Bevagna, 2010. június 6, vasárnap, 47. nap Reggel fél hétkor keltem és a tegnapi napló elkészítésével foglalatoskodtam egész negyed kilencig, amikor Zsóka ébredezett. Ekkor kezdtünk el készülődni. Szép napos reggelünk volt, kicsit bántuk is, hogy itt kell hagyjuk ezt a kellemes helyet. Reggeli után kimentem fizetni. Végül az ADAC 17 Eurós árából kaptunk egy 7=6-os kedvezményt, így pár centtel olcsóbbak lettek, mint a szomszédos ACSI kemping, de szolgáltatásaiban ez jobb volt. Tizenegy óra körül indultunk, felhajtottunk az autópályára és ahol tegnap szenvedtünk a motorral, simán végigjöttünk. Perugia határában egy Lidl-t is beprogramoztam Rózsinak, bízva abban, hogy vasárnap nyitva lesz. Csalatkoznom kellett, de simán megtaláltuk. Vissza úton, úgy három nap múlva számíthatunk rá. Elhajtottunk Assisi, - ez a visszaút programja, - és Spello mellett is, - ez a holnapi program. Foglio-nál tértünk le az autópályáról és pár kilométer után értük el Bevagna-t. Elsuhanva mellette nagyon ígéretesnek tűnt. Bevagna után még kellett vagy három kilométert autóznunk. Bementünk a hegyek közé, 15 %-os emelkedőket kellett leküzdjünk és ez a motorozást illetően rossz előérzeteket keltett. Kempingünket simán megtaláltuk. Ha korábbi kempingünkre azt mondtuk, hogy jellegzetes tóparti, ez jellegzetes hegyi kempingnek tekinthető. Bizonyos szempontból a Szlovenszkij Rajban lévő Csingov-ra emlékeztet. Ez egy farm kemping a dombok között. A hölgy nagyon kedvesen fogadott, kaptunk egy kis üveggel a saját olíva olajukból. Kerestünk egy helyet, kicsit napos, de egyébként közel van a vizes helységekhez, és kellemes hely. Letettük a kocsit, hála Zsóka szemfülességének találtunk egy olyan csatlakozást, ahol egyedül vagyunk, az egyébként négy kocsinak szánt 16 Amperre. Ekkor még csak fél kettő felé járt az idő és nagyon meleg volt. Úgy határoztunk még nem indulunk el délutáni kirándulásunkra, hanem várunk egy jó órát. Ezalatt befejeztem a tegnapi naplót és átolvastuk, Zsóka pedig olvasott. Negyed négy körül ültünk fel motorunkra, hogy meglátogassuk Bevagna-t és Montefalco-t. Leereszkedve egy dombról, majd felkapaszkodva egy másikra és ismét leereszkedve értük el a városkát. A déli városfal közepénél lévő szépen rendezett parkolóban letettük a motort és elindultunk sétánkra. Egy felduzzasztott patak melletti, feltehetően régi mosóhely mellett elhaladva értük el a városkaput. Ezen bemenve megint olyan érzésünk volt, mint San Gimigano-ban, teljesen el voltunk varázsolva. Itt nem a pezsgő élet a régi környezetben érintett meg, hanem a környezet maga. Beértünk a főtérre, melyen a szinte kötelező szökőkúton kívül három templom fogadott, köztük két románkori. Ezek érdekes kialakításúak, az oltár vagy húsz lépcsőfokkal
153
van magasabban a főhajónál, és alatta mindkét helyen altemplom található. Ezek a templomok kimondottan egyszerűek. Szintén erről a térről érhető el az ilyen kis helyen igazán ritkaság számba menő színház, a Teatro Torti. Most éppen próbáltak valamit és mi be tudtunk settenkedni. Utoljára két éve Noto-ban láttunk hasonló kis színhá-
154
zat, de ez talán még annál is kisebb volt. Itt is vagy négy emeleten helyezkednek el a páholyok és alig pár ülés jelenti a zsöllyét. Viszont a mennyezet freskója csodálatos. A Piazza F.Silvestrit találomra nyugati irányban hagytuk el. A Corso Amendola-n elsétáltunk a városkapuig, majd a külső fal mentén megkerülve a városkát tértünk vissza a fal mögé. A városban sétálva láttuk a készülődést a tíz nap múlva esedékes nagy nyári fesztiválra. Városszerte a középkort idéző fabódék, standok, kézműves mesterségek műhelyei készülnek. A mulatozásra is gondolnak, korabeli kocsmákat, fogadókat idéző építményeket láttunk. A nagy fesztivál előtt azért tartanak kisebb eseményeket is. Ezen a hétvégén is volt valami. Bár este nyolcig számos utca le volt zárva, egyedül néhány virágsziromból készülő kompozíción dolgoztak több helyen is az utcák közepén.
A kis városka nemcsak puszta megjelenésével fogja meg látogatóit, hanem méretéhez képest gazdag kulturális kínálatával. A városi múzeumon kívül van egy kiterjedt római kori mozaik, egy termálfürdő medencéje, ott a színház, és még egy római kori színház maradványai is az egyik épület alagsorában.
Nagyon élveztük a délutáni sétát az alapjában álmos kis városban. Vasárnap délután lévén sok helyi ült kint az utcán, nagyrészük a bárok teraszain. Sok üzlet is nyitva volt. Bár Bevagna nem igazán ismert turisztikai célpont, elég sok turistát is láttunk, mindkét parkoló csaknem megtelt. 155
Sétánk során még két érdekes dolgot láttunk, a főtéren álló templom melletti kolostor ma szállodaként működik. Igyekeztek a kerengő árkádjai alatt lévő freskókat rendbe tenni, de annyira sérültek, hogy lassan már töredékeknek sem lehet nevezni. A várost elhagyva a patak partján egy régi kovácsműhely hívta fel magára a figyelmet. Sajnos ez is romos, komoly felújításra vár és akkor igazi turistalátványosság lehetne.
156
Nagyon kellemes meglepetés volt számunkra az itt eltöltött mintegy két óra. Eredetileg csak a dombok között meghúzódó kemping miatt jöttünk ide, de igazi csemegét találtunk. Sietnünk kellett, mert az idő már eléggé előre haladt, és még a hét kilométerre lévő Montefalco-t is meg akartuk látogatni. A vasárnap délutáni forgalomban ezen a mellékúton elég jól tudtunk haladni. Megint felkapaszkodtunk egy 15 %-os emelkedőn és az egyik városkapu melletti parkolóban letettük a mocit. Montefalco egy felkapott hely, minden útikönyv megemlíti, leginkább a kilátóteraszáról nyíló panoráma miatt.
Mi eddigre, és itt nem csak a mai napról, hanem az elmúlt tíz napról is beszélek, eléggé el voltunk tompulva. Ha jól számolom Siena óta ez már vagy a nyolcadik fallal körülvett középkori település, amit meglátogatunk. Azért végigmentünk a főutcán, betértünk egy templomba és a mellette lévő kolostor kerengőjébe, megcsodáltuk a főteret és felfigyeltünk számos érdekes utcarészletre.
Itt is a nyár során több fesztivált rendeznek. Ez a hétvége éppen üres, múlt héten volt, és a jövő héten lesz valami. Azért az utcákon, még ezen a viszonylag késői órán is sokan jártak, bár a környékbeli parkolók már erősen foghíjasak voltak. 157
Kimentünk a San Francesco kapun a nevezetes kilátóponthoz is. Tényleg szép kép tárul a szemlélődő elé. A széles medencében szőlőskertek és olajfa ligetek, közöttük mindenfelé tanyaházak, háttérben a hegyekkel. Sajnos a fényviszonyok nem voltak jók, egyrészt nem jött volna ki semmi a fotón, másrészt a szembe sütő nap miatt panorámaképet nem lehetett volna készíteni. Visszatértünk motorunkhoz és elindultunk a kempingbe. Sajnos elvétettük a dombokon vezető rövidebb utat, ezért azon az úton indultunk, amelyen érkeztünk. Ezzel elveszítettük a megszerzett szintet. Bevagna előtt azért találtunk egy átkötő utat, mely sokkal jobb minőségű és szerpentinnel küzdi le a szintet. Így legalább az egyik 15 %-os emelkedőtől megkíméltük motorunkat. Visszatérve a kempingbe fél hét is elmúlt. Gyorsan megvacsoráztunk, - mára csak maradék, illetve konzerv volt a menü, - és még ki tudtunk ülni a kellemes meleg estében. Élveztük, hogy nincsenek bogarak. Bevagna, 2010. június 7, hétfő, 48. nap A mai nap a tegnapihoz hasonlóan kezdődött, reggel befejeztem a naplót, negyed kilenc körül kezdtük készíteni a reggelit és tíz óra után valamivel indultunk mai motoros kirándulásunkra. A cél Spello és Foligno. Bár ez utóbbi van közelebb, mégis úgy határoztunk Speello-val kezdünk, ez ígéretesebb.
158
Foligno-ig azt az utat követtük, melyen érkeztünk. Innen az utolsó öt kilométert egy az autópályával párhuzamos úton terveztük megtenni, de a táblák az autópályára irányítottak. Nem örültünk neki, de nem volt mit tenni, azon kellett menjünk. Spello-ba érve a centrum felé vezető táblákat követtük és a Porta Consolare előtt tettük le a motort. Végig sétáltunk a városon hosszában és, - ahol lehetett alternatív útvonalon vissza. Megnéztünk majdnem minden jeles épületet, de elsősorban a városka hangulatát élveztük. Talán legjellegzetesebbek a hegyre felkapaszkodó keskeny sikátorok. Mi sem jellemzőbb, ma több függőleges képet készítettem, mint vízszinteset.
