Lily Evans naplója
KEZDETEK
Ajánlás Anyukámnak, aki mindenben melltettem állt, amiben kellett, és engedte, hogy addig írjam a részeket, amíg csak akarom. Apának, aki nem zavart el a géptől, pedig láttam, hogy nagyon ide akar jönni. Tesómnak, akinek néhány beszólása csak hitelesebbé tette a történetemet, és akinek elmondhattam a következő részek tartalmát – igaz, közben legtöbbször aludt/olvasott/marháskodott. Barátnőimnek, akiknek annyit meséltem erről, hogy már a végén már én kezdtem unni. Legjobb barátnőmnek, aki nélkül nem születhetett volna meg Becca karaktere, és barátnőmnek, aki nélkül Verity, Rini nem lett volna. Nekik azt köszönöm, hogy türelmesek voltak velem és mindig meghallgattak. Köszönöm az én kis kutyámnak, hogy... hm... hogy csak háromszor piszkolta össze a vázlataimat. Köszönöm azoknak, akik írtak kritikát, akik bíztattak, és akik bátorítottak.
1 Régi, jó ismerősök Augusztus 30. (vasárnap), 14:05, a Roxfort expressz Újra Roxfortban… Ez az ötödik évem, és már alig várom, hogy – mint újdonsült prefektus -, teljesítsem feladataimat, és persze, hogy lássam a barátaimat, Verityt, Rinit és Jessicát. De vannak, akiket nehezen viselek el, nevezetesen a négy barátot, akiknek mindig csak valami hülyeségen jár az eszük… ha egyáltalán van nekik. Hála Istennek ma még nem láttam a fiúkat az expresszen, lehet, hogy belátták, hogy veszélyesek másokra. És otthon maradtak. De ebben csak reménykedem. Viszont így legalább nyugodtan írhatom a naplómat, mindenféle James Potter és Sirius Black névre hallgató egyéntól távol. Olyan nyugalmas itt minden… Rini vett egy szép, perzsa cicát, így már két macska van a kupéban. Verity és Rini most velük játszik, Jessica pedig felolvas egy cikket az Ifjú Bo- szik eheti számából. Ha jól hallom, arról szól, hogy milyen fontos megórizni a türelmet… Ááááááááá!!!! 16:20, a lányok hálóhelyiségében Hát, én igazán nem értem, miért büntet engem az Isten, mit vétettem, hogy mindig velem kell megtörténnie minden rossz dolognak?! Tök nyugisan üldögéltünk, mikor egyszer csak szószerint kirobbant az ajtó, és berepült rajta Peter Petigrew, egyenesen Rini és Verity közé!!! Ezután persze a csajok felvisítottak, Jess pedig eldobta az újságot és felpattant. Ekkor kik néztek be az ajtón, NA, KIK?! Hát, naná, hogy Potter és Black! Az elóbbi beletúrt hajába, mint mindig, az utóbbi zavartan ránk vigyorgott: - Á, Navon, Evans… hogy telt a nyár? Jess pajkosan rákacsintott, miközben két másik barátnóm fejcsóválva ültek le mellénk. Peter feltápászkodott és bocsánatkéróen fordult felém: - Ne haragudjatok… Én még mindig a naplóm felé hajoltam, bár már régen nem írtam. Azon elmélkedtem, miért kell Blackéknek mindig bajt okozniuk. Hallot- tam, hogy még valaki belép, és biztos voltam benne, hogy a négyes legnor- málisabb tagja, Remus Lupin. Ekkor egyszer csak Black fölém hajolt: - Mi van, Evans, elkapott az írási mánia? – kérdezte vigyorogva, majd belelesett a naplómba. – Ágas, nézd, a mi nevünk is benne van! – kiál- tott fel, mire én dühösen csaptam össze a naplómat, és Blacket meglök- tem, aki így szegény Peternek esett, és mindketten a padlón kötöttek ki. - Bocs, Peter. – néztem a világos hajú fiúra, majd folytattam. – Black! Te meg mehetsz innen a … Jessica persze azonnal pártfogásába vette állítólagos „legjobb haverját”: - Lily! – de Black persze már fel is pattant és farkasszemet nézett velem. Potter megpróbálkozott egy gyenge közbelépéssel: - Hé, Evans, min pörögtél fel ennyire? – nézett rám a szokásos stílus- ban, abban a fennhéjázó modorában. Rini eközben teljesen jól berendezke- dett az egyik sarokban: az ölébe tett egy rakás csokibékát, és a két cicát magához húzta. Az enyém, Cassie megijedt haragomtól és hozzábújt. Verity nevetve vette észre ezt: - Várj, Rini, én is jövök! Nem akarok lemaradni a mai elóadásról. – letelepedett mellé. Én dühösen kezdtem a magamét: - A hülye barátod mindig csak a baromságokon töri azt a tökfejét. - szi- szegtem felé. Erre már Black is felugrott: - Mi?! A hülye barátod? Evans, te egy… - kezdte Black, de Potter és Jessica is belekiabál: - Tapmancs, nehogy megát… - Lily, Sirius! Miért kell nektek mindig… Remus csak fejcsóválva állt, és érthetóen kijelentette: - Tíz pont a Griffendéltól. Hoppá, hoppá! Hogy is felejtkezhettem meg arról, hogy prefektusok vagyunk? A többiek tátogva meredtek rá.
- Lily, a prefektusoknak jelentkezniük kell elöl. – nézett rám. Én bólin- tottam, de elóbb még Rinire néztem: - Vigyázzatok Cassiere! – felkaptam a naplómat és a könyvemet, majd kioldalaztam Potter mellett, aki még mindig lazán nézett rám: - Hé, Evans, prefektus lettél? – csillant meg a szeme, mire én szó nélkül kijöttem a kupéból, de még hallottam Jess hangját: - Sirius, miért nem lehettek ti is jóban Lilyvel…? Hát, ez nagyon jó vicc! Még hogy én, jóban Blackkel és Potterrel! Remussal és Peterrel még csakcsak elvagyok, de azzal a két flótással?! Hú, most nem is tudok többet írni, mert ki kell csomagolnom. És Cassie is itt nyávog mellettem. 18:30, a baldachinos ágyban, ahol nincsenek se Blackkek, se Pitonok, se Potterek… egyenlőre. Szóval, meg volt a beosztási ceremónia, amely - tekintve, hogy Potter is részt vett rajta - hatalmas botrány lett. Valamilyen, számomra ismeretlen okból többen megbámultak. Amikor már nem tudtam mire vélni a dolgot, odafordultam Jessicához: - Rózsaszín, vagy zöld a hajam? - Miért? Mi van? (Már megint Blacket mustrálta, ahelyett, hogy a legjobb barátnőjére, azaz RÁM figyelt volna.) - Semmi. - Ülhettünk volna közelebb Siriusékhoz... - Hogyne. Lia fejére, igaz? (Lia és barátnői fanatikus Potter és Black rajongók, aminek Jessica nem nagyon örül... egyértelműen, utálja őket) - Öhmm... Lia még rondább, mint tavaly volt, nem? - Hát, szerintem ez a sárga nem áll rosszul neki... - LILY! - Ronda. - Mindegy. Úgyis oda kell mennünk, mert te és Remus együtt kíséritek fel az elsősöket. - Ja, tényleg. Huh... Mehetek Potterékhez. Odavánszorogtam. Remus mellett már ott álldogált néhány elsős, így feléjük vettem az irányt. Csakhogy a Sors közbeszólt. Potter képében. FÉLTÉRDRE ERESZKEDETT ELŐTTEM! EGY SZÁL RÓZSÁVAL A KEZÉBEN! Black pofákat vágott, Remus ide-oda járatta tekintetét Potter és köztem, Peter érdeklődve figyelte az előadást. Ami, kisvártatva, folytatódott is. - Lily, könyörgök, csak egy randit! Na, ez már nekem is egy kicsit sok volt! 1. Lilynek szólított. 2. Könyörgött. 3. JAMES POTTER RANDIT KÉRT TŐLEM!!! Azt hittem, elájulok. De azt persze nem lehetett. Hiszen prefektus vagyok. Mindenki némán nézett ránk. Én is rájuk. Miért, mégis mit kellett volna tennem? Hisztérikus igennel Potter karjába omolnom? Ilyet csak Lia Weinhober tenne, de nem én. Szóval, most már én vártam, mi lesz a dologból. - Hmm... Lily... tudod, az elsősök... (Ez Remus volt) - Miss Evans, ha befejezték ezt a rendkívül érdekfeszítő jelenetet, lenne szíves Mr. Lupinnal együtt ellátni prefektusi teendőit. (Ez prof. McGalagony) - Oh, hogyne. (Ez én) Legalább az elsősök hű képet kaphattak szeretett iskolánkról, és annak egyes tanulóiról Szerintem, nagyon élvezték. Én annál kevésbé. Amikor végre benyitottam a hálótermünkbe (ahol Jessica, Rebecca és én alszunk), Jess azonnal a nyakamba ugrott: - Ha neked van esélyed Jamesnél, akkor nekem is Siriusnál, igaz? VAN ESÉLYEM POTTERNÉL??? INKÁBB NEKI VAN... AZAZ NINCS NÁLAM!!! Szeptember 1. (hétfő) 11:25, a bűbájtanterem előtt
Egy újabb nap. Egy újabb botrány. A reggeli csendes volt, és a mágiatörténeten már azon töprengtem, betegek-e a fiúk, de csak... elaludtak. Ennyire azért nem volt unalmas az óra! De, mégis mit csinálhattak éjszaka? Bele sem merek gondolni. Én sem aludtam túl jól, hála Jessicának, aki vagy hajnali háromig azt hajtogatta, milyen jó lenne, ha összejönnék Potterrel, és csak akkor hagyta abba, amikor Becca teljes erőből hozzávágott egy párnát. Szóval, Jess most duzzog. Mintha ez lenne a legnagyobb problémám... 15: 05, a legendás lények gondozása után, a kastély parkjában Na, mostmár tudom, mit csináltak azok az álnok, idióta, kétszínű Tekergők! Csak ki kellett lépnem a kastélyból, és erre remek alkalom volt, mikor l. l. g.-ra kellett sietnem. Már az is furcsa volt, hogy egy csomóan tömörültek egy helyen. HIBA, NAGY HIBA VOLT ODA MENNI! Black és Potter ott álltak, egy sajátkészítésű rózsalugas alatt. Hmmm, a rózsalugas még nem lett volna rossz, de egy elég nagy, rózsaszín tábla, melyen még kis, piros szívecskék is díszelegtek: 3$ - 1 csók 5$ - 2 csók 6$ - 2 csók + 1 ölelés (Ott állt Black, Potter, éppen oda ráncigálták szerencsétlen Remust, akinek nem nagyon tetszett a pénzkeresésnek eme ágazata.) Black elvigyorodott, mikor meglátott engem, és a mágikus mikrofonjába (nem tudom, honnan szerezte, de meg fogom említeni Dumbledore professzornak) kezdett el beszélni. Na már most, kb. 150180 ember állt az udvaron, és mind hallotta: - KEDVES HÖLGYEIM ÉS URAIM, EGY FANTASZTIKUS LEHETŐSÉG KÖVETKEZIK! EGYIK NÉZŐNK INGYEN MEGCSÓKOLHATJA A TEHETSÉGES KVIDDICSJÁTÉKOST, A GRIFFENDÉL SZTÁRHAJTÓJÁT, JAMES POTTERT!!! A lányok többsége sikítozni és nyomulni kezdett Potterék felé, de én már tudtam, kit választanak. Potter ugyanis egyenesen felém bámult. Gyorsan el akartam tűnni, mikor újra meghallottam Black hangját. - A SZERENCSÉS EZÚTTAL LILY EVANS!!! Naná, hogy mindenki rám nézett. Én viszont sehova. Megrángattam Becca kezét, aki vette a lapot (Jess csak sóvárogva bámulta Blacket, ez egyébként kezd már unalmas lenni), és elslisszoltunk. Nem is volt olyan nehéz a sok ember között. Egyébként is, pofátlanság elkérni egy csókért 3 $-t... De, most, nem?! 2 Repüléstan és következmények 17:32, a roxforti birtok egy csendes pontja Azon töprengek, hogy már nemsokára 16 éves leszek, és még nincs egy normális, őszinte, kedves srác a láthatáron. Mit is mondjak? Ez eléggé lehangoló. Jessnek ott van Michael, még ha nem is nagyon érdekli, Verityt és Rinit is láttam már fiúkkal, többel is, csak én. A fiúkat nem nagyon érdeklem, azt a dilis Pottert kivéve. Na jó, ez tömény önsajnálat volt. Most visszatérek igazi önmagamhoz. Most, például Potter a közelben van a bandájával. Sokan oda gyűlnek, megtapsolják. TUDOM, hogy azt várja, hogy odanézzek, észrevegyem és tegyek valamit. Miért akar balhét? Ha én oda megyek, maximum leszidni fogom. És ez, ahogy vesszük, elég természetes. Kell lennie valakinek a sok ostoba liba között, aki észnél van. Na, Black szerint ez vagyok én. A sok ostoba liba között az árulkodó. Huh. Idióta.
És, egyébként is nekem van igazam. A tűzijáték IGENIS veszélyes. Mi van, ha kigyullad Hagrid kunyhója? Vagy, ha... A lényeg, hogy akkor se megyek oda. Tuti biztos, hogy most hátrapillant, hogy miért nem szólok semmit. Jess meg itt bökdös. Elég idegesítő, abbahagyhatná már. Már megint tapsolnak... Hogy oda ne rohanjak. Jobb dolgom is van. Például, például... írok. 20:10, a hálószobában Mindennek az oka James Potter!!! Na, jó. Oda néztem. Miután Jess már ezt ordibálta: - Lilly! Nézd már! Ez a te neved! Felkaptam a fejem, és láttam, hogy Potter meglendíti a varázspálcáját, és a tűzijáték más alakot vett fel. Egyébként én is ismerem ezt a varázsigét, nem túl bonyolult. De hogy vehette fel a tűzijáték az én nevemet, méghozzá az "i"-ben (Lily) pont helyett egy szívecske jelent meg. Teljesen elvörösödtem, mert már ma másodszor mindenki engem nézett... és ez még egy jó nap volt! Nem vártam meg, hogy tovább varázsoljon, elhatároztam, hogy saját kezűleg töröm be az orrát. Nem jött össze. Illetve, majdnem. Mert, amikor felé elindultam, akkor lépett be McGalagony prof. és: 1. Azt, hogy neki akarok menni valakinek. 2. Azt, hogy Black, Potter és közém ugrik. 3. Azt, hogy én már - teljesen érthetően - Blacket akarom felképelni. 4. Azt, hogy Potter ott álldogál mellettünk, mint aki itt a legártatlanabb. 5. Következtetés: BLACK és ÉN büntetőmunkára megyünk, csütörtök 18:00-kor, míg POTTER vidáman éli életét!!! A SORS ANNYIRA, DE ANNYIRA IGAZSÁGTALAN!!! Később, ugyanott Mint rendesen, hétfő esténként, találkoztunk megint Verityvel és Rinivel. Ami nem volt ugye valami egyszerű, mert ahhoz, hogy találkozhassunk a bagolyházban (csendes, nyugodt hely, csak kicsit ijesztő esténként az a sok huhogás, dehát...), át kellett volna mennünk a klubhelyiségen. És, ott pedig emberek vannak! Nem csak épeszű emberek, de Potterek is! Tehát, Jess először kizavarta Potteréket, aztán kirángatott engem. Minden hétfő esti találkozásunkkor valaki szétosztja azt a négy medált (Szerelem, Boldogság, Béke, Öröm), ami a barátságunkat szimbolizálja, és az, aki kapja mondjuk a Boldogságot, annak egész héten a jó dolgokra kell koncentrálnia, és el kell mondania mindent a következő találkozónkon. Sejtettem, hogy melyiket fogom kapni. Mindenesetre Jess gyorsan ideadta a medálokat, mert ebben a hónapban ő volt a soros. Verityé lett a Szerelem, Rinié az Öröm, Jessé a Boldogság, enyém pedig... a Béke. - Tudod, Lil, a sok durcásság megárt a szépségnek. És, akkor nem fogsz tetszeni Jamesnek. - nevetett Rini, mire én csak hallgattam, mert ugye nem akartam már az első pillanatban feladni a Békét. - Egyébként, nem is értem, mi bajod van vele. Irtó helyes, aranyos, népszerű... - mondta Verity is. Ja, VELÜK aranyos! - Plusz mindig elvörösödik, ha meglát. Hát, ha ez nem szerelem, akkor mondd, hogy mi. - érvelt Rini. - Hát, nem furcsa, hogy pont a legjobb barátnőnkbe esett bele James? - nézett rám vigyorogva Jess is. - Tudod, ez a medál nem véd ám meg a jó nagy pofonoktól, Jess! - kiabáltam, csípőre tett kézzel. De ő csak megvonta a vállát, és Verity is mosolygott. - Nincs több kirohanás, kiabálás, pofozkodás, Lily! Szent a béke. Szeptember 2. (kedd), 10:05 Mondjak valamit??? EGYÁLTALÁN NEM SZENT A BÉKE!!! Ó, az a Potter és Black! Megölöm mind a kettőt, ha a szemem elé kerülnek!!! Nem tudom, kik ők, de... Ez már több a soknál! Bár, Pitont sem értem: miért kellett pont a hátuk mögött reggeliznie? (Bár, már reggelizni sem lehet nyugodtan?)
Na, igen, Egy kicsit Piton hibája is volt. De hát csak kommentálta Potter tegnapi megnyilvánulásait, amiért nem hibáztatom. Mindenki kommentálta. Mondjuk nem volt túl kellemes kilépni úgy, hogy még azok is fura dolgokat mondtak ("Sok boldogságot!"; "Tudjátok már, hogy a kicsi fiú vagy lány?"; stb.), akiket nem is ismerek! Azt hiszem, elég jól bírtam. Komolyan. Magamhoz képest higgadt, nyugodt voltam, még akkor sem szóltam, mikor Black megátkozta Pitont, de, amikor az én szegény, ártatlan kiscicámra ráült!!! Szegény, kicsi Cassie! Hogy lehet valaki olyan vak, hogy nem veszi észre az aranyszínű fotelon a FEKETE macskát??? 14:56, repüléstan előtt, a női öltözőben Már elmondhatom magamról, hogy a nap felét túléltem. Ez, pedig, akárhogy is nézzük, nem semmi. Imádom a repüléstant. Olyan jó felmenni a magasba, és olyan szabadnak érezni magad... Bár, a szárnyas lovakon és hipogriffeken jobban szeretek, mert azok sokkal kényelmesebbek, mint a seprűk. Persze, ennek az órának is vannak hátulütői. Például, a mardekárosokkal vagyunk. Ami azt jelenti, hogy el kell tűrnöm Bellatrix Blacket, aki - ha ez lehetséges - még az unokatesójánál is undokabb. Mi tagadás, nem nagyon szívleljük egymást. De, még ő is jobb Narcissa Blacknél, aki pedig olyan nyavalygós, az a tipikus, elkényeztetett, apuci kicsi királylánya-típus, érdekes beszólásokkal. Nagyon különböznek egymástól. Mégis, egy dologban hasonlítanak: mind a ketten imádnak megalázni másokat, a felsőbb rendűségüket hirdetni. Naná, hogy a Mardekárba kerültek! Szóval, imádom a repüléstant. Hát, Lil, szerintem már nem imádod annyira... Bocsi, a nevem Jessica, Lilly barátnője vagyok, és most leírom, mi is történt valójában, mert Lil tuti biztos, hogy agyrázkódást kapott, vagy, ha mégsem, akkor is elfogulatlan lenne. De, addig is, én írom le, mi történt, hogy mégis meglegyen, mert tudom, hogy Lilnek milyen sokat jelent ez a napló. Én nem nagyon bírom a naplókat, mert túl sokat írok és a végén már nagyon fáj a kezem, meg minden... De, most az egyszer, lássuk csak. Azt hiszem, ott kezdődött, hogy Madame Hoch bement egy kvaffért, hogy tudjuk gyakorolni a célba dobást. A fiúk ez alatt mellettünk röpködtek, idegesítettek minket, és James meg Sirius szokás szerint felvágtak a többiek előtt. James főleg Lil miatt csinálta. Istenem, Sirius annyira helyes volt, ahogy felemelkedett, annyira tökéletes!... A lényeg, hogy Bella és Lil nem nagyon jöttek ki egymással. Nem tudom, miért, pedig egy csomó közös tulajdonságuk van: mindketten jó tanulók, jól repülnek. Szóval Bella elkezdte szívatni Lilt Jamesszel, a fiúk meg, amikor meglátták, mit csinálnak, feléjük fordultak. Csak úgy lebegtek a levegőben. Lil nagyon dühös volt, és elég furán néztek ki Bellával együtt, amint ott lebegtek egymástól kb. 2 méterre, és sziszegték egymás felé átkaikat. Én lent álltam Beccával, aki karba tett kézzel figyelte őket. - Ebből baj lesz. - mondta halkan. A mardekáros fiúk is érdeklődve nézték a jelenetet. Főleg Rod Lestrange, akinek a barátnője volt Bella. Messzebb tőlünk, pár idősebb diák is kviddicsezett. ezúton szólok neked Lil, igazán jól áll a vörös, de mégsem kizárólag Bellával kellett volna foglalkoznod, mikor jött a gurkó. Ja, el is felejtettem, te nem is láttad. És, Bella sem, mert ő is nagyon jól belemerült a részletes elemzésbe, amit a szokásaidról tartott. Szóval, ezután következett a fájdalmas rész... Ja, nem, előbb Sirius elkiáltotta magát: - Nem is tudom, minek örülnék jobban: ha Evans nyerne, vagy ha az én kedves kis Bellatrixocskám nyerne. - Ugyanis nem nagyon bírja az unokahúgát. Na, most már tényleg jött a fájdalmas rész. Egy gurkó. James és Rod (ő se semmi!) egyszerre ugrott, illetve nem ugrottak, mert hiszen levegőben voltak, de eléggé kiabáltak: - Bella, vigyázz!!! - Evans!!! Az egy... Már mindegy volt, hogy hallják-e, vagy sem, mert a gurkó nekiment Bellának, aki egy sikítás keretében lebucskázott a seprűről, magával rántva Lilt. Mindenki elkezdett sikítozni, kiabálni, mert kb. 3 méter magasból eshettek le. Bella ért földet először, aztán Lil. Hmmm, muszáj folytatnom? Azt hiszem, igen. Bár, szerintem Lil nem nagyon fog örülni annak, amit írok. - Ez fájhatott. - ez Sirius volt.
- Jaj, Evans. - dünnyögte James, miközben odarohant Lilékhez. - És, még te mondod nekem, hogy mindig bajba kerülök? Lil nem nagyon volt magánál, és Bella is kissé zavarosan nézett fel. - Evans? - kérdezte kicsit elmosódottan. - Nem akarsz felállni rólam? Lil, nem nagyon akartál. - Mi... mi történt? - ez te voltál. - Azt hiszem, eltört a lábad. - mondta James, mire Lil megpróbált felülni, de Bella ekkor egy hatalmasat sikított. Sirius közömbös hangon csak ennyit mondott: - Visszatért a gurkó. Remus mondta ki a végszót. - Reducto! 16:36 Mivel Lil még nem tért magához, kötelességemnek tartom beszámolni az eseményekről. Ha jobban lesz, biztos hálás lesz érte. Nem csak neki lett baja, de Bella sem néz ki túl fényesen. És, Malfoy azt állítja, hogy amiatt az ostoba tyúk miatt van minden. Ez te vagy, Lil. Arra sehogy sem emlékszik, hogy Bella rántotta le Lilt, és nem fordítva. James pedig iszonyú dühös! Ó, ez olyan romantikus!!!!!! 17: 05, a gyengélkedő Ja, marhára. Ez megint Lil volt. Szegény még nem nagyon tud írni, és most azt mondja, ne nyúljak a naplójához, hanem szerezzek sajátot, ha ennyire szeretek írni. Jól van, na, Lil! Viszlát, napló! 3 A gyengélkedő szép napjai Szept. 3. (Szerda) 10:22, a gyengélkedő Az első hét közepe van, és én már a gyengélkedőn kötöttem ki. Hát, ez az én formám. Mindezt egy Black miatt. Az a kis liba olyan ügyetlen volt, hogy sikerült engem is lerántania a seprűről. Eltört a lábam, de szerintem Madam Pomfrey csak azért nem enged el, mert nem akar két nap után viszont látni. Azt hiszem, ő is hallott Potterről és Blackről, és a beteges mániájukról, hogy mindig jó nagy felfordulást akarnak csinálni. Így viszont annak az ostoba tyúknak a jajgatását, nyafogását kell hallgatnom, a szomszédos ágyból! Komolyan, még aludni sem tudtam tőle! Csodálkozik valaki, hogy az éjszaka közepén fogtam a varázspálcámat, és megátkoztam?! Az a Silencio igenis nagyon jót tett neki. Csak az a baj, hogy – mivel hangja nem volt – puszta kézzel próbált megtépni. Ezért ma már egy másodéves, viszonylag nyugodt, Mágikus Hapci-kórban szenvedő kislány fekszik mellettem. Szegényke mindig tüsszög. És, két oldalról kell elviselnie Black és az én szitkaimat. Szegényke. 16:03, még mindig ugyanott Fura, hogy egész nap, semelyik szünetben SENKI nem tolta ide a képét, csak Rini jött be öt percre, hogy átadja a házit. Láttam rajta, hogy nagyon siet, és négy perc alatt ledarálta a „remélemmeggyógyulsz-mindenkinek-hiányzol-szeretünk-puszi” szöveget, aztán elhúzott. A házit bezzeg ide tudta adni! Persze, ezt én, mint prefektus meg kell, hogy köszönjem. Hát, KÖSZÖNÖM SZÉPEN!!! Le vagyok sújtva. 21:10, még mindig itt!
Ma egész délután azzal idegesítettük egymást Blackkel, hogy mindketten ugyanakkor mondtuk fel a házit, jó hangosan. Nem valami jó szórakozás, de, ha a barátaim nem bírnak egyszer sem beköszönni, mit lehetne tenni? Azt hiszem, a másodéves kislány már tök jól tudja a legendás lények és a mágiatöri tananyagot. Madam Pomfrey minimum őrültnek nézett minket, mikor meghallotta, hogy egymást túl ordibálva évszámokat darálunk. Szept. 4. (csütörtök) 13:15, a gyengélkedő 3-as ágya Ez nem igazság!!! Blacket miért engedték el, mikor engem még nem?! De azért a kis lotyó még kihasználta a reggeli órákat, hogy cseszegessen. Na, nem baj. Nem vagyok dühös. Á, egyáltalán nem! Azt hiszem, szégyenben fogok maradni a hétfői beszámolón. 17:02, gyeng. Unalmas, de legalább nem kell ordibálnom Blackkel. Szóval, szép az élet. Illetve szép volt addig, amíg be nem hozták ide Levendroi prof. Fiát, Albertet, aki enyhén szólva paranoiás. Volt szerencsém meghallgatni a félelmének tárgyát. Kifejtette, hogy retteg a zöld, kis kék sapkát viselő, gonoszul vihogó manóktól… Azt hiszem, rosszat fogok álmodni. Már csak a kis narancssárga, piros sapkás pillangó hiányzik… 4 Boldog szülinapot! Szept. 5. (Péntek) 09:46, gyengélkedő asztala A gyengélkedőn néma csend honolt... De csak addig, amíg nem közöltem a nagy hírt! Ugyanis, ma nemzeti ünnepre ébredhetett mindenki!Ma hajnalban, pontban 04:53 perckor megszülettem! Természetesen azonnal kiugrottam az ágyból, de még el sem mondhattam a nagy hírt, mert a mellettem fekvő kislány egy hatalmasat tüsszentett, elfújta szegény Albie gyertyáit, aki reszketve ült fel (NE!!!!! Nem akarom, hogy elvigyenek!!!). Mindenki felébredt, mire Madam Pomfrey tüzet gyújtott. Sokan kiabálva mondták, hogy: Boldog szülinapot, Lily! Távolról ajtócsapódások hallatszódtak. Mint Madam Pomfrey reggel kissé rosszallóan megjegyezte, sikerült felvernem az egész Roxfortot. 11:35, a tó melletti kis zöld övezet A barátaim annyira ÁSZOK! Mikor már 11 elmúlt, és megreggeliztem, felöltöztem, Madam Pomfrey megvizsgált, és menni készültem volna, de a Madam megállított: - Miss Navon küldi ezt a valamit, hogy tegye be a Vénébe, amit Mr. Potter és Mr. Black volt szíves felhozni és beállítani a váróba. – tette hozzá olyan arckifejezéssel, mely szerint Blackék már megint csináltak valami zűrt. Már megint. – Menjen, nézze meg. A váróban egy TV állt*, és Jess egy videókazit küldött. Kíváncsian betettem, és vártam, mi lesz. A képernyőn citromsárga háttérjelent meg, és rajta szép, narancs betűkkel ez a felirat állt: LILY EVANS 16. SZÜLINAPJÁRA Én pedig csak néztem a TV-t. Váltott a kép, és most a roxforti park egyik részét mutatta, ahol gyönyörű, rózsaszín virágok nyílnak. Becca jelent meg a kamerában, kissé szégyenlősen mosolygott. BECCA: Öhm… Szia, Lily! Boldog szülinapot! Tudod, nem minden nap lesz az ember 16. éves, így… készítettünk neked pár meglepést… Hmm… Remélem, tetszeni fog. Hú, nem könnyű kamera elé állni… Főleg nekem nem, mert… én… (Ekkor Black is belépett a látóhatárba, és egy kicsit arrébb tolta Beccát, majd vigyorogva megszólalt.)
BLACK: Semmi baj, Becky, mert itt vagyok ÉN! Na, mi a pálya, Evans? Soha nem hittem volna, hogy egyszer még ezt fogom neked mondani, de BOLDOG SZÜLINAPOT! Most, hogy 16 éves vagy, számos dolog változik! Például, büntethető lettél! Hát nem király? És azt se felejtsük el, hogy eljött a nagy bulik ideje! Például a ma es… (Becca gyorsan félretolja Blacket.) BECCA: Sirius! Fogd már be! Szóval, Lily, mások is szeretnének neked jó kívánságokat kívánni. Például… (Megy a kamera, az üvegházak felé, ahol Jess álldogál.) JESS: Jaj, Lil, remélem, te is örülsz, olyan szuper, hogy már 16 vagy! És olyan jó, hogy te vagy a legjobb barátnőm, és annyira szeretlek! Ugye megmutatod, hol vetted azt az édes kis szoknyát? BECCA: Öh… Mások is vannak. (A kamera tovább megy a tó mellé, ahol egy nagy fa alatt Rini és Verity piknikeznek.) VERITY: Jaj, Lil, annyira jó neked! Biztos szuper lehet 16 évesnek lenni! RINI: Tudod, már jó pár szülinapot és más ünnepet átéltünk eddig, de ez a mai tényleg csúcs szuper lesz! VERITY: A szülinapok nagyon fontosak, főleg a 16-dik, mert az a felnőtté válás rögös útján indít el. RINI: A rögös útról jut eszembe: Most már jogsid is lehet! VERITY: Mi csak azt akarjuk mondani, hogy nagyon szeretünk. RINI: Bizony. Halljuk, mit mond a kis kedvenced… Cicccc!!! (Rini lehajol a cicámért és a kamera elé tartja.) RINI: Na, Cassie, üzenj valamit a gazdinak! (Cassie nagy szemeket mereszt a kamerába, nyávog egyet, majd megnyalja egy picit.) VERITY: Jaj, de édes! REMUS: Megőrültetek?! Ez elektromos!!! ( Fél percig semmit nem lehet látni, majd ismét kitisztul a kép.) RINI: Lil, ha 11 óra elmúlt, gyere le hozzánk piknikezni! Itt várunk! (Megy tovább a kamera, egyenesen Potter felé. Jaj, ne.) POTTER: Hát, tudod, Evans, (felborzolja a haját) gondolkodtam (na, ne!), és arra jutottam, jó neved van De, tényleg! Mit szólnál egy kis névváltoztatáshoz, hmm? Lily Evans Potter… Állati jó, nem? (a háttérben kuncogás) Mivel 16 lettél, azt hiszem, ideje lenne komolyabb alapokra helyezni a kapcsolatunkat. (KOMOLYABB ALAPOKRA?!) BLACK: Hé, Ágas, ez komoly? (vigyorog) BECCA: (a szemét forgatja) Skacok, Remus jön. REMUS: Büszke vagyok rád, Lily! 16 éves korodra sok mindent elértél. Kiválóan tanulsz, prefektus vagy, kedves és ügyes vagy, tehetséges boszorkány. Amint látod, lassan jobb leszel nálam. Csak egy dolgot nem csináltál: meg sem próbáltad megfékezni a fiúkat! Szóval, most ezennel átadom neked ezt a nemes feladatot. (Ekkor kezdtem el csuklani.) BLACK: Mi?! Holdsáp, mi az, hogy megfékezni? Mi vagyunk a legfegyelmezettebb, legoko… MCGALAGONY PROF.: Én ezt nem állítanám olyan biztosan, Mr. Black! BECCA: Tanárnő, ma van Lily szülinapja! MCGALAGONY PROF.: Oh… Igazán? Nos, akkor boldog születésnapot, Miss Evans, hozzon még több dicsőséget a Griffendélre és a Roxfortra. REMUS: Gyerünk, Lily, mire vársz? Könyörgök, gyere le piknikezni! (Szinte súgva a kamerának.) Nem nagyon bírok egyedül a fiúkkal… Miután kimondta ezeket a szavakat, a képernyőn megjelent vagy száz léggömb, és tűzijáték. Illetve egy hatalmas torta. Imádom őket! Mindenkit!!! 15:02, a klubhelyiségben Vége az ebédnek, ami, mint mindig, nagyon finom volt. És most nagyon csendes minden, mivel ebéd után mindenki visszavonul. Illetve majdnem mindenki. A piknik is szuper volt, és egy csomó ajándékot kaptam!!!
Jess: 5 rózsaszín és fehér gyertyacsoda, divatos rózsaszín öv (Szerintem ezeket inkább saját vágyaitól vezérelve vette) Becca: parfüm, kis kézikönyv a "Hogyan fogadjuk el a srácok közeledését?" (Ha-ha-ha, nagyon vicces) Verity: Romeo et Juliette CD (Imádom!) Rini: Medál, a csillagjegyemnek megfelelő ásvánnyal; díszes, Lilyannah feliratú fürdősó (Király) Alice: (Rini ikertesója) tündérkés dísztárgy (Cuki!) Lia: (???) selyemsál (Mi ütött belé? Talán ezzel a sállal akar megfojtani?) Remus: könyv "Unikornis, főnix és hipogriff nevelés" (De kedves! Ezek szerint még mindig emlékszik arra, hogy szeretnék egy unikornis-farmot :), vagy legalábbis egy főnixet) Potter: EGY FOTÓALBUM! Benne a SAJÁT, pár száz fotójával!!! (Bele van írva, hogy a leendő barátnőmnek, Evansnak. Erre most mit lehet mondani?!), és egy szívecskés párna Black: macskaeledel (Huh. Szóval, ennyi telt tőle.) Hagrid: nagy zacskó karamella, és majdnem 3 futóféreg (Blacknek adtam) Csoda, hogy a pikniken most semmi zűr nem történik. Nem húzom fel magam Potter és Black ajándékain, mert a többi legalább hasznos. És, Cassie sem hal éhen. Szóval, eddig ez a nap TÖKÉLETES!!! 5 Ki a hibás? 22:56, a hálóterem Hát, igen. Ilyen az én életem. Mikor boldog és életvidám vagyok, mikor csivitelnek a madarak, mikor a virágok illatoznak a roxforti parkban, mikor annyira kedves vagyok, hogy még azt az átkozott Blacket is megölelném, akkor MINDIG történik valami! De hát, minek ezen idegeskedni? Hiszen ez az élet rendje. Jön a rossz, megy a rossz, jön a jó, megy a jó, jön a rossz... Csak éppen én vagyok olyan "szerencsés", hogy nálam egy icipicit felborult a dolgok helyes áramlásának rendje. Úgy is fogalmazhatnék, hogy míg Becca, Verity és a többiek élete olyan, mint Európában (egyforma nyár és tél); az enyém olyan, mint az Antarktiszon (tél, tél, tél, nyár, tél, tél)! De ez hol igazságos??? És, azt hiszem, Isten nem büntet. Ó, nem. Inkább áld. Azt hiszem, én vagyok a Kiválasztott, vagy valami ilyesmi, és enyém a nemes feladat, hogy szembe szálljak a gonosszal, James Potter és Sirius Black személyében. És, büszkén jelenthetem, hogy pontosan ezt is tettem. Még az sem tartott vissza, hogy szülinapom van! Még az sem, hogy Jess könyörgött, ne szidjam le őket! Amit csináltak, az nem egyszerűen ostoba, vakmerő, és beképzelt dolog volt, hanem veszélyes is!!! Potter és Black ÖN- és KÖZVESZÉLYESEK!!! 1. A videó szuper ötlet volt. 2. A piknik klassz ötlet volt. 3. A roxmorti vacsora fantasztikus ötlet volt. DE az esti buli NEM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Igazságszerint először nem nagyon zavart. Bulizni jó (legalábbis volt eddig), és nem volt kifogásom. Viszont az az idióta Potter csinált. Sokat. Kezdjük az elején: Hol volt, hol nem volt, állt valahol, muglimentes övezetben egy nagy kastély, Roxfort. A Roxfortban bulihoz készülődtek a kastély lakói. A griffendélesek tele aggatták aklubhelyiségüket rózsaszín, narancssárga és arany (roxmortsi áru) lampionokkal, mindenhová színes selyemszalagokat, virágcsokrokat varázsoltak. Először minden problémamentesen zajlott, a vajsörök fogytak, az ünnepelt boldog volt, és úgy érezte magát, mintha tündérmesébe került volna, csak egyetlen zajos jelenet zajlott le a mardelárosok között, amit kisebb verekedés követett. (Most átváltok újságíróba.) Az elkövetők neve Trixy Black, Roddy Lestrange és Holly Nott volt. Helyszíni szemtanúnk elmondása szerint természetesen a fekete hajú, undok Black liba kezdeményezte a balhét. (Az újságíró kissé elfogult.) A további-
akban a mindig békés, okos, ügyes, fegyelmezett griffendélesek szánakozva, megrovóan figyelték a jelentet. (Most hadügyi jelentés következik.) Uram, igen, uram. A veszteségek csekélyek: - egy ronda, undok, alattomos, magát okosnak tartó, fekete hajú nőnemű illetőnek megrepedt a bal melső végtagja, - egy talán még rondább, bugyuta nőszemélynek eltört az orra, de jelentős vérmennyiséget nem vesztett - egy hímnemű, igencsak bamba, bunkó, és izomagyú tagnak elmozdult eredeti helyéről a combcsontja. A fent említett személyek mindegyikét haladéktalanul el kell bocsátanunk. - Black nyávogása és siránkozása nem egyenes és legfőképpen nem erős egyéniséget takar, a fronton semmi hasznát nem vesszük - Nott egy kis vér (0,3-0,5l) látványától is elájult. Az sem zavarta, hogy ez a saját vére. Ha nem lett volna ott senki, hogy magáhoztérítse, valószínűleg megfulladt volna. - Lestrange katona erős és hátborzongató hangjával inkább illik egy kísértettanyába (esetleg egy falusi kórusba), mint a csatamezőre. Nos, hol is tartottam? Ja, igen. A verekedés meg volt, a sebesülteket elszállították. A buli folytatódott. És Potter (fogadok, hogy Black ötlete volt) elkövette az évszázad baromságát. Akarod tudni, kedves naplóm, mi volt az? OK! Adott még egy szülinapi ajándékot. Ennyi. Nem viccelek. Behozott egy hatalmas ládát a klubhelyiségbe. - Lily, ezt szívből adom. - nézett nagy komolyan rám. Mindenki kíváncsian odagyűlt körénk. - Mi ez? - kérdeztem egy kicsit gyanakvóan. - Én tudom!!! - ugrándozott diadalmasan Black, miközben megveregette Potter vállát. - Egy rénszarvas. Komplett idiótának néztem őket, de Black előre ugrott, és meghúzta a szalagot, ami tartotta az egész tákolmányt. Szétesett a láda, és szembetaláltam magam... EGY KIFEJLETT VÉRFARKASSAL... A FOGAI KÖZÖTT MÉG FRISS HÚS VOLT, ÉS ALATTA EGY AGANCS. Szó nélkül elájultam. /Hatásszünet/ Sajnos, nem nagyon tudok felvilágosítást arra, hogy mi történt ezután, mert ugye nem éppen voltam magamnál. De, amikor felébredtem, a földön hevertem, mint sok más diák (köztük Verity, Potter, Frank Longbottom, egy csapat harmadéves), Rini sápadtan, vérző karral, ingatagon álldogált, Black megtépázva, dühösen ment a klubhelyiség ajtajához, ahol McGalagony állt, és sóhajtva mérte fel a károkat. - Ki... kinek az ötlete volt egy vérfarkast hozni a kastélyba? - hebegte halkan. Szerintem még most sem fogta fel, mi történt. Én sem. Szemközt álltam egy vérfarkassal. Brrr.... Tiszta Stephen King. - Mi csak rénszarvast hoztunk be. - morogta Black, miközben mérgesen toppantott egyet a lábával. - Mr. Black, önök... önök... - A professzornő a megfelelő szót kereste a fiúk minősítésére. - Evans... - súgta Potter. Csodálkozom, hogy még volt képe hozzám szólni. Volt. - Igaz... nem harapott meg?Kissé hisztérikusan fel nevettem. Aztán Rinire tévedt tekintetem. - Rini... mi történt? Ő remegve, kétségbeesetten csóválta meg fejét,és a még mindig vérző kezét szorongatta. McGalagony elhűlten nézett rá. - Miss Vachoppen... a gyengélkedőbe. Black, maga is. Black nem tudom, mit csinált magával, de a ruhája rendezetlenül lógott le róla, és az arcán hosszú vércsík húzódott. McGalagony kezénél fogva vezette Rinit, és maga előtt lökdöste a tiltakozó Blacket. - Jaj, ne. Csak a gyengélkedőt ne! - nyögött fel. - Nem akarok Bellatrixszal és a pancser bandájával együtt megrohadni!!!!!!!! Mikor Black üvöltése egyre messzebbről csengett fel, Potter nagy nehezen feltápászkodott és megszemlélte a dobozt, aminek a darabjai itt-ott szét repkedve feküdtek a padlón. Az agancs még mindig ott volt. Verity nagyot nyelve felállt. - Hol van Jess és Becca??? Mindenki ijedten nézett körül. Ekkor Levendroi professzor lépett be a klubhelyiségbe, és ránk nézett.
- Ők is a gyengélkedőn vannak. Madam Pomfreynek sok dolga lesz. A 6 Griffendéles, 3 Mardekáros, és az általános betegek. Srácok, ez a kis összejövetel nem éppen úgy sikerült, ahogy terveztétek, igaz? Szóval 9 ember sérült meg a szülinapomon. Jellemző. A legjobb barátnőim, néhány kedves évfolyamtársam... Levendroi professzor együttérzően pillantott rám. - Sajnálom, Miss Evans, Mr. Potter, de ma már nem látogathatják meg a barátaikat. A fenébe!!! Pedig úgy vártam, még ezután a szuper parti után egy kiadós veszekedésre Blackkel. Tényleg, mindketten ott vannak. Sirie és Bellie is. Szép pár, mondhatom. Ha van egy kis szerencsém, még ma este kitekerik egymás nyakát. Viszont szegény Becca és Jess! És szegény én! Hogy lehet valaki olyan idióta, hogy RÉNSZARVAST AD AJÁNDÉKBA?! Huh. Potter. Nagyon FANTÁZIADÚS... 6 Váratlan események Szeptember 6. (Szombat), 10:22, a Griffendél klubhelyiség egyik karosszéke A lelkiismeretfurdalásom miatt - amit az okozott, hogy egész éjszaka nem aludtam, hanem helyette bebeszéltem magamnak, hogy az én szülinapom mindennek az oka - már nagyon korán, nyolc óra előtt lesétáltam a gyengélkedőbe, Verityvel együtt. Hát, a lesérültek nem unatkoztak, ugyanis a két Black alaposan kitett magáért. Nem értem. Unokatesók, és hogy utálják egymást. Mi sem vagyunk puszipajtások a húgommal, Niával, de azért nem öljük egymást ennyire nyilvánosan. A lényeg, hogy a gyengélkedőn ott volt még Malfoy; Black húga, Narcissa; és két mardekáros barátnője. Ott volt még természetesen... hmm... Potter is; aztán még Frank, és pár Black-rajongó. Szegény Madam Pomfrey igyekezett az ágyukat minél messzebb tenni, a gyengélkedő egyik, illetve másik végébe. Á, nem, Blacket ez sem akadályozta meg abban, hogy jó szokásához híven jó nagy balhét ne csináljon. Felesleges elmondanom, hogy Bellatrix még rákontrázott. Kezdek belefáradni a hülyeségeikbe, de... azt meg kell hagyni, Blacknek jó sok energiája van. Ma reggel, például, miközben rokonát ócsárolta, még képes volt aláírni azt a rengeteg rajongói levelet, amit egyes hülye libák küldözgettek neki. Ez az egész kb. így hangzott: - OK, Ágas, újabb 8 levél. Hé, pajtás, lassan neked is meg kellene tanunod az én egyedi aláírásomat. - Bocs, Tapmancs, de nekem is sok időt kell szentelnem a SAJÁT leveleimre. - mondta Potter, és oldalról rám sandított. (Egyébként ezt csak véletlenül láttam, mert igazából Jess ágya mellett álltam.) - Ja, persze.- bólintott Black, majd tettetve felsóhajtott. - A tömérdek rajongó... Nem bírtam megállni, hogy ne szólaljak meg. - Van, akinek a minőség, van, akinek a mennyiség a fontos...- Black azonnal reagált, és "állapotától" (mert szegény olyan, de olyan beteg) meglehetősen szokatlanul, élénken rám nézett. - Rám céloztál, Evans? Potter nem szólt semmit, csak továbbra is a leveleit nézegette. - Jaj, ugyan, dehogy, Black... Te szerencsétlen, úgy vagy hülye, ahogy vagy! - Tudom, mi a te bajod, Evans... hogy te nem kapsz naponta 20 lelkendező levelet! - Ó, hogy oda ne rohanjak! Bellatrix felült az ágyán, és ő is rákezdett. - Ó, a drága kis unokaöcsém civakodik Lily-babával? Vigyázzatok, kicsikéim, különben még azt hiszik, hogy ti vagytok szerelmesek. - mondta azon a gügyögő hangján. Potter hirtelen felkapta a fejét, és hol rám, hol Blackre nézett, nem éppen túl kedves tekintettel. Jess tágra nyílt szemekkel bámult minket, és Narcissa elvigyorodott. - Úristen! Trixy, ha ezt elmondjuk Apunak! Sirius belezúgott egy sárvé...- Ne merészeld ezt mondani! - csattant a válasz onnan, ahonnan senki sem várta volna. Az ajtónál ott állt a hatodéves, szikrázó szemű, griffendéles lány, Andromeda Black. Oda sétált a húgához, és higgadtan mondta: - Hányszor kell még elmondanom, hogy se te, se Trixy ne mondjatok senkire ilyen durva jelzőt? vonta kérdőre Narcissát, aki szótlanul, lesütött szemmel hallgatott. Nem úgy Bellatrix: - Á, megjött a gyengék, szegények, és sárvérűek védelmezője! - neki is szikrázott a szeme.
- Ha még egyszer kimondod, megpofozlak! - szólt még mindig nyugodtan Andromeda. - Sajnálom, hogy a szüleink így elrontottak téged, és Narcissát is. Az alapvető erkölcsi szabályokkal sem vagytok tisztában! - Alapvető erkölcsök? Ha Anya ezt hallaná, azonnal kitagadna! Veled nincs valami rendben, nővérkém! Azt szajkózod egyfolytában, hogy mennyire fontos a tehetség, és a becsület, és a satöbbi, csak a család nem! Pedig ez abszolúte nem igaz! Aki aranyvérű, az elsőbbséget élvez, mint az, aki... - itt elhallgatott. A nővére az egyetlen, akivel nem akar igazi veszekedést indítani. - Nem. - csóválta meg a fejét Andromeda. - Veled nem érdemes veszekedni. Sőt, beszélgetni sem. Ha kell, fejjel mész neki a falnak. Büszke lehetsz magadra... Olyan vagy, mint egy igazi Black. Ezzel kisétált a gyengélkedőből. Black eddig visszatartotta az indulatait, de most, hogy legidősebb unokanővére elhagyta a csata színterét, felpattant. - Én... szerelmes... Evansba??? Normálisak vagytok?! - Én és Black??? Phúúúúj!!! - Tapmancs, azt hiszem, beszélnünk kell... - mondta James halkan. Nagyon halkan. Black megrökönyödve nézett rá. - Pajtás, csak nem... hiszed el ezt a baromságot?! Esküszöm, eszembe se jutott egyetlen percig sem... Mikor említetted Evanst negyedik elején... - NEGYEDIK ELEJÉN??? - visszhangoztam. - ... attól kezde csak veled bírnám elképzelni, és... - CSAK VELE??? - ... és tudom, hogy neked mennyit jelent, szóval... Ekkor már csak tátogni tudtam. A többiek meg úgy meredtek rám, mintha egy szappanopera záró jelenetét néznék. - ... szóval, pajtás, ő a tiéd, és... Na, itt már nem bírtam tovább hallgatni, kiszaladtam. Ez egy kicsit erős volt. Most, azt hiszem, fel kellene mennem a szobánkba, vagy a birtok legcsendesebb részére, ahol senki sincs. Mert, ahányszor egy griffendéles rám néz, azonnal elpirulok. Azt hiszem, gondolkoznom kell... 14:35, a birtok parkja, egy pad Gondolkoztam. És arra jutottam, hogy ez a beszélgetés nem nekem szólt, így olyan, mintha nem is hallottam volna. Jaj, de mégis OLYAN dolgokat mondtak! Már negyedik év eleje óta érdeklem Pottert... Húha. És még csak észre sem vettem. Azt hiszem, csinálok egy listát, az majd lenyugtat. MILYEN KÁRA VOLT A BULIMNAK? 1. A griffendél klubhelyiségben három fotelnek eltört a karfája, kettőn karmolásnyomok láthatóak, egy kanapét szétvert... valami. 2. A lampionok eltörtek. 3. A drága, vörös szőnyeg kissé... hiányos lett. Olyan, mintha egy össze-vissza sakktáblán mászkálgatnánk. 4. Egy csomó vajsörös üveg eltört és sok édesség eltűnt... azt persze senki sem tudja, hogy hova. 5. Az elérhetetlen helyekre (a csillár felé, a beépített szekrények alá) valahogy jutott láda darabka. 6. Rengeteg ember halálra vált egy fenevadtól. 7. Sok ember gyengélkedőbe került. Na, ettől nem lettem nyugodtabb. Nézzük akkor a bulim jó oldalát... ha egyáltalán van ilyen. MILYEN JÓTÉKONY HATÁSA VOLT A BULIMNAK? 1. Lecserélik a kissé régimódi, poros bútorokat, függönyöket és szőnyeget. 2. Nem tudtunk berúgni, mert eltörtek a vajsörös üvegek. 3. Nem lyukad ki senkinek a foga, mert nem tudtunk sok édességet enni. 4. Kipróbálhattuk, milyen erős az idegrendszerünk. 5. Tanulmányozhattam a vérfarkasok fogazatát. Ez még jól jöhet legendás lényekre gondozására! 6. Sok ember fel van mentve a tanulás alól kb. hétfőig, keddig. 7. Pletyka alapanyagot adtunk a sulinak.
Hát, igen. Ez azért, ha jobban megnézzük, igenis jó! Viszont hétfőn nem tudom, kivel fogok ülni az órákon, mert Jesst és Beccát bent tartja Madam Pomfrey a gyangélkedőn. Hoppá, ha már itt tartunk... egyedül kell aludnom?! 7 Éjféli riadalom, avagy a hóhér szellemének legendája Szombat, 19:08, a Nagyterem A délután viszonylag csendes volt. Senki sem akarta betörni a lányok hálótermeinek ablakait, senki nem próbálta meg felrobbantani a mardekárosok kandallóját, senki nem ordibált, miközben tanulni szerettem volna. Most, hogy Black nem kavar, szokatlanul kihalt minden. Liáék sem visítoznak, röhögcsélnek, jópofiznak itt, Potter is felszívódott. Pontosan minden olyan, mint a legszebb álmaimban. Mégis, olyan... unalmas. Szegény Madam Pomfrey! Gondolom, most őt boldogítják! Már korán lementem vacsorázni Verityvel. Elhatároztuk, hogy holnap reggel fél nyolc körül lenézünk Beccáékhoz, mert akkorra még biztosan nyugodt a gyengélkedő is. Bár, ahogy Blacket ismerem, minimum egy krátert kell találnunk Bellatrix ágya helyén. McGalagony professzor vacsora előtt felvilágosított, hogy a múlt heti büntetőfeladatomat hétfőre tették át... A büntetőfeladatomat BLACKKEL. Miért? Miért mindig én? Az eddigi büntetőfeladatok láttán nem várok túl sok jót. Főleg, mert tudom, ki lesz a partnerem. 1.-es számú büntetőmunka: Bagoly-project Szereplők: Potter, Black, Malfoy Időpont: Hétfő Helyszín: Bagolyház Kezdés: 18:00 Végzés: ? A baglyok helyeit kitsztították; Potternek a 300-400 tálkát kellett elmosogatnia és eltisztítania, aztán vizet és élelmet tett be nekik; Black és Malfoy a madarakat fürdette (hogy hogyan, az rejtély), megtisztították a csőrüket és a karmaikat. Következmények: Jó két hétig a baglyok nem tudták megkülönböztetni a falat, az ablaktól, és ha mégis, akkor is mindig a zárt ablakon próbáltak berepülni. És sok madár igencsak bódult volt. Például, az egyik egyenesen az ananászos, kiwis, mangós jégkrémembe repült bele. Pedig milyen finomnak látszott... 2.-es számú büntetőmunka: Hozzuk össze a rokonokat! Szereplők: Black, Black, Lestrange Időpont: 4.-ben, februárban Helyszín: Átváltoztatástan tanterem Kezdés: 18:00 Végzés: ? McGalagony professzor szigorú utasításai mellett kb. este kilencig egyfolytában csak írtak és írtak, ez főleg Lestarnget rázta meg, aki nincs túl jóban a betűkkel... meg a tanulással, úgy általában. Utána neki kezdtek az egyéni munkának. Black "kisasszonynak" a patkányokat kellett kiválogatnia, fajta szerint; Black az ablakokat súrolta, a professzor Lestrangenek diktált egy bonyolult levelet. Kb. így hangzott: "Drága El! Látogass meg jövő hét, szerdán, akkorra nem tervezek semmi különöset. Ölel: Minnie" Következmények: Lestange úgy hajítja el a tollat, mint a forró parazsat, a két Black lábain és karjain kék, zöld nyomok jelzik, hogyan lehet egyszerre dolgozni, és - jó rokoni kapcsolatukhoz híven minnél nagyobbat rúgni a másikba. 3.-as számú büntetőmunka: Szereplők: Frank, Potter, Piton Időpont: 4.-ben, májusban Helyszín: Az 5.-ös számú üvegház előtt Kezdés: 18:00 Végzés: 23:00
Egész este húzgálgatták ki a gyomokat, miközben hallgatták Levendroi professzor szívhez szóló élettörténetét, és beszámolóját családi helyzetéről. Következmények: Másnap Frank maga elé meredt, és valami olyasmit mondogatott, hogy reumás nagynéni, Potter pedig nemigen szólalt meg. Szép nap volt! Szóval, a lényeg, hogy nem túl jók voltak a múlt évi büntetőfeladatok. De, hogy éppen én... Egy prefektus... Már az első héten...Ez Black és Potter hatása! De még mindig azon agyalok, hogy fogok egyedül aludni. Nem is tudom. Nem félek, csak... roszz emlékeim vannak az egyedül alvásról. Viszont nem mehetek le a 4.-esekhez, vagy fel a 6.-osokhoz. Esküszöm, még Potterrel is szívesebben aludnék, mint magamban. 21:02, a hálóterem Na, jó, azért Potterrel mégsem. Nem is értem, miért kellene annyira betojnom, hiszem nem vagyok már 5 éves. Nincsenek mumusok. Illetve vannak, csak ma éjjel nem fog semmi szokatlan történni. Másfél óráig még tanulok, hogy holnap sokat lehessek Jessékkel, aztán alszok, és fel sem ébredek reggel hétig. Pontosan. Ezt fogom csinálni. 22:56, az ágyam Na, jó. Addig rendben volt, hogy tanulok. De miért kellett az ablakhoz mennem? Végülis ki a fenét érdekel, hogy a függöny el van-e húzva, vagy sem? Bár, ezek az árnyékok... Jézusom! Mi az??? Ja, csak a fúriafűz árnyéka. Úgy nézett ki, mint egy kígyó. Azt hiszem, Bellatrix még a gyengélkedőről is kísért. Na. A prefektusok nem félnek. És a 16 éves lányok sem. Brrrr... Jaj, az nem egy... egy... Lily, ne csináld már! Mit szólna Becca, ha látná, hogy így be vagy rezelve? Ha ő itt lenne, biztos nem félnék... Jézusúristen! 23:25, még mindig az ágyam Hát, igen... Nem megy nekem ez az alvás. De hát mégis mit várnak tőlem? Egy ilyen helyen, ahol olyan sok helyre el lehet bújni? Például, Jessék ágyába, vagy a szekrénybe, vagy... Úristen, ott mozog valami. És, most nem képzelődöm! NEM BÍROM TOVÁBB!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 02:41, újra az ágyamban Hát, igen. Potter most már biztos hülyének néz. Ugyanis, mikor láttam, hogy valami mozog az íróasztalom mellett, teljesen elvesztettem a fejem (egyébként az a valami a MACSKÁM volt), és kirohantam, le, a klubhelyiségbe. A kandallóban a parázs még pislákolt, ezért az egyik fotelbe ültem, és próbáltam lenyugodni. Ekkor valaki rekedtes hangon suttogott valamit, és egy kéz megérintette a vállamat. Naná, hogy felsikítottam. Majd, a következő pillanatban Potter ledöbbent arcát láttam magam előtt. Leroskadtam a fotelbe. - Evans, mi a fene van veled? - kérdezte halkan Potter, miközben kicsit közelebb lépett hozzám. - Sssemmmiii... - mondtam, lehunytam a szemem, és legszívesebben elsüllyedtem volna. - Láttál valamit, vagy történt valami? - tudakolta. - Neeem... csak... picit kiborultam. - felpattantam, és fel akartam szaladni a szobámba, de megtorpantam. Az járt a fejemben, hogy én oda egyedül az tuti biztos, hogy nem megyek fel. Kényszeredetten mosolyogtam, és újra leültem. - Azt hiszem, nekem pontosan jó lesz itt, a kandallónál. Potter is elvigyorodott. - Aha. Evans, ne butáskodj már. Csak nem mersz egyedül fent lenni a hálóteremben? Én egyből megcsóváltam a fejem. - Dehogyis! Tűnj már el, Potter! Jól el vagyok magamban is! - ő bólintott, és elindult, de még visszanézett egyszer. - De azért vigyázz, mert itt sokkal veszélyesebb egyedül maradni... Tudod, néha, éjfélkor megjelenik egy szellem... Automatikusan az órámra pillantottam. 15 perc hiányzott éjfélig. Megráztam a fejem, de azért megkérdeztem:
- Miféle... szellem? - Az, aki Nickkel is elbánt. Tudod, a hóhérszellem. A legenda szerint, ha éjfélkor valakit itt talál, egyedül, akkor huss... - mutatta a kézmozdulatot. Aztán kaján vigyorral tovább indult. - Jó éjt, Evans! Nyeltem egyet, és amikor már majdnem a lépcsőnél járt, utána szóltam: - Izé... Nem akarsz beszélgetni egy kicsit? Potter felvonta a szemöldökét. - Tessék? Most, csak így hirtelen? Ha jól emlékszem, elég sok ideje szeretnék veled beszélgetni, de te állandóan foglalt voltál. - jegyezte meg epésen. - Tudod, érdekes, hogy most se Lance, se Carl, se Daniel nincs itt, pedig azt hiszem, velük jobban megértenétek egymást. - Tovább ment. Én pedig lecsüccsentem a korlát mellé. - Szemét. - morogtam halkan. Mikor már azt hittem, felment, sóhajtva felálltam, és ránéztem az órámra. Már csak öt perc volt. És, mikor felnéztem a fiúk szobájára, akkor láttam meg, hogy Potter még mindig ott áll, és engem bámul. - Na, jó. - mondta könnyedén. - Miért nem mész Siriushoz beszélgetni? - Mi??? - kérdeztem vissza. - Blackhez? Ahhoz az idiótához? - Már nem kell színlelned, Evans. Mert már mindent tudok. Hogy te... - itt elhallgatott, és megrázta a fejét. Elindult felfelé. - Várj, Potter! Potter! James... Az utolsó szóra megdermedt, és csodálkozva visszafordult. Én a szőnyeget bámultam, amin még mindig ott ékeskedtek a vérfarkas ujjlenyomatai. - Öhm... Te tudod a nevem? - csak ennyit bírt kinyögni. Félszemmel ránéztem. - Hát persze. Hiszen mindenki tudja. James Potter, a tehetséges kviddicsjátékos, a nagy erejű varázsló, egy Black legjobb haverja, egy aranyvérű család leszármazottja... - keserűen hangozhattak szavaim, mert ő csodálkozva válaszolt. - De, Evans... Akkor, most szereted Siriust? Most rajtam volt a sor, hogy nagy szemeket meresszek. - Blacket??? Viccelsz?! Ő elnevette magát. - Evans, te sosem változol... De, akkor Bellatrix miért... - Black összezavarja a dolgokat. Ez a napi programja. - Pedig... tényleg sokat veszekedtek. És, a gyűlöletet csak egy hajszál választja el a szerelemtől... - Ez másra is igaz lenne, nem? - csúszott ki a számon. Hoppá, hoppá. Elpirultam. Ekkor hangos kiabálást és szaladó lépteket hallottunk. Kicsit megremegtem. - A... a hóhérszellem? Éjfél van! - Nem. - csóválta meg a fejét Ő. - Csak a kedvenc iskolai barátunk, a gyerekek kedves védelmezője van itt. A gondnok. Gyerünk, Evans, menj már fel! Nincs ott semmilyen mumus, szellem, meg semmi... Sikíts, ha valami baj van, rendben? Úgyis ez a rejtett tehetséged. - Kösz. - mosolyodtam el. - Viszlát, Potter. - Jó éjt, Evans. És, most itt vagyok. Úgy másfél órán keresztül a beszélgetésünkön gondolkoztam. Csak pár mondat volt, de nagyon érdekes. Áaah... Álmos vagyok. 8 Sirius kontra Becca Szeptember 7. (vasárnap), 08:25 Csak hajnali három körül tudtam elaludni, de nem a félelemtől. Csak Potteren gondolkoztam. Hogy hihette, hogy szerelmes vagyok Blackbe? Atya ég! Ez még viccnek is rossz. Verityvel voltunk a gyengélkedőn, de az nem volt kifejezetten olyan, mint, ahogy elképzeltem. Látomás: Csend van, és nyugalom, a madárcsiripelés behallatszik a nyitott ablakokon, mindenki alszik, a nap sugarai halványan átszűrődnek a sötítőfüggönyön. Ezzel szemben mit láttam? Na, mit??? Mindenki igen furcsa elfoglaltságot talált magának. Black és Potter például, labdáztak. Egy tökkel (amit Hagridtól csentek el). Bellatrix és Lestrange Malfoyékkal
sugdolóztak; Narcissa rémtörténeteket mesélt egy elsőéves kisfiúnak; Becca és Jess pedig szurkoltak, hogy nehogy a fejükre ejtsék Blackék a tököt. Mikor beléptem, Potter felkapta a fejét. - Evans… Hogy telt az éjszakád? – kérdezte gúnyos mosollyal. Black erre ránk nézett. - Ágas, csak nem? – kérdezte mindentudó mosollyal. - Mi van?! – kérdeztem én, kicsit ingerülten. - Tapmancs, barátom, Evans nem gondolkodik éppen racionálisan. – mondta Potter. Ja, persze. Most az a szemét elmondja, hogy tegnap egy picit… hmm… szóval, hogy nem akartam találkozni szellemmel. - Racionalitás? Mi is az? Végülis minden relatív. – szólt nagy komolyan Black, mire a nem messze fekvő Becca elnevette magát. - Sirius… Hogy te milyen bonyolult szavakat használsz ma! - Melletted, Becky, mire számítson az ember? – nézett rá Black, vigyorogva. Barátnőm felült az ágyon. - Még szerencse, hogy mellettem egy pici kultúra is beleverődik a fejedbe. Tudod, az iskola nem csak állandó bolondozásból, katasztrófák előidézéséből, és komolytalanságból áll. Nem csoda, hogy szegény Remus belefáradt… - Szegény Remus, mi?! „Szegény” Remusszal mostanában nagyon jól elvagy! – vágta rá agresszíven Black, mire Becca csak tátogott. Mi tagadás, én is meglepődtem. Remus és Becca mindig is jóban voltak, hiszen mindkettőjük éltanuló volt, komoly és olvasott. Ez egyáltalán nem volt újdonság. Viszont Becca valamiért elpirult. - Na, és akkor mi van? – kérdezte emelt hangon. Bellatrix és Malfoy kíváncsian fordult oda a hangjára. Még sosem látták ilyennek. És én sem. Becca sosem kiabált, csak tárgyilagos hangon megmondta a véleményét. - Mi van??? – Black szemei dühösen villámlottak. – Ezt inkább neked kéne tudnod, nem??? - Mi??? Sirius, megőrültél? Megártott neked az a… - kezdett bele Becca, de Black közbe szólt. - Tudod, mit? Te vagy, aki mostanában furcsán viselkedsz! - Miért? Azért, mert nyitottabb vagyok, és… - Azért, mert nemsokára ugyanolyan leszel, mint a többi hülye liba! - Ugyanolyan??? Sirius, most már tényleg nem ér… - Olyan kényeskedő, és csak a női dolgokkal foglalkozó, és nyafogó, mint Jess, Rini, Evans, Verity… - MICSODA?! – ez már én voltam. Csak nem hagyhattam, hogy ilyeneket mondjon rólunk. – BLACK?! MOST AZONNAL FOGD BE!!! - Téged senki sem kérdezett, Evans! Szóval, CSÖND LEGYEN!!! Potter méltatlankodva meredt barátjára, és Becca még mindig döbbenten mondta a magáét, Blackkel egyetemben. Ekkor másodjára lépett be, nagy veszekedések közepette szegény Andromeda. Körül nézett, majd halk sóhaj kíséretében távozott. Még hallottam, hogy ezt mondja: - Nem is akarok tudni róla… Ekkor a veszekedést félbeszakította egy jókora repülő tök, mely kecsesen átsuhant a levegőben, egyenesen Black, Potter, Verity és közém, és ott egy jókora durranással… PLATTY!!! Madam Pomfrey azonnal berohant, és amikor meglátta, hogy mi történt, rákezdett: - Elég volt! Mindenki kifelé! Black kisasszony, Lestrange, Miss Nott, Black, ti is! Engem nem érdekel, hova mentek, de itt az biztos, hogy nem maradhattok! Meggyógyultatok, nem foglak titeket pátyolgatni, miközben attól rettegek, hogy minden pillanatban tökök eshetnek a fejemre, - itt Blackre nézett. – hogy elvágódok egy szalagban, miközben a gyógyszeres üvegeket viszem, - itt Potterre. – hogy mindenféle átkokat kell elviselnem – itt pedig Malfoyékra. - A házaitok vezető tanárainak pedig elmesélem, hogyan viselkedtetek! - Jaj, ne! – nézett rá Black. – Már így is hétfőn büntetőmunkára kell mennem… Evansszal. Én gyilkos tekintetet vetettem rá, majd kijelentettem. - Inkább hallgatom meg újra Albie Levendroi történetét, minthogy veled kelljen elszenvednem egy egész estét. – láttam Potteron, hogy mondani akar valamit. Eszem ágában sem volt megvárni. Elrohantam. És vissza sem megyek oda soha többet! Legalábbis ebben az életemben nem.
