 91 77
279 720 699 300 499 500 1 278 720 1 658 340 139 860 239 760 2 637 360 1 578 420 399 600 1 778 220 799 200 199 800 259 740 179 820 839 160 359 640 1 258 740 1 118 880 3 496 500 0 199 800 1 278 720 59 940 339 660 1 758 240 359 640 1 978 020 119 880 19 980 619 380 519 480 6 193 800 579 420 1 818 180 1 538 460
Jóváhagyta: Simon Gábor
18 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0505333
Csobád
0505458
Kenézlő
0505494
Gadna
0505582
Nagycsécs
0505591
Izsófalva
0505847
Harsány
0505865
Egerlövő
0505926
Bódvaszilas
0506053
Ragály
0506123
Dövény
0506460
Füzérkajata
0506655
Hejőbába
0506691
Kazincbarcika
0506707
Borsodivánka
0506929
Bekecs
0506974
Cserépfalu
0507038
Lénárddaróc
0507223
Vadna
0507588
Felsőregmec
0507719
Dámóc
0507764
Kánó
0507825
Monok
0507889
Szőlősardó
0508004
Hét
0508022
Bükkszentkereszt
0508077
Szendrő
0508086
Ináncs
0508129
Sajóörös
0508147
Szászfa
0508165
Tard
0508174
Felsőberecki
0508217
Alsótelekes
0508396
Boldva
0508402
Regéc
0508484
Szentistvánbaksa
0508493
Csenyéte
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
88 258 97 103 192 155 28 133 82 55 11 186 1 734 19 184 53 18 60 135 64 11 289 4 62 35 830 197 31 28 59 45 33 442 10 30 260
November
98 278 97 114 257 154 35 130 86 59 12 202 1 771 17 189 49 18 65 141 74 12 325 4 77 44 863 210 26 31 53 48 34 487 10 34 258
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
186 536 194 217 449 309 63 263 168 114 23 388 3 505 36 373 102 36 125 276 138 23 614 8 139 79 1 693 407 57 59 112 93 67 929 20 64 518
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 2 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 24 0 0 0 2 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0
0 2 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 24 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0
0 4 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 48 0 0 0 4 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
186 540 194 219 449 309 65 263 168 114 23 388 3 553 36 373 102 40 126 276 138 23 614 8 139 79 1 693 407 57 59 112 99 67 929 20 64 518
93 270 97 109,5 224,5 154,5 32,5 131,5 84 57 11,5 194 1776,5 18 186,5 51 20 63 138 69 11,5 307 4 69,5 39,5 846,5 203,5 28,5 29,5 56 49,5 33,5 464,5 10 32 259
Kerekítés (fő)
93 270 97 110 225 155 33 132 84 57 12 194 1777 18 187 51 20 63 138 69 12 307 4 70 40 847 204 29 30 56 50 34 465 10 32 259
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 21,4 62,1 22,3 25,3 51,8 35,7 7,6 30,4 19,3 13,1 2,8 44,6 408,7 4,1 43,0 11,7 4,6 14,5 31,7 15,9 2,8 70,6 0,9 16,1 9,2 194,8 46,9 6,7 6,9 12,9 11,5 7,8 107,0 2,3 7,4 59,6
21 62 22 25 52 36 8 30 19 13 3 45 409 4 43 12 5 14 32 16 3 71 1 16 9 195 47 7 7 13 12 8 107 2 7 60
419 580 1 238 760 439 560 499 500 1 038 960 719 280 159 840 599 400 379 620 259 740 59 940 899 100 8 171 820 79 920 859 140 239 760 99 900 279 720 639 360 319 680 59 940 1 418 580 19 980 319 680 179 820 3 896 100 939 060 139 860 139 860 259 740 239 760 159 840 2 137 860 39 960 139 860 1 198 800
Jóváhagyta: Simon Gábor
19 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0508633
Tiszapalkonya
0508846
Baskó
0508970
Sajósenye
0509016
Monaj
0509317
Révleányvár
0509362
Aggtelek
0509399
Hernádcéce
0509496
Szirmabesenyő
0509706
Gömörszőlős
0509742
Felsődobsza
0509830
Szemere
0510144
Varbóc
0510171
Sajógalgóc
0510357
Abod
0510366
Füzérradvány
0510375
Tornakápolna
0510524
Detek
0510612
Komjáti
0510728
Edelény
0510904
Garadna
0510968
Mogyoróska
0510977
Tiszavalk
0511022
Zsujta
0511110
Szuhakálló
0511226
Hangács
0511323
Mezőkeresztes
0511332
Sajónémeti
0511350
Damak
0511378
Füzérkomlós
0511448
Kisrozvágy
0511493
Szinpetri
0511581
Vilmány
0511660
Legyesbénye
0511697
Hidasnémeti
0511749
Mezőnyárád
0511758
Meszes
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
162 14 25 77 93 36 39 157 8 215 93 1 54 18 99 0 61 20 925 38 10 4 21 103 74 434 85 28 49 33 42 442 257 150 76 23
November
177 15 27 84 101 38 40 173 8 212 95 1 57 23 95 0 55 18 915 40 11 7 25 105 84 451 93 24 48 28 45 458 269 164 79 24
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
339 29 52 161 194 74 79 330 16 427 188 2 111 41 194 0 116 38 1 840 78 21 11 46 208 158 885 178 52 97 61 87 900 526 314 155 47
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 7 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 6 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 13 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
339 29 52 161 194 74 79 334 16 427 188 2 111 41 194 0 116 40 1 853 78 21 11 46 208 158 885 178 52 97 63 87 900 526 314 155 47
169,5 14,5 26 80,5 97 37 39,5 167 8 213,5 94 1 55,5 20,5 97 0 58 20 926,5 39 10,5 5,5 23 104 79 442,5 89 26 48,5 31,5 43,5 450 263 157 77,5 23,5
Kerekítés (fő)
170 15 26 81 97 37 40 167 8 214 94 1 56 21 97 0 58 20 927 39 11 6 23 104 79 443 89 26 49 32 44 450 263 157 78 24
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 39,1 3,5 6,0 18,6 22,3 8,5 9,2 38,4 1,8 49,2 21,6 0,2 12,9 4,8 22,3 0,0 13,3 4,6 213,2 9,0 2,5 1,4 5,3 23,9 18,2 101,9 20,5 6,0 11,3 7,4 10,1 103,5 60,5 36,1 17,9 5,5
39 3 6 19 22 9 9 38 2 49 22 0 13 5 22 0 13 5 213 9 3 1 5 24 18 102 20 6 11 7 10 104 60 36 18 6
779 220 59 940 119 880 379 620 439 560 179 820 179 820 759 240 39 960 979 020 439 560 0 259 740 99 900 439 560 0 259 740 99 900 4 255 740 179 820 59 940 19 980 99 900 479 520 359 640 2 037 960 399 600 119 880 219 780 139 860 199 800 2 077 920 1 198 800 719 280 359 640 119 880
Jóváhagyta: Simon Gábor
20 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0511819
Kurityán
0512034
Kelemér
0512159
Hejőszalonta
0512210
Tállya
0512362
Pálháza
0512371
Pamlény
0512399
Kistokaj
0512469
Rátka
0512487
Újcsanálos
0512557
Fancsal
0512706
Háromhuta
0512885
Nyékládháza
0512982
Vilyvitány
0513134
Golop
0513268
Sóstófalva
0513356
Égerszög
0513374
Kázsmárk
0513596
Bükkábrány
0513763
Telkibánya
0513833
Mezőcsát
0513888
Tiszakeszi
0513976
Tiszakarád
0514289
Csokvaomány
0514313
Sajókaza
0514331
Arló
0514401
Bodrogolaszi
0514429
Alsógagy
0514474
Boldogkőváralja
0514492
Ózd
0514702
Kissikátor
0514784
Tardona
0514890
Tomor
0514915
Mályinka
0515149
Vámosújfalu
0515264
Kéked
0515413
Pusztaradvány
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
197 139 216 261 67 8 98 54 153 21 8 118 17 51 66 2 270 59 83 1 043 357 600 95 586 1 005 92 22 152 4 789 32 48 29 19 90 39 79
November
195 152 230 276 75 10 94 77 168 49 9 163 27 66 71 2 273 68 83 1 062 373 620 104 625 1 053 107 23 159 5 027 30 54 29 20 92 39 82
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
392 291 446 537 142 18 192 131 321 70 17 281 44 117 137 4 543 127 166 2 105 730 1 220 199 1 211 2 058 199 45 311 9 816 62 102 58 39 182 78 161
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 6 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 15 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 5 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 15 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 11 0 0 0 0 0 0 0 6 0 0 0 30 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
392 291 446 537 142 18 192 131 323 70 17 292 44 117 137 4 543 127 166 2 111 730 1 220 199 1 241 2 058 199 45 311 9 818 62 102 60 39 182 78 161
196 145,5 223 268,5 71 9 96 65,5 161,5 35 8,5 146 22 58,5 68,5 2 271,5 63,5 83 1055,5 365 610 99,5 620,5 1029 99,5 22,5 155,5 4909 31 51 30 19,5 91 39 80,5
Kerekítés (fő)
196 146 223 269 71 9 96 66 162 35 9 146 22 59 69 2 272 64 83 1056 365 610 100 621 1029 100 23 156 4909 31 51 30 20 91 39 81
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 45,1 33,6 51,3 61,9 16,3 2,1 22,1 15,2 37,3 8,1 2,1 33,6 5,1 13,6 15,9 0,5 62,6 14,7 19,1 242,9 84,0 140,3 23,0 142,8 236,7 23,0 5,3 35,9 1129,1 7,1 11,7 6,9 4,6 20,9 9,0 18,6
45 34 51 62 16 2 22 15 37 8 2 34 5 14 16 0 63 15 19 243 84 140 23 143 237 23 5 36 1129 7 12 7 5 21 9 19
899 100 679 320 1 018 980 1 238 760 319 680 39 960 439 560 299 700 739 260 159 840 39 960 679 320 99 900 279 720 319 680 0 1 258 740 299 700 379 620 4 855 140 1 678 320 2 797 200 459 540 2 857 140 4 735 260 459 540 99 900 719 280 22 557 420 139 860 239 760 139 860 99 900 419 580 179 820 379 620
Jóváhagyta: Simon Gábor
21 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0515468
Nagyhuta
0515608
Gesztely
0515617
Zalkod
0515662
Abaújalpár
0515680
Jósvafő
0515839
Hernádbőd
0515857
Lak
0515893
Pácin
0515936
Gönc
0515945
Sajómercse
0516054
Sajószentpéter
0516124
Borsodgeszt
0516133
Rakacaszend
0516179
Szögliget
0516559
Komlóska
0516577
Imola
0516638
Sajópetri
0516753
Szalonna
0516780
Hejőpapi
0516799
Borsodszirák
0516902
Tornabarakony
0517048
Pusztafalu
0517066
Keresztéte
0517109
Füzér
0517136
Hernádszentandrás
0517349
Kiscsécs
0517932
Fony
0518184
Baktakék
0518245
Taktaharkány
0518306
Tokaj
0518351
Uppony
0518379
Mezőnagymihály
0518537
Sajópálfala
0518643
Göncruszka
0518722
Kupa
0518801
Tornanádaska
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
3 424 22 7 10 22 210 297 358 13 1 399 33 111 34 28 9 278 203 270 202 0 4 3 39 120 76 89 157 544 153 20 103 18 114 23 256
November
3 441 22 9 9 23 222 343 361 18 1 556 36 109 43 36 9 291 211 280 196 0 13 3 49 126 76 87 156 568 196 16 102 45 119 28 267
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
6 865 44 16 19 45 432 640 719 31 2 955 69 220 77 64 18 569 414 550 398 0 17 6 88 246 152 176 313 1 112 349 36 205 63 233 51 523
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 16 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 15 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 31 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
6 865 44 16 19 45 432 640 719 31 2 955 69 220 77 64 18 569 414 550 398 0 17 6 88 246 152 176 313 1 143 349 36 205 63 233 51 523
3 432,5 22 8 9,5 22,5 216 320 359,5 15,5 1477,5 34,5 110 38,5 32 9 284,5 207 275 199 0 8,5 3 44 123 76 88 156,5 571,5 174,5 18 102,5 31,5 116,5 25,5 261,5
Kerekítés (fő)
3 433 22 8 10 23 216 320 360 16 1478 35 110 39 32 9 285 207 275 199 0 9 3 44 123 76 88 157 572 175 18 103 32 117 26 262
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 0,7 99,6 5,1 1,8 2,3 5,3 49,7 73,6 82,8 3,7 339,9 8,1 25,3 9,0 7,4 2,1 65,6 47,6 63,3 45,8 0,0 2,1 0,7 10,1 28,3 17,5 20,2 36,1 131,6 40,3 4,1 23,7 7,4 26,9 6,0 60,3
1 100 5 2 2 5 50 74 83 4 340 8 25 9 7 2 66 48 63 46 0 2 1 10 28 17 20 36 132 40 4 24 7 27 6 60
19 980 1 998 000 99 900 39 960 39 960 99 900 999 000 1 478 520 1 658 340 79 920 6 793 200 159 840 499 500 179 820 139 860 39 960 1 318 680 959 040 1 258 740 919 080 0 39 960 19 980 199 800 559 440 339 660 399 600 719 280 2 637 360 799 200 79 920 479 520 139 860 539 460 119 880 1 198 800
Jóváhagyta: Simon Gábor
22 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0518892
Szomolya
0518944
Boldogkőújfalu
0519105
Zubogy
0519220
Ricse
0519275
Ziliz
0519293
Galvács
0519381
Tiszaladány
0519406
Bükkmogyorósd
0519433
Mezőkövesd
0519576
Krasznokvajda
0519600
Makkoshotyka
0519664
Alsódobsza
0519840
Hernádvécse
0520233
Jákfalva
0520482
Alsóberecki
0520516
Sárazsadány
0520738
Sajóvámos
0520774
Csobaj
0520844
Lácacséke
0520871
Szin
0520969
Gibárt
0521032
Alsózsolca
0521087
Vizsoly
0521193
Radostyán
0521218
Karcsa
0521236
Homrogd
0521272
Prügy
0521351
Szikszó
0521546
Múcsony
0521564
Girincs
0521670
Sajókápolna
0521740
Tarcal
0521768
Megyaszó
0521810
Varbó
0521829
Hernádkércs
0521953
Bánréve
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
182 165 49 353 56 2 96 10 781 119 191 55 283 133 70 32 102 112 99 265 42 963 218 79 238 155 705 499 390 191 35 379 580 77 50 99
November
182 170 52 350 63 4 93 12 788 121 200 44 281 138 77 36 88 117 117 264 44 1 005 222 72 241 165 660 550 433 198 33 368 623 82 46 100
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
364 335 101 703 119 6 189 22 1 569 240 391 99 564 271 147 68 190 229 216 529 86 1 968 440 151 479 320 1 365 1 049 823 389 68 747 1 203 159 96 199
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 8 0 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
364 335 101 703 119 6 189 22 1 577 240 391 99 567 271 147 68 190 229 216 529 86 1 968 444 151 479 320 1 365 1 050 823 389 68 747 1 203 161 96 199
182 167,5 50,5 351,5 59,5 3 94,5 11 788,5 120 195,5 49,5 283,5 135,5 73,5 34 95 114,5 108 264,5 43 984 222 75,5 239,5 160 682,5 525 411,5 194,5 34 373,5 601,5 80,5 48 99,5
Kerekítés (fő)
182 168 51 352 60 3 95 11 789 120 196 50 284 136 74 34 95 115 108 265 43 984 222 76 240 160 683 525 412 195 34 374 602 81 48 100
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 41,9 38,6 11,7 81,0 13,8 0,7 21,9 2,5 181,5 27,6 45,1 11,5 65,3 31,3 17,0 7,8 21,9 26,5 24,8 61,0 9,9 226,3 51,1 17,5 55,2 36,8 157,1 120,8 94,8 44,9 7,8 86,0 138,5 18,6 11,0 23,0
42 39 12 81 14 1 22 3 181 28 45 12 65 31 17 8 22 26 25 61 10 226 51 17 55 37 157 121 95 45 8 86 138 19 11 23
839 160 779 220 239 760 1 618 380 279 720 19 980 439 560 59 940 3 616 380 559 440 899 100 239 760 1 298 700 619 380 339 660 159 840 439 560 519 480 499 500 1 218 780 199 800 4 515 480 1 018 980 339 660 1 098 900 739 260 3 136 860 2 417 580 1 898 100 899 100 159 840 1 718 280 2 757 240 379 620 219 780 459 540
Jóváhagyta: Simon Gábor
23 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0522123
Fulókércs
0522169
Szentistván
0522187
Hejce
0522479
Sajólászlófalva
0522503
Erdőhorváti
0522521
Balajt
0522558
Onga
0522628
Ónod
0522840
Kisgyőr
0522956
Korlát
0523029
Rudabánya
0523223
Alsóregmec
0523418
Sima
0523533
Felsővadász
0523719
Gelej
0523737
Bodroghalom
0523755
Semjén
0523782
Sajópüspöki
0523977
Büttös
0524156
Négyes
0524165
Hernádkak
0524253
Mikóháza
0524420
Pere
0524606
Szuhogy
0524730
Pányok
0524882
Hernádpetri
0524970
Hernádszurdok
0525104
Hangony
0525159
Bánhorváti
0525195
Bogács
0525238
Filkeháza
0525326
Erdőbénye
0525380
Selyeb
0525399
Igrici
0525575
Cserépváralja
0525618
Méra
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
131 130 15 41 106 158 694 402 180 76 462 14 5 167 66 192 97 90 24 0 278 38 72 149 9 67 36 304 109 217 28 159 118 210 13 402
November
128 153 22 42 105 164 710 413 184 64 464 25 5 173 76 206 110 101 22 71 304 47 68 153 9 76 36 301 103 232 29 171 120 201 12 403
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
259 283 37 83 211 322 1 404 815 364 140 926 39 10 340 142 398 207 191 46 71 582 85 140 302 18 143 72 605 212 449 57 330 238 411 25 805
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 0
0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 0
0 0 0 0 0 0 0 6 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 4 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
259 283 37 83 211 322 1 404 821 364 140 927 39 10 340 142 398 207 191 46 71 582 85 140 302 18 143 72 605 214 449 57 330 238 415 25 805
129,5 141,5 18,5 41,5 105,5 161 702 410,5 182 70 463,5 19,5 5 170 71 199 103,5 95,5 23 35,5 291 42,5 70 151 9 71,5 36 302,5 107 224,5 28,5 165 119 207,5 12,5 402,5
Kerekítés (fő)
130 142 19 42 106 161 702 411 182 70 464 20 5 170 71 199 104 96 23 36 291 43 70 151 9 72 36 303 107 225 29 165 119 208 13 403
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 29,9 32,7 4,4 9,7 24,4 37,0 161,5 94,5 41,9 16,1 106,7 4,6 1,2 39,1 16,3 45,8 23,9 22,1 5,3 8,3 66,9 9,9 16,1 34,7 2,1 16,6 8,3 69,7 24,6 51,8 6,7 38,0 27,4 47,8 3,0 92,7
30 33 4 10 24 37 161 95 42 16 107 5 1 39 16 46 24 22 5 8 67 10 16 35 2 17 8 70 25 52 7 38 27 48 3 93
599 400 659 340 79 920 199 800 479 520 739 260 3 216 780 1 898 100 839 160 319 680 2 137 860 99 900 19 980 779 220 319 680 919 080 479 520 439 560 99 900 159 840 1 338 660 199 800 319 680 699 300 39 960 339 660 159 840 1 398 600 499 500 1 038 960 139 860 759 240 539 460 959 040 59 940 1 858 140
Jóváhagyta: Simon Gábor
24 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0525672
Hídvégardó
0525690
Domaháza
0525742
Kány
0526198
Arka
0526231
Ládbesenyő
0526338
Abaújszolnok
0526356
Berzék
0526435
Nyíri
0526505
Nagykinizs
0526602
Köröm
0526657
Járdánháza
0526718
Abaújkér
0526745
Parasznya
0526949
Sajókeresztúr
0527049
Becskeháza
0527173
Sajólád
0527191
Novajidrány
0527331
Sajóecseg
0527395
Mályi
0527410
Putnok
0527429
Bódvalenke
0527456
Szendrőlád
0527474
Sárospatak
0527669
Dubicsány
0527757
Sajóvelezd
0527836
Tornaszentandrás
0527890
Bükkaranyos
0527942
Halmaj
0528033
Nekézseny
0528051
Tolcsva
0528219
Litka
0528307
Gagybátor
0528352
Tiszaújváros
0528398
Tiszalúc
0528459
Csernely
0528547
Kovácsvágás
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
83 225 4 7 33 59 171 84 92 480 306 119 116 76 3 369 279 46 198 1 104 76 770 839 31 109 20 182 187 53 269 6 59 416 805 130 171
November
88 234 3 8 31 57 183 77 93 476 326 119 108 67 3 365 295 61 153 1 173 80 731 748 35 121 23 194 206 69 284 6 59 456 832 140 176
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
171 459 7 15 64 116 354 161 185 956 632 238 224 143 6 734 574 107 351 2 277 156 1 501 1 587 66 230 43 376 393 122 553 12 118 872 1 637 270 347
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 0 0 1 0 0 0 2 0 2 0 0 15 0 0 0 1 3 0 0 0 0 0 0 0 3 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 1 0 0 0 2 0 1 0 0 14 0 0 0 1 3 0 0 0 0 0 0 0 3 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 12 0 0 2 0 0 0 4 0 3 0 0 29 0 0 0 2 6 0 0 0 0 0 0 0 6 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
171 459 7 15 64 116 354 161 185 968 632 238 226 143 6 734 578 107 354 2 277 156 1 530 1 587 66 230 45 382 393 122 553 12 118 872 1 637 276 347
85,5 229,5 3,5 7,5 32 58 177 80,5 92,5 484 316 119 113 71,5 3 367 289 53,5 177 1138,5 78 765 793,5 33 115 22,5 191 196,5 61 276,5 6 59 436 818,5 138 173,5
Kerekítés (fő)
86 230 4 8 32 58 177 81 93 484 316 119 113 72 3 367 289 54 177 1139 78 765 794 33 115 23 191 197 61 277 6 59 436 819 138 174
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 19,8 52,9 0,9 1,8 7,4 13,3 40,7 18,6 21,4 111,3 72,7 27,4 26,0 16,6 0,7 84,4 66,5 12,4 40,7 262,0 17,9 176,0 182,6 7,6 26,5 5,3 43,9 45,3 14,0 63,7 1,4 13,6 100,3 188,4 31,7 40,0
20 53 1 2 7 13 41 19 21 111 73 27 26 17 1 84 66 12 41 262 18 176 183 8 26 5 44 45 14 64 1 14 100 188 32 40
399 600 1 058 940 19 980 39 960 139 860 259 740 819 180 379 620 419 580 2 217 780 1 458 540 539 460 519 480 339 660 19 980 1 678 320 1 318 680 239 760 819 180 5 234 760 359 640 3 516 480 3 656 340 159 840 519 480 99 900 879 120 899 100 279 720 1 278 720 19 980 279 720 1 998 000 3 756 240 639 360 799 200
Jóváhagyta: Simon Gábor
25 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0528635
Teresztenye
0528732
Gagyapáti
0528787
Taktakenéz
0528839
Alsószuha
0528875
Kishuta
0529054
Tornyosnémeti
0529133
Tiszacsermely
0529151
Vágáshuta
0529188
Nagybarca
0529249
Kesznyéten
0529674
Beret
0529708
Felsőgagy
0529717
Rakaca
0529814
Alsóvadász
0530003
Vajdácska
0530076
Vatta
0530137
Hercegkút
0530207
Borsodszentgyörgy
0530298
Tiszatardos
0530340
Sajószöged
0530377
Tiszatarján
0530447
Tibolddaróc
0530456
Miskolc
0530483
Forró
0530508
Karos
0530517
Tornaszentjakab
0530669
Borsodbóta
0530739
Szerencs
0530784
Bodrogkeresztúr
0531006
Bózsva
0531015
Szalaszend
0531167
Hollóháza
0531200
Hernádnémeti
0531510
Szegilong
0531608
Zemplénagárd
0531671
Felsőtelekes
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
0 2 372 61 8 78 225 6 101 372 70 51 294 346 253 72 21 124 30 46 243 123 7 000 535 112 28 142 450 53 17 212 87 478 35 139 129
November
0 2 390 70 9 76 241 7 112 397 72 51 281 347 260 85 19 119 39 53 256 128 8 180 501 79 30 160 385 78 21 224 85 489 34 151 131
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
0 4 762 131 17 154 466 13 213 769 142 102 575 693 513 157 40 243 69 99 499 251 15 180 1 036 191 58 302 835 131 38 436 172 967 69 290 260
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 26 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 26 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 52 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
0 4 762 131 17 154 466 13 213 775 142 102 575 693 513 157 40 245 69 99 499 251 15 232 1 036 191 58 302 835 131 38 436 172 967 69 290 260
0 2 381 65,5 8,5 77 233 6,5 106,5 387,5 71 51 287,5 346,5 256,5 78,5 20 122,5 34,5 49,5 249,5 125,5 7616 518 95,5 29 151 417,5 65,5 19 218 86 483,5 34,5 145 130
Kerekítés (fő)
0 2 381 66 9 77 233 7 107 388 71 51 288 347 257 79 20 123 35 50 250 126 7616 518 96 29 151 418 66 19 218 86 484 35 145 130
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 0,0 0,5 87,6 15,2 2,1 17,7 53,6 1,6 24,6 89,2 16,3 11,7 66,2 79,8 59,1 18,2 4,6 28,3 8,1 11,5 57,5 29,0 1751,7 119,1 22,1 6,7 34,7 96,1 15,2 4,4 50,1 19,8 111,3 8,1 33,4 29,9
0 0 88 15 2 18 54 2 25 89 16 12 66 80 59 18 5 28 8 12 58 29 1752 119 22 7 35 96 15 4 50 20 111 8 33 30
0 0 1 758 240 299 700 39 960 359 640 1 078 920 39 960 499 500 1 778 220 319 680 239 760 1 318 680 1 598 400 1 178 820 359 640 99 900 559 440 159 840 239 760 1 158 840 579 420 35 004 960 2 377 620 439 560 139 860 699 300 1 918 080 299 700 79 920 999 000 399 600 2 217 780 159 840 659 340 599 400
Jóváhagyta: Simon Gábor
26 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0531723
Felsőkelecsény
0531778
Olaszliszka
0531884
Répáshuta
0531909
Rásonysápberencs
0531954
Debréte
0532090
Királd
0532258
Szakácsi
0532498
Kondó
0532531
Serényfalva
0532683
Perecse
0532762
Felsőnyárád
0532887
Bükkzsérc
0532993
Kács
0533048
Encs
0533093
Alacska
0533181
Nagyrozvágy
0533303
Bódvarákó
0533419
Perkupa
0533808
Bodrogkisfalud
0533817
Szegi
0534069
Ormosbánya
0534111
Csincse
0534120
Rudolftelep
0534272
Farkaslyuk
0534290
Berente
0600000
Csongrád megyei önk.
0600019
MAKÓI KISTÉRS.TC.TÁRS.-A
0600028
SZEGEDI KISTÉR.TC.TÁRS-A
0600037
HOMOKHÁTI KIST.TC.TÁRS-A
0600046
CSONGRÁDI KIST.TC.TÁRS-A
0600055
SZENTES KISTÉR.TC.TÁRS-A
0600064
KISTELEK KÖR.TEL.TC.TÁRS
0600073
HÓDMEZPVÁSÁRHELYI TC.KT.T
0602121
Csanádalberti
0603966
Ruzsa
0604349
Mórahalom
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
60 380 9 110 0 93 55 84 134 2 99 39 5 787 95 97 9 144 61 74 246 33 77 541 111 0 0 0 0 0 0 0 0 49 160 189
November
70 361 6 112 0 109 55 85 134 2 101 40 5 850 97 93 9 144 66 76 233 34 80 580 105 0 0 0 0 0 0 0 0 50 170 209
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
130 741 15 222 0 202 110 169 268 4 200 79 10 1 637 192 190 18 288 127 150 479 67 157 1 121 216 0 0 0 0 0 0 0 0 99 330 398
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 9 0 3 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
130 741 15 222 0 202 110 169 268 4 200 79 10 1 637 192 190 18 288 127 150 488 67 160 1 121 218 0 0 0 0 0 0 0 0 101 330 398
65 370,5 7,5 111 0 101 55 84,5 134 2 100 39,5 5 818,5 96 95 9 144 63,5 75 244 33,5 80 560,5 109 0 0 0 0 0 0 0 0 50,5 165 199
Kerekítés (fő)
65 371 8 111 0 101 55 85 134 2 100 40 5 819 96 95 9 144 64 75 244 34 80 561 109 0 0 0 0 0 0 0 0 51 165 199
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 15,0 85,3 1,8 25,5 0,0 23,2 12,7 19,6 30,8 0,5 23,0 9,2 1,2 188,4 22,1 21,9 2,1 33,1 14,7 17,3 56,1 7,8 18,4 129,0 25,1 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 11,7 38,0 45,8
15 85 2 26 0 23 13 20 31 0 23 9 1 188 22 22 2 33 15 17 56 8 18 129 25 0 0 0 0 0 0 0 0 12 38 46
299 700 1 698 300 39 960 519 480 0 459 540 259 740 399 600 619 380 0 459 540 179 820 19 980 3 756 240 439 560 439 560 39 960 659 340 299 700 339 660 1 118 880 159 840 359 640 2 577 420 499 500 0 0 0 0 0 0 0 0 239 760 759 240 919 080
Jóváhagyta: Simon Gábor
27 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0605111
Csongrád
0605379
Csanádpalota
0605546
Zákányszék
0605962
Magyarcsanád
0606284
Pitvaros
0606354
Pusztamérges
0607357
Makó
0607755
Óföldeák
0607834
Derekegyház
0608192
Bordány
0608253
Klárafalva
0608314
Hódmezővásárhely
0609210
Földeák
0609955
Kövegy
0610339
Ásotthalom
0610515
Maroslele
0612007
Szatymaz
0612265
Székkutas
0612779
Nagylak
0612797
Ópusztaszer
0613161
Röszke
0613383
Domaszék
0613666
Királyhegyes
0614252
Apátfalva
0614410
Kübekháza
0614456
Szentes
0614924
Újszentiván
0616197
Ambrózfalva
0616966
Tiszasziget
0617233
Nagymágocs
0617765
Zsombó
0618999
Ferencszállás
0619062
Árpádhalom
0619974
Fábiánsebestyén
0620914
Nagyér
0621412
Üllés
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
931 200 94 146 104 84 787 17 58 151 36 3 015 189 53 204 179 162 111 34 196 91 158 88 252 104 1 262 71 79 99 154 145 29 50 94 99 168
November
984 237 104 180 106 100 915 18 114 152 40 2 896 209 57 218 179 156 123 31 180 112 146 104 292 102 1 347 88 76 102 159 134 30 52 90 105 162
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
1 915 437 198 326 210 184 1 702 35 172 303 76 5 911 398 110 422 358 318 234 65 376 203 304 192 544 206 2 609 159 155 201 313 279 59 102 184 204 330
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
15 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 13 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 20 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 13 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 3 0 21 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0
32 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 26 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 7 0 41 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
1 947 437 198 326 210 184 1 702 35 172 303 76 5 937 398 110 422 358 318 234 67 376 203 304 192 551 206 2 650 159 157 201 313 279 59 102 184 204 330
973,5 218,5 99 163 105 92 851 17,5 86 151,5 38 2968,5 199 55 211 179 159 117 33,5 188 101,5 152 96 275,5 103 1325 79,5 78,5 100,5 156,5 139,5 29,5 51 92 102 165
Kerekítés (fő)
974 219 99 163 105 92 851 18 86 152 38 2969 199 55 211 179 159 117 34 188 102 152 96 276 103 1325 80 79 101 157 140 30 51 92 102 165
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 224,0 50,4 22,8 37,5 24,2 21,2 195,7 4,1 19,8 35,0 8,7 682,9 45,8 12,7 48,5 41,2 36,6 26,9 7,8 43,2 23,5 35,0 22,1 63,5 23,7 304,8 18,4 18,2 23,2 36,1 32,2 6,9 11,7 21,2 23,5 38,0
224 50 23 37 24 21 196 4 20 35 9 683 46 13 49 41 37 27 8 43 23 35 22 63 24 305 18 18 23 36 32 7 12 21 23 38
4 475 520 999 000 459 540 739 260 479 520 419 580 3 916 080 79 920 399 600 699 300 179 820 13 646 340 919 080 259 740 979 020 819 180 739 260 539 460 159 840 859 140 459 540 699 300 439 560 1 258 740 479 520 6 093 900 359 640 359 640 459 540 719 280 639 360 139 860 239 760 419 580 459 540 759 240
Jóváhagyta: Simon Gábor
28 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0621555
Mindszent
0622293
Csanytelek
0622646
Felgyő
0622992
Eperjes
0623676
Balástya
0624077
Deszk
0625733
Mártély
0625900
Tömörkény
0626666
Kiszombor
0628592
Pusztaszer
0629106
Baks
0629179
Nagytőke
0630535
Dóc
0631024
Kistelek
0631079
Öttömös
0631705
Sándorfalva
0632285
Csengele
0632489
Szegvár
0633020
Forráskút
0633367
Szeged
0634245
Algyő
0700000
Fejér megyei önkormányzat
0700019
ADONYI TCÉLÚ KISTÉRS. T.
