Lily Evans naplója A BIZALOM ÁRA

Lily Evans naplója

A BIZALOM ÁRA

Ajánlás Anyának és Apának, akik még mindig ugyanolyan türelmesek voltak, mint az első kötetnél, ha nem jobban; emellett kösz, Apa, hogy felgyújtottad a bokrot. Nagyon passzolt a történetbe. Tesómnak, amiért végtelenül színes és néha lehetetlen tervekkel állt elő, valamint, hogy a szereplőim sorsát rendkívül egyéni módon csűrte-csavarta (néha akkor is, amikor erre nem volt semmi szükség). Mamának, amiért engedte, hogy még este nyolckor is gépeljek a laptopon, ahelyett, hogy vele együtt a Barátok köztöt nézném; hálás vagyok neki, hogy képes volt a legidillibb környezet megteremtésére. Ajánlom az egész sulinak, amiért mindig történt valami botrány, amit beleilleszthettem a sztoriba, és amiért irodalomórán és fakton olyan sok ösztönző hatás ért. Ajánlom Sunyinak, nagymamám kakasának, hátha végre megdöglik, és nem rontja a levegőt abban a gyönyörű udvarban, ahová immáron négy hónapja nem merek lemenni. Ajánlom ezt a nagybátyámnak is, aki sok fordulatos történetével és (kissé bolond) ismerősével gazdagította a történetet, és nemrég született unokahúgomnak, aki remélem, egyszer olyan lesz, mint Alexa. Ajánlom az egész családnak, és Pamacskának is (aki egyre illedelmesebb kutya – leszámítva a sétákat). Köszönöm az olvasóknak, akik írtak és azoknak is, akik nem. Köszönöm, hogy erőt és kitartást nyerhettem véleményükből, és fejlődhettem. Köszönöm Aglarnisnak, amiért mindig azt mondogatta, hogy igenis szeretem Siriust és azért, amiért olyan fontosnak találta a szemeket. Niának, amiért van. Calunak, aki utálja a Lily-James sztorikat, mégis képes volt egy teljes fejezetet elolvasni tőlem. Kiserának, aki egyszerűen fantasztikus. Helnek, rosztundernek, daphnénak, Zsófinak, JakiKittinek, Barbynak és Barbienak, Lindsaynek, Dorkucinak és az összes többi kedves olvasónak, akik… szóval, nélkülük nem lett volna igazi a dolog. Végül ajánlom ezt a történetet azoknak, akik az emlékezést választják a menekülés helyett.

1 Amikor Manhattan fényei kialszanak Február 16. (Csütörtök), 11:43, a Szabadságszobor koponyájában Most leírom az első logikus gondolatot, ami eszembe jut: hogy lehet, hogy nekünk mindig, mindenhol ott kell lennünk? Nem elég már a Roxfort, tengerre is kell szállnunk? Nagyon úgy tűnik. És nekem, idézem „kivételes képességekkel bíró” prefektusnak, el kell kísérnem az egész díszes bagázst. Csak tudnám, miért vagyok kivételes képességű. Talán, mert egyedül is meg tudom menteni Sirius Blacket a biztos haláltól? Azért igazán kár kivételes képességűnek lennem. Így, mint jó prefektus, végzem kötelességemet: próbálok hatni a nálam hülyébbekre és segítem a Nagyvilágot. Ahogy itt elnézem alattunk a Nagyvilágot, nem nagyon van szüksége a negyed- és ötödéves roxfortosokra. Bár az igazgató úr minimalizálta a csoport létszámát. Így százvalahány tanuló helyett csak tizennyolcan vagyunk a három tanárral. Nem mintha ez nem lenne elég… Úgy lettünk volna húszan, ha Bellatrix Black és Jessica is eljön, de ők egészen véletlenül lemaradtak… Jobban mondva elaludtak, de hát így járnak azok, akiknek az óráját Black egy órával későbbre állítja. Sebastian is otthonmaradt (népünnepély), leesett a lépcsőn. Legalább lesz egy kicsit nyugtom a beteges dolgaitól. A szerencse itt az én oldalamra állt. James Potter pedig Tian mögé… Itt, New York város csodájának fejében mindenki mást csinál. Nem hibáztatom őket, ugyanis az a decemberi katonai kiképzés legalább megérte. Még mindig emlékszem, hogyan kellett átmennünk azon a szakadékon /dzsipet vezetnünk/ szalonnát sütnünk az őrmester parancsára. A karácsonyi ajándékunk a kiképzés vége volt, de az egész hercehurcát még szilveszterre sem sikerült kipihennünk. Tehát fájós tagokkal, kimerülten kezdtük az újévet. Ami jó jel volt olyan szempontból, hogy még mindig éltünk. Szóval, most mindenki nehezen teljesített munkájának gyümölcsét élvezi: - Black és James valahol Manhattenben randalíroznak (Bimba professzor megtiltotta, hogy velünk jöjjenek, mert volt egy kis konfliktusuk a Tadzs Mahallal, ami, jelentem, 1983 óta a világörökség része VOLT tegnapelőttig). - Becca és Remus vizsgálgatják, hogy mikor építették újjá a Szabadságszobor arcát. Az nem a Szfinx volt, aminek letört az orra? Íme a prefektus és az évfolyam egyik legokosabb lánya… nesze, neked, alapvető műveltség! - Rini kihajol a párkányon, és figyeli, mikor tűnnek fel a kommandósok, hogy letartóztassák osztályunkat. - Verity arról ábrándozik, hogy mikor ér végre ide a szőke herceg hófehér pegazuson. - Lia fel akarja öltöztetni a Szabadságszobrot. Azt mondta, február révén meg fog fázni. Felajánlottam neki a még a 16. születésnapomra kapott sálat. - Malfoy és Nott várják a megfelelő pillanatot, hogy mikor dobhatják ki Liát. - Piton arról oktatja ki Remust, hogy mennyire hiányos a kulturális ismerete (Istenem, mi különbség van a Szabadságszobor és a Szfinx között? Mindkettő ronda és poros.) - Meda arról mereng, hogy mi is lesz vele és Teddel, miközben szórakozottan szemlél egy „Kocogj! Halj meg egészségesebben!” feliratot a falon. - Sarah, egy hugrabugos hatodéves, aki azt sem tudja, mit keres köztünk. Mivel őt tették be Sebastian helyére, kicsit hiányosak az ismeretei erről a kis kirándulásról. - Brad azon vitatkozik Madame Hockkal, hogy megengedné-e a Mágiaügyi Miniszter, hogy itt tartsuk a következő kviddicsmeccset. Naná, hogy megengedné! Miért is ne? Végül is csak 8. 000. 000 fő látná parádés megmozdulásainkat. Tehát mind itt vagyunk épen és egészségesen. Blackék valahol a városban robbantgatnak. Imádom a csütörtököket. 12:05, a Szabadságszobor előtti padon Jelentem, nagyon rövid idő alatt meghazudtoltuk Remusszal annak a dilis tudósnak az eszmefutását, aki szerint a szobor fáklyájába nem lehet felmenni. Dehogynem lehet.

Csak leszakad. Most már valóban nem lehet felmenni, hiszen nincs hova, de legalább megoldottuk eme veszélyes problémát is. Nem is értem, miért parázik annyira Bimba professzor, nem volt akkora nagy az a durranás. Jamesék is csak azért halhatták, mert röpke három kilométerre voltak tőlünk. 12:24, még mindig ott Na, hála istennek, a tűzoltóságon és a rendőrségen kívül befutott Black és James is. Black, felmérve a helyzetet és kitudakolva az eseményeket, csak ennyit mondott: - Még életemben nem voltam olyan mélyen nőben, mint most lehettem volna, erre mi történik? Beindul Evans meg Holdsáp állati ösztöne, és már nem is lehetek. A körülöttünk sétáló öreg hölgyek megbotránkozva mértek minket végig. Nem is csodálom. Beccára pedig rájött a nevetőgörcs. - Mi ez a vigadalom? – jelent meg Piton villámló szemekkel. Erre Becca mosolyogva hozzábújt. Megjegyzés 1.: Fúj. Megjegyzés 2.: Fúúúj. Megjegyzés 3.: FÚÚÚJJJ! Megjegyzés 4.: Mondok valami újat is az emberiségnek. Remélem, Becca tudja, mit csinál. Megjegyzés 5.: Ahogy így elnézem, nem. Az egyik tűzoltó pasi mellől ellépett Meda és egyenesen felénk vette az irányt. Mikor meglátta, hogy Jamesék milyen pofákat bevágnak és észrevette a… párt, tapintatosan elájult, de úgy tett, mintha csak leejtette volna a nem létező napszemüvegét. - Mi ez a nagy barátság? Szóval van még ember a Roxfortban, aki nem tudja a fejleményeket? Pedig elég hatásosan elterjesztettem: csak egy Lia nevű pletykafészek és egy bűvölésre tökéletesen alkalmas pálca kellett hozzá. A kérdésre viszont én is nagyon szeretném tudni a választ… 17:00, a bevásárlóközpont egyik kávézója Manhattan hatalmas és rengeteg boltja van. Lia jóvoltából megismerhettük mindegyiknek a történelmét, majd rászabadulhattunk az üzletekre. Én egy „Blau, édes kiskutyám” feliratú tálkával, egy magazinnal, egy tartalék naplóval és két fekete gyertyával lettem gazdagabb. A tálat valószínűleg hazaküldöm kedves kishúgomnak, egy fecni kíséretében, amelyen az fog állni, hogy húzza a fejére. Jó, jó, ennyire még én sem vagyok gonosz… majd mellékelek neki egy szép nagy fekete gyertyát. Hoppá, Black karácsonyi ajándéka is megvan (hátha ezzel képes lesz kiűzni magából az ártó démonokat)… Csak tudnám, mióta adok neki ajándékot, na, mindegy. Tehát, miután beszerveztünk minden mozdítható new york-i szuvenírt, visszamentünk a hotelbe, ahol is rájöttünk, hogy Jamesék a szennyescsúszdán hagyták el az épületet, a szobában hagyva az öt kulcsot. Ez ANNYIRA jellemző. Nem is nevezem most már Jamesnek. Legyen csak Potter. Hrrr… A probléma megoldása után érthető módon be akartunk vonulni a szobáinkba, csakhogy Potter az utamat állta. - Szép volt a kilátás? – kérdezte kedvesen. Mintha nem tudta volna, hogy alig pár órája tettük tönkre ezt a műemléket. Nyomaszt a bűntudat. Végül is mégiscsak Franciaország és Amerika kapcsolatát és a szabadságot hirdette. Mi történik, ha kitör a világháború? Ezen gondolataim között jutottak el hozzám további szavai: - Észrevetted, hogy mennyire keveset vagyunk együtt? Úgy értem, egyik csodát sem tudtuk eddig együtt csodálni a hétből. Hát, persze, hogy észrevettem. Mert neki mindig jobb dolga van: 1. Blackkel együtt zaklatni a helybelieket. 2. INGYEN barackos kólát ÁRULNI (na, értitek…) - Tényleg nem. – állapítottam meg nemes egyszerűséggel. - Tudtad, hogy Sydney milyen romantikus? – kérdezte, legújabb mániájának szabad folyást adva, alias beletúrt a hajába. - Eddig Velencéről tudtam, hogy a szerelmesek városa, de…

És ebben a pillanatban jöttem rá, hogy totál hülyét csináltam magamból. A szerelmesek városa? A SZERELEMESEKÉ? Na, és? Akkor mi van? A romantikus és a szerelmes nem egy és ugyanaz, sőt nagyon is távol állnak egymástól! Black abbahagyta Becca gúnyolását, és hozzám fordult. - Hoppá, Evans, kibukott belőled a rejtett… - de nem tudta befejezni mondatát, ugyanis ekkor Meda arrébb küldte italt hozni. Én pedig égtem James előtt, mint még soha. Azokkal a bámulatosan barna szemeivel sokkal vidámabban fürkészett, mint pár perce. Az a szemét! Gondolom magában jót mulatott rajtam… Bár kicsit megcáfolja ezt a feltételezést következő mondata: - Sydney mindenkit tárt karokkal vár. Minket is. Szegény, ártatlan, mit sem sejtő Sydney… 20:52, a Hotelben Igazán romantikus itt üldögélni a sötétben. Nem is értem, mi bajuk van a vendégeknek. Este nyolc óra után már ne akarjon tévét nézni, számítógépezni, fürödni, hajat mosni, olvasni az ember, fogja be a száját és aludjon! Gondolom, ez volt Malfoyék mögöttes sugalma is, amikor New York belvárosát másodpercek alatt a természet lágy ölévé változtatták. Én mondtam nekik, hogy ne huzigálják ki a főkapcsoló zsinórját, de ők jobban el voltak foglalva a sok szép színes vezetékkel… Hosszú és bonyolult lenne kifejteni, hogyan is sikerült kicsapniuk a biztosítékot… most a fél csoport itt lebzsel nálunk, és megeszik az összes mentolos sütit, amit Rini anyukája küldött. Tehát itt ültünk a sötétben, és bámuljuk egymást a csillagok fényében. Imádom bámulni a többieket, mert: - Olyan szépek, pláne sötétben. - Így legalább nem látszódik, hogy már megint begöndörödött a hajam. - Eddig úgy éreztem magam, mint egy börtönben, biztosan a sok kis szoba miatt, most már úgy, mint az állatkertben etetéskor (Malfoy is nagyon szereti ám a mentolos sütit). Gondolom, most az olvasóban felmerül az az aprócska kérdés, hogy is tudok ilyen sötétben írni. Nos, gyakorlatilag azt sem tudom, mit írok, de nem is baj… Hopsz, lecsúsztam a papírról! Február 17. (Péntek) 10:47, egy téren Bár tegnap este is lett volna még írnivalóm, de bocs, este fél tízkor már tényleg nem láttam semmit. Az az egy mondat, amit lekapartam tegnap erősen hasonlít egy nyolcéves írásához… A tegnap este nagyon hosszú volt, és fárasztó. Vegyük például azt, hogy Black ott, mindenki szeme láttára kikezdett Rinivel! Nos, meg kell mondanom, nem vagyok meglepve. Annyi mindent megéltem már Black mellett, hogy ez már csak sima fogás volt. Miután észrevettem, hogy a „Milyen helyes rajtad ez a felső, Rini!”-ből átmentek a „Sirius, gondoltál már arra, milyen érdekes lehet lányszobában aludni?”-ba, cselekedtem. Azaz hátat fordítottam az egész társaságnak, és igyekeztem arra figyelni, mit beszél nekem James, miközben fél szemmel azt lestem, mikor fogja Black lesmárolni ártatlan barátnőmet. Megjegyzem, Piton és Becca épp valami ilyesmit művelhettek a sarokban… - S szerelem nyelve a csók, tudtad, Rini? – mosolygott Sirius Rinire. Persze én ezt nem láttam, de tudom, hogy egy ilyen mondathoz jár egy villanó Black-mosoly, amitől megfájdul a fejem. Eközben nekem James elkezdett szövegelni valamit a szabad levegőről. - Jössz beszélgetni? – nevetett rá Rini. TE JÓ ÉG. James valahol a zöldellő réteknél tartott, mikor nagyon vissza kellett magam fognom, hogy hátra ne forduljak. Közben a többiek egyenesen a jelenetre koncentráltak, Becca, Piton és Remus kivételével, aki épp abban a pillanatban hajolt oda hozzám: - Lily, kölcsönadod a tolladat? Láttam az összetört pennát kezében, így végső búcsút vettem egyik pennámtól, és odaadtam neki… - Miért is ne? – kérdezte Sirius komolyabb hangon. Ekkor majdnem hátrafordultam, csakhogy James keze megakadályozott benne. - Lily, nincs kedved elsétálni a Central Parkba? Csak ennyit mondott, de bennem megállt az ütő.

Huh. Én. Meg Ő. Ketten. Izé… - Miért is ne? Egy óra hosszat nem törődtem sem hőn szeretett tollam sorsával, sem a sok agyament személlyel a hotelben, sokkal inkább lefoglaltak a kivilágított (!) utak mellett repkedő fekete-narancssárga, skarlát és fekete színű madarak, akik valahogy megzavarodtak, és állandóan nekem akartak repülni. Ennyit a romantikáról. Ezek ellenére még így is jó volt sétálni az Erzsébet-tavon át Shakespeare kertjéig. Csak kicsit ijedtem meg egy madártól, ami panaszosan felbúgott pont a mellettem lévő fán, és csak kicsit ugrottam neki Jamesnek. Fura, de most nem jegyezte meg, hogy „Milyen bátor Griffendéles!”, meg semmi szokásos gúnyolódást, egyszerűen csak mosolygott… Eltévedtünk, majd röpke húsz perc múlva máris visszataláltunk az ösvényre, és visszaértünk a hotelbe fél tizenegyre, ahol Bimba professzor jól lehordott minket. Igaza is van, nem vagyunk komplettek, hogy a gyönyörű éjszakát, a madárdalt és a tavat választottuk a hotelszoba sötétsége ellenében. 11:29, a Modern Művészetek Múzeumában Nahát, ezt igazán kihagyhattuk volna! Komolyan mondom, kezdenek hiányozni az órák. Akkor legalább tudom, mit miért csinálunk, de most… Megnéztem egy-két világhírű festményt, és arra jutottam, hogy festeni igenis kifizetődő. Az a lényeg, hogy… nehogy hozzányúljon! Úristen, ha leveri azt a képet, még képesek lesznek meglincselni minket! Hol van itt egy oldalajtó? Az sincs? Nagyszerű. Nincsen menekülési útvonal, Blackék meg itt parodizálják a biztonsági őrt. És ezek a képek borzalmasak. Ez itt például halvány egoizmusra utal valami Matissétől: adva van egy szoba, sok tárgy és festmény… A festményeken kívül csak pár tárgy van, ami nem csak körvonalasan van megrajzolva, mégpedig pár szobor (a festő alkotásai)… Pofátlanság! Hogy valaki ennyire önző legyen! A másikon pedig egy fekete nő van, aki alszik a sivatagban (csak tudnám, alvás előtt hogy nem ereszti el a kis fuvoláját, na, mindegy), és mellette ott szaglászik egy oroszlán! Azt szeretném én megélni, hogy legyen egy oroszlánom, persze csak szigorúan a főnixeim és az egyszarvúm után. Na, jól van, unom New Yorkot. Bocsi, tudom, hogy hálátlanság ilyet mondani, de akkor is ez van. Menni akarok haza Európába!... 15:01, a hotel teraszán A többiek nem akarnak. Élvezik a mugli világ csodáit, mint például a videót. Már megnézték láncban a Terminátort, az Oroszlánkirályt és a Szívem érted rapest. Ezután mi jön? A Hófehérke? 17:31, a Central Parkban Hát, ha Hófehérke nincs is itt, találkoztunk Mr. Breemannal. FBI AKTA KATT BIZTOS? HOGY MEG AKARJA NÉZNI? KATT AKTA Név: Breeman Nem: férfi (ki hitte volna?) Családi állapot: van egy felesége, egy fia és egy lánya Kedvencek: van két kutyája, Nyuszi és Virág Munkahelye: a világ Munkája: üzletember, a Mágiaügyi Minisztérium külső megbízottja Hobbija: vadászat

Szereti: a borsot, a csípős paprikát és a célba lövést Utálja: a szemtelen fiúkat, akik ott sündörögnek a háza körül és a tömeget Különleges ismertetője: Becca apukája. AKTA VÉGE Tehát, ez után a kis ismeretterjesztő anyag után leírom, hogyan is találkoztunk Mr. Breemannal. Nos, miután végre leváltak a többiek a TV-ről, elmentünk várost látni. Jól van, tudom, egyszer már láttuk a várost, de hát az egyfelől csúfos véggel zárult, másfelől New Yorkból soha nem elég! Mentünk a boltocskák előtt, a tereken, a szobornál megismert tűzoltók integettek nekünk (jó is, ha az embernek vannak kapcsolatai), minden meglepően jó volt, amíg… Sejthettem volna, hogy nem lehet az egész délutánunk jó. Persze ez most éppen Nott miatt romlott el, ugyanis ő ragaszkodott hozzá, hogy menjünk be egy vadászboltba. Én, amikor megláttam egypár szegény őzikét kifeszítve a falra, nem akartam bemenni, így inkább csak kint álldogáltam. Álldogálok, álldogálok, meglátok egy helyes fiút, álldogálok, és egyszer csak meghallottam Mr. Breeman hangját, amint rám köszön: - Lily! Micsoda meglepetés! – odahajolt hozzám, és halkan megkérdezte. – Mondd csak, itt vannak azok a… a barátaitok is? - Nem, Mr. Breeman, nincsen nekünk semmiféle… Mielőtt elmondhattam volna az eszmefuttatásomat, lepisszegett. - Lily, kicsit csendesebben, titkos küldetésben járok itt. - TITKOS KÜLDETÉSBEN?! – harsogta Sirius Black hirtelen a fülembe, alkalmilag megsüketítve ezzel. A gyalogosok pedig mind ránk bámultak, ami cseppet sem meglepő egy ilyen kijelentés hallatán. Azt hittem, Mr. Breeman vagy agyvérzést kap, vagy leszúrja Blacket, de csak csendesen, fogcsikorgatva válaszolt. - Már csak te hiányoztál.. Hogy engedhettek ki a szüleid az utcára? New York nagyon veszélyes, akármikor leüthetnek egy husánggal, vagy… Képzeletemben Becca apukája máris emelte a nagy, éles vasbotot, hogy fejbe vágja azt a hígagyút, de Black csak nem vette a lapot. Eközben megjelent Becca is. - Nézd, Becky, a papád mennyire félt minket! – nézett rá vigyorogva Black, mire Becca hirtelen fél méterre ellökte magát Pitontól. - Szia, apuci! Az apja még mindig Blackre meredt olyan lesajnáló, „jaj-de-kár-hogy-élsz-ugyan-minek” tekintettel, majd hirtelen hozzánk fordult: - Remus, benned is lehetne annyi bátorság, hogy nem hagyod Lilyt az utcán egyedül álldogálni! Lily, te pedig nálunk hagytad az egyik naplódat, az üreset, tudtad? (Hogy én azt mennyit kerestem…Arggghh…) Nott, fiam, fordítva fogod a fegyvert! James, ahhoz nehogy hozzányúlj! Felbecsülhetetlen értékű. – majd Pitonhoz fordult. – És te, fiatalember? Hopsz! Szóval látta Beccát és Pitont. Ajjajjaj! Piton legnagyobb csodálkozásomra és James legnagyobb csodálkozására (leejtette azt a felbecsülhetetlen értékű dárdát, az ég nyugosztalja szegény dárda ízeit) Piton fesztelenül kezet fogott vele, és elkezdett bemutatkozni. Mr. Breeman tekintetéből nem lehetett kiolvasni, hogy mit gondol, sőt utána se szólt semmi mást hozzánk, csak azt, hogy szedjük össze magunkat. Ez meg mit akart jelenteni? 19:38, a Hotel James és Black feltalálták a telefont, így egész este a telefonállást kellett hallgatnom. „A” szituáció: *James fekszik az ágyon, valamit ír. Egyszer csak felveszi a telefonkagylót, és elkezd tárcsázni. Kisvártatva kicsöng a telefon. Black a szoba másik oldalán dudorászik, majd felveszi a saját telefonját.* „Halló?” *szól bele Black* „Hét betűs, és erszényes emlős, mi az?” *kérdezi James magától értetődően* „Kenguru.” *válaszol Black* „Kösz.” *így James* „Nincs mit.” *mondja Black, és leteszi a kagylót*

Az cseppet sem érdekli őket, hogy egy szobában, egymástól három méterre fekszenek, és hallanák egymás hangját mindenféle mugli szerkezet nélkül. Sőt, Potter még arra is rávetemedett, hogy felhívjon ENGEM. És megkérdezte, hogy hány betűs az, hogy „kicsim”… Komolyan mondom, valami súlyos bajuk van. A varázsmentes környezet rossz hatást gyakorol a más amúgy sem teljesen ép agyukra… Na, mindegy, ahelyett, hogy azzal foglalkoznék, miről dumál Black és James a telefonon, merthogy ide hallatszódik („Szted Becky apja mit keresett itt?” „Hát, biztos nem minket…”), a helyett olvasok. Lya baglya még itt is megtalál. „Bon jour, petite Lily! Még egy hónap, és találkozunk! Hát nem lesz csodálatos? Végre megismerhetem Jamest és Beccát, akikről már annyit meséltél. Még mindig oda vagy Jamesért? Még mindig tagadod? Betise! Bien sun kíváncsi vagyok Siriusra is… ezekből, a rémhírekből, amikről te tájékoztatsz, arra következtetek, hogy nem tétlenkedik. Alexa is teljesen be van zsongva, imádja az iskola előkészítőt! Most, márciusban jön velünk a Roxfortba, aztán május elején még megtekinti a Dumstrangot is. Biztos vagyok benne, hogy a Beauxbatonsot fogja választani, tudod, Lily, bevallhatjuk így egymás között, hogy ez az iskola a legszebb, ahogy a nevéből is kiderül! Juliette egyik pillanatban máris indulna, a másikban alig akar menni… A la viellille dame* méltán híres, drága hazánk jelképe. Hallottam valami érdekes hírt egy újévi koktélpartiról. Nálatok NagyBritanniában már ilyenkor elkezdik szervezni a társadalmi összejöveteleket? Mi azért várunk még vele az őszig. De addig is pár kérdés: Ou? Goand? Pourquoi? Mindent hallani akarok az utolsó részletig! És, amíg el nem felejtem: viszek magammal (kicsit sem vagyok ma önhitt, non?) egy nagyon helyes francia fiút, aki talán felpezsdíti amúgy sem éppen unalmas életedet. Pierrenek hívják, és egy szívtipró. Ja, és már előre szólok, hogy a többi beauxbatonsos mind franciásítani akarják a neveiteket. Hát nem édesek?” Miért tartok attól, hogy ebből az egészből még óriási nagy baj lesz? 2 James to secret titka Február 18. (Szombat), 10:26, Conservatory Garden Ez a kert nagyon szép. Azaz csak nagyon szép lenne, ha nem kellene állandóan a többiek nyávogását hallgatnom, hogy itt fáj, ott fáj, eltört a karom, vérzik a fejem… Nem értem, miért húzzák fel magukat minden apróságon! Eltört a kezük, na és? Én akartam talán közelebbről megnézni a bio-fűnyírókat? És én hergeltem fel a bulldogot? Na ugye, hogy nem. Akkor meg miért nekem panaszkodnak? Reggel nyolckor még olyan szépen megszavaztuk az egész napos túrát a Central parkba, most pedig a csoport 70 százaléka már menne is vissza. Csak James és Black nem fáradtak el. Itt kommandóznak mellettem. James (egy fán): Black, jelentkezzen! Black, vétel! Black (a szökőkút mellett): Hallom, Potter! Mit akar? James: Egy Coca Cola light-ot, haver! Black (felröhög): Küldetés közben ne az italon agyaljon, Potter! Ha vodkát mondott volna, már rég repült volna a szigorúan titkos FBI-ból. James: Megbámulnak, Black! Nem mondtad kicsit hangosan, azt hogy (ordítja) FBI?! Black (döbbenten néz fel): Most túllőtt, Potter, minden határon! Áthelyeztetem Evanshoz a sivatagba! *Ez volt az a pillanat, amikor lesújtó pillantással végigmértem Blacket, majd tovább hallgattam Becca panaszkodását, azt illetően, hogy mennyire kényelmetlen ülnie az új szoknyájában.* James (rám pillant): Egy sivatagba? Evansszal? Mikor indul a gép? *A többiek a hasukat fogták nevettükben – kivéve Becca, aki félt, hogy szétreped a szoknyája Hehehhe! De vicces! Ezt már tízezerszer eljátszották!*

James (leugrik a törpetermetű, aprócska, három méteres fáról): Mikor megyünk? *Tőlem merte megkérdezni.. Na, jó. Nincs Sydney.. Nincs romantika.. Potter hülye, és kész!* Én *már megint én!*: Semmikor. James (csodálkozva): Mi a baj, Lily? Megbántottalak valamivel? Piton (szárazon): Ah, a hős lovag… *Igaza van annak a szemétládának!* James (nem tudja eldönteni, nekimenjen-e Pitonnak): Te csak fogd be a szád, Pipogyusz! *Ha lett volna eszem, tudhattam volna, hogy mi következik… De nem, Lily Evans se nem látó, se nem jós! De még egy cseppnyi logikája sincs! Nem, Lily tudatán kívül tovább szítja a dolgokat! Vajon nem beteges, ha valaki E/3.-ban beszél magáról?* Én: Veled, Potter, még egy jó darabig sehová. *Ez volt a végzetes mondat.* James (még nem látszik rajta, hogy bekattant): Ugyan, miért nem, Lily? Én: Gyerekes vagy. James: Ahogy akarod, Evans. Itt azt hittem, leáll a szívem. Black kócos hajjal lesett ki a szökőkút mögül, és Alice gyorsan Remus mellé slisszolt. Piton és James résnyire szűkült szemmel méregették egymást. - Menj innen, Becca. Beccát nem nagyon zavarta, mi is történik körülötte, de most ráförmedt Pitonra. - Szét fog repedni a szoknyám, ha felállok. Ha azt akarod, hogy kissé.. alulöltözötten flangáljak a parkban, hát, tessék! Erre Piton nemes egyszerűséggel felvette, és áttette egy másik padra. Black dúvad képpel ugrott elő a szökőkút mellől. - Elég volt! Nem elég, hogy ölelgeteted, puszilgatod, fogdosod, emellett még rendelkezel vele? Úgy bánsz vele, mint egy tárggyal! – ordította, és azt hittem, nekiugrik Pitonnak. Becca, mint aki jól végezte dolgát, és örül, hogy a szoknyája még egyben van, dudorászgatott magában. A többiek lassan elszivárogtak a környékről, kivéve Remust és engem. - Kinek képzeled te magad, Black? Becca védőangyalának? - sziszegte felé Piton. (Na, hagyjuk Blacket, mint angyalt… amikor legutóbb angyal próbált lenni, leégett a Szellemszállás.) Remus leült a padra Becca mellé, és kivette a táskájából a telefonkönyvet. Biztosan érdeklődik, hogy meddig van nyitva az ambulancia. - Mi van, Lil? – nézett rám Becca, mikor a fiúk már támadóállásba helyezkedtek, és felébredt kábulatából. James is rám kapta tekintetét. - Inkább oda sem nézek. – válaszoltam és eltakartam a szemeimet. Egyre csak vártam az átkok csattanását, robbanását, ordításokat, de semmi nem hallatszott, csak a telefonkönyv lapjainak suhogása. Másodpercek teltek el, amikor éreztem két meleg kezet a kezeimen. James volt az, aki valamilyen oknál fogva szent céljának tartotta, hogy lefejtse kezeimet arcomról, és… szóval… nem is engedte el őket. De ezzel akkor nem értem rá foglalkozni, mert ott volt nekem érdeklődési tárgynak arcomtól alig húsz centire az arca. Piton és Black még nem hiszem, hogy párbajoztak, ugyanis a csendben hallottam James lélegzetvételét. - Lily… ne haragudj, hogy Evansnak neveztelek. – mondta halkan, szemembe nézve. Le akartam pillantani a földre, de kezeimet megszorította, így újra a szemébe néztem. Ő kér bocsánatot…? Hiszen.. Én kezdtem a potterezést. Láttam, hogy pupillái kitágultak. Megborzongtam. Jelenet megszakítva Ti, kedves naplómba illetéktelenül beleolvasók, például Becca, akiről tudom, hogy állandó szokása a nap végén végigolvasni a bejegyzéseimet, gondolkodjatok bele, mit is tettetek volna? Ha van egy fiú, akiről azt hiszitek, hogy történetesen verekedni kezd mindjárt, a következő pillanatban eltéve pálcáját, odamegy hozzátok, akkor nem döbbentek meg? És nem csak annyit tudtok kinyögni, hogy hát, izé? Jelenet folytatva - Hát, izé… - mondtam nagy értelmesen. Ő meg csak mosolygott. – Hát, na… Úhh.. - És párbajozni sem akarok. – válaszolt kimondatlan kérdésemre. - Hogyhogy? – nyögtem ki nagy nehezen. Becca és Remus fuldokló röhögését hallottam meg a távolban. - Én csak…- James is hátrafordult a nagy röhögésre.

Volt is oka Beccának és Remusnak szinte fetrengeni az elfojtott nevetéstől, mert az a kép, ami elénk tárult, feltételezhetetlenül abszurd volt. Sirius Black és Perselus Piton fekete, szektásruhához hasonlító öltözékükben, pálcáikat messze eldobva a szépen ápolt pázsiton, vöröslő fejjel birkóztak a Central park füvén. Piton volt alul, és hadartak egymásnak valamit a lányokról. Amikor visszafordultam Jameshez, láttam, hogy ő már engem figyel, ki tudja, mióta. És jó kislányhoz, de jó prefektushoz egyáltalán nem méltó módon elpirultam. Azok az átkozott gének! 15:48, mozi előtt Megnéztük a West Side Storyt. Vettünk előtte pattogatott kukoricát a szőke árus sráctól. Nem volt rossz, csak közben Becca állandóan bökdösött, úgy próbált távolabb kerülni Blacktől. Persze James tőlem a lehető legtávolabb ült… ami nem is baj. Öhm.. miért baj az nekem, hogy James nem ott ült, mint én? Dehogy baj! Sőt, jó! Hogy van képem még saját magamnak is hazudni? Az önmarcangolás helyett inkább elmesélem, mi jó történt velem. Találkoztunk Mr. Breemannal. Azaz találkoztam én és a többiek (nehogy valaki azt higgye, hogy enyhén skizofrén vagyok). Mikor utánaszaladtam, hogy nem tudná-e eljuttatni kishúgocskámhoz, Niához levelemet, valami nagyon érdekes történt. Mert persze nekem is mindig jókor jut eszembe, hogy az egyetlen húgom rosszul van a baglyoktól, és így nem tudom neki elküldeni a levelet, mert nincs se főnixem, se galambom, se magán postahivatalom. Ezért szerénykedtem Becca apukája után menni. Nem kellett volna. Mr. Breeman az egyik sivár, keskeny utcán - ami úgy nézett ki, mintha még a középkorban épült volna – megszólított egy embert, akinek elég sötét kinézete volt, olyan maffiafélének néztem, és azonnal tudtam, hogy itt baj lesz. Csakhogy nem volt kedvem visszafordulni. Arra gondoltam – én idióta -, hogy szépen megvárom Mr. Breemant, és majd utána odaadom neki a levelet. Esküszöm, nem akartam kihallgatni őket. Véletlenül jött ki úgy, hogy ők az egyik padon ültek a hatalmas, ronda zöld kuka egyik oldalán, én pedig egy másik padon a szemetesláda másik oldalán. Beszélgetési témájaik: - Valami nagyon nem akar menni, ezen veszekedtek vagy tíz percet… Valami nem megy, nem halad, nem változik. Miért éreztem azt a kis negatív beütést? - Megtudtam, hogy Bertha Jorkins a világ lehető legpletykásabb gyereke, akit egyik családfő sem szívlel. - Becca bátyjáról beszéltek… és persze nekem is pont ekkor kellett felugranom a padról! Egy óriási patkány foglalt ugyanis eddig helyet mellettem. - Mrs. Vachoppen állandóan ideges, és Mr. Breeman szeretne neki segíteni. Az utolsó pont nem ismeretlen számomra sem. Mióta tudom, hogy Rini leukémiás… egy ideig pont ezért nem írtam. Egyszerűen sokkolt a tudat, hogy ez csak egy álom, egy borzalmas rémálom, nem lehet más. Csakhogy múltak a hetek, hónapok, és egyszerűen nem tudtam felkelni. Minden egyes nap, amikor végre rá akartam magam szánni, hogy újra írjak, kinyitottam a naplómat, és láttam azokat a sorokat. Újra átéreztem azt a kétségbeesést, letaglózást, amit akkor éreztem, amikor megtudtam. És eltettem a pennámat… Hogy miért írok most megint? Az egész Black miatt van. Ő volt az, aki itt a kis Lily naplóját akart vele játszani, aminek az a lényege, hogy eldugja előlem, és elolvassa. Amikor megláttam nála, vállat vontam, és egy egyszerű kis bűbájjal lángra gyújtottam könyvemet. Pápá, első naplóm! Pápá, Black haja! Sajnos Madame Pomfrey újra tudta növeszteni Black haját, de akkor is olyan jó volt látni azt az arckifejezést! A naplóm hamvait Remus eltemette nekem az egyik üvegházban.. erre másnap mit látok? Bimba professzor pont azzal a szent földdel trágyázta meg a növekvésben levő, de máris vad fúriafűz gyökereit. És ekkor jutott eszembe, hogy a Lily utódok hogyan bírnák elviselni a James és Sirius utódokat, ha nem lennének az én tapasztalataim. Ebből a naplómból - amit tényleg nagyon őrzök – mindenre fényt deríthetnek. Amikor Mr. Breeman tovább sietett dolgára, jobban megnéztem magamnak a pasit, akivel dumált: Mr. Black volt az, a drága Bellácska és Tian apja. Hipp, hipp, hurrá! 16:02, az egyik téren

Miután visszatértem a mozihoz, két dologgal kellett szembesülnöm: 1. Black hirdeti eszméjét, hogy soha többé ne menjünk vissza a Roxfortba. 2. Veritynek óriási hévvel udvarol a hamburgerárus srác, de Verity ebből semmit sem vesz észre. Hozzáfűznivaló ezekhez a tényekhez: 1. Black hülye. Finite. 2. Verity semmit sem vesz észre, még azt sem, hogy neki a srác sokkal több pattogatott kukoricát adott, mint nekünk, hogy kifizette azt a hamburgert, amit Verity leejtett, és vett neki a saját pénzén egy másikat, és azt sem, hogy nagy szemekkel néz rá. Mit is mondjak… Ha Black hülye, akkor Verity vak. Én meg süket vagyok, legalábbis Remus szerint, aki itt ordibál nekem, hogy menjünk el teniszezni a Central Parkba, mert Lia annyira unatkozik, hogy már Jesstől kapott SMS-eit készül felolvasni… Inkább a fulladásos halál, mint azok az SMS-ek! 18:17, a teniszpályán Még csak két napja vagyunk New Yorkban, de máris visszasírom a roxmortsi kastély csendjét és nyugalmát. Haza akarok menni! Szemétség, hogy engem az akaratom ellenére elhoztak. Komolyan mondom, szívesen maradtam volna, főleg, mert az a két jómadár is jelentkezett. Egyébként eddig azt hittem, a tenisz könnyű és egyszerű sport. Hát, be kell vallanom, egyáltalán nem. Eddig még csak Beccát sikerült felülmúlnom, de őt is csak azért, mert a szoknyája miatt gyakorlatilag egy helyben állt. Viszont legalább olyan nehéz Remusszal teniszezni, mint Bellával verekedni. Erről jut eszembe: nekem tényleg valami hatalmas nagy bajom lehet, mert már Bellácska is kezd hiányozni! Lily! Te nem vagy észnél! – szól egy belső hangocska. – Nem Bellatrix hiányzik, hanem a haja a kezedből! Éljenek a hangok a fejemben. Lassan már nálam is bölcsebbek. 19:33, a hotel Tényleg kezdek megőrülni, ha ilyeneket írok… De már csak egy teljes napot kell kibírnom, aztán tengerre szállunk, és két nap alatt máris odaérünk Ausztráliába, Sydneybe! Hogy hogyan, az számomra is óriási rejtély. Bár, bevallom, nem viszonyulok túl jól a hajókhoz, mióta Nia húgom egyszer elrángatott egy vadvízi evezésre… Hé, mit csinál Malfoy és Nott? Az nem…? Ahhhh! 19:56, a hotel Jól van. Ennyi volt. Kikészültem. Elegem van. 20:45, a hotel EGYESEKNEK mindig olyan jó ötleteik vannak! Most például kitalálták, hogy üvegezzünk. Ezt a pogány rítust még őseink találták fel, így én semmiképpen nem akartam részt venni ebben az ostoba és egyben primitív játékban, amelynek az a lényege, hogy az emberek megalázzák egymást. De Lumpsluck professzor úgy gondolja, hogy ez remekül összehoz minket Malfoyék kis bakija után (kiejtették az ablakon Griffendél Godrik portréját, „véletlenül”, aki üvöltve szitkozódott). Sőt, a prof. is beállt, és Bimba professzort, Madame Hookot is belerángatta. Ha Dumbledore professzor itt lenne, nem kényszerítenének ilyenre minket, de persze ő ott maradt valami kis jelentéktelen omladozás miatt. Szerintem csak füllentett, és Roxfortot Black és James távollétében üdülőparadicsommá létesítették. Tehát, azzal kezdtük, hogy a prof. valahonnan szerzett egy sörösüveget, és pörgetni kellett. Andromeda Black kezdte, mert ő a névsorban az első. Megpörgette, és miközben pörgött az üveg, felette egy kis cetli jelent meg.. az üveg pedig folyamatosan pörgött tovább, amíg Meda el nem olvasta a cetlit. - Költs egy verset egy perc alatt valakivel! – és az üveg Rinire mutatott. Meda és Rini elmentek, és kisvártatva vigyorogva visszatértek. - Csobog a folyó, Folyik a madár, Folyik a hal,

Ami arra jár. A többiek a hasukat fogták, és Black kitalálta, hogy ez lesz az új indulójuk. De nem röhögött sokáig, mert az üveg szája ezúttal rá mutatott. - Na, ne! – jajdult fel. Hehe. – Lejts el valakivel egy táncot! – ismét Rinire mutatott az üveg. Így hát Black és Rini kénytelen kelletlen felálltak, és előadták életük legesetlenebb tangóját. Miután kiröhögték magukat, James következett. - Meséld el valakinek a legtitkosabb álmodat, és bízz benne, hogy nem adja tovább! Csodák csodája, az üveg megint Rininél állt meg. Ő idegesen tekintett fel. - Ez meg van átkozva? – kiáltotta, és belerúgott. Az üveg ismét megállt nála. - Hmmm… Valaki azt szerette volna, ha biztosan Rininél áll meg nála is… - mondtam halkan. - Valaki, aki ért az igézéshez, és van is hozzá varázsereje, ismeri a bűvöléseket… - szólt James is lassan. - Remus! – kiáltottuk egyszerre nevét, majd csodálkozva összenéztünk. A többiek és Rini csak lesték, hogy mi történik. Barátnőm döbbenten pillantott prefektustársamra. - Remus! Te csaltál? A kérdezett arcán kényszeredett mosoly jelent meg. - Mondhatjuk úgyis, hogy kissé befolyásoltam a játék kimenetelét… - Micsoda? REMUS! - James így akarja elhallgatni a titkát. – nézett Remus Jamesre. Öhm… ebben van valami. - Akkor mindig az teljesítse a feladatokat, aki Rinitől jobbra ül… - jelentette ki James, mereven engem bámulva. Hupsz. Az én voltam. Elpirultam. (@#đ#Łk@x÷¤!!!) Persze ez a dolog a többieknek, és legfőképpen Rininek nagyon tetszett. James vigyorogva pörgetett. A üveg megállt… Rininél. Mosolyogva jött oda hozzám, majd leült mellém a földre (@#đ#Łk@x÷¤!!!). - Tehát, a titkos álmom… - mondta hangosan, majd oda hajolt hozzám közel. – Te vagy. Sokkhatásszerűen ért ez a két szó. A többiek meg csak néztek, hogy ilyen hamar elrendeztük volna a dolgot? Hát, ja. Ilyen hamar. Jesszus. Én. Ez volt a hónap vicce… 20:50 Lehet, hogy nem is viccelt? 20:58 Dehogynem. 21:07 De viccelni KELLETT! 21:30 Egészen komikus vagy, Lil, amikor önmagaddal vitázol. Fogalmam sincs, honnan az ördögből tudod, hogy szeretem elolvasni a naplódat, de tényleg drága vagy, hogy leírtad, mi James titkos álma. De hát ezt én már nagyon régóta sejtettem. Na, megyek is, mert kezdek álmos lenni. Tényleg nem is rossz dolog egy ilyen napló… Becca voltam 3 Utálom, hogy szeretem Február 19. (Vasárnap) 10:39, múzeum

Csodálkozik valaki, hogy itt vagyunk vasárnap? Dumbledore külön engedélyével bejutottunk az ókori emlékek múzeumába, ahol olyan dolgokat őriznek, mint a Mona Lisa (csak tudnám, hogy az hol ókori), az eredeti Antigoné (az sem hiszem, hogy valódi, bár csak a miatt a halvány sejtelmem miatt, mert az az idétlen Szophoklész odaírta a cím alá, hogy i. e. 442) és a Szent Grál (szintén nem lehet eredeti… mivel az a Roxfortban van). Miközben ezeket a leleteket bámultuk, és a múzeum vezetői tök hülyének néztek minket – azt bizonygatták, hogy ezek, akármennyire is hisszük, hogy nem valódiak, mégis azok – míg mi is tök hülyének néztük őket, Meda vezetésével. Pár percen belül hozzám is eljutott a papír, melyre a következők voltak írva: „Készült: az Andromeda és Társa Kft. megbízásából Célja: megváltani a világot (hagyd már abba a hülyeségeidet, Sirius!), bekerülni az évkönyvbe Írói: Roxfort diákjai, hogy senki se érezze magát kirekesztve (Sirius!) Tárgya: a roxforti élet Üzenete: Mindenhol jó, de legjobb Roxfortban!” Már meg volt kezdve a szöveg: „Ezennel megnyitom az ülést! (SB, a király) Kicsit sem volt egoista beütésű ez a kezdő sor, Sirius. Na, sebaj. Szeretném mindenkinek felhívni a figyelmét arra, hogy miért is íródott ez a szituációjáték. Ó, gyerekek, hiányzik Roxfort! Játsszuk azt, hogy ott vagyunk! (Meda) Tessék, itt egy zsepi, Meda! Kezdhetjük is… én a magam részéről először is felkeltem. Gyönyörű reggel volt. Mint mindig, Roxfortban. (Remus) Igen, és nekem első dolgom volt gyorsan odarohanni a sulirádióhoz, és beordibálni, hogy Holdsáp és Rini között valami alakul… Még nem tiszta, de akkor is látszik… Nyugi, Holdsáp, a jó öreg Tapmancs mindent lát! (SB) Nem te jössz, Sirius, hanem én! Sorban megyünk! Utánam jön Lily, aztán Becca, Rini, Verity… Szóval ne rángasd a papírt! Ez a gyönyörű nap egy verőfényes vasárnap volt. Maradjunk hűek a valósághoz… (Ágas)” Ekkor következtem én – James egy kedves pillantás kíséretében átnyújtotta a lapot. Hát legyen, gondoltam. „Én benne vagyok. Azzal kezdem a napot, hogy lecseszem Blacket a rádiós ügy miatt, majd leterelem az elsősöket reggelizni. Mikor leértünk, észrevettünk egy tömeget. Vajon kik lehetnek a középpontjában? (Lil)” Ezután tovább adtam a papírt, míg a múzeum igazgatója nagy hévvel Malfoy kezébe nyomta a pillekönnyű Mona Lisát, hogy győződjön meg annak valódiságáról. Nem könnyű eset a pasi. „Sajnos ma rosszra adtad le a voksodat, Lil, ugyanis a sokasság középpontjában én álltam, a változatosság kedvéért.  A többiek úti élményeimet hallgatták nagy élvezettel. James és Sirius hat méterrel arrébb csődítették a népeket. De ők egészen más élményeket adtak elő… (Becky) Meg kell említenem, itt, a nagyközönség előtt, hogy Sirius Black, a nemes múltú, pletykás Black-család egyik sarja egy önző, öntelt, önmagát túlértékelő, alamuszi, balga, bunkó alak! Ennyi a véleményem arról a mocsokról, aki hamis híreket terjeszt a suliban! És Sirius, köztünk mindennek vége! Azonnal válok! (Rini, aki NEM Mrs. Lupin) Én is szeretlek, Rini. (SB) Most én jövök, bocsi, Sirius. Tehát, miután nagy nehezen megreggeliztünk – miközben Lily és Sirius összekaptak, Rini és Sirius veszekedtek, és mi, többiek kajáltunk -, lementünk szétnézni a Roxmortsba. A hirdetőtáblán azonnal megláttuk, hogy valamilyen ünnepi eseményt reklámoznak, ami délután négykor lesz, a Nagyteremben. (Verity) Üüüünnepiii esemééény??? De jó! El kell mennünk! Én már látom is magam, amint végiglejtek a Nagytermen a citromsárga-fehér taláromban, citromvirággal hajamban. Azt hiszem, ki fogom bontani a hajam. Egyébként, Verity, nem láttad a korallpiros rúzsomat? (Lia) Miután jobban is megnézzük azt a hirdetést, meglátjuk, hogy a reklámban az is szerepel, hogy csak meghívóval lehet megjelenni. Ami nekünk nincs. Tehát ez a program lefújva. De elmentünk a Három Seprűbe, ahol ittunk vajsört, majd átsétáltunk a Mézesfalásba is, ahol Frank vett egy hónapra való édességet. (Alice) Megjelent Longbottom is, heh? Azt hittem, csak azok szerepelnek, akik itt vannak. (Luc M.)

Jaja. Longbottom hiányzott már csak… Akkor már miért nem jön Jessicácska „jaj-de-szép-vagyok” is? (Nott) Ha jól látom, Becky arcára rá van írva, hogy neki nemigen nyerné el a tetszését, ha jönne griffendéles társnője. Evans sem nagyon ujjong. Hol van már az az óriási barátságotok? Na, de nem azért írunk, hogy elemezzünk jellemeket. Tehát: át kellett mennünk a Zonko Csodabazárjába is. Csak azt nem tudom, hogy lehet együtt a Griffendéles, Mardekáros és a másik két bagázs? (P. P.) Én ehhez nem nagyon tudok hozzászólni… Békét kötöttek a házak. És mi tovább megyünk, amikor egyszer csak… (Sarah) Meglátunk egy baromi szép, baromi kidolgozott, baromi erős nyelű seprűt, ami természetesen baromi drága is, de minket ez nem érdekel, mert baromira tudunk dumálni, és Potter majd rábeszéli a vén McGalagonyt, hogy szerezzen be olyanokat a csapatnak! (Brad) HOGY MERÉSZELED TE BECKYNEK SZÓLÍTANI? Ő NEKED BECCA, VILÁGOS??? (SB) Azt hiszem ez Perselusnak szólt… nos, mielőtt Brad leragadna a seprűknél, tovább rángatom a tisztelt társaságot a dombokhoz, ahol kifújhatjuk magunkat. És ekkor megjelenik Ted… (Meda) Ted Tonksra gondolsz, arra a magas, barna hajú srácra, akivel együtt volt médiaórája Beccának? (Remus) Arra hát… (Meda) Kezded átvenni Tapmancs szokását, Andromeda. Sztem ez egy kissé beteges. De hát ez itt a Blackfamília, nem igaz?(Ágas) Tehát ez az a Ted, aki miatt… szóval nem is tudtam, hogy megint jóban vagytok. (Lil) Nem is tudtam, hogy Meda és Ted veszekedtek.. én mindig csak édes kettesben látom őket a tó mellett. Egyébként, Sirius, semmi közöd hozzá, hogy hogyan szólít engem a fiúm. (Becky) Sirius mostanában nem normális, de hát ezt tudhatnád, Becca. Mindenki tudja. *ő Nem Mrs. Lupin* (Rini) No comment. Én bírom Siriust. (Verity) Kissé felzaklatott ez az ügy, nem igaz, Trinity?Medácska, újságolhatom majd a suliban, hogy összejöttél a Tonks fiúval? Hé, ha jól tudom, ő mugli származású, nem? (Lia) Lia, te mindig magad alatt szoktad vágni a fát? TE IS AZ VAGY! És egyébként is. A legjobb fejek mugli származásúak: Lily, Ted. (Alice) Hormonproblémáitok vannak? Én megmondom, mi a teendő: tisztázzátok, hogy ki kibe zúgott bele. A jelenlegi felállás szerint Rebeccába Perselus és Sirius, Rini pedig Remusba, de még mennyire. Nem értem, minek kell titkolni… (Luc) Mert te talán nem titkolod, hogy bele vagy zúgva Cissybe? (Nott) Elég volt, Black, az én türelmem is véges. Úgy szólítom BECKYT, ahogy akarom. (P. P.)” Itt tartottunk, amikor az igazgató kezdett kétségbeesni, és már szinte sírva ordibált, hogy miért nem hiszünk neki. Hogy örüljön, James rámosolygott, és kedves hangon elmagyarázta neki, miért nem. Erre idegösszeroppanást kapott a szerencsétlen. Így beszéljen az ember őszintén valakivel. 11:49, a hotel hallja Kellett is nekünk visszavágyódni! McGalagony valahogy megérezte, és idecsődített néhány hivatalos roxforti levelet, melyekben prefektusi teendőimet írta le. Jól figyeljük meg ezt az alakot: teendőimet. Ugyanis Remusnak, Malfoynak és Medának csak az állt a levelükben, hogy pihenjenek. Hát ki akar engem készíteni ez a nő?! Ebben a levélben például megkér, hogy találjam ki, mi legyen Roxfort címernövénye. Mert ugyebár az iskolánkba látogató nemes, magas rangú varázsiskolának van címernövénye, nekünk pedig nincs. De a Beauxbatonsznak csak egy címerállata van, míg nekünk négy is, hát nem ellensúlyozza ez a növény hiányát? Nem. Hát, persze, hogy nem. McGalagony professzor azonnal kerestetni akar velem egy növényt. Hát, legyen. De előre szólok, nagyon meg fogják még ezt bánni… 11:54, még mindig a hall

Megalkottam. A Roxfort Boszorkány, és Varázslóképző Szakiskola címerében szereplő növény a mai naptól fogva: a TÖK. Ők kérdezték, nem igaz? És igen jól bemutatja iskolánkat. Kár, hogy nem láthatom az igazgatóhelyettes arcát, amint elbontja ezt a levelet. Előbújt a gonosz Lily. De mondjak valamit? Minden okom meg van rá, hogy szemét legyek. Mert McGalagony kissé naiv módon úgy gondolta, hogy én majd a lexikonokat fogom bújni addig, amíg a többiek fagyizni mennek, meg sétálgatnak. És, mivel akkor már nagyon belelendültem, kapásból megalkottam a hivatalos menüt, mait az ünnepeken kell tálalni: Évkezdő és évzáró lakomák idején: fokhagymás tökleves tök juharsziruppal kapros töksaláta sertésborda tökkörettel sült tök olvasztott karamellel Karácsonykor: almás-tökös tekercs mézes sült tök sütőtöksaláta tökös tortellini sonkával sütőtökös palacsinta dióbundában Húsvétkor: egyszerű sütőtök leves sütőtök torta sütőtökös rizottó sütőtökös gombóc Halloween: pikáns sütőtök krémleves töltött sütőtök sajtos tök hamis ananászbefőtt (azért hamis, mert nincs benne ananász – fő a takarékosság) kacsamell sütőtökkel Valentin napkor: tojásos sütőtök egytál tökkrémes rétes töltött sertéskaraj sütőtökkel sült tofukockák sütőtökkrémmel Általános ital: töklé És ezek mind létező ételek! Február 20. (Hétfő) 19:03, a hotelszoba Néha elgondolkozok rajta, mit miért teszek. Például miért bántok meg bizonyos embereket, azokat, akik közel állnak hozzám. Persze vannak rá látszólagos indokaim, de sokszor az igaziakat vagy csak én tudom… vagy még én sem. Meggondolatlanul cselekszek, és sajnálom, hogy nem lehet visszapörgetni az időt, és új lehetőségeket kipróbálni. Sokat veszekszek Siriusszal, Beccával, Rinivel, Verityvel, de még Jamest sosem bántottam meg ennyire. Tudom, már fel sem veszi azokat a kis beszólásaimat, amiket már mintegy közönyösen vetek oda neki, de ma megértettem, mennyire fáj neki minden szavam. És bevallom, hülye voltam. Igen, még hozzá kőkeményen. Az a baj velem, hogy a pozitív tulajdonságaimat nem tudom kimutatni, a negatívakat annál inkább. Ennek tudatában fogalmam sincs, hogyan lehetnek egyáltalán barátaim… Mindenesetre Jamest elveszítettem. Minden olyan átlagosnak indult. Beszélgettem Beccával Pitont illetően (jut eszembe, erről is le kell szoknom), majd megírtam néhány levelet a jövendőbeli mugli származású elsősök szüleinek.

Ekkor jött James, aki a szokásos módon felidegesített, és én a szokásos (bunkó) módon szóltam vissza neki, és ebben még nem is volt semmi érdekes. Csak az utána következő jelenet volt sokkoló, amit nekem nem kellett volna látnom. És most leírom a véleményemet: hogy lehetek ennyire önző?! Engem sokkolt? Na, és? Mi az, hogy sokkolt? Hogy mert? Én idéztem elő! Hogy merem én még ezek után sajnálni magam, és vigasztalni törékeny lelkecskémet? Becca, vagy akárki, normális vagyok egyáltalán?! A jelenet a következő volt: a hotel egyik szobájában James és Sirius ültek a parkettán, Sirius vigasztalta Jamest, akinek rázkódott a válla. Igen, bárki kitalálhatta, hogy sírt. Én pedig csak álltam ott, mint egy szánalmas, szerencsétlen lány, és bámultam őket. Ó, a világ minden kincséért sem mentem volna oda, á, nem! Akkor egészen biztosan megsértettek volna, és ah, azt Lily Evans nem tűri meg. ANNYIRA gyűlölöm ilyenkor magam. Szinte megvetem magam. Azt hiszem, pszichés problémáim vannak. És bárki is olvassa ezt - kedves Becca és Verity, mert tudom, hogy most már te is szoktad -, közlöm, hogy nem viccelek. És ezt a bejegyzést nem kíséri a szokásos gúnyos, cinikus hangnem. De nem borulok ki. Azt nem. Ugyanis nem tehetem meg… nincs rá semmi jogom. Inkább írom tovább, mi történt. Sirius és James beszélgettek, azaz az elején James csak zokogott, míg Sirius beszélt. - Ennyire érdekel? Ugyan… nincs semmi értelme ezen görcsölnöd… tudom, hogy rosszul esik… de hát ilyen a természete… Engem védett. Pedig tíz perce sem volt, hogy ordibáltam vele. Ki vagyok én egyáltalán? - Ágas… ne vedd már komolyan! Nem gondolta komolyan. Csak szeret visszaszólni, nem tudja tartani a száját. És… nem gondolta komolyan… szerintem… Becca is szokott nekem mondani egy pár dolgot… de hát tudod, milyenek a lányok… Ekkor James felnézett. - Engem nem érdekel senki, csak Lily! És Beccának nem szokása a te megalázásod. – feldúlt arccal nézett maga elé, még mindig folytak könnyei, de fogait összeszorította, és hallgatott. - Ne hagyd el ennyire magad! Ne gondolj erre az egészre… mi itt vagyunk neked… hé… ha ez jobban esik neked, nekem sokkal csúnyábbakat szokott mondani… - Nagyon vigasztaló, hogy még a legjobb barátomat is gyűlöli. De tényleg. – mormogta halkan James, és a padlót bámulta. Talárja teljesen össze volt gyűrődve. - Nem utál… - hümmögött Sirius, mire lábaim megremegtek. Nem is tudom, mi az, hogy gyűlölni és szeretni. Mi a különbség a kettő között? Mik is igazából az érzések? De most komolyan… - Csak nem tart szimpatikusnak. - Figyelj. – mondta James, kezdte visszanyerni a lélekjelenlétét. – Lily Evans utál minket. Nem bír ki velünk öt percet anélkül, hogy ne kritizálna minket. Én nem értem! – fakadt ki. – Azt mondja még Remus is, sőt már Meda is kérdezte, hogy mi az isten van velem, meg Lilyvel. Nem azt kérdezték, hogy hogy haladunk, hanem, hogy mi baja van Lilynek, miért nem fogad el soha tőlem semmit. Hát, most mondd meg, Sirius, az igazat! Miért csinálja ezt velem? Azt hiszi, hogy nekem nincsenek érzéseim, csak azért, mert aranyvérű vagyok, és tudok kviddicsezni? Mit jelent az számomra, hogy esetleg más lányokat is érdeklek?! De mi a fenét csináljak, ha Lilynél MINDENKI, érted, MINDENKI kedvesebb?! - Ágas… tudod… öhm… Lily… hát, tudod, ő olyan… különleges ember… - Különleges? Én nem így nevezném. – James megint kapkodva beszélt, Sirius pedig meghökkenve nézte. – Tudod, mi fáj a legjobban? Hogy még a mardekáros, gőgös, beképzelt Bellatrix is kedvesebb hozzám, és több szeretet mutat felém, mint Lily! Mi a bánatért gondolja magát okosabbnak, vagy csak jobbnak, mint Bella, mikor tud ő sokkalta kegyetlenebb is lenni?! Itt már alig bírtam hallgatni, de arra gondoltam, hogy… mégis csak meg kell hallgatnom. Hiszen griffendéles vagyok, és tudni akarom az igazságot… még ha az borzalmasan fáj is. - Azért ez kicsi túlzás… tudod… azért Bellánál jobb… - mondta Sirius, de James megint csak a szemébe nézett. - Ő érez is valamit… irántam. Lily meg… - itt megremegett a hangja. – Ő pedig… nem tudom, mit gondol, de azt hiszem, tényleg rosszul van tőlem… - Ágas, hagyd abba ezt! Nézd, tudom, Lilyvel vannak problémáid, na, igen… de ha egyszer szereted!

- Őrült vagyok… - James nagyon, nagyon halkan beszélt, szinte alig hallatszódott ki, de mégis szinte sugárzott róla a fájdalom és a szégyen. – Valaha azt hittem, hogy talán egy kicsit tetszek neki… nem is tudom, hogy… de… hát, én… utálom, hogy szeretem. Egyszerűen nem bírtam elhinni, hogy… hogy sír. - Nézd, Ágas… be kell vallanunk… Nem tudtam meg, mit kell bevallaniuk, mert nem bírta tovább mondani, látva, hogy James lehajtott fejjel, kétségbeesetten… na, ekkor kellett volna közbelépnem. Nem is tudom, miért, de csak bámultam, és meg sem moccantam, aztán… én is elbőgtem magam. Igazán nem akartam, csak valahogy könnyek gyűltek szememben, és bárhogyis próbáltam elfojtani a sírást, nem bírtam. 4 Lumpsluck professzor és aző ötletei Február 21. (Kedd) 09:11, a hotelszoba Most, hogy végre rászántam magam a naplóírásra, nem is tudom, hol kezdjem… Délelőtt sincs, mégis sikerült újabb patáliát összehoznom. Az egész úgy kezdődött. Hogy alig aludtam valamit, és hajnali négy óta éberen, szorongva vártam a többiek ébredését. Amikor fél kilenckor lementünk reggelizni, a fiúk szokatlanul viselkedtek. Mármint nem olyan szokatlanul, mint máskor, nem döntöttek fel egyetlen kancsót sem, és nem kurjongattak idétlenül, hanem normálisak voltak. Mindannyian elmormogtak egy „Hellót”, de ezután semmi másra nem tartottak méltónak: Remus egy könyvbe merült, Black nem sújtotta rám szokásos szóözönét, és James… róla nem is érdemes beszélni, mert miért is kellene elmondanom, milyen képet vágott, amikor meglátott?! Brad szorgalmasan nyiszálta szét késével sonkáját, a hotel asztalterítőjével együtt. Egyszóval jellemezve a helyzet: katasztrófa. Leültem a lányokhoz, de Medán és Sarahn kívül nemigen szóltak hozzám a többiek – azt leszámítva, amikor Becca megkínált turmixszal. Láttam, milyen rózsás a helyzet, így hallgattam, és Rinin is láttam, hogy majd megfullad a beszédtől, ami fojtogatta torkát, de csak nem szólt, helyette példát vett Liáról, aki a szokásos fecsegés helyett sütit tömött magába. Amikor Sarah nyugisan rákérdezett, mi is folyik itt, lecsaptam poharamat az asztalra, és gyors ütemben elhagytam az éttermet. A legnagyobb baj nem az volt, hogy más vendégek hülyének néztek, hanem az, hogy nem volt olyan hely, ami ne nyüzsögött volna a turistáktól. Az előcsarnok egyik fotelében leültem, és próbáltam mélyeket lélegezni, mikor Becca megszólalt mellőlem: - Elrohantál a probléma elöl, Lily? – kérdezte érhetően. - Milyen probléma? - Figyelj, Lily, én nem szeretek köntörfalazni. Tudod, hogy Siriusszal szemben nagyon sokszor kiálltam melletted, Jamesről nem is szólva, és nem szóltam bele a dolgaidba, meg a beteges mániádba, hogy mennyire utálod Jamest, ami természetesen nem igaz, egy percig sem hittem el, sőt, még Jess sem. Most sem szólnék bele, hagynám, hagy üldögélj itt, de félek, azzal elszalasztanád életed egyik lehetőségét. Tudom, hogy neked mennyire fontos az, hogy prefektus vagy, az, hogy milyen jó jegyeid és barátaid vannak, de ettől még egyszerűen nem zárhatod ki az életedből a másik nemet. Irtó nagy hülyeség volt az a fogadalom Carlnál. Ja, még emlékszem rá: „Gyűlölöm Carlt, azt a mocskos disznót, gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm! Hogy lehet valaki ennyire bunkó? Nem kell pasi, soha az életben többet, már így is sok volt! Köszönöm szépen, én ezt a részt kizárom az életemből, megleszek pasik nélkül. Pápá, Carlok!” - És még valami, amit muszáj elmondanom, még akkor is, ha fájni fog: Nem érdemled meg Jamest. – ezzel sarkon fordult és kisietett. Levegőért kapkodtam. Nem érdemlem meg?! Miután Becca elment, összeszedtem magam és elindultam vissza, az étterembe. Még ott találtam a többieket (még jó, öt perce rohantam ki), pont James előtt álltam meg, aki felpillantott rá, majd tovább evett. - James, én… Nem volt szemét, bunkó vagy faragatlan, nagyon is kedvesen és udvariasan küldött el a fenébe.

- Nem akarlak untatni. Kissé hirtelen jött ez az egész, csak így tudom magyarázni azt, hogy szemem könnybe lábadt, és homályosan láttam. Remus letette könyvét, amit addig olvasott, és várakozóan nézett rám. Most mit akartak? Hogy sírjak? Már csak azért sem, gondoltam magamban, és kirohantam bőgve. Tudom, tudom, nem vagyok normális, hogy a lehető legzsúfoltabb helyet választottam a kesergésre, de valahogy oda vezettek lábaim az előbbi fotelhez. Kis idő eltelt, amikor észrevettem, hogy James ott áll a fotel mellett és néz. Nagy levegőt vettem. - Fúúúú… - mondtam halkan, és a szőnyeget kezdtem el bámulni. Volt rajta egy égett nyom. Hupsz. Nem is vettem észre, hogy kicsúszott az egyik bájital a zsebemből. Na, mindegy. James halkan megszólalt: - Fáj? - Á, dehogy. – mondtam, magam elé meredve. – Élvezem. Azonnal megbántam, amit mondtam, mert James máris ment volna el, mikor újra elsírtam magam. Lassan megfordult, odalépett a fotelemhez, és leguggolt hozzám, úgy, hogy láthassa az arcomat. - Tudod, nem csak te érzel. Fura, hogy nekem is vannak érzéseim, nem? Tudod, én egy időben ugyanezt hittem rólad. – láttam, hogy nehezen tud erről beszélni. – Amikor állandóan elfordultál tőlem, és hűvösen beszéltél szinte mindenkivel. Azt hittem, ez a korszakod elmúlt. – itt elmosolyodott – Kedvesebb lettél és határozottabb, kezdtél figyelni is rám, nem csak leszóltál, néha napján beszélgettünk is. Na, jó, csak háromszor, de akkor is jó volt. Lily, én nem akarok tőled már semmit, csak hogy ne haragudj rám. Lehetnénk szimplán barátok is, nem? - De. – ennyit válaszoltam rendkívül bőbeszédűen, de még mindig sírtam, az isten tudja, miért. Ekkor megfogta a kezem. - Nem akarok neked semmi rosszat. Soha nem is akartalak bántani. - Ühüm. (itt még következett pár dolog, olyan tíz percnyi, de az igazán nem tartozik senkire… itt őrzöm, idebent) - Öööö… kérdezhetek valamit? – kérdezte zavartan mosolyogva, mire szívem még erősebben kezdett el dobogni, szinte kiszakadt a helyéről. - Kérdezz! - Nem fogsz megharagudni, hogyha egyszer jól megverem Sebastian Blacket? Váááááááááááááá! Letöröltem könnyeimet, és felnevettem. Még mindig fogta a kezem. - Dehogy fogok. Nem árt neki. - Szóval akkor nem vagy szerelmes belé? MI VAN?! ÉN?! Sebastianba? Kicsit meglepettnek látszhattam, mert James addig nem bírta abbahagyni a nevetést, amíg vissza nem értünk a reggelihez. A többiek egyáltalán nem látszottak meglepettnek: Rini még mindig sütizett Liával, Becca széles mosollyal konzultált Medával, Verity pedig álmodozva felsóhajtott. De a legérdekesebb Lucius Malfoy reakciója volt, aki miután végigmért minket, csak ennyit vetett oda: - Megtalálta a zsák a foltját? 11:43, az Empire State Building hallja Utánanéztem ennek a mugli szólásnak a hotel könyvtárában, és ezt találtam: „A zsák a foltját: Két egymáshoz illő, egymásnak való, hasonló ember, lény, esetleg tárgy egymásra találása, kapcsolata. Pl.: a mosdó és a törölköző, a tű és a cérna” Tudtam, hogy Malfoy nem normális. Még hogy én meg Po… James, mint hasonló lények… nevetnem kell. Semmi hasonló nincs köztünk. Azt hiszem, írok is mindjárt egy listát… Csak előbb megyek, megnézem, miért kiabál James nekem folyamatosan. 12:04, az épület legtetején Jól van, feljutni még csak-csak feljutottam, na, de le? Megoldjuk. Most viszont, miután kigyönyörködtem magam a kilátásban, végre elkezdhetem a listát. MIBEN KÜLÖNBÖZÖK JAMES POTTERTŐL? Írta: Lily Evans (csak nehogy valaki meglássa)

• Az első és legszembetűnőbb: a kviddicsezés. Ő tud. Én meg nem. Ezen még az sem segít, hogy én vagyok a Griffendél hajtója és egyben edzője – ez csak úgy történhetett meg, hogy McGalagony bebeszélte magának, hogy milyen tehetséges vagyok. Persze, itt a földön kiválóan boldogulok a seprűkkel. • A második, és még mindig ilyen fontos, szóval maradjunk csak annál, hogy ez is az első: a kihágások. Én ugyanis soha (néhány kivételes esetet kivéve) nem szegek meg szabályokat. Az a kis kiruccanás Beccáékhoz nem volt igazi kihágás, hiszen senki sem vette észre, és azok az esetek sem számítanak, amikor Blackék miatt kellett kimennem. Tehát kijelenthetem, hogy jó prefektus vagyok, és ezzel megtaláltam még egy pontot. • Prefektus vagyok, míg James nem az. És nem érdekel, mit beszélt nekem Dumbledore professzor arról, hogy néha nem a legjobbak lesznek a prefektusok (á, nem vettem sértésnek…). Szerintem ez a Mardekáron kívül sehol sem érvényes, de ott is csak azért, mert ott mindenki dilis. Ki hallott még olyat, hogy Trixy legyen a prefektus? Itt valóban tévedett az igazságszolgáltatás. • A tanulmányi eredményünk hasonló, de azt azért érdemes megfigyelni, hogy ő nem azért kapja meg, amiért kellene. Azért olyan jó, mert tehetséges, és nem azért, mert az csinálja, amit kell. Míg Flitwick professzor és Madame Hock nagyon is elnéző, addig Lumpslucknak van igaza. Attól még, hogy valaki tehetséges, nem lehet egyben intelligens is. James van, amikor tanul, van, amikor nem. • Egy házban vagyunk, de mindazonáltal nem egy nemhez tartozunk. Én lány vagyok, míg ő fiú, na tessék, itt van az igazi különbség. Lehet, hogy napszúrást kaptam? Most csak ennyi jut eszembe. Kicsit fáj a fejem… meg alig látom azt, amit írok. Ajjaj. Azt hiszem, valami nincs rendben velem… 15:19, itt Napszúrás. 15:87, itt Elegem van. Kivagyok. ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------15:99 Te jó ég, hányni fogok! Utálom. A. Napszúrást. 16:45, a hotelszoba Nem találtam más cetlit a szobában, csak a naplódat, amiben üzenetet hagyhatok, ezt úgyis megnézed. Miután hosszas unszolás után végre bevetettük veled Remusszal azt a bájitalt, és elaludtál, közlöm veled, hogy olyan este hétig aludni fogsz. Mi nyolckor érünk vissza, mert Bimba professzor nem bírt már tovább a többiekkel, és így nemsokára elmegyünk sétálni. Nyolckor lesz a vacsora. Vigyázz magadra, ne menj sehová, vedd be azt a bájitalt, ami ott van az éjjeliszekrényen, és pihenj. Nem is hinnéd, milyen sokáig tartott, amíg Tapmancsot ki nem rángattam a szobátokból. Imádta, hogy teljhatalma van minden felett, mert ki vagy ütve. Maradni akartam veled, meg Verity is, de Lumpsluck nem engedte meg. Figyelj, nem akartam szólni, de véletlenül beleolvastam abba a listába, és vétek lenne ezt szó nélkül hagyni: MILYEN MAGYARÁZATOKAT AD JAMES POTTER LILY EVANS LISTÁJÁRA? Írta: James Potter (remélem, Lily észreveszi) • McGalagony az én jóváhagyásom nélkül nem vehetett volna be a csapatba, és én senkiért sem áldozom fel a Griffendél hírnevét, így azért vettünk fel, mert jól repülsz. Persze edzőnek nem annyira váltál be, de nagyon jól mutatsz a seprűn… Milyen napló ez? Nem lehet benne radírozni?! Szóval, maradjunk annyiban, hogy tudsz kviddicsezni. • Jó prefektus vagy, de… ehhez inkább nem fűzök semmit, Evans. Bocs, hogy megint így szólítalak, de… Ez a dolog, hogy te soha nem mész sehova… hagyjuk.

• Dumbledore engem soha nem választott volna meg prefektusnak, pedig nem is lett volna rossz… szívesen üldögéltem volna veled együtt a prefektusok vagonjában, persze szigorúan csak barátilag. • Muszáj már megint a tanuláson agyalnod? Annyi más dolog van még a világon… • Hát, ez… Én fiú vagyok, te pedig lány. Ezt a felfedezést, Lily! Még jó, hogy nem vagyok én is lány! Hát… ez… nem igaz… Lily Evans azt írja, hogy ő lány, én meg fiú vagyok. Megáll az eszem. Összegzésnek: Vedd be a bájitalt és pihenj! James 19:25, a hotel kertje Hát, ez nem lehet igaz! Hogyan olvashatott bele a naplómba? Hogy lehettem olyan hülye, hogy csak úgy ott hagytam heverni a naplómat a szekrényemen, és elmulasztottam használni a filmekben látott trükköket? Most James rájött, hogy a kviddicsben az önbecsülésem egyenlő a nullával és, hogy mit gondolok róla… Remek. Ezt jól megcsináltam, mint általában. Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy az őrangyalom eltűnt. Bár, magamat ismerve lehet, hogy soha nem is létezett. MILYEN MAGYARÁZATOKAT AD LILY EVANS JAMES POTTER LISTÁJÁRA, AMIT LILY EVANS LISTÁJA MIATT KÉSZÜLT Írta: Lily Evans (nagyon gúnyos voltál, James, hogy még ide is írtál) • Nem, nem lehet benne radírozni. Azért Jamestől, mármint az új Jamestől mást vártam volna, mint ezt a választ. De hát most legalább tudom, hogy csak azért vagyok a Griffendél kviddicscsapatának tagja, mert a vörös hajam illik a Griffendél vörös-arany színeihez. Megnyugtató. • Én tényleg nem szoktam kimászkálni azon a pár eseten kívül. Az egyik azért volt, mert Black elrohant világot látni, háromszor James párbajozni akart, és meg akartam akadályozni, kétszer Black ment párbajozni, és végig akartam nézni, ahogy megátkozzák, kétszer Jess miatt mentünk, mert muszáj volt megkapnia a legújabb csizmát, egyszer Remus talált valami izgalmas könyvet, és azt kellett felvinni, meg még volt pár eset, de egyébként soha nem megyek ki este tíz után. • Ha nem Remus lenne a prefektustársam, hanem James, akkor a Griffendél torony már régen nem állna… Nagyon is el tudom képzelni, hogy ő nem úgy végezte volna el teendőinket, ahogy kell! Már látom is magam előtt, ahogy puszta tréfából a griffendéles elsősöket kirándulásra viszi a Tiltott Rengetegbe… • A tanulás fontos, hiszen abból fogunk megélni! Persze az olyan aranyvérű utódoknak, mint James nem kell ezen törniük a fejüket, hiszen ott van az örökségük… Jaj, de tudom ilyenkor utálni… • Nem is mondok semmit. Most jut eszembe, már öten olvasták az én állítólag titkos naplómat: Becca, Jess, Verity, James, Black (ha attól a pár száz roxfortostól eltekintünk, akik Black kiadása nyomán, közvetve olvashatták soraimat). Már lassan tényleg jól járnak vele, ha kiadatnám, és a befolyt pénzt elraktároznám. A szülők biztosan szívesen értesülnének arról, mit is művelnek csemetéik a suliban. Egyébként eszem ágában sincs meginni azt a bájitalt vagy pihenni! Inkább kijöttem ide az árnyékba gondolkozni az élet dolgain, mint például azon, hogy hogy a fészkes fenébe kerülhetett ide Sebastian?! 20:26, előcsarnok Egy napon két botrány is kicsit sok. Hát nem furcsa, hogy mindkettőben benne volt James? Ajjaj, valami nincs rendben velem… Most, így visszaolvasva James neve többször szerepel az utóbbi napokban, mint Beccáé, Blacké és Remusé együtt véve. De ez most legalább nem miattunk, hanem Tian miatt történt. Volt képe odajönni hozzám, pedig láthatta, hogy milyen elszántam igyekeztem nem észrevenni. - Szia, Lily! – köszönt. Hmmm… ez a „Szia, Lily!” nekem túl bárgyúnak tűnik ahhoz képest, hogy ő egy Black. Túl bárgyú és kedves. Morogva köszöntem. - Te mit is keresel itt? Azt hittem, a Roxfortban tanulsz. Mondjuk azért, mert a R.A.V.A.S.Z.-ra már most el kell kezdeni a tanulást, hiszen májusban lesz. - Nekem nem kell tanulnom. – Kicsit sem nagyképű… - A szüleimmel nyaralunk itt. NE!!! Csak a Black-család többi tagját ne, könyörgöm! Elég nekem egy Blacket is elviselni, nem kell több.

- Aham. Jó. Mi holnap megyünk tovább. - Tudom, Lily, veletek megyünk. Jesszusom! A Blackek támadnak! Éppen megpróbáltam valami mosolyszerűt varázsolni arcomra, amikor hirtelen Rini hangját hallottam meg. - Lil, nem jössz vacsorá… Sebastian? - Ó, hát te is itt vagy, Trinity! – mosolyogott rá Sebastian, mire Rinit súlyos köhögési roham célozta meg. James vette át a helyét (tudhattam volna). - Azt hittem, fent vagy. – fordult hozzám, de nem volt ellenséges hangja. Tian persze nem bírta észrevenni, hogy jobb dolgunk is van, mint vele törődni, így harsogva köszönt. - Neked is jó estét, Potter! - Mi a nyavalyát keresel itt? – vágott vissza James, nem túl barátságosan. - Nyaralok, és ha nem vetted volna észre, egy csinos lánnyal beszélgettem, amíg bele nem szóltál. - Igazán? – James már neki akart menni Sebastiannak, amikor Meda is belépett a képbe. - Ezt nem hiszem el… - suttogta megvetően, bátyjához fordulva. - Anya, apa, itt van Meda! És hagy mutassak be egy lányt! – ezzel megfogta a kezem, és elkezdett húzni. Itt most néhány olyan szó következik, ami bizonyítja, hogy James miért nem lett prefektus, és Meda kis szócsatája testvérével, aki állandóan azt kérdezgette tőle, miért nem mutathatna be nekik, míg én próbáltam leráncigálni magamról. Sajnos kisvártatva odajöttek hozzánk szülei és Lumpsluck professzor is, és elkezdtek beszélgetni a régi időkről egészen addig, amíg Mrs. Black észre nem vette, hogy fia még mindig kezemet szorongatja, amiből akkorra szinte minden vér kiszállt. Rini aggódva nézett ránk, gondolom, azon filózott, hogyan lehetne eltűnni. - Hát te meg ki vagy, kedvesem? – nézett rám Mrs. Black. - Lily Evans vagyok, asszonyom, mug… - Prefektus és kiemelkedően tehetséges roxfortos diák. – harsogott túl Sebastian, mire elvörösödtem. Kezdtem sejteni, mit is akar. - Mennünk kell vacsorázni, Lil. – mosolygott rám Meda, mire már megkönnyebbülten fel akartam sóhajtani, de a sors Lumpsluck professzoron keresztül közbeszólt: - Lily valóban az egyik legtehetségesebb diákom, különösen bájitaltanból remekel, ösztönösen ért ehhez a tudományághoz; én azt mondom, az egész évfolyamból, sőt, megkockáztatom, hogy az egész diákságból a legkitűnőbb. - És melyik házban vagy? – kérdezte Mr. Black, mire Meda szeme dühösen villant. - Hát, én a… - kezdtem hadarni, de a professzorra jobban figyeltek Sebastian szülei. - Olyan, mint egy vérbeli mardekáros, okos, tehetséges, merész! – zengte Lumpsluck, akit ezen szent perctől hivatalosan is utálok. - Kész a vacsora. – szólalt meg nagyon halkan James, mire Sebastian végre elengedett. Az biztos, hogy többé a közelébe sem megyek! Amíg mentünk az étterembe, váltottam pár szót Medával, aki szerint az egész a miatt van, mert… szóval Meda egy nagyon hülye indokot mondott, amit itt most nem is írok le, mert egyszerűen nevetséges. A Black-szülők most azt hiszik, hogy aranyvérű vagyok és mardekáros. Na, és? Egyvalamit nem vett figyelembe az a drágalátos Tian: Bellatrixot. Mert ő nagyon gyorsan tájékoztatná a szüleit arról, honnan is származom, és ki vagyok. Tehát ezt a problémát semmisnek tekintem. 23:16, a hotelszoba A csajokkal egy egészen érdekes játékot játszunk, de állandóan másra gondolok. Egyébként a játék abból áll, hogy mindenkinek mesélnie kell egy három perces kis anekdotát a megadott témán belül. Így most például Sarah arról mesél nekünk, hogyan dobott ő egy nagyon szemét fiút… Nekem nagyon nincs kedvem ehhez, mert minden kérdés szerelmi témákhoz kapcsolódik, és az én szerelmi életem most valami borzalmas… A problémáim: 1. Még a barátnőim is jobban be merik vallani, hogy kibe vagyok szerelmes és kibe nem, mint én magam. 2. James Potter

3. Sebastian Black Hát nem kihúztam azt, hogy mesélj életed nagy szerelmi csapásáról?! Brrrr… 5 Harangszó, fiúk, világvége Február 22. (Szerda) 11:06, a Central Park Most, hogy ma délután repülünk el Ausztráliába, és utoljára tartózkodok itt, a Central Parkban, kicsikét zokon vettem, hogy ki akart dobni az erdész. Persze ez csakis Black miatt volt lehetséges, aki egész egyszerűen a fejébe vette, hogy emlékeket akar. Az őr már csak azt látta, hogy futok át Black után a virágágyásokon, pedig ha tudta volna, mire készül az az idióta, nem üvöltözött volna annyira ádázul velem. Már megint megmentettem egy olyan várost Black tombolásától, ami nem is érdemli meg, hogy fent maradjon. Ez viszont semmi sem volt a tegnapi dologhoz képest, amikor vacsoránál Blackék átjöttek az asztalunkhoz. Nem szeretném szóról szóra bemutatni az eseményt, a lényege annyi volt, hogy Sebastian beszélni akart velem, amihez én elég negatívan álltam. Az egész esetet Becca mentette meg egy gyors ájulással – ami, mint később kiderült, nagyon is valós volt. Csak azt nem tudom, hogy hogyan fogok ezután James szemébe nézni… Véletlenül pont mellette és Becca mellett ültem, így mindketten minden szót hallhattak, amit Sebastian súgott nekem. Az pedig nagyon-nagyon nem jó, ha James tud ezekről. Többek között szólt, hogy: - szeretné, ha ott aludnék Sydneyben a szülei hoteljében (még mit nem!) - azt sem bánná, ha egyszer elmennénk valahová - szeretne egyszer elbeszélgetni velem (ki fogok akadni) - és még arra is megkért, hogy a suliban tanuljunk együtt. De, könyörgöm, miért pont engem?! Hát, nem igaz, hogy mindig olyan embereket tudok kifogni, akik nem tetszenek! Ja, még mindig nem értem, miért is tetszenék neki! Biztosan jól beverte a fejét valahová vagy szimplán személyiségi zavarokkal küzd… 11:21, a Central Park A szőke boszorkány meséli barátnőjének: - Képzeld, beiratkoztam egy reinkarnációs tanfolyamra! - És, milyen? - Drága, de hát tudod, hogy van ez! Csak egyszer élünk! 12:34, a hotelszoba Összepakoltam. Igazság szerint életemben először most nem bánnám, ha Sydneyt kihagyva azonnal visszarepülnénk a Roxfortba, és minden itt történt eseményt elfelejtve élnék tovább életünket. Azt hiszem, tisztáznom kell magamban egy-két dolgot. De esküszöm, ha ezt Verity vagy Becca elolvassa, és eljár a szájuk, átmegyek Bellatrixba! És legfőképpen a fiúk ne olvassák el. BLACK, ha van annyi eszed, hogy látod ezeket a sorokat, akkor NE add ki őket! Huh, miért is hiszem azt, hogy Black tud olvasni? Tehát, íme egy kis összegzés, amit most írogatok… kicsit hosszadalmas lesz, de egyébként sem tudom magam mással elfoglalni. Erről jut eszembe, Meda most kapott egy irtó aranyos kis táskát Tedtől, bagolypostával, mert ma van a névnapja. A szülei ezt nem ünneplik, mert azt mondják, nem praktikus, hogy februárban van… Mintha nem ők választották volna… Íme a lista: Nevem: Lily Evans (erre legalább még emlékszem) Korom: 16 Iskolám: Roxfort

Házam: Griffendél (amit Lumpsluck tegnap még csak tízszer kérdőjelezett meg) Háziállatom: Cassie, a cica és esetenként Black Szerelmem: nincs (mármint nincs olyan fiú, akivel járok, akit én is szeretek, és ő is szeret engem, és elbírjuk viselni egymást), ha Sebastiant nem vesszük figyelembe, aki valamiért újabban a lovagomnak hiszi magát… (Ha ezt Trix megtudja!) Barátaim: Becca Breeman (bár mostanában nem jut annyi időnk egymásra, bizonyos fiúk miatt), Rini Vachoppen (aki egyre inkább ellenségesebbé válik a fiúkkal szemben – az én hatásom – és gúnyosabbá a lányokkal szemben – Becca hatása), Verity Reen (aki álmodozik, és álmodozik, és a változatosság kedvéért álmodozik) Ellenségeim: Bellácska Black (aki most valahol messze földön tépkedi a haját, mert nem maradt használható fiúegyed körülötte), ennyi van, mert senki mást nem tekintek igazi ellenfélnek. Példaképem: Andromeda Black (aki megmutatja, hogy attól még, hogy valaki sznob családból származik, nem kell neki is génhibásnak lennie) Kedvenc időtöltésem: korizás, olvasás, naplóírás, főzés, prefektusi teendők ellátása, naplóírás, növényápolás, főnix ill. unikornis tanulmányozás, naplóírás Amit utálok: büntetőmunka, amikor James veszekszik velem, amikor Sebastian nem hagy békén Amitől félek: repülés, szellemek, sötét árnyak Jut eszembe, egy óra múlva indul a repülőnk Ausztráliába. 13:48, a repülőn, felszállás közben Ha tudnák a stuardessek, milyen nehéz biztonsági övvel naplót írni, ők sem kapcsolták volna be! Egyébként azt csak viccként írtam le, hogy félek a repüléstől, igazából én soha, semmilyen géptől nem… ------------------------------------- Istenkém, mind oda fogunk veszni! Tudom, hogy mindig így gondolják az emberek, és aztán úgy gondolják, hogy most az egyszer csak nem történhet meg a katasztrófa, de talán azokon a gépeken, amik lezuhantak, őrjöngtek az emberek? Nem, ugyanígy aludtak és ettek. 13:55, az óceán felett A kapitány kellemes utazást kívánt. Engem nem tud megtéveszteni az ilyen beszéddel, bár úgy látom, Remust igen, aki – mily meglepő – elővette a vérfarkasokról, kimérákról és hasonló bestiákról szóló könyvét, és azt olvassa. Lehet, hogy kívülről meg akarja tanulni az igézeteket? Ennyire még ő sem lehet stréber, végül is nyara… ------ Le fogunk zuhanni! Már látom is magam előtt! Meda itt mondja, hogy nyugodjak meg, míg ő állandóan a gép hátsó részére pillantgat. Csak nem gyulladt ki a motor?! Én aztán hátra nem nézek! -------------------- Soha. Nem pánikolok, nyugodt maradok, nincs ott semmiféle tűz, hűha, most már a stuardess is oda néz! 14:18, még mindig ott Tudtam én, hogy valami nagy baj van, még azelőtt, hogy az összes stuardess hátra ment volna! Lehet, hogy merénylőt találtak, csak nem akarnak szólni? Bomba van a gépen? Te jó ég, miért szálltam fel erre a nyomorult gépre? James azt hiszi, hogy megijedtem. --------- Dehogyis… Az előbb mesélt nekünk Brad erről a gépről, ami kb. olyan biztonságos, mint egy hatalmas luxusjacht. -------- Ébresztő! Senki nem látta a Titanicot?! 14:37, a repülő Nem volt ott semmilyen bomba, se merénylő, se tűz. Meda csak Heléné Blacket, férjét és fiát figyelte. Azért rohantak oda a stuardessek is, hogy kiszolgálhassák őket, gondolom, ez a légitársaság is hatalmas összeget kap Blackéktől. Nem jó előjel, ha Sebastian is itt van. Legalább most már a lezuhanástól nem félek, jobb dolgom is van. a) Át kell néznem az értesítőket, amiket a jövő évi roxfortosokról kaptunk. b) Meg kell kérdeznem a pilótát, hogy mi az a műszer, amivel képes bemérni a terroristák fegyvereit. Öt betű, és a harmadik betű D.

c) Levelet kell írnom Dumbledore professzor köszönőlevelére, amiben megírja, hogy a Roxfort címernövénye hivatalosan is a tök. Utóiratként megkérdezte, miért nem a liliomot választottam. (Persze, hogy Sebastiannak még több érvet adjak…) d) Le kell foglalnom a húsvéti kellékeket, és nyulakat kell választanom. e) Dumbledore professzor unokahúgának el kell küldenem egy nagy kosár varázslatos édességet. Tehát nekem nincs olyan semmiségekre időm, mint Sebastian. Éjszaka is olyan rosszat álmodtam: sétáltam a mezőn Cassievel, amikor valahonnan előugrott Black kaméleonja, Crock, és átváltozott McGalagonnyá, sok-sok papírt felém nyújtva, majd átváltozott Sebastianná, és el akarta venni a papírokat, hogy ne kelljen őket cipelnem. Fura, hogy most nem jött elő a visszatérő álmom… 15:34, Olaszország felett Az életem kataszrófák láncolata. Hogyan is hihettem, hogy megúszom Sebastiant? Amint meglátott, azonnal oda is jött, kellett is elmennie Rininek teát hozni! Egyszerűen csak leült a helyére. Sebastian: Érdekes, hogy Rebecca Perselusszal jár, nem? (egyrészt örültem neki, hogy nem akar semmi fontosat, másrészt egyáltalán nem akartam vele fecsegni, így semleges választ adtam) Én: Igen. Sebastian: Én mindig úgy gondoltam, hogy a Griffendél és a Mardekár nem fér össze. Én: Igen. (újabb semleges válasz) Sebastian: De amikor Potter és Bella elkezdtek járni, kicsit megváltozott a véleményem. Én: Igen? (itt már elég nehéz volt semlegesnek maradnom, ráadásul az ablaküvegben láttam, hogy kezdek elpirulni) Sebastian: Igen. (kellett is nekem rákérdezni) Úgy gondolom, a házakat ezzel a módszerrel jól össze lehet hozni. Hallottam, hogy te is támogatod a békés egymás mellett élést (ja, persze, a legjobb barátnőm Bella, hahaha), amit még jobban erősítene a barátságok és szerelmek kialakulása. Én: … (éppen majd megfulladtam) Sebastian: Te erről mit gondolsz, Lily? Én: Abszolúte semmit. Sebastian: Semmit? Pedig ahogy Perselus szavaiból kivettem, te lennél itt a nagy aktivista. Én: ??? Sebastian: Azt hiszem, az lenne az első lépés, ha egyáltalán beszélnél, Lily. Én: Nem mesélt rólam a húgod? Sebastian: Meda? Dehogynem. Nagyon szeret téged, és… Én: Én Trixikéről beszélek. Sebastian: Bella is. Naplókérdés: Vajon miket mesélhet rólam Bellatrix a családjának? Válasz: Valószínűleg soha nem fogom megtudni. Én: És…? Sebastian: Meghallgattam, de nem vagyunk egy véleményen rólad… Én: Nagyon szépen fogalmaztál. Sebastian: Nézd, engem cseppet sem érdekel, mikor és miért téped meg a húgomat, amíg… Ekkor hála istennek elkapott minket egy kisebb szélvihar, és mindenkinek le kellett ülnie a saját helyére. 15:59, Horvátország felett Hála istennek?! A halált választom vagy Sebastiant?! ----------- Nem félek, nem félek, nem félek, akkor sem félek! Ha most lezuhannánk, éppen be tudnék ugrani a hugicámhoz, aki itt tölti a hetet. Szerintem Nia már cseppet sem lepődne meg, ha egyszer csak lepottyannék az égből, miközben ő éppen a tengerben fürdik; annyi mindent megélt már. De azért maradjunk csak itt, jóval a föld felett. --------------------------------------- A fenébe, ez a gép rokkantsérült? Vagy miért nem tud egyenesen repülni? --- Úgy érzem magam, mint a hullámvasúton! ---- SEGÍTSEN MÁR VALAKI! 17:45, Ausztrália, reptér

Volt képük altatót beletenni a teámba, így átaludtam másfél órát és a leszállást, a kiszállásról nem is beszélve. Még szerencse, hogy Sarahnak eszébe jutottam és felébresztett, különben ott maradtam volna egyedül a gépen. Mondhatom, nagyon aranyos iskolatársaim és tanáraim vannak… Sydney csodaszép, az Operaház messziről látszik, ki van világítva minden a korai sötétségben. Most éppen taxira várunk, de én nem szeretnék elmozdulni innen, minden olyan gyönyörű és új. A főnixtelep nyitása mellett régi álmom volt eljutni ide, és most végre valóra vált, nem bántam meg, hogy eljöttünk. Black ellenben állandóan a karjaihoz kap, és panaszkodik, hogy csípnek a szúnyogok, mire Becca hűvösen lehűtötte, hogy az csak egy moszkitó volt. Szegény Black hiába olvasgatta az értelmező szótárt, ha csak a K betűig jutott el, és gőze sincs róla, mi az a moszkitó. Sebastianért és szüleiért jött a limuzin (hogy oda ne rohanjak!), és most búcsúznak Medától, aki mihamarabb le szeretné rázni őket, míg én kellemes beszélgetést folytatok Blackkel. - Láttam, hogy mennyire közeli kapcsolatba kerültél az unokatesómmal. – sandított rám azzal a vigyorral, amit csak különösen szemét megnyilvánulásainál használ. - Semmiféle közösködést nem vállalok a rokonoddal. – vágtam vissza, elégedett mosollyal, mire Rini és Becca csak úgy rázkódtak a röhögéstől. - Miért? Nem elég sznob neked Tian? – faggatott még mindig vigyorogva. - Hagyjál már, Black, a hülyeségeiddel! – csattantam fel, mire James kérdőn nézett ránk. - Nem utáljuk egymást.- jelentettük ki egyszerre, erre a csoport többi tagja, Jamesen kívül sajátos nevetőgörcsöt adott elő, amire Mr. és Mrs. Black is figyelmesek lettek, és Meda, látva a szituációt, elkiáltotta magát: - Itt vannak a taxik! Most Nott szól, hogy menjek én is oda, különben itt hagynak cuccostól, és kereshetem meg magam a szállodát. Hajjaj, attól félek, hogy lenne hova mennem, szóval inkább rohanok pakolni. 18:26, a hotel előcsarnoka Ha azt hittem, hogy Syndey szép, akkor erre már nincs szavam! Egyszerűen …….., …………. és ……………….! Itt eltöltünk négy teljes napot, csak azután megyünk tovább, így lesz időm körülnézni. Bimba professzor holtfáradtan rogyott le az egyik díszes kanapéra, míg a többiek lázas tervezgetésbe kezdtek, mit fognak csinálni. Meglepő, hogy New Yorknál nem volt senki ilyen izgatott. Madame Hock felolvasta a következő nap pontjait: Szerda: az utazás fáradalmainak kipihenése - teljesen igazuk van! Csütörtök: délelőtt vásárlás, délután szafari – holtbiztos, hogy Black majd akar fogni egy oroszlánt Péntek: délelőtt sportolás, délután látogatás az Operaházba, egy éjszakai sátorozás – sportolás? Indiában fallabda, Dél-Afrikában foci, New Yorkban tenisz, mi jöhet még? Szombat: délelőtt és délután strandolás, közben városnézés, este opera – ez lesz a kedvenc napom Vasárnap: délelőtt kenguru és koalarezervátum megtekintése, délután strandolás, este utazás vissza, Roxfortba Már alig várom, hogy elkezdődjön a holnap, de addig is örülök, hogy legalább nem vagyunk egy szállóban Sebastiannal. Semmi rossz nem történhet… 18:55, a hotelszoba Ezt NEM tudom elhinni! Jamesszel és Verityvel vagyok egy szobában! Áááááá! Egyszerűen képtelenség, mégis igaz! Valami idióta összekeverte a szobarendet, és így össze-vissza vagyunk beosztva, például Becca Medával és Remusszal nagyon jól járt, de Blacket és Rinit összezárták Malfoyjal. Legalább tudom, hogy nem én jártam legrosszabbul. Verity persze egyből lestoppolta az ablak melletti ágyat, míg a két másik, viszonylag egymáshoz közel álló ágy lett a miénk… azaz a Jamesé és az enyém. Ez olyan ciki… hogy aludjak mellette? Mármint, tudom, hogy barátok vagyunk, ilyen gyenge barátok, de akkor is! Mégiscsak fiú (ahogy azt a lista is bizonyítja). És én elvből nem alszok fiúval, sem fiú mellett.  Már csak a dolgaim miatt is kínos… megnézném, ki szeretné, ha egy srác látná a vadonatúj kiskacsás díszpárnáját, amit az anyukája küldött neki névnapjára!

 Na, meg a smink. Előtte sminkeljek? Előtte keljek fel smink nélkül? Előtte feküdjek le? Előtte ÖLTÖZZEK FEL, LE és ÁT?!  És mi a helyzet a háziállatokkal? Az én kis Cassiem rühelli az ő kaméleonját. Szóval, a helyzet reménytelen és Bimba professzor nem akar semmit sem tenni ellene, ő jól elvan Sarahval és Liával. Ez… ez akkor sem szép dolog. Mi van, ha valaki benéz, és azt látja, hogy egy fiú is van itt? És James hogy fog előttünk öltözni? Attól félek, nemigen zavartatja magát, mert amikor kiderült ez az egész, ledobta az ágyra a cuccát, és ÁTÖLTÖZÖTT, csak úgy. Na, jó, a pólóját vette át, de akkor is! Én ezt nem bírom ki. Nem vagyok hozzá elég erős! Ha van isten, akkor nagyon-nagyon megharagudtam most rá! 19:12, a szoba egyik ágya Ha még ez nem lett volna elég, Potter akcióba lépett. Igen, így fogom szólítani, mert így jobban esik. Szóval, miután Verity mosolyogva közölte, hogy ő most akkor átnéz Riniékhez, hogy életben van-e még mindenki, James mosolyogva közölte, hogy Sydneyben vagyunk. Valamiért az az érzésem volt, hogy hülyének néz, így rákérdeztem: - Mivel iderepültünk, Potter… Eléggé meglepődött, majdnem leesett az ágyáról, onnan nézett rám. - Újra visszaszoktál a Potterre? Gondoltam, mivel… - elharapta a mondat végét, és somolyogva fordult el. - Miért néztél hülyének? – kérdeztem, és én is háttal fordultam neki. - Azért mondtad azt, hogy Potter? - Nem mindegy? - Nem. - Csak szeretném tudni, hogy miért mondtad! - Kíváncsi voltam, hogy emlékszel-e, mit ígértél meg, még Amerikában. Hirtelen eszembe jutott. Aha! Hát ezért vigyorgott úgy közben. - Nem hiszem, hogy Sydney a barátoknak való. – csak ennyit mondtam, mire kiejtette kezéből szemüvegét, mely kettétört az ütéstől, de nem foglalkozott vele, csak nézett rám. Kénytelen voltam én cselekedni. – Reparo! Felvettem a padlóról szemüvegét, és átnyújtottam neki. - Tessék, James. Megrázta fejét és újra elvigyorodott. - Már nem Potter vagyok, Lily? Haragosan fordultam el, és százszázalékosan nekem volt igazam. Csak gúnyolódni tud mindig és mindenkor, pedig mintha nemrég megbeszéltük volna, hogy nem fogjuk bántani egymást. - Szóval, barátok vagyunk? – kérdezte, majd felállt, és leült a fotelembe, mely ágyam mellett állt. Ott hevertek lábánál könyveim, most azok közül vett fel egyet, és azt nézegette. - Ühüm. - És akkor miért ne nézhetnénk meg Sydneyt? – éppen az egyik romantikus lányregényemet nézegette, melynek borítóján egy oroszlán mellet ült egy lány. A történet a szafarin játszódott. – Remélem, lehet majd fotót készítetni. – szólt, mikor nem válaszoltam. – El bírnék viselni egy ilyen képet. - Rólam vagy rólad? – tudakoltam. Na, ezt nem kellett volna, mert kajánul elmosolyodott, és istentudja mit mondott volna, hacsak be nem jön Sirius, és el nem kezd csapkodni, hogy mi van Rinivel, és hogy miért kell pont nekik egy szobában lenniük. - Mi bajod van Rinivel? – kérdeztem, miközben elkezdtem pakolgatni cicám kosarát, és hideg hüllőtestbe ütköztem. Heh, a kaméleon. - Remélem, ti legalább jól megvagytok! – szóra sem méltatott, csak szemvillogtatva kiabált. – Ha már én ilyen szerencsétlenül jártam! - Jaj, de szörnyen szerencsétlen vagy! – sziszegtem felé, mire a feszültségtől majdnem még jobban ordibálni kezdett. - Fogd be, Evans, és örülj a szerencsédnek!

James meglepően gyorsan reagált, azonnal felpattant, és közénk lépett, mielőtt kölcsönösen megátkozhattuk volna egymást. Black belelépett az egyik sminkesdobozba, mire az nagy kondulással felborult. - Micsoda nyavalyákat tartotok ti! Nagyon kevés akadályozott meg benne, hogy őrjöngve rá vessem magam, például a köztünk álló megtermett, erős csapatkapitány, aki elszántan kitartott azon álláspontja mellett, hogy mindketten meggárgyultunk. - Miért idegesít annyira Rini?! – ordítottam. - KÖZÖD?! – süvítette vissza. - CSAK NEM ZÚGTÁL BELE? Pár másodperc szünet következett, majd James előszedte pálcáját, és elhárította Black átkát, amit felém küldött. Villámgyorsan megfogta barátját, és kidobta. Úgy bizony, szó szerint. Egyszerűen megfogta és kitette a folyosóra, majd bezárta az ajtót, és felém fordult. - Ezt többször ne mondd, Lily. – nagyon szigorúnak látszott, szeméből eltűnt a csillogás. - De hát, James, mié… - Majd jövök. – hadart el egy köszönést, és máris kint volt a szobából, én pedig csak ott álltam. Mi a mennydörgős ménkű folyik itt?! Akkor most mi is van Black és Rini között? Merem remélni, hogy semmi, mert csak az indulat mondatta velem, hogy szerelmes lett a nagy Sirius Black a barátnőmbe… James mindenesetre tudja… én is tudni akarom! Február 23. (Csütörtök) 01:11, a hotelszoba Eddig még semmit sem tudtam meg. Pedig próbálkoztam. Tessék: 20:05 Feljöttünk a vacsorától 20:20 Átöltöztünk pizsamába 20:35 Lezuhanyoztam 20:50 Amíg Verity fürdött, rákérdeztem Jamestől, mi volt Blackkel 20:53 James nem akarta elárulni 20:55 Dühöngve kivonultam a szobából 20:59 A folyosón találkoztam Pitonnal, aki Bradről morgott valamit, és kis híján fellökött (az az áldott jó lélek!) 21:04 Betértem Medáékhoz 21:08 Megkérdeztem Medát, és segítettem neki a rejtvényfejtésben 21:18 Rákérdeztem Remusnál is, aki csak megvonta vállát, és olvasott tovább 21:20 Becca ellenben valóságos előadást tartott 21:35 Továbbvándoroltam, megkerestem Saraht 21:42 Leráztuk Liát 21:46 Megvitattam a dolgot Sarahval, de tőle se tudtam meg sokat 21:55 Csüggedten ültem le az előcsarnokba 22:07 Megláttam Sebastiant 22:08 Elbújtam előle, és próbáltam úgy tenni, mint egy nem létező pizsamás, vörös hajú lány 22:13 Elrohantam a konyha irányába, ahol találkoztam ismét Pitonnal 22:19 Tőle is kérdezősködtem, mire elküldött a búsba 22:25 Egyetlen reményem maradt, Lucius Malfoy 22:40 Megtaláltam Malfoyt, és elkezdtünk dumálni, mert ő is eléggé kivolt a sok veszekedéstől, aminek tanúja volt 22: 52 Pár fontos dolgot megtudtam 22:54 Malfoy rákérdezett, hogy mit tudok Remus szerelmi életéről 22:55 Mivel olyan segítőkész volt, meséltem neki 23:10 Megláttuk Sebastiant közeledni, és elhúztunk 23:21 Visszamentem a szobánkba, ahol James olvasott és Verity buzgón színezett valamit 23:23 James megkérdezte, hogy hol is voltam 23:34 Kitérő válaszom nem győzte meg, és egyre csak kérdezgetett 23:40 Verity rászólt, hogy tegye félre a hormonokat és aludjunk már 23.45 Egyetértettem

23:52 Megfésülködtem, és James leoltotta a nagy villanyt 23:57 A kicsit égve hagytuk, mert bármi történhet (Blacket ismerve fog is) Hogy miért vagyok mégis fent? Nem tudok aludni. Az a baj, hogy nincs annyira nagyon messze az ágyam Jamesétől, mégse látom, hogy alszik-e ebben a félhomályban. A baj csak az, hogy nem tudom, hogy ő látja-e, hogy én mit csinálok… Uh… Álmos vagyok. Vajon látta, hogy ásítottam? 01:37, az ágyam Hullafáradt vagyok, mégsem tudok aludni. Ez szörnyű. Kezdenek leragadni a szemeim, de amikor már elaludnék, hirtelen megnézem, hogy tényleg ott fekszik-e még velem szemben James… Hogy is gondolhattam, hogy könnyű lesz? Áh……. 01:52 Elénekeltem az amerikai himnuszt, a nászindulót és vagy egy tucatnyi sorozat főcímdalát, de nem segít. Azt hiszem, kénytelen leszek bárányokat számlálgatni. Ráadásul pokoli meleg van, de ha levenném a takarót, akkor látná James a pizsamámat… nem mintha szégyenlős lennék, csak jobban szeretem, ha rajtam van a takaró. Fogadok, hogy Verity már éjfél előtt elaludt… Lássuk csak, mi lesz a holnapi program: vásárlás és szafari. Akkor nem lehetek álmos! Aludnom kell! Gyerünk, Lily, szugeráld magad! Aludj már, na! Persze ez naplóírás közben nehezen fog menni. Na, jó éjt! Hova is tettem le azt a kaméleont? 6 Soha ne mondd, hogy soha 02:24, Ausztrália, Sydney, hotelszoba Nem tudok aludni, gondolom ez már csak az időpont miatt sem újdonság. De elhatároztam, hogy nem fogok nyavalyogni, hasznosan töltöm az időmet. Miért is lenne szükségem alvásra? Nekem? Lily Evans a Sors felett áll, és köszöni szépen, mellőzi az olyan alantos szokásokat, mint az alvás. Tudom, Becca, hogy megint E/3-ban írok, de ez a saját naplóm, könyörgöm! Ebbe akár szívecskéket is rajzolhatnék, beleírva, hogy Mrs. Black, de akkor nem én lennék én… Mielőtt levédetném egy hivatalos levélben, amit a Mágiaügyi Miniszternek küldök, Roxfortnak a tököt, kis helyzetrajzot készítek annak az ostoba Blacknek és Rininek a dolgáról. Miket tudtam meg: Jamestől: semmit Medától: idézem: „Mindjárt tavasz lesz, Lily, amikor a hormonok megőrülnek. Ezt te aztán igazán érezhetnéd.” Bár nem ide való, de azért azt megemlítem, hogy Ted harmincegy szerelmes verset költött Medának. Nem tudom, ez mennyiben segít nekem Riniék viselkedésének megfejtésében, de egészen biztosan egy nyom lehet. Remus: semmit Becca: Ő úgy gondolja, hogy Rini és Sirius egy egészen különös kapcsolatba kerültek azáltal, hogy Sirius cikizte Rinit azzal, hogy Rini szerelmes Remusba, és Rini úgy áll bosszút, hogy állandóan ordibál vele, és Sirius meg ugye szereti a temperamentumos lányokat… szerintem Becca elég sokat ködösített, de lehet benne valami. Biztos, hogy csak a miatt kiabál Blackkel annyira Rini, mert szívatta Remusszal? Miért van ilyen zűrös szerelmi életük? Rinihez képest kezdek egészen nyugodt és higgadt lenni. Sarah: Azon az állásponton van, hogy Black valahogy belezúgott Rinibe, azért is zavargatta őt állandóan Remusszal, akihez Rininek nem sok köze van (na, azért ez sem egészen igaz… az, hogy Rininek és Remusnak semmi köze nincs egymáshoz, olyan hülyeség, mintha azt állítanánk, hogy május végén szokott esni a hó). Malfoy: Elkezdett nekem mesélni egy bonyolult kifejtést, ami szerint egyszer így gondolja, másszor úgy, mert bár Rini és Black állandóan civakodnak, mégsem mindig ugyanúgy. Egyszer üvöltenek egymással, és párnákat, lámpákat vágnak egymás fejéhez, míg máskor Rini odamegy beszélgetni

Blackhez, aki durván elutasítja, ekkor kezdődik az egész elölről, illetve megtörtént már az is, hogy Black ült le Rinihez, és vágta hozzá a sminkkészletét. Mit vonok le ebből? Nem érdemes belefolyni a dolgaikba. 02:56, az ágy Megalkottam a kérvényt Roxfort címernövényét illetően. Na, ha ez az érvelés nem lesz jó neki, akkor semmi… Kezdek álmosodni… James megmozdult… Öööö… Azt mondta, hogy „Lily”! Felébredt és hozzám szól ILYENKOR?! Jesszusom! Most mit csináljak? Mit akarhat? Úgy teszek, mintha nem hallanám, ez lesz a legjobb. Tehát, most belekezdhetek átnézni a… Már megint mondta a nevemet! Lehet, hogy haldoklik, és figyelmeztetni akar valamire? Brrrr… Meg kellene néznem, de nem nagyon akarom. 09:27, egy bevásárlóközpont Istenem, életemben nem égtem még a naplóm előtt, de hála istennek most ez is meglesz! Gondolom, ha Beccáék olvassák ezt a bekezdést, röhögni fognak, méghozzá joggal… Én hülye odamentem Jameshez megnézni, hogy mi van. Mentem, léptem három lépést, és úgy megijedtem egy felszálló bagolytól, hogy lehuppantam James ágyának végére. Mire ő felébredt. Merthogy még ALUDT. Hölgyeim és uraim, én csak ott ültem, és ijedten megnyikkantam, amikor álmosan megdörzsölte a szemeit. A szája is tátva maradt, amikor meglátott, mert sajnos kénytelen voltam maradni, mivel pizsamám széle beleakadt az ágy aljába. - Lily?… Mit keresel te itt? – kérdezte felülve, mire jól elpirultam. MI A FENÉT VÁLASZOLHATTAM VOLNA?! - Én? Semmit. – mondtam sápadtan, és lehajoltam, hogy végre kimicsodáljam a pizsamám szélét. Még mindig bámult, de már halványan mosolygott. - Éjszakai túrára mentél az ágyamhoz, vagy mi? – nevetett fel halkan. Hahaha! Én meg az ágya! Aú! - Én… nem is! – iszonyú dühös lettem, és elkezdtem hadarni. – Csak nem tudtam aludni, már írtam egy csomót a naplómba is, meg elkészítettem egy levelet a Mágiaügyi Miniszternek, és már éppen hozzá akartam fogni a Roxfort tulajdonában lévő bestiák listázásába, amikor elkezdted mondogatni a nevem, és nem tudtam, hogy mi bajod van, és megnéztem, és… Már teljesen kifogytam a szuszból, amikor észrevettem, hogy kezd elvörösödni. Felpattantam az ágyáról, és odacsörtettem a sajátomhoz, kis híján elvágódva egy pakli varázskártyában, amikor követett. - Most te készülsz éjszakai túrához, hozzám? – kérdeztem dacosan. - Kétlem, már csak Verity miatt is, aki rém csalódott lenne, ha hozzá nem vándorolnánk. – súgta halvány mosollyal, és rám terítette a takarót. - Meg fogok fúlni! – hárítottam el mozdulatát, mire le akarta rólam emelni a takarót, de ekkor észbe kaptam. - Hé! – megragadtam a takaró végét, és magamra húztam. Villogó szemekkel, karba tett kézzel, törökülésben néztem vissza rá. Váratlanul leoltotta a kis lámpát, így csak nagyjából láthattam körvonalait. - Jó éjt, Lily! Most már te is aludj, holnap nehéz napunk lesz! – mondta, visszaindulva ágyához. - Nekem nem kell alvás. – ellenkeztem csendesen. - Egyből gondoltam. – szólt, fuldokolva a röhögéstől, mire sértődötten fordultam el. Mert milyen ronda dolog megtámadni egy ilyen eszmét, mint az alvás elleni tiltakozás, aminek én vagyok megteremtője! Honnan tudja, hogy ez egyszer még nem növi ki magát globális ideológiává? Ennyit a tegnap éjszakáról, és most térjünk át a mára… James azzal kezdte a napot, hogy amikor felébredtem, engem bámult a saját fotelemből, míg Verity dúdolgatva fésülködött. - Nem is tudtam, hogy levelezel a Mágiaügyi Miniszterrel. – ezek voltak első szavai. Milyen romantikus…

- Látom, vicces kedvedben vagy… - mosolyogtam rá kényszeredetten, mire Verity ültében hátraesett. A reggelit ma a szokásos elmélkedés jegyében költöttük el, mikor is kifejtettem, mennyire haszontalan cselekvés az alvás. Csak azt nem értem, Piton miért vigyorgott közben annyira… 20:44 A napunk kissé zsúfolt volt, és lehet, hogy álmos vagyok, de James miatt semmiesetre sem fogok elaludni. Ezen kívül Pitonnak is be akarom bizonyítani, hogy nem alszok el, így minden órában sárga szikrákat varázsolunk az ablakokba, jelezve, hogy még ébren vagyunk. 10:00-12:00 Bevásárlás Vettem még két naplót, a biztonság kedvéért, egy nagy csomag édességet, levélpapírt, a húgom kérte csótánycsokrot, húsvéti nyuszis kifestőfüzetet Rininek, hogy megnyugodjanak az idegei és egy vázát a hotelbe, a helyett, amit Brad vert le. 12:00-14:00 Ebéd Ha valaki azt hiszi, hogy ez kétórai tömény kajálás volt, az nagyon téved, ugyanis az egészet egy órakor kezdtük el, addig várakoztunk a különlegességekre. Tudtam, hogy Remusnak nem kellett volna kagylót kérnie, és Jamesnek sem tanácsoltam a polipot, végül ezek miatt kellett lemenniük az étterem tulajdonosainak, ugyanis nem volt elég élelmiszer-alapanyag. Magyarán ott hurcolták be előttünk a homokos, gusztustalan polipot és a kagylókat kis vödörben, amitől az egész társaságnak elment az étvágya, és csak a Lumpsluck professzor által ajánlott vodka után jött meg. Már akinek volt mit ennie, mert nekem speciel a tányéromra nem tettek mást, csak egy kis salátát, és egy vékony hússzeletet, holott világosan az volt írva az étlapra, hogy az egy ausztrál sertésszelet. Nem tudtam, hogy az ausztrálok ilyen kicsire hízlalják a sertéseket, de még mindig jobban jártam, mint Verity a békacombokkal, amik kis híján az étterem padlóján végezték. 14:00-15:00 Pihenés Az étterem tulajdonosa, kárpótlásul a rosszul sikerült ebédért meghívtak minket egy kis sétahajókázásra, holnapra, de Bimba professzor kijelentette, hogy még gondolkozik a dolgon, be tudja-e illeszteni a programba. Amíg ő megpróbálta átnyilazgatni citromsárgával a határidőnaplójában, hogy mi hol legyen, addig mi a hotel díszkertjébe lefeküdtünk pihenni a pázsitra, az újonnan érkezett turisták nagy örömére. Ahova csak megyünk, mindig lefotóznak minket. A legtöbben Medát akarták lefotózni, és nem bírtak leszállni rólunk, amíg Remus higgadtan nem mondott nekik valamit – erre eltakarodtak. A hotelből Black szerzett fagyit, amit szétosztogatott, de nagyon sokat hozott, így szégyenben maradtunk a hatalmas fagyimennyiséggel szemben. Malfoy, hogy nehogy vissza kelljen adnunk valamit, beleöntötte a megmaradt fagyit a dísztavacskába, ami pár perc alatt megfagyott. Madame Hock cifra káromkodások után terelt be minket a taxikba. 15:00 Érkezés a Szafariparkra Egy igencsak improvizált, látványos belépő után megtaláltuk a Szafariparkot, ahol a park egyik munkatársa egy hatalmas szafaribuszra ültetett fel minket, aminek volt teteje, de oldala nem (ez még további bajok forrása lett). Nehezen tudtunk elhelyezkedni, mert azt akarta, hogy vegyesen üljünk, végül Brad és Nott közé kerültem, míg Remus és Becca vidáman beszélgettek a túloldalon (*&#=~^#!). 15:00-15:30 A nundu, a graphorn és a kiméra megtekintése A kedvenc bestiám a nundu, amely úgy néz ki, mint egy hatalmas leopárd, és gyönyörű bundával, ugyanakkor hegyes fogakkal rendelkezik, leheletébe pedig bele lehet halni. Amikor ezek az állatok mászkáltak körülöttünk, míg lassan ment a kocsi, Nott felordított, hogy gyorsítson már az az agyalágyult vezető, mire a nundu persze prédának nézte, és neki akart menni, ám én voltam hozzá közelebb, így előbb rám akart ugrani. Amikor ugrott, jókora sikoltást hallattam, mire mintha még jobban megvadult volna, fogta magát, és nekiugrott Beccának, mire Becca nekiesett Veritynek… Végül a turistavezető lelőtte az állatot egy nyugtatóinjekcióval, mire ott, a lábunk előtt esett össze, és aludt el. Így, alva aranyosnak tűnt, és Black könyörgött Madame Hocknak, hogy vigyük haza. A kísérő leordította Nottot, mire Lumpsluck professzor felháborodva vitát kezdeményezett, aminek az lett a vége, hogy vezető nélkül folytattuk az utat. - De, professzor, ez nagyon veszélyes. – sipítozta Lia - Jobban értek ezekhez a vadállatokhoz, mint hinnétek. – mosolygott a prof., kezébe véve a pisztolyt, és intett a buszvezetőnek, hogy menjünk tovább.

