KÖZBESZERZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSA
Tisztelt Vezérigazgató Úr!
2012. január 1. napján hatályba lépett a közbeszerzésekről szóló új, 2011. évi CVIII. törvény (továbbiakban Kbt.). A Kbt. 33. §-a előírja, hogy az ajánlatkérők a költségvetési év elején, legkésőbb március 31. napjáig éves összesített közbeszerzési tervet (a továbbiakban: közbeszerzési terv) kötelesek készíteni az adott évre tervezett közbeszerzéseikről. A közbeszerzési tervet az ajánlatkérőnek legalább öt évig meg kell őriznie. A közbeszerzési terv nyilvános. A BVK HOLDING Zrt. (a továbbiakban: Tulajdonos) Igazgatósága 406/2012. (XI.29.) számú határozatával elfogadta a FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft. 2013. évi üzleti tervét, mely a Társaság által készített közbeszerzési terv elfogadását is magában foglalta. Az azóta végrehajtott változtatásokat a Tulajdonos 51/2013. (III. 26.) sz. határozatával fogadta el. Időközben a változó jogszabályi környezet okán szükségessé vált a fentebb hivatkozott, elfogadott közbeszerzési terv módosítása az alábbiak szerint: 1. A különböző kéményseprő-ipari műszerbeszerzések, illetve a műszerek javítása és kalibrálása átstrukturálásra került, tekintettel a módosított műszaki fejlesztési tervre, így a következő metodika mentén kerülnek kiírásra a közbeszerzési eljárások: a. A jelenlegi teljes műszerpark javítása, karbantartása és kalibrálása egy eljárás keretében kerül beszerzésre. b. Az újonnan beszerezni kívánt tömörségvizsgáló műszerekhez azok tartozékait, illetve a javítást, kalibrálást is egy eljárásban kívánjuk rendezni, tekintettel az így elérhető árcsökkenésre. c. Új elemként a tartozékok együttes beszerzését is ugyancsak a fenti okokra tekintettel kívánjuk megvalósítani. 2. A kéményseprő-ipari szerszámok beszerzési értékének növekedése a műszaki fejlesztési tervben foglaltak szerint valósul meg. 3. A műszerpark modernizálására való felkészülés jegyében a tervben szereplő becsült értékkel szándékozunk PDA kijelzővel rendelkező korszerű kéményvizsgáló kamerákat beszerezni. 4. Az ügyfélkapcsolati rendszer átalakításával megváltoztatott rendszer, továbbá a megnövekedett ügyfélmegkeresések száma kívánatossá teszik a jelenlegi Call Center bővítését a hatékonyabb ügyintézés érdekében. 5. A bérszámfejtési szolgáltatás beszerzésével tovább csökkenthetők a Társaság kiadásai. Az újabb műszaki specifikáció elkészülte a továbbiakban nem indokolja az iparágspecifikus, kéményseprő-ipari szolgáltatásra adaptált informatikai rendszer közbeszerzési becsült
értékének megemelését, így az az eredeti terv szerinti értékkel kerül kiírásra. A korábbiakban szerepeltetett építési beruházások megfelelően törlésre kerültek. Mellékelten csatoljuk a korábbi, illetőleg a módosított közbeszerzési tervet.
Mellékletek: 1. A BVK HOLDING Zrt. 51/2013. (III. 26.) sz. határozatával elfogadott közbeszerzési terv 2. Módosított közbeszerzési terv
1. sz. melléklet
Közbeszerzés Fő CPV kód tárgya
Közbeszerzés becsült értéke
Sorszám
Közbeszerzés elnevezése
1
Egyedi nyomdaipari termékek előállítása és szállítása
2
Égéstermék elemző műszerek beszerzése és Árubeszerzés 38432300-5 24 000 000 Ft kalibrálása
Szolgáltatás 79821000-5 24 500 000 Ft megrendelés
Eljárás rendje
Kbt. Harmadik része szerint Kbt. Harmadik része szerint Kbt. Harmadik része szerint Kbt. Harmadik része szerint
A közbeszerzési A közbeszerzési Előzetes eljárás eljárás összesített eredményeképp Eljárás típusa megindításának tájékoztató megkötni kívánt várható közzététele szerződés időpontja volt-e időtartama Kbt. 122. § (7) bekezdése szerinti eljárás
2013. első negyedév
Nem
12 hónap
Kbt. 122. § (7) bekezdése szerinti eljárás
2013. első negyedév
Nem
48 hónap
Kbt. 122. § (7) bekezdése szerinti eljárás
2013. első negyedév
Nem
12 hónap
3
Kéményseprő-ipari műszerek javítása és karbantartása
4
Füsttömörség vizsgáló műszerek beszerzése
Árubeszerzés
Kbt. 122. § (7) bekezdése szerinti eljárás
2013. második negyedév
Nem
12 hónap
5
Iparágspecifikus, kéményseprő-ipari szolgáltatásra adaptált informatikai rendszer
Kbt. Kbt. 122. § (7) Szolgáltatás Harmadik 48100000-9 20 000 000 Ft bekezdése megrendelés része szerinti eljárás szerint
2013. második negyedév
Nem
12 hónap
Takarítási szolgáltatás
Kbt. Kbt. 122. § (7) Szolgáltatás Harmadik 90910000-9 14 000 000 Ft bekezdése megrendelés része szerinti eljárás szerint
