Kutatási zárójelentés a roma közösségek többségi médiaképéről, 2011

Szélre tolva Kutatási zárójelentés a roma közösségek többségi médiaképéről, 2011

Bernáth Gábor – Messing Vera

A kutatás az !aven - !amenca - roma médiaprogram 2010-2011 TÁMOP-5.5.4/B-09/1-2009-0005-ös projekt keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával készült

1

1. Bevezető: módszertani megjegyzések 2. A médiakép környezete: társadalmi folyamatok, közbeszéd és közpolitika A médiakép környezete: társadalmi folyamatok, közbeszéd és közpolitika Társadalmi változások A közbeszéd Politikusbeszéd és következményei A közpolitika képe A hozzáférési kérdések a másik oldalról: a romák hangja Amit a média hozzátesz ehhez Szerkesztőségi attitűdök és gyakorlatok A közpolitikai és az újságírói sztereotípiák egymásra találása, tudatosság Bulvarizálás

3. A tartalomelemzés eredményei Hangsúlyosság Meghatározó tematikák Átalakuló témakörök Kiszoruló tematikák Új témák Kik a cigányok? – roma és nem roma szerepek Hozzáférési esélyek – roma társadalmi szerepek a médiaképben Individualizáció Közvetlen hang – megszólalási esélyek Mediatizált cigány tulajdonságok Képek

4. A televíziók Televíziós tematikák A képi és/vagy asszociatív azonosítás esetei Kereszt-kategorizáció Sugalmazó és manipulatív képi eljárások: képi sztereotípiák Roma közösségkép: bámészkodó tömeg Érzelmi és koncepciós keretezés Toposzok Toposz a történetben Toposz a nyelvben: nyelvi sztereotípiák és hívószavak

5. Összegzés helyett 6. Irodalomjegyzék

2

1. Bevezető: módszertani megjegyzések E beszámolóban1 a magyarországi roma médiakép aktuális állapotának leírására teszünk kísérletet. Az elemzés szempontrendszerét a korábbi kutatásainkkal (19972, 20003, és 20034) való összevethetőség érdekében azok módszertanára építve végeztük. Így több kérdésben az elmúlt 14 év folyamatairól, trendjeiről értékelhetünk adatokat. A kódutasítás tehát részben a korábbi elemzések tapasztalataira épül, de új elemeket is tartalmaz; ilyen például romákkal kapcsolatos sztereotípiák megjelenése, vagy a tudósításokhoz társított vizuális anyagok elemzése, vagy a televíziós anyagok feldolgozásához készült kiegészítő szempontrendszer. A kódutasításon alapuló tartalomelemzést több ponton bővítettük ki egyes témacsoportok kvalitatív mélyelemzésével. E kutatásban az anyagi lehetőségek egy 5 hónapos mintavételt engedtek meg, ezen időszakban azonban igyekeztük a hírmédiát minél jobban lefedni: a mintába egyaránt bekerültek politikai- és bulvár-, országos és helyi; nyomtatott, és internetes médiumok, valamint televíziók.5

A minta esetleges torzításai: kiemelt ügyek A médiakép-elemzések visszatérő problémája, hogy egyrészt a rendelkezésre álló források mintavétel idejét szükségképpen korlátozzák, másrészt azonban egy adott időszakban horderejüknél vagy szimbolikus jelentésüknél fogva egyes események hosszú időre, vagy rendre visszatérve kerülnek a média érdeklődésének homlokterébe. Egy-egy ilyen esemény, történet jelentősen torzíthatja a mintát: elképzelhető, hogy az esemény lecsengése utáni félévben, évben már más jellegzetességek irányába torzítana egy másik kiemelt esemény. Érdemes tehát az adott időszak legfontosabb történéseit áttekinteni, és az adatfeldolgozás során e torzítások elkerülésére további elemzéseket Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Kovács Évának, Sárközi Gábornak, Szalai Júliának és Zádori Zsoltnak a kézirathoz fűzött fontos és segítő megjegyzéseikért. 2 Az elemzés két országos (Népszabadság, Mai Nap), és négy megyei napilapban (a Hajdú-Bihari Naplóban, a DélMagyarországban, az Észak-Magyarországban és a Kisalföldben) megjelent valamely nemzeti vagy etnikai kisebbséggel kapcsolatban megjelent cikkeket foglalta magába. Az 1996 novembere és 1997 áprilisa közötti időszakban a minta hetente két lapszámot foglalt magába, a minta második felében minden lapszám bekerült a mintába. Az elemszámok ebből adódó eltérését súlyozással korrigáltuk. 3 A 2000-es kutatási minta hat országos napilap 2000 október 15. és december 15. között megjelent számait foglalta magába. A kutatás egy Romániában, Szerbiában, Csehországban és Szlovákiában hasonló mintán és módszerekkel készült elemzés része. In: Nationalist Message in Mass Media. Media Monitoring Agency – Academia Catavencu, Media Works, MEMO 98, Roma Press Center — 2001. 4 A mintába 2003 november 17 és december 1 között az országos televíziók, országos politikai és bulvár napilapok, illetve azon megyei/helyi napilapok kerültek be, amelyek az adott időszakban foglalkoztak kisebbségi kérdésekkel. Roma Sajtóközpont: Kisebbségi Közösségek a médiában, 2003. november 17-december 1. Kutatási gyorsjelentés. 5 A kiválasztott médiumok: Népszabadság, Magyar Nemzet; Origo, Index; bulvár: Blikk, Vasárnapi Blikk ill. IndexVelvet; Új Dunántúli Napló (Baranya), Észak-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén megye); MTV1 Híradó, RTLKlub Híradó, TV2 Este, HírTV Híradó 21. Az írott sajtó esetében az adott lap minden második számát, a 4 televíziós hírműsorból pedig egyenként minden negyedik napot vizsgáltunk, így lehetővé vált, hogy az időszakot teljes mértékben lefedjük. A mintaválasztás közben felmerült problémák és azok korrigálása: a napilapok esetében a kiválasztott számokat végiglapozva a roma tematikájú, ill. a romákat említő, vagy e csoportra bármilyen más módon (képileg, asszociatívan) utaló cikkeket kerestük és kódoltuk. Az internetes hírportálok archívumait használva a ’cigá’, ’rom’, ’kisebbs’ betűkapcsolatokra kerestünk, illetve, ahol lehetett (pl. origo.hu) a napi hírek listáját végigböngészve ellenőriztük a cikkeket. A televíziós hírműsorok esetében nehezebb dolgunk volt. A Nemzeti Audiovizuális Archívumban (amelynek ezúton is köszönjük segítségét) tárolt MTV, RTL Klub és TV2 hírműsorok igen, a HírTV azonban egyelőre nem elérhető. A csatorna hírműsorai elvileg egy hétig letölthetőek a csatorna honlapjáról. A kódolás decemberben kezdődött, a novemberi hírműsorokat megpróbáltuk elkérni a televíziótól, de elutasító választ kaptunk. Így a HírTV novemberi hírműsorai nem kerültek az elemzésbe. Néhány esetben a HírTV honlapján, vagy a NAVA-n ’videohiba’ üzenetet kaptunk, a műsor valamely technikai hiba miatt nem volt letölthető. Ezek a hiányok azonban az elemzési eredményeket nagymértékben biztosan nem befolyásolják, összesen tíz híradó maradt ki emiatt az elemzésből. 1

3

alkalmazni. Lássuk hát, milyen olyan nagyobb horderejű események történtek a mintavétel idején, amelyek egy másik időbeli minta választásánál nagy valószínűséggel már nem lettek volna ilyen hangsúlyosan jelen. Részben erre az időszakra esett Magyarország EU elnöksége, amelynek egyik kiemelt vállalása volt az Európai Roma Keretstratégia elfogadtatása – így az uniós elnökséggel foglalkozó tudósítások nagy számban tértek ki erre a folyamatra. A cikkek 14%-ának volt külpolitikai vonatkozása, és ezek nagy része az EU-s elnökség kapcsán említette a romákat, de olyan médium is volt, amelynek minden ötödik tudósítását ebben a kontextusban közölte. Erre az időszakra esik két kiemelt bűnügy, illetve bűnügysorozat egyfelől a Cozma gyilkosság (2011. január), másfelől a romákkal szemben elkövetetett támadás- és gyilkosságsorozat bírósági tárgyalása. Ez utóbbi ugyan csak március legvégén (25-én) kezdődött, de a média már egy hónappal korábban elkezdte beharangozni a tárgyalást.6 Mindkét tárgyalás kiemelt médiafigyelmet kapott, nem véletlenül, hiszen ezek a jelenkori Magyarország emblematikus és bizonyos tekintetben határválasztó ügyeivé váltak. Ez is magyarázhatja, hogy a bűncselekményeknek a korábbiaknál is nagyobb a jelenléte a vizsgált időszakban (a cikkek több, mint harmada, 35%-a a bűnözés kapcsán, de legalábbis azt említve foglalkozott romákkal), így a minta e tekintetben torzít. A vizsgált időszak végén, március elején Gyöngyöspatán egyenruhás jobboldali és szélsőjobboldali szervezetek kezdtek felvonulni és az ország további pontjain jelentettek be hasonló akciót. Mivel ezen akciók megszervezésének indokaként a megszaporodó, állítólag romák által elkövetett bűncselekményeket hozták fel a szervezők, állításuk értelmétől és valóságtartalmától függetlenül azok a tudósítások is növelték a bűnözés témájának előfordulási gyakoriságát, amelyek e szervezeteknek (is) megszólalást biztosítva számoltak be az eseményekről. A cigány kisebbségi önkormányzatoknak, illetve a roma szervezeteknek nagyobb jelenlétet biztosít a mintában (a tudósítások 12%-a) a 2011. január 9-én történt országos roma önkormányzati választás. E tematika súlyát még két történet táplálta: az ebben az időszakban is zajló Kolompár Orbán, korábbi OCÖ elnök elleni bűnvádi eljárás, valamint a roma kárpótlással kapcsolatos visszaélések feltárása. E két eseményről szóló anyagokat a kódolás egyszerre sorolta a „kisebbségi önszerveződés” és a „bűnözés” tematikájába. A korábbi kutatási mintákhoz képest jelentős fordulat, hogy az ún. celeb-témák bőséges megjelenést biztosítanak olyan személyeknek -- főként énekeseknek, -- akik történetesen romák. Az ilyen hírek elsősorban a bulvár médiában (Blikk, Vasárnapi Blikk, Index Velvet) jelennek meg, itt azonban szinte kizárólag ezek határozzák meg a romák képét (az e lapokban megjelenő cikkek 60-100%-a celeb-témát tárgyal). A nem bulvár médiából vagy hiányzik, vagy csupán 1-2 hír/tudósítás erejéig jelenik meg ez a tematika.