9 Roxmortsi kiruccanás Vasárnap, 17:12, a Griffendél klubhelyiség ablaka Sajnos Madame Pomfrey továbbra sem változtatta meg az álláspontját arról, hogy Blackék hol tartózkodjanak lábadozásuk idején, így itt-ott, elszórtan beteg griffendéleseket és mardekárosokat lehet felfedezni, akik hol egy páncél mögül gurulnak elénk, hol elsodornak magukkal, nagy szédelgésük közepette. Rinit rábíztuk ikertesójára, a hollóhátas Alice-re, én pedig Jesst és Beccát vettem kezelésbe. Miután a kora szeptemberi, meleg délutánon négy vastag takarót adtam a didergő Jessnek, és bele nyomtam egypár gyógyszirupot Becca kezébe, Verityvel elindultunk Roxmortsba, venni valamit barátnőinknek, amellyel felvidíthatnánk őket. Bár, őszintén megmondom, szerintem Becca leginkább egy vödör vízre vágyik, amibe bele dughatja a fejét, és úgy tehet, mintha tudomást sem venne a "gonosz, számító" világról. Jessnek pedig csak egy kemence hiányzik... De azért én, szegény, optimista Lily elindultam. Már amikor megérkeztünk Roxmortsba, akkor tudtam, hogy baj lesz. Pedig miért is lenne baj az, hogy az a dilis Sirius Black egy szál atlétában, rövidgatyában, mezítláb rohangál a Roxmorts lankái között? Ugyan már... McGalagony prof. reménytelenül konzervatív. Fel sem foghatom, mi zavarta abban, hogy Black maratoni futást rendezett - egyedül. Öt percig érdeklődve szemléltem Black egyszemélyes tornaóráját, és ezekkel a szavakkal tudnám illusztrálni: dombra fel, dombra le, dombra fel, gátugrás, dombra le, dombra kúszás, aztán csúszás és csobbanás... Ekkor lépett közbe McGalagony professzor és Remus, aki nem nézett ki túl jól. Lehet, hogy megviselte az idegeit a Black-kel való állandó együttlét. Eközben a domb tövében szép kis tömeg gyűlt össze, és álmélkodva nézték a fiút, aki - idézem - fejvesztetten rohangál. Egy kívülálló szemében Black bizonyára őrültnek tűnhetett... Szerintem csak átlagos napja volt. Ezután a kis inicens után be akartunk térni a Szárnyas Vadkanba, de mivel nem élveztük volna Trix Black és Rod Lestrange társaaágát, kedves átkaiktól kísérve, elegánsan távoztunk az italbárból. Inkább a Mézesfalást választottuk, ahonnan mindenféle fajta, alakú és nagyságú csokit, cukrott és nyalánkságokat beszereztünk. Csak utóbb vettem észre, hogy vettünk 3 vérízű nyalókát is. Sebaj. Pottert ismerve előbb-utóbb lesz szerencsénk vámpírokhoz is. Verityvel megnéztük a legújabb talárkollekciókat, a mostani pálcadivatot, és különleges cipő kollekciókat is. Az Óriás Hirdetőtáblán ezeket találtuk érdekenek: 1. Téma: Elveszett tárgy Időpont: szept. 4. "Elvesztettem jó súlyban lévő, sárga kacsámat, aki nagyon kötődött hozzám. Megköszönném, ha valaki meg tudná mondani, hol van. A neve: Kacsafi." Jelige: Felejtő 2. Téma: Felhívás Időpont: szept. 5. "A Bájos Boszik tinilap felvételit hirdet! Minden 15-18 év közötti, szőke hajú, barna vagy zöld szemű boszorkányt szeretettel várunk a Bájos Boszik szerkesztőségében (hétköznaponként: 15:00-18:00; szombaton: 10:00-14:00)" Jelige: Bájos Boszik Az első azért kelette fel figyelmemet, mert mintha ma reggel, fogmosás közben hápogást hallottam volna... a másik meg azért, mert imádom az Ifjú Boszik és a Bájos Boszik című testvérmagazinokat! És, mert Alice pontosan megfelel a felhívás követelményeinek. Mikor Verityvel már mindent alaposan kitárgyaltunk, már fél öt volt, és ideje volt elbúcsúzni. Mikor már felfelé bandukoltam a hálótermünkhöz vezető lépcsőn, sikítást. aztán csörömpölést hallottam. Becca véletlenül eltört egy gyógyszirupos üveget, amitől Jess ijedten elveszítette egyensúlyát, és hátravágódott, magával húzva Beccát. Már lekísértem őket a gyengélkedőbe.
Útközben kivel futottam össze??? Na, kivel? Potterrel. - Hová, hová, Evans? - villantotta rám azt a dühítő mosolyát. Nem, nem kevertem le neki egyet. Sok dolgom volt, Jessék miatt, így nem volt kedven rápazarolni a drága időmet, melyette elővettem a pálcámat: - Silentium! Garantálom, hogy Potter másnap reggelig nem fog senkit sem zaklatni az idegesítő, gúnyos hangjával! De, persze, nála sosem lehet tudni... 21:02, a klubhelyiség Már majdnem egyedül vagyok, csak egy-két kósza griffendéles illetve szellem lép, azaz lebeg át az ajtókon. De, ma este kidolgoztam egy szuper fegyvert a félelem ellen! Ez biztos, hogy be fog jönni! Addig dolgozok, amíg már alig bírok felmenni a hálóterembe! Kikészítettem az asztalra, magam köré a mai estéhez szükséges dolgokat: egy csomó házit, amit be kell pótolnom, és a prefektusi teendőimet is, ami jórészt papírmunkából áll. Kértem még a konyhából egy tál szőlőt, és egy kancsó limonádét. És, készítettem egy frappáns kis táblázatot is: 21:20-22:45 Tanulás (átváltoztatástan, mágiatöri, bűbájtan) 22:45-23:30 Griffendéles adatok kitöltése 23:30-01:30 Tanulás (Legendás lények ismrerete, bájitaltan, asztronómia, rúnaismeret) 01:30-02:00 Húsz cm-es tájékoztató írása McGalagony prof.-nak, a tűzijátékok veszélyeiről 02:00-03:15 A gondnok listájának átnézése, és a házirend beható áttanulmányozása 03:15-04:00 Remélhetőleg alvás 22:58, még mindig ott Hát, azt hiszem, én itt valamit nagyon elcsesztem! Hogy a francba írjam meg ezt az átkozott listát, ha a tesztalanyok már mind mélyen alszanak?! Hát, erre nem is gondoltam. Azt hiszem, megyek tovább, és megírom McGalagonynak a tájékoztatót. Mindenképpen ki a karok arra térni, hogy EGYESEK fitytyet hányva a veszélyre, minden szabályt áthágnak, és minden pontot megszegnek. És, ez még csak a 7. nap! Hogy akarom kibírni az egész tanévet? Nincs más hátra... imádkoznom kell. 10 Egyedül az éjszakában Szeptember 8. (Hétfő), 09:21, a dupla átváltoztatástan szünetében 23:20-kor az utolsó griffendéles fiú is behúzta maga után a hálóterme ajtaját. Ez a fiú nevezetesen Potter volt, és - miután hosszasan engem bámult, de nekem eszem ágában sem volt felnézni, hanem már szinte rimánkodtam, hogy menjen el - távoztával megkönnyebbülten raktam fel a lábam a velem szemben álló fotel karfájára, és újra átolvastam a McGalagonynak szánt pergament. Teltek, múltak a percek, és kezdtem elálmosodni. De, amikor el akartam aludni, mindig rátévedt a tekintetem az óra mutatójára, mely vészesen közeledett az éjfél felé. Háromnegyed előtt zakatoló szívvel néztem körül a klubhelyiségben, de a tűz halk lobogásán, az óramutató járásán kívül szokatlan mély csend borult a helyiségre. Nyugtalanul tettem magam elé rúnaismeret dolgozatomat. "A rúnákat az észak-európai népek a II. századtól kb. a középkorig használták. Ma a rúna ábécé három változata ismert, legrégebbi a 24 jelből álló germán futhark, i.sz. 800 körül alakult ki a 33 jeles angolszász jelrendszer, a harmadik változat pedig a 16 jeles viking rúna ábécé." - olvastam hangtalanul. Mintha lépteket hallottam volna valahonnan, de mikor megnéztem, ki lehet az, már nem hallottam semmit. "Az első három rúna: "fehu", "uruz" és "thurisaz" a germán nyelvben létező szavak, jelentésük: „nyáj”, „mamut” és „óriás”." - mondtam fel halkan a szöveget, és ekkor, mintha sírást hallottam volna a távolban. Mozdulatlanul ültem a karosszékben, egyre növekvő félelemmel. A sírás pár másodperc múlva elhalt. Mélyet lélegeztem, és folytattam a tanulást.
"Rúnákat véstek a kardokra, a viking hajókra, a házak ajtófélfájába, a kutakra és a szerencse amulettekbe. Legtöbbször vérrel is megfestették a jeleket, hogy..." - a vér szónál újra hallottam a sírást, remegve felpattantam. Lassan elindultam a hang irányába, a klubhelyiség bejáratához. Ahogy közeledtem felé, úgy szállt ela bátorságom. Ekkor kivágódott az ajtó, és egy magas, 17 év körüli lány lépett be. Kissé zilált a rohanástól, de nagy, sötétbarna szemei csodálkozva néztek engem. - Te... te Lily Evans vagy, igaz? - kérdezte bizonytalan mosollyal, miközben egy fotel felé lépett. Én, még mindig ijedten bólintottam. - Te pedig Andromade Black vagy. - a hangom vékony volt. - Bellatrix Black nővére. Andromeda arca húga említésére elkomorodott, és ő is bólintott. Könnyedén leült a mellettem lévő fotelbe: - Ilyenkor tanulsz? Ismét bólintottam. - Tudom, hogy prefektus vagy, de azért nem kell túlzásba vinni a kötelességek elvégzését. - Öhm... Tudom. Csak... Nem tudtam aludni. Ekkor, hirtelen felismert. - Ó, a te barátnőid is a gyengélkedőben voltak, amikor Trixyvel az a baleset történt. És, rád mondta azt Bella, hogy... Jaj, Lily, sajnálom. A sokktól még nem tértem egészen magamhoz, így nem tudtam, mire céloz Andromeda. Folytatta. Tudod, hogy az unokaöcsém Sirius? - kedves mosollyal nevetett. - Hallottam, milyen jól megértitek egymást. Kissé bosszúsan megráztam a fejem. - Black... - sóhajtottam fel. - Az egy külön kategória. Kezem elé kaptam a kezem, mert csak most jutott el a tudatomig, hogy egy rokonja előtt kritizálom Blacket. De Andromeda csak nevetett: - És, más dolgokról is hallani mostanság... Illetve, én igazából már negyedikes korom óta rendszeresen hallom a neved az unokaöcsém szájából. Felpislantottam rá. - Káromkodásként? Tagadólag megrázta a fejét. - Nem igazán... Bár, elég kétértelmű... Én mindig nagyon jól kijöttem Siriusszal, hasonló a jellemünk. - mikor megütközve néztem rá, elnevette magát. - Igen, Lily. Sirius olyan, mint én. Csak fiúban. És, talált magának egy lelkitársat, Jamest. Hallottál már James Potterről? - kérdezte, huncut fénynyel a szemében. - Talán túl sokszor is... - mormoltam halkan. - Azt hiszem, vissza kellene térnünk az eredeti témához. Mindjárt éjfél, és te még mindig itt lenn üldögélsz. Miért? - Mert... - elhallgattam. Nem akartam kimondani az igazságot. A válasz onnan jött, ahonnan igazán nem számítottam volna rá, a fiúk lépcsője felől. - Mert Evans betegesen fél a szellemektől. - fogcsikorgatva fordultam a jól ismert hang tulajdonosához. - Tűnés, fel, James! Már mindjárt éjfél, ilyenkor már a kviddics bajnokoknak is ágyban van a helyük. - nézett rá a mellettem ülő lány határozottan. Potter kérdőn pillantott ránk. - Akkor ti mi a frászt csináltok itt? - Ne akard, hogy öt pontot levonjal a griffendéltől, James. - Nem vonnál le, Meda. - Ki akarod próbálni? Én némán figyeltem a küzdelmüket, és mosolyogva vettem észre, hogy Potternek tényleg jó kis dumája van. Andromeda pedig jól helyre rakta! Potter bizonytalanul álldogált a lépcsőnél. Bizonyára dühítette, hogy legjobb barátja rokona ilyen egyenesen letolta. - Mars a szobádba, James! - parancsolt rá Andromeda erélyesen, majd hozzám fordult. - Ideje lenne aludni, Lilly... Én tépelődve néztem az órára. Éjfél múlt hat perccel. Potter vigyorogva nézte, ahogy Andromeda pakol, én pedig... csak bámultam magam elé. És, még egyszer, búcsúzásképpen bevetette azt az ellenállhatatlan humorát.
- Jössz, Evans? Nem azt ígérted, hogy ma velünk alszol? - Dühösen elő akartam rántani a pálcámat, de Andromeda megelőzött. - James... Ha ezt a szüleid megtudják, hát nem tudom, mit fognak hozzá szólni. A magam részéről, Lilly - fordult hozzám - inkább a mi hálótermünket választanánk. Mindketten értetlenül meredtünk rá. - Penny, és én meghívunk téged a hálótermünkbe. Tudod, mi csak ketten vagyunk, és egyébként is... szeretnélek jobban megismerni! Derűs mosoly kíséretében felvonult, és a lépcső tetején megvárta, amíg összepakoltam. Mikor már a hálótermük felé ballagtunk, valami olyasmit hallottam, mintha azt mondogatná: "Mrs. Potter? Lily Potter... Hmm..." Miután beszéltem tíz percet Pennyvel, mindnyájan lefeküdtünk. De, előtte még megkérdeztem Andromedától egy fontos kérdést. - Meda, figyelj... nem hallottál... sírást?... Amikor... jöttél fel a klubhelyiségbe? A válasz egy fejrázás volt. 11 Levelek Hétfő, 13:24, a Roxfort egyik folyosóján Eddig úgy el voltam merülve a tegnap este taglalásában, hogy nem is írtam, milyen volt a ma délelőttöm. Nos, kezdjük a reggelivel. Mikor reggel még kissé bóbiskolva letántorogtam a Nagyterembe, az eddig mindig napfényes, derűs elvarázsolt mennyezet most szomorú szürke volt. Beköszöntött az ősz. És, mintha csak engem sajnált volna a természet, sötét fellegek gyülekeztek fellettünk. Elérkezett a büntetőmunkám estéje. Nem is bírok rágondolni... Mellettem Jess, Becca, és Rini sem tündökölt túlságosan: Jess és Rini falfehéren fogták hasogató fejüket, Becca pedig olyan arcot vágott, mint aki menten elhányja magát. Verity és én sem voltunk a legjobb formánkban, a társaságban csak Alice volt jókedvű. Alice még azután is vidáman dudorászott, miután megjelentek Potterék, és - nem kifejezetten az én könyörgésemre - letelepedtek mellénk. - Evans... - kezdett bele egy mondatba Potter, de egy legyintéssel elhallgattattam: - Nem érdekel, Potter. Fáradt vagyok. Tettettett rosszalással csóválta meg a fejét: - Ejnye-bejnye, Evans, a prekektus kisasszony túl sokáig maradt fent tegnap? Már ahhoz sem volt erőm, hogy válaszoljak, de Alice még mindig optimista hangon megszólalt: - Szállj már le Lilyről, James! Neki más tetszik... Már éppen döbbenten ránéztem volna, de Becca megbökött a kezével, és mosolyogva bólintott: - Á... Tudom, hogy kire gondolsz, Alice... - majd, tőle teljesen szokatlan, álmodozó szemekkel hozzátette. - Irtó helyes srác! Potter olyan hangot hallatott, mint aki mindjárt megfullad, így helyette a két másik barátja vette fel a frontot. Black felmordult, és áthajolt Jess felett, - aki mellett ült - hogy lelenézhessen Becca szemébe, aki Remus és Rini között ült. - És, mi a neve a szerencsétlennek? Becca szinte fújt rá, úgy válaszolt: - Elmagyaráznád, miért érdekel? - Mikor Black vészjósló arcot vágott, Alice kedvesen, lényegretörően, egyetlen szóval fejezte ki magát: - Közöd? Remus felhúzott szemöldökkel figyelte őket, és fáradtan vette elő a bájitaltankönyvét. Követtem a példáját, mire Potter - aki sajnos nem fulladt meg - rámpillantott: - Mi van, Evans, kezded átvenni a jó öreg Holdsáp szokásait? - elvigyorodott. - Egyébként, nem hiszem, hogy létezik ez az "irtó helyes srác"! Elpirultam. Egyrészt azért, mert nem akarta elhinni, hogy van másik fiú, másrészt, mert... hmm... tényleg nincs. - Ezerszer jobb fiúkat érdemlek, mint amilyen te vagy! - kezdett felmenni bennem a pumpa.
- Igen?! - úgy láttam, most megfogtam, mert ő is elvörösödött, és segítségkérően barátjára nézett. Aki, persze, újabb sületlenséget mondott: - Az biztos, hogy Ágasnál szuperebb srácot közel és távol nem találsz, Evans. Becca gúnyosan rámosolygott: - Ó... Hogy bevallod, Sirius, hogy te nem érsz annyit! Milyen önfeláldozó vagy... Black már épp fel akart forttyanni, Verity és Rini nem tudták, nevessenek-e, vagy sírjanak, Potter még mindig engem bámult, és motyogott valamit magában, de a veszekedés elakadt. Nem, nem szállt meg minket hirtelen a béke szelleme. Egyszerűen csak a tejeskannába belerepült egy bagoly. Miután kiszedtem onnan, megnéztem a leveleket, melyek a lábához voltak erősítve. Az én nevem állt rajtuk. Miközben a többiek várakozóan néztek rám, kibontottam a leveleket. "Drága Lily! Mikorra megkapod ezeket a leveleket, talán már hétfő vagy kedd van, de ugye tudod, hogy nem felejtettük el azt a fontos eseményt, ami pénteken lesz. Nevezetesen, a születésnapodat. A 16 év hosszú idő, és ebben a korban már kell lennie benned felelősségnek, eltökéltségnek, céltudatosságnak és fegyelemnek, melyek segítenek utad során. ... Szeretnénk téged arra biztatni, hogy járd a magad útját, és ne törődj azzal, hogy mások mit mondanak! Mi mindig itt leszünk neked, ha bátorításra lesz szükséged. Büszkék vagyunk Rád: Anya és Apa'" Ezt a levelet mosolyogva olvastam el, de a másodikat kicsit más reakcióval vettem kézbe. Ez így szólt: "Jó neked, te már 16 éves vagy.Két év múlva én is annyi leszek, és már alig várom! Addig is, mesélek az új fiúmról, Ralphról.Csoda aranyos srác, és tegnapelőtt sétálni és moziba mentem vele, tegnap focimeccsre. Halálosan unalmas a foci, de ezért a fiúért még clara néni répatortáját is megenném! Te hogy vagy? Mi van azzal a sötét hajú sráccal, akinek a fényképét Jessica egész nyáron mutogatta. Vele kellene összejönnöd, nem azzal a másikkal, akit utálsz. Majd írj, ha lesz időd a kétes eredetű izék kotyvasztása után. Nia ui.: Kitaláltam, mire tudnánk hasznosítani ezeket a kotyvalékokat! Ha nyáron haza hozol vagy 30 szerelmi bájitalt, talán megérte ez az egész herce-hurca Rokontba." Annyira fel lehettem háborodva húgom szemtelen levelétől, hogy Rini még rá is kérdezett, potterhez fordulva: - Ez a te kreációd? Hát, igen, kicsit ki lehettem borulva, de teljesen érthető, nem??? 1. Például a "Jó neked, te már 16 éves vagy." Ezt úgy írja, mintha nem tudnám! Mintha egy 6 éves kiskölyök lennék! 2. És a "mesélek az új fiúmról, Ralphról" című mondat. Kit érdekel, milyen a fiúja? Ezt is csak azért írta, hogy dühítsen! A kis kígyó! 3. "kétes eredetű izék kotyvasztása" Minek néz ez engem?! Tinihorrorfilmek vasorrú banyájának?! 4. És, "talán megérte ez az egész herce-hurca Rokontba." Mi az, hogy talán? És, még a sulim nevét sem tudja leírni! Pofátlanság!!! 5. És utoljára, de nem utolsósorban: IMÁDOM CLARA NÉNI RÉPATORTÁJÁT!!! 12 A Nagy Este eljövetele 18:49, a Roxfort melletti zöld övezet kilátója
Az órák után McGalagony professzor mentett meg attól, hogy végig kelljen hallgatnom Potter és Black koncertjét, amit - állítólag - Jessék gyógyulásának örömére adtak. Hát, a szerncsétlenek ezt hallva rohannának vissza a gyengélkedőre... Nekem meg már csak az hiányzott volna az életemből, hogy tanulás közben az ő kornyikálásukat hallgassam, mi?! Na, nem. Én, köszönöm szépen, nem kérek belőle. Helyette szíves örömest levittem McGalagony professzor fontos iratait Roxmortsba. Három óra felé, amikor elindultam, nyugodt, békés volt Roxmorts, nem lepték el rohangáló, röhögcsélő roxfortosok. Az üdítő séta hatására, hirtelen megjött a jókedvem, és miközben az erdőn át a mágikus faluhoz értem, egy régi mondókát énekelgettem: "Csipp, csepp, egy csepp öt csepp, meg tíz: olvad a jégcsap, csepereg a víz." Elképzelhető, hogy egy páran hülyének néztek, amint ugrándozva, vigyorogva énekelgettem ezt a versikét az őszi, enyhe szélben... A lényeg, hogy a hatalmas jókedvemnek is meglett az ára: a nagy ugrándozásban elszakadt a táskám pántja, és a professzor levelei kicsusszantak belőle. Az egyiket felkapta a szél, és úgy neki vágta egy fatörzsnek, hogy kiesett a borítékból az üzenet... Én nem akartam elolvani. Beccsszóra. De, ahogy felvettem, véletlenül megláttam egy pár betűt, és... A jókedvem egy csapásra elszállt. Ezt a részletet olvastam el belőle: "...ILYEN MÉG A ROXFORT TÖRTÉNETÉBEN SOHA NEM FORDULT ELŐ. AZONNAL ÉRTESÍTENÜNK KELL A..." Megerőltettem magam, és visszatettem a papírlapot, aztán lassan továbbindultam. Átadtam a leveleket, és megnéztem McGalagony kérésére a statisztikát, de teljesen automatikusan. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy az erdő szélén, egy fapadon ülök, és kifejezéstelen arccal meredek magam elé. Ekkor valaki mellém lépett: - Evans... Mi ez? Egészségügyi séta? - kérdezte Piton cinikus hangon. Összerezzentem, majd fázis késéssel felpattantam. - És, te mit keresel itt? Talán valami feladtot bízott rád Dumbledore professzor? Megrázta fejét és komoran nézett rám. - Dumbledore professzor kedvencei... - kezdte szárazon. - Potter és Black. Annyi gyűlölet volt a hangjában, hogy egy másodperc alatt eltűntek aggasztó gondolataim, és helyüket felháborodás vette át. - Nem a kedvencei! Most is büntetőmunkára küldte őket! - tiltakoztam elszántan, csípőre tett kézzel. - Tudhattam volna... - biccentett felém hűvösen. - Hogy meg fogod védeni Pottert. ÉN? MEGVÉDENI?? POTTERT??? Dehogy is! Csak felvázoltam a tényeket! Hmm... Ez a beszélgetés nem ér annyit, hogy elrágódjak rajta! Piton, az... Piton. Olyan, mint Potter, csak mardekárosban. Van egy csomó hasonló tulajdonságuk! Például, például... öhm... egyikük sem normális. De, akárhogyis gyűlölik egymást, a végén úgyis az lesz, hogy a Sors - mint mindig - most is meg fog szívatni... Tuti, hogy Potter és Pitonpuszipajtások lesznek. De már úgyis mindegy. Ahogy azt Levendroi professzor volt kedves megemlíteni, úgyis nem sokára kilyukad az ózonréteg és mind meghalunk. de, addig is, jöjjön, aminek jönnie kell: BÜNTETŐMUNKA BLACKKEL! 23:11, a klubhelyiségben
Nyugodtan kijelenthetem, hogy a mai este volt Black életének csúcspontja. Ennyit életemben nem ordítottam... Hattól tizenegyig. ÖT TELJES ÓRA? BLACKKEL. Jesszusom. Alig bírom elhinni, hogy túléltem. Legalább, mostmár mindent tuodok a bájitalok összetevőiről... Először felszeleteltük a patkányfarkakat, felvagdaltuk a békabeleket, letisztítottuk a szalamandrákról a pikkelyeiket, leforráztuk a bagolytollakat (plusz, magunkat), áztattuk, majd megőröltük a különféle gyökereket, és a gyógynövények bogyóit összepréseltük. Ezek voltak a szalonképesebb kifejezések. Miközben ezeket a nem túl gusztusos műveleteket végeztük, kedvesen elcsevegtem Blackkel. - Láttam a tegnapi edzésedet. Gratulálok. Már Roxmortsban is tudják, mekkora marha vagy. - jegyeztem meg, elbűvölő mosollyal. - Hallottam, hogy összefutottatok ma délután Pipogyusszal. - vágta rá vigyorogva. - És, ha igen??? - Á, semmi... Pipogyusz említette, hogy konzultáltatok egymással a büntetőmunkáink számát illetően. - Beccának igaza volt. - merengtem el, fenn hangon. - Tényleg bele néztél az Értelmező kéziszótárba. Black felmordult, és villogó szemekkel tekintett rám, de a belépő bájitaltan professzor miatt nem tudtuk folytatni ezt a rendkívül élvezetes eszmecserét. Eltelt két perc... Aztán még négy, és amikor a bájitaltan professzor öt percre kisietett a teremből, Black egyből kihasználta távollétét, és szándékosan nekem jött! Én pedig kiborítottam a békabéllel teli tálat, mire is a békabél engedelmesen, egyenletesen elterült szép, új cipőmön, és black ősrégi, ronda papucsán. De őt ez nem zavarta... Csak vigyorgott: - Mi van, Evans, mit finnyáskodsz? Kaja! - Idióta! - ordítottam fel. - Vagy. - mondta közömbös hangon. - Hülye! - Vagy. - Vadbarom. - Vagy. Elmosolyodtam. - Dilis. - Vagy. - Te. - Is. Lehet, hogy felkaptam a vizet, de a lehető legjobb okom megvolt rá! És, lehet, hogy hozzávágtam a szalamandra gerincekkel teli tálcát, de erre is meg volt az okom!!! Viszont, ő miért dobott rám patkányfarkat??? Tiszta dilis. Természetesen ezt meg kellett bosszulnom! Ráöntöttem a szalamandra pikkelyeket. Mind a 30259-et! Sajnos McGalagony professzor épp ekkor lépett be, megnézni, jól elvagyunk-e... Megütközve nézett ránk, majd sápító hangon felkiáltott: - Miss Evans, Black!!! Mit művelnek, kérem?! Lesütött szemmel hallgattam végig mondandóját: - Ez egy... egy büntetőmunka, nem játszótér! Mégis mit gondoltak, hogy csatatérré alakították át a professzor úr raktárát??? Azért voltak itt, hogy segítsenek neki, nem azért, hogy mindent össze mocskoljanak! Black, ne merészeljen az orra alatt otrombaságokat mormolni! Még ilyet! Ha ezt Dumbledore professzor... Black, maga meg van zavarodva?! Azt hiszem, Frics úrnak igaza volt, tényleg elkellene egy iskolapszichológus egye... Black, tudom, hogy nem fog tetszeni, amit most mondani fogok, de nem érdekel! BÜNTETŐMUNKA!!! Ma reggel, a reggelinél Jessék elmondták, hogy oda lehetett hallani Black üvöltését, az alagsorból. ("Jaj, istenem, valami baja esehetett?" - így Jess; "Ha szerencsénk van, most kapta meg a levelet, amiben értesítik, hogy haza kell mennie." - így Becca) A lényeg, hogy túléltem. Már csak az a kérdés, hogy talán jobb lett volna, ha nem? Nyugi, Lily... Ne legyél ilyen pesszimista! A világnak szüksége van az olyan önfeláldozó, hősi lelkű emberekre, mint te, hogy ellensúlyozni tudják az olyan pancsereket, mint Potter és Black. Egyértelmű.
13 Ok és okozat Szeptember 8. (kedd), 11:24, gyógynövénytan előtt, az üvegházaknál Az átváltoztatástan órákról sok mindent hittem, de ezt nem! Inkább kezdem az elejéről: az óra viszonylag normálisan kezdődött, leszámítva, hogy Frank megint elkésett. Nyugodtan ültem Jess és Becca között, a második padban (mint mindig), előszedtem a jegyzeteimet (mint mindig), próbáltam nem törődni a mögöttem ülő Potterrel (mint mindig)… De McGalagony professzor, ahelyett, hogy rátért volna –mint ahogy azt ígérte múlt órán- az animágia-elterjedés periódusainak felvázolására, megköszörülte a torkát. - Mielőtt megvizsgálnánk az animágia statisztikákat, szeretnék egy rövid kitérőt tenni a tegnap estére. A többiek érdeklődve hallgatták a professzort, én pedig magamban reménykedtem, hogy tegnap történt valami fenomenális tragédia, amely feledteti büntetőmunkánkat… - Miss Evans… Mr. Black…- ez a mondat már rosszul kezdődött. – Amit tegnap műveltek, valami förtelmes volt. Ezekre a szavakra a griffendélesek és hollóhátosok felkapták a fejüket. Miért, mi abban olyan nagy szám, hogy tegnap nem voltam a legjobb passzban? És, kit érdekel, hogy eddig, a négy év alatt McGalagony professzor az órán nem említetett meg semmit, ami nem kapcsolódott a tantárgyhoz?! Mindenki különféle módon reagált. Tudom, hogy nem erre kellett volna figyelnem, de hogyha a professzor úgy döntött, hogy kitálalja az estét, akkor találjak benne valami jót is! Szóval egy kis pszichológiai kísérlet: MIKÉNT REAGÁLNAK A KÍSÉRLETI ALANYOKEGY HIRTELEN KIJELENTÉSRE? 1. Jessica: tágra nyílt szemmel, kíváncsian hallgat 2. Becca: kissé csodálkozó, de higgadt tekintettel néz rám 3. Rini: röhög (gondolom elképzelte, mit művelhettünk) 4. Alice: kissé bamba arckifejezéssel tovább dudorászgat magában 5. Potter: engem néz 6. Black: az arckifejezéséből ítélve folyamatosan szidja McGalagony professzort 7. Remus: halkan, tőmondatokban kérdezgeti Blacket 8. Frank: az átváltoztatástan házi bepótlása közben kíváncsian néz ránk A többi hollóhátos pedig fegyelmezetten, jámboran, érdeklődbe néz minket. Gondolom, ŐK soha nem keveredtek volna ilyen dologba! McGalagony professzor folytatta: - Gondolom, nemigen dicsekedtek el a barátaiknak a tegnap estéről. A költségek… - sóhajtott fel rosszallóan. - A békabél nem fontos, de a patkányfarok és a szalamandrapikkely igencsak drága árucikk. Nézzük csak, biztos árat nem tudok mondani, de körülbelül 85$, Mr. Black, és 75-80$, Miss Evans… - A francba! – káromkodta el magát Black. Összeszorított foggal hallgattam. - Sajnálom, Mr. Black, de NEM ÉN kértem meg önöket, hogy öntsék egymásra ezeket az igencsak költséges bájital hozzávalókat! Tudom, hogy kellemetlen, de biztos vagyok benne, hogy mindkettőjük családja képes kifizetni ezeket. - Ajaj. Anya meg fog ölni. – motyogtam magamban. Blacknek is ilyen gondolatok járhattak a fejében. - McGalagony professzor… - kezdte lassan – Öhm… Nem várhatna hónap végéig? A kérdezett felvonta szemöldökét, és éles hangon visszakérdezett: - Megtudhatnám, hogy miért, Mr. Black? - Ööö… Nem. Potter megrökönyödve pillantott barátjára, míg egy pár hollóhátas iszonyodva nézett össze, ezzel szemben Remus elmosolyodott. Még soha, senki nem mondta McGalagony professzornak, hogy nem. Úgy tűnik, Black egy újabb hagyományt megszegett. A tanárnő száraz hangon válaszolt:
- Ebben az esetben az én válaszom is nem. És még nem is tértem át a viselkedésükre sem. – rám nézett. – Miss Evans, öntől, mint prefektustól, nem azt várom el, hogy Blackkel együtt katasztrófasúlytotta helyszínné alakítsák át a bájitaltan tantermet. Annál inkább azt, hogy éretten, viszszafogottan, udvariasan viselkedjen és tanulja meg kontrollálni az érzelmeit… AZ ÉRZELMEIMET??? MÁR ÍGY IS ELÉGGÉ MAGAMBAN TARTOM ŐKET!!! HA MCGALAGONY PROFESSZOR TUDNÁ, HOGY MILYEN VAGYOK, MIKOR ÚGY ISTENIGAZÁBÓL FELDÜHÍTENEK, HANYATT-HOMLOK MENEKÜLNE ROXFORTBÓL!!! Bár, ahogy jobban belegondolok… Az sem olyan biztos, hogy Roxfort állna… - Úgy gondolom, a megfelelő módja annak, hogy e tulajdonságokat elsajátítja, igen egyszerű. Mától fogva, egészen október elsejéig ön fog megtervezni és megtartani minden kört, szakkört, és edzést, ami az iskolánkban van. Mindezek mellett hétvégén ön fogja fogadni azokat a vendégeket, akik meg szeretnék tekinteni iskolánkat, két hét múlva pedig ön fogja figyelni azokat az új szárnyascsikókat, amiket Hagrid professzor hozat ide, és egészen a csikók kifejlett példánnyá válásáig minden nap meg fogja őket látogatni. Tátott szájjal néztem a tanárnőre. Ha ezt komolyan gondolja, a következő 22 napban nemigen lesz öt percnél hosszabb szabadidőm… vagy még annyi sem. Ekkor Potter felemelte a kezét. McGalagony biccentett felé: - Valami hozzáfűznivalója van, Mr. Potter? - Igen, tanárnő. Ez a kviddicsedzésekre is tartozik? Megállt bennem az ütő. Hát persze, a kviddics! Úristen! Hogy én mennyit bénáznék ott! Jól elvagyok az ide-oda röpködéssel, de a célba-dobósat nem nagyon kedvelem! - Pontosan. – bólintott McGalagony professzor. - Engedélyezné, hogy egy héten kétszer együtt dolgozzunk ki egy tervet a következő edzésre? Nem, mintha nem bíznék Ev… Lilyben, csak… - bizonytalanul nézett rám. – nem a kviddics a fő érdeklődési köre… - Ó, értem. Természetesen segíthet Miss Evansnak Nagyon örülnék, ha idén is megnyernénk a kviddicsbajnokságot… Erre elpirultam. Talán azt hiszik, hogy nem bírok kidolgozni egy nyomorult kviddicsedzést???Azt hiszik, ha az én vezetésemmel edzenénk, elveszítenénk a kupát?! Kicsit felhúztam magam. - Nem kérek semmiféle segítséget, tanárnő! Az én feladatom kidolgozni a stratégiát! – mondtam karba tett kézzel. McGalagony mérlegelő tekintettel nézett rám. - Rendben, Miss Evans… Olyan stratégiát dolgoz ki, amilyet csak akar, viszont a harmadik edzésre én és Madame Hoch is elfogunk látogatni, és, ha… - Három edzés?! – kiáltott fel Potter. – De akkor nagyon nehéz lesz behozni, a lemar… - mikor hátrafordultam, és villogó szemekkel rámeredtem, elvörösödött. - Mint mondtam, ha Miss Evans három edzés alatt sikereket fog elérni, továbbra is ő vezetheti az edzéseket. Most pedig térjünk rá Mr. Blackre. Az említett lejjebb csúszott a székén. - Mr. Black, ön október elejéig minden este büntetőmunkára megy. Beszéltem a tanáraival, és mindegyikük… illetve mindegyikük, a bájitaltan professzor kivételével vállalta, hogy felváltva járjon hozzájuk, októberig. Minden este, hattól kilencig. Mindössze ennyi… - Mindössze?! – csattant fel Black. – És mi van a személyi jogaimmal??? - Rendben. Legyen akkor hattól tízig. – jegyezte meg a professzor. – Most pedig rátérnék a… - Ó, ne már! - kesergett Black, jó hangosan. -… az animágia elterjedésére. Mint ahogy a múlt órán említettem, az animágia igencsak veszélyes a transzformáció… Ez volt az első óra, amin nem jegyzeteltem. 14 Kviddicselmélet, avagy kinek kell ez a játék? 20:10, a klubhelyiségben
McGalagony professzortól nem volt valami kedves, hogy hogy már ma nekem kellett tartanom a szakköröket! Ebéd után máris rohanhattam a bájitalatan szakkörre, ami délután háromtól négyig tartott. Kénytelen voltam jelenlétemmel boldogítani a lelkes, harmadéves diákokat. Nem akartam, hogy hamis kép alakuljon ki bennük a mágia eme nemes ágáról, így az egész órán az elrontott bájitalok borzalmasabbnál borzalmasabb hatásairól meséltem nekik... Remélhetőleg jövő héten máris kihúzhatom ezt a programot az amúgy sem túl szellős naptáramból, a hirtelen visszaeső érdeklődés miatt. Délután ötkor elérkezett a nap legeslegizgalmasabb eseménye, a griffendéles csapat kviddicsedzése! Hurrá... Az edzés kezdetekor, két perccel egész után az összegyűlt csapat még igencsak gyatra volt: egy fogóból és két hajtóból állt. Mondhatom, nagy élmény volt a borongós, esőre forduló időben a kviddicspálya mellett vacogni, miközben arra vártunk, hogy a csapat többi tagja is odadugja a képét. - Hol vannak a többiek? - kérdeztem, miközben félszemmel egy gyanúsan éppen kidőlni készülő cédrusfát figyeltem. A szél kegyetlenül tépkedte ágait. ilyen időben senki, akinek volt egy csepp esze, nem mozdult ki a jó meleg klubhelyiségből; akinek pedig végképp sétálni támadt kedve, az a szélvédett kastélykertben sétálgatott. - Ez jó kérdés. - felelte egy kreol bőrű, sötét hajú lány, miközben egyik kezével szorosan fogta seprűjét. - Sirius, James és Brad általában késnek tíz percet, Ethan pedig elhúzott valahová néhány röhögcsélő csajjal. - Néhány röhögcsélő csajjal?! Pár buta liba fontosabb neki, mint az edzés??? Csak jöjjön vissza, majd én... - Addig mit csinálunk? - szakított félbe egy göndör, szőke hajú lány. Elővettem a jegyzetfüzetemet. - Kezdjük a legalapvetőbb dologgal: a csapat összeállításával. Kira Schnellm... Olvastam volna tovább, ha lett volna mit. De a szél úgy döntött, hogy nem érdekli az edzés ezen része, és kitépte kezemből a füzetet, hat méter magasra felrepítve. Megvontam a vállam, és rájuk néztem. - Bemutatkoznátok? - Kira Schnellmeir vagyok, a Griffendél fogója. - nézett rám a kreol lány. Ezután a szőke csaj szólalt meg. - Kirsten... - ...és Heather... - folytatta a mellette álló, piszkosszőke, világító kék szemű lány. - Sallburg. Mi vagyunk a hajtók. - mondták kórusban. - Rendben. - bólintottam. - Az őrző Brad, a terelők Ethan és... az az átkozott Black. A harmadik hajtó pedig minden bizonnyal Potter. - mondtam beletörődő hangsúllyal. A lányok összemosolyogtak. Kezdjük az edzést. - És, a többiek? - Kit érdekelnek?! Ők a csapat... hmm... elhanyagolható tagjai. Kira meghökkenve nézett rám. - Öhm... Lily. James a csapatkapitány. - Nem fontos. Elküldtem őket hat bemelegítőkört repülni. Én pedig a roskadozó kerítés mellett álldogáltam, és próbáltam látni, hogy mi a jó eget művelhetnek Kirstenék tőlem kemény hat méterre. Mikor elkezdtük a cikk-cakk repülést, befutott Brad és Ethan is (előbbit egy jókora rúgással, utóbbit egy gyengéd pofonnal küldtem a pályára). Éppen azon gondolkoztam, hogy mi a különbség az egyenes és a cikk-cakkban repülés között. Lehet, hogy velem volt a baj. De az is lehet, hogy az őrjöngő szél adott érdekes stílust a játékosok repülésének. Az egész edzés egy balett előadásra hasonlított. Úgy értem, arra a részére, amikor kigyullad az opera. Ezen, és efféle értelmes dolgokon elmélkedtem, miközben a vergődő Ethant negyedjére is visszaküldtem a pályára. A srácnak az nem tetszett, hogy miközben passzolgatták a kvaffot, állandóan nekiment valakinek. Határozott hangon üvöltöttem oda neki: - Edzett kviddicsjátékosok nem félnek egy kis szellőtől! A következő pillanatban két dolog történt egyszerre: 1. Ethan visszakiabált ("Kis szellő?! Hurrikán!"), egyúttal nekiment Kirstennek 2. Potter hangját hallottam meg a hátam mögül. - Nicsak, nicsak, Evans! Ez az első mondat az edzésen, ami igaz. - mosolygott rám, meleg barna szemével.Black pofákat vágott, és elcsörtetett mellettünk.
