L E N G Y E L E K A MAGYAROKÉRT. 1956 ŐSZE VARSÓBAN* TISCHLER J Á N O S
Tadeusz Sliwiak : Dal a Ahol kirobban
vérről
az
igazságos harag, hol a harcban a tét a - mi ott vagyunk. Adjatok vért, az életükért,
szabadság,
s hogy vesszen a rabság. Csak bátran, orvos, szívd ki a vért, amennyi kell, mind üvegbe gyüjtsed, csak annyit hagyj, hogy éljek és győzelmüknek. örülni tudjak Nincs idő róluk fecsegni már, mikor vérző kéz viszi a zászlót. Tán a tiéd lesz, fekete lány, ez a vér, a lengyel s a sebre a
kenyér, vászon.
És talán neked, kicsi borpince nagy hegedűse, életed adja vissza a vér, ha pillanyitván az ég színe szemedbe
visszatér.
' Elhangzott 2006. n o v e m b e r 2 8 - á n a M a g y a r T u d o m á n y o s A k a d é m i á n , az M T A O r v o s t ö r t é n e t i M u n k a b i z o t t s á g a és a Semmelweis E g y e t e m k ö z ö s s z e r v e z é s é b e n rendezett „1956
egészségügye"
című emlékülésen.
Vérünk, mely nem folyt el a Visztulán, hogy szétzúztuk a hazugság-falat, vérünk, mely nem folyt el a Visztulán, Titeket illet, nektek maradt. Nézd orvos, mennyien vagyunk... Önts életet barátaink
szivébe.
Siess, orvos, nem várhatunk. Sebesült vár a vérre. (ford. Gömöri
György)
]
* A z 1956-os magyar forradalom rendkívül élénk visszhangot váltott ki a lengyel társa dalomban - igazi antisztálinista felkelést láttak benne - , a magyarok iránti s e g í t ő k é s z s é g leginkább a véradásban és az egész országra kiterjedő segélyakcióban mutatkozott meg. A magyarok megsegítésére indított nagyszabású s e g é l y m o z g a l o m alkalmas volt arra, hogy félredobva az addigi s e m m i t m o n d ó sablonokat a szocializmust építő két nép barátságáról, visszatérjenek a h a g y o m á n y o s lengyel-magyar barátság eszméjéhez. Lengyelországban élénken élt annak e m l é k e , hogy 1939 őszén M a g y a r o r s z á g közel százezer lengyel menekültet fogadott be. m á s o k arra emlékeztek, hogy a világháború idején Lengyelország különböző pontjain - így V a r s ó környékén - állomásozó magyar csapatok egyáltalán nem megszálló hadseregként viselkedtek. A II. világháborús földalatti lengyel ellenállás, a Honi Hadsereg egy volt katonája 1956 őszén például a sajtóban elmondta, hogy partizánként gyakran találkozott magyar katonákkal és tisztekkel, akik fegyvert adtak nekik a németek ellen, valamint v é d t é k őket a Gestapo megtorlásai elöl. „Meghatottan emlékszem dr. Hegedűsre - folytatta emlékeit —, a magyar hadsereg hadnagyára, aki a lengyelek igaz barátja volt. Amennyire erejéből telt, mindig segített a lengyeleken. Ilyen magyar sok volt. Nagyon sok. " V o l t , akinek az életét magyar katonák mentették meg - s ez kötelezett örök hálára - , mint például J ó z e f Siegelet, aki annak köszönheti életben maradását, hogy 1944ben magyar h o n v é d e k v é d t e k meg egy lengyelekkel zsúfolt vonatot, amelyet a németek megállítottak, hogy a lengyel utasokat elhurcolják. Volt olyan is, aki kijelentette: „Mivel átéltem Varsóban a gettójelkelést 1943-ban, majd a felkelést 1944-ben, jól tudom, mit jelent a háború egy városban, és tudom, mit jelent a szabadság. " Másokat a n e m z e t k ö z i szolidaritás vezetett, mint például azt a skót lányt, aki ezt mondta a Lengyel R á d i ó riporte rének: „Nagyon örülök, hogy valamit tehetünk, hogy segítsünk a Magyarországon harcoló embereknek. Tisztában vagyok azzal, mi történik ott, és a nemzetközi szolidaritást figye lembe véve tenni akartam valamit, hogy segítsek a magyaroknak, akik ott harcolnak. " A véradók k e v é s kivétellel életükben először - s meglehet, utoljára - adtak vért. Egyszerűen 1
A k ö l t e m é n y üZycie
Literackie
c í m ű irodalmi hetilapban j e l e n t meg 1956 ő s z é n .
