Dr. Kovács Ervin:
A gyermeki jogok érvényesülése a büntetőjog területén
E kérdéskörnek a vizsgálatához alapvetően – a magyar jogrend közvetlen előírásain túl – nemzetközi jogi megalapozása is szükséges. A gyermek jogairól szóló, New York-ban 1989. november 20-án kelt, Magyarországon az 1991. évi LXIV. törvény által kihirdetett Egyezménynek a témakörünk szempontjából legfontosabb 3., 5., 12., 19., 23., és főleg a 37. és 40. cikkei a legfontosabbak, ezek betartása, illetve betartatása egy jogrend feladata. Szükséges kiemelni az egyezmény 40. §-ának legfontosabb rendelkezéseit: „Az Egyezményben részes államok elismerik a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított, vádolt vagy abban bűnösnek nyilvánított gyermeknek olyan bánásmódhoz való jogát, amely előmozdítja a személyiség méltósága és értéke iránti érzékének fejlesztését, erősíti a mások emberi jogai és alapvető szabadságai iránti tiszteletét, és amely figyelembe veszi korát, valamint a társadalomba való beilleszkedése és abban építő jellegű részvétele elősegítésének szükségességét.” Az előzőekben írt célból, valamint figyelemmel a nemzetközi okmányok erre vonatkozó rendelkezéseire, az Egyezményben részes államok különösen gondoskodnak arról, hogy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított gyermeknek legalább az alábbi biztosítékokra legyen joga (többek között): - a legrövidebb határidőn belül közvetlenül vagy szülei, illetőleg adott esetben törvényes képviselői útján tájékoztassák az ellene emelt vádakról, és védelme előkészítéséhez és benyújtásához jogsegélyben vagy bármely más alkalmas segítségben részesüljön; - ügyét késedelem nélkül illetékes, független és pártatlan hatóság vagy bíróság a törvény értelmében igazságos eljárás során, ügyvédjének vagy egyéb tanácsadójának, valamint - hacsak különösen koránál vagy helyzeténél fogva ez nem mutatkozik ellentétesnek a gyermek mindenek felett álló érdekével - szüleinek vagy törvényes képviselőinek jelenlétében bírálja el; - ne lehessen kényszeríteni arra, hogy maga ellen tanúskodjék vagy beismerje bűnösségét; kérdéseket intézhessen vagy intéztethessen az ellene valló tanúkhoz, és a mellette valló tanúk ugyanolyan feltételek mellett jelenhessenek meg és legyenek meghallgathatók, mint az ellene valló tanúk; Az Egyezmény kimondja azt is, hogy az Egyezményben részes államok minden erejükkel azon lesznek, hogy előmozdítsák különleges törvények és eljárások elfogadását, hatóságok és intézmények létrehozását a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított, vádolt vagy abban bűnösnek nyilvánított gyermekek számára és különösen minden lehetséges és kívánatos esetben tegyenek intézkedéseket e gyermekek ügyének bírói eljárás mellőzésével való kezelésére, annak fenntartásával, hogy az emberi jogokat és a törvényes biztosítékokat teljes mértékben be kell tartani. Végül e körben az Egyezmény kimondja azt is, hogy rendelkezések egész sorát, így különösen a gondozással, az irányítással és a felügyelettel, a tanácsadással, a próbára bocsátással, a családi elhelyezéssel, általános és szakmai oktatási programokkal és nem intézményes megoldásokkal kapcsolatban rendelkezéseket kell hozni annak érdekében, hogy a gyermekek számára jólétüknek megfelelő, valamint helyzetükhöz és az elkövetett bűncselekményhez mért elbánást lehessen biztosítani.