- Hol a frászban voltatok??? Rátok vártunk, te... - nem engedte meg, hogy befejezzem a mondatot, helyette egy bűbájjal felhangosította hangját, amit már jól lehetett hallani az egész pályán, és megszólalt: - Emberek, rajtállás! Három kör Evingholl-féle passz, és próbáljátok meg kicselezni Bradet! Gyerünk! Dühösen belekapaszkodtam karjába, és elkezdtem rángatni a kezét. - Hé, Potter! Én tartom az edzést! Még mindig mosolygott, de egy könnyed mozdulattal lerázott magáról. Normál hangerővel szólalt meg: - Nyugi, Evans. Te is tudod, hogy a kviddicspályán én vagyok a jobb. Nem lenne egyszerűbb, ezt elismerned? - Fordulj fel, Potter! - leültem a kerítés mellé, és dacosan, karba tett kézzel néztem a többieket. Ő viszont odasétált hozzám: - Figyelj, Evans, nem szégyen, hogy ebben nem te vagy a legjobb. De egyik napról a másikra nem lehet kidolgozni egy edzéstervet! - mikor tüntetően elfordítottam a fejem, tovább beszélt. - Ne csináld már! Sokkal szebb vagy, ha... Hirtelen elharapta a szót, és már nem nézett a szemembe. Én pedig döbbenten pislogtam rá. - Tess... tessék? Ekkor egy hatalmas ordítást hallottunk. - Ágas, baromira örülök, hogy lassan megtaláljátok a közös hangot Evansszal, de tudod, mi most, ezen a verőfényes délutánon nem azért jöttünk ide, hogy a ti enyelgéseteket hallgassuk, bár az is NAGYON élvezetes és tanulságos, de mi lesz a KVIDDICSEDZÉSSEL?!?!?! Felpattantam, és oda rohantam hozzá. - BLACK! TEEE... ADOD CSAK IDE AZ ÜTŐDET? TE IDIÓTA, SZERENCSÉTLEN TÖKFEJ!!!!! Az edzés további részét nem részletezném. Na, jó, mégis. DE nem. DE igen. DE nem. Na, jó, leírom... Még valakik rajtunk kívül voltak olyan dilisek, hogy kijöttek a pályára: két Black, Malfoy és Piton. Hárman leültek a lelátókra, Bellatrix Black viszont egyenesen felém lépett. - Kijöttünk megnézni az edzést. Gondolom, szuper, tekintve, hogy Evans tartja. - biccentett gúnyosan felém. - Akkor örülhettek, ugyanis nagyon jó edző. - mosolygott rá Potter. Én pedig meglepetésemben leültem a kerítésre. Black kényszeredett mosollyal válaszolt: - Á, valóban? James, csak nincs valami közted, és eközött a kis sárvérű között??? Potternek azonnal lehervadt a mosoly az arcáról, és elvörösödött. - Bellatrix, ha nem lennél lány, már régen a gyengélkedőn feküdnél. - mordult rá fenyegető hangon. Én közömbösen néztem Kira közeledő sziluettjét. - Igazááán??? - kérdezte mézesmázos hangon az a tyúk. - Igazán sajnálom, James, hogy ezekről mások a nézeteink. Potter már épp vissza akart vágni neki, de most én következtem. Kényelmesen felálltam, és elegáns mosollyal magammal húztam Pottert. - Megbocsátanál, Bella, drágám? - néztem rá bájolgó hangon. - Beszélnem kellene vele. - majd suttogva Potterhez fordultam. - Gondoltam, jobb lesz szabad utat hagyni Kirának. Bellatrix Black tetőtől talpig sárosan mehetett ma este haza. Ez az egyetlen dolog, ami boldogít mostanában: Lestange arca, mikor meglátta szerelmét sárosan, levelekkel borítva. Ez jólesett. 14 Barbie Club Ez a nap nagyon-nagyon hosszú volt. Azt hittem, már soha nem lesz vége. Igazság szerint még nincs is. Hátra van még a kviddicspálya méreteinek ellenőrzése, az ülések megszámlálása, ami a Varázs Ön-
kormányzat titkárának a feladata. Ami én vagyok. Plusz én vagyok az elnök, az alelnök és a pénztáros egy személyben. Uh... Hosszú lesz ez a hónap... Vacsoránál Rini és Jess a horoszkóppal szórakoztak. És, természetesen ebbe belekapcsolódott Potter és Black is. Mint mindenbe, ami baromság. Azon röhögcséltek, hogy kinek mit ír az egyik újság. Én az óta nem nézem meg a horoszkópomat, mióta valahol szokatlan foglalkozásokat ajánlott nekem az újság szerkesztője, úgy, mint tejesember, toronyőr. Ha ezt humornak szánta, hát elég gyenge volt… Mindenesetre a lányok élvezetes dolognak tartották ezt olvasgatni. Jess pedig különösképpen felvidult tőle. Naná, akinek folyton hízelegnek az újságok… - Imádom ezt az újságot! Ó! Nézzétek, mit írt! Szűz… ez én vagyok… „Olyan jól nézel ki, hogy a férfiaknak majd kiesik az utcán, ha rád néznek.” Ez a magazin fantasztikus! - És, ez még érdekesebb. – kiáltott fel Rini. – A csillagjegyek függvényében más és más tulajdonságokat találsz a legvonzóbbnak egy férfi karakterében. Ha fiú vagy, ezek a csillagjegyedhez rendelt tulajdonságok illenének leginkább hozzád.” Megnézzük? Lássuk csak… Mérleg, skorpió… ó, az Regan. És, azt hiszem, Frank is. Ohó! Itt jön a bak! James, ez te vagy, igaz? Ambíció, becsvágy! - Hát, az biztos! – kottyantottam közbe, pedig nem akartam. De ez a horoszkóp lehet, hogy tényleg nem is olyan nagy hülyeség… Potter rám nézett, de csak mosolygott. Black ezzel szemben fülsértő hangon megkérdezte: - És nekem mit ír??? - Hmm… - Rini végignézte a táblázatot. – Halak, halak… kreativitás, érzékenység. - Érzékenység?! – Potter röhögő görcsöt kapott. – Mi van, te kis mimóza? Már mindannyian nevettünk, Black pedig duzzogó arccal morogta: - Fogd be, Ágas! - Ezt nevezik kreativitásnak?! Jess és Rini továbbnézték az újságot. Mikor megpillantottak engem, elmosolyodtak. - Lily, kíváncsi vagy rá, milyen pasit akarsz a tudatalattidban? – kérdezték kórusban. - Egy cseppet sem! De Jesst már nem lehetett leállítani, máris darálta a tulajdonságokat. Pedig engem ez tényleg nem érdekel. Attól még, hogy Potter beképzeltségére rámutatott, nem zseni az az újság! Az egész egy hatalmas csalás! - Törődés, óvó gondoskodás… Úúúú… - Hallod, James? – Rini cinkosan rákacsintott Potterre. – Ezekre, a tulajdonságokra koncentrálj, ha meg akarod hódí… - Na, jó, nekem ennyi elég is volt. Jobb dolgom is van, mint a sületlenségeiteket hallgatni! – fortyantam fel, és elindultam a klubhelyiség felé. Félúton jöttem rá, hogy nekem még le kell adnom a pálya adatait. Mert ugye a világ nem megy tovább, ha az a nyomorult kviddicspálya fél méterrel szélesebb, mint kellene! Komolyan mondom, másodperceken belül megsemmisül az univerzum… Verity Remusszal tanul vacsora után, Becca pedig még kajálni sem jött le. Szegényt nagyon megviselte a közösen irányított Varázs Önkormányzat ülése. De, inkább kezdem az elejéről. Pontosabban négy órától, mivel a Hugrabug kviddicsedzésének részleteivel most nem akarok senkit sem boldogítani. Aránylag jól ment. Végül is, minden csak viszonyítás kérdése. Jobbak voltunk, mint egy rakás hajléktalan, akiket elfúj a szél. Inkább egy rakás hajléktalan voltunk, akiket seprűjükkel együtt elfúj a szél. Ezután a mintaszerű edzés után Jess szólt, hogy mindenképpen menjek el a Varázs Önkormányzat ülésére. Jó vicc! Miért is mentem volna? Kit érdekel, hogy én vagyok az elnök? Igazságszerint nem sok kedvem volt hozzá. Sőt, semennyi. Mert ez a Jesshez és Narcissa Black hasonló szőke hajú, kék szemű, rózsaszín cuccokban flangáló plázacicák gyülekezőhelye. Amikor beléptem, úgy éreztem magam, mint aki belecsöppent a Dr. Szöszibe. És, Beccáról (akit magammal hurcigáltam, hogy ne egyedül szenvedjek) is lerítt, hogy legszívesebben kirohanna a teremből. Jess azonnal elénk sietett, és bemutatott a szélen ülő lányokra: - Lily, Becca... A negyedévesek Viola, Marianne, Bianca, Regan, Jeanette; a harmadévesek Cimberly, Alexa, Emira és Daphne. Mindenkivel kezet fogtam, és közben vigyáztam, nehogy letörjem a műkörmüket... Narcissa Black behízelgő mosollyal közeledett felém:
- Most, hogy te leszel az elnök, biztosan az egész ülés élvezetesebb lesz. - tette hozzá gúnyos mosollyal. - Ott ül a Mardekár. Linda, Kelly, Helene, Lyenn, Gloria, Bestymira, Juana, Anita és Cirenna. Sajnos ma Bella nem tudott eljönni, de azt üzeni, hogy a következő ülést a világ minden kincséért sem hagyná ki! Képzelem! Nagyon úgy tűnik, hogy Bellatrix Black élete szent küldetésének az én piszkálásomat tekinti. Csak még nem tudja, hogy én legalább olyan tehetséges vagyok az õ cikizésében, mint õ az enyémben! - Nyugodtan üljetek le! - intett a két, hosszú asztal mellett lévő emelvény felé. Becca kissé undorodó arckifejezéssel méregette a fodros-bodros, rózsaszín tüllpárnát, de aztán megerőltette magát, és leült. Az agyonsminkelt lánytársaságra pillantva felmerült bennem a kérdés, hogy mi a jó eget keresek én itt... Elolvastam az előttem heverő papír első mondatát. Aztán a következőt. És a következőt. Döbbentem néztem Beccára. Halkan oda suttogtam neki: - Azt hiszem, itt valami fatális félreértés lesz. Becca morcos arccal lenézett a kezemben lévő papírra és az ő arckifejezése is megváltozott. Elvigyorodott, és halkan így szólt hozzám. - Vagy mi vagyunk hülyék, vagy ez itt a kész átverés show. - Becca, ők ezt mind KOMOLYAN gondolják… - súgtam neki idegesen. Minden körölöttünk ülő lány várakozóan tekintett ránk. – Höh… na, jó. Ez itt az első (és remélhetőleg utolsó – tettem hozzá magamban) ülésünk. Itt az áll, hogy beadtátok a havi 3 galleon belépődíjat, az 5 galleont a külön könyvre, és a 15 galleont a csoportékszerre. Kezdjük az eskütétellel (Becca elfintorodott erre a szóra.). Mondjátok mindannyian utánam az alábbi esküt: „Mi, a Varázs Önkormányzat tagjai elfogadjuk a Varázs Önkormányzat szabálykönyvében összefoglaltakat… - Mi, a Varázs Önkormányzat tagjai elfogadjuk a Varázs Önkormányzat szabálykönyvében összefoglaltakat… - zengték a lányok megilletődötten. -… Egy igazi Varázs Önkormányzati taghoz méltóan viselkedünk, nem veszekszünk egymással, legfeljebb vitatkozunk… -… Egy igazi Varázs Önkormányzati taghoz méltóan viselkedünk, nem veszekszünk egymással, legfeljebb vitatkozunk… („Micsoda idióta mondat!” – dohogott halkan Becca.) -... Korrektek és őszinték leszünk egymáshoz, és blablabla… - lapoztam kettőt. - …kiállunk egymásért… A lányok megütköve néztek rám, de mondták a szöveget. -... Korrektek és őszinték leszünk egymáshoz, és kiállunk egymásért… („A Griffendél és Mardekár? Na, ne már! Miért nem költöztök össze???”) -… Mindig, mindenkor a legjobb formánkat hozzuk. Az esküt elfogadjuk” -… Mindig, mindenkor a legjobb formánkat hozzuk. Az esküt elfogadjuk” - A második: a divatszabályok. – felnyögtem. – Daphne, felolvasnád? - „1. Egy héten egyszer magas sarkúban kell jönni. 2. Soha ne vedd fel egymás után ugyanazt. 3. Havonta egyszer kötelező zöld szoknyában jönni. 4. Hétfőn leeresztett hajjal kell jönni. 5. Szerdának lennie kell rajtad valami világoskéknek. 6. Pénteken rafinált frizurával, bordó vagy vörös körömlakkal kell jönni. … 32. A csoportékszert mindig kell hordani. 33. Az ülésekre mindig fehér blúzban, rózsaszín rakott szoknyában, fehér csizmában, rózsaszín selyemszalaggal kell érkezni.” Ekkor már szédelegtem a sok, értelmetlen szabálytól, és Becca is csak fejét fogta. Megnéztem a papírt. Az első két pontot kipipáltam. Következett a harmadik. - Öööö… Vendéget most nem igazán hívtunk, ezért… öhm… Becca szeretne nektek beszámolni a sminkelés művészetéről. Becca felkapta a fejét a saját neve hallatán, és zavartan nézett körül a teremben. - Hát, izé… azt hiszem, én itt már nem sok mindent taníthatok az egybegyűlteknek… - Ok, akkor ugorjuk át az első vendéget, és egyúttal a másodikat is. Semmi gond, legalább kicsit pörgősebb lesz a…
Ekkor csattant az ajtó, és egy hullámos hajzuhatagú legújabb trend szerint felöltözött, tökéletesen kisminkelt nő lépett be rajta. Hadarva, de érthetően beszélt: - Szervusztok, kedveskéim! Máris kezdhetjük a Roxfort Bemondó Válogatást! Jess mosolyogva odalépett a hölgyhöz, míg Becca végigmérte a nőt, és szeme hosszan megakadt az említett 13 centis tűsarkúján. - Jó napot, Miss McMahir! Esetleg kezdhetnénk velünk? – nézett rá kedvesen a nőre. - Természetesen, kedveském! Kezdjük veled! A következő negyedórában furcsa hangokat hallató(rikácsoló, nyávogó, éneklő… azaz énekelni próbáló) lányokat kellett meghallgatnunk. Már a kislisszoláson agyaltam, mikor Becca magabiztosan rám nézett: - Lily, mikor húzunk végre el innen??? Ebben a pillanatban a nő szeme elkerekedett, és felsikkantott. - Igen, igen! Ő lesz az!!! Mit mondanál, ha… Becca olyan arccal nézett rá, mint aki nem kétkedik benne, hogy a vendég elveszítette az eszét… ha egyáltalán volt neki. - Semmit. – vágott közbe kissé durván a barátnőm. – Sajnálom, de nincs erre a komédiára sem időm, sem kedvem, sem… - Nagyszerű, nagyszerű! – csillant fel a nő szeme. Van egy halvány sejtésem, miszerint nem igazán vette figyelembe Becca válaszát. Annyi baj legyen! Már vártam, hogy a barátaimra is kiterjedjen az én balszerencsém, és tessék… itt az eredmény. Becca minden kedden és pénteken négytől hatig ezzel a rikító külsejű hölgyeménnyel lesz kénytelen tölteni idejét. Nekem viszont még ezzel sem ért véget a napom… mert a legborzasztóbb esemény következett, amit csak el tudok viselni. A Mardekár kviddicsedzése. Nekem ez a két fogalom túl sok. MARDEKÁR és KVIDDICSEDZÉS. Még az ellenségemnek sem kívánom azt a szörnyű megpróbáltatást, amit nekem kellett átélnem két hosszú, hosszú órán keresztül. Soha többet az életbe! Még egy ilyen ötlet McGalagonytól, és nekimegyek a falnak! Bár, a mai nap után már az sem ártana nekem… Jézusom, már nyolc óra múlt, és még hátra van a méretfelvétel, a házi, és holnap… MINDEN KEZDŐDIK ELŐLRŐL! Azt hiszem, mégis szükségem lenne arra a pszichológusra… 15 Teszt Szeptember 10. /Csütörtök/ 10:03, mágiatöri Szerintem az az óra elromlott. De komolyan. Nem akar előre mozdulni a mutatója, pedig figyelem. Ja… mégis megmozdult. Eltelt még egy teljes perc. Már csak huszonhat perc van hátra ebből a lélekölően unalmas órából. Mielőtt ez az óra elkezdődött volna, igencsak elememben voltam, és Rini is. Szerintem a barátainknak ez a nap népünnepélynek számít, mert ilyen egyszer egy évben fordul elő. Mármint, hogy jókedvű vagyok, és mindenen tudok röhögni. Rinivel rendesen kacarászunk is, mert neki is általában akkor van röhögős napja, amikor nekem. Ezeken, a napokon szoktunk kitalálni olyan jó kis filozofálgatós kérdéseket, mint például, hogy Mi jön a happy end után? Hát, de most komolyan? Mi??? Kedves naplóm, talán így már érzékelhető, milyen hangulatban lehetünk. Egyébként szerintem nem is olyan szörnyű ez a nap. Például, ma reggel találtam egy nagyon szép, ízléses tükröt. Az már csak részletkérdés, hogy a tükör mellett hatalmas rendetlenséget is találtunk a folyosón, és emiatt fel kellett kelnem már hajnali ötkor… De még a tegnapi edzésről is csak a jó rész jut ma eszembe: amikor azt a feladatot adtam a mardekárosoknak, hogy szlalomozzanak a karikák körül és között. Az egyik nagydarab, bamba fiú ezt úgy értelmezte, hogy a KARIKÁBA kell belerepülnie. És, az a bugyuta Wallensain BESZORULT A KARIKÁBA!!! Még most is rám jön a röhögő görcs… Egyébként most jut eszembe, hogy még mitől nevettem fél órán keresztül: Rini és én leveleztünk bűbájtanon, és közben majdnem megfulladtunk a nagy röhögéstől! A levélben ugyanis egy tesztet pró-
báltam megoldatni Rinivel, de tényleg csak próbáltam… Íme az a levél, amit joggal nevezhetek egyik legütősebb alkotásunknak: - „Letterezünk? (Rini) - Aha. Téma? Mondj valamit. (Én) - Vámpírok? Fiúk? Egyéb? (imádjuk a Darren Shan könyveket, csak sajnáljuk szegény írót...) - Fiúk! Juj, eszik! - Ne!!!!!!!! - De!!!!!!!! (Milyen szendvics?) - Vámpírok? (Finom.) - Nem. Viszont van egy szuper tesztem! - Terhességi? - Látom, humorodnál vagy, mint mindig. - Nyugi, Lil. Mondd! - Na, tehát, képzeld el, hogy valahol sétálsz! Milyen a táj? - Szép. - Milyen színű az ég (biztos zöld, mi?) - Ó, hát lila! - Vannak ott virágok, bokrok, fák? - Ja, és csövesek meg kóbor kutyák. - Egy költő veszett el benned. - Mindenesetre jó mélyen. - Mész tovább. Találsz egy… - … macskát! Maya lesz a neve! - Mint a méhecskének? - Aha. Mivel ez a macska elég tigris-szerű. - Milyen színű nyakörve van? - Piros. - Mit csinálsz vele? - Felveszem és viszem magammal. - De ez a macska karmol és fúj. - Lily… - Ez nem kicseszés, ez egy teszt. - Akkor megnyugtatom. Veszek neki egy boltban szalámit. - És ekkor, találkozol egy ismeretlen sráccal. - Odaadom neki a szalámit! - Mész tovább. Találsz egy vizet. Milyen? - Kemény. Teszek bele Calgont!” Ennél a pontnál nézett minket totál lököttnek az egész osztály, a bűbájtan professzor meg azt hitte, hogy valami humorosat mondott, és nagyon örült neki, hogy tetszett nekünk a vicce. Most mondja valaki, hogy nem csináltunk semmit órán! Dehogynem! Fejlesztettük magunkat. Nem úgy, mint egyesek. Gondolok itt például Liára. A csaj most zöld kordbársony felsőt és szoknyát vett fel, élénk pink stólával. Hú, ízlések és pofonok, de ez azért… 16 Látomás, avagy kezdek megőrülni? 14:09, a Nagyteremben, egy szelet likőrös gyümölcstorta mellett Eddig imádtam az átváltoztatástan órákat, most már nem lelkesedek annyira értük. Komolyan mondom, McGalagony professzor KISZÁMÍTHATATLAN és KIBORÍTÓ. Jess helyet csak szellemes… nézőpont kérdése. De akárhogy is van, mégsem volt tőle szép dolog, amit tett. Most olyan volt, mint egy vén, zsémbes boszorkány. De mindez természetesen Miss McMahir miatt történhetett. Beccának hamarabb el kellett jönnie az óráról - rendesen duzzogott is miatta -, így ülhettem egyedül, a második
padban. De nem volt elég, hogy egyedül kezdtem belealudni az animágia évszázados elrontásainak módozataiba (Amit McGalagony hosszan ecsetelt. Bátran kijelenthetem, hogy bővültek ismereteim a halál különböző, rendkívül hosszú és fájdalmas, lehetséges verzióiról. Egyszóval, kb. 600 varázsló halálát mesélte el nekünk a prof.), McGalagony professzor, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, intett Potternek. - Üljön át Miss Evans mellé. Akkor talán fognak hallani a társai valamit az előadásomból. Igaz, ami igaz, Jam… Ööö… Potternek tényleg be nem állt a szája, Blackkel egyetemben dumáltak egész órán. Hát, nagyszerű. Komolyan. IMÁDOK Potterrel édeskettesben üldögélni… Nem tudom, a tanárnő mit várt, de Potter – más élőlény hiányában – nekem kezdett el dumálni az észak-amerikai kviddics csapatok speciális seprűiről. Esti mesének is beillett volna. Miközben egyre nehezebben koncentráltam a tananyagra, Black mély hangja aláfestette barátja véget nem érő szónoki beszédét. Hát, mindenki dilis valamilyen szinten… Hirtelen fellendítettem kezem: - Tanárnő, nem ülhetek el innen? – Potter megrökönyödve nézett rám. Gondolom azt várta, hogy majd meghalok attól való izgalmamban, hogy az idióta előadását meghallgathassam. - Nos, Miss Evans, ha Miss Navon, vagy esetleg Mr. Longbottom ölében szeretné tovább hallgatni a tananyagot, csak tessék. – mondta közönyösen McGalagony, majd elfordult. Egyszer csak úgy 10 perccel ezután váratlanul harmonikus, nyugodt, idilli csend volt a jobb oldalamon. Már fellélegeztem, de Potter ekkor kicsit közelebb csusszant hozzám a székével, és új témát vetett fel, az egyszemélyes beszélgetésébe. - Például kibővíthetnénk a kviddics pályát (Á, cseppet sem szűklátókörű!), ami szabályosan 150 méter hosszú és 54 méter széles. Ehhez képest nálunk jelentősen kisebb. Hogy várhatják el, hogy ilyen kis pályán tudjunk edzeni?! Na már most, nálunk 149 és 52 az arányszám. Én már csak tudom. Nekem kellett zuhogó esőben lemérni a pályát. Kinek másnak??? Aszta! 1, ill. 2 méter eltérés! Itt kopog az ajtón az apokalipszis. Ja, nem. Csak Hóborc. -… persze külön lakosztályt képesek építtetni! – dohogott tovább Potter. – Pedig AZ tényleg sokba kerül. Pláne a rengeteg szőnyeg, függöny, és növény. És akkor még a bútorokról nem is beszéltem… - Höh? – kérdeztem rendkívül értelmesen. Na, a válaszát, MUSZÁJ kielemeznem. - Evans, na ne mondd már! Te nem is hallottad? (Hát, képzelje, nem. Nem vagyok olyan pletykás tyúk, mint Lia vagy Bellatrix.) Te, aki prefektus vagy? (Jól van, Potter, hergelj még egy kicsit…) McGalagony tényleg nagyon megharagudhatott rád, ha nem avatott be a tervébe. (Kedves Hölgyeim és Uraim, elérkezett a tetőpont!) - Mit hablatyolsz te itt össze-vissza?! – csattantam fel, a kelleténél kicsit hangosabban. A professzor megrovóan tekintett rám. - Na, de Miss Evans! Nem érdekel! Kezd elegem lenni McGalagonyból, Blackből, Frankből, minden fiúegyedből, DE LEGESLEGJOBBAN POTTERBŐL!!! De ezzel az óra még nem ért véget. De nem ám. Potter egy újabb témát dobott fel. Persze, amíg más, halandó ember A-ról B-re halad, Potter minimum az F-re ugrik. Így minden átmenet nélkül szólalt meg. - És, Evans, mi van azzal az „irtó helyes” sráccal? – vigyorgott rám. Na, ez fogalmam sincs, hogy jutott eszébe, de annyi szent, hogy eszébe jutott. Sajnos. Hálás lettem volna, ha hanyagoljuk a témát, aki nem is létezik. Maximum Alice és Becca képzeletében. Ennek ellenére, csak, hogy bosszantsam, mosolyogva válaszoltam: - Ó… AZ a srác… - ezt halál nyugodtan mondtam. - AZ a srác??? – fortyant fel Potter, és hirtelen fölém hajolt. – Miért, van TÖBB IS?! Ezt a beszélgetést szerencsére nem kellett folytatnom. Ahogy mondani szokás, megmentett a csengő. Felvettem a táskámat, kicsúsztam a padból, és mikor már majdnem kiértem a teremből, visszaszóltam: - Aha. Négy. – mosolyodtam el. A folyosón Jess rajongó pillantásokkal tekintgetett Black felé, aki élénken vigyorgott Potterre. Remus inkább álmosnak tűnt, Rini is elég meggyötörtnek látszott. Holott reggel még együtt röhögtünk, most sápadtan álldogált a fiúk mellett. Bájitaltana volt, és – mivel gyógyító szeretne lenni – ezt kell
tanulnia. Ami a legnehezebb tantárgyak egyike. Ezért is tanulja minden idejében, de szegény nem érti. Remus is segíteni akart neki, de ez se jött össze. Igazán pihennie kellene: a tegnapi repüléstanon is olyan gyorsan kifáradt. Ez az alváshiány miatt lehet. Sajnos Rini hollóhátos, így ha akarnék, se tudnék ráparancsolni, hogy menjen korán lefeküdni. És, Alice… Alice mostanában szerelmes. Mindig elpirul, és dadogni kezd, amikor szembe találkozik Frankkel, de a világ minden kincséért sem vallaná be, hogy belé zúgott. Meg kell mondanom, ilyenek vagyunk mi, lányok. Amikor igazán szerelmesek vagyunk… Csakhogy Frank olyan vak! Akár a többi fiú. Talán Alicet figyelmeztetnem kellene, hogy hagyja a csudába ezt a szerelem-dolgot…A pasikról jut eszembe: Rini is szétnézhetne. Ő is észrevehetne egy fiút, aki olykor-olykor rajta felejti a tekintetét. De, ilyen srácból sajna csak egy van… MIÉRT??? 14:46, hálóterem Hú, így visszaolvasva kezdek filozofálgatni. Fogalmam sincs, mi akarok lenni. De az biztos, hogy gyógyító nem. Azt hiszem, az az újság mégsem írt olyan nagy baromságokat. Végülis miért baj az, ha valaki tejesember szeretne lenni? Vagy a toronyőr. Végülis… szép a kilátás. 16:40, még mindig a hálóteremben Na, jó. Azt hiszem, a bűbájtan vizsga is ki van lőve. Most ért véget a bűbájszakkör, ahol is 11 éves kis kölykök azokat a feladatokat oldották meg, amikről nekem halványlila gőzöm sincs. Ők azt mondták, hogy ezek a feladatok csecsemőknek valók voltak. Azt hiszem, írhatnék a miniszterelnöknek egy s mást a génmanipulációról… És, mindjárt kezdődik a hollóhátosok kviddics edzése. Nem tudom, hogy előtte megmerjem-e kockáztatni, és belenézzek a tükörbe. Senki nincs itt. Így, ha elájulnék, a hollóhátosok egyértelműen jobban járnának. Pedig ezt az edzést jobb lenne kihagyni, mert holnap a Griffendél és Hugrabug edzése is lesz… Lassan beillenék mártírnak. Megkockáztatom. Belenézek. Hát, a hajam egy cseppet begöndörödött, pedig ma reggel fél órát áldoztam rá, hogy egyenes legyen, a szempillaspirálom pedig… ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ-------------------EZ NEM LEHET IGAZ!!! MÁR HALUCINÁLOK IS?! HOGY A FRANCBA KERÜLT JAMES POTTER VIGYORGÓ ARCA AZ ÉN TÜKRÖMBEN??? Istenem. Jobb lesz, ha eme látomásomról nem igen nyilatkozok senkinek. Még komplett bolondnak néznének. Ez csak a túlterheltségtől van… Hú. Azt hittem, a szívbaj jön rám. De miért pont Pottert látom mindenhol??? 17 Egy meglepően kedves… jel? Szeptember 11. /Péntek/, 09:19, a dupla gyógynövénytanórák közötti szünetben Reggel ismét mehettünk őrjáratozni. Komolyan mondom, teljesen felesleges volt. És e miatt a félórás séta miatt kellett felkelnem ötkor. Hát, köszönöm szépen a megértő tanároknak. Nem elég, hogy általában én fekszem le utolsónak, hajnalok hajnalán keljek is fel! Tudtam, hogy valami hiányzik az életemből… Még szerencse, hogy Remusszal kellett őrjáratoznom. Ahhoz képest, hogy fiú, nagyon rendes. Amikor a pirkadatkor, a süvítő szélrohammal együtt száguldtunk végig az udvaron, betolakodók nyomait keresgélve, beszélgettünk. Ez hosszú lesz, de leírom, úgysincs jobb dolgom. Levendroi professzor már megint elmeséli az élettörténetét… Hát akkor már inkább az írás. - A prefektus-élet olyan élvezetes: hajnalig tartó bulik, hosszú séták a természetben, kedves, engedelmes gyerekek felügyelése… McGalagony professzornak hogy-hogy csak a szép emlékek jutottak
eszébe, amikor tavaly megemlítette a prefektusok teendőit?! – keseregtem fennhangon. – És a szikrázó napsütésről nem is mesélt. Remus elmosolyodott. Feltekintett a borús égre, a fák levéltelen, megtört ágain keresztül. - Prefektusnak lenni megtiszteltetés. – mondta fel a bemagolt szöveget. Szerintem még fel sem ébredt. - Már akinek. – morogtam halkan. – Gondolom, neked mindez felüdülés lehet az úgynevezett barátaid után. Valami nagyon nagy kegyetlenséget követhettél el előző életedben, ha azokkal a sorscsapásokkal kell egy szobában aludnod. Remus széles vigyorral nézett rám. Nem is értem, mi volt abban vicces, amit mondtam. Ezek mindössze a kőkemény tények. Remus már csak tudhatja… - Csak azért mondod ezt, mert veled máshogy viselkednek, mint velem. – rúgott arrébb egy gesztenyét az avarban. - Ne akard bemesélni nekem, hogy Black egy angyalka, és, hogy Potter pedig maga a megtestesült ártatlanság! Akkor meg, amikor velem találkoznak beléjük bújik egy rossz szellem, mi?! Remus rosszallóan nézett rám. - Légy szíves ne kiabálj, Lily! Ezzel csak azt akartam mondani, hogy mindenkivel máshogy viselkednek. Jesszel, Beccával, Frankkel, Veled. És ez teljesen természetes. - Mi? Az, hogy csak velem idióták, a többiekkel pedig aranyosak? – fakadtam ki. Hirtelen eszembe jutott, hogy Rini is pontosan így fogalmazott egyszer, még régebben. Hogy vele milyen aranyos Potter… - Ha akarod, elmagyarázom. – mikor kifejezéstelen arccal meredtem magam elé, folytatta. – Veled különösen viselkednek, mert különleges vagy számukra. Nem vagy olyan, mint Jess, Verity, vagy akár Rini. Egyrészt prefektus vagy, ami azt jelenti – legalábbis szerintük, hogy felsőbbrendű vagy, mint ők. Ezen kívül Bellatrixszal, Sirius unokahúgával rivalizálsz, akivel még maga Sirius sem igen mer összeveszni, vagy legalábbis nem olyan szabad szájú vele, mint másokkal. Sirius imád veled kötözködni, egyrészt, mert te sosem hagyod magad, mindig van valami csípős, csattanós válaszod, másrészt, mert… Öhm… Azt nem árulom el… James pedig megint csak máshogy viselkedik veled. Erre hidd el, van oka. Még pedig elég… érdekes. Az elejét értettem, a végét nem, de a lényeget leszűrtem belőle. 1. Black DIREKT provokálja ki a veszekedéseket. 2. Örülnek, amikor megtépjük egymást Bellatrixszal. 3. Remus nem tudja, hogy Potter miért nem bír elviselni velem öt percet, a nélkül, hogy valami oltári nagy baromságot ne művelne. - Addig… addig rendben van, hogy te vagy az ész a csapatban. De hogy kerül oda az a két TÖKFILKÓ??? – kérdeztem hangosan, mert a szél ismét csapkodni kezdte a fák ágait, majdnem kiverve szemünket. Remus türelmesen, tényszerűen válaszolt, miközben kevésbé türelmesen elsöpörte az utunkba álló fél méteres virágokat. - Sirius bátor, vakmerő, merész, tehetséges és jó küllemű. James jó sportoló, gyors reflexű, gyors felfogású, humoros és szintén tehetséges. Nagyon erős egyéniségek… - Ja, persze… - motyogtam. - Lily, te is az vagy. Egyéniség. És még milyen kemény! – mosolyodott el. Ekkor véget ért a felfedező körutunk. Egyébként az a NAGY, FÉLELMETES, RÉMISZTŐ betolakodó nem is volt olyan nagy és félelmetes. Legalábbis én egy kukaccsaládot nem neveznék ennek… 12:22, átváltoztatástanon Nem értem, mi van Potterrel. Tisztára meg van húzatva ezzel a levelezéssel. Elém tol egy papírfecnit, rajta van valami kiolvashatatlan mondat. De engem nem bír érdekelni. Potter felfoghatná, hogy nem MIATTA járok be órára. McGalagony professzor előadása érdekel, nem az ő gondolatai. Sőt, ha ezt folytatja, MIATTA fogom itt hagyni az órát. Komolyan. Mi a frászért akar levelezni??? Miért nem bír már békén hagyni??? Hoppá, Rini most jött be. Alicet kísérte el valahová, így csak most érkeztek meg. Vajon miért vigyorog? Rám néz, aztán Potterre, aztán vissza rám. Ha-ha-ha. Nagyon vicces. Most közelebb húzódott Remuszhoz, ahogy Potter múltkor hozzám. Még mindig van az órából 28 kemény perc… Meg fogok őrülni.
Apropó, az őrületről jut eszembe, már nem hallucinálok. Persze elég nehéz lenne Potterről hallucinálni, ha egyszer itt rontja a levegőt mellettem! 12:32, még mindig az átváltoztatástanon Azt hiszem, nem én vagyok az, aki kezd bedilizni. Hanem Potter. Mégiscsak elolvastam a levelét, amikor elkezdett bökdösni. „De jól nézel ki ma! Nem akarod magad megnézni egy tükörben?” Ez állt a papíron. Kijavítom, nem KEZD megőrülni, MÁR megőrült! Megütközve néztem rá, de ő maga elé meredt, és kezdett elvörösödni. És minél hosszabb ideig bámultam, annál vörösebb lett. Black pedig vigyorogva bámult minket. Potter gyilkos pillantásokat küldött felé, de ő továbbra is a leghátsó padban hintázik a székével, miközben vigyorog. Bárcsak oda mehetnék hozzá! Úgy letörölném azt a vigyort a képéről! És, az az érzésem, Potter is. Nagy levegőt vettem, és gyorsan oda kapartam az alábbi mondatot. „Nem. Hagyj békén.” Amikor megnézte a papírt, ideges lett. És láttam rajta, hogy nagyon gondolkozik valamin. Nem mintha annyira érdekelne, de nagyon furcsa volt akkor. Ráhajolt a papírra, és írt valamit. „Miért baj, ha azt mondom, hogy jól nézel ki? Mi ebben a sértő? Én örülnék neki, ha azt mondanád nekem, hogy jól nézek ki.” AZ AZ EGOISTA BAROM!!! ÉS REMUS MÉG AZT MERTE ÁLLÍTANI, HOGY SZERÉNY!!! KIHEZ KÉPEST?! Elpirultam a képtelen szituációtól. Csak nem kezdünk el arról levelezni, hogy ki néz ki jobban, és miért?! De, persze, kitartóan bámult, közelről, így összeszorított fogakkal oda firkantottam még valamit. „Mit akarsz? Ne kertelj, hanem nagyon gyorsan mondd ki.” Jött a válasz. „Unatkozok.” ÉDES ISTENEM!!! Miért? Miért kell nekem Potterrel kínlódnom? Annyi, de annyi más dolgot csinálnék szívesebben, mint ezt a levelezést! Csak, sajnos semelyikhez nem megy eme helyszín. A francia tengerpart talán egy fokkal jobb lenne. Ettől függetlenül, bosszúsan, hasogató fejjel válaszoltam. „Te dumáltál annyit, hogy elültettek a mellől a drágalátos barátod mellől! Szenvedj némán!” Egyébként ez teljesen igaz. Csakis ő tehet róla, hogy együtt kell kibírnunk minden átváltoztatástant. Szegény Becca meg ülhet Black mellé. Most éppen durcásan elfordul tőle, míg Black még mindig rajtunk röhög. Pompás. 12:43, még mindig SOHA NEM ÉR VÉGET EZ AZ ÓRA??? Úgy érzem magam, mint egy katonai célpont. Három különböző helyről záporoznak rám a levelek. Ja, nem. Négyről. Pottert kifelejtettem. Uh. Íme, a levelek: 1. „Na, mi van, Lil? Megkedveltétek egymást Jamesszel? ” Jess gyöngybetűivel. 2. „Tényleg nagyon unalmas lehet az óra, ha az általad leginkább utált, megvetett sráccal – aki mellesleg a suli egyik legjobb pasija – levelezel. Miről?” Rini kanyargós, hosszúkás betűivel. 3. „LEVELEZEL JAMESSZEL? Rendkívül figyelemreméltó. Amúgy tájékoztatnálak, hogy egy óra Miss McMahirral felért egy kivégzéssel. Viszont ott volt egy viszonylag normális, hetedikes srác is, Ted Tonks. Vele fogok bemondóként dolgozni. Ha megélem…” – Becca jellegzetes írásával. Lényegre törő válaszaim: 1. „Nem.” 2. „Semmiről.” 3. „Hidd el, addig fogunk élni, amíg az elképzelhető mindenféle módon nem bűnhődtünk.” Már csak két perc van hátra. Azt már fél lábbal is kibírom. Vagy nem. Potter visszaírt valamit, és betette a padomba. Végre. Kicsengettek. Potter vállára vette táskáját, és rám sem nézve elindult Black és Remus felé. Megnézzem a levelet? Végül is, miért is ne? „Csak annyi akartam mondani, hogy csinos vagy.”
Hpf. Mikor ránéztem, épp akkor pillantott vissza. Black harsogva felnevetett. Azt hiszem, Black röhögése egész életemen át kísérteni fog. 16:22, a klubhelyiségben Hú. Majdnem fél órán át üldögéltem, próbáltam kipihenni a Modern Mágia Tánc fáradalmait. Ha ez egyáltalán lehetséges. Ez volt eddig életem legeslegborzalmasabb szakköre. Nem hittem volna, hogy a kviddicsedzések szépségeit bármi más felülmúlhatja. Most már 100%-osan állíthatom, van. NEKEM kellett végig táncolnom két órát. NEKEM kellett gyakorlatokat kiötölnöm. NEKEM kellett koreográfiát készítenem. Már az első húsz percben elfáradtam. Ha betévedt volna valaki a táncórára, azt láthatta volna, hogy a növendékek ritmikusan, összhangban táncolnak, az „edzőnő” pedig mindjárt kinyúlik. De, semmi gáz. Kitaláltam, mit kell a következő alkalommal tennem. El se menni. Ez az egyetlen mód, hogy megóvjam az emberiséget. Mert, ha átadnám „profi” tánctudásomat… hát, megnőne a mulatóhelyekben a balesetek száma. Aú! Fáj a lábam, vagy a térdem, vagy a vádlim, vagy mim! Eddig azt se tudtam, hogy van ilyenem! Pedig a jégkori is nagyon megmozgat. Csak mostanában nemigen volt bokros teendőim között időm edzeni. Plusz még van egy icipici problémám: nincs jég. És, szerintem Dumbledore professzor nem nagyon díjazná, ha bejegesíteném a tavat. Pedig ki a csudát érdekel egy-két sellő?! A halaknak is jégbe fagyva kell túlélni a telet… Szóval, amikor már végképp nem bírtam tovább, kb. a táncóra kétharmadánál, szóltam a táncosoknak, nyomjanak le vagy 100 fekvőtámaszt, én pedig lerogytam az egyik székre. És, miközben hallgattam a szerencsétlenek erőfeszítéseit (egyébként, ha nem tetszett nekik, miért jöttek? ŐKET senki nem kényszeríttette!), elővettem az arannyal fogó tollamat, és cicám kosárkájára az alábbi szöveget bigygyesztettem oda: „A nevem Cassie Mardekárosok, Potterek és Blackkek kíméljenek” Most pedig mehetek először a Griffendél, majd a Hugrabug kviddicsedzésére. Remélhetőleg… Mit ordítozik itt nekem Black?! Balfácán! - Hé, Evans! Elengedsz az edzésről 15 perccel hamarabb? - Miért? – kiabáltam vissza. - Csak! AZ A POFÁTLAN, ALAMUSZI, SZEMTELEN… Akkor sem fogom hamarabb elengedni, ha egész edzés alatt egyfolytában nekem fog repülni a seprűjével! Azért sem!!! 21:09, a hálóteremben Soha. Ebben az életben legalábbis nem. Ezt még egyszer nem vagyok hajlandó végig csinálni. Két edzés. Egymás után. Csoda, hogy nem rokkantam bele! Amit Potterék leműveltek! Hah. Talán holnap leírom, de ma semmiképpen nem. Nincs hozzá elég lelkierőm. Mindjárt elsírom magam, miközben töprengek szomorú sorsomon. Becca valami szöveget hadar, azt mondta, hogy Miss McMahir szerint egy levegővel kell elmondania az egészet. Lehet, hogy az a nő ellenséges kém, és meg akarja ölni Beccát. Máskülönben miért gyakoroltatna vele ilyen veszélyes feladatot?! - A filmkritikus-filmrendező zsűritag empátiával tekint a nem feltétlenül „profi” alkotásokra. Charles Buntanny valóban „kettős szemmel” tekinthet a roxmortsi filmfesztiválon versenybe került alkotásokra. A Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválján tavaly még alkotóként vett részt (a „Wittenburgi varázsló” című filmje futott), a mostani, 33. alkalommal pedig a zsűri tagja. A rendezvénysorozatról azt tartja, hogy a maga nemében… Ez nem lehet igaz! Még mindig nincs vége?! Jess pedig, mintha egy rózsaszín álomvilágba csöppent volna. - Oh… istenem… Olyan helyes… olyan aranyos... olyan cuki… És… szeret… Oh… Csak nem fog belehalni itt a nagy sápítozásába. Oh… szeret… Jézusom. Csak most veszem észre, hogy ő sem teljesen komplett. Ez az ömlengés… És, fogalmam sincs, kiről beszél. De nem is érdekel. A múltkor annyit mesélt egy bizonyos Markról, hogy amikor két hónappal azután bemutatta a srácot,
annyira untam, hogy őrjöngve kirohantam a teremből. A fiú meg hülyének nézett. Szóval, nem érdekel. Mostanában Jess úgyis Blackre van rákattanva, ő pedig úgysem menne el vele seho… Miért is sietett el Black annyira gyorsan a mai kviddicsedzésünkről??? 18 Csalódások ideje Szeptember 12. (Szombat) 11:03, a klubhelyiségben Ennyi volt. Vége. Az általunk ismert civilizáció megsemmisülése közeleg... Itt vannak a vendégek! Tudtam, hogy nem lesz könnyű. De ez még a borzalmasnál is borzalmasabb volt! Egy egész napig a pokol legmélyebb bugyraiból kiszabadult, emberi alakokat öltött démonok járnak majd közöttünk. Ideje bemutatnom a Black famíliát. Mrs. Callipsho Black, Black anyja, maga a "megtestesült jóság". Pont, mint a fia! Mr. Jeffrey Black, Black apja, egy sznob, hallgatag, mindent és mindenkit lenéző alak. Na, vele se gazdagodott a galaxis! Helena Black, Bellatrix, Narcissa és (szegény) Andromeda anyja. Black "elbűvölő" nagynénje. Sebastian Black, annak a minden lében kanálnak az unokatesója. 19 év körüli, enyhén szólva nagyképű srác. Őket, négyüket voltam kénytelen fogadni reggel kilenckor, amikor még egy kissé álmos voltam. Egy pillanat alatt kiröppent szememből az álom, mikor megláttam a fent említett embereket. Egyből tudtam, kik ők, hiszen Mrs. Blackék nagyon hasonlítanak Bellatrixra. Brrrr. Még most is kiráz tőlük a hideg. Mrs. Black édeskés mosollyal pillantott rám: - Minden bizonnyal te vagy az a prefektus kislány, akiről a professzor beszélt. Én Mrs. Black vagyok. MAJD ADOK ÉN NEKI OLYAN PREFEKTUS KISLÁNYT!!! Úgy beszélt hozzám, mintha hat éves lennék. Jó, hogy el nem kezdett gügyögni... És, már nyújtotta is lila szőrmekabátját, divatos vagy inkább annak hitt - kalapját arra a helyre, ahol szerinte a házimanónak kellene várakoznia. Csak egy aprócska dolgot nem vett számításba: nem alkalmazunk ilyen munkára házimanókat. Mrs. Black szemrehányóan fordult felém. - Mondd, kedveském, miért nincsenek házimanók? - Talán mert ez egy iskola? - mosolyogtam vissza gúnyosan, de nem figyeltek oda. Úgy látom, a süketség örökletes. Amikor végre megoldottam azt a problémát, hogy a lila szőrmekabát, a hófehér nercbunda vagy a krokodilbőr kabát kerüljön a legalsó fogasra - amikor meguntam panaszkodásukat, felnyaláboltam a kabátokat, és elegánsan leküldtem őket a házimanókhoz, a konyhai szennyessel együtt, fellélegeztem. Nem kellett volna. Csak akkor jött a neheze. Helena Black egyfolytában becsmérelt mindent, Sebastian leereszkedő modorban kérdezgetett tőlem baromságokat, Callipsho néni pedig... na, ez a másik. Már a neve is problémát jelentett. Megkért, hogy szólítsam néninek, és örvendezett, amikor meg tudtam jegyezni ezt a két szót. Ez egy kész csoda! Nem mondom, a Callipshoval nem volt semmi baj, csak a nénivel gyűlt meg a bajom. De aztán mégiscsak sikerült megjegyeznem. Na, ugye, hogy zseni vagyok?! Szóval, Callipsho néni mindent kifogásolt. 1. A padló túl hideg. Az ő ici-pici fia még megfázik, ha este mezítláb van kedve leruccanni a bagolyházba. (Igen?! Én meg teszek az ő ici-pici fiára! Egyébként is: mi a jó eget csináljunk a kőpadlóval? Szedjük fel és tegyünk le helyette pihe-puha szőrmét? A BAGOLYHÁZBA?! Ez a nő nem ismeri sem a bagolytollak, sem a guanó fogalmát!) 2. A könyvtárban nincsenek sorban a könyvek. (Mert ő úgy képzelte, hogy ne az író vezetékneve, hanem a keresztneve szerint sorakozzanak. Mert, ugye, szegény rokonok nem tudják megkülönböztetni az Emprehyt az Eccerdontól. Csak az Etellet az Enellietől. Bellatrixot ismerve Madame Cvikker akár fel is boríthatja a könyvespolcokat. Mert ugyebár Trix oda be nem teszi a lábát. Nehogy már valami kultúra ragadjon rá!) Lassan elfogyott a kastély, de semmi sem felelt meg a nagy múltú, nemes Black család kifinomult ízléseinek. Én pedig tettem még rá egy lapáttal, azzal, hogy elmeséltem nekik a tegnapi óránkat Levandroi professzorral.
Nem történt semmi. Nem gyulladt fel senki, nem csípte meg senkit, egy halálos mérget nyáladzó futónövény; a csoport teljes számban, ájulás, fulladás, elhalálozás nélkül hagyta el a termet. Csak éppen mindenki vöröslő, duzzadt szemmel, szipogva vonult ki a 4.-es számú üvegházból. A professzor azon az órán húgának tragikus szerelmi életéről mesélt - immáron huszadszor. Mégis, vagy a professzort áldották meg természetfeletti színészi tehetséggel, vagy a mi idegeink túl gyengék... Mindenesetre, a csoportunkban mind a nyolc lány sírva fakadt. a tanár úr története olyan hatást keltett, mint a Titanic zárójelenete: mindenki egymásra borulva zokogott. Mrs. Blackék nem nagyon értékelték az élménybeszámolómat. Callipsho néni ijesztően magas hangon kezdett el beszélni arról, hogy amit látott, talán elég ahhoz, hogy drága, egyetlen fiát ki vegye a Roxfortból... Á, nem fogja! Nincs olyan szerencsém. Mikor már végképp kifogytam az udvarias szófordulatokból, megjelentek a barátaim. Plusz Potter és Black. Callipsho néni büszkén lépett oda fiához. - Kisfiam, végre itt vagy!!! Black a megszólítás, és a várható mondatok tartalma miatt, egyre vörösebb és vörösebb fejjel hallgatott, amin Becca jól szórakozott... Egészen addig, amíg őt meg Helena Black nem rohanta le. Becca bevágott egy olyan hollywood-i mosolyt, amelyet bármely világsztár megirigyelhetett volna, majd két mondat közöm rám sandított és fintorgott. Én meg örültem, hogy egy rövidke ideig nem engem boldogítanak nélkülözhetetlen társaságukkal a Blackek. 13:48, a park egyik lugasa Miért baj az, ha valaki nem aranyvérű? Ha valakinek nincs harminckét gazdag, tekintélyes felmenője? Ha ősei nem ismerték a mágiát? Ha csak egyszerű muglik között nőtt fel? Ha sárvérű?... De nem az bánt, hogy nem vagyok aranyvérű, és hogy családom nem népszerű a varázslók körében. Hanem az, hogy... Oh, a barátaim... És miért csinálta ezt Potter? Nem tudom, miért bánt, csak azt tudom, hogy amit tett, az nagyon fáj. Hatalmasat csalódtam benne. És a többiekben is. Én nem ilyennek ismertem meg őket. Persze, az ember a természetes környezetben, az ismerősei előtt máshogy viselkedik, de hát... Ők a barátaim... Nem is ismerem őket. Az ebéd szörnyű volt. Az az ördögi nőszemély állandóan Becca körül mászkált, mellé ült le, és tőle kérdezősködött. - És, kedves Rebecca, hogy vannak a szüleid? És a bátyád? Meg vannak még a szárnyas lovaitok? És az a kis walesi sárkány a kertetek mélyén?... Úgy hallottam, hogy a bátyád el akarja venni azt a Chermoe lányt, ez igaz? Ó, kedveském, arról a teremtésről annyi BORZALMAS dolgot lehet hallani manapság... Ó, hát, persze, mind csupán pletyka... És, neked van esetleg egy fiatalember...? - Jól. Becca addig elszórva válaszolt igennel, nemmel és jóllal. Bizonyára most ez utóbbi következett. Amikor Mrs. Black csodálkozva felhúzta szemöldökét, Becca észbekapott. Csakhogy, mivel a kérdésre nem figyelt, nem tudta mi az, csak azt, hogy valami fontos. Erre talán abból következtethetett, hogy sokan őt bámulták, a kérdés hallatán. Becca igencsak egyedi választ adott. - Jgnem. És, egy jól bevált húzással elterelte a figyelmet. - Tessék, nézni, Callipsho néni, ott van Jessica Navon! Tetszik ismerni? Naná, hogy Callipsho néni ismerte! Callipsho néni minden aranyvérű családot ismer, a sárvérűeket annyira már nem… Mert Callipsho néni csak az arra érdemesekkel barátkozik. - Áh, igen, Jessica. És ott van mellette Remus is. A fiam egyik legjobb barátja. – mosolygott Sebastianra az asszony. – Az ő szülei is egyetértenek velem és Jeffreyjal számos dologban. És, Sirius még Alice és Trinity Vachoppennel barátkozik. Ők is arisztokrata családból származnak, természetesen. Ó, és itt van még James… - fordult a közelgő Potter felé, aki olyan képet vágott, mintha most ítélték volna kéthavi büntetőmunkára. Azt hiszem, nem nagyon csípi Mrs. Blacket. Se Mr. Blacket. Se Bellatrixot. Se Narcissat. Ebből következik, hogy Sebastiant sem igazán szívleli. És, csodák csodája… - Potter… Nagyon sokat hallottam már rólad a húgomtól. – mondta szélesen vigyorogva Sebastian. Fogalmam sincs, hogy ki a húga, de nem is érdekel. Potter ökölbe szorított kézzel kérdezte: - Mi közöm van nekem a te húgodhoz? Szerintem nem sok. – válasza elég ütősre sikeredett. Callipsho néni megrökönyödve nézett rá. - Na, de, James…
- Ez teljesen normális, anyu. Most itt van E… - kezdett bele egy mondatba az az idióta Black, de Potter dühösen ránézett. Blacknek nem jött ki hang a torkán. Erre Mrs. Black émelyítően elmosolyodott. - Nos, akkor Sebastian, szerintem mindenkit megismertél. Rebeccát, Jessicát, Jameset, Remust, és… - rám nézett. – Téged hogy hívnak, kedves? - Lily E… - kezdtem én is, de Potter bele vágott. - Lilyannah Temple. – mondta mély hangján. Becca majdnem leesett a székről, Black tátva felejtette a száját, Remus pedig aggódva pillantott rám. És én? Én elkezdtem szédülni. - Oh… A Donnatelle völgyből? – kérdezte Mrs. Black kíváncsian. Potter bólintott helyettem. Furcsán éreztem magam. Nehezen tudtam csak lélegezni, és szemem előtt kezdtek elhomályosulni az arcok. - Oh, akkor te is aranyvérű vagy. Nagyszerű! Örülök, hogy ti aranyvérűek, így összetartotok, és nem barátkoztok félvérűekkel, és.. még kimondani is rossz – sárvérűekkel. Én azt mondom, tartsuk magunkat a régi hagyományokhoz, hogy… - hallottam Mrs. Black csevegését, amely nagyon távolinak csengett. Black ott állt mellettem, Potter pedig engem nézett. Egyszeriben dühös lettem rá, a barátaimra, az egész világra. Már éppen elkezdtem volna kiabálni, mikor Black idegesen oda súgta nekem. - Evans, ne rendezz balhét a szüleim előtt! NA, PERSZE, MOST MÁR MEGINT EVANS!!! Teljesen elegem lett mindenből, de annyi eszem volt, hogy ne rohanjak ki a nagyteremből. Így csak gyors léptekkel kisiettem. Aztán, amikor már az előcsarnokban jártam, elsírtam magam. Meghallottam Becca és Jess kiáltását, de nem törődtem velük, sírva, zokogva kifutottam a parkba. Most már nem sírok. Azon gondolkozok, hogy álljak eléjük egy óra múlva. Vagy inkább azon, ők hogy állnak majd elém… De miért baj, hogyha nem vagyok aranyvérű? Nem érek annyit, mint ők?!... Becca??? 19 Fejjel a falnak 14:06, a klubhelyiség Hú. Ez kemény volt. Mindenki mindenkivel ordibált. De megérdemelték, Potter különösen. Miért kellett utánam jönnie? Miért nem maradt bájcsevegni Helena Blackkel? Én tök jól elbeszélgettem Beccával. Ott ültem a lugas falánál, a padon, ő ott ült mellett és – tőle szokatlanul, félbeszakítás nélkül hallgatta panaszáradatomat. A végén csak ennyit mondott: - Lily, hiszen tudod, hogy a fiúk milyen hülyék tudnak lenni… - Igen, tudom. És nem csak azok tudnak lenni, hanem azok is. - mondtam, fojtott hangon a feltörő zokogástól. De mégis, magamban tudtam, hogy hiába mondogattam másodpercenként, hogy mennyire rühellem Pottert, ő mégsem volt velem bunkó. Csak beképzelt és lökött. Hát, most megmutatta, hogy tud lenni otromba tahó is… Efféle gondolatok jártak fejemben, amikor Potter megjelent a lugasban. Hát, mit is mondhatnék? Nem a megfelelő időpontban ruccant át hozzánk. - Evans… - kezdte zsebre dugott kézzel. Mikor felnéztem rá, könnyeimen átláttam, hogy dermed meg. - Gyűlöllek! – kiáltottam fel indulatosan, és felpattantam. Erre ő két métert hátrált. – Utállak, de anynyira, hogy ez már elviselhetetlen! Miért mászkálsz utánam, ha azok előtt a sznobok előtt szégyellsz?! ESKÜSZÖM, MÁR AZÓTA UTÁLLAK, MIÓTA MEGISMERTELEK, MERT MINDIG IS EGY BEKÉPZELT, ÖNZŐ, NAGYKÉPŰ, KI-VAGYOK-MI-VAGYOK ARANYVÉRŰ VAGY ÉS LESZEL IS! - Tudod, mit? – sziszegte vissza Potter, miközben lépett felém egyet. – TE vagy az, aki maximálisan elfogult VELEM szemben! Mindig csak a legeslegrosszabbat feltételezed rólam, mert… várj csak! Egy semmirekellő, gátlástalan barom vagyok, aki el van telve magától, törtető, és ráadásul a szülei érdemeivel henceg! Hát, hagy mondjak most ÉN valamit NEKED, Evans! HA ISMERNÉD AZT AZ ÁSPISKÍGYÓT, MEGÉRTENÉD, MIÉRT TETTEM AZT, AMIT TETTEM!!!
Észre sem vettem, hogy már megint rám jött a sírógörcs. Potter kezdett először az életben úgy istenigazából bedühödni, Becca pedig elfehéredett arccal meredt kettősünkre. - Na, jó! Ha ennyire nem illek a köreitekbe, akkor könyörgöm, MIÉRT ÁLLSZ MÉG MINDIG SZÓBA VELEM?! Hiszen én hol érek annyit, mint ti, tökéletes emberek, aranyvérűek? Mondd, mivel érdemeltem ki, hogy az a szent célod, hogy MEGKESERÍTSD AZ ÉLETEMET?! – kérdeztem hisztérikusan toporzékolva. Ekkor jött a képbe Black. Amint látta, hogy teljesen magamon kívül vagyok, döbbenten nézett barátjára: - Ágas… öhm… lemaradtam valamiről? Őt már nem bírtam leszidni a fel-feltörő, csuklásszerű sírástól, de miközben leroskadtam a padra, Becca emelkedett fel róla. Ő sem volt a legjobb passzban. - És, most jössz te, Sirius Black, a kis exluzív kluboddal? – szemei villámlottak, kezeit ökölbe szorította, úgy kiabált Blackkel. Tiszta ideg volt mindenki. - Becky, mi ütött beléd??? - Sirius Black, vedd tudomásul, te vagy a legarrogánsabb ember, akivel valaha találkoztam! - Na, most mit vétettem?! - Mit?! Apuci és anyuci előtt jó kisfiúnak kell lenned, igaz?! Olyan vagy, mint a szüleid! És, nem árt, ha tudod, hogy őket sem nagyon bírom! Mondd csak, mire jutottatok anyucival: felvesztek a privát klubotokba, vagy sem? - Ne csináld már, Becky! – legyintett rosszkedvűen Black. – Te is tudod, milyenek a szüleim! - Pontosan! És torkig vagyok velük! Abban a marhára egoista emberek gyülekezetében mindenki, szüntelenül színlel! - Képzeld, én sem ilyen családról álmodoztam! – csattant fel Black. Arca vörös volt a dühtől. - Akkor miért nem teszel semmit ellene??? Sirius Black… TE FÉLSZ!!! - ÉN??? Én senkitől és semmitől sem félek! És egyedül is meg tudom oldani a problémáimat, és nem kell, hogy egy ilyen kis csitri… - CSITRI??? Becca szenvedélyesen lekevert neki egyet. Ha láttam volna, tapssal jutalmazom a produkciót, így viszont csak egy jókora csattanást hallottam. Ezután viszont Potter is újra beszállt a vitába. De nem velem, nem is Beccával. BLACKKEL… - Ki volt az, aki segített neked annak a rohadt… tudodminek a keresésében?! - Öhm… - Ki volt az, aki még egy nagyon csinos csajjal is megutáltatta magát, miattad?! - Ágas. Állítsd le magad! - Ki volt az, aki segítetett, amikor éppen nyakig ültél a… - Igen, te voltál az! Most boldog vagy?! Én is elég sok áldozatot hoztam azért a tudodmiért! Sétálni mentem a parkba, egy holdfényes estén, Ágas! JESSZEL!!! - Ez volt a minimum! - NEM IS TUDOD, MI MINDENT EL KELLETT TŰRNÖM ATTÓL A CSAJTÓL!!! - Sirius, kisfiam, miért kiabálsz? – hallatszódott be Mrs. Black hangja a lugasba. Már azon voltam, hogy hozzávágjam a földhöz a naplómat, mikor Potter fogta magát és felkapott. Csak úgy. Hirtelen. Mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Nem tudom, mit képzelt magáról, de annyira el voltam foglalva a kétségbeesésemmel, hogy nem is tiltakoztam. Egyáltalán, semmit sem csináltam. Így Callipsho néniék arra léptek be, hogy én Potter karjában vagyok, Becca kipirult arccal áll Blacktől két méterre, aki viszont fogja a pofontól még mindig sajgó arcát. Sebastian elfintorodott a látványtól. Bellatrix visítva ugrott egy nagyot, neki a tátott szájjal bámészkodó Narcissának. Ezzel szemben Andromeda halvány mosollyal nyugtázta hirtelen kialakult kapcsolatunkat: - Alakul… - mondta halkan. Potter erre semmi mást nem csinált, mint kivitt engem az immár igencsak zsúfolttá vált helyszínről. Miközben a kastély felé vitt, hallottam Becca hangját. Szóval nem hagyta annyiban ezt a Blackszüleit-nem-bírom-elviselni-mert-hülye-sznobok ügyet. Csak gratulálni tudok hozzá. Jó sok kurázsija van, ha szembe mer szállni Black szüleivel!!! 14:55, A Roxfort lépcsője
A francba. Elfelejtettem. Jönnek az ovisok látogatóba. Potter pedig tíz perce keresett meg, hogy segítsen a kviddicsedzés megtervezésében. Azok után, amiket művelt, csoda, hogy nem fejeltem le. Úgy tűnik, fejlődik az önkontrollom… Nini, ott van Remus! És az ovisok is ott vannak… Még mindig jönnek??? Hányan vannak ezek?! Uramisten. Mint a kínaiak és az oroszok összeszorozva. 16:44, a kviddicspálya délkeleti sarka Kétszázhuszonhárman voltak. Megdöbbentő. De, most nincs időm ezen keseregni, ugyanis közeleg az újabb csapás: a bemutató kviddicsedzés. Még 16 perc, és elkezdődik. Lejött McGalagony profeszszor és Madame Hoch is… itt van a Black család… plusz a fél suli! Nagyszerű. Még 12 perc, és nekem végem. Black és Ethan nincsenek sehol. Black is pont ezt az időpontot választotta ki, hogy beleölje magát a tóba. És Kirstennek hányingere van. Kezd zöldülni. Na, ne… 7 perc. Még mindig hiányos a csapat. De örömmel állapítottam meg, hogy a suli másik fele is odavándorolt a lelátókhoz. Baromi jó! Még többen fogják látni a beégésünket. Ott van Becca is, jó messze Mrs. Blacktől. 4 perc. Nincs edzéstervem, szóval marad az improvizálás. 2 perc. HOL AZ ÉG EGY ADTA VILÁGON VANNAK BLACKKÉK?! 1 perc. Ajjaj! Állati nagy gáz van. 18:20, a hálóteremben Hagy kezdjem azzal, hogy ez volt az évszázad kviddicsedzése. Minden újság erről fog írni, és a kviddics történelemben is fennmarad a nevünk. Nem viccelek. Csak éppen, a világ nem tudja, mi az igazság, Azt most én fogom leírni. Ha valaki ezt a naplót valaki is megtalálja, elképesztően gazdag lesz, ha leleplezi az évszázad kviddicsedzésének titkát. Roppant egyszerű: 1. Vegyél hét rendkívül hiperaktív, különc játékost! 2. Hadováljál nekik össze-vissza! 3. Pörögjön az edzés ezerrel! 4. A hét játékosból minimum három sérüljön le! 5. Tegyél bele veszélyesnek látszó, de bravúros mutatványokat! És, voila! Kész az edzés. De kezdjük az elejéről. Amikor pontban ötkor felmorajlott a tömeg, Kirsten egy vödör felé hajolva sugárban hányni kezdett. Na, mondom, megvan a hangulat. Heather gyorsan cselekedett: ikertesója kezébe nyomott egy fél literes ásványvizet, hogy igya meg. Mikor egy perc múlva már nem volt olyan zöld, Brad mellett kidülöngélt a pályára. És ekkor, felharsant egy jól ismert hang. - Kedves hölgyeim és uraim, íme a Griffendél kviddicscsapata… úgy látom, kissé hiányosan. De hát vannak, akik megjavíthatatlanok, és mindig elkésnek. – Becca, felhangosítottan beszélt, így hangja elnyomta az egész Roxfort nevetését. Az éles gúny hangjában minden bizonnyal Blacknek szólt, aki csak most lépett ki Ethannal az öltözőből. Mind a heten összegyűltek körülöttem, és várakozóan néztek rám. Eközben Becca - aki mellett Miss McMahir is ott ült, jegyzetelgetve – a játékosok bemutatásával szórakoztatta a közönséget. A nézőknek bizonyára úgy tűnt, mintha komoly szakmai megbeszélést tartanék, és elmondanám az edzéstervet, de ez a rendkívül hivatalos tájékoztatás kb. így hangzott. - Na, akkor itt vagyok. Az egész iskolával egyetemben. Játszatok jól, és ne menjetek neki a póznáknak. - Melyik alakzattal kezdjük? – csivitelte közbe Heather, miközben ikertestvére még mindig kimerülten szorongatta torkát. - Nekem mindegy. Mit tudom én. Milyen van? Potter hangosan felnyögött. - Evans, mégis mit vársz tőlünk? - Mit izélsz, Potter??? Neked csak repülnöd kell! - De melyik gyakorlattal kezdjük? - Nekem mindegy. - Hát, ez nem lehet igaz. - Menjetek már, és repkedjetek. Én meg majd… elkapom azt, aki leesik. - Kösz a biztatást.