Honnan vesszük, hogy cigány valaki? Külön nehézséget okoz a kisebbségek médiakép-elemzésekor, hogy egyáltalán miként dől el: valaki az adott csoporthoz tartozik. A tiszta helyzet az a korántsem életszerű eset lenne, ha a megjelenő szereplők nyilatkoznának erről. A legtöbbször nyilván nem ez a

6

Az, hogy mi ezt a két kérdést egy bekezdésen belül tárgyaljuk, korántsem jelenti, hogy egyetértenénk azzal az eljárással, amellyel a magyar média több felületén párhuzamot vont a két ügysorozat között.

4

helyzet – valaki más mondja ki az illető(k)ről (pl. Gyöngyöspatán), vagy a tudósítás „mondja ki” (pl. sok vágóképen).7 Sokszor azonban csak a befogadó előzetes tudása, elképzelései azonosítanak cigányként egy-egy szereplőt. Különösen ez utóbbi eseteket nehéz elbírálni, ezért külön kategóriaként kódoltuk, amikor a cikk/tudósítás nem tette ugyan explicitté a roma vonatkozást, ám az akár képi módon, akár az olvasó tételezett tudása (például egy-egy celeb vállalt etnikai identitása) alapján „tudni lehetett”. Külön megvizsgáltuk azokat a televíziós anyagokat, amelyek úgy kerültek be a mintába, hogy az ezekben szereplő vagy hivatkozott személyeket nem saját maguk, a narráció, vagy másik szereplő azonosítja cigányként, hanem valamilyen képi szerkesztési, vagy más jelentésadó eljárás. Ezek az eljárások jóval nagyobb teret engednek a befogadó szabadságának, előzetes kondicionáltsága, képi és egyéb emlékei jelentősen befolyásolják majd, hogy adott esetben cigányként vagy nem cigányként azonosítja az adott szereplőket.8 És ugyanez történik a kódolóval is, akinek ilyen esetekben gondosan kellett mérlegelnie: egy „cigányos” név, arc, vagy akár cigánytelepi környezet elegendő ok-e arra, hogy kimondjuk: a tudósítás cigányokról (is) szól. Nevek és magyarázatok Azt, hogy a cigányként azonosított szereplőnek, illetve akár csak egy névnek mekkora hatása van a történetek értelmezésére, igen plasztikusan mutatta meg Csepeli György, Neményi Mária és Sajó András klasszikus kísérlete, amelynek során azt tapasztalták: ha egy nő megerőszakolásának történetét úgy mondják el, hogy az elkövetők a neveik alapján cigányoknak tűntek, akkor a kísérleti személyek a cigányok agresszivitásával magyarázták a történetet. A másik csoport értelmezésében – amely ugyanazt a történetet jellegzetes magyar nevekkel hallotta – már a nő kihívó viselkedése, és a magyar férfiakra jellemzőnek tartott virtus került előtérbe, mint oki tényező. (ld. erről: Csepeli, 1993)

A fenti megfontolások alapján elsősorban azokat a tudósításokat kódoltuk 9., ahol vagy explicit módon megjelenik a „cigány”/„roma” kifejezés, és/vagy amelyek képi vagy más módon utaltak a roma vonatkozásra, valamint azokat az egységeket, amelyekben olyan megszólaló van, akinek roma származása közismert, nyilvánosan vállalt, széles körben tudható. Ez utóbbi gyakran fordul elő a celebekről, a művészekről, vagy a roma politikusokról szóló tudósításokban (pl. Caramel, Kolompár Orbán, Farkas Flórián stb.). Nem került ugyanakkor a mintába például az a tudósítás, mely a legszegényebb és leggazdagabb hazai településekről szól egy KSH felmérés kapcsán. A legszegényebb települések (Tiszabő, Csenyéte stb.) közismerten elcigányosodott falvak, mégsem feltételezhettük, hogy ezt minden újságolvasó (vagy akár a többségük) számára evidens. Az ilyen cikkeket csak abban az esetben kódoltuk, ha a tudósítás maga is kitért annak roma vonatkozására. 10. A természetessé vált és széles körű külső kategorizálásnak a legjobb jele, hogy milyen abszurdnak tűnik az alábbi idézet pontosságra törekvése: [a romák elleni támadások egyik gyanúsítottja] „Debrecenben verekedést provokált egy félcigány kidobóemberrel, akire késsel támadt rá”. A mintában ezt az egyetlen embert találtuk ’félcigányként’ azonosítva -- ha éppen a származás lenne a lényeges az etnikai azonosításban, akkor nyilván ennél jóval többen származhatnak vegyesházasságból. Romagyilkosságok: a per. Észak-Magyarország 2011.03.26 8 Ezek azonban meglehetősen eltérő eljárások: az egyik szélső pont lehet, hogy például a Cozma gyilkosságról szóló tudósításokban már nem kellett újra-és újra elismételni, hogy az elkövetők – közül többen – cigányok, mert köztudomású volt a korábbi beszámolókból. A másik véglet az, amikor nem a konkrét személy, vagy történettel kapcsolatos előzetes, hanem egy, a cigányokról való általános „tudásunk” alapján döntünk: amikor egy-egy arc, vagy név automatikusan ebbe a kategóriába sorolja a befogadóban a szereplőt. 9 A kódolást három kódoló végezte. Az adatok megbízhatóságát a kódolókat betanításával, valamint egy almintán párhuzamos kódolással biztosítottuk. Ahol a kódolók rendre eltérő kódot használtak (inter-coder reliability alacsony volt) kihagytuk az elemzésből. Ezúton is szeretnénk megköszönni a kutatásban részt vevő munkatársak: Sárközi Gábor, S. Kállai Szilvia, Nagy Helga, és Lakatos Elza munkáját. 10 A kérdéses eseteket a kódolók egymással és a kutatásvezetőkkel konzultálva döntötték el. 7

5

Külön elemeztük azokat a helyzeteket és történeteket, amiket a média utalások, szinonímák útján etnikai vonatkozással ruház fel (anélkül tehát, hogy leírná, kimondaná a roma érintettséget).

Televíziós anyagok: új terület Ismereteink szerint e témakörben ilyen nagy mintán először készül elemzés híradós anyagokról úgy, hogy az túlmutat a klasszikus tartalomelemzés keretein. A televíziós anyagokat általában néhány tudósítás kvalitatív elemzésével szokták vizsgálni. Mi az írott tudósítások tartalomelemzésének kérdésein túl igyekeztünk olyan további szempontok alapján is vizsgálódni, amelyek általában kismintás kvalitatív elemzésekben szoktak felmerülni. A jellemző kameraállástól az egyéb jelentéstulajdonító eljárások elemzéséig. A mozgóképek kapcsán az ezekre a kérdésekre is kiterjedő kódutasítást készítettünk; a kódolási eredményeket magunk is kontrolláltuk az anyagok többszörös utóelemzésével, és néhány kérdésben további mélyelemzést végeztünk. 2010. november és 2011. március között történt romákat érintő, vagy nagyobb roma reprezentációt biztosító fontosabb események -- 2010. november: kiszivárog a hír, miszerint a megszüntetett Költségvetési Tanács támogatása (800 millió Ft) Varga József kormánypárti képviselő javaslata alapján a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány költségvetését növelné. Ennek kapcsán került nyilvánosságra, hogy a FIDESZ frakciójának két roma származású képviselője – Farkas Flórián és Varga József – összekülönböztek a közalapítvány kapcsán. -- 2010. november december: Megasztár -- 2011. január 1 – Magyarország átveszi az Európai Unió soros elnökségét. A kontinensen élő roma kisebbség helyzetének javítását az elnökség egyik prioritásaként jelöli meg. Az elnökség ideje alatt Magyarország elfogadtatta az EU roma keretstratégiáját. -- 2011. január 9: OCÖ választás -- 2011. január: a Cozma gyilkosság perének tárgyalása. Az ügyben több (de nem kizárólag) roma személyt találtak később bűnösnek. Így e kegyetlen bűncselekmény a ’romák’ brutalitásának jelképévé vált a magyar közvéleményben. -- 2011. március 25: a roma gyilkosságok vádlottjainak pere. -- 2011. március vége szélsőjobboldali szervezetek (Szebb Magyarországért, majd később a Véderő) demonstratív jelenlétének kezdete Gyöngyöspatán, amelyre az állítólagosan megnövekedett, romák által elkövetett, bűncselekmények miatt került sor (a rendőrségi adatok nem igazolják a bűnügyek kiemelkedő, vagy akár emelkedő számát).

