ÍJ- - i •', . ! v r s \ . kerület Kőbányai í': ,K ,*.• :. . < \-'j* Kiclő-testülct ülése
Kőbányai Egészségügyi Szolgálat 1102 Budapest Endre u. 10.
lG>ll15'l3*l*Dto. r T2öíofivTa Budapest,
•
•
Tárgy: Javaslat a 300097902 számú iskolai védőnői praxis megszüntetésére és új területi védőnői praxis kialakítására a Zsivaj utcai rendelőben.
Tisztelt Képviselőtestület! A Kőbányai Egészségügyi Szolgálatnak az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött területi védőnői és iskola védőnői szerződései 2010. december 31-el lejárnak. Az új szerződések megkötéséhez többek között csatolnunk kell minden évben az oktatási-nevelési intézmények által kiállított létszám igazolásokat is, melyeket minden év október végéig bekérünk. Az utolsó igazolások november elején érkeztek be Szolgálatunkhoz. A hatályos törvények alapján (43/1999. III.3. Kr) teljes munkaidőben foglalkoztatott iskola védőnői feladatot végző iskolavédőnő OEP szerződéshez és finanszírozáshoz szükséges tanulói létszáma minimum 800 fő . A létszám igazolások átnézése után derült ki, hogy három iskola védőnői praxisban a tanulók létszáma nem éri el a szerződés megkötéséhez szükséges minimális létszámot. (30097902-es praxis 659 fő, 30097899-es praxis 642 fő, 30097888-es praxis 723 fő ). A létszám csökkenés 2009 évhez képest elsősorban a fővárosi működtetésű középiskolákban jelentős (242 fő), a kerületi iskoláknál ez a csökkenés 64 fő. Ugyanakkor kerületünkben örvendetes jelenség, hogy a területi védőnők által ellátott 0 - 6 éves korosztály létszáma emelkedő tendenciát mutat. Ez okozza, hogy a Zsivaj utcai gyermek rendelő védőnőire aránytalanul nagy terhelés jut ezen korosztály valamint a terhesek ellátása során. Az egy védőnőre jutó ellátottak száma kerületi átlagban 204 fő, a Zsivaj rendelőben 274 fő !!, egyes védőnőknél eléri a 320 főt is. Egyeztettünk a rendelői vezető védőnőkkel, az ÁNTSZ területi vezető védőnővel, a Zsivaj utcai rendelő érintett védőnőivel és az iskola védőnőkkel, mely egyeztetés után a Tisztelt Képviselő-testület felé az alábbi javaslatot tesszük: 1./ Az iskola védőnői ellátásban javasoljuk a 30097902-es iskola védőnői praxis megszüntetését 2010. december 31-i dátummal, a praxis oktatási intézményeit a többi kis létszámú praxisokhoz helyezzük, így a 9/2010. (IV.20.) számú Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzati rendelet 6. számú melléklete az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról az alábbiak szerint módosul: 30097902-es megszüntetésre javasolt iskola védőnői praxis ellátási területe Keresztúri Dezső Altalános Iskola 300097902 1106 Budapest, Keresztúri u. 5 - 7. Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola 300097902 1104 Budapest, Maglódi u.4. Komplex Óvoda, Általános Iskola, 300097902 Készségfejlesztő Speciális Szakiskola 1107 Budapest, Gém utca 5-7.
praxis szama 300097889
létszám Utca, házszám fő 95 Körösi Cs. S. út 1-23. fő 3 Veszprémi utca fő 2 Havas Ignác utca fő 4 Halom utca 35-41 fő 5 Kápolna köz 109 fő összesen
praxis szama 300097884
létszám Utca, házszám fő 17 Ihász utca 1-3 fő 15 Cserkesz utca 1-31 és 2-20 fő 0 Kirgiz utca fő 20 Mongol utca fő összesen 52
praxis szama 300097883
létszám Utca, házszám fő 9 Körösi Cs. S. út 18-38. fő 9 Ónodi utca 11-13. fő 7 Liget utca 35/a.,b. 25 fő összesen
226 fő
Mindösszesen
Fenti utcákat az új körzethez rendeljük, így a 0 - 6 éves korosztály létszáma ebben az új körzetben meghaladja a jogszabályban előírt minimális létszámot, valamint így a Zsivaj rendelőben az egy védőnőre jutó ellátottak száma 217 főre csökken. A megszüntetésre javasolt iskolai védőnői körzet védőnője (5 év GYES,GYED után jön vissza dolgozni) felszabadul, eredetileg is a területi védőnői szolgálatban dolgozott, a feladatot vállalja. A Népjóléti Bizottság véleményét a testületi ülésen ismerteti.
