1938. december 15«
flRR 8 FILLCR.
V II. évfolyam. 7-8. nzém.
M e gjelenik jú liu s és augusztus kivé le ié ve i havonta kétszer. Szerkesztőség és k ia d ó h iv a ta l: Pápa, Ferencesek.
Egyes előfizetőknek egész évre 1 pengő
Csillogó várva-várt örömnap, minden gyermek legszebb álma, olyan nehéz jöttödet várni, Már számoljuk a napokat, hányszor fékszünk, hányszor ébredünk addig. 0 az a szép karácsony, szent este. . . milyen jó is lesz a kko r. . . Együtt leszünk mind a családban, hazajönnek ünnepelni a karácsonyfa alá mindnyájban, akik még távol vannak otthonról. És milyen boldogság lesz együtt énekelni mennyből az angyal. . . együtt elmerengni karácsonyi bölcsődalok andalító dallamán: T i kis madárkák szálljatok ide, itt nyugszik Jézus jászolban ím e. . . Míg a csillogó gyertyácskák fényárjában ringatódzó szép karácsonyfa alatt énekelgetünk, a szikrát hányó csillagszóró sziporkázó tüzcsóvái hullanak fejünkre, csordultig telt gyermeki szívünk boldogságában kapkodunk utánuk, mint angyalszárnyakról hulló boldogság-gyöngyök után. . . S közben Ó boldog Betlehem áldások városa. . . csendül fel éneklő ajkun-
karácsony kon. Felhúzzuk zenélő jászolunkat s a karácsonyfa tövében betlehemi hangulatot varázsol közénk: Csendes az éj, szent ez az é j . . . Amikor majd csikorgó havon sietünk az éjféli misére, minden ablakon a nyu godj kisded . . . bájos dallamai szűrődnek k i . . . megállunk egy-egy ablak előtt és elgondolkozunk vájjon mindenkinek boldog karácsonya van-e . . . Az éjféli mise tömjénfüstös, karácsonyfás hangulatában túlvilági boldogságba ringatja lelkünket a szent éj zenéje. ^^8 eldurvult szívű emberi szív is megindultan zengi akkor a „Dicsőség a magasságban Istennek" szívet megnyug tató, lelkünket a magasságok fele emelő éneket. Milyen jó lesz Betlehemben érezni magunkat azon a titokzatos szent éjjelen, amelynek bűvös csodája minden emberi szivet megbékéltet Istennel és emberekkel.
49
Ó boldog karácsony, mely elhozod ezt a békét minden emberi szívbe, légy ezerszer áldott gyermeki ajkunk betlehemes üdvözletével. Köszönjük neked drága betlehemi Jézus, hogy boldog karácsonyt hoztál a
felvidéki fenyőfákra is. Még csak azt kérjük Tőled, legalább jövő karácsonyra minden magyar család ban. Erdélyben is szabad magyarok áll hassák körül a szent estén a csillogó karácsonyfákat. . .
Áranytrombita Gyönyörű aranyozott trombitája volt Palkónak. Kár, hogy volt egy igen nag>’ hibája. Nem szólt a trombita. Egyszer hideg, nedves szobában tartották és elrom lott. Talán berozsdásodoit. Hiába volt Palkó ezermester-tudománya, minden okoskodása, a trombita csak nem szólalt meg. Karácsonykor ottfelejtette Palkó a trombitát is a többi játék között a karácso yfa alatt. Másnap, — csodák cso dája, — megszólalta trombita, a hangja olyan édesen zengett, mint a karácsonyi angyalok glóriázó harsonaja. A karácsonyi gyertyák melege ruganyossá, hajlékonnyá
fette a trombita sípjának a lemezét, s a be rozsdásodott trombita líjra megszólalt a szeretet ünnepén. Mindnyájunk lelkében van elrejtve egy aranytrombita. Úgy hívják, hogy sze retet. Olyan édes, simogató a hangja, mint a karácsonyi glóna. A harag, e gyűlölkö dés rozsdája de sokszor elnémítja a jóság trombitát! Vájjon megszólaltatja- e a karácso nyi szeretet melege? Van-e még. akire haragszol. Gyermekem ? Szólj hozzá meleg, szeretet hangon; hallod, a kis Jézus fújja ielkedben a jóság-trombitát!
Érfem is . . Nincs az egyházi évnek bensöségeEgy híres püspök azt mondta egyszer, sebb, melegebb, ünnepe, mint a karácsony, hogy egyetlen lélek számára érdemes lenne A glóriája még ott zsong a lelkünk mélyén egy egész egyházmegyét fenntartani. hetek múlva is, a gyertyácskák fényének Tudjátok mit jelent ez? Egy egész emléke öröm-színűre festi az arcunkat, a egyházmegye Összes templomával, összes betlehemi Kisded mosolygós üzenete me- papjával, püspökével, valamennyi miséjével, lengeti a szivünket. Nem tudunk másként, szentségimádásával csak egyetlen egy lélek csak ölelő szeretettel gondolni a kicsi üdvözitésén fáradozna. Érdemes lenne ? Királyra, aki nem szégyelt koldusrongyokba Érdemes. Hiszen a kis Jézus az életét adta öltözni, hogy nekünk trónt biztosítson a | mennyországban; nem restelt gyámoltalan, Tegyük mérlegre; egyik oldalon egy síró, günnyögő kisbaba képében közénk egész egyházmegye van, a másikon az szállni, hogy' megszentelje földi életünket, emberré lett isten. Melyik a súlyosabb, hogy részt vegyen, a legnagyobb részt értékesebb ? vegye ki földi bajainkban, szenvedéseEgyetlen lé le k é rt ! Milyen megmkt>en. Mindenegyes lélekért született, döbbentő igazság ez. S az egyetlen lélek szenvedett, mindegyikért külön-külön éppen az én lelkem, a te lelked, amit Hát olyan értékes egyetlen lélek is? már maga előtt látott a drága Gyermek Bizony olyan nagy érték! azon a szent, titokzatos betlehemi éjszakán.
50
Karácsony van Karácsony van, őrüljetek! Megszületett a kis Gyermek. A kis Gyermek, pblyácskában Hatalmasabb a világnál. S szeretete tán még nagyobb, Á ldják is Ö t az angyalok.
Amerre néz két szép szeme, Ahová ér csöpp kis keze Mindenfelé békét áraszt. Keresztből is rózsát támaszt. Vigaszunk e drága Gyermek, Áldják is Ót az emberek.
Testvérkéim! mi is áldjuk A mi édes kis Királyunk, Tegyük kezébe kezünket, A szivünket, életünket! így csendüljön fe l az ének : Kisded Jézus áldunk Téged!
'‘''i - ' v '■
r .