Magunk is felfigyeltünk Spello egyik jellegzetességére, hogy a szűk sikátorokban is nagyon sok a virág. Egyik-másik házfalat mindenféle szögekre erősített cserepek erdeje fedi. Valamilyen verseny is lehet, mert több helyen láttunk számokat kitűzve, gondoljuk, erre lehet szavazni. 159
Felfelé menet a Piazza della Republica-n álltunk meg a Palazzo Communale előtt. Ez ma múzeum, vele szemben van a Palazzo Urbani, a városháza. Ennek udvara volt érdekes. Tovább menve benéztünk a S.Lorenzo templomba. Bemenni nem lehetett, mert renoválják. Az ajtóból is jól látható az oltár mögötti színes üvegablak és maga a templombelső.
Útközben kitértünk jobbra és egy parkolóból jól látszott a város magasabban fekvő része. Később egy kis utcában rátaláltunk a színházra. Ez talán még a Bevagna-ban látottnál is kisebb, a páholyok csak három szinten húzódnak. Ide is be tudtunk menni, éppen gyerekek próbáltak valamilyen énekkari fellépésre. Ez a színházterem, bár hasonló felépítésű, teljesen dísztelen. Utunkat a felsővár végében lévő S.Severino templom és kolostor felé folytattuk. A templom be volt zárva, de az előtte lévő kilátóteraszról elénk tárult a Spello mögötti medence látképe, mely a Montefalco-ban tegnap látotthoz nagyon hasonló. Innen le kellett ereszkedni a S.Maria de Vallegloria templomhoz és kolostorhoz.
160
A templom itt is be volt zárva, de a kolostor első udvarába be tudtunk menni. Egy modernül helyreállított, de teljesen kihalt épület fogadott. Kicsit még nézelődtünk a kolostor előtti téren, majd indultunk vissza a motorhoz. Útközben még bóklásztunk pár mellékutcában, újabb sikátorokat fedeztünk fel. Spello kellemes emlékeket fog hagyni bennünk. Bár ez is egyike az elmúlt napokban felkeresett fallal körülvett, hegytetőre épült városoknak, de valahogy különleges hangulata van. Ez valószínűleg a sikátoroknak köszönhető. Itt nagyon sok látszatra új épületet láttunk, de mindegyik az egész város hangulatához igazodik. Ez nemcsak a formákat, hanem a felhasznált anyagokat is jelenti. Spello jobban számít a turizmusra, mint Bevagna, de nem telepszik rá a városra. Láttunk számos a turistákat megcélzó üzletet, specialitásokat, ajándéktárgyakat kínálókat. Itt is sok a fesztivál és a turistákat megcélzó esemény, múzeum és hasonlók.
161
Felülve motorunkra visszahajtottunk Foligno-ba, most már az autópályával párhuzamos úton. Behajtottunk a belvárosba és a Piazza della Republica-n, a főtéren tettük le a járgányt. Ez a tér igazán impozáns. Sajnos egyik jellegzetes épületét a városházát renoválják és még részletei sem látszanak ki az állványerdőből. A Duomo di S.Feliciani és többek között a múzeumnak otthont adó Palazo Trinci viszont teljes pompájában áll (bár ez utóbbit erősen takarja a városháza építési területe).
162
A főtérről találomra délkeleti irányban indultunk el a Corso Cavour-on a Porta Romana felé. Itt találtuk meg a turista információs irodát és szereztük be térképünket. A főtéren kívül itt sem tudtak igazi célpontot javasolni. Elindultunk a S.Francesco templom felé.
Errefelé a város már nem túl sokat mutatott. Szép a Szent Ferenc templommal szemben lévő palota, mely a tartományi közgyűlés helyi hivatala. A Corso Cavour is megfelel a szokásos sétálóutca színvonalának. Ezen kívül Foligno inkább az elhanyagolt délvidéki városokat juttatja az ember eszébe. Az utcákon sok a szemét, a régebbi városrészekben sok az elhanyagolt épület, igaz mindenfelé építkeznek. Ahol megtörtént a rehabilitáció, sok modern épület zavarja az egységes képet. A szieszta idején jártuk a várost. Ez nem turista célpont, minden bezárt és az utcák kihaltak voltak. Nagy nehezen tudtunk csak venni hat tojást egy üzletben, melyet éppen takarítottak, de nagyon kedvesen beengedtek és kiszolgáltak. Az utcákat járva azért találtunk pár
163
figyelemreméltó dolgot. Ilyen volt a Via Gramsci egy kis terén egy szökőkút, vagy egy egyébként elhanyagolt palota márványkeretes faragott kapuja. Foligno-tól nem vártunk sokat, a főtér kellemes meglepetés volt. Síkvidéki ipari-kereskedelmi város, vannak régi részei, de egészében jellegtelen és elhanyagolt. Nem is szántunk rá sok időt, hamar visszatértünk a motorhoz és elég kalandos módon keveredtünk ki a városból. Előtte még megtankoltunk egy automata kútnál megint 5 euróért. Bevagna-ból nem a rövidebb úton jöttünk a kempingbe, mert motorunkat féltettük a hosszú és erős emelkedőtől. Azt az utat választottuk, melyen tegnap is feljöttünk a környező dombokra. Bőven elegendő volt a kemping előtti 15 %-os emelkedőt leküzdenünk. Amikor visszaértünk, még elég korán volt. Kicsit tettünk-vettünk a kocsi körül, majd Zsóka elkezdte előkészíteni az esti sütéshez a dolgokat, én pedig felszereltem a motort. Korán sütöttünk, hétre már kész voltunk mindennel. Ekkor csúnya felhők kezdtek el gyülekezni és erős menydörgés hallatszott a távolból. De nem lett belőle semmi, tízig kint tudtunk ülni és beszélgetni a kocsi előtt. Assisi, 2010. június 8, kedd, 49. nap Mára korai kelést terveztünk, mert az alig 30 kilométeres autózás után még Assisi meglátogatása is szerepelt a programban. Nyolc óra előtt kezdtünk el készülődni és tíz órakor már elhagytuk a kempinget. A tegnap is bejárt úton jutottunk el Spello-ig, majd tovább még vagy tíz kilométert az autópályán Assisi-ig, ahol a kemping a várostól nyugatra kb. három kilométerre van. Rózsinak két közbenső pontot is meg kellett adjunk, hogy ne keskeny utakon vezessen. Egyetlen baj volt, hogy az egyik út le volt zárva. Szerencsétlen mindenképpen vissza akart vinni erre az útra. Végül saját megérzésünkre hagyatkozva próbáltunk előre jutni. Jól tettük, mert eljutottunk egészen a kemping közelébe. Itt Rózsival terveztettünk egy közvetlen utat és pár száz méter után helyben voltunk. Még mindig csak fél tizenegy körül járt az idő. A recepción megtudtuk, hogy 12-kor és 4-kor megy a kemping busza Assisibe és kettőnknek oda-vissza 8.80 €. Ennyi pénzből a motor 300 kilométert megtesz. Választottunk egy árnyékos helyet (eljutottunk abba az időszakba, amikor az árnyékot kell keresni), letettük az autót, leszereltük a motort, átöltöztünk és indultunk. A Szent Ferenc templom közelében tettük le a járgányt, négy kilométer volt az út és fél 12-t mutatott az óra.
164
Elsőnek a Szent Ferenc templomot látogattuk meg. Ez megint egy hatalmas létesítmény. Három szinten van a bazilika. Az altemplomban van Szent Ferenc sírja, felette a nagyobb és díszesebb alsó templom, és legfelül a felső templom. Ezekhez csatlakoznak a kolostor épületek.
A város egy nyugat-kelet irányú magaslaton fekszik. Alacsonyabb nyugati végén van a Szent Ferenc templom egy kisebb magaslaton. Alatta a modern városrészek, tőle keletre, vele egybeépülve a fallal körülvett középkori város. Ez utóbbit különböző kapukon lehet megközelíteni. A történelmi városrészt ma is lakják, ennek megfelelően elég komoly az autóforgalom, csak az infrastruktúra hiányzik hozzá. Rossz nézni, ahogy a meredek, keskeny, járdanélküli utcákon a lézengő turisták között igyekeznek előrejutni a kocsik. És akkor nem beszéltünk a parkolásról.
165
A templomot elhagyva városi sétánkat a főutcának számító Via S.Francesco-n kezdtük. Célunk a főtér, a Piazza del Commune volt. Az utat most rekonstruálják. Ez egyrészt jó, mert az autók ki vannak tiltva, másrészt rossz, mert munkagödröket, gépeket, kerítéseket kerülgetve lehet csak előrejutni. A munkálatok környezetbe nem illő tartozékai sokszor ellehetetlenítik a fényképezést. Azért a nevezetes dolgokat, mint a Loggia dei Maestri Comacini-t, vagy az Oratario dei Pellegrini-t sikerült lencsevégre kapni.
Megérkezve a főtérre egy kicsit kiszélesedő utcán találja magát az ember. Legjellegzetesebb épülete az északi oldalon lévő, magas tornyú Palazzo del Capitano del Popolo, ami ma valamilyen szervezetnek ad otthont. Előcsarnokába benéztünk, de nem mutatott semmi érdekeset. Mellette S.Maria sopra Minerva templom inkább egy görög templomra emlékeztet. Bent nagyon szépen díszített, de a szokásosnál sokkal rövidebb épület. Alig pár padsor áll a hívők rendelkezésére. Visszanézve a keleti keskeny végében a térnek van a Foro Romano, ami mai megjelenésében semmilyen képzettársítást nem indít a római korral. Az épület oldalában vastag rács mö-
166
gött egy régi mosóhelyre emlékeztető kialakítást lehetne látni, ha a megvilágítás megfelelő lenne. A tér déli hosszabb oldalát a Palazzo Communale, a városháza foglalja el. A tér felső, keleti végében található az ilyen helyekhez kötelezően tartozó szökőkút.
