LVI. évfolyam május

LVI. évfolyam 2003. május

A sajátos román gazdasági rendszerváltás Dsida Jenô költészetérôl Kô Pál és Kuncz Aladár, a kolozsvári piarista diák Képzômûvésznôk a Hargita tövében A Túri-hasadék élôvilága A kertteremtô Jókai Mór

Tartalom Neményi József Nándor: A sajátos román gazdasági rendszerváltás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3 Boda Edit: Harminc év közelében. Dsida Jenô költészetérôl . . . 4

KÖZMÛVELÔDÉSI FOLYÓIRAT A szerkesztôség: SZABÓ ZSOLT (fôszerkesztô) GÁBOR DÉNES MURAD BETTY SÜTÔ FERENC Postacím: 3400 Cluj-Napoca P-øa Unirii Nr. 11., ap.7 C.P. 201 Tel./Fax: 00-40-264/191267 E-mail: [email protected] Bankszámlaszám: Redacøia Mûvelôdés Trezoreria Cluj 50.09.954.99.09 Lapszámunk támogatói: a Mûvelôdés- és Egyházügyi Minisztérium, a Mûvelôdés Egyesület, valamint:

Galéria Orbán István: Mozaikkép. Kô Pál szobrászmûvészrôl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6 Kuncz Aladár, a kolozsvári piarista diák . . . . . . . . . . . . . . . . 8 Forró Miklós: Színek és absztrakt formák. Beszélgetés Boér Lenk Ilonával . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10 A kísérletezés korszakát élem. Beszélgetés Bakó Klárával . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12 Vadrózsa Tekse Antal: Csíkszentmártoni határnevek . . . . . . . . . . . . . . . 14 Mûhely Balázs Kinga: „A pisai ferde torony árnyékában” Tudomány és mûvelôdéstörténet Németh László Galilei címû drámájában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16 Enciklopédia Csûrös László: A Túri-hasadék élôvilága . . . . . . . . . . . . . . . . 18 Pogány Csilla: Az összmûvészeti alkotás utópiája . . . . . . . . . 21 Domonkos János: Fülemülék és rózsák atyja. A kertteremtô Jókai Mór . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24 Forró Albert: Két Benedek Elek-levél . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25 Kovács Ferenc: Háry János – Az obsitos . . . . . . . . . . . . . . . . . 26 Gerendás Lajos: Magyar–román sportkapcsolatok az 1950-es évek végéig. Sporttörténeti vázlat . . . . . . . . . . . 27 Könyveinkrôl Lapszámunkat Kô Pál szobraival és grafikáival illusztráltuk. Szent István lovas szobra. Budapest, Gellért-hegy

ISSN 1221-8693

Készült a kolozsvári Garamond nyomdában

A sajátos román gazdasági rendszerváltás 2003 tavaszán a romló gazdasági helyzet, a sztrájkhullám, az athéni bôvítési csúcs sikertelenségei újból napirendre tûzik a gazdasági rendszerváltás problematikáját, illetve azt, mikor ér véget a 14. éve kezdôdött reform és javul az életszínvonal. A gazdasági növekedés ütemének lassulása, az ipari termelés 2003-as csökkenése, a költségvetési nehézségek, az export versenyképességének drasztikus romlása, s a csillagászati körbetartozások kezelhetetlensége, akárcsak az újra felpörgô infláció mind arra utalnak, hogy a kapitalizmusba való átmenet hoszszabb mint reméltük, a szociális ellátás nap mind nap romlik, s ôszintén fel kellene leltározni felkészületlenségünk okait, valamint azt, hogy mikor, hogyan és miért változnak az állami intézmények és az új berendezkedés mikor hódítja meg Romániát. A rendszerváltás tudatos folyamat, amelynek van alanya és tárgya, van a politikai szándék és a cselekvés kiváltotta átrendezôdés, amelyben minôségi ugrásra kerül sor, ennek keretében a régi rend átadja a helyét az újnak. A régi rend a bukott tervgazdaság, az új, amit szeretnénk, a tôkés versenygazdaság. A politikai szándék kivitelezése feltételezi a reformtábor tartósságát és a kivitelezhetô programokat a megfelelô forrásokkal és azt a kollektív cselekvést, amelyet a kormánypárt és támogatói keresztül tudnak vinni a romló gazdasági és társadalmi viszonyok között. Az öt fô terület, ahol cselekedni kell a rendszerátalakító politikában: a kül- és belpiacok és az árak liberalizálása (ez a folyamat 1990 novemberében kezdôdött el), a magánosítás kivitelezése (tíz éve tart kevés sikerrel), szerkezeti átalakítások a piac elvárásai szerint, új intézmények kiépítése és a szociális reformok végrehajtása. Az öt területen a cél a stabilizáció, amelyet a stabil pénz jellemezne, miután teret hódított a szabadpiaci ármechanizmus, és a gazdasági döntésekért viselt személyes vagyoni felelôsség biztosított, hiszen a magánosítás eredményeként a piacgazdaság kemény magja már kialakulhat. Romániában jelenleg a tervgazdaság és piacgazdaság kombinációja miatt, a piacgazdaság müködôképessége nem biztosított, mivel a privatizációt és államtalanítást az iparban nem sikerült kivitelezni, a csôdtörvény alig mûködik, s a felelôs gazdálkodók nincsenek túlsúlyban, az infláció magas, a költségvetési hiány jelentôs és a nyugati tôkeinfúzió a szükségletek 30-35%-át fedezi. A nemzetek jóléte Adam Smith szerint, az egyéni cselekvési szabadsághoz kötött, amelynek során az egyén érdeke önmaga optimális ellátása, továbbá jogi keretfeltételek, amelyek ezt a cselekvési szabadságot biztosítják, állami garanciákkal, és végül egy jól mûködô piaci mechanizmust igényel, amely gondoskodik kínálat és kereslet koordinációjáról és összehangolásáról. E három alapfeltétel biztosíthatja a hatékony gazdasági verseny támogatását és fenntartását, hiszen a különbözô gazdasági, társadalmi célok elônyben kell részesüljenek a politikummal szemben, mert ahogy a politika intézkedik, könnyen elnyomhatja e három feltétel független kivitelezését. Ezzel szemben a romániai gazdasági átmenet a politikai vonatkozástól

függ, s a változások üteme alá van rendelve a napi politika és a mindenkori politikai elit gazdasági érdekeinek. Az állandósuló átmenetiség három fogalommal jellemezhetô: a veszteségek államosítása, a nyereségek magánosítása és végül a hibás gazdasági döntésekért viselt személyes felelôsség hiánya (a korrupció és bürokrácia növekedése). A romániai privatizáció több mint tíz éve tartó elszabotálása háromágú bûn: cselekedeti, mulasztási, illetve koncepciós. A politikai elit eddig – bármilyen színezetû volt a hatalom –, nem tudta kivitelezni a nagyprivatizációt, az állami gazdasági egységek átvilágítását és azt a stratégiát, amely megállítaná az adósságállomány növekedését, amely veszélyezteti a költségvetést, stabilizációt, a hatékony gazdasági rendszer kialakítását és az életszínvonal javulását. 2003 áprilisában ilyen elôzmények után folytatódik az értékek, igények és ígéretek újabb átértékelése, a kettôs vezérlés körülményei között (egyfelôl az Európai Unió, másfelôl az amerikai elvárások és Világbank kritériumai szerint). Véleményünk szerint a legveszélyesebb fék és súlyosbító körülmény a reform kivitelezése útjában a régi rendszer továbbélése minden területen. Idézhetjük François Furet francia történészt, aki szerint kimutatható, hogy az 1789-es forradalom után az ún. második garnitúra fegyvereivel és kapcsolatrendszerével átállt az új köztársaság kötelékébe. A tudós ezt úgy definiálta, hogy a kontinuitás lényege – akárcsak Romániában – a testületi átmentés, és ez az egész politikai osztályt jellemzi. A lehetôségeket, amelyek között a román társadalom 2003 tavaszán választhat, behatárolják az adott gazdasági és társadalmi viszonyok és az állandosuló átmenetiség. Az elôttünk álló fejlôdési ciklus a 21. század kezdetén úgy néz ki Athén után, hogy ígéretek vannak, de távolról sem olyanok, mint amilyeneket a kormány 2002 decemberében beharangozott a menetrendrôl. Az EU-döntéshozók mind igényesebbek, nem sietnek megadni a mûködôképes piacgazdaság jogosítványát és a válságalapú politikának új tartalmat kellene adni, magyarán be kell fejezni a gazdaság radikális átalakítását (múlt és jövônk között továbbra is a privatizáció gyors befejezése, s a szerkezeti átalakítások tôkeigényes kivitelezése). Véleményünk szerint a kiútkeresés újból folytatódik, a csôdös nagyüzemeket, bár ígérik, nem zárják be, nem bízzák a piacra a stratégiai döntéseket, s a reálnegatív kamatlábak divatja újra visszatér. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjasok, a bérbôl és fizetésbôl élôk többsége viseli a gazdasági átmenet óriási terheit, s a szegénység térhódítása és a nyomor államosítása mindennapi valóság. Ilyen körülmények között takarékoskodni mind nehezebb és hasztalanabb, mert a lakosság csak az euróban bízhat, miután a dollár mélyponton van, az iraki gyôzelem nem mentette meg szabadesését. A bankok viszont olyan kevés kamatot adnak a betétekre (11-12%), ami legalább 4-5%-kal a fentrôl tervezett infláció alatt van, még ha lesz is 4,5%-os gazdasági növekedés, ami enyhén szólva kétséges.

3

Románia történetének ez a negyedik nagy gazdasági rendszerváltása, amely külföldi sugallatra, kettôs vezérlettel, de kevés nyugati tôkebevitellel valósul meg, mert a paradigmaváltás lassan megy, s a reformtábor 2000 decemberétôl nem erôsödött. Románia története folyamán az eddigi nagy átalakulások és átrendezôdések:1866 – új királyság, új alkotmány, modern román állam; 1920 – új területek és új államhatárok, egy gyôztes háború után; 1947 – új diktatúra és szovjet-orosz modell kivitelezése; 1990 – új remények a kapitalizmus kivitelezése és a piacgazdaság létrehozása nyugat-európai modell szerint. A decentralizáció megvalósítása és az intézmények átalakítása az EU elvárásaihoz és jogrendszeréhez igazodva. Talán mégis bízhatunk abban, hogy az európai integráció folyamatában, amely életünk minden területén tetten érhetô 2003-ban, a tárgyi és emberi tényezôk kölcsönhatása folytán, az új geopolitikai körülmények között az állami beavatkozás csökkenhet, az önszabályozó piac teret hódít, s a rendszerváltás kivitelezôdhet, mert más alternatíva nincs. A tôkefelhamozódás és -koncentráció befejezôdik egyszer, mikor az állami cégek csôdösek. Megjegyeznénk viszont, hogy ebben az ellentmondásos folyamatban a rendszerváltó elit nem az optimumokat, hanem inkább saját érdekeik jobb érvényesítését keresi minden áron. A liberalizálás, a privatizáció és a várvavárt stabilizáció csak eszközök arra, hogy az új rend-

szerváltó elit megszilárdítsa a gazdasági hatalmon kívül a politikait is és érvényre juttassa pártérdekeit az új berendezkedés és gazdasági kategóriák és intézmények bevezetése címén. Állítjuk, hogy a közérdek új megfogalmazása és érvényre juttatása sarkalatos tényezô, mert nemcsak gazdasági hanem társadalmi, kulturális és politikai célokat is szolgál azok számára, akik a rendszerváltás eddigi vesztesei voltak, és csupán szavazópolgárok. A polarizáció tehát megállíthatatlan, akárcsak az elszegényedés, amely bizonyos statisztikák szerint az összlakosság közel felét érinti, ezért állítjuk, hogy a sajátos román rendszerváltást nehéz (lesz, de nem lehetetlen) összehangolni az EU integrációs joganyaggal (acquis) és Románia vállalt kötelezettségeivel. Konklúzió helyett: a sajátos eset lényege, hogy a pénz, a modern kor motorja (és az átmenete is), egyre fokozottabb tempóban áramlik a társadalmilag, gazdaságilag és politikailag elônyös helyzetûekhez. Az egészségügyben az állandó pénzszûke miatt, az idôsek, a betegek és kevésbé életképes egyének egyre kiszolgáltatottabbak. A halál innen könnyebben szedi áldozatait, a természetben érvényesülô szelekció elvét itt is hagyják mûködni, ezért is sajátos a román gazdasági átmenet. A végkifejletre még várnunk kell, évek telhetnek el amíg célegyenesben leszük és felvergôdünk az Európa sugárútra.

NEMÉNYI JÓZSEF NÁNDOR

Harminc év közelében Dsida Jenô költészetérôl „Ott lebegek, miként / ívcsúcsára repült fölhajított kavics / mely máris lefelé zuhan.” (Dsida Jenô: Harminc év közelében) „Igaz-e, hogy a Végtelen misztériuma van kis homlokunkra írva?” (Rabindranath Tagore)

4

Ki tudna minden percével elszámolni? Nem éltünk minden nekünk adott pillanatban. De voltak alkalmak, amikor ezerszeresére fokoztuk a mutatók pörgését. A szélmalmok kerekeit ôrült iramra kényszerítettük. Bent csak folyt az ôrlés, a zakatolás. És meglehet, hogy életünk értelme csak ez. Lehetôségünk van az idô – pozitív értelemben vett – torzítására. Az élmények egyenletes elosztására nincs hatalmunk, sem lelki erônk. Ezért van az talán, hogy néha istenek fiainak hihetjük magunkat, máskor pedig férgeknek. És mindkét létforma tudata nyomasztó, mert leginkább mégis csak emberek vagyunk. Táncolni lehet Istennel. Találkozni vele, és az eseménytôl elváltozni, mint Avilai Szent Teréz. Dsida Ad deum, qui laetificat iuventutem meam címû versét emlékezetünkbe idézve azon gondolkodhatunk el, hogy: a tánc, a mozdulat vezetett-e el az isteni boldogsághoz vagy fordítva? (Ugyanez a kérdés feltehetô Avilai Teréz esetében is – a mozdulatnélküliség függvényében.) A lényeg: örömre segít mindkettô. De nyitva vannak más utak is: elvérzô re-

metévé válhat az ember (l. Dsida: Alkony) vagy tárgyai hatalmába kerülô tehetetlen lélekké vagy az angyalok lajtorjáját megpillantó Jákobbá, aki elôbbutóbb viadalra kényszerül Istennel. Babits Mihály állította: „Az Istenek halnak, az ember él.” Ám tudjuk: furcsa módon mindkét „faj” halandó és örökéletû ugyanakkor – pillanatonként váltogatva az idô urnájának helyzetét. Az elsô pillanat a kérdezés pillanata: „Mi az a percnyi, végzetes titok / lényegtelen, parányi változás, / ami miatt régóta megszokott / kedves dolgok nem térnek viszsza többé? / Igen, tán rémlik valami / avíttas, álmos Hamlet-monológ, / mitôl zsibbadtan meg-megáll a szív, / és szédületbe tántorul a fej: Halál... elalvás...” (Dsida: Immáron ötvenhárom napja) Saját halálunkra, majd egy egyetemes „dans macabre”-ra vezet rádöbbenésünk. Az ember meghal: a változás szinte lényegtelennek tûnik – véli Dsida –, de mégis alapvetô dolog tárul föl: valami helyébe valami más kerül, vagy éppen a semmi. Emmanuel Lévinas kérdezi A halál és az idô címû mûvében: „Ami a halállal feltárul, vajon a semmi

vagy az ismeretlen?” A semmi már nem szervez, nem alakít, nem vezet, a nemlét kezd kibontakozni a változás mozdulataiból. Az istenek is – tényleg –, ha nem is semmisülnek meg, de magukra maradnak: emberek nélkül tengetik életüket. „Az Istennek nincs társa az ormok felett” – írja Dsida Jenô. Ezért indulnak meg egymás felé. Az egyén halála legtöbbször rettentôen nyomorúságos. Errôl szól Dsida Horváth néni címû versének elsô három szakasza: „Horváth néni felnyöszörög, / vastag varas seb a szája, / enni nem tud, inni nem tud, / még nézni is undor rája. // Csupa varas seb a szája, / csupa vastag seb a teste. / Beszélni sem tud már régen, / véknyan elsírdogál este. // Érintetlenül kerül ki / hûlt kávéja, híg ebédje, / gyûrt ágyában égve fetreng / Isten bélpoklos cselédje.” A tragédián talán azzal lehetne enyhíteni, hogy azt állítjuk, hisszük, az egyéni halál a krisztusi szenvedés részévé lesz. Ám ahelyett, hogy e kínlódás Krisztus dicsôségébe vezetne, az istenség hiposztázisát szállítja le az emberi nyomorúság fokára: Krisztus halála emberi halállá válik. Istenemberbôl marad az ember, a dicsôségbôl az alázat és a viszonzatlan szeretet. (L. a Krisztus, Itt feledtek, Messze látok címû Dsida-verseket.) Fennállunk a piactéri emelvényen, ahol néha hóhérok vagyunk, néha áldozatok. Néha Isten gyilkosai vagyunk, néha meg ô semmisít meg bennünket. A transzcendencia „megölésével” halvány reményünk születik: hátha így csakis mi leszünk a lét birtokosai. Ám a kierkegaardi félelem és rettegés nem hagy magunkra ekkor sem. Amikor a transzcendencia agyonsújt, a következô kérdésekkel kíván felrázni: Mit akarsz az élettel, míg nem tudod, mi a halál? Mit akarsz a léttel, míg nem érted és nem érzed, mi a nemlét? Persze igen valószínû, hogy ezek a tapasztalatok nehezen érnek el bennünket, vagy ha mégis, akkor végsô tapasztalatok. Rimbaud szerint az igazi élet távol van („La vraie vie est absente”), de azért tudjuk, hogy valahol van. Sôt, néha lényünkben érezzük: ilyenkor saját magunk számára is elérhetetlenek vagyunk – skizofrén állapotba kerülünk, ha csak szubsztanciánk ragaszkodni nem fog az önazonossághoz. Ez az állapot azonban végzetessé is válhat: olyan felismerésekhez juthatunk el, amelyeket emberként nem tudunk elhordozni (l. a Dosztojevszkij által megmutatott túl éles látást – pl. a Feljegyzések az egérlyukból címû kisregényében). A megvilágosodás – nevezzük így – sokszor nagy árat követel: fénye után a legnagyobb sötétségbe hullhat a tudat (l. pl. az epilepsziás rohamokat szenvedô Miskin herceget vagy a Platón által leírt – újra testbe bújó – lelkek nyomorúságát). Innen kell újra fényre jutni. A tárgyak, a világ szorításából is nehéz menekülni, mert lényegünkhöz tartoznak a dolgok: mi leszünk ôk, és ôk lesznek mi. „Gyûlnek hangtalanul, gyûlnek a tárgyaim, / úgy gyûlnek köribém, mint a gyûlô napok... // (…) // És alattomosan szônek a tárgyaim, / lelkem szárnya köré untalan szövik / apró szálaikat. Pókfonalak kuszált / borzas rengetegét kötik // karjaimra, s opál gombolyaguk ma már / béklyóként tekerül térdeim izmain” – írja Dsida a Harminc év közelében címû versében. Elôbb-utóbb az ember is egy lesz az ôt körülvevô

tárgyak közül. A dolgok identitáshoz segíthetnek, de ezzel egy idôben elfedik az értelmet, a lelket, a személyiséget. Vagy éppen kiábrázolnak valamit: a gyengeséget, az esetlenséget, mely stagnálásra kényszerít, a szabad akarat elveszítéséhez visz: „Olykor estelen úgy érzem, a tárgyaim / visznek, mint rohanó, emberi tömkeleg, / melybôl lépteimet menteni nem tudom / s rábízom magamat lehunyt // szemmel, félig alélt testtel: akárhová / megy, sodorjon el – és néha belém nyilal / sejtelemszerûen, hogy botor út ez út, / végromlásba, halálba visz” (Harminc év közelében). A megoldást kínáló elárvátlanodás két utat nyit meg. A visszajáró címû Nemes Nagy Ágnes-versben megjelenô lét-szenvedô ember útja az egyik. „Most széklábak körül lakom / minden tárgyak térdéig érek. / Akkor vállal vágtam a térnek. / S mennyi madár volt. Mennyi tér. / (…) // Elmegyek. A padlólapot / ujjal érintgetném, ha tudnám. / Alacsony léghuzat, az utcán / húzódom. Nem vagyok.” A tárgyak, a test (mely bizonyos értelemben ugyancsak tárgy) elveszítése az élettelen és élô elemeknek való végsô alávetettségig hajszolta a létezôt. A helyzet identitásától is megfosztotta. A másik út az Ad deum qui laetificat iuventutem meam és a Hálóing nélkül címû Dsida-versek embereié. A szabadság, az ártatlan élet magánvalósága csakis a függetlenedésben érhetô el. „Meztelenül Isten elôtt vacog” az ember, amikor teljes evilági szerepfosztását éli meg (l. Hálóing nélkül). Meztelenül vágyik táncolni, tetszeni a természet erejében és szépségében alakot öltô univerzális hatalom elôtt az az ember, aki az extázis felszabadító hatását átéli (l. Ad deum...). És a tárgyak hatalmától függetlenedô, tulajdonképpen az Idôn túllépô ember megindul a fák közé, oda, ahol az Ad deum... „misztikusa” lejti hívogató táncát: „Akkor meztelenül vágok a rengeteg / erdôk útjainak, végtelen ôsmezôk / pázsitján pihenek, oly szabadon kitárt / szívvel, mint a sudár vadak, // kiknek semmije sincs s mégis a drága föld / s mennyek sátora fent, minden övék, övék! / Állván föld közepén, nézem a csillagok / szôke, rám kacagó szemét // s érzem, elmaradott mind, ami földi lom, / bús idôt mutató, ráncosító kacat, / szét nem osztogatott életem egy s egész, / mint sebes áramú folyam // s látván, énekelek nagyszerû éneket: / Egy vagyok Teveled, aki örökkön élsz, / ôs életszerelem nagy, sosem agguló / boldog Istene! Ifjúság!” (Harminc év közelében) A kozmosz részévé válni – ez a végsô cél, és ez az, ami végül is szabadságot ad az élethez. „Állván föld közepén...” – írja Dsida: itt a föld köldöke, ahol összeköttetésbe kerülhet az ember az anyaggal és a szellemmel egyaránt, melyekbôl vétetett. Ô maga lehet itt a világfa, a Rend helye: az Idô, mely tárgyak tömkelegével átkozta(?) vagy áldotta(?) meg a halandót, átalakul szabadsággá. A vergôdések nyugodt szemlélôdéssé ülepszenek. A tárgyak, a „megcsinált elemek” körébôl visszatér az ember oda, ahova a Cantata Profana szarvassá vált ifjú emberei. Átváltozás (Verwandlung) ez, csakhogy nem a Gregor Samsa-i értelemben, hanem Krisztus színeváltozásához mérhetôen. Nem halál ez, hanem élet.

