Közigazgatási Vezetői Akadémia ÁROP–2.2.13
1
BEVEZETŐ 2010 tavaszán megkezdődött a magyar közigazgatás, a magyar állam újászervezése. Célként egy olyan állam megteremtése fogalmazódott meg, amely az egyének, közösségek és vállalkozások igényeit a közjó érdekében és keretei között, a legmegfelelőbb módon szolgálja. A Jó Állam. A közigazgatás fejlesztése a Jó Állam alapfeltétele. Ennek kereteit a Magyary Zoltán Program évente kiadott tervdokumentumai adják. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem alapítása és működése a Magyar Állam-, és benne a közszolgálat megújításának fontos része. Az Egyetem jelenti azt a képzési hátteret és tudásbázist, amelynek fő tevékenysége a közszolgálat fejlesztési céljainak támogatása. Ezek a fejlesztési célok kijelölik az EU források felhasználásának irányát is. Az ÁROP-kódjelű programok a Magyary Program megvalósulását szolgáló intézkedések. Az Egyetem számos kiemelt fejlesztési program gazdája, illetve közreműködője. A tisztviselői utánpótlásképzésben az NKE missziója a nemzet-, és a közszolgálat iránt elkötelezett profes�szionális közszolgálati szakemberek képzése. A közszolgálati ösztöndíjas hallgatói létszám jelentősen növekszik, 2013-ban több mint 2200-an kezdik meg első éves tanulmányaikat. A hallgatók tudományos kiválóságát a 2
XXXI. OTDK-n elért első helyezések, különdíjak és Pro Scientia érem bizonyítják. Az NKE elkészítette a 2010-től alapjaiban megújított közszolgálat igényeinek megfelelő új közigazgatási alap– és mesterképzést, amelynek bevezetése a 2014/2015. tanévben indul. 2013-tól 5 éven belül közel 3000 középfokú kormányablak ügyintéző tisztviselő beiskolázására kerül sor az NKE igazgatásszervező alapképzésére, amely évente 400-500 fős tisztviselői új évfolyam elindításának feladatát jelenti. Minden hivatásrend alapképzésében közös modul bevezetésére került sor a 2013/2014. tanévtől. A közös modul egy félévnyi (15 tantárgy, 15 közszolgálati tankönyv) közös közszolgálati, államtudományi, szakigazgatási és hivatásetikai ismeret– és készségfejlesztés. A tisztviselők nemzetközi karrierképzésének, a diplomata utánpótlás biztosításának céljából Nemzetközi közszolgálati kapcsolatok mesterszak és posztgraduális (angol és magyar nyelvű) képzés került kifejlesztésre a KüM, KIM, BM és HM Irányító testületének stratégiai irányításával. A mesterszak első évfolyama 2014. szeptemberétől indul. A tudomány és a kutatás területén elért kiemelkedő eredmény, hogy hazánk
első közigazgatás-tudományi doktori iskolája indulhat el 2013. szeptemberétől. A rendészettudományi doktori iskola megteremtése folyamatban van. A hadtudományi doktori iskola továbbfejlesztésének célja egy nyitott-, és a nemzetközi térben is aktív tudományos iskola megteremtése. 2013-ban 6800 kormánytisztviselő felkészítése zajlik 6-10 hónapos képzés keretében a kormányablak feladatokra. 2013-tól az NKE-n felelőssége közel 70 ezer közszolgálati tisztviselő rendszeres továbbképzése, a közszolgálati továbbképzési rendszer minőségirányítása, továbbá a közigazgatási alap–, és szakvizsga biztosítása. 2014. januártól egyéni fejlesztési tervekre épülő tanulmányi pontrendszerben vesz részt minden tisztviselő az NKE továbbképzésein. Az NKE feladata a megújult tisztviselői hivatásetika országos méretű képzése a közigazgatásban és bevezetése a közigazgatási alap és mesterképzésbe. A Kormány antikorrupciós programjának intézkedéseihez és az integritás-tanácsadói
rendszer bevezetéséhez az NKE szolgáltat oktatási és kutatási hátteret. A teljes önkormányzati intézményrendszerre, a tisztviselőire és a tisztségviselőkre is kiterjedő továbbképzési feladatok megvalósítása van folyamatban, többek között az Önkormányzati tudásközpont előkészítésével. Az NKE stratégiai feladata a katonai és rendészeti pályáról kilépők átképzése a közigazgatási területre. Az NKE 2013-tól közel 100 ezer aktív tanuló (hallgatók, tisztviselők, tisztek) képzését biztosítja, amelyhez a munka melletti önálló tanulást, a távoktatás és az e-tanulás korszerű formáit biztosító informatikai platform (E-tanulási központ) fejlesztése indult el. Ezekhez a fejlesztésekhez járulnak hozzá az ÁROP programok pénzügyi forrásai. Jelen kiadványunk a fejlesztési célokból a Közigazgatási Vezetői Akadémia ÁROP-2.2.13 programról ad bővebb tájékoztatást.