2013. második negyedév
Nem
12 hónap
6
Szolgáltatás 50410000-2 13 000 000 Ft megrendelés
38425400-4 20 000 000 Ft 38431200-7
3
7
8
9
10
11
79710000-4 Kbt. Kbt. 122. § (7) Szolgáltatás 79711000-1 Harmadik Biztonsági szolgáltatások 17 000 000 Ft bekezdése megrendelés 79713000-5 része szerinti eljárás 79714000-2 szerint Kbt. Szolgáltatás 34100000-8 Harmadik 23 000 000 Ft megrendelés PA01-7 része szerint Kbt. Harmadik Kamin szmog beszerzés Árubeszerzés 38900000-4 17 000 000 Ft része szerint Kbt. Kéményseprő-ipari Harmadik Árubeszerzés 44511000-5 12 000 000 Ft szerszámok beszerzése része szerint Személygépkocsik bérlete
Üzemanyag beszerzés
09132000-3 Árubeszerzés 09134200-9 8 000 000 Ft 30163100-0
2013. második negyedév
Nem
12 hónap
Kbt. 122. § (7) 2013. negyedik bekezdése negyedév szerinti eljárás
Nem
12 hónap
Kbt. 122. § (7) bekezdése szerinti eljárás
Nem
12 hónap
Kbt. 122. § (7) 2013. negyedik bekezdése negyedév szerinti eljárás
Nem
12 hónap
A központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet Negyedévente feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. Rendelet szerint
Nem
12 hónap
2013. első negyedév
2. sz. melléklet
Sorszám
1
2
3
Közbeszerzés elnevezése
Egyedi nyomdaipari termékek előállítása és szállítása Égéstermék elemző műszerek beszerzése és kalibrálása Iparágspecifikus, kéményseprő-ipari szolgáltatásra adaptált informatikai rendszer
A közbeszerzési eljárás megindításának várható időpontja
Előzetes összesített tájékoztató közzététele volt-e
A közbeszerzési eljárás eredményeképp megkötni kívánt szerződés időtartama
Kbt. Kbt. 122. § Szolgáltatás Harmadik 79821000-5 24 500 000 Ft bekezdése megrendelés része szerinti eljárás szerint
2013. első negyedév
Nem
12 hónap
Kbt. Kbt. 122. § Harmadik Árubeszerzés 38432300-5 24 000 000 Ft bekezdése része szerinti eljárás szerint
2013. első negyedév
Nem
48 hónap
Kbt. Kbt. 122. § Szolgáltatás Harmadik 48100000-9 20 000 000 Ft bekezdése megrendelés része szerinti eljárás szerint
2013. második negyedév
Nem
12 hónap
2013. második negyedév
Nem
12 hónap
2013. harmadik negyedév
Nem
12 hónap
Közbeszerzés Fő CPV kód tárgya
Közbeszerzés becsült értéke
Eljárás rendje
Eljárás típusa
4
Takarítási szolgáltatás
Kbt. Kbt. 122. § Szolgáltatás Harmadik 90910000-9 14 000 000 Ft bekezdése megrendelés része szerinti eljárás szerint
5
Kéményseprőipari műszerek javítása, karbantartása, és kalibrációja
Kbt. Kbt. 122. § Szolgáltatás Harmadik 50410000-2 16 500 000 Ft bekezdése megrendelés része szerinti eljárás szerint
6
7
8
9
10
Tömörségvizsgáló műszerek Kbt. Kbt. 122. § beszerzése 38425400-4 Harmadik Árubeszerzés 23 500 000 Ft bekezdése tartozék szettel, 38431200-7 része szerinti eljárás kalibrálással és szerint javítással Kbt. Meglévő Kbt. 122. § Harmadik műszerállomány Árubeszerzés 42670000-3 9 000 000 Ft bekezdése része tartozék pótlása szerinti eljárás szerint Kbt. Meglévő Call Kbt. 122. § Szolgáltatás 64215000-6 Harmadik Center rendszer 24 000 000 Ft bekezdése megrendelés 64221000-1 része bővítése szerinti eljárás szerint Kbt. Bérszámfejtési Kbt. 122. § Szolgáltatás Harmadik szolgáltatás 79211110-0 19 000 000 Ft bekezdése megrendelés része igénybevétele szerinti eljárás szerint Biztonsági szolgáltatások
11
Járművek bérlete
12
Kéményseprőipari szerszámok beszerzése
79710000-4 Kbt. Kbt. 122. § Szolgáltatás 79711000-1 Harmadik 17 000 000 Ft bekezdése megrendelés 79713000-5 része szerinti eljárás 79714000-2 szerint Kbt. 34100000-8 Kbt. 122. § Szolgáltatás Harmadik 34422000-7 23 000 000 Ft bekezdése megrendelés része PA01-7 szerinti eljárás szerint Kbt. Kbt. 122. § Harmadik Árubeszerzés 44511000-5 23 500 000 Ft bekezdése része szerinti eljárás szerint
2013. harmadik negyedév
Nem
48 hónap
2013. harmadik negyedév
Nem
12 hónap
2013. harmadik negyedév
Nem
12 hónap
2013. negyedik negyedév
Nem
24 hónap
2013. negyedik negyedév
Nem
12 hónap
2013. negyedik negyedév
Nem
24 hónap
2013. negyedik negyedév
Nem
12 hónap
13
14
Könnyített szerkezetű, korszerű kéményvizsgáló kamerák PDA kijelzővel
Üzemanyag beszerzés
Kbt. Kbt. 122. § 38900000-4 Harmadik Árubeszerzés 10 000 000 Ft bekezdése 38425400-4 része szerinti eljárás szerint
2013. negyedik negyedév
Nem
12 hónap
A központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. Rendelet szerint
Negyedévente
Nem
12 hónap
09132000-3 Árubeszerzés 09134200-9 8 000 000 Ft 30163100-0