' 5h^"
- ____
te *
‘'í V—
y
t >■ '
I . « •
Á greccioi karácsony A bethlehemi jászol talán bensöségesebbé teszi a karácsonyt, mint a fenyőfa. 710 esztendővel ezelőtt állította az első Szent betlehemi jászolt a Szegényke, Greccioban. Tele rakta az Ferenc, egyszerű jászolt szalmával, ökröket meg szamarakat állított melléje. Olyan volt minden, mint a betlehemi istálló lehetett a szent éjtszakán. Leteritette a jászolt, az volt az oltár az éjféli misén. Megkezdte a pap a misét. Szent Ferenc, mint diákonus, csak az evangéli umot énekelte. Utána prédikálni kezdett
a jászolban születelt szegény Királyról, aki kimondhatatlan szeretetében önmagát adta értünk. Beszéde közben a jászol köré égi fényesség rajzolódott, jól láthatta mindenki a jászolban szunnyadó édes kis Királyt. Ferenc atya a jászolhoz lépett, karjára vette az élő isten-embert, aki rámosolygott. Ez a mosolygás kísérte élete végéig. A jelenlevők csodálattal és mély áhítattal nézték a bethlehemi szent éjtszaka fölelevenedését, a jászol szalmáját pedig egyszerre szétkapkodták. Érintésére szám talan csoda történt.
51
Isten képmása vagy A csöpp Sanyika sétált az édesapjával. Egy suhanc szaladt el melletük, könyökével jól meglökte az édesapját. Sanyika megakarta torolni az édesapját ért bántalmat, csöpp öklével nekiment a suhancnak, de bizony az öt hamar félrelökte. Sírásra görbült a szája. Édesapja szigorú tekintettel mérte végig a bántalmazót, aki megszégyenülten futásnak eredt. Ez a kis jelenet jutott eszembe a minap, amikor két veszekedő gyereket lát tam. Gyurka kezdte. Megütötte Lacit. Az azonban visszaadta az ütést. Szerettem
volna odamenni, és Laci fülébe súgni valamit. Körülbelül ezt: Laci, te most éppen olyan nevetséges voltál, mint a múltkor Sanyika. Nem öt bántották mégis, ö ütött vissza. De most engem bántottak! heveskedett volna Laci. Nem, kis fiam, nem téged bántottak. Te a jó Isten képmása vagy, Ö teremtett a saját hasonlatosságára, tehát aki téged bánt, az a jó Istent bántja. Nincs jogod, hogy ebben az esetben ma gad bíráskodj. Hagyd azt a jó Istenre! Nehéz, tudom, de nem akarod a sze líd és türelmes Jézus példáját követni?!
Karácsonyi altatóda Aludj édes kis Királyunk,
H allod ? Apró d a lo k szállnak
Hunyd be kékló szemed. A szívünkkel muzsikálunk Aitotódalt- Neked.
A szivünkből zsongvo. C sitt! Csendesen, Sim ogatnak újra.
ongyalszórnyak
Tömjéniüot orony, mirha
Aludj, édes kis Királyunk,
Nem jelzi, hogy jöHünk; Sóránykól’ se hozl-unk, drága Gyermek, de vedd szívünk.
Ö le lje n kis kezed . . . Aludj, aludj a szivünkön If-l- m aradunk V e le d !
Védeimezzük meg a kis Jézust Az Aprószentek glóriás serege, — az Újszövetség első vértanúi — permetezte be pirosló vérével a karácsonyi örömrózsákat, Mosolygó, hófehér nagy tábor, akik szenvédték, életükkel fizettek a legnagyobb Jóság életéért. De vájjon kiért szenvedett a Jóság, mikor szamárháton didergett Egyptom pusztaságainak kietlen éjszakáin ; mikor Heródes katonáinak kiélezett kardja nyúlt utána; mikor nem volt hely, ahová az Ember Fia lehajtsa a fejét. Boldog János elmélyedve elmélkedett a kis Jézus üldözéséről. Egyszercsak kardcsörgés ütötte meg a füléi, mely mind közelebbről hallatszott. A kardcsörgés kö-
52
zepette egy csodálatosan szép gyermeket pillantott meg, aki kétségbeesetten futott, mint akit üldöznek. légy könyörgött Jánosom, segítségemre, rejts el engem. Én vagyok Jézus és futok a bűnösöktől, mert üldöznek Heródessel meg akarnak ölni. Védelmezz engem I János magához ölelte a menekülő kis Jézust, forró könnyei ráhullottak a riadt Gyermek hószín köntösére. Hozzánk is menekül a kis Jézus, ha a világ bűne üldözi. Merjük-e védelmező karjainkba zárni ? Vagy a mi lelkűnk ben is gyilkos fegyverek merednek rá?
Karácsonyi mese M ikor már minden ajándékot szét küldött a kis Jézus a karácsonyi angyal kákkal, szétnézett a kincses kamrájában, nem felejtettek-e ott valamit. Hát ahogy kukucskált jobbra-balra, egyszercsak meg pillantott az egyik sarokban egy szép arany szívet. Csóválgatta szöszke kis fejét: Ej, ej, hát ez meg itt maradt ? Éppen akkor röppent oda egy fehérszárnyú angyalka és bizony sírva panaszolta: Ügy fáj, hogy nem mehettem le a földre, hogy nekem már nem jutott vinnivaló.
>
í.
r
V INe búsulj kis angyalkám gasztalgatta a Jézuska — nézd csak. találtam neked is ajándékot. — Azzal oda adta neki a csillogó-villogó arany szívet. — Keresd meg a földön a legeslegszegé nyebb kislányt, annak vidd ezt karácsonyra. Elszállt az angyalka. Végignézett minden házat, palotát, kunyhót. Végre a faluvégen megállt, beosont egy koldus G yerm ekek áhítata a tíro li hegyeken viskóba. Ott lakott Szegény Katica. Annak akarta adni az arany szívet. Csakhogy akármennyire próbálgatta, nem illett be a — Úgy bizony! És éppen ö a leg helyére sehogysem. Hogy is illett volna szegényebb, mert nincs szíve. be, mikor ott dobogott a helyén egy A Jézuska arca elkomorodott. Vidd el angyalkám az arany szívet Marikának. A dobogó, piros kis szív. Az angyalka visszalibbent az égbe. szegénység sokszor nem kunyhóban lakik, M it tagadjam, bizony pityeregve pana- hanem fényes palotában; nem rongyokba szólta : M it tegyek kicsi Jézus ? Megtalál- öltözködik, hanem bársonyba, selyembe. Az angyalka szállt, szállt, vitte az tam a földön a legszegényebb kislányt, de annak meg nem fér bele az arany szív arany szívet. Marika ajtaja előtt láthatata helyére! lanul megállt. Marika éppen akkor zavart — Akkor nem az a legszegényebb el két kis koldusgyereket szívtelenül, dur— mosolygott Jézuska. — No gyere, majd ván, gorombán. Az angyal odaszállt hozzá, a szív helyét kereste. Megtalálta. Hippmegkeressük együtt. Mindaketten kikönyököltek a felhö- hopp, belecsúsztatta az arany szívet. Éppen beillett. Marika melegséget érzett a szíve ablakon és lenéztek a földre. Ott lakik a legszegényebb kis- táján. Megsajnálta a szegényeket, vissza lány — mutatott le a kis Jézus egy fényes hívta őket, adott nekik cipőt, ruhát, meg osztotta velük az ozsonnáját. Fenntről, egy palotára. De hiszen ott a Gazdag Marika fehér kis bárányfelhőből mosolyogva nézett csodálkozott az angyalka. le a kis Jézus az Aranyszívű Marikára. la k ik !
