ÉLET ÉS IRODALOM
RUFF BORBÁLA
Ex libris
LIII. évfolyam 28. szám, 2009. július 10.
A 2008-ban megjelent „színházi könyvek" egy csoportja tanulmánykötet vagy kritikagyűjtemény, az alábbiakban tárgyalt négy könyv azonban jobbára a szubjektivitás jegyében fogant. Elsődlegesen azért, mert a szerzők többsége „színházi ember". Lengyel György Színházi emberek című könyvében nagy színházi találkozásaira emlékezik, Nánay István, mint akkor és ott élő, szinte együtt lélegzik az általa megidézett Egyetemi Színpad alakjaival, Hudi József a balatonfüredi színház történetének lelkes kutatója, Bános Tibor pedig a pesti kabaré elkötelezett híve.
Lengyel György: Színházi emberek
című munkája abból a szempontból egyedülálló a színháztörténeti könyvek sorában, hogy szerzője - Hevesi Sándorhoz, Várkonyi Zoltánhoz hasonlóan - a gyakorló színházi rendező szemével láttatja a XX. század magyar és európai színházának jelentős alakjait, rendezőit, színészeit, ezzel együtt a tudós szakember esztétikai érdeklődésével érint színházelméleti kérdéseket. Szemtanúként számol be olyan nagy művészek rendezői módszereiről, színházi és magánéleti szokásairól, személyiségéről, mint Michel Saint-Denis, Somlay Artúr vagy Nádasdy Kálmán, s mindezt olyan kedves-anekdotikussággal, a személyes találkozások atmoszférikus erejének megidézésével teszi, mely élvezetessé és olvasmányossá avatja eme „szubjektív
http://www.es.hu/print.php?nid=23445 (1 / 9) [2009.10.07. 13:18:32]
ÉLET ÉS IRODALOM
színháztörténetet". A szerző 1961-től több magyarországi (a debreceni Csokonai Színház, a Nemzeti, a Madách) színház rendezője, vendégrendezője, főrendezője, 1988-tól 1993-ig a Pécsi Nemzeti Színház, majd 1993-tól 2001-ig a debreceni Csokonai Színház igazgatója és művészeti vezetője. A kötet színházi embereihez hasonlóan maga is pedagógus, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Most három korábbi munka (Színészek, szerepek, 1959, Színészek, rendezők, 1964, A színház ma, 1970) után ebben a kötetben adja közre fordulatos pályája nagy találkozásait, interpretálja és értékeli az ötvenes évektől a magyar színházművészet rendezői irányait.
A tanulmánykötet magában foglal memoár jellegű, egyes szám első személyű, közvetlen hangvételű, inkább a magyar színházi élet jelenségeit érintő fejezeteket, ettől némiképp eltérnek (és kissé nehezen illeszkednek a könyv kontextusába) azok az írások, melyek afféle „színháztörténeti jegyzetként" az európai rendezési elveket (Copeau, Saint-Denis, John Gielgud, Peter Brook, Mejerhold) körvonalazzák. Száraz monotóniáról azonban itt sem beszélhetünk, az objektivitás mint szükségszerűség ezekben a tanulmányokban is a szerzőre jellemző humánummal és empátiával párosul.
A Színházi emberek a színház iránt érdeklődők és a színházi szakma művelői számára egyaránt hasznosítható, élvezhető kötet. Lengyel könyve ritka dokumentumokkal és fotókkal illusztrálva mesél a XX. század második felének rendezőiről, az utakról, melyeken ezek a rendezők akadályokba ütköztek, megálljt parancsoltak önmaguknak vagy továbbhaladtak - s néha elbuktak. Somlay Artúr pályaívének vagy Olty Magda visszavonulásának leírása a kötet két legmegindítóbb írása. Major Tamás, Ruttkai Éva vagy Márkus László megidézése éppúgy színesíti az adatokban is bővelkedő (felhasznált irodalommal és végjegyzetekkel ellátott) szövegeket, mint Lengyel betiltott Albee-rendezésének (Nem http://www.es.hu/print.php?nid=23445 (2 / 9) [2009.10.07. 13:18:32]
ÉLET ÉS IRODALOM
félünk a farkastól, Nemzeti Színház, 1963) vagy a Madách gimnáziumi diák-Tragédia rendezésének (1953) bürokratikus akadályokkal gátolt története.
(Corvina Kiadó, Budapest, 2008. 298 oldal, 3500 Ft)
Ugyancsak figyelemre méltó munka
Nánay István: Profán szentély
című könyve, mely az Egyetemi Színpad történetét dolgozza fel a Színpad 1957-es megalakulásától az 1995-re datálható „átmeneti felfüggesztésig". A kötetet az Egyetemi Színpad Alapítvány az ötvenéves évforduló alkalmából hívta életre. Szerzője, Nánay István dramaturg, kritikus, a Színház folyóirat volt munkatársa ma krónikásként és egyben szemtanúként számol be az egykori eseményekről, elfogultságát cseppet sem titkolva, hiszen egyfajta szereptriád köti a Színpadhoz. Kezdetben nézőként, majd Ruszt József asszisztenseként és dramaturgként, végül kritikusként dolgozott, vagy ahogyan ő fogalmaz, élt együtt e kulturális fórummal. Az Egyetemi Színpad legenda - olvasható könyvében -, mely mellett senki nem mehet el érintetlenül, s hozzá kapcsolódva mindenkinek megvan a saját története. Azoknak is, akik csak olvastak a Színpadról. Megismételni a megismételhetetlent? - Nánay színháztörténeti munkáját, afféle iránytűként, mind a Színpad egykori nézőinek, mind az ifjabb, akár huszonéves generációnak ajánlja.
http://www.es.hu/print.php?nid=23445 (3 / 9) [2009.10.07. 13:18:32]
ÉLET ÉS IRODALOM
Az Egyetemi Színpad, melyet eredetileg azzal a szándékkal alapítottak, hogy az ELTE kultúrterme legyen, e gyűjteményes munka tanúsága szerint is jócskán túllépett célkitűzésén. Szentély elnevezését több szempontból sem csupán annak köszönheti, hogy egy kápolna helyisége adott teret az új funkciónak, hiszen az Universitas Együttes, Latinovits szavalóestjei, Mensáros XX. százada, az Omega, az amatőr filmklub csupán a legismertebb, legemlékezetesebb produkciói voltak az értelmiségi fórumnak. Nánay Egyetemi Színpad-története a produkciók ismertetésén túl a részletek, fordulatok, konfliktusok történetét is sorra veszi, vezetőváltásokról, irányított strukturális átrendezésekről is beszámol, valamint a Színpad kereteket feszegető, tabukat döntő mivoltának tanújeleit sem hallgatja el.
A könyv végtelenül alapos munka, s azon ritka kiadványok egyike, melyek nyelvhelyesség szem-pontjából is precízek. Forrásállománya sok-ré-tű, és ami a leglényegesebb, tárgya is az újdonsá-gok körébe sorolja, ugyanis ezelőtt nem született effajta összefoglaló mű az Egyetemi Színpad történetéről. Levelek, jegyzőkönyvek, szemé-lyes emlékek formálják szövegét, mely a bőséges és igazi élvezetet nyújtó fotóállománnyal együtt esztétikai értelemben is kuriózummá avatja olvasója számára. További érdekesség a DVD-mel-léklet, melyen többek között Čapek, Szomory Dezső műveiből, a Kaláka együttes koncertjéből, szavalóestekből láthatók részletek, és az 1991-es búcsúest riportfilmje is megtekinthető.
(Alexandra Kiadó, Pécs, 2008. 232 oldal, 3900 Ft)
Lengyel György és Nánay István színháztörténeti munkája után valódi különlegesség a magyar színháztörténet-írás területén
http://www.es.hu/print.php?nid=23445 (4 / 9) [2009.10.07. 13:18:32]
ÉLET ÉS IRODALOM
Hudi József: A balatonfüredi színházak és színészet története (1831-1861)
című könyve, melyben a szerző a Balaton-part kisvárosának reformkori színházi tevékenységéről számol be. Gajdó Tamás a könyv bemutatóján olyan munkának nevezte, mely frissítően hat a színháztudomány „vérkeringésére". Hudi József történész, levéltáros az 1831-ben alapított füredi színház és színjátszás előzményeit, a színház-alapítás körülményeit, majd három évtized szín-házi életének krónikáját adja közre e kötetben, mely a szerző szándéka szerint is újszerű kezdeményezés. Részletes munka a Dunántúl első, az ország harmadik kőszínházáról, melynek létrejötte reformkori hátterével „a nemzeti nyelv, nemzeti kultúra, általjában a nemzetiség előmozdításának s terjesztésének egyik leghatásosabb módja" (Kisfaludy Sándor előterjesztése a füredi színház építésére, 1830), s ezen túl nem csupán színháztörténet, hanem a „színházalapítás és színházfenntartás társadalomtörténete". (11. o.) A színház működése mellett a füredi fürdőélet, a színház létrejöttét támogató nemesi összefogás, a közönség és a társulatok váltakozásának társadalmi rajza szint-úgy a könyv tárgykörét alkotó elem. E munkát a füredi színház története tekintetében Kisfaludy Sándor, a színház alapítójának emlékezései, valamint Eötvös Károly munkája (Utazás a Balaton körül) előzte meg, és ez az igen részletes, inkább objektív tényekre (levéltári, korabeli sajtóbéli adatokra), mint anekdotákra épülő, a dokumentumokat szakszerűen közlő munka méltó folytatást jelent. E tekintetben leginkább hangvéte-lé-ben különbözik Nánay vagy Lengyel könyvétől, a mesélés visszafogottabb, a stílus szikárabb, forrásmunka jellege szembeötlő.
A szerző szerint a források hézagossága éppúgy komoly feladat elé http://www.es.hu/print.php?nid=23445 (5 / 9) [2009.10.07. 13:18:32]
ÉLET ÉS IRODALOM
állította, akárcsak a könyv címének kiválasztása. Egyrészt magának a savanyúvizéről híres gyógyfürdőnek sem volt egységes neve (Füred, füredi fürdő, Savanyóvíz például), és éppígy az állandó színházat is több névvel illették (Balatonfüredi Játékszín, Balatonfüredi Nemzeti Színház, Füredi Theátrom stb.). A színházalapítással kapcsolatban sem csupán a tények ismertetésére szorítkozik, azt is megtudhatjuk például, hogy a tihanyi apátság részéről, mely a telket biztosította, Horváth Pál apát úr a telekszerződésben leszögezte, hogy a játékszín épületében szállást adni, sütni-főzni, idegen bort tartani tilos, egy kikötését azonban elutasították: az udvarlás és szerelmeskedés tilalmát.
A Balatonfüredi Színházban a reformkori színésznemzedékből fellépett Déryné Széppataki Róza, itt vendégszerepelt az ötvenes években Jókainé Laborfalvi Róza, majd később Prielle Kornélia, Jászai Mari, Blaha Lujza. A színháztörténeti eseményekben gazdag múltat remélhetőleg hasonlóan színes események sora követi, s a rekonstrukciós városépítő munkálatok, a Jókai Múzeum vagy a Széchenyi park felújítása mellett Hudi József könyve is hozzájárul e cél megvalósulásához.
(Balatonfüred Városért Közalapítvány, 2008. 376 oldal, ár nélkül)
Végül egy sajátos műfaj történetét tárgyalja
Bános Tibor: A pesti kabaré 100 éve
című munkájában, mely mind küllemében, mind a magában is izgalmas http://www.es.hu/print.php?nid=23445 (6 / 9) [2009.10.07. 13:18:32]
ÉLET ÉS IRODALOM
téma s a hozzá kapcsolódó sztorik, történetek tekintetében figyelemre méltó kötet.
A XX. század történelmi-társadalmi változásai táptalajt jelentettek a kabaré mint műfaj magyarországi megalapozásához, majd virágzásához, végül hanyatlásához. Ez utóbbi periódus természetesen megkérdőjelezhető, de Bános munkáját olvasva nem lehet kétségünk a szerző mai kabarét érintő pesszimista szemléletét illetően. „A történelmi változások a kabaré nézőterén nem látszottak olyan rémisztőeknek, amilyenek a valóságban voltak. A nevetés - ha csak percekre, félórákra, vagy akár egész estékre is - mindent megszelidített" (8. o.) - jellemzi a bevezető fejezetben a kabaré sikerének alapját. A könyv mottójaként választott idézetben Kosztolányi a következőképp kommentálja korának nevettető produkcióit: „A kabaré a szenvedésünknek afféle biztosítószelepe. Ha nem lenne, talán robbanás is történne." Vagyis a kabaré nemcsak színpadi, színházi műfaj, hanem egy olykor igencsak viszontagságos időszak elszenvedőinek gyógyszere, terápia is egyben.
Ahogyan a fülszövegben olvasható, Bános Tibor dramaturg, kritikus, újságíró a könnyű műfajok elkötelezettjeként olvasóit több népszerű színháztörténeti kötet (például Regény a pesti színházakról, 1973; Mosolyország. Nyolcvan év színészanekdotái, 1988) után ismét a színház és a történelem kulisszái mögé kalauzolja. A pesti kabaré... egyszerre anekdotikus és tényszerű hangvé-te-lének köszönhetően izgalmas és olvasmányos kötet, melyet a majd' minden oldalon látható fotók, korabeli plakátmásolatok Nánay munkájához hasonlóan olyan „képes színháztörténeti albummá" avatnak, aminek köszönhetően minden könyvespolcon megállja a helyét.
A pesti kabaré 100 évével kapcsolatban az aránytalanság azonban http://www.es.hu/print.php?nid=23445 (7 / 9) [2009.10.07. 13:18:32]
ÉLET ÉS IRODALOM
szembetűnő. Bár mélységesen egyetértek a szerzővel abban, hogy a XX. század kabarétörténete leginkább a húszas évektől a nyolcvanas évekig figyelemre méltó, s hogy Kellér Dezsőt vagy Salamon Bélát, Hofit szinte lehetetlen a kereskedelmi tévécsatornák manapság csupán közhelyeket pufogtató fantáziátlan humoristáival egy kalap alá venni. Egy, a XX. századi pesti kabaré történetét feldolgozó 223 oldalas munka esetében mégsem szerencsés, hogy az 1967 és 2007 közötti időszakról, mely egyebek mellett a rádió, majd a televízió szerepét is taglalja, a könyv utolsó húsz oldalán olvashatunk. Az zárófejezetek alcíme: A pesti kabaré agóniája, illetve „Valami van, de nem az igazi". Bános a könyv középpontjába egyértelműen Nagy Endre pályáját, érdemeit helyezi, s hozzá kapcsolja a nagy felfedezettek, Gábor Andor, Huszár Pufi vagy akár Karinthy Frigyes nevét.
A „régmúlt" valódi kincsesbánya, s mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a könyv kiváló anekdotaanyaga. Például egy esetben Nagy Endréhez „suta képű, feltűnően rongyos ruhájú gyerekifjú" lépett, s kéziratot nyújtott a direktornak. „Ké-kérem, mikor számíthatok rá, hogy el tetszik olvasni?" kérdezte az ifjú félszegen. Nagy Endre a szöveget átfutotta, majd így szólt: „A jelenet tetszik, be fogom mutatni." „És mikor számíthatok a honoráriumra?" - kérdezte a fiatalember. „Hiszen a kezében van már! Írja alá, és a pénztárban vegye fel a pénzt. Ott rögtön kifizetik. Kétszáz korona." A fiatalembert Karinthy Frigyesnek hívták. (44. o.) Gárdonyi Géza, Ady Endre, Molnár Ferenc, Szép Ernő, Heltai Jenő kabarészerzői tevékenységének ismertetése kellemesen bizsergető érzéssel ajándékozhatja meg az irodalom és színház iránt egyaránt érdeklődő olvasót. Ugyanilyen érték e kötetben a század emlékezetes kabaréjeleneteinek (például a Mi van a vízzel? című 1923-as Salamonbohózat) szöveghű közlése. Dátumszerű pontossággal idézi meg a szerző a különböző kabarészínházak (a Modern Színpad, Vidám Színpad stb.) létrejöttének körülményeit, a legfontosabb produkciókat, fellépőket, s rajzol hiteles képet olyan kabarésztárokról, mint a konzumhölgynek http://www.es.hu/print.php?nid=23445 (8 / 9) [2009.10.07. 13:18:32]
ÉLET ÉS IRODALOM
legkevésbé sem mondható Vidor Ferike vagy Kazal László. Hacsek és Sajó, Lujza és Jenő, a Ki mit tud? Gálvölgyije a könyv egy-egy szereplője. Bános Tibor munkája sokoldalú, bizonyos szempontból szubjektív, igazán impozáns munka.
(Vince Kiadó, Budapest, 2008. 223 oldal, 3995 Ft)
nyomtatás
http://www.es.hu/print.php?nid=23445 (9 / 9) [2009.10.07. 13:18:32]
