l’Hospitalet pres l’Andorre, 2010. július 16, péntek, 87.nap Reggel ismét hétkor keltünk és reggeli után felkészültünk az indulásra. Kilenckor hagytuk el a kempinget, felhajtottunk az autópályára és Toulouse-t azon kerültük meg. Később letértünk az N20-as útra, melyet ma egész nap követtünk. Első megállónk egy Lidl lett volna Auterive-ben, de keskeny utcákba keveredtünk és útépítés miatt sem tudtuk Rózsi utasításait követni. Nem maradt más hátra, mint kimenekültünk és indultunk tovább. Kihúzódtunk egy út menti parkolóba és a következő, Saverdun-ban levő boltot adtuk meg célnak. Ide simán eljutottunk és be is szereztük a szükséges dolgokat, pár kivétellel. Eddig utunk enyhén emelkedett, de alapjában véve sík terepen vezetett. Az út maga kimondottan jó volt és kellemesen autóztunk. Foix előtt becsatlakoztunk a négy sávos autóútba és azt követtük egészen Tarrascone sur Ariége-ig. Itt vége lett a dicsőségnek és az út kétsávosra váltott. Itt volt az az Aldi, amelyet pusztán kíváncsiságból terveztünk felkeresni. Még nyitva találtuk és vettünk is pár dolgot. Továbbra sem kaptunk viszont padlizsánt, még mindig nem volt kenyerünk és gázpalack ügyekben sem léptünk előre. Zsóka vette észre az egyik körforgalomban a Super U áruházat, mely még éppen nyitva volt. Betértünk és pótoltuk a hiányosságokat. Sőt a vásárlás után az áruház benzinkútjánál még éppen el tudtuk intézni egy gázpalack megvételét. 18 € betéti díjért és 27.90 € tölttet díjért vettünk egy 13 kilós palackot, melyhez jó az egyik átmenetünk és befér a tartóba. Eddigre már rendesen bekerültünk a hegyek közé. Tarascon már kimondottan szép környezetben van. Sajnos a sok izgalom közepette elfelejtettem képeket készíteni. Innen már kimondottan szép környezetben autóztunk. Jó úton kapaszkodtunk fel a Pireneusok völgyében. Az idő is szép volt. Körülöttünk egyre nőttek a hegyek. Elhagytuk Ax les Thermes-t és Merens les Vals-t, ahol eredetileg terveztünk éjszakázni. Az út mellet számtalan kempinget láttunk, közülük több kimondottan zsúfolt volt, sok állandóval. Mi eljöttünk egészen az andorrai határ előtti utolsó településig és itt könnyen megtaláltuk kinézett önkormányzati kempingünket. Út közben többször láttuk, hogy a közeli napokban, pontosabban vasárnap a Tour d’France ezen a vidéken fog elhaladni, hogy pontosan hol, azt nem tudjuk. Lehet, hogy merő véletlenségből belebotlunk. Minden esetre a környéken nagyon megszaporodtak a lakóautók. 1400 méter magasan vagyunk egy szűk völgy oldalában teraszosan kialakított kempingben. A hely csodálatos, legszebb kempingjeink sorába illik. Alattunk a völgy alján húzódik az országút, körülöttünk 2000 méteres hegyek. A kemping maga is szép, jó a vizesblokk is és alig vannak. Ugyan nincs sem úszómedence, sem étterem, sem bár, sőt animáció sem, de mind azt tudja magas színvonalon, amit mi kempingnek nevezünk. És mindezért villany nélkül kettőnktől kérnek valami 11 vagy 12 €-t. Igaz, hogy az 5 A-es
264
villanycsatlakozás önmaga 4 € lenne, de friss gázpalackunk birtokában a bizonytalankodó hűtőnk mellett ezt nem kértük. Ami a hűtőt illeti arra jutottam, hogy lehet, hogy a lakóautó belső elektromos hálózatában van valami baj. Ezért elhatároztuk, hogy a következő, CampingCheque-s helyen, ahol egy hetet tervezünk eltölteni és lesz villanyunk, egy részletes felülvizsgálatot hajtunk végre. Ha kell, rászánok egy egész napot és minden csatlakozást felülvizsgálok, minden csavart meghúzok. Ha ez sem segít, marad a hűtőnél a gáz üzem, amíg hazaérünk és tudunk tenni valamit. Új gázpalackunkkal gond nélkül nézünk a dolgok elébe.
Két óra körül érkeztünk meg a kempingbe. Akkor gyönyörűen sütött a nap és kerestük az árnyékot. Később befelhősödött, egyszerűsített vacsoránkat már komoly felhők kíséretében fogyasztottuk el. Gyorsan lezuhanyoztunk. Később a felhők egyre fenyegetőbbek lettek és a nagy hegyek felöl dörgés is hallatszott. Most fél nyolc után valamivel arra várunk mikor kezd el esni. Hideg éjszakára készülünk, a recepción kitett időjárás jelentés szerint 8 fok körüli hőmérsékletre számolhatunk és ez kb. 15-tel kevesebb, mint az elmúlt éjszakákon volt. Már most vastag joggingban ülünk és csodáljuk a nagy hegyeket. l’Hospitalet pres l’Andorre, 2010. július 17, szombat, 88.nap Már este leszálltak a felhők, de még kempingünk magasságát nem érték el. Éjjel végül csak 15 fok közelébe hűlt le a levegő. Reggel a felhők szemmagasságban vonultak felfelé a völgyben. Hol lehetett látni a völgy alját, hol nem. A hőmérséklet sem emelkedett számottevően. Nem siettük el a felkelést és dacolva az időjárással kint reggeliztünk. Utána neki kezdtem a lakóautó elektromos hálózatának felülvizsgálatához. Minden csavart meghúztam újra, minden kábel bekötését leellenőriztem. Kiemelt figyelmet fordítottam a hűtő áramkörére, azt egészen az AES panel bemenetéig végigmértem. Különösebb problémát nem találtam, de az átmeneti ellenállást sikerült pár tized Ohmmal csökkenteni. Ha ismét veszünk villanyt, folytatom a vizsgálódást, de most már feszültség alatt.
265
Jócskán elmúlt dél, mire végeztem és mindent visszaraktam a helyére. Ekkorra mintha kicsit tisztult volna az idő és elkezdtünk készülődni egy kisebb sétához a településen. Mire elkészültünk, már megint csúnya volt az idő, de azért elindultunk a mintegy 300 méterre lévő, alig pár házat számláló faluba. Egy nagyon aranyos kis településen találtuk magunkat. Sajnos a borult időre tekintettel nem vittünk fényképezőgépet, de talán holnap be tudjuk pótolni. Az egész településen látszik, hogy a túrizmusból él. Van egy bárja, ami egyben vegyesbolt is, egy postahivatal, egy szálloda, egy egészen kis templom, melyben talán már nem is tartanak szertartásokat, egy turistaszállás és pártucat ház. De van egy nagyon szép és tágas közösségi helysége, egy aranyos kis polgármesteri hivatala, mellette a korábbi mosóhely és egy viszonylag nagy vasútállomása. Van ezen kívül egy vízi erőmű, egy útkarbantartó telep, egy sport pálya játszótérrel és a kemping. Az egész nagyon rendezett és hangulatos. Látszik, hogy gondot fordítanak a dolgokra. Mint utolsó település a határ előtt, korábban feltehetően a szállítmányozással és vámolással kapcsolatos dolgokkal is foglalkozhattak intenzíven. Ennek ma már csak a nyomai találhatóak meg. Végigjártuk keresztül-kasul a kis települést. Láttuk, hogy a feltehetően korábban rakodó pályaudvarnak használt területen egy színvonalas lakóautós pihenőhelyet alakítanak ki, valamikor ősszel lesz kész. Eddigre a felhők még lejjebb ereszkedtek és elkezdett szemerkélni az eső. Betértünk a bárba és vettünk egy aranyos képeslapot, amelyet majd elküldünk a Petinek és egy részletes turistatérképet, mely a környéken kívül egész Andorrát és a spanyol oldal jelentős részét is mutatja. Mire visszaértünk a kempingbe elég vizesek lettünk. Gyorsan megfőztük és megettük káposztástésztánkat, majd lezuhanyoztunk és hamar ágyba bújtunk. Reméljük holnapra, de legkésőbb holnaputánra megjavul az idő, mert azért jöttünk erre, hogy Andorra felső területeit is megnézzük. Ehhez fel kell autózzunk legalább 2000 méterre, de ha a hágón megyünk és nem az alagúton, akkor 2400 méterre. Ilyen időben erről szó sem lehet. l’Hospitalet pres l’Andorre, 2010. július 18, vasárnap, 89.nap Reggel a tegnapihoz hasonló idő fogadott. Nem is keltünk fel fél tízig. Akkor mintha kezdett volna derengeni valami. Kint reggeliztünk a 15 fok körüli levegőn. Utána elmentem beszélgetni holland szomszédjainkkal. Ők tegnap jártak kocsival Andorrában. Azt mesélték, hogy a hágó mögött sütött a nap. Ma a Tourt tervezik megnézni. Levonatoznak Ax les Thermes-be. Eddig nem is
266
hallottuk a vonatot, bár tegnap az állomáson láttuk a menetrendet, mely szerint pár vonat ma fog közlekedni. Az alatt a fél óra alatt, amíg beszélgettünk, minden felhő eltűnt és szépen kisütött a nap. Mi eredetileg is egy kisebb kirándulást terveztünk. Az Ariege völgyében indulunk el, és amikor úgy érezzük, visszafordulunk. Elkezdtünk készülődni, de előtte kihasználva a szép időt elkészítettem pár felvételt a kempingből.
Pár perccel dél előtt indultunk, felmentünk a faluba, mert onnan indulnak a jelzések és akkor már elkészítettem a tegnap elmaradt képeket is.
A faluból először kicsit vissza kellett jöjjünk, majd a focipálya mellett lekereszteztük a folyót. Az ösvény végig a folyó túlsó partján vezetett. Eleinte köves és kisé fel-lemászós volt utunk, de a fák alatt mehettünk. Néha kikivillant a túloldal és ekkor látszott a kemping is.
267
Kellemes volt az út. Menetközben jött az ötlet, hogy ne oda-vissza tegyünk meg kb. 5-5 kilométert, hanem menjünk le egészen Merens les Valsig és vonattal jöjjünk vissza. Az tíz kilométer, pont megfelel a mi igényeinknek. Egyetlen gond volt, hogy nem ismertük a menetrendet, és továbbra sem láttunk még vonatot. Bevállaltuk a kockázatot és nem bántuk meg. Az ösvény végig jól jelzett volt, lejjebb már nem volt olyan meredek. Nagyon kellemes gyenge háromórás utunk volt. Közben több helyen kilátva csodálhattuk a tájat. Láttuk azt az alagutat, melyben a vonat teljes hurkot tesz meg és közben vagy száz méter szintet küzd le. Egy szakaszon egy patakkal osztoztunk az úton. Itt elég nehéz volt előrehaladni, egyszer bokáig bele is léptem a sárba. Elég sokat fényképeztem, de ezek a képek messze nem képesek kihozni a látottakat. Egyrészt a gép látószöge kicsi, másrészt nem lehet a hegyek meredekségét érzékeltetni, harmadrészt nem mindig jók a fényviszonyok, negyedrészt sokszor belógnak ágak, távvezetékek vagy valamik. És végül a felbontás, sem szín sem élesség tekintetében nem megfelelő az ilyen képek készítéséhez. Utunk során érintettünk egy turistaszállót, mely a környékre jellemző kőház, felfuttatott virágokkal. Elmentünk egy vízi erőmű mellett is, melyhez bonyolult zsiliprendszer tartozott. Merens előtt érintettük az ottani kempinget. Az is egy nagyon szép, rendezett hely, de a környezet azért elmarad a mi kempingünkétől. Az ára még egy kicsit alacsonyabb a miénknél és hasonlóan kevesen voltak. Ez azt jelzi a
268
számunkra, hogy távol a tengertől, turisztikailag kevésbé érintett területeken az önkormányzati kempingek nagyon jó elhelyezést ígérnek elfogadható áron.