A büntetőjog e dolgozat körében a büntető anyagi, és eljárásjogot, illetve érintőlegesen a büntetésvégrehajtási jogot, valamint például az áldozatvédelem, a közvetítés kérdéseket érintő területként kerül alkalmazásra. A büntető anyagi joggal kapcsolatban általánosnak tekinthető vélemény, hogy szükséges lenne egy önálló büntetőjogi szabályozás a fiatalkorúak, tehát a 14 és 18 éves életkor közötti korosztály számára. A közmegegyezés főleg a Büntető Törvénykönyvben való erőteljesebb, és elkülönültebb szabályozást pártolja, de önálló fiatalkorúak Btk-jának gondolata is felmerült. A büntető eljárásjogban ilyen igény kevésbé jelentkezik, úgy mint a többi területen is. A kérdés álláspontom szerint úgy merül fel, hogy a gyermeki jogok érvényesülése anyagi jogilag a jelenlegi szabályozás bizonyos mértékű továbbfejlesztésével, vagy teljesen, illetve radikálisan új szabályozás bevezetése indokolt. Kérdés az is, hogy a többi területen (például eljárásjog) milyen megoldás javasolható ebből a szempontból. Álláspontom szerint az elkülönült(ebb) szabályozás szükséges, azonban külön fiatalkorúak büntetőjoga nem igazán indokolt külön törvény keretében. Szükséges ugyanis, hogy a sajátosságok karakterisztikus felmutatása, érvényesítése mellett e témakör egyben szervesen helyezkedjen el a jelenlegi büntetőjogi rendelkezések körében. Ezt a fajta változtatást az eljárásjog, és más jogszabályok körében is érdemes elvégezni. Ahhoz, hogy a gyermeki jogok valóban megfelelően érvényesüljenek a fentiek elkerülhetetlenek, és valóban egységes, bizonyos fokig elkülönült szabályozást igényel ez az igény, valamennyi területen. Ezt elősegíti, hogy mind a Btk., mind a Be tartalmaz külön, fiatalkorúakra vonatkozó részt, így akár ezek körében is megoldható ez a feladat. A lényeg úgyis a tartalom, és nem feltétlenül, a szabályozás ilyen jellegű technikai kérdései. Az első kérdés az, hogy az életkor szerinti különbségtétel jelenlegi szabályozása megfelel a gyermeki jogok szerint megkívánt szabályozásbak. Helyesnek tartható a 14-16., illetve 16-18. korig húzódó életkorok szerint megkülönböztető szabályozás a Btk-ban. Nem rendel azonban a törvény minden szükséges következményt e csoportosításhoz. Önmagában a szankciós rendszer differenciálása a két korcsoport alapján, ami e szabályozás legfontosabb része, nem elegendő. Nagyon fontos lenne a szándék, illetve a büntethetőségi akadályok oldaláról, de akár az elkövetői oldalról is figyelembe venni az életkori sajátosságokat, természetesen az összes további, akár szankciós következménnyel – ebben részben a dolgozat későbbi részében felmerülő, belátási képességgel kapcsolatos szabályozási elképzelés adhat segítséget. A kísérlet, és a bűnsegély megfelelő differenciáltságú értékelése, különösen a legfiatalabb (16 éves korig terjedő korú) korosztály esetében. Nem kétséges, hogy e korosztály valaminek a megkísérlését sokszor úgy éli meg, hogy valójában nem is történt bűncselekmény – esetükben ennek jogi rendezése szükséges. A pszichikai bűnsegédség felfogása is nehéz e korosztálynak, melyre igen jellemző ( de a többi fiatalkorúra is) e témakörök nem megfelelő megértése, átfogása. E körökben külön kéne tehát kezelni e korosztályt, annak feltüntetésével, hogy csak külön indokolt esetben lehet kimondani bűnösségüket ilyen esetekben. Ezzel kapcsolatban persze messzemenő megfontolást igényel, hogy ezeket a kérdéseket az enyhítő körülmények sorában érdemes-e hagyni, és ott érvényesíteni ezek e korosztályok esetében még nagyobb jelentőségét, vagy esetleg a Btk. valamilyen módosítása, kiegészítése indokolt-e ebben a körben (álláspontom szerint jelenleg a bűnösségi körülmények közötti értékelés a megfelelő út). Az életkorral kapcsolatban vita folyik a büntethetőségi korhatár leszállítás érdekében, lehetőleg 12 éves életkorig. Álláspontom szerint ez indokolatlan, hiszen utána majd a tíz, és tizenegy éves