6

2. A médiakép környezete: társadalmi folyamatok, közbeszéd és közpolitika A médiakép nem légüres térben születik: a jellegzetes témákat mind jelenlétük, mind jelentésük értelmében befolyásolják a társadalmi folyamatok és átrendeződések, a különböző érdekcsoportok tematizációs küzdelme, de az is, hogy az értelmezések sem függetleníthetőek előzetes tudásainktól, attitűdjeinktől. A társadalmi átrendeződések a közvélemény módosulásával is együtt járnak, és ha nehéz is lenne közvetlen és egyenes oksági kapcsolatot kimutatni a médiakép és a közvélekedés között, valószínűleg nem merész állítás azt feltételezni, hogy valamilyen összefüggés mégis van közöttük. Másfelől a médiaképet legalább ennyire befolyásolják szervezet-szociológiai tényezők: a médiához való hozzáférés egyenlőtlenségei, az adott kisebbség nyomásgyakorló képessége, vásárlóereje, de a média szervezetében megjelenő sokféle érdek is. A jelentések és értelmezések láncolatát pedig eleve meghatározzák azok a társadalmi és egyéni vélekedések, emlékek, tudások, amelyek nem csak az értelmezést, de az észrevevést is befolyásolják.11 Ilyen jelenség például a szelektív figyelem, vagy a sztereotípiáknak ellentmondó bemutatások propagandaként vagy éppen a szabályt erősítő kivételként történő elkönyvelése. A klasszikus média-tartalomelemzések csak korlátozottan tudják a jelentések előállítása és értelmezése mögötti sokféle érdeket és folyamatot feltárni – alapvetően a jellegzetes tematikák és bemutatási módok, eljárások elemzését kísérlik meg. Ám ezek értelmezésekor nem hagyható figyelmen kívül, hogy a médiaszövegek, mint kulturális termékek meghatározott előállítási és terjesztési környezetben születnek, és az ezek által is meghatározott befogadói közegben hatnak.12 Magyarországon ebben a környezetben jelentős változások álltak be az elmúlt években, ami igaz a társadalmi folyamatok és attitűdváltozások, de a médiaképpel közvetlenebbül kapcsolatban álló kommunikációs folyamatok értelmében is. Utóbbiakra példa a megerősödő szélsőjobboldali politikai csoportok (Jobbik, gárdisták és nem hivatalos ’polgárőrmozgalmak’) hatékony kommunikációja, de a roma polgárjogi mozgalom nagy mértékű meggyengülése, és bizonyos kulturális tabusítások megszűnése (ld. „cigánybűnözés”) is.

2.1. Társadalmi változások Ennek az elemzésnek a keretei nem teszik lehetővé, hogy a médiaképet az elmúlt évek nagy társadalmi folyamataiba: a gazdasági válság(ok) miatti, növekvő egzisztenciális bizonytalanságba, vagy éppen a roma közösségek erősödő szegregációjába ágyazzuk. Az előbbi biztosan kedvez a bűnbakképzés és a büntető receptek iránti igények növekedéséhez. Az pedig, hogy alig maradtak olyan terek, ahol romák és többségiek széles körben egyenrangú, kooperációt feltételező kapcsolatba kerülhetnének, a személyes kapcsolatok által kisebb eséllyel ellensúlyozott médiakép, és a romákról alkotott ’naív’ tudások felértékelődéséhez vezet. Az a kérdés azonban elválaszthatatlan a médiaképtől, hogy az a közbeszéd és az attitűdök milyen változásaiba ágyazódik. A jelek szerint Magyarországon az elmúlt A szociális reprezentáció elmélete – amelyre ez az elemzés is erőteljesen épít – szerint „minden hozzánk eljutó információt eltorzít a tárgyakra és az emberekre ’erőltetett’ reprezentációk sora, (…) amikor ezekről a az emberekről és tárgyakról gondolkodunk, öröklött genetikus diszpozíciónk, tanult képzeteink és szokásaink, a róluk őrzött emlékeink és kulturális kategóriáink mind összeadódnak és ezek együttese teszi olyanná őket, amilyennek látjuk”. (Serge Moscovici, 2002) 12 Az ezzel kapcsolatos iskola, a ’cultural studies’ megközelítéseinek rövid ismertetését ld. Douglas Kellner, 1995. 11

7

években lényeges átalakulások zajlottak mind az attitűdök, mind a közvélemény alakulása tekintetében. Az, hogy a szélsőjobboldali retorika ma parlamenti párt sajátja, csak az egyik bizonyíték erre. Ennél erőteljesebb változást mutatnak a European Social Survey adatain alapuló elemzések13, amelyek a szélsőjobboldali receptek iránti igény példátlan ütemű erősödését, az előítéletesség növekedését, és a demokratikus intézményekbe vetett bizalom megroppanását mutatják Magyarországon. Emellett azonban a cigányokkal szembeni előítéletesség – nyíltságában biztosan – erősödött. Ehhez hozzájárulhat az is, hogy – részben már az előző kormány, de erőteljesen a jelenlegi – szegényellenes retorikát használ, közpolitikai döntéseik némelyike pedig ugyanezt sugallja. A „cigánybűnözés” toposza A „cigánybűnözés”, mint magától értetődő bűnüldözési és közbeszédi kategória már a nyolcvanas évek végétől a roma polgárjogi küzdelem egyik meghatározó célpontja volt. A cigányok bűnözőként történő beállítása évszázados toposz, melynek fenntartását ráadásul mind a közpolitika, mind a bűnüldözés intézményrendszere hosszú időn keresztül támogatta. A médiakép szempontjából (és ez mindennél jobban mutatja, hogy annak jellegzetes tematizációi milyen mértékben vannak kitéve a közpolitika, a reprezentációs küzdelem és a közvélemény egymást befolyásoló láncolatának) e kérdés nagy átalakuláson ment keresztül – nem csak az elmúlt ötven, de az elmúlt tíz-tizenöt évben is. A magyarországi gyakorlat, amely szerint kizárólag a roma bűnelkövetők etnikai hovatartozásának van hírértéke, más magyarországi kisebbségek (vagy éppen a többségiek) esetében nincs, természetszerűleg hozzájárult a roma identitás és a bűnözés közötti közvetlen összefüggés folyamatos sugalmazásához. Bár kutatások 14 már a nyolcvanas években bizonyították, hogy a romák körében nem nagyobb a bűnözés, mint a hasonló szociális helyzetű csoportok körében, ez nem befolyásolta a romákkal szembeni közvélekedést.15 A “cigánybűnözés” sztereotípiáját azonban nemcsak a többségi előítéletek, vagy a sajtó, hanem évtizedekig a bűnüldözés intézményrendszere maga is támogatta. A rendőrség kötelékében a nyolcvanas évek végégig működtek, és offenzív sajtómunkát végeztek az úgynevezett cigányvonalak16, amiket ugyan a rendszerváltás környékén megszüntettek, azonban az évtized közepéig kellett várni arra, hogy a rendőrség gyakorlatában a “cigány származás” ne legyen különös ismertetőjel.17 Az azonban, hogy egyes hivatalos rendőrségi körözési listákon, ha elvétve is de azóta is újra és újra felbukkannak a roma származásra utaló kitételek, illetve néhány nyilatkozat18 arra enged következtetni, hogy e kérdés kapcsán ma is folyhat speciális adatgyűjtés a rendőrség bizonyos köreiben. A médiakép szempontjából vízválasztó volt az 1997-es év. Az akkor egy éves mintán készült tartalomelemzésben (Bernáth-Messing 1998) a romákkal kapcsolatos cikkek negyede ábrázolta a romákat a bűnözés kontextusában. Ebben az évben az etnikai hovatartozás nyilvánosságra hozatalát az adatvédelmi- és a kisebbségi ombudsman az adatvédelmi és a kisebbségi törvény alapján törvényellenesnek ítélte egy állásfoglalásban, aminek hatására az elkövetők etnikai hovatartozásának jelölése a bűnügyi tudósításokban jelentősen csökkent, majd az év során folyamatosan emelkedni kezdett, bár nem emelkedett az azt megelőző időszak előfordulásainak felénél magasabbra. A „cigánybűnözés” új népszerűsége nem kizárólag az erre politikát építő Jobbik offenzív kommunikációjának köszönhető – e kérdésben talán az olaszliszkai gyilkosság után állt be fordulat a közbeszédben és további, legalább két szimbolikus esemény történt a közszolgálatban is. 2009 januárjában a miskolci rendőrkapitány egy sajtótájékoztatón Ld. Pl. Krekó Péter-Juhász Attila-Molnár Csaba, 2011. Tauber István—Végh Katalin, 1982. 15 Mint ahogy nem befolyásolták a friss szakmai és kutatói nyilatkoztatok sem: 2009-ben Országos Kriminológiai Intézet is megszólalt a kérdésben: „(…) a romákkal kapcsolatos bűnügyi arányszámokra vonatkozó állítás csupán találgatás, személyes benyomásokon alapuló szubjektív észlelet, nem pedig megalapozott következtetés a Magyarországon élő roma kisebbséggel kapcsolatban. A „cigánybűnözés” fogalmának használata oksági kapcsolatot feltételez a cigány származás és a bűnelkövetési gyakoriság között. Olyan, bűnbakképzésre alkalmas tartalmakat közvetít, amely a cigány kisebbség egészét méltatlan helyzetbe hozza, az előítéleteket és indulatokat pedig tovább szítja.” (Állásfoglalás a magyarországi bűnözési helyzetről, az elkövetők etnikai hovatartozásának nyilvántartásáról és a „cigánybűnözésről” http://www.okri.hu/content/blogcategory/26/52/) 16 A “cigánybűnözés” tudományos megalapozására komoly kísérletek folytak. Ld.: Tauszik Nagyezsda-Tóth György, 1987. A publikáció idején a kutatóknak az ország területének mintegy feléről álltak rendelkezésükre reprezentatív minták a roma lakosságra vonatkozóan. 17 Egészen az országos rendőrfőkapitány egy 1996 novemberi belső utasításáig, ami “szerint normasértő az, ha a rendőrség (...) a körözésnél vagy egyéb esetekben alkalmazott személyleírásnál népcsoportra, nemzetiségre vagy etnikumra utaló megjelölést használ”, ugyanakkor eloszlatja a gyakori feltételezést is, amely szerint az etnikai hovatartozás jelölése megkönnyítheti a nyomozást: “az ilyen megjelölés az esetek többségében a testi jellemzők egyértelmű azonosítására egyébként sem alkalmas, s így szakmai értelemben is kifogásolható” 18 Ld. erről Orbán Péter országos rendőrfőkapitány nyilatkozata az Európai Roma Jogok Központjának. Idézi: Lakatos Elza (Roma Sajtóközpont): Élősdi fagyöngyök – Belügyi figyelem a cigányrazziáktól a fekete személyikig. Népszabadság 2000.04.15 13 14

