L’Estartit, 2005. június 6, hétfő, 38. nap Ragyogó napsütésre és melegre (8 órakor már 20 fok volt) ébredtünk. Bármennyire is sajnáltuk, a mai nap a tovább menésre volt kijelölve. Két óra alatt egy kényelmes reggelivel együtt elhagytuk a parcellát. Feltöltöttük a víztartályt, leürítettük a WC-t és a szennyvizet (ezeket külön helyeken kellett elvégezni) és már 11 előtt a közeli Lidl szupermarketban szedtük össze a dolgokat. Sok mindent vettünk, mert úgy ítéltük, hogy még a hazai mércéhez mérve is kedvezőek az árak. Aztán átmentünk a szomszédos Champion-ba, ahol kenyeret és még néhány apróságot vettünk. Alig múlt dél és Rózsit beállítottuk navigálásra. Alapjában véve két lehetőségünk volt, vagy a part mentén egy elég kanyargós szerpentinen kelni át a Pireneusokon, vagy kicsit beljebb, az autópálya melletti országúton. Az előbbi kicsit hosszabb (kilométerben úgy 15-tel, időben úgy háromnegyed órával), de sokkal szebb panorámát ígért. Természetesen az első mellett döntöttünk.
62
Nem is kellett csalódjunk, bár az út sok helyen nagyon keskeny volt és a minősége is hagyott sok kívánnivalót, de elég kicsi volt a forgalom, így nem bántuk meg választásunkat. Néhány helyen meg is tudtunk állni és gyönyörködhettünk a panorámában. A szép szakasz sajnos csak mintegy 40 kilométer volt csak. Előtte-utána elég jellegtelen, sík vidéken vezetett utunk. Egész nap erősen fújt a szél ez nemcsak a vezetésnél zavart, de a melegben nyitott ablakok mellett szinte levitte a fejünket (a sapkát ténylegesen is) és kiszálláskor néha alig tudtunk megállni, a fényképezés pedig külön bonyodalom volt. A határ mindkét oldalán (Franciaországban Cerbere, a spanyol oldalon Portbou) nagyon kedves üdülővárosok szokatlanul nagy teherpályaudvarokkal, melyek egészen benyúlnak a hegyek közé. A két település között egy kisebb hágó (kb. kétszáz méter magas) van közelében az elhagyott határállomással. Meglépő volt, hogy a francia oldalon egyáltalán nem láttunk spanyol kocsit és már jócskán bennjártunk Spanyolországban és még mindig csak a francia kocsik jöttek.
63
Különös figyelemmel kísértük Rózsi tevékenységét. Az első nem egész száz Spanyolországban megtett kilométer után megállapítható, hogy errefelé Rózsi sokkal kevesebbet beszél. Ennek döntően két oka van. Egy részt sajnos a spanyol térkép sokkal kevésbé részletes, mint a francia és olasz volt. Ezért számos esetben az út kanyarjaival kapcsolatos utasítások (tarts jobbra, stb .) nem kerülnek kiadásra és számos körforgalom sincs bent az adatbázisban. A másik ok, hogy sokkal kevesebb körforgalom van, és ezért kevesebb esetben kell megszólalnia. Összességében jól vizsgázott ma is, de az már látszik, hogy Spanyolországban kicsit másképpen kell használni. Egyrészt a papír térkép követése fontosabb, másrészt a szóban kiadott utasításokon túl nagyobb szerepet kap a képernyőn megjelenő térkép követése. Kempingünket nagyon könnyen megtaláltuk, kicsit közelebb volt, mint azt elképzeltem. A kemping elég jó, nincsenek túl sokan, csak a hollandok mármár nyomasztó tömege zavaró. Megérkezésünk után levettük a motort, szegény büntiben volt a baleset óta. Holnap ismét szerepet fog kapni. L’Estartit, 2005. június 7, kedd, 39. nap Éjjel kimondottan meleg volt, nem ment 20 fok alá a hőmérő és komolyan felmerült, hogy eggyel könnyebb paplanra váltsunk. Ugyanakkor egész éjjel és utána egész nap erős szél tette kellemetlenné a közérzetünket. Mára a mintegy 40 kilométerre lévő Girona meglátogatása volt a cél. A turisztikai szempontok mellett a spanyol mobil kártya beszerzése volt a fő cél. Fél tizenegy után már úton voltunk. A legutóbbi motorozásunk tapasztalatai alapján jól beöltöztünk, hosszú nadrág, dupla hosszú ujjú felül, kicsit bohókásan nézhettünk ki a melegben. Utunk kimondottan kellemetlen volt az erős, pöffös szél miatt. Ezt rontotta a keskeny út, mely mellett nincs padka, viszont pont abban a sávban (kb. egy méterre az út szélétől) ahol menni szoktunk a korábbi javítások miatt szinte folyamatosan egy hosszanti vályú van. Ez a terület mezőgazdasági vidék, ahol már folyik az aratás és a szél mindent visz, orrunk, szemünk folyton tele volt porral. Gironába beérve letettük a motort és a sok cuccot és elkezdtük a mobil szolgáltatókat becserkészni. A turista információs irodában szerencsére pontos infot kaptunk, hol találjuk mindhárom szolgáltató üzletét. Először a Vodafone-hoz mentünk, bár mint a Pannon partnerét az Amena-t szerettük
64
volna választani. A Vodánál olyan sokan voltak, hogy reménytelennek tűnt, hogy sorra kerüljünk. Az utca túloldalán lévő Amena üzlet üres volt, tudtak is egy angolul valamennyit tudó hölgyet prezentálni, de utána semmi. Azt sem tudták, hogy a Movistar szövetség tagjai, Telenor-ról nem is tudtak, a Pannont megkérdezni sem mertem. Prepaid kártyával nem tudtak adat és Internet kapcsolatot ajánlani és úgy egészében nem voltak meggyőzőek. A közeli Telefonica üzletet is hamar otthagytuk, mert egyszerűen olyan szervezetlen volt, hogy azt sem lehetett megállapítani, hol lehet ADSL-re előfizetni, hol lehet vezetékes készüléket venni és egyáltalán lehet-e mobilra előfizetni. Angolul látszatra senki sem beszélt és még útbaigazítást sem akartak/tudtak adni. Végül visszamentünk a Vodához. Eddigre csodával határos módon lefogyott a tömeg és egy angolul kiválóan beszélő leányzó nagy hozzáértéssel kezelte a dolgunkat, mindenre tudott válaszolni, vagy gyorsan megszerezte a kért infot. Végül vettünk egy kártyát, feltöltöttük 50 Euróval és megkaptuk az Internet gerjesztéséhez szükséges információkat. Reméljük este sikerül feljutni az Internetre. Már ideje lenne a bankot megnézni… Utána átálltunk turistába. Ez különösen izgalmas volt a lábam miatt. Gironaba lehet hegyet mászni és lépcsőzni rendesen. Lábam elég jól bírta. Felfelé úgy lépcsőn mind normál utcán jól ment minden, lefelé már sokkal nehezebb volt. Sokkal lassabban haladtunk és kevesebbet tettünk meg a szokásosnál. Girona az azonos nevű provincia székhelye. Mintegy negyven kilométerre van a tengertől. Sok évszázados hagyománnyal büszkélkedhet, és ennek megvan az építészeti háttere. Gyönyörű a román stílusban indult, majd gótikusban befejezett katedrálisa és az egész környezete. Nagyon hangulatos utca részletekre bukkantunk. Nem igazán túrizmusra koncentráló település.
65
A város történelmi magja magában foglalja a régi városfalat is. Ez részben látogatható (végig járható). Ezen belül nagyrészt csak régi épülettel találkozhatunk. Ahogy az ilyenkor lenni szokott ezek egy része szépen rendbe van hozva, de sok vár még a felújításra. Szép példa az egyetem épülete, melynél egy régi épület maradványaiba épült be a modern, de hangulatában illeszkedő rész.
66
Meleg is volt, el is fáradtunk és kicsit tartottunk a visszaúttól ezért már három óra körül indultunk vissza. A motorozás megint nehéz volt a szél miatt, azért simán visszaértünk. Elkezdtük esti tennivalóinkat, ma nagy főzés van, megírom a naplót, sőt a kemping úszómedencéjét is kipróbáltam. Feledhető… Azért a térdemnek a víz alatti mozgás jót tett. L’Estartit, 2005. június 8, szerda, 40. nap Éjjel, bár hűvösebb volt, mint előző éjszaka, azért a könnyebb takaró elégnek bizonyult. Nagyon zavaró volt az erős szél, szinte minden ablakot be kellett zárjunk. Reggel kicsit lustálkodtunk, mert mára csak a környék bejárása volt a
67
programban. Másik lehetőség lett volna a jó negyven kilométerre lévő, Salvador Dali szülőhelyeként híressé váló Figueres meglátogatása. Ez utóbbit az útikönyvek tanulmányozása alapján elvetettük.
Tizenegy után indultunk. Elsőre a közeli L’Estartit-ba motoroztunk be. Ez egy jellegzetes üdülőhely szép stranddal, üzletekkel, szállodákkal, stb. Semmi különös, bár a háttérben lévő hegy szép hátteret ad.
