Legyél te is
természetkutató!
LOREM IPSUM DOLOR SIT AMET, SED DIAM NON UMMY NIBH EUISMOD TINCIDUNTE
LONDON, NEW YORK, MELBOURNE, MUNICH AND DELHI A fordítás alapja: NATURE ACTIVITIES: NATURE RANGER First published in Great Britain in 2005 Copyright © Dorling Kindersley Limited, 2005 A Penguin Random House Company Fordította © Szakács Szilvia, 2016 Szerkesztette: Tulics Mónika Szaklektor: Bérces Sándor
További kalandok a kiadó honlapján: www.dk.com www.hvgkonyvek.hu
HVG Könyvek Kiadóvezető: Budaházy Árpád Felelős szerkesztő: Sára Bernadett ISBN Minden jog fenntartva. Jelen könyvet vagy annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel – elektronikus, fényképészeti úton vagy más módon – a kiadó engedélye nélkül közölni. Kiadja a HVG Kiadó Zrt., Budapest, 2016 Felelős kiadó: Szauer Péter
www.hvgkonyvek.hu
Nyomdai előkészítés: HVG Press Kft. Felelős vezető: Tóth Péter Nyomda:
FONTOS FIGYELMEZTETÉS A SZÜLÔKNEK A könyv egyes feladatai felnôtt felügyeletét igénylik. Jelek figyelmeztetik, mely feladatok végezhetők kizárólag felnőtt felügyelete mellett. A „Fontos” keret további információval szolgál a veszélyekrôl és arról, hogyan lehet ezeket elkerülni. Kérjük, mindig ellenôrizze, mely feladatokhoz szükséges felnôtt jelenléte, és indokolt esetben felügyelje gyermekét!
E z a jel figyelmezteti, hogy a feladat kizárólag felnőtt felügyelete mellett végezhető. Legyen óvatos ezeknél a feladatoknál! FONTOS Biztonsági információkat közöl és jelzi, ha egy tevékenység kosszal jár. Fogadja meg a tanácsokat, és csak a megfelelô helyeken végezze el a feladatokat!
Mindig gyôzôdjön meg róla, hogy gyermeke gondosan követi az utasításokat! Sem a szerzô, sem a kiadó nem vonható felelôsségre az olvasó gondatlansága miatt bekövetkezett baleset vagy sérülés miatt, és nem vállalhat felelôsséget semmilyen kárért vagy veszteségért, amely kapcsolatba hozható a könyvben található feladatok végrehajtásával.
3
Tartalomjegyzék 4 A természet világa
38 A virágok felfedezése
6 Alapvetô felszerelés
40 Beporzás
8 Állatok akcióban
42 Szétszóródó magvak 44 Az élet kezdete
10 Bogarak, férgek
46 Fafigyelés
és meztelen csigák 12 A vadvilág detektívje
48 Fakéreg
14 Nyomok és csapások
50 A levelek vizsgálata
16 Lábnyomok
52 Tobozok
18 Csontok és fogak
54 Erdôk
20 Az eleség nyomai
56 Gombaportyán
22 Állati ürülék
58 Száraz helyek
24 Rejtôzködés
60 Élet a tavakban
26 Az állatok otthonai
62 Kis tavacska készítése
28 Éjszakai vadvilág
64 A tengerpart
30 Denevérodú készítése 66 Az árapályzóna tavacskái 32 A növények bolygója
68 Segítsd a természetet!
34 Titkos érzékek
70 Szójegyzék
36 A növények és a víz
72 Mutató
Ne feledd! Tartsd tiszteletben a vadvilágot, és ne bolygasd meg az állatok élőhelyét!
GYEREKEK, LEGYETEK ÓVATOSAK! OLVASD EL EZT, MIELÔTT ELKEZDED A FELADATOKAT! 1 A feladatok végrehajtása elôtt mindig szólj egy felnôttnek, mert lehet, hogy szükség lesz a segítségére. 2 Figyelj oda ezekre a jelekre:
Ennél a feladatnál legyél nagyon óvatos. Ha ezt a szimbólumot látod, legyen melletted egy felnőtt.
3 Olvasd el a FONTOS! feliratú szövegeket – ezek biztonsági tudnivalókat közölnek, és jelzik, ha egy tevékenység kosszal jár. Csak a megfelelô helyen végezhető el! 4 Mindig figyelmesen kövesd az utasításokat!
4
ISMERD MEG AZ ÉLŐLÉNYEKET, LAKÓHELYÜKET ÉS KUTATÓIKAT!
5
A természet világa Növények, állatok és egyéb élőlények hihetetlen kavalkádja vesz körül minket. Akár városban, akár vidéken élsz, a természet felfedezőjeként sokat megtudhatsz erről a mesés világról. Érdekes és magával ragadó időtöltés ez, melyről sok mindent olvashatsz a következő oldalakon.
A biológusok az élőlényekkel foglalkozó tudósok. A biológia két legfőbb ága az állattan és a növénytan, de ezeken kívül még további kutatási területek is vannak. Míg egyes biológusok laboratóriumban dolgoznak, addig mások a szabad természetben kutatnak: az ökológusok például azt vizsgálják, hogy az élőlények milyen kapcsolatban állnak környezetükkel. t Lundakutató Egy norvég ökológus egy lundafiókát mér. A tudós az atlanti-óceáni lundaállomány fészkelőhelyeit kutatja.
Kíméletlen körülmények Az élőlényeket még a legkegyetlenebb körülmények sem riasztják el. Ezek a sárga falizuzmók, melyek algák és gombafonalak együttélései, a sziklatető csupasz kövein telepedtek meg.
Aktív állatok
A termeszektől a tigrisekig az állatok alkotják a legnagyobb és legváltozatosabb élőlénycsoportot. Az állatok növényekkel és más állatokkal táplálkoznak. Élelmük megszerzése érdekében változtatják helyüket, és használják érzékszerveiket, akárcsak ez a grizzly medve, amely épp egy vándorló lazacot fogott.
Versengő növények
A növények mindenütt megélnek, ahol csak vizet és napfényt találnak. Az állatokkal ellentétben a növények helyhez kötöttek, és maguk készítik táplálékukat a nap energiájának felhasználásával. A napfény elengedhetetlen a túléléshez, például ezek az angol kékcsengők a több napfényért versenyeznek szomszédaikkal.
A FÖLD
Az űrből nézve p Ezen a műholdképen jól látható a kék óceán, a zöld földterületek és a sarkvidék jégtakarója.
A TERMÉSZET TANULMÁNYOZÁSA
Jelenlegi tudásunk szerint a Föld az egyetlen bolygó, amelyen élet van. Az élőlények a levegőben, a vízben, a földön és a talajban egyaránt megtalálhatók. A víz és a Föld légkörében található oxigén elengedhetetlen az életben maradáshoz. Mivel a hőmérséklet nem túl hideg, nem is túl meleg, bolygónkon megtelepedhettek a növények, amelyek a napfény segítségével termelnek éltető energiát maguknak és a többi élőlénynek.
6
NÉHÁNY EGYSZERŰ ESZKÖZ MÉG IZGALMASABBÁ TESZI A FELFEDEZÉST.
Alapvető felszerelés A természetet megfigyelésére pár perc is elég lehet, de akár egy egész napot is eltölthetsz vele. A felfedezés akkor a legérdekesebb, ha a kellő pillanatban a megfelelő felszerelést használod. Nagyon kellemetlen például, ha a távol ban megpillantasz egy madarat vagy egy emlőst, és nem tudod azonosítani, mert nincsen nálad távcső. FELSZERELÉS Ezekre a felszerelési tárgyakra lesz szükséged a vadvilág megfigyeléséhez, dokumentálásához és begyűjtéséhez. Természetesen nem kell mindig mindent magaddal vinned. Néha más eszközökre is szükséged lehet, például merítőhálóra (lásd a nagy képen). Fotók készítésére
Távoli megfigyelésre
Távcső
Fényképezőgép Jegyzetfüzet, toll, színes ceruzák
Nagyító
Apró élőlények tanulmányo zásához
Jegyzetelni és rajzolni Csipesz
Mintavételhez
Zseblámpa
Éjszakai megfigyeléshez
Zárható nejlontasakok
Mintadaraboknak Élő példányoknak
Kis műanyag doboz tetővel
7 A TERMÉSZETBÚVÁR ETIKAI KÓDEXE
Felfedezés közben ne tégy kárt magadban vagy az élővilágban! Ezt az öt szabályt mindig tartsd be: • Csupasz kézzel csak akkor érints meg állatot vagy gombát, ha tudod, hogy ártalmatlan! • Ne szedd le a vadvirágokat. Inkább fényképezd vagy rajzold le őket! • Mindig vidd vissza az állatokat az élőhelyükre, miután tanulmányoztad őket! • Ha köveket vagy farönköket mozdítasz el, tedd vissza őket az eredeti helyzetükbe! • Vidéken mindig csukd be a kapukat, és maradj az ösvényeken!
Expedíció a természetbe
Gyakran izgalmasabb és biz tonságosabb barátokkal együtt felfedezőútra indulni. Össze vethetitek a jegyzeteiteket, és megoszthatjátok egymással a tudásotokat. Ezek a gyerekek egy tóban édesvízi állatokat keresnek merítőhálók és vödrök segítségével.
A KÉPERNYŐN Van digitális fényképező géped és számítógéped? Akkor fényképezd le az útközben látott élő lényeket, és mentsd el a képeket a számítógépedre! Ez remek módja leleteid dokumentálásának. Molnárpoloska u Az élőlényekről készült fotókat fel is nagyíthatod. Ez a kép egy molnárpoloskáról készült, mely a tavak vizének felszínén tud járni.
8
A MADÁRLES EGYSZERŰ ÉS NAGYSZERŰ MÓDSZER AZ ÁLLATOK MEGFIGYELÉSÉRE.
HOL KERESD ŐKET?
• A kertekbe látogató madarak férgeket, bogarakat vagy madáreleséget esznek. • Az erdőben – a fákon és a bokrokban – énekesmadarak, fakopáncsok és baglyok laknak. • Folyók és tavak partján vízimadarakat, kócsagot vagy jégmadarat láthatsz. • A hegyvidéken vagy a mezők felett ragadozó madarakat figyelhetsz meg.
9
Állatok akcióban Bárhol megfigyelheted az állatokat tevékenységük közben, akár az erdőben bolyongsz, akár a pincét takarítod. Ne feledd, hogy néhány állat rejtőzködő életet él, és neked kell őket megkeresned. A többi állatot viszont – főleg a madarakat – még a városban is könnyű észrevenni. Itt megtudhatod, hogyan lehet megfigyelni és dokumentálni a madarak életét.
Ha olyan helyen laksz vagy nyaralsz, ahol hosszú és meleg a nyár, akkor valószínűleg láthatsz gyíkokat, amint kora reggel a köveken és a falakon sütkéreznek. A gyíkok és a többi hüllő testhőmér séklete a külső hőmérséklettel együtt változik, és a testüknek fel kell melegednie ahhoz, hogy aktívan élelem után Mediterrán rostosujjú gyík sütkérezik egy kövön. kutathassanak.
Ezek az állatok főbb csoportjai. Az első öt csoportba tartozó állatok gerincesek, vagyis van hátgerincük. A hatodik, a gerinctelenek csoport jába viszont sokkal több állatfaj tartozik, mint a gerincesek közé.
Emlősök u Ezeknek a melegvérű álla toknak a testét szőr borítja, és tejjel etetik kicsinyeiket. Közéjük tartoznak a dene vérek, macskák, szarvasok, Mezei egér lovak, és persze te magad is. Madarak u Szintén melegvérű állatok, de testüket toll borítja. Néhány kivé teltől eltekintve tudnak repülni, és utódaik tojás ból kelnek ki. Fogatlan csőrük segíti őket a táp lálkozásban. Hüllők u A kígyók, gyíkok, teknő sök és krokodilok mind a hüllők családjába tartoz nak – tojásokat raknak, pikkelyes a bőrük, és külső hőforrásra van szük ségük, hogy mozgásba lendüljenek.
ERRE LESZ SZÜKSÉGED
KÉSZÍTS NAPLÓT A TERMÉSZETRŐL! A naplóírás a legjobb módszer, hogy megőrizd kalandozásaid emlékét. Jegyzeteket készíthetsz az általad megfigyelt állatokról, hogy mikor és hol láttad őket, és mit csináltak éppen. Rajzold le őket, vagy készíts fényképeket róluk, amivel illusztrálhatod a naplódat; ragassz bele tollakat, szőrt vagy bármi mást, ami az adott állatra jellemző. Ne feledkezz el a növényekről és gombákról sem, amiket közben láttál! Jegyezd le hétről hétre, hogy miket láttál!
ak dar ma k a : a szne 1 ius te Júl yoró toˮboˮl g mo ti ete ker
VÁLTOZATOS ÁLLATVILÁG SÜTKÉREZŐK
Madárles
Mindegy, hogy csak pár perc vagy egy egész nap áll a rendelkezésedre, lehet belőled madármegfigyelő. Először nem könnyű azonosítani a madarakat, de légy türelmes! Idővel – és távcsöved meg egy madárhatározó segítségével – nemcsak méretük, formájuk és színük, hanem mozgásuk és viselkedésük alapján is képes leszel felismerni a különböző fajokat.
• • • • •
Jegyzetfüzet Ceruza Távcső Fényképezőgép Madárhatározó
Kétéltűek u Olyan élőlények, amelyek a vízben és a szárazföldön egy aránt megélnek – például békák, varangyok, szalamandrák és tarajos gőték. Hidegvérű álla tok, bőrük nyálkás.
Ezüstsirály
Vízisikló
Béka
Pikó Halak u Kiváló úszók, áramvonalas testükkel, csúszós pikkelyeikkel és kopoltyúikkal tökéletesen alkalmazkodtak a vízi élethez. Tengerekben és édesvizekben egyaránt megtalálhatóak. Gerinctelenek u Olyan állatok, ame lyeknek nincs hátge rincük. A puhatestűek, a férgek, a rákok és a rovarok például mind a gerinctelenek csoportjába tartoznak.
Szöcske
GYÜMÖLCSHÉJBÓL KÉSZÜLT CSAPDA APRÓ ÉJJELI ÁLLATOK BEFOGÁSÁRA.
10
11
Bogarak, férgek és meztelen csigák Természetbúvárkodás közben találkozni fogsz különféle gerinctelenekkel, bogarakkal, férgekkel, csigákkal és ízeltlábúakkal, melyeknek külső vázuk és ízekre tagolt testük van. Gerinctelenek a férgek, például a földigiliszta és a puhatestűek: a házas és házatlan csigák. Készítsd el a képen látható csapdát, helyezd ki a kertbe, és figyeld meg, milyen gerinctelen állatok élnek a közeledben!
1
Fogj egy grapefruitot, és
felnőtt segítségével vágd ketté! Kanalazd ki a gyümölcs húsát (ezt később meg is eheted)!
Tedd ki este a két grapefruithéjat a talajra a kert egy-egy csendesebb részén, kivájt felükkel lefelé! Ebben a lédús „kuckóban" remélhetőleg sok puhatestű, rovar és egyéb apró állat talál menedéket.
3
ERRE LESZ SZÜKSÉGED
• • • • •
Grapefruit Vágódeszka Kés Kanál Jegyzetfüzet és/vagy digitális fényképezőgép • Ceruza • Ecset • Kis műanyag doboz Kérj meg egy felnőttet, hogy segítsen felvágni a grapefruitot!
A GILISZTA MINT KERTÉSZ A gilisztákra szükség van a termőtalaj egészségéhez, segítik a növények fejlődését: miközben a földet eszik, kiválasztják belőle a tápanyagokat. A földben ásnak, így össze keverik a talajt, fontos tápanyagok jutnak a felszínre, az elhalt növényi részek pedig a mélybe. Akkor találkozhatsz velük, amikor felásod a talajt, vagy amikor meleg, nedves éjszakákon a felszínre jönnek. t Gilisztajárat A giliszták által vájt járatok átszellőztetik a talajt, ezáltal a növények gyökerei oxigénhez jutnak. Az esővizet is elvezetik, így a talaj nem telítődik vízzel.
ISMERTETÔ A GERINCTELENEKHEZ
A felfedezéseid során leggyakrabban előfordu ló apró élőlények felismerésére használd ezt a képes útmutatót. A 9. oldalon szintén talál hatsz egy ismertetőt, mely az összes főbb állatcsoportot tartalmazza. Rovarok u A rovaroknak három pár ízelt lábuk van, és testük három részből áll. Ők vannak a legtöbben az állatok között. Idetartoznak a bogarak, a darazsak és a pillangók is.
Százlábúak u Hosszú, lapos testük van, és gyorsan haladnak. Ezek a soklábú ragadozók az áldozataikat két hosszú, mérgező, fogszerű Erdei százlábú karmukkal kapják el. Rákok u A rövidfarkú rákoknak és egyéb rákféléknek kemény külső páncéljuk és ízelt lábaik vannak. Többségük vízben él, de néhányuk, mint az ászkarák, a szárazföld lakója. Pókok u A ragadozó pókok csáprágóikkal mérget juttatnak áldozatukba. Testük két részre oszlik, és négy pár lábuk van.