- Bestiákhoz… - javította ki Remus halkan sóhajtva. Már cseppet sem lepődtünk meg, amikor a graphorn tartott felénk, egy trollal az oldalán. A trollok ugyanis néha megidomítják ezeket a szürke bestiákat, gondolom, nekik sincs jobb dolguk így február közepén… Most nem is volt semmi probléma a graphornnal, nyugodtan tűrte, hogy bámuljuk, viszont a troll teljes erővel nekiesett a busznak, és megpróbálta szilánkosra törni azt a kis üveget, ami elválasztott tőle. Már kezdtem unni, hogy mindig az én oldalamon támadnak ezek a szörnyek, és át akartam ülni, de Bimba professzor szólt, hogy maradjak ülve, majd nekem is adnak egy pisztolyt. Black persze hasát fogta a nevetéstől, amint ezt meghallotta. - Evans kezébe puskát…? Hogy mi lesz ebből… Az lett, hogy a kimérát sikeresen lenyugtatóztam, amikor meg akarta nekem mutatni karmait. James és Remus ez alatt csak beszélgettek, és beszélgettek, mintha mindennap küzdenék életveszélyes görög szörnyekkel. 15:30-16:30 Az erupment, mantikór, mooncalf, szfinx, avagy különösen furcsa, hibrid példányok meglátogatása „Az erupment egy nagyon veszélyes bestia, amelyik úgy néz ki, mint egy rinocérosz, csak sokkal veszélyesebb, nagyobb, és az átkok többségét visszaveri a bőre.” Ez az. Akkor még védekezni sem lehet előle, gondoltam, de igazából lehetett, csak nem egykönnyen. Ugyanis a tű nem szúr át a bőrén, kipróbáltam, ötször is, de csak állt ott, és bámult rám. Mivel még volt bennem életösztön, megidéztem patrónusomat, ami lehet, hogy negyede volt a rettenetes erupmentnek, de ötször szebb volt, mint az.  James sem szeretett volna még meghalni, így ő is megidézte patrónusát, ami talán már párbajra kelhetett volna a bestiával. Moraj hallatszott, sugdolózás, miegymás, amikor egymás mellé léptek patrónusaink – szarvas és őz. Van ilyen véletlen. Nem került sor az összecsapásra, mert az erupment megpillantott egy másik erupmetet, és eszelős támadást indítva ellene elszelelt. A patrónusok pedig nem oszoltak el azonnal, hanem engem bámultak pár másodpercig, majd együtt vágtáztak el… ez azt jelenti, hogy nem tudom majd megidézni, mert ott rohangál valahol a világban? Remek. A mantikórról csak annyit mondok, hogy halkan dudorászva fogyasztja meg áldozatait, amit láthattunk, és amire gyomrunk nem éppen pozitívan reagált. A mooncalf egy tüneményes kis lény, bár lehet, hogy csak azért olyan tüneményes, mert a színét sem láttuk. Csak éjszaka jön elő, a buszvezető szólt is, hogyha van kedvünk, egyszer jöjjünk el egy éjjeli túrára, ami kétórás. Bimba professzor bosszankodva fogta citromsárga tollát, és morgolódva jelölgetett be valamit, ekkor megpillantottunk egy fenséges lényt, mely úgy nézett ki, mint a piramisoknál az az oroszlántestű, emberfejű állat: egy szfinx állt előttünk. A buszvezető megállt, és közölte, hogy oda lehet menni hozzá, kérdezni, mert ez egy különösen idomított példány, ami nem támad. Azt valamiért elfelejtette megemlíteni, hogy az olyan különlegesen idegesítő személyektől, amilyen Black is, ez a szfinx is feldühödik, és szét akarja marcangolni. Egyébként én tudtam a kérdésére a választ, ami meglehetősen primitív volt: Milyen park van New Yorkban? 16:30-17:00 Réem megnézése és a sellőpark A réem egy hatalmas bivaly, aki óriási erőt képes kifejteni, amikor dühös. Alig mertem elhinni, de ránk nem volt dühös, csak feküdt a porban, és álmosan nézett fel ránk, a buszból látni lehetett szarvait, hullámzó bőrét. Mit meg nem adtam volna azért, hogy például a kiméra is ilyen nyugodtan szemléljen minket. Mivel utunk végéhez közeledtünk, kitettük az ébredező nundut, akinek még hallottuk az ordítását, mikor már a mély tavat szeltük át – busszal. Ott aztán láttunk sok féle sellőt, nem csak emberszerűeket, hanem teljesen halképűeket is, amik nagy szemekkel néztek ránk, és szigonyukkal csendesen álltak a víz színén. Amikor Rini kedvesen köszönt nekik, furcsa hangot hallattak, és mindannyian meghajoltak felénk. A buszvezető, aki időközben igencsak összebarátkozott Lumpsluck professzorral közölte, hogy azért nem minden sellő ilyen jóindulatú és barátságos, majd mutatott nekünk egy sebet a lábán. Ezzel véget is ért szafaritúránk, melyről nyugodtan állíthatjuk, hogy felért egy nehéz RBF-fel is. 17:00-18:00 Sétahajózás Egészen délután öt óráig abban a tudatban éltem, hogy szeretek hajókázni, és nem vagyok tengeribeteg. Nos, nem is tudom, hogy tévedhettem ekkorát! Legalábbis erre következtetek az állandó remegésből és rosszullétből, amit egy hajó puszta észrevétele is kivált belőlem.

A részletek: sok-sok koktél, álmosság, egy Black a vízben, egy Remus ideges, álmosság 18:00-19:00 Pihenés a hotelben Bár a fiúk felvetették, hogy benézhetnénk abba a vízi vidámparkba, amit a hajóról láttunk, Bimba professzor szilárdan ragaszkodott elvéhez, hogy pihenésre kell használnunk ezt az egy órát. A sétahajózás után egyetértettem vele, és amíg Verity és James varázslósakkozott, én az ágyamon fetrengve, kínok kínjai között figyeltem játszmájukat. James felajánlott egy kis vajsört, de amikor ennek hallatán a fal felé fordultam, és nem szóltam hozzá, nem makacskodott többet, sőt időnként felkiáltott, hogy „Lily, most levettem egy újabb gyalogot!”. Kicsit furcsának találtam, hogy Verity sosem szólt hozzám, már azt hittem, megsértődött, pedig egyszerűen csak nem volt mit mondania: a meccs végére nagy kupac fehér bábu őrjöngött az asztalon, míg a feketék diadalmámorral táncoltak. 19:00-20:00 Vacsora, városjáró körúttal egybefűzve Az ebéd élményeitől még befolyásolva nem mentünk étterembe, egyszerűen csak vettünk magunknak kaját az utcákon, ki milyet akar. Miközben nagyjából körbejártuk Sydneyt, rengeteg csemegét találtunk, úgy, mint pattogatott kukoricát, sült gesztenyét, főtt kukoricát, habcukrot, mexikói pörkölt kukoricát, hamburgert, hot-dogot, gyrostálat, pitéket és kukoricasalátát – úgy tűnik, míg én a tökre, ők a kukoricára fókuszálnak. Míg ettünk, Lumpsluck professzor mesélt nekünk gyermekéveiről, aztán áttért a Mardekár-Griffendél helyes viszonyának ecsetelésére. Én nem értem, ma mindenki meghibbant?! Pont Piton mellett álltam, és borzadva néztünk össze. Szerintem ő sem akar közelebbi kapcsolatba kerülni griffendélessel, legfeljebb eggyel, és az sem én lennék, hála istennek. - Mert nagyon fontos, gyermekeim, az összetartás, mindennél fontosabb! Lily, te is igazán tehetnél valamit a cél érdekében! Na, álljon meg a menet! Rengeteg mindent csináltam már! 1. Szóba állok Sebastiannal 2. Az első pont Pitonra, Malfoyra, Nottra is érvényesíthető 3. Már mióta nem téptem meg Bellácskát (mondjuk nincs is itt a közelben, de akkor is) 4. Nem szólok be a mardekárosoknak, csak igen ritkán 5. És mindenekelőtt, itt sétálok a Mardekár házvezető tanárával, aki kioktat, hogy miért nem vagyok velük barátságosabb! Ez felháborító! Amikor ezt az észrevételemet megosztottam Lumpsluck professzorral, egyre csak nevetett, és azt ismételgette, hogy mennyivel jobban illenék a Mardekárba. Még csak az kellene nekem! Mehetnék aludni Bellatrixhoz, és a kényes kis aranyvérű bandájához! Mikor visszaértünk a hotelhez, már egyáltalán nem voltam mérges, nem is értem, hogy Remus miért akart mindenáron leönteni vízzel. 21:38, a hotelszoba, sokkos állapot Megvolt az első őszinte beszélgetésem Lumpsluck professzorral. Te jó isten… Tudtam én, hogy nem kellett volna olyan gyorsan lezuhanyoznom, hogy olyan gyorsan kimenjek jelezni Pitonnak, hogy észrevegye a professzor, és ne tudjak válaszolni, hogy James pont akkor menjen át Riniékhez békíteni, hogy én nyugodtan maradhassak Verityvel, aki viszont nekiállt összeírni a teendőket Roxfortba, a la honvágy feeling… A lényeg, hogy Lumpsluck professzor szívélyesen helyet kínált maga mellett a hotel teraszán, merthogy ott írta a naplóját. Azt hittem, valami izgalmas történetet fog felidézni a múltból, mondjuk azt, amikor a hős Lily Evans másodikként nézett sikeresen szembe a kimérával, vagy ilyesmi, de helyette elkezdett nekem beszélni: Sebastianról. - Tudod, Lily, ez a házösszehozási program nemcsak nekem fontos, hanem másoknak is… Na, ne!!! Már megint kezdi! - Még nekem is, Bimba professzornak is, Sarahnak is, neked is, és Sebastiannak is. OK, naiv vagyok. Amikor hallottam a neveinket egymás után, azonnal elszörnyedten fel kellett volna ordítanom, de nem tettem meg. Valahogy a vajsör, a sok édesség, amit kiöntöttünk a hosszú asztalra, és a halvány pír az ég alján nyugtató hatással volt rám. De kimondhatjuk teljesen őszintén azt is, hogy béna vagyok. - Igen, professzor, és én meg is teszek mindent, amit tőlem csak el lehet várni. – mondtam, mire rám hunyorgott. - Amikor a múltkor megemlítettem neked, azt mondtad, hogy örülhetünk neki, ha csak a diákok egymáshoz szólnak, ahelyett, hogy veszekednének és verekednének. Én ennél sokkal többnek nézlek

titeket, minthogy értelmes, kultúrált emberek vagytok… Nem találod furcsának, hogy a hugrabug, a hollóhát és a griffendél tanulói közül olyan nagyon sokan barátok, sőt, sok a szerelem is? Tudtam, mire akar kilyukadni, és rá se nézve válaszoltam. - A Mardekár magának kereste a bajt… nem furcsa… ismerve őket. - Miben rosszabbak ők, mint ti? – tette fel a kérdést.- Itt van például Bellatrix Black. Miért ne lehetnétek ti jó barátok? – mikor látta, hogy kis híján röhögő görcsöt kaptam, egy másik példát keresett. – De mi lesz akkor, amikor egy mardekáros és egy másik házbeli lesz szerelmes? Elgondolkozva feleltem: - Már megtörtént… Például Bellatrix és James már jártak… - Aham… és ez másokkal nem történhet meg? – kérdezte, és a fene vigye el, még most se fogtam fel, mit akar. Buta Lily, buta Lily! - De… talán. De velem nem. – válaszomra Lumpsluck professzor öblösen felnevetett. - Te talán nem vagy ember? - De, csak sosem lennék olyan ostoba! – vágtam vissza, szikrázó szemekkel. Összehúzta szemöldökét, úgy nézett rám. – Nekem mindegy, mit mond, nekem a mardekárosok akkor is savanyú, gőgös, büszke emberek! - Te sem vagy mentes a büszkeségtől és a makacsságtól… Tudod, direkt gondoltam rád, és még pár emberre a házakból, akik összetarthatnák az iskolát. Ez egy ilyen klub lesz, ahol az általam meghívott diákok találkozhatnak egymással. – Mit gondolsz róla? - Kik lesznek még benne? – kérdeztem. Egy pillanat, mindjárt folytatom, csak tíz óra van, és jeleznem kell. 22:04, a szoba Tehát elsorolta, kik jönnének, és cseppet sem lettem tőle vidámabb. - A Griffendélből gondoltam Trinityt, Nonny Harpetet, egy hetedikes lányt, két negyedikes kislányt, Ethant, akit azt hiszem, te is ismersz, hajtót játszik a csapatban, a hatodikosok közül Sasha Aget. A hollóhátból négy fiút és egy lányt, Colleent, a Hugrabugból még fogalmam sincs, de Ernest Bauer lehetséges, a Mardekárból pedig Calab Nottot, a kis Narcissát, Belle és Suzanne Hoyment, tudod, ők ikrek, még Bran Catcher is nagyon érdekes egyéniség, és Sebastian Black. Alig bírtam megszólalni. - Professzor úr, nagyon megtisztel, de rengeteg prefektusi munkám van… - mondtam lassan, és teljesen igazam volt, az elsősök tankönyveinek megrendelésével sem végeztem még. A prof.-ot nem nagyon érdekelte, hogy McGalagony milyen súlyos elintéznivalókat ad nekem. - Ugyan, csak kéthetente-hetente tartanánk egy kis összejövetelt, csak tudsz erre szakítani két-három órácskát. Szerintem jól kijönnél a Hoymen lányokkal, láttam, milyen szépen elbeszélgettél Sebastiannal is. Ajjaj. Bárcsak ne kérdeztem meg volna azt, ami most következik. - Lumpsluck professzor, Bellatrix nagyon szereti Sebastiant? A tanár szeme felcsillant, azt hittem, hogy azért, mert beszélhet valamiről, pedig annak örült, hogy érdeklődök. - Sokkal jobban szereti a bátyját, mint a nővéreit, Bella valósággal bálványozza azt a fiút, és igazság szerint megértem. Sebastian mindig, mindenből a legjobbat kapta, de mindig a legjobban is teljesített, az éveket kitűnően végezte, 12 RBF-re tett szert, számos egyesületben vett részt, a Durmstrang kviddicscsapatában is játszott, ha nem szeretne továbbtanulni, akár a nemzeti válogatottba is szerződtethetik. Mindent összefoglalva, kétségtelenül remek fiú. - Aha. – megvontam a vállam, és magam elé meredtem. - Akkor ezt a klub dolgot megbeszéltük? – kérdezte még, mert távozni készült. - Ööö… sok munkám van, és… - Jut eszembe, Bimba professzor most tájékoztatott, hogy szombaton délelőtt szeretnék, ha részt vennénk egy kis ünnepségen, egyórás kis ünnepély roxfortosok részére, a tengerparti sétányon egy csodálatosan szép bungalóban. Mivel prefektus vagy, egyébként is te szóltál volna a többieknek, csak előre megemlítettem. A feladatokról pedig majd beszélek McGalagony professzorral… Ezzel felállt, és elment. Hú. Na, most meg mit csináljak? Ez a klub, hát… nem is tudom… Sebastiannal? Hahaha! Sohahaha.

7 A seb lüktet Február 24. (Péntek) 05:56, a hotelszoba Elaludtam. 13:41, étterem Normális körülmények között Madame Hock nem örülne neki, ha írnék egy divatos vendéglőben, de Bimba professzorral megbeszélték, hogy egyetlenegy rossz dolog van Ausztráliában, az, hogy sokat kell várni az ételre. Így mindannyian különböző tevékenységekkel foglaljuk el magunkat, például Piton és Black újra Becca nevén veszekednek, aki már lassan a falba fogja verni a fejét, hogy miért adták neki ezt a nevet szülei; Rini, Verity és Alice sajátos vitát bonyolítanak le a délelőtti vízi sportokról; a többi fiú némán, ájtatosan szenved, míg Meda arról dumál nekem, milyen borzasztó rendellenességek találhatóak az ő családjában. És várunk. A délelőtt volt szerencsém kipróbálni a Potter-féle vízisít, ami a lehető legveszélyesebb sport a földön, míg Becca újra abban az átkozott szoknyában volt, és csak egy biztonságos padról figyelte a többieket. Erről jut eszembe, egy nagyon érdekes szokást vett fel Black: BLACK: Takarodj innen, Pipogyusz, vagy újra megátkozlak! PITON: Hogy merészelsz elüldözni a barátnőmtől, te ostoba? BECCA: Mi van már megint? BLACK: Hááát, tu...t...tudod, Be...Be...Becky, én... én... én... csa...csak… PITON: Nyö…nyö...gd már… ki… ki, B... Black! Kíváncsi vagyok, mitől léphetett fel Blacknek Beccával szemben eme nyelvi komplexusa. De még van tovább. RINI: Add már ide azt a sót, légy szíves, Sirius! REMUS: Rini… Még nem hozták ki a reggelit. RINI: Tudom. Ideadnád végre? BLACK: (gúnyos hang) Parancsoljon, hercegnő! RINI: Menj a pokolba, még a sót is felborítottad! BLACK: Na, és? RINI: (felettébb gonoszan) Se…se...s…semmi, Bla… Black! BLACK: Ne merészeld te is elkezdeni! RINI: U…u...ugy…ugyan miért ne?! Ekkor állította le őket Lumpsluck professzor, aki ezután komor arccal, morogva jegyezte meg, hogy már a házon belüliek kapcsolata sem olyan felhőtlen, nemhogy még más házaké. Black, aki főképp rossz kedvében volt, mosolytalan arccal állapította meg., hogy a kaja még mindig késig, mégpedig MIATTAM. - Hé, hé! – nézett rá James, majd ásítva tovább szemlélte az üres tányérját. - Csak nem álmos vagy, Ágas? – vigyorodott el Black. (Egyébként már idegesít, hogy ilyen nagy a Black család, mert ha azt mondom, hogy Black, egyből lehet gondolni öt személyre… Ez olyan szempontból jó, hogy szabadságot adok az illegálisan naplómba olvasónak, hogy képzelje ő oda, ki mondja a sorokat… Bár nem hiszem, hogy Trix örömujjongva mondta volna most azt, amit unokabátyja kárörvendően reagált.) – Miket is szoktatok csinálni ti ott fent, a szobátokban? Ez dilis. - És ti mit szoktatok, amitől még Malfoy is kiborul? – tört ki belőlem hirtelen, mert már nagyon elegem volt belőle, hogy én semmit sem tudok, és, hogy Blacknek (Siriusnak) volt képe ilyen gyanús és kétértelmű megjegyzéseket tennie. De azt azért nem gondoltam volna, hogy így fognak reagálni a többiek: Malfoy - méltatlankodva állította, hogy ő vérbeli mardekáros, és nem borul ki semmin S. Black - gyűlölködve pillantott rám, majd Rinire és végül Beccára Rini - fájdalmas mosollyal nézett rám

Verity - dudorászgatva vett egy gyümölcsöt a helyes, mosolygós pincérsráctól (pasizik… már megint… és az a legfurább, hogy ő nem is tud róla) Piton - érdeklődve vizslatta az arcokat Becca - álmosan nézett maga elé, néha-néha felállva, megigazítva szoknyáját Meda - olyan arcot vágott, mintha egy óriási krátert talált volna kedvenc galambjának, Pax kalikájának helyén Brad - nem is nézett ide Sarah - ő sem nézett ide Bimba prof. - valamit az étterem alatt nézett Nott - nem is volt ott Lia - pletykaéhesen hajolt előre székében Alice - ő is a kaja helyét fixírozta Mielőtt választ kaphattam volna a kérdésemre, jókora durranássorozatra lettünk figyelmesek, amelyek az éhes Nott-tól származtak, aki megrohamozta az étterem konyháját, és mikor ki akarták dobni, zsebeiben elrejtett összes trágyagránátot a levegőbe repítette, a tömérdek tállal és naranccsal egyetemben. James, aki eddig Remusszal beszélgetett most elégedetten elkapott egy narancsot, és egyet lökött Alicenek is, majd ketten elkezdtek kajálni, mint a két legélelmesebb tanuló. Nott felhozott nekünk két kiwis tortát, és sok-sok pitét, a vendéglő tulaja utána lépkedett, fáradt arccal hozta nekünk a frissítő ananászlevet. Bimba professzor pedig ötödjére megfogadta, hogy többet nem megyünk étterembe. 17:27, a Sydney Operaház előtt Nagyon szép ez a kivilágított, modern épület, de még szebb lenne, ha nem lenne ilyen csálé. Remus azt állítja róla, hogy ez egy valóságos mérnöki csoda, de szerintem az a mérnök kicsit kancsi lehetett, aki ezt tervezte. De ne gúnyolódjunk mások fogyatékosságain, ha már így épült ez az Operaház, hát így épült, semmi sem lehet tökéletes. Belülről nem is lehet látni, hogy félresikerült, és a legfelső emelet teraszán remek étterem van, ahova Bimba professzor még legnagyobb unszolásunkra sem volt hajlandó betenni a lábát, és kint üldögélt egészen addig, amíg mindenki meg nem ette az ingyen jégkrémet, amit Dumbledore professzor egyik közeli ismerőse ajándékozott nekünk. A csoport nagy része egész délután azzal szórakozott, hogy dumált Blackkel, majd amikor Becca odaért hozzájuk, vigyorogva hallgatták, hogy Black hallgat. Miután pár alkalommal nem bírta normálisan kimondani a szavakat Becca jelenlétében, a B tervet választotta, és mogorván bámult maga elé. Nekem ez a megoldás nagyon is ideálisnak tűnik, el tudnám viselni, ha jó pár hétig így maradna. Ami engem illet, elkezdtem tanulni az Átváltoztatástan haladóknak 2.-ből a nyolcadik fejezetet, azaz Az animágia terjedését és változását, másik célpontot adva az unatkozó roxfortosoknak, akik azzal cikiznek, hogy még most is tanulok. Már hogyne tanulnék, mindjárt március van! Aztán április, május, és június elején máris itt van az RBF, ami nagyon-nagyon fontos! Megnézném, hogyan fog sikerülni akár Malfoynak, akár Jamesnek, akik mindig csak az utolsó hónapban kezdenek, el magolni, de akkor irgalmatlanul. Már rengeteg sok mindent megtudtam az animágiáról, és nem is lenne hülyeség kipróbálni… De az már végképp minden energiámat elvenné, amire pedig nincs szükségem. Valamit elfelejtettem megemlíteni: találtam egy újabb szerelmes verset. Én már nem tudom, hogyan kerülhetett oda az ágyamra, mert ez… ez lehetetlen, de ott volt, kis borítékban: Az vagy nekem, mi testnek a kenyér s tavaszi zápor fűszere a földnek; lelkem miattad örök harcban él, mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg; csupa fény és boldogság büszke elmém, majd fél: az idő ellop, eltemet; csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet; arcod varázsa csordultig betölt, s egy pillantásodért is sorvadok; nincs más, nem is akarok más gyönyört,

csak amit tőled kaptam s még kapok. Koldus-szegény királyi gazdagon, részeg vagyok és mindig szomjazom. Ez a vers nekem valahonnan nagyon ismerős*, de nem is az a lényeg. Valaki csak úgy szórakozásból tette oda, vagy…? Ki az, aki bejuthatott a szobámba? A roxfortos társaim. Remélem, azért a lányokat kizárhatom. Nos, itt van a fiúk listája, életkor szerint: Remus Lupin (17 éves): Ez egy nagyon rossz vicc lenne… Tudom, hogy mindig azt mondják, hogy nincsen fiú-lány barátság, de ez hazugság! Igenis van, nézzenek csak ránk! Semmi közöm nincs Remushoz, mint fiúhoz, és nagyon remélem, hogy őt sem érdeklem, mert ha igen, akkor kiugrok az ablakon. Nekem itt van… valaki, neki pedig ott van… valaki. Na, mindent összegezve, nagyon bírom, mint barátot. Sirius Black (16 éves): Bár Bellácska nagyon humorosnak találta magát, amikor elkezdte terjeszteni, hogy azért szoktunk annyit civakodni, mert bele vagyunk zúgva egymásba, de istenigazából, azért civakodunk, mert utáljuk egymást. Ez olyan esetek egyike, amelyekben nem kell logikát keresni, egyszerűen így van: Blacket azóta ki nem állhatom, mióta elsőben futóférgeket csempészett a joghurtos poharamba. Szerencsére nem érdeklem őt, mostanában inkább Rini felé húz… szegény Rini. James Potter (16 éves, nemsokára 17 lesz, amit sokszor hangsúlyoz): Tőle? Eh… lenne képe odatenni nekem, mikor a legegyszerűbben rá gondolhatnék, mivel vele alszok egy szobában?! De nem lehet ő. Megfogadtuk, hogy barátok vagyunk, és bár sokszor nehéz megállni, hogy ne szóljak vissza neki, azért kezd rendeződni a kapcsolatunk, és nem viselkedik olyan cinikusan, csak néha, például annál az éjjeli jelenetnél. Tehát őt is kizárom. Lucius Malfoy (16 éves): Na, peeersze, Lucius Malfoy, meg én!!! Tudom, hogy jól elvoltunk a kesergésnél, és amikor el kellett tűnni Sebastian elől, de köszönöm szépen, nem kérek Bellatrix exéből… Aú, ez fájt. Gyakorlatilag ezzel kizártam fél Roxfortot. Ez tök jellemző! Pont most kell Bellának leereszkednie, hogy már griffendélesekkel is járjon. El sem merem képzelni, mi lesz, ha Lumpsluck professzor programja sikeres lesz, és már hollóhátasokkal is fog. Egyébként azt hallottam, hogy Luc mostanában Narcissával próbálkozik. Nem is tudom, melyikőjüket sajnáljam jobban. Calab Nott (17 éves): Szerintem engem akkor fog érdekelni Nott, mint pasi, amikor Roxfortban majd szépen megtöltött, paradicsomos szósszal leöntött malackák fognak repkedni a levegőben, és amikor McGalagony professzor széles mosollyal csak annyit mond: „Pihenjen nyugodtan, Miss Evans!”. Perselus Piton (17 éves): Hogy is van az a mondás, aki egyszer nyer, az másodszorra elbukik? Vagy ezt csak én találtam ki? Nos, csak annyit fűznék hozzá Pitonhoz, hogy bár nem rühellem, mint Black, vagy James (ennek okát még mindig nem nagyon értem), erősen kétlem, hogy egy szép, napsütéses napon örök hűséget fogok neki fogadni. Nem vagyok az a csaj, aki mardekáros pasit akar. Istenem, de jól járnék, ha ezt szlogenné alakítanám, és valahányszor elismételném, amikor csak Sebastiant meglátom… Brad Manoer (18 éves): Mit is mondhatnék, sokkal jobb kapcsolatban vagyok Braddel, mint a világutazás előtt, sok mindent átéltünk, de egy: nem illünk egymáshoz; kettő: van barátnője. És ezzel végére is értünk volna a listának, ha nem jött volna utánunk Roxfortból egy srác, és ha ez a srác nem mászkálgatna néha pont itt, ebben a szállodában. De így hozzá kell tennem a listához még egy személyt. Sebastian Black (19 éves): EZT akartam elkerülni, hogy róla kelljen írnom! Annyira… idegesít! Nem is írok róla. Punktum. 18:16, az egyik park De csakis azért írok róla, mert itt vagyunk egy hatalmas park kellős közepén egy kis dzsippel, és eltévedtünk. Bizony. Képesek voltunk eltévedni egy parkban, hála Black utasításainak, aki azt állította, hogy ő pontosan tudja, hol vagyunk, mert már egyszer járt itt. Fél órával később derült ki, hogy az a

park Törökországban volt. Tehát, mellőzöm ezt a kisstílű problémát, és írok valamit Sebastian Blackről: Egy szemét állat. Tessék. Sebastian Black Meda szerint mi utalt arra, hogy egy icipicit vonzódik hozzám (megjegyzés: ő nem így fogalmazott): - Az érkezésének módja, ugyanis pont engem hívott Roxfortjáró-körútra, pedig van más prefektus is, akit jobban ismer, példának okáért a saját húga. Meg hogy egy mardekáros érkezésénél egy griffendéles vezesse körbe… - Hogy mindenhol feltűnt, ahol voltam. - Hogy sokszor kezdeményezett beszélgetést, holott nem volt egyszerű, mert én egy ötödéves griffendéles vagyok, míg ő egy hetedéves mardekáros. Meda szerint mi lenne, ha járni kezdenék vele: Semmi, ugyanis előbb Meda kinyírná. Bellácska szerint mi lenne, ha járni kezdenék vele (saját tapasztalat alapján): Megpróbálna kinyuvasztani engem (ahogy elnézem, lassan hullahegyek borítanák a Roxfortot) Szerintem, mi lenne, ha járni kezdenék vele: Semmi, ugyanis ez nem történhet meg. Ismertető a személyről: Egy 19 éves, 182-185 cm magas, barna hajú és barna szeműről van szó, aki méghozzá elég edzett is, hat évet a Durmstrangba járt, majd épp ebben az évben kellett megjelennie a Roxfortban, gondolom, csakis a mi kedvünkért. Kivel milyen a kapcsolata: Bellatrix: imádja Narcissa: szintúgy Andromeda: lenézi, de a legenyhébb esetben is utálja Malfoy (és úgy általában a mardekárosok): felnéznek rá Sirius Black: engem szokott vele cikizni, egyébként semmi közük nincs egymáshoz Brad: el van vele, sokat szoktak dumálni a kviddicsről, néha látom, amikor edzés után beszélgetnek Sarah: saját bevallása szerint helyesnek tartja, de azt is hozzátette, hogy Sebastiant csak egy valaki érdekli (Sarahnak élénk a fantáziája) Lia: utálja, mert nem tudja megközelíteni Becca: túlságosan el van foglalva Blackkel és Pitonnal, hogy még Tiannal is tudjon törődni Rini: semmi különös Alice: nem tudok róla, hogy Alice Franken kívül más srácot észrevenne Verity: mostanában a reális dolgok nem érdeklik Remus: nem különösebben érdekli őt sem James: ööö… egyszóval kifejezve az érzelmi töltet, amelyet egymás iránt éreznek: gyűlölet; van, amikor szimplán átkozódnak, de volt olyan, amikor nyolc napon túl gyógyuló sebesüléseket szereztek egymásnak. Összefoglalva: A fél Roxfort azért utálja, mert nem tud a közelébe kerülni, a másik fele pedig azért, mert túlságosan is tud, és irigykednek rá. Egyetlenegy barátja van, valami Matthew, a lányok nem különösebben érdeklik (hehehe… csak nem azért?), míg szegény csajokat ő nagyon, arrogáns és beképzelt, bár ezt megpróbálja megcáfolni egy-két alkalommal, és nem utolsósorban: már megint egy olyan srác, akit nem értek. De, ez gondolom, nem újdonság. És ennyit Sebastianról, mostantól nem foglalkozok ezzel a témával, sőt le sem írom a nevét a naplómban, már így is elég sok helyet és időt pocsékoltam rá, nem is beszélve a tintáról. 19:36, tábor, egy park közepe, sátor második szobája Miután nagy nehezen megtaláltuk a kiutat a parkból, és mindannyian fellélegeztünk, Madame Hock tájékoztatott minket arról, hogy bizony újra mehetünk vissza, mert negyed órája hagytuk el a tábor helyét, ahol a mai éjszakát tölteni fogjuk. És ki futott be, amíg mi lepakoltuk a cuccunkat a dzsipről, na,

kinek volt még képe betolakodni az exkluzív társaságunkba? Annak, akinek megfogadtam, hogy most már nem fogom leírni a nevét. Igen, itt van a szomszéd sátorban, és sajnos át lehet látni. Olyan, mintha árnyjátékot látnék, szerencsére a hangok nem hallatszódnak át. Ott alszik Braddel, és állítólag azért pont mellettünk, hogy megvédjenek minket a kósza kiméráktól. Érdekes, hogy mi errefelé csak egyetlen állatot láttunk, az is egy szelíd crup volt. Hát, tehet nekem egy szívességet a védelmező akármicsodájával…! Most például felállt, és odament Bradhez. Leült szemben vele. Most elkezdtek valamin vitatkozni, ott vannak a seprűik is a kezükben. Nini, ott van egy szúnyog árnyéka. Leütöm! 19:49, a sátorban Egészen véletlenül leütöttem egy aranycikeszt. Brad még véletlenül sem volt dühös, csak szórakozásból ordibált velem. Kellett is nekem tőlük pár méterre leülni naplót, írni! De hova máshová üljek? Menjek ki, beszélgessek Verityvel, aki mostanában csak elvont dolgokról képes mesélni, vagy menjek ki Remushoz, aki már megint valami bájitaltankönyvet olvasgat?! Inkább itt ülök ebben a sátorban, és azon töprengek, hogy MIÉRT? Miért van nekem mindig ilyen átkozottul nagy szerencsém?! Jelentem, Lily Evans ezennel ünnepélyesen kiakadt. 23:17, újra a sátorban Bár remeg a kezem, és állandóan kiesik belőle a penna, muszáj leírnom, mi történt. Most még minden részletére tisztán emlékszem, de ha csak holnap akarnám lejegyezni, még azt hinném, hogy csak szörnyűt álmodtam. Pedig ez valóság volt, még akkor is, ha felért a legborzalmasabb álmommal is. Az egész úgy kezdődött, hogy Lia sikítva kirohant a mellettünk lévő sátorból, Sarahval nyomában, mire felébredtem én is, a mardekáros fiúk is, és nem utolsósorban Seba… szóval az a fiú, aki nagyon gyorsan előugrott a sátorból. - Mi a baj, Lia? – kérdeztük kissé bódultan, mire ő remegve (szerintem csak rájátszott) közölte, hogy látott egy vérfarkast. A tény hallatára Nott elröhögte magát, én viszont homok hanyatt rohantam vissza a sátramhoz, ugyanis elég volt egyszer szemtől szemben állni azzal a borzalmas lénnyel. - Hová siet a bátor prefektus? – kérdezte tőlem fennhangon ő, mire dühösen visszafordultam. - Nem akarok még meghalni! – vágtam vissza, és már mentem is volna be a biztonságos sátorba, mikor csuklómat megfogta. - Lily… Nem tudta folytatni a mondatot, ugyanis ekkor hátborzongató vonyítás rázta meg az erdő csendjét. Lia újra sikítani kezdett, és a többiek is ordítva elkezdtek volna rohanni a tábor felé, ha csak észre nem vesznek Sarahék sátrának bejáratánál egy vérfarkast. - Áhhhhhhh! – üvöltötte Malfoy, és Nottot magával sodorva elrohant. Én meg csak ott álltam, szokás szerint, Seb… ő még mindig fogta csuklómat, majd, amikor már a vérfarkas kezdett felénk nézni, és elborult szemeivel meglátott minket, iszonyú erővel kezdett húzni maga után. - Jaj, ne! – kiáltottam, bár semmi értelme nem volt. – Becca, Rini! Így öten rohanni kezdtünk az erdő felé, meg-megbotladozva a kiálló sziklákon, minden megreccsenő ágtól kis híján szívrohamot kapva. Minél bentebb futottunk, annál jobban kétségbeestünk, mert nagyon féltünk, hogy nehogy utánunk jöjjön a bestia. Csak futottunk és futottunk, amikor ismét Lia sikolyát hallottam meg. - Itt jön mögöttünk! – üvöltötte hisztérikusan, mire még gyorsabban kezdtünk el rohanni, de valahogy nem volt kedvem hátra nézni. Egyszer csak éreztem, hogy Sebastian beránt egy korhadt, mohás fatörzs mögé, és sebesen dobogó szívvel vártam, mi lesz. Úgy tűnt, jó stratégiát választott, ugyanis a többiek után suhant el a vérfarkas, minket észre sem vett. Amint elhalt a rohanás, hirtelen kiléptem a törzs mögül. - Segítenünk kell nekik! – szóltam, felemelve pálcámat, de fejcsóválva nézett rám. - Megőrültél, Lily? Egy kifejlett vérfarkassal akarsz megküzdeni? A füst, amely felfelé szállt, az ominózus köd, mely körülöttünk az erdőn ült, és a sötétség mind közben játszottak válaszomban: - Nem érdekel, mi lesz, nem állhatunk itt, és várhatjuk, hogy megölje őket!

- Ne kiabálj már! Még visszajön az a vadállat. – mondta halkan, szeme megvillant, miközben bámult. - Gyáva vagy. – mondtam ki, és keserűségemet lenyelve gyors léptekkel indultam el a többiek után, megigazítva hajamat, melybe faágak és levelek akadtak bele. Azonnal előttem termett, és megállított. - Vissza kell mennünk a táborba. - Nem! Addigra már késő lesz. – reszketett a hangom. – Talán én egyedül nem tudnám legyőzni a vérfarkast, de együtt igen. Te is itt vagy, Sarah is, Malfoy és Nott is elég erős, és ha… Elakadt lélegzetem, amikor láttam, hogy csak legyint. Egyszerűen nem érdekelte, mi lesz velük. Megragadott, és elkezdett kifelé húzni. - Visszamegyünk. – jelentette ki. - Nem hagyhatjuk itt őket! GONOSZ VAGY! HOGY TEHETNÉNK MEG EZT?! – zokogtam hangosan, de nem törődött velem, egyre csak húzott az egyik irányba. – Valaki segítsen már… Valaki! VALAKI! JAMES! - Lily, ne kiabálj, mert tényleg visszajön! – figyelmeztetett sietve, minden érzelem nélkül hangjában. Ekkor döbbentem rá igazán, hogy mennyire nem számít neki senki. Ha Meda lett volna ott Sarah helyében, az se érdekelte volna. A nagy kétségbeeséstől most már teljes hangerőmmel kiabáltam, görcsösen sírva. - NEM! NEM, SEBASTIAN, EZT NEM TEHETED! JAMES, SEGÍTS! JAMES! A sok kiabálásnak meg volt az eredménye, megtörtént, amit akartam, a vérfarkas valószínűleg nem támadta meg Liáékat, ugyanis éhesen, vérengző vadsággal bámult ránk. Sebastian először szoborrá dermedt, majd nagyon gyorsan cselekedett: valamiféle átkot szórt a bestiára, ami ettől pár métert zuhanva ért földet. Én a nagy sírás közepette teljesen elfelejtettem, hogyan kell védekezni vérfarkas ellen, egyre csak a professzor hangját hallottam. „Megkülönbözteti más bestiáktól, hogy kifejezetten emberre vadászik. Kifejezetten… Emberre… Emberre vadászik…” Szédülni kezdtem, és remegve fogtam pálcámat, míg Sebastian megfogta egyik karomat, és hátrébb lökött, messzebb a vérfarkastól, majd újra megátkozta azt. A fejemben egyre csak azt ismételgette a hang, hogy a vérfarkas embereket eszik, és lesben állva támad, majd szétmarcangolja áldozatát. Leroskadtam a földre, távolról csengett Sebastian hangja. - Lily! LILY! Menekülj! Még mindig fogtam pálcámat, és már nem sírtam, de körvonalasan láttam a világot, éppúgy, mint a dementortámadásnál. Csak annál ez természetes velejárója volt. De itt. Nem hallottam róla, hogy a vérfarkasoknak ilyen hatása lenne… Miközben én a földön ültem, Sebastian haragosan küzdött a vérfarkassal, és már nagyon elege lehetett, mert kimondta a halálos átkot, amelytől minden és mindenki kiadja a lelkét, az Avada Kedavrát, csakhogy az átok mellé ment. Ekkor visszatért valami bennem. - NE! NE ÖLD MEG, HISZEN Ő EGY EMBER! NEEE! – kiáltottam, és hirtelen erővel megragadtam karját. Sebastian a meglepésében nem lőtt ki másik átkot, és a bestiának volt ideje feltápászkodni. Mindketten megsemmisülten álltunk előtte, amikor hatalmas erővel nekünk ugrott. A vérfarkas támadásban az a legborzasztóbb, hogy nem tudni, mikor támad. Amikor már lent feküdtünk a földön, szabad préda voltunk, újra eleredtek könnyeim, míg Sebastian pálcájáért nyúlt, de már nem kellett használnia. Ugyanis ekkor, irtózatos erővel megjelent a semmiből egy szarvas, és nekiugrott a vérfarkasnak. Pár másodpercig viaskodtak, ekkor érkezett meg egy hatalmas fekete kutya, ami szintén megtámadta a bestiát, és éles fogaival megfogva messzire elhajította. A két állat végigmért minket, majd szélsebesen a vérfarkas után futottak. Még mindig a földön feküdtem, amikor Sebastian felállított, és lassan, fáradtan elkezdett kifelé vezetni. Csengett a fülem, és elegem volt az egészből, csak le akartam feküdni aludni, semmi mást nem kívántam. - Lily, tudod, kik voltak azok? – kérdezte rekedt hangon, rám se nézve. Zsebre vágtam pálcámat, majd válaszoltam. - Fo… fogalmam sincs, mire érted. - Az a két animágus. – simított végig kezemen, amelyet több helyen is lehorzsoltam. Aztán kapcsoltam. Hát, azok lettek volna? Két animágus? Olyan varázslók, akik állatokká tudnak válni? Ha így van, nagyon komoly varázserővel kell, hogy rendelkezzenek. - Nem lehet, hogy ilyen erdészek? – kérdeztem csendesen, mire ő halkan felnevetett. Még mindig sajgott a fejem, de meghallgattam válaszát.

- Nem hiszem, hogy egy mugli parkban képzett varázslókat találnánk… bár az is igaz, hogy egy mugli parkba soha nem juthatna be egy vérfarkas… És most pontosan ez az a dolog, ami miatt rágódok: honnan kerülhetett ide pont ma, ezen az estén a vérfarkas? És a két animágus? De most túlontúl fáradt vagyok, hogy logikus választ adjak. Nagyon kimerültem, és be kell vallanom, végig rettenetesen féltem. A furcsa az egészben, hogy a tábor nem kelt fel.. Bimba professzor, amikor felébresztettük, alig akarta elhinni, mi történt, csak sebeink győzték meg őt. Ellenben Lumpsluck professzor azt akarta tudni, mit kerestünk kint ilyenkor. Amikor gúnyosan azt mondtam neki, hogy kapcsolatokat építettünk, teljesen hihetőnek találta. Prefektus létemre nem tudok elbánni egy vérfarkassal… Ez szégyen. 8 A parázs és a láng Február 26. (Vasárnap) 10:26, a hotelszoba Nem hittem volna, hogy megélem ezt a napot, de lám, lám, mégis csak itt vagyok, élek, bár azt túlzás lenne mondani, hogy virulok. Megyünk haza. Roxfortba. Ah, micsoda öröm!!! De azért jó lesz felidézni az itt töltött napokat, illetve eseményeket, így egy gyors áttekintést tartok: A szerda olyan fárasztó volt, hogy több se kell, nem is beszélve az éjszakáról… James ezúttal sem hazugtolta meg magát, bár meg kell jegyeznem, azért aranyos volt, ahogy ott aludt, amíg én a hálóingem beakadt részével bénáztam… A csütörtök tök jó volt, bár kissé zsúfolt. A péntek éjszaka… arghh… ágy tűnik, az éjszakák a gyengéim. Nana, nem kell rosszra gondolni! Csak arra gondoltam, hogy… hé, még ÉN magyarázok a SAJÁT naplómban? Hah. Ez hallatlan. Na, megyek tovább. A szombat sem volt rossz, csak van egy olyan érzésem, nem volt túl helyes dolog Blacknek megengedni, hogy szerepeljen a Carmen című operában… pedig olyan szépen kérte! És most itt van a vasárnap. Még fél tíz sem múlt el, de máris ki akartak nyírni. Komolyan. Egy őrült sydney-i kocsis támadt rám, és a békésen dudorászó Beccára fényes nappal! Éppen jó szokásunkhoz híven át akartunk kelni a zebrán át, az út másik oldalára, zöld lámpánál, amikor a merénylet megtörtént. Persze azokat, akik pirosban szaladtak át, semmilyen sérelem nem érte! De hát a vezetőnek tuti igaza volt: MIÉRT NEM MARADTUNK OTT, AZON AZ OLDALON? Hogy MIÉRT NEM? MINDJÁRT MEGMONDOM, MIÉRT NEM! 1. Éhes voltam. 2. Meleg volt. 3. Ez a kettő nem fér össze egymással. 4. A túloldalon volt kaja és innivaló. 5. A mi oldalunkon nem volt semmi, csak Black. 6. Így hát megoldást kerestünk. 7. És találtunk. Összegezve: élet-halál kérdése volt, átmegyünk-e. Amiből persze majdnem halál lett… Nyugodtan mentünk át az úton, mikor magyarázott nekem Becca valamiről, ami úgy hangzott, mint Black üvöltése, mikor óriási csattanással két kocsi egymásnak ütközött, és a nagyobb, tropára ment autó kipördült felénk, kis híján oldalával elütve minket.* Még élni akartam, így ösztönömnek engedve nagyot ugrottam, és elrántottam Beccát, aki még mindig belefeledkezett a Nagy Kifejtésbe. A kocsi tőlünk fél méterre állt meg, de előttem lepergett életem története. Becca felfogta végre, milyen szituba is keveredtünk, és csípőre tett kézzel odasétált a kiszálló hústorony palihoz, aki majdnem megölt minket, és megkocogtatta vállát. - Mégis mi a fenét képzel?! – kérdezte harsányan. Próbáltam elvonszolni, de az a helyzet, ha Becca egyszer bedühödik, akkor iszonyú nehéz leállítani. Ekkor már a többiek is megjelentek, és Remus sápadtan pillantott hol rám, hol Beccára, hol a vörösödő fejű vezetőre. James gyorsan elhurcolta onnan Beccát, és engem kérni sem kellett, hogy menjek, gyorsan leléptem.

Nem értem, miért kerülök mindig én ilyen helyzetbe!!! Még 17 éves sem vagyok, de már valószínűleg üldöz Voldemort a tökös-incidens miatt, és már elmebeteg autósok is rajtam keresztül akarják biztosítani maguknak a szabad elvonulást! Kérdem én: mit vétettem? Lehet, hogy ez egy isteni figyelmeztetés volt?! Igen, jobb lesz, ha mostantól jobban vigyázok magamra… sosem lehet tudni, mit akar isten. Hiszen annyiszor megszívattam már szegénykémet, letagadtam, lehordtam, de hát, ha egyszer nem létezik, akkor nem létezik, ez van, illik elfogadni! Már éppen elég volt az álomvárosból, most már menjünk haza! Nem érdekel, hogy még hátra van a hetedik modern csoda! Nekem hat is elég volt, köszönöm szépen! 14:56, a repülőn Oh, wish you a Merry Christmas, Oh, wish you a Merry Christmas, Oh, wish you a Merry Christmas, And a Happy New Year! Hirtelen elkapott a karácsony-feeling! Imádom a karácsonyokat, azt a részét is, amit otthon töltök, és azt is, amit a Roxfortban. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne történnének botrányok… sajnos például Blacket nem szokták hazarendelni karácsonyra, és James is általában boldogítani szokott minket, mert a szüleinek ekkor támad kedvük elutazni a messzi országokban élő rokonokhoz. Azt hiszem, minél előbb összeírom a karácsonyi ajándéklistát, annál jobb. Tudom, hogy február közepe van, de honnan lehetne tudni, milyen egyéb teendőm lesz – McGalagonyt ismerve lehet, hogy megint rám szakad az egész ünnepi szervezkedés. De kérdem én, ha már egy ünnep az enyém, miért ne lehetne a többi is? Álljunk pozitívan a dolgokhoz, és dolgozzuk magunkat halálra! Ajándéklista: Magamnak: - levél (önmagamnak) Anya: - porcelánkacsák porcelánnádassal - konyhai kötényke - 10 db ízvarázs, a varázslók világából Apa: - barkács szett - kedvenc édesség Cassie: - egy doboz ananászos és kiwis ízesítésű újfajta cukoregér - szép, új párna, mert a régi már kissé használt Petunia: - cicás bögre - kaktusz (Anyáék pont tegnap küldtek egy levelet, hogy miért küldözgetek Niának kutya etetőtálakat, talán kutyát szeretnék? Tehát a cetlim, amin tájékoztattam őket, hogy húzza csak egész nyugodtan a fejére, elveszett. Hála a mugli postának vagy egy érző szívű hivatalnoknak…) Becca: - egy album, tele képekkel, aláírva, hol voltunk, mikor és miért - hajsütővas Rini: - egy kötet „Szív és lélek” – romantikus novellagyűjtemény - virágszirmoknak látszó muszlin karkötő Verity: - DVD-n a West Side Story - napló (Hogy ne az enyémet olvasgassa szabad idejében…) Meda:

- könyv, „Roxfort, a hetedik modern csoda” címmel, ami az én, Becca, James, Black (fújjj!) közreműködésével jött létre.. magyarán mi írtuk - borítékok és levélpapírok Bella: - egy rágó Tian: - SEMMI (Ezt nem lehet félreérteni. Igaz?!) Black: - fekete gyertyaszett, hogy ki tudja magából űzni a sátánt - könyv, „100 tipp, hogyan legyünk normálisak” címmel, remélem, használni fogja James: - ??? - ??? - ??? Mit adhatnék Jamesnek? Milyen mire vágyhat egy FIÚ? Egy olyan fiú, aki imád kviddicsezni, elég jól tanul? Vehetnék neki egy cikeszt… á, olyat úgyis talál. Vagy jobb lenne egy saját kviddicspálya? A költségeket drága haverja címére küldeném… De még van egy tuti kérdésem: Miért akarok ajándékot venni neki? 16:02, még mindig a nem éppen stabilis gépen Rájöttem. Egyrészt, mert hozott nekem sütit a repülő büféjéből, másrészt, mert barátok vagyunk. Legalábbis most nagyon úgy tűnik… mi egyébként a barátság? Hogy nem veszekedünk? Mert akkor anynyira nem vagyunk barátok… néha még be szoktunk szólni egymásnak, de az már csak megszokásból történik. Hajjaj! Mindjárt rosszul leszek……. Utálok repülni. 19:22, A ROXFORT, végre itthon, a hálószobában, az ablak előtt Itt vagyok újra. Annyira hiányoztak ezek a vörös függönyök, a kedvenc íróasztalom, Cassie helye az ágy melletti ládán, a nyüzsgés, a látvány, ami a szobánk ablakából tárul elénk. Imádom, ahogy az óriáspolip a tó vizében úszik, ahogy a fák hajlonganak a szélben, a lámpásokat, amik megvilágítják a kertet, amikor egyszerre négy bagoly röppen el mellettem, ahogy két kis másodikos viccből verekszik… komolyan, még ezt is. Imádok valahova tartozni. Azért szeretem Roxfortot, mert olyan otthonos. Fogadjunk, hogy Lya puccos Beauxbatonsa a nyomába sem ér! Roxfortban még a levegő is más. És még az érkezésünket sem említettem. Kísérőtanáraink elvonultak pihenni, amikor pontban hatkor beléptük az Előcsarnokba. McGalagony kért minket, hogy menjünk be abba a szobába, ahova az elsősöket szokta kísérni a beosztás előtt, mert már elkezdődött a vacsora, és szeretnék, ha tartanánk egy kis élménybeszámolót. Így, hát kényszeredetten leültünk, és Meda egyből kiborult. - Élménybeszámoló… élménybeszámoló… hát, meg akarnak ezek minket ölni?! - Minket soha, semmiről nem tájékoztatnak. – jelentette ki Remus is, halvány hangon. Pedig én sokkal jobban be voltam rezelve, mint ők. Mert általában nekem kell minden ilyen jellegű dolgot megtennem. És nem is csalódtam szerencsémben, mert Dumbledore professzor szólított minket. Időközben már a tanári asztaltól négy méterre tömörültünk össze, és üdvözöltük társainkat. Meda rögtön elpirult, mikor meglátta, hogy Ted őt nézi… De ez már egy másik, nagyon édes történet… - Jöjjön ki, kérem, Miss Evans, - kezdte Dumbledore tréfásan hunyorogva, mire én majdnem megfulladtam – Mr. Potter – egyre jobb – és Mr. Malfoy. Na, milyen jól tud választani Dumbledore! Mindig beletrafál mindenbe! De én nem hátrálok meg, isten bizony, nem, fogadkoztam magamban, és gyors, határozott léptekkel, hogy el ne ájuljak, közelebb mentem hozzájuk. James és Malfoy követtek, bár ők sem igazán lelkesedtek az ötletért, hogy elmeséljék kalandjaikat. - Ühüm, ühüm… - kezdtem, mint egy jó diplomata, de nem folytattam. – ühüm…

McGalagony felhúzott, szigorú szemöldökkel figyelt, Flitwick is várakozóan tette össze kezét. Dumbledore vette át a szót a három perces csend után. - Mielőtt elmesélik kalandjaikat, elárulnák, miért nem mentek el a hetedik csodához, miért jöttek vissza? Kb. ekkor kezdett el csengeni a fülem. Most zengzetes szavakat várnak, hogy mennyire hiányzott Roxfort? Igen, ez így volt, de attól még én nem tudtam volna úgy megfogalmazni, mint kell. Emellett még el kellett viselnem a két fiú zsörtölődését mögöttem. Malfoy: Mondd azt nekik, hogy fáradtak vagyunk! James: Egészen biztosan nem ezt várják! Malfoy: Kit érdekel, mit várnak? Éhen fogok halni, ha még tovább húzzuk ezt az élménybeszámolót! James: Te midig csak magaddal törődsz! Az eszedbe sem jutott, hogy Lilynek milyen nehéz… Egyébként miért nem mentünk a 7. csodához? Malfoy: Mert az tök ilyen, mint a Roxfort, sőt, ez még nagyobb, és szebb is, minek kellett volna el… Ekkor ugrott be az ötlet. Hát, persze! Hogy én erre eddig nem gondoltam! Mosolyogva, kedves hangon szólaltam meg, egyenesen igazgatónk szemébe nézve: - Azért, Dumbledore professzor, mert a világ hetedik modern csoda nem más, mint a Roxfort! Tapsvihar tört ki. Mindenki meglepődött, sokan az idősebbek közül nevettek, Lumpsluck professzor hangosan tapsolt, Bimba professzor megtörölte a szemét, évfolyamtársaink kiabáltak és éljeneztek, tehát teljes volt a megelégedés. Most az egyszer sikerült megfelelnem a közönségnek, és McGalagony professzor is megenyhült arccal nézett végig a csoporton, Beccának sugárzott az arca, Remus is büszke mosollyal nézett körül, míg Malfoy egy harmadikost győzködött, hogy ezt ő találta ki. James pedig… ő egyszerűen örült, hogy itt lehetünk, mindnyájan, és megölelt. Persze ez csak amolyan baráti ölelés volt, mert miért is ne, de sajnos az egész Nagyterem máshogy értelmezte. Újra kitört az üdvrivalgás, ha lehet még hangosabban, mint ezelőtt, és a Griffendél állva tapsolt, míg a mellettünk álló hollóhátosok nevetve integettek nekünk. Teljesen elpirultam, és nem tudom, hogyan jutottam el az asztalhoz. De ott, Becca és Rini között ülve már sokkal jobban éreztem magam. Malfoy megtartott az élménybeszámolót, amelyben is érzékletesen bemutatta, milyen életveszélyt jelentette számukra közelségem. Kedves. De most nem is érdekel… James ott ült velem szemben, egyik oldalán Sirius Blackkel (az elmaradhatatlan… valaki) és Braddel. És a kaják ezerszer finomabbak voltak, mint Ausztráliában, vagy akár Franciaoszágban! Megyek is le, a konyhára, szerzek még egy kis áfonyás kuglófot… 19:47, a klubhelyiség Véletlenül pont arra járt James és McGalagony, és mit ad isten, beszélgettek. M: Meg kell lennie a meccsnek! J: De hát másfél hónapon át nem gyakoroltunk, és ez nagyon… M: Tudom, de a mardekárosok közül is voltak utazáson… J: A mi csapatunk majdnem minden tagja ott volt! Egy hajtó, egy terelő, egy fogó… ezek nagyon fontos posztok! Még a fontosnál is fontosabbak! M: Maga a csapatkapitány, és kivételesen tehetséges, nem kell edzenie sokat, Black is már régóta benne van a csapatban, és behunyt szemmel is eltalálná a gurkót, Miss Evans pedig az edző! Ha az edző nem játszik kitűnően, akkor mi lenne a játékosokkal? Menni fog az. J: Lehetetlen. M: Nem, a Griffendél számára nincs lehetetlen. Meg tudják csinálni. A kommentátor is készül… J: Becca? M: most kivételesen egy új kommentátorunk is lesz, Sebastian Black… J: Le fog minket alázni! M: értse meg, nem mondhattam nemet! Egy mardekáros és egy griffendéles kommentátornak kell lennie, így igazságos. J: Rendben, de a meccs…

M: Szerdán délután lesz. Egész szerdára elkérem magukat az órákról… J: Az három nap. M: holnap este tudnak edzeni, holnapután is, szerdán pedig egészen délután ötig! Ne mondja azt, Potter, hogy nem tettem meg mindent! De ha egyszer ekkorra van kitűzve a meccs, hát ekkorra! Nem áll szándékomban visszakozni! Úristen. Szerdán kviddicsmeccsünk lesz. Oltári. M: Miss Evans, maga meg mit keres itt? J: Lily? É: A bagolyházba megyek, professzor. M: értem, menjen csak. De akkor már magát is tájékoztatom, hogy szerdán meccset fognak nyerni a mardekár ellen. Ezt kijelentette, és büszkén távozott. J: Ez beszívott… Három napunk van… É: Kedden nem tudok edzésen lenni… Le kell mennem, segíteni Flitwicknek a papírmunkákban. Nagyon sürgős… J: Jaj, ne, Lily, ez… É: Nem én találtam ki, ok? J: Akkor nincs más hátra. Reggel is edzenünk kell. É: De reggel meg Black nem lehet ott! Ő akkor a rádióban parádézik! J: Megkérünk valaki mást, hogy vigye addig a műsort. Csak három napról lenne szó… É: Pont ez a baj… Ki gondolta volna, hogy megérkezésünk után egy óra negyven hét perccel máris bele kell vetnünk magunkat mindenbe? Ennyire azért nem szeretem Roxfortot… 20:11, a hálóterem James kihirdette a dolgot, amit általános ledöbbenés követett. Én igazából még most sem fogtam fel, hogy gyakorlatilag holnap hajnali öttől egyfolytában kviddicseznünk kell, az órák mellett! Hát, én ezt már előre tudom, hogy nem fogom bírni! Arról már nem is szólva, hogy Flitwick gyorsan feladott nekünk egy kéttekercses dolgozatot, holott nem is volt óránk! Tehát visszatért az életünk a rendes kerékvágásba. Már ha rendesnek lehet majd nevezni a holnapi hajnali kviddicsedzést, amit meg fogok tűzdelni bűbájtan leckeírással… 9 Ha az igazság legázol Bájos Boszik, ifjúsági magazin, negyedik évad, tizenkilencedik szám, részlet Rebecca Amarie Breeman Roxfort, azaz áll a bál c. cikkéből: „Kviddicsmánia tombol Roxfortban! Az iskola falait gurkók rázzák meg, és a tanulók lépten-nyomon kvaffokat dobáló csinos lányokba botlanak, ha szerencsés napjuk van! Ez is bizonyítja, hogy a Roxfort a varázslóiskolák közül az egyik legimpozánsabb, legszámottevőbb és legtekintélyesebb hely, amit ebben a hónapban megválasztottunk a Világ legjobb varászsulijának!” Február 27. (Hétfő) 09:37, a 4-es számú üvegház Jó reggelt naplóm, Becca, Verity, Rini és ha netalán te is belenéznél, Black! Tudom, hogy mindnyájan olvassátok, és erre csak egyet tudok mondani: ez pofátlanság!!! Tudjátok, nem azért írom ezt a naplót, hogy TI el tudjátok olvasni, hanem, hogy ÉN emlékezhessek ezekre, a borús időkre! De egyesek ezt nem bírják felfogni. Például, képzeld, észrevettem, Becca, hogy tegnap este megint elolvastad! A jó isten áldjon meg titeket, miért mindig az én naplómat olvassátok? Olvassátok el Lumpsluckét! Van egy olyan érzésem, hogy az élvezetesebb. És most nézzük, mit gondolna egy kívülálló, milyen egy hajnal a csodálatos Roxfortban?

Halkan csiripelnek a madarak, a szárnyas lovak is ébredeznek, és kiügetnek az istállójukból, kósza baglyok repülnek be a bagolyházba, a nap halványan süt, az égen világoskék fellegek fodrozódnak, és mindenki alszik (tompa ásítás). Az utolsó ige nem stimmelt. Ugyanis megvolt a szokásos madárcsiripelés, a lovak patájának dobogása, a felhők és miegymás, de egy természetellenes jelenség is bekapcsolódott a már amúgy sem egyszerű hétköznapjainkba. - HELLÓ, ROXFORT!!! – üvöltött bele Sirius Black hajnalok hajnalán, öt órakor a suli rádiójába, felébresztve a Roxfort több száz tanulóját, és kis híján szívrohamot hozva a fogat mosó Lily Evansokra. Mert Blacknek sajátos elképzelései vannak egyéni kötelességeiről. Úgy gondolta, hogyha mi, a kviddicscsapat nagyon korán kelünk, akkor ugyan miért aludhatna tovább az iskola többi része?! - Már öt óra öt perc van, ilyenkor miért nincs senki a Nagyteremben, a parkban, de még az előcsarnokban sem? – kérdezte sértett hangon. – Emberek, a Roxfort azért Roxfort, mert különlegesek vagyunk, miért pazarolnánk az időt holmi alvásra?! A röhej az, hogy Ausztráliában én pont ezeket, az elveket hirdettem. Aha. - Maradj már csöndben, Sirius! – sikította Becca, meglepően magas hangon, és lefordult az ágyról. Black csodák csodája, visszaszólt: - U… ugyan má.. már, Becky, mindenki tud… ja, hogy milyen s… s… sok dolgod van neked is! Hisz… en hétfő reg… regge… reggel van! Minél korábban kelünk, a… anná… ál jobb! Ekkor már sorra csapódtak az ajtók, és üvöltöző griffendélesek döcögtek le a klubhelyiségbe, ki-ki szitkozódva, a papucsát a festményekhez vagdosva, és szellemeken átsétálva. Aha. Szóval Black elérte a célját. - Azt üzeni a Griffendél csapatkapitánya, hogy öt percen belül legyen mindenki a pályán, még Lily Evans is! – szólt bele jó hangosan Black, mintha nem tudná, hogy már így is az egész sulit felverte. Ekkor kaptam észhez. ÖT PERC? - Öt perc??? – néztem Beccára, mire ő valami nagyon csúnyát mondott Blackről. - Lemész? – kérdezte két perc után. - Mi egyebet tehetnék? – kérdeztem vissza, felrángatva zoknimat, és ásítva magamhoz véve seprűmet. - Mondjuk, megírhatnád a dogát Flitwicknek. ÓÓÓÓÓÓÓ! Nenenenene! Hát, ez nem lehet igaz! Miért? Miért mindig én??? - Ezzel majd később foglalkozok. – vetettem oda Beccának, és azonnal rohantam le a kviddicspályára, bár még hajamat sem volt időm normálisan megfésülni. Mentségemre legyen mondva, a többiek is elég pocsékul néztek ki. - Szóval… - értem oda melléjük zihálva, mikor Black megint rám kiáltott. - És tettel, Evans! – nagyon is energikus volt az a balfácán, egyből ki is engedte a gurkókat, amelyek persze egyből engem, a még mindig félig kómás hajtót és edzőt vettek célba. Miután Ethan egy csavart ütéssel arrébb terelte őket, felháborodottan fontam össze kezeimet. - Hát nincs ezekben, a labdákban semmi tisztelet?! A többiek a korai időpont ellenére nevetésben törtek ki, és James is elmosolyodott. Ő sem fésülködött meg… de hát mikor szokott? - Hol maradt a cipő? – nézett rám fürkészően. Brad felröhögött. Ott álltam zokniban, a harmatos fűben, a kacarászó griffendéles kviddicscsapat előtt. Kösz. Marha kedvesek. Elég bajom van már így is. 1. Öt órakor edzésre kellett jönnöm. 2. Álmos vagyok, és öt perc alatt kellett elkészülnöm. 3. Még csak normálisan fogat sem moshattam, Black túlzott önimádata miatt. Ebből következik, hogy kisebb problémám is nagyobb annál, hogy azzal törődjek, van-e rajtam cipő, vagy nincs! Az edzés példátlanra sikeredett, mert jó szokásunkhoz híven általában felül szoktuk múlni magunkat a bénaságban. Kirsten és Heather még csak-csak elkapták valahogy a kvaffot, de rám ez még akkor sem volt igaz, amikor James egyenesen a kezemre célzott. És, ha ez nem lett volna elég, Black elhatározta, hogy próbáljuk ki, milyen lenne ő, mint hajtó.

Ebből kifolyólag kis híján összeroncsolódott Heather seprűje, és Ethan össze-vissza szálldosott a pályán, mert egyszerre két gurkóra kellett figyelnie. Én a változatosság kedvéért álmos voltam és szédültem. Már az első húsz perc után abba kellett volna hagyni, de James ragaszkodott hozzá, hogy igenis folytassuk, mert a csapat teljesítményét kritikán alulinak értékelte. Nekem mondja?! Ilyen rosszul még életünkben nem játszottunk. Már aki játszott. Én csak lebegtem, bámultam le, és azzal nyugtattam magam, hogy nem tudnék mit kihányni, hiszen ma még nem is ettem. De a rosszulléttől csak egy kicsivel volt jobb a folyamatos szédülés, ami miatt muszáj volt leszállnom, akármit is hordott össze Black. - Mi van, beijedtél? – rivallt rám, amitől csak még jobban émelyegni kezdtem, de legalább éreztem a lábam alatt a földet. - Hagyd már! – szólt rá Kirsten, és Ethan is helyeselt, az egyik gurkót hatalmas pofonnal eltérítve. James leszállt mellém. - Minden rendben, Lily? – lépett oda hozzám, mire egészen egyszerűen leültem a fölre. Sokkal jobb volt ott nekem. Mostanában úgy vettem észre, feltűnően szeretek üldögélni. Hmm… - Nem. Rossz játékos vagyok, és rossz edző. – motyogtam, és még mindig lüktetett fejem. - Te lüke! – kiáltott oda Brad Blacknek, aki kis híján lefejelte a cikeszt. - Ne mondd ezt! Csak azért érzed így, mert nem vagy jól. – mondta, és közelebb húzódott. Már azt hittem, valami borzongató megmozdulásra készül, de csak azért tette meg ezt a gesztust, mert Heather tíz centivel mellette suhant el. Hát, ez jó. Nyugi, már Lily, hiszen csak barátok vagytok. Haha! Igazság szerint már kissé én is unom ezzel álltatni magam. De nem igaz, hogy éppen akkor fogom fel a… dolgot, amikor ő már csak, mint barátjára, tekint rám?! Nem érdekel, hogy ki mit gondol, muszáj leírnom, miféle képtelen gondolataim vannak róla. Ujjuj. Ezeket talán mégsem kellene, ismerve az én naplóm közérdekű jellegét. De most már minden mindegy. Ennél rosszabbul nem állhatnak a dolgok, így tegyünk még rá egy lapáttal: Azt hiszem, tetszik. Azaz nem csak hiszem, tudom is.  Kedves, sokkal kedvesebb most, mint amikor meg akart „hódítani”  Figyelmes volt tőle, hogy nem akarta elvégezni a patrónusvarázst, csak azért nem, mert azzal engem megbánthatott volna  Most már jobban meg is nézhetem, mert nem cikizhetnek miatta, hiszen már egyáltalán nem utálom, hanem igenis jóban vagyok vele.. fura, de nagyon aranyosak a szemei, és a mosolya, és a pillantásai, és a… Állj! Azt hiszem, már így is túl sokat kiadtam magamból.. de hát mit tegyek, ha ez az igazság? És jobban belegondolva sok (helyesbítek: minden) lány szerint ő a suli egyik álompasija Sirius Black mellett (na, ez utóbbit valószínűleg soha nem fogom megérteni). Utálom Jamest!!!!!!!! Istenem, miért kell ilyen jó pasinak lennie??????? 10:29:17, átváltoztatástan Hogy engem összezavarjon. 10:29:41, még mindig ott A fene a jó dolgát! 13:08, Nagyterem Na, tehát. Huh. Én ezt a három napot aligha fogom átvészelni… kezdjük csak az átváltoztatástannál. James (jajj..) kidolgozott egy nagyon újszerű gyakorlási módszert (annyira újszerű, hogy még ő is csodálkozik, hogyan jutott erre a következtetésre), ami annyiból áll, hogy átnézte a szabályzatot, és arra jutott, sehol sem tiltják meg, hogy a tanulók a folyosókon repüljenek vagy kviddicsezzenek.

Hát persze, mert ez semmilyen épeszű embernek eddig eszébe nem jutott!! De, bravó, James Potter forradalmasított az időbeosztásunkat, így az órák közötti időtartam, azaz SZÜNET is rendelkezésünkre áll a kviddicsezésre… Az átváltoztatástan óra végét e szavakkal mesélném el: - Holnapra ne felejtsenek el esszét írni a transfigurációk legfelső fokozatáról, mely foglalja magába a varázs nehézségét is, mégis olyan módon, mintha ezt szeretnék (na, már itt majdnem megakadtam)! – zárta le az órát McGalagony, és elkezdte összeszedni iratait. A griffendélesek és hugrabugosok többsége azonnal felpattant, és elkezdtek vándorolni az ajtó felé, mint a normális emberek, míg James intett Blacknek, aki végre abbahagyta a hintázást székén. Becca is felállt, és nem értette, én miért nem megyek. - James… - sziszegtem felé, mire nagy lendülettel felkiáltott. - Invito, seprűk! – az ablakon három seprű röppent be, mire Becca döbbentében visszahuppant székére. - Mi a… Black is odacsörtetett hozzánk, és megragadta az egyik seprűt. Biccentett Beccának: - Szia, Becky! – ezzel felpattant a seprűjére, és kisuhant az ablakon, kis híján magával húzva a függönyt. Mielőtt Jamesszel követhettük volna példáját, McGalagony hápogva felénk fordult. - Mégis… mégis mit művelnek, Miss Evans? (Megint én. Milyen eredeti.) Az átváltoztatástan teremben nem lehet repkedni! – csattant hangja, de James egy pillanatra sem ijedt meg, lazán a profeszszor elé tette a suli szabályzatát. - Egy helyen sem írják, hogy Roxfortban tilos repülni az órák között. – mosolygott, mire McGalagony dührohamot kapott: - POTTER, MÉGIS MIT KÉPZEL MAGÁRÓL?!... – kezdte volna, de ekkor már James intett, hogy menjünk. - Nincs időnk erre, tanárnő. – nézett rá bocsánatkérően. – Minden perc számít. Lily! Lélegzetelállító volt kisuhanni az ablakon, a szellő simogatott minket, és a látvány csodálatos volt. A zöld gyep, a kéklő ég, a hipogriffek alakja a Tiltott Rengeteg mellett… Egy hatásos fékezés után a folyosók felé vettük az irányt, mikor megláttuk a felénk suhanó Ethant, aki az egyik gurkót üldözte. A gurkó pedig két harmadévest. Mint prefektus, természetesen sikítanom kellett volna, és szólni az igazgatónak, de egyszer az életben én is elengedtem magam, és nevetve repültem be a folyosó hatalmas, cikornyás oszlopai között. A folyosók egyébként tökre repülésre voltak kitalálva, magasak, szélesek, és érdekesek, nem is beszélve a csarnokokról. Bellatrix rémült kiáltással látott meg engem, majd félreugrott, eldobva legújabb kígyóbőr kézitáskáját; Malfoy, Nott és a bandájuk elejtették holmijukat, úgy figyelték, hogyan passzolja nekem Kirsten a labdát. Meda is álmélkodva, halvány mosollyal pillantott ki az egyik teremből, míg az őrült Black majdnem berepült, és ennek hatására nagyon gyorsan be kellett csuknia az ajtót. Rini, Verity, Becca és Remus rekordidő alatt összetákoltak zászlókat, amiket lóbálva integettek nekünk. Jamesnek most az egyszer igaza volt: sokkal jobb volt a folyosón passzolgatni a labdát, mert ott még figyelni kellett a tisztelt diákságra is, akik közül páran ujjongva szurkoltak, de voltak olyanok is, akik be akartak szállni a játékba! Persze nem mindenkinek tetszett maradéktalanul az újítás, hogy most már szünetekben is olyan hangulat legyen, mint a kviddicsmeccseken, a tanári kar néhány tagja kivonult. Dumbledore professzor: csillogó szemekkel elmerült a cikesz keresésében McGalagony professzor: úgy nézett ki, mint aki menten szélütést kap, és próbált szórt érteni velünk, ami lehetetlennek bizonyult Lumpsluck prof.: fogadást kötött Madame Hochkal, hogy hamarosan az egyik ablakot be fogjuk törni Bimba prof.: megnyugodva szemlélte a terepet, miközben azon töprengett, milyen jó, hogy most nem neki kell megfékeznie minket Flitwick prof.: zavartan húzódott arrébb a hatodévesek üdvrivalgása közepette Henna prof.: lelkesen magyarázta Dumbledore-nak, hogy mennyire támogatja az iskolán kívüli programokat Elphorst prof.: aggódva figyelte, hogy repeszt el Brad egy kerámia váza mellett Madame Hoch: élénken néha-néha ránk szólt, hogy egyenesen üljünk a seprűn Vector prof.: némán drukkolt Binns prof.: átgyalogolt rajtam (A tanári kar többi része dolgozatot javított vagy pihent)

Madame Pomfrey: egy Várok minden beteget a gyengélkedőn! felkiáltással visszavonult Gondnok: Leült egy zsámolyra, és falfehéren nézett körbe-körbe Végül Sebastian is befutott néhány haverjával, akik időnként rám mutogattak és nevettek. Nem értem, mi olyan vicces rajtam. Már azon kívül, hogy nem hordtam cipőt… Bellatrix minden lében kanál bátyja meg csak nézett és nézett, gondolom, próbálta szugerállni, hogy essek le, á, egy cseppet sem vagyok paranoiás! Nem sokáig tudtam foglalkozni üldözési mániámmal, mert csak ennyit láttam: szekrény, fal, balra kanyar, puff, fal, váza, bang, Bimba professzor, Flitwick professzor, kaktuszok, szék… 19:12, a hálóterem „Beauxbatons Mágusakadémia, Franciaország, Rue De Loi F-74965 Február 27. Drága/aranyos/felbecsülhetetlen Lya! (untad a kedvest, hát, tessék, tetszés szerint válogathatsz!) Nehéz leírnom, miféle érzelmek kavarognak bennem, de azt már jó előre le kell szögeznem: segítened kell, mert itt, a Roxfortban nekem végem van. Például, hogy a sűrűjébe ugorjunk, itt van kezdetnek a kviddics. Hiszen tudod, mennyire szeretek repülni, de az azért már túlzás, hogy MINDIG kviddicseznem kelljen! Ja, és én vagyok a Griffendél edzője, mint már tájékoztattalak. Ne röhögj! Mint már meséltem, nagyon fontos dolgokban kell döntenem Jamesszel. Ne röhögj! Csak azért nevezem Jamesnek, mert… Most, Cordelya, teljes feltárulkozásomnak lehetsz tanúja. Ezt, amit most leírok, senkivel sem közöltem, csak Beccával, de ő egyébként is tud minden viseltes dolgomról. Hogy miket tegyél meg, mielőtt elkezdenéd olvasni? 1. Fogadd meg, hogy nem mutatod meg ezt a levelet Juliettenek, Colettenek, Joséphine-nek, Océanenek, Virginienek, Pierre-nek, Jerome-nak, és legfőképpen Alexa Potternak! 2. Ne meséld el a levél tartalmát Juliettenek, Colettenek, Joséphine-nek, Océane-nek, Virginienek, Pierre-nek, Jerome-nak, és legfőképpen Alexa Potternak! 3. Menj egy olyan helyre, ahol nem zavarsz másokat, ahol nyugodtan sikíthatsz, őrjönghetsz, és ahol senki nem leshet a levélbe! Mi a teendőd, miután elolvastad? 1. Tanuld meg kívülről! 2. Szórd be rózsaszirmokkal! 3. Hajolj meg előtte! 4. És égesd el! És már tudom, hogy nagyon várod, mi lesz az, amit ennyire félek megmondani neked… már látom, ahogy mosolyogsz, és felhúzod lábad, közelebb hajolsz a papírhoz, hogy aztán később megírhasd nekem, hogy én már az elején megmondtam! Nos, igen, bevallom, tetszik James. Sőt, nem hogy tetszik, belé vagyok zúgva. A sors büntet így engem, mert nem voltam kedves tegnap a másodévesekkel. És, tudod, mi a leggázabb? Hogy szeretek vele lenni? Nem mintha e túl meglepő lenne. És… szóval egy szó, mint száz: ki akarok belőle szeretni! Ez hogyan lehetséges? Van valamilyen szérumod, amitől az egész érzelem, ez a beteges, furcsa dolog megszűnik? Istenem, bárcsak lenne! Most meg fogod kérdezni, miért akarok kiszeretni belőle, hiszen a szerelem olyan szép. Erre csak azt tudom mondani, hogy kicsit kutakodtam a könyvtárban, és nézd, mit találtam! - nem az az igazi, akivel le tudod élni életedet, hanem az, akivel nem - a szerelem gyönyörűséges virág, de meg kell lennie bennünk a kellő bátorságnak, hogy irtózatos szakadék szélén szedjük - a szerelemnek még bolondsága is nagyobb bölcsesség, mint a filozófusok minden tudománya

Mondd, ilyennek ismertél meg te engem? Szerintem ez nem én vagyok, nem ilyeneket gondolok, te jó ég, megint mibe keveredtem! Ha nem vetted volna még észre, kissé össze vagyok zavarodva! És most, még ép elmével elköszönök. További sikert az életben, ha már én nem értek semmit, és gratulálok az esküvődhöz, gyermeked, majd unokád születéséhez, ha azt már nem élném meg: Szegény, összezavarodott Lilyd U.I.: S.O.S.!” 20:27, a hálóterem ablaka, ugrásra készen Ez nem lehet igaz. Ez… ezt találtam az ágyamnál az előbb… nem tudom, hogy került oda… egész idő alatt Lyának írtam a levelemet, aztán pár percre kimentem a folyosóra… és egyszer csak ott termett… Hát, én… fogalmam sincs, mit mondjak… „Forrás folyóba ömlik, folyó az óceánba; az egeknek folyton özönlik vegyülő suhogása; magány sehol; isteni jel s rend, hogy minden tünemény keveredjék valamivel Mért ne veled én? A hegy csókolva tör égbe, habot hab ölel, szorít, átfog; egymást ringatva, becézve hajlonganak a virágok; a földet a nap sugara, a hold a tengereket: minden csókol... - S te soha engemet? (Shelley) Gondold át: J.” 10 James vagy Sebastian? Sebastian vagy James? Február 29. (Szerda) 07:33, a Nagyteremben Ha valakit érdekel, eddig miért nem írtam, elárulom: sztrájkoltam. Mert az már tényleg nem állapot, hogy a lányok mind sorra adják egymásnak a naplómat, mintha az életem valami csöpögős szappanopera lenne! Két negyedéves még fogadott is, vajon végül Jamesszel, vagy Remusszal fogok összejönni! Becca meg fogadott Verityvel, melyiket fogom előbb megtépni. Ebben csak egy dolog a király: mindenki vesztett, ugyanis nem jövök össze Jamesszel (a barátom), Remusszal (a barátom), és nem tépem meg a nálam kisebbeket és hülyébbeket, mert prefektus vagyok! Ez egyszer McGalagonynak igaza volt: kontrollálnom kell az érzelmeimet!!! Hupsz, ez a három felkiáltójel nem valami jó kezdet… Mellesleg, ha még nem tűnt volna fel, szerda van. A mérkőzés napja. És mivel a Roxfort egyre inkább növekvő hírnévnek örvend, kijött egy pár újság (ja, vagy tíz) megnézni, és lejegyezni az eseményeket. Az, hogy a meccs csak délután öttől kezdődik, senkit sem zavar.

Itt van a Seprűvilág, a Bájos Boszik, az Ifjú Boszik, a Boszorkánymagazin, a Kvaffold át!, és a National Geographic Channel, bár ez utóbbi fogalmam sincs, hogy keveredett ide. Komolyan mondom, már csak a BBC hiányzik. Hehe… már nem. 16:52, a kviddicscsapat öltözője A közönség tombol, milliónyi gyertya világítja be a pályát, a nap is lement, hogy nehogy már megnézze csúfos meccsünket, nekem meg majd széthasad a fejem. Dumbledoretól hülye ötlet volt, hogy trombitákat adott egy pár diáknak, mert ezek azt az érzést keltik bennem, mintha az Apokalipszis közeledne, és az ítélet harsonáit hallanám. De nem ez bölcs igazgatónk egyetlen hülye ötlete. Szerintem az is elég hülye elképzelés, hogy ez leközölhető lesz bárhol… honnan tudják, hogy nem fogunk a meccs végén hatalmas mészárlást tartani? 19:05, a Nagyterem, egy nagy tányér bécsi szelet mellett Ilyen ütős meccsen még életemben nem játszottam, bár, így visszagondolva, még soha nem is játszottam élesben. Na, a debütálásom is megtörtént. Talán az rossz pontnak tekinthető, hogy késtem egy picikét, mivel belemerültem a naplóírásba. A játék már nagyban ment, amikor összeszedtem bátorságomat, és kicammogtam a pályára. Már épp fel akartam menni a griffendél toronyba, mert láttam, hogy rám itt semmi szükség, jól meg vannak, amikor James félreértelmezhetetlen mozdulattal intett, hogy legyek szíves felszállni. Voltam szíves. Sajnos ekkor meghallottam Sebastian többszörösen felhangosított hangját: - Megérkezett a Griffendél harmadik hajtója, alig negyedóra késéssel! Hiába, lány a szentem…! Arra felé vettem volna az irányt, ha Kirsten nem passzolja nekem a labdát. Így viszont bekapcsolódtam a játékba, mert gondoltam, miért is ne, ha egyszer véletlenül pont egy kviddicsmérkőzésen vagyok? De amikor már felrepültem jó nyolc méter magasba, és lenéztem, az már nem volt éppen kellemes. Ismét elkapott a jó, öreg tériszony… Egyre csak a földet bámultam, élveztem a szelet, amit a többi játékos keltett mellettem elsuhanva, pedig nem volt rossz, egészen addig, amíg Tian ismét bele nem szólt a mikrofonjába: - Lily Evans a csapat legaktívabb hajtója, mint látható! – kiáltotta gúnyos kacajjal – Úgy látszik, ma szabadnapot vett ki! Becca is mellé ugrott, és ő is beszélni kezdett. - Lily Evans különleges stratégiát választ, ha ez nem szúrná ki eléggé a másik, kedves mellékkommentátor szemét! – csattant hangja, mire Black jókedvűen ráküldött Nottra egy gurkót, de sajnos Heather elvétette a dobást, annyira röhögött. Hogy ne eshessen folt Becca azon ideáján, hogy én épp stratégiai fogásokat hajtok végre, két méterrel arrébb araszoltam. Hirtelen megláttam egy aranyvillanást. - James, ott van! – üvöltöttem a hirtelen beálló csendbe, mivel rajtam kívül mindenki Kirsten dobására figyelt. Miután szereztünk még tíz pontot, James odarepült hozzám. Ja, igen, még nem írtam újabban mit szoktam csinálni, ha akár csak rám néz: - elvörösödök - alig tudok megszólalni - de ha beszélek, akkor is csak kizárólag hülyeségeket - remeg a kezem - remegek úgy, ahogy vagyok - Lily, te hajtó vagy, nem egy harmadik kommentátor! – szólt mosolyogva, és most az egyszer nem pirultam el. Mert mi az, hogy magyarázni mer nekem?! Én vagyok a prefektus és az edző, nem ő! Hah. Vesztemre régi szokásomhoz hűen csípőre tettem kezem, és csak James tartott meg, hogy le ne essek. Nem szeretném megvilágítani, mit is érzetem, amikor megfogta derekamat… (Ajjaj! Azt hittem, elolvadok! Olyan… erős… Most már tényleg elég volt!) - A játékosok nem is játszanak! – pirított ránk Sebastian, mire James beintett neki, majd újra hozzám fordult. - Gyerünk, Lily! Nem lesz semmi baj! – mosolygott, majd útjára repült.

Amikor ezt mondja, mindig súlyos baleset szokott érni, vagy nekirepülök valaminek. Miközben ezen diskuráltam, és lassan előre repültem, hallottam Sebastian végtelennek ígérkező monológját a hajviseletem csinosságáról. Becca hosszas erőfeszítéssel kicsavarta kezéből a mágikus mikrofont, majd felpattant. - ÉS hetven-negyven az állás! VEZET A GRIFFENDÉL! – a szurkolók felordítottak, mire elkezdett fájni a fejem. Ezeknek is pont ilyen fontos meccsek közepette kell kiereszteniük hangjukat… Malfoy ez alatt a földtől egy méterre lebegett defektes seprűjén, mely olykor-olykor recsegő hangot hallatva összerogyott alatta. Bellácska a tömeg középpontjában trónolt, és őrülten üvöltött, míg a mellette tanyázó Narcissa elaludt. Na, tessék, hát így hatnak rá a meccs élményei! - James, a cik… - kezdtem volna a mondatot, ha Black nem pöccent volna be, villámgyorsan nem kapta volna ki Wallenstein kezéből a kvaffot, és nem dobott volna vele fejbe. De, mivel az a sötét Black nem képes visszafogni az indulatait, megtapasztalhattam, milyen, amikor szembecsókol egy bőrlabda. Egyensúlyomat vesztve lecsúsztam seprűmről, és zuhanni kezdtem, amíg csak nem… BANG! Most a föld alól írok. Egészen összkomfortos ez a hely, van légkondi, kaja, papír és tollak. Plusz társaságnak néhány kósza kukac. Na, jó, nem patkoltam el, de nagyon kevés hiányzott hozzá! Ugyanis: Estem… Estem… Felnézve láttam, amint Black vigyorogva integetett, lóbálva ütőjét… Estem… Estem… James csodálkozva, megdermedt pillantással mért végig, a fejénél szárnyaló cikesz is mintha csak engem bámult volna… Estem… Estem… Ethannak majdnem nekimentem, persze nem önszántamból… Estem… Estem… És belezuhantam a minden bizonnyal négylevelű lóherét keresgélő Malfoy karjaiba… Seprűjének ez már túl sok volt a jóból, összeroppant, és mi a füvön kötöttünk ki. Vigyorogva mutatott fel valamit. A közönség felmordult, mert azt hitték, megfogta a cikeszt, pedig csak az egyik bájitalfiolámat találta meg, ami kiesett. Záros időn belül visszaszereztem tőle, és elfeküdtem a füvön, ugyanis arra jutottam, hogy nélkülem is nagyszerűen boldogulnak. Ennek az elhatározásomnak akkor lett vége, amikor megláttam, hogy egy magas, izmos, zöld taláros srác siet felém. Na, ne! Mindent, és mindenkit, csak Sebastiant ne!!! Máris sokkal jobban voltam, és mielőtt odaérhetett volna, felpattantam seprűmre, és elkezdtem volna keresni Blacket, mikor… - A baloldali, negyedik lelátónál van. – közölte velem a szükséges információt Becca, mintha csak egy információs szolgálat egyik munkatársa lenne. Akár hozzá is tehette volna, hogy „Legközelebb is készséggel várjuk érdeklődését.” - Hmm, vajon melyik karikába próbálja Nott bepasszolni a kvaffot? – töprengett hangosan Tian, miután visszatért az emelvényre. Látszólag megsértődött, amiért nem vártam meg, amíg odajön hozzám. Hah! Hülye lettem volna! - Ecc, pecc, kimehetsz… - mutogatott Becca kinyújtott kézzel a karikák felé, mire McGalagony amúgy sem hétköznapi arca túlvilági színt vett fel. Azt hiszem, kezdte megbánni, hogy beengedte az újságírókat. A meccs nem állt meg, és Black mindig a tőlem lehetséges legmesszebbi pontra repült, amin Becca odafent jól elszórakozott. - A Griffendél terelője és hajtója között nem éppen felhőtlen a viszony, nem is értem, miért. Pedig a pályán kívül Lily és Sirius ezerrel imádják egymást! Akik ismertek minket, röhögtek, akik nem, azok ámuldozva összesúgtak. Kellett is ez nekem. - Hozzá kell tennem, hogy a hajtónak IGENIS van oka a visszavágásra! – szólt bele a mikrofonba Tian – Az unokatesómat már rég be kellett volna zárni egy viskóba, amiért lelökte Lilyt! Erre Becca is rákezdett. - Lilynek semmi baja nincs az égvilágon! - De lehetett volna!

- Látsz rajta valami furcsát? - Kába! - Az csak a szokásos! Azért tudnám értékelni, ha Sebastian és Becca nem az egész suli, és mit tudom én, hány újság előtt értékelné ki, hogy jól vagyok-e! Tian kikapta Becca kezéből a mikrofont, mire a tömeg elkezdett fújolni, és Becca hangosan felvisított. Csak akkor tértem magamhoz, amikor Verity megdobta amúgy is sajgó fejemet egy almacsutkával. Tessék. Ennyit áldoznak fel értem a barátaim: egy almacsutkát. - Hahó! Dobj már egy gólt! Haha, könnyű azt mondani! Ugyanis még Verity is könnyebben eltalálja a fejemet, mint én a karikát! Egyébként milyen nap van ma, Biztassuk Lilyt, hogy játsszon-nap?! De nem baj, azért nekivágtam, mert: 1. A meccs vége vészesen közeledett. 2. Nem volt kedvem itt dekkolni egész nap. 3. Az a nyamvadt seprű nyomta a fenekemet. - Tíz perc múlva vége a Griffendél-Mardekár találkozónak, az állás most száznyolcvan-száztíz, a Mardekár javára! – közölte lehangoltan a tényt Becca. Hmm… ez áldásos jelenlétem következménye. - Kilencven százalék, hogy a Mardekár nyeri a mérkőzést! – harsogta Sebastian, rám villantva mosolyát. Blöhhh… - A Griffendélnek csak egyetlen, szinte lehetetlen lehetősége van a győzelemre… Az egyik, mardekárosok által kiválasztott hajtónak hat méterről be kell dobnia a kvaffot, majd fél percen belül a fogónak meg kell fognia a cikeszt! – A „fogó” szót úgy ejtette, mintha leprás lenne az, akiről beszél… Forduljon fel! Ekkor töprengtem azon, hogy jól megszívja az a hajtó, akit kiválasztanak… és mit ad isten? - A fogó James Potter, nehéz volt dönteni a széles választékból, a hajtó pedig nem más, mint… reccsenés – Sok szerencsét, Lily! – mondta Becca. Először azt hittem, az egész csak egy rossz vicc. Nagyon lassan odarepültem Jameshez, mert volt egy pár fenntartásom. - Nem. – jelentettem ki. - De. Irány a karikákhoz! – vágta rá James, és biccentett. Ennyit kaptam én, Lily Evans egy olyan sráctól, aki.. na, szóval, egy sráctól. Egy biccentést. Nem egy „Jó leszel, Lily!”, „Sikerülni fog!”, esetleg „Isten veled!”, nem, csak egy nyomorult biccentést. Black kicsit közelebb merészkedett, és az egész szurkolótábor felállt, hogy jobban lássák, amint elcseszem a dobást. Lehunytam a szemem, hogy ne lássam a saját égésemet, el akartam dobni a labdát, de az félúton kicsúszott a kezemből. Már csak egy püffenést hallottam, és üvöltözést. Kinyitva szemem Black üdvözült vigyorát láttam meg először. - Lily Evans egy pontos, agyafúrt csellel hátra hajította a kvaffot, amit Black beütött az egyik karikába! BRAVÚROS VOLT! – üvöltötte Becca, ugrálva. - De már csak huszonhat másodp… - kezdte volna Tian, ha James a magasba nem emelte volna kezét. - A GRIFFENDÉL GYŐZÖTT! – harsogta Becca magánkívül, és én lassan felfogtam, mi is a helyzet: nyertünk. - Igen! IGEN! MEGCSINÁLTUK! – sikoltoztam, miközben elegánsan majdnem kitörtem a lábam, a nagy lelkesedés közepette. Megöleltem Kirstent, Heathert, és logikusnak tűnt, hogy még ölelkezzek… a következő James volt, aki még mindig a kezében fogta a vergődő cikeszt… Valami bekattant nálam, vagy nem tudom, de egyszer csak odamentem hozzá, és a nyakába ugrottam. Átölelt, és mosolyogva tartott, amíg csak észhez térve fel nem sikítottam, és el nem ugrottam mellőle. Mosolygott, nem zavartatta magát, hanem újból átölelt, miközben ezt súgta: - Jó barát vagy. Lehet, hogy felfogta, hogy tetszik nekem, és most direkt csesztet? Fogalmam sincs, de olyan szívesen… na, jó, le kellene állítanom magam. Beteges, amiket írok! Én… nem lehetek soha vele… ennyi. Nem is akarok. De ha bántani fog, vagy ki akar használni csak azért, mert kedvelem, nagyon meg fogja bánni! Mint ahogy a régi mondás tartja: Ha megdobnak kővel, dobd vissza nukleáris atomtöltettel!

21:34, a hálóterem Az ultra nagy baromságokra kiéhezett közönség igazán megelégedhet a mai nappal. Szépen lementünk az előcsarnokba, leültünk egy-egy fotelbe, mert Beccáék lerángattak minket azzal az ürüggyel, hogy buli lesz. Csakhogy én már előre sejtettem, hogy a Mardekárnak nem fog ez tetszeni, és majd megpróbálja szabotálni. De ne menjünk ennyire gyorsan, ott kezdődött, hogy dumálgattam Verityvel, mikor megjelent Black és James, a két önjelölt isten. *taps* Kicsit sem egoista módon a fiúk elkezdtek csókokat dobálni, és megszorongatták sok-sok rajongójuk kezét. Nos, Black kezéhez semmi közöm, de Jamesé láttán kiráz a hideg. Ez is csak bizonyítja, hogy utálom! Ugye…? Tehát, borsózó háttal, pirosan folytattam a beszélgetést, míg Becca mellé nagy robajjal le nem huppant Black. Barátnőm felállt, és arrébb ült, de ő követte. Eljátszották ezt még ötször, amikor vissza akartam fordulni Verityhez, de az ő helyén, mellettem viszont már James ült előredőlve, és engem figyelt csillogó szemekkel. Döbbenten hátradőltem, mire kitágult pupillával még előrébb hajolt. - Lily… - suttogta mély hangon, de Remus hirtelen megjelent, és mindent elrontott. Istenem, kérlek, csak egyszer, csak egyetlen egyszer ne rontsd el a beszélgetésemet James Potterrel! Ámen. Remus még mindig ott toporgott előttünk, mikor bal kezemmel ellöktem magamtól Jamest. - Igen? – kérdeztem gyorsan. - Lenne egy kis megbeszélnivalónk. – iszonyatosan hadart, és elkezdett hátrálni - Légyszí, gyere! Megragadta kezemet, és húzni kezdett. Erre előtört Jamesből a szereplési vágy, és elkapta másik csuklómat. - NEM MEGY EL. – hangsúlyozta a szavakat, miközben farkasszemet nézett Remusszal. Ez egy annyira, de annyira képtelen szitu! Kb. annyira, mint ezek:  Black egy hirtelen ötlettől vezéreltetve beleveti magát a tóba, és puszta önszorgalomból bele is fojtja magát.  Jess leválik a tükörről, majd negédesen elmagyarázza Franknek a konjunktúrális együttható rejtelmeit.  Piton megkér, hogy ezen túl szólítsam simán Perselusnak, és meggyes sütit osztogat a griffendéleseknek. - James! – szóltam rá élesen, mikor észrevettem, hogy képzelgéseimtől még nem engedi el kezemet. – Meghibbantál?! - Lily, TÉNYLEG beszélnünk kell! – szólt gyorsan Remus, az ajtó felé pislogva. James persze ismét a lehető legügyesebben félreértette a helyzetet: - Nem mondasz te el neki semmit! Hmmm… miért van az az érzésem, hogy titkolnak előlem valamit? Ha igen, egészen biztosan valami orbitálisan nagy dologról van szó. De persze, miért is kellene velem megosztania James Potternek ezeket, a dolgokat, hiszen csak egy egyszerű kis prefektus, és évfolyamelső vagyok? Á! Nem nagy kunszt. - De igenis elmondja! – néztem rá mérgesen. - Nem mondhatja el! – válaszolt ő hasonló dühvel. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és már nagyon sokan bámultak minket. Bellácska is betoppant, de Black cifra átkának hatásától azonnal távozott is, ami igen nagy szerencse, a szituációra nézve. - Na, jó, hát ez… - lovalltam volna bele magam egy dührohamba, ha a szintén pukkadozó Rini nem csörtet be, így viszont átadtam neki a terepet. - REMUS LUPIN, AZ ATYAÚRISTENEDET, HOGY TEHETTED EZT? MIT GONDOLTÁL, SOSEM TALÁLOM KI? ILYEN HÜLYÉNEK NÉZEK KI, VAGY MI VAN??? HOGY VOLT KÉPED AHHOZ, HOGY EZT ELTITKOLD, MÉGIS HOGY VITT RÁ A LÉLEK?! Eddig értettem az ordítását, de aztán Remus égő fejjel kirángatta a kertbe. Gondolom, valami aprócska nézeteltérésük lehet… de hát, ez elég természetes. Akik szerelmesek, azoknak van. Mint például Potternek és nekem. Az a vadbarom soha nem fogja még egyszer bevallani, mit érez, és én vadbarom sosem fogom beismerni, hogy igen, én is érzem! Ez a sorsunk, itt megrohadni Blackektől, Jessektől és Liáktól szegélyezetten.

21:58, a bagolyház Mindenki kint van az első- és másodéveseken kívül, és Remusékat keresi. Ugyanis Remus Lupint és Trinity Vachoppent este kilenc óra húsz perc után senki sem látta. Nos, nekem csak egyetlen kérdésem lenne: Mit csinálhatnak ilyen későn?! Úúúú… Jobb lett volna nem feltenni a kérdést, mert erről automatikusan AZ jut az eszembe. De nem, AZ teljességgel lehetetlen, hogy Remus és Rini… meg hát, előtte veszekedtek. De mi van, ha így békültek ki??? Nem, nem, ez hülyeség. De mi van, ha…? 22:30 Dumbledore irodája Jaj, istenem, jaj, istenem, szó sem volt arról! Igazság szerint Rini megtudott valamit Remusról, és azért volt egy kis gubanc. A nagyobb baj az, hogy Rininek be kellene vennie a bájitalt a… leukémia miatt. De nincs sehol. Már a szülei is itt idegeskednek, és Madame Pomfrey éppen egy rendkívül erős italt keverget arra az esetre, ha életveszélybe kerülne, a normális gyógyszer kimaradása miatt. Hogy lehet ilyen felelőtlen? Ő nem olyan! Bár Remus miatt simán el tudom képzelni, hogy bármit megtenne… Én meg ülök itt, mint egy kuka, adatlapokat kellene kitöltenem, és Dumbledore úgy csinál, mintha nem lenne semmi baj, mert nem tudja, hogy én tudom. Pedig igenis van baj! Csak nem tudok mit tenni! Istenem, istenem, ilyenkor hol vagy, miért nem találják már meg Rinit?! Utánanéztem a leukémiának még egy hónapja, és valamelyik könyvben írtak egy különleges bájitalt, amit 48 óránként kell bevenni. Azt hiszem, erről van szó. Még van másfél óra éjfélig, illetve az elhúzódó idő, ami azt jelenti, hogy ha három órán belül nem veszi be, akár meg is halhat. Ne, ne, ne, ne, ne! Azt nem bírnám elviselni! Ha nem találják meg tíz percen belül, ÉN megyek megkeresni. Végül is prefektus vagyok. Kötelességem. És… ezen kívül Rinivel az utóbbi időben elég közeli kapcsolatba kerültem… Nem hagyom, hogy itt hagyjon minket. Most veszem észre, hogy lejárt a tíz perc… Megyek. Csak nagyon félek, mit fogok odalenn találni. 11 Isten veled, prefektuslét! 22:46, Dumbledore irodája Nem engedték, hogy megkeressem, sőt, Mrs. Vachoppen üvöltve parancsolt vissza. Nem, nem akarok sírni, nem is bőgök, csak nem értem, miért nem szabad nekem is bekapcsolódnom a keresésbe! Tudom, hogy csak tanárok és felnőttek keresik néhány kivételes személyen kívül, de miért pont Sebastian és Meda az a két különleges valaki, akik pedig egyáltalán nem is ismerik? És míg rajtam kívül majdnem minden prefektust hívtak, én miért ülök itt, és miért nem tudok segíteni, miért csak ezt a nyavalyás naplót írom? Elegem van. Március 1. (Csütörtök) 10:23, hálóterem, tanítás nélküli nap Üdvöz légy, tavasz! Sok szép dolgot láthattál éjfél után: aggodalmat, bánatot, szomorúságot és félelmet. Pedig elvileg ez az évszak a megújulásé… A hagyományhoz méltó módon a szabad ég alatt töltöttük az éjfélt, csak nem éppen úgy, ahogy az édesanyák és tanárok elvárták volna. Megjelent ugyanis még egypár szülő, akik szintén aggódnak Riniért. Így például, itt van a képmutató Mrs. Black férjével, Mr. és Mrs. Lupin, Lestrangék, Navonék, Potterék, Breemannék. Tegnap éjszaka már nem bírtam tovább üldögélni, sőt, az sem érdekelt volna, ha Rini anyja nem éppen jogosan leordítja a fejem, ugyanis sokkal többet jelent nekem a lánya, mint ő. Kisettenkedtem tizenegy előtt, mert már végképp fogalmam sem volt, mi a frászt csináljak, mentem a fáklyákkal megvilágított folyosókon, mikor hirtelen valaki megragadott, és behúzott egy szobába.

Sebastian volt az (aki elvileg ezekben a pillanatokban éppen Rinit kereste), és szinte odaráncigált nagynénjéhez és nagybátyjához. Na, ne, ha most akar ismerkedő estet tartani, akkor nagyon ki fogok akadni! Ez volt az első gondolatom, és nem is hazugtoltam meg magam a későbbiekben. A szobában ott volt még Sirius Black és James is, akik együttes erővel könyörögtek szüleiknek, hagy nézzenek ők is körül az erdőben, mert ők aztán ismerik. Ez egyébként igaz. Annyiszor szöktünk már ki a Tiltott Rengetegbe, hogy simán eltalálnánk bárhonnan bárhová. Bár azt akkor még nem tudtam, honnan veszik, de fura érzés volt látni, hogy ők is tenni akarnak valamit. Persze, pont James Potter és Sirius Black ne akarna? Na, mindegy, akkor is jó benyomás volt, és önkéntelenül elmosolyodtam, majd az ablaknál álldogáló McGalagonyhoz fordultam. - Professzor, mi meg tudnánk őket találni! McGalagony szemei résnyire szűkültek, de nem szólalt meg, ellenben Mrs. Blackkel, aki szokás szerint beleütötte az orrát mások dolgába. - Mégis mit tudnátok tenni ti? – kérdezte szigorúan. Az még hagyján, hogy taknyos kis senkiknek néz minket, de hogy van képe kérdőre vonni?! Mi köze van neki hozzánk?! Tudtommal nem az anyám, és semmilyen rokonságban nem állok vele! Ezen kicsit fel is húztam magam. - Mi a frászt akar tőlünk? – kérdeztem hangosan, mire azt hittem, Mrs. Navon szívrohamot kap, úgy elfehéredett. James és Black ledöbbenve néztek rám. Jól van, na. Nem voltam éppen jó kislány. De hát ez teljesen érthető, nem?!… És ekkor jött Sebastian. - Ne is figyeljenek rá! Csak a sokkhatás… Istenem, hát soha nem lesz vége ennek a napnak?! Adok én neki olyan sokkhatást! Félelmetesen nézhettem ki, ha a tükörbe néztem volna, minden bizonnyal azt a bizonyos tekintetemet láthattam volna, amitől negyedikben Black öt lépést hőkölt vissza. Majdnem nekimentem Sebastiannak. Huh… az érzelmeim kontrollálása még nem megy maradéktalanul. - Ki a fene is vagy te? – csattantam fel. James elismerően nézett rajtam végig, míg Sirius elröhögte magát. Kapott is Mrs. Lestrangetől rendesen, aki most ereszkedett le először hozzánk. - Sirius, mi ez az illetlen viselkedés? Nem is értem, Dumbledore hogy engedheti, hogy így elkanászosodhassanak a jól nevelt, tehetséges diákok. Beadjuk őket udvariasan, fegyelmezetten, és teljesen megváltoznak! - Te meg hova mész? – érdeklődött udvarias közönnyel Mr. Black. Hát, nem tudom, de azt hiszem, a Black famíliából Medán kívül nekem ő a legszimpatikusabb. Ez a te én voltam. Mégis Black felelt helyettem, mellém lépve, széles vigyorral. - Evans, Ágas és én megkeressük Rinit. – jelentette ki, és ennek a mondatnak olyan hatása volt, hogy kezdtem megbánni megmozdulásomat. Az összes szülő (vagy húsz) felénk fordult, és ki-ki hangot adott ellenkezésének; olyan volt, mintha bombát robbantottunk volna. Pontosabban: Mr. és Mrs. Black – felháborodottan tátogtak, miközben Sebastian igyekezett magához húzni, én pedig épeszű emberhez méltóan igyekeztem elhúzódni A Lupin házaspár – hangosan érveltek Vachoppen-ék – megcsóválták fejüket Lestrangék – felhúzott orral, kérdően, kissé lenézően pillantottak ránk Navonék – tiszta hülyének néztek, gondolom, kicsi lányuk mesélt nekik rólam Már éppen elkezdtem töprengeni, hogy nem kellene velük kihúzni a gyufát, mikor a kisírt szemű Mrs. Lupin halványan rám mosolygott. Na, akkor megfogtam a pálcámat, és a két fiúra kiáltottam olyan határozottsággal, hogy Sirius nagyot ugrott. - Tappmancs, Ágas, indulás! Black ördögien elvigyorodott, James pedig csak állt ott, és levegőt is elfelejtett venni. - Huhú, fiúk! – tettem csípőre kezem, mire James elmosolyodott, és ránézett szüleire. - Anya, apa, van egy kis dolgom! – ezzel megfogta a kezem, és az ablakhoz húzott. Black és én is elkezdtem sejteni, mire készül, de a házaspárok kivétel nélkül sápítozni kezdtek, hogy minden bizonnyal megbolondultunk. McGalagony professzor persze tudta. Nemhiába ő az igazgatóhelyettes. Sóhajtva megcsóválta fejét. - Ezt nem engedhetem, Miss Evans, igazgatóhelyettes vagyok, felelőséggel tartozok a tanulókért! El az ablaktól!

- Én pedig griffendéles vagyok, és felelősséggel tartozom a barátaimért. – jelentettem ki higgadtan.Ti mit gondoltok? Haha! Hülye kérdés volt. A fiúk megjátszották, hogy elgondolkoznak. Black: „Amikor ilyen őrült vagy, szeretem azt tenni, amit mondasz!” De gonosz! „Szóval, előre, Evans, mondd, mit csináljunk!” Ez, kérem, SIRIUS BLACK volt. James: nem szólt semmit, csak az ablakon át elénk terülő látványt nézte, majd biccentett - Egy lány parancsaira hallgattok?! – kárált ingerülten Mrs. Black. A szerencsétlen csak nem bírta felfogni, hogy úgyis az lesz, amit mi akarunk. Black pedig olyat tett, amit soha nem fogok elfelejteni neki. Egyszerűen odament ahhoz a tetőtől talpig elegáns, finnyás nőszemélyhez (a tulajdon anyjához), a szemébe nézett, és nyugodt eleganciával ejtette ki a szavakat. - Igen, anya. Ekkor már tettrekészen lendítettem varázspálcámat. - Invito, seprűk! Mr. Lupin feljebb tolta a fején süvegét, Potterék pedig kíváncsian nézték az eget, ahol három seprű közeledett, majd besüvített a szobába. Szülők közül már senki sem mert megszólalni, de most drága házvezetőnőnk magaslott felénk fenyegetően. Mindhármunkhoz intézte szavait, mégis úgy éreztem, leginkább engem ró meg. - Ha ezt megteszik, repülnek Roxfortból. – szólalt meg nagyon halkan, hogy az egybegyűltek lehetőleg ne hallják. Vörös lettem, és Black is gyorsabban kezdett el pislogni, ha James nem lép oda magabiztosan McGalagonyhoz, talán nem lett volna merszünk belevágni a keresésbe. - Nekünk fontosabb egy élet, mint a Roxfort. Egyébként szeretünk repülni. Úristen. Először nem is tudtam elhinni, hogy kimondta ezeket a szavakat. Nagyon nehéz lehetett neki, mint ahogy nekünk is. 1. Szorosan kötődök itt mindenhez, a barátaimhoz, ismerőseimhez, az élvezetes órákhoz, a tanárokhoz, a kviddicshez, a szünetekhez, a roxmortsi kirándulásokhoz, még az ellenségeimhez is. 2. Olyan sok élmény fűz ehhez a kastélyhoz! Csak ez köt össze a varázsvilággal. 3. Ez az otthonunk, mindannyiunknak. De az is szentigaz, hogy Rini a barátunk, és segíteni akarunk neki. Rendben, nem hiszem azt, hogy csak mi menthetjük meg, de nagyobb az esélye, ha mi is ott vagyunk. A kérdésre, hogy mi a döntőbb, ekkor válaszoltunk… nem is gondoltam volna, hogy Black is komolyan gondolja. James a mondat után biccentett igazgatóhelyettesünknek, és megragadta seprűjét. Én egy ideig néztem Sebastiant, és a Black szülőket, hajamat szemembe sodorta a viharosra erősödött szél; Black rám szólt. - Hogyan tovább, Lily? – kérdezte nemes egyszerűséggel. EZ LEHETETLEN. LILY LETTEM NEKI? ÚGY TŰNIK... Valahogy ez és James mosolya erőt adott, így magabiztosan kiáltottam fel: - Mindig csak előre! Amikor kiröppentünk az ablakon, nem foglalkoztatott semmi azon kívül, hogy meg kell találnunk Rinit… Érdekesen alakultak a további dolgok… Mindjárt folytatom, csak hív Becca, hogy nézzem meg, miket talált egy régi dobozban. 14:18, a bagolyház Úgy tűnik, mégis megérkezett a tavasz. Legalábbis erre utal a sok ezer virágcsokor, ami díszíti Roxfortot. A Nagyterem asztalainak mindegyikén hatalmas csokrok állnak, rajtuk arany felirattal: „A bátor griffendéleseknek”. Bellatrix kis híján rohamot kapott, amikor meglátott egy ilyen csokrot a Mardekár asztalánál is. Hát, igen. Az élet apró örömei. De most már talán illene leírnom, mi is történt tulajdonképpen tegnap. Miután nagyon úgy tűnt, hogy sikeresen kirúgattuk magunkat a suliból, töretlen hittel repültünk a Tiltott Rengeteg felé. Felülről láttuk, ahogy varázslók mutogatnak felénk. Ők lehettek a keresőbrigád tagjai, de mit is mondhatnék, nem végezték túl jól munkájukat, az erdőbe be sem merészkedtek, legfeljebb akkor találhatták volna meg barátainkat, ha ők egy rét közepén álldogáltak volna, popcornt osztogatva… Az erdő felett elhaladva megannyi éjszakai lényt vettünk észre, és láttam egy unikornist is, aki magasra emelt szarvval, földöntúli szemekkel figyelt minket. Lehet, hogy csak hallucináltam, de úgy

gondoltam, ez jó jel lehet. James itt jelenthette ki, hogy ő megy északnak, Black nyugatnak, én pedig menjek délnek és keletnek. Délnek ÉS keletnek. Azért ennyire nem vagyok skizofrén! Az arany középutat választva elindultam délkeletnek. Láttam: - egy nyúlcsaládot - egy rókát - két crupot - három farkast Örültem, hogy seprűn vagyok, csak az volt a baj, hogy az erdő egyre sűrűsödött, így a fák lombjától már nem láttam be az ösvényekre. Le kellett szállnom, és gyalog folytatnom utamat egy pálcányi fénytől vezéreltetve. De most persze, szerencsémhez híven nem nyulat, nem is ártatlan futóférgeket láttam meg, hanem egy méretes pókot. Nem akármilyen pók volt az, hanem jó fél méteres, és gusztustalanul csattogtatta felém csápjait. Mielőtt összehánytam volna magam, erőt vettem magamon, és egy hátráltatóátokkal sújtottam, majd elrohantam az ellenkező irányba. Sebaj. Senki sem ment észak-nyugat felé, így nem lehet semmi baj. Nagyon nagyot tévedtem, ugyanis olyan kétszáz méter után különös jelenetbe botlottam. Egy két méteres pók közelében negyven centisek mászkáltak, és próbáltak hurcolni egy nagy, fekete kutyát, ami morgás közepette nagyot ugorva leterítette egyiküket. Csak ott volt még másik nyolc ilyen pókfajzat… Ekkor telt be a pohár. - Piroinitio! Reducto! Globus igneo! Egyszer mesélt Binns professzor híres, griffendéles mágusokról. Mielőtt elaludtam volna, hallottam, hogy legtöbbjük a tűz ereivel harcolt, a tizenkilencedik században ez volt a legnagyobb hatalom. Na, akkor én azokban a pillanatokban igazi griffendéles voltam. Khhm… csak megsúgom, hogy én azért szeretem a tűzvarázslatokat, mert fényt árasztanak. Én pedig egy icipicit félek a sötéttől. Logikus, hogy pont én mászkálgatok a legsötétebb, legnyomasztóbb légkörű helyeken, nem? Szerencsére a lángnyelvek felégették a pókok felét, a többi pedig nagyon gyorsan elmenekült. A kutya zihálva feküdt a földön, megsajnáltam szegényt (ekkor még sejtelmem sem volt semmiről), így odamentem hozzá: - Kutyus… nyugi… nem foglak bántani… Az a fekete állat úgy tekintett fel rám, mintha hülyének nézne. Most, így, hogy tudom vele kapcsolatban az igazságot, már értem, miért. De akkor és ott még csak annyit tudtam, hogy felugrott, és elrohant, be a vaksötétbe. - Micsoda hülye állat. – morogtam, és elkezdtem azon gondolkozni, most mit csináljak. A további próbálkozásaimat és ösvénykereséseimet nem szeretném részletezni, legyen elég annyi, hogy éjfél után valamennyivel éppen átkoztam volna egy hatalmas pókot, míg Rini és Remus is valami ilyesmit akartak csinálni, Rini pálcája eltűnt, Remusé pedig apró darabokban hevert a földön. Így csak én maradtam használható, egy ember úgy harminc pók ellen. Egy perc – Két pókot elintéztem, egy felém tartott Két perc – Azt az egyet is megátkoztam, Remus arrébb rántotta Rinit Három perc – További négyet pusztítottam el (szegények) Négy perc – Szemtől szemben álltam két olyan nagy ízeltlábúval, akiket simán lehetne a pók-világ urainak nézni. Nem nagyon bírták, hogy szökik a vacsorájuk (azaz Rini és Remus), és valami őrült (ez voltam én) mészárolja a rokonságot. Mielőtt bevethették volna magukat, kirobbant az egyik fa mögül a fekete kutya, és pár másodperc múlva követte az állatot egy lélegzetelállítóan fenséges szarvas. Percek alatt végük volt a pókoknak, és amikor az utolsót is elüldözték, kifakadtam. - Menjünk vissza nagyon gyorsan! Szólni kellene Jamesnek és Siriusnak is… És íme a poén. A fekete, engem dilisnek néző, vérző, fáradt kutya átváltozott Blackké, a szarvas pedig hátrahőkölt, és helyén máris James állt. Black csapzottan simította hátra haját. - Siriusnak szólítasz? – fordult hozzám. Válasz helyett felsikítottam. - Ti… ti… - nem tudtam mást mondani. Hát, ez… - Menjünk! – szólt James, szeme csillogott. Rini és Remus kimerülten követték, megviselte őket az a kaland, amit ők maguk idéztek elő. Nekem viszont eszembe jutott valami.

- Hé, ne menjünk sehová! Először tisztázzuk, mik is vagytok ti valójában! A fiúk szemrehányóan néztek rám. - Lily, úgy gondolom, ez nagyon nem a megfelelő idő! Rininek be kell vennie az orvosságát, és… mondta Remus, de egy pillantással elhallgattattam. James türelmetlenül felsóhajtott. - Itt akarsz csevegni? Közelebb léptem hozzá, de nem válaszoltam. Mert már megbocsásson, de kicsit kiakadtam. Egyszer csak kiderül, hogy valamilyen mutáció, vagy mit tudom én, mi folytán át tudnak változni állatokká, és nekem egy szóval sem említik?! Ez több, mint pofátlanság! - Animágusok vagyunk. – jelentette ki James. Aú. Hát, ez fájt. Hogy nem jutott ez eszembe??? Animágusok. Hát, nem vicces?! Hát, nem. Te jó ég. Animágia. A lehető legveszélyesebb és legnehezebb átváltozás. Hónapokon keresztül tanultuk, hogyan kell megtenni, de McGalagony minden óra elején és végén kijelentette, hogy „Senki meg ne próbálkozzon vele!”… Úgy tűnik, ők mégis megtették, és sikerült nekik. Nem is akárhogy. Szó nélkül megfordultam, és elkezdtem keresni a visszautat. Muszáj volt időt kapnom, hogy feldolgozhassam, és hogy legalább tudjak beszélni. De Black csak nem hagyott békén. - Szóval a keresztnevemen szólítasz? – kérdezte könnyedén. Jajh, merthogy nincs jobb dolgom, mint azt megmagyarázni, miért csúszott ki a számon a neve! - Csak véletlen volt. – préseltem ki magamból. Elkezdett hasogatni a fejem. James elgondolkozva sétált mellettünk. - Ti mikor akartok elkezdeni csomagolni? – kérdezte halkan. Na, ez is teljesen kiment a fejemből, és most, így hirtelen, a sokkhatás, vagy nem tudom, mi miatt elsírtam magam. Black úgy nézett ki, mint aki ölni akar. Rini pedig megütközve nézett ránk. - Csomagoltok? – visszhangozta. Kényszeredetten tájékoztattuk őt a történtekről, mire ő is elkezdett zokogni, és azt ismételte, mennyire idióták voltak. Remusnak csak jóval ötszáz méter után esett le a dolog, akkor viszont nagyot koppant. - Ezt nem tehetik! – kiáltott fel. - De, igen. – vont vállat James rendkívül realista módon. - Nem akarok hazamenni. – villant meg Black szeme sötéten, és megállapodtunk, hogy nem akarunk hazamenni. James és Sirius rögtön kijelentették, hogy ők bizony kivesznek egy lakást, és ott fogják maguk tanulni a varázslatokat. Rini könnyei még mindig folytak, de én felnevettem a gondolattól. Szegény lakás! - Lily, te is hozzánk költözöl? – kérdezte kedvesen James. Na, persze. Csakis. - Hááát… - Nem tudnánk nélkülözni Evansot, igaz? – vágott közbe csípősen Black. - De akkor bujkálhatnánk hárman. – vágott vissza James vigyorogva. - Ajjaj. Képzelem, milyen szívesen bujkálnál vele! – nevetett fel Sirius, felém biccentve. - Jól elvagytok? – húztam fel szemöldökömet. - Persze. – a fiúknak már nem is volt olyan rosszkedvük. Ahogy közelebb érünk a kastélyhoz, annál inkább éreztük, hogy boldognak kellene lennünk, hogy megtaláltuk Rinit, és nem keseregnünk egy olyan dolog miatt, amin már úgysem változtathatunk. A keresőcsapat végre meglátott minket, mindenki örömködött, pedig ők aztán aligha tettek valamit… hamarosan Rini és Remus elment Madame Pomfreyhoz, pár szülőtől kísérve, mi pedig szembenéztünk McGalagonnyal és Dumbledoreral. - Megtaláltuk, mikor mehetünk? – hadarta el a mondatot Sirius, és kezdett piros lenni. Míg McGalagony hallgatott, tisztán lehetett hallani, ahogy Mrs. Black azt hajtogatta, hogy „Ilyen szégyent!” - Megszegték az utasításomat. - Tudjuk. – mondtuk kórusban. - Elhagyták az iskolát engedély nélkül, és a Tiltott Rengetegben tartózkodtak. – jelentette ki. Hah. Nekünk mondja?! Mélyet sóhajtott. – Viszont megtaláltál Miss Vachoppent… Vártuk a folytatást, de nem jött. Kezdtem azon merengeni, hogy vajon nekünk kellene-e valamit mondani mikor berontott Sebastian.

- Jól vagy? – kérdezte tőlem. Rá sem nézve bólintottam, és McGalagonyra néztem, de az igazgató úr lépett oda hozzánk. Megkérdezte tőlünk, hogy minden igaz-e, amiről értesült, és elmeséltetett velünk pár részletet. A beszámolókból valahogy kimaradt, hogy a fiúk animágusok lennének, így én is egy kicsit csavartam a dolgon, és az a helyzet, amikor az állatalakjuknak kellett volna megküzdeniük a pókokkal, olyanra sikerült, mintha James és Sirius ölre mentek volna velük. Mindenki figyelmesen hallgatott, és a vége felé elkezdtek beszélgetni egymással, mintha a happy end már nem is érdekelné őket. Hatalmas nagy lecseszésre számítottam, hangorkánra, esetleg monoton megtorlásra, de e helyett Dumbledore csak elmosolyodott. - Büszke vagyok rátok. Lestrangék felől különös nyikkanás hallatszódtak, Mr. Potter és Mr. Lupin egyetértően bólogattak, a többiek pedig még nem tértek magukhoz. McGalagony megenyhült arccal bólintott. - Mindazonáltal Mr. Potter és Mr. Black számára kétheti mindennapos büntetőmunkát ítéltem, Miss Evans pedig nem lehet prefektus. Úgy vélem, ez elég nagy büntetés lesz. Lehet, hogy arra számítottak, hogy sírva elalélok, azért csodálkoztak, amikor James nyakába ugrottam örömömben, majd még Siriust is megöleltem (bár, ez utóbbi, azt hiszem, kissé túlzás volt, még ha a helyzetet is nézzük). De hát én nem is szerettem prefektus lenni, és örültem neki, hogy több időm lesz, nem is beszélve arról, hogy a Roxfortban maradhattunk! Csak ekkor vettem észre, hogy a suli nagyon sok tanulója az erkélyeken állt, voltak, akik az ablakokat célozták meg, de a legbátrabbak az ajtókhoz tódultak. A meglepetés eddig az torkukra forrasztotta megnyilvánulást, de hogy én elkezdtem ott ölelgetni a fiúkat, ők hangos rivalgással adták tudtunkra, hogy mennyire egyetértenek velünk. Meda lerohant hozzánk, és ő is gratulált mindenkinek. Ott volt még Becca, Verity, Alice, Frank, Heather, Kirsten, Brad, Penny, és sokan még a hugrabugból és a hollóhátból. A többi griffendéles odafent díszítették a klubhelyiséget. A szülőknek tátva maradt a szájuk, amikor legalább százan kiabáltak: - Éljen soká Lily, James és Sirius! Éljen a Roxfort! Hát, az valami hihetetlen volt. Az hiszem, mégis megérte elveszíteni a prefektusságot, megmenteni Rinit, és kockáztatni. Bódultan vánszorogtunk fel a klubhelyiségbe, ahol a többiek bulizni akartak, de én kereken elutasítottam az ajánlatukat. Ők bulizzanak csak, én óvakodok tőle, ugyanis a bulin kezdődött minden. De vajon mit akart mondani Remus? 12 Belliba és Roxfort díszben Március 2. (Péntek) 11:01, bájitaltan Igazság szerint nem is olyan rossz csak diáknak lenni! Sokkal szabadabb vagyok, nem kell mindig, mindenkire figyelnem, nem kell minden nyavalyára orvoslást találnom, nem kell ide-oda rohangálnom, és annyit szabálytalankodhatok, amennyit csak akarok! Nem, mintha akarnék. De, hogyha akarnék, akkor megtehetném. Az új prefektus nem más, mint Becca, aki örömmel néz elébe teendőinek. Biztosan fogalma sincs, mi vár rá… pedig elég sokat meséltem neki a prefektuslét árnyoldaláról, de az ő lelkesedését ez sem hűti le. Nos, tapasztalat teszi a mestert. Azért kíváncsi vagyok, mennyi ideig bírja. Az egyetlen negatívum, ami ért ezzel kapcsolatban, az Bellácska megnyilvánulása volt a reggelinél. Én (teljesen nyugodtan tömöm magamba a kaját, iszom a töklevet, és arról merengek, mennyivel jobb, hogy nem kérdezgetnek állandóan másodévesek): Verity, ideadnád a kalácsot? Verity (szintén nyugodt, de hát ez természetes, ő sem prefektus): Persze, tessék! Trixy (büszkén, fennhordja orrát, mint mindig): Hallom, Evans, lerangsoroltak. Én (röhögök a képtelen kifejezésein, nem nézek rá): Ha jót akarsz, Black, húzz el és fogd be! Trix (közelebb hajol hozzám): Nicsak, milyen nagy szánk lett az óta, mióta nem vagyunk prefektusok, nem igaz? Én: Mi ez a királyi többes?