0700028
VÉRTES TCÉLÚ KISTÉRS.Ö. T
0700037
SÁRVÍZ TCÉLÚ KISTÉRS. T.
0700046
MÓRI TC. KIST.TÁRS.
0700055
MEZPFÖLDI TC.KT.TÁRS.
0700064
SÁRBOGÁRDI TC.KT.TÁRS.
0700073
SZÉKESFEHÉRVÁRI TC.KT.T.
0700082
VELENCE-TÓ KÖRNY.TC.KT.
0700091
DUNAÚJVÁROSI TC.KT.TÁRS.
0700107
SZENTLÁSZLÓ VÖLGYE TC.KT.
0702015
Ráckeresztúr
0702200
Isztimér
0702316
Etyek
0702343
Kincsesbánya
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
512 340 85 28 306 117 53 132 267 146 247 35 61 369 77 395 218 230 147 3 324 145 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 212 12 135 35
November
499 340 75 34 294 124 58 164 287 129 272 38 69 375 76 428 211 243 156 3 424 158 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 170 13 121 37
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
1 011 680 160 62 600 241 111 296 554 275 519 73 130 744 153 823 429 473 303 6 748 303 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 382 25 256 72
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
1 5 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 5 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1 6 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 5 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2 11 0 1 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 10 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
1 013 691 160 63 600 241 111 296 554 275 519 75 130 744 153 833 431 473 303 6 750 303 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 382 25 256 72
506,5 345,5 80 31,5 300 120,5 55,5 148 277 137,5 259,5 37,5 65 372 76,5 416,5 215,5 236,5 151,5 3375 151,5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 191 12,5 128 36
Kerekítés (fő)
507 346 80 32 300 121 56 148 277 138 260 38 65 372 77 417 216 237 152 3375 152 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 191 13 128 36
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 116,6 79,6 18,4 7,4 69,0 27,8 12,9 34,0 63,7 31,7 59,8 8,7 15,0 85,6 17,7 95,9 49,7 54,5 35,0 776,3 35,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 43,9 3,0 29,4 8,3
117 80 18 7 69 28 13 34 64 32 60 9 15 86 18 96 50 55 35 776 35 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 44 3 29 8
2 337 660 1 598 400 359 640 139 860 1 378 620 559 440 259 740 679 320 1 278 720 639 360 1 198 800 179 820 299 700 1 718 280 359 640 1 918 080 999 000 1 098 900 699 300 15 504 480 699 300 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 879 120 59 940 579 420 159 840
Jóváhagyta: Simon Gábor
29 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0702459
Vajta
0702699
Sárkeszi
0702723
Sáregres
0702750
Vértesacsa
0702802
Enying
0702893
Söréd
0703115
Dunaújváros
0703498
Vereb
0704659
Martonvásár
0705360
Csákberény
0705689
Mezőkomárom
0705829
Vál
0706114
Füle
0706576
Mezőszentgyörgy
0706734
Csösz
0707001
Nagykarácsony
0707047
Baracs
0707269
Lepsény
0707506
Lajoskomárom
0708466
Beloiannisz
0708581
Baracska
0708730
Bakonycsernye
0708925
Adony
0709779
Csór
0709900
Rácalmás
0710296
Gárdony
0710481
Bicske
0711624
Bodmér
0711776
Sárszentmihály
0712636
Kisapostag
0713152
Cece
0713259
Szabadegyháza
0713462
Iváncsa
0713897
Vértesboglár
0713903
Nádasdladány
0714465
Tabajd
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
109 34 94 79 457 11 1 243 47 109 34 30 192 47 190 113 112 68 143 86 30 97 91 96 17 74 199 380 0 105 9 287 135 80 17 64 62
November
112 43 100 95 441 8 1 269 55 113 36 59 194 44 187 105 87 60 131 117 26 89 98 108 17 89 189 476 0 97 13 249 126 80 28 84 61
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
221 77 194 174 898 19 2 512 102 222 70 89 386 91 377 218 199 128 274 203 56 186 189 204 34 163 388 856 0 202 22 536 261 160 45 148 123
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
221 77 194 174 900 19 2 512 102 222 70 89 386 91 377 224 199 128 274 203 56 186 189 204 34 163 388 856 0 202 22 536 261 160 45 148 123
110,5 38,5 97 87 450 9,5 1256 51 111 35 44,5 193 45,5 188,5 112 99,5 64 137 101,5 28 93 94,5 102 17 81,5 194 428 0 101 11 268 130,5 80 22,5 74 61,5
Kerekítés (fő)
111 39 97 87 450 10 1256 51 111 35 45 193 46 189 112 100 64 137 102 28 93 95 102 17 82 194 428 0 101 11 268 131 80 23 74 62
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 25,5 9,0 22,3 20,0 103,5 2,3 288,9 11,7 25,5 8,1 10,4 44,4 10,6 43,5 25,8 23,0 14,7 31,5 23,5 6,4 21,4 21,9 23,5 3,9 18,9 44,6 98,4 0,0 23,2 2,5 61,6 30,1 18,4 5,3 17,0 14,3
26 9 22 20 104 2 289 12 26 8 10 44 11 43 26 23 15 32 23 6 21 22 23 4 19 45 98 0 23 3 62 30 18 5 17 14
519 480 179 820 439 560 399 600 2 077 920 39 960 5 774 220 239 760 519 480 159 840 199 800 879 120 219 780 859 140 519 480 459 540 299 700 639 360 459 540 119 880 419 580 439 560 459 540 79 920 379 620 899 100 1 958 040 0 459 540 59 940 1 238 760 599 400 359 640 99 900 339 660 279 720
Jóváhagyta: Simon Gábor
30 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0714827
Székesfehérvár
0714951
Sukoró
0715176
Alcsútdoboz
0715750
Gánt
0715918
Gyúró
0715972
Jenő
0716346
Besnyő
0716683
Káloz
0716948
Mátyásdomb
0717376
Aba
0717482
Újbarok
0717525
Polgárdi
0717552
Mezőfalva
0717622
Úrhida
0717738
Igar
0717774
Pusztavám
0718254
Bodajk
0718485
Mór
0718740
Szabadhidvég
0719114
Lovasberény
0719354
Perkáta
0719549
Szár
0720002
Csákvár
0720206
Seregélyes
0720358
Előszállás
0721005
Tordas
0721342
Kajászó
0721786
Pázmánd
0721908
Csókakő
0721926
Kápolnásnyék
0723153
Bakonykúti
0723427
Hantos
0723490
Mány
0723588
Nagyveleg
0723603
Ercsi
0723694
Sárbogárd
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
1 206 26 49 10 19 35 54 173 37 317 4 255 235 55 97 25 86 220 60 86 289 35 82 117 79 26 55 0 19 139 0 42 74 20 680 540
November
1 228 21 56 10 16 38 41 166 30 316 10 237 224 64 139 22 97 230 63 80 270 37 95 132 163 16 62 80 18 141 0 47 65 26 680 494
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
2 434 47 105 20 35 73 95 339 67 633 14 492 459 119 236 47 183 450 123 166 559 72 177 249 242 42 117 80 37 280 0 89 139 46 1 360 1 034
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
2 434 47 105 20 35 73 95 339 67 633 14 492 459 119 236 47 183 450 123 166 559 72 177 249 242 42 117 80 37 280 0 89 139 46 1 360 1 034
1217 23,5 52,5 10 17,5 36,5 47,5 169,5 33,5 316,5 7 246 229,5 59,5 118 23,5 91,5 225 61,5 83 279,5 36 88,5 124,5 121 21 58,5 40 18,5 140 0 44,5 69,5 23 680 517
Kerekítés (fő)
1217 24 53 10 18 37 48 170 34 317 7 246 230 60 118 24 92 225 62 83 280 36 89 125 121 21 59 40 19 140 0 45 70 23 680 517
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 279,9 5,5 12,2 2,3 4,1 8,5 11,0 39,1 7,8 72,9 1,6 56,6 52,9 13,8 27,1 5,5 21,2 51,8 14,3 19,1 64,4 8,3 20,5 28,8 27,8 4,8 13,6 9,2 4,4 32,2 0,0 10,4 16,1 5,3 156,4 118,9
280 6 12 2 4 9 11 39 8 73 2 57 53 14 27 6 21 52 14 19 64 8 20 29 28 5 14 9 4 32 0 10 16 5 156 119
5 594 400 119 880 239 760 39 960 79 920 179 820 219 780 779 220 159 840 1 458 540 39 960 1 138 860 1 058 940 279 720 539 460 119 880 419 580 1 038 960 279 720 379 620 1 278 720 159 840 399 600 579 420 559 440 99 900 279 720 179 820 79 920 639 360 0 199 800 319 680 99 900 3 116 880 2 377 620
Jóváhagyta: Simon Gábor
31 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0725016
Velence
0725140
Sárosd
0725283
Alsószentiván
0725344
Sárkeresztúr
0725715
Moha
0725751
Pákozd
0726134
Nagyvenyim
0726824
Alap
0727599
Nadap
0727678
Magyaralmás
0728705
Szabadbattyán
0728848
Pátka
0728990
Kisláng
0729018
Pusztaszabolcs
0729036
Mezőszilas
0729267
Tác
0729939
Felcsút
0730243
Zámoly
0730544
Csabdi
0730650
Kőszárhegy
0731103
Balinka
0731538
Sárszentágota
0731802
Sárkeresztes
0732018
Iszkaszentgyörgy
0732203
Fehérvárcsurgó
0732364
Nagylók
0732753
Dég
0733321
Soponya
0734209
Kulcs
0734263
Zichyújfalu
0734306
Óbarok
0734342
Daruszentmiklós
0800000
Győr-Moson-Sopron m.-i ö.
0800019
KAPUVÁR ÉS T. KIST.TC. T.
0800028
MOSONM.ÓVÁRI TC.KIST.TÁRS
0800037
CSORNAI TÖBBC.KIST. TÁRS.
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
101 189 37 511 9 110 50 107 22 18 166 0 158 340 216 0 63 81 44 37 32 73 1 32 30 40 183 149 43 65 13 111 0 0 0 0
November
101 196 37 582 6 98 46 103 23 18 187 245 180 355 227 85 44 100 52 44 35 77 3 52 32 42 170 140 52 60 39 104 0 0 0 0
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
202 385 74 1 093 15 208 96 210 45 36 353 245 338 695 443 85 107 181 96 81 67 150 4 84 62 82 353 289 95 125 52 215 0 0 0 0
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
202 385 74 1 093 15 208 96 210 45 36 353 245 338 695 443 85 107 181 96 81 67 150 4 84 62 82 353 289 95 125 52 215 0 0 0 0
101 192,5 37 546,5 7,5 104 48 105 22,5 18 176,5 122,5 169 347,5 221,5 42,5 53,5 90,5 48 40,5 33,5 75 2 42 31 41 176,5 144,5 47,5 62,5 26 107,5 0 0 0 0
Kerekítés (fő)
101 193 37 547 8 104 48 105 23 18 177 123 169 348 222 43 54 91 48 41 34 75 2 42 31 41 177 145 48 63 26 108 0 0 0 0
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 23,2 44,4 8,5 125,8 1,8 23,9 11,0 24,2 5,3 4,1 40,7 28,3 38,9 80,0 51,1 9,9 12,4 20,9 11,0 9,4 7,8 17,3 0,5 9,7 7,1 9,4 40,7 33,4 11,0 14,5 6,0 24,8 0,0 0,0 0,0 0,0
23 44 9 126 2 24 11 24 5 4 41 28 39 80 51 10 12 21 11 9 8 17 0 10 7 9 41 33 11 14 6 25 0 0 0 0
459 540 879 120 179 820 2 517 480 39 960 479 520 219 780 479 520 99 900 79 920 819 180 559 440 779 220 1 598 400 1 018 980 199 800 239 760 419 580 219 780 179 820 159 840 339 660 0 199 800 139 860 179 820 819 180 659 340 219 780 279 720 119 880 499 500 0 0 0 0
Jóváhagyta: Simon Gábor
32 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0800046
SOPRON-FERTPD KIST.T.TÁRS
0800055
GYPRI TÖBBCÉLÚ.KIST.TÁRS.
0800064
PANNONHALMA TC.KIST.TÁRS.
0800073
TÉTI KIST.S.-I Ö.TC.TÁRS.
0802060
Gönyő
0802079
Dunaremete
0802237
Vág
0802361
Nagybajcs
0802413
Kisbabót
0802495
Nagycenk
0802556
Mórichida
0802617
Sopronnémeti
0802635
Öttevény
0803364
Szilsárkány
0803753
Rábcakapi
0803887
Szerecseny
0804020
Himód
0804039
Csorna
0804172
Tárnokréti
0804367
Bogyoszló
0804376
Lázi
0804589
Veszkény
0804622
Zsira
0804783
Mosonmagyaróvár
0804792
Rábacsanak
0804880
Ágfalva
0805014
Vének
0805944
Bakonyszentlászló
0806196
Barbacs
0806220
Bodonhely
0806239
Vadosfa
0806619
Börcs
0806646
Jobaháza
0806770
Markotabödöge
0806895
Kópháza
0806956
Fehértó
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
0 0 0 0 9 0 5 20 5 10 12 12 40 10 3 37 27 275 4 12 35 13 16 877 18 8 4 103 9 8 0 19 8 1 14 11
November
0 0 0 0 4 1 11 23 7 14 10 16 47 11 8 33 35 313 3 23 37 13 12 914 13 16 4 129 10 10 0 20 10 2 10 11
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
0 0 0 0 13 1 16 43 12 24 22 28 87 21 11 70 62 588 7 35 72 26 28 1 791 31 24 8 232 19 18 0 39 18 3 24 22
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
0 0 0 0 13 1 16 43 12 24 22 28 87 21 11 70 62 588 7 35 72 26 28 1 791 31 24 8 232 19 18 0 39 18 3 24 22
0 0 0 0 6,5 0,5 8 21,5 6 12 11 14 43,5 10,5 5,5 35 31 294 3,5 17,5 36 13 14 895,5 15,5 12 4 116 9,5 9 0 19,5 9 1,5 12 11
Kerekítés (fő)
0 0 0 0 7 1 8 22 6 12 11 14 44 11 6 35 31 294 4 18 36 13 14 896 16 12 4 116 10 9 0 20 9 2 12 11
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 0,0 0,0 0,0 0,0 1,6 0,2 1,8 5,1 1,4 2,8 2,5 3,2 10,1 2,5 1,4 8,1 7,1 67,6 0,9 4,1 8,3 3,0 3,2 206,1 3,7 2,8 0,9 26,7 2,3 2,1 0,0 4,6 2,1 0,5 2,8 2,5
0 0 0 0 2 0 2 5 1 3 3 3 10 3 1 8 7 68 1 4 8 3 3 206 4 3 1 27 2 2 0 5 2 0 3 3
0 0 0 0 39 960 0 39 960 99 900 19 980 59 940 59 940 59 940 199 800 59 940 19 980 159 840 139 860 1 358 640 19 980 79 920 159 840 59 940 59 940 4 115 880 79 920 59 940 19 980 539 460 39 960 39 960 0 99 900 39 960 0 59 940 59 940
Jóváhagyta: Simon Gábor
33 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0807481
Győrújbarát
0807649
Harka
0807746
Répcevis
0807816
Kisbodak
0808518
Sopron
0808536
Szany
0808563
Csapod
0808606
Sikátor
0808721
Győrasszonyfa
0809487
Fertőendréd
0809885
Fertőd
0810029
Hövej
0810047
Csáfordjánosfa
0810454
Dunasziget
0810560
Bezi
0810588
Beled
0810658
Fertőhomok
0811068
Röjtökmuzsaj
0811253
Fertőboz
0811262
Kóny
0811369
Szakony
0811457
Tényő
0811882
Abda
0812113
Kajárpéc
0812283
Máriakálnok
0812308
Hédervár
0812405
Vámosszabadi
0812414
Fertőrákos
0812627
Sokorópátka
0812715
Pázmándfalu
0812812
Mezőörs
0812955
Nyúl
0812964
Püski
0813198
Győrladamér
0813505
Csikvánd
0813912
Magyarkeresztúr
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
69 22 23 0 670 56 4 15 17 10 47 6 2 24 14 65 0 6 0 7 2 25 36 42 22 24 2 30 23 55 17 52 3 15 20 14
November
71 20 21 0 668 74 4 17 22 0 48 7 2 26 14 80 0 8 4 10 4 24 36 43 7 21 2 38 27 64 7 49 4 20 20 7
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
140 42 44 0 1 338 130 8 32 39 10 95 13 4 50 28 145 0 14 4 17 6 49 72 85 29 45 4 68 50 119 24 101 7 35 40 21
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
2 0 0 0 1 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0
4 0 0 0 1 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0
6 0 0 0 2 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
146 42 44 0 1 340 130 12 32 39 10 95 13 4 50 28 145 0 14 4 17 6 49 74 85 29 45 4 68 50 119 24 101 7 35 46 21
73 21 22 0 670 65 6 16 19,5 5 47,5 6,5 2 25 14 72,5 0 7 2 8,5 3 24,5 37 42,5 14,5 22,5 2 34 25 59,5 12 50,5 3,5 17,5 23 10,5
Kerekítés (fő)
73 21 22 0 670 65 6 16 20 5 48 7 2 25 14 73 0 7 2 9 3 25 37 43 15 23 2 34 25 60 12 51 4 18 23 11
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 16,8 4,8 5,1 0,0 154,1 15,0 1,4 3,7 4,6 1,2 11,0 1,6 0,5 5,8 3,2 16,8 0,0 1,6 0,5 2,1 0,7 5,8 8,5 9,9 3,5 5,3 0,5 7,8 5,8 13,8 2,8 11,7 0,9 4,1 5,3 2,5
17 5 5 0 154 15 1 4 5 1 11 2 0 6 3 17 0 2 0 2 1 6 9 10 3 5 0 8 6 14 3 12 1 4 5 3
339 660 99 900 99 900 0 3 076 920 299 700 19 980 79 920 99 900 19 980 219 780 39 960 0 119 880 59 940 339 660 0 39 960 0 39 960 19 980 119 880 179 820 199 800 59 940 99 900 0 159 840 119 880 279 720 59 940 239 760 19 980 79 920 99 900 59 940
Jóváhagyta: Simon Gábor
34 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0814261
Táp
0814438
Répceszemere
0814687
Pinnye
0814748
Kimle
0814793
Rábakecöl
0815033
Enese
0815042
Babót
0815121
Osli
0815228
Győrzámoly
0815237
Egyházasfalu
0815273
Rábaszentandrás
0815343
Fertőszentmiklós
0815422
Rábatamási
0815501
Bősárkány
0815529
Pér
0815653
Győrszemere
0815714
Szárföld
0815875
Dunaszentpál
0815954
Cirák
0816221
Lipót
0816319
Völcsej
0816674
Töltéstava
0816708
Écs
0816869
Zsebeháza
0817297
Rábaszentmiklós
0817507
Románd
0817880
Vásárosfalu
0817905
Hegyeshalom
0817969
Gyalóka
0818403
Hegykő
0818412
Várbalog
0819035
Tét
0819239
Levél
0819266
Szil
0819309
Győrsövényház
0819637
Páli
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
15 13 8 24 28 17 11 12 38 13 0 34 29 28 48 133 22 0 8 0 1 37 31 3 0 10 3 91 1 5 2 129 45 52 28 14
November
13 16 8 24 33 23 7 11 28 13 26 41 30 30 43 145 23 2 9 0 1 42 38 3 2 8 15 103 0 5 14 156 51 62 31 22
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
28 29 16 48 61 40 18 23 66 26 26 75 59 58 91 278 45 2 17 0 2 79 69 6 2 18 18 194 1 10 16 285 96 114 59 36
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 4 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
28 29 16 48 61 44 19 23 66 26 26 75 59 58 91 278 45 2 17 0 2 79 69 6 2 18 18 200 1 10 16 285 96 114 59 36
14 14,5 8 24 30,5 22 9,5 11,5 33 13 13 37,5 29,5 29 45,5 139 22,5 1 8,5 0 1 39,5 34,5 3 1 9 9 100 0,5 5 8 142,5 48 57 29,5 18
Kerekítés (fő)
14 15 8 24 31 22 10 12 33 13 13 38 30 29 46 139 23 1 9 0 1 40 35 3 1 9 9 100 1 5 8 143 48 57 30 18
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 3,2 3,5 1,8 5,5 7,1 5,1 2,3 2,8 7,6 3,0 3,0 8,7 6,9 6,7 10,6 32,0 5,3 0,2 2,1 0,0 0,2 9,2 8,1 0,7 0,2 2,1 2,1 23,0 0,2 1,2 1,8 32,9 11,0 13,1 6,9 4,1
3 3 2 6 7 5 2 3 8 3 3 9 7 7 11 32 5 0 2 0 0 9 8 1 0 2 2 23 0 1 2 33 11 13 7 4
59 940 59 940 39 960 119 880 139 860 99 900 39 960 59 940 159 840 59 940 59 940 179 820 139 860 139 860 219 780 639 360 99 900 0 39 960 0 0 179 820 159 840 19 980 0 39 960 39 960 459 540 0 19 980 39 960 659 340 219 780 259 740 139 860 79 920
Jóváhagyta: Simon Gábor
35 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0819673
Újkér
0819752
Nyalka
0820136
Rábasebes
0820288
Egyed
0820385
Mérges
0820400
Gyömöre
0820604
Ikrény
0820792
Und
0821078
Dunaszeg
0821801
Ravazd
0821865
Darnózseli
0821917
Dör
0821971
Tápszentmiklós
0821980
Mihályi
0822062
Bakonypéterd
0822442
Edve
0822691
Veszprémvarsány
0822831
Petőháza
0822886
Kisbajcs
0823375
Hidegség
0823481
Pásztori
0823773
Pereszteg
0823843
Gyóró
0824208
Sobor
0824305
Pannonhalma
0824633
Koroncó
0824721
Rábapordány
0825335
Rábapatona
0825584
Győr
0825724
Sopronkövesd
0825797
Vitnyéd
0826347
Ebergőc
0826444
Maglóca
0826587
Rajka
0826790
Halászi
0826860
Gyarmat
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
5 13 1 20 2 59 50 5 25 32 42 28 43 19 26 0 15 4 9 5 0 12 15 30 102 60 11 22 2 516 20 12 4 4 9 29 32
November
3 18 1 14 0 66 50 5 27 29 48 30 52 17 14 3 22 4 13 5 8 13 21 38 99 63 22 22 2 518 19 15 2 2 13 33 30
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
8 31 2 34 2 125 100 10 52 61 90 58 95 36 40 3 37 8 22 10 8 25 36 68 201 123 33 44 5 034 39 27 6 6 22 62 62
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
8 31 2 34 2 125 100 10 52 61 90 58 95 36 40 3 38 8 22 10 8 25 36 68 201 126 33 44 5 038 39 27 6 6 22 62 62
4 15,5 1 17 1 62,5 50 5 26 30,5 45 29 47,5 18 20 1,5 19 4 11 5 4 12,5 18 34 100,5 63 16,5 22 2519 19,5 13,5 3 3 11 31 31
Kerekítés (fő)
4 16 1 17 1 63 50 5 26 31 45 29 48 18 20 2 19 4 11 5 4 13 18 34 101 63 17 22 2519 20 14 3 3 11 31 31
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 0,9 3,7 0,2 3,9 0,2 14,5 11,5 1,2 6,0 7,1 10,4 6,7 11,0 4,1 4,6 0,5 4,4 0,9 2,5 1,2 0,9 3,0 4,1 7,8 23,2 14,5 3,9 5,1 579,4 4,6 3,2 0,7 0,7 2,5 7,1 7,1
1 4 0 4 0 14 12 1 6 7 10 7 11 4 5 0 4 1 3 1 1 3 4 8 23 14 4 5 579 5 3 1 1 3 7 7
19 980 79 920 0 79 920 0 279 720 239 760 19 980 119 880 139 860 199 800 139 860 219 780 79 920 99 900 0 79 920 19 980 59 940 19 980 19 980 59 940 79 920 159 840 459 540 279 720 79 920 99 900 11 568 420 99 900 59 940 19 980 19 980 59 940 139 860 139 860
Jóváhagyta: Simon Gábor
36 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0826921
Ásványráró
0827085
Cakóháza
0827304
Potyond
0827359
Mecsér
0827739
Dunakiliti
0828149
Mosonszolnok
0828334
Kapuvár
0828769
Bágyogszovát
0828936
Bakonygyirót
0829090
Sopronhorpács
0829221
Jánossomorja
0829328
Nemeskér
0829407
Agyagosszergény
0829805
Bezenye
0830021
Sarród
0830191
Csér
0830678
Fenyőfő
0831194
Lövő
0831316
Győrság
0831370
Pusztacsalád
0831440
Fertőszéplak
0831626
Kunsziget
0831635
Iván
0831787
Győrújfalu
0831839
Újrónafő
0832249
Árpás
0832595
Dénesfa
0832717
Feketeerdő
0832939
Nagylózs
0833251
Felpéc
0833385
Acsalag
0833543
Nagyszentjános
0833668
Lébény
0833677
Mosonszentmiklós
0833695
Kisfalud
0833701
Rábacsécsény
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
43 3 6 11 55 31 119 29 11 11 117 0 3 11 36 0 13 8 41 0 15 8 98 3 27 8 17 4 0 6 4 9 54 34 5 5
November
47 1 10 9 47 36 164 34 11 11 82 0 3 16 36 0 13 8 36 0 24 14 101 4 33 7 14 7 0 6 12 8 48 51 0 8
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
90 4 16 20 102 67 283 63 22 22 199 0 6 27 72 0 26 16 77 0 39 22 199 7 60 15 31 11 0 12 16 17 102 85 5 13
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
90 4 16 20 102 67 283 65 22 22 199 0 6 27 72 0 26 16 77 0 39 22 199 9 60 15 31 11 0 12 16 17 102 85 5 13
45 2 8 10 51 33,5 141,5 32,5 11 11 99,5 0 3 13,5 36 0 13 8 38,5 0 19,5 11 99,5 4,5 30 7,5 15,5 5,5 0 6 8 8,5 51 42,5 2,5 6,5
Kerekítés (fő)
45 2 8 10 51 34 142 33 11 11 100 0 3 14 36 0 13 8 39 0 20 11 100 5 30 8 16 6 0 6 8 9 51 43 3 7
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 10,4 0,5 1,8 2,3 11,7 7,8 32,7 7,6 2,5 2,5 23,0 0,0 0,7 3,2 8,3 0,0 3,0 1,8 9,0 0,0 4,6 2,5 23,0 1,2 6,9 1,8 3,7 1,4 0,0 1,4 1,8 2,1 11,7 9,9 0,7 1,6
10 0 2 2 12 8 33 8 3 3 23 0 1 3 8 0 3 2 9 0 5 3 23 1 7 2 4 1 0 1 2 2 12 10 1 2
199 800 0 39 960 39 960 239 760 159 840 659 340 159 840 59 940 59 940 459 540 0 19 980 59 940 159 840 0 59 940 39 960 179 820 0 99 900 59 940 459 540 19 980 139 860 39 960 79 920 19 980 0 19 980 39 960 39 960 239 760 199 800 19 980 39 960
Jóváhagyta: Simon Gábor
37 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0833710
Rábaszentmihály
0833914
Tarjánpuszta
0833950
Bőny
0833969
Rétalap
0833996
Farád
0834351
Károlyháza
0900000
Hajdú-Bihar megyei önk.
0900019
BALMAZÚJVÁROSI KT.TCÉLÚ T
0900028
BIHARI ÖNKORM. TCÉLÚ KT.T
0900037
HAJDÚSZOBOSZLÓI KT.TC.T.
0900046
POLGÁRI KISTÉRS.TCÉLÚ T.
0900055
SÁRRÉTI TCÉLÚ.KISTÉRS. T.
0900064
DERECSKE-LÉTAVÉRTES KT.T.
0900073
HAJDUHADHÁZI TC.KT.T
0900082
HAJDÚSÁGI TÖBBC.KIST.TÁRS
0900091
DEBRECENI TC. KIST.T.
0902167
Komádi
0902307
Kaba
0902918
Balmazújváros
0903045
Hajdúböszörmény
0903258
Földes
0903319
Ártánd
0903683
Magyarhomorog
0904118
Hortobágy
0904817
Zsáka
0905175
Hajdúszoboszló
0905573
Derecske
0905768
Létavértes
0906187
Nyíradony
0906266
Hosszúpályi
0906309
Nagyrábé
0908907
Nagykereki
0908943
Körösszegapáti
0908989
Vámospércs
0909478
Nagyhegyes
0910162
Püspökladány
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
12 7 37 36 37 37 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 800 539 1 670 2 970 392 48 139 132 190 810 846 681 1 495 950 378 284 108 660 141 1 295
November
16 11 49 28 52 24 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 794 544 1 774 2 970 432 48 136 154 201 901 913 768 1 530 950 376 280 101 650 152 1 421
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
28 18 86 64 89 61 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 594 1 083 3 444 5 940 824 96 275 286 391 1 711 1 759 1 449 3 025 1 900 754 564 209 1 310 293 2 716
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 9 1 0 0 0 2 3 0 0 0 0 1 0 0 0 2
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 9 1 0 0 0 4 3 0 0 0 0 0 0 0 0 2
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 2 18 2 0 0 0 6 6 0 0 0 0 1 0 0 0 4
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
28 18 86 64 89 61 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 598 1 083 3 444 5 942 842 98 275 286 391 1 717 1 765 1 449 3 025 1 900 754 565 209 1 310 293 2 720
14 9 43 32 44,5 30,5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 799 541,5 1722 2971 421 49 137,5 143 195,5 858,5 882,5 724,5 1512,5 950 377 282,5 104,5 655 146,5 1360
Kerekítés (fő)
14 9 43 32 45 31 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 799 542 1722 2971 421 49 138 143 196 859 883 725 1513 950 377 283 105 655 147 1360
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 3,2 2,1 9,9 7,4 10,4 7,1 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 183,8 124,7 396,1 683,3 96,8 11,3 31,7 32,9 45,1 197,6 203,1 166,8 348,0 218,5 86,7 65,1 24,2 150,7 33,8 312,8
3 2 10 7 10 7 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 184 125 396 683 97 11 32 33 45 198 203 167 348 219 87 65 24 151 34 313
59 940 39 960 199 800 139 860 199 800 139 860 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 676 320 2 497 500 7 912 080 13 646 340 1 938 060 219 780 639 360 659 340 899 100 3 956 040 4 055 940 3 336 660 6 953 040 4 375 620 1 738 260 1 298 700 479 520 3 016 980 679 320 6 253 740
Jóváhagyta: Simon Gábor
38 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0910393
Hajdúhadház
0911138
Vekerd
0911837
Pocsaj
0911925
Újtikos
0912450
Csökmő
0912788
Berettyóújfalu
0912803
Hajdúdorog
0914003
Nyíracsád
0914137
Bojt
0914614
Ebes
0914678
Darvas
0915130
Debrecen
0915167
Bakonszeg
0915477
Kismarja
0915644
Tiszacsege
0915741
Egyek
0916568
Görbeháza
0916762
Váncsod
0916993
Furta
0917455
Kokad
0917473
Hajdúszovát
0918175
Gáborján
0918467
Berekböszörmény
0918847
Mezősas
0919099
Szentpéterszeg
0919691
Tetétlen
0919956
Biharkeresztes
0920011
Bagamér
0920419
Újléta
0922150
Fülöp
0922406
Hajdúnánás
0923117
Polgár
0923214
Téglás
0923393
Újiráz
0923940
Sárrétudvari
0924217
Mikepércs
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
2 611 12 547 79 234 931 1 226 725 141 286 67 6 934 136 255 565 766 165 225 148 142 581 178 258 134 123 210 265 689 233 306 1 326 806 540 74 437 350
November
2 663 5 559 95 268 1 004 1 177 426 149 305 72 7 235 140 266 589 745 185 220 139 141 479 183 324 128 127 209 322 733 245 346 1 435 865 551 74 448 414
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
5 274 17 1 106 174 502 1 935 2 403 1 151 290 591 139 14 169 276 521 1 154 1 511 350 445 287 283 1 060 361 582 262 250 419 587 1 422 478 652 2 761 1 671 1 091 148 885 764
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 5 0 0 0 0 0 47 0 0 0 0 0 0 0 0 8 0 1 0 0 0 4 2 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 5 0 0 1 0 0 48 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0 1 0 0 0 4 2 0 2 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 10 0 0 1 0 0 95 0 0 0 0 0 0 0 0 13 0 2 0 0 0 8 4 0 2 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
5 274 17 1 106 174 502 1 945 2 403 1 151 291 591 139 14 264 276 521 1 154 1 511 350 445 287 283 1 073 361 584 262 250 419 595 1 426 478 654 2 761 1 671 1 091 148 885 764
2637 8,5 553 87 251 972,5 1201,5 575,5 145,5 295,5 69,5 7132 138 260,5 577 755,5 175 222,5 143,5 141,5 536,5 180,5 292 131 125 209,5 297,5 713 239 327 1380,5 835,5 545,5 74 442,5 382
Kerekítés (fő)
2637 9 553 87 251 973 1202 576 146 296 70 7132 138 261 577 756 175 223 144 142 537 181 292 131 125 210 298 713 239 327 1381 836 546 74 443 382
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 606,5 2,1 127,2 20,0 57,7 223,8 276,5 132,5 33,6 68,1 16,1 1640,4 31,7 60,0 132,7 173,9 40,3 51,3 33,1 32,7 123,5 41,6 67,2 30,1 28,8 48,3 68,5 164,0 55,0 75,2 317,6 192,3 125,6 17,0 101,9 87,9
607 2 127 20 58 224 276 132 34 68 16 1640 32 60 133 174 40 51 33 33 124 42 67 30 29 48 69 164 55 75 318 192 126 17 102 88
12 127 860 39 960 2 537 460 399 600 1 158 840 4 475 520 5 514 480 2 637 360 679 320 1 358 640 319 680 32 767 200 639 360 1 198 800 2 657 340 3 476 520 799 200 1 018 980 659 340 659 340 2 477 520 839 160 1 338 660 599 400 579 420 959 040 1 378 620 3 276 720 1 098 900 1 498 500 6 353 640 3 836 160 2 517 480 339 660 2 037 960 1 758 240
Jóváhagyta: Simon Gábor
39 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
0924828
Biharnagybajom
0925007
Sáránd
0925256
Bihardancsháza
0925469
Esztár
0925876
Told
0925894
Monostorpályi
0925964
Konyár
0926116
Sáp
0926170
Hajdúbagos
0926693
Báránd
0927641
Álmosd
0928103
Nádudvar
0929391
Hencida
0929887
Bihartorda
0930845
Tiszagyulaháza
0931033
Mezőpeterd
0931042
Tépe
0931097
Hajdúsámson
0931130
Körösszakál
0932294
Nyírábrány
0932382
Nyírmártonfalva
0932568
Újszentmargita
0933437
Szerep
0933446
Bedő
0934014
Folyás
0934102
Bocskaikert
1000000
Heves megyei önkormányzat
1000019
EGRI KISTÉRSÉG TCÉLÚ TÁRS
1000028
BÉLAPÁTFALVI KT. TCÉLÚ T.