úgy érezték, segíteniük kell. Létezett egyfajta általános rokonszenv a magyarok iránt, m é g akkor is, ha a lengyelek közül sokan még nem is láttak „eleven magyart". Ehhez j á r u l t m é g a lengyelek k ö r é b e n erös szovjetellenesség, és az az érzés, hogy Lengyelország elkerülte azt a tragédiát, ami M a g y a r o r s z á g o t sújtotta. A v é r a d á s r a jelentkezők hulláma váratlanul érte a Lengyel Vöröskeresztet, hiszen 1945 után csak egyetlen tömeges véradási akció zajlott le, amit viszont hivatalosan szerveztek meg: É s z a k - K o r e a számára az 1950-53-as koreai háború idején. A lengyel segélyszervezet az 1950-es é v e k elején kiépített egy nem túl széles véradói kört, amelynek tagjai fizetésüket vagy nyugdíjukat éppen azzal egészítették k i , hogy néhány hetente vért adtak. így nem cso da, hogy nagyon meglepődtek a v é r a d ó - á l l o m á s o k o n , amikor 1956. október 27-28-án, miu tán a Lengyel Rádió közzétette a Magyar V ö r ö s k e r e s z t segítségkérését, tömegesen kezdtek jelentkezni az emberek vért adni az ország minden pontján. A z alábbi véradási felhívás többször is elhangzott a rádióban és megjelent az újságok hasábjain: „A Budapestre küldött lengyel vér már nem egy életet mentett meg. De még sok sebesült várja ezt a talán legáldozatosabb és legszívbőljövőbb segítséget. További véradók jelentkezésére hívunk fel. Emlé keztetünk arra, hogy vért adni éhgyomorra kell. " A z ilyen és hasonló felhívásokra Varsó, Krakkó, Katowice (éppen ekkortájt keresztelték vissza Sztálinvárosról), Wroclaw, Poznan, Jelenia Góra, L ó d z és Szczecin lakosai reagáltak a leggyorsabban és a legnagyobb s z á m b a n . Egy véradási procedúra 2,5-3 órát vett igénybe, s az állomások szük áteresztő k é p e s s é g e miatt sokkal kevesebb embertől tudtak vért venni, mint ahányan jelentkeztek, m é g azután is, hogy külön (ideiglenes) véradó helyeket állítottak fel - például egyes nagyobb ü z e m e k b e n vagy a hadsereg alakulatainál - , és az összes vajdasági véradó-állomás éjjel-nappal m ű k ö dött. De m é g így is szabályozni kellett, hogy melyik nap k i j ö j j ö n vért adni, és minden j e lentkező s o r s z á m o t is kapott. A véradásban az egyetemisták jártak az élen, de ez egyáltalán nem korlátozódott csak rájuk, szinte minden társadalmi osztály kivette belőle a részét. Egy v é r a d ó ezt így fogalmazta meg: „Nem vagyok egyetemista, újságíró vagyok, de azt hiszem, itt közöttünk egyáltalán nem számít a foglalkozás." Majd ehhez egy orvos hozzátette: „A vér adó-állomást a fiatalokon kívül folyamatosan keresik fel az idősebbek is, fizikai és szel lemi munkások egyaránt. Valóban megfigyelhetjük a hatalmas lelkesedést és azt a hatalmas szándékot, hogy segítsenek azoknak az embereknek, akiknek erre a vérre szükségük van. " Ö s s z e s s é g é b e n 10-12 ezer lengyel ember adott vért november 4-ig, az így összegyűlt mennyiség közel felét, 795 litert sikerült elküldeni Budapestre. Ezzel egyidejűleg lengyel orvosok és á p o l ó n ő k százai jelentkeztek, hogy készek Magyarországra utazni, és a hely színen segíteni magyar kollégáik munkáját. ( A z utazásra végül is nem került sor.) A lengyel sajtó és rádió bő terjedelemben számolt be minderről, megható tudósítások és riportok jelentek meg a véradókról, önkéntes áldozatvállalásukról, a véradás megszervezéséről. T ö b b mint j e l k é p e s a korabeli lengyel filmhíradónak és az újságoknak köszönhetően az egész országot (de m é g a külföldet is) bejárt felvétel, amikor vért tartalmazó ü v e g p a