Bellácska (szemét forgatja): Attól még, hogy TE nem vagy prefektus, ÉN az maradtam, nem emlékszel? Én (nagyot sóhajtva leküzdöm magamban az indíttatást, hogy belerúgjak): Kit érdekel?! Bella: Engem, és a mardekárosokat! Ilyen szégyent! Lily Evans nem prefektus többé! Én: (kezdek bedühödni): Menj a pokolba! Trixy (nevet): Mi az, érzékeny pontra tapintottam, Lily-baba? Én (felpattanok, és meg akarom tépni): Te! Bella (felsikít, hátrébb ugrik): Ah! Remus (kinéz a tankönyve mögül): Mi az már megint? James (iszik egy kis teát): Lily meg akarja lincselni Bellatrixot. Sirius (büszkén): Ezt már szeretjük! Én (már tényleg dühösen, hörögve, tehát a kellő hatást keltve): Mit képzelsz magadról, ki vagy te?! Bella (kihúzza magát, és megpróbál bátornak tűnni): PREFEKTUS! NEM ÚGY MINT TE! Én: Micsoda érdem! Nevetnem kell! Mennyiben számít ez?… És mióta szoktam veled cseverészni arról, hogy mi vagyok, és mi nem? Bellácska (felhúzza az orrát): Én nem cseverészni jöttem veled! James (elvesz még egy pirítóst): Direkt provokál. Én: Vettem észre. És rohadtul idegesít! (lépek egyet Bella felé, aki előveszi pálcáját) Ekkor rövid úton úgy megátkoztam Bellatrix Blacket, az állítólagos legnagyobb ellenségemet, hogy négy métert repült, és hugrabugosok között találta magát. Lassan odasétáltam hozzá, és kihúztam egy szál liliomot a griffendéles csokrunkból. Odatettem mellé, egy mézédes mosoly kíséretében, majd hátraarcot, vágtam, és visszaültem a helyemre. Ennyit a kritikákról. 12:45, mágiatörténet Alkottam egy verset, a reggeli dologból indíttatva. Belliba Ajánlom Bellatrix Blacknek, aki ma megszerezte a világ legnagyobb bunkó libája címet. Bella, a liba Egy hisztis, gőgös liba, Aki minden piszkos kalandban Nyakig benne van! Szereti a sminket, S nagyon utál minket, De ha kitörjük a nyakát, Megszeretjük tán! By Lily Evans De lehet, hogy még akkor sem… 18:56, a kviddicsöltöző Ebédnél McGalagony kijelentette, hogy jövő hét hétfőn fognak érkezni a beauxbatonsosok! Úristen, ne jöjjenek még! Nem készültem fel, sem lelkileg, sem testileg, sem sehogy! Mert az egy dolog, hogy most már jóban vagyok Jamesszel, de azért annyira mégsem, hogy a hugicáját ajnározzam, amikor, találkozok vele! Azt hiszem, itt még lesz valami… Alexa Potter. Fogalmam sincs, milyen vagy… Azt hiszem, két lehetőség van. A, Nem fogsz bírni, mert túlságosan életvidám kiscsaj vagy, aki a lehető minden szabályt megszeg. B, Nem fogsz bírni, mert mindig csak tanulni akarsz, és komoly dolgokról beszélgetni. Összegzés: Ez nem fog menni. Kérdés: Miért akarom, hogy Alexa Potter megkedveljen???? Válasz: Azért, mert szerelmes vagyok a bátyjába!!!

Kiegészítés: Ami nagyon nagy szívás. 20:34, hálóterem, Jess régi fésülködőasztala „Kedves tizenhét éves önmagam! Most, amint kibontod ezt a levelet, és elkezded olvasni, minden bizonnyal hülyének nézel. Talán úgy döntesz, hogy levélolvasgatás helyett inkább küldesz egy tarolóátkot Bella Blackre, de NE. Mármint ne hagyd abba az olvasást egy olyan kis senki miatt! Azaz, na, jó, de gyors és ügyes legyen ám az az átok! Aztán pedig mindenképpen térj vissza a levélhez, mert fontos dolgokat akarok kérdezni tőled. Én momentán tizenhat éves vagyok, és még bizony sok-sok nap fog eltelni addig, míg tizenhét leszek. Ha egyáltalán megélem. Khmmm… James és Sirius mellett már a puszta létezés is sokszor akadályokba ütközik. Róluk is szeretnék kérdezni, elsősorban Jamesről. Rendben, összeszedem magam, és felteszem a kérdést: még mindig szereted? Mármint, nem tűnt el az a pici (még magamnak is hazudok, na, tessék) vonzalom, ami még tizenhat évesen megvolt? Vagy esetleg történt valami? Ne adj isten, megcsókolt már? Tudom, hogy nem szabadna ilyenekre gondolnom, főleg most, hogy barátok vagyunk. De hát folyton ölelget! Jól van, az is igaz, hogy én is őt… Ha nem is vagytok szerelmesek, azért legalább barátok legyetek, ok? Mert akármilyen fura is, James Potter teljesen mást jelent nekem, mint tizenhatodik szülinapomon jelentett. Nagyon megváltozott, de ha visszalapozol a régi naplómba, láthatod… hopsz, nem láthatod, mert azt megsemmisítettem Sirius miatt… Mindegy, az a lényeg, hogy amilyen önző, felfújt, beképzelt, arrogáns, egoista, számító, önhitt, nagyképű, felvágós és elbizakodott volt, olyan kedves és aranyos most. Hiába, változunk mindannyian. Black, azaz Sirius is változott valamennyit, ha nem is annyit, mint James… És én is változok. Már a keresztneveiken szólítom őket. Nem semmi, mi? De vajon még akkor, és ott is tűrhetően fogok viselkedni velük? Elég a kérdésekből, inkább leírom az elképzeléseimet. Remélem, hogy még a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola diákja vagyok. Ha igen, akkor már nem lehet túl sok probléma. Beccával még mindig jóban vagyok, és Jessicát még mindig nem bírom, valószínűleg sosem fogok neki megbocsátani. Legnagyobb ellenségem még mindig Bellatrix Black, akivel már számtalanszor összekülönböztem, de ő is megváltozott (értsd: sokkal rosszabb lett, mint volt). Sebastiannak már hírét-hamvát sem látom, attól többször találkozók Mrs. Blackkel, aki minden elképzelhető módon próbál keresztbetenni nekem. Lyával még mindig változatlanul jó a kapcsolatom, és…” Hát, ezt nem tudom elhinni! Sirius Black itt lebeg az ablakunk előtt seprűjén, és rimánkodik Beccának, hogy szakítson Pitonnal. Azt hiszem, csatlakozok. 21:17, újra a hálóteremben Sirius és Becca az ablakpárkánynál beszélgettek, unatkoztam, így leszaladtam megkeresni Medát. Őt sehol sem láttam, de Jamesbe annál inkább belebotlottam. Éppen valamit írtak Remusszal és Frankkel, amikor odaértem hozzájuk, majd nagyon gyorsan eltették, és bűbájos mosollyal néztek fel rám, mintha kitudja milyen ártatlan emberkék lennének! Hah. Persze. - Már nem vagyok prefektus. – állapítottam meg szemeimet forgatva, mire James bólintott. - Tudjuk. - Mit írtatok? – kérdeztem, közelebb hajolva hozzájuk, mire James csipkelődő hangsúllyal visszavágott. - Nem vagy prefektus, így nem kell beszámolnunk róla. Na, bumm! Ennyit erről. Gondolom, azt hitték, hogy tovább fogok velük vitatkozni, de nem dőltem be. Megvontam vállam, és lehuppantam Kira mellé, aki nagyban mesélte, milyen volt az első bűbájtan szakkörös élménye. Azt leszámítva, hogy beragadt egy festménykeretbe, nem lehetett rossz. Pár percig hallgattam beszámolóját, de aztán egyszerűen már nem bírtam tovább, és visszamentem Frankékhez, akik ismét eltették azt a nyavalyás papírt!

- Miért nem mondjátok meg? – hajoltam mérgesen Jameshez, aki megragadott könyökénél fogva, és magához húzott, egészen közel. - Miért érdekel? - Miért érdekel, hogy miért érdekel? - Minden érdekel, ami veled kapcsolatos. Erre már nem tudtam mit mondani, leültem mellé egy fotelbe, és a tűzbe bámultam. A lángok egy repülő madár alakját adták ki, amiről hirtelen eszembe jutott valami. Nagyon halkan kérdeztem valamit, amire a három fiú hátrahőkölt, és meg sem tudtak szólalni a döbbenettől. - Megtanítjátok nekem az animágiát? Az a helyzet, hogy nagyon érdekel ez a dolog. Nem is számítottam rá, hogy esetleg valakinek nem tetszik… De honnan is vettem, hogy ismerem Pottert?! - Nem. – jelentette ki nagyon gyorsan. - Miért nem? - Halhattad McGalagonyt, milyen veszélyes. – érvelt, meg kell mondanom, meglepően logikusan, mert valóban így van, és… várjunk csak! Ők mégis megtették! - És ti? Ti mindent megtehettek? Na, ezt a választ sosem fogom elfelejteni! James Potter még mindig ugyanolyan önző, felfújt, beképzelt, arrogáns, egoista, számító, önhitt, nagyképű, felvágós és elbizakodott, mint volt! - Úgy van. Haha! Milyen… milyen idegesítő… Ez nem is igaz! - És én miért ne tehetném meg azt, amit akarnék? - Mert nem. – felelt James nemtörődöm módon. Kösz. Mondhatom, marha kedves. Remélem, egyszer ezért a szemétségért még valami bűzös mocsári szörny le fogja húzni egy iszapos, kénköves, lápos ingoványban! És most újra felteszem azt a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztat: MIÉRT KELLETT BELEZÚGNOM?! Ó, istenem, mit vétettem, hogy ilyen dologgal büntetsz, hmmm? Igazán kegyetlen vagy manapság! Nem elég, hogy Bellát állandóan rám uszítod, nem is beszélve Sebastianról, aki ma úgy járt és kelt a suliban, hogy háromszor majdnem nekem jött, de még egy aranyvérű, ingatag, változó hangulatú kviddicssztárba kellett beleesnem! Hol itt az igazság? És a szeretet, egyenlőség? Megmondjam, mi van itt?! Rosszullét. Mindjárt hányok. Március 3. (szombat) 09:57, a padlás De szép is McGalagonytól, hogy nem hagyja, hogy elfelejtsem, milyen is volt prefektusnak lennem! Felküldött Beccával, hogy találjuk meg a Beauxbatons Mágusakadémiáról szóló feljegyzéseket. Nagyon sok érdekes dolgot találtunk itt – a kedves Mrs. Black naplóját, Mrs. Navon kozmetikai tanácsadó könyvecskéjét -, de semmi olyat, amit kerestünk. De van egy jó hírem is. Végre megvan a teljes lista, hogy kik jönnek el iskolánkba: 1. Madama Maxima 2. Cordelya 3. Juliette 4. Colette 5. Joséphine 6. Océane 7. Virginie 8. Alison 9. Pierre 10. Jerome 11. Gustave 12. Rémy 13. Patrick 14. Alexa 15. Dominique

Hogy ez miért jó hír? Nem tudom, csak fel akartam vidítani Verityt, aki ma nagyon szomorú volt, mert a tavaszi szünetet annál a sátán nagynénikéjénél kell töltenie, akit nagyon nem bír. Mindezt Alison miatt, a miatt az Alison miatt, aki a féltestvére, és idejön. Már látom is, hogy fogják üdvözölni egymást… körülbelül úgy, mint én meg Nia. A lánytestvérekről csak annyit, hogy addig kellenek, amíg nincsenek. És ez az élet más területeire is igaz, például a srácokra. De ez persze nem jelenti azt, hogy nekem kell pasi! Mert nem. Jól megvagyok így is, nem kell senki, aki megkeseríti napjaimat. Annak már itt van újabban McGalagony. De most már rájöttem, mióta nem bír engem az öreglány! Azóta, mióta egyszer pont akkor próbáltam rendreutasítani Siriust, amikor ő ugyanezt tette Jamesszel. Csak nem fél, hogy elveszem a posztját? Hehe. Professzor Evans… Nem is hangzik rosszul! 10:42, a Nagyterem Mivel nem találtunk semmilyen dokumentumot, amiben le lenne írva, mit szeretnek a beauxbatonsosok, hát összefogtunk, és alkottunk. Nem biztos, hogy száz százalékig hiteles, de Beccával meg Verityvel próbáltuk nagyon beleélni magunkat a finomkodó arisztokrata lányok helyébe. És ez a leírás sikerült: „A Beauxbatons Akadémia legkedveltebb virága a tulipán.” Ez sem fix, de olyan előkelő a fekete, nemesített, holland tulipán! Meg persze irtó költséges. „A franciák kedvenc színei a fehér és a rózsaszín, és a pasztellszínek.” Franciaország = Szép lányok Szép lányok = Hófehér bőr Hófehér bőr = Fehér Szép lányok = Szalagok Szalagok = Rózsaszín „A beauxbatonsosok kedvenc legendás lényei a szárnyas lovak.” Gondoltam, legyünk gyakorlatiasak! Annyi lény van, ami nem található meg Roxfortban, viszont szárnyas lovak, azok vannak, és az én személyes felügyeletem mellett nőttek fel! Szóval azok nagyon is jók lesznek, ha valamire kellenének. McGalagony sosem fogja megtudni, hogy elvileg a hópárducokat bírják a francia csajok, legalábbis Lya. De mivel itt nincs egy fia hópárduc sem, meg kell elégedniük az abraxanokkal és a thesztrálokkal. „Kedvenc ételük a spagetti, kedvenc italuk az ásványvíz és kedvenc gyümölcsük a szőlő.” Becca nem ismeri a nemzeti ételeket, na, mindegy, Verity pedig azt hiszi, hogy minden francia lány modell. A szőlő pedig finom. „Kedvenc műfajuk a romantika, kedvenc hangszerük a lant, és egy felmérés szerint sok beauxbatonsosnak van fehér macskája.” Az a felmérés elég gyors volt (Lyának, Juliettenek és Alisonnak van), de van egy olyan mondás, hogy kettőnél több ember már tömeg! „Kedvenc tantárgyuk a… „ Na, itt megakadtunk. Ezt meg honnan kéne tudnunk? Nekik teljesen más tantárgyaik vannak… Például Lya imádja a lanton játszást, és szeret sütiket varázsolni, de hát ezt csak nem írom be. Ha legalább az lenne a kérdés, mi a hobbijuk… Lyát ismerve akkor a válasz flörtölés lenne. Na. Milyen tantárgyat szeressenek? Meg van! A gyógynövénytant! Azt a lányok általában szeretik, persze nem itt, Roxfortban, mert itt az órák mocskosan érnek véget, van, amikor talpig beborít miket a sár. Azt beszélik, jön három hétre egy tanárnő, aki megmutatja nekünk, milyen az igazi gyógynövénytan! Hát, ha amit eddig tanultunk, az nem az, akkor nagyon durva lesz, ami ezután fog ránk várni. „Kedvenc tantárgyuk a gyógynövénytan.” 16:29, a tó partján, a nagy fánál Gyönyörű ez a délután, de talán még gyönyörűbb lett volna, ha Jamesék nem próbálják meg belefojtani Pitont a vízbe. Nekem is vannak vele fenntartásaim, de azért nem akarom megölni, és az már kis túlzás, amit Siriusék műveltek! De, minthogy már nem vagyok prefektus, nem tehettem semmit. Viszont Becca tehetett, és tett is. A fiúk kaptak egy-egy szép büntetőmunkát, és most nem szólnak Beccához. Micsoda büntetés! Egyébként egész délután az igazgatóhelyettes utasításait követtük, és a

harmad,- illetve negyedéves diákokkal együtt feldíszítettük a Nagytermet, az előcsarnokot, és a négy főfolyosót. Nagyterem: - fehér és rózsaszín szalagok az asztalok felett, hatalmas tulipáncsokrok az asztalokon, és az asztalok felett (enni már aligha lehet, ha számításba vesszük a Griffendél-csokrokat is, de szép) - az asztalok két oldalán egy-egy hatalmas, idomított, aranybarna szárnyasló álldogál, a kantárjaik és nyergeik tulipánokkal vannak feldíszítve, és idomítva vannak, hogy félóránként bókoljanak (én, mint állatvédő, tiltakoztam az ellen, hogy egész napokat rostokolniuk kelljen, ezért csak ebédeknél és vacsoráknál kell jelen lenniük, két órát, de szerintem még ez is sok) - a töklevek mellé rengeteg ásványvíz van kikészítve - lanton játszó emberek portréit állítottak a hatalmas roxfortos és beauxbatonsos zászlók közé, és a suli zenekara ma és holnap lantpróbákat tartanak (a mai valami borzalmas volt… engem a lágyan surranó patak helyett egy hatalmas vihar zenéjére emlékeztetett, lehet, hogy új stílust alkottak a műfajban) - az ajtó rózsaszín lufikkal van díszítve, és nagy ezüst felirat díszeleg felettük - szerencsére azt a javaslatot sikeresen leszavaztuk, hogy rózsaszínek legyenek az asztalterítők (az ötlettől Jessen kívül mindenki sokkot kapott), és a hagyományos vörös, kék, zöld és sárga színek maradtak Előcsarnok: - egy nagyon érdekes új szokást vezettünk be, amit néhány diák előszeretettel próbál ki, ugyanis lehet lovas kocsikázni, öt fiáker várja az érdeklődőket… a dolog izgalmas mivolta abban rejlik, hogy a thesztrálok arra mennek, amerre akarnak, így mindig máshol lyukad ki az ember - fehér és rózsaszín masnikkal látták el a festmények széleit (leginkább a farkasembert ábrázoló kép, és az öreg, mogorva remete képe akadt ki, és egész délután üvöltötték, hogy „Diszkrimináció!”) - az előcsarnok két végében asztal áll, töménytelen mennyiségű süteménnyel és ásványvízzel - Bimba professzor különleges, egzotikus növényeket futatott a főbejárathoz, ami ódon stílust kölcsönöz a kastélynak, úgy néz ki, mintha már több száz éve ott kúsznának a növények, pedig a prof. tíz perc alatt elintézte az egészet Folyosók: - a plafonról hatalmas szőlőindák és szőlőfürtök lógnak, ami jó ebből: bármikor lehet enni, ami rossz: a kacsoknak valamiért gyilkos hajlamaik vannak, Madame Pomfrey jelenleg három diákot ápol, szőlőproblémákkal - fehér szőnyeg van leterítve mindenhol, ami miatt a gondnok őrületet kap, azt hajtogatja, mennyire látszanak a foltok amellett, és állandóan valahol felmos - különleges tulipáncsokor kompozíciók kapnak helyet a hagyományos pajzsok, lovagpáncélok és festmények mellett Más helyeken: - elejtve találhatunk kikészítetett cicakosarakat, amelyek nagyon hasznosak a kedvenceink számára, bár szegény Frank majdnem kitörte a nyakát, amikor elesett az egyikben - rózsaszín és fehér párnák a VÖRÖS kanapékon, sőt, még a ZÖLDEKEN is (ha a beauxbatonsosok eddig úgy gondolták, nincs ízlésünk, most megállapíthatják, hogy nem tévedtek) El lehet képzelni, mennyire kifáradtunk, amíg végeztünk ezzel a sok mindennel. És akkor még arról nem is beszéltem még, hogy ma este még kezelésbe kellene vennünk a klubhelyiségünket, ugyanis minket tisztelnek meg a vendégek. Holnap jönne egypár tanterem, a bagolyház és a kert. McGalagonynak a WC-kre már nincs semmi ötlete, így azok maradnak olyan puritánok, mint voltak. Csak nekem tűnik úgy, hogy túl sok ez a cécó olyan vendégekért, akik mindössze másfél-két hetet töltenek itt? 21:03, klubhelyiség Ha azt hittem, ennél már nem lehet rosszabb, hát nézzük csak, mit tett velem Lumpsluck professzor! Amikor nagyban szenvedtem azokkal a nyomorult lufikkal (mert McGalagony professzor, az a másik okos kitalálta, hogy a főbejárathoz is kellene pár ezer), odajött. Azt hittem, segíteni, ebből is látni, mennyire naiv vagyok. - Lily… Szeretnék valamit tőled kérni a hétfő délelőtti ceremóniát illetően.

Belenyugodtam, hogy ezelőtt, mindig kérnek tőlem valamit, de az azt hittem, hogy a prefektusságom miatt van. Úgy tűnik, nem. Tuti, hogy a személyes kisugárzásom tehet róla. De ha nem az, akkor csak az aurámat okolhatom. Vagy lehet, hogy nem születtem szerencsés csillagzat alatt. De az a legvalószínűbb, hogy mindez így együtt érvényes. - Tessék! - Valakinek.. nos… beszédet kell mondania… az egyik már Ted Tonks, a hetedévesek közül, de kell egy kicsit fiatalabb személy is, és arra gondoltam, hogy… A lényeg, hogy két oldalas beszédet kell mondanom, hacsak nem történik valami csoda. Az pedig velem nemigen szokott, szóval naplóírás helyett próbálom rávenni magam arra, hogy írjak. Ugyan, csak két oldal, mi az nekem? 22:24, klubhelyiség, papírgalacsinoktól körülvéve Nem haladok! Három sort sikerült eddig alkotnom, azt, amiben bemutatkozok, és amiben leírom, mennyire örülök, hogy jönnek. Ha szívem szerint kellene írnom, arról mesélnék nekik, mennyire nehéz volt feldíszíteni az egész kócerájt, vagy tanácsokat adnék, hogy kerüljék el a szőlők indáit, mert életveszélyesek. Csak az a baj, hogy magasztos, ünnepélyes, kedves, udvarias, felemelő beszédet kellene kiötlenem, amivel joggal képviselhetném iskolámat. Ok, eddig ok. Csak az az iszonyatosan nagy problémám van, hogy hogyan, és mégis miről írjak? Ilyenkor miről szoktak írni az okos emberek?! Ajjajaj. Ahogy most számolom, van még hetvenkét órám. És, ha logikusan számolunk, kell legalább három óra, hogy megtanuljam pontosan, és két óra, hogy tökéletesítsem. Kell tíz óra, hogy megtaláljam az alapötletet, négy, hogy a vázlatot megírjam, húsz, hogy magát megírjam, három, hogy kicsiszoljam, tökéletesítsem, öt, hogy mások elolvassák, és megnézzék a hibáimat… Azt hiszem, már megint túl sokat agyaltam. El kellene kezdenem… 22:49, hálóterem Nem jön az ihlet! De ezt egyszerűen nem értem! Ma már négy oldalt írtam a naplómba, és két oldalt nem tudok összehozni? Be kell vallanom, valami baj van velem. Lehet, hogy beteg vagyok. Vajon, ha úgy teszek, mintha beteg lennék, nem kell megcsinálnom? 23:07, bagolyház Itt sem jó. 23:13, a park egyik padja Itt meg még ráadásul hideg is van! És nincs semmi ötletem, miről írhatnék… Írjak a jó kapcsolatról az iskolák között? 23:38, a folyosó Jó kapcsolat project kilőve, épp most mesélte Remus, hogy Dumbledore pont most próbál elsimítani valami dolgot, amit egy fiú okozott azzal, hogy megsértett egy franciát. Már diplomáciai bonyodalmak is vannak? 23:51, az ágyam Három órát megint elpocsékoltam. Na, mindegy, nem érdekel. Majd holnap foglalkozok vele, a szalagaggatás közepette… Jó éjt! Éjfél lesz mindjárt… Ne várjam meg a holnapot? Március 4. (Vasárnap) 01:03, az ágyam

De ütődött vagyok! Úgy tűnik, ártott nekem ez a nagy változás, valami történt velem. De mi? Az, hogy már nem vagyok prefektus, vagy az, hogy milyen ellentétesen érzek James iránt? De most egészen biztosan nem kezdek el erről írni, mert akkor oldalakat írnék tele, és megint csak nem aludnék. Tehát, most már komolyan, végérvényesen, jó éjt! 13 Fogságban 11:06, a WC Na, lehet, hogy végre találtam egy olyan helyet, ahol nyugodtan írhatom a naplómat, és nem zavar meg senki abban, hogy megalkossam a beszédemet. Vajon Kennedy is így csinálta…? Hoztam egy kis kaját (a változatosság kedvéért szőlőt), és töklét, és megfogadtam, hogy innen fel nem állok, amíg nincs kész mind a két oldal, és amíg nagyjából a hibáktól is meg nem szabadítottam írásomat. Szerencsére van itt egy kis szék, ezen lehet üldögélni, és itt van mellettem az ablak. De azért biztonság kedvéért bezártam a WC ajtót, nehogy valaki rám törjön. Bár nem tudom, ki tenné ezt. Mindenki díszít. Lám, lám, mindenki, kivéve Sirius, aki magányosan repked a kviddicspályán. Jó neki, hogy nem rábíztak egy nagy horderejű diskurzust. Előbb bízták volna egy trollra, mint rá. 13:42, WC Nagyon lassan haladok, de legalább sikerült összeszednem a gondolataimat, és írtam egy vázlatot. Íme: 1. Bevezetés 2. Tárgyalás 3. Befejezés Sajnos sokáig csak bámultam ki a fejemből, addig, amíg nem hallottam a torony kongatását, ami a delet jelentette. A többiek most lent kajálnak, míg én itt… De nem baj, akkor is megcsinálom, ha belehalok! Azért reméltem, hogy Lumpsluck professzor meggondolja magát… Na, jó, ha neki ugrok, talán háromra végzek is. Lássuk! 14:59, WC Nem érdekel, meddig tart, akkor is megalkotom! MÁR CSAK AZÉRT IS! Rajtam senki és semmi nem foghat ki! Na, gyerünk, jöjjenek már a gondolatok! Oh, ez kicsit komplikáltabb, mint gondoltam… Most már három óra van, és az ezelőtti naplóbejegyzésem szerint már kész kellene lennem. Huh. Van már három bekezdésem, de nem haladok. Leragadtam ott, hogy „Mély tisztelettel köszöntök mindenkit ezen a nagyszerű, családias rendezvényen.” Egyfolytában azon jár az eszem, hogy holnap ilyenkor már fogok találkozni Alexával. 16:28, még mindig a WC Feladom. Vége, itt és most abbahagyom. Négy bekezdésem van meg, ehhez még kellene olyan negyven, és az már jó lenne. Közel hat órája üldögélik itt, és erőlködök e miatt az átkozott szöveg miatt, ami nem megy. Ha hat óra hosszat nem jött az ihlet, miért jönne ezután? Már itt sem vagyok. 16: 39, WC Mennék én, ha TUDNÉK. Csakhogy van egy apró kis dilemmám: NEM NYÍLIK AZ AJTÓ! Beragadtam két fürt szőlővel és egy fél üveg töklével az egyik legeldugottabb lánymosdóban! Éhen fogok halni!

Jól van, nincsen semmi baj, gondolkodjunk racionálisan, azért szoktak errefelé mászkálni! Ja, persze, félévenként egyszer, hiszen direkt e miatt jöttem pont ide, mert itt egyedül lehettem! Segítség! Tényleg kezdek megőrülni! A naplómba írok ahelyett, hogy valamit tennék---17:11, AZ A NYOMORULT WC Rájöttem, hogy gyermekkori trauma miatt zártam magamra a WC ajtót, anélkül, hogy megnéztem volna, működik-e a retesz. Ugyanis még valamikor az ősidőkben Petunia kedvenc szórakozása az volt, hogy mindenféle ajtót kinyitott, így néha a WC ajtót is, majd röhögve elrohant. Nem tudom, mim olyan vicces abban, ha szegény tíz éves önmagam éppen olvas valamit a WC-n ülve, vagy éppen hangosan énekel, de persze ez egy hét éves lánynak szórakoztató lehetett. Ezért bájoltam meg úgy az ajtót, hogy csak jelszóra nyíljon… Nos, nagyon sokfélét kipróbáltam már (bella.hülye, cassie1, cassie16, james, animágus, főnix, jelszó), de semelyikre sem nyílik. Biztosan sokkal ötletesebbet találtam ki. Uh. Csak az a baj, hogy fogalmam sincs, mit. 18:26, beletörődve a sorsba Mivel tudom, hogy egy ideig úgy sem fognak keresni, hasznosan próbál elhasználni időmet. Nem, nem írtam meg a beszédemet, de helyette megalkottam az Almacsutka legendáját, mely monda a híres almacsutkára alapozódik, amellyel megdobott Verity a Griffendél-Mardekár meccsen. Máshol a boszorkányok a gonoszak, míg itt az almacsutka. Teljesen reális. Hé, ott van Sirius! Integetek neki, hátha észrevesz! Nem, inkább dörömbölök! … Megáll az eszem! Visszaintegetett, és elrepült! 19:09, a WC Sirius Blacknek volt csak annyi esze, hogy itt keressen. Pontosabban senki más nem keresett. Sirius elmondása alapján arra következtettem, hogy senki sem hiányolt, mert mindenki a saját bajával van elfoglalva. Jogosan kérdezhetnék az unokák, hogy mit is keresek még itt? Nos, változatlanul nem tudjuk a jelszót, de Sirius leült az ajtó elé, és azzal „szórakoztat”, hogy felolvassa, milyen büntetőmunkákon volt idén James. Nem tudom, miért kellene ettől felvidulnom, de csodálkozok, hogy szinte minden héten volt egyszer egyen. Nem hittem volna, hogy ennyire nem veszi figyelembe a szabályokat! A jó az, hogy Sirius mesél Jamesről, és így talán egy cseppet közelebb kerülök hozzá. Mármint nem Siriushoz! Isten mentsen!!! Én pedig cserébe mesélek neki Beccáról. Azért bírom, hogy nekünk a normális vasárnap délután egyet jelent azzal, hogy egy WC-ben üldögélve egymás szerelmeiről beszélgetünk. De hát ha nem így lenne, nem lennék Lily Evans, és akkor minden bizonnyal forrócsokit szürcsölgetve ülnék a kandalló előtt, egy rakás izgalmas könyv társaságában, vagy lent beszélgetnék a barátaimmal, miközben az aktuális sikersorozatot néznénk. Meglepő, de pont ez a legjobb az egészben. Ahelyett, hogy nyűglődnék, arra gondolok, hogy senki nem olyan szerencsés, hogy egy WC-ben töltsön nyolc órát. Nem döntöttem meg a Gines-rekordot?! - Hé, Lily, nem úgy volt, hogy Beccáról beszélsz nekem? – kérdezi most Sirius, aki az ajtó túloldalán üldögél, és valamit kajál. - Mit meséljek? – ez én vagyok, mert a hangulatom nem éppen passzol ahhoz, hogy dicshimnuszokat zengjek szobatársamról, és legjobb barátnőmről. De biztosan bennem van a hiba. Minden más 16 éves lány repesne az örömtől, ha egy mellékhelyiségbe lenne zárva. - Mindent! – vágja rá most. - Kicsit nem tudod pontosabban megmondani? - Ööööö… hát… Akkor arról, hogy mit szeret. - Hmmm… még precízebben?

- Lily, csak nem írod le minden egyes szavamat? – csattan fel most. - De, igen. – mondom most. – Mi abban olyan rossz? - Te bolond vagy. – Most kiröhögött. Mi abban rossz, hogyha tudni akarom, hogy ki mit mondott, mikor? Most azt tanácsolta, hogy akkor inkább levelezzünk, mert akkor legalább be tudom ide ragasztani, és ő is gyorsabban jut információhoz. Na, jó. Akkor majd beragasztom. 19:47, WC (mily meglepő) „SIRIUS: Milyennek ismered Beccát? ÉN: Milyennek ismered Jamest? SIRIUS: Válaszolj először te az én kérdésemre! Egyébként pedig írd csak ki a nevedet! ÉN: Azért sem írom azt! *nyelvnyújtás* Hát, Becca a legjobb barátnőm. Aranyos, kedves, bár tud iszonyú kíméletlen is lenni, néha vad, és goromba, de egyébként majdnem mindig megértő, nagyon tud alkalmazkodni, és mindenkivel megtalálja a közös hangot. James? ÉN: Ágas a legjobb haverom már első óta, amikor együtt zavartuk el a pályáról a mardekárosokat. Van olyan jó kviddicsben, mint én, okos, bár nem nagyon vesződik a tanulással, és ezt jól is teszi, tehetséges, és jól el van a csajokkal. ÉN: Na, idefigyelj, Sirius, te SIRIUS vagy, nem ÉN! Én ÉN vagyok, világos?! ÉN: Én is ÉN vagyok, Lily! LILY: Most boldog vagy? SIRIUS: Igen. Szóval, mi a kedvenc virágja? LILY: Amikor barátok lettünk, az volt az első dolog, hogy kikötötte, ezt ne mondjam el neked soha. SIRIUS: Ez mikor volt? LILY: Harmadikban. Tehát, bocs. SIRIUS: Ha megmondod, elmondok neked valami nagyon fontosat Ágasról. LILY: Hfsdkléjjs……. SIRIUS: Én várok. LILY: Na, jó, de nem tőlem tudod! A fehér szegfű. És most elmondhatod, mi az a fontos?! SIRIUS: Fehér szegfű? Vajon az drága?… LILY: VÁLASZOLJ MÁR! SIRIUS: Ja, igen. Ágas pont tegnapelőtt, amikor egy kis buli után felmentünk a szobába, így beszélt egy pár dologról. Amúgy miért is ölelgeted mostanában?” Feltette a nagy kérdést. És én hülye… „LILY: Na, vajon miért? Szerinted?! SIRIUS: Aha. Szóval tetszik! Le vagy leplezve. LILY: Nem vagy normális!!! SIRIUS: Figyelj, nekem nyugodtan elmondhatod… LILY: Hülye lennék! SIRIUS: Szóval mégis csak bele vagy zúgva. Gondoltam. LILY: Egy szóval sem mondtam! SIRIUS: Nem, de: 1. Öt percig nem írtál. 2. A falnak dőltél. 3. Meg sem nyikkantál. LILY: 1. Ettem. 2. Már azt sem szabad? 3. Lásd az egyes pontot! SIRIUS: Én bevallottam neked, hogy tetszik Becca, te miért nem ismered be, hogy szereted Ágast? Hát, nem furcsa? LILY: Az a furcsa, hogy még mindig nem mondtad el, mit mondott James. SIRIUS: Ha nem tetszik neked, nem is érdekes!”

Meg fogok veszni. „LILY: Akkor legyen, bevallom: egy icipicit, induripindurit, aprócskát tetszik, azaz csekélyen, de érdeklődök iránta. Halljuk! SIRIUS: Hogy te milyen türelmetlen vagy! Nem is értem, mit eszik rajtad Ágas. De tényleg nem. Az igaz, hogy nem nézel ki olyan rosszul, viszont van egy csomó hibád. Néha émelyítően tudsz viselkedni, mindig mindenkinél mindent jobban tudsz, és akaratosabb vagy, mint egy acrumantula. Hidd el, tapasztalatból beszélek. LILY: Köszi, erre volt most szükségem! Nem elég, hogy beragadtam, még el kell viselnem, hogy a hibáimat felsorold, és megkérdőjelezd, miért jövök be a haverodnak! SIRIUS: Ja, elfelejtettem azt is említeni, hogy túl sokat panaszkodsz. De, visszatérve a témára, Ágas még mindig bír. Csak tudnám, miért…” Még mindig bír. Hát, ettől aztán sokat változik a világ! „LILY: Csak ennyit mondott? Hogy bír? SIRIUS: Nem, még azt is megemlítette, hogy milyen jól szerepelt a Yoernos Eves a kviddicsdöntőn. LILY: … SIRIUS: Ha kifogytál a témából, áttérhetünk Beccára, nem? LILY: Állítsd le magad egy kicsit! SIRIUS: Mert? LILY: ÉPPEN PRÓBÁLOM FELDOLGOZNI A HALLOTTAKAT! SIRIUS: Jó, addig én eszek egy almát.” Ha nem érzéketlen, akkor mi? „SIRIUS: Egyébként meg mit kell ezen feldolgozni? Azt, hogy bír? Mit szóltál volna, ha megmondtam volna a teljes igazságot? LILY: Nem mondtad el a teljes igazságot?! SIRIUS: Hümm… Tételezzük fel, hogy nem mondtam el. Mi lett volna, ha azt mondom, hogy Ágas azt mondta, hogy még mindig szerelmes beléd? LILY: Hogy mi lett volna akkor? Csődbe mentem volna. SIRIUS: Heh? LILY: Jól olvastad. Akkor a Lily Evans multifunkcionális vállalat ezennel csődöt jelent, és soha többé nem csinál semmit… SIRIUS: Várj csak… Ez azt is magában foglalja, hogy nem szidsz le minket többé soha, bármit csinálunk is, és békében élhetjük életünket? Ez a csőd nálad meddig tart? LILY: Így belegondolva, két hétig biztosan nem tudnék másra gondolni… Mire megy ki a játék??? SIRIUS: Töredelmesen be kell vallanom, hogy nem akartam neked az előbb erős szót használni, azért mondtam azt, hogy bír téged. Igazából azt mondta, hogy szerelmes beléd, már negyedik óta, azaz nekem csak akkor esett le. Szóval, ez van. Bár soha nem lesztek egy pár, ismerve különböző temperamentumotokat, azért szép sztori, nem?” Te jó ég. Szerelmes belém… negyedik óta… szép sztori… „SIRIUS: Na, akkor most már áttérhetünk Beccára?” De akkor miért ilyen furcsa velem mostanában? Nem udvarol, nem ad ajándékot, semmi! „SIRIUS: Ott vagy még?” Nem értem, egyszerűen nem értem! Jaj, James Potter, olyan nehéz megfejteni téged! Pedig év eleje óta mást sem próbálok, csak megtudni, ki is vagy te valójában, és mit akarsz tőlem.

„SIRIUS: Kiugrottál az ablakon? LILY: Nem, csak elmélkedtem azon, amit mondtál. Nagyon… meghökkentő. SIRIUS: Na, ne! Ezt ne nekem mondd! Én már negyedik óta azt hallgatom, hogy Lily Evans így, Lily Evans úgy, de szép a haja, de ragyogó a mosolya, csak egy kicsit utasított vissza, stb., szóval most már elegem van a témából! Beccával mi a helyzet? LILY: Jól van. Biztosan valamit épp díszít. SIRIUS: Őszintén, mit gondol rólam? LILY: Tudod, ez egy nagyon kényes kérdés, ugyanis valami olyat tudok, amit nagyon nem szabad elmondanom, de egy kis részletet elárulok: nem teljesen közömbös irántad. SIRIUS: KI tudna teljesen közömbös lenni velem? Nem vetted még észre, hogy értem minden lány rajong? Tegnap, amikor végigmentem a folyosón, és egy lány elájult, mert azt hitte, ránéztem. Pedig csak azt néztem meg, mennyi az idő. A háta mögött volt az óra. LILY: Vettem észre, én is ott voltam. Tudod, milyen jó kis súlya volt a rajongódnak?! SIRIUS: A lényeg az, hogy Becca sem lehet irántam közömbös, mint senki sem! LILY: Nem vettél számításba egy személyt. SIRIUS: Kit? LILY: Engem. SIRIUS: Hát, tudod, vannak fenntartásaim veled szemben. De a kivétel erősíti a szabályt. Te vagy a kivétel. Már megint. LILY: Mi az, hogy már megint? SIRIUS: Kimaradtál Sebastian, Malfoy, Nott, Lestrange és az én rajongói körömből. Sőt, még Jameséből is! LILY: Hát, igen, na és? SIRIUS: És… Várj, csak kinézek, jön valaki…” Lehet, hogy végre kiszabadulhatok? 20:33, WC „LILY: JÖN MÁR VALAKI??????? SIRIUS: Csak Vector professzor volt az, de mondtam neki, hogy minden rendben, így elment.” Áhhhhhhh!!!! „LILY: TELJESEN MEGŐRÜLTÉL??? Ő SEGÍTHETETT VOLNA! SIRIUS: Hopsz. Bocs. De már elment, jó éjszakát kívánt. Ilyenkor más tanárok még ébren vannak vajon? LILY: Na, idefigyelj, Sirius Black. Szabadíts ki nagyon gyorsan, mert holnap délelőtt tizenegykor beszédet kell tartanom a beauxbatonsosok előtt, és még csak meg sem mostam a hajam, szoknyát sem választottam, ÉS MÉG AZT SEM TUDOM, MIT FOGOK MONDANI. SIRIUS: Ha ilyen mogorva vagy, itt hagylak. LILY: Én csak azt kértem, hogy segíts. SIRIUS: Na, jó, hát akkor nyissuk ki.” 21:49, a hálóterem, a padlón, a hazai földet csókolva Feltápászkodott, és nehézkesen odasétált az ajtóhoz. Természetesen az nem nyílt, hála extraerős varázsomnak. Ekkor elkezdett jelszókat kiabálni: - Liliom! Szegfű! James! James Potter! James Potter örök! Sirius, a király! Mit tudom én! Öt csillag! És erre kitárult. Amilyen gyorsan csak tudtam, visítva kirohantam, és meg sem álltam a folyosóig. Minden folyosó kihalt volt, és mintha ezer év telt volna el azóta, mióta délelőtt tizenegykor még jó ötletnek tartottam a WC-ben keresni alkotóhelyet. Esküszöm, soha többé még csak le sem írom ezt a két betűs szót! Szabad vagyok! Miután már a Nagyteremnél tartottunk, és Sirius még mindig ott loholt a nyomomban, hirtelen szembefordultam vele:

- Kösz. Csak ennyit mondtam, de neki ennyi is elég volt, vagy csak jobb társaságnak tartotta nálam az érkező Jameséket, akik seprűiket cipelve közeledtek. James szemüvege egy kicsit párás lett a hideg levegőtől, és haja is idétlenül állt a széltől, és a majdnem tízórányi bezártság hatásától röhögőgörcsöt kaptam. James kérdőn nézett Siriusra: - Hol voltatok? - Csevegtünk. - Igen? Miről? - Rólad. – Sirius is vigyorgott, úgy látszik, őt is megviselte kissé a velem eltöltött pár óra. James rekordidő alatt elpirult, és elejtette a ládát, amiben a labdák voltak. A kvaff, a cikesz és a gurkók szerfölött megörültek a váratlan szabadságnak, így este kilenc előtt valamennyivel ezeket hajkurászhattuk a kastélyban. Az csak nehezítette a helyzeten, hogy a szőlő utálja, ha tárgyak, vagy emberek suhannak el mellett, és megpróbálja őket kacsaival összefogdosni, nem is beszélve a szárnyaslovakról, akik megvadultak látva, hogy Ethan elsüvít mellettük. McGalagony nem mulasztott el kijönni a csatazajokra jó pár hatodévessel együtt, akik azt hitték, ismét önszántunkból tartunk edzést. Persze. Nekünk sincs jobb dolgunk, mint egy nagy horderejű esemény előtt elkószált labdák után röpködni. És bár holtfáradt vagyok, és még mindig nincs kész a holnapi beszédem (nem is lesz, marad a rögtönzés), azért még leírok pár dolgot. A mai délutánon fontos leckét kaptam az élettől, egy olyan leckét, amit sosem fogok elfelejteni. Ha valaki olvassa ezeket a sorokat valaha is, és ha szorult helyzetben lesz, tehetetlen, netalántán magatehetetlen lesz a jövőben, gondoljon arra, én mennyire meglepődtem ma délután, amikor egy olyan embertől kaptam nem várt, különleges segítséget, akitől a leginkább nem vártam volna. A barátaink olyan emberek, akik az élet nehéz szakaszain velünk vannak, de mi van, ha nem is önszántukból, de mégis távol kell maradniuk akkor, amikor bajban vagyunk? Akkor jönnek azok a barátok, akiknek létezéséről még csak nem is tudtunk, és az őrangyalok. Őrangyalok létezésében már nagyon régen, kiskoromtól kezdve hiszek, és feltett szándékom magam is egy ilyen őrangyallá válni – ehhez nem kell sok, csak egy pár kedves szó, mosoly. De most nem is ezekről a kivételes lényekről akarok írni, hanem azokról, akiket néha félreismerünk, itt például Sirius Blackről. Életemben nem gondoltam volna, hogy ilyen jól elleszek vele egyszer, és hogy majd valamikor két teljes órát leszünk kettesben, és lesz témánk. Bár sejthettem volna, hogyha James sem olyan egoista, mint amilyennek hittem, akkor a barátja sem lehet az. Mert hasonló hasonlóval barátkozik, bátor bátorral, okos okossal, vakmerő vakmerővel. Azt hiszem, ez utóbbi csoportba tartozik Ágas és Tappmancs. Kezd megváltozni a véleményem a fiúkról. Talán Remusnak igaza volt, amikor egyszer régen, amikor még prefektus voltam, egy járőrözés alkalmával azt mondta, hogy ők is különlegesek. Én akkor már tudtam, hogy James az, hajjaj, de még mennyire (csak nem vallottam be), de az csak most esett le, hogy Sirius sem léhűtő senki. Eddig csak egy olyan pimasz srác volt, aki mindig felbosszantott, és rohangáltak utána a lányok. Hmmm… Most is felbosszant, és most is futnak utána az ellenkező nem képviselői, de most már látom, hogy miért teszik. Vannak bizonyos belső értékei. Hihetetlen, de ezt a szörnyű napot Sirius Black emelte tűrhetővé. 14 Étonnement Március 3. (Hétfő) 10:47, gyógynövénytan Bimba professzorral elkezdtük a tantermek díszítését, pontosabban az átváltoztatástantermét, amit McGalagony fanyar mosollyal vett tudomásul, nem is értem, miért. Nem zavartuk a hetedéveseket azon kívül, hogy majdnem levertünk pár nagyon fontos eszközt, tönkretettünk egy asztalt, és összetörtünk pár széket.

Már meg sem lepődtem, amikor Sebastian padját húzták ki nekem, hogy felállva feltehessem a nyomorult szalagokat az ablak köré. Még jó, hogy nem a miniszoknyámat vettem fel ma… Ahogy ott álltam, és csak vékonyka üveg választott el a legalább tíz méteres mélységtől, igyekeztem minél meszszebb kerülni Bellatrixtól, akiben gyilkos hajlamok tevékenykednek, de ügyetlen is, ugyanis véletlenül Lucius Malfoyt lökte ki. Bár a reggelinél volt egy kis vitájuk, tehát nem is olyan biztos, hogy Bellácska ügyetlen. És van olyan vipera, hogy simán kinyírná a régi barátját. Az ő idegrendszere sem nagyon bírta, hogy bátyja állandóan engem stíröl, így heves idegösszeroppanást kapott, aminek az lett a vége, hogy az egész csoport kivonult a kertbe. Ahogy Bimba professzor úgy gondolta, ott semmi baj nem történhet. Nagyban tévedett, ha azt hitte, hogy mi, roxfortosok nem tudunk balesetet szenvedni a tövises, tüskék és harapós növényekben bővelkedő parkban. Franket célozták meg először a mérges gyomok, amelyeket múltórán nem tudtunk kiásni, és kis híján leharapták a lábát. Ez is remek példája annak, hogy semmit se halassz el más napra, különben könnyen lehet, hogy az egyik végtagodat elveszted lustaságod miatt. Szeretjük és óvjuk az élővilágot, takarodj innen, te ronda, lila, alattomos húsevőnövény! 14:32, rúnaismeret Azt hittem, hogy a dupla gyógynövénytan gyötrelmeit semmi sem múlhatja felül, de akkor jött a bájitaltan. Ma Lumpsluck professzor kitalálta, hogy megpróbáljuk megalkotni az ajándékokat a beauxbatonsosoknak. És belekezdtünk. És szokás szerint elrontottuk. Kezdődött a katasztrófasorozat azzal, hogy Piton úgy gondolta, tud keverni egy erős mérget a látogatóknak. Szerintem célozgatni akart valamire, de a maró humora nem jött be, ugyanis az üstje nem bírta az említett anyagot, és rövidúton levált lábáról, majd kongva elgurult, beterítve a tanterem padlóját Piton egyedi munkájával. Madame Pomfrey szerint nagy szerencsénk volt, hogy egyikünk sem vesztette el a lábát, bár Lestrange elég közel állt ehhez, ugyanis egy jaj-de-macsó-vagyok megmozdulással ki akart sétálni a teremből, a méregfolyón keresztül. Talán akkor hallottam utoljára így jajgatni, amikor egy váratlan ötlettől vezéreltetve az egyik kviddicsmeccsen le akart szállni a seprűjéről. Ködös, esős idő volt, és nem jól mérte fel a viszonyokat. Olyan négy métert zuhant, mire végre földet érzett a lába alatt, de a becsapódás erejétől kisebb krátert teremtett maga körül. Egyszer majd, ha már jócskán középkorú leszek, lehet, hogy kiadok egy „Az a csodálatos, kockázatos lét Roxfortban” címmel. 17:26, bagolyház Ez a nap sokkal eseménydúsabb, mint amilyenek az átlagos tanítási napok szoktak lenni. Meda és Ted megint összevesztek, és Meda sírva rohant hozzám, hogy én azzal a bunkóval akarok együtt beszédet mondani. Amikor felajánlottam neki, hogy átadom neki a megtisztelő szerepet, valamiért nem értette a tréfát, és fejcsóválva felment a hálóterembe. Pedig én tényleg szívesen mellőztem volna magam… Már csak pár óránk van, és jönnek. És a beszédem persze még sehol sincs, de már nem is nyaggatom vele magam. Mint nem-prefektus, nincs semmiféle kötelezettségem. 17:51, a bagolyház Flitwick professzor épp most dicsért meg, amiért én fogom tartani az üdvözlést. Azt mondta, hogy mindannyian számítanak rám. Pffffff… 18:30, Nagyterem Na, mit kaptam az előbb, mit nyújtott át nekem Becca? „Nagyon büszkék vagyunk rád, hogy te képviseled a sulit. Marha jó, nem? Téged fognak először látni a beauxbatonsosok is, és kicsit felvághatsz Lya, Juliette, meg a többiek előtt. Hát, nem remek? Kíváncsiak vagyunk, milyen pazar beszédet készülsz mondani. Hoztuk a kamerát is, felveszünk.

Becca, Rini, Verity, Alice, Remus, Frank” És most meg iderohant hozzám Sirius, és egy percre leült. - Nekem senki sem mondta, hogy Lya is jön! – ordította olyan halkan, hogy csak a mellettünk ülő harminc ember hallotta. - Miért kellett volna bárkinek is értesítenie téged?- kérdeztem, miközben eldőltem az asztalon. - Tudod, hogy milyen fontos nekem Lya? – kérdezte, és megrázta a vállam. - Nem. – feküdtem vissza, és karjaimra hajtottam fejem. - Tudod, ő volt a… hé, Lily, úgy nézel ki, mint akit most kapott el egy gránát. - Úgy is érzem magam. – vontam meg vállam, és nagyot sóhajtottam, hogy el ne hányjam magam. A barátaim és a tanáraim számítanak rám. És én olyan szép nagy csalódást fogok nekik ma okozni, amilyet nem látott a világ. Ha Jackie Kennedy Camelot lángjának őrzője volt, akkor én Lily Evans, a Láng Eloltója. - Nem kell idegesnek lenned, hiszen felkészültél, nem? – kérdezte, mire felnéztem. Felkészültem? Én? Senki sem veszi észre, hogy az elmúlt napot egy mosdóban töltöttem, vagy mindenki azt hiszi, hogy abban a steril környezetben sikerült írnom?! - De. – csak ennyit mondtam, mert jobb, ha Sirius nem tudja, mekkora pácban vagyok. Úgysem tud már senki sem megmenteni a megaláztatástól. - Ja, egyébként gratulálok. Majd este kérek egy aláírást is, ki tudja, jövőre mennyit fog érni. – jelentette ki Sirius, és ezzel elhúzott. Itt van James is. Ha idejön, és elkezd itt örömködni az esti felszólalásom miatt, akkor… 18:43, Nagyterem Ide sem jött. Hát ennyit jelentek neki?! 19:02, park Lejöttem ide Rinivel megnyugodni, csakhogy James és barátai megzavarták lelki helyreállásom folyamatát. Dumbledorral tesztelik a tűzijátékokat és a park megvilágítását. Nagyon szép, csak nem értem, miért választottak rózsaszín égőket. Így enyhén véres látványt nyújt a kastély, nem mondom, elmenne halloweeni díszletnek, de egy arisztokrata varázslócsemetékből álló csapat fogadására nem éppen. De hát Dumbledore csak tudja. Hiszen ő az igazgató. 22:39, előcsarnok Rinivel elcsevegtünk egy kicsit, és kicsúszott a számon, hogy még nem vagyok száz százalékosan kész. - Segítened kell, még el sem kezdtem a beszámolómat, pedig mindenki ezzel nyaggat! Enyhén meglepődött. - Lily, mi a mennydörgős ménkűt csináljak most veled? Kedvesen tanácsot kértem. - Segíts valahogy, mert ha nem, esküszöm, levetem magam az asztrológia toronyból! Akkora szívás lesz ott állni, és nézni magam elé, és nézni, és nézni! Úgy vettem észre, hogy a tanári kar olyan ünnepélyes fogadtatásra számít, amit olyan egy hónap alatt lehet kidolgozni! Jó, hogy nem arra kértek, hogy operát adjak elő! Teljesen nyugodtak maradjunk. - Na, ne! Csak van valami tipped! - Nekem nincs az égvilágon semmi, teljesen kivagyok, nem is értem, miért nem Beccának adták ezt a dolgot! - Mondjuk azért nem, mert Beccának kell megszerveznie az étkezések menüjét, a vendégek programát, és az utazásuk időpontját! - Aha. Megvan a megoldás! - Mi? - Megkérem Beccát, hogy tolja ki egy héttel az érkezésüket!

Nagyszerű ötletem után továbbra is higgadtan társalogtunk, Rini cseppet sem jött ki a béketűrésből, és egyáltalán nem kiabált úgy, hogy a hugrabugosok elejtették a fákra szánt üvegdíszeket. - Ugyan, ekkora baromságot még nem hallottam! Pont te ne tudnád megcsinálni?! - Jól hallottad! - Mennyi időnk van még? - Most hét óra tíz van. - Akkor fél tizenkettőig még van kemény négy óránk… - Mire készülsz? Megígértette, hogy bármit mond, megcsinálom, bármit kér, megteszem, és akkor menni fog minden, nem lesz baj. Előállt nagyszabású tippjével. - Add ide a naplódat! Egy kis felvilágosítást kértem. - Mi van? Kaptam. - Add ide, hagy emeljek ki belőle részleteket, mert azokat fogod felolvasni a közönségnek! Enyhe bizonytalanságot váltott ki belőlem. - MEGŐRÜLTÉL?! A naplómból? Akkor mindenki megtud egy csomó olyan dolgot, amit még neked sem szabadna megsejtened! Nem, nem és NEM! - Ha nem, hát nem. Akkor sok sikerült az estéhez. Végül belementem az ötletbe, mert nem volt más választásom. Tíz perce kaptam vissza naplómat, és most bizonyos részek alá vannak benne húzva vörössel. Még maradt Lyáék érkezéséig tizenkét percem, addig megnézem, milyen belső gondolataimat is kell feltárnom a közönségnek. 22:56, park Ez kész öngyilkosság! Március 4. (Kedd) 09:38, bűbájtan Útmutató a három videóhoz, aki tegnap készült: Vastag betűvel írtak - Naplórészletek Normál betűvel írtak – Rögtönzött beszéd Dőlt betűvel írtak – Kommentárok az eseményekről A Beauxbatons Mágusakadémia delegációjának megérkezése Helyszín: Roxfort, a park Időpont: este tizenegy óra Kamera: Sirius Black Kommentárok: Sirius Black Kamera bekapcs Látható nagy sötétség, majd hirtelen Becky lép be a képbe BECCA: Gyere már arrébb, Sirius, innen jobban látszódik! Hé, Remus, mi ez a csúnya vörös szalag itt? SIRIUS: Cseppet se zavarjon, Becky, hogy már veszem az eseményeket. REMUS: Akkor ne minket kamerázz, hanem a helyet, ahova le fognak szállni a vendégek! Az az útmutató jelzés. Harsona, az égből közeledik egy szekérszerű valami, ami vészesen közeledik hozzánk. VERITY: Sirius, a lábamon állsz! A kamera arrébb megy, és a repülő hintó egyre lejjebb ereszkedik. SIRIUS: Utat a kamerának! BECCA: Ne üvölts már! Az este főszáma ezegyszer nem te vagy. A kamera ráközelít a hintó ajtajára, ami kiszakad, és máris kiugrik belőle egy lány, bár még fél méterre van a földtől. Micsoda bátorság! Vagy őrültség? Ki más lenne az a lány, mint Cordelya? Öntudatosan a kamerába néz. Imádom ezt a csajt!

LYA: Helló, Roxfohsz! Miszodá kivilágítász, áz ótthonomra emlékeztet. Meséltem márh, ’ogy a felmenőim között volt egy hentes? JAMES: Lya, kedves, légy szíves, ne ócsárold a világítást, nagyon nehéz volt beüzemelni. LYA: á ti fizikumotokkal ezen nem isz szodálkozok, James, petite… Lily me’he ván? A kamera körbepásztázza a területet, amely tökéletesen lily-mentes. BECCA: A szerepét gyakorolja. LYA: Réellement? Válámit említett ezzel kápszolatban… Hágy mutásszám be a legjobb báhátnőmet, Juliette-t! Közeledik egy magas, világoskék talárt viselő barna lány, aki miután megpaskolta a hintót húzó lovak nyakát, felénk tart. Nem rossz, de kicsit túlságosan elmereng: belebotlik a kőbe, és Ágasnak esik. Még szerencse, hogy nincs itt Lily, különben már rég a féltékenységi rohamát kellene hallagatnunk. LYA: Juliette, ezek itt á kedvesz vendéglátóink. Sirius Black, Becca, Rini, őt már ismehed, és még egy bűbájosz lányka… VERITY: Verity Reen vagyok. JULIETTE: Egy Reen? Ván neked kápcsolat Alison Reen? Kiszáll a hintóból az említett, két másik lánnyal együtt, akik szóra sem méltatnak minket - ezt még alaposan vissza fogják kapni -, ő viszont egy szót odavág, de kedves. ALISON: Nincs. VERITY: Fulladj meg! JULIETTE: Tálán be kell mennünk menni, Lya. LYA: Hát, igen, el kell búcsúznunk, holnáp májd tálálkozunk még… Lilynek mondjátok meg, kéhlek, hogy holnáp mindenképpen ákárok vele beszélni. Au revoir! Gyorsan elbúcsúzunk tőlük, és Remus elkezd sürgetni, hogy menjünk be, mert különben még lekésnénk Evans fellépését… Bocsánat, Lilyét. A világért sem hagynám ki! Kamera kikapcs Lily Evans beszéde a vendégek tiszteletére Helyszín: Roxfort, Nagyterem Időpont: este fél tizenkettő, azaz Sirius szerint fél éjfél Kamera: James Potter, a végén Remus Lupin Kommentárok: Verity Reen Kamera bekapcs A Nagyterem látható, ami gyönyörűségesen meg van világítva, az asztalok roskadoznak a rengeteg ételtől és virágtól, szalagtól, McGalagony erélyesen elvesz Nott-tól egy mini rakétát, amivel ő köszönteni akarta a látogatókat. A legtöbb beauxbatonsos már ott ül a Griffendél asztalánál, így néhány griffendélest át kellett ültetni a Mardekárhoz, ami nem arat osztatlan sikert. Még három üres hely van, és nini, pont most lép be egy srác. Wow, de jól néz ki, vajon van barátnője?… PHILIP: Itt aztán van minden! A helyes srác most elvesz egy tányért a Hugrabug asztalától, és le akar ülni közéjük, de ekkor jön Madama Maxima. MADAMA MAXIMA: Philip, ülj le ide, kéhlek! Egyébként ezek áz ételek hizlálnák! A helyes srác (Philip) leül Madama Maxima mellé, és ekkor besétál nagy lazán egy szőke kislány, karján egy macskával. Ja, az nem is egy macska, hanem egy hiúz. Helyesbítenék, karján egy hiúzzal, és a mögötte besétáló mardekárosokhoz fordul. ALEXA POTTER: Nézd, Bella, ha olyan szép lennél, mint Sirius, akkor gratulálnék a plasztikai sebészednek! Bellatrix arca elsötétül, Sirius lelök egy töklével teli kancsót, és a kiscsaj lehajol az egyik fekete tulipánért. ALEXA POTTER: Ez vajon igazi? Elfintorodik, majd hátradobja a virágot, ami tíz centire suhan el Bellatrix arcától, majd, mint aki jól végezte dolgát, leül. Mindenki őt nézi, a kamera ráközelít az arcára. Kíváncsian körülnéz. ALEXA POTTER: Na, mi az? A roxfortosok sugdolóznak, a kamera kicsit eldől balra, a terem végén Jerome magyaráz valamit Dumbledorenak, hirtelen megszólal a Beauxbatons indulója, mire minden beauxbatonsos felpattan, és

szálfaegyenesen áll. A roxfortosok kissé késve felállnak, látni lehet a kamera jobb sarkában, hogy Sirius lever egy tálcát, ami hangos kondulással földet ér, Madama Maxima szórakozottan körülnéz. A himnusz után mindenki elfoglalja a helyét, és Lily Evans kiáll a tanári asztal elé, a fényben úgy néz ki, mint aki folyamatosan pirul, később úgy nyilatkozott, hogy csak a világítás volt a hibás. Rinire és Beccára közelít a kamera, akik imádkoznak, majd vissza Lilyre, akinél ott van az elmaradhatatlan napló. LILY: Üdvöz légy, tavasz! Sok szép dolgot láthattál, a hagyományhoz méltó módon a szabad ég alatt töltöttük az éjfél, pedig elvileg ez az évszak a megújulásé. A kamera kicsit oldalra billen ismét – úgy tűnik, James meglepődött -, a vendégek összesúgnak, McGalagony megütközött arccal néz maga elé. Nem éppen hagyományos üdvözlőbeszéd, az igaz, de többen, például Alexa is nagyon élénken érdeklődnek. LILY: Annyi minden történt, amit orvosolni kell: házak közötti elégedetlenségek, iskolák közötti gondok, országok, sőt kontinensek ellentéte. Itt az idő, hogy cselekedjünk, hogy talpra álljunk! Van miért. Először is a Roxfortért: 1. Szorosan kötődök itt mindenhez, a barátaimhoz, ismerőseimhez, az élvezetes órákhoz, a tanárokhoz, a kviddicshez, a szünetekhez, a roxmortsi kirándulásokhoz, még az ellenségeimhez is. 2. Olyan sok élmény fűz ehhez a kastélyhoz! Csak ez köt össze a varázsvilággal. 3. Ez az otthonunk, mindannyiunknak. Pár francia lány felnevet, mert elvileg őket kellene köszönteni, nem pedig a saját sulinkat éljenezni, de Philipnek és egy másik fiúnak, Jeromenak tetszik ez a vitalitás, Madama Maxima is mosolyog. LILY: Úgy tűnik, mégis megérkezett a tavasz. Legalábbis erre utal a sok ezer virágcsokor, ami díszíti Roxfortot. A Nagyterem asztalainak mindegyikén hatalmas csokrok állnak, rajtuk arany felirattal: „A bátor griffendéleseknek”. Ezeket az emlékcsokrokat azért kaptuk, mert megmentettünk életeket, és remélem, hogy lesz idő, amikor hatalmas virágözön fogja ellepni az iskolákat, jelezve, mennyi jót tettünk. Volt olyan perc, amikor tettre készen, lelkesen, azonnal cselekedni akartam, összefogni a föld népességét, és beolvasni az országok első embereinek, amiért engedik, hogy a széthúzás egyre nagyobb méreteket ölthessen. Én azokban a pillanatokban igazi griffendéles voltam. A feszülten figyelő Andromedát megböki Sebastian, Pierre és Jerome a nevezett csokrokat tapogatják, hogy valódiak-e, Bellatrix dühös mosolyt produkál, ami olyan hiteles, mintha Frank szülinapján lenne. LILY: Úgy gondolom, mindenhol vannak olyan emberek, akik szeretik a békét, és készek tenni érdekében. Mi másért lennének most itt vendégeink, minthogy jobban megismerhetjük egymást, szokásaikat, és hagyományaikat? Amíg én ezeket a sorokat itt mondom, a többi griffendéles odafent díszíteti a klubhelyiséget. Azért, hogy látogatóink jobban érezhessék magukat. Hol itt az igazság? És a szeretet, egyenlőség? Szerintem itt. Éljen a Roxfort! A griffendélesek csodálkozva konstatálják, hogy többen is vannak, és nem is ezt észre sem vették, ugyanis mindenki, akit ismernek, az ott tartózkodik lent. McGalagony professzor zavart tekintetéből világosan kiolvashatjuk, hogy aggódik a memóriája miatt, mert ő sem tudja, ki hiányzik. Persze, hogy nem, mivel Lily ezt csak ilyen szép szófordulatnak szánta, ami nem volt teljesen igaz. A roxfortosok az utolsó mondatnál ugyanolyan gyorsan felugranak, mint vendégeik az indulónál, és elharsogják, hogy „Éljen a Roxfort!”. Félő, hogy a kastély falai összeomlanak a nagy hangzavartól. LILY: Szeretnék emlékezni arra is, hogy mennyit készültünk erre a pár hétre, milyen dolgokkal próbáltuk kialakítani a környezetet, az elfogadás jegyében. De szép is McGalagonytól, hogy nem hagyja, hogy elfelejtsem, milyen is volt prefektusnak lennem! Felküldött Beccával, hogy találjuk meg a Beauxbatons Mágusakadémiáról szóló feljegyzéseket. Ezek alapján próbáltunk mindent megtenni, ami csak tőlünk telt. Gyönyörű volt a délután. Lya elgondolkozva figyeli Lilyt, míg Brad morogva iszik még egy kis töklét a nagy megrázkódtatásra. Lucius Malfoy odafurakodik két francia lány mögé. LILY: Ha szívem szerint kellene írnom, arról mesélnék nektek, mennyire nehéz volt feldíszíteni az egész kócerájt, vagy tanácsokat adnék, hogy kerüljétek el a szőlők indáit, mert életveszélyesek. Csak az a baj, hogy magasztos, ünnepélyes, kedves, udvarias, felemelő beszédet kellene kiöt-

lenem, amivel joggal képviselhetném iskolámat. Abban a hangulatban, amiben az utóbbi napok teltek nehéz lenne monoton szöveget összeállítanom, így inkább elmesélem, mivel is töltöttük mi a tegnap estét. Madama Maxima alig hall a fülének, Dumbledore jegyzetel, a diákok felmorajlanak, ugyanis teljesen mást gondolnak esti időtöltésnek, mint a valóságban történt, Malfoy felröhög, a kamerát valaki meglöki. LILY: A kvaff, a cikesz és a gurkók kiszabadultak, és szerfölött megörültek a váratlan szabadságnak, így este kilenc előtt valamennyivel ezeket hajkurászhattuk a kastélyban. Gondolhatnák azt, hogy nekünk sincs jobb dolgunk, mint egy nagy horderejű esemény előtt elkószált labdák után röpködni, de ez nem így van, csak a feszültséget próbáltuk levezetni. Mert valljuk be, mindannyian félünk. Rini és Remus felkapják a fejüket, és egymásra néznek, de aztán elkapják tekintetüket. Sajnos nem lehet látni James arcát, bár én láttam, és meg kell mondanom, elég furcsa volt… leírhatatlan. LILY: A tegnapi délutánon fontos leckét kaptam az élettől, egy olyan leckét, amit sosem fogok elfelejteni. Ha valaki az itt jelenlévők közül szorult helyzetben lesz, tehetetlen, netalántán magatehetetlen lesz a jövőben, gondoljon arra, én mennyire meglepődtem tegnap délután, amikor egy olyan embertől kaptam nem várt, különleges segítséget, akitől a leginkább nem vártam volna. A barátaink olyan emberek, akik az élet nehéz szakaszain velünk vannak, de mi van, ha nem is önszántukból, de mégis távol kell maradniuk akkor, amikor bajban vagyunk? Akkor jönnek azok a barátok, akiknek létezéséről még csak nem is tudtunk, és az őrangyalok. Őrangyalok létezésében már nagyon régen, kiskoromtól kezdve hiszek, és feltett szándékom magam is egy ilyen őrangyallá válni – ehhez nem kell sok, csak egy pár kedves szó, mosoly. Lily ezt mind halkan, tisztán, érthetően mondja el, és mindenki odafigyel, a teremben néma csend van, csak a szél zúgása és Lily hangja hallatszik. LILY: Kérnék mindenkit, hogy ezekben a kivételes napokban legyünk egymás őrangyalai, és mutassunk példát a világnak, tudja meg mindenki, milyen is vendéglátónak, és vendégnek lenni! Köszönöm!” Egy másodpercnyi csönd után tapsvihar tör ki, Lya feláll, úgy tapsol, sokan követik példáját, Madama Maxima odasétál Dumbledorehoz, Lily csak most veszi észre, hogy James kamerázik, csípőre tett kézzel közeledik, majd eltakarja tenyereivel a kilátást, egészen addig, amíg Becca meg nem jelenik. BECCA: Igazán kivételes gondolatokat hallhattak, kedves nézőink! SIRIUS: A legfurább az, hogy igazak is voltak! Lily szemrehányóan néz Siriusra. LILY: A Roxfort fénykorát éli, nem gondoljátok? BECCA: Van ebben valami… SIRIUS: De biztos csak azért, mert mi ide járunk. BECCA: Cseppet sem vagy önelégült! SIRIUS: Nem, Becky, ezt egészséges önbizalomnak nevezhetném. A kamera billeg, James átadja Remusnak, aki a Nagyterem csillagos mennyezetét kezdi videózni. Hallatszódnak búcsúzkodó mondatok, francia felkiáltások, plusz Lily és James. JAMES: Jó voltál. LILY: Kösz. Remus most a kiürülő Nagytermet kamerázza: a helyes Philipet, aki még mindig Jeromemal vitatkozik, hogy ez nem lehet művirág; Lyát, aki elkér valamit igazgatónőjétől; a felénk igyekvő McGalagonyt… Juj. MCGALAGONY: Nagyon sajátos beszéd volt, Miss Evans… Eredetiségével teljesen lenyűgözte a vendégeket, csak egy probléma van. Most azt gondolják, hogy a roxfortosok beképzeltek. SIRIUS: Ez csak egészséges önbizalom, professzor! MCGALAGONY: Nem önhöz beszélek, Mr. Black. Máskülönben mit keres itt ez a szerkezet? Nem emlékszem, mikor adtam engedélyt a használatára. JAMES: Bimba professzortól kaptunk rá felhatalmazást. MCGALAGONY: Akkor rendben van… Miss Evans? LILY: Ted miért nem szólalt fel?

MCGALAGONY: Nem volt ideje felkészülni… Mire véljem az Éljen Roxforthoz hasonló megnyilvánulásait? LILY: Valamilyen szinten mégiscsak mi vagyunk ezek, professzor. Szeretjük az iskolát, és ezt az életérzést szerettem volna átadni nekik, hogy ameddig itt lesznek, érezzék jól magukat, és ismerjék meg, milyen csodálatos is itt lenni. MCGALAGONY: Értem. Mindazonáltal ezen kívül semmi baj nem volt vele, és a vége egyszerűen fantasztikus vagyok, ahhoz csak gratulálni tudok. McGalagony elmegy megdorgálni három hollóhátast, akik végigették a beszédet, és így végre megint magunk maradunk. SIRIUS: Ez az egész olyan durva volt… LILY: De mi még mindig itt vagyunk. BECCA: Ne énekeljük el az Isten, óvd a királynőt című dalt? Tompa hangok, a kamera lesiklik, a padló látható. Kamera kikapcs. Éjfél utáni videó Helyszín: Roxfort, a fiúk hálóterme Időpont: éjfél után fél órával Kamera: Sirius Black Kommentátorok: Remus Lupin Kamera bekapcs. Egy darab csíkos zokni, sok-sok képregény szétszórva a padlón, és én pizsamásan ballagok kifelé a fürdőből. Lassan felnézek, mikor meglátom Tappmancsot és a kamerát, reakciókéséssel felordítok, és visszarohanok a fürdőbe. Tappmancs eszelősen felnevet, ez a hang beleillene egy első osztályú thillerbe is, majd Ágas látható félmeztelenül, ami számunkra elég megszokott látvány. TAPPMANCS: Szia, Ágas! ÁGAS: Mit akarsz már megint? Nem megmondtam, hogy maradj kutya, mert úgy sokkal értelmesebb vagy? TAPPMANCS: De mondtad, csakhogy én nem bírom a bolhákat, mint már kifejtettem neked egy párszor. Integess Lilynek! Ágas villámgyorsan felül, körülnéz, kinéz az ablakon, majd zavaros, álmos fejjel néz Tappmancsra, aki vigyorogva mutogatja a kamerát. ÁGAS: Ha ezt valaha is Lily meglátja, ki leszel nyírva. TAPPMANCS: Holnap, azaz ma látni fogja, ne félj. Szerintem fog neki örülni. Rini is örülne, ha végre Holdsáp kijönne onnan! ÉN: Azt lesheted. TAPPMANCS: Nem akarok senkinek csalódást okozni. Lecövekel a fürdőszobaajtó mellé, és közben kamerázza Franket, aki szintén közeledik, az ágyába mászik, és magára húzza a takarót. ÁGAS: Vigyázz, Frank, már megint rájött az öt perc. FRANK: Na, ne már. Én most aludni akarok. Sirius, tedd le azt a nyavalyás kamerát, és menj aludni, mert különben rosszul fogsz kinézni, és nem fogsz tetszeni Lyának… Tappmancs felugrik, vele együtt a kamera is, és ráközelít Frankre. TAPPMANCS: Nekem semmi közöm nincs Lyához. FRANK: Akkor miért mondtad, hogy imádod? TAPPMANCS: Az az imádat teljesen más. Nem olyan, amilyennel te Alicet imádod, vagy amivel Ágas ajnározza Evansot. Frank kótyagosan felül ellenkezni, és Ágas is elfordul az ablaktól, ahonnan eddig kibámult. ÁGAS: Hé! Mi az, hogy Evans? FRANK: Nem imádom! TAPPMANCS: Ezt a nevét sokkal jobban bírom. Jó, akkor csak rajongsz érte. ÉN: Tedd már el, és aludjunk tényleg! Holnap nehéz napunk van, és egyébként lesznek órák. TAPPMANCS: Órák így, órák úgy, kit érdekel?! ÁGAS: Engem.

FRANK: Engem nem. Mindannyian Ágasra néztünk, aki megvonta a vállát, és ő is leült ágyára. TAPPMANCS: Megmondtam, hogy túl sok időt töltesz Evansszal! ÁGAS: Megmondtam, hogy ne hívd Evansznak! A két fiú farkasszemet néz, míg mi próbáljuk kibékíteni őket. Amikor így egymásnak ugranak, az rendszerint Lily miatt van… és nem jelent túl sok jót. ÉN: Fiúk… TAPPMANCS: Nézd, tudom, hogy nem annyira flúgos a csaj, mint hittem, már csak azért is tudtam vele múltkor is beszélgetni, de... ÁGAS: Egyáltalán nem flúgos! TAPPMANCS: Nem fura, hogy a kviddicsmeccseken is ott van, az edzéseken is, az órákon is, de még a klubhelyiségben, a bagolyházban, a parkban, a Tiltott Rengetegben is? A következő állomás az lesz, hogy már a Szellemszállásra fogod hurcigálni magaddal! ÁGAS: Ne túlozd el! TAPPMANCS: Akkor is ez az igazság! ÁGAS: Mit akarsz, tegyem ki a kviddicscsapatból, csakhogy neked jobb legyen, és ne lásd mindig? Netalántán rúgassam is ki a Roxfortból? TAPPMANCS: Ezt sem mondtam, Ágas. Csak annyit, hogy én, veled ellentétben nem szeretem naphosszat bámulni. ÁGAS: Ez a szerencséd. ÉN: Srácok! TAPPMANCS: Jól van, na, Holdsáp, kikapcsolom mindjárt! Csak a közönség még hagy vethessen egy utolsó pillantást szobánk tájképére. Látható még több könyv, egymás hegyén-hátán, egy túlzsúfolt íróasztal, még két zokni, egy bagolyketrec, és két párna, amin látszólag semmi nincs, és valóban nincs is, mert a két álnok kaméleon utálja, ha tudjuk, hol vannak. FRANK: Azt hiszem, valamin fekszem. TAPPMANCS: NEEEE! A kép elmosódik, tompa durranások, csattanások veszik át a hangok helyét, majd kiáltások hallatszódnak. Kamera kikapcs. 15 Egymás oldalán 10:19, bűbájtan Ma úgy keltem fel, hogy valami nagyon nagy dolgot szeretnék véghezvinni. Valami olyat tenni, ami nagyon nehéz nekem, és ezzel is erősíteni magam. Már csak egy bökkenő van: mi legyen az? Kezdetnek lecsapom ezt a szemtelen legyet. PUFF! De komolyan, a legyek hülyék? Hát, miért repül ez mindig ide?! Még azt sem mondhatjuk, hogy a fény vonzza, mivel napsütötte délután van, és legjobb tudomásom szerint odakint jobban süt a nap. Most már tényleg leütöm! Akkor ez lenne az a nagy dolog? Na, jó, akkor hát nem ütöm le. Nyugodtan repüljön csak nekem az a nyomorult. Fogalmam sincs, mi van velem, de már sajnálom megölni. Mert mégis csak él. Viszont az atyaúristenit, életösztön az nincs benne, HA FOLYTON IDEREPÜL! Flitwick professzor megkért, hogy fejezzem be a legyekkel kapcsolatos tanulmányomat. Na, tessék, így akarjon az ember ártani egy légynek… 12:11, átváltoztatástan A beauxbatonsosok tiszteletüket teszik az átváltoztatástanon! Ezelőtt a kastélyt járták körbe, most pedig meg szeretnének nézni egy tanórát, és természetesen pont hozzánk jöttek be. Elegánsan besétáltak az óra közepén, amit McGalagony csak akkor vett észre, ami-

kor Juliette már le is ült leghátul. Legtöbben jól megbámultak engem és Jamest, mintha valami ingyen szenzáció lennénk Nem tudom, mi abban olyan nagy szám, hogy együtt ülünk. Jól elvagyunk, néha levelezni is szoktunk, de különben nem csinálunk semmi extrát. De, még ha csinálnánk, azt sem a vendégek előtt. Fogadok, hogy szándékosan ide jöttek be, és Lya keze van a dologban. Kicsit tartok tőle, hogy a csaj sokkal szimpatikusabb olyan háromszáz kilométerről, mint közelről. Még egy szót sem váltottunk, mivel nem volt alkalom. James ideadta a füzetét. Nem értem, miért kellene nekem az ő holmija. 12:34, egy padban Jamesszel A füzetben, ami rajzokkal van tele (mardekárosok felkoloncolva, hipogriffek minden szemszögből, legendás lények, cikeszek és seprűk – nem is tudtam, hogy James ilyen jól rajzol) találtam egy levelet. Ezt írta: „Még most is a naplódat írod? Jobb lenne, ha figyelnénk.” James Potter figyelni akar egy órán. Felnéztem, és figyeltem két percig. Házvezetőnőnk a különlegesen nehéz folyadékátváltoztatásról beszél, ami megmagyarázza, hogy lehet a vizet bármi mássá változtatni, bár mi maradunk a hagyományos víz-bor párosításnál, de még csak az elméletről, és a történelmi háttérről van szó. „Az elméletet simán megtanulom este, tíz perc alatt, nem érdekel.” „De ez most fontos. Mégiscsak vendégeink vannak.” Nem értem, mi ütött belé. Nem lehet, hogy az egyik csajra akar jó benyomással lenni? Francia lányok a teremben, akik potenciális riválisok lehetnek: Lya: Annyit meséltem már neki Jamesről, hogy ki tudja… Á, ő nem venné el tőlem, hiszen csak ő tudja Beccán kívül hivatalosan, hogy mennyire odavagyok érte. Bár nem ismerem még személyesen… Juliette: Különleges hatású lány, aki nem túl szép, de ugyanolyan lökött, mint James, ezért lehet, hogy egymásra fognak találni… Océane: Szép, de az a tipikus szőke, aki finnyás, kényeskedő, a buta lányok hivatásos képviselője. Egy ilyenhez csak nem ereszkedne le James… Colette: Átlagos, bár én talán nem vagyok az? Nem tudok semmit sem róla. Akár lehet ellenfél is! Virginie: Vörös, mit én, de a szemei kékek, és most röhög, mert észrevette, hogy hátranézek, megfigyelni őket. Túl komolytalan, mindig röhög a barátnőjével, viszont nem tudhatom, hogy James nem bukik-e az ilyen csajokra… Joséphine: Erősebb testalkatú, de egyébként ugyanaz vonatkozik rá, mint a fenti barátnőjére. Alison: Idősebb nálunk, és rettenetesen undok, hallottam egy rövid csevegését Verityvel. Nyugodt szívvel állíthatom, hogy ő tuti nem lehet ideális csaj Jamesnek! Egyet kiütöttem a hétből. „Na, és? Miért érdekel?” Írtam neki vissza kis késéssel. „Nem szeretném, ha a Roxfort szégyenben maradna azok után, amiket elmeséltél rólunk tegnap.” Akár engem is hibáztathatna ilyen erővel! „Ezzel mit akarsz mondani?!” „Egy: ne kapd fel a vizet! Kettő: talán túl tökéletes képet festettél le rólunk tegnap este.” Na, tessék! Ami késik, nem múlik! Pedig akkor még pont csupa igaz dolgot mondtam, mit szólt volna, ha beindulok, és elkezdek mindenféle eseményeket kitalálni – ami különben nem szokásom - ? McGalagony egyesével kiszólít minket, hogy próbáljuk meg borrá változtatni a vizet. Nekem ez szerintem ebben a feldúlt állapotban csak akkor sikerülne, ha használhatnék egy paravánt, és valaki megdobna egy jó minőségű itallal. 13:04, átváltoztatástan - Ez bámulatos! Ennyi volt a reakciója Madama Maximának, amikor nagy felindultságomban azon nyomban átváltoztattam a vizet egy vörös anyaggá. McGalagony szúrós szemmel nézett rám, mire kicsit közelebb hajoltam a tálhoz. Abban nem a kívánt bor, hanem valami sokkal sűrűbb, gusztustalan, de tagadhatatlanul vörös lé keringett. Vér.

Fújjj, fogalmam sincs, hogy csináltam, és hogy kié is az a vér, de lehet, hogy a távolban, valahol a messzeségben épp most esett össze egy ember, mert lecsapoltam! Már megint kárára voltam az emberiségnek! Hacsak az illető nem valami kósza maffiafőnök volt. 14:48, számmisztika Az ebéd egy külön örvendetes esemény volt, és jóval hosszabbra nyúlt, mint általában szokott, a tíz percről egy órára. Ma valahogy nem siettük el, mert, Jameshez hasonlóan sokan szeretnék az eszményi iskola látszatát kelteni. Rájöttem, hogy James nagyon ambiciózus… Még nem döntöttem el, hogy ez nekünk jó, vagy rossz. Csak azt nem tudja, hogy a beauxbatonsosokban van annyi becsvágy és spiritusz, hogy saját iskolájuk számukra a követendő példa, nem holmi külföldi intézmények. A franciákról nagyon sok mindent megtudtam. Amíg James Juliettetel konzultált a seprűkről, Sirius pedig Franket győzködte, hogy már nem tetszik neki Lya, addig én Lyával beszélgettem. - És már tudjá mindenki? – kérdezte könnyedén, miközben vett még egy kis kaját. Fogalmam sincs, hogy tudnak legtöbben annyira vékonyak maradni, amikor mindent megkóstolnak. - Mit? – kérdeztem, és reménykedtem, hogy nem arra a bizonyos kirohanásra gondol. Mikor szokott nekem szerencsém lenni? - Hát azt, hogy szerelmes vágy… - mondta mindenféle zavar nélkül Lya, amíg jól bele nem rúgtam a lábába. – Mon Dieu, Lily! Ha a szavaira nem is nézett minket az egész terem, most már biztos lehettem benne. Közelebb hajoltam hozzá, és nagyon halkan odasúgtam neki. - Ez titok. Rejtély. Talány. Legalábbis a többiek számára. - Mystére? – kérdezte huncut mosollyal. Gondolhattam volna, hogy tudja, csak le akar tesztelni valakit, aki ekkor érdeklődő pillantás után ismét elfordult. Nekem meg égett az arcom. - Nem éhtem, miért nem szúszhat ki a számon… - jelentette ki elégedetlen arccal Lya. - Mert nem szeretném, ha megtudná. – jelentettem ki közönyösen, de legbelül a szívem majd meghasadt, mert lám, lám, megint más lánnyal beszélget. Egészen addig hasadt a szívem, amíg Lya fel nem kiáltott. - Mensonge! – jégkék szemeivel arcomat pásztázta, fekete haja előrehullott. Nagyon nem szeretem, ha francia szavakat használ, és most meg is ragadom az alkalmat, hogy Verity francia szótárjával lefordítsam a szavakat, amiket eddig használt: Étonnement! – ezt a szót használta, amikor belépett a tanterembe ma délelőtt, jelentése: meglepetés! Réellement? – jelentése: tényleg? Au revoir! – köszönés, jelentése: viszlát! Mensonge! – jelentése: hazugság! Nem is gondoltam volna, hogy ezt mondta! Biztosan ezért álltam vele még azután szóba. - Tessék? – hunyorogtam rá, mert nem értettem a szó jelentését. Ha értettem volna, teljesen mást kapott volna. - Te nem tudod, hogy nátyon sok mindenki tudjá? Itt szívemhez kaptam. KI TUD MIT??? - Ki tud mit? – mondtam ki valóban is gondolataimat. - Én szak a fránszia társzáim nevében beszélhetek, de lehet, ’ogy a te iszmerőszeid is mind tudják! – mondta. Szerencsére ezúttal senki nem figyelt ránk, mert pont ekkor rántotta fel Sirius hevesen Franket a székről, és kérte, hogy ismételje meg, amit mondott. Helyes, hogy nem vagyok prefektus, mert így nem kellett félbeszakítanom a beszélgetést. - Mit is? – kicsit ködös lehetett tekintetem, mert elnevette magát. - Hát azt, ’ogy szereted ázt, ákit! Bár nem mondtám el szenkinek, ígéretem miátt, de kitálálták máguktól isz! Kicsit megviselték idegeimet az elmúlt napok, így nem csoda, hogy az idegösszeroppanás szélén álltam. És Lyának még volt mondanivalója. - Lehet, ’ogy furán hángzik, de már tegnáp este lehetett látni köztetek ászt a bizonyos szikrát! Tudod, áhogy James – itt halkabbra vette hangját – kámerázott, áz áz árc… áh, ázt nem lehet elfelejteni! Ánnyirá árányosán és kedvesen nézett rád, és váláhogy örült, ámiért volt oka téged bámulni! – ezt egy csapásra elhadarta – Má pedig együtt ültetek…

- Mert egymás mellé ültettek minket. – tiltakoztam azonnal. - Há úgy ván, ákkor még á házvezetőnő isz érez közöttetek válámit, és segíteni ákár! Haha! Még hogy McGalagony tudja, hogy szeretem Jamest! Ennél képtelenebb kijelentést még sosem hallottam! Várjunk csak… lehet, hogy egy hatalmas alakot öltött összeesküvésbe csöppentem?! - Bocs, Lya, de szerintem most kiütközött rajtad a francia véred, mindent bonyolítani akarsz! - közöltem vele, mire egy jólismert hang szólalt meg a hátam mögött. - Mi mindent? – James leült mellém, míg Juliette Lya mellé. Barátnőm erre ragyogó mosollyal jelezte, hogy ez is csak egy nagyszerű jele annak, ami köztem és James között van, ami hazugság, mert csak véletlenül ült le mellém. Biztos. Egészen. Sőt. Totálisan. - Semmit. – néztem rá, és elkezdtem vörösödni. Hátradőlt a padon, úgy nézett. - Ti, együtt? – érdeklődött Juliette, aki még jobban törte az angolt, mint a többi francia. Lyára néztünk, aki azonnal megmagyarázta barátnője kérdését (bárcsak ne tette volna!). - Juliette ázt szeretné tudni, ’ogy jártok-e! Teljesen ledermedtem, és a másik irányba fordultam, minél messzebb attól a fiútól,a ki miatt egy szép napon egészen biztosan meg fog szakadni a szívem. Így nem láthattam arcát, csak Lyáét, aki próbálta elfojtani mosolyát. - Úgy nézünk ki? – kérdezett vissza James, hangja még mélyebb lett. Juliette elgondolkozva nézett ránk, vállat vont, majd bólintott. - Oui. Reflexből felugrottam James mellől, aki viszont megfogta a karomat, mert meglepődött (gondolom én), így majdnem mindketten hanyatt estünk. Kényszeredetten elmosolyodtam, és kivonultam a teremből, visszanézve még láttam, ahogy James engem figyelve visszatelepszik az asztal mellé. Úúúúú! Vajon miről cseveghettek a továbbiakban? Hé, most akkor hogy is állunk? Tudja? Vagy nem? Vagy tudja, hogy tudom, hogy szerelmes belém? De az is lehet, hogy csak most tudta meg? Ah, de nehéz az élet! Ráadásul Vector professzor különösen kínzó dolgokat kérdez ma, McGalagony biztos értesítette, hogy a beauxbatonsosok bármikor betoppanhatnak. 16:41, klubhelyiség Tényleg kezd elegem lenni ebből az egész szerelem dologból! Az egy dolog, hogy Lya szerint a franciák és mellesleg az egész Roxfort tud a köztünk levő kapcsolatról, de az már egy másik, hogy maga James próbál erről beszélni velem! Én nem akarok semmi ilyesmiről beszélgetni vele, ugyanis ha jól emlékszem, mi kizárólag barátok vagyunk. És a barátok általában nem szokták megbeszélni az egymáshoz kapcsolódó szerelmi ügyeiket! - Lily, beszélhetnénk arról, ami történt az ebédnél? – ezzel jött oda hozzám, amikor a fotelben üldögélve próbáltam kiötleni a megfelelő módszert, hogyan ábrándítsam ki magamból Sebastiant. Öt ok, amiért bosszantó Sebastian 1. Nem őt szeretem, így logikus, hogy idegesít, hogy megpróbálja belém szugerálni, hogy én tulajdonképpen bele vagyok őrülve. Az érdekesség az, hogy ezt el is hiszi. 2. Philipnek már kinyilvánította rólam a véleményét, amit nagyon szépen visszahallottam Lyától, ugyanis ő Juliettetől tudta meg, akinek viszont Jerome árulta el. Ezek aztán a huzamos információáramlások! 3. Lehet, hogy így lassacskán megtudtam, mit mond rólam, de velem egyetemben az egész suli is. Csodálom, hogy Bellácska még nem nyilvánította nemtetszését. Persze ő most el van foglalva a mély önsajnálattal, amiért szépségét unokatestvéréhez merte Alexa mérni. Attól függetlenül, hogy még nem beszéltem a csajjal, van benne vakmerőség, ha ezt csak úgy a szemébe mondta. 4. Ma, ebéd után, maikor sokkos állapotban voltam, volt képe odajönni hozzám, és megkérdezni, hogy nem lenne-e kedvem vele megnézni valamikor valami filmet a Roxmortsban. Nem is értem, miért csodálkozott, amikor rávágtam, hogy „Azt már láttam.”, ennél nyíltabban nem tudom kimutatni, hogy nem tetszik.

5. De, eszembe jutott egy lehetőség. Legközelebb, ha megkérdezi, kezébe nyomok egy kést, és leküldöm Lumpsluckhoz. Tehát, visszakanyarodva a témához, James csak állt ott, a lángok megvilágították. Hogy lehet valakinek ilyen barna szeme?! - Jól van, lehet, hogy tényleg kicsit túlzás volt a sütőtökös gombóc… – igyekeztem elterelni a beszélgetést. Végül is ez az is az ebédhez kapcsolódott. Sajnos Jamest nem érdekelte eléggé a konyhaművészet, és már le is ült elém, a szőnyegre. Fogalmam sincs, miért mert ott állt mellettem még három fotel és kanapé üresen. De hát, ha ő mindenképpen azt akarja hangsúlyozni, hogy én vagyok a nagyobb, akkor tegye… végül is szabad országban élünk! Lya és Becca összemosolyogtak, mikor látták, hogy csak mi ketten vagyunk a klubhelyiségnek ezen a részén. A többiek nem akarták megkockáztatni egy előrelátható Sirius Black-féle robbantás lehetőségét, na. - Nem erre gondoltam. – mosolyodott el. Öhm… Sejtettem. - Aha. – próbáltam kicsit elfordulva a tüzet bámulni, de valamiféle mágikus vonzódást éreztem a tekintetéhez. - Mit gondolsz, miért hitte azt Juliette, hogy járunk? HOGY KÉRDEZHETETT RÁ?! MIFÉLE LOGIKA SZERINT JÁR AZ AGYA? - Mert francia, és mindig csak a szerelmen jár az esze? – vágtam vissza, bár nem a megszokott hangom jött ki számon, hanem egy sokkal vékonyabb és színtelenebb. Megcsóválta a fejét, és egy pillanatra a nevezett felé pillantott, aki nem is csinálhatott volna annál romantikamentesebb tettet, mint amit pont most: seprűt tisztított. Huh, jól behúztak a csőbe! Ez szabotázs! - Tévedsz, Lily. – jelentette ki James. – De ha mégis igazad lenne, akkor is, miért pont ránk gondolna? - Fogalmam sincs. Mert a hormonok ilyenkor munkálkodnak. Tavasz van. - Miért keresed állandóan a kifogásokat? – nézett rám, és valahogy nem volt már a régi a mosolya, mintha valami fájdalom is vegyült volna bele. Egyre csak vörösödtem… Itt ül előttem álmaim pasija (te jó ég!), és még mindig kedves. - Nem keresem. – a szőnyeget bámultam a lábánál, mikor rátette kezét térdemre. Hú. - Arra nem gondoltál, hogy amit mások észrevesznek talán valós dolgon alapul? – kérdezte nagyon halkan, és lefogadom, hogy ebben a percben az egész klubhelyiség minket bámult. Sóhajtva hátradőltem a fotelben. Hát, nem igaz… ilyeneket kérdez. Csak úgy. - Most már gondolok. De akkor beszélj érthetően. - ezegyszer én néztem a szemébe dacosan. Esküszöm, csak kicsúszott a számon!!! Viszonozta tekintetemet, az ő arca figyelmes volt, de nem mosolygott. Megint ez a furcsa csillogás a szemében, és… Lassan, de biztosan az őrületbe fog kergetni. A szerelem a világ második legpiszkosabb zsarnoksága, legaljasabb elnyomása. Az első a halál. - Tudod, ez nekem is elég nehéz, de ha te kérted, hát rendben… - kezdte óvatosan. Siriusnak csak ekkor esett le, hogy mi is van, így mikor felnéztem, észrevettem, hogy elmosolyodik. Nagyszerű. Hagy lássa csak az egész világ! Még halkabbra vettem hangom, és kicsit közelebb hajoltam hozzá. Oldalra pillantva láttam, hogy Sirius vigyorogva felmutatta hüvelykujját Jamesnek, majd amikor észrevette tekintetemet, úgy tett, mintha semmit sem csinált volna. Hát ma mindenki megőrült? - Meghallgatlak, hiszen barátok vagyunk. – bólintottam. James erre beletúrt hajába. - Lily, a barátság szerintem azért nem hajszálpontosan az, ami köztünk van. – térdelt fel. Nem tudom, mit válaszoltam volna, ha nem rohant volna oda Penny, hogy McGalagony hív. James pillantásából leszűrtem, hogy ezzel még nincs vége a beszélgetésnek, és legszívesebben megfojtaná professzornőnket. Igazságszerint én is. Szóval, McGalagony ránk sózott egy rakás feladatot, kezdve azzal, hogy szerkesszük meg a rádióműsort egy öttől kezdődő megbeszélésen, ahol a franciák is jelen lesznek. Pont akkor lesz a kviddicsedzés! Jópofa, most még azt is elvárja, hogy legyek egyszerre két helyen?

Hát mi vagyok én?! Valami fakír?! De rajtam ne múljon: isten bizony megpróbálom! Megyek, keresek valami bájitalt… 19:14, a Nagyteremben A lehető legnagyobb bolondságot követtem el életem tizenhat éve alatt azzal, hogy teremtettem két órára még egy Lily Evansot. Tök komoly, lehet belőlem még egy! Nem is értem, hogy juthatott eszembe ez a baromság! Ja, de igen, minden McGalagony miatt van, ő kényszerített erre az őrültségre. Az egyetlen, akinek elmondtam a dolgot, Remus volt, mert valakinek csak szólnom kellett, hogy legyen észnél, és Beccát nem akartam ezzel zavarni – elég baja van nélkülem is, nevezetesen Piton. Szóval, most két eseménysorozatról is simán beszámolhatok, mert valahogy egyszerre két tudatom is volt, és én uraltam mindkét testemet! Voltak bizonyos kilengések, hehe… Akkor most lássuk az élménybeszámolóimat. Lily Evans „A” jelentése: Miután megittam a bájitalt, gyorsan átöltöztem kviddicsmezbe, és lerohantam a pályára, ahol már sorakoztak a többiek, és ott volt Lya, Juliette és Philip is, meg akarták nézni, hogy játszunk, és, ahogy később kiderült, Juliettenek további önös szándékai is voltak. Szép nyugodtan beálltam edzeni, sőt, még nagyjából azt is csináltam, amit James mondott, és próbáltam nem túl sértődött lenni, amiért ő utasítgat engem (az edzőt). Aztán, olyan fél óra múlva Juliette odarepült (!) Siriushoz, aki tanácstalanul továbbította a lány kérését Jamesnek. Szóval én kiálltam, ő meg beállt. Hát, ezért kellett nekem még egyet csinálni magamból?! Pofátlanság. Grrh… Egyetlen pozitív velejárója az volt kiállásomnak azon kívül, hogy így már nem veszélyeztettem testi épségemet, hogy tudtam dumálni Lyával erről a ki mit tud-ügyről, és Philippel is megismerkedtem. - Hol isz táhtottunk, Lily? – ült le mellém Lya azonnal. Philip felénk fordulva, mosolyogva várt. - Azt a dolgot már lerendeztem. Ekkor még próbáltam tussolni a dolgot. Nem jött be. - Láttuk! – nevetett fel Lya gúnyosan – De ti sem jutottatok a végéhe! Phil látta, hogy szörnyen zavarban vagyok, Lya pedig elhúzódott, biztos azért, mert attól félt, hogy ismét belerúgok, aminek gondolata egyébként már megfordult a fejemben… na, nem gonoszságból. Csak fejleszteni akartam titoktartó képességét, becsszó! - Előttem nyugodtan beszélhetsz, Lily. Nekem már az első pillanattól feltűnt az a bizonyos szikra. – szólt Philip is rokonszenvesen. Itt most mindenki szikrákat lát? Biztos a hajam… Fél óra elteltével, amikor már kezdtünk volna belemelegedni a beszédbe, és Philip éppen tanácsot akart adni, mihez kezdjek, megjelent valaki, akinek ma délután jobb lett volna a Mardekár tetves klubhelyiségében maradni. - Hé, Potter, beszélnem kell veled! – kiáltotta fel Sebastian Jamesnek, mire ő kis híján lebucskázott seprűjéről. Gondolom, minél hamarabb akart leszállni. Sebastian azonnal hozzám lépett. – Veled is. – metsző volt hangja, én pedig csak nagyokat pislogtam. Hogy jön ő ahhoz, hogy csak úgy parancsolgasson? - Kém a láthatáron! – üvöltött fel Sirius, mire Heather és Kirsten is meglátták a nem várt látogatót, és utálkozva nézték. Brad azonnal cselekedni akart, magyarul péppé verni, azonban hamarabb ért földet James, aki azonnal odarohant hozzá, és nagyon kevés hiányzott neki, hogy neki ne menjen. De fegyelmezte magát, és ökölbeszorított kézzel megállt előtte. Ekkor már én is ott álltam köztük, és Lya, Phil és a többiek meglepett tekintetétől kísérve elkezdtem vele ordítozni. - Ez most, ha nem látnád, nem a megfelelő pillanat! Menj innen! – el akartam fordulni, de visszarántott. - Nem kérdeztelek. – csak ennyit mondott, és karomnál fogva arrébb lökött. Sajnos elég erős, így a kis lökésétől is hatalmasat estem, és közelebbről tanulmányozhattam a pálya letaposott füvét. Lya feldúlt arccal sietett oda hozzám, de én csak Jamest figyeltem, aki egy darabig engem nézett, majd elővette pálcáját. Keze remegett az indulattól. - Ezért megöllek… - mondta halkan, majd a lehető legveszélyesebb átkot küldte rá, de az nem ért célt.

Időközben mindannyian leszálltak a földre: Brad segíteni akart Jamesnek, de a lányok elállták az útját; Sirius a korlátnak támaszkodva kíváncsian várta, mi fog történni; Philip viszont egyértelműen közéjük ugrott, Sebastian őt is félredobta, mint engem, de Phil vissza is adta neki egy bonyolult jégvarázslattal. Végre felálltam, és megint tettem néhány lépést, amikor éreztem, hogy átok zúg el mellettem. Az a szemét mocsadék állat ezúttal engem célzott meg, és ezzel Jamest csak még jobban feldühítette, akit már nem érdekelt semmi, csak hogy eltüntethesse a föld színéről. Sebastian a bűbájok kereszttüzében Sirius felé hátrált, aki ásítva elővette pálcáját, majd, mint aki mély álomból ébredt, hatalmas tüzet varázsolt, ami óriási fáklyaként világított a sötétben. Sikoltozó lányok csoportja közeledett felénk, és már nagyon kivoltam, amikor meghallottam, hogy James mit felkiált. - Sectumsempra! Csak egyszer hallottam még erről az átokról, de ez szerencsétlen esetben még ölni is tud, így még jobban megrémültem. Sebastian félreugrott. - James, ne! Hagyd abba! – kiabáltam, és odaugrottam mellé. Megrökönyödve fordult felém, és Sebastian is felemelte a pálcáját, mikor hirtelen támadt ötlettől vezéreltetve James elé léptem. Vártam volna valami nagyon erős bűbájt, de csak Brad kiabálását, a lányok ijedt, hisztérikus sikolyait hallottam, majd Bimba professzort. - Miss Evans, jól van? Uramisten, mi történt itt? Mr. Black, szedje össze magát, Mr. Potter, menjenek fel a gyengélkedőre! - Nem… Jól vagyok, tanárnő. – sóhajtott fel James, aki mellettem állt. Annyira rosszul nézett ki, a talárja is kiszakadt, levert arccal nézett maga elé, hogy muszáj volt valamit tennem. Megfogtam a kezét, mire elkeseredetten viszonozta szorításomat. - Rendben, de valaki kísérje fel Mr. Blacket a gyengélkedőre… Bimba tétovázva pillantott végig a társaságon. Brad ajánlkozott, hogy felkíséri, de leszavaztuk. Még rövid úton kinyírná ezt a… senkit. Helyette megkértem Philipet. A szenzációhajhász lányok már rég szétvitték a hírt a kastélyba, és a csapattagok is lassan elmentek átöltözni. James, Sirius, Lya és én álltunk már csak Bimba professzor előtt. - Ezt majd jelentem kell a házvezető tanáruknak… Sajnálom, bár nem tudom, hogy pontosan mi történt… - Az én hibám volt, tanárnő. – jelentette ki James, majd felkapta seprűjét, és ráérősen ő is elkezdett sétálni az öltöző felé. Ennyi lenne a történet, énem egyik felével ez történt. És az a legérdekesebb, hogy ma tényleg tettem valami nagyon nagy dolgot: megpróbáltam megvigasztalni a szerelmemet. 16 Mint macska a forró kását 20:53, a bagolyház De nyugodt itt minden. Imádok itt lenni: nincs semmi zavaró zaj, kevesen vannak, a baglyok susogása hallatszódik csak, és meseszép látvány tárulkozik innen a tóra. Most nem tudnám elviselni Verity és Rini kérdezősködését, ezért hallgattam Becca tanácsára, és ide jöttem. Értem én, hogy kíváncsiak, csak most muszáj lenyugodnom, és átértékelnem magamban pár dolgot. Mit akarhatott tőlünk Sebastian, amikor azt mondta, beszélni akar velünk? Lehet, hogy nem volt célja, csak provokálta? Ez utóbbit nem hiszem. Valaminek történnie kellett, amitől így megváltozott a viselkedése velem szemben is. Ezelőtt figyelmes és kedves volt, de most még átkot is küldött felém – bár az is igaz, hogy utána, amikor James elé léptem, leeresztette a pálcáját. Jó ötlet-e megkérdezni tőle, mit akart? Megkérdezni: a, Medától b, Beccától c, Remustól

d, Lyától Miért léptem James elé? Ez világos, azért, mert szeretem, talán még jobban, mint ezelőtt. Hajjaj! Miért akarta megölni James Sebastiant, vagy miért mondta ezt? Ha elfogadjuk, hogy szeret, akkor azért, és ez egyszerű kérdés, de mi ugyebár nem fogadjuk el, így marad az, hogy rám, mint barátjára tekint, de akkor kicsit erős kifejezést használt… Miért nem tett semmit Sirius, aki híres a reakcióiról? Én tudjam már?! Miért keveredtem bele már megint egy ilyen esetbe????? Költői kérdés… Ja, és találtam Sebastianra egy nagyon találó szót: intelligens vadállat. 21:29, bagolyház pereme Elég volt a magam elé bámulásból, most már cselekednem is kellene! Leírom a másik énem kellemes délutánját. Neki persze kellemes volt! Ez felvet egy érdekes kérdést: ha nem azt az utat járnám, amit mások mondanak, akkor másképp alakulhatna az életem? De, nem, itt, a tegnapi dolognál én voltam hülye. Ha McGalagony parancsát követtem volna, és nem mesterkedem holmi klónokkal, akkor szimplán elmentem volna arra az ülésre, és nem lett volna kivel kötözködnie Sebastiannak. De lehet, hogy akkor is egymásnak estek volna, és akkor már temetésre készülnénk… De kiére is?… 21:47, hálóterem Lily Evans „B” jelentése: Míg a másik énem küszködött az életével, addig ez az énem boldogan vitatkozott Lucius Malfoyjal, a rádió jövendő műsoráról. Azt nem tudom, nekem és neki mi köze van ehhez, mindenesetre megtettük a tőlünk telhetőt. Ahhoz képest, hogy semmilyen tapasztalatunk nincs és nem is vagyunk prefektusok, jól a nyakunkba varrták az egészet! A jegyzőkönyvet Jerome írta, az új nevek az ő érdemei. (Luci – Malfoy, Lil – Én, Bella – Bellatrix Black, Idős néni - McGalagony) Luci: Kedves hölgyeim és uraim, nem tudom, mit keresünk itt, de akármit is, jól tesszük. Van valakinél egy kártyapakli? Idős néni: Mr. Malfoy! Luci: Khhhmmm… Hagyjuk… Lil: Legyen az első, amit megbeszélünk, a rádió szlogenje. Luci: Szlogen? Még neve sincs! Lil: Dehogy nincs! Roxforti Rádió! Bella: Micsoda fantáziadús cím! Lil: Aki nem a gyűlés hivatalos tagja, azt kérem, maradjon csöndben, vagy véglegesen hagyja el a termet! Bella: Honnan tudod, hogy nem vagyok hivatalos tag?! Lil: Csak rád kell néznem. Mit gondol a rádió nevéről, kolléga? Luci: Fejezzük ki úgy, hogy lehetne jobb is. Mit szólna Mardekárosok Országos Híradása elnevezésről? Lil: Minek kell egy rádiónak név? Úgysem használná senki! Luci: Mert a szlogent igen? Lil: Ezeken a problémákon tehát túlléptünk. Nincs név, nincs szlogen. Műsor legyen? Luci: Biztos, hogy a diákság igényel egyáltalán rádiót? Idős néni: Ne vessék el a sulykot! Ilyen iramban haladtunk, és végül készítettünk egy leltárt a műsorból, McGalagony nagy örömére. A fele programot így is cenzúrázni kellett. Hát, igen, Lucius Malfoy, meg a beteges képzelete… Leltár: 1. Reggeli vers Felolvassa: Becca

Lényege: Figyelemfelkeltő, megdöbbentő, apró versike, aminek nagyon érdekesnek kell lennie. Ja, és nem árt igazinak lennie, tehát nem a szerkesztők ötlik ki (millió felkiáltójel). Feladata: Felébreszteni az embereket. Példa: Lorca: A tőr „Hosszu tőr szívmélyig eltalál, Amint ekék vasa hasíthat Mély ugarba. Ne. Nehogy belém döfd. Ne. Hosszu tőr, szikrázó napsugár; a hormosmélyeket is lángra gyújtja. Ne. Nehogy belém döfd. Ne.” 2. Idézet reggel-este Felolvassa: Sirius Lényege: Rövid legyen és velős, igaz legyen, és különleges, humoros. Feladata: Egyesek szerint a megváltás, szerintem semmi. Példa: „Csapatmunka az, amikor sokan csinálják, amit mondok.” 3. Híradó Felolvassa: Sirius Lényege: A nagyvilág híreit közölni, és kiegészíteni néhány roxforti új tájékoztatással, a zárás lehet humoros tény, összefoglaló, vagy egy idézet egy sztártól. És, mielőtt Sirius rákérdez, nem, a műsorvezetők nem sztárok! Feladata: A bárgyú tanulók felvilágosítása, a hír- és ismeretterjesztés. Példa: Példát most nem tudtunk alkotni, mert az úgysem lenne olyan, mint amilyet Sirius Black ír… 4. Időjárásjelentés MEGMONDTAM NEKIK, HOGY ERRE SEMMI SZÜKSÉG! Kit érdekel, hogy három méteres hó van Roxmortsban, vagy, hogy hurrikán söpört végig Londonon?! Ez itt nem egy információs iroda! Bár McGalagonyt ismerve előbb-utóbb az lesz… 5. Reggeli riport Megtartja: Sirius és Becca Lényege: Egy-egy ismertebb diákot, tanárt, vagy bármilyen más személyiséget negyedórán át interjúvolnak, majd összefoglalják a hallottakat. McGalagony megígértette velünk, hogy nem zavargatjuk majd a Mágiaügyi Minisztert, és nem élesztünk fel halottakat. Feladata: Az esti adásokban mindig bejelentik, kivel fognak elbeszélgetni, így akit érdekel, az meghallgathatja reggel. Itt a lehetőség, hogy jobban megismerjük az embereket! (De esküszöm, kinyírom Beccáékat, ha engem akarnak meghívni!) Példa: Szerintem az első, akit Sirius meg fog hívni, nem lesz más, mint Zonko a Csodabazárjából. Pedig már kismilliószor megmondtam annak az ütődöttnek, hogy Zonko tiltott személy azóta a kis trükkös tinta és magától író toll ügylet óta. 6. Sirius showja Megtartja: Ó, hát egészen biztosan a jóisten… Lényege: Esti adás, ugyanolyan, mint a riport, csak három embert hív meg Sirius, és még nem árulta el, mit akar velük kezdeni… gondolom, kínos dolgokról kérdezgeti őket, vagy mit tudom én. Ekkora baromságot egyébként még nem hallottam! Ki a fene hallgatna egy olyan műsort, ahol mások dolgait beszélik ki? Feladata: „Megszoksz vagy megszöksz!” a mottója… Irány a kapu! Példa: Ilyennel sem szolgálhatok. 7. A segítő kéz

Felolvassa: Andromeda Lényege: Ki van állítva a Nagyterembe egy doboz, oda lehet a nyűgeinket, bajainkat kis lapocskákon leírva bedobni, hogy majd este Meda megválaszolja a szerencsés kihúzottakat. Feladata: Természetesen segíteni, megoldást találni a problémákra. Példa: „Kedves Meda! Szerinted miért van szerelem a világon? Úgy értem, nem lehetne egyszerűen csak eltörölni? Hmmm… Ha megkérnéd erre Dumbledore professzort, nagyon hálás lennék! Ha már segítséget lehet itt kérni, kihasználnám az alkalmat, lenne egy kérdésem: a barátságból ugyebár aligha lehet szerelem? És még valami: ezt a levelet fel ne olvasd!!! Köszi: L” „Kedves Li… L! Nem hiszem, hogy hatalmamban áll ezt megtenni, mert ha megtehetném, már rég nem lennének szenvedélyes viták… viszont gondolj bele, nem lennének naplementében sétáló párok, bókok, virágcsokrok… Így maradjon csak meg. Kérdésedre a válasz: de, igen sokszor megesik, hogy a legjobb barátok elkezdenek kicsit többet érezni egymás iránt, aztán még többet, és… szóval határozottan úgy kell válaszolnom, hogy a legszebb szerelmek a barátságokból alakulnak ki. Andromeda” 8. Szappanopera Mesélők: Malfoy, Penny, Kirsten és Lia Lényege: Jó kedvre deríteni a fáradt, nyűgös, hisztis közönséget, akik egy nehéz nap végén állnak. Elkezd valamelyikük egy történetet roxfortosokkal, egy másik pedig folytatja, és így pereg az esemény, húsz percig. Merem remélni, hogy engem kihagynak a sorozatukból. Feladata: A fantázia és a kreativitás tágítása, havonta új mesélőkkel. Példa: Azt most nem tudok, de hallgassák meg minden este hét óra harminckor! 9. Esti mese Felolvassa: Piton (Milyen alkalmas, nem? Szereti a gyerekeket, megnyugtatató hangja van, és olyan jelleme, mint egy dadának…) Lényege: Új ismereteket közlő mesét alkotni, sablonmenteset, és egyedit. És, persze ne legyen rémisztő, véres, mert elsősorban az első- és másodévesek fogják hallgatni. Meg persze én is, mert nagyon kíváncsi vagyok Piton óvóbácsi képességeire! Feladata: Este nyolckor megnyugtatni és elaltatni a gyerekeket. Példa: A gyűlésen ezek a címek születtek: Lily Evans: A hét kicsi póni és a nagy, sárga gömb (Azaz hogyan fedezték fel a pónik az égitestek közül a napot?) Lucius Malfoy: A dicsők dicsérete (Azaz az ősök nagy dilemmája: A tyúk vagy a tojás?) Bellatrix Black: Lily Evans és a fűrész (Azaz hogyan kell halálra ijeszteni a 11-12 éves gyerekeket? A vége persze az, hogy a fűrész tulajdonképpen jó, és a rólam elnevezett főhős csak véletlenül esik bele a feneketlen szakadékba, de közben persze mosolyog. Bájos.) Jerome: A tűz éledése (22 módszer, hogyan fogjunk el egy főnixet?) McGalagony: A tanórák fontossága (3 részes) Március 5. (Szerda) 08:35, klubhelyiség Néhány dolog, amit nem kellene tudnom, és máris boldogan mehetnék le Roxmortsba, mint mindenki más, a franciák látogatása alkalmából: 1. James és Alexa között nincsen rokoni kapcsolat. A fene! Kellett is nekem törnöm magam… 2. Alison és Verity betegesen utálják egymást. 3. Jerome meg akarja kaparintani Fawkest. Még mindig… Azzal kezdődött az egész, hogy Alexa megmondta, tudja, hogy babráltam valamit. Az még nem is volt csoda, hogy minden rossz vele kezdődött, ugyanis ekkor még abba a naiv hitbe ringattam magam, hogy James húga, és ugyebár James is igen idétlen karmával rendelkezik, így ez megmagyarázta volna…

De… Ne higgyük, hogy ez ilyen egyszerű! Mert abból, amit most mondtam, azt hinné a szegény, ártatlan olvasó, hogy kész, itt a magyarázat. De ez nem így van. Ugyanis, mint már említettem, Alexa nem James húga. - Honnan vetted? – kérdezte, amikor kiszaladtam megnézni klubhelyiségbe, hogy van-e valaki a láthatáron. Kissé álmos voltam, de azt gondoltam, majd felfrissít ez a kis séta. Nem jött be… (Ez volt az első helytelen lépés! Fent kellett volna maradnom a biztonságos hálóteremben! Naná, hogy lejöttem! Imádok keresztbetenni a sorsnak…) - Mit? – kérdeztem, és egy pillanatra ledermedtem. Hiszen ez volt az első szavam hozzá, a beszédemet leszámítva. Ő nem érzékenyedett el, hogy először beszélgetünk, fejét félrebiccentve nézett rám. - Mi mást, mint az időnyerőt? - Miről beszélsz? - Kérdésekben fogunk beszélni? – mosolyodott el, mire én is mosolyogva megcsóváltam fejem. - Na, jó. Lily Evans vagyok, ötödéves pr… évfolyamelső, mit tehetek érted? – csípőre tettem a kezem, mint krízishelyzetekben általában. Mielőtt tudott volna bármit is mondani, James rohant el mellettünk, egyenesen fel a fiúk hálótermébe, de a lépcsőn egyszer hátrapillantott ránk. Hmpfff… Szerettem volna beszélni vele a Sebastian-idióta-de-miért-akartad-megölni ügyről, de mivel a fiúk szobája tiltott terület, ezért morogva Alexára összpontosítottam. - Ezt mind tudtam. - bólintott. – Alexa Potter vagyok. - Ezt pedig én tudtam. Na, és mondd csak, milyen a rokonság? Cseppet sem célozgató kérdésem után öt perccel még mindig nem válaszolt arra, helyette fondorlatos módon engem meséltetett Clara nénikémről. Amikor észbekaptam, elharaptam a mondatot, mert nem szeretném, ha lenyomozná a családomat. Mivel szeretem az egyenes dolgokat, hát… - Jó bátyád James? Tágra nyílt szemekkel arrébblépett. - Bátyám? Nem is a bátyám! Mi a…? Pontosan ezekben, a pillanatokban volt olyan kedves Becca, hogy berontott, mint az előbb James, és magával sodorva halkan követelte, hogy menjek vele. Még mindig nem tudtam magamból kinevelne az engedelmes prefektus részemet, így követtem. Egyébként is milyen fura lett volna, ha a kedves, aranyos Lily Evans drámai megmozdulással visszautasít egy kérést? Ártott volna a nem létező mítoszomnak. De, ki tudja, mikor akar majd valaki könyvet írni rólam, és olyan híres leszek, mint Arthur király? Persze ez csak akkor jöhetne össze, ha szakálas pasi lennék… Akkor olyan, mint Kleopátra. De öngyilkos sem igen akarok lenni… Hoppá, elkalandoztam. Szóval, Becca odaráncigált Verityhez és nővéréhez, akik még hangosabban elkezdtek veszekedni. Kérdő pillantásom után mondta, hogy tegyek valamit, mert itt mindjárt vér fog folyni. Ásítva elmagyaráztam neki, hogy ő a prefektus, és a tömeg csak nőtt, és nőtt… Hiába, az emberek, még ha 11 évesek is, szeretik a botrányokat. Verity és Alison már egymás hangját sem hallották, amikor egy főnix ereszkedett alá a mennyből, na, jó, az égből vakító ragyogással, és felém tartott. A következő pillanatban egy fiú csapódott nekem. Az az idióta Jerome még mindig a főnix hajszolásában leli mindennapi örömét! Jerome fanatikus tekintettel ugrott fel az Alison melletti kő állványra, ugrott volna a főnix után, ami menekült eszelős tekintete elől. Nagyot hasalt a betonon, de meg sem kottyant ez neki, felpattanva tovább üldözte a hajszolt, szerencsétlen madarat. Hmm, ezt talán meg kellene említenem Dumbledorenak… A tömeg egy emberként ment az új szenzáció, tehát a főnixvadász francia után, így mi békében és nyugalomban visszamehettünk a klubhelyiségbe, ahol is odasiettem Lyához és Alexához. - Nem a bátyád? – kérdeztem ásítva, mire a kislány bólintott, és Lya elnevette magát. – Mi az? - Még mindig taghadod, ’ogy szeheted? – A körülöttünk ülő három roxfortos tátva felejtette száját. Lya, és az ő pletykái. Higgadt maradtam, annyira, hogy nem átkoztam szét a körülöttem lévő tárgyakat, bár nagyon erősen akartam. - A rokonsága érdekel! – bizonygattam, de majd leragadt a szemem. - Még nem isz iszmehed! – így Lya. Micsoda baromság, dehogynem! Sokat hallottam már róla.

Nem akartam vitatkozni, így egyszerűen felálltam, és Alexa hozzám intézett, ritmikus „Nem!” kántálása közepette fel akartam vonulni a hálóterembe… A lépcső előtt azonban James állta utamat. Azt hittem, hogy csak káprázik a szemem a sok izgalomtól, és tovább mentem, aminek az lett az eredménye, hogy nekiütköztem, és leültem a földre. Ő meglepetten mosolygott rám, de már nyújtotta is a kezét. - Ennyire levegőnek nézel, Lily? Mikor szoktam én őt levegőnek nézni?! A mostani is csak azért volt, mert oda fent, a hálóteremben is szoktam James-délibábokat látni… Amikor olyan félálomban felpillantok. De ha ez a látomás igazi, lehet, hogy azok is?... Á, a lehetetlen! - Nem, én csak álmos vagyok. – motyogtam, és mentem volna fel, de újra elém lépett. – Nézd, James, ha nem akarok, hogy a karodba ájuljak, akkor hagyj békén! Vagy neked is van valami eget rengető megpróbáltatásod? - Nekem nincs. De ne is lenne rossz megvárni… - még mindig mosolygott, én pedig kótyagosan kérdezte vissza, arra sem emlékeztem, mit mondtam pár másodperccel azelőtt. - Heh? – ködös arccal néztem rá, és egyszer csak elvsötétült előttem a világ. Azt hiszem, elegem volt a megpróbáltatásokból, és beváltottam fenyegetésemet: egyszerűen elaludtam. Rini azzal cukkol, hogy direkt James miatt. Hát, persze, minden vágyam, hogy egyszer csak összerogyjak egy helyes fiú előtt, és eldőljek, mint egy zsák! Becca elmesélte, hogy az a szemétláda Sirius alig bírta abbahagyni a röhögést, és James is igencsak mosolygott, miközben felemelt. Becca és Meda vittek fel, és Beccának reggel az volt az első dolga, hogy megjegyezte, nem ártana fogyókúráznom… 15:28, Három Seprű Erős gyanúm, ami ma reggel támadt bennem, hogy ma megint nem ott leszek, ahol kell, beigazolódott: • Tízkor elmentünk Lyáékkal a Mézesfalásba, ahol a boltos úr, akinek kicsit rossz a memóriája, öszszekeverte, ki a látogató, és ki nem, így a beauxbatonsosoknak szidta a franciákat, és nekünk próbált ellenszenves arccal, gyér francia tudásával eladni néhány terméket. • Madame Rosmerta kizavart minket innen délelőtt, mert azt mondta, mára elege van a roxfortosokból (délután visszahívott, hogy bocsánatot kért heves érzelmi kitörése miatt, de azt mondta, minden „azok miatt az alávaló mardekárosok miatt van!”. Milyen igaza van!). • Madama Maxima nem akart visszaengedni minket a kastélyba ebédre, mert azt mondta, csak megzavarnánk „táltos páhipáit” - akik egyébként mást sem tudnak, mint nyerítőversenyt rendezni hajnalok hajnalán és whiskyt nyakalni -, így maradnunk kellett Roxmortsban ebédet keresni. • A kajakeresés igen fárasztó folyamat volt, aminek végén ott álltunk egy virágos ház előtt mindenféle élelem nélkül. Szerencse, hogy befogadott minket egy asszony ebédre, de aztán kiderült, hogy mégsem az, mert a nő enyhén paranoiás, és azt hiszi, hogy figyeltetjük őt. Ki akart minket kérdezni, hogy honnan valósiak vagyunk, és amikor Juliette rávágta, hogy Franciaországból, nagy szemeket meresztett, és magában beszélni kezdett, hogy „már a tengerentúli kémjeiket is bevetetik?”. • Ezek után Nott és Lestrange kivívták Zonko haragját, aki cifra villámokkal kergette ki őket híres bazárjából, és aztán gyanakodva figyelt minket egész délután, pedig mindenhol voltunk, csak az ő boltjában nem. Mindjárt kidőlök. Kaptunk ingyen vajsört, ez az egyetlen jó ebben a napban. Lya is teljesen kikészült, sokkolta a tudat, hogy a Mézesfalás tulajdonosa nem bírja a külföldieket. Szerintem egy 120 éves bácsitól az is nagy teljesítmény, hogy egyáltalán tudja, hogy vannak franciák! 17:36, egy pad Összefutottunk Jamesékkel. Amint meglátott, azonnal felém indult… - Szia, Lily! – köszönt, miközben Siriust elhúzta egy dühöngő vadkan útjából. Lesajnáló pillantást vetettem barátjára, majd rámosolyogtam. - Szia, James! Lehetne egy kérésem? A többiek visszatartották lélegzetüket, mikor kicsit félrehúztam, és ő sem tudta mire vélni a dolgot. Zavarban volt, össze-vissza nézett, csak rám nem. Szeretem, amikor ő bizonytalan, és nem én, olyankor nagyon édes!