1000037
HEVESI KISTÉRSÉG TCÉLÚ T.
1000046
PÉTERVÁSÁRAI KT.TCÉLÚ T.
1000055
GYÖNGYÖS KÖR. KT.TCÉLÚ T.
1000064
FÜZESABONYI KIST.TC.TÁRS.
1000073
HATVAN ÉS KÖRZ.KIST.TC.T.
1002963
Bükkszék
1002981
Egerfarmos
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
568 248 17 241 89 175 451 214 231 302 240 909 373 143 61 72 85 1 700 127 709 243 170 361 19 65 243 0 0 0 0 0 0 0 0 19 68
November
564 264 20 243 95 217 462 206 248 285 238 949 384 155 59 76 87 1 517 156 739 274 182 430 17 53 241 0 0 0 0 0 0 0 0 21 72
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
1 132 512 37 484 184 392 913 420 479 587 478 1 858 757 298 120 148 172 3 217 283 1 448 517 352 791 36 118 484 0 0 0 0 0 0 0 0 40 140
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 1 0 1 0 0 0 4 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 2 3 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 1 0 1 0 0 0 4 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 10 3 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 2 0 2 0 0 0 8 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7 0 0 12 6 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
1 132 514 37 486 184 392 913 428 481 587 478 1 858 757 298 120 148 172 3 217 283 1 455 517 352 803 42 118 486 0 0 0 0 0 0 0 0 40 140
566 257 18,5 243 92 196 456,5 214 240,5 293,5 239 929 378,5 149 60 74 86 1608,5 141,5 727,5 258,5 176 401,5 21 59 243 0 0 0 0 0 0 0 0 20 70
Kerekítés (fő)
566 257 19 243 92 196 457 214 241 294 239 929 379 149 60 74 86 1609 142 728 259 176 402 21 59 243 0 0 0 0 0 0 0 0 20 70
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 130,2 59,1 4,4 55,9 21,2 45,1 105,1 49,2 55,4 67,6 55,0 213,7 87,2 34,3 13,8 17,0 19,8 370,1 32,7 167,4 59,6 40,5 92,5 4,8 13,6 55,9 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 4,6 16,1
130 59 4 56 21 45 105 49 55 68 55 214 87 34 14 17 20 370 33 167 60 40 92 5 14 56 0 0 0 0 0 0 0 0 5 16
2 597 400 1 178 820 79 920 1 118 880 419 580 899 100 2 097 900 979 020 1 098 900 1 358 640 1 098 900 4 275 720 1 738 260 679 320 279 720 339 660 399 600 7 392 600 659 340 3 336 660 1 198 800 799 200 1 838 160 99 900 279 720 1 118 880 0 0 0 0 0 0 0 0 99 900 319 680
Jóváhagyta: Simon Gábor
40 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1003276
Füzesabony
1003382
Szarvaskő
1003452
Boldog
1003513
Visznek
1004084
Hevesvezekény
1004145
Hort
1004400
Bekölce
1005236
Gyöngyös
1005643
Szilvásvárad
1005759
Vécs
1005935
Karácsond
1006345
Aldebrő
1006503
Átány
1007083
Tiszanána
1007180
Sarud
1007241
Apc
1007436
Parád
1007515
Domoszló
1008323
Gyöngyöspata
1008527
Sirok
1008660
Demjén
1009052
Tarnaszentmária
1009201
Detk
1009609
Recsk
1009964
Tófalu
1009982
Szücsi
1010074
Istenmezeje
1010241
Hevesaranyos
1010418
Nagyút
1010621
Bükkszenterzsébet
1011013
Szihalom
1011411
Halmajugra
1011527
Balaton
1012070
Pétervására
1012229
Terpes
1012432
Fedémes
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
472 7 140 80 61 114 38 1 199 69 52 282 66 315 440 169 188 95 80 254 108 43 9 30 167 65 39 88 119 41 152 110 317 87 122 47 13
November
447 4 177 81 64 109 41 1 250 68 57 284 59 343 456 196 200 108 57 256 118 59 9 39 189 73 37 86 125 48 164 111 324 96 361 52 14
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
919 11 317 161 125 223 79 2 449 137 109 566 125 658 896 365 388 203 137 510 226 102 18 69 356 138 76 174 244 89 316 221 641 183 483 99 27
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
3 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 0 0 2 8 0 0 0 0 1 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0
3 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 7 0 0 0 0 1 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 3 0 2 0 0
6 0 0 0 0 2 0 0 2 0 1 0 0 4 15 0 0 0 0 2 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 5 0 4 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
925 11 317 161 125 225 79 2 449 139 109 567 125 658 900 380 388 203 137 510 228 102 18 69 360 138 76 174 244 89 316 221 646 183 487 99 27
462,5 5,5 158,5 80,5 62,5 112,5 39,5 1224,5 69,5 54,5 283,5 62,5 329 450 190 194 101,5 68,5 255 114 51 9 34,5 180 69 38 87 122 44,5 158 110,5 323 91,5 243,5 49,5 13,5
Kerekítés (fő)
463 6 159 81 63 113 40 1225 70 55 284 63 329 450 190 194 102 69 255 114 51 9 35 180 69 38 87 122 45 158 111 323 92 244 50 14
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 106,5 1,4 36,6 18,6 14,5 26,0 9,2 281,8 16,1 12,7 65,3 14,5 75,7 103,5 43,7 44,6 23,5 15,9 58,7 26,2 11,7 2,1 8,1 41,4 15,9 8,7 20,0 28,1 10,4 36,3 25,5 74,3 21,2 56,1 11,5 3,2
106 1 37 19 14 26 9 282 16 13 65 14 76 104 44 45 23 16 59 26 12 2 8 41 16 9 20 28 10 36 26 74 21 56 12 3
2 117 880 19 980 739 260 379 620 279 720 519 480 179 820 5 634 360 319 680 259 740 1 298 700 279 720 1 518 480 2 077 920 879 120 899 100 459 540 319 680 1 178 820 519 480 239 760 39 960 159 840 819 180 319 680 179 820 399 600 559 440 199 800 719 280 519 480 1 478 520 419 580 1 118 880 239 760 59 940
Jóváhagyta: Simon Gábor
41 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1012502
Kisnána
1012821
Egerbakta
1013231
Szentdomonkos
1013240
Tarnalelesz
1013338
Gyöngyösoroszi
1013523
Szúcs
1013648
Egerszólát
1013879
Ivád
1014076
Tenk
1014128
Tarnaörs
1014526
Heves
1014535
Kömlő
1014580
Vámosgyörk
1014872
Mátraderecske
1014933
Bodony
1015307
Kápolna
1015796
Ludas
1016063
Szajla
1016090
Atkár
1016160
Tarnaszentmiklós
1016328
Felsőtárkány
1016540
Markaz
1016610
Egercsehi
1016841
Csány
1017163
Tarnazsadány
1017181
Ecséd
1017534
Gyöngyöshalász
1017987
Andornaktálya
1018281
Kisköre
1018810
Noszvaj
1019123
Gyöngyössolymos
1019567
Pély
1019965
Mátraballa
1020118
Erk
1020215
Parádsasvár
1020242
Heréd
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
66 190 68 297 295 103 41 23 101 232 679 540 50 163 91 157 62 117 36 131 122 75 128 145 244 186 72 27 406 60 43 256 15 215 9 67
November
75 196 65 312 286 96 47 76 103 254 1 323 474 62 158 86 167 64 119 45 125 121 75 133 181 272 188 68 29 434 60 48 245 13 218 11 62
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
141 386 133 609 581 199 88 99 204 486 2 002 1 014 112 321 177 324 126 236 81 256 243 150 261 326 516 374 140 56 840 120 91 501 28 433 20 129
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 10 0 0 0 4 0 0 1 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 10 1 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 3 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 20 1 0 0 8 0 0 1 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
141 386 133 609 581 199 88 99 204 488 2 005 1 016 112 321 177 324 126 236 81 256 243 152 261 326 536 375 140 56 848 120 91 502 28 433 20 129
70,5 193 66,5 304,5 290,5 99,5 44 49,5 102 244 1002,5 508 56 160,5 88,5 162 63 118 40,5 128 121,5 76 130,5 163 268 187,5 70 28 424 60 45,5 251 14 216,5 10 64,5
Kerekítés (fő)
71 193 67 305 291 100 44 50 102 244 1003 508 56 161 89 162 63 118 41 128 122 76 131 163 268 188 70 28 424 60 46 251 14 217 10 65
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 16,3 44,4 15,4 70,2 66,9 23,0 10,1 11,5 23,5 56,1 230,7 116,8 12,9 37,0 20,5 37,3 14,5 27,1 9,4 29,4 28,1 17,5 30,1 37,5 61,6 43,2 16,1 6,4 97,5 13,8 10,6 57,7 3,2 49,9 2,3 15,0
16 44 15 70 67 23 10 12 23 56 231 117 13 37 20 37 14 27 9 29 28 17 30 37 62 43 16 6 98 14 11 58 3 50 2 15
319 680 879 120 299 700 1 398 600 1 338 660 459 540 199 800 239 760 459 540 1 118 880 4 615 380 2 337 660 259 740 739 260 399 600 739 260 279 720 539 460 179 820 579 420 559 440 339 660 599 400 739 260 1 238 760 859 140 319 680 119 880 1 958 040 279 720 219 780 1 158 840 59 940 999 000 39 960 299 700
Jóváhagyta: Simon Gábor
42 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1020491
Eger
1020747
Feldebrő
1021722
Zagyvaszántó
1022099
Bükkszentmárton
1022196
Poroszló
1022309
Hatvan
1022354
Boconád
1022460
Kisfüzes
1023241
Adács
1023348
Tarnaméra
1023445
Zaránk
1023995
Kompolt
1024022
Bátor
1024147
Verpelét
1024235
Erdőtelek
1024554
Abasár
1024758
Egerszalók
1024943
Nagykökényes
1025089
Mezőszemere
1026019
Egerbocs
1026879
Nagyfüged
1027012
Váraszó
1027216
Ostoros
1027517
Besenyőtelek
1027605
Nagytálya
1027623
Újlőrincfalva
1027650
Rózsaszentmárton
1027696
Maklár
1028079
Kerecsend
1028088
Gyöngyöstarján
1028282
Nagyvisnyó
1028556
Erdőkövesd
1029045
Mátraszentimre
1029276
Novaj
1030261
Dormánd
1030401
Lőrinci
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
1 400 44 48 31 170 766 66 7 151 41 18 301 22 397 383 96 103 13 163 57 273 24 57 389 33 46 41 89 470 44 59 27 8 41 128 235
November
1 300 52 43 33 361 767 70 12 189 44 22 300 29 410 411 81 108 15 179 58 280 62 83 421 42 48 44 106 499 49 61 93 8 45 141 244
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
2 700 96 91 64 531 1 533 136 19 340 85 40 601 51 807 794 177 211 28 342 115 553 86 140 810 75 94 85 195 969 93 120 120 16 86 269 479
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 3
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 3
3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 6
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
2 703 96 91 64 531 1 533 136 19 340 85 41 601 51 807 794 177 211 28 342 115 553 86 140 815 75 94 87 195 971 93 120 120 16 86 269 485
1351,5 48 45,5 32 265,5 766,5 68 9,5 170 42,5 20,5 300,5 25,5 403,5 397 88,5 105,5 14 171 57,5 276,5 43 70 407,5 37,5 47 43,5 97,5 485,5 46,5 60 60 8 43 134,5 242,5
Kerekítés (fő)
1352 48 46 32 266 767 68 10 170 43 21 301 26 404 397 89 106 14 171 58 277 43 70 408 38 47 44 98 486 47 60 60 8 43 135 243
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 311,0 11,0 10,6 7,4 61,2 176,4 15,6 2,3 39,1 9,9 4,8 69,2 6,0 92,9 91,3 20,5 24,4 3,2 39,3 13,3 63,7 9,9 16,1 93,8 8,7 10,8 10,1 22,5 111,8 10,8 13,8 13,8 1,8 9,9 31,1 55,9
311 11 11 7 61 176 16 2 39 10 5 69 6 93 91 20 24 3 39 13 64 10 16 94 9 11 10 23 112 11 14 14 2 10 31 56
6 213 780 219 780 219 780 139 860 1 218 780 3 516 480 319 680 39 960 779 220 199 800 99 900 1 378 620 119 880 1 858 140 1 818 180 399 600 479 520 59 940 779 220 259 740 1 278 720 199 800 319 680 1 878 120 179 820 219 780 199 800 459 540 2 237 760 219 780 279 720 279 720 39 960 199 800 619 380 1 118 880
Jóváhagyta: Simon Gábor
43 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1031246
Visonta
1031282
Mikófalva
1031486
Nagyréde
1031565
Mónosbél
1031662
Mezőtárkány
1032179
Kál
1032966
Tarnabod
1033260
Bélapátfalva
1033686
Petőfibánya
1034324
Pálosvörösmart
1034379
Kerekharaszt
1100000
Komárom-Esztergom m.-i ö.
1100019
TATAI TCÉLÚ KISTÉRSÉGI T.
1100028
KOMÁROM-BÁBOLNA TÖBBC.K.T
1100037
TATABÁNYAI TC.KIST.TÁRS.
1100046
DOROGI TÖBBC.KIST.TÁRS.
1100055
ESZT.ÉS NYERGESÚ.TC.K.T.
1100064
KISBERI TC. KIST. TÁRS.
1100073
OROSZLÁNYI TC.KT.TÁRS.
1102510
Kocs
1104428
Ács
1104525
Kecskéd
1105449
Komárom
1106521
Gyermely
1106594
Dömös
1106664
Ete
1106682
Aka
1107311
Bokod
1107630
Kömlőd
1108624
Bársonyos
1108688
Süttő
1108758
Tát
1110490
Dorog
1110995
Kerékteleki
1111891
Héreg
1114155
Tokod
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
15 39 89 19 202 455 294 182 94 10 38 0 0 0 0 0 0 0 0 68 234 9 226 0 25 23 11 56 47 25 59 54 282 15 50 66
November
21 37 81 21 238 463 300 209 100 10 37 0 0 0 0 0 0 0 0 53 243 11 239 0 24 15 12 58 0 9 50 65 246 12 59 86
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
36 76 170 40 440 918 594 391 194 20 75 0 0 0 0 0 0 0 0 121 477 20 465 0 49 38 23 114 47 34 109 119 528 27 109 152
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 3
0 0 0 0 2 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 3
0 0 0 0 2 2 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 4 6
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
36 76 170 40 442 920 594 391 198 20 75 0 0 0 0 0 0 0 0 121 477 20 465 0 49 38 23 114 47 34 109 121 528 27 113 158
18 38 85 20 221 460 297 195,5 99 10 37,5 0 0 0 0 0 0 0 0 60,5 238,5 10 232,5 0 24,5 19 11,5 57 23,5 17 54,5 60,5 264 13,5 56,5 79
Kerekítés (fő)
18 38 85 20 221 460 297 196 99 10 38 0 0 0 0 0 0 0 0 61 239 10 233 0 25 19 12 57 24 17 55 61 264 14 57 79
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 4,1 8,7 19,6 4,6 50,8 105,8 68,3 45,1 22,8 2,3 8,7 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 14,0 55,0 2,3 53,6 0,0 5,8 4,4 2,8 13,1 5,5 3,9 12,7 14,0 60,7 3,2 13,1 18,2
4 9 20 5 51 106 68 45 23 2 9 0 0 0 0 0 0 0 0 14 55 2 54 0 6 4 3 13 6 4 13 14 61 3 13 18
79 920 179 820 399 600 99 900 1 018 980 2 117 880 1 358 640 899 100 459 540 39 960 179 820 0 0 0 0 0 0 0 0 279 720 1 098 900 39 960 1 078 920 0 119 880 79 920 59 940 259 740 119 880 79 920 259 740 279 720 1 218 780 59 940 259 740 359 640
Jóváhagyta: Simon Gábor
44 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1114669
Pilismarót
1115255
Lábatlan
1115282
Vértessomló
1115352
Nyergesújfalu
1116416
Császár
1116744
Bajna
1117251
Várgesztes
1117330
Kisbér
1118139
Ácsteszér
1118157
Tatabánya
1118272
Csép
1118926
Csolnok
1118935
Tarján
1119363
Bábolna
1120127
Tata
1120163
Naszály
1120923
Kisigmánd
1120987
Tárkány
1121421
Szomor
1121874
Piliscsév
1122372
Nagyigmánd
1122381
Bakonyszombathely
1122619
Szomód
1122637
Máriahalom
1122910
Dág
1123852
Ászár
1124101
Dunaszentmiklós
1124244
Bakonybánk
1125131
Esztergom
1125229
Bakonysárkány
1125487
Leányvár
1126903
Sárisáp
1126930
Mocsa
1127076
Nagysáp
1127632
Úny
1128255
Mogyorósbánya
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
52 170 0 79 50 52 0 125 33 2 318 15 22 26 42 452 67 14 111 34 49 100 77 3 0 12 86 0 24 826 27 38 79 78 122 18 14
November
57 131 3 87 45 53 5 163 41 2 375 8 16 29 60 458 73 15 101 32 40 110 75 10 3 13 73 0 14 815 25 20 80 75 114 17 9
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
109 301 3 166 95 105 5 288 74 4 693 23 38 55 102 910 140 29 212 66 89 210 152 13 3 25 159 0 38 1 641 52 58 159 153 236 35 23
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 3 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 3 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 6 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
109 301 3 166 101 105 5 288 74 4 697 23 38 55 102 910 144 29 212 66 89 210 152 13 3 25 159 0 38 1 641 52 58 159 153 236 35 23
54,5 150,5 1,5 83 50,5 52,5 2,5 144 37 2348,5 11,5 19 27,5 51 455 72 14,5 106 33 44,5 105 76 6,5 1,5 12,5 79,5 0 19 820,5 26 29 79,5 76,5 118 17,5 11,5
Kerekítés (fő)
55 151 2 83 51 53 3 144 37 2349 12 19 28 51 455 72 15 106 33 45 105 76 7 2 13 80 0 19 821 26 29 80 77 118 18 12
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 12,7 34,7 0,5 19,1 11,7 12,2 0,7 33,1 8,5 540,3 2,8 4,4 6,4 11,7 104,7 16,6 3,5 24,4 7,6 10,4 24,2 17,5 1,6 0,5 3,0 18,4 0,0 4,4 188,8 6,0 6,7 18,4 17,7 27,1 4,1 2,8
13 35 0 19 12 12 1 33 9 540 3 4 6 12 105 17 3 24 8 10 24 17 2 0 3 18 0 4 189 6 7 18 18 27 4 3
259 740 699 300 0 379 620 239 760 239 760 19 980 659 340 179 820 10 789 200 59 940 79 920 119 880 239 760 2 097 900 339 660 59 940 479 520 159 840 199 800 479 520 339 660 39 960 0 59 940 359 640 0 79 920 3 776 220 119 880 139 860 359 640 359 640 539 460 79 920 59 940
Jóváhagyta: Simon Gábor
45 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1129212
Baj
1129355
Bajót
1129577
Kesztölc
1129629
Vértestolna
1129638
Epöl
1130012
Réde
1130225
Tardos
1130553
Környe
1130766
Oroszlány
1131264
Vértesszőlős
1131422
Bana
1131990
Súr
1132346
Almásfüzitő
1132586
Vérteskethely
1133109
Csatka
1133163
Dad
1133491
Szárliget
1133516
Szákszend
1133640
Csém
1133826
Neszmély
1133835
Dunaalmás
1134023
Tokodaltáró
1134227
Annavölgy
1200000
Nógrád megyei önk.
1200019
BALASSAGYARMAT KT.TC.TÁRS
1200028
PÁSZTÓ KISTÉRS.TCÉLÚ TÁRS
1200037
SALGÓTARJÁN KIST.TCÉLÚ T.
1200046
BÁTONYTENYERE KT.ÖN.TC.T.
1200055
RÉTSÁG KISTÉRS. TCÉLÚ T.
1200064
SZÉCSÉNY KIST.ÖNK.TCÉLÚ T
1201508
Ipolyszög
1201526
Somoskőújfalu
1202389
Bercel
1202778
Ludanyhalászi
1203249
Örhalom
1203328
Ipolytarnóc
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
23 89 74 9 9 42 43 83 524 59 65 45 58 12 16 23 46 16 14 0 27 110 21 0 0 0 0 0 0 0 93 163 110 123 105 87
November
21 94 69 11 11 53 41 92 521 63 73 39 65 18 15 26 76 13 12 104 31 131 20 0 0 0 0 0 0 0 100 147 120 126 109 87
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
44 183 143 20 20 95 84 175 1 045 122 138 84 123 30 31 49 122 29 26 104 58 241 41 0 0 0 0 0 0 0 193 310 230 249 214 174
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 1 0 6 8 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 1 0 7 8 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 2 0 13 16 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
44 183 143 20 20 97 84 188 1 061 122 138 84 123 30 31 49 122 29 26 104 58 241 41 0 0 0 0 0 0 0 199 310 230 249 214 174
22 91,5 71,5 10 10 48,5 42 94 530,5 61 69 42 61,5 15 15,5 24,5 61 14,5 13 52 29 120,5 20,5 0 0 0 0 0 0 0 99,5 155 115 124,5 107 87
Kerekítés (fő)
22 92 72 10 10 49 42 94 531 61 69 42 62 15 16 25 61 15 13 52 29 121 21 0 0 0 0 0 0 0 100 155 115 125 107 87
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 5,1 21,2 16,6 2,3 2,3 11,3 9,7 21,6 122,1 14,0 15,9 9,7 14,3 3,5 3,7 5,8 14,0 3,5 3,0 12,0 6,7 27,8 4,8 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 23,0 35,7 26,5 28,8 24,6 20,0
5 21 17 2 2 11 10 22 122 14 16 10 14 3 4 6 14 3 3 12 7 28 5 0 0 0 0 0 0 0 23 36 26 29 25 20
99 900 419 580 339 660 39 960 39 960 219 780 199 800 439 560 2 437 560 279 720 319 680 199 800 279 720 59 940 79 920 119 880 279 720 59 940 59 940 239 760 139 860 559 440 99 900 0 0 0 0 0 0 0 459 540 719 280 519 480 579 420 499 500 399 600
Jóváhagyta: Simon Gábor
46 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1203665
Cered
1203841
Bokor
1203993
Héhalom
1204251
Ecseg
1204330
Mátraszőlős
1204358
Nógrád
1204507
Szendehely
1204844
Terény
1204871
Litke
1205050
Csitár
1205324
Herencsény
1205883
Palotás
1205980
Egyházasgerge
1206381
Tolmács
1206628
Szécsény
1206743
Diósjenő
1207199
Patak
1207320
Debercsény
1207409
Pásztó
1207621
Alsótold
1207959
Szilaspogony
1208156
Drégelypalánk
1208387
Nógrádsáp
1208642
Kálló
1208712
Jobbágyi
1208855
Karancskeszi
1209034
Berkenye
1209043
Szente
1209797
Nézsa
1209894
Borsosberény
1210199
Szarvasgede
1210320
Vizslás
1211590
Piliny
1211846
Kétbodony
1212016
Becske
1212131
Nógrádmegyer
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
68 6 47 170 164 27 45 38 146 36 50 37 96 5 174 148 69 1 454 9 65 157 29 273 206 227 1 5 32 62 16 99 69 5 66 305
November
86 4 45 174 148 24 44 35 155 37 53 36 108 7 189 156 77 2 473 5 56 174 37 276 211 262 4 3 38 64 16 89 68 5 65 320
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
154 10 92 344 312 51 89 73 301 73 103 73 204 12 363 304 146 3 927 14 121 331 66 549 417 489 5 8 70 126 32 188 137 10 131 625
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0
0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0
0 0 0 0 0 4 1 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
154 10 92 344 312 55 90 73 301 73 103 73 204 12 365 304 146 3 927 14 121 331 66 549 417 489 5 8 70 126 32 190 137 10 133 625
77 5 46 172 156 27,5 45 36,5 150,5 36,5 51,5 36,5 102 6 182,5 152 73 1,5 463,5 7 60,5 165,5 33 274,5 208,5 244,5 2,5 4 35 63 16 95 68,5 5 66,5 312,5
Kerekítés (fő)
77 5 46 172 156 28 45 37 151 37 52 37 102 6 183 152 73 2 464 7 61 166 33 275 209 245 3 4 35 63 16 95 69 5 67 313
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 17,7 1,2 10,6 39,6 35,9 6,4 10,4 8,5 34,7 8,5 12,0 8,5 23,5 1,4 42,1 35,0 16,8 0,5 106,7 1,6 14,0 38,2 7,6 63,3 48,1 56,4 0,7 0,9 8,1 14,5 3,7 21,9 15,9 1,2 15,4 72,0
18 1 11 40 36 6 10 9 35 9 12 9 23 1 42 35 17 0 107 2 14 38 8 63 48 56 1 1 8 14 4 22 16 1 15 72
359 640 19 980 219 780 799 200 719 280 119 880 199 800 179 820 699 300 179 820 239 760 179 820 459 540 19 980 839 160 699 300 339 660 0 2 137 860 39 960 279 720 759 240 159 840 1 258 740 959 040 1 118 880 19 980 19 980 159 840 279 720 79 920 439 560 319 680 19 980 299 700 1 438 560
Jóváhagyta: Simon Gábor
47 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1212195
Romhány
1212511
Dejtár
1212520
Ságújfalu
1213204
Hont
1213222
Mihálygerge
1213657
Balassagyarmat
1213718
Horpács
1213754
Szanda
1213842
Kozárd
1214234
Buják
1214641
Márkháza
1214881
Sóshartyán
1215325
Szátok
1215370
Etes
1216391
Nagybárkány
1216425
Alsópetény
1216878
Hugyag
1217659
Egyházasdengeleg
1217862
Pusztaberki
1218494
Garáb
1218625
Karancsalja
1218786
Szügy
1219044
Szurdokpüspöki
1219318
Ösagárd
1219372
Mátranovák
1219451
Kutasó
1219497
Nógrádsipek
1219798
Szalmatercs
1220048
Bárna
1220075
Mátramindszent
1220145
Csesztve
1220190
Lucfalva
1221041
Karancslapújtő
1221102
Nagylóc
1221582
Érsekvadkert
1221634
Szirák
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
117 130 125 31 26 516 4 36 10 162 31 269 110 180 137 41 130 29 12 0 121 95 51 0 87 3 33 76 114 42 20 108 331 188 188 195
November
146 130 191 42 30 598 6 41 7 155 34 276 138 192 137 30 156 32 13 0 130 102 52 1 89 3 39 78 125 46 22 129 346 190 199 207
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
263 260 316 73 56 1 114 10 77 17 317 65 545 248 372 274 71 286 61 25 0 251 197 103 1 176 6 72 154 239 88 42 237 677 378 387 402
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 2 0 0 0 0 0 2 0 0 0 3 0 2 0
0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 2 0 0 0 0 0 1 0 0 0 3 0 1 0
0 0 0 0 0 7 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 5 2 4 0 0 0 0 0 3 0 0 0 6 0 3 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
263 260 316 73 56 1 121 10 77 17 317 65 547 248 372 274 71 286 61 25 0 256 199 107 1 176 6 72 154 242 88 42 237 683 378 390 402
131,5 130 158 36,5 28 560,5 5 38,5 8,5 158,5 32,5 273,5 124 186 137 35,5 143 30,5 12,5 0 128 99,5 53,5 0,5 88 3 36 77 121 44 21 118,5 341,5 189 195 201
Kerekítés (fő)
132 130 158 37 28 561 5 39 9 159 33 274 124 186 137 36 143 31 13 0 128 100 54 1 88 3 36 77 121 44 21 119 342 189 195 201
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 30,4 29,9 36,3 8,5 6,4 129,0 1,2 9,0 2,1 36,6 7,6 63,0 28,5 42,8 31,5 8,3 32,9 7,1 3,0 0,0 29,4 23,0 12,4 0,2 20,2 0,7 8,3 17,7 27,8 10,1 4,8 27,4 78,7 43,5 44,9 46,2
30 30 36 9 6 129 1 9 2 37 8 63 29 43 32 8 33 7 3 0 29 23 12 0 20 1 8 18 28 10 5 27 79 43 45 46
599 400 599 400 719 280 179 820 119 880 2 577 420 19 980 179 820 39 960 739 260 159 840 1 258 740 579 420 859 140 639 360 159 840 659 340 139 860 59 940 0 579 420 459 540 239 760 0 399 600 19 980 159 840 359 640 559 440 199 800 99 900 539 460 1 578 420 859 140 899 100 919 080
Jóváhagyta: Simon Gábor
48 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1221661
Zabar
1221795
Erdőtarcsa
1221935
Cserháthaláp
1222594
Cserhátsurány
1222655
Erdőkürt
1223047
Szécsénke
1223825
Rétság
1223986
Nagyoroszi
1224174
Tereske
1224323
Felsőpetény
1224332
Mátraszele
1224341
Bánk
1224439
Dorogháza
1224572
Sámsonháza
1225496
Endrefalva
1225548
Karancsberény
1225663
Galgaguta
1225788
Salgótarján
1226295
Kisbarkány
1226833
Iliny
1226897
Karancsság
1226967
Magyargéc
1227243
Kisbágyon
1227340
Nógrádszakál
1227580
Nemti
1227915
Mohora
1228194
Szuha
1228389
Kazár
1228884
Rimóc
1229319
Ipolyvece
1229425
Nőtincs
1229498
Varsány
1229832
Nógrádmarcal
1230100
Mátraverebély
1230270
Csécse
1230395
Legénd
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
82 81 31 78 23 1 110 130 56 7 71 10 65 36 302 43 7 2 518 29 7 295 205 5 114 37 115 10 167 222 87 14 211 57 289 44 39
November
93 74 32 81 24 3 121 145 59 16 79 5 67 37 310 39 7 2 518 30 8 295 217 15 131 34 120 9 191 236 89 17 210 61 292 53 38
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
175 155 63 159 47 4 231 275 115 23 150 15 132 73 612 82 14 5 036 59 15 590 422 20 245 71 235 19 358 458 176 31 421 118 581 97 77
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
175 155 63 159 47 4 231 277 115 23 150 15 132 73 612 82 14 5 036 59 15 590 422 20 245 71 235 19 358 458 176 31 421 118 581 97 77
87,5 77,5 31,5 79,5 23,5 2 115,5 138,5 57,5 11,5 75 7,5 66 36,5 306 41 7 2518 29,5 7,5 295 211 10 122,5 35,5 117,5 9,5 179 229 88 15,5 210,5 59 290,5 48,5 38,5
Kerekítés (fő)
88 78 32 80 24 2 116 139 58 12 75 8 66 37 306 41 7 2518 30 8 295 211 10 123 36 118 10 179 229 88 16 211 59 291 49 39
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 20,2 17,9 7,4 18,4 5,5 0,5 26,7 32,0 13,3 2,8 17,3 1,8 15,2 8,5 70,4 9,4 1,6 579,1 6,9 1,8 67,9 48,5 2,3 28,3 8,3 27,1 2,3 41,2 52,7 20,2 3,7 48,5 13,6 66,9 11,3 9,0
20 18 7 18 6 0 27 32 13 3 17 2 15 9 70 9 2 579 7 2 68 49 2 28 8 27 2 41 53 20 4 49 14 67 11 9
399 600 359 640 139 860 359 640 119 880 0 539 460 639 360 259 740 59 940 339 660 39 960 299 700 179 820 1 398 600 179 820 39 960 11 568 420 139 860 39 960 1 358 640 979 020 39 960 559 440 159 840 539 460 39 960 819 180 1 058 940 399 600 79 920 979 020 279 720 1 338 660 219 780 179 820
Jóváhagyta: Simon Gábor
49 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1230915
Vanyarc
1231413
Keszeg
1232300
Nógrádkövesd
1232319
Cserhátszentiván
1232407
Magyarnándor
1232896
Tar
1232911
Bér
1233011
Szécsényfelfalu
1233206
Kisecset
1233242
Hollókő
1233312
Felsőtold
1233400
Kishartyán
1233525
Mátraterenye
1233534
Bátonyterenye
1233880
Patvarc
1234281
Nagykeresztúr
1234360
Rákóczibánya
1300000
Pest megyei önkormányzat
1300019
BUDAÖRS KIST. TCÉLÚ.TÁRS.