Fordítsd fel másnap
reggel a grapefruit héját, és meglátod, milyen állatokat sikerült begyűjtened. Söpörd be mindet a műanyag dobozba, és próbáld meg azonosítani őket! Meztelen csigák, csigák, szárazföldi ászkarákok és bogarak a leggyakoribb látogatók. Készíts jegyzeteket, fényképeket arról, amit találtál.
Skorpiók u A pókok rokonai. Ezek a nyolclábúak melegebb országokban élnek, és ollóikkal kapják el zsákmányukat, amit azután az ívelt „farkuk” végén található mérgező tüskével megbénítanak.
Egy meztelen csiga a csapda vonzásában
2
HASZNOS TANÁCS Miután tanulmányoztad és meghatároztad az apró élőlényeket, mindig vidd vissza őket oda, ahol találtad!
Futrinka
Remeterák
Zugpók
Császárskorpió Férgek u Az állatoknak több olyan csoportja is idetartozik, melyeknek hosszú, puha és lábatlan testük van. Ilyenek például a földigiliszták, a piócák, a soksertéjűek és a laposférgek. Soksertéjű Puhatestűek u Ahogy nevük is mutatja, a csigák, meztelen csigák és a többi puhatestű állat teste lágy, amit gyakran kemény páncél borít. Legtöbbjük csak lassú mozgásra képes, de néhány gyors mozgású állat is idetartozik, mint például a tintahal és a polip.
Éticsiga
EGYSZERŰ REJTEKHELYEDRŐL MEGFIGYELHETED AZ ÁLLATOKAT ANÉLKÜL, HOGY ELIJESZTENÉD ŐKET.
12
ERRE LESZ SZÜKSÉGED
• Négy kerti vessző, kb. 1,5 m hosszú (támasz tóoszlopnak) • Négy kerti vessző, kb. 1 m hosszú (kereszt rúdnak) • Spárga • Olló • Kerti háló • Ágak, fa- és páfránylevelek • Távcső vagy fényképezőgép • Jegyzetfüzet és ceruza
1
Keresd meg a megfelelő
rejtekhelyet a kertben vagy az erdőben. Négyzet alakban szúrd le a hosszú vesszőket a földbe. Minden oldal legyen kicsit rövidebb az egyméteres keresztrudak hosszánál.
13
A vadvilág detektívje A legtöbb madár és emlős gyorsan elmenekül, ha az ember közelségét megérzi, ezért meg kell tanulnod a rejtőzködés trükkjeit, hogy megfigyelhesd vagy lencse végre kaphasd őket. Jó módszer erre egy hálóból és levelekből álló rejtekhely építése. Ha itt elrejtőzöl, a közelben lévő állatok nem vesznek észre, és továbbra is úgy viselkednek, mintha ott sem lennél.
A madarak egészen a közeledben repülnek el, ha nem látnak.
HASZNOS TANÁCS Próbálj meg minél csöndesebb lenni! A legkisebb nesz is elriaszthatja az állatokat.
2
Rögzítsd spárgával
az egyik keresztrudat két oszlop közé, közel az oszlop tetejéhez. Kösd fel a többi keresztrudat is úgy, hogy egy négyzetet alkossanak.
3
Terítsd rá a hálót az
állványra. Válaszd ki, hogy melyik oldal legyen a bejárat – ez lehetőleg a fák vagy bokrok közelében legyen. Rejtekhelyedet a hálóra rögzített levelekkel, apró ágakkal és páfránnyal álcázd.
REJTŐZKÖDÉS Gyors megoldás rejtekhelyépítés helyett. Gyűjts néhány leveles ágat vagy páfránylevelet, feküdj le a földre, és takard be magad velük! Ha meglapulsz, és mozdulatlan maradsz, akár az egészen közel lévő állatokat is megfigyelheted anélkül, hogy azok észrevennének téged. t Leplezve A levelek és az ágak megtörik a tested körvonalait, így a közeledben lévő állatok sokkal nehezebben vesznek észre. Barna és zöld arcfestéket is használhatsz a rejtőzködéshez.
4
Bújj a rejtekhelyre,
és hajts félre néhány ágat szemmagasságban, hogy jól kiláss. Maradj csöndben, és várj türelmesen, amíg a madarak és emlős állatok felbukkannak. Használd a távcsövet vagy a fényképezőgépet, hogy közelről is megfigyelhesd őket, és jegyezd le, amit láttál!
A levelek eltakarják építményedet, így az „láthatatlanná” válik.
A SZAGOK ÉS A SZÉL A legtöbb szárazföldi emlősállat kiváló szaglással rendelkezik. Figyelj a szél irányára, ha emlősöket figyelsz meg! Győződj meg róla, hogy a szél az arcodba fúj – ha a szél a hátad mögül érkezik, akkor a szagodat az állatok felé viszi, és ez elijesztheti őket. t Menyét Ez a kis ragadozó fejét felemelve szaglászik. Az ember és a zsákmány szagát is megérzi.
14
AZONOSÍTSD AZ ÁLLATOKAT A NYOMAIK ALAPJÁN!
Nyomok és csapások Az éjszakai és a nappali állatok egyaránt a szokások rabjai. Minden alkalommal ugyanazon az ösvényen és csapáson indulnak élelmet keresni. Ha egy ilyen ösvényre bukkansz, annak méretéből, vagy más nyomokból – például ételmaradékból vagy egy szőrcsomóból – ki tudod találni, mi járt ott. Még olyankor is maradhat árulkodó bizonyíték az állatok után, ha csak egyszer jártak az adott helyen. Csak rajtad múlik, hogy felfedezd ezeket a nyomokat! Vadcsapások
Néhány emlős, akárcsak ez az éjjel aktív borz, kitapossa a füvet és az aljnövényzetet a meg szokott útvonalán, így az ösvények, csapások könnyen észrevehetők.
15 AZ ÁLLATOK NYOMAI ÁLLATI ALULJÁRÓK Állatok milliói pusztulnak el évente az utakon. Lehet, hogy a szokásos útvonalukat követik élelmet keresve, mint például a varangyos békák, de az is elképzelhető, hogy évente csak egyszer járnak arra a fészkelőhelyük felé ván dorolva. Néhány helyen kis alagutakat építet tek, hogy az állatok elkerülhessék az utakat. t Békaalagút Egy varangyos béka bukkan elő az alagút mélyéből Angliában, Sussex megyében. Tavasszal a varan gyok visszatérnek szülőhelyükre, hogy szaporodjanak, és ilyenkor utakon is át kell kelniük. Az ilyen alagutak segít ségével sok béka menekül meg a gázolástól.
AZ ÁLLATOK NYOMÁBAN Régen csak úgy lehetett az állatok mozgását és viselkedését tanulmá nyozni, ha követték őket. Manapság a biológusok rádiós nyakörv segítsé gével is követhetik az állatokat. A nyakörv rádiójeleket sugároz, melyeket antennák és műholdak közvetítenek tovább. A rádiójelek alapján a kutatók nyomon követhe tik az állatok mozgását anélkül, hogy a közelükben lennének.
Rádiós nyakörvek p A könnyű rádiós nyakörv nem akadályozza ezt a törpeegeret abban, hogy a fűszálakra másszon, és a megszokott módon viselkedjen.
MERRE KERESD ŐKET?
Bármerre jársz, figyelj a nyomokra és csapásokra! • Kertekben • Erdős vidékeken • Mezők peremén • Cserjés réteken és lápos területeken • Bozótos vidékeken • Vizek mentén
Felfedezőutad során tartsd nyitva a szemed, hátha észreveszed egy állat nyomait. Még a kerítésen vagy bokron fennakadt legkisebb szőrpamacs is segíthet abban, hogy azonosítsd a látogatót. Találhatsz még madarak által elhullajtott tollakat vagy akár levedlett kígyóbőrt is. Ezekből a fontos nyomokból következtethetsz arra, hogy milyen állatok élnek a környezetedben, még ha nem is látod őket gyakran. Kígyóbőr u Ez a vízisikló éppen levedlette pikkelyes bőrét. A kígyók kinövik bőrüket, és ezért vedlenek. Ha kígyóbőrre bukkansz, próbáld meg kitalálni, ki lehetett a gazdája!
Szőrcsomók u Az emlősök mozgás közben gyakran beleakadnak éles dolgokba, tüskékbe, amelyeken szőrpama csokat hagyhatnak maguk után. Ezt a szőrcsomót egy nyúl hagyta a szögesdróton. Csiganyom u A csillogó ezüst csík biztos jele annak, hogy nemrégen egy csiga járt arra. Ezek az állatok csúszós vála dékot termelnek, ami segíti őket az ösvé nyeken, falakon való áthaladásban. Hiányzó fakéreg u Egyes állatok a fákat használják vakaró zásra. Ez a gímszarvas egy faág segítségével szabadítja meg növek vő agancsát a háncs rétegtől, ami jellegzetes nyomot hagy maga után.
ÖRÖKÍTSD MEG AZ ÁLLATOK LÁBNYOMAIT!
16
17
Lábnyomok
NYOMOK A HÓBAN
A vadállatok rejtőzködve élnek, és némelyikük csak éjszaka jön elő. Még ha nem is látod magát az állatot, jelenlétét elárulják lábnyomai. A felfedezett nyomok alapján azonosíthatod, hogy milyen állat él a környezetedben vagy amerre kirándulsz. A nyomokból az állatok mozgására is következtethetsz. Maradandó emléket alkothatsz a lábnyomokból, ha gipszből öntvényt készítesz belőlük.
Egy havas téli nap kiváló lehetőség lábnyomok keresésére. A havon könnyű észrevenni a nyomokat – ezeket például egy hócipős nyúl hagyta. A nyulak szökellnek és ugrálnak. Erős hátsó lábaikkal rúgják el magukat és kisebb, mellső lábaikra érkeznek. Hátsó lábaik az elsőknél előrébb érnek földet, hogy azonnal újra felugorhassanak.
ERRE LESZ SZÜKSÉGED
• Egy vékony csík kartonpapír (25 cm hosszú és 4 cm széles) • Gemkapocs • Egy kancsó víz • Keverőtál vagy vödör • Gipsz • Kanál • Víz • Egy régi fogkefe
Hócipős nyúl nyomai
Szarvasok
A szarvasok a párosujjú patás emlősök csoportjába tartoznak, akárcsak a disznók és a szarvasmarha. A párosujjú paták nyoma könnyen felismerhető.
1
Keresd meg az állat láb-
nyomát! A legjobb helyek erre az árnyékos erdők vagy a tavak környéke, ahol kemény, nedves a talaj vagy a homok. Ha találtál lábnyomokat, válaszd ki azt, amelyik a legjobban látható! A képen egy szarvas tisztán kivehető lábnyomát láthatod.
Söpörd le az ágakat és leveleket a lábnyomokról! A kartoncsíkból készíts egy karikát, és rögzítsd a gemkapoccsal! A karikát nyomd a földre a lábnyom körül, ügyelve arra, hogy ne maradjon rés a föld és a papír között!
2
3
Tegyél egy kis gipszet
a tálba! Lassan önts hozzá egy kis vizet a kancsóból, miközben folyamatosan kevered az oldatot! Amikor a keverék már teljesen sima és egy kissé folyós, öntsd bele a lábnyom körüli papírgyűrűbe!
4
Várj 15 percet, amíg a gipsz
megköt! Utána emeld fel az öntvényt a papírgyűrűvel együtt, vidd haza, és otthon hagyd száradni további 24 óráig! Tisztítsd le a maradék sarat egy régi fogkefével! Próbálj meg rájönni, milyen állat lábnyomát találtad meg!
FIGYELD MEG A LÁBNYOMOKAT!
Ha csapásokra bukkansz, számold meg a lábujjakat, és keresd a karmok nyomait! Figyeld meg a lábnyomok formáját is! Néhány emlős, mint például a kutyák és a macskák, a lábujjaikon járnak, míg mások a teljes talpukra helyezik a testsúlyukat.
Mellső láb Mellső láb
Hátsó láb
Kutyafélék p A kutyafélék családjába tartozó állatok, mint a róka és a farkas mellső és hátsó lábain is négy lábujj található. Karmaik szintén látható nyomokat hagynak.
Mellső láb Hátsó láb
Macskafélék p A macskaféléknek, így a hiúzoknak is négy ujjuk van mind a mellső, mind a hátsó lábukon. Karomnyomokat azonban nem hagynak, mert karmaikat járás közben behúzzák.
Mellső láb Hátsó láb
Hátsó láb
Menyétfélék p Az idetartozó állatoknak, például a vidráknak és a borzoknak, a mellső és hátsó lábaikon is öt lábujjuk van. Karmuk hosszú és nem visszahúzható.
Rágcsálók p A mókusok és a többi rágcsáló teljes talpon jár. Mellső lábukon négy, hátsó lábukon öt lábujj található. Szintén vannak karmaik.
Mellső láb Nyulak u Mindegyik lábukon négy lábujj van. A nyulak lábnyoma könnyen felismerhető arról, hogy a hátsó láb sokkal hosszabb, mint a Hátsó láb mellső.
18
TUDJ MEG TÖBBET AZ ELHULLOTT ÁLLATOKRÓL CSONTJAIK ÉS FOGAIK ALAPJÁN!
19
Csontok és fogak
FONTOS!
Amikor egy állat elpusztul, a bőre, izmai és más lágy részei gyorsan lebomlanak, vagy más állatok eledelévé válnak. Csontjaik és fogaik azonban megmaradnak – és sok mindent megtudhatsz belőlük az elhullott állatról. Felfedezőutadon keress koponyákat vagy más csontokat, és próbáld meg azonosítani egykori gazdájukat! Néhány biológus megtisztítja a csontokat, és újraépíti az állat csontvázát, hogy további tanulmányokat végezhessen.
A csontokat csak gumikesz tyűvel érintsd meg, és utána mindig fertőtlenítsd a kesztyűt!
Dögevő bogarak
Nevükhöz méltóan ezek a bogarak valóban elhullott állatokat esznek. Itt láthatsz is egyet, amint egy halott cickányból falatozik. Néhány biológus ezeknek a bogaraknak a segítségével tisztítja meg a természetben elhullott állatokat, amíg csak az üres csontváz marad.
CSONTVÁZAK Talán láttál már ehhez a mókuscsontvázhoz hasonló csontvázat. A legtöbb rágcsálóra jellemző tulajdonságokkal rendelkezik: rövid mellső végtagok, rágcsáló metszőfogak és hosszú hátsó lábak. A csontvázakat különböző módon készítik elő. Föld alá temetve a rothadás vagy a dögevő bogarak leválasztják az állat lágy szöveteit. A megmaradt csontokat ezután megtisztítják és fertőtlenítik, majd megszárítva újra összerakják őket.
Mókuscsontváz
A CSONTVÁZ Ha hosszú csontokat találsz, például lábszárcsontot, megállapíthatod, hogy madártól vagy emlőstől származik-e. A madárcsontok méretükhöz képest kön�nyűek, mert belül üregesek vagy szerkezetüknél fogva sok levegőt tartalmaznak. Ez a csontváz teszi lehetővé, hogy a madarak repülhessenek. Emlősök és madarak csontjai u Amint látod, az emlősök csontjai vastagabbak és nehezebbek, mint a madarakéi. A madarak csontjaiban a belső üreget csak vékony réteg borítja kívülről.
A FOGAK VIZSGÁLATA
Nyílt terepen vagy erdőben előfordulhat, hogy egy emlős koponyájára bukkansz, mint amilyenek ezek itt. A formája és a fogai segítenek, hogy felismerd egykori gazdáját és annak étrendjét. Az emlősöknél négyféle fogat különböztetünk meg. Az elöl lévő metszőfogak harapnak és vágnak. A szemfogak szúrnak, és megragadják a táplálékot. A kis és nagy őrlőfogak feladata a zúzás vagy vágás.
Madárcsont Tehéncsont Róka q A húsevők, mint ez a róka is, hosszú szemfogaikat használják, hogy meg ragadják és fogva tartsák zsákmá nyukat. Éles metszőfogaik vágják el a húst, amit az őrlőfogak éles pereme darabol tovább a csontokkal együtt.
Vésőszerű metszőfog
Hegyes szemfog Sün p A sünfélék nagy metszőfogai és hegyes kis- és nagy őrlőfogai tökéletesen illenek vegyes étrendjéhez, mely bogarakból, férgekből, csigákból, valamint madártojásból és dögökből áll.
Nyúl p A nyúlfélék növényevők, és hosszú, rágcsáló szemfogaik vannak. Ezek a fogak folyamatosan nőnek, így sosem kopnak el, és egymás mellett elcsúszva ollóként vágják el a füvet.
Kis őrlőfog
Szarvas p A növényevők, mint a szarvasok és kecskék nevükhöz méltóan csak növényeket esznek. Az alsó metszőfogak a felső állkapocs kemény szájpadlásához nyomódva ragadják meg a növényzetet. A nagy, lapos őrlőfogak oldalazó mozgással morzsolják péppé a durva növényi rostokat.
20
A TÁPLÁLÉKMARADÉKOKBÓL MEGTUDHATOD, MILYEN ÁLLATOK ÉLNEK A TERÜLETEN.
21
Az eleség nyomai
FONTOS!
Egyes állatok nem hagynak maguk után tápláléknyomokat. Mások sokkal rendetlenebbek, és a hátrahagyott jelekből kitalálhatod az állat fajtáját és táplálékát. Felfedezőutadon alaposan nézz körül, és hamarosan sok ilyen nyomot találsz, amelyek alapján összeírhatod, mely állatok élnek a környéken. Például ha elhullott állatra bukkansz, akkor egy gyors pillantással megállapíthatod, hogy milyen állat ölte meg. Ha megrágott leveleket vagy terméseket találsz, talán azt is meg tudod mondani, milyen állat rágta meg őket.
A közönséges mormon pillangó hernyója.
Ha állattetemre vagy annak valamely részére bukkansz, nézd meg, de ne nyúlj hozzá!
A szárnyak rágósak, és gyakran megmaradnak.
Megrágott levelek
Sok rovar eszik leveleket. Sokuknak van kedvenc növénye, vagy táplálkozik jellegzetes módon. A bogarak például középen rágják meg a leveleket, míg a hernyók a szélétől kezdik enni.
A hernyók a levél széleit rágják meg.
Csak szárnyak
A megmaradt madárszárnyak rókára, prérifarkasra vagy ragadozó madárra utalhatnak. A szárnyakat csak ritkán eszik meg, mert kevés húst tartalmaznak. Ezek a szárnyak jelzik, hogy hol kapta el a róka a szajkót. A ragadozó madarak gyakran egy halom gondosan kitépett tollat hagynak maguk után. A csíkosmókus a mellső lábaival tartott mogyorót rágcsálja.
ÉLELMISZERRAKTÁR
Halfejek
Az édesvizű folyók és tavak partján vagy félreeső tengerparti szakaszokon halfejet, -farkat vagy egyéb megrágott haldarabokat találhatsz. Ez a vidrák jelenlétére utalhat. Kürtcsiga összetört háza
Széttört csigaház Törött rákolló
Megrágcsált termések
A rágcsálók vésőszerű fogaikkal törik fel a kemény héjat, hogy a benne lévő maghoz hozzáférjenek. A héjak maradékából kitalálhatod, milyen rágcsálóféle evett ott. A vörösmókusok például szabályosan kettétörik a héjat.
Néhány állat begyűjti, vagy későbbre tartogatja az élelmet. Például nyáron és ősszel megfigyelheted, hogyan ássák el a magvakat és a diókat a mókusok és a szarkák, hogy télen is legyen tartalékuk. A koronás keresztespók pedig becsomagolja zsákmányát, hogy később lakmározzon belőle. Ha tüskékre vagy szögesdrótra húzott kisállatokra bukkansz, akkor lehet, hogy épp egy gébics éléskamrájára találtál rá.
Szétnyílt éti kagyló
Sirályszemét
Sziklás partokon sok állatot véd a háza vagy kemény tokja. Az éhes sirályok úgy jutnak a finom, rejtett táplálékhoz, hogy a magasból a sziklákra ejtik zsákmányukat, így annak külső héja összetörik.
A gébics éléskamrája p A nagy őrgébics kisebb emlősökkel, hüllőkkel, kétéltűekkel és rovarokkal táplálkozik. Itt egy verebet akasztott egy faág tüskéjére, amely kamraként szolgál, míg a gébics meg nem eszi a zsákmányt.
22
AZONOSÍTSD AZ ÁLLATOT ÜRÜLÉKE NAGYSÁGA ÉS FORMÁJA ALAPJÁN!
23
Állati ürülék
MADÁRKÖPETEK
EZEKET KERESD
Minden állat hagy maga után ürüléket, amit néha hullatéknak vagy trágyának is nevezünk. A természetbúvárok rengeteg információt olvashatnak ki belőle, és tanul mányozása teljesen biztonságos, amennyi ben nem nyúlsz hozzá csupasz kézzel. Egy igazi kutató nemcsak azt tudja megmon dani, milyen állat hagyta az ürüléket, hanem azt is, hogy mikor és mit evett, mekkora volt, és milyen nemű. Persze ne várd el ezt mind magadtól már a legelején, de rövid idő múltán már meg fogod tudni különböztetni egymástól az állati ürülékeket.
• Cső alakú ürülék, a vége lehet hegyes (róka, borz vagy medve) • Vékonyabb, kerek cső (macskák, mint például a hiúz) • Hosszú, vékony (menyétfélék) • Kerek és növényi rostokat tartalmaz (szarvas, nyúl) • Rizsszem formájú (patkányok és egyéb rágcsálók)
Állati illemhely
Néhány állat csak bizonyos helyeken hagyja hullatékát. Ezek a bűzös halmocskák jelölik ki az adott állat (jelen esetben egy borz) területét, és tartják távol a többi fajtársat.
Első pillantásra a madárköpetek is ürüléknek tűnnek, de nem azok. Akkor mik is pontosan? A madaraknak nincsen foguk, így nem tudják megrágni az ennivalójukat. Néhány madár egyben nyeli le az ételt, majd a kemény, emészthetetlen részeket puha köpet formájában visszaöklendezi. Ezek közül is a legérdekesebb talán a bagolyköpet. Fák, kerítésoszlopok alatt vagy baglyok által lakott régi pajtákban bukkanhatsz rá. Ha megnedvesíted a bagolyköpetet, akkor óvatosan fel tudod tárni a benne rejlő apró koponyákat, csontokat és szőrdarabokat.
Bagolyköpet
Köpetben talált csontok
Eltemetett ürülékek
Megfigyelted már, ahogy a házimacskák egy kis gödröt kotornak az ürüléküknek, amelyet dolguk végeztével betemetnek? Ez a vadon élő kisebb macskafélékre, mint például a hiúzra is igaz. Néha viszont ők is ürülékükkel jelzik területüket.
A TAKARÍTÓBRIGÁD Mi történik az állati ürülékkel? Nagy részét a talajgom bák és baktériumok dolgozzák fel, a maradékot pedig a rovarok takarítóbrigádja tünteti el. Például meglesheted, ahogy a galacsinhajtó bogár a föld alatti búvóhelye felé görget egy trágyagolyót. A rejtekhelyen a nőstény a trágyába rakja a petéit, így amikor azok kikelnek, azonnal élelemhez is jutnak.
FONTOS! Sose nyúlj ürülékhez vagy köpethez csupasz kézzel! Mindig viselj gumikesztyűt, amit utána fertőtlenítesz!
Trágyagolyót gurít a galacsinhajtó bogár.
ÜRÜLÉKKIÁLLÍTÁS
Az ürülékek vizsgálatával átfogó képet kaphatsz arról, hogy milyen állat járt arra mostanában, és mit evett. A növényevők ürüléke kerek, és emészthetetlen növényi rostokat tartalmaz. A húsevők ürüléke általában hosszúkás és néha szőr, csontok vagy egyéb állati maradványok találhatók benne. Íme, néhány jellegzetes példa, amivel gyakran találkozhatsz.
Nyúlürülék p Ezek a gömbölyű bogyók nagyon gyakoriak, és sokszor kis hal mokban bukkanhatsz rájuk. Frissen sötétbarnák, majd idővel, ahogy kiszáradnak, halványod nak, és zöldessé válnak.
Szarvasürülék p Ezek sötétek és hengeres alakúak. A szarvasok étrendje kevés tápanyagot tartalmaz, ezért sokat kell enniük. Ennélfogva nagy adag ürüléket hagynak maguk után.
Vidraürülék p Vidraürüléket főleg a folyóparto kon találhatsz. Szabálytalan formá jú, frissen fekete színű és ragadós, és hal- vagy rovardarabokat tartal maz. A vidrák területük megjelölé sére is használják.
Rókaürülék p A rókák mindenevők, így henge res, néha megcsavarodott ürülé kükben kisebb állatok szőre, rovarok szárnya, páncélja vagy vadon nőtt gyümölcsök magjai is megtalálhatók.
Vadmacskaürülék p A macskafélék csak más állatok kal táplálkoznak. Lekerekített vagy csúcsosan végződő ürülé kük akár több kisebb darabból is állhat. Szőrpamacsok is előfor dulhatnak benne.
24
KÉSZÍTS „FOGPISZKÁLÓ-ROVAROKAT” ÉS FIGYELD MEG, HOGY A SZÍNEK HOGYAN REJTIK EL AZ ÁLLATOKAT!
Rejtőzködés
25 ERRE LESZ SZÜKSÉGED
Sok állatot elrejt az alakja és a színe – ezt nevezzük álcázásnak, segítségével beleolvadnak a környezetükbe. Így kerülik el, hogy a ragadozók áldozatává váljanak, vagy hogy zsákmányuk észrevegye őket. Néhány mérgező állat más módszert alkalmaz: feltűnő színeik és mintázatuk figyelmezteti a ragadozókat, hogy ne nyúljanak hozzájuk. Barátaiddal együtt próbáljátok ki, hogyan is működik az álca!
IJESZTŐ ROVAROK
• 40 darab fogpiszkáló • 2 pohár víz ételfestékkel (1 piros és 1 zöld) • Konyhai papírtörlő • Stopperóra vagy másodpercmutatós karóra • Tálca • Két barátod
Nyári sétákon figyeld meg a közeledben elröppenő lepkék szárnyát! Sokuk, mint ez a dél-amerikai caligo is, szem alakú mintát visel a szárnyán, amely egy nagyobb állat szemére hasonlít. A szárnycsapások során ezeknek a szemeknek a felvillanása megza varhatja a ragadozókat, például a kisebb madarakat. Ezzel a lepkék értékes másod perceket nyerhetnek a meneküléshez.
Láthatatlanul
A piros fogpiszkálók jobban látszanak, így hamarabb elfogynak.
Mindig alaposan figyeld meg a környezetedet! Sosem tudhatod, milyen állatok rejtőznek ott álcájuk mögött. Ennek a fiatal őznek a pöttyös bundája például megtöri a körvonalait, és elrejti őt a napfényfoltos háttérben.
A folt a bagoly szeméhez hasonló hatást kelt.
UTÁNZÓ ÁLLATOK Sok mérgező állat élénk színekkel és mintákkal riasztja el a ragadozókat. Így az ártalmatlan állatok lemásolják ezeket a figyelmeztető színeket, hogy megtévesszék ellenségeiket. Például a korallsikló vörös, fekete és sárga csíkjai távol tartják a ragadozókat, mert utánozzák a halálos mérgű korallkígyó mintáit.
Caligo
FONTOS! Figyelj oda, hogy az összes fogpiszkálót összeszedd a feladat után! Ne maradjon egy sem a fűben!
A csíkos mintázat az erdei talajon is kiváló álca.
Tedd a fogpiszkálókat egy tálcára, és számold meg, hogy hány pirosat és hány zöldet találtak a „madarak”. Valószínűleg sokkal több pirosat – a zöld „bogarak” sokkal jobban álcázzák magukat a zöld fűben.
4
Ha úgy látod, nem fog esni, akkor a barátaid nélkül keress egy kis területet, ahol a fű se nem túl hosszú, se nem túl rövid. „Ültesd” el összevissza a fogpiszkálókat úgy, hogy ne lógjanak a fűszálak fölé.
2
Brazil korallkígyó
Korallsikló
Áztass be éjszakára 20 fogpiszkálót zöld ételfestékes vízbe, 20-at pedig pirosba! Reggel papírtörlő segítségével szárítsd meg őket! A fogpiszkálók a „közönséges piszkabogár” két válfaját képviselik.
1
Kérd meg a barátaidat, hogy legyenek madarak, akik a piszkabogarakkal táplálkoznak. Csak az egyik kezüket használ A „madarak” hatják – akárcsak a madarak a csőrüket. Vajon sokkal több piros mennyit tudnak összeszedni 30 másodperc alatt? „bogarat” találtak.
3
26
ISMERD MEG, HOGYAN ÉPÍTIK ÉS HASZNÁLJÁK BÚVÓHELYEIKET AZ ÁLLATOK!
27
Az állatok otthonai Sok állat épít otthont magának, és egész évben vagy legalábbis az év egy részében ott lakik. Otthonuk védi őket a ragadozóktól, az esőtől, széltől, áradástól, és menedéket biztosít számukra kicsinyeik felneveléséhez. Némelyik állat az otthonát vadászatra és Mókusfészek Erdei séták alkalmával figyeld élelme tárolására is használja. Az állatok meg a fák magasában megbúvó mókusfészkeket – itt láthatsz otthonai lehetnek alagutak – főleg nyílt egyet feltárva. Faágakból és terepen vagy part menti területeken –, illetve gallyakból készül, levéllel és fűvel kibélelve lakályos különböző fészkek. Készülhetnek sárból, menedéket biztosít a hideg fadarabokból, fűből vagy más helyben talált ellen. anyagból, de vannak olyan állatok is – FONTOS! például a pók –, amelyek maguk állítják elő Ne zavard meg otthonaikban az építőanyagot. A természetbúvárkodásnak az állatokat, és sose nyúlj bele a fészekbe vagy üregbe, mert fontos eleme ezeknek az otthonoknak és veszélyes állat is élhet ott! lakóiknak megismerése.
MOZGÓ OTTHONOK Félsz, hogy megtámadnak, míg élelmet keresel? Vidd magaddal a házad, hogy veszély esetén bármikor visszahúzódhass! Néhány apró állat pontosan ezt teszi. Az olyan puhatestűek például, mint a szárazföldi, partiés tengeri csigák, spirál alakú házat építenek, mely megvédi őket, és megnehezíti a lenyelésüket. Az elhagyott csigaházak többek között hasznos mozgó otthont nyújtanak a remeterákoknak.
Remeterák p Ez a remeterák üres tengeri csigaházban lakik. A veszély első jelére visszahúzódik a ház belsejébe. Ha kinövi, a rák nagyobb házba költözik.
t Föld alatti otthonok
Az üregek elrejtik lakójukat az éhes ragadozók elől, védelmet jelentenek rossz idő esetén, és fészkelőhelyet is biztosítanak. Ez a lunda a tengerparti sziklatetők mélyedésében talált biztonságos helyet tojásai lerakásához és fiókái felneveléséhez.
Rovarcsapda u
Ez a pókháló nemcsak otthona a keresztespóknak, de a zsákmány elfogá sára is szolgál. Ami kor a rovar mene külni próbál, a háló rezgése odavonzza a pókot, ami megbénítja, majd elfogyasztja zsákmányát.
p Sárház Nyár közepén láthatod a fecskék csésze alakú fészkeit a házak ereszei vagy a pajták tetőgerendái alatt. Ezek a rovarevő madarak fészkeiket fűből és sárból építik.
Hódvár q A hódvárat vagy gátat, melynek bejárata a víz alatt található, egy hódcsalád építi magának gallyakból és sárból. A hódok nagy, fát fogyasztó rágcsálók, és a patakokból gátjaikkal felduzzasztott tavacskák partjainál élnek.
28
ÉJSZAKAI FELFEDEZŐÚTON TALÁLKOZHATSZ A SÖTÉTBEN AKTÍV ÁLLATOKKAL.
29
Éjszakai vadvilág
DENEVÉRTRÜKK
Velünk ellentétben sok állat elbújik és pihen nappal, és csak sötétedéskor kezd tevékenykedni. Ez az éjjeli életforma lehetővé teszi számukra, hogy szinte láthatatlanná váljanak ellenségeik előtt, és meglephessék áldozatukat. Sőt nem kell versengeniük a táplálékért és egyéb javakért sem a nappali állatokkal. Az éjszakai állatokat – denevéreket, borzokat és molylepkéket – sötétedés után a legjobb meglesni, csak tudnod kell, miként csináld.
Érzékeny fülek u A denevérek úgy találják meg áldozatukat, hogy nagy frekvenciájú hangrezgéseket bocsátanak ki, amelyek visszaverődnek a zsákmányról.
Leginkább nyáron vagy kora ősszel láthatsz denevéreket. A denevér az egyetlen olyan emlős, amely képes repülni. A denevérek éjszakai állatok, és repülő rovarokkal táplálkoznak, például molylepkével. Echolokáció, „állati szonár” segítségével kapják el zsákmányukat. Dobálj kis kenyérdarabokat a levegőbe. Ez megtévesztheti a denevéreket, lecsapnak a „zsákmányra”, miközben sziluettjük kirajzolódik a szürkületi égen.
FÉNYCSAPDA Sok lepkefaj sötétedés után válik aktívvá, és keresi meg az éjszaka illatozó virágokat. Valószínűleg már észrevetted, hogy a fény vonzza a lep kéket, bár senki nem tudja pontosan, hogy miért. A tudósok ezt a vonzást kihasználva állítanak fel fénycsapdákat. Így ellenőrizni tudják egy terület éjszakai lepkéinek faj- és egyedszámát. Szakszerű molycsapda
Hosszúfülű denevér
ERRE LESZ SZÜKSÉGED
• • • •
HASZNOS TANÁCS
Zseblámpa Jegyzetfüzet Toll vagy ceruza Meleg ruha Sötétedés után ne kalandozz egyedül!
Éjszakai felfedezőutakra vigyél magaddal szendvicset és meleg italt!
Éjszaka a szabadban
Az éjszakai felfedezőúton nagyon fontos, hogy csöndesen mozogj és türelmes légy. A zseblámpád segítségével keresd az utat, de ne hagyd folyamatosan bekapcsolva. A holdvilágos éjszakák halvány fénye elég természetes fényt biztosít ahhoz, hogy megfigyeld az éjszakai állatokat.
FÉNYLŐ SZEMEK
Sok éjszakai állat szemében különleges fényvisszaverő sejtréteg található, amit tapétumnak hívnak. Ez sötétben vagy félhomályban fokozza a szem érzékenységét, így az állat jobban lát. Ez a réteg a zseblámpa fényét is vissza tükrözi, ezért láthatunk zölden vagy pirosan világító szemeket.
Mosómedve
Borz
Vadmacska
Szarvas
Farkasok
KÉSZÍTS ODÚT, AHOL A DENEVÉREK ÉLHETNEK ÉS SZAPORODHATNAK!
31
Denevérodú készítése A világ emlősállatai közül minden negyedik denevér, így bárhol is élsz, valószínűleg vannak denevérek a környezetedben. Itt megtudhatod, hogyan építhetsz biztonságos és kényelmes odút, amelyben a denevérek élhetnek és szaporodhatnak. Légy türelmes: hónapokHASZNOS TANÁCS ba is telhet, mire beköltöznek. Ha ürüléket A denevérek odúját az vagy vizeletfoltot látsz, esetleg „cirregő” ágaktól és lomboktól távolabb hangokat hallasz, az azt jelenti, hogy helyezd el, hogy könnyebben hazajussanak! 2,5 cm a lakók megérkeztek. A
14,5 cm
C
9 cm
D
E
Húzz a hátsó falra (E) egy vonalat a deszka tetejétől 4 cm-re, majd e vonal mentén ragszd rá az (A) jelű deszkadarab élét! Rögzítsd szögekkel a hátoldal felől.
33 cm
A
F C
20 cm
G
20 cm
15 cm
Ragaszd az
első falat (C) az oldalfalak széleihez (F és G) úgy, hogy az alja 1,5 cm-rel lógjon ki alul. Ha a deszka kicsit vastagabb, igazítsd hozzá! Szögekkel erősítsd oda.
Csíkozd be a fűrész fogaival a belső
falakat, hogy a denevérek könnyebben meg tudjanak kapaszkodni. Az oldalfalak (F és G) szélét ragaszd a hátsó táblára (E) úgy, hogy maradjon egy 2,5 cm-es rés köztük és az (A) deszka között. Szögeld ezeket is oda.
E
B
VADON ÉLŐ DENEVÉREK Természetes élőhelyükön a denevérek olyan helyen pihennek és alszanak, amely menedéket nyújt a ragadozókkal és a rossz időjárással szemben. Ilyen szálláshelyek lehetnek barlangok, elhagyott épületek, régi bányák, hidak vagy – melegebb területeken – faágak. A denevérek együtt élnek, egy-egy denevérekolónia több ezer vagy akár több millió denevérből is állhat. Pihenő repülőkutyák u Szárnyaikat összecsukva, fejjel lefelé lógva pihennek a repülőkutyák egy thaiföldi barlangban.
Kérj meg egy felnőttet, hogy segítsen a fatörzsre szögelni az odút!
Ragaszd, majd szögeld az alját (D) oda úgy, hogy 6 cm-es rés maradjon közte és a hátsó fal között. Szögelj két szöget a tetőpanelbe (B) 3 cm-re az oldalaktól és körülbelül 4 cm-re az elejétől! Ezek nyílás gátlóként működnek majd. Szögeld az odú tetejét és az alját egy fához a két 5 cm-es szöggel.
5
G
F C D
F
G
3
4
G
E
F
A
2
E
FONTOS! Ne használj semmilyen festéket vagy favédő szert, mert a denevérek érzékenyek a szagokra, és egyes vegyszerek ártalmasak rájuk!
A denevérek beköltözésének legbiztosabb jele az, ha ürüléket találsz az odú előtt. Leginkább alkonyatkor figyelheted meg a „denevéreidet”. Hogy még vonzóbbá tedd számukra az odút, győződj meg róla, hogy az a nap egyik szakában sincs kitéve erős szélnek vagy napfénynek, és magasan van, hogy a macskák ne férhessenek hozzá.
E
14 cm
A kalapács és fűrész használatához felnőtt felügyelete szükséges!
B
A denevérek megfigyelése
A
14 cm
• Puhafa deszka; 15 x 113 x 1,5 cm • Mérőszalag • Vonalzó • Ceruza • Fűrész • Csiszolópapír • Vízálló ragasztó • Körülbelül 20 db 2,5 cm-es szög • Kalapács • Két 5 cm-es szög
20 cm
ERRE LESZ SZÜKSÉGED
Mérőszalag, vonalzó és ceruza segítségével mérd le a deszkát, és jelöld be a részeket betűkkel. Fűrészeld el a vonalak mentén, és smirglizd le a deszka durva széleit.
1
113 cm
30
FIGYELD MEG, HOGYAN KÉSZÍTIK TÁPLÁLÉKUKAT A NÖVÉNYEK, ÉS FEDEZD FEL SOKFÉLESÉGÜKET!
32
33
A növények bolygója Bolygónk szárazföldi területei a növé nyek hihetetlen sokaságának adnak otthont. Csak a növények képesek a fotoszintézis során a napfény energiájá nak felhasználásával szerves anyagok előállítására. A levelekben található zöld színtestek cukrokat állítanak elő. A folyamat során oxigén szabadul fel. Ezt a folyamatot jól megfigyelheted egy vízinövény segítségével.
A kísérlet kezdetén a kémcső teljesen tele van vízzel. Napfény hatására a vízinövény apró oxigénbuborékokat termel.
NÖVÉNYSZÁMLÁLÁS A növények általában szorosan egy más mellett élnek. A növényszámlá lással megtudhatod, pontosan men� nyien vannak. Ehhez egy számoló négyzetre, más néven kvadrátra van szükséged. Tedd a kvadrátot egy tet szőleges helyre, és jegyezd fel, milyen növényeket látsz az egyes kis négyzetekben – így készítheted el a kvadrát térképét.
Kvadrát p A kvadrát egy négyzet alakú fakeretből és az azt tizenhat kisebb négyzetre osztó hat zsinórból vagy drótból áll.
Töltsd meg félig a mosogatót
hideg vízzel. Merítsd az edényt a víz alá, tedd bele a vízinövényt, majd állítsd a lefelé fordított tölcsért a vízbe úgy, hogy ne lógjon ki alóla a növény.
4
Virágos növények q A növények körülbelül nyolcvan százaléka virágos növény, mely magokkal szaporodik. A nagyobb termetűek közé a lombos fák tar toznak, például a tölgy. A legkisebbek közé tartozik a tavak fel színén úszó béka lencse.
t Tűlevelűek A fenyőfélék, a cédru sok és más tűle velűek szélbe porzásúak, mag jaik tobozokban fejlődnek.
Erdeifenyő
Harasztok u A nedves, árnyas helyeket kedvelő harasz tok levelei apró levélkéből állnak. Spórával szaporod nak.
• • • •
Kérd felnőtt segítsé gét, amikor a gyufát és a spatulát használod!
A Földön mintegy 300 000 különböző növény él. Ezek leg többje négy könnyen felismer hető csoportba tartozik.
Amikor a kémcső már majdnem tele van oxigénnel, a hüvelykujjadat a végére téve vedd ki az edényből.
ERRE LESZ SZÜKSÉGED
Üvegedény Kémcső Széles szájú tölcsér Hínár, például tócsagaz vagy békaszőlő • Faspatula • Gyufa • Víz
A NÖVÉNYEK VILÁGA
Vadrózsa
Vízinövény a lefelé fordított tölcsérben.
1
Néhány napos óra elteltével a kémcső megtelik oxigénnel
Merítsd a kémcsövet a víz alá, és töltsd meg. Ha már egyáltalán nincs benne levegő, csúsztasd a nyitott végét a tölcsér szájára.
2
3
Mohák és májmohák q A nedves, vizes helyeket kedvelő kicsi, törékeny növények. Nincsenek valódi gyökereik és leveleik, és szintén spórával szaporodnak.
Tartsd az edényt,
a tölcsért és a kémcsövet függőlegesen, és összefogva emeld ki őket a vízből. Óva tosan önts ki egy kis vizet az üvegedényből, vigyázva, hogy ne folyjon ki túl sok. Ezután tedd a felszerelést egy napos ablak párkányra a szobában.
Erdei pajzsika
Kérj meg egy felnőttet,
5 hogy gyújtsa meg a spatulát, majd fújd el, és a parázsló végét dugd bele a kémcsőbe. A spatula ismét meggyullad, mert tiszta oxigénnel érintkezik.
Moha
ÜLTESS BABOT EGY DOBOZBA, ÉS FIGYELD MEG, HOGYAN TALÁLJA MEG A FÉNY FELÉ VEZETŐ UTAT!
34
35 A növekedő hajtás felfelé, a fény felé törekszik.
Titkos érzékek Bár a növényeknek nincsen szemük, mégis tudják, merre van a nap. Száruk elfordul, ahogy a fotoszintézishez szükséges fény felé növekednek. A gravitáció segítségével azt is meg tudják állapítani, merre van „fent” és „lent”. Ha egy növényt beteszel egy dobozba, megfigyelheted, miként irányítja növekedését a fény. A felhajtható karton lapokat ragasztószalag tartja a helyükön.
4
Mindig a nap felé
Sok növény követi a napot, leveleit a fény felé fordítva. A napraforgó, ahogyan neve is mutatja, virágait fordítja a nap felé. Ezt napos időben te is megfigyelheted.
Mindennap ugyanabban az időben
vedd le a tetőt, és figyeld meg, mi történik! Füzeted vagy a fényképezőgéped segítségével jegyezd fel az eredményeket! Látod, ahogy a növény könnyedén megtalálja útját a fény felé? Öntözd meg, hogy földje nedves maradjon!
HASZNOS TANÁCS Pontosan illeszd vissza a doboz tetejét, hogy ne engedjen be fényt!
1
melyek szélessége meg egyezik a doboz mélységével, hosszúságuk a doboz rövidebb oldalának kétharmada! Ragaszd be őket ahogy a képen látod, és vágj lyukat a doboz egyik végére! ERRE LESZ SZÜKSÉGED
• Egy cipősdoboz és a teteje • Kartonpapír • Olló • Matt fekete festék • Ecset • Ragasztószalag • Cserép • Virágföld • Futóbab mag • Jegyzetfüzet és/vagy fényképezőgép
Állítsd fel a dobozt úgy, hogy a lyuk a tetején legyen. Tegyél virágföldet a cserépbe, és ültesd a magot körülbelül 2 cm mélyre! Locsold meg, majd helyezd a doboz belsejébe, és tedd rá a doboz tetejét!
3
Vágj ki két kartonlapot,
Fesd a doboz belsejét matt feketére, hogy ne tükrözze vissza a fényt! A tetőt és a kar tonlapokat szintén fesd be!
2
HÚSEVŐ NÖVÉNYEK „Fogak” Érzékelőszőr
Néhány növény fantasztikusan gyorsan tud mozogni. Ez a Vénusz légycsapója, rovarokat eszik, hogy több táplálékhoz jus son. Ha egy rovar megérinti a nö vény érzékeny érzékelőszőreit, akkor a kitárult levelek becsapódnak. A növény megemészti a csapdába esett rovart.
KAPASZKODÓ NÖVÉNYEK A növény kikerüli a kartonlapokat, és a lyukon át beáramló fény felé igyekszik
A növények egy része más növények be kapaszkodva igyekszik a fény felé jutni. Ez a golgotavirág – akárcsak a szőlőindák, a borsó és az uborka – rugószerű kis kacsokkal húzódzkodik felfelé. A kacsok vége valami szilárd támaszt keres, majd rugószerűen betekeredve húzza feljebb a növényt. Ha egy gyufaszállal megérinted a kacs végét, az bekunkorodik.
A futóbab kicsírázott a földből
t A szitakötő végzete Ez a szitakötő mindjárt működésbe hozza a csapdát. A „fogak” a levelek szélén börtön rácsként akadályozzák meg a menekülést.
Golgotavirág
ÉTELFESTÉK SEGÍTSÉGÉVEL MEGFIGYELHETED, HOGYAN VESZNEK FEL VIZET A NÖVÉNYEK.
36
ERRE LESZ SZÜKSÉGED
• • • • •
Két vizespohár Ételfesték Víz Kanál Egy hosszú szárú, világos színű virág; például egy szál fehér szegfű • Ragasztószalag • Éles kés Kérj meg egy felnőttet, hogy vágja el a szárat!
Fektesd óvatosan a virágot egy vágó deszkára! Kérj meg egy felnőttet, hogy a szárat vágja ketté hosszában, az aljától körülbelül félmagasságig!
1
37
A növények és a víz A növényeknek vízre van szükségük ahhoz, hogy növekedjenek és életben maradjanak. A víztől a növényi sejtek szilárdak maradnak, és megtartják a növény eredeti formáját. Víz nélkül a növények elhervadnak és elpusztul nak. A vizet a gyökerek veszik fel, ahonnan mikroszkopikus csövecskékben jut a levelek hez és virágokhoz. A légzőnyílásokon keresz tül a víz elpárolog, melynek következtében a növény még több vizet vesz fel a gyökerein keresztül. A víz mozgását a növényben egy egyszerű kísérlet segítségével megfigyelheted.
egy 2 Tekerj kis ragasztó szalagot a szárra a vágás fölé! Ez meg akadályozza, hogy a szár tovább hasadjon. A szár mindkét felében vizet szállító csövecskék találhatók.
A víz elpárolog, a festék pedig kiül a virágszirmokra.
ESŐCSINÁLÓK Az Egyenlítő mentén, ahol egész évben meleg van, a trópusi esőerdők alakítják az időjárást. A mindennapi esőzések eláraszt ják a talajt, a fák, bokrok és növények milli ói szívják fel a vizet. Ez a víz aztán levelei ken keresztül elpárolog, a pára pedig fel száll, és felhővé válik az esőerdő felett. A felhőkből ezután újabb eső hull a talajra.
Ezek a szirmok fehérek maradtak, mert a bal oldali pohárból kaptak vizet.
Különálló csövek szállítják a szárban a színes és a tiszta vizet.
A ragasztószalag megakadályozza, hogy a szár felső része tovább hasadjon.
Töltsd meg mindkét poharat háromnegyedig vízzel! Az egyikbe tegyél ételfestéket, és jól keverd el.
3
Apró csövek szállítják a vizet és a festéket a szárnak ebben a felében.
Trópusi esőerdő p Ezen a légi felvételen jól látható, hogy a fák felett esőfelhők képződnek egy nagyobb esőzés után a borneói Danum-völgy esőerdejében.
A VÍZ RAKTÁROZÁSA Míg a legtöbb növénynek folyamatosan vízre van szüksége, néhány növény hihetetlenül hosszú időn át tud vizet raktározni. Nyilvánvalóan ilyenek a sivatagi növények, mint például a kaktusz, mely a ritka esővizet vastag, rugalmas szárában tárolja. Az esőerdő egyes növényei szintén raktároznak vizet. Ezek a tiszta vízkészletek gyakran életmentőek lehetnek azok számára, akik felismerik a megfelelő növényeket. Tiszta víz a liánból u Brazíliában az Amazon esőerdőben egy bennszülött vizet tartalmazó kúszónövényből iszik. A növény szárát megmetszve jutott a tiszta, friss vízhez.
4
Ebben a pohárban csak víz van, festék nélkül.
Vízben feloldott vörös ételfesték.
Helyezd a szár mindkét
felét egy-egy pohárba. Támaszd a virágot a falnak vagy az ablaknak, és hagyd, hogy felszívjon némi vizet. 15 percenként ellenőrizd a virágszirmokat.
Egy órán belül látható lesz, ahogy a virág egyik felének színe megváltozik. Ez azt jelenti, hogy a víz a növény szárán keresztül felszívódott a virágba. Bár ez a szár mindkét felében így történik, csak azon az oldalon látható, ahol a festékes víz áramlik a virágba.
5
38
TANULJ MEG VIRÁGOT TARTÓSÍTANI PRÉSELÉSSEL A KISZÁRÍTOTT VIRÁG SOKÁIG MEGMARAD.
39
A virágok felfedezése
VIRÁGZAT
KINYÍLNAK ÉS BECSUKÓDNAK
A virágok színét és illatát mindannyian szeretjük. Legfontosabb szerepük azonban az, hogy magokat nevelnek, amit szétszórnak őket. A virágok tanulmányozása hallatlanul izgalmas: legtöbbjük csak rövid ideig virágzik, aztán elhervad. Azonban ha lepréseled őket, a kiszárított a virágok évekig is megmaradnak.
A virágok egyesével is nőhetnek hosszú szárakon, de csoportokba is rende ződhetnek, amelyeket virágzatnak nevezünk. Ezek között megkülönböztetünk fürtös, bogas és összetett virágzatot.
Figyeld meg, ahogy a virágok kinyílnak és becsukódnak. A hideg és az eső kön�nyen kárt tehet a virágokban, ezért sok növény virága becsukódik éjszakára, amikor lehűl a levegő, vagy ha eső várható. Reggeli tündöklés u Ezek a virágok a napfény hatására nyílnak ki, de sötétedéskor vagy felhős időben becsukódnak. A hőmérséklet-ingadozás hatására a színük is megváltozik.
Egyszerű virág u Ennek a hibiszkusznak a virágai külön, saját száraikon nőnek, akárcsak a vadrózsa és a liliom virágai. Más növényeknek, mint például a tulipánnak csak egy virága van.
Helyezz nehéz súlyokat – például pár könyvet – az itatóspapír tetejére! Hagyd így körülbelül két hétig! Ez elegendő idő arra, hogy a papír felszívja a nedvességet, és a virágok teljesen szárazak legyenek.
3
Virágok itatóspapíron
Gyűjts néhány virágzó
1 növényt. Ha tudod, azonosítsd a növényeket növényhatározó segítségével, vagy kérdezz meg egy felnőttet, aki ismeri őket. A préseléshez legjobb frissen szedett virágokat használni. A virág kiszárad, és nem rothad el, miután elveszíti nedvességtartalmát.
ERRE LESZ SZÜKSÉGED
• Nehéz könyvek és/vagy falapok • Itatóspapír • Virágok • Növényhatározó • Ragasztószalag
2
Tegyél egy itatóspapírt
egy könyvre. Rendezd el a virágokat a papíron, ügyelve arra, hogy ne legyenek túl közel egymáshoz. Tegyél rájuk egy másik itatóspapírt.
FONTOS! Számos vadvirág védett, azaz nem szabad őket leszedni. Ha virágot szeretnél préselni, kérdezz meg egy felnőttet, hogy melyiket szedheted le.
A nehéz könyvek lepréselik a virágokat.
Ernyő u Ez a közönséges medvetalp ernyős virágzatú. A kis virágok ugyan abból a tőből nőnek ki, és ernyő formájú virágzatot képeznek, melyen a rovarok is kényelmesen leszállhatnak.
A VIRÁG RÉSZEI A szirmok védik a virágot, és odacsalogatják a beporzást végző állatokat. A porzótokban hímivar sejteket tartalmazó virágpor található. Ez termékenyíti meg a virág közepén lévő termőben található női ivarsejteket, létrehozva a magokat.
Porzó
Belülről u Az izlandi törpemák félbevágott virágának részei. Kérj meg egy felnőttet, vágjon félbe egy virágot, hogy megnézhesd, milyen belülről.
Szirom
Termő
t Fürt Az ökörfarkkóró fürtös virágzata egy közös száron helyezkedik el. A virágok szabályosan, egymás után nyílnak ki, az alsó virágoktól kezdve.
4
Emeld le óvatosan a nehezéket és a felső
itatóspapírt két hét elteltével! Most már nevükkel ellátva elrendezheted a száraz virágokat a jegyzetfüzetedbe. Ne feledd, a virágok törékenyek! Vékony ragasztószalaggal vagy iskolai ragasztóval rögzítheted őket a papírra.
q Összetett virágzat Ennek a napraforgónak a közepén apró virágok csoportosulnak egymás mellett. Ezek alkotják a virágzatot, mely egyszerű virágra hasonlít.
40
ISMERD MEG, HOGYAN TERMELŐDIK ÉS TERJED A VIRÁGPOR!
41
Beporzás
Szelek szárnyán
Száraz nyári napokon láthatod, ahogy a fűből kis felhőkben száll fel a virágpor. A fű és a többi, szél által beporzott növény több ezer pollent enged a levegőbe. A szélbeporzású virágok aprók, nincs élénk színük és illatuk, mert nincs szükségük arra, hogy állatokat vonzzanak.
A virágok nemcsak a tetszé sünkre nőnek. Pollent, azaz virágport termelnek, mely a többi azonos fajtájú virágra is átkerül. Ezt beporzásnak nevezik. A virágporra a magok létrejöttéhez van szükség. Egyes virágok pollen jét a szél terjeszti, de sokat az Hosszú nyelvek állatok, főleg a rovarok poroz Próbáld megfigyelni az édes illatú nak be. A virágok élénk színe és illata virágokat kedvelő pillangókat – pél dául orgonán vagy a képen látható azokat az állatokat vonzza, amelyek a majoránnán! Kinyújtják feltekert nyel nektárt, ezt az édes folyadékot fogyasztják. vüket, hogy elérjék a keskeny, cső szerű virágok aljában lévő nektárt. A virágról a pollen rájuk ragad, és így FONTOS! átviszik azt a többi virágra. Ezek az állatok Ne hajolj túl közel olyan szorgosan serénykednek a virágokon, a virágokon buzgólkodó méhekhez, és ne érintsd meg hogy gyakran észre sem veszik, ha valaki őket, mert megszúrhatnak! nézi őket, így akár egészen közelről is megfigyelheted őket.
BEPORZÓ MADARAK A világ egyes részein – Amerikában, Afrikában, Ázsiában és Ausztráliában – a rovarokon kívül madarak is részt vesznek a beporzásban. Néhány madár a nektár kere sése közben átmászik a virágokon, így a pol len rájuk ragad. A kolibrik a nektárt képesek a levegőben, leszállás nélkül elfogyasztani. A madárbeporzású virágokat könnyű felis merni, legtöbbjük sárga vagy piros, és általá ban nincs illatuk. Kolibri u Az ÉszakAmerika keleti részére nyáron látogató tüzestorkú kolibri lebegve fogyasztja a virág nektárját.
AMIT A VIRÁGPORRÓL TUDNI KELL A virágpor apró pollenszem csékből áll, amiket a hím ivarsejteket tartalmazó por tok állít elő. A szél által beporzott virágok pollenje könnyű és porszerű, míg az állatok által beporzott virágoké gyakran raga dós. A beporzás során a pollen az azonos fajtájú virágok női részére, a termőre kerül, ahol a magok képződnek.
HOL KERESD ŐKET?
t Porzók és bibe A kék és fehér színű porzók körbeveszik a piros bibét, ami a termő legfelül elhelyezkedő része, és ami felfogja a virágport.
Nektárjel
Nektárjel
A virágokat beporzó rovarok – például ez a gyűszűvirágon szorgoskodó poszméh – segítséget kapnak a nektár keresése közben. A szirmokon látható foltok és vonalak a nektár felé irányítják a rovarokat.
• A méheket feltűnő, élénk színű, főleg kék, lila vagy sárga virágokon találhatod. • A pillangók az orgonát és az ahhoz hasonló, cső alakú, illatos virágokat kedvelik.
ISMERD MEG A MAGVAKAT, MELYEK A CIPŐD SEGÍTSÉGÉVEL JUTNAK MESSZIRE!
42
Szétszóródó magvak A növényeknek fontos, hogy magvaikat minél messzebbre szórják, hogy elegendő hely, víz és fény álljon rendelkezésükre a csírázáshoz és a növekedéshez. A magvak a termés belsejében fejlődnek, majd a szél, állatok vagy víz segítségével szóródnak szét. Nyáron megfigyelheted, milyen trükkökhöz folyamodnak a növények magvaik szétszórására. Vannak magvak, melyek hozzátapadnak a szőrhöz és tollakhoz – vagy éppen a cipődhöz. Felfedezőutad után nézd meg, miket szállítottál haza! Tegyél a tepsi aljára egy réteg virágföldet! Állítsd be a sütőt 100 °C-ra! Helyezd a tepsit a sütőbe, és „süsd” 30 percen át! Ez elpusztít minden magvat, amely a földben volt.
1
A kés vagy a csavarhúzó
3 segítségével kapard le a cipőd talpáról a földet a tepsibe! Öntözd meg, és zárd le folpackkal vagy nejlonnal, majd helyezd a napos ablakpárkányra! A felszedett magvakból fű nő.
2
Edényfogó kesztyű
segítségével vedd ki a tepsit a sütőből! Biztonságos helyen hagyd kihűlni!
HASZNOS TANÁCS Sportcipőt vagy bakancsot viselj, így a magvak beleragadnak a talp mintázatába!
43 ERRE LESZ SZÜKSÉGED
• Egy fémtepsi • Virágföld • Egy tompa kés vagy egy csavarhúzó • Locsolókanna vagy permetező • Nejlonzacskó vagy folpack
PATTANÓ, SODRÓDÓ ÉS LEBEGŐ MAGVAK
JÓÍZŰ TERMÉSEK A növények egy része édes, lédús termést növeszt, mely sok madarat, emlőst és minket, embereket is odavonz. A termést az állatok megeszik, húsát megemésztik, de a magok sértetlenül távoznak az ürülékkel együtt. Az állatok folyamatosan mozognak, így a magok biztosan távolabb érnek földre – ráadásul egy adag természetes trágyába csomagolva. t Bogyóevő Egy fiatal gezerigó eszi a karmazsin bogyó lédús, lila termését. A magvak a madár ürülékével együtt messzire kerülnek, így biztosítják az új növény növekedését.
Kérj meg egy felnőttet, hogy felügyelje, amíg a tepsit a sütőbe rakod, és amikor kiveszed!
Nem minden mag használ állati segítséget. Némelyik kirobban a levegőbe, másokat a szél fúj máshová, vagy a tengerek és folyók sodorják el. Pattanó hüvelyek u Meleg nyári napon pattanó hangokat hallhatsz burjánzó, bokros területen. Azok a hüvelyek (termések) hallatnak ilyen hangot, amelyek széthasadnak, ha kiszáradnak, és magjaikat szétrepítik a levegőben.
A kipattanó hüvelyek szétszórják a magokat. Kaszanyűg bükköny
A következő 10 napban rendszeresen ellenőrizd a tepsit, és locsold a földet! Hamarosan megláthatod, ahogy a cipődben hazahozott magokból új növények hajtanak ki.
4
Az újonnan kicsírázott növények a fény felé törekszenek.
Lebegő magvak p Sok növény termel szárnyas, bolyhos vitorlájú, vagy éppen ejtőernyős terméseket, mint ez a gyermekláncfű is. Száraz időben a magvak teteje kinyílik, és a szél messzire sodorja őket. Partra sodorva u Egyes növények a víz segítségével terjesztik magvaikat. Ezeket a tengerparton is megtalálhatod. Terméseik a víz tetején lebegnek, néha nagyobb távolságokat is megtéve, akárcsak ez a kicsírázott kókuszdió.
44
ÜLTESS EL EGY MAGOT, ÉS KÖVESD VÉGIG A CSÍRÁZÁS ÉS NÖVEKEDÉS FOLYAMATÁT!
45
Az élet kezdete
ERRE LESZ SZÜKSÉGED
A legtöbb növény magként kezdi életét, melyben már ott rejtőzik az új növény és táplá léka. A magvak csak kedvező feltételek – meg felelő hőmérséklet és páratartalom – között indulnak növekedésnek, csírázásnak. Egy részük azonnal csírázni kezd, miután levált az anyanövényről. Más növények akár hóna pokig vagy évekig szunnyadnak. A csírázás során a mag is vizet vesz fel, szét nyílik, és a fiatal növény gyökere lefelé, szára pedig felfelé növekedésnek indul. A csírázás legtöbbször a föld alatt kezdődik, így nem láthatod. De ha egy üvegbe ülteted a magot, akkor megfigyelheted a folyamatot.
• • • • • •
Lóbab magja Vizespohár Itatóspapír Vatta Víz Jegyzetfüzet és/vagy digitális fényképezőgép
MAGOK NÉLKÜL Ez az eperpalánta csak egy a sok növény közül, melyek nemcsak magok kal terjeszkednek, hanem indákkal is. Az indák az anyanövénytől távolabb eresztenek gyökeret, majd az indanö vény növekedésnek indul. Felfedező utadon keress indákat! Ha egyet felemelsz, néhány indanövény valószínűleg már lesz rajta. Inda
A mag vizet vesz fel, és növekedésnek indul
Indanövény A levelek a napfény segítségével állítanak elő élelmet a növény számára.
A gyökér vizet vesz fel, és rögzíti a növényt.
VIRÁGZÓ SIVATAG A forró, száraz sivatagban nemcsak kaktuszfélék élnek, de néhány kisebb növény is képes megtelepedni. Magjaik a sivatagi talajban szunnyadnak hónapokig vagy évekig, esőre várva. Ha esik, a sivatag egy rövid időre virágba borul. A szunnyadó magvak a víztől felébrednek és kicsíráznak. A növények néhány nap alatt kinőnek, virágoznak, elhullajtják magvaikat, majd elszáradnak, és a következő esőig eltűnnek. A sivatag eső előtt
Önts vizet a pohárba, de csak annyit, hogy ne érje el a magot. (Ha a mag vízben áll, nem indul be a csírázás.) A vatta felszívja a vizet, és az itatóspapír teljesen átnedvesedik. Tedd a poharat meleg, sötét helyre, hogy a mag kicsírázzon.
2
1. nap
A sivatag eső után
1
Béleld ki a pohár
A mag tápanyagkészletét felhasználja a gyökér és a szár növekedése.
belsejét az itatóspapírral! Nyomd a vattát a pohár közepébe! Helyezd a lóbabot a pohár közepe magasságában az üveg és az itatóspapír közé!
Ellenőrizd mindennap az elkövetkezendő két hétben, és locsold naponta. Készíts jegyzeteket a füzetedbe és/vagy fényképezd le. A csírázás folyamán a növény előbb gyökeret ereszt, majd szárat hajt. A levelek meg jelenése után tedd a növényt fényre.
3
HASZNOS TANÁCS Tavasszal és nyáron, amikor a magok csíráznak, sok hajtást találhatsz a kertekben és az erdőkben.
8. nap
14. nap
EGYSZERŰ MÓDSZEREKKEL MEGÁLLAPÍTHATOD EGY FA MAGASSÁGÁT ÉS ÉLETKORÁT.
46
47
Fafigyelés A fák létfontosságú szerepet töltenek be az élővilágban. Oxigént juttatnak a levegőbe, elnyelik a szén-dioxidot, leveleik, ágaik élelmet és menedéket nyújtanak az állatok számára. A fák a világ legmagasabb és legtovább élő növényei. Így tudod meghatározni egy fa magasságát és életkorát:
• • • • •
ERRE LESZ SZÜKSÉGED
LOMBOS ÉS TŰLEVELŰ FÁK
Mérőszalag Egy hosszú bot vagy nád Ceruza és jegyzetfüzet Számológép Egy segítőkész barát
A lombos fák és a tűlevelűek között könnyű megállapítani a különbséget. A lombos fáknak – például a tölgynek és a cseresznyefának – széles, vékony levelei vannak, és virágaikban fejlődnek ki a magok. A lombos fák ősszel gyakran elhullajtják leveleiket. A tűlevelűek – például a fenyőfélék – keskeny, hegyes levelei a tűhöz hasonlítanak. Magjaik tobozokban termelődnek. Ezek az örökzöldek gyakran fűszeres illatot árasztanak.
A ceruza hegye a fa tetejével esik egy vonalba.
Tölgy
Próbáld megállapítani egy fáról, hogy vajon lombos vagy tűlevelű-e, illetve hogy milyen fajta.
Válassz egy fát. Állj a fával szembe, kis távolságra tőle, és kérd meg a barátodat, hogy egy bottal álljon a fa alá.
1
2
Erdeifenyő
Tartsd a ceruzát
karnyújtásnyira úgy, hogy a hegye a fa tetejével legyen egy vonalban. Ebben a helyzetben maradva a hüvelykujjadat csúsztasd le a ceruzán egészen addig, amíg a fa aljával egy vonalba nem ér. A hüvelykujj a fa aljával van egy vonalban
Ez a távolság a fa magassága
MENNYI IDŐS? A fa éveinek számát megtudhatjuk úgy is, ha megszámoljuk az évgyűrűket a fa törzsében, de ehhez előbb ki kell vágni a fát. Van egy kíméletesebb módja is, hogy megbecsüljük a fa életkorát. Egy mérőszalaggal mérd meg a fa törzsének a kerületét, körülbelül másfél méterre a föld felett! Számológép segítséMilyen fa? p gével a kapott értéket oszd el Ez a módszer a legtöbb fa esetében alkalmazható, kivé- 2,5-tel, és így megkapod a fa ve a gyors növésű fákat éveinek a számát! (fenyők) és a lassú növésű eket (vadgesztenye).
Fordítsd el a ceruzát vízszintes irányba hüvelykujjadat ugyanott tartva. Kérd meg a barátodat, hogy sétáljon el a fától. Szólj neki, hogy álljon meg, amikor a ceruza hegyéhez ért, és szúrja le a botot azon a helyen.
3
Mérd meg a mérőszalaggal a bot és a fa törzse közti távolságot, és jegyezd fel a jegyzet füzetedbe. Ez a fa magassága. Próbáld megállapítani a fa fajtáját!
4
48
SATÍROZZ FAKÉRGEKET, ÉS HASONLÍTSD ÖSSZE RAJZOLATUKAT!
49
Fakéreg
Válassz ki egy fát, és söpörd le a könnyen leváló darabokat a fatörzs egy részéről! Ide ragassz fel egy darab papírt!
1
Futtasd végig az ujjaidat a fa törzsén, és érezni fogod a kéreg szerkezetét. Ahogy a bőröd megvéd téged a külső hatásoktól, a fát is így védi a kérge: megóvja a gombáktól és állatoktól, valamint a kiszáradástól. A fakéreg apró pórusain keresztül levegő jut be, így a fa „lélegezni” tud. Az, hogy a kéreg sima vagy érdes szerkezetű, a fa fajtájától és korától függ. Ahogy a fa öregszik és növekszik, a kérgen egyre több repedés és barázda lesz látható. A kéreg mintázatát így örökítheted meg:
Satírozd be a papírt
2 zsírkrétával! Az így készült kép a jegyzeteid mellett megörökíti a domborulatok és barázdák sokaságát és a kirajzolódó mintázatot.
Minden fafajtának saját kéregmintázata van
SZENNYEZÉSÁLLÓ FA Nézd meg alaposan a városi parkokban, kertekben álló platánokat! Kérgük egyes rétegei letöredeznek, így kapja a fatörzs a jellegzetes, világos és sötét foltokból álló mintázatát. Ezzel a vedléssel a fa megszabadul azoktól a pórusokban felhalmozódó szennyezőanyagoktól, melyek elzárják a levegő útját. Ez a magyarázata annak, hogy a platánfa - a többi fával ellentétben – a szennyezett nagyvárosokban is jól megél.
t Városlakó Ez a platán London belvárosában növekszik.
Közönséges platán
4
Vedd le óvatosan a papírt a fáról! Ha van növényhatározód, próbáld meg azonosítani a fa fajtáját, vagy kérdezz meg egy felnőttet! Jegyezd fel a nevét és a kéreg színét a papírra!
3
A törzsön látható foltok a kéregdarabok leválása nyomán keletkeztek.
Ismételd meg ezeket a
lépéseket más fafajtákkal is, hogy legyen egy kéregmintagyűjteményed! Míg ezen dolgozol, figyeld meg, milyen apró állatokat találsz a kérgeken, vagy ha kidőlt fát vizsgálsz, a fellazult kéreg alatt!
ERRE LESZ SZÜKSÉGED
• • • •
Zsírkréta Néhány vastag rajzlap Ragasztószalag Fahatározó
HA LECSUPASZÍTOD A LEHULLOTT LEVELEKET, MEGISMERHETED BELSŐ „CSONTVÁZUKAT”.
50
51
A levelek vizsgálata ERRE LESZ SZÜKSÉGED
• • • • • •
Lehullott falevelek Nyeles lábas 1 liter víz 40 g mosószóda Gumikesztyű Itatóspapír
Egy felnőtt segítségével melegítsd fel a vizet és a szódát!
Levelek nélkül a fák és más növények nem tudnák begyűjteni a növekedéshez szükséges napfényt. Az örökzöld növények egész éven át megtartják leveleiket, míg a lombhullató fák levelei lehullanak ősszel. A leveleket sűrű levélerezet hálózza be, amely a levélnyél folytatásaként középső főérből terül szét. Az erezet tápanyagokat szállít a levél sejtjeihez. A levélcsontváz készítéséhez meg kell tisztítani a levelet a szövetektől, így feltárjuk az erezetet.
Öntsd a vizet egy lábasba, és tedd hozzá a mosószódát. Addig melegítsd, amíg forrni nem kezd.
Ősszel a lombhullató fák leveleinek megválto zik a színük, mielőtt lehullanak. A zöld színü ket biztosító klorofill lebomlik, és más pigmen tanyagoknak adja át a helyét, melyek sárga, narancssárga és vörös színeket hoznak létre.
A kéregsatírozáshoz hasonló módon készíthetsz levélnyomatot is. Hogy megörökítsd a különböző formájú és szerkezetű leveleket, tegyél egy levelet egy sima felületre, és takard le fehér papírlappal! Szorítsd le a lapot, és satírozd át puha színes ceruzával vagy zsírkrétával! Színes másolatok A levélnyomatok nem csak a levél formáját őrzik meg, hanem az erezet mintázatát is. A kép mellé írd fel a fa nevét és ahonnan a levél származik.
t
A mosószódás víz láthatóvá teszi a levelek erezetét.
A lombhullató fák (kétszikű virágos növé nyek) főeresek, amiből oldalerek ágaznak. A levelek lehetnek egyszerű vagy összetett levelek. A pálmák levelei szélesek. A tűle velek keskenyek és erősek. Egyszerű levél u Az egyszerű levél, mint ez a juharlevél is, csak egy osztatlan levéllemez ből áll. Az egyszerű és az összetett leveleket for májuk alapján csoporto síthatjuk.
Madárberkenye
Juharlevél
t Összetett levél Ez a levél úgy néz ki, mintha sok kis levélből állna, de gyakorlatilag ez egyetlen, összetett levél. Sok kis levélkéből áll, melyek a központi levélnyélből nőnek.
Pálmalevél u A pálmák a virágos növények csoportján belül az egyszikűek osztályába tartoznak. Leveleik legyező szerűek, és párhuzamos erekkel rendelkeznek.
1
ŐSZI SZÍNEK
A LEVÉL TÍPUSAI
LEVÉLNYOMATOK
Karnaubapálma
Tűlevelű fa levele A tűlevelű növények legtöbbször örökzöldek, tű alakú kemény leveleik jól viselik a száraz, hideg időjárást. Magjaikat virágok helyett tobozokban termelik.
q
Vedd le a lábast a tűzhelyről. Áztasd a leveleket ebben a forró keverékben néhány órán keresztül.
2
Fogd meg gumikesztyűben a lábast, és a csap alatt hideg vízzel öblítsd le a leveleket. Ez kimossa a levél lágy szöveteit, és csak a főér és az erezet csontváza marad. Itatóspapíron szárítsd meg a levélcsontvázakat, majd ragaszd be őket a jegyzeteid közé.
Jegenyefenyő
3
FONTOS! A mosószóda veszélyes lehet a bőrre – ha a beáztatott levelekhez nyúlsz, mindig viselj gumikesztyűt!
52
GYŰJTS TOBOZOKAT, ÉS TALÁLD MEG A BENNÜK REJTŐZŐ MAGOKAT!
53
Tobozok
ERRE LESZ SZÜKSÉGED
Legyen szó bármelyik fenyőféléről, tobozaik gyűjtése az erdőben mindig jó szórakozást ígér. Némelyik toboz apró, de vannak nagyon nagyok, akár 5 kilósak is. A leveles fák esetében a virágok hozzák létre a magvakat, a tűlevelűek ezt tobozzal oldják meg. Gyűjts össze néhány érett tobozt, és figyeld meg, hogyan nyílnak szét a pikkelyei az időjárás változásával!
Himalájai cédrus toboza Nagymagvú duglászfenyő toboza
Fehér lucfenyő toboza Egylevelű fenyő toboza
1
HÍM- ÉS NŐIVARÚ TOBOZOK
• Egy zacskó az össze gyűjtött tobozoknak • Csipesz Csak felnőtt kísé retében indulj kirándulni az erdőbe! A fás pikkelyek megvédik a toboz belsejében lévő magokat
A tűlevelűek hím- és nőivarú virágai egyazon fán külön-külön porzós és termős virágzatba tömörülnek. A hímivarú tobozok általában puhák és kisebbek, mint a nőivarúak. Ha megütögeted a sárga porzós virágzatot, pollenfelhőt bocsátanak ki. Ezt a pollent a szél szállítja a nőivarú virágokra, melyektől a tobozpikkelyek hónaljában mag fejlődik. Amint a beporzás megtörténik, a nőivarú tobozok pikkelyei bezáródnak és elfásodnak. Ez a folyamat akár három évig is eltarthat. Mikor a toboz beérik, a pikkelyek kinyílnak, és a magok kiszóródnak. Hímivarú virágzat
Látogass meg egy fenyvest (olyan
erdőt, ahol többféle fenyő is található). Gyűjts össze néhány tobozt, és vidd haza őket!
Beérett
nőivarú Erdeifenyőtoboz u toboz A nyitvatermők porzós és termős virágzata lényegesen eltér egymástól. A hímivarú virágzat a pollentermelés végezetével lehull. A magvak néha csak évek múlva szóródnak ki a tobozból.
Ennek a nedves toboznak a pikkelyei zárva vannak
Mag
Száraz, meleg időben a pikkelyek kinyílnak
Próbáld meg azono sítani a tobozokat! Ha a pikkelyeik zárva vannak, figyeld őket pár napig, hátha kinyílnak! Általában ez meleg, száraz időben történik, ami ideális a magok szétszórásához.
2
MAGEVŐK A fenyők tobozai sok erdei madár és kisemlős számára jelentenek fontos táplálékot. Például a keresztcsőrű és a fenyőszajkó csőre alkalmas, hogy a tobozokból ki tudja szedni a magvakat. A vörösmókus a pikkelyek leszedésével jut hozzá a magokhoz. t Keresztcsőrű A keresztcsőrűt a keresztben álló csőre segíti.
Ha a pikkelyek nyitva vannak, nézd meg, maradt-e a tobozban mag! A legtöbb magnak papírszerű szárnya van. Csipesz segítségével vedd ki a magokat, de ne sértsd meg a szárnyukat! Emeld a magasba a magot! Ha elengeded, pörögve ereszkedik a földre. Így tud a szél segítségével távolra repülni az anyanövénytől.
3
KÉSZÍTS TERRÁRIUMOT, ÉS ISMERD MEG AZ ERDŐK TALAJÁN ÉLŐ ÁLLATOKAT!
54
ERRE LESZ SZÜKSÉGED
• Tetővel ellátott akvárium (műanyag vagy üveg) • Kerti kislapát • Alacsony falú tál • Vízzel töltött permetezőflakon • 3 nejlonzacskó • Erdei talaj • Avar • Fenyőtobozok (ha vannak) • Kisebb törött ágak • Nagyító
Erdők
Menj el egy erdőbe – lehetőleg olyat válassz, ahol különböző lombhullató fák találhatók. A kerti kislapáttal gyűjts száraz és nedves avart több helyről is. Tedd bele egy nejlonzacskóba.
FONTOS!
t Sűrű erdő A lombhullató erdők sok különböző fafajnak adnak otthont. Állatviláguk is változatos: madarak, denevérek, mókusok és rovarok élnek a fák lombjai között.
–
HASZNOS TANÁCS Tavasszal, nyáron és kora ősszel érdemes az erdőt járni, mert az állatok ekkor a legaktívabbak.
Vegyél kislapáttal
mintákat a talajból különböző helyekről. Ezt tedd a másik nejlonzacskóba. Gyűjts össze néhány fadarabot, kéregtöredéket és tobozt, és tedd bele a harmadik nejlonzacskóba.
3
Otthon összeállíthatod
a terráriumodat. Az aljába szórd az erdei talajt. Helyezd a tálat az egyik sarokba, rögzítsd a helyére még egy kis földdel, és félig töltsd meg vízzel.
Az alábbi listán találod azokat az állatokat, amelyekkel valószínűleg találkozni fogsz. Némelyik korhadó növényi maradványokat eszik, de vannak köztük ragadozók is, amelyek az avarban tekergőzve találnak rá zsákmányukra. Százlábúak u Két mérgező kampóval felfegyverkezve rovarokkal és más apró avarlakókkal táplálkoznak. Ikerszelvényesek u Hengeres testük és rengeteg lábuk van. Ezek a rovarok a korhadt fadarabokat és a korhadó leveleket rágcsálják. Ászkarákok u A nyirkos, sötét helyeket kedvelik, máshol nem is találod meg őket. Elkorhadt fadarabokkal és lebomló levelekkel táplálkoznak. Bogarak u Sok bogárfaj él az avarban. Vannak köztük ragadozók, például a futrinkák, de lehetnek lebontók is, ezek inkább korhadó anyagokkal, gombákkal táplálkoznak. Farkaspók u Ez a pók nappal vadászik, kiválóan lát és rendkívül gyors, így rögtön elkapja zsákmányát, az apró rovart. Fülbemászó u Lapos teste ideális az avarban való haladásra. A fülbemászók növényi maradékokat és rovarokat esznek, melyeket csáprágóikkal kapnak el.
Annyi erdei talajra lesz szükséged, ami betakarja a terrárium alját.
Félig vízzel töltött kis tál. Miután befejezted ezt a kísérletet, az avart és az állatokat vidd vissza az erdőbe!
Vajon mennyire változatosak az általad látogatott erdők? A fák mennyisége és változatossága függ az erdő korától, a talajtípustól – amely lehet agyagos, homokos, meszes – és attól is, hogy művelt erdőről van szó, vagy sem. Egy növényhatározó vagy egy felnőtt segítségével erdei sétád során ismerd fel a különböző fafajtákat, például a tölgyet, a kőrist és a juhart.
A tető megakadályozza, hogy az állatok kiszökjenek
2
AVARLAKÓ ÁLLATOK
FAFELMÉRÉS
A lombhullató erdők fái – például a tölgy, a nyír és a juhar – ősszel elhullajtják leveleiket, amikből avar lesz. Ez sok állatnak biztosít búvóhelyet és élelmet, például apró élőlényeknek, melyek a lebomló levelek között az avarban élnek. Egy erdei terrárium készítésével tanulmányozhatod az avarlakókat.
Kérj meg egy felnőttet, hogy kísérjen el az erdei túrádra!
1
55
4
Tedd az avart, a tobozo-
kat, a kéregdarabokat a terráriumba – legfeljebb félig töltsd meg! Helyezz egy-két ágat az avarra! Spriccelj egy kis vizet az avarra és a talajra, hogy nedves maradjon! Tedd fel a terrárium tetejét!
5
Tartsd a terráriumot hűvös, erős fénytől védett
helyen! A nagyító segítségével azonosíthatod az avarlakó állatokat. Ha van benne csiga, adj neki lédús ételt, például salátalevelet! Minden másnap töltsd fel a vizestálakat, spricceld le az avart, és locsold meg a földet!
Ugróvillás u Ez az apró rovar elhalt növényekkel táplál kozik. Farka nyugalmi állapotban a teste alá simul, veszély esetén kivágódik, és a rovar előrelendülve menekül.
KÉSZÍTS SPÓRANYOMATOT, HOGY MEGFIGYELHESD A KÜLÖNBÖZŐ MINTÁZATOKAT ÉS SZÍNEKET!
56
57
Gombaportyán
BIZTONSÁGOS VAGY VESZÉLYES? Néhány gomba, mint például a kerti csiperke, ehető. Más fajok viszont mérgezőek. A mérgező gombák közül párat könnyű felismerni, de néhány könnyen összekeverhető az ehető fajokkal. Ezért csak olyan gombát szabad enni, amit gombaszakértő már megvizsgált.
A gombafélék a növényekre hasonlítanak, de teljesen más az életmódjuk. Nem zöldek, nincs szükségük fényre, halott és élő organizmusokkal táplálkoznak, és milliónyi mikroszkopikus spóra szétszórásával szaporodnak. A spóranyomat készítése a látott gombák megörökítésének egyszerű módja.
Légyölő galóca u Ez a gomba fák közelében él, főként a nyírfát és a lucfenyőt kedveli. Élénk színei figyelmeztetnek rá, hogy mérgező.
Milliárdnyi spóra
A képen látható pöfeteggomba millliárdnyi spórát termel. A legkisebb ütés hatására a spórák a gomba tetején lévő lyukon kilövellnek. Ha találsz egy érett pöfeteget, és megütögeted az oldalát, láthatod, amint szétszórja a spóráit.
1
A pöfeteg akár 5000 milliárd spórát is képes kiereszteni.
Kérj meg egy felnőttet,
hogy vágja le a gomba kalapját a száráról. A kalap alján láthatod a spórát szóró lemezeket. Helyezd a kalapot egy színes papírra, és fedd le egy öblös edénnyel, ami kizárja a légmozgást. Hagyd így éjszakára. ERRE LESZ SZÜKSÉGED
• Gomba • Színes papír (például kék, fekete vagy világosbarna) • Üveg vagy műanyag öblös edény • Rögzítőlakk vagy hajlakk • Kés Felnőtt felügyelete szükséges! Csak jól szellőző helyen használj lakkot!
A TERMÉSZET ÚJRAHASZNOSÍTÓI Nagyon sok gomba, így a taplógombák is, fontos szerepet játszanak az elhullott állatok és növények lebontásában. Vékony gombafonalak egész hálózata özönli el és kezdi felemészteni az elpusztult szervezetet, mely végső soron felbomlik és eltűnik. E folyamat során a keletkező anyagokat az élő szervezetek, többek között a növények is hasznosítani tudják.
Vedd le másnap az edényt, és óvatosan emeld fel a kalapot! Megfigyelheted, hogy a kiszóródott spórák mintázata megegyezik a gomba lemezeinek mintázatával.
2
Fújd le óvatosan lakkal a
3 spóralenyomatot, nehogy elmosódjon! Ha tudod, azonosítsd a gombát is!
FONTOS! Vadon nőtt gombát csak akkor használj, ha egy gombaszakértő biztonsá gosnak találta. Ha gombához nyúltál, mindig moss kezet!
A fehér spórák jobban látszanak sötét papíron
Ismételd meg a folyamatot
4 más gombákkal, más színű papírokon! Hasonlítsd össze a különböző spórák színeit és mintázatát!
Taplógomba p Erdei sétáid során megfigyelheted a taplógombákat, amint polcszerűen kiállnak a fák törzséből. Gombafonalaik mélyen behatolnak a fák törzsébe, és ettől a fa elkorhad és szétmállik.
SAJÁT SIVATAGODBAN MEGFIGYELHETED, HOGYAN BOLDOGULNAK A NÖVÉNYEK, HA KEVÉS A VIZÜK.
58
Száraz helyek
59 ERRE LESZ SZÜKSÉGED
A sivatagok és más száraz tájak gyakran látszanak üresnek, élet nélkülinek. Közelebbről megvizsgálva azonban kiderül, hogy rengeteg állatnak és növénynek adnak otthont. A sivatagi állatok főleg éjjel aktívak, amikor hűvösebb van. Sok növény éli túl az erős napugárzást és a szárazságot úgy, hogy húsos szárukban vizet raktároznak. Készíts mini sivatagot: ültess kaktuszt vagy más pozsgást homokos földbe, és tartsd meleg helyen!
• • • • • • • •
Ültetőtálca Kerti kislapát Kanál Kisméretű öntözőkanna Sóder Virágföld Homok Néhány cserepes kaktusz és pozsgás növény, lehetőleg 5-7 fajta
Ültetés előtt meglazítjuk a földet a gyökerek körül. A virágföldre egy réteg homok kerül.
KÍGYÓNYOMOK Nehéz közlekedni a forró, laza homokon, de az oldalazó mozgású kígyóknak ez nem okoz gondot. Oldalvást tekergőznek így test felületüknek csak egy kis része érintkezik a forró homokkal egy rövid időre. A párhuza mos nyomok jelenlétük árulkodó jelei, siva tagban járva jó figyelni rájuk.
Sóder borítja az ültetőtálca alját.
1
Rakj egy vékony réteg
sódert az ültetőtálca aljára! A kislapát segítségével töltsd fel a tálcát félig virágfölddel! Rendezd el és ültesd a tálcába a cserepes növényeket!
2
Áss mindegyik növény
nek egy kis lyukat! Vedd ki a növényt a cserépből, helyezd a lyukba, és gyengéden nyomd a földbe! Töltsd fel virágfölddel a körülötte lévő helyet! Ellenőrizd, hogy a gyökerek be legyenek takarva!
3
Kanalazz a virágföld
tetejére homokot, majd nyomd le erősen a kanál hátuljával!
SÖTÉTEDÉS UTÁN Forró napokon gyakran elbújsz a nap elől? A sivatagi állatok is ezt teszik. Vagy árnyékba húzódnak, vagy üregeikben pihennek, hogy megússzák a hőséget. De éjszaka a hőmérséklet csökkenésével ők is előbújnak, és élelmet keresnek. t Sivatagi ugróegér Miután éjszaka előbújt az üregéből, ez a rágcsáló a hosszú hátsó lábain ugrálva keres élelmet. Az éjszakai állatokra jellemző nagy szeme van.
Öntözd meg egy kicsit a mini sivatagot, és helyezd meleg, napos helyre a lakásban. Csak egy-két hetente öntözd, és ne hagyd, hogy a földje túl vizes legyen. Figyeld meg, hogyan fejlődnek az itt lakó növények!
4
Oldalazó mozgású kígyók p A dél-afrikai Namib-sivatagban sivatagi vipera hagy maga után jellegzetes, párhuzamos nyomokat.
60
EGY MERÍTŐHÁLÓ SEGÍTSÉGÉVEL ISMERKEDJ MEG A TAVAK VÁLTOZATOS ÉLŐVILÁGÁVAL!
61
Élet a tavakban
ERRE LESZ SZÜKSÉGED
Egy tó rengeteg élőlénynek ad otthont. Apró rákok, tekergőző piócák, különböző méretű csigák, halak, ebihalak és nagy mennyiségű rovar él itt, nem beszélve az algákról, a hínárokról és a többi növényről. Ha van tó a környékeden, itt a lehetőség, hogy felfedezd ezt a magával ragadó élővilágot!
• Aprólyukú merítőháló • Két műanyag doboz, például üres fagyisdobozok • Kicsi, átlátszó műanyag tál • Tiszta pipetta • Apró ecset • Műanyag kanál • Nagyító • Jegyzetfüzet és ceruza • Határozó a tavak élővilágához Mindig felnőttel kirándulj a tavakhoz, patakokhoz és folyókhoz! Légy óvatos a vízparton!
ÉLET A TÓBAN SZITAKÖTŐK Nem lehet nem észrevenni ezeket a fantasztikus rova rokat. Testük hosszú, nagy szárnyaik és hatalmas sze mük van. Nappali vadászok, és más repülő bogarak kal táplálkoznak. A vízbe rakott petéikből ragadozó lárvák kelnek ki, melyek jól álcázva bujkálnak az iszapban és a növények között. Éles, álarcnak neve zett szájszervével ragadja meg a zsákmányát. Frissen kikelt szitakötő u
A szitakötő lárvái akár öt évig is a vízben élnek, és növekedésük során levedlik bőrüket. Végső átváltozásuk előtt elhagyják a vizet. Kora nyári reggeleken lehet jól megfigyelni átalakulásukat.
Molnárpoloska suhan a víz felszínén. Szitakötőlárva
Keress egy tiszta, szennyeződés
mentes tavat! Olyan helyet válassz, ahonnan biztonságosan eléred a vizet! Töltsd meg mindkét dobozt félig a tó vizéből! Merítsd a hálót a vízbe, és lassan húzd végig!
A bogárlárva apró halakat eszik.
Karcsú acsa lárvája
A szitakötő lárvája ragadozó.
Fordítsd ki a hálót az egyik doboz felett, hogy a fennakadt állatok és növények beleessenek! Ha nem volt szerencséd, próbálj hínáros részen meríteni, mert ott sok állat szokott bujkálni.
2
FONTOS! Az állatokat mindig vidd vissza a tó ugyanazon részére!
t Hanyattúszó poloska Ahogy a neve is mutatja, ez a ragadozó rovar a hátán úszik, és hosszúra nőtt, evezőszerű hátsó lábaival hajtja magát.
Mocsári csiga u Mint a csigáknak általában, a mocsári csigának is resze lőnyelve van, mellyel az algákat és bomló növénymaradványokat fogyaszthatja. A táplálékul is szolgáló vízinövényekre rakja petéit.
Csíkbogár lárvája
1
Ezekkel az állatokkal gyakran találkozhatsz a tavakban, akárcsak a szitakötővel, bogárlárvákkal és molnárpoloskákkal.
3
Helyezd át óvatosan a kanál vagy az
4
Hasonlítsd össze a tó különböző részeit, például
t Édesvízi garnélarák Hosszú csápjaival, és áttetsző, lapított testével a garnélarák a köves és hínáros környezetet kedveli. A tóban található bomló anyagokkal táplálkozik.
Pióca u A piócák a testük elején és végén lévő tapadókorongjaaik segítségével araszolnak. Egy részük más puhatestű állatokkal táplálkozik, a többi bomló növényeken él.
ecset segítségével példányokat a második doboz tiszta vizébe! Jegyezd le, hogy miket fogtál! A pipettával az apró organizmusokat tudod a kis műanyag tálba áttenni. Azonosítsd őket a nagyítód segítségével!
a nyílt vizet, a növényekkel teli részt és a tó fenekét! Valószínűleg te is úgy találod, hogy az élővilág változatossága és mennyisége eltér.
Szúnyoglárvák p A rángatózó mozgású szúnyoglárvák jelenléte gyakori a tavak felszínén. A kifejlett példányok a kerekded lárvákból kelnek ki.
62
KIS TAVACSKA KÉSZÍTÉSÉVEL TEREMTS ÚJ ÉLŐHELYET A KERTBEN!
63
Kis tavacska készítése Természetbúvárhoz méltó feladat egy kis tavacska készítése a kertben. Egy kerti tó nagyban megnöveli a kert biológiai sokféleségét, hiszen sok új élőlényt vonz. Egyes állatok vízinövények „utasaként” érkeznek majd, mások odarepülnek, odaszaladnak vagy odaugrálnak az új látványossághoz.
Szitakötők is látogathatják a tavacskát, hogy a növényekre rakják le petéiket.
KÉTÉLTŰ LÁTOGATÓK Lehet, hogy kétéltűek is meglátogatják a kerti tavat – például békák vagy gőték. A kétéltűek az év nagy részét a szárazföldön töltik, de tavasszal, a párzás és az ikrarakás időszakában visszatérnek a tavakhoz. Figyeld meg, ahogy az ebihalak kikelnek, majd kifejlett példányokká alakulnak.
1
Jelöld ki a tavacska
területét egy madzaggal – hagyd a doboz tetejénél egy kicsit nagyobbra. A lapáttal áss ki a doboz méretének megfelelő mélységű gödröt.
A béka életciklusa u A kikelt ebihalak a vízben élnek és fejlődnek. Mire felnőnek, hihetetlen változáson mennek keresztül, amit teljes átalakulásnak nevezünk.
Ikra
Ebihal Béka
Ebihal lábakkal
Ebihal béka
HASZNOS TANÁCS A tavacska széléhez kőlap helyett használhatsz fahasábot vagy régi téglát is.
2
Helyezd a műanyag
dobozt a gödörbe úgy, hogy a teteje a földdel egy vonalban legyen! A körülötte maradt réseket töltsd fel földdel!
3
Fedd le a tavacska és
a műanyag doboz szélét lapos kövekkel vagy kőlapokkal! Tegyél téglákat vagy nagyobb köveket a dobozba, hogy külön böző mélységű legyen az alja!
A mocsáricsigák a vízililiom leveleihez szokták lerakni petéiket
Töltsd fel a tavacskát vízzel! A vízinövények földjére szórj kavicsot, hogy a helyükön maradjanak! Rendezd el őket és a szabadon úszó hínárt a tóban! Az elkövetkezendő néhány hónapban, de leginkább nyáron, rovarok fognak ideköltözni és petéket rakni.
4
ERRE LESZ SZÜKSÉGED
FONTOS! Csak felnőtt beleegyezésével áss a kertben!
• Egy megfelelő hely a kertben • Ásó • Madzag • Nagy műanyag doboz • Kőlapok vagy lapos kövek a peremhez • Néhány tégla vagy nagyobb kő • Cserepes vízinövények, például vízililiom • Hínárok és mohák • Kavics
FEDEZD FEL A TENGERPARTOT, ÉS KÉSZÍTS KAGYLÓKIÁLLÍTÁST!
64
ERRE LESZ SZÜKSÉGED
• Néhány vékony kartonlap • Toll vagy ceruza • Vonalzó • Olló • Ragasztószalag • Ragadós címkék • Papír- vagy nejlonzacskó • Tengerparti kishatározó Csak felnőtt felügyelete mellett menj be a tengerbe!
65
A tengerpart
A FELSZÍN ALATT Apály idején a tengerpart élettelennek tűnik. De a felszín alatt milliónyi állat lapul, mint például tengeri férgek, puhatestűek és rákok. Amikor a part víz alá kerül, ezek az állatok felélénkülnek. Figyeld meg, ahogy a gázlómadarak felderítik a partot apálykor. Csőreikkel kutatnak a finom falatok után.
A tenger és a szárazföld találkozása, vagyis a tengerpart hihetetlenül változatos élővilággal rendelkezik, a felfedezése pedig csodálatos élmény. Minden part – legyen az homokos, iszapos, kavicsos vagy sziklás – folyamatos változásnak van kitéve, és az itt élőknek alkalmazkodniuk kell a naponta kétszeri árapály-ingadozáshoz. Ismerd meg a kagylóhéjak egykori lakóit, és készíts kagylókiállítást.
t Amerikai gulipán Ez a gázlómadár felfelé ívelő csőrével rákokat és férgeket keresve megszűri az iszapot vagy a sekély vizet.
Ha tengerparton jársz, keress üres kagylókat a sziklákon, a homokban és a visszamaradt tavacskák ban. Válaszd ki a legszebbeket, és vidd haza őket.
1
Mosd le hideg vízben a kagylón maradt homokot, hínárt és állati maradványokat. Nyílásukkal lefelé helyezd őket egy papírtörlőre, hogy a víz lecsöpögjön róluk. Várj, amíg megszáradnak.
2
Most elkészítheted ezt az egyszerű tárlót melyben kiállíthatod és azonosíthatod az összegyűjtött kagylókat. Először egy kartonpapíron jelölj ki egy 40 x 30 cm-es négyzetet.
3
4
Rajzolj köré egy 2,5 cm
széles szegélyt. Vágd be a sarkokat ollóval, és hajtsd fel a szegélyt, hogy négy falat alkosson. Ragasztószalaggal rögzítsd az oldalakat a helyükön. Így egy alacsony peremű dobozt készítettél.
HOMOKDŰNÉK
A homokdűnék növényzete p A buckafű gyökere megköti a homokszemcséket, és ezáltal rögzíti a dűnéket. A hegyes szárakba beleakad az odafújt homok, és így a dűnék magasabbra nőnek.
Sok homokos tengerparton megfigyelheted, hogy a homokdűnék a tengerrel párhuzamosan, a partnak a szárazföld felé eső oldalán helyezkednek el. Hosszú évek alatt keletkeznek, úgy, hogy a szél által odahordott homok feltorlódik, előbb hullámokat, majd nagyobb gerinceket, és végül dűnéket alkot. Fontos szerepük, hogy megvédik a szárazföldet a széltől és a hullámoktól. Élőhelyet is biztosítanak emlősöknek, madaraknak, gyíkoknak és rovaroknak, és persze a sós, száraz körülményeket elviselő növényeknek is.
Vágj ki egy másik kartonpapírból vágj ki nyolc 2,5 cm széles szalagot – négy a doboz hosszával, négy pedig a szélességével legyen megegyező hosszúságú. Ezekkel a dobozt 25 kis részre tudod osztani. Ragaszd őket a helyükre.
5
6
Rendezd el a kagylóidat
a tárlóban! Ha van egy határozód, próbáld azonosítani mindegyiket! Helyezz kis címkét a rekeszükbe, melyen látszik a nevük, és hogy mikor és hol találtad őket!
FONTOS! Csak üres kagylókat szedj fel! Ne gyűjts be élő állatokat, mert gyorsan elpusztulnak, és bomlásnak indulnak.
66
KÉSZÍTS AKVASZKÓPOT, HOGY TANULMÁNYOZHASD A SEKÉLY VÍZBEN ÉLŐ ÁLLATOKAT!
67
Az árapályzóna tavacskái Ha sziklás tengerparton jársz, mindenképpen szakíts időt ezekre a tavacskákra. Nagyszerű helyek a vadvilág megfigyelésére, mert egy sor különböző állat bújik meg itt – tengeri rózsák, garnélarákok, tengeri csillagok, szivacsok, rákok és halak. Innen nem is tudnak elmenekülni. A napfény csillogása a víz felszínén viszont megnehezíti, hogy a mélyre leláss. A probléma megoldása lehet az akvaszkóp, vagyis „vízfigyelő”. Ennek segítségével tisztán láthatod a kövek között nyüzsgő élővilágot.
SZIKLÁS PARTOK A sziklás partok sokféle hínárnak és tengeri állatnak nyújtanak menedéket. De a sziklákon nem könnyű az élet. Naponta kétszer, a dagály idején hullámok csapdossák a sziklákat és a rajta élőket. Apálykor viszont mind az állatok, mind a növények ki vannak téve a nap és a szél erős hatásának, attól függetlenül, hogy az árapályzóna tavacskáiban élnek-e vagy sem.
A plexiüveg lapra rajzolt kör
• Lefolyócső vagy nagyobb átmérőjű műanyag cső, kb. 30–40 cm hosszú • Plexiüveg lap • Filctoll • Fémfűrész • Vízálló tömítőanyag • Tengerparti kishatározó Kérj meg egy felnőttet, hogy vágja ki a plexilapot!
Helyezd a műanyag cső egyik végét a plexiüveg lapra. Filctollal rajzold körbe, hogy a megfelelő méretű „ablakot” kapd.
1
4
TENGERI RÓZSÁK Bár növényeknek látszanak, a tengeri rózsák valójában hús evő állatok. Ha egy apró élőlény a tapogatókarjaik közelébe merészkedik, akkor csalánozósejtjeik megbénítják, majd a szájukhoz továbbítják az áldozatot. Etess meg egy tengeri rózsát úgy, hogy egy kis darab húst a csápjaihoz érintesz! Lehet, hogy téged is meg tud csípni, ezért viselj gumikesztyűt! Tengeri rózsa etetése u A tengeri rózsa megérzi a húsból áradó vegyi anyagokat, és kinyújtja tapogatókarjait, hogy megszerezze táplálékát.
Térdelj le az egyik
sziklák között maradt tavacska mellett, és nyomd az akvaszkóp végét a vízbe! Az ablakon keresztül megfigyelheted és azonosíthatod az állatokat.
2
Kérj meg egy felnőttet,
hogy fémfűrésszel vágja ki az általad rajzold kört.
Egy réteg vízálló tömítés.
Kenj egy vékony réteg
A hullámok csapkodják a sziklás partot Kaliforniában
ERRE LESZ SZÜKSÉGED
3 tömítőanyagot a műanyag cső egyik végére. Óvatosan helyezd rá a plexiüveg lapot, hogy teljesen lefedje. Várj, amíg a tömítés megköt, majd próbáld ki egy vízzel teli csapban, hogy valóban vízálló-e.
FONTOS! A sziklás partokra csak felnőtt kíséretében látogass el! Ellenőrizd, mikor van dagály, nehogy a víz elzárja az utadat!
68
FEDEZD FEL, MIKÉNT SEGÍTHETED AZ ÉLŐVILÁGOT, ÉS HOGYAN SZEREZHETSZ MÉG TÖBB ÁLLATI LÁTOGATÓT!
69
Segítsd a természetet!
KEVESEBB SZEMETET! Az élővilágot többféle módon segítheted: ne szemetelj, és amennyire csak lehet, próbáljátok meg családotokkal együt újrahasznosítani a csomagolóanyagokat. A szemét, különösen a műanyag, nagyon sok állat pusztulását okozza.
A természet titkainak megismerése nagyszerű időtöltés, de bizonytalan ennek a törékeny világnak a sorsa. Ahogy az emberiség növekszik, több helyre és energiaforrásra van szükségünk, egyre több állat és növény küzd a túlélésért. A kutatók és a természetvédők a legjobb tudásuk szerint segítik az élővilágot, és ebben te is részt tudsz venni. Kezdetnek például ösztönözheted az állatokat, hogy látogassák a kerteteket, vagy csatlakozhatsz egy természetvédelmi szervezethez.
t Műanyagba tekeredve A műanyag miatt a szarvas megsérülhet, elpusztulhat, mert nem jut táplálékhoz.
Rovarházak
Helyezz el a kertben egy ilyen rovarházat! Nyáron a magányos méhek ide rakhatják petéiket. Télen menedéket nyújthat a kártevőket pusztító katicabogaraknak és fátyolkáknak.
Madáretetők
Sok kisebb madár nehezen vészeli át a telet. A madáretető segít nekik, hogy túléljék a hideget. A magvak biztosítják az energiát a kisebb madaraknak, például ezeknek a verebeknek.
A rovarokat vonzó növények MIT TEHETSZ MÉG?
TERMÉSZETVÉDELEM
Szabadnak született p Ezt a magasban szárnyaló kaliforniai kondort az arizonai Grand Canyonban engedték szabadon a természetvédők, akik megóvták a keselyűket a kipusztulástól.
Sok állatot és növényt fenyeget a kihalás veszélye. Szerencsére a veszélyeztetett fajok közül számosat már sikerült megmenteni. A kaliforniai kondor, Amerika legnagyobb madara, a leginkább veszélyeztett fajok egyike. A '80-as években egyedeinek száma 25-re csökkent. Kutatók fogságban kezdték szaporítani, és most már több mint 150 madár él a szabadban. Ismerd meg a természetvédelmi egyesületeket, illetve hogy milyen módon tudsz segíteni nekik!
• MADÁRHATÁROZÓ – töltsd le a telefonodra a magyarországi madárfajok határozóját (IOS, Android ingyenes) • Meglátogathatod a Természettudományi Múzeumot • Kirándulhatsz az állatkertbe vagy egy növénykertbe, ahol sok különböző élőlényt láthatsz
A nyárhoz hozzátartoznak a zümmögő méhek és a repdeső pillangók is. De csak akkor jönnek, ha találnak nektártermő virágokat. Ezért ültess a kertbe orgonát vagy tátikát!
A nappali pávaszem az orgonavirágon táplálkozik
70
71
Szójegyzék Avar Rothadó levelek és egyéb növényi maradványok a talajfelszínen. Álcázás Más néven kamuflázs, a környezetbe való beolvadást jelenti, az állat színének vagy alakjának a megváltoztatásával. Beporzás Az a mozzanat, amikor a hímivarsejteket tartalmazó virágpor ugyanazon vagy egy másik virág nőivarú termőjére kerül. Biológiai sokféleség Az élőlények különböző fajainak sokfélesége egy adott területen. Biológia Az élővilág tanulmányozása. Kutatóit biológusoknak nevezzük. Csírázás A csírázás során a magban lévő csírából kifejlődik az új növény. Éjjeli állatok Az éjszaka aktív állatok jelzője. Fa Nagyméretű növény, amelynek egyetlen kemény, fás szára van, amit fatörzsnek nevezünk. Fotoszintézis Az a folyamat, amelynek során a növények a nap energiáját felhasználva szervetlen anyagból tápanyagot hoznak létre. Egyszikűek Azokat a virágos növényeket nevezzük így, amelyek párhuzamos erezetű levelekkel és hármas tagozódású virágokkal rendelkeznek. Emlősök Melegvérű, szőrös bundával rendelkező állatok, amelyek tejjel táplálják kicsinyeiket. Ilyen például az egér.
Faj Az élőlények azon csoportja, amelyen belül az egyedek kizárólag saját faj társaikkal szaporodnak. Ilyen csoport például az erdeifenyőké vagy az északi oposszumoké. Csontváz Csontokból álló belső váz, mely megtartja az állatok testét, és lehetővé teszi mozgásukat. Ginkgo Más néven páfrányfenyő, mely típusának, a páfrányfenyők törzsének egyetlen élő faja. Gombafonalak A gombák testét felépítő vékony szálak, amelyeken keresztül a gombák táplálékukat is felveszik. Gerinc A törzs rugalmas vázát a csigolyákból álló gerinc oszlop alkotja. Ez a gerinces állatok csontvázának központi tengelye. Gerincesek A csigolyaoszloppal rendelkező élőlényekre vonatkozó általános fogalom. A hal, a béka, a kígyó, a veréb és az oroszlán például gerincesek. Gerinctelenek Általános meghatározása mindazon állatoknak, melyeknek nincs gerincük. Idetartozik például a pillangó, a tengeri rózsa, az éti csiga és a földigiliszta. Gyökér A növénynek a földbe kapaszkodó része, amely a talajból vizet és tápanyagokat vesz fel. Hajtás A növénynek az a szárból és levelekből álló része, mely a föld felett a fény felé növekszik. Hidegvérűek Azoknak az állatoknak a gyűjtőneve, amelyeknek a testhőmérséklete
a környezetével együtt változik. Ilyenek például a gyíkok. Húsevők Azoknak az állatoknak a gyűjtőneve, amelyeknek az étrendje főleg vagy teljesen csak húsból áll. Ilyen például a farkas. Inda Az indák az „anyanövény től” távolabb eresztenek gyökeret, ahol új, független indanövényeket növesztenek. Kacs Szálszerű szerkezet, amely rugószerűen az általa megérintett tárgyak és növények köré tekeredik, és ezek segítségével egyes növények megkapaszkodnak. Kaktusz A növények azon csoportja, mely nedvdús, víztároló szárakkal alkalmazkodott a száraz körülményekhez. Kerület Egy kör alakú tárgy körüli vonal hosszúsága. Kétszikűek Azok a virágos növények, amelyek elágazó erezetű levelekkel és négyes vagy ötös tagozódású virágokkal rendelkeznek. Kihalás Az élőlények egy-egy fajának teljes eltűnése. Klorofil A zöld növények azon anyaga, amely elnyeli a napfényben rejlő energiát a fotoszintézis során. Lombhullató Azok a fák, amelyek az év bizonyos időszakában, főként ősszel lehullatják leveleiket. Ilyen például a tölgy és a juhar. Melegvérűek Azok az állatok – például az emlősök –, amelyek nek a testhőmérséklete a kör nyezettől függetlenül állandó.
Menyétfélék Az emlősállatok egy csoportja, amelynek tagja többek között a menyét, a görény, a vidra és a borz.
Ragadozók Azok az állatok, amelyek más állatfajok egyedeit megölik és megeszik.
Toboztermők Főleg magas, tűlevelű fák, melyek magjai tobozokban fejlődnek.
Rágcsálók Jellegzetes rágcsálófogakkal rendelkező kis- és középméretű emlősök nagy csoportja. Idetartozik a patkány, a mókus és a hód.
Termés A virágos növények része, melyben a magok fejlődnek. A nyers fogyasztásra alkalmas terméseket gyümölcsnek nevezzük.
Mindenevők Azok az állatok, amelyek növényeket és állatokat is fogyasztanak. Ilyen például a medve.
Mag A magot szaporodás céljából hozza létre a növény, és belsejében a táplálószövettel körülvett csíra (azaz embrió) található.
Természettudós A természet tanulmányozásával foglalkozó kutató.
Nektár A virágok által termelt édes folyadék, amely odavonzza a beporzó állatokat.
Spóra A gombák, mohák és páfrányok által a szaporodáskor kibocsátott sejtek.
Növényevők Kizárólag növényekkel táplálkozó állatok. Ilyen például a szarvas.
Szaporodás Utódok létrehozása.
Mikroorganizmusok Más néven mikróbák. Szabad szemmel nem látható, apró élőlények – például a baktériumok.
Organizmus Az élő dolgokat nevezzük organizmusoknak. Oxigén A levegőben nagy mennyiségben megtalálható elem, mely segítségével az élőlények energiát nyernek a tápanyagokból. Örökzöld Olyan fák, amelyeknek levelei egész évben, folyamatosan cserélődnek, így adott időszakban nem hullatják el összes levelüket. Ilyen például a fenyő vagy a magyal. Párolgás A párolgás során a folyékony anyagból légnemű lesz a folyadék forrásápontjánál alacsonyabb hőmérséklet mellett. Pozsgások Azok a szárazságot jól viselő növények, amelyek száraikban és leveleikben vizet tárolnak. Ilyenek például a kaktuszok vagy a kutyatejfélék.
Szaprofiták Azon élőlények – főleg baktériumok és gombák –, amelyek elhalt növények és állatok szerves anyagait bontják le, és ebből táplákoznak.
Tapétum Egyes éjszakai állatok szemében található fényvisszaverő réteg, amely segíti a látást a sötétben. Terrárium Szárazföldi növények és állatok tartására szolgáló zárt tér, például egy üres akvárium. Terület A territoriális állatok védik területüket, mely táplálékot, búvóhelyet és fészkelőhelyet biztosít számukra.
Szárazföld irányában fekvő A parton a víz felől a szárazföld irányában fekvő tereptárgy.
Transpiráció Az a folyamat, amely során a levelekből elpárolog a víz.
Székelés A széklet ürítése. A széklet vagy ürülék az állati vagy emberi emésztés végbélen keresztül távozó végterméke.
Trópusi esőerdő Az Egyenlítő mentén található erdő, amelyben egész évben meleg és nedves az idő.
Szennyező anyagok Azok a káros anyagok, amelyek az élővilág természetes egyensúlyát felborítják.
Vegetáló Azok az élőlények, melyek bár élnek, de életfunkcióik lelassultak vagy szinte megszűntek.
Tápanyag Azok az anyagok, amelyeket az élőlények azért vesznek magukhoz, hogy növekedjenek, helyreállítsák működésüket, illetve energiához jussanak.
Vízpára A levegőben található víz, mely a felhőkben esőcseppekké sűrűsödik, és lehull a földre.
Természetvédelem A veszélyben lévő élővilág és környezetének védelme.
Vonulás Állatok évente ismétlődő vándorlása egyik helyről a másikra. Elsődleges oka az élelemkeresés és a szaporodás.
72
Mutató álcázás 24–25 árapályzóna tavacskák 66–67 beporzás 40–41 biológusok 5 bogarak 18, 21, 55 bogarak és hüllők 10–11 borzok 14, 23, 28 csapások 16–17 csigák 15 csontok 18–19 csontvázak 19 denevérek 29, 30–31 éjszakai állatok 28–29 élelem 20–21 emlősök 9, 15 erdők 54–55 eszközök 6–7 etetés 68–69 fák 46–55 fakéreg 48–49 falizuzmók 4 farkasok 29 felszerelés 6 férgek 10, 11 fészkek 27
fogak 18–19 fotoszintézis 32–33, 34 Föld 4 fülbemászók 55 gerinctelenek 9, 10–11, 55 gombák 56–57 grapefruit csapda 10–11 gravitáció érzékelése 34–35 gyíkok 9 halak 9, 21 házas és házatlan csigák 10 hernyók 21 hüllők 9 ikerszelvényesek 55 kagylók 64–65 kaktuszok 58–59 kétéltűek 9, 63 kígyók 15, 59 köpetek 23 kutyafélék, 16 lábnyomok 16–17 lepkék 28 levelek 50–51
A szerző és a Dorling Kindersley megköszöni David Burnie-nek a könyv munkálatainak kezdeti szakaszában nyújtott segítségét. Model Jack Williams Index Hilary Bird A kiadó szeretné megköszönni az alábbiaknak, hogy fényképeik felhasználását engedélyezték: f=fent; l=lent; k=középen; b=balra; j=jobbra; a=alul. 4. o. f.: naturepl.com/Juan Manuel Borrero; k.: Warren Photographic; alul: NASA; 5. o. fent: FLPA/Minden Pictures/Frans Lanting; a.: Corbis/Galen Rowell; 7. o. a.: naturepl.com/ David Kjaer; 8–9. o. Ardea, London Ltd/M. Watson; 9. o. bf.: naturepl.com/Jose P. Ruiz; 11. o. bf.: Oxford Scientific Films/David M. Dennis; 14–15. o.: FLPA/Martin B. Withers; 14. o. bl.: Mike Jordan NEZS (Chester Zoo); 15. bf.: naturepl.com/George McCarthy; jf.: NHPA/Mike Lane; kf.: FLPA/Derek Middleton; kl.: FLPA/Maurice Nimmo; jl.: Corbis/FLPA/ Michael Callan; 17. o. bf.: FLPA/Silvestris Fotoservice; jf.: Oxford Scientific/Richard Packwood; 18. o. bf.: Corbis/Marko Modic; jf.: Warren Photographic; 19. o. k.: Warren Photographic; 21. o. k.: FLPA/S. Charlie
macskák 16, 23, 29 madarak 8, 9, 41 magok 42–43, 44–45, 52–53 májmohák 33 menyétfélék 17 meztelen csigák 10, 15 mohák 33 mókusok 19, 20, 21, 26, 27 naplók 8 növények 4 Növények és a víz 36–37 nyomok 14–15 nyulak 15, 17, páfrányok 33 pillangók 25, 69 pókok 11, 21, 26, 55 puhatestűek 11 rágcsálók 17, 20 rákfélék 11 rejtekhely 12–13 rókák 19, 23 rovarok 11, 21, 34, 69
spórák, gomba~ 56–57 sünök 18 szaglás 13 száraz helyek 58–59 szárazföldi ászkarák 55 szárnyak 20 szarvasok 15, 17, 19, 22, 25, 29 százlábúak 11, 55 szemek 28–29 szitakötők 61 tavak 60–61, 62–63 tavak vadvilága 60–1, 62, 63 tengeri rózsák 67 tengerpart 64–65, 66–67 termések 43 természetvédelem 68 tobozok 52–53 tűlevelűek 33, 51, 52–53 ugróvillások 55 utánzás 24 ürülék 22–23 vidrák 21, 23 virágok 33, 38–39, 40–41
sivatagok 58–59 skorpiók 11
Brown, jl.: Oxford Scientific/Roland Mayr; 22. o. f.: FLPA/Mitsuhiko Imamori; bl.: courtesy of the Natural History Museum, London; 23. o. bf.: Alamy/Andrew Darrington; jf.: courtesy of the Natural History Museum, London; k.: FLPA/Tim Fitzharris; ak.: FLPA/Robert Canis; jl.: naturepl.com/Adrian Davies; 24. o. kb.: NHPA/Daniel Heuclin; 25. o. FLPA/Leonard Lee Rue; 26–27. o. Corbis/Rose Hartman; 26. o. bl.: Corbis/Martin Harvey; 27. o. jf.: FLPA/ Minden Pictures/Tui De Roy; jf.: naturepl.com/ Mike Wilkes; k.: Still Pictures/Paul Springett; 28–29. o. Corbis/William Gottlieb; 28. o. k.: Robert Goodden/www.wwb.co.uk; bl.: Corbis/ Mark L. Stephenson; jl.: Alamy/Photofusion Picture Library/Stan Gamester; 29. o. bl.: naturepl.com/John Downer; kl.: Getty Images/ Stone/John Lund; jl.: Getty Images/National Geographic/Jim & Jamie Dutcher; 33. o. kl.: Stephen Oliver (c) Dorling Kindersley; 35. o. b.: Stephen Oliver (c) Dorling Kindersley; 36. o. a.: Alamy/Genevieve Vallee; 37. o. j.: FLPA/ Minden Pictures/Frans Lanting; 40. o. f.: Alamy/Rosey Pajak; jl.: Oxford Scientific/IFABilderteam GMBH; 41. o. b.: Alamy/Alan Mather; jf.: Alamy/Renee Morris; jl.: naturepl. com/Rolf Nussbaumer; 43. o. bf.: FLPA/ S&D&K Maslowski; kj.: Science Photo Library/ Lynwood Chase, jl.: Science Photo Library/ David Nanuk; 44. o. kb.: Corbis/David
Muench; bl.: Corbis/George H. H. Huey; 45. o. bf.: NHPA/George Bernard; 48. o. bl.: Ardea, London/John Mason; jl.: Alamy/The Garden Picture Library/John Glover; 50. o. bl.: Howard Rice (c) Dorling Kindersley; 51. o. jf.: Stephen Oliver (c) Dorling Kindersley; 55. o. jf.: naturepl.com/AFLO; jl.: NHPA/N.A. Callow; 58. o. a.: FLPA/Arthur Christiansen; 59. o. jl.: Ardea, London/M. Watson; 60. o. b.: Powerstock/age fotostock; 61. o. jf.: Ardea, London/Geoff Trinder; 64. o. bl.: NHPA/Laurie Campbell; 65. o. bf.: Ardea, London/B. Moose Peterson; 66. o. b.: Alamy/Danita Delimont; 67. o. a.: Oxford Scientific/Claude Steelman; 68. o. f.: FLPA/Foto Natura/Flip de Nooyer; a.: NHPA/Daniel Heuclin; 69. o. jf.: Oxford Scientific/Lon E. Lauber; kj.: www. wildlifeworld.co.uk; jl.: NHPA/Stephen Dalton
A kötetben található egyéb képek: © Dorling Kindersley www.dkimages.com