- Persze. Mondd! - Kérlek, taníts meg animágiára! – Arcvonásai megkeményedtek, nemet intett és fordult volna el. Mit gondolt, mit fogok tőle kérni, valami romantikus baromságot?! Miért nem érti meg, hogy nekem EZ fontos??? Jobban, mintha megkértem volna, hogy hozzon nekem virágot, vagy bármi mást… Még egyszer felemeltem hangomat, de ekkor már visszalépett a többiekhez. Becca kíváncsian kukucskált ki Remus mögül, aki már leplezni sem próbálta figyelmét. - Kérlek, kérlek, kérlek, kérlek! – szólaltam meg legkedvesebb hangomon, és megragadtam karját, mire felém fordult. - Lily, nem. – csak ennyit mondott, és nem volt hajlandó bővebben kifejezni véleményét. Ott álltunk, egy nagy kör közepén, normális ruhában (neki még a farmer-fehér ing kombináció is jól áll), és most először én akartam valamit. Sirius fürkészve, lazán lépett oda hozzánk. - Miért nem teszed meg? Végül is mindig is… - kezdte volna, de James közbeszólt. - Azt kérte. - Aha. - De egyszerűen nem tehetjük meg! - Hááát… - Tudod, hogy ez törvénybe ütközik! - Sajnos. Remus csuklott egyet. - Még túl fiatal! - James… velünk egykorú! - Hmmm… de mi fiúk vagyunk! - Nem is hittem volna, hogy ilyen konzervatív vagy! Ha Ev… Lily fiú lenne, akkor megtennéd neki, mi? - Lehet! De, mint tudjuk, NEM FIÚ! - Ha ezt akarja, akkor segíteni kell neki… - Megőrültél?! A többiek nem hittek a fülüknek, Verity vörös arccal szólt közbe. - Miről beszéltek? Ehem. Nem is vettem eddig észre, mennyire kétértelmű a párbeszédük, csak nem gondolták azt a többiek, hogy… Jesszusom! - De nektek persze szabad, nem? – tettem kihívóan csípőre kezem, mert ekkor még nem esett le a dolog. James kedvesen, de határozottan vágott vissza. - Nem akarlak belerángatni, és kész. - Utállak. – jelentettem ki, és komolyan is gondoltam. - Rendben. Akkor is maradok ezen az állásponton. Sirius arca megnyúlt, elővett egy zsebkendőt, és arrébb ment. Mikor visszatért, mindenki őt bámulta, még James is. Sirius ásított egyet. - Nyugi már, nem érzékenyültem el, csak allergiás vagyok. – ezzel hapcizott egy nagyot. Ha azt hitte, hogy ezzel el is felejtettem az előbbi témát, hát nagyon nagyot tévedett. - Én akkor is akarom! – hisztiztem szabályszerűen. - Nem ér-de-kel. – szótagolta James a szavakat, és lezárta a témáz. Bárhogy is próbáltam megtörni a csendet, és rávenni, hogy mondja meg, miért nem, csak nézett rám, de semmit nem szólt. Ilyenkor utálom, utálom, utálom! Annyira hasznos dolog az animágia, és olyan jó lenne megtanulni! Juszt is megpróbálom! Csak nem fogok semmi fatális hibát elkövetni… Vele, vagy nélküle! 17 Az én törvényeim Március 6. (Csütörtök) 06:34, az ágy Nagyon szépet álmodtam az éjjel. Egy virágos mezőn sétáltam, leültem a fűre, és elkezdtem énekelni egy nagyon régi dallamot, amit még ősanyáim tanítottak utódaimnak. Milliószor elképzeltem, hogy ezt

fogom én is dúdolni a gyerekeimnek… Miközben magam elé nézve elgondolkoztam, patadobogást hallottam. A rét túloldalán megjelent a patrónusom ezúttal hús-vér alakban, és mellette ott állt egy jól ismert állat… A szarvas rám emelte szemeit, az őz szelíden ellépett mellőle; a nap sugarai fénykoszorút vontak köréjük, ahogy közeledtek felém. Visszatartottam a lélegzetemet. Semmit sem vártam, abban a pillanatban egyszerűen csak léteztem. És ekkor Sirius Black semmivel össze nem téveszthető, mély és hangos orgánumára ébredtem, ami szinte kiszakított szépséges álmomból! Miért? Miért nem a Bellatrix-féle rémálmaimat szakítja félbe, miért az ilyen kedves, nyugodt illúziókat? A fenébe… - Addig nem folyik a víz, amíg nem nyitod meg a csapot. – osztogatta Sirius bölcsességeit, mire sírógörcsöt kaptam. Egyszerűen fel nem foghatom, a tanárok hogy engedhették ilyen korán rádióközelbe! Na, jó, volt már régebben is egy-egy ilyen megmozdulása, de azt hittem, azokból tanultak! - Amíg Amerikában mostanában a rózsaszín bőrű bébimalacok, hazánkban a koalák aratnak. – jelentette ki nemes egyszerűséggel Sirius, mire kis híján lefejeltem a falat. Ki kellene tenni egy táblát a főkapura, hogy Black-invázió! – Hoplá, nem koalák, hanem kaméleonok! – cseppet sem vak a szentem. Na, nézzük a mai napi programomat (McGalagony kitalálta, hogy én nem prefektus vagyok, á, nem, hanem csak személyes segítő… ismét felteszem a kérdést: miért?!): 08:00-13:00 Órák 13:00-14:00 Ebéd (Közben megkockáztatok beszélni Alexával a rokonság dologról, Jamesszel a gyilkos hajlamairól, Rinivel pedig arról, miért vagyunk ilyen szerencsétlenek) 14:00-16:00 Órák 16:00-17:00 Rúnaismeret előadás (Baki van a rendszerben: valamit nem én tartok!)) 17:00-18:00 Kviddicsedzés 18:00-19:00 Képzeletben tanulás, egyébként Őszinte Beszélgetés Sebastiannal 19:00-19:30 Vacsora helyett közös meseírás Pitonnal (már úgy várom…) 20:00-22:00 Tanulás 22:00-23:00 Szalonnasütés Jamesszékkel 23:00-02:00 Alvás helyett gyötrődni, hogy mi lesz holnap, miket gondol James és Sebastian 14:15, gyógynövénytan Ez az Alexa bátor… vagy őrült! Jól kigúnyolta Nottot és Lestranget, és ha ez még nem lenne elég, ironikusan megkérdezte Ted Tonkstól, hogy miért jó szédíteni a csajokat. Ebből tudtam meg, hogy Meda és Ted megint összevesztek. Már megint! Ezért (is) nem kell pasi! Nekem már így is csak a gond van az ideális pasi-jelölttel, hát még mi lesz, ha netalántán eszünkbe jutna járni!... A csendes gyógyítóról, az aloe növényről tanulunk, ami nagyon hatásosnak van leírva, bár irdatlanul nehéz kipréselni belőle a zselét! Ezzel szenvedek már fél órája, bár legalább meggyógyította a sebet, amit akkor szereztem, amikor bátorkodtam közel menni Jameshez, aki viszont óvatlan támadást indított virslije ellen, ami az én kezemen landolt, égésnyomot hagyva hátra. Tudtam én, hogy mi hiányzik az életünkből! Még több romantika! Ez az aloe viszont nem rossz… Egy több évezredes múltra visszapillantó virág… néha nem ártana, ha át tudnék alakulni virággá, csakhogy meditálhassak. Növögetnék, locsolgatnának, sütkéreznék és pihennék… Egyébként köszönjük, jól vagyunk, Becca épp most csapta pofon Siriust. - Törődj csak az aloéddal! – ordibálta az előbb. Ez a Becca-Piton-Sirius háromszög egyre inkább kezd elharapózni, és barátnőmön kívül mindenki tudja, hogy a srácok csak a megfelelő pillanatot várják, hogy egymásnak essenek. Hmmm… úgy látom, ez most jött el. Remek. Persze, hogy az én tálkámat kellett leborítaniuk! Kösz, fiúk, a rohadt nagy semmit! De várjunk csak, Jamest sehol nem látom. Attól függetlenül, hogy egy órája bénázunk itt, elég jó átlag, hogy egyáltalán észrevettem. Egyébként is, még mindig irtó dühös vagyok rá, mert nehogy már urambocsá ő mondja meg, hogy tanuljak-e animágiát vagy ne! Már ki is vettem két könyvet. Az egyik arról szól, hogyan kell megtanulni, a másik pedig varázslók jegyzékéről, akik nem tudtak visszaváltozni… én meg a híres optimizmusom. 16:14, rúnaismeret előadás

Másodpercek kérdése és elalszok. Ez az előadás az ősi és modernkori druidákról annyira unalmas. Nem mondom, lehetne érdekes is, ha nem Lestrange és Philip közé bepréselődve kéne ülnöm! Így még írni sem lehet rendesen. James előkerült, és most a terem másik oldalán vigyorog. Végem van. - A druidák által is használt kör motívum talán az ember legelsőként használt szimbóluma. A végtelen vagy a tökéletesség jelképe és az önmagába visszatérő kígyó motívuma… - ez a francia srác csak nem tud elhallgatni. - Mágikus eszköz a Tojás, mely Plinius leírásában egy olyan kis tárgy, melyet a gall druidák anguinumnak neveztek és állítólag kígyók nyálából készítettek. Ezt az összegyúrt galacsint gyógyításra és a negatív energiák pozitívvá alakítására használták. A teremtésmítoszok fontos eleme a világtojás. Egyes mitológiákban ennek szétválásakor a felső héjdarabból létrejön a felső ég, vagy az egész égbolt, az alsó feléből pedig az alsó ég vagy a föld. A tojás sárgájából jön létre a Nap, a fehérjéből a Hold. Komolyan mondom, én ezt mind elhiszem neki, csak most nem erre koncentrálok. Ugyanis nem tudom kiverni a fejemből a beszélgetésemet Alexával. Éppen énekelgetett, és egyszerre társalgott velem meg Pitonnal. - Lalalala, nem tudom, Perselus, lalala, szia, Lily! - Öhm… szia! – köszöntem bizonytalanul, és már indultam volna, ha a padlón Sirius által végigömlő csigaleves vissza nem tart, így viszont bájos mosollyal leültem. Piton fancsalin nézett rám, majd Alexára. - Mondd már, hogy mit tudsz, mert sok dolgom van még! – dörrent rá. - Hé, nem beszélhetsz így… - kezdtem indulatosan, ha rám nem kiált. A fölöttünk elzúgó sült krumpliktól és báránybordáktól nehezen tudtam kivenni hangját. Annál dühösebb lettem, amikor kisilabizáltam mondandóját. - Tudtommal már nem vagy prefektus. - Teeee, teeee… - Lily, ne küldj rá némítóátkot! – kért Alexa kedvesen. Haha, milyen naiv a gyermek! Ha én átkozódok, az nem ilyen primitív bűbájokkal zajlik! De azért csak nem szóltam vissza, Piton meg inkább a tányérján landoló fánkkal törődött. - Alexa, hogy lehet egy a vezetéknevetek, ha nem vagytok testvérek Jamesszel? – tettem fel azt a kérdést, amin egész éjszaka töprengtem. Lehet, hogy látszott rajtam, hogy mennyire megviselt a dolog, mert a kiscsaj bájosan biccentett. Ellenben Piton majdnem széltében lenyelte a süteményt, de az már egy másik történet. - Miért ne lehetne? Evans is van elég, nem igaz? Egyébként is, ha nem hiszed, járj utána! – nevetett fel, és elkezdett ugrándozni. – Figyi, Lily, gyere el hozzánk valamikor, és akkor majd látod, hogy hírehamva sincs Jamesnek! Egyébként is olyan aranyos lánynak látszol, szóval nem lehetne baj belőle, legalább segíthetnél Zaphyr nevelésében. - Az meg ki? - Az unikornisom! Na, ez volt itt a döntőszó. Unikornis. Ajjaj. Unikornisa van. Nekem is KELL egy unikornis, és élekhalok értük, hát nem érthető, hogy azonnal beleegyeztem? Egyébként is, mi gond adódhatna belőle? Ha Alexa ilyen életvidám, a szülei is olyanok lehetnek! Szóval így a druida-előadás közben ezen gondolkoztam, mikor egyszer csak felkaptam a fejem. - Egy másik fontos kelta szimbólum, az agancs, vagy szarv, ami a férfierő és a termékenység jelképe volt. Az agancs a modern mágikus rendszerben, a Wiccában és a boszorkányhagyományban a mai napig is a férfi princípium jelölője. Az ábrázolásokon Cernunnos alvilági- és termékenységisten, az állatok ura viseli. A szarvasagancs a természet állandó körforgását, megújulását jelképezi. Most persze idenéz. Sirius is vigyorog, Becca viszont nem veszi a lapot, túlságosan el van foglalva valaki mással. Azt hiszem, már megint tiszta vörös vagyok, és már Lya is engem néz!… De lehet, hogy csak paranoiás vagyok. 16:42, a szomszédos tanterem Esküszöm, van rá magyarázatom! A hormonrendszeri elváltozásaim miatt viselkedtem úgy, ahogy! Hiszen mindenki bágyadt volt, leginkább én. Egy ideig például úgy bámultam magam elé egy pontra,

hogy nem is tudtam róla! Az az egy pont pedig James szeme volt, ami (még öt méterről is tisztán láttam) csillogott. Így most először szemeztem Jamesszel! Tudtomon kívül! Ó, jesszusom, ilyen béna még én sem lehetek! ÉS a lehető legrosszabbat tettem, még mielőtt felfogtam volna, mi a helyzet: rákacsintottam!!! Félrekapva fejem kevésbé kellemes jelenet tárult szemem elé… Becca szinte Pitonon fekve hallgatta az előadást. Nem tudom, hogy csinálták, de rajtam meg Siriuson kívül senki sem vette észre. Egyébként félő volt, hogy Black szétmorzsolja a padot, miközben dermedten bámulja őket. „Jess: Látod, Lil, drágám, milyen jól összemelegedett a kis barátnőd Pitonnal?” Na, már csak ő hiányzott… „Én: Takarodj a közelemből! Jess: Igen, tudom, fáj az igazság! Én: Menj Bellatrixszal nyavalyogni, vagy szimplán dögölj meg! Jess: Milyen sértődékeny és durva lettél! Csak nem James gyakorolt rád ilyen hatást? Becca: Ti leveleztek? Én: nem. Jess: Képzeld, Rebecca, Lilt zavarja, hogy mostanában Pitont sztárolod. Én: Hülye liba! Bella: Mi a fene! Én: Na, most már itt és most betelt a pohár! Nem fogok sznob csitrikkel tárgyalni! Bella: Óóó, Lilybaba megint haragszik!” Ekkor jött el a szent pillanat, amikor nekiugrottam, és levertem lábáról azt a libát. A fiúk azon nyomban két táborra szakadtak, és elkezdték hadonászni üres tökleves flakonjaikat drukkolásképpen. Fojtogatni már nem maradt időm, mert Vector professzor vékony hangján ránk szólt. - Miss Evans, Miss Black, fáradjanak át haladéktalanul a szomszédos terembe! Szívélyes mosollyal rántottam fel táskámat és trappoltam ki a teremből, kis híján elcsúszva egy ottfelejtett cukorkás papíron. Csókoltatom a másodéveseket! És most itt vagyok. Bellatrix egyfolytában azon dohog, hogy miattam történt az egész, és hogy megaláztam mindenki előtt (ami alapjában véve igaz), de nem ez a legmeghökkentőbb, amit mondott. Amikor bevágtam magam az egyik padba, és előrángattam naplómat, nyersen szólalt meg, megállva padom előtt. Fú, ennél kisebb miniszoknyát már nem találhatott volna! Rosszul vagyok tőle… és a haja… szóval ezt nyilatkozta: - És mondd csak, Evans, mióta van merszed elutasítani a bátyámat? Azt hittem, menten elájulok. Bellatrix Black kérdőre von, amiért nem tetszik Sebastian! A jelenet abszurdsága és a fáradtságom hatott, elkezdtem röhögni. Felháborodottan nézett rám. - Teljesen komolyan beszélek, Evans! Hogy van képed megsérteni a bátyámat?! Azonnal abbahagytam a nevetést és eléálltam. Engem csak ne sértegessen ez a kis senki, aki attól érzi többnek magát, mert naponta lakkozza a körmét, és hetente fodrászhoz jár! - Én most fogok komolyan beszélni, Trixy! Ha még egy szót kiejtesz a bátyádról, kiváglak az ablakon! Indulataim láttán a biztonság kedvéért hátrált pár lépést, de nem fogta be. Sosem tud a kellő időben leállni. - Tudod, hogy ki ő? A bátyám. A bá-tyám. Azaz egy nagyon fontos ember az egész társadalomnak. És ha neki okozol fájdalmat, nekem is. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy meglepődjek vagy nevessek, nem értettem, mit akar, de nem is érdekelt. Csak szállt volna le rólam. - Még egyszer utoljára elmondom. – léptem egyet felé. – Hagyj békén! Már ültem volna vissza a padhoz, amikor kipirult arccal, sebesen kezdett el beszélni. - Evans, tudtam én mindig is, hogy nem vagy normális, már akkor is, amikor nem akartál Jamesszel járni, és most az még inkább megerősít, hogy Tiannal sem akarsz! Mind elhalasztod az alkalmakat, sárvérű! Vagy csak félsz valamitől? Vagy valakitől? Csak nem attól, hogy egy nap visszaküldenek oda, ahova tartozol? – gonoszul elmosolyodott monológja végén, és várta a hatást. Nem tagadom, a sírás rám jött, de cseppet se ijedtem meg, még inkább gyűlöltem, és a tűz, ami bennem égett, csak még sokkal erősebb lett. Egy nap talán megtapasztalhatja, de ha rajtam múlik, akkor abba bele is fog pusztulni!

- Ne szólj hozzám, te sznob, önző tyúk! – mondtam pár perc múltán. – Örülj, hogy nem kapsz valami frappáns kis átkot… Bellatrix hátravette haját, és felkacagott. Rosszul vagyok a szoknyájától, rosszul vagyok a hajától, és rosszul vagyok az egész lánytól! - Menten hasra esek a boldogságtól! – vágta rá, de szemeiből most nem gúny, hanem gyűlölet sütött, épp úgy, mint az enyémből. – Nem vagy méltó még arra sem, hogy megszólítson! Sárvérű senki! Mivel semmi más nem akadt a kezembe, a naplómat lendítettem felé, ami eléggé eltalálta. Megingott, és lerogyott egy székre. Tökéletesen jó ott neki, amíg írok… Hé, most felállt! Most a tábla előtt inog! Mikor fogjuk eltűntetni ezeket a rózsaszín szalagokat?… Most pedig az ablakok előtt… Erről jut eszembe, mindjárt kviddicsedzés! Az anyját… EZ KIESETT! 17:24, kviddicsöltöző, NEM EDZÉSEN Vector professzor ritka bamba volt, amikor beléptem a terembe. James és Remus álmodozva pillantottak ki az ablakon, de egyik pillanatról James szeme ijesztően elkerekedett.. hmmm… gondolom, meglátta Bellát. Jól van, nem esett nagyot, csak két métert, de azért nem árt szólni valakinek, gondoltam, amikor átsiettem a rúnaismeret terembe. Dadogva magyaráztam valamit Vectornak, amikor Remus felkiáltott. - Uramatyám! Mikor a professzor kérdőre vonta neki és Jamesnek vigyor jelent meg arcukon, és az ablak elé álltak, eltakarva a kilátást. - Esni fog. – dudorászgatott James. Értékeltem a dolgot, de előbb-utóbb be kellett vallanom, hogy Bellatrixszal baleset történt. Szerencsére senkinek nem jutott eszébe, hogy én is bent voltam a teremben, így egyszerűen csak elvitték a gyengélkedőre. Csak az a gáz, hogy ami a professzor fejében nem fordult meg, az Jamesében nagyon is járt… - Lily! – futott utánam, táskáját lóbálva. Szeme még mindig olyan volt, mint a csoki, és… Azt hittem, hogy bocsánatot akar kérni, amiért nem akart nekem segíteni az animágiában, de nem. - Lily… figyelj, nem te lökted ki? Most komolyan, hogy kérdezhet ilyet egy fiú egy lánytól, akit szeret?! Ki van zárva az eshetőség, hogy szerelmes belém, sőt még az is, hogy mint barátjára tekint rám. Ha Bellatrix előtt nem is sírtam, James előtt sem fogok, gondoltam magamban, miközben letöröltem két könnycseppet. Ő persze nem vette észre, mint semmit, pedig ezúttal a szívembe karmolt, és szinte fizikai fájdalmat is okozott. - Nem. – nyögtem ki sípoló hangon, és karba tett kézzel elindultam el, tök mindegy, hová. - Lily! Nem vártam meg, amíg meggyanúsít még valamivel, hanem sürgősen elhagytam a folyosó azon szakaszát. Még hallottam Sirius hangját, aki hangosan jelentette ki véleményét. - Hát, azért E… Lily nem ilyen. Tudod, hogy még egy kukacot sem tud megölni. Mindegyiket nekem kellett kibeleznem helyette is bájitaltanon… Itt már úgy ki voltam készülve, hogy csak fel szerettem volna menni a hálóterembe, ledőlni, és nem gondolni semmire. Már rég kivertem a fejemből az edzést és a beszélgetést Sebastiannal, mert szinte biztos, hogy mindkettő hisztérikus sírással végződne… nos, ilyen vagyok én, Lily Evans. Meglepően és látványosan gyenge. - Hé, Lily, megvársz? – harsant fel Becca hangja, és én bólintottam, mert miért ne? De ekkor még nem láttam Pitont, aki megcsókolta Beccát. Most már tudom, hogy hülyeség volt, de egyszerűen ordítani kezdtem, talán a sokktól. - MIÉRT KELL… MINDIG EZT?! Miért nem lehetünk normális, átlagos emberek, akik normális griffendélesekhez méltóan nem csinálnak semmit, bátrak, kedvesek és nem járnak mardekárosokkal, nem kötözködnek, és… MIÉRT VAGYOK EGYÁLTALÁN BOSZORKÁNY? – szakadt ki minden innen mélyről. Becca leejtette a kis jégfigurát, amit eddig kezében szorongatott, ami ezer apró darabkára tört, mint én pár pillanattal előtte. Az a gond, hogy azt már nem lehet összeforrasztani… és engem? Piton őszinte kíváncsisággal nézett rám, Becca úgy bámult, mint akit pofon vágtak, a Jamesszel, Siriusszal és Remusszal tartó tömeg felhördülve megtorpant, ahogy megláttak… Mindig csak én.

17:51, hálóterem Ez után az aljas letámadás után mégis mit vár Potter, hogy a nyakába boruljak?! Jaj, istenem, úgy bírom már, amikor az emberek hülyének néznek. Hiába, ezt tudják a legjobban! És most a tetejébe még Meda is leült mellém olvasni. Nem mintha zavarna, csak nem értem, miért nem bírnak egy kicsit békén hagyni azután, ami történt. Egyébként pedig jól van, elismerem, hogy amit Beccára meg dilis barátjára mondtam, nem jogos, de akkor is. Bellatrix és James nagyon felhúztak, érthető a reakcióm és teljesen természetes is. A, Bella az én hibámon kívül esett ki az ablakon (már a naplós-incidens előtt is elég ingatag teremtés volt) B, Így érthető, hogy nem hagyom megtorlás nélkül, ha James megvádol C, És az is, hogy azt hiszem, hogy esetleg még MINDIG érez valamit az iránt a nőszemély iránt D, Beccának meg Pitonnak pedig egészen egyszerűen nem szabadna az előadásokon smárolgatnia Meda persze teljesen máshogy fogja fel a helyzetet. Na, nehogy már a végén meg én legyek a hibás azért, mert néhány hülye ismét disznóságot követett el! Ha belegondolunk, még jót is tettem! Ott is hagyhattam volna megrohadni a füvön, senki nem szólhatott volna meg érte… És szerintem ez az ügy nem éppen az élet nagy kérdései közé tartozik, ahogy azt Andromeda Black hiszi. Naná, számára természetesen tragédiával egyenlő, hogy a húga pihent egy picit az ablakpárkány alatt. ÉS én nem mondom azt, hogy nincs igaza! Csak azt kérdőjelezem meg, hogy mindezt miért éppen nekem mondja! Na, nagyszerű, most már szégyenkezek is! Ez olyan szürreális, mintha Sirius könnyekre fakadna. Meda előtt sosem szoktam szégyenkezni, miért is kellene?! Itt a válasz. - Lily, értsd meg, nem azt tartom egetverő ostobaságnak, ahogy Bellával és Jamesszel bántál! Úgy bánsz az ellenségeddel és a szerelmeddel, ahogy akarsz, de jogtalanul leüvölteni egy barátot!... Ezt azért nem néztem ki belőled. A barát szóra hirtelen Piton ugrott be, és hitetlenkedve néztem rá. Kb. ekkor esett le, hogy kire is gondol. Hát persze, Becca… Szó sincs róla, hogy bántani akartam volna, egyszerűen csak… kijött. - Mindig is úgy gondoltam, hogy értelmes vagy, de ebbe beletartozik az is, hogy nem ítélkezel mások felett… Főleg nem a hozzád közel állók felett, mert ehhez neked nincs semmi jogod. – Úgy utálom, amikor ilyen profetikus szövegeket darál el… ezek még a halott szunnyadó lelkiismeretét is felébresztenék. – Mert ki vagy te, valami isten? A mindenható? – nézett rám, és azt hittem, viccel. Én, az Isten. Ennyire azért én sem vagyok önző, rendben?! Egyáltalán nem volt rendben. - Ha tudod, hogy nem vagy az, akkor mélyen nézz magadba, és gondolkozz el azon, miért bántottál meg irgalmatlanul KÉT embert. Ha azt képzeled, hogy egyenlő vagy az Istennel, akkor már régen rossz neked… Nem akarsz beszélgetni?... Hát legyen. - ezzel felállt, és lassan elindult, még egyszer visszanézve. – Nem ítélkezhetsz az egész világ felett még akkor sem, ha benned van most ez a gyűlölöm-az-egész-világot dolog. Egy valamit jegyezz csak meg: Ha gyűlölöd a világot, a világ is gyűlölni fog téged. Huh. Na, ezt jó lesz kicsit kielemezni. Nem hiszem magam istennek, hiszen nem hiszek istenben, szerintem ez csak valamifajta szimbólum, az elérhetetlenségé, talán a bizonytalanságé és félelemé, amit az ókoriak egy emberbe tömörítettek össze. A tökéletes isten sem olyan tökéletes ezen szempontból, hiszen még a biblia szerint is pusztít, öl. Holott ott a tízparancsolat, na, igen… de hát ki hallgatna a mai világban egy 16 évesre? Ezt fújhatod, Lily. Viszont a másikban lehet, hogy Medának igaza volt: pesszimista hozzáállással a világ előbb vagy utóbb meggyűlöl. Csakhogy én nem akarok pesszimista lenni, minden nap valamely percében elhatározom, hogy na, mostantól mosolygós leszek, de ez semmit sem számít, egy óra múlva ugyanúgy fogok toporzékolni, mint fél évvel ezelőtt. A viselkedésünket meg lehet változtatni, az igaz, és a természetünket? Egyáltalán hol van a kettő különválasztva? Jó lesz nekem az a filozófusi szakma. Én így tizenhat éves fejjel már csak egy valamit értek: hogy semmit sem értek. Szívderítő, igaz? 18:58, hálóterem Piton esti meséje perceken belül kezdődik. Igazából annyira nem érdekel, miatta van minden, miatta szól hozzám kedvetlenül Becca és miatta fakadtam ki az előbb. Hupsz, erről jut eszembe, elfelejtettem

neki segíteni mesét írni!!!!!! Amikor azt kellett volna, akkor éppen Meda tartott nekem erkölcsi előadást. Kezdődik. Na, lássuk, mit sikerült összehoznia. - Kedves hollóhátosok, hugrabugosok és mardekárosok, mint tudjátok, az első esti mese nagy és fontos cselekmény a gyerekek érdekében, így választhattok két mese közül: A holdkő és a kisasszony vagy a Vámpírok halálos összeesküvése? Mikor már kezdtem túllépni azon, hogy a griffendéleseket egyszerűen elfelejtette köszönteni, akkor jött a második meglepetés: micsoda meséket tákolt össze Piton?! - Mivel sajnos a stúdióban nincsenek gyerekek, én választok. Elmesélem nektek tehát a Vámpírok halálos összeesküvését. Ummffff. - Volt egyszer egy vámpír, a legcsúnyább és leggonoszabb a vámpírok közül, Po… Pö. A vámpíroknak ugyanis, gyerekek, egy szótagú neveik vannak. Pö egy szép napon elsétált a közeli étterembe, és mivel fogyókúrázott, rendelt egy vérnarancsot. Jesszusom! - De a pincér mosolyogva ajánlott fel neki friss kacsasültet, azonban a vámpír egyrészt nem csípte a kacsát, másrészt ugyebár fogyókúrázott, ezért megkérte még egyszer, szépen, hogy hozzon neki egy nyavalyás vérnarancsot! Piton még memóriafejlesztő gyakorlatokat is épített bele, hát nem csodás? Nekem viszont menekülnöm kell, mert McGalagony nemsokára nekem ront, és eltüntet egy egyszerű átokkal a föld színéről, amiért hagytam, hogy műsorra kerüljön ez a maszlag. - Így hát a kedves pincér bácsi elment a gyümölcsért, és jól is tette, mert legalább őt nem lyuggatott át az a pár ezüstgolyó, ami az egyik asztal felől közeledett Pö felé. Ugyanis egy másik vámpír szerette volna megölni Pöt. Bizony. Nagyon melléfogott az ürge, mert Pö csak az öccse volt a fő-fő vámpírnak, de Pö így is kivédte a golyókat az asztallapjával. Na, jó, hol van a kedvenc kispárnám? A nélkül nem mehetek el. - Folytatódott volna a vérengzés, ha nem jelent volna meg egy pap az étterem ajtajában. De a Szent Atya nyugodtan besétált az összelyukasztott emberektől hemzsegő helyiségen, és egyszerűen odasétált a merénylő vámpír elé, majd grabancán megragadva rádörrent: „Hát nem szégyelled magad?” Nem tudok elmenni, mert itt fetrengek a röhögéstől! Nem baj, majd akkor is jön egy Szent Atya, amikor McGalagony a kivégzésemen fog mesterkedni… remélni tudom. - A vámpír leborult elé. „Én igazából csak azért akartam megölni, mert szégyent hoz a nemzetre, vérnarancsot eszik!” hörgött halkan, hogy senkit meg ne zavarjon a szomszédos asztaloknál. A pap megvonta vállát. „Akkor ölheted. Azt hittem, hogy azért akarod, mert félvámpírként irigy vagy rá. De így rendben van.” Hát… ez… kész. - És képzeljétek, gyerekek, amíg a vámpír lelőtte Pöt, és fanatikus vihogással tönkretette az addig egészen bájos éttermet, az atya mosolyogva fordult követői felé. „Sose ítélkezettek faji kiváltságok alapján, hallgassatok a szívetekre, ne azt nézzétek, ki honnan származik! Jegyezzétek meg, hogy mindenki egyenlő ezen a gyönyörű világon!” És ezzel karjával a vérmosta helyiségre mutatott. A mai mesénk tanulsága az, hogy ha meg akartok ölni valakit, lehetőleg ne nyilvános helyen tegyétek, és ha mégis, vállaljátok a börtönbüntetést! Szép álmokat! Na, ettől aztán biztosan érdekes dolgokat fognak álmodni a kicsik… 19:36, klubhelyiség Most nyugodtam le. Egy órán keresztül járt az agyam, és elmentem bocsánatot kérni Beccához, sőt, még Pitonhoz is megpróbáltam, csak aztán mégis visszafordultam. Végig az járt, a fejemben, hogy ma már kétszer tanácsolták, ne ítélkezzünk egymás felett, és egyszer nem más, mint Piton mondta ezt. Nem tudom elhinni… Ő, a megrögzött sárvérgyűlölő… ő fogja majd megmondani, mi a baj a világgal. Bár a tanulság nem volt a legjobb, mégis frappáns volt, és összességében a mese tetszett, hatásos volt. Sőt, annyira megragadott, hogy nem érdekel, mit fog szólni hozzá Dumbledore, az elsősöknek jövőre, és azután is ez lesz az első mese, amit el fogunk mondani. És nemcsak azért, mert van benne igazság, hanem talán azért is, mert ebből is látszik, hogy Piton elviselhető. Úgy értem, még mindig nem tartom teljesen normálisnak, de hát Jamest talán igen?

18 Négy ajándék Március 7. (Péntek) 09:02, átváltoztatástan A tegnapi kis kirohanásom után óvatosan indítottam a napot: kinyitottam a szemem, mielőtt felálltam volna, körülnéztem a szobában, mielőtt leléptem volna a padlóra és kinéztem az ablakon is a biztonság kedvéért. Olyan érzésem volt, mintha valami nagyon rossznak kellene ma velem történnie. Mert ugyebár péntek van. Nem tizenharmadika. De péntek. És ez baj. Nekem ennyi önmagában is elég, hogy balszerencsém jóvoltából AKÁRMI történhessen velem. Szóval nem árt vigyázni, gondoltam magamban, amikor falnak döntve hátamat végigmentem a folyosón. Én ne vettem volna észre Sirius Black viharos köszöntését? - Helló, Lily! – köszönt széles vigyorral, ami ismét rossz előérzetet keltett bennem. 1. Tetszett neki a tegnapi kis balhém Bellával, majd Pitonnal, tehát azt akarja, hogy ismételjem meg 2. Egyszerűen csak ilyen napja van 3. Számomra ismeretlen veszély közeledik A harmadik volt a helyes, ugyanis ekkor nekem jött egy doxy. Mondanom sem kell, hogy James és Sirius unatkoztak tegnap, és Sirius szerint kellett tennie valamit, hogy James fel ne akassza magát azért, amiért tegnap úgy mellé hibázott… tenniük kellett VALAMIT. Rendeltek harminc doxyt. Csak úgy. Ez az, srácok, így sincs elég bajunk, mi? Semmiféle megbánást nem tanúsítanak, James pedig nagyon nem úgy néz ki, mint aki éjjel öngyilkosságot szándékozott elkövetni: visszatért fél évvel ezelőtti valójába, és kicsit sem egoistán táblákat mutogat különböző feliratokkal. Láttam már „Egy doxy három galleon”, „Éhes vagyok” és „Le a bájitaltannal!” feliratú táblákkal, de azt hiszem, legjobban a „A csajok mind dilisek” ütött. Nem tudom, mi a fene van most velük. 09:13, James mellett Kidolgoztam egy stratégiát. Nem történhet velem semmi rossz dolog, ha árgus szemekkel figyelem az eseményeket, nem igaz? Na, ez a nyitja a dolognak! És a naplómnak jutott az a megtiszteltetés, hogy beleírom a tapasztalataimat. Egy pillanat, csak James nem hagy békén. „Lily, Bella már jól van.” Ezt írta. Komolyan mondom, kiborulok mellette! Ennek a srácnak fogalma sincs a lányokról, könyörögök! „„Most örüljek?” „„Hát, miért ne? Végül is nem halt meg.” Azt hiszem, James hülyének néz engem. Azt hiszi, nem tudom, hogy a jól van nem egyenlő azzal, hogy valaki meghal?! NEKEM EZ A PASI NEM KELL. „„Tudom.” „„Valahogy gondoltam. Már túlestél a tegnapi dühkitöréseden?” Mondtam már, hogy imádom? „„Túl. Egyébként az nem is dühkitörés volt, hanem enyhe idegsokk.” Majdnem odaírtam mellé még, hogy miattad. „„Egyébként miért érdekel?” Hosszan időzött el az ő padrészén (mert még az első nap tűzpiros tollal meghúztam a határt, hogy na, idáig jöhet a keze, tovább nem), aztán ez volt ráírva a papírra: „„Mert most sokkal szebb vagy, mint tegnap. Tehát nem kellene idegrohamot kapnod.” MÉGIS KELL. „„Miattad kaptam!” Hupsz… „„Tessék?”

„„Semmi. Azt írtam, hogy… álmos vagyok.” „„Lily, nem vagyok vak, látom, hogy mit írtál, ok? Csak hogy érted ezt?” Miközben lehúzgáltam a „Miattad kaptam!” mondatot a pennámmal, kitaláltam, mit írok. „„Sehogy.” Ma nincs kedvem magyarázkodni. James majdnem dührohamot kapott, amikor meglátta az egy szós mondatomat. Aha! Ez gyanús! Még ő mondja nekem, hogy ne idegeljem magam?! Ejnye, ejnye, bort iszunk, és vizet prédikálunk? „„Mit csináltam tegnap?” HOGY MIT??? „„Letámadtál, hogy kilöktem Trixykét az ablakon!” Ez új volt neki. Na, ki a skizofrén? „„Az csak egy ártatlan kérdés volt… nem tudtam, hogy emiatt voltál pocsékul.” „„Te bajod.” „„Lily… csak megkérdeztem!” NA, PERSZE. Én meg csupán viccből dugtam el a tábláikat a bagolyházba. „„Nem érdekel.” EGYÉRTELMŰ, HOGY HAZUDIK. „„De érdekeljen, légy szíves, mert most te tévedsz.” ÉS MÉG NAGYKÉPŰ IS. „„Nem érted, hogy ami már volt, elmúlt?” „„De, igen, csak levelezni (is) akartam.” EZ DILIS. „„És azt hittem, érdekel egy élet.” „„Aha.” MEG VAN. SZERELMES BELLATRIXBA! MÉG MINDIG! „„Mellesleg olyan nagy betűkkel írsz a naplódba, hogy még innen is látom. Nem tartom magam se nagyképűnek, se dilisnek, és Bella sem tetszik, SOSEM VOLTAM BELÉ SZERELMES! Csak gondoltam, érdekel, él-e még nagy riválisod.” „„James, eltűntek a táblák! Szerinted ki lehetett az a rosszindulatú őrült, aki elvitte őket? Meg kell találnunk őket, szóval függesztd fel ezt az amúgy is felesleges levelezést a N. N. T. SZ.-eddel. Sirius” Huh. Jól kezdődik ez a nap is. 10:28, a számmisztika Ezt egyszerűen… na, jó, nem írom azt, hogy nem hiszem el, mert az túl sablonos, és az én naplóm igényesebb annál, minthogy ilyen kifejezéseket tartalmazzon, de hát az ördögbe is! James Potternek és Sirius Blacknek nincs az én zaklatásomon kívül más elfoglaltsága??? De legalább sikerült lejegyeznem pár adatot róluk, ismerd meg az ellenséged mottóval. Mert mára átváltottak ellenség státuszba, így nem érhet nagy meglepetés. Rájöttem, hogy a tízóraiból sok mindent megtudhat az ember. Íme: Én: egy szendvics és egy joghurt (ez azt mutatja, hogy többé-kevésbé még normális vagyok) Becca: semmi, mert a prefektusi teendői mellett nincs ideje olyan piti dolgokra, mint az étkezések (tudtam, hogy ez lesz) Verity: egy saláta (mert Philip folyamatos bámulása közben alig haladt vele, és amikor enni kezdett volna, elkezdődtek az órák) Rini: sütik (á, nagyon jól nézett ki mindegyik kicsi madárkaalakú sütemény, cukormázzal a tetején, én is ettem volna, ha nem a doxykat kellett volna elkapkodnom) Trixy: csirkemell salátával (na, tessék, itt van az igazán öntelt ember, még tízóraira is azt eszi, amit mások ebédre vagy vacsorára) James: egy egész pizza (attól függetlenül, hogy el sem tudom képzelni, hogy fért belé, azt sem találtam túl gusztusosnak, hogy apró szeleteket dobált le macskáinknak és baglyainknak – akik MEGETTÉK a cafatokat, és egy darabbal jól fejbe kapta a szerencsétlen Liát) Sirius: ha James egyesek szerint sokat evett, akkor Siriusra már nincs szó… bevágott két szendvicset, egy pizzaszeletet, két péksüteményt, vagy tíz pogácsát és egy kukoricás-csípős salátát (inkább nem nyilatkozok)

Remus: szintén nem evett (foglalkozási ártalom) A franciák pedig ismét elkezdték áldásos tevékenységüket, azaz macerálásomat, hogy miért nem fogadom el végre, hogy szerelmes vagyok Jamesbe. Egyszerűen nem értik meg, hogy ez nem így megy, nem tudom csak úgy kimondani! És ez azért van, mert mindannyian érzéketlenek, és csak kinevetnének!.... Na, most kell leállni, különben még lehordom az egész világot, amit nem szabad, mert Meda is megmondta, hogy nem ítélkezhetek, blablabla. Megfogadom a tanácsát, és befogom a számat. 11:19, folyosó Egyéb sem hiányzott, minthogy Rini és Verity belendüljön, és egymással versengve osszák az észt Philipnek, aki szemmel láthatóan élvezi, hogy két csaj is foglalkozik vele. Na, eddig volt szimpatikus nekem. - Phil, velünk ebédelsz? – kérdezi Verity mosolyogva. - Phil, mellém ülsz ebédnél? – próbálja lekörözni Rini. Még szerencse, hogy nem gondolják komolyan, mert ők egyébként mindig szoktak versengeni, csak sosem keményen. Csak úgy próbálgatják az erejüket, ami engem cseppet sem érdekel. Az már annál inkább, hogy Sebastian Malfoyjal dumál, és felváltva bámulnak engem. Lassan el kell fogadnom, hogy az emberek megbámulnak, pedig nem tartom magam olyan észvesztően különcnek, bár lehet, hogy z kívülről máshogy hat. Hmm… így belegondolva lehet, hogy nem volt túl jó ötlet felvenni az új miniszoknyámat, de hát Becca tegnap este legalább ezerszer megmondta, hogy ezzel közelebb juthatok Jameshez. CSAKHOGY ÉN NEM ÍGY GONDOLTAM A KÖZELEBBJUTÁST! Már a levelezésünk is nevetséges volt! Bella nem halt meg, aztán, akkor mi van? Majd legközelebb teszek róla… Ha már gyilkosnak tartanak, legyen rá indokuk. 17:27, a padon Ez a pad akár jelképezhetné az életemet is: recseg, majd összeomlik, ingatag lábakon áll, és lassan, de biztosan halad a végső elterülés felé. Sokszor csalódok, az igaz, és már kezdhetném megszokni, de azért két ilyen csalódás még nekem is sok. Nyugodtan üldögéltem itt, miközben a nap csigalassúsággal kezdte lehúzni a rolót, amikor egy bizonyos fiú leült mellém. Sajnos a levelek zizegése nem nyomta el hangját. - Lily, leülhetek? – felesleges kérdés volt, mert már nagyban ült, de hát mindegy. - Persze. - Hol hagytuk abba a múltkori beszélgetésünket? – érdeklődött élénken, és legszívesebben felálltam és otthagytam volna. Mindig akkor ered meg a nyelve, amikor nekem elegem van az életből! - Melyik beszélgetésre gondolsz? – fordultam oda hozzá epésen. – Arra, amikor kérdőre vontál, vagy arra, amikor tájékoztattál, hogy eszedben sincs segíteni az animágiában? Összerezzent kérdésemre, de elvigyorodott. Most mi van? Örül neki, ha gúnyos vagyok? Vagy nem is lett olyan halálosan jó az a visszavágás, aminek szántam?! Jellemző. - Nem azokra, hanem arra, amikor a klubhelyiségben dumáltunk, arról, mit érzel. Hát nem furcsa, hogy mindig az ÉN érzéseim kerülnek terítékre? De, és már marhára zavar! - Tudod, mit? – csaptam össze naplómat dühösen. – Most nem érdekel semmi, nem látok kilátásokat, így jobban tennéd, ha békén hagynál. Minden ép ember megért, és szépen elszivárog, de nem James. Ó, nem, ő egy ideig csak nézett, de nem mozdult egyetlen centit sem. Ezt tulajdonképpen onnan tudom, hogy a nadrágjának vonalát néztem, ami egy síkban volt a kezemmel… Hpfff… - Sok mindent nem látsz. – vágott vissza határozottan James. Nem is tudom, miért volt az az érzésem, hogy ezegyszer befejezzük a csevelyt. – Tudod, Lily szerintem még a mai napig nem fogtad fel igazán, hogy szeretlek. Ezzel közelebb hajolt hozzám, miközben agyam fogaskerekei elindultak, és elkezdtek lázas gondolatokat gyártani, miközben próbáltam feldolgozni a hallottakat, meg azt hogy ezt csak így mondja. Szavai és közelsége hatására úgy elfehéredtem, hogy simán beillettem volna hullának. Kirázott a hideg… a szemembe mondta, hogy szeret. Brrr! SZERET.

Megszólalni sem tudtam, csak néztem rá. - Szeretlek, azaz szeretném, ha a barátnőm lennél, szeretném, ha nem csak barátként kezelnél, de legfőképpen szeretném, ha viszont szeretnél. – barna szemei most nem a forró csokihoz vagy egy biztató, kedves szempárhoz hasonlítottak, volt bennük valami… más. - James… - kezdtem bele egy mondatba, de képtelen voltam folytatni. Vannak olyan pillanatok, amelyek olybá tűnnek, mintha örökké tartanának, amikor nincs vég és kezdet, csak mi vagyunk és a végtelen, nincsenek gondolatok, érzelmek. Ezekben a röpke időkben a béke a hallgatásban rejlik, az idő megnyúlik, a lelkek kapcsolódnak össze. Ez egy olyan pillanat volt… kár, hogy James nem vette észre. Folyamatosan közeledett felém, míg én a lemenő napot mustráltam. Ez egy jel lett volna, hogy itt a vége, fuss el véle?... James és én. Huh. - A szerelem szép, tudod? – mosolyodott el, de látszott rajta, hogy vele sem stimmel valami. Mintha már unná az egészet, mindig várni… rám. Arra jutottam, hogy nagyon rossz lehet most neki, szerelmet vallani nekem. Hiszen mit reagálok? Semmit. Csak ülök nagy kukán, és bámulom, micsoda teljesítmény! - De csak akkor, ha az a valaki viszont szeret. – tette hozzá rövid hallgatás után, és már csak leheletnyire volt arcomtól. Libabőrös lettem, és éreztem, hogy elvörösödök, mert szeretem. Ezen nem tudok túllépni. - Ugye, tudod? – kérdezett újra James, de választ sem várva megérintette számat szájával, és szelíden megpuszilt. Elkezdtem felé húzódni, de ő nagy levegőt vett, és felugrott mellőlem. Elhűlten bámultam rá, de ő csak beletúrt hajába. - Én szeretlek. – hajolt meg gálánsan, majd szomorú mosoly keretében elsétált, mintha itt véget is ért volna a beszélgetés. Sokáig csak ültem, és különböző érzések bennem. Egyszerre próbáltam sírni, nevetni, és hallgatni, így meglepő kompozíciót alkottam. Azok a rohadt sárga falevelek zörögtek, felkavarodtak körülöttem, mint az előbb a bensőm, a nyavalyás pad majdnem összerogyott, a nyamvadt naplemente láttán legszívesebben elbőgtem volna magam. Miért pont ilyenkor kell lemennie?! Már a napot is befolyásolni akarom… Ekkor jöttem rá, hogy az a valami, ami nincs rendben velem, az az, hogy nincs velem James. Most itt lett volna a lehetőség, de elszalasztottam, vagy századszorra. Megpuszil egy srác, és sírhatnékom támad… Szerintem nem nekem találták ki a tündérmeséket, ott is égészen biztosan megpofoztam volna a herceget, és elküldtem volna a sunyiba. Ajaj… Momentán magam körül minden az elmúlásra emlékeztet: a levelek, a szél, a baloldalt elterülő temető. Akkor bizony már nem leszünk… és ez olyan rossz. Semmi sem marad belőlünk, legfeljebb pár fénykép, napló, és jobb esetben egy csontváz. Dühöngeni, üvölteni tudnék, amiért James elment. Olyan jó lett volna, ha még marad! Mindjárt megyek konzultálni Beccával, és akkor majd bőghetünk ketten a srácok miatt, és azért, mert ezúttal ők kerekedtek felül. Piton és Sirius, James és Sebastian… Elég fájdalmat okoztunk nekik, és ezt most mind visszaadják, kamattal együtt. Sebastian cseppet sem volt tekintettel állapotomra, amikor odaállt a pad mellé. Bár mikor szokott…? Érzéketlen. Nem csak elkezdett dumálni, hanem elvette árnyékával előlem a napot, amit, hogy őszinte legyek, nem szívleltem. Csak hallgattam - pedig darabokra tudtam volna tépni zöld szegélyű bársony talárjával együtt –, vártam, hogy mikor megy el. Én és az áldott naivitásom. - Lily, a húgom elmondta, mi volt tegnap… Fogalmam sincs, hogy mondhatta el neki Bellatrix! Ennyire azért ő sem lüke, vagy igen? Hát, most csalódtam egyetlen nagy ellenségemben… lassan már ő sem méltó hozzám. Kezdem átvenni James öntelt stílusát. De most nem akarok ezen merengeni, mert Jamesnek még a gondolata is fáj. - Akkor tartsd magad távol tőlem, nehogy téged is ki akarjalak lökni valahonnan. – válaszoltam, és nem tehetek róla, mosolyogtam. Jaja, ez vagyok én, Lily Evans, sokkhelyzetekben mosolygok. Áááá… - Egyáltalán nem arról van szó. Hanem, hogy Bella azt is elmondta neked, hogy szeretlek?

Na, itt legyen vége! Álljunk meg, és ne tovább! Ma délután két, azaz két ember mondta nekem, hogy szeret. Kész. Kidőltem. EZ NEM LEHET IGAZ! Az Úr vajon ec-pecc-cel számolja ki áldozatait, vagy csak én vagyok az a Nagyon-Nagyon Béna Személy, aki élvezi kegyét?! Elég volt. Annak az álnok kis húgomnak igaza volt: én nem bírom ezt az életet, túl sok nekem ez az egész. Mert ha valaki azt akarja nekem bemesélni, hogy minden fiatal hozzám hasonlóan meg van áldva, az most jöjjön ide, és olyat kap tőlem, hogy kifut a világból!!! Tiszta fejjel átgondolva: lehet. Lehet, hogy a középkori pasasoknak igazuk volt és az élet siralomvölgy… DE ÉN KI AKAROK SZABADULNI! Nem úgy Tian. Ő élvezi. Tehát a tőlem telhető legnyugodtabban kifejtettem neki, hogy nem, Bellatrix, az édes kis húgocskája csak célozgatott bizonyos dolgokra, amiket én viszont csupán beteges fantáziája és abszurd képzelgései okozta ostobaságnak fogtam fel. Eme rendkívül választékos monológ után elfordultam tőle, mert úgy gondoltam, hogy szépen megmagyaráztam mindent. - Akkor most mondom. Lily… szeretlek. Ennyit mondott, és lehajolt. Aha, ez is hülyének néz. Azt hiszi, nem emlékszem arra a felejthetetlen párbajra, vagy villogó szemeire, és csak ezt a szócskát kell kimondania hozzá, meg mosolyogni, és örömmel mondom én is azt, hogy örülök? Ennyinek tart engem: egy buta libának. Hát, megmondtam neki, hogy kösz, szépen, én ebből nem kérek. A baj csak az, hogy nem fogta fel, helyette James példáját követve közelebb hajolt hozzám. Eszemben sem volt megvárni, hogy megtörténjen az, amit akar, helyette amilyen gyorsan csak tudtam, elrohantam. Ketten szeretnek. Nem. James csak játszik velem, Sebastian pedig át akar verni. Akkor senki sem szeret, mégis ezt mondják. Mégis ezt mondják. Ezt. Elég ezekből a gondolatokból. Fáj. James hogy tehette ezt?! Hitegetett, aztán eldobott. Két másodperc boldogság mit ér? Félek. Fogalmam sincs, Sebastian mit akar tőlem, de hogy nem szeret, az holtbiztos. De akkor mégis miért mászkál a nyomomban, miért gondolja még tulajdon húga is, hogy érez? Tudom, nem érezHET. Black. Fekete szívű. Borús gondolataim elterelendő végignéztem, ahogy Sirius újra felolvasta gyűjteményéből naplórészleteimet. Már csak ez hiányzott nekem, még egy barom! Köszönöm, uram, hogy ilyen mérhetetlenül pocsék nap ez a mai! Kösz a semmit! Ha Dumbledore nem épp ekkor siet kifelé a kastélyból, nem lett volna senki, aki megért. James épp most sértett vérig, Becca nem tud túllépni azon, hogy Sirius még mindig gyűlöli Pitont, Remus prefektusi teendőit végzi, Meda randizik, Lya csak megint azzal jött volna, mennyire biztos benne, hogy szerelmes vagyok Jamesbe, Rini és Verity pedig a parkban malmoznak. De az igazgató szelíden megállított, és ugyanazt a fényt láttam a szemében, mint délelőtt, amikor Jerome majdnem kinyírta Fawkest egy új főnixbegyűjtő bűbájjal, amiről aztán kiderült, hogy igazából a tüzet gyűjti be, Fawkes pedig csak a saját tüzére immúnis, a kandalló lángjaitól akár ő is elég. - Valami baj van, Lily? És tudom, hogy azt kellett volna mondanom neki, hogy „Dehogy, igazgató úr”, de ez most nem jött volna be, így először be akartam adni neki egy mesét, hogy Bella iránti aggodalmamtól borultam ki, hogy netalántán meghalhat, hehe, de tudtam, hogy úgysem veszi be. Így kitálaltam. - Igazgató úr, azt bajnak nevezik, amikor az embert a szerelme faképnél hagyja; egy őrült állandóan üldözi valósnak vélt szerelmével; a legjobb barátnője egy olyan fiúval jár, akit a legnagyobb jóindulattal sem lehet épelméjűnek nevezni; a másik barátnője, akit ráadásul ritkán lát azt hiszi, hogy mindent tud; és végül, de nem utolsósorban egy bunkó srác, akit normálisnak hitt az imént, megint csak a marhaságokon töri a fejét?! Dumbledore pár percig meredt rám, és emésztette a hallottakat. Hát, igen, ha én kieresztem a gőzt, az kicsit érhetetlen. De aztán mosolyogva bólintott. - Ez nem baj, Lily. Dolgom van, mennem kell. Legyen szép a délutánod. – és ezzel elsétált mellettem. Huh, fordult velem egyet a világ. Ezek után biztos az lesz… Sebastian már elhúzott, és a pad ismét üres volt, hát visszavánszorogtam szenvedéseim színterére. Hosszan kifújtam a levegőt, ahogy azokban a filmekben láttam, ahol az anya éppen a liftben óhajtotta világra hozni gyermekét. Fél óráig üldögélhettem így, mert a napnak nevezett korong egyre lejjebb

csúszott az égen, egyenesen a pokolba. Egyébként ez nagyon jól megmagyarázná, miért véres az ég alja naplementekor. Szegény égitest nem akar elkárhozni. Fura nézeteimen gondolkozva észre sem vettem egy darabig, hogy Sirius leült mellém a padra. - Min gondolkozol? – kérdezte, és eltette háta mögé könyvét. Nicsak, Sirius Black olvas, hűha! Elmagyaráztam neki a pokol és a nap kapcsolatát, mire elvigyorodott. - Nem vagy semmi… Biztosan ezért… - félbehagyta a mondatot. – Hé, bocs, hogy a naplódból olvastam fel részleteket, és hogy néha olyat csinálok, ami téged zavar. De gondold el, tökéletes példája lehetek az életedben annak, hogy vannak emberek, akik meglepően tökéletesek, és persze… ööö… néha bajt is kevernek. – mindezt olyan komoly arccal mondta el, hogy világvége hangulatom mellett is komplett röhögőgörcsöt kaptam. – Csak tudd, hogy nem szánt szándékkal sértettelek meg, jó? És máris tűzött el. Ez volt az Első. - Lily, én nem ákáhtálák ám megbántáni, sak ázt hittem, jobb lesz neked, há megérted, mi is látjuk, ’ogy James szehet. Nem mondom ázt, ’ogy okosább vágyok nálád, meht ez nem igáz. De ákkor is igázunk ván ebben, el kell ismehned. Ná, hátyom, hágy bontákozzon ki köztetek, áztán májd ünneplünk! Ez Lya volt, azaz a Második. - Lil, nem hittem volna, hogy ennyire zavar Perselus… Tudod, Siriust idegesíti, de ez elég természetes.. Na, tudod, hogy miért, nem? De, biztosan. Csak jobb lenne, ha megbeszélnénk, jó? Nem akarok nézeteltérést veled, most még inkább nem, mert találtam egy olyan fiút, akivel boldog vagyok. Fent megvárlak, ott majd beszélünk róla. Lily, nagyon szeretlek! Becca is járt lent, és igen, én is nagyon szeretem. A Harmadik. És eljött a legutolsó is… Tian. - Bocsáss meg, én csak azt szerettem volna, ha megtudod, mit érzek. Én nem viccelek, Lily, de nem is sürgetlek. Most már vagy te lépsz, vagy senki. Ki meri még tagadni, hogy Dumbledore egy zseni?! Négy keményfejű emberrel beszélt fél óra alatt, és adott nekem négy ajándékot. De nem csak ennyit, még életerőt is, hogy folytassam, amit elkezdtem. Mert bár James nem jött oda, nem bánom. Eddig ő harcolt értem. Most kezdődik az én harcom. 19 Pirkadat Március 8. (Szombat), 06:54, padlás Itt ülök a padláson egy öreg fotelben, melynek kárpitja lassan, de biztosan szétfoszlik alattam, és azon tűnődök, most mihez kezdjek. A napfelkelte sokkal szebb, mint a naplemente, bár van egy olyan érzésem, hogy nekem a nap, mint látvány, most már soha nem jelent majd boldogságot. Hogy mire jutottam tegnap délután óta? Hogy szépen, rendszeresen tönkrevágtam az életemet. James annyiszor, de annyiszor bizonyította már, hogy szeret, de én sosem tettem semmit… csak vártam. De mire? Lehet, hogy pont erre a napra, amikor tiszta lappal indulunk mindketten, és semelyikünket nem vakítja el a múlt… az a múlt, amiben utáltam. De szerencsére mindig van esély! Legalábbis ezt mondják. Kíváncsi vagyok, mennyit tudok kihozni belőle. Azt hiszem, az első dolog, amit meg kell tennem, megvizsgálnom a szerelmes verseket, amiket kaptam. Bár egész éjjel ezt csináltam, nem tudok betelni velük. Vagy ezerszer elolvastam őket, ezerszer elsírtam magam, mert minduntalanul James jutott eszembe róluk. Amikor ma reggel felébredtem, az első, amit megláttam, az a felfelé kúszó nap volt. Arra gondoltam, ha az fel tud kúszni a pokolból, akkor pont én ne tudnék talpra állni?! Hát ezért vagyok itt, hogy helyrehozzam a dolgokat. 1. „Én nem tudom, mi ez, de…”* kezdetű vers Ezt csak James küldhette, azaz ezt súgja valami kis hangocska bennem… Annyira szép és romantikus, és most úgy szeretnék mellette lenni… 2. „Tudod, mi a bánat?”* Na, ez száz százalék, hogy ezt James küldte! Neki kellett, hiszen ő érez ilyen reménytelen szerelmet, ami persze már régóta nem az… azaz lehet, hogy most már nem… Lassan már én is kezdek elbizonytalanodni saját magamtól. Mi van, ha már nem szeret? Akkor mi az egész értelme?... De nem, nem és

nem, igenis szeretnie kell! Muszáj, különben az egész életem sivár lesz… Miért csak most érzem a hiányát, amikor végképp letett rólam? 3. „Nem vagy ura, hogy gyűlölj, vagy szeress”** vadságával, önhittségével Sebastianra utal. Még mindig nem tudom elhinni, hogy szeret. Pont ő. Bellatrix édestestvére. Ez már túl sok nekem. De most komolyan… Sebastian Black és Lily Evans? Lily Black… fúj… akkor már inkább Lily Potter… 4. A „Liliom lány”*** kezdetű versike, amit Sebastian küldött nekem, de vagy nagyon elvont napja volt, vagy pedig célszemélyt tévesztett. Figyelmen kívül hagyható, ha csak azt nem nézzük, hogy „e földre nem való”-nak írja le benne a csajt. Szóval még Tian is a pokolba valónak tart?! Ez az, egyre jobb! 5. „Az vagy nekem, mi testnek a kenyér”***** Ez… ez olyan mértékű szerelmi vallomás, hogy csak, na. Én meg, úgy tűnik, szörnyen vak vagyok. Miért nem vettem észre SEMMIT? Vagy inkább miért láttam mindent, de miért tagadtam le? Áh, kezd tényleg elegem lenni magamból. Egy szerencsétlen, érzelmeket kimutatni képtelen lány vagyok, aki nem képes megbízni senkiben. Na, Bellácska, a híres Lily Evans tényleg olyan tökéletes? 6. „Forrás a folyóba ömlik”****** Ha az előző nekem mély és megható vers volt, akkor erre már nincs szavam. Na, tessék, hát innen ide jutottam. Régen írt nekem levelet, adott virágot, most pedig… fogadjunk, hogy felém sem fog nézni. De a legrosszabb az egészben, hogy rohadtul megérdemlem. Most meg sírok. Már ezeregyedszerre… Vajon ő csak akkor sírt, amikor láttam, csak egyszer? És neki is úgy fájt a közönyöm, mint nekem a búcsúpuszija? 07:22, padlás Összegzésként csak annyira jöttem rá, hogy bizonyára négyet kaptam Jamestől és kettőt Sebastiantól. De egészen biztos van itt ezekben, a levelekben valami titkos szöveg, mert miért ne lenne? Elő a nagyítót! Még szerencse, hogy pont van itt mellettem egy. Na, lássuk! Hát, ha elemezni akarnám a kézírásukat, ezzel menne, de hát… Hé, hé, látok valamit! Egy pici piros jel, ami folyamatosan növekszik. Hú, ha szerencsém van, valami írás jöhetne ki belőle! Milyen agyafúrt vagyok! Rajtam kívül biztosan senkinek nem jutott volna eszébe ez, hehe! Naaa, egyre nagyobb lesz, olyan mintha nullát vagy ó betűt formázna… csak… hmm.. nem értelmes… egy nagy nulla? Ez mit akarna jele------07:39, padlás Szűzmáriám, de béna vagyok, kis híján felgyújtottam az egész padlást a leveleimmel együtt! Mert mi is keletkezik, ha egészen véletlenül az ablak előtt kezdünk el nagyítóval vizsgálgatni egy levelet, na vajon mi? Jó nagy tűz. Alig bírom bevallani, de az a „titkos jel” csak a lángocska volt, amit én, saját kezűleg meggyújtottam. Érdekes, hogy ez eddig még rajtam kívül senkinek sem jött össze, na, mindegy. Ráadásul nem elég, hogy a szegény versem meggyulladt, mert még ijedten el is hajítottam a papírt, ami persze kapásból a könyvespolcra esett! A könyveknek, különösen, ha azok ősrégi, nagyon fontos tekercsek, van egy olyan tulajdonságuk, hogy meggyulladnak, és pár pillanat múltán csak egy-két marék hamu marad belőlük. Az egyik könyvet kikaptam, mondván, ne semmisüljön meg minden tudás, de ezzel csak azt értem el, hogy egy másik polcra is átterjedt a tűz. Itt már csak egy jó nagy adag vízbűbáj segíthetett, illetve… Hmmm, mondtam már, hogy a régi iratok a vízre sem reagálnak túl jól? Tehát, a kis reggeli látogatásom eredményeként hatalmas felfordulást csináltam, nem is beszélve az elveszett tudásról. Az egyik kötet, ami épp most porladt el szemem láttára nemrég még „A halhatatlanság titkai”-t rejtette. Ez van. Ne akarjon senki halhatatlan lenni, és nem lesz itt semmi probléma! Elvileg arra gondoltam, hogy a naplemente miatt ma kezdődik az új életem, de úgy tűnik, ez nem jött be. Legalábbis nem tartom túl jó ómennek, hogy az első, ami történik, az egy kisebb katasztrófával egyenértékű. Vagy a tűz jelent valamit? Erről óhatatlanul Fawkes jut eszembe… aztán már, mi köze lehet az én rombolásomnak és a padlás egyik szárnyának megsemmisülésének hozzá? Az lenne az első küldetés, amit új életemben tennem kellene, hogy megmentsem a főnixet Jerometól? Na, ahogy magam ismerem, nincs is semmiféle mögöttes isteni szándék gyújtogatásom mögött, esetleg csak ügyetlenségem.

Ööööö… valaki jön felfelé a lépcsőn. IDE! Húha, hova bújjak? És hová tegyem a tűz illetve víz által megsemmisült könyveket?! Dobjam ki őket az ablakon? Az azért biztos feltűnne valakinek! Jól van, Lily, hagyd abba ezt a kényszerű össze-visszajárkálást! Ha már rájönnek, hogy tönkretettem ezt az évszázados helyet, hát, legyen rá indokom… Miket beszélek?! De hiszen ez… 08:33, Nagyterem - Rombolós hangulatodban vagy? Csatlakozhatok? – lépett be a padlásra Lucius Malfoy, mire csaknem kihátráltam az ablakon. – Hé, követed Bella példáját? Gyorsan elfordultam, mielőtt még meglátta volna papírjaimat és kisírt szemeimet, hogy a régi, nagymamámtól kapott papucsaimat már ne is említsem. Sajnos nem ment el, helyette kérdezősködni kezdett olyan magától értetődő dolgok után, minthogy hogy sikerült felégetnem pár száz könyvet. Talán válaszoltam volna, ha nem állok az ablaknál, és nem látom meg Jameset, Siriust és Remust, akik könynyű sétára indultak. James láttára gyomrom görcsbe rándult, és nagy levegőt véve elfordultam, igyekeztem volna kifelé, ha Malfoy meg nem állít. - Evans! – szólt rám élesen. – Mi a fene bajod van már megint? Nehogy azt mondd, hogy ezt a fiúk nem érthetik meg! - Pedig nem. – mondtam ki ezt a két szót, majd meggyorsítottam lépteimet, mert egyszerűen nem akartam, hogy lásson, hogy jöjjön utánam, és legfőképp azt nem, hogy tanúja legyen annak, amint elbőgőm magam. Rövid vita alakult ki abból, hogy ki milyen előítélettel viseltetik a másik nem iránt, de sajnos Malfoy kerekedett felül. Hiába, ma nem vagyok túl jó passzban. A szócsatánk ezúttal abban merült ki, hogy hogyan sikerült ilyen hathatósan megsemmisítenem a könyveket. - Evans, te… - kezdte a mondatot Malfoy, de még annyira sem tartott méltónak, hogy befejezze. Csak legyintett. – Hallottál Lumpsluck klubjáról? Túl sokat is… - Jaj, ne, csak nem szervezkedik megint?! – fakadtam ki. Az utolsó, amire van energiám, az a profeszszor hülyeségének megállítása. Malfoy helyeselt, és miközben szépen lassan lesétáltunk a Nagyterembe, ahonnan menekültek ki az emberek. Fennhangon azt találgattuk, vajon egy troll pusztít-e odabent, vagy csak McGalagony vetette be ősi, eddig (jól) titkolt erőit, míg Becca unott hangon nem célzott az eseményekre. - Sirius és James elemükben vannak. Hát, valóban jó napjuk volt, nem zavartatták magukat, és már reggeli előtt a rendeletek felét áthágták. Egy rövid időre lementek Roxmortsba, majd tettek egy kitérőt a TILTOTT (senki nem emlékszik ennek a szónak a jelentésére?!) Rengetegbe, és most éppen a kultúrált étkezés szabályait szegték meg. De hát rájuk miért is vonatkoznának a szabályok?! Említettem már, hogy amolyan istenségként tisztelik saját magukat? Ismét. - És mit gondolsz Perselusról és Rebeccáról? – kérdezte Malfoy, miután Becca fogta a cókmókját, és állítása szerint elment oda, „ahol csend és béke van”. Aha, szóval a WC-re. Hupsz, elfelejtettem figyelmeztetni!... - Semmit. – na, jó, tudom, ez nem volt teljesen így, de végül is próbálkozni csak szabad! - Szerintem viszont a mardekárosoknak és griffendéleseknek távol kellene tartaniuk magukat egymástól! – gesztikulált hevesen. Egyet értettem vele. Nem azért van ez a két ház, hogy ellentétek legyenek benne?! Ha egyszer ellentétek vagyunk, mások is vagyunk, és ebből logikusan következik, hogy… szóval az a lényeg, hogy a Griffendél jobb, mint a Mardekár. 70 %-osan bizonyítható tény! (30 % azért nem mondaná meg a véleményét, mert félne, hogy egyes tanulók esetleg megverik/megátkozzák/megfojtják őket.) Azt, hogy így, hangosan eszmét cserélve vonultunk be a Nagyterembe, rossz ötlet volt. Igazán rossz, arra való tekintettel, hogy Lumpsluck is ott tartózkodott. - Lily, Lucius, milyen kellemes meglepetés! Örülök, hogy erősítitek a házak közötti összetartást! 1. Hopsz. Hát, igen… Malfoy is mardekáros, aztán meg? 2. Nem, nem vagyunk jóban. Csak azt beszéltük, hogy hova halad az iskola. 3. Lumpsluck egy szemét professzor, aki az én kínzásomban leli örömét.

4. Összetartás? Vajon akkor elégedett lenne, ha megcsókolnám Sebastiant? Fúj, fúj, fúj, fúj, fúj, fúj, fúj, fúj!!! Ahhoz képest, hogy közel öt percig hánytam-vetettem meg magamban a dolgokat, elég egyszerűen válaszoltam. - Téved, professzor. Malfoy is bólogatott, és valami olyasmit motyogott, hogy ő nem csinált semmit, vagy ha igen, azt is halkan. Micsoda eszmék találkoznak a Roxfortban! Ez a művészetek bölcsője, hehe! Az egyetlen gond, hogy nincs befogadókészség, legfőképp nem a tanárokban nem. Mert: A, Lumpsluck érvényesíteni akarja rajtunk akaratát (keményen ellenkezünk) B, McGalagony eddig három büntetőmunkát osztott ki Siriuséknak (nem mintha sajnálnám őket, csak ez is egy remek példája házvezetőnőnk kisebbségi komplexusának) C, Dumbledoret jobban érdeklik az én magánügyeim, a főnixe és Jerome, mint a suli sorsa… ha így halad, a rendszer hamarosan összeomlik 11:09, klubhelyiség Eljött az, amire mindannyian vártunk, rajtam kívül, aki eszeveszetten próbálta elkerülni Lya és Sirius találkozását. Beszéltek már eddig is pár szót, de szerencsére eddig még nem jutott eszükbe múltbéli kapcsolatukról csevegni. Hát, most igen. Malfoyjal való, kissé szerencsétlen diskurálásom után megsemmisülten rogytam le a padra. Az általános adatok a következők: a, Egy erős fapad közel háromszáz kilót elbír, azaz öt-hat tanuló. b, A Griffendélnek három pad jut. c, A Griffendél negyvennyolc tanulót foglal magába. d, Az ebédszünet ugyanakkor van. Kérdés: Mi történik, ha az adatokat összevetjük? Válasz: Három összetört pad és pár tanulók a földön, ha nem vesszük számításba az összetrancsírozódott baglyokat/macskákat/békákat. Na, jó, egy állatot sem nyírtunk ki, bár Rini cicája közel járt a véghez, amikor odasomfordált Remushoz kaját koldulni a végzetes pillanatban. Még egy logikus kérdés: Miféle végzetes pillanat? Netalántán öt tanuló egyszerre ült rá egy padra? Vagy nemes egyszerűséggel felálltunk rájuk táncolni? A még logikusabb válasz: Nem. Ekkor jöttem ÉN. Most már teljesen bizonyos, hogy az Úr engem jelölt ki a buzgó, viharos természetű romboló szerepére. Rendeltetésemhez híven funkcionálok: ahová megyek, ott baj terem. Ezt jegyezte meg rendkívül humorosan Bellácska is, a mikor a földön csücsültünk mindannyian. Persze akkor ráfagyott a vigyor a képére, amikor a bátyja odalépett felállítani. Nem, mintha nekem nem lett volna rossz érzésem, de mivel imádom, amikor Trixynek is kijut a balsorsból, elfogadtam kezét. Viszont arról már fogalmam sincs, honnan a fenéből vette, hogy egyből oda akarok ülni hozzájuk. Mert isten bizony, még csak rá sem néztem. Ez onnan olyan biztos, hogy végigkísértem Bellatrix arcának elváltozását, amit még egy mumifikálódott hulla is megirigyelhetett volna a végére. Szóval kis híján visszaestem a földre, amikor rám mosolygott. Persze nem a mosolyától! Hanem ettől itt, ni: - Nincs kedved átülni hozzánk? (Hozzánk alatt értsd: BELLATRIX, Lucius, Narcissa Black, NOTT, LESTRANGE, AVERY, és még három HAVERJA.) Örömmel vettem a kedves kérést, és intelligensen átlibbenten, egy kecses kézmozdulat kíséretében a szomszédos asztalhoz. Hja, ezt most csak miattad tettem bele, Rini! Ha most ordítva rohansz be hozzám, akkor megtudom, hogy elolvastad. Ha elhallgatod, akkor viszont… izé… ezzel a lehetőséggel még nem számoltam, a vérmérsékletedet tekintve. Vagy csak tegyem fel a következő kérdést: Mizu Remusszal? Most, hogy megszabadultam a nem kívánatos olvasótól, leírhatom, milyen volt a Lya-Sirius páros beszélgetése. Blöh… Azért még egy picit húzom, mondjuk… leírom, mi az az öt dolog, amire nem vágyok (ma megint optimista és pozitív hangulatban vagyok)! Az az öt dolog, amire én, azaz Lily Evans nem vágyok

1. Hogy James Pottert bármilyen félreérthető helyzetben lássam egy lánnyal. Sőt! Hogy egyáltalán lánnyal lássam. 2. Hogy Sebastian bármilyen formában a székem, asztalom, ágyam, szobám, tantermem, cicám közelében legyen. Ja, és, hogy engem kerülgessen. 3. Niát Roxfortban. (Van egy olyan érzésem, hogy ez nagyon rosszul sülne el. Széltébenhosszában elmesélné „kedvenc” gyermekkori élményemet, ami azt tartalmazza, hogyan hánytam le négy évesen tizenhat éves plátói szerelmemet, egy édes futárt. Hozzá kapcsolódik az a régi, idióta szokásom is, hogy mottóját utánzom éneklő hangon: „Ide egy Big Hot-Dogot!”) 4. McGalagony. Feladatának tekinti, hogy ne felejtsem el, hogy már nem vagyok prefektus, de ne is legyen sok szabadidőm. Igazság szerint nem tudom, mi baja velem. Sosem rajongott értem, de nincs rá semmi oka, hogy mérhetetlen mennyiségű munkát varrjon a nyakamra. Kiderítem ezt a dolgot, már csak azért is! 5. Hogy Lya és Sirius bármilyen beszélgetését meghallgassam. Na, most, hogy az ötödik beteljesült, jöhet a többi is… csak idő kérdése. És a legfurább, hogy kínomban már csak röhögni tudok rajta. Azt hiszem, az őrület tizenegyedik jelét produkáltam most, de a mai világban már az a normális, ha valaki nem normális… Az Úr ma sem osztott nekem nyerő kártyákat, ez van. Persze nem túl kellemes a Mindenható woodoo-babájaként funkcionálni saját babakészletében, de hát mindenkinek megvan a helye itt is, ott is. Tehát, visszatérek az örvendetes dialógusra. - Emlékszel a régi időkre? – kacsintott Sirius barátnőmre tíz óra negyvenöt perckor és huszonnyolc másodperckor. Már éppen támolyogtam volna kifelé a teremből, mikor Becca csuklómnál fogva viszszahúzott. Próbáltam magamban énekelni, himnuszszöveget felmondani, verset költeni, sőt, még a jól bevált „Jerome elkapott egy főnixet, Jerome elkapott két főnixet…” számolni, de most ez sem jött össze. Alice és Frank tőlünk nem messze dumáltak. Mikor elmondtam Beccának, mennyivel szívesebben hallgatnám meg azt a beszélgetést, Sirius válaszolt helyette. - Azt ne mondd, Lily, hogy nem vagy kíváncsi ránk! – nevetett fel, rákönyökölve az asztalra. James ott ült mellette. De nem szólt. Szóval hallgatott. És nem is nézett rám… Hanem valahol el, a fejem felett… - Nem igazán köt le a magánéletetek. – közöltem őszintén, míg Lya el nem mosolyodott. - Én még mindig érdeklődve szemlélem a tiédet és Jamesét. A FENÉBE A NAGY ŐSZINTESÉGGEL! Jobb híján befogtam a számat, és hallgattam őket. Nem hiszem, hogy így jártam jobban. - Emlékszel, milyen jó volt aközben smárolni, mikor a szüleink leordították egymás fejét? – vigyorodott el Sirius. Atyám… Ez azért még az én erős idegeimnek is sok: SIRIUS BLACK MEGCSÓKOLTA LYÁT? Hozzon valaki egy széket, mert menten elájulok! Ja, már ülök. Úristen. Jesszusom. Te jó ég. Hah. - ’át, nátyon! Főleg, ’ogy áz unokábátyád ott bámult… És, Lily Evans elmegy az „unokabátyád” szó mellett, mert nem túl körültekintő, magyarul vak. - Micsoda? Sebastian? Hát, igen. nagy döbbenet, stb. Már meg sem próbálom eltitkolni, hogy nem áll össze nekem a kép… - Áhá. Észre sem vetted? – kérdezte Lya. - Hát, ez… hát… Sirius is nagyon formában van… - Ákkor is utyánilyen értelmes voltál! – miközben Lya egyre csak nevetett, vele nevetett Becca, Verity, Rini, és Sirius életében először elpirult. - Nem is tudom, miért ért véget az egész… - De ’iszen te szakítottál! Már meg sem lepődök. Sirius és Lya smárol, Sebastian végignézi, Sirius elpirul, és zavarba jön… úgy tűnik, az én új életem rájuk is kihatással van. A világ változik, de egy biztos: Verity levelet ír.

Most is inkább ezzel foglalta el magát, míg Jamesen kívül mindenki lélegzetvisszafojtva várta a folytatást. James olyan unottan nézegetett egy sajtos pogácsát, amilyen érdektelenül másik pasi nem tud. Sirius csak ekkor vette észre, hogy nem figyelünk már rá. - Hé, ti meg miért bámuljátok azt a sajtos pogácsát?! 16:21, a roxmortsi dombok tövében Hülyét csináltam magamból. Miután beszereztem az új boszorkánymagazint, sürgős elintéznivalóm akadt animágia téren, így megvártam, amíg James és Remus felszívódik, és odasétáltam a zavartalanul üldögélő Siriushoz. De mielőtt kifejthettem volna gondolataimat, szinte nekem ugrott. Én is akkorát ugrottam, hogy akár nyakamat is törhettem volna (hálás is vagyok az öreg bácsinak, aki eltorlaszolta a hidat). - Lily, ha adok 10$-t, leszel a barátnőm? – ezt mondta. Tehát, mint fentebb említettem, ugrottam, sikítottam és ütöttem egyszerre, aminek az öreg bácsin kívül egy elsőéves látta kárát. Látva reakciómat, még csak el sem szégyellte magát, hanem csak még rátett egy lapáttal. - És, ha 20$-ról lenne szó? - Megőrültél? – kérdeztem könnyed hangon, miközben újdonsült álnaplómmal egyensúlyoztam (egyébként ez, a mellett, hogy csalinak nagyszerűen beválik, javítja a karizmot is vaskosságával). Meglepődött, és elfintorodott: - Az utolsó ajánlatom 40$! Használd ki az ajánlatot, Evans! Bocsi, nyelvbotlás!... De gondolj bele! Ennyit kapsz, plusz még sokkal jobban jársz, hiszen két teljes napot a társaságomban tölthetsz el! - Jaj, Black - hupsz, bocs -, de jó, hogy rávilágítottál, mi hiányzik az életemből! Különben a válaszom nem, és ehhez tartsd magad! Sirius nem vette észre, hogy bekeményítettem, és tovább rinyált. - Ne szórakozz már, Lily, ez a te közkedveltségednek is jót tenne, és nem utolsósorban: fejlesztené az önbizalmadat. Négy mondatban kifejtettem neki, hogy nem érzem attól kevesebbnek magam, hogy ő nem jön be, majd rátértem az animágiára. Ijesztő vigyor terült el arcán. Ekkor gondoltam rá először, hogy marha nagy baromságot készülök elkövetni. - Ok. Megbeszéltük! Öt animágiaóra, és két napra a barátnőm vagy! Na? És, mivel a döbbenettől nemhogy megszólalni, de lélegezni is elfelejtettem, hallgatásomat beleegyezésnek vette, és elszelelt. Már nem tudtam utána eredni. Az agyam ködbe veszett, és csak Beccára figyeltem fel, aki szórakozottan forgatott egy sütőtököt a kezében, és elmotyogta, hogy James megpróbálkozott nála. Röviden megemlítettem beszélgetésemet Mr. Mindenki A Barátnőm Akar Lenni-vel, és ettől röhögőgörcsöt kapott, mondva, biztosan felcserélődtünk. Gyorsan oda is mentünk egy tükörhöz megnézni, hogy a még megfelelő testben vagyunk-e (Becca tartott bájital gyűjteményemtől). Leltár: Én: vörös, hullámos haj, zöld szemek, középmagas, kezében az álnapló, másikban a három táska, és vállán egy nagyobb méretű kóborbagoly Becca: szőkésbarna, vállig érő egyenes haj, sárgásbarna szemek, magas, kezében sütőtök, másik kezében Verity levelei a külvilágnak - Na, megvagyunk. Tudtad, hogy Verity megint azt hiszi, figyelik? – fordult hozzám, és ráérősen továbbsétáltunk. Most, hogy bebizonyosodtam róla, hogy Lily Evans vagyok, teljesen biztos, hogy a többiek őrültek meg. Hála istennek. - Persze, hogy azt hiszi. És nem ártana, ha tudnád, minket is. - Szörnyű, mennyire paranoiásak vagytok. – csóválta meg fejét, körbefürkészve maffiafőnök után az utcán. - Áh, nem is! – ellenkeztem, miközben hátralestem, hogy követnek-e. És itt a dolog lényege: követtek. * Lily E. naplója – Kezdetek: Szeretet Szív Szolgálat ** Lily E. naplója – Kezdetek: Kavarodás – Azaz… ***Lily E. naplója – Kezdetek: Vége a dalnak **** Lily E. naplója – A bizalom ára: A seb lüktet ***** Lily E. naplója – A bizalom ára: Ha az igazság legázol

20 A kártyák nem kedveznek 19:04, klubhelyiség Nehéz Cassien írni, de hát nem tehetek mást, ha egyszer megfogadta, hogy mindenképpen az ölemben marad, ha törik, ha szakad, nem véve figyelembe az olyan zavaró tényezőket, mint például, amikor fel akarok állni. Próbálok nem törődni vele, és visszatérni a délutáni „kis” közjátékra. Az egy dolog, hogy paranoiás vagyok. Aki hirtelen átlagemberből boszorkány lesz, hajlamos jobban megnézni a dolgokat, ez világos, és néha különös késztetést érez, hogy leellenőrizze a szekrény belsejét, ágy alját, ablak környékét, persze ezt én is csak így hallottam. De amikor már azt veszed észre, hogy tényleg követnek, akkor kicsit bekattansz, és szeretnél ezerrel elrohanni, még ha egy elegáns kinézetű nő jön is utánad hatalmas szoknyával, hatalmas kalappal és feltűnő sminkkel. Egészen biztosan ez a magyarázat reakciómra, és ha Becca meg nem fog, elmenekülhettünk volna, és akár szép is lehetett volna a délután. De nem. Mi megrögzött, fanatikus önfeláldozók, maradtunk, hogy kedvében járjunk a bolond asszonynak. Először azt hittük, tényleg bolond. Ugyan már! Nem volt olyan szerencsénk. Az a helyzet, hogy sajnos nem az. A hölgynek legnagyobb jóindulattal sem nevezhető nő leült egy padra, és intett, hogy kövessük. Hát leültünk. Nem kellett volna. Remus, aki a szomszédos padon ült, tapintatosan elvonult, nem úgy Sirius és James; utóbbi nyílt kíváncsisággal fürkészett, miközben elvettem egy szerencsesütit, amivel a jósnő olyan szívesen kínált meg. Hagyjon békén James, ha már nem érdeklem! Semmi köze nincs hozzám. Hát mit mondott először a jósnő, nekem címezve? - Szerelmes vagy. Pfff… - Nem térhetnénk át, mondjuk inkább a reinkarnációs másomra vagy esetleg az előző életemre? – kérdeztem meggondolatlanul, de a jósnő legyintett. - Ne butáskodj már! Szóval a nő nem volt hibbant. Olyan normális volt, mint Becca, én vagy Sirius. Khmmm… - Szeretnénk tudni valamit a környezetünkről! – indítványozta a beszélgetést Becca, mert őt egyrészt mindigis érdekelték a spirituális dolgok, másrészt nem volt kedve visszamenni a kastélyba. - Az atmoszféra körülöttetek enyhén kifejezve kivételes, Rebecca. Hát, ha már a jósnő is ezt mondja, akkor miért vitatkozzunk vele? Úúú… Édes jó istenem, honnan tudhatta a nevét?! Egy az egyben elsápadtam, míg ő behunyt szemmel mondta a következőt: - Van valami, amire azt hiszitek, elveszett, pedig még meg sem találtátok. Nahát, elvesztettem az egyik tollamat! De hát hogy is ne találhattam volna meg? Mármint megvolt! Láttam a tulajdon szememmel! Becca elgondolkozott arcát látva felmerült bennem az érzés, hogy rosszul értelmeztem a jóslatot. Hmm.. ez már csak így szokott lenni. E két jóslat után következett a bónusz, a kedvenc: „A jövőtök ködbe burkolózik.” Mondtam már, hogy imádom a mindent látó asszonyokat? És ezzel még korántsem volt vége. Ugyanis a nő személyes küldetésének tekintette szerelmi életünk feltárását. - Nos, előttem, nem lehet titkod, Lily Evans… (Velem kezdi. Hát, persze..) De, igaz, nem Sebastian tetszik? (Nem.) Á, nem. Azt hiszem, nem. Bár nem rossz, de… de… aha. Megvan. James? (Na, ne.) Hát, persze, hogy James. Mennyi ideje is? Három éve… Hú, az nagy idő, Lily. És talán most elveszítetted örökre. (A nagy optimizmus, ami a kedves néniből áradt, megnyugtatóan hatott belső, szellemi lényemre.. Rájöttem, hogy ha már a zavart idegenek is lehetetlennek vélik kapcsolatunkat, akkor valóban nem érdemes próbálkozni.) Magadat okolhatod, drágám. Csak magadat. (Kösz.) És Rebecca, neked ott van Perselus. (Vajon hogyan kémkedik?) Istenem, ezt még te sem gondolhatod komolyan! Mert… hát, persze! Sirius Black. (Lehet, hogy vannak belső emberei?!) Vigyázz vele, néha meglepően szélhámos és vakmerő tud lenni, de nem rossz fiú. Majd küldjetek egy képeslapot a nászutatokról, lányok. Minthogy a jósnő ilyen jól elbeszélgetett magával, vissza akartam menni a kastélyba. De menet közben megbicsaklott a lábam, és visszahuppantam a fenekemre, míg Becca elkezdett dumálni.

- Perselust igenis szeretem, de ha Siriusról kérdez… őt is. Talán még jobban. Azóta tetszik, amióta oviban ideadta a kedvenc maciját. Ó. – csak ekkor jött rá, miket beszél, és igyekezett elhallgattatni magát. - A kezeket szájra módszer nem hat, lányok. – nevetett fel az a szemét boszorkány. – Na, Lily? Sebastian? - Nem tetszik! – jelentettem ki. - És… James? Aú, ez azért már túlzás! Ha már az ember macskája sem hagyja az ember lányának, hogy kiírja magából az érzelmeit, akkor ki? Ráadásul ide telepedett velem szemben Philip. Hamarosan Verity és Rini itt fognak csacsogni. Remek. Már csak ez hiányzott… Tehát felugrottam, és elkezdtem kimenekülni a bűvkörből, de ezzel csak annyit értem el, hogy hangosabban beszéltem, és így mindenki meghallhatta szavaimat. - Aha, persze, már három éve is tetszik, és már két éve szeretem igazán. Mindig is tudtam, hogy sokkal aranyosabb, mint mutatja, és hogy nem beképzelt, azt is tudtam, hogy szeret, csak olyan ciki volt, hogy… más voltam, mint ő. Sárvérű. – mondtam ki a rettegett szavakat. Becca szája tátva maradt, Rini kezéből – aki épp ekkor haladt el mellettünk - csattanva kiesett az újság, Sirius és James csak hallgattak. James feltette a lábát a padra, úgy nézett le rám. Szóval ez volt életem egy szakaszának kezdete. Elegem van, betelt a pohár az élettel! Segítség! Ki akarok szabadulni! Most meg Cassie nyávog itt nekem. Már neki sem elég a cukoregér. Senkinek sem felelek meg. Talán az lenne a legideálisabb, ha most mennék, és a kilátóból megismerkednék a földdel. 22:01, hálóterem A vacsora ismét eseménydúsan telt, James Kirával, Sirius pedig Lyával dumált. Én kis híján belealudtam a nagy beszélgetésbe, mely kimerült abban, hogy ki kivel járna. Úgy fél tíz felé eszméltem rá, hogy Verity beszámolót tart a francia pasik csáberejéről. - Mi van már megint? – kérdeztem szokásosan kedvesen, bódultan az álmosságtól. Rini három percben összefoglalta az egész estét, és boldogan dőltem vissza az asztalra. Jobb is volt, hogy úgy tettem, mintha aludnék, mert így a többiek elküldték Sebastiant és Alexát. Előbbinek James, utóbbinak én voltam a nyűge. Mit is mondhatnék? Büszke lehetek arra, hogy ilyen fontos dolog vagyok valakinek az életében! Van, aki még ennyire sem viszi. Március 9. (Vasárnap) 18:29, hálóterem A mai napom gyónással és néma imával telt. Vasárnapi misére mentünk Beccával, így most sok mindent máshogy látok, például Bellatrix nem tehet róla, hogy hülye. Mivel az olyan alacsony intelligenciaszintű élőlényeket, mint ő, nem szabad bántani, mostantól felhagyok negatív érzelmeim kinyilvánításával az ő irányába. Ez vonatkozik Jessre is, aki újabban második Bellatrixnak képzeli magát. Az nem zavarja, hogy ő nem az eredeti, viszont azt el kell ismerni, hogy a hülyeségben lassan kezdi megelőzni Bellácskát, ami pedig nagy szó! Bővebben kifejtve egyházi tevékenységemet, a gyónásom egy óra hosszúra sikeredett. Minden bűnömet meggyóntam, amire csak emlékszem, és azokat is, amiket mellesleg nem is bántam meg. Végülis amiről az atya nem tud, az nem fáj neki, nem igaz? Meg aztán beszéltem még a nagyfőnökkel is egy ima keretében. Attól tartok, ha fennhangon zajlott volna le az a fohász, a papok nem nagyon örültek volna neki, így előrelátóan csak magamban álltam neki az Úrnak, hogy legalábbis adjon egy magyarázatot, miért teszi azt velem, amit. Plusz egy levelet is otthagytam neki, szóval, ha szerencsém lesz, még az is lehet, hogy fog válaszolni! Így néz ki a másolata: „Istenem! Be kell vallanom, nem is tudom, mit higgyek Rólad. Egyszer nagyon úgy tűnik, hogy vagy, máskor viszont jobban tennéd, ha nem is léteznél. Figyelj, én elhiszem, hogy az a feladatod, hogy néha megbüntess valakit, és ezt nem is kérdőjelezem meg, csak egyszerűen nem értem, miért nézel ferdén egy fiatal lányra? Pláne, ha az a fiatal lány én vagyok.

Az az igazság, hogy azt Neked is tudni kell (mert igaz, te mindent tudsz), hogy egy tizenhat éves mit bír el. A szerelmi életemmel ne is foglalkozzunk, az egy kész katasztrófa, de, már ha csak a tanulmányaimat, kötelességeimet nézzük, úgy is láthatod, hogy itt valami nem stimmel. Jogaim számának köbe kötelességeim száma, ha arányokat akarsz. És még valamilyen szinten jó is, hogyha valaki elfoglalt, de azért ez enyhe túlzás, ami nálam fenn áll! Nyugodtan nézd meg a Nagykönyvben, vagy valahol rólam az adatokat, és azonnal látod, hogy nem csalás, nem ámítás, túl vagyok terhelve! Csak gondoltam, szólok, hátha nem tudsz róla, mert ugyebár sok dolgod van, meg minden. Én elhiszem, hiszen – mint fentebb említettem -, velem is ez a helyzet. Azt azért javadra írhatom, hogy Albus Dumbledoret mellém állítottad, az egy jó húzás volt! Szóval: kösz! Még egyszer kösz az angyalt, és azt is, hogy elolvastad a levelemet. Üdv: Lily” A levél bedobása a ládába nehezebb volt, mint gondoltam. Alig fért bele! Valakinek nagyon sok bűne lehetett, és láttam, hogy Sirius ott somfordált a templom körül… De az a legjobb, hogy mély alázattal és gondolkodással foglaltam el magam ma, hiszen a vasárnap mi másra is jó? Mondjuk Rini hívott megnézni az új édességüzletet… És Lya is látott egy olyan dísztalárt, ami beillett volna mennyasszonyi ruhának, és azt én is felpróbálhattam volna. Meg az a hír járja (a templomban voltam öt óra hosszat, tehát nem biztos), hogy Lumpsluck bájitalokat osztogatott. De ezen kívül semmiről sem maradtam le, ha az ingyen süteményosztásról elfeledkezünk. Kellett is nekem tíz év után templomba menni… Március 10. (Hétfő) 10:14, átváltoztatástan Na már most, tudni kell, hogy minden átváltoztatástan kivételes és mozgalmas, de ez a mostani igazán szokatlan lett. Sirius nagyon furcsán – még a szokott furcsánál is furcsábban -, viselkedik, McGalagony szúrós pillantásai semmit sem hatnak, állandóan beleszól az óra menetébe. Az előbb például… Ó. Egy Levél nagy L-lel. „Hogy s mint?” James írta. Eddig még rám se nézett, hozzám sem szólt (mondjuk én sem), és most csak így megkérdezi. Na, jó, akkor játszunk. „Egész jól. Dolgozok egy ügyön.” El sem csodálkozott, csak mosolygott, és valamit írt. Ez azon ritka alkalmak egyike volt, amikor még meg sem próbált hozzám érni. Szeret? Nem szeret? „Igazán? Titok?” „Nos, annyira nem. Rólad van szó.” Megint csak nyugodtan írt. „Gondoltam.” Miután egyrészt ledöbbentem azon, hogy nem döbbent le, másrészt válaszán, harmadrészt McGalagony prof. szóvitáját hallgattam Siriusszal, kicsit elhanyagoltam a feleletet, így még egy papírt odadobott elém, ezzel: „Részletesen: csak nem haditervet készítesz?” Micsoda gondolatai vannak! Pont tegnap ígértem meg az atyának, hogy próbálok nem tervet kovácsolni, most meg erre buzdít! Ördögi kör! „Ha tudni akarod…” Mielőtt leírhattam volna a dolgot, Sirius Black őrületes szöveget levágott, mint általában. - McGalagony professzor, Ön férjnél van? Nem is tudom, hogyan jutott eszembe, csak úgy elgondolkodtam, hogy egy olyan asszonyt, mint Ön, hogy tud elviselni… azaz hogy is ne lennének gyerekei? Azon töprengek még, hogy jogosan Ön az igazgatóhelyettes… - Fogja be a száját, Black, és hagy lássunk egy szép transzfigurációt! – csattant fel egyetlen, és így méltán kedvenc házvezetőnőnk, miközben zavartan gyűrögette a tantervet. Ilyen még csak egyszer fordult elő, akkor, amikor Nott megkérdezte, hogy mi az a kép a tanári asztalon. Persze azt még a mai napig nem tudjuk, hogy mi lehetett ott.

Verity, kihasználva az időt, előkapott egy papírt, és hosszú levélsorokat rótt rá. Úgy tűnik, ahogy nekem a napló, neki a levél a mániája. Mindkettő jó valamilyen szempontból, de a naplónak van egy nagy előnye: nem beszél, míg a levél olvasója nagyon is. Bár ez óhatatlanul is feltesz egy kérdést… Az én naplóm érdemelte ki azt a kiváltságot, hogy mások is igényt tartanak rá. Nem akarok személyeket megemlíteni, de például Becca, Verity, Rini, és kétszer Lya is beleolvasott, lassan már azon sem lepődnék meg, ha Bellatrix Black kezében látnám! Bár, azt nem is élné túl Trixy… Az álnaplónak egyedül Sirius dőlt be, hehe. Jellemző. Ő úgy okoskodott, hogy az álnaplóm biztosan az igazi: mert mindenki tudja, hogy az igazit nem hordozom magammal, így az a szobámban van; viszont szerinte én sem vagyok olyan bolond, hogy azt hiszem, hogy ő elhiszi, hogy az, amit ott hagyok, a valódi. Na, így jutott arra, hogy neki az álnaplóm kell. Gratula Sirius Blacknek, aki megint csak nem tagadta meg önmagát! És még folytatja… - McGalagony professzor, nagyon jól áll Önnek ez a frizura! Máskor is hordhatná így a haját! Nagyon szép bók volt, Sirius, csak egy apró, csip-csup gond van vele: McGalagony MINDEN ÁLDOTT NAP így hordja a haját! De egyébként kedves… mi dolga lehet Siriusnak a professzorral? Csak nem valami… khmm… személyes ügy? Titok lappang a háttérben! Márpedig Lily Evans azért van, hogy a titkokat leleplezze! Ugye, milyen szép kis életcél? Március 11. (Kedd) 11:04, gyógynövénytan után, a folyosón Alexa Potter olyan édes, drága bájos gyermek, hogy jobb se kell, de ha még egyszer kiejti azt a szót, hogy „meglehetősen”, kimegyek az ablakon! Ez a kedvenc szava, és minden második mondatban használja. Szóval, most már azt is megtudtam, hogy Alexa meglehetősen megtisztelve érzi magát, amiért elmegyek majd hozzájuk, és a szülei is biztosan nagyon örülni fognak, meg a háziállatai, amikből van vagy két tucat, csak az a baj, hogy meglehetősen lehetetlen szomszédokat fogtak ki. Van egy szövege a kiscsajnak, az biztos! Meg egy mini hiúza, amit mindenhova magával hurcigál. Ha nem tudnám, hogy nem James húga, azt hinném, hogy ez ősi beidegződés a családban. Jamesnél kaméleon, a húgnál hiúz. De hát, hála istennek nincs rokoni kapocs! 17:19, bagolyház A bagoly pont akkor röppent el a levéllel, amikor elfelejtettem, hogy véletlenül megcseréltem Niának és szüleimnek szóló levelet, és így, hacsak nem történik valami fatális véletlen, anyáék el fogják olvasni nem éppen szelíd nyilatkozatomat a suliról… Jerome javasolta, hogy lőjük le a baglyot. Mikor nem akartam, tovább győzködött, mondván, hogy tudhatnám, milyen jól ismeri a madarakat. Mondtam, hogy tudom, és arrébb mentem. Megtaláltam a régi naplómat, amit még első évben vezettem! Nem is emlékeztem rá, hogy van… Így visszaolvasva, elég nagy baromságokat írtam bele. Így kezdődik. „Megismerkedtem egy fiúval. James a neve és nagyon helyes. Bolondnak látszik.” Ez a legeslegelső mondat. Én írtam, látom, a saját kézírásom, de nem tudom elhinni. „Arca szigorú volt, de annál kedvesebb.” Ez McGalagony jellemzése! Uramisten, milyen hülyeségeket ki nem találtam! Egyébként kicsit sem ellentmondó… „Jó a kastély. Tetszik a kert is. De a bagolyházba nem merek bemenni, olyan csúnya ott minden.” Letagadom magam! Esküszöm, ez nem én vagyok! „Láttam ma egy fekete hajú, fehér bőrű lányt. Úgy néz ki, mint egy két lábon járó hulla, és még beszélni sem tud! Úgy érzem, nem leszek vele túl jóban…” Na, ez már inkább hasonlít rám… Úgy kell Bellácskának! Na, még van idő egy utolsó bejegyzésre, utána megyek is, kezdődik a kviddicsedzés. Jamesszel. És Siriusszal. „Egy magas, szőkésbarna haja lány bemutatott közelebbről is Jamesnek. Nem tudom a nevét, mert elfelejtettem megkérdeni, amikor James barátja, valami Black rálépett a taláromra. Most tiszta mocskos és koszos. De a lány kedves volt, hogy bemutatott Jamesnek.” A fene… elfelejtettem volna, hogy Meda mutatott be neki?! MEDA? Az nem lehet… Ő állna minden mögött? 18:53, hálóterem

Jelentem, túléltem az edzést. Kis híján a fél csapat belefulladt az özönvízszerű esőzésbe, amely seprűre szállás után tíz perccel jelentkezett. A többiekkel együtt hiába fenyegettem, esdekeltem, sőt, könyörögtem Jamesnek, nem mutatott hajlandóságot az edzés lemondására. Ha így haladunk, a jövő heti Hugrabug-Griffendél találkozóra egyetlen használható emberünk marad: Brad, aki nem vett részt a gyakorláson, mert még előző nap eltörte a lábát. Míg ő megúszta egy sima töréssel, lehet, hogy James hamarjában ki fog nyírni itt minket! Csak egy meglepő fordulat térítette észhez. Bár, olyan borzalmas nem volt az edzés, hogy egy ILYEN mondatnak kelljen elhangoznia Sirius Black szájából: - Nem hallod, hogy Lily, a barátnőm kérte? – vigyorodott el. Nem sok hiányzott hozzá, hogy lecsússzak a seprűről, és a mélységbe zuhanjak. Azért örülnék, ha az ilyen kijelentéseket nem ilyen életveszélyes magasságokban tenné! De csak ennyit mondtam. - Hülye. - Imádom a temperamentumos lányokat, Lya is igazolhatja! – repült mellém Sirius, és Jamesre mosolygott. – Tudod, mit, Ágas, igazad volt! Annyira nem rossz csaj! Néha utálatos és önző, de alapjában véve kedves és látványnak sem az utolsó… Ha a földön lettünk volna, most akkora pofont adtam volna Blacknek, hogy a feje is leszakad, viszont így csak mélyen elpirultam, egy halk „vadbarom” kíséretében. Nem attól, amit mondott, hanem James tekintetétől, aki elmélázva nézett, miközben a cikesz BELE AKART MENNI kezébe! Heather és Kirsten tőlünk két méterre, figyelmesen hallgatták párbeszédünket, míg meg nem dobtam őket a kvaffal. - De, Lily, szívem, miért mondod ezt? – kérdezte megjátszott kedvességgel Black. James elnevette magát. - Szívem? Hű, haver, neked aztán gyorsan megy az összemelegedés! Black szívemnek szólított. Engem, azaz Lily Evanst. Hülye ez a Black. Még hülyébb, mint volt. De… James meg csak nevetett. Mi több, KINEVETETETT. Egy valamirevaló lány nem hagyja magát. Úgy tűnik, már az sem vagyok, ugyanis egy szó nélkül arrébb repültem. James viszont jött utánam. Azt hittem, valami érdekes kérdést akar feltenni, de csak ennyit mondott - és már ment is visszafelé, Siriushoz, aki a többieknek azt kántálta, hogy „Lily a barátnőm! Lily a barátnőm!”: - Sok mindent hittem, de azt még én sem, hogy előbb leszel Sirius barátnője, mint az enyém… Nos, Lily, ezt is meg kellett élnünk. Vissza akartam kiáltani ezeket: 1. Hát, meg! 2. Én sem hittem volna! 3. Nincs semmi közöm ahhoz a szemétládához! 4. Szeretlek! Bár, talán ez utóbbit nem gondoltam komolyan! Azaz nem is az, hanem egyszerűen nem bírom kimondani. Könnyedén kimondom anyának, apának, Cassienek, néha még a lányoknak is, de Jamesnek.. az teljességgel ki van zárva. Egyébként meg hagyjanak engem békén! Hát nem bírják felfogni, hogy NEM vagyok Sirius barátnője, sőt, Sebastiané sem, senkié?! Miért nem bírnak egyszer végre leszállni rólam, és miért ilyen kegyetlen James?! Nem is érdekli, mi van velem, és hogy járok-e a legjobb barátjával, vagy nem! Egyáltalán, úgy,a hogy vagyok, nem érdeklem! Hiszen a jósnő is megmondta, hogy elcsesztem… De ha már valóban így van, akkor hagyjanak, hagy csináljam, amit akarok! Csak az a baj, hogy James nagyon is hagyja… Senki lettem számára. 19:03, hálóterem, ágy Utálom magam, Becca. Elegem van mindenből és mindenkiből, még a Roxfortból is, még a cicámból is, aki szegény pedig feltétlenül szeret, és nem érti, miért vagyok morcos. És, isten bizony, nem akarok ilyen lenni, csak… egyszerűen fizikai fájdalmat okoz mosolyozni. Rohadt érzés senkinek lenni, kedves naplóm.

21 Valaki kell 03:22, hálóterem Nem akarok aludni. Nem akarom, hogy James semmivé váljon, és a helyén Sirius Black arca jelenjen meg! Pedig valahányszor elalszok, ez történik… Március 12. (Szerda) 08:37, Nagyterem Borzalmasat álmodtam az éjjel (mert, igen, elaludtam, csak tudnám, minek), és az eseményeken kívül a nyomasztó, fojtogató hangulat is fogságban tartott. Megálmodtam a saját halálomat… Nyugalmasan kezdődött, egy barátságos, csendes ki szobában ültem, karomon egy csecsemővel, aki rám nevetett, én is felkacagtam, és nagyon boldog voltam. Azokban a percekben, mintha nem is lettek volna rossz emlékeim, olyan nyugodtan ültem ott, tőlünk pár méterre a halk háttérzaj forrás a TV volt, a délután a napnak ezer sugarát ajándékozta nekünk, amik tört narancssárgás színnel árasztották el a szobát. Gyermekemet tartottam kezemben óvatosan, és a fotel lábánál ott dorombolt Cassie, nem kiscicaként, hanem kedves, nagy macskaként. A másik pillanatban már zöld fények villantak az utcáról, és a babát letéve rohantam ki, Cassie panaszosan nyávogott. Becsaptam a szoba ajtaját, és pálcámat magamhoz véve siettem ki. Amint kiléptem, a fák ijesztően magassá nyúltak meg, mintha egy őrült festő hosszabbította volna meg őket, az összes kocsi egy időben felrobbant, és végzetes, sötétszürke hurrikán közeledett a város felé. Iszonyatosan féltem, de tudtam, hogy a gyereknek és Cassienek semmi baja nem lesz, így átrohantam az utca túloldalára, és egyenesen berontotta egy házba. Az előtérben egy idős asszony sürgölődött, fiolákat nyomott kezembe, és pergő hangon elmagyarázta, kihez hopponáljak el azonnal. Bár csak álmodtam, olyan valóságosnak tűnt minden, fuldokoltam a robbanás okozta füsttől, az egyik üveg megrepedt darabjával elvágtam kezemet, és nem voltam ura testemnek. Önkéntelenül is kiszaladtam újra, kukák és kerítések sora mellett futottam el, egyiket-másikat felkapta a szél, és borzalmas erővel ripityára törte őket, pálcámmal valami furcsa erőterem varázsoltam magam elé, és az megvédett a kidőlő fák rámzuhanó ágaitól. Ismét kísértetiessé vált az egész, sötétbordó színű lett az ég, és egy babakocsi elhagyatottan nyikorgott az utcasarkon. Arra vettem utamat, miközben folyamatosan pillantottam hátrafelé is, mert úgy éreztem, követnek. A babakocsiban szőke kislány sírt, kikaptam cumijával együtt, és megtorpantam. Valamiért visszafordulni nem akartam, de a gyereket sem vihettem magammal. Álltam, rettegtem, és egyre csak erősödött bennem, hogy valaki figyel, azt nézi, mit teszek. Megborzongtam, és a kislány még jobban sírt… észrevettem, hogy vér szivárog az egyik ház bejáratai ajtaja alól, és kényszerítettem magam, hogy odafussak, de mielőtt elértem volna a közelébe, zöld fény villant, eltűnt a gyerek, eltűnt a ház és a beton is, zuhanni kezdtem. Ekkor ébredtem fel. Becca nyugodtan aludt, hajnali három felé lehetett az idő, és Cassie újra kiscica alakban dorombolt kosárkájában. De mi volt ez? Most… álmomban meghaltam? Nem tudtam normálisan gondolkozni, biztosan ezért siettem le a klubhelyiségbe remegve. Azt hiszen, beindult a morbid fantáziám, és elképzeltem, ahogy griffendélesek holttestei hevernek a szőnyegen, a tűz kialudt, és az ablak be van törve. Leérve szerencsére nem volt semmi különös odalent, egy fia holttestet sem találtam, a tűz még pislákolt a kandallóban, félkörívben világított. Lerogytam az egyik fotelbe, és kezeimbe hajtottam fejem, mikor egy álmos hang szólított meg. - Miért jöttél le? – Sirius állt a fiúk lépcsőjén, éppen felfelé igyekezhetett, amikor meglátott. Most szerencsére meg sem próbálta említeni, hogy még holnap is a barátnője leszek. Ennyire látszódott volna rajtam, milyen cefetül vagyok? - Volt egy gyerekem… de ott volt Cassie is, és még egy baba… aztán… aztán véres volt az ég meg a beton, és… meghaltam. – mondtam elhaló hangon, még mindig lehajtva fejem. Következő pillanatban már átkoztam magam, mert attól tartottam, hogy Sirius reggel ezzel a hírrel fog nyitni, de ő csak bólintott, és felment. Egy közönyös barom, aki akkor is magasról tojik rám, amikor látja, hogy mennyire nagyon pocsékul vagyok! Nincs rá szükségem… nincs. Csak azért nem kellett volna csak úgy felmennie… Ilyesmik járhattak a fejemben, amikor nyikordult az ajtó. Hát, mégis lejött?

De, nem, most egy másik fiúhangot hallottam meg. - Lily! Mi baj van? – James volt az. James lejött hajnali háromkor csak azét, mert tudja, hogy valami bajom van. Sirius nem is akkora közönyös barom, mint hittem, ha képes volt felébreszteni a barátját. Na, már mindketten ott álltak pár pillanattal később a fotelom mellett… - Mi történt? – James leült mellém, Sirius viszont állva maradt, onnan szemlélte arcomat. Hallgattam egy ideig, amiből azt szűrte le, hogy jobb lenne, ha eltűnne, és igaza is volt. James biccentett neki, és hamarosan már csak ketten voltunk odalent. Még akkor is azt hittem, hogy álmodok, biztosan ezért hajtottam fejem James vállára, semmi más magyarázata nincs a dolognak! Mindenesetre nem húzódott el, hanem megsimogatta hajamat. - Csak álmodtam… - ennyit mondtam, és nem többet. Mindketten a tüzet figyeltük, ami már alig pislákolt. - Értem. – Ő még mindig simogatta a hajam, miközben letöröltem könnycseppjeimet. Amilyen kegyetlen volt tegnap, annál kedvesebb volt most. Biztosan ő is még kómás volt… - Azt álmodtam, hogy volt egy kisbabám. Ilyen kicsi volt – mutattam a kezével a méretet -, és nagyon aranyos. Biztos, hogy én voltam, mert ott volt Cassie is… Az volt a lényeg, hogy nagyon megijedtem, és szaladtam, aztán megölt valaki. - Hogyan? – kérdezte rekedtes hangon James. Megütközve néztem magam elé. HOGYAN? Hogy kérdezhet ilyet tőlem? Lenyeltem keserűségemet, és válaszoltam. - Varázslattal, Adava Kedavrával. – súgtam halkan. Keze megállt. - Értem. De itt vagy, és semmi nem változott. Él Cassie, Becca, te és én is. – azt hiszem, nem azt mondta, amit gondolt, de akárhogyis van, így is, úgy is megnyugtatóan hatott, és tovább simogatott. - Igen… de még megtörténhet. – bukott ki belőlem, és elsírtam magam. James felemelte arcomat, és őszintén bólintott. - Valóban, de csak akkor, ha nem vigyázol. Nézd, Lily, ha azt ígérném, hogy meg tudunk védeni, akkor csak hazudnék… senki sem tudja, milyen hatalmakkal kell szembenéznünk a közeljövőben, senki sem sejti, hogy nem csak a külső világ van veszélyben, hanem a Roxfort is. Sajnos erről sokat hallottam a szüleimtől… Voldemortnak nem csak Becca bátyja kell, hanem még sok hasonlóan tehetséges ember, akiket maga köré gyűjtve rombolni tud. – harag szikrázott szemeiben – A Roxfort nagyon is lehetséges célpont lesz, még ha sokan úgy tartják, hogy meg fogják kímélni. Szerintem úgy áll a helyzet, hogy a szülőket csak a gyerekeiken keresztül lehet megadásra bírni… és máris itt lyukadunk ki. Nem lesznek ezek könnyű idők, Lily, de ha jól tanulunk, mi is segíthetünk a megfelelő oldalnak. Ledöbbenve ültem fel. Mi van??? Nekem erről miért nem szólt soha senki?! - Micsoda? - Te talán azért nem tudtál erről, mert… mugli származású vagy. – ejtette ki óvatosan a szavakat. – De Becca, Sirius, Remus, Meda és a többiek tudják, mi a helyzet… már akiket a szülők beavattak… Hát, ezt nem tudom elhinni. Lehetetlen. - De, James, akkor hogy élhetünk nyugalomban, hogy levelezhetünk az órákon, hogy jöhetnek el a franciák, hogy törődhetünk olyan dolgokkal, mint a szerelem és a barátság, Becca hogy alhat nyugodtan, ha mások harcolnak? James fanyar mosollyal nézett rám. - Nem te vagy az első, aki ezt megkérdezi. Mondhatnánk azt is, hogy ezt elvárják tőlünk, hogy ezt tegyük, de az igazság szerintem az, hogy egy 17 éves csürhe jobb, ha a saját dolgával foglalkozik, mintha belefolynak a nagyvilág ügyeibe. Ezt Dumbledore is nagyon jól tudja. Becca pedig tudja, hogy jobban árt, ha tesz valamit, mintha kivárja a napot, amikor a testvére szabad lesz… Sajnos rajta kívül így is épp elegen benne vannak a… - elharapta az utolsó szót. Nem folytatta a mondatot. - Miben? - Nem fontos. De azt hiszem, tudom, mire gondol. Olvastam Voldemort exkluzív bandájáról, a halálfalókról, és minden alkalommal kiráz a hideg, ahányszor csak szóba kerülnek. De azt azért nem tudom elhinni, hogy valaki a roxfortosok közül benn van ebben a gyilkoló szektában! Ennyire azért senki sem beteges! Vagy… lehet, hogy a felszín alatt igen? - Kik? – tettem fel a kérdést, és most csakugyan szerettem volna tudni. - Lily… - Véresen komolyan kérdezem, James!

Nem hittem volna, hogy fel fogja őket sorolni, NÉV SZERINT. Voltak, akiket név szerint ismertem; voltak, akikről sokat hallottam; és volt egy ember, akivel az ismeretség már így is furcsa, de most már veszélyes is volt: Tian. Bizony, nagyon úgy tűnik, hogy halálfaló, mert az ugyebár nem valószínű, hogy pont a bal alkarján tetoválást visel… Halálfaló. Ez a szó… iszonyatos. És… Sebastian… Annyi mindenki beszél vele, oly sokan mennek oda hozzá, hogy létezhet olyan isten, hogy nem tudja senki Jamesen és Siriuson kívül?! Mert ők tudják, nagyon is jól. És hogy ezek mellett az elrettentő dolgok mellett hogy tudnak még nevetni a srácok, az számomra is rejtély. És akkor, ott jó ötletnek tűnt feltenni egy kérdést, amit valószínűleg ezerszer is elvetettem volna nappal, de a képtelennek tűnő beszélgetés és feltételezés után kibukott belőlem. - Már nem szeretsz? Nem mondott igent, vagy nemet, egyszerűen felállt, és kezét vállamra ejtette. Az a mondat, amit kimondott, máskor nekem is csak ostoba, sablonos mondatnak csengett volna, de abban a szituációban Tőle egy világot jelentett. - Akit igazán szeretünk, azt el kell tudnunk engedni. Azóta már százszor végiggondoltam a fotelben ülve a dolgot, de nem tudom mire vélni. Azt akarja, hogy én engedjem el őt, vagy arra utalt, hogy miért hagy most már békén? Az az igazság, hogy hiányzik a macerálása. És a kedvessége. És a szemeinek csillogása. De még a gunyoros mondatai is. Hol is az a vers…? 12:14, átváltoztatástan Két örömhírt szeretnék a mai nappal kapcsolatosan bejelenteni. 1. Valamilyen Mordon, egy auror fog érkezni hétfőn iskolánkba, hogy a héten napi két órában felkészítsen minket az egyre terjedő halálfalóvá válás ellen. 2. A ma délelőtt teljes mértékben Beccáról szólt. Egyébként azt én is szeretném tudni, miért jó hír Mordon érkezése, de a bájitaltanóráknál Lumpsluckkal (állandóan ajnároz… pff…) és a kviddicsedzéseknél csak jobb lehet. Pont ma reggel jöttem rá, hogy ennél mélyebbre már úgy sem süllyedhetünk. James ugyanis vagy skizofrén, vagy hűen tartja magát utolsó mondatához, magyarul nem szól hozzám egy árva szót sem. Nehéz megemészteni, hogy a srác, akit szeretek éjjel a hajamat simogatja, nappal pedig tudomást sem vesz arról, akit állítólag „igazán szeret”. Az agyamra megy a pszichológiai trükkjeivel. Becca szereplését pedig cseppet sem bánom. Érdekes volt megfigyelni a kijelentésének hatására bekövetkezett reakciókat és társadalmi változásokat. Vicces volt, amikor Sirius egyszerre kísérelt meg kajálni és kiabálni. Barátnőm annak rendje és módja szerint szépen kiállt az emelvényre (ami elvileg az igazgatónak van fenntartva, de hát mi aztán végképp nem kötjük magunkat túlságosan a szabályzathoz), és megköszörülte torkát. A Griffendéltől a Mardekáron át a gondnokig mindenki odafigyelt. Alias egész Roxfort tanúja lehetett a következő kijelentésnek. - Ezennel megalapítom a Beavatott Emberek Képviseletében Értelmesen Pitont Zavarónak Elkönyvelt Lányok Társulatát, azaz a BEKÉPZELT-et, és ezzel egyetemben a testvérklubot, amely a BUNKÓK névre lett keresztelve, a Blacket Utálók Nagy Közkedveltségű Országos Klubjából. Röpiratokon tehát kérem, mindenki keresse a „beképzelt bunkók” szlogent. Belépési díj egy galleon, kilépés kizárt, esetleges lehetőség legfeljebb halálozás esetén elfogadott. Ezzel, mint aki jól végezte dolgát, leült Remus mellé, aki azt számolgatta, hogy a kezdőbetűkből vajon valóban kijön-e a rövidítés. Jerome volt az első, aki vigyorogva gratulált Beccának, miközben francia társaival valahová nagyon igyekezett, de Lya és Juliette csak fintorogtak. Viszont meglepően sokan akartak azonnal belépni, feláldozva egy galleont a nemes cél érdekében, így Becca egytagú klubjai hamarosan nyolcvan-kilencven főt számláltak. Gondoltam, megyek én is érdeklődni, de Becca vette a lapot, és még mielőtt szólhattam volna, a kezembe nyomott öt galleont. - Tessék, Lily, itt a vigaszdíj. - Vigaszdíj? Mert? – nem igazán voltam képben, miért is kaptam a pénzt, de jól jött, így gyorsan eltettem. - Tudod, mert nem engedhetem, hogy Sirius barátnője belépjen a klubba. Komolytalanná tenné. És, mivel te ebben a percben az vagy…

- Nem vagyok az! – fortyantam fel, és most hirtelen megint zavaróvá vált, hogy James hosszan végigmért. Nem kérek sem a sajnálatából, sem a lenézéséből! Sirius, aki rendkívül büszke volt magára, hogy klubot alapítottak róla - nem akarta az istennek sem felfogni a nyílt célozgatást -, megint beleszólt két személyes vitánkba. - De igen. - Fogd már be! – fakadtam ki, és újra Beccához fordultam – Holnap már az exe leszek. Na, beléphetek majd akkor? De Becca megrázta fejét, és sajnálkozva elővett egy papírt: - A Klub és a Társulat szabályzatában az áll, hogy a jelenlegi illetve múltbeli barátnőket nem fogadhatjuk el tagnak. A csípős válasz máris készen állt. - A jövőbeliket esetleg nem akarod?? Mert akkor simán kitilthatnád SAJÁT MAGADAT is! Be kell vallanom, amikor elkapott a hév, nem néztem, hogy:  Az egész Nagyterem kitüntet minket figyelmével  Sirius Black, a téma tárgya ott áll a közvetlen közelünkben  James Potter, a másik alany, akiről más beszélgetéseink alkalmával csevegünk, szintén ott téblábol mellettem (háttér-információ)  McGalagony baljóslatú arccal közeledik (de hát McGalagony mikor NEM közeledik vészjósló arccal???)  Lya éppen féltékenységi rohamot akar kapni De Becca, aki anyukájától mesteri módon elsajátította az emberekkel való bánásmód című leckét, könnyedén leszerelt. - A jövőnk ködbe vész, nem emlékszel, Lily? – flegmán elfordult, de Siriusnak is volt hozzá még egykét szava, mégpedig nem éppen a jobb fajtából. - Kilépsz, ugye? Íme, egy srác, aki reménytelenül naiv. Meg kell mondanom, engem sem hatottak volna meg nagy kutyaszemei, de Beccától kicsit meglepett a válasz: -… Mintha nem is hallotta volna a kérdést, úgy lépett el Sirius mellől. Átmeneti süketsége csak addig terjedt, amíg Jess ócsárolni nem kezdte, hogy miért nem veszi észre, milyen csúnya neveket adott a kluboknak. Sirius viszont meg sem próbált Becca után menni, és ez ösztönzőleg hatott belső szememre. Meg kell mondanom, rájöttem egy nagyon nagy dologra: A fiúk úgy akarják felkelteni az érdeklődésünket, hogy nem foglalkoznak velünk. Aha! Ez lenne a megoldása a rejtélynek? Elég vérszegény fantáziájuk van akkor. Csak az a gáz, hogy nálam tökéletesen bejön. Ó, JAMES, MIÉRT NEM LÁTOD, HOGY SZERETLEK? 12:35, átváltoztatástan Hülye voltam. Nem, még a hülyénél is hülyébb. Talán még annál is. Mindezt azért, mert szokásom rohadt nagy betűkkel írni a naplómba, mégpedig akkor is, ha éppen írásom alanya ül mellettem, és történetesen érdeklődve szemléli soraimat. A kérdés már csak az, miért lepődtem meg, amikor kaptam egy ilyen levelet: „Szerinted? James” Jujjjujuj. A fenébe… „Erre most választ vársz?” „Nem választ. Magyarázatot, hogy ugyan miből kellene látnom.” Hát, persze, evidens… „Hagyjuk. Semmiből.” „Már megint menekülsz. Már megszokhattam volna, nem is tudom, miért remélek én még bármit is. De azért, az után az éjszaka után… ez kissé kiábrándító.” Elvörösödtem, amint rágondoltam, hogy milyen öhm… pózban voltunk a klubhelyiségben. Vele. Jamesszel, akit szeretek. „Szemét vagy.”

