Várunk „M i azonban új eget és új földet várunk” A Budavári Főtemplom közösségének lapja
2004. Advent
Nekünk, embereknek, szükségünk van eljöveteledre, Üdvözítőnk, szükségünk van jelenlétedre, Krisztusunk. Jöjj végtelen méltóságoddal! Lakj bennünk a hit által, és világosítsd meg vakságunkat; maradj velünk, segítsd gyöngeségünket; állj mellénk, óvd és védelmezd törékenységünket. Szent Bernát
A Budavári Főtemplom közösségének lapja
Várunk
2004. november 28.
LEVELET KEZDTEM ÍRNI JÉZUSKÁNAK… Ma még csak Adventet ír a naptár, de ha így rohan az idő, gyorsan itt lesz a Karácsony. Lesze elegendő időd jól előkészülni: ajándékok, bevásárlás, sütés-főzés, nagytakarítás (lelkedben is!)…? Mikor írod meg a levelet Jézuskának, hogy ő mit hozzon Neked? Egyáltalán mit kérsz Tőle? Én már elkezdtem a levelemet megfogalmazni Fatimában a múlt héten. Az Úr Jézus Édesanyjától kérdeztem, hogy szerinte Jézusnak miből van a legtöbb, mit adna legszívesebben…? Meg aztán világunknak és nekem mire lenne a legnagyobb szükségem? Aztán kicsit letettem a tollat, és próbáltam figyelni a csendet, hogy kapok-e súgást, ötletet. Rövid várakozás után a Szűz Anya föltett egy kérdést: „Mi szépet szoktatok Ti Karácsonykor énekelni?” Néhány ének után megállított, és azt ajánlotta, hogy kérjem azt, ami a világon most a legnagyobb hiánycikk: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek.” Hogy Istennek mennyi dicséret, dicsőség jut ezen a földön, azt nem tudom, de hogy egymásnak és önmagunknak mennyi békétlenséget adunk, azt mindenki nagyon jól tudja, látja, érzi. Kapcsold be a TV-t, rádiót, olvass bele az újságba, kiderül, hogy ez a világ telve van gyűlölettel, menekültekkel, háborúkkal, rommá lőtt városokkal… Mintha sokan csak azt terveznék, hogy valami rosszat tegyenek a másikkal a hatalomért, a pénzért… Akiknek van otthonuk, családjuk, ahol segíthetnék és szerethetnék egymást, mintha elfelejtették volna az egyik legszebb titkot: békességben élni. Egyik gyermek panaszkodott, hogy megverte az apja, leszidta az anyja, belerúgott a testvére, elvette a radírját… És ez sajnos nemcsak egy családban történt így… Úgy tűnik, hogy háborgó, gyűlölködő világunkból, hiába menekülünk be a családokba, tovább kell menekülnünk, „be kell bújni” a legrejtettebb helyre, a szívekbe. Hátha ott békesség, nyugalom és öröm van. Erről már nem tudok nyilatkozni, mert a Te szívedbe csak Te látsz bele; a Te lelkiismereted csak Te ismered. A Karácsony és Jézus jut eszembe, aki azt mondta: „Az én békémet adom nektek.” Milyen lehet Jézus békéje, amit adni akar, illetve amit kérnünk kell, mert különben Karácsony után minden úgy folytatódik, ahogy most kinéz a világ? A Szentírás különös képet rajzol erről: „a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével heverészik, borjú és oroszlánkölyök együtt híznak, és kisgyermek terelgeti őket. A tehén és a medve együtt legelnek … a csecsemő a vipera fészkénél játszik…” (Iz 11) Nyilván a próféta nem az állatok világáról akart beszélni, hanem azt mondja: amilyen képtelenség, hogy a farkas nem ugrik neki a báránynak, olyan képtelenség az, hogy egy indulatos, irigy, haraggal teli szívű ember nem bántja a másikat. A próféta arról beszél, hogy ahol Jézust befogadják, ott megjelenik az Ő békessége is. Az emberek szívükben változnak meg: a farkasszívű új szívet kap, megtelik békével, és ez kiárad belőle. Amíg a szép karácsonyi éneket dúdolgattam, és ennyi minden jutott eszembe, elhatároztam, hogy én az idén Jézus békéjét kérem karácsonyi ajándéknak: magamnak, Neked, népünknek és az egész világnak. Imre atya 2
Advent
Várunk
V. évf. 1. szám
EMLÉKEZTÜNK RÉGIEKRŐL… …azaz atyákról, akik itt szolgáltak a Mátyás-templomban: Honor atya, Mó bácsi (Szenthelyi-Molnár István), Gál Pista bácsi, Fábián kanonok úr. Végig Weöres Sándor verse járt az eszemben, amely nemcsak a témához, hanem az ősz-tél elmúlásra emlékeztető idejéhez is jól illik. Koldusok vagyunk mind, semmit nem vihetünk magunkkal földről csak a jócselekedeteinket, a lelki értékeket. Az atyák – akik méltatlan utóda vagyok – ha nem is voltak mind szerzetesek, de abban hasonlítanak és a jóra buzdítanak minket, hogy a mennyei kincsekre törekedtek, a földi szegénységből gazdagon távoztak, hogy a mennyben teljesedjék be, az amit itt a földön szolgáltak… vj
SZERZETES-KRIPTA A zsongó tájra rásűlyed az este. A tarisznyás csősz lassan hazaballag. Zöld dombtetőn álmos kápolna hallgat, Majd fölrezzen s kongatja harangját. Homokkő-tornyát a vénség kikezdte, Keresztje ferde, ejti vakolatját S kezetlen már a Szűzanya alakja. Benn egy örökmécs, aranyra-derengő. A falban gránitkocka. Jeltelen kő. Koldus barátok alusznak alatta.