Leérve Merens les Vals-ba egy szép kis falút találtunk az itt már kevésbé meredek hegyoldalak között meghúzódó völgyben. Itt kb.300 méterrel voltunk alacsonyabban, de a völgy mentén a hegyek csak 1700-1900 méter magasak.
Már a faluba beérve felfigyeltünk pár érdekes építményre. Ilyen volt egy turistaház, a mosóhely, a patak partján állóházak, előtérben egy kőhíddal. Első utunk a pályaudvarra vezetett, ahol megtudtuk, hogy két óra múlva lesz csak vonat. Elsétáltunk az Ariege partjára és egy árnyékos helyen leültünk egy jó órára. Közben élveztük a környezetet. Nagyon hamar elrepült az idő.
269
Később visszasétáltunk a faluba és kicsit körbejártuk. Nem annyira rendezett, mint Hospitalet, de ezt talán inkább lakják. Meglátogattuk a románkori templomot, de be volt zárva, a nagyon kedves kis iskolának meg éppen felújítják a tetejét, előtte egy hatalmas kosaras autó rontotta el a kilátást. Negyed órával a vonat indulása előtt lementünk a hangulatos kis állomásra. Ez is szebb napokat láthatott valaha, ma minden épülete le van zárva, csak egy utólag épített, buszváróhoz hasonló, kétes tisztaságú bódé szolgálja az utazóközönséget. Az utas tájékoztató rendszer viszont a legmodernebb.
270
A vonat percre pontosan érkezett, a nagyon korszerű, tiszta és kényelmes szerelvény egyetlen csuklós kocsiból állt. Nagyon csendesen, nem túl gyorsan, talán 50-60 km/órával kapaszkodott fel a jó tíz kilométeres távolságon. Az utazás jó tíz percig tartott. Kiszállás után bementünk a bárba kenyeret venni és indultunk vissza a kempingbe.
Fél hat után valamivel érkeztünk meg. A portán kifizettem a három éjszakát, lezuhanyoztunk és elkészítettük spagettinket tejszínes tonhalas mártással. Közben lefényképeztem azokat a hegyeket, melyeket reggel az ellenfény miatt nem lehetett.
Este kellemes, bár kissé hűvös volt az idő. Sokáig kint ültünk a völgy felett és élveztük a hely varázsát. A naplóírást el is hanyagoltam, majd valamikor bepótlom… La Farga de Moles, 2010. július 19, hétfő, 90.nap Éjjel csillagos volt az ég, ennek ellenére csak 10-12 fokig hűlt le a levegő. Kis paplanjaink a frottírlepedő rásegítésével elegendőnek bizonyultak. Ez vetette fel a gondolatot, hogy esetleg más utakon otthon lehetne hagyni a nagy paplanokat. Nem is annyira a hely, mint a súly és a naponkénti kerülgetés miatt. Akkor viszont kell legalább egy második garnitúra ágynemű a kispaplanokhoz.
271
Nyolckor keltünk és a friss levegőn kint reggeliztünk, miközben a szomszédos hegyoldalon egyre lejjebb vonult az árnyék határvonala. Mire végeztünk a reggelivel, parcellánk is kapott napot. Összepakolás, mosogatás után tízkor hagytuk el a kempinget. Mintegy tíz kilométeres, néhány hajtűkanyarral fűszerezett autózással értük el a 2000 méteren lévő francia határállomást. Közben többször is kiálltunk fényképezni és gyönyörködni a panorámában. Az út nagyon jó volt, könnyen lehetett autózni rajta, bár a forgalom mindkét irány-
272
ban jelentős volt. A francia határállomástól alig pár száz méterre van az alagút torkolata és tőle balra az első andorrai település, el Pas de la Casa. Pas de la Casa közvetlenül az Andorrai határsorompónál kezdődik. Egy teljesen modern városka, kizárólag a turizmusra épült. Környékén számtalan sípálya van, de legalább annyira jelentős a bevásárló turizmus. Mint később tapasztalhattuk, az a hatalmas, jelentős részben lakóautó forgalom, melyet Hospitalet-ben érzékeltünk, csak idáig megy. A városkában és környékén számtalan parkolóban álltak ezek a kocsik és utasaik rótták az utcákat boltról boltra. Mi is letettük a kocsit még a francia oldalon az út mellett és nekiszaladtunk a városnak.
16 éve már jártunk itt egy rövid látogatásra. Most is azt a hangulatot érzékeltük, mint akkor, csak az óta sok mindent építettek, a tömeg még nagyobb, egyszóval a település még jobban betölti funkcióját. Láttunk számos elegáns hotelt és üzletet, ma már van sétálóutcája, sok bárral és étteremmel, melyek teraszokon is várják a vendégeket. De ami a legnagyobb vonzerő: számtalan üzletben kínálják a hazai árak feléért a szeszes italokat és cigarettát. Természetesen lehet kapni sok minden mást is, de a minőség, fogalmazzunk finoman inkább a tömegáruk szintje. Kicsit körbejártuk a települést, betértünk pár üzletbe tájékozódni az árakról és természetesen vettünk két üveg whisky-t, de a 2 literes fajtából. A település környezete is csodálatos. Ezen a magasságon már eltűntek az erdők, de a hegyoldalak döntő többsége még füves. Errefelé sok állatot
273
láttunk a legelőkön. Gondoljuk, amikor a turisták csordái eltávoznak, átveszik helyüket a szarvasmarhák, nyomaik lépten-nyomon fellelhetőek.
Hamar visszatértünk a kocsihoz, - nem akartuk túl soká napon hagyni a hűtőt, - és indultunk tovább. Természetesen a hágón keresztül indultunk el. Elhagyva a várost, örömmel láttuk, hogy a gázolaj csak 94 centbe kerül, ami legalább 15 centtel kevesebb, mint az idei legjobb tankolásunknál volt. Még egyszer megálltunk Pas de la Casa felett, visszanéztünk a városra, távcsővel megnéztük a felette lévő tengerszemet és az előttünk magasodó hágót.
274
Itt már alig volt forgalom, a többség leállt Pas de la Casa-ban, a továbbmenők egy része pedig az alagutat választotta. Alig pár száz méter megtétele után felértünk a hágóra. Ez a térkép szerint 2408 méteren van. Mi kicsit letértünk jobbra felfelé és az útkarbantartó telep oldalában álltunk meg körülnézni. Megörökítettük Rózsi képernyőjét is, bizonyítandó, hogy itt és ilyen magasan jártunk.
A hatalmas parkolóban alig voltak. Csodálatos volt a kilátás délre, ahol sokkal gazdagabb a vegetáció, mint a hágó északi oldalán. Pár perces nézelődés után indultunk lefelé. Nem sokkal a hágó után kiálltunk és szántunk pár percet a völgy megnézésére. Balkéz felé látszott az alagút kijárata.
1600 méteres ereszkedés várt ránk és ez a túlsúlyos kocsi fékjeit komolyan igénybe veheti. Nagyon óvatosan ereszkedtünk lefelé, általában 2-3-as fokozatban motorfékkel, esetenként segítettem rá a lábfékkel. 30-40 km/órás sebességgel haladtunk. Gondoljuk nem voltunk népszerűek a mögöttünk 275
jövőknél. De látszott, senki sem fickóskodott, nagyon óvatos volt mindenki. Az út szinte végig nagyon jó volt, csak néhol okozott kisebb gondot valamilyen útépítés. Kiállni ezen a részen szinte sehol sem lehetett. Pedig gyönyörű vidéken jöttünk át. Talán a legszebb Soldeu környéke volt, ahol a szűk völgyben egy jelentős üdülőváros épült egységesen szürke terméskőből gazdagon felhasználva a fát és soksok virággal díszítve. Útközben azért egyszer-kétszer módját ejtettük, hogy leálljunk és fényképezzünk. Így tettük Encamp-nál is, ahol egy külön fényképező helyet alakítottak ki a város felett.
Encamp után, de különösen Andorra la Vella-tól ismerős terepen autóztunk. Lejjebb már nem volt olyan meredek az út, viszont a forgalom jelentősen megnőtt. Azért jól tudtunk haladni. A határ előtt jó hatvan litert tankoltunk, szándékosan közel üres tankkal érkeztünk. A spanyol oldalon, mint minden kocsit, minket is megállítottak és kinyittatták a garázst, persze nem találtak semmit. Innen már csak párszáz méter volt a kempingig. Beregisztráltunk, szívesen fogadtak, amikor említettem, hogy három éve már jártunk itt. Egy elég jó parcellát kaptunk, van némi árnyék, bőven elférünk rajta, közel van a vizes helységekhez és viszonylag távol az állandóktól. Ez a terület a touringosoknak van fenntartva és idén jól érzékelhetően kevesebben vannak, mint korábban voltak. Alig, hogy letettük a kocsit, felcsatlakoztunk az elektromos hálózatra (a hűtőnek már megint nem tetszett a feszültség), leszereltük a motort, alábakoltuk az autót és kieresztettük az előtetőt, el kezdett esni. Eleinte csak módjával, később pár percig olyan babszem nagyságú jegek estek, majd egy erős, amolyan bugyborékolós esőt kaptunk. Féltettük a jégtől a kocsit és az előtetőt, de nem tudtunk semmit sem tenni. A nagy vízterheléstől az előtető
276
majdnem összedőlt, de kézzel sikerült megtartanunk kitámasztottuk és a lejtési viszonyokat megváltoztattuk.