gyerekek jönnek stb. Amennyiben e korosztályra valóban jellemző az agresszió bizonyos mértékű terjedése, és tartalmi erősödése, és egyéb bűncselekményekben való részvételi hajlandóság, ennek megállítására a büntetőjog csak az egyik ( és nem feltétlenül a legfontosabb ) eszköz. Más jogi eszközök, illetve társadalmi törekvések, fejlemények minderre alkalmasabbak. Mindettől független a belátási képesség kérdése, mint akár büntethetőséget kizáró ok (annak véglegessége, változtathatatlansága esetén). Vagy e körben, vagy máshogy vizsgálandóan, de büntetőjogi szabályozási szintre kéne emelni annak figyelembevételét, hogy egy tizennégy éves korát éppen megért, és egy majdnem tizennyolc éves gyereke tudat tartalma, és egyéb jellemzői nagyon nagy mértékben eltérnek egymástól, és ennek megjelenítése nem csak a Btk. 14-16., illetve 16-18. éves korosztályok megkülönböztetésére alkalmazott jelenlegi szabályozása által nem lehetséges kielégítően (alapvetően a szankciók szabályozásának oldaláról), hanem, az előzőek miatt a bírósági ítélkezési gyakorlat sem tudja eléggé figyelembe venni (bármennyire is komolyan igyekszik e feladatát teljesíteni). Az előzőekben kifejtettekhez kapcsolódóan foglalkozni kell a belátási képesség fogalmával. Ez a fogalom a polgári jogban már egy ideje bevett fogalom, például a cselekvőképesség korlátozottsága, vagy kizártsága körében. Azonban e jogintézmény (fogalom) büntetőjogi alkalmazása is indokolt. Korábbi – a háború előtti -büntetőjogunk alkalmazta e jogintézményt a büntetőjog területén, azonban később elmaradt ennek beemelése a szabályozásba. A szakirodalom alapján megállapítható, hogy részben ENSZ követelmény (Pekingi szabályok), részben pedig számos (elsősorban nyugat-európai) országban létező büntetőjogi szabályozás szerint a fiatalkorúak bűncselekményeinek elbírálásakor figyelemmel kell lenni az elkövető értelmi, erkölcsi, szellemi érettségére ( vagyis együttesen a belátási képességére). A szakirodalomban számos szakember szorgalmazza e fogalom, jogintézmény büntetőjog-beli visszaállításának szükségességét (például Ligeti Katalin, Lévay Miklós, Váradi Erika, Margitán Éva). Ennek alapján leszögezhető, hogy elfogadott szakmai vélemény a hazai szakemberek körében a belátási képesség, mint új felelősségi kategória bevezetése szükségességének támogatása. Mindez a nemzetközi (például ENSZ előírások ) alapján álláspontom szerint egyébként is mindenképpen kötelező lenne. Érdemes például kiemelni, hogy már egy 2001. decemberében tartott kodifikációs bizottsági ülés, amely Lévay Miklós, és Váradi Erika javaslatait vitatta meg, szintén támogatta a fenti jogintézmény büntetőjogi bevezetését, alkalmazását. Jelen tanulmány írója is egyetért az értelmi-erkölcsi (és érzelmi) fejlettség büntetőjogi felelősségi feltételként való bevezetésével, mivel így a jogalkalmazás során a mostaninál lényegesen nagyobb mód lenne a fiatalkorúaknál még az átlagosnál is nagyobb indokoltságú egyéniesítésre, így a differenciáltabb elbírálásra. Különösen igaz ez a szakirodalom szerint azoknál, akik a szakértői minősítések szerint ún. pszeudodebilek, közepesen súlyos gyengeelméjűek vagy ezekhez hasonló állapotúnak minősülnek. Elterjedt vélemény, hogy az értelmi-erkölcsi fejlettség felelősségi elemként szerepeltetése során rendelkezni szükséges arról, hogy mely korosztály esetén jelent e kritérium büntethetőségi akadályt, és milyen akadályt, illetve, hogy az értelmi erkölcsi fejlettséggel nem rendelkező fiatalkorúakkal szemben milyen jogkövetkezmények alkalmazhatóak. Mindezekkel kapcsolatban meg lehet állapítani, hogy sem a hazai, sem a külföldi szakirodalomban nem merült fel, hogy a belátási képesség vizsgálatát a fiatalkorúak meghatározott korosztályára kellene szűkíteni, például a 14-16 évesekére. Mivel a belátási képesség vizsgálata azon a kriminálpszichológiai, illetve kriminálszociológiai gondolaton alapul, hogy a fiatalkorú társadalmi érettsége gyakran inkább gyermekekéhez, mint a felnőttekéhez áll közel, ezért nem indokolt a belátási képesség vizsgálatának