1300028
DUNAKESZI-FÓT-GÖD TC.KT.T
1300037
ORSZÁG KÖZEPE TCÉLÚ KT.T.
1300046
"KERTVÁROS" GYÁLI KT.TC.T
1300055
SZOBI KIST.ÖNKORM.TCÉLÚ T
1300064
VERESEGYHÁZ TCÉLÚ KT.Ö.T.
1300073
TÁPIÓ-VIDÉKI TC.KT.TÁRS.
1300082
CSEPEL-SZ.ÉS KÖR.TC.ÖNK.T
1300091
DUN.ÉS PIL.ÖNK.TC.KT.TÁRS
1300107
MONOR ÉS TÉR.TC.Ö.KT.TÁRS
1300116
PILIS-BUDA-ZS.TC.KT.TÁRS.
1300125
DUNAKANYAR TC.O.KIST.TÁRS
1300134
ASZÓDI TC.KIST.T. ÖNK
1300143
CEGLÉDI TÖBBC.KIST.
1300152
GÖDÖLLPI KIST. TC. TÁRS.
1300161
ÉRDI KÖZPONTÚ TC. KIST.T.
1302370
Rád
1302769
Tápiószőlős
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
61 10 10 5 47 167 36 52 10 6 12 40 163 856 46 37 76 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 34 206
November
66 14 9 9 55 178 34 53 11 7 14 39 163 920 47 40 76 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 34 201
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
127 24 19 14 102 345 70 105 21 13 26 79 326 1 776 93 77 152 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 68 407
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 6 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
127 24 19 14 102 345 70 105 21 13 26 79 326 1 782 99 77 152 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 68 407
63,5 12 9,5 7 51 172,5 35 52,5 10,5 6,5 13 39,5 163 891 49,5 38,5 76 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 34 203,5
Kerekítés (fő)
64 12 10 7 51 173 35 53 11 7 13 40 163 891 50 39 76 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 34 204
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 14,7 2,8 2,3 1,6 11,7 39,8 8,1 12,2 2,5 1,6 3,0 9,2 37,5 204,9 11,5 9,0 17,5 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 7,8 46,9
15 3 2 2 12 40 8 12 3 2 3 9 37 205 12 9 17 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 47
299 700 59 940 39 960 39 960 239 760 799 200 159 840 239 760 59 940 39 960 59 940 179 820 739 260 4 095 900 239 760 179 820 339 660 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 159 840 939 060
Jóváhagyta: Simon Gábor
50 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1303300
Iklad
1303407
Budajenő
1303692
Mende
1304057
Pécel
1304075
Ócsa
1304154
Tárnok
1304181
Perőcsény
1304303
Püspökszilágy
1304394
Makád
1304570
Márianosztra
1304808
Domony
1304905
Pócsmegyer
1304978
Ipolytölgyes
1305184
Csemő
1305227
Kisnémedi
1305281
Örkény
1305290
Pilisszántó
1305698
Váckisújfalu
1305917
Vácduka
1306035
Felsőpakony
1306293
Újhartyán
1306372
Pomáz
1306822
Csobánka
1306840
Sóskút
1306859
Törökbálint
1306947
Szokolya
1307108
Tinnye
1307144
Piliscsaba
1307384
Solymár
1307542
Szentlőrinckáta
1307807
Isaszeg
1307870
Szigetcsép
1308280
Telki
1308332
Táborfalva
1308457
Pilisszentlászló
1308545
Örbottyán
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
37 19 196 345 271 281 14 11 70 26 96 38 16 579 21 664 26 5 39 56 0 366 194 67 220 67 47 117 58 95 411 72 9 219 0 99
November
32 31 210 0 298 287 16 20 61 31 153 43 15 629 23 670 29 7 43 50 128 383 197 91 231 70 50 134 0 98 425 81 8 263 8 100
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
69 50 406 345 569 568 30 31 131 57 249 81 31 1 208 44 1 334 55 12 82 106 128 749 391 158 451 137 97 251 58 193 836 153 17 482 8 199
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 10 0 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1
0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 9 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1
0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 4 0 19 0 0 0 7 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 2
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
69 50 406 345 569 568 30 35 131 57 249 81 31 1 212 44 1 353 55 12 82 113 128 749 391 158 451 137 97 251 58 193 840 153 17 482 8 201
34,5 25 203 172,5 284,5 284 15 17,5 65,5 28,5 124,5 40,5 15,5 606 22 676,5 27,5 6 41 56,5 64 374,5 195,5 79 225,5 68,5 48,5 125,5 29 96,5 420 76,5 8,5 241 4 100,5
Kerekítés (fő)
35 25 203 173 285 284 15 18 66 29 125 41 16 606 22 677 28 6 41 57 64 375 196 79 226 69 49 126 29 97 420 77 9 241 4 101
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 8,1 5,8 46,7 39,8 65,6 65,3 3,5 4,1 15,2 6,7 28,8 9,4 3,7 139,4 5,1 155,7 6,4 1,4 9,4 13,1 14,7 86,3 45,1 18,2 52,0 15,9 11,3 29,0 6,7 22,3 96,6 17,7 2,1 55,4 0,9 23,2
8 6 47 40 66 65 3 4 15 7 29 9 4 139 5 156 6 1 9 13 15 86 45 18 52 16 11 29 7 22 97 18 2 55 1 23
159 840 119 880 939 060 799 200 1 318 680 1 298 700 59 940 79 920 299 700 139 860 579 420 179 820 79 920 2 777 220 99 900 3 116 880 119 880 19 980 179 820 259 740 299 700 1 718 280 899 100 359 640 1 038 960 319 680 219 780 579 420 139 860 439 560 1 938 060 359 640 39 960 1 098 900 19 980 459 540
Jóváhagyta: Simon Gábor
51 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1308891
Biatorbágy
1309104
Vácszentlászló
1309122
Farmos
1309131
Bag
1309140
Lórév
1309247
Dabas
1309405
Tápióság
1309441
Gomba
1309584
Dunaharaszti
1309593
Tura
1309690
Halásztelek
1309821
Pilis
1309849
Hernád
1309973
Délegyháza
1309991
Nagykovácsi
1310108
Áporka
1310551
Monor
1310737
Vámosmikola
1310755
Majosháza
1310816
Kiskunlacháza
1310922
Maglód
1311004
Jászkarajenő
1311341
Cegléd
1311396
Pilisszentiván
1311934
Üröm
1312052
Budakeszi
1312690
Sződ
1312894
Üllő
1313277
Szigethalom
1313295
Galgagyörk
1313435
Nagykáta
1313480
Erdőkertes
1313949
Hévízgyörk
1314146
Tápiószele
1314340
Pilisvörösvár
1314571
Tápiószentmárton
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
74 61 229 297 13 630 150 132 296 427 83 433 165 102 43 27 638 60 57 432 250 301 1 945 87 77 80 74 137 571 79 880 168 82 522 190 394
November
85 82 235 331 12 738 145 113 264 487 80 522 175 114 34 23 715 63 53 423 268 322 2 152 99 143 85 80 103 548 94 862 203 77 650 254 437
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
159 143 464 628 25 1 368 295 245 560 914 163 955 340 216 77 50 1 353 123 110 855 518 623 4 097 186 220 165 154 240 1 119 173 1 742 371 159 1 172 444 831
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 1 0 0 3 0 0 0 4 0 4 0 0 0 0 6 2 0 11 0 0 17 0 3 0 0 0 0 2 1 2 0 0 7 0
0 0 1 0 0 3 0 0 0 3 0 4 0 0 0 0 6 2 0 12 0 0 15 0 0 0 0 0 2 2 1 2 0 0 7 0
0 0 2 0 0 6 0 0 0 7 0 8 0 0 0 0 12 4 0 23 0 0 32 0 3 0 0 0 2 4 2 4 0 0 14 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
159 143 466 628 25 1 374 295 245 560 921 163 963 340 216 77 50 1 365 127 110 878 518 623 4 129 186 223 165 154 240 1 121 177 1 744 375 159 1 172 458 831
79,5 71,5 233 314 12,5 687 147,5 122,5 280 460,5 81,5 481,5 170 108 38,5 25 682,5 63,5 55 439 259 311,5 2064,5 93 111,5 82,5 77 120 560,5 88,5 872 187,5 79,5 586 229 415,5
Kerekítés (fő)
80 72 233 314 13 687 148 123 280 461 82 482 170 108 39 25 683 64 55 439 259 312 2065 93 112 83 77 120 561 89 872 188 80 586 229 416
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 18,4 16,6 53,6 72,2 3,0 158,0 34,0 28,3 64,4 106,0 18,9 110,9 39,1 24,8 9,0 5,8 157,1 14,7 12,7 101,0 59,6 71,8 475,0 21,4 25,8 19,1 17,7 27,6 129,0 20,5 200,6 43,2 18,4 134,8 52,7 95,7
18 17 54 72 3 158 34 28 64 106 19 111 39 25 9 6 157 15 13 101 60 72 475 21 26 19 18 28 129 20 201 43 18 135 53 96
359 640 339 660 1 078 920 1 438 560 59 940 3 156 840 679 320 559 440 1 278 720 2 117 880 379 620 2 217 780 779 220 499 500 179 820 119 880 3 136 860 299 700 259 740 2 017 980 1 198 800 1 438 560 9 490 500 419 580 519 480 379 620 359 640 559 440 2 577 420 399 600 4 015 980 859 140 359 640 2 697 300 1 058 940 1 918 080
Jóváhagyta: Simon Gábor
52 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1314775
Nagybörzsöny
1314960
Zebegény
1315015
Tápióbicske
1315024
Páty
1315185
Szigetszentmárton
1315440
Szentendre
1315583
Pusztazámor
1316188
Aszód
1317260
Ráckeve
1317303
Tápiógyörgye
1317312
Százhalombatta
1317598
Valkó
1317668
Vácrátót
1317783
Mogyoród
1317808
Újszilvás
1318342
Veresegyház
1318397
Dány
1318476
Csévharaszt
1318573
Acsa
1318616
Dunakeszi
1318689
Penc
1318731
Pilisszentkereszt
1318777
Bernecebaráti
1319248
Tésa
1319503
Galgahévíz
1319682
Újlengyel
1319716
Nagykőrös
1319886
Váchartyán
1320066
Nyársapát
1320534
Dunavarsány
1320640
Ceglédbercel
1321388
Püspökhatvan
1321458
Szada
1321467
Tóalmás
1321713
Sülysáp
1321847
Péteri
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
63 25 320 137 83 334 35 135 458 334 325 243 53 147 191 176 343 66 110 395 14 12 29 0 131 30 1 148 88 233 162 125 62 90 180 407 86
November
69 29 340 145 100 362 52 143 443 375 354 254 52 143 218 197 338 82 118 358 26 25 33 0 139 30 0 89 247 176 131 70 97 205 431 98
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
132 54 660 282 183 696 87 278 901 709 679 497 105 290 409 373 681 148 228 753 40 37 62 0 270 60 1 148 177 480 338 256 132 187 385 838 184
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 1 0 0 5 0 2 1 0 1 0 2 5 1 1 2 0 0 0 0 0 0 16 3 3 1 0 0 0 2 2 0
0 0 0 0 0 2 0 0 6 0 2 1 0 1 0 0 5 1 1 4 0 0 0 0 0 0 0 3 3 0 0 0 0 2 2 0
0 0 0 0 0 3 0 0 11 0 4 2 0 2 0 2 10 2 2 6 0 0 0 0 0 0 16 6 6 1 0 0 0 4 4 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
132 54 660 282 183 699 87 278 912 709 683 499 105 292 409 375 691 150 230 759 40 37 62 0 270 60 1 164 183 486 339 256 132 187 389 842 184
66 27 330 141 91,5 349,5 43,5 139 456 354,5 341,5 249,5 52,5 146 204,5 187,5 345,5 75 115 379,5 20 18,5 31 0 135 30 582 91,5 243 169,5 128 66 93,5 194,5 421 92
Kerekítés (fő)
66 27 330 141 92 350 44 139 456 355 342 250 53 146 205 188 346 75 115 380 20 19 31 0 135 30 582 92 243 170 128 66 94 195 421 92
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 15,2 6,2 75,9 32,4 21,2 80,5 10,1 32,0 104,9 81,7 78,7 57,5 12,2 33,6 47,2 43,2 79,6 17,3 26,5 87,4 4,6 4,4 7,1 0,0 31,1 6,9 133,9 21,2 55,9 39,1 29,4 15,2 21,6 44,9 96,8 21,2
15 6 76 32 21 81 10 32 105 82 79 58 12 34 47 43 80 17 26 87 5 4 7 0 31 7 134 21 56 39 29 15 22 45 97 21
299 700 119 880 1 518 480 639 360 419 580 1 618 380 199 800 639 360 2 097 900 1 638 360 1 578 420 1 158 840 239 760 679 320 939 060 859 140 1 598 400 339 660 519 480 1 738 260 99 900 79 920 139 860 0 619 380 139 860 2 677 320 419 580 1 118 880 779 220 579 420 299 700 439 560 899 100 1 938 060 419 580
Jóváhagyta: Simon Gábor
53 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1322008
Törtel
1322035
Zsámbok
1322114
Szigetújfalu
1322248
Pánd
1322345
Kemence
1322488
Verseg
1322585
Vasad
1322682
Letkés
1322804
Csömör
1323038
Nyáregyháza
1323083
Pusztavacs
1323199
Alsónémedi
1323278
Budaörs
1323409
Nagytarcsa
1323463
Budakalász
1323649
Göd
1324013
Diósd
1324466
Mikebuda
1324518
Ecser
1324527
Tök
1324679
Kóspallag
1324916
Szob
1324934
Vác
1325034
Zsámbék
1325098
Bénye
1325362
Dunabogdány
1325627
Gyál
1326213
Szigetmonostor
1326259
Szigetbecse
1326815
Vecsés
1326985
Csővár
1327128
Galgamácsa
1327386
Tatárszentgyörgy
1327687
Kosd
1327827
Káva
1327872
Abony
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
387 180 49 217 5 51 53 27 80 185 76 51 527 23 125 323 96 47 46 30 31 0 299 115 58 25 885 83 33 284 33 28 322 49 27 1 073
November
400 190 51 220 3 51 56 36 86 222 92 57 501 25 124 323 106 62 51 0 30 0 338 123 53 0 923 109 38 276 27 27 343 58 25 1 095
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
787 370 100 437 8 102 109 63 166 407 168 108 1 028 48 249 646 202 109 97 30 61 0 637 238 111 25 1 808 192 71 560 60 55 665 107 52 2 168
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
2 0 0 2 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 4 3 0 0 0 0 0 0 0 0 9 0 0 0 0 0 0 0 0 1
2 0 0 2 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 4 3 0 0 0 0 1 0 0 0 9 0 0 0 0 0 1 0 0 1
4 0 0 4 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 8 6 0 0 0 0 1 0 0 0 18 0 0 0 0 0 1 0 0 2
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
791 370 100 441 8 104 109 63 168 407 168 108 1 028 48 251 646 210 115 97 30 61 0 638 238 111 25 1 826 192 71 560 60 55 666 107 52 2 170
395,5 185 50 220,5 4 52 54,5 31,5 84 203,5 84 54 514 24 125,5 323 105 57,5 48,5 15 30,5 0 319 119 55,5 12,5 913 96 35,5 280 30 27,5 333 53,5 26 1085
Kerekítés (fő)
396 185 50 221 4 52 55 32 84 204 84 54 514 24 126 323 105 58 49 15 31 0 319 119 56 13 913 96 36 280 30 28 333 54 26 1085
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 91,1 42,6 11,5 50,8 0,9 12,0 12,7 7,4 19,3 46,9 19,3 12,4 118,2 5,5 29,0 74,3 24,2 13,3 11,3 3,5 7,1 0,0 73,4 27,4 12,9 3,0 210,0 22,1 8,3 64,4 6,9 6,4 76,6 12,4 6,0 249,6
91 43 12 51 1 12 13 7 19 47 19 12 118 6 29 74 24 13 11 3 7 0 73 27 13 3 210 22 8 64 7 6 77 12 6 250
1 818 180 859 140 239 760 1 018 980 19 980 239 760 259 740 139 860 379 620 939 060 379 620 239 760 2 357 640 119 880 579 420 1 478 520 479 520 259 740 219 780 59 940 139 860 0 1 458 540 539 460 259 740 59 940 4 195 800 439 560 159 840 1 278 720 139 860 119 880 1 538 460 239 760 119 880 4 995 000
Jóváhagyta: Simon Gábor
54 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1328097
Ipolydamásd
1328185
Perbál
1328413
Visegrád
1328644
Úri
1328653
Szentmártonkáta
1328866
Sződliget
1328954
Szigetszentmiklós
1329601
Pilisborosjenő
1329647
Dömsöd
1329735
Gyömrő
1329823
Tököl
1329850
Kisoroszi
1330331
Vácegres
1330696
Kartal
1330720
Taksony
1330809
Leányfalu
1330988
Érd
1331361
Kóka
1331653
Albertirsa
1331732
Nagymaros
1331796
Tápiószecső
1331811
Dánszentmiklós
1331963
Tahitótfalu
1332027
Bugyi
1332106
Inárcs
1332230
Kakucs
1332559
Gödöllő
1332610
Fót
1332771
Kocsér
1332975
Köröstetétlen
1333118
Csomád
1333552
Herceghalom
1333561
Apaj
1333729
Verőce
1333738
Kismaros
1334148
Pilisjászfalu
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
27 0 0 86 426 54 658 30 455 454 126 35 75 188 109 0 897 313 489 172 331 159 106 237 135 136 673 300 189 0 8 17 83 87 30 70
November
24 105 0 121 411 30 552 21 476 497 126 40 84 223 85 0 881 325 567 191 331 174 94 262 164 145 715 321 189 80 8 26 84 0 27 43
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
51 105 0 207 837 84 1 210 51 931 951 252 75 159 411 194 0 1 778 638 1 056 363 662 333 200 499 299 281 1 388 621 378 80 16 43 167 87 57 113
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
2 0 0 1 3 0 0 0 4 1 0 0 0 3 2 15 7 15 0 0 1 0 0 0 2 1 3 1 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 1 3 0 0 0 4 1 1 0 0 3 2 0 7 15 0 0 0 0 0 0 2 3 3 2 0 0 0 0 0 0 0 0
2 0 0 2 6 0 0 0 8 2 1 0 0 6 4 15 14 30 0 0 1 0 0 0 4 4 6 3 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
53 105 0 209 843 84 1 210 51 939 953 253 75 159 417 198 15 1 792 668 1 056 363 663 333 200 499 303 285 1 394 624 378 80 16 43 167 87 57 113
26,5 52,5 0 104,5 421,5 42 605 25,5 469,5 476,5 126,5 37,5 79,5 208,5 99 7,5 896 334 528 181,5 331,5 166,5 100 249,5 151,5 142,5 697 312 189 40 8 21,5 83,5 43,5 28,5 56,5
Kerekítés (fő)
27 53 0 105 422 42 605 26 470 477 127 38 80 209 99 8 896 334 528 182 332 167 100 250 152 143 697 312 189 40 8 22 84 44 29 57
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 6,2 12,2 0,0 24,2 97,1 9,7 139,2 6,0 108,1 109,7 29,2 8,7 18,4 48,1 22,8 1,8 206,1 76,8 121,4 41,9 76,4 38,4 23,0 57,5 35,0 32,9 160,3 71,8 43,5 9,2 1,8 5,1 19,3 10,1 6,7 13,1
6 12 0 24 97 10 139 6 108 110 29 9 18 48 23 2 206 77 121 42 76 38 23 58 35 33 160 72 43 9 2 5 19 10 7 13
119 880 239 760 0 479 520 1 938 060 199 800 2 777 220 119 880 2 157 840 2 197 800 579 420 179 820 359 640 959 040 459 540 39 960 4 115 880 1 538 460 2 417 580 839 160 1 518 480 759 240 459 540 1 158 840 699 300 659 340 3 196 800 1 438 560 859 140 179 820 39 960 99 900 379 620 199 800 139 860 259 740
Jóváhagyta: Simon Gábor
55 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1334157
Kistarcsa
1334166
Kerepes
1334315
Remeteszöllős
1334333
Csörög
1334397
Monorierdő
1400000
Somogy megyei önk.
1400019
MARCALI KISTÉRS. TCÉLÚ T.
1400028
CSURGÓ KISTÉRS. TCÉLÚ T.
1400037
RINYAMENTI KIST.TC.ÖNK.T.
1400046
SIÓFOK ÉS K.TCÉLÚ KIST.T.
1400055
POGÁNYVÖLGYI TCÉLÚ.KIST.T
1400064
BARCSI TCÉLÚ KISTÉRS. T.
1400073
KAPOSVÁRI TCÉLÚ KIST.TÁRS
1400082
KOPPÁNY-VÖLGYE TCÉLÚ KT.T
1400091
FONYÓD KISTÉRS.TCÉLÚ TÁR.
1400107
BALATONFÖLDVÁRI TC.KIST.T
1400116
KADARKÚTI TÖBBC. KIST.T.