Innen visszaindultunk, elsuhantunk kempingünk mellett és megálltunk a közeli szupermarketnél. Örömmel állapítottuk meg, hogy a halak választéka nagyon gazdag és az árak is elfogadhatóak. A többi élelmiszer áraival is meg voltunk elégedve, sőt találtunk olyan mikrós műanyag edényt (sajnos csak a kisebbik méretben), melyet sok éve Gran Canarian vettünk, és azóta is a kedvencünk. Majd holnap veszünk belőle.
68
Következő állomásunk a mintegy öt kilométerre lévő Torroella de Montgri volt. Ez egy neve sincs vidéki kisváros, nincs a tenger partján. Az útikönyvek csak azt említik, hogy a Ter folyó partján fekszik. Legszebb része a szűk sikátorok között megbúvó főtér, amely egy gyöngyszem. Azért ismét meg kellett állapítsuk, hogy a világ ezen részén a vidéki települések sokkal emberszabásúabbak, sokkal jobb a kereskedelmi ellátottság, egyszóval el lehet itt képzelni az életet.
Innen dacolva a széllel tovább mentünk a dél felé mintegy 15 kilométerre lévő Begur-ba. Ez egy kis falu, melynek nevezetessége, hogy körbe fog egy hegyet tetején egy várrommal. Ide fel lehet mászni és csodálatos a panoráma. Mi megtettük és nem kellett csalódjunk.
Begur meglátogatása után indultunk vissza a kempingbe ahol rendezkedtünk egy kicsit (el kellett rakni a két napja vett holmikat), felszereltük a motort és elraktunk mindent, amire a holnapi indulásig már nem lesz szükségünk. Közben kicsit befelhősödött és jóval hűvösebb lett, mint tegnap volt. Holnapi célunk a Barcelonán túl kinézett kemping elérése. 69
Gava de Mar, 2005. június 9, csütörtök, 41. nap Mivel csak mintegy négy órás út állt előttünk nem nagyon siettünk az indulással, még a leürítés-feltöltés feladatait is elpasszoltuk, mivel csak pár napot töltöttünk ezen a helyen. Indulás előtt a közeli Lidl-ben vettünk pár dolgot, majd megálltunk egy másik szupermarketnél is, ahol a mikrós edény készletet újítottuk fel egy kicsit. Barcelona felé két út közül választhattunk megint: vagy megyünk az autópálya melletti főúton, vagy a kacskaringós parti úton. Ez utóbbi természetesen megint szebbnek ígérkezett, kicsit hosszabb és jó fél órával tovább tart. Megint a hosszabb utat választottuk és nem bántuk meg. A meredek hegyek oldalában kanyargó útról több helyen csodálatos kilátás nyílt, de sajnos csak egyetlen helyen, Tossa de Mar mellett lehetett megállni. Legalább is a mi oldalunkon. A szembe jövőknek megint elég sűrűn adódott szépen kiépített kilátó pont, melyeket a mi bosszantásunkra nekünk is kitábláztak, csak éppen behajtani tilos táblákkal és záróvonalakkal elzártak előlünk. Meg kellett ismét állapítsuk, hogy a tengerpartokon jobb úgy végig menni, hogy a tenger a jobb kéz felé legyen. Részben így jobb a nézőpont, különösen az utas számára és a megállási lehetőségek is kedvezőbbek még egy ekkora batárral is. A következő utak tervezésénél ezt a szempontot is esetleg figyelembe kell majd vegyük.
Rózsi szépen elirányított minket, egyedül Barcelona átszelésekor kellett többször megerőszakolni, mert a városon átvezető ingyenes B20-as autópályára hajtottunk rá. Minden esetre úgy döntöttünk ezentúl megengedjük neki az autópályák figyelembevételét is, csak a fizetősek elkerülése lesz a követelmény. Reméljük jó az adatbázisa és nem fog kellemetlen helyzetekbe hozni.
70
Miután Rózsit így cserbenhagytuk hagyományos eszközökkel kerestük és találtuk meg a kinézett kempinget. Ez a C31-es négysávos, autópályaszerű út mellett van, Barcelonán túl, a tengerparton. Itt ért minket a kellemetlen meglepetés, hogy az ACSI katalógusban szerepeltetett kemping csak júliusban nyit. Más csalódott vándorok is ott rázták az öklüket, de a recepción ülő hölgy csak annyit tehetett értünk, hogy a sorompót felnyitva megengedte, hogy a kemping területén forduljunk vissza és mondta, hogy a szomszédban más kempingek nyitva vannak. Ezek sajnos visszafelé irányban voltak, így egy nagyon kalandos, jó tíz kilométeres bolyongás után érkeztünk meg a párszáz méterre lévő másik kempingbe. Itt szembesülnünk kellett a spanyol valósággal: a megszokott szolgáltatásokat az ACSI ár csaknem duplájáért, több mint 26 Euró-ért kínálták. Mivel eddigre tele volt már mindenünk és szerettünk volna végre letáborozni úgy döntöttünk, hogy maradunk, de kísérletképpen nem kérünk villanyt (ez csaknem 5 Eurót jelentett éjszakánként) és igyekszünk rövidre fogni az itt tartózkodást. A kemping egyébként, figyelembe véve, hogy nagyváros mellett van, kimondottan jó. Két kellemetlenség, hogy a talaja homokos és az eperfákról hulló gyümölcsöt betaposva nagy koszt csináltunk a kocsiban, illetve a közeli repülőtér forgalma időnként lehetetlenné teszi a verbális kommunikációt. A kemping közvetlenül a tengerparton, a homokos plage mellett van, így idegeim megnyugtatására még fürödtem is egyet. Gava de Mar, 2005. június 10, péntek, 42. nap Ezt a napot Barcelona meglátogatására szántuk. Előző este megtudtuk, hogy fél óránként van helyi busz a belvárosba, mely a kemping bejáratától pár száz méterre áll meg. Nem sokkal hat után felkeltünk, reggelinket gyorsan a lakóautóban kaptuk be és negyed kilenckor már a buszon voltunk. Kilenc előtt pár perccel már a La Ramblán sétáltunk a kikötő felé. Barcelona egy Budapest méretű város a tengerparton. Amit láttunk belőle az alapvetően három féle. A déli irányon hatalmas építkezések, modern 71
városrész van kialakulóban. A történelmi belváros szűk sikátoraival, ahol nem tudni, melyik sarkon mire bukkan az ember, hol egy római korból származó bástya falra, hol egy templomra egy apró hangulatos téren, vagy éppen a katedrálisra. A város nagyobbik része egy nagyon világos négyzet struktúrájú terület, melyen három-négy sávos egyirányúsított főutak és elég széles mellékutcák biztosítják a forgalom zavartalan lebonyolítását. Ez utóbbi terület talán százötven éves lehet, sok a szép palota, az utak keresztezésében szobrok, emlékművek, szökőkutak. Kicsit meglepett, hogy semmi sem utalt az 1992-es olimpiára.
Sétánkat a La Ramblán kezdtük. Ez egy széles, két oldalt árnyas fákkal és egy-egy forgalmi sávval szegélyezett sétány, pavilonokkal, ülőbútorokkal és nagy-nagy nyugalommal. Elsétáltunk néhány szép palota mellett és itt találtuk meg a vásárcsarnokot. Ez az itt korainak számító órán nagyon látványos volt. Megcsodáltuk a gazdag halas, húsos és zöldséges standokat.
72
A La Ramblát a Kolumbusz emlékmű több mint hatvan méter magas oszlopa zárja le a kikötőben. A kikötő ma egy teljesen modernül kiépített partszakasz részben a turistáknak szánt látványosság, részben a part menti forgalom lebonyolítására alkalmas nagy forgalmú út. Nem igazán sikerült a megszokott kikötői hangulatot felidéznünk. A kikötőben két, elsőre értelmetlenül ott lévő vastorony között kabinos függővasutat láttunk. A parton sétálva jutottunk el a főposta impozáns palotájáig, ahol bevetettük magunkat a belváros sikátoraiba.
Barcelona sikátorai egészen más benyomásokat keltettek, mint az elmúlt hetekben meglátogatott, hasonló belvárosok. Ez kicsit szürkének és jellegtelennek tűnt. Nem láttunk egyetlen üzletet sem, egy-egy nem igazán bizalomgerjesztő kocsma és néhány hangulatos étterem jelentette az életet. Sok régi palota mindenfelé, sajnos nagy részükre ráférne a felújítás. Ugyan akkor teljesen váratlanul bukkantak elénk a város múltjának különböző
73
I időszakát idéző építészeti emlékek. Sajnos a hely általában olyan szűk, hogy fényképezni gyakorlatilag nem lehetett.
Felmásztunk a katedrális „hegyére”, erre a talán 8-10 méter magas dombra. Meglátogattuk a katedrálist, amely nagyon érdekesnek bizonyult. Túl azon, hogy egy hatalmas gótikus templom több hajóval, altemplommal, kórussal, számtalan mellék kápolnával, talán a legérdekesebb a hozzá kapcsolódó kerengő. Erre számos további mellék kápolna nyílik és közepén egy kimondottan egzotikus kert, egy másik szektorban egy libaúsztató vagy egy tucat libával, egy további szektorban szökőkút. És sok-sok ember.
74
A katedrális környékén számos nagyon szép régi palotát láttunk, melyek valaha egyházi célokat szolgáltak, ma különböző hivataloknak és intézményeknek adnak helyet. Mindenhova beengedtek az udvarokba fényképezni. Érdekes a Történeti Intézet épülete, mely egy régi palota maradványába beépített modern épület.