leszűkítése a fiatalkorúak meghatározott csoportjára, ezért a belátási képesség, mint büntethetőségi feltétel kiterjesztése minden fiatalkorúra indokoltan kiterjeszthető jogintézmény lehet. Hozzá kell tenni azonban,hogy véleményem szerint a súlyát illetően mégis indokolt felvetni, a 14-16, illetve 16-18 éves életkor közötti bizonyos korkülönbségtételt, hiszen a belátási képesség a még fiatalabbaknál valószínűsíthetően még nagyobb számban, és nagyobb mértében hiányozhat. A belátási képesség vizsgálata a gyakorlatban komplex vizsgálatot igényel, amely nem csak a fiatalkorú szellemi, és erkölcsi érettségét, hanem önkontrollját is egyezerre elemzi. A szakirodalom alapján a szellemi képesség alatt a fiatalkorú ún. kognitiv képességét értik, amelynek alapján képes megérteni a különbséget jogos és jogtalan között. A szellemi érettség vizsgálata tehát az intellektuális (például megismerési) jellemzők, funkciók vizsgálatát jelenti, vagyis annak megállapítását is, hogy a különböző előírások között képes-e egy fiatalkorú differenciálni, aszerint hogy az adott előírás megsértése milyen típusú és súlyú szankciót vonhat maga után. Az erkölcsi érettség vizsgálata a bűn, a bűnösség megélésének élményét jelenti, illetve az alapvető normákkal való azonosulás színvonalát. Az önkontroll vizsgálata pedig a helytelennek való ellenállás képességét méri, tehát hogy rendelkezik-e a fiatalkorú kellő belső tartással és saját magatartásának megfelelő kontrolljával ahhoz, hogy a felismert normának megfelelő magatartást tanúsítson. Asz önkontroll vizsgálata tehát a külső és belső kényszereknek való ellenállás képességét méri. Idézi a szakmai irodalom például a német bírói gyakorlatot, mely a következő tíz szempontot vizsgálja a belátási képességnél, amelyek az esetleges jövőbeli haza bírói joggyakorlat számára is irányadóak lehetnek. Ilyen a reális életterv, a képesség az önálló, indokolt döntésre, és a jövőre is figyelmet fordító gondolkodásra, valamint az érzelmek értelemnek való alárendelésére ( ez mutatja, hogy itt értelmi képességekről is szó van álláspontom szerint). Ugyancsak vizsgálandó a német joggyakorlat szerint e körben a személyiség bizonyos fokú önállósága a szülőkkel szemben, illetve a napi feladatok önálló intézése, képesség a tartós kötődésre, a felnőttes szexualitás, illetve végül s reális beállítottság az iskola, illetve a munka vonatkozásában. Mindehhez azonnal hozzá lehet tenni álláspontom szerint újabb szempontokat: ilyen például a felnőtt világgal kapcsolatos önállóság, és csak ezen belül a szülőkkel szembeni önállódás stb. Végül érdemes utalni arra, hogy nem csak a Polgári Törvénykönyv, hanem természetesen a polgári jogi ítélkezési gyakorlat is alkalmazza a belátási képesség jogintézményét. A bírói joggyakorlat – mivel e körben mindezt alapvetően egészségügyi kérdésnek tartják – aránylag kevéssé fekteti le, hogy jogi értelemben ez a fogalom, mit jelent, de a joggyakorlat alapján az érintett, ügyeinek viteléhez szükséges önálló képessége (annak hiánya vagy megléte) annak alapján vizsgálható, hogy az illető (például egy gyermek) adott helyzethez viszonyítva szellemi és fizikai adottságainak alapulvételével rendelkezik-e, illetve rendelkezett-e a törvény által a felelősségrevonáshoz megkívánt belátási képességgel, így egy károkozás esetében például a károkozó körülmények felismeréséhez szükséges belátási képességgel. A belátási képesség mint felelősségi kritérium bevezetése a fiatalkorúak büntetőjogi felelősségét ún. feltételes felelősséggé változtatná. Ez azt jelenti, hogy minden esetben feltétele kellene legyen a büntetőjogi eljárásnak, és felelősség alkalmazásának a belátási képesség vizsgálata, vagyis, hogy a fiatalkorú elérte-e azt a szellemi-erkölcsi-érzelmi érettséget, mely a büntetőjogi felelősség megállapításához, szankciók alkalmazásához szükséges. Mindezek alapján tehát fiatalkorú terhelt esetén a bűnüldöző, illetve igazságszolgáltatási hatóságok hivatalból lennének kötelesek a belátási képesség vizsgálatára.
Amennyiben az ügyészség, de talán inkább jellemzően a bíróság arra a megállapításra jut, hogy az egyébként normális elmeműködésű fiatalkorú elkövető a bűncselekmény belátásához szükséges erkölcsi-értelmi értettséggel nem rendelkezett a cselekmény elkövetésekor, akkor vele szemben intézkedésként például fiatalkorúak pártfogó felügyeletét (akár próbára bocsátás nélkül is) alkalmazhatja. Ugyancsak szükséges kiemelni álláspontom szerint, hogy a belátási képesség egyben büntethetőséget korlátozó tényezőként is figyelembe vételre kerüljön. Igen fontos általában a szankcióknál a fokozatosság érvényesítése – többek között éppen az életkori sajátosságok szerinti differenciálódás alapján is. Álláspontom szerint meg lehetne húzni azt a mércét, melynél, bizonyos korhatár alatt (álláspontom szerint 16 éves kor alatt) csak intézkedés alkalmazható, akár a már ajánlott, és önálló intézkedésként új intézmény módján jelentkezhető pártfogó felügyelet elrendelésével. A vétségek esetén, vagy bizonyos büntetési tétel határ alatt lehetne például megfontolni ennek lehetőségét. Több koncepció tartalmazza részben felfüggesztett szabadságvesztés intézmények bevezetését, mellyel e tanulmány írója messzemenően egyetért, hiszen pont a differenciálást segítené elő. Amennyiben feltétlenül szükséges nem csak büntetés, hanem egyenesen a legsúlyosabb büntetés alkalmazása, annak részbeni felfüggesztése tenné lehetővé annak érzékeltetését, hogy mely elkövetőket, milyen elkövetések esetén tart mégis méltónak arra, hogy bizonyos kisebb esélyt kapjon a valamivel enyhébb elbírálásra, és így például a fiatalkorúaknál oly lényeges körülmény, a társadalomba való minél hamarabb való visszailleszkedés lehetővé tételére. A büntető eljárásokkal kapcsolatban az előbb említett – főleg a belátási képességre vonatkozó – elemek értelemszerűen teszik indokolttá a büntető eljárási törvények módosítását is (például a belátási képesség vizsgálata eljárási elemeinek szerepeltetésével). Bár bizonyos más változtatások álláspontom szerint számos esetben szükségesek lehetnek még a büntető eljárás szabályozásában, mind a terhelti, mind a sértetti oldalról, azonban e tanulmány keretei csak három gondolat felvetését ( és ezek közül egynek valamivel részletesebb kifejtését engedik meg). Legalább a 16 év alattiak esetében a nyomozás során kötelező védelmi, illetve törvényes képviseleti jelenlét előírása álláspontom szerint garanciális alapon szükséges lenne. Amennyiben utóbbi szülővel stb. nem teljesíthető, akkor gyámhívatal, vagy pártfogó, vagy egyéb hivatalos személy jelenléte szükséges, a törvényességre vonatkozó jogosultságokkal együtt utóbbiak esetében is (tehát, ha törvénytelenséget tapasztalnak szóvá tehetik, indítványozhatják az eljárás megfelelő lefolytatását). A fiatalkorú sértettek, tanúk vonatkozásában pedig érdemes lenne felvetni ( ha nem is közvetlen a Be-t érinti csak ez a kérdés), az eljárás e résztvevőivel kapcsolatos eljárások egy egységes szabályozás, illetve egységes intézmény alá vonását. Jelenthetné ez azt, hogy a nem fiatalkorúak ügyeiben eljáró hatóságok előtti ügyek ilyen szereplőit a fiatalkorúak ügyeiben eljáró hatóságok hallgatnák ki, de felvethető az is, hogy ilyen ügyekben teljes mértékben utóbbiak járnak el ( vagy pedig annak mérlegelése, hogy melyik az a szint, amikor már érdemes az egész ügy átadását engedélyezni e szervek részére).
A büntető eljárásokban alkalmazható közvetítői eljárással kapcsolatos szabályozás jelenleg, első ránézésre bizonyos mértékig megfelelően szabályozza a mediáció lehetőségét e jogágban. Közelebbről megnézve azonban, bizonyos aggodalmat kelthet, hogy az eljárás céljaként, a bűncselekményekkel okozott kár megtérítése szerepel, illetve egyéb jóvátétele a sérelemnek. A megfogalmazás módja, és a gyakorlati tapasztalatok is az anyagi jelleg felé mutatnak, még ha nem
is kizárólagosan. A fiatalkorúak szempontjából a mediáció szükségességének alapjául a legkevésbé az anyagi jellegű jóvátétel jelölhető meg célként. Még egy munkavégzéssel való jóvátétel sem lehet fontos eszköz, hanem a valódi közvetítés, a bűnnel, és a sértettel való szembenézés, a felelősség vállalása, a valódi megbánás, és persze bizonyos mértékben akár tevőlegesség is felvethető, a lényeg azonban a felismertetés folyamata, és a valódi megbánáshoz, bocsánatkéréshez vezető, felismerést mutató felelősség vállalás. A jelenlegi szabályozásba ezt a nagyon fontos célt meglehetősen nehezen lehet beleérteni, illetve felvetődik egy olyan szabályozás szükségessége, ahol mindez egyértelműen szabályozásra kerül a fiatalkorúak vonatkozásában. A szabályozás kiegészítése, illetve megalkotása e korosztály szánára több kérdést vet fel. Másokkal ellentétben igen lényegesnek tartom a tizennégy-tizenhat, illetve tizenhat-tizennyolc éves korosztály megkülönböztetését e kérdéskörben is. Utóbbiak esetében szűkebbre vonhatónak látom azon jogsérelmek körét, ahol az ilyen jellegű mediációra lehetőség van. Nagyon fontos ugyanakkor a garanciális szabályok kidolgozása. Nem szabad se a cselekmények, sem az elérendő cél oldaláról parttalanná, és ezáltal súlytalanná tenni ezt az eljárást. Ugyanakkor a fent említett plusz (tehát az eddigieket kiegészítő, pontosító) célokat egyértelműen indokolt megfogalmazni. A megfelelő célok elérése érdekében nagyon fontos külön választani a szabályozást. Egyrészt részletesebben kellene szabályozni a mediáció javaslásának eljárást, és külön magát a mediációt. Mivel a fiatalkorúak vonatkozásában bevezetésre javaslom, másokkal egyetemben a belátási képesség fogalmát, ezért ehhez alkalmazva, ezt mérve kellene már a mediációs javaslatra vonatkozó eljárásnál működni. Már ekkor például pszichológus bevonásával el lehetne érni, hogy felmérhető lehessen, hogy valóban hiányzik.-e, vagy hiányos-e a belátási képesség az elkövetőnél, hiszen a mediáció egyik legfontosabb célja pont e képesség kialakítása lenne, ami egyben bűnmegelőzési jelentőséggel is bírna, vagy pedig éppen ez az eljárási pont segíthetne többek között a belátási képesség megállapítási kérdéseivel kapcsolatban (például, hogy hiányzik-e). Az egyéb jogszabályokban a fiatalkorúak helyzetével – például büntetés végrehajtás, jogi segítségnyújtás, áldozatvédelem szempontjaiból – kapcsolatos rendelkezésekről ki szeretném emelni, hogy a szakirodalomban található azt az elgondolást, miszerint a büntetés végrehajtás az egyik fő területe lehetne megfelelő esetekben az elkövetőkkel kapcsolatos mediációnak is messzemenően támogatom. Utalok például a tanulmány korábbi részében említett részben felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre, ahol a bíróság által elmaradhatatlannak ítélt végrehajtás alatt legalább már el lehetne kezdeni a fiatalkorú fokozott nevelésével,a társadalomba helyesebb magatartással való visszatérés előkészítésének más módszereivel a megfelelő visszailleszkedés megkönnyítését. Mindezt feltétlenül igen erősen segítené az eközben esetleg lefolytatott mediáció is,. Vagy abban az értelemben, hogy egy elvi mediáció folyik le ( vagyis a sértettel való közvetlen kapcsolat nélkül szembesítik az elkövetőt a mediáció során felvetődő kérdésekkel, problémákkal), vagy pedig akár annak közvetlen formájú alkalmazása is felvethető. E büntetésnél még a felfüggesztett próbaidő esetén is ( sőt talán ott még inkább) felvethető a mediáció alkalmazása. Végül érdemes még kiemelni, hogy a büntetésvégrehajtásra vonatkozó igen kiterjedt jogi szabályozás területén is van még általában is tennivaló, a már elért eredmények mellett, a gyermekkorúakra vonatkozó garanciális szabályozás további bővítése érdekében.