„DIXIT PILATUS JESU: ERGO REX ES TU?” Jézusnak földi életében nem egyszer föltették a kérdést, mikor jön el az Isten országa. Föltette jóbarát és ellenség, föltették apostolai, farizeusok és írástudók és a hivatalos hatalom képviselője: Pilátus. Az Úr pedig mindenkinek egyformán világosan értésére adta, hogy Isten országa nem jön el látható alakban. Nem írja majd körül geográfiai vonal, és nem korlátozza idő korábban és későbben, hanem Isten országa kinek-kinek a szívében van. Még csak nem is általánosít, hogy a szívekben, mert akkor az
3
A Budavári Főtemplom közösségének lapja
Várunk
2004. november 28.
emberi gyarlóság megkísérelné összeszámlálni ezeket a szíveket, hanem csak úgy mondja: ”Közöttetek van.” Ezáltal határozottan elítéli mindazt a törekvést, amely emberi fogalmak közé igyekszik szorítani a meg nem fogható isteni kegyelmet, és megfeddi mindazok kislelkűségét, akik a keresztény egyház külső hatalmának vesztén keseregnek. Ellenben annál hathatósabban az egyén felelősségére bízza az országot, amely hatalom az élet felett, és birtoka az isteni kegyelem. 1978. november 25. Krisztus király P. Hegedüs Viktor Honor
ÁLLJ MEG EGY SZÓRA! Szenthelyi-Molnár István gondolataiból Székely Ákos válogatott X
Egy bölcs Édesanyja ezt írta fiának: Fiam, ne kritizáld a feleségedet, ne keresd és gúnyold hibáit, mert lehet, hogy e hibák miatt nem kapott náladnál jobb férjet.
X
A missziós kórház egyik betegének üszkös lábát kötözi egy apáca. A bűz elviselhetetlen. Egy látogató megjegyzi: - Nem csinálnám ezt, amit maga tesz, egy millió forintért sem! Az apáca folytatva munkáját így szólt: - Én sem!
X
Sok ember ahelyett, hogy hálát adna Istennek azért a sok áldásért és adományért, amiben része van, hajlamos arra, hogy egy-két megpróbáltatásért a legdurvábban sértegesse azt, Akitől minden jó származik. Egy anya elvesztette egyetlen gyermekét. Mikor első mély bánatából felocsúdott, elment a plébánoshoz és magából kikelve így kiáltott fel: Hol volt az Isten akkor, amikor az én fiam meghalt?!? A plébános szelíden ránézett a káromkodó asszonyra, és így válaszol: Ugyanott, ahol akkor volt, amikor az Ő Fia meghalt a keresztfán…
X
Magányos úr sétált át a mezőn, ahol vidám gyermeksereg futballozott. Közelebb érve az egyik kapushoz, barátságosan megkérdezte az egyik fiút: - Most melyik oldal győz? - Ők vannak előnyben - felelte a fiú mosolyogva.
4
Advent
Várunk
V. évf. 1. szám
- Mennyivel? - 7:0 az ő javukra. - És téged nem bosszant, hogy megvernek titeket? - Ó, nem – felelte a fiú kipirulva, még nem vagyunk megverve… A fiúnak valóban igaza volt, mert amíg a játéknak nincs vége, nincsenek megverve. Milyen jó volna, ha a felnőttek is így gondolkoznának! Érjen bármennyi csapás, megpróbáltatás vagy kudarc az életben, amíg az életnek nincs vége, nem vagyunk vesztesek! X
100 éves korában 5 nappal halála előtt egy híres zeneszerző így nyilatkozott: Ha tudtam volna, hogy ilyen sokáig élek, sokkal jobban vigyáztam volna magamra.
X
A bölcs találkozik egy barátjával, aki megkérdezi tőle, hogy megy sora. Remekül – felelte a bölcs, jól vagyok, és semmi sem hiányzik. Összes pénzem gabonában fekszik. Ami gabonám van, az lisztben fekszik. Ami lisztem van, az pedig kenyérben fekszik. És ami kenyerem van, az a gyomromban fekszik, így semmi gondom sincs. Az egyszerűség és szerénység egyenlő: függetlenség és boldogság.
X
Az idő pénz az életedben. Ez az egyetlen vagyonod. Neked kell eldöntened, hogy mire költöd és hogy költöd el! Légy óvatos, mert könnyen mások költhetik el helyetted.
SZÉP ÜNNEP VOLT! Buchinger Rózsi néni emlékére Nagyritkán megadatik az embernek, hogy egy búcsúzásban nem a fájdalmat, már-már az önsajnálatot éli meg, hanem az Istennel való szemtől szembe találkozás biztonságának felemelő örömét. Minden bizonnyal azon a novemberi ragyogó napsütéses délutánon sokan éltük át ugyanezt az érzést. Sokféle kép jelent meg a szemünk előtt: sokféle időkből különféle tekintetekkel és szívekkel készített felvételek sorakoztak egymás után. Én csak egy kedves ünnepen emlékként kapott képről láthatom a szobánk falán az igazi Fehér Galamb épületét, de Édesapám soha nem mulasztotta el a „sarkon” megemlíteni a régi idők csodás estéit. Még Laci bátyám is emlegeti a friss sós kiflit, amit Rózsi nénitől 5
A Budavári Főtemplom közösségének lapja
Várunk
2004. november 28.
kapott a vendéglőben. Később gyerekkorom nagy emléke a templom múzeumának pénztára és a Béla termek. Amíg lent Rózsi néni indította kedvesen a látogatókat, fönt férje, János bácsi búcsúzott tőlük. Mindig nagy tisztelettel köszöntöttek a sekrestyében – még mint kisgyereket is. A felnőtté válás, családalapítás minden lépésénél mindannyian – vári gyerekek – megkülönböztetett érdeklődést és szeretet kaptunk. Rózsi néni mindig figyelt, észlelt, dicsért – SZERETETT. Biztos találkozási pont a templom volt, szinte nem volt litánia, rózsafüzér, esti mise nélküle. Példamutató összeszedettséggel és áhítattal vett részt akár az általa nagyon tisztelt Szűz Anyához, akár az Úr asztalához volt lehetőség járulni. Még most is üres a templom nélküle, belépve mindig keresem a megszokott helyén. Mégis nem a fájdalom csavarja meg a szívem, hanem melegség jár át örömömben: hiszem, hogy még egy csodás pártfogónk van odafönt személyében. Ezt éreztük meg sokan a temetésen és a hálaadó szentmisén. Igazi szép ünnep volt az a nap! Drága Rózsi néni! Találkozunk! Török Ili
ADVENTRE KÉSZÜLVE Kapcsolatba kerülni önmagunkkal Ahhoz, hogy lélekben felkészüljünk Advent különleges időszakára, először kapcsolatba kell kerülnünk önmagunkkal. Lehet, hogy furcsán hangzik, de túlzsúfolt életünk egyik jellegzetessége, hogy gyakran elveszítjük a kapcsolatot a szívünk mélyén zajló folyamatokkal. Lassacskán Advent kezdetéhez érünk, amikor a nyugati kultúra nekilát a karácsonyi előkészületeknek. Mozgalmas időszak ez, fejünk csak úgy zúg a számtalan észben tartandó dologtól. Ugyanakkor érzelmileg is öszszetett, mindazokkal a várakozásokkal és kihívásokkal, melyeket a családon belüli és kívüli kapcsolataink jelentenek: némelyekkel szeretnénk együtt lenni, másokkal viszont csak akkor tudunk együtt lenni, ha előbb megvívtuk a harcot önmagunkkal. Szívünk érzékeny tehát, de lehet, hogy védelemre szorul és bezárul, ezért nem alkalmas arra, hogy bármit is mélyen átéljen. 6
Advent
Várunk
V. évf. 1. szám
Izajás próféta erőteljes, felkavaró szavait fogjuk hallgatni. Újra belépünk a Megváltója után vágyakozó nép ősi hagyományába. Lehet, hogy gyerekkorunkra fogunk emlékezni, amikor a Karácsony eljövetelére vágyakoztunk, mert ez az ajándékozás csodás ideje volt. Felnőttként fel kell tennünk magunknak a kérdést: Mi az, amire most vágyakozom? Lehet, hogy nem jön könnyen a válasz. Minél tovább hordozzuk magunkban a kérdést, minél inkább engedjük behatolni a figyelmünket elvonó tényezők és az önvédelem rétegei közé, annál mélyebben fogjuk átélni Adventet. Megváltás valamitől Izrael vágyakozó reménységéről fogunk olvasni –ahogyan azt Izajás fogalmazta meg, s öntötte imába. A felvillanó képek sötétek és vészt jóslóak: vastag felhők burkolják be a népet, éhség és szomjúság uralkodik. Az Istentől eltávolodott ember érzésvilágából adnak ízelítőt. Bővelkednek ezek a képek háborúkban és konfliktusokban. Azt az erőtlenséget és aggodalmat fejezik ki, amit sebezhetőségünk és védtelenségünk megtapasztalásakor érzünk. Mindenek fölött azonban felsejlenek egy eljövendő nap képei –egy olyan napé, amit méltán nevezhetünk az Úr napjának-, amikor letörölnek szemünkről minden könnyet, amikor bőségben lesz étel-ital, s megszűnnek a háborúk és konfliktusok. A megváltás nyilvánvalóvá válik, Isten győzelme teljes lesz. A mostani napok értéke abban rejlik, hogy lehetőséget adnak arra, hogy közeli kapcsolatba kerüljünk saját megváltásunk szükségességével, hogy megbarátkozzunk könnyeinkkel, sötétségeinkkel, éhségeinkkel és szomjúságainkkal. Mi hiányzik? Mi az, ami rendre kicsúszik a kezeink közül? Milyen nevet tudunk adni a szívünkben lakozó nyugtalanságnak? Mi az az üresség, amit fantáziánkkal, ételekitalok, izgalmas élmények és elfoglaltságok sokaságával igyekszünk kitölteni? Mi az a konfliktus, ami belülről emészt? Mi az a bűnös, szeretetlen, én-központú magatartás, amiért nem kértük a bocsánatot és a gyógyulást? Hol van szükségünk arra a nyugalomra, amit a világ nem tud megadni? Úgy tudok Adventre felkészülni, hogy igyekszem rátalálni arra a pontra, ahol szükségem van a Megváltóra. Rákészülök arra, hogy befogadjam azokat a gazdag szövegeket, amelyek a szívem mélyén áhított szabadulás ígéretét közvetítik. Ha a szívem nyitott, a tenyereimet az Úr felé tártam, és a szám is készen áll arra, hogy a szabadságért, gyógyulásért és békéért könyörögjön, akkor felkészülten várom az Adventi időszakot.
7
A Budavári Főtemplom közösségének lapja
Várunk
2004. november 28.
Az idézett részlet a Creighton Universiy (Nebraska, Egyesült Államok) jezsuita lelkiségi központjának honlapjáról, s annak adventi különkiadásából származik. Örömmel látják anyagaik: elmélkedéseik, imáik, lelkigyakorlataik minél szélesebb körű terjesztését - engedélyük és honlapjuk megjelölésével. Mellékelem ezt tehát az alábbiakban, s biztatok mindenkit, aki angolul csak kicsit is tud, hogy keresse fel őket az elkövetkező időszakban. Éder Mariann „Taken from Praying Advent, on Creighton University's Online Ministries web site: http://www.creighton.edu/CollaborativeMinistry/online.html. Used with permission.”
VILLÁMLÁTOGATÁS FATIMÁBAN A SZŰZANYÁNÁL Imre atyával hétfőn (november 22-én) Portugáliába repültünk Genf városában átszállva, Lisszabonban földet érve, azonnal Fatimába mentünk. Kondor Lajos atya szeretettel fogadott, s az SVD-s közösség szemináriumában kitűnő szállást és ellátást kaptunk. 18-20°C, kék ég s napsütés kísérte napjainkat. Fatimába vittük lelkünkben egyházközségünk, és nemzetünk gondjait s bajait, hogy a Szent Szűz lábaihoz tehessük. Lelkünket nap mint nap béke, öröm és nyugalom töltötte el. Éreztük a fatimai Szűzanya oltalmát. Nagy kegyelem volt, hogy a jelenések helyén, és a magyarok kápolnájában misézhettünk, s népünk sorsforduló döntését Szűzanya oltalmát kérve kezébe helyeztük. Szűz Mária Fatimából üzeni: lelkünk nyugalmát őrizzük meg a zűrzavarban is. Ne engedjük, hogy bármi megbontsa lelki egységünket. Az imádságban, a hitben, a reményben és a szeretetben jobban fogjunk össze. S ne harmad- és negyedrangú dolog kerüljön az első helyre. Adventünk szolgáljon bensőnk alakulására, a fatimai Szűz ígéri, támogat minket közbenjárásával. Primus Gyújts, lelkem, gyertyákat, gyújts ujjongásra minden égtájat, hogy boldog Ávét mondj Őneki, aki Urunkat viseli
8
Advent
Várunk
V. évf. 1. szám
„ÜZENET HAZA” fiataljaink zarándoklata Nagyváradtól Budapestig „Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk és leszünk egy Cél és egy Akarat” – mondja a zarándoklat mottója. Ennek jegyében indult el Nagyváradról november 21-én, Krisztus Király vasárnapján templomunk zarándokcsapata: Bernard Tamás és felesége, Bernard Erzsébet, Bodroghelyi László, Bodroghelyi Ábel, Botlik Dóra, Eszter Elemér, Kertesy Bálint, Lábody Pál, Mátéffy Balázs és Ronkay László. Útjuk célja – nem függetlenül attól, hogy határon túli magyarokhoz való viszony a közérdeklődés középpontjába került – a tanúságtétel az előttünk álló erkölcsi súlyáról, a magyarságot összekötő szolidaritás fontosságáról. E célból számos határon túli magyart kértek meg arra, hogy írja le személyes üzenetét a magyarországi magyarsághoz. Ezeket az üzeneteket Tempfli József Nagyváradi megyéspüspök gyűjtötte össze és adta át a zarándokoknak november 21-én szentmise keretében a nagyváradi Bazilikában. Mindegyikük számára örök élmény marad a püspök mélységes megindultsága, amikor a bazilikát megtöltő hívek tájékoztatására elcsukló hangon idézte a zarándokok levelének részletét: „Mi csak a szívünket és a lábunkat ajánljuk föl, hogy a határon túli magyarok hangja eljuthasson a magyarországi testvéreikhez.” Az ünnepélyes szentmise végén átnyújtotta a hozzá érkezett üzenetet. Ezt követően megindult a menet a határ felé, kiegészülve az Erdélyi Kárpát Egyesület nyolc tagjával. Nagy Lajos I. és Nagy Lajos II.-vel, Boér Imre, Feischmidt János, Vass Géza, Gyurka Előd Kolozsvárról, illetve Szeghalmi Lajossal és Huszár Istvánnal Nagyváradról. A rendkívül rutinos túrázók korelnökük, a 76 éves Nagy Lajos I. vezetésével nem egyszer megizzasztották a mieinket. Vasárnap Biharkeresztesen éjszakázott a csapat, és hétfőn kezdte a „rendes” menetet, napi kb. 50 km megtételét váltott menetben, napkeltétől napnyugtáig. Hétfőn Nagyrébén és Sárrétudvarin részesültek kitüntető figyelembe és üdítő vendéglátásban átvonulás közben, este Püspökladányban pedig szíves vendéglátásban – a sárrétudvari állatorvos ajánlotta fel egy növendék borjúját, amiből kitűnő pörkölt készült. Kedden Karcagon át Kisújszállásig vezetett az út, szállást a 7 km-re fekvő Kenderesen biztosított a vendégszerető plébános – a kenderesi asszonyok pedig nem maradtak el a püspökladányiaktól. Szerdán tanyán, földúton, töltés oldalában futott az út Törökszentmiklósig, majd Szolnokig. A nagy hideg és a szélvihar ezen a napon nehezítette leginkább a
9
A Budavári Főtemplom közösségének lapja
Várunk
2004. november 28.
gyaloglók dolgát. Szolnokon a város főterén fogadták a zarándokokat, a köszöntés után pedig a főplébánia-templomban vettek részt szentmisén. Csütörtökön az abonyi plébános várta őket bőséges reggelivel, de hét iskolai osztály is megjelent megcsodálni a „csodabogarakat”. Út közben az újszilvási polgármester, majd a tápióbicskei plébános is forró teával vendégelte meg az úton lévőket. Lapzártánk idején zarándokaink a tápiószentmártoniak vendégszeretetét élvezik. Lapunk megjelenésekor a részt vevők már itthon lesznek, mi pedig részletesebben is megismerhetjük azokat az üzeneteket, amelyeket magukkal hoznak. Addig is álljon itt egy levél ízelítőül: BIZAKODÁSSAL, SZERETETTEL ÉS ISTENBE VETETT REMÉNNYEL MINDEN JÓSZÁNDÉKÚ EMBERNEK! RÉSZE(KÉNT) AZ EGÉSZNEK
A múltban ültették mostani létemet. Gondosan dolgozták. Óvva ápolták. Lófő székely (szabad, kiváltságokkal rendelkező székely, fő feladata a határvédelem volt) felmenőim a mindennapok kemény, embertpróbáló munkájában edződtek, a sokszor zord, hideg csíki ég alatt, fenyvesek búgása közepett. Bízva a Megtapasztaltban, kit Istennek szólítottak, figyelve egymásra, komolyan véve az Élet dolgait századokon át. Nekem könnyű volt. Csak élnem kellett a kapott örökséggel. De előre tekintve, most felelősséggel-félve álmodok. Arról, hogy tudunk-e mi, maiak úgy esdeni Áldást, úgy figyelni egymásra, úgy venni komolyan az élet dolgait, hogy abból reményteljes jövő nyíljon ki az éppen cseperedőknek? Mert tudom, az újabb ezer esztendőt most ültetjük. S akarom: legyen erőnk, ha kell, hogy verítéket ontsunk a megfoganáshoz. Mostanában egy emlék foglalkoztat, egy kép jut gyakran eszembe. Életnek indulóként látom magam, amint húgommal, unokatestvéreimmel a megrakott szekér mellett botorkálunk. A szekeret nagyapám hajtja – azaz ballag lassan mellette, hisz a szürke megy magától, jól ismeri az utat. Estébe hajló nap tüze kellően árnyasztott mindnyájunkat, az órás déli pihenő a szalonnázás után nem hozta meg számunkra a kellő frissességet. Gyerekek voltunk, kik most szokták a munkát, melynek – akkori eszünkkel - fele is bőven elég lett volna. A húzósabb helyeken nem élvezhettük a szekér döcögését. Kímélni kellett a lovat. Vagy tán próbálni minket. Nem tudom. De azt igen, hogy nagyapám olykor visszasunyintott ránk, s ha úgy ítélte lankadásunk, felhangzottak a megváltó szavak: „Na, jöszte…” s azzal fellódított a szekér tetejére. 10
Advent
Várunk
V. évf. 1. szám
Valahogy így érzem magam. Igaz, bandukolás ritkán adatik, helyét átvette a gyorsabb iram. Az én szerepem pedig az, hogy figyeljek a velem haladókra: mikor kell lassúbbra fogni a tempót, olykor netán megálljt kiáltani, vagy észrevenni kinek kell „szekérre” ülve, pihenve haladni tovább. Mindeközben tudom: ez nem ábrándkergetés, élesben megy minden. S ha olykor segíteni tudok, ha kellő időben a kellő szó tolul ajkaimra, az azért van, mert így tanulhattam. Valósággá formálódó jövőt álmodóan. Most, Népemre tekintve érzem lankadását. Hosszú volt a 84 éves hajsza a megmaradásért. Elérkezettnek látom az időt a reánk figyelésre. Ezért kérek. Eleimtől örökölt, természetemből fakadóan büszke, dacos fejem mélyen meghajtva kérek. Testvérként kérek – enyéim nevében is - véreimtől segítő kezet, mely december 5-én egy „igen” szavazattal fogja meg az enyémet – a mienket, mindnyájunkét. Isten áldja meg családjainkat és minden jószándékú ember életét! László Attila, plébános, Székelyudvarhely – Szombatfalva, 2004. november 23.
MOSOLY… Amikor 1945-ben, 8 heti ostrom után feljöttünk a pincékből, az utcákon a romhegyek alatt pihentek az otthonaink, lakásunk megmaradt bútorai, a romok között halottak feküdtek és éhen pusztult lovak mindenfelé, nem volt kedvünk mosolyogni. Azt hittük, úgy éreztük, hogy nem is fogunk tudni mosolyogni már többé. Mindnyájunk lelkében még benne volt a félelem és a szorongás, nem volt olyan család, akinek hozzátartozója vagy rokona elmenekült vagy katona volt, nem tudta, él-e, vagy meghalt, esetleg fogságba esett. Az utcán az orosz katonák parancsszavai hallatszottak: „davaj, davaj kicsi robot”… Tudtuk mit jelent! Mosoly nélkül elkezdtük hordani a törmeléket, lakhatóvá tenni a megmaradt házakban a volt otthonainkat. Akkor a Krisztinában egy lelkes fiatal káplán összegyűjtötte a fiatal lányokat, és meghirdette a mosoly programot. Bábszínházat csináltunk a kicsiknek, és nagy vidám bábozások, kacagások születtek. „Sis iucundum semper!” égy mindig vidám) és „Caritas Christi urget nos!” jelszóval megindult a munka, elkezdtünk dolgozni – hisz fiatalok voltunk 15-19 évesek. Mindenre és mindenkire visszamosolyogni, mindenhol segíteni, hiszen „Krisztus szeretete sürget minket”! Akire mi rámosolyogtunk, az visszamosolygott ránk, hisz az mégsem illik, hogy ha egy fiatal lány ránk mosolyog, azt komor arccal fogadjuk. Ez a mi kis csapatunk
11
A Budavári Főtemplom közösségének lapja
Várunk
2004. november 28.
élet-programjává vált, és egész életünkre meghatározó volt. Ez késztetett most arra, hogy egy kicsit a mosolyról írjak… Elnézem sokszor a metró mozgólépcsőin az ellenkező irányból jövő arcokat. Mennyi fáradt, szomorú arc, fénytelen szem, és akkor egy fiatal kismama karján a baba elsikkantja magát, és belekacag az alagútba. Az arcok felderülnek, és kisüt a nap, a mosoly-nap az arcokon… A szentmisén a Pax-olás kézfogásakor mindig sajnálom azokat a testvéreimet, akik ilyenkor is komor arccal fogadják az én mosolyogva nyújtott kezemet. Milyen szomorúság ülhet a lelkén, hogy nem tud mosolyogni még ilyenkor sem, amikor Krisztus már az oltárunkon van, és várja, hogy a szívünkbe fogadjuk. Én most Advent kezdetén kérek mindenkit, hogy vesse el a komorságot és vegye elő a mosolyt. Mindenre és mindenkire, akivel találkozunk, mosolyogjunk! Szebb lesz tőle a világ. Ha mi mosolygunk, a másik is viszonozza. Ha kellemetlen munkánk adódik, próbáljuk azt is mosolyogva megcsinálni, higgyék el, könnyebb lesz. Karácsony éjjelén pedig a mosolyunkat adjuk a Kisdednek, aki értünk megszületett. Záró gondolatként írom ide Teréz anya mondását: „Az igazi életszentség abban áll, hogy m o s o l y o g v a tesszük Isten akaratát!” Éderné Horváth Ilona
NEVETNI TUDNI KELL Megszületsz erre a zord világra, És édesanyád magához ölel, S csak sírsz, puha karjaiba zárva, Még nem tudod, nevetni tudni kell. Felnősz lassan, családod körbevesz, Nevetni tudsz már, szinte bárkivel, Önzésed olykor, félő, tönkretesz Tudnod kéne: szeretni tudni kell.
12
Advent
Várunk
V. évf. 1. szám
Nevetsz és szeretsz már felsőfokon, Dolgozni, élni, várni, tűrni kell, Megbánt néha egy barát vagy rokon, De tudd meg, hogy feledni tudni kell. Nevetsz, szeretsz és mindent elfeledsz, Úgy, mint rég, már semmi sem érdekel, Érzed, mindennel kész vagy és mehetsz, Félsz, tudva: hogy elmenni tudni kell. Koltay Ádám (2004.11.20.)
MI KÖZE AZ ORGONÁNAK A VÍZHEZ, AVAGY HOGYAN LESZ AZ OBOÁBÓL MARKOLÓGÉP
Lassan egy esztendeje, hogy a Vasárnapesti egyházzenei áhítatok közönségének soraiban és a hangversenyek körüli tennivalókban – nagy örömünkre – az egyházközség tagjai is részt vesznek. (Janó atya mellett a Tölgyesi, Bodroghelyi és Tímár család, Rudolf Kriszta, Gergely Marika). A velük való beszélgetések során kezdtünk el azon gondolkodni, hogy jó lenne mindazokra a kérdésekre másoknak is választ adni – mesélve kicsit az orgona kialakulásáról, sajátosságairól –, amelyek ezeken az együttléteken fölmerültek. Aztán jött a nyár, s pont a közepén az „Orgeltagung”, a németországi Orgonabarátok Egyesületének magyarországi egy hetes programja. Az orgonabarátok előadásokat hallgathattak meg a magyar orgonákról, s hangversenyeket, amelyek közül a nyitó hangverseny megtisztelő feladata az enyém lett. Ez a hét adta annak ötletét, hogy a Mátyás templom orgonája, orgona története, a magyarországi hangszerek után érdeklődőket meghívjuk egy baráti összejövetelre az orgona köré. Szeretnénk ezen a napon baráti körré szerveződni és évi néhány alkalommal orgonáról beszélgetni mindazokkal, akik érdeklődnek a hangszer iránt. Hogy fény derüljön például arra, mi köze az oboának a markológéphez? Hock Zsuzsa
13
A Budavári Főtemplom közösségének lapja
Várunk
2004. november 28.
„TERRA TREMUIT” Ezzel a címmel jelent meg Ének– és Zenekarunk újabb CD-je ez év októberében. XX. századi magyar zeneszerzők olyan művei hallgatók a felvételen, amelyek rendszeresen felhangzanak templomunkban, és részben hozzánk is kötődnek. Farkas Ferenc Szent Margit miséje az együttes egyik kedvelt darabja, amely a januári ünnep alkalmával mindig hallható a legközelebb eső vasárnap 10-es szentmiséjén. A szerző a harmincas években Rómában Ottorino Respighi olasz mesternél tökéletesítette kompozíciós technikáját, közben eredetiben olvasta az ókori szerzők verses és prózai műveit, – itthon pedig a régi magyar zene, amelyet szorgalmasan tanulmányozott, és a magyar népzene ragadta meg fantáziáját. Így a misében a latin kultúrára jellemző tömör, világos szerkesztésmód, visszafogottan modern hangvétel ötvöződik a pentaton elemeket gyakran alkalmazó hangzásvilággal. „Terra tremuit - A föld megremegett, majd megnyugodott, mikor Isten ítéletre feltámadott. Alleluja” – zengi a húsvéti ünnepi mise felajánlási éneke (a 75. zsoltár) Maros Rudolf megzenésítésében. A hét mesteri offertorium (egyik sem hosszabb másfél percnél) mindegyikéből más-más színnel árad a húsvéti öröm: hol diadalmasan, mint a 3. vasárnap énekében (Lauda, anima mea – Dicsérd, lelkem, az Urat!), hol csendes örömmel, mint a húsvéthétfői tételben. A művek felfedezése nagy öröm volt a kórusnak, s ezt nemcsak azzal kívántuk kimutatni, hogy hangfelvételt készítettünk belőle, hanem azzal is, hogy számos hangversenyen szólaltattuk már meg a sorozatot, s kottakiadása is folyamatban van. A „Missa lumen Christi”- „Krisztus világossága mise” – Büky Géza szerzeménye – is a húsvéti gondolathoz kapcsolódik, de annak nem a diadalmas, földet megrendítő jellegét emeli ki, hanem inkább a Húsvéti örömének Krisztusát akarja megmutatnia, aki „visszatérve a sírból az emberi nemre szelíden árasztja a megváltás fényét.” A CD negyedik darabját hallgatva az a pillanat elevenedik meg számunkra, amikor Erdő Péter és Macharski bíboros urak ez év október 9-én délelőtt a szentmise végén a krakkói Isteni Irgalmasság bazilikájában a Communio Sanctorum (a Szentek Közössége) nevet viselő magyar kápolna felé indultak Szent István király ereklyéjével: templomunk énekkara a szerző és felesége jelenlétében szólaltatta meg Faustina nővér imáját, amelyet Dobos Kálmán 2001-ben már erre 14
Advent
Várunk
V. évf. 1. szám
az eseményre gondolva öntött hangokba - „Jézus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz nékünk és az egész világnak … Szent Isten, Szent Erős, Szent Halhatatlan, irgalmazz nékünk!” Vajon lesz-e valaha olyan egység, szépséggel teli harmónia és közösség itt a Kárpátmedencében, amilyet a krakkói kápolna falaira álmodott Puskás László művész, és amiért oly erőteljesen könyörög Szent Fausztina szavaival Dobos Kálmán zenéje?! 1986 szeptember 2-án csendült fel először templomunkban Koloss István Budavári Ünnepi miséje. A művet Fábián János kanonok úr rendelte a szerzőtől Buda töröktől történt visszafoglalása 300. évfordulójára. Az ősi magyar énekek dallamait (Boldogasszony, Anyánk; Felvitetett magas mennyországba) is magába építő mű a CD darabjai között a legmodernebb stílust mondhatja magáénak. A mise állandó részeinek hangvétele nemcsak a történelmi esemény és időszak hangulatát idézi, hanem a mai ember sok nehézséggel és kudarccal küzdő istenkeresését és hitét is. Tardy László karnagy
HÍREK, ESEMÉNYEK
Imára hívnak… Advent első hetében este 8 órakor a magyar nemzet egységéért szólnak az I. kerület összes templomának harangjai
Roráte misék Adventben – vasárnap kivételével – minden nap reggel 6 órakor lesz a hajnali, ún. Roráte mise. Ebben az időszakban a 7 órás szentmisék elmaradnak.
Apró változások a liturgiában Az adventi időszakban a nicea-konstantinápolyi – hosszabb – hitvallás helyett az apostoli hitvallást imádkozzuk. A padokra kihelyezett lapok segítenek az eligazodásban, a jelenleg érvényes fordítás elsajátításában.
Szintén az előttünk álló adventi szent időben lépünk még egyet előre az érvényes előírások megtartásában. Legtöbben az allelujára már felállnak, de hivatalosan sokkal többet kellene állni a szentmise folyamán, az olvasmányokat és a térdelés idejét kivéve tulajdonképpen mindig. Kérjük, kísérjék figyelemmel a miséző pap kommentárjait, illetve alkalmazkodjanak a régi-új gyakorlathoz. Nyilvánvalóan, akinek egészségügyi okok miatt nehézséget okoz az állás vagy a térdelés, nyugodtan ülve maradhat. 15
A Budavári Főtemplom közösségének lapja
Várunk
2004. november 28.
Jön a Mikulás December 6-án este, a szentmise után idén is jön a Mikulás. Szent Miklós püspök fogadására kellő számban és lélekben felkészülve jöjjünk össze, hogy vidám énekkel fogadjuk, és lelkesen köszönthessük mennyei jótevőnket.
December 8. Boldog IX. Pius pápa „Ineffabilis Deus” kezdetű bullájával 1854. december 8-án, 150 éve hirdette meg az Istenszülő Szűz szeplőtelen fogantatásának hittételét. 2004. december 8-án templomunk közössége a dogma kihirdetésének 150. évfordulójáról hálaadó szentmisén emlékezik meg, amelyet Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek mutat be. A hálaadásra mindenkit várunk, hogy együtt erősítsük meg hűségünket a Boldogasszonyhoz és Péter utódához!
Budavári beszélgetések December 10-én 19 órakor Hajnal Géza képeit és filmjeit láthatjuk „Kő, víz és ember a budai Várhegyen” címmel.
Adventi lelki nap December 11-én délelőtt 10 órai kezdettel kerül sor plébániai közösségünk adventi lelki napjára, amelyet Dr Kránitz Mihály professzor úr, a PPKE Rektorhelyettese fog tartani. Helyszín a plébánia földszinti nagyterme.
Karácsonyi játékok December 22-én este ½ 8-kor lesz a Kapucinus- és a Mátyás-templom „öregministránsainak” karácsonyi játéka, amelyre mindenkit szeretettel várunk!
December 24-én délután 4 órakor lesz a ministránsok karácsonyi játéka. Az előadásra nagy szeretettel várunk mindenkit!
" 16
Várunk A Budavári Főtemplom közösségének lapja Szerkesztők: Varga János, Török Viktória, Török Ferencné, Pölöskey Krisztina, Rudolf Krisztina A címlaprajzot Török Ferenc készítette. Külön köszönet a szorgos lányoknak a tűzésért, hajtogatásért. Köszönet mindazoknak, akik írásaikkal, ötleteikkel, törődésükkel segítették a közös munkát.