addig,
amíg
Érkezésünk után elvégeztünk egy mérést az új francia gázpalackon. Az elmúlt három napban kb. másfél kiló fogyott. Ezzel nincs semmi baj, csak figyelni kell. Később több villany nélküli napot tervezünk. Megfelelő mennyiségű gáz birtokában nem látunk gondot, csak még azt kell kitanulnunk, hogyan gazdálkodjunk a fedélzeti aksi kapacitásával. Később készítettünk egy tonhalkrémet és az Andorrában vett friss bagettel azt ettük vacsorára. Korán nyugovóra tértünk, a mai nap ezzel a sok szinttel és a sok látnivalóval eléggé igénybe vett mindkettőnket. la Farga de Moles, 2010. július 20, kedd, 91.nap Fél nyolc után keltem, hogy elkezdjem behozni lemaradásomat a naplóban. Zsóka kb. egy órával később ébredezett, akkor megreggeliztünk. A tegnapi esőnek nyoma sem maradt, szép napos, de nem túl meleg napra ébredtünk. Mára nem terveztünk különösebb programot. Élve Andorra emlékeink szerint kedvező beszerzési lehetőségeivel, a hazavinni szándékolt holmik beszerzése volt a cél. Ezek közül is kiemelt feladat Peti szülinapjára küldendő játék kiválasztása és megvétele, beleértve az ikreknek vigaszágon járó dolgokat is. Jócskán elmúlt 11 óra, amikor motorra ültünk és első célunk az a háromemeletes áruház volt, ahol korábban egy szintet a játékok foglaltak el. Az áruház megvan, könnyen meg is találtuk, csak mára döntően lakberendezési dolgokat kínál, játékosztálya nagyon összezsugorodott és ennek megfelelően a választék is szegényes. Viszont találtunk kedves kis állatfigurákkal díszített bögréket a betyároknak, rózsaszín frottírpapucsot a kisasszonynak, és elég gazdag választékot a szerszám osztályon. Innen bemotoroztunk a belvárosba, a kormányzóság épülete előtt letettük a járgányt, és gyalog indultunk neki a városnak. Sok mindent felismertünk, de sok minden változott is. Benéztünk pár boltba és az árak megleptek. Nem hogy alacsonyabbak, inkább magasabbak, mint máshol. Ez természetesen nem vonatkozik az italárura. Betértünk abba a nagy szupermarketba, ahol korábbi utunkon minden nap beszereztük a 3 liter whisky-nket. Az italosztály ma kisebb, - ettől még a választék és a készlet hatalmas, - ugyanakkor a ruházat és más osztályok, és lehet, hogy az egész áruház mérete mintha nőtt volna. Itt is találtunk játékosztályt, de a kínálattal és elsősorban a minőséggel nem voltunk megelégedve. Zsóka talált rá égészen eldugva egy polcra, melyen nagyon sok teherautó és munkagép kicsinyített méretű, fémöntvény változatát kínálták és az árak is egészen elfogadhatók voltak. Hosszas válogatás után megvettünk egy Volvo markolót Áronnak és két Renault teherautót (egy billenőset és egy betonkeverőt) a Petinek. Az egyiket elküldjük a szülinapjára, a másikat megkapja, ha hazaértünk.
277
Három éve szinte ugyanezekben a napokban jártunk itt. Az utcákat járva feltűnt, hogy sokkal kevesebb a külföldi, mint ahogy arra emlékeztünk. Ezt éreztük a kempingben is. Nem tudjuk mi az oka, feltételezzük a válság tartotta otthon az embereket. Legfeltűnőbb a németek távolmaradása. Eddigre eléggé befelhősödött és úgy határoztunk, indulunk vissza a kempingbe. Útközben még betértünk abba az Intersport áruházba, ahol a múltkor nagyon jó túranadrágot kaptunk Zsókának. Most az 50 € körüli árak elvették a kedvünket a beszerzéstől. A határ előtt az egyik bevásárlóközpontban megvettük a mai napra rendelt whisky adagunkat és indultunk tovább. A határon a korábbi gyakorlatnak megfelelően motorunkkal tovább engedtek. Öt óra felé járt az idő, amikor visszaérkeztünk a lakóautóhoz. Megfőztük a spagettit a maradék tonhalas szószhoz, majd elkészítettük a következő adag padlizsánt. Este szép idő volt, sokáig kint tudtunk ücsörögni és beszélgetni. la Farga de Moles, 2010. július 21, szerda, 92.nap Éjjel kétszer is kaptunk kisebb esőt. Reggel hasonlóan ébredtünk, mint előzőnap. Addigra a kemping touring-os része szinte kiürült. Reggeli után, 11 óra környékén ismét felültünk a motorunkra és bemotoroztunk Andorra la Valle-ba. Most azt a játékboltot kerestük, amelyben emlékeink szerint elég jó a választék. Meg is találtuk a helyét, ma valamilyen önkormányzati információs iroda működik a helységben. Egy angolul valamennyit beszélő kislány elmondta merre vannak játékboltok a közelben. Meg is találtuk. Elsőre engem a modellezéshez használatos kisméretű szerszámgépek gazdag választéka nyűgözött le. Ilyeneket még soha sem láttam. Az árak persze horrorisztikusak, de ezen gépek puszta léte is csodás. Egy angolul jól beszélő ifjú nagyon készségesen segített, adott egy katalógust is az egyébként német gyártású gépekről, sajnos franciául, de a dolog teljesen elméleti jellegű. Biztos van benne internet cím, később, ha otthon élvezkedni akarok, majd megnézem. Elég gazdag választékot találtunk játékokból is. Vigaszdíjként vettünk két mozaik kirakót az ikreknek (egy királylányosat a hölgynek, és egy kalózosat az úrnak), ezek állítólag most teljesen újak. LEGO-ból is és egy vele kompatibilis, de sokkal olcsóbb rendszerből is elég gazdag volt a választék. Még konzultálunk az otthoniakkal és visszatérünk a dologra. Az eladó említette, hogy mellette van egy boltjuk, ahol autómodelleket, pár házzal arrébb egy másik, ahol vasútmodelleket árusítanak. Elsőnek a vasútmodell boltba tértünk be. Ilyen nagy boltot még nem láttam, hatalmas területen a legkülönfélébb méretű szerkezetekből minden volt. Külön rész csak a terepasztalok készítéséhez szükséges anyagokat és kellékeket (házak, autók, stb.) kínálta. Az árak is olyanok voltak. Azok a 9
278
mm-es mozdonyok, melyek ott figyelnek a dobozban otthon, itt kb. 200 €-ba kerülnek. Természetesen a vezérlők ma már elektronikusak. Itt tízezer Eurókat lehetne költeni… Vagy félórát kóvályogtunk az üzletben, teljesen lenyűgözve. Később betértünk az autós üzletbe is, de a vasutas után az már semmi sem volt. A sok shoppingolás közepette azért figyeltünk arra is amit látunk. Andorra la Vellát korábban eléggé bejártuk és akkor számos fényképet készítettünk. Most csak azokat a dolgokat fényképeztem le, amiket korábban valószínűleg nem. Visszafelé jövet felkerestük azt az üzletet, ahol tegnap jártunk és megvettem a kinézett kézi műszert magamnak. Ha jól számolom elmúlt negyven éves az otthon használatos darabom, azóta csak házi készítésű és gagyi példányokat használok döntően. A határ előtt most egy másik bevásárlóközpontot kerestünk fel. Becsülettel végigjártuk mind a három emeletet, sok mindent kerestünk, sok mindent megnéztünk, de a feltétlenül szükséges kenyéren és a kötelező italon kívül csak egy elektronikus tolómérőt vettem, hogy legyen ilyen a Tamáséknál is a műhelyben. Három óra körül érkeztünk vissza a kempingbe. Mára még egy kisebb kirándulást terveztünk La Seu d’Urgell-ba, ahová három éve valahogy nem volt érkezésünk elmenni. Tudva, hogy a spanyoloknál minden délután négykor nyit, úgy határoztunk, hogy várunk egy kicsit a továbbindulással. Zsóka a rövid pihenőt arra használta fel, hogy kimosott kézzel pár dolgot, ami a meleg szélben hamar ki is száradt. Fél öt előtt indultunk, a gyenge tíz kilométert pár perc alatt megtettük. Elsőnek a turistainformációs irodába tértünk be, ahol felvettük a város térképét és megtudtuk, hogy mely részeket érdemes megnézni. Seu egy kis település, turisztikailag sem különösebben jelentős, talán legnagyobb nevezetessége, hogy püspöke a francia elnökkel közösen látja el Andorra-ban az elnöki feladatokat. Elsőnek a Barcelona-i Rambla-hoz hasonló árnyas sétányhoz vezetett utunk. Itt tettük le a motort és indultunk el a belváros felé. Egy álmos kis városban jártunk, az üzletek éppen nyitottak. A kép elég vegyes, alapjában rendezett és
279
több helyen felújított a belváros, sok helyen dolgoznak, de nagyon sok lepusztult, renoválásra váró épületet, bezárt üzletet is láttunk. Legjellegzetesebb az a sok lábas ház, melyekkel városszerte találkozik az ember. Seu-ban a katedrális a meghatározó műemlék. Mellette láttunk pár szép házat és a polgármesteri hivatal aranyos rózsaszínűre festett épületét. Elsétáltunk a püspöki palotához is, de szép homlokzatát az előtte lévő tér fáitól alig lehet látni.
A katedrálisba az idő rövidsége miatt nem mentünk be. Az eső is el kezdett csepegni és a ránk váró motorozás és a száradó ruhák a kempingben arra 280
ösztönöztek, hogy siessünk vissza. A motor felé sétálva betértünk egy halashoz. Itt vettünk négy folyami pisztrángot, melyeket a nagyon kedves hölgy nemcsak megtisztított, hanem ki is filézett. Fél hét körül értünk a lakóautóhoz, mi is és a ruhák is megúsztuk szárazon. Gyorsan hozzákezdtünk egy grillezés előkészítéséhez. A szűzpecsenyéhez egy otthonról hozott üveg bort nyitottunk ki. Mire mindennel végeztünk kilenc óra lett. Eddigre a kemping is betelt megint, most sok sátras érkezett. la Farga de Moles, 2010. július 22, csütörtök, 93.nap Reggel megint fél nyolc körül ébredtem és nekiültem a naplóírásnak. Addig nem is reggeliztünk, amíg be nem fejeztem. Így kicsit későre maradt a reggeli, de nem siettünk, az idő nagyon bizonytalan volt és megpróbáltuk kivárni mi lesz. Végül úgy határoztunk, hogy neki indulunk. Mára egy múzeum megtekintését vettük célba Andorra la Vella-tól mintegy négy kilométerre Sispony-ban. Kis motorunk elég nehezen birkózott meg az emelkedővel, kb. 1400 méterre kellett felvigyen. Három éve nagyon megkedveltük az Andorra-i múzeumokat. Nagyon kedvesen fogadják az idegent, igyekeznek minden tájékoztatást megadni, az anyaguk színvonalas, a belépő mérsékelt, és nyugdíjasok fél áron látogathatják. Akkor Encamp-ban meglátogattuk egy szegény család otthonát és Ordino-ban egy gazdag család házát, mondhatni palotáját. Már akkor terveztük ennek a helynek a felkeresését is, de vasárnap délután jártunk erre, akkor pedig az Andorra-i múzeumok be vannak zárva. Ez egy kétkezi mezőgazdasági munkából élő, de módosabb család otthona volt. A három szint plusz tetőteres épületben több nemzedék élt együtt, megszámoltunk vagy kilenc hálószobát. A földszinten kamrákat láttunk és egy nagyobb fogadóteret, melyben kézműves munkákat végeztek és gondoljuk állatok is lehettek. Bár mint a múzeum személyzete elmondta az utca túloldalán volt egy külön istállóépület is. Az első emeleten konyha, kemencével, egy nagy közösségi helység, gondoljuk itt ehettek és két
281
hálószoba kapott helyet. Innen nyílik a kertbe vezető ajtó. A kisméretű kert teraszos kialakítású és konyhakerti növényeken kívül gyümölcsfák vannak benne. A második emeleten vannak a hálószobák, melyek egy nagyobb térből nyílnak. A tetőtér termények tárolásra és feldolgozására szolgált. Valamennyi helységben korabeli bútorok és használati tárgyak segítik megérteni, hogyan is élhettek itt a XIX. század végén, a XX: század elején. A múzeumhoz ma tartozik egy modern Visitor Center, vetítővel, gyerekek számára foglalkoztatóval, egy tágas előtérrel és minden mással, ami egy ilyen helyen kell, hogy legyen. Ezt a kert alatti rész beépítésével alakították ki. A szintek között ma egy lift is szolgálja a közlekedést. Jó egy órát voltunk a múzeumban. Közben elkezdett cseperegni az eső, így gyorsan indultunk vissza. Ahogy ereszkedtünk lefelé eleredt kicsit komolyabban. Szerencsére pont akkor értünk be az alagútba. A túlsó oldalon pedig nyoma sem volt az esőnek. Úgy határoztunk, nem kockáztatunk és azonnal mentünk tovább kedvenc bevásárlóközpontunkba, hogy beszerezzük a mai adag italt. Szerettük volna felkeresni még a parlament épületét is, melyről szintén kellemes emlékeket őrzünk. Majd egy másik alkalommal, van még pár napunk. Bevásárlás után, melynek fő témája egy a játékok elküldésére alkalmas doboz szerzése volt, indultunk tovább a kempingbe. Éppen az eső előtt érkeztünk vissza a lakóautóhoz. Hamar vacsoráztunk és ma a napló is időben elkészült. Még csak hét óra van, az eső hol esik, hol nem, ha igen, hol gyengén, hol erősen. Az estét a további úti program meghatározásának tervezzük szentelni. la Farga de Moles, 2010. július 23, péntek, 94.nap Este és éjjel szinte végig esett, néha nagyon erősen, kísértett a St.Aygulf-i éjszaka. Egyszer rövidebb időre még jég is volt, csak a hangokból ítélve, most kisebb darabok. Este 11-ig dolgoztunk a további úti programon és egy jó hétre való tennivalót Rózsinak is előkészítettünk. Reggel még mindig kicsit felhős volt, de az éjszakai viharnak már nyoma sem maradt. Nem siettük el a felkelést, vártuk, hogy lesz-e további eső. Azért reggeli végeztével, úgy fél tizenkettő körül elindultunk Andorra la Valle-ba. Mai programunk a tegnapról elmaradt látogatás bepótlása a Casa de la Vallban. Amikor délben odaérkeztünk, egy nagyon kedves hölgy mondta, hogy egykor lesz németnyelvű vezetés és jöjjünk vissza.