75
A katedrálist elhagyva megcsodáltuk a Dali kiállításnak helyet adó palotát, be nem mentünk. Eddigre lábam már kezdte nagyon érezni a megtett kilométereket, bár most lépcsőzés nem nagyon volt. Ezért leültünk egy kis téren, elrágcsáltunk pár kekszet és ittunk a limonádénkból. Következő célpontunk a híres Gaudi által (is) tervezett Segrada Familia (Szent Család) templom meglátogatása volt. Ez jó pár kilométerre van a történelmi várostól, a négyzethálós struktúrájú részen. Érdekes, bár semmi
76
különös nem volt az oda úton. Élveztük a nagyváros lüktető életét, a széles utakon a sétát.
A Segrada Familia számunkra egy nagy csalódás. Az össze-vissza épített, kaotikus benyomást keltő valami, amiből a számtalan toronynál is több toronydaru emelkedik még ki, mindenhol kilógó betonvasak, felállványozott részek jó esetben is csak érdekesnek nevezhető, de semmi esetre sem lenyűgözőnek, ahogy azt az útikönyvek tálalják. Annyira sokkoló volt negatív értelemben, hogy, bár eredetileg dacolva a fejenként 8 eurós belépi díjjal meg szándékoztuk látogatni, letettünk róla. Eddigre lábam is újabb pihenőt kért és a templommal szemközti kis téren le is telepedtünk egy jó negyed órára.
77
Innen már csak a buszmegállóhoz sétáltunk vissza és a 3 órakor induló busszal négyre a kempingben voltunk. Jó döntés volt a korai indulás, mert így a meleg kevésbé volt zavaró, de biztos sokkal többet néztünk volna meg, ha nem korlátoz minket a térdem.
A kempingbe visszaérve lementem a strandra egy gyors lazító úszásra. Után kimentem a recepcióra fizetni és ott tudtam meg, hogy ez a kemping az ACSIvel konkurens Camping Cheque láncban van bent. Ezektől mi is kaptunk ajánlatot az Utazás kiállításon, de akkor azt mondtuk, hogy a két hálózat szinte lefedi egymást, nincs értelme ebbe is beszállni. Jövőre lehet, hogy át kell értékelni a helyzetet. Este ízelítőt kaptunk abból, hogy mi vár ránk a következő hetekben a spanyol kempingekben. A közelgő hétvégére tekintettel sok állandó és jópár hétvégéző barcelonai érkezett és ezek aztán csináltak olyan zajt, hogy az olaszok a nyomukba sem jöhetnek. Cambrils, 2005. június 11, szombat, 43. nap A tegnapi hosszabb nap után engedélyeztünk magunknak egy laza reggelt. A kilencórás kelés után 11-kor hagytuk el a kempinget a Tarragona-n túl kinézett újabb hely irányába. Ismét a négysávos út miatt ellenkező irányban kellett elinduljunk. Ez alkalmat adott, hogy az út túloldalán lévő közel fél tucat lakóautós telepet meglátogassuk. Az előző napok tapasztalata alapján időszerűnek láttuk a gáztöltés lehetőségeinek felmérését. Az eredmény minden tekintetben lehangoló. 78
Először is angolul beszélő ember alig, németül aztán végképp senki. (Talán ezért van a szokásosnál sokkal kevesebb német erre felé?) Aki azt állítja magáról, hogy kicsit beszél angolul az általában erősen túlértékeli a helyzetet. Azért kézzel-lábbal meg néhány angol és spanyol szó kölcsönös felismerésével mindenhol a legfontosabbat meg tudtuk érteni-értetni. De nagyon-nagy nosztalgiával gondoltunk Norvégiára. Ami a dolgok érdemi részét illeti semmi jóval nem kecsegtettek. Azt ajánlották, hogy ha sokáig akarunk maradni építtessük át a gázrendszert a helyi szabványra és egyből vállalkoztak is volna rá, de csak hétfőn… Töltetésről senki sem tudott, pedig volt köztük öreg róka is. Az üzletek siralmasak, itt általában nem a megszokott önkiszolgáló rendszer, hanem a pultos megoldás a szokásos. Így nincs arra lehetőség, hogy csak úgy sétálgatva az ember talál valami érdekeset. Ha pedig tényleg kellene valami jobb nem gondolni arra, hogyan lehetne elmagyarázni, vagy tanácsot kapni… Mára csak mintegy 100 kilométer volt az adag és Rózsi az új feltételekkel nagyon gyors megérkezést ígért. Egyetlen szebb szakasz volt, ahol a C31-es út a parti dombokon haladt vagy 20 kilométeren. Itt, bár az út jóval szélesebb volt, mint, a korábbi parti szakaszokon, a hétvégi turistaforgalom miatt és azért, mert nincs alternatív nem fizetős út, elég erős forgalomban kellett autózzunk. Útközben megálltunk egy szupermarketban kenyeret venni. Végül halat is kaptunk jó áron és úgy határoztunk, hogy este meg is sütjük az egyik adagot. Azért simán megérkeztünk a kiszemelt településre, Cambrils-ba és könnyen meg is találtuk az egyik kempinget. Erről a katalógus írta, hogy általában kicsik a parcellák és valamilyen fákkal van beültetve. Első ránézésre nem volt különösebb baj, volt szabad hely bőven, a parcellára történő behajtás nehéznek, de nem elképzelhetetlennek látszott. A baj ott jelentkezett, hogy a fák legalsó vastag ágai alacsonyabbak, mint a lakóautó. A manőverezés során a kocsi tetejét az egyik fa ága meghúzta és két műanyag le is törött. Teljesen idegroncsok lettünk, majdnem itthagytuk a kempinget. Végül egészen másként álltunk be, mint terveztük, a motor kilóg az utcára, a markizét nem lehet teljesen kinyitni, de a hely kellemes. A sérülést megvizsgálva megállapítottam, hogy puttony és a kocsi test közötti illesztés egy lezáró eleme és az alatta lévő tömítő anyag egy része esett le, szerencsére semmi sem törött és helyben a nálam lévő anyagokkal meg tudom oldani. Sőt azt is mondható, hogy egy gyárilag nem elég jól felrögzített elem esett le. Csak az a kérdés mi lett volna, ha jól rögzítik? Még volt arra idő, hogy felderítsem a terepet, kimentem a plage-ra, de nem volt kedvem bemenni a vízbe. A kemping medencéjében úsztam pár métert. Este megsütöttük a pisztrángunkat és elkezdtem behozni a három napos lemaradást a fényképek rendezésével, a költségek és út adatok rögzítésével, a GPS adatok archiválásával. A naplóra nem is jutott idő…
79
Cambrils, 2005. június 12, vasárnap, 44. nap Már tegnap, amikor ideérkeztünk erősen befelhősödött, sőt a sütés előtt esett is pár szem. Aztán éjjel újra, kicsit több. Reggel kellemes melegre és zárt, de nem túl sötét felhőzetre ébredtünk. Ebből a kempingből csak a mintegy 15 kilométerre lévő Tarragona meglátogatását tervezzük és néhány nap pihenést. Ez a mai pihenőnappá minősíttetett. Eredetileg strandolás lett volna a cél, de sem az itt hétvégéző tömeg, sem az időjárás nem kedvezett a dolognak. Így komótosan megreggeliztünk, utána olvasgattunk, majd rászántam magamat a lakóautó tegnapi sérülésének kijavítására (szerintem jobb lett mint új korában volt) és máris délután egy óra múlt. Közben kicsit esett is az eső. Tovább olvasgattunk és négy óra tájban Zsóka nekiállt főzni a közeli napokra én pedig behozni a lemaradásomat ebben a műben. Vacsora után rászántuk magunkat egy kisebb sétára itt Cambrils-ban. A fő cél az volt, hogy felderítsük a vasúti menetrendet Tarragona felé, mert holnap úgy terveztük vonatozunk egyet. Közben Cambrils-ról is szereztünk némi benyomást. Amit láttunk az egy tisztára tengerparti üdülő település, látszatra döntően a hazai lakosság céljára. Sok apartman házzal és nyaralóval és még több épülővel. Nem hagyott túlzottan mély nyomokat, talán tíz év múlva kellene visszajönni… Azért a tengerpartja már most is szép. Cambrils, 2005. június 13, hétfő, 45. nap Mára Tarragona meglátogatása volt beütemezve és el is döntöttük, hogy 7 órakor felkelünk, hogy a 10.08-as vonatot elérjük. Háromnegyed 7-kor azonban elkezdett esni és csúnyán be volt borulva, ezért úgy döntöttünk, várunk egy kicsi és legfeljebb a 11.32-es vonattal megyünk be. Közben a helyzet romlott és gyakorlatilag egész délelőtt, úgy fél kettőig esett. A programot megváltoztattuk és maradtunk a kempingben olvasgatni, lustálkodni. Azért néhány dolgot megcsináltunk. Kikerestük a következő két kempinget és Rózsit felkészítettem az útra. A gáz ügyekben tegnap előtt szerzett információk birtokában megnéztük hogyan is állunk a készletekkel. Kellemes meglepetés volt, hogy a használatban lévő palackban még jó 6 kiló van pedig ez szolgált tavaly 5 hetet Istria-n és most kezdte a hetedik hetet ezen az úton. A Németországban tavaly cserélt palackban megvan a jó tíz kiló. Minden esetre a helyzet megnyugtató és úgy döntöttünk, addig nem idegeskedünk, amíg ez a palack ki nem fogy. Akkor kezdünk el gondolkozni mit is tegyünk, ha kell egyáltalában tenni valamit. A hajnyírás és a kocsi keréknyomásának ellenőrzése is esedékessé vált és ezeket is abszolváltuk. Napközben még többször esett, de estére abbahagyta, így kellemes időben késő estig kint tudtunk maradni a markize alatt.