1402051
Sávoly
1402477
Csombárd
1403203
Nyim
1403416
Somogyszil
1403489
Edde
1403735
Bárdudvarnok
1403799
Csákány
1404127
Som
1404598
Kereki
1404826
Kisgyalán
1404835
Somogyzsitfa
1404853
Somogyudvarhely
1404932
Taszár
1405078
Rinyabesenyő
1405193
Szorosad
1405263
Karád
1405272
Kánya
1405351
Kára
1405500
Somogyaracs
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
154 316 0 217 205 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 66 22 24 88 33 94 40 88 12 9 62 82 102 68 7 137 14 4 58
November
132 316 0 268 198 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 67 17 26 90 33 95 41 87 8 15 68 100 118 74 6 147 22 3 68
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
286 632 0 485 403 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 133 39 50 178 66 189 81 175 20 24 130 182 220 142 13 284 36 7 126
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0
0 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0
0 0 0 8 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 8 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
286 632 0 493 403 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 133 39 50 178 66 191 81 175 20 24 130 182 228 142 13 284 36 7 126
143 316 0 246,5 201,5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 66,5 19,5 25 89 33 95,5 40,5 87,5 10 12 65 91 114 71 6,5 142 18 3,5 63
Kerekítés (fő)
143 316 0 247 202 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 67 20 25 89 33 96 41 88 10 12 65 91 114 71 7 142 18 4 63
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 32,9 72,7 0,0 56,8 46,5 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 15,4 4,6 5,8 20,5 7,6 22,1 9,4 20,2 2,3 2,8 15,0 20,9 26,2 16,3 1,6 32,7 4,1 0,9 14,5
33 73 0 57 46 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 15 5 6 20 8 22 9 20 2 3 15 21 26 16 2 33 4 1 14
659 340 1 458 540 0 1 138 860 919 080 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 299 700 99 900 119 880 399 600 159 840 439 560 179 820 399 600 39 960 59 940 299 700 419 580 519 480 319 680 39 960 659 340 79 920 19 980 279 720
Jóváhagyta: Simon Gábor
56 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1405810
Szőkedencs
1405971
Csokonyavisonta
1406008
Zamárdi
1406080
Ádánd
1406105
Kálmáncsa
1406141
Patalom
1406211
Hollád
1406424
Kaposszerdahely
1406451
Gamás
1406585
Gálosfa
1406600
Somogyszentpál
1406877
Visz
1406910
Bélavár
1407056
Öreglak
1407117
Balatonföldvár
1407205
Újvárfalva
1407375
Balatonkeresztúr
1407913
Nemesdéd
1408040
Csoma
1408183
Vése
1408411
Kastélyosdombó
1408590
Tab
1408703
Büsső
1408837
Háromfa
1409098
Kaposfő
1409177
Gige
1409274
Varászló
1409645
Vörs
1409858
Komlósd
1409928
Hetes
1409946
Hencse
1410010
Lulla
1410153
Torvaj
1410427
Magyaratád
1410506
Bodrog
1410603
Csurgónagymarton
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
19 164 9 78 78 12 34 58 130 34 151 11 0 174 10 82 49 198 37 78 22 141 21 113 131 105 8 35 7 76 44 7 31 25 40 14
November
19 188 0 155 88 12 34 54 131 32 155 15 96 194 15 78 49 207 37 83 22 133 111 111 137 122 7 35 8 82 45 10 39 35 43 23
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
38 352 9 233 166 24 68 112 261 66 306 26 96 368 25 160 98 405 74 161 44 274 132 224 268 227 15 70 15 158 89 17 70 60 83 37
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
38 352 9 233 166 24 68 112 261 66 306 26 96 368 25 160 98 407 75 161 44 274 132 224 268 227 15 70 15 158 89 17 70 63 83 37
19 176 4,5 116,5 83 12 34 56 130,5 33 153 13 48 184 12,5 80 49 203,5 37,5 80,5 22 137 66 112 134 113,5 7,5 35 7,5 79 44,5 8,5 35 31,5 41,5 18,5
Kerekítés (fő)
19 176 5 117 83 12 34 56 131 33 153 13 48 184 13 80 49 204 38 81 22 137 66 112 134 114 8 35 8 79 45 9 35 32 42 19
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 4,4 40,5 1,2 26,9 19,1 2,8 7,8 12,9 30,1 7,6 35,2 3,0 11,0 42,3 3,0 18,4 11,3 46,9 8,7 18,6 5,1 31,5 15,2 25,8 30,8 26,2 1,8 8,1 1,8 18,2 10,4 2,1 8,1 7,4 9,7 4,4
4 40 1 27 19 3 8 13 30 8 35 3 11 42 3 18 11 47 9 19 5 32 15 26 31 26 2 8 2 18 10 2 8 7 10 4
79 920 799 200 19 980 539 460 379 620 59 940 159 840 259 740 599 400 159 840 699 300 59 940 219 780 839 160 59 940 359 640 219 780 939 060 179 820 379 620 99 900 639 360 299 700 519 480 619 380 519 480 39 960 159 840 39 960 359 640 199 800 39 960 159 840 139 860 199 800 79 920
Jóváhagyta: Simon Gábor
57 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1410861
Ecseny
1410959
Nikla
1410986
Szulok
1411040
Lakócsa
1411101
Szőlősgyörök
1411174
Kéthely
1411192
Igal
1411466
Zala
1411484
Somogycsicsó
1411509
Szenta
1411828
Porrog
1411916
Balatonőszöd
1412168
Patca
1412663
Kaposkeresztúr
1412876
Somogymeggyes
1412973
Szentgáloskér
1413611
Drávagárdony
1413693
Táska
1413745
Kőkút
1413781
Kiskorpád
1413790
Polány
1413824
Somodor
1413930
Porrogszentkirály
1413985
Felsőmocsolád
1413994
Bolhás
1414012
Örtilos
1414386
Kercseliget
1414395
Bakháza
1414562
Balatonmáriafürdő
1414599
Görgeteg
1414623
Zákány
1414632
Fonyód
1414854
Szabadi
1414863
Látrány
1414942
Ságvár
1415103
Szenna
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
19 120 60 96 41 44 92 4 17 43 21 8 3 59 77 62 28 82 108 71 41 44 32 35 39 50 103 16 6 249 73 101 31 93 108 41
November
19 155 66 91 53 53 86 8 20 44 16 12 4 51 79 65 34 86 115 88 29 50 32 45 56 48 105 22 7 275 58 125 29 108 124 51
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
38 275 126 187 94 97 178 12 37 87 37 20 7 110 156 127 62 168 223 159 70 94 64 80 95 98 208 38 13 524 131 226 60 201 232 92
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
38 275 126 187 94 98 178 12 37 87 37 20 7 110 160 127 62 168 223 159 70 94 64 80 95 98 208 38 13 524 131 228 60 203 232 92
19 137,5 63 93,5 47 49 89 6 18,5 43,5 18,5 10 3,5 55 80 63,5 31 84 111,5 79,5 35 47 32 40 47,5 49 104 19 6,5 262 65,5 114 30 101,5 116 46
Kerekítés (fő)
19 138 63 94 47 49 89 6 19 44 19 10 4 55 80 64 31 84 112 80 35 47 32 40 48 49 104 19 7 262 66 114 30 102 116 46
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 4,4 31,7 14,5 21,6 10,8 11,3 20,5 1,4 4,4 10,1 4,4 2,3 0,9 12,7 18,4 14,7 7,1 19,3 25,8 18,4 8,1 10,8 7,4 9,2 11,0 11,3 23,9 4,4 1,6 60,3 15,2 26,2 6,9 23,5 26,7 10,6
4 32 14 22 11 11 20 1 4 10 4 2 1 13 18 15 7 19 26 18 8 11 7 9 11 11 24 4 2 60 15 26 7 23 27 11
79 920 639 360 279 720 439 560 219 780 219 780 399 600 19 980 79 920 199 800 79 920 39 960 19 980 259 740 359 640 299 700 139 860 379 620 519 480 359 640 159 840 219 780 139 860 179 820 219 780 219 780 479 520 79 920 39 960 1 198 800 299 700 519 480 139 860 459 540 539 460 219 780
Jóváhagyta: Simon Gábor
58 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1415194
Szólád
1415510
Köröshegy
1415592
Patosfa
1415626
Somogysámson
1415732
Kaposújlak
1415884
Drávatamási
1415909
Nágocs
1415927
Jákó
1415981
Somogydöröcske
1416106
Mesztegnyő
1416258
Lad
1416407
Tótújfalu
1416470
Balatonújlak
1416601
Balatonszabadi
1416726
Hedrehely
1416735
Tarany
1416823
Ordacsehi
1417127
Beleg
1417279
Juta
1417358
Buzsák
1417446
Kelevíz
1417491
Zselicszentpál
1417561
Nemesvid
1417631
Siófok
1417844
Tikos
1417941
Nagyatád
1418078
Somogyfajsz
1418120
Bolhó
1418148
Kötcse
1418227
Kaposmérő
1418500
Marcali
1418546
Somogyszob
1418607
Szegerdő
1418634
Hács
1419017
Visnye
1419026
Pusztakovácsi
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
33 28 38 150 0 35 37 78 8 103 71 25 7 0 84 173 37 136 21 129 81 17 79 0 30 250 83 99 39 0 361 122 37 47 41 165
November
30 34 36 159 42 35 49 114 12 109 72 29 8 335 87 174 43 147 21 141 78 19 93 1 510 29 409 83 109 39 141 440 113 31 56 48 173
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
63 62 74 309 42 70 86 192 20 212 143 54 15 335 171 347 80 283 42 270 159 36 172 1 510 59 659 166 208 78 141 801 235 68 103 89 338
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 4
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 5
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 4 2 0 0 0 0 0 0 6 0 0 0 0 9
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
63 62 74 309 42 70 86 192 20 212 143 54 15 335 171 349 80 283 42 270 159 36 176 1 512 59 659 166 208 78 141 807 235 68 103 89 347
31,5 31 37 154,5 21 35 43 96 10 106 71,5 27 7,5 167,5 85,5 174,5 40 141,5 21 135 79,5 18 88 756 29,5 329,5 83 104 39 70,5 403,5 117,5 34 51,5 44,5 173,5
Kerekítés (fő)
32 31 37 155 21 35 43 96 10 106 72 27 8 168 86 175 40 142 21 135 80 18 88 756 30 330 83 104 39 71 404 118 34 52 45 174
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 7,4 7,1 8,5 35,7 4,8 8,1 9,9 22,1 2,3 24,4 16,6 6,2 1,8 38,6 19,8 40,3 9,2 32,7 4,8 31,1 18,4 4,1 20,2 173,9 6,9 75,9 19,1 23,9 9,0 16,3 92,9 27,1 7,8 12,0 10,4 40,0
7 7 9 36 5 8 10 22 2 24 17 6 2 39 20 40 9 33 5 31 18 4 20 174 7 76 19 24 9 16 93 27 8 12 10 40
139 860 139 860 179 820 719 280 99 900 159 840 199 800 439 560 39 960 479 520 339 660 119 880 39 960 779 220 399 600 799 200 179 820 659 340 99 900 619 380 359 640 79 920 399 600 3 476 520 139 860 1 518 480 379 620 479 520 179 820 319 680 1 858 140 539 460 159 840 239 760 199 800 799 200
Jóváhagyta: Simon Gábor
59 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1419053
Kisasszond
1419150
Homokszentgyörgy
1419442
Somogyvár
1419460
Balatonendréd
1419619
Iharos
1419770
Osztopán
1420057
Somogyegres
1420093
Törökkoppány
1420321
Rinyaújnép
1420330
Somogygeszti
1420473
Kaposvár
1420598
Nagycsepely
1420622
Rinyaújlak
1420710
Bedegkér
1420729
Balatonfenyves
1420905
Mike
1421315
Csurgó
1421324
Balatonszentgyörgy
1421333
Istvándi
1421449
Nagyberki
1421652
Nagybajom
1421856
Somogyvámos
1422026
Fonó
1422673
Bonnya
1422707
Főnyed
1422822
Balatonszemes
1423092
Siójut
1423311
Pusztaszemes
1423630
Mernye
1423904
Gyugy
1423968
Teleki
1424110
Zselickislak
1424314
Csököly
1424387
Kisbajom
1424457
Bálványos
1424493
Kisbárapáti
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
29 163 186 52 53 117 21 12 4 93 2 702 41 27 66 50 127 414 60 219 118 363 121 12 36 13 45 22 8 102 33 32 16 225 0 38 65
November
28 152 222 47 64 100 23 15 8 99 2 925 40 26 0 58 135 446 55 216 120 382 124 14 40 14 49 27 4 111 34 38 15 227 203 40 66
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
57 315 408 99 117 217 44 27 12 192 5 627 81 53 66 108 262 860 115 435 238 745 245 26 76 27 94 49 12 213 67 70 31 452 203 78 131
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 1 0 1 2 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 45 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 4 1 0 1 1 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 4 2 0 2 3 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 45 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
57 319 410 99 119 220 44 27 12 192 5 629 81 53 66 108 262 860 115 435 240 745 245 26 76 27 139 49 12 213 67 70 31 452 203 78 131
28,5 159,5 205 49,5 59,5 110 22 13,5 6 96 2814,5 40,5 26,5 33 54 131 430 57,5 217,5 120 372,5 122,5 13 38 13,5 69,5 24,5 6 106,5 33,5 35 15,5 226 101,5 39 65,5
Kerekítés (fő)
29 160 205 50 60 110 22 14 6 96 2815 41 27 33 54 131 430 58 218 120 373 123 13 38 14 70 25 6 107 34 35 16 226 102 39 66
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 6,7 36,8 47,2 11,5 13,8 25,3 5,1 3,2 1,4 22,1 647,5 9,4 6,2 7,6 12,4 30,1 98,9 13,3 50,1 27,6 85,8 28,3 3,0 8,7 3,2 16,1 5,8 1,4 24,6 7,8 8,1 3,7 52,0 23,5 9,0 15,2
7 37 47 12 14 25 5 3 1 22 647 9 6 8 12 30 99 13 50 28 86 28 3 9 3 16 6 1 25 8 8 4 52 23 9 15
139 860 739 260 939 060 239 760 279 720 499 500 99 900 59 940 19 980 439 560 12 927 060 179 820 119 880 159 840 239 760 599 400 1 978 020 259 740 999 000 559 440 1 718 280 559 440 59 940 179 820 59 940 319 680 119 880 19 980 499 500 159 840 159 840 79 920 1 038 960 459 540 179 820 299 700
Jóváhagyta: Simon Gábor
60 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1424536
Orci
1424615
Tapsony
1424846
Heresznye
1424907
Balatonszárszó
1425043
Somogybükkösd
1425371
Magyaregres
1425511
Nemeskisfalud
1425520
Nagyszakácsi
1425681
Cserénfa
1425706
Szentbalázs
1425830
Hajmás
1425867
Kaposhomok
1426222
Gadány
1426277
Böszénfa
1426301
Inke
1426392
Pamuk
1426453
Kadarkút
1426532
Böhönye
1426675
Lengyeltóti
1426754
Rinyaszentkirály
1426781
Várda
1426842
Zselickisfalud
1426888
Kazsok
1427270
Csömend
1427368
Segesd
1427377
Balatonberény
1427535
Somogysimonyi
1427553
Pogányszentpéter
1427614
Zimány
1427784
Iharosberény
1428264
Gadács
1428291
Lábod
1428316
Bábonymegyer
1428361
Potony
1428510
Porrogszentpál
1428574
Szabás
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
36 88 61 33 6 70 11 43 20 20 67 64 51 34 225 58 220 180 263 85 0 39 67 40 264 52 5 85 70 193 12 229 63 15 6 106
November
39 70 64 38 6 57 11 44 10 17 57 64 54 39 247 59 248 190 277 91 1 43 63 36 279 52 5 90 63 209 13 262 84 19 6 113
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
75 158 125 71 12 127 22 87 30 37 124 128 105 73 472 117 468 370 540 176 1 82 130 76 543 104 10 175 133 402 25 491 147 34 12 219
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 1 0 6 0 0 0 0 0 0 3 0 1 0 1 1 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 1 0 1 1 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 1 0 6 0 0 0 0 0 0 6 0 2 0 2 2 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
75 158 125 71 12 127 22 87 30 37 124 130 105 73 472 117 468 370 541 176 7 82 130 76 543 104 10 181 133 404 25 493 149 34 12 219
37,5 79 62,5 35,5 6 63,5 11 43,5 15 18,5 62 65 52,5 36,5 236 58,5 234 185 270,5 88 3,5 41 65 38 271,5 52 5 90,5 66,5 202 12,5 246,5 74,5 17 6 109,5
Kerekítés (fő)
38 79 63 36 6 64 11 44 15 19 62 65 53 37 236 59 234 185 271 88 4 41 65 38 272 52 5 91 67 202 13 247 75 17 6 110
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 8,7 18,2 14,5 8,3 1,4 14,7 2,5 10,1 3,5 4,4 14,3 15,0 12,2 8,5 54,3 13,6 53,8 42,6 62,3 20,2 0,9 9,4 15,0 8,7 62,6 12,0 1,2 20,9 15,4 46,5 3,0 56,8 17,3 3,9 1,4 25,3
9 18 14 8 1 15 3 10 3 4 14 15 12 9 54 14 54 43 62 20 1 9 15 9 63 12 1 21 15 46 3 57 17 4 1 25
179 820 359 640 279 720 159 840 19 980 299 700 59 940 199 800 59 940 79 920 279 720 299 700 239 760 179 820 1 078 920 279 720 1 078 920 859 140 1 238 760 399 600 19 980 179 820 299 700 179 820 1 258 740 239 760 19 980 419 580 299 700 919 080 59 940 1 138 860 339 660 79 920 19 980 499 500
Jóváhagyta: Simon Gábor
61 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1428714
Andocs
1428723
Somogysárd
1428811
Kaposgyarmat
1428857
Kutas
1428963
Somogyjád
1429063
Nagyberény
1429197
Péterhida
1429780
Vízvár
1430119
Berzence
1430146
Szenyér
1430474
Babócsa
1430571
Gölle
1430580
Somogyacsa
1430775
Hosszúvíz
1430827
Kisberény
1430854
Mezőcsokonya
1430863
Ráksi
1430960
Gyékényes
1431121
Sántos
1431219
Somogyaszaló
1431343
Mosdós
1431352
Darány
1431644
Fiad
1432115
Ötvöskónyi
1432133
Sérsekszőlős
1432337
Baté
1432355
Libickozma
1432416
Tengőd
1432461
Szilvásszentmárton
1432470
Somogybabod
1432601
Somogytúr
1432674
Rinyakovácsi
1432780
Simonfa
1432799
Barcs
1432805
Nagykorpád
1432841
Szentborbás
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
143 149 16 200 112 133 16 36 176 94 208 99 27 7 38 120 23 68 18 72 48 141 31 196 3 46 5 48 34 32 37 39 47 865 100 13
November
133 145 9 226 116 136 18 45 180 96 220 109 20 8 43 124 27 74 24 59 66 148 36 205 2 47 5 72 36 31 42 43 41 905 112 12
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
276 294 25 426 228 269 34 81 356 190 428 208 47 15 81 244 50 142 42 131 114 289 67 401 5 93 10 120 70 63 79 82 88 1 770 212 25
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0
1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0
2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
278 294 25 428 228 269 34 81 356 190 428 208 47 15 81 244 50 142 42 131 116 289 67 401 5 93 10 120 70 63 79 82 88 1 774 212 25
139 147 12,5 214 114 134,5 17 40,5 178 95 214 104 23,5 7,5 40,5 122 25 71 21 65,5 58 144,5 33,5 200,5 2,5 46,5 5 60 35 31,5 39,5 41 44 887 106 12,5
Kerekítés (fő)
139 147 13 214 114 135 17 41 178 95 214 104 24 8 41 122 25 71 21 66 58 145 34 201 3 47 5 60 35 32 40 41 44 887 106 13
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 32,0 33,8 3,0 49,2 26,2 31,1 3,9 9,4 40,9 21,9 49,2 23,9 5,5 1,8 9,4 28,1 5,8 16,3 4,8 15,2 13,3 33,4 7,8 46,2 0,7 10,8 1,2 13,8 8,1 7,4 9,2 9,4 10,1 204,0 24,4 3,0
32 34 3 49 26 31 4 9 41 22 49 24 6 2 9 28 6 16 5 15 13 33 8 46 1 11 1 14 8 7 9 9 10 204 24 3
639 360 679 320 59 940 979 020 519 480 619 380 79 920 179 820 819 180 439 560 979 020 479 520 119 880 39 960 179 820 559 440 119 880 319 680 99 900 299 700 259 740 659 340 159 840 919 080 19 980 219 780 19 980 279 720 159 840 139 860 179 820 179 820 199 800 4 075 920 479 520 59 940
Jóváhagyta: Simon Gábor
62 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1433057
Zics
1433376
Miklósi
1433394
Kapoly
1433853
Balatonboglár
1433862
Balatonlelle
1434041
Pálmajor
1434184
Alsóbogát
1434193
Kaszó
1434236
Szántód
1434403
Zákányfalu
1500000
Szabolcs-Sz.-B. m.-i önk.
1500019
NYÍRSÉGI TCÉLÚ KISTÉRS.T.
1500028
KÖZÉP NYÍRSÉGI ÖNK.TC.K.T
1500037
TISZAVASVÁRI TCÉLÚ KIST.T
1500046
DÉL-NYIRSÉGI TC.ö.K.T.
1500055
NYIRBÁTOR ÉS VO.TC.K.T.
1500064
CSENGER TÖBBC.KIST.T-A
1500073
KÖZÉP-SZABOLCSI KIST.T
1500082
SZATMÁRI TÖBBC.KIST.TÁRS.
1500091
BEREGI TC.KIST.öNK.TÁRS.
1500107
FELSP TISZA V.TC.KT.TÁRS.
1500116
KISVÁRDA ÉS TÉRS.TC.KT.T
1500125
ZÁHONYI TC. KIST.T
1502088
Mánd
1502325
Baktalórántháza
1502671
Kántorjánosi
1502945
Biri
1502990
Bátorliget
1503391
Piricse
1503586
Szabolcsveresmart
1503629
Géberjen
1503647
Döge
1503850
Tiszabercel
1503878
Nyírpilis
1504312
Tarpa
1504446
Tiszakerecseny
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
48 7 40 81 140 145 54 6 3 52 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 36 616 470 220 82 463 250 51 316 391 341 373 190
November
50 7 50 92 152 159 60 8 3 56 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 44 682 498 225 83 507 292 53 322 393 344 385 196
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
98 14 90 173 292 304 114 14 6 108 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 80 1 298 968 445 165 970 542 104 638 784 685 758 386
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0 1 0 0 0 0 6 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 1 0 0 0 0 6 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 0 2 0 0 0 0 12 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
98 14 90 173 292 304 114 14 6 108 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 80 1 306 968 447 165 970 542 104 650 784 685 758 386
49 7 45 86,5 146 152 57 7 3 54 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 40 653 484 223,5 82,5 485 271 52 325 392 342,5 379 193
Kerekítés (fő)
49 7 45 87 146 152 57 7 3 54 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 40 653 484 224 83 485 271 52 325 392 343 379 193
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 11,3 1,6 10,4 20,0 33,6 35,0 13,1 1,6 0,7 12,4 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 9,2 150,2 111,3 51,5 19,1 111,6 62,3 12,0 74,8 90,2 78,9 87,2 44,4
11 2 10 20 34 35 13 2 1 12 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 9 150 111 52 19 112 62 12 75 90 79 87 44
219 780 39 960 199 800 399 600 679 320 699 300 259 740 39 960 19 980 239 760 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 179 820 2 997 000 2 217 780 1 038 960 379 620 2 237 760 1 238 760 239 760 1 498 500 1 798 200 1 578 420 1 738 260 879 120
Jóváhagyta: Simon Gábor
63 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1504491
Sényő
1504613
Gelénes
1504710
Nagyar
1504774
Szakoly
1504996
Garbolc
1505041
Nyírderzs
1505616
Hetefejércse
1505670
Gégény
1505801
Gávavencsellő
1506275
Zajta
1506433
Tiszadada
1506488
Nagyecsed
1506938
Vállaj
1507445
Kocsord
1507463
Mérk
1507472
Berkesz
1507597
Tiszavasvári
1507676
Gyulaháza
1507843
Jánkmajtis
1507904
Nyírcsaholy
1507995
Lövőpetri
1508420
Napkor
1508509
Kishódos
1508554
Tiszakanyár
1508776
Ajak
1508794
Tiszakóród
1508934
Vámosoroszi
1508952
Tiborszállás
1508998
Túrricse
1509025
Pr
1509061
Rápolt
1509113
Tiszaeszlár
1509238
Nyírgyulaj
1509256
Nyírtét
1509265
Kisvárda
1509353
Aranyosapáti
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
152 120 166 442 47 106 46 240 509 58 443 979 95 374 340 95 1 787 354 326 321 64 450 18 294 307 202 99 93 138 230 45 680 333 186 1 195 491
November
149 121 159 468 48 114 28 243 544 60 444 1 015 105 401 323 106 1 761 347 361 344 67 460 20 286 302 198 110 113 136 251 39 691 359 192 1 180 507
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
301 241 325 910 95 220 74 483 1 053 118 887 1 994 200 775 663 201 3 548 701 687 665 131 910 38 580 609 400 209 206 274 481 84 1 371 692 378 2 375 998
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 6 0 0 0 0 0 1 0 6 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 6 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 6 0 0 0 0 0 2 0 12 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
301 241 325 910 95 226 74 483 1 053 118 887 1 996 200 787 663 201 3 548 701 687 665 131 910 38 580 609 408 209 206 274 481 86 1 371 692 378 2 375 998
150,5 120,5 162,5 455 47,5 113 37 241,5 526,5 59 443,5 998 100 393,5 331,5 100,5 1774 350,5 343,5 332,5 65,5 455 19 290 304,5 204 104,5 103 137 240,5 43 685,5 346 189 1187,5 499
Kerekítés (fő)
151 121 163 455 48 113 37 242 527 59 444 998 100 394 332 101 1774 351 344 333 66 455 19 290 305 204 105 103 137 241 43 686 346 189 1188 499
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 34,7 27,8 37,5 104,7 11,0 26,0 8,5 55,7 121,2 13,6 102,1 229,5 23,0 90,6 76,4 23,2 408,0 80,7 79,1 76,6 15,2 104,7 4,4 66,7 70,2 46,9 24,2 23,7 31,5 55,4 9,9 157,8 79,6 43,5 273,2 114,8
35 28 37 105 11 26 9 56 121 14 102 230 23 91 76 23 408 81 79 77 15 105 4 67 70 47 24 24 32 55 10 158 80 43 273 115
699 300 559 440 739 260 2 097 900 219 780 519 480 179 820 1 118 880 2 417 580 279 720 2 037 960 4 595 400 459 540 1 818 180 1 518 480 459 540 8 151 840 1 618 380 1 578 420 1 538 460 299 700 2 097 900 79 920 1 338 660 1 398 600 939 060 479 520 479 520 639 360 1 098 900 199 800 3 156 840 1 598 400 859 140 5 454 540 2 297 700
Jóváhagyta: Simon Gábor
64 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1509423
Tiszaadony
1509654
Ilk
1509681
Cegénydányad
1509715
Császló
1509751
Kisszekeres
1509919
Tuzsér
1510117
Újkenéz
1510126
Győrtelek
1510205
Tiszarád
1510436
Szamossályi
1510791
Fülesd
1510807
Nyírparasznya
1510834
Olcsvaapáti
1510852
Érpatak
1511095
Nyírlövő
1511129
Olcsva
1511244
Pócspetri
1511271
Nyírlugos
1511299
Bököny
1511907
Tiszamogyorós
1512061
Hermánszeg
1512098
Nyírtura
1512186
Pátroha
1512274
Nyírmada
1512593
Tiszadob
1512672
Kisvarsány
1512928
Csaholc
1513000
Gemzse
1513019
Hodász
1513037
Zsurk
1513046
Szamosszeg
1513143
Jéke
1513213
Tunyogmatolcs
1513541
Tiszaszalka
1513550
Nyírtelek
1513602
Túristvándi
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
139 364 87 79 107 821 174 308 147 90 86 255 51 298 76 93 231 475 590 162 38 123 625 1 009 440 118 111 172 770 66 289 71 462 102 615 148
November
135 241 90 83 101 825 191 272 146 98 86 240 58 308 80 110 242 498 670 168 38 119 638 1 066 608 118 115 192 790 73 346 62 407 88 633 157
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
274 605 177 162 208 1 646 365 580 293 188 172 495 109 606 156 203 473 973 1 260 330 76 242 1 263 2 075 1 048 236 226 364 1 560 139 635 133 869 190 1 248 305
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 6 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
274 605 177 162 208 1 646 365 580 293 188 172 495 109 606 156 203 473 973 1 260 330 76 242 1 265 2 081 1 048 238 226 364 1 560 139 635 133 869 190 1 248 305
137 302,5 88,5 81 104 823 182,5 290 146,5 94 86 247,5 54,5 303 78 101,5 236,5 486,5 630 165 38 121 632,5 1040,5 524 119 113 182 780 69,5 317,5 66,5 434,5 95 624 152,5
Kerekítés (fő)
137 303 89 81 104 823 183 290 147 94 86 248 55 303 78 102 237 487 630 165 38 121 633 1041 524 119 113 182 780 70 318 67 435 95 624 153
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 31,5 69,7 20,5 18,6 23,9 189,3 42,1 66,7 33,8 21,6 19,8 57,0 12,7 69,7 17,9 23,5 54,5 112,0 144,9 38,0 8,7 27,8 145,6 239,4 120,5 27,4 26,0 41,9 179,4 16,1 73,1 15,4 100,1 21,9 143,5 35,2
32 70 20 19 24 189 42 67 34 22 20 57 13 70 18 23 55 112 145 38 9 28 146 239 121 27 26 42 179 16 73 15 100 22 144 35
639 360 1 398 600 399 600 379 620 479 520 3 776 220 839 160 1 338 660 679 320 439 560 399 600 1 138 860 259 740 1 398 600 359 640 459 540 1 098 900 2 237 760 2 897 100 759 240 179 820 559 440 2 917 080 4 775 220 2 417 580 539 460 519 480 839 160 3 576 420 319 680 1 458 540 299 700 1 998 000 439 560 2 877 120 699 300
Jóváhagyta: Simon Gábor
65 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1513639
Besenyőd
1513727
Gacsály
1513860
Pusztadobos
1514359
Kékcse
1514377
Fülpösdaróc
1514447
Tiszatelek
1514508
Dombrád
1514696
Nyíribrony
1514739
Rakamaz
1514845
Nyírbátor
1515802
Nyírbéltek
1515963
Balsa
1516036
Kisnamény
1516203
Záhony
1516300
Szamoskér
1516522
Nyírvasvári
1516629
Magy
1516665
Kölcse
1516957
Tornyospálca
1517075
Jánd
1517084
Penészlek
1517206
Nyíregyháza
1517215
Porcsalma
1517224
Petneháza
1517428
Rozsály
1517589
Jármi
1517756
Demecser
1517817
Tiszabecs
1517826
Mándok
1518005
Szamosangyalos
1518290
Nyírkarász
1518324
Vásárosnamény
1518528
Eperjeske
1518591
Vaja
1518795
Darnó
1518874
Mátészalka
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
194 149 305 266 46 220 947 162 474 1 119 551 67 88 170 89 379 182 200 393 136 155 4 439 583 283 169 97 597 224 650 75 386 780 279 697 64 747
November
220 157 297 279 46 211 946 155 497 1 216 571 82 40 171 95 330 182 216 405 143 154 4 756 579 287 173 146 630 232 668 122 384 830 298 733 64 820
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
414 306 602 545 92 431 1 893 317 971 2 335 1 122 149 128 341 184 709 364 416 798 279 309 9 195 1 162 570 342 243 1 227 456 1 318 197 770 1 610 577 1 430 128 1 567
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 1 0 0 0 15 0 0 0 1 2 1 3 1 0 0 1 0 0 0
0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 1 0 0 0 15 0 0 0 0 2 1 3 1 0 0 1 0 0 0
0 0 8 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 4 2 0 0 0 30 0 0 0 1 4 2 6 2 0 0 2 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
414 306 610 545 92 431 1 893 317 971 2 335 1 122 149 128 343 184 709 368 418 798 279 309 9 225 1 162 570 342 244 1 231 458 1 324 199 770 1 610 579 1 430 128 1 567
207 153 305 272,5 46 215,5 946,5 158,5 485,5 1167,5 561 74,5 64 171,5 92 354,5 184 209 399 139,5 154,5 4612,5 581 285 171 122 615,5 229 662 99,5 385 805 289,5 715 64 783,5
Kerekítés (fő)
207 153 305 273 46 216 947 159 486 1168 561 75 64 172 92 355 184 209 399 140 155 4613 581 285 171 122 616 229 662 100 385 805 290 715 64 784
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 47,6 35,2 70,2 62,8 10,6 49,7 217,8 36,6 111,8 268,6 129,0 17,3 14,7 39,6 21,2 81,7 42,3 48,1 91,8 32,2 35,7 1061,0 133,6 65,6 39,3 28,1 141,7 52,7 152,3 23,0 88,6 185,2 66,7 164,5 14,7 180,3
48 35 70 63 11 50 218 37 112 269 129 17 15 40 21 82 42 48 92 32 36 1061 134 66 39 28 142 53 152 23 89 185 67 164 15 180
959 040 699 300 1 398 600 1 258 740 219 780 999 000 4 355 640 739 260 2 237 760 5 374 620 2 577 420 339 660 299 700 799 200 419 580 1 638 360 839 160 959 040 1 838 160 639 360 719 280 21 198 780 2 677 320 1 318 680 779 220 559 440 2 837 160 1 058 940 3 036 960 459 540 1 778 220 3 696 300 1 338 660 3 276 720 299 700 3 596 400
Jóváhagyta: Simon Gábor
66 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1518971
Fehérgyarmat
1519169
Szabolcs
1519211
Nábrád
1519424
Kisar
1519558
Gyügye
1519655
Máriapócs
1519707
Buj
1519992
Kemecse
1520172
Tiszabezdéd
1520260
Tivadar
1520303
Apagy
1520668
Mátyus
1520677
Beregsurány
1521227
Beszterec
1521290
Laskod
1521485
Nagydobos
1521573
Rétközberencs
1522017
Szamosbecs
1522053
Szabolcsbáka
1522239
Botpalád
1522284
Ófehértó
1522336
Komlódtótfalu
1522415
Fényeslitke
1522743
Nagycserkesz
1523250
Fábiánháza
1523269
Nyírmeggyes
1523524
Tiszalök
1523612
Kömörő
1523685
Pátyod
1523728
Kótaj
1523889
Sonkád
1524095
Csengersima
1524448
Tiszacsécse
1524475
Timár
1524581
Rohod
1524785
Nagykálló
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
427 45 106 194 12 255 322 698 409 31 158 47 60 214 122 376 275 55 156 171 417 31 175 333 295 286 502 101 77 730 169 86 64 274 252 913
November
433 53 127 236 9 291 304 711 425 37 169 47 66 205 145 398 284 59 167 170 419 29 180 370 301 293 549 98 87 423 174 88 66 283 263 950
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
860 98 233 430 21 546 626 1 409 834 68 327 94 126 419 267 774 559 114 323 341 836 60 355 703 596 579 1 051 199 164 1 153 343 174 130 557 515 1 863
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 4 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0
0 0 0 4 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0
0 0 0 8 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 6 0 0 0 0 0 0 6 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
860 98 233 438 21 546 626 1 409 834 70 327 94 126 419 267 774 565 114 323 341 836 60 355 709 596 579 1 051 199 164 1 157 343 174 130 557 515 1 863
430 49 116,5 219 10,5 273 313 704,5 417 35 163,5 47 63 209,5 133,5 387 282,5 57 161,5 170,5 418 30 177,5 354,5 298 289,5 525,5 99,5 82 578,5 171,5 87 65 278,5 257,5 931,5
Kerekítés (fő)
430 49 117 219 11 273 313 705 417 35 164 47 63 210 134 387 283 57 162 171 418 30 178 355 298 290 526 100 82 579 172 87 65 279 258 932
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 98,9 11,3 26,9 50,4 2,5 62,8 72,0 162,2 95,9 8,1 37,7 10,8 14,5 48,3 30,8 89,0 65,1 13,1 37,3 39,3 96,1 6,9 40,9 81,7 68,5 66,7 121,0 23,0 18,9 133,2 39,6 20,0 15,0 64,2 59,3 214,4
99 11 27 50 3 63 72 162 96 8 38 11 14 48 31 89 65 13 37 39 96 7 41 82 69 67 121 23 19 133 40 20 15 64 59 214
1 978 020 219 780 539 460 999 000 59 940 1 258 740 1 438 560 3 236 760 1 918 080 159 840 759 240 219 780 279 720 959 040 619 380 1 778 220 1 298 700 259 740 739 260 779 220 1 918 080 139 860 819 180 1 638 360 1 378 620 1 338 660 2 417 580 459 540 379 620 2 657 340 799 200 399 600 299 700 1 278 720 1 178 820 4 275 720
Jóváhagyta: Simon Gábor
67 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1525441
Benk
1525636
Ibrány
1525928
Nyírkércs
1525973
Nyírcsászári
1526091
Lónya
1526107
Csegöld
1526365
Nyírmihálydi
1526480
Barabás
1526550
Ömböly
1526611
Újfehértó
1526851
Csengerújfalu
1526958
Balkány
1526976
Nagyhódos
1527100
Vasmegyer
1527119
Nemesborzova
1527146
Komoró
1527155
Nagyhalász
1527225
Kálmánháza
1527252
Tiszanagyfalu
1527261
Tisztaberek
1527322
Vámosatya
1527544
Tiszaszentmárton
1527748
Pap
1527924
Ópályi
1527988
Nagyszekeres
1528060
Nyírtass
1528246
Beregdaróc
1528431
Kék
1528440
Nyírgelse
1528477
Kisléta
1528750
Zsarolyán
1528802
Nyírbogdány
1528893
Geszteréd
1528945
Győröcske
1528981
Ura
1529300
Kispalád
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
84 935 64 199 117 119 567 91 90 1 623 152 851 9 293 10 91 761 201 235 189 77 205 220 600 109 314 171 342 180 280 72 382 247 20 100 181
November
77 975 60 211 120 119 571 100 97 1 146 157 1 105 9 307 8 106 697 218 249 191 77 212 243 621 119 311 177 334 215 284 78 395 274 22 110 186
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
161 1 910 124 410 237 238 1 138 191 187 2 769 309 1 956 18 600 18 197 1 458 419 484 380 154 417 463 1 221 228 625 348 676 395 564 150 777 521 42 210 367
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 1 0 1 0 0 0 0 0 5 0 1 0 0 0 1 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 3 0 0 0 2 2 0 0 1
0 1 0 0 0 0 0 0 0 5 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 2 2 0 0 1
0 2 0 1 0 0 0 0 0 10 0 1 0 0 0 2 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 5 0 0 0 4 4 0 0 2
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
161 1 912 124 411 237 238 1 138 191 187 2 779 309 1 957 18 600 18 199 1 462 419 484 380 154 417 463 1 221 228 625 352 681 395 564 150 781 525 42 210 369
80,5 956 62 205,5 118,5 119 569 95,5 93,5 1389,5 154,5 978,5 9 300 9 99,5 731 209,5 242 190 77 208,5 231,5 610,5 114 312,5 176 340,5 197,5 282 75 390,5 262,5 21 105 184,5
Kerekítés (fő)
81 956 62 206 119 119 569 96 94 1390 155 979 9 300 9 100 731 210 242 190 77 209 232 611 114 313 176 341 198 282 75 391 263 21 105 185
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 18,6 219,9 14,3 47,4 27,4 27,4 130,9 22,1 21,6 319,7 35,7 225,2 2,1 69,0 2,1 23,0 168,1 48,3 55,7 43,7 17,7 48,1 53,4 140,5 26,2 72,0 40,5 78,4 45,5 64,9 17,3 89,9 60,5 4,8 24,2 42,6
19 220 14 47 27 27 131 22 22 320 36 225 2 69 2 23 168 48 56 44 18 48 53 141 26 72 40 78 46 65 17 90 60 5 24 43
379 620 4 395 600 279 720 939 060 539 460 539 460 2 617 380 439 560 439 560 6 393 600 719 280 4 495 500 39 960 1 378 620 39 960 459 540 3 356 640 959 040 1 118 880 879 120 359 640 959 040 1 058 940 2 817 180 519 480 1 438 560 799 200 1 558 440 919 080 1 298 700 339 660 1 798 200 1 198 800 99 900 479 520 859 140
Jóváhagyta: Simon Gábor
68 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1529416
Csaroda
1529443
Gulács
1529559
Panyola
1529799
Méhtelek
1529911
Tákos
1529975
Anarcs
1529984
Magosliget
1530085
Szamostatárfalva
1530641
Csenger
1530979
Levelek
1531088
Székely
1531158
Nyírbogát
1531237
Szatmárcseke
1531273
Szamosújlak
1531398
Tyukod
1531404
Kállósemjén
1531477
Nyírjákó
1531750
Milota
1531769
Ököritófülpös
1531820
Uszka
1531857
Ramocsaháza
1531972
Paszab
1532328
Encsencs
1532452
Nyírkáta
1532577
Papos
1532656
Mezőladány
1532692
Penyige
1532869
Kérsemjén
1533145
Nyírpazony
1533224
Márokpapi
1533358
Terem
1533659
Újdombrád
1533747
Tiszavid
1533774
Gyüre
1533783
Nagyvarsány
1534388
Szorgalmatos
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
62 91 69 180 33 227 94 68 670 594 165 401 373 22 417 498 82 90 346 157 208 308 467 470 160 232 96 59 110 59 125 99 146 235 115 148
November
47 193 67 177 32 221 98 62 670 512 175 465 367 20 471 365 115 285 374 159 206 318 471 476 193 235 95 64 127 59 123 105 150 236 118 155
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
109 284 136 357 65 448 192 130 1 340 1 106 340 866 740 42 888 863 197 375 720 316 414 626 938 946 353 467 191 123 237 118 248 204 296 471 233 303
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
3 0 0 1 0 0 0 0 8 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3 0 0 2 0 0 0 1 8 0 1 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
6 0 0 3 0 0 0 1 16 0 2 0 0 0 0 1 0 2 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
115 284 136 360 65 448 192 131 1 356 1 106 342 866 740 42 888 864 197 377 722 316 414 626 938 946 353 467 191 123 237 118 248 204 296 471 233 303
57,5 142 68 180 32,5 224 96 65,5 678 553 171 433 370 21 444 432 98,5 188,5 361 158 207 313 469 473 176,5 233,5 95,5 61,5 118,5 59 124 102 148 235,5 116,5 151,5
Kerekítés (fő)
58 142 68 180 33 224 96 66 678 553 171 433 370 21 444 432 99 189 361 158 207 313 469 473 177 234 96 62 119 59 124 102 148 236 117 152
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 13,3 32,7 15,6 41,4 7,6 51,5 22,1 15,2 155,9 127,2 39,3 99,6 85,1 4,8 102,1 99,4 22,8 43,5 83,0 36,3 47,6 72,0 107,9 108,8 40,7 53,8 22,1 14,3 27,4 13,6 28,5 23,5 34,0 54,3 26,9 35,0
13 33 16 41 8 52 22 15 156 127 39 100 85 5 102 99 23 43 83 36 48 72 108 109 41 54 22 14 27 14 29 23 34 54 27 35
259 740 659 340 319 680 819 180 159 840 1 038 960 439 560 299 700 3 116 880 2 537 460 779 220 1 998 000 1 698 300 99 900 2 037 960 1 978 020 459 540 859 140 1 658 340 719 280 959 040 1 438 560 2 157 840 2 177 820 819 180 1 078 920 439 560 279 720 539 460 279 720 579 420 459 540 679 320 1 078 920 539 460 699 300
Jóváhagyta: Simon Gábor
69 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1600000
Jász-Nagykun-Sz. m-i önk.