„Ha én szemét, te gyáva.” Potterrel, akit utáltam. „Tudod mit? Dögölj meg!” „Megnyugodhatsz, miattad azon vagyok…” Az lenne a legpraktikusabb, ha most elájulnék. 14:19, sötét varázslatok kivédése Még élek. Halleluja. 15:03, a park Miután kimerítően megosztottam Alexával a szárnyas lovakról való összes ismeretemet, aki nagy komolyan hallgatott, majd az utolsó mondat után kijelentette, hogy ő ezt bizony mind tudta már, mert anyukája mindenféle könyvet összevett neki ezekről, a lényekről, meghallgattam Becca és Sirius exkluzív beszélgetését az Előcsarnokban, és, mivel minden szál az Előcsarnokban fut össze, egyúttal szemtanúja lehettem Bellácska és Tian eredetileg top secretnek szánt beszélgetésének is. Nem tudtam választani a két beszélgetés közül, így inkább mindkettőből leírtam pár részletet. 1. Hogyan beszélgetnek a testvérek? Sebastian (későbbiekben S): Semmi közöd hozzá! Bellatrix (későbbiekben B): Hogy a fenébe ne lenne? Le akarod tagadni a kapcsoltunkat? S: Ne hülyülj már! De akkor sincs közöd a magánügyeimhez! B: Nem lenne, ha nem a lehető legszánalmasabbat akarnád pont! S: Nem szólok bele az idétlen barátaidhoz fűződő viszonyaidba. Te se szólj az enyémbe, világos? B: Mint a vakablak! Folyamatosan hülyének nézel! Megjegyzés: Eddig rendben is volna, és most az egyszer Tiannak tökéletesen igaza van. Ez mit bizonyít? Azt, hogy attól még, hogy valaki minden valószínűség szerint halálfaló, nem lesz teljesen dilis. Maximum aberrált gyilkos. S: Nem azért jöttem át, hogy a te nyavalygásodat hallgassam! B: MICSODA? Csak nem a miatt a… S: Több vagy, mint fárasztó! Megjegyzés: öröm hallani egy ilyet. A régi emlékek újjáélednek Nia húgommal… 2. Hogyan beszélnek azok, akik szerelmesek, de egyik sem akar járni (még) a másikkal? Becca (mostantól B): Na, ide figyelj, te… te! Azt csinálok, amit akarok, oda megyek, ahova akarok, és olyan klubot alapítok, amilyenhez kedvem van! Sirius (mostantól S): Figyelek, de akkor most figyelj te! Az ovi óta meglévő barátaidat pedig már egy szóra sem méltatod? B: Túl szép kifejezéseket használsz magadhoz képest… de, igenis, ha az ovis barátaim szemetek és idióták, akkor jogom van kivonni őket a baráti körömből! S: Baráti kör?! És akkor ki marad benne? Egy vörös hajú pszichopata, egy levélíró fan, egy mostanában mindenkit idiótának tituláló csaj, és te? Hú, micsoda baráti kör! B: Ah, mert a tiéd annyival jobb! Van benne egy ugyanolyan felfújt, beképzelt barom, mint te, meg egy viszonylag normális srác, aki viszont hamarosan úgyis meg fog hülyülni miattatok! S: Kikérem magamnak a felfújt, beképzelt barom jelzőt! Sem James, sem én nem vagyunk azok! B: És Lily, a tulajdon barátnőd hol pszichopata??? Megjegyzés: Ez az, Becca, teljes mértékben igazad van! S: De majdnem az. Már nem sok kell hozzá… Tudod, mit? Ha te semmisnek akarod tekinteni a barátságunkat, hát, LEGYEN! B: Épp most akartam mondani még valamit, de akkor jó! Ezennel semmis! S: Mit akartál mondani? B: Mondom, te süket, hogy semmit. S: Becky, azonnal gyere ide, és mondd el! B: Nem bírod felfogni, hogy már nem vagyok se a barátod, se a barátnőd, sem egyéb ismerősöd? S: Hallani akarom! B: Az utolsó mondat jogán: Szakítottam Perselusszal.

S: De jó! Miért? B: Hmm.. az utolsó, de tényleg utolsó mondat jogán: Miattad. S: Hé, hé, hé! Nem akarsz még egy utolsó, de most már komolyan a legeslegutolsó mondatot mondani? B: Nem. S: Kimondtad! Megjegyzés: Jesszus. 19:23, Nagyterem A mai nap a rohadt nagy, de annál rosszabb események csúcstalálkozója. Mert: A, Becca összeveszett Lyával. B, James még mindig nem szól hozzám. C, Sirius pszichopatának hisz. D, McGalagony újabb munkát varrt a nyakamba. E, Jerome és a főnix még mindig harcolnak. Nem tud veszíteni a fiú… F, Dumbledore eltűnt. G, McGalagony nem. H, Sebastian megint odajött hozzám. I, Bellatrix még mindig egy érzéketlen kis… J, Lucius Malfoyjal kell járőröznöm holnap és holnapután este. L, James még ebből kifolyólag is megsértődött. M, Verity szintén, mert elvileg neki kellene segítenem a leckeírásban. N, Lya nem szól hozzám, mert szerinte Becca pártján vagyok. O, James kezd összemelegedni Juliette-tel. P, Lumpsluck zargat a klubbal. Q, Meda és Ted megint összevesztek. R, Valami gubanc van egy beauxbatonsos fiú körül. S, Még az ABC-t sem tudom rendesen. Viszont egy dologban biztos vagyok: minden rosszban van valami jó! Például… nem unatkozok! Ez az egyes számú pozitívum. Több nincs is. Ja, és Sirius kijelentette, hogy holnap délben tartjuk meg az első animágiaórát. Az nem zavarja, hogy csütörtök lévén esetleg órán kellene ülnünk… de ha őt nem, hát, engem sem! Jaj, úgy szeretnék animágussá válni! Nagyon nehéz, de hasznos varázslástani ág, ami izgalmas és hatásos egyben. Meg… legalább egy közös vonásom lenne Jamesszel… 22 A seb már megint lüktet Március 13. (Csütörtök) 09:23, bűbájtan Béke szállt meg. Már, amennyire ez lehetséges. Már az sem izgat, hogy Lumpsluck ki akar nyírni, ugyanis fejébe vette, hogy mindegyik órára tanuljuk meg öt bájital vagy elixír összetevőit, majd azokat is, amiket a többiek megtanultak, mert bármikor, szúrópróbaszerűen kikérdezhet bárkit. Na, már most, ha ő azt mondja, hogy valami szúrópróbaszerű, az egyet jelent az én szívatásommal. Nem igazán csíp, mióta nem vagyok hajlandó eljárni a hülye klubjába, és, mivel azt állítja, zseni vagyok bájitaltanból, a maximumot követeli tőlem. Állítását csak megerősíteni tudom, de attól még, hogy könnyedén megcsinálok egy bájitalt, ez csak recept alapján megy. Az összetevők megjegyzésében tehát nem vagyok valami jó, így kénytelen vagyok egy nap egy teljes órát rászánni/rápocsékolni a tanulásra. Ezzel már sokat elértem, ugyanis van egy rakás főzetem, amit vészhelyzet esetében tudok használni. Röpke részlet gyűjteményemből:

Álom ital – 3 db -: Nyilvánvaló, nem? Béke Elixírje – 10 db: Á, a nagy kedvenc Élő Halál Esszenciája – 1 db: Késznek kész van, csak használni nem merem. Vér-Pótló Főzet – 4 db: James és Sirius közelében sosem lehet belőle elég! Jamesről jut eszembe, érvénybe léptettem a tervem első részét: Megpróbálok mindenkivel kedves lenni, és ez által jó benyomást tenni rá. 10:38, jóslástan Hát, ez nem jött be, és mindez annak a nyavalyás Pitonnak köszönhető! Beccának is pont most kellett szakítania vele, és most még az ő nyűgösködésével is törődhetek. Nem értem, hogy nyavalyoghat enynyit egy srác. 13:09, Nagyterem „Az animágia nagyon nehéz, de hatékony módszer, mely során a test átdeformálódik egy másik élőlény, állat testformájára, de az emberi tudat megmarad. Maximálisan három napig maradhat állat formában az ember, máskülönben elveszti öntudatát, és csak nagyon erős bájitalokkal gyógyítható, illetve, esetenként egész életében állatalakban kényszerül maradni. Elsajátításának időtartama két-három év, bár egy húsz éves varázsló rekordidő, tizennégy hónap alatt megtanulta az átváltozást.” Jó így utólag tájékozódni a dolgokról, ugyanis nekem erről SENKI SEM SZÓLT. Most, hogy már nagyjából tudom, mire vállalkoztam, azt is mondhatnám: na, ne. De nem, én csak azért is, makacsan kitartok, mert… mert csak. Megvolt az első órám is. Miután Siriusszal bekommandóztuk magunkat a bűbájtan terembe, fokozott tempóban le kellett lépnünk, ugyanis ott éppen bűbájtan szakkört tartottak, s gondoltuk, nem volna jó maradni, főleg nem azok után, hogy kis híján rájuk törtük az ajtót. (Sirius: Válassz! Illegális behatolás vagy nuku animágia! Én: Miért nem jó a bagolyház? Sirius: Ha azt akarod, hogy összefussunk egy tanárral, csak tessék. Én: És honnan tudod, hogy itt nincs éppen valami? Sirius: Miért lenne? Én: Miért ne lenne? Sirius: Nehéz veled, ugye, tudod? Én: Hé, én is megszenvedtem a hülye egyezményünk árát! Két napon keresztül a barátnődnek lenni kész rémálom volt! Sirius: Miért? Nem is csináltál semmi különöset… Én: Még jó, hogy! Már így is hülyének néztek az emberek. És James. Sirius: Hmmm… azt hittem, már nem érdekel. Én: Honnan veszel te egyáltalán ilyen bizalmas dolgokat? Sirius: Az egyik levélben azt írtad, hogy dögöljön meg. Én: Te elolvastad a levelet??? Sirius: Tudod, csúnya dolog ilyet mondani a szerelmednek!) Ez volt az a pillanat, amikor majdnem neki mentem, de helyette berontottam a terembe, ahol harminc kíváncsi szempár nézett rám. (Én: Ó! Hát… izé… Sirius: Affene… Flitwick: Csatlakozni akarnak? Sirius: Á, nem, nem! Mi csak nézelődünk. Én: Sajnos már nem fér bele a programomba… Flitwick: Nos, jegyezzék meg, hogy csütörtökön tizenegytől egyig itt bűbájtanszakkör van. Apropó, miért nincsenek órán? Sirius: Meg kell keresnünk McGalagony noteszét.

Flitwick: De hát az itt van! Tessék, fiatalember!) Így egy notesszel lettünk gazdagabbak. (Én: TE IDIÓTA, MOST KERESNI FOGJA, ÉS AZT FOGJA HINNI, HOGY DIREKT ELLOPTUK! Sirius: Mert nem? Én: BLACK! Sirius: Nyugodtan üvöltözz. Maximum pár professzor fog kijönni, megnézni, mi van… Én: Tedd le, és menjünk. Sirius: Hát, ezt már bírom! Tudtad, hogy McGalagony minden este hatkor lemegy a Három Seprűbe? Hú, ez a rengeteg vajsör rendelés…) Miután sikerült leválasztanom az említett személyt az említett tárgyról, végre elértük az óra végleges helyszínét: a bájitaltan terembe. - Lassan már szentté avathatnál, annyit fáradozok érted. Tudod mit? Ha sikerül a transzformáció, maradj is úgy! – rogyott le a tanári asztalra, leborítva azt a húsz bölcsesség elixírt, amivel az elmúlt három hónapban fáradoztunk. - Na, hogy kezdjük? – kérdeztem rá a lényegre, mert volt egy olyan kellemetlen érzésem, hogy bármikor betoppanhat valaki. Felhúzta a lábát az asztalra, és előkapott egy jegyzettömböt. - Az első és talán legfontosabb kérdés, hogy milyen állattá szeretnél változni. - Milyen állattá? Hát… nem is tudom. Ártatlan válaszommal persze sikerült felhúznom az agyát. - Mi? Lily, nem tudod, mi akarsz lenni?! Mégis mit vársz, ki fogja neked megmondani, én, netalántán az Úr? - Te. – válaszoltam könnyedén, de Sirius újra elkezdett őrjöngeni, ezúttal elhányva valahova a jegyzeteket. - Nem hiszem el! Tudod, mit? Házi feladatod a következő: kiagyalni, mi a csuda akarsz lenni! Ezzel vége van az elő órának. Még mielőtt annyit mondhattam volna, hogy „Hogyisne!”, kivonult. Én meg csak álltam leforrázva, és azon méláztam, hogy jól elpocsékoltam az első órát. Mégis mit vártam? Azt, hogy majd ő fogja megmondani? Legszívesebben rávágnám, hogy nem, de szívem mélyén tudom, hogy a válasz egy nagynagy igen. Rábíztam volna magam egy Blackre. Hova lett a józan eszem? Gondolataim kavargását egy nagy durranás, majd az ajtó eltűnése zavarta meg. A fényviszonyok váratlan megváltozásán még csak-csak napirendre tértem volna, de Jerome és Fawkes egyidejű megjelenése a szobában túl sok volt nekem. Épp elég volt a tudat, hogy hallgattam volna Sirius Blackre egy fontos kérdésben, nem hiányzott, hogy egy varázsos lény és egy fáradhatatlan srác a szívrohamot hozza rám! Jerome - gondolom, a hangulat javítása érdekében – elkáromkodta magát. -… Akkor is megszerzem magamnak ezt a nemes, egyedülálló szépséget! Be kell vallanom, először azt hittem, rám gondol. Viszont e teóriám megsemmisülni látszott abban a pillanatban, amikor nem vetette magát rám, hanem egyszerűen kiment, egy pálcasuhintással helyrevarázsolva az ajtót. Tudom, hogy a franciák menők varázslás terén, de ennyire? Persze James is simán meg tudná ezt tenni… James… 15:45, gyógynövénytan Sirius nem kesergett, hogy gyorsan véget ért az animágia óra. Még örült is, hogy ilyen gyorsan lerázhat. Akkor még ez nem tűnt fel, hiszen, attól még, hogy már nem marjuk egymást folyamatosan, nem lettünk puszipajtások. James haverjával puszipajtásnak lenni képtelenség. Akkor inkább lennék magával, Jamesszel az. De, mivel ez sosem fog megtörténni, ugorjunk témát: Sirius azért sietett annyira, hogy minél előbb péppé verhesse Pitont. Persze ebből logikusan következik a kérdés, miért nem volt Piton is órán, de nem ez a lényeg. Sirius nem átkozta. Csak verte. De úgy, hogy mardekáros évfolyamtársunknak csoda, hogy még vannak végtagjai. Meg szeme.

Éppen Jamesen gondolkoztam, amikor Becca lerohant. - Elegem van a pasikból. Nem tudom, mivel érdemeltem ki azt a rohadt figyelmet, amit nekem szentelnek! - Örülhetnél, hogy foglalkoznak veled. – jelentettem ki, miközben próbáltam megírni a maradék gyógynövénytan házit. Tegnap délután ugyanis nem volt rá időm, mert Rininek kellett elmagyaráznom, hogy igenis szeretjük; estére maradt Verity, aki azt hiszi, hogy Philip nem törődik vele; reggel pedig muszáj volt saját magamba erőt öntenem, miközben meghallgattam Sirius legújabb bölcsességét. Megjegyzem, ez utóbbi hatására sírva vissza akartam bújni az ágyba. Ám egy Lily Evans nem tehet ilyet. Mint ahogy egy Becca Breeman sem robbanhatna ki dühösen, így: - Veled ma nem lehet beszélni! Mint ahogy tegnap sem! Meg tegnapelőtt sem! Azóta nem, amióta Jamesszel volt az a kis puszi, és nem foglalkozik veled! – dühösen fújt rám, már vártam, hogy bejelenti, ő is jelentkezett Sirius animágia tanfolyamára. Beszél így valaki a barátnőjével? Hát, persze. A barátok is szoktak vitázni, ez természetes. Csak akkor nem túl kellemes, amikor az ember épp a közepén van… - Ha veled nem foglalkozna imádott Siriusod, biztosan te se lennél túlontúl boldog… - válaszoltam, mire elvörösödött. - Imádott Siriusom majdnem megölte az exemet, de ne zavartasd magad. - Annak nem árt… - Lily! Jól van, tudom, hogy néha idegesítően közönyös, érzéketlen és flegmatikus vagyok, de nem szándékosan. Csak néha kijönnek belőlem az ilyen gonosz megjegyzések, amelyek mellesleg maximálisan racionálisak. Szóval, senki sem panaszkodhat. Ehhez képest a barátnőim: Verity: „Nem is tudom. Szerinted Philip miért nem jött oda ma reggel?” Rini: „Engem senki sem szeret. Ha igen, akkor sem mutatja ki. Jó, Lily, bocs, te nem számítasz. Te sem, Becca. Te sem, Verity. Nem, Alice, Lila, Meda, én egy FIÚRA gondolok, értitek?” Becca: „Sirius. Perselus. Mindig az ilyeneket fogom ki… a milyeneket, Lily, hát, a gőgös, rátarti srácokat. Csodálom, hogy ezek mellett még szóba bírok állni Jamesszel. Bocs, Lil.” Kellene nekik egy pár gyors hatású, erős nyugtató. 18:49, valamelyik folyosó Végül mégis beteljesült a végzetem, csak nem úsztam meg a klubot. Pont akkor siettem volna fel a klubhelyiségbe, amikor ő Sebastiannal és Narcissával készült éppen a tanterembe. Egy mosoly keretében karon ragadott, és szegény Ethan is áldozatául esett. A tanteremben aztán körbeültünk, de Lumpsluck nem hallotta meg semelyik érvemet sem, amelyek révén el akartam lógni. Tian annál inkább hallotta, de csak mosolyogott. Akkor is, amikor mellé ültettek. Jaj, olyan szívesen letöröltem volna, de nem tehettem mást, csak ültem, és majd bealudtam Lumpsluck beszédébe. Ez azért nem jött össze, mert egyik oldalról Tian nézett árgus szemekkel, a másikon pedig valami csaj ült, aki mindennek látszott, csak jóindulatúnak nem. Olyan negyed óra telt el, már kezdtem egészen kényelmesnek érezni a széket, amikor Lumpsluck intett Sebastiannak. Hogy miért, azt nem tudom, az előzményekről lemaradtam, csak annyit láttam, hogy pillanatok alatt rengeteg gyümölcsöt varázsolt a terem közepén álló asztalra (amit befelé jövetelkor még nem is vettem észre). A nagyfokú varázslat után rám mosolygott, de nem viszonoztam a mosolyt. Ha ezzel le akart nyűgözni, hát, nem jött be neki. - Lily? – nézett rám most Lumpsluck. Bambán visszanéztem rá, mert fogalmam sem volt, mit akart. Ethan némán ismételte a szót, hogy „nagyot”. Aha, valami nagyot kell. Na, gyújtsam fel a termet? Az elég nagy lenne? Most vágytam rá igazán, hogy átváltozzak animágussá, és mindenkit elkápráztassak. De mivel még csak… hmm… nagyon kezdő stádiumban vagyok, inkább elvettem magamban az ötletet, és a jól bevált patrónus bűbájt mutattam be. Sebastian már ettől is kis híján eldobta az agyát, míg Ethan lelkesen tapsolt Bírom a srácot. A végén, amikor végre mindenki mutatott valamit – büszkén jelentem ki, hogy az enyémhez képest mindegyik semmiség volt -, végre elengedett minket.

Persze Sebastiant meg engem bent marasztalt. Magamban esküdöztem égre-földre, mindenre, hogy ide többé be nem teszem a lábam. Megérzésem jogos volt. - Lily, kell nekünk egy alelnök ide, a klubba. Sebastian az elnök, elvállalnád az alelnökséget? – tette fel a kérdést a professzor, mintha valami óriási nagy szerepet szánna nekem. Nyekk. Egy katasztrófa az életem. - Én? - kérdeztem elfúló hangon. Lumpsluck bólogatott. - Gondolj bele! A Mardekár egyik remek diákja a Griffendél tehetséges tanulójával! Micsoda páros, gondolj csak bele! Belegondoltam, és viszolyogtam az egésztől. Miért nem bírja felfogni a prof., hogy én Jamest szeretem? Ha még McGalagony is látja, ő ne látná? Kezdek undoroni az egésztől, Mardekár házvezetőitől és diákjaitól is. Sebastian persze ezt csak nem akarta észrevenni, olyan szorosan állt mellettem, amennyire szorosan csak lehet. Brrr… - Lily, majd beszélhetnénk? – kérdezte halkan, nem törődve a professzor mindentudó mosolyával. VELEM AKAR BESZÉLNI. Nem bírom ki, komolyan mondom, nem bírom elviselni Sebastiant! - Nem. – mondtam egyszerűen, de mielőtt távozhattam volna, megragadta a kezem. A szerelmem rám se néz, a barátnőim kétségek között vergődnek, és van képe megérinteni? Persze Tiannak mindent szabad. Nekem meg tűrnöm kéne… Csakhogy, mint mondani szokás, most kemény fába vágta a fejszéjét. - Engedj el. – suttogtam neki, bár legszívesebben leüvöltöttem volna a fejét. Lumpsluck nekünk háttal pakolt, így másik kezemmel simán elővettem pálcámat, és mellkasának szegeztem. Még csak meg sem ijedt a szégyentelen! - Mi az? Talán patrónust akarsz idézni? – kérdezte csipkelődő hangon, és pálcámmal mit sem törődve oda akart rántani magához. Szédülni kezdetem, forgott velem a világ, és James szavai jutottak eszembe. Senki sincs biztonságban… minden csak látszat. Halálfaló… - Ugyan, Lily, ne mondd már, hogy nem bírsz. – mosolyogott fölényesen. – Hiszen mindenki szívesen járna velem, épp te nem? Nagyon jó páros lennénk, hiszen még a prof. is megmondta… Egy halálfaló. A szórakozása az élet kioltása. Én sosem tudnék ölni. Még egy hangyát sem. Hiszen élő és érző… Megigézve álltam ott, válla fölött kipillantottam a sötét tájra. Mivel nem ellenkeztem, lehajolt, és úgy beszélt hozzám. Hallottam szavait, de a saját gondolataim és érzelmeim kavalkádjában elveszett jelentőségük. - Nem veszed észre, hogy mindenki ezt akarja? A szüleim, a barátaim, a professzor, mindenki, aki számít… Lily… Egy mocskos halálfaló. Öl. Gyilkol. Gyilkos. Vért ont. Mészárol. Ártatlan életeket pusztít el. Mint akit mély álomból vertek fel, olyan hirtelen tértem magamhoz, éppen abban a pillanatban, amikor meg akart csókolni. Számon kiszaladt egyetlen sikoly, majd eltaszítottam magamtól. - Gyilkos! Sebastian arcából kifutott minden vér, elernyedtek kezei, döbbenten nézett rám. Lumpsluck elejtett egy fiolát, mely hangos csörömpöléssel zúzódott szét a terem kőpadlóján. Én pedig elrohantam. Minél messzebb értem, annál fehérebb lett a táj, furcsa, tejfehér köd telepedett a folyosókra. Beleütköztem valakibe, de nem érdekelt, futottam tovább, mígnem végre egy kisebb, barátságos helyre értem. Még sosem láttam ezt a szobát: faltól falig griffendélesek festményei voltak kitéve, a falon szemközt egy hatalmas főnix fametszete tartotta a vörös függönyöket, égőpiros fotelek tucatjai hevertek a tekercsekkel borított asztalon. Lerogytam az egyik fotelre, és mélyet lélegezve próbáltam levegőhöz jutni. Mikor pár perccel ezután kitántorogtam a helyiségből, csak akkor éledt fel bennem a kíváncsiság, ám fáradtságom ezt legyűrte, és inkább egy kietlen folyosót választottam, hogy elgondolkodjak a történteken. Nagyon komolyan megvádoltam Sebastiant, és nem vagyok benne biztos, hogy igazam volt. Viszont az már biztos, hogy leszáll rólam. Ki szeretne egy olyan lányt, aki gyilkossággal vádolta meg. Á, annyira még ő sem őrült meg. Én viszont lehet, hogy igen. Egy roxforti tanár előtt nevezem így kedvenc tanítványát. Még szerencse, hogy nem halálfalót mondtam. Uramisten… Lumpsluck még csak magyarázatot sem követelt. Meglepődött, de nem kiabált utánam. Igaz, nem sok ideje volt, rekordidő alatt eltűntem, de akkor is…

23:14, hálóterem Édes istenem, miért büntetsz engem mindig valami újjal? Értékelem az erőfeszítéseidet, amiért mindig valami vadonatújat hozol az életembe, de miért is akarod mindenáron tönkretenni azt?! Rini ma este nagyon rosszul lett, alig bírtam felvinni a bagolyházba. A parkban összeesett, és semmilyen fiú nem volt a közelben Sebastianon kívül, de azt nem akartam, hogy ő ilyen állapotban lássa. - Nem baj, felmegyünk az egyik tanterembe, jó? – suttogtam neki, mikor Mr. Tökély Black elsietett mellettünk. Beleborzongtam a gondolatba, hogy esetleg tényleg hivatalos halálfaló. Merengésemből felriasztott barátnőm még ekkor is éles hangja. - Nem megyek… a tanterembe. A… madarakat akarom… Gondoltam, jobb nem leállni egy éppen elájulni készülő lánnyal, így azonnal a bagolyház felé vettük az utat. Ott aztán megkerestem az egyetlen trutymómentes helyet, és leültünk. Rini még mindig szédült, de már egy fokkal jobban volt. - Sose engedj ki többé. – motyogta, hirtelen visszaesve. - A levegő jót tesz! – érveltem, miközben megszorítottam kezét. Az egyik bagoly kíváncsian szállt oda hozzánk, de mivel nem tárolok táskámban gilisztát, vissza is repült helyére. - Nekem nem. – nyögött fel, és eltakarta az arcát. Egy ideig próbáltam vigasztalni, de aztán, meglátva Remust közeledni, ki kellett találnom valami elfogadható mesét. Az én elfogadható meséim még McGalagony szerint is röhejesek. Sikerült ezt beadnom Remusnak: - Rini kapott egy szomorú levelet, és kicsit ki van miatta, de légyszí, ne menj oda hozzá, mert nem szeretne most srácot látni. Persze az eszembe nem jutott volna, hogy Remus tudni akar a titokzatos levélről. Így, még fél órát arra szántam, hogy kimagyarázzam magam a már bemagyarázott hazugságból. Nem is kell jobb esti programnak! Ha már az esti programoknál járunk, volt Malfoyjal egy kis járőrözésem. Elvoltunk. Ő: Nézd, Evans, van ott valaki? Én: Hol? Ő: A sarokban. Tudod, mit? Nekem ez nem tetszik, húzzunk innen. Én: és akkor ki fogja megvédeni a sulit? Ő: Nekem mindegy, én biztos nem. Én: Hé, ne rohanj már el, ez csak egy elsőéves! Miután elkalauzáltam az eltévedt apróságot, újra egymásra koncentráltunk. Miért jó Malfoyjal járőrözni? 1. Mert ő nem Sebastian. 2. Mert olyakor-olykor lehet vele dumálni. 3. Mert sokszor hisz nekem. 4. Mert ő sem bírja Lumpsluckot. 5. Mert mindent tud a mardekárosokról. Miért nem jó Malfoyjal járőrözni? 1. Mert ő nem James. 2. Mert van, amikor megijed a saját árnyékától. 3. Beszédtémái: Bellatrix, mardekárosok, Narcissa, önnön zsenialitása. 4. Álmosítóan beszél. 5. Nem akar elárulni nagy titkokat a mardekárosokról Viszont arról felvilágosított, mit akar Sebastian. Malfoy arról tájékoztatott, hogy Sebastian mindenkinek, akit csak ismert, elmesélte, mit érez irántam. Hogy mit? „Egy olyan valamit, amit nem tudok megmagyarázni. Végre egyszer Lilyt választanám, és nem a húgaimat pátyolgatnám, ha lenne rá lehetőség.” Az a nagy helyzet, hogy jól ráfázott, ugyanis én semmilyen lehetőséget nem adok neki. Punktum. Soha, amíg csak világ a világ, Sebastian Black nem fog belépni a magánszférámba. Az, hogy volt olyan, amikor már megtette, felháborító. De esküszöm, még egyszer nem fogja merni azt, amit tegnap. A kis beszólásom miatt aligha… Jobb is, ha teszel valamit, Lil, mert én már a vacsoránál azt hallottam sugdolózni, hogy smároltál Tian Blackkel…Ha akar tőled valamit, hát, nagyon jól csinálja. Olyan, mint Sirius. Szörnyű. Becca

23 Levelezés extra Március 14. (Péntek) 10:22, átváltoztatástan Lya és Becca veszekedésétől hangos az egész kastély. Két nagy pletyka kapott szárnyra ma reggelinél, amelyek mostanra őrült sebességgel elindultak Roxfort körüli útjukra, hogy pár nap múlva McGalagony fülébe juthassanak. Mit is mondhatnék, nem várom azt a pillanatot. Pletyka1.: Tegnap este csókolóztam Sebastiannal (bár Lia szerint több is volt – nem akarom kiábrándítani) Pletyka2.: Lya és Becca egy bizonyos Sirius Blacken kaptak össze Míg a rólam szólóban körülbelül nulla százalék igazságtartalom van, valaki elszólta magát a másodikat illetően. Elsőkézből tudom, hogy Lya – mint Sirius exe – mélységesen ellenséges érzelmeket táplál Becca iránt. Egy ideig nekem ez fel sem tűnt, figyelembe véve, hogy manapság az emberek igen gyakran ugranak egymás torkának. De amikor már az asztal mellett állva üvöltöztek, közbeléptem. - Mi van már megint? – kérdeztem a szokásos kedvességgel. És ekkor, bunkózásom közepette hozzám szólt James. - Hagyd már őket, Lily. – kérte szelíden, én meg majd elolvadtam tőle. Leszögezem, ez a helyzet nekem egy cseppet sem tetszik! Utálok ömlengeni, utálok elveszni a tekintetében és utálok erről írni. Be is fejezem. McGalagony úgyis mindjárt kioktat, hogy ne írjak „minden áldott órán”. Pedig én nem írok „minden áldott órán”. Csak alkalmanként. 11:11, mágiatöri James és Sirius két akkora szemétláda, amilyeneket még életemben nem láttam! Kezdik felülmúlni még a régi, bunkó énjüket is! Nem tudom, hová tűnt a régi, kedves, aranyos James, de ha még egyszer összehoznak ilyen balhét, komolyan mondom, részemről seggberúgás lesz a vége! Éppen számvetést tartottam az életemről, amikor megláttam, hogy Sirius virágokat dobál a levegőbe, és James röpiratokat osztogat. Pár elsőéves sikongatva menekült a mérhetetlen mennyiségű rózsa, nefelejcs és csalán elől, míg mások hüledezve olvasták az aranyszegélyű papírt. Feltámadt bennem a soha nem létező, de legjobb esetben is jó mélyre eltemetett prefektus lélek, és dühöngve odasiettem Jameshez. Sirius éppen ezt a pillanatot használta ki egy bőséges bogáncszáporra. Fellöktem (véletlenül) a vigyorgó Franket, és nekizuhantam Jamesnek (szintén véletlenül). - Evans? EZT KÉRDEZTE. EVANS… Ha más nem, hát EZ kijózanított. Hát még az, hogy megláttam egy MÁSIK Jamest a lépcsőknél. Lazán, zsebre vágott kézzel állt, és ráérősen végigmérte a mellettem álló, rá kísértetiesen hasonlító fiút. Azt hittem, rosszul leszek, de a dühroham erősebb volt. - MI AZ ATYAÚRISTEN FOLYIK ITT?! – üvöltöttem az egyik, majd a másik Jamesre pillantva. Ekkor Remus is csatlakozott „találd-ki-mi-van partinkhoz”. Fel is tette a bónusz kérdést: - Ú. Hát… ö… van valakinek egy épkézláb magyarázata? Az eredeti James, aki jóval kulturáltabbnak és kiegyensúlyozottabbnak látszott ócska másolatánál, felsegített, míg a „hamis” James és Sirius a bámészkodó diákok között szlalomozva átkokkal ökörködtek. Végre az igazi Sirius is befutott. - Hát, igen, nehéz velük… - állapította meg vidám hangon. Remus arca megnyúlt ezekre a szavakra, és másodperceken múlt, hogy nem fordult sarkon. De így, szerencsémre mély lélegzetvétellel visszanyerte lélekjelenlétét, és barátjához fordult. (Egyébként ezt a trükköt tőlem tanulta. Aki zseni, az zseni… Aki bolond, az Sirius.) - Hogy tehettétek, Tappmancs? - Hát, az úgy kezdődött, hogy borzasztóan unatkoztunk átváltoztatástanon, és gondoltuk, meglepjük magunkat valamivel. És mi lenne nekünk szebb ajándék, mint mi magunk?- tette fel a nagy kérdést

Sirius. Viszolygó arcomat látva elvigyorodott – Mi az, Lily, ha te megtehetsz valamit, mi miért ne tehetnénk meg? - Gyenge kifogás. – szólt közbe Rini, és igaza van. Nagyon gyenge. - AMIT ÉN TESZEK, AZT ÉN TESZEM, NEM TE, VILÁGOS? – érzelmi állapotom kihatással volt értelmi színvonalamra is, ami Sirius érdeklődését is felkeltette. - Milyen egyértelmű! Amin megdöbbentem, mégis James mondata volt. - Okos és jó külsejű pasi nincs. Az már nő. Ja, nem, ezt Becca mondogatja. Egyetlen (már nem az… ciki) Jamesem ezt vágta fejemhez baromi előzékenyen és udvariasan: - Amit te megtehetsz, azt mi is, Lily. Nem hiszem el. - Riválisnak tartasz? - Miért ne tartanálak? - Miért tartanál? Izgalmas és eseménydús beszélgetésünket a klón Potter szakította félbe, amikor rá rendkívül jellemző szemétséggel felém küldött egy mesteri átkot. - Preceptius viperatus! Az igazi James gyorsan kivédte, majd elküldte a fenébe egy Everti Static-kal. Remusnak sikerült a Sirius-másolatot sóbálvánnyá változtatni, így felszusszanhattunk volna, ha nem akadok ki. James saját magától megvéd? Ez azért már nekem, a sokat megélt és tapasztalt Lily Evansnak is sok. Intettem nekik. - Tüntessétek el magatokat! Két francia csaj épp akkor haladt át a folyosón, és megrökönyödött pillantásaikból arra következtettem, hogy megértették a roxforti élet lényegét. Ami kegyetlen, olykor fájó, de mindig vidám. Haha. Na, persze. Remus fáradtan felszusszant, és a következő pillanatban elképesztő ötlettel állt elő. - Lily, amíg én figyelek Siriusra, vigyáznál Jamesre? Tudod, hogy nem szabad összeengedni őket. Nem, bocs, ez több, mint elképesztő. Ez rémisztő! - Soha. Remus, ez az ötlet minden, csak jó nem. – Sirius és James összenéztek, elégedett mosolyuk megváltoztatta véleményemet. Nehogy még azt higgyék, hogy félek balul sikerült kísérletük eredményétől! – Rendben, de miért nem a srácok vigyáznak rájuk? - Úgy ismered te Jameséket, mint akik képesek megfékezni bárkit, aki nem mardekáros? – válaszolt kérdésemre kérdéssel teljesen jogosan ő. James arca elsötétült nevének említésére. - Nana, ne túlozd el a dolgokat, Holdsáp! Gyorsan megbeszéltem Remusszal, hogy az a két „hiba” álomitallal délután kettőig fog aludni, aztán egyszerűen csak nem megyünk be órára, hanem figyelünk rájuk. Szeretem a radikális eszközöket, főleg, ha Lumpsluck órájáról lóghatok. Bár gondolom, ő sem volt túlzottan elragadtatva a tegnapi kis ballépésemtől… épp azért nem, mert igaz. Tuti. Egyszerűen megéreztem. De jó nekem, hogy nem olyan sugallataim vannak, mint másoknak, hogy tudom, hogy a kiszemelt fiúnak tetszem, vagy most tuti íratni fog a tanár. Nem, nekem pontosan a legmocskosabb és leggusztustalanabb dolgokat kell megéreznem. Régen is volt egy ilyen fajta intuícióm, a temetőben. Éppen a különféle, szép, színes sírfeliratokat nézegettem („Utánaaam!” „Ha hangokat hallasz lentről, vagy segíts, vagy menekülj!”), elmerengtem az élet igazságtalanságain. Tudtam – de lehet, hogy csak bebeszéltem magamnak -, hogy valami nagy változás fog végbemenni életemben hamarosan. Másnap megkaptam a Roxfortba hívó levelet. Ezzel a kis kitérővel arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy Sebastian valóban halálfaló. Szerintem. És, ha már én így gondolom, az - Verity szavaival élve – fél siker! 13:03, Nagyterem Ebédidő van, azaz a legjobb napszak, hogy Becca Lyának ugorjon. Ilyenkor minden tanár és diák láthatja, mi történik, sőt, ha még kedvük szottyan, be is állhatnak! Ez alól természetesen kivétel Lily Evans, akinek rengeteg dolga van, mint felelős diáknak, és Remus Lupin, aki szintén el van havazva. Tudósításunkat hallották.

Első és legfontosabb teendőm az étkezés (ki hinné?), és ezzel holtversenyben ott áll a házi megírása. Tegnap csak nem bírtam időt szakítani rá, ugyanis túlságosan lefoglalt a töprengés Riniről, Sebastianról és Jamesről; a maradék időm igazságosan megoszlott Becca, Verity, Cassie és Remus között. És még egy hét van a franciák távozásáig. Véleményem francia varázsállam-polgártársaimról (de szép hosszúra sikeredett): Aki az ideutazása napján nem tudott angolul, itt sem tanul meg A franciák jók a varázslásban és a flörtölésben, de a varázslények foglyul ejtéséhez, amit mellesleg rendkívül elítélek, semmi érzékük nincs (lásd: Jerome) Aki nem francia, az is meglepően könnyen beilleszkedik közéjük (lásd: Alexa) Bár bírom őket, nem szándékom marasztolásuk (lásd: Lya) Elképesztően átlátszó szerelmi trükköket vetnek be (lásd: Philip) Végkövetkeztetés: Menjenek már haza, az isten áldja meg őket! Becca egy „Te csak ne nyugizz!” felkiáltással pont most üvöltötte le Sirius fejét. A baj csak az, hogy közöttük ülök… 19:18, Előcsarnok Végre ELALUDT. Oh, yeah, ezt is megértük! Hogy lehet valaki ennyire hiperaktív??? Ennek a srácnak nem volt gyerekszobája??? Ezt kellett volna csinálnunk: 14:00-16:00 Megértetni vele, hogy ő csak egy olcsó másolat 16:00-17:00 Kikérdezni, mit gondol rólam 17:00-18:00 Rendet csináltatni vele Ehelyett ez volt programunk: 14:00-14:40 Megfékezni, nehogy felindulásból kivetődjön az ablakon 14:40-15:10 Elmagyarázni, miért nem hívom már Potternek (Itt megkérdezte, szerelmes vagyok-e belé.) 15:10-15:15 Visszaszívni az egészet 15:15-16:00 Kitakarítani, eltenni a közeléből minden éles tárgyat 16:00-16:06: Őrjöngve a „Remus” nevet ordibálni 16:06-16:12 Kidobni a másolat Jamest 16:12-16:17 Visszaráncigálni az átkozottat 16:17-16:29 Párbajozni vele 16:29-16:55 Elmagyarázni, miért hülye 16:55-16:58 Dührohamot kapni 16:58-17:40 Kúrálni magam (Verity átveszi) 17:40-17:57 Rekordidő alatt ismét felhúzni magam 17:57-18:00 Álomitalt keresni 18:00-18:04 Amiért nincs, élő halál esszenciával helyettesítésén elgondolkodni 18:04-18:08 Elvetni a fondorlatos tökéletes gyilkosság gondolatát 18:08-18:30 Rábízni Rinire a másolatot, közben álomitalt keverni 18:30-18:45 Beadni „Jamesnek” 18:45 Happy End 20:36, klubhelyiség McGalagony kérdőre vont, amiért: nem voltam tegnap egy órán nem voltam ma két órán előre megrovott azért is, mert holnap (SZOMBAT!!!) biztos nem leszek hármon, ha így haladok nem tudtam megállítani valami vandálokat nem ellenőriztem a bagolyállományt nem ajánlottam fel segítségemet Madama Pomfreynek

nem néztem meg a szárnyaslovakat Majdnem mondtam neki valamit. Március 17. (Hétfő) 09:41, átváltoztatástan Levelezés időrendi sorrendben: Jamesszel: Ő: „Hát…” Én: „Mit hát?” Ő: „Semmi.” Beccával: Ő: „Tudod, hogy nem szoktam beleszólni az ügyeidbe, DE…” Én: „Tartsd meg ezt a jó szokásodat.” Ő: „Ok.” Rinivel: Ő: „Remélem, tudod, hogy megtetted az évszázad baromságát.” Én: „Nem érdekel.” Ő: „Miért jó neked, hogyha újra és újra fájdalmat okozhatsz Jamesnek?” Én: „Pasi. Élje túl.” Ő: „Nem értem, honnan veszed, hogy ha megbántod, bármivel is jobb lesz!” Én: „Ő is megbántott.” Ő: „Mikor? Ezer éve volt, amikor Bellatrixszal járt!” Én: „Akkor is volt. És nem vett figyelembe. Semminek nézett.” Ő: „Tehát innen fúj a szél… csak nem?...” Én: „Mi csak nem?” Ő: „Most már értem.” Jamesszel: Ő: „Csináltál valami érdekeset tegnap?” Én: „Semmit. Tanultam. Megfürdettem Cassiet.” Ő: „Megfürdetted Cassiet? A macskádat?! Lily, jól vagy??” Én: „Köszönöm kérdésedet, tökéletesen.” Rinivel: Ő: „Azért ez kicsit fura.” Én: „Mi?” Ő: „Igen, ti! Tök furák vagytok!” Én: „Ugyan Rini, Rémeket látsz.” Ő: „Te még furább vagy, mint James! Nem teszel felkiáltójelet, rövid mondatokban válaszolsz, és totál úgy tűnik, hogy fel se fogod, amit írok!” Én: „Jó.” Ő: „Veled nem lehet levelezni.” Én: „Igazad van…” Beccával: Én: „Ki vele.” Ő: „Mivel is?” Én: „A DE kezdetű mondattal. Tudni akarom.” Ő: Sok mindent én is tudni akarok, Lil…” Én: Becca. Komolyan beszélek.” Ő: „Én is. Halál komolyan.” Én: Hallgatlak.” Ő: „Bár tényleg a te életed, és nem akarom beleütni az orromat, de úgy látom, válaszút elé értél. Lily, ha most elcseszed, nem lesz visszaút, hát nem érted?!” Én: „Miért csesznék el bármit is?” Ő: „Nagyon jól tudod.” Én: „De nem.” Ő: „Te mondtad, hogy halálfaló. Ha AZ, akkor mi a fene van?”

Én: „Már mi lenne?” Ő: „Te meghibbantál.” 10:56, legendás lények gondozása Verityvel: Ő: „Nem zavarlak?” Én: „Nem.” Ő: „Hogys mint?” Én: „Hát, állítólag hibbant vagyok és fura.” Ő: „Nem állítólag.” Én: „Te is ezt hiszed?” Ő: „Nem, Lil, drága barátnőm, én tudom. És hidd el, nem kellemes bevallani.” Én: „Elhiszem.” Ő: „Félre a sablonszöveggel! Én sem akarlak irányítani, nem fogok arról beszélni neked, hogy az egész suli azt mondja, hogy hülyeséget csinálsz. Én csak a saját véleményemet mondom: hülyeséget csinálsz.” Én: „Nem érdekel.” Ő: „Figyelj, csak azért, mert hiányzik James…” Én: „Nem hiányzik.” Ő: „Nem?” Én: „Nem.” Ő: Akkor itt nagyobb baj van, mint hittem, de bocs, ezt nem tudom elhinni neked. Figyi… értem én, hogy nem lenne rossz, ha lenne neked is egy srác. De ott van James!” Én: „Ne szólj bele abba, amit nem értesz. Légy szíves.” Ő: „Rendben. Pedig értem.” Én: „Nem. Neked ott van Philip. Beccának Sirius. Rininek Remus. Nem érthetitek.” Ő: „Ja, igen, mert mi olyan boldogak vagyunk velük! Rini és Remus kölcsönösen az őrületbe kergetik egymást, Becca megalapított egy Sirius-utáló klubot, Philip pedig… ő pedig egy hét múlva elutazik.” Én: „Nem azt mondom, hogy meseszerűen szép, de más, mint az enyém.” Ő: „Aha. A tiéd sokkal egyszerűbb. Kedves lennél Jamesszel, és KÉSZ.” Én: „Na, persze.” Ő: „Megpróbáltad?” Én: „Hagyjuk. Fáj a fejem.” 11:24, bűbájtan Rinivel: Én: „Bocs az előbbiért. Inkább ne beszéljünk róla.” Ő: „Te tudod…” Én: „Nincs harag?” Ő: „Köztünk nincs, de…” Én: „Más nem érdekel.” Beccával: Én: „Csak egyet kérek: ne beszéljünk róla.” Ő: „Óóóó! Na, jó. Próbálom visszafogni magam.” Én: „Köszi. Mi van Siriusszal?” Ő: „Mi lenne? Pénteken bebizonyította, hogy ugyanolyan gyerekes, mint régen. Azóta csak pár szót váltottam vele.” Én: „Aha. Nézd, ők is leveleznek!” Ő: „Persze. Biztos minket beszélnek ki..” 14:10, bájitaltan

Bellatrix Black épp most jött nekem, azt üvöltve, hogy hogy mertem megcsókolni a bátyját, és, hogy egy hülye csaj vagyok (ezt itt sokkal csúnyábban mondta, csak a későbbi örököseim lelki épsége érdekében nem ismétlem el szavait). Be kell vallanom, hogy az egész suli felbolydult. Pedig csak egy csók volt. Nem kettő. Nem három. Egyetlenegy. Mondjuk az jó volt… de akkor is. Bellácska, a kis drága elfelejtette, hogy pont ő uszította rám magát, amiért nem engedtem kedves bátyjának. Ilyen ellentmondásos személyiség nincs, tehát nyugodt szívvel mondhatom, hogy Bella megőrült. Lehet, hogy ez valakinek újdonság, nekem ugyan nem. Viszont van egy oltári nagy hír, amire csak most jöttem rá: előbb tudtam meg, milyen Tiannal, mint Jamesszel csókolózni. Na, ezt sosem hittem volna. Igazság szerint az a dolog csak a pillanat hevében történt meg, igaz, hogy az Előcsarnokban, de az lényegtelen, és próbáltam elfelejteni, de a többiek az istennek sem hagyták. Becca valamiféle hatalmas szimbólumot látott benne; Rini… hát, fogalmam sincs róla, hogy ő mit akart kihozni; míg Verity alaposan mellétrafált mindent. Maradt Cassie, legalább ő megért és meghallgat. És puha is. 15:38, bájitaltan Esküszöm, mindjárt rosszul leszek. A szünetben volt szerencsém McGalagonyhoz, akinek remek érzéke van ahhoz, hogy tovább rontsa az eseményeket. Közös feladatot adott Bellatrixnak és nekem. Honnan vette ezt a badarságot? Miért hitte, hogy ez jó ötlet? Vagy csak szimplán, normális ez a nő?! Fogalmam sincs, de van egy olyan érzésem, hogy itt vér fog folyni… 24 James visszatér Március 18. (Kedd) 12:17, ebéd helyett Nos, ezúton szeretnék részletesen is beszámolni a szombat reggelről. A sokkhatás meg miegymás következtében leblokkoltam, és úgy gondoltam, amit nem írok le a naplómba, az nem is fontos, és el is felejthetjük szépen. Sajnos a suli nem így gondolta. A szombat reggel teljesen átlagosan indult, felöltöztem, megetettem Cassiet, kiselejteztem a romlott bájitalokat, elkezdtem volna lehurcolni a cókmókomat a klubhelyiségbe, de előtte még lementem reggelizni. Elárulom, hogy azóta ez az első étkezés, amelyen részt veszek. Ez nálam valahogy olyan, mint a feltételes reflex. Összekötöttem a kaját a csókkal, tehát ha nincs kaja… nincs csók, nem de bár? Tudom, tudom, nem foghatom a kakaós csigára az abnormális reakcióimat… csak, így belegondolva, azért volt ez az egész, mert a Roxfort építészei baromi nagy hülyeséget követtek el: a Mardekár és a Griffendél asztalát egymás mellé tették. Ugyan fogalmam sincs, miért nem tudtak egyszerűen arrébb költözni a tanulók egy asztallal, de nem is ez a nagy kérdés. Hanem ez: mit kerestem Sebastiannal az Előcsarnokban? A válasz: Juliette miatt van. Beidegelt, mert folyamatosan Jamesszel beszélt. Nem arról van szó, hogy nem bírnám Juliettet, vagy, hogy riválist látnék benne, csak nehezen viselem el, amikor James egy lánnyal beszélget. Főleg, ha az francia, és jobban ért a seprűkhöz és a kviddicshez, mint én. Tovább rontotta hangulatomat még ezer apró tényező, amiket már elfelejtettem, de tuti, hogy voltak, mert felálltam és elhagytam a Nagytermet. Az Előcsarnokban csodák csodája, Tianba ütköztem. Ő is kijött, amikor én, hogy miért, az nagyon találó kérdés. - Jó reggelt, Lily! – igen, eddig még rendben is lett volna, ekkor kellett volna jönnie annak a résznek, amikor fogja magát, és elhúz. De nincs olyan szerencsém. – Hallottam Alexától, hogy nála is leszel egy ideig, és azt szeretném kérdezni, hozzánk nem lenne-e kedved eljönni? Félretettem Alexa megfojtására irányuló gondolataimat, mert a következő látomás jelent meg előttem: vidáman beszélgetek Mrs. Blackkel egy koromsötét házban, majd derűsen integetek Bellatrixnak, aki éppen egy házimanót vág fejbe. Mindezek után átlibegek Mr. Blackhez, akivel elcsevegek arról, hogy milyen szánalmasak a mugliivadékok, és, hogy mindet meg kéne gyilkolni, kifelejtem az önéletrajzomból, hogy én is az vagyok tulajdonképpen, és természetesen meghallgatom Narcissa eszméit is.

Ezt már csak tetézi, hogy esetleg megjelenik az egész Mardekár, esetleg az a sötét alak, akit leütöttünk a tökkel. Hogy is mondjam… talán nem meglepő, hogy annyira nincs nagy kedvem ehhez az egészhez. - Jól mondtad, nem. – mosolyogtam kedvesen. – Tudod, már így is be van sűrítve a programom… - Értem. – bólintott, de nem is próbálta leplezni csalódottságát. Öt perccel később, az után a szégyenletes csók után persze vigyorogott! Hogy AZT mi váltotta ki? Az, hogy mostanában hangokat hallok, tényleg kezdek skizofrén lenni… Múltkor a „gyilkost” hallottam, most meg az az érzésem támadt – valamiféle fatálisan rossz hatodik érzék -, hogy hú, de jó lenne csókolózni! Félreértés ne essék, én nem vagyok olyan lány, csak… csak néha azért jól esik egy kis gyengéség, nem? És ahogy a jelen körülményeket vesszük, nos, Jamesre még bizony várhatok egy ideig. Nem mondom, hogy az ő hibája. Ez egy egyszerű tény. De az a csók nem jelentett abszolúte semmit. Még mindig Jamest szeretem minden porcikámmal, és Sebastiantól még mindig nem akarok az égvilágon semmit. Ezt rögtön le is tisztáztam vele. - Öööö… bocs. – nyögtem ki. - Bocsánatot kérsz? – Hüledezve meredt rám. – Lily! Te… - Tudni se akarom. – vágtam rá, mielőtt még olyat mondhatott volna, amit később megbán – Figyelj, ez nincs, sosem volt, és nem is lesz, jó? Indulni készültem volna, mintha semmilyen bakit nem követtem volna el, ám ekkor volt hét óra húsz. Ilyenkor sietnek a diákok órára, így James és Sirius páholyból nézhették a kis… hmmm… ballépésemet. Azt hittem, hogy James válaszul tesz valami nagyon csúnyát, de tévedtem. Rám mosolygott és elment. Sirius azért már máshogy reagálta le a dolgokat. Egy darabig tátogott, majd sértetten felcsattant: - Hülye vagy, Evans! Egy hülye kis… - Ne merd így szólítani a… - kezdte volna Tian, de rárivalltam. - Semmi közöd a dologhoz, már mondtam! Sirius vigyorogva bólogatott, úgy tűnt, megjött jókedve, amely csak arra a pár emlékezetes másodpercre tűnt el, amíg… szóval, amíg közelebbi kapcsolatba kerültem unokatesójával. - Előbb volt az én barátnőm, mint a tiéd! – kacsintott Sebastianra, mire végleg elegem lett, és rám egyébként egyáltalán nem jellemző módon kiadtam magamból dühömet. - Hagyd már abba, fogd be! És… menjetek a csudába! - Megyek a tudod-milyen órákkal együtt! – harsogta Sirius kárörvendően, mire utána ordítottam: - NEM MÉSZ AZOKKAL SEHOVA! MEGÁLLAPODTUNK! - Igen? Hol a papír? Sirius Black egy mocsadék állat, igen, tudom. De az akkori lelki sokkomban csak intettem, és visszavonultam hálótermem csöndjébe (Becca csak háromszor nyitott be „Sebastian Blackkel csókolóztál?” felkiáltással; Meda pedig csak egyszer „Fúj, Lily, a bátyámmal? Tudod, az ízlésedre inkább nem mondok semmit…”). Amikor fél órával később kijöttem, azt hittem, vége a műsornak, de minden lány erről diskurált, a fiúk pedig vagy ferde szemmel néztek rám, vagy pedig csókokat dobáltak nekem. Mondhatom, nagyon viccesek egyesek. Végül tegnap este sikerült megállapodnom Siriusszal. Ekkor már kezdett enyhülni a pletykahullám, mert kivártam a szombatot, vasárnapot és hétfőt, és türelmem meghozta gyümölcsét. Ma délelőtt már meglepően kevesen kezdek el röhögcsélni, amikor beléptem egy terembe, és „Csókot!” felkiáltást is csak kétszer kaptam. Kezdenek elfelejteni az emberek. Tehát Siriusszal papírt cseréltünk. Én egy olyat írtam, miszerint voltam a barátnője két napig – de azt is megemlítettem, hogy nem volt köztünk semmi -, ő pedig arról írt, hogy igenis köteles öt animágiaórát tartani nekem – bár azt is leírta, hogy nem vállal semmiféle felelősséget bármiféle testi elváltozásom esetén. Na, Rini itt nyúz, hogy egyek már valamit, tehát most már csak pár mondatban emlékezek meg Bellatrixhoz fűződő kapcsolatomról. Pár napra muszáj volt fegyverszünetet kötnünk, mert marakodások közepette nem tudnánk elvégezni a végtelen sok munkát, amit házvezetőnőm ránk bízott. Bellácska először azért puffogott, merthogy neki mi köze van a franciákhoz. Miután megmondtam neki, hogy ő csókolózott az egyikükkel, a fejemhez vágta, hogy akkor nekem meg a bátyja búcsúztatását kéne elintéznem. Nem is tudtam, hogy Sebastian elmegy. 15:06, rúnaismeret

Nem bírok együtt dolgozni ezzel a libával! Állandóan megjegyzéseket tesz, és célozgat mindenféle dologra. McGalagony még csodálkozott, hogy megtéptük egymást, amikor magunkra hagyott tíz teljes percre?! Miután ő hosszasan ecsetelgette nekem, milyen jó volt Jamesszel lenni, én elmeséltem, hogy csókol a bátyja… Nem volt joga a leírásom közepét félbeszakítani azzal, hogy elkezdte rángatni a hajam! Természetesen védekeztem. Még jó! Sebastian egyébként most már nekem is bejelentette, hogy elmegy. Nem lepődtem meg. - Tudom. - Honnan? - A húgod mondta. - A húgom? Meda? - Dehogy! Bellatrixocska. Egy pillanatra megzavarodott. Úgy kell neki. - Azt hiszem, nem állsz szóba vele. - Úgy is volt, amíg az álszent házvezetőnőm be nem jelentette, hogy együtt fogunk dolgozni a franciák elmenetelén. Pedig képzeld, én tényleg élvezem, amikor Bellácska ezerszer is úgy szólít, hogy sárvérű! Olyan jó érzés! Erre fehérebb lett a színe. Alexa ekkor haladt el mellettünk, és köszöntek egymásnak. Ekkor gondolkodtam el, hogy mi a jó ég lehet a kapcsolat egy tízéves kislány és egy majdnem felnőtt mardekáros között. Ha Alexa aranyvérű, mégpedig az, akkor el tudom képzelni… - Azt mondta rád, hogy sárvérű vagy…? – kérdezte. - Ühüm. Egy szó nélkül elment. Ez történt óra előtt, és mivel Bella nincs órán, rosszat sejtek… De nehogy már az ellenségem miatt aggódjak! Inkább megnézem végre azt a levelet, amit tegnap Meda adott. Ugyanis ő találta tegnap, de nem akar belenézni, mert tudja, kik írták. JAMES POTTER ÉS SIRIUS BLACK. Talán ez a magyarázat arra, hogy egész nap magammal hurcigáltam, de nem mertem megnézni. Most eljött az igazság pillanata! 15:14, rúnaismeret Visszavonom, mégsem jött el. Egyszerűen itt hever mellettem, de nem merem megnézni. Mert mi van akkor, ha olyanról leveleznek, amit nem akarok tudni? Ha James például kijelenti benne, hogy szerelmes Bellába, vagy Rinibe, vagy bárkibe, aki nem én vagyok, vagy szimplán meg sem említ. Na felbontom. Akkor is. 15:38, még mindig ott A tanár hülyének néz, mert nem tudom a választ a legegyszerűbb kérdésre. A levél elolvasása után nem is csoda… „Na, és mi van vele? Tényleg akarod tudni? Igazságszerint nem, már kicsit unom a csajt, mint témát, de jó… halljuk. Az van vele, hogy kivagyok miatta. Tudod, hogy mennyire… bírom. Nagyon-nagyon, úgy szereted, mint a szemed fényét, mint a napot, mint a csillagokat. Most hagyd abba! Annyi a baj, hogy ő meg… hát, látod, miket csinál! Szerintem vicces! Haha, megszakadok a nagy nevetéstől! Ha a helyemben lennél, nem lennél ilyen hangulatban! Azért ne feledkezz meg arról sem, mi van nálam. Bocs, de ő jobb, mint az enyém. Helyzetben. Dehogy jobb! Még nehezebb eset! El tudod hinni, hogy a suli két legmenőbb sráca a szerelmi életének gondjairól beszél? Igen. És legyen vége! Érjen véget az Egy Lány Zsarnokság, és jöjjön a Sok-Sok Csaj Kora! Ámen. De komolyan, nem lenne jó? Az, ha sok-sok lány epekedne utánunk, és mindet felszednénk? Nézőpont kérdése.

Hé, haver, én nem fogok eggyel bajlódni. Egy hét szünetet tartok, és pihenek. Tedd azt, de akkor, ha szünet után visszajön, nagyon durva lesz… Talán igen, talán nem. Kockáztatunk? Mikor nem tesszük azt? Benne vagy? Benne hát! Ó, halleluja!” Csak egy baj van, nem tudom, hogy ki írta melyik sort. Így csak következtetni tudok arra, hogy Siriusnak van-e elege Beccából, vagy James adta fel reményét velem kapcsolatban. 17:10, bagolyház Egy kis hiba csúszott számításaimba. A franciák egyel többen vannak, mint kellenének. Vagy az egyikük klónozta magát (hiszen volt már erre elég példa), vagy egy illegális behatoló, esetleg kém van közöttük. Egyik régi feljegyzésem szerint ennyien vannak: 1. Madama Maxima (meg van… fel is tűnne, ha nem lenne, hiszen „hatalmas személyiség”) 2. Cordelya (ő is.. csak nem tudom, hogy ennek örüljek-e, vagy sem) 3. Juliette (arghh…) 4. Colette (biztos) 5. Joséphine (hol maradt Napóleonod, mon chéri?) 6. Océane (de hangzatos név) 7. Virginie (ő az a liba, aki úgy rástartolt Remusra) 8. Alison (ha nem veszekedne minden nap fél órát Verityvel, ő lenne a kedvencem, aki semmit se csinál) 9. Pierre (pasi) 10. Jerome (őrült) 11. Gustave (ő volt az, aki rámászott Lyára?) 12. Rémy (vagy ő?) 13. Patrick (vagy ő?) 14. Alexa (…) 15. Dominique (ő az, aki mindig ott van Alexával – mini szerelem) Az észrevétel csak az, hogy nincs itt semmiféle PHILIP!!! Pedig Philip MINDIG velünk volt! Mindig! Ő az, aki udvarol Veritynek. Aki mindenhol ott van. Kérdem én, hogy még Madama Maximának sem tűnt fel, hogy hopplá, eggyel több gyereket hozott el a nyomorult, puccos palotájából?! Megáll az ész. Még több ajándékot kell venni. És van három órám a megvételükre, becsomagolásukra. McGalagony sem sieti el a dolgokat. Persze, itt is az ideje, hiszen holnap este lesz a búcsúbuli, és utána, ó, de sajnálom, kénytelenek leszünk elengedni őket, hehe. 19:25, Nagyterem Az ajándékok beszerzése megtörtént. Elég bajos volt, figyelembe véve, hogy Bella sosem azt akarta, amit én. Ha én mutattam egy szép kis roxforti címeres vázát, akkor ő azonnal az ezer galleonos mini Roxfortot akarta megvenni, amiben van váza. Végül megtaláltuk a közös nevezőt olyan egy óra múlva, amikor már lassan kifutottunk az időből. Nagyon egyszerűen megoldottuk az egyéni ajándékok beszerzését, bementünk négy boltba, és mindig azt vettük meg, amit először megláttunk, majd igazságosan kisorsoltuk, ki mit kap. Elég fura dolgok jöttek ki. 1. Madama Maxima: rózsaszín szett - sál, kesztyű és sapka 2. Cordelya: „Nagy-Britannia hagyományai” 3. Juliette: 5 tábla mandulás-narancsos csokoládé 4. Colette: apró porcelán unikornis-figura 5. Joséphine: Roxfort címerét viselő mindent nyitó zsebkés 6. Océane: Utónévkönyv 7. Virginie: Maci mardekáros sállal

8. Alison: „Hogyan legyünk barátságosak?” (ez volt az egyetlen, amit nem sorsoltunk) 9. Pierre: „Ki vagy te?” c. könyv 10. Jerome: Maci griffendéles sállal 11. Gustave: Nagy-Britannia zenék mágikus CD-n 12. Rémy: Mini főnix, amely érintésre világítani kezd 13. Patrick: pálcatisztító kendő Roxfort kastélyának képével 14. Alexa: Roxfort makett vázákkal, szőnyegekkel 15. Dominique: öt féle apró fiola + A tartalék (?) Philip: „Ki vagy te?” c. könyv és egy üveg töklé Egyébként nem is hittem volna, hogy ennyi mindent lehet kapni Roxmortsban. Rákérdeztem Jeromenál Philipre, amikor a klubhelyiségünkön haladt át éppen, ötletek után kutatva. - Hé, Jerome, figyelj… - állítottam meg. - Lily, ha már itt vagy, nem tudod, hol lehet különleges főnixfogó hálót venni? – kétségbeesettnek látszott, de ugyanolyan jó pasinak, mint mindig. Haja szemébe hullott, és azon töprengett, hogyan használja ki az előtte álló két napot. - Tudod, ha egy kicsit mással is törődnél, mint a főnixekkel… - dünnyögtem fennhangon. - Heh? – nem fogta fel a célzást. - Mit keres itt Philip? – tettem fel a nagy kérdést. De, ha azt hittem, hogy Jerome csak a lányokkal nem törődik, tévednem kellett. A barátaival sem nagyon foglalkozik, vagy, ha igen, jól titkolja. - Philip? Hol? Jerome annyira pasi, hogy jobban nem is lehetne. - Vele voltál egész idő alatt, hogy nem tűnt fel, hogy itt van?! – kezdtem kijönni kissé a béketűrésemből. Nem igaz, hogy csak nekem tűnik fel, hogy eggyel többen vagyunk, mint kéne! - Ja! Itt van? Aha. Ennyi volt Jerome reakciója. Nem több. Elment. Fáradtan visszavonultam volna, hogy Bellával édes kettesben szitkokat szórva egymásra becsomagoljuk az ajándékokat, de valakibe beleütköztem. Egy olyan valakibe, akinek széles válla van, magas és izmos a sok kviddicstől, és… nem is ragozom tovább. James volt az, és a hirtelen érintéstől vérvörös lett az arcom. - Holnap búcsúbuli. – ekkor szólt hozzám hosszú idő óta olyan kedvesen, hogy térdem kis híján felmondta a szolgálatot. Odabicegtem egy fotelhez, és leültem. Elém térdelt, mire majdnem felpattantam. Már megint itt tartunk??? Szívem olyan gyorsan dobogott, hogy simán ellenőrizhettem volna a pulzusomat, és tuti, hogy a vérnyomásom is az egekbe szökött, de nem bántam. Remus mosolyogva ült le Rini mellé, és most még az sem érdekelt, hogy Verity Philip ölében üldögélve tengeti szabad estéjét. - Igen. Tudom. – bólintottam, és hülyeséget kérdeztem, mint mindig, ha James száz méteres körzetben van – Te is ott leszel? - Persze, csak elköszönök a húgomtól. Úristen. - A húgod? –kérdeztem nagyon magas hangon. – A tiéd? James felvont szemöldökkel hajolt közelebb, ő is egy árnyalattal vörösebb lett, de még mindig nem kelhetett versenyre velem. - Igen, miért kérded? Nem tudtad? Egy sort hallgattam, majd végül csak kinyögtem. - Nekem azt mondta, hogy nem a húgod… - Igazán? – félrepillantott, és beletúrt a hajába. – Jellemző. A lényeg, hogy ott leszek. – rám mosolygott, mire alig kaptam levegőt. HOGYAN JUTHATTAM EL IDÁIG?! - Én is. – bólintottam. – Biztos jó lesz. Még közelebb araszolt hozzám, kezét a fotel karfájára támasztva, így egész közelről láthattam barna szemeit… sosem gondoltam, hogy a barna szem szép, mindig csak a kutyusok jutottak róla eszembe, de most, hogy Jamesnek is ilyen van… enyhén szólva megváltozott a véleményem. - És ez a buli… nem tudom, te is szervező vagy, nem? - Bizonyos mértékig. – vontam meg vállam, és közben hallgattam, ahogy Sirius hasra esik egy rakás trágyagránátban, amit előzőleg Becca készített ki váltig állítva, milyen jó lesz a holnapi búcsúztatás. Igaza van, ha Black kitöri a nyakát, valóban.

- És lesz zene? – mosolygott. Már kezdtem volna újra visszanyerni normális színemet, mikor újra elpirultam. Miért kell ilyen kétértelmű dolgokat mondania, amik látszólag olyan ártatlanok, mint Remus bagolyfiókái? - Persze. – nem mertem többet mondani, nehogy elszóljam magam. Viszont úgy tűnt, hogy ő is él ezzel a stratégiával, ugyanis semelyikünk sem szólt olyan öt percig, majd még sokkal-sokkal közelebb hajolt, és nagyon halkan megkérdezte. - Tudsz táncolni? Nem bírtam elfojtani mosolyomat, de, hogy ne legyen olyan biztos dolgában, visszakérdeztem. - Te? - Attól függ, kivel kell. – bólintottam, olyan századjára, és véletlenül kicsúszott a számon valami, amitől James mozdulatlanná vált egy pillanatra. Nem szokásom a kihívó viselkedés, de most valahogy jól jött. - Én szívesen táncolnék vel… - szerencsére időben durrant mellettem egy cseles penna, így nem hallotta a tulajdonképpeni utolsó szótagot, ami minden kétséget eloszlatott volna, de James így legalább „véletlenül” közelebb húzódhatott, amíg körülnéztünk, ki volt az a marha. (Persze, hogy Sirius volt.) Próbáltam másra terelni a szót, de rossz ötlet volt. - Mondd, James… szóval… miért beszélsz velem? Azt hittem, hogy megharagudtál. – lehajtottam fejem, mire óvatosan megérintette karomat. - Azért, mert rájöttem valamire. – a lélegzetem is visszafojtottam, így tett Rini és Verity is, akik szabályosan bámultak minket. - Igen? - Igen. Fontosabb vagy nekem, mint holmi viták, mint sértődöttség. Ezerszer fontosabb. Csak, Lily, egyet kérek, bízz bennem, legalább annyira, mint Remusban, OK? Ettől a nyílt beszédtől hirtelen megint jött valami gátlásféle, és elhúzódtam tőle. Mert hiába imádom, bízni nem nagyon tudok benne. Tudom, hogy ott él benne még a gyermek, és ez nem baj… csak… nem is tudom megmagyarázni. Remus megbízható. James nem, ilyen a természete. - Majd meglátjuk, James. És tudom, hogy nagyképűnek hat, hogy most ezt mondom, de kialakul minden. Vagy nem. - Imádom, amikor ilyen optimista vagy. – vigyorodott el hirtelen. – nos, Lily, táncolsz majd velem? – kérdezte magabiztosan. Bellatrix természetesen a lehető legrosszabb pillanatot választotta ki, hogy kihívjon. - EVANS, TE SÜKET, NEM ÉRÜNK RÁ EGÉSZ NAP, GYERE MÁR! Igen, kihasználhattam volna, hogy eltűnjek, és ne kelljen válaszolnom, de e helyett ezegyszer nem menekültem el. Felálltam, és megálltam a szintén feltápászkodó James előtt. - Ezer örömmel. – bólintottam a változatosság kedvéért, majd a többiek meglepett tekintetétől kísérve kimentem. Még sosem voltam ilyen kedves Bellatrixszal. 25 De jó, hogy vagy! 21:54, hálóterem, ágy Nem akarok aludni, nem akarom, hogy nyomtalanul eltűnjön ez az érzés, ez a vágy, amit még sosem éreztem. Amikor ma délután James szemébe néztem, a melegségen és remegésen kívül valami egészen szokatlant, valami mást is éreztem: nincs rá szó, ezt csak azok a barna szemek tudják elmesélni. Nem akarom, hogy elfelejtsem, azt akarom, hogy holnap újra így érezzek függetlenül attól, hogy esik, hogy napos idő van, hogy egy jégeső sújtja Roxfort vidékét… Szárnyalni akarok, magamhoz ölelni az egész világot, érezni, hogy az ismerős-ismeretlen érzés hatalmába kerít. A ma este olyan volt, mintha mély álmomból ébredve teljesen más színben látnám a világot. Még McGalagonyra is képes voltam rámosolyogni. És ő visszamosolygott. Bárcsak minden nap ilyen lenne! Bárcsak James mindig ilyen lenne!... Ilyen… jameses. Valami végtelenül fontos dologban lettem biztos az elmúlt fél órában: szeretem. Eddig nem ismertem el teljesen, mert féltem. Mitől? Tőle. Hogy mi lesz, ha megtudja. Hogy fájni fog a szakítás. Egyébként

sem vagyok az az optimista jellem, de ebben a témában végképp nem. Most, hogy kipukkadt a képzeletbeli buborék, úgy érzem, bármit megtehetünk. Most már értem, mit éreznek a könyvek szerelmesei. Vagy talán mégsem, hiszen ők nem érezhetnek ilyen erejű fellobbanást, hiszen fiktívak. Kár értük. A szerelem a természet legszentebb adománya, itt lesz két félből egy egész. A szív és az agy annyira, de annyira különbözik! Tudom, mit érezhet az agy: dühöt, aggódást, elkeseredettséget, elégedettséget, de mégis… a szív öröme teljesen más. Ha a szív és ész összhangba kerül, valami egészen különleges történik: elönt a béke, megérted minden okát és miértjét, az örökkévalóság törvényét. Legtöbbször akkor következik be, amikor senki sem várná, mint egy angyali ajándék. Csak észre kell venni. Komolyan mondom, megőrültem, de olyan jó… Fekszem az ágyon, és bámulom, ahogy az esőcseppek mocsarassá áztatják a földet, a szél zörgeti a fák alig kirügyezett ágait. És még ezt is el tudnám nézni egész éjjel. Hiszen nem hihetetlen, hogy az ég a rügyeket olyan ellenállóvá alkotta meg, hogy még a legnagyobb szél sem igen bír velük? Hogy a talaj mérhetetlen mennyiségű vizet elbír, és közben még ő jár jól? Hogy lehet, hogy még sosem vettem észre azt a két fényes csillagot, ami most is ott ragyog a megviselt tölgy felett, mintegy biztatóan? Beccát is megérintette boldogságom szele, és miközben sorban elrakosgat minden könyvet, amit egyébként én szoktam, mosolyog. Szörnyen fáradt, már magára húzta a takarót, és egy „Szép álmok!” felkiáltással befelé fordult. Én nem szeretnék szép álmokat. Én a még szebb valóságot akarom. Vajon James mit csinál? Milyen lesz a holnap este? Már el is képzeltem: csak táncolni fogunk, és mosolyogni, és élni. Hagy legyen Lyáéknak igazuk, hagy lássák, amit én látok; hagy lássa Sebastian, Sirius, Remus, Dumbledore professzor és mindenki, hogy igen, szeretem. Fogalmam sincs, hogy élhettem eddig úgy, hogy visszautasítottam, kikosaraztam, sőt megbántottam; mégis mi történt ma? Egy cseppet sem zavar már az érintése… Lehet, hogy a hangja tette. Vagy a szeme… amilyen barna, biztosan megbabonázott. Állítólag valaki képes szemmel verni, szemmel bájolni miért ne? De nem hiszem, hogy Neki szüksége lett volna bármilyen varázslatra. Azért történt ez, mert Ő az, aki. Saját maga. Nem, nem vagyok új, ugyanaz a Lily vagyok, aki reggel, és tegnap, és fél éve, csak megértettem valamit. Szívesen átadnám a nagy bölcsességet, de sajnos meg kell mondanom, ezt nem lehet megmagyarázni. Biztosan már előttem is megpróbálták, de hát, ha ők nem, pont én járnék sikerrel? Maradjunk annyiban, hogy a szerelem igenis létezik, a titka pedig valóban titok marad. Jó éjt! Március 19. (Szerda) 05:32, hálóterem, az ablakpárkány Olyan szép a hajnal. Mellesleg mindjárt megfagyok, mert kinyitottam az ablakot, de jólesik még a borzongás is. Innen pont odalátni arra a padra, ahol megpuszilt. Akkor elkeseredett voltam, mégis honnan tudhattam volna, hogy egyszer még ilyen boldog leszek? Nem csak boldog, még több. Mint aki újjászületett. Most sem tudhatom, mikor üt be a reménytelenség, és rabolja el tőlem új világnézetemet, de addig is írok. Talán majd életem következő szakaszában tanulmányozhatom mostani elmeállapotomat… talán egy évvel idősebb énem szívesen megbökné mostani valómat, hogy „Sajnos ennek is vége lesz egyszer.” és, hogy „Ne álltasd magad!”, de nem érdekel, egyszerűen, mert szerelmes vagyok. Hmmm… nem is gondoltam volna, hogy ilyen szerelmesnek lenni. Nem hittem el senkinek, hogy akkor csak Rá, az egyetlenre gondol az ember lánya, és nincs semmi más, ami érdekli, még a közeledő asztrológia dolgozat sem. A szél a most sütött kenyér illatát hozza. Ki gondolta volna, hogy a házimanók ilyen korán felkelnek, csak hogy nekünk reggelit adhassanak? A nap félig felkelt, sugarai teljesen betöltik az ablakot, és Jess elhagyott ágyán állapodnak meg, amelyen most Cassie nyújtózkodik dorombolva, éles körmei belebele kapnak a baldachinos huzatba. De mivel tulajdonosa úgysem érdeklődik ágyának épsége felől, elnézem cicámnak ezt a kis defektet. Meg a többi harmincnégyet is. A levegő tiszta és friss, a szél lágyan simogat, ilyenkor lehet jó repülni! A nap teszi, az Úr most ripakodott rá a Sorsra, vagy elszabadultak a hormonjaim? Viszont nem is érezhetek másként, hiszen látom magam előtt ezt a mesés tájat, a tavon sütkérező napsugarakat, a levéllel csőrükben elsuhanó baglyokat, magát Roxfortot. Utoljára akkor láttam ilyen

szépnek, amikor megérkeztünk Ausztráliából. Olyan, mintha az épület élne, a hangulata pedig magával ragad, mint egy évezredes bűbáj. Istenem. Lily Evans vagyok. Szerelmes vagyok James Potterbe. Úristen. 16:03, bagolyház Az ajándékok sikeresen átadásra kerültek, mindenki örült, még Madama Maxima is. Lya sokkal megértőbb, mióta észrevette, hogy milyen „légiesen jáhok”. Rini és Verity drukkolnak átszellemülésem folyamatának, hogy végképp vegye át az irányítást felettem, és nem felejtették el kifejteni, hogy ez a mostani felhőtlen állapot elhúzódhatna még úgy egy-két évig. Sirius olyan röhögőgörcsöt kapott reggel, hogy még délutánra sem heverte ki, míg Remus és Frank arra biztatják a lányokat, hogy kövessék példámat, most az egyszer. Sebastian pedig csak bámul. Jamesszel az órákon kívül csak egyszer találkoztam, mert mostanában nem kis bosszúságomra állandóan Siriusszal futok össze. Hogy ő mit keres a lánymosdóban, az számomra is rejtély. Jamesre visszatérve, a következő reményteljes jeleket vettem észre: csillogó szemek (Becca szerint mindig csillogóak) mosolygó szemek (Rini szerint „tök cuki”, de ezt a kijelentését rögtön visszavonta, amikor meglátta, hogy nézek rá) mosoly (na, ez nála mindennapos kellék) pillantás elölről, oldalról és alulról, meg felülről (nem egyszerre) zsebre vágott kéz (ööö…) - Szia, James! - Szia, Lily! Tudom, hogy elég átlagos köszöntés, és hogy nem sok újat mond egy kívülálló számára, de muszáj volt leírnom, mert ha magamban elolvasom, újra hallom mindkettőnk hangját, és látom, hogy állunk egymás előtt – amikor már mindenki más leült. Valami idióta (biztosan Lumpsluck) találhatta ki, hogy a hét közepére tegyük a búcsúbulit, és csütörtökön menjenek el a franciák, de az is lehet, hogy Dumbledore kissé megsürgette távozásukat főnixe egészségi állapota érdekében. Lényeg a lényeg, Bimba prof. kettőkor kivételesen elengedett minket, így lemehettem Lyával és Verityvel dísztalárt venni. Madam Malkin könnyedén kiválasztotta a szememhez illő ruhát, és máris azt nézegette, méretben illik-e rám. Amikor a lányok rám néztek és mosolyogtak, mindannyiszor elvörösödtem, mert gondolatban már valahol Jamesszel voltam Roxfort parkjában. Feltűnően ábrándozhattam, mert röpke négy perc után Madam Malkin már a felől tudakolózott, mire fel a nagy öröm. - A búcsúbuli miatt. – válaszoltam az igazságnak megfelelően, miközben megnéztem magam egy tükörben. A ruha túl hosszú volt. Ha ebben táncolok Jamesszel, biztos, hogy mindketten a földön kötünk ki, elnézve az én tánctudásomat az övével. Emlékeztettem is az asszonyságot, hogy nem vagyunk hivatásos táncosok, sőt, táncosok sem igen, mire egy sokkal fiatalosabb talárral tért vissza. - A búcsúbuli egyet jelent a randevúval, Miss Evans? – pillantott rám cinkos mosollyal, mire Verity egyből felélénkült. - Nem, csak egy tánc. – szögeztem le, főként a lányoknak szánva megjegyzésemet, mire kitört belőlük a nevetés. Legalább azt tudom, hogy az nem ruhámnak szólt: tökéletesen állt rajtam, ha azt nem számítjuk bele, hogy a felső, fűzős rész miatt sokkal halkabbá és remegősebbé vált hangom. - Vagy úgy. Megnyerő fiú lehet. – Madam Malkin mindentudó mosollyal biccentett. Lya és Verity, mint mindig, most sem bírták befogni a szájukat. - Megnyerő? Az biztos! - De nem csak az! Irtó helyes is! - Hát, persze! Sirius Black legjobb haverja ne lenne az? A talárüzlet beavatott tulajdonosa is bekapcsolódott a beszélgetésbe. - Á, tehát James az. Milyen érdekes. Nem szeretnél egy barna ruhát, drágám? Jól állna a szeméhez. Csípőre tett kézzel néztem fel tükörképemről. - Hogyisne! Már nem azért, de még nem tartunk ott, hogy az ő szeméhez igazodjak! Van nekem is, szép zöld, köszönöm szépen. – tettetett sértődöttséggel forogtam meg a tükör előtt, mire Madam Malkin békítőleg bólintott. - Csak azért gondoltam, mert mások is kértek olyat, kedves.

Na, itt tört ki ismét a nevetés Lyából. - Olyan ruhát kértek, aminek az anyaga olyan színű, mint James szeme? Biztosan a fanatikus rajongók. – mosolya hirtelen lehervadt. – Te Lily! Mondd csak, James szerinted hány lányt kért fel előre? Összenéztem Verityvel, és már kis híján elkapott egy kiújuló dühroham, mikor Madam Malkin tapintatos hangja avatkozott bele magánéletem újabb szélviharába. - Nem hiszem, kedveskéim. Tudjátok mindannyian végig arról panaszkodtak hogy miért akar James csak egy lánnyal táncolni. Arra számítottak, hogy talán meggondolja magát. Ne aggódjon, Miss Evans, nem olyan fiú ő. - Dehogyisnem! – vágta rá Lya konokul, de ekkor már újra mosolyogtam, mert visszaemlékeztem James pillantására. Ha minden lányra így tud nézni, akkor megérdemel egy táncot. Egyébként is, pár lépés, pár perc nem a világ. Legfeljebb nekem. Amint visszaértünk a kastélyba, már javában állt a felfordulás, Remus és Becca Bellatrixszal, Malfoyjal és a többi prefektussal karöltve, teendők százaival elhalmozva rohangáltak egyik teremből a másikba, és egymásra hárították a felelősséget. Malfoy idegrendszere a végkimerülés határán volt, amikor a lépcső egyik alsó fokán ülve kesergett nyomorúságos életén, mellette Bellácska „kereste az illetékeseket”, az legkevésbé sem zavarta, hogy azok ők maguk. Így természetes, hogy ide menekültem a fejvesztett prefektusoktól, akik száz százalék, hogy engem is befogtak volna, mint alkalmas munkaerőt. Pedig most legkevésbé arra vagyok rátermett, hogy Pitonnal ordibáljak, amiért nem készült még el a sok varázskoktél és a hozzájuk tartozó bájos kis pálca. Ha ezt a kérdést fel merném tenni neki, tuti, hogy nyájasan kinyírna. Ehelyett azon agyalok, hogyan settenkedhetnék fel minden feltűnés nélkül a hálóterembe, hogy megmossam a hajam. Erre jelen körülmények között semmi esélyt nem látok, mert Sirius beharangozta az egész kastélyt a suli rádió útján, hogy keresnek minden használható ötöd- és hatodévest. Tudtam én, hogy baj lesz, ha fejlődésnek indul a mágikus mechanikai! 18:36, hálóterem Miután megbeszéltem Alexával, hol lakik, és hova küldhetünk egymásnak leveleket, a klubhelyiségbe tartva belefutottam Medába. Nem igazán örültem ennek a találkozásnak. - Jaj, Lily, végre itt vagy! Segíthetnél a… Gyorsan megszakítottam szóáradatát, mielőtt végképp a váratlan segítség illúziójába ringatta volna magát. - Bocsi, de ma, ezen a napon nem megy. - Mert? - Mert nem, és kész. - Ne csináld már, én is ideges vagyok a buli miatt, főleg így, hogy a csillár az utolsó pillanatban, drága unokatesóm miatt eltört, és hogy még a… - Meda, kérlek, ez most nagyon-nagyon fontos! Erőt kell gyűjtenem. – nem is hazudtam. Csinálnom kell valamit azzal az átkozott fűzővel. A Black család egyetlen normális sarja most mégsem értett meg. - Nézd, én tudom, hogy fontos a buli, meg kell az energia, de hát mégiscsak prefektus voltál! - Jól mondod. Voltam. Ahogy elszaladt mellettünk három másodéves, különféle díszekkel kezükben, rájöttem, hogy mindenki dolgozik. Na, ne. Ennyit még a beauxbatonsos királylányok sem érnek meg. - Lily… - Meda, hány bál és buli is volt már a suliban azóta, amióta én ide járok? Olyan hat-hét. És én semelyiken nem vehettem normálisan részt! Elsőben balesetem volt Sirius miatt, és vele tölthettem az időt a gyengélkedőn, míg ti lent táncoltatok; másodikban McGalagony kérte, hogy segítsek, és egész este pezsgővel kínáltam az aranyvérű szülőket, hallgatva, hogyan zengnek ódákat önnön családjukról; akkor harmadikban… - Jól van, értem. – emelte fel kezét lemondóan. – Azt nem mondom, hogy nekem nem így volt, de, na jó. Menj, és ha mégis megjön a kedved, ugorj be segíteni.

Meda sem gondolhatta komolyan, hogy le fogok menni, amikor fent is olvashatok feszültség-levezetés végett egy izgalmas könyvet Cassie megnyugtató társaságában. Öt után végül Becca is beesett, és – gondolom, hogy növelje lelkesedésemet – elmesélte, mit csinált három órán keresztül. Ebben a pillanatban pedig itt ülök a ruhában, reményem, hogy megszokom a fűző fuldokló közelségét, már rég elszállt, hajam, sminkem olyan, amilyet még sosem sikerült összehoznom. Most pedig jöjjön, aminek jönnie kell. 23:39, újra a hálóterem Megvolt a buli. Pff. Soha nem hittem volna, hogy ilyen lesz. Kezdődött azzal, hogy az elsőévesek nem tudták, hogy a buli nálunk mindenkor bált is jelent, mert a legtöbb felsőéves minden alkalmat kihasznál, hogy felvehesse a lehető legdrágább göncöket, és mindenki mutogathassa, ki is ő valójában. Mint minden évben, most is Beccával, Rinivel és Verityvel mentem le, csak Jess hiányzott társaságunkból, bár nekem végképp nem, ugyanis az ő locsogása nélkül is elég feszült voltam. Nyugalmam az utóbbi fél órában sietősen szertefoszlott. Becca egyből észrevette, és megtorpant. - Na, ne! Ne csináld, Lily! Tegnap este annyira boldog voltál, hogy szinte majdhogynem kirepültél az ablakon, úgy vártad ezt az estét, most pedig a mosolyod mintha halálos elektrosokkot tartalmazna. Verity is beszállt kúrálásomba. - Igen, tényleg úgy néz ki! Már kezdtem megszokni az állandó elpirulását, de most meg feltűnően fehér. Rini csevegve állapította meg a következőt. - Szerintem mondjuk az a púder miatt van, de tényleg elég fura vagy, Lil! Nyugodj meg! Vegyél nagy levegőt! Odahajoltam hozzájuk, és kiszenvedtem magamból néhány szót. - Nem megy a nagy lélegzetvétel. A mosoly még csak-csak. De a fűző hajthatatlan. Közös erővel bevonszoltak a mellettünk álló, használaton kívülinek látszó mosdóba, és megszemlélték ruhámat. Rini egyből észrevette a probléma forrását. - Hát, igen, modern öltözet. Egyetlen méret, vagy ruha le. A pasiknak biztos nagyon bejönne. Kezdtem kétségbeesni, hogy nem fogok táncolni Jamesszel, mikor Becca radikális megoldást javasolt. - Inkább megfulladok. – csattantam fel, de pár perc múlva be kellett látnom, hogy nincs más lehetőség. A varázslat után már csak annyit tehettem, hogy bíztam barátnőimben és tehetségükben. Immár néha-néha levegőt is kapva siettem be az Előcsarnokba, ahol már sorakozott néhány pár, és egy sereg lány, akiknek gyűrűjében ott állt Remus, és harsogva tájékoztatta őket, hogy minden fiú csak egy lányt vihet a buliba, nem kettőt, nem hármat. A lányok csalódottan félrevonultak, míg Remus erőtlen mozdulattal intett nekünk. - Becca, már megint baj van - szólalt meg színtelen hangon, amikor odaértünk mellé. – Madama Maximának most tűnt fel, hogy itt van Philip is… - nem tudta folytatni aggályait, mert a lányok örömteli sikolyai elnyomták hangját. Mind egy helyre, pontosabban a főbejáratra meredtek, és nem akartak hinni a szemüknek. A kapu felől két fiú futott befelé, talárjuk lobogott utánuk, mert igyekeztek minél kevesebbet kapni a sűrűn kavargó hóból. Hó. Március végén. Beérve azonnal megláttak minket, és vigyorogva összenéztek. Nagyot nyelve fordultam Rini felé, és suttogva kértem, hogy mentsen meg, mert nem merek James szemébe nézni, mire legnagyobb döbbenetemre Remus állított le. - Marhaság. A szemébe fogsz nézni, másképpen elég nehéz lesz táncolni. Már éppen elkezdtem volna kérdezősködni, honnan is tud a mi is titkunkról (titok, mert csak Beccának, Veritynek, Rininek, Alicenek, Lyának, Medának, Alexának és Madam Malkinnak mondtam el), de belém fojtotta a szót az egyik közeledő. - Jó estét mindenkinek! Háttal álltam Jamesnek, amikor meghallottam jellegzetes hangját, és nagyot sóhajtva megfordultam. Láttam, ahogy elfojtja lélegzetét egy pillanatra, míg végignéz rajtam, és igyekszik palástolni meglepetését. Az eltűnt boldogság ismét visszatért ereimbe, és ránevettem. - Jó estét, James! Csak nem ti okoztátok ezt a havazást? Sirius megbökte bámuló barátját, mire ő többé-kevésbé magához tért.

- Mégis megértük volna? Suttogva ejtette ki a szavakat, de meghallottuk őket, ma már úgy hatvanadszor elpirultam, és Remus mosolya is sokkal szélesebb lett. Csoportosan sétáltunk át a Nagyterembe, mert Sirius tájékozatta Verityt, hogy Philipnek van még egy elintézetlen ügye. Miután mindenki befutott, ismét kezdtem furán érezni magam. Most már nem tűnt olyan jó ötletnek mindenki előtt táncolni. Ahogy forrósodott a hangulat, egyenesen arányosan ment fel vele vérnyomásom. A ruha ugyan nem szorított, de félő volt, hogy bármelyik pillanatban lehullik rólam, ha a lányok nem összpontosítanak. A buli pedig nem arra van tervezve, hogy koncentráljanak, nem igaz? Becca ösztökélni kezdett, teljesen feleslegesen. - Gyerünk már, Lil, menj és táncolj! - És ha leesik a ruha? – kérdeztem halkan, de Brad még így is meghallotta, és súgott valamit Pennynek. Na, tessék, ennyi kell egy jó pletykához. Becca nem osztotta érvemet. - Nem fog, majd figyelünk. – Sirius már ott állt mellette, és rángatta a kezét. Képzelem, mennyire fognak öltözékem épségére gondolni, miközben enyelegnek! - Csak azért mondod, hogy mehess Siriusszal táncolni! – vágtam vissza, karba tett kézzel. Nagyon jól megjátszotta a csodálkozó barátnőt, végül, amikor látta, hogy tudom, hogy tudja, hogy tudom, hogy nem csak velem fog törődni, legyintett. - Igen, tényleg, de azért is, mert nem tudom, meddig hat a bűbáj. És ez tudod, mit jelent! - Baromi jó! Már csak ez hiányzott! – hördültem fel, mire megvonta vállát. Kisvártatva Sirius egy gáláns meghajlással felkérte Beccát. Hányingeremet visszafojtva néztem Rinire és Remusra, akik egymás mellett ültek, de annyi eszük nem volt, hogy táncolni hívják a másikat: Remus biztos volt a viszszautasításban, Rini pedig azzal hárította el a dolgot, hogy a fiúnak kell kezdeményeznie. Verityt arrébb hívta Philip, így nem kellett volna meglepődnöm, amikor James megérintette vállamat. - Akkor szabad a tánc? – mosolygott rám. Bólintottam. Varázsütésre, mintha a zenészek összebeszéltek volna, egy lágy, lassú szám következett, így a terem megoszlott. Az egyik részén szerelmespárok táncoltak andalogva, a másik felén somolygó fiúk igyekeztek elmenekülni a lányok elől. Az igaz, hogy táncolni akartam Jamesszel, de hogy egy ilyen számra! Jó, hogy nem a keringőt választották. James már épp vezetni akart volna a táncparkett felé, de megtorpantam. Kérdőn nézett felém. - Kérhetek valamit? – kérdeztem nagyon halkan, hogy még véletlenül se hallhassa meg szavaimat a tőlünk másfél méterre álló Penny. Amit közölni akartam, az enyhén szólva nem közérdekű. Partnerem nagylelkűen beleegyezetett a témába, és kíváncsian várta, mivel akarom húzni az időt. - Egyet szeretnék csak kérni, James. Ne csókolj meg. – a szavak szinte maguktól törtek utat, esküszöm, nem volt (annyira) szándékos. Meg se lepődött, elnevette magát. - Sosem tennék ilyet, Lily, nyilvánosság előtt. Megtanultam, hogy nálad valószínűleg egy ilyen próbálkozás jutalma egy pofon lenne, nem pedig egy viszonzott csók. – hajolt hozzám olyan közel, hogy teljesen elvesztettem a fejem. Miért kellett nekem ilyet mondani?! Biztosan eszébe sem jutott, amíg fel nem emlegettem! - Azt hiszed, megpofoználak? - Igen. – bólintott. Tudomásul vettem. - Jó. Két hosszú percig hallgattunk (tudom, számoltam a másodperceket), aztán felém nyújtotta kezét. Mosolya újra a régi volt. - Akkor jössz? – megkönnyebbülten vettem észre, hogy a csupa romantika szám lement, és pár másodperces szünet következett be. Zsongó fejjel és torkomon majd kiugró szívvel bólintottam, és kéz a kézben sétáltunk ki a táncparkettre. Lámpalázam mellett visszatért boldogságom, így mosolyogva néztem őt. És ekkor felharsant a bécsi keringő semmivel össze nem téveszthető zenéje. Dermedten néztem, ahogy a körülöttünk lévők táncolni kezdenek, és sejtelmesen összebújnak. Menekülésre alig lett volna lehetőség, így nagy levegőt vettem. Becca arcán most igazi csodálkozás tűnt fel, melyet felváltott a még igazibb – és ádázabb – felismerés öröme. Húúú, de nagy dolog, Jamesszel keringőzök. Még magamnak sem igen merem bevallani, mekkora. Szerencsére csak az alaplépéseket kellett tudnom, és James nagyon könnyen vezetett, ugyanakkor a tánc varázsa elmúlt, hiszen nem csináltam mást, csak a hülye lépésekre ügyeltem.

A zenészek biztosan meglátták arckifejezésemet, mert olyan egy perces keringő után olyan igazi örömzenébe hajlott át a klasszikus. Kirobbanó energiájú zene, mely felpörget, és egyben ellazít, erre volt szükségem. Mennyei volt, ahogy táncoltunk, és csak annyit láttam, hogy forog a terem, minden világos, pompás ruhák hada körülöttem, Roxfort, az élet, Ő. Már éppen dicsérni kezdtem a zenekar zsenialitását, amikor egy harmadik, egyesek szerint mesteri, szerintem pocsék váltással a nekem maximálisan megfelelő szám egy még annál a bizonyos rózsaszín giccsparádénál is nyálasabb volt, ha lehet. Elképzeltem, mit mondhatnak a többiek. Sirius: Ha ezt a tömény romantikát Ágas túléli, nekiadom a kaméleonomat. Becca: Ez gusztustalan. Rini: Ne hülyüljetek már, tök jól megismerkedhetnének! Remus: Képzelem, mennyire szeretnék így megismerni egymást… Verity: Pedig aranyosak lennének. Philip: Ez kérlek, francia zene, mestermű. Gyerünk táncolni! Akkor és ott megfogadtam, hogy én aztán nem fogok Jamesszel összebújva egyik lábamról másikra állni. Nem azért, mert nem szeretem, hanem mert ez egy kicsit sok lenne nekünk. Annyira azért még nem vagyunk jóban. - Lily. Mi baj van? – nézett fel rám, megfogva kezeimet. Akaratlanul is közelebb léptem hozzá, hogy más ne hallhassa hangomat. - Semmi... De, James, én nem akarok erre táncolni. – suttogtam neki vissza elpirulva. Enyhe cinizmust éreztem mosolyában, ezért elhúzódtam, de még közelebb vont magához. - Jó, Lily, akkor ne táncoljunk. Várjuk meg a következőt. - Nem arról volt szó, hogy egy tánc lesz? Elfintorodott, és megrázta fejét. - Nem emlékszem. De miért nem akarsz táncolni ilyenre? – tudakolta, miközben elhúzott egy pár útjából. Lassan még arrébb kellett mennünk, nehogy nekünk ütközzön egy heves kettős. - Mert ez annyira.. személyes. Túl bizalmas nekem. - Értem. – szeme huncutul megcsillant. – De akkor miért is táncolunk? Teljesen ledöbbentem. Komolyan táncoltunk, és én nem vettem észre, olyan könnyedén, szinte természetesen ment. A zene pár másodperc múlva ért véget, és James mosolyogva kivezetett. - Le kell ülnöm. – motyogtam oda, és próbáltam emészteni a dolgokat. Felesleges időpocsékolás volt. Sirius elénk sietett, megrázta James kezét. Ebből is látható, hogy nem normális. - Hé, Ágas, ez nagyon nagy volt! Úgy látszott, őszintén örült a „sikernek”. James végig engem nézett, még akkor is, amikor szemforgatva rászóltam Siriusra. - Hát te is itt vagy? – nem voltam túlságosan barátságos, de ezt a sokknak tudtam be, és úgy tűnt, a fiúk is, mert csak mosolyogtak. – Becca? – körülnéztem, de sehol sem láttam első számú barátnőmet. - Van egy kis dolga. – kacsintott rám Sirius. Azt hittem, szívrohamot kapott. RÁM KACSINTOTT. Majd folytatta, most Jameshez fordulva. – És nekem is. Ezzel ott hagyott minket. Gondolom, James értette, mit akar, mert elgondolkodva nézett utána, először összefogta vörös dísztalárját, majd újra megfogta a kezem. - Nos, teljesült a kívánságod? – kérdezte mosolyogva. Volt időm gondolkozni, amíg egy szabad asztalt nem találtunk. Miután gondosan elrendeztem ruhám minden egyes rakását, megcsóváltam a fejem. - Nem. Valami egészen különös jelent meg szemében, és én is éreztem, hogy újra elkap az a végtelen szabadságvágy, ami tegnap este. Még mindig fogtuk egymás kezét, kezdtem megérteni, mi is az a szerelem. Mert nem csak akkor érezzük, amikor külön vagyunk, ó, nem. A legerősebb akkor, amikor csak centikre ülünk egymástól, és érezzük egymás minden lélegzetvételét. - Kár. – válaszolta, és ismét közelebb hajolt hozzám, kezemet még szorosabban fogva. Hétszentség, hogy megcsókolt volna, ha nem jön közbe egy gúnyos hang. - Azért ezt nem hittem volna, Lily. Hogy helyettem ezt választod. – az „ezt” szót Sebastian megvető hangsúllyal mondta ki, és amikor szemébe néztem, végtelen méltatlankodást láttam. Megbántottuk volna? Hagyjon minket békén! Én nem akarok semmit tőle, ő miért akar tőlem? Nem fejthettem ki nézeteimet lelki üdvéről, mert James gyorsabb volt nálam. Felugrott és elém állt. Mondott valamit Sebastiannak, amitől ő ökölbe szorította a kezét, de nem rántotta elő pálcáját, és behúzni se húzott be Jamesnek, helyette rám nézett, és csak ennyit mondott.

- Még látjuk egymást. Mielőtt el kezdtem volna leírni az eseményeket, tíz perces imával adóztam az Úrnak, hogy egyrészt megköszönjem Sebastian elmenetelét, másrészt könyörögjek, hogy sose akadjunk útjába. Az elég durva lenne. Mondhatnám azt is, hogy kész, ezzel véget is ért a régóta várt buli, de nem. A fent említett kis közjáték után James kicsit magamra hagyott Verityvel és Rinivel, akik versengve mesélték élményeiket. - Philip olyan kedves! Ha tudnátok, milyen figyelmes volt egész este! Nem is tudom, mi lesz most, hogy elmegy… hiszen francia. És el kell mennie. Madama Maxima sajnos visszafogadja, pedig már azt hittem, maradhat. Úgy fog hiányozni… - Remus nagyon furcsán viselkedett ma, képzeljétek, majdnem megcsókolt! Csak, persze akkor jött Alice meg Frank, és mindent elrontottak. Tudjátok, kicsit összekaptak, és gondolom, azt akarták, mi békítsük ki őket. Akkor ölni tudtam volna… Verityt kirángattam mélabújából, és tájékoztattam, hogy manapság már létezik a posta, a baglyok meg pláne; Rininek pedig felajánlottam egy remek terapeutát. James hamarosan visszatért, és hozott egy szál liliomot. Nem tudom, honnan szerezhette, de gyönyörű, friss virág. Az egész estét átbeszélgettük, és még kétszer táncoltunk. Siriusnak és Beccának a színét sem láttam, de jót szórakoztam Bellatrix egyéni tánclépésein, és Lyával kitárgyaltam Roxfort összes titkát. Amikor elmentem a mosdóba, mert szólított ősanyám, találkoztam Sebastiannal. Most meg mi van? Talán nem kellett volna WC-re mennem, vagy mi?! Csakis egyedül az ő hibája, minek tartózkodik női mellékhelyiségek közelében! - Lily… - amikor meghallottam hangját, mentem volna neki akár a falnak, csak nem akartam látni, nem akartam vele beszélni, de sajnos a dolog elkerülhetetlenné vált. – Csak egy szóra. - Az egy szó nálad mindig százra szaporodik meg! – kiabáltam rá dühösen. A világ változik, de az tuti, hogy Sebastiant sosem fogom rózsaszínben látni, mindig az az akaratos dög lesz, mint húgocskája. Vagy még rosszabb. - Csak jó estét akartam kívánni. – mondta halkan, lehorgasztott fejjel. – És megkérdezni, honnan tudod. Hirtelen nagyon hűvös lett, a mellettem lévő tükörben jól láthattam, hogy a pupillám kitágul a félelemtől, és hát, ettől a látványtól sem lettem nyugodtabb, ugyanakkor ruhám ezt a pillanatot választotta ki, hogy elkezdjen lazulni. Azt, hogy Sebastian előtt essen le rólam, semmiképpen sem akartam, így mintha csípőre tenném kezem, fogtam derekamnál az anyagot. - Mit? – kérdeztem kiszáradt torokkal, miközben lassan hátráltam egy lépést. De tök mindegy volt, mert jött utánam, halálosan nyugodt tekintetétől minden erő kiszállt belőlem. - Azt, hogy halálfaló vagyok. Csak így kimondta, ilyen egyszerűen. Én pedig csak néztem rá szánakozva, rezzenéstelen arccal, pedig belül üvöltöttem. Kényszeredett mosollyal kerestem válla fölött akárkit, ekkor még azt is kitörő jókedvvel fogadtam volna, ha Bellácska állít be, de nem volt olyan szerencsém. Végigsimított kezemen, mire kis híján elengedtem ruhámat. - Nem mondasz semmit? Hát, jó. – biccentett, és ekkor kezdtem megérteni a lényeget. Akarta, hogy tudjam. - Isten veled, Lily Evans! Holnap hajnalban indul ő is vissza a Durmstrangba, tehát valószínűleg soha többé nem látom, szavainak hatása mégis itt él bennem. Azt hiszem, halálfaló csak abból lehet, aki már ölt… sosem szívleltem Sebastiant, de azért ezt nem tudom elhinni róla. Ki az, aki ilyen pusztító fegyvert csinál a fiatalokból? Az estém többi része ugyan nem romlott el, mert James meglepően kedves és szelíd volt, vele és Riniékkel biztonságban éreztem magam, de a beszélgetés a Black család egyik nagy reményével teljesen letaglózott. Amikor a klubhelyiségben elbúcsúztam Remustól és Jamestől, utóbbi maradt még néhány percre. Rám mosolygott. - Milyen volt az este, Lily? Nem bírtam a szemébe hazudni, hát elfordultam, úgy tettem meg. - Nagyon jó. – észrevette, hogy valami nem stimmel, és maga felé fordított, megragadva vállamat. Elhaladt mellettünk két negyedéves lány – valóban olyan színű ruhát viseltek, mint James szeme. – Nem baj, hogy nem öltöztem a szemedhez? Csodálkozva nézett rám, majd kitört belőle a nevetés.

- Hogy nem baj-e? Ugyan már! Végülis még így is jól nézett ki a vörös és zöld ruha együtt, nem? Képzeld el, hogy néznénk ki, ha egymás szeméhez öltöznénk! – ismét nevetett, mosolya gyengéd volt. - Komolyan azt hiszed, hogy ez számít? Erre már én is elnevettem magam, arcomhoz kaptam kezeimet. - Nem, biztos, hogy… - még folytattam volna, de egyszerre éreztem, hogy elkezd csúszni a ruha, és James utánakap. - Lily! - Hoppá! Ez a lányok miatt van. Az ő hülye ötletük volt… - kezdtem elvörösödni, és feljebb rángattam magamon a megviselt zöld selymet. Ő kíváncsian fürkészett, mire egy sóhajjal folytattam. – Tudod, még miattad sem szívesen fulladtam volna meg a fűző miatt… Nem hallottál még a Vielvir-bűbájról? – szeme elkerekedett. - Megcsináltátok? - Muszáj volt, tudod, szeretek élni. – mindketten mosolyogtunk. Pár mondat után még egyszer megszorította kezemet. – Jó éjt, Lily! Álmodj szépeket! - Te is, James. És aztán majd holnap reggel… - Igen? – várakozóan tekintett rám. Meda elgyötört arcán, ahogy elhaladt mellettünk, apró mosoly jelent meg. Odahajoltam Jameshez. - Holnap majd találkozunk. – lábujjhegyre álltam, és megpusziltam arcát, majd elfutottam, amilyen gyorsan ruhám csak engedte. A lányok lépcsőjének legfelső fokára érve még egyszer hátranéztem, és láttam, ahogy megigézve néz, majd integet, és hátrálva elsétál a fiúk hálótermei felé… Nem hittem volna, hogy a Tianos közjátékon kívül ilyen jól fog sikerülni a buli, de úgy tűnik, este, tánc közben, kötetlen beszélgetések alkalmával sokkal lazább vagyok. Immár hajnali fél kettő van, mire ezt mind leírtam, de muszáj volt, hogy holnap újra és újra elolvashassam, és emlékezhessek minden mozzanatra évek múltán is. Ez az este a csodák éjszakája volt… Várjunk csak! James azt mondta, hogy sosem csókolna meg nyilvánosság előtt? 26 Hopsz Március 20. (Csütörtök) 10:27, bűbájtan Éppen a tegnapi csodás este részleteit olvasgattam az ágyamon, magamban mosolyogva James minden egyes szaván – „Olyan édes!”, „EZT mondta volna?” -, amikor csattant az ajtó, és Becca rontott be rajta. Egyáltalán nem tűnt hétköznapi jelenségnek (de hát ő mikor tűnik annak?) talárja alatti vörös-arany topjával és könnyű sáljával. Ami nem illett a szereléshez, az a kisírt szempár volt. - Szia! - köszönt egyhangúan, ledobva sálját az ágyra. Végül is ebből jöttem rá, hogy nem egy átlagos csütörtöki problémáról van szó. Becca sosem dobja le csak úgy az ágyra a sálát! Nagyon jól tudja, hogy én ezt ellenzem. Mert mi van, ha Cassie felmászik az ágyra, beleakad a sálba, és esetleg magára tekeri azt? Ha nem vagyunk itt, meg is fulladhat! De mivel nem akartam megsérteni Beccát azzal, hogy előbbre valónak tartom a cicámat nála, csak csendben, minden feltűnés nélkül tettem fel a kalapok felé a nevezett ruhadarabot. - Szia! Nem Siriusszal kéne csinálnod most a rádióműsort? – feltűnően hallgatag volt az ágyunk felett lógó hangszóró, melyből reggel hét előtt tíz perccel mindenféle otromba vicc és egyedi vers háborgatta a kedélyeket. Hmm… még egy nyom. És Lily Evans, az okleveles nyomozó rátapint a lényegre. – Valami baj van? Becca elsírta magát. Életemben még csak egyszer láttam sírni, amikor Remus elvette tőle az elsőben az egyik könyvét, és véletlenül beleejtette a különleges csípős szószba. De ez a sírás teljesen különbözött attól. Most tényleg kiborult, lerogyott az ágyra. - Becca, mi történt? – leültem mellé, és arrébb toltam Cassiet, akinek van egy olyan kényszere, hogy ha valaki szomorú, meg kell vigasztalnia. Nem biztos, hogy a nyomasztó pillanatokban mindenki egy macskát akar lelökdösni magáról. Igazság szerint azt vártam, hogy valamit mondani fog Pitonról, vagy McGalagonyról, esetleg megkér, hogy húzzak be egyet Lestrangenek, de nem. Amit mondott, attól nem voltam éppen elájulva. - SIRIUS. – csak ennyit.

Hallgattunk egy sort, majd míg én a kint elröppenő madarakat bámultam, kinyögte, mitől borult ki. Még szerencse, hogy félrenéztem. - Lily… tegnap ittam valamennyit… na jó, sokat. És… tehát… lefeküdtem Siriusszal. – erre ismét elkezdett zokogni. Én meg csak ültem ott, és néztem magam elé. Az egyik bagoly megszédült, és nekiment az ablaküvegnek. Ez lehettem volna én. - Becca, biztos vagy benne? – szorítottam meg barátnőm kezét a következő pillanatban. Ő megrökönyödve pislogott. - Már nem azért, de… ennyit még én is.. tudok. - Úgy értem, nem lehet, hogy csak hallucináltál, mert sokat ittál? Tudom, hogy nem a legjobb ötlet, de akkor nem bírtam elhinni, mi történt. Becca megrázta barna haját, és zsebkendőért nyúlt, Cassie nyávogva igyekezett feljutni ölébe. - Nem lehet. Nekem is az jutott eszembe álmodtam, ezért is felmentem Medához… mert… ő hozott fel utána, miután James szólt neki… Meda pedig… - JAMES? – jajdultam fel hirtelen. Ha nem vigyázok, barátaim zűrös szerelmi életétől el fog vinni a szívroham. – JAMES TUDTA? - Igen, és Meda is. – válaszolt barátnőm bólintva. Újabb könnyek tolultak szemébe. – Teljesen biztos, Lil, és most annyira… annyira mocskosnak érzem magam. Magamban jó hosszúakat káromkodtam, míg nagy levegőt véve megpróbáltam észhez térni. Mit kell tenni, ha az ember barátnője lefekszik egy olyan sráccal, akit állítólag ki nem állhat, de közben a fél suli tudja, hogy bele van zúgva? - Nyugi, ha valaki egy szót is mer szólni, betöröm az orrát – ígértem a lehető legkomolyabban, miközben átöleltem. Csodálkozva pillantott rám. - De… Lil, engem nem az érdekel, mit gondolnak a többiek. Odavan a… minden! Az álmaim! Teljesen tropára ment az életem, annyira nem így képzeltem el az egészet! Meg aztán… mit fog rólam gondolni Sirius?... Visszafojtottam magamban egy „Azt mondtad, nem érdekel, mit mondanak a többiek.” -szerű mondatot, mert el tudtam képzelni, mit érezhet. Félig-meddig emlékszik rá, de az egyáltalán nem ugyanaz a romantikus, szép dolog, amit a legtöbb lány szeretne. A legtöbb? Mind. Felsóhajtottam, és megállítottam ösztöneimet, hogy felugorva úgy megátkozzam Siriust, hogy többé fel se tudjon kelni. - Nem tudom, Becca… de azt hiszem, ő ugyanannyira hibás ebben, mint te. Figyelj, ha gondolod, ne gyere be az első órára, szólok Flitwicknek… - Nem, kösz. Mit érnék el vele? Még le is maradnék. Mindegy. – felállt, elkezdte pakolni könyveit, és letörölte arcáról a könnyeket. - Becca, ezt nem felejthetjük el! – szóltam neki csípőre tett kézzel, mire vállat vont. - Én a magam részéről teszek rá, hogy elmondja-e Sirius valakinek. Te tudod, Meda, ő meg James. Kész, és már az sem érdekel, mi lesz Vele. Semmi, érted? Ezzel végképp bebizonyította, hogy csak úgy érdeklem, és… nem vagyok… - elharapta az utolsó szót, és újra elsírta magát. Kezdtem érteni, mire gondol. Megöleltem, és megpróbálta tűrhetően kifejteni véleményemet. - Te nem vagy az! – felnevettem. – Ne viccelj már! És ezt Sirius is tudja („akit pillanatokon belül ki fogok nyírni” tettem hozzá magamban)! Nem hiszem, hogy csak ezért érdekelted, bár nem akarok a pártjára állni, meg semmi, de azt hiszem, ő is érez valamit. Ami tegnap este volt az elmúlt, Becca, vége, nem lehet helyrehozni („hacsak nem vetem be magam, mint időutazó”), de a kapcsolatotok attól még… - Nem akarom látni. – mondta ki a végszót, és nem is hibáztattam. Valószínűleg fordított esetben én sem akarnám, hogy szemem elé kerüljön életem tönkretevője. Miután biztos lettem benne, hogy Becca egy kritikus pillanatban tuti nem omlik össze, és nem veti ki magát az ablakon, elindultam megkeresni Blacket. Szánt szándékom volt vele megértetni azt, hogy az én barátnőm nem olyan, mint az összes eddigi libája, nem tehet vele azt, amit akar, akkor, amikor akar. A Nagyterembe érve szívem majd kiugrott a helyéről, amikor megláttam Jamest… Ugyanolyan helyes volt, mint az előző este, és mosolyogva pillantott rám. Álljon meg a menet. Ő tudta és nem szólt egy szót sem. Igen ám, de hát mit tehetett volna barátja hülyesége ellen? Talán le kellett volna rángatnia Blacket Beccáról? Pontosan! Miért nem tette?

Mondjuk, mert lent beszélgetett velem olyan semmiségekről, mint a szerelem? Na nehogy már én legyek a hibás a végén! Végül csak sikerült két ellentétes énemet leállítani, és elfogadható mosolyt varázsolni arcomra. James azonban felhúzta szemöldökét, mint aki észrevette, hogy ez a mosoly nem ugyanolyan, mint a tegnapi. Ha ezt hitte, hát nagyon jól tudta. Nem gondolja komolyan, hogy itt fogok vele bájologni, miközben a barátja épp most követett el egy fatális hibát. - Black! – mordultam rá a nevezettre fenyegetően. James felkönyökölt az asztalra, és rosszalló pillantással elnézett. Ezzel ellenszemben legjobb haverja nyugodtan vajazta tovább a kalácsot. - Tudtam, hogy le fogsz jönni. Csak úgy szólok előre, hogy nem akarok ma veled párbajozni. - mindezt olyan zavartalanul állapította meg, mintha csak a hétvégi időjárásról társalognánk. Hah! Nem bírom elfogadni, amikor valaki ilyen pofátlanul pimasz, ráadásul szánt szándékkal hülyének néz! - Igazán? - álltam elé félreérthetetlenül. James fogta motyóját, és indulni készült. – Te is itt hagysz? - Bocs, nem akarom végignézni, ahogy elkezditek átkozni egymást. - Az eszedbe se jutott, hogy megakadályozz? Fáradtan felsóhajtott. - Te lennél legjobban megsértve, ha ezt tenném, Lily, szívem. Tátva felejtettem számat, míg Remus kiejtette kezéből a fánkját. Lekváros felével lefelé esett. Szívem? Nem tudtam kifaggatni a váratlan becéző szócskáról, mert visszarángattam magam a földre, eszembe jutott a Szent Cél, Sirius Black azonnali kinyírása. - Akarod tudni, hogy történt? – nézett fel rám türelmesen Black, mint akinek tengernyi ideje van. Remus félrenyelte a falatot, és könyveit felkapva távozott, így tett a mellette ülő Rini is. Úgy veszem észre, mostanában mindenki menekül a környezetemből… véletlen lenne? - Tudom, mi történt. – hangsúlyoztam ki minden egyes szót, pálcámat előkapva. – Nem fogod megérni a délelőttöt. Csak intett, és résnyire szűkült szeme, melyben most valamiért szomorúságot és néha megalázkodást láttam. Letette a megkezdett pizza szeletet, és felállt. Farkasszemet néztünk. - Nézd, Evans, én is sajnálom, ami történt. De ami volt, az elmúlt. Ezzel hátat fordított. Nagy hiba volt. - LÁTOM, NEM ÉRTETTÉL MEG, BLACK. MERT NEM FELEJTEK OYLAN KÖNNYEN! – fennhangon fejtettem ki véleményemet, mire a Nagyteremben időzők mind felénk fordultak. Néhány megszeppent elsős sebesen kiment, nem akarván látni a vérontást. Pálcámat egyenesen mellkasának szegeztem, és teljesen kipirultam. Mégis mit képzel magáról, ki ő?! - Látom, te sem értettél meg. Nem akartalak megátkozni… most persze más a helyzet… – előrántotta pálcáját, és rendkívül alattomos módon támadott. Még időm sem volt kitalálni egy jó, csattanós viszszavágást, mire máris óriási erejű lökés ért, csak az asztal akadályozta meg, hogy hátraessek, de a hajam szétbomlott. A hajam, amit fél óráig csináltam. Erre tényleg bedühödtem, tárgyi bizonyítékot találva az álnok bűnösségére. Egy gyors igézéssel nekiröptettem pár kisebb-nagyobb poharat, mire szeme még dühösebben villant. Ajjaj, felébresztettem az alvó oroszlánt! De nehogy már ő legyen megsértve, amikor ő követett el olyat, amit nem kellett volna! Hátrált pár lépést, majd egy erőteljes pálcasuhintással elmozdította felém a Griffendél asztalát. Sikítva buktam fel egy elsőéves, menekülő kislányban, mindketten a földön kötöttünk ki. A mellettem megjelenő James nyújtotta felém a kezét, de csak azért sem fogadtam el. Én is elég közel álltam a síráshoz, így csak odavágtam pár keresetlen szót Blacknek arról, milyen felemelő volt ez a beszélgetés, majd kirohantam a Nagyteremből. A lépcsőnél megálltam, és leültem megemészteni, hogy Black könnyedén legyőzött, még varázsolnia sem igen kellett. Dühöm és csalódottságom még akkor sem múlt el, amikor Meda hangját hallottam meg. - Lily, talán ezt nem kellett volna. Nem így kell elintézni a nézeteltéréseket; jobb lett volna, ha megbeszélitek! – leült mellém a hideg kőre, füle mögé simította haját, és fürkészve nézett rám. Egy a kilencvenkilenchez, hogy James küldte. - Gyűlölöm őket. – morogtam. - Mi ez a királyi többes? – majd megértette. – Na, ne csináld… James tehet talán róla, hogy AZ megtörtént? Ugyanilyen erővel te is lehetnél hibás. - Meg te is. – sandítottam rá, minden meglepődés nélkül rábólintott.