Aztán végül mégiscsak rászánták magukat és felszálltak. Potter mutogatott nekik valamit, mire is mindannyian karvaly formában repültek, ezután következett a kör-, a lóhere-, és a csillagalakzat. Becca folyamatos kommentálása közben kicsit nehéz volt koncentrálnom. Illetve úgy tenni, mint aki koncentrál. Hiszen én voltam az edző. Amikor valaki messzebb lemaradt, elhúztam a szám, amikor felgyorsult, mosolyogtam. Csak az edzés végén árulták el, hogy akkor éppen az izzó szikra-alakzatot mutatták be, és kivételesen senki sem tévesztett el semmit. Na, mindegy. De mégis, miután kiengedtem a cikeszt, a gurkókat, és odadobtam Heathernek a kvaffot, kezdett nehezebb lenni a játék. Ethan és Black nagy erőbedobással mutattak be mutatványokat a gurkókkal, aminek az lett a vége, hogy majdnem lecsúsztak seprűikről. Ezt Becca természetesen meglátta. - Ki lehet az a játékos, aki az előbb majdnem lezuhant a mélybe? Nem látni az arcát. Ó, csak Sirius Black lehetett, csak ő tud így bénázni! Emberek, gratuláljunk Siriusnak! Még egy ilyen megmozdulás, és egy tanulóval kevesebbet számlálhat jó öreg iskolánk. Black erre idegesen fordult Becca felé, de Potter mutatott neki valamit, így tovább folyt az edzés. De, kedves barátnőm igyekezett minden másodpercet kihasználni. - Remélhetőleg nincsenek köztetek félvérek, netalántán sárvérűek, ha mégis, nehogy rá merjetek nézni Siriusra! Mert, ha ránéztek, AZ ÉG IRGALMAZZON NEKTEK!!! Hűha. Úgy tűnik, leragadt a délutáni témánál. Black válaszul nekirepült az egyik oszlopnak. Leesett a fűre, és ugyanebben a pillanatban Kirsten huppant le mellé, aki már nem bírt tovább seprűn maradni, újra rájött a roham. LEHÁNYTA BLACKKET. - Még szerencse, hogy nem hányt le semmi fontosat szegény hajtólány. Lily, eltetted a papírjaidat? És a naplódat? – tájékoztatott mindenkit az eseményekről vidáman Becca. Na, erre Black felugrott és elkezdett szaladni Becca felé, de Potter – aki időközben szintén leszállt – visszatartotta. Mondott neki valamit, mire Black egy kicsit lenyugodott, és átvette Remus pulcsiját. Újra játszottunk, és játszottunk, és mikor Becca legközelebb elkezdte szívatni Blacket… - Black odarepült a lelátóhoz - Megpróbálta megfojtani Beccát - De Becca, ahelyett, hogy megfojtódott volna… - …elkezdett sikítani (SEGÍTSÉG! ITT EGY ŐRÜLT, KÖZTÜNK JÁR! HOL VAN ILYENKOR AZ FBI?!)… - … átesett Jesszen… - egyenesen Remus ölébe… Tíz percveszekedés után, Becca még mindig a megdöbbent Remus ölében tovább informálta az egész roxforti diáksereget, akik hasukat fogták a nagy röhögéstől. De ezzel még korántsem volt vége az edzésnek! Úgy igazából még csak most kezdődött. Mikor Black és Ethan összevigyorogtak, tudtam, hogy baj lesz. Mindketten egyszerre lendítették az ütőjüket egy gurkó felé, miközben ezt ordították: - AZ EMBERISÉGÉRT!!! – ÉS BECÉLOZTÁK A BLACK CSALÁDOT… Természetesen Kirát találták el, aki leesett. Felállt. Aztán összeesett. Miután szóltam Madame Pomfreynek, aki feltámogatta Kirát és Kistent a gyengélkedőbe, folytatódott az edzés… 20 Az évszázad kviddicsedzése 19:44, ismét a hálóteremben Illetve folytatódott volna, ha Potter nem repült volna oda hozzám. Mivel láttam rajta, hogy valamit akar mondani, tartottunk egy kis szünetet. Én egy egyórás kis szünetre gondoltam, de sajnos Becca meg csak tíz percesre. Gondolom, nem tudta volna tovább, mivel szórakoztatni a jónépet. Mikorra a megmaradt öt, viszonylag ép játékos lekászálódott a földre, Potter már nagyban magyarázott nekem: - Valahonnan szereznünk kell egy fogót! – kezdte. - Ugyan, miért? – kérdeztem. Mikor láttam, hogy nem nagyon akar válaszolni, és ráadásul a szemembe sem akar nézni, bosszúsan felsóhajtottam. – Csak azt ne mondd, hogy csináltatok valamit azzal az ütődött Blackkel, ami miatt…
- Az a helyzet, hogy csak segíteni akartunk. Ugyanis, ha nagy a nézettség, talán ki tudunk még jutni abból az árokból, ahova te vezettél be minket, drága edzőnő! – csattant fel. – Csak fel akartuk lendíteni az edzést egy-két plakáttal… - PLAKÁTTAL?! – harsogtam. Hát, naná. Nem is értem, mit várok Pottertől meg Blacktől. Már csodálkoztam, hogy ma még nem követtek el egy marha nagy baromságot. Pedig dehogyisnem! Csak eddig sikerült eltussolniuk… - Hány plakát? – morogtam. - Öööö… Egy, kettő… - Pontosabban 300-400… - dörmögte Brad, aki ma délután nagyon közvetlen volt. Például odáig eljutottunk, hogy köszönt nekem. - 300-400 PLAKÁT??? JAMES POTTER? TE… - ekkor egy hang szólalt meg a hátunk mögött: - Miss Evans, megengedné, hogy néhány tanítványommal riportot írjunk az edzésről? A Reggeli Próféta pályázatára készítenénk. – nézett a szemembe fontoskodva Miss McMahir. Most narancssárga miniszoknyát és élénk lila felsőt viselt. Asszem, be kellene mutatnom Liának… Kényszeredetten rámosolyogtam, és bólintottam. Eközben Potter és Black nagyon gyorsan elhúzta a csíkot, a lelátók felé. HÁT, MONDHATOM, NAGYON KEDVESEK. SOHA NEM HAGYNÁK CSERBEN AZ EMBERT… Á, NEM! ŐK KETTEN A HŰSÉG MINTAPÉLDÁI. Fogtam magam, és Potter után rohantam, Heathernek meg intettem, hogy állítsa meg Blacket, aki úgy rohant a stadionból kifelé, mint egy elefánt. Árkon, bokron, embereken át. Én pedig Potter után rohantam, mint egy valódi edzőnő! Igazán büszke vagyok magamra. Út közben megláttam egyet a fent említett plakátokból: „Figyelem, figyelem! Ma délután, 17:00-tól kezdetét veszi az évszázad kviddicsedzése! Mindenkit szeretettel várunk, aki szereti a kviddicset, az eséseket, az ordibálást, és nagy botrányokat! Ebből következtetve biztosak vagyunk benne, hogy az egész iskola megajándékoz minket szeretetével, és ellátogat eme lélegzetelállító eseményre! A fogó bravúros mutatványokat fog bemutatni, dacolva a természet törvényeivel! Tippek: Hozzanak sisakokat, tekintve, hogy Sirius Black játssza ma a terelőt; és fülvédőket, mert Miss Lily Evans is megtisztel bennünket - számottevő edzői tapasztalatával.” AZOK A… HA POTTERT ELKAPOM, ESKÜSZÖM, MEGÖLÖM! Nem hiszem, hogy Kira tudott volna a dologról. De, ha ő tudott is, én nem. POFÁTLANSÁG!!! De, most komolyan. És, egyébként is, hogy lehet egy edzésre azt mondani, hogy lélegzetelállító??? Bár… bizonyos értelemben… ha Potterék itt a szívinfarktusra gondoltak… - Meg van a megoldás! – kiáltottam utána. Hirtelen megállt és felém fordult, én pedig majdnem neki mentem. - Hallgatlak.. – komoly volt az arca. - Te kevertél össze mindent a hülye plakátjaiddal, Potter, ezért úgy döntöttem, TE leszel a fogó. – mondtam halál nyugodtan, és kényelmes léptekkel elindultam vissza, a pálya felé. Potter utánam rohant. Most megfordult a sorrend. Én elöl, Potter hátul. - Én HAJTÓ vagyok, nem FOGÓ! – kiabálta halkan, nehogy az épp arra járó Black szülők észrevegyenek minket. - Én meg EDZŐ vagyok. És az edzőknek az a tulajdonságuk, hogy utasításokat adnak ki a játékosoknak. – mosolyogtam rá. - Ha ezt elfogadnám, Evans, még akkor is hiányzik két hajtó. Ők is nagyon fontos szerepet töltenek be. Ezért, - elvigyorodott. Ajjaj… - te leszel az egyik póthajtó és, az edző egyidejűleg. Jó ötlet, igaz? Elpirultam. HOGY A FENÉBE TUD MINDIG VISSZAVÁGNI?! (és, miért olyan aranyos ilyenkor???) - Azt akarod mondani, hogy egyidejűleg repüljek, dobjak, figyeljem, hogy ki hol van, és mit csinál, válasszak taktikát, hallgassam Becca monológját… Ezt nem lehet megcsinálni! - Oh, dehogynem! - ÁTKAROLT, és elkezdett kivezetni a nyílt pályára. – Én nap, mint nap ezt csinálom. Viselkedj úgy, mint egy igazi edző! De egy dolgot kihagytál, Evans. Bár, neked ezt nem lesz nehéz teljesítened… - Igen, és mi az??? – kérdeztem durcásan. - Legyél mindezek közben csinos.
Uhhhhhhhhhhhhhhhh!!!!!!! Visszamentünk a pályára. Ott Heather éppen Blacket ráncigálta, aki hevesen tiltakozott a maradás ellen. És most még enyhén fogalmaztam. Figyelmreméltó, hogy egy harmadéves lány vissza tudta tartani Blacket. És, hogy nem félt a Black családtól. Persze, mert mugli származású és nem is ismeri azokat az egocentrikus, számító embereket. Így, mikor Callipsho néni metsző hangon elkezdte szidni, ő csak oda vetette az említettnek: - TAKARODJON KI A JÁTÉKOSOK MAGÁNSZFÉRÁJÁBÓL, VÉNASSZONY! Callipsho néni megnyúlt arccal, szó nélkül sietett el a kastély felé. Biztosan megy árulkodni. Szánalmas. Ekkor jöttem rá, hogy még egy tag hiányzik, így nekiláttam még egy játékos verbuválásának: - BECCA, JESS, REMUS, RINI, VERITY! LE TUDNÁTOK JÖNNI??? – ordítottam fel barátaimhoz. A válaszok, kedves olvasó. És még egyszer megemlítem, ők a barátaim… Rini: MIÉRT? Remus: VALAMI BAJ VAN? Verity: FÁJ A HASAM, HAGYJATOK BÉKÉN! Becca: CSÓKOT! Jess: VISZÜNK BONBONT IS! Rini, Remus és Jess lerohantak hozzánk. Közben Remus belelépett egy lekváros palacsintába, Jess elcsúszott egy gumimacis papíron, Rini pedig úgy törte az utat, mintha őserdei kalandor lenne. Amikor már végképp úgy tűnt, beragadtak a tömegben, Remus mondott valamit. Az emberek gyanakodva, irtózva húzódtak el útjukból. - Mi volt ez? - Egy néma bomba? - Frank görénye? - Remus, elkezdtél énekelni? - Ráuszítottátok valamelyik rokonomat az emberekre? - Ah, nem. – legyintett Remus. – Kolerásak vagyunk. - Ja. – bólintott Potter. – Vagy úgy. - Miért kellett áttörnünk magunkat azokon a szerencsétleneken? – nézett rám Jess, miközben szétosztogatta a nagy tábla bonbont. - Az a helyzet, hogy hajtóra van szükségünk… Ki akar… Még be sem fejeztem a mondatot, máris mindannyian egyszerre kezdtek el tiltakozni. Végül, három perces szócsata után Remus vállalkozott a másik hajtó szerepére. Potter és Black meggyőzte. - Ezért minimum szentté fognak avatni. – morogta, miközben a seprűjét nézegette. - Rendben. Tudod, mi a dolgod? – kérdeztem meg két perc múlva Pottert. - El kell kapnom a kis, sárga bigyót. – ismételte meg szavaimat Potter, szélesen mosolyogva, és elengedte az eddig kezében tartott kis, sárga bigyót… arg….. cikeszt. - Brad? - Nem szabad kivédenem a labdákat, csak akkor, ha szólsz. - OK. Black? Ethan? - Soha, semmilyen körülmények között nem vesszük célba a közönség semelyik tagját. – mondták kórusban. - Remus? - Nem ejtem el a kvaffot, nem esek le a seprőről, és nem menekülök el a gurkóktól. – halkan felsóhajtott. - Úgy érzem, mintha a saját síromat ásnám. - Semmi baj. Emberek, fél óra, és ennek vége. Ha ezt túléljük… - … mehetünk aludni. – ásított fel Black. – Hosszú volt ez a nap. - Túlontúl hosszú. – dohogtam, miközben a cikeszt figyeltem, ami DIREKT a fejemnél röpködött. Pimasz kis vakarék! Elkaptam és Potter felé hajítottam, de a kis labda ezt jelnek vette, és felrepült. Folytatódott az edzés. Mikor felszálltunk, enyhén szólva szédültem. A frász tudta, hogy tériszonyom van! Már értem, hogy Kirsten miért lett rosszul… De, mielőtt követhettem volna példáját, és lehányhattam volna a legközelebb lévő dolgot, felharsant Becca hangja: - Miközben James Potter, az újdonsült fogó kamikáze támadást indít a földfelszín ellen, hallgassunk valami megnyugtató zenét!
Felharsant az a JELLEGZETES, TEMETÉSI DALLAM. Annyira, de annyira megnyugtató volt, hogy Potter majdnem elfelejtette felhúzni a seprűjét. Úgy látom, Beccának ma kreatív napja van. Amikor nem hallottam sikítást, visítást, üvöltést, megnyugodtam, hogy mindenki él. Vagy mindenki meghalt? Részletkérdés. Én viszont álmos vagyok… Teljesen kikészített ez az edzés. Meg, hogy repülnöm kellett. Annyira távolinak látszik a veszekedés, a vendégek fogadása, pedig ma reggel volt. Még egy ilyen nap, és tűzök el innen. Hála istennek, hét óra után fájdalmas búcsút vettünk a vendégektől. Próbáltam őket marasztalni, elmeséltem, hogy holnap a Mardekár edzését izgulhatnák végig… Öt perc alatt elhúztak. Black pedig, amikor beért a Roxfortba, felkiáltott: - Isten hozott, újra, SZABADSÁG!!! Meg tudom érteni. Na, jó, most már tényleg mindjárt elalszok… Á... Nem haltam meg. Túléltem ezt a napot. Ültem seprűn, repkedtem 80 méter magasban, voltam Potter ölében. Azt hiszem, itt az ideje, hogy kicsit felpörögjenek az események. Mert ez a nap rém unalmas volt… 21 Bagolyházi jelenet „Beauxbatons Mágusakadémia, Franciaország, Rue De Loi, F-74965 Szeptember 17. Drága Lya! Köszönöm leveledet, és sajnálom, hogy eddig még nem volt időm válaszolni, mert zsúfoltan telnek napjaim. Most mégis rászánom magam az írásra, mert muszáj kitárgyalnunk egy s mást. Kezdetnek a két átokfajzat - nevezetesen Potter és Black - kirobbanó hangulatáról mesélnek. A skacok nem vették túl jó néven, hogy Dumbledore professzor a kviddicspálya tatarozása helyett az adományokat egy új kastélyszárny építésére költi. Szegény, épülő házon álltak bosszút. Pár vödör hamu maradt belőle. És még nem is említettem a szerdai ötletüket. Hajnali ötkor még Becca, Jess és én még az ágyban feküdtünk, félig ébren, lélekben próbáltunk felkészülni az előttünk álló napra, Cassie hangosan dorombolva gömbölyödött össze kosárkájában, a Becca kedvence, Nox, a nőstény bagoly is szárnya alá dugott fejjel bóbiskolt. És ekkor hatalmas robbanás rázta meg a Roxfortot. Cassie rémülten felugrott, mi az ablakhoz rohantunk, miközben hallottunk egy reccsenést - Nox lefordult az állványáról. Az ablak elé érve különös látvány fogadott minket. Ugyanis, Potter és Black a „KVIDDICSPÁLYÁT AKARUNK” mozgalom nevében bevetettek egy jó öreg eszközt: a dinamitot. Hát, jó nagyot szólt! Mégis, McGalagony prof.-t hirtelen megszállta az indiánok ősi szelleme, és békét hirdetett, mikor a két idióta lökött tettét „a sport heves szeretetének” nyilvánította... Egyébként, Lya, ha eddig nem vetted volna észre, tudok olvasni. Gondolom, ez neked újdonság lehet, hiszen mi másért írtad volna le hússzor, nagybetűvel, egymás alá, hogy: „MI VAN JAMESZSZEL?” Hülye kérdéseid vannak. És, mi az, hogy hogyan néz rám?! Ugyanolyan bambán, mint máskor. De, mivel nem szeretném, ha álmatlan éjszakáid lennének emiatt (mert ugye téged annyira izgat, mi van Potterrel?), leírom: nála pofátlanabb fiúval még életemben nem találkoztam. A hétfői kis magánakciójuk után még volt képe odajönni hozzám és BÓKOLNI. Úristen. Leírtam. Már látom magamban, hogy izgatottan felpattansz a székről, és fel-alá kezdesz mászkálni szobádban. Majd megbotlasz egy-két hópárducban. Egyébként nagyon veszélyes azokat a ragadozókat bent tartani, szóval, ajánlom, hogy zárd ki őket. Igen, Lya, tudom, hogy félnek a sötétben. De nem lehet, hogy
azért, mert úgy teszel, mintha AZ ANYJUK LENNÉL, ÉS MINDENT MEGENGEDSZ NEKIK?! Ó, dehogynem. Na, szóval most megkérdeznéd, mit írt Potter. Na, jó, leírom, de jól jegyezd meg, mert nem fogom megismételni még egyszer. 1. "Miss Evans" - meghajolt, majd vigyorogva előreengedett az ajtóban. 2. "Egy kis virág a kertből..." - a rózsák üres helye véres foltként tátongott a kert színpompás forgatagában, a gondnok pedig káromkodásáradatot hadart el. Tanultam néhány új szót. 3. "Gyönyörű vagy, mint mindig." - a háttér a ház bíbor, vörös, és narancs árnyalatú lángokból kibontakozó sziluettje volt. És, ha már Potterről beszéltünk, térjünk át Blackre is. Kedvenc expasid sem tétlenkedik, baromságot baromságra halmoz, mint rendesen. Kedden kajacsatázott az egész Roxforttal. És Beccára akarta fogni az egészet. Pedig, istenem, ha Black annyit pofázott, Beccának miért is ne lett volna arra oka, hogy leöntse egy kancsó jéghideg vízzel?! Én Becca helyében inkább a forró kávét használtam volna. De, sajnos, már csak a jelenet végét láttam, amikor is Dumbledore professzorral és Remusszal beléptünk a Nagyterembe. Fejünk mellett áfonyás öntetek, túrós tortaszeletek, és egy pár bakancs zúgott el... Hogy történt-e még valami érdekes? Hát, ha azt érdekesnek vesszük, hogy Becca párbajozott Blackkel... És, most következzenek belföldi híreink.. Na, jó, nem akarlak csesztetni, de egy kis feszültségteremtés sosem árt. Na, szóval, azt már említettem neked, hogy Becca mostanában nem jön ki olyan jól Blackkel, mint régebben. Bár, ha engem kérdezel, az is csoda, hogy egyáltalán VALAMIKOR jól kijöttek... De, most fordult a kocka: Becca nem bírja szó nélkül hagyni Black egyetlen tettét sem. (Nem is csodálom.) És, már olyan szinten idegesítik egymást, hogy ez még Remusznak, és a fülig szerelmes Alicenek is feltűnt. Hogy, hogy nem, érdekes dolog sült ki ebből az egészből: Black kihívta Remuszt párbajozni. Az említett kétségbevonta Black épelméjűségét, erre Becca kijelentette, hogy majd ő fog Remus helyett kiállni, úgyis Blacknek vele van baja, nem Remusszal. Erre Remus most már mindkettőjük elméjéért aggódott. Ez kedd este, a klubhelyiségben történt, és EGÉSZ SZERDÁN a morgolódásukat és szócsatáikat kellett hallgatnom, amik nagyjából ugyanúgy hangzottak, így megjegyeztem őket, és most feljegyzem ezeket, a párbeszédeket az utókornak. BLACK: Becky, nem gondoltam komolyan. BECCA: Nem vagyok rád kíváncsi. BLACK: Ez egyáltalán nem jó ötlet... BECCA: Legyen már tartásod! BLACK: Szerintem te túl komolyan fogod fel ezt az egészet. BECCA: NEM ERESZKEDEK LE AZ ELLENSÉGHEZ! BLACK: Ajjaj... Hosszú lesz ez a nap. BLACK: Holdsáp, beszélnél Beckyvel, hogy abba hagyhatná ezt a hülye viselkedést!!! BECCA: A szél zúgását hallom, vagy csak egy légy zümmög? REMUS (felsóhajt): Mindketten leállhatnátok. BLACK: MINDKETTEN?! Becky az, aki mindenfélét beképzel magának! BECCA: FOGD MÁR BE!!! BLACK: Na, mi van, MÉGIS BESZÉLSZ AZ ELLENSÉGGEL??? POTTER (felolvas a Reggeli Prófétából): "A tinédzserekre egyre inkább jellemző a hullámzó hangulat, a szabad, olykor sértő véleménynyilvánítás. Ebben a korban kezdődik el a nemek tényleges elkülönülése..." ÉN: Miért foglalkozol egyáltalán Blackkel? BECCA: Nem is foglalkozok vele. ÉN: Becca. PÁRBAJOZNI AKARSZ VELE. BECCA: Frászt akarok! ÉN: Mészárlás lefújva? BECCA: Hé, ki mondta, hogy nem fogok? Csak nem akarok. ÉN: Akkor mégis csak foglalkozol vele...
BECCA: Jaj, Lil, ne kezd megint! Potternek nem volt jobb dolga, így elkezdett meghívni egy pár embert a Nagy Csatára. Ja, egy pár embert. Ebből kifolyólag, szerda este, pontban hét órakor, a bűbájterem előtt zajlott a párbaj, másik 70-80 diáktársunk társaságában. Becca halál komolyan vette, Black viszont csak vigyorgott és szórakozott. A vége nagyon durva volt. Kezdtek bepöccenni mindketten, és már erősebb átkokat szórtak egymásra. Mikor Becca majdnem fejbe találta Blacket egy kínai vázával, Black kimondott egy ismeretlen átkot, mire Becca a csarnok másik végbe repült, és nekiesett egy ládának. Black erre elsápadt, de amikor Becca kissé bosszúsan felült, ott termett mellette, és nyújtotta a kezét, hogy felsegítse, de Becca nem fogadta el. Felállt és csodálkozó embereken át felrohant a hálóba. A tegnap éjszaka nagyon hosszú volt, és én felváltva vigasztaltam Jesst, akinek meghalt otthon a kedvenc halacskája, és bólogattam Becca szidalmaira, amelyek mind Blackről szóltak. Ha a szavak halálosak lennének, Blacket már pár százszor eltemettük volna. Szóval, telnek a napok... Gondolom, a Beauxbatons sem lehet túl nyugodt hely, figyelembe véve, hogy oda jársz. Na, úgy nagyjából összefoglaltam az elmúlt napok lényegét, és boszorkány legyen a talpán, aki ezt az egészet zokszó nélkül elviseli. Nézzük csak. 2-szer vesztem össze Blackkel (mert párbajozni akart Beccával). 2-szer vesztem össze Beccával (ugyanazért, amiért Blackkel). 1-szer vesztem össze Remusszal (mert miért nem tudott semmi sem tenni ez ellen, mikor prefektus?! azt válaszolta, hogy én is az vagyok... uh...). 3-szor vesztem össze Jesszel (mert a halacskájának élete halála fontosabb, mint bármi más dolog). 6-szor Potterrel (csak úgy, megszokásból + mert nem tudja leállítani a barátját + mert azt állította, hogy én sem tudom leállítani a saját barátomat, és mert átestem WC-re menet a házi kedvencébe, Crockba. Aki mellesleg egy ronda kaméleon. Nem csoda, ha nem vettem észre, hiszen éppen beleolvadt a szőnyeg mintájába. De, javamra lehet írni, Potter SEM vette észre! És még Ő mondja RÁM, hogy vak vagyok… ). Ennyit az élet szépségeiről... Írj minél előbb, hogy legalább valami jó is történjen velem! És keress sok-sok pasit. Nekem. Puszi: Lily Ui.: Hiszel a szellemekben? Én már kezdek. És ez nem is csoda, ha figyelembe vesszük, mi minden történik velem. Mostanában furcsa dolgokat észlelek: kutyát kergető macskát, lebegő Potter fejet az ablakom előtt, vérfagyasztó sikolyokat, robbanásokat… Bár, legutóbbiak száma az utóbbi hétben jelentősen növekszik. Ui.2: Légyszi, legközelebb ne keverd össze a nekem és az unokaöcsédnek szánt leveleket, mert nem szeretnék még egyszer bénító átkot kapni.” Szeptember 17. (Csütörtök), 19:22, a bagolyház előtt Na, ezzel is megvolnánk... Kibírtam az órákat, megírtam a levelet anyáéknak, az édes kis húgomnak, és Lyának. Levezényeltem a bűbájtan szakkört. Vettem Jessnek két csomag Mindenízű Drazsét, Veritynek tíz málnás joghurtkelyhet, Rininek négy cica falatkás zacskót, Beccának egy csokibéka táblát, húsz csokibékával - jutányos áron: „10-et fizet, 5-öt kap!” (ez valahogy nem stimmel…). Feladtam a leveleket. Szóltam Madam Rosmertának, hogy szombatra a Tanárok Találkozójára foglaljon le egy helyiséget, és vettem, Hagrid tanácsára sok-sok szárnyassütit a csikóknak, akik holnap délután érkeznek. ELEGEM VAN, FELMONDOK!!! Na jó, Lily, nem kell pánikba esni. Mindenkivel előfordul, hogy a napi két óra tanulás, három óra kviddicsedzés mellett még bevásárol a fél sulinak, a tanárok dolgait intézi, és minden szakkört megtart… Miért mindig csak én?! Nem igazság! Az istent - ha van -, nagyon félreinformálhatták az emberiség helyzetéről. Naná. Napjainkban már az angyalok sem megbízhatóak.
Csak így lehetséges, hogy megengedték, hogy szegény Becca bátyja egy bevetés közben csak úgy felszívódjon. Bizony, bizony: ma, vacsoránál jött a levél, hogy Roland Breeman, volt… nincs… Becca teljesen kibukott, ami érthető. Most Blackkel van bent a bagolyházban. Nem, NEM ÍRTAM EL. Blackkel. Mivel ő VIGASZTALJA… Mivé lett a világ?! Szóval, azért vele, mert csak ő ismerte a bátyját. Mi nem, mert: Én: Mugli származású vagyok, és Becca szülei nem nagyon bírja a mugli származásúakat. Jess: Jobb dolga is volt, mint megismerkedni Becca bátyjával, pl. fodrászhoz, műkörmöshöz, szoláriumba, és divatos butikokba járkálni. Rini és Alice: Minden nyáron külföldön nyaralnak… szerintük inkább kínszenvedés az egész. Verity: Félvér, így ugyanaz vonatkozik rá, mint rám. Potter: Nem szeretik a szülei a Becca szüleit. Frank: Nem bírja a 24-25 éves srácokat, mert kisebbségi komplexusa lesz tőlük. Hát, más nincs is… Andromeda a prefektusi teendőket (amiket már nagyrészt a nyakamba zúdítottak) beszélte meg McGalagonnyal, és más nincs is… Így maradt Black. Bár, ha Black és a senki között kéne választani, én inkább ez utóbbira szavaznék. A lényeg, hogy bent vannak. Vajon miről beszélgetnek? Jó egy icipici részletet meghallgatni a beszélgetésükből… Nem, Lily! Nem szabad! Csúnya dolog hallgatózni! Bár, sohasem lehet tudni, hogy Black nem egy dühöngő, vérengző tömeggyilkos-e… Mégis csak jobb lenne bemenni! Gyanúsan nagy csend van. Na, jó. Egy kis figyelem elterelés sosem árt. Asszem megoldok egy baró kis tesztet, amit tegnap olvastam a Bájos Boszikban. Íme: 1. Kérdés: Mit teszel, ha rózsaszín felhőkben zuhanyzó arany denevéreket látsz meg az égen? - Elfordulok. Nem akarom megzavarni a magánéletüket. (Ó, ez aztán intimitás!) - Visítva kivonulsz és felhívod a háziorvosodat, megkérdezni, mi történik veled. (Á, naiv muglik!) - Egyéni válasz (Na, ez nekem való teszt! Válaszom: szólok Dumbledore professzornak, hogy értékelem a humorát, de ez még nekem is sok.) 2. Kérdés: Két nyuszi megy a réten. Jön egy úthenger. Hány nyuszi megy a réten? - Mennyi? Gondolom, kettő. (Ez Remus.) - Nem vagyok hajlandó matekozni! (Úgy tűnik, Potter is beugrik.) - Egyéni válasz (egy ügyes és egy kilapított) 3. Kérdés: Randizni hív egy vámpír. Milyen ruhát veszel fel? - Narancssárga, kis virágos miniszoknyát, fekete necc felsővel (abszolúte nem kihívó…) - Csak nem maga Lestat akar elvinni egy menő étterembe?! Mindenképpen komoly benyomást kell keltenem! Ha a randi ugrik, tudok készíteni egy interjút a vámpírral. (És irány Hollywood, mi?!) - Egyéni válasz. (Puszta szeretetből egy fokhagyma füzért alkalmazok ma nyakláncként a hagyományos spagetti pántos top és csípőnadrág mellé.) 4. Kérdés: Melyik szerinted az a kérdés, amire nincs válasz? - Miért van ablak a mosógépen, és miért nincs például a mosogatógépen és a hűtőn? (de, tényleg… miért nem?!) - Miért ülnek a fiatal párok egymás mellett, és az öregek meg egymás mellett a kávézókban? (érdekes észrevétel…) - Egyéni kérdés (Miért nem foglalt soha a szám, ha mellé tárcsázol?!) 5. Kérdés: Mi az, amit a suliban legszívesebben elsajátítatnál? - Úgy leszidni valakit, hogy az illető ne jöjjön rá! (Rohanok, írok mindjárt a Mágiaügyi minisztériumnak egy kérvényt!) - Nem felrobbantani napjában tízszer a bájitalokat. (Akinek pechje van, az bizony így jár. Élő példa erre Jess.) - Egyéni válasz (Kémnőnek/színésznőnek/kalandornőnek való kiképzés.) + Kérdés: Mit teszel, ha egy barátnőd egy arrogáns, beképzelt, nagyzoló sráccal van bent egy teremben? - Betöröd az ajtót, és rájuk rontasz. (Szívem szerint ezt választanám…) - Magadban rágódsz, mi történhet bent, de nem lépsz semmit. (Nem is rágódom!) - Vállat vonsz és elmész tanulni (Csakis!)
Na, ez a teszt is csak tíz percet vett el az életemből. Biztosan van valami jó témám, amiről rengeteget írhatok a naplómba! Naná, nekem mindig van témám! Kezdetnek Alice furcsa szerelmi élete az, amiről jó sokat bírok írni. Annyira szerelmes az elképzelt, tökéletes Frankbe, hogy a valós, már nem annyira tökéletest nem is veszi észre! Ma egész délelőtt maga elé bámult, és gyönyörködött az ablakon át elétáruló téglavörös falba (amit Potter és Black nem bírt szétrombolni), de amikor ebédnél Frank beszélgetni szeretett volna vele, rá sem hederített. Olyan viszszás ez az egész! Amikor Frank veszi észre Alice-t, akkor Alice nem figyel rá, és fordítva is ugyanaz a helyzet. Hiába, a szerelem furcsa dolgokra képes; tiszta macska-egér játék! Apropó, a macskáról jut eszembe: Cassie köszöni szépen, jól van. Főleg, mert tegnap délután sikerült végrehajtania kis élete nagy tettét: megkarmolta Bellatrix Blacket. Más nem is történt. Potter megint büntetőmunkára megy jövő hét kedden. Azért nem hétfőn, mert arra már tegnap kapott egy jó kis büntetőmunkát. Az ő határidőnaplója sem lehet kimondottan szellős… Na, ne. MONDOM? HOGY NE! Ha ez ide jön, nekem végem. Ha meglát… Ujuj. Meglátott. Már vigyorog is. Igen, maradjon csak ott egy helyben! Meg ne mozduljon! NE!!! Ne indulj el! A francba… MIT MONDJAK NEKI?! 22:08, a hálóteremben Nos, nyugodt lélekkel állíthatom, hogy ekkora baromságokat még életemben nem zagyváltam össze. Bravó! Egy újabb rekord! És mindezt miatta… Mert oda mert jönni hozzám. - Mit akarsz?! – fortyantam fel, mielőtt még bármit mondhatott volna. - Nyugi, Evans, nem hozzád jöttem. – vigyorodott el. – El akarok küldeni egy levelet. Már indult volna kinyitni az ajtót, mikor elé léptem. - Faxold el! Kíváncsian nézett rám. - Mi ez az időhúzás, Evans? Csak nem titkolsz előlem valamit??? Á? DEHOGYIS! Csupán kedvtelésből halandzsálok össze-vissza! - Nem. Semmit. Hogy is juthatott ilyen egyáltalán eszedbe? - Nem is tudom. – vonta meg a vállát. – De nem is akarlak feltartani. Csak tudod, a levél… - mutatott fel egy rózsaszín, szívecskékkel telerajzolt borítékot. Elpirultam. Elmosolyodott, és arrébb tolt. De, mielőtt benyithatott volna, észbe kaptam. - Szóval… Mi van Frankkel? – mondtam ki az eszembe jutó legelső nevet. - Mi lenne? – kérdezett vissza türelmetlenül. - És Remusszal? - Nézd, Evans, ha azt akarod mondani, hogy… - Én csak beszélgetni akarok! – összefontam karom magam előtt, és elfordultam. Erre persze nagy drámai érzékkel felsóhajtott az a tahó. - Nők! Ki érti őket? MÉG ILYET!!! HOGY-HOGY KI ÉRTI ŐKET??? AZT A… - Minden pasi disznó! – tört ki belőlem kedvenc mottóm. Erre Potter elnevette magát. Pedig egyáltalán nem viccnek szántam ezt a kijelentést. Ez teljesen így van, és ez teljesen igaz. - Na, akkor beszélgessünk! Téma, Evans? TÉMA?! Beszéljek neki Aliceről, Cassieről, esetleg arról, milyen érzés napjában hússzor megtépni Bellatrix Blacket? - Mondj te! – nyögtem ki végül, miközben imádkoztam, hogy Becca és Black gyorsan fejezzék be a lelkizést. - OK. Mi az a fax? – vigyorodott el, miközben neki dőlt a falnak. Én meg majd hanyatt estem. Mi az a fax? MI AZ A FAX??? Édes jóistenem. Ha ezt végig csinálom, áldhatja Becca a nevemet a következő 10000 évben… - A fax, olyan, mint a telefon, csak írásban. – magyaráztam, én hülye. - Aha. És mi az a telenof? - Uh. Hosszú lesz ez a nap… Miután 15 perces kis előadást daráltam el a mugli találmányokról, és használatukról, Potter következőképpen mondta fel az újonnan megszerzett tudást:
- Van egy dobozuk, ahol olyan kis színes képek mozognak, amilyet ők akarnak. Van egy házi jégbarlangjuk, és egy olyan dobozuk, ami előtt két órát is képesek eltölteni… Mintha ősemberekről beszélnénk… - mielőtt leordíthattam volna a fejét, halk kattanást hallottunk. Rini perzsa macskája, Reese nekidörgölőzött az ajtót, ami résnyire kinyílt. - Nézd, Sirius… - hallatszódott ki Becca hangja, mire én elkezdtem csuklani, Potter pedig tátott szájjal próbálta emészteni a szitut. Én, Becca és Black a következő két percben kb. egyszerre beszéltünk. „Nem tudja senki, hol van, még azt sem, él-e egyáltalán! Ezek után mégis mit tehetnék?! *** Beszélgessünk a ka… hüpp …matokról? *** Kérlek, nyugodj meg Becky! Hidd el, a bátyádat nem lehet egykönnyen eltenni láb alól! Nekem már csak elhiheted, elégszer megpróbáltam. Ugyanolyan szívós, mint te! Na, nézz rám! *** Vagy a kocsikról? Igen a kocsik… hüpp… biztosan érde… Potter! Figyelsz te egyál… hüpp …talán rám?! *** Igen, de… miért… tűnt el? *** Nem tudom. Csak azt, hogy nem fog kipurcanni. Nem. Akkor túl könnyű lenne az életem… Jaj, Becky, ne kezdj megint sírni! *** Lálálá! Mély erdőn ibolya virág! „ Potter pedig egyre nagyobb vigyorral hallgatta a jelenetet. Majd előrelendült. - Csak beköszönök! - Nem! - csattantam fel, és elé léptem. - De! – az ajtót kirántotta, mire elvesztette az egyensúlyát. Ennek következtében előreesett arra, aki a legközelebb volt hozzá. Azaz rám. Köszönöm az érdeklődést, igen, fájt. És, mindketten fenéken szánkáztunk végig a bagolyház trutymós, nem éppen sima folyosóján. Becca és Sirius a fal melletti padon ültek, egymás mellett, és meglepődve pislogtak ránk. Majd Black elvigyorodott. Jaj. Nincs erőm leírni, mit mondott. 22 Érzelmi útvesztő 22:24, a hálóteremben - Ne is zavartassátok magatokat, Ágas! – vigyorodott el Black. – Mi se tesszük! – visszaült a padra. AZTÁN AZ ÖLÉBE HÚZTA BECCÁT. Jézusom. Jézusom. Jézusom. Nem, nem buktam ki, nem sikítottam, nem visítottam, nem üvöltöttem, és nem őrjöngtem. Szimplán úgy álldogáltam előttük, mint a szerencsétlen hősnő a szappanoperában, amikor kiderül, hogy a szerelme kivándorolt misszionárusnak a Góbi sivatagba (Nem kell megijedni, a szappanoperákban SOHA tudják elválasztani a főcímdalban egymást ölelgető párocskát, még akkor sem, ha a soktagú családból valaki fejbe durrantja/kicseréli ikertestvérével/benn égeti egy kazánban/autóbalesetben kinyírja. Valahogy a hapi – aki rettentően ronda, de mégis jószívű, hűséges, okos, blablabla – mindent túlél. Mondom én ezt az aggódó tinilányoknak és nagymamáknak.). Szóval, így álltam ott. De nem sokáig. Mert a következő pillanatban mát neki akartam vetni magam Blacknek, és jól abba az aprócska, talán nem is létező agyába verni, hogy a barátnőmet hagyja békén Csakhogy ez a szelíd, kedves szándékom meghiúsult, Potter miatt, aki elkapott, és kifelé húzott a teremből. Ekkor már én sem igen tudtam mit mondani. Majd megfulladtam az elfojtott indulatoktól. Ha még sokáig élem ezt a szent, önfeláldozó életet, hamarosan nekem is annyi lesz… De, annyi baj legyen! Legalább most már nyugodt lehetek, hogy halálom esetén is lesz olyan, aki megmondja a véleményét Blackéknek. Amit most is megtett. Piton. - Úgy látom a két drágalátos Dumbledore-kedvence ismét kisajátította magának a bagolyházat. – jelentette ki szárazon. Black lassan ránézett Potterre. - Kidobjam? – kérdezte közönyös hangon. - Nem szükséges. Úgyis is éppen arra indultam. – szólt vissza Potter, elkapta a karom, és miközben kifelé húzott, bal kezével elővette varázspálcáját is. - Tűnés ki, Pipogyusz! - Hé, ezt nem csinálhatod itt!
- Hol csináljam, Evans? A folyosón megfelel neked? - Úgy értettem, hogy nem csinálhatod előttem, te nagyon hülye!!! - Úgy, mint egy bájos, ifjú hölgy előtt? - Úgy, mint egy dühöngő prefektus előtt! Ekkor belépett a képbe Malfoy is, kezében egy hatalmas csomaggal. - Mi van itt, osztálytalálkozó?! – harsogta. – OK. Úgyis hoztam popcornt, de… Perselus, hol a pia??? - Elhagytam valahol Irán és Washington közben. – morogta a szólított. Malfoy erre elkezdte kedvenc témáját, azaz elkezdett ócsárolni engem, Pottert, Dumbledoret, a muglikat, a jóistent, és Mari néni Saci nevű cicáját a szomszédból. Mikor már szinte mindenki egyszerre üvöltött, Becca ásított egyet, felállt, és elkezdett húzni az ajtó felé. Már ő is… Hmpf. Potter és Black egymásra néztek. - Becky, hová mész? Most kezdődik a buli! - Álmos vagyok, Sirius. Jó éjt, James. Gyerünk már, Lil! Én meg csak néztem rá. Fájt a fejem, minden bajom volt, beszélgetnem kellett Potterrel. Ő pedig csak úgy viselkedett, mintha mindez teljesen természetes lett volna. Majd én megmondom, mi lett volna a természetes! Vagy inkább azt, hogy mi nem! De még nem ért véget az este. Nem tudom, honnan került oda, de valahogy ott termett Narcissa Black. Mikor meglátta a vitatkozókat, csípőre tette a kezét, és Malfoyhoz fordult. - Lucius Malfoy! Gondolom, cseppet sem zavar, hogy már úgy egy órája várok rád, hogy elkezdjünk tanulni, ami igaz el kellene, ha nem akarsz megbukni az RBF-eken! - Narcissa… Még csak szeptember van! - A te esetedben nem lehet elég korán kezdeni a felkészülést, főleg, ha tekintetbe vesszük, hogy a harmadikos, negyedikes tananyag nálad egy az egyben kiesett! - De, Narci…. - Nincs semmi de! Ahogy ott állt a csaj, hirtelen Narcissa helyén Andromédát láttam. Az ő mozdulatait, elveit, és még… a hanghordozása is ugyanolyan volt! Talán mégsem cserélték el véletlenül a Blackek egyik gyereküket Andromédára. De, egy perccel később már megvetően nézett rám és Potterre is. - Lucius, Perselus, miféle társaság ez itt?! - A Sirius Black-féle társaság. – mosolyodott el Malfoy, mikor látta, hogy elterelődik a téma a jegyeiről. - Á. Szóval unokatesóm még mindig ezekkel a pancserokkal barátkozik. - Fogd be azt a csinos kis szádat, Narcissácska! – vágott oda neki Becca. A szeme csak úgy villogott. De az ellenfél sem várakozott sokáig. - Téged meg ki kérdezett, Rebecca? Egyébként, ha nem lennél jóban annyira ezzel a sárvérűvel, meg azzal a félvérű hugrabugossal, akkor még… Na, itt viszont már inkább arra a beképzelt Bellatrixra hasonlított. Egyik szerepből esik át a másikba! Annyira fura a kettő közötti ellentét, hogy fogalmam nincs, eddig hogy nem jöttem rá erre? Egyik pillanatban okos és szigorú, a másikban kényeskedő kis liba. Hát, ez se tudja, mit akar… Na, mindegy. Ma korán le akarok feküdni, mert holnap Modern Mágia Tánc, és két kviddicsedzés várható, szoros egymásutánban, ha csak nem történik valami csoda. Ja, és a szárnyaslovak érkezését ki is felejtettem. Szeptember 18. (péntek) 10:21, gyógynövénytan A várható délutáni program: 14:00-16:00 Modern Mágia Tánc (Huh. Ismét két óra szenvedés…) 16:15-16:55 Szárnyas lovak (Szerencsém lesz, ha nem rúgnak fel, nem harapnak meg, vagy nem lépnek rá a lábamra. Viszek nekik szárnyassütiket.) 17:00-19:00 Griffendél kviddicsedzés (Sajnos.) 19:00-21:00 Hugrabug kviddicsedzés (Miért is gondolom én azt, hogy ezt a napot túlélhetem baleset nélkül?) 21:34, a klubhelyiség
Már az írás sem megy… Szerintem ez egy cseppet sem jó ötlet, Lily! Na, jó, már hadonászni sem tudsz, ezért leszek olyan kedves, és én, Becca írok egy picit a naplódba. Tudod, nem tudom, felfogtad-e, hogy a napló arra való, hogy valaki írjon bele, és nem arra, hogy valaki megzsarolja a barátait, hogy írjanak bele. De, igenis, megzsaroltál! Na, ki is mondta azt, hogy elmondja Siriusnak az összes titkomat?! Emlékeztetlek rá, hogy… Nicsak, ebben a naplóban még egyetlen egyszer sincs leírva ez a név, hogy Sirius… Ja, nem, háromszor le van. Amikor a teljes nevét írtad. De a Blackből jócskán van. Hát, igen, a Black család igencsak népes. De hát, a férgek is gyorsan szaporodnak… Honnan tudjam, hogy milyen volt a TE napod?! Na, látod, szerintem te sem igen akarsz visszaemlékezni rá, akkor minek írjam le? Na, jó, tudod mit? Kitalálok egy idilli, csodálatos napot neked! Ilyen még úgy sem volt sohasem a naplódba, és szerintem nem is lesz. Sértődős. Kezdem is. Figyelem! Csapó 1.: Lily csodálatos élete Lily, mikor reggel kilenckor felébredt, észrevette, hogy teljesen befagyott a tó jege. Akarom mondani, a tó vize. Mi az, hogy nem teszünk hangulatjeleket a naplóba??? És így azt is észrevette, hogy tél van. De érdekes módon nem volt dermesztő hideg, hanem meleg idő volt, a jég mégsem olvadt el. Ezért Lily a finom reggeli után, amit az anyukája készített, mert ugye haza került egy rövid időre a Roxfortból, ki ment korizni a húgával, és remekül megértették egymást (igen, Lily, tudom, hogy rühellitek egymást Niával, de miért kell folyton beleszólni?!). Ezzel elment a délelőtt fele, aztán pedig… Lily elment vásárolni Beccával és Jessel, az Abszol útra. Miután találtak gyönyörűséges estélyi ruhákat… Hé, tűnés innen, Jess, most én írom Lily naplóját, nem te! Te már írtad! Szóval, miután vettek egy rakás érdekes könyvet, és na, jó: néhány új felsőt, elrepültünk szárnyas lovon Jamesékhez. Ahol persze ott volt Sirius is… Jess, nem megmondtam, hogy ne firkálj közbe??? Igen, ott volt az a… Sirius is, és James és Lily ebéd után elmentek piknikezni a rétre… Rögtön ebéd után? Annyira éhesek voltak?! Na, jó, Jess, ha annyira tudod, írd te tovább! Ok! Szerintem Lily és James elmentek egy holdfényes sétára a parkban, ahol Lilyn ott volt az újonnan szerzett estélyi ruhája is… Jess, vedd már észre, hogy… 1. Nem vettünk estélyi ruhát, csak felsőt! 2. Ja, persze, a bokrok és ágak között muszlinban libeg végig, mi??? 3. HOLDFÉNYES ESTE??? Rögtön ebéd után? Hát, akkor, egy holdfényes délutánon mentek sétálni. Na, Becca, egyéb kérdés??? Gondolod, hogy a holdfény és a délután két egymással összeegyeztethető szó? Hát, Becca, ha egyszer épp napfogyatkozás volt… Akkor a te fejedben már egyből a hold kerül a nap helyére az égen, ha a nap eltűnik?! Jess, ez már beteges! Ezen még nem gondolkoztam, de a csillagfényes délután nekem igenis megfelel, ha már neked a holdfényes nem tetszik! Na, jó, szerintem jobb lesz berekeszteni az írást. Nehogy már! Pont most kezdek bele jönni! És, ekkor James megfogta Lily kezét és felnéztek a tündöklő, sugárzó napra! Ami ugyebár nem is lehetett volna ott, hiszen éppen elfogyott. Akkor felnéztek az éppen előtűnő napra. De, Jess, megvakulnak! Napfogyatkozás közben nem szabad felnézni az égre!!! Akkor James belenézett Lily szemébe, és ő visszanézett rá… Minő meglepetés… És James megcsókolta Lilyt!!! Tudod, mi fog várni rád, ha Lily elolvassa ezt az oldalt? Tuti, hogy kinyír! Már úgyis mindegy. Akkor már kiadom magamból azt, amit eddig nem lehetett: Lily teljesen bele van zúgva Jamesbe! Imádja, és azt mondja, hogy helyes, és azt mondja, hogy cuki! Lily szereti Jamest! Csak fél bevallani! Azért is nem szólt semmit, mikor James felvette a lugasban, még ante, amikor a Black család itt volt. Ez az igazság! LILY BELE VAN HABARODVA JAMESBE!!! Szeptember 19. (Szombat), 09:02, a klubhelyiségben Hogy ezek itt ketten mi baromságokat össze nem hordtak tegnap este. Na, jó lesz kitörölni, míg mielőtt Potter és Black meg nem látják. Egyébként ez irtó nagy hülyeség. Nem is szeretem Jam… Pottert!!! Szóval, ezt jó minél gyorsabban kiiktatom. Mindjárt hozok radírt, tintát, ez utóbbit arra az esetre, ha a radír nem fogná a tollat… Hopsz… Maradok a tintánál! Ha ráborítom, talán nem fogják tudni, kiolvasni. Ja, nem, ez nem olyan jó megoldás, mert akkor az egész naplóm szét fog málni. Ha Becca és
Jess még egyszer hozzá mernek nyúlni a naplómhoz, nagy bajok lesznek! Ja, tényleg. Én adtam oda nekik. De ez most nem fontos. A lényeg az, hogy ez totális szemétség volt a részükről. És mi is történt éjfélkor? Na, mi??? Arra ébredtem, hogy egy ronda egeret majszolgat Cassie. Azonnal oda is rohantam hozzá, és elvettem tőle (Illetve elrúgtam, mert nehogy már megfogjam! Ki tudja, milyen fertőző betegsége van? Lehet, hogy madárinfluenzás, vagy mit tudom én! Nem árt óvatosnak lenni.): - Fúúúúúúúúúúúj!!!!!! Rossz kis cica! Miért nem tetszenek neked a finom cicafalatkák, amikért bejártam egész Roxmortsot? Helyettük ezt a ronda, szürke patkányt eszed… Azt hittem, hogy a patkány már megdöglött, de nem. Legalábbis a döglött patkány nem hiszem, hogy úgy fel tudott volna pattanni, mint ahogy ez a példány tette. Mert ez felugrott, és oda rohant Jess és Becca ágya közé, akik felébredtek hangos érzelemkitörésemre. - Áhhhhhhhhh!!!!!!!!! – sikított fel Jess, és miután nagy levegőt vett, újra elkezdett sikítani. Én dettó. Becca ezzel szemben kissé álmosan felállt, lehajolt a patkányhoz, megfogta a farkánál fogva, és egy elegáns mozdulattal kihajította az ablakon. Most sajnos nem lesz időm írni, mert a kviddicsedzésre készülök, aztán megpróbálom jobb belátásra téríteni Kirát (aki ki akar szállni a csapatból), aztán tanulok. Még annyit, hogy nem zsaroltam Beccát, OK? Csak közöltem vele, ha nem ír helyettem pár szót, megmondom Blacknek, hogy mi a kedvenc virágja, és hogy mi a titkos beceneve. Ez nem zsarolás. Csak puszta ok-okozat ráncreakció. Egyébként sem értem, miért nem akarja ezeket elmondani Blacknek. Az a srác olyan lyukas agyú, hogy ami bele megy, az előbb-utóbb ki is jön… 11:45, a Nagyteremben Remek. Kira kilépett a csapatból, és elvileg nekem kellene a helyére új játékost találnom. Ezért ahelyett, hogy egyetlen nyugodt órámat sétával, pihenéssel tölteném, helyette plakátozhatok, és rohangálhatok egyik klubhelyiségből a másikba. Egyébként Potter igazán megtehetné nekem azt az aprócska szívességet, hogy készít 70-80 plakátot, a bemutatóedzésen úgyis megmutatta, milyen jól megy neki… De, nem, ahelyett, hogy egyszer az életben valami hasznosat is csinálna, inkább Blackkel szánkózik. Nem, nem felejtettem el mondani, hogy esett hó, ugyanis NEM ESETT HÓ. Az a két marha a dombról csúsznak le, az avaron szánkóznak, és szánkónak megtették Pitont. Csak gratulálni tudok a nagy kreativitásukhoz. De legalább a lányok segítenek. Rini megeteti a szárnyaslovakat, úgyis úgy oda van értük. Verity leszalad Roxmortsba szólni Madam Rosmertának a Tanárok Találkozójának végső simításait (Délután kettőkor érkezik a másik négy ismert, híres varázslósuli igazgatója, és igazgatóhelyettese… Hát, mit is mondhatnék? Jobban örülök a csikóknak, mint a tanároknak.). Jess előkeres Roxfort padlásáról rengeteg babát, babaruhát, képeskönyvet, labdát, mini autókat, plüssállatokat, mindenféle játékszert, hogy kissé újjá varázsolva ezeket a Roxmortsi óvodáknak adományozhassuk. Becca pedig a holnapi Varázs Önkormányzati ülésre érkező leveleket olvassa át, itt mellettem (olykor-olykor felnyög, és olyan arcot vág, mint aki menten elsírja magát, de az elmúlt bő másfél óra alatt volt olyan is, amikor egyszerűen csak az asztalba verte a fejét). - Ezek nem komplettek. – így Becca. – Külön újságot akarnak, amiben mindenféle sminkajándékokat, meg egyéb kis vackokat teszünk. Támogatjuk? Nem. Akkor, itt egy másik: pezsgőfürdőt szeretne kérni a tagok hálótermébe. Támogatjuk? Nem. Ha ez így megy tovább, nagyon könnyű dolgunk lesz. Na, jó, én pedig készítem tovább a plakátokat. 12:23, még mindig a Nagyteremben Azt hiszem, egy kicsit sok személyes tapasztalatot tettem a plakátokba. Három féléből lehet választani: 1. Egy kviddicsjátékos egy cikesz után repül, nyomában a gurkóval, eközben lehet látni a mögötte haladó terelőt – aki kísértetiesen hasonlít Blackre -, aki éppen lendíti az ütőt, az előbbi játékos felé. Az arcukon lehet látni a megjelenő félelmet (a fogóén), és az agressziót (a terelőjén). Művészi hatás és fantázia: csillagos ötös, játékos toborzás: egyes alá hússzor. 2. Egy cikesz, és körülötte egy fogó, akinek tizenhat keze nőtt, de még úgy sem tudja elkapni a cikeszt, aminek kis szemecskéket, és vigyorgó szájat rajzoltam, hogy a néző lássa, mennyire élvezi a kis labda, hogy feldühítheti a fogót. 3. Ezt sajnos nem írhatom le, mert, ha egy igazi naplóban lenne, tuti, hogy cenzúroznák.
Nicsak, ott rohan Jess, felénk! Mármint, amennyire egy szűk miniszoknyában és egy tűsarkú csizmában lehet rohanni. Biztos talált egy szellemet a padláson. Egyébként nem is mondtam még, mire ébredtem fel, amikor Cassie egerét elvettük. Nem a cicám nyávogására. Hanem már megint hallottam azt a sírást. Brrrr…. 14:12, a kettesszámú üvegház Szellem, az nem volt. De rengeteg, gyönyörű ruha, régi, porosodó izék, és könyvek igen. Tudom, hogy McGalagony professzor, és Dumbledore professzor is elmondták nekünk vagy százszor, hogy a játékokon kívül semmihez ne nyúljunk, de… Ahogy felmentünk egy régi, elhagyatott csigalépcsőn, először egy fekete-fehér, majd egy hatalmas tölgyfa ajtóba ütköztünk, pont olyanba, mint amilyen lent van, csak volt rajta egy furcsa mondat is, amit nem értettem. Becca szerint ógörögül, esetleg latinul írhatták. Bementünk az ajtón, és egy tágas helyiségbe értünk, ami akkora volt, mint a Nagyterem, és rekeszekre oszlott. Vagy inkább bokszokra. Minden boksz mellett ki volt téve egy tábla, rajta ismeretlen nyelvvel szöveg állt. Jess megmutatta azt a bokszot, ahol a játékok voltak. Találtunk itt egy hatalmas babaházat, ami azért volt különleges, mert a babák éltek benne, és parancsszavakkal, meg pálcákkal lehetett őket irányítani. Láttunk még olyan játékautót, ami magától ment, és – úgy tűnt – önállóan gondolkodott; doromboló, nyávogó, és hozzánk simuló plüsscicákat; társasjátékot, mely egy történetet mesélt el, élő, beszélő bábukkal, igazi rózsáskerttel. Ennél a résznél majdnem leragadtam, mert olyan volt, mintha én rendeznék egy filmet, mikor kiválasztom a különböző helyszíneket, a szobákba a tapétát, bútorzatot, stb. Becca figyelmét pedig egy olyan akármicsoda kötötte le, ami egy festőállványhoz hasonlított, és olyan hihetetlenül szép képeket lehetett vele készíteni, hogy Leonardo Da Vinci is megirigyelte volna. De nem csak a játékok voltak ilyen különösek, hanem úgy összességében minden. Az egyik bokszban csak tükrök voltak láthatóak, Jess persze azonnal odasétált közéjük, de egyik tükör elől kilépve a másik elé már más ruhát viselt: egy kék, karcsúsított tengerész-felsőt, egy hosszú szoknyával, aztán rózsaszín bikini felsőt, fehér miniszoknyával. Becca és én a könyveket nézegettük, amik nem voltak mindennapinak mondhatók. Az egyik borítóján csontváz állt, és amikor kinyitottam, a halál különböző, eddig még el sem képzelt módozatainak színes illusztrációját láthattam, Becca pedig remegő kézzel csukott be egy vérző fedelű könyvet. - Lily! Szerintem ezek annyira veszélyes könyvek, hogy még a könyvtár zárolt szakaszába sem tehették őket. Kockázatos ezeket olvasni. Amikor az előbb belenéztem az egyikbe… - Ugyan már, Becca! A zárolt részben is vannak sikítozó, meg mindenféle metamorfózist ábrázoló könyvek! – mondtam neki halkan. - De ezek a könyvek rosszak! Úgy értem, van valami baljóslatú benne, hogy ide tették őket… Dumbledore professzor tudja, mit csinál! Olyan könyvet nem zár ide be, ami valamikor is szükséges lesz tanulmányaink során! – érvelt Becca. - De ezekből lehetne tanulni! Tudom, hogy néhány borzasztó, de például ez… - felvettem az egyik polcról egy tündérekkel, és rózsaszín pónikkal, pillangókkal díszített könyvet. Nagy, cikornyás, dőlt sorok álltak benne, de a képek eltűntek a helyükről, és üres lyukak bámultak ránk. - Látod?! – csapta be a könyvet Becca, és oda hajította az egyik asztalra. – Még a képek is megijedtek a könyvektől. Vagy a szövegtől! Menjünk innen! – kifelé rángatott, pedig én még nem akartam volna menni. - Hogy lehet ide bejutni? – kérdeztem rá Jesstől, mikor kifelé vittük a babaházat, és egy nagy rakás plüssállatot. - Nem tudom, de McGalagony folyton azt a furcsa írást nézte. Tudod, ami az ajtón van. Jól van, na. Leírtam. Mert érdekel. Már csak azért is, mert jó lenne megtudni, mi állhat egy ilyen helynek az ajtaján. Vajon milyen kis frappáns mondat lehet ez? 23 Bellatrix titka Szeptember 23. (Szerda) 18:06, a Nagyteremben
Már elnézést, McGalagony professzor, de ez az előadás enyhén szólva halálunalmas. És még csak pár perce kezdődött. Ebből következik, hogy még 54 egész percig fog tartani… De, nézzük a dolgok jó oldalát: legalább lesz időm írni. 18:16, Dumbledore professzor irodája Hát, itt aztán tényleg lesz időm írni! Valamiért McGalagony professzornak nem tetszett, hogy naplót írok, ahelyett, hogy az ő varázslatos előadását hallgatnám. Így beparancsolt az igazgató úr irodájába. Engem. Engem, a prefektust. Jellemző. Most pedig leírom az utóbbi napokban történteket: SZOMBAT Ama különleges padlásbeli látogatás után volt szerencsém fogadni a világ minden tájáról jött professzorokat. Széles vigyorral és leszakadni készülő kezekkel, melyekkel az „Isten hozta Roxfortban!” feliratú gigantikus táblát tartottam. Megjegyzem, Remusnak a gumicukros kosárka jutott. A barátaim és egyéb ismerőseim is ott álltak mellettem. Potter állandóan el akarta venni tőlem a táblát, míg csak fejbe nem vágtam vele Blacket. Úgysem árthattam neki túl sokat. Jess mégis visítozva odaugrott hozzá, miközben a kosárkát tartó Becca és Remus majdnem belefejeltek az előttük álló méretes asszonyság hasába. Madame Maxima lelkesen fordult Verityhez: - Á, Miss Reen! Ha ön is ugyanolyan szerény, szorgalmas és szelíd, mint a nővére, Alison, akkor Dumbledore professzor csak jól járhatott önnel. – a szólított megütközve nézett rá, ugyanis Alison minden volt, csak szerény, szorgalmas és szelíd nem. Sőt, Verity állítása szerint még emberi lény sem igen. Oh, az a testvéri szeretet! Ezután a tanárnő Potterhez lépett: - Úgy hallottam, Mr. Potter, hogy a húga jövőre lesz elsős… POTTERNEK VAN HÚGA?????? Mindannyian meglepetten néztünk rá. Azaz mindannyian, kivéve Black, aki úgy dőlt el, mint egy kuglibábu. Reakciókésés…? Tehát, Black hirtelen nekidőlt Remusnak és Beccának, akik elestek, és elhajították a kosárkát. Soksok pici, szívecskés, rózsaszín és citromsárga gumicukor röpült a levegőbe, és onnan le a megdöbbenten ácsorgó Madame Maximára. - Köszönöm, Minerva. – fordult ő McGalagonyhoz. – Most már tényleg otthon érzem magam. VASÁRNAP Miközben készültem a Varázs Önkormányzati Kivégzésemre (Becca ugyanis semelyik ötletet nem fogadta el, amit meg is értek, de ezt a szőke, rózsaszín cuccokban flangáló plazacicák nem nagyon díjazták. Van egy olyan érzésem, hogy a mostani alkalommal megpróbálnak kiszavazni minket. Ó, bárcsak!...), fél füllel hallgattam Dumbledore professzor bejelentését. „Sajnálatos módon az időmágusok a következő hetekre esőt, vihart, esetleg tornádót és orkánt jósolnak. Így a szabadban megtartandó szakkörök – a kviddicsedzések kivételével – elmaradnak. A legendás lények gondozása erre a két hétre szünetelni fog, de a gyógynövénytant, Levendroi professzorral való megbeszélésünk eredményeként az iskolához kapcsolt, új épületszárnyban tartjuk meg. Hacsak Mr. Black és Mr. Potter közbe nem lép… A roxmortsi kirándulásokat is mellőznünk kell egy időre. Mindenkit nyomatékosan megkérek, a kviddicsjátékosokon kívül, hogy ne kószáljanak a birtokon. Akik mindenféleképpen sétálni szeretnének, azok megtehetik az e célból kialakított, előcsarnok előtt megtalálható kis kertben. Egyúttal a Nagyteremben elhelyezünk, egy üstöt, ahová bárki bedobhat papírra felírt ötleteket. Kérjük, ne használják ezt az üstöt szeméttárolónak, bármilyen nagy a kísértés. Mindegyik elképzelést megtekintjük, és az eddig szabadban eltöltött időt ezekkel a elfoglaltságokkal fogjuk hasznossá tenni.” Mindenki egyszerre kezdett el beszélni. Észrevettem, hogy Potter és Black feltűnően hallgatnak. Igazándiból eddig még azt sem tudtam, hogy képesek befogni a szájukat… Különben sem nagyon érdekeltek. Csak egy dolog járt a fejemben. Egy mondat: „Hominis tota vita nihil aliud quam ad mortem iter.”