1600019
BERETTYÓ-KÖRÖS TCÉLÚ TÁRS
1600028
KARCAGI TCÉLÚ KISTÉRS.T.
1600037
TISZAFÜRED KISTÉR.TCÉLÚ T
1600046
JÁSZSÁGI TÖBBCÉLÚ TÁRSUL.
1600055
SZOLNOKI KISTÉRS.TÁRSULÁS
1600064
KUNSZENTMÁRTON KT.TC.TÁRS
1600073
TÖRÖKSZENTMIKLÓS TC.KT.
1602626
Martfő
1603373
Tiszapüspöki
1604260
Mezőtúr
1604923
Karcag
1605254
Kuncsorba
1605777
Szászberek
1605795
Cserkeszőlő
1605874
Szajol
1606318
Nagyrév
1607418
Kengyel
1607490
Tószeg
1607852
Tiszaszöllős
1609557
Tomajmonostora
1609627
Tiszatenyő
1610773
Tiszabő
1611235
Kőtelek
1611305
Besenyszög
1612423
Rákócziújfalu
1612441
Abádszalók
1613170
Csépa
1613514
Jászszentandrás
1613815
Tiszaföldvár
1614207
Rákóczifalva
1614836
Zagyvarékas
1615246
Pusztamonostor
1615291
Újszász
1615574
Nagykörő
1615787
Tiszaörs
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
0 0 0 0 0 0 0 0 234 311 1 367 2 023 57 22 123 223 80 334 305 193 76 163 876 166 190 184 609 304 61 993 317 435 43 473 188 196
November
0 0 0 0 0 0 0 0 249 326 1 330 2 092 59 0 78 198 88 345 272 242 85 159 893 179 210 187 600 311 70 1 031 349 430 54 536 185 210
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
0 0 0 0 0 0 0 0 483 637 2 697 4 115 116 22 201 421 168 679 577 435 161 322 1 769 345 400 371 1 209 615 131 2 024 666 865 97 1 009 373 406
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 7 16 9 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 4 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 1
0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 16 7 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1
0 0 0 0 0 0 0 0 0 11 32 16 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 8 0 1 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 2
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
0 0 0 0 0 0 0 0 483 648 2 729 4 131 116 22 201 421 168 679 581 435 161 322 1 777 345 401 371 1 209 615 131 2 024 668 866 97 1 009 373 408
0 0 0 0 0 0 0 0 241,5 324 1364,5 2065,5 58 11 100,5 210,5 84 339,5 290,5 217,5 80,5 161 888,5 172,5 200,5 185,5 604,5 307,5 65,5 1012 334 433 48,5 504,5 186,5 204
Kerekítés (fő)
0 0 0 0 0 0 0 0 242 324 1365 2066 58 11 101 211 84 340 291 218 81 161 889 173 201 186 605 308 66 1012 334 433 49 505 187 204
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 55,7 74,5 314,0 475,2 13,3 2,5 23,2 48,5 19,3 78,2 66,9 50,1 18,6 37,0 204,5 39,8 46,2 42,8 139,2 70,8 15,2 232,8 76,8 99,6 11,3 116,2 43,0 46,9
0 0 0 0 0 0 0 0 56 75 314 475 13 3 23 49 19 78 67 50 19 37 204 40 46 43 139 71 15 233 77 100 11 116 43 47
0 0 0 0 0 0 0 0 1 118 880 1 498 500 6 273 720 9 490 500 259 740 59 940 459 540 979 020 379 620 1 558 440 1 338 660 999 000 379 620 739 260 4 075 920 799 200 919 080 859 140 2 777 220 1 418 580 299 700 4 655 340 1 538 460 1 998 000 219 780 2 317 680 859 140 939 060
Jóváhagyta: Simon Gábor
70 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1615811
Jászboldogháza
1616230
Tiszaderzs
1616647
Fegyvernek
1617145
Kenderes
1617695
Tiszasüly
1617978
Jászdózsa
1618209
Jászberény
1619813
Kétpó
1620181
Tiszaroff
1620428
Szelevény
1620446
Tiszainoka
1621111
Jászladány
1621157
Vezseny
1621494
Tiszasas
1621689
Nagyiván
1622105
Jászárokszállás
1622202
Jászapáti
1622567
Kunhegyes
1622770
Tiszabura
1622789
Tiszaszentimre
1622798
Jászkisér
1622859
Jánoshida
1622929
Jászágó
1622938
Cibakháza
1623135
Jásztelek
1623171
Kunmadaras
1623339
Jászfényszaru
1623579
Jászfelsőszentgyörgy
1624086
Jászivány
1625186
Jászjákóhalma
1625265
Alattyán
1625919
Kisújszállás
1626286
Mezőhék
1627313
Törökszentmiklós
1627854
Szolnok
1628006
Öcsöd
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
60 191 830 533 147 102 755 58 227 147 45 964 53 105 114 325 1 190 727 950 257 1 056 242 25 508 185 1 171 235 200 20 210 225 1 130 22 1 712 2 507 316
November
33 213 800 601 143 109 850 73 237 147 46 990 55 118 116 366 1 043 773 970 249 0 252 30 561 217 1 228 252 218 17 167 262 1 152 32 1 751 2 656 373
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
93 404 1 630 1 134 290 211 1 605 131 464 294 91 1 954 108 223 230 691 2 233 1 500 1 920 506 1 056 494 55 1 069 402 2 399 487 418 37 377 487 2 282 54 3 463 5 163 689
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 5 0 1 1 6 0 0 4 0 5 0 0 0 0 10 1 0 0 4 1 0 0 0 12 7 3 0 4 0 7 0 2 1 0
0 0 5 0 1 1 6 0 0 2 0 6 0 0 0 0 10 1 0 0 0 1 0 0 0 10 3 3 0 4 0 7 0 3 1 0
0 0 10 0 2 2 12 0 0 6 0 11 0 0 0 0 20 2 0 0 4 2 0 0 0 22 10 6 0 8 0 14 0 5 2 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
93 404 1 640 1 134 292 213 1 617 131 464 300 91 1 965 108 223 230 691 2 253 1 502 1 920 506 1 060 496 55 1 069 402 2 421 497 424 37 385 487 2 296 54 3 468 5 165 689
46,5 202 820 567 146 106,5 808,5 65,5 232 150 45,5 982,5 54 111,5 115 345,5 1126,5 751 960 253 530 248 27,5 534,5 201 1210,5 248,5 212 18,5 192,5 243,5 1148 27 1734 2582,5 344,5
Kerekítés (fő)
47 202 820 567 146 107 809 66 232 150 46 983 54 112 115 346 1127 751 960 253 530 248 28 535 201 1211 249 212 19 193 244 1148 27 1734 2583 345
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 10,8 46,5 188,6 130,4 33,6 24,6 186,1 15,2 53,4 34,5 10,6 226,1 12,4 25,8 26,5 79,6 259,2 172,7 220,8 58,2 121,9 57,0 6,4 123,1 46,2 278,5 57,3 48,8 4,4 44,4 56,1 264,0 6,2 398,8 594,1 79,4
11 46 189 130 34 25 186 15 53 35 11 226 12 26 26 80 259 173 221 58 122 57 6 123 46 279 57 49 4 44 56 264 6 399 594 79
219 780 919 080 3 776 220 2 597 400 679 320 499 500 3 716 280 299 700 1 058 940 699 300 219 780 4 515 480 239 760 519 480 519 480 1 598 400 5 174 820 3 456 540 4 415 580 1 158 840 2 437 560 1 138 860 119 880 2 457 540 919 080 5 574 420 1 138 860 979 020 79 920 879 120 1 118 880 5 274 720 119 880 7 972 020 11 868 120 1 578 420
Jóváhagyta: Simon Gábor
71 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1628228
Túrkeve
1628699
Tiszaigar
1629346
Tiszajenő
1629382
Örményes
1629726
Tiszafüred
1630234
Mesterszállás
1630304
Tiszagyenda
1630386
Tiszakürt
1630711
Jászalsószentgyörgy
1631866
Tiszavárkony
1632504
Kunszentmárton
1634005
Berekfürdő
1634050
Hunyadfalva
1634175
Csataszög
1700000
Tolna megyei önkormányzat
1700019
VÖLGYSÉGI TCÉLÚ KIST. T.
1700028
DOMBÓVÁR ÉS KÖRNY.TC.KT.T
1700037
PAKSI TÖBBC.KISTÉRS.TÁRS.
1700046
SZEKSZÁRD ÉS T.T.KT.TÁRS.
1700055
TAMÁSI ÉS SIMONT.T.K.TÁRS
1702033
Kakasd
1702565
Döbrököz
1702796
Nak
1702811
Miszla
1703425
Bogyiszló
1703869
Kistormás
1704464
Szakály
1704701
Iregszemcse
1704747
Sárpilis
1704862
Paks
1705661
Ozora
1705731
Gerjen
1706017
Magyarkeszi
1706497
Bonyhád
1706512
Kismányok
1706558
Bölcske
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
634 116 101 88 767 82 158 147 230 87 561 75 44 49 0 0 0 0 0 0 95 245 51 31 147 17 183 202 98 782 183 113 235 533 26 133
November
680 118 139 87 796 96 173 129 251 88 601 76 36 46 0 0 0 0 0 0 94 226 53 31 162 17 183 212 87 814 224 129 230 536 22 154
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
1 314 234 240 175 1 563 178 331 276 481 175 1 162 151 80 95 0 0 0 0 0 0 189 471 104 62 309 34 366 414 185 1 596 407 242 465 1 069 48 287
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
5 2 0 0 2 0 0 1 0 2 12 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 1 0 9 0 0 1 11 0 2
5 1 0 0 2 0 0 1 0 2 11 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 1 0 10 0 0 1 11 0 2
10 3 0 0 4 0 0 2 0 4 23 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0 2 0 19 0 0 2 22 0 4
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
1 324 237 240 175 1 567 178 331 278 481 179 1 185 151 80 95 0 0 0 0 0 0 193 471 104 62 309 34 366 416 185 1 615 407 242 467 1 091 48 291
662 118,5 120 87,5 783,5 89 165,5 139 240,5 89,5 592,5 75,5 40 47,5 0 0 0 0 0 0 96,5 235,5 52 31 154,5 17 183 208 92,5 807,5 203,5 121 233,5 545,5 24 145,5
Kerekítés (fő)
662 119 120 88 784 89 166 139 241 90 593 76 40 48 0 0 0 0 0 0 97 236 52 31 155 17 183 208 93 808 204 121 234 546 24 146
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 152,3 27,4 27,6 20,2 180,3 20,5 38,2 32,0 55,4 20,7 136,4 17,5 9,2 11,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 22,3 54,3 12,0 7,1 35,7 3,9 42,1 47,8 21,4 185,8 46,9 27,8 53,8 125,6 5,5 33,6
152 27 28 20 180 20 38 32 55 21 136 17 9 11 0 0 0 0 0 0 22 54 12 7 36 4 42 48 21 186 47 28 54 126 6 34
3 036 960 539 460 559 440 399 600 3 596 400 399 600 759 240 639 360 1 098 900 419 580 2 717 280 339 660 179 820 219 780 0 0 0 0 0 0 439 560 1 078 920 239 760 139 860 719 280 79 920 839 160 959 040 419 580 3 716 280 939 060 559 440 1 078 920 2 517 480 119 880 679 320
Jóváhagyta: Simon Gábor
72 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1706637
Varsád
1706761
Nagyszékely
1706901
Tengelic
1707029
Mucsi
1707685
Dombóvár
1708448
Értény
1708864
Bátaszék
1708961
Öcsény
1709326
Jágónak
1709371
Pálfa
1709414
Várdomb
1709539
Dunaszentgyörgy
1709618
Pári
1710083
Szakcs
1710463
Kölesd
1711031
Tolnanémedi
1711563
Alsónyék
1711688
Diósberény
1711712
Báta
1711970
Bikács
1711998
Csibrák
1712326
Györköny
1713620
Mucsfa
1713709
Nagyszokoly
1714030
Nagymányok
1714100
Kajdacs
1714164
Harc
1714304
Závod
1714605
Lápafő
1714711
Szálka
1714818
Bonyhádvarasd
1715006
Németkér
1715316
Szakadát
1715459
Regöly
1715820
Felsőnána
1716452
Nagyvejke
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
71 65 169 94 888 213 330 135 42 94 45 98 71 93 115 49 83 23 213 42 44 35 54 99 127 142 49 32 37 5 19 147 21 71 52 4
November
77 66 185 95 939 215 376 148 47 112 38 121 72 102 130 66 96 22 220 47 42 40 47 137 121 144 51 30 37 7 17 149 26 61 57 4
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
148 131 354 189 1 827 428 706 283 89 206 83 219 143 195 245 115 179 45 433 89 86 75 101 236 248 286 100 62 74 12 36 296 47 132 109 8
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 8 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 7 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0
0 0 0 0 15 0 2 0 0 3 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
148 131 354 189 1 842 428 708 283 89 209 83 219 143 195 246 115 179 45 433 89 86 75 101 238 248 286 100 62 74 12 36 296 47 132 112 8
74 65,5 177 94,5 921 214 354 141,5 44,5 104,5 41,5 109,5 71,5 97,5 123 57,5 89,5 22,5 216,5 44,5 43 37,5 50,5 119 124 143 50 31 37 6 18 148 23,5 66 56 4
Kerekítés (fő)
74 66 177 95 921 214 354 142 45 105 42 110 72 98 123 58 90 23 217 45 43 38 51 119 124 143 50 31 37 6 18 148 24 66 56 4
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 17,0 15,2 40,7 21,9 211,8 49,2 81,4 32,7 10,4 24,2 9,7 25,3 16,6 22,5 28,3 13,3 20,7 5,3 49,9 10,4 9,9 8,7 11,7 27,4 28,5 32,9 11,5 7,1 8,5 1,4 4,1 34,0 5,5 15,2 12,9 0,9
17 15 41 22 212 49 81 33 10 24 10 25 17 23 28 13 21 5 50 10 10 9 12 27 29 33 12 7 9 1 4 34 6 15 13 1
339 660 299 700 819 180 439 560 4 235 760 979 020 1 618 380 659 340 199 800 479 520 199 800 499 500 339 660 459 540 559 440 259 740 419 580 99 900 999 000 199 800 199 800 179 820 239 760 539 460 579 420 659 340 239 760 139 860 179 820 19 980 79 920 679 320 119 880 299 700 259 740 19 980
Jóváhagyta: Simon Gábor
73 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1716814
Szedres
1717640
Keszőhidegkút
1717710
Kisdorog
1717914
Felsőnyék
1717950
Fürged
1718263
Szárazd
1718388
Nagydorog
1718917
Murga
1718962
Kaposszekcső
1718980
Fadd
1719202
Duzs
1719284
Cikó
1719585
Pincehely
1719938
Pusztahencse
1720507
Kurd
1720561
Újireg
1720701
Mórágy
1720783
Simontornya
1720817
Sárszentlőrinc
1721184
Koppányszántó
1721360
Udvari
1721625
Zomba
1721731
Kéty
1722433
Kocsola
1722761
Szekszárd
1723296
Kapospula
1723791
Kalaznó
1724192
Fácánkert
1724411
Lengyel
1724563
Tamási
1724989
Decs
1725274
Tolna
1725539
Györe
1725645
Sióagárd
1726055
Hőgyész
1726125
Aparhant
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
136 17 49 112 174 21 224 6 73 395 46 75 124 110 98 35 132 291 108 41 54 99 21 261 1 115 28 29 49 36 352 339 521 53 29 242 88
November
89 19 52 117 190 26 233 5 69 441 42 74 142 123 104 38 137 289 120 39 55 107 13 260 1 047 45 31 54 39 379 372 521 58 32 248 84
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
225 36 101 229 364 47 457 11 142 836 88 149 266 233 202 73 269 580 228 80 109 206 34 521 2 162 73 60 103 75 731 711 1 042 111 61 490 172
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 0 0 0 1 0 6 0 0 0 1 1 0 5 0 0 0 0 1 4 7 2 0 0 0
4 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 8 0 0 0 1 1 0 4 0 0 0 0 1 6 7 2 0 0 0
4 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 1 0 0 0 2 0 14 0 0 0 2 2 0 9 0 0 0 0 2 10 14 4 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
229 36 101 229 364 47 459 11 142 838 88 150 266 233 202 75 269 594 228 80 109 208 36 521 2 171 73 60 103 75 733 721 1 056 115 61 490 172
114,5 18 50,5 114,5 182 23,5 229,5 5,5 71 419 44 75 133 116,5 101 37,5 134,5 297 114 40 54,5 104 18 260,5 1085,5 36,5 30 51,5 37,5 366,5 360,5 528 57,5 30,5 245 86
Kerekítés (fő)
115 18 51 115 182 24 230 6 71 419 44 75 133 117 101 38 135 297 114 40 55 104 18 261 1086 37 30 52 38 367 361 528 58 31 245 86
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 26,5 4,1 11,7 26,5 41,9 5,5 52,9 1,4 16,3 96,4 10,1 17,3 30,6 26,9 23,2 8,7 31,1 68,3 26,2 9,2 12,7 23,9 4,1 60,0 249,8 8,5 6,9 12,0 8,7 84,4 83,0 121,4 13,3 7,1 56,4 19,8
26 4 12 26 42 6 53 1 16 96 10 17 31 27 23 9 31 68 26 9 13 24 4 60 250 9 7 12 9 84 83 121 13 7 56 20
519 480 79 920 239 760 519 480 839 160 119 880 1 058 940 19 980 319 680 1 918 080 199 800 339 660 619 380 539 460 459 540 179 820 619 380 1 358 640 519 480 179 820 259 740 479 520 79 920 1 198 800 4 995 000 179 820 139 860 239 760 179 820 1 678 320 1 658 340 2 417 580 259 740 139 860 1 118 880 399 600
Jóváhagyta: Simon Gábor
74 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1726727
Grábóc
1727182
Nagykónyi
1727711
Izmény
1727766
Kisszékely
1728662
Belecska
1728909
Bátaapáti
1729124
Várong
1729230
Dalmand
1729337
Madocsa
1729665
Alsónána
1730094
Csikóstöttös
1730289
Gyönk
1730359
Gyulaj
1730562
Medina
1731185
Kisvejke
1731459
Tevel
1731501
Dunaföldvár
1732735
Attala
1732850
Váralja
1733349
Mőcsény
1733570
Pörböly
1800000
Vas megyei önkormányzat
1800019
KPSZEG ÉS VK.TCÉLÚ KT. T.
1800028
"VASI HEGYHÁT" TF.ÖNK.T.V
1800037
CELLDÖMÖLKI KT.Ö.TCÉLÚ T.
1800046
SZTG.V.ÉS TÉR.TC.KIST.T.S
1800055
F.-RÉPCEMENT TC.KT.TÁRS.C
1800064
KÖRMEND ÉS KISTÉR.TC.KT.T
1800073
SÁRVÁR ÉS KISTÉR.TC.KT.TÁ
1800082
SZOMBATHELYI KIST.TC.TÁRS
1800091
PRSÉGI TÖBBC.KIST.
1802042
Narda
1802246
Vát
1802431
Bük
1802440
Szatta
1802501
Kisunyom
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
13 79 62 39 15 64 13 133 74 47 50 61 247 77 79 98 346 57 103 35 25 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 17 90 0 0
November
21 135 57 37 19 54 18 146 90 48 51 109 263 87 81 100 373 66 115 51 30 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 17 93 0 1
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
34 214 119 76 34 118 31 279 164 95 101 170 510 164 160 198 719 123 218 86 55 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 34 183 0 1
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 1 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 1 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 4 1 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
34 215 119 76 34 118 31 280 164 97 101 170 514 165 160 198 723 123 218 86 55 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 34 183 0 1
17 107,5 59,5 38 17 59 15,5 140 82 48,5 50,5 85 257 82,5 80 99 361,5 61,5 109 43 27,5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 17 91,5 0 0,5
Kerekítés (fő)
17 108 60 38 17 59 16 140 82 49 51 85 257 83 80 99 362 62 109 43 28 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 17 92 0 1
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 3,9 24,8 13,8 8,7 3,9 13,6 3,7 32,2 18,9 11,3 11,7 19,6 59,1 19,1 18,4 22,8 83,3 14,3 25,1 9,9 6,4 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,9 3,9 21,2 0,0 0,2
4 25 14 9 4 14 4 32 19 11 12 20 59 19 18 23 83 14 25 10 6 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 4 21 0 0
79 920 499 500 279 720 179 820 79 920 279 720 79 920 639 360 379 620 219 780 239 760 399 600 1 178 820 379 620 359 640 459 540 1 658 340 279 720 499 500 199 800 119 880 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 19 980 79 920 419 580 0 0
Jóváhagyta: Simon Gábor
75 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1802574
Kenéz
1802839
Nemeskocs
1802884
Vasalja
1802927
Duka
1803009
Szombathely
1803036
Döröske
1803090
Borgáta
1803142
Vönöck
1803197
Rábahidvég
1803221
Magyarlak
1803294
Molnaszecsőd
1803674
Nemeskeresztúr
1803911
Csákánydoroszló
1804190
Köcsk
1804224
Csörötnek
1804640
Kám
1804695
Vasvár
1805023
Bozsok
1805102
Balogunyom
1805166
Tömörd
1805476
Bő
1805713
Harasztifalu
1805740
Kőszegdoroszló
1805953
Kissomlyó
1806248
Pinkamindszent
1806390
Bozzai
1806406
Jákfa
1806716
Nádasd
1807162
Pácsony
1807171
Sorkifalud
1807214
Acsád
1807278
Püspökmolnári
1807296
Bögöte
1807551
Rádóckölked
1807667
Oszkó
1807940
Viszák
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
8 9 1 14 1 602 0 0 19 53 21 18 7 49 4 72 4 163 0 24 12 3 9 1 14 6 9 2 53 20 27 6 20 6 4 23 1
November
9 9 1 15 1 686 0 1 20 57 23 18 4 46 4 69 5 164 0 25 14 3 0 1 15 6 13 4 58 19 28 12 22 11 0 25 6
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
17 18 2 29 3 288 0 1 39 110 44 36 11 95 8 141 9 327 0 49 26 6 9 2 29 12 22 6 111 39 55 18 42 17 4 48 7
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 21 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0
0 0 0 0 24 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0
0 0 0 0 45 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
17 18 2 29 3 333 0 1 39 110 44 36 11 95 8 141 9 327 0 49 26 6 9 2 29 12 22 6 111 39 55 18 44 17 4 48 7
8,5 9 1 14,5 1666,5 0 0,5 19,5 55 22 18 5,5 47,5 4 70,5 4,5 163,5 0 24,5 13 3 4,5 1 14,5 6 11 3 55,5 19,5 27,5 9 22 8,5 2 24 3,5
Kerekítés (fő)
9 9 1 15 1667 0 1 20 55 22 18 6 48 4 71 5 164 0 25 13 3 5 1 15 6 11 3 56 20 28 9 22 9 2 24 4
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 2,1 2,1 0,2 3,5 383,4 0,0 0,2 4,6 12,7 5,1 4,1 1,4 11,0 0,9 16,3 1,2 37,7 0,0 5,8 3,0 0,7 1,2 0,2 3,5 1,4 2,5 0,7 12,9 4,6 6,4 2,1 5,1 2,1 0,5 5,5 0,9
2 2 0 3 383 0 0 5 13 5 4 1 11 1 16 1 38 0 6 3 1 1 0 3 1 3 1 13 5 6 2 5 2 0 6 1
39 960 39 960 0 59 940 7 652 340 0 0 99 900 259 740 99 900 79 920 19 980 219 780 19 980 319 680 19 980 759 240 0 119 880 59 940 19 980 19 980 0 59 940 19 980 59 940 19 980 259 740 99 900 119 880 39 960 99 900 39 960 0 119 880 19 980
Jóváhagyta: Simon Gábor
76 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1807977
Ispánk
1808013
Felsőjánosfa
1808226
Hegyhátszentpéter
1808271
Cák
1808873
Apátistvánfalva
1808882
Peresznye
1809070
Csénye
1809195
Vásárosmiske
1809229
Tokorcs
1809283
Nagygeresd
1809672
Nemesrempehollós
1809724
Győrvár
1809788
Sárfimizdó
1809876
Chernelházadamonya
1809937
Kenyeri
1810223
Szalafő
1810232
Egyházashetye
1810278
Sé
1810311
Pusztacsó
1810384
Bejcgyertyános
1810579
Sajtoskál
1810597
Rum
1810630
Priszentpéter
1810676
Halogy
1810843
Nick
1810913
Karakó
1811147
Kisrákos
1811156
Gór
1811387
Ikervár
1811572
Petőmihályfa
1811633
Vasszentmihály
1811651
Bögöt
1811679
Jánosháza
1811943
Gyöngyösfalu
1812043
Ölbő
1812104
Vasszilvágy
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
2 0 10 7 6 3 11 6 7 2 3 37 0 0 17 14 17 16 5 13 0 18 37 21 20 10 4 0 23 14 0 7 121 30 22 19
November
2 2 11 6 5 5 13 6 7 2 6 39 1 0 18 15 15 24 2 9 0 25 35 22 19 9 4 0 28 17 14 7 126 39 31 28
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
4 2 21 13 11 8 24 12 14 4 9 76 1 0 35 29 32 40 7 22 0 43 72 43 39 19 8 0 51 31 14 14 247 69 53 47
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 3
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 3
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
4 2 21 13 11 8 24 12 14 4 9 76 1 0 37 29 32 40 7 22 0 43 72 43 39 19 8 0 51 32 16 14 247 69 53 50
2 1 10,5 6,5 5,5 4 12 6 7 2 4,5 38 0,5 0 18,5 14,5 16 20 3,5 11 0 21,5 36 21,5 19,5 9,5 4 0 25,5 16 8 7 123,5 34,5 26,5 25
Kerekítés (fő)
2 1 11 7 6 4 12 6 7 2 5 38 1 0 19 15 16 20 4 11 0 22 36 22 20 10 4 0 26 16 8 7 124 35 27 25
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 0,5 0,2 2,5 1,6 1,4 0,9 2,8 1,4 1,6 0,5 1,2 8,7 0,2 0,0 4,4 3,5 3,7 4,6 0,9 2,5 0,0 5,1 8,3 5,1 4,6 2,3 0,9 0,0 6,0 3,7 1,8 1,6 28,5 8,1 6,2 5,8
0 0 3 2 1 1 3 1 2 0 1 9 0 0 4 3 4 5 1 3 0 5 8 5 5 2 1 0 6 4 2 2 29 8 6 6
0 0 59 940 39 960 19 980 19 980 59 940 19 980 39 960 0 19 980 179 820 0 0 79 920 59 940 79 920 99 900 19 980 59 940 0 99 900 159 840 99 900 99 900 39 960 19 980 0 119 880 79 920 39 960 39 960 579 420 159 840 119 880 119 880
Jóváhagyta: Simon Gábor
77 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1812140
Csepreg
1812247
Kemenesmagasi
1812292
Zsennye
1812317
Andrásfa
1812335
Tompaládony
1812724
Csehimindszent
1812733
Horvátlövő
1813028
Kondorfa
1813426
Kemenesmihályfa
1813453
Primagyarosd
1813532
Körmend
1813587
Felsőcsatár
1813684
Perenye
1813958
Ják
1814021
Lukácsháza
1814067
Pápoc
1814809
Mersevát
1814988
Pecöl
1814997
Hegyháthodász
1815060
Nagymizdó
1815334
Vasegerszeg
1815486
Kiszsidány
1815671
Pósfa
1815723
Mesteri
1815990
Daraboshegy
1816151
Dozmat
1816212
Tanakajd
1816504
Szaknyér
1816832
Kőszeg
1816887
Horvátzsidány
1816911
Kemeneskápolna
1817020
Bajánsenye
1817093
Orfalu
1817288
Magyarszecsőd
1817367
Nárai
1817729
Szarvaskend
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
127 45 0 29 0 41 1 7 14 7 304 11 0 71 16 4 23 12 11 0 13 0 15 2 0 4 28 0 297 22 10 20 0 17 10 3
November
128 55 0 30 0 41 1 3 16 10 306 11 0 76 24 4 14 15 14 3 7 0 0 2 0 4 25 0 304 20 10 17 0 19 9 3
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
255 100 0 59 0 82 2 10 30 17 610 22 0 147 40 8 37 27 25 3 20 0 15 4 0 8 53 0 601 42 20 37 0 36 19 6
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 6 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 1 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 6 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 12 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 5 0 0 2 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
255 100 0 59 0 82 2 10 32 17 622 22 0 151 40 8 37 27 25 3 20 0 16 4 0 8 53 0 606 42 20 39 0 36 19 6
127,5 50 0 29,5 0 41 1 5 16 8,5 311 11 0 75,5 20 4 18,5 13,5 12,5 1,5 10 0 8 2 0 4 26,5 0 303 21 10 19,5 0 18 9,5 3
Kerekítés (fő)
128 50 0 30 0 41 1 5 16 9 311 11 0 76 20 4 19 14 13 2 10 0 8 2 0 4 27 0 303 21 10 20 0 18 10 3
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 29,4 11,5 0,0 6,9 0,0 9,4 0,2 1,2 3,7 2,1 71,5 2,5 0,0 17,5 4,6 0,9 4,4 3,2 3,0 0,5 2,3 0,0 1,8 0,5 0,0 0,9 6,2 0,0 69,7 4,8 2,3 4,6 0,0 4,1 2,3 0,7
29 12 0 7 0 9 0 1 4 2 72 3 0 17 5 1 4 3 3 0 2 0 2 0 0 1 6 0 70 5 2 5 0 4 2 1
579 420 239 760 0 139 860 0 179 820 0 19 980 79 920 39 960 1 438 560 59 940 0 339 660 99 900 19 980 79 920 59 940 59 940 0 39 960 0 39 960 0 0 19 980 119 880 0 1 398 600 99 900 39 960 99 900 0 79 920 39 960 19 980
Jóváhagyta: Simon Gábor
78 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1817996
Rábatöttös
1818032
Hegyhátszentjakab
1818430
Velemér
1818883
Salköveskút
1819345
Kétvölgy
1819488
Csehi
1819521
Szőce
1819743
Olaszfa
1819761
Kerkáskápolna
1820084
Kemenesszentmárton
1820109
Kőszegszerdahely
1820349
Vashosszúfalu
1820367
Pornóapáti
1820394
Vasasszonyfa
1820695
Döbörhegy
1820880
Hosszúpereszteg
1820932
Szakonyfalu
1820996
Kemenespálfa
1821254
Szentpéterfa
1821306
Sárvár
1821537
Uraiújfalu
1821643
Zsédeny
1821838
Hegyhátszentmárton
1822044
Ólmod
1822318
Nyőgér
1822390
Csönge
1822549
Alsószölnök
1822716
Kemestaródfa
1822725
Alsóújlak
1822983
Sótony
1823108
Pankasz
1823287
Felsőszölnök
1823320
Nemescsó
1823816
Csempeszkopács
1823861
Rátót
1824059
Nemeskolta
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
4 3 0 4 8 22 30 54 1 4 3 3 8 8 5 11 32 43 22 221 8 2 0 0 7 18 3 0 19 7 30 14 7 8 3 7
November
1 7 0 5 8 30 26 45 1 5 5 3 8 8 5 0 30 46 24 249 9 2 0 0 6 0 9 0 28 7 35 18 8 16 3 9
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
5 10 0 9 16 52 56 99 2 9 8 6 16 16 10 11 62 89 46 470 17 4 0 0 13 18 12 0 47 14 65 32 15 24 6 16
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
5 10 0 9 16 52 56 99 2 9 8 6 16 16 10 11 62 89 46 470 17 4 0 0 13 20 12 0 47 14 65 32 15 24 6 16
2,5 5 0 4,5 8 26 28 49,5 1 4,5 4 3 8 8 5 5,5 31 44,5 23 235 8,5 2 0 0 6,5 10 6 0 23,5 7 32,5 16 7,5 12 3 8
Kerekítés (fő)
3 5 0 5 8 26 28 50 1 5 4 3 8 8 5 6 31 45 23 235 9 2 0 0 7 10 6 0 24 7 33 16 8 12 3 8
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 0,7 1,2 0,0 1,2 1,8 6,0 6,4 11,5 0,2 1,2 0,9 0,7 1,8 1,8 1,2 1,4 7,1 10,4 5,3 54,1 2,1 0,5 0,0 0,0 1,6 2,3 1,4 0,0 5,5 1,6 7,6 3,7 1,8 2,8 0,7 1,8
1 1 0 1 2 6 6 12 0 1 1 1 2 2 1 1 7 10 5 54 2 0 0 0 2 2 1 0 6 2 8 4 2 3 1 2
19 980 19 980 0 19 980 39 960 119 880 119 880 239 760 0 19 980 19 980 19 980 39 960 39 960 19 980 19 980 139 860 199 800 99 900 1 078 920 39 960 0 0 0 39 960 39 960 19 980 0 119 880 39 960 159 840 79 920 39 960 59 940 19 980 39 960
Jóváhagyta: Simon Gábor
79 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1824183
Gencsapáti
1824484
Kemenessömjén
1824509
Nemesbőd
1824800
Söpte
1824837
Nagytilaj
1825423
Magyarszombatfa
1825760
Meggyeskovácsi
1825946
Egyházasradóc
1825982
Vassurány
1826000
Velem
1826046
Kőszegpaty
1826064
Csipkerek
1826073
Rábapaty
1826143
Nagysimonyi
1826152
Gérce
1826240
Nemesládony
1826426
Vép
1826596
Kercaszomor
1826620
Katafa
1826736
Rábagyarmat
1826763
Simaság
1826772
Csánig
1826806
Rönök
1827030
Gyanógeregye
1827094
Celldömölk
1827289
Magyarnádalja
1827793
Szergény
1827960
Sorkikápolna
1827997
Szemenye
1828626
Répceszentgyörgy
1828796
Egervölgy
1829081
Lócs
1829203
Boba
1829373
Vasszécseny
1829452
Halastó
1829504
Iklanberény
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
27 4 21 3 14 11 36 16 16 15 8 26 23 30 42 0 85 9 8 25 4 2 39 7 415 2 24 17 3 0 18 0 0 32 1 0
November
27 4 21 9 15 10 41 17 16 18 5 27 25 29 51 2 86 9 7 26 8 5 43 6 427 5 26 17 3 0 14 0 58 31 1 0
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
54 8 42 12 29 21 77 33 32 33 13 53 48 59 93 2 171 18 15 51 12 7 82 13 842 7 50 34 6 0 32 0 58 63 2 0
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 9 0 5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
56 8 42 12 29 21 77 33 32 33 13 53 48 61 93 2 171 18 15 51 12 7 91 13 847 7 50 34 6 0 32 0 58 63 2 0
28 4 21 6 14,5 10,5 38,5 16,5 16 16,5 6,5 26,5 24 30,5 46,5 1 85,5 9 7,5 25,5 6 3,5 45,5 6,5 423,5 3,5 25 17 3 0 16 0 29 31,5 1 0
Kerekítés (fő)
28 4 21 6 15 11 39 17 16 17 7 27 24 31 47 1 86 9 8 26 6 4 46 7 424 4 25 17 3 0 16 0 29 32 1 0
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 6,4 0,9 4,8 1,4 3,5 2,5 9,0 3,9 3,7 3,9 1,6 6,2 5,5 7,1 10,8 0,2 19,8 2,1 1,8 6,0 1,4 0,9 10,6 1,6 97,5 0,9 5,8 3,9 0,7 0,0 3,7 0,0 6,7 7,4 0,2 0,0
6 1 5 1 3 3 9 4 4 4 2 6 6 7 11 0 20 2 2 6 1 1 11 2 98 1 6 4 1 0 4 0 7 7 0 0
119 880 19 980 99 900 19 980 59 940 59 940 179 820 79 920 79 920 79 920 39 960 119 880 119 880 139 860 219 780 0 399 600 39 960 39 960 119 880 19 980 19 980 219 780 39 960 1 958 040 19 980 119 880 79 920 19 980 0 79 920 0 139 860 139 860 0 0
Jóváhagyta: Simon Gábor
80 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1829568
Telekes
1829692
Sorokpolány
1829841
Felsőmarác
1829869
Nagyrákos
1829878
Torony
1829896
Porpác
1829957
Káld
1830216
Hegyhátsál
1830429
Egyházashollós
1830599
Mikosszéplak
1830702
Vaskeresztes
1830748
Sitke
1830872
Megyehíd
1830881
Répcelak
1830906
Gasztony
1830942
Gersekarát
1831051
Vámoscsalád
1831556
Nemesmedves
1831583
Szentgotthárd
1831680
Ivánc
1831875
Mesterháza
1832036
Keléd
1832045
Táplánszentkereszt
1832124
Bérbaltavár
1832188
Hegyfalu
1832629
Ostffyasszonyfa
1832832
Meszlen
1832920
Nagykölked
1832984
Bucsu
1833172
Szeleste
1834087
Tormásliget
1900000
Veszprém megyei önk.