282
A rendelkezésünkre álló időben sétáltunk egy kicsit a város régebbi részén. Láttunk pár hangulatos részletet és néhány szép épületet.
A Casa de la Vall közelében kis templom található, kívülről többet ígért, mint belülről mutatott. Mellette a település önkormányzatának épülete. Alatta a völgyben van a kormányzat épülete, mellette a konferenciaközpont és egy nagy parkolóház. Tetejükön játszóteret, kilátóteraszt alakítottak ki, számos érdekes, modern művészeti alkotással. Ilyeneket városszerte szép számban látni. Ezen a részen a város teraszosan épült. Van két-három, a völggyel párhuzamos utca, ezek 6-8 emeltnyire vannak egymástól és közöttük az épületek. Az alsó szinten, a Carrer Prat de la Creu-n magasodó épületek 283
tetejére a főutcának számító Avinguda Meritexell-ről szintben lehet felsétálni. A két szintet csak nagyon ritkán köti össze út, vagy lépcső. Betértünk a Pyréneés áruházba is. Ez egy hatalmas, ötszintes épület, a választék elképesztő, az árak szintén. Nem vettünk semmit, csak nézelődtünk. Pár perccel egy óra előttre visszamentünk a Casa de la Vall-hoz. Még kellett várnunk, addig körülnéztünk az épület földszintjén és a kis kertben. A jelenlegi parlament egyik bejárata mellett bronz dombormű emlékeztet a mini állam alapításának 700 éves évfordulójára. Hatalmas építkezés folyik előtte a völgyben. Mint később megtudtuk a parlament fog abba a hatszintes épületbe költözni jövőre mostani kedves kis helyéről. Ez az építkezés is alátámasztja azt a benyomást, melyet három éve szereztünk: Andorra egy túldimenzionált országocska. Van 75 ezer lakosa, ez kevesebb, mint egy átlagos budapesti kerület lakossága, - ebből 32 ezer állampolgár, a többi bevándorló. Ugyanakkor hatalmas kormányzati épületek, tucatnyi helyi illetőségű bank (külföldit nem látni), hatalmas szállodák, áruházak, megszámlálhatatlan üzlet. És építkeznek tovább, mindenfelé toronydaruk meredeznek az ég felé. Csak az a kérdés mi tartja ezt fent? Korábban az ország mezőgazdaságból élt, ez mára alig maradt, szinte minden helyet beépítettek. Az idegenforgalom egyedül biztos nem. Marad az adóparadicsom és az ebből következő kereskedelmi forgalom. Kérdés meddig fogja az EU elnézni, hogy két jelentős állama részleges fennhatósága alatt, területén belül az EU pénzét használó adóparadicsom működjön? A csoport pár perc késéssel érkezett, mint kiderült, nem német, hanem holland volt a vezetés. Az elég szétszórt idegenvezető hölgy, megpróbálta kettőnk kedvéért angolul is elmondani a mondókát, de nem nagyon működött. Ezt látva a helyi főnökasszony különválasztott minket és maga vezetett végig. Ez így sokkal jobb volt, lehetett kicsit beszélgetni is vele. A ház maga nem volt ismeretlen előttünk, jól emlékeztünk a korábban látottakra. Mesélte, hogy a parlament átköltözése után az épület csak múzeum lesz. A Casa de la Vall-t elhagyva elkezdünk, kicsit céltalanul sétálni. A közelben betértünk egy elektronikai boltba és rákérdeztem, van-e video digitalizálójuk. Ezt régebben tervezek venni, hogy valamikor a régi útjainkról készült videókat áttegyem DVD-re. Nagyon készségesek voltak, mondták, hogy nincs, de jöjjek vissza négy óra után, akkor tudják megkérdezni, hogy beszerezhető-e.
284
Volt jó két óránk, addig nekiszaladtunk a városnak. Megnéztük a francia és a spanyol postát is, hogyan van nyitva holnap a Peti szülinapi csomagja miatt. Megállapítottuk, hogy ugyanoda jutunk, ha hétfőn Bourg-Madame-ban adjuk fel. Vettünk még töltőanyagot a csomagba (bohókás mosdószivacsokat és Kinder tojásokat). Jártunk a modern városrészben és az ipari területek környékén is. Érdekes volt az, ahogy egy helyen látszott, hogyan vájták ki a hegyet, hogy helyet találjanak parkolóknak és ipari létesítményeknek, meghagyva egy keskeny utat a város felett található tanyák felé. Később valahogy rátévedtünk a város felett húzódó „levada” partjára vezető útra.
Erről már láttunk képeket a prospektusokban, de eddig nem tudtuk, hogy lehet elérni. Most nem volt sok időnk, csak egy rövid szakaszt tettünk meg a levada mellett, majd visszatértünk a városba és felkerestük az üzletet. Itt megtudtuk, hogy van ilyen szerkezet, csak kb. fél órára van szükség, hogy idehozzák. Tettünk egy újabb kört a városban, közben betértünk egy játékboltba is, de semmi érdekeset nem találtunk. Visszaérve az üzletbe már várt a digitalizáló, elolvasva a dobozon lévő leírást megfelelőnek látszott, meg is vettük 42 €-ért.
285
Eddigre öt óra felé járt az idő, gyorsan felültünk a motorra és indultunk vissza. Megálltunk kedvenc bevásárlóközpontunkban a határ előtt és most nem csak a napi adag italt, hanem kenyeret és salátát is vettünk az esti sült halhoz. Ma a korábbi utunkon már párszor megtapasztalt dugó fogadott a határhoz vezető úton. Motorunkkal a kocsik között manőverezve sokkal gyorsabban jutottunk előre, mint a többiek, így is vesztettünk pár percet. A határon ismét átengedtek és hamar megérkeztünk a kempingbe. Itt azonnal neki kezdtünk a vacsora elkészítésének. Nemcsak a mai halhoz főztünk krumplit, hanem gondolva a holnapra is, készítettünk egy vörös babos, hagymás krumpli salátát. Mire mindennel kész lettünk elment az idő. A napot még le tudtam könyvelni és a képeket át tudtam tölteni és megszerkeszteni, de naplóírásról szó sem lehetett. la Farga de Moles, 2010. július 23, szombat, 95.nap Reggel fél nyolckor keltem, hogy a naplót megírjam, Tíz és fél fok volt kint. Ennek ellenére éjjel nem fáztunk. Amíg Zsóka felébredt elkészítettem a tegnapi nap felét. Utána reggeliztünk és elkészültünk egy újabb Andorra-i kirándulásra. Úgy döntöttünk a tegnap felfedezett levada-t járjuk végig. 11-kor indultunk és most befelé kellett kisebb dugóval megküzdenünk. Ugyan ott tettük le a motort, mint tegnap, csak ma egy másik úton kapaszkodtunk fel a levada partjára. Elindultunk dél felé és végig mentünk, addig, amíg a kiépített résznek vége lett és a levada vize egy csermelyben szabadon kezdett el lefolyni a völgybe. Utunk során megtapasztalhattuk, hogy 30 méterre az elegáns belvárostól kakaskukorékolástól hangos a vidék. Teraszosan apró konyhakertek mindenfelé, melyeket a levada vizével locsolnak. Gondoljuk, az öregebb generáció nem tud elszakadni a gyökereitől és ma is kötődik a mezőgazdasági tevékenységhez. Hasonló volt a helyzet úgy ötven éve otthon, a vidékről felkerült parasztfiúk nosztalgiát éreztek a falusi élet iránt, vették a víkendtelkeket és kis ágyásokban termelték a zöldséget. Valószínűleg itt is egy nemzedék múlva elhagyják ezeket a gondosan művelt kertecskéket. Sétánk a levada partján nagyon kellemes volt, itt-ott még árnyékot adó fák is voltak. Szintről itt elvből nem lehetett szó, az út, hasonlóan a Madeira-n lévő levadákhoz, jól kiépített. A szombat dél körüli órán elég sokan jártak rajta. Utunk a völgy felett nagyon jó kilátást biztosított, a környék egészen más képet mutatott ebből a szemszögből.
286
Az ösvény mellett láttunk piknikező helyet és tanulmányozhattuk azokat a masszív acélhálókat, melyeket a sziklaomlás ellen építettek a hegyoldalba.
A levada déli végétől visszafordultunk és végig mentünk az északi végéig, ahol egy kisebb patakot „fognak be” és vezetik a csatornába. Az út közepéről nagyon jó kilátás nyílt a város északi részére.