167
A főtérről a Via S.Rufino-n indultunk tovább az azonos nevű templom felé. Ez egy viszonylag tágas téren helyezkedik el. A templom meglátogatása után dacolva a déli hőséggel rászántuk magunkat, hogy felmásszunk néhány igen csak meredek sikátoron a Rocca Maggiorehoz. Nagyon sok lépcsőt kellett leküzdjünk, mire feléretünk. A vár melletti parkolóból nagyon szép kilátás nyílt a városra, a környező hegyekre, a város alatt elterülő medencére. Jól lehetett látni nyugat felé a Szent Ferenc templomot délkeletre Assisi másik szentjének, Santa Chiara-nak a templomát (aki Szent Ferenc kortársa volt), kicsit
168
közelebb az imént meglátogatott S.Rufino katedrálist és közvetlenül a hegy alatt a Palazzo del Capitano del Popolo tornyát. De megfigyelhető volt a kelet felé húzódó várfal, sarkában a kis erőddel, a Rocca Minore-val.
Az erődbe nem mentünk be, nem ígért többet, mint amit eddig is láttunk. Visszatértünk a S.Rufino tér érintésével a városba. Célunk a S.Chiara templom együttes volt. Fél kettőre értünk oda, de csak kettőkor nyitott. Úgy határoztunk, hogy láttunk már éppen elég templomot az elmúlt napokban, nem várjuk ki a nyitást.
Helyette elindultunk vissza a motorhoz, de most egy délebbre húzódó utcán, a Via S.Agnese-n. Előtte körülnéztünk a templom környékén. Kinéztünk a keletre eső Porta Nuova felé, megcsodáltuk a templomhoz támaszkodó jellegzetes ívek alól a város fölé magasodó Rocca Maggiore-t, a templom előtti téren a szökőkutat és természetesen a templomot magát.
169
Számos szép épület, palota mellett mentünk el. A Piazza del Vescovado egyik épületén táblára figyeltünk fel, mely szerint az épület Magyarországi Szent Erzsébet háza. Kellemesen érintett az újabb magyar vonatkozású felfedezés. Nem tudjuk, hogy az errefelé járó németek, hollandok, vagy ne adj Isten lengyelek vagy csehek találnak-e hozzánk hasonlóan sok saját vonatkozást (most nem gondolok II.János Pálra, akire vonatkozó hivatkozásokkal lépten-nyomon találkoztunk).
170
A Via Antonio Cristofani-n és a Via Fontebella-n értük el a Porta San Pietro-t. Még benéztünk a San Pietro templomba, ahol éppen az új elektromos orgonát állították be.
Innen pár méterre állt motorunk. Felszálltunk rá és pár perces motorozással visszaértünk a kempingbe. Még korán volt, nem egész három óra. Zsóka gyorsan kimosta az elmúlt napokban összeizzadt ingeket, fehérneműt. Én a mai nap képeit töltöttem át és szerkesztettem meg. Később kimotoroztam a városba kenyérért a holnapi reggelihez. Addig Zsóka megfőzött egy nagy fazék zöldbabgulyást és sütött egy adag palacsintát az előttünk álló, és megint elég sűrű programot ígérő napokra. Vacsora után felszereltem a motort, reggel korán tervezünk indulni. Csaknem négyórás autózás vár ránk Pisa-ig. Közben meg kell ejtsünk egy nagybevásárlást is és ha lehet délután szeretnénk letudni Pisa meglátogatását is. Pisa, 2010. június 9, szerda, 50. nap Eredeti terveinknek megfelelően hat óra után nem sokkal keltünk. Reggeliztünk, gyorsan összepakoltunk és nyolc óra előtt már úton voltunk. Közeledve Perugia-hoz kaptuk az első ízelítőt az olasz autópályák dugóiból. Azért pár perccel a fél kilences nyitás után betértünk a Lidl-be és kajafélékből elég rendesen bevásároltunk. Gondoltunk már arra is, hogy rövidesen átmegyünk Franciaországba és akkorra olasz különlegességekből legyünk felszerelve. Visszatérve az autópályára még mindig tartott a dugó, de szerencsére nem volt vészes, lassan haladt a kocsisor és elhagyva Perugia-t minden felszabadult. Még beugrottunk Passignano-ba, hogy az Eurospin-nél látott 14”-os, földi digitális adás vételre is alkalmas (persze, csak NyugatEurópában, otthon nem) TV-t megvegyük. Múlt héten láttam és úgy ítéltem meg, hogy 120 €-s ára alig haladja meg a dekóder árát és alkalmas lehet lassan hét éves, kb. ötször ennyiért vett készülékünk leváltására. Kellett valamit lépni, mert az EU-ban rövidesen megszűnik az analóg sugárzás. Még nem próbáltuk ki, de leírása alapján nagyon ígéretes, szinte mindent tud, amit egy ilyen masinától ma el lehet várni. Sansui gyártmány és én harminc éve,
171
amikor az első, szintén Sansui hifi-met vettem, kedvelem ezt a márkát. Majd meglátjuk, hogy is néz ez ki közelről. Ha már ott voltunk, vettünk még a nagy tonhal konzervből és nagyon jó áron láttunk kicsit is, úgy tucatos csomagolásban. Visszatértünk az autópályára és meg sem álltunk (egy cserével), amíg el nem jutottunk Pisa-ba, a kinézett lakóautó parkolóba. Rózsi könnyen odavezetett, csak a hatalmas autóbusz és személyautó parkoló végében a bejáratot volt nehéz megtalálni. Ez egy félig-meddig őrzött parkoló, napközben, ha nincs ebédidő, a helyi lakóautós szervezet emberei ott vannak reggel nyolctól este nyolcig. A parkoló a nagy busz és kocsi parkoló mellet van, innen indul a turisták tömege a dómhoz. Mi a bejárat mellett tettük le a kocsit (miután az esti zuhanyozáshoz feltöltöttük a víztartályt) és elektromos csatlakozást is igénybe vettünk. Egyébként három órára 3, hat órára 6, 18 órára, beleértve az éjszakázást és a leürítő használatát, 12 € a díj. A leürítő használata egyébként 3 €. Mint utóbb kiderült a 2 Amperes áramcsatlakozásért nekünk is kellett még 3 €-t fizetni. Két óra után pár perccel vettük meg a jegyünket és reggel nyolcig volt érvényes. Három óra előtt indultunk neki a városnak. A parkolóból a turisták áradatával sodródtunk a legfontosabb és némi túlzással egyetlen nevezetesség, a Piazza dei Miracoli felé. A mintegy egy kilométeres út elég kietlen területen vezet. A Piazza dei Miracoli ad helyet a keresztelő kápolna – dóm – harangtorony együttesnek, ez utóbbi a híres ferdetorony. Teljesen szokatlan az épületegyüttes elhelyezkedése. Először is nem a város szívében, hanem a fallal körülvett történelmi város északnyugati sarkában kapott helyet, másodszor egy tágas, füves területen és nem épületek közé beszorítva helyezték el. Külön érdekesség, hogy egy temető, a Camposanto is tartozik hozzá. Mindenféle ajándéktárgyat és hasonlókat kínáló árusok sorfala között hömpölyög a tömeg összecsukott esernyőket vagy valamilyen zászlókat a magasban tartó idegenvezetők nyomában a városfal mentén a Porta Nuova felé, és azon keresztül az áhított műemlékekhez. A Piazza dei Miracolin azután még több árus és még több, most már bámészkodó turista fogadja őket. De itt már eléjük tárul a fehér márvánnyal borított épületegyüttes. De ahhoz, hogy bejuthassanak bármelyikbe, el kell zarándokoljanak valamelyik jegyirodába, melyek a teret lezáró, jelentéktelennek ható alacsony
172
épületekben találhatóak. A ferdetorony meglátogatása helyből 15 €, ezt mi kihagytuk. A többi létesítményhez különböző csomagokat kínálnak. Mi az öt látogatásra jogosító csomagot választottuk, bár végül a Museo delle Sinopie-t kihagytuk. Látogatásunkat a keresztelő kápolnával kezdtük, melyet kápolnának nevezni némi túlzás. Méreteivel akár egy bazilika is lehetne. Felmentünk a felső, ugyancsak tágas kerengőre is.
A dóm meglátogatásával folytattuk sétánkat. Ez is hatalmas, hosszában öthajós templom, Belső díszítése nagyon gazdag. Köszönhetően a közeli lelőhelyeknek, itt mindenhol dominál a márvány.
173
Következő célpontunk a dóm mellet található temető volt. Ez ma már nem is igazán temető, inkább csak régi síremlékek kiállítása. Egy csodálatos márványból faragott téglalap alakú kerengő ad helyet különböző korokból származó szarkofágoknak, emlékműveknek, szobortöredékeknek és a padozatban, máshol templomokban látható sírokat takaró márványlapoknak. A korábbi tulajdonképpeni sírkert ma füvesített terület.