3
A PROJEKT CÉLJA A projekt célja egyrészt az, hogy kialakítsa a közigazgatási vezetőképzés, a Vezetői Akadémia koncepcióját és tematikáját, modulstruktúráját, valamint a témakörök hiteles szakembereinek bevonásával kifejlessze a tematikának megfelelő tananyagokat. Másrész cél, hogy az így kialakult szakmai tananyagok és tréningforgató-könyvek gyakorlati megvalósulását és hasznosíthatóságát a valóságban is tesztelje, 200 fős felsővezetői és 2000 fős vezetői kör bevonásával, számukra történő minta-programok megszervezésével. A vezetőképzés a modern fejlesztési módszertanokat alkalmazza, olyan
4
struktúrát kialakítva, amely hosszabb távon képes biztosítani a modern szemléletű, friss vezetési ismeretekkel rendelkező vezetői állomány felkészítését és tudásuk szinten tartását. A vezetőképzés az alábbi szempontok figyelembe vételével valósul meg: – Bemeneti és kimeneti kompetenciamérés az érintettek erősségeinek és fejlesztendő szakterületeinek beazonosítása, azok önismereti jellegű vis�szajelzése által. – Moduláris felépítés, a modulokon belül adott témacsoportok között választási lehetőséggel. – Használható, kézzel fogható tudást és ismereteket nyújtó, modern mód-
szertani háttérrel kialakított tréningek szervezése. – Esettanulmány-alapú, a közigazgatás legtöbb ágazatát lefedő, hiteles személyek által előadott szakigazgatási ismeretek biztosítása. – Széles bázisú e-learning elemek az államigazgatás szakterületeinek szinte teljes spektrumában. – Színvonalas, praktikusan használható nyomtatott tananyagok a tudás megőrzése és hatékonyabb elsajátítása érdekében.
modern, kipróbált, a gyakorlatban jól alkalmazható tudást és tapasztalatokat szerezve jelentősen fejlesztheti vezetői ismereteit, gazdagíthatja eszköztárát, növelheti személyes hatékonyságát.