Ez volt a padlás ajtajára vésve. Soha nem tanultam latint, csak az unokanővérem gyötrődését hallgattam tavaly nyáron, és rám ragadt pár agyon tanult szó. Olyanok, mint homus,-inis… Vagy a homo,inis volt? A lényeg, hogy ez embert jelent. Az „ad” jelentése pedig -hoz, -hez, -höz. Na, ettől nem lettem sokkal bölcsebb! De vasárnap délután legalább nem volt kviddicsedzés, tudniillik a mardekárosok elhatározták, hogy ki nem teszik a lábukat az eddigre már szélviharrá enyhült forgatagba. Most az egyszer igazuk volt. Minek agyoncsapatni magad egy villámmal??? Ugyan már. Sokkal jobb bent megrohadni… HÉTFŐ Levendroi professzor szabadkezet kapott a Nagyteremben. Ez volt Dumbledore professzor első nagy baklövése. A második pedig az, engedte, hogy Potter és Black legyen segéd. A professzor elhatározta, hogy ezúttal élesben próbálja ki mutációs kísérleteit, a növényeken. - Húha, baromi jó! Zsenik vagyunk! – kiáltott fel Potter. Hát, ha azt hiszi, hogy valaki attól már zseni lesz, ha egy csomó kémcsővel, és mikroszkóppal veszi körül magát, akkor nagyot fog csalódni. Lejegyzeteltem a két nagy tudós beszélgetését, az utókor számára. Ez intő példa, hogy miket NE csináljanak és mondjanak. - Nézd, Ágas, milyen fura lötyi! A barackos kóládra hasonlít… - mutatott fel Black egy tálkát. - Ja, tényleg. Látod, én már akkor is alkottam! - Én meg hánytam. - Aha. Sugárban. - Ez pedig olyan, mint az almalé! - Nem is tudom… Nekem inkább emberi vizeletnek tűnik… - Fúj, James! Mutassam meg, hol a WC??? ÉS MÉG MONDJA VALAKI, HOGY NORMÁLISAK!!! - Kösz, nem kell. Eltalálok én is. Csak gondoltam, szólok. - És, ez? Olyan, mint egy eperturmix! - Tapmancs! - Igen, pajtás? - Lehetséges, hogy ezek nem azért vannak, hogy mi belekóstoljunk? - Van benne valami… - Ti meg mit csináltok itt? (Becca odamegy hozzájuk, és elvesz Blacktől egy világoskék kémcsövet.) - Na de, Becky! - Remélem, ezt a fejedre mért jókora ütés miatt csinálod! - Nem. Már alapból ilyen hülye. - Kösz, Ágas. - Szóra sem érdemes… - Nem, szóra nem is lesz. MAXIMUM ÖKÖLRE!!! Eddig bírtam követni. Azután fél óra múlva egy iszkoló, vörösen bimbózó, fekete füstfelhőket eregető növényt láttam kiszaladni a zuhogó esőbe. Így szoktak kezdődni a horrorfilmek is… KEDD Levendroi professzor „sikerén” felbuzdulva a bájitaltan professzor is kért egy délutánt az igazgatótól, amikor is a Nagytermet mugli piaccá alakította a mugliismeret professzor segítségével. Csak azt nem tudom, mugli piacokon hol árulnak mindenféle bájitalt. Mert itt volt rózsaszín, átlátszó, szalagos, kör alakú, hatszögű, kristály formájú fiolákban mindenféle szérum. A bájitaltan tanár azt állította, veszélytelenek, és ártalmatlanok. Így, hogy tudom a következményeket, én kevésbé állítanám ezt… A vásár idilli lármázását csak egy-egy trágyagránát robbanása szakította meg. És én, amikor már nagyon elegem volt a zajongásból, bevonultam a könyvtárba. Eközben a Nagyteremben Black és Potter vásároltak. Oda kintről be lehetett hallani, hiszen csak 3000 méterrel voltam távolabb… A könyvtárban elkezdtem keresgélni latin könyvek után. Madame Cvikker jó húsz-harminc, porosodó könyvet vágott le elém az asztalra, majd elment kiseprűzni néhány hangos másodikost. Mivel, mint mondtam, latinul nem tudok, csak tippelgettem. Ez a könyv nem szimpatikus, ki vele, ennek ronda a
borítója, ez sem kell. Ilyen szelektálás után maradt négy könyv. Az egyikben valami szentírás lehetett, a másikban vérfarkasokról lehetett szó a képek alapján, a harmadikig pedig nem jutottam el, mert ekkor meghallottam két hangot. Az egyiket szerettem, a másikat gyűlöltem. Andromeda és Bellatrix két könyvsorral arrébb beszélgetett. Illetve, inkább lehetett ezt halk veszekedésnek hívni, mint beszélgetésnek. Meda keresett valami könyvet, a buggyant húga meg ment utána, és fecsegett. - Láttad Siriust tegnapelőtt este? Valami lánnyal enyelgett a Nagyteremben. És tegnap? Akkor pedig délelőtt, az órák között mászkált valami csajjal. Annyira idióta, és a lányok mégis futnak utána… - hadarta el ezt a mondatot a kis Trixy egy levegőre. - Nem érdekel, Bella. Nem akarok beleszólni a magánéletébe, mint ahogy a tiédbe sem, pedig azzal szemben is van némi fenntartásom… - dünnyögte Meda. - Miért??? Hiszen én Luciusszal vagyok most. Ő pedig aranyvérű, és… - Hagyd már abba ezt az aranyvérű mániádat! Rossz példát mutatsz Narcissának! - Na, ez az! Már ő is elkezdte azt, amit te is! Hogy legyünk jóban a griffendélesekkel! Azzal a barna hajú fiúval is… - Ha jól tudom, pár napja még neked volt ez a mániád… Csak neked egy fekete… - De az teljesen más volt! – vágott a szavába Bellatrix, az a hülye tyúk. – Végülis, anyának semmi baja nincs az ő családjával. Viszont a L… - Mi takarsz? Ő is aranyvérű. - Attól még nem olyan… - nyávogta. - Aha. Te és a hatalmas logikád. - Csak ne lenne Evans… Ő mindent elront! Hú. Köszike, Bellatrix! Ugyanolyan kedves vagy, mint általában. - Bella, ha Jamesnek ő tetszik, akkor mi a jó eget akarsz csinálni?! GHFFF…------- Hát… - Egyébként nagyon aranyos lány, és szerintem igazán összeillenének. Sőt, szerintem, már van is valami köztük. Nehogy tegyél valami szemétséget, mert akkor, muszáj leszek megírni anyának a múltkori esetet. - Jól van, na. De, ha Evansnak nem tetszik! Egyébként hogy lehet valaki olyan hülye, hogy nem akar James Potterrel járni? Tiszta dilis az a csaj! - Na, ezt a beszélgetést jó lesz abbahagyni. - Miért? Még nem tisztáztuk, hogy… - De, igen. Már kismilliószor elmondtad, hogy mi a bajod Siriusszal, azt is, hogy mi a bajod Lilyvel, arról meg aztán tényleg rengeteget beszéltél, hogy ki tetszik neked, és miért… Csak azt nem értem, ha Malfoyjal… - Lucius a neve! - Akkor Luciferrel… jó, jó… Luciusszal jársz, miért más fiú érdekel??? - Mert. Csak. - Na, látod? Ezért utálok veled beszélgetni… Hát, ez a beszélgetés. Hú. Szóhoz sem jutottam. De azért egy pár dolgot leszűrtem: 1. Bellatrixnak is feltűnt, hogy Black képes párhuzamosan foglalkozni egyszerre öt lánnyal, és feltett szándéka, hogy a suli összes lányát kihasználja… Hát, a családban marad. 2. Narcissának vagy Frank, vagy Remus tetszik. Úristen. Egyik képtelenebb, mint a másik… 3. BELLATRIX BLACKNEK TETSZIK POTTER. TE… JÓ… ISTEN… 4. Valamiért azt hiszik, hogy tetszek Potternek. (???) Ennek az példátlan beszélgetésnek az örömére, csapot-papot otthagyva felrohantam a klubhelyiségbe. Őrület, mik vannak… A nagy vásárlás eredményeként négyen hánytak, hatan ájultak el, és ketten lettek rosszul. Nem is csoda. Blackék ott mászkáltak a főzetek és bájitalok között. És, az időjárás mit sem javít mindezen. A Griffendél csapatán kívül semelyik másik nem merészkedik ki. De, ugye, a Griffendélének MUSZÁJ. Mert ők a bátrak, a merészek, a rettenthetetlenek. Hát, persze. Csak azt nem értem, én hogy kerültem ide. Mert nekem, valamilyen ismeretlen oknál fogva szimpatikusabb a jó meleg szobában, a kandallónál írogatni, mint a viharban életet menteni. Bár, magam sem értem, miért. És, ezzel el is érkeztünk a mai naphoz:
SZERDA McGalagony professzor boldogít minket „RBF-ekről és RAVASZ-okról, általában” c. előadásával. De nem is írtam még, mi volt ma délelőtt, átváltoztatástanon. Ahol is még mindig Potter társaságát vagyok kénytelen élvezni. Éppen elgondolkoztam a padlás titkán, és azon, vajon hogy lehet kinyitni az ajtót (mert Jesst faggatva kiderült, ő nem volt ott, amikor Dumbledore professzor kinyitotta, így nem tud semmit), mikor Potter elém tett egy füzetet. Tele volt írva üzenetekkel. Tehát ezért körmölnek minden órán olyan gyorsan! KÉPMUTATÓK!!! Ahogy lapozta, egy-két sort megláttam belőle. Semmi értelmük nem volt. 1. „Beckynek oda kellene adni…”, „BECKY??? Már megint? Ej, ej, Tapmancs!”, „Na, ne mondd, hogy…” 2. „Megszerezted már?”, „Nem, dehogyis, mert… NÁLA van…”; 3. „Megkérdezted már Holdsápot, hogy mikor?”, „Tízkor. A banyánál.” Én, a magam részéről ebből aztán semmit nem fogtam fel. Sok halandzsálás. És, most az egyik friss oldalra volt írva pár mondat. Potter elfordult. „Mizújs, Evans? Nem történt veled valami mostanában?” „Nem. Úgy tűnik, elkerülte a figyelmemet valami elképesztő, ellenem irányuló merénylet…” Potter elröhögte magát. Black felhúzott szemöldökkel hintázott az utolsó padsorban. „Csak érdeklődtem.” „Miért nem Black iránt érdeklődsz?” „Öhm… Mi van?” „Trixy.” „Ki a frász az a Trixy?” Ja. Már teljesen elfelejtettem, hogy ezzel a becenévvel gúnyoltam kedvenc ellenségemet. Mielőtt megtéptem. „Bellatrix Black” Potter majdnem kiesett a padból. Hát, ha ezt reakciónak nevezhetjük, elég fura volt. Mögötte Jess kíváncsian nézett ránk. McGalagony professzor szintén. - Remélem, Potter, a metamorfózis fogalma érdekli ennyire, és nem mással foglalatoskodik az én órámon. – mondta szigorúan, majd folytatta az élménybeszámolót. „Mi van Bellával?” AHA! AZ ELSŐ NYOM! Bellatrix helyett egyből Bella. Igazából sosem tudtam, hogy áll Potter a legjobb, és – feltehetőleg – legsötétebb haverja unokatesóival. Hát, az volt az érzésem, pillanatokon belül megtudom. „Mi lenne?” „Akkor miért hoztad fel őt?” „Felhozni? Ó, nem, Potter. Inkább nyomnám le egy mély tenger legeslegmélyére…” „Jól vagy? Olyan fura dolgokat írsz, és falfehér vagy.” „Minden rendben.” (Kivéve – tettem hozzá magamban -, hogy órán kell ülnöm, ráadásul pont melletted, és utána be kell ülnöm a Varázs Önkormányzat gyűlésére, ahol szinte biztos, hogy újabb szócsatát kell vívnom Bellatrix Blackkel, aztán még egyszer el kell beszélgetnem Kirával a döntéséről.) „És mi van azzal az irtó helyes sráccal?” Édes jó istenem. Már megint kezdi. Pedig már teljesen megfeledkeztem a Becca és Alice által kitalált, képzeletbeli szerelmemről, de ez a flúgos újra felhozza… Ah, fiúk… „Semmi. Maradj meg magadnak.” „Ejnye, Evans! Az előbb még nagyon közvetlen voltál.” „Hagyj békén. Jegyzetelek.” „Nem is. Csak firkálsz valamit a füzetedbe.” „Semmi közöd nincs az én füzetemhez.” „Dehogy nincs. Szeretnélek jobban megismerni.” MI VAN??????????????????????????????????????????????????????????????????????? „Igen???” „Már öt éve ismerlek, de még egy csomó dolgot nem tudok rólad.” „Éspedig?”
„Mi a kedvenc kajád/innivalód/sportod/színed/virágod?” Úgysem volt jobb dolgom. Leírtam neki. „Citromos csirkehús, salátával/turmixok/kori/vörös, zöld/liliom. Elégedett vagy?” Amikor olvasta a választ, elmosolyodott. Jó sokáig olvasta. Vagy egy percig. Már azon gondolkoztam, nem akarja-e betanulni, mikor ismét elém tette a füzetet. „Mi a titkos vágyad? Vagy a féltett titkod?” „Tudod, Potter, az minden vágyam, hogy neked önelemzést tartsak…” „Értem… Akkor a vágyad kapcsolódik hozzám. És a titkod?” „Az, hogy hülye vagy?... Á, nem. Azt már mindenki tudja.” „Máshogy teszem fel a kérdést, Evans: ki az a srác?” ATYAÚRISTEN. Elkezdődött… „Milyen srác?” „Az!” „Nevezd már meg, Potter!” „Akiről Becca beszélt!” A jó isten áldja meg, hagyja már abba! – könyörögtem némán. Nem értem, miért van meghúzatva azzal a sráccal! Azért kezdtem el vele levelezni, hogy megtudjam, mit gondol arról a libáról, aztán meg még ő faggatózik itt nekem. Pofátlanság! „Semmi közöd nincs hozzá. Nem váltunk témát?” „Ha akarod… Téma?” „Bellatrix?” „Mi van vele?!” „Ezt neked kellene tudnod, nem igaz?!” „Lily, nem értem, mitől vagy így bepörögve…” Lilynek szólított. Lilynek szólított. Mi történik? „Nem tudom. Csak úgy.” „Aha. Én sem igazán értem.” „És mi a tiéd?” „Az én… mim?” „A kedvenc kajád, stb.” „Hawaii pizza/barackos kóla/arany/kviddics” „És, a titkos vágyad? Vagy a féltett titkod?” „Hmmm…………………” „Na?” „Izé. Nem hiszem, hogy örülnél, ha tudnád. Egyiket sem.” „Remus tud róla?” „Hát, ő igen…” „Hát, ha ő nem mondja el, mint prefektus, én sem mondanám.” „Komolyan?” „Igen. Na, mi az?” „Nem. Mondhatom. El. Titok.” „Minő meglepetés. Mivel titkot kérdeztem, még jó, hogy titok!” „Bocs, Lily. Szép a neved.” „Öööö… Hogy hívják a húgodat?” „Alexának. De az ő neve nem teszik annyira.” Ekkor Becca teljes erőből megrúgta Black székének a lábát (Ahá! Szóval nem csak engem idegesít a hintázása…), ami nagy reccsenéssel kitört. Az az idióta pedig a földön landolt, és felnézett a felé magasló McGalagonyra. Hát, igen. Újabb büntetőmunka. Juj. Itt van Dumbledore professzor, és itt van Remus is. Vajon mi történhetett? Robbantottak megint, az előadás alatt, esetleg valaki szörnyethalt a nehéz vizsgakövetelmények hallatán? Mindjárt kiderül… 24 Legendák délutánja
Szeptember 24. (Csütörtök), 12:01, bűbájtan Dumbledore professzornak bomba jó ötlete támadt! De, sajnos, nem írhatom le, mert ha valaki ellopná a naplómat, akkor megtudhatná a tervet, amelyet még csak a prefektusokkal osztottak meg. Na, jó, nem olyan nagy durranás. Nem olyasmi, hogy Roxfort örökbe fogadott egy kimérát, vagy, hogy Blacket kirúgták. Nekem ez azért olyan nagy szám, mert amikor az új épületszárnyról volt szó, McGalagony professzor valamiért elfelejtett tájékoztatni, és POTTERTŐL kellett megtudnom a részleteket. Most jut eszembe, ha valaki ellopná a naplómat, azt is megtudná, hogy kihallgattam Andromeda és Bellatrix beszélgetését. Meg azt is, hogy mi történt a bagolyházban. És azt, hogy milyen borzalmakat kell kiállnom nap, mint nap. Isten bizony, megríkatnám szomorú végzetemmel a népeket… Jellemző. Én is csak arra vagyok jó, hogy sírjanak miattam a jóemberek. Jess már megint bökdös, mint mindig. Bökdös, ha Black mosolyog, ha Black nevet, ha Black vigyorog, ha Black átkoz, ha Black létezik (egyébként ezzel nagy-nagy szomorúságot okoz nekem), és úgy egyébként mindig. Úgy tűnik, most kivételesen más miatt. Ide ad egy levelezőfüzetet… MICSODA?! Miért kellett újítanunk? Miért kell mindig ugyanazt csinálni, mint Blackék? Ha ők borjúsalátát esznek szűzérmékkel, és rizsgombócokkal, mi is borjúsalátát eszünk szűzérmékkel, és rizsgombócokkal? Ha ők sötét varázslatok tanfolyamra mennek, mi is sötét varázslatok tanfolyamra megyünk?? Ha ők repülnek, mi repülünk??? És az a röhej, hogy ez mindig pontosan így is van… Szerencsére Flitwick professzort még nem szállta meg a halaszhatatlan ültetési vágy, így Jess és Becca között ülhetek, ami ma nem nagy pozitívum. Tekintve, hogy azon vitatkoznak, ki a jobb pasi… És, hogy engem kérnek meg rá, legyek a bíró. Na, ki a jobb pasi, Potter vagy Black? Uh. Hát, a kínálat elég gyatra… Úgy tűnik, azok a barmok is leveleznek ott, hátul. Kíváncsi vagyok, mi lehet a füzetükben. El kellene olvasni. Bár, ha a levelezőfüzetük, és a padláson található egyik könyv között kellene választanom, tuti, hogy az utóbbira voksolnék. Apropó, még mindig nem tudom, mi a mondat jelentése. A fél könyvtárat már átnéztem, de semmi. Mindenféle idétlen 500-600 éves hapikról, meg sárkányokról írnak, de latin mondatokról már kevésbé. Ma megint mehetek, ha lesz egy kis időm. Hát, ha bűbájtan szakkör és kviddicsedzés között nekem még lesz… Várjunk csak! Hiszen a hollóhátosoké elmarad. ELMARAD!!! HURRÁ!!!!!!! Bárcsak ilyen idő maradna hónap végéig! Bárcsak! Bárcsak! Bárcsak! Bárcsak! Bárcsak! Bárcsak! Bárcsak! Bárcsak! Bárcsak! Bárcsak! Bárcsak! Bárcsak! Bárcsak! Bárcsak! 12:32, bűbájtan Rém unalmas ez az óra. Nem értem, miért akarja Flitwick professzor mindenáron fejünkbe döngölni a mentális igézést. Koncentráció kell hozzá, és nekem ebből aztán abszolúte nincs. Bár máskor élvezem a bűbájtant, mert a bájolások tényleg jól mennek, de mostanában… Kíváncsi vagyok, hogy az RBF-eknél hogy fog vissza köszönni ez a kiesett anyag, amit épp most halasztok el. Mindegy. Úgyis mindenki az utolsó két hónapban kezd el tanulni, amikor már úgyis késő. És, ha ezt tudjuk, minek terheljük egyáltalán magunkat? Az életben nem érdemes aggódni a dolgokért. Úgyis minden a lehető legrosszabbul jön össze… De legalább most három kviddicsedzés szünetel. Bár, őszintén szólva, nem bánnám, ha a Griffendél is leállítaná magát, és felhagyna ezzel az értelmetlen, időpocsékolásnak tekinthető sporttal. Miért kell kivívnunk a természet haragját?! Tegnapelőtt a villámokkal, és a vízesésként zúduló esővel kellett megküzdenünk, tegnap a sűrű, tejszerű köddel. Holnapután milyen elem következik?! A föld?! Akkor előre jelzek egy jó kis földrengést. Mert, ugye Potter már csak tudja, mi kell a csapatnak, hiszen ő a csapatkapitány?! Az pedig a legkevésbé sem hatja meg, hogy én egy icipicikét jobban tudom az olyan dolgokat, mint az időjárás, meg minden, egyébként is, AZ ISTENÉRT: ÉN VAGYOK AZ EDZŐ!!! Hagynom kellene az egészet a csudába, de nem tehetem. Ó, kedves, kissé hiszékeny olvasó, nem a lelkiismeretem és a lelkemben dúló büszkeség szólalt meg bennem. Hanem McGalagony professzor (bár, ő nem bennem, de mégis, tőlem elfogadhatatlanul kis távolságra). Már az sem tetszett neki, hogy mostanában nem mentem le a szárnyaslovakhoz. De hát kinek van ilyen időben kedve átbotorkálni a fél birtokon, átgázolni a sáros, már-már mocsaras földön, miközben attól kell félned, hogy rád szakad egy cédruserdő? Köszönöm, ebből nem kérek. De, mivel a tanároknak mindig igaza van…
Jessel és Beccával a „TOP10 legjobb pasi” listájának megírásával ütöttük el az időt. Mivel ők aranyvérűek, én meg nem, van pár olyan srác, akit nem ismerek. De Becca megjegyzéseiből ítélve ez nem is olyan nagy baj. TOP10 LEGJOBB PASI (JESSICA NAVON LISTÁJA, LILYANNAH EVANS ÉS REBECCA BREEMAN MEGJEGYZÉSEIVEL KIEGÉSZÍTVE) 1. Sirius Black – úgy édes, ahogy van! (Én: Balfácán. Becca: Karizmatikus egyéniség, alapjában véve megtestesíti az ideális pasit, csak egy apró hibája van: pasi!) 2. Amos Diggory – aranyos azzal a kis mosollyal a szája szélén (Én: Fogalmam sincs, ki az. Becca: Egy bájgúnár. Jess halaival jobban el lehet beszélgetni, mint vele!) 3. James Potter – helyes, tehetséges, gazdag… de már foglalt (Én: Ez a lista nem korrekt! Becca: Megnyerő, szellemes srác, és nyilvánvaló, hogy a lányok ezerrel hajtanak rá. Lil, ezt vedd figyelmeztetésnek!) 4. Lucius Malfoy – mardekáros… izgalmas! (Én: No comment. Becca: Egész helyes lenne, ha nem vennénk számításba a sunyi pillantásait, az aljas viselkedését, az ironikus, kétszínű megjegyzéseit… ja, és, ha vakok lennénk.) 5. Lionel McDauph – udvarias, vonzó jellem (Én: No comment. Becca: Abból következtetve, amit a tavalyi koktélpartin leművelt, nincs túl jó véleményem róla. Valamiért nem szeretnék olyannal járni, akinek az IQ-ja mínuszban van.) 6. Remus Lupin – okos, és ráadásul helyes is (Én: No comment. Becca: Türelmes, kedves és szerény, számomra ő lenne az álompasi… hé, Lil, leragadtál Jamesnél? Én: Nem. Csak gondolkozok. Jess: Jamesről? Én: Feltett szándékotok kiborítani???) 7. Rod Lestrange – szexis, csak sajnos Bella pasija (Én: Írástudatlan tökfilkó. Becca: Nem értem, hogy lehet valakinek szexis egy jólöltözött gorilla. De ez csak magánvélemény. Erőszakos, durva, barbár szokásai vannak, és tényleg nem egy észkombájn. De szerintem ez utóbbi a legjobb tulajdonsága.) 8. Frank Longbottom – aranyos, nem? (Én: Öööö… Ő Frank. Becca: Aranyos és kitartó, szilárd jellemű, az egyik legkedvesebb osztálytársunk. Ő az egyetlen olyan fiú, aki még soha nem sértett meg. Lehet találgatni, hogy a rekordot ki tartja. Naná, hogy a fent említett Sirius Black!) 9. Cole Nott – cuki! (Én: Már megint egy mardis! Becca: Jess, ez annyira karakterisztikus…)
Mielőtt leírhattuk volna a 10. helyen végző srác személyazonosságát, kicsengettek. VÉGRE. Szeptember 25. (Péntek), 07:45, a Nagyteremben Ma a Nagyterembe érve egy napsütötte, pálmafás, homokos tengerpartú mediterrán tengerparton találtuk magunkat. Nem, Dumbledore professzor nem teleportált el minket Floridába, vagy Acapulcóba. Csak megbűvölte a mennyezetet, hogy egy rövid ideig ne a természet felhánytorgatott lelkének katasztrófikus érzéseit tükrözze, hanem helyette a mi hangulatváltozásainkat. Hát, lehet találgatni, melyik a jobb… Amíg én be nem léptem a terembe, addig a már szóban forgó tengerparti idill tárult szemem elé. Utána, pedig… nos, egyszerre két megrázó dolog is történt: 1. Egy óriási villám csapott le a Sirius Black melletti székre. 2. Az előre megjósolt földrengés rázta meg Roxfort ősi falait. Dumbledore professzor még mindig derűsen mosolygott, de McGalagony professzor kissé aggódva nézett körül: - Albus, nem lenne helyesebb, ha elfogadnánk Madame Maxima ajánlatát, és amíg nem tisztul ki az időjárás, elmennénk…? - Ugyan Minerva, attól még, hogy kissé ingatag a talaj… - bazsalygott az igazgató. Ekkor érte Roxfort sokat-látott falait újabb csapás. Bellatrix Black is megérkezett. Az eddigre már helyet változtatott Black mellett fél méterrel újabb villám csapott el. Majdnem eltalálta, de sajnos csak majdnem. Megrázó, milyen nehéz kinyírni egy Blacket! 09:52, mágiatöri Az idő egyre rosszabb, és rosszabb. A mai edzést le kéne fújni… Persze, nem lesz könnyű meggyőzni azokat a fanatikusokat. És még délután mehetek a lovakhoz. Azok hogy-hogy nem pusztulnak el ebben a ronda időben?! Hát, igen, a természet csodája… Bár, UGYAN MÁR! A természet egy cseppet sem csodálatos! Főleg nem az ablak mellől figyelve. Íme, Roxfort látképe: Két derékbe tört cédrus, egy megcsonkított tölgy, egy jókora rózsaágat ráncigál le a szél a lugasról, egy-két madár csapódik neki az ablakoknak, a tó haragosan hullámzik. Az egyetlen, ami bírja az ítéletidőt, a fúriafűz. Ilyen lehet Bellatrix a többiek között. Tudom, tudom. Nincs semmi okom arra, hogy utáljam Bellatrixot… ILLETVE, DEHOGYIS!!! IGENIS JÓ OKOM VAN RÁ!!! 11:01, gyógynövénytan Kész életveszély itt dolgozni, de komolyan! Az előbb suhant el felettünk egy valami, melyben Frank felismerte Zonko Bazárjának ajtaját. Ez már egyáltalán nem normális! 11:20, még mindig Persze, miért is várjuk, hogy egyesek megváltozzanak, mikor a jellemükkel összeférhetetlen, hogy más, normális emberekhez hasonlóan viselkedjenek. Potter és Black a villám erejével kísérletezgetnek. Van valami bájitaluk, amivel állítólag ide tudják vonzani a villámot. Ekkora hülyeséget még életemben nem hallottam. A villámot??? Egy bájitallal??? Lehetséges, hogy azok ott ketten még a hülyébbnél is hülyébbek??? JUJJJJJJJJJ!!!!!!!!!!! 12:03, a klubhelyiség Hát, nem csak állítólag vonzza. Tényleg. Ki lett próbálva, hála a két önjelölt kutatónak. Potter és Black harmadszorra tették el láb alól a már majdnem teljesen felépített épületszárnyat. Sebaj. Átvészeltük. Csak a ház esett ripityára…
20:47, a hálóterem Megtartottuk a legeslegszuperebb szabadidős programot, Binns professzor vezetésével. Igen. A professzor bő lére eresztett előadást tartott az egybegyűlteknek. Igen. Majd elaludtunk. De, ekkor betoppant Dumbledore professzor… Becca mindent diktafonra vett, és cikket írt belőle, a Tini Boszikba, ami egy népszerű magazin. A riport címe: „Egy délután Roxfortban” Két verzió is született: a cenzúrázott és a cenzúrázatlan. Nekem ez utóbbi jobban tetszett, mert ebből nem szedték ki az összes kivételes gondolatot. Cenzúrázatlan cikk, az én megjegyzéseimmel: „Egy délután Roxfortban (Becca Breemantől) Nos, mit is írhatnék itt, a Sirius Black által lezuhanni készülő álomszép csillár alatt, a festmények kíváncsi tekinteteinek kereszttüzében? Roxfort a pezsgő, izgalmas társadalmi élet, és az élménydús, szenzációs mindennapok találkozási pontja. Mi sem szemléltetné ezt jobban, mint ha kedves olvasóink megismernék a tanulókat. Igyekszem ebben a riportban minden lehetőséget kihasználni, hogy kiaknázhassuk a diákok tulajdonságait. Mindezek mellett fény fog derülni rengeteg, roppant titkos információra is; szó fog esni Roxfort múltjáról is. A péntek délutáni szabadidős program keretében szeretném bemutatni iskolánkat. Eme fontos társadalmi eseményt szeretett, hűséges Binns professzorunk tartotta. A professzor hosszan ecsetelte a Roxfort melletti kút történetét, bőségesen teletűzdelve értékes történelmi adatokkal az előadást.” (Azaz locsogott össze-vissza.) „BINS PROF.: Talán hallottak már a Roxforti birtokon megtalálható kútról, melyet sokan a Kelyhek Kútjának neveznek. E megnevezés igen találó, hiszen ide dobták be a Szent Grált. Bár nincs történelmi bizonyíték arra, hogy az Utolsó Vacsora kelyhe megmaradt, Olimpiodórusz - egy V. századi görög történetíró – említi, hogy egy Mária Magdalénának tulajdonított, és korábban Jeruzsálemben Heléna császárnő által megtalált kelyhet Krisztus után 410-ben a vizigótok Rómából Britanniába szállítottak. A középkorban erre a Mária – kehelyre, mint valódira tekintettek. Ez a kis zöld ónix ivócsésze került elő Graham Philips kutatásai eredményeképpen a közelmúltban, Angliában egy mit sem sejtő Grálutód otthonából. Egy 1225-ben írt Grál-regényben (szerzője Gerbert de Montreuil) viszont azt olvassuk, hogy József Mária Magdalénától kapta a kelyhet a Feltámadás napján, aki abban a Golgotán előzőleg Krisztus vérét fogta fel. Mégis valószínűbb, hogy a kelyhet eredetileg is Arimathiai József birtokolta és később Arthur királyra, valamint a további Grál-őrzőkre hagyományozta… *a mélyen tisztelt diákközönség halkan, tisztelettel hallgatták a professzor előadását…” (A mélyen tisztelt diákközönség aludt.) „… Az igazgató úr lépett be a Nagyterembe, hogy meghallgassa ő is a dikciót, majd pusztán tudományos alapon szólalt meg.* DUMBLEDORE PROF.: Ez mind nagyon érdekes. Én is emlékszem, amikor még csak a tanári kar fiatal tagja voltam, egy réges-régi kutat találtunk, melynek halk csobogása a szívdobbanás hangjához volt hasonlítható. Mivel vizét a vas-oxid vörösre színezte, Véres kútnak is nevezték szellemdús növendékeink. Leginkább mégis a Kehely kútjaként emlegettük, annak a mondának az alapján, amely szerint itt rejtették el, ebbe dobták bele a felbecsülhetetlen értékű Szent Grált. A Grál az a kehely, amelyből Jézus az utolsó vacsorán ivott. A történelem során csodálatos gyógyító és fiatalító erőt tulajdonítottak neki. A kelyhet (azzal a lándzsával együtt, amellyel a római katona átszúrta a megfeszített Jézus oldalát) Arimatheai József kapta meg, az ő leszármazottai voltak azok, akik végül Britanniába vitték. A legenda szerint, amikor a tiszteletre méltó ereklyék egyik őre elfeledkezett szent kötelességéről, és buja pillantásokat vetett egy női zarándokra, a lándzsa magától nekirepült, és egy soha nem gyógyuló sebet ejtett rajta. Ugyanakkor a Szent Grál nyomtalanul eltűnt.
SIRIUS BLACK: Buja pillantások? Már akkor is csak arra tudnak gondolni? *röhögött az egyik éretlen tanuló* DUMBLEDORE PROF.: Köszönöm kérdését, Mr. Black, pontosan. Bele is halt az őr sérülésébe. A következtetés az, hogy nem érdemes állandóan a természetes szaporodáson töprengeni… A Grálnak természetfeletti erőt tulajdonítottak, a Kerekasztal lovagjai sokáig hiába keresték. Ez elég természetes, hiszen mindvégig itt volt nálunk, a kútban. VERITY REEN: Még mindig meg van a kút? Akkor miért nem használjuk fel, professzor? DUMBLEDORE PROF.: Ugyan ki mondta, hogy nem, Miss Reen? Kedves javasasszonyunk sok bájitalba, kenőcsbe használja a vizet, ezért köpik ki önök oly sokszor, miközben hangoztatják, hogy nem igazán jó az íze. Ez mind a már említett vas-oxid miatt van. FRANK LONGBOTTOM: Tanár úr, van még Roxfortnak más legendája is? DUMBLEDORE PROF.: Természetesen. Itt van mindjárt a Titkok kamrája, a titokzatos Szükség szobája, és a szellemek legendáiról még nem is beszéltünk! Binns professzor? BINNS PROF.: Említésre méltó még Roxfort egyik feltáratlan helyisége, ahová valamit magára adó ember nem lép be. Itt hatalmas veszedelmek várnak minden halandót. Alaposan meggondolnám, bemerészkedek-e oda. Ezt a térséget 1865-ben építették, Hugrabug Hedvig tartotta itt veszélyes, nehezen kezelhető dolgait… JAMES POTTER: Milyen dolgokat? *kiabálta be egyik társunk* BINNS PROF.: Igazán tanulhatnál egy kis tiszteletet, édes fiam… No, de nézzük csak. Számtalan dologról suttognak: veszedelmes tükrökről, vészt hozó, félelmetes ládákról, baljóslatú könyvekről… Hedvig befalaztatta a termet, mert nem akarta megkockáztatni, hogy valaki bajba kerüljön ezek miatt. Ugyanez áll a Titkok Kamrájára is… A legenda szerint egy titokzatos helyen rejtőzik a bestia, mely egy nap feléled, és elpusztítja a méltatlanokat. A Szükség Szobája Griffendél Godrik alapműve, a medalionok mellett. DUMBLEDORE PROF.: Három medált ismerünk, melyek el vannak rejtve különböző helyeken. Az első a Főnix Medálja, mely az égi tűz, a Nap, a halhatatlanság és az örök megújulás jelképe. * tartott fel a professzor egy aranyból készült izzó amulettet* BINNS PROF.: Az ősi Egyiptomban az újjászületett Ozirisz halhatatlan, mindent beragyogó lelkeként tisztelték. Kínában Feng-huang néven ismerték, és a madarak királyának tartották. Ezenkívül öszszefüggésbe hozták a császárnővel, a házastársi hűséggel, a nemi egyesüléssel, a déli iránnyal, a tűzzel, a nyárral és a piros színnel. Testrészei az öt erényt szimbolizálják; feje az erkölcsi tisztaságnak, két szárnya a kötelességtudásnak, háta a rituálisan szabályozott viselkedésnek, mellkasa az emberszeretetnek, gyomra pedig a megbízhatóságnak felel meg. Az antik szerzők tudni vélték, hogy a főnix minden ötszázadik évében meglátogatja az egyiptomi népvárost, Héliopoliszt, ahol hamuvá égeti magát, majd hamvaiból újra életre kel. Egyesek szerint a Főnix a ciklikusan elpusztuló és újjászülető univerzum szimbóluma. Tacitus 1461 évben adja meg életkorát, Manilius pedig egy platón évében, amely addig tart, amíg a Nap, a Hold és az öt bolygó vissza nem tér kiindulási helyzetébe. Tertullianus, Szent Ambrus és Jeruzsálemi Szent Cirill a testi feltámadás bizonyítékát látta benne. ALICE VACHOPPEN: A főnix nagyon különleges madár? DUMBLEDORE PROF.: Különleges, és rendkívül ritka, mint maga a medál. Ez az egy van tulajdonomban, a másik kettő elveszett az idők folyamán. A második a hét klasszikus planéta hexagramja. BINNS PROF.: A középpontban elhelyezkedő Nap révén a talizmán a többi hat égitestnek kizárólag a pozitív energiáit hasznosítja. Az ábra, amelynek elrendezése a planétáknak a kabbala szefiráival való társítását tükrözi, áttételesen a szivárvány színeit is reprezentálja. A középen elhelyezkedő hatszög (Nap) a színek összességét magába foglaló fehéret, a bal felső… SIRIUS BLACK*kis fáziskéséssel*: Mi az a hexagram? DUMBLEDORE PROF.: Egy hatszögű csillag, Mr. Black. Örülök, hogy érdeklődik. BINNS PROF.: a bal felső háromszög (Mars) a vöröset, a bal alsó (Merkúr) a narancsot, az alsó (Hold) a sárgát, a jobb alsó (Vénusz) a zöldet, a jobb felső (Jupiter) a kéket, a felső pedig a lilát képviseli. A harmadik pedig a pentagram. SIRIUS BLACK: A pentagram az egy… mi? *a fiú intelligenciájáról szerintem már mindenki megbizonyosodhatott* DUMBLEDORE PROF.: Ötágú csillag. BINNS PROF.: A megszakítatlan, önmagába visszatérő, ötször megtörő és önmagát ötször metsző vonallal megrajzolt ötágú csillag. a belőle áradó mágikus erő miatt egykor az ördögök, démonok és
más ártalmas kreatúrák elijesztésére, távoltartására használták. A pentagramnak elsősorban azért tulajdonítottak mágikus erőt, mert többszörösen magába foglalja azt az évezredek óta ideálisnak és tökéletesnek tartott arányt, amelyet egyebek közt aranymetszésnek (sectio durea) isteni metszetnek (sectio divina) és isteni aránynak (divina proportione) neveznek, s amelynek első meghatározását (a:b=b:[a+b]) Euklidész geometriai tankönyvéből ismerjük… *levegővétel* DUMBLEDORE PROF.: Európában a középkor és az újkor folyamán gyakran festettek vagy karcoltak pentagramot a házak küszöbére, hogy megoltalmazzák a ház lakóit a rontástól, és elriasszák a démonokat. A varázslatos pentagram az idők során fokozatosan a mágia első számú szimbólumává vált. BINNS PROF.: …Ma a felfelé álló pentagram jelképezi a fehér mágiát, illetve boszorkányságot, a teurgiát és a jobb kéz útját, a lefelé álló pentagram pedig a fekete mágiát, illetve boszorkányságot, a goiciát és a bal kéz útját. DUMBLEDORE PROF.: Van valami kérdésük? *Lilyannah Evans felnyújtja a kezét* Tessék, Miss Evans! LILY EVANS: Tudna valamit mondani a szellemekről, professzor úr? *közben James Potter megmagyarázhatatlan okokból vigyorog*” (Nem megmagyarázhatatlan…) A cikk többi részét talán majd holnap felteszem, de most nagyon álmos vagyok… De azért azt még leírom, hogy a vacsoránál mi volt. Mindenki nagyban kajált már, amikor Black belépett. Hirtelen viharfelhők gyülekeztek az elvarázsolt mennyezeten, és mindegyik Piton felé csoportosult, elkezdett szakadni az eső, Pitonra… példátlan látvány volt, az biztos, csak a mardekáros fiú nem értékelte eléggé a kialakult helyzetet. Mondjuk, meg tudom érteni szegényt. Ekkor, Potter mindenki meglepetésére varázspálcájával eloszlatta a felhőket, odaadott egy borítékot Pitonnak, majd vigyorogva lehuppant Black mellé. Na, NE! CSAK NEM LEVELEZIK PITONNAL?! Á, nem hiszem. Annyira még ő sem hülye… De akkor mi volt az a levél…? 25 Voldemort nagyúr és Sirius Black töke 03:12, valahol egy erdőben Hát, mondhatom, nagyszerű! Itt vagyunk az erdő közepén, vaksötét van, egy folyó csordogál a lábamnál, és azt hiszem, mozog a kő, amin ülök! Egyre jobb! Ahelyett, hogy a meleg szobában, a puha ágyban pihenem ki a hét fáradalmait, helyette valahol az ismeretlenben téblábolok. Ez ANNYIRA jellemző. És, mindezt Becca miatt… Hajnali fél kettőkor kezdődött ez a balul elsült kaland. Ugyanis ekkor rázott fel Becca legszebb álmaimból (éppen Bellatrixot zártam be két felbőszült, vattacukor testű, karamellaöntettel díszített rinocérosz ketrecébe). Érhető módon nem nagyon akartam felkelni. Jess se. - Fél kettő van! – morgott Jess, miközben fejére húzta a takarót. - Jó éjt! – fordultam a fal felé, mire kedvenc barátnőm lerángatta rólam a takarót, és felgyújtotta a villanyt. Kissé kábán ültem fel az ágyon. Jess elkezdett vihorászni, nem tudom, hogy a korai időpont, vagy a hajam állapota miatt. De hát tehetek én róla, hogy ébredéskor mindig úgy nézek ki, mint akit megtéptek?! Esztétikai szempontból nem lehettem valami üdítő látvány, de mentségemre legyen mondva, Jess se. A máskor tökéletes arca, most teljesen átlagos volt… Átlagosan mogorva, amikor Becca nem hagyta, hogy visszabújjon az ágyba. - Mi van? Kitört egy vulkán a suli alatt, vagy mi? – duzzogott Jess. Egyébként én már ezen sem lepődtem volna meg. - Kaptam egy levelet a bátyámtól. – Becca lehuppant mellém, és mutatta az ősrégi pergament. „Jól vagyok. De hallgatnom kell, mindenről, amit eddig megtudtam. Ezt még sem tudom megtenni. Hugi, soha, senkinek ne mondd el ezt a titkot, amiről most írni fogok neked: találkoztam egy emberrel, aki meglepő egyezséget ajánlott nekem. Nincs más választásom. Két társamat szemem láttára ölte meg, mert nem akartak csatlakozni hozzá. Ha tudom, van értelme az ellenkezésnek, és nem hiába fo-
gok meghalni, én is szóltam volna egy pár szót a vezérükhöz, de értelmetlen lett volna halálom. Nem tudom, mit akar tőlem az a férfi, csak azt, hogy túlontúl magas szinten használja a mágiát. Hátborzongató neve van: Voldemort. Becca, eszedbe se jusson keresni! Azzal csak ártanál a helyzetemen. Kérlek, mondd meg Madisonnak, hogy szeretem. Őt, és a babát is. Rol” Egy percig magam elé meredtem. Erre mit lehet mondani? Elkezdtem töprengeni, hogy valami nagyon nagy igazságot mondjak ki, mint a filmekben ilyenkor. Végül kinyögtem: - A szerelem öl, butít, nyomorba dönt. Becca csodálkozva nézett rám. - Lil, minden rendben? - Ja, persze. – Ennyit a drámai hatásról… Urgh… - Most akkor mi is van? - Nem tudom. Engem inkább az érdekelne, ki a frász az a Voldemort. - Mindenestre, ha dühöngő őrült is, meg tudom érteni… Akinek ilyen neve van… - Egy hidegvérű gyilkos lehet. - És hobbiszinten robbantgat. – ült le közénk Jess. - Összekevered Jamesszel és Siriusszal. - Dehogyis! Ők csak házakat robbantanak, Voldy viszont a sulit tette a földdel egyenlővé! Összenéztünk Beccával. MI VAN??? - Dumbledore professzor ma délután mesélt erről is. Lil, te akkor mentél megtépni Bellát, Becca pedig azt hiszem, ekörül osztotta ki jól Siriust. Réges-régen a kastély kapuja nem ott volt, ahol ma, hanem a padlás ajtaja volt a suli ajtaja. Tudjátok, ezért is hasonlítanak! Csak hogy Voldy – polgári nevén Tom Denem -, nem nagyon bírta a Roxfortot, és miután szépen letette a RAVASZ-okat, és odébb állt, búcsúzóul azért még itt hagyott ajándékba egy bombát. - Aranyos csávó lehetett… - hümmögte Becca, és én igazat adtam neki. Akire ilyen hatással van a suli, annak mélyen gyökerező pszichológiai problémái vannak. Ezek szerint viszont az emberiség 80 százalékának baj van a gondolataival… - Levelet akarsz írni Madisonnak? Esetleg a szüleidnek? – kérdeztem, tök érthető módon. Mert azt hittem, Becca normális. Hát, sikerült meggyőződnöm, hogy nem. - Megkeresem Rolt! - Becca… Emlékszek, mit írt Rol? Idézek: „Becca, eszedbe se jusson keresni!” - Teszek rá, hogy mit írt! Akkor is megyek. Veletek, vagy nélkületek, az mindegy… Fanatikus elszántsággal szemében utat tört az ajtóhoz, mindenféle szertehagyott szoknyákon, szétszaggatott tankönyveken át, majd robbanásszerű hang kíséretében neki ment egy üstnek (amit még előző este állítottam fel, kószáló Blackek és Potterek megfékezésére). Jess még mindig álmosan, nem törődve barátnőnk hajának épségével, annál fogva húzta vissza őt a hálóba. Szitkozódva felöltöztünk (csak tudnám, miért!), betettünk egy-két térképet a táskánkba. Én kifaggattam Beccát az expedíció részleteiről: - Hová megyünk? - Nem t’om. - Miért? - A bátyámért. - Mennyi idő? - Amennyi muszáj. - Jó a hajam? - Hát, Lil… Így felkelés után hagy ne ábrándítsalak ki. „Hozok kaját” kijelentéssel Jess lelépett a konyha irányába. Inkább haltunk volna éhen… Tíz perc múlva két ütődött sráccal tért vissza. Potter és Black közeledtek felénk a folyosón, előttük Jess szaladt, aki bocsánatkérően elkezdett hadarni valamit, miközben karjaival hadonászott: - A konyhában voltak, és ki hitte volna, hogy éppen ilyenkor vannak ott, és észrevettek, és mit csinálhattam volna, mert… Azt hittem, dobok egy hátast! Gyorsan elkezdtem kifelé „sétálni”, mikor Potter visszahúzott, könyökömnél fogva. - Hová ez a nagy sietség, Evans? - Menj a francba, Potter! De jó messzire! Legalábbis a drágalátos Bellácskádhoz! – karba tett kézzel, lesújtó pillantással néztem rá. Potter Bellatrix nevétől egészen bevadult. - Jaj, Evans, könyörgöm, ne kezd megint! – fintorgott zsebre vágott kézzel.
A többiek kíváncsian néztek ránk, Becca pedig egyikünkről a másikunkra nézett, mintha nagyon várna valamit… Egyébként meg Potter teszi itt nekem az agyát, állandóan felvág előttem, mikor azt a kis libát szereti. Hát, legyenek boldogok!!!!!! Összeillenek… - Akkor hagyj békén. - Azt csinálom! - Akkor miért csináltad AZT? - Mit?! – Potter kezdett bepöccenni. - Hát, AZT! Beszélgetésünket Becca beszólása szakította félbe. - Nem akarok beleszólni, ebbe az intellektuális társalgásba, de mehetnénk, nem? Most Black következett egy egetverően ravasz kérdéssel. Ha nem hallottam volna, nem is hiszem el, hogy ő kérdezte. - Hová mentek? - Sirius, lekophatnál. - Az éjszaka közepén egy csomó kajával csak úgy sétára indultok, és azt várod, hogy higgyem is el?! Minket nem lehet kihagyni egy ilyen buliból! Az egésznek az lett a vége, hogy lármásan kivonultunk a kastélyból, ki a parkba, ahol is becéloztam az istállót. Potterrel és Blackkel a nyomomban, akik úgy ragadtak rám, mint döglött légy a mézpapírra. Mindketten fáztak… Nem is csodálom. Aki van oly idióta, hogy egy szál pólóban merészkedik ki a hajnali hidegbe, az magára vessen! Teljesen természetes, ha halálra fagy. Csakhogy hőseinknek (micsoda idétlen szófordulat!) eszükben sem volt eltávozni az élők sorából. Helyette inkább minket zaklattak. Fűtötte őket a vágy, hogy felbosszantsanak minket, hiszen abból sosem elég! Persze, Rini mást mond Sirius Black és James Potter túlfűtött vágyairól… de maradjunk a témánál. Tehát, átvágtunk a fagyos-csúszós birtokon, és ekkor - a semmiből - Remus is mellettünk termett. Hosszas lebeszélés következett, ez kb. így hangzott: REMUS: Ne menjetek! BECCA: De megyünk! BLACK: Biztos? BECCA: Biztos! A lényeg, hogy a fiúk, önfeláldozó sóhaj kíséretében csatlakoztak hozzánk. Amire egyébként senki az égvilágon nem kérte őket. Valahogy felkászálódtunk a szürke szárnyaslovakra, amik az istenért sem akartak nyugton maradni. Talán, mert megismertek engem. Pár perc múlva elhagytuk a Roxfortot, és nem láttunk mást, csak az alattunk tátongó mélységet. Illetve, még láttam a mellettem lovagló-repülő Pottert, de Őt, és a vinnyogását megpróbáltam figyelmen kívül hagyni. Ez addig ment, míg csak Black, azzal a hatalmas eszével nem ijesztette halálra a lovát: BLACK: Nézzétek, egy tollpihe beleállt a lovam hátába. Ki kellene szedni, biztos fáj neki. REMUS: Nem, Tapmancs, tévedsz. A toll a pegazusok nagyméretű szárnyának alapanyaga, így… BLACK: Nem vagyok állatkínzó, kihúzom! Nem akarom, hogy szegény ló szenvedjen! POTTER: Tapmancs, NEEE!!!!! De ekkor már Black kitépett egy marék tollat a granian szárnyából, aki szörnyen megijedt, hiszen még csak csikó volt, és nagyon érzékenyen reagált a legkisebb zajokra, mozdulatokra is. Hát, még arra, hogy Black teljes erőből megtépázta addig elegáns tollait! A vége persze az volt, hogy eljutottunk a Nagy Semmi Kellős Közepébe. Becca és Sirius rövid úton összekaptak azon, hogyan téveszthették el annyira az irányt, hogy eljöttünk dél felé észak helyett (egyébként miért is akarnánk pont észak felé menni???); Potter pedig kezdte hibernálni magát. Fél óra bolyongás után tüzet varázsoltam, majd megpróbálkoztunk hálózsákok megidézésével, mivel hajnali három előtt járhattunk valamennyivel. Hihetetlen, de némely emberek ilyenkor aludni szoktak… Jess párnát, Remus három-oldala-nyitott-extra-jól-szellőztetett hálózsákot, Black pedig műanyag, megolvadt masszát ajánlott fel alvásra. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy erre az éjszakára se a kényelme miatt fogok visszaemlékezni… 10:34, Beccáék egyik háza Túléltük.
És, most csodák-csodája, itt vagyunk Becca szülőotthonában. Na, jó, ez erős túlzás, mert nem Németországban vagyunk, de végül is… Ahogy vesszük. Tegnap (azaz ma!) négykor állíthattunk be, mikor már tényleg a végpusztulás határán álltunk. Jó vendéglátóhoz híven először majdnem szívbajt kaptak, majd betessékeltek minket a házba. Egészen addig, amíg meg nem látták Blacket, mikor viszont Becca papája ösztönszerűen ugrott elé, az ajtóba: - MÁR MEGINT TE??? - (Szimpatikus nekem ez a Mr. Breeman…) - Lionel, nem kell túlreagálni a dolgot. – mondta szelíden Becca anyukája, és elkezdett kifaggatni minket hogylétünkről. Röpke négy perc múlva Mr. Breeman udvariasan bezavart minket Becca szobájába, majd Blacket, Pottert és Remust oda vezette a szűk folyosóra, és rámutatott a kőpadlóra, egyértelmű gesztussal értelmükre adva, hogy ők itt nem igazán szívesen látott vendégek. Mrs. Breeman megint csak közbe szólt, és az egyik vendégszobát készítette elő a fiúknak. Férje kissé gyanakodva, puskáját mindig kéznél tartva morogta oda nekik a következőt: - Jobb lesz szemmel tartanom titeket… - füttyentett egyet, mire két hatalmas dobermann kutya jelent meg, akik szíves örömest engedelmeskedtek gazdájuknak. Még jó. Ki akarták próbálni a Blackpecsenyét (a la Mr. Breeman). Becca anyukája bejött a hozzánk, a szobába, és mesélt néhány rettentő érdekes dologról: Becca gyerekkoráról („És, akkor, az én pici lányom az egész tárgyalóterem nagy örömére elkezdett énekelni: ~Katica bogárka, püff, leesett.~”), a két vérebről („Ó, ők csak Nyuszi és Virág! Nem kell tőlük félni!”), és a fia eltűnéséről („Arról suttognak, hogy valahol a környéken bukkant fel mostanában, de igazság szerint nem tudok hinni benne, mert akkor már régen hazajött volna!”). Mikor már eldőltünk az álmosságtól, Mrs. Breeman kiment, és hagyott minket aludni… úgy fél tízig. Mikor felébredtünk, lent, az étkezőben a srácokat láttuk meg, katonai egyenruhában, ahol éppen fekvőtámaszokat nyomtak le, Mr. Breeman pedig számolt közben: - Százöt, százhat… Gyerünk, fiúk, tovább! Nem vagytok ti vézna anyámasszony-katonák! Százhét… - Apa! Mit csinálsz? – kérdezte meg tök nyugis hangon Becca, mint aki hozzászokott, hogy minden nap egy ilyen jelenetre lép be az étkezőbe. - Csak kicsit megedzem a barátaitokat. Elég sokat szerencsétlenkedtek tegnap a favágásnál… Hát, igen. Tegnap (urgh… ma), hajnali hatig fát vágtak a fiúk. Nem lehettek a legjobb passzban. De, mi a frásznak fát vágni? Hiszen Mrs. Breeman épp este mesélte, hogy náluk, a kandallókban mágikus tűz ég. Ja, tényleg, Mr. Breeman hobbija a fafaragás. Úgy tűnik, ő is összeköti a kellemest a hasznossal. 15:03, a nappaliban Tettünk egy rövid sétát a muglik lakta településen. Rövid idő alatt hatalmas felfordulást sikerült csinálnunk, mint rendesen. Persze Black hibája volt. Ő ragaszkodott a talárhoz, ő köszönt abnormális módon minden szembe jövő embernek, ami nagy teljesítmény volt. Másodpercenként három „Jó napot!”, „Hogy vagy, haver?” azért nem semmi. És ő vett tököt. Pontosan. Egy hatalmas, gömbölyű, barázdált, narancssárga tököt. Hiába próbáltuk lebeszélni róla. Egyszerűen bele szeretett. Hiába, megtalálja egyszer mindenki a lelki társát, végül is Black feje is egyenértékű a tökkel, tehát jól meglesznek. Azonos agyi szinten vannak. Bár, ez a tökre nézve sértő lehet. Mert Black már mínuszban van… Potter elnevezte Black tökét Tökilla kisasszonynak, amin Becca és Jess megállás nélkül röhögött. Black azután valamivel megsértette Beccát, aki elkezdett duzzogni. Ekkor éppen egy teraszon mentünk végig, és igyekeztünk rajtuk kívül még a rengeteg helyes srácra is figyelni. A vége az lett, hogy barátnőm Tökilla kisasszonyt kérte ajándékba, a sértés kiengeszteléseként. Black meg, hát nem adta. Becca megpróbálta elvenni, Black fogta, fogta szegény úritököt, majd elejtette. Tökilla kisasszony pedig egy szerencsétlen ember fején landolt. Illetve egy hatalmas fekete mágus fején, de az kit érdekel. A pasas így is elég rendesen elájult… Ez volt az első találkozásunk Voldyval. Szerintem egyébként nagyon is jól jártunk, hogy elájult. Mert nem szerettem volna halálos átkot kapni tőle. Ahogy egy részegesnek tűnő alak később meg is említette - mert őt megtaláltuk valami titkos izé mögött, ahova az alélt Voldy elől menekültünk (tudniillik, ha véletlenül feléled) -, nem volt éppen szerencsés húzás leütni egy tökkel. Ez van. Megsemmisítettük a hatalmas varázsló kihatását az
életünkre egy szimpla tökkel. Mondhatom, EZ ANNYIRA JELLEMZŐ! És az is, hogy Black még a tököt sajnálta! Egyébként írhatnánk erről a kis jelenetről egy könyvet, „Voldemort Nagyúr és Sirius Black töke” címmel. Bestseller lenne! 26 Fiúk és egyéb baromságok Szeptember 28. (Hétfő), 16:12, a Mágikus Magazin szerkesztősége Mostantól mottóm: „Potter és Black, a két nagy barom Akkor is létezik, ha nem akarom!” Mindjárt elalszom! Sosem hittem volna, hogy ilyen lapos és semmitmondó egy ülés. Azt hittem, hogy röpködni szoktak az ötletek, a találó megjegyzések, mert könyörgöm, újságírókról lenne szó! De nem. Hát persze, hogy nem. Itt ötletek helyett inkább eltévedt baglyok röpködnek, és mindenki más – nevezetesen a szerkesztőség hat másik tagja úgy tűnik, elszundított. Gondolom, érdekesebb lenne az összejövetel, ha nem nekem kellene tartanom, hanem mondjuk Beccának. Csakhogy ő elhúzott interjút készíteni a Hollóhátosokkal, rám hagyva a nemes feladatot, hogy tartsam meg a vitaülést. Hát, ez nem jött be… Bár… én lettem volna a legjobban meglepődve, ha menne. Teljesen egyértelmű, hogy MIATTAM van ez az egész. Illetve MCGALAGONY PROFESSZOR MIATT, aki kinevezett engem főmuftinak. És persze BLACK MIATT, mert ő kezdte az egészet, amikor nekem lökte azt a tálat a büntetőmunkán. És végül, de nem utolsósorban POTTER MIATT, aki miatt a büntetőmunkát kiérdemeltem. Úgy tűnik, minden szál Potterhez vezet… Nagyszerű. Most már ezt is tudjuk. Akkor megosztok még egy tényt a kedves, engedélyem nélkül naplómba olvasó emberkével: Gyűlölöm Bellatrix Blacket. Csak így, röviden, tömören, velősen és felettébb nőisen. De megbánta, amit tegnap tett, meg azt is, amit ma reggel, és azt is, amit ma délben. És, az a legérdekesebb, hogy mindannyiszor megérdemelte, ahányszor csak megtéptem. Egyébként nem negatív agressziómat vezettem le az ő testi épségének veszélyeztetésével, egyszerűen csak kezembe vettem a nevelését. Ami egyáltalán nem könnyű. Már értem, miért olyanok a szülei, amilyenek. Én sem tudnék normálisan viselkedni egy ilyen gyerek mellett, az biztos. Ha én lennék az anyja, szabadidőmet imádkozással tölteném. Bár, nem hiszem, hogy megbocsátana az Úr, amiért egy ilyen sárkánytermészetű némbert szabadítottam a világra. De a délelőtt még nem is volt olyan szörnyűséges, az említett kedves ismerős megdorgálásán kívül semmi nem történt. De, minthogy egy csendes nap nem igen szokványos Roxfortban, valaki ezúttal is gyorsan kiköszörülte a csorbát. Az illető neve ezúttal Perselus Piton volt. Ebéd után, eme gyönyörűséges délutánon, a kinti hurrikán édes, álmosító hangjait, és a maradék roxforti lakosság sikolyait hallgatva megtekintettük Perselus egyszemélyes produkcióját. Ugyanis most ő kapta azt a halaszthatatlan feladatot, hogy előadást tartson nekünk. Be kell vallanom, a témája nagyon… hmm… EGYEDI volt. Már nekem is megfordult a fejemben, hogy lerántom a leplet azokról a roxforti titkokról, amelyeket McGalagony és Dumbledore professzor eddig igyekeztek eltussolni, és – tekintve, hogy Dumbledore prof. nem éppen ismeretlen a varázslóvilágban – ez sikerült is nekik. Az én előadásom címe: „A Blackek tíz élete, avagy a túlélés nagymesterei” Témája: Beható tanulmányozás után nyugodtan állíthatom, hogy kettő, azaz kettő genetikailag enyhén szólva hibás egyén túlélési esélyei igen magasak, az őket ért káros hatások ellenére. Véleményem szerint ezt az egyéni képességet azért fejlesztette ki a két egyén, mert agyuk térfogata nem bizonyult kellőnek az életbemaradáshoz. Megfigyeléseim szerint képesek enni (bár inkább falni, ha szabad megjegyeznem), aludni és bámulni a semmibe. Ezen tulajdonságaikat immár tökélyre fejlesztették. Az előadás alkalmával a közönség megtekintheti S. B.-t és B. B.-t, amint megpróbálják kivédeni átkaimat. Zárásképpen elénekeljük a „Szeretet, nyugalom, béke” című világhírű dalt. Piton is előadást tartott, csak nem egészen erről a témáról, de az övé is igen figyelemreméltó lett.