174
Bár elvileg ma már nem használják a Camposanto-t temetkezésre, azért találtunk pár egészen friss márványlapot is, a legutóbbit 2009-ből. A téglalap csatlakozik kupolával, különböző nagyrészt állítottak ki.
keleti rövidebb oldalához egy kápolna, elég magas melyben két vitrinben kegyeleti eszközöket, aranyból és ezüstből,
Ezután figyelmünket a tér többi részének, elsősorban a ferde toronynak szenteltük. Elolvastuk építésének történetét és az elmúlt évtizedekbe dőlésének megállítására tett erőfeszítések leírását.
A teret déli oldalán a Sinopie múzeumnak helyet adó épület, északi oldalán, a Camposanto temető és tőle keletre egy másik palota, nyugaton a városfal, keleten a dóm múzeumának, Museo dell’Opera del Doumo, épülete határolja. Ez utóbbit meg is látogattuk. Számos márvány töredék mellett, melyek a különböző rekonstrukciók során kerültek elő, sok más tárgy, miseruhák, kegyeleti tárgyak, liturgikus könyvek voltak kiállítva. 175
A múzeumot elhagyva úgy döntöttünk megnézzük egy kicsit a várost is. Vegyes benyomásokat keltett. Láttunk jó pár szép palotát, templomot, de az egész kicsit komor volt, a város hangulatából hiányzott az elmúlt hetekben megszokott könnyedség. Nagyon szép a Piazza dei Cavalieri, szinte minden épülete megérdemli, hogy lefényképezzék. Legérdekesebb a Palazzo dei Cavalieri, mely ma egy középiskolának ad helyet és olyan technikával díszítették, hogy két különböző színű vakolatot vittek fel egymásra, majd a felső réteg részleges lekaparása után alakult ki a mintázat.
176
Az utcákat járva más kedves helyeket, épületeket is találtunk. Talán legjobban az a két palota tetszett, melyek az Arno partján állnak. A fehér márvány homlokzatún, melyben ma az egyetem rektori hivatala van, kovácsoltvas gyertyatartók sokasága az érdekesség.
Kedves színfolt az Arno túlsó partján a S.Maria della Spina templom kicsi márvány épülete, melyet elsőre vámháznak néztünk. Ezt azért építették, hogy Krisztus töviskoronájának egyetlen tövisét őrizze. Ekkor már hat óra felé járt az idő és utunk eddigi legmelegebb napján már elég sokat tettünk. Úgy határoztunk befejezzük látogatásunkat Pisa-ban. Visszatértünk a még mindig zsúfolt Piazza dei Miracoli-ra és visszahömpölyögtünk a tömeggel a lakóautóhoz. Pisa vegyes benyomásokat keltett. A dóm és környéke vitathatatlanul utunk egyik legszebb élménye, de a város maga nem lopta be magát a szívünkbe. Ez nemcsak komorsága miatt van, hanem kicsit rendezetlen és rendetlen. De a legfőbb gond az, hogy eddig sehol sem nyomasztott ennyire a sok turista. Lehet, hogy ebben az is benne van, hogy már több, mint egy hónapja jártunk Firenzében és azóta rendesen benne járunk a szezonban. Különösen zavaró volt az a sok néger, aki mindenféle ajándéktárgyat, napszemüveget, táskát, „Rolex órákat” és a jó Isten tudja mi minden mást akart rásózni a turisták tömegére.
177
Visszaérve a lakóautóhoz kicsit kipihegtük magunkat, majd elfogyasztottuk sajtos-vörösboros vacsoránkat. Utána lezuhanyoztunk a sajátban. Ez nem is volt olyan egyszerű. Lassan két éve lesz, hogy utoljára Bari-ban használtuk, és a súlycsökkentés jegyében tavaly beszerelt elzárócsapot használva eddig nem is töltöttük fel a bojlert vízzel. Zuhanyozás után még mindig nagyon meleg volt és egy ilyen parkolóban nem lehet semmit sem tenni, csak a kocsiban ülni. Beszélgettünk kicsit a szomszéd némettel, megírtam egy képeslapot a kicsiknek, el is mentem feladni. Elkönyveltem a nap eseményeit, a naplóhoz csak a képeket szerkesztettem meg. Korán lefeküdtünk, mert reggel ismét hatkor tervezünk kelni, hiszen nyolcig érvényes a parkolójegyünk. Deiva Marina, 2010. június 10, csütörtök, 51. nap Utunk eddigi legmelegebb éjszakája volt, kint sem ment húsz fok alá a hőmérséklet, bent pedig vagy 2-3 fokkal még több volt. Mivel parkolóban éjszakáztunk, nem mertünk oldalablakot nyitva hagyni. A terveknek megfelelően hatkor keltünk. Gyorsan megreggeliztünk és összepakoltunk induláshoz. Fél nyolc előtt beálltunk a leürítő helyre és nemcsak a szennyvizet, de a bojlerben lévő vizet is leengedtük. Várhatóan jó három hétig nem fogjuk használni megint. Háromnegyed nyolc után pár perccel indultunk és simán megtettük azt a jó száz kilométert, amely Deiva Marina-ig várt ránk. Pisa-t elhagyva a tengerszint magasságában lévő sík területen haladtunk. Jobb kéz felöl láttuk a hegyek oldalában a márványbányászat nyomait. Az út mellett lépten-nyomon márvány feldolgozó üzemeket láttunk. Később bementünk a hegyek közé, egész 350 méter magasra és autópályánk csodálatos völgyek feletti viaduktokon és közöttük hosszú alagutakban vezetett. Elérve a Deiva Marina-i leágazást meredek szerpentinen ereszkedtünk le a tenger szintje felett 75 méterre lévő kempingünkbe. Fél tíz előtt már jelentkeztünk a recepción. A kislány közölte, hogy egyetlen helye van (vagy hat kocsi már a parkolóban táborozott). Megnéztük. Nem rossz. Ugyan a bejárati út mellett van, és ez azt jelenti, hogy a kemping teljes forgalmának porából kapunk, de elég nagy és szeparált, árnyékos parcella. Áram ugyan csak 3 Amper, de ezt tudtuk előre. Eddig amúgy is elég jól tudtuk kezelni ezt a kérdést, most utolsó olasz kempingünkben el fogjuk viselni. Mint utóbb kiderült őrült nagy szerencsénk volt a korai érkezéssel, a folyamatosan érkező több tucat lakókocsit és lakóautót mind el kellett utasítsák. A parkolót megint feltöltötték, de utána teljes zárlat. Mára nem terveztünk semmi tennivalót. Az elmúlt jó két hét a Trasimeno tónál elszenvedett másfél esőnap kivételével nagy hajtásban telt. Egész nap ültünk a kocsi előtt, később az előtetőt is kieresztettük. Zsóka olvasott (útikönyvet és irodalmat) én pedig a naplóban felhalmozott lemaradásomat hoztam be,
178
lementettem és feldolgoztam az elmúlt egy hét GPS adatait. A következő négy-öt nap programjának pontosítására is szántunk időt. Korán fogunk vacsorázni, utána, reméljük, már kicsit hűvösödik, lemegyünk a három kilométerre lévő falúba és körülnézünk. Fél hat után indultunk. Végig az országút mellett kellett menjünk, mert gyalogösvényt nem láttunk. A völgy maga elég szép, de az út melletti lepukkadt ipartelepek, elhanyagolt ültetvények és elhagyott egyéb létesítmények nagyon sokat rontottak az összbenyomáson. Az út nagy részén volt valamilyen járda, csak a felső, kemping felöli mintegy fél kilométeren kellett padka híján az úttest szélén gyalogolni. A városkába leérve azonnal megállapítottuk, hogy ez nem az a középkori gyökerekkel rendelkező település, amilyeneket rendre látogattunk az elmúlt hetekben. Ez egy valamikor, talán a ’60-as években kiépült üdülőváros, mely mára kicsit megkopott. Egyetlen komolyabb épületre figyeltünk fel, a templomra és előtte egy őrtorony szerű valamire. Csak távolról néztük meg őket.
Felkerestük a vasútállomást, hogy az információs irodában érdeklődjünk a jegy lehetőségekről. Az iroda háromkor bezárt és csak reggel fél nyolckor fog kinyitni. Dolgavégezetlenül mentünk tovább a strand felé. Negyed hét táján még elég sokan voltak kint. Megállapodtunk, hogy ez a strandolási lehetőség nem érdekel, inkább sietünk jól bevált kempingünkbe Frejus mellé.