Egy óra körül járt az idő, amikor visszaértünk motorunkhoz. Felülve rá elmentünk abba a játékboltba, ahol két napja jártunk. Sajnos az akkor nekünk segítő fiatalember ma nem volt ott, és éppen ebédidőre zárni készültek. Azért gyorsan felkaptunk három nagyobb LEGO-val kompatibilis készletet és egy babát a kisasszonynak. Ez egy akkora csomag volt, hogy komoly gondot okozott a szállítása a motoron. Zsóka a combjára támasztva fogta, én egészen előre kellett hajoljak és minden jobb kanyarnál beleütődött a kezem. A sebesség miatt a nejlon 287
szatyor úgy zizegett a fülembe, hogy menet közben nem tudtunk beszélni. Azért elboldogultunk vele. Kétszer kiálltunk, - ami pihenésnek is jól jött, először tankoltunk, később egy adag hal kíséretében a napi ital mennyiséget szereztük be. Most senki sem volt a határon, a későbbi forgalomra megerősített vámos csapatnak volt ereje egy, a cigire vonatkozó kérdést feltenni. Visszaérve a kempingbe egy hatalmas angol Land Rover idétlenkedett a sorompónál. Amikor végre be tudott jutni, mellénk állt be. Hat gyerek szállt ki belőle 3-10 év között. Nagyon aranyosak, Zsóka egyből összehaverkodott velük. Később elmentem Internetezni. Letöltöttem a bankot, minden rendben. Megállapítottam, hogy a VISA kártyát csak végveszélyben szabad használni, kb. 10 Forinttal többért számolják az eurót, mint az OTP a Maestro kártyánál. Mailek-ben sincs semmi érdekes, a Frejus-i tanácsos asszony visszaigazolta mail-em vételét. Már olyan gyorsan tudom csinálni a különböző nyelvű és billentyűzetű gépeken a dolgot, hogy a fél órában bőven maradt időm az időjárás megnézésére is. A következő napokban zavartalan napsütés ígérkezik és ettől Zsókának mosást illetően egyből vérmes tervei születtek. Kihasználva a villanyt, ma ismét sütöttünk. A tegnap elkészített krumpli salátához húspogácsát készítettünk. Elég korán végeztünk mindennel és most nyolc óra után pár perccel még a napló is elkészült. Az idő kellemes, talán még egy órát kint tudunk maradni. la Farga de Moles, 2010. július 25, vasárnap, 96.nap Ez egy tovább indulás előtti nap. Reggel a szokott időben, nyolc óra után keltünk. Csak most Zsóka nem várta meg a kávéját, hanem kimosott pár dolgot, amíg a reggelit készítettem. Fél 11-kor indultunk Andorrába. Ma már nem volt turisztikai célunk, csak visszatértünk a játékboltba kicsit jobban körülnézni. Sajnos a kislánynak megint nem találtunk semmit, Áronnak van bőven, csak győzzük válogatni és kifizetni, a kicsinek pedig azért lehet találni. Vettünk még egy LEGO-t, majd csöpögtetve adjuk oda, lehet, hogy kínunkban a kislánynak is, és egy összeszerelős valamit a Petinek. Utána száguldottunk kedvenc bevásárlóközpontunkba, ahol a beszerzett italáru ma vodka volt, és vettem 50-50 DVD-t –R-est és +R-est. Soha sem tudom, melyik kell igazán. Már egy óra előtt a lakóautónál voltunk. Zsóka kimosott még pár dolgot, most talán csak az ágyneművel és törülközőkkel kell foglalkozni a következő hetekben. Délutánra a motor felszerelése, a bakok kivétele és egy nagy pakolás van tervezve. Mostanra rendesen összezsugorodott az otthonról hozott kaja- és vegyszerkészlet, ugyanakkor a vásárolt holmi kezdi teljesen elfoglalni a kocsit. Rendet kell vágni benne.
288
Délután újabb három Deffender érkezett, kettő svájci, agy angol rendszámmal. Előzőkből is kiugrott három-három angol gyerek, míg a szülők örömmel üdvözölték a már korábban megérkezett hatgyerekes családot. A tucatnyi gyerek azután csinált egy rendes kis ricsajt. A korábbról ott lévő és jól nevelt gyerekek hamar igazodtak a többiekhez. A szülők sem kímélték a környezetet, éjfélig buliztak. Holnap visszatérünk Franciaországba és ezzel elkezdünk hazafelé menni. A következő mintegy 4-5 hétre döntően turistáskodás szerepel a programban, hogy azután a végén még jusson idő egy-két hét strandolásra is. Formigueres, 2010. július 26, hétfő, 97.nap Reggel nyolckor keltünk, addigra a szomszéd angolunk már lekapta hatalmas jurta sátrát és mind a hat gyerek fegyelmezetten ült a kocsiban. A másik három Deffender is pakolászott, de messze nem olyan hatékonyan. Mire komótosan megettük reggelinket, mindenki eltűnt a környékről. Tíz órára összepakoltunk és mentünk a camper service pontra leüríteni, WC-t üríteni és feltölteni a víztartályt. A bojlert is feltöltöttük, mert a következő napokban France Passion helyeken is tervezünk megszállni, és ott a sajátban kell zuhanyozni. Fél 11-re végeztünk a fizetéssel és indultunk el Puigcerda felé. Az út gyönyörű volt, erre jártunk már három éve, csak a másik irányban. Átérve a franciákhoz, Bourg Madame-ba kerestünk egy parkolót, ahol letettük a kocsit. Elsődleges feladatunk a Peti szülinapi csomagjának feladása volt. Mint kiderült, éppen a posta parkolójában álltunk meg, szerencsénk volt, még negyed órát volt nyitva, utána másfél óra ebédidő. Végezve ezzel a feladattal, vaj beszerzése volt a következő tennivaló. Éppen a parkoló mellett találtunk egy Aldi-t, még pár percet nyitva volt. Beszereztünk pár dolgot, számolva azzal, hogy holnap tudunk nagybevásárlást tartani. Visszatérve a parkolóba, elővettük a France Passion katalógust, hiszen ma a közeli Saillagouse-ban egy ilyen helyen terveztünk éjszakázni. Kiderült, hogy hétfőn nem fogad vendéget. Azért megállunk és felkerestük a helyet, hogy képet kaphassunk arról, milyen is egy FP éjszakázó hely. Korábban jártunk ezen a településen, én emlékeztem is erre a sonkát kínáló helyre. Simán megtaláltuk, semmi különös, egy lakóautó parkoló színvonalát adja a farm üzletének parkolójában. Tovább indultunk a holnapra tervezett útvonalon. Errefelé három éve jártunk motorral. Közben Zsóka tanulmányozta a kempingkatalógust és kinézett egy helyet, valahol, nem túl messze eredeti célunktól. Közben szépen kapaszkodtunk fel a Pireneusok széles völgyében a hágóhoz. Valahol 1700 méteren el is értük a vízválasztót és onnan lassan ereszkedtünk lefelé. Nem sokkal később értük el Formigueres-t, ahol a kinézett kemping
289
található. Ez nem volt betáplálva Rózsiba, ezért táblák alapján kellett megtaláljuk. Nem volt semmi gond. Egy kellemes fenyvesben, 1580 méteren van a kemping. Körülnéztünk, és úgy határoztunk maradunk. 11.62 €-t fizettünk villannyal, üdülőhelyi díjjal, bár szerintem a kislány elfelejtette felszámolni a parcella 6 €-s árát. Villanyra azért van szükségünk, mert mára nagy főzést is beiktattunk és az elég hűvös idő miatt számolunk azzal, hogy éjjel fűtenünk kell. A hely nagyon kellemes, külföldiről talán még nem is hallottak. Hogy maradunk-e még egy napot, azt majd meglátjuk. Valószínűleg jót lehet errefelé sétálni a hegyekben. Formigueres, 2010. július 27, kedd, 98.nap Este hét utánra 13-14 fokra hűlt le a levegő, ezért korán behúzódtunk a lakóautóba. Éjjelre alacsony fokozaton bekapcsoltuk a villanykályhát, csak annyira, hogy tartsa a 15-16 fokot a kocsiban. Kellett is, mert 7 fok alatt is járt a hőmérő. Reggel, amíg a nap nem érte el a kocsit tíz fok alatt maradt a hőmérséklet és utána is csak lassan kezdett emelkedni. Azért amint kicsit kisütött a nap elkezdtük készíteni a reggelit. Reggelizés közben elhatároztuk, hogy maradunk egy napot és megnézzük milyenek a kirándulási lehetőségek. 11 után nem sokkal elindultunk a kemping végén lévő kapu felé. Nem messze a kempingtől találtunk egy jelzést, azt nem tudtuk, honnan indul és hová megy. Némi tanakodás után nyugatnak indultunk a kempingünk mellett csörgedező patak partján felfelé. Nemsokára találkoztunk egy mountenbike úttal. Ez kellemes volt, mert nem túl meredeken, elég szélesen vitt felfelé és a környező fenyők elegendő árnyékot adtak. Pontosan megfelelt a mi igényeinknek, a Budai-hegyekben ehhez hasonló terepen szoktunk járni. Nagyon szép vidéken jártunk, a fák közül ki-kilátszottak a környező hegyek a sípályákkal, sőt a télről néhol még apróbb hófoltok is maradtak.
290
Tovább menve elértünk egy másik mountenbike utat és éppen azon kezdtünk el tanakodni, merre is menjünk, amikor az elágazáshoz ért egy család, nagymama, papa, mama és két gyerek, a kisebbik talán 3-4 éves lehetett. Nekik volt térképük és megkértem, hogy megnézhessem. A nagyon kedves fiatal hölgy egyből előhúzott egy második példányt és nekünk adta. Egy kincset kaptunk. Tízméteres szintvonalakkal ábrázolt térképen 11 2-13 kilométeres körtúrát mutatnak be, nagyrészük 100-300 méter szintet jelent. Egyetlen apró hibája a dolognak, hogy a szomszédos település, Les Angles környékéről szól. Van azért pár útvonal, melyeket kb. három kilométeres felvezető úttal elérhetünk. Ez történt most is. Áttanulmányozva a térképet elindultunk az egyik 6 kilométeres körtúrára, mely 1800 méterre vitt fel. Itt van a hivatalos kiinduló pont egy turistaház mellett. Innen csodálatos kilátás nyílik a környező hegyekre és a völgyre, alján egy víztározóval, melyet korábbi utunk során motorral már felkerestünk és tegnap is elmentünk mellette.
Elücsörögtünk egy fél órácskát egy padon a völgyet és a környező sípályákat pásztázva távcsővel, majd elindultunk tovább a körön. Innen már csak lefelé mentünk. Elértük azt a pontot, ahol a térképet kaptuk, majd azon az úton, amelyen feljöttünk, visszatértünk a kempingbe. Ekkor majdnem három óra volt.