- Pontosan. Figyelj, nekem most mennem kell, de ígérd meg, hogy beszélsz Siriusszal órák után! - Aha, persze, ez után a reggeli jelenet után egészen biztosan vígan oda fogok állítani, mintha semmi sem történt volna. – mérgesen rászóltam egy másodévesre, hogy vigye el innen a gekkóját. Semmi kedvem nem volt egy kidülledt szemű izét bámulni, ami a lépcsőn pár centire lábamtól mászkált. Fúj. - Ígérd meg! – unszolt Meda, a nyomatékosítás kedvéért megragadva egyik karomat. - Ok, ok. De ha két holttestet találsz a Mágia Tanács üléséről hazafelé tartva, kérlek, nehogy egymás mellé temesd őket! – erre elmosolyodott és felállt. - Látom, visszajött az a jellegzetes morbid humorod. Figyelj az órákon, McGalagony panaszkodott rólad. Andromeda távoztával elgondolkoztam, miféle kivetnivalója lehet McGalagonynak az ellen, hogy óráin társadalmi, országos fontosságú információk birtokába jussak. Igen is fontos volt megtudnom, hogy Verity levelet kapott Philiptől, és meggyőződni a felől, hogy Sebastian Black tényleg nincs 20 kilométeres körzetben. Arról már tényleg nem tehetek, hogy házvezetőnőnk fanatikusan rajong a görög mitológiáért, aminek neveit én az istennek sem tudom megtanulni. Pedig próbálkozok. Ki is hagyom ennek érdekében a mai kviddicsedzést. Új keletű ötlet, de tetszik! Addig se kell látnom Black képét. 15:20, a klubhelyiség Lehet, hogyha leírom a görög személyiségek neveit és fontosságukat, megtanulom őket. Ha nem, akkor is újabb műveltségi szintet lép a naplóm. Múzsák (azok a nők, akik tökéletesek, és tökéletesen lehet őket bámulva alkotni): Kalliopé: epika Euterpé (jó név, mi?): zene Melpomené: tragikus költészet Thalia: vígjáték Erató: szerelmi költészet Polühümnia (hogy lehet ilyen nevet adni egy elvileg szép nőnek?): himnuszköltészet Terpszikhoré: tánc Klió: történetírás Uránia: csillagászat És, mivel úgy gondolom, egy hiányzik, megalkottam magamnak egy plusz múzsát, íme: James: naplóírás Párkák (azok, akik McGalagony szerint megmondják, meddig éljünk… lenne egy pár keresetlen szavam hozzájuk): Klóthó, a fonó (ááá, cseppet sem hasonlít tök más értelmű, negatív, hölgyekre használatos jelzőnek!): szövi az élet fonalát Lakheszisz, a sorsosztó: kiméri a fonalat Atroposz, az elháríthatatlan (magyarul a halál, aminek, mint immáron kiderült, két istene is van): elvágja a szegény kis emberek fonalát Hórák, az évszakok istennői (naná, hogy hárman vannak!): Diké: jog Eirené: béke (ezen túl hozzá fogok imádkozni) Eunomia: törvényesség Amilyen kacifántos neveket kitaláltak ezek a görögök, irigylésre méltó, hogy nem felejtették el őket. Bár, az én nézőpontomból egy pirinyót kár is. 20:19, hálóterem Beszéltem Blackkel, de csakis azért, mert megígértem Medának. Az tuti, hogy máskor nem ígérgetek a vakvilágba. A jelenet a következő volt: egy kihalt folyosón voltunk, egymással szemben ültünk a lépcsőn, és azon agyaltam, miként átkozzam meg úgy, hogy azt se Meda, se McGalagony, de legfőképpen Becca ne tudja meg. Black előzékenyen beleavatkozott gondolataim folyásába. - Most itt fogunk ülni egész este?

- Akár. – vontam meg vállam tűnődve. Hirtelen olyan érzésem lett, mint gyermekkoromban, amikor rosszak voltunk Niával, és anyáék azt mondták, menjünk a sötét szobába gondolkodni. Ott a helyzet annyiban volt megnyugtatóbb, hogy a húgom nem átkozhatott meg bármelyik pillanatban. - Na, akkor hát meséljünk valamit. – Black tekintete felsiklott a mennyezetre, mely most sötétkék színt vett fel, és villám hasította ketté. Remek, már csak az hiányzott, hogy még az időjárás is rajtunk töltse ki haragját. - Mesélj te. - Nem. Te. - Ide figyelj, Black! - Te figyelj ide! Akkor elkezdem. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy buli, ahol nagyon jól érezte magát egy fiú és egy lány. Nem, nem rólatok van szó, Evans, hanem rólunk, mármint Beccáról és rólam. Közbe ne vágj, ha egyszer hozzákezdtem! Tehát, ittunk is, mert, hát miért is ne? És aztán, ahogy lenni szokott, kihívtam sétálni… de véletlenül fent hagytam a kedvenc sálamat, és ezért fel kellett… Jaj, ne fintorogj már, becsszó, hogy így volt! - Azt várod tőlem, hogy higgyem el, hogy a KEDVENC sáladért mentél fel… ugye? Jól esik hülyének nézni? – vontam kérdőre teljesen jogosan. Mérgesen fújta ki a levegőt, és felugrott. - Te komolyan azt hiszed, hogy direkt történt?! Követtem példáját. - Mégis mit vársz tőlem? – kár volt megkérdezni. - Azt, hogy érts meg bizonyos dolgokat. Evans, csak egy kicsit próbálj illeni Jameshez! Légy olyan megértő, mint ő volt veled! – ez kicsit hirtelen jött. Visszaültem, remegő kezekkel ejtettem le pálcámat. - Menj a pokolba, Black! – ő átvetette egyik lábát a másikon, és most láttam meg, milyennek látják mások… mert amikor rám néz, tök máshogy néz. Olyan gúnyosan, ugyanakkor dinkán, de ha másról van szó, tud komoly is lenni. Hol itt az igazság? Most, hogy ott ültünk két méterre egymástól, és elleptek gyermekkorom édes vagy kevésbé édes élményei, nem bírtam befognia a szám. - Úgy érzem magam, mint amikor gyerekkoromban megbüntettek. – húzódtam el. - Te is? Ez fura… a zseniális szüleim engem mindig a legalsó szobába zártak – amely úgy nézett ki, mint valami sír-, azt hitték, félni fogok.. én! – felnevetett, majd kinézett az ablakon. Elkezdett rohamosan sápadni. – Tényleg nem akartam megbántani Beccát. – váltott témát. - Lehet. – bólintottam. – De sikerült. Sirius… nekem egyébként nem lenne olyan sok bajom veletek, csak… ne okozz neki lépten nyomon csalódást. Erre már elvigyorodott. - Én is erre kérhetnélek a saját haverommal szemben. Most ne beszéljünk arról, milyen érzés volt meghallani, hogy mit vár tőlem Sirius Black James Pottert illetőleg (óóó… még mindig nem tudom elhinni, hogy szeret… hiszen mégiscsak helyes… meg aranyos… hogy szerethet?). Egyébként ebben az egészben azt bírom legjobban, hogy Sirius komolyan veszi a „kapcsolatomat” a haverjával. Már amennyire kapcsolatnak lehet nevezni azt a soványka szálat, amely köztünk feszül. Hoppá, elkalandoztam. - Térjünk csak vissza a beszámolódra a tegnap estéről. – karba tett kézzel figyeltem, ahogy elgondolkozva ujjaival elkezd dobolni a kövön. - Ok. – nem nézett fel – Tehát, míg én megkerestem a sálamat… - már itt azt hittem, eldobom az agyam, de aztán csak nem szóltam közbe – addig Becca leült az ágyra, mondva, nem is bír normálisan állni. Tényleg nem bírt, hol megingott, hol hanyatt esni készült, így teljesen egyetértettem vele, és azt tanácsoltam neki, hogy feküdjön le inkább. Na már most, már megvolt a sálam (amin mellesleg tegnapelőtt mély nyomokat hagyott a macskád), de Becca meg ásítozva feküdt az ágyon, és nem volt hajlandó felkelni. Így adtam neki egy takarót, jó estét kívántam, és úgy, ahogy volt, abban a báli ruhában, majdnem elaludt, amikor… - Te nem hagytad. – vetettem közbe. Kezdtem elhinni a sál-históriát, hiszen ki másnak lennének ilyen problémái, mint az egy szál Siriusnak? - Nem, ő nem aludt végül, hanem elkezdett azon gondolkozni, mit keres itt. Amikor rávilágítottam a megoldásra, vállat vont, és elfordult. És elkezdtünk beszélgetni. Csak, mivel kicsit… szóval nem voltunk teljesen magunknál, fura dolgokról szólt a vita… - feszélyezetten hátranézett.

- Mégis miről? – kérdeztem kíváncsian, elővéve a mágiatörit. Ha olyan rész lesz, maximum tanulok egy kicsit, fogadtam meg magamban. - Hááát… például az unokatesómról meg rólad… Na, ne! Nem hiszem el! Hát már mindenhol mi vagyunk a téma? Uh, úgy utálom Tiant! Már rég elhúzott, de szelleme még itt él bennünk. Sirius, látva reakciómat, elmosolyodott. - Beccának erről is érdekes véleménye van, de most térjünk rá arra, hogy miután nagyvonalakban kielemeztük egész Roxfortot, következtünk mi. És… - Na, látod, innen nem vagyok hajlandó tovább hallgatni! – csaptam össze a vaskos könyvet, és felálltam. Jött velem, a folyosón szinte visszhangzott kísérteties hangja. Úgy látom, tud olyan lenni, mint kellemetlen rokona. - De csak most jön a jó rész! Tudod, elég nehéz volt levenni azt a… - szembefordultam vele, és nekiszegeztem a pálcát, amit türelmetlenül ellökött. – ne mondd már, hogy rám akarsz küldeni valami jó kis rontást. Most, amikor épp el akarom mesélni, hogy… - Nekem viszont nincs kedvem végighallgatni, te... – nem tudtam befejezni a mondatot, mert Remus jött velünk szemben, meglehetősen feldúltan. Már nem is okozott túl nagy feltűnést, hiszen Remusnál amolyan ősállapot a feldúltság. - Gyere, Lily, járőrözzünk! – szólt, meglátva a felcsillanó lehetőséget, hogy ma sem fogjuk kinyírni egymást barátjával. Mit sem törődött Sirius szólni akarásával, hanem karon fogott, és ott hagytuk a még mindig fehérben játszó Tappmancsot. Már épp közbe akartam szólni, hogy ma Becca a soros, de hallgattam. Talán a tegnap este után nem lenne túl jó neki két óra mászkálás… de mi lesz velem?! Szerencse, hogy Remusszal az idő meglepően gyorsan telik, főleg, ha hátborzongató titkokra jövök rá. Ez a nap is egy olyan volt. Verityről meg a francia srácáról dumálhattunk, és a tájat néztük, amikor felpillantott az égre. Egy mondat kellős közepén tartottam. - Tudod, azért gondolom, nekik is megvannak a maguk kis titkaik… mint mindenkinek. Hiszen kinek nincsenek titkai, nem igaz? – néztem rá. Arckifejezése teljesen megváltozott, ahogy eljutottak hozzá a szavak, és ő is egy árnyalattal halványabb lett. Kapkodva elővett egy kis jegyzetfüzetet, és amint megtalált benne egy bizonyos oldalt, arca elsötétült. - Bocs, Lily, mennem kell. - Mi? Menned? Nekem is. – derültem fel. - Nem, te maradj, és folytasd a járőrözést, még csak fél nyolc van. – jelentette ki egyszerűen, és nagyot nyelt. – Nekem van egy kis dolgom. Na, álljon meg a menet! Ezt már egyszer hallottam, és mi lett belőle! Elé álltam. - Micsoda? Nyúzott arca rosszalló pillantásokat lövelt felém, majd eltolt az útjából. - Majd később megbeszéljük. – és már ott sem volt. Morgolódva, hogy így magányosan kell folytatnom az egyébként sem éppen szívmelengető prefektusi (!) kötelességet (mindenki elfelejti, hogy már nem vagyok az?), kinéztem az ablakon, hogy legalább a táj megnyugtasson. Végignéztem Roxfort belső udvarán, ahol a Hugrabug kviddicskapitánya igyekezett elfogdosni a cikeszt és a gurkókat; az üvegházakon, amelyeken baljósan megcsillant a holdfény; a tavon, melyben most minden bizonnyal csendesen alussza álmát a polip; a roxforti vidék végtelen dombjain, a feketén csillogó égbolton, fel, egészen a holdra. Telihold volt, megborzongtam, pedig imádom a holdtöltét, ilyenkor a legjobb bájitalt készíteni. Teljesen logikus, hogy például a farkasölőfűfőzeten ekkor kell elvégezni az utolsó simításokat. Várjunk csak… ekkor kezdett derengeni valami. Telihold van. Remus siet, mert csinálnia kell valamit, a fiúk sápadtak, Lumpsluck arról panaszkodik, hogy nincs elég farkasölőfűje, hogy megmutathasson nekünk egy kísérletet, meglepően sok a vérfarkas manapság. Főleg körülöttünk. A szülinapomon nem volt ott Remus, és akkor sem, amikor Sebastiannal és a többiekkel az erdőben rohantunk, menekültünk a vérfarkas elől… pedig Remus mindig ott van, ahol a veszély, hogy segíthessen… kivéve, ha nem tud ott lenni, mert… Ő MAGA A VÉRFARKAS. A vér megfagyott az ereimben, és egyetlen dolgot tehettem: sikítottam. De nagyon nagyot, muszáj volt, annyira sokkolt az, amit az előbb megtudtam. Sikolyomra viszont nem a megfelelő ember jött ki. Jó, jó, igaz, hogy azt vártam, hogy James rohanjon oda hozzám, és átöleljen, meg minden, nem azt, hogy Malfoy legyen az, aki mérgelődve beforduljon az egyik sarkon.

- Mi van veled, Evans? – nézett rám álmosan. – Csak nem ijedtél meg egy kósza árnyéktól? A rohadt életbe. A fenébe. Ez kellett nekem. - Nincs semmi bajom, csak hagyjál. – ziháltam kifulladva, és az ellenkező irányba mentem, de úgy tűnik, mostanában mindenki hobbiszinten követget engem. - Miért sikítottál? - Semmiért. - Sebastian megmondta… - Mit? – fordultam szembe vele. Elégedett vigyorral válaszolt. - Hogy hiányolni fogod. - Haha! Marhára hiányzik! Örülök, hogy végre felszívódott! - Nyugi, miután elvégezte a Durmstrangot, visszajön. Nem. Ennyi rémhír sok nekem egy napra. Gyorsan leráztam Malfoyt, feljöttem ide, mit sem törődve a járőrözéssel – jól van, na, tényleg nem voltam abban a lelki állapotban -, és most azt kívánom, bárcsak ez a nap meg se történt volna… Bárcsak nem feküdt volna le Becca és Sirius, bárcsak nem derült volna ki, hogy Remus vérfarkas, bárcsak Sebastian sosem térne vissza… Bárcsak, bárcsak, bárcsak… Cassie megint bevetette magát, hogy felvidítson, szegénykének most se jött be. Pedig értékelem én a jó szándékát, úgy szeretem. Ma alig beszéltem Jamesszel… Azután a puszi után ez fura. De hát mit tehetnék, ha szinte kirohant a teremből, amikor kiléptem, és egész átváltoztatástanon egy szó nem sok, annyit sem szólt hozzám?! Azt hittem, a tavasszal minden könnyebb lesz, mert a hormonok, meg minden… Úgy tűnik, ez mindenkinél bejön, csak nálunk nem. Most rögtön le is megyek, és… hmmm… jött valaki a suliba. A felhő eltakarja a holdat, így nem nagyon lehet látni… ki lehet az, és mit akar? 27 Még több dráma 21:25, hálóterem Becca természetesen azonnal megragadta a kínálkozó alkalmat, hogy bebizonyítsa, teljesen jól van már, és kinyitotta az ablakot, arrébb hessegetve baglyát, Noxot, akinek viszont szánt szándéka volt megakadályozni, hogy gazdája bárhogy kijusson a szobából. Csak egy bagoly lehet az, aki azt hiszi, hogy a repülés is egy lehetőség. - Na, ki az? – kérdeztem kezeimet összekulcsolva, rettegve a lehetőségtől, hogy valóra válik egyik rémálmom. Barátnőm derékig kihajolt, barna haja egybeolvadt a koromsötét éjszakával. - Nem látni. Menjünk, nézzük meg! – nemes egyszerűséggel felkapta magára talárját, és csak a biztonság kedvéért magához vette pálcáját. Miután lebeszélt az imádkozásról, mécses gyújtásról és James azonnali hívásáról, leszaladtunk. Ugyan, mi nekünk hét baromi hosszú lépcső? Az minden vágyam, hogy este kilenckor lépcsőzzek egy jót! A Roxfort építői ezt is jól elfuserálták! Hát hiába, ha rajtam múlna, újraépíteném az egész sulit. Jellemző. Mikorra leértünk az Előcsarnok bejáratához, Flitwick már ott állt a vendég mellett… akinek hiányzott a fél lába. Műláb kandikált ki divatosan tépett talárja alól és arca sem volt éppen bizalomgerjesztő a maga pár metszésével és sebével. Sokkolva néztük végig, amint meglehetősen piszkos kezével elővett egy laposüveget és meghúzta. Becca megnyikkant, amikor a pasi meglepetésszerűen hátralőtt néhány kósza átkot, majd megnyugodva, mint aki jól végezte dolgát, Flitwick professzorhoz fordult, aki izgatottan megrázta a kezét. Egy éles hang szólalt meg hátunk mögül. - Miss Evans, Miss Breeman, mit keresnek itt? – McGalagony rosszalló pillantásokat vetett ránk, de hát újabban ki nem? Mivel még nem tudtam eldönteni, örüljek-e neki, hogy Sebastian helyett ezt a gyilkos kinézetű őrültet fogadja be iskolám, megvontam a vállam. - Őrjáratozunk. – hazudtam a szemébe, mert ha olyan szemét volt, hogy őrjáratra küldött engem, aki nem vagyok se prefektus, se iskolaelső, igazán megérdemelheti a direkt félrevezetést… ami persze nem jött be. - Ilyenkor? – végigpillantott talárunk alatti pizsamánkon, majd megváltozott tekintete. – Nos, hagy mutassam be önöknek Alastor Mordont, a kiváló aurort. – a férfi gyanakodva pillantott ránk, szemei

résnyire szűkültek, keze pálcáján nyugodott. – Minerva, remélem megbizonyosodott róla, hogy ezek nem álruhás halálfalók! Ekkor kezdtük el kapisgálni, hogy bekattant, és nem tehettünk róla, kitört belőlünk a nevetés. McGalagony professzor is alig tudta elfojtani mosolyát. - Nem valószínű, Alastor, hogy azok lennének. Ők a diákok, akiknek a tanítását elvállaltad. Az auror bizonytalanul bólintott, mint aki nem biztos benne, hogy jó helyen jár, és megint ivott egyet mintegy erőmerítésként, majd ránk emelte szemeit – illetve egy valódi szemét meg egy fura, üveggömbszerű szempótlékot. - Nem vagytok halálfalók, he? Majd meglátjuk… - ezzel el kezdett kifelé döcögni. Ezúttal sem hazugtoltam meg magam, amikor nem bírtam megállni, hogy csípőre tett kézzel utána ne szóljak. - Nem paranoiás maga véletlenül? - Lily! – szisszent fel házvezetőnőm, Becca viszont érdeklődve figyelte, mit fog lépni erre az előre nem látható mondatra. Mordon arcvonásai, ha még nem voltak eléggé eltorzultak, most még furábbak lettek. - Inkább az legyek, mint halott. Hát ti meg kik vagytok? Kihúztuk magunkat, mert nem mindennap találkozunk kelekótya aurorokkal, ki kell használni a kínálkozó alkalmat, így hangosan megmondtuk neveinket. Bólintott és elhúzta a száját, mint aki sajnálja, hogy nem végezhet ki minket, mint holmi árulókat. - Lily Evans… nem ismerős… de ahogy látom lelkesedésedet saját tudásod iránt, nem leszel sokáig ismeretlen. – fogalmam sincs, hogy a mai nap után hogy történhetett, talán az auror modora, vagy az idegösszeroppanásom tette, de gúnyosan ránevettem. – Azért remélem, megéled a harminc éves kort. Ááá, igen… rólad mesélt Lumpsluck. Hát, jegyezd meg, nekem nincsenek kedvenceim, mint egyeseknek. - Ki kérte, hogy legyen? – csattant mellettem Becca hangja jogosan. Tényleg, ki kérte? - Breeman, jóban vagyok az apáddal, de ne húzd ki a gyufát! A bátyádat is elég hathatós átokkal térítettem magához. Összenéztünk. A bátyját is tanította? - Hát, Mr. Mordon, az a helyzet, hogy velünk kicsit nehezebb dolga lesz. – válaszoltam mosolyogva. Az este feszültsége hatott rám. – Tehát, ha támad, ne várja el, hogy ne támadjunk vissza. Erre már ő is felnevetett recsegős hangján. Flitwick és McGalagony kivonták magukat a forgalomból, így Becca nyugodtan közzé tehette kérdését. - Hogy lehet, hogy még a világ nem hallott rólunk? – tudakolta sértődötten. - Dumbledore mindig is eltitkolta, mi folyik az iskolában… egyetértek vele, hogy a világ ne avatkozzon bele Roxfort életébe, de azért az egy kicsit túlzás - házvezetőnőm tiltakozásával mit sem törődve folytatta. –, hogy még szülőket sem enged be! Bár, a Black család után talán nem is olyan meglepő… Én csak egyet tudok, de azt nagyon jól: SOSE TARTSATOK PÁLCÁT A FARZSEBBEN! - Ez az ember őrült. – súgta nekem vidáman Becca, és mindketten felderültünk azon, hogy valameddig ennek az embernek a poénjait fogjuk hallgatni. Végre egy jó óra! - Meddig marad? – kérdeztem fennhangon. Egy darabig megütközött arcot vágott, mint aki maga sem tudja, meddig szándékozik időzni kastélyunkban, aztán csak ennyit mondott. - Itt én kérdezek, Evans. Hanyad évesek vagytok? - Ötöd. - Mi a kedvenc tantárgyatok? - Átváltoztatástan. - Melyik házban vagytok? - Griffendél. - Egyből gondoltam… és végül melyik a kedvenc varázslatotok? Beccával összenéztünk, majd én feleltem. Gyorsan el akartam szabadulni, mert kezdtem fázni a vékony pizsimben és hiányzott a naplóm meg Cassie, illetve még egy órányi házi várt fent minket. - Silencio! Az auror elismerősen elmosolyodott, és biccentett. - Akkor jól meg fogjuk érteni egymást, holnap veletek is fogok kezdeni, most pedig indulás felfelé! KI A PÁLCÁKAT A FARZSEBEKBŐL! Tátva maradt szájjal, akaratlanul is engedelmeskedtünk. Mire a negyedik emeletre értünk, csak akkor jött meg hangunk. Egyöntetűen azon a véleményen voltunk, hogy Mordonnál valami bekattant, de míg

ezt Becca aranyosnak vélte, én inkább közveszélyesnek. De az tuti, hogy izgalmas napoknak nézünk elébe, Mordonnal ez nem kétséges! Vajon mit fog tanítani? Március 21. (Péntek) 07:29, Nagyterem - Szerinted nem álmodtuk? – ez volt Becca első kérdése reggel, és van benne valami. Nehéz elhinni, hogy egy ilyen alak mászkál most valahol iskolánk falai körül. Válaszoltam volna, kifejtve nézetemet, ha nem ekkor kezdődik el Sirius Black exkluzív műsora. Becca befogta a fülét, hogy ne kelljen hallgatnia a srác hangját, nos, meg tudom érteni. - Kedves roxfortosok, gyönyörű reggelre ébredtünk, hiszen egyrészt péntek van, másrészt pontosan egy hét múlva fog kezdődni a tavaszi szünet! Ezen a napon illetve az utolsó héten egy kis lazításként különórákat fog nekünk tartani egy új tanár úr, akit sikerült meginterjúvolnom! – harsogta Sirius utálnivaló hangját, mikor egy már ismerős, recsegős, mogorva hang szakította félbe lelkendezését. - Ha még egyszer tanár úrnak mersz szólítani… - ez több volt, mint felszólítás. Mordon megfenyegette Siriust! A tömeg őrjöng, Lily Evans megvadultan ugrál az ágyán, mire barátnője is elkezdi hallgatni az adást. Hangját ismét félbeszakította az udvariatlan Black. - Alastor Mordon hivatásos auror nem kevesebb ügy érdekében látogatott el iskolánkba, minthogy a negyed és ötödéves diákoknak drámát tanítson! Üdvözlet, tanár úr! – egy hangos csapódással a tegnapi pasas következett. - Fiatalember, maga süket? A tanár úr nem hivatalos megnevezésem, egyszerűen csak Mordon vagyok! - Jaja, persze, professzor. Megkérdezhetem, miért Rémszem a beceneve? - Nem, nem kérdezheted meg. Nagyon kellemetlen emlékeim vannak róla, nem gyerekeknek valók… - Az szuper, mert mi sem vagyunk gyerekek! – nevetett bele Sirius a mágikus mikrofonba, és Becca is bekapcsolódott hozzá, jóval hisztérikusabban. – Nos, mire számíthatunk az óráján? A dráma miből áll? - Meg kell ismernetek az élet kegyetlen oldalát. Dumbledore… nem akarom kétségbe vonni az eszméit, de nem mond el egészen pontosan dolgokat, én viszont azért vagyok itt, hogy ezt megtegyem, és egy kis tisztességet neveljek néhány égetnivaló kölyökbe.. - Aha, remek! Nos, tanár úr, mit… Itt egy jókora csattanással véget is ért a mai műsor. Azt hiszem, Mordon intézkedett. Mielőtt feleszmélhettünk volna, Meda rontott be hozzánk hálóruhában, haja még kócosan hullott alá, de ő maga tele élettel ült le ágyam szélére. - Hallottátok? Mordon drámát fog tanítani! Sajnálom, hogy nem vagyok egy kicsit fiatalabb, de ugye elmesélitek majd? - Ismered Mordont? – néztem fel rá, befejezve mágiatöri házimat. - Néhanapján megfordul otthonunkban házkutatás végett, Sirius is ismeri! – elnevette magát. - Bírom a pasit, nagyon jó fej, és jókora varázsereje van. - Ki hitte volna? Olyat is tud? – kérdezte Becca gunyorosan, célozva a tegnapi átokáradatra. Cassie kényelmesen elhelyezkedett Meda ölében, aki meglepett arckifejezéssel bólintott. - Persze, hogyne tudna? Hisz auror, méghozzá a legjobbak közül!... Bocs, csajok, mennem kell, megkérdezem Tedet, hogy… - az már nem derült ki, mi van Teddel, mert amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment. A vidéket nézegetve az ablakon megpillantottam Jamest és Siriust, akik épp elsétáltak az üvegházak mellett. A szívem gyorsabban kezdett el verni, amikor megláttam mosolyát. Észrevett, és máris ablakomhoz közeledett. Kinyitottam az ablakot. - Lily, hallottuk, találkoztatok Mordonnal! – kiáltotta fel, a szél felerősítette hangját. - Kitől? Hogy…? - Lily, miről nem tudok én? – nevetett fel, mire azt hittem, elolvadok. Bár a szívem hiányzott… Fúj, kezdek érzelgős lenni. Becca félrelökött az ablakból, és indulatosan kikiáltott. - Hé, Black, te nem a rádiónál voltál az előbb?! Sirius felnézett és elvigyorodott, majd mélyen meghajolt. - Ez legyen az én titkom, Becky!

Becca erre kidobta az egyik tankönyvét, megpróbálva fejbe vágni Siriust, de az egyszerűen elkapta, és ismét a magasba nézett. - Nem, Becky, akkor sem fogok tanulni, ha könyvekkel dobálsz! Ez barátnőmnek már egy kicsit sok volt, de azt már én sem hagyhattam, hogy kidobja a macskakosarat macskástul. Inkább egy remek terápiát alkalmaztam nála. - BECCA, LÉLEGEZZ! - De hát nem hallottad, hogy Beckynek szólított?! Miért, miért, MIÉRT? Már csak az hiányzott, hogy az ablakban kezdjük el taglalni szerelmi életünk részleteit. Pedig a fiúk vigyorából világosan következett, hogy ők ugyan nem bánnák. - Mert hülye! Ne törődj vele! Sirius lazán beleavatkozott a kis párbeszédünkbe. - Olyan drága vagy te is, Lily! Imádom, amikor ilyenek vagytok! - erre viszont már nekem támadt sikíthatnékom, és Isten bizony kihajítottam volna az első kezembe kerülő dolgot, ha nem röppen mellém oda egy bagoly, várakozóan. Az ablakpárkányra pottyantott egy levelet, majd elrepült. – Na, ki írt?! Gyorsan feltéptem a levelet, amelynek arany pecsétje volt. „Kedves Lily! Nézd, amit akkor mondtam, nem úgy gondoltam. Jó lenne még egyszer átbeszélni a dolgot…” Esküszöm, tudtam! Tudtam, hogy nem fogja beérni ennyivel, hogy kísérteni fog, amíg csak élek! Akkori lelki állapotomból kiindulva talán érthető, miért vágtam ki a levelet az ablakon. Becca elfintorodott, amikor James könnyedén elkapta a papírt. - Ajaj, Lil, ez rossz húzás volt. Amikor megláttam James szemeit, én is rájöttem. Még képes elolvasni, főleg, ha tudja, hogy kitől van. Pár másodpercig engem bámult, majd oldalba bökte haverját. - Gyere, Tapmancs, olvassuk el. Sirius egy pillanatig megütközve nézett rá, de aztán elvigyorodott és bólintott. Integetett nekünk. - Pá, Lily, pá, Becky, legyetek jók és ki ne esettek nagy igyekezetekben az ablakon! - ÁÁÁ, SIRIUS BLACK! – Becca kiáltására hátra sem fordultak. Szóval most, ezekben a pillanatokban szinte biztos, hogy James olvassa Sebastian Blacktől kapott levelemet. Na, már csak ez hiányzott… Megsemmisülten fordultam el az ablaktól, és leültem az ágyamra. - Azt hiszem, Mordon drámaórái tényleg nagyon drámaiak lesznek. Emlékszel, azt mondta, hogy velünk fog kezdeni! – kezdtem bele egy másik témába, mert hallani sem akartam a levélről. Becca belement. - Arra értette, hogy velünk, ötödévesekkel. Lil, kezdesz te is egy kicsit paranoiás lenni… - megmutatta órarendünket, amelyen minden óra más színnel volt bejelölve (vastag feketével áthúzva jó párszor az átváltoztatástan Sirius miatt) – bájitaltan helyett ez az első. Na, legalább egy jó hír. Nem kell Lumpsluck végeérhetetlen dumálását hallanom, helyette az auror fog nekünk mesélni az élet borzalmairól. Szuper. 09:25, drámaóra Kicsit késtem McGalagony miatt, aki újabb feladatot adott nekem (ezúttal össze kell írnom, ki szeretne maradni a kastélyban a tavaszi szünetre), így a következő jelenetnek lehettem tanúja: MORDON (a tanári asztalon ráérősen üldögél, műlábával dobol az előtte álló széken): Hol van az az Evans lány? SIRIUS (megszólal, pedig senki nem kérdezte): Hát itt nincs, az biztos. MORDON (gyanakodva… biztos azt hiszi, tényleg kém vagyok): Potter, hol van Evans? JAMES (hátradől a széken): Professzor, én nem tehetek róla! MORDON (mint aki valakit tettenérésen kapott): Miről? JAMES: Én mondtam neki, hogy dől a fa! MORDON (mindkét szemét rászegezi): POTTER, MAGA TRÉFÁL? SIRIUS (közbeszól, hintázik a székén): Nem, professzor, és én sem. Komolyan szóltunk Evansnak! MORDON: De mégis miről?! SIRIUS (vigyorog): Hát, hogy dől a fa. MORDON: MILYEN FA?

SIRIUS: Hát, amit kidöntöttünk! Ekkor az egész osztályból kitört a röhögés, mert épp akkor léptem be csípőre tett kézzel. - Már el is temettetek? – kérdeztem csípősen Jamestől, mire vigyorogva megrázta a fejét, felém nyújtva kezét. - Ugyan, Lily, sosem tennénk ilyet. – szeme mosolygott. Már én is elmosolyodtam volna, ha nem látom meg padján a levelet. Míg én nagy sóhaj kíséretében leültem, Mordon beszélgetést folytatott Siriusszal. - Ma este büntetőmunka, Black! Segítenie kell Bimba professzornak kivágni az összes elkorhadt fát. Számítson rá, hogy éjfél előtt nem fog végezni. Most pedig térjünk át, miért is vagyok itt. – az osztályhoz fordult – Magam sem tudom, hogy tudott rávenni Dumbledore, hogy elvállaljam ezt a munkát, mikor van jobb dolgom is, mint hogy egy rakás tinédzsernek esti mesét mondjak, de legyen… Még el sem kezdte, Rini máris jelentkezett. - Milyen aurornak lenni? – kérdezte, félrebiccentve fejét. Remus elmosolyodott. Remus… Brrr… Jól van, hiszen ő még mindig ő, csak… egy vérfarkas ül mögöttem kettővel! De ő mégiscsak Remus. És Remus az Remus. Remus a barátom. - Nagyszerű, hogy feltetted a kérdést! – kapott a témán Mordon. – nagyon veszélyes. Ne higgyétek, hogy csak ilyen piti dolgokat kapok, mint a sulitokban tanítani! – Rini és Alice sejtelmesen összenéztek – van, amikor kiküldenek elkapni egy-egy halálfalót, vagy lenyomozni titkos kapcsolatokat, néha még… Hallgattam volna élményeit munkájával kapcsolatban, ha James nem böki meg karom. „Jól vagy, Lily?” Még kérdezi? Hát, persze. Ő James. „Köszi, baromira. Elolvastad már a levelet?” „El. Másra számítottam…” Alig kaptam levegőt. „Mi volt benne?” „Az, hogy mennyire szeret, meg blablabla. Önző hazudozó.” Remegett a kezemben a penna. „Te nem hiszed el, hogy tetszek neki?” „Deee… Csak néha az az érzésem, hogy…” „Na?” „Semmi, inkább hagyjuk. Hallgasd inkább Mordont, most meséli el, hogy metélte le valami gaz varázsló a lábát.” Komolyan azt hiszi, hogy engem Mordon lába érdekel, nem pedig az ő nézetei rólam? Akkor tényleg becsavarodott. „Mondd már!” „Te akartad! Utálom, ha rád néz, ha hozzád szól, és egyáltalán, ha ott van a közeledben.” „Ezzel én is így vagyok.” „De komolyan, Lily, nem jó, hogy ez a srác körülötted van. Most, hogy vége megszabadultunk tőle, nem akar eltűnni a messzeségben, hanem levelezni akar.” Amikor megkaptam a levelet, pontosan ezeket gondoltam. Miért nem hagy már békén? Miért ez a ragaszkodás hozzám? „Talán azért, hogy megtudakolja, hogy reagáltam a tényre, miszerint ő egy halálfaló. Talán gratulálnom kéne neki? Ez a helyi szokás?” James egy darabig nem írt, csak bámult maga elé, majd apró fecnikre tépte a levelet pár másodperc alatt. „Óra után beszélnünk kell.” Vicces. „Most mit csinálunk? Mi volt a levélben?” „Semmi olyan, ami nélkülözhetetlen volna neked a létezésben.” „JAMES!” „Óra után.” „Nem! Most azon nyomban!” „Óra után.”

Végül sértődötten, karba tett kézzel elfordultam, és inkább Mordon vérszomjas elbeszélését hallgattam. Elmesélte, amikor egyszer kihívták őket póktalanítani a Tiltott Rengetegbeli pókokhoz. Én azokat minimum fanatikus, féktelen, vad szörnyetegnek titulálnám, amikor volt velük egy talim, egyáltalán nem viselkedtek házigazdához méltóan. Meg akartak enni, na, tehát elképzelhető, milyen remek volt látni őket. Minden percet számolok, hogy mikor csengetnek ki… még van húsz egész perc. Uh. James pedig úgy ül itt mellettem, mint aki… hé, álljon meg a menet! MIT KERES JAMES POTTER MELLETTEM? ÉN BECCÁVAL ÜLÖK, EZ NEM ÁTVÁLTOZTATÁSTAN! Írtam is neki egy levelet, ami így szólt: „Te, James, mit keresel mellettem?” „Siriusszal megegyeztünk, hogy melletted ülök. Baj?” „James! Nem vagyok a barátnőd, emlékszel?” „Persze. Kár.” Aú. - Miss Evans, maga szerint nincs rossz helyen a Roxfort Express állomása? A kiindulóhely koordinátáiból simán ki lehet számítani, hol van Roxfort! Dumbledore természetesen ezt nem hajlandó elismerni, és nem akarja áttenni az indulási helyet Brazíliába, ami nagy kár. Hamarosan számíthatunk is egy kis támadásra a halálfalóktól. Most Alice lendítette a magasba kezét. A mögötte ülő Frank bágyadt mosollyal bámulta. - És akkor mi lesz velünk? Nem kellene készülnünk.. öhm.. valamivel? Mordon rámutatott, és nagyot bólintott, üvegszeme máris ide-oda forgott, mint aki ki készül ugrani üregéből (bloááá). - OTT A HELYES VÁLASZ! Készülnünk kell! Remélem, ha már az igazgatótok nem akarja elismerni az igazat, ti megértitek, hogy bármelyik pillanatban kisebb katasztrófa törhet ki! - Hát, hogyne! – vetettem közbe. – Ne hozzuk a légvédelmi ágyúkat? - Ragyogó ötlet, tíz pont a Griffendélnek! Az egész terem felmorajlott, Sirius elvigyorodott. - Hé, prof., nem megyünk ki következő órán gyakorlatozni? Megmutathatná, mik a kastély gyenge pontjai! Az auror, aki szerintem túlontúl sokat dolgozik, ezért lett ilyen fura, elnevette magát. - Pontosan, Black, az nagyon jó lesz. De előbb még tisztázzuk, kinek mit kell tennie, ha valaki megtámadja az iskolát… Ti mit tennétek? - Elszaladnék Dumbledorért. – vonta meg vállát Susie, egy hollóhátas. - Én bezárkóznék a szobámba. – szólalt fel Jess. Na, őt sem az eszéért szeretjük. Igazságszerint nem is szeretjük. Mordon lassan megcsóválta a fejét. Öt perc múlva, amikor megkérdezte, kinek mi a dolga, mi már engedelmesen mondtuk egymás után, ki mit csinálna. James: Leszaladnék egészen a tóig, és feltartóztatnám a halálfalókat. Sirius: Dettó, azzal az elhanyagolható különbséggel, hogy előtte biztonságba helyezném a kaméleonomat. Remus: Szólnék… jó, jó, nem szólnék, hanem lemennék, és eltorlaszolnám a mellékkijáratokat. Frank: Bezárnám a titkos átjárókat, alagutakat és festményeket. Rini: Elvarázsolnám a növényeket, amelyek megállítanák a betörni készülő szerencsétleneket. Alice: Pár perc után abbahagynám a sikítozást, és ahelyett, hogy valamilyen módon értesíteném szüleimet, inkább megkeresném Fawkest és a baglyokat biztonságba helyezném. Susie: Kihoznám az összes bájitalomat, és azokat is felhasználnám. Jess: Felvenném az extra magas sarkúmat, és azzal felszerelkezve kimennék a halálfalókhoz. Becca: Bezárnám a szobámba Cassiet, a naplót és minden mást, ami fontos, majd lemennék. Lily: Értesíteném a házimanókat, hogy hadiállapot van és kipróbálnék néhány új rontást a halálfalókon. Mordon tehát ma megtanított minket, hogy ha egy horda halálfaló megtámadja a kastélyt: semmiképpen ne hívjunk tanárokat semmiképpen ne hívjuk a szüleinket és egyéb felnőttet ha ő alszik, őt se ébresszük fel védjük meg mi magunk iskolánkat

használjuk fel ehhez a lehető legtöbb varázslényt ne essünk pánikba és legvégül. Bízzunk az Úrban És… voila, kicsengettek! 28 Mert a remény hal meg utoljára Március 22. (Szombat) 16:36, klubhelyiség Nincs is jobb, mint a kandalló előtt a fotelben üldögélni, amíg a Mardekár csapata kint fagyoskodik a hirtelen zordra vált időben. Bellácska, akárhogy is ügyeskedik, nem nézhet ki jól ilyen rettenetes szélben; nem vagyok kárörvendő, á, nem, csak jó tudni, hogy vannak idők, amikor megkapja, ami jár neki. Amíg ők kint szenvednek, én nekiállok a bűbájtan házimnak, és közben próbálom kiagyalni, hogy adjam be Siriusnak, hogy tudom, milyen állattá akarok változni, csak nem akarom elárulni neki. Jameszszel együtt az ablaknál ül, és az ellenfél csapatának ballépésein röhögnek… tipikus pasik! A pasikról jut eszembe, James elmondta tegnap óra után, hogy mi van Sebastiannal. Ha nem hazudott – és miért tette volna – akkor nyugodt szívvel megállapíthatom, hogy az a srác nem normális. - Mondd már! – kértem huszonharmadjára tegnap Jamest, hogy bökje már ki, mi van, miközben Beccára és Siriusra sandítottam, akik meglepő módon veszekedtek. - Előbb ígérd meg, hogy soha, de soha nem mész a közelébe annak a srácnak! – nézett rám szúrós szemekkel álmaim netovábbja. Ki ne örülne neki, ha ez a mondat egy helyes srác szájából hangzana el? A helyes válasz: én. És ez azért van, mert ismerve a James-féle csavarokat, biztos, hogy nem csak úgy cél nélkül mondogat ilyen romantikus dolgokat, kell lennie valahol egy rejtett tartalomnak. Az évek során rájöttem, hogy James nem olyan, mint egy átlagos fiú, persze sokkal jobb, viszont ezzel együtt sajnos az agyi kapacitása sem semmi, így rohadt nehéz kiszedni belőle dolgokat. - Jól van, ha annyira fontos ez neked… - sóhajtottam fel, mintha valami nagyon szörnyűre kért volna, de igazából nekem is van annyi eszem, hogy ne keressem egy halálfaló társaságát, aki ráadásul úgy köszönt el tőlem, hogy „Isten veled!”. Ha egy krimiben lennénk, akkor száz százalék, hogy ki akarna nyírni. Tehát, jobb félni, mint meghalni elven tartózkodok a Sebastian Blackkel való teázásoktól és egyéb együttlétektől, mert ha valaki pszichopata, akkor ő az. - Igen, fontos. Fogalmam sincs, hogy miért írt neked zagyvaságokat, Lily, de nincs kedvem megismételni őket… Sebastian azért jött a sulinkba, hogy halálfalókat gyűjtsön. Azt hiszem, sikerült is neki beszerveznie pár embert a bandába… - jelentette ki, vállam felett elnézve. Sokként ért a mondat, mert bár minden mardekáros hülye, nem minden hülye mardekáros, azaz ennyire még ők sem lehetnek dilisek, hogy behisznek mindenfélét Voldemortnak. - Ezt mind leírta? Megütközve nézett rám. Hát, igen, a kérdésem… hmmm… nem volt a racionalitás példaképe. - Dehogyis! Csak olyanokat írt benne, hogy milyen jó lenne, ha újra találkozhatnátok, meg hogy írj majd neki, és ilyen… semmiségeket. - És ezeket te ELOLVASTAD? – Jézusom. James elolvasta, milyen kis szerelmes vackokat írt nekem a legjobb haverjának utált unokatestvére! Na, jó, az én türelmem is véges! Remus volt olyan drága, hogy félreinvitálta barátját, mielőtt végleg begurulok. Ó, csak most jut eszembe, hogy akkor most Remus és Rini mindketten titkolnak valamit egymás elől, mégpedig nem holmi semmiséget. Az egyik halálos beteg, a másik vérfarkas, de jó párosítás! Nem akarok gonosz lenni, de most mi mást írhatnék? Vagy sírjak? Fogalmam sincs, mi lesz velük, én mindenesetre nem mondom el senkinek a titkukat; ha valaki kitalálja, az az ő dolga… De várjunk csak! Jamesnek és Siriusnak tudniuk kell, hogy Remus vérfarkas! Hiszen… csak. Mert azért animágusok. Azért animágusok?! A barátjuknak akarnak segíteni, és ezért kapásból kitanulnak egy ilyen fajsúlyú átváltozást? Kezdem elhinni, hogy Flitwicknek igaza volt. Bár még a gondolatot is alig bírom bevallani, hogy két ilyen enyhén szólva szeszélyes és öntörvényű fiú az iskola legtehetségesebbje.

Gondolataimat elterelendő inkább megnézem a Bájos Tinik egyik teóriáját az ideális barátról. 1. Az Ideális Barát 180 cm magas, izmos és sportoló alkatú. Az újságnak igaza van, le a 179 cm-esekkel! 2. Az Ideális Barátnak barna a szeme. Malfoy erre bizony nagyokat káromkodna. A mardekárosok többsége zöld vagy kék szemű… ciki. 3. Az Ideális Barát elmegy veled együtt vásárolni. Aha, cselesek! Kifelejtették, hogy MIT vásárolni! 4. Az Ideális Barát minden nap új aprósággal ajándékoz meg. Már értem, hogy miért szeretik a lányok ezt a magazint. Néha kellenek a reménytelen, szürreális ábrándok… 5. Az Ideális Barátnak különleges háziállata van, pók vagy kígyó. Miért nem már mindjárt óriás fehércápa? 6. Az Ideális Barát sosem veszekszik senkivel, ugyanakkor, ha kell, kiáll érted és a barátaiért. Á, kicsit sincs ellentmondás ebben a mondatban… 7. Az ideális barát keresztneve a te keresztneved első betűjével kezdődik, vagy rímel nevedre. Hát hogyne. Hoppá, pont most esett be Mordon a klubhelyiségbe, mit akarhat vajon? Miért van az az érzésem, hogy ki akarja sajátítani magánk ezt a csendes, nyugodt délutánt is? 17:12, ugyanott Mordon adott egy kérdőívet, hogy töltsük ki. Kicsit sem meglepő, hogy kijelentette, hogy McGalagony kérésére én és Becca fogjuk átmásolni őket, mert Mordonnak „nincs ideje ilyen bolondságokra”, körbeadjuk, mindenki lefirkantja „erre az ocsmány varázs önkormányzati papír hátuljára”, és mi majd szépen letisztázzuk. Íme az én kérdőívem: „Név: Lily Evans Évfolyam: 5. Szerelem: top secret Barátság (évfolyamon belül): Becca Breeman, Remus Lupin Barátság (évfolyamon kívül): Rini és Alice Vachoppen, Verity Reen, Meda Black Eljövendő gyermek (fiúnév): Harry Eljövendő gyermek (lánynév): Mara Megházasulási szándék: nincs Pálya szándék: gyógyító Megjegyzés: Mire jó ez a teszt és mi közük van ahhoz, hogy szerelmes vagyok-e, vagy sem?” Miután ily módon máris sikerült kikészülnöm, fogalmam sincs, mi lesz este, amikor is hét órától nyolcig ezekkel vacakolhatunk. A fenébe kell ilyen sok griffendélesnek lennie, hogy mindet mi írogassuk át! Azért kíváncsi lennék egy s másra James lapján… Apropó, belevehették volna azt is hogy kívánt születésnapi és névnapi ajándék. Jamesnek holnap szülinapja lesz, és kezdek pánikolni! Annyi ideje hallgatom már azt, hogy ilyen meg olyan szuper lesz 17 évesnek lenni, hogy ehhez a nagyon szuper szülinaphoz egy nagyon szuper ajándék kellene… majd megoldom. 17:44, Tiltott Rengeteg szélén SIRIUS BLACK EGY AKKORA IDIÓTA TUSKÓ! Hogy volt képes… hogy…? Jaj, de utálom, de gyűlölöm, bárcsak belefulladna a tóba, vagy eltűnne, vagy bánom is én!!! Egy dög, mindig minden számításomat áthúzza, mert szemét és mindemellett még egy született bunkó! Hogy hihette Becca, hogy lenyugszok, ha egyszer pofon vágom? Minimum négyszer kellett volna! A tényállás a következő: Sirius Black (az a mocsok) bulit szervez Jamesnek, és nem akar meghívni minket. Mi több, egyetlen lányt sem Loise Fallon kívül, aki úgy tűnik, Black legújabb libája! Ki akar minket zárni a saját klubhelyiségünkből három órára! És még van pofája meglepődni, amikor felkapom a vizet, míg azt ecsetelgeti, hogy talán van arra is lehetőség, hogy az alatt a saját hálótermeinkben legyünk?! Én… szólnom kellene McGalagonynak. De nem teszem. Ha Becca kibírja, hát én is… már-

pedig ő igen jól bírja, csak egyszer mutatott valamit nemzetközi nyelven, aztán halál nyugodtan azt mondta, hogy menjünk innen. Most itt ülünk a Tiltott Rengeteg szélén, és már arra is gondoltam, hogy be kellene vonulnunk a pókok közé ingyen kajának. A fiúk fognak a sírba vinni minket! Beccát életben tartja a vágy, hogy mielőtt öngyilkos lenne, megölhesse Blacket. Pártolom az ötletét. Egyébként meg ki ez a Loise? Én csak annyit tudok róla, hogy buta, mint a tök! Ja, lehet, hogy épp most fedeztem fel varázsának lényegét. De ez a Black! Nem hagy nyugodni. Komolyan mondom, kezdett normális lenni (már amennyire ez őt ismerve lehetséges), erre most megint játssza az agyát. De ha rajtam múlik, ezt még nagyon megbánja! 18:03, Tiltott Rengeteg széle, egy HIDEG kő Még szerencse, hogy hoztuk a kérdőíveket, most megcsinálhatjuk itt kint is, ahelyett, hogy vissza kelljen menni. Közben rájöttem, hogy minden csakis Black hibája, így nem szabad Jamesre haragudnom. Ő biztos kiteszi majd Loisét… legalábbis nagyon ajánlom neki. Csak azért is Blackkével kezdjük. Én olvastam fel, Becca pedig hallgatta a rettenetesen sok rettenetesen nagy baromságot. „Név: Sirius Black Évfolyam: 5. Szerelem: Becky Breeman, Sally, Sue, Ann, Kelly, Fanny, Loise, Carmen Barátság (évfolyamon belül): James Potter, Remus Lupin, Frank Longbottom, Lily Evans Barátság (évfolyamon kívül): Eljövendő gyermek (fiúnév): James Eljövendő gyermek (lánynév): Hope (mert a remény hal meg utoljára!) Megházasulási szándék: Becky Breemannal Pálya szándék: mester auror Megjegyzés: Nem is olyan gáz a suli, legalábbis most, hogy kezdem érteni a lányokat. Bár Lily flúgos és Becky hisztis, azért még élünk.” Ezt írta, igen, képes volt ilyeneket írni. Ahogy mondani szokás, elkövetkezett a bosszú ideje, csak előbb még egy kis diskurálás következett. - Azt írta, hogy a szerelme vagyok, és hogy el akar venni! – motyogta bódultan Becca. Megpróbáltam észhez téríteni. - Azt is írta, hogy a barátja vagyok… - barátnőm máris más szemmel nézte a papírt, bár nem Blacckel való állítólagos barátságom miatt. - Az a #@%*#! Mi az, hogy ez a Loise is a szerelme?! - Ne is figyelj rá, hiszen csak két másik név közé van vésődve. A tiéd van elöl, nem mintha ez annyira szuper lenne… - siránkoztam. Pár perc alatt megegyeztünk, hogy csakis Sirius érdekében átjavítjuk a dolgait. És íme: „Név: Sirius Black Évfolyam: 5. Szerelem: senki, mert agyilag éretlen vagyok Barátság (évfolyamon belül): James Potter, Remus Lupin, Frank Longbottom Barátság (évfolyamon kívül): Eljövendő gyermek (fiúnév): James Eljövendő gyermek (lánynév): Sally, Sue, Ann, Kelly, Fanny, Loise, Carmen Megházasulási szándék: nincsenek ilyen terveim Pálya szándék: házimanó kiképző Megjegyzés: Meglepően érettek és okosak a lányok az iskolánkban, büszke vagyok rájuk.” Mint aki jól végezte dolgát, úgy mosolyogtunk egymásra, majd áttértünk James papírjára. Hevesen dobogó szívvel vártam három percig, mikor Becca megelégelte, és ő nyitotta fel. - Név: James Potter. Igen, ezt eddig is tudtuk. Évfolyam, igen… szerelem… na, Lily, kitalálod, mit írt ide James? Hátraugrott, amikor ki akartam kapni a kezéből a papírt. - LILY EVANS. Ő legalább bevallja. Barátság Sirius, Remus meg Frank, eljövendő fiúgyermek neve Harry, a lányé pedig Lila. Aha, gondolom, hogy passzoljon a feleség nevéhez. Megházasulási szándék

egyenlőre nincs, pálya auror. Megjegyzés: A Roxfortban számos reformot létre kellene hozni az intézmény javára, például háromra kelleme csökkenteni a házak számát. – kitört belőle a nevetés. Én hallgattam, és inkább áttértem a következőre, ami történetesen Lucius Malfoyé volt. Mordon tehát nem csak nálunk tette szívélyes látogatását. Nem is igazán figyeltem a szövegre, csak mechanikusan másoltam, míg Becca Bellatrixét kezdte átírni. „Név: Lucius Amadeus Malfoy Évfolyam: 5. Szerelem: Narcissa Black, Bellatrix Black, Noemi Hetch Barátság (évfolyamon belül): Calab Nott, Rod Lestrange, Perselus Piton, Simon Crak Barátság (évfolyamon kívül): Eljövendő gyermek (fiúnév): Draco Eljövendő gyermek (lánynév): Salia Megházasulási szándék: nincs Pálya szándék: kereskedő Megjegyzés: -„ Valamit meg akartam kérdezni Beccától, és ezért egy pillanatra átlestem a papírjára, amin megakadt a szemem egy bizonyos neven. Jamesén. Mit keres James neve Bellatrix papírján? A reklám után visszatérünk! Na, jó, csak nem tudtam írni, mert picit megint begurultam, de most elárulom. A megházasulási szándéknál volt. Aranyvérű családok, hát pont én szóljak bele a dolgaikba? Azért kíváncsi lennék rá, hogy James tudja-e, mit tervez vele az a tyúk. Gyűlölöm az aranyvérűeket (kivéve Remust, Medát, Rinit, Alicet, Lyát, Heathert, Kirstent, Bradet)! Jól van, most szépen lassan lenyugszom. Beszív… kifúj… beszív… mindig én szívok… kifúj… fütyülök az aranyvérű bagázsra. Csak azt nem értem, miért kellett Jamesnek aranyvérűnek születnie! Miért, miért, miért?! Egyébként a kérdőíveket nem tudtuk befejezni. Pompás, az esténk is el lesz rontva. 21:09, hálóterem Volt szerencsém megismerkedni a mai Lump Klubbon egy Sasha Age nevű csajjal, aki kicsit bolond, ha ez lehetséges, még Mordonnál is dilisebb, de pont ettől lett szimpatikus. Minden a bemutatkozásnál kezdődött, amikor unottan azt számolgattam, hogy hány másodpercet vesz el az életemből ez a felesleges esti program, ami helyett mondjuk nyugodtan rágódhattam volna James ajándékán és azon, hogy lesz-e egyáltalán alkalom arra, hogy átadhassam neki. - Szásá Édzs! (Sasha Age, csak így írom le, hogy érthető legyen.) Hol van Szásá? – kérdezte emelt hangon Lumpsluck. Elnyomtam egy sóhajt, és mivel nem jelentkezett senki, arra gondoltam, hogy de jó neki. Ha ugyebár nincs itt. A mellettem ülő egyszerű kinézetű, barna szemű és hajú lány is kíváncsian elfordult, mire a professzor szeme megakadt rajta. - Szásá, de hát itt vagy, miért nem szóltál? A többiek máris felröhögtek, és én sem tudtam elfojtani egy mosolyt. Legalább valami színt ad ennek az eseménytelen klubnak, amin mindenki mindenkivel jópofizik. A csaj, ha hülye is, öntudatosan válaszolt. - Nem Szásá vagyok, hanem Sasha! – emelete bámulatosan nagy szemeit a tanárra, aki egy másodpercig kis híján lehidalt a meglepettségtől, míg én tök jól elszórakoztam. Reméltem, hogy vannak még ilyen dolgai Sashának. Voltak. - Miért így kell kiejteni a nevedet? – tudakoltam, míg még két unalmasan szőke, angyalarcú, tehát unalmasan unalmas lány beszámolót tartott a szüleik foglalkozásáról. - Orosz vagyok, és ott minden nevet leírás szerint kell kiejteni. Így sokkal könnyebb, egyébként pedig ez az én nevem, azt csinálok vele, amit akarok. – vonta meg a vállát. Miután egyetértően bólintottam, sokkal kedvesebb lett. – Te igaz Lily vagy? - Aham. Honnan tudod? – (Egy szokásos béna kérdés tőlem.) - Egyrészt figyeltem névsorolvasáson. Amellett a helyes srác mellett ültél. – brrr – Egyébként is az átváltoztatástan professzortól mást sem lehet hallani, mint a te nevedet. - Tényleg? – kérdeztem lendületesen előredőlve. Lumpsluck ekkor kérte meg Sashát, hogy ne tartsa magában, amit gondol, mondja ki mindannyiunk előtt, amit nekem címez. Más talán csöndben elszé-

gyellte magát, de nem Sasha! Ő szó szerint vette a professzor szavait, és annak rendje és módja szerint felállt. - Tehát, Lily, nagyon sokat dicsér, ha valamit elrontunk, sokszor mondja azt, hogy az ötödikesek jobban meg tudják csinálni, meg hogy majd ide hívja Lily Evanst, és ő majd bemutat nekünk egy tökéletes gyakorlatot. Lumpslucknak többet esze ágában nem volt zavargatnia beszélgetésünket. Sasha következő megmozdulása sem volt kisebb: amikor kaptunk magazint, azon nyomban kinyitotta, és megszagolta belülről a könyv gerincét. Még soha nem röhögtem ennyit egy huzamban. Atya ég! Csak most jut eszembe valami… James ugyanazt a fiúnevet akarná a gyereknek, mint én. Harry. Öt éves voltam, amikor megtetszett, de senkinek sem mondom, nehogy valakinek szintén megtetsszen és elhappolja előlem. Még Becca sem tudja… James honnan tudhatta? Csak egyetlen lehetőség van, még pedig, ha tényleg ez tetszik neki. Nekem annyi. 22:22, klubhelyiség Levelezés Beccával (hogy ne felejtsük el, milyen volt 16 évesen egyik ágyból a másikba hajigálni egy pergament és egy tollat, miközben magoltuk a mágiatörit): Becca: Unatkozok. Nagyon. Csináljunk már valamit!!!!!!!!!! Lily: Totálisan benne vagyok! Na? Rulett? Becca: LILY! Jobb ötletem van: hogy képzeled el azt az évet, amikor már mindannyiunknak gyereke lesz, és meglátogatlak a Jamesszel közös családi házatokban? Lily: Nem érzed úgy, hogy egy picit elhamarkodjuk a dolgot? Becca: Ugyan miért ne gondolkodhatnánk azon, hogy mi lesz éveken belül? Lily: Nem arról beszélek! De majdnem azonnal közös ház?! Megőrültél? Becca: Aha, megint félsz a közös ház – közös hálószoba dologtól, nem? Pedig mi is egy szobában vagyunk. Lily: Becca, nem akarlak megbántani, DE TE LÁNY VAGY! Becca: Még jó. Mindegy, hagyjuk a problémáidat, inkább arról dumáljunk, hogy mikor lesz, amikor már meg lesz a gyerek! Neked is és nekem is! És nem az érdekel, amikor még pici, mert akkor még dumálni sem tudunk tőlük, hanem amikor mondjuk egy évesek lesznek. Lily: Na, jó, ha annyira akarod… hát, gondolom, lesz ugyebár Harry, abban könnyű lesz kiegyezni, illetve lesz még egy nagylány, Mara és egy kisebb, Lila. Harry egykorú lesz a te Johnny fiaddal, akit Sirius, ha akar, Jamesnek is hívhat, de akkor is Johnny lesz. Aztán még ott lesz a Lilával egykorú Hope. Veritynek természetesen Verity lesz a lánya, aki pedig Lilával lesz egykorú, és Rininek lesz egy Harryvel egykorú lánya, Jade. Harry szerelmes lesz Jadebe, míg Johnny szerelmes lesz… ööö… kibe is? Ja, igen, vagy Lilába, vagy Jadebe. Verity pedig gondolom, valami francia macsóba – mint az anyja. Becca: Hú, hogy belelendültél! Még csak bébik, és máris legyenek szerelmesek? Egyébként Lila nem fogja szeretni a rózsaszínt, a kedvenc színe inkább lesz mondjuk a lila… Johnnyval majd Sirius törődik, mert nekem a kedvenc keresztlányom Lila lesz, Remusé pedig Mara. Jade szörnyen akaratos lesz, egyrészt, mert Harryvel és Johnnyval nőtt fel. Ez tetszik! Lily: Nekem is! De várj csak, Alicenek meg Franknek is legyen egy lánya, hogy is hívják… Lucy. Becca: Ne, ne lány legyen, inkább fiú. Legyen Neville, nem ezt akarja Alice? És legyen szerelmes Bellatrix lányába! Lily: Jaj… ez nem tetszik. Legyen szerelmes Jadebe! Mivel egykorú lesz velük! Mit szólnál ahhoz, ha Meda gyerekeivel is összeismertetnénk őket? Becca: Fú, az tök jó lenne! Hány gyerek mászkálgatna akkor a házatokban? Minimum tíz. James meg fog őrülni. Lily: Miért nem mennek inkább hozzátok? Nehogy már mindig az én gyönyörű kertemet labdázzák tele! Becca: De, de, de! Értsd meg, én nem tudok bánni a gyerekekkel. Adnék nekik valami harapnivalót, és az sem igazán érdekelne, ha szétvernék a házat. Tudod, milyen vagyok, amikor cikket írok. Lily: Mogorva. Becca: Nem kifejezetten erről beszéltem. Ah, de szép lesz! Bárcsak már ott tartanánk! Lily: Miért, hány évesek leszünk akkor? 20?

Becca: 20 évesen három gyerek? Lil, már most el akarod kezdeni a gyártásukat? Húzós napoknak nézünk akkor elébe! Lily: Haha. Na, jó, akkor… 24? Becca: Oks, az már rendben van, Mrs. Potter! Telibe találtam egy párnával, nem hiába vagyok hajtó. 23:48, hálóterem, ágy Kész, passz, itt tetőződött be a nap. Nem elég, hogy James ugyanazt a nevet választaná közös gyermekünknek, mint én, de Sirius Black természetesen képes elszúrni mindent, plusz Bellácska el akarja vetetni magát exbarátjával, (remélhetőleg) az én jövendő barátommal. Az egész nyomorult világ összeesküdött ellenem. Brad pedig este jelentette be, hogy holnapután, hétfőn meccset játszunk a Hollóháttal. Ez hiányzott a naptáromból! Két idegösszeroppanás között egy gyors kimenetelű meccs. Számos dolog van, aminek nem szabadna így lennie, kezdve Sebastian létezésétől, de a felsorolásukra most nem pocsékolom az időt és a papírt. Az igazat megvallva megint sikerült jócskán neurózis közelbe kerülnöm, hála drága évfolyamtársaimnak. Ha a mi életünk menne az ostoba portugál szappanoperák helyett minden este héttől nyolcig a TV-ben, tuti, mindenki megnézné. Esetleg tüntetéseket is szerveznének lelki épségem megőrzése érdekében… De szép is lenne, és mindezek után még csinálnánk egy közérdekű közleményt Remusról. Nem bírom kiverni a fejemből… az a durva, hogy én mindenkit próbálok maximális szinten elfogadni, és tudom, hogy Remus sosem bántana, de mindig hidegrázásom van, ha csak rágondolok a szülinapi vérfarkasomra. Ezeket a negatív előítéleteket muszáj kiölnöm magamban, mielőtt át nem változok olyan kegyetlen némberré, mint kedvenc ellenfelem, Bellatrix. Apropó, szerintem ő is tagja a bandának, hiszen ki lenne jobb halálfaló, mint ő? Többször isten bizony, nem megyek a közelébe, nem én! Március 23. (Vasárnap, James szülinapja) 05:48, hálóterem Nem bírom ki, bele fogok őrülni. Ó, James, miért kell neked egyáltalán születésnap, miért nem felejthetjük el, és léphetünk át együtt, boldogan egy másik idősíkra, ahol nincsenek Bellatrixok meg Tianok, életünk megrontói? Lehetséges ajándékok Jamesnek: Cassie (szeretetem és bizalmam teljes jeleként) Napló (hogy szembesülhessen életem minden apró részletével) Sál (hmmm…) Egy nagy rakás édesség (sablonos) MIT LEHET ADNI EGY ILYEN PASINAK? 16:11, bagolyház Haladok célom felé. A legjobb lesz, ha az elejéről kezdem: miután jól kidühöngtem magam, hogy nincs mit adnom immáron elismert szerelmemnek - aki már adott két puszit és én is adtam neki egyet, nem mintha számolnám -, elkezdtem kutatni a szobában, hogy valami már meglevő akármit találjak neki. Cassie erősen ellenérdekelt volt saját odaajándékozása ügyében, ez abban fejeződött ki, hogy belökdöste a párnáját az ágyam alá és nyugisan elszundított rajta. - Lily, vasárnap van… - motyogta Becca, és fejére húzta a takarót. Ez is annak a bizonyítéka, hogy vannak, akik képesek akár tízig is aludni egy ilyen fontos napon. - James szülinapja van. – csattantam fel, és egészen biztos vagyok, hogy fintorgott a takaró alatt, mert ezt válaszolta. - Jó. Így tovább folytattam a keresgélést, mikor egyszer csak megakadt a szemem a tökéletes ajándékon. Ilyen nincs, gondoltam magamban, nem adhatom oda neki. Egyrészt Becca megsértődne, másrészt ki tudja, mikor vesszük hasznát? Mély lélegzet, és jött a kérdés, majd a válasz. - Felőlem. – Becca úgy látszik, semmi mást nem akart, csak hogy hagyjam végre békén. Azóta, miután Siriusszal megesett az a… kis dolog, nem igazán érdekli semmi és senki. Boldogan, hogy célom telje-

sült, galoppszökdelésben hagytam el a hálótermet, és addig nagyon vidám is maradtam, amíg meg nem láttam az előcsarnokban Rinit és a szüleit, amint éppen egymással ordibálnak. Mr. és Mrs. Vachoppen haza akarták vinni lányukat, míg ő igencsak ellenkezett, és teljesen egyetértettem vele, az utolsó, laza hét már gyerekjáték, és mégiscsak együtt lehetünk mi, barátok esténként, ami nem elhanyagolható szempont Roxfort pozitív értékei mellett. - Trinity, nem te fogod eldönteni, hogy jössz-e vagy sem, ez azt hiszem, a mi feladatunk. – szólt rá erélyesen apja. Már épp egy kissé pimasz, de nagyon jogos hozzászólást szerettem volna kieszközölni, de nem volt rá szükség, megtette helyettem Remus. Zsebre vágott kézzel jött éppen be az udvarról, ahol, mint minden vasárnap, neki kellett járőröznie. - Valami baj van? – kérdezte udvariasan, barna szemeit Rinire szegezve, aki karba tett kézzel állt, nekidőlve a falnak. Direkt elfordult (?). - Nincs, Remus, csak haza akarjuk vinni Rinit. – mosolygott rá Mrs. Vachoppen, mire a szólított a szokottnál határozottabban lépett fel. - Azt hiszem, ez teljesen felesleges, hiszen már csak öt nap van hátra a tavaszi szünetig. Ez az öt nap pedig kizárólag a roxforti diákság összekovácsolódásának, jobb kapcsolatok kialakulásának lehetővé tétele miatt van, mindemellett nagyon nagy hangsúly esik ezen a héten a misztikumok, a személyes fejlődésen, megtanulhatjuk, hogy merjük kimondani a véleményünket, és sok itt végzett volt diák látogat vissza iskolánkba, hozzájárulva ahhoz, hogy eldönthessük, hogyan szeretnénk folytatni életünket a Roxfort után. Ettől az egybehangzó, pontos, és most kitalált monológtól tátva maradt a szám. Improvizálni tudni kell. A szülők is igencsak megenyhültek, és pár percen belül távoztak. Rini a monológ közben teljesen elpirult, és miután szülei elmentek, köszönöm és egyéb hang nélkül bement a Nagyterembe. Remus letörten álldogált, és annyira megsajnáltam, hogy már nem törődtem vele, hogy vérfarkas-e, vagy sem, a barátom volt. - Remus… nagyon jó voltál. – mosolyogtam rá bátorítóan, közelebb lépve. Olyan arcot vágott, mint aki csak akkor vette észre, hogy ott vagyok, és bólintott. - Köszönöm. – indulni készült, de nekem majd megszakadt a szívem keserűsége láttán. - Szégyelli. - Mi? - Rini szégyelli, hogy el akarták vinni, és hogy ő nem tudott kiállni magáért, ezért nem mondott semmit. Adj neki egy kis időt. – bár ezeket mondtam, magamban jól összeszidtam Rinit, hiszen hogy lehet ilyen érzéketlen? Jó, tudom, hogy a betegsége, meg minden, de egy srác a szülei előtt kiáll érte, ez azért nem semmi! Én nagyon boldog lennék, ha James egyszer megvédene Niától, nem mintha rászorulnék, de akkor is. - Igazad van. – végre mosolygott, majd halkabbra vette hangját. – Ott leszel James partiján? - Aligha. Sirius barátod kizárt. Miután elmondtam haverja elveit, megcsóválta fejét, és a következőt mondta. - Elintézem nektek, hogy ott lehess te is, és Becca is, hát, ha Siriusnak végre megjön az esze. Még egyszer köszi, Lily, ez most kellett. – intett, és felsétált a lépcsőn. Miután elment, örömömben ugrándozni kezdtem, amit csak akkor hagytam abba, amikor két harmadéves nagy szemekkel nézett rám. Kit érdekel a meccs, ha ma délután ott lehetek James szülinapi buliján? Hiszen minden okom meg van rá, hogy ott legyek: enyém a legszuperebb ajándék. 29 Boldog születésnapot, James! 20:00, gyengélkedő, James mellett Hát ide jutottunk… mivel nincs túl sok dolgom itt a fehér falak között, inkább leírom, hogyan és miért kerültünk ide. Hosszú lesz. Mondhatnám azt is, hogy legközelebb inkább megyek tripla magánórára Lumpsluckhoz, mint hogy még egyszer végigcsináljam ezt a huzavonát Sirius Blackkel. Ugyanakkor igazán értékelem Remus jóakaratát, de azért nem akarok közös ajándékot adni Siriusszal és vele! Nekem meg van a magam kis

frappáns ajándéka, aminek ötlete csakis az én agyamból ugorhatott elő (ezt Rini epésen meg is jegyezte az este folyamán). Összefoglalva: a fiúk zártkörű bulijából roxforti népünnepély lett, amin még maga Dumbledore professzor is tiszteletét tette, bár én inkább akkor csodálkoztam volna, ha képes kikerülni. Öt óra előtt tizenöt perccel még az Előcsarnok előtt álldogáltunk, mert nem tudtuk eldönteni, hogyan vihetnénk fel a közös meglepetést, ami egy hatalmas ládában nyugodott. Én már az első pillanatban, amikor megláttam a ládát, lendületből vissza akartam fordulni, de Remus váltig állította, hogy igenis jó ötlet, és emlékeztetett, hogy nincs a ládában vérfarkas, mert az egyedüli, aki megtalálható az iskolában, az ott áll mellettem. Nem nyugodtam meg. - Remus! Honnan tudod, hogy csak te… - elbicsaklott a hangom, mert elkezdtem gondolkozni. Sirius szemforgatva hallgatott, meg volt sértve, hogy elhappoltuk előle az egyes egyedül őt dicsérő ajándékot. A lányok leszaladtak a Roxmortsba venni valami édességet vagy egyebet, míg én nagy előrelátóan apró ajándékot választottam, ami ott lapult a táskám első zsebében. - Rossz előérzetem van. – jegyeztem meg, miközben bűbájjal cipeltük fel a lépcsőn a ládát. - Neked mikor nincs? – morogta Sirius. Szemét. – Nézd már, jön-e Ágas! Te úgyis mindig azt figyeled. Erre felhúztam magam. Mégis ki ő, hogy napjában negyvenszer hülyének néz, és állandóan parancsolgat?! Erre biztosan azt válaszolná Becca, hogy Sirius Black, és milyen igaza lenne! Nincs még egy ilyen pofátlan srác a földön. - Nem vagyok hajlandó nézni! – két kisebb tanuló annyira sietett valami elől, hogy fejjel belerohant a ládába, ami persze hátracsúszott, és kis híján megölte Remust. Tudtam én, hogy nem veszélytelen ez a dolog! Nem csodálom, hogy szerencsétlen elsősök megijedtek Mordontól, aki bicegve közlekedett, úgy, hogy akár azt egy mászkáló hulla is megirigyelhette volna. A hatáshoz még pluszba hozzá kell adni tengernyi sebhelyét és gyilkos tekintetét, meg Sashát az oldalán. Éljen Roxfort, a dilisek gyülekezőhelye! -… És így a Durmstrangban unalmamban eltöröltem a téli szünetet. – magyarázta az auror csevegő hangon. - Sas, ha van időd, nézd már meg, jön-e James! – kiáltotta oda neki Sirius, megszakítva Mordon beszámolóját, aki ezt nem vette túl jó néven. Első reakciója az volt, hogy szétszedeti velünk a ládát, csak Remus akadályozta meg ebben, mondva, a folyosón vagyunk. Erre a pasas kitalálta, hogy hurcoljuk át a bagolyházba, majd ott megnézzük. - Ez az, Holdsáp, adj még neki ötleteket. – mormogta Sirius, akinek ma, úgy látszik, mindenre volt valami kommentárja. Öt percen belül a bagolyház az állatok nagy izgalmára úgy nézett ki, mint egy hurrikán sújtotta terület, ugyanis Mordon varázslással szétszedte a ládát kisebb-nagyobb fahasábokra, majd elhajította őket egy „Jó lesz majd a tűzre!” felkiáltással. Kezdtem kétségbeesni, mert azért csak Jamesről van szó, de amikor megláttam magát az ajándékot, elszörnyülködtem. Ha ezt megkapja James, már csak órák kérdése, mikor nyírja ki magát! Életveszélyes dolog egy ilyen fiúnak egy ilyen dolgot venni. Sőt, nemcsak életveszélyes, hanem teljesen felesleges is, hiszen ott van neki a seprű… De kit érdekel ez a béna motor, ha ott van neki az ÉN ajándékom? Na, ugye. Persze lelkesedhetett volna egy picit jobban is. Ott ültünk a klubhelyiségben, Sirius szokás szerint, mint egy hülye, szónokolt a körülöttünk ülőknek a Griffendél nagyságáról és a Griffendéles lányokról (Egy egész bekezdést szentelt nekem, aminek kb. az volt a lényege, hogy én vagyok az egyetlen, aki nem istenítem. Pedig ez nem teljesen igaz, például Meda sem isteníti.), míg James egyre csak engem nézett. Ilyenkor tudom imádni az extra csillogású szájfényemet, ami még a kandalló gyér tüze mellett is jól szép volt. Kint már rügyezni kezdtek a fák, rajtuk hó csillogott, na, és most az időjárás-jelentés után részletezném, milyen volt a hangulat. Mindenkit mélyen érintett, hogy a Griffendél kviddics csapatának kapitánya 17 éves lett, főleg a lányokat, akik gyűrűben ültek körülötte, és csorgatták a nyálukat. Erre a látványra elment a kedvem, fel akartam menni, de Remus elkapta a kezem, és jószerivel odavonszolt a fotelekhez. Ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez módszerrel maradtam, és csakugyan még két perc sem telt el, James ott is hagyta a sok libát, és inkább átült Remushoz és hozzám. Próbálok hinni abban, hogy én voltam a nagyobb vonzerő. Ezt bizonyítandó:

   

Engem nézett Az én kezemet fogta meg Remust nem nézte Remus kezét nem fogta meg A mi esetünkben ez már nagyon nagy előrelépésnek tekinthető, és az sem elhanyagolható, hogy hozzám szólt. Hmmm… kezdek kisigényű lenni. - Örülök, hogy te is itt vagy. – mosolygott rám, és hangjától kirázott a hideg. Na, ugye, hogy jobb neki, ha nem csak az édes-kedves Loise van itt?! Én megmondtam. Összefoglaltam fő mondanivalómat. - Boldog szülinapot, James! – és odaadtam neki azt a valamit. Egy darabig nem értette, mit akarok egy borítékkal, de végül rászánta magát megtekintésére. Kinyitotta, és széthajtva olvasni kezdte. Amikor elolvasta a címzést, döbbenten felnézett. - Öhm… Lily, ez nem neked szól, hanem neked! Összekulcsoltam kezemet, és egy röpke ima után ráböktem a hosszú pergamen alján álló névre. Egy pillanattal később már szélesen vigyorogott. - Írtál magadnak egy levelet? – kérdezte csillogó szemekkel, miközben Sirius gyilkos pillantásokat vetett rám, hogy ne foglaljam le a haverját. Szerencsére ekkor jött Becca, és lefoglalta Blacket, így mi boldogan maradhattunk Jamesszel és Remusszal, édes hármasban. Már éppen belefogtam volna elmagyarázni neki, hogy miért is írtam ezt a levelet, próbáltam lelkiekben felkészülni rá, hogy a srác, akibe halálosan bele vagyok zúgva, hülyének fog nézni, de nem várta meg, amíg összeszedem magam. - Ilyen is csak egy Lilynek jut eszébe. – rám nevetett. Olyan cuki! Nem cuki, nem cuki, nem cuki! Legfeljebb kedves. Igen. Huh. Elsöpörtem egy tincset szememből. Tudtam, hogy nem lett volna szabad két copfba fonnom a hajam, mert mindig olyan hamar szétesik, de olyan jól néz ki az elején. Hmmm… amikor már a hajamról kezdek el írni, akkor már az idegösszeroppanás szélén állok. Nyugalom… elképzelek egy kis szigetet, rajta egy Jamest… nem jó taktika! Mivel nem válaszoltam, James újra magához ragadta a szót. - Ezt nekem adod? - Nem vigyáznál rá, amíg 17 éves nem leszek? Akkor majd… együtt… megnézhetjük. – éreztem, ahogy mélyen elpirulok. Egyszerre hihetetlen ötletnek tűnt az, ami régebben szupernek. Azért talán mégsem kellett volna… Hátradőlt a fotelben. - Megbízol bennem? Ekkor már újra köré gyűltek a lányoknak nevezett nyomkövetők, és ellenségesen méregettek; sosem voltak barátságosak, de most végképp nem. Viszont e kis csevely hatására engem már rég nem érdekeltek. Csak James – kezdek fanatikus lenni. - Igen. – bólintottam. Most tényleg akár az életemet is rábíztam volna. Tudtam, hogy vigyázni fog a levélre, és amikor majd eljön az ideje, ideadja, és együtt megnézhetjük. Kíváncsi vagyok, addig hányszor fogja elolvasni. Egyenlőre azonban csak belepillantott, majd összehajtotta, és zsebre vágta. Egy másik levelet vett elő a zsebéből, és átnyújtotta. - Mi ez? – kérdeztem, és fontolgattam annak lehetőségét, hogy minden lány adott már neki egyet. De nem. Mint kiderült, ezt a levelet Sirius Black írta. Plűűű. - Kérlek, Lily, vigyázz rá, mert nekem most ez fontos, természetesen a tiéd mellett. És a hozzá tartozó süti is az volt. – nevetett fel. - Mi? Megetted Black sütijét, amit az anyja készített? Mi van, ha megmérgezte? – mérgelődtem, de csak csóválta a fejét. Még mindig tartotta a levelet. - Lily, vedd már el, kérlek! Szeretném, ha végre megértenéd, miért bírom annyira azt, akit te enyhén szólva rühellsz. Nem tudom, mi hatott rám, az élénk barna szemei, a mosolya, a… izé… szóval a… na, jó, hagyjuk, lényeg a lényeg, hogy teljesítettem kérését, és széthajtottam a kis lapot, amelyet messze lekörözött az én ultra hosszú és bonyolult levelem. Aminek egy részében, ha jól emlékszem, Jamest éltetem. Hupsz. Íme Sirius együgyű levele:

„Te vagy a legjobb barátom, Ágas, és őszintén remélem, hogy a 17. életéved jól fog alakulni, ilyen szuper dolog lenne például, ha Lily végre észrevenné magát, de nem? Most, hogy már Alexa is a Roxfortba fog járni (ez tuti, megvesztegettem), minden tök jól fog alakulni! Nagyon nagyon boldog szülinapot, haver! S. B.” Kissé meglepődtem, hogy ez a levél olyan borzalmasan fontos Jamesnek, de arckifejezésemet látva magától is elkezdte fejtegetni ennek okát. Olyan közel hajolt hozzám, hogy se Remus, se a lányok ne hallhassák, miről van szó. - Figyelj, Lily, vigyázz rá jól! Ebben a levélben szó van három nagyon fontos emberről, akit feltétlenül szeretek: Sirius, Alexa és Te. – már épp elkezdtem volna töprengeni a sorrend valószínűtlenségén, amikor folytatta. – Nagyon fontosak vagytok nekem: Alexa a testvérem, - hééé, mi a csuda? – Sirius a legjobb barátom, Te pedig… hát, Te vagy. Nem volt kedvem Alexán töprengeni, mert lefoglalt saját szerepem James életében. Azt mondta, én én vagyok. Hát, ezt eddig is tudtam. Közelebb hajoltam hozzá, és megsimítottam az alkarját, persze tök öntudatlanul. - Ki vagyok én? – kérdeztem nagyon halkan, hogy a hallgatózó csajok ne tudják meg magánéletünk titkait, amik még egyenlőre váratnak magukra. Mondani akart valamit, de mikor, ha nem most állt fel Remus, és indítványozta, hogy menjünk ki az előcsarnokba (nagyon hiányozhatott neki Rini). Minden rendben is ment addig, amíg Sirius fel nem ajánlotta, hogy próbálják ki az új motort. James már előtte is gyanúsan nem állt túlontúl biztosan a lábán, amit a vajsörnek tudtam be, pedig nagyon is tisztában voltam vele, hogy nem szeret inni. Ám Sirius hatása messze terjed, gondoltam, és hagytam, hagy csináljanak, amit akarnak. Itt követtem el hatalmas baklövést. Egyre csak nőtt a tömeg, sok hugrabugos és hollóhátas ugrott be, mindannyian gratuláltak Jamesnek, és jópofa kívánságokat mondtak neki. Csak pár másodpercre kellett elfordulnom, és máris éles sikítások törték meg az általános ünneplés zaját. Azt hittem, Rini lett rosszul, de nem, bár falfehér volt, ott állt Remus közelében, aki… aki ott térdelt James mellett. Fordult velem egyet a világ, de valaki megragadott vállamnál fogva, aki kb. olyan magas volt, mint Sebastian. Más sem hiányzott, de nem az ő hangja kezdett el szólongatni. - Lily, gyere, fel kell mennünk a gyengélkedőbe! Meda… igen, vigyük fel gyorsan. Dumbledore pont most ment el? Gyerünk, Lily! Mentem volna, ha nem ezer apró, összefüggéstelen pont ugrál szemem előtt, és nem cseng a fülem olyan állhatatosan. Így viszont a puszta állás is nagy adottságvolt részemről. - Lily, mennünk kell fel, gyere! – szólt még egyszer hozzám a fiú, és szerencsére ekkor észrevettem, hogy az nem más, mint Ted. Jó, így már nyugodt szívvel elájulhattam volna, de nem tettem. Amikor rosszul vagyok, James mindig ott van mellettem, de amikor ő van rosszul, nekem kellene erősnek lennem, nem? Mélyet lélegeztem, elszámoltam hatvanig, és magabiztosan odasétáltam Remusékhoz, leguggoltam a fekvő James mellé, akinek csukva volt a szeme, és olyan falfehér volt, mint Rini. - James, James! Úristen, mit csináljunk? JAMES! – ismét elkapott a kétségbeesés, de most Sirius rángatott el onnan, egyenesen Beccához, aki hatalmas süticsomagot tartott. - Nyugi, Lil, felviszik és meggyógyítják. – mondta csendesen, míg én egyre csak a mindenféle alakú sütit néztem a kezében, miközben elsírtam magam. Verity és Rini is megjelentek mellettem, homályosan kivettem körvonalaikat. - Lily, nyugodj meg! - Felmész és lefekszel, jó? - Nézzük meg, hogy… Egy magabiztos, éles hang szakította meg a sok ismerős hangot. - Vigyétek fel Potter a gyengélkedőre! Black, Lupin, maradjatok vele. Te is gyere, Evans, gyorsan! – a lárma sem nyomta el hangját, és hamarosan már felfelé tartottunk a csigalépcsőn. Madam Pomfrey nem kérdezett semmit, csak tette a dolgát, míg én egy székben ültem és bámultam magam elé. Közben Meda is megjött, segített a gyógyítónak bájitalokat keverni, miközben halkan mormolt valamilyen varázsigét. Mordon komoran állt Remus és köztem. - Mi evett? – csak ennyit kérdezett.

Sirius nekiállt felsorolni az egész reggeli és ebéd menüjét, Remus tudott róla, hogy még délelőtt evett mini cukoregereket. Ekkor kezdett kitisztulni agyam, és felfogtam a kérdés értelmét. - Sütit! – vágtam közbe Sirius morfondírozásába, és rámutattam. – Te adtál neki! A vádlott nagy szemekkel nézett rám. - Én ugyan nem! Miről beszélsz? – igazán dühös volt, de Mordon ránk szólt, és feltette a nagy kérdést: - Mi történt? Tőlem telhetően összefoglaltam a történetet, és elővettem a papírt is hozzá, ami alátámasztotta az eseményeket. Sirius idegenül nézett a papírra, elolvasta, és felhorkant. - Ilyen hülyeséget én nem írok! - Miss Evans, ebben a levélben szó sincs süteményről! – sietett be az ajtón McGalagony. Hú, jó hangosan olvashattuk a levelet! - Nincs, de James mondta, hogy volt hozzá süti. Valami olyasmit mondott, hogy jó volt a süti. – mondtam elgondolkozva. McGalagony megpróbálta megbűvölni a papírt, de nem történt vele semmi, így visszaadta, és szigorúan rászólt Siriusra. - Az igazgatóhoz. – ezzel már ment is. Sirius villámgyorsan Remushoz fordult. - Nem én írtam! Házvezetőnőnk visszafordult az ajtóból. - Beszélni akarunk magával, jöjjön végre! Ezzel kiment, és ott maradtam a gyengélkedőn. Mordon, Remus és Meda elmentek, már csak Madam Pomfrey sürgött-forgott a lehető leghalkabban James körül, akinek arcába kicsit visszatér a szín. Felálltam, és odaléptem a javasasszonyhoz. - Mi a baja? Egy ideig elgondolkozóan nézett rám. - Mérgezés, Miss Evans. Szerencséje volt, hogy nem kapott többet belőle, mert sajnos akár halálos kimenetelű is lehette volna. De most már nincs semmi baj, nyugodj meg – elmosolyodott egy pillanatra. – James erős fiú, gyorsan átvészeli. Így megpróbáltam összeszedni magam, és koncentrálni a levélre. Miért hazudna Sirius? Nem a legkedvesebb barátom, de azért sosem hazudott még. Kivéve, amikor egyszer azt mondta, hogy gyűlöli Beccát, de a szerelmi hazugságok nem számítanak. De miért ölné meg a legjobb barátját? Újra elővettem a levelet. „Te vagy a legjobb barátom, Ágas, és őszintén remélem, hogy a 17. életéved jól fog alakulni, ilyen szuper dolog lenne például, ha Lily végre észrevenné magát, de nem?” Észrevenném magam? Ezt nem értem. Mit kell észrevennem? Khmm.. furcsa mondatszerkesztés. Most, hogy már Alexa is a Roxfortba fog járni” Alexa számít… a húga. Kinek higgyek? És honnan tudja Sirius, hogy ide fog? Leveleznek? „(ez tuti, megvesztegettem), minden tök jól fog alakulni! Nagyon nagyon boldog szülinapot, haver! S. B.” Sirius Black… Süti… rosszullét. Gyomorrontás? Nem, méreg. Sirius egy szóval nem említette a levelet, nem vont kérdőre, mit keres nálam. James nem mondta, hogy…. Sirius személyesen adta volna neki… Sirius… Sebastian… „Te vagy a legjobb barátom, Ágas, és őszintén remélem, hogy a 17. életéved jól fog alakulni, Ilyen szuper dolog lenne például, ha Lily végre észrevenné magát, de nem? Most, hogy már Alexa is a Roxfortba fog járni (ez tuti, megvesztegettem), minden tök jól fog alakulni! Nagyon Nagyon boldog szülinapot, haver! S. B.” Neee mááár! Kinyuvasztom Sebastian Blacket, akárhol is van! De akkor… nem Sirius a hibás. A felismeréstől a reakcióim felgyorsultak, és rekordidő alatt értem fel az igazgatóihoz, ahol a vízköpők szó nélkül utat engedtek, így kopogás nélkül beestem az ajtón. McGalagony amikor meglátott, fel akart kiáltani, de nem tette, mert Dumbledore valamilyen módon üzent neki, hogy tegyen úgy, mintha nem is jöttem volna be. Szemben álltak nekem, míg Sirius nekem háttal. Már szólni akartam, de az igazgató egyetlen pillantása megállított. Hát, ha jó együtt hallgatni, és nem szólok bele. De ekkor Sirius megszólalt.

- Biztosan a halálfalók voltak. Hiszen ők sem maradnak tétlenül, nem igaz? Csak azt nem tudom, hogy miért pont Jamest, ez a legnagyobb hülyeség az egészben. Vagyis akkor engem is meg kellett volna próbálniuk kinyírni, nem? Remus szerint a Főnix Rendje… McGalagony a szavába vágott, tekintetéről sugárzott az elégedetlenség. - Gyerekek vagytok, nem a ti dolgotok! Dumbledore leintette, miközben egy papírt vette elő. - Hagyja, Minerva. Sirius, tudomásunkra jutott, mi történt Jamesszel, azért nem mentünk oda, mert volt sokkal fontosabb dolgunk is. Elkezdtük ellenőrizni az összes… - Micsoda, volt fontosabb dolguk is?! – csattant fel Sirius, és én is elképedtem. Ezt mondta volna a legfelelősségteljesebb és legbölcsebb tanári vezető? - Nagyon jól tudtuk, hogy James nincs életveszélyben, és hogy Madam Pomfrey tudja, mi a dolga. – biccentett Dumbledore, a papírt olvasva. – Most pedig figyelj jól. Nem a halálfalók tették. Egy halálfaló… igen. De nem szervezett volt. Elállt a lélegzetem. Honnan tudhatta? - Pontosabban te is ismered, a monogramotok is egyezik. – jelentette ki McGalagony a szokásosnál szelídebben. Ismét elkezdett csengeni a fülem… mégiscsak ő volt? Sirius sem ezt várta, legalábbis hangja remegett. - Mit akart Sebastian Jamestől? Mi baja volt ve… - hirtelen elharapta a szó végét. – Csak nem… Lily? Dumbledore figyelmeztetően rám sandított, de nekem ekkor már teljesen elegem volt, azt sem tudtam, mit csinálok, de kiléptem az ajtóból. - Miattam? Miattam akarta megölni? – ismét elkezdtem sírni. Utálom magam, amikor sírok, de egyszerűen máshoz nem volt erőm. Házvezetőnőm az este folyamán most látszott megingani, hiszen nem tudta, mi a megfelelő válasz. Dumbledore vigasztalóan kezdett bele a mondatba. - Lily, nem a te hibád, hogy Sebastian… De nem tudta befejezni, mert kirobbant az ajtó, és berontott rajta Remus, megviselt arccal szólalt meg, egyenesen Dumbledorehoz intézte szavait. - Elpusztult mindkét kaméleon. - Tehát azok ették meg a maradékot. – állapította meg az igazgató, miközben Sirius leült egy székbe. Megdöglött a két kedvencük, és a legjobb barátja is majdnem otthagyta a fogát, nem csodálom, ha nem érzi magát a csúcson. Dumbledore csak nem tudott leszállni rólam, és kimondta azt, amitől a legjobban rettegtem. - Sebastian szeret téged. Remus és Sirius rám kapták tekintetüket, az én tűréshatárom pedig egészen kicsivé zsugorodott, kirohantam, le a lépcsőn, át minden termen, egyenesen a bagolyházba, ahol leroskadtam a fal tövébe, és meginterjúvoltam a baglyokat, hogy miért mindig csak én. Húsz perc vagy egy óra telt el, azt nem tudom, de jött Meda, kezét vállamra tette. Már vártam, hogy mesélni fog a drágalátos bátyjáról, vagy valami, de nem. - James egy picit jobban van, nem akarsz beszélni vele néhány szót? - De, persze. – tápászkodtam fel. Tényleg jobban van, mindent kibír. De mégis aggódok érte. Ha az az őrült Sebastian ezt meg merte tenni, miket fog még? Most a kaméleonokat gyászoljuk, de csak kicsin múlott, hogy nem Őt. Csak arra vagyok kíváncsi, mit tehetnék én? Írjak egy levelet, hogy hagyja békén, szálljon le rólunk, ne rontson el mindig mindent? Hiszen én Jamest szeretem. James most megint alszik, de az előbb fent volt egy pár percig. - Lily, jól vagy? – megőrülök, még ekkor is csak velem tud törődni. De azért válaszoltam. - Igen, persze. – eltűnt az arcáról a mosoly, amikor meglátta szemeimet. - Sírtál? Szegezte nekem a kérdést, mire elfordultam. - Hagyjuk, jó? Annyit megígérhetek, hogy ilyen többet nem lesz. Nem érdekel, hogy… de nem és kész. - Mi? De hát nem is a ti hibátok, rossz volt a süti. – mosolyodott el. Tehát még nem tudja. Nem akartam kiábrándítani, hogy valójában most akarták megölni, egyébként is gombócot éreztem a torkomban. - Figyelj, vigyázz magadra. – mondtam alig hallhatóan, és erre olyat válaszolt, hogy… juj.

- Nekem rád kell vigyáznom. – megpróbált felülni, de visszanyomtam. Sirius az egyik fotelből figyelt minket, de nem szólt semmit. Amíg rásandítottam, éreztem, hogy James megfogja a kezem. - Vigyázz csak magadra, én tudok magamra. – mosolyodtam el. – Mordon azt mondta, hogy… - megbicsaklott a hangom. – hogy szeret a Roxfortban lenni, mert itt még az utolsó héten is sok minden történik. - Így is van. Lily, kérj bocsánatot a többiektől, amiért elrontottam az estéjüket. A tiédért nem aggódok. Mi?! - Mert? - Nem maradsz itt? Beszélgethetnénk. - Nem változtál semmit. – fordultam el mosolyogva, de persze benne voltam. Már ha felébred, akkor jó lesz vele dumálni, meg azért nézni sem olyan rossz. Madam Pomfrey nagyon megértő, engedi, hogy maradjak olyan hajnali egyig-kettőig. Hiszen vasárnap van. Holnap hétfő, de kit érdekel? Az a lényeg, hogy James még mindig van. Egyet tudok: Sebastian ezt még nagyon meg fogja bánni. 30 Éjszaka, duma, duma, duma 23:49, gyengélkedő, még közelebb Jameshez Hát, ha azt hittem, hogy James át fogja aludni az éjszakát, nagyon tévedtem. Már csak azért is megerőltette magát, és felébredt az után öt perccel, hogy Sirius és Remus távozott. Bírom, amikor ilyen érzéke van az ébredéshez. Olyan aranyos a világoskék pizsijében! Olyan csálén áll rajta, de pont ettől olyan édes. - Lily… - mondta halkan úgy kilenc után pár perccel, de direkt nem néztem rá, nehogy azt higgye, hogy őt figyeltem egész este (akkor is, ha ez a színtiszta igazság). – Lily… Hogy ne szenvedjen többet nevem kimondásának fáradságával, odafordultam hozzá. Addig az ablakon kibámulva figyeltem, hogy ordibál Malfoy csapattársaival. Egészen üdítő volt. Juj, csak most jutott eszembe, hogy a Hollóhát helyett kedden a Mardekárral játszunk, gondolom a tanárok valami jó kis ütős meccset akartak az utolsó hétre… Ebből baj lesz. 1. A fogójuk és egyben kapitányuk most próbál kiheverni egy mérgezést, amiről még csak nem is sejti az igazságot. 2. A hajtójuk, azaz edzőjük a fogó és egyben kapitány mellett akar maradni. 3. A csapat két hete csak félszer edzett (csak mi vagyunk képesek fél edzésre, azért ehhez is kell ám adottság!). 4. A másik két hajtó szerelmes, tehát használhatatlan. Ez vonatkozik a harmadik hajtóra is, de az ő jelenléte egyébként is tárgytalan. 5. Ennyi is elég, nem? A kviddicsmeccs mellett – ami valószínűleg veszni fog, de kit érdekel egy kupa? - van egy jó hírem: Siriust kitiltották a gyengélkedőről, mert nem hagyta aludni Jamest. Állandóan bökdöste, hogy keljen fel, mert valamit sürgősen meg akart vele beszélni. Szegény, szerencsétlen James minduntalan félrefordult, de Sirius csak nem hagyta békén, amíg McGalagony ki nem utasította a helyiségből. Engem is ki akart, de sziklaszilárdan álltam a mellett, hogy James nem tud nélkülem aludni… és ekkor a nagy beteg elröhögte magát. Szerencsére csak én hallottam, mert házvezetőnőnk picikét szenilis. Így én maradtam, míg Remus és Sirius kelletlenül elmentek. Ám de, ha azt hittük, hogy Black nem fog egy órával később megjelenni a gyengélkedőn, hát tévedtünk. A szent cél érdekében el is törte a lábát. Madam Pomfreynek azt nyilatkozta, hogy legurult a lépcsőn, de persze én tudom, hogy ez nem igaz, mert Sirius Black mindenre képes, hogy elérje célját, azaz elrontson egy romantikus estét. Így elég fura fordulatot vett a beszélgetés. - Tehát, Lily, érzel valamit Sebastian iránt? – folytatta James felém fordulva a beszélgetést, amit haverja jövetele miatt meg kellett szakítanunk. Már éppen heves tiltakozásba kezdtem volna, de Black megint közbe jött.

- Hé, ti itt dumapartit tartotok, engem pedig meg sem hívtok? – háborgott, és meglepően gyorsan átugrált bal lábon hozzánk. James nem volt képes elfojtani vigyorát. Mielőtt válaszolhattunk volna, ellobbantak a fáklyák fényei, a kandalló tüzével egyetemben. A kastélyra súlyos csend borult, mint egy nagy fekete lepedő, amit ráterítettek a birtokra. És jó hangszigetelő. Sirius azonnal akcióba lépett, nehogy már zaj és botrány nélkül teljen el az éjszaka, és kikotort zsebéből egyetlen egy ócska, zöld kis gyertyát. A hold csak picit világított, mert a fúriafűz jócskán eltakarta. Olyan volt, mintha a vérmes fa leharapott volna egyet a holdkorongból, puszta szórakozásból. Kezdek eltöprengeni azon, hogy jó lenne bezárni az ablakokat a kószáló Remusok és egyéb különös szerzemények miatt. - Ha már így összejöttünk, - kezdte Sirius megint a hülyeségét, rám kacsintva – mesélhetnénk rémtörténeteket is, nem? A kiakadás szélén álltam, mert nem volt elég, hogy a szerelmem egy őrült által megmérgeződött, nem csináltam egyetlen házit sem holnapra, és ma még egyszer sem vertem meg Bellatrixot, Sirius képes volt a jelenlétével boldogítani minket. Így belegondolva, ha valaki azt mondta volna nekem októberben, hogy Potterrel és Blackkel karöltve üldögélek tíz óra után a gyengélkedőn, hülyének néztem volna. Ez is mutatja, mennyire másak lettek… egyesek. Ugyanis Sirius semmit sem változott, sőt, még idétlenebb is lett, mint volt, ha ez lehetséges. Válaszra sem méltattam Siriust, aki igyekezett két gyengélkedői kézikönyvből tüzet csiholni, inkább próbáltam higgadtan reagálni Jamesnek. Nem jött össze. - Hát… tudod, én nem szeretem Sebastiant… egyáltalán nem. Sőt, egyenesen utálom, főleg, miután megmondtam neki, hogy halálfaló, és azt mondta, hogy tényleg. Nem gondoltam volna, hogy tényleg képes embereket ölni, de mégis! És ez annyira… annyira… szörnyű. Meg az is, hogy akár most téged is megölhetett volna, ha… A fiúk egyszerre vágtak szavamba. - Mi?! HALÁLFALÓ? – kérdezte Sirius döbbenten. Hmmm… kis reakciókésés? - Engem? Ugyan hogyan ölhetett volna meg engem? – nevetett fel James. Siriusszal mindketten mélyen hallgattunk, és inkább a Black család abnormális DNS-eire tértünk ki. - Sebastiannál nem volt már kisgyermekkorában is valamilyen eltérés a szokottól? – kérdeztem Siriust, miközben James gyanakodva nézett minket. Ő hosszan ásított, csak utána felelt. - De. Mindig elvette a játékautóimat. Zsarnokoskodott, és azt játszotta, hogy felrobbantja az autó apró vezetőit. - Már látom, honnan van a természetellenes „én-én-én” viselkedésed. Az ilyen magatartás ugyanis leginkább kiskori traumákra nyúlik vissza… Büszke vagyok magamra ezért a választékos mondatért, akár e is mehetnék pszichológusnak. Persze tuti, hogy ott is ilyen agyamentekbe ütköznék, mint Bellácska vagy éppen Lia, tehát lehet, hogy inkább mellőzöm ezt a foglalkozást. Egyébként pedig egyáltalán nem igaz, hogy az én idegeim olyanok, mint a cérna, Sirius nagyon nagy bakot lőtt, amikor ez mondta! Mert bár igaz, hogy Lily Evansnak lenni nem könnyű, azért megéri… legalábbis nagyon remélem. - A te viselkedésedről már ne is beszéljünk. – mondta Sirius epésen, de James leállította. – na, jó… Beszélgetni akartatok, nem? Itt az alkalom. James zavartan, egy árnyalanyi huncutsággal szemében válaszolt. - Tapmancs, pajtás. Akkor, amikor te itt vagy? Ha Siriusnak lett volna egy csöpp esze, szó nélkül távozik, és hagyja, hogy kedvemre kikommunikáljam magam kedvenc barátjával, de még véletlenül sem történt így. Felhúzta lábait maga alá, és szemtelenül rám nézett. - Persze. Nekem van is egy remek ötletem! Mi lenne, ha feltennék egy kérdést, és válaszolnátok rá? – elpirultam, mert tudtam, hogy milyen kérdésekre gondol. James viszont csak mosolyogott, és engem nézett nagy, barna szemeivel. - Lily? Szeretnéd? – kérdezte kedvesen, mire Black úgy csinált, mint aki elájul. A közönség (azaz én) nem értékelte a hatalmas poénját, így visszatért kiinduló helyzetébe, azaz a mi macerálásunkba. - Na, Mehet? – kérdezte izgatottan, mert egy igencsak frappáns kérdés zengett diónyi agyában. Sóhajtva bólintottam, majd törökülésbe leültem a fotelbe. James és Sirius velem szemben ültek, csak az

egyik kis zöld gyertya (amit James bűbájjal gyújtott meg) égett. Megborzongtam. Egy thillerben most jönne el a pillanat, hogy valaki előlépjen a sötétből. - Féltek a jövőtől? – hangzott Sirius első kérdése. Egyáltalán nem ilyenre számítottam, azt hittem, meg akar szívatni, vagy valami, de ennek a kérdésnek a komolysága valahogy nem passzolt a róla kialakított képbe. Mivel hallgattam, James kezdett beszélni. - Igen, hiszen ki tudja, mit hoz a holnap? De abban biztos vagyok, hogy ti mindig itt lesztek, és ez valamilyen szinten megnyugtat… igaz, Tapmancs? – vigyorogva összecsapták kezüket, úgy, mint elsőben – Tudom, hogy te mindig velem leszel, bízok benne, hogy Remus is… És… - Ez szinte biztos, hogy egy másik kérdéshez kapcsolódik, pajtás, tehát ugorjunk. – bólintott Sirius, és várakozóan nézett rám. Ezek mindig ilyen energikusak? Igen. Hogy is felejthettem el azt, amikor másodikban minden gyógynövénytanon James felmászott, hogy nyaktörő mutatványokkal elérje a legegzotikusabb virágokat és elküldje anyukájának, miközben a lányok nagy része csodálattal ábrándozott róla, hogy egyszer neki nyújtja át az orchideát… Megjegyzem, én már akkor is merengtem, hogy egyszer igazán leeshetne. Harmadikban persze jött a nagy változás, amikor kifogott engem, és állandóan, a folyosókon, a parkban, a kviddicspályán, mindenhol az én nevemet gyakorolta – Remus szerint azért, hogy csábosan tudja ejteni. Ezen hiba mellett ki tudott volna végigdumálni úgy egy órát, hogy közben a tanár levegőhöz se jusson, mint James Potter? Ki rohant neki a tölgyfaajtónak, amikor megjött a bagoly a hírrel, hogy influenzás vagyok? Ki üldözött két héten keresztül, miközben azt játszotta, hogy személyi testőröm? Ki mesélte el Flitwick professzornak legújabb visszatérő álmát, amiben csókolózott egy vörös hajú lánnyal? A híres James Potter. Újraélednek az emlékek. - Emlékeztek, amikor influenzás voltam, és Madam Pomfrey bezárt a gyengélkedőbe, mert csak azért is meg akartam csinálni a házit?... - Nem is te lettél volna, ha nem! – vágta rá Sirius – hé, akkor volt az, hogy Ágas fejjel belerohant a tölgyfaajtónak??? Elkezdtünk röhögni, mire James vérig sértetten megvonta vállát. - Nem figyeltem oda, de most akkor én kérdezek, jó? Azonnal elkomolyodtam, míg Sirius vidáman heherészett tovább. - Jó. Egyenesen hozzám intézte szavait. - Miért gyűlöld Bellatrixot? Na, ezen meglepődtem. Hogyhogy miért, Csak. Életem megrontója. De azért próbáltam magam produkálni. - Nos… miért?... Ööö… én egyszerűen csak úgy mindenért. Általánosan azért, mert gonosz, zsarnok, beképzelt, gőgös, rátarti, nagyra van magával, hiú, öntelt, kegyetlen, rosszindulatú, aljas, sunyi, erkölcstelen, inkorrekt, tisztességtelen… Sirius élvezte a felsorolást, de James már annyira nem. Megvillant a szeme. Lehet, hogy szereti?... - A lényeget! – szólt James, és úúúh… nem is tudom, hogy lehetne pont Ő a szerelmem… hiszen… nem is tudom. - Jó: kegyetlen és gonosz, mindenkinél többre tarja magát és mindenkit megvet, és… a riválisom. Most James vörösödött el, barátja megütközött képet vágott, úgy tűnik, ő nem volt képes kilogikázni ezt az egészet. A következőt már hadartam: - Akkor nekem is lenne egy kérdésem, szereted Bellatrixot? Nem válaszolt, de arca elsötétült. - Szereted Sebastiant? Már az elkeseredés határán voltam, és ha Sirius nincs ott, elfajult volna a dolog. De a sors közbeszólt, Sirius Black képében. Egyértelműen kiröhögött minket. - Ti nem vagytok észnél! Már szépen lassan közeledtek egymáshoz, megkedvelitek egymást; James, te megfogod Lily kezét; Lily, te kedves vagy Jameshez, már-már csókközelben járnánk, és ekkor elkezdtek tipródni olyan embereken, akiket egy cseppet sem bírtok! Sosem szeretted Bellát, csak azért jártál vele, hogy Lily féltékeny legyen! Te pedig ne mondd nekem, hogy belezúgtál az unokatesómba, mert nem hiszem el, múltkor is olyan megvetően néztél rá, valld be, hogy irtózol tőle! Komolyan mondom,

borzalmasak vagytok! Szerelmesek vagytok, és olyan vakok, hogy már nekem is fáj! Sokkal kifizetődőbb lenne, ha végre összejönnétek, és nem kellene az udvarias nyáladzásotokat hallgatnom! „Ó, Lily!” „Ó, James!” „Komolyan így gondolod, Lily?” „És ki vagyok én neked?” Ha meg véletlenül már kimondanátok egymásnak, hogy hú, beléd vagyok zúgva, akkor jön valaki, és természetesen ti nem tudjátok elhadarni azt a parányi szót, hogy szeretlek, mert miért is tudnátok? Mindenki azt mondja, Becky, Verity, Meda, de még McGalagony, hogy hagyjalak titeket élni! De mi a jó francot tegyek, ha egyszerűen NEM AKARTOK? Itt volt a lehetőség már… két hónapja, és ti kihasználjátok? Nem! Boldogak vagytok, a mennyben érzitek magatokat, de azért még húzzátok, halasztjátok, mert féltek egymástól, vagy tudomisén! De azért annyit megjegyeznék, hogy én ezt nem bírom sokáig! Nem bírom azt nézni, hogy óvatosan közeledtek egymáshoz, esküszöm, jobban hányok ilyen alkalmakkor tőletek, mintha egyszerűen csak csókolóznátok! De nem, ti össze-vissza mosolyotok, és titkos pillantásokat vetettek egymásra, kétes megjegyzéseket tesztek… már csak azt várom, mikor fogtok elmenni kettesben sétálni! Ja, vagy már az is megvolt? Most mondjátok meg, nem lenne egyszerűbb, ha járnátok, és nem bosszantanátok engem az émelygős kifakadásaitokkal?! Lily, hallanod kéne, amikor James beindul: „Ó, Tapmancs, hát nem ő a legeslegszebb lány a világon? Olyan… olyan szemei vannak… el lennék vele a világ végezetéig… és akkor csak nézném, és nézném, és nézném…” Ez még önmagában nem is lenne baj, de csak mondta, hogy „és nézném”, míg őrjöngve ki nem rohantam. Mert még a folyosón is jobb, mint akkor a hálóteremben, amikor James Potter Lily Evans zöld, mandulavágású szemeiről áradozik! Ááá! És magasztalja, meg lelkendezik! Isteníti Lily Evansot, mert ő a nap, a hold, a csillagok! Bárcsak az lenne! De azért Lily is tud ám Jamesről ömlengeni, úgy hallottam! Tudjátok, mit? Ez volt életem legkeményebb két hónapja, és azt akarom, hogy végre járjatok! Némán ültünk egymással szemben, és végignéztük, ahogy Sirius szitkozódva, csapkodva körbe cikáz a termen. Én elég sokszor ki szoktam akadni egy nap, de még Siriuson sosem láttam a jeleket… hát, most előjöttek. Jamesszel bazsalyogva néztük egymást. - Sirius szerint be kellene vallanom, mit érzek. - mondta halkan, a szemembe nézve. Magában biztosan jól mulatott az iménti jeleneten. - A bolondok igazat beszélnek. – mosolyodtam el finoman. – Az biztos, hogy érzek valamit, de… tudnom kell, hogy valóban nem érzel semmit Bellatrix iránt? Próbáltam olyan halkan feltenni a kérdést, amennyire csak tőlem kitelt, de Sirius még így is meghallotta, és észvesztően hangosan felordított. - NEEEM! James megrovó pillantást vetett rá, és elővett a zsebéből egy papírfecnit. - Tapmancs, valld be, hogy az a felett célod, hogy összegyűljön az egész suli! – nevetett fel, beletúrt hajába. A szólított átkozódva leült a szoba legmesszebbi sarkába, és hagyta, hogy éljük magánéletünket, és azonban olyan zavart voltam, hogy már a nevem hallatára is elpirultam. Huh. Néha gyűlölök szerelmes lenni. - Tehát, mit érzel? – kérdezte újra, és én, hogy végre lezárhassuk a témát, csak kidadogtam. - Azt hi… hiszem, többet, mint… mint… mint… mint… - Sirius szemforgatása lendített rajtam egyet. – a barátság. James olyan szépen mosolygott, ahogyan még soha és kedvenc haverja az egyik asztalra könyökölve megadta a végszót: - Ó, háleluja! Nem tudjuk le egy kalap alatt az esküvőt is? Március 24. (Hétfő) 10:19, átváltoztatástan Amikor ma reggel háromnegyed hatkor csörgött az óra, alig bírt Becca kiimádkozni az ágyból, ami nem is csoda, tekintve, hogy csak olyan hajnali háromkor aludtam el. Kettőkor jöttem fel a gyengélkedőből, az éjjel nagy részét átbeszélgettem Jamesszel, és csodák csodája Sirius egyszer sem szólt bele. Utóbb, ma reggelinél kiderült, hogy olyan jól elfoglalta magát az esküvőnk minden apró részletének megtervezésével, hogy akár már ma délután is tarthatnánk. A mi vidámságunk mellett még inkább kitűnik a mindig semleges és pártatlan McGalagony feszültsége. Ajka, amikor kinéz az ablakon, minden alkalommal vonallá változik, és úgy néz ki, mint aki a végső ítéletre készül.

Tudom, hogy mi a baja: a tavaszi szünet közeledése. Sosem nézi jó szemmel, hogy elhagyjuk az iskolát, és nem tanulunk. Volt egy röpke időszak, amikor a prefektusokat és az iskolaelsőket nem is engedte haza. - Miss Evans, figyel egyáltalán rám, vagy a kviddics kapitányon jár az esze? – csattant fel az előbb. Ciki. Alice egészen el van varázsolva, biztosan ezért nem veszi észre, hogy Remus folyamatosan levelezik Siriusszal. Pedig Remus mélységesen megveti a levelezést. Jesst persze ez nem zavarja abban, hogy nevessen rajtam. Haha. Nem tetszik Siriusnak, hehe. - Nem. – mondtam egyszerűen házvezetőnőmnek, aki ekkor már nem is figyelt rám, helyette az álmodozó Alicere koncentrált koncentrált. Talán mégis igaz, hogy a március a szerelmesek hónapja. James – én (legalábbis szép lenne) Sirius – Becca (a mostani felállás szerint fura egy viszonyuk van) Frank – Alice (szerelem a csillagok közt) Kirsten – Scott Heather – Eliot Meda – Ted Malfoy – Narcissa (na, ez a Lucius az egész mardekáros lánysereget kipróbálja) Remus – Rini (bár ezt én még nem nevezném… öhm… kapcsolatnak Verity – Philip (hogy a távol élőkről se feledkezzünk meg) Ebből én két dologgal tudok szembesülni: 1. Nem csak az én „párkapcsolatom” labilis. 2. Sirius itt papol nekünk, hogy mutassuk ki az érzelmeinket, mikor ő Beccával rosszabbul áll, mint James velem. 14:23, Nagyterem Az órák teljesen átlagosak voltak, leszámítva a gyógynövénytant (amelyen majdnem kitörtem a nyakam egy génmanipulált rózsa gyökerében), a számmisztikát (ahol meg kellett hallgatnunk egy számmisztika tudós eszméit a számokról, kezdve azzal, hogy a nulla olyan szép kerekded), a legendás lények gondozása (ahol az ashwinderek majdnem lángra lobbantották az istállót, mert belemerültünk a tojások nézegetésébe) és a sötét varázslatok kivédését (ahol pedig kikaptuk, hogy a következő órára készítsünk színdarabot. Én kaptam meg a gonosz varázsló, Grindelwald szerepét (nem izgatja őket, hogy lány vagyok), míg Rod Lestrange Dumbledorét. Az egész darab a mi párbajozásunkra épül, tehát mondhatom, marha jó. Ráadásul természetesen Dumbledorenak kell győznie, míg én egészen nyugodtan feldobhatom a talpam. Már megéri ide járni! Nem mindennap hal meg az ember. SZÍNDARAB Albus Dumbledore: Rodulphus Lestrange Grindelwald: Lily Evans Flitwick, a párbajmester: Remus Lupin McGalagony: Verity Reen Binns: Sirius Black DUMBLEDORE: Rosszul tetted, hogy ide jöttél, Grindelwald. GRINDELWALD: Miért, talán kijárási tilalom van? Na, egyenlőre még csak ennyi van kész, és ez mind azért van, mert Rini és Remus most jöttek rá, hogy nekik bizony vitatkozniuk kell. Á, abbahagyatnák, úgy hasogat a fejem. - Utálom, amikor beleszólsz mindenbe! – kiáltott fel Rini. Megint kezdik elölről. Most fog jönni az, hogy csak a másik miatt ordibálnak… - Nézd, Rini, én csak azt szeretném, ha neked jó lenne, ezért hívom fel a figyelmedet bizonyos… - De te ne akard azt nekem, azaz én is tudom, mi a jó nekem, Remus! Értsd már mg, hogy nem te vagy a… minden, nem tudsz azért te sem mindent! – és így tovább, még vagy negyedóráig megy az előadás. Ezegyszer Sirius mogorván beleszólt. Ugyanis Rini és Remus elkövettek egy alapvető hibát: megzavarták, amikor kviddics stratégiát készített. Máris összeforrt a lábában a csont, így most már van ereje hőn szeretett sportjával foglalkozni. - Csönd legyen, különb vesztünk! – kiabált rájuk, és arrébb bökött egy apró kviddics játékost. - Kit érdekel? – ordibálta vissza Rini, vállat vonva. Ejha.

- ENGEM, TE… TRINITY, TE EGYRE HÜLYÉBB LESZEL! KÖVETED EVANS PÉLDÁJÁT, MI?! FIGYELMEZTETLEK, NEM ÁLLOK JÓT MAGAMÉRT, HA NEM HAGYSZ VÉGRE BÉKÉN! – aztán fanyalogva hozzátette – Szerelmesek. Aggasztó a helyzet, mert szinte mindenkinek hormonális problémái vannak, így, ha nem teszünk semmit, Roxfort a civakodó jövendőbeli párok ordibálásától lesz hangos. Kezdek komolyan elgondolkodni az Istennek szánt levélről… mert annál, ami most van, minden csak jobb lehet. 23:51, hálóterem Tévedtem. Itt ülök, és hallgatom, hogyan beszélget Becca Siriusszal (kíváncsi vagyok, hogy jutott be, és miből gondolják, hogy alszom). - Nézd, Sirius… - Igen? - Mi van Lilyvel és Jamesszel? - Kit izgat Lily és James? - Engem. Na? - Mint mindig: semmi. De szerintem néha foglalkozhatnánk egymással is, nem gondolod? - Sirius, nekünk nem kell egymással foglalkozni, jó? - De kell. Becky, tudod, hogy… - Azután a dolog után nekem ne mondj semmit. - Hé, miért? Olyan rossz volt? Na, jó. Megpróbálok aludni inkább. 31 McGalagony teapartja Március 26. (Szerda) 09:02, bűbájtan Az egész kedd elment arra, hogy a színdarabot írogattuk, de eljátszva még így sem hosszabb húsz percnél. Mordon továbbra is felettébb lelkesen szervezi a dolgot, épp úgy, mint Sirius a kviddics mérkőzést. Na, a tegnapi ütközet volt még nagy! Miután sikeresen leváltam Jamesről, meghallgattam Sirius buzdító szövegét. - Menni kell, mert menni kell! Na, kezdjük! Kira, tudod, mi a dolgod! Lily, Heather, Kirsten, nem a pasikra gondolni! Remélem, ugyanezt nem kell elmondanom Ethannak és Bradnek. Hajrá! Bevallom, igazán csekélyszer, csak hatszor kalandozott el képzeletem James tájékára. 1. Amikor megláttam egy vörös-aranyba öltözött magas srácot. Egyből azon kezdtem agyalni, hogy engedhették ki Jamest a gyengélkedőből, amikor még mindenképpen bent kell tartani, nehogy megtörténjen az, ami velem influenzásan megesett – tudniillik tök boldog voltam, hogy még élek, és minél hamarabb vissza akartam térni a normál életbe, hogy bepótolhassam a töménytelen mennyiségű házit, amit meg is tettem. Csak a fél suli kapta el tőlem a nyavalyát. Volt, aki három galleonnal elém állított, hogy hagy kapjon tőlem egy puszit – és egy hét téli szünetet. Ilyen valaki volt többek közt James is, aki nem csak a betegség kedvéért kérdezte meg, hanem általánosan kihasználta az alkalmat, hogy randit kérjen. 2. Amikor megláttam a cikeszt elröppenni. Tiszta pofátlanság, hogy James nem játszik, hiszen ő a csapat mozgatórugója! Tuti, hogy a gyengélkedő ablakából figyelt minket, csakis ennek köszönhető, hogy megnyertük a meccset. Az ő szelleme nélkül nem ment volna. A szelleméről jut eszembe, megint elkezdte! Ma reggel jártam nála, hogy… hmm… beköszönjek, meg úgy egyébként is, mégiscsak ismerem ugyebár. Felkönyökölt az ágyban. Nem volt rajta pizsama felső, már majdnem ott helyben elájultam. Ilyen veszélyeknek kitenni egy tini boszorkány érzékeny lelkét, hajjaj… - Helló, Lily! Hogy van az az irtó helyes srác? – kérdezte csillogó szemekkel – Tapmancs mesélte, hogy látott tegnap egy fiúval.