179
Visszaindultunk a kempingbe. Az enyhe emelkedőn nem volt kellemetlen a séta, jó félóra alatt felértünk a kempingbe. Közben saját és a szomszédos kempingek kisbuszai több fordulót tettek meg a vasútállomásra és vissza. Abban maradtunk, hogy mi nem élünk ezzel a lehetőséggel, az út jól motorozható, inkább levesszük a járgányt és azzal fogunk közlekedni. Bringához a táv alkalmas, de pont hazafelé a melegben fáradtan nem lenne kellemes az emelkedő. Hétkor értünk vissza a kempingbe. Levettük a motort, Zsóka elmosogatott és lezuhanyoztunk. Most fél kilenc van, még világos. Az este megint meleg, éjszaka is erre számítunk. Úgy határoztunk megpróbálunk reggel korán kelni, hogy legalább a program egy részét viszonylag hűvösben teljesíthessük. Cél időpont megint hat óra. Most, hogy utolsó olasz kempingünkben vagyunk, megállapíthatjuk, hogy mintha javultak volna. Persze a parcellák nem lettek nagyobbak, de kevesebb gondunk volt a gyenge áramcsatlakozásokkal, több helyen találtunk meleg vizet a mosogatóban, WC papírt, külön mosdót. Kevesebbszer volt zsetonos, vagy nyomógombos a zuhany. Pár helyen, mint például Velence mellett kimondottan magas színvonalú volt a vizesblokk. Idén, leszámítva két hétvégét, a helyiek sem voltak olyan zavaróak. Az utóbbi tíz napban inkább a hollandok voltak nyomasztóak. Deiva Marina, 2010. június 11, péntek, 52. nap A tervnek megfelelően sikerült hatkor felébrednünk. Éjjel kicsit hűvösebb volt, mint Pisa-ban, de azért az egy szál flanel lepedő elegendőnek bizonyult. Este már mindent előkészítettünk, így nem engedve a reggeli szertartásából, már fél nyolckor ültünk a motoron a vasútállomás felé. A kemping ingyen buszának még se híre, se hamva nem volt. Háromnegyedkor már az információs- és jegyirodában tárgyaltunk egy nem túlzottan kedves és mérsékelten szolgálatkész ifjú hölggyel. Nyolc előtt három perccel pedig indult is vonatunk mai célunk, a Cinque Terre felé. Cinque Terre szó szerint öt területet, de inkább öt falut jelent. Ezek a La Spezia-tól északra 12 kilométernyi tengerparton lévő települések évszázadok óta összetartoznak. Ma egy nemzeti parkot képeznek. Kempingünkhöz legközelebb Monterosso al Mare fekszik. Itt kezdtük kirándulásunkat. A települések között a leggyorsabb és legegyszerűbb közlekedési mód a vonat, a La Spezia – Genova vonal vezet itt. Mi felszállásunk után reménykedve a tengerpart szép kilátására az egyébként szinte üres szerelvény jobb oldalán ültünk le. A stratégia elvben helyes volt, csak ott bukott meg, hogy a vonat ezen a szakaszon szinte csak az állomásokhoz bújik ki az alagútból. Megérkezve Monterosso állomásra megvettük a Cinque Terre kártyát két napra. Ez korlátlan számú utazást tesz lehetővé a vonaton az öt állomás és
180
tőlük keletre-nyugatra további egy-egy állomás között, jelenti a belépés díját a nemzeti park területére és még pár szolgáltatást. A magunk fajta számára Cinque Terre elvileg három féle lehetőséget kínál. A települések meglátogatását, kirándulási lehetőséget, elsősorban a part mentén az öt település között húzódó 12 km hosszú ösvényen és strandolást. Mi ezek kombinálásában gondolkodtunk és ennek megfelelően felkészülve indultunk neki az útnak. Elsőre Monterosso al Mare-t néztük meg. Ez két részből áll, melyeket egy. a tengerbe benyúló sziklaszirt választ el egymástól. A település elsősorban üdülő városkának tűnik, szép homokos strandjai vannak és ennek megfelelő a part kialakítása. Itt tényleg lehet strandolni, csak nekünk még kicsit korán volt. A part menti ösvényen, mely szokatlanul jól van jelezve, - háromnegyed kilenckor indultunk el. Ekkor még elég kevesen jártak és a hőmérséklet is elfogadható volt. Egy nagyon kemény emelkedőn, melyen szabálytalan lépcsők voltak kövekből kialakítva, emelkedtünk a vá-
181
roska fölé jó 150 méter magasra. Az út hol erdős területen, hol a meredek sziklafal oldalában korláttal védett peremen haladt. Az erdős részeken ittott kis patakokat kereszteztünk le apró szamárhátú hidakon. A területet, ahol lehet, teraszosan művelik. Olajfa ligetek, szőlő- és gyümölcsültetvények vannak errefelé. Évszázadokig ez az ösvény adta az egyetlen kapcsolatot a települések között és még ma is ezen az ösvényen szolgálják ki az ültetvényeket. Az ösvényen Monterosso fölé emelkedve több helyről is szép kilátás nyílt a városkára.
Miután felkapaszkodtunk az oldalba már előre felé is látszottak a települések, sorban Vernazza, Corniglia és Manarola. Az ötödiket, Riomaggiore-t a Manarola mögötti hegyfok takarta. Vernazza felé az ösvény szerencsénkre lankásabb volt, mint ahol feljöttünk. Így sem volt túlzottan könnyű a leereszkedés. Mindenesetre kárpótolt a kilátás. Ahogy közelítettünk a városhoz láttuk azt a különleges felvonót, melynek pályájával már fent a hegyen is találkoztunk. Ez tulajdonképpen egy fogaskerekű vasút, melynek egyetlen sínjét úgy fél méterre a földtől építettek ki. Ezen azután egyszemélyes benzinmotor hajtotta, kicsit a motorkerékpárra hasonlító jármű közlekedik, mely apró teherkocsikat vontat. Tulajdonképpen a földműveseket segíti
182
abban, hogy meg tudják közelíteni földjeiket, fel tudják vinni a műveléshez szükséges eszközöket, anyagokat, és le tudják hozni a termést.
A település a tengerparton egy sziklafokra és a mögötte lévő kikötésre kiválóan alkalmas, jól védett öböl partjára épült. Ez már egy jellegzetes középkori gyökereket felmutató városka. Keskeny utcácskái inkább sikátorok, sok közülük tulajdonképpen meredek lépcső. Főutcája végén van a vasútállomás, mely annyira beszorult a két hegy közé, hogy a peron egy része már az alagútban van. Itt komoly nyomai vannak a turizmusnak. Nagyon sok az étterem, üzlet, szálláslehetőség. Egy kimondottan hangulatos település. Főtere az öböl partján van. Három templomából itt áll kettő és itt van zsebkendőnyi strandja is. Innen lehet felmenni az öböl fölé emelkedő várba is, amit mi a többlet ötvenméternyi szint miatt inkább kihagytunk.
183
A Csinque Terre-i meredek utcákon és lépcsőkön nehéz az áruszállítást megoldani. Több helyen is láttunk egy érdekes, fűnyíróra hasonlító kis targoncát, melynek gumiból készült lánctalpa van.
Negyed tizenegykor érkeztünk meg a városkába és gyenge egy órát töltöttünk ott. Nagyon jó benyomásokat szereztünk, de indulni kellett tovább. Leírásaink szerint egy kicsit hosszabb, de kevésbé nehéz szakasz várt ránk a következő településig, Corniglia-ig. Ez már az út első párszáz méterén megdőlt, mert a reggelinél is gyilkosabb emelkedőn kellett felküzdjük magunkat ismét csak szabálytalan meredek lépcsőkön. Csak eddigre már volt vagy öt kilométer és jó kétszáz méter szint a lábunkban, a nap egyre erősebben sütött és a keskeny ösvény használói is megszaporodtak mindkét irányban
184
Ahogy haladtunk felfelé egyre magasabbról és magasabbról láthattunk rá Vernazza-ra. Most jobb irányból jött a fény és ez kedvezett a fényképezésnek. Ösvényünk csak nem akart lankásabb lenni és jóval kétszáz méter fölé vitt. Ez a szakasz nagyon kemény volt és alig jártunk árnyas helyeken. Léptennyomon le kellett állni, hogy elengedjük a szembejövőket, vagy a minket megelőző frissebb és/vagy fiatalabb sorstársakat.
Utunk következő állomása Corniglia, az egyetlen az öt településből, mely nem tengerpartra épült. Egy tengerbe nyúló magas sziklaszirt tetején van. Ez elsőre kicsit könnyítette a feladatot, mert nem kellett olyan sokat menni lefelé. A térkép jelezte, hogy Corniglia előtt van egy strand. Láttuk is fentről, de nem túl sok jót ígért és húsz percet kellett volna lefelé ereszkedni egy elég elhanyagoltnak látszó ösvényen miközben kb. száz méter szintet vesztettünk volna. Bár nagyon áhítoztunk egy kis fürdésre és hurcoltunk is magunkkal egy minimális fürdős cuccot, inkább lemondtunk róla.
185
A városkába leereszkedve magunk mögött a hegy tetején is láttunk egy kis települést, San Bernardino-t, mely szintén a nemzeti park területén van.
Beérve Corniglia-ba első dolgunk volt, hogy a templom előtti téren leültünk egy kőpadra egy negyed órára, hogy megegyük a magunkkal hozott gyümölcsöt, igyunk egy kicsit és kifújjuk magunkat. Ezután rászántunk talán egy félórát a városka megtekintésére. Egészen más hangulatú hely, mint a korábban felkeresettek, ez egy hegyi város, szintén évszázados gyökerekkel. Rövid sétát tettünk a történelmi városmagban. Kellemes sikátorokban jártunk, de nem mutattak többet, mint az ilyen helyek általában. Ez is erősen épít a turizmusra és ennek megfelelő infrastruktúrát épített ki. Kimentünk egy kilátópontra, ahonnan mindkét irányban megcsodálhattuk a meredek sziklafalakat. A város egyik nevezetességének számító toronyhoz már nem mentünk el, nem igazán hiányzott a hegyre mászás. Úgy ítéltük meg, hogy a korai keléssel mostanra eleget tettünk, ezért elhatároztuk, hogy elmegyünk a vasútállomásra és visszamegyünk a kempingbe. A délutáni melegben egy zuhanyozás után inkább ott pihizünk. Ehhez le kellett ereszkedjünk vagy száz métert egy másik hegy mögött, a tengerparton lévő vasútállomásig. Ez már simán ment, mert szabályosan kiépített, szerpentinesen vezetett lépcsőkön mehettünk. Pár perccel fél kettő előtt értünk az állomásra. Kiderült, hogy jó öt perc múlva indul egy vonat, mely pontosan kettőre van Deiva Marina-ban. Megint a tengerpart felé eső oldalra ültünk, már csak megszokásból is.