BODA EDIT

5

Galéria

M O ZA IK K É P Kô Pál szobrászmûvészrôl A kolozsvári Báthory István Gimnázium nemrég értékes ajándékkal gazdagodott: Kuncz Aladár portré-kompozíciójának bronz dombormûve kerül az intézet falára, egyúttal városunk kincseit is gyarapítva. A nagyvonalú felajánlás az egyik legnagyobb kortárs magyar szobrásztól érkezett, a Kossuth-díjas Kô Pál mestertôl. Meggyôzôdésem, hogy sokan megcsodáltuk már alkotásait különbözô köztereken, sétányokon, épületek falain, még ha nem is tudtuk mindig azonosítani alkotójukat. Ismerjük hát meg közelebbrôl Kô Pált, az embert, életútját, pályafutását, fontosabb munkáit. Többször magát a mûvészt idézhetem, hisz gyakran szerepelt az utóbbi évek folyamán a Magyar Naplóban, mint kitûnô riportalany, láthattuk rajzai, szobrai reprodukcióit, de remek tollforgatóként is megismerhettük, amikor tömör és plasztikus portrévázlatokat közölt mûvésztársairól.

6

Lovak. Mohács. Történelmi emlékhely.

Szent István lovas szobra. Gellért-hegy, Budapest

Kô Pál (Maczky Levente Lajos) Hevesen született 1941-ben, mint mondotta: „a puszták gyermeke voltam… Odahaza megtanultam a rendet. Ha a csizmám nem raktam a helyére, szidást kaptam. Mindennek megvan a maga helye, akkor könnyebb a dolgod, mondta édesapám, aki a kôszegi katonai iskolába járt, csodálatosan zongorázott, rajzolt, festett, s engem is tanított rajzolni. Egy jobb világban hitt, történelembôl is ô tanított, azt amit az iskolában tanítottak nem nagyon hitte”. Édesapját az 1956-os forradalom után 13 év börtönre ítélték. Kô Pál a család óhaja ellenére választott pályát: „nem akartam sem katona sem pap lenni”. Az 1955–56-os tanévben vették föl a káli új gimnáziumba, akkori tanárai közül hálával gondol Szuromi Lajosra, volt irodalomtanárára, aki az olvasás mellett bíztatta, hogy fessen, rajzoljon. Innen került 1958ban különbözeti vizsgával a budapesti Török Pál utcai Képzô- és Iparmûvészeti Középiskolába, a legendássá vált III B-be. Apja még börtönben ült, amikor harmad éven a festészetrôl tanára eltanácsolja, és átkerül a szobrász-osztályba, annak a Somogyi Józsefnek a keze alá, aki mûvész-pedagógus egyéniségével életre szólóan meghatározta pályáját. „Somogyi József átvett. Odavitt egy Seneca-fejhez, hogy mintázzam meg. Így kezdôdött.” Finom humorra írja: „a MÁVAG sporttelepére atletizálni jártam, elég jó szertornász is voltam… annyiban hasonlítottunk Medgyessy Ferenchez, a legnagyobb magyar szobrászhoz, hogy mi is szerettünk kézen járni és közben beszélgetni”. Kô Pál 1962–68 között a budapesti képzômûvészeti fôiskola diákja, továbbra is Somogyi József osztályán, aki szintén akkor frissen került oda, oktatónak.

II. Lajos király, II. Szulejmán. Mohács. Történelmi emlékhely

A fiatal szobrászmûvész 1972-ben mutatta be plasztikáit a Mûcsarnok kamaratermében, szûkebb pátriájában, Hevesben családja „rovott múltja” miatt még jó ideig nem engedték kiállítani. Csak nemrég sikerült kiállítania Egerben a Tábornok házban és a Ferences templom altemplomában. Visszaemlékezésében felvillantja barátságát pályatársával, Borbás Tiborral, hogyan dolgoztak a hódmezôvásárhelyi mûvésztelepen, Szabó Iván mester szárnyai alatt. Így emlékezik: „Nagyon sokat tudnék mesélni a korról, amelyben éltünk, amely olykor-olykor mostoha volt, de egyben gyönyörû is és szépségesen felhôtlen. Mert igaz, hogy nem volt semmink, de fiatalok voltunk és volt bennünk kurázsi. Bizakodtunk és reménykedtünk. Szerettük a munkánkat és dolgoztunk. Egyszerre voltunk nagyképûek és alázatosak, türelmesek és tiszták... Egyszóval teljesen átlagos kezdô szobrászpalántáknak számítottunk.” A hatavanas-hetvenes években a népi tematikát külföldrôl érkezô új törekvésekkel ötvözi, munkáiban többször az ünnepet idézi, teszi ezt sokszor humorosan, sôt ironikusan is. „Meg lehet látni a dolgok fonákját is” – mondja. A nyolcvanas évektôl új kutató elmélyedés figyelhetô meg munkásságában, a nagy példaképek életmûvében rejlô tanulságokat keresi. Kô Pál néhány ismert és közkedvelt alkotása közül elsônek a mohácsi történelmi emlékpark jut eszembe, az a döbbenetes hatás, amit kiváltott bennem a II. Lajos király, II. Szulejmán vagy a Lovak sírjelei. Ezek a látszólag játékos kopjafák, földbôl kinövô felkiáltójelek, memento morik, az emlékezés tragikus felvillanásai. Maga a mûvész így vall: „a mohácsi sírkertre vagyok a legbüszkébb, sírjelek kellet-

tek a csata áldozatai emlékére”. Késôbb e szoborjelekkel illusztrálták a Zrínyi Könyvkiadónál megjelent Szigeti veszedelem kötetet is. Lékai bíborostól kapta a feladatot a vatikáni magyar kápolna dombormûveinek készítésére. Így született meg három finom vonalú kôreliefje: Boldog Özséb, Szent Gellért és a Vajkot bérmáló Szent Adalbert. Budapesten a Gellért-hegy oldalában áll Szent István lovas szobra. Országalapító királyunk leszállott lováról, a sziklakápolna elôtti kis térre néz, kezében templom-makett, szimbóluma a kereszténységnek, közösségteremtésnek. A millennium évében a hannoveri világkiállításon a magyar pavilon elôtt állt a Szerelemkapu, rajta a Magyar tudomány hajójával. Kô Pál mûve a magyar tudósok emlékére készült, innen került Budapestre. Az ópusztaszeri emlékparkban van Aba Sámuel szobra a királyok terén, a Károly Róberté a gyöngyösi királytérre készült. Emlékmûvet készített Sopronba, Veresegyházára második világháborús katonai emléket. Kalitkás Szárnykészítôk címû szobra annak idején a kelet-európai sors allegóriája volt. Utcaseprôjét a köztisztasági vállalat vette meg. Kodály életmûve is megihlette, róla is készített szobrot. A kalocsai sétáló utcára hét kalocsai érsek szobrát helyezték el teljes fôpapi ornátusban. A szoboregyüttes hét szobrászmûvész közös alkotása, Kô Pál mellett két fiatal erdélyi szobrász, Bocskai Vince és Hunyadi László is dolgozott rajta. Budapesten az új köztemetô szóróparcellájához

Dobozos. Kô Pál szobra

7

8

tervezett hétméteres életfát, mindenik bronzlevele egy-egy élet emléke. Részt vett a mestere, Somogyi József emlékét ápoló alapítvány létrehozásában, Antall József emlékére Történelemkönyvet készített. Említsünk néhányat tárlatai közül is: kiállított a soproni Káptalan-teremben, a visegrádi Salamontoronyban. Tihanyi szereplésérôl mondta: „annál szebb kiállításom még nem volt”. Párizsban, a Magyar Intézetben „borzongatóan jó érzés volt, hogy megrendezték a tárlatot..., nagy szeretettel vettek körül”. Epreskerti mûtermében látható édesapja, Maczky Béla portréja, Jankovics Marcell arcképe. Ennek az újjávarázsolt mûteremnek a falán Illyés Gyula idézet olvasható: „Nincs más megnyugvás, csak a munka”. Ez Kô Pál alkotói krédója is. Hadd idézzünk még néhány gondolatot alkotói hitvallásából: „Én már nem megyek el kôért, ide hozzák nekem, de valamikor még Borsos Miklós is eljárt patakkövet gyûjteni... a szerszámok nagyon fontosak számomra...mindig nagyon erôs indíttatásból csináltam szobrot, ha nem tudtam azonosulni egy-egy világgal, akkor inkább lemondtam arról, hogy szoborrá formáljam. Alapvetôen úgy érzem, ha köztéri mûvet készítek – teszem vagy harminc éve – az adott tér, méret, anyag határozza meg a teendômet... A köztéri szobor nem egy-két évre készül. Ötszáz év garanciát adok a munkámra... Sok az új érték, de gyakran így is a Kômíves Kelemenek munkáját végezzük, hiszen miközben új mûvek kerülnek köztérre, sok olyan elpusztul, vagy méltatlan körülmények közé kerül, amely régebben készült.” Pályatársairól írja: „milyen sokan nincsenek már közöttünk. Együtt dolgoznak az örök égi mûteremben... Imádtam Csontváry festészetét… Szeretném helyreállítani az Epreskert kerítését, s rendbe hozatni magát a csodálatos kertet… Érdekelnek a kortársak, nemcsak a képzômûvészetben, de a zenében, az irodalomban is. Szeretek tanítani, bár igaz, hogy egy idôben... túl sok mindent vállaltam. Az utóbbi két évem olyan fergeteges volt, hogy szinte máig nem tudom felfogni a történteket.” Szándékosan hagytam a végére Kô Pál Kuncz Aladárról készített alkotását. A fekete kolostorról, írója elsô világháborús francia internáltságáról így vall a szobrász: „Nagyon régen olvastam a regényt, mélyen a lelkembe ivódott. Most idôsen, ha lehet, még jobban felkavart.” Kuncz Aladárról készült bronz dombormûvének Kolozsvárra, iskolánkba kerülése ünnep számunkra. Amint semmi sem véletlen, de véletlenül éppen száz esztendeje érettségizett a katolikus fôgimnáziumban az itt eltöltött nyolc diákéve után, s nyolcvan évvel ezelôtt jött haza Kolozsvárra és szerkesztette az Ellenzék irodalmi mellékletét. Kô Pál szobrászmûvész és a Báthory Gimnázium egykori diákja, Kuncz Aladár szerencsés találkozását ünnepeljük, és a dombormû garanciája szerint még legalább fél ezer évig gyönyörködjünk benne mi és az utánunk jövô nemzedékek.

Kuncz Aladár, a kolozsvári piarista diák Számtalan híres-neves diákjával büszkélkedhetik az egykori kolozsvári piarista fôgimnázium, a mai Báthory István Gimnázium. Közülük most csak a Fekete kolostor írójának, Kuncz Aladárnak (1885– 1931) az emlékét idézzük. 1885. december 31-én született Aradon, majd hatévesen Kolozsvárra került, a piarista fôgimnáziumban nyolc esztendôt járt 1895–1903 között. Édesanyját korán elveszítette, a népes család (öt fiú és négy leány) gondja apjuk vállára nehezedett. Kuncz Elek királyi tanácsos, tankerületi fôigazgatóról fia így emlékezik: „Egész életében egyszerû, szerény, puritán ember volt. A becsület, tisztesség, igazságosság és kötelességteljesítés zsenije." Tanévenként rendszeresen január végén, február elején tartotta meg gimnáziumi hivatalos látogatását. Az öt fiú mindenike a fôgimnázium növendéke volt, a család közel lakott a Görögtemplom utcában. Az intézet 1899/1900-as Értesítôjében mindannyian szerepelnek: Kuncz Lajos (Laci) I. A, Andor (Nyuszi) II., Aladár (Dadi) V., Adolf (Doli) és Ödön (Dédi) VII. osztályban, mind színjeles tanulók. Az évi értesítôk Kuncz Aladárról számos emléket ôriznek. Az alsó gimnázium I–IV. osztályában csupa egyessel, színjelesen végez, csupán a harmadik osztályban csúszik be az egyetlen kettes tornából, noha elôzô évben kitüntették „a tornászásban tanúsított elôhaladásáért". Harmadiktól beiratkozik a mûénekre (rendkívüli tantárgy), ott is végig jeles. Negyediktôl tagja a Segítô Egyesületnek, ezen belül tankönyvsegélyt nyújt szegényebb diáktársainak. Minden év végén jutalomkönyvben részesül (Amicis–Radó: A szív; Morvay: Egy eltemetett város, Pompej; Erôdi: A fáráók országában; Edkor: Az apai vér). A felsô gimnáziumban ötödikben németbôl, öt–hétben latinból van kettese, nyolcadikban újra szín jeles. A tanárok sûrûn viszik diákjaikat tanulmányi kirándulásokra, most csak azt említem, melyen ötödikben Holló Károly rajztanár, az intézet száz ingyen kapott belépôjegyével Kuncz Dadit is elviszi a korcsolyapavilonban kiállított Pap Gábor: Exhumálás címû monumentális képéhez. Bár a gimnázium önképzô köre csak hét–nyolcadikos tanulókat szerepeltet, Kuncz már ötödiktôl verseket szaval. Megalakul az intézet ifjúsági zenekara, itt csellózik. A felsô gimnáziumban végig fél-tandíjmentességet élvezett. Az 1901/2-es tanévtôl két éven át aktívan munkálkodik a Pázmány Önképzôkör ülésein. Megválasztják segédkönyvtárosnak. Abban az évben megünneplik az egykori neves diák, nagyszombati érsek, Pázmány Péter „irodalmi fellépésének háromszázados évfordulóját”, ekkor veszi fel nevét az önképzôkör. Kuncz Aladár részt vesz Rómában az ifjúsági jubileumi zarándoklaton, „a kegyes fôpásztor, Gróf Majláth Gusztáv Károly költségén”. Hazatérve az utolsó gyûlésükön „tanulságos felolvasásban ismertette római utazását, Róma címen”. Értekezést és tanulmányt írt Költônôink valamint Szabadságharcunk költészete címmel; ugyanakkor szerepelt elbeszéléssel, két bírálattal és két szavalattal is. A kitûzött pá-

Kuncz Aladár érettségi fotója

Az édesapa: Kuncz Elek, kolozsvári tankerületi fôigazgató

lyázatok körül elnyeri: A pápák érdemei Magyarországon (húszkoronás pályadíj, amelyet a püspök tûzött ki XIII. Leó pápa jubileuma alkalmából); 4. A Zord idôk történelmi háttere és mint korrajz. Jutalma fôtisztelendô Erdélyi Károly dr. úrtól egy húszkoronás arany; 13. A katolicizmus befolyása a mûvészetekre (Chateaubriand A kereszténység szelleme címû mûve alapján) dicséretben részesült; 14. A test ápolása és annak egészségügyi fontossága. Jutalma Scheitz Vilmos dr. egészségtan tanár úrtól 20 korona. Neve többször feltûnik különbözô ünnepségek mûsorában is. Szaval vagy gordonkán játszik például Schumann Triójában, az Ocskay brigadérosból a Szerenád hegedû kvartettben. A gimnázium utolsó két évében a Dal-iskola ellenôrének is megválasztják. Az 1902/3-as tanévben, nyolcadikos nagydiákként a Pázmány Önképzôkör fôkönyvtárosának választja, elnöke Laczkó Géza, Dadi gyermekkori barátja. Kuncz Aladár értekezô és ismertetô munkát írt Emlékhangok Kemény Zsigmond br-ról címen; ezzel a témával szabadelôadást is tartott. Írt még három elbeszélést és öt bírálatot. A pályázatoknál ez áll: „ 2. XIII. Leó. Dicsôítô beszéd. Jutalma 20 K. A díjat elnyerte Kuncz Aladár. 5. Szigligeti és a színszerûség. Jutalma 10 K. A beérkezett egy munka a jutalmat elnyerte. Szerzôje Kuncz Aladár, VIII.” A megtartott számos iskolai ünnep sorából kiemelkedik a Kossuth Lajos születésének 100. évfordulóján tartott Intézeti Kossuth-ünnep és az Intézeti Mátyás-ünnep (városszerte ünnepeltek a Mátyásszobor leleplezése alkalmával). Ezeken többször is szerepelt mint a zenekör tagja, például csellón játszik Neruda-Réverie triójában, elszavalja Erdélyi Zoltán: A kétkedôk, Zempléni Árpád: Lavotta hegedül címû versét. A rendkívüli tantárgyak közül a mûéneket (ahol basszus), a gyorsírást (a haladóknál egyedül), és az olasz nyelvet választja. Az Értesítôben könyvcímek hosszú sora szerepel, a Kuncz-növendék adománya,

mellyel az ifjúsági könyvtárat gyarapították . Év végén jutalomkönyve a Költôk albuma egy kötete. Végül elérkeznek az érettségi vizsgák, a jelesen érett öt diák között ott találjuk a Kuncz Aladár nevét is. Búcsút vesz az ôsi skólától, életének következô állomása a budapesti Eötvös Kollégium. De errôl, teljes élet- és alkotó pályájáról kitûnô elemzést nyújt Pomogáts Béla Kuncz Aladár címû monográfiája, amely nemrég jelent meg a Kriterion Könyvkiadó gondozásában.

ORBÁN ISTVÁN

Az öt Kuncz fiú: Lajos (Laci), Aladár (Dadi), Adolf (Doli), Andor (Nyuszi), Ödön (Dédi)

9

Képzômûvésznôk a Hargita alatt

Színek és absztrakt formák Kötetlen beszélgetés Boér Lenk Ilonával – Hogyan alakult mûvészi pályád 89 decembere után? – 1995-ben nyugdíjba mentem, de mint nyugdíjas tovább tanítottam még három évig, elôzô munkahelyemen, a csíkszeredai Petôfi Sándor Általános Iskolában. Sôt az utána következô években is még visszahívtak helyettesíteni. Tulajdonképpen, így 2002-tôl vagyok végérvényesen nyugdíjas. Én mindig szakítottam annyi idôt, hogy alkotni tudjak. Míg teljes volt a család, a gyerekek is itthon voltak és én is munkába jártam. Megvolt tehát egy amolyan hármasság az életemben: család, iskola, alkotás. Valahogy az alkotás volt az, amelyben megtaláltam lelki egyensúlyomat. Fôleg azok után, hogy életemben nem kívánt problémák következtek be. Miután a gyerekek kirepültek, már csak két fronton kellett helytállni. Az iskolában és a festôállvány mellett. És természetesen, most már több idô jutott az alkotásra. A Ôsz

10

több idô azonban távolról sem azt jelenti, hogy most már minden idômet az alkotással töltöm. Ezt a helyzet hozza, no meg az ihlet is. Más dolog, hogy idôm egy részét idôs édesapámnak kell szentelnem. – Változott-e a tematikád? – Többnyire igen. Rátértem az absztrakt festészetre. Nagyon régóta foglalkoztat a zenei témák klasszikus feldolgozása. Elég sokat töprengtem a hogyan és mikénten, a feldolgozási lehetôségeken. Végül is egyetlen módját találtam: a színek, absztrakt formák kompozícióvá rendezése. – S a technika? Megmaradtál-e kedvelt kifejezési eszközödnél, az akvarellnél? – Természetesen megtartottam az akvarellt is. Azonban rájöttem, hogy a vegyes technika sokkal nagyobb teret és lehetôséget biztosít a gondolataim expresszívebb kifejezésére és a felület kifinomultabb, érzékletesebb, árnyaltabb

megmunkálására. A témakörökhöz visszatérve el kell mondanom: megmaradtam a táj szerelmesének. Továbbra is egyik kedvelt témám, hiszen mindig sikerül felfedeznem valami újat, egy rejtett, másik oldalát a természetnek, tájnak. – A változást követôen, milyen lehetôségek adódtak a megmérettetésre? – Sok minden megváltozott. Egyfelôl feloszlott az Országos Képzômûvészeti Szövetség, nos ez annyiban változtatott az egyén helyzetén, hogy míg 90 elôtt, úgymond állandóan sarkalltak a munkára, alkotásra, a jelentkezésre, ez ma már nem így van. Ma kevésbé intenzív a mûvészi élet. Átcsoportosulás történt. Szakadás állt be az idôsebb és a fiatalabb nemzedék között. Régebb példának okáért ott voltak a különbözô közös tárlatok (ôszi, téli tárlat), ahol mintegy keresztmetszetét lehetet látni a megye képzômûvészetének. Együtt volt minden Hegyi patak

Paganini (tus)

Tavasz

nemzedék. Rendkívül változatos formák, tematikák és kompozíciók. Úgy érzem, ez ma nagyon hiányzik. Nekem legalábbis. Szegényebb lett a képzômûvészeti élet. Ma már nincs átfogó kép. Mindenki behúzódott a maga kis elefántcsonttornyába, alkot, s ha lehetôség adódik rá, meg is mérettetik. – Véleményed szerint, könnyebb helyzetben vannak a férfi pályatársak? – Szerintem 90 elôtt könnyebb helyzetben voltak. Hiszen mint elôbb is említettem a nôknek több fronton kellett helytállniuk. Ma

már a férfiak is, elsôsorban a jobb megélhetés érdekében, energiájuk nagy részét felemésztik. Így alig marad idejük az alkotásra. Azt is tudni kell, hogy nagyon kevés a szabadúszó képzômûvész, aki csak az alkotásból meg tud élni. – És hogyan történt a te esetedben a képzômûvészeteket kedvelôkkel való találkozás, a megmérettetés? – Részt vettem több közös kiállításon is, itthon, Kolozsváron, Kovásznán (itt rendszeresen, mondjam évente). Egyéni tárlatom is volt: 1995-ben Csíkszeredában, majd Kolozsváron és Székelyudvarhelyen, 1996–97-ben. – Tervek? – Szeretnék mielôbb összehozni egy újabb egyéni tárlatot. Köszönöm a beszélgetést.