Piton: Ma délután előadásom témájául Roxfort egyik ismert karakterét szeretném jobban bemutatni. Fogom ábrázolni különféle szituációkban, helyzetekben, és számos párbeszédét is rekonstruálom majd. Az előadásom címe: „James Potter: Hülye vagy hülye?” Potter: Hppppfff… *mozgolódott a széken* Piton: Szeretném először bemutatni Potter gyermekkorát. (rámutatott a vetítőre, ahol először egy kézzel festett kétemeletes ház volt látható) Itt élte le Potter a gyerekkorát, szerintem szülei nagy szomorúságára. De ez csak egy vélemény. (váltott a kép, most a kis Pottert mutatta, úgy két évesen) 12-14 közötti lányok: *röhögés* 15-17 közötti lányok: Jaj, de cuki! Potter: Puuufffhhhgg… *leesett a székről* Piton: Már ekkor megmutatkozott rajta a gyermekkori agresszió első jele: bántotta az élőlényeket. (ugrott a kép, egy pillangót ábrázolt, amire Potter ráült) Ez a korai depresszióhoz, és a nem megfelelő barátválasztáshoz vezetett. (ekkor Blacket mutatta a kép, aki éppen egy doboz nyalókát szorongat) Becca: Úristen. Black: Teee… 15-17 közötti lányok: *nagy röhögés* Piton: Kettejük barátsága valahogy megmaradt. Talán senki más nem akart velük barátkozni… A lényeg, hogy aranyvérű származásukat figyelembevéve bekerülhettek a Roxfortba. (A Roxfortot ábrázoló kép: nyugodt táj, csendes környezet.) Véleményem szerint az utópia így nézhet ki: (Roxfort leomlik, ég, és Black meg Potter diadalmasan körültáncolják a lángokat.) Dumbledore professzor: *halvány mosoly* McGalagony professzor: *gyanakvó arc* Piton: A vizsgáikon valahogy átmentek, és most következik a kedvenc részem: Potter szerelmes lesz… (a képen megjelentem… ÉN) Én: *elpirultam, és lejjebb csúsztam a széken* Potter: *engem bámult* Black: *fancsali képet vágott* Piton: De ekkor jött Potter első nagy csalódása. Ugyanis a lány nem nagyon szerette. (Nem nagyon? Egyáltalán nem!) Potter: *elvörösödött* 12-14 éves lányuk: *Susmus-susmus-susmus…* Piton: De Potter nem adta fel: írt neki levelet, adott neki szerelmes verset, csokrot, meg mindent, ami mozdítható. (Bejátszás először a kint álló szoborról, aztán a szülinapi rénszarvasom ládájáról) De nem jött be… És, úgy tűnik, sok év után most más tetszik neki. Tömeg: *felmorajlott* Rini: *leesett a székről… ő is* Verity: Ohhh… Jess: Na, ne már… *unottan nézegeti a vadonatúj csizmáját* Becca: MICSODA??? Tömeg: *ránéz Beccára* Becca: EZ HÜLYESÉG! Mindenki tudja, hogy James odavan Lilyért, miért kell ezt még ragozni is?! Piton: Ahogy Miss Breeman is említi, mindenki azt hitte eddig. Csak egyetlen ember tudja, mi az igazság. Illetve most már velem együtt kettő. Nem igaz, Bellatrix? *ránéz arra a libára* Potter: Ooooóóó… Bellatrix: Öhmm… Rod Lestrange: MI A CSUDA VAN?! Piton: Csak az, Mr. Lestrange, hogy Potter és Bella egy cseppet közelebbi kapcsolatba kerültek a múlt héten, nem igaz? Bellatrix: PITON! Ezért kinyuvasztalak! Jess: Menten elájulok… Rini: James VELE? Lucius Malfoy: Bella VELE? Tömeg: De jó, máris kezdődik az intrika, a cselszövés és a botrány. Ha szerencsénk lesz, nemsokára jó kis jelenet fog kialakulni…
Piton: Nem hazudok, igazgató úr. Én csak szeretnék mindenkit felvilágosítani, hogy… *nem jutott el a felvilágosításig, mert Rod Lestrange odament hozzá* Rod Lestrange: Mr. Lestrange, mi? Puff *behúzott neki egyet* És mit akarsz te az én barátnőmtől? *oda ment Potterhez* Puff *behúzott neki is egyet* Bellatrix: ROD! Mit csinálsz? Ne bántsd már! Megőrültél? Rod Lestrange: Még véded? Én: Hisztis liba, fulladj meg! *löktem egy jó nagyot Bellatrixon, mire ő a padlón kötött ki* Potter: LILY! Ne csináld! Mi van veled? *odaállt közénk* Én: Semmi! *már éppen neki akartam menni Bellatrixnak, amikor megjelent Black, megfogott, áttett a másik oldalra* Sirius Black: Bocs, Evans, de most én jövök *ezzel bevert egyet Potternek* Tömeg: Húha! Nem semmi! Remus: Ezek dilisek… *elment a könyvtárba* Potter: Tapmancs, megőrültél te is? Black: Nem vagy a barátom, ha a nem komplett rokonommal akarsz összejönni. *sarkon fordult és kivonult a teremből* Becca: Jujjujj… *utána ment* Én: Gebedj meg! *kiáltottam oda, mire Potter összerezzent* Potter: Ne, várj! Bellatrix: Ti mind olyan ütődöttek vagytok… *felállt* Én: Maradj csak ott, ahol vagy, kicsi Bella-cica! *visszalöktem a padlóra* És légy boldog Potterrel! *ezzel én is kirohantam a teremből* Tömeg: *álmélkodva néztek, majd elaléltek a nagy gyönyörűségtől* Potter: Lily! AZONNAL ÁLLJ MEG! Hát, én meg nem álltam meg. Azóta még nem láttam egyikkőjüket sem, de nem is akarom… Kezd már elegem lenni belőlük. Miért ilyen bonyolult az élet? Most, hogy sikerült ilyen szépen felkavarnom a már majdnem leülepedett érzéseimet az ügyről, bevallom, nem vagyok túl jól. Mert: - nem elég, hogy mindenki tudja, hogy tetszek Potternek, - és, hogy mindenki tudja azt is, hogy miket csinál nap, mint nap, - de most az is kiderült, hogy nem csak Bellatrix szerelmes belé… -… hanem Potter is Trixikébe! Istenem! Nem tudom elhinni! 16:53, a folyosón De, igen. Most már eltudom. Az előbb láttam őket édeskettesben. Azt hittem, megtépem önmagam, de azt mégsem tehetem. Csak ott ültek, és néztek, és… kezd hányingerem lenni! És fáj a fejem, a hasam, MINDENEM! Gyűlölöm őket. Azaz csak nem, ha egyszer… ha egyszer ennyire érdekel. De hogy tehették ezt? Nem értem. Senkit sem értek. Persze, a végén úgyis ki fog derülni, hogy én vagyok a hülye, mint általában… 27 Csőd Október 1. (Péntek), 10:54, gyógynövénytan Csőd. Egy hatalmas romhalmaz az életem. Mindig mindenki azt mondogatja, hogy a rossz után mindig jön a jó, a kellemetlen dolgok soha nem tartanak örökké, és, hogy mindent ki lehet bírni. Én viszont egyre inkább azt veszem észre, hogy ezt csak az öngyilkosságok magas számának csökkentésére találták ki; hogy az ártatlan, naiv embereket azzal nyugtassák, hogy lesz jobb is. Nos, most kijelentem: EZ HÜLYESÉG. Én már napok óta várok a
csodára, hogy valami elképesztően szuper fog történni, ami majd megváltja az emberiséget, vagy legalábbis engem kihúz a slamasztikából, és mit kapok e helyett? Na, mit? A nagy semmit. Bár, igazából fogalmam sincs, miért is csodálkozok ezen. Teljesen jellemző. Csak egyvalamiben vagyok biztos a totális sötétségen kívül: Piton az egész életet tönkretette. Az enyémet, és mi tagadás – a sajátját is. Az utóbbi néhány napban megnőtt a verekedések száma: 1. Griffendél kontra Mardekár - 21 verekedés (Az élmezőny! Bellácskának és annak az idiótának az állítólagos „kapcsolata” miatt kezdődött minden…) 2. Griffendél kontra Griffendél – 8 verekedés (És Sirius Black James Potterrel a listavezető. Minő meglepő tény!) 3. Mardekár kontra Hollóhát – 4 verekedés (Ez is Potter miatt van.) 4. Griffendél kontra Hugrabug – 3 verekedés (Ez meg aztán PLÁNA, hogy Potter miatt van!) Míg a többiek életüket kockáztatva harcolnak a sátáni Potter és a démoni Trixy ellen, én saját magammal vívódok. Meg kell, hogy mondjam, nem egy kellemes érzés… Eljött az október, és a szeptember nem váltott be rengeteg hozzá fűzött reményt, de nagyon eseménydús volt. Most viszont itt van az új hónap. Istenem. Új tilalmak léptek érvénybe ezen a héten. A legfontosabb, amit a tanárok minden étkezésnél, minden szünetben és minden óra minden szabad percében – amikor éppen nem bonyolult transzformációkkal, pattogó pajzsokkal, és összetett elixírek elkészítésével foglalkozunk – hangoztatnak, az a pálcatilalom. A sok „baleset” miatt Dumbledore professzor jobbnak látta bevezetni azt az intézkedést, hogy a szünetek időtartamára a tanulóknak le kell adni a pálcájukat a házuk prefektusainak, iskolaelsőinek és a házvezetőknek. Ezt az rendelkezést több helyen is meglehet támadni… Ugyanis azok, akik a legtöbb bajt okozzák, nem szégyellik elkunyerálni a pálcájukat, mindenféle átlátszó indokokra hivatkozva, és akkor még nem is beszéltem a Mardekár házról… Azt hiszem, nem a becsvágyók, hanem inkább a sunyik és az alattomosak kerülnek oda. De akkor Potter hogy hogy nem ott van? Az egyetlen dolog, ami miatt még néhány hónapig a Roxfortban akarok maradni (a Nia iránti érzelmeimen kívül…) az, hogy ha törik, ha szakad, felfedem annak a nyomorult padlásnak a titkát! Ebben a négy napban kiolvastam a könyvtár hat teljes polcát, a latin könyvektől egészen az ős indiai kötetekig. Most már tudom, hogyan kell Merede Rózsás szerelmi bájitalt készíteni, hogyan érdemes felhasználni az öt és nyolc napos kor közötti halikrát, és hogy miért nem ajánlott gyufát gyújtani egy könyvekkel és pergamenekkel teli teremben (ez utóbbi kötet szerzője maga Madam Cvikker). Találtam két nagyon érdekes legendát is: Az egyik a balszerencsét hozó nyakékről, a másik a síró leányról szólt… nem gondoltam, hogy ilyen sok kísértet van Roxfortban, de úgy tűnik ez egy népszerű Kísértet Találkozó helyszíne. Én nem fogok az útjukba állni. Mindezen 300 éves (és a Madam Cvikker-féle két éves, tíz hónapos és tizenegy napos) könyvecskéket olvasgatva sok enyhén szólva rendellenes beszélgetést hallgattam meg. Mintegy véletlenül. De komolyan. Nem tehetek róla, de valahogy mindenki azt hiszi, hogy jó beszélgetni titkokról a könyvtárban… Végülis engem nem zavar, hehe… 1. eset: Tíz perces beszélgetés a Nagy Semmiről (Szereplők: Becca és Jess) Becca: *suttog* De… nem. Jess: *suttog* De igenis. Bianca nem szokott össze-vissza hazudni. Becca: *emeltebb hangon* Igazad van, csak napjában nyolcvanszor! Hiszel egy negyedévesnek? Jess: Igen, ha a saját szemével látja, amit lát… (na, ezzel most sokat mondott…) Becca: *kezd bedühödni* Mert, mit vársz, kinek a szemével lásson? Talán az enyémmel?! Egyébként pedig Bianca Shloss csak egy.. Jess: *kíváncsian* De, akkor miért csináltad? Becca: *fennhangon* Mit? Jess: Azt. Becca: Mit, azt? (honnan ilyen ismerős ez a jelenet?) Jess: *már kiabálva* Miért kavarsz vele, amikor nagyon jól tudod… Madam Cvikker: Miss Navon, Miss Breeman, ha nem bírják befogni a szájukat arra a rövid időre, amíg megtalálják a szükséges könyvet, akkor, kérem, távozzanak! Következtetés: Vagy én vagyok csak normális, vagy a világ rossz…
2. eset: Szokásos szócsata (Szereplők: Becca és Black) Becca: *közepes hangerővel* Hagyjál már, Sirius! Jobb dolgom is van, mint a te nyavalygásodat hallgatni! Black: *gúnyosan* (hiszen ő egy Black) Ugyan, már, Becky, mi? Veszekedni Jessicával? Becca: *dühösen* Képzeld, nem! Black: *hidegvérűen, ám megfontoltnak nem mondhatóan* Nem képzelem. Egyébként miért mászkálsz mostanában olyan sokat Ryannel? Becca: *kiabálva* SIRIUS BLACK! Mi közöd neked az én magánéletemhez és Ryanhez? Black: Semmi, de láttalak téged és Ry… Becca: Nem bír érdekelni, Sirius! Te is mindig csak ezen tudsz agyalni, nem pedig a mágiatöri dolgozaton! Black: Nincs igazad, Becky! Tizenkét egész percet tanultam rá! Becca: *csípősen* Hú, hogy nem szakadtál bele? Következtetés: ezek megbuggyantak… 3. eset: Mérges-mézes (?) románc… phuj. (Szereplők: az a hülye liba a Mardekárból és az az ütődött, gyenge emberutánzat a tulajdon házamból) Trikyke (hogy menne a…): De, James, ez… Potter (ő is elmehet a…): Nyugi, Bella, nem fájt. Sosem fáj, ha Sirius megüt… *keserű hanggal* Nem volt túl hathatós Dumbledore ötlete… Tudhatta volna, hogy Siriusnak nem kell pálca ahhoz, hogy ártani tudjon. Csak úgy lehetne megállítani, ha amputálnánk a végtagjait… Trixy: *magas hangon sipít* Dumbledore persze, hogy nem tudja, mit kell tenni! Hiszen szenilis bolond! Ami pedig… Potter: *szavába vág* (ejnye-bejnye!) Bella! (jaj, Bella, Bella! Hogy lehet valakinek ilyen neve?! Hát, Bella felemelhetné azt a csinos kis seggét és önként kivonulhatna a Tiltott Rengetegbe… isten bizony, utána mennék egy baltával!...) Ne mondj ilyeneket az igazgatónkra! Tri: *hallgat* (a kis vipera…) Potter: De, ami Siriust illeti, nos, többet vártam tőle. Nem értem, miért viselkedik ilyen gyerekesen, hiszen ti mégis csak rokonok vagytok, és a rokonoknak el kell viselniük, és nem pedig ócsárolniuk egymást! Az: (még azt sem érdemli meg, hogy leírjam a nevét, tehát ezúttal Az-nak fogom nevezni…) Ahány család, annyi szokás, James. De az unokabátyám egy reménytelen, szánalmas.. Potter: Aha. A legjobb haverom… Következtetés: Madam Cvikker hamarjában kizavarta őket, de arra jutottam, hogy Az tényleg agyilag egy nagy nulla, ahogy ezt már régebben is sejtettem. Most mennem kell, nemsokára kezdődik a bájitaltan… a Mardekárosokkal. 12:14, bájitaltan, az üst mellett Kellene küldeni Trixynek egy levélkét: Nagyon sajnálom, hogy elhagytalak. Nem tartozom többé hozzád. Remélem, megértesz és megleszel nélkülem, tudom, nagyon hiányzom. Üdvözlettel: Az Agyad Vagy, esetleg ez illeni jobban Bellatrix Blackhez? Közvélemény-kutatás: Önnek, mint kívülállónak, mi a véleménye az intelligenciáról? 16:23, a bagolyház északi oldala „Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Nagy-Brittania Skócia Október 1.
Ma Cherié! Látom, á drágaságaim nagyban ügyködnek szegény, szerenszétlen Roxforhrt szétrombolásán. Tudod, petite Lily, meg tudom érteni őket. Mindenkinél jobban ismerem őket, ez biztos. Áz á kis moszok és kedves barátod, James ügyesek mások bosszantásában. Mi másért akarnák felrobbantani á házat, á pályát, minthogy á középpontba kerüljenek? Elmondjham? Elmondhom. Ülj le, és hállgásd szodász eszmefutásomat. 1. Nagyon könnyű felhergelni téged, petite Lily! 2. Naturellment, James kiszikét érdeklődik irántad, de nem tudom, meddig fog ez tartani, há állandóan kikosarazod a szerenszétlent! 3. De semmi baj, mert itt vagyok én, és segítek neked! Á fiúk már ősidők óta nem komplettek, ezt tudjuk és elfogadjuk sok-sok esztendeje. De bizonyos dolgokat kell alkalmaznunk áz életben, ha akarunk pasit magunknak. És, igaz akarunk, Lily? Még jó, hogy. Ezért összeállítottam, én szerény, önfeláldozó angyalka, neked egy kézikönyvet á fiúkhoz. Csak négy oldalas, de minden benne van, ami fontos. Á fiúk mottója ugyanis: Nem mondom ki neki, hogy AZT akarom, és így elérem, hogy önként csináljuk majd AZT, rövid időn belül. Itt van példa gyanánt Sirius Black, á lá áz expasim. Rajta lehet leginkább megfigyelni, milyen egy tipikus férfi… ILYEN EGY TIPIKUS FÉRFI: Önző, Beképzelt, Bátornak tetteti magát, Okosabbnak hiszi magát még á kis istenkétől is, És szeret beszélni, há ezt tagadja is. De van még jó néhány típusú srác, de ezek nem fontosak. Pourqoui? Mert minden egyes hímegyedben meg lehet találni áz azonos jellemvonásokat, há húsz percnél többet töltesz velük… Vannak még azok, akik aranyosnak álcázzák magukat, vannak, akik inkább szák könyvekbe temetkeznek, és így próbálják kijátszani az ártatlan lányok naivságát… Ezért is fontos, Lily, hogy tudd, mit akar a srác. Bár, ha Jamesről van szó, én is szák nehezen tudom kibogozni á szálakat, annyira kuszák. Hiába, te és á fiúk… Két nagyon nehéz dolog. A napok itt, á Beauxbatonsban gyorsan telnek, amikor boldog vagyok, de lassan telnek, amikor áz „Idézések és intelmek” című szörnyen unalmas kötelező szakkönyvet olvasom. Tegnap este avatóünnepséget tartottunk. Á Tündérek Szobrát szenteltük fel, amely most már örökre ott fog állni a parkunk közepén, emiatt látogattak el hozzánk a tündérek a közeli Mágikus Mezőről, ahogy ők hívják á kisziny kis községüket. Á Minisztériumból is küldtek három boszorkányképviselőt, akik érdekesebbnél érdekesebb sztorikat meséltek nekünk, miután á nimfák kórusa köszöntötte á vendégeket. Ebben áz évben egyre több tantárgyunk lesz: á megszokott regeneráló-elixírtan, mennyei állatok tanulmányozása, és tündértársadalom mellett választhattunk három fakultációt: egy fő- és két mellékágazatban. Én á lantvirágok-szakkörre járok, ahol á hangszeren tanulunk meg kifogástalanul játszani, ezen kívül járok még vízibalett-edzésre á Esztétikum Érpatakhoz, és áz Édes Bűvöletek nevű étterembe. Juliette á gondolatismeret mellett döntött, ahol á telepátiát vizsgálják meg kicsit közelebbről…” Mi van már megint? Miért kiabálnak? Még a bagolyházban sem hagyják meditálni és olvasgatni az embert? Ez felháborító! 28 Így készült a Szellemszállás Október 5. (Kedd), 21:02 Ismét egy este. Egy nap van a hátam mögött, és, még ha maga az Atyaúristen is kérne rá, akkor sem csinálnám újra végig. Természetesen minden rendben lett volna, ha a sulinkból senki nem jön el az előadásra. Persze akkor színész híján nem igen tartották volna meg az előadást, de… kérdem én, mikor
jártunk volna jobban? Ha megmarad a barokk stílusú, letűnt idők stílusát szimbolizáló épület, vagy ha egy bizonyos ember (?) hibájából az egész dolog tönkremegy? A hurrikánok és tornádók ideje lejárt, átvette helyüket a napsütés, és a kissé nedves, ködös idő. Időjárás-jelentésünket hallották. Most pedig jöjjenek a hazai hírek, avagy idézet az Esti Prófétából (amely a Reggeli Próféta különkiadása… mindössze 2 galleonért!). „Nagy bukás az Illuzion Teátrumban Egy ötödikes roxforti diák újabb csapást zúdított az iskola képviselőire - amit ebben az esetben Lejjus Levendroi és Minerva McGalagony képvisel -, mikor felelőtlen és hanyag viselkedésével egy ősi épületet áldozott fel, biztos forrás, hogy egy fanatikus szervezet első híveként. A mai, kora délutáni előadáson a mardekáros ház növendékei távolmaradásukkal tüntettek, csak egyetlen lányt sikerült utolérnünk, aki megtekintette az előadást. Bellatrix Black arcára kérdéseink hallatán kiült a szánalom, és szelíd hangon csak annyit nyilatkozott: ~Nem vagyok meglepve. Ahová az unokabátyám beteszi a lábát, ott minden elromlik. De igazán sajnálom, hogy éppen kulturális múltunk kincse látta kárát gátlástalan és lelkiismeretlen rokonom hangulatának.~ Ezek után feltehetnénk a kérdést, miért hasznos egy ilyen színházi előadás? A Roxfort Boszorkányés Varázslóképző Szakiskola ötödikes és hatodikos tanulói Levendroi gyógynövénytan professzor segítségével készültek fel az ~Én kicsi pillém~ című előadásra, támogatva a Roxmortsi árvaházakat. A varázstanintézet már sokszor segített önkéntes-munkával, adományokkal az óvodáknak is, így nagy figyelem kísérte már az előadás készületeit is. Levendroi professzor önéletrajzi ihletésű művét vitték színpadra a vállalkozó kedvű diákok. A nagylelkű gesztus mégis kudarccal zárult: Sirius Black által.” Én egy kicsikét jobban tudom, mi volt ott, hiszen én is jelen voltam. Szerepeltem is a darabban, mivel péntek délután ötkor tudatták velünk, hogy mi leszünk ennek az előadásnak a szereplői. Egyébként ezzel a cikkel nem stimmel pár dolog. 1. Black, mint fanatikus szervezet legfőbb híve? Ő maximum a különleges kedvencekért rajong. Annyi esze nincs, hogy egy ilyen méretű katasztrófát idézzen elő magától… Ahhoz agy is kellene. Bár tudom, hogy senki nem hiszi el, de Black egészen VÉLETLENÜL döntötte romba terveinket, hiúsította meg álmainkat. Most először. 2. Bellatrix, mint a kulturális múlt nagy ismerője! Haha! Szerintem még azt sem tudja, mint az a kultúra. Ugyan honnan is tudhatná? Az egyetlen hagyomány, amit ismer, az a manók lefejezésének tradíciója. 3. Vállalkozó kedvű diákok?! Ki mondta, hogy mi akartuk ezt a hülyeséget? Mert nem. Egyáltalán nem. Csak McGalagony professzor ránk parancsolt. Engem például azzal fenyegetett meg, hogy még egy hónap szakkör és edzésvezetést akart rám sózni. Még csak az kellett volna! Ehelyett elfogadtam a szerepet… Még kimondani is szörnyű, de… Totális sokk. ÉN LETTEM A PILLE. Bizony, bizony, rózsaszín kis balerinaruhában kellett szaladgálnom a színpadon, mintegy ihletve az embereket, hogy jöttömre egy-egy letargikus, vagy éppen drámai mondatot szavaljanak el (Bár, leginkább csak röhögtek… én tudtam, hogy a vöröshöz nem megy a rózsaszín!). Jess persze megsértődött, mert nem neki adták a pille szerepét, helyette ő lehetett a zárójelenetnél egy apácazárda egyik képviselője. Ezek a találó szerepek… Rini kapta a kislány szerepét, aki állandóan lerúg az asztalba, mert unatkozik (ennek örömére vasárnap szét is esett a sokat gyötört asztal); Veritynek le kell döntenie Andromedát egy vízzel teli kancsóval; Andromeda egy majdnem halott lánya, és így tovább. Becca meg szimplán a papnő. Black pedig a maradék, aki mindig bajt okoz. Az előadás cselekménye érdekes, mert a sok improvizáció miatt mindig más lesz a vége. Ezúttal teljes káosz. 16:00 Műsorvezető, azaz Becca szelíden és kedvesen csendet kér a nézőközönségtől tiszteletet parancsoló papi ruhájában 16:03 A közönség szemét 16:05 A papnő beleordít a mikrofonba, mire a tömeg elhallgat
16:06 Az első jelenet: Andromeda sétálgat a kertben, hatalmas estélyi ruhában, megjelenik Max, a színházi szerelme, és a Rómeó és Júliához ijesztően hasonlító jelenetet adnak elő („Oh, Max, miért vagy te Max? Hajítsd el neved, és szeress engemet! Ha ezt nem teszed, én nem leszek én tovább…”). 16:11 Miközben Max hosszú monológot ad elő a szerelem erejéről, Meda szoknyája beleakad egy díszletbokorba, de Max a szerelem erejével segít neki kiszedni 16:28 A két szereplő eltűnik a távolban, egy hatalmas festett fa mögött (hehe), és a színen megjelenik Verity, aki most a számító, gonosz húg szerepében tetszeleg. Elvéti a szerepét, mert röhög, mikor meglátja Medáékat, holott a szerepe szerint lesújtóan csak annyit kellene mondania: „Ó!” (micsoda bonyolult szerep). Belép a képbe, továbbá Frank, aki sok-sok kardot cipel magával. Az egyikben véletlenül megbotlik, így majdnem felnyársalja magát. 16:33 A közönség őrjöng, mert nem értik, hogy tudtuk ilyen jól kiszámolni azt, hogy nem öli meg magát (hát… sehogy) 16:35 Továbblépünk a következő jelenetbe, ahol is Penny, mint péksüti eladónő áll a papír pult mögött. A pult néha, néha meginog, de egyébként biztosan áll. Sirius Black betéved az ajtón, majd gyorsan ki is hátrál, meglátva a belépő Medát. Becca elfelejti, hogy ő papnő, leveszi a kényelmetlenné vált köpenyt, és skótkockás szoknyájában nekitámaszkodik a pultnak 16:40 Penny felkiált: „Ah, a papnő ereje nőttön nő. Ma a pultot tette egyenlővé a semmivel, holnap tán már az egész boltot.” Becca bólint. „Így van, fiam. Hozz még néhány kuglófot!” Penny kuglóf híján betesz két cipőt a táskába. „Menjen isten hírével!” Tessékeli ki Beccát a színpadról. 16:58 Míg Penny és Meda azon kuncorognak, hogy Max menyire szereti Medát, a nézők nagy vidultságára megjelenek… ÉN. 17:04 Ellejtem a híres pille táncot, a közönség soraiban meglátom Pottert, aki nagyban bámul. Trixike mellette ül, és vihorászik. 17:06 Nagy meglepetésemben hasra vágódok, de úgy teszek, mintha direkt lett volna, és táncolva, elegánsan felállok. Potter szájtátva bámul… 17:09 Még mindig bámul. Intek egyet Medának, intek az ajtó felé, melyen most belép Sir Godfing gróf, alias Piton. 17:33 Hogy a színpadon miről folyik a szó, azt nem tudom, de azt igen, hogy a színfalak mögött miről. Becca: Gratulálok a gyönyörű esésedhez. Én: Kösz szépen. Miért nem szóltál, hogy az a barom is itt van?! És elhozta a baromfiudvara legnagyobb képviselőjét, azt a kis libát?! Becca: Az előbb még csirke volt… Én: Szóval, miért nem szóltál? Becca: Mert kíváncsi voltam az arckifejezésedre és a természetes reakcióidra. Nagyon érdekes volt. Elestél. Én: Vettem észre! Veszélyeztetted a testi épségemet! Becca: Te a saját magadét, Lil. Miért is estél el? Csak nem egy bizonyos személy miatt, akinek a neve „P” betűvel kezdődik és ”otter”-rel végződik? Jaj, James, merre vagy, édesem? Miért nem vagy itt velem? Miért egy kis libával üldögélsz a nézőtéren? Én: Fogd be. Becca: Olyan unalmasak vagytok, hogy az már nekem is sok. Egyik szereti a másikat, a másik az egyiket, teljesen egymásba vannak zúgva. Az egyik mondja nekem ezt, a másik mondja a barátjának… illetve bocsánat, a volt legjobb barátjának, aki elmondja nekem… Bonyolult az élet, de ha nincs jobb dolgotok, akkor csak, tessék: bonyolítsátok tovább. Most pedig megyek. Jön az ÉN jelenetem. 17:36 Örülök neki, hogy jön Becca jelenete 17:38 Meda besiet az ajtón. Látható egy kis fülke, melyben Beccának kell tartózkodnia, hogy meggyóntathassa a haldoklót. Meda vár egy ideig, Levendroi prof. türelmetlenül üldögél, várja a papnőt. Meda oda rohan a fülkéhez, elrántja azt. Odabent Becca Blackkel smárol. Meda ijedten visszarántja a függönyt, és jelenetugrás következik… 17:42 Andromeda bent van egy ágy mellett, ahol Levendroi prof., azaz a színházi apja fekszik. Fájdalmas párbeszédet adnak elő, ekkor lép be a papnő kissé feldúltan (nem a halál közelsége rémiszti meg, hanem a velem lezajlott rövid kis dialógus…). Odasiet a már előre gyászoló lányhoz, megesketi Levendroi prof.-t. „Tudja, hogy hamarosan a mennybe fog jutni, kedves uram… Minél előbb, annál jobb, mert letelik az idő az előadásra, illetve beszélgessen csak a lányával. A családnak össze kell tar-
tania, amíg csak lehet.” Erre a tanárunk csak ennyit válaszol, miközben majdnem elalszik, mert unalmasnak tartja a saját darabját. „Maxet vagy a grófot szereted, lányom?” Meda mindenki őszinte örömére a sorozatokból ismert fordulattal vágja ki magát a bajból. „Tudom, hogy mit kellene mondanom, apám. Azt, hogy Maxet. De ez nem így van!” 17:56 A közönség felhördül (pedig már megszokhatták volna, hogy ez nem éppen egy sablonos színmű), Black (a fiú) a kulissza mögött jajgat. 17:57 Meda és apja kissé döbbenten néznek össze. Gondolom, nem hitték volna, hogy két halott lesz az előadás végeztével. Levendroi professzor elszánja magát, hogy ideje lenne gyorsan meghalni, mielőtt más is megteszi, learatva a színészi babérokat. Ennyi a zárómondata: „Lányom, ne feledd: a barom csak egy szó a seggfejre.” 18:06 A gyors halál miatt egy kissé előrébbhozódnak az események, ismét kilendülök a színpadra, és Meda tőlem megihletve elkezd szavalni. „Nehéz az élet, és kegyetlen, Mit is tehetnék én szerecsen, Csak állok és gondolkozok, Arról, mit az atyám mondott, És be kell vallanom, a szeget tényleg fején etette: A barom tényleg csak egy szó a seggfejre.” Eme kis akkor költött versike után kivonultam a színpadról. 18:10 - 18:30 Szünet Nekem viszont maga a pokol. Ugyanis a szereplőgárdán kívül még a nézők is beömlöttek az öltözőkbe, és a folyosókra, miközben kérdésekkel bombáztak. És, összefutottam Potterékkel is. Oh, mily meglepő… Potter: Szia, Lily! Én: Szia, Lily, szia, Lily… Kmmm… viszlát! Trix: Helló, Lily! Én: Menj már, te… Meda: Lily, gyorsan, menjünk, egy új jelenet kell bele szőnünk, de nincs se forgatókönyv, se díszlet! Én: Meda, eddig sem volt! Meda: De az más! Lily… ilyenkor illene pánikba esni! Én: Ja, persze. A színház kellemes légköre. De amíg én oda vagyok a forgatókönyvírásnál, addig tessékeld ki a hugicádat és a… barátját. Potter: Li… Trix: James, szerintem nem kellene zavarnunk a színészek munkáját! Menjünk inkább sétálni! Olyan szép az idő, és a park hatalmas. Én: Te, kis… Trix: Tessék, Lily, mondtál valamit? Én: Nem. Menjetek csak. Fojtsátok meg egymást az ezüstösen csillámló hold fényénél… Mily romantikus. Sok a bokor, kevés a pad… vigyetek lepedőt. Ott hagytam őket, mire Black jött oda hozzám, vörös fejjel. Black: Megyek, kinyírom mindkettőt! Én: Menj csak! Ha szerencséd van, láthatod őket, AZT csinálni… Black: MICSODA?! Nem! James nem csinálhatja előbb, mint… Ilyen nincs! Elrohant Black. Lehet, hogy hülyeséget mondtam? 18:31 Folytatódik az előadás. A jelenet most egy szobában játszódik, melynek berendezése kissé szegényes: asztal, három szék, egy könyv, ablak, ajtó és… falak. Meda ott üldögélt az asztalka mellett Pitonnal, akinek arcára kiült a tömény undor. Na, még valaki, aki nem szabad akaratából jött el… 18: 34 Bejön Rini, mint Piton tesója, felettébb rosszkedvű. Lezuttyan a székbe, elkezdi rugdosni az asztalt. Blacknek fáj a lába, és ismét kurjongat… Rini elkezd énekelni: „Mily sok halott, szenvedő van e kies pusztaságon… Mit ér a lét, ha akkor sem nemesb a lélek, ha tűri balsorsa minden nyűgét, s nyilait.” Meda ránéz. „Ki szenved odakint? Csak nem egy szegény rokon?” Black bekiabál. „Szegény az anyád!” 18:47 Rini még mindig az asztalt rugdossa, a szereplők töprengenek, a közönség álmosodik 18:53 Négy ember lehunyja a szemét
18:55 Black feljön a színpadra, kihúzza Piton alól a széket, amit bevisz a kulisszák mögé, és kényelmesen ráteszi a lábát 18:56 Huszonkét ember bóbiskol el 19:01 Beront Frank a kardokkal, és jó hangosan elordítja magát: „Emberek! FORRADALOM!” 19:03 A közönség felpattan 19:17 Csatajelenet… hmm… a szobában, de ez csak részletkérdés. Andromeda elalél, de arrébb kúszik (az ájulása UTÁN), mert beletenyerel a nagy ájuldozás közben. Verity leönti 19:19 A kancsóban víz helyett Sprite van 19:21 Meda kissé kócosan, sprite-osan felkel, Verity elcsúszik a szoknyájában, és ráesik Rinire, aki ráesik az egyik katonára 19:32 Az utolsó jelenet következik, azaz a sírjelenet. Mivel Levendroi prof. elment szendvicset venni, így kissé megkésve, már a színpadon fekszik bele a koporsószerű izébe… illetve dobozba. Meda sír, aztán meg röhög, majd szemei ismét megtelnek könnyel… Becca felolvas egy zsoltárt, összevissza 19:45 A professzor mocorog. Egy ilyen doboz nem lehet túlságosan kellemes… 19:47 Becca átugrik egypár részt, és kissé felgyorsítja a jelenetet. Verity fázik. 19:53 Belibbenek a színpadra, mint a drámai hatás felfokozásának végső eszköze, a háttérben Black jelenik meg fehér szárnyakkal, vörös ruhában, és hülye pózokat vág be. 19:59 Mindannyian komoran nézünk magunk elé, de hát ez természetes. Emberek, ez egy TEMETÉS. Viszont Black fel akar vidítani minket. Elkezd szavalni: „Én vagyok Cupido, és nálam vannak Ámor tüzes nyilai!” 20:02 Sirius Black kilő a pálcájából egy tüzes csóvát 20:03 A közönség izgatottan várja a végkifejletet, mi döbbenten álldogálunk 20:05 Black véletlenül eltalálja az egyik kóbor tűzcsóvájával a doboz-koporsót, egy „Tessék! Tessék! A szerelem oly szép!” mondat közben. Levendroi professzor ijedten ugrik ki ebből: „Hamvasztásról nem volt szó!” 20:08 A közönség tapsol, és nem akarják elhinni, hogy a darabnak az lett a vége, hogy a halott felkelt. Hát… nem hibáztatom őket túlságosan. 20:10 Mindenki tapsol és ezt ordibálják: „VISSZA! VISSZA!” 20:13 Levendroi prof.: „Gyorsan, kifelé! Ég a Teátrum!” Meda: „Mindenki kifelé! James, vidd már ki ezeket az ütődötteket! Remus…” Rini: „Áhhhhhh… NEM AKAROK MGHALNI!” *sikít* 20:15 A közönség feláll és úgy tapsol. „Micsoda valósághű jelenet! Milyen jól eltervezték a tüzet! Olyan, mintha igazi lenne!” 20:17 Levendroi professzor mindenkit kifelé tessékel, de mindenki megakarja szorongatni a kezét a darab „sikere” miatt… A háttérben Verity vonszolja le a színpadról a még mindig magát angyalnak képzelő Blacket. 20:21 Trixike indokulatlanul sikítozik 20:24 Véget ér a darab… 20:25 …a színház lángokban áll. Nos, ez előadásunk hiteles és elfogulatlan története… 29 Kadát Képző Október 6. (Szerda), a roxforti birtok egy távoli pontja A felülmúlhatatlan színházi előadásunk után sűrűn záporoztak ránk a dicséretek vízesései… Ó, hogy ma milyen költőien fejezem ki magam! Biztosan a sokktól van, mert még most se nagyon ébredtem fel, nem is hiszem el, hogy mi tettük azt a hatalmas kárt a színházban. De hát ideje tovább lépni, mert máris közeleg egy újabb baljóslatú esemény. Egyébként Black semminemű megbánást sem tanúsít szörnyű tette irányában. Most, hogy Potterrel nincs jóban, állandóan Beccával lóg. Először azt mondták, hogy csak haverok, nagyon jó haverok, az-
tán meg puff bele, smároltak az egész publikum szeme láttára, és most megint jönnek ezzel az „igenislétezik-fiú-lány-barátság” dumával. Kétségtelen, hogy létezik. Csak nem köztük! Aú, ez a fura növény mászik, mi több, felém, ami már alapjában véve is pofátlanság! Valami sátáni neve van, de nem tudom, mert tegnap este, amikor pont ezt memorizáltam volna, Jess és Alice állandóan fecsegtek valami új gyerekről, aki nemsokára ellátogat sulinkba. Na, szóval még egy idióta fog minket boldogítani. Nagyszerű. Már csak ez hiányzott amúgy teljesen tökéletes életemből: egy új diák. Ez az izé még mindig mozog! Szerintem nem túl nyerő dolog vele „itt a csacsi, hol a csacsit”-t játszani, ahogy Black is teszi vele, de hát ki tudja… Már semmin se lepődnék meg. Most, hogy a délután ezen szakaszát valahány ötödéves jótékonysági munkára áldozza fel, együtt van az egész bagázs. Például ott van nem messze Potter Bellácskájával, hogy mennének a pokolba! Nem, egyáltalán nem vagyok féltékeny, mindössze kifejezem a negatív érzelmeimet! Na, most meg már röhög az a liba, kb. úgy, mint egy kezdő gibbon… - Jaj, James, olyan vicces vagy! Hát, na persze. A szerencsétlen szóhoz sem jut a rátukmálódott tyúktól, de azért marhára vicces. Ó, hogy fulladna meg! Idebámul, aztán meg a nyakába ugrik annak a bárgyú Potternek. Átkozott vagyok, örök szenvedésre kárhoztatva, időtlen időkig. Mint úgy általában. - Jaj, James, úgy SZERETLEK! Vajon mi a válasz erre a kis érzelmi kitörésre? a. Potter ellöki magától, és enyhén elutasítja, természetes férfiösztöneire hallgatva („Fúúj!!” hangos kíséretében), vagy b. A Griffendél és Mardekár úgy ugrik egymásnak, mint két ellenséges hadsereg. Nem, egyik sem talált. Mert ez történt: a. Malfoy a háttérben olyan fintort vágott, mint akit kissé irritál ez a szituáció, Lestrange rángatózva feláll, Narcissa fújjolva eltakarja szemeit. b. Rini elvágódik a csúnya növény indáiban. c. A hörgő Lestranget négy Mardekáros fiú fogja vissza, és az a jáspiskígyó (mármint Trix) élvezi ezt! Az a némber! d. Rini illedelmesen felsikít, mert még ilyen helyzetben sem felejti el McGalagony prof. Kérését, hogy próbáljunk roppant nőiesen viselkedni. Így nem is zavarja meg a két ház közötti kapcsolat kiépítését. e. Remus kiráncigálja Rinit a gyom száraiból. f. Frank lábszárát elkapja a növény egyik csápja, és nagy port kavarva elkezdi húzni befelé. Fejlemény: A Gyom bekebelezte az egész csoportot. Igazságtartalom: Az utolsó kivételével mindegyik passzol. Azzal is csak egy kis drámai színt akartam vinni naplómba… mert igaz, igazodjunk a divathoz. Úgy nézünk ki, mi, ötödévesek, mint egy szép, nagy család. Jaj, de megható, mindjárt elsírom magam. Néhány 16 éves lányt nyugodt lélekkel megfojthatna ez a gyilkos növény, miközben mi kiirtjuk őt. Csak vicceltem. Megelégednék én a fulladásos halállal is. 13:13, a Nagyterem Black egészen egyszerűen eltűnt az órákról. Az első percekben még ott gubbasztott Becca mellett törött lábú, meggyötört székén, aztán meg hirtelen elpárolgott. Volt barom, nincs barom. (Illetve már csak egy, mellettem, de az mindegy.) És az a legfurcsább, hogy ezt rajtam kívül senki nem vette észre, még Becca sem, pedig Ő ÜL MELLETTE! Persze én vagyok az a szerencsés prefektus, aki annak a marhának a felügyeletét kapta meg első számú küldetésnek. Ugyanis Dumbledore professzor szerint Black (idézem): „Egy kicsit felelőtlen fiúcska.” Rini és Verity vihogtak is rajta rendesen. - Lil, babysitter lettél? Gratulálunk! Csodás lenne, ha egy kétéves, csupa mosoly és nevetés, szőke, kékszemű kislányra kellene vigyáznom. Igen, akkor csodás lenne. DE, ha egy 16 éves FIÚRA, akkor már kissé megváltozik a perspektíva. Jellemző, hogy pont délután tizenhárom óra van. Utálom a tizenhármas számot. Utálom a szerdákat. Utálom a nevelésre szoruló Blackeket. Az egyetlen vigaszom Cassie, aki hajnali ötkor is képes három
jókora döglött patkánnyal ébreszteni, szépen lefektetve őket, sorba az ágyam takaróján, ami nem feltétlenül kellemes… de legalább ezek után már nem vagyok álmos. Szép tőle, hogy törődik velem. Nem értem, mi a fene ütött ebbe a nyavalyás mágikus hangszóróba! Állandóan recseg. Szóval, a napom kezd egyre jobb lenni: Rini kínjában röhög, annyira pocsékul van, Verity azon röhög, ahogy Rini röhög, Becca egyik pillanatban itt van, másikban ott. Például az előbb még Blackkel egyensúlyozgattak a torták között, azt lesve, ki esik bele hamarabb a barackkrémesbe. Most pedig már keményen tanul Remusszal. Legalább egyvalakinek jó az alkalmazkodó képessége. Most meg már sistereg a hangszóró itt a fejem fölött. Azt hiszem, fel fog robbanni. Sebaj, akkor kevesebb Potter lenne a világon, ami máris nagy előrelépés lenne az univerzumnak. Ja, ez így nem jó. Mert ha felrobbanna, a detonáció valószínűleg legelőször az én fejemet vinné le. Szépek is a fizika törvényei… Szerintem ennél már nem ropoghat hangosabban… Ó, dehogynem! 13:46, még mindig ott, de immár gazdagabban A probléma Black volt, aki másodszor debütált észveszejtő műsorával. Legalább megtudtam, hogy mit csinált egész nap. Bevezette az áramot Roxfortba. És most nem viccelek. Most már tudja közvetíteni a beszélgetéseket, amit hallani lehet a kastély minden részén. Csak megnyom egy narancssárga gombocskát, és lehallgathat bárkit. Ahogy az előbb meg is tette. Hálát adok az istennek, hogy nem minket hallgatott le. Mert mit is hallottunk volna, ha mást pécéz ki: Ha Jesst: Képzeljétek, olyan szép kis citromsárga, aszimmetrikus felsőt láttam tegnap a Roxmorts Royalban! Hófehér rózsabimbócskák díszítették, és… Ha Rinit: Nem, Madame Pomfrey tökéletesen és teljesen jól vagyok. Komolyan. Csak itt fáj egy kicsit. Meg itt. Meg itt. Meg itt is, de egyébként szuperül érzem magam. De tényleg. Mehetek repüléstanra? De miért nem? Maximálisan NEM fáj semmim. Csak itt, de ez egy icipici…. Ha Verityt: Édes kiscica, Cassie, Cassiekém, cukorfalatka! Gyere a mamihoz! Na, jó, nem mami, hanem akkor nagynéni! Bizony, bizony, gyere a nagynénihez! Igen, aranyos cica vagy. Meg szép is. Jó kiscica… Ha Beccát: Hagyjál már békén, Sirius, most tanulok, és akármit is mondasz, van értelme! Mármint, van értelme a tanulásnak… Mert, ha mondasz valamit te, annak már ritkábban. Sirius. Veszek neked egy tököt, ha békén hagysz. Mi az, hogy már van neked is? Na, és? Még egy tök, az csak nyereség. Lehet a neve akár Kaira is. Tudom, hogy így hívják a barátnődet, na és? Mit ráncigálod a könyvemet?! Te hülye, ez szétjött!!! IDIÓTA! Ha Remust: 1640 márciusában összehívták a varázsvilág tanácsát, de a kentaurok szétkergették a lényegbevágó ülést. Vagy ez már áprilisban volt? Ha Blacket (valaki lehallgatná saját magát?... nem is tudom.. az már kissé beteges lenne, bár… Black esetében..): Becca megy a háztetőn, íííjjáá, íjjjááá, óóóó! Várj már, Holdsáp, mondok újat. Na, szóval: Potter meg Bellácskacskacska deee rooondááák ííígy együüütt! De így egy teljesen más párbeszédet hallhattunk a Roxfort legfrissebb párjától… Hirtelen dörrent valami, mire a fél diákság a földre vetette magát. Elkezdődött a Beszélgetés. - Hallgassuk meg… vííííííííííííííííííííjjj! Black hangja után mindenki befogta fülét, mert minden tanuló hallószerve rendkívül érzékeny a magas frekvenciákra. Magyarán nem akartunk megsüketülni. - Ez a gomb lesz az?... Vagy inkább ez? – Black bizonytalan hangjára Remus döbbenten meredt maga elé, míg a legtöbben kíváncsian figyelték, mi fog kisülni a dologból. - Aha! Végre bejött egy értelmes vonal! – állapította meg a Griffendél szégyene. Éles kattanás hallatszott, majd halk hüppögés. - Ó, Lila, hogy mondjam el Franknek, hogy szeretem? Kell lennie valami megoldásnak…
- Hupsz. – jegyezte meg Black, és újra sistergés hallatszott. A Nagyterem másik felén üldögélő Frank nagy csobbanással lefejelte tulajdon levesestányérját. Ismételt kattanás. - Nem tudom elhinni! EZ EGYSZERŰEN KÉPTELENSÉG! NEM TEHETIK MEG, NEM ÉS NEM!!! – rikácsolt bele Bellatrix Black a fülünkbe. Na, persze, a hangszórón keresztül. - Ugyan, Bella. – válaszolt Potter szenvtelen hangon, mint akinek kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy a saját barátnőjével törődjön. A hideg futott végig a hátamon, ahogy elképzeltem őket együtt. - De, James, mégis hogyan zárhatják be a manikűrüzletházat? Honnan a jó égből szerezzek mostantól zöld műkörömfestéket?! – ordította Trixy. Black belenyerített unokahúga monológjába. - Azt a hányadékszínűt? – fordult Verity Rini felé, aki egyetértően bólintott. Mintha Trixynek legalább olyan fontos lenne ez a nyamvadt műköröm, mint amikor múltkor Potter és Black feltöltötte benzinnel a tavat. Na, az szó szerint égető probléma volt. De ez? Hozzá teszem, Jess és Lia aggódva kiviharzott. - De most inkább beszélgessünk kettőnkről… - változott meg teljesen Trix hangja. Átváltott a rikácsoló varjúról a mézesmázos hangú keselyűre. A Nagyteremben mindannyian egy emberként hördöltünk fel, majd sokan füttyentettek, amikor végre felfogták a mondat értelmét. Én épp ráksalátát ettem, emlékszem, mert úgy éreztem, mintha a rák életre kelt volna a gyomromban. Majd követtem Frank példáját, és elkezdtem volna padba verni a fejem, hogyha nem lett volna ott Becca. - Bella, én nem is tudom… - Potter enyhén labilis volt. – Olyan érzésem van, mintha figyelnének minket. A teremben kitört a röhögés, de ezt nemsokára elnyomta Trixy feltörő kiáltássorozata: - Kit érdekel? Senki nem hall minket! De ha hallanának, akkor is elmondanám! Igenis, elmondanám! Naaa??? Hall minket valaki? Ti, ott, akik állandóan stréberkedtek, és ti, akik most tömitek a fejeteket, és az a szenilis vén dilis az irodájában a ronda piros baromfiájával? Hagy halljon mindenki! Hagy tudják meg, hogy szeretlek, és imádlak, és hogy teszek mindenki másra, még arra az ostoba Lestrangere is, és Malfoyra.. Igen, Lucius, az már egy igazi állat! A Nagyteremben néma csönd. Ritka alkalmak egyike. - De ez most teljesen mindegy. Végre kettesben vagyunk. Gyere már egy kicsit közelebb, kis aranyhörcsögöm! A hangszóróból áramló halk puffanás jelezte, hogy Black széke felborult. Andromeda és Narcissa ámulva pillantottak össze, míg mindenki más szinte fetrengett a röhögéstől. De a válasz még ennél is nagyobb ujjongást váltott ki. Potter reálisan és találóan így szólt: - Megy a halál. Trixy vagy nem volt poénos hangulatban, vagy nem fogta fel ennek a pár szónak a lényegét. - De, James, szerelmem, miért vagy ilyen undok? Azt ne mondd, hogy hiányzik az az agyalágyult rokonom, vagy a sárvérű lány. Egyszerűen nem értelek. Itt vagyok én, Bellatrix, a tökéletes lány, a legjobb és legtisztább vérű, és tudod, hogy mi az a másik? Evans? Vagy ahogy te hívod, Lily? Bocs, de még a neve is ocsmány. Tudod, mit gondolok én ARRÓL? Ő a sulink legnagyobb ku… Kattanás szakította meg ócsárolásomat, majd Black komolykodó hangját hallhattuk. - És most hallgassunk meg néhány bölcs idézetet a barátságról. - Ez is megőrült. – suttogta Becca közönyösen. - A barátság mindig hasznos, a szerelem néha árthat is. Hallod, Becky? – Barátnőm lángoló arccal nézett az őt bámuló Black-rajongók szemébe. Az folytatta. – Vagy ez: A poharazás közben kötött barátság olyan törékeny, mint az üveg. Nos, igen. Ez tiszta Malfoy. És még egyet… aha. Nincs annál nagyobb szégyen, mint korábbi meghitt barátunkkal háborúskodni. Remus megcsóválta a fejét, és valami olyasmit morgott, hogy „ez hülye”, de lehet, hogy félreértettem. Éles kattanás. Üvöltés. - ÉS AZ A ROHADT RIBANC! - Ismét megszakítjuk adásunkat, közérdekű közlemény következik: A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola megnyerte a Varázsvilág Adomány Kadétoknak, azaz röviden a V.A.K. Főnyereményét, mellyel ötödéves és hatodéves tanulóink közül néhány szerencsés diákot elvihetünk januárban és februárban a világ hét modern csodájához, például az Eiffel-toronyhoz, a Tadzs Mahalhoz, az amerikai Szabadság-szoborhoz. Résztvevők száma minimum 15 fő, maximum 100 fő lehet, a professzorok nevezik meg őket. További részleteket még közvetítünk a vacsoránál. Kattanás hallatszódott. Már kezdem unni.
- ÉS?! És mi volt akkor, amikor te meg Evans kimentetek, és tudod, hogy hol voltatok? Akkor is csak levegőt szívtatok, MI?! - Hm. Mégiscsak közöljük a részleteket. Az igazgató úr arról tájékoztatott, hogy azt hiszik iskolánkról, hogy katonai iskola, csak így lehetett miénk a díj, így decemberben egy kis katonai képzést fogunk kapni, hogy legalább egy picit azonosulhassunk a kadétokkal – Többen borzadva néztek össze. – De nem kell aggódni. – folytatta Black vidáman. – Csak egy kis lövészet, kommandós bevetés lesz, kutyakiképzéssel, valódi terroristákkal, meg egyéb. Alapfeladatok. Én, személy szerint leginkább a nukleáris fegyver készítésének örülnék, de úgy látszik, ez nincsen benne a napirendben. Tanárok közül Dumbledore professzor, Bimba professzor, Levendroi professzor és Madame Hook kísér el minket, McGalagony igazgatóhelyettes asszony kérte, hagy maradjon az iskolában. Gondolom, az idegei miatt. Tehát, az úthoz kapcsolódóan: novemberben kell jelentkezni, decemberben kiképzés lesz, januárban és februárban pedig utazásuk. Köszönjük figyelmüket. - Na, csak ez volt az, amit el akartam mondani, James – mondta normál hangerővel Trix. A diákok csalódottan felsóhajtottak. Eltelt fél nap. És decemberben katonai iskolára számíthatunk. Gondolom, nekem, mint prefektusnak kell majd mennem. Hurrá. 30 Életem legcikisebb levelezése Október 9. (Szombat) 11:20, a bagolyház pereme Itt üldögélve eltöprengek azon, vajon miért nem adok magamnak egy kezdő lökést, és esek ki az ablakon. Mennyivel egyszerűbb lenne. Csak az a baj, hogy tériszonyom van. Az utóbbi napokban másra sem tudtam gondolni, mint az öngyilkosságra, a bűbájtan esszére és James Potterre. Az elsőhöz csak annyit fűznék, hogy legalább százszor megfordult a fejemben. A másodikhoz azt, hogy a tanárok hihetetlen lények. Mindig tudják, hogy kell az ember életét még jobban megkeseríteni: kitalálták, hogy kéthetente kötelesek vagyunk beadni nekik egy-egy tantárgyból egy RBF- szintű dolgozatot. Potter persze egyből a repüléstant akarta választani, amíg McGalagony le nem hűtötte, és ajánlotta neki inkább a bájitaltant. Tehát az utóbbi két napban szenvedhettem a bűbájtannal… Potterre pedig azért kellett gondolatot szentelnem, mert az az öntelt alak mindig mellettem ül, és amikor tud, idegesít. És, ha még nem lenne elég ez a katasztrófa, jön a következő. Mert, mire is ébredtem ma reggel, hajnalok hajnalán, fél kilenckor?! Hogy Becca és Black elszabadultak. Igazság szerint ők lettek a bemondók, így nekem annyi. - Jó reggelt, Roxfort! Ma újabb gyönyörű napra ébredtünk. Napos idő van, enyhe nyugati szél fúj, 12-14 fok várható. Ilyen körülmények között teljesen elfogadhatatlan, hogy még az egész suli alszik! Tessék csak kimenni a szabadba! Black hangja után Beccáé következett: - Híreink következnek. Hopp, hol is van az a papír? Az előbb még itt… Sirius, csak nem ültél rá? - Valahol meg kell lennie… Ilyen körülmények között nem is csoda, hogy átkoztuk a hangosbemondót. Felültem az ágyban, és megláttam velem szemben álmos tükörképemet. Hát, nem úgy nézett ki, mint aki fel van készülve a mai napra… - Lily, légyszí, szaladj le a főbejárathoz, megérkezett az új tanuló. Hangos nyögéssel vettem tudomásul Becca kérését, és kibotorkáltam az ágyból, magammal vonszolva a baldachint is. Magamra kaptam néhány cuccot, végighúztam a fésűt a hajamon, mely kis híján beleragadt, és minden további szükségtelen lacafacázás nélkül kirohantam a hálókörletből. Mikor kiértem az előcsarnokba, már az egész iskola zengett Black bölcsességeitől. - Hello! Hallottam a köszönést a hátam mögül. Sajnos pontosan az állt ott, akire legutoljára vágytam, a Blackek egyik leszármazottja, nevezetesen Sebastian. Bámultam rá egy kis ideig (2-3 percig), aztán kinyögtem valami effélét: - Hát te meg hogy kerülsz ide?