186
Felszállva motorunkra negyed háromkor a lakóautónál voltunk. Gyorsan méredzkedtünk és örömmel állapítottuk meg, hogy az elmúlt hetekben felvett súly eltűnt. Zsóka gyorsan megint kimosta az elmúlt napokban összeizzadt cuccokat, én a képeket másoltam át és szerkesztettem meg. Korán megettük maradék zöldbabgulyásunkat, én még lementem a faluba kenyeret és dinnyét venni. Utána megírtam a naplót és el is ment a nap. Deiva Marina, 2010. június 12 szombat, 53. nap Este hűvösebb volt, mint előző nap, ezért erősebb takaróval aludtunk el. Éjjel befelhősödött és végül nem lett hidegebb. Hajnali háromnegyed ötkor arra ébredtem, hogy a nyitott tetőablakon keresztül esőcsepp esik a lábamra. Gyorsan felkeltem és becsuktam minden nyitott tetőablakot. Rövid és nem túl erős záport kaptunk, alig fél órát tartott. Amikor hatkor felkeltem zárt felhőtakaró, jó pár esőt ígérő felhővel fogadott, viszont jócskán húsz fok felett járt a hőmérő. Tudomást sem véve a felhőkről elkezdtünk készülődni, és reggeli után fél nyolckor már indultunk motorunkkal. Annyit tettünk, hogy ma minden ablakot bezártunk és nem vittünk magunkkal fürdős ruhát, de ezt első sorban a tegnapi tapasztalatok alapján. Jegyet ma nem kellett vegyünk, de kértünk a mai, sokkal szolgálatkészebb kislánytól térképet La Spezia-ról és a holnapi programban szereplő Genova-ról. Nyolc előtt pár perccel, ugyanazzal a vonattal, mint tegnap, már utaztunk is mai célpontunk, Corniglia felé. Ma a tegnap nem teljesített két szakaszt terveztük megtenni a parti ösvényen, és utána majd meglátjuk… A vonatról leszállva egyből indultunk Manarola felé. Utunk első szakasza kicsit lehangoló volt, a vasút alatt átmenve egy parti sétányszerű valamin mentünk, melyet lerobbant és elhagyott bódék szegélyeztek. Valaha üdülő, vagy strandkabin céljára szolgálhattak. A párás-felhős időben nem lehetett igazán jól fényképezni.
187
A mai kirándulás összehasonlíthatatlanul könnyebb, mint a tegnapi volt. Ez a két szakasz hosszában is csak fele a tegnapinak és alig van szint benne. A Corniglia – Manarola szakaszon van némi emelkedő és pár lépcső is, de alapjában végig azonos szinten halad és az út is szélesebb. Az utolsó Manarola – Riomaggiore szakasz pedig annyira ki van építve, hogy tolókocsival is járható. Ennek megfelelően fél óra alatt átértünk Manarola-ba. Utunk utolsó szakaszán a bizonytalan jelzés miatt felmentünk a hegyoldalba és nem a tenger felett kiépített ösvényt használtuk. Kedves kis település fogadott egy sziklán, a tengerparton. Halászkikötője, - melyet egyben strandnak is használnak, - kisebb csónakok fogadására alkalmas, melyeket azután a városka főutcáján tárolnak.
188
A kikötő egyik kocsmájának, itt étteremnek, vagy bárnak nevezik, érdekes freskót láttunk, valószínűleg attól a dél-amerikai festőtől, akinek később Riomaggiore-ban láttunk pár művét. Érdekes színfolt volt az a mozaik, mely az egyik terecskét díszíti és egy nagy madarat ábrázol, keretében pedig valószínűleg zománc képeken halak és más tengeri állatok láthatóak.
Ugyanezen a téren a kövezetben láttuk a nemzeti park emblémáját márványból.
189
Manarola számos kedves utcával várja vendégeit, akik vannak is szép számmal. Hangulata hasonlít a tegnap meglátogatott Cinque Terre-hez tartozó településekére. Itt talán a halászkikötő és a felette a szikla oldalában vezető ösvény ad némi többletet. Manarolat a Via dell’ Amore (a szerelem útja) néven is ismert szakaszon hagytuk el. Ez az egy kilométer Riomaggore-ig széles, jól kiépített, akadálymentesített út. A kőomlások miatt egy része oldalról nyitott alagútban vezet. Léptennyomon lakatok vannak mindenhová feltéve. Ez itt egy kedvelt szokás, sok helyen láttuk már máshol is. Itt Cinque Terre vagy Via dell’ Amore cimkével ellátottak is vannak szép számmal. Jó üzlet lehet.
190
Riomaggiore-ba alig negyed óra alatt átértünk. Még nagyon korán volt, tízet sem mutatott az óra és elég bizonytalan volt az idő. Hirtelen indíttatásból felszálltunk az éppen érkező és La Spezia felé tartó vonatra, hogy tegyünk egy rövid látogatást a környék központjában is. Kicsit készültünk erre, mint alternatíva szerepelt a mai programban. Túl sokat nem vártunk a várostól, mely itteni fogalmak szerint nagyon fiatal, mindössze 150 éves múltat tud felmutatni. Az is döntően a hadikikötőhöz kötődik. A város egy nagy tengerészeti támaszpont és egy kereskedelmi kikötő közötti területen épült. Vasútállomása az ilyen nagy városoknál már megszokott forgalmas közlekedési csomópont, sok utassal. Ennek megfelelően kellően hangulattalan és piszkos. Környezetét most rendezik, az ideérkezőt nem igazán győzi meg a város értékeiről. Mi a tengerpart felé indultunk el. A szombat délelőtti forgalmat elsősorban a helyiek adták, turistát alig láttunk. Azért felfigyeltünk pár érdekes dologra, láttunk pár szép palotát és középületet az elmúlt 150 évből. Ilyenek a Piazza S. Agostino barokk palotái, a S. Maria Assunta templom modern, márvánnyal burkolt homlokzata, vagy a Teatra Civico.
A várostól nyugatra fekszik a haditengerészeti támaszpont, keletre egy domb, melyre meredek lépcsők vezetnek fel és tetején egy régi várkastély áll. Ez előtt van a kereskedelmi kikötő. A tengerészeti támaszpont egyetlen épülete látogatható, egy múzeum. Az egész létesítmény elég komor hangulatot áraszt, szürke kőfalai kicsit lerobbant területet sejtetnek. Főbejáratával szembeni téren van pár szép palota.
191
A támaszpont és a kereskedelmi kikötő közötti partszakasz parkosított. Mögötte barokk paloták, alattuk hosszú árkádsor üzletekkel, kávézókkal, éttermekkel. Ehhez kísértetiesen hasonlót láttunk három éve Korzikán, Ajjaccio-ban. A domb és a kikötő közötti parti sávban közintézmények, például a városháza található. Ez utóbbi előtt ma nagy tüntetés lehetett, tojás- és paradicsomdobálás, liszt szórás nyomait láttuk és több fiatallal találkoztunk, még a vonaton visszafelé is, akik magukon viselték a tüntetés nyomait. Ott jártunkkor éppen a mentősök is tüntettek, vagy harminc kocsival vonultak fel nagy szirénázás közepette rendőri felvezetéssel.
192
Egész La Spezia hangulatára rányomja bélyegét a támaszpont. Kerestünk képeslapot, hogy küldjünk a gyerekeknek. Alig néhány helyen árusítanak, de csak egyetlen ábrázolta a várost, a többi inkább a Cinque Terre-t, vagy más környékbeli települést mutatta. Viszont nagyon nagy választékban voltak a különböző alkalmakra készült üdvözlőkártyák. Vagy másfél órát bóklásztunk a városban és ez a mi mércénkkel egy ilyen ingerszegény környezetben igazán szép teljesítmény. Elindultunk vissza a vasútállomásra. Közben egy cukrászda-pékségben vettünk bagetet a vacsorához. Ez az üzlet régi emlékeket ébresztett. A pultnál kellet blokkot váltani a megvenni szándékozott árukra, majd fizetni egy külön pénztárnál és visszamenni a pulthoz az áruért. Lassan negyven éve nem jártam ilyen rendszerű üzletben. Közben az egyik utcában egy szép márványburkolatú templomot találtunk. Ne feledjük, még mindig nagyon közel járunk a márványbányáiról híres Pisatól északra eső területhez. Pár perccel dél előtt értünk vissza az állomásra. Ekkor kellett volna indulnia egy vonatnak Cinque Terre felé, de majd egy órás késésben volt. Szerencsére kifigyeltük, hogy húsz perc múlva van egy másik, Torino felé menő, mely megáll Riomaggiore-ban. Nem sokkal fél egy előtt szálltunk le róla és a még mindig felhős-párás-fülledt, de esőtől nem fenyegetett időben tettünk egy sétát a városkában. A vasútállomásról egy alagúton át jutottunk el a tulajdonképpeni városba. Ez egy nagyon szűk völgy meredek oldalfalaira felkapaszkodó település. Egyetlen főutcájáról meredek sikátorok és lépcsők vezetnek a házakhoz. A főutca az ilyen helyeken már megszokott üzletekkel, éttermekkel van szegélyezve és maga is meredeken kapaszkodik a hegy felé. Mi dacolva a párás meleggel felkapaszkodtunk a városka feletti térre, ahol a parkolóházak, az önkormányzat és más közintézmények is vannak, és
193
ahonnan indulnak a nemzeti park buszai. Célunk a várostól dél-keletre lévő Torre Guardiola volt.