1900019
VÁRPALOTA
1900028
BALATONFÜRED TCÉLÚ KT. T.
1900037
SÜMEG
1900046
TAPOLCA TÖBBC.KIST.TÁRS
TCÉLÚ KT. T.
TCÉLÚ KT. T.
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
61 33 0 15 55 0 51 8 9 27 5 3 3 23 5 50 8 5 138 18 0 4 54 76 22 22 0 23 7 18 14 0 0 0 0 0
November
64 40 1 23 66 3 54 8 11 36 5 0 3 22 5 53 7 5 130 23 0 0 66 81 20 19 8 0 9 0 14 0 0 0 0 0
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
125 73 1 38 121 3 105 16 20 63 10 3 6 45 10 103 15 10 268 41 0 4 120 157 42 41 8 23 16 18 28 0 0 0 0 0
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
125 73 1 38 121 3 105 16 20 63 10 3 6 45 10 103 15 10 268 41 0 4 126 157 42 41 8 23 16 18 28 0 0 0 0 0
62,5 36,5 0,5 19 60,5 1,5 52,5 8 10 31,5 5 1,5 3 22,5 5 51,5 7,5 5 134 20,5 0 2 63 78,5 21 20,5 4 11,5 8 9 14 0 0 0 0 0
Kerekítés (fő)
63 37 1 19 61 2 53 8 10 32 5 2 3 23 5 52 8 5 134 21 0 2 63 79 21 21 4 12 8 9 14 0 0 0 0 0
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 14,5 8,5 0,2 4,4 14,0 0,5 12,2 1,8 2,3 7,4 1,2 0,5 0,7 5,3 1,2 12,0 1,8 1,2 30,8 4,8 0,0 0,5 14,5 18,2 4,8 4,8 0,9 2,8 1,8 2,1 3,2 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
14 9 0 4 14 0 12 2 2 7 1 0 1 5 1 12 2 1 31 5 0 0 14 18 5 5 1 3 2 2 3 0 0 0 0 0
279 720 179 820 0 79 920 279 720 0 239 760 39 960 39 960 139 860 19 980 0 19 980 99 900 19 980 239 760 39 960 19 980 619 380 99 900 0 0 279 720 359 640 99 900 99 900 19 980 59 940 39 960 39 960 59 940 0 0 0 0 0
Jóváhagyta: Simon Gábor
81 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1900055
AJKA TÖBBC. KIST. TÁRS.
1900064
VESZPRÉM TC. KIST.TÁRS.
1900073
ZIRC TC.KIST.TÁRS.
1900082
KELET-BALATON T.C.KIST.T.
1900091
PÁPAI TÖBBC.KIST.TÁRSULÁS
1902185
Csopak
1902194
Nemesvámos
1902219
Balatonfőzfő
1902422
Hegyesd
1902714
Tótvázsony
1902787
Nemesgulács
1902936
Dudar
1903072
Balatoncsicsó
1903267
Badacsonytördemic
1903559
Balatonvilágos
1903568
Szentantalfa
1903601
Sóly
1903610
Malomsok
1903638
Balatonhenye
1903948
Raposka
1904066
Küngös
1904288
Kispirit
1904321
Bodorfa
1904534
Mindszentkálla
1904552
Litér
1904561
Ábrahámhegy
1904631
Tüskevár
1904668
Mihályháza
1904765
Borszörcsök
1904987
Megyer
1905087
Lovászpatona
1905148
Balatonkenese
1905157
Somlójenő
1905388
Sümegprága
1905421
Királyszentistván
1905555
Nemeshany
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
0 0 0 0 0 28 50 92 13 37 61 108 19 45 25 43 16 17 12 20 45 13 12 23 75 6 34 37 72 8 113 148 37 52 8 49
November
0 0 0 0 0 35 41 93 13 40 64 99 17 54 25 52 22 12 13 22 47 13 12 21 83 3 35 40 81 8 130 170 41 53 14 48
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
0 0 0 0 0 63 91 185 26 77 125 207 36 99 50 95 38 29 25 42 92 26 24 44 158 9 69 77 153 16 243 318 78 105 22 97
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
0 0 0 0 0 63 91 185 26 77 125 207 36 99 50 95 38 29 25 42 92 26 24 44 158 9 69 77 153 16 243 318 78 105 22 97
0 0 0 0 0 31,5 45,5 92,5 13 38,5 62,5 103,5 18 49,5 25 47,5 19 14,5 12,5 21 46 13 12 22 79 4,5 34,5 38,5 76,5 8 121,5 159 39 52,5 11 48,5
Kerekítés (fő)
0 0 0 0 0 32 46 93 13 39 63 104 18 50 25 48 19 15 13 21 46 13 12 22 79 5 35 39 77 8 122 159 39 53 11 49
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 7,4 10,6 21,4 3,0 9,0 14,5 23,9 4,1 11,5 5,8 11,0 4,4 3,5 3,0 4,8 10,6 3,0 2,8 5,1 18,2 1,2 8,1 9,0 17,7 1,8 28,1 36,6 9,0 12,2 2,5 11,3
0 0 0 0 0 7 11 21 3 9 14 24 4 12 6 11 4 3 3 5 11 3 3 5 18 1 8 9 18 2 28 37 9 12 3 11
0 0 0 0 0 139 860 219 780 419 580 59 940 179 820 279 720 479 520 79 920 239 760 119 880 219 780 79 920 59 940 59 940 99 900 219 780 59 940 59 940 99 900 359 640 19 980 159 840 179 820 359 640 39 960 559 440 739 260 179 820 239 760 59 940 219 780
Jóváhagyta: Simon Gábor
82 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1905564
Lovas
1905625
Révfülöp
1905634
Káptalantóti
1905652
Nemesgörzsöny
1905838
Balatonalmádi
1906327
Bakonypölöske
1906363
Dörgicse
1906673
Ajka
1907065
Városlőd
1907092
Szentbékkálla
1907250
Hosztót
1907287
Bakonykoppány
1907302
Adásztevel
1907339
Aszófő
1907348
Papkeszi
1907427
Bazsi
1907898
Halimba
1907922
Szentgál
1907931
Kisapáti
1908262
Nagygyimót
1908749
Karakószörcsök
1909292
Gecse
1909502
Vid
1909520
Gyulakeszi
1909733
Vigántpetend
1910001
Nagydém
1910065
Szentimrefalva
1910092
Örvényes
1910250
Farkasgyepő
1910409
Németbánya
1910445
Egyházaskesző
1910870
Doba
1911420
Pula
1911439
Várpalota
1911545
Szentjakabfa
1911703
Vöröstó
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
4 25 31 25 75 33 9 524 47 11 2 3 38 5 81 30 56 87 16 27 18 19 31 28 36 52 5 3 11 4 34 17 7 639 6 2
November
5 27 39 28 86 39 9 598 57 13 0 3 50 5 101 30 53 102 19 32 26 19 23 28 42 68 12 3 12 4 42 16 8 738 6 4
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
9 52 70 53 161 72 18 1 122 104 24 2 6 88 10 182 60 109 189 35 59 44 38 54 56 78 120 17 6 23 8 76 33 15 1 377 12 6
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 3 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 3 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 6 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
9 52 70 53 161 72 18 1 122 104 24 2 6 88 10 182 60 109 189 35 59 44 38 54 56 78 120 17 6 23 8 76 35 15 1 383 12 6
4,5 26 35 26,5 80,5 36 9 561 52 12 1 3 44 5 91 30 54,5 94,5 17,5 29,5 22 19 27 28 39 60 8,5 3 11,5 4 38 17,5 7,5 691,5 6 3
Kerekítés (fő)
5 26 35 27 81 36 9 561 52 12 1 3 44 5 91 30 55 95 18 30 22 19 27 28 39 60 9 3 12 4 38 18 8 692 6 3
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 1,2 6,0 8,1 6,2 18,6 8,3 2,1 129,0 12,0 2,8 0,2 0,7 10,1 1,2 20,9 6,9 12,7 21,9 4,1 6,9 5,1 4,4 6,2 6,4 9,0 13,8 2,1 0,7 2,8 0,9 8,7 4,1 1,8 159,2 1,4 0,7
1 6 8 6 19 8 2 129 12 3 0 1 10 1 21 7 13 22 4 7 5 4 6 6 9 14 2 1 3 1 9 4 2 159 1 1
19 980 119 880 159 840 119 880 379 620 159 840 39 960 2 577 420 239 760 59 940 0 19 980 199 800 19 980 419 580 139 860 259 740 439 560 79 920 139 860 99 900 79 920 119 880 119 880 179 820 279 720 39 960 19 980 59 940 19 980 179 820 79 920 39 960 3 176 820 19 980 19 980
Jóváhagyta: Simon Gábor
83 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1911767
Veszprém
1911855
Pápakovácsi
1912238
Balatonederics
1912478
Kemenesszentpéter
1912654
Zalahaláp
1912742
Ganna
1913125
Takácsi
1913772
Sáska
1914173
Bánd
1914243
Somlóvecse
1914270
Káptalanfa
1914553
Kapolcs
1914757
Noszlop
1915088
Hetyefő
1915361
Hajmáskér
1915547
Pénzesgyőr
1915565
Balatonudvari
1915705
Vilonya
1915778
Barnag
1916072
Csajág
1916142
Külsővat
1916267
Szentkirályszabadja
1916489
Szápár
1916595
Oroszi
1916656
Vászoly
1916692
Szőc
1916717
Gic
1917011
Paloznak
1917039
Tagyon
1917154
Balatonszepezd
1917172
Dabronc
1917321
Taliándörögd
1917437
Jásd
1917570
Lesencefalu
1917871
Lesencetomaj
1918193
Gógánfa
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
706 7 27 7 72 7 37 19 5 0 56 20 72 8 178 18 7 40 13 41 33 93 5 5 0 23 20 11 0 7 43 52 9 29 63 73
November
725 7 31 11 100 6 37 28 5 0 56 19 77 5 197 22 8 40 10 45 58 95 8 5 0 24 25 9 2 4 43 54 9 31 71 77
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
1 431 14 58 18 172 13 74 47 10 0 112 39 149 13 375 40 15 80 23 86 91 188 13 10 0 47 45 20 2 11 86 106 18 60 134 150
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
1 431 14 58 18 172 13 74 47 10 0 112 39 149 13 375 40 15 80 23 86 91 188 13 10 0 49 45 20 2 11 86 108 18 60 134 150
715,5 7 29 9 86 6,5 37 23,5 5 0 56 19,5 74,5 6,5 187,5 20 7,5 40 11,5 43 45,5 94 6,5 5 0 24,5 22,5 10 1 5,5 43 54 9 30 67 75
Kerekítés (fő)
716 7 29 9 86 7 37 24 5 0 56 20 75 7 188 20 8 40 12 43 46 94 7 5 0 25 23 10 1 6 43 54 9 30 67 75
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 164,7 1,6 6,7 2,1 19,8 1,6 8,5 5,5 1,2 0,0 12,9 4,6 17,3 1,6 43,2 4,6 1,8 9,2 2,8 9,9 10,6 21,6 1,6 1,2 0,0 5,8 5,3 2,3 0,2 1,4 9,9 12,4 2,1 6,9 15,4 17,3
165 2 7 2 20 2 9 6 1 0 13 5 17 2 43 5 2 9 3 10 11 22 2 1 0 6 5 2 0 1 10 12 2 7 15 17
3 296 700 39 960 139 860 39 960 399 600 39 960 179 820 119 880 19 980 0 259 740 99 900 339 660 39 960 859 140 99 900 39 960 179 820 59 940 199 800 219 780 439 560 39 960 19 980 0 119 880 99 900 39 960 0 19 980 199 800 239 760 39 960 139 860 299 700 339 660
Jóváhagyta: Simon Gábor
84 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1918856
Lókút
1919141
Kamond
1919196
Nagyvázsony
1919336
Veszprémgalsa
1919734
Kemeneshőgyész
1919868
Pápadereske
1920154
Dáka
1920251
Csehbánya
1920437
Magyarpolány
1920570
Tés
1920756
Hidegkút
1920826
Zánka
1920853
Úrkút
1921175
Balatonfüred
1921403
Nagypirit
1921430
Veszprémfajsz
1921607
Pápasalamon
1921759
Nemesszalók
1921777
Vanyola
1921962
Lesenceistvánd
1922220
Marcaltő
1922327
Badacsonytomaj
1922451
Pécsely
1922512
Monoszló
1922813
Bakonyszentkirály
1922901
Béb
1923001
Kisszőlős
1923010
Ukk
1923180
Nagyesztergár
1923454
Kővágóörs
1923515
Porva
1923551
Nagyacsád
1923560
Mezőlak
1923597
Zalaszegvár
1923658
Herend
1923700
Kiscsősz
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
6 36 56 3 20 14 7 2 16 18 2 11 51 145 12 6 36 23 71 59 21 28 20 3 48 26 27 20 21 45 31 20 43 10 48 18
November
8 44 60 17 25 24 10 2 18 22 2 13 43 154 14 4 36 29 77 50 10 32 25 6 43 28 29 28 65 38 34 18 52 9 44 18
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
14 80 116 20 45 38 17 4 34 40 4 24 94 299 26 10 72 52 148 109 31 60 45 9 91 54 56 48 86 83 65 38 95 19 92 36
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
14 80 116 20 45 38 17 4 34 40 4 24 94 303 26 10 72 52 148 109 31 60 45 9 91 54 56 48 86 83 65 38 95 19 92 36
7 40 58 10 22,5 19 8,5 2 17 20 2 12 47 151,5 13 5 36 26 74 54,5 15,5 30 22,5 4,5 45,5 27 28 24 43 41,5 32,5 19 47,5 9,5 46 18
Kerekítés (fő)
7 40 58 10 23 19 9 2 17 20 2 12 47 152 13 5 36 26 74 55 16 30 23 5 46 27 28 24 43 42 33 19 48 10 46 18
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 1,6 9,2 13,3 2,3 5,3 4,4 2,1 0,5 3,9 4,6 0,5 2,8 10,8 35,0 3,0 1,2 8,3 6,0 17,0 12,7 3,7 6,9 5,3 1,2 10,6 6,2 6,4 5,5 9,9 9,7 7,6 4,4 11,0 2,3 10,6 4,1
2 9 13 2 5 4 2 0 4 5 0 3 11 35 3 1 8 6 17 13 4 7 5 1 11 6 6 6 10 10 8 4 11 2 11 4
39 960 179 820 259 740 39 960 99 900 79 920 39 960 0 79 920 99 900 0 59 940 219 780 699 300 59 940 19 980 159 840 119 880 339 660 259 740 79 920 139 860 99 900 19 980 219 780 119 880 119 880 119 880 199 800 199 800 159 840 79 920 219 780 39 960 219 780 79 920
Jóváhagyta: Simon Gábor
85 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1923746
Bakonybél
1923913
Óbudavár
1923922
Bakonyszentiván
1924004
Nyirád
1924040
Monostorapáti
1924068
Psi
1924129
Bakonytamási
1924369
Felsőörs
1924642
Csesznek
1924651
Vinár
1924767
Ugod
1924891
Szigliget
1925201
Nagytevel
1925308
Balatonakali
1925450
Öskü
1925566
Hárskút
1925593
Sümeg
1925654
Kerta
1925779
Somlószőlős
1925803
Hegymagas
1925849
Rigács
1925858
Köveskál
1925991
Bakonynána
1926037
Kékkút
1926204
Várkesző
1926374
Magyargencs
1926417
Bakonyszücs
1926499
Zirc
1926514
Olaszfalu
1926523
Nóráp
1926541
Kup
1926569
Somlóvásárhely
1926648
Vaszar
1927058
Békás
1927137
Mencshely
1927207
Zalagyömörő
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
31 3 30 82 63 108 60 23 24 11 60 14 49 4 50 7 268 66 43 8 27 18 49 0 9 20 19 157 21 3 26 131 59 7 25 25
November
27 3 31 93 76 106 56 24 27 10 68 15 54 3 62 7 305 76 48 8 43 16 42 1 14 22 18 179 26 3 29 136 76 8 30 24
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
58 6 61 175 139 214 116 47 51 21 128 29 103 7 112 14 573 142 91 16 70 34 91 1 23 42 37 336 47 6 55 267 135 15 55 49
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
58 6 61 175 139 214 116 47 51 21 128 29 107 7 112 14 573 142 91 16 70 34 91 1 23 42 37 336 47 6 55 267 135 15 55 49
29 3 30,5 87,5 69,5 107 58 23,5 25,5 10,5 64 14,5 53,5 3,5 56 7 286,5 71 45,5 8 35 17 45,5 0,5 11,5 21 18,5 168 23,5 3 27,5 133,5 67,5 7,5 27,5 24,5
Kerekítés (fő)
29 3 31 88 70 107 58 24 26 11 64 15 54 4 56 7 287 71 46 8 35 17 46 1 12 21 19 168 24 3 28 134 68 8 28 25
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 6,7 0,7 7,1 20,2 16,1 24,6 13,3 5,5 6,0 2,5 14,7 3,5 12,4 0,9 12,9 1,6 66,0 16,3 10,6 1,8 8,1 3,9 10,6 0,2 2,8 4,8 4,4 38,6 5,5 0,7 6,4 30,8 15,6 1,8 6,4 5,8
7 1 7 20 16 25 13 6 6 3 15 3 12 1 13 2 66 16 11 2 8 4 11 0 3 5 4 39 6 1 6 31 16 2 6 6
139 860 19 980 139 860 399 600 319 680 499 500 259 740 119 880 119 880 59 940 299 700 59 940 239 760 19 980 259 740 39 960 1 318 680 319 680 219 780 39 960 159 840 79 920 219 780 0 59 940 99 900 79 920 779 220 119 880 19 980 119 880 619 380 319 680 39 960 119 880 119 880
Jóváhagyta: Simon Gábor
86 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1927818
Homokbödöge
1927979
Nagyalásony
1928015
Iszkáz
1928112
Öcs
1928237
Dabrony
1928370
Apácatorna
1928422
Nemesvita
1928501
Balatonszőlős
1928671
Gyepükaján
1928972
Pusztamiske
1929009
Nyárád
1929072
Kisberzseny
1929294
Marcalgergelyi
1929434
Tapolca
1929461
Balatonfőkajár
1929470
Döbrönte
1929513
Bakonyjákó
1929902
Bakonyság
1929993
Zalaerdőd
1930173
Kislőd
1930182
Kolontár
1930252
Borzavár
1930410
Bakonyoszlop
1930465
Tihany
1930526
Alsóörs
1930793
Salföld
1930924
Csabrendek
1931255
Pápateszér
1931307
Adorjánháza
1931699
Csetény
1931945
Pápa
1932212
Márkó
1932276
Devecser
1932814
Csögle
1932878
Csót
1933039
Zalameggyes
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
54 41 14 18 51 19 29 16 41 103 77 11 21 605 66 8 46 5 22 64 55 30 37 22 0 0 155 120 70 42 1 365 29 446 62 93 13
November
49 56 14 17 51 20 27 17 44 103 77 11 27 598 66 4 45 5 22 73 55 33 42 22 3 0 156 136 75 40 1 429 38 478 70 92 14
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
103 97 28 35 102 39 56 33 85 206 154 22 48 1 203 132 12 91 10 44 137 110 63 79 44 3 0 311 256 145 82 2 794 67 924 132 185 27
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
103 97 28 35 102 39 56 33 85 206 154 22 48 1 203 132 12 91 10 44 137 110 63 79 44 3 0 311 256 145 82 2 794 67 924 132 185 27
51,5 48,5 14 17,5 51 19,5 28 16,5 42,5 103 77 11 24 601,5 66 6 45,5 5 22 68,5 55 31,5 39,5 22 1,5 0 155,5 128 72,5 41 1397 33,5 462 66 92,5 13,5
Kerekítés (fő)
52 49 14 18 51 20 28 17 43 103 77 11 24 602 66 6 46 5 22 69 55 32 40 22 2 0 156 128 73 41 1397 34 462 66 93 14
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 12,0 11,3 3,2 4,1 11,7 4,6 6,4 3,9 9,9 23,7 17,7 2,5 5,5 138,5 15,2 1,4 10,6 1,2 5,1 15,9 12,7 7,4 9,2 5,1 0,5 0,0 35,9 29,4 16,8 9,4 321,3 7,8 106,3 15,2 21,4 3,2
12 11 3 4 12 5 6 4 10 24 18 3 6 138 15 1 11 1 5 16 13 7 9 5 0 0 36 29 17 9 321 8 106 15 21 3
239 760 219 780 59 940 79 920 239 760 99 900 119 880 79 920 199 800 479 520 359 640 59 940 119 880 2 757 240 299 700 19 980 219 780 19 980 99 900 319 680 259 740 139 860 179 820 99 900 0 0 719 280 579 420 339 660 179 820 6 413 580 159 840 2 117 880 299 700 419 580 59 940
Jóváhagyta: Simon Gábor
87 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
1933127
Berhida
1933844
Balatonrendes
1933871
Egeralja
1933941
Eplény
1934218
Uzsa
1934254
Pétfürdő
2000000
Zala megyei önkormányzat
2000019
LENTI KISTÉRS.TCÉLÚ TÁRS.
2000028
NAGYKANIZSA KIST.TC.TÁRS.
2000037
KESZTHELY-HÉVIZ K.TÖBB.T.
2000046
ZALA-KAR TÉRS.INNOV.TÁRS.
2000055
DÉL-ZALA MUR.LET.TC.TÁRS.
2000064
ZALAEGERSZEG V.KT.TC.TÁRS
2000073
HÉVIZI TÖBBCÉLÚ KIST.TÁRS
2000082
PACSA ÉS KÖRNYÉKE TC.K.T.
2000091
ZARAKAROSI TC.KIST.T.