80
Cambrils, 2005. június 14, kedd, 46. nap Ma reggel hétkor volt riadó, mert úgy határoztunk, ha esik, ha fúj ma bemegyünk Tarragonába. Szerencsére se nem esett, se nem fújt, bár kicsit felhős volt és talán hűvösebb az elmúlt napokban megszokottnál. Bőségesen hagytunk időt a vonat eléréséhez, már jó fél órával az indulás előtt kint voltunk a pályaudvaron. Megállapítottuk, hogy ez azért nem a svájci vasút, ha nem is sokat, de úgy 5 percet késett a szerelvény. Elég sokan voltak, így nem kaptunk ülőhelyet. Ez nem tett túl jót a térdemnek, bár csak jó negyed óra volt a vonatozás. Tarragona-ba beérkezve egyből elkezdtük a város bejárását. Útikönyvekből tudtuk, hogy gazdag, a római időkig visszanyúló története van és ezek építészeti emlékei láthatóak. A város megyeszékhely, 110 ezer lakossal. Jelentős ipara van, a vonattal közelítve sok-sok kilométeren át jöttünk olajfinomítók és vegyi üzemek között.
A pályaudvartól jó pár lépcsőn kapaszkodtunk fel a történelmi városrészbe, mely egy domb tetején található. A régi városfal jó háromnegyede ma is látható, egy U betűt formáz. Felfelé kapaszkodva jó rálátásunk volt a római amfiteátrumra, mely a tengerparton, közvetlenül a plage mögött található.
81
Mögötte hangulatos park, és távolabb egy a tengerbe nyúló földnyelv egészíti ki a panorámát. A történelmi városrészbe felkapaszkodva az első jelentősebb épület egy bástyafal mely V.Károly király kapuját foglalja magában. Utána Augusztusz császár palotája következik, mely egy masszív négyzet alakú kőtorony, végleges formáját a középkorban kapta és várbástyaként szolgált. Ma a helytörténeti kiállításnak ad otthont. Mögötte egy modernebb épületben az archeológiai múzeum található, mely állítólag Spanyolország leggazdagabb római kori gyűjteményével büszkélkedhet.
82
Tovább menve jutunk el a Place de Roi-ra (a Király terére), mely a mögötte lévő utcácskákkal és terekkel a történelmi város kimondottan hangulatos része. Tovább baktatva felfelé egy oda nem illő építkezés hívja fel magára a figyelmet. Az érseki palota és a hozzá kapcsolódó papi szeminárium épületei előtti teret egy hatalmas munkagödör és sok-sok vasbeton foglalja el. Csak remélni tudjuk, hogy a monstrum megmarad a föld alatt és nem fogja eltakarni a mögötte lévő szép épületeket.
Innen már csak pár lépés az U alakú bástyafal végén lévő katedrálisig. Ez hasonló szerkezetű, mint a Barcelonai, szép kerengő tartozik hozzá közepén egy kevésbé egzotikus, de talán jobban ideillő kerttel.
83
A katedrális meglátogatása után zeg-zugos sikátorokon elkezdtünk leereszkedni a hegyről. Láttunk néhány gyönyörűen felújított palotát, a legfeltűnőbb a ma múzeumként működő Castellarnau palota, de a szomszédos, ma a Konzervatóriumnak helyet adó palota is gyönyörű. Lefényképezésükre remény sem volt, mivel a szűk sikátorban nem volt elég hely befogni az épületeket.
Innen a Place de la Pont-ra sétáltunk, melyet a városháza épülete zár le. Kár, hogy a déli napsütésben egyetlen négyzetcenti árnyék sem volt, így a déli pihenőnket nem tudtuk itt megtartani. Tovább sétálva lekereszteztük a 84
Rambla Vella-t, majd a vele párhuzamos Rambla Nova-n, mely struktúrájában megfelel a Barcelona-inak, végre találtunk egy árnyékos padot.
Rövid pihenő után folytattuk sétánkat egy modernebb, üzletekkel és nagyvárosi forgalommal megáldott városrészben. Az utcákon bóklászva rátaláltunk a Vásárcsarnokra. Ma piaci nap volt és a csarnok körüli téren és utcákban árusok kínálták az ilyen helyeken megszokott cuccokat (ruhaneműket, cipőket, valamennyi háztartási eszközt, bizsut és sok minden mást). Semmi sem ragadta meg a figyelmünket, kicsit gagyinak tűnt az egész. Bementünk a Vásárcsarnokba is. Jóval egy óra után jártunk, így az általunk olyannyira kedvelt halas standokon már csak a romok voltak láthatóak és sok stand már bezárt. Pár utcára a piactól találtuk meg a római kori Fórumot. Érdekes, ahogy a mintegy Királyhágó tér méretű romkert beilleszkedik a huszadik században épült városrészbe.
85
Innen lesétáltunk a kikötőbe. Előtte tartottunk egy rövid pihenőt egy nem túlzottan árnyékos parkban. A régi kereskedelmi kikötő manapság kap új funkciót. A raktárépületekben konferencia központ és kiállítási csarnok kapott helyet és pár ipari műemléknek számító darabot is kiállítottak a rakparton. A környezet rendezése is most folyik. Átsétáltunk a sport kikötőbe is. Itt nem láttunk semmi érdekeset, a modern mólók mellett talán három-négy közepesnek sem nevezhető jacht horgonyzott, a többi kis vitorlás és motorcsónak. Ugyanakkor nagyon sok éttermet, gyorsbüfét láttunk. Tovább menve megnéztük a plage-t is. Délután háromkor elég sokan kint voltak és döntően fiatalok. Feltételezzük, hogy az itt szokásos hosszú ebédidőt használták ki a strandolásra. Eddigre már elég meleg lett és elég sok kilométer is bekerült a lábainkba, ezért visszasétáltunk a pályaudvarra és vagy félórával a 16.03-as indulás előtt kiültünk a vágány melletti padokra. Tarragona nagyon jó benyomást tett. Sok, a világörökség részét képező műemléke van és rendezett benyomást keltett. A vonat megint pár perc késéssel érkezett, de nem volt annyira zsúfolt, mint odafelé. Kényelmes sétával háromnegyed öt körül a lakóautónál voltunk. Mivel az idő még fiatal volt, kimentem a tengerhez és fürödtem egy jót. Moncofa, 2005. június 15, szerda, 47. nap Mivel ma továbbmenős nap volt, 8-kor keltünk. Bár előre semmit sem készítettünk össze, fél 11-kor már a kempingen kívül voltunk vízfeltöltéssel, fizetéssel. Tankolási lehetőséget kellett keressünk, hiszen több mint három hete adtunk inni a kocsinak. Ma a Castellon és Valencia között kinézett kemping volt a célunk. Errefelé kevés választási lehetőség van, az N340-es úton kell menni. Rózsi se beszélt
86
sokat, indított azzal, hogy menjünk 52 kilométert előre és út közben is csak olyanokat mondott, hogy ne térjünk le az útról. A 200 kilométeren talán egy tucatszor szólt valamit is. Az út vége felé kicsit elbizonytalanodott, de ott felülbíráltuk és simán átjutottunk a kérdéses részen. Már Moncofa-ban a félrevezető táblák és útlezárások miatt letértünk a Rózsi által megadott irányról, pedig neki volt igaza… Az út általában a tengertől kicsit távolabb haladt, jobb kéz felől elég magas kopár hegyekkel. A táj nagyon nyugalmas volt, de semmi maradandó. Legmélyebb benyomást a minkét irányban nagy kamionforgalom tette ránk, mely eléggé megnehezítette Zsóka életét, aki szinte a teljes utat vezette. Útközben megálltunk bevásárolni. Egy Lidl-ben eléggé eleresztettem a szerszámok iránti vonzalmamat és vettünk egy TV antennát is, hogy a helyi adást tudjuk venni (mind többször vagyunk akadályozva a műhold vételben a fák miatt és legalább időjárás jelentésre szükségünk van). Nem tudtunk ellenállni a szomszédos szupermarketban az olcsó lazacnak és rákocskáknak. Castellon előtt pár kilométerrel lekereszteztük a Greenwich-i délkört és ezzel átléptünk a nyugati féltekére. A kemping kimondottan jó benyomást keltett. Nincsenek túl sokan (az állandók gondoljuk csak a hétvégére fognak megérkezni), a strand talán kétszáz méterre (még nem néztük meg), minden nagyon tiszta, még WC papír is van (ez az első eset mióta elindultunk). Üzlet elég messze, vagy másfél-két kilométerre. Az ár pedig kimondottan kedvező, ACSI kedvezménnyel 11.5 Euró és 7=6 kedvezmény is van. Moncofa, 2005. június 16, csütörtök, 48. nap Kimondottan meleg éjszakánk volt, így elhatároztuk, hogy elővesszük a harmadik fokozatú takaróinkat, a vastag frottír lepedőket. Szerencsére még van egy könnyítési lehetőségünk, vékony flanel lepedők is vannak velünk. Mára a spanyol meteorológia meleg, kissé felhős időt ígért. Strandolást terveztünk és ezt be is tartottuk. Már dél előtt kint voltunk a strandon, ahol változó volt a népsűrűség, de alapjában igen alacsony. Tényleg alig öt percre van a plage, ami itt egy kombinált, homokos, köves partszakasz. A vízparton babszem és tojás méret közötti lekerekített kavicsok vannak. Ezeken nem olyan kellemes a fekvés, mint a homokon, de cserében nem viszi a szél és nem megy bele az ember mindenébe. A víz kimondottan kellemes volt, én többször is bementem úszni egy keveset, Zsóka csak a kritikus pontig. Hőmérőt sajnos nem hoztunk magunkkal, így műszeres mérést nem végezhettünk.