Ez a kijelentés totális sokként ért, talán még jobban meglepődtem, mint maga James. Én? Fiúval? Tegnap? Próbáltam visszapörgetni magamban az időt, de olyan ködös volt a múlt, mint egy kikötő tavasszal. Hiába, az én agyam csak egyirányú. Ez van, ezt kell szeretni. - Remusra gondolsz? – tettem csípőre kezem, mert észrevettem, ha ezt a mozdulatot megteszem, sokkal dominánsabbnak tűnök, mintha összefonnám karjaimat. Egyre jobban fejlődök a testbeszédben. Úúú. DE ÉN MÉG NEM AKAROK JAMES TESTÉVEL BESZÉLGETNI! Jól van, Lily. Nem kért meg rá senki. Nem említette senki, csak te vagy az, aki behisz magának dolgokat! De ha ilyen skizofrén vagyok, miért ne lehetne, hogy találkozok egy másik fiúval? Képzeletem másodpercek alatt megalkotta a jelenetet, hogy igazából minden sarokban vár rám egyegy srác, összesen vagy húsz, hogy mindegyik lényemnek jusson egy. James nemleges válasza hozott vissza a valóságba. Egyébként nem is tudom, miért álmodozok más srácokról, ha itt van ő is. Miért is? Mondjuk azért, mert az istennek nem bírja kinyögni, hogy szeret, és járni akar velem! Sőt, tőlem nem is kell mondania, csak csókoljon már meg!!!!!!! Hopsz. Kissé elragadtattam magam. - Azt mondta, hogy nagyon hangosan beszélgettetek valamit. – mondta halkabban James – Lily, ugye nem keveredtél valami kisebb vitába? - Úgy ismersz te engem? Igenis kikérem magamnak, hogy kerülöm a konfliktusokat! Erre már szélesen elmosolyodott. Biztosan eszébe jutott, hogy a hajnali csendbe Bellatrix Black sikolya vegyült… de az egész csak azért történhetett meg, mert az a hígagyú liba nem bírt a saját területein, azaz a Mardekár klubhelyiségén belül maradni. Nem érdekel, hogy megbeszélője volt Lumpsluckkal, megbeszéltük a területeket, és a negyedik emelet az enyém, míg ahogy az első, a második, a harmadik és a hetedik is. Övé viszont az ötödik, hatodik, sőt! Előzékenyen még a katakombákat is átnyújtottam neki! De ha azt hiszi, hogy fogom hagyni, hogy találkozhasson Lumpsluckkal, óriásit téved. Az a jó, ha azzal a tanárral senki sem beszél, aki mardekáros. Még így is rettentően haragszok rá a Tian-ügy miatt, hiszen ő biztatta végül is a szerencsétlent. - Tudom, Lily, szívem. Te mindig kerülöd a konfliktusokat. – bólintott James, kibámulva az ablakon. Megdermedtem a csodálkozástól. Szívem? „Mi ez az új divat?” próbáltam minél nyugodtabban és semlegesen kérdezni, ám a „mi” szócskánál elvesztettem a fejem, és közben vagy háromszor el is csuklott hangom, így az egész kb. így hangzott: - M… iez… a… div…iv…at? - Tessék? – nézett fel rám Ő hamisítatlanul barna szemeivel. Olyanok, mint a nagymamám sütijei, és a fekete pont a közepén pedig mintha csak egy mazsola lenne. Na, jó, ha már James szemét is egy sütihez hasonlítom, azt hiszem le kellene állni a fogyókúrával. – Ki volt az a fiú? Ismét megjött a hangom. - James, drágám, fogalmam sincs, milyen fiúról beszélsz. Sirius, aki éppen ekkor tért volna be látogatóba egy hatalmas csomag süteménnyel, öblös kiáltást hallatva távozott, a küszöbre ejtve a jókora adag diós holdacskát. Amint Madam Pomfrey meglátta a szállítmányt, falfehérre sápadt, óvatosan megfogta a sütirengeteget, és elvitte kielemezni. Pedig milyen finom lehetett volna… Csak ekkor néztem rá Jamesre, aki tátott szájjal bámult engem, és az enyémhez rendkívül hasonlító produkciót mutatott be. - Li… eee… mifevoezael... őbb? - Tessék? - mosolyodtam el hajszálpontosan úgy, mint ő egy fél perccel ezelőtt. Nagy levegőt vett, és igyekezett összpontosítani. Olyan édes volt, amikor zavarba jött, és nem tudta, mit is mondjon. De közben nekem beugrott valami. - Jaj, igen, lehet, hogy Lestrangere gondoltál. A kóros némaságból hirtelen a másik szélsőségbe esett, barna szemei megvetően vetültek rám. - Azzal találkoztál? Bella régi barátjával? Vigyázz vele, tudod, ő is nyilvánvalóan halálfaló, és ha valami történne veled, hát, én… ott helyben agyonütném. – bár közbeszólhattam volna, nem tettem, mert élveztem ezt a kifakadást. - Csinálhatnád ezt többször is! – nevettem el magam, mire sértődötten elfordult. - Ha ki akarod nyíratni magad, csak tessék. – mormolta feszülten, nyugtalanul körbe pillantott. – De ha azt hiszed, hogy ugyanazt eljátszhatod vele, mint Sebastiannal…

Megfagyott a vér az ereimben. Miért mindig Sebastianról beszélünk, miért nem bírjuk végre elfelejteni, és nem mindig vele, meg a húgával érvelni, ha úgy adódik? - Miért, mit játszottam el vele? – kérdeztem vissza feldúltan, mert nagyon rosszul esett, hogy az első adandó alkalommal letámadott. - Elhitetted vele, hogy talán van nála esélyed, csak… csak… és meg is csókoltad! - Az a csók nem azért volt! – tiltakoztam eltökélten. - Hanem? Na, erre a kérdésre igazán nem számítottam. Azt hittem, hogy hagyja az egészet békében nyugodni, de hát miért pont James Potter lenne az, aki nem keveri fel az állóvizet? - Csak! Mert más… - Mi van?! Ha jól értem, neked akkor csak egy csók kellett? Mindegy, kitől? Milyen igaza volt. Abban a pillanatban egyáltalán nem számított, ki is az, akitől kapom a csókot, csak vágytam rá. Természetesen a célszemély James lett volna, de akkoriban jött vissza a dilis korszaka. Különös, hogy ez a Tekergőknél legalább triplája a normális hosszúságnak. - Igen, képzeld! Úgyis mindig csalódok a fiúkban, miért kellene eltűrnöm még egy fájdalmas szakítást? Azt már nem! Inkább csak csókolózok, amikor úgy adódik, és akkor nem tudnak megbántani az olyan arcátlan bunkók, mint te! Istenbizony nem akartam kimondani ezeket a szavakat, csak maguktól jöttek. Meda ekkor nézett be az ajtón. - Visszatérünk a kezdeti stádiumba, igaz? – ezzel máris ment el. Utána akartam kiáltani, hogy várjon meg, hagy hagyjam itt ezt a… Őt, de nem tettem. Ez az egy mondat ráébresztett valamire: ha nem teszünk valamit, újra visszaesünk arra a régi szintre. Márpedig nekem nincs kedvem leragadni egy fokozatnál, tovább akarok lépni, és ha Jamesnek nem is tetszik ez, fogom hurcolni őt is magammal! Így hát nagy levegőt tettem, mielőtt folytathatta volna az értelmetlen vitát. - Lestrange meg én gyakoroltunk sötét varázslatok kivédésére. Nincs semmiféle irtó helyes fiú, őt csak Alice és Becca teremtette, hogy titeket idegesítsen. Nem számít semmit a csók Sebastiannal, mert nem vagyok képes semmit sem érezni iránta a szánalmon és néha a dühön kívül. Visszafeküdt az ágyra, és elővette a mágiatöri könyvet. - Értem, bocs. Gyakoroljatok csak nyugodtan. – és hallgatott, miközben úgy tett, mintha olvasna. Csakhogy a szeme egyetlen pontra meredt. - James… - kezdtem rosszkedvűen, de hamarosan elnevettem magam a képtelen ötleten. – Csak nem megsértődtél? Nemet intett. - Fáj a fejed? A hasad? Hányingered van? Lázasnak érzed magad? Beütötted a fejed? Meleged van? Hidegrázásod van? – minduntalan nemet intett, majd elvigyorodott. - Nem, de kezdek szédülni. Na, tessék, akkor kezd el humorizálni, amikor éppen hatalmas erőkkel aggódok egészségéért! Tipikus pasi. Ismét felült, félretolta a könyvet, és mosolyogva a szemembe nézett. Amit mondott, attól nem jött ki hang a torkomon. - Nincs semmi bajom, Lily, csak nem szeretem, amikor más fiúkkal vagy, főleg ha nem vagyok ott, és ha azok mardekárosok. Azaz.. hát, igen, most miért is kerteljek? Tapmancs tegnap igen világosan megfogalmazta, hogy ne kerteljünk, nem igaz? Féltékeny vagyok, Lil, utálom, amikor… Viszont most rajta volt a megdöbbenés ideje, ugyanis leültem az ágya szélére. Na már most, nem szoktam azért mindennap egy fiú ágya szélén üldögélni, hacsak nem Remus névre hallgat. Ebben a pillanatban lépett be Rini a nagy újsággal, hogy McGalagony holnap este teapartit ad a tavaszi szünet tiszteletére. Ahogy őt ismerem, minimum mérgezett teát fog felszolgálni, hogy ne tudjuk elhagyni az iskolát… azért csak el kellene menni. Kíváncsi vagyok, lesz-e valami új. Régen, amikor még csak harmadéves voltam, mindig ilyen összejöveteleken akartam részt venni, mint a felsőbbévesek, de most valahogy ódzkodom az egésztől. De, mint volt prefektus, kötelességem elmenni – meg aztán olyan finomak azok a kis szendvicskék. Március 27. (Csütörtök) 07:23, bagolyház

Lázadás tört ki az állandó tökös ételek és italok miatt. Komolyan. A tömeg meg akart lincselni, mardekárosokkal az élen. Sokkot kaptam. 09:24, bájitaltan Még mindig nem értem, mi bajuk van az embereknek a tökös derelyével, szerintem nagyon finom! Jó, jó, talán már a tökös torta kis túlzás volt, de a tök igenis sokoldalú. L Szép a címerben. L Jól mutat a kastély pontjain elszórva. L Fel lehet használni Halloween estéjén. L Az ételben tápláló, ízletes és könnyen elkészíthető. L Remek élelem az állatoknak és a házimanóknak is. A többiek egyszerűen nem fogják fel, hogy én minden szempontból jövedelmező növényt találtam! Mint mondani szokás, az igazi zsenit nem érti meg kora. Általános bezsongásokra lehettünk figyelmesek ma hét és kilenc óra körül, amikor mindenki megőrült egy kicsit, kezdve az elsősök mániájával, akik elkérezkedtek átváltoztatástanról, hogy topokat vehessenek Roxmortsban. A másodévesek háziállataikat hajkurásszák, a harmadévesek már pakolnak óra helyett, a negyedikesek pedig abban a hiszemben vannak, hogy a tavaszi szünet megváltó erővel bír, és előtte két nappal már akár ki-be rohangálhatnak az órákon. A hatodikosok és hetedikesek pedig nekünk parancsolgatnak: állítsuk meg azokat, akik le akarnak menni; gyűjtsük össze az állatokat; küldjünk vissza mindenkit órára. Mordon élvezi egyedül ezt a felfordulást, és hozzá megy minden diák, ha van egy csöpp esze. 1. szituáció Ravasz diákok: Mordon professzor, lemehetünk Roxmortsba? Mordon: Hát, persze, fiacskám, csak előbb takarítsátok ki a hálótermeteket! 2. szituáció Diáklány: Mordon professzor úr, anyukám szeretne valamit Roxmortsból… leszaladhatok gyorsan megvenni? Mordon: Hát, persze! De, fiam, ha már arra jársz, vegyél nekem is egy vajsört! 3. szituáció Élelmes diákok: Mordon professzor, úgy hallottuk, hogy le lehet menni Roxmortsba! Mordon: Lesz velem órátok ma? Élelmes diák: Nem, professzor! Mordon: Akkor csak menjetek! Természetesen nem másnak, mint nekem kellett lerohannom Roxmortsba összeszedni a roxfortosokat, akik nagyon ügyesen elvegyültek a tömegben, sőt, az életképesebbek még azt is letagadták, hogy valaha is hallottak iskolánkról. Tehát meg volt a mai reggeli program. Nézzük csak, egy lázadás leverése, engedetlenek összegyűjtése… háború is várható vajon? 16:07, klubhelyiség Úgy tűnik, a holnapi utazás gondolata mindenkit felvillanyoz. Ma Bimba professzor elkezdett dúdolgatni az órán, amelyből gyakorlatilag kóruspróba lett. Úgy döntöttem, hogy elmegyek McGalagony esti partijára. Végülis mit veszíthetek? 21:34, hálóterem Huh. Rossz hozzáállás volt ez a „mit veszíthetek” duma. A teaparti enyhén kifejezve egyedire sikerült, amit az is emelt, hogy a padláson tartottuk. Amikor házvezetőnőnk bevezetett minket a homályos térségbe, első reakciója az volt, hogy összeszűkültek szemei: meglátta a porrá égett könyvgyűjteményt. Hehehe. Hoppá. Hát, igen, ahová Lily Evans megy, ott megmarad a nyoma. De hát valóban az az élet rendje, hogy végül elporladjanak a könyvet, nem igaz? Hogy csak hamu és finom por maradjon majd belőlünk is, amidőn örököseink eltemetnek minket, és lezárják majd a sötét, rémisztő, pókoktól hemzsegő kriptát… Brrr. Inkább hagyjuk.

- Erre! – mutatta az utat McGalagony. A Griffendéles negyedévesek megilletődötten léptek be ide, és meghallottam Sirius motyogását. - De kár, hogy Ágas nincs itt! – suttogta Remusnak. Szerintem is az. Beccával jó messzire ültünk a fiúktól és Jesstől (aki feketére festette a haját, mert Bellatrixnak képzeli magát – eddig szőke volt… a szőke és a fekete között pedig van némi kis különbség). Az egész teaest olyan volt, mint valami rituális izé, már csak az áldozat hiányzott, gondoltam, mikor eszembe jutott, hogy régen sem tudták az áldozatok, hogy ők az áldozatok. - Üdvözlök mindenkit! – ült le velünk szembe McGalagony, szemüvege mögül szigorúan kinézve. – nos, kér valaki egy csésze teát? – ezzel elővarázsolt a semmiből jó sok csészét és egy kannát, ami önmagát töltötte újra gőzölgő teával. - Ha már itt vagyunk. – vigyorgott Sirius, és máris mellette állt. - Ha már itt van, Mr. Black, meséljen nekünk valamiről. – kérte a szokásosnál szelídebben tanárnőnk. – Mit szeretne megosztani velünk? - Csak nekem gyanús a tea aranyló színe és furcsa gőze?! – kérdeztem halkan Beccától, de ő is ugyanolyan jól tudta, mint én, hogy Sirius nem másból iszik, mint egy kis Veritaszérummal felturbózott gyümölcsteából. Csakhogy Becca megszorította a kezem, hogy maradjak csöndben. Sirius ivott a teából, és ránézett McGalagonyra. - Hát, tudja, ez a tea azért jobb is lehetne, ha már itt vagyunk. Lenne ezernyi más dolgom, és mégis ide jöttem, mert legalább beszélgethetünk ebben a baráti kis környezetben, esetleg a végére megtudok egy-két érdekes infót Beckyről, vagy… - szája elé kapta kezét. A többiek érdeklődően felmorajlottak, Remus nyugtalanul pillantott barátjára. - Ha lenne szíves elmondani rólunk a véleményét… - biccentett McGalagony. Jujuj. Siriusnak nem kellett kétszer mondani a dolgot, máris beszélt, mint a vízfolyás, persze nem önszántából. - Nos, a házvezetőnőnk egy igazán érdekes hölgy, ugyanis van, amikor úgy viselkedik, mint egy vén szipirtyó, ez főleg órákon történik meg, amikor sűrűn hangoztatja, hogy „Black, büntetőmunka!”. Érdekes, hogy szünetekben és étkezéseknél jóval lazábban viselkedik, de különösebben nem érdekel, mi van vele, amíg békén hagy minket. – Jess felé fordult – Akit igazán nem bírok, az Jessica… Ajjaj, ha ez mindenkiről el fogja sorolni a véleményét, akkor rólam is… Uff.. -… annyira ostoba, mert mindig azt hiszi, hogy csak a külső számít, pedig egyáltalán nem. Nézze csak meg, mennyivel jobban kijövök a csúnya emberekkel, persze azért a legjobb haverjaim jól néznek ki. – megint kibújt az öntelt Black a zsákból. És vészesen közeledett felém. – Tehát, Jessica, nálam aztán nincs semmi esélyed, remélem, ehhez fogod tartani magad. Becky… Becca lehajtotta a fejét, befogta a fülét, hogy lehetőleg semmit se halljon, míg én lázas gondolataimtól nem figyeltem Siriusra. Becca után Remus jön, és utána én. Na, ne! Miért teszi ezt McGalagony?! -… Már egészen megkedveltem, sőt, még sokkal jobban a búcsúbuli után, amikor is… - szerencsére Meda észbekapott, és odasétált Siriushoz. - Azt hiszem, Remusról akartál valamit mondani, nem? – ragadta meg kezét, és már kezdtem megnyugodni. Ám egyik bajból a másikba jutottunk, ugyanis ekkor ébredtem rá, hogy ez a nyavalyás jól tudja, hogy Remus vérfarkas. - Á, Remus a legjobb barátom, még a… Muszáj megállítanom, de hogy? Remus még egy színnel halványabb. - Volt némi titok is az elején, de természetesen előttem semmi sem maradhat… A rohadt életbe, a fenébe, hát McGalagony nem tudja, hogy micsoda Remus??? - Szóval, egyszer alkonyattájt… Black meg úgy beszél, mintha valami mesedélutánon lennénk! - Kinéztünk Ágassal, hogy vajon milyen is az éjszaka… Ekkor jutottam arra az elhatározásra, hogy sürgősen lépnem kell valamit. Így hát önmagamat feláldozva kényszeredetten elmosolyodtam, és szóltam Siriusnak, hogy mondjon valamit inkább rólam, mert marhára kíváncsi vagyok a véleményére. Az egész Griffendéles bagázs, a házvezetőnőt is beleértve feszülten figyelt, most mi fog következni. Köztudott, hogy csak James miatt van közöttünk fegyverszünet, és az pedig, hogy Sirius Black borsónyi agyában milyen gondolatok rejlenek rólam, számomra is titok. - Lily? Szép és okos. Áááááááá!!! EZT SIRIUS BLACK MONDJA RÓLAM.

- Teljesen összeillenének Ágassal, hiszen tökéletes párost alkotnának, ha… Jézusmária… Jézusmária… Jézusmária… -… Lily hagyná. De valamiért nem hagyja. Pedig mondtam is nekik tegnapelőtt, vagy azelőtt, hogy tőlem aztán nyugodtan járhatnának, engem nem zavarna. Bár ez nem teljesen így igaz… rohadtul idegesítene, mert egyszerűen nem vagyok képes elviselni, hogy olyan jól megvannak, annyit beszélgetnek. Mi tagadás, szívesen vannak egymással, ha tagadják is. - Rendben, Mr. Black, csak ennyire voltunk kíváncsiak… - szólt rá McGalagony, aki észrevehetően zavarban volt, amikor a diákjai szerelmi életéről kellett monológot hallgatnia. Én már csak bámultam magam elé. Kész. Vége. Mindenki megtudja, és akkor megint szívatni fognak Jamesszel, és akkor minden elromlik. De csak nem fejezte be, sőt eltűnődve folytatta, és olyat mondott, amitől legszívesebben meg nem esetté nyilvánítottam volna a dolgot. - Néha, amikor mondja Ágas, hogy milyen szép a szeme, rájövök, hogy tényleg… o Becca tátva maradt szájjal bámult rám o Remus dettó o Frank a dettó dettója o Meda arcára valami egészen fura öröm és levertség keveréke ült ki o Sirius álmatagon nézte a teáját o Lucius Malfoy ledöbbenten álldogált a lépcsőfeljáróban o Bellatrix Black pedig kis híján örömtáncot lejtett - TUDTAM! – visította Bellatrix, miközben egyre csak rám mutogatott. – Tudtam, hogy szerelmes beléd, és ha ezt James megtudja…! Nem néztem se jobbra, se balra, egyenesen neki mentem. Csak az arcát láttam, villogó, ébenfekete szemeit, fekete haját, amely természetesen művészi tökéletességgel hullott vállára, és fellángolt bennem a szándék, hogy eltöröljem a föld színéről. Csak Frank akadályozott meg, aki feleszmélt első meglepetéséből, és most szilárdan állt közöttünk. - Engedj oda… hagy tépjem meg… dögöljön meg, ez a… hogy fulladna meg… - mondtam fulladozva a dühtől. Frank, számomra ismeretlen okból még mindig nem engedte, hogy illő módon eltegyem láb alól ősellenségemet. - Ilyet sem mindennap lát az ember. – szólalt meg Malfoy, aki eddig ámulva toporgott a homályban. McGalagony pattogós hangon kérdőre vonta, hogy mit keres itt Bellácskával, amikor éppen zártkörű parti folyik. Mellesleg erre én is kíváncsi voltam. - Lumpsluck professzor kérdezi, hogy mikor fejezik be, mert mi is jönnénk ide. Mindenki felháborodottan tekintett az unottan álldogáló Malfoyra, csak én nem. Lumpsluck mindenre képes. Addig is, hogy tegyek valami hasznosat az emberiségnek, kikerültem Franket, és jókorát rúgtam Bellába, aki rögvest feljajdult. Remélem, eltört a lába. Ja, nem remélem, mert akkor odakerülne James mellé a gyengélkedőbe. Na, tessék, már azt sem remélhetem, hogy eltörjön a lába ennek az átkozott libának! Pofátlanság! Hová halad ez a világ?! - Legalább egy óráig még igényt tartunk rá. – válaszolt McGalagony. – Miss Evans, ne rugdossa Miss Blacket! Sokkal célravezetőbb, ha egyszerűen kidobja. – ezzel leült. Hú, fura egy nap ez a mai! Miután rövid úton kidobtam Bellatrixot egy jól sikerült bűbájjal, némileg lenyugodva foglaltam helyet. Csak egy kicsit remegtem még a dühtől, meg rángatóztam, de ez már csak az utóhatás. - Nagy levegőt, Lil. – mondta Becca színtelen hangon. Hmmm… ahhoz képest, hogy most tudta meg, hogy az az őrült szépnek találja a szememet, elég jól viseli. - Ki kér még teát? – tette fel a kérdést McGalagony roppant álszentül. Előrelátóan mindenki húzódozott, hogy kipróbálja a szert, látva az eredményeket, de Frank felpattant. Miután lehajtott egy csészényit, a tanárnő megkérdezte tőle, hogy mit szeretne megtudni. - Ha Lily animágus lenne, milyen állattá változna? – tette fel a kérdést Frank, rám függesztve tekintetét. Aú.

A nagyon is találó dilemma megosztotta a társaságot, az egyik fele azt mondta, hogy két dolog is, mert cicakölyök és oroszlán egyszerre, de a másik fél azt mondta, hogy nem lehet valaki több állat is, így ők a kiszámíthatatlanul hol hízelgő, hol vérszomjas veszett macskát ajánlották. Kösz. Veszett macska, hát, ez jól esett. - Szerintem pedig főnix, mert kb. olyan nehéz kinyírni. – kiabálta be Malfoy saját véleményét, mivel valamiért visszatért. A Griffendél tábora ismét felmorajlott, Penny bólintott. - „A főnix ez a máglya, mely saját magát szüli és újra támad, tűzforró hamujával most egy percre elborítja itt a tájat”, Apollinairetől. Milyen találó. Sirius, aki valamennyire magához tért, mereven nézett ránk. - Főnix?! A rohadt… - nem fejezte be a mondatot, csak megcsóválta a fejét. Házvezetőnőnk kifürkészhetetlen tekintettel nézett ránk, majd mardekáros társunkhoz fordult. - Mr. Malfoy, egy kis teát? Az az ütődött pedig ivott belőle, és egy perc múlva már elkezdte mesélni, milyen féltékeny Lumpsluck, hogy mi itt összejövetelt tartunk. Az est Dumbledore megjelenésével ért véget, aki beparancsolt minket hálótermeinkbe, mondva, hogy holnap reggel kilenckor indul a vonat, és előtte neki még beszédet kell írnia – amit ebben a nagy zsivajban nem tud. Egyértelmű, hogy hazudott. Dumbledore soha nem szokott beszédet mondani, az túl sablonos hozzá. Viszont hazudni sem szokott, mert azt is túl szokványosnak tartja… Mindegy, jobb is, hogy visszavonulhatok, mert így legalább nyugodtan gondolkodhatok azon, amit Malfoy mondott. Siriusszal utolsónak léptünk ki. - Tavaszi szünet után hozzákezdünk, Lily. De főnixé válni ezerszer nehezebb, mint szarvassá vagy kutyává. Addig is olvass róla könyveket. – ezzel elém vágott az ajtóban, és kisietett. Bevallom, visszamentem a padlásra, és három, jó vastag főnixekről szóló könyvvel tértem vissza. Gondolom, nem fogja zavarni Dumbledore professzort, ha egy röpke hétre kölcsönveszem őket. Nagyon régiek, és rettenetesen össze vannak firkálva, de pont ez adja meg sajátos varázsukat. Eltelt hát még egy nap: az utolsó a szünet előtt. Most két hétig nélkülöznöm kell Roxfort falait. Cassie mit sem tud arról, milyen nehéz elszakadnom ettől a szobától, magától a kastélytól. Viszont most jött egy levél Alexától. „Kedves Lily! Most érkeztem én is haza, hallottam, hogy nektek is most fog kezdődni a tavaszi szünet. Megkérdeztem a szüleimet, és nekik nagyon tetszik az ötlet, hogy meglátogass! Akkor még áll az az esély, hogy jövő hét szerdán találkozunk? Leírtam a címet a hátoldalra, és ott találsz a borítékban egy képet a házunkról és Zaphyrról is. Úgy várom már, hogy lásd, nagyon megnőtt. Jó utazást! Akkor szerdán: Alexa” 22:43, baldachinos ágy TAVASZI SZÜNETI PROGRAM Márc. 28. - Márc. 30.: Otthon Ápr. 1. - Ápr. 2.: Beccáéknál Ápr. 3. – Ápr. 7.: Alexáéknál Ápr. 8. – Ápr. 11.: Carla néninél Ápr. 12.: Otthon Ápr. 13.: Újra Roxfortban

32 Roxfort in aeternum Március 28. (Péntek) 05:55, ágyikó Teendők, mielőtt elhagyom Roxfortot 1. Megsimogatni a baglyokat 2. Biztosítani a házimanókat támogatásomról 3. Cassiet valahogy belenyomni az utazóketrecbe 4. Kölcsönvenni néhány főnixes könyvet a padlásról 5. Írni Jeromenak, hogy küldjön könyveket a főnixekről 6. Írni Lyának, hogy Jerome ne felejtse el megnézni a leveleit 7. Összeírni, miket kell összepakolnom A padlás-akciót jó lesz még reggeli előtt végrehajtani, gondolom, ilyenkor az igazgatók is inkább dőzsölnek, mint poros helyeken caplatnak. Legalábbis ma nagyon ajánlom Dumbledorenak. 06:47, hálóterem És, MEG VAN A ZSÁKMÁNY! Négy könyv a főnixekről, mind más és más megközelítésből íródott. Például az egyik bőszen hirdeti, hogy ki kéne irtani mindet, de hát, minél többet olvasok róluk, biztosan annál jobban fogom ismerni a főnix lelkét. Kicsit tartok tőle, hogy meg fogom égetni magam… vagy mi van, ha a lelkem porrá ég az idegen testben? Nem, ilyen nem létezik, még sosem történt ilyen eset. Persze, mert a történelem rám várt! Senki sem akart még ez eddig mágikus lény, sőt, főnix lenni! Malfoy jól behúzott a csőbe, de ha miatta fogok meghalni, esküszöm, kísérteni fogom a sírig! Ennyit a híres bátorságomról. Lényeg a lényeg, hogy itt tartom a kezemben ezeket a régi (elképesztően ocsmány), nagyon példátlan könyveket, és senki nem vette észre. Hiába, a személyes intelligenciám segített ehhez hozzá.. hmm… kezdek olyan lenni, mint James. Küldetés befejezve, irány kajálni! 07:32, Nagyterem Alig merem elhinni, hogy idáig is eljutottunk… elhagyjuk Roxfortot. Annyi mindent jelent ez a szó: csokipuding, polip a tóban, fulladozó Sirius, fegyelem, rejtett pillantások, kandalló előtt üldögélés, haza, szeretet. Tehát, kedves honfitársaim, ma elhagyjuk hőn szeretett kastélyunkat. Hazamenni olyan, mint egy tündérmesét a kellős közepén megállítani, amikor már kezdenek rendbe jönni a dolgok… Hirtelen vissza fogok csöppenni a mugli világba, és majdnem teljesen eltörlődik minden varázslatos dolog, amit ismerek. Nem varázsolhatok. Mostantól megint nyitogathatom ki kézzel az ajtót, és nem igézhetek a semmiből sütihalmokat! Az élet olyan igazságtalan! Mindemellett kezdhetek összepakolni… hogy magyarázzam el anyának, hogy Sirius tönkretette a kedvenc felsőmet egy tűzvarázzsal? Azt hiszem, a jól bevált „rossz mosógépbe tettem” technikát alkalmazom… anyuéknak nem muszáj tudniuk, hogy itt nincsenek is mosógépek. 09:05, bagolyház, az őrület szélén Ha az én elszakadásom nehéz a sulitól, akkor a főnixes könyvekéről már ne is beszéljünk! Makacsul ágálnak illegális kivitelük ellen. Minden alkalommal, amikor ki akarom őket cipelni a birtokról, a többi cuccomhoz, olyan, mintha valami láthatatlan falba ütköznék. - Miss Evans, jöjjön már, mindenki magára vár. – most szólt be McGalagony. Ajjaj. Hogy adjam be neki, hogy a könyveim nem akarnak elutazni? 10:49, Roxfort Express

Ez is megtörtént. Itt vagyok a vonaton Beccával, Verityvel, Rinivel, a cicákkal, az összes holmimmal, és a hülye kötetekkel, amiknek sikerült hatástalanítanom a varázserejét… Igazságszerint nem is nekem, hanem Remusnak. Ugyanis exprefektusként vele kellett járnom a vagonokat, biztatva a diákokat, hogy ugyan, hagyjanak fel Roxfort végtelen lankáinak csodálatával, és szálljanak fel a vonatra, mielőtt a mozdonyvezető idegbajt nem kap. - Nem akarok hazamenni! – sírta el magát egy elsős kisfiú, aki mardekáros jelvényt viselt talárján. Ezt a kis ellenállást a kastély elhagyásának és a gyerek korának tudtam be, így szelíden unszolni kezdtem. - Nyugi, még visszajövünk. Két hét az egész! – mosolyogva adtam neki egy zsebkendőt, mire a szőke kisfiú még jobban bömbölni kezdett. - Hogy hívnak? - Thomas Zambini. – hallottam a sírós hangtól eltorzult nevet. Aha. Itt lehet a helyzet kulcsa. - Mi a baj, Tom? – kérdeztem türelmesen, miközben meglepetésszerűen ugrálni kezdett a gyomrom, mert megláttam a mosolyogva vonathoz igyekező Jamest, vadonatúj seprűjével kezében. De a küldetésemre, azaz a szegény mardekáros csemeték megsegítésére koncentráltam, akik minden bizonnyal a sznob és elviselhetetlen szülők miatt nem akarnak hazamenni. - Apa el fog verni. – hüppögte. - Mondd meg neki, ha megver, az Azkabanba jut. – vontam vállat, de erre csak még jobban erősödött kétségbeesése. - Ha ezt mondom neki, akkor megver! Hah. Szegény kölyök… mi tagadás, megsajnáltam, és nem törődve a vonatajtónál álldogáló Jamesszel, megfogtam a kezét. - Ha meg akar verni, mondd meg neki, hogy keresse meg Lily Evanst, és beszélje meg vele a dolgot. Ok? – Tom egyszerre megnyugodott, gondolom tetszett neki a gondolat, hogy esetleg helyette engem fog elnáspángolni a papája. Persze ahhoz nekem is lesz egy-két szavam, de hagy higgye csak ezt, azért is, mert így végre hajlandó felszállni a vonatra. - Bravó, Evans! – biccentett Lucius Malfoy, amikor mellém ért. – Számíthatsz rá, hogy a szünidőben kiruccan hozzátok Zambini apja. Hogy lehettél ilyen hülye?! - Nem sok közöd van neked az én hülyeségemhez. – tettem csípőre kezem, de nem tudott válaszolni, mert Narcissa jelent meg oldalán, és elkezdett nyafogni, hogy miért nem jön már szeretett Luciusa. Természetesen arra jutott, hogy én tartom fel. - Járőrözök. Prefektus vagyok. – sziszegte felé Malfoy, mire Narcissa ujjongani kezdett. - Jövőre akár én is lehetek prefektus, és akkor együtt mehetünk ellenőrizni az egész birtokot! – csimpaszkodott bele a srácba, mire az olyan arcot vágott, mint aki erre még nem gondolt, és nem is nagyon örül a felfedezésnek. - Ó, persze! Most viszont menj, keresd meg Bellát, én is mindjárt végzek itt. Narcissácska, a papa kicsi lánya megvetően végigmért, rámosolygott Luciusra, majd felszaladt a legközelebbi vonatlépcsőn. Egyszerűen nem bírtam megállni a cinikus megjegyzést: - Képzelem, mennyire várod! – csak legyintett, bár másra nem is nagyon volt ideje, ugyanis ekkor hangos kiáltást, üvöltést, sőt már-már trollszerű ordítást hallottunk meg. - NEM AKAROK HAZAMENNI! Ha azt hittem, hogy csak a 12 éves, szőke kisfiúk nem akarnak hazatérni drága otthonukba, hát tévedtem. A 17 éves, fekete hajú Sirius Black nagyobb patáliát csapott, mint bárki más. Mondjuk tekintve családi állapotát, ez nem is meglepő. James és Remus hiába kérték, fenyegették, hogy szálljon fel végre a nyomorult vonatra, ő csak azért is megvetette lábait, és torkaszakadtából üvöltötte, hogy „NEM MEGYEK ODA TÖBBÉ!”. Lassan elszántam magam, hogy közbelépjek a dologba, mire Malfoy gunyorosan elmosolyodott. - Szeretnéd, ha Blackék is meglátogatnának, mi?... Ezen a pofátlan kérdésen kellőképpen felhúztam magam, kezdett melegem lenni, és el is pirultam, de nem szóltam semmit. Nem, nem és nem akarok találkozni Blackekkel – csak Medával. De az már végképp nem hiányzik, hogy az utcánkba beállítson Tian megköszönni, hogy hazaszállítottam az unokatesóját. Ezt leshetik! Szerencsére más is megunta az állandó hangoskodást: Becca. Nyugodtan leszállt a vonatról, és megállt Siriustól fél méterre, aki abbahagyta a kiabálást, és kérdőn nézett rá.

- Csak két hét, Sirius. – mondta neki érthetően – Ne legyél már ilyen gyerekes! Egyes-egyedül ez a két mondat úgy hatott az érintettre, mint egy atombomba. Úgy tűnt, lenyugodott, és egyszerűen felszállt a vonatra, mindenféle további huzavona nélkül. Becca némán követte, majd visszanézve rám kiáltott. - Siethetnél te is egy picit, Lil! Inkább szólj hátul Mordonnak, hogy állítsa le magát, minthogy Luciusszal bájcsevegj! A közeli vagonokból kinéztek ránk, mire két irányba indultunk el, én Mordon „professzor” felé vettem az irányt, míg Malfoy két kislánynak ment segíteni, feltenni egy bazi nagy csomagot. Remus valahol a túlsó végén veszekedett három fiúval, akik mindenáron fel akartak vinni egy gyanús zsákot. Jobban jártam volna velük, mint kedvenc aurorunkkal, aki még most is gyakorlati oktatást tartott a diákoknak. - Ne felejtsétek, ha a halálfalók megtámadnának titeket, csak vegyétek elő a pálcátokat, és alkalmazzátok a lehető legdurvább átkot, ami eszetekbe jut! – élénken körülnézett a megállapítás után. - És mi van, ha semmilyen átok nem jut eszünkbe? – csivitelte egy 13 év körüli kislány. Megálltam karba tett kézzel, és a vonatnak dőlve hallgattam a tökéletes választ. - Akkor bukjatok, vagy guggoljatok le, tegyetek úgy, mintha nagyon félnétek, és amikor a halálfalók elfordulnak, rúgjatok beléjük párat! Egy dolog nagyon fontos: NE SAJNÁLJÁTOK ŐKET! Önkéntelenül is elmosolyodtam, mégis csak hiányozni fog Mordon a kétes eredetű tanácsaival. - Professzor, ideje indulnia önnek is. – mondtam, mire bólintott, de még gyorsan ledarálta a következő mondatokat egy levegővel. - Ne felejtsétek, a pálcák nem a farzsebbe valóak, és végveszély esetén szabad varázsolni! Ha például egy medve megtámad titeket, akkor nyugodtan átkozzatok! Sőt, az a legjobb, ha ti támadtok! Ne féljetek a halálfalóktól, ha sokan vagytok és összetartotok, le tudjátok győzni őket! Azért nem ártana egykét auror ide… - Professzor! – rivalltam rá, mert láttam, hogy nehezére esik leválni lelkes közönségétől. Felszólításomra elsétált. Remus éppen ezekben a pillanatokban adta át a zsákot a gondoknak. Lucius Malfoy felhurcolt egy óriás plüssmacit az Expresszre. Indulásra készen álltunk, a könyveket már biztonságba helyeztem a felső polcokon, mikor is a leeresztett ablakon egy cica ugrott ki, és extra gyorsan elkezdett rohanni a kastély felé. Ilyen macskát még sosem láttam: hatalmas, szürke jószág volt furcsa fejjel és intelligensen csillogó szemekkel. A macska úgy rohant Roxfort felé, mintha az élete függene rajta; gazdája, Cimberly lélekszakadva szaladt le a vonatról… ekkor szólalt meg a vonat füttyjele, jelezve, hogy perceken belül elindul a vonat. Malfoy elkáromkodta magát, majd velem együtt elkezdett szaladni az ostoba állat után. Fej-fej mellett rohantunk, míg Remus tátott szájjal bámult utánunk. A vonatban ülők közül sokan nevettek a komikus jeleneten, pedig nekem elhihetik, semmi nem volt viccmentesebb, mint szaladni egy megszállott cica után. Lassan feltűnt a bagolyház tornya és megpillantottuk a tó túloldalán a Roxfortot, végül zihálva megálltunk. Hátranézve láttam, hogy Remus integet, jöjjünk már. - Invito, macska! – kiáltotta el magát Lucius, és el kell ismernem, ez volt a legjobb dolog, amit abban a pillanatban tehettünk. Amikor három perccel később felszálltunk a vonatra, és a folyosó falának támaszkodva kifújtuk magunkat, hangosan kijelentettem, hogy soha, senki nem húzhatja le többé az ablakokat indulás előtt. Malfoy kontrázott, hogy indulás után öt percig, mert ez az őrült állat még a guruló vonatból is képes lett volna kivetődni (később Cim elmagyarázta, hogy nagyon kötődött a vidékhez). - Ez megért egy kész edzést. – mondtam, mire halk kuncogás volt a válasz. Lumpsluck volt az. Nem viccelek: kuncogott. - Lucius, mit szólnál hozzá, ha felajánlanám neked a Lump Klub elnökségét? – mosolyogott rá a kérdezettre, aki megdöbbenve nézett rá. Az egész suliból Lumpsluck az egyetlen, aki nem tudja, hogy Malfoy rühelli őt. Ehelyett ő csak rámosolyogott. - Hát, persze, professzor. Örömmel. – és el is ment. Lumpsluck elégedetten nézett rá. Mivel nekem is arra kellett mennem a kabinhoz, követtem, és a változatosság kedvéért én vontam kérdőre. - Azt hittem, utálod; de mit is várhatnék el egy mardekárostól?

Nem szólt semmit, de láttam rajta, hogy lenne mondanivalója. Mindegy, inkább mentem a csajokhoz. Akikkel ott találtam Remust, Sirius és Jamest. A legutóbbi a helyemen ült, ezért kénytelen voltam megállni az ajtónál. Sirius biztosan bevetette egyik poénját, mert az egész kabin nevetett, és valahogy most láttam meg, kik is vagyunk… Persze az egész varázs csak egy pillanatig tartott, mert ekkor vették észre, hogy bejöttem. Verity felhúzta a lábát, és vigyorogva biccentett James felé. - Nem akarsz beleülni az ölébe? A szokásos reakciók helyett csak álltam, és néztem rájuk. James arckifejezése is megváltozott, amikor rám nézett, vele ellentétben Remus és Becca elkezdtek Mindenízű Drazsét kajálni, Rini letette könyvét, amit eddig olvasott, és félre biccentette fejét, és várakozóan nézett ránk – Sirius pedig mellesleg lerántotta a macskák utazóketrecét, melyek teljes súlyukkal rá zuhantak, egyszóval senki sem zavartatta magát. Csak ekkor esett le, hogy megyünk haza… ez… olyan fura… suhan el mellettünk a táj, és messze megyünk innen, elhagyjuk ezt a jól ismert helyet, és ezerfelé válunk el. Leültem James mellé, az ablakhoz, és kibámultam azon. - Beteg vagy, Lily, ebben az órában még nem szidtál le! – humorizált Sirius csillogó szemekkel, mire Becca megdobta egy zacskó Mindenízű Drazséval. Elvoltak. - Fú, Becky, ez gesztenyés. Utálom a gesztenyét. A barátaim. 18:39, otthon, a szobám Fú, ha azt hittem, hogy miután kiteszem a lábam a vasútállomásról, minden normális, azaz rettentően unalmas lett, hatalmasat tévedtem. Átvészeltük az utazást, kabinunk Sirius értelmes kérdéseitől („Vajon hogyan szaporodnak a házimanók?), a cicák nyávogásától és Rini iszonyú hosszú monológjától volt hangos. A legjobb mégis a régi jó „Felelsz, vagy meghalsz” volt, ami – mint címéből kiderül – nem sok választást hagyott játékosainak. Naná, hogy ezzel szórakoztunk! Verity kapásból kihúzta az „Egyél 10 Mindenízű Drazsét”-kártyát, utóbb folyton azt állította, hogy az utolsó, aminek olyan fura narancssárga íze volt, tökös ízt rejtett. Hé, lopják az ötletemet! Pedig enyém lenn a jogdíj. Szemétség. Nagyon gyorsan, tíz perc alatt lehurcolkodtunk a vonatról, és elbúcsúzkodtam mindenkitől… Becca ment Németországba kutyát sétáltatni. Rini és Alice maradtak Angliában. Verity még a pályaudvaron is azon hezitált, hogy az apjához vagy az anyjához menjen, miközben egy bagoly odasüvített mellé egy elkallódott levéllel – Philiptől. Sirius elszürkült arccal nézett maga elé, és az istennek sem akart mozdulni egy tapodtat sem. Meda szintén nem lelkesedett, hogy hazaért, ellenben vele két húga versenyt ugrándozott az örömtől. Remus a kapunál állva egyesével mindenkitől elköszönt, csak utána hagyta el a terepet. James is elhúzott végül. Szépen mentem haza busszal, mint szoktam: se balra, se jobbra nem nézve, csak egyenesen előre. Anyáék inkább Nia egyik bugyuta előadását választották, mint hogy lányukat (azaz engem) hosszú hónapok után viszontláthassanak. Jellemző. Meglepően gyorsan túltettem magam az első megrázkódtatáson, már csak azért is, mert nehezen viselem azt, amikor hazaérek, és kérdések tömkelegét zúdítják rám holmi varázslósrácokról. Ha már témánál vagyunk, egy varázslósrácra kérdezés nélkül is gondoltam… amikor ott üldögéltem a buszon, kibámultam a párás üvegen, szemléltem a tipikus angol kertes házakat, a tipikus angol ölebeket, és a tipikus angol ölebeket lábukról lerugdosni próbáló tipikus angol házaló úriembereket, jött az ellenőr. Na már most, nekem ez nem jelent túl nagy dilemmát, vettem jegyet, ám nem mindenki tudja, hogy kell venni jegyet az utazáshoz. Azok, akik abszolút aranyvérű családból származnak, egyetlen mugli rokon nélkül, hogy is tudhatnák, hogy egyes járművekre nem lehet csak úgy felszállni? James, szegénykém nem tudta. Még ő volt megsértve, amikor az ellenőr megkérdezte a nevét. Fogalmam sem volt, mit keres ott, de közbeléptem a kellemetlen szituba.

- Elnézést, itt van a jegye. – nyomtam le azt a kis izét - amit a gyerekek úgy imádnak lenyomni, mert kis lyukacskák képződnek a papíron -. A pasi flegmán bólintott, mire James kezébe nyomtam a jegyet, és hátra vánszorogtam, a busz végébe. Gondoltam, ha álmaim pasija követni akar, hát hagy tegye. Szíve joga. Bár nem a legjobb a csöndes és észrevétlen követésben, értékeltem az igyekezetét. Így szálltunk le a buszról (majdnem fent maradt), sétáltunk végig a főutcán egészen mellékutcámig, és onnan is be a kapuig. Ott aztán hirtelen hátrafordultam, és csípőre tett kézzel néztem rá. Mint egy jó ügynök, próbált bevetődni valamilyen fa vagy bokor mögé, de apa nagy előrelátóan csak virágokat ültetett a kis kertbe. - James… - szóltam oda neki, mert meguntam, hogy mozdulatlanul áll, és azt hiszi, másodszor is ott hagyom. - Lily? Szia! – köszönt mosolyogva. Komolyan mondom, vagy hülyének néz, vagy skizofrén egy cseppet! Nem is tudom, melyik a rosszabb… Már ott volt a nyelvem hegyén, hogy megkérdezem, mit keres itt, de mégis visszafogtam magam. Jézusom, James Potter, a közkedvelt kviddicskapitány a házunk előtt állt! {Tá, tá, tá, tá – Az operaház fantomja zenéje mehetne most a háttérben… az olyan szép!} - Hmmm… szép napunk van, nem de? – kezdeményeztem cseppet sem sablonos fordulattal beszélgetést. - Aha. – bólintott, majd felnézett a házunkra. – hé, van erkélyed? Viharos sebességgel robbant be agyamba egy kép az erkélyjelenetről. Holtra vált arccal markoltam meg James jobb kezét, és egészen közel hajoltam hozzá. - Ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget! Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy azt hittem, menten megcsókol, de ez nem történhetett meg, ugyanis hangos autódudálással és fékezés zajával hazaértek szüleim és egy szem (de néha még így is túl sok) húgom. Petunia lelkendező, ugyanakkor undorodó arccal szállt ki a kocsiból. És mi még mindig ott álltunk, én Jamesbe csimpaszkodtam, ő pedig kíváncsian figyelte szüleinket, így egyből meg is tekinthetett egy tipikus szülői dialógust. - Ki kellett volna mennünk érte, nézd meg, máris felszedett valami fiút. – morogta apa, miközben kihalászta a csomagtartóból Nia tonnás táskáját. - Ugyan, drágám, nagylány már. – torkolta le anya. – Ó, nézzétek, nyílnak a krókuszok! - Már ne is haragudj, Jillian, de a lányod még csak 16 éves. Várhatna még a fiúkkal. - Richard, te 30 évesen is azt mondanád Lilynek, hogy várjon még! Nia, te tapostad le ott a borostyánt?... - Azért ott még nem tartunk… Lily, ki ez a fiú? - Ugyan, drágám, nem veszed észre, hogy leégeted őt? Pedig az első benyomás nagyon fontos. - Jillian, könyörgök, ne gyere megint a pszichológiával! - Pedig akárki megmondhatja, hogy a tiszta elme első fegyvere a pszichológia. Viselkedj hát jó apához méltón, és nyisd ki a kaput! A kutya mindjárt megőrül… Mint mindig, képesek voltak a legegyszerűbb témát is a végtelenségig fokozni. A húgom izgatottan álldogált, és anya háta mögül kilesve jól szemügyre vette Jamest. Ekkor vettem észre, hogy még mindig szorosan fogom az említett kezét, így gyorsan elengedtem. De nem elég gyorsan. - Nahát, Lilynek barátja van! – állapította meg Nia fülig érő vigyorral, majd elkomorult. – Anya, Lilynek miért lehet barátja, amikor nekem nincs? Fogadjunk, hogy James ezek után messziről kerülni fog. - Nem a barátom! – tiltakoztam, mielőtt anya még hosszadalmas előadást tartott volna nekünk a korkülönbségről. - James Potter vagyok. Még nem vagyok Lily barátja. – nyújtotta kezét James anyának, jól megnyomva a „még” szócskát. Úúúúú… Pedig olyan helyes volt kócos, fekete hajával, mosolyával és huncutul ragyogó szemeivel, hogy szívesen elfogadtam volna. Ennyi volt, punktum. Arra nem térnék ki, hogy Nia ezután egy órán keresztül nem volt hajlandó abbahagyni a „James nekem kell!” kántálását, azt, hogy apa meglepően sokat morgolódott, és hogy anya mindentudóan mosolygott. Remek, már csak ez kellett nekem. De ha már eljött, legalább maradhatott volna!

33 Szürke világ Március 29. (Szombat) 21:16, a szobám Este sétára indultam a kutyával, aki tisztában volt azzal, hogy érkezésemmel beköszöntött a tavasz, eljött a Paradicsom és egyúttal a Megváltó (és egyéb kicsinységek), mert én vagyok az egyetlen a családban, aki hajlandó rendszeresen megsétáltatni. Emlékszem, amikor Nia egyszer elvitte, a kutya és húgom is hisztérikus állapotban tértek vissza: Niának fájt a keze a póráztól és hajából mindenféle gallyak és levelek lógtak ki, míg a kutya sérelmezte, hogy tesóm nem hagy neki elég mozgásteret. Talán pont azért imád engem annyira, mert én hagyom, hogy akárhova elkórincáljon. Megjegyzem, ez legtöbbször nem önszántamból történik meg, hanem amikor túlságosan sokat gondolok egy bizonyos személyre. Olyan negyedikes koromban kezdődött el ez a szindróma, és tart máig, a kutyus legnagyobb örömére. Amíg sétáltattam, volt alkalmam megtapasztalni London minden előnyét és hátrányát. Miután elsétáltam a szépen kivilágított Buckingham palota előtt, és végignéztem az őrségváltást, tovább akartam sétálni, ám a kutyám nem akart. Pici lelke szerette volna még egyszer végignézni a díszes parádét, így nemes egyszerűséggel leült és nem moccant egy tapodtat se. Kénytelen voltam hangosan többször is rászólni, mire korholással szemében méltóztatott felállni. Sértődöttsége elillant, amikor a Temze partjára értünk. A kutya az elmúlt hónapokban olyan mérhetetlenül vágyott a szabadságra, hogy most teljesen ki akarta használni az alkalmat, és egyenesen nekiment a víznek. Na már most, tudni kell, hogy a kutya fajtájára tekintve agár. Az agarak pedig képesek olyan lendületesen rohanni a cél felé, hogy még egy harminc éves férfit is könnyedén magukkal rángatnak. Nem hogy még egy tizenhat éves, amúgy is ingatag tinilányt! Így történhetett meg, hogy közelebbi ismeretségbe kerültem a Temze vizével. A megszállott természetbarát és kutató jegyzetei Megállapítás: A Temze vize még március végén is meglepően hideg. Következtetés: Jelenteni kell a hatóságoknak, hogy nem normális, hogy már csak-csak nyár van, és az ember nem mehet be úgy fürdőzni, hogy közben nem érezne kismillió jégdarabkát teste körül. Végső konzekvencia: Össze kell fognunk a Temze vizének megfelelő hőmérsékletűvé tétele érdekében. Tanulság: A kutatók mindenre képesek a társadalom és házikedvencük érdekében. És itt még nem volt vége az estének! A kedves villamosvezető éles hangon közölte velem, hogy jól vagyok-e, és miért mentem be a vízbe e késői órán, mire nyugodtan válaszoltam, hogy puszta megfigyelésből. Hazafelé menet pedig hála istennek összefutottam régi szerelmemmel, akit három évig imádtam (tizenegy és tizennégy éves korom között). Bár nem volt olyan helyes, mint legutóbb emlékeztem rá – vagy csak James ismerete homályosította el -, azért mégsem pontosan így képzeltem az újbóli találkozást. Egyrészt, mert sötétedett. Másrészt, mert egy cseppet megviselt voltam. Will Parker volt olyan drága, és önként, vigyorogva odajött hozzám. A kutya megtette a mai napja legdicséretesebb tettét, morgott rá. - Nyugi. – szóltam rá, de olyan hangsúlyban, mintha azt mondanám: „Még ne támadj!” - Lily, rég láttalak! – mosolyogott rám Will. Ebbe a mosolyba zúgtam bele. - Hála istennek. – vetettem oda nevetve. A tökéletes mugli fiú, aki mindenki másnak eszményinek tűnt, csak (most már) nekem nem, egy pillanatra zavarba jött. - Tessék? Örülsz, hogy látsz? Vállat vontam, és megrángattam a kutya pórázát, hogy menjünk végre, mikor Will mellém lépett, és megragadta kezem. Láttam már valahol ezt a mozdulatot. - Hogyne, de most mennem kell. - Lily, légy szíves maradj még. – szólalt meg halkan. Szemeit rajtam tartotta, és nem zavarta elázott pulóverem.

Hasonlított valakire… - Örülök, hogy itt vagy. Nem is tudom, miért kellett elmenned abba a bentlakásos iskolába, hiszen itt is van gimi! – minden egyes alkalommal ezzel traktált, csakhogy most valahogy másféleképpen hangzott az egész. - Ha itt lettél volna tegnap, baromi jól szórakoztunk volna! – engedte végre el karomat, és rágyújtott. – Susan bulit rendezett, és meghívta a fél várost! – biztosan nyílt undorral néztem a kezében lévő füstölgő cigire, mert nevetett, és megkínált. Fúj. Annyira emlékeztetett valakire… - Kösz, nem. – hárítottam el mozdulatát. - Ugyan, Lily, miért nem maradsz itt végleg? Olyan, mint… Láttam magam előtt élénkvörös pulóverét és fekete bőrkabátját, nevető szemeit, és azt a változást is, amikor hirtelen elkomolyodott. - Pedig olyan jó lenne… - közelebb lépett hozzám, de én egyre azon tűnődtem, ki lehet olyan, mint Will. Szédülni kezdtem, mire még közelebb lépett, és elkapta egyik kezemet. Olyan, mint… mint… nem, nem! Egyszerűen meg akart csókolni, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Nem osztottam nézeteit, ellöktem magamtól, de közben remegtek kezeim. - Ezt miért csináltad? – csattant fel, és észrevettem, hogy elvörösödik, majd újra felém lép. Olyan volt, mint James! A kutya ugatása és Will dühös ordibálása közepette lett elegem, szép képet nyújthattunk a mellettünk elhaladóknak. Igazság szerint cseppet sem érdekelt, mit gondolnak rólam, leültem a hideg kőre, az út kellős közepére, és kezembe hajtottam arcomat. Én nem ide tartozok, és nem akarom soha többé látni Will Parkert! Ilyen volt régen James! Bár ez a dolog már két órája volt, most sem hagy nyugodni. Amikor hazalátogatok, miért nem lehet minden lehet pár napig mesés? Miért nem? Mert ez nem az én világom. Minden, csak nem az enyém! Nekem nem itt kell élnem, ezekkel a sekélyes és felületes emberekkel, az én helyem a varázsvilágban van! Még akkor is, ha ott van Sebastian és Bellatrix jó példának, hogy nem minden varázstudó jó, ami nagyon is igaz. De ott legalább elismernek, és úgy általában ismernek, nem csak tárgyként kezelnek. Hiányzik Roxfort. Csak ilyen VOLT. Miért változott meg? Március 30. (Vasárnap) 10:44, a szobám Az előbb játszottam a cicákkal, anyának segítetem főzni és lenyírtam apával a füvet, de most valahogy nem tudok semmit sem csinálni. Itt áll előttem a TV, de nincs kedvem nézni; a könyveim, amiket olyan régen nem láttam, de most egyiket ki nem nyitnám; szeretnék valami hasznosat tenni, csak nem megy… mert irtózatosan hiányzik. Ahelyett, hogy a húgomnak mesélném el Roxfort minden titkát (és vitáznék vele egy jó nagyot, mert tuti biztos, hogy ő ezt nem értékelné), itt ülök és nézek magam elé. Nem igaz, hogy két hétre nem tudok elszakadni a Roxforttól! Hiszen amikor ott vagyok, akkor az otthonom hiányzik, a kedvenc kis plüssmacim, az íróasztalom, a szobám. Most viszont mindent megadnék, hogy lemehessek a bagolyházba naplót írni. Ez nem mehet így tovább! Ki kell élveznem azt a pár napot, amíg itt vagyok, szóval, hajrá! Teendőim: 1. Nem gondolni a Roxfortra. o Jamesre sem.  Siriusra sem.  Verityre sem.  Rinire sem.  Remusnak levelet írni  Beccát felhívni  Megetetni a cicákat



Megsétáltatni a kutyust kétszer  Megírni az összefoglalást McGalagonynak

11:06, a szobám, ismét Úúúúúgy hiányzik James! Eddig mindig a közelemben volt, így fel sem tűnt, mennyire jó, hogy van… James, gyere már! Olyan jó lenne, ha itt lennél! Ha nem is csinálnál semmi… hmmm… olyasmit, amit szeretnék (ebbe még belegondolni is rossz), akkor is szuper lenne. Ha csak ülnél. És néznél. És beszélgetnénk. Na, jó, sürgősen ki kell vernem a fejemből James Pottert! Ő csak barátom, senki más – legalábbis jelen pillanatban! Olyan, mint Remus! Azaz, nem olyan… Pont az a baj, hogy nem olyan. Nem tudom úgy szeretni, egyszerűen… Hé, már négy egész perce itt nyűglődök, abba kellene hagynom! Rendben. Nyűglődés abbahagyva. De azért jó lenne tudni, miért vagyok ilyen magányos Roxfort nélkül, hiszen itthon vagyok, délelőtt megyek a húgommal és a barátnőjével a városba, de sajnos már nem érzem ugyanolyan jól magam, mint régen. Amikor végignézek a házon, azt látom, hogy nálunk nincs olyan bájitalfiola tároló, mint Beccáéknál, nem repkednek a baglyok, és a pálcámat sem tarthatom szimplán az íróasztalomon, hacsak nem akarom, hogy valami kíváncsi tolvaj lenyúlja. Itt semmi sem változott, mégis kirekesztettnek érzem magam. Mert ha megtapasztalja valaki a másik világ csodáját, akkor már aligha tud visszatérni a szürke, hétköznapi, unalmas életbe, egyszerűen nem találja a helyét, pedig keresi, keresi… Én is keresem reggel hat óta. Voltam kint a kertünk minden zugában, elbarangoltam a város egyik tó partjára, isten bizony, még a helyi templomba is betértem, csak tudnám, miért. Fáj a közöny, az, hogy az emberek elnéznek a vállam fölött, hogy a buszon elfordulnak, hogy számukra nem létezek. Menynyivel más volt a varázsvilágban, az Abszol úton, ott mindenki mosolyogva köszönt a másiknak, nem szigetelte el az embereket a közöny és a távolságtartás. Megint eszembe jutnak Meda szavai… Ismét ítélkezek? Most már nem csak a barátaim, az ellenségeim, a szerelmem, hanem az egész világ fölött bíráskodok? Igen, mert gyűlölöm ezekben a pillanatokban, ó, nem az egész világot, hanem magamat, hogy ez egyáltalán megfordult a fejemben. A varázstalan emberek világa nem rossz, hiszen a saját szüleim és testvérem is ebbe a világba tartoznak, sőt tizenegy éven keresztül én is csak ebben éltem, és nem volt semmi bajom. Már megint szenvedek, nem találom a helyem, de tényleg nagyon nehéz így, két világ határán lépkedni… De legjobban az egészben az fáj, hogy James az egyikbe tartozik, és nincsen kapcsolata az én eredeti világommal. A perem nagyon közel van, és én véglegesen lezuhanhatok vagy ide, vagy oda. Melyik lenne a jobb? Nem tudom. Csak azt, hogy hiányzik James, annyira, de annyira, arcát sosem felejtem el, de szeretném látni. És azt a mosolyt is, ami mindig akkor bújik elő, amikor valami baromságot mondok, vagy Sirius kaján hangon megjegyez valamit, és én visszavágok. Egy napja vagyok itthon, de vissza akarok menni. Most akkor nem vagyok hűséges? Ez hűség kérdése? Fogalmam sincs, de kezdem elveszteni önmagam: a gúnyos hangsúlyt, az ironikus válaszokat, most, hogy hazaértem. Találtam az előbb egy gyönyörű verset, ami mindent elmond helyettem is. Jézusom, Siriusnak igaza volt! Megkergültünk. „Nélküled a világ Jellegtelen köd csupán Belemarkolnak ujjaim, De közöttük a semmi száll. Nyomasztó az üresség, Szürkék a padok, szürke az ég, Feltartott kézzel a tűzön át Is rohannék feléd!”* 14:19, kert

Vajon ki mit csinál a tavaszi szünet első napján? Becca: Az anyukájának segít egy marha unalmas fogadás lebonyolításában. Legalább vannak a közelében fiúk, sok-sok fiú. Azt mondta még az utazás reggelén, hogy ha Sirius nem fogja békén hagyni, vagy túlságosan békén fogja hagyni, akkor lefotóztatja magát a srácokkal, és elküldi neki. James: Az új versenyseprűjét teszteli éjjel-nappal. És nála ez nem képletesen értendő. Sirius: A gurkókon gyakorol, gyakran célba véve családi ékszereket és ősi örökségeket (értsd: vázák, tálak, tükrök, szekrények és egyéb berendezési tárgyak). Másodlagos tevékenysége a szünetben Becca macerálása: egyik nap öt levéllel bombázza, aztán négy napig nem ír neki semmit. Ezt így elmondta nekem, mintha nem tudná, hogy Becca barátnője vagyok. Ha Jamesszel találta ki ezt a stratégiát, akkor inkább mégsem szeretném megtapasztalni haverja szerelmét… Remus: Sorra járja az üzleteket, és kutat különleges bájital összetevők után. Máris készül a karácsonyra, fogadok, hogy neki is már most el kell kezdenie a vásárlást. (Feljegyzés: Nekem is!) Rini: Mivel megállapodtunk, hogy nem ír Remusnak, amíg ő nem ír neki, ezért naphosszat az ablakot bámulja, közben sütizik, pihen, hisztizik, hogy nem jön a levél, és ahogy ismerem, végül hosszú levelet fog írni nekünk. Verity: Hosszú leveleket vált Philippel, miközben kihasználja a kettős élet boldogságát (apja mugli, anyja boszorkány), azaz az apjával vidámparkba, anyjával pedig talárboltba megy. Most még Alison sem zavarhatja, mert nővérkéje ott maradt a Beauxbatonsban, egy kúrára. Hát, ahogy ismerem, nagyon rá is fér… Összefoglalás: A lányok a fiúk miatt idegeskednek, miközben próbálják elütni valamivel idejüket, ki sikeresen, ki kevésbé. A fiúk pedig vagy saját családjuk és házuk tönkretételével szeretnének kijutni az olimpiára, vagy karácsonyi bevásárlóútra mennek, így március végén. Jó tudni, hogy átlagosak vagyunk. 19:59, szoba - CLAUUU! – ordította drága, egyetlen testvérem (aki elég nyomira sikerült), Petunia legjobb barátnőjének, aki befelé igyekezett a kutya elől menekülve, aki úgy tűnik kissé megzavarodott a tegnapi sétáltatás után. Komolyan, még a betörőt is csak azért fogná meg, hogy az elvigye őt sétáltatni! Visszakanyarodva Niára és Claura, akik éppen úgy örömködtek egymásnak, mintha ez lenne életük utolsó napja, nem igazán törődtek velem, így fel kellett emelnem hangomat. - Hahó, akkor megyünk? – kérdeztem csípőre tett kézzel, mire a szőke Clau megpördült tengelye körül. - Mimimi? Ahogy lenni szokott, kellőképpen méltányoltam kérdését. - Kösz, hogy ilyen rendületlenül figyeltek rám. – sóhajtottam fel – Most akkor megyünk vásárolni, vagy nem? Fél óra múlva már nagyban ruhát válogattunk… illetve válogattam én, mert azt a tevékenységet, amit tesóm és barátnője leművelt, nem igazán lehet annak nevezni. Jóformán felpakoltak egész polcokat és könnyedén levitték őket a próbafülkékbe. Ez órát vártam rájuk. Én türelmes vagyok. De ennyire nem. A végén már ordítva követeltem, hogy jöjjenek ki, mert hívom a tulajt. Erre csak-csak reagáltak, és gyorsan kifizettek egy rakás ruhát. Csak néztem, honnan van ennyi pénzük. - Hé, Nia, nem túlozzátok el egy kicsit? - Dehogyis! Mióta neked azokból a galleonokból, vagy miből van minden, enyém a te részed a normális pénzből. – pimaszul rám nevetett, mire kis híján leütöttem. Micsoda pofátlanság! - Én pedig még hoztam neked bájitalt. Hát, tudd meg, Petunia Evans, annak a kornak, ami volt, ezennel vége van. - Nem fogsz többet ábrándozni, és folyton elesni még a levegőben is? - kottyantott bele, mint általában, magánbeszélgetésünkbe Clau (egyébként az nem a levegő volt, hanem egy kiábrándító bűbájjal kezelt crup). Három dolgot nem bírok a két lányban (az összes többi százon kívül): 1. Hosszú monológjaim közepébe vágnak egy „Mimimi?” felszólalással o El kell ismernem, hogy nem olyan rondák, amilyennek kellene lenniük… bár Nia a rokonom, tehát nehezen lehetne ronda, Clau pedig… hát, ő Clau, azaz a két lábon járó porcelánbaba.

Állandóan, folytonosan és megállás nélkül csacsognak Jamesről, hol, mint lehetséges jövendőbelimről, hol, mint az ő lehetséges jövendőbelijükről - Fogjátok már fel, hogy nem a tiétek a város! – rivalltam rájuk, mert nem jutott eszembe hirtelen más. - De lehetne. – vont vállat Nia, és karöltve kisétáltak a boltból. Nagy levegőt vettem, és követtem őket. A délelőtt elteltével rájöttem, hogy húgommal és másával csak egyetlen dolgot lehet csinálni nyugodtan: enni. A Burger Kingben. Lassan. Sokat. Muszáj volt kajálnom mindenféle ínyencségből, mert ki tudja, hogy mikor jutok még egyszer ilyen egészségtelen, hízlaló, minden szempontból káros, ugyanakkor isteni finom kajához. Amikor befejeztük, üldögéltünk még egy kicsit bent, húztam az időt, hát, ha így kisebb esély lesz ara, hogy találkozunk Willel. - Mesélj nekünk Jamesről! – hajolt közelebb Clau, mire szemforgatva megcsóváltam fejem. - Miért nem?! – csattant fel húgom. – Sajnálod tőlünk a srácot? Pedig tegnap, a kerítésnél úgy tűnt, akar tőled valamit. Sőt, úgy csimpaszkodtál rajta, mintha éppen akkor… hé, biztosan smároltatok! Hallod, Clau, Lily smárolt azzal a helyes sráccal! Így készülnek a pletykák. - Nem, nem csókolóztunk, szóval lenyugodhattok! – hördültem fel. Pedig milyen szép lett volna… - De majdnem! – kontrázott Clau. - Nem, még majdnem sem! És ekkor Nia bemondta a mai nap „legelmésebb” megjegyzését. - Aha, szóval nem kellesz neki! Féltékeny vagy, mert lehet, hogy belénk sze… Húha, Clau, lehet, hogy hozzám akart jönni James, de Lily nem hagyta! Körülbelül még négy ilyen teóriát sorakoztam fel, aminek végén már nem is nagyon tiltakoztam. Hát, ha hülyék, akkor hülyék, ez van, az ő bajuk, nem az enyém. Csak azt nem értem, miért nem lehet kedves, bájos húgom, aki meghallgat, és nem rémtörténeteket terjeszt rólam?! Kösz, Uram, megint megáldottál. Kezdem megérteni a remetéket. Még öt percre rá már azon vitatkoztak, kibe szerelmes James Potter, Niába vagy Clauba. Olyan fárasztóak tudnak néha lenni… Mivel nem akartam tovább hallgatni vitájukat, mely kezdett elfajulni, körülhordoztam tekintetemet az éttermen. Az egyik sarokban ismerős arc közeledett egy ismeretlen felé, és szenvedélyes csókban összeforrtak. Lily Evans pedig, mint egy hajdan élt amazon, felpattant, és odarohant a vadul csókolózó pároshoz (úgy hallottam, hogy az egyes szám harmadik személyt saját magukra csak a nemesek és az uralkodók használták… Lily Evans királynő. Haha. Rossz emlékeket juttat eszembe…). - TED, TE SZEMÉT… - folytattam volna, ha Ted fel nem pattan, és széles vigyorral nem kezd kifelé kormányozni. - Állj már le, Lily! – szólt rám fennhangon, mire arrébb löktem, és csípőre tett kézzel, elpirulva el kezdtem neki mondani a magamét. - Nyugodj meg, te… te szörnyű alak, ezt megírom majd Medának, sőt, mi több Siriusnak fogom meg Jamesnek, és ők majd megvernek, és szólok Bradnek is, és… annyira szemét vagy, egy alattomos és sunyi! Meda egyáltalán nem érdemli meg, hogy így bánj vele, mert ő olyan jó, és te meg olyan… - Nyugodj már le! – kivonszolt az étteremből, Nia meg Clau csillogó szemekkel rohantak utánunk. - Magyarázatot. – szólaltam meg síri hangon a Burger King előtt. Ted a mini kerítésnek dőlt. - Nincs magyarázat. Legfeljebb az, hogy pasiból vagyok. Kicsit rosszul érintett ez a szöveg, és úgy voltam vele, hogy ha kinyírom, akkor talán, de csak talán jobban fogom érezni magam. Varázspálcámra csúsztattam kezem. - Vigyázz, sok a mugli. – mosolyodott el. - Te disznó… - suttogtam neki, míg Nia elkerekedett szemekkel elkezdett visítani. - ANYA MEGMONDTA, HOGY NEM HOZHATOD KI A HÁZBÓL AZT A… - Fogd már be! – pirítottam rá húgomra, és újra ahhoz a fiúhoz fordultam, aki az egyik leggerinctelenebb és legundorítóbb, akivel eddig csak találkoztam. – Te fogod neki elmondani… 

- Én ugyan nem. – jelentette ki szárazon. – És te sem. Ugyan mi lenne az értelme? Andromeda csak sírna, és szomorú lenne. Ezt szeretnéd? - halvány mosolyra húzódott a szája, és én igazán kezdtem bedühödni. Gondoltam, ha nem használhatok bűbájt, puszta kézzel verem meg. - Meda állandóan miattad sír. Nem érdemled meg, amilyen kegyetlen vagy. – mondtam ökölbe szorított kézzel. - Hagy gondolkozzak… hmmm… ilyen az élet. Vagy elfogad ilyennek, vagy… vége a kapcsolatunknak. Tudod, engem nem hat meg, hogy Meda egy Black. Tőlem aztán lehet bárki. Jól érzem magam vele, de különösebben nem érdekel. - Ted… te egy… egy olyan… - csak dadogni tudtam, mert ezt végképp nem gondoltam volna. Meda tervezgeti a jövőjüket, miközben a barátja ilyeneket gondol róla? - Nem tudtad, hogy ő ragaszkodik hozzám? Nekem aztán édes mindegy… ha van csaj, akkor… - öszszeszorítottam fogaimat – Mi az, Lily Evans, nem hitted volna, hogy léteznek ilyen férfiak? Megsúgom, a többség ilyen. – gúnyosan biccentett, majd elment. Én pedig csak álltam, és bámultam utána. Kivételesen most sem Nia sem Clau nem fecsegetett, feszengve pillantottak egymásra. - Ez nem férfi, hanem szörnyeteg. – motyogtam oda nekik, majd hazafelé vettük az irányt. Végig azon töprengtem, megérné-e elmondani Medának, amit tudok. Tényleg tehetne-e bármit kapcsolata érdekében, és egyáltalán miért szereti ezt a fiút? Nem értem őket. Szívből sajnálom Medát, hogy ilyet választott, ugyanakkor örülök, hogy James nem ilyen. Ha ő, akit imádok, akiért végül is élek, más lányokkal mulatná az időt, valószínűleg beleőrülnék. Elegem van a mai napból. Este, a terasz A délután csendesen telt, apának segítettem a fóliában felkötni a tavaszi paprika lelógó leveleit és szárait. Éppen az egyik olyan ágat erősítettem fel, amiért nagyon be kellett hajolni, amikor anya belépett. - Mondd csak, Lily, milyen sütit szeret James? PUFF. Elvesztettem egyensúlyomat, és jókora ösvényt vágtam magamnak tulajdon testemmel a növényrengetegben. A szomszéd bácsi, aki szintén átjött segíteni, nevetve elejtett az összes palántát, mire apa rosszallóan felém pillantott. - Lily, köszönöm, hogy ennyire vigyázol egész éves munkákra… Jillian, én a csokis kifliket szeretem, ha már így kérdezed. Szerencse, hogy holnap reggel elmehetek Beccáékhoz, mert még egy-két nap hőn szeretett otthonomban, és idegösszeroppanást kapok. Csak azt sajnálom, hogy nem lehetettem többet anyáékkal, de hát majd legközelebb… Will és Ted viszont egyszer még meg fogja tőlem kapni azt, amit érdemel… vagy ha nem is tőlem, mástól. Biztos, hogy meg fognak bűnhődni egyszer, amiért ennyire kihasználnak másokat. Amen. Hupsz, kifogyok lassan a tintából. Tudtam én, hogy kellett volna még vennem, mielőtt elhagytam volna Roxmortsot! Csak, ugye McGalagony közbenjárása végett már nem igazán volt idő. Nia nem hagy békén, állandóan macerál, hogy meséljek még Jamesről, és kifogyott a tinta. 34 Virág és Nyuszi akcióban Április 1. (Hétfő) 08:42, Roxfort Express Rájöttem, hogy miből van Dumbledorenak pénze az iskola állandó fejlesztésére és a károk eltakarítására, mert azért azokból is van bőven – főleg, amikor a srácok beindulnak. Pitonnal karöltve Sirius jó kis romokat képes produkálni, legutóbb például az asztronómia torony két ablakát tűntették el, mégpedig oly módon, hogy az említett torony falán két hatalmas lyuk tátongott keddre virradó reggel. Én, mint exprefektus nem voltam hajlandó részt venni a károk szemrevételezésében. McGalagony erre, mint jó házvezetőnő felparancsolt a klubhelyiségbe és még órák előtt át kellett másolnom neki hét levelet bizonyos szülőknek (ebből tudom, hogy Tian valóban otthon van). Óh, régi szép emlékek…

Na tehát, Dumbledore bérbe adja az Expresszt, így, az év két napján kívül - mikor minket szállít – varázslatos gyorsassággal repíti el a hoppanálni nem akaró vagy nem tudó embereket távoli országokba. Következő leszálló Németország, az én célom, aztán már csak valahol Egyiptomban áll meg. Én személy szerint nagyon örülök neki, hogy összevissz két óra alatt ott vagyok Beccáéknál. Cassie is boldog, bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy amikor meglátja Virágot és Nyuszit, nem lesz olyan békés. Nem baj, mivel az én cicám, csak meg tudja védeni magát. Tegnap este már annyira unatkoztam, hogy írtam egy levelet Siriusnak. Nem viccelek. Én, Lily Evans papírra vetettem soraimat, miután sürgősen vettem tintát. Elküldeni bagoly híján úgy sem tudom… itt is van: „Szia! Megvagytok még, egyetemben végtagjaitokkal? Sosem lehet tudni, hogy veletek mi történik a szünidő alatt. Üdvözöld nevemben is drágalátos unokanővéreidet (Medát tényleg), és a kedves, jó Tiant. Elhúzott már Mexikóba? Ha találkozol, mond meg neki, hogy én kivándoroltam, tehát szép és mély szerelmünk sajnos el fog enyészni a semmiben. Vagy már el is enyészett. Unatkozok. S.O.S.” Csak azért unatkoztam, mert teljesen megfeledkeztem a könyvekről, de most van időm pótolni a lemaradást. Fél méterről olvasom a könyvet, és zsebkendővel lapozok benne, mert félek, hogy: 1. Szétmállik ujjaim között. 2. Átok ül rajta. 3. Egyébként sem túl gusztusos fogdosni. 4. Úgy néz ki, mintha legalábbis Dumbledore ük-ük-ük-ük-ük-üknagyapjáé lett volna. Akkoriban még nem sokat számított a higiénia. Sok nagyon érdekes dolgot tudtam meg belőle, bár pár dolgot nem értek. Például, honnan tudhatják pontosan, hogy a főnix 500, 1461 vagy 15 294 évig él? Ez az utolsó azért nem semmi! A legelső forrás szerint a fiatal főnix BEBALZSAMOZZA az öreg főnix maradványait egy mirrhából készült tojásba, és eltemeti Héliopoliszban, a nap városában. Szóval, ez nekem kicsit meredeknek tűnik, de hát hogy kérdőjelezhetném én meg bölcs tudósok hosszú sorát? Viszont arra legalább rájöttem, hogyha elismerésre, nagyobb megbecsülésre vágyok, vagy munkám kapcsán szeretnék nagyobb hírnévre szert tenni, erősítsem meg az Előcsarnokot főnix jelképekkel. És akkor elismert leszek. Meg népszerű. És megbecsült. Tetszik, bár fogalmam sincs, miért van ebben az évezredes könyvben feng shui. 09:03, még mindig a vonaton Na, ezt a sztorit itt muszáj átmásolnom a naplómba, az utódoknak szemléltetésül, milyen baromságokat tudtak összehadoválni őseink. Íme. „Aztán jött ő. Gyönyörű, halálosan szép fényjáték vetült az ég peremére. És vörös lett minden. Olyan szép szín, most már nem is ritka. Gombák nőttek ki a földből, sorban-sorban. Aztán csend lett, homályos, párás, néma… S az a sikoly, ami megremegtette a világot. Még a négy lovas is megtorpant egy pillanatra: Fekete Lovas, homokórával felszerelkezve - elég sokat láttuk mostanság, közeli ismerősként üdvözöljük - ő a Halál. A vörös lovas kardján semmi sem tükröződik, vele is már találkoztunk párszor - egészen méltóságteljes, bár a viccei, nos, hát… kicsit bizarrak, és mindig a háborúról szólnak. Ez nevén is tükröződik: ő a - Háború. Aztán ott van a fehér pej lovon ügető, kissé képlékenynek tűnő, fején korona, körötte legyek döngnek, mellette maradni fertő, - ő a Dögvész. Majd a fakó, csontja-kilátszó gebén lovagló Éhínség, mérleggel kezében. Összenéznek, elvigyorodnak ki-ki a maga módján. Leírhatatlanul… S visszafordulnak - haza. (Estére tán otthon is lehetnek…) Mindeközben újjászületik, lángból születik a valaha-volt: Angyal. Tűzből, s saját poraiból éledőn: a Főnix. Mára mítosz lett. Azok közt kik túlélték. A “tiszta” világban. Ereje visszatért, de lényege már más volt. Ő maga volt…”

Hát, nem semmi ez az „estére tán otthon is lehetnek”… morbid egy humora van a szerzőnek. Viszont ez a leírás és az angyal alak tetszik. Ha főnix vagy, angyal vagy. Csak egy dolgot nem értek: miért mindig nekem kell lennem ilyen fenséges lényeknek?! Miért nem lehetek mondjuk rozmár? Néha fárasztó önmagamnak lenni. 09:24, Roxfort Express, az ablak előtt „Egy színes tollú főnix, a lélek madara felszáll a hamvaiból. Alatta szétrombolt világ terül el, amelyből felszabadította magát. Csak akkor képes megszületni, ha egyetlen tégla sincs már a helyén. A metamorfózis mindig magában foglalja a régi letűnését, ami tulajdonképpen az új előfeltétele…” Aha, nagyon érdekes. Ezt nekem nem említette Sirius! Teljesen le kell rombolnom magam, hogy főnix-animágus lehessek? „… A lélek számára ez a folyamat megújító erejű, az egó számára azonban nagyon is fájdalmas és destruktív.” Ú. A fájdalmast értem, de mi az, hogy… destruktív? Kinyírom Sirius Blacket. Azt persze nem bírtam megmondani, hogy akár bele is dögölhetek ebbe a nyavalyás dologba!!! Nyugi, Lily, nyugi. Nem fogsz meghalni. Egyszerűen csak lehet, hogy olyanná válasz, mint Bella. Na jó, elég volt. Az egy dolog, hogy főnixszé akarok válni. De az még egy, hogy arról nem tudtam, hogy fájni fog! Végül is… még jó. Hiszen gyakorlatilag tűzzé válok! Jézusom, ez mégsem olyan jó ötlet… Khmmm… itt még van egy bekezdés. Kockázatos elolvasni. Ki tudja, miről szól? Talán magát az égés folyamatát írja le. Húsz perccel később Nem azt írta le, és ez a nagy szerencséje Arnold Baconnak! „Lelked felszabadította magát merevségéből. Most már megérti, mit jelent egy életen belül meghalni, és újjászületve elkezdeni egy új életfejezetet.” Húha, ez viszont egész jól hangzik. Milyen zengzetes szavak: meghalni, újjászületni. Tehát meg fogok halni. Csuda jó. Hé, ott van Mr. Breeman! Ó, ez már Németország? Nem sok különbséget látok, vagyis… az ott a kölni dóm? 12:13, Becca szobája - Mutatok valamit. – vonszolt be barátnőm szobájába, amint kiléptünk az autóból. Addig jóformán hozzám sem szólt, amit viszont a szülei csevegése bőven pótolt. - Mit? Mi történt? – kérdeztem, mire nem szólt semmit, csak elkezdett kirámolni egy hatalmas, gazdagon díszített ládát. Kidobálta a könyveit, jegyzeteit és megannyi kacatot. Végre úgy tűnt, megtalálta azt, amit keresett, mert csak állt a láda és a mindenféle tárgy között. Még mindig nem szólt. Én pedig, jó szokásomhoz híven, kezdtem kijönni a béketűrésből. - Becca, mi…? – léptem mellé, mire kezembe nyomott egy vizes, koszos újságkivágást. Már éppen meg akartam kérdezni, mit kezdjek vele, amikor megláttam a bal oldalán egy apró betűvel írt szöveget. Olyan kis betűmérettel íródott, hogy aki nem nézegette meg tüzetesebben az újságot, bizony nem vehette észre. De én észrevettem, és megbabonázva bámultam a sorokat. Rolról írtak. Becca tesójáról. Röviden leközölték, hogy a 26 éves Roland Breeman szerencsétlen baleset közben életét vesztette Nagy-Britanniában tegnapelőtt hajnalban. Egy ideig csak bámultam a papírt. Egyszerűen nem tudtam megszólalni. Mit mondjak a legjobb barátnőmnek? - Nem tudom elhinni… - suttogtam, bár tudtam, hogy az egész teljesen felesleges. Ami megtörtént, megtörtént, és mi már nem tehetünk ellene semmit. Istenem, miért nem írt?! - Én sem. – szólalt meg végre dacosan Becca, és megláttam szemében azt a fényt, ami általában roszszat jelent. Dac és akarat csillogott szemében, mint azon az estén, amikor megkapta azt a levelet Roltól. – Biztos vagyok benne, hogy ez csak… megfélemlítés. Arra mennek, hogy rettegjünk, mert sokan tudják ám, hogy Voldemort ellensége volt a bátyám. Illetve, hogy az ellensége… most is. Nem halhatott meg.

Egy pár pillanatig nem jutottam szóhoz, éreztem, hogy a sírás határán vagyok, de ezt most nem engedhettem meg magamnak. - Igaz ez nem áprilisi tréfa? – bukott ki belőlem öntudatlanul is a kérdés. - Jaj, Lil, bár lenne az! Nem, szerintem ez egy egyszerű… hazugság. Az én bátyámat nem olyan könynyű kinyírni, ezt még Sirius is megmondta. – nem mondtam semmit, próbáltam emészteni a dolgokat, de ő ezt másnak vette – Te is azt hiszed, igaz? Hogy… hogy… hogy nem bírom megérteni, és nem akarom? Hogy ezért gondolom, hogy nem igaz! Pedig tényleg nem igaz. Nem lehet… nem… - kitört belőle a sírás, és éreztem, hogy legördül néhány könnycsepp az arcomon. Hát már sose lesz béke? - Tudod, Becca, igazad van! Lehet, hogy az egész csak egy becsapás! Végül is James is megmondta, hogy mi mindenre képesek a halálfalók, és milyen kiterjedt a rendszerük. Talán épp Sebastian… ezt a gondolatot nagyon gyorsan ki kell vernem a fejemből. – Hazugok, csalók és gyilkosok ülnek még a Reggeli próféta szerkesztői székeiben is! – fordítottam magam felé – De csak akkor szabad elfogadnunk, ha a saját szemeinkkel látjuk! Nem lehet, hogy Rol halott. Hiszen mindig is ő volt a legjobb párbajozó, nem emlékszel? Kismilliószor lefegyverzett minket, sőt, még apukádat is. Megkeressük. – Becca ültében ölébe ejtette kezeit, és eltátotta száját. - Komolyan gondolod? - Hát persze. Barátok vagyunk, nem? Segítünk egymásnak. – erre lassan elmosolyodott, és letörölte könnyeit. - Azóta alig csináltunk valamit együtt. Még tanulni is inkább Remusszal tanultál… Ezt nem szemrehányásként mondom, hanem csak kijelentésként. Leültem mellé. - Tudom én. – most már én is mosolyogtam, és abban a pillanatban valóban hittem abban, hogy még minden jobbra fordulhat. – Azt hiszem, délután el is kezdhetjük keresni… - Úgy féltem, mit fogsz mondani… anya meg apa sem hisz a cikknek, de ők nem hajlandóak annál többet mondani, hogy „Hülyeség!”. Gondoltam, hogy írok Remusnak, de… aztán inkább nem. Egyenesen a szemébe néztem. - Miért nem írtál nekem? Zavart pillantással könyökölt fel az apró szekrénykére, ami másik végén a mókus a kalickában őrülten mókuskerekezett. - Emlékezz, Lily! Azért nem vagyunk mi örök időktől olyan jóban… - végre egyenesen rám nézett – Nem éreztem, hogy… elmondhatok neked mindent. Most viszont volt benned valami. – felsóhajtott – Nem vagyunk ugyanolyanok, mint voltunk. Valahogy megváltoztunk. Te is, én is, még Sirius is… bár ez nagy szó. - Lehet, hogy valóban nem voltunk mindig jóban, mert igaz ott volt Jess, de… attól függetlenül azt hittem, mersz akkor is fontos dolgokat megmondani, ha éppen nem is a legjobb a kapcsolatunk. Ez bizalom kérdése. Ó, hát nem igaz, hogy mindig ide lyukadok ki, a bizalomhoz! James bízz bennem, Sirius, Remus, Rini, Becca! Áh, ez nekem sok. Hát nem vagyok megbízható? Nem azért lettem prefektus, majd exprefektus? Hogyan bizonyítsak még? Kicsit kezdek kiakadni. Miért nem lehet olyan nyugis, békés életem, mint mo9ndjuk… Cassienek? Nincs más dolga, csak szunyókálni, kajálni, és néha futni egykét kört. Meg széthasítani minden minőségi ruhámat, de ez mellékes. - Igen, az. – bólintott Becca, és elmosolyodott – Én akkor is bíztam benned, Lily, csak éppen tartottam a reakcióidtól. - Hát nem pont abból áll a bizalom, hogy bízol bennem, a döntéseimben, a választásaimban, a reakcióimban? - Akkor talán másféle az én bizalmam… tudod, az utóbbi időben az volt az érzésem, hogy ha választanod kellene, kinél töltenéd a szünetet, Jamesnél vagy nálam, nem mellettem döntenél. Hupsz. Végül is Alexához megyek, aki csak… egy… várjunk csak! Alexa Potter valóban James Potter húga? Egyesek szerint igen. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! JAMESÉKHEZ MEGYEK SZÜNETELNI! Jól van, nyugalom, lélegezz nagyokat. Aki már nem csak E/3-ban beszél, hanem E/2-ben is saját magához, az tényleg megőrült. Nem baj, Lily, nem vagy őrült. Jól van, akkor összefoglalom, mit tudtam meg. Összefoglalás: 1. Ki kell derítenünk él-e Rol. Baró.

2. Ki kell derítenem, valóban James húga-e Alexa (bár ezt legalább kilencen mondták már). Kérdés: HOGY NEM JUTOTT EZ NEKEM ELŐBB ESZEMBE?! 3. Ismét jóban kell lennem Beccával, kiirtva Jamest gondolataim 80 százalékából. Hajrá. - Melletted döntöttem. – és valóban, ugyanis nem tudatosan megyek el Jamesékhez. Tehát nyertem! Miután így kibeszéltük magunkból gondolatainkat, simán üldögéltünk volna tétlenül olyan fél óráig, a nagy megrázkódtatásra (a jó barátoknál a csend sem a zavar jele), ám apukája berontott hozzánk. Becca meg ráült az újságkivágásra. - Ki viszi el megsétáltatni a kutyákat? – kérdezte, egyenesen Beccára nézve, de ő jó szokásához híven nem akarta kivinni az állatokat, és én is igencsak húzódoztam, hiszen legutóbbi kutyasétáltatásom enyhén szólva nem úgy sikerült, ahogy akartam. Mr. Breemant úgy tűnik, nem érdekelte, hogy kap-e választ a kérdésre, mert pár másodperc után kitrappolt, valami olyasmit harsogva, hogy „Hát mindent nekem kell csinálnom ebben a házban?”. Khmmm… Meg kell mondanom, tipikus pasi, aki mártírt játszik, pedig nem az, hiszen Becca anyukája a konyhában ebédet főz, és az sem sétagalopp azért! 13:04, nappali Hát mégis csak elvittük sétáltatni Virágot és Nyuszit. Az egész nem történt volna meg, ha Mrs. Breeman nem a mágus-mugli kapcsolatoknál dolgozik, és ha nincs diplomáciai érzéke! Így ugyanis könnyűszerrel rábeszélt minket, hogy ugyan, segítsünk valamit a háztartásban, miközben mi magunk is (állítólag) jól szórakozunk a környék megismerésével. Hát, marha jó volt. Ahogy a kölni dómba berohantak az állatok. Tényleg jó szórakozás és mellesleg testedzés volt őket hajkurászni, csapot-papot (szó szerint) otthagyva. Szegény tiszteletes atyának még ki sem tudtam fejteni eszméimet Istenről, mert a két vadállat elszabadult. A következő kép tárult a teljes kölni lakosság elé. BECCA: (rohan) Virág! Nyusszancs! Gyertek vissza! Lily, ezek meg sem állnak Amerikáig! ÉN: (szintén rohan) Ujjé, utazunk! Kerítsük be őket! Először mondjuk Virágot!... (megáll) Aú! BECCA: (nézelődik) Ó, ez itt a szomszéd pincsi keveréke! Nem aranyos? ÉN: De, így a lábamon lógva meg pláne. Becca, vedd le rólam ezt a vakarcsot! BECCA: Nem merem megfogni. ÉN: (toporzékol, pincsi keverékkel bal lábán) Akkor meglógnak a kutyáink! Becca, szedd már le, hogy azt a… BECCA: (hosszas civódás után megteszi) Most boldog vagy? Leszedtem. ÉN: (biceg) Kösz, alig bírok járni. SIRIUS: (kiabál) Sziasztok, csajok! Helló, Becky! BECCA: (megnémul) ÉN: (szívrohamot kap – majdnem) SIRIUS: Ó, látom, annyira meg vagytok hatódva, hogy meg sem bírtok szólalni! ÉN: Uram, ments meg a gonosztól. SIRIUS: Evans, te nem is vagy hívő. BECCA: Neked az a szórakozás, ha váltogathatod a Lilyt és az Evanst? SIRIUS: (vigyorog): Dehogyis! Amikor Ágas nincs itt, mindig Evanst mondok. Hát nem hangzik jól? ÉN: (kiakad) Ha már te itt vagy, miért hagytad el Jamest? BECCA: Mégis mit keresel itt, kedves városomban, Sirius Black?! Remélem, minél hamarabb elmész, és nem rombolsz, mint általában. SIRIUS: Ó, Becky, olyan durva vagy. Dehogy megyek. Épp hozzátok készülök. Itt jött be a képbe a drága Virág és Nyuszi, akik megérezték Black jelenlétét, és meg akartak tőle védeni minket. Milyen okosak is a kutyák! Sirius, meglátva zsarnokait, elhúzott. Becca feltette a logikus kérdést: - Mi a frászt akar a szüleimtől? Amikor hazaértünk a két immár szelíd és nyugodt kutyával, azonnal megtudtuk a választ. Ha valaki olyan olvassa most – teljesen illegálisan – naplómat, aki hajlamos ájulásra, rosszullétre gyors és sokkoló jelenetek hatására, az ne olvassa tovább. Meg, úgy egyébként se, mert ez a napló csak az enyém, eredetileg titkos lenne, ha nem pofátlankodna bele mindenki!

Sirius Black (az a Black, akit ismerünk, legalább én eddig azt hittem, hogy többé-kevésbé kiismerem) a nappaliban Mr. És Mrs. Breeman előtt térdelt, és… hát… szóval valami olyasmit gagyogott, ami hasonlított egy lánykéréshez. Elkezdtem szédülni, és ha én ilyen jeleket produkáltam, fogalmam sincs, hogy tudott talpon maradni Becca. Odasétált Sirius mellé, és talpra rántotta. - Mi a csudát művelsz? – kérdezte élesen, miközben Mr. Breeman azon töprengett, melyik szidást érdemelné most meg legjobban kicsiny lánykájának udvarlója. Ismerve Beccát meg Siriust, röhögőgörcs jön rám már akkor is, ha ez a jelenet felsejlik előttem. Még hogy házasság!... Amit Mrs. Breeman mondott, az pedig már csak a teteje volt mindennek. Elmosolyodva nézte a vitatkozó évfolyamtársaimat. - Majd gondolkozunk rajta, kedves… - ezzel kiment teát főzni. Le kellett ülnöm egy fotelbe. Becca és Sirius. Becca és Sirius. Elvileg én lennék Becca tanúja, de esküszöm, ha Sirius Black lesz a vőlegény, eszem ágában sem lesz elmenni! - Lily, hoztam neked levelet Jamestől! – fordult hozzám a nevezett, és díszes címerrel ellátott borítékot nyújtott át. Hát, hanem ültem volna, most biztos lehuppanok. Mr. Breeman elkezdte törölgetni homlokát. - Tégy nekem egy szívességet, Lily. Ha megkéri a kezed, ne add tudtomra. – ezzel kiment, bármilyen kiabálás nélkül. Úgy tűnik, a trauma megviselte. Ha már Mr. Breeman sem ordibál, nagy dolog készülődik. Mondjuk, előkeresi régi puskáját. - Mégis hogy jutott eszedbe? – sziszegte Becca szerelme felé, míg én hasonló kérdést intéztem felé, ám a levélre vonatkozóan. - Olvasd el, Evans, te pedig, Becky, egy kicsit maradj csöndben! Elmagyarázom. – Becca kényszeredetten hallgatott, ökölbe szorított kézzel, Sirius pedig lassan és érthetően kezdett hozzá beszélni. – Arra gondoltam, amikor annyira kiborultál amiatt, hogy lefeküdtünk, ne szakíts félbe, hogy talán azt hiszed, nem szeretlek, még mindig ne szakíts végig, pedig ez nem igaz, és ezzel szerettem volna visszanyerni a bizalmadat. Mi van ma, emberek? Bízzunk-egymásban nap? 13:21, Becca szobája Kómásan kibotorkáltam a nappaliból, mert nem volt kedvem hallgatni civódásukat, és Cassiere kis híján huppanva a levélre meredtem. A címert most már tisztán ki tudtam venni: egy ezüstös agancsú szarvas büszkén emelte fejét rajta, körülötte ezüst szalag húzódott. Nem jellemző Jamesre, hogy a Potter család ősi címerét használja, amikor nekem küld levelet. Bár… így visszagondolva, ez az első alkalom, hogy kapok tőle levelet, persze a kis milliárd szerelmes levélkén kívül, de azokat Beccával meg Jesszel adatta át, tehát nem volt szükség semmilyen formaságra. Félrebiccentett fejjel azon töprengtem, vajon mit rejthet a hófehér boríték. Levélbombát? Végül is, miért ne! Avagy édesbús sorokat, érzelemtengerrel vegyítve? Ez sosem volt James stílusa, akármennyire is próbálta velem elhitetni. Nem bírtam tovább filozofálgatni, hanem nemes egyszerűséggel letéptem a boríték tetejét – a levél felső részével egyetemben. - Ó, a fenébe. – szusszantam fel, mire Mrs. Breeman kedvesen kinyilvánította nemtetszését. Miután elmagyaráztam neki a helyzetet, megemlítve, mit csinál Becca és Sirius, jobbnak látta kimenni. Ekkor végre összeilleszthettem a levelet, és megláthattam a címzettet. Nem én voltam. Néhány másodpercig csak bámultam, de aztán elhatároztam, hogy elolvasom, milyen sorokat írt James Sebastiannak, hiszen egyszer ő is elolvasta Sebastian levelét hozzám! Remegő kézzel kisimítottam a lapot. „Nézd, nem tudom, hány milliószor kell még neked elmondanom a lényeget, amit a kicsi agyad nem fog fel. De hidd el, bármennyiszer is próbálkozol, én mindig, mindig, mindig, és mindig ugyanazt fogom mondani: szállj le a barátnőmről. Érted? Lily engem szeretett, engem szeret, és engem fog szeretni, téged viszont gyűlöl, ha ezt nem vetted volna észre.

Tehát, csak a te kedvedért, megismétlem azt, amit te nagy okosan fenyegetésnek hívsz. Igen, EZ fenyegetés. Ne szólj az én Lilymhez, ne zaklasd semmiféle módon, ne írj neki levelet, ne telefonálj neki, ne látogasd meg, sőt… egyenesen felejtsd el. Ha még egyszer panaszkodni hallom rólad, esküszöm, nem állok jót magamért! Nem fog érdekelni, hogy a legjobb haverom unokatesója vagy, akit mellesleg mindenki utál), azt sem, hogy az egyetlen normális Blacknek – Siriuson - kívül, Medának vagy a bátyja (akinek szintén pokollá teszed az életét), nem használok semmilyen rontást, egyszerűen csak neked megyek, és azt hiszem, a többit már te is el tudod képzelni. Csak egy dolgot kell megértened, hogy boldogok legyünk, és mennyei áldás szálljon mindnyájunkra: az az eszméd, miszerint Lily megőrül érted (igen, elmondta ám Brad) HAMIS. Lily Evans nem szeret téged. Ő engem szeret és én őt, szóval… azt hiszem, jobb, ha ehhez tartod magad.” Amint elolvastam, kirohantam Siriushoz, és hisztérikusan ráncigálva megkérdeztem, hogy ez ugye nem áprilisi tréfa. - De. – válaszolt közömbös arccal. Ekkor kezdtem bepöccenni, mérgesen meredtem rá, csípőre tett kézzel, mire levigyorodott. – Az a tréfa, hogy ez tréfa, drága Evans! Jó, mi? A körülöttem lévő emberek szorgosan ássák síromat, na, mindegy. Ez a levél pedig teljesen kiütött. „… szállj le a barátnőmről.” Nekem senki sem szólt, hogy a barátnője vagyok! James Potter barátnője. Hű, de furán hangzik, főleg, ha rólam van szó! Hogy jutottunk el idáig, azokból az időkből, amikor még vigyorgó balfék volt, és csókot árult haverjaival? „Ne szólj az én Lilymhez!” Jaj, én igazán nem vagyok az a lány, aki hasra esek néhány jól megválasztott bóktól, de hát ez… meg James ezt nem is nekem írta. Az én Lilym… Úúúú… Azt hiszem, több érzelmet már nem bírok el, ugyanis mindjárt szétrobbanok a boldogságtól! Szeret! 35 AZ A ROHADT SEB! Április 2. (Kedd) 09:52, étkező Ma reggel úgy ébredtem, hogy ráeszméltem, nem is olyan egyszerű folyamat lesz Rol felkutatása. Hiszen mit fogunk csinálni, ha megtaláljuk… holtan? Én tuti, hogy elájulok, nem is beszélve Beccáról. De ez nem történhet meg, Rolnak élnie kell… valahol. Most reggelizünk, és Mrs. Breemannak még véletlenül sem említjük meg kiruccanásunk lényegét. Ugyanis ezt a napot arra szánjuk, hogy egy kicsit kérdezősködjünk Kölnben, bejárjuk a várost, és megpróbáljuk kitalálni, hol lehet Rol. Persze erre elég kis esély van, de mindenképpen kell valamit tennünk, csak nem ülhetünk karba tett kézzel! Az egyáltalán nem lenne Lilys és Beccás. 20:19, Becca szobája Huh. Ilyen hosszú, eseménydús és még ezernyi jelzővel ellátható napom még nem volt. Gyakorlatilag körbejártuk Kölnt, beszéltünk a befolyásosabb és a kevésbé befolyásosabb, ám annál rafináltabb emberkékkel, mindezt úgy, hogy a ma esti kis összeruccanásra - ami csak kilenctől kezdődik – visszaértünk. A temetőben Csak hogy szépen kezdődjön napunk, kimentünk a két városi temetőbe, hogy végignézzük a sírokat. Mi ugyanis úgy gondolkodtunk, hogy ha nincs sír, akkor nincs holttest, tehát nincs halott. Nem jött be, mellesleg nagyon megrázó élmény volt. A sok síró özvegy/lány/fiú látványa elborzasztott, és rémülten, szorosan mentünk egymás mellett Beccával, tartva egy-két sírból előtámolygó hullától (azóta rettegünk tőlük, hogy vettük az inferusokat sötét varázslatok kivédéséből). Előjönni végül nem jött egy sem, viszont láttunk rengeteg sírfeliratot. Voltak igazán meghatóak és hagyományosak is, nekem egy nagyon tetszett, ami végül is a letűnt hölgy üzenete volt a márványsírján az elhaladóknak: „Őrangyalok vigyázzák lépteiteket.”

Megálltunk nézegetni a mellette lévő domborművet, ami a nő hajdan volt arcát ábrázolta, amikor recsegő hang szólalt meg valahonnan a hátunk mögül. - Hát ti meg mit kerestek itt? Mordon volt az. Először erősen gyanítottam, hogy követ minket, és paranoiája már-már őrületté fokozódott, de nem. Mert miért is lenne az a valóság, amire én gondolok? - Mordon professzor, mi csak kijöttünk sétálni. – igyekezett megfelelni a válasznak Becca, figyelmen kívül hagyva az aprócska tényt, hogy a sétafikálásunk helyszíne egy sírkert. - Ha maguknak ez öröm… - vonta meg vállát a sokat látott auror – Én magam Dumbledoretól kaptam egy kis küldetést. Különösen nagy örömmel bíz másokra feladatokat. Természetesen bennem megbízik, csak azt nehezményezem, hogy másokban is. Botorság ily széles körben barátkozni, de hát ez már igazgatótok dolga. Na, menjetek, sétáljatok csak! Ezek a fiatalok… Ezzel el is ment, és mi egymásba karolva álldogáltunk a szokatlanul dermesztő márciusi… azaz áprilisi szélben. (Megjegyzés: Időapónak meg időanyónak is kéne írni levelet! A Jézuskát ki ne felejtsem…) - Jobb, ha nem időzünk itt tovább… - szólalt meg Becca, hátracsapva sálját (amit csak megtévesztésnek hoztunk el, bár nem hiszem, hogy a járókelőket különösen érdekelné a mi ügyködésünk). - Egyetértek. Itt nincs Rol. – elővettem egy jegyzetet, és kihúztam a „temető” szót – Szerencsére. - Lily, hogy neked milyen morbid humorod van… Különböző üzletekben Kikérdeztük hat élelmiszerbolt, három ajándékbolt, két ruhákat áruló üzlet, két bank, egy posta, és végül egy kisállat-kereskedés alkalmazottait és az éppen ott tartózkodókat. A gazdag, de rendkívül bugyuta külföldit játszottuk, ami nagyon könnyű volt, ugyanis legalább használhattuk Lya akcentusát. - Menjünk be, és kérj valami olyat, amit nem tudnak gyorsan kiadni, és húzd az időt, ahogy csak lehet. Addig én körülnézek. - tettem fel a NAPszemüveget ezen a szokatlanul borongós napon. - Mire számítasz, talán halálfalók bujkálnak az akváriumok mögött? – gúnyolódott, de aztán belement a dologba. Így derült ki, hogy mi voltunk az első kölniek, akik flamingót akartak venni. Ami meglepő, hiszen miért nem akar több német ily kecses és elragadó állatot? Minden tekintetben aranyos és szép. Mondhatnánk úgy is, hogy a gólya spanyol változata. Az eladónő persze csak nézett és nézett, mikor is vígan elkezdtem mászkálni a helyiségben, kósza halálfalók után kutatva. Az első akváriumot néztem meg jobban, amikor a nő kinyögte, hogy náluk nincs flamingó, és nem is lesz. Az üzletvezető is felettébb morcos volt. - Flamingó? Milye nap van ma, mindenki extravagáns állatot szeretne venni? Egyik flamingót, másik kaméleont… jó, hogy nem már varánuszt! Becca kétségbeesetten nézett rám, majd lassan elmosolyodott. Ez rossz jel. 1. Kezdi átvenni Sirius Black szokásait. 2. Ötlete támadt (a kérdés csak: milyen?) Legjobb barátnőm tehát a helyzethez illő hévvel, lelkesedéssel és hátracsapott sállal nézett a kölni üzletvezető szemébe: - Én, kéhem, egy sodászép kis khokodilt ákáhok! A kölni üzletvezető feje elkezdett lilulni. Hajrá, Becca! Amíg ő megpróbálta meggyőzni szándékáról a méretes pasit, addig én körútra indultam a boltban. Lassan és feltűnés nélkül közlekedtem (csak két alkalmazott bámult meg, de hát, istenem, a tizenöt évesek MINDENKIT megbámulnak), csendben húztam ki a szekrény fiókját, amin egy hatalmas, halakkal teli akvárium állt. Mivel csak egy egzotikus pókcsaládot találtam benne, sietősen visszadugtam, és nem háborgattam őket tovább. A következővel már óvatosabban bántam, és hosszan szemeztem a fotón látható öregúrral, aki sértődött gőggel nézett vissza rám, hogy megzavartam birodalmát. Közömbösen hallgattam a háttérben zajló veszekedést. Kihúztam még egy polcot, csak a hagyomány kedvéért. - De értse meg, nem vállaljuk krokodilok kiszállítását! - Ön is éhtse meg, ’ogy nekem nátyon sürgős lenni ez áz állat!

- Hölgyem, akkor menjen más boltba. Berlinben például van… - Utyán, sák nem képzeli?! ’ogy lehet ilyen modohtálán? Ide jön ety hölty, és mágá képes elküldeni? Hmmm, úgy látom, Becca hozza a formáját. Villogó szemei és a sál a kezében (ami akár kötélként is funkcionálhatna) csak növelik hatását. Tehát, a fiók tartalma képeslap-gyűjtemény volt. Nem biztos, hogy a tulaj pont halálfalókkal vált érzelmes leveleket, így becsuktam, és megnéztem a következőt. Egy anakonda vigyorgott ki rám belőle. - ’át mágá nem éhti meg?! - Kérem, kisasszony…. - ’á ezt elmondom á követ ásszonynák, nátyon ki fog ákádni! Nem tudnák kiszolgálni ety vevőt! Scandaleux!* Már bántam, hogy ennyire kíváncsi voltam. Halvány mosollyal suttogtam a dögnek, hogy „jó kígyó!”, de nem érdekelte, csak tekergőzött, és engem nézett szemeivel Sziszegett is, a biztonság kedvéért. Én pedig magamban szitkozódtam, hogy miért tárolnak veszélyes óriáskígyókat holmi szekrényben. Lassan hátráltam, majd egy profi karate rúgással eltüntettem a kígyót látószögemből. Csak ekkor tűnt fel, hogy Becca már a krokodiltojás vásárlásnál tart. - Igen, válámi nátyon nátyot ákárok! – erre kiadtak neki egy valóban nagyon nagyot. - Becca, mennünk kell! – szóltam rá, mire a tulaj felvonta szemöldökét. - Várjunk csak! – morfondírozott hangosan – Te… Becca Breeman? – hupsz - Hé!... Akárhogy kiabált utánunk, eszünk ágában sem volt visszamenni. Becca kezében fogta azt z átkozott tojást, és nem is tudom, miért volt olyan érzésem, hogy nekünk ebből még nagyon nagy gondjaink lesznek… Az utcákon Átmenetileg félretettük a krokodilus sorsát, és az utcán barangolva különös dologgal, egyfajta teszttel szórakoztattuk a járókelőket. Kinek milyen a memóriája a la megmutattuk Rol képét. Na már most, két lehetőség van: vagy nagyon rossz az emlékezetük, vagy velünk akarnak kicseszni. Ugyanis az lehetetlen, hogy senki sem találkozott Rollal soha, hiszen könyörgöm, immár nyolc éve élnek itt Beccáék! Van egy olyan sejtelmem, hogy valakinek bizony vaj van a füle mögött… és, ha igen, akkor én, Lily Evans kérlelhetetlenül le fogom leplezni! Az utcán gyorsan megkajáltuk a szendvicset a forró teával, ugyanis két buzgón tevékenykedő hölgyemény hajléktalannak nézett minket. Nem tudom, mióta van az utcán éjszakázóknak napszemüvege, sálja és márkás táskája, de hát mi csak örültünk a potyakajának. Miután ez is megvolt, bementünk oda, ahova azt hiszem, nem kellett volna. Eközben Becca betette a táskájába a tojást, és egész úton azon nyavalygott, hogy megnyomódik, és egy torzszülött krokodillal lesz gazdagabb. A lényeg, hogy belopóztunk a Nott rezidencia fogadószobájába. Becca ötlete volt Nottéknál Próbáltunk a lehető leghalkabban beosonni, de természetesen már pár másodperc után metsző hang szólt ránk (eskü, azt hittem már, megint Mordon az): - Nocsak, Miss Breeman, milyen kellemes meglepetés! És a kis barátnője… - Mr. Nott állt mögöttünk, és félrebiccentett fejjel bámult ránk. Nem várt magyarázatot, látszólag nem érdekelte, miért háborítjuk magánbirtokát. Barátnőm rögtön vigyorogva állt elé. - Jaj, Mr. Nott, épp magát keressük Lilyvel! A barátnőm Lilyannah Temple. A fene vigye el ezt a Lilyannah Templet, rosszul vagyok tőle! Kellett is Jamesnek kitalálnia, hogy beadhassa annak az ostoba Callipsho néninek. Hujj, de gyűlölöm azt a nőt… és most ezzel jön Becca is. De azért nekem is lenne egy jó kérdésem: Mit ér az aranyvér, ha olyan gyagya az ember, mint Bellatrix? Kár, hogy nem ő James tökéletes barátnője és Becca tökéletes legjobb barátnője. Nem kéne ennyit hazudniuk. Na jó, ez nem volt igazságos, de akkor is. Szemétség. - Ó, Miss Temple, örülök, hogy megismerhetem. – nyújtott kezet a férfi, és ha akarta volna, soha nem engedte volna el csuklómat, olyan erő volt ujjaiban. Mosolyogtam, miközben azon gondolkoztam, hogy miért keveredünk mi mindig ilyen szitukba. Mr. Nott nem volt túl agyas, látszólag terv szerint

mondott mindent, amit gondolom, a főmufti, Voldemort gondolt ki, így bevezetett minket a nappaliba. Nem mintha kértük volna. Fél óra bájcsevegés után annyira megfájdult a fejem, hogy szóltam, lassan menjünk. Mr. Nott megértően mosolygott, mikor tuti, hogy csak arra árt, hogy elforduljunk – hogy egy jó kis felejtésátokkal sújthasson minket. Előrelátóan mindig háttal a falnak közlekedtem. Á, kicsit sem volt feltűnő! Amin megdöbbentem, az mégsem az aranyozott csésze volt, a megannyi gyertya, a gusztustalan és véres eseményeket ábrázoló képek a falon, hanem egy személy. Bellácska énekelve libbent be, és olyan gyorsan hervadt le arcáról a mosoly, amilyen gyorsan csak akkor tud, ha meglátja szerénységemet. Büszke vagyok magamra. - Lily, hát te meg hogy… - kezdett volna bele. Három dolog történt. 1. Mr. Nott meglepődött a mondaton. 2. Becca kiakadt, amiért ez a … megjelent. 3. kiakadtam, mert: a) Nem ment még ki drágalátos bátyjával Mexikóba. Pedig tuti, hogy állnám a repülőjegyet. b) Letegezett. c) Volt képe a nevemen szólítani. Na, most, hogy ilyen részletesen, szinte szappanoperányi pontossággal (ott ráközelítenek az arcokra a nagy döbbenet idején) leírtam, mi is történt, nem ártana tovább lépni. - Mi akkor megyünk… - fogott karon Becca, és nagyon szívesen mentem volna egy alapos Bellatrixtépés után. Olyan régóta nem rángattam meg kiadósan, hogy ez már kezdett hiányozni, nem is beszélve arról, mennyire beképzelt lett e néhány nap alatt is. - HÁT TI MEG MIT KERESTEK ITT, EBBEN A HÁZBAN? – rikácsolta fülsértően, mire Mr. Nott helytelenítően rápillantott. - Ugyan, Bella, nagyon jól tudod, miért jöttek a hölgyek. Nem hallottak még az Exmemoriamról, azt kérték, mutassam be nekik. Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy ereinkben megfagyott a vér. Ennyire durva, leplezetlen fenyegetést még sosem kaptam, és hát… letaglózott. Már kerestem volna pálcámat, amikor Becca megbökött, hogy ne mozduljak. Mr. Nott, a kedves, drága ránk szegezte varázspálcáját, és nagyon nem úgy tűnt, hogy színes virágcsokrokat akar elővarázsolni. Bepánikoltam. Bellatrix pedig jól mulatott, és arról dumált – elvileg nekem – hogy ezután már közelébe sem megyek majd Jamesnek, ugyanis el fogom felejteni, hogy valaha élt-e. Nagy hiba volt felemlegetni őt, ugyanis óriási lendülettel nekimentem a csúfolódó libának, nem törődve az aljas halálfaló tiltakozásával. Senki ne mondja nekem, hogy el kell felejtenem a szerelmemet, amikor pont az előtt a nap előtt tudtam meg, hogy szeret! Egy fenét fogom épp most feladni! Bellácska meg nyugodt szívvel elmehet a búsba! - Te dög, te kis senki, te hülye kis… - hörögtem, miközben türtőztetni próbáltam magam. Nem szántam rá túl nagy időt, így hamarosan elkezdtem ráncigálni. – Ha egyetlen ujjal is hozzáérsz Jameshez, akkor… - James Potter? – kérdezte Mr. Nott fagyos hangon. Rám emelte pálcáját, és hideg szemekkel nézett. – Végy búcsút az emlékezetedtől, Lily Evans. Eszem ágában sem volt engedni, hogy kitörölje emlékeimet, azt a sok szép vagy éppen horrorisztikus dolgot, amit átéltem. Hiszen ez az életem volt. Ebben a szörnyű pillanatban, mikor már szólásra nyílt Nott szája, valami megzavarta. Pontosabban egy csepp víz csobbanása (már amennyire az lépes csobbanni). Komolyan mondom, azért nem nézett már ránk, azért engedte le pálcáját, és azért legyintett, hogy menjünk el, mert csöpögött az egyik csap náluk.** Beccával szélsebesen távoztunk, majd a kapuban összenéztünk. Ugyanolyan tanácstalan tekintettel nézett vissza rám, mint amilyen az enyém lehetett. Ez után a délután után joggal sejthetjük, hogy ha valahol keresgélni fogunk, akkor az Nottéknál lesz. Csakhogy mikor? 20:43, még mindig ott

Miután hazaértünk Beccáékhoz, anyukája kifaggatott, mi jót csináltunk. Meséltünk a temetőről, és itt azonnal belénk forrasztotta a szót. - Ó, lányok, remélem, megnéztétek Szent Mária sírját! Gyönyörű idézet van rajta, tőle, azt hiszem, valami, ami kapcsolatos az angyalokkal. Egy jó tanács. Azt tartják, hogy Szent Mária védelmezi azokat, akik elolvassák. Csodás legenda, imádom az ilyen dolgokat, éppen most készült erről egy filmet az egyik csatornán, ilyenkor milyen jó, hogy van tévénk, nem igaz, Lionel? Te pedig azt mondtad, hogy… Valahogy kezdek hinni a csodákban. 20:51, konyha Ja, igen, el ne felejtsek írni a Mágiaügyi Minisztériumnak, hogy szabják meg a vadállatok tartásának körülményeit és hollétüket, ez utóbbi korlátozódjon ketrecre, akváriumra, terráriumra, és méteres kerítéssekkel/fallakkal körülvett területre. Azt hiszem, a legjobb időpont, amikor mehetünk Nottékhoz „látogatóba”, az a késő éjszaka. Más alkalmunk nem is lesz, hiszen holnap utazok el Alexához. Az a röhej, hogy egész éjszaka azon görcsöltem, mi lesz, ha otthon lesz James, de ma egész nap csak egyszer gondoltam rá (Bella jóvoltából). De tényleg, mit fogok akkor csinálni? Mosolyogok és örvendezek? Jajh, előbb éljem túl ezt az éjszakát. Április 3. (Szerda) 00:24, Becca szobája Én Nottékhoz még akkor sem megyek többé, ha kényszerítenek. Épp csakhogy bemásztunk a kerítésen (ez a produkció is rendkívül… ööö.. egyedire sikerült), amikor máris ránk szólt a fent is említett Nott, hogy nyugodtan jöhettünk volna a főkapun is. A változatosság kedvéért elmeséltük neki, hogy itt hagytunk valamit, és azt akartuk visszavenni a háziak megzavarása nélkül. Persze nem vette be. - Jól van, lányok. – mondta türelmetlenül – Az én béketűrésem is véges. Mit akartok a birtokomon, mit kerestek, mit akartok megszerezni? Játszunk nyílt kártyákkal. Ha nem vagytok hajlandóak elárulni, más módszereket is képes vagyok alkalmazni. - Tudja – csattantam fel, mert már nagyon zavart ez a fennhéjázó stílusa -, mi is tudunk ám varázsolni. - Mit tudsz te a szabályokról? Hiszen mugli származású vagy… – sziszegte felém résnyire szűkült szemekkel – Ha varázsoltok, búcsút vehettek a jó öreg Roxforttól. - Nem, ha védekezésre használjuk az erőnket. – tettem csípőre a kezem. Világosan emlékszem, hogy Mordon ezt mondta. Egyébként meg próbáljon csak még valamit mondani, behúzok egyet neki! Mr. Nott felhorkant, és értésünkre adta, hogy őt nem érdekli egy nehézfejű vén auror, egy nyavalygós aranyvérű és egy hisztérikus sárvérű. Nagyon nagy hibát követett el, talán nagyobbat, mint Bellatrix, ugyanis így mindkettőnket felhúzott, és kénytelenek voltunk elsütni egy-egy átkot. Míg Becca Silencióval, én Globus igneóval próbálkoztam. Sajnos Nott már felkészülten várt minket, ugyanis alig oltotta ki pálcájával a tűzgömbömet, és fordította visszájára Becca átkát, máris ismerősök gyűltek körénk. Nonverbálisan is tud varázsolni, míg nekünk ordítoznunk kell… ciki. Ott volt az ifjabb Nott - gondolom, apja büszkesége -, az idősebb Zambini fiú (ez a hála, hogy megvigasztaltam az öccsét), Piton (Beccával hosszan bámulták egymást), Crak, Monstro, Lestrange és persze Malfoy. Idejét láttam az igazság felfedésének. - Roland Breemant kerestük, mert tudjuk, hogy valahol itt kell lennie! – mutattam körbe a kietlen birtokon. Malfoy felnevetett, majd amikor meglátta bosszús pillantásomat, elhallgatott. Azért elég fura, hogy milyen más-más környezetben… pont, mint Narcissa. Fel is használtam ezt a kis tényt. - Hogy vagytok Narcissával? - kérdeztem ironikus felhanggal, mire egy lányhang azt kiáltotta az éjszakába, hogy „Kösz, jól!”. Becca, aki eddig hallgatott, most kitört. - Mi van itt, halálfalógyűlés?! – amint kimondta az utolsó szót, minden pálca ránk szegeződött. Én mit sem törődtem a nyolcféle átok ígéretével, ha már vészhelyzetben voltam, kimondtam a véleményemet. - Rolról tárgyaltatok valamit, igaz? - Ostoba. – morogta Piton.