8

számszerűsítette egy bizonyos időszakban elkövetett bűncselekmények esetén a szerinte cigány elkövetőket, ami felmentéséhez, majd a széleskörű tiltakozás hatására gyors visszahelyezéséhez vezetett. (Ez volt az első olyan eset, amikor széles egységfront alakult a helyi szocialista városvezetéstől egészen a Jobbikig, a kormány pedig meghátrálni kényszerült.) Az ilyenkor rendre előkerülő cigányvajdák közül a borsodi megvédte a főkapitányt, akinek a karrierje egészen a jelenlegi kormányfő és a belügyminiszter által tartott ózdi lakossági fórum előadói pulpitusáig ívelt. Az év áprilisában az állampolgári jogok biztosa beszélt egy interjúban arról, hogy nevén kell nevezni a cigánybűnözést, a cigányok kapcsán pedig „kollektivista társadalmi, szinte törzsi csoportról” értekezett. Ezt a nyilatkozatot akkor a roma közélet mellett mások, egyebek mellett a köztársasági elnök is elítélte. Bár a médiában széleskörű tartalomelemzések nem készültek a fordulat ezen éveiben, egy 2008-as elemzés a vezető konzervatív politikai napilap, a Magyar Nemzet január 1. és március 10. közötti számait elemezve azt találta, hogy a benne a cigánysággal kapcsolatban megjelent cikkek legalább kétharmadának volt valamilyen bűnügyi vonatkozása, „sok közülük cigány elkövetőkkel, olykor nevesítve, a „cigánybűnözéssel” foglalkozik, s csak elvétve olvashatunk roma áldozatokról.”19 A Jobbik parlamenti párttá válásával a „cigánybűnözés” minden korábbinál erőteljesebb felületet nyert a nyilvánosságban. A korábban e kérdésben megengedőbb, azóta kormányra került konzervatívok mára a korábbinál szelídebb álláspontot képviselnek. Erre példa a miniszterelnök egy vitája a Jobbikkal: „végül az élősködők között említette a bűnözést is, és említette a cigánybűnözés kifejezést is. (…) Mi nem támogatjuk azt a politikát és azt a gondolkodásmódot, amely eltagadja a valóságot. (…) Én azt elfogadom, hogy a bűnözők között bizonyos vonásokkal rendelkező emberek nagyobb számban vannak, mint mások, de minden olyan megnevezés ellen tiltakozni fogok, amelyből az következne, hogy azért, mert az ember valaminek születik, potenciális bűnözővé is vált. (…) A kormány a világos, egyenes valóságbeszéd talaján áll, és közben a tisztelet kultúrájának szellemében teszi mindezt. (…) Ha ezt az egyensúlyt megtartjuk, akkor szembenézhetünk a valósággal, és egyúttal megadjuk a legelesettebb helyzetben lévő embereknek is az emberi méltóságot és az emberi tiszteletet. Ezen a módon tudunk a cigánybűnözéssel meg ezekkel a társadalmi jelenségekkel is szembenézni. 20

2.2. A közbeszéd Egy ország uralkodó közbeszédét elsősorban a társadalmi normák határai jellemzik. Ezeket részben törvények, de sokkal inkább a mindennapi együttélés kulturális szabályai határozzák meg. E határok kijelölése kapcsán is folyamatos és erőteljes a reprezentációs küzdelem, és korántsem csak a politika szintjén. Kevésbé dokumentált az a változás, ami a politikán túl, a társadalom szélesebb rétegeiben zajlik: a Jobbik térnyerése utalhat egy olyan átrendeződésre is, amely a társadalom szélesebb rétegeiben vezetett e korábbi normák felfüggesztéséhez és újraírásához. A „cigánybűnözés” mint magyarázó kategória használata minden bizonnyal ilyen, fokozatosan teret nyerő kategória volt, ami kapcsán lépésről-lépésre oldódtak fel a tiltó határok. A társadalom jó része mára már el is fogadja magyarázó-elvként: a Nézőpont Intézet 2008 augusztusában végzett kutatása szerint a magyarok 91 százaléka szerint létezik "cigánybűnözés", 77 százalékuk szerint pedig a romák hajlamosabbak a bűnelkövetésre, mint a nem romák.21 E mélyebb átrendeződést árnyaltan mutatja meg egy budapesti tizenévesek körében 2010-ben végzett ezerfős kérdőíves kutatás (Váradi 2011). „A cigányellenesség stabilitását fenntartó mechanizmus” bemutatását érdemes hosszabban idézni: „azok a tizenévesek, akik válaszaik alapján a szélsőségesen cigányellenesek közé tartoznak, gyakran barátkoznak olyanokkal, akiknek hozzájuk hasonlóak a nézeteik. Ők azok, akik a legszívesebben és leggyakrabban beszélnek a kisebbségekkel kapcsolatos véleményükről, míg akik kevésbé cigányellenesek, illetve akik toleránsak, jóformán soha nem nyilvánítanak véleményt e kérdésben. A legelőítéletesebb fiatalok a saját osztályuk nyilvánosságát, illetve a magyar társadalom egészét is társaiknál előítéletesebbnek észlelik, magukra azonban úgy tekintenek, mint akik "csupán" átlagosan előítéletesek. Az ő világukban a cigányellenesség a norma. […] Ráadásul nincs 19

Zádori, 2008

20

http://www.mkogy.hu/internet/plsql/ogy_naplo.naplo_fadat_aktus?p_ckl=39&p_uln=29&p_felsz=6&p_felszig=19&p_aktus=4

Az ezzel kapcsolatos közvélemény-kutatást is elutasító reflexekre és az elmúlt években kudarcot valló beszédmódra jó példa, hogy a felmérés kapcsán tiltakozott az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, mondván: „uszító és manipulatív már a kérdés felvetése is, (…) az OCÖ - csakúgy mint a szakemberek - nem fogadják el a "cigánybűnözés" használatát a közbeszédben; a szervezet visszautasít minden ilyen jellegű megnyilatkozást” (MTI 2008.08.28.). 21

9

olyan, markánsan megjelenő antirasszista szubkultúra Magyarországon, amely a fiatalok legalább egy része számára identitásképző kapcsolódási pont lehetne. És mivel a budapesti iskolák jelentős részében a nem roma tanulók az iskolai szegregációnak köszönhetően nem találkoznak roma tanulókkal, továbbá roma származású tanáraik sincsenek, a cigányellenes fiatalok nem szereznek olyan közvetlen tapasztalatokat, amelyek megingatnák őket az előítéleteikben. A pedagógusok nagy része a rasszista megnyilvánulásokkal szemben eszköztelen, és a fenti problémák miatt nem tudja vállalni az előítéletek lebontásának súlyos feladatát. […] A különféle társadalmi kérdések nyílt megvitatásának hiányában nincsenek felvértezve azokkal a gondolkodási sémákkal, amelyek megkérdőjelezik az általánosítást, és a problémák komplex megértésének igényét segítik elő. A fiatalok egy része úgy érzi, hogy csupán a szélsőjobboldalhoz tartozó szervezetek vállalják azt, hogy nyíltan beszéljenek e témáról.” (kiemelések tőlem – bg.) E pontos elemzésben benne van szinte minden, ami meghatározza a jelenlegi helyzetet: a „tabudöntés” kohéziós ereje, az ellenérvek fórumainak hiánya; a bátorító, harsányabbnak és durvábbnak ítélt szélesebb nyilvánosság, mely felvállalhatóbbá teszi saját előítéleteinket, és a nyílt párbeszéd hiánya.