291
Gyorsan lezuhanyoztunk, ismét beállítottam a televíziót, előkészítettem és megírtam a naplót. A nagyon jól sikerült kirándulás után felmerült a gondolat, hogy maradjunk még egy napra, ha az idő is megengedi. Erről majd reggel döntünk. Közben, amíg a naplót írtam, kiderült, hogy a rezsó nem működik. Gyors szervizt kellett végezzek, megint a hő biztosítéka ment ki, ami már egyszer megtörtént. Úgy néz ki, kezd leamortizálódni, napirendre kell tűzzük az utód beszerzését. Formigueres, 2010. július 28, szerda, 99.nap Este valamivel kevésbé volt hideg, így nyolc óra utánig kint tudtunk ülni a lakóautó előtt és a nap utolsó sugarait keresve, gyapjútakaróba burkolódzva olvasni. Éjjel még egy fél fokkal hidegebb volt és a villanykályha alacsony fokozaton végig ment. Így is 15 fok alá süllyedt reggelre a belső hőmérséklet. Azért nyolckor felkeltem, még mindig tíz fok alatt járt a hőmérő, de az első napsugarak már megjelentek a kempingben. Szikrázóan tiszta volt az ég és gyorsan elkezdett melegedni az idő. Fél 9 után kimentem a megrendelt bagetért, addigra a kávé és a tea elkészült. Dacolva a hideggel, keresve a napsütést, kint reggeliztünk. Közben elhatároztuk, maradunk még egy napra. Reggeli után elintéztem a hosszabbítást a recepción és megrendeltem a holnapi bagetet. Fél 11-re készültünk el mindennel és indultunk egy újabb, a tegnapinál valamivel hosszabb kirándulásra. A kemping hátsó ajtaja ma zárva volt, így vissza kellett forduljunk és a főbejáraton távozni, majd a kempinget megkerülve értük el a hegyekbe vezető ösvényt. Egyetlen haszna volt, hogy megnézhettük azt a mini vízierőművet, mely pontosan lakóautónk alatt van a fák között. Mai túránk első jó két kilométere, egészen addig a pontig, ahol tegnap a térképet kaptuk, azonos volt a tegnapival. Innen viszont nem kelet, hanem nyugat felé indultunk. Rövidesen elértük a már tegnap is látott templom romot, majd utána egy régi mészégető maradványait. Tovább haladva a tágas rét mellett értük el azt a 7.5 km-es körutat, mely a Lac de Balcere érintésével felvisz az 1850 méter magasan lévő Ganyades,
292
vagy más helyeken Gagnac néven emlegetett magashegyi legelőhöz. A körút 212 méter szintet jelent, melyhez nekünk további mintegy száz méter adódik addig, amíg elértük. Utunk első kilométere kellemes lankás völgyben vezetett felfelé egy legelő oldalában az erdő szélén. Később betértünk a fák közé és a tóból eredő patak mellett haladó ösvény keményen emelkedett, keskeny volt és sziklás. Így értünk fel az 1800 méteren lévő tóhoz. Itt nagy parkoló, sok kocsival, étterem és sok-sok ember fogadott. Először egy kisebb sziklafalat érintettünk, ahol sok gyerek ismerkedett a sziklamászással.
Elmentünk a buszmegálló mellett, ide óránként érkezik ingyenes járat Les Angles-ből a két és fél kilométerre lévő és tegnap meglátogatott turistaház érintésével. A tó partján kerestünk egy helyet, ahol pár percre leültünk. Közben néztük a pecázókat, - fogást sehol sem láttunk, - és gyönyörködtünk a tájban. Talán negyedórát ücsöröghettünk, és indultunk tovább.
Innen utunk végig egy köves erdőgazdasági úton vezetett. Kényelmes emelkedőn értük el a Ganyades nevű hegyi legelőt, melyen két menedékház is áll, egy a pásztoroknak, egy másik pedig talán a vadászoknak, vagy a
293
turistáknak. Mindkét ház elhagyottnak látszott. A pásztoroké előtt találtunk egy asztalt padokkal. Leültünk és megettük a magunkkal hozott almát, miközben távcsővel néztük a környező hegyeket.
Nagyon nyugodt volt a környék, ide már kevés turista és csak a legelszántabbak jutnak el. Azért mindig láttunk valakit a környező ösvényeken. A rövid pihenő után indultunk tovább. Utunk innen lefelé ereszkedett. A nap már magasan járt és a környező fák alig adtak árnyékot. Nemsokára elértünk a mészégető fölé, ahonnan megpillanthattuk a templomromot is. Átvágtunk arra az útra, melyen jöttünk és indultunk vissza a kempingbe. Ez a mai kirándulás eléggé elfárasztott. Hosszabb is volt, több volt a szint és melegebb is volt, mint tegnap. Viszont megint csodálatos helyeken jártunk. Megállapítottuk, hogy érdemes volt rászánni a környékre ezeket a napokat. Háromnegyed háromra értünk a lakóautóhoz, most szerencsére nyitva volt a hátsó ajtó, nem kellett kerüljünk. Gyorsan lezuhanyoztuk, az összeizzadt gönceinket kiszárítottuk a napon és Zsóka elkezdte készíteni a vacsorát. Én
294
addig megírtam a naplót. Ma még elpakolunk mindent, amit lehet. Holnap mindenképpen megyünk tovább. Mostanra sok mindenből kifogytunk, egy nagybevásárlás esedékes. Eredeti terveink szerint leereszkednénk a Pireneusokból egészen Limoux-ig. Ez a mintegy száz kilométeres úton 1400 métert jelent lefelé. Ha korábban tudunk bevásárolni, lehet, hogy megállunk félúton és kicsit még bóklászunk a Pireneusokban. Nem tudjuk, mikor fogunk erre vetődni következőleg. Limoux, 2010. július 29, csütörtök, 100.nap Este az elmúlt napokban megszokottnál kellemesebb volt az idő. Egész negyed tízig kint ültünk, igaz gyapjútakarókba burkolódzva, és olvastunk. Éjjel mintegy öt fokkal volt több, mint az előző nap. Reggel nyolc után keltem és a kenyér beszerzését követően neki kezdtünk a reggelinek. Utána összepakoltunk és tíz óra után mentünk a leürítő helyre kiönteni a WC-t. Mint azt vártuk, nagyon szép, de legalább annyira nehéz utunk volt. Az út végig lejtett, az Aude völgyében ereszkedtünk lefelé. Sehol sem volt túl meredek, de számos szerpentin tarkította. Négyes-ötös fokozatban lehetett jönni, talán soha sem kellett hármasig visszakapcsolni a motorfék miatt. Eleinte jó később elég rossz volt az út minősége és egészen Axat-ig nagyon keskeny volt. A felső szakaszon inkább erdős részen haladtunk, lejjebb a völgy beszűkült és sziklafalak között, vagy azokba bevágva vezetett utunk. Szerencsére Axat előtt pár kilométerrel kezdett csak a forgalom erősödni, addig alig találkoztunk kocsival. Láttunk vagy fél tucat vízierőművet. Axat és környéke a raftingosok paradicsoma. Valahol 3-4 kilométerrel a település fölött szállnak vízre és egész Quillan-ig lemehetnek. Ez okozta mai utunk legnagyobb izgalmát. Axat felett hosszú kilométereken az út az Aude partján sziklafalba vésve halad. Ez olyan magas kocsinak, mint a mienk gondot okoz, ha szikla felöli oldalon kell haladjon, ugyanis a bevésésnél nincs meg a magasság és a bogárhát miatt a kocsi rádől a sziklára. Ha nincs forgalom, az út közepén haladva a dolog kezelhető, csak nagyon oda kell figyelni. Ilyenkor mindig lehet találni olyan helyet, ahol a szembejövővel elkerülhetjük egymást. Axat fölött viszont a raftingosok beszálló helyére igyekező kocsik szembe irányban szinte összefüggő kocsisort alkottak. Nem volt elég hely a lehúzódáshoz, mert a lakóautó rádőlt a sziklafalra, egyszer a előtető is kicsit odaért a sziklához. Az egyik szembe jövő kocsi nekünk is dörgölődött a baloldalon annak a résznek, ahol a felépítmény miatt kiszélesedik a kocsi. Szerencsére egyik sem okozott különösebb problémát. A
295
közlekedési dugó elkerülésére egy nyilván gyakorlott arra járó autós jelezte, hogy álljak az út baloldalára, közvetlenül a korlát mellé, mert így a személyautók el tudnak menni a szikla alatt. A baj csak az volt, hogy amikor eljöttem a kőkorlát mellől, túl gyorsan akartam kanyarodni és a balra kimozduló hátsórész neki dörgölődött a kőkerítésnek. A motortartó hátsó lámpatartó lemeze kicsit elgörbült, de könnyen helyre igazítottam. Az elmúlt években megtörtént ilyesmi más többször. Később még egyszer ki kellett húzódjak a baloldalra és a jobb oldalon elengednem a szembejövőket. Axat után a dolog sokat javult, rátértünk a főútra és itt már rendelkezésre állt a szükséges szélesség és a sziklafalba vágott szakaszokon jobban biztosították a magasságot. Amúgy is ekkor a bal oldalunkon volt a sziklafal. Eredetileg terveztük, hogy Axat-ban éjszakázunk, és esetleg kirándulunk egyet a környéken. Amennyire érzékeltük nincsenek kiránduló utak a térségben, túl meredekek a völgyek falai. Bevásárolni sem tudtunk és az idő is bizonytalannak látszott. Úgy határoztunk megtépázott idegeinknek a legjobb, ha tovább megyünk egészen Limoux-ig. Axat után egy parkolóban kiálltunk. Ez a raftingosok egyik kiszálló helye. Egy, a folyóra merőleges sziklafokot az út itt alagúton keresztül küzd le. Gyalogosok számára az alagutat megkerülő ösvényt véstek a sziklába. Innen figyelhettük a raftingosokat.
Visszaszállva a kocsiba már csak Quillan-ig volt izgalmas a terep. Innen szinte dombok között halad az Aude. Limoux előtt az út mellett megtaláltuk a korábban kinézett Lidl-t. Jól bevásároltunk, ha jól számolom csaknem két hete, Toulouse-t elhagyva tartottunk nagybevásárlást. Még megálltunk egy Supr U-nál is kenyeret venni. Innen a kemping már látszott a folyó túlsó partján. Nekünk még be kellett menni a városba, hogy átkelhessünk az Aude-n. Fél három után értünk ide. Az iroda háromig zárva volt, addig körülnéztünk. Egy nem túl jó állapotban lévő 50 parcellás terület a folyó partján, egy éjszakára biztosan jó lesz. Amikor kinyitott az iroda beregisztráltunk. Egy nagyon nagy telket kaptunk, amit süt a nap. Ez minket különösebben nem érdekel, ma felhős az idő, holnap meg továbbállunk.
296
Letettük a kocsit és úgy határoztunk biciklivel bemegyünk a közeli településre. Elővettem a gépeket és fél négy körül elindultunk. Nem egész másfél kilométert kellett tekerjünk, hogy a település legnevezetesebb épülete, a St.Martin templom mellett letehessük a gépeket.
Ez egy kívül-belül szép templom. Különösen szépek színes üveg ablakai. Sajnos a város felől szűk utcák határolják, így nincs igazi rálátás. Azért tornya tekintélyt parancsolóan emelkedik a közeli főtér fölé.
A főtér épületeinek nagy része árkádos kialakítású, számos kávéház asztalait kitették ide és ezzel kellemes hangulatot kapott a tér. Sétánk során kimentünk az Aude partjára, ahol a város három hídja adja a néznivalót. Legszebb és legrégebbi, a ma már döntően csak gyalogos közlekedésre használt Pont Neuf.
297
Az Aude-tól visszatértünk a belvárosba, de túl sok dolog nem ragadta meg a figyelmünket. Kimentünk a belváros északi kapujának számító Pont de France-ig. Limoux egy elég álmos és jellegtelen francia kisváros. Felültünk bicikliinkre és a Pont Neuf-on áttekertünk a város másik részébe. A hídon megálltunk és lefényképeztem a St.Martin templomot. Itt a korház mellett láttunk egy másik templomot, mely ma zongoramúzeum. Vele szemben egy kedves kis épület a régi favázas kőházak stílusában épült.