Nem válaszolhatott, mert McGalagony lépett oda mellé. A Roxfort ablakaiból hirtelen rendkívül sok kíváncsi ember nézett ki. Bellatrix, meglátva bátyját, visítva ujjongott. Legalább egy valaki örült neki. Csak akkor azt nem tudom, miért NEKEM kellett végig mutogatnom neki azt egész Roxfortot… Az a jelenet is érdekes volt, amikor Trixy találkozott bátyuskájával. Éppen Potter kezét fogva szökdécselt be a Nagyterembe (fújjj…), mikor meglátta. - Áhhh! Tian! VÉGRE! – sikította, és a nyakába ugrott. Én mellettük állva figyeltem a történéseket. Sorban oda ment hozzá Malfoy, Lestrange, Nott és a többi mardekáros, egyhangúlag fújva a panaszáradatot. Mikor Sebastian megtudta, hogy Potter a húgocskájával kavar, ő nem sipítozott, mint mindenki más. Jószerével tett az egész dologra. Még üdvözölte kishúgát, beszélt néhány szót Medával, és leült mellém a griffendél asztalához. - Hahó, az idegenvezetés már véget ért! – világosítottam fel azonnal. - És? – nézett körül, csodálva a rengeteg díszítést, amit tegnap Flitwick professzor varázsolt fel a kastély falaira. - És? És ha van valami kérdésed, fordulj a rokonságodhoz! Tudtommal MI nem vagyunk rokonok. - Nem. De még lehetünk! - MI VAN?! Értetlenül bámultam rá. Nem is értem, mit hablatyolt itt össze, de igazság szerint nem is érdekel. Még egy Black, még több bajt jelent, se többet, se kevesebbet. Mindenki máshogy fogadta az új hetedéves érkezését. Rini reakciója volt a legnyugodtabb és legkiegyensúlyozottabb, hiszen neki fogalma sem volt róla, hogy a legidősebb Black-testvér ott van a kastélyban, mivel éppen a gyengélkedőn volt. Jessé már kicsit összetettebb volt. Felragyogott a szeme, és majdnem elájult a boldogságtól, ahogy az a regényekben lenni szokott. Becca… Becca is úgy viselkedett, mint én, bár ő legalább lélekben felkészülhetett a megrázó találkozásra. Remust, Alicet és Franket cseppet sem izgatta a dolog, csak azon csodálkoztak, hogy miért nem a mardekár asztalánál üldögél Sebastian, de ennél tovább nem erőltették meg magukat (Alice és Frank szerelmesek, ezt még a vak is látja, Remus pedig el van foglalva a maximális pontszámú átváltoztatástan-esszé megalkotásával). Black – mármint Sirius – majdnem hasra esett, mikor meglátta unokatesóját az asztalunknál, majd a lehető legtávolabb ült le. Potter viszont pont Sebastiannal szemben. - Hallom, James, összejöttél a húgommal – jelentette ki higgadtan Tian (ennek is olyan béna neve van, mint Trixnek). – Legutóbb még azt mondtad, semmi közöd nincs hozzá. - Változnak az idők. Potter kivett egy kis gabonapelyhet, és most rám nézett. - Lily, miért nem kíséred el a barátodat, megnézni mondjuk a kertet? - Hagyj békén, Potter, ne gyere nekem most a süket dumáddal. Vidd el inkább te a barátnőd bátyját a bagolyházba! Még csak szombat reggel van, de máris felidegesítettél! Esküszöm, rosszabb vagy, mint Black! – mondtam kedvesen, bájosan, felvettem reggelimet és átültem két harmadéves mellé, jó meszsze Pottertől és jó messze Blacktől. Nagy megrökönyödésemre Sebastian Black ide is utánam jött. - Mondd csak, mégis mit akarsz? – kérdeztem tőle ingerlékenyen, miközben Kirsten és Heather, a griffendél fogói kíváncsian néztek ránk. - Semmit. Csak megismerni Roxfortot, a tanulókkal együtt. - Aha. Na, persze… Kirsten fürkésző pillantást vetett rám. - Lily, mikor fogunk megint együtt edzeni? Tudod, az utóbbi edzések olyan unalmasak voltak, főleg amiatt, hogy Kira kiszállt, de úgy egyébként is. James túlságosan el van foglalva a saját dolgával. Mit szólnál, ha megkérnénk McGalagony professzort, hogy megint te lehess az edzőnk? És akkor hajtó is lehetnél. Mielőtt bármit is mondhattam volna Sebastian felkapta a fejét. - Játszol a házad kviddicscsapatában? Akkor nagyon jó lehetsz… - töprengett. – Eddig James volt a csapatkapitány? Mondjátok, a húgaim játszanak a csapatban? Álljon meg a menet! Ez a fiú nem lehet Black! Lehet, hogy klónozták, vagy kicserélték egy másik fiúval, mert tudtommal a Blackek fajgyűlölők, gonoszak, agyafúrtak, dörzsöltek és önhittek! Persze, Meda kivétel, de… legutóbb még Sebastian ugyanolyan piszok volt, mint a húga. És Trixy nagyon szereti, szinte isteníti, nem úgy, mint Andromédát. Nem értem. Egyszerűen nem értem. Ha az lenne,
aki, akkor rég átült volna a mardekárosokhoz, és most valakit ócsárolnának. És e helyett mit csinált? Velem és a két lánnyal beszélgetett a kviddicsről. Elképesztő. Azt hiszem, muszáj lesz utánanéznem ennek az ügynek. Így intézkedtem is. - Figyelj, nekem most mennem kell. Az egyik barátnőm rosszul érezte magát, és most az itteni kórházban van, meg kell látogatnom – már fel is álltam. De sajnos ő is, hogy az ég áldja meg! - Kórház? Ott még nem is jártam. Én is mehetek? Nem fogok zavarni, csak benézek. Így, hát a küldetést le kellett fújnom, és valóban a gyengélkedő felé kellett vennem az irányt, nyomomban Blackkel. Biztosan nagyon érdekes látvány lehettünk, mert nemsokára már mindenki minket bámult. De ez velem gyakran előfordul, már csak Potterék miatt is, hogy már meg se lepődtem. Hamarosan a gyengélkedőnél voltunk. - Íme, ágyak, takarók, szekrények, paravánok, gyógyszerek. Nem hiszem, hogy érdekes lenne neked – mondtam nagy karmozdulatokkal felvázolva a gyengélkedő képét. - Lily, örülök, hogy itt vagy. – hallottam hátam mögül a kedves hangot. Meda volt az, kötszerrel kezében álldogált mögöttem. – Gondoltam, ideje lenne már rendet rakni, nem akarsz segíteni? – Csak ekkor vette észre, hogy bátyja is ott van, csak addig az ajtónak támaszkodva figyelte a fejleményeket. – Sebastian… Andromeda kimérten biccentett, és máris tovatűnt jókedve. Úgy tűnik, neki nem változott meg véleménye testvéréről. - Miben kell segíteni? – kérdeztem, Úgy gondoltam, Sebastian eltűnik, legalábbis eltűnik, mint szürke szamár a ködben, de ez sajnos nem történt meg. Egyre csak állt és nézte a lábadozókat. Aztán hirtelen odalépett Rinihez. - Trinity Vachoppen? Rini fejét szorongatva oldalára fordult. Meg tudom érteni. Én se szívesen látnék egy Blacket, mikor éppen nagyon pocsékul érzem magam. Piton is bekukkantott. - Sebastian, Andromeda és Lilyannah, egy szobában. Mily meglepő. Aztán máris kifordult az ajtón. Jól is tette, mert ha önként nem távozik, hát én fogom kirúgni, páros lábbal. Ez a mai nap nem is kezdődhetett volna jobban… 16:02, a kviddicspálya Mondtam már, hogy TÉRISZONYOM VAN?! De ez természetesen nem akadályozhatta meg McGalagony professzort, hogy betegyen a csapatba. És, mielőtt ezt a gaztettet megtette, még volt képe egy órás beszédet tartani. Ezalatt kerültem olyan helyzetbe, hogy muszáj volt leveleznem. De, most komolyan. Élet-halál kérdése volt. Azt hittem, elalszok, és nem tehettem mást, ha meg akartam tartani prefektusi tiszteletemet, minthogy nem alszok el. ÍGY leveleznem kellett, Potterrel. A többiek valamiért megmakacsolták magukat, és inkább olvastak/esszét írtak/álmodoztak/aludtak. Potter kezdte. Persze ő nem akart esszét írni. Nem azt csak én próbáltam meg természetesen. De nem is ez a lényeg. Ezt írta: „Jól elbeszélgettetek a gyűlölt család legidősebb reményével?” „Mit érdekel az téged? Egyébként te jól elbeszélgettél a gyűlölt család középső reményével?” Gyorsan ráfirkantottam a papírra a választ, majd karba tett kézzel néztem magam elé. „Miért érdekel?” „Miért érdekel téged?” „Mi?” „Hogy kivel beszélgettem és kivel nem!” „Nem érdekel. Csak kíváncsi voltam, hogyan ítéled meg Sebastian jellemét. Mert tudod, lehet, hogy most kedvesnek mutatta magát, de igazából egy áskálódó, hitvány alak!” „Na, ne mondd! És mi Trixyke? Ő sem kisangyal ám!” „Most miért tereled át a témát?” Sebesen válaszoltam. „Nem terelem.” Mert tényleg ez az igazság. Engem is csak az érdekel, Potter milyen gyorsan húzza fel magát.” „Hát persze, Lily, mindig neked van igazad.” „Lily? Hová lett Evans? Tudod, Potter, egyre inkább elhiszem, hogy bediliztél.”
Potter megcsóválta a fejét. „Zavar a Lily? Azt hittem örülni fogsz neki, és talán, de csak TALÁN te is a keresztnevemen fogsz szólítani.” Megdermedtem. „Aha.” Ennél világosabb válasz nem jutott eszembe. „Vagy a becenevemen. Tudod te egyáltalán, mi az?” „Persze: más embert kedvességből, gúnyból vagy hízelgésből bizalmas neveken szólíthatunk.” „Úgy értem, mi az enyém?” „Ágas” Potter döbbenten nézett rám. - Honnan tudod? Mivel ő hangosan megszólalt, én sem pocsékoltam az időt írásra. - Azóta, mióta kitettétek azt a papírt a hirdetőtáblára a neveitekkel, és még most sem szedtétek le onnan, pedig már világosan megmondtam, hogy minden hír csak két hétig lehet kirakva, és egyébként is, Ugyan kit érdekel a ti… - nem fejezhettem be, mert McGalagony villogó szemekkel meredt rám. - Miss Evans, ha kérhetném máskorra tartogassa az erkölcsi beszédét, ne pont az én beszédem kellős közepébe. Potter arcát kezeire hajtotta, úgy rázkódott a röhögéstől. „Mit röhögsz?!” Odalöktem elé a papírt. „Semmit. Tehát tudod a nevem. Akkor miért nem szólítasz azon?” „Pontosan az ilyen, és ehhez hasonló esetek miatt!” McGalagony professzor felé fordultam, aki még mindig neheztelve pillantott rám, de folytatta az előadást. 31 Békés nap Lily Evans módra Október 10. (Vasárnap) 09:55, a hálóterem ablaka Kiskoromban egyszer sikerült megszelídítenem egy őzet. Még csak hétéves lehettem és bizalmasan nyúltam felé, mire az állat nem ellenkezett, pedig sokan azt mondják, nagyon félénkek, sőt néha ellenségesek emberekkel szemben. Az „én” őzem imádott engem. Nap, mint nap kimentem hozzá, adtam neki enni, megitattam, hagyta, hogy megsimogassam, és versenyt futottunk. Persze senkinek sem mondtam el, hogy van egy titkos kedvencem. Nem voltam irigy, egyszerűen sosem volt kinek elmondani a barátságunkat. Nia, az egyetlen, aki szóba jöhetett volna, gyűlölte az állatokat… Így megtartottam magamnak a rejtélyt. Csak hogy egyik este apa a vadászatról jött haza, ahol fogott egy őzet. Az én őzemet. Hát nem látta el, milyen volt arcom, amikor lenyúzta szegény páráról a bőrét, amelyet én ezerszer simogattam?! És azt sem vette észre, hogy mit teszek, mikor kedvencem húsát felvágja?! Miközben anyám és ő tették dolgukat a véres állatka mellett, elnevettem magam. Azt hitték, megőrültem. Pedig nem. De egy hétéves gyerek mégis hogyan dolgozhatná fel ezt a szörnyű élményt? Én nem örömömben, hanem a sokktól nevettem. Aznap este nem aludtam, és két hét után fogytam öt kilót. Pedig nem sírtam. Csak éreztem. Azt hiszem, ezt az emléket ma éjszaka sikerült feldolgoznom, mert az éjszaka példátlan álmom volt: Őt láttam ma, az őzemet! Még kilenc év után is megismertem az előbukkanó kis alakot, és ő is megismert engem, mert örömmel és megelégedéssel üdvözölt. Ismét kint voltunk mindketten a napfényben fürdő réten, a narancs és citromsárga mezei virágok tucatjai között. Bár én már 16 éves önmagam voltam, az őz ugyanolyan fiatal volt, mint hajdanán.
Mostanában egyre többet gondolok az állatokra, különösen a cicámra és erre az őzre… Hétfőn átváltoztatástanon a patrónusbűbájt fogjuk venni, amely során az általad leginkább szeretet állatalak véd meg minket az ellenségeinktől, például a dementoroktól. Már előre félek, hogy Black meg Potter milyen monstrumot fognak a világra szabadítani… Az én patrónusom nem lesz vérszomjas ragadozó, bár nem is lenne olyan rossz egy hópárduc vagy egy leopárd. Végül is hópárduc-patrónusa van Lyának is. Ami nem meglepő, tekintetbe véve, hogy a Beauxbatonsban mindenhol hópárducuk hemzsegnek… Nocsak! Ott van a Griffendél kviddicscsapata! Integetnek. Jó. Aha. De azért abbahagyhatnák már. 10:16, még mindig ott Jézusúristen, én vagyok a Griffendél egyik hajtója! Úristen, nincs isten! 14:58, a klubhelyiség Mondjak valamit? TÉNYLEG nincs isten! Az a valami, ami úrnak hiszi magát, csak valami hitvány másolat, ami megtéveszti az olyan jóembereket, mint én, hogy viseljék el szenvedéseiket! De ami sok, az sok. Még nekem is. Miért is nem akarok a kviddicscsapatban játszani? 1. Mert ott van Potter. 2. Mert ott van Black. 3. Mert mindenféle időben (esőben, szélben, fagyban, hóban, tornádóban) muszáj edzeni, ami nagyban gátolja a gyönyörű frizura megtartását. 4. Mert sok-sok baleset történik meg. 5. Mert Potter állandóan parancsolgat. 6. Mert Black állandóan kritizál. 7. Mert Trixy, és a mardekáros haverjai röhögnek rajtunk. 8. Mert soha életemben nem hittem volna, hogy egy ilyen primitív sportnak ennyi módozata, stílusa van. 9. Mert Potter azt akarja, hogy tűzzem fel a hajamat edzésre. 10. Mert a hajam nemsokára az állandó feltűzéstől elkezd majd szálkásodni, vékonyodni, ne adj isten, hullani. És miután befejeztük az edzést, és befejeztem az ebédet (figyelem, tanulásra nem jutott időm), mehettem a bagolyházba felírni, hogy melyik bagoly milyen egészségügyi állapotban van. Nagyban irkálgattam a baglyok fura neveit a listámra, mikor egy felettébb vidám Remus jelent meg mellettem. Figyelem! VIDÁM Remus. És megkérdezte: - Lily, szerinted, ha egy repülő pont egy országhatárra zuhanna le, melyik országba temetnék a túlélőket? - Hát, attól függ… Szerintem oda, ahonnan származnak… Miért vigyorogsz? Mert tényleg vigyorgott. Remus Lupin. - Lily, te komolyan eltemetnéd a túlélőket? – kérdezte vidoran. Idegesen intettem felé. Valahogy most nem bírtam értékelni a humorát. Felírtam még egy kis barna baglyot, akinek Flow volt a neve, majd prefektustársam felé fordultam. - Na, mire ez a nagy öröm? - Két dolog miatt, Lily. Egy: végre új bájitaltanárt kapunk, és nem kell vesztegelnünk ezzel a mostani „professzorral”, akinél még mindig csak a tea elkészítését tanuljuk; másodszor pedig… öhm… izé… szép napunk van. - Sosem tudtál jól hazudni – mosolyodtam el, és a listát vizsgálgattam. – Nincs semmi köze a hirtelen hangulatváltozásodnak Rini gyógyulásához? Hallgatott, majd amikor felpillantottam, láttam, hogy igyekszik elfordulni. - Nem azért jöttem, hogy ezt megbeszéljük – morogta elvörösödve. – Hanem mert Dumbledore professzor megkért, hogy hozzunk le két mappát a padlásról, amiben a kis barátod adatai vannak. A PADLÁSRA? Ez az! Igen! Juhúúú! Végre!
Az utolsó szavakat már szenvtelen hangon füstölögte. Nekem meg fogalmam sem volt róla, kiről beszél. Kis barát? Miután felvilágosítást kértem, elmondta, hogy Sebastian Blackre gondolt. Egy sor vita után elindultunk a cél felé. Útközben négyen állítottak meg különböző indokokkal, de végül csak felértünk a padláshoz. Az a csigalépcső még mindig ugyanolyan keskeny volt, és én még mindig irtózva másztam fel. Ezért is pocsék klausztrofóbiásnak lenni… Aztán megláttuk a második ajtón a feliratot, amit már kívülről tudtam. - Hominis tota vita nihil aliud quam ad mortem iter – olvasta Remus a feliratot. – Á, kicsit sem peszszimista kijelentés. Ezzel kinyitotta az ajtót. MI?! Csak fel kell olvasni ezt a nyomorult mondatot?! ENNYI? Én pedig azt hittem, hogy szerteágazó rejtvényeket kell megoldania annak, aki be akar jutni ebbe a titokzatos helyiségbe, erre CSAK el kell mondani holmi feliratot! - Mondd csak, mit jelent ez? – mutattam vissza az ajtóra. - Az ember egész élete a halálhoz vezető út – mondta nyugodt hangon Remus. Hűha! Ez azért nem semmi! Én a felolvasás után már azt hittem, hogy valami olyasmit fog jelenteni, hogy „Fűre lépni tilos!”, vagy „Az élet a legjobb méreg.”, vagy hasonló bölcsességek. - Vajon Dumbledore találta ezt ki? – botorkáltam az ismert bokszok felé, keresve a mappahalmokat. Remus máris látta a kék-fehér mappákat, amelyekből legalább ezer magaslott fölénk. - Nem hiszem. Ismered Dumbledoret – átlépett egy gusztustalan csigán, aki nagyban sietett egy rés felé a padlón. – Ő inkább azt írta volna ki, hogy „Bízz Roxfortban!”. Esetleg ezt: „500 évvel ezelőtt ősatyáink…” Megvan a mappa! – kiáltott fel és máris odaugrott a jókora irattömeghez. - Hogy van Potter? – kérdeztem közönyös hangon. - Nagyon pocsé… illetve szuperül. Bár nem hiszem, hogy a Black-lány miatt… Nem tehetek róla, valahogy belém szállt a kisördög. Persze nem direkt, csak úgy, egészen véletlenül, és megállás nélkül rá akart venni arra, hogy kérdezősködjek Remusnál Pott… na jó. James után. Ha már ő Lilynek szólít, hagy legyen meg az álma. Jamesnek fogom hívni… Bár… Várjunk csak! Miért is akarnám, hogy teljesüljön Potter álma?! Legyőztem a kismanót, és a tudakozódás helyett inkább elnéztem megint a könyvekhez. Találtam is megint egy olyan könyvet, amiről egyszerűen nem tudtam levenni a szemem. Egy bájitaltankönyv volt, hatodikosoknak. Tudom, hogy én még csak ötödikes vagyok, de érdekel a kotyvasztás, és hát… sokat lehetne belőle tanulni. Csak egy baj volt: nagyon nagy volt az a könyv. - Lily! Megyünk? – szólt Remus. - Egy pillanat. Felkaptam egy másik, világos rózsaszín árnyalatú kis könyvecskét – erre is az az átkozott manó kényszerített – és táskámba tettem. Borítóján fiola volt látható, így reméltem, hogy kaják meg turmixok receptjeit tartom kezemben. Aztán vettem észre, hogy ez egy komplex szerelmi bájitalkönyv. De erről majd később. Nagy nehezen lecipeltük a mappákat, és lezuttyantottuk őket a Nagyterem asztalára. Ott már csak néhány igencsak hosszúra nyúltan étkező diák maradt, és az ajtóban Jess és Becca álltak. Pedig nagyon nem itt kellett volna állniuk. Jessnek a Varázsönkormányzat ülésén lett volna a helye, Beccának pedig cikket kellett írnia egy szabadon megválasztott dologról. - De értsd meg, nem teheted bele az újságba, hogy a Varázsönkormányzat egy nagy… - kiabálta Jess. Remus lendületesen elbaktatott mellettük, fel az igazgatóiba. - Én az igazság hírnöke vagyok, mi mást írhatnék? Hogy milyen édesen üldögéltek, és csevegtek másfél órán keresztül? Esküszöm, kiadhatnátok egy könyvet „Hogyan dumáljunk másfél órán keresztül a nagy semmiről?” címmel! Jess meglátott engem, és azonnal hozzá fordult segítségül. - Lily, szólj Rebeccának, hogy nem ócsárolhat iskolai szakköröket! - De, Jess, hiszen szabad országban élünk! – sóhajtottam, és amilyen gyorsan csak tudtam, elmentem mellettük. Csak egy apró bibi volt: követtek. Komolyan, mint a poloskák. - Lily, hiszen te pref vagy, megállíthatnád… - próbálkozott kétségbeesetten Jess. - Lily, te is tudod, hogy az újságnál nincsen barátság, csak jó cikk és rossz cikk! – harsogta ezzel egyetemben Becca is. Már egyébként is fájt a fejem a nagy, poros mappáktól, de ettől még jobban elkezdett hasogatni. - Hagyjátok már abba! - Baj van, Lily? – hallottam meg egy hangot hátam mögött.
James volt az. Illetve Potter. Illetve James. És akármennyire is tudom, hogy utálom, akkor is baromira jól nézett ki kviddicstalárjában. És a haja is úgy állt, mintha az előbb szállt volna le az égből. Haha. Potter eljött hozzánk a Mennyországból, isten igéit hirdetni. Ja, az előbb beszéltem meg magammal, hogy nem is hiszek istenben. Hát, nem is. - Baj? Az mindig van… - motyogtam, mire elmosolyodott. – Hol hagytad Bellácskát? - Nem vagyok összekötve vele, Ev… Lily. Ez volt válasza. Komolyan, szemembe nézve. Elpirultam. A francba a vörös hajammal, meg a fehér bőrömmel! És, ebben a kritikus pillanatban mi hiányzott nekem? Sirius Black hangja. - Figyelem, figyelem, délután grillezni fogunk kint, a vadőrház előtt. Aki tud, hozzon halat, csirkét, mindenféle húst, a gondnok macskáját… Jól van, jól van, csak egy vicc volt. Én szeretem az állatokat… sütve. Becky, gyere már fel, egy kis technikai szünetem támadt. Siess, mert már nem bírom sokáig. Becca a plafonra emelte szemét és felfutott a lépcsőn, Jess villámló szemekkel követte. De nem, ezzel MÉG MINDIG nem volt vége a műsornak. Piton lépett ki az egyik oszlop mögül, egyenesen Potter felé tartva. - Nicsak, nicsak, csaljuk az asszonyt? – meresztette ránk éles szemeit. James nadrágja zsebén tartotta kezét, úgy válaszolt neki. - Legalább nekem normális lányok tetszenek… - intett felém. Még jobban elvörösödtem, és a mostanáig oda gyűlt közönség hangosan elkezdett kuncogni. Jellemző. - Ja, bocs – folytatta James – elfelejtettem, hogy neked nem tetszik senki sem. Nem volt még sohasem barátnőd, ugye, Pipogyusz? – kérdezte csevegő hangsúllyal. - Globus Igneo! – kiáltotta Piton, mire pálcájából tűzgömb repült ki, egyenesen felénk. James elém állt, és villámgyorsan előrántotta pálcáját: - Protego! – a pajzsbűbáj erősre sikeredett, a tűzgolyót felfogta. James egyetlen mozdulatára elmúlt a varázs, és megint szemtől-szemben álltak egymással. - Állj! – kiáltottam, de nem figyeltek rám. Piton ismét támadott. Egyre több érdeklődő gyűlt össze körülöttünk. - Precepticus viperatus! – ordította a fiú, mire most egy kígyó került elő a pálcából. Komolyan mondom, ezek nem komplettek. James farkasszemet nézett a kígyóval, majd eltüntette. Nagyon mérgesnek látszott, és Piton sem volt éppen békülékeny kedvében. - Imber Igneo! - Everti Static! - Stupor! - Riptusempra! Kb. ekkor jöttem rá, hogy én prefektus vagyok és, hogy Roxfortban nem szabad párbajozni. És az is idegesített kissé, hogy Potter még annál a nyomorult tűzesőnél félrelökött. Ezért megvártam, amíg még egy átkot mondtak, majd én következtem. - Finite Incantatem! A fiúk erre hirtelen rám meredtek, majd ismét ingerülten néztek egymásra. De mielőtt kimondhattak volna bármit, mindkettőre küldtem egy-egy Stuport. Megérdemelték. Egyébként nem is fájt nekik anynyira, csak egy icipicikét nekiestek az asztalnak. Én pedig, mint aki jól végezte dolgát, elvonultam. Ennyit a békés együttélésről… 32 Lily királyné Október 11. (Hétfő) 10:03, gyógynövénytan előtt Hát ezt nem hiszem el. Ilyen nincs. Pont Ő nem tudja megcsinálni? Pont Ő? Aki mindig, mindenben az első? Aki mindig hatékonyan, gyorsan elvégez bármiféle varázslást? Hihetetlen. Nem akarom túldicsérni Pottert, de hogyhogy még meg sem próbált patrónust idézni? Mert pontosan ezt tette. Az imént McGalagony professzor elmondta, mi is az a patrónus, hogyan kell megidézni, majd gyakorlásra biztatott minket. Persze én már tudtam, hogy mint prefektus, nekem kell
példát mutatnom a többieknek, így a terem közepébe álltam. Trix és a többi idétlen mardekáros persze azonnal elkezdtek vihogni, pedig még semmit sem csináltam, James pedig elgondolkozva nézett rám. Csak úgy mellesleg megjegyzem, hogy már kezd nagyon idegesíteni, hogy nem vagyok néha ura érzéseimnek! És, amit Potter kivált belőlem, az már nem normális… Huh, utálom a fiúkat. - Erősen, határozottan, Miss Evans! Gondoljon a legszebb emlékére! Hát, én gondoltam. Eszembe jutott, amikor Beccával pont egyszerre átkoztuk meg Blacket, mert akkor váltunk barátnőkké. Persze Black kalimpáló lábait is kellemes élmény volt látni, he-he. - Expecto patronum! – mondtam ki a varázsigét, mire ezüstös fény áradt ki a pálcámból. McGalagony pislogott kettőt. Nem rossz, nem rossz… de jobban kell koncentrálni, mert egy ilyen gyenge kis füsttel nem fog ártani az arra járó dementornak. – jegyezte meg az igazgatóhelyettes, hogy fulladna meg. Na, jó, azt azért ne, de azért bírnám értékelni, ha ezeket a lesújtó szavakat megtartotta volna magának. Bella felnevetett, de James egyetlen pillantására elnémult. Hirtelen eszembe jutott egy másik kedves emlékem, ami talán még az előzőnél is világosabb volt, az álmom az őzről. Bizseregni kezdtek az ujjaim és tudatlanul suhintottam: - Expecto patronum! Most már szerencsére nem csak ködöt produkáltam, hanem egy kissé remegő, halvány állatalak bontakozott ki pálcámból, s elrugaszkodva mellőlem beugrott a terem közepére, ahonnan megfontoltan visszanézett rám. Nem tudom, a többiek hogy reagáltak, csak egy hörgést hallottam, ahogy az őzet figyeltem. Remegni kezdett a kezem. Az alakja köddé foszlott, és már semmi sem emlékeztetett rá, hogy varázsoltam, mint a magasra tartott pálca. - Ez az, Miss Evans! Ezt vártam magától! Egy erdei vad: őz, szarvas vagy valami efféle! Kitűnő! Lássuk a következőt… Jöjjön csak Miss Black! Hehehe! Nem vagyok kárörvendő egy cseppet sem, de… azért jó volt nézni, ahogy bajlódik az a kis hárpia. Akárhogy is suhintgatta a pálcáját, nem történt semmi, csak a csillár egyre vészesebben kezdett el forogni. McGalagony megütközve pillantott rá. - Mi ez, Miss Black? Egy másodéves jobbat produkál, mint ön! Na, ebben viszont már nem volt igaza, mert a többiek (Remus, Jess, Piton, Malfoy, Lestrange, Nott, Avery, Frank) se tudtak semmit megidézni, bár Malfoynak összejött valami halvány kis páraféle. Beccáé negyedik próbálkozás után már tudott mozogni is, elrepült fejünk fölött, és igaz, hogy csak négy másodpercig tartott, de mégis ezerszer jobb volt, mint a többiek eredménye. Viszont Blacken meglepődtem. Már ELSŐRE meg tudott idézni egy oroszlánt. Komolyan. Black olyan álmos volt, hogy majd elfeküdt a padlón, odabicegett közénk, és kimondta az igét. Mikor az oroszlán előugrott pálcájából, nagyot ásított, és visszaült Becca mellé. - Mr. Black, ha kérhetném, még egyszer. – szólt rá McGalagony. - Felőlem. - flegmán megvonta a vállát, és megint kisétált. - Expecto patronum! ÉS EKKOR EGY SAS RÖPÜLT KI A PÁLCÁJÁBÓL. NEM OROSZLÁN. SAS. Remus összeráncolt homlokkal figyelte az állatot (mármint Blacket, nem a sast), Jess ujjongva ünnepelte kedvence diadalát, Bellatrix elkezdte lakkozni körmét, csak Becca és McGalagony nem mondtak semmit. Becca egy cseppet sem csodálkozott, pedig Black senki másra nem nézett, csak rá. Mintha neki akarna mutatni valamit. Na, ne már! Azt hiszi, ennyivel megszédíthet egy lányt? Főleg, ha éppen Becca az illető? Nagyon gyenge fogás. McGalagony Beccával ellenben nagyra értékelte a produkciót. - Magának aztán édes mindegy, milyen állat a patrónusa, amíg erős! Gratulálok! – Black vigyorogva visszaült helyére, bele a Bellatrix által kiöntött narancssárga körömlakkba. – Potter! Maga ma nagyon csendes! Jöjjön! Mindenki rápillantott. Mindenkinek volt oka, hogy érdekelje, mi a nagy James Potter patrónusa. Te jó isten, kezd megint olyan hányingerem lenni, mint régen. Egyszerűen GYŰ-LÖ-LÖM, amikor dicsőítik! De Potter csak ült, és ült, és ült, majd lassan felemelte a fejét. - Nem.
- Micsoda? Potter, ez nem kívánságműsor, hanem kötelező tanulmány! – A tanárnő arca paprikavörös lett, de gyorsan nyugalmat erőltetett magára. – Ez egy RBF-en várható feladat. És ha jól tudom, magának fontos lenne az RBF. - Igen. McGalagony felvette az „én-már-előre-megmondtam” arckifejezést. - Akkor lássuk! - Nem. – Úgy tűnik, James mostantól csak két szót ismer… Remus kíváncsian nézett rá, és Blacknek muszáj volt szétszerelnie a székét, hogy ne pillantson exhaverjára. - Tizenöt pont a Griffendéltől és ha még egyszer megtagadja az engedelmességet, büntetőmunka. A Roxfort ezen az órán még egy büntetőmunkával lett gazdagabb. Potter még ötször mondott nemet, mire a professzornő tudomásul vette, hogy itt bizony csődöt mondott tekintélye. 12:18, mágiatöri Egy újabb unalmas óra… Megint számolgathatom a perceket. Hát, nagyszerű. Komolyan. Imádok magam elő bámulni, mint egy idióta, imádom az ablakon át azt a kis növekvő gyökerecskét bámulni és imádom, ahogyan Jess hárompercenként megnézi szép, hegyi kristállyal kirakott óráját. Eltelt két teljes perc. Lucius Malfoy megint elkezdte szerkeszteni a robot tervrajzát. Nagy tudós lesz belőle: már a masina két lába megvan. Tik-tak, jár az óra. Már öt perc eltelt. Hol késik a tanár? Mindig pontos. Ahhoz képest, hogy szellem, egész jól tartja magát… 14:04, jóslástan Húha, nem is volt rossz a mágiatöri! Komolyan! Nem, nem viccelek, de nem is Binns professzor táltosodott meg, hanem kistanárt kaptunk: egy helyes harminc éves pasit. Azt hittem, hogy csak a mugli iskolákban hívnak jövendő tanárokat gyakorlatra, de úgy tűnik, itt is ugyanúgy van próbaoktatás, mint a „normál” világban. Szóval, a pasas nem teljesen komplett, de azt hiszem pont ezért szimpatikus. Van valami benne, ami miatt mindenki már első órán megkedvelte. Még Black is, és még Nott is, nem csak az összes lány. Már a belépője is figyelemfelkeltő volt: berobbant az ajtón és elvágódott a küszöbön, majd nagy vigyorral ránk nézett: - Halihó! Klassz kis kéró, mi? Mi nagy röhögés közepette felálltunk, de ő csak intett, miközben levert vagy hatvan pennát. - Hoppá! Ne álljatok fel! Illetve mégis: gyertek, segítsetek összeszedni ezeket. Aki a legtöbbet összeszedi, ötven pontot kap! Lestrange és Black azonnal egymással versengve kezdték felszedni a pennát, és pár másodperc alatt végeztek. Kérdőn néztek a tanárra. - Csak nem gondoltátok, hogy tényleg kaptok pár pennáért pontot? Kis naivak… Uzsgyi vissza a helyetekre! Lestrange egy pillanatig bambán bámult rá, gondolom próbálta eldönteni, jobbról vagy balról menjen neki, de aztán mégis fogta magát és visszaült. Bár azt hiszem, nem nagyon értékelte, hogy a kistanár naivnak nevezte. Mint ahogy Black sem, aki durcásan üldögélt Remus mellett. - Kezdjük az órát történetírással. Úgy tudunk történelmet tanulni, ha előbb megtanuljátok átérezni a régi idők varázsát, tehát saját történelmet kell szerkesztenünk. Mindenki ámulva nézett rá. MI A FRANCOT MAKOG EZ ITT ÖSSZE?! - Kezdem én. Mondjuk, kezdjük az 1600-as évektől. Élt egyszer egy király, legyen James a neve. Első James, helyesebben. – mosolygott rá Potterre, aki nagy szemekkel nézett körül. Úgy tűnik most minden órán ő lesz a középpontban. A fenébe. Miért? MIÉRT? Mindig ő. Mindig. Istenem. Így letargiáztam, mikor a tanár folytatta. - Legyen egy felesége is. Nos, népszavazással fogjuk eldönteni, ki legyen a felesége. Mondjatok neveket és szavazzunk. Black azonnal jelentkezett. - La. - La? Öööö… szép név. Nos, ki szavaz Lára?
Senki sem nyújtotta fel a kezét. - Következő? Hárman szavaztak Bonnie-ra, ketten Belle-re, hárman Kasszandrára, és… - LILY! – üvöltötte be Remus. - Tessék? – néztem rá. - A te nevedet jelölte, te lökött. – vigyorodott el mellettem Becca. Jess is kivillantotta hófehér fogait. - Ó, milyen édes… Hát, baromi édes volt, mondhatom! Ültem ott a harmadik padban, viszonylag a terem közepén és totál vörösen meredtem magam elé. Így is láttam az üveg visszatükröződésében, hogy James hogyan mered rám. Ah. Ez a nap ennél rosszabb már nem lehet. - Lily? – süvítette a tanár. – Nagyszerű! Ki szavaz Lilyre? Lendületesen nyolc kéz emelkedett a magasba, majd még egy… - Tizenegy! Bravó! Nos, akkor meg van adva James, a király és felesége, Lily királyné. Ki folytatja? Jess jelentkezett. - A király feleségével együtt élt egy gyönyörűséges palotában, aminek hatalmas parkja volt és ötven szobája, Lily királyné kertjében állt egy nagyon szép szökőkút és oda jártak a galambok, és… - És a béke felbomlott, amikor a szomszédos franciák szórakozásból elkezdték leöldösni a galambokat – szólt bele Sirius Black. - A galambokat? De Sirius, - nyafogott Jess. – Azok nagyon szép madarak! - Muszáj áldozatokat hoznunk, Jessica – jelentette ki Black nagy komolyan. Bellácska elnevette magát. - Galambokat lövöldöztek? Ugyan már, Siricském, drága kis unokatesóm, nem tudsz jobbat kitalálni?! Én már tudom! Egyik éjjel Lily királynét – itt nyomatékosan rám pillantott, hogy fulladna meg – álmában leszúrták… - James király nagyon sokat gyászolta szép feleségét, de tovább kellett lépnie – mondta Frank is belekapcsolódva a mesélésbe. – Így elhozatta a szomszédos király lányát, X-et, és… - És jól… - kezdte volna Lestrange, de az egész osztály lefújjolta. - És feleségül vette – mosolyodott el az a hülye liba. - Nem igaz! Megölette! – sziszegtem vissza én. - Feleségül vette! - Ledobatta egy szikláról! - Boldogan… - Megfojtatta! - …éltek… - Felakasztatta! - …amíg meg nem… - Felnégyelte! - …haltak! - Ami gyorsan eljött! Az utolsó szavaknál, már a padok között álltunk, és míg én teljes erőből húztam Bellatrix haját, ő visított, majd lekevert egy pofont, mire én egy sokkal nagyobbal válaszoltam. A többiek ujjongtak, csak James fordult félre, az ablak felé. - Elég, lányok! Tudom, sok az izgalom, de azért még nem kell tettlegességet elkövetni! – nevetett a kistanár. – Gyerünk, üljetek le! Faképnél hagytam Bellatrixot, és négy tincsével kezemben odarohantam a legutolsó padba. Ez az óra is szépen eltelt. 33 Szeretet Szív Szolgálat Október 12. (Kedd) 09:58, átváltoztatástan Nem is tudtam, hogy Rinit érdekli az orvostudomány, de nagyon úgy néz ki, hogy igen. Egyébként miért mászkálna az ember a „Gyermekkori leukémia” című kötettel? Mondjuk, azt tudtam, hogy gyó-
gyítóként szeretne tovább tanulni, de a varázstársadalom nem foglalkozik olyan halálos betegségekkel, mint a fehérvérűség. Nem fecsérli idejét olyan megoldhatatlan problémákra, mint ez a betegség. Persze azért Rinit még természetesen érdekelheti. Végül is engem meg a főnixek érdekelnek, pedig szerintem az életben nem lesz sajátom… De azért olyan jó álmodozni… Szóval, éppen a szerelmi bájitaltankönyvet nézegettem suttyomban, amit a padlásról hoztam le sutytyomban, mikor észrevettem, hogy Rini és nézeget egy könyvet, és teljesen „véletlenül” meglöktem, mert egy icipicit kíváncsi voltam. De tudtommal a kíváncsiság nem bűn. Vagy mégis? Ha így is van, nekem már mindegy, én már úgy is a pokolban fogok landolni. Nem hinném, hogy isten megbocsátaná nekem azokat a gondolatokat, amelyek tegnap jártak a fejemben, amikor Bellatrix fejét képzeltem a párnám helyére. Ja, egyébként szerintem nekem nem kell szerelmi bájital, már e nélkül is sikerült úgy megszereznem magamnak egy fiút, hogy nem is tudtam róla… Ugyanis ma reggel egy szerelmes levélre léptem rá, amikor ki akartam rohanni elhallgattatni Blacket, aki már reggel hat órakor azzal az istenverte hangosbemondóval köszöntött bennünket. De el kellett halasztanom a Black agyonverésére való heves szándékomat, mert Jess is éppoly heves visítozással fogadta a levelet. Nem tudom eldönteni, az örömtől, vagy attól visítozott-e, hogy nem ő kapta… Mindenestre a levelet ez nem zavartatta abban, hogy továbbra is létezzen, és nehezítse az életemet. Az írást sem ismertem fel, a borítékot sem. Bár ez utóbbit nehéz lett volna, mert csak egy egyszerű kis boríték volt, fekete pecséttel. Ez aztán az egyéniség varázsa… A borítékba egyszerű kis papír volt tűzve, vörös tintával leírva: "Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Elrévedezni némely szavadon, Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog És rajta túl derengő csillagok. Én nem tudom, mi ez, de édes ez, Egy pillantásod, hogyha megkeres, Mint napsugár, ha villan a tetőn, Holott borongón már az este jön. Én nem tudom, mi ez, de érezem, Hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven simogat, Mint márciusi szél a sírokat! Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. Ha balgaság, ha tévedés, legyen, Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem! (Juhász Gyula)" Az aljára pedig még néhány sor oda volt írva, immár egyszerű fekete tussal, magas betűkkel: "Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, És ezt komolyan is gondolom. (Én magam)" Ennyi volt, de én csak álltam ott elvarázsolva, és csak álltam, és álltam. Becca a vállam felett beleolvasott a levélkébe, Jess pedig a szívéhez kapott. Ez a vers valami gyönyörű. Csak azt nem tudom, ki lehet ennyire romantikus. Mert a küldőt két dolog jellemzi: PURITÁNSÁG és ROMANTIKA. Nem mintha ez a két szó megférne egymás mellett… Istenem, én azt hittem, ott helyben elájulok. Rögtön követeltem is Beccától (azért nem Jesstől, mert ő valóban elájult), mondja meg, ki küldhette a levelet. Mire ő felsorolt vagy húsz nevet. Köztük volt Sirius Black és James Potter is. Na, ne! Ők ne! Az én képzeletemben máris megjelent egy ismeretlen lovag, aki szőke, kék szemű, magas, izmos, és intelligens!
Na, jó, akkor most visszatérek a földre, és leírom azt az információt, ami már hetek óta bennem él, de nem merészkedik ki, mert fél, hogy észreveszik. Azt hiszem, szerelmes vagyok… Alapvető kényszerem van leírni a nevét, de tudom, hogy miután ezt megtenném, azonnal kitépném a lapot, javítófestéket borítanék rá, aztán fekete tust, összegyűrném, apró fecnikre tépném és elégetném. Ennyit a bennem rejlő agresszióról… Tehát, csak álltam ott és álltam sokáig. Illetve egészen addig, amíg Black bele nem üvöltötte a hangosbemondóba: - Bizalmas forrásokból úgy értesültem *röhögés*, hogy néhány levél talált ma gazdát, amelyet a közelmúltban alkotott Szeretet Szív Szolgálatunk osztott szét az éj leple alatt. Lassan ránéztem Beccára, aki tartózkodó fél mosollyal kezdett eltávolodni tőlem. - Lil… Hát, öhm… tudod…. - Mikor találtátok ki ezt? - Hmm… Tegnap. - SZERETET SZOLGÁLAT??? - Hááát…. - NEKEM? - Az úgy volt…. - AZT HISZITEK, HOGY ÉN RÁSZORULÓ VAGYOK?! - NE ÜVÖLTS MÁR! - NEM ÜVÖLTÖK!!! - De. - ÉN? RÁSZORULÓ??? Nem tudtam tovább folytatni, mert ekkor Becca befogta számat kezével, és elkezdett hadarni egy előre be tanult szöveget. - Igazából nem mi választottunk ki embereket, Lil, úgy értem, nem én, meg Sirius, hanem akiknek a szerkesztőségünkbe küldtek levelet, azokat továbbítottuk. Most már rendszeresen lesz ilyen levélküldő-szolgálat, a lebukás veszélye nélkül. Inkább örülnél, hogy te voltál az első, aki kapott ilyet. Azért ez jelent valamit, nem?... Mikor végre elengedett, viszonylag higgadtan néztem rá. - Aha. Összefoglalva most már minden nyavalyás reggel kapok egy ilyet? – böktem a levél felé. Becca bólintott. - OK. Becca nagy szemekkel meredt rám pár pillanatig. - Nem is ordítozol? - Nem – jegyeztem meg tárgyilagosan, majd kimentem a hálóteremből. Ha jobban bele gondolunk, nem is olyan rossz dolog ez a levél. Végül is erre ébredni nem is olyan szörnyű dolog… legalább egy valami jó legyen a reggelekben…. 11:34, mágiatöri Tudom, hogy mérgesnek kellene lennem Blackre, már csak azért is, mert a név ugyebár kötelez, de ez most valahogy nem megy. Ugyanis jól elvagyok a levelemmel, ami már megszaporodott, pedig még el sem telt még egy nap. Bizony, bizony. Még kaptam egy levelet a mágiatöri előtt (amin a kistanár következetesen Bellatrixot és engem a terem két végébe ültetett), amitől teljesen lesápadtam. Itt van a levél, lehet röhögni, hogy milyen érzékeny vagyok, de szerintem ez akkor is egy gyönyörű vers a reménytelen szerelemtől. Bár, ha megmondaná az a fiú, hogy tetszem neki, bizonyára értékelném. Persze, hacsak nem Sirius Black lenne az illető, mert akkor egy vikinget is megszégyenítő ordítással vetném le magam a Griffendél-toronyból. Itt van a mostani vers, amit a borítékban találtam. Hát, nem semmi. "Tudod, mi a bánat? Ülni egy csendes szobában, s várni valakire, aki nem jön többé. Elutazni onnan, ahol boldog voltál, s otthagyni szíved örökké. Szeretni valakit, aki nem szeret téged, könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot, soha el nem érni, csalódott szívvel mindig csak remélni. Megalázva írni könyörgő levelet, sírdogálva várni, s nem jön rá felelet. Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak, rózsákat őrizni, melyek megfakultak. Hideg búcsúzásnál forró csókot kérni, mással látni őt, nem visszafordulni. Kacagni boldogan, hazug lemondással, otthon leborulni, könnyes csalódással. Aztán átvergődni hosszú éjszakákat, imádkozni azért, hogy Ő meg ne tudja, mi is az a bánat. (Osztrovszkij)" Hát, remélem, ez nem célzás volt!... Istenem. Ez a vers gyönyörű, meg minden. Csak ne nekem küldték volna. A reménytelen szerelem egy olyan műfaj, amit én nem ismerek, és remélem, soha nem is fogok. - Én is tudok egy szuper idézetet! – mondta, tettetet lelkesedéssel Jess, látva az újabb levelet. - A szerelem elűzi az időt. Az idő a szerelmet. Kösz, Jess. De kedves vagy ma….Vajon ki lehet az a srác? Ki???... 14:01, sötét varázslatok kivédése Na, még nem tudom, ki az a srác, de már úgy vagyok vele, hogy talán jobb, ha nem tudom. Saját magamat ismerve olyasvalaki zúgott belém, akinek nem kellene. Ja, igen, annak a már cseppet sem szimpi mágiatöri kistanárnak volt képe elvenni az én drága kincsemet, egyetlen naplómat. És nem elég, hogy elvette, és letette a tanári asztalra, még azt sem vette észre, hogy Black belelesett a halálozási-arány esszénk írása közben. Egyébként az esszé is külön figyelmet érdemel. Mindenkinek le kellett írnia véleményét a halálról és egy-két töriből vett példával alátámasztani, majd a végére egy általa kreált utolsó (halál előtti) mondatot írni. Nos, engem az utolsó mondatok fogtak meg. Le is jegyeztem egy párat: Jess: A mi atomerőművünk a világon a legbiztonságosabb... Malfoy: Csak a testemen keresztül! Remus: Ez a készülék tökéletesen földelt. Frank: ... vagy ezek a mi koordinátáink? Becca: De az csak egy vízipisztoly! Lestrange: Dobd már ide azt a baltát! James: Hercegnőm, csak nem haragszol hű lovagodra? Black: Ide lőjetek, rohadékok! Na, ezek után egy fél óráig csak röhögtünk Beccával. Remélem, Black nem emlékszik a naplóbejegyzéseimre... Ha igen… akkor készülhetek a kivándorlásra. 34 DJ Sirius Október 13. (Szerda) 11:16, bájitaltan (Nekem annyi.) (Nem is tudom, hogy kezdjem el.) AZ EGÉSZ BLACK HIBÁJA VOLT! Mivel én már befejeztem a bájitaltan dogát, van fél órám leírni az elmúlt órák eseményeit. Minél részletesebben írom, hogy a jövő nemzedéke is hagy dühöngje ki jól magát rajta! Így kezdődött. Napfényes szerdára ébredtünk, a nap sugarai besütöttek a fodros függöny résein keresztül és én éppen azon filozofáltam, milyen betegséget kellene színlelnem ma, mikor megszólalt a hangszóróból Black hangja. Ami már alapvetően átokverte napot eredményezett. - Jó, reggelt, ROXFORT! Itt a pultnál DJ Sirius! Szerda reggel van, pontosan öt óra harminchárom perc, de a drótok máris izzanak, ugyanis holnaptól elindul új különleges játékunk, a „Mi a véleményed?” nevű vitaműsor. Visszatérve az időjáráshoz, szép idő van, csak attól függ, milyen szempontból nézzük.
Felemelve a fejemet a párnáról mit láttam? Hogy éppen egy hatalmas tölgyet próbál kicsavarni a szél. Szóval Black nyelvén szólva szép idő van. Azaz ítéletidő. - Nem ajánlatos pizsamában kimerészkedni az udvarra, ahogy én tettem az előbb. El kell azért egy pulóver meg egy eszkimókabát. Enyhe északi szél fúj. A roxmortsi kirándulást jövő hétre tervezzük, péntek délutánra és szombatra. Vasárnap pedig megérkezik az új tanerő, Lump… Limp… Lumpsluck professzor *a háttérben éles hang: Black, ha nem tanult meg beszélni, menjen innen!*. Milyen ideges ma valaki… *a háttérben hangos dulakodás* - Hagyják. Már. Abba. – nyögtem, párnámat fejemre szorítva. - Ugyan, Lil. Én szeretem hallgatni Siriust. – csivitelte (bár Becca szerint inkább hörögte) Jess a fésülködőasztal mellől. Becca a napirendhez igazodva hangos puffanással leesett az ágyról. Jess pedig felpattant, ki akart rohanni púderéért, és mint minden reggel, ma is átesett Beccán. Szép is a megszokás… - Az új tanuló, Sebastian Black kezdi felvenni a tanórák ritmusát, bár ezt én, aki személyesen is ismerem azt a tuskót, erősen kétlem… Sírógörcsöt kaptam. Mert, ha van valami, amit nem bírok megszokni, az hajnalok hajnalán Black hangja. És mit áld az ég? Direkt ezt. - További friss hírünk: a szerkesztőség előtti standnál meg lehet vásárolni legújabb, és egyenlőre egyetlen katalógusunkat, melyet én, a nagy múltú Sirius állítottam elő. A jegyzék címe: „Lily Evans agya”! Meg sem vártam a további szómenést, hanem reflexszerűen kipattantam az ágyból, és – mivel kora reggel volt – mezítláb, zöld pizsamámban, kócos hajjal és smink nélkül rohantam le a lépcsőn. Becca egy ideig követett, és úgy elhadart egy szöveget, hogy egy szavát sem értettem, de meglátva egy hatodikos srácot a klubhelyiségben, azonnal felhagyott megszelídítésemmel. Ő visszafordult. Én? Én nem. Soha. Amíg van rá egy szemernyi remény is, hogy a másvilágra küldhetem azt az ostoba Blacket, addig nincs megállás, folyvást küszködni kell! Semmilyen akadály nem téríthet el abbéli szándékomtól, hogy Black ne élhesse meg a mai vacsorát. De talán még az ebédet se. A reggeliről nem is beszélve… Csak egy aprócska gondom volt: fogalmam sem volt róla, hol lehet a szerkesztőség, így találomra kezdtem el rohanni a Nagyterem felé, mert igaz, mint tudjuk: minden út a Nagyterem felé vezet. Az első ember, akivel összetalálkoztam, Meda volt, akinek már sikerült felöltöznie, sőt, a sminkje is rendben volt. El akartam szaladni mellette, nem hagyva neki időt a beszédre, de sajnos ezt FIZIKAILAG lehetetlenné tette a tudat, hogy az ajtó és köztem állt. Mennyivel könnyebb lenne, ha szellem lennék… 1. Át tudtam volna suhanni a falon. 2. Meda nem bírt volna megfogni, és visszaráncigálni. 3. Nem lenne olyan problémám, hogy James Potter kibe szerelmes. De így, én, szegény halandó, kénytelen voltam tűrni, hogy Andromeda odébb taszigáljon, a kigúvadt szemű Narcissa előtt. - Lily! Hová akarsz menni ILYENKOR? Ártatlanul mosolygott, de nekem az a fura érzésem támadt, hogy ő legalább olyan jól tudja, mint én, hogy éppen az álnok unokatesója kinyírásán dolgozok. - Blackhez – válaszoltam, és már indultam volna tovább, de Meda visszatartott Narcissa kíváncsian nézegette szép zöld levelekkel és almákkal díszített pizsamámat (ez a kedvencem!). - Ne menj arra! – állított meg Meda halkan. - Miért ne? - Jaj, Lil… - Nyögd már ki! Na, jó. Tudom, hogy agresszív voltam, de egyszerűen nem tehettem róla. Maximálisan besokalltam Black miatt. Medát ez egy cseppet sem zavarta, Narcissát viszont igen. Ő egyébként felvette azt az idegesítő szokást, hogy hallgatja mások privát beszélgetését. - Hé! Ne beszélj így a nővéremmel! – csattant fel. - Miért ne? Igaz, ami igaz, állati dühös voltam, és teljesen mindegy volt, hogy kicsoda az illető, ha a vezetékneve Black, így is-úgy i megtéptem volna. Nos, egy hajszálon múlt, hogy nem mentem neki Narcissa Blacknek. Ekkor még valaki belépett a képbe.
- Micsoda tekintélyes, komoly pizsama, Evans. Piton álldogált mellettünk, és megpróbált valamit lerejteni, viszont Narcissa, a kedves közelebb lépett hozzá, mire egy kis csokor árvácska bukkant fel háta mögött. Piton, a virággal kezében bambán álldogált tovább, míg mi mindannyian megrökönyödve bámultuk. Kinek akarna virágot adni Perselus Piton? Erre a kérdésre várt választ a mardekáros leányzó is. - Perselus? Kié lesz ez a csokor? – Narcissa elővette legbűbájosabb mosolyát, míg én úgy láttam, itt van az idő lelépni. Kikerültem Medát és egyenesen belerohantam Sebastian karjaiba. Már csak ő hiányzott. Napokig felém se dugta a képét, amikor rendesen fel voltam öltözve, most persze, hogy egy kissé hiányos a ruházatom, felbukkant. Naná, srácból van. De a lényeg csak annyi, hogy ő is elővette azt a negédes mosolyt. - Lily? - Mi van?! –kérdeztem vissza durván. - Nem tudod, hol van a szerkesztőség? Lenne egy kis dolgom az unokaöcsémmel. – válaszolt olyan kedvesen, mintha nem hallotta volna az előző mondatom hangsúlyát. Ilyen az én formám. Amikor nem akarok bunkó lenni, mindenki megsértődik, amikor meg direkt, szántszándékkal vagyok az, akkor persze senki fel sem veszi. Ahhoz képest, hogy reggel hat óra előtt járt az idő, elég zsúfolt volt a folyosó. A következő, akit megláttam, Potter volt. Trixy mellett jött. Meglátott engem és a nyomomban loholó Tiant, ennek örömére nekiment az első útjába kerülő oszlopnak… Mikor végre valahára eljutottam Blackhez, már az egész suli ott sereglett. A suli egyik fele azért jött, hogy megcsodálják a katalógust, a másik fele pedig azért, hogy láthassák az a barmot pizsamában. Mintha bármi érdekes lenne benne, meg a Mickey Mouse-os pizsijében… - BLACK!!!! – szólaltam meg nem éppen nyugodt hangnemben, és úgy törtem az utat kedvenc csoporttársam felé. Csak három elsőst és két harmadikost löktem félre. A szólítotton valahogy nem látszott halálfélelem. Ehelyett hangosan elkezdett röhögni és felém mutogatni: - Evans, te is kérsz egy példánnyal? Sokat tanulhatnál belőle! A többit inkább nem részletezném, ugyanis nem szeretek az állati ösztöneimről beszélni. Maradjunk annyiban, hogy kb. harminc katalógust szaggattam fecnikké, tapostam végig rajtuk és ezután elegánsan visszavonultam. Olvasni. Itt van ennek a mocsadéknak a hülyeségeivel dúsított jegyzetfüzet. Nem túl hosszú, de való igaz, hogy ezek az ÉN NAPLÓRÉSZLETEIM! Be is ragasztom. Talán most valaki azt kérdezi, hogy ha ennyire bosszant, miért tartom meg, miért foglalkozok vele? A válaszom egyszerű: csak. Itt is van Black főműve. Hát, mit is mondjak… Tele van közhelyekkel. LILY EVANS AGYA EXKLUZÍV BEPILLANTÁS SIRIUS BLACK NYOMÁN Lily Evans agya. Még mielőtt mindenki a sötétségre, az űrre és a nagy semmire gondolna, tisztázzuk, hogy Evansnak VAN agya. Ha kicsi is, elcsökevényesedett is, VAN. És ezen szervnek nem nevezhető sejt tele van gondolatokkal, ezeket tárom most a nagyközönség elé. Nézzük csak, mivel is kezdődik Evans naplója: „Újra Roxfortban… Ez az ötödik évem, és már alig várom, hogy – mint újdonsült prefektus…” Itt jó sok blablabla következik. Most ugorjunk egy kicsit a történetben, keressünk egy olyan bekezdést, amiben már érdekes, különleges szereplők, egyéniségek is megjelennek: „Ekkor egyszer csak Black fölém hajolt: - Mi van, Evans, elkapott az írási mánia? – kérdezte vigyorogva, majd belelesett a naplómba. – Ágas, nézd, a mi nevünk is benne van! – kiáltott fel, mire én dühösen csaptam össze a naplómat, és Blacket meglöktem, aki így szegény Peternek esett, és mindketten a padlón kötöttek ki.” Meg kell jegyeznem, ez a Blackelés elég idegesítő egy idő után. Bár még csak a történet elején járunk, tudom, hogy ez mindig is így lesz. Pedig az én nevem Sirius. De úgy látszik, valaki erről a tényről még világéletében nem hallott. Nem hiába vagyunk már idestova négy éve csoporttársak… „- Lily, könyörgök, csak egy randit!
Na, ez már nekem is egy kicsit sok volt! 1. Lilynek szólított. 2. Könyörgött. 3. JAMES POTTER RANDIT KÉRT TÕLEM!!!” Nos, erre csak egy valamit tudok mondani: 1. Nos, Evans, nagyon úgy tűnik, hogy Jamesnek sikerült megjegyeznie a keresztnevedet. Nem úgy, mint neked az enyémet, te kis… 2. Ágas agya megzápult. És, most, egy régi szép emlék következik: „Black és Potter ott álltak, egy sajátkészítésű rózsalugas alatt. Hmmm, a rózsalugas még nem lett volna rossz, de egy elég nagy, rózsaszín tábla, melyen még kis, piros szívecskék is díszelegtek: 3$ - 1 csók 5$ - 2 csók 6$ - 2 csók + 1 ölelés (Ott állt Black, Potter, éppen oda ráncigálták szerencsétlen Remust, akinek nem nagyon tetszett a pénzkeresésnek eme ágazata.) … - KEDVES HÖLGYEIM ÉS URAIM, EGY FANTASZTIKUS LEHETÕSÉG KÖVETKEZIK! EGYIK NÉZÕNK INGYEN MEGCSÓKOLHATJA A TEHETSÉGES KVIDDICSJÁTÉKOST, A GRIFFENDÉL SZTÁRHAJTÓJÁT, JAMES POTTERT!!! A lányok többsége sikítozni és nyomulni kezdett Potterék felé, de én már tudtam, kit választanak. Potter ugyanis egyenesen felém bámult. Gyorsan el akartam tűnni, mikor újra meghallottam Black hangját - A SZERENCSÉS EZÚTTAL LILY EVANS!!!” Igazság szerint semmi, de semmi baj nem lett volna ezzel a dologgal, mindent jól csináltunk. A tervünk a következő volt: 1. felállítjuk a táblát, 2. odajön Remus, 3. szólunk Evansnak, 4. Evans odajön és ad egy puszit Ágasnak, 5. sok-sok pénzt keresünk, é boldogan élünk, amíg meg nem halunk. De ez nem így történt. Miért nem? Nézzük meg még egyszer: 1. elkészítettük a táblát, 2. odajött Remus, 3. szóltunk Evansnak, 4. Evans adott egy… és ITT buktunk bele! Mert Evans NEM, ismétlem, NEM adott puszit Ágasnak! Ha adott volna neki, beindult volna az üzlet, és mára már milliomosok lehetnénk!... „Komplett idiótának néztem őket, de Black előre ugrott, és meghúzta a szalagot, ami tartotta az egész tákolmányt. Szétesett a láda, és szembetaláltam magam... EGY KIFEJLETT VÉRFARKASSAL... A FOGAI KÖZÖTT MÉG FRISS HÚS VOLT, ÉS ALATTA EGY AGANCS. Szó nélkül elájultam.” Pontosan! Ezért én majd itt kiegészítem ezt a kis visszaemlékezést. Miután Evans elájult, sorban hullani kezdtek a katonák, és csak egyetlen egy ember maradt, aki megállíthatta volna a vérengző szörnyeteget: Sirius Black. Mivel láttam, hogy James, Frank, Jess és a többiek elájulnak, és hogy a vérfarkas Becky felé tart, fogtam magam, és egyetlen ugrással rávetettem magam a dühöngő állatra. A karmait megpróbálta belém mélyeszteni, de én voltam az erősebb. *na, ezt a részt most kihagyom, mert Black önimádatáról szól* Következzen egy nagyon fontos lista Evansék életéből. Mindegyik szereplő ismert, nézzük, hogy vélekednek róluk a lányok: „1. Sirius Black – úgy édes, ahogy van! (Én: Balfácán. Becca: Karizmatikus egyéniség, alapjában véve megtestesíti az ideális pasit, csak egy apró hibája van: pasi!)” Hé!! Ez én vagyok! Én lettem az első??? Köszönöm, köszönöm. Úgy tűnik, mindenhol tarolok. De mi ez a megjegyzés Evans részéről? Még hogy én?? Balfácán?! Hát, ez már beteges… „2. Amos Diggory – aranyos azzal a kis mosollyal a szája szélén (Én: Fogalmam sincs, ki az.