2002097
Gutorfölde
2002103
Maróc
2002130
Mihályfa
2002404
Surd
2002486
Zalacséb
2002529
Várfölde
2002583
Csesztreg
2002608
Zalaszentiván
2002644
Alibánfa
2002662
Milejszeg
2002909
Magyarszentmiklós
2002972
Zalasárszeg
2003054
Lickóvadamos
2003124
Szentkozmadombja
2003188
Iborfia
2003355
Nova
2003434
Lasztonya
2003726
Zebecke
2003814
Hévíz
2004002
Zalacsány
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
509 3 5 19 6 128 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 17 6 11 26 28 26 30 12 26 16 0 7 6 3 0 8 25 4 43 52
November
515 3 4 22 6 133 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 20 6 15 21 24 42 25 17 42 16 0 7 5 3 0 9 23 17 35 54
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
1 024 6 9 41 12 261 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 37 12 26 47 52 68 55 29 68 32 0 14 11 6 0 17 48 21 78 106
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
1 024 6 9 41 12 263 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 45 12 26 47 52 68 55 29 68 32 0 14 11 6 0 17 48 21 78 106
512 3 4,5 20,5 6 131,5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 22,5 6 13 23,5 26 34 27,5 14,5 34 16 0 7 5,5 3 0 8,5 24 10,5 39 53
Kerekítés (fő)
512 3 5 21 6 132 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 23 6 13 24 26 34 28 15 34 16 0 7 6 3 0 9 24 11 39 53
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 117,8 0,7 1,2 4,8 1,4 30,4 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 5,3 1,4 3,0 5,5 6,0 7,8 6,4 3,5 7,8 3,7 0,0 1,6 1,4 0,7 0,0 2,1 5,5 2,5 9,0 12,2
118 1 1 5 1 30 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 1 3 6 6 8 6 3 8 4 0 2 1 1 0 2 6 3 9 12
2 357 640 19 980 19 980 99 900 19 980 599 400 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 99 900 19 980 59 940 119 880 119 880 159 840 119 880 59 940 159 840 79 920 0 39 960 19 980 19 980 0 39 960 119 880 59 940 179 820 239 760
Jóváhagyta: Simon Gábor
88 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
2004163
Bödeháza
2004455
Nagylengyel
2004473
Kányavár
2004738
Bak
2004756
Misefa
2004950
Ortaháza
2004969
Tormafölde
2005218
Nagygörbő
2005342
Tófej
2005537
Kallósd
2005704
Pethőhenye
2006071
Keménfa
2006132
Csapi
2006169
Nemesapáti
2006178
Eszteregnye
2006530
Pusztamagyaród
2006549
Vindornyalak
2006567
Sormás
2007135
Cserszegtomaj
2007232
Zalaszentlászló
2007579
Zalabaksa
2007658
Nemeshetés
2007700
Szepetnek
2007782
Döbröce
2007968
Murarátka
2007986
Bucsuta
2008059
Nemesszentandrás
2008068
Gellénháza
2008101
Sárhida
2008369
Vöckönd
2008439
Bánokszentgyörgy
2008615
Szentliszló
2008767
Alsószenterzsébet
2008828
Teskánd
2008916
Magyarföld
2009089
Gelsesziget
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
4 18 8 35 8 11 12 21 29 5 21 6 13 47 28 41 13 33 0 23 47 19 65 3 28 28 21 10 35 0 45 15 3 12 0 0
November
4 21 6 42 10 10 11 25 27 5 19 6 13 47 26 57 16 38 149 22 41 20 70 3 31 27 11 17 36 0 70 25 3 9 0 8
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
8 39 14 77 18 21 23 46 56 10 40 12 26 94 54 98 29 71 149 45 88 39 135 6 59 55 32 27 71 0 115 40 6 21 0 8
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
8 39 14 77 18 25 23 46 56 10 40 12 26 94 54 98 29 71 149 45 88 39 135 6 59 55 32 27 73 0 115 40 6 21 0 8
4 19,5 7 38,5 9 12,5 11,5 23 28 5 20 6 13 47 27 49 14,5 35,5 74,5 22,5 44 19,5 67,5 3 29,5 27,5 16 13,5 36,5 0 57,5 20 3 10,5 0 4
Kerekítés (fő)
4 20 7 39 9 13 12 23 28 5 20 6 13 47 27 49 15 36 75 23 44 20 68 3 30 28 16 14 37 0 58 20 3 11 0 4
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 0,9 4,6 1,6 9,0 2,1 3,0 2,8 5,3 6,4 1,2 4,6 1,4 3,0 10,8 6,2 11,3 3,5 8,3 17,3 5,3 10,1 4,6 15,6 0,7 6,9 6,4 3,7 3,2 8,5 0,0 13,3 4,6 0,7 2,5 0,0 0,9
1 5 2 9 2 3 3 5 6 1 5 1 3 11 6 11 3 8 17 5 10 5 16 1 7 6 4 3 9 0 13 5 1 3 0 1
19 980 99 900 39 960 179 820 39 960 59 940 59 940 99 900 119 880 19 980 99 900 19 980 59 940 219 780 119 880 219 780 59 940 159 840 339 660 99 900 199 800 99 900 319 680 19 980 139 860 119 880 79 920 59 940 179 820 0 259 740 99 900 19 980 59 940 0 19 980
Jóváhagyta: Simon Gábor
89 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
2009168
Belezna
2009380
Zalaújlak
2009575
Kerkaszentkirály
2009812
Kisgörbő
2009867
Pölöske
2010056
Borsfa
2010269
Hahót
2010302
Vasboldogasszony
2010348
Zalakomár
2010649
Csertalakos
2010685
Vállus
2010782
Boncodfölde
2010889
Lispeszentadorján
2010931
Hagyárosbörönd
2011059
Baglad
2011165
Szentpéterúr
2011208
Hosszúvölgy
2011475
Lendvajakabfa
2011554
Szécsisziget
2011642
Felsőpáhok
2011785
Zalakaros
2011800
Vindornyaszőlős
2012089
Gelse
2012122
Letenye
2012496
Zalaistvánd
2012539
Gyürüs
2012575
Lenti
2012609
Türje
2012760
Nagybakónak
2012830
Bezeréd
2012919
Vonyarcvashegy
2012946
Garabonc
2012991
Galambok
2013055
Kissziget
2013064
Magyarszerdahely
2013082
Kozmadombja
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
36 0 21 16 39 40 57 38 412 5 8 12 31 18 3 268 4 0 17 15 18 27 0 229 6 18 296 141 30 23 43 90 167 9 12 0
November
32 0 19 16 54 52 62 36 459 5 6 7 31 14 4 277 4 0 18 15 18 18 122 235 6 18 293 137 32 22 41 93 167 11 10 0
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
68 0 40 32 93 92 119 74 871 10 14 19 62 32 7 545 8 0 35 30 36 45 122 464 12 36 589 278 62 45 84 183 334 20 22 0
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
69 0 40 32 93 92 119 74 871 10 14 19 62 32 7 545 8 0 35 30 36 47 122 464 12 36 589 278 62 45 84 183 334 20 22 0
34,5 0 20 16 46,5 46 59,5 37 435,5 5 7 9,5 31 16 3,5 272,5 4 0 17,5 15 18 23,5 61 232 6 18 294,5 139 31 22,5 42 91,5 167 10 11 0
Kerekítés (fő)
35 0 20 16 47 46 60 37 436 5 7 10 31 16 4 273 4 0 18 15 18 24 61 232 6 18 295 139 31 23 42 92 167 10 11 0
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 8,1 0,0 4,6 3,7 10,8 10,6 13,8 8,5 100,3 1,2 1,6 2,3 7,1 3,7 0,9 62,8 0,9 0,0 4,1 3,5 4,1 5,5 14,0 53,4 1,4 4,1 67,9 32,0 7,1 5,3 9,7 21,2 38,4 2,3 2,5 0,0
8 0 5 4 11 11 14 9 100 1 2 2 7 4 1 63 1 0 4 3 4 6 14 53 1 4 68 32 7 5 10 21 38 2 3 0
159 840 0 99 900 79 920 219 780 219 780 279 720 179 820 1 998 000 19 980 39 960 39 960 139 860 79 920 19 980 1 258 740 19 980 0 79 920 59 940 79 920 119 880 279 720 1 058 940 19 980 79 920 1 358 640 639 360 139 860 99 900 199 800 419 580 759 240 39 960 59 940 0
Jóváhagyta: Simon Gábor
90 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
2013091
Zalaszentmárton
2013301
Zalaszentlőrinc
2013569
Gosztola
2013736
Zalavár
2013921
Iklódbördőce
2014085
Sénye
2014182
Várvölgy
2014225
Szentmargitfalva
2014298
Ramocsa
2014322
Vaspör
2014720
Pálfiszeg
2014906
Sármellék
2014979
Nagyrécse
2015097
Baktüttős
2015112
Kerkafalva
2015556
Sand
2015769
Esztergályhorváti
2016009
Dötk
2016081
Kispáli
2016249
Kiscsehi
2016364
Kisvásárhely
2016382
Tótszentmárton
2016513
Nagyrada
2016531
Füzvölgy
2016850
Pórszombat
2016896
Zalaigrice
2016920
Pusztaapáti
2017002
Balatongyörök
2017057
Zalavég
2017118
Resznek
2017400
Zalaapáti
2017516
Gáborjánháza
2017543
Bocfölde
2017613
Gombosszeg
2017853
Szilvágy
2018023
Nemesrádó
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
3 16 0 73 16 2 55 16 1 18 11 85 12 20 2 6 37 0 12 8 0 35 24 3 6 13 0 7 25 30 111 3 4 0 3 25
November
13 27 0 68 26 2 63 15 0 12 11 88 12 16 2 12 39 0 6 5 0 42 21 4 14 13 0 12 19 36 129 3 5 0 4 31
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
16 43 0 141 42 4 118 31 1 30 22 173 24 36 4 18 76 0 18 13 0 77 45 7 20 26 0 19 44 66 240 6 9 0 7 56
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
16 43 0 141 42 4 118 31 1 30 22 173 24 36 4 18 76 0 18 13 0 77 45 7 20 26 0 19 44 66 240 6 9 0 7 56
8 21,5 0 70,5 21 2 59 15,5 0,5 15 11 86,5 12 18 2 9 38 0 9 6,5 0 38,5 22,5 3,5 10 13 0 9,5 22 33 120 3 4,5 0 3,5 28
Kerekítés (fő)
8 22 0 71 21 2 59 16 1 15 11 87 12 18 2 9 38 0 9 7 0 39 23 4 10 13 0 10 22 33 120 3 5 0 4 28
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 1,8 5,1 0,0 16,3 4,8 0,5 13,6 3,7 0,2 3,5 2,5 20,0 2,8 4,1 0,5 2,1 8,7 0,0 2,1 1,6 0,0 9,0 5,3 0,9 2,3 3,0 0,0 2,3 5,1 7,6 27,6 0,7 1,2 0,0 0,9 6,4
2 5 0 16 5 0 14 4 0 3 3 20 3 4 0 2 9 0 2 2 0 9 5 1 2 3 0 2 5 8 28 1 1 0 1 6
39 960 99 900 0 319 680 99 900 0 279 720 79 920 0 59 940 59 940 399 600 59 940 79 920 0 39 960 179 820 0 39 960 39 960 0 179 820 99 900 19 980 39 960 59 940 0 39 960 99 900 159 840 559 440 19 980 19 980 0 19 980 119 880
Jóváhagyta: Simon Gábor
91 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
2018041
Karmacs
2018096
Zalaszentjakab
2018360
Becsvölgye
2018421
Keszthely
2018449
Zalaszentmihály
2018564
Zalaszentbalázs
2018652
Szentgyörgyvölgy
2018698
Bázakerettye
2018768
Zalaköveskút
2018829
Alsórajk
2018953
Ozmánbük
2019080
Söjtör
2019178
Petrikeresztúr
2019187
Fityeház
2019479
Kustánszeg
2019512
Alsónemesapáti
2019859
Nemespátró
2019895
Hernyék
2019929
Bókaháza
2020039
Gétye
2020312
Kiskutas
2020543
Szalapa
2020589
Nagykapornak
2020613
Bucsuszentlászló
2020835
Orbányosfa
2020941
Kistolmács
2020950
Belsősárd
2021014
Molnári
2021050
Pókaszepetk
2021139
Börzönce
2021263
Babosdöbréte
2021379
Kisbucsa
2021397
Sümegcsehi
2021476
Felsőrajk
2021500
Kálócfa
2022080
Kerkakutas
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
47 80 63 475 27 34 33 10 0 17 5 95 9 6 53 63 15 5 20 8 4 23 31 21 12 24 8 0 40 7 19 20 81 35 13 19
November
37 80 69 517 29 37 30 10 0 17 8 102 4 10 51 64 20 4 24 8 4 18 39 8 12 27 8 33 41 7 17 19 89 39 15 13
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
84 160 132 992 56 71 63 20 0 34 13 197 13 16 104 127 35 9 44 16 8 41 70 29 24 51 16 33 81 14 36 39 170 74 28 32
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
84 160 132 992 56 71 63 20 0 34 13 197 13 16 104 129 35 9 44 16 8 41 70 29 24 51 16 33 81 14 36 39 170 74 28 32
42 80 66 496 28 35,5 31,5 10 0 17 6,5 98,5 6,5 8 52 64,5 17,5 4,5 22 8 4 20,5 35 14,5 12 25,5 8 16,5 40,5 7 18 19,5 85 37 14 16
Kerekítés (fő)
42 80 66 496 28 36 32 10 0 17 7 99 7 8 52 65 18 5 22 8 4 21 35 15 12 26 8 17 41 7 18 20 85 37 14 16
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 9,7 18,4 15,2 114,1 6,4 8,3 7,4 2,3 0,0 3,9 1,6 22,8 1,6 1,8 12,0 15,0 4,1 1,2 5,1 1,8 0,9 4,8 8,1 3,5 2,8 6,0 1,8 3,9 9,4 1,6 4,1 4,6 19,6 8,5 3,2 3,7
10 18 15 114 6 8 7 2 0 4 2 23 2 2 12 15 4 1 5 2 1 5 8 3 3 6 2 4 9 2 4 5 20 9 3 4
199 800 359 640 299 700 2 277 720 119 880 159 840 139 860 39 960 0 79 920 39 960 459 540 39 960 39 960 239 760 299 700 79 920 19 980 99 900 39 960 19 980 99 900 159 840 59 940 59 940 119 880 39 960 79 920 179 820 39 960 79 920 99 900 399 600 179 820 59 940 79 920
Jóváhagyta: Simon Gábor
92 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
2022141
Mikekarácsonyfa
2022178
Nagykutas
2022497
Ormándlak
2022877
Böde
2022947
Zalaszabar
2022965
Kacorlak
2023126
Szentgyörgyvár
2023144
Becsehely
2023302
Gyenesdiás
2023384
Almásháza
2023436
Csatár
2023834
Zalaháshágy
2023898
Rezi
2024138
Rigyác
2024262
Egeraracsa
2024271
Pakod
2024280
Zalabér
2024590
Zajk
2024660
Pötréte
2024776
Padár
2024864
Batyk
2024873
Homokkomárom
2025025
Liszó
2025052
Orosztony
2025113
Tótszerdahely
2025210
Murakeresztúr
2025353
Kemendollár
2025414
Németfalu
2025478
Oltárc
2025609
Nemessándorháza
2025885
Dobri
2026161
Szijártóháza
2026268
Valkonya
2026462
Balatonmagyaród
2026639
Pusztaszentlászló
2027447
Barlahida
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
63 1 4 25 34 16 28 114 77 3 6 5 68 6 27 64 28 37 11 7 59 17 10 58 22 59 8 7 44 4 11 4 3 14 37 16
November
62 2 4 20 38 13 29 119 70 3 10 8 75 8 35 61 92 50 11 7 56 13 8 75 19 73 8 5 75 2 11 4 3 0 37 13
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
125 3 8 45 72 29 57 233 147 6 16 13 143 14 62 125 120 87 22 14 115 30 18 133 41 132 16 12 119 6 22 8 6 14 74 29
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
125 3 8 45 72 29 57 234 147 6 16 13 143 14 62 125 120 87 22 14 115 30 18 133 43 132 16 12 119 6 22 8 6 14 74 29
62,5 1,5 4 22,5 36 14,5 28,5 117 73,5 3 8 6,5 71,5 7 31 62,5 60 43,5 11 7 57,5 15 9 66,5 21,5 66 8 6 59,5 3 11 4 3 7 37 14,5
Kerekítés (fő)
63 2 4 23 36 15 29 117 74 3 8 7 72 7 31 63 60 44 11 7 58 15 9 67 22 66 8 6 60 3 11 4 3 7 37 15
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 14,5 0,5 0,9 5,3 8,3 3,5 6,7 26,9 17,0 0,7 1,8 1,6 16,6 1,6 7,1 14,5 13,8 10,1 2,5 1,6 13,3 3,5 2,1 15,4 5,1 15,2 1,8 1,4 13,8 0,7 2,5 0,9 0,7 1,6 8,5 3,5
14 0 1 5 8 3 7 27 17 1 2 2 17 2 7 14 14 10 3 2 13 3 2 15 5 15 2 1 14 1 3 1 1 2 9 3
279 720 0 19 980 99 900 159 840 59 940 139 860 539 460 339 660 19 980 39 960 39 960 339 660 39 960 139 860 279 720 279 720 199 800 59 940 39 960 259 740 59 940 39 960 299 700 99 900 299 700 39 960 19 980 279 720 19 980 59 940 19 980 19 980 39 960 179 820 59 940
Jóváhagyta: Simon Gábor
93 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás 2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése
KSH kód
Július
2027465
Pusztaederics
2027483
Lendvadedes
2027492
Csöde
2027526
Miháld
2027562
Zalaszombatfa
2027720
Salomvár
2027775
Óhíd
2027951
Tilaj
2028167
Lovászi
2028200
Ligetfalva
2028325
Hottó
2028468
Nagypáli
2028495
Zalaboldogfa
2028778
Dióskál
2029160
Páka
2029364
Csömödér
2029489
Kerkabarabás
2029656
Pat
2029683
Zalatárnok
2029771
Gősfa
2030067
Szentpéterfölde
2030313
Zalalövő
2030368
Bagod
2030757
Petrivente
2030890
Felsőszenterzsébet
2030933
Nagykanizsa
2030997
Semjénháza
2031112
Pölöskefő
2031149
Csonkahegyhát
2031291
Bocska
2031529
Kerecseny
2031592
Rédics
2031617
Zalamerenye
2031741
Pacsa
2031981
Márokföld
2032054
Zalaegerszeg
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
4 0 1 81 0 10 39 11 74 3 8 10 22 52 49 29 22 28 37 19 8 71 38 27 0 1 415 28 19 16 37 42 43 8 171 1 952
November
4 0 0 79 0 15 38 11 78 3 7 5 16 59 50 32 14 28 38 18 8 81 40 28 0 1 465 26 19 16 37 43 48 9 176 1 986
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
Július
8 0 1 160 0 25 77 22 152 6 15 15 38 111 99 61 36 56 75 37 16 152 78 55 0 2 880 54 38 32 74 85 91 17 347 2 1 938
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 5 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 12 0 0 0 0 0 2 0 2 0 2
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
8 0 1 160 0 26 77 22 152 6 15 15 38 111 99 61 36 56 75 37 16 152 80 55 0 2 892 54 38 32 74 85 93 17 349 2 1 940
4 0 0,5 80 0 13 38,5 11 76 3 7,5 7,5 19 55,5 49,5 30,5 18 28 37,5 18,5 8 76 40 27,5 0 1446 27 19 16 37 42,5 46,5 8,5 174,5 1 970
Kerekítés (fő)
4 0 1 80 0 13 39 11 76 3 8 8 19 56 50 31 18 28 38 19 8 76 40 28 0 1446 27 19 16 37 43 47 9 175 1 970
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 0,9 0,0 0,2 18,4 0,0 3,0 9,0 2,5 17,5 0,7 1,8 1,8 4,4 12,9 11,5 7,1 4,1 6,4 8,7 4,4 1,8 17,5 9,2 6,4 0,0 332,6 6,2 4,4 3,7 8,5 9,9 10,8 2,1 40,3 0,2 223,1
1 0 0 18 0 3 9 3 17 1 2 2 4 13 12 7 4 6 9 4 2 17 9 6 0 333 6 4 4 9 10 11 2 40 0 223
19 980 0 0 359 640 0 59 940 179 820 59 940 339 660 19 980 39 960 39 960 79 920 259 740 239 760 139 860 79 920 119 880 179 820 79 920 39 960 339 660 179 820 119 880 0 6 653 340 119 880 79 920 79 920 179 820 199 800 219 780 39 960 799 200 0 4 455 540
Jóváhagyta: Simon Gábor
94 TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Pénzbeli támogatás KSH kód
2008 évi pénzbeli támogatás (5.500 Ft/fő)
Önkormányzat/Kistérség megnevezése Július
2032063
Kávás
2032081
Alsópáhok
2032142
Vindornyafok
2032197
Újudvar
2032221
Külsősárd
2032267
Kilimán
2032513
Pördefölde
2032522
Zalaszentgrót
2032638
Tornyiszentmiklós
2032647
Kerkateskánd
2032665
Nemesnép
2032708
Dobronhegy
2032726
Kisrécse
2032902
Kehidakustány
2032948
Nemesbük
2033136
Zalaszentgyörgy
2033288
Zalaszántó
2033428
Egervár
2033792
Lakhegy
2033978
Csörnyeföld
2033987
Muraszemenye
Mindösszesen:
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
3 49 6 56 3 0 12 300 39 19 0 6 15 30 23 5 67 18 0 51 23 500 973
November
4 53 4 57 3 54 12 305 38 14 0 7 14 34 30 7 68 17 0 53 27 527 734
Kiegészítő gyermekvédelmi tám. pótlék
Július
7 102 10 113 6 54 24 605 77 33 0 13 29 64 53 12 135 35 0 104 50 1 028 707
1. számú melléklet a ..../2009 (...) SZMM rendelethez
2008. évi 2008. évi kieg. Átlag (fő) (2008. mindkét gyermekv.tá évi mindkét jogcím m. (8.000 jogcím összesen/2) összesen (fő) Nove Ft/fő) mber
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 606 1 544
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 150
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
7 102 10 113 6 54 24 605 77 33 0 13 29 64 53 12 135 35 0 104 50 1 031 857
3,5 51 5 56,5 3 27 12 302,5 38,5 16,5 0 6,5 14,5 32 26,5 6 67,5 17,5 0 52 25 515928,5
Kerekítés (fő)
4 51 5 57 3 27 12 303 39 17 0 7 15 32 27 6 68 18 0 52 25 515929
2009. évi nyári étkeztetésnél 2009. évi figyelembe vehető előirányzat Átlag létszám (a kerekített fő felosztásának támogatásban 23 %-a összege (54 nap*370 részesülő Ft) 19.980 Ft/fő gyermekek 23 %a) 0,9 11,7 1,2 13,1 0,7 6,2 2,8 69,7 9,0 3,9 0,0 1,6 3,5 7,4 6,2 1,4 15,6 4,1 0,0 12,0 5,8 118663,7
1 12 1 13 1 6 3 70 9 4 0 2 3 7 6 1 16 4 0 12 6 118664
19 980 239 760 19 980 259 740 19 980 119 880 59 940 1 398 600 179 820 79 920 0 39 960 59 940 139 860 119 880 19 980 319 680 79 920 0 239 760 119 880 2 370 906 720
Jóváhagyta: Simon Gábor
TERVEZET – A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2. számú melléklet a …/2009. (…) SZMM rendelethez
Igénylőlap a nyári gyermekétkeztetéshez Megye megnevezése:
Sorszám
Települési önkormányzat neve
KSH azonosító kódja
Nyári étkeztetésben részesülő gyermekek száma (fő)
Elvi étkeztetési napok száma (nyári étkeztetésben részesülő gyermekek száma x étkezési napok száma)
Megállapított előirányzat (étkeztetési napok száma x 370 Ft)
Összesen:
Dátum: ....... év ................... hó ..... nap
P. H.
............................................... a szociális és gyámhivatal vezetőjének aláírása
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Készítette: dr. Mattenheim Gréta
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
Jóváhagyta: Simon Gábor
TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
3. számú melléklet a .../2009 (....) SZMM rendelethez
Települési önkormányzatok részére történő szociális gyermekétkeztetés céljára nyújtott nyári étkeztetési támogatás igénylésére szolgáló megyei összesítő adatlap Megye megnevezése:
Sorsz
KSH
Önkormányzat neve
Tervezett nyári étkeztetésben részesülő gyermekek száma (fő)
Tervezett nyári étkeztetési napok száma
Igényelt támogatás összege (Ft)
1
2
3
4
5
6
Összesen: 2009. ….. (hónap) …. (nap).
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
Jóváhagyta: Simon Gábor
TERVEZET – A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
4. számú melléklet a …/2009. (..) SZMM rendelethez
Elszámolási lap a nyári gyermekétkeztetésről 1. Települési önkormányzat neve: ……………………………………………………….…………………………………………….. 2. KSH azonosító kódja: 3. Nyári étkeztetésben részesülő gyermekek tervezett száma (fő): 4. Tervezett, elvi nyári étkeztetési napok összesített száma (nap): 5. Nyári étkeztetésben részesülők tervezett (számított) létszáma (4. sor / étkeztetési napok száma) (fő)* : 6. Igényelt és kiutalt állami támogatás összege (Ft): 7. Nyári étkeztetésben részesülő gyermekek tényleges száma (fő): 8. Nyári étkeztetési napok összesített száma (nap):** 9. Nyári étkeztetésben részesülők tényleges (számított) létszáma (8.sor / étkeztetési napok száma)(fő) egész számra kerekítve: 10. Ténylegesen felhasznált állami támogatás (Ft)*** 11. A kiutalt és a ténylegesen felhasznált állami támogatás visszafizetendő különbözete (6 sor-10 sor) (Ft)**** A nyári étkeztetést folyamatosan 2009. június ..…-tól augusztus ….-ig ……. munkanapon keresztül ……………………………………. étkezési helyen folyamatosan biztosította az önkormányzat. Dátum: …………………………………. 2009. szeptember ………. P:H: ………………………………………………. a jegyző aláírása
………………………………………………. a polgármester aláírása
* A létszámot – az általános szabályok szerint – egész számra kerekítve kell megadni! ** A naponta étkeztetett gyermeklétszám összesített száma a teljes étkezési időszakra *** A ráfordított összeg, de maximum a 8. sor adata x 370 Ft összeg szerepeltethető! **** Csak nulla, vagy pozitív (visszafizetendő) adat szerepelhet! Visszautalás esetén a befizetés igazolásaként a pénzintézeti terhelési értesítő hitelesített másolatát is csatolni kell! --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Készítette: dr. Mattenheim Gréta
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
Jóváhagyta: Simon Gábor
TERVEZET - A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
5. számú melléklet a .../2009. (....) SZMM rendelethez
Települési önkormányzatok részére történő szociális gyermekétkeztetés céljára nyújtott nyári étkeztetési támogatás elszámolására szolgáló megyei összesítő adatlap Megye megnevezése:
Sors z
KSH
Önkormányzat neve
1
2
3
Nyári étkeztetésben Ténylegesen felhasznált Különbözet (6-7=8 Nyári étkeztetési napok Utalt támogatás ténylegesen részesült állami hozzájárulás oszlop) összesített száma összege (Ft) gyermekek száma (fő) összege (Ft)
4
5
6
7
8
Összesen: 2009. ….(hónap) …. (nap)
Készítette: dr. Mattenheim Gréta
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
Jóváhagyta: Simon Gábor
TERVEZET – A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Indokolás I. Előzmények A Kormány – annak érdekében, hogy ne legyen ellátatlan gyermek – az elmúlt években a gyermekétkeztetés normatív kedvezménye mértékét felemelte és fokozatosan egyre nagyobb jogosulti körre terjesztette ki. A 30, illetve 50%-os normatív kedvezmények mellett 2003. szeptember 1-jével az óvodai étkezésben részt vevő, 2004. január 1-jétől már a bölcsődében ellátott, illetve 2006. január 1-jétől az általános iskola 1–4. osztályában tanuló, majd 2008. január 1-jétől az általános iskola 5. osztályában tanuló, végül 2009. január 1-jétől az általános iskola 6. évfolyamán tanuló és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek számára is ingyenes étkeztetést kell biztosítani. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény értelmében a települési önkormányzat kötelező feladata a gyermekek napközbeni ellátásának biztosítása az év minden hónapjában. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben is a települési önkormányzat kötelező feladataként jelenik meg a rászoruló családok étkeztetésének megszervezése. Az étkeztetést az önkormányzatok nagy része munkanapokon biztosítja, a hétvégi szolgáltatás megoldatlan. Ugyanilyen gondot jelent a gyermekek nyári étkeztetésének megszervezése, különös tekintettel az időszakos óvodai és iskolai bezárásokra. (Bár összevont ügyeletek, nyári felügyeletek mindenhol működnek.) Sok gyermek a nyári időszakban „ellátatlan” marad. Ez az esetek többségében nem a gyermekek éhezését jelenti, hanem a közétkeztetés nyári szünetelése miatt a napi egyszeri meleg étel hiányát. A korábbi évek tapasztalatai alapján a nyári étkeztetés jelentette problémákkal elsősorban az aprófalvas megyék, a kistelepülések küzdenek. A gyermekek esélyegyenlőségének biztosítása érdekében, különös tekintettel a gyermekszegénység felszámolására irányuló kormányzati intézkedésekre különösen fontos a nyári étkeztetés rendszerszerű működtetése. A „Legyen jobb a gyermekeknek!” Nemzeti Stratégiáról, 2007–2032 szóló 47/2007. (V. 31.) OGY határozat végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatokról (2007– 2010.) szóló 1092/2007. (XI. 29.) Korm. határozat 30. pontja előírja, hogy a nyári hónapokban a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek napi egyszeri melegétkeztetése érdekében ki kell dolgozni a nyári gyermekétkeztetés rendszerszerű működtetésének szabályait és biztosítani kell az ehhez szükséges forrásokat.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Készítette: dr. Mattenheim Gréta
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
Jóváhagyta: Simon Gábor
2 MUNKAANYAG – A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A feladat végrehajtása érdekében a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény 5. számú mellékletének 21. pontjában 2,4 Mrd Ft-os előirányzat került meghatározásra, amely kétszerese a 2008. évben biztosított összegnek. Az előirányzat célja a rászoruló gyermekek nyári étkeztetését biztosító települési önkormányzatok feladatellátásának támogatása. A költségvetési törvény felhatalmazása értelmében a támogatás elosztásának részletes szabályairól a szociális és munkaügyi miniszter – a pénzügyminiszter, valamint az önkormányzati miniszter véleményének kikérésével – 2009. április 15-éig rendeletet ad ki. E felhatalmazás alapján készült el a települési önkormányzat részére szociális nyári gyermekétkeztetés céljából nyújtott támogatás igénylésének, folyósításának és elszámolásának részletes szabályairól szóló miniszteri rendelet. II. A rendelet tartalma A nyári gyermekétkeztetéshez nyújtott támogatást azok a települési önkormányzatok igényelhetik meg, amelyek vállalják, hogy a nyári időszakban folyamatosan, legalább 44, legfeljebb 54 munkanapon keresztül napi egyszeri melegétkeztetést biztosítanak a rászoruló gyermekek számára. 2009. évben a nyári szünet időtartama – június 16-ától augusztus 31-ig – 54 munkanapot foglal magában. A települési önkormányzatok keretösszege 54 munkanapra, azaz a teljes nyári szünet időtartamára került meghatározásra. A gyakorlatban azonban előfordulhatnak olyan esetek, amikor valamilyen ok miatt – például felújítják az iskolai konyhát stb. – a települési önkormányzat nem tudja a nyári szünet teljes időtartama alatt, folyamatosan az étkeztetést biztosítani. Annak érdekében, hogy ezek a települési önkormányzatok se essenek el a támogatástól, a rendelet meghatározza azt a minimális időszakot – 44 munkanap –, amely alatt az étkeztetést biztosítani kell. A támogatásból az önkormányzatoknak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, elsősorban 10 év alatti gyermekek étkezését kell megoldaniuk. A nyári étkeztetés címén igénybe vehető támogatás egy gyermekre jutó napi összege legfeljebb 370 Ft, azaz 54 napra számolva 19980 Ft. Tekintettel arra, hogy helyben ismerik legjobban a családok szociális helyzetét, a támogatás igényléséről a települési önkormányzatok dönthetnek a rendelkezésükre álló keretösszegük mértékéig. A nyári étkeztetés iránti igényeket a települési önkormányzat jegyzője a gyermekjóléti szolgálat közreműködésével méri fel, majd továbbítja az illetékes regionális szociális és ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Készítette: dr. Mattenheim Gréta
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
Jóváhagyta: Simon Gábor
3 MUNKAANYAG – A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
gyámhivatal megyei osztályának (a továbbiakban: megyei szociális és gyámhivatal). Ha valamelyik települési önkormányzat nem igényli meg a kerete teljes összegét, a megyei szociális és gyámhivatal – a megyei keretösszegen belül – a többletigényt bejelentő önkormányzatok között (a többletigények arányában) szétosztja a maradványösszeget. Az egyes települési önkormányzatokat megillető állami támogatás átutalásáról a Magyar Államkincstár illetékes Regionális Igazgatóságai gondoskodnak, illetve látják el az állami támogatással való elszámolással, az esetleges visszautalással kapcsolatos feladatokat. III. Az étkezők száma A korábbi évek adatai azt mutatják, hogy a nyári gyermekétkeztetés iránti igény mintegy 100 ezer gyermek tekintetében biztosan fennáll, vagyis megközelítőleg ennyi gyermekre igényelte meg az elmúlt években a települési önkormányzat a támogatást. IV. A rendelet 1. számú mellékletének tartalma A felmérések szerint az 1.904 098 0-17 éves gyermek közül 428.314 fő, azaz 22,5%-uk étkezik ingyenesen (bölcsődések közül 14,9%, óvodások közül 27,9%, iskolások közül 24,4 %). A gyermekek nyári étkeztetésének állami támogatásából a tervezet értelmében elsősorban a 10 év alatti, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek étkeztetéséről kell gondoskodni. Ez a korosztály önállóan még nem képes az étkezését megoldani, ezért esetükben a szervezett étkeztetés biztosítása mindenképp indokolt. Ezért a települési önkormányzat által nyári étkeztetés céljára igénybe vehető elvi keretösszeg a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülőknek évente kétszer folyósított pénzbeli támogatás (ennek összege 2008. évben 5.500–5.500 Ft volt) és a kiegészítő gyermekvédelmi támogatáshoz kapcsolódó, szintén évente kétszer folyósított pótlék (ennek összege 2008. évben 8000–8000 Ft volt) 2008. július, valamint 2008. november havi együttes létszámadataiból számított átlag 23%-a alapján kerül megállapításra. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény ad biztos képet arról, hogy hány szociálisan rászoruló gyermek van, hiszen ezekben a családokban főszabályként az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 125%-át. Azt, hogy az egyes években a rászoruló gyermekek hány százalékát alapul véve lehet a ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Készítette: dr. Mattenheim Gréta
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
Jóváhagyta: Simon Gábor
4 MUNKAANYAG – A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
nyári gyermekétkeztetési támogatás keretösszegét meghatározni, mindig az előző évben rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek száma és az adott évben rendelkezésre álló forrás összege határozza meg. 2009. évben 2,4 Mrd Ft-ot biztosít a költségvetési törvény nyári gyermekétkeztetésre. Ezt az összeget túllépni nem lehet, így a 2008. évben a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó pénzbeli támogatásban és a kiegészítő gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó pótlékban részesülő 515.929 gyermek száma alapján, a nyári gyermekétkeztetés alapjául szolgáló arányszámot 23%-ban lehet meghatározni. Az 1. számú melléklet szerinti táblázat az ÖM adatbázisán alapul. Minden település szerepel benne, és attól függően van keretösszeg meghatározva, hogy volt-e 2008. évben kifizetés a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek számára. Ha nem volt ilyen kifizetés, akkor a település keretösszege nulla (0). V. A támogatás mértéke A 2009. évi költségvetés a korábbi évekhez képest megkétszerezte a szociális nyári gyermekétkeztetésre fordítható forrás nagyságát, és 2,4 Mrd Ft-ot határoz meg a gyermekek nyári étkeztetésére. Ebből a forrásból mintegy 120 ezer gyermek nyári étkeztetését lehet megoldani. A rendelet lehetőséget ad a települések közötti átcsoportosításra. Ezzel a települések az előző években elenyésző számban éltek, hisz az adott települést megillető keretösszeg eleve az adott településen rászorulónak minősülő, azaz rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek száma alapján lett kiszámítva, vagyis tükrözi a települések szociális helyzetét. Az átcsoportosítás lehetőségét azonban mindenképp indokolt fenntartani, mert előfordulhatnak olyan esetek, amikor az adott települési önkormányzat valamilyen okból nem tudja keretét kimeríteni, míg a másik önkormányzatnál többletigény merülhet fel. VI. A gyermekek felügyelete a nyári időszakban Az étkeztetés megszervezése mellett fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek felügyelete megoldott legyen a nyári időszakban is. Ezért felhívást adunk ki a regionális szociális és gyámhivatalok vezetői számára, hogy tájékoztassák a nyári étkeztetést biztosító települési önkormányzatokat a gyermekfelügyelettel kapcsolatos jogszabályi kötelezettségeikről, illetve hívják fel figyelmüket, hogy amennyiben lehetőségük van rá, igyekezzenek megvalósítani a rászoruló, étkeztetésben részesülő gyermekek napközbeni felügyeletét is. ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Készítette: dr. Mattenheim Gréta
Látta: dr. Lakatos Hedvig dr. Katonáné dr. Pehr Erika
Jóváhagyta: Simon Gábor