Visszakerekeztünk a kempingbe, Gyorsan lezuhanyoztunk, mielőtt a kisszámú zuhanyra rászabadulna a kemping népe. Megmelegítettük a maradék milánói spagettit és megvacsoráztunk. Utána kiültem megírni a naplót, Zsóka pedig a további úti programon dolgozik. Egész nap erősen fújt a szél és mostanra a felhők is elég vészt jóslóan gyülekeztek és bármelyik
298
pillanatban eleredhet az eső. Még szeretnénk nyugodt körülmények között kint meginni a júliusi pezsgőnket a 100. nap tiszteletére. Villefranche d’Albigeois, 2010. július 30, péntek, 101.nap Este, alig, hogy elszopogattuk pezsgőnket, elkezdett csepegni. A felhők komoly esőt ígértek, de csak egész röviden esett és nem is túl erősen. Éjjel nem sokkal ment húsz fok alá a hőmérséklet, azért érzékelhető, hogy 1400 méterrel alacsonyabban vagyunk, mint az elmúlt napokban. Megint nyolckor kezdtük a napot, de ma már jóval tíz óra előtt úton voltunk. Limoux-ból észak felé haladtunk Carcassonne – Mazamet – Albi irányába. Carcassonne-ig az Aude völgyében, enyhén ereszkedtünk lefelé. A várost elkerülő úton láttunk egy Aldi-t. Ugyan nem volt különösebb vásárolni valónk, azért betértünk. Nagyon örültem neki, mert kaptam potom 30 €-ért egy szalagos csiszológépet, melyet már otthon is szerettem volna venni, de drágállottam a 25-30 ezer forintos árat. Vettünk még festékeket az ikreknek, pulcsikat a fiúknak és egy kulacsot a Petinek. Nagymamájuk is kapott egy pulcsit sállal és egy szexis nyári pizsamát. Carcassonne után egy rövid szakaszon a Canal du Midi mellett mentünk. Láttunk egy zsiliprendszert is, amelyen éppen zsilipeztek. Kiállni sajnos nem tudtunk. Innen utunk eleinte kevésbé, később jobban emelkedett és majdnem 800 méterig felkapaszkodtunk. Csodálatos helyeken jártunk, nem volt annyira vad a völgy, mint tegnap, de a Mátrát idéző volt a vidék és az út kimondottan jó volt. A hágó után elég erősen ereszkedtünk lefelé, majdnem többet kellett fékezni, mint tegnap a nagy ereszkedés során. Mazamet előtt egy kilátóponton mi is körbenéztünk. Dél felé a völgy nagyon szép volt, csak a fénykép nem hozta ki a dolgokat. Északra viszont a sík vidék szélén csodálatosan mutatott Mazamet.
Tovább ereszkedve elhajtottunk a város mellett és folytattuk utunkat Castres Albi felé. Errefelé a vidék már nem volt olyan változatos, mezőgazdasági területen jártunk. Albi-ban Rózsi szépen elvitt a megadott helyre, csak az volt a baj, hogy a kemping bezárt. Már korábban voltak rossz érzéseink, amikor pár, a kemping felé vezető utat jelző tábla le volt takarva.
299
Amikor világossá vált a helyzet, döntenünk kellett: merre tovább. Először is töröltük a városnézést Albi-ban. Adódott a megoldás: tovább kell menni az eredetileg tervezett irányban és valahol keresni egy kempinget. Könnyen elérhető France Passion helyet nem találtunk a vidéken. A francia kempingkatalógus jelzett egy kempinget mintegy 25 kilométerre Alban-ban és két farmkempinget a félúton lévő Villefranche d’Albigeois-ban. Ez utóbbiakhoz nem volt igazán jó útleírás, és kicsit idegenkedtünk az ilyen megoldástól. Ugyan a velünk lévő GPS koordináta file-ban valószínűleg benne vannak, de nem készültünk fel arra, hogy szükségünk lehet rá. Végül a faluba érve láttuk az egyik kempinget jelző táblát, gondoltunk egyet és elindultunk, ha másért nem, hogy lássunk egy ilyet. Talán 3-4 kilométert autóztunk keskeny farmok között vezető utakon, - közben még két tábla segített a helyes irányba, - és egy nagyon kedves kis helyen találtuk magunkat. A hely emlékeztet minket az angol CL-ek-re, csak itt van minden. A talán 10-15 egység fogadására alkalmas helyhez tartozik 2-2 WC, zuhanyozó, piszoár, mosogató és egy mosóhely is. A meleg vizet átfolyásos rendszerű gázbojler adja. Egy pickup és egy lakókocsi állt bent, volt hely bőven. Később még jött egy holland kocsi sátrasokkal és ettől lett a kemping igazán kemping. Jellegzetes vidéki hely, nekünk erre az éjszakára kiválóan megfelel. A területen tyúkok és libák grasszálnak, a sövényen túl egy ló legelészik, minden füves, nagy fák adnak árnyékot. A háziasszony kedvesen fogadott és a villannyal 10.90 €-s ár, így július végén igazán kedvező. Miután leraktuk a kocsit és meggyönyörűztük új szerzeményeinket, az idő még mindig fiatal volt. Élve a lehetőséggel Zsóka csinált egy mosós-főzős délutánt. Kimosott pár dogot kézzel és bár mai vacsoránkat hoztuk magunkkal, azért a következő napokra főzött egy lencselevest és sütött hozzá egy adag palacsintát. Este még lehet, hogy a további út előkészítésével is tudunk foglalkozni. Saint Rome de Tarn, 2010. július 31, szombat, 102.nap Este kilencre végeztünk a tennivalókkal, akkor már nem volt érkezésünk a további útitervvel foglalkozni, amúgy is pár napra van előkészített anyagunk. Azért még kiültünk és tíz óra utánig römiztünk. Az éjszaka kellemes és nagyon csöndes volt. Reggel hétkor kakaskukorékolásra ébredtünk. Nyolckor keltünk fel, ekkor már szépen sütött a nap. Negyed 11-re készültünk össze és indultunk tovább a Tarn völgyének középső szakasza felé. Megálltunk Alban-ban kenyeret venni, jól bevásároltunk, hogy elég legyen a hétvégére. Utunk eleinte enyhén emelkedett és 400 méterről felküzdöttük magunkat egészen 750 méterre. Innen egy hosszú és kanyargós 8 %-os lejtőn jutottunk le Saint Sernin-be, majd újabb enyhe emelkedés és ereszkedés következett St.Affrique-ig. Az út nagyon szép volt, a forgalom sem volt túlzottan erős. Egyedül St.Affrique-ban ütköztünk bele egy vásárba és lassultunk le.
300
Innen már nem sok volt Saint Rome de Tarn-ig. Beérve a városba Rózsi arra utasított, hogy hajtsak fel a járdára és arra folytassam az utat. Ebben, mint kiderült igaza is volt, csak azt a következő kanyart nem voltam hajlandó teljesíteni, melyet talán biciklivel sem lehet bevenni egy lépésben. Mint kiderült megint 5 centit akart rövidíteni. A kempinget megtaláltuk, a városka elég keskeny utcáin kellett kanyarogjunk, majd egy keskeny és elég rossz minőségű úton leereszkedni a folyó partjára. Itt egy vízi sport bázissal együtt működik a kemping. Nem valami nagy szám, Zsókának nagyon nem tetszik, nekem nincs sok bajom vele. Ez egy egy csillagos kemping, van elég sok állandója és a hétvége miatt ezek közül sok kint is van. A vizes helységek nincsenek is elegen és nagyon szűkek. A kemping területen nincsenek parcellák kijelölve, ennek megfelelően mindenki össze-vissza áll. A terület egyenetlen és nincs elég vízszintes rész, nagyon nehéz volt, és nem is sikerült igazán jól beszinteznünk a kocsit. Délre értünk ide, fél kettőre végeztünk a regisztrációval, leállással, motor leszereléssel és mindennel, ami ilyenkor szükséges. A városban fél négykor nyit a turista információs iroda, addig a fák árnyékában ücsörögtünk, tanulmányoztuk a térképeket, kempingkatalógusokat. Ekkor ismerte fel Zsóka, hogy a Tarn völgyének tulajdonképpen nem is ez az igazán szép része, hanem a Millau feletti. Egészen elkeseredett az elnézés miatt, én nem látom olyan veszélyesnek a dolgot. Ez a rész sem csúnya, itt is el fogunk tudni tölteni pár napot. Fél négykor motorra ültünk és bementünk az információs irodába. Ott egy angolul egészen jól beszélő fiútól megtudtunk pár hasznos dolgot többek között a közeli Roquefort meglátogatását illetően. Ezután motorra ültünk és elmentünk a 16 kilométerre lévő településre. Itt megtudtuk, hogy két sajtgyártó érlelő barlangja látogatható. Mi a Papillon-t választottuk. Szerencsénk volt, még éppen csatlakozhattunk egy francia nyelvű csoporthoz. Az idegenvezetést nem értettük, de kaptunk egy angol nyelvű ismertetőt, melyből talán többet lehetett megtudni, mint a mondókából. Így magyarázatot kapott, miért üresek az érlelő polcok és sok más részlet. Maga a bemutató nem volt igazán érdekes, lementünk először 2 emelt mélyre, ahol kezdődött a három érlelő szint. Mindenhol tölgyfából készült polcok. A többi szöveg. A látogatás végén kaptunk egy kis kóstolót, meg kell mondani, nagyon finom volt. A boltban vettünk egy darab sajtot, csak azt nem tudjuk, hogy az a zöld penészes fajta-e, ami olyan híres.
301
Később betértünk egy másik üzletbe, ahol kaptunk levelezőlapnak is tekinthető képet, melyet elküldünk majd a gyerekeknek. A településen természetesen minden a sajtról szól. Látszik, hogy jól jövedelmező iparág, mert a település szépen rendezett, de nem sok érdekeset mutat. Azért sétáltunk egy kicsit. Úgy éreztük, ha már erre jártunk, meg kellett látogatni.
Felültünk a motorra és visszamotoroztunk Saint Rome de Tarn-ba. Itt is tettünk egy rövid sétát. Ez kellemes meglepetés volt. A városka sokkal többet mutatott, mint arra számítottunk. Számos szép régi utcája és épülete van. Sok utcarészlet kívánkozott lencsevégre, párat le is kaptunk.
302
Talán egy fél órát bóklásztunk az utcákon, határozottan tetszett a városka hangulata. Az idő viszont már későre járt és indulnunk kellett vissza a kempingbe. Így is majdnem hét óra volt, mire visszaértünk a lakóautóhoz. Gyorsan elmentünk zuhanyozni és megmelegítettük a kevés tegnapi maradékot. Egyikünk se volt túlzottan éhes, ezért csak egy kis sajttal egészítettük ki a menüt. A lencseleves marad holnapra. A kellemes időben sokáig kint tudtunk ülni a kocsi előtt. Én a naplót írtam, Zsóka a ma szerzett prosikat tanulmányozta. úgy határoztunk, hogy holnapra még maradunk, teszünk egy motoros kirándulást a környéken és előkészítjük a Tarn völgyének felső szakaszára tervezett napokat. Saint Rome de Tarn, 2010. augusztus 1, vasárnap, 103.nap Reggel egy órával tovább aludtunk a szokásosnál. Reggeli után összekészültünk egy motorozáshoz. A Tarn völgyét terveztük bejárni a környéken. Először bementünk a városba, hogy feladjuk a képeslapot a gyerekeknek. Útközben megálltunk lefényképezni a folyót. Ezt már tegnap hazafelé szerettük volna megtenni, csak akkor a nap éppen szembe sütött.