- Nem éppen. - jegyezte meg Lestrange. Ez a srác hülyébb, mint gondoltam. Rövid úton távoztunk. Igen, képesek voltak egyszerűen kidobni. Szerencsére előtte még megláttam egy férfialakot, aki imbolyogva megindult felénk: tuti, hogy Rol volt. Becca azt mondta, még valamelyik nap visszajön, de én lebeszéltem róla. Egyedül sokkalta veszélyesebb. Addig is egy módszert kell kitalálnunk, és azt, mivel tarthatják ott Rolt. Holnap, azaz ma megyek Alexához, fogom látni az egyszarvúját, talán még Jamesszel is találkozok, de valahogy nincs hozzá kedvem… hogy lehet, hogy még a tavaszi szünet napjait is árny borítja be a halálfalók jóvoltából? Van egy olyan érzésem, hogy ez még csak a kezdet… 01:02, Becca íróasztala Becca felébresztett. Gáz van: a tojás mozog. Felajánlottam, hogy szólok Mr. Breemannak, hogy először engem üvöltsön le, de barátnőm hallani sem akar róla. A tojás mellett ülünk és várunk. Álmos vagyok. 02:41, a tojás mellett Rémálmomban egy krokodil üldözött. Még mindig álmos vagyok, de Becca egyre csak bökdös, hogy nézzem már, mennyire mozog az a rohadt tojás. Az a baj, hogy nem rohadt. Nagyon is ép, és azt hiszem, hamarosan kibújik belőle egy krokdilporonty. Csak nekünk van ilyen szerencsénk. Én istenem, jó istenem, lecsukódik már a szemem, ments meg minket a krokodiloktól. Ámen. 36 Alexa POTTER, azaz a kiscsaj sosem téved 11:14, nappali Az úton megint csak olvastam, sok új infót megtudva a főnixekről (szerintem már nemigen tudnak nekem róluk újat mondani), és végül pár órás utazás után megérkeztem Alexáékhoz. Annyira rég vártam már erre a pillanatra, hogy amikor eljött, nem akartam elhinni, hogy ott állok ajtajuk előtt, és csengetni készülök. Érzelmi állapotom ekkor: 1. Esküszöm, jobban izgultam, mint amikor egyszer adtam egy pofont Petuniának és berohanva szobámba szüleimet vártam. 2. Jobban féltem, mint amikor Sirius nyálkás csigákat és egyéb rovarokat tett az ágyamba. 3. Még annál is jobban idegeskedtem, mint amikor elsős korunkban Alice és Verity elkapták a mumpszot. Khm… nem mintha őket féltettem volna, csak unatkoztam nélkülük. Akkor ők voltak a legjobb barátnőim, Jesst hülye libának tartottam (milyen igazam volt), Rinit túl elevennek, Beccát pedig túl nyersnek. Számadatokkal: Félelem – 11/10 Nyugtalanság – 9/10 Rettegés – 12/10 Hányinger – 10/10 Szédülés – 6/10 Így hát, magamat lenyugtatandó, álldogáltam egy darabig, megtekintve a környéket, ami teljesen úgy nézett ki, mint egy átlag mugli város. Esetleg a háziállatokban mutatkozott változás, ugyanis az egyik házból crup ugatott ki rám, máshol pedig megvadult hipogriffet próbáltak szelídíteni gazdái. Fájó szívvel sétáltam az ajtóhoz, mert eszembe jutott, hogy nekem talán soha nem lehet varázslény kedvencem. Bár Cassie sem rossz, pedig ő csak egy átlag macska, de… jobban örülnék mondjuk egy kolibrinek. Félretettem álmaimat - amelyek szinte annyira biztos, hogy nem teljesülnek, mint amennyira az tuti, hogy Becca sosem lesz Sirius felesége – és becsöngettem. A csengő hangja hosszan visszhangzott a

házban. Bepánikoltam. Jézusom, mi a fenét keresek itt? Valami ilyesmin filózhattam, és mint valami rossz gyerek, úgy menekültem ki. Igen ám, de a ház és a kapu között elég hosszú táv van, így még a felénél sem jártam, amikor szelíd női hang szólt utánam. - Helló, Lily! Leforrázva visszafordultam. Mi a jó istennek kell nekem belemászni mindig a legnagyobb baromságba?! Persze ezt nem mondhattam, mert enyhén szólva bunkóság lett volna, ezért csak elmosolyodtam és olyat tettem, amiért még olyan két hétig verhetem a fejem falba. Én… szóval… alig bírom leírni. Mert az egy dolog, hogy Mrs. Potter (lehetséges jövőbeli anyósom) látta, és az még egy, hogy még örököseim és utódaim is ezen fognak röhögni. De muszáj az igazsághoz hűnek maradnom! Ez egy ilyen napló. Itt nem lehet össze-vissza hazudozni, nem, mintha annyira szokásom lenne. Pukedliztem. Visszatért a régi, eredeti Lily Evans, aki mindig és mindenkor, még a legártatlanabb helyzetekben is képes magát égetni bárki előtt. Ebben az évben 17 leszek és MÉG MINDIG képes vagyok ilyen bénázásokra. Jellemző. Mrs. Potter tehát elnevette magát, de gyorsan szája elé kapta kezét és betessékelt, én pedig szorongva beléptem abba a Házba, ahol lehet, hogy még nagy dolgok fognak történni. - Alexa! – Mrs. Potter bekiáltott az egyik kisebb szobába, ahonnan rekordsebességgel kiugrott egy ismerős cserfes kislány. Úgy letámadott, hogy még időm sem maradt aggódni, hogy esetleg James is a közelben van. - Sziaaaaa, Lily! Úgy örülök, hogy itt vagy! Gyere, nézd meg a szobámat és az állataimat, van mindenféle… jaj, nem, inkább előbb a konyhát, apa süt!... Azaz ne, látnod kell a kertet, mielőtt még dél lesz, mert akkor van a hipogriffek etetése, és Simon szerint akkor ne menjünk ki… - milyen határozott gyermek - de képzeld el, hogy én egyszer kimentem, és nem lett semmi bajom, mert a hipogriffek nem olyan okosok, mint mondják, meg hát… - Alexa, Lily levegőt sem kap tőled. Hagy mutassam be a férjemet. – mosolygott rám, és mutatta az utat a konyhába. Lánya körülöttünk pattogott, szédítő gyorsassággal hadarva, hogy milyen jó, hogy itt vagyok, és hogy mennyi mindent fogunk tudni majd csinálni. Amint beértünk a konyhába, érdekes látkép tárult elénk: Mr. Potter halkan próbálta elfújni a hatalmas, lángralobbant rózsacsokrot. Mrs. Potter előkapta pálcáját, és pillanatok alatt eloltotta egy vízsugárral a tűzkezdeményt, mielőtt még átterjedhetett volna arra a csokorra, amit férje közelebb rakott a rózsához, csak hogy odaállhasson mellé, és elkezdhesse fújni. Gondolom, azt nem tudta, ha fújja, a tűz csak több oxigént kap, és még nagyobb lesz. - Juhúúú, apa süt! – kiáltotta Alexa és odaugrott Mr. Potterhez, aki olyan gyanakodva nézegette a leégett virágcsokrot, mintha csak legalábbis merénylővel lenne dolga. Pár másodperc múlva megvonta vállát, és dudorászva odalépett a tűzhelyhez. Csak én gondolom azt, hogy egy ilyen embert nem szabadna beengedni a konyhába? Balsejtelmem nem valósult igaznak, ugyanis számottevő szakértelemmel kavarta meg a szószt, mindenféle mellékzönge nélkül. - Itt van Lily. – jelentett be Mrs. Potter korholó felhanggal. - Jó napot, Mr. Potter. Öhm… szép a konyha! - Lily, Lily… hát persze, Lily! Mintha hallottam volna már a neved a fiam szájából… - kacsintott rám cinkosan, mire olyan vörös lettem, mint a kezében lévő edényfogó kesztyű. Mrs. Potter elkezdett piszszegni, Alexa pedig kuncogott. Elhatároztam, hogy nem vonom kérdőre, amiért azt mondta, hogy James nem a bátyja. A végén még engem néznének hülyének. Így csak mosolyogtam, görcsösen fogtam táskámat, és körbepillantottam. Egyetlen Jamesre utaló tárgyat sem láttam, viszonylag nyugodtabban fordultam Mr. Potter felé, aki újra legkedvesebb szenvedélyének, a főzésnek hódolt. - Mit szólnátok egy kis fürjsülthöz háromféle salátával és különböző szószokkal? Lily, mennyire tudsz főzni? 11:57, Alexa szobája

Komplett kiképzésben részesültem konyhafronton és helytálltam. Ennyi zöldséget még életemben nem aprítottam, hámoztam, szeleteltem, vágtam darabokra. Korgó gyomorral éreztük a fürjek ínycsiklandozó illatát, miközben még mindig a csípős-sajtot-hagymás salátát kevertem. Kiderítettem, hogy Mr. Potter mesterszakács, innen erednek zseniális ételkombinációi. Ezelőtt például sosem gondoltam volna, hogy a trappista sajt és a hagyma megférnek az almával, pedig igen! Alexa nagy segítség, talán túl nagy is. Már vissza is vitte az egyik mártást a hűtőbe, mielőtt elkészülhettem volna vele teljesen, úgy kellett neki szólni, hogy hozza vissza. Teljesen megnyugodtam, miután körülnéztem a házban, és sehol sem láttam Jamest – meg persze egy parányit csalódott is voltam. Azért találkozni vele nem lett volna olyan rossz… csak közben kilyukadt volna a gyomrom a sok idegeskedéstől. 14:07, konyha Mostantól ez lesz főhadiszállás, mert más családokkal ellentétben Potterék ezt használják legtöbbet, és ez a legvidámabb helyiség. Körbe, a falon apró vázákban fűszernövények állnak, mindegyik alatt furcsán ismerős betűkkel nevük áll. Szeretem ezt a házat, és ezt a konyhát, és ezt a családot. 10 dolog, amit bírok itt 1. Itt az a szabály, hogy nincsenek szabályok. 2. Alexa szobája komplett állatkert. Eddig tizenegy állatot számoltam, de csak azért, mert a hét futóféreg nem bújt elő (hála istennek). 3. A konyhában esznek, itt van egy olyan hatalmas asztal, ahol lehet írni, társasjátékozni, és minden mást. Praktikus. 4. Zaphyr, az unikornis valami gyönyörűséges. 5. A szomszédok mind varázslók és boszorkányok, tehát itt akár az utcán is szabad a kviddics. 6. Vannak érdekes kuruzslók és füvesasszonyok, akik házról házra járnak, hogy aztán majd a családfők jól elkergethessék őket. 7. Bár van baromfiudvar, és van vagy ötven tyúk, nincs kakas. 8. Teljesen Sebastian-mentes terep, nem kell attól tartanom, hogy egyszer csak felbukkan a kétes halálfaló haverjaival. 9. Van postaláda (Beccáéknál nem volt, mert az övéket egyszer felrobbantották a bátyja barátai, és az óta Mr. Breeman pénzpocséklásnak gondol bárminemű postaláda felállítását). 10. Varázsittas itt még a levegő is. Kicsit Roxfort hangulatát adja vissza. Ó. Az az írás, amilyen girbe-gurba és egyenetlen, csak egyetlen személyé lehet: Siriusé. Hát nem igaz, annak a srácnak nincs jobb dolga, így, a tavaszi szünetben, mint hogy mindenhol olyan nyomokat hagyjon maga után, amelyekbe a szegény Lily Evansok belebotolhatnak?! 15:39, konyha Elbeszélgettem Mr. Potterrel, miközben Alexa és Mrs. Potter kimentek megkeresni Simont, az állatok gondozóját. Természetesen a konyhaművészettől indultunk ki, miközben meglepetéspudingot készítettünk (jaja, meglepetés volt a futóférgeknek). - Úgy hallottam, Lily, megreformáltad a roxforti gasztronómiát! Igaz ez? – tette fel a kérdést. Naná, hogy igaz, bár nem igen szeretem hangoztatni azt a bizonyos tökös incidenst és az azt követő lázadást. - Igaz, Mr. Potter, a tökös ételekre és italokra tértünk át. Nem is hinné, mennyi van belőlük. – kavartam meg a málnaszínű masszát, ami valahogy nem úgy nézett ki, mint kellett volna. Gyorsan ráfogtam a dolgot Sirius most is jelenlévő szellemére. - Pontosan, körülbelül annyi, mint a padlizsános ételekből. És hogy eszik a gyerekek? Elkezdtem hümmögni. Mostanában sokan rendelnek maguknak máshonnan kaját, csakhogy ne kelljen megenniük szerdán a szerdai tökös pitét. Nem bánják, hogy megsértik a szabályokat, felrúgják a több hónapos hagyományokat, és megbántják a tradíció kiötlőjét (azaz engem).

Igazságszerint már nekem is csak rá kell néznem egy tökös tortaszeletre, és simán, mindenféle fenntartás nélkül lehányom. Hé, itt van a posta! Jött egy bagoly. Hozott leveleket is, nahát, ki hitte volna! Beccától: „A krokodil megszületett. A Happy nevet adtam neki. Aranyos. És harap. És félek. Kell neki a hús, és máris látom, amint leharapja a kezem. S. O.S. Ugye, nincs a közeledben Sirius? Nekem sincs James. Kvittek vagyunk. Pá!” A Mágiaügyi Minisztériumtól: „Tisztelt Miss Evans, a Griffendél ötödik évfolyamának tanulója! Szeretnénk értesíteni, hogy a teszt nem más miatt készült, mint hogy a nagykönyvbe beírhassuk adatait. Önt ketten is beírták a házassági szándékokhoz, az egyik Perselus Piton volt (feltételezésünk szerint itt valami nem tiszta), a másikuk pedig Brad Mannoer. Kérem, tisztelje meg őket levelével. Tisztelettel: Mundungus Fletcher, Mágiaügyi Miniszter” Lyától: „Petité Lily! Most gyorsan írok – francia akcentus nélkül. Csak arra reagálnék, hogy Jerome intenzív madárfogási tanfolyamon vesz részt, így – saját bevallása szerint – nincs ideje neked írni. Sajnálom, édesem, hogy ez így alakult, de tudod, milyenek a pasik: beképzeltek. Igen, rám is jár mostanában a rúd – oh, micsoda idétlen szólás. Rohannom kell. Puszi! Lya” Remustól: „Kedves Lily! Mondd, nem tudsz valamit Rinivel kapcsolatban? Tudod, már elég sok ideje nem kaptam hírt róla. Remélem, nincs semmi baja… Nem is zavarlak tovább, csak ennyit akartam. Jól telik a szünet? Nekem állandóan küldözget McGalagony mindenféle papírokat. Azoknak a kitöltésével telik el szinte minden percem. További jó szünetet! Baráti üdvöléssel: Remus Lupin” Veritytől: „Ezt nem fogod elhinni… Philip olyan aranyos! Annyira sokat és szépeket mesél, állandóan bókol, és… meghívott magukhoz! Tehát a nyári szünet két teljes hetét Franciaországban töltöm!!! El tudod hinni? Ilyen pasi… Alison persze féltékeny… nap, mint nap látja, ahogy Philip levelet ír nekem. Olyan romantikus srác! Hoppá, mindjárt felforr a tea… szia!” Rinitől: „Nem bírom tovább, Lily. Valahogy bennem van, hogy levelet kell írnom Remusnak, és ki kell használnom minden másodpercet, ami csak rendelkezésemre áll. Tudod, hogy van ez… sokan, amíg fiatalok, észre sem veszik, hogy múlnak a napok, én viszont igen, szerencsére anya erre tanított mindig. Szóval elhatároztam: írok neki. Remélem, jól telik a szüneted. Az enyém eddig elég ramaty volt… Légy jó! (Küldök három puszit) XXX Rini U.i.: Tudtad, hogy a Trinity név szentháromságot jelent?” Mostanában egész jó a felhozatal… de még hogy Piton vagy Brad el akar majd venni! Hogyhogy Becca nem szólt, hiszen csak ő másolhatta azokat a kérdőíveket?! Vagy lehet, hogy annyira elbambultam James szülinapja miatt, hogy nem vettem észre a saját nevem? 20:14, konyha *

Ezt. Nem. Hiszem. El. Itt ülök gyertyafénynél, és írok. És mindezt miért? Azért, mert a drága… na jó, inkább kezdem a legelején. Minden azzal kezdődött, hogy Mr. Potter elmagyarázta, hogy dobjam úgy fel a palacsinta tésztáját, hogy ne ragadjon a plafonra, és lehetőleg a serpenyőben landoljon. Így hát gyakoroltam ezt a mozdulatot több-kevesebb sikerrel. - Mr. Potter, hogy dobjam fel úgy, hogy visszaessen a másik oldalára? – firtattam szakmai gondjaimat, mire Alexa odaszaladt hozzám. - Nem kell, hogy a másik oldalára essen. Apa is mindig titokban szokta megfordítani. – súgta, miközben apja máris azt ecsetelgette, milyen profi mozdulatsort szokott használni a művelethez. Egyszer csak csengettek, mire Mrs. Potter – aki eddig csendben, mosolyogva figyelte ténykedésünket azonnal kisietett. - Vajon ki lehet ez ilyen későn? – nézett Mr. Potter az órára, ami kereken 6 óra 12 percet mutatott. – Gyerünk, lányok! Lily, lássunk egy szép feldobást! Kis fenntartással tettem bele az újabb adag masszát a serpenyőbe, és bizonytalanul feldobtam, az olajjal együtt. A massza szállt. És szállt. Az olaj nem volt olyan szerencsés, szétkenődött a falon. A tészta pedig végül elkenődött a mennyezeten. - Phű… ezt gyorsan le kell szednem, mielőtt meglátja anyád. – mondta derűsen Mr. Potter Alexának címezve, míg én még mindig a fennragadt palacsintakezdeményt néztem. Ebben a szent pillanatban ismerős hangot hallottam meg. - Szia, ap… Hát… ez… Amikor lenéztem, James állt tőlem két méterre. Pontosan olyan volt, mint legutóbbi találkozásunkkor: helyes, haja a tőle megszokott csálésággal állt, és most is zsebre dugta kezét. Csak pár másodpercig szemeztünk, mert ekkor Sirius Black hasra esett. Hmmm, most így belegondolva ő is ugyanolyan béna volt, mint legutóbb, annál az emlékezetes leánykérésnél. Sötétség borult a házra, úgy tűnt, hogy Siriusnak sikerült rekordidő alatt kicsapnia az áramot. James hangja vidáman szólt most már sokkal közelebbről: - Isten hozott nálunk, Lily! Hogy s mint? A tőlem telhető legudvariasabban válaszoltam, hiszen ott álltak nem messze szülei. Fiukon és rajtam kívül mindenki pánikba esett a vaksötétség miatt, míg mi könnyedén csevegtünk. - Köszi, egész jól vagyok. Megtanított az apukád nagyon sokféle mártásra, szószra és salátára, Alexa pedig megmutatta az egész állatgyűjteményét. - Nem, a futóférgeket még nem láttad. – csivitelte bele Alexa, aki boldogan ugrándozott mellettem örömében, hogy én és a bátyja egy tető alatt vagyunk. - Nem is tudtam, hogy ti ismeritek egymást. – szólalt meg Mr. Potter is. Felesége lágy hangon tájékoztatta: - Drágám, remélem, nem hiszed, hogy Lilynek rövidtávú az emlékezete. Ha már kicsúszott az első percekben valami a szádon, ne tagadd le, kérlek. Nagyon is jól tudjuk, hogy ismeritek egymást, hiszen Alexa is tájékoztatott minket, és Sirius is igen élénken tiltakozott ez ellen a meginvitálás ellen. A háttérben ősellenségem, Sirius Black morgott valami olyasmit, hogy tőlem nem lehet megszabadulni. Nem kevesebb éllel válaszoltam, hogy tőle meg még annyira sem. James volt az, aki közbeszólt, mielőtt kialakulhatott volna köztünk egy kisebbfajta vita. - Én örülök, hogy itt vagy. – mondta kedvesen. Úgy elpirultam, hogy kezdtem hálát adni az égnek, hogy Sirius kiütötte a biztosítékot. Alexa pedig megmukkant, jelezve, hogy ott van, és hallgatja beszélgetésünket. - Örülök, hogy örülsz. – válaszoltam – Hát… szép a házatok. - Aha. Körbevezesselek? – kérdezte fura hangon, és éreztem, hogy kinyújtotta kezét, mely súrolta könyökömet. Mrs. Potter itt látta jobbnak, ha közbeavatkozik a dolgokba. - Mindenki itt marad. Hol a pálcátok? - Kint maradt. – hangzott kórusban. - Tudod, hogy nem szeretem magammal hurcolni. – mondta Mr. Potter. - Valahol a ládámban, úgysem használhatjuk szünidőben. – vontam meg vállam. - Nekem nincs is. – csacsogta Alexa. Mrs. Potter nagyot sóhajtott.

- Hála istennek ma én is kint hagytam, miután segítettem a fiúknak behozni a teraszra a ládákat… akkor el kell mennie valakinek lámpát meg gyertyát keresni. – jelentette ki sziklaszilárd hangon. – Lily, Alexa, ti itt maradtok mellettem. Robert, te is. Fiúk, keressetek valami világító eszközt. Miközben a srácok természetesen az egész bútorzatot felborították, hogy előkerítsenek egy-két lámpát, magamban dudorásztam, majd beletenyereltem egy kis földbe, és halk nyisszanást hallottam. Később derült ki, hogy épp akkor nyírtam ki a Potter és Black család együttélését és egymásnak hivatott hűségét jelentő leandert. Mentségemre legyen mondva, hogy Alexa pedig leült a padlóra, pontosabban egyenesen bele a petúniákkal díszített, hosszú virágcserépbe. Amikor Sirius végre felkattintotta a lámpát, fellélegeztünk. De nem sokáig, ugyanis Mr. Potter nagy lelkesedésében gyorsan meggyújtott egy csillagszórót. Ezt gyorsan eloltottuk, mielőtt több baj történt volna, és kettes csoportokra oszolva elmentünk gyertyákat keresni. Mrs. Potter Alexával ment, Mr. Potter Siriusszal, én pedig Jamesszel. A mi lámpánk lett a nyertes, az aludt ki leghamarabb. - Segítség! – sikítottam, mert a sötétségben egyetlen fénypontot sem találtam. Olyan volt, mintha megvakultam volna, kétségbeesetten kezdtem el menni bármerre, ahol fény van. Csakhogy sehol nem volt. - Lily, hova mész? – szólalt meg James hangja tőlem nem messze, mire arra vettem az irányt. - Ki innen! Kint legalább világít valamennyire a hold… áúhh… - Lily, jól vagy? - Nekimentem valaminek és most fáj a lábam. Marha jó. – nagyon beüthettem a lábam, mert alig tudtam rajta állni, így inkább letelepedtem a földre. - Leültél? – kérdezte James. – Annyira fáj? - Nem, csak szórakozásból üldögélek. – válaszoltam csípősen. Mi a fenének kell ilyen veszélyesen berendezniük ezt a házat?! - Lily, nyugodj meg. – leült mellém, kezét kezemre tette. A sötétben két reakcióm is lett volna, de helyette kezeimbe hajtottam fejem, és imádkoztam, hogy legyen már vége a sötétségnek. Egy érdes szőnyegen ültem, ráadásul sikerült kiválasztanom egy olyan helyet, ami nem éppen a tisztaságáról volt híres. Én pedig allergiás vagyok a porra. - Haaap…cii! Jaj… James, miért történik mindig ez velünk? – kérdeztem, és biztosan nagyon szerencsétlenül hangozhatott, mert a kérdezett közelebb hajolt hozzám, és megsimogatta hajamat. - Lily, kérsz egy zsepit? - Nem, én csak haaa… haaa… - Ha? – visszhangozta értetlenül első számú szerelmem. - …Pcii! – tüsszentettem, mire James elnevette magát. – Hé, mi olyan vicces? – tudakoltam. - Olyan… inkább nem is mondom… - James alig bírt beszélni, annyira nevetett. Később kiderült, hogy szerinte aranyosan tüsszentettem. Hah! Még hogy aranyosan! - Szép itt. – mondta halkan, nevetése elmúltával. - Igen, és még szebb lenne, ha látnánk is valamit. És ebből a kis mondatból aztán hosszú és tartalmas dialógus alakult ki. - Lily… - James, kérdezhetek valamit? - Hát persze. - Miért mondod ki minden egyes alkalommal a nevem? - Baj? - Nem. Én csak… kérdeztem. - Ok. Válaszolok is: szeretem kimondani. - Igazán? – kérdeztem cérnavékony hangon. - Lily, én… - kezdett bele türelmetlenül, de Alexa nevetése beléfojtotta a szót. Egyébként a kiscsaj teljesen úgy nevet, mint bátyja, és most így belegondolva olyan ugri-bugri is. Bár James az utóbbi időben megkomolyodott, már amennyire ez nála lehetséges. - Most komolyan, hogyhogy itt vagy? – faggatott könnyedén, még mindig kezemet fogva. Megfogtam kezemmel azt a kezét, amivel kezemet fogta, és még egyet hapciztam. - Alexa hívott meg. – vallottam be – Azt mondta, nem vagy a bátyja. Még a sötétségen keresztül is sejtettem, James milyen kétkedő képet vághatott. - És te elhitted neki?

Azt hiszem, nincs más ember, akinek bevallottam volna egy ilyen tévedést. De a lábbevágás, leülés, tüsszentés és kézfogás után már egyáltalán nem érdekelt, hogy meglátja hibáimat. Azt mondják, ha az ember szerelmes, akkor a szerelme hibáit imádja legjobban. Pár mondatban összefoglaltam neki, miért is hittem húgának. Megborzongtam. James Potter húgával dumáltam annyit, ő mutatta meg nekem boldogan ugrándozva szobáját, vele etettem meg az unikornist… ez annyira képtelenségnek hangzik, mégis igaz. - James… nem zavar, hogy itt vagyok? – kérdeztem halkan. Erre megszorította kezemet. - A húgommal ellentétben én nem szoktam füllenteni, Lily. Mondtam, hogy örülök, hogy itt vagy. – ezekre a szavakra valami megmozdult idebent. Igen, hiába hangoztatom azt már több, mint három éve, hogy nincs szerelem, és hogy engem aztán senki sem vehet le a lábamról, most mégis ott ültem Jamesszel, és azon gondolkoztam, miért lesz különös érzésem, ha megfogja kezem. Olyan volt, mintha a kezeinknek egymás mellett lenne a helye, mintha így teremtett volna meg minket az Isten (aki mint tudjuk, nincs, de néha jó hinni benne). Fogalmam sincs, hogy James min gondolkozott, de ezek a gondolatok kibuktak belőlem. - Tudod, James… már nem bánom annyira, hogy itt vagy, és hogy itt vagyok. – mondtam lassan, mikor hosszú – és rendkívül zagyva – monológom végére értem. - Én sem. – válaszolt James azon a mosolygós hangján, amit csak olyan alkalmakkor használ, amikor minden harmonikus. Ekkor felgyulladtak a lámpák, a házat vakító fényesség árasztotta el és leereszkedett hozzánk egy arkangyal. Na jó, a legutóbbi nem történt meg, csak Sirius rohant be, és tőle cseppet sem szokatlan módon elcsúszott az egyik szőnyegen. - Mit vett be? – fordultam James felé, mert ennyire azért haverja sem lehetett béna; amikor meglepetésszerűen kialudtak a fények. Újra. - Sirius! – hallottuk távolról Mr. Potter ordítását. Ugyanaz volt a helyzet, mint ezelőtt: sötétség, lámpák nuku, földön ülés. Csakhogy most bejött a képbe egy zavaró tényező: Sirius. James nagyot sóhajtott. Folytatása következik, csak megyek, segítek Alexának meggyújtani még néhány mécsest. 37 Dear diary 20:33, konyha, a tűzhely mellett - Hát ti meg mit csináltak itt? – kérdezte Sirius ironikusan. Csak annyit láthatott, hogy egymás mellett ülünk, és egymás kezét szorongatjuk, ami valljuk be, nem jelent olyan sokat. Brad kezét is megfogtam egyszer, amikor megijedtem, és vele sincs semmi… jesszusom. Erre majd még kitérek. Tehát a lényeg, hogy jobb, hogy nem láttam Sirius Black üdvözült vigyorát, mert tuti, hogy le akartam volna keverni neki egyet. Így viszont továbbra is ott maradhattam pár centire Jamestől, ami… elég előnyös. Egy tompa puffanást hallottunk, utána pedig hangját. - Jól vagyok! – kisvártatva csörrent valami, majd minden bizonnyal atomjaira zúzódott. - Tapmancs - szólt rá James vészjósló éllel –, remélem, nem verted le anyám egyetlen kínai vázáját. Nagyon büszke rá. - Nem gondolod, Ágas, hogy ebben a sötétben tudom, mit vertem le! – hangzott a méltatlankodó válasz. Jaj, istenem, ez a srác nem normális. Fogalmam sincs, mit eszik rajta Becca. - Black, hogy a csudába kerülsz te ide? James, te biztattad arra az ostoba lánykérésre? - Micsoda?! – azt hiszem, Jamesben egy pillanatra megállt az ütő. – Csak nem kért meg TÉGED? Egyszerre kezdtünk tiltakozni Siriusszal. Ő volt a hangosabb. - Dehogy Evanst! Bocs, haver, de még ha kényszerítenének, akkor sem venném el őt. Inkább már Becky… James hangos nevetésben tört ki. - Megkérted Beccát? Milyen arcot vágott Mr. Breeman?

Én is elmosolyodtam, míg Sirius sértődöttségében még egyszer nekiment az asztalnak, és levert róla még egy – feltehetőleg – porcelán díszt. - Egyáltalán nem volt vicces! Ha továbbra is ilyen leszel, Ágas, eszem ágában sem lesz több levelet vinni Lilynek tőled! – harsogott, majd halk reccsenés jelezte, hogy leült a kanapéra. Jót hallgattunk. – Most meg mi a fene van? - Odaadtál Lilynek egy levelet? - kérdezte James hitetlenkedve. El akarta venni a kezét az enyémről, de eszem ágában sem volt hagyni. Inkább én válaszoltam. - Igen, James. Azt hittem, szándékos volt… vagy áprilisi tréfa, hiszen Sirius április elsején adta ide… vallottam be elmélázva. James a hangokból ítélve nem tudott napirendre térni a dolog felett, ugyanis dadogni kezdett. Az én Jamesem. - H.. hát, Lily… én.. én… én… Az… ne… nem v… v… volt… tréfa. – nyögte ki kínkeservesen. – Tapmancs. Ezért kinyírlak. – jött meg a hangja, és abba az irányba nézett, ahol haverját sejtette. - Miért, mi van? – csattant fel ő nagy hangon. – Örülhetnél, hogy elvittem neki! - Te dinka… - morogta James – Sebastiannak kellett volna odaadnod! Pár pillanat múlva… - Ja, tényleg! – kiáltott fel Sirius, és ezzel le is tudta a dolgot. Mi nem annyira. Az a levél olyan volt, hogy nem volt egyszerű megemésztenem. Gyakorlatilag remegtem, amíg olvastam, és utána annyiszor elolvastam, mint a verseket, amiket küldött nekem. - Lily… - kezdte James. Sirius feszülten várt. Ekkor Alexa rohant be, óriáslámpással és hatalmas zacskó mályvacukorral kezében, szőke haja csak úgy repkedett körülötte. - Megvagytok! – visított, és odafutott hozzám – találtunk egy csomó gyertyát és lámpákat! Anyu szól, hogy gyere, segíts neki vacsorát készíteni! Megfogtátok egymás kezét, hogy el ne vesszetek? De jó! – ezzel máris felpattant. Gyorsan felálltunk, és követtük. Sajnos James eleresztette kezem, ugyanis hátra maradt Siriusszal… beszélgetni. Most pedig itt vagyok, egyik kezemmel tartom Mrs. Potternek a gyertyát, a másikkal pedig írom ezeket a sorokat. Esküdni mernék, hogy az előbb egy marék rozst szórt bele a rántottába… meglepő recept. Még mindig nem tudok túllépni ezen a dolgon Jamesszel… az a levél tehát nem direkt volt szerelmi vallomás, hanem tényleg Sebastiannak szólt, és olyan jó volt fogni a kezét. Nem tudom, mi van velem, de jó nagyon. Nem valami ehhez hasonló verset küldött legelőször James? Hoppá. Beleejtettem a kondérba a gyertyát. 21:21, JAMES SZOBÁJA Mr. és Mrs. Potter kb. három perces tanácskozás után úgy döntöttek, hogy az egyetlen hely, ahol alhatok, az szeretett (általuk és általam is) fiuk szobája volt. Az okok a következők voltak: L Az ő hálószobájukban ugyebár nem alhatok L Alexa szobájában kisebb állatkert van, ott azért nem L Az egyik vendégszobát elfoglalta Sirius L A másikat pedig a futóférgek L Tehát egyik vendégszobát sem vagyok hajlandó használni Következmény: Marad James Potter szobája. Júúúj!!! Az egy dolog, hogy szívesen ülök mellette, és fogom a kezét, de az még egy, hogy mellette is aludjak! Ez nekem nem fog menni. Nem, nem, nem. Jamesszel egy ágyban? Az ki van zárva. Most mégis itt ülök az íróasztalánál, milyen aranyos kis plüssoroszlánja van! Hmm, úgy látom, Siriustól kapta… mégsem annyira aranyos. Tehát, itt ülök gyertyafénynél és írok. James a háttérben valamit nagyon pakol. Most idejött. Valamit mutatni akar. 21:29, az a szoba, ahol eddig még csak álmaimban voltam

Amikor hátrahívott, már azt hittem, valami ősrégi rejtekajtót akar mutatni, de nem. Csak az új házikedvencét. - Nézd csak, Lily, ez itt Quvick. – mutatott rá egy gyönyörű sötét tollazatú bagolyra. – A szüleimtől kaptam a kaméleon halála miatt. A kaméleon halála… jó, hogy nem elhunyta! Bizonytalan mosollyal közelítettem újdonsült baglya felé kezem. - Szia, Quvick! Szép madár! Jó madár! – erre a sok dicséretre az az ádáz dög képes volt megcsípni. - Nem szereti, ha túlzottan dicsérgetik. – nevetett fel James. Megmondtam neki, hogy nyugodt lehet, ezután nem is fogom. Milyen szemtelen madár. Ezután a kis közjáték után James kiment, hogy esti mesét mondjon Alexának (fogadok, hogy valami olyasmi is fog keveredni a mesébe, hogy „a kislányt nagyon megbüntették, aki letagadta bátyját”), aki igazából sokkal okosabb, mint hittem volna. Ha tudtam volna, hogy James a bátyja, tuti, hogy a nagy izgalmak és aggályok közepette el se mertem volna jönni, és akkor nem lennék itt. Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha válaszolok a levelekre. Beccának: „De igen, nagyon is a közelben vannak. Jamesnek örülök, Siriusnak egy cseppet sem. Mondd, miért kell mindig, mindenhol ott lennie?! Rosszul vagyok tőle. Etesd meg Happyt! Milyen találó név. Pá!” Lyának: „Petité Lya! Drágaságom, ha nem tudnád, nem lehet francia akcentus nélkül írni. Az akcentust ugyanis csak a beszédben használjuk. Nem tudom, minek hívják az írásbeli komplexusodat, de az a közelében sem jár az akcentusnak. Jeromenak pedig üzenem, hogy most már ő tanulhatna tőlem, és hogy remélem, nem jár sikerrel a madárfogásban. Ha azt mondja, rosszindulatú vagyok, mondd meg neki, hogy „Édesem, tudod, milyenek a csajok: sértődékenyek.” Remélem, lesz időd később hosszabb levélre is… Puszi neked is! Lily” Remusnak: „Kedves Remus! Hááát… azt hiszem, be kell vallanom valamit. Rini csak arra vár, hogy írj neki, mert együtt kidolgoztunk egy stratégiát, amit csak azért nem részleteznék, mert csak felbosszantanád magad. Biztos vagyok benne, hogy jól van, és nincs vele semmi baj. A jó egy kicsit erős kifejezés lenne a szünetemre, inkább mondjuk azt, hogy érdekes. Lázadj McGalagony ellen, Remus, ne add fel! És ne felejtsd el bevenni a szérumodat. Holnapután telihold. Sok szeretettel: Lily (a vezetéknevemet tudod)” Micsoda egy hazudós dög vagyok… Szegény Rini. Veritynek: „Drága Veritym, hidd el, én elhiszem neked, hogy milyen aranyos, drága, stb. Philip, de könyörgök, nem lehetne már végre más a téma?! Itt vagyok Jameséknél. Ha erre nem reagálsz, tényleg szerelmes vagy. Biztos jó lesz a nyaralás Franciaországban, bár nem irigyellek, mert nekem más programom lesz: pl. kinyírni Jeromet. Ha írsz Philnek, légyszí említsd meg, hogy szóljon Jeromenak, hogy írjon. Köszi! Lily” Rininek: „Könyörgök, esedezek, rimánkodok, hogy ÍRJ Remusnak! Most kaptam tőle egy levelet, amiben elég burkoltan arra céloz, hogy kismillió levelet akar tőled kapni, csak nem mer kezdeményezni! Hiszen a bulin már majdnem megvolt az a csók, nem? Akkor hajts rá, ne essetek vissza.

Jól tanítja anyukád, teljesen igaza van. Én is próbálok ehhez igazodni, de persze iszonyú nehéz. Remélem, mostantól jobb lesz a szüneted! Üdvözlöm Alicet (és Franket, ha ott van valahol a környéken, ami szinte biztos)! Puszi! Lily U.i.: Nem, nem tudtam. De hát minden nap tanul az ember. Tudtad, hogy az a név, hogy Sirius minden bizonnyal valami olyasmit jelent, mint „átok”? Bradnek: „Na szóval, kedves Brad! Tudod, kaptam a Minisztériumtól egy nagyon furcsa levelet, ami ahhoz a teszthez kapcsolódik, amit múltkor megcsináltunk, és egy érdekes kérdés merül fel. Nem is tudtam, hogy el akarsz venni. Azt hiszem, itt valami oltári nagy félreértés van. Javíts ki, ha tévedek, de te Pennyt szereted! Maradjunk csak hajtó és őrző kapcsolatban, rendben? Jó szünidőt! Lily Evans, hajtó, edző, exprefektus” Hú, hát ezzel is kész vagyok. Kíváncsi vagyok, mit fog válaszolni Brad… azt hiszem, jobb, ha erről James nem tud. 22:03, még mindig ott Ez hihetetlen, fenomenális, letaglózó és lenyűgöző! Találtam az íróasztalon egy vörös, bársonyborítójú füzetet, egy úgynevezett naplót, olyat, amilyet én használok, csak egyetlen különbség van köztük: a név. Rábukkantam James naplójára. Először csak dudorászva, mintegy öntudatlanul nyitottam ki, és forgattam meg. Már a fele betelt (én már ennek mindjárt a végére érek, de azért még pár napig kitart)! Amikor ott ültem a saját naplóm előtt, ölemben James naplójával és a nevezett még csak nem is tartózkodott bent (igen hosszúra nyúlhatott Alexával az az őszinte beszélgetés), akkor egy gonosz kis manó arra késztetett, hogy olvassak bele. Nem tehettem mást, képes volt irányítani kezem, és muszáj volt beleolvasnom az egyik bejegyzésbe. „Kimentem Tapmancsért, a házuk elé. Bajos volt a dolog, az anyja agya már megint eldurrant (ha van neki), és Sebastian olyan szemekkel nézett rám, mint akinek komoly retinagyulladása van. A srác nem komplett. Tapmanccsal próbáltunk nagyon gyorsan elhúzni, de ekkor megjelent az apja, a másik hülye. Éppen Medával ordítozott, amikor megzavartuk. Úgy belerúgtam volna párat.” Nagy sóhajjal bezártam a naplót, és behunytam szemeimet. Két ellentétes érzelem küzdött bennem, és mindent megadtam volna, hogy a rosszabb kerüljön felülre, azaz elolvashassam a napját. A napjait, az életét, a gondolatait, a véleményét. Legszívesebben az egészet eltettem volna, és szabad óráimban azt olvasgattam volna. Vajon ő is ugyanígy van az én naplómmal? Végül eszembe jutott az az eset, amikor ő olvasott, sőt, még írt is a naplómba, és leküzdöttem a jó oldalamat, a sötétség kerekedett felül. Találomra kinyitottam, és elkezdtem olvasni. „Február 20. Ez a nap rettenetes volt. Hiába, én sem mindig bírom cérnával, amikor Lily kifakad, és úgy küld el a pokolba, ahogy senki más nem képes. Kiakadtam, és szégyenszemre sírtam Tapmancsnak. Ilyen még sosem volt, és nem is lesz. Ha Lilynek nem kellek, hát nem.” Igen, az egy nagyon is emlékezetes nap volt… számomra is. „Február 27. Ma reggel Sirius ébresztett, aki sérelmezte, hogy hajnali 05:05-kor még senki sincs a birtokon. Sajnos a rádió képes többszörösére hangosítani amúgy sem csendes hangját. Fáj a fejem.

Azonnal eszembe jutott, ha már fent vagyok, kviddicsezni kell. Gyorsan összehívtam a csapatot, és mindenki jött is – Lily még a különleges kviddicscsizmát is elfelejtette. Olyan aranyos volt. Csináltunk egy gyors edzést órák közben is, hogy egyetlen másodpercet se vesztegessünk el. Találtam egy különleges kis verset. Én nem értem annyira a lényegét, de Medának tetszik, és gondolom, Lilynek is fog. Bár Lily mostanában csak Lyával és a cicájával, Cassievel foglalkozik.” Hát, ez… amíg én Jamesről áradoztam a naplómban, ő rólam írt feljegyzéseket? Nem is igaz, hogy akkor csak Lyával meg Cassievel foglalkoztam, Beccával is! Pont akkor írtam azt a bizonyos levelet Lyának… amiben bevallom, hogy szeretem Jamest. Úgy látszik, tényleg baromi jól tudom titkolni az érzelmeimet. „Március 4. Ma egész nap díszítettem és kviddicseztem. Lily megint kihagyta az edzést, de most Sirius is. Úgy látszik, lázadnak a rendszerem ellen… Lily ilyen hozzáállását nem találom furcsának, de azért Sirius nem szokott ilyeneket csinálni. Végül este találkoztam csak velük, amikor épp befejeztük az edzést. Megjegyzem, aznap pompásan ment a repülés, rendkívül száraz volt a szél. Lily és Sirius azt mondták, hogy rólam beszélgettek. Itt valami titok lappang.” Ó, de drága! Még hogy titok! Ebben nem volt semmi titok, bár, ha nem szorultam volna be a WC-be, akkor sem valószínű, hogy kimentem volna kviddicsezni. A franciák látogatása előtt egy nappal Jamesnek is csak a kviddics jár az eszében… a kviddics meg én. „Március 5. Lilyvel ma délután volt egy elég különös beszélgetésem. Azt kérte, hogy tanítsuk meg az animágiára. Nem tudom, hogy juthatott ilyen butaság az eszébe, de leállítottam. Még csak az kéne, hogy legyen valami baja! Sirius persze azon a párton volt, hogy ha akar, hagy próbálja meg, de ezt még Tapmancs sem gondolhatja komolyan… Lily még csak 16 éves, és ráadásul lány (nem mintha ez számomra olyan nagy gond lenne). A 16 éves lányok pedig ne tanuljanak mindenféle transzformációkat. Egyébként is, mi lett volna, ha egy nagy fekete lyuk marad csak utána? Ezt a kockázatot semmiképpen nem vállalom. És nem is engedem. Sirius pedig állandóan Lyáról dumál. Hova lett a Beccával való nagy szerelme?...” Pfff. Hát, elég fura lesz látni az arcát, amikor megtudja, hogy mégis animágus lettem (leszek hamarosan). Tuti, hogy azt hiszi majd, hogy Sirius és én összeesküdtünk ellene. Én, mint egy nagy fekete lyuk… ijesztő. „Március 7. Lily Evans olyan nagy írásjelekkel ír a naplójába, hogy simán lehet látni. Ma tájékoztattam is róla. Persze megbántódott. Sirius pedig állandóan N. N. T. SZ.-nek nevezi, azaz Nagyon Nem Titkos Szerelmednek. Oly elmés legjobb haverom, hogy az már néha nekem is fáj. Lilynek agyára ment a nemtudommi. Már az étkezési szokásainkat is lejegyzi. Azt hiszem, muszáj lesz beszélnem vele. Beszéltem vele. Nagyon nehéz volt, de szerencsére vége. Legalábbis remélem, hogy megértette: most már nem fogok utána rohangálni. Persze azt nem mondtam, hogy nem fogom figyelni, de hagy ijedjen meg egy kicsit, akkor talán észhez tér. Megpusziltam, és még szerencse, hogy nem lett abból a pusziból csók. Pedig nem lett volna rossz… Jaj, drága Lily, miért nem veszed már észre magad?” Hát, de hát én észrevettem magam! Komolyan. Mert hát… Jézusom. Azt hiszem, sokkot kaptam. Itt és most. Nagyon Nem Titkos Szerelmed. Ilyet is csak az a lökött Sirius tud kitalálni, tiszta gyogyi! Ajjaj, James, én már tudom, hogy mit akarok, de te tudod még?

„Március 8. Nehéz vidámnak lenni, amikor cseppet sem vagyok az. Bella pedig újra rám szállt, nem érti meg, hogy pontosan önmaga az utolsó, akihez mennék, ha bajom lenne. Nekem Lily kell. A fenébe is. Miért kell nekem Lily? Már a kezdet kezdetén elszúrtam ott, hogy megtetszett. Szólnom kell Tapmancsnak, hogy ákolnunk kéne egy gépet, ami visszavisz a második évbe, ahol megszerettem Lilyt. És még telihold sincs. Egy nagy baromság az életem. Talán túl szigorú voltam vele.” Huh. Erre már nekem sincs szavam… „Március 12. A tegnap éjjel olyan volt, mint egy valóra vált álom. Azzal vette kezdetét, hogy Lily rosszat álmodott, és Sirius – véletlenül (?) – ott volt. Szólt nekem, én pedig beszélgettem Lilyvel. Bárcsak nappal is így tudnánk dumálni. Akkor feltette a nagy kérdést. „Már nem szeretsz?” Tehát tudta, hogy szeretem, azaz szerettem. Én pedig azzal válaszoltam, amit nagymamámtól hallottam kiskoromban: „Akit igazán szeretünk, azt el kell tudnunk engedni.” De még folytatódott… persze azt már nem mondtam el neki. Az a vége, hogy: „És, ha a sors nekünk szánta, vissza fog jönni.” A nagyszüleim, dédszüleim sikeresen alkalmazták ezt, miért pont én lennék a kivétel? Crack és Crock ma összeverekedtek. Borzalmas állapotban voltak, le kellett vinnem az állatokat Madam Pomfreyhez, aki persze megkérdezte, honnan vannak. Megint este van. Bocs, Lily, de álmodj rettenetes álmokat! Hátha akkor újra tudunk beszélgetni.” Uh. Nekem ez így egy kicsit sok volt. Be is zártam a naplóját, és betettem a helyére. Magam elé néztem, gondolkoztam, és kicsit remegtem is. Pár perc múlva mosolyogva lépett be James. Mindenki azt hinné, hogy tökéletes az élete, semmi miatt nem kell aggódnia, jól tanul, jól sportol, népszerű. Az érzései pedig csak a naplójára tartoznak. Nem tudtam volna meg, ha nem nyitom ki… - Lily! – nevetett rám, majd leguggolt székem mellé – Tudtál írni gyertya mellett? - Persze. – mondtam halkan, hátrasimítva hajam. Észrevette, hogy szokatlan arcot vágok, rá is kérdezett. - Minden rendben? – majd, amikor bólintottam, elfordult – Nézd, azt hiszem, én a földön fogok aludni… de melyik részén? Gondolom, jobb lesz itt, nehogy hasra ess majd bennem. Tiltakozva felpattantam a székről, becsaptam naplómat, és odatettem az övé mellé. - Nem, James, én alszok a padlón. – jelentettem ki csípőre tett kézzel. - Nem. Te vagy a vendég, tiéd az ágy. – makacskodott ő. Már épp belebonyolódtunk volna egy kisebb vitába, ha Mr. Potter be nem kiált az ajtón. - Gyerekek, tizenegykor takarodó! Holnap reggel sétálni fogunk egy nagyot a környéken, tehát pihenjétek ki magatokat! James, el ne felejtsd elfújni a gyertyákat! Lily, tiéd az ágy! Jó éjt! - Lily – szólalt meg mellette Mrs. Potter kedves hangja –, remélem, nem haragszol, hogy Jamesszel kell egy szobában lenned. Csak mivel ott van az elosztó, Siriust nem szeretnénk odaengedni, és tudjuk, hogy ti mennyire jól megvagytok. Jó éjt! - Nem haragszok, Mrs. Potter. Jó éjt. – válaszoltam mosolyogva. - Szia, anya! – kiáltott oda James is, és elkezdte kiszedni a szekrényből a takarókat. Éppen fel akartam ajánlani segítségemet, amikor Alexa rohant be, fehér fodros kis ruhájában. A haja nagyon szőke volt: csoda, hogy nem világított. - Jó éjt, Lily! – futott oda hozzám, és a nyakamba ugrott - Ne hozzam át Minnie-t? Nem fogtok félni? – kérdezte aranyosan, mire leültettem az ágyra. - Azt hiszem, megleszünk nélküle. – feleltem ásítva – Nem vagy álmos? - Én? Nem vagyok. – reagált teljesen éberen a kislány. - Alexa, menj aludni! – szólt rá bátyja, aki kivett egy párnát is. – Vár már Minnie, Moni, Connie, Bonnie és a többi kis állatkád. - Valld be, hogy elfelejtetted a nevüket! – mondta Alexa sértetten. Imádom ezeket a családi jeleneteket, nem bírtam visszatartani nevetésemet. A nagy derültség közepette észre sem vettem, hogy Sirius is megjelent.

- Hé, Tapmancs, buliztok, és nekem nem is szóltok? Most még erre is csak nevetés volt a válaszom. Jó volt ott lenni. De most már befejezem, mert jön az éjszaka, és James ágyában fogok aludni. Ha ezt elmesélem Beccának… 38 Gáz van Április 4. (Csütörtök) 11:26, konyha Tegnap még lövésem sem volt, hogyan élhetek túl egy éjszakát a Potter-házban. Persze akkor még nem tudtam, hogy éppen James szobájában kell meghúznom maga. Pontosabban az ágyában. Így értékelve a helyzetet, ha fél évvel ezelőtti önmagam látná ezeket a sorokat, egészen biztosan csendben, minden feltűnés nélkül elájulna. Mert mit is keresek én James Potter ágyában?! Szerencsére nem azt, amit az utódok olvasni akarnak, hogy pont akkor gyakoroltuk… khmmm… előállításukat, hanem egészen egyszerűen csak aludtam – illetve aludni próbáltam. Miután elbúcsúztam Jamestől és magamra húztam a takarót körülbelül két óra hosszat bámultam, hogy hol van, várva, hogy esetleg tesz valamit, például közelít vagy köhint. Sem ezt, sem azt nem tette, egyszerűen csak aludt. Ami elég unalmasnak tűnt, tekintve, hogy először voltam az adott szituációban. De ha arra vártam, hogy felpattan, forrón magához ölel és a romantika hulláma megérint minket, hát, csalódnom kellett. Aludt. És aludt. Meg még aludt egy kicsit a változatosság kedvéért. Mit is mondjak, rá kellett jönnöm, hogy James tulajdonképpen tipikus pasi. Tipikus helyes pasi. Mivel ilyesformán vele nem törődhettem, de aludni sem akartam (egy srác mellett, aki észveszejtően helyes, lehetetlen aludni), így a velem szemközti fal egyik repedését figyeltem, és azt tippelgettem, melyik pillanatban fog felbukkanni rajta a szomszéd szobában letelepedő futóférgekből egy. Halkan dudorásztam, és azon merengtem, miért nincs itt legalább Bella, hogy kirugdoshassam a szobából, amikor egy tompa puffanást hallottam. Csöndesen felültem az ágyban, nehogy felébresszem Jamest, és körülnéztem. A szobában csend honolt, a hold sápadt fénye megvilágította a hatalmas íróasztalt, rajta a vöröslő naplókat, a sarokban három versenyseprűt, és a mahagóni szekrényeket, rajtuk tengernyi mini, mozgó fotóval. Visszafojtott lélegzettel ültem és figyeltem. Az óra monoton kattogását egy elsuttogott szó váltotta fel, mely kísértetiesen hasonlított egy nyitóbűbájhoz. Gondolkodás nélkül felugrottam – és kis híján átgyalogoltam Jamesen. James álmosan, kócos hajjal nézett fel rám, pár másodperc múlva felcsillant szeme. - Mész valahova, Lily? Mert, ha igen, kérlek, ne rajtam keresztül tedd… - Hallottam valamit. – suttogtam vissza, majd továbbsétálva átléptem rajta. Ekkor már felállt, kinyújtózott és pálcája után nyúlt. -. Nem varázsolhatunk a szünetben. Megvonta a vállát és mellém lépett. - És ha van odakint valaki? - Akkor majd használjuk a gyertyatartót. - Lily… - még az adott helyzetben is képes volt kajánul elmosolyodni, majd félretolt útjából. - Hé, James én megyek előre! – csattantam fel halkan, hogy a feltételezett betörő, vagy rabló, vagy bérgyilkos meg ne hallja, és közelebb húzódtam Jameshez. Persze, csak hogy lássam az arcát. Csakhogy túl jól sikerült megmozdulásom, és már csak két-három centi választott el minket. Igen, az arcunkat is. James félreértette a dolgot. - Mi..? – kérdezte, majd egészen egyszerűen magához húzott, és már épp nagyban csókolózni készültünk… közelről láttam csillogó barna szemeit, melyek különleges kábító hatással bírtak, és éreztem, hogy lehet, hogy most valami olyan fog történni, ami megváltoztat mindent, de… Ez nem az a pillanat volt. Ugyanis ekkor ordítás hallatszódott, és valaki hangosan elharsogott egy Capitulatust. James villámgyorsan otthagyott engem (a fenébe) és elkezdett rohanni a hang irányába. Rövid habozás után – melyet az okozott, hogy spekuláltam a gyertyatartó és pálcám között, utóbbi javára – James után mentem.

Amikor elhaladtam Alexa szobája mellett, észrevettem, hogy ajtaja tárva nyitva áll, és a kiscsaj sincs az ágyában. Úgy látszott, csak a Potter szülők aludtak békésen, miközben gyerekeik meg én éppen meg akartuk menteni a házat és az értékeket. Átvágtam a nappalin, egyenesen Jameshez siettem, aki épp belépni készült a konyhába. - James, várj meg! – kiáltottam oda neki. Ő megtorpant és türelmetlenül várta, mikor érek végre mellé, majd megfogta a kezem. Máris nyugodtabb lettem. Alexa a konyhában álldogált az ablak előtt Sirius társaságában. - Te voltál a rabló? – kérdeztem elképedve, mire a szólított (azaz Black) még csak el sem mosolyodott a szokásos nagyon-hülye-vagyok-de-okosnak-hiszem-magam vigyorral. - Ha befognád egy kicsit a szád, Lily, talán össze tudnám rakni a részleteket! Amikor kezünkre tévedt tekintete, elfintorodott és újra a nyitott ablak felé fordult. Alexa már kint lógott az ablakpárkányon, nem sok hiányzott ahhoz, hogy fejre essen. Sirius pedig ahelyett, hogy rendes srác módjára hősiesen visszarángatta volna, mellételepedett és mindketten a földet kezdték el vizsgálni. Kérdő pillantással néztem Jamesre, aki viszont kíváncsian várta minden bizonnyal őrült haverja véleményét. Hamarosan elegem lett az egészből, csak azért nem törtem ki, mert jobbnak láttam, ha csendben fogom James kezét és nekidőlök. Alexa vidáman, hogy az éjszakát nem kell alvásra pocsékolnia, csivitelte: - Olyan szépek a rózsáink! Lily, ezt majd holnap meg kell nézned! Bátyja elmosolyodott, miközben Sirius végre megtalálta, amit keresett. Legalábbis úgy tűnt. - Hát, pajtás, nem tudom, mit akarnak tőlünk a halálfalók, de valakik itt jártak. – jelentette ki éber arccal, ami halványan emlékeztetett Mordonra. - Halálfalók? – kérdeztem magamhoz térve. – Miért jönnének ide, ha csak… - elharaptam a mondatot, és elfordultam. Alexa már majdnem teljesen kicsimpaszkodott az ablakon, így James egy pillanatra neki szentelte tekintetét, de Sirius érdeklődve pillantott felém. Öt év óta először. - Mi az a ha csak? Történt valami? – aztán magához képest gyorsan kapcsolt – Várjunk csak, Breemanéknéll voltál… történt valami Beckyvel? – megragadta vállamat. Ám akkor közbelépett James, és félrebiccentett fejjel kérdezte barátját. - Tapmancs? Ő erre eleresztett és rám mordult. - Beszélj már! Biztosan azért merte ezt mondani, mert nem látta a James szemében felcsillanó aggasztó fényt, ami nekem jót jelentett, de neki már nem annyira. Elhatároztam, hogy mesélek, úgy sem volt jobb dolgom hajnali fél három után kicsivel. - Szóval ellátogattunk kétszer is egy kedves halálfaló házába, ahol volt egy kicsiny incidensünk Malfoyékkal, de annyira nem volt nagy dolog. Csak meg akartak ölni… legalábbis így tűnt pár másodpercig. Aztán el kezdett csöpögni a csap, és muszáj volt vízvezeték szerelőt hívniuk, így futni hagytak minket. De az a kis liba Bellácska is ott volt- várakozóan Jamesre néztem, de reakcióhíján folytattam -, szóval, csak ez történt. A hirtelen beálló csöndet Alexa nevetgélése, majd a két fiú egyidejű ordítása törte meg. - Evans, valld be, hogy te vitted bele Beckyt a rosszba! Csak a te fejedből pattanhat ki ilyen oltári nagy baromság! Akár meg is ölhették volna, te nem vagy észnél! - Lily, soha, de soha be ne merjétek tenni a lábatokat egy halálfaló házába! Teapartira mentetek, vagy mi?! Azért Beccának mégis lehetett volna több esze, ő mégiscsak aranyvérű! Mr. És Mrs. Potter ekkor léptek be álmosan, kissé imbolyogva. Mr. Potter elég bambán pislogott, és nem fogta fel, mit újságol el nekik Alexa oly vidáman. - Lilyék a halifalikról beszélgetnek! - Halifali? – visszhangozta értetlenül Mr. Potter, és ránk nézett. – Azt hittem, buliztok. Feleségének viszont vágott az esze még pár másodperccel ébredés után is, és most az egyszer valóban megharagudott. Egyszerre iszonyú szégyenérzetem támadt, mert mégiscsak miattam, azaz Becca és az én hülyeségem miatt jutottunk el idáig. Már éppen nyitottam volna szóra számat, amikor Mr. Potter elkurjantotta magát. - Lányok, kezdődik a hajnali ének! Celestina énekli, hallgassuk meg! – ezzel behívott minket a télikertben álló magnóhoz. James, Sirius és Mrs. Potter maradtak. Hú.

Amíg mi Celestina andalító hangját hallgattuk, ők megtárgyalták, hogy mi a teendő. Nagyon szívesen végighallgattam volna. Én mindig a legjobb dolgokból maradok ki! Mr. Potter zavartan jött vissza a bejárati ajtótól. - Lily, jött egy leveled. Nem is tudtam, hogy éjfél után még jár a postás. – nyújtott át egy szimpla borítékot. Sebesen dobogó szívvel nyitottam ki, és Alexa ugrándozása mellett húztam ki a papírt. - Lily kapott levelet! Lily kapott levelet! – skandálta a Potter lány csak a most érkező két Tekergő és Mrs. Potter nagy örömőre. Én közben már olvastam a sorokat. „Más házába belépni bolondság, és ti mégis megtettétek kétszer. Szerencsétek volt, de soha többé nem ússzátok meg ilyen könnyen. Ha még egy ilyen eset lesz, kénytelenek leszünk meglátogatni titeket. És nem csupán teázás céljából. Nagyon vigyázz! Zambini meg akar látogatni. Szólj a drágalátos Rebeccának is, hogy nincs nálunk a bátyja. Csak azért írok, mert nem szeretnék vért és holttesteket látni Andromeda kis pártfogoltja körül. Ifj. Malfoy” Csodálkozva néztem a papírt, majd a harag hulláma hatalmasodott el felettem, de mielőtt miszlikbe téphettem volna a levelet, Mrs. Potter kivette kezemből. Elkomorodott, amikor elolvasta. - Lucius Malfoy itt járt? – kérdezte Sirius döbbenten. – Elmondtad neki, hogy itt leszel? - Dehogy mondtam! – jajdultam fel, mert láttam, hogy James hogy néz. A fenébe is, miért kell mindennek pont most elromlania?! – Az a bolond Lucius mindenféléket kitalál! - Halálfalóknál jártál? – tette fel a kérdést Mr. Potter. Kezdett görcsbe rándulni a gyomrom. - Miért nincs már vége az egésznek? - Majd holnap megbeszéljük. - szólalt meg James, és megfogta a kezemet. Anyja öntudatosan bólintott és szobájába parancsolta Alexát, akinek nagyon tetszett, hogy ennyi minden történik körülötte. - Egyébként Lucius Malfoy jó pasi. – kotyogott, mire Sirius arcán megjelent a jól ismert vigyor. - Alexa, most már elég, nyomás befelé! – szólt rá Mrs. Potter. De mielőtt bevonulhattunk volna a szobába, egy bagoly süvített be a konyha még mindig nyitott ablakán, és Sirius kezébe pottyantott egy levelet, majd, mint aki jól végezte dolgát, távozott. A nevezett fintorogva olvasta fel a levél tartalmát: Kedves Mr. Black! Titkos forrásokból értesültünk róla, hogy lefegyverzőbűbáj alkalmazására került sor Potterék lakhelyén, ma hajnalban két óra huszonhat perckor. Amint azt Ön is tudja, rendelet tiltja a kiskorú varázslók iskolán kívüli mágikus tevékenységét*. A rendelkezés ismételt megsértése az iskolából való eltanácsolást vonja maga után (a kiskorúak bűbájgyakorlásának korlátozásáról szóló 1857. évi rendelet C paragrafusa értelmében). Emelett felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a varázstalan népesség (muglik) számára észrevehető módon gyakorolt mágikus tevékenység a Mágusok Nemzetközi Szövetsége Titokvédelmi Alaptörvényének 16. cikkelyébe ütköző súlyos kihágás. További kellemes tavaszi szünidőt! Szívélyes üdvözlettel Mafalda Hopkins Mágiaügyi Minisztérium Varázshasználati Főosztály Mrs. Potter felsóhajtott, míg férje összehajtotta a levelet. - Szólnom kell Angelának és Scottnak. – mondta halkan, mire Sirius összenézett Jamesszel, és behúzta a nyakát. - Tessék szólni Mr. És Mrs. Lupinnak, hogy ne szóljanak Remusnak! Erre már Mrs. Potter is elnevette magát, újra visszatért az élet arcába, és megígérte annak a lükének, hogy rendben, nem fog szólni. Tehát Remus szülei valahol ott dolgoznak… hmmm, minden nap tanul valamit az ember. De az egész éjszakából még mindig nem értünk el a legérdekesebb részhez, ami ezután jött, amikor visszamentünk James szobájához. A szoba tulajdonosa ugyanis azonnal odarobogott ágyához, és egy-

szerűen lefeküdt, magára húzva a takarót. Pár pillanatig csak álltam és álltam, majd vállat vontam és bebújtam mellé. Felkönyökölt és értetlenül nézett rám, majd konstatálta, hogy az ágyban van. - Ú. Hoppá. Hát… - jelentette ki felettébb határozottan, mire ásítottam. - Jó éjt. – mondtam halkan és elfordultam. - Jó éjt. – mondta és felém fordult. - Na, így nem tudok aludni! – néztem hátra a vállam fölött. - Mert? - Mert nézel. - Dehogy nézlek. – felelte nevetős hangon – Alszok. - Aha, persze. – elnevettem magam. – Alszol? - Próbálok. – mondta, és megfogta a kezem. Megmukkantam úgy, ahogy csak egy hozzám hasonló nagyon szerelmes lány tud, amikor a szerelme megfogja a kezét. - James… - súgtam neki oda, mire sóhajtott. - Igen? - Képzeld, Brad beírta a nevem… - csúszott ki számon. - Hova? – kérdeztem minden érdeklődés nélkül. Nem nagyon figyelt Bradre. - Aaa… a… - nem bírtam kimondani. - A? – most már sokkal kíváncsibb hangnemben. - A tesztbe, tudod, a házassági szándékhoz. – nyögtem ki kínkeservesen. Csend. Abban a pillanatban olyan volt, mintha megfagyott volna az idő, és jobban járok, ha James soha nem szólal meg többé, de mégsem így lett. Megszorította a kezem. - Nem hittem volna, hogy be mer írni. – mondta kedvesen. Odafordultam hozzá. Micsoda, ő tudott erről az egészről, és nem szólt?! Bár, mondjuk elég érdekes beszélgetés lett volna… khmm…. Én például tuti, hogy nem szóltam volna neki, ha egy csaj végtelenül belezúgott volna. Inkább próbáltam volna minél távolabb tartani tőle; vagy szélsőségesebb helyzetben megtépni, mint Bellát. - Mit? - A neved, oda. Tudod, Lily – megköszörülte a torkát -, Brad kicsikét bír téged. - Kicsikét? HISZEN EL AKAR VENNI! – Szóval, ha gondolod, végül is kipróbálhatod vele is… - James, megőrültél?! – néztem rá zavarodott tekintettel. - Miért őrültem volna meg? - Nem érdekel Brad, én… - elharaptam a mondat végét, és visszafeküdtem. A hold épp megvilágította naplóinkat. Hát hogy nem veszi észre, hogy hasonlóak vagyunk? Még a naplóírásban is, csak ő egy kicsit szűkszavúbb… meg mindenben. Mindketten kviddicsezünk, varázsolni tudunk, közös a baráti körünk (kivéve a szédült Siriust), és emellett kit érdekel egy olyan tényező, minthogy én mugliszármazású vagyok és az ő családjának aranyvérű felmenői vannak? - Lily, nézd, sajnálom. Nem akartam ezt mondani, csak nem akarom, hogy esetleg valami baj legyen. Azzal legyél, akit szeretsz. - Azt teszem, te dinka. – válaszoltam, és behunytam a szemem. Tíz percen belül már aludtam is. Az álmaim sem voltak komplettek, össze-visszák voltak, olyanok, amilyeneket drogosok szokat álmodni (anya szerint). A vége az volt, hogy az egyik idegenvezető egyik afrikai körúton James hangján azt mondta, hogy „Szeretlek.”, ezután ébredtem fel. A nap már igencsak az égen volt, és jól elszunyáltam, mert olyan kilenc óra volt. A szoba túlságosan is James-mentes volt, így – miután kerestem valami ruhát – felfedezőútra indultam. Alexa a télikertben tanyázott, a húsevővirágokat fenyítette (mint később kiderült, az egyik ki akarta nyírni a kedvenc crupját); Mrs. Potter a tányérokból ítélve a második reggelit sütötte, míg Mr. Potter a könyvtár egyik asztalán rajzolta meg útitervünket. - Mrs. Potter, hol vannak a fiúk? – léptem be a konyhába. - A kertben karbantartják a seprűket. – felelt Mrs. Potter, érezni lehetett a hangján, hogy rég unja a kviddicsmániát. Jelentem, én is. – Lily, egy kis tükörtojást…? Délelőtt pedig elmentünk sétálni. A táj csodálatos volt, az idő friss és üde. Alexa illegálisan virágcsokrot készített a szomszédok virágkölteményéből, Sirius ismerkedett a lakossággal, James és Mr. Potter pedig azt tippelgették, melyik Rein-lány fog előbb férjhez menni, én pedig nagyokat hallgattam.

16:39, Alexa szobája Siriusék összeszedegették a futóférgeket, így most már alhatok nyugodtan a James és Alexa szobája közötti vendégszobában. Ennek most örülnöm kéne? Ez is egy Sirius Black merényei közül ellenem. Szemét dög. Kellett is megerőltetnie magát egyszer az életben! Miért mindig én húzom a rövidebbet? 17:16, konyha Lily Evans Exkluzív Egyesület - Röviden: LEEE Elnök: Lily Evans Alelnök: Becca Breeman Kizárt tagok: Bellatrix Black Jess Navon Lia Weinhober (és minden más Barbie klubos… akarom mondani, Varázsló Önkormányzati tag) Tagok: Mindenki, aki részt akar venni egy különleges, egyedi és stílusos egyesületben Célok: 1. A tök elleni mozgalom ellenmozgalmának kifejlesztése. 2. Hosszabb távon a folyók vizének hőháztartásának szabályozása. 3. Egységes összefogás a prefektusi teendők ellen exprefektusok esetében. 4. A srácok megtanítása monológokra az érzelmekről. 5. A rózsaszín cicák megfosztása mindenféle jogtól. 6. Az állatok (kutyák, macskák, baglyok, krokodilok, stb.) mániákus védelme 7. A Roxfortban intenzív unikornislovaglást tanítani. 8. Rendezvényeket rendezni a leukémiás gyerekek részére. 9. Uszodát nyitni a Roxfortban. 10. Kizárni a szülőket az iskola területéről, és úgy összességében az egész birtokról. Társklub: BUNKO Támogatók: Alastor Mordon, auror és volt roxforti tanár Lejjus Levendroi, volt roxforti tanár Albus Dumbledore, Roxfort jelenlegi igazgatója (Ennyi bőven elég, főleg, mert elég jól csengő nevek.) Találkozók: Minden szerda délután 17:00 - 18:00 Előadások Rendezvények Himnusz: „Bella, a liba” c. vers 19:24, vendégszoba (ami mostantól Lily szoba néven fog futni) Megvolt az első igazi vacsorám itt (a tegnapi nem nagyon számít annak a rozsos rántottával). A Potter család kedvence, a tojás volt a menü mindenféle hússal, mártással. Olyan bensőséges és családi hangulat volt, mintha én is csak a rokonsághoz tartoznék. Mrs. Potter olyan természetesen nyújtotta felém a csípős szószt, és Mr. Potter olyan sokat mesélt a palacsintasütés fortélyairól (ismét), és Alexa olyan kedvesen csivitelt Zaphyrról, akit már vagy négyszer láttam a nap folyamán, és Sirius is már túlesett a sokkon, hogy itt lát, hogy úgy éreztem magam, mintha az igazi családommal lennék.

Az egyetlen hiba, azaz nem hiba, inkább szokatlan tényező James volt, akit egyszerűen nem tudtam hova rakni. Előzékeny és udvarias volt, mint mindig, de… akkor is volt rajta valami fura… elérhetetlen. Én pedig, jó szokásomhoz híven kezdtem ramatyul érezni magam miatta. A beszélgetés éppen a sajtos palacsintákról folyt, amikor Sirius hirtelen jó hangosan rám szólt: - Lily, nem akarsz idézni nekünk valamit? Hogy ez hogy jutott eszébe, arról fogalmam sincs… Alexa azon nyomban lelkesen szinte pattogni kezdett a széken, hogy ő majd kitalálja, kitől idézek, és a szülők is kíváncsian pillantottak rá, de James nem. Neki megerőltető lett volna még rám néznie is. Nagy levegőt véve idézni akartam valamely nagy angol költő, mondjuk Shakespeare sorait, de különös érzés kerített hatalmába… bár, lehet, hogy csak beképzeltem magamnak, de olyan volt, mintha valaki más vezérelne, úgy kezdeném el mondogatni a kívülről meg tanult, unalomig ismételgetett verset. - Tudod, mi a bánat? Ülni egy csendes szobában, s várni valakire, aki nem jön többé… James összerezzent, és tágra nyílt szemmel nézett maga elé, míg a többiek érdeklődve hallgatták a szomorú, de őszinte verset. - Elutazni onnan, hol boldog voltál, és otthagyni szíved örökké. - Szeretni valakit, aki nem szeret téged, könnyeket tagadni, mik szemedben égnek. Kergetni egy álmot, soha el nem érni, csalódott szívvel mindig csak remélni. - James hirtelen, lazán és könnyedén, mosolyogva folytatta a verset, engem nézve. Szívem nagyot dobbant, olyan régen nem nézett rám így, ilyen kedvesen és.. hát… na, szóval, talán szerelmesen. Mrs. Potter belemosolygott a tojásos sültjébe, míg Alexa egyre csak azon morfondírozott, összevont szemöldökkel, hogy ki írta ezt. - Megalázva írni könyörgő levelet, sírdogálva várni, s nem jön rá felelet. Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak, rózsákat őrizni, melyek megfakultak. - Mikor James elhallgatott, természetesnek vettem, hogy folytassam a verset. Kezdtem kipirulni, és Sirius felváltva nézett barátjára és rám. - Hideg búcsúzásnál forró csókot kérni, mással látni őt, nem visszafordulni. Kacagni boldogan, hazug lemondással, otthon leborulni, könnyes csalódással. - Aztán átvergődni hosszú éjszakákat, imádkozni azért, hogy Ő meg ne tudja, mi is az a bánat. - Ejha! – Mr. Potter elismerően pillantott ránk, majd zavartan vette észre, milyen megbabonázva nézünk egymás szemébe. – Öööö… elég nehéz bármit is mondani. Szóval… beszélgessünk a palacsintákról? Sirius felröhögött. Már éppen ki akartam menni egy kicsit a szabad levegőre, amikor meghallottam Alexa boldog hangját. - Megvan, megvan! Osztrovszkij! 39 Zaphyr, nosztalgia és egy versenyseprű Április 5. (Péntek) 16:22, konyha A délelőtt gyorsan elrepült, Sirius és James kviddicseztek, én pedig Alexával az unikornis körül tevékenykedtem. Kedvenc szerelmem kedvenc (azaz egyetlen) húga elmesélte nekem igen hosszan, körítésekkel (apjalánya) a problémáját: Zaphyr nem akar gyereket. Próbáltam visszafojtani nevetésemet, és gyorsan megkérdeztem, a nevezett lény találkozott-e már másik egyszarvúval. Alexa válasza egészen pontosan ezt volt: „Igen, de Koreát megrúgta, Afrikával pedig nagyon nem jött ki.” Miután megnéztem jobban magamnak a problematikus jószágot, rámutattam a kiscsajnak arra a tényre, hogy valóban hiába vár szegény Zaphyrtól csikókat, mert Zaphyr mén, így igencsak meglepődnék, ha sikerülne ellenie egy egyszarvúcsikót. Alexa is ledöbbent a hír hallatán. „De hát direkt neveztem el Zaphyrnak! Az olyan lányos név!” Bár ebben nem értettem vele teljesen egyet, annyiban hagytam, és inkább kifésültem a gyönyörű lény sörényét. Ez az unikornis egyébként hihetetlenül béketűrő, akár rá is lehetne ülni, ha akarnánk. Az már más lapra tartozik, hogy makacsul állna egy helyben…

Békés természete is csak addig tartott, amíg ki nem engedtük a szabadba. Nagyon rossz ötlet volt. Addig ugyanis baromi boldogan elügetgetett a saját elkerített részében, de a rét… hmmm… nem tartozott legpompásabb tippjeim közé. (Aki rokon, és most ezen sorokat olvassa, ne röhögjön, inkább tisztelje ősanyját, azaz engem.) Zaphyr, boldogan a hirtelen jött szabadságtól, kiszáguldott a virágos, bokrokkal és elrejtett, alattomosan megbújó állati hulladékokkal tarkított rétre, és szinte vakon vágtázni kezdett. - Ajjaj, rosszat sejtek. – mondtam olyan higgadtan, ahogy kell. James meg Sirius természetesen pontosan beletrafáltak, és akkor fejezték be a nyavalyás kviddicset, amikor még simán maradhattak volna odafent. Így ugyanis Zaphyr személyes sértésnek vette, hogy a levegőből támadás éri (= a fiúk le akarnak szállni), és hivatást tévesztett: orrszarvúnak képzelte magát. - James! – sikoltottam fel immár hisztérikus hangnemre váltva. Alexa is rákezdte. - Sirius! – olyan hiteles Becca-paródiát mutatott be ezzel az egyetlen szóval, hogy a szólított csodálkozva odafordította a fejét, és mit sem törődött a felé őrjöngve száguldó, territóriumát védő paripával. James előbb megbabonázva nézte, ahogy barátja egyre közelebb kerül a halálhoz… azaz inkább a halál kerül közelebb hozzá (egyébként Sirius minimum heti egy alkalommal találkozik a halállal), majd felemelte varázspálcáját. - Immobilus! Erre Zaphyr megdermedt, és csak felcsapott orrából lehetett arra következtetni, hogy még mindig bántja lelkét az intimszférájába történt betörés. Én, az állatvédők szenvedélyes vezetője azonnal feloldoztam a kényelmetlen átok alól. Még elzsibbadnak szegénykém tagjai! Mintha csak egy film folytatását láttuk volna, az unikornis újra, még szenvedélyesebb dühvel rontott Sirius Black felé, aki tétován elásította magát. És ekkor James újra lepauzálta a jelenetet. - Miért kínzod azt a szerencsétlen állatot? – kiáltottam oda neki kipirult arccal, csípőre tett kézzel. Meglepődve pillantott rám. - Nem gondolod, Lily, drágám, hogy hagyom, hogy a félőrült kedvencetek eltiporja a legjobb barátomat. Mindenki másképp reagált: James: Mosolygott. Még jó, hiszen ő tette a váratlan megjegyzést. Én: Levegő után kapkodtam, és azon töprengtem, most hogyan tovább. Alexa: Nevetgélve ízlelgette az újonnan tanult szót, majd gyorsan előkapta pennáját, és lekanyarította egy narancssárga papírra a kifejezést. Nagyszerű, legalább tanul a gyerek. Sirius: Odament a dermedten álló, csupán szemeit mozgatni képes egyszarvúhoz, és megnézte felülről, oldalról meg alulról. Aztán meglengette az állat pofája előtt kezét. Ez volt az a pillanat, amire vártam: - Finite Incantetem!* *hatásszünet* Gondolom, mindenki el tudja képzelni, hogy mi történt ezután. Annyit mondhatok, hogy egészen biztos vagyok abban, hogy Sirius soha többé nem fog kezdeni unikornisokkal. Hehe. Egyáltalán nem sajnáltam, amikor Zaphyr végigkergette a környéken. Végülis magának kereste a bajt. Öt perc múlva Mr. Potter kijött a nagy kiáltozásra, és bejelentette, hogy kész van a gyömbérmártás a csirkefalatkákkal. De még korántsem értek véget a dolgok. Megterítettem Mrs. Potterrel: (Ő: Jól szórakoztatok, Lily? Én: Ó, hogyne, Mrs. Potter. Zaphyrt járattuk. Sirius élen járt a dologban. Ő: Igen, tudom. Idáig behallatszódott az üvöltése. Én: Ó, remélem, nem tetszett valami olyasmit csinálni, amihez ez kellemetlen háttérzaj volt. Ő: Ó, nem. Igazából már Jamesék mellett megszoktam az ilyen alapzajt. Főleg, amikor a gyerekek éppen azt a korszakukat élték, amikor verekedtek. Én: Komolyan? James megverte Alexát?

Ő: Nem igazán… Alexa ment neki a bátyjának, ő meg csak arrébb tette és ment a dolgára. Persze volt olyan is, amikor kicsit el kellett porolnia. Tudod, Robert nem nagyon szereti bántani a gyereket, mindent megenged neki, én pedig elég elfoglalt vagyok. Én: El sem tudom képzelni Jamest, amint éppen elveri Alexát. Ő: Gondolom, kedves, te más oldaláról ismerted meg. Én: Hát… iiigen. Ő: Nos, ezért. Én mindig a fiamat látom benne, aki képes volt kisebb korában ledobni szándékosan az asztalról az összes mézes falatkát csak azért, hogy Alexának ne jusson belőle.) Ezután behívtuk a család többi tagját, meg az egy idegent. A fent említett kívülálló megint bajt csinált. De hát ez miért is lenne szokatlan. Hiszen Sirius Blackről beszélünk. Egyébként nekem mostanában nincs vele olyan sok bajom, például, jól ellennék vele, olyan harmincnegyven kilométerről. A gáz az, hogy itt van. - Mi a baj, Sirius? – tette fel Mr. Potter a kérdést, amikor látta, hogy Sirius el van szontyolodva. James a plafonra emelte szemét, és láttam, hogy már unja a témát. Tehát Beccáról volt szó… - Mr. Breeman nem fogadta el a házassági ajánlatomat. Talált, süllyedt. - Micsoda?! – Mrs. Potter leejtette a gyömbéres sütikkel telerakott tálat. Alexa előreláthatóan elkapott hármat a levegőben, és tányérja mellé rakosgatta. – Te… te… Lionelt? Édes istenem… James ekkor jött rá, hogy milyen félreérthetően fogalmazott haverja, és elnevette magát. - Jaj, anya, Sirius arra gondolt, hogy Lionel bácsi nem akarja hozzáadni Beccát! - Már ne is haragudj, fiam – címezte szavait Mr. Potter Siriusnak -, de szerintem te még nem igazán értél meg a házassághoz. A szólított elvigyorodott. - Tudom. Csak azt nem tudtam, hogy mások is tudják. Alexa is belebeszélt a társalgásba. - Olyan fárasztó tudsz lenni néha, Sirius, mint az az idegesítő unokanővéred. Bellatrix már így is dilis, és nem csodálkoznék, hogyha ez, mint családi vonás, rajtad is kiütközne. Legjobb lesz, ha azonnal keresek is nektek valami barátságos gyógyintézetet. – ezzel felállt, és két gyömbéres süti társaságában kivonult. Hoppá, hoppá. - Ezt nem gondolja komolyan. – mondta Sirius szárazon. - De, igen. – sóhajtott fel Mrs. Potter – Alexa sok mindent komolyan gondol. Ebéd után igyekeztem kivonni magam a forgalomból, és minél távolabb kerülni Siriustól és Alexától, ugyanakkor minél közelebb Jameshez. Végül odasúgtam neki, hogy inkább megyek pihenni a szobámba, mire mosolygott, és azt mondta, menjek inkább az övébe. És ha már ilyen kedvesen felajánlotta, nem lehettem olyan kegyetlen, hogy nemet mondjak. - Gyere egy kicsit, Lily! – húzott oda az íróasztalához, ahol még mindig tárolom a naplómat. Csak éjszakára teszem bele a bőröndömbe. – Nézd ezt! Előhúzott egy füzetet. Miután belelapoztam, láttam, hogy néhány lapra fel vannak mágikusan ragasztva kis papírfecnik, olyanok, amilyeneket az órákon használni szoktunk. Elfojtott lélegzettel láttam, hogy némelyiken az én kézírásom van. - Ezek még a karácsonyiak, látod? – mosolyodott el. Hirtelen visszatértek az emlékek. - Szabad? – kérdeztem meg, és máris leültem. Mellém telepedett, és közel hajolva arcomhoz ő is olvasni kezdte az egyiket. Bemásolom ide, amiket elolvastunk: „James: Hazamész karácsonykor? Lily: Igen, mindenképpen. És te? James: Nem, és Sirius sem. Tudod, a szülei miatt nem… Lily: Nem érdeklődtem a haverod iránt, James. James: Csak irántam? Lily: Így is felfoghatod… Te miért maradsz? James: Nem akarom itt hagyni Siriust. Lily: Aha. Még mindig hidegen hagy Black. Nálunk Becca is hazamegy, Rini meg Alice szintén, és Verity pedig a Beauxbatonsban lesz, a nővérével. Szegénykém.

James: Az kemény lehet már… hála isten, hogy az én lánytesóm nem olyan, mint az övé. Bár azért Alexa erősen flúgos… Lily: Aha. James: Szóval holnap nagy nap lesz. Lily: Mert? James: Utaztok. Lily: Ja, igen. Gondolom, Black örül, amiért itt hagyom kicsit a sulit. James: Kit érdekel most Sirius? Lily: Bocs, csak erősen irritál. Most is hintázik… mindig hintázik! De, James, mikor akar már McGalagony elültetni minket egymás mellől? James. Remélem, hogy soha. Lily: Haha. De, komolyan, miért csinálja ezt? James: Lövésem sincs. Biztos új szakmában próbálja ki magát. Lily: Hogyhogy? James: Házasságközvetítésben. Lily: Te és a házasság? Nagyon különálló fogalmak. James: És mi a helyzet veled? Lily: Még csak 16 vagyok, nem vágyom esküvőre. James: Istenem, Lily, micsoda fellengős szavaid vannak. Lily: Zavar? James: Néha nagyon is. Lily: Veszekedni akarsz? James: Hát… nem. Lily: Biztos? James: Lily Evans, te meghibbantál. De akkor áll még az a dolog? Lily: Melyik a sok közül? James: Feljössz pár percre, amíg átadom az ajándékod, meg Remus is a sajátját? Lily: Nézd, James… nem kérek tőled ajándékot. Érts meg, hogy… ez nem… szükséges. James. De igen.” - Emlékszem, ekkor csengettek ki. – mondtam neki halkan. Bólintott, majd kérdőn nézett rám. - Mondd, miért voltál olyan bunkó? - Bunkó voltam? – mosolyodtam el. Lassan bólintott. – Csak nem akartam, hogy pénzt pocsékolj rám, ennyi az egész. - De én szerettem pénzt pocsékolni rád. Azaz… Elnevettem magam, és rátettem kezem kezére. - Jól van, James, ez az! Nézzük a következőt! Ez mikor volt? Eltöprengett. A háttérból Alexa csengő hangja harsant fel, aki épp ekkor magyarázta valakinek, hogy rájött Bonnie nemére. - Ja, igen, ez akkor volt, amikor Lucius állandóan mászkált utánad, és én mindig mondtam neki, hogy szálljon le rólad. Te pedig mindig nekem álltál, hogy egyedül is meg tudtad védeni magad. - Mert valóban így volt. - Nem volt így. - James… Erre elhallgatott, és a levélre koncentráltunk. Ezen már sokkal kapkodóbb volt írásunk, talán épp valami nagy felindultság után írhattuk. „Lily: JAMES! EZT NEM TEHETED TÖBBÉ! NINCS HOZZÁ JOGOD! James: Lily: HALLOD? MEG TUDOM VÉDENI MAGAM! James: Lily: NEM VAGYOK BÉNA!!! James: Lily: HÉ, MONDJ MÁR VALAMIT! James: Valami.

Lily: AZT AKAROD, HOGY KIBORULJAK, UGYE? ERRE MEGY EZ AZ EGÉSZ!! MINDANNYIAN ÖSSZESKÜDTETEK ELLENEM! ELŐBB BECCA JÖN AZZAL A HÜLYE BLACKKEL, MOST MEG TE ÉS LUCIUS!!! A ROHADT GRIFFENDÉL MEG MARDEKÁR, JAJJJ, ISTENEM! James: Már csak Lucius? Tudod mit, Lily? Innentől kezdve nem érdekelsz. Lily: Jó, sértődj csak meg! De nekem ezerszer több okom lenne rá! James: Bocsánatot kérek, ő, fenséges és rendkívül kegyetlen Lily, amiért merészeltelek megvédeni! Lily: INKÁBB NE SZÓLJ HOZZÁM! James: - „ Itt megszakadt a levél, de a következő oldalon egy másik papírral folytatódott. Én azonban rápillantottam Jamesre. Zavarban voltam a levél elolvasása után. - Tényleg bunkó voltam. – állapítottam meg elhaló hangon, és lángvörös lettem. Elég ciki, amikor az embernek szembesülnie kell a saját hülyeségeivel. Most Ő volt az, aki megszorított a kezem, és intett a levél felé. „Lily: Azt mondd meg, miért csináltad? James: Komolyan érdekel, vagy csak azért írod, hogy aztán majd nemzeti összeesküvésekről panaszkodhass, amik csakis ellened irányulnak? Lily: Szemét vagy. James: Ez csak egy átlagos kérdés volt. Lily: Igaz is, te nagy átlagban szemét vagy.” Erre már hangosan elnevettem magam. Jézusom, miket össze nem írtam azokon az órákon! Mondjuk nem is csoda, mert közben McGalagony agyunk gyors lecsapolásán dolgozott. - Tényleg mindig szemét voltam? – kérdezte fennhangon James, elgondolkodó mosollyal. Közelebb hajoltam hozzá, és megráztam a fejem. - Nem, annyira nem. Inkább beképzelt. A mostani James már csak nevetett ezen a csípős megjegyzésen, és vállamat átölelve tovább olvasott. Én meg nem pofoztam fel, mint a hajdani Lily tette volna, hanem hátradőltem, és követtem példáját. „James: Ha tudom, hogy ezt gondolod rólam, akkor nem védelek meg tőle. Lily: Legalább ezerszer elmondtam rólad a véleményem. James: Jó. Szia. Lily: Mi szia? James: Akkor hello. Lily: Még van húsz perc kicsengetésig! James: Jó. Lily: Olyan idegesítő vagy! Meg akarom beszélni a gondokat, de veled nem lehet normálisan beszélni! James: Benned tudod, mi az idegesítő? A naplód!” Ahogy ezeket a sorokat olvastam, hirtelen úgy éreztem magam, mint aki megbénult. Szíven ütött ez a mondat, mert... nagyon sokat jelent nekem a naplóm, olyan, mint egy jó barát, ami minden titkomról tud, de mégsem szid le. Biztos voltam benne, hogy James ezt indulatában írta, mert felhúztam (amiben egyébként nagyon jó vagyok), de akkor is… ezt soha nem szabadott volna még csak gondolnia sem. „Lily: Benned a kviddics! James: Benned a prefektusságod! Lily: A barátaid! James: A gyűlölködésed! Lily: Az önzésed! James: Fejezzük be, Lily. Vagy neked ez jól esik? Lily: NEM!!! Úgy utállak. James: Kösz. Lily: Miért kell mindig… mindig ilyennek lenned? Veled semmit nem lehet megbeszélni! James: Hagyj békén!

Lily: Ha még egyszer ezt írod, fejen váglak a naplómmal. James: Ki a fene vagy te?!” Itt fejeződött be a levél, és már emlékeztem. Nagyot nyelve fordultam James felé, mert tudtam, hogy ő is jól tudta, miért nem folytatódott a levél. Ugyanis azon az órán – emlékszem, kicsengetés előtt hat perccel -, kirohantam bőgve. Becca csodálkozva jött ki utánam. Most, így visszaolvasva a levelet, jó, hogy nem James volt az, aki kiakadt. Bár ő pasi, és a pasik erősebbek. James tudta, mi jár a fejemben, mert így szólt: - Tudod, Lily, én már a sziánál abba akartam hagyni. - Látom. - biccentettem és magam elé meredtem, mire óvatosan átölelt – Változunk… - Igen. – lehelte halkan, és gyengéden megsimította arcomat. – Jó irányba? - Szerinted? – mosolyodtam el. Aztán adtam neki egy szájrapuszit. A legfurább, hogy ebben már nem volt semmi különös, olyan egyszerű és hétköznapi, és létfontosságú volt, mint a levegő, vagy mint Sirius esetében a háromfogásos reggeli… Már James sem döbbent meg, hanem lapozott egyet füzetében. Nahát, valóban változunk. - Ez tudod, mikor íródott? - bökött egy különösen szakadozott, agyonhajtogatott cédulára. - Fogalmam sincs. – vontam meg vállam – Na? - Amikor négyesben leveleztünk. – válaszolt, pajkosan felcsillant barna szeme. - Ajjaj, csak ezt ne! – csóváltam meg fejem, de ő már belemerült az olvasásba. „Becca: Na, ki kezdi? Sirius: Majd én, Becky. Menyétpumpa. Lily: Látom, Black a szokásos intelligenciájával fog megint elbűvölni minket. James: Menyétpumpa? Ez meg hogy jutott eszedbe, Tapmancs? Sirius: Nem tudom, valahogy erre ébredtem fel. Becca: És ezt feltétlenül el kellett nekünk is újságolnod? Sirius: Naná. A legjobb barátaim vagytok. Lily: Hurrá. Téma? Sirius: Menyétpumpa. James: Van egy olyan sejtésem, hogy ettől a szótól napokig nem fogunk szabadulni. De mondok akkor témát: kviddics. Becca: Istenem, Lily, hogy lehettünk olyan ostobák, hogy FIÚKKAL kezdtünk levelezni? Lily: Fogalmam sincs, Becca, de megnyugtatlak: ez volt az első és utolsó ilyen természetű tévedésünk. Sirius: Hé, mi bajod van velünk?! A kviddics nagyon is érdekes téma. Becca: Tudjátok, mit? Beszéljünk inkább a dísztalárokról. James: Veletek nem lehet dumálni. Lily: Na, álljatok le! Van egy nagyszerű témám: McGalagony. Sirius: Jó téma. Lily: Hűha, Black megdicsért! Pezsgőt bontunk! Becca: Egyébként szegény McGalagony minél öregebb lesz, annál hülyébb. Emlékeztek, amikor leordított, amiért összekevertem a robbantóbűbájt a némítóbűbájjal, és felrobbant a barna varangyom? Mintha csak tegnap történt volna. James: Becca. Tegnap történt. Lily: És nagyon-nagyon gusztustalan volt. Még jó, hogy Black pont akkor csinált valami baromságot és a terem másik végében üvöltöztem vele, így nem álltam közvetlenül melletted. Sirius: Nicsak, Evans megdicsért, amiért majdnem kivertem Malfoy szemét a pálcámmal! James: Nem Evans. Sirius: De Evans. Lily: Örülök, hogy megjegyeztétek a vezetéknevemet. Becca: Ideje tovább lépni. Beszéljünk inkább a mágikus rádióról. Lily, James, mi a véleményetek? Sirius: Hé, az én észrevételeimet nem is kérdezed? Becca: Idefigyelj! 1. A te nézeteidet minden egyes reggel és este hallom. 2. Te vagy az egyik szerkesztő!

Lily: Black hülye, és kész. Szerintem csak apró hibák vannak benne, úgy, mint: Black szerkesztő – ez már önmagában katasztrófa; és néha az időpont nem túl megfelelő: például éjfél után nem biztos, hogy a Roxfort tanulóserege és a tanári kar vérfagyasztó krimiket akar hallgatni Sirius Black idegőrlő szinkronjával fűszerezve. James: Úgy gondolom, a rádió nem rossz. Csak túl sokat van, így a kviddicsedzéseket ritkítanom kell, mert az egyik terelő rendszerint a stúdióban parádézik. Lily: Már megint a kviddics. Miért mindig a kviddics?! Becca: Szegény Lily most sokkot kapott, látod, James? Sirius: Hé, hová tűnt McGalagony? James: McGalagony az a macska, akinek épp az előbb egy papírgalacsint dobtál. Sirius: Hoppá. Lily: Ide fog jönni, és elveszi a levelet! BLACK, EZ IS A TE HIBÁD! Sirius: Kussolj már, Evans! Nincs szükségünk a dumálásodra! Becca: Hagyja abba mindenki, majd én elintézem.” Emlékeim szerint Becca – mint mindig – diplomatikusan elintézte az esetet. Beadta McGalagonynak, hogy Sirius beteges hülyeségét próbáltuk kigyógyítani (sikertelenül). Ekkor Sirius lépett be a szobába, és elvigyorodott. - Képzeljétek, eszembe jutott egy régi szó.** - Csak nem? – somolygott James. - De, de. Menyétpumpa! Olyan jól hangzik, nem? - Jézusom, Sirius… - sóhajtottam fel, mikor a kert felől kiáltásokat hallottunk meg. Mikor kirohantunk, igen látványos kép tárult szemünk elé: torony magas lángokkal ég az egyik bokor, Mr. Potter hősi kiáltások közepette próbálja eloltani a tüzet egy versenyseprűvel, Mrs. Potter a kerti csap mellett áll, és vizet zúdít az egyik lyukas vödörbe, Alexa pedig állataival karján/vállán/lábánál rohant, egy marék vízzel kezében, amit egy készséges „Tessék, apa!” kiáltás kíséretében Mr. Potter arcába csapott. James felkiáltott. - Apa, az az én Yuppyter22-esem! – és máris odarohant édesapjához, aki ádáz tekintettel próbálta a faalapanyagú tárggyal megfékezni a tüzet. James gyorsan elszedte tőle imádott versenyseprűjét, miközben Sirius sikeresen bemenekült a karámba. Két másodperccel később rémült ordítással rontott ki búvóhelyéről, Zaphyrral nyomában. Az egyszarvú, megrettenve a tűztől, gyorsan bűbájolt, mire a bokor megszűnt létezni, a mardosó tűzzel egyetemben. A családfő elégedetten mosolyodott el: - Így kell ezt csinálni! Hát így zajlik le egy normális délután Potterék háza táján. Nehéz lesz innen elmenni… és visszamenni Roxfortba. Persze Roxfortnak is van egy sajátos légköre, de itt nem bukkanhatnak fel Bellatrixok, Malfoyok és Tianok, azaz csak elvétve. Vajon lesz olyan idő, amikor itt fogok élni? E mellett szól Szeretnek a családtagok Szeretnek James haverjai, mert általában káosz van körülöttem Gyönyörű a környezet és rengeteg az állat Ez James Potter háza És, ami az ő háza… az remélem, hogy az enyém is Megjegyzés: Minden adott egy csodás élethez. Ez ellen szól Sebastian Black Megjegyzés: De ő kit érdekel? Most jött be Alexa, hogy holnap délután sátorozni megyünk. Egyből lestoppolt engem, mint sátorlakótársát. De aranyos! Az a helyzet, hogy bírom az egész családot. 20:19, a szobám - azért jó tudni, hogy már Jamesék házában is van egy külön szobám ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!! Levelet kaptam Bradtől.

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!! (És még ilyen körülmények közepette is képes vagyok pontos maradni.) 40 Emlékezz ránk 20:36, a szobám „Kedves Lily! Gondolom, nagyon is meg lehetsz lepve. Nem szeretek csak úgy, kertelés nélkül kimondani dolgokat, de most kénytelen vagyok tisztázni ezt a dolgot: már negyedikben megfogott benned valami… nem a külsődre gondolok, hanem valami abból az angyali jóságból, ami belőled árad… gondoltam, rengetegen pályáznak rád, és igazam lett – elég nyilvánvaló volt, hogy James ki fog ütni a nyeregből. Mégis beírtam a neved, mert szerettem volna, ha megtudod, hogy mennyire csodállak. Talán ezért nem szóltam hozzád ennyi időn keresztül… hogy megmaradjon a varázsod, és külső szemlélő maradhassak. Nem nézted volna ki ezt belőlem, igaz? Megértem. Szeretném, ha tudnád, hogy tisztellek, és nagyra becsüllek, éppen ezért nem fogok közéd és egy másik fiú közé állni – bár Jamesszel szemben szinte semmi esélyem nem is lenne. Igazad van, maradjunk hajtó-őrző kapcsolatban. Bár meghajlok előtted, nem fogok soha rád akaszkodni. Remélem, boldog leszel az életben; és erre rendkívül sok esélyed van, hiszen Te Te vagy. Csodálattal: Brad” Angyali jóság? Varázs? Rengeteg srác? Honnan tudhatta szinte mindenki, hogy James lesz a nagy szerelem? Ez… most kissé ködös az agyam. Hetedére olvasom el ezt a levelet, és most kezdek tisztán látni. Huh. Erre egyébként mi a fenét írhatnék? Kösz, hogy békén hagysz, mert nincs szükségem egy második Sebastianre? Na, ő az, akitől kiráz a hideg, pedig nincs is a közelemben. Miért van az, hogy még mindig kísért? 21:45, még mindig a szobám Mire kell odafigyelnem a jövőben? 1. Jamesre. Totálisan. 2. Siriusra. Az első miatt. 3. Beccára. Happy miatt. 4. Bradre. Mert azt hiszi, hogy szerelmes belém. 5. A kviddicsre. Hiszen edző vagyok! 6. A tanulásra. Megszokásból. 7. Az animágiára. 8. Rinire és Remusra. 9. Az angyalokra. 10. Saját magamra. Április 6. (Szombat) 11:19, konyha A fél éjszaka gondolkodtam, és gondolkodtam, de mostanra nagyjából sikerült összeszednem magam. Hogy lehet, hogy mások sokkal jobban látják értékeimet, mint én magam? A másik, amin ledöbbentem, hogy mégsem olyan szembetűnő bunkóságom és passzivitásom, mint gondoltam – bár lehet, hogy ezeket Brad csak jóindulatúsága miatt hagyta ki a levélből.

A másik, amiért nem volt időm reggel töprengeni, az Malfoy jóslatának beteljesedése volt. Mr. Zambini meglátogatott. Az a pasi egyébként tiszta debil, úgy látom, a hülyeség divat aranyvérűkörökben. Az egész azzal kezdődött, hogy Mr. Zambini képes volt reggeli közben megzavarni. Szegényke nem tudta, hogy egy Lily Evanst sosem szabad pirítóseszegetés közben keresni, mert a megnevezett ekkor igen könnyen bedurvul. Mrs. Potter, nem is sejtve a bennem lappangó ősi ösztönöket, mosolyogva lépett oda az asztalhoz, ahol ettünk (ha már itt tartunk, Sirius inkább falt): - Lily, keresnek! – ezzel visszasietett a tűzhelyhez, ahol Mr. Potter különleges szósza fortyogott (három-négy órán keresztül kell forralni, miközben sorban hozzáadjuk az adalékokat: chili, borsmentát, tárkonyt, szurokfüvet, majoránnát, lestyánt és izsópfüvet). Míg kifelé igyekeztem a bejárati ajtóhoz, a következő lehetőségeken töprengtem. 1. Becca elhozta látogatóba Happyt. 2. Niát kidobták a szüleim, mert olyan ostoba. 3. Remusnak hirtelen az a gondolata támadt, hogy be kéne kukkantani hozzánk. 4. Sebastian pokollá akarja tenni az életünket (mint általában), ezért átjött. De egyik sem talált. Egy nagydarab ember állt előttem fekete talárban, amiből következtetve egyből rájöttem, hogy valószínűleg büszke lehet varázslólétére. Gyanakodva végigmért: - Te vagy Lily Evans? - Igen. – feleltem rendkívül bőbeszédűen. - Az én nevem Zambini. - ő sem volt sokkal terjengősebb, gondolom, nem puszta szeretetből rám fogta pálcáját. Fenyegetve éreztem magam, így csípőre tett kézzel kérdőre vontam, hogy mi jogon mer pálcát fogni rám, a tisztességes polgárra, míg ő foglalkozását tekintve 99 százalék, hogy nem egészen tisztességes. Először azt akartam mondani, hogy halálfaló, de attól tartottam, hogy véletlenül, káromkodásképpen esetleg halálra átkoz. - Mit mondtál te a fiamnak? Hogy az Azkabanba fogok kerülni? – kérdezte nyilvánvaló éllel, de nem ijedtem meg. Marhára irritált, hogy a varázspálcája a mellkasom irányába néz. Ha egyszer pedig elkap a hév, akkor csak nehezen tudnak leállítani, ezt Becca is jól tudja. Mr. Zambinitól nagyon nagy hiba volt, hogy hagyta, hogy belelovaljam magam a beszédbe. - Nézze, uram, a maga fia nem akart felszállni a vonatra, én pedig prefektus vagyok, így valahogy meg kellett akadályoznom a vonat késését. Természetes, hogy azon körülmények között megkérdeztem a fiától, hogy miért nem óhajt felfáradni az expresszre, ő pedig jól nevelten válaszolt. Megjegyzem, a családon belüli erőszak tiltott mind varázsmentes és mind varázsos körökben, büntetett a kormányzat és a Mágiaügyi Minisztérium által. Akár fel is jelenthetném, kedves uram, és meg kell mondanom, undorítónak tartom, hogy a saját gyereke retteg magától. Milyen felnőttnek neveli ön a fiát, hah?! Mit gondol, így a társadalom hasznára lesz? Kötelességem figyelmeztetni, hogy a Roxfortba nem csak úgy, hobbiszinten járnak a diákok, hanem tanulni nyugodt körülmények között! A prefektusok pedig nem azért vannak, hogy a gyerekek lelkét pátyolgassák! De maga lehetetlenné teszi a normális munkát, mert úgymond terrort alkalmaz fiával szemben! Felháborító! Mr. Zambini pislogott egyet. Gondolom, nem szokta meg, hogy valóságos kis monológokat kell végighallgatnia tinilányoktól, de hát ez van. Vállalja a felelősséget, ha egyszer velem kezdett. - Nem jelentesz fel. – morogta összeszűkölt szemekkel, és egyre ellenségesebben méregetett, mint aki eddig nem volt tisztában az erőviszonyokkal. - Igen? Ki mondja? – csattantam fel, mert már nagyon éhes voltam. Mégis csak pofátlanság, hogy valaki idejön, nekem szegezi a pálcát, és nem hagyja, hogy alaposan megreggelizhessek. Te jó ég, így belegondolva kezdek hasonlítani Siriusra… - Én mondom. – füstölögte a pasas, mire ismerős hang szólalt meg a hátam mögött. - Mit is mondtál, Christian? – a kérdező Mr. Potter volt, aki valódi kíváncsisággal nézett Mr. Zambinira. Ő pedig feladta, de szeme villanásából észleltem, hogy még csak az első fordulónak van vége. - Semmit, Robert. A kisasszony felvilágosított a gyerekem nevelését illetően. – biccentett, és két másodperc múlva eltűnt. - Hú, micsoda elviselhetetlen alak! - szökött ki Mr. Potter száján a kijelentés, majd beterelt a házba. Teljes mértékben egyetértek vele.

Miután végeztünk a reggelivel, elkezdtünk játszani a kneazlekkel. Ezerszer aranyosabbak, mint a cicák (persze Cassiet semmilyen lény nem múlhatja felül), ugyanakkor nagyon gyorsan megunnak bármit. Az a kneazle, amivel én is labdáztam, pár perc után ásított és elvonult. Nem hagytam annyiban a dolgot, nagyon szerettem volna még játszani a koromfekete állattal, így utána néztem, hova megy. A fürdőszobába ment, méghozzá a Potter-szülőkébe. Ejha, ennek a macskának vannak már igényei! Teljesen gyanútlanul beléptem a nevezett helyiségbe, és sajnos azt kellett látnom, hogy a fekete cica eltűnik egy hatalmas, karcsú kőkútban, ami a fürdő közepén volt. - Light! – kiáltottam utána, de mivel nem válaszolt – milyen meglepő - én, mint megrögzött állatvédő, azonnal odarohantam és benyúltam érte. Meglepetésemre nem vízhez értek ujjaim, hanem valami ezüstös, sűrűn kavargó folyadékhoz, ami áttetszően csillogott. Már épp elkezdtem agyalni, hogy Mrs. Potter bájitalában jó lenne nem kutyulni, Mr. Potterében meg még annyira sem, és ki akartam húzni kezem, de ekkor megláttam a visszatükröződő folyadékban James arcát. Kíváncsian teljesen a kút felé hajoltam, mire az magába szippantott. Ekkor hangzott fel fejemben Mordon hangja: „Hogyha valamiben ezüstös vacak csillog, az Istenért is, nehogy a közelébe menjetek!” De akkor már édes mindegy volt. Estem, sikítottam, estem, sikítottam, majd göröngyös földre huppantam. Nagyon sötét volt, alig láttam valamit, csak a tőlem olyan ötven méterre lévő fényforrás keltette fel figyelmemet, ami kialudt, majd újra belobbant. Egy erdőben lehettem, ami sokkal nagyobb és sötétebb volt, mint a Tiltott Rengeteg. Kiszedtem hajamból egy száraz gallyat, majd közelebb sétáltam a fényhez. Olyan tíz méterre lehettem, amikor végre észrevettem, hogy egy fiú áll a fúriafűz mellett és nagy hévvel gyakorolja a Lumost. Nem nagyon sikerült neki, és egyre idegesebb lett, miközben hangosan beszélt. Magában. - A fenébe is, hogy lehet ilyen béna ez a pálca? Mindjárt itt van a hétfő, és még egy nyavalyás Lumost sem tudok… csak nehogy Jane megtudja… de hát úgyis meg fogja tudni! Jane előbb-utóbb mindent megtud. És ha erre rájön, én a tóba ölöm magam. Lumos! Lumos! Hülye Lumos! Már gondolkoztam, hogy felvilágosítom, miszerint a pálcát a bűbájoláshoz csak kicsit kell meglendíteni, nem úgy, mintha valaki fát akarna vele vágni, de úgy döntöttem, nem szólok bele a dolgok menetébe. - Lu-mos! – ismét suhintott egyet, mire a pálca végén kis láng jelent meg, és nem aludt ki. Elmosolyodtam magamban, de egyúttal le is döbbentem. A fénynél ugyanis láttam a srác arcát. Fekete haja volt, szemüvege, és nevető zöld szemei… tisztára úgy nézett ki, mint James. Bámulásra nem volt idő, ugyanis ekkor a James-hasonmás boldogan elkezdte lengetni a pálcát. Ám erre meg a fúriafűz nem reagált túl jól: utánozta a betolakodót, és baromi vastag ágaival csapkodni kezdett, és a fiú elég természetes módon a lángot a fa felé irányította. A fúriafűz ága meggyulladt. Épp tapsolni készültem, amikor ismét megbénított a hüledezés… az a hülye fa ugyanis lángoló ágait össze-vissza csapkodta, átrepítve más fákra a parazsat. Így még néhány fa égni kezdett. Baró. - Hopszi. – csúszott ki a srác száján, aki ebben a tekintetben pont olyan volt, mint Sirius. Külsőre James, belsőre Sirius? Brrr… A tűz szépen lassan terjedt, végül, mikor felocsúdtunk, már olyan nyolc-tíz fa lángokban állt. Előkaptam pálcám, és vízbűbájt akartam idézni, de nem jött össze. A most már mellettem álló fiú is ugyanezt tette, azzal a különbséggel, hogy nála be is jött a bűbáj. Míg ő oltotta – vagy legalábbis oltani próbálta – a tüzet, két alakot vettem észre, akik rohantak befelé az erdőbe. Gyogyósok. Az első, aki egy hatalmas, szőrös izét üldözött, nagydarab volt, a mögötte futó srác magas, karcsú és helyes, az a tipikus tökéletes típus, aki nekem kellene. Egyetlen kivetnivaló csak az volt benne, hogy mardekáros volt. Én érthető módon inkább újra a tűzre koncentráltam, mint az extrahelyes álomsrácra (bár elég nehéz volt levenni róla tekintetemet). Szerencsére pár percen belül már ott hemzsegett az erdőben a Roxfort apraja-nagyja, oltva az értékes cédrusokat, bükköket és tölgyeket, viszont így is elég sok fa tropára ment. - Robert, szerencse, hogy itt voltál! – lépett oda a sráchoz, jó ismerősömhöz egy nagyon magas srác, és csatlakozott hozzá még két lány. Egyikük magas volt és nagyon szőke, elkezdett nyafogni, hogy a hálóteremből már sosem lesz olyan szép a kilátás, mint volt; a másik pedig rajongva bámulta Robertet, aki ezt észre sem vette.

- Potter, biztos vagyok benne, hogy te csak rontottál a helyzeten! – kiáltotta oda a srácnak egy újonnan érkező mardekáros, gonosz vigyorral. Mereven álltam és nagy szemeket meresztettem. Robert Potter? Mr. Potter?! Ejha, már megint mibe keveredtem? Itt irtotta tehát ki Mr. Potter az erdő felét? Tehát ekkor Mr. Potter újra előkapta pálcáját. Az ismeretlennek a kezében is varázspálca volt, és úgy tűnt, egyikük sem fél használni. - Tűnj el, Zambini! – szólalt meg Mr. Potter sokkal mélyebb hangon, mint amikor azon nyavalygott, hogy nem tud elbírni egy szimpla tűzvarázzsal. - És ha nincs kedvem? – provokálta a másik, akiben felismertem azt a szánalmas alakot, akivel pár órával azelőtt beszéltem. - Capitulatus! - Moenia! - Lacarnum! - Reducto! - Piroinitio! Most persze Mr. Potter könnyedén bemutatott sok gyönyörű varázslatot. Már kezdtem unni a jelenetet, amikor észrevettem egy csajt, aki átszaladt a tömegen, és a párbajozók felé tartott. Szinte siklott a levegőben, annyira gyorsan rohant. - ROBERT! – kiáltotta már messziről, mire Zambini is hátrafordult, és elsápadt. A gesztenyebarna hajú lány egyenesen Mr. Potterhez szaladt, és a nyakába ugrott úgy, hogy majdnem átestek rajtam, azaz asztrál testemen. Igen, idegesített, hogy ennyire semmibe vesznek, de a jelenet utána mindenért kárpótolt. - Semmi bajod? Mit kerestél itt? Azonnal jöttél segíteni, ugye? – hadarta a lány el kérdéseit, görcsösen megragadva Robert kezét. - Jane… jól vagyok, persze. – mosolygott Robert. - Biztos? És a… - a szóáradatot a srác még a legelején megállította, kezeibe véve a csaj arcát. Az a csaj pedig nem volt más, mint Mrs. Potter. - Jane… Ekkor, mintha megszűnt volna számukra a külvilág, úgy néztek egymásra. Pár másodperc múlva kavarogni kezdett körülöttem a levegő. Behunytam a szemem, és amikor újra kinyitottam, már a fürdőszoba kövén ültem, mellettem nyújtózkodott Light, mint aki jól végezte dolgát. Lábaimat felhúztam, és térdeimet átfogtam, egyszerre nagyon magányosnak éreztem magam. A világ hirtelen szürkének látszott, ami nem is volt furcsa, hiszen azelőtt pár másodperccel néztem meg, hogyan jöttek össze James szülei… mi is közelebb kerültünk egymáshoz, de mégsem úgy, ahogy… kellene. Mindig közbejön valami. Mindig. - Lily? – Mr. Potter lépett be a fürdőbe, és megrökönyödve látta meg, hogy ezt a helyet szemeltem ki üldögélésem helyszínének. Kerültem tekintetét, nem tudtam mit kitalálni. – Minden rendben? – hajolt le hozzám, és mosolygott. - Nagyjából. – bólintottam, de a sírás kapott el. Valami nincs rendben bennem. - Lily, ne felejtsd el, hogy néha nem a csodához, hanem magához a bizakodáshoz szükséges a legnagyobb hit. – megveregette vállamat, és felállt. Mielőtt kiment volna az ajtón, még egyszer hátrafordult. - Örülök, hogy eljöttél, igazán szimpatikus vagy. – erre már én is elmosolyodtam. - Ön is szimpatikus, Mr. Potter… - lepillantottam és a cica felé nyúltam, aki dorombolva közeledett. Amikor felnéztem, James apja már nem volt benn. Elgondolkodva álltam fel. Mr. Potternek igaza van! A reményhez nagyobb erő kell, mint a csodatevéshez. Nagymamám pedig évek óta mondogatja, hogy a hit cselekvés. De… lehet, hogy Light direkt ugrott bele abba a kútba, hogy oda vezessen hozzájuk…? Fú. Ha nem nézem végig azt a réges-régi emléket, vajon eszembe jut valaha, mennyire, de mennyire erősen szeretem Jamest? 18:12, kert Na, ilyen sátorozáson sem voltam még! Az elejétől a végéig hihetetlen volt… történtek bizonyos dolgok.

Az úton James mellett mentem, és minden egyes alkalommal összemosolyogtunk, olyan volt, mintha végre minden gondolatunk közös lenne. Alexa és az apja előre mentek megnézni a tisztást, ahol a sátrakat később varázslattal felállították, míg mi a magunk lassú tempójában haladtunk előre. Sirius miatt néha visszafelé is kellett sétálni, de nem bántam – bárcsak sosem lett volna vége annak a sétának. Az erdőből áradt békét és ragyogást még Sirius sem volt képes elnyomni állandó dumálásával. - Hahó, itt vagyunk! – kiabálta oda végül nekünk Alexa, amikor elértük az óriási tisztást. - Meddig leszünk itt? – tette fel a kérdést Sirius, aki már akkor unta a kirándulást. Mr. Potter vidáman válaszolt. - Á, csak olyan hat óráig! Sirius döbbenten rogyott le egy kőre. - Négy egész órát leszünk itt?! Kétszáznegyven percet? Na, de mit fogunk csinálni??? Azt elhiszem, hogy Lily meg Ágas jól fogják érezni magunkat, de… - ha lett volna egy fal, simán elkezdte volna bele verni a fejét. Engem ugyan nem zavart volna. - Nagyon ügyes vagy, Sirius. Eltaláltad, négy óra valóban kétszáznegyven perc. – vágtam közbe szenvedésébe csípősen, de valahogy nem értékelte dicséretemet. - Hát, ezt nem hiszem el! – kesergett újfent, mire más is aktivizálta magát, személy szerint Alexa. - Majd én beszélgetek veled, Sirius! – csivitelte, és rögtön fogadott bátyja mellé telepedett. – Szóval, mit gondolsz az unikornisokról?... Sirius Blacket tehát a délután hátralevő részében hála istennek feltartotta Alexa, akinek ezért még ma este sürgősen köszönetet kell mondanom. Hmm… nem mintha olyan önfeláldozó lett volna. Szerintem kifejezetten élvezte, hogy az őrületbe kergetheti Siriust. Potter a lelkem, ez a vérében van! De így nyugtunk volt mindkettőjüktől. Miután a Potter szülők elvonultak - Mr. Potter újonnan szerzett szakácskönyveit akarta átnézni, Mrs. Potter pedig olvasni ment - Jamesszel lementünk a folyópartra. Az úton nem szóltunk semmit, némán ültem le törökülésbe, a fűbe. A szél békésen susogott, az egész környezet a békét hirdette, valamiért mégis mintha egy vastag fal torlaszolta volna el a bejárást ebbe a világba. - Lily… Brad nekem is írt. - mondta végül, nagy sokára. Villámgyorsan néztem hátra. Szemeiből kedvesség és értelem sugárzott, és szeretet… jobban, mint valaha. Mellém ült, és ő is a vizet tanulmányozta. - És mit? – kérdeztem tétován. Igen, féltem. Hogy egyszerre vége a bizalmas barátságnak, a nyugalomnak, a reménynek, azt akartam, hogy örökké legyünk olyan jóban, mint ezekben, a napokban. - Elég… összetett dolgot… - sóhajtott fel – Az a lényege, hogy szeret téged. De nem fogja megakadályozni a kapcsolatunkat, mert sejti, hogy velem boldog lehetsz. – megbicsaklott hangja az utolsó szavaknál, mire megborzongtam. Mi a csuda történik velünk? - Én… - nem jött ki több hang a torkomon, egyszerűen leblokkoltam. Rám nézett, és szemében most már sokkal több volt megértésnél… valami volt benne, amit nem lehet megfogalmazni. - Nézd, Lily, tiéd a választás lehetősége. Mindig is a tiéd volt. Az egyetlen, amikor rajtam múlt a döntés, az ott volt, a padnál… emlékszel? Persze, hogy emlékeztem. Annak a délutánnak az emléke mélyen a szívemben megmaradt, akárhányszor is tagadtam ezt le még magam előtt is. Most, hogy felemlegette, kis híján megragadtam kezét, nehogy megint faképnél hagyjon. De nem tettem. Csak bólintottam. - Ott történt valami, nem? – kérdezte. Nagy levegőt vettem, és még csak véletlenül sem néztem a szemébe. - Igen, ott történt valami. Beléd szerettem. – mondtam keservesen. Visszafojtotta lélegzetét, de nem folytattam. Nem bírtam. - Lily… ez annyira… - ő sem találta a megfelelő szavakat. Elegem lett, hogy nem tudjuk kifejezni magunkat, és megoldottam a helyzetet: kinyújtottam felé a kezemet. Erre elmosolyodott és megfogta kezem, közelebb húzódott hozzám. – Mond, mi áll még közénk? - Úgy látszik, Brad már nem, viszont Sebastian… Nem engedte, hogy végigmondjam a mondatot, türelmetlenül megragadta kezeivel vállamat és megrázott. - Ugyan, Lily, vedd már észre, hogy csak rajtunk áll a sorsunk! Minden, ami hozzánk kapcsolódik! Mondhatod kifogásnak Blacket, akár Bellát is, de mire megyünk vele? Hmmm? Jobb lesz? - Nem tudom. – motyogtam.

- De, igen, tudod. – elengedett, és elfordult. Majd megszakadt a szívem, és valamilyen kis gonosz manó belül elkezdett cukkolni, hogy megint elszúrtam. Azt hiszem, ezt az idegrendszerem nem bírta, különben nem tettem volna azt, amit. Elsírtam magam, és görcsbe rándult gyomorral kezdtem el püfölni a földet. James megragadta meg csuklóimat, és elképesztő nyugalommal nézett szemembe. - Ezt most miért kellett? – kérdezte olyan hangon, amitől elfelejtettem sírni. - Azért, mert mindig mindent elrontok. – válaszoltam szorongva, és annyira feszült voltam, hogy hányni tudtam volna. James szemei csak rontottak a dolgon. - Miért vagy ilyen zaklatott? – kérdezte gyengéden, és magához húzott. - Nem tudom, James. Talán én választom a rosszat… talán az egész az én hibám… én voltam az, aki ezerszer eltaszítottalak magamtól. Gyűlölöm magam. – vallottam be azt, amit egy pár nappal azelőtt még makacsul titkoltam előtte. A legkevésbé sem csodálkozott el, hanem felemelte lehajtott arcomat. - Engem is utálsz? Megcsóváltam fejem. - Ó, Lily… kérlek szépen, ne tedd pokollá egyikünk életét sem. Körülbelül ezerszer mondtam már, de most megismétlem még egyszer, ha akarod, utoljára: szeretlek. Csak pár centi volt arcunk között, így simán láthattam szemét, és még valamit… hogy ő is sebezhető. Istenem, hogy lehettem ilyen hülye?! Hogy nem vettem észre ezt már akkor, amikor Siriusnak panaszkodott és sírt… játszottunk egymással éveken át, kerülgettük egymást, és közben már réges-rég együtt lehettünk volna! - Én is szeretlek, James. – súgtam oda neki, mélyen szemébe nézve. Erre már meglepődött, de rögtön utána boldogan elmosolyodott. - Olyan… - kezdte, de nem fejezhette be, mert ekkor már mosolyogva közeledtem hozzá. Vagy két centire lehettünk egymástól, amikor nemes egyszerűséggel megcsókoltam. Visszacsókolt, hosszan, és ezerszer jobban, mint elképzeltem. Sőt, a jó nem is a megfelelő szó erre a hosszú, minden várakozást felülmúló csókra. Miközben csókolóztunk és átöleltük egymást, mintha minden szikrázott, ragyogott volna, és amikor levegőért kapkodva feleszméltünk, mintha egy egészen más világba csöppentünk volna. Ahol természetes, sőt létfeltétel az, hogy karjai közt legyek. Hogy lehajtsam fejem mellkasára. Hogy hosszan csókolózzunk. Hogy vele maradjak örökké. Ahol egy párt alkothatunk. Minden, de minden más lett, mint régen. Már nem zavart volna, ha Sirius baromságokat dumál, ha McGalagony megró, ha Becca Pitonnal jár, ha Bellatrix bunkózik, ha Mrs. Black lenéz… semmi. Az a legfurább, hogy csak egyetlen dolog változott meg: leplezés nélkül szeretjük egymást. Úgy, ahogy egy fiú meg egy lány az ősidő hajnalán… Sokkal erősebbnek érzem most magam, sokkal kirobbanóbbnak, sokkal… sokkal inkább önmagamnak. Pár percnek azért el kellett telnie, amíg megint meg tudtunk szólalni… nem mintha szégyellősek lettünk volna, vagy ilyesmi, hanem újra és újra ki kellett próbálnunk a csókot, hogy megnézzük, elmúlt-e már a hatása. Jelentem, nem múlt el. - James, mit is akartál mondani? – nevettem rá végül, mire olyan örömmel nézett rám, mint még soha, szinte sugárzott róla a boldogság. - Azt, hogy örülök, hogy végre idáig eljutottunk. Nem fogsz visszakozni? – vonta fel szemöldökét, mire komolyabban pillantottam félre, a folyó felé. Akkor tényleg lehetőségem lett volna lefújni az egészet… de hát az életünk nem egy kviddicsmeccs, ahol passzolgatnunk kell a labdát! Nem is értem, miért gondoltam sokszor úgy Rá, mint az ellenségemre… hiszen valójában a másik felem. - Nem, James. Soha. – térdeltem fel, és ölembe ejtettem kezeimet. Bólintott, és elgondolkozva tépdesett egy fűszálat. - Tudod, én is hibás voltam. Úgy gondoltam, hogy egy kihívás vagy, amit teljesítenem kell, vagy hogy az ellenállásod egy akadály, amit meg kell törnöm. Pedig ez egetverő baromság. Nem téged kellett volna megváltoztatnom, hanem meg kellett volna szelídítenelek. Rosszul láttam neki, nem gondolod? - Ezt hogy érted? – biccentettem félre fejem, pedig gyanítottam, mire gondol.

- Hát arra, hogy még régebben mit csináltam veled. Amikor állandóan gyötörtelek, hogy gyere randizni velem, és hogy légy a barátnőm… - Azért én is szörnyen hülye voltam. – húztam fel térdeimet. – Senkivel nem voltam olyan ellenséges, mint veled. Na jó, talán Siriusszal… - Neki is sokat köszönhetünk. – sandított rám James, mire felszisszentem. - Azért nem kell túlzásokba esni! Az igaz, hogy bizonyos feszültségeket feloldott bennünk egymással szemben, de mást nem nagyon tett. - De, igen. – egyenesen a szemembe nézett – Miatta nem adtam fel. Volt, amikor nagyon ki voltam akadva rád, de ő biztatott. Máskor pont azzal segített, hogy felidegesített, hogy nem érdekellek. - Oké, van ebben valami. De akkor sem hiszem, hogy Sirius komolyan akarta volna, hogy legyen bármilyen szorosabb kapcsolat is köztünk. - Sirius azt akarta, hogy boldog legyek, mint ahogy Becca, Verity, Rini és Meda azt akarták, hogy boldog légy. Hálásak lehetünk neki. - James, ha tudnád, milyen nehéz volt lerombolni ezt a falat. Valami kínszenvedés volt, mégis sikerült… Erre már elnevetette magát. - Lily, milyen sokszor mondod ki a nevem! – incselkedett, mire elpirultam. - James, ez nem volt tisztességes! – egy pillanatra megálltunk mindketten, majd nevetésben törtünk ki. Egyszerre mozdultunk egymás felé, egyszerre értünk egymáshoz és egyszerre kerestük egymás száját. James, James, James… Nagyon jól csókolsz. Szeretlek. 19:52, nappali Jamesszel a hintaágyon ülve dumáltunk, Sirius és Alexa társasjátékoztak az egyik virágágyásban, Mr. Potter pedig elégedetten sütögette a húst a grillen. Jamesnek dőlve, félszemmel rendszeresen ellenőriztem, hogy nem gyulladt-e még ki valami az udvaron, de ez egyszer nem volt semmi gond. Ekkor lépett ki Mrs. Potter a házból, a következő kijelentést téve: - Gyerekek, meghívtam vacsorára a Black-családot! A fenébe! Vége (Folyt. Köv.: Lily Evans naplója – Sírnak a roxforti sziklák)