l a c k o k kal telerakott fadobozokat tesznek be éppen egy Budapestre induló lengyel segélyszállító r e p ü l ő g é p b e , s mindegyiken ott a felirat, a júniusi munkásfelkelés városának neve: Poznan. A véradással párhuzamosan bontakozott k i a szintén az egész országot átfogó pénz-, élelmiszer- és gyógyszergyüjtési akció, amely h o s s z ú hetekig zajlott, és november 4. után újabb lendületet vett. A lengyel kommunista hatalom nem akadályozta - nem is tudta volna - a társadalom eme spontán kezdeményezését. A lengyel vér- és segélyszállítmányok első ként érkeztek Magyarországra, és a legnagyobb mértékű külföldi segítséget jelentették a
magyar forradalom napjaiban. Kollektívák, szakszervezetek, ifjúsági- és cserkészszerveze tek, m a g á n s z e m é l y e k j e l e n t ő s p é n z a d o m á n y o k a t tettek, hogy abból gyógyszert és élelmi szert vásároljanak a „szabadságukért harcoló és sebesült magyaroknak". Az újságok m i n dennap közölték a felajánlásokat. Különböző ü z e m e k és gyárak saját termékeiket kínálták fel: lisztet, dzsemet, faanyagokat, építési anyagokat, cementet, stb. - egyszóval csupa olyasmit, amiből akkor hiány volt Magyarországon. A lengyel sajtóban megjelent „Segítsünk a magyaroknak}"felhívás nyomán szük há rom héten keresztül napi átlagban egymillió, összesen csaknem 20 millió zlotyt utaltak át a Lengyel V ö r ö s k e r e s z t n e k , amely az összegből gyógyszert, kötszert, élelmiszert vett, s el küldte a Magyar V ö r ö s k e r e s z t n e k . (Az átlagfizetés akkoriban 800-1000 zloty körül volt.) A z első lengyel r e p ü l ő g é p o k t ó b e r 25-én érkezett Budapestre, ez m é g az éppen raktáron lévő - gyakorlatilag a hadsereg tulajdonát képező - készleteket szállította. Erre így e m l é k szik vissza Emanuel Planer, aki a Lengyel Rádió Tájékoztató Osztályának vezetője volt 1956-ban: „Eljött hozzám Gömöri Endre, a Magyar Rádió tudósítója, aki éppen Varsóban tartóz kodott, s elmondta, hogy a Magyar Vöröskereszt segítséget kér, mert a szovjet csapatok beavatkozása nyomán halottak és sebesültek vannak Magyarországon. Különösen a transz fúzióhoz használatos vér kellett. Honnan vegyünk vért? Mielőtt 1953-ban a Lengyel Rádió ban kezdtem dolgozni, a hadseregben szolgáltam. Közismert, hogy vérszállítmányt legkönynyebben a hadseregtől lehetett szerezni, mert ott vannak a legnagyobb készletek. Elhatároz miniszterelnök-helyetteshez fordulok a vérszállítmány ügyé tam, hogy Piotr Jaroszewicz ben, aki korábban a nemzetvédelmi miniszter helyettese volt, és akit a hadseregből már - „Jól van azelőtt is ismertem. O nagyon gyorsan reagált, nem keresett kifogásokat: mondta -, én foglalkozom ezzel, csak az a probléma, hogy mi a saját repülőgépeinkkel nem küldhetjük hivatalosan a vért, sőt még félhivatalosan sem. " Tudtam, hogy a közlekedési miniszter-helyettes Juliusz Bürgin, akit még a háború előtt ről, a pártmunkából szintén ismertem, mert akkor Lvovban voltam tagja az illegális kom munista pártnak Burginnal együtt, aki a lvovi kerület titkári tisztét töltötte be. Tudtam azt is, hogy többek között a légiközlekedés is éppen hozzá tartozik. Ót is nagyon könnyen sike rült meggyőznöm arról, hogy valamit tenni kell, hogy repülőgépet kell biztosítani. Es ilymódon indult útnak az első segélyszállítmány Budapestre. " Ezután november 3-ig tizenöt lengyel repülőgép landolt a magyar fővárosban, fedélzetén a már említett 795 liter vérrel, ezen kívül 415 liter vérplazmával, 16 ezer kg vérhelyettesítő szerrel, s z é r u m m a l , gyógyszerrel és kötszerrel, valamint 3 ezer kg élelmiszerrel. 