2.3. A politikusbeszéd (és következményei) A médiaképet a hírforrások szempontjából leginkább a politikai és közpolitikai centrumok megnyilvánulásai, ’médiakészre’ formált eseményei és bejelentései határozzák meg. Tartalmát már az is jelentősen befolyásolja, ha a média pontosan idézi az egyes politikusok – akár előítéletes – kijelentéseit. A politikai közbeszédben az elmúlt években több szempontból is jelentős fordulat állt be Magyarországon. Egyrészt a Jobbik parlamenti párttá válásával a szélsőjobboldali retorikára emlékeztető szóhasználat és tematizáció (bűnözés, „szaporaság”, „élősködés”) bekerült a nyilvánosság főáramába: ami korábban szélsőséges fórumokon, vagy tüntetéseken volt hallható, az ma a parlamenti nyilvánosságban hangzik el.22 Előítéletes kijelentések azonban korántsem csak rájuk jellemzőek -- jóval szélesebb kör nyilatkozataiban figyelhetőek meg a hamis általánosítások, sztereotípiák, vagy éppen a gyűlöletbeszéd. E folyamatnak is következménye, hogy a szélsőjobboldali retorika fényében a korábban szalonképtelennek minősülő, de nem uszító beszédmódok lassan elfogadottá váltak. A radikális jobboldal erőteljes kommunikációja mellett annak is tanúi vagyunk, amit Teun A. van Dijk ’új rasszizmus’-ként így ír le: „demokratikus és tiszteletre méltó akar lenni, ezért mindenekelőtt tagadja, hogy rasszizmus volna. A valódi rasszizmus, ebben a gondolkodási keretben csak a szélsőjobboldalon létezik. Az Új Rasszizmusban a kisebbségek biológiailag nem alacsonyabb-rendűek, csak különbözőek. Más a kultúrájuk, bár sok tekintetben vannak ’deficitek’, mint az egyszülős családok, drogfüggőség, hiányzó célképzetek a szociális rendszertől és a megerősítő akcióktól való függőség – olyan ’patológiák’, amiket természetesen korrigálni kell”. (van Dijk 2008). A rasszizmus a maga nyíltságában e leírás szerint úgy tűnik fel, mint ami kizárólag a szélsőjobboldali retorikára jellemző. A nyíltan rasszista beszéd valóban a szélsőségesekre kezd jellemző lenni, ugyanakkor a címkéink is változnak – ’valódi rasszizmusnak’ már csak ezt beszédet tekintjük. A szélsőjobboldali beszéd nemcsak azért veszélyes, mert megbélyegző és agresszív hangnemével egyszerű, durva magyarázatokat és megoldásokat kínál, hanem azért is, mert szalonképessé teszi a A Jobbik ezzel radikalizálta az előítéletes szavazókért való versenyt – a Fidesz és az MSZP is többször esett áldozatul annak, hogy a történetesen cigányellenes szavazókat is meg akarta szólítani, vagy meg akarta tartani. Ezzel kapcsolatos összefoglalót ld: Krekó–Juhász 2010. 22

10

hasonlóan egyszerű, ám kódolt magyarázatokat, amelyek ugyanúgy előítéletekre és sztereotípiákra építenek. Sőt, nem egyszer éppen azzal növeli szalonképességét, hogy használói a nyílt rasszizmus elleni párhuzamos fellépésükkel még legitimálni is tudják álláspontjukat. Ezért lehetséges, hogy ma már a Jobbik véleményéhez képest szalonképesnek tűnnek a szintén általánosító és előítéletes, bár nem olyan harsány kijelentések. Fel sem kapjuk a fejünket, ha valaki – hasonlóan általánosító és megbélyegző módon – a cigány gyermekek iskolai nehézségei kapcsán arról beszél, hogy „össze sem lehet hasonlítani azt az erőfeszítést amit neki ahhoz meg kell tenni hogy leckét írjon... nem tud semmit kérdezni a szüleitől, tehát nem tudnak neki érdemben segíteni, lehet hogy a füzetét eltüzelik..." – Székely János püspök, katolikus Püspöki Kar (MTV, 2011.02.23). Minden differenciálás nélkül, megsértve azokat, (a szegény és cigány gyermekek és szüleik túlnyomó többségét), akiknél nem ez a helyzet.23

Székely nemrégiben romológia könyvet írt, a cigányság hitéletével és felzárkóztatásával ő foglalkozik a katolikus Püspöki Karban, és az egyik meghatározó alakja a jelenlegi kisebbségpolitikának. 23

11

A hiányzó célképzetek 2009-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrkapitányság a szociális minisztérium támogatásával uzsora elleni falinaptárt adott ki „Mondjon nemet!" címmel. A naptár képein hemzsegnek a képi sztereotípiák: az újévkor az asztal alatt elgurult üveg, és a gyermekét a karján tartó, cigarettázó anya, és a kölcsön gyors eltapsolása után maradó síró gyerekek, törött italosüvegek és az asztalon a megtört vekni. E kép szerint a szegények elsősorban nemtörődömségük miatt keverednek uzsoraügyletekbe (egy olyan országban, ahol a segélyből megélni már csak azért sem lehet, mert például a temetések vagy az orvosi ellátás akkora költség, hogy ez önmagában nagyon nagyra növeli a kamatos pénz felvételének kockázatát). Tudva, hogy az uzsora nagyobbrészt (de nem kizárólag) a cigány közösségeket érinti, a képi ábrázoláson az sem segít, hogy mind a felnőttek, mind a nagyobbik gyermek szőke, (bár ha tüzetesebben megnézzük, ezek inkább lenőtt, festett-szőke frizurák). A szegények egyszersmind koszosak és rendetlenek is, akik még a törött üvegeket is a járni nem tudó, csúszó-mászó gyermekek közelében hagyják.

2.4. A közpolitika képe Nyilvánvaló, hogy a közpolitika magyarázataival és előfeltevéseivel maga is nagyban meghatározza azt a képet, amit a társadalom a roma közösségekről kialakít. A médiakép általános közbeszédi környezete ma egy alapvetően büntetőpolitikára építő közpolitikai közegben születik, amiben a nyílt szegényellenes retorika és a sugalmazások – a szegénység képének erőteljes etnicizálódása miatt – a romákat is kiemelten sújtják. E szegényellenes, meggyőző elemzések szerint globális logika,24 és a hozzá kapcsolódó retorika régóta megfigyelhető a magyar közpolitikában. Ferge Zsuzsa, az egyik legelismertebb magyarországi szociálpolitikus 2009-ben az akkori kormány munkaügyi elképzeléseiről ezt nyilatkozta:25 „nem hajlandók elfogadni a munkanélküli Ennek egyik legnagyobb hatású leírása: Loïc Wacquant, 2001. „...Itt a szegények szívatásáról van szó” – Ferge Zsuzsa szociológussal Varró Szilvia beszélgetett. Beszélő, 2009. február, Évfolyam 14, Szám 2. 24 25

12

fogalmát, akinek azért nincs munkája, mert nincs munka. Mostani lépéseivel a kormány azt állítja: mindenkinek van munka, csak rajta múlik, hogy nem dolgozik.” Egy másik interjúban26 így írja le ennek mechanizmusát: „a szegénygyűlölet azt jelenti, hogy először azt mondják, hogy minél kevesebb embernek adjunk segélyt, aztán minél kevesebb segélyt adjunk, segélyt csak munka ellenében adjunk, és ha mindez már megtörtént, akkor azt mondjuk, hogy de ezt a segélyt is rosszul költi el. Egyszerűen arról van szó, hogy jó érzés a szegényt földbetaposni, mert ez mutatja, hogy "én becsülettel helytállok". Én mindent megtettem, ő nem tett meg mindent, ő nem ásta fel a kertjét, ő nem keres munkát. A szegények ez a fajta gyűlölete és jogfosztása az intoleráns világnak és a rasszizmusnak a szörnyű fejleménye.” Az Út a munkához programot, vagy a kormánynak a szociális kártya elterjesztésével kapcsolatos terveit is alapvetően ilyen megfontolások vezérelték (vagy legalábbis így kommunikálták őket): a munkanélküliek nem akarnak dolgozni, (elszoktak a munkától, és a segélyezési gyakorlat is erre ösztönzi őket), a segélyt meg elisszák. Ezzel szemben felmérések (Darvas-Tausz 2002; Ráczné 2007) ezt a jelenséget a szegénységben élők mindössze néhány százalékára becslik. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat 2007-ben készült felmérése szerint a szociális segélyben részesülők mindösszesen 5 százaléka küzd súlyos alkoholproblémával. A legutóbb, a kormány megrendelésére 2010-ben a roma lakosság körében készült vizsgálat pedig azt mutatja, hogy a munkaképes korú romák jelentős aránya végez munkát, csak éppen a regisztrált munka világából szorultak ki (Marketing Centrum 2010). A kormányzat és a helyi önkormányzatok is nagy számban hoznak olyan szimbolikus döntéseket, amik mögött ilyen rejtett, vagy nem is rejtett sztereotípiák mozognak – a közmunkaprogramok „munkára motiváló” címkézésétől az olyan intézkedésekig, mint amelyek a járandóságokat a tiszta portához és házhoz kötik. Illusztrációs igyekezet: a lakatlan ház, amiben nincs is kitől megvonni a segélyt