Határozati
javaslatok:
1./ Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzat Képviselőtestülete a 30097902-es iskola védőnői praxist 2010. december 31-i dátummal megszünteti, ellátási intézményeit az alábbiak szerint osztja fel.
30097888-as iskola védőnői praxis módosulása /
. . . . ...
..
Kápolna téri Altalános Iskola 1104 Budapest, Kápolna Harmat Altalános Iskola tér 1 - 3. 1104 Budapest, Harmat u.88. Keresztúri Dezső Altalános Iskola 1106 Budapest, Keresztúri u. 5 - 7.
—
300097888 300097888 300097888
30097888-as iskola védőnői praxis módosulása Kápolna téri Altalános Iskola 1104 Budapest, Kápolna tér 1 - 3. Harmat Általános Iskola 1104 Budapest, Harmat u.88. Keresztúri Dezső Általános Iskola 1106 Budapest, Keresztúri u. 5 - 7. 30097899-as iskola védőnői praxis módosulása Széchenyi István Általános Iskola 1108 Budapest, Újhegyi stny. 1-3. Fekete István Általános Iskola 1108 Budapest, Harmat u. 196 (alsó, felső tagozat)
30097886-as iskola védőnői praxis módosulása Szent László téri Altalános Iskola 1102 Bp.Szent László tér 1. Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola 1104 Budapest, Maglódi u.4. 30097891-as iskola védőnői praxis módosulása Szent László Gimnázium és Szakközépiskola 1102 Budapest, Körösi Csorna Sándor út 28. Komplex Óvoda, Altalános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola 1107 Budapest, Gém utca 5-7.
300097888 300097888 300097888
300097899 300097899
300097886 300097886
300097891 300097891
2.1 A területi védőnői ellátásban a Bp. X. Zsivaj utca 2. szám alatti gyermek rendelőben egy új területi védőnői praxis létrehozását javasoljuk 2011. január 01-i dátummal. A 43/1999.(111.3.) kormányrendelet szerint akkor köthető finanszírozási szerződés új területi védőnői szolgálatra, illetve a körzethatár módosítását követően akkor, ha az ellátandók száma alapján számított pontérték városi településen eléri az 500 pontot, mely minimálisan 167 főt jelent. Ezért a 270 létszám feletti védőnői praxisokból utcákat csoportosítottunk át az új területi védőnői praxishoz az alábbiak szerint:
praxis szama
Utca, házszám
létszám
300097882
Körösi Cs. S. út 25-27. Halom köz 3-5 Halom utca 32-44 Bánya utca 27-37. és 34-42. Ászok utca 1-3 összesen
20 4 8 8 0 40
fő fő fő fő fő fő
30097886-as iskola védőnői praxis módosulása r
Szent László téri Altalános Iskola 1102 Bp.Szent László tér 1. Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola 1104 Budapest, Maglódi u.4.
30097891-as iskola védőnői praxis módosulása Szent László Gimnázium és Szakközépiskola 1102 Budapest, Körösi Csorna Sándor út 28. Komplex Óvoda, Altalános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola 1107 Budapest, Gém utca 5-7.
300097886 300097886
300097891 300097891
2.1 Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzat Képviselőtestülete a területi védőnői ellátás biztosítása érdekében 2011. január 01-i dátummal a Bp. X. Zsivaj u. 2.szám alatti rendelőben új területi védőnő szolgálatot hoz létre, melynek ellátási területe Aszok utca 1-3 Bánya utca 27-37. és 34-42. Cserkesz utca 1-31 és 2-20 Halom köz 3-5 Halom utca 32-44 Halom utca 35-41 Havas Ignác utca Ihász utca 1-3 Kápolna köz Kirgiz utca Körösi Cs. S. út 1-23. Körösi Cs. S. út 25-27. Körösi Cs. S. út 18-38. Liget utca 35/a.,b. Mongol utca Ónodi utca 11-13. Veszprémi utca
A 0 - 6 éves korosztály létszáma : 226 fő.
/
3./ Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzat Képviselőtestülete felkéri az Polgármestert, hogy a 9/2010. (IV.20.) számú Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzati rendelet (az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról) módosítását a következő testületi ülésre terjessze elő.
2010. november 30. Kovács Róbert polgármester Ehrenberger Krisztina főosztályvezető Dr. Molnár Andor eü.szolg.vezető
Határidő : Felelős : Előkészítő:
Budapest, 2010. november 05.
^r Törvényességi szempontból látta:
Dr. Neszteli István jegyző
Dr. Molnár Andor eü.szolg.vezető