1957 j a n u ár végéig az ö n k é n t e s p é n z a d o m á n y o k b ó l 31 millió zloty gyűlt össze és 11 millió zlotyra tehető a természetbeni a d o m á n y o k értéke, így a lengyel emberek segítségeként a Lengyel Vöröskereszt ugyanezen időpontig 25,5 tonna vérhelyettesítő-szert, gyógyszert, kötszert és orvosi műszert, 331 tonna élelmiszert, 32 tonna ruhaneműt és tíz tonna szappant valamint építési anyagokat - például üveget - juttatott el Magyarországra. A számadatok nagyon elgondolkodtatóak, ha figyelembe vesszük, hogy mindez tizenegy évvel a I I . v i l á g h á b o r ú befejezése után történt, amelynek során Lengyelország óriási veszteségeket szenvedett em beri életekben és anyagi javakban egyaránt. A z adománygyűjtésről szintén számos tudósítás jelent meg a sajtóban és hangzott el a rádióban: varsói Műszaki Egyetemen nagy a nyüzsgés, folynak az előadások, a gyakor latok. Az aulában az egyetemisták, a tudományos munkatársak egy csoportja. Egy kis asz-
talon egy doboz: Segítünk a magyaroknak! Beszélgettem az egyetemistákkal, akik vért ad nak, és a pénzadományok gyűjtését szervezik. Holnap Varsó utcáin szándékoznak pénzgyűj tést folytatni. Az egyetemisták dobozokkal a kezükben keresik majd fel a főváros lakosait. « Amennyire csak tőlünk telik, segíteni akarunk» - mondják. " „ Varsó utcáin dobozok álltak ezzel a felirattal: Gyógyszerekre a magyarok számára. Az emberek megálltak, továbbhaladtak. Annyit dobtak be, ki mennyit tudott. Jelen voltam egy ilyen doboz felnyitásánál, A sok bankjegy között - egy levél. Benne 50 zloty és a papíron girbe-gurba betűkkel az írás: a mamám megígérte, hogy ezért mackót vesz nekem, de ne ked, budapesti kislány, a pénz most fontosabb. Kriszti Varsóból... " 1956. november 4. után megritkultak a segítségnyújtásra vonatkozó felhívások - legin kább a vidéki sajtó folytathatta ezt t o v á b b - , de mindig akadt lehetőség, hogy erre valami lyen m ó d o n emlékeztessenek. December elején indult el például a Lengyel Rádióban a Rodzina Matysiaków c í m ű sorozat - ez teljesen megfelel a magyar „Szabó családnak", a mai napig is tart - , és ennek első része azzal kezdődik, hogy Helena Matysiak asszony férje, Józef fizetését számolja, amit az éppen most hozott haza. A z asszony észreveszi, hogy egy j e l e n t ő s e b b összeg hiányzik, s ezt szóvá is teszi, mire a férj az válaszolja: „Na, de Helenka, hiszen azt a magyarok megsegítésére adtam! " A segélyakció idején néhány alkalommal híre terjedt annak, miszerint a lengyelek kül d e m é n y e i nem érnek célt, hanem a szovjet csapatok birtokába kerülnek. K r a k k ó b a n az otta ni Magyarok M e g s e g í t é s é n e k Egyetemi Bizottsága november folyamán például szintén úgy értesült, hogy a lengyelek adományait a szovjetek használják fel Magyarországon. Ezért úgy döntöttek, hogy mindazt, ami közel egy h ó n a p o n keresztül gyűlt össze Krakkó lakosaitól, a bizottság néhány tagja - újságírókkal együtt - személyesen kíséri el Budapestre, hogy Krakkó segítsége biztosan a magyar rászorultakhoz jusson el. így is történt, a város hatósá gai pedig egyenesen k ö z r e m ű k ö d t e k a szállítmány összeállításában és útnak indításában. A magyarok számára befolyt összeg nagyobbik részéből, közel félmillió zlotyból 55 tonna élelmiszert vásároltak, t ö b b e k között húsz tonna lisztet, tíz tonna almát, öt tonna sót, négy tonna füstölt szalonnát, négy tonna cukrot, négy tonna zsírt, két tonna tejport, makarónit és kétszersültet valamint n é g y tonna szappant. Mindezt egy hat vagonból álló szerelvényben helyezték el. A szállítmány sikeresen eljutott Budapestre, és ott a budai San Marco utcai kórházba, illetve a N e m z e t k ö z i Vöröskereszt csepeli raktáraiba került, ahonnan szétosztot ták a magyar főváros lakosainak. A kísérő tagok K r a k k ó b a történt visszaérkezésük után gyűlésen számoltak be küldetésükről. 