53
I r t a ; G yula d iá k
K A R Á C S O N Y
Fényes az éj .. szent ez az e j.. A ls z ik a föld, á lm a de m é ly ... Fényes az égbolt és a tejút: Jászol rejti a z égi F iú t... R ingatja m ennyei béke... rin g a tja mennyei csend...
Csendes a z e / . . . h a lk zene s z á l l .. É jjA i d a lt zeng a m a d á r . . . K ő s z ik lá n a k is éneke kél: D rá g a zá lo g o t szü lt ez a z é j ! R in g a tja m ennyei béke... r in g a tja m e n nye i cse n d ...
D a lla m : S lille Nacht
Szűzi V ir á g ! Á l d a v i l á g . , . G ló ria fé n y s ü t le R e d d ... S zázszor is á ld ju k a z égnek U rá t Ím e le kü ld te a fö ld re F iá t ! Kísérje m e n n ye i béke... kísérje m e nnyei cse n d ...
Hnios A nap vörös korongja belemerült az ólomszínü tengerbe, melynek hullámai nehézkesen höa^pölyögtek a hajó gépétől. A nyugvó nap világos sugarában símán siklott a nagy óceángözös a kiköíö felé. Szárazföldről nézve gyönyörű látvány volt a napnyugta, a sima tenger és a hajó, mely nagysága dacára is könnyedén sik lott tova és hatalmas hullámokat vert. A hajóban azonban baj volt. A kapitány virrasztóit a kormányoslegény helyett a fedélzeten, a legény pedig egy parányi kabinban ölt és szeretettel figyelt egy be teg fiút, aki keskeny ágyán fájdalmában hánykolódott, A többi legénység pedig élénk érdeklődéssel súgott össze, itt-ott kérdő tekintetet vetve a kapitányra. Minden olyan hirtelen történt. A kapitány, aki ha józan, nem volt rossz ember, csak ha a szokottnál löbbet nem ivott. A hosszú ideig tartó utazás, úgy látszik még növelte benne a csendes kis hajósinas iránt érzett ellenszenvét. És ez napról-napra növekedett benne. Eleinte bárhol találkozott vele, csak szidta szegény fiút, csakhamar azonban a durva szavakat ütések követték. Tetőfokát pedig elérte a pénteki napon, midőn a kapitány belépett az étkezőhelyiségbe és látta, hogy a fiú az ő szokott húsadagját nem ette meg. — Ugye nem elég finom neked! üvöltött rá a kapitány. Nem azért uram, — hebegett a
54
hanem mert péntek van. — S mi köze van ennek az ebédhez? — szólt a kapitány, még némileg visszatartva a haragját. Uram, mi katolikusok pénteken nem eszünk húst, — mondta pirulva, de bátran a gyermek, Az én hajómon kényeskedö katoli kusok nem kellenek nekem. S felelete kíséretéül szörnyű erős ütés következett, mely talán keményebb volt, mintahogy azt a részeg kapitány akarta. A gyermek összeesett, mint egy darab fa, mivel pedig a hajó éppen akkor kissé oldalt dűit, beleesett a gépházba. Ekkor lépett közbe a kormányos és egy hirtelen ugrással a fedélzet hidjáról a gépházban termett. Felszedte a fiút és a dühtől szik rázó szemekkel fordult a kapitányhoz. — Keressen magának valakit, aki az én munkámat végezze. Én leviszem a fiút és ha meghal, maga ellen fogok tanús kodni. Hadd tudja meg mindenki, hogy maga gyilkolta meg öt, minden ok nél kül . . . csak azért, mert részeg volt . . . A hajó legénységét képező néhány ember a fedélzeten volt, úgy, hogy mindenki hallotta a széltől tovavitt szavakat. Hallat lan dolog volt, hogy egy kormányoslegény Így mert beszélni a kapitánnyal s a mat rózok félénken összebújtak, hogy vájjon most mi következik? Tátott szájjal figyeltek, de nagy csodálkozásukra a kapitány fiú,
Karácsony von, örvendezzünk V
egy szót sem válaszolt. A kormányos szavai kijózanították. Gondtelt tekintetet vetett az élettelen ifjú alakra, kit a matróz tartott karjaiban, azután szó nélkül felment a parancsnoki hídra és virrasztót! a kor mányos helyett. Mindez 24 órával ezelőtt történt, hogy a „Sas“ befutott a kikötőbe. Ezen idő alatt a kormányos, Kelly nem teljesített szolgálatot, hanem a szegény fiú ágya mellett ült, ki az éj legnagyobb részét önkívületi állapotban töltötte. Egy szer benézett a kapiány is és félénken kérdezte. — Jobban van-e Jani? — de azt a választ kapta, valószínűleg meg fog halni. A legénység többi tagja suttogva beszélt arról, ha Jani esetleg meghalna. nem kell-e nekik is a kapitány ellen tanúskodni? Múltak a hosszú órák és Kelly Hugó még mindig a beteg gyermek mellett ült. Rég nem gondolkozott annyit, mint ezen órák alatt. Évei számát tekintve, fiatal volt, de annál öregebb tapasztalatokban. Az utolsó tízévet hajón töltötte, durva kapitányok melleit, még durvább társakkal. Ha Dedie pedig partra szállt, mohón élvezte rövid szabad idejét. Nem ért rá, hogy vallásra is gondoljon, dacára annak, hogy
jó nevelésben részesült, sőt, mint kisfiú ministráns volt a missiós templomban, a dokkok közelében, ugyan abban a városban, ahová most mentek. Janit figyelte, mióta a hajóraszegödött. Látta, hogy kész séges és engedelmes munkás. Látta, hogy nagyon iparkodó, egészséges vidámsága ellenére sohasem káromkodott és soha nem hazudott. Csodálkozva látta, hogy a fiú vasárnaponként titkon zsebében szo rongat egy félig elrejtett rózsafüzért s csak a katolikus hívő vehette észre, hogy ime, a gyerek rózsafüzért imádkozik. Múltak a napok s a néma példa mély benyomást gyakorolt a hajóslegényre, Iparkodott, hogy ellensúlyozza a kapitány durvaságait és itt-ott, ha kissé ügyetlenül is, jót tett a fiúval. A kapitány gonoszí-ága azonban hamarosan lehetetlenné tette ezeket az apró s2 Ívességeket is. Midőn a fiút vérében fetrengni látta, felébredt benne a jó természet és most sok csendes órát töltött a kabinban, összehasonlítva magát az éleltelenül fekvő fiúval. Mikor először szállt hajóra, sokkal idősebb volt ennél a gyermeknél, de egynéhány rossz tréfa és gúnyos nevetés elég volt ahhoz, hogy a pénteki böjtöt abba-
55
— Uram, Jani elhagyja a hajót. Fel hoztam, hogy kifizesse. A kapitány 12 schillinget tett az asztalra, de midőn látta a kormányos szigorú tekintetét, még ötöt tett mellé hogy kárpótolja a fiút a balesetért. A fiú szó nélkül fogta a pénzt és partraszálltak. Kelly megkérdezte, hogy hol lakik és besegitette a villamosba. — Nem megyünk el szerdáig. Addig nem kell visszajönnöd. A kormányos hosszan nézett a ro bogó villamos uíán, amíg eltűnt szeme elöl, azután lassú léptekkel ment a hegy felé, ahol a Szent Szűz temploma állott. Benyitott a kapun a hazatérő vándor édes érzésével. Térdet hajtott és egyenesen a nagy gyóníatószék felé ment. Megkönynyebbülten látta, hogy még mindig a régi jó, öreg plébános neve van rajta. Régen Felment a fedélzetre és beszélt a volt, amikor ő utoljára gyónt, de a plékapitánnyal. bános úr vissza fog rá emlékezni. Egy — Jani jobban van s most már darabig a pad végében térdelt s mikor rövid időre egyedül is lehet hagyni. Most rákerült a sor, kipirult arccal lépett be a gyóntatószékbe. már elvégezhetem szolgálatomat.
hagyja. Ezt azután követték a többi ha nyagságok. Ebben nemcsak figyelmetlen, hanem gyáva is volt. Érezte, hogy ennél a gondolatnál arcába szökik a vér. De megalázó volt még a gondolat is, hogy ő, akit mindenki bátornak tartott, gyáva volt. Bátor volt a háború alatt, mikor a tengeralattjárók fenyegették életét. A min dennapi veszélyben mindenki bátor volt... A fiú ekkor megmozdult s ránézett. Ekkor észrevette, hogy a nyakán Szűz Máriának, a tengerészek patrónusának érmecskéje ^ügg. Egyszer ö is hordott ilyen kis érmet... amit a plébánosa megáldott. Új emlékek ébredtek szívében és mély bánat fogta el. Szombaton, a késő délutáni órákban jobbrafordult a fiú állapota úgy, hogy Kelly eltávozhatott mellöle. Egy csésze teát hozott neki és ridegen rászólt — maradj ott, ahol vagy, amíg visszajövök.
A kapitány zavartan mondotta: — Felemelem a fiú fizetését. Bal esetek mindig történnek. A hajó félrebillenése okozta az egészet. — A silány mentegetődzés jobb, mint a semmi, — mormogta a kormányos, Ha a gyermek annyira felépül, hogy velem együtt elhagyhatja a hajót, s elég pénzt ad neki, hogy kárpótolja sebeiért, s ha visszatér, jobban bánik vele, akkor semmi közöm az egészhez. Nem fogok kelle metlenkedni.
Míg a kormányos a gyóntatószékben volt, réveteg léptekkel lépett a templomba a kis hajósinas. Kék foltokkal telt arca és megsebzett sreme dacára Jani is elment a szokott szentmisére. Édesanyja marasztaló szavai sem tudták otthontartani. Az áldozásnál egy férfi mögé került, kinek alakja igen ismerősnek tűnt fel. Amikor a férfi felkelt, hogy helyet adjon neki, Jani nagy csodálkozására a kormányosra, Kellyre ismert, aki mikor a templomot elhagyta, kedvesen rámosolygott.
Többet nem beszéltek erről. A ka pitány lement a parancsnoki hídról és a kormányoslegény biztos kézzel vezette be a hajót a kikötőbe. Mikor a vasmacská kat lebocsájtották, Kelly lement a fiúhoz, ki ágyán ült és karjaiba véve felvitte a kapitány kabinjába.
A fiú félve nézett rá és így szólt: — Uram, én nem tudtam, hogy ön katolikus ■ . . — De most tudod és még jobban fogod tudni, ha mindaketten a „Sas"-ra széliünk mondotta a kormányos jelen tőségteljesen.
*
56
I
Krisztus 3ézu$ szUietett
. . . mert szeret Itália egyik kicsiny falujában élt egy Dominika nevű szegény leány, akinek lelke azonban minden drága kincsnél fényesebben ragyogott a Szent Szűz előtt. A kis leány apró figyelmességekkel adta tanújelét a Szűzanya iránt érzett szeretetének. Szombatonként ételének egy részét a szegényeknek adta, virágot szedett, ko szorúkkal ékesítette a Szent Szűz szobrát. Egy szombat délutánon, ahogy az ablakon keresztül az utcára nézett, egy szegényesen öltözött szép asszonyt pillantott meg gyönyörű kis gyermekével. A gyermek apró kezéből, lábából patakzott a vér. Le akart sietni Dominika az utcára, de mire megfordult, az idegenek már a szobában voltak. Ki sebezte meg a fiadat? — kérdezte Dominika, részvéttel. — A szeretet! — felelte az asszony és gyöngéden nézett a tízesztendős kis gyermekre.
simogatta Fájnak a sebeid? meg a fiúcskát, felelte az. — Nem 1 Dominika kenyeret nyújtott a véreskezű gyermeknek, de az édesanyja vissza tartotta. — Az én fiam eledele a szeretet. Mondd neki: Jézusom, én szeretlek téged! s így szerzed neki a legnagyobb örömet. Hirtelen változott a jelenet. A koldusasszony királyi ruhában, a gyermek pedig fényözönben állt Dominika előtt, majd eltűntek. Dominika megértette, hogy akiket látott, az a Szent Szűz volt meg a gyermek Jézus, aki szenved értünk, mert szeret; tűr, sokat tűr, mert szeret; szegénnyé, gyermekké lesz, mert szeret; sarútlanul járja a puszták göröngyét, mert szeret; megsebzi a tövis, a bűn, mert szeret. Lehet-e a szeretetet szeretetlenséggél viszonozni ? Pedig, de sokszor ezt tesszük! . . . —
57
G
Y
A
R
A
N
Q
O
K %
Kemény volt az idő, még jeges, szürke felhők komorlottak az égnek kárpitján. A széles tornácon, ahol a betegek naphosszat feküdtek a hideg, de tiszta téli levegöben, sokszor és sokat beszélgettek a magyar kálvária véres stációiról. Baloldalt feküdt egy öregedő, menekült hivatamokember, akiDe már csak hálni járt a lélek.
Különös öregember volt ez az árva, Gyakran csak fuldokolva tudta szedni a levegőt, de nem panaszkodott. Inkább szinte úgy látszott, hogy örül nyavalyá jának. — Jó ez a nyomorúság! — mondogatta sokszor, — jó minden, amit szenvedünk. Olyan ez mint a fogfájás, amely akkor támad ránk, mikor a lelkűnknek gyásza van. A testi fájdalom elzsongiija bennünk a lélek szenvedését. .. Mi volna velünk, kedves bajtárs, ha egés2 ségesek volnánk, gondtalan gazdagok, erősek és az eszünkbe jutna ez a gyilkos szörnyűség, amit békének csúfolnak ? Maga nem érzi ezt így, kedves öcsém ? . . . Bele kellene abba őrülni, hogy nincsen többé Pozsonyunk, Szatmárunk, Kolozsvárunk, Nagyváradunk. Áradunk, Szabadkánk I . .. N in csen semmink, csak csonka, vérző hazánk, véres gyalázatunk, arculütött, leköpött igaz ságunk. Hej, nincsen ennek orvossága! Csend volt. És ekkor megszólalt az ó pincéből jövő fakó hangján egy békési magyar. Valahol muszka-földön kapta szegény a mellébe azt a puskagolyót, amely szőkőkútat fúrt a tüdejébe és ez a szökőkút időnként piros patakját fakasztotta száján a fogyó életnek. Tudta szegény, hogy megvannak számlálva a napjai, de békességgel tűrte a sorsát.
58
Megszólalt a m i — fakereszt — kitün tetésre már régen felterjesztett magyarunk. — Ne tessen már ilyet mondani a tekintetes úrnak. Miért szenvedtünk, pusztultunk volna annyian, ha ez örökéttig így maradna és nem volna az ország bajának orvossága? Köhögés fogta torkon, Ő békességgel kivárta mig elfárad csaholni tüdejében a halál kutyája. Aztán végigtörülte hidegverítékkel gyöngyöző homlokát és lihegve foly tatta : — Mindennek van orvossága, urakl A betegségnek a patika, nekem a földvári deszkavásár.. . Nekem elhihetik, hogy a magyar szenvedésnek is megjön az elmúlása. Lássák, már féllábbal vagyok a csak imitten és mégsem vonulok én be addig az örökös káderbe, amig nem kapom meg égi jelét annak, hogy a miénk lesz újra, amit Trianonban elraboltak tő lü n k ... Én tudom is már, hogy mikor mutatkozik meg nekem ez az égi jel és maguk is meglátják. Elhallgatott és senki nem zavarta lázban vergődő szegény fejét. A fulladt hallgatásba most bele visí tott a közeli állom.ásról valami vasúti moz dony vontatott panaszos füttye. — Hallják-e az urak ? . . . — és a bé kési magyar ökle összeszorult a szürke Hallják-e, hogy pokróctakaró fölött. sivalkodik? De van is rája oka, hogy dühébe sivítson, mert hát igazság az, hogy itt legyen az ország széle a kertek a la tt? .. • Dejszen lész még itt húsvéti feltámadás, ha én ezt a holnapit is csak azért élem meg, mert tudom, amit tu d o k : Lesz itt feltámadás, magyarok húsvétja. Megszépült rekedt, fakó hangja, ahogyan ezt mondta és a próféták elragadta-
tása világlott szegényke, sovány, vászon korsó színű arcán... Nagyszombat estéjére alkonyodott az idő A mi szegény békési magyarunk dél után nem birt már felkelni ágyából és kifeküdni a tornác jó pihenöágyára. Bekéretett magához a kórterembe egy beteget. Én ma elmék, tekintetes uram... Ne tessék vigasztalni... Tudom én, hogy e l m é k ! . . . Ma kell hát megesnie annak, amire még várok. . . Ma szentelik Gyulán az új harangokat.,. A régieket akkoriban elvitték ágyúnak . . . Ma zendülnek meg első ízben az új harangok a mi Krisztus Urunk feltámadására. . . Jól kifundálta ezt az esperes ú r . . . Olyan lesz ez így, mintha csak most érkeztek volna haza Rómából. . . Nyissa ki az ablakot, tekintetes úr, hadd jöjjék be a szavuk, mert hátha mondanak nekem valamit és könnyebb lesz a pihe nésem a keskeny fenyöfaágyban ettől az útravalótól...
Nagybeteg barátunk ott feküdt szem ben a veröfénnyel, az ablakon beözönlö hanghullámokban szinte fürdette a lelkét és összekulcsolva mellén a kezét egész halkan fohászkodott: — Az új harangok 1... Ó, szépséges szavú új harangok! . . . Gyulai harangok!.., De szép a szavatok 1 . . . De jó ezt hallani!.., A szeme könnybelábadt. Az arcán most valami egészen különős tűz gyulladt ki. Bazsarózsa színű lett ^ sápadt arc. Láz öntötte le forrósággal? Talán az utolsó? S a beteg ekkor hirtelen rántva magán, felült az ágyon. Elkapta a mellette álló férfi karját.
4
Kitártam az ablakot és gazdag pázmában hulltak a lihegő betegre a leáldozó nap sugarának arany fonalai. Künn a kertben fekete foltokkal tarkázva feküdt még a hó. A búcsúzKodó nap melegen sütött, de az égbolt kelet felé, Erdély felé, felhőkbe volt burkolva és a felhőkből most kristálycsillanású ta vaszi zápor permetezett a l á . . .
A csodaváró beteg lázasan ragyogó szemmel itta a napfényt és zihálva szívta magába az esősszagú, friss, tavaszi levegőt. És ebben a percben megszólaltak a gyulai tornyokban a föltámadás allelujázó harangjai. Zengett, bongott a harangszó. Szétáradó hullámai végighömpölyögtek és valami csodálatosan megható érzést muzsikáltak a hívő szívekbe a felettünk piros arannyal ragyogó, de kelet felé gyászos bakacsinba vont, felhős égbolt alatt.
Nézze! Ugye, megmondtam?... Megmondtam, hogy nem mék el addig... Nézze a csodát! Az én vigasztaló csodá mat nézze . . . s a magukét is : minden magyarokét I És megláttam a csodát. A havas táj fölött, a szikrázó zápor ban és a pirosló napsütésben a Maros vizétől el messze Erdélyig kibomlott az égen a szivárvány pántlikája. Mintegy mennyei híd, amely össze köti azt, amit az isten egynek teremtett s amit az emberi gonoszság ördögi keze egymástól elszakított. Ezt a csodálatos látomást a zúgó ünnepi harangszó kísérte áhítatos zengéssel, — A csodát váró és csodát látott békési magyar visszahanyatlott vánkosára és fel muzsikált sápadó száján a hajdani pátriárka zsolozsmás, hívő, erőtadó szava; Uram, most bocsátod el a Te — szolgádat, mert látták szemeim az Üdvözítőt! . . . És lehunyta a szemét. Békésen elaludt a békési magyar. Föl nem is ébredt többé itt a földön.
59
Próbáljuk meg I Egyik farsangkor történt. Newyorkban egy előkelő hölgy házi jelmezbált rendezett. Mikor meghívta a vendégeit, arra kérte őket, hogy mindenki önmagának ellenté teként öltözzék a bálba. A vendégek telje sítették a háziasszony kívánságát, így aztán a legfurcsább jelmezesek alakultak ki. A milliomos koldusnak öltözött, a sovány úgy kitömte a ruháját, hogy kövérnek látsszék, az öreg gyerekruhát vett magára. Természetes, hogy a hatás nagyszerű volt. Olyan jókedvű társaságot ritkán látott Newyork, mint ekkor.
Mi lenne, ha egyszer minket is kö telezne valaki, hogy önmagunk ellentéte ként viselkedjünk. De sok szeretet lenne akkor a földön. A durva, goromba szóból lágy rész vét, vígasztalás válnék; a sértő rágalom ból szeretetteljes dicséret; a könyörtelen haragból megértő megbocsátás: a kevély ségből alázat; a gyűlöletből szeretet; a sárhoz tapadt bűn-emberből az ártatlan Isten-Gyermek édes testvére. De jó lenne! Próbáljuk meg legalább szent karácsony napján!
Béke Szűnjék meg a harag. Jöjjön el a béke! Szürke kis szívünknek Legyen ez gyöngyéke.
M úljék el a bánat, Szálljon boldog béke Könnyező emberek Megsebzett szívébe.
Tűnjön a testvérharc, Béke! J ö jj helyébe ! H ajtsuk a fejünket Csöppnyi tenyerébe.
Betlehemi Kisded áldott tenyerébe . . .
Birod-e még, fiam ? Két testvér közül a kisebbik nagyon sokszor megbántotta az édesapját. Az apa nagyon megharagudott rá. Kizárta a lakásból, nem akart vele egy födél alatt lenni, A kisebb fiú kint sírdogált a pitvarajtóban, Ez a sírás a nagyobbik fiú szívébe markolt. Fájt neki. Gondolt egyet. Odament az édesapjához és a bocsánatáért könyörgött. Nem te bántottál meg! felelte az apa. Mégis én kérek bocsánatot tőled, mert az öcsémet úgysem engeded magadhoz. Hát a büntetést ki állja ki? É n ! — felelte a fiú. Az apa megvesszőzte a fiút. Nagyon fájt neki minden ütés, de tűrte, mert behallotta a testvére sírását. Birod-e még, fiam ? kérdezte az apa.
60
Már nemmel akart felelni, de megint a füléhez vetődött öccsének sírása. — Bírom apám! — felelte. M ikor kiáltott minden büntetést, az öccsének is megkegyelmezett az apja. — — Megbocsátok, Mefrbocsátok. — — mondta mondta — mert a bátyád szeretete megpuhította a szívemet. A mi drága Testvérünktől, a kis Jézustól, aki magára vállalta a világ m inden szenvedését, nem kérdezte az Atya: Birod-e még fiam ? Vállára adta az összes bűn terhét, szívébe az egész világ fájdal mát. ó meg szó nélkül tűrte, mert nagyon szeretett. Hozzá sírt fel fájó sóvárgásunk a mennyország után, a pokoltornác kínzó vágyakozása az Ö Szivét is sebezte. Szen vedett ériünk, mert szeretett. Hát mi mivel viszonozzuk ezt a vég telen szeretetet ?
Az erdők leánya (7. közlemény.) Végre a bagoly emelkedett szólásra, körülhordozva tekintetét: Én is akarok tenni valamit e szerencsétlen ifjúért. Majd a harcosra tekintve így folytatta: Amikor éjjel élel memet keresem, a legfeketébb sötétség sem akadályoz engem. Éppen olyan vilá gosan látok akkor is, mint te fényes nap pal. Ha majd éjjelente harci úton jársz, veled leszek. Vedd ezt a tollat és tűzd a hajadba. E szavakra kitépett egy tollat öltözetéből és az ifjúnak adta. A bagoly mellett ült a bivaly. Rövid szünet után szólásra emelkedett: Hozzám is hasonlóvá leszel. Bármerre jársz, szel lemem kísérni fog. Bátor leszel, mint én, az ellenség elöl meg ne hátrálj: terítsd földre és taposs reá, mint én teszem. — És átnyújtott neki egy bivalybőr övét: Viseld ezt a csatában. Ismét hosszú csend. Ültek mind szót lanul, hosszúszárú pipát adogatva tovább egymásnak. A tűz a falakra rajzolta árnyék ból kísérteties alakjukat. A pipafüst felemelkedett a mozdulatlan levegőben, kékes felhőbe takarva a hatalmas terem boltozatát,
besülök, sebeim hamar behegednek és a legsúlyosabb ütések is alig ártanak erős szervezetemnek. Te is ilyen leszel. Ellen séges golyó vagy nyíl ejtette sebed nem lesz ártalmas. Annál nagyobb tűzzel tudsz majd harcolni. — És adott neki egy bundaszalagot, hogy harci övét készítsen belőle. A medve után más állatok emelked tek szólásra és sorjában mindegyik adott az ifjúnak valami különös hatalmat, vagy ígérte segítségét. Az ifjú ezután újra mély álomba merült. Amikor felébredt, körülnézett, ismét a nagy tó partján találta magát. Eltűnődött kissé a látottak és hallottak fölött, azutáa visszatért falujába. Hazaérkezve összehívta az ifjú har-^ cosokat, elmesélte csodálatos kalandját és megtanította őket a farkasfiak táncára. Megmutatta nekik a kapott talizmánokat, varázseszközöket is és kihirdette az ígé retet, hogy mindig győztesek lesznek a csatában. Az események igazolták is mindig szavai igazságát. *
* *
A varázsló leült, körültekintett, hogy az egybegyűltek arcáról leolvassa a megelégedés megszokott jeleit. Taníts meg engem a táncra! Végre felkelt a sas, büszke pillantást kiáltott fel hirtelen Korambo Nagyon vetve maga k ö rü l: Ismeretes dolog, hogy szerencsés szeretnék felekezetetek tagja lenni. Elha vagyok a küzdelemben. Megölöm, vagy a gyott, szerencsétlen vagyok és a ti kegyes feneketlen mélységbe taszítom ellenségei vendégszeretetek nélkül testem ez órában met. Védelmembe veszlek téged; te is már az erdő vadjainak martaléka volna. győzni fogsz, mint én. Légy bátor újra, Én is szerencsés, hős, győztes akarok hasonlóvá válsz a sashoz. — És ő is át lenni, mint ti. Néma helyesléssel bólintottak vala adott az ifjú harcosnak egy pompás tollat Divaiyoür övbe ovoe tűzött. luzou. mennyien, mennyien. nA pipa Kczrui-Kczrc kézről-kézre jdii, járt, miuumind amit az a bivalybőr Azulán a medve szólalt meg dör- egyik szívott belőle és az ég felé engedte mögö, nyers hangján: a füstjét. A varázsló azután ünnepélyes hangon felelt: — ismer engem mindenki és tudják, Vonulj vissza Korambo, csöndmily nehéz megölni engem. Ha megse-
61
ben, nyugodtan készü Ij végleges el hatá rozásodra. Néhány órával később ismét összegyűltek a főemberek a varázsló sátorában, hogy Korambo válaszát hallják. A varázsló előadta röviden, hogy különösen a farkasfiak tánca kölcsönzi a csodálatos hatalmat a felekezet tagjainak és hogy az örök vadászterületeken, a Nagy Szellem társaságában élő kutya megkö nyörült Korambon és védelmébe veszi. — Taníts meg a táncra — felelte Korambo. — Feltétlenül szükségem van a Nagy Szellem különös segítségére, hogy legyőzhessem ellenségeimet. Néhány nappai ezelőtt kaptam kézhez kedves Oramaika leányom karperecét. Ellenségeim, a sápadtarcúak foglya és én élve akarom kiszabaditani kezükből. Taníts meg tehát a táncra! Felfedték előtte a tánc titkát; táncolnia kellett egész nap és egész éjjel, nappal a nap felé, éjjel a holdra nézve állandóan, étel-ital nélkül, amíg csak végkép ki nem merülve a lábán állni sem tudott. De táncolt, m gy erőfeszítéssel a végletekig. Már fulladozott, remegett a fáradtságtól, de azért csak táncolt. Oramaika megmentése és a bosszú járt eszében, az adott erőt neki. A tánc végeztével a harcosok körül vették Korambot és két társát, harci dalok kal és csatak’áltásokkal növelték bátorságukat. Átadták nekik a csodaerejü talizmánokat, amiket a tó partján elaludt ifjú kapott az állatoktól. Büszkén vették át őket és szemük, gondolatuk már messze járt, keresve a bosszúállás helyét. IV. fejezet. Az erdő kóbora. A családfő távozása óta már egy hét is eltelt; a magányos ház csendes életét nem zavarta semmi. Még nem vették észre a kémlelve settenkedő indiánt a ház körül,
62
sem az erdőben. Oramaika és Manoko is nyugodtan viselkedett, a vendégszerető család iránt szeretetreméltóan előzékenyek voltak ök is. Éppen Brown úr hazatérésének előnapján vetődött a házba az öreg Karaina asszony, az erdő indián kóbora. Vörös köpenye kopottas, ajkán az örökös vigyorgás. Egy kosár szép gyümölcsöt hozott Lajosnak és nővérkéinek. Megjutalmazták kedveskedéséért, de azért csak maradt tovább is, szokása ellenére. Brownné aszszonyt nézte, nézte. Az eleinte nem lett rá figyelmes, éppen egyik leánykáját áltatgatta és simogatta ölében, mintha a szép jövő előjelét kereste volna a kic<;ike lélekzetében, tiszta homlokán, rózsás ajakán. Aztán meglepődve vette észre Karainál; amikor szúrós tekintetével találkozott p illantása, megborzadt. Úgy érezte, hogy tör mélyed lassan a szivébe. Ráncos homlokával, vékonyan összeszorított ajkaival, különösen csillogó apró szemeivel olyan volt az öreg asszony, mint a zsákmányára rácsapni készülődő rettenetes kígyó. Hirtelén eszébe jutott Brownnénak, hogy Karainát varázslónak tartják törzsében. Azt mondják róla, hogy a feje fölött eljárt idő és sok szerencsétlensége valami titkos ha talommal ruházta fel, hogy bizalmas barát ságban van a Nagy Szellemmel. Félni kezdett. Nem hitt ugyan a varázslásban. bübájosságban, de a rászegeződő különös tekintetből megsejtette, hogy veszély közeledik. — Karaina, miért nézel így engem? kérdezte. Az néhány értelmetlen szót hebegett indián nyelven Oramaika érdeklődéssel figyelte a jelenetet. Hozzá fordult Brownné: — M it mond Karaina? Azt mondja, úrnőm, hogy gyermeked olyan, mint a nap első sugaraira kinyíló rózsa. (Folytatjuk.)
o
6
e
/
z
Á
Kedves F ia im I H a leesik az első hó. úgy szeretnék egy szánkóra ka p n i és felkeresni m indnyájatokat, a k ik a Szent A n ta l Ifjúsága kedves kis barátai va g y tok. Jön a szép k a rá c s o n y ! Szívem egyetlen vágya voln a , hogy erre a szép ünnepre meglep hetnélek Benneteket egytől-egyig, szebbnél-szebb a já n d é ko kka l. H a m egtudnám tenni, szánkóm ra vennék k é l kis angyalkát, a k ik elvinnének m inden kis b a rá to m n a k egy ágas-bogas fe lv id é k i karácsony fát. T ele ra knom cu ko rra l, d ió v a l és m inden jó v a l. M in d e n fa alá küldenék csilingelő, bégető barikét, k ic s i kis já szo lb a n m osolygó Jézuskát. De nem m erek e lin d u ln i, m ert olyan messze la kn a k tőlem sokfan közületek, hogy karácsonyra se érnék h o zzáju k. A zt pedig nem akarom , hogy k a rá cso n yko r pityeregjen v a la k i, m ert ő nem kapná meg a megígért ajándékot. — Ezért in k á b b azt g o n d o lta m ; a szorgalm as re jtvényfejtők közt osztjuk k i a karácsonyi ajándékot. Most sokan nyernek, m ert karácsony lesz. A k ik most k im a ra d n a k, m áskor ke rü l sor rá ju k. — M in d n yá ja to kn a k vigyen a Jézuska nagyon szép karácsonyfát. sok-sok diót. m ogyorói — jó gyermeke kn e k v a ló t . . . Nagyon boldog, betlehemes ka rácsonyt kívá n o k m in d n yá ja to kn a k . . .
•
*
0 Ne csodálkozzatok, hogy' ilyen terjedelm es m ost a Szent A n ta l Ifjúsága. Ez. k e ttő s szám ! M ert a ja n u a r 1-i szám a va ká ció to k m ia tt nem je le n h e tn e meg. Így most összevontuk azt is a
karácsonyi számba. írjá to k m ajd meg. letszelt-e ez a karácsonyi szám ? Susák Teribe. O lyan gyönyörű szépen kiludod á llíta n i rejtvényedet, hogy kiá llítá sra ked vem lenne e lkü ld en i. Csupa szebbnél-szebb rajz, magyaros díszítési Látom Tercsi, igen nagy m agvar lá n y vagy. Meghatotta a le leány lelke det is nagyon a Felvidék visszatérésének öröm m ám ora. Ennek végtelen örülök. A Katica rejt vénye is nagvon s z é p ! Verseid Terikém . e lá ru l já k , hogy kis tehetség lappang benned a vers íráshoz. A z é rt csak csiszold vénádat. Írogass sokat és olvass szép verseket, azokból tanulhatsz. H a jó k lesztek, elküldöm hozzátok is a kará csonyfás Jézuskát. R á d li Id a Mátyásföld. A zt kérdezed, jó-e a rejtvényed ? A keresztrejtvény igen. de a kis h illa n ó ra közé. h ib a csúszott be. A ztán máskor spórolhatsz is. H a nem ragasztod le leveled. 2 fillé ré rt is elhozza a posta a rejtvényt, csak a kko r nem szabad lenne írn i. Ugye a M ikulás bácsi megkeresett téged is ? H a megérdemled, a karácsony fás Jézuska is felkeres. H eid Jenő Barcs Ha nem is olyan töké letes még beküldött versed hogy a közölhetőség határát nem érte el. mégis hajlam od van vers írásra. Ifjú szived eme bánatos kesergésre hazád sorsán m utatja, hogy ereidben tüzes magyar vér csörgedez. Csak olvasgass m inél löbb verset, ha ihleted van. írd le m indig és a jobban sike rű i teket küldd be. m in d ig öröm m el veszem. Ö lel benneteket szeretettel Szerketsziő Bácsi.
R e itv é n y h e ly e s m e g fe jté s é é rt ju ta lo m b a n ré s z e s ü lte k Im a k ö n y o : Szántó D^nes Sümegcsehi. S /ö b ó Á rp á d Barcs, K araszi A ra n k a Szekszárd. B andi László S atoialjaujhely. Chihány Béla V ác. Kern G i-'ella Sopron. M firtincsevits G yula Szeged. V avrinecz Béla Es/iergom . A nka Ferenc Cegléd. Gog Im re G vula. 1 d b sze n te lto ízta rtö : Vörös Janka Pápa. 1— J db rózt^afúzér: Baksa Ica Pápa. H ollósy Erzsébet Békés. K á r p it A lo jz ia Nagykanizsa. Pásztor Irénke Szolnok. Simon Ilona Szeks 7 érd. Szabó Ilo n ka Pápa. 1 d b díszes k ö n y v je lz ő : Vörös Janka Pápa. J —J db feís s z o b o r; Cserép László Sümegcsehi. Dra'^kovics K a ro ly Papa. Steinhubel Irén Budapest. A szereiét műuesze: Dezső M a ria Papa. I d b e m lé b p la k e it: H orváth Juliska Pápa. A k ir á ly fi lo v a g ja i. Nerneth József Papa 1— 1 d b é re m : Radi Julihka Szécsény. Szalay István Vác. Balasko Jó/sef Labod S zé n i/sfu a n a já n d é k a K o lle r M agdolna Pápa. l é vfo lya m Szent A n t a l Ifjú sá g a . Taáp M aria Papa. 4 —4 d b szentkép Farkas D om onkos Barsi. Módos M ih á ly Ki>kunf#'legyhaz«. Párizs József Nagylózs, Kele" men M a ria Győr. Z o b o k i Irén U jkécske 1 tá b la cso ko lá d é : Lukácsi M argit Pápa.
63
I. KERESHREJTVCNY M egfejtési h a tá rid ő : 1939 Ja n u á r 15.
K ö z li: E rk li Ferenc.
fU. S z ó re jtv é n y e k ’
10 p o rt.
2—2 p o n t.
Ul. K is h itta n ó ra
5 pont.
1. K in e k a nevéhez fű z ő d ik a betlehem i já szo l fe lá llítá sa ? 2. M it je le n t I. H. S. ? 3. M ié rt h a szn á lju k a sze n te ltvize t? 4. H á n y esem ényt ü n n e p iü n k ja n . 6-án ? 5. M ily e n b ö jt v a n karácsony v ig iliá já n ?
A l számban hőzölt peitvÉnyeli megfeitísc: 1. K e r e s z tr e jtv é n y
prága n i lus i gram h a l o á i r imi i r ri ote ö v e rúg séta rák dala It b c V rab h i t ih er b 1 z v e i v e r vmah r o f r 1 1 im i i r hef évi v f i t a l nagy e vi táz adosz
V ii5 zin fe s s o r o b : 2. A -va l téves cseleke d e t 4. Középső beíű kettőzve ; női név. 5. M eny asszonya. 7. Alacsony ellentéte. 8. Énekhang. 9. Fonetikus betű. 11. Elsüllyed.
14. U .S . 15. Török
rang. 16. Ez v i^-á z . i8. Épület.
20. T a tá r
u ra l
• •
kodó. 22 Gazdasági eszköz 24. Ez zengett Jézus születésének éjjelén. 25. Á lló v íz . Függőleges s o r o k :
1. Jézus születésével
kezdődött meg. 2. Istennő. 3. A lfö ld i város.
dász is teszi. 10. Létező. 12. Jelen nap. 13. Rag.
•
*
*
II. S z ó la g -re jlv é n y A k i h a m a r hi^z, kö n n ye lm ű , és v a lla n i.
G. 20.
K icsinyítő szó. 21. Mutatószó. 22. Izom része. 23 A. A. A. 25. Szomorúság. 26. Indulatszó.
•
5
Visszö : déli állaL 6. Borfajta (Ékfelesleg.) 8. V a
14. Elem. 17. Mese. 18. Kötőszó. 19. Z .
A
ká rt fog
111. K is h itta n ó ra 1. H árom nak. 2. Nem 4. M indegy.
3. Nem szükséges
L a p tu la jd o n o s : A Szűz M á riá ró l nevezett Ferences R endtartom ány. Felelős
Egyházm . és re n d i jóváha gyással
Keresztény Nemzeti N yom davátlaiat R*T.. Pápa (Felelős üzem vezető :
64
L e v ó la z e k ré n y .
Téglássy János.)