Prometheusz (tus)

tárlatokon, valamint több hazai és külföldi csoportos kiállításon (Bukarest, Brassó, Kovászna, Budapest, Gyula, Székesfehérvár, Sopron). Munkái szerepelnek belgiumi, hollandiai és svájci tárlatokon is. Több festôtáborban is részt vett: Gyergyószárhegy, Zsobok, Nagyszalonta, Ménfôcsanak (Magyarország).

In memoriam Mikes Kelemen (tus)

Életrajzi adatok: Középiskola: Marosvásárhelyi Mûvészeti Szaközépiskola (tanárok: Incze István, Nagy Pál, Bordy András és Barabás István). Fôiskola: Kolozsvári Tanárképzô Fôiskola rajztanári szaka (tanárok: Crišan Vasile, Leonid Elaš). Elsô jelentkezés: csoportos kiállítás Marosvásárhely. Elsô egyéni tárlat: Csíkszereda 1973. További egyéni tárlatok: Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely, Kolozsvár (1994–1996). 1971-tôl jelen van alkotásaival a hagyományos Hargita megyei

11

Február

Január

Március

A kísérletezés korszakát élem Beszélgetés Bakó Klárával

12

Bakó Klára azon csíkszeredai képzômûvészek csoportjába tartozik, akik a saját mûvészi pályájuk mellett, az ifjú képzômûvész nemzedék oktatását, felkészítését is fontos feladatnak tekintik. Ezért is kezdeném beszélgetésünket a tanítással, a tanítványokkal. – A csíkszeredai Nagy István Mûvészeti Szakközépiskolában tanítok. Az elmúlt esztendôben a felsô tagozaton egy évfolyam grafikai felkészítésével foglalkoztam, az idén az alsó tagozaton rajzot és festészetet tanítok. Ami pedig a tanulókat, a tanítványokat illeti, sok tehetséges diákunk van. Ebben az esztendôben nincsenek plusz órák, csupán a kötelezô 18 óra hetente, így nem beszélhetünk arról, hogy megterhelô volna szá-

momra ez a munka. – És otthon? – Természetesen a megszokott háziasszonyi teendôk. No, meg ott van az idôs édesapám. Az ô gondozása elég sok idôt igényel. Két háztartás. A lányom is velem van, ô már érettségizett és dolgozik. A két fiam nincs itthon. A kisebbik fôiskolai hallgató Budapesten. A nagyobbik képzômûvészeti fôiskolát végzett (fotó-videó szakon), Kolozsváron dolgozik. – S az alkotás, a mûvészi pálya? – A kísérletezés korszakát élem. Többnyire textilmunkákat készítek megrendelésre. Olykor pasztellezek. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a mûvészi tevékenységem idôszakos. A szabad idôm nagy részét régóta a Talentum

alapítványnál végzett tevékenység köti le. Kisiskolás gyerekekkel foglakozunk, amolyan játszóházi programban – kézmûvességi foglalatosságokat, irodalmi-képzômûvészeti vetélkedôket tartunk. A Rihen Egyesület támogatásának köszönhetôen most már saját helyiséggel rendelkezünk, ahol a fentieket megvalósíthatjuk. A mûvészi munkára visszatérve, meg említhetem, hogy a 2003-as Hargita kalendárium fedôlapját terveztem meg, valamint 12 illusztrációt (a hónapokat) készítettem. És itt kell elmondanom azt is, hogy volt tanítványom, Orosz Annabella, Portugáliában egy fiatalok számára szervezett nemzetközi képzômûvészeti versenyen arany- és ezüstérmet nyert grafikáival.

Április

Május

Június

Július

Augusztus

– Kiállítások? – 1996 óta nem volt egyéni tárlatom, akkor Budapesten állítottam ki. Közös tárlatokon vettem részt olykor. – Táborok? – Három éve voltam utoljára mûvészeti táborban. Utána is kaptam meghívást, ám többnyire szubjektív okokból nem tudtam elmenni. – Tervek? – Szeretném a hajdani Palettaversenyt felújítani, hogy a tehetséges gyerekek a megyébôl lehetôséget kapjanak a megmérettetésre, a nyilvánosságra. Ezt Lokodi Ildikó grafikus kolléganômmel és Borbáth Erzsébet tanárnôvel, a Rihen Egyesület elnöke segítségével szeretnénk nyélbe ütni.

– grafika szak (tanárok: Horvát Bugnariu Ioan, Nica Ioachim). Elsô egyéni tárlat: 1976, Csíkszereda (grafika). További egyéni tárlatok: 1984, 1988, 1991, Csíkszereda (textil), 1995, Martonvásár és Százhalombatta. 1981-tôl rendszeresen részt vesz a hagyományos Hargita megyei tárlatokon, valamint az országos tárlatokon (Nagybánya, Bákó, Galac, Nagyszeben, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Kovászna, Kolozsvár). Külföldi csoportos tárlatok: 1991 Kecskemét, 1993–1994 Gyula, 1994–1996 Gyomaendrôd, 1994–1998 Székesfehérvár, 1995 Békés, 1996 Budapest, Pannonhalma és Bécs, 1998 Jászberény, 1999 Zalaegerszeg. Több munkája található itthon és külföldön magángyûjteményekben valamint középületekben (Zsögödfürdôi étterem, csíkszeredai takarékpénztár és csíki kaszinó)

Életrajzi adatok: Középiskola: Marosvásárhelyi Mûvészeti Szakközépiskola (tanárok: Bordy Géza és Nagy Pál). Fôiskola: Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskola Október

Szeptember

FORRÓ MIKLÓS November

December

13

Vadrózsa

Csíkszentmártoni határnevek

14

Kányádi Sándor mondta Noé bárkája felé címû 1975-ben írt versében: „Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. A szavakat is. Egyetlen szó, egy tájszó se maradjon kint. Semmi sem fölösleges.” Így igaz. Össze kell gyûjtenünk, le kell jegyeznünk minden határ- és dûlônevet, minden sírfeliratot, mert ezek századokra visszamenôleg bizonyságai történelmünk folytonosságának, önazonosságunknak, etnikai tisztaságunknak. Való igaz, a késôbb következô lajstromot olvasva, különösebb etimológiai elemzés nélkül megállapíthatjuk, hogy azok esetleg csak erre a népi közösségre jellemzôek, idegen befolyástól mentesek, szorosan kapcsolódnak nyelvünk egységébe, sajátos kifejezési módjába. Legtöbbjük eredetének kinyomozása és megtalálása ma már szinte reménytelen feladat, valahol az idôk homályába vész. Kivétel az egykori tulajdonos nevét viselô határ- és erdôrészeké, melyek az egykori tulajdonosok, vagy nemzetségek, ôsök nevébôl származnak. Az illetô terület vagy határrész idôközben tulajdonost válthatott, de a köztudatban továbbra is az eredeti elnevezés él tovább. Vannak viszont olyan elnevezések, melyeknek kialakulása a mondák kialakulásához hasonlítható. A nép tudatában élniük kellett valamilyen hiedelemszerû történetnek, ami az illetô területhez, a parcellához kapcsolódott, reális eseményben gyökerezett. Kötôdhetett valamilyen helyi történelmi eseményhez, tragédiához (Pap-hegy, Tatár-domb, Nagyvész-oldal, Németkalap). Csíkszentmárton–Csíkszentkirály határrész választóvonalán áthaladó útszakaszt és területet Akókapunak nevezik. Ez annyira közismert, hogy az útikönyvekben is ezen a néven szerepel. Orbán Balázs említi, hogy a helyrôl különbözô mondák, legendák forognak közszájon, sajnos nem jegyezte le és ma már nem emlékszik rájuk senki. Amolyan vámszedô, adóbegyûjtô hely is lehetett, ha az akóra, mint mértékegységre gondolunk. A Per-pallag nevû kaszálóról joggal feltételezhetjük, hogy valakik, valamikor perlekedhettek a tulajdonjog vagy az elhatárolódás fölött. A Nagyvész-oldal vagy Karacsi halála nevû rész sejteti, hogy az idôk folyamán valami rendkívüli természeti katasztrófa történhetett és ennek nyomán valaki, vagy valakik életüket vesztették. A Sótevô az egykori sóutakhoz vagy sóosztáshoz kapcsolódhat. A Dögkút nevû dûlôben állattetemek eltemetésére szolgáló mély verem van. De vajon miért Bolond-mezô a neve a Bolond-mezônek, holott nincs ott semmi szokatlan. A Kurukló-kert valamikor lápos, mocsaras terült volt, hol csak a békák kurukkoltak (= kuruttyoltak, brekegtek), ám vajon van-e valami köze a Pipás-kertnek a pipához. A Kenderes-kertben valamikor kenderáztató tó volt. Disznós a vaddisznók kedvelt he-

lye lehetett. Közszájon forog egy Prépost-kert elnevezésû dûlônév is, amely a Szentmártonból származó püspök, Antalffi János egykori tulajdona lehetett. A népi találékonyság bizonyos határrészek névadásakor a terület fizikai, földrajzi, geológiai tulajdonságait, jellegzetességeit is felhasználta: Köves-oldal, Gyertyános, Nyír alja, Boroszlános, Borvíz-hágó, Hidegkút-árka, Fehér víz nyaka, Zöld-domb, Kerekhely, Mély-patak stb. Nagy részük pedig az egykori tulajdonos nevébôl származik. A község határában létezik egy Poszogó nevû dûlô, ahol egykoron kénes kigôzölgés, mofetta létezett. Ehhez egy még ma is ismert természeti monda fûzôdik. Jegyezzük le. Élt a faluban egy fiatalember, akit Merkes Daninak csúfoltak. Nevét onnan kapta, hogy mindenkire haragudott, mogorván nézett, azaz itteni szóhasználattal: merkelt. Az emberek a faluban azzal bosszantották Danit, hogy Hopp Anna a szeretôje, aki falu kelekótyája volt. Ezért Dani még jobban merkelt – azaz haragudott – az emberekre. Dani elhatározta, hogy elteszi láb alól Hopp Annát. Kicsalta a kénes gödörhöz fürödni és ott a vízbe fojtotta. Bejött a faluba és dicsekedett, hogy már nem tudják bosszantani, mert Hopp Anna poszog. Ezt úgy értette, hogy Anna nincs többé, belefúlt a kénes gödörbe és buborékol a víz. Azóta hívják Poszogónak a forrást és a dûlôt. Tudomásom szerint Alcsíkon még senki nem végzett helynevekkel kapcsolatos kutatást, felmérést, még senki nem jegyezte le a még fellelhetô erdôk, mezôk népi elnevezéseit. A most következô teljes, vagy csaknem teljes lajstrom régi földkönyvek, földívek, mezôgazdasági nyilvántartók, valamint idôs emberek emlékezete alapján készült. Dûlônevek Almezô, Alsó-kert, Alsókertremenô, Átalmenô, Bándi-kereszt, Bándi-kert, Bándi vápája, Bánkfalvi, Becze-dülô, Becze-kert, Belsô-gát, Bíró-kert, Bíróné elôtt, Bocskor-kert, Bodor-kert, Bogsos lábja, Bölös, Bor feje, Bor kútja, Bors-kereszt, Bors-pallag, Borvíz, Borvíz alja, Borvíz-hágó, Borvíz-kert, Borvíz-láb, Both-kert, Both-tag, Büdös-kert, Büdös-kút, Cárina, Csapa gödre, Csatószegi, Csekefalvi rét, Csemetekert, Csépány, Cseresznyefák, Cserne-patak, Csobotok, Csûrök-háta, Darvas-kert, Dékán, Dékán elé menô, Dékán-hágó, Demeter, Demeter alja, Demeter elôtt, Didegség, Dogán, Dögkert, Dögkút, Doktorkert, Dorma, Dormán, Eb-hát, Édes bükke, Elémenô, Evetes, Falu eleje, Faluháza háta, Falu köze, Felesô, Felsô-kert, Felsô-mezô, Fetek, Fiság mellett, Füstösgödör, Fuvas, Gálfi-kert, Gát, Görgös, Guczmankert, Gyár, Hágó, Hágóra menô, Hágó-tetô, Hajdúkert, Halas-kút, Halom, Harangláb, Határkô, Határpallag, Havas útja, Hegy, Hegyes nyíre, Hidegség, Horgas, Hosszú rész, Játszó-kert, Kápolnánál, Ká-

posztás-kert, Kapus-kert, Kelemenô, Kerek-hely, Kerek-rész, Keresztfánál, Kertre menô, Kétmegyesár, Két víz köze, Kicsi-föld, Kicsi-híd, Kicsi-mezôs, Kimenô, Kosmási, Kotormányi, Kotormányi-rész, Köves-oldal, Közép-láb, Külsô-gát, Laczok dombja, Lázár-láb, Likas, Malom mellett, Malom-kert, Máriagödör, Megyesár, Megyesár köze, Megye-vápa, Menasági, Mocsár-kút, Muzsdajok, Nagy-gödör, Nagy-hágó, Nagy-kert, Nagy-mezô, Nagy Sándorkert, Nagy-szeg, Nagy útra menô, Nagy út szere, Németkalap, Nyestes, Nyír alja, Nyír-mezô, Nyírszeg, Oldal, Orbán völgye, Orotvány, Orsovály, Örök, Patkós, Pipagyár, Piricske, Poszogó, Potyókert, Prépost-kert, Rakodó, Rakodóhely, Rakottyaszer, Repülôtér, Rét, Rétfô vége, Rétgödör, Rét-hágó, Rét híd, Rét-kút, Rétpallag, Rétre menô, Rókatag, Sándorkert, Sár-kút, Sonkoly, Sulykos, Szabadfû, Szármán, Széna-rét, Szentgyörgyi, Szentimrei, Szentmártonra menô, Szentsimoni, Szölôs, Szurdok, Tókert, Tompos-kert, Tusnádi, Üdüllô, Újosztás, Vágás, Vápára menô, Vásárhely, Vásár-kert, Veres, Veres szere, Veres szere alsó, Veres szere felsô, Veres szere külsô, Víz-kert, Víz köze, Vízre menô, Zsidó gödre, Zsidó-pallag Boldog Özséb

Erdôk és kaszálók Ábrahámné vápája, Aklos, Alsó-fenyôs, Bajoz, Balánd odala, Bálint bükke, Ballang, Balog-vápa, Barátok odala, Baska, Becze-vápa, Békás töve, Belessô, Belsô szárazkút, Bencze, Bencze-nyaka, Bercinévápája, Bocskorok-vápája, Bodéké, Bodó Dávid gödre, Bolond-mezô, Borsikás, Botok mezeje, Botsorka, Bükszád, Bükk, Cege, Cia vápája, Cigánymezô, Csali, Csécsén, Csere-odal, Cserne bükke, Csipkés, Csobányos, Csukjonka töve, Csukné, Daru árka, Debrece, Disznós, Duka pataka, Estefán, Esztena pataka, Farkaskô, Farkasoké, Farkasverem, Fehér víz nyaka, Felsô-fenyôs, Fenyô feje, Ferenc József forrása, Füsorok, Füstös vápa, Füvenyes-nyak, Gál perzselése pusztája, Gólyád, Gyermek-gödör, Gyertyános, Györötszege, Harapégte, Három huszár kútja, Harukály, Havas-odal, Hegyesse, Hideg-kút árka, Hosszúsorok, Hozó Anti nyaka, Hurogató, Jáhorostetô, Jajgató, Káposztás-havas, Karacsi halála, Kati része, Katlan, Kendô odala, Kicsid-aratás, Kisárnyék, Köcze, Kôkút, Komandó pusztája, Kopacos, Koporia, Kôszál pataka, Köves-patak, Kövessorok, Külsô szárazkút, Kurta, Kurtanyáras, Laczok mezeje, Laposcsere, Leányka-mezô, Lófogó, Magyaros, Magyaros-patak, Magyaróstelek, Málna odala, Medvés, Medve-verem, Meggyes, Mély-patak, Meszes-árok, Nagy Sándor erdeje, Nagy-hágó, Nagyláz, Nagy-patak, Nagyvész odala, Nagy-völgy, Nyesés, Nyír pallagja, Nyír-vápa, Orjos-patak, Ôrház, Pálné-kert, Pap-hegy, Patkós nyíre, Péter Ferencné aratása, Piktoré, Postás Rózsi vápája, Potyó vápája, Rácz, Radovány, Részeg Andor vápája, Rigó, Rókalikak, Rugát, Rugát ága, Saj-havas, Saj-tetô, Sass Anti vápája, Sertés-kút, Szakadály, Szálás, Szamos, Szénégetô, Szenes-mart, Szentegyház pataka, Szentjános kútja, Szetye, Szüköd széke vápája, Telekasza, Tôgyes, Tôgyes pusztája, Tôgyessorok, Tô-patak, Tôsorok, Ülô-patak, Üstös, Váné, Varga vápája, Vaszok, Veres-víz, Vitosok vápája, Zöld-domb.