1956. október végétől kezdve lengyel gyárak, különféle szövetségek és intézmények közzétették, hogy szívesen átengedik üdülőiket a sebesült magyar gyermekek számára. A magyar gyermekek első, százfős csoportja 1956. december 16-án érkezett Zakopane és Krynica üdülőhelyekre, majd 1957 első felében további szervezett magyar gyermekcsopor tok tartózkodtak r ö v i d e b b - h o s s z a b b ideig Lengyelországban. A z egyikre így emlékszik vissza Barbara Czerwihska asszony, aki 1939-44 között lengyel menekültként a menekült ügyi hivatalban dolgozott Budapesten, majd a háború után visszatért hazájába: „ 1957 februárjában a lengyel Országos Szállítási Szövetkezetek Szövetsége oly módon kívánt a magyar gyermekeknek segíteni, hogy üdülést szervezett nekik Wilgában, a Szövetség oktatási központjaiban, egy fenyves erdő közepén. Oda hívtak meg nyolcvan gyer meket Magyarországról, pedagógusokkal együtt. Én mint tolmács és a csoport lengyel kísérője voltam jelen. A gyerekek - akik Budapest azon részéből érkeztek, ahol a legyére-
sebb harcok folytak november 4. után - rendesen tanultak, mintha iskolába jártak volna: volt matematika órájuk, magyar nyelv, sőt még testnevelés is. Teljes ellátást kaptak, ét kezést, szállást, játszhattak, szórakozhattak, sportolhattak, orvosi ügyelet is volt a számukra. Kétszer is elvittük őket kirándulni Varsóba, hogy megismerjék a mi főváro sunkat. Kezdetben szomorúak, bizalmatlanok voltak, nem akartak beszélgetni, semmit sem akartak mondani arról, amit átéllek. De egy idő után, amikor például kettesben sétálni mentünk, mesélni kezdtek. Volt egy fiú, aki mindkét lábán megsérült, egy szovjet tankból kapott, ô viszont műtét után volt, és lábadozni lőttek rá. Volt egy 14 éves lány, akije/lövést újjászülettek jött hozzánk. A gyerekek 1957. május végén utaztak haza - mintha teljesen volna. Nagyon sok köszönőlevelet kaptam, ily módon fejezték ki hálájukat mindazon lengye leknek, akik gondoskodtak róluk. " J Á N O S T I S C H L E R PhD Senior member Institute for the History o f the Revolution in 1956 H-1074 Budapest, Dohány u. 74 HUNGARY
ZUSAMMENFASSUNG Die Ereignisse der ungarischen Revolution von 1956 erwirkten einen tiefen Einruck auf die ganze polnische Gesellschaft. Das Mitgefühl wurde nicht nur mit Worten, sondern vor allem mit Taten ausgedrückt. Die grossangelegte Hilfeaktion zur Unterstützung der Ungarn war eine aufrichtige A n t w o r t auf die erwiesene Hilfe zur Zeit des zweiten Weltkrieges, als man die polnischen Flüchtlinge in Ungarn m i t grosser Empatie aufnahm. Das wichtigste Gebiet der Hilfeaktion betraf das Gesundheitswesen. Es wurden Blutspender gesucht, Bandagenund Medikamenten-Transporte zusammengestellt und expediert. Diese A k t i o n wuchs zu einer Landesbewegung - darin auch die Tagesjournale ihre Rolle hatten. Die Geld sammlungen benutzte man für den A n k a u f von Lebensmittel, ärztlichen Instrumenten, aber auch Kleidungen, Baumaterialien, Reinigungs- und Desinfektionsmittel sind in grossen Mengen angehäuft und abgeschickt worden. Von den internationalen Sendungen sind die polnischnen Transporte am schnellsten in Ungarn angekommen.