Ehhez tovább kellett másszunk egy meredek országúton. Csak a félúton lévő temetőig mentünk, mert innen is szépen láthattuk az alattunk elterülő várost. Egy, a tegnap már megismert meredek lépcsőn jutottunk vissza a városba, ahol letelepedtünk egy téren. Feltehetően ez az egyetlen vízszintes terület az egész városban ahol a gyerekek bringázni tudnak, mert tucatnyi gyerekbiciklit láttunk lelakatolva a korláthoz. A tér kilátóteraszáról a Manarola-ban látott kép fogadott, a csónakokat az utcán tárolják. A téren egy elemi iskola homlokzatán ismét találkoztunk a környékbeli embereket munka közben megörökítő freskókkal.
194
Leültünk a tér egyik, sajnos nem árnyékos padjára és megettük a mai napra szánt gyümölcsünket, majd kétéltű nadrágjainkra felzipzáraztuk a szárakat és indultunk a vasútállomásra, hogy visszatérjünk a kempingbe. Nem kellett sokat várjunk egy Savona felé tartó gyorsított vonatra, melyről fél három után szálltunk le. Pár perc alatt felértünk a kempingbe és ekkor már elég fenyegető felhők sokasodtak. Megérkezésünk után azonnal elkezdett enyhén csepegni, de végül nem lett belőle semmi. Gyorsan átöltöztünk, lezuhanyoztunk. később megettük sajtos-vörösboros vacsoránkat, elkészítettem a naplót, Zsóka olvasott egy kicsit és mehetünk lefeküdni. Holnap megint hatkor kelünk, ha az időjárás engedi, bemegyünk Genova-ba. Vonatunk még négy perccel korábban indul, mint ma. Deiva Marina, 2010. június 13, vasárnap. 54.nap A sűrű program és a következő napok eseményei miatt közel egy hetes elmaradást halmoztam fel az írásban. Ezeket a sorokat öt nappal később vetem csak a virtuális papírra. A sok és különböző, gyakran nagyon is mély nyomokat hagyó élmények miatt talán megfakult kicsit ezen napok emlékezete. Megint hatkor keltünk és dacolva a zárt felhőzettel vágtunk neki a lassan szokásos reggeli motorozásunknak. A peronon várva a vonatra fedeztem fel, hogy mától új menetrend van érvényben. Értelmezésem szerint mostani vonatunk, melyet holnap is tervezünk igénybe venni, csak szombaton és vasárnap közlekedik. Lévén ma vasárnap, ez nem érinti mai programunkat, de holnap gondot okozhat. Másfél órai vonatozással értünk be Genova 15 vasútállomása közül az egyik főpályaudvarnak számító Principe állomásra. A még korainak számító órában sétánkat az előtte lévő téren, Kolumbusz Kristóf szobrának megtekintésével kezdtük. A Via Balbi-n folytattuk utunkat, ahol a ma egy galériának helyet adó Palazzo Reale-ba botlottunk. Bár a múzeumot nem szándékoztuk megnézni, talán még nyitva sem volt, éltünk a nyitott kapu hívogatásával és benéztünk az udvarba.
195
A Via Balbi-n még számos szép palotát, templomot láttunk, de a szűk utcában csak részletek ragadhatták meg a figyelmet. Kiérve a Piazza della Nunciata-ra a Belimbau palota és szemben vele a
196
SS.Annunziata del Vastato templom érdemelte ki figyelmünket. Ez utóbbiba be is mentünk. Innen utunkat a kikötő felé folytattuk. Elmentünk a Porta dei Vacco mellett. A kikötőbe érve elsőnek egy ott kikötött és ma is látogatható régi vitorláshajóra figyeltünk fel. Egyből Áron unokánkra gondoltunk és sok fényképet készítettünk a hajóról. Kisétáltunk a móló végére és innen figyeltük a kikötő életét. Eddigre szép számmal gyűltek a turisták a város talán legismertebb nevezetességét, a tengeri akváriumot megnézni. Minket ez hivatalból nem érdekel. Elhagyva a kikötőt a parton a szépen díszített San Giorgo palota volt a legérdekesebb. Ma valamilyen tengerészeti hivatalnak ad otthont és természetesen be volt zárva.
197
Sétánkat a Via San Lorenzo-n folytattuk az azonos nevű templomig. Ez különösen gazdag márványburkolatával hívja fel magára a figyelmet. Be is kukkantottunk, de éppen szertartás volt, így igazán nem nézhettük meg, bár amit láttunk nagyon ígéretes volt. Felmerült, hogy később visszajövünk, de erre nem került sor. Utunk következő állomása a Piazza Matteotti volt, mely az egész teret uraló Palazzo Ducale-ról híres. A téren ma egy kóstolóval egybekötött tájjellegű élelmiszereket kínáló vásár volt, hasonló, mint amilyet Firenze-ben láttunk. Végig sétáltunk a standok között és nagyon sok gusztusos sajtot, sonkát, szalámit, süteményeket láttunk. Természetesen az elmaradhatatlan olívaolaj és bor sem hiányzott. A palotában ma valamilyen múzeum van. Az épület maga, bár Genova egyik legjelentősebb műemlékének tartják, nem tett ránk semmilyen maradandó benyomást. A palotán keresztül sétálva jutottunk el a Piazza Ferrari-ra. Ezt a teret a közepén lévő szökőkút uralja. Körben szép paloták sora, közöttük a Carlo Felice színház, mely operaházként működik. Árkádja alatt találtuk meg a turistainformációs irodát, ahol elég gyenge térképünk helyett próbáltunk jobbat szerezni. Egy nagyon látványos, de hasonlóan gyenge, légi felvételt utánozó változatot kaptunk.
Innen kelet felé folytattuk utunkat, de csak azért, hogy megnézzük a Via XX Settembre felett húzódó Ponte Munumentale-t. Ez egy érdekes szerkezet, rajta úgy négy emelet magasan a Corso A.Podesta forgalma bonyolódik. Ez már jelzi, hogy Genova tulajdonképpen egy erősen hegyes-völgyes város. Mi döntően a tengerparton és az alacsonyabban fekvő részeken jártunk, de a
198
belváros északi részén például két-két sikló és mozgólépcső segíti a forgalmat lebonyolítani.
Kevéssé érdekes, modernebb részeken áthaladva jutottunk el a következő érdekességhez, Kolumbusz Kristóf szülőházához. Ez a genovaiak számára egy nagyon érzékeny kérdés. Bár nem bizonyított, úgy tartják, hogy Genova-ban született, és itt is próbált elsőre szponzort találni vállalkozásához, csak az elutasítás után fordult a spanyolokhoz és tette őket évszázadokra gazdaggá. A genovaiak mindenesetre magukénak tartják a nagy felfedezőt. A bemutatásra kerülő ház nem az eredeti, valamikor sokkal később rekonstruálták. Mellette egy nagyon szép kis templom maradványa található egy márványoszlopokkal körülvett terület. Közelében a város egy másik kapuja a Porta Soprana látható. Utunkat találomra délkelet felé folytattuk. Elmentünk a S.Agostino templom mellett, betértünk a mellette lévő kerengőbe, melynek érdekessége, hogy a szokásos négyszög helyett háromszög alaprajzú.
199
Közben egy domboldalban elég magasra felmásztunk. Innen jó kilátás nyílt a kereskedelmi kikötőre. Eddigre az idő is előrehaladt és ki is fáradtunk, ezért úgy határoztunk visszatérünk a kikötőbe és kiülünk a mólóra elfogyasztani a magunkkal hozott gyümölcsöt. Közben készítettem pár felvételt a kikötő életéről, köztük arról a nagy személyszállító hajóról, mely éppen itt vesztegelt. Megvettünk egy képeslapot, hogy elküldjük a gyerekeknek. Sajnos igazi nagyhajósat nem kaptunk, majd megpróbálom e-mailben saját felvételemet elküldeni nekik.
Pihenőnk után már csak egy környékre terveztünk elmenni, a Via Garibaldira. Ennek két oldalán jó tucat nevezetességnek számító palota található. Megérte a fáradtságot. A városháza épületébe még be is lehetett menni és az udvart megnézni.
200
A paloták nagy részében múzeumok kaptak elhelyezést, de nagyon sok közülük bankok székháza. Sajnos itt is az a helyzet, hogy a szűk tér miatt nincs elég rálátás. A Via Garibaldi-ról nyíló sikátorok is mutatják Genova sötétebb oldalát. Sok városban, ahol az elmúlt hetekben megfordultunk láttunk sikátoros részeket, sok volt közülük lerobbant, sőt rossz hangulatú, de itt Genovában egyik másik részen egyenesen félelmetes utcácskákat lát az ember. Nem mintha rosszabb állapotban lennének, mint számos társuk másfelé, csak valahogy a hangulatuk kelt félelmet az emberben. Érdekes, én az elmúlt jó negyven évben kétszer jártam itt, legutóbb 25 éve pár napot laktam is itt és mindkétszer ezeknek a félelmetes sikátoroknak az emléke maradt meg bennem. Erről Zsókával nem beszélgettünk korábban és most Ő is ezt érezte. Ezzel sétánkat Genova-ban befejeztük, elég érdektelen részen átvágva jutottunk el egy másik, a Brignole pályaudvarra, ahonnan pár perc múlva indult vonatunk vissza Deiva Marina-ba. Arra már nem volt idő, hogy megtudakoljuk a menetrendváltozás érinti-e és ha igen, hogyan reggeli vonatunkat. Fél négyre érkeztünk meg, ekkor az itteni iroda már zárva van.
201
Alig, hogy kiléptünk a pályaudvar ajtaján el kezdett esni az eső. Két választásunk volt, vagy elindulni és megázni, vagy várni, esetleg hosszabb időt, és megvárni, amíg eláll. Mi a kettő kombinációját választottuk. Amikor negyed óra múlva még mindig esett, felültünk motorunkra és visszatértünk a kempingbe. Nem volt túlzottan vészes a dolog. Ilyenkor általában az én jackym és Zsóka nadrágja ázik el, most is ez történt. Mire visszaértünk a lakóautóhoz el is állt. Bíztunk benne, hogy a recepción tudnak mondani valamit a menetrendváltozásról. Csalódnunk kellett. Ezért úgy határoztunk reggel nem a nyolc óra előtti vonattal, hanem a jó háromnegyed órával későbbivel megyünk vállalva, hogy Sestri Levante-ban át kell szálljunk és másfél órával később érkezünk meg S.Margheritára. Deiva Marina, 2010. június 14, hétfő. 55.nap Élve a későbbi vonat lehetőségével egy hét után először kicsit tovább, háromnegyed hétig aludtunk. Éjjel kaptunk egy kisebb esőt is. Kilépve a kocsiból elég vigasztalan idő fogadott. Dacolva a körülményekkel úgy határoztunk, nem változtatunk a programon, mert az előrejelzés keddre egyértelműen esőt jelzett és nem akartunk két napot itt vesztegelni. Reggelizés után a szokott módon bementünk a vasútállomásra, csak ma egy könnyű pulóvert is vittünk magunkkal és természetesen a tegnapi naphoz hasonlóan a széljacky-k is jöttek vonatozni. Az információs irodában megtudtuk, hogy a reggeli vonat közlekedett, az általam talált kitétel csak egy megjegyzésre vonatkozott, mely csupán tíz perces eltérést helyezett kilátásba a menetrendtől a hétvégi napokon. Beérve Sestri Levante-be elkezdett esni enyhén. A félóra várakozást így nem tudtuk információs iroda keresésére fordítani, ott tébláboltunk a pályaudvar előtt és a peronokon. Jó tíz perccel indulás előtt szálltunk be a vonatba. Ez egy modern és új elővárosi szerelvény volt. hasonlóan a vonalon közlekedő más társaihoz, ez is emeletes volt, de ebben digitális kijelző mutatta a sebességet, a külső és belső hőmérsékletet és a WC foglaltságát. Az ülésekhez 50 W terhelhetőségű 230 V-os csatlakozó tartozott notebook-ok és mobiltelefonok töltésére. Hogy működtek-e azt nem tudom, minden esetre a szemétgyűjtők fedelei mind le voltak törve… A mai kirándulást én javasoltam. Amikor 1969-ben először jutottam külföldre, természetesen hivatalos útra, Milano-ban voltam három hétre egy tanfolyamon. Akkor vendéglátóink a hétvégéken sok helyre elvittek. Így jártam először Velencében, Genovában, az Alpok alján lévő tavaknál és sok más helyen, köztük szerepelt a programban egy rövid látogatás S.Margherita-n és Portofino-ban. Ezek a helyek akkor mély benyomást tettek rám, már akkor lerítt róluk a gazdagság és nemcsak az utazási korlátozások, hanem az anyagi lehetőségek miatt is maguk voltak az elérhetetlenség. Már akkor szerettem volna megmutatni ezt a részt Zsókának. Azóta sok idő telt el, a jogi korlátozások megszűntek és mi megtanultuk, hogy hogyan lehet olyan
202
helyeket is felkeresni, melyek továbbra is az elérhetetlen kategóriában vannak. Beérve S.Margherita Ligure-ba egyből az információs irodát kezdtük keresni, hogy térképekkel felszerelkezzünk és megtudjuk a Portofino-ba jutás lehetőségeit. Azért az első benyomásokat megörökítettük.
A parton megtaláltuk az irodát és felvéve az ismét csak nagyon gyenge térképeket, megtudtuk, hogy vagy busszal mehetünk, vagy ötször annyiért hajóval. A busz nemsokára indult és hirtelen elhatározással megvettük a jegyet és felszálltunk. A két település között mindössze négy kilométer a távolság, de nem tudtuk van-e gyalogút. A buszon végig figyeltünk és kiderítettük, hogy a félúton lévő Paraggi-től S.Margherita-ig el tudunk jutni a tengerparton az út mellett vezető, általában a tenger fölé konzolokra épített ösvényen. Megérkezve Portofino-ba elsőként tisztáztuk a buszmenetrendet visszafelé. Kiderült, hogy háromnegyed egy után van egy másfélórás szünet, mindenképpen előtte terveztünk visszatérni. Betérve Portofino-ba egy igazi különlegességet találtunk. A kis település egy zárt, magas hegyekkel körülvett öbölben fekszik. Kikötőjében számos kimondottan elegáns és nagy magán-jacht horgonyozott, Utcáin a legismertebb divatházak üzletei, árcédula persze sehol.
203
Sétáltunk egy kicsit a kikötőben, majd neki indultunk a várhoz vezető ösvénynek. Szépen kiépített és jól jelzett három különböző nyomvonalat követő út áll a számos érdeklődő rendelkezésére. Ahogy kapaszkodtunk felfelé tárult elénk mind jobban az öböl a kikötővel, a szemközti hegyoldal és a település.
204
Rövid idő alatt felértünk a várhoz, nem terveztük meglátogatni, hanem indultunk tovább a talán fél kilométerre lévő világítótoronyhoz. Ez is a haditengerészet kezelésében van. Mellette egy kilátóteraszon kis bár és fagylaltozó működik. A teraszról csak a tenger látszott. A párás időben a szárazföld feletti sötét
felhők alatt szinte semmit sem lehetett látni. Alattunk viszont a tenger gyönyörűen kéklett. Egy másik ösvényen visszatértünk a kikötőbe és folytattuk sétánkat a parton. Később az utcákba is betértünk és láttunk pár kedves dolgot. Ilyen volt az egyik mellékutcában egy hangulatos kis üzlet, ahol gyógynövényeket és hasonlókat árultak.
205
Ezzel befejeztük sétánkat Portofino-ban. Érdemes volt eljönni ide, mert egy egészen más világot ismerhettünk meg és a természeti környezet önmagában megérdemelte a ráfordított időt és fáradságot. Még sikerült elérnünk az ebédszünet előtti egyik buszt.
206
Mint terveztük, leszálltunk Paraggi-ban és dacolva a déli napsütéssel gyalog tettük meg a két kilométert S.Margherita-ig. Paraggi maga egy apró település, nem is több két-három strandnál, pár szállodánál és étteremnél egy öböl mélyén.
S.Margherita felé sétálva láttunk pár nagyon szép villát, - köztük ízléseset és hivalkodót is, - a parton, vagy sziklafokokon. Tanulmányozhattuk, hogy milyen erőfeszítéseket tesznek, hogy strandokat tudjanak kialakítani, hogyan lopják a teret a tengertől feltöltéssel. Közben közeledve a településhez elénk tárult annak látképe.
S.Margherita bár emlékemben úgy élt, mint egy Portofino-hoz teljesen hasonló település, egészen más jellegű. Ez nagyobb, és nagyobb tere van a terjeszkedésre és él is a lehetőséggel. Az teljesen korlátozott lehetőségekkel
207
rendelkezik, azért olyan egyedi és különleges. Ez kicsit hasonlít Monte Carlo helyzetéhez, csak ez még sokkal kisebb.
Egyik-másik villa akár erődítménynek is elmehetne. A területen folynak az építkezések, újabb szállodák készülnek. Beérve a településre természetesen a kikötő az elsőszámú érdekesség. Itt több hajót látni, de kevesebb a nagy magán-jacht.
A kikötő egyik parkjában leültünk pár percre pihenni és megenni a gyümölcsünket, majd indultunk tovább kicsit megnézni a belső részeket és kenyeret venni a holnapi és holnaputáni reggelihez.
208
Jártunk pár szép utcában, láttunk pár érdekes épületet, és ha nem is könnyen, de tudtunk kenyeret is venni.
Ezzel befejezettnek ítéltük kirándulásunkat S.Margherita-ban és elindultunk az állomásra, ahonnan rövid várakozás után indult is egy vonat Deiva Marina-ba. Megérkezve gyorsan visszamotoroztunk a kempingbe, mert még sok tennivalónk volt az este. Elkezdtük összepakolni a holmit a reggeli induláshoz, később vettem egy egyórás WIFI jegyet és háromnegyed órás küzdelem árán fel tudtam csatlakozni az Internetre. Mindent megnéztem, letöltöttem az OTP-t és az MKB kivonatokat is, az ELMŰ és UPC számlákat, megnéztem a mail-eket, megtaláltam a Levanter honlapján a San Gimignano-ban készült naplónk kivonatát. Sajnos nem tudtam feltölteni az Áronnak készített hajós képeket, és amikor megnéztem volna a Nizza környéki időjárást, letelt az egy óra. Mint később kiderült, ez nagy baj volt. Jócskán elmúlt nyolc óra, mire mindezzel végeztem és el tudtam indulni a szomszédos kempingbe, hogy utolsó olaszországi vacsoránkhoz hozzak pizzát. Azért sikerrel vettük a feladatot és, ha későn is, de lezuhanyozhattunk és lefeküdhetünk. Naplóírásról, vagy akár a fényképek megszerkesztéséről szó sem lehetett, már két nap lemaradásom van, de reményeink szerint St.Aygulf-ban lesz idő bőven bepótolni.
209