TEKSE ANTAL

15

Mûhely

„A pisai ferde torony árnyékában” Tudomány és mûvelôdéstörténet Németh László Galilei címû drámájában

16

Németh László sokoldalú tehetségével nem kötelezte el magát egyetlen mûfaj mellett, hanem mind prózájával, mint drámáival vagy esszéivel, tanulmányaival kiválót alkotott. József Attila mondja el róla, hogy „a való világ varázsainak mérnöke volt”. Mindig elméletileg is megalapozott összképet akart adni a magyar társadalomról és ezen belül a magyar értelmiség feladatairól. Íróként is fô jellemvonása a tudatosság, a rációba vetett hit. Történelmi drámái klasszikusan kiegyensúlyozott kompozíciójú és cselekménytelenségükben szokatlan alkotások. Azonban a dráma volt az a mûfaj, amely alkalmas volt arra, hogy más korokat, más embereket ábrázolva az író saját korának kínzó kérdéseit válaszolja meg. Darabjai rendhagyóak, mert nem fest széles történelmi freskókat, hanem mesterien érzékelteti a zseniális ember vergôdését a sorsát megrontó világban. Olyan személyiségeket választ ki – tudósokat, politikusokat – akiknek dilemmája és történelemalakító szenvedélye egyszerre tükrözi egyén és közösség állapotát egy bizonyos szituációban. Drámasorozatában feleleveníti VII. Gergely, Széchenyi István, Galilei, Görgey, II. József, Petôfi, Husz János, Apáczai Csere János, Misztótfalusi Kis Miklós, Bolyai Farkas és Bolyai János alakját. Történelmi drámáiban is általában olyan pillanatot választ ki, amikor a hangsúly már nem a cselekvésen van, hanem az eszmék tisztázásán és az erkölcsi döntésen. Ábrázolási módszere realista, a párbeszédek pontosak, a szituáció pedig alapvetôen drámai: azt a pillanatot választja ki, amikor hôse válaszút elé ér. Ilyen hôs volt Galilei is, akirôl Einstein a Párbeszédek angol kiadásához írt elôszavában a következôket olvashatjuk: „És íme elôttünk áll egy ember, akinek szenvedélyes akarata, intelligenciája és bátorsága van ahhoz, hogy mint a józan gondolkodás képviselôje, szemben

álljon azok csapatával, akik a nép tudatlanságára és a papi és professzori köpenyben tanítók indolenciájára támaszkodva az elfoglalt hatalmi pozíciókat védelmezik.” A 17. század természettudományos forradalmának elindítói között Galilei kiemelkedô személyiség volt. Központi szerepét egyrészt tényleges természettudományos eredményeinek, másrészt tragikus életsorsának szokás tulajdonítani. Ô volt az elsô, aki konkrét elméletért került konfliktusba a hatalom birtokosaival. Galilei hosszú évek óta készülô nagy könyve, a Párbeszédek a két legnagyobb világrendszerrôl, megjelenése után az egyház nyomban perbe fogta, és tanai nyilvános megtagadására kényszerítette. Életfogytiglani börtönnel és a könyv betiltásával sújtották azért, mert azt merte állítani, hogy a Föld forog és kering a Nap körül. Galilei miután az asztronómiával kezdett foglalkozni, a heliocentrikus rendszer híve lett. A lökést ehhez az a hír adta, hogy Hollandiában távcsövet szerkesztettek. Ekkor Galilei a mozgásokra vonatkozó vizsgálatait félbeszakítva, távcsövet épített, és azzal az égbolton csodálatos, soha nem látott jelenségeket észlelt. „Engem az a kérdés, hogy az ég forog-e a Föld körül, ahogy szemünk látja, s Ptolemaiosz rendszerbe foglalta, vagy épp fordítva, az ég áll s a Föld forog – ahogy azt Kopernikusz, a lángeszû lengyel megsejtette –, mióta mint pisai orvostanhallgató megismertem, állandóan mozgat, mint ahogy a szélkerék a szélben mozogni kénytelen. Amikor pedig meghallottam, hogy egy flamand két lencsébôl valami látcsövet fabrikált, s kedvem jött utána fabrikálni, mi volt magától értetôdôbb, hogy az égre irányítsam, ahonnét holdak és planéták estek a mérleg egyik felébe, azt bizonyítva, hogy a Föld is csak bolygó, amely a Nap körül forog. S amikor megintettek: hogy ez a tény, mint hogy a hó fehér, vagy a cápának szája van, ve-

szedelmes tan, amelyet nem szabad tanítanom, elképzelhetô volt-e, hogy a tudás, amely bennem ott volt s az emberek millióiban nem, valahogy ki ne kandítson belôlem, s jelet ne adjon, mint rab a börtönablakon?” – mondatja vele Németh László. Ezek a jelenségek megerôsítették a kopernikuszi tanokba vetett hitét. Távcsövén keresztül tisztán látja a Hold hegyeit, és ami még fontosabb: észreveszi, hogy a Hold sötét, tehát a nap által meg nem világított része is kap valahonnét fényt. Helyes az a megállapítása is, mely szerint a Nap által megvilágított Föld fényével a Holdat világítja meg. Galilei az elsô, aki rájön, hogy amik a távcsôben kis korongokként jelentkeznek, azok a valóságban a bolygóknak felelnek meg. Azt is észreveszi, hogy a bolygók nem rendelkeznek saját fénnyel, hanem fényüket a Naptól kapják. Észreveszi a Nap foltjait is. Felfedezi a napfoltok mozgását, és helyesen állapítja meg, hogy ez a Nap tengely körüli forgásából ered. Mindezeknek a jelenségeknek a tanulmányozásával logikusan be tudta bizonyítani, hogy a Föld a bolygók sorába illeszthetô. Sôt az is tisztázódik, hogy a Hold nem a Nap körül, hanem a Föld körül kering. A Galilei megfigyelte és a Sidereus Nunciusban leírt jelenségekrôl nemcsak a mûvelt világ, hanem az utca embere is beszélt. A felfedezések jelentôsége egyenrangúvá lett az Újvilág felfedezésével. Költôk énekelték meg a felfedezés dicsôségét. Még Barberini bíboros – a késôbbi Orbán pápa, aki Galileit inkvizíció elé állíttatta – is a magasztalók között volt akkor. A Sidereus Nunciusban megemlíti azt is, hogy egy új könyvet szándékszik írni a két világrendszerrôl. A Párbeszédek Galilei legnagyobb hatású könyve lesz. Olasz nyelven 1632-ben jelent meg, latinra 1641-ben fordították. Három szereplô, Salviati (Galilei szócsöve), Sagredo (egy intelligens, józan, elfogulatlan vitapart-

ner) és Simplicio (Arisztotelész tanainak híve), négy napon át beszélget a két világrendszer mellett és ellen felhozható érvekrôl és cáfolatáról. Ebben a könyvben az elsô nap beszélgetései az égi és a földi fizika azonosságát hangsúlyozzák. A könyv további részében Galilei megcáfolja a Föld forgása ellen felhozott érveket, melyeket a Földön megfigyelhetô jelenségekkel bizonyít. Arisztotelész követôi úgy érveltek a Föld forgása ellen, hogy a toronyból leesô kô a torony mögött kéne földet érjen, mert esése közben a Föld elmozdul. És mivel ez nem így történik, az a következtetést vonták le, hogy a Föld mozdulatlan. Habár ez a feltevés tudományosan megalapozottnak látszik, Galilei mégis ellent mond neki. Számtalan példával bizonyítja, hogy az esô test részt vesz a Föld mozgási állapotában is, úgy ahogyan az állandó sebességgel sima tengeren mozgó hajó belsejében sem lehet csak helyi megfigyelésekbôl megállapítani, hogy a hajó mozog-e vagy egy helyben áll. Ezt nevezi a tudomány Galilei-féle relativitási elvnek. Galilei a Párbeszédek legfontosabb részének a negyedik napon lefolytatott beszélgetést tekinti. Úgy véli, hogy az árapály jelenségét csakis a Föld Nap körüli keringésével lehet magyarázni. Úgy gondolta, hogy amikor a Föld felszínének egy pontja a tengely körüli forgás következtében ugyanolyan irányban mozog, mint amilyen irányban a Föld vágtat Nap körüli pályáján, akkor a két sebesség nyilván összeadódik, amikor viszont a földfelszín ezen pontja a tengely körüli forgás következtében ellenkezô irányba mozog, mint maga a Föld napkörüli pályáján, akkor a felszíni pont sebessége a két sebesség különbsége lesz. A földfelszín egyes pontjait tehát napi ritmus szerint hol sebesebben, hol lassabban mozgónak vélte, s úgy emelkednek és süllyednek a tengerek ennek a napi sebességkülönbségnek a ritmusában. Habár ez a magyarázat téves, mégis szemrehányást tesz Keplernek, aki helyesen érezte meg, hogy ebben a jelenségben fontos szerep jut a Holdnak. 1630 februárjában Castelli arról számol be, hogy Barberini kifogásolta Galilei árapály-értelmezését a Föld kettôs mozgásával, hiszen ezáltal a Föld egy egyszerû csillag lenne, s ez ellentmond a teológusok nézeteinek. Francesco Niccolini, az

új toszkán követ is úgy vélekedett, hogy nehézségekkel fog járni a könyv kiadása. De minden nehézség ellenére megjelent a Párbeszédek, melynek filozófiája a kíváncsi emberi elme szabadságára épít: ismerj meg érveket s ellenérveket, s aztán dönts magad! Ekkor azonban még csak nem is gyanította, hogy a Párbeszédekbôl akár a legcsekélyebb baja származhat. Legfeljebb tudós kollégái irigységére és bosszúságára gondolt, de az, hogy barátai megtagadják és tanai megtagadására kényszerítik, az eszébe se jutott. Németh László drámájának harmadik felvonásában is ez a kulcsfontosságú momentum van kiemelve, amikor Galileit bíróság elé állítják, és újból sor kerül a vádlott vallatására és a „tudós atyák idevágó véleményére”. Inchofer azt állítja, hogy Galilei célja a kopernikuszi eretnekség terjesztése: „Igen figyelemreméltó az is, hogy Galilei a teológiai érveket, a szentírásnak azokat a helyeit, ahol Isten mintegy maga tesz nyilatkozatot a Mindenség felépítésérôl, arról, hogy a Nap mozog, és az ég fönn van, s a föld lenn, föl sem említi, holott minden jóhiszemû tudós tudja, hogy a teológia érvei mindig megelôzik a tudományosokat. Így a könyv elôszavának az az állítása, hogy ô azt a ptolemaioszi rendszer védelmére írta, s a kopernikánus érveket csak azért hozza fel, mert külföldön az a híre, hogy nem ismerjük ôket, nem egyéb, mint hamis cégér, s nyílt gúnyolódás a legmagasabb pápai tilalmon. Ezzel a véleménnyel Oregio és Pasqualigo is egyetértenek. A Santa Maria Sopra Minerva templom melletti dominikánus apátság nagytermében az inkvizíciós törvényszék elôtt, térden állva hallgatta végig Galilei az ítéletet és olvasta fel az esküszöveget, hogy megtagadja „eretnekséggel súlyosan gyanítható” nézeteit a Föld mozgásáról és a Nap állásáról. Habár Németh László nem akart antiklerikális darab csomagolásában rendszerellenes darabot írni, mindjárt ott is a válasz, hogy mit kifogásolnak a darabban: Galilei esküjét, amely megalkuvásra tanít. Az író azonban maga vallja: „épp így akartam a Galileiben megírni, amit kifogásoltak, hogy egy magasabb, a századokba nézô kötelességtudás kivételes esetben még a becsületét is odadobhatja”. Galilei helyzete a darabban ilyen: élete csak teher, a

tortúra megkóstoltatása rosszabb, mint a halál; ami hátra van: szégyen és megaláztatás. A becsületét a tudományért, az emberekért áldozta fel és nem az életéért. A dráma elsô három felvonásához nem is kellett hozzányúlnia, azonban a negyediket át kellett alakítania: Galilei Toricellivel beszélve meggyôzôdik arról, hogy a tudomány fejlôdése nincs az ô agya fennmaradásához kötve, a tudomány megy tovább nélküle is („a fizika nem vész el, ha mi el is veszünk”), azaz hiába áldozta föl a becsületét. Még egy ilyen világhírû tudós is, aki olyan dölyfösen hirdette a „döntsd el magad” filozófiáját, a vezeklô fehér ingében kénytelen jószántából és önként megtagadni a tudást. Azonban a nagy pernek csak egyetlen igazi nyertese volt: a tiszta emberi ész. Igazat adhatunk Vekerdi Lászlónak, aki azt írja Németh László darabjáról: „Tán épp azért megíratlan és megírhatatlan a nagy pör története: hisz ma is folytatódik, hisz ma tán idôszerûbb Galilei példája és tanítása, mint valaha”.

BALÁZS KINGA Színésznô

17

Enciklopédia

A Túri-hasadék élôvilága

18

A Túri-hasadék élôvilágáról az ôslénytani és az említett régészeti leletek tanúsága szerint, már a földtörténeti középkor óta vannak adataink, inkább állattani (paleozoológiai) vonatkozásban. 1936-ban a kolozsvári egyetem asszisztense, Octavian Niøulescu, a Szind község melletti mészkôbánya anyagában talált ôstengeri kövületeket írja le. A fehéres szürke színû réteges ülepedésû mészkôben fúrókagylók és tengeri sünök által alakított felszíni kivájódásokat vagy gödröcskéket talált. Ôsállattani leleteket elsônek Koch Antal említ innen, bár nem rendszeres gyûjtés eredményei – ez Koch Antal munkáira egyáltalán nem jellemzô -, tengeri virágállatok, korallok, cápafogak és tengeri csontos halak kopoltyúfogai formájában. A kôfejtô munkavezetôje, egy bizonyos Gãrduš úr, úgy látszik, felvilágosodottabb ember lévén társainál, a kôfejtés és részleges feldolgozás során talált állati maradványokból kicsiny múzeumot állított össze, megôrizve az amúgy pusztulásra ítélt vagy eldobott ôsmaradványokat. A szerzô – O. Niøulescu szerint, mindeddig ismeretlenek voltak az itt talált állatmaradványok. Logikus, mert a Túri-hasadék közvetlen környéke fiatalabb korú melegtengeri lerakódásokat is mutat, a metamorfozáció foka nem olyan magas, mint a Peterd–Szindi-gerinc vastagabb üledékeinek tömege, ahol nagyobb nyomás érvényesül. A korallok közül a Stylosmilia nemzetség hosszúkás henger alakú, átlagosan 7 mm-es kerek vagy elliptikus keresztmetszetû egyik faját, és a Rhipidogyra nemzetség, egyik svédországi üledékes kôzetekbôl leírt jurakori, nagyméretû, hosszúkás-ívelt korallját találták meg itt. A pörgekarúak (vagy kagylós férgek) – Brachiopoda – közül a Terebratula cfr. formosa kisebb termetû kagylósrák bordázott héjait, a tengeri sünök közül a Hemicidaris nemzetséghez tartozó egyik fajt, az újammonoideákhoz tartozó Stephanocerasszal rokon Perisphinctes fajt (nem volt pontosan azonosítható, a P. birmendorfensisszel azonos?), valamint a tízkarú polipok rendjének egyik faját, csupán a hosszúkás ún. szépiacsont egy darabját. A tengeri rákok közül a Prosopon marginatum és a Prosopon cfr. marginatum fajokat. A halak közül az Asteracanthus ornatissimus ívelt, bordázott foglemezét, a hüllôk közül pedig a Telosaurus suprajurensis tengeri krokodilszerû ôsgyík egyik fogát és bordáit azonosította. A szindi kôfejtô ugyanazon mészkô kitermelésére jött létre, mint amelyikben a nagyon közeli Túri-hasadék alakult ki, így bátran állítható, hogy ez utóbbiban ugyanolyan ôstengeri kövületek találhatók. A növényvilág gazdag, az alacsonyabbrendû növényfajok (moszatok, gombák, zuzmók, mohák, harasztok) száma viszonylag nagy. Ami a virágos növényeket illeti, a flóra – az itt élô növényfajok száma – (tekintet nélkül az egyedek számára) kb. 700 növényfajt számlál, így tehát a növényvilág a közeli Tordaihasadékéhoz viszonyítva szegényesebb. Növénytani vonatkozásban a Túri-hasadék alaposan ismert

ugyan, mind a flóra, mind a vegetáció tekintetében, de herbáriumi anyag nincs róla. A tordai Bodoczy C. jogász, mûkedvelô botanikus által gyûjtött vaskos herbárium anyaga, és a tordai kertészeti iskola volt tanára, E. Ghiuta (1937-ben a Tordai-hasadékban is gyûjtött növényeket), herbáriuma, továbbá a Csûrös István professzor és felesége Cs. Káptalan Margit és munkatársaik anyaga elveszett vagy csak részletei ismertek, vagy különbözô okok és hivatkozások révén nem közölték (kiadói keret, papír, pénz stb. hiánya). A virágos növényekkel mindössze három szakdolgozat foglalkozik kimerítôen, a Csûröséké, ezek is régebbiek. Az alacsonyabbrendû növények tekintetében a helyzet valamivel jobb, az elmúlt fél évszázad alatt több speciális szakdolgozat látott napvilágot, fôként a BBTE tudományos szakfolyóirataiban. Idôk folyamán több bel- és külföldi botanikus járt itt, de inkább a Tordai-hasadékot tekintették szívügyüknek. A flórakutatás múltját idézve, a Túri-hasadék flórájára vonatkozó elsô feljegyzések Johann Christian Gottlob Baumgarten segesvári orvos-botanikustól származnak 1816-ból. Ercsei József Nemes Torda megye flórája c. munkájában (Kolozsvár 1844), és Brassai Sámuel valahai növénygyûjteményében is volt adat néhány Túri-hasadékból származó növényrôl. Wolff Gábor tordai orvos-botanikus is járt ott és kiegészítô adatokat közölt, eddig onnan még nem gyûjtött növényekrôl. Ezt követôen pedig, minden számba vehetô erdélyi botanikus megfordult itt, gyûjtéseik eredményeit a nagyszebeni Természetbarátok Társaságának lapja közölte az 1800-as évek során, de késôbb is. Michael Fuss, Ferdinand Schur nagyszebeni, Janka Viktor, a kolozsvári füvészkert egyik volt igazgatója, a valahai Ferenc József Tudományegyetem botanikatanára, késôbb, 1918 után Iuliu Prodan, Péterfi Márton neves briológus (mohász), Gyôrffy István kolozsvári, majd szegedi, a II. világháború éveiben újra kolozsvári, majd budapesti egyetemi tanár, a Nyárády Eraszmus Gyula akadémikus, Alexandru Borza, a kolozsvári egyetem botanikatanára, a kolozsvári botanikus kert igazgatója, a volt Bolyai Tudományegyetemrôl Péterfi István akadémikus, Csûrös István és felesége egyetemi oktatók, Gergely János tudományos fôkutató, Páll István biológus (1957-ben), Nyárády Antal, az Agronómiai Intézet volt professzora. A két egyetem egyesítése után, az 1960-as években egy Tordai-hasadék kiegészítô botanikai feldolgozását célzó egyetemi munkaprogram részeként – mint járulékos dolgozatok jelentek meg a Túri-hasadékra vonatkozó közlemények is. Az alacsonyabbrendû növények kutatása egy lépéssel lemaradt ugyan, tekintettel arra, hogy a virágos növényeké hamarabb indult meg, így a már említettek mellett akad még néhány szórványos adat, Dégen Árpádtól, sôt Boros Ádám is járt itt Magyarországról, Papp Károly biológus Jászvásárról, sôt az agronómus Ion Todor professzor is Bukaresbôl. A pótlólagos gyûjtések viszont kiegészítették az eddigi ismereteket, a hézagpótló dolgozatok – az al-

gákról (Péterfi Leontin István egyetemi tanár, Laura Momeu biológus-kutató), az algák közül a kovamoszatokról (Kozma András, Péterfi L. István, L. Momeu), gombákról (Adriana Pop), zuzmókról (Maria Ciurchea), mohákról (Páll István), teljes képet adnak a Túri-hasadék növényvilágáról. Megállapíthatjuk, hogy a Túri-hasadék botanikai tekintetben alaposan ismert. Az újabb jelenkori kutatások inkább ökológiai jellegûek, hézagpótlók, tekintettel arra, hogy a Túrihasadék természetvédelmi terület. A Túri-hasadék és környéke a régmúlt idôkben erdôkkel borított volt, gyertyános-tölgyes, gyertyánosbükkösökkel, de ezeket a legeltetés és a mezôgazdaság mûvelésbe fogott területek kiterjesztése, s a mai településrendszernek történelmi idôkben több száz év alatti alakulása során kiirtották. Az erdei aljnövényzet maradványfajai jelzik valamikori jelenlétüket. Ilyenek pl. a bükkös aljnövényzetben gyakori kakasmandikó (Erythronium dens canis), berki szellôrózsa (Anemone nemorosa), bogláros szellôrózsa (Anemone ranunculoides), hóvirág (Galanthus nivalis), vörös acsalapu (Petasites officinalis), bársonyos tüdôfû (Pulmonaria mollissima), Waldstein-pimpó (Waldsteinia geoides), kétlevelû árnyékvirág (Majanthemum bifolium), arany veselke (Chrysosplenium alternifolium), repkény borostyán (Hedera helix) és több más faj. A mészkôsziklák lapályosabb részein, bokros sziklaperemek nyiladékaiban a barázdált csenkesz (Festuca sulcata) vagy a merev nyúlfarkfû (Sesleria rigida) és más fûnemûek által alkotott gyepekben, más késôbb nyíló virágokkal színes, mozaikszerû rétfoltokat alkotnak az egyébként kevéssé ismert növényfajok. Az erdôk helyén (sziklai bükkösök maradványai), bokortársulások alakultak ki, ezeket csipkéslevelû gyöngyvesszô (Spiraea crenata), ezüstlevelû berkenye (Sorbus cretica), sziklai ternye (Alyssum saxatile), galagonya (Crataegus monogyna), ostorménfa (Viburnum lantana), fekete bodza (Sambucus nigra), szirti madárbirs (Cotoneaster integerrima) s még néhány faj alkotja. Az alacsonyabbrendû növények közül a talajlakó moszatokra vonatkozóan gyakorlatilag nincs semmi elôzmény. A kaszálók, csermelyrétek, a lombos erdôk és sziklás lejtôk redzintalaja viszonylag sok fény és nedvességkedvelô moszatfajnak is otthont nyújt, az aljzat magas kalciumtartalma pedig kalcifil (mészkedvelô) fajok megtelepedését segíti elô. 21 kékmoszat, 17 sárgamoszat, 6 kova- és 30 zöldmoszatfajt határoztak meg itt, mint talajrakó szervezeteket. A felmérést a Babeš–Bolyai Tudományegyetem Biológia–Geológia Karának biológia részlege végezte komplex kutatási terv keretében. Egy másik felmérés, amely kizárólag a kovamoszatokra vonatkozik, 11 gyûjtôpontról 114 kovamoszatfajt mutatott ki, a forrásokból csak keveset, a patak vizébôl viszont – részben az antropogén hatások miatt – jóval többet. A Túri-hasadék gombáira vonatkozóan kevés adat van, a már említett kutatási terv keretében 1995-ben a kolozsvári Biológiai Kutatóintézet egyik munkatársa végzett alapos mikrobiológiai (gombászati) kutatást, ennek során 59 gombafajt mutatott ki, melybôl 27 tömlôs, 32 bazidiumos, közöttük hét növénykórtani szempontból is érdekes faj most jelent meg elôször mint újdonság Románia flórájában. A Túri-hasadék zuzmóira vonatkozóan 1964-ig nem volt semmi adat. A Kriszta oldalán, a Nagy-fal, a Pokumbász-oldal, a Legények barlangja és a Nagy Csûr szikláiról 62 zuzmófajt, 2 változatot és egy for-

mát határoztak meg a lichenológusok (zuzmászok), ezek közül két közép-európai faj új országunk flórájában, a Thelidium thuringiacum és a Lecides subumbonata. A zuzmók többsége, 37 faj, kéregzuzmó, a többi 23 endolitikus (kôbenlakó). Az itteni mohafajokra nézve szintén kevés adatunk van. Páll István 1957-es gyûjtésébôl készített dolgozata, amely a Túri-, a Tordai-hasadék, a Székelykô és a Bedellô mohafajait, ezek gyakoriságát hasonlítja össze, innen 21 fajt sorol fel, ezek egy részét (11-et) már régebbrôl ismerték. A virágos növényekre vonatkozóan viszont, bár teljes flóralista közölve mai napig sincs, a hiányos herbáriumi anyag ellenére átfogó ismeretekkel rendelkezünk. A Túri-hasadék növényzete (vegetációja) három fontosabb növénytársulásba sorolandó. 1. A merev nyúlfarkfû társulás. Seslerietum rigidae praebiharicum, Zólyomi Bálint. Ezt a növénytársulást Zólyomi professzor, 19401944 között a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem növénytantanára, majd a budapesti Országos Növénytár igazgató professzora írta le 1939-ben. A sziklavegetáció szakértôje volt. Erdélyben a merev nyúlfarkfû (Sesleria rigida) – vezérfaj – alkotta társulások meglehetôsen gyakoriak mészkôsziklákon, florisztikai összetételük alaposan ismert, tekintettel tudományos és gazdasági jelentôségükre. Az Erdélyiszigethegység mészkôsziklagyepeinek egy részét ez a növénytársulás alkotja, itt sajátos jelleget ölt, részben a sok jégkori reliktumfaj miatt is. Közismertebb elôfordulása van a Túri- és a Tordai-hasadék szikláin, a Runki és a Kôközi szorosokban, a Torockói-hegységben, a Bedellôn, Székelykôn, Bélaváron, Vultureszen stb. Más hegységekben sem ritka, így a Bucsecsben, Csukás-hegységben, a Királykôn, a Retyezátban. Emiatt az Erdélyi-szigethegység elôhegyein élô merev nyúlfarkfû-társulásokra vonatkozóan külön megnevezést alkalmaznak: Seslerietum rigidae preabiharicum Zóly. néven, mert ezek a társulások kisebb számú mezôségi-sztyeppei növényfajt is magukba foglalnak s ugyanakkor tipikusan hegyvidéki növényeket is, a már említett reliktumfajok mellett. Zólyomi professzor egyetlen vegetációfelvételezést közöl a Túri-hasadékból mint tipikusat, ez kissé különbözik a Brassó melletti Cenkrôl leírt Seslerietum rigidae burcicumtól, valamint az Ana Pauca és munkatársai által a Bucsecs-hegységbôl leírt Seslerietum haynaldianae sempervirententistôl. Ez utóbit Haynald Lajos római katolikus fôpap, volt kalocsai érsek, a botanikusok nagy mecénása, s saját maga is kitûnô botanikus, tiszteletére nevezték Sesleria haynaldiana ill. a Sesleria rigida var. Haynaldiana nyúlfarkfû latin neve szerint. Ez a pázsitfûféle társulásalkotó ugyan, de az Erdélyi-szigethegységben ritka. A Retyezát-hegységben és a Fogarasi-havasokban (ez utóbbiban nem alkot társulást) Seslerietum rigidae retezaticum néven Csûrös István professzor, a Domugled szikláiról Seslerietum rigidae praemoesicum néven Karel Domin cseh botanikus írta le. Ezek a növényszövetkezetek olyan növényfajokat (kárpáti és balkáni növények) is tartalmaznak, amelyek északabbra fekvô területeken nem élnek, csak délebbre, Bulgáriában, Szerbiában – azaz a szubmediterrán növényzeti övezet délebbre esô sávjában. A Sesleria Heuffleriana, noha elôfordul a Székelykôn, Tordai-hasadékban mint különálló fûcsomók, komolyabb állományt és társulásokat csak a Keleti Kárpátokban alkot – itt jószerivel a S. rigida vikariánsa (helyettesítô faj).

19

20

A Túri-hasadékban a sziklagyepekben, a Sesleria rigida csomóin kívül díszes zabfû (Avenastrum decorum), hegyi komócsin (Phleum montanum), bádeni vagy sziklai perje (Poa badensis), ligeti perje (Poa nemoralis), fehérszôrû zanót (Cytisanthus leucotrichus), az – egyébként barázdált csenkeszes (Festuca sulcata) gyepekben gyakori – apró lucerna (Medicago minima), két hagymafaj(Allium flavum és az A. montanum), a szirti ternye (Alyssum saxatile), kövi fodorka (Asplenium ruta-muraria), aranyos fodorka (Asplenium trichomanes), gyászoló búzavirág (Centaurea atropurpurea), iszalag (Aristolochia clementitis), méreggyilok (Cynanchum vincetxicum), szirti barátszegfû (Dianthus carthusianorum var. saxigenus), apró nôszirom (Iris pumila), parókafû (Paronychia cephalotes), pirosló kövirózsa (Sempervivum schlechanii), erdélyi ibolya (Viola joói), csokros kakukkfû (Thymus comosus) stb. A Túri-hasadékban az említett merev nyúlfarkfû társulás inkább a meredekebb északi, keleti és északkeleti kitettségû sziklaoldalakra jellemzô, gyéren borítja a sziklás aljzatot, 30–45%-ban (helyenként 60%). Kisebb mértékben a patakvölgy környékén is kifejlôdik. A xeroterm melegkedvelô endémikus-dacikus flóraelemek (Viola joói, Sempervivum schlechanii, Thymus comosus, Avernastrum decorum) mellett mediterrán, Fekete-tengeri növények is élnek itt (Allium flavum, Centarurea atropurpurea, Paronychia cephalotes), vagy pedig kimondottan déli fajok (Alyssum saxatile, Spiraea crenata). Ez azt jelenti, hogy ez a nem kimondottan montán – hiányzanak az alpesi, szubalpesi fajok, ritkák a kimondottan hegyvidékiek – vegetáció, átmeneti övezetet alkot a száraz, napos Mezôség és a bükkös és fenyvesek uralta Bihar- hegység között. E miatt a Praerossicum (Erdélyi Mezôség, erdôs-sztyeppe) és a Biharicum (kárpáti bükkös-fenyves) közé ékelt Praebiharicum flórájának tekintjük. A legeltetés a Túri-hasadék növényzetét is befolyásolja, a kisebb dôlésszögû lejtôkön barázdált és vékony csenkeszes zárt növénytársulások alakulnak ki. 2. A barázdált csenkeszes növénytársulás (Festucetum sulcatae calcophilum Csûrös). Ezt a növényszövetkezetet, amely az Erdélyi-szigethegység mészkôszikláin viszonylag gyakori, Karl Domin cseh botanikus tanulmányozta a Tordai-hasadék fennsíkján, Gergely János a kolozsvári Egyetemi Botanikus Kert néhai fôkutatója a Székelykôn, Ioan Pop Hodišan professzorok a Mádai és Ardói szorosokban, sziklagyepeken. Noha Zólyomi B. professzor kezdetben mint erdélyi törpesásos (Caricentum humilis transsylvanicum) növénytársulást írta le, ez különbözik a Mezôség ilyen vegetációs alakulataitól, s így egy hozzá nagyon hasonló, pusztai és deres csenkesz (Festuca sulcata és F. valesiaca) alkotta növénytársulás-csoportba sorolták be. Ezeket Berei Soó Rezsô akadémikus Kolozsvár környékén, Újvárosi Miklós professzor, a gyomnövények szakembere Sztána környékén, Csûrös István az Erdélyi-szigethegységben tanulmányozta s ez utóbbi önálló társulásként írta le több területrôl is. Ez a társulás forma naposabb, szelídebb lejtôkön alakult ki, déli, délnyugati, nyugati irányú lejtôkön, valamint sziklafennsíkokon. Xerofil (szárazságkedvelô) gyepek, több sztyeppei növényfajjal. Mészkedvelô fajai: díszes zabfû, prémes gyöngyperje, merev nyúlfarkfû, szirti fodorka, sziklai perje, parókafû és egy ritka hegyvidéki endemit, a pitypang közeli rokon, a Taraxacum hoppeanum, üdébb gyepfoltokban pedig az agárkosbor (Orchis morio) s elôfordul – ez utóbbit

a környék parasztjai bájolószerként használják, megfôzve, szárítva, s porrá törve fokozza a férfiasságot. A gyepeket tulajdonképpen a barázdált és a vékony csenkesz alkotja, de fenyérfû, lapos szárú perje, törpesás, sarlós és apró lucerna, dombi cickafark, homoki pimpó stb. is elôfordul benne. 3. A szillevelû gyöngyvesszô-társulás (Spireetum ulmifoliae Zóly.) A mészkôsziklák egyes pontjain, inkább talajgyülemekben fás szárú növények telepeknek meg. Ily módon sziklai bükkösök helyett mogyoróbokrokkal vegyes cserjések alakulnak ki, a már említett szillevelû gyöngyvesszô, festô benge, ezerlevelû rózsa, bibircses kecskerágó, ostorménfa, sziklai madárbirs, fekete bodza, egybibés galagonya, sóskaborbolya, jerikói lonc, csipkéslevelû gyöngyvesszô, két berkenyefaj és más cserjék alkotják. A patak mentén ritkán kecskefûz nô. A gyepszintet a bükkerdôk tipikus aljnövényzete alkotja, a nyíltabb részekét a sziklai gyepek növényei fedik. A molyhos tölgy, amelynek elterjedési határa itt kéne legyen, nincs a Túri-hasadékban, lehet, hogy kiirtották a környékrôl, virágos kôris viszont több változatban is él. A Túri-hasadék állatvilágáról A Túri-hasadék állatvilága még nincs megfelelô mértékben kutatva. A mikroszkopikus gerinctelen fauna még eddig teljes mértékben ismeretlen. A többi gerinctelen és gerinces állatot tekintve, az élôhelyek változatossága és a táplálék bôsége miatt nagy mind a faj, mind az egyedszám. A patak egyes gübbenôiben, helyenként iszapos aljzaton vagy a kövek alatt, meleg nyári napokon nyüzsög az élet. Apró testû felemásúszós rákocskák, tegzeslárvák, kígyólesôk, a víz színén molnárkák, kis számú vízi csigafaj – ezekrôl Sárkány Kiss Endre külön tanulmányt készített – alkotja a vízi élettér alapfaunáját. A fák, bokrok levelein, a gyepekben a virágos növényeken nagyon sok lepkefaj hernyója talál élelmet. Errôl Rákosi László biológus készített két nagyobb szabású dolgozatot. Levéltetvek, rügysodrók, ormányosbogarak, bimbólikasztók, Coccinella és Cicindella-félék stb. Kimerítô és átfogó összefoglaló tanulmány ezekrôl nincs, de sok részeredmény van, így sáskákról, szöcskékrôl. (Az egyik zoológus egyetemi tanárról egy helybeli falusi mondta: – Egy bolond, aki szöcskéket fogdos.) A gerinces fauna – a madarak kivételével – szegényes. A halak csak ívni járnak ide, a kövi és vágócsík ritka, márnaivadék van ugyan, de ahogyan nôni kezd, leúszik az Aranyosba. A kétéltûeket képviselô békafajok: dalmát-, erdei-, katona-, levelibéka, sárgahasú unka. A környezô mûvelt területekrôl, szántóföldekrôl, kertekbôl véletlenül téved ide a barna- és a zöldvarangy. A farkos kétéltûek közül a kövi gôte él a patak tisztavizû részein. A hüllôk képviselôi a közönséges zöld gyík, továbbá a fali gyík, törékeny kuszma, vízisikló, erdei sikló, a szakadék peremének napsütötte gyepein vagy a ciheresekben ritkán keresztes viperával is találkozhatunk. Egyedszámuk alacsony vagy kimondottan ritka fajok. Ami a madarakat illeti, az élôhelyek sokfélesége és a táplálék viszonylagos bôsége s a zavarásmentesség következtében nagyon sok – fôként kistestû – faj él a Túri-hasadékban, és a közvetlenebb környékén. Orbán Balázs leírása szerint a malom felett, a Kutyák sziklája melletti meredeken: „Megközelíthetetlen sziklarepedéseiben baglyok huhognak, a fészkeiket féltô vércsék sivítoznak s röpködik körül e szoros tarpei szikláját”. A mezôségi ill. pusztai fajok közül a

Túri-hasadék és az azt környezô falvak – jelenleg többnyire mezôgazdasági mûvelésbe fogott kaszálóin, illetve füves területein – egykor élt a túzok, jelenleg kipusztultnak tekintik. Gázlómadarak közül csak a szürke gémet figyelték meg itt. A ragadozó madarak közül vörös és barna kánya, hamvas rétihéja, egerészölyv, karvaly, parlagi sas, vándor- és kabasólyom, kék és vörös vércse. Ezek a ragadozó madarak ritkák, csak a vércsék alkotnak telepet a Túri-hasadék egy pontján. A tyúk alkatúak közül csak a fürj él a környezô réteken, néha éppen a hasadék gyepeiben fészkel. A lilealkatúak közül a parti és kis lile véletlenszerûen fordul elô. Állítólag a havasi lilét is látták itt. A piros lábú cankóról egyetlen adat van, vadgalamb viszont annál több van. Réti fülesbagoly, gatyás kuvik, törpekuvik, macskabagoly és a sziklák kôfülkéiben vagy öreg fatörzsek odvaiban, vagy fészkel nagyobb fákon. Az utóbbi idôben nagyon megritkultak. Kis harkály, zöld küllô elôfordul, inkább a környezô falvak, Tordatúr, Koppánd gyümölcsöskertjeiben láthatók. Az énekesmadár alkatúak közül a búbos és mezei pacsirta, barázdabillegetô, hegyi billegetô, tövisszúró gébics, füsti- és molnárfecske, ökörszem, erdei szürkebegy, berki poszáta, füzikék, légykapók, vörösbegy, énekes rigó, három cinkefaj, szirti csuszka – ez utóbbi ritka, fakúsz, sármányok (több tollszínváltozattal), pinty, csíz, mezei veréb, nagyobb testû varjúidomúak közül a szarka, csóka, vetési és dolmányos varjú, sôt holló is él a Túri-hasadékban. Az itteni madárvilággal, bármenyire furcsa, alig foglalkoztak, a múltban ritkán és kevés madarászszakember fordult meg itt, annak ellenére, hogy a

környék, mezôgazdasági terült is lévén, madarakban gazdag, s ezek gazdasági jelentôsége is nagy. Kohl István, a Marosvásárhelyi Megyei Múzeum volt munkatársa írt cikket az itteni madárvilágról. A régmúltban járt itt átmenôleg Herman Ottó, sôt egy ízben Chernel István is. Jelenleg az Ornitológusok Romániai Társasága boncolgatja a madártani kérdéseket, különös tekintettel arra, hogy ma a Túri-hasadék védett terület. Az emlôsállatok közül a juh, kecske, és több kisemlôs, erdei és mezei egér, cickány, mogyorós pele, mókus, a környéken mezei nyúl, görény, hörcsög él. Nagyobb testû emlôs állatokat a hasadékban és közvetlen környékén – a háziállatokat (juh, kecske) kivéve – nem találunk. Vadmacska – az elvadult házimacskát nem tekintjük vadmacskának – a valahai erdôkben élt ugyan, de már rég nincs a környéken. A róka és farkas, legfeljebb mint idôszakos kóborló fordul elô, állandó populációja nincsen. A Túri-hasadék kirándulók számára ajánlható ugyan, bár természetvédett területként a látogatás engedélyhez kötött, közelsége, vadsága, szépsége miatt, de a kiépítetlenség, menedékház hiánya – a szindi kulcsos ház a legközelebbi –, az élelmiszerellátás hiánya (bár Tordatúr községben van vegyesüzlet, de kész ételt csak háznál kapni esetleg, természetesen pénzért) és más okok miatt még nem tekinthetô turistaparadicsomnak ma sem.

CSÛRÖS LÁSZLÓ

Az összmûvészeti alkotás utópiája A Gesamtkunstwerk (összmûvészeti alkotás) gondolata elsôsorban a romantikához kötôdik, megszületése társadalmi és ideológiai változások szükségszerû következményeként fogható fel. A romantika a nagy változások kora és a modern mûvészetek megalapozója. A mûvészet és a mûvészek státusában radikális változás történt az elôzô korszakhoz képest, ennek magyarázata társadalmi okokban rejlik: a vallás jelentôsége fokozatosan csökken, világszemléleti válságot idézve elô. Az egységes világrendbe vetett hit alapjaiban rendül meg, helyet adva a kételynek. A mûvészetek esetében mindez a keresztény világrend által fenntartott külsô determináció megszûnését jelentette. Ezt megelôzôen a külsô, reális világ rendjének mûvészi tolmácsolása jelentette a mûalkotás világát, mely szemléltethetô a perspektivikus ábrázolásmód példáján is. A valós életbeli tárgyak térbeli elhelyezkedését a perspektivikus ábrázolásmód a mûalkotás virtuális terében képezi le. A mûvész felépítette világhoz a mûélvezô készen kapott kulcsot, kódot használhatott az értelmezés folyamatához. Az általában megrendelésre dolgozó mûvésznek jól meghatározott helye volt a a társadalom struktúrájában. A romantikától kezdôdôen ez a fajta mûvészet válságba kerül, mivel a homogén világszemlélet megszûnésével az egyén, az alkotó személyisége markánsabban képezôdhet le az alkotás-

ban, a külsô meghatározottság helyét a belsô determináció veszi át, szabad utat engedve a kísérletezésnek. A mûvész felszabadul a külsô világhoz való alkalmazkodás kényszere alól és csak saját tehetségének, elképzeléseinek, egyéni világlátásának törvényeihez kell alkalmazkodnia. E mámorító szabadságnak azonban ára is van: a mûvész társadalmi helyzete, megélhetése bizonytalanná válik, éppen megrendelôitôl való függetlensége révén. A mûalkotás értelmezése problematikussá válik a befogadó számára, mivel külsô determináció hiányában a mû üzenete többé már nem egyértelmû, ezért már nem biztos, hogy a mûélvezônek sikerül megértenie a mûvet. A mûvész magára marad alkotói szabadságával és óhatalanul feltámad benne a biztonság utáni vágy, amely az egységes világrendben testesül meg. Ennek azonban már nincsenek meg a történelmi feltételei, megvalósításához egyedül csak az esztétikum kínál lehetôséget. Ez a nosztalgia vezet el a Gesamtkunstwerk gondolatához. Az összmûvészeti alkotás utópia, hiszen egy egységes világrend mesterséges létrehozására irányul. Mivel azonban ez akkor már csak a mûvészet keretén belül lehetséges, megkísérli a társadalom a valós élet esztétizálását, új területeket hódítva meg a mûvészetnek oly módon, hogy addig mûvészietlen, hétköznapi dolgokat ruház fel esztétikai értékkel.

21

22

Ez az út nem bizonyul járhatónak, mivel képes ugyan kitágítani a mûvészet határait a fent említett módon, azonban nem sikerül eleget tennie annak a naív igénynek, hogy képessé váljon a társadalom irányításának átvételére az általa feltételezett egységes világrend révén. Ez azért nem lehetséges, mert a meghirdetett homogén világszemlélet csak addig tekinthetô viszonylag egységesnek, amíg az esztétikum határain belül mozog, az esztétikai szférából a valós élet területére lépve már nem beszélhetünk egységes világrendrôl, hiszen ez történelmileg lehetetlen. A Gesamtkunst saját céljait úgy találja megvalósíthatónak, hogy mitikus struktúrákra épít. Ezek a struktúrák lehetnek már meglévô mítoszok új életrekeltési kísérletének eredményei vagy új, egyénimûvészi mítoszok. Így az összmûvészeti alkotást bizonyos fokig egy olyan kísérletnek tekinthetjük, amely megpróbálja átmenteni a mindenkori kulturális tudatba a leköszönt nagy narratívákat (ha nem is társadalmi gyakorlatokként), mint esztétikai értékek tárházait. „Így az összmûvészeti alkotás születése pillanatától napjainkig egy feloldhatatlan ellentmondás rabja marad. Ez az ellentmondás ugyanakkor – és ez egy másik paradoxon – esztétikai értelemben termékeny lehet. Ha ugyanis az összmûvészeti alkotást nem kvázi-mítoszként, hanem tényleges mûalkotáskét interpretáljuk – ami csupán mûvészi értelemben használja fel, építi be a maga esztétikai világába a mítosz elemeit, akkor teljes értékû esztétikai élményt nyerhetünk általa. Mert a lehetetlen megkísértésébôl zseniális mûvek születhetnek – ám ezek a mûvek ténylegesen mûalkotások, mûvészi- metaforikus érvényességeket hordozó esztétikai világok, nem pedig mítoszok.” (Hegyi Loránd: Avantgarde és transzavantgarde. 173. l.) Gesamtkunstwerk jellegû próbálkozások jelen vannak különbözô avantgárd irányzatokban is. Példaként Vlagyimir Tatlin konstruktivista 3. Internacionálé emlékmûvét (1919) említhetnénk: „Az egykor az ég felé törô épületplasztika, ami egyszerre épület – tehát hasznos, funkcionális, rendeltetésszerûen alkalmazható tárgy –, s ugyanakkor jelkép, egy eszme, egy új hit kifejezôdése – azaz ideológikus, eszmei vagy kvázi-szakrális funkciót tölt be” (uo. 112). Tehát, az összmûvészeti alkotás jellemzôit a következô pontokban foglalhatnánk össze: a mitologikus világkép semmivé foszlásának tudatosulásából és e hiány pótlására jön létre; maga teremt egységes mitológiai világképet, kvázi-vallást; ehhez azonban csak mûvészeti eszközök és módszerek állnak rendelkezésére; expanzív jellegû: kitolja a hagyományos mûvészet határait; kollektív alkotás és végül utópisztikus törekvése a társadalmi gyakorlat esztétizálása, a valós élet és a mûvészet között húzódó határvonal eltörlése. Nem véletlen, hogy sok avantgárd irányzat tudhat magáénak hasonló kísérleteket, hiszen a fenti jellemvonások a mindenkori avantgárd mûvészet sajátjai is egyben, mely fennen hirdeti, hogy több mint mûvészet. Ezt a többletet minden irányzat másban látja kifejezésre jutni: a futurizmus a technika és a mûvészet fúziójára törekszik, a szürrealizmus a tudatalatti tartalmakkal kísérletezik, míg a dada magát a társadalmat célozza meg.

Az összmûvészeti alkotás áthelyezi a hangsúlyt a mûtárgyról a mûvészi aktusra. Ha a mûtárgy, mint olyan, jelen is van a Gesamtkunst esetében, csak ürügyül szolgál és szerepe a mûvészi aktus elindítására korlátozódik. Ezt Vlagyimir Tatlin mûve is tanúsítja. A mûtárgy hiányában a mûvész vállalja az indítógomb szerepét, ez történik a happening mûfajában. Hegyi Loránd a romantika utáni mûvészeti helyzetkép értelmezésére bináris modellt alkalmaz. E kettôségben nem csupán az avantgárd és transzavantgárd bizonyos idôközönkénti egymást felváltásáról van szó, hanem a két mûvészi kifejezésmód ugyanazon mûvészeti kis korszakon belüli párhuzamos létezésérôl is. Az avantgárd vagy modern szituációt az aktivitás, expanzió, egyetemességre való törekvés és ebbôl kifolyólag a történelmi pillanat figyelmen kívül hagyásának, az egymással ellentétes és vitatkozó teljességkoncepciók közti küzdelemnek tekinthetô. Ezzel szemben a transzavantgárd vagy posztmodern szituáció a befelé fordulást és szubjektivizálódást foglalja magába. A történelem ismét fontos tényezôvé válik, elsôsorban mint helyi vagy egyéni történelem. A mûvészet nem akar több mint mûvészet lenni, önmaga révén kíván újat hozni, a saját elemeibôl építkezik, intenzív és nem extenzív (avantgárd) módszerekhez folyamodik. Nem törekszik egyetemességre, hanem egyéni kifejezésmódokban gondolkodik. A kettô között helyezkednek el az átmeneti formák, azok a jelenségek, amelyek nem sorolhatóak egyértelmûen sem az egyik, sem a másik kategóriába. Laurie Anderson mûvészete az avantgárdban gyökerezik. A hetvenes években minimal art performansz mûvészként tartották számon. A minimal art a letisztult formák irányzata, alapelemei mértani idomok. Üzenete hûvös, érzelem- és szenvedélymentes, az intellektushoz szól, meglehetôsen formacentrikus. A mûvésznô otthonosan mozog a concept art területén is, amely a minimal artból eredeztethetô, elsô megfogalmazói ugyanis a minimal art mûvészek közül kerültek ki. A concept art mûvelôi szándékosan elutasítják az eladhatóság elvét, ellentétben a pop art és minimal art mûvelôivel. Rehabilitálni kívánják a sámán, a titok birtokában levô ember szerepét a kultúrában. A mûvészi gondolat, ötlet válik lényegessé, a forma, amelyben az testet ölt, másodrangú. Így a minimal art formacentrikussága a concept artban feloldódik. Ami Laurie Anderson és az avantgárd viszonyát illeti, megtudhatunk róla néhány lényeges dolgot az 1991-ben készült interjúból, melyet a Nappali Háznak adott: „És mostanában, amikor az avantgárd törekvéseket keresem, nem igazán találom sehol. Azért van ez talán, mert a kommunikáció hihetetlenül felgyorsult. Mondjuk, hogy fiatal mûvész vagy New York-ban, és elképzelsz magadnak egy óriási mûteremlakást, nagy, zöld növényekkel, ahol partikat rendeznél, persze dolgoznál is egy keveset, és így tovább. Aztán rá kell döbbenned, hogy ezt nem engedheted meg magadnak. Mit teszel akkor? Elmész egy reklámügynökségbe dolgozni és, mondjuk egy hétvégén, egy kiállítás-megnyitóra, s hétfôn reggel munkába menet mit látsz? Azok a képek, amiket csupán két nappal korábban láttál, máris ott vannak a kirakatokban képeslapokon. Hát ennyit a kommunikáció felgyorsulásáról. Az avantgárd léte azon múlik, hogy képes-e

rejtôzködni, hogy megtudja-e ôrizni magát eképpen, manapság pillannatok alatt bármi a tömegkultúra részévé válik. Ezek a folyamatok már a 60-as években elkezdôdtek. Andy Warhollal, akiben sok volt az amerikai archetípusból, a kereskedô ügynökbôl... Másolatokat készített mindenrôl, tömegesen gyártotta az alkotásokat, pólókat, posztereket stb... ezáltal az avantgárd számára nagyon nehéz lett a fennmaradás. Mert mit kérdez a galériatulajdonos? Ez lenne a következô befutó vagy sem?” Ízig-vérig New York-i mûvész lévén, ezek a megállapítások saját mûvészete esetében is helytállóak. Jelenlegi munkássága tehát átmeneti formaként értelmezendô az avantgárd és a tömegkultúra, illetve az avantgárd és transzavantgárd megnyilvánulásai között. Számomra leginkább ezért válik problematikussá az összmûvészeti alkotás jelzô, amellyel performanszait gyakorta illetik. Kételyeim okait próbálom megfogalmazni az elkövetkezendôkben. Meglátásom szerint sem a Nerve Bible, sem a Home of the Brave kapcsán nem beszélhetünk egységes mitológiai világképrôl vagy kvázi-vallásról, semmi sem indokolná ezt az állítást. A befogadó nincs birtokában semmiféle kulcsnak, kódnak, mely elvezetné a színpadon látottak értelmezéséhez és az elôadás sem nyújt számára ilyenfajta segítséget. A nézô minden erôfeszítése, amely egy egységes szemlélet kialakítására törekszik, hiábavalónak bizonyul. A performanszok felépítése mozaikszerû. Ezek a mozaikkockák azonban leginkább egy furcsa kaleidoszkóp darabjaihoz hasonlíthatóak, melyek megtagadnak minden formába rendezôdésre irányuló kísérletet. A befogadó hiába keresi az egyes mozaikkockák közti rejtett összefüggéseket, melyek elvezethetnének az üzenethez, szándéka kudarcba fullad. Kénytelen tudomásul venni, hogy csak üzenetek vannak, de ezek nem konvergálnak egy áttekinthetô szemiotikai egységbe. A kaleidoszkóp egységei önálló életre kelnek és függetlenségük mámorában semmi törvénynek nem hajlandók alávetni magukat, amely saját világuk határain túlról próbálna hatni (formába rendezôdés). Ez ugyanis azt jelentené, hogy fontosságuk az építôkockák szerepében merülne ki és így világuk másodlagossá válna, mivel csakis a létrehozott egész szempontjából bírna jelentôséggel. Lázadásuk egy totalitarista társadalmi rendszer ellen szót emelô tömeg lázadásának megfelelô, melynek célja egy pluralista társadalom megalapozása. Így nyer a pluralizmus létjogosultságot az elôadás keretén belül. A mozaikkockák önmagukról vallanak, némelyikben felfedezhetô egy másikban is meglevô, s így közösnek nevezhetô vonás. Mégis van valami, ami e világok létezésének értelmet ad: az esztétikum, ugyanúgy, ahogy a társadalmi háttér magyarázattal szolgál az egyén törekvéseire. Az expanzív vonás könnyûszerrel felismerhetô Laurie Anderson performanszaiban. E terjeszkedés fôleg a média világát célozza meg. A leginkább elôforduló médiumok a televízió, a számítógép és a távközlés más módjai. A megállás nélkül áradó információ és az egyén viszonya állandó vizsgálódás tárgyát képezi elôadómûvészetében. Ez csupán egy keret, amely újabbnál újabb tartalmakkal telítôdik minden egyes alkalommal. Az expanzió másik irányát a keleti vallások és hiedelemvilágok határozzák meg. Kelet Anderson számára rendkívül nagy vonzerôvel bír, egzotikuma a

nyugat médiumcentrikusságát új megvilágításba helyezi. A médiumokkal való kísérletezés a hetvenes évek mûvészeti próbálkozásainak jellegzetessége. Ideológiai hátterét a mcluhanizmus szolgáltatta. A Marshall McLuhan által megfogalmazott teória egyik alaptétele kimondja, hogy a médium maga az üzenet. A Home of the Brave azonban a nyolcvanas évek, a Nerve Bible pedig már a kilencvenes évek termése. Nagy hiba lenne tehát, ha ezeket a performanszokat csupán a mcluhanizmus mûvészi megnyilatkozásainak tekintenénk. Ez azt jelentené, hogy teljesen figyelmen kívül hagynánk az utóbbi két évtized mûvészetének alakulását, melyben a transzavantgárdra jellemzô jelenségek sokkal nagyobb szerepet játszottak, játszanak, mint az avantgárd megnyilvánulások. Ezért óhatalanul felmerül bennünk a kérdés, hogy vajon ténylegesen expanzióról van-e szó vagy csak annak látszatáról. A mcluhanizmus hatásának kétségbevonása Laurie Anderson esetében lehetelen, hiszen elôadásaiban nyilvánvaló utalásokat fedezhetünk fel. De ezek az allúziók elég indokot szolgáltatnak-e ahhoz, hogy minden kétséget kizárva kijelenthessük, hogy a McLuhan-i elvek közvetlen megnyilvánulásainak eredményei? Nem sokkal inkább a transzanvantgárd szituációra jellemzô attitûdrôl vane szó? A mcluhanizmus az amerikai kultúrtörténet egyik meghatározó momentuma, amely hozzájárult a média közéletben betöltött szerepének tudatosulásához. A nyolcvanas-kilencvenes évek már bizonyos távlatot biztosítanak az akkori események, változások feltérképezésében érdekelteknek. Jó okunk van feltételezni, hogy Laurie Anderson is közéjük tartozik. A Nappali Háznak adott interjúban nem sajnálkozik az avantgárd bukásán: „Ráadásul én nem hiszem, hogy csak én nem találom. Akárhogy is, egy mûvész számára nagy kihívás, ha tömegkultúrában dolgozik.” A szóban forgó két elôadást tehát a McLuhan-i elvek újraértelmezésének és nem ezek közvetlen megnyilatkozásának tekinthetjük. Performanszait csak olyan mértékben nevezhetjük kollektív alkotásnak, mint amilyen mértékben bármely hagyományos színházi elôadás annak tekinthetô. Nem beszélhetünk ugyanis nyílt struktúráról abban az értelemben, ahogy egy happening vagy alternatív elôadás kapcsán megtehetnénk. Minden mozdulat, a legapróbb részlet is elôre meg van tervezve, a véletlen itt nem tényezô, így a közönségnek sem adatik meg a beavatkozás, rendezés lehetôsége. A mûvészi aktus tehát még látszólag sem lesz társadalmi gyakorlattá, a mûvész egyeduralkodójává válik az általa megteremtett világnak, tôle függ minden, ezért minden erôteljesen szubjektív színezetet kap. Végkövetkeztetésként elmondhatjuk, hogy Laurie Anderson performanszai nem akarnak több mint mûvészet lenni. Következô sorai is arra szólítanak fel, hogy feltétel nélkül adjuk át magunkat annak a tiszta esztétikai élménynek, melyet mûvészete nyújt számunkra: „Hangod átjárja testem. Mintha csak ismernél engem. Add meg hát ami nekem jár.”

POGÁNY CSILLA

23

Fülemülék és a rózsák atyja Jókai Mór nemcsak mûveiben, hanem a valóságban is kerteket teremtett Minden idôk legnépszerûbb magyar íróját életében kertészeti íróként is ismerték. Mûveiben minden pozitív célú, az emberiség javára szolgáló, szegénységet enyhítô, a jólétet növelô természetátalakítást lelkesedéssel megörökített. Hasznosságelvû természetszemlélete tükrözôdik azon regényeiben, melyeknek hôsei folyószabályozással, csatornaépítéssel, mocsárlecsapolással foglalkoznak. Saját maga azonban a szelíd természetátalakítók, a kertépítô kertészek közé tartozott. Híve volt a fák ültetésének, ápolásának. Az Egy magyar nábob és a Kárpáti Zoltán honoráriumából vette meg a svábhegyi, tövisekkel benôtt, valamikori kôfejtôt, azt a két és fél hold földet, amelyet az évek során mintakertté varázsolt. Büszke volt arra, hogy sohasem vett el semmit a természetbôl, csak hozzáadott. Jókait a kor fotográfusai szívesen fényképezték kertjében, rózsái között. A híres fürdôhely nyári vendégeit bámulatra késztette Jókai füredi kertje. A villa nyugati oldalát lugasszerûen Belle Latimore fehér rózsa takarta. Amikor virágzott, nyíló tavaszba öltöztette a házoldalt. A déli oldalon a teraszt zöld ernyôként védte az égetô napsütéstôl a nagylevelû, pipa alakú virágokat hozó kúszócserje. A „szerencsés kezû kertész” elsô útja rendszerint virágai, lugasai és gyümölcsfái közé vezetett. Szôlôi, törpe gyümölcsfái, rózsái ápolásában mindig talált kedvtelést Jókai, a balatonfüredi gazda. Az ágyásokban dupla petúnia és muskátli pompázott, sokféle színben, tulipán, melyeket Csobánc várából hozott, ahová a hagyomány szerint még a török ültette. A terasz egy részére szinte erôszakkal kapaszkodott a nemes fajú, tarka levelû bodza. Természetesen a vadgesztenyék is Jókai saját nevelései voltak, magról. Magára feltûnôen keveset költött, csak bizonyos passziói kerültek sokba. Ilyen volt a kertészkedés Balatonfüreden és a Svábhegyen. Ha új könyve jelent meg, nem törôdött a sikerrel. Minden egyéb személyi kvalitás dolgában is meghatóan szerény volt; csak a kertészeti eredményeirôl és szakkönyveirôl beszélt néha büszkén. Humoros kevélységgel emlegette, hogy mit tudott elérni a dinnyetermelés, különös szôlôfajták meghonosítása, virágkeresztezések és különbözô faültetések körül. Arra a kérdésre, hogy melyik mûvét tartja a legkülönbnek, csupán ennyit mondott: „A legszebb alkotásom, amirôl szólni érdemes, a Malmaison-rózsa volt, amit a köves füredi kertemben produkáltam. Szép volt még a halála is: Etelka húgocskám hajában hervadt el, amikor az elsô Anna-bálra megkapta.” Ezt a rózsát csakugyan emlegette nyáron Jókai Etelka is a balatonfüredi villájukban. *

24

Jókai Etelka, akit Ihász Lajos volt fôispán és földbirtokos vett feleségül, Balatonfüreden szokta tölteni a nyarat, azokban a szobákban, ahol Jókai Mór életének „legnyugalmasabb” órái peregtek le. Teljes nyári pompájában állt a Jókai-villa kertje.

* Kertészkedési passzióinak, a természettel való barátkozásának köszönhetôk gyönyörû természeti leírásai. És olyan hálás volt Jókai az ô kerti fáinak, hogy valósággal munkatársainak tekintette ôket. „Hadd szóljak rólatok leghívebb munkatársaim, segítôim, gyámolítóim, édes szép zöld fáim: akiket ültettem, magjáról neveltem, ojtva idomítottam! Égnek emelkedô földi társak! Ti tudjátok, mennyit suttogtatok nekem?… mennyi gondolatot hullattatok alá virágaitokkal?… hányszor kerestem nálatok eszmét, felüdülést, mennyi álmot, ábrándot árnyékoltatok be?… egész világ üldözése ellen, hogy rejtettetek el?… szívemnek nehéz háborgásait hogyan csendesítettétek el?… Ha egyszer valaki idejön azt kérdezni: miért tudtam többet dolgozni nyáron, mint télen?… Mondjátok el neki, hogy ti itt ott voltatok akkor. A szabad természet volt az én sokat írásomnak legfôbb, legmélyebb titka.” (Tábori Kornél: Jókai regénye. Rajzokkal és fényképekkel. Kiadatlan Jókaikéziratok a centenárium alkalmára. Ismeretlen epizódok és levelek Jókai életébôl. Bp. Tolnai Világlapja kiadása.) Jókait „igen elbájolta” a vidék varázslatos szépsége: „A Balaton-vidék egy bájos menyasszony, ki vôlegényére vár, minden ponton új bájait tárja fel; mentül tovább nézzük, annál szebbnek látjuk, s bár nevessenek ki érte, én azt mondom, hogy az egész táj mosolyog!” A megvásárolt telek „a kis sivatag” a fürdôtelep központjában, a János-dombon fekszik, a Kerek templom közelében. Terméketlennek tûnt, de az író így vélekedett: „Éppen az a szép benne, az a nagy élvezet, mikor a földet kényszerítjük, hogy teremjen.” A villa elsô hiteles leírása 1878-ból: „A nyaraló fôbejárata elôtt, honnét szép kilátás nyílik a Balatonra, a somogyi- és a tihanyi hegységekre, csinos virágos kert van. A kertben levô kutat szomorúfûzek környezik. Kiválóan meglepôk a szebbnél szebb rózsák, különösen a thearózsák. Ezeket, valamint a többi gyümölcsfákat is, jeles regényírónk a villa tulajdonosa gondozza. A nyaraló hátterét szép gyümölcsös kertecskék díszítik…” Jókai fogadott leánya, Feszty Árpádné állította: „Füreden barátságos, ízléses fehér villa, óriási ablakokkal. Rózsák hajolnak be az ablakon, mindennap bemutatják szép új ruhájukat. A kert rákönyököl a Balatonra. Távoli cigányzene, Balaton-csobbanás hallatszik. Füreden az elôadások délután ötkor vannak. Mindenki csak gyalog mehet a színházba. Az út a sétatéren vezet át… Jókait bámuló képviselôk, birtokosok. Laborfalvi Róza régi tisztelôi és tisztelônôi.” Jókai egy kortársa írta: „Legtöbb teret a Balatonnak Jókai Az arany ember címû regényében szentelt. Sokat tett ezzel a Balaton népszerûsítésére. Hányan lehetnek szép Magyarországon, akik csak attól fogva érdeklôdtek a Balaton iránt, hogy Jókainak ezt a regényét olvasták? Micsoda megragadó, pompás leírása van benne a téli halászatnak, a rianásnak!”

Olyan alkotói légkört teremtett számára, hogy a füredi idôszakot Mikszáth „Jókai költészetének aranykora”-ként értékelhette. A nyaraló és kertje, fái a Balatonfüreddel ismerkedô kortársunkat, Ágh Istvánt is meditálásra késztette: „Jókai villájára, kertjére találok. Kínai császárfák árnyékában padján ülök. Belül a múzeum. Elcsodálkozom, hogy Jókai Mór volt az egyetlen magyar író, aki kora világszínvonalán élhetett, ahogy nagy mûvésznek kellett. Mintha felesége, Laborfalvi Róza japán legyezôjét nyitnám ki, úgy nyílik ki elôttem érdeklôdésének sok ága. Festôszerszámai, festményei édesanyjáról, látcsöve, mikroszkópja, higanyos barométere, parittyája, kerti fûrésze, ollója, vakolókanala, kômûveskalapá-

csa, kertész szerszámai, festéshez használt nagyítószerkezete, pecsétnyomói, Petôfi és Széchenyi ábrázolatával. Csillagászati eszközei, de kardjai, díszmagyarja és botjai. Ásvány- és csigagyûjtemény. Minden a hatalmas mûvet és életet magyarázza. Szerencsés író. A feleség az ország nagy színésznôje. Viselete, karkötôi, díszgombok… a vagyonosok életére vallanak. Jókai volt az elsô, aki az irodalomból gazdagodott meg. Álmait aranyra váltotta a sorsa.” (Felhasznált irodalom: Ács Anna Jókai és Balatonfüred címû könyve.)

DOMONKOS JÁNOS

KÉT BENEDEK ELEK-LEVÉL A nagyközönség számára eddig két ismeretlen Benedek Elek-levél került elô a Csíkszeredai Állami Levéltár Székelyudvarhelyi Múzeum Gyûjteményébôl. Az elsô levélben Benedek Elek, a székelyudvarhelyi Református Kollégium volt diákja köszönti a huszonöt éves tanári pályáját ünneplô Bod Károlyt. A második a köszöntô sorokra adott válasz. Bod Károly 1848. október 30-án született az egykori Torda vármegyei Nyárádelyén, református lelkészi családban. „A középtanodai osztályokat végezvén s írás- és szóbeli szoros vizsgálat után a felsôbb tanulmányok hallgatására érettnek találtatván, az ev. reformátusok marosvásárhelyi tanodájában” készült 1865–1868 közt lelkészi pályára. A pesti Teológiai Tanintézetnek 1868–1871 közt rendes növendéke volt, majd 1871 júliusában a Sárospatakon tett vizsgák után lelkészi képesítést kapott. A következô években ösztöndíjasként a zürichi, késôbb a marburgi Királyi Egyetemen hallgatott teológiai elôadásokat. Hazatérése után, a m. kir. honvédelmi miniszter a magyar kir. honvédség szabadságolt állományába honvéd segédlelkésszé nevezte ki. Ekkor Bod Károlyt már Székelyudvarhelyen találjuk, ahol lelkészként és tanárként tevékenykedett a Református Kollégiumban. Bekapcsolódott a város közéletébe is, nyolc évig volt titkára a helyi, 1875-ben alapított Jótékony Nôegyesületnek.

FORRÓ ALBERT Benedek Elek Bod Károlynak Kedves tanár úr, A Nemzeti Iskola legújabb számából – melyet miután épp ez idôben otthon voltam, nem magam szerkesztettem – értesültem az ön 25 éves tanári jubileumáról. Igazán sajnálom, hogy idejében nem értesülhettem az ünneprôl, de remélem, hogy ön most is szívesen veszi az én üdvözlésemet. Ha ugyan volna jubilálni való a visszahozhatatlanul elmúlt ifjúságon, én is maholnap megjubilálhatnám azt az esztendôt, melyben az udvarhelyi kollégium falai közül kiröpültem. Mennél jobban távolodom ettôl az idôtôl, annál jobban erôsödik szívemben a tisztelet s a hála rnindazok iránt, kik, legjobb tehetségük szerint, embert igyekeztek faragni a bi-

zony dacos, faragatlan székely gyerekbôl. Valóban örülnék, Kedves tanár úr, ha e soraim az ön szívébôl kitörülnének minden kedvetlen emléket s kiérezné szavaimból, hogy ôszinte tisztelettel s hálával gondolok önre. A jó Isten tartsa meg önt erôben, egészségben, hogy még számos esztendôn át élhessen szent hivatásának. Igaz szívvel üdvözli régi rossz tanítványa, Benedek Elek. Bod Károly Benedek Eleknek Székelyudvarhely, 1878. február 24. Igen tisztelt Szerkesztô úr! Kedves régi tanítványom! Fogadja hálás köszönetemet az igénytelen tanári mûködésem negyedszázados jubileuma alkalmából kifejezett s meleg rokonszenvrôl tanúskodó szíves megemlékezésért! Nem tagadom, hogy hozzám intézett megtisztelô sorai szívem mélyéig hatoltak s édes rezgésbe hozzák annak húrjait és ôszintén bevallom, hogy szép levelének olvasása közben könny tolult szemembe. Megemlékezése a nemes lélek engesztelôdésének olyan megnyilatkozása, mely elôtt tisztelettel és méltányló elismeréssel kell meghajolni. Mindég jól esett a bizalom és szeretet, mely lelkemnek legdrágább kincse – s egyetlen büszkesége marad; de leginkább megörvendeztetett most az, amidôn önként és oly szívbôl fakadt, melynek mélyén egykor talán keserûség is lakhatott. A nem remélt, de annál kedvesebb megemlékezést újból köszönöm. Isten óvja és áldja meg hazánk és nemzeti irodalmunk javára s szerettei boldogítására. Fogadja kiváló nagyra becsülésemet és tartson meg szíves jóindulatában. Ôszinte szívvel köszönti egykori tanára, tisztelô híve, Bod Károly. NB. Szíves figyelmébe ajánlom, hogy Visszaemlékezéseim az Udvarhelyi Híradó ez évi 7–8. számaiban jelent meg; Pályám emlékezete pedig az Erdélyi Protestáns Lap közelebbi számaiban fog jôni.

25

Háry János – Az obsitos A 19. század magyar irodalma három óriási figurát adott az olvasóközönségnek: Háry Jánost, János vitézt, és Toldi Miklóst. A következô század már nem tudott ilyen nagyszerû bajvívó hôsöket küldeni, hisz Nyilas Misi, Szakállas Ábel, Kakukk Marci, Uz Bence a népbôl kiemelkedett figurák. És nem hajtottak végre olyan szenzációs dolgokat, mint a fellegekben járó Háry János, János vitéz, vagy a hatalmas erejû Toldi Miklós. De, íróik szerint Toldi Miklós vagy Háry János élô figura lehetett, Arany és elôtte Garay ismerték ôket, csak éppen kicsit megváltoztatták külsejüket. De egy tény: Garay, Petôfi, Arany hôsei rendkívüli erejû hôsök voltak, míg Móricz Zsigmond, Tamási Áron, Tersánszky Józsi Jenô, Nyírô József hôsei bukdácsoló emberkék, közülünk valók. E népi hôsök közül ma a legkalandosabbról, Háry Jánosról beszélek egyszerûen abból az alkalomból, hogy írója, Garay János 160 éve teremtette meg ôt s hogy a Teremtô, maga Garay 150 éve halt meg. És mindjárt az elején el kell mondanom, én még tízéves koromban megismerkedtem Háry Jánossal, igaz nem Garay hôsével, hanem egy gyerekeknek szánt, átdolgozott népi hôssel. A nagyszerû, színes rajzos könyvet a Cserépfalvy Könyvkiadó cég hozta ki 1935-ben, írta: Tamás István, rajzolta: Enyvári Herbert. Címe pedig ez volt: Háry János az olimpiászon. Nem voltam akkor nagy könyvszakértô, faltam a jó, érdekes könyveket. És ez olyan volt. Háry János benne Bercivel, góbé adjunktusával talán még nagyobb hôstetteket vitt véghez, mint az eredeti Háry János, amelyet e segédkönyv elolvasása után hamar megtaláltam a piarista gimnázium Lyceumkönyvtárában, György Lajos birodalmában, aki nekem késôbb, az egyetemen, mint protektor pártfogó tanárom lett, és meg is tett az akkori Király utcai Bánffy Miklós író-politikus-könyvkiadó szakember palotácskájában mûködô Magyar Intézetben könyvtárosnak. És jóval késôbb megszereztem még egy rajzos Háry Jánost, azt, amelyet a budapesti Ifjúsági Könyvkiadó jelentette meg Gácsi Mihály színes fametszeteivel. Ennek a könyvnek az elsô fejezetébôl illesztek ide most két szakaszt, mintegy bevezetônek. A fejezet címe: Az obsitos és Napóleon Hárman valának együtt, a potrohos bíró, Egy obsitos vitéz, és a furfangos író; A többi asztaloknál együtt és szerteszét, Vidám parasztlegények itták a hegy levét. Ott ültek, iddogáltak vecsernye óta már, Keringett és fel is dôlt a bujdosó pohár; Mátyás király sem nyert tán több éljent a Dunán, Mint amennyit Háry János, az obsitos magán.

26

Kezdjük talán azzal, hogy elmondjuk, az obsitos a német Abschied szóból ered és a régi idôkben a szolgálatból elbocsájtott katonát jelentette, azt, aki sok évi katonai szolgálat után leszerelt.

* Garay János Szekszárdon született 1812-ben, költô volt, meg lapszerkesztô. Több lapot szerkesztett, miközben fordított németbôl és franciából, színdarabokat írt és 1843-ban verseit a Magyar Tudományos Akadémia 100 arannyal jutalmazta. 1848 áprilisában kinevezték egyetemi tanárnak, majd rövid nemzetôri szolgálatot teljesített. 1848 augusztusában Kossuth Hírlapjának segédszerkesztôje volt, a szabadságharc bukása után forradalmi versei miatt haditörvényszék elé állították, egyetemi tanszékétôl megfosztották, de betegsége miatt megkegyelmeztek neki. Róla tudnunk kell, hogy 1833-ban Vörösmarty Zalán futása hatására megírta Csatár címû 9 énekes hôskölteményét, majd 1843-ban Az obsitos címû mûvével jelentkezett, melynek fôhôsében, Háry Jánosban megformálta a nagyotmondó obsitos katona nagyszerû figuráját. Igaz, ô élete fômûvének nem ezt, hanem Szent László címû mûvét tekintette. Mégis az utókor Az obsitos Háry Jánosát tette meg a magyar irodalom nagy mûvének. Mi pedig elmondhatjuk Illyés Gyulával, hogy Petôfi Sándor nagy népi hôse, a János vitéz kicsit Garayra is emlékeztet, hisz: „A költôre talán hatott valamit Garay Háryja, de János vitéz a lódítás zökkenôje nélkül, sima sikló suhanással úszik át a tündérek országába”. Errôl a népi hôssé vált Háry Jánosról el kell mondanunk, hogy élô figura volt, foglalkozására nézve fazekasmester és közismert figurája a költô, tehát Garay szülôvárosának, Szekszárdnak. Garay gyermekkorában jól ismerte hôsét, találkozott is vele s az obsitos füllentéseibôl kerekítette ki a Háry Jánost. De – állítólag – e füllentô figura, az obsitos is jól ismerte a költôt, akit „inzsellér”-nek szólított, de Garay nem leplezte le magát az obsitos elôtt. Sôt, állítólag Az obsitos megjelenése után is találkozott Garay irodalmi alakká formált hôsével, aki maga is olvasta a történetet, és mivel nem ismerte fel Garayban az írót, újabb kalandokat mesélt neki. Akárcsak Fazekas Mihály népi hôse, Ludas Matyi is elmesélte kalandjait, és Döbrögi uram háromszoros megverését, hisz bizonyára Ludas Matyi is élô figura lehetett, vagy legalábbis élhetett valahol, valamikor egy ilyen vásott parasztgyerek, hisz Fazekas valahonnan csak hallhatta a történetet. Ha a gyökereket keressük, messzire kell mennünk, talán az ógörög világba, ahol Homérosz megírta Iliász meg Odüsszeusz kalandjait, kitalálta a trójai falovat, melynek bevitelével megverte a trójaiakat. És ugyebár a latin Vergilius továbbfejlesztette a mondát. Nem is beszélve arról, hogy egy Thyl Ulenspiegel meg egy Naszreddin Hodzsa is élhetett valahol, mint ahogy Don Juan sem teljesen kitalált irodalmi alak vagy Robinson Crusoe. Hogy hogyan lett ezekbôl népi hôs, ezzel kapcsolatosan Szerb Antal azt írja, hogy: „A Háry János alakja legendává lett.” Hát ismerkedjünk tovább ezzel a legendává vált népi figurával, Garay Obsitosával. Mégpedig a Napóleon elfogásával: Hol volt, hol nem volt, bizonnyal már nem mondhatom, Kétszázezer vitézzel jött ránk Napóleon,

Mi tán mindössze százan vagy kétszázan valánk, Mind nyalka szép huszárok, mind tûz és annyi láng... Magam valék az elsô, ki közbevágtaték, Hullott a franciája, mint hull a fû, a jég! A nap megállt fölöttünk bámulni a csodát, Kétszázezret hogy vert meg kétszáz az angyalát!... S ím a futóknak közte meglátom a vezért, Arany kengyelben lába, lovával szél sem ért, De én is paripámat utána rugtatom, S egy sûrû erdô szélén – vitézül elfogom... „Az angyalát! kiálték, s megcsípem ôt nyakon – Most valld meg, ugye, hogy te vagy a Napóleon?” „Való, ami való – szólt – vitéz, hogy az vagyok, Csak éltemnek kegyelmezz, adós nem maradok. Hát ilyen és ehhez hasonló hôstetteket vitt véghez hôsünk, Háry János. S ha e rövid kis ismertetéssel sikerült felkeltenem a szülôk figyelmét Háry Já-

nosra, hát valamelyik közkönyvtárból kérjék ki Garay János nagyszerû mûvét, Az obsitost, és adják oda gyermekeiknek. Ezt ajánlom a tanítónéniknek is. Megérdemli, hogy a mai fiatalság is megismerje a magyar irodalom három tizenkilencedik századi hôsét: Háry Jánost, János vitézt és Toldi Miklóst! És végül elmondhatjuk, ha nem is aratott olyan nagy sikert a mi gyermekkorunkban Háry János, mint Fazekas Mihály Ludas Matyija, de megjelenése után kb. száz esztendôvel nagy humoristánk, Karinthy Frigyes továbbgondolta a történetet, megírta Új Háry Jánosok címû humoreszkjét. Íme – búcsúzóul – néhány sor ennek az írásnak az elejébôl: „Ez egy új típus. Tisztelet a kivételnek. Az igaziaknak. De ezeken túl és mellett feltûnik lapok tudósításában, kóválygó szóbeszédben, a kor stílszerû Háry Jánosa: a nagy feltaláló.”

KOVÁCS FERENC

MAGYAR–ROMÁN SPORTKAPCSOLATOK AZ 1950-ES ÉVEK VÉGÉIG Sporttörténeti vázlat Az országok közötti diplomáciai, tudományos, és kulturális kapcsolatok mellett fontos szerepet töltenek be a sportkapcsolatok is. Ezeknek történeti kutatása mindmáig meglehetôsem háttérbe szorult. Nyilvánvalóan a sportkapcsolatokat a politikai kapcsolatok determinálják, ezt jól példázza az a tény, hogy az 1930-as évek elôtt semmilyen sporteseményre nem került sor a két ország válogatott sportolói részérôl. Az elsô világháború kirobbanásáig a sportszövetségek fejletlensége vagy hiánya, Trianon után pedig a feszült lékkör nem tette lehetôvé a megmérettetést. Az 1930-as évektôl megkezdôdô találkozók és a magyar gyôzelmek amolyan mentális gyógyírt jelentettek Erdély elvesztésére. Általános igazság, olyan helyzetekben, amikor valamilyen okból a nemzeti önérzetet külsô erô sárba tiporja, a sportsikerek jó kompenzációt jelenthetnek. (Lásd a legsötétebb rákosista diktatúrában az aranycsapat diadalsorozatát a labdarúgásban.) A sporttörténeti kutatások számára még számtalan fehér folt kínálkozik, ez a kis tanulmány nem kíván mást szolgálni, mint egy még alapos kutatást igénylô területre ráirányítani a figyelmet. A felsorolt sportágak történetét csak érintôlegesen tárgyalom, írásom csak az érdekesebb részletekre hívja fel a figyelmet. Romániában a sportok helyi történetét sem tárták fel még teljes egészében, nem beszélve a sportdiplomáciáról. A két ország közötti elsô összecsapás idejét, helyét és eredményét tárgyaljuk csak, és közöljük az 1950-es évek végéig az összesített eredményt. Kivételes helyzetben van a labdarúgás, mint tagadhatatlanul a legnagyobb érdeklôdést kiváltó tömegsport, közöljük az 1941–1944, közötti Nemzeti

Bajnokságban szereplô két erdélyi (itt Erdélyt nem történeti, hanem köznapi értelemben használjuk) csapat, a Nagyvárad és a Kolozsvár kiemelkedô eredményeit, melyekkel az összesített táblázaton párévnyi szereplés után az elôkelô középmezônyben szerepelnek. ASZTALITENISZ: a játék a teniszbôl fejlôdött ki a 19. század második felében. Magyarországon a játékot E. Shires angol sportember honosította meg. Az elsô, a még nem hivatalos magyar bajnokságra 1904-ben került sor. 1922-ben indult igazán fejlôdésnek Romániában, 1926-ban történt róla az elsô említés, az Asztalitenisz Bizottság 1928-ban alakult. Asztalitenisz központok ekkor: Temesvár, Arad, Bukarest, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagyvárad, Tusnád. Az elsô magyar–román férfimérkôzésre 1929. január 15-én került sor Budapesten: 5:0 (VB mérkôzés). Az elsô nôi mérkôzés 1937. február 2. Baden bei Wien: l:3 (VB mérkôzés). Összesített eredmény férfiak: 18 gyôzelem, 1 vereség, nôk: 5 gyôzelem, 7 vereség. ATLÉTIKA: ez a legrégebbi, legnagyobb múltú sportág. Magyarországon 1875-ben alakult meg az elsô atlétikai egyesület, a Magyar Athletikai Club (MAC). Románia ellen az elsô válogatott viadalra 1949. július 17–18-án került sor Diósgyôrben. Az eredmény 128:95. Összesített eredmény: 1 gyôzelem, 0 vereség. BIRKÓZÁS: több ezer évre visszatekintô sport. A magyar versenyszerû birkózás az 1830-as évek

27

elején kezdôdött, amikor is elvetôdött hozzánk egy francia birkózómester, bizonyos Jean Dupois, aki Pozsonyban, az országgyûlés alatt mutogatta tudományát, olyan sikerrel, hogy kora legnagyobb sportembere, Wesselényi Miklós ajánlólevéllel Pestre küldte, ahol egy ideig oktatott. Ezután hosszú szünet következett, majd az 1880-as évek végén megrendezték az atlétikai versenyek keretében az elsô birkózóversenyeket is. A szervezett birkózóélet 1897-ben kezdôdött, az elsô bajnokságra 1903-ban került sor. Komoly sportmunka folyt Aradon és Temesváron. A birkózás szabadfogású ága 1913-ban jelent meg Budapesten. Az elsô Románia elleni kötöttfogású válogatott viadalra 1952. március 26-án került sor Szófiában: 7: 1. Szabadfogású válogatott mérkôzést ez idô alatt Romániával nem vívtunk Összesített eredmény: 1 gyôzelem, 0 vereség. JÉGKORONG: Magyarországi elôzménye a jéglabdázás, mely 1899-ben jelent meg. A jégkorong elterjedése a budapesti mûjégpálya megnyitása után, 1926-ban kezdôdött Bajnokságot azonban csak 1937-ben írtak ki. Romániában az elsô klub Navrea Dragoš testnevelô tanár kezdeményezésére 1924. január 3-án alakult Brassóban Brasovia néven. Ugyanez évben létrejött a második helyi klub is, a Coløea, majd a következô évben, Bukarestben alakult csapat. Az elsô országos bajnokságra 1927-ben került sor. Elsô válogatott mérkôzés 1931. február 5. Krynica: 9:1 VB. Összesített eredmény: 5 gyôzelem, 2 vereség. KAJAK-KENU: Magyarországon az 1900-as évek elején jelent meg a kajak, igazi elterjedése a 1930-as évekre tehetô. Versenysporttá válása a II. világháború után indul meg. Elsô páros viadalra Romániával 1936. június 23–24-én került sor Tatán: 40:24. Összesített eredmény: 1 gyôzelem, 0 vereség.