A program felépítése Az ÁROP–2.2.13 programban tananyagfejlesztőként, trénerként, moderátorként vagy előadóként az adott témakörök hiteles, komoly szakmai háttérrel és tapasztalatokkal rendelkező képviselői vesznek részt. A projekt integrálja az államigazgatásban dolgozó állami vezetők, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen dolgozó oktatók, tudományos munkatársak, valamint a versenyszférában működő vezetésfejlesztéssel foglalkozó vállalatok legkiválóbb szakembereinek tudását, hozzáértését. A projekt során a célcsoport olyan egyedi, a mai állami stratégiai irányoknak megfelelő, komplex fejlesztési programban vehet részt, ahol
A képzés Hatékony vezetés Összesen négy, 2 napos off-the-job típusú tréningből álló sorozat a 200 fős felsővezetői kör számára, ahol a tréningek alaptípusai azonosak, de az alaptémához igazodó témakörök közül a résztvevők szabadon választhatnak. A felkínált tréningek közül minden alaptípusból legalább egy tréningen a részvétel kötelező. Minden tréninget 2+2 óra tanulási idejű e-learning tananyag kísér. A tréningek tematikai struktúrája Stratégia és irányítás: Stratégiaalkotás, stratégiai módsze5
rek, projektmenedzsment, változásmenedzsment, hatékony menedzsment kontroll, a szervezeti kultúra fejlesztése és alakítása, vezetői döntés, és befolyásolási technikák. Emberek vezetése: Gyakorlati humán menedzsment, kiválasztás és interjútechnika, teljesítménymenedzsment, együttműködés és csapatépítés, a kreativitás fejlesztése és motiváció, ösztönzés. Vezetői kommunikáció: Médiaszereplés, tárgyalások tervezése, tárgyalástechnika, szervezeti kommunikáció, új média használat, online kommunikáció, előadás és beszédtechnika, hatékony prezentáció, retorika és szövegalkotás Vezetői készségek, vezetői személyiség: Emocionális intelligencia és leadership, stresszkezelés, hatékony időgazdálkodás, vezetői önismeret, kooperatív tárgyalás és konfliktuskezelés és pszichológia a vezetésben. Stratégiai esettanulmányok az állami szektorból Összesen öt alkalommal megszervezésre kerülő, alkalmanként más és más ágazati témát feldolgozó konferencia-típusú előadást, valamint 6
mindegyik alkalommal egy ahhoz kapcsolódó 1 napos workshop-ot foglal magába, a 200 fős felsővezetői kör számára. Az öt alkalom tematikus felosztású, melyből a résztvevők 2 konferencián és 2 kapcsolódó workshopon kötelesek részt venni, egyéni választás alapján. A plenáris előadásokon az alkalmanként 4 előadó vagy a közigazgatás és államigazgatás, vagy az állami vállalatok területéről érkező, ismert és elismert személyiség. A témacsoportok és az esettanulmányok alapjául szolgáló témakörök struktúrája Közigazgatási ágazat Közigazgatás-fejlesztés, Igazságügyi ágazatpolitika, Önkormányzati igazgatás, Kormányhivatali struktúra Nemzetgazdasági ágazat Gazdaságpolitika és államháztartás, Stratégiai vállalatok, Agrárpolitika és vidékfejlesztés, Foglalkoztatás-politika.
Nemzeti fejlesztési ágazat Állami vagyon, Közlekedés-politika, Energiapolitika, Informatika. Belügyi ágazat Rendvédelem, Honvédelem, Település-fejlesztés, Vízügypolitika. Humánerőforrás ágazat Egészségügyi ágazatpolitika, Oktatásügyi ágazatpolitika, Esélyegyenlőségi ágazatpolitika, Művelődés- és kultúrpolitika.
A vezetői munkához szükséges közigazgatási és szakismeretek. A két célcsoport összekapcsolása. A párhuzamos programok keretében több mint 100 témakörben 2, 4, ill. 8 órás e-learning tananyag készül, melyből a 2000 fős távoktatásban résztvevő kör minimum 80 óra, a 200 fős felsővezetői kör minimum 20 óra összes tanulási idejű témaköröket választ egyéni feldolgozásra.
KÖZIGAZGATÁSI VEZETŐI AKADÉMIA ÁROP-2.2.13-2012-2012-0001 Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege:
300.000.000 FT
Kivitelezés ideje: 2012. 03. 01. - 2014. 09. 30. Kedvezményezett: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 06 40 638 638
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
7
1101 Budapest, Hungária krt. 9-11. Telefon: (+36) 1 432-9000 www.uni-nke.hu
8