Ferge: az ország szégyene, hogy Európában becsületünket vesztjük Morvai Krisztina miatt. Stop, 2009.12.27. http://www.stop.hu/articles/article.php?id=582410&lstparts=1 26

13

Jelentésláncok és átírások: ’az integráció’ alakváltozásai Stuart Hall arra hívja fel a figyelmet, hogy az ideológiák nem stabil, s magukban álló képzetekből épülnek fel, hanem jelentésláncokba szerveződnek. Ezért lehetséges, hogy az ideológiai csaták egyik terepe éppen ezeknek az elemeknek a másképp történő bemutatása, ezzel pedig átértelmezése, a korábbi jelentésláncolatok megtörése. (Hall, S., 1995 (1981)) Ez történik ma például az integráció szó jelentésével és értelmezésével, amit előszeretettel próbálnak előtagokkal átírni.27 Lássunk néhány példát. → ’rideg integráció’: „az integráció – mind a szocio-kulturális hátrányok, mind pedig a sajátos nevelési igény tekintetében – a megfelelő személyi, tárgyi, infrastrukturális, tervezhető finanszírozási feltételek nélkül – ’rideg integráció’ csak, ami mindenkinek árt.” (Kerpen Gábor, PDSZ28) → ’erőszakos integráció’: [Tatai Tóth András, az MSZP oktatási munkacsoportjának vezetője] „a sok vitát kiváltó szegregáció kérdéséről lapunknak azt mondta: a szocialista munkacsoport azt támogatja, hogy ne lehessen a roma és nem roma gyermekeket erőszakkal egy osztályba zárni. A szakértők szerint egyszerre kell biztosítani a felzárkózás és az együttlét lehetőségét. »Meg kell teremteni, hogy például matematika- és fizikaórán a lemaradtak ne tartsák fel társaikat, de mondjuk testnevelés- és rajzórán együtt lehessenek, ne legyen senki sem kirekesztve«”.29 → ’sokféle integráció’: „Nem lehet doktriner módon megoldani ezt a kérdést, vagyis mindenkire mindenhol ugyanazt az integrációt rákényszeríteni. (…) A kisebbségnek pedig az integrációt akarnia kell”. (Sólyom László köztársasági elnök, 200930. ) → a szegregáció, mint ’előkészítés az integrációra’: „Balog Zoltán [a kormány Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkára] bírálta a romák integrációjának eddigi gyakorlatát. Úgy vélte, minél több olyan egyházi iskolára lenne szükség, ahol többségében cigány gyerekek tanulnak. Mindez előkészítés lenne az integrációra - jelentette ki.”31 → a ’nekik megfelelő’ integráció: „a Jobbik kiterjesztené az iskolaérettségi vizsgálatokat. Mérné a gyermekek szociális és érzelmi színvonalát, valamint intelligenciáját, megismerné a szüleiket, szociális, társadalmi helyzetüket és problémáikat. E vizsgálatok, és ismeretek alapján kerülne a gyermek a számára megfelelő osztálytípusba (normál, szocializációt segítő, speciálisan segítő), és – amennyiben megoldható – a lassú fejlődésű, 80–90-es IQ-val rendelkező gyermekeket is integráltan a nekik megfelelő osztályokban helyeznénk el.”32

2.5. A hozzáférési kérdések a másik oldalról: a romák hangja A társadalomban, a közpolitikában és a közbeszédben beállt változások mellett a médiaképet nagymértékben befolyásolja az is, hogy a roma önszerveződés is jelentős átalakuláson ment keresztül: eltűntek azok az elsősorban polgárjogi szervezetek, amelyek a médiaképet a kínálat oldaláról folyamatosan meghatározták. (Mindennél jobban látszik ez abban, ahogy a korábban főként általuk tematizált diszkriminációs történetek gyakorlatilag kiszorulnak a médiaképből.) Szerepüket sem a médiarutinok, sem a kisebbségi önkormányzatok nem tudták átvenni, a tényfeltáró anyagok, riportok ritkasága pedig végképp nem kecsegtet azzal, hogy közösségi vélemények is eljuthatnak hozzánk. A média változatlanul a helyi roma vezetők véleményével helyettesíti az érintett romák hangját (bár a tudósítások jó része már erre a látszatra sem ad). Ez a kérdés korántsem magától értetődő: míg a magyar politikai elitet a választópolgárok választották, addig korábban a helyi kisebbségi vezetőket a többségiek is, (emlékezhetünk rá, ahogy Jászladányban egy kampánnyal foglalta el a kisebbségi önkormányzatot a helyi többségi hatalmi centrum az iskolakonfliktus idején). Ma pedig választói névjegyzék alapján: bár a névjegyzékre feliratkozottak aránya településenként változik, összességében elmondható, hogy az messze elmarad a romák valós arányától. Ráadásul a kisebbségi önkormányzatok sokszoros lojalitás-próbának vannak kitéve a helyi hatalom felé – nem utolsósorban a finanszírozásuk miatt. Ezért bizonyos témakörökben (például azokban, ahol a helyi hatalommal szemben kellene magunkat Az oktatási integrációval kapcsolatos viták kapcsán jó összefoglalót ad Váradi Balázs http://oktpolcafe.hu/varadibalazs-integracio-rideg-vagy-nem-rideg-2-1834229 28 http://www.hirextra.hu/2009/02/20/az-integracio-tulno-az-oktatason/ 29 http://www.nol.hu/archivum/archiv-467278 30 http://www.nol.hu/archivum/lap-20090228-20090228-34 31http://nol.hu/belfold/balog_zoltan___magyar_lobbi__eloskodik_a_ciganyugyon 32 http://barikad.hu/node/50605 27

14

megfogalmaznia a közösségnek), könnyen belátható, hogy a kisebbségi önkormányzat nem mindig lehet autentikus forrás. De igen alacsony a reprezentációja a különböző segítő-szervezeteknek is. Holott a nyilvánosság elérése az ő érdekükben is állna. Mára gyakorlatilag eltűntek azok a civil ágensek, akik korábban jelentős szerepet játszottak a roma médiakép tematizálásában.

2.6. Amit a média hozzátesz ehhez 2.6.1. szerkesztőségi attitűdök és gyakorlatok A média napi rutinjai is erőteljesen hozzájárulnak ahhoz, hogy a roma közösség médiaképét minden másnál jobban dominálják a politikai szereplők. E napi rutinok közé tartozik, hogy nagyon alacsony a helyszíni riportok vagy a tényfeltáró tudósítások aránya, pedig ezek az anyagok tudnák ellensúlyozni, kontextusba helyezni a politikai kommunikációt, megmutatva egyszersmind azt is, hogy egy-egy program a problémák nagyságához képest mit eredményezhet. A tényfeltárás hiányát részben a pénz- és időhiánnyal szokás magyarázni, ez azonban egy olyan közösség esetében, amelynek gyenge az önszerveződése, és/vagy nem ülnek öntudatos tagjai erős pozícióban, a közösség csaknem teljes elnémulásához vezethet. Ezt látjuk az elemzések alapján is. A médiaképet az újságírók oldaláról azonban már nem csak e rutinok befolyásolják. A mainstream médiumok egy része is a korábbinál nagyobb mértékben, és nyíltabban foglal állást „a romákkal”, mint társadalmi problémával kapcsolatban. Nyilván nem az a baj, ha egy politikai lapnak van valamilyen politikai karaktere (egy közszolgálati televízió esetében például ez már sokkal nagyobb gond), a sarkos és végletes álláspontok azonban egy ideológiailag szűrt világképhez vezetnek, amit csak egy lépés választ el a politikai propagandától. Ilyen nyílt állásfoglalást hozott és tett közzé a Magyar Nemzet: „a kirekesztés valójában kirekesztődés, az előítéletetek múltbeli ítéleteken alapulnak, s a roma társadalomnak megkerülhetetlen feladata, az előtte álló nagy kihívás, hogy ennek az idő múlásával igaztalanná vált voltáról a többségi társadalmat meggyőzze. Cigányellenes rasszizmus sosem volt Magyarországon, vagy ha volt-van is, az oly csekély mértékű, oly kevéssé jellemző, hogy kár is szót vesztegetni rá.”33 Nyilvánvaló, hogy ez a világlátás önmagában is befolyásolni fogja a romák nyilvánosságát, és egy, ha nem a kutatók, vagy a roma cilvilszervezetek, hanem más médiumok által korábban még széles körben látott, és ma is országszerte dokumentált, romák tömegei által elmesélt jelenséget fog nemlétezővé tenni. A hasonló előzetes koncepciók folyománya az újságírói belemagyarázás. A HírTV 2009. február 9-i híradóját elemezve az ORTT így ír: „a műsorban Turi András rendészeti államtitkár a sajtótájékoztatóján a kistelepüléseken megjelenő társadalmi feszültségekről beszélt: »Zömmel a tyúklopásból származó ellentét, de ezek a feszültségek itt-ott átcsapnak etnikai feszültségbe is.« A narrátor mindezt azzal egészítette ki: »A rendészeti államtitkár kerülte a cigány kifejezést, azt viszont elismerte, hogy sok hátrányos helyzetű településen gondot okoz az etnikai hovatartozás.« Ezzel a kommentárral a műsorkészítők egyrészt a saját koncepciójuk alapján egészítették ki az államtitkár nyilatkozatát, és azt sugallták, hogy a fenti bűncselekmény-típusok kizárólag a roma kisebbséghez kötődnek. Ezzel újra etnicizáltak egy bűnelkövetési gyakorlatot.”34 A korábbi kutatások nem számszerűsítették, így mi sem tudjuk számokkal alátámasztani, de határozott a benyomásunk, hogy megszaporodtak az újságírók burkolt, nem egyszer sztereotípián vagy előítéleten alapuló megközelítései is. Ezt http://www.mno.hu/portal/553674 (ORTT: A magyarországi televíziós hírműsorok romaképe a konfliktusok tükrében http://www.ortt.hu/elemzesek/21/1271850273magyarorszagi_televizios_hirmusorok_romakepe_20100421.pdf 33 34