87
Három óra után bementünk és régi terveinknek megfelelően reggelijeink változatosabbá tételére padlizsánt készítettünk. Utána eltettünk-vettünk a lakóautó körül. Moncofa, 2005. június 17, péntek, 49. nap Hetedik hete vagyunk úton és mintha ma indultunk volna… Nagyon élvezzük, és jó arra gondolni, hogy alapjában véve még csak az elején vagyunk. Ma hasonló időt ígér a meteorológia és mi ugyanazt tervezzük tenni, mint tegnap. Kihasználva, hogy a helyiek még nem jöttek ki hétvégére, megint a strandon töltöttük a nap jó részét és adtunk a bőrünk színének. Azt hiszem, otthon már talán ránk sem ismernének. Moncofa, 2005. június 18, szombat, 50. nap Az este ismét megtapasztalhattuk a spanyol kempingek hangulatát. Hat óra után folyamatosan elkezdtek érkezni az állandóak, megszámlálhatatlan gyerekkel és legalább ugyanannyi biciklivel. Éjfél utánig tartott a ricsaj. Reggel nyolc körül keltünk, mert a helyi piac meglátogatása volt a reggeli program. Kiderült nem kell annyira sietni, mert itt jócskán délutánig vannak kint az árusok, nem úgy, mint Franciaországban, ahol délben szigorúan elkezdenek pakolni és egy órára már nyoma sincs a piacnak. Vettünk némi zöldséget és gyümölcsöt a közeli napokra és sikerült Zsókának kapnunk két olyan ruhát, melyeket a kempingben hordhat. Késő délutánra a közeli San Jose barlang meglátogatását terveztük, de oda csak fél négyre lehetett menni. Két lehetőségünk volt: vagy kimegyünk 1-1.5 órára a strandra, vagy a lakóautó körül teszünk-veszünk. Ez utóbbit választottuk, mert feltételeztük, hogy a hétvége miatt sokan lehetnek a strandon és egy kis pihentetés is ráfért a bőrünkre. Zsóka kimosott néhány holmit, én pedig kimotoroztam kenyérért és tankolni, majd kicsit átrendeztem a cuccot. A nagy paplanokat elsüllyesztettem, valószínűleg nem lesz szükség rájuk a következő hetekben, és a kaját is átrendeztem. Közben a kemping medencéjében is megmártottam magamat. Három körül indultunk a mintegy 8-10 kilométerre lévő barlanghoz. Errefelé a tengerpart egy 5-10 kilométer széles lapály, mögötte nem túl zord, de 6-800 méter magas hegyvonulat van. A San Jose barlang egy Vall D’Uxo nevű település határában, a hegyek lábánál található. Egy turistaközpontot alakítottak ki a bejárat körül. A leírás szerint Európa leghosszabban csónakázható földalatti folyója. Folyásról ugyan szó sincs és a leírás szerint komoly beavatkozások után alakult ki a mai helyzet, azért komoly élmény volt.
88
Első kellemes meglepetés az volt, hogy bemondásra elhitték, hogy nyugdíjasok vagyunk és fejenként 6.5 helyett csak 4.5 Eurót kellett fizessünk. Egy fél órát vártunk az indulásig és kifogtunk egy spanyol csoportot, benne sok gyerekkel és ez megadta az alaphangulatot. Nincs az a magyar iskolai csoport, aki ilyen lármát képes csapni… Szerencsére a mi csónakunkba nem jutott belőlük és evezősünk is igyekezett minél távolabb kerülni tőlük. A barlangban nem volt szabad fényképezni, de nem is hiszem, hogy kijött volna valami is. Madeirán már szereztünk negatív élményt ez ügyben. Kb. 2 kilométeres szakaszon visznek el a 16 személyes csónakok, melyet egyetlen evezővel, - nagyrészt csáklyázással, - irányít a csónakos. Ő az idegenvezető is, de természetesen csak spanyolul. Mi előtte elolvastuk az angol szöveget is, ezért volt némi fogalmunk a látottakról. Egy helyen ki kell szállni és egy 255 méteres darabon szárazon mehettünk, majd visszaszálltunk a csónakokba. Van egy további 2 kilométeres szakasz is, de ezt nem nyitották meg a közönségnek. A leírás szerint a feltárás még nem fejeződött be. A barlang egy cseppkőbarlang, de csak kevés képződmény van benne, sok sérült (feltehetően a feltárás és a mai helyzet kialakítását szolgáló robbantásokban sérültek meg) és nem is túlzottan színpompás. Külön varázsa van viszont, hogy mindezt az ember csónakból csodálhatja meg.
89
A 40 perces látogatás után felültünk a motorunkra és visszaúton bementünk két szupermarketba. Sikerült megkapnunk a még hiányzó mikrós edényeket és ezzel egy 6 éve nyitott projectet zártunk le. Kicsit körbenéztünk sajt és felvágott beszerzési lehetőségek ügyében is, hiszen pár hét múlva kifogyunk a hazaiból. A kempingbe visszaérve még fürödtem egyet a medencében, majd hazatelefonálás, mailbox és bankszámla ellenőrzés következett. Este húst sütöttünk és élveztük a spanyol kempingek “csendjét” amihez most egy lett vagy litván társaság is hozzátette a magáét. Amikor fél 12-kor elmentünk lefeküdni kezdődött az élő zene a szomszédos turistacentrum étteremben… Moncofa, 2005. június 19, vasárnap, 51. nap Mára Spanyolország harmadik legnagyobb városának, Valencia-nak meglátogatását vettük programba azzal a megfontolással, hogy egyrészt elkerüljük Moncofa-ban a hétvégi csúcsot, másrészt a vasárnap nyugodalmasabbnak ígérkezik a városban. Hatkor terveztünk kelni, de csak úgy háromnegyed hét körül keltünk, a kempingben még teljes volt a csend. Reggeli után motorral mentünk a közeli Nules pályaudvarára. Ezt a kemping recepciósa ajánlotta, mert a mindössze 3 kilométerre lévő Moncofa-i állomáson csak a vonatok gyenge fele áll meg. Ez igaz hét közben, de vasárnap csak azok a vonatok járnak, melyek mindenhol megállnak. Nekünk szerencsénk volt, mert tíz perces várakozás után jött a vonat és fél 11-kor már ki is léptünk a Valencia-i pályaudvar kapuján. A mintegy egyórás vonatozás nagyon kellemes volt. Végig keskeny csatornákkal öntözött narancsültetvények mellett vezetett a pálya, ez Spanyolország egyik legjelentősebb narancstermelő vidéke. A vonalat nemrég újíthatták fel. Az állomások mintegy felét egyszerűen párszáz méterrel odébb újraépítették (az omladozó régieket még több helyen lehet látni) a többi helyen a meglévő épületeket hozták rendbe, építették meg a peronokat és szerelték fel mindazzal a modern szerkezettel, ami elvárható. Külön megcsodáltuk a Sagun mögötti hegy tetején a régi várat. Valencia-ban az első kellemes benyomás a pályaudvar épülete maga. Egy csodálatos, kerámiával kívül-belül gazdagon díszített épület, melyet kovácsoltvas kerítés vesz körül. A kellemes meglepetések a pályaudvar előtti téren folytatódnak, ahol szépen felújított paloták egész sora várja a megérkezőt. A pályaudvar mellett van Spanyolország egyik legnagyobb, 18 ezer fős bikaviadal arénája. Ma szerencsére nem volt esemény… A pályaudvar előtti teret elhagyva a városnéző séták kiindulópontjára, a közeli városházához sétáltunk. Itt megint nem győztük kapkodni a fejünket, a téren mindenfelé szebbnél szebb paloták hívták fel magukra a figyelmet. Közülük a
90
postapalota a legnevesebb. Az itt még korainak számító órán és hűvösnek számító 24-25 fokban nagyon jó hangulata volt a térnek.
Innen a San Vincente utcán végigsétálva először a Szent Márton, majd a Szent Katalin templomot látogattuk meg. Bemerészkedtünk néhány sikátorba is, ahol elég sok gyanús, elsősorban néger alakot láttunk és egy nem túl
91
bizalomgerjesztő piacon is végig mentünk. Ezt követően a La Seo katedrálist néztük meg és egy szomszédos templomban még egy esküvőt is kifogtunk.
92
Eddigre már volt elég kilométer a lábunkban egy pihenőhöz és találtunk is egy árnyékos padot a Turia “partján”. Ez egy érdekes dolog. Valaha itt folyhatott a folyó, megvan az összes híd, a parti sétányok, minden, csak egy csepp viz sincs. Olyannyira, hogy a mederben parkokat, sportpályákat alakítottak ki és még az sem mondható, hogy a nedvesség miatt ez egy kicsit is üdébb lenne, mint a többi (egyébként nagyon kevés) park.
Ismét bevetettük magunkat az utcák rengetegébe. Kezdtük a Serranos tornyokkal. Ezek a néhai városfalba beépített őrtornyok voltak. Megmászásuktól javuló, de még nem tökéletes lábam miatt eltekintettünk. Sétánk során érintettük azt a kis teret, melynek hangulatát a Tartományi Képviselőház, a Baila és a Scala paloták és néhány más épület adja meg. Utunkat a Caballeros utcán folytattuk, ahol számos régi családi palotát csodálhattunk meg.
93
Következő állomásunk a Selyembörze és a Központi Vásárcsarnok épületegyüttesének meglátogatása volt. Ez utóbbi vasárnap lévén zárva volt. Tudtunk néhány külső felvételt készíteni, de megállapítottuk, hogy a már elkezdett felújításnak éppen itt az ideje. A 80 éves épület gazdag csempe díszítésével és méreteivel érdemli ki a figyelmet.
94
A Selyembörze épülete viszont egy ékszer. Szabadon látogatható. Gazdag kőfaragásai, a nagy terem csavart oszlopai és a kis kert a maga építészeti kialakításával és hangulatával talán a mai nap legszebb élményét nyújtották.
Innen tettünk egy kiruccanást a kevésbé látványos részekre is, ahol sok lerobbant, bontásra előkészített, vagy bontás alatt álló házat láttunk. A Szent Augustin templom kertjében ücsörögtünk egy kicsit, megettük a magunkkal hozott cseresznyét és kekszet. Elnéztünk a könyvtár környékére is és Gran Via sétányára is. Eddigre az utcai hőmérők már 36-37 fokot mutattak és ez az érték rohamosan emelkedett. Úgy döntöttünk, hogy nem kínozzuk tovább magunkat,
95
visszamentünk a pályaudvarra és a fél háromkor induló vonattal visszajöttünk a kempingbe. Gyorsan megmártottam magamat a medencében és kiültünk az árnyékba olvasgatni, illetve a naplót megírni. Most nem sokkal hét előtt várjuk, hogy az állandóak felkerekedjenek, és a kemping visszaálljon a megszokott nyugalmas állapotba. Moncofa, 2005. június 20, hétfő, 52. nap A tegnapi kimerítő nap után mára strandolást ütemeztünk. Ennek megfelelően csak fél tíz körül keltünk, ami itt a kempingben a normális. Reggeli után először kimentünk a közeli gyógyszertárba, hogy Voltaren emulgél készletünket feltöltsük. Örömünkre szolgált, hogy a gyógyszerész kislány meglátva a magyar tubust egyből adta a tökéletesen azonos krémet, csak dupla akkora kiszerelésben. Utána bementünk a szemközti strandcikkeket árusító boltba csak úgy körülnézni. A vége az lett, hogy otthagytunk jó 30 eurót és vettünk napozószert, napernyőt és Zsókának strandra járós szandált. Visszatérve a lakóautóhoz összeszedtük a strandolós cuccot és egy óra körül ki is értünk a strandra. Itt változó számban, de általában nagyon kevesen voltak és fél ötig élveztük a napsütést és az enyhe szellőt. Megmértem a víz hőmérsékletét és legnagyobb csodálkozásunkra 26 fokot mutatott a hőmérő. Ha ennyi talán nem is volt, de kellemes meleg már a víz és többször is bementem. Zsóka ismét csak a kritikus pontig… Nem tudom mire vár? Moncofa, 2005. június 21, kedd, 53. nap Már tegnap este elkezdett enyhén felhősödni, ezért éjjel kimondottan meleg volt, a minimum hőmérséklet 22 fok felett volt, bár pár órára feltámadt a szél. Reggelre maradt a fülledt, párás, kissé felhős idő és mi nem siettük el a felkelést. Egy kényelmes reggeli után a lakóautó körül szöszöltünk, Zsóka kimosta a lepedőket, én felszereltem a motort a holnapi indulás miatt. Délután fél kettőre nagyon meleg lett és lementünk a strandra nem is annyira a napozás, mint a fürdés miatt. Érdekesek ezek a spanyol strandok. Sok helybéli jár ki így délidőben, nemegyszer csak fél vagy egy órára. Megmártózik, napozik egy kicsit és utána megy vissza dolgozni. Azt hiszem ezt én is el tudtam volna viselni a munkás hétköznapokon. Az üdülők sem töltenek egész napokat a víz partján. Mi a 3-4 órás strandolásainkkal kivételnek számítunk. Mindössze két órát töltöttünk lent, de a gyakori fürdés ellenére elég tikkasztó volt. Feljöttünk a kempingbe és néhány házkörüli dologgal töltöttük az időt. Esedékessé vált 6 hetes szakállam lenyírása, kifizettem a kempinget, Zsóka feltette a megszáradt lepedőket és egy méredzkedés is befért Legnagyobb megelégedésünkre régen látott alacsony értéket mutatott a mérleg. Nálam a 95 kilós adat a ‘80-as évek közepét idézte.
96
Santa Pola, 2005. június 22, szerda, 54. nap Még előző este elkezdett esni az eső. Reméltük kicsit lehűti a levegőt, de csalódnunk kellett. Gyilkos meleg volt, egész éjjel a kinti hőmérséklet nem ment 22.5 fok alá. Bár minden ablakot kinyitottunk, - már amennyire az eső engedte,- bent 25 fok felett volt és ez a hálófülkében még vagy 3 fokkal több… Mivel a közeli nádasok miatt sok volt a bogár ezen a helyen, sajnos a szúnyoghálókat fel kellett húzni és ez nagyon lefogta a légáramlást. Éjjel három óra körül Zsóka már nem bírta a meleget és inkább a nappaliban ideiglenesen kihúzott valamin aludt. Elhatároztuk, hogy elővesszük a ventillátoros fűtőtestünket és megnézzük, mit tud csak ventillátorként tenni, ha nem lesz elég, veszünk valamit. Minden esetre, ma éjjelre a nappaliban lévő ágyat előkészítjük… A kissé zűrös éjszaka ellenére már fél nyolckor felkeltünk, mert jó 250 kilométeres út állt előttünk. Most is két lehetőség volt: Valencia után a tengerparton menni pár kilométerrel és egy órával többet, vagy egy belső nem fizetős autópályán. Most a gyorsabbik megoldást választottuk. Így is a tízórai indulás ellenére majdnem négy óra és 35 fok volt mire megérkeztünk. Pedig csak egyszer álltunk meg egy jó fél órára bevásárolni és az autópályán 80100 kilométerrel is mentem. A táj érdekes volt, nagyrészt kopár hegyek közötti lapos völgyekben autóztunk, volt, hogy 500 méter magasra is felkapaszkodtunk. Nagyon sok ipartelepet és még annál is több építkezést láttunk. Megállni sehol sem lehetett, de nem is volt különösebb ok se rá. Meglepő volt viszont, hogy egyetlen helyen láttunk csak bevásárlóközpontot egy Petrer nevű kisváros határában. Itt viszont volt egy Duna Plazza méretű és szerkezetű létesítmény és egy, az Auchan-hoz hasonló Carrefour. Ez utóbbiban vásároltunk, mert a másik elfogadhatatlanul drágának ítéltetett. A kempinget Rózsi segítségével könnyen megtaláltuk. Elég jó hely, de az előző hely közelébe sem jön. Miután letettük a kocsit és megtuningoltam a már vagy tíz napja eltűnt Duna TV-t elmentünk sétálni a településen, Santa Pola-ban. Begyűjtöttünk egy csomó prospektust, felderítettük a strandolási lehetőségeket (bizony egy jó kilométer sétára lesz szükség oda is meg vissza is), a közeli Aldi-t. Fényképezőgépet sajnos nem vittünk magunkkal, pedig lett volna néhány dolog, ami megérdemelte volna. Mivel 5 éjszakát tervezünk itt tölteni és két napra van csak kirándulás beütemezve, valószínűleg lesz még alkalmunk pótolni. Santa Pola, 2005. június 23, csütörtök, 55. nap Már este besűrűsödtek a felhők, sőt pár csepp esett is. Azért változatlanul meleg volt és bevezettük a tervezett intézkedéseket. Harminc év után külön ágyba vonultunk és a kis ventillátort is megpróbáltuk bevetni, kevés sikerrel.
97
Reggel elég soká aludtunk és a továbbra is felhős-párás időben hezitáltunk, hogy mit tegyünk. Alicante-ba menni már késő volt, strandolásra az idő nem igazán kedvező (és a következő napokra a spanyol meteorológia jobbat ígért), viszont a rövidebb Elche-i kirándulásra még elég volt az idő. A buszpályaudvar felé menet lekaptam azt a középkori vár mintájára épített épületet, mely ma egy étteremnek ad helyet, amely még nincs nyitva. Délben indultunk busszal a mintegy egy kilométerre lévő megállóból. Lehetett volna motorozni is, de az az igazság, hogy ebben a melegben beöltözni, bukósisakkal, mindennel elég kínos és kellemetlen is. A másik baj, hogy a szárazság miatt nagy a por, amit a kocsik felvernek, és aztán megy az ember szemébe-szájába, néha úgy könnyezik az ember, hogy az már veszélyes. A harmadik dolog az, hogy errefelé kevés a motoros és az autók nem igazán tisztelik a kétkerekűeket és ez nehézzé teszi a vezetést. Ezért aztán ha lehet, busszal vagy vonattal megyünk.
98
Elche egy egészen más jellegű hely, mint az eddig látottak. Ez állítólag Spanyolország legszárazabb vidéke. Legfőbb nevezetessége az a mintegy 170 ezer pálma, mely a városban és környékén nő. Ez az állomány nemcsak Európában, hanem néhány sokkal “pálmásabb” vidéken, mint a Közel-Keleten és Afrika jelentős részén a legnagyobb. Már a városhoz közeledve feltűnik, hogy a magánházak kertjében és ültetvényeken mind többet látni. Beérkezve a városba aztán szinte csak pálmafával találkozik az ember. Ez szegélyezi az utakat, ez van az egyébként nagyon sok parkban, a kertekben és számos, nagykiterjedésű ültetvényen és erdőben. Van itt pálma múzeum, botanikus kert, nagyon szépen karbantartott városi park és belépőjegy ellenében látogatható magándzsungel. A hagyomány szerint a közeli Kártágót ostromló katonák köpködték szét az első magokat. Azóta persze nagyon tudatos termesztés folyik, és komoly erőfeszítéseket tesznek az öntözés érdekében. A pálmákon és parkokon kívül is van néhány nevezetesség. Ezek közül az éppen rekonstrukció alatt álló középkori vár az egyik legjellegzetesebb. Bemenni nem lehetett. Tőle nem messze van a Bazilika. A két épület közötti téren modern szökőkút áll, szemen vele egy olyan napóra, melyről a perceket is le lehet olvasni és a téli-nyári időszámítást is figyelembe veszi. A Bazilika mellett egy régi jellegzetes épület áll, mely ma a regionális tanács helyi irodáinak ad otthont. Ezzel átellenben egy arab fürdő épülete áll, mely ma nem volt látogatható. A belváros utcáin sétálgatva jutunk el a városháza épületéhez és tőle nem messze a modern Elche egy reprezentáns épülete, a kongresszusi központ található.
99
Közel három órát bóklásztunk az egyre melegedő időben és ez elég is volt minden szempontból. Elche egy nagyon kellemes élménye lett ennek a túrának.
100
Sétánk során egy elektromos boltba is eljutottunk, ahol jó áron tudtunk olyan vízforralót venni, mely az általában rendelkezésünkre álló 6 Amperrel elmegy és nem túl nagy. Gázfogyasztásunkat szeretnénk tovább csökkenteni vele. Kaptunk olyan viszonylag kisméretű, de nagyteljesítményű és kellően masszív ventillátort is, mellyel reményeink szerint az esti lefekvések előtt át tudjuk szellőztetni a kocsit. A négy órakor induló busszal jöttünk vissza és már háromnegyed ötkor a lakóautónál voltunk. Vacsora előtt még vettem egy gyors fürdőt a kemping medencéjében. Santa Pola, 2005. június 24, péntek, 56. nap Új szerzeményeink beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. A ventillátorral este jól át tudtuk szellőztetni a lakóautót és éjjel elviselhető volt a klíma. Reggeli teánkat is az új vízforralóval készítettük. Reggel meleg, de kissé felhős időre ébredtünk és látszott, hogy ma gutaütéses idő lesz. Kihasználtuk a lehetőséget, hogy a kempingben nagy, 7 kilós mosógépek vannak és csak 3 Euró egy menet. Elsősorban a törülközőket, de szinte minden más felgyülemlett szennyest Zsóka kimosott. Utána bementünk a két kilométerre lévő belvárosba, ahol egy borkimérésben beszereztük a következő hetekre szükséges mennyiséget mivel a hazai már kifogyott és a francia utántöltés is a végét járja. A déli tűző napon nem volt túl nagy élvezet visszasétálni a kempingbe a 15 liter borral. Nem volt kedvünk egy újabb másfél kilométeres sétával kimenni a strandra, így a kempingben kornyadoztunk a melegben. Zsóka kihasználta az alkalmat és átrendezte a ruhákat. Az elmúlt napok tapasztalatai alapján nem valószínű, 101
hogy a közeli hetekben termo pulóverre, joggingra, flanel ingre, vagy akár hosszú farmerra szükségünk lesz, ezért ezeket elsüllyesztettük és helyette az újatlan pólók, flanel lepedő és ehhez hasonlók kerültek kéz közelbe. Én kínomban a hőgutát megelőzendő kétszer is megmártottam magamat a kemping medencéjében, de itt elég nagy volt a népsűrűség és a víz a szokásosnál is sokkal klórosabb volt. Péntek délután lévén kezdenek szálingózni az állandóak és érzékelhetően növekszik a zajszint. Szerencsére itt külön parcella van az átutazóknak, így kissé el vagyunk szeparálva a helyiektől. Santa Pola, 2005. június 25, szombat, 57. nap Este sokáig kint ücsörögtünk a jócskán húsz fok feletti melegben. Már éppen lefeküdtünk, amikor a mellettünk lévő üres parcellára úgy éjfél körül befordult egy kis Opel Corsa és nagyon sokan szálltak ki belőle. Legnagyobb meglepetésünkre magyarul beszéltek… Reggel aztán kiderült, hogy egy nálunk talán tíz évvel fiatalabb házaspár a fiával, lányával, vejével és a két és fél év körüli unokájával útban a Malaga-i RCI üdülőbe éjszakázott a két zsebkendőnyi sátorban és a kocsiban. Pár szót váltottunk velük, elég gyűröttek voltak, hiszen tegnap repültek Barcelonába és onnan autóztak még vagy jó 400 kilométert és nem igazán a kempingezésre készültek. Mai programunk a helyi piac meglátogatása volt. Semmi különöset nem akartunk, csak körül néztünk. Vettünk némi gyümölcsöt. Számunkra érdekes, hogy olyan gyümölcsöket is eszünk, melyeket már évek óta nem ettünk. A cseresznye szezont például rendszeresen a külföldi utak miatt kihagytuk, sárgabarackot az árak és a minőség miatt nem vettünk már évek óta. Elmentünk még kenyeret venni és mivel az itteni víz nagyon klóros, ivóvizet is be kellett szereznünk. Útközben kiderítettük, hogy a közelben van egy Lidl is és hétfőtől a már Franciaországban kinézett napozóágyat hirdették. A kempingbe visszaérve levettük a mocit és elmentünk megnézni a Lidl-t. Napozóágy persze nem volt, de azért vettünk Zsókának néhány bugyit, most a szó szoros értelmében. Már majdnem két óra volt, amikor ismét elindultunk a mocival, most a strandra. Itt kicsit más a part, mint a korábbi helyeken. Elég rosszindulatúan homokos a plage, mert iszappal kevert finom homok borítja, melyet visz a még enyhe szellő is. A víz nagyon sekély, szinte olyan, mint a Balaton déli partján. Jó ötven méterig az aljzat homokos, utána viszont az alig derékig érő vízben az ajzat iszapos és sűrű növényzet borítja. Így úszni nem lehet. A víz viszont kimondottan meleg, ha fürdőkádban lenne, hideget kellene ereszteni hozzá. Azért jó három órát kint voltunk, utána a kempingben tettünk-vettünk.
102
Santa Pola, 2005. június 26, vasárnap, 58. nap Mára Alicante meglátogatása és korai kelés volt betervezve. Az eredetileg megcélzott fél hetet előbb hét órára, majd negyed nyolcra toltuk ki. Ekkor kezdtük el a reggeli készítését és a szükséges tennivalókat. Úgy fél kilenc után ébredtünk rá, hogy csak minden kerek órában van busz és nagyon meg kellett húzni, hogy a 9-eset elérjük. A busz nem a közvetlen úton megy, hanem végig az összes fürdőhelyen. Meglepő volt látni, hogy már negyed tízkor mennyien voltak kint a strandokon és milyen tömeg hömpölygött napernyőkkel, strandszékekkel és egyéb alkalmatosságokkal felszerelve. A tengerpart szinte végig homokos, és a víz nagyon sekély. Itt-ott Maspalomas-ra emlékeztető homokdűnéket is láttunk. Alicante-ig az út 40 perc, így jóval tíz óra előtt már az utcákat jártuk. Az első benyomások elég vegyesek voltak. Itt pénteken volt a helyi főünnep és valószínűleg tegnap a hozzátartozó utcai mulatság. Minden esetre a nyomok elrémisztőek, mindenhol eldobált papírok, flakonok és poharak, jórészük félig-meddig tele, szétlocsolt italok nyoma és átható pisiszag. Ha elvonatkoztattunk a Fiesta romjaitól, akkor is a látottak nem voltak olyan kedvezőek, mint Valenciában. Van számos szép épület, de sokkal kevesebb és nem adnak olyan egységes és hangulatos városképet. A kikötőben viszont számos nagy óceánjáró és méretes jacht horgonyzott és a kikötői sétány is szép képet mutatott a takarítás után. A kikötő mellett itt is hosszan nyúlik el a plage, mely a korai órán már nagyon zsúfolt volt. A városban sétálva egész nap találkoztunk a strandra igyekvő, vagy onnan visszatérő emberekkel.
103
A kikötőt elhagyva betértünk a belváros szűk utcáiba és elsőnek a városházát csodáltuk meg.
Alicante jellegzetessége a felette magasodó hegy és tetején egy vár. Ez uralja a panorámát. A történelmi belváros kis utcái felkapaszkodnak a hegyre. Mi is rászántuk magunkat, hogy felmenjünk a remélt panoráma miatt. Elég sokat zergéztünk a kimondottan meredek lépcsőkön, de nem találtuk meg azt a kaput, amely nyitva lett volna (két zártról visszapattantunk). Végül a hegy derekán egy kis templom melletti kilátóterasz nyújtotta látvánnyal kellett beérjük. Ez elégnek is bizonyult, - a látvány elmaradt a várakozástól, - és meggyőzött minket arról, hogy nincs értelme tovább kajtatni a felvezető utat.
104
Visszatérve a belvárosba először a Szent Nicolas katedrálist kerestük meg. A szűk téren lévő épület az elmúlt hetekben meglátogatott hasonlókhoz képest nem mondott sokat, bent éppen mise volt, így nem lehetett komolyan körülnézni. Innen a belváros egy széles útjára, a Saint Vincente sugárútra tértünk rá. Megállapítottuk, hogy itt a vasárnapi turistáknak nincs nagy tekintélye, mert minden turista információs iroda be volt zárva (még szerencse, hogy a múlt napokban Saint Pola-ban beszereztük az Alicante-ra vonatkozó dolgokat is). Először a vásárcsarnok épületét néztük meg, vasárnap lévén persze csak kívülről, majd elsétáltunk az arénáig. Út közben magyar szó ütötte meg a fülünket, két nem turista kinézetű idősebb úr beszélt az utcán egymással magyarul, mi megtartottuk inkognitónkat.
Itt kellemes meglepetés volt, hogy a küzdőtér kivételével szinte mindenhová be lehetett menni. Láttuk a bikák karámját és benne vagy egy tucat elég piszkos és nem túlzottan harciasnak látszó bikát is, a pikadorok lovainak istállóit, végig járhattuk a nézőteret és az alatta lévő folyosókat. Az aréna helységeinek egy részében egy ingyenes kiállítás mutatja be régi korok híres torreádorait és bikaviadalait. Mi kimondottan nem kedveljük ezt a látványosságot, sőt meg is fogadtuk, hogy bikaviadalt, bikafuttatást és minden
105
hasonló dolgot távolról elkerülünk, de ebben a nyugalmas állapotában az arénát végigjárni érdekes élmény volt.
Eddigre már a nap és ezzel a hőmérő higanyszála is magasan járt, lábunkban is volt már elég így elkezdtünk visszafelé sétálni. Szerencsére a térdem már majdnem teljesen terhelhető, csak még érzem, de ez gondolom még hónapokig így lesz. Leültünk egy parkban, megettük a magunkkal hozott sárgabarackot és nézegettük a sétány forgalmát. Úgy láttuk, hogy túl sok néznivaló már nem maradt ezért visszasétáltunk a buszpályaudvarra és a két órás busszal visszajöttünk a kempingbe. Az úton visszafelé immáron sokadszorra állapítottuk meg, hogy milyen sok építkezés van. Ugyan akkor azt is el kell mondani, hogy a kép elég egyhangú. Minden okkersárga, vagy valamilyen hozzá hasonló színű és ez a kopár táj
106
színétől nem üt el igazán. Van néhány nagyon formás épület, de a nagy átlag elég egysíkú. A kempingben még tartott a hétvégi csúcs. Mi elkezdtük megcsinálni azokat a dolgokat, melyek megkönnyítik a holnapi tovább indulást és egy kicsit összébb pakoltuk az egyre csökkenő készleteket is. Isla Plana, 2005. június 27, hétfő, 59. nap Felhős, kissé borongós, de az itt megszokott meleg időre ébredtünk. Úgy fél 8 és 8 óra között rá is szántuk magunkat a felkelésre. Amúgy szokásunkhoz híven szépen kipakoltunk reggelihez és komótosan el is fogyasztottuk, majd összepakoltuk a szekeret és tíz óra után mindent leürítve és feltöltve el is indultunk. A táborhelyünket a szomszédok (egy angol és egy német házaspár és két spanyol úr) intenzív integetése közben hagytuk el. A mai adag csak jó száz kilométer volt és egy része autópályán. Rózsi szerint már fél egy körül meg kellett érkezzünk. Az úton csak kenyeret kellett vegyünk és egy tankolás is időszerű volt. Utunk során Torrevieja volt a legnagyobb település sok bevásárlóközponttal. Be is tértünk a Carrefour-ba, de itt nem kedvelik az ilyen nagy autókat. A parkolók és a belső utak szűkek, gyakori a magasságkorlátozás is. Nagy nehezen elvergődtünk a benzinkúthoz, ahol némi manőverezési problémák leküzdésével jó áron megitattuk a járgányt, de vásárláshoz már nem tudtunk leparkolni. Egész Torrevieja-ban tömény dugóban autóztunk. Ami a legérdekesebb volt, hogy eddig alig láttunk külföldi kocsit, meg is jegyeztük ma reggel, itt pedig szinte minden második-harmadik kocsi külföldi volt. A legtöbb angol volt, de francia, német, holland, svájci, sőt egy-egy norvég és svéd is előfordult. És volt a szemben araszoló kocsisorban két magyar is. Talán Ausztriában két hónapja láttuk utoljára magyar kocsit. Egy másik szupermarketnél kiállva sikerült beszereznünk a betevő falat kenyerünket és most már sokkal kisebb forgalomban, sőt jó pár kilométeren autópályán, jutottunk el Catragena-ba. Ezen átautózni egy elég komoly kihívás volt, de Rózsi vezényletével sikeresen vettük az akadályt.
107
Innen Rózsi egy szűk, a hegyek közé vezető útra irányított minket, melyen vezetni ugyan kicsit nehezebb volt, de kárpótolt a környezet. Egészen 350 méterig felkapaszkodtunk, majd a hágót elhagyva egy komoly 10%-os szerpentinen ereszkedtünk le. Egy helyen ki is lehetett állni és készítettünk pár felvételt. A szerpentin lefelé a Trollstiege-re emlékeztetett, csak ez mindössze 250 méter magas.
A szerpentint elhagyva gyakorlatilag meg is érkeztünk a kempinghez. Itt sajnos Rózsi nem pontos végcélt kapott, így kicsit keveregtünk, de erre szükség is volt, hogy lássuk milyen szép helyre kerültünk és a közeli napok programját is segített meghatározni. Végül a leghagyományosabb módon, egy kocsmában szerzett információ segítségével könnyen megtaláltuk a kempinget. Nagyon kellemes meglepetés ért minket itt. Éppen az elmúlt napokban panaszkodtunk egymásnak, hogy ezen az úton már vagy egy tucat helyen aludtunk, de eddig az osztrák autópálya pihenője volt a legszebb hely. Eddigi kempingjeink nagyon korrektek voltak, volt különbség a felszerelésben, a tisztaságban, a parcella méretében, de egyik sem nyújtott az alvás lehetőségén túl semmilyen különös élményt. Aludtunk a Garda-tó partjától 20 méterre, de nem láttunk semmit, csak egy fasort, vagy Barcelona mellett egy tengerparti kempingben, de csak a szomszédjainkat láttuk. Itt bár jó egy kilométerre vagyunk a tengertől, de 60 méter magasan és a környező hegyek végre éreztetik, hogy kempingezünk. Szerencsénkre olyan parcellát sikerült találnunk (a kemping egyébként nagyon szép, de csont üres) ahonnan kilátásunk van a tengerre és el kell mondani, hogy ez már nagyon hiányzott… Mivel korán volt még és jól leizzadtunk, a felhős idő ellenére rászántuk magunkat, hogy lemenjünk a strandra. Nem napozni, csak fürödni egyet és ismerkedni a hellyel. A víz saját méréseink szerint 29 fokos volt és szép tiszta, a part kisköves-homokos, és ha nem is túl gyorsan, de azért elfogadható távolságon mélyült annyira, hogy úszni is lehessen. Visszafelé sétálva megállapítottuk, hogy itt aztán szinte semmi sincs, biztos ezért ilyen nyugalmas a hely.
108
Isla Plana, 2005. június 28, kedd, 60. nap Mára strandolás volt a program a Mazarron-i öböl másik oldalán lévő La Azohia-ban. Itt tegnapi bolyongásunk során már jártunk és nagyon tetszett a hely. Nem siettük el a felkelést, nagyon meleg volt, bár éjjel kétszer néhány csepp eső is esett. Indulás előtt Zsóka kimosott néhány dolgot, én pedig a motort szedtem le, mert a kinézett hely úgy négy kilométerre lehet és ez strandcuccal a tűző napon kicsit durva lenne. Tizenegy után indultunk és vagy öt órát maradtunk a parton. Az idő szinte felét a kellemesen meleg, nagyon tiszta és úszáshoz is elég mély vízben töltöttük. A part kis és közepes kavicsos, a tenger homokos és alig voltak a parton. Egyszóval az eddigi strandok közül talán a legjobb, ha még nudizni is lehetne…
Visszafelé körülnéztünk egy kicsit a faluban. Szerettünk volna a hegy oldalában emelkedő Saint Elena toronyhoz is felmenni, de murvás út vezet oda és a Camargue óta ettől szigorúan el vagyunk tiltva. A camping falujába is benéztünk és készítettünk néhány felvételt.
Amíg a vacsora készült a parcellánkból is lekaptam a szomszédos öblöt.
109