28

KÉZILABDA: Magyarországon az elsô mérkôzést 1921-ben a Munkás Testgyakorló Egyesület szakosztályai vívták, körmérkôzés formájában. Ezt a Kézilabda Intézô Bizottság bonyolította le. Az elsô, egyesületek közötti barátságos mérkôzésre 1927. szeptember 16-án került sor: VI. kerületi SC – Újpesti TE: 2:2. Az önálló kézilabda szövetség 1933ban alakult. A nagypályás mérkôzések mellett egyre népszerûbbé vált a kispályás kézilabda, 1949-ben bonyolították le az elsô bajnokságát Romániában a játék 1922. május 2.-án két nagyszebeni iskolai csapat mérkôzésével indult, majd csapatok alakultak Medgyesen, Besztercén, Brassóban, Szászrégenben. Korán elterjedt a játék kispályás változata is. Szövetsége 1936-ban alakult. Románia ellen az elsô férfi nagypályás mérkôzésre 1949. június 26-án, Temesváron került sor: 7:1 Kispályán a férfiak 1957. február 24-én Zágrábban találkoztak elôször a román csapattal: 16:14 (12:5) Összesített eredmény nagypálya, férfiak: 1 gyôzelem, 3 vereség, kispálya, férfiak: 1 gyôzelem, 1 döntetlen, nôk, nagypályás mérkôzés 1949. június 26. Temesvár: 4:1 (2:0) Kispályás mérkôzést ebben az idôben nem ját-

szott a két válogatott, sem nyitott pályán, sem teremben. Összesített eredmény nôk, nagypálya: 2 gyôzelem, 1 döntetlen, 3 vereség. KOSÁRLABDA: Magyarországi meghonosítását Kuncze Géza testnevelô tanár szorgalmazta, aki 1912-ben egy tanulmányt írt a Münchenben megismert „Korbbal” játékról. 1920-ban elôször középiskolások játszották, akkor még nem palánkkal. A „palánkos kosárlabda” 1933-tól terjedt el, önálló szövetsége csak 1942 végén alakult. Romániába az amerikai Keresztény Ifjúsági Egyesület (YMCA) ismertette meg a játékot 1919-ben, két év múlva Brassóban már nyári tanfolyamot szerveztek. Ekkortól több fôvárosi iskola diákjai is megismerkedtek a szabályokkal. Az elsô klubok csak 1928-ban jöttek létre, a szövetség 1930. november 10-én alakult. Az elsô férfiak közötti versenyre 1935. május 4én Genfben került sor: 24:17 (9:12) A nôk 1947. május 27-én Tiranában találkoztak elôször: 66:5 (28:5) (Az akkor még két félidôs játékban a román kosarasok a második játékrészben nem dobtak egyetlen pontot sem!) Összesített eredmény férfiak: 10 gyôzelem, 0 vereség, nôk: 5 gyôzelem, 1 vereség. LABDARÚGÁS: Elsô írásos nyoma 1314-bôl való, Nicholas Farndon londoni polgármester megtiltotta, hogy a város békéjét megbontsák „football játékkal”. Magyarországi elsô említése 1879-ben Molnár Lajos: Atlétikai gyakorlatok címû munkájában. A következô cikket e témában Szokolay Kornél írta az 1886-os Képes Sportnaptárban. Az elsô futball-labdát az országba Harry Perry angol atlétikai edzô hozta, hogy az 1895. december 8-i hagyományos téli viadalon az új sportág bemutatkozhasson. A Budai Tornacsarnokban, és az egyik katonai iskolában is megkezdôdött a labdarúgás diadalmenete. 1896ban Bély Mihály kiadta az Angol rugósdi (Futball) címû elsô szabálykönyvet. Az elsô mérkôzést 1896. november 1-én a budapesti Pék-erdôben játszották A mérkôzésre a labdát az Angliában élô Löwenrosen Károly biztosította. Sportszerûen csak ô volt öltözve, a többiek bekecsben, csizmában rúgták a bôrt. Az eredmény: több lábtörés, rándulás. Ez sem vetette vissza a sportág elterjedését. Elsô hivatalos mérkôzésére 1897. május 9-én került sor, száz nézô elôtt, a Budapesti Torna Club két csapata között. A mérkôzés megszervezése Stobbe Ferenc érdeme. 1901, január 19-én alakult a Magyar Labdarúgók Szövetsége. Elôször Profiliga, majd 1935-tôl Nemzeti Bajnokság indult. Észak-Erdély visszatérte után két csapat képviselte az erdélyi labdarúgást a Nemzeti Bajnokság 1941– 1944 közötti szakaszában. Az eredményeik: Nagyváradi AC: 94 mérkôzés, 59 gyôzelem, 14 döntetlen, 21 vereség 250:110-es gólarány. Kolozsvári AC: 93 mérkôzés, 35 gyôzelem, 18 döntetlen, 40 vereség 170: 196-os gólarány A Profi-liga és a Nemzeti Bajnokság összevont rangsora szerint, 1926–1959 között: 24. Nagyváradi AC. 30. Kolozsvári AC. (Ez a kimutatás 63 csapat eredményeit tartalmazza.) Az 1941–42-es Nemzeti Bajnokságban a Nagyvárad az 5., a Kolozsvár a 13. helyen végzett, 1942–43ban a Nagyvárad a 2., a Kolozsvár a 10., 1943–44ben a Nagyvárad az 1., a Kolozsvár a 3. Az 1944–45-

ös Nemzeti Bajnokságba beleszólt a történelem... Erdélyben az elsô városok közötti mérkôzést 1902-ben játszották: Temesvár–Lugos 3:2. Romániában a századfordulón az olajmezôkre érkezô külföldi vendégmunkások rúgták elôször a labdát. 1904-ben alakult két bukaresti futballklub, az Olympia és a Colentina. (Az elôbbit német, az utóbbit angol tisztviselôk hozták létre.) Az elsô román csapat, az Olympia 1907-ben jött létre, majd ezt követte a Roma, a Bucurešti, (1912-ben), a Coltea, majd a CAB (Clubul Atletic Bucurešti). Az elsô, még „házi szabályok” alapján vívott mérkôzésre 1906-ban került sor az Olympia és a Roma csapatai között. Az elsô (nem hivatalos) magyar-román mérkôzést is ebben az évben vívták: a kolozsvári KAC– Bukarest–Ploiešti vegyes válogatott között, még szintén „házi” szabályok szerint. (A mérkôzés mindössze kétszer harminc percig tartott, eredménye nem ismert.) A Román Labdarúgó Szövetség csak késôn, 1930. február 16-án alakult. A két ország közötti elsô mérkôzésre 1936. október 4-én Bukarestben került sor: 2:1 (0:1) Összesített eredmény: 9 gyôzelem, 1 döntetlen. (Ebben az idôszakban még sem nôi, sem kispályás válogatott mérkôzéseket nem tartottak). ÖKÖLVÍVÁS: története az i. e. 10. században kezdôdött. Az elsô két magyar „sportember”, akik megismerkedtek az Angliában akkor már széles körben népszerû sporttal: Széchenyi István és Wesselényi Miklós, akik 1822-ben jártak a szigetországban. A meghonosítására az 1870-es években Esterházy Miksa tett kísérletet, az elsô bemutató mérkôzésre 1875-ben került sor, a MAC atlétikai viadalán. A Magyar Ökölvívó Szövetség 1925-ben alakult. Romániában elterjedését az amerikai Keresztény Ifjúsági Egyesület szorgalmazta 1919-ben. A két ország válogatottja között az elsô mérkôzés meglehetôsen feszült politikai viszonyok között került sor 1940. május 18-án, Budapesten: 12:4 Összesített eredmény: 2 gyôzelem, 2 döntetlen, 1 vereség. RÖPLABDA: Magyarországon már a II világháború elôtt is ismerték, de még nem játszották széles körben. A háború után a „hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok” katonái népszerûsítették, 1946-ban megalakult a szakszövetség, és kiírták az elsô bajnokságot is. Romániában, 1919-ben vált ismertté, Sorban alakultak csapatok Bukarestben, Dorohoiban, Focšaniban, Râmnicu-Sãratban, Romanban. Az elsô bajnokságot 1931-ben írták ki. Az elsô magyar–román férfimérkôzésre 1947. május 29-én került sor Tiranában: 0:3. A hölgyek elsô összecsapására 1947. május 29.-én Tiranában került sor: 0:2. Összesített férfi eredménylista: 6 gyôzelem, 12 vereség, nôk. 1 gyôzelem, 13 vereség. SAKK: Magyarországon az elsô említése: Károly Róbert magyar király (1288–1342) János cseh királynak egy díszes sakk-készletet ajándékozott. Mátyás király felesége, Beatrix királyné korának egyik legerôsebb játékosa volt, és az olmützi békekötés idején (1479) gyakran sakkozott Ulászló cseh

Illyés Gyula – Egy mondat a zsarnokságról. Kô Pál rajza

királlyal. Híres sakk játékosa volt Batthyány Ferenc horvát-dalmát és szlavón bán (1742–1756), és Nádasdy Tamás nádor (1537–1541). Az elsô nemzetközi sakk versenyt 1851-ben rendezték Londonban. A férfiak Románia ellen elôször 1928. július 30-án ültek asztalhoz: 3 1/2:1/2. Összesített eredmény: 8 gyôzelem, 0 vereség. A hölgyek versenyében: 1957. szeptember 12. Emmen: 1:1. Összesített eredmény: 0 gyôzelem, 1 döntetlen, 0 vereség. SPORTLÖVÉSZET: a Felvidéken már a 16. században alakultak városi lövésztársaságok. 1871-ben jött létre a Budapesti Polgári Lövészegylet, de a sportlövészet igazi fejlôdésnek az 1900-as évek elején indult Fejlôdéséhez nagyban hozzájárult a háborús készülôdés. A két ország közötti elsô válogatott viadalra 1949. május 22-26 között került sor Bukarestben: 4:2 Összesített eredmény: 1 gyôzelem, 0 vereség. SÚLYEMELÉS: Elsô versenyeit Magyarországon 1896-ban rendezték Versenyszerûen 1924-tôl a Debreceni TE, és az Újpesti TE karolta fel. 1930-tól tervszerûen foglalkoztak az utánpótlással. A magyar súlyemelôk Románia elleni elsô megmérettetésére 1958. december 21-én került sor Sztalinvárosban (Brassó): 6:1. Összesített eredmény: 1 gyôzelem, 0 vereség TEKE: Magyarországon a teke fogalma már a középkorban is ismert volt, de népi szórakozássá csak a 19. században vált. A kocsmai „kuglipartiktól” a sportszerû tekéig azonban hosszú volt az út. 1934-ben megalakult a szakszövetsége. Romániában, 1817-ben Havasalföld fejedelme, Ion Caragea törvénnyel tiltotta be a játékot. A tilalmat csak 1866-ban oldották fel, nem sokkal ez után megalakultak az elsô klubok Bukarestben, TurnuSeverinben és Krajován. Szakszövetsége 1931-ben jött létre. Elsô férfi válogatott összecsapás 1951. május 1213. Bukarestben: 2766:2753, a hölgyeknél: 1959. július 26. Sztalinváros (Brassó): 2328:2298.

29

Összesített eredmény: férfiak 3 gyôzelem, 0 vereség, nôk: 1 gyôzelem, 0 vereség. TENISZ: Magyarországon már a 16. század közepén ismerték a teniszjáték ôsét. Miksa király udvari orvosa, Zsámboky János feljegyezte, hogy „az ifjúság idejét és pénzét labdajátékokra fecsérli.” A 17. század végén már a paloták udvarán is elterjedt e játék, és nemcsak a férfiak, de a hölgyek körében is.(1789. június 20-án Párizsban a francia forradalom hajnalán a harmadik rend képviselôi az ún. labdaházban tettek esküt.) Sokáig fôúri szórakozásnak számított a fehér sport. Szakszövetsége 1907-ben alakult Romániában az ott állomásozó diplomaták körében terjedt el a 19. század utolsó évtizedében 1898-ban Galacon megalakult a Galatz Tennis Club, majd egy évre rá Bukarestben a Racqueta Egylet. Az elsô román bajnokságra 1908-ban került sor. A férfiak elôször 1930. július 11–13. között Debrecenben találkoztak: 7:1. A két ország hölgyválogatottja elôször 1932-ben találkozott: 10: 0. (Sem helyét, sem pontos idejét nem tudtam kideríteni.) Összesített eredmény férfiak: 3 gyôzelem, 1 vereség, hölgyek: 1 gyôzelem, 0 vereség, vegyes párosban: 1 gyôzelem, 0 vereség. TORNA: Eredete az ôsi kínai gimnasztikáig nyúlik vissza. Magyarországon elôször 1797-ben Gyarmathy Sámuel professzor számolt be a németföldön látott „új” sportágról. Egy évre rá Kováts Mihály pesti orvos szakkönyvében népszerûsítette a GutsMuths-féle tornarendszert. Váradi Szabó János 1817en a pesti evangélikus gimnáziumban megalakította az Elsô Nyilvános Testgyakordát. 1833-ban Napóleon egykori gárdakapitánya, Clair Ignác megtelepedett Pesten, mint „vívó- és tornamester”. Kezdeményezésére 1839-ben megalakult a Testgyakorló Egylet, melynek létrejöttét Széchenyi István és Kossuth Lajos is szorgalmazta. 1866-ban hosszadalmas engedélyeztetési procedúra után megnyitotta kapuit a Pesti Torna Egylet. 1860 után több vidéki nagyvárosban, többek között Kolozsváron is alakult Torna Egylet. Országos szakszövetsége 1885-ben jött létre. A férfiválogatott Romániával elôször 1955. november 20–21. között találkozott Bukarestben: 334.45: 330.20, a nôk elsô megmérettetése 1949. június 9. Bukarest: 446.60: 433.20 Összesített eredmény, férfiak: 3 gyôzelem, 0 vereség, hölgyek: 3 gyôzelem, 1 vereség.

30

ÚSZÁS–MÛUGRÁS: Az úszás egyidôs az emberiséggel. Magyarországon az elsô írásos említése 1052-bôl való, amikor Zothmund búvár Pozsonynál megfúrta III. Henrik német császár hajóhadát. A 17. században Magyarországon járt külföldi utazók több helyen is megemlékeztek a jól úszó magyarokról. Visszavetette a sport fejlôdését, hogy Mária Terézia 1777-ben kiadott Ratio Educationisában megtiltotta a diákoknak a fürdôzést, és az úszást. A 19. század elejére kialakult fürdôélet Széchenyi és Wesselényi jó példájának volt köszönhetô. 1893-ban megalakult a Magyar Úszó Egylet, majd a nemzetközi szakszövetség elôtt, 1907-ben a Magyar Úszó Szövetség. A mûugrás hazai kezdetei az 1890-es évekre nyúlnak vissza. Hazai története még feltáratlan. A két ország között sem férfi, sem nôi kétoldalú válogatott viadal nem volt.

A vegyes válogatottak elôször a Balkán Játékokon 1947. augusztus 7–10 között találkoztak Budapesten. A Játékok végeredménye: 1. Magyarország, 2. Jugoszlávia, 3. Románia, 4. Bulgária, 5. Albánia. VÍVÁS: az emberiség ôsi sportja. Magyarországon a nyugati vívótechnika az Anjouk és a Hunyadiak alatt terjedt el. A török idôk bajvívásairól Takáts Sándor: Török–magyar bajvívások címû munkájában olvashatunk Comenius Ámos János négynyelvû Orbis Pictusa (1685) arról számol be, hogy a vérzivataros évtizedekben is folyt hazánkban a vívásoktatás. A sport reformkori fellendülését Széchenyi Istvánnak és Wesselényi Miklósnak köszönhetjük. Párizsi mintára 1825-ben alakult a Pesti Nemzeti Vívó Intézet. Ezzel egy idôben Kolozsváron is megnyitotta kapuját Bölöni Farkas Sándor és Wesselényi Miklós ösztönzésére a Kolozsvári Viadal Intézet, ahol az olasz Gaetano Biasini, magyarosan Biasini Kajetán tette népszerûvé e sportot Erdélyszerte. Az elsô országos tôr-, és kardbajnokságot 1900-ban rendezték. Férfi tôr válogatott találkozó Romániával: 1933. június 9. Budapest: 13:3, férfi kard válogatott találkozó: 1934. június 27. Varsó: 9:1, nôi tôr válogatott viadal: 1959. július 20. Budapest: 9: 5. Összesített férfi tôr: 2 gyôzelem, 0 vereség, férfi kard: 3 gyôzelem, 0 vereség, nôi tôr: 1 gyôzelem 0 vereség. VIZILABDA: Az elsô igazi vízilabdát Füzesséry Árpád pesti ügyvéd hozatta az elôbb már a labdarúgás történeténél említett Harry Perryvel, 1897ben. A labdát a Császár uszodában próbálták ki. Az elsô nyilvános vízilabda mérkôzésre Siófokon, a Sióban került sor 1899. július 30-án, ahol a Magyar Úszó Egylet két csapata tartott bemutatót. 1901-ben a hagyományos balatoni úszószámok közé a Balatoni Úszók Egyesületének versenyén már felvették a vízilabdát is. Az elsô bajnokság 1903-ban indult. Romániában késôn, csak az 1920-as években alakultak meg az elsô vízilabda csapatok, a Bukaresti CFR, a Kolozsvári Atletic, a Temesvári CFR, a Kolozsvári Universitate, a Marosvásárhelyi Sport Egyesület. A vízilabda romániai fejlôdése csak a II. világháború után indult el. Elsô mérkôzés: 1947. augusztus 7. Budapest: 10:1 (5:0). Összesített eredmény: 7 gyôzelem, 1 döntetlen, 0 vereség. A „szocializmus virágzó korszakában” a sportesemények száma megsokszorozódott, ismét csak a politikát volt hivatva szolgálni, bizonyítandó a szocialista tábor egységét. Ez az „egység” a román olimpiai csapat Los Angeles-i olimpián való részvételével a semmivé foszlott, értelemszerûen lazultak a két ország közötti sportkapcsolatok is. 1990-tôl új történet kezdôdött, sajnos régi szereplôkkel. Ismét a harsány politika uralkodik a viadalokon, gondoljunk csak egy magyar–román válogatott labdarúgó mérkôzésre Budapesten vagy Bukarestben, esetleg a csíkszeredai jégkorongozók bukaresti mérkôzéseire. . .

GERENDÁS LAJOS

KÖNYVEINKRÔL Herepei János: A kolozsvári Farkas utcai templom történetébôl (Az 1638–1647. évi építkezés, berendezés és felszerelés adattára). Sajtó alá rendezte, szerkesztette és az elôszót írta Sas Péter. 12 cm 274 l. 15 kép. 110 000 lej. Kelemen Lajos: Dr. Gidófalvy István (Életrajz). Sajtó alá rendezte, szerkesztette, a kísérôtanulmányt írta, a függeléket összeállította Sas Péter. 18 cm 232 l. 145 kép. 160 000 lej. Balogh Ernô: Régi erdélyi fotográfiák. Az elôszót írta Magyari Gábor. 22 cm 48 l. 38 kép. 64 000 lej. Balaskó Nándor: Akt. Sajtó alá rendezte, az elôszót írta Orbán István. 12 cm 102 l. 78 kép. 75 000 lej. Herepei János: A kalotaszegi templomok, cintermek és temetôk régi sírkövei. Sajtó alá rendezte, szerkesztette és az elôszót írta Sas Péter. 12 cm 124 l. 8 kép. 40 000 lej. Szentimrei Jenô: Ferenc tekintetes úr. Kölcsey Ferenc életregénye. Közös kiadásban a sepsiszentgyörgyi Castrum Könyvkiadóval 12 cm 332 l. 65 000 lej.

A MÛVELÔDÉS megrendelhetô minden postahivatalnál. Sorszámunk a sajtókatalógusban: 4067. A KÖNYVESHÁZ sorszáma: 7055. Elôfizetôknek negyedévre 18000 lej, egy szám ára 6000 lej. Magyarországon elôfizethetô a Könyvtárellátó útján (1391 Bp., Váci út 19. p.f. 204), a Magyar Napló szerkesztôségében (1062 Bp. VI. Bajza utca 18) és a Custos–Zöld Könyvesboltban (II. Margit krt. 6). Megvásárolható, illetve elôjegyezhetô a MÛVELÔDÉS és a KÖNYVESHÁZ az alábbi helységekben: KOLOZSVÁR: a szerkesztôségben (utánvéttel régi számok is); elôfizethetô az Apex lapterjesztônél; RODIPET; Röser Antikvárium; SZAMOSÚJVÁR: Téka Alapítvány; TORDA: RMDSZ, Vásárhelyi Géza Könyvtár; ARAD: Tulipán Kft.; BESZTERCE: RMDSZ; MICSKE: Hodgyai Edit; NAGYSZALONTA: Arany János Mûvelôdési Egyesület; BRASSÓ: Áprily Lajos Gimnázium (Pásztori Klára); FOGARAS: unitárius parókia; KÔHALOM: református parókia; NÉGYFALU: Köpe Ilona; GYULAFEHÉRVÁR: Gróf Majláth Gusztáv Károly Gimnázium; NAGYENYED: Bethlen Gábor Gimnázium; CSÍKSZEREDA: Márton Áron Gimnázium; CORVINA Könyvesház; CSÍKSZENTDOMOKOS: általános iskola; CSÍKSZENTMÁRTON: Bajkó István; GYERGYÓSZENTMIKLÓS: Ambrus András; SZÉKELYUDVARHELY: Benedek Elek Tanítóképzô Fôiskola; SZÉKELYKERESZTÚR: múzeum; PISKI: református parókia; SEPSISZENTGYÖRGY: BOJTÁR Kft; Csikós Júlia; H-Press; Mikes Kelemen Közmûvelôdési Egyesület; BARÓT: Váncza Gabriella; KÉZDIVÁSÁRHELY: Bod Péter Tanítóképzô;

KOVÁSZNA: Kôrösi Csoma Sándor Gimnázium és városi könyvtár; UZON: Ambrus László; RESICA: református parókia; MÁRAMAROSSZIGET: Hollósy Simon Mûvelôdési Egyesület; NAGYBÁNYA: Teleki Magyar Ház; SZAMOSARDÓ: Vicsai János; MAROSVÁSÁRHELY: RMDSZ; Vártemplom parókiája; Fazekas Károly lapterjesztô (Panseluøelor nr. 4/3); DICSÔSZENTMÁRTON: Sipos Domokos Mûvelôdési Egyesület; GERNYESZEG: általános iskola; LUDAS: Székely Réka; NYÁRÁDSZEREDA: Molnár Elvira; SÁROMBERKE: IKE; SZOVÁTA: Szabó Gizella; SZATMÁRNÉMETI: Baraprest Kft; Papp Piroska; NAGYSZEBEN: RMDSZ; MEDGYES: református parókia; ZILAH: gimnázium; Kovács Kuruc János; KRASZNA: Hajas Matild; SZILÁGYCSEH: Tövishát Egyesület; SZILÁGYSOMLYÓ: Báthory Alapítvány; ZSIBÓ: Mátyus Éva; TEMESVÁR: Boér Jenô; LUGOS: Fülöp Lídia; BUKAREST: Bukaresti Petôfi Mûvelôdési Társaság.

Lapszámunk szerzôi: Pogány Csilla, tanár – Baja * Gerendás Lajos, tanár – Balatonfûzfô * Domonkos János, tisztviselô * Kô Pál, szobrász – Budapest * Tekse Antal, tisztviselô – Csíkszentmárton * Bakó Klára, képzômûvész, tanár * Boér Lenk Ilona, képzômûvész, tanár * Forró Albert, tanár * Forró Miklós, közíró – Csíkszereda * Csûrös László, biológus * Kovács Ferenc, irodalomtörténész * Neményi József Nándor, közgazdász, államtitkár * Orbán István, grafikus, tanár – Kolozsvár * Balázs Kinga, diák – Nagyenyed * Boda Edit, tanár – Székelyudvarhely

6000 lej