15

igazolja a sugalmazások és sejtetések nagy aránya a médiaképben (ld. a tartalomelemzést), amit csak részben lehet a kisebbségekkel kapcsolatos tudatosság alacsony fokának tulajdonítani. Lássunk néhány példát a legtipikusabb eljárásokról. 2.6.2. A közpolitikai és az újságírói sztereotípiák egymásra találása, tudatosság Olykor maga a rendőrség is aktívan formálja a médiaképet: ilyen volt az a tudósítás35 is, amely élesben mutatta be egy ózdi uzsorás elfogását. A narrációval és a válogatással nyilvánvalóvá válik, hogy itt nem pusztán egy bűnügyi tudósítást látunk, hanem egy kulturális beállítást is kapunk. A gyanúsított férfi és a rokona üvölt és káromkodik, és ezt a narráció is kihangsúlyozza. Minden valószínűség szerint szintén a proaktív rendőrségi kommunikációra példa, hogy miután egy férfi az előállításakor tisztázatlan körülmények között meghalt, a tudósítás36 kétszer is hangsúlyozza: az illető korábban majdnem harminc évig ült börtönben. Az elfogult eljárásokra jellemző a Népszabadság egyik beszámolója37 is a nagy port kavart kiskunlacházi gyilkosság ítélethirdetéséről. A cikk kitér arra, hogy a helyiek sokáig romákat gyanúsították, alaptalanul, majd ismerteti a polgármester akkori (ezek szerint alaptalanul vádaskodó) beszédét, amelyben „olyan korábbi eseteket sorolt, amelyeknek romák vagy romáknak vélt személyek voltak az elkövetői” … – és itt következik egy terjedelmes felsorolás ezekről, az újságíró által sem ellenpontozva, sem cáfolva vagy megerősítve. A média hatásaival alapszinten tisztában levők számára nem kell magyarázni, hogy az ilyen, egyébként a cikk kapcsán indokolatlan részletességgel megírt, már meglehetősen kontextus nélküli utalások mire alkalmasak. 2.6.3. Bulvarizálás A közhangulat változását és egyes médiumok tudatosságát jól mutatják a bulvarizálás eljárásai is. Ez történt a vizsgált időszakban lezárult, a kerítésébe áramot vezető férfi büntetőperében is. Béla bácsi, a ’cigánybűnözés’ áldozati celebe 2008 júniusában a kesznyéteni Szoboszlai Barna a portáján belüli területet körbekerítette, a kerítésbe áramot vezetett, ami az év június 30-án éjszaka egy ember halálát okozta. Az első fokon eljáró BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Bíróság emberölés egy év fogházra ítélte, s a büntetés végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. A Debreceni Ítélőtábla enyhítette a 70 éves vádlott büntetését. A férfit a Blikk, de az Észak-Magyarország is egyfajta celebként tálalta: például konzekvensen Béla bácsinak nevezte. A tudósítások végig hangsúlyozták az idős kort, (az egyik tudósítás külön kiemelte, hogy „botra támaszkodva jelent meg a bíróság előtt”), egyszer szigorú arccal, feltartott ujjakkal érvelő öltönyös férfiként, egyszer pulóveres, megtört, meghurcolt emberként fényképezve. A Blikk egyik nagy tudósításában (2011.03.27.) az idős ember a címben ígéretet tesz arra, hogy „Árammal soha többé”; a kiemelt idézet pedig az tőle, hogy „a cigányok is belátták, hogy értelmetlen a viszálykodás.” A fényképek egyikén egy betört ablakot mutat, (amit a képaláírás még ismeretlen elkövető, a szöveg már a cigányok számlájára ír), a másikon a villanydrótot tartó karokat mutatja meg, míg a főképen kapával a vállán pózol.

TV2 2011.02.17. TV2 2010.12.27 37 Fekete Gy. Attila: Horák Nóra gyilkosa 19 évet kapott. Népszabadság, 2010.11.23. 35 36

16

A tudósítások fontos jelei annak, hogy a magyar társadalom szépen lassan a saját kezébe akarja venni a kezdeményezést „a cigányok” megrendszabályozása kapcsán. Egy országban, ahol sok más közszolgáltatáshoz hasonlóan a rendőrség is alulfinanszírozott és alulteljesít, könnyen hoz szavazatot az általánosító, bűnbakképző, megbélyegző „cigánybűnözésezés”, és nagy a csábítás, hogy hősként ünnepeljük az „egyéni ellenállókat”. Béla bácsiért hamar megindult a népszerűség-kiaknázási verseny: az Összefogás Párt képviselőként indítja a parlamenti választásokon, a szociális kártya atyja, a monoki polgármester pedig teátrális körülmények között befogadja Monokra. A tudósítások azt sugallják: az önbíráskodás és a nem arányos büntetés is megengedett (még ha egy alkalommal az enyhítő másodfokú ítélet miatt éppen ezért fejezi is ki rosszallását egy kriminológus a lap hasábjain). Mindeközben soha egyetlen szó nem esett az áldozatokról, az életét vesztő férfiról, családjáról,, ami pedig ugyanígy érzelmi keretezésű téma lehetett volna. A cigányok, ahogyan a TV2 releváns tudósításában megjelentek

Ennek a bulvarizálásnak, és egyszersmind a korábbi civilizatórikus határok teljes feloldásának példája, ahogyan a Blikk a rasszizmust relativizálja az elmúlt évek egyik legnagyobb port kavart ilyen ügye kapcsán.38 A cikk egyik, az Irigy Hónaljmirigy könyvéről szóló reklámcikkében a 2003-as, nagy felháborodást, és a TV2 képernyőjének elsötétítését kiváltó „Bazi nagy roma lagzi” című műsor kapcsán született tiltakozást így vezeti fel: „a nyolc kan poénkodása sokszor kiverte a biztosítékot”, máshol pedig így ír: „nem a mirigyes nyolcas fogatról lenne szó, ha nem húzgálnák meg rendszeresen az oroszlán bajszát”. Az akkori felháborodás kapcsán az egyik előadó a cikkben így fogalmaz: „nem is lett volna gond, ha pár politikus nem akart volna ezzel hírnevet szerezni magának”. Emlékeztetőül: az ORTT a médiatörvényben foglalt, a társadalmi csoportok nyílt vagy burkolt megsértésének, kirekesztésének, faji szempont alapján való bemutatásának tilalmára vonatkozó rendelkezés megsértése miatt marasztalta el a műsort, a TV2 pedig bocsánatot kért. Kaltenbach Jenő akkori kisebbségi ombudsman szerint a műsor 38

Blikk, Vasárnapi Blikk: Hatalmas botrány lett a romás műsorból, 2010.12.21.

17

megszegte az emberi jogok tiszteletben tartására; a gyűlöletkeltés, a kisebbségek nyílt vagy burkolt megsértése tilalmára irányuló törvényi előírásokat, és úgy fogalmazott: "a közönség nem primitív és ostoba, az alantas sztereotípiákra alapozó "szórakoztatás" az ő lebecsülésük is". Tehát a műsor törvényeket sértett – ugyanolyanokat, mint mondjuk az adótörvények. Kérdéses hogy utóbbiak kijátszását például ugyanilyen jópofa dolognak tudná-e beállítani a lap.

18

3. A tartalomelemzés eredményei 3.1. Hangsúlyosság, változások a korábbi elemzésekhez képest A 2010-11-es mintában átlagosan négyből három nap jelent meg a médiában roma vonatkozású tudósítás. Ez jelentős növekedés a korábbiakhoz képest: 1996-97-ben minden lap átlagosan minden második-harmadik nap, míg 2000-ben minden második nap közölt cikket a romákkal kapcsolatban. Összehasonlításképp: egy 1973-ban a brit sajtó kisebbségképéről készült elemzés minden vizsgált lapban napi átlag tíz cikket, míg egy brit elemzés ennél is intenzívebb jelenlétet talált.39 A mennyiségi mutatók mellett lényeges az is, hogy a kisebbségi témák milyen súllyal jelennek meg a sajtó egészében. Mi ezt anyagi források hiányában nem vizsgáltunk, de egy 2008-ban készült európai összehasonító kutatás azt mutatta, hogy a kisebbségi téma igen marginálisan – az összes cikk 3,8-%-ában - jelenik meg a magyar médiában, és ennek ötödét teszik ki a romákkal és 13%-át a határon túli kisebbségegekkel foglalkozó írások (Kriza – Vidra 2010). A romákkal foglakozó tudósítások időbeli eloszlása egyenetlen volt 2011-ben is – természetes módon egy-egy nagyobb publicitást kapott hír köré csoportosul az anyagok jelentős része. Idősoros megoszlás 45

40

35

tudósítások száma

30

25

20

15

10

5

1

7

28 -3

ár c m

0

21 -2

14 -2

ár c m

ár c m

6

713

ár c

ár c m

117

8m

br 2 fe

br 2

fe

3

420

-1

br 1 fe

br 6

br 7

fe

30

fe 31 -

ja n

23

24 ja n

16 10 -

17 ja n

n2

39

ja n

ja n

7 de c

27 -ja

9

20 -2

de c

12

13 -1

6-

de c

ec 5

de c

8 no v

29 -d

1

22 -2

no v

14

15 -2

no v

8-

no v

no v

1-

7

0

A legtöbb hír március végén látott napvilágot, amikor a gyöngyöspatai konfliktus kirobbant és a romagyilkosságok vádlottjainak pere elkezdődött, de nagyobb figyelmet láthatunk november második felében, mikor kiszivárgott a hír, hogy a Költségvetési Tanács támogatása a MCKA büdzséjét növelné, illetve január közepén, az Országos Cigány Önkormányzati (OCÖ) választások kapcsán. A média-termékek között is voltak eltérések: a legkevesebb írást az Új Dunántúli Napló közölte, (átlagosan minden második nap), míg a többiben nagyjából naponta találtunk roma vonatkozású tudósítást.