Becca: Egy bájgúnár. Jess halaival jobban el lehet beszélgetni, mint vele!)” Na, Amos, most már te is tudod, mit gondolnak rólad Jessék. De azért Beckynek igaza van. Ha Amost megáldották valamivel, az biztos, hogy nem az ész volt. „3. James Potter – helyes, tehetséges, gazdag… de már foglalt (Én: Ez a lista nem korrekt! Becca: Megnyerõ, szellemes srác, és nyilvánvaló, hogy a lányok ezerrel hajtanak rá. Lil, ezt vedd figyelmeztetésnek!)” Hát, Evans, ezzel már elkéstetek. Lejárt lemez. Ugyanis Ágas most az én kis unokatesómmal jár, Bellatrixocskával. Mondjuk ehhez is lenne egy-két szavam… De Jessnek igaza van és Beckynek is… Viszont úgy tűnik, Evans tetszési indexe egyre lejjebb és lejjebb megy… nem is csodálom. „4. Lucius Malfoy – mardekáros… izgalmas! (Én: No comment. Becca: Egész helyes lenne, ha nem vennénk számításba a sunyi pillantásait, az aljas viselkedését, az ironikus, kétszínű megjegyzéseit… ja, és, ha vakok lennénk.)” Ha ezek után nem verik meg őket, semmi után nem. „6. Remus Lupin – okos, és ráadásul helyes is (Én: No comment. Becca: Türelmes, kedves és szerény, számomra ő lenne az álompasi… hé, Lil, leragadtál Jamesnél? Én: Nem. Csak gondolkozok. Jess: Jamesrõl? Én: Feltett szándékotok kiborítani???)” Imádom a megjegyzéseiket. Na, Remus, azért a hatodik hely sem rossz, nem igaz? Ráadásul álompasi vagy Becky szerint. Húha! „7. Rod Lestrange – szexis, csak sajnos Bella pasija (Én: Írástudatlan tökfilkó. Becca: Nem értem, hogy lehet valakinek szexis egy jólöltözött gorilla. De ez csak magánvélemény. Erőszakos, durva, barbár szokásai vannak, és tényleg nem egy észkombájn. De szerintem ez utóbbi a legjobb tulajdonsága.)” Beckyék a közeljövőben számíthatnak egy-két mardekárossal lévő találkozásra, de nem baj… Majd én ott leszek, és megvédem őket. Illetve Evanst nem, mert ő lebalfácánozott, és megsértődtem. Most pedig, befejezésül (mert sajnos az információforrásaink kissé szűkösek) nézzük meg Becky és Jess írásait Lily Evans naplójában: „És, ekkor James megfogta Lily kezét és felnéztek a tündöklő, sugárzó napra! Ami ugyebár nem is lehetett volna ott, hiszen éppen elfogyott. Akkor felnéztek az éppen elõtűnő napra. De, Jess, megvakulnak! Napfogyatkozás közben nem szabad felnézni az égre!!! Akkor James belenézett Lily szemébe, és ő visszanézett rá… Minő meglepetés… És James megcsókolta Lilyt!!! Tudod, mi fog várni rád, ha Lily elolvassa ezt az oldalt? Tuti, hogy kinyír! Már úgyis mindegy. Akkor már kiadom magamból azt, amit eddig nem lehetett: Lily teljesen bele van zúgva Jamesbe! Imádja, és azt mondja, hogy helyes, és azt mondja, hogy cuki! Lily szereti Jamest! Csak fél bevallani! Azért is nem szólt semmit, mikor James felvette a lugasban, még ante, amikor a Black család itt volt. Ez az igazság! LILY BELE VAN HABARODVA JAMESBE!!!” Azt hiszem, ez mindent elárul. A valódi érzelmeket. Megint csőstül jön minden. De nem is baj. Hagy tudja meg az egész világ, hogy Evansnak van egy titkos, vagyis egy már nem is annyira titkos szerelme! James! Ezek mindketten hülyék. Belezúgnak egymásba, aztán mindketten úgy tesznek, mintha nem is lenne semmi sem köztük. Hoppá, nem szóltam! Megkérdeztem néhány embert, hogy mi a véleménye Lilyről. Íme a válaszáradat: Remus Lupin: Hagyjál már békén Sirius, a hülyeségeiddel! Jó, jó… Kedves lány, humoros, nagyon jól tanul és nagyon jó barátnői vannak. Összefoglalva: aranyos csaj. Andromeda Black: Hát… Bár a tesóim nem nagyon kedvelik… igen, Sirius, tudom, hogy te sem, pedig nincs semmi okotok rá! Lily az egyik legkedvesebb lány, akivel találkoztam, ezen kívül együtt ér-
ző is, jószívű és türelmes. (Hozzáfűzés: Nos, én, Sirius Black ezt így, ahogy van, meg tudnám vétózni!) Trinity Vachoppen: Lily? Miért érdekel? Tudod, Sirius, mostanában olyan furcsa vagy… Na, szóval, én nagyon szeretem Lilyt: okos, ügyes, szép és talpraesett. Mi kell még? Ja, nincs egy olyan idegesítő ikertesója, mint nekem… Bár mondjuk húga van, és szerintem az… Frank Longbottom: Lily? Lilyt mindenki szereti. Hogy te nem? Te senki vagy ezen szempontból, Sirius. Aú! Bellatrix Black: Nem vagyok hajlandó válaszolni a kérdéseidre, te ostoba… Hogy milyen Evans? Nem normális. Már az sem normális, hogy Rebeccával barátkozik, meg aztán, hogy… ENGEDD MÁR EL A HAJAM! ÁÁÁ! JAMES! És ezzel vége i van mai katalógusunknak. Dicsérjék érte Sirius Blacket és a mágia történelem kistanárnak. Ennyi volt. Se több, se kevesebb. Bár, ha engem kérdeztek, ez sok, túlontúl sok. És mi az, hogy ránk uszítja a mardekárosokat? Ja, persze, most gyűlölködve bámulnak ide, de az kit érdekel? Próbáljanak csak megverni! Majd meglátjuk, mi lesz! 16:05, legendás lények gondozása után Hát, megpróbálták. De nem jött össze nekik, és meg kell mondanom, most nem rajtam múlt. Mert ha csak magam lettem volna, akkor szinte biztos, hogy laposra vernek. De ott volt Sebastian és beugrott Potter is. Most nincs energiám elmesélni. 35 Kavarodás, avagy egy argentív szappanopera legújabb része Október 15. (Péntek) 11:08, mugliismeret Azt hiszem, most dogaírás helyett beiktatok egy kis pihenőt és elmesélem, mit álmodtam. Senki ne várjon rózsaszín nyuszikat és rétet, mert az nem igazán az én műfajom. Igazából most az az érdekes eset áll fenn, hogy az álmom minden egyes részletére emlékszem. Nagy fényességgel kezdődött (már azt hittem, valami arkangyal szállt alá az égből, vagy ilyesmi), majd megjelent a képben Black vigyorgó feje. És nem bírtam ki, régi jó szokásomhoz híven, püff, belevágtam a naplómat a képébe. Az álmom ezután érdekes fordulatot vett: Blacket kergettem keresztbekasul a Roxforton, néha-néha odacsapva neki egyet. Hirtelen lila fény villant és a padlásajtó előtt álltam, mely résnyire nyitva volt és halk beszélgetés szűrődött ki a folyosóra. - Ne legyél ostoba… - mondta egy idegen hang. - Egyszerűen nem bír érdekel semmi, de ez még annyira sem! – csattant fel egy lány, akiben felismertem Narcissa Blacket. De most hangja nem volt szokásosan magabiztos, sem fennhéjázó, hanem meglepően ideges. Halkan besurrantam, és elkezdtem feléjük lépkedni, olyan volt, mintha valami láthatatlan erő húzott volna. Elindultam a fény felé. Komolyan. Szó szerint. Hamarosan meg is láttam két alakot, és egy szekrénysor mögül figyeltem őket: a kisebb, vékonyabb egy dohos fotelban ült, a másik távolabb állt, szemei izzottak. - Te ezt nem értheted. – mondta a férfi mély hangon, aki a Sirius Black által tökkel leütött pasi volt, hogy is hívják… Volvalaki. Hoppá, hoppá! Tehát itt is meg van a kapocs az álom és a valóság között. Nagyszerű. Remek. Tehát az álmom jelentése: Voldy eljött Roxfortba, hogy bosszút álljon rajtunk a megszégyenítő hadműveletünk miatt. Igazán büszkék lehetünk magunkra. Még 17 évesek sem vagyunk, máris ki akarnak minket nyírni…
De írom tovább az álmomat. Voldy tovább dumált kötelességekről, bizalomról és akaratról, míg én a lehető leghalkabban próbáltam kihátrálni. Halk hangot hallottam a fejem fölül, és felpillantva láttam, hogy az egész szekrénysor elkezd remegni, és mindjárt rám borul. Iszonyatosan megijedtem és még gyorsabban elkezdtem hátrálni. Mikor már majdnem rám borult az egész mindenség, éreztem egy kéz érintését vállamon, és rémülten hátranézve még láttam egy magas árnyékot… Felébredtem. Meglepő módon az ágyamban feküdtem és Black idegesítő hangja áradt ki a lepedővel, függönnyel, két kabáttal és egy macskakaja eledellel ízlésesen letakart hangszóróból. Egy újabb nap vette kezdetét. Az álmon gondolkoztam reggeli közben, reggeli után, órára sietve, leckét ismételve, órán. Ennek persze meg is lett az eredménye… Még mindig hallom McGalagony felháborodott hangját: - Miss Evans, mégis mit csinál? Hol jár az esze? Ha kicsit erősebben koncentrálna arra a patrónusra, és akkor talán nem menne neki az őze minduntalanul a táblának! A háttérzaj persze a mardekáros röhögése volt. Mintha Trixyke képes lenne egyáltalán VALAMIT is megidézni… És persze, megint kaptam egy levelet, mely most már reggelem elengedhetetlen része. Nem ugyanaz a fiú küldte, mint az elsőket… Legalábbis én erre következtettem a kézírásból és a boríték díszítettségéből. Ezen ugyanis egy aranymadár volt. Benne pedig egy aranytintával írt vers: „Nem vagy ura, hogy gyűlölj vagy szeress, mert vágyad vize hajt, s az végzetes. Ha két futó feszeng verseny előtt, te választasz már vesztest vagy nyerőt. S ha két egyforma aranyrúd világít, úgy érzed, az egyik szebben világlik. Szemünkön áthatol belénk a villám: a vágy, hiába töprengünk a titkán. A habozás csak a szerelem árnya; ki szeretett valaha, s nem első látásra? (Christopher Marlowe)” Juj! Hát ez a vers egy kicsit sem olyan, mint az ezelőttiek voltak… Sokkal… szenvedélyesebb, izzóbb. Nem is tudom, melyik tetszik jobban… Ajaj, elteszem most már a levelet, mert a tanár nagyon idenéz. Van még tíz perc. Tíz hosszú perc… A francba! A DOGÁM! 12:13, gyógynövénytan Azt hiszem, ma fogom megkapni életem első T-jét. Hát, ezt is megértük. De most egy kevéske kedvem sincs ezzel foglalkozni, ugyanis van egy sokkal érdekesebb témám, mégpedig egy oltári nagy veszekedés Becca és Black között. Már nagyon régóta várom ezt a fejleményt, ugyanis sosem tartottam normálisnak, hogy mindig olyan jóban voltak, és együtt hülyültek. Most nem hülyültek, hanem ordibáltak. De az együtt még legalább passzol. Azzal kezdődött az egész, hogy Black kénytelen volt Jesszel végigülni a mugliismeretet, és Black, hogy legalább valami történjen, ami miatt érdemes ezt az áldozatot meghoznia, elkezdte kérdezgetni őt Beccáról. Na mármost, Jess olyan pletykákat tud Beccáról, amik hozzám nem jutnak el. A mostani pletyka: Becca Pitonnal jár. Hehehe! Még hogy Becca!.... és… és Piton?! Igen, kedves olvasó, én is így reagáltam, egészen addig, amíg meg nem láttam Becca arcát, amint Blackket kiosztva mondta a magáét. - Ide figyelj, Sirius, már ne is haragudj, de ha neked lehetnek barátnőid, akkor nekem miért is ne lehetne barátom? És ha mardekáros, akkor mi van? Akkor már nem is lehet emberi lény? Black szinte őrjöngve nézett rá. - Becky, csak nem gondolod, hogy azzal van bajom, hogy fiúd van?! Nekem csak az az aprócska tény nem tetszik, hogy az aktuális fiú nem más, mint Pipogyusz. Hogy lehet az, hogy a suliba jár vagy száz fiú, és neked ki kell?! Naná, hogy a legnagyobb ellenségem! - Sajnálom, ha nem vagy vele jóban, de ez már nem az én hibám! - Miért nem tudsz kicsit tolerálisabb lenni?!
- Mi van, te tényleg benyaltad az értelmező szótárt?! Black erre felkapott egy vázát, és ripityára törte a folyosón, a benne lévő rózsával együtt. Ez sem szokott túl gyakran jógázni… - Most nem erről van szó! BECKY, ELMENT AZ ESZED, HOGY PONT VELE AKARSZ JÁRNI! - Nem, neked ment el az eszed! Nem érted, hogy mi… - Piton egy béna alak, érted?! Sosem volt barátnője, miért éppen TE lennél?! - Éppen? Mi van?! - Az van, hogy mindent TÖNKRETESZEL, ha egyáltalán a közelébe is mész! Majd én teszek róla, hogy hagyjon békén! – sarkon fordult, és feldúlt képpel el akart rohanni, mikor Becca felsikított. Nem nagyon szokott Becca csak úgy ok nélkül sikítozni, pláne nem dísztárgyat törni. Most viszont pont ezt tette, ami egy varázsló üvegtárgy halálát jelentette. - Látod? Ezt is ő hozza ki belőled! – üvöltötte Black, mire Becca toporzékolni kezdett, és kis híján elsírta magát. Itt jött el az az idő, amikor jobbnak láttam cselekedni. - Black, hagyd abba a… - Tűnj el, Evans! Most hozzád aztán végképp nincs türelmem! – rivallt rám, mire én, rám cseppet sem jellemzően elhallgattam. Kisvártatva James is beszállt a szólamokba. - Sirius, tudom, hogy nem beszélünk, de ha még egyszer ezt mondod Lilynek, én… - hűvösen nézett régi barátjára. Black sem halkította le magát, egyenesen James szemébe nézett. - Akkor mi lesz? Elmondod Evansnak, hogy már mióta sze… - nem tudta befejezni a mondatot, mert James nemes egyszerűséggel odament hozzá és bevert neki egyet. Becca ez alatt megpróbálta összeszedni magát. És senki nem volt, aki leállíthatta volna őket. Senki. Így hát maradtam én, mint mindig. Ez annyira jellemző! Mindig rá marad a piszkos munka… Rövid dulakodás (úgy húsz perc) után sikerült őket szétszednem, és lehűtenem, de ez csak félig hatott. James bólintott és elhúzott, Black pedig Becca után ment, aki elrohant a klubhelyiségbe a bámész tömeg elől. Nem mentem utánuk. Sajnálom, de egyszerűen nem tudok megállítani minden vérengzést, és az már igazán nem az én hibám lesz, ha Becca kinyírja Blacket. Csendesen megjegyzem: Black meg is érdemelné. Eme zsúfolt és izgalmas szünet után most megpróbálok lenyugodni, ami elég nehéz, tekintve, hogy Rini állandóan kérdezget a verekedésről, és még csak hússzor mondtam el neki, hogy volt. 15:49, a kviddicspálya Mivel Remus Rinivel vigyáz az elsőévesekre. Ragaszkodtak hozzá, hogy én menjek el, jóformán elküldtek a fenébe. Mindig is tudtam, hogy jó diplomaták: úgy küldtek el a fenébe, hogy azt vártam, mikor indulhatok már. És ha ők kettesben akarnak vigyázni a kisebbekre, szívük joga. Legalább én addig is rágódhatok a történteken. Elég sok dolog meg fog változni, ha Becca és Piton járni kezdenek: 1. Becca már nem fog annyit Siriusszal lógni. (Ez akár hogy is nézzük, jó jel.) 2. Pitont sokkal többet fogom látni. (Ez viszont nem hiányzik…) 3. A mardekárosokat és griffendéleseket már nem csak egy szerelem köti össze. (már ha Jameset és Trixykét párnak lehet nevezni.) És ezen túl még egyvalamin erősen elgondolkoztam: James Potteren. Izé… lehet, hogy hülyén hangzik, de nem lehet, hogy… szóval, hogy… végül is néha ÚGY viselkedett. És úgy is nézett. És kedves volt. Meg helyes. És humoros. Mármint amikor éppen nem beképzelt emberkét játszott a kviddics varázsában. 17:47, bájitaltan különóra Nos, ez az óra a professzor külön erőfeszítése, minden követ megmozgat, hogy ne rúgják ki. Pedig már az állását is odaígérték egy másik tanárnak, aki holnapután teszi meg tiszteletét nálunk először. Csak az a baj, hogy addig a vasárnapig még ez a bizonyos tanár a professzor, mi pedig a diákok. Ebből pedig az következik, hogy itt kell bent poshadnunk - úgynevezett fakultáción -, amit Becca egy az egyben elutasított. Rajta kívül viszont mindenki itt van, és szenved. Mellettem itt van Jess is, aki lehajolva írja a levelet a helyi kozmetikának. Tehát minden a szokásos. Csak Becca nincs itt…
17:55, még mindig ott Levelezés az órán, miközben a prof. Mesél nekünk a feketeteáról (Én-É, Jessica-J) J: Levelezzünk már, mert itt esz meg az unalom. É: Meguntad a kozmetikai kellékek felsorolását? J: Dehogyis. Csak már leírtam mind a húszat. Még rövid ismertetést is írtam hozzá, annyira unatkoztam. Vajon hol lehet Becca? É: Te üldözted el. J: ÉN?! Hogyhogy? É: Te dumáltad el Blacknek az állítólagos kapcsolatát Pitonnal. J: Az nem állítólagos, Lil. Száz százalékosan biztosra tudom. É: És miért kellett elmondanod annak a tuskónak? J: Jól van, na. Csak kicsúszott a számon. É: Hát, marhára örülök neki. Ügyes voltál, mint mindig. Ezután nem szólt hozzám. Nem is baj. Ekkor adott nekem egy levelet Black. Nem vicc. B: Nem tudod, hol van Becky? É: Nem. B: Na, Evans, ne szívass már. Tudom, hogy nem bírsz, meg minden, de attól még elárulhatnád. É: Nem tudom. B: Hogy lehetsz ilyen?! É: Nem tudom. B: Miért nem mondod meg?! É: A JÓ ISTEN ÁLDJON MEG BLACK, AZÉRT, MERT NEM TUDOM! B: ----Azt hiszem, felfogta. 18:20, szünet Végre egy kis pihenő. Teljesen lefáradtam, mert meg kellett hallgatnunk a professzor a zöld teákról, fekete teákról, gyümölcs teákról, szürke teákról és egzotikus egyvelegekről tartott kiselőadását. Nyugodt szívvel állíthatom, hogy mindent megtudtam a teák eredetéről, származásáról, ízéről; bár a bájitalokról egyetlen szó sem esett. De kinek hiányoznak az elixírek, amikor itt vannak a teák? Á, egyesek javíthatatlanul naivak. 18:33, a fakultáció folytatása James mostanában nagyon furán viselkedik, sokkalta furcsábban, mint ezelőtt. Ezt nagyban emeli az a tény, hogy délután csak a hollóhátosokkal voltak óráink, így Trix még csak a közelében sem járt. Szünetben oda jött, mert a vérig sértett Jess és az ugyanolyan megcsorbított Black messze elkerültek, Rini pedig állandóan Alicenek áradozott. Az egyik ablaknál álldogálva éppen a teákról írtam a naplómban, mikor oda jött, és megállt mellettem zsebre dugott kézzel. Semmit sem mondott, csak állt, és nézett rám a… a szemeivel. (Ki hitte volna, ugye?...) - Öööö… igen? - néztem rá bambán. - Miről írt neked Sirius, Lily? – arca hirtelen elkezdett vörösödni, én pedig csodálkozva néztem rá. - Azt akarta megtudni, hogy hol van Becca. – válaszoltam egyszerűen, eltéve naplómat. Erre mintha megkönnyebbült volna, kivette kezeit zsebeiből, és rám mosolygott… - Értem. Még mindig ez a téma érdekli? - Inkább fogalmazhatnánk úgy, hogy csak ez a téma. De mindegy. Az egész Jess hibája. Ha ő nem meséli el Blacknek, akkor…
James még jobban elmosolyodott. - Még mindig Blacknek hívod? Már ott volt a nyelvem hegyén, hogy azt nem kérdezed meg, téged hogy hívlak, de elharaptam a szavaimat. - Igen. Sajnos Rini pont ezt az időpontot használta ki, hogy elmenjünk WC-re. Ilyen az élet. 20:28, a hálókörlet Nagyon álmos vagyok. Fogalmam sincs, hol lehet Becca, de sem a klubhelyiségben, sem itt, a szobában nincs. Jess nem áll velem szóba, és más nem beszámítható a griffendélesek közül, mert őket nem ismerem annyira… illetve… Azt hiszem, ma este még teszek egy rövid látogatást Medánál. 21:59, hálószoba Huh. Nem hittem volna, hogy eddig el fog húzódni a dolog, de sajnos Medánál ott találtam Bellatrixot és Narcissát is, akik fogalmam sincs, hogy kerültek oda, de ott voltak. Volt egy „rövid” beszélgetésünk, mely alapján rájöttem, hogy Trix szétment Jamesszel (Hurrá!!! Illetve… hmmm.), Narcissának rengeteg nyűge-baja van és Andromeda szerelmes. Ezeket mind Meda mesélte el, miután Trixy nekem ugrott, és Meda kizavarta őt és Narcissát, akik folyamatosan szitkozódtak és engem káromoltak. Olyan jó tudni, hogy szeretnek engem az emberek… 36 Dühöngési főszezon Október 16. (szombat) délelőtt tizenegy óra, a tó melletti fa „Drága Lya! Itt a dolgok kezdenek ijesztő fordulatot venni. Nem tudom, mi a baja a világnak, de az biztos, hogy vagy én vagyok normális, vagy a világ őrült meg. Ráadásul már én sem vagyok a régi, még írni sem tudok rendesen. Mármint nem dagadt be a kezem, meg semmi ilyesmi, egyszerűen csak nincsenek gondolatok a fejemben. Azt hiszem, ezt a levelet sem fogom elküldeni neked, hanem a szemétkosárban fogja végezni. Esküszöm, olyan, mintha szerelmes levelet kellene írnom: csak ülök, és sületlenségeket firkálok.” 12:22, a klubhelyiség Ha szombat, akkor miért is lenne nyugalom? Végül is logikus, hogy ilyenkor kell keverni a legnagyobb balhékat! Black régi jó szokásához híven ma megint neki akart menni Pitonnak. Csak az a kis gond volt, hogy a felállás megváltozott: eddig Becca egyszerűen szemet hunyt az ilyen nyilvánvaló átkozódások fölött, de ezúttal Black olyan nyilvánvalóan tette a szépet Denise nevű kis barátnőjének, aztán olyan nyilvánosan akart behúzni egyet mardekáros évfolyamtársunknak, hogy ezen még Remus is felhúzta magát. Amit pedig Becca csinált, azt nem nevezném szimpla dührohamnak. Párbajozott Piton meg Black, blablabla, stb., stb. És aztán valahonnan James is feltűnt. Először azt hittem, hogy csak úgy betoppant megnézni a párbaj kimenetelét, de nem. Ó, nem. Sebastiannal csúfolták egymást. Komolyan, mint az öt évesek. - Vigyázz a szádra, Potter! Mégis hogy merészelsz ilyet mondani?! – kérdezte sértett hangnemben Sebastian (végül is Black, vagy mi a szösz), és Potter felé küldött egy ártást, aminek következtében ki kellett volna gyulladnia James fejének. Hogy ez mégsem történt meg, nem Sebastian hibája volt.
- Könnyedén megteszem, Black. – válaszolt hűvösen James, elhárítva egy tűzcsóvát. Amikor észrevette, hogy én is ott álldogálok Remus mellett (akit még életemben nem hallottam így ordibálni), tétovázva hátrálni kezdett. Nem nevezném túlontúl romantikus viselkedésnek. Mert ugyebár, ha egy fiú szerelmes egy lányba – megint jön a jó öreg mese – akkor nem sápad el láttán, és nem hátrál előle. Csak egyetlen fiút ismerek, aki ezt teszi a környezetemben, aki nem más, mint Frank. De James nem olyan… Bár mi tudja? Majd pont én fogom megmondani, hogy James milyen, mi? Sebastian is észrevett. Hátravetette hullámos barna haját és rám mosolygott. - Lily! De rég nem láttuk egymást! James tarolóátka ott húzott el a feje mellett. - Kérlek, le tudnád állítani Pottert? Éppen szemrehányóan rá akartam szólni Jamesre – ami ugyebár úgysem ment volna, mert mostanában, amikor hozzá akarok szólni, akkor megfájdul a torkom és elkezdek fulladozni, azt hiszem, asztmás leszek -, de ő rám nézett és megcsóválta a fejét. - Nem tudsz. KÖSZ! Hát, ez marha jól esett! Mégis sikerült Jamest leállítani. Csak nem nekem. De még nem is Remusnak, hanem Siriusnak, aki hátraesett Pitonnal a nyakában, akinek minden bizonnyal fojtogatási szándékai voltak. Egy ideig a földön dulakodtak, pontosabban egészen addig, amíg Becca szét nem szedte őket. Akkor aztán nagy hévvel kirohantak a teremből és ismét elkezdték dágványozni egymást valahol máshol. Becca is ment volna velük, de visszatartottam. - Becca, miért nem szóltál, hogy… Nem fejezhettem be a mondatot. Egész délelőtt nem szólt egy szót sem hozzám, azt hiszem, ekkor tört ki belőle az egész idő alatt felgyülemlett feszültség. - Nem mindegy? – kérdezte csípősen. És ez még jó is lett volna, ha mindezt Liától vagy Bellatrixtól kérdezi, de hogy épp tőlem, az „állítólagos” legjobb barátnőjétől? - Mi bajod van? – kérdeztem vissza cseppet sem kedves hangnemben. Nem akartam vele bunkó lenni, de már nem bírtam elviselni azt, hogy valamilyen láthatatlan akadály emelkedett hirtelen közöttünk. - ÉS NEKED MI BAJOD VAN? – üvöltötte, mire mindenki rábámult. - Nekem? Neked van! Most, hogy hirtelen elkezdtél Pitonnal járni, olyan… Már akkor tudtam, hogy nem kellett volna így fogalmaznom, amikor kimondtam ezeket a szavakat, de már késő volt. Becca karba font kézzel, dacosan nézett rám. Sebastian közelebb lépett hozzám, de én elhúzódtam tőle. Senki nem érdekelt, csak Becca. - TE SOHA NEM FIGYELSZ RÁM! MÉGIS HONNAN A FENÉBŐL TUDHATNÁD, HOGY MIT ÉRZEK PERSELUS IRÁNT, HA SOHA NEM IS KÉRDEZTED? Csak pótrésznek vagyok jó neked, Lily, és ezt te is nagyon jól tudod! Ha nincs ott Jessica, Rini vagy Verity, akkor ok, én is megteszem. Ez egyáltalán nem igaz. Mindig is azt gondoltam, és azt is fogom gondolni, hogy ő a legjobb barátnőm, vele vagyok a legjobban, és vele érzem magam teljesnek. Ott, a Nagyteremben, ahogy annyi diák üldögélt körülöttünk, szégyen-nem szégyen, majdnem elsírtam magam. - Nem, Becca! – csak ennyit bírtam kinyögni, mert tudtam, hogy még egy szó, és kész, vége a nyugalomnak. - MIKOR MONDHATTAM VOLNA EL NEKED, LILY? Azt mondd meg, mikor? Reggel, amikor sminkeltél és abszolúte nem érdekelt semmi? Vagy amikor levelet írtál a drága barátnődnek? Vagy amikor átváltoztatástanon nagy műgonddal elemezted Rininek a problémáidat, MIKOR Ő BETEG, NEM TE?! Most már végképp rajtam volt a sírás, és éreztem, hogy valaki át akar ölelni. Odanéztem, de csak Sebastian volt az. Ellöktem, és Becca felé léptem egyet. - Én nem tudtam, igazán nem tudtam… - Hát persze, hiszen a kis Lily Evans csendben és boldogságban él a saját kis álomvilágában, míg mindenki más odakint rohadtul gyötrődik! Jó annak, akinek csak annyi problémája van, hogy vajon egy fiú észrevette-e, hogy tetszik neki, vagy hogy mikor tud egy jó nagyot veszekedni egy másik fiú-
val! Néha beiktatsz egy kis zsörtölődést, előtte még valami megtépést emlegetsz, és puff, elmúlt egy nap! Mondhatom, ha ez jelenti neked a barátságot, akkor nagyon-nagyot kell, hogy csalódjak! Ezzel faképnél hagyott. Némán álltam, kezemet számra szorítva, és bámultam a padlót, a sok-sok roxfortos sáros cipőjét. Két könnycseppet éreztem legördülni arcomon, majd még párat. Észre sem vettem és máris potyogtak könnyeim. - Látod, Lil, most mutatta meg, milyen is valójában! – hallottam meg Jess affektáló hangját. Bénultságom egyszerre elmúlt és förtelmes erejű harag vette át a helyét. Éreztem, ahogy felkúszik a gyomromból ez az érzés, és elkezdtem remegni: a dühtől. Hogy jön ő hozzá?? Hogy van képe ilyeneket mondani Beccáról?! Mikor mindig Becca volt mellettem, amikor neki éppen kozmetikushoz kellett mennie, hogy soha nem mondhattam el neki semmit, mert a legjobb esetben csak gyerekesnek tartott?! - Tiszta hülye voltál, hogy egyáltalán szóba álltál vele! – folytatta olyan hangon, mint aki ki akar oktatni. Engem. Ő. Röhej. - Tudod, ki a hülye? Tudod, ki a beképzelt liba, szívecském? – néztem rá összehúzott szemmel, ökölbeszorított kézzel. Az egyik negyedéves megbökte a másikat. „Csajbunyó?” hallottam a folyosóról. Nem. Nem fogom megverni ezt a kis senkit, ezt a… még azt sem érdemli meg, amit Bellatrix Black! És ez nagy szó. További szóra sem méltatva fordultam el tőle. Sebastian – Bellatrix és az én meglepetésemre - ismét meg akart ölelni (mintha ismerném egyáltalán az a beképzelt bunkót). Ezúttal Meda kiáltása zavarta meg. - Hagyd már Lilyt! Joggal állíthatom, hogy hálás lehetek Andromedának azért, hogy elvitt az egyik télikertbe és nem kérdezősködött, csak leült velem szemben és gondolkodott. Mikor már nagyjából tűrhetően éreztem magam, felnéztem. Meda éppen egy pillangót nézegetett. - Jaj, Meda, ne haragudj, amiért csak álltam ott és… - Nem érdekes, Lily. Mindenkivel megeshet néha – közben óvatosan megérintette ujjával a pillangó szárnyát, mely megrebbent. - Csak tudod, úgy kiborultam. Ez az ügy Beccával több mint zavaros és nem értem, miért érzi azt, amit. Nem tudom, mikor adtam rá neki okot, bár így visszagondolva… És most neked is csak a problémáimról tudok fecsegni… - ismét kitört belőlem a zokogás. Olyan volt, mint egy megállíthatatlan zuhatag, csak jött és jött. Mikor végre abba hagytam a szipogást, Meda mosolyogva nézett rám. - Lily. Tudom, hogy ez nem éppen a nyerő napod, és mi tagadás, az enyém sem… Csalódott volt a hangja, mire észbekaptam. Hogy a frászba ülhettem volna ott tovább, mint egy nagyrakás szerencsétlenség, mikor az egyik legjobb ember, akit ismerek, mellettem szomorkodott? Összeszedtem magam. - Mi történt? - Egy srác, semmi több. Mégis nagyon megbántam, hogy… - szemei hirtelen megteltek könnyel. Te jó ég, csak nem az én bőgésem miatt bírta ő sem tovább? Alig bírtam megszólalni. - Meda… milyen fiúról beszélsz? - Ó, tudod, arról a srácról, akivel Becca járt arra a tanfolyamra az újságíró nőhöz. Egyszer, amikor nekem is épp Roxmortsba kellett mennem találkoztam vele, és hát… beültünk egy italra és beszélgettünk. Egészen eddig azt hittem, hogy végre megtaláltam életem nagy szerelmét, de azt hiszem, az a nyavalyás Ted Tonks nem lehet az… Hmm… Még valaki, aki nincs tisztában a pasik érzelmeivel. Nagyszerű, mondhatom. Ha Medát kihasználják a fiúk,. Aki az egyik legbájosabb és legtisztább lény az egész Roxfortban, sőt egész Skóciában, akkor velem mit kezdenének? Rajtam még a legjobb barátnőm sem igazodik ki. Mármint az a legjobb barátnőm sem, aki már csak a volt legjobb barátnőm. Miért kell nekem mindent elcseszni?! - Sosem lehet tudni. Lehet, hogy egy nap születik majd egy kislányatok, aki tudja majd változtatni a külsejét és három hatalmas kutyátok lesz, az egyik skót juhász… Ezekre a szavakra elmosolyodott, és könnyein keresztül nevetve kérdezte: - Még az is megeshet, hogy egy szép délelőttön Mrs. Potter lesz belőled. Éreztem, hogy melegem lesz. Annyira utálom ezt az érzést! Utálok vörös hajúnak lenni! Miért nem tarthatom meg MAGAMNAK az érzéseimet?! Miért kell okvetlenül tudnia róla az egész világnak (a legjobb barátnőm kivételével)? - Ez már mese.
- Miért? Az nem, hogy a kislányom meg fogja tudni változtatni a külsejét? - Azt hittem, azt vonod kétségbe, hogy Ted lesz a férjed. - Azt is. De ne térj el a tárgytól. Legalább annyi esélyem van Mrs. Tonkssá válni, mint neked Mrs. Potterré. - Erre vajmi esélyt sem látok… - vontam meg vállam, de nem néztem a szemébe. Egy madarat figyeltem. - Mert? – kérdezte Meda és könnyei ugyanolyan gyorsan, ahogy megeredtek, el is apadtak. - Adsz valami jó tanácsot a szerelemben? – faggattam, figyelembe sem véve kérdését. Nem volt kedvem most belemélyedni ebbe a James-és-én-milyen-képtelen-ötlet témába, amit már mellesleg iszonyatosan unok. Hátravetette haját, és csillogó szemekkel nézett fel az egzotikus virágok tömegére. - Tudok egy remek idézetet: Nem egy, hanem az egyetlen lehetőség arra, hogy boldogak lehessünk. Ekkor Narcissa jelent meg mellette, és szőke haját hátra simítva, kék szemeit rám meresztve megszólalt. Most valahogy nem volt sem szemétkedő, sem fennhéjázó. - Van egy igazi idézet, amit csak szerelmes ember mond: Ahol nincs te, ott nincs én se. Asszem igaza volt. Jesszusom! Szerelmes. 18:29, klubhelyiség Hát, nagyon kevés kellett hozzá, hogy ne éljem meg ezt az órát! Black és Piton tettek róla, hogy majdnem kinyírjanak minket. Kellett is nekem délután utánuk mennem, mikor nagyon jól tudtam, hogy hová készülnek… Hála az átkozottul jó lelkemnek és a lelkiismeret furdalásomnak, kis híján megölettem magam. Az úgy volt, hogy fél ötkor megláttam az ablakban settenkedni Blackéket a Tiltott Rengeteg felé, akik a járkálás közben folyamatosan hátralestek. Vettem a griffendéles kabátomat és szóltam Veritynek, hogy megyek könyvtárba és már ott sem voltam. Felvettem a negyedikben Beccától, a szüleitől és szüleimtől együttesen kapott, felbecsülhetetlen értékű köpenyt, ami összevont névnapi ajándékom volt. Ez a köpeny láthatatlanná változtatta viselőjét. Gondolom Mr. Breemant nagyon szórakoztatta a gondolat, hogy megleshetem a fiúkat, vagy hogy bebarangolhatom a Roxfortot, mert szélesen vigyorgott, mikor átnyújtotta. Becca is nagy reményeket fűzött hozzá, egészen addig, amíg ki nem jelentettem, hogy nincs mászkálás ebben az évben. Az RBFekkel nem lehet szórakozni! Meg kell mondanom, a Rengetegben öt óra előtt már sötét van, a fák magas törzsétől és koronájától nem hatolhat be a fény a sűrűbe. Blackék után mentem, de nem kiálthattam nekik – túl messze voltak. Hopp, itt egy ág, pók mászik amott, sötétségbe burkolózik minden. Elkezdtem azon töprengeni, hogy őrült egy ötlet volt kimozdulni a jó meleg kastélyból, de akkor már késő volt. Mégis mit tehettem volna? Forduljak vissza, és vágjak át a fél Rengetegen ilyen sötétben egyedül? Nem tudom, miért kerültem a Griffendélbe. Mondjuk félni nem féltem, inkább a miatt aggódtam, hogy vajon mit akarhatnak itt a fiúk. A végén már csapongó fantáziám egyre hatalmasabb dolgokat talált ki. Láttam magam előtt Blacket, aki egy hatalmas tigris felé húzta Pitont. De csalódást kell okoznom fiaimnak, lányaimnak, illetve mindenkinek, aki olvassa a naplómat: nem ez történt. ÉS MOST NYOMATÉKOSAN MEGKÉREM BECCÁT, HA Ő OLVASSA, HOGY TEGYE LE! Komolyan mondom. Black és Piton megálltak egy tisztáson, három méter távolságban és előrántották pálcáikat. Hát, igen. Ők itt is csak párbajozni akartak. Azt hittem, elájulok! Itt csatangolok utánuk majdnem hatkor, és erre mit tesznek? Na, mit? Black ezután akár egy verembe is dobhatta volna Pitont, az sem érdekelt volna, olyan gyorsan el akartam húzni. Csak hogy egy tankönyvből ismert lény nem hagyta: egy dementor állt… inkább lebegett előttem. Pontosan olyan volt a „ruhája”, mint a tankönyvi ábrán, olyan furcsán is éreztem magam a közelében. Élesen felsikítottam, a láthatatlanná tévő köpönyeg lecsúszott vállamról és hallottam, hogy Piton kiabálni kezd: - Evans, tűnj el onnan! MENJ MÁR!
Black elrántott a borzalmas rém közeléből, de közben megbotlott egy széles gyökérben, és elzuhant a nedves talajon. Nem mozdult. Piton arca hirtelen megnyúlt, és ha egy jó thillerben lettünk volna, átváltozott volna dementorrá… Észhez térített hangjával: - VIGYÁZZ!! Elugrottam onnan, kis híján nekiestem egy fának. Támolyogva néztem Pitont, aki hátrált a dementortól… Én pedig szédülni kezdtem és újra azt az iszonytató érzés áradt át bensőmben, mint nagymamám temetésén. Tisztán láttam magam előtt a cipruskoporsót, a szigorú papot, éreztem az orgonák émelyítő illatát… Hirtelen éreztem, hogy valaki erősen rázni kezd. Piton állt előttem, és vállamat fogva hátrébb dobott a fa mellől. - MENEKÜLJ MÁR! Nem volt erőm elrohanni, csak ültem a földön, és gyengén éreztem, ahogy az eső elkezd cseperegni. A dementor most Black felé hajolt, mikor Piton előrántotta pálcáját. - Expecto patronum! – üvöltötte, mire egy fenséges bika emelkedett ki pálcájából, bömbölve a dementorra vetve magát. Levettem róluk a szemem, és kábultan a földet kezdtem nézni. Egyre közelebb volt, majd távolabb. Rettentően szédültem. De még négy dementor érkezett, és a bika köddé vált: sejtelmesen lengte körbe a tisztást. Pitonnak földbe gyökerezett a lába, tehetetlenül állt a fa másik oldalán. A dementorok közül kettő felém libbent, lágyan, mint a pillangók, és a halál közelsége ekkor nem tűnt olyan borzasztónak. Így visszagondolva, nem tudom, mi történt velem, de felültem és elkezdtem bámulni a dementort. Az eszembe sem jutott, amit McGalagony professzor tanított ilyenkor. Egyszóval elfelejtettem védekezni. Egyre kábultabban néztem a kegyetlen árnyat. Mikor már végképp minden mindegy volt, egy erős, mély fiúhang csendült fel mellettem. - EXPECTO PATRONUM! Egy ezüstös valami húzott el mellettem, és egyenesen a dementoroknak ment. Alakja egy büszke szarvasé volt, fején agancs ékeskedett, nagyon szép lény volt. Könnyed járással elhárította a dementorokat, majd ugyanolyan fesztelenül felém fordult, és elindult. Lassan odament hozzám. Lehajolt és megszagolt, éreztem gyengéd bökését és felnéztem rá. Hirtelen változott meg minden: a szarvas eltűnt a dementorokkal együtt, és mellettem ott állt James csendesen nézve engem. - Gyere! - nyújtotta máris kezét. Elfogadtam és felálltam, de ekkor már Blacket néztem. Fejét fogva ült egy fánál, és Pitont bámulta fancsali képpel. James gyorsan talpra állította Blacket és kicsörtetett a tisztásról – óvatosan mentem utána. - James… - kezdtem halkan, de azon nyomban szembefordult velem és villámló szemekkel elhallgatatott. - Mi van? Sikerült megtanulnod a nevem? - Képzeld, igen. Én csak azt… - Menjünk innen. Ezután jó tíz perc huzavona következett, amiben Black és Piton az iránti véleményüket fejtették ki, hogy miért is ne párbajozhatnának ők este a TILTOTT Rengeteg kellős közepén, ha ahhoz lenne kedvük? Én közben próbáltam minél messzebb kerülni tőlük, de amikor már éppen le akartam lépni, James midig utánam kiáltott. Addig is az alábbi beszélgetés folyt le társaim között: James: Hülye állat! Sirius: Maradj meg magadnak, Ágas! James: Idióták! Hogy lehet ennyi eszetek? Hogy jöhettetek ki csak úgy, éjnek évadján (megjegyeznivaló: hat óra tizenkét perc volt) a Tiltott Rengetegbe?! HÁT MEGGÁRGYULTATOK? Piton: Pont te beszélsz, Potter? James: Te is befoghatod! *mutatott Pitonnak valami szépet nemzetközi nyelven* Én: Kösz, James. Látom, marhára aggódsz. James: Ugyan már! Te és a hülye ötleted, hogy bemész a sok hülye után a hülye erdőbe, és most is csak a hülye naplódat hurcigálod, ahelyett, hogy belenéznél a szemembe! (Már csak azt vártam, hogy ENGEM mikor fog lehülyézni.) Én: … James: *kicsit megenyhülve* Miért kell mindig a hülyeséget csinálnotok? Piton: Ha már itt tartunk, TE mit keresel itt?
James: Éppen egy nagy csapat „okos” megmentésén dolgozom. Piton: *meg se hallva a választ* Szóval szarvas a patrónusod… Várjunk csak! Evans neked nem egy őz? Izé. De. Ezt akartam mondani, de nem jött ki hang a torkomon. Szóval James patrónusa szarvas, az enyém meg őz. Hajjaj! Ebből megint olyan őrületes pletyka lesz! 20:17, a klubhelyiség Fogalmam sincs, hol a francban lehet már megint Becca. 20:29, még mindig ott Még mindig nem tudom, de már megint sírást hallok. Olyan visszafojtottat. De mivel a folyosó visszhangzik, ezért jól felerősíti. Kezd az agyamra menni ez az egész. Nézzük csak, mikor is hallottam eddig sírást: 1. Amikor a rúnaismeretet tanultam. Előtte nem akartam aludni, így egész éjszakás tanulást terveztem be; utána találkoztam Medával és ő azt mondta, hogy nem hallott semmiféle sírást. Egy pont a hallucináció javára. 2. Most ahogy így visszaolvasom a naplómat, hirtelen bevillant valami. Amikor a padlás feliratát akartam lefordítani rögeszmésen, akkor olvastam egy könyvben egy fehér ruhás szellemhölgyről. Kicsit hasonlít a szürke hölgyre, a Hollóhát szellemére, de sokkal szomorúbb, depressziósabb, és állandóan sír. Azt hiszem, ennek még utána kell néznem… Itt van az idézet: „Találtam két nagyon érdekes legendát is: Az egyik a balszerencsét hozó nyakékről, a másik a síró leányról szólt… nem gondoltam, hogy ilyen sok kísértet van Roxfortban, de úgy tűnik ez egy népszerű Kísértet Találkozó helyszíne. Én nem fogok az útjukba állni.”* Még biztos volt ilyen alkalom, csak nem vettem észre. Na, mindegy… Az a lényeg, hogy kezdek tényleg bedilizni. Ez az én formám. 21:34, a hálóterem HOL A MENYDÖRGŐS MÉNKŰBEN VANNAK?! 21:55, hálóterem Két perccel kifakadásom után Becca bejött az ajtón és hangtalanul elkezdett pakolni. - Mit csinálsz? – ugrottam fel az íróasztalom mellől, rácsurgatva tintát a Lyának szánt levélre. - Pakolok. - De… hová pakolsz? - Megyek el. Úgy látom, Jessica is elhúzta a csíkot… Ilyen egyszerűen kezelte a helyzetet. Közömbösen és nyugodtan. Én nem! Történetesen éppen elegem volt az egész hajcihőből, és már édes mindegy volt nekem, hogy Becca kibe szerelmes, és kivel jár, csak a barátságunk számított. - Beszélnünk kellene! Az még egy dolog, hogy Jess csak úgy itt hagy, az nekem mindegy, de hogy éppen TE! Szembefordult velem és láttam az arcán, hogy fáradt. - Éppen én? Miért volt különleges a barátságunk? Mi olyat tettünk, amit bárki más nem tudott volna megtenni? – beletett egy újabb felsőt a bőröndjébe. - Megmondjam, miért volt különleges?! – egészen belelovaltam magam az indulatba, harag és bánat keveredett bennem és olyan feszültséget éreztem, mint még soha. – Mert, amikor veled voltam, olyan jól megértettük egymást, állandóan csak nevettünk, szavak nélkül beszélgettünk, értettük egymás gondolatait, és olyan volt, mintha a testvérem lennél, sőt még sokkal több! Becca odafordult hozzám, és majdnem elsírta magát. - De ha soha nem mondtad ki, mit érzel, honnan kellett volna tudnom? Nem vagyok jártas a legimenciában! És mostanában nem mondod el nekem a gondolataidat! Annyi mindent szerettem volna neked mesélni! Azt, hogyan beszélgettem először Perselusszal, hogy mi fogott meg benne, hogy…
Ezután tizenöt percen keresztül csak arról beszéltünk, hogy mit kellett volna máshogy csinálnunk. Aztán egészen véletlenül valami kicsúszott a számon. Miközben lecsaptam egy asztalra az egyik tankönyvét, elmondtam neki, hogy én pedig azt szerettem volna elmesélni neki, hogyan változtak meg a gondolataim Jamesről. Mert igenis megváltoztak. Már nem tartom annyira flúgosnak… na, jó, igen, de már csak jó értelemben. Most már befejezem, mert álmos vagyok. Csak annyit, hogy kibékültünk Beccával, és hogy a visszatérni akaró Jesst kidobtuk a szobánkból (nem akarok a Griffendélben is egy Trixyt mindig magam mellett látni), Black valahogy feljutott a szobánkba, így együtt – pizsamában, kócosan – lementünk Jamestől bocsánatot kérni, aki megrökönyödve bólintott, aztán visszaaludt. Nagyon hosszú volt ez a nap. 37 Vége a dalnak Október 17. (vasárnap) 09:25, télikert Gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm! Perselus Piton az eddigi legnagyobb tahó, akivel életemben találkoztam! Tudom, sokszor mondtam már ezt, de ezúttal százszázalékosan így is van. Joggal állhatna be egy sorba azzal a legnagyobb idióta címet birtokló Blackkel. Mindketten az idegeimre mennek. Nem is értem, hogyan tetszhet Beccának Piton. Bár azt sem, hogy miért barátkozik Blackkel. Mindkettőjükre ugyanazok a tulajdonságok vonatkoznak: 1. beképzeltek Még Piton regél ősidők óta James beképzeltségéről (na, azért az is megér egy misét!), mikor ő is totálisan, teljesen, baromira el van szállva magától. Black szintúgy. 2. önzőek Nagyon okosnak képzelik magukat. Pedig Piton még azt sem tudja, mi a különbség a sisakvirág és a farkasölőfű között, Black pedig simán ráülne egy szárnyas lóra, anélkül, hogy felfedezné a SZÁRNYÁT. 3. gonoszak Tovább fejlesztették azt a szokásukat, hogy másokra átkokat küldjenek. Piton most már kizárólag a Sectumsemprát, Black pedig a Levicorpust használja. És… hát… igen. James is levicorpusozik. Sajnos ismét nagyon jóban vannak, hogy fulladnának meg mindketten a pokol legmélyebb és legmocskosabb, vérvörös mocsarában! Mert hogy kitalálták, hogy ők újra haverok lesznek. Most írjam azt, hogy örülök??? Úgy érzem magam, mintha visszamentem volna a múltba egy hónapot! Jó lesz megnézni a naptárt… Isten óvja meg ártatlan lelkünket Blacktől és Pottertól! Október 19. (Kedd) 11:16, mágiatöri Hogy mi volt a tegnapi programom? Ez. Lily Evans napirendje 05:55 Ébresztő (Black általi harmonikaszó) 06:00 Őrjöngés, smink, fürdés, öltözés, smink 06:50 Reggeli 07:08 Remusszal rövid beszélgetés a másodévesek étkezési szokásairól 07:10 Reggeli (tovább) 07:23 Veszekedés Blackkel, amiért leszakította a bagolyház főkapcsolóját 07:33 Veszekedés Pitonnal, amiért letépte a bagolyház mennyezetét 07:41 Veszekedés Jamesszel, amiért nem tett semmit, miközben Black és Piton félig romba döntötték a bagolyházat 07:48 Veszekedés Remusszal, amiért mindig nekem kell veszekednem mindenkivel Eseménydús napom volt. 08:00 Óra
08:55 Röpke szünet 09:00 Összefutás Jesszel 09:05 Becca és Jess szétválasztása 09:10 Óra 10:45 Szünet 10:50 Alice húsevőnövényének leráncigálása Frankről 10:57 Tizenegy óra előtti, Lestrange ordításával fűszerezve (aki nem volt olyan szerencsés, mint Frank) 11:10 Óra 12:30 Ebédszünet 12:40 Tájékozató írása McGalagony professzornak Lestrange sérüléseiről 12:55 Nyavalygás, hogy mi a fenét csinálhat Meda, amíg én minden munkát elvégzek 13:00 Ebéd 13:16 Újabb szerelmeslevél megtalálása egy korsó sör alatt (milyen romantikus) SEBASTIANTÓL „Liliom-lány, e földre nem való, lágy barna haj takarja el fülét, szemében könnyektől fakóbb a kék, akár eső-függöny mögött a tó…” Ennél tovább nem olvastam. Nagyon szép vers, csak éppen Oscar Wilde-é. Bocs, de nem barna a hajam, hanem vörös, és nem kék a szemem, hanem zöld. Látom, nagyon odafigyelt rám az utóbbi napokban… 13:22 Levél megmutatása Beccának, Rininek, Veritynek, majd megsemmisítése 13:30 Ebéd 13:48 Elrohanás Verityvel megnézni, hogy nem gyulladt-e fel a fáskamra, ahol a levél megsemmisült 14:00 Óra 15:30 Szünet 15:35 Bellacicával csevely 15:46 Az említett megtépése 15:50 Óra 16:30 Levelezés Po.. izé… hát… Jamesszel 17:30 Tanórák vége (hál’ istennek) 17:45 Griffendél kviddicsedzés 18:30 Cicaetetés 18:45 „Tanulás” Beccával (pizza, töklé – már kezdem unni – párnacsata, tesztelés) 18:55 Jessica Navon utolsó cuccainak eltüntetése praktikusan és egyszerűen = az ablakon keresztül 19:10 Tanulás 19:50 Veszekedés Blackkel, hogy hogy van pofája felrepülni a lányokhoz 19:55 Seprű elkobzása 20:10 Vacsora 20:30 Tanulás 20:30 Pihenő beiktatása (Nem írtam el.) 21:30 Tanulás 22:20 Fürdés 22:30 Hóborc elűzése a Csarnokból (a sírás már megint kísért) 22:55 Dumálás Trixiről, Blackről, Pitonról és nem-tudom-mit-akar Tianról 23:30 Ágyba ájulás Megjegyzés: keveset tanultam. 18:32, klubhelyiség Ha még valaki megkérdezni, hogy hol van a kvaff, akkor sokkot kapok. Úgy tűnik, James számára ez a legújabb élvezet: a játék minden mozzanatára oktatni engem. Szörnyen unalmas volt, amikor egy óráig hallgatni kényszerültem szerény kis monológját a labdafogás technikájáról.
És még nekem mondják, hogy én vagyok béna, hogy belerepültem az egyik toronyba. Egy ilyen hosszadalmas, fárasztó beszéd után nem is csoda, ha a seprűmet használtam ágy gyanánt. És csakis bravúros megmozdulásomnak köszönhető, hogy nem csapódtam neki a falnak, hanem kecsesen besiklottam a padlás ablakán, majd ki a másikon. Persze e között volt vagy háromszáz méter. Nagyon tanulságos volt a látkép. • Több ezernyi könyv egymás hegyén-hátán, a poros hegyek között egy kis zseblámpával kezében üldögél Dumbledore, és békésen fütyörészik. (Ez eddig még talán-talán oké lett volna a helyzet. Mert a jó öreg igazgató miért is ne olvashatna?) • Egy ismeretlen, hosszú, szőke hajú, 11 év körüli leányzó illegeti magát egy olyan magas tükör előtt, amiben még egy óriáslány is megcsodálhatta volna magát… A csaj mindig fordít egyet a tükrön (jó erős lehetett, tekintve a tükör mázsás súlyát), mire a ruhája is megváltozik. Láttam citromsárga koktélruhában, hollófekete puccos pizsamában… • A babaházak egyike mellett állva éppen McGalagony professzor parancsolgat a babáknak, akiknek olyan volt az alakjuk, mint a miénk, roxfortosoké! (Na, ez azért már kissé abszurd…) • Egy hatalmas nagy pálmaligetben Binns professzor gyomlálja a láthatatlan büdöskéket (aki nem tudná, ez egy virágfajta), miközben össze-vissza kacsingat a többi pipacsra és rózsára. (Itt kellett volna leállni. Rémálmaim lesznek.) • Egy baromi nagy szoba vakítóan fehérre volt festve, tetején rózsalugasok fonódtak össze, békák ugrándoznak a térdig érő fűben, a közepén pedig állt egy kút. Emellett üldögél az új bájitaltan professzor, és az én agyas kis beszólásaimat hallgatja (Prof.: „Lily, aranyvérű vagy?” Én: „Nem. AB pozitív.”). Ezután kisuhantam a padlás ablakán. Bár, ahogy így visszagondolok, annyira nem volt már ennek a helynek padlásos jellege… Úgy értem, hány gyerek szülőházában vannak a padláson virágok? Békák még hagyján, de babaházak beszélő figurákkal, meg varázstükrök? Aztán, amint ott feküdtem a kviddicspályán, és James felém hajolt, rájöttem, hogy a miatt a semmirekellő, ostoba Black miatt álmodtam fel magam a padlásra! Szégyellem, restellem, de… elájultam. Becca persze kihasználta az alkalmat, hogy veszekedjen Blackkel. „Menj a tudodhová a gurkóiddal, te nehéz felfogású!” és egyéb ínyencségek hangzottak el. Oh. Mint a régi szép időkben! Október 20. (Szerda), 10:02, klubhelyiség SZABADNAP! Igen, az emberiség egy újabb csodás napra ébredt! Ezért szeretem én Dumbledore professzort: az egyedi ötletei miatt! Mert nem hiszem, hogy más sulikban csak úgy valami tanuló beleüvölthetné reggel hatkor a mágikus mikrofonokba - felébresztve szegény, szerencsétlen, alvásra képes embertársait hogy „SZÜNET!!!”. De én, minden más normális roxfortossal ellentétben azzal töltöm ezt a szabad napot, hogy prefektusi teendőimet ellássam. Kivel? Sebastiannal. Aki tudtommal nem is prefektus. Nagyszerű. McGalagony kitalálta, hogy a házak, sőt az iskolák is mennyire széthúznak (ami igaz is), így február végére meghívta a Beauxbatonsot látogatóba (Ja, mert majd csak úgy át fognak ruccanni ki tudja, hány ezer kilométerről, ugye?). Így most nézhetjük a meghívottak listáját. Megjegyzem, ez a „nézhetjük” úgy zajlik, hogy én Sebastian felé csúsztatom a papírt, hogy lássa, de ő valahogy mindig rám akar mászni, mert azt mondja, hogy az ablakon beáramló napsugaraktól/az éppen elsuhanó vadkacsák árnyékától/hugicája belógó fejétől nem látja azt az átkozott papírt. Ami számomra csak egy-két embert tekintve érdekes: Alison Reen (Verity féltesója) Juliette Monroboi (Lya barátnője) Cornelya Salarot-Poux (Becenevén csak Lya) Alexa Potter (Ha én arra gondolok, akire gondolni kell, akkor… argggh…) Jerome Noih (Csak azért, mert fiú, és tetszik a neve) Pierre Lamorgin (Lásd. Fent) 17:30, hálóterem Olyan jó csajos délutánt tartottunk a lányokkal! Mármint Beccával, Verityvel, Rinivel és Aliceszel. És a közepén beesett hozzánk Black és James is. A többiek tiszteletbeli csajokká nyilvánították őket.
Huh. Black és Potter, mint tiszteletbeli csajok… mivé lesz a világ?! Kénytelen voltam activityzni velük. Három nagyon emlékezeteset jegyzeteltek le. Black kezdte a mutogatást. Egy szituációt kapott. Hogyan mutogatta el? Nézett a levegőbe, össze-vissza kapkodta tekintetét, majd vadul kirántotta pálcáját, és össze-vissza kezdte el vagdosni, kilökte Alice kezéből a tál, és rávetette magát a semmire. Mi volt Sirius Black szituációja? Mindannyian azt hittük, hogy egy dementorral küzd; ennek ellenére igazából pillangóbefogást akart megjeleníteni. Ezután Verity jött. Neki is mutogatnia kellett. Hogyan mutogatta el? Először valami órát mutogatott nekünk a karján, aztán elegánsan magára borított egy kancsó limonádét. Mi volt Verity szituációja? Már sosem tudjuk meg, ugyanis elázott a limonádés-akció közepette. James Potter mutatta be az utolsót, ekkorra már az egész klubhelyiség tele volt a nézőkkel. Pofátlanság. Csak azért gyűltek össze, mert ott volt a nagy James Potter. James barkóbázott. Alice és Rini lejegyzetelték az egészet, megőrizve az utókornak a lökött beszólásokat. - Tárgy? - Nem. - Élőlény? - Ha nem tárgy. - Személy? - Nem. - Állat? (Ez egészen biztosan Sirius lesz…) *kuncogás* - Nem. - Növény? - Igen. - Futórózsa? - Nem ér rákérdezni, Rini. - Nagy? - Attól függ. - Közepes? - Hmm… igen. - Szép? - Gyönyörű. - Zöld? - Igen, a szeme. - A növénynek?! - Ja. Nem. De abban is van zöld. - Fehér? - Igen. - Fekete? - Ágas… - Ok, ok. Akkor… kinek lesz? -… - McGalagonynak? - Nem. - Binns professzornak? Jessnek? - N… - Csak nem EVANSNAK? - Igen. Becca mosolyogva állt fel. - Rákérdezhetek? - Igen. - Fehér liliomcsokor Lilynek? - Igen.
És ezzel elém állt és átadott egy gyönyörű csokor harmatos liliomot, fehér selyempapírral átkötözve és megpuszilt az arcomon. Éreztem, hogy teljesen elvörösödök. James rajongói nagyban fújogtak és fintorogtak… Mi a fenét lehetne még erre írni? Hogy változhatott meg így James? ÉS miért nem szólítom már Potternek? Lehet, hogy egy icuri-picurit tényleg tetszik? 18:48, a hálóteremben. Ez nem igaz. Teljesen le vagyok döbbenve. Egyszerűen nem értem, hogy nem tettem össze eddig a dolgokat. Hogyan… hogyan lehettem ENNYIRE ostoba?! Hiszen minden ott volt az orrom előtt. Minden jelt leírtam, minden lényeges dolgot, és MÉGSEM vettem észre. Pedig annyira egyszerű… borzalmasan egyszerű. Rini sírt. Rini sápadt volt, hajlamos volt fáradtságra, vérzékenységre. A szülinapi bulimon egy kis karcolástól vérzett a karja, pedig nem a vérfarkas marta meg. Amikor Sebastiannal beszéltem a gyengélkedőn, ő is ott volt. Beteg volt, mint sokszor máskor. Étvágytalan volt, nem ért az ételhez, rosszullétek gyötörték. És könyvet olvasott a leukémiáról. Úristen. Vége (Folyt. Köv.: Lily Evans naplója – A bizalom ára)