A várost elhagyva a közeli híd felé motoroztunk. Előbb azonban kitértünk, hogy felkeressük a közeli dombon lévő régi települést, Auriac-ot. Itt egy várrom is van, csak azt nem tudtuk, hogyan lehet megközelíteni. A sok régi épület közül sok szépen fel van újítva, egyik-másik kimondottan elegáns.
303
Szokatlanul sok külföldi rendszámú kocsit láttunk. Gondoljuk ezek olyan angolok, belgák, stb., akik itt vettek házat és itt töltik a nyarat. A kis település dombjáról szép kilátás nyílik Millau irányában a Tarn völgyére. A folyót ezen a szakaszon villamos áram termelés érdekében több helyen is duzzasztják. Ezért sok víz van a mederben, de alig folyik.
Elhagyva Auriac-ot leereszkedtünk az országúthoz és indultunk tovább. Először lekereszteztük a folyót, majd észak nyugat felé tettünk meg pár kilométert. Innen jó rálátás nyílt Auriac-ra. Rövidesen visszafordultunk és elhagyva a hidat a folyó északi partján motoroztunk. Nem sokára elértük Saint Rome de Tarn egyik nevezetességét, a vízesést. Itt kb. 20 méter magasból esik egy kisebb patak vize közvetlenül a Tarn-ba. A prospektusokon ez természetesen egy bővizű vízesés, sőt a kilátóteraszon bemutatnak egy 1901-ből származó fényképet, ahol kimondottan nagy a vízhozam, de így augusztus elején alig csordogál. Tovább motorozva utunk hol a víz partján, hol egészen magasan az oldalban vezetett. Elmentünk több üdülőtelep mellett. Sok helyen megálltunk és élveztük a völgy és a folyó látképét.
304
Volt némi vízi élet a folyón, láttunk pár motorcsónakot és vízisíelőt is. Egészen Pinet-ig az északi partot követtük. Itt a vízi erőmű gátján tértünk át a déli partra. A hídfőben a vízi erőmű előtt megálltunk és kicsit körülnéztünk. Jól látható volt, hogy a gát mennyit duzzaszt. Vetettünk egy pillantást a településre is a túlparton.
A déli partot követve motoroztunk tovább. Következő érdekes állomásunk egy kábelhíd volt, mely a víz felett ível át. Az erőműtől alig pár kilométerre a víz már megint magas és a következő duzzasztás miatt alig folyik. Átkelve a hídon motoroztunk még pár kilométert ismét az északi parton, majd visszafordultunk. A kábelhíd után nem messze megálltunk, hogy lefényképezzük a túlparti hegyen álló települést, Ayssens-t.
305
Tovább motorozva visszafelé, letértünk jobbra, hogy a déli parton maradva Saint Victor-t érintve térjünk vissza a kempingbe. Ezen a vidéken a Tarn vízszintje 320 méteren van. Saint Victor ennél jó 300 méterrel magasabban fekszik. Kis motorunk, ha nem is könnyen, de megbirkózott a sok emelkedővel. Könnyítette a feladatot, hogy, mint egész nap, a keskeny és kanyargós úton alig volt forgalom. Saint Victor kicsit távolabb fekszik a Tarn-tól, a folyó innen nem látszik. A település maga egy nagyon hangulatos falucska a domb tetején. Számos, korábbi parasztházat láttunk felújítva. Korábban biztos, de valószínűleg ma is a mezőgazdaság a fő tevékenység, a falu határában több nagy pajtát, csűrt láttunk.
Van egy kedves kis temploma szép freskókkal és egy őrtornya. Behajtva a faluba egy kempinget is láttunk. Van turista információs iroda is, csak azt nem tudjuk, ki jár oda, mert a falucskában az irodában ülő kislányon kívül egyetlen teremtett lelket sem láttunk az utcákon, igaz ebédidő volt. A templom előtti téren áll a parókia épülete, ennek aljában van az információs iroda. Kicsit odébb egy széles út, inkább egy térre hasonlít. Itt is lehet, hogy több házat már nem az őslakósok laknak, hanem üdülő, vagy nyári háznak használnak.
306
Az őrtornyot meg is lehet mászni és tetejéről szépen látszik a falú.
Rövid sétánk után felültünk a motorra és indultunk vissza a kempingbe. Már csak egyszer álltunk meg, ahol egy pihenőből megint szépen lehetett látni a folyót, de ez már nem mutatott semmi újat a korábbiakhoz képest. Fél háromra értünk vissza, eddigre kicsit be is felhősödött. Mivel a holnapi továbbmenés mellett döntöttünk, kimentem fizetni. Utána elkezdtem lekönyvelni a napot és áttölteni, illetve megszerkeszteni a képeket. Korán vacsoráztunk, addigra nagy égzengés közepette el kezdett esni. Nem túl erős, de komoly esőt kaptunk és már harmadik órája csinálja, hogy hol esik, hol nem. Nem is tudtuk még a motort felszerelni, lehet, hogy marad holnapra, talán jobb is lenne, nem szeretem a túlzottan megemelt kocsira feltenni a mocit. Amíg Zsóka mosogatott és zuhanyozott, megírtam a naplót. Most hét óra van, még elő kell készíteni a következő napokat és Rózsival tudatni a tennivalókat. Marjoab, 2010. augusztus 2, hétfő, 104.nap Este tízig készítettük az útvonaltervet. Éjjel már nem esett, de reggel, hűvös, felhős időre ébredtünk. Már fél nyolckor felkeltünk, hogy időben tudjunk indulni. Kint reggeliztünk, de a végével sietnünk kellett, mert elkezdett csöpögni. A motort is fel kellett szerelni. Így is tíz órakor hagytuk el a kempinget.
307
Mai első úti célunk a Millau-i völgy híd megnézése volt. Itt találtunk egy visitor centert, ahol bemutattak egy rövid filmet az építésről, egy makettet és lehetett volna valamilyen bemutatóparkot is megtekinteni, de csak francia idegenvezetéssel. Úgy határoztunk ezt passzoljuk, eredetileg úgy is csak a hidat akartuk megnézni. Ennél máris többet értünk el, ugyan sajnos az idő nem volt az igazi.
A hídtól bementünk a városba. Első dolgunk volt, hogy megtankoljunk. Az Andorra-ban beszerzett gázolaj lassan elfogy és már nem elegendő a következő napokra. Az utóbbi 450 kilométeren a kocsi sokat, 13.5 liter körül fogyasztott. Ez magyarázható azzal, hogy sokat jártunk hegyesvölgyes-kanyargós szakaszokon. Találtunk egy L’Eclerc szupermarketet, ahol 1.062 €-ért kaptuk literét a gázolajnak. Ez kb.15 centtel kevesebb a többi kút áránál. A benzinkúttól jól látszott a viadukt. Innen elmentünk a kinézett Lidl-be, hogy készleteinket pár napi ellátmánnyal feltöltsük. Ez a városban bent volt, kicsit kísértett Savona, de itt nem esett az eső és azért több hely volt parkolásra. Vettünk pár dolgot ajándéknak az otthoniaknak. Elhagyva Millaut, kigyulladt a szervízelést jelző lámpa. Ezt megtette már négy éve Írországban is és akkor nagyon megijedtünk. Kiderült, hogy 25.000 kmenként jelzi, hogy szervizbe kell vinni a kocsit. Akkor kitanultam, hogyan lehet megszüntetni a jelzést. Következő tavaszon a Ford-nál kértem, hogy nullázzák ki szerviz után. Valami 3000 forintot kértek az egy perces munkáért. Azóta most telt le a 25000 kilométer, de mi évente, úgy kb. 10 ezrenként
308
szervizeztetünk. Most csak érzékeltük, hogy jelez, este a kempingben pedig megint kinulláztam. Millau-tól még jó húsz kilométert a Tarn völgyében haladtunk felfelé a D907es úton. Ez hol keskeny, hol szélesebb, de kényelmesen autózható. Több településen is áthajtottunk, láttunk számos kempinget, néha 300 méterenként. Ezen a vidéken a kajakozás-kenuzás a fő attrakció. Peyreleau-nál elhagytuk a Tarn-t és a sokkal kisebb Jonta folyócska völgyében mentünk tovább. Ez egy csodálatos vidék, meredek sziklafalak között folyik a folyó, az út jóval fölötte az oldalban, sokszor sziklába vájt nyomvonalon halad. Egyszer tudtunk csak kiállni. Ekkor készítettünk pár felvételt, de ezek messze nem tudják visszaadni a látványt. Közel 800 méterig emelkedtünk és értük el mai célállomásunkat Meyrueis-t.
Meyrueis egy jellegzetes hegyi üdülőváros. Áthajtva rajta láttunk pár szép dolgot. Kicsit el is tévedtünk, mert egyszer nem jól vettük be a kanyart. Nem álltunk meg, azonnal mentünk tovább a mintegy 5 kilométerre és további 200 méterrel magasabban lévő farmkempingünkbe. Rózsi utasításai és a táblák alapján könnyen megtaláltuk. Egy hatalmas magashegyi legelő, talán kéttucat sátor állt bent elszórtan. Első ránézésre
309
igazán nem lehet semmi kifogás. Később derült ki, hogy embertelen mennyiségű légy van, annyira sok, hogy az már tényleg zavar. Azért leszedtük a mocit, a később megérkező tulajnál beregisztráltunk. Nem tudjuk meddig maradunk. Bár az egésznap fenyegető felhők csak nem akartak ritkulni, úgy határoztunk elmotorozunk a mintegy 15 kilométerre lévő földalatti folyóhoz, az Abime de Bramabiau-hoz. Egyetlen hibát követtünk el, a lakóautóban felejtettük a fényképezőgépet. Ezt majd minden évben legalább egyszer elkövetjük. Nagy kár, mert csodálatos a hely. Az országút melletti visitor center-ből jó egy kilométert kell lefelé menni a szurdokvölgy mélyére. Itt bújik elő a Bonheur patak egy alig öt méter széles és jó 50 méter magas hasadékból, mely pár tucat méterrel később barlanghasadékként folytatódik. Hat kilométert halad ebben a mély barlangban a patak. A vezetett túra gyenge egy kilométert tehet meg. Ez a barlang alapjában nem cseppkőbarlang, azért láttunk pár cseppkövet is. Itt a hasadék, a patak és a hasadékot lezáró sziklatömbök látványa adja az attrakciót. Érdekes kirándulást tettünk. Ahogy elhagytuk a barlangot és visszasétáltunk a parkolóba, a felhők egyre vészt jóslóbban gyülekeztek. Még vettünk egy képeslapot, eddigre el kezdett esni. Felvettük a magunkkal hozott anorák nadrágokat, de még nem indultunk el, vártuk, hogy csendesedjen az eső. Ez pár perc múlva meg is történt és mi gyorsan motorra szálltunk. A gyenge félórás úton komoly esőt nem kaptunk, de a változó erősségű csepegés is elég volt egy kisebb megázáshoz. Negyed hétre értünk a kempingbe, gyorsan kihúztuk az előtetőt és megpróbáltuk ritkítani a legyeket a kocsiban. Később lezuhanyoztunk és meg akartuk melegíteni vacsoránkat. Mint kiderült megbuggyant a lencseleves. Ez is általában évente egyszer szokott előfordulni velünk. Gyorsan változtatni kellett menüt. Mindezek után majdnem fél tíz lett, mire mindennel végeztünk. Még learchiválom a napló hatodik fejezetét, meg írok két képeslapot a Betyároknak és meglátjuk milyen idő köszönt ránk holnap…
310