Hartmann, Paul - Husband, Charles (1974): Racism and the mass media; a study of the role of the mass media in the formation of white beliefs and attitudes in Britain. Davis-Poynter, London 39

19

A hangsúlyosság megítéléséhez a roma tematikájú cikkek puszta számán túl azt is ismerni kell, hogy azok mekkora része foglalkozott a kisebbséggel: negyedük csak utalt romákra, negyedük említésszerűen vagy kis részben, és több mint a fele nagyobb vagy teljes terjedelmében foglalkozott a velük. Az anyagok zöme hír, vagy hírösszefoglaló, mélyebb elemzésnek teret engedő riport, tudósítás az anyagok 15%-át tette ki. A televíziós hírműsorokban -- nyilván a jóval korlátozottabb terjedelem miatt is – alacsonyabb volt a jelenlét: egy-egy hírműsor átlagosan minden második nap sugárzott romákhoz köthető hírt.

3.2. Meghatározó tematikák A média — még, ha egyes tudósításai „korrektek” is — a témaválasztásokban megnyilvánuló szelektív figyelem révén akár jelentősen is torzíthatja az adott csoport képét. Ez a helyzet akkor, amikor egy-egy kisebbségről rendre ugyanazon kérdések kapcsán beszélnek. A korábbi kutatások meglehetősen szűk - alapvetően a többségi sztereotípiáknak megfelelő - téma-repertoárt mutattak a romák médiaképe kapcsán.

20

3.1. tábla: Tematika. Az egyes témák előfordulásának gyakoriságának alakulása 1988 és 2010 között40 2010-11 2000 1997 1993 1988 Politika, közpolitika (kormányzati és 33% 18% 27% 31% 6% önkormányzati) Roma önszerveződés, önkormányzatiság 12% 11% 11% 17% 4% Kivándorlás 2% Külföldi romák 5% 2% Jogvédelem, kisebbségi jogok 6% 16% 17% 12% Szegénység, szociális helyzet 21% 20% 24% 15% 14% Oktatás 15% 14% 18% 18% 21% Foglalkoztatás, munkapiac 12% 4% 8% 10% 14% Gazdaság, vállalkozás 8% 2% 2% 5% Kultúra, művészet 22% 24% 15% 15% 35% ….. ebből celeb 13% Egészségügy 3% 1% 3% Diszkrimináció, előítéletek, roma-többségi 23% 37% 38% 12% 6% konfliktus … ebből diszkrimináció 3% 22% … előítéletek, rasszizmus 15% 11% Bűnözés 37% 25% 16% 15% 37% … ebből olyan, ahol nem roma az elkövető 8% Külpolitika, EU 14% 2% 5% 8% Természeti katasztrófa 4% N 423 202 304 186 51

Az adatok alapján a hírműfajok roma-képét a vizsgált közel fél évben két kérdéskör uralta: a többségi (országos és helyi) politika, valamint a bűnözés. Mindkét téma súlya a korábbi kutatások (már akkor is magas) arányaihoz képest is másfélkétszeresére nőtt. Ez pedig, akárhonnan nézzük, azt sugallja, hogy romák akkor bírnak ’hírértékkel’, amikor a politikusok róluk illetve a nekik szánt programokról döntenek, vagy amikor bűnügyekben érintettek. A közpolitikai vonatkozások arányának ilyen mértékű növekedése sokféleképpen interpretálható: úgy is értelmezhetjük, hogy a romák helyzete végre a legfontosabb közpolitikai kérdések között kap helyet. Ugyanakkor kézenfekvő lenne az az értelmezés is, hogy a tematika ilyen irányú eltolódásában minden korábbinál jobban látszanak a médiához való hozzáférési aránytalanságok: ezt bizonyítja a ’politikai’ tematika vízfejűsége, a kormányzati kommunikáció túlsúlya. E „kormányzati és önkormányzati politika” kategóriát közelebbről megnézve ugyanis látható, hogy a teljes médiaképben legnagyobb súllyal (a tudósítások 17%-a) a többség kisebbségi politikája illetve az általános kormányzati politika (15%-a) szerepel, a helyi politikai (9%) a fentiekhez képest csak marginálisan van jelen. Hozzávéve ehhez a kisebbségi önszerveződés Az összehasonlító táblák értelmezésekor szem előtt kell tartani a négy minta eltéréseit. 2010-11-ben 2 országos napilapot, 2 internetes portált, 2 megyei napilapot, egy bulvárlapot, egy online lap bulvárrovatát, és 4 televízió híradóit kódoltuk 2010 november 1 és március 31 közötti 5 hónapos időszakban, úgy, hogy a napilapok minden második száma, a televíziós híradók minden negyedik adása került a mintába. 1997-es, 1993-es és 1988-as kutatások nagyon hasonló mintán készültek 2 országos és 4 megyei napilapot vizsgáltak 6 hónapos időszakban. (Messing 2008) A 2000-es kutatás mintáját 6 országos napilap október 15-december 15 között megjelent számai adták. Az adatok az eltérések ellenére is összevethetőek: elég hosszú időszakot ölelnek fel ahhoz, hogy a különbségeket ne a mintavételi időszak, vagy a médiumok specialitásai magyarázzák 40

21

reprezentációjának alacsony arányát (12%), és azt, hogy ezen tudósításoknak is a harmada az OCÖ elnökével szembeni bűnvádi eljárásokról és nem érdekképviseleti tevékenységéről szólt – e túlsúly rendkívül erős. A közpolitika ilyen magas arányát összevetve azzal az összesen 7 riporttal, ami tényfeltárónak mondható, vagy azoknak a bemutatásoknak a csaknem teljes hiányával, amelyekben a romák saját helyzetükön aktívan javítanak (pedig a valóságban ilyen program is bőségesen akad), súlyos következménnyel járhat a romák általános megítélésére. Minden bizonnyal megerősítik azt a sztereotípiát, miszerint a romák elsősorban vagy kizárólag segélyezési alanyok. Amennyiben a politikai bejelentéseket nem ellenpontozzák a programok valós súlyát, lehetséges hatását és a problémák nagyságát bemutató tényfeltáró anyagok, annak egyenes következménye, hogy a közönség többsége csak a magasnak tűnő támogatási összegek, és a változatlan nyomor közötti ellentmondást észleli. Ezt az ellentmondást pedig általában a romák lustaságával és motiválatlanságával oldják fel.41 Bűnözés A média másik hangsúlyos témája (nyilván a köz-és politikai diskurzusoktól sem függetlenül) a bűnözés, a tudósítások 37%-a érintette azt. Még úgy is magasnak tűnik ez az arány, hogy tudjuk, számos kiemelt bűnügy bírósági tárgyalása zajlott a vizsgált időszakban, és volt közülük, ahol romák voltak az áldozatok. A bűnözés tematikáját négy nagy ’ügy’ határozta meg a vizsgált időszakban: a Cozma gyilkosság tárgyalása, a romagyilkosok pere, a Gyöngyöspatán történt események és az OCÖ elnökének büntetőügye. E négy ügy együttesen a bűnözésről szóló tudósítások több mint felét (55%) tette ki, ugyanakkor nagyok az egyes médiumok közötti különbségek. 3.2. tábla: Bűnügyekkel foglalkozó tudósítások aránya az egyes médiumokban Origo M1 HírTv TV2 Magyar Nemzet Index Összesen Új Dunántóli Napló Népszabadság Blikk Észak-Magyarország RTL Klub

A roma tematikában a bűnözéssel foglalkozó cikkek aránya az adott médiumban 64% 58% 58% 47% 45% 38% 37% 33% 32% 26% 23% 6%

A bűnözés kontextusában leginkább a Magyar Nemzet és az Origo.hu, valamint – az RTL Klub kivételével -- a televíziós hírműsorok szerepeltették a romákat. E különbségeket a rendelkezésre álló felületek mellett minden bizonnyal befolyásolja a közönség tételezett beállítódása, és a szerkesztők világképe is. Ezt jól mutatja az ÁSZ-nak a roma integrációra fordított összegekről szóló vizsgálatának meglehetősen torz és leegyszerűsítő közértelmezése, amit mantraként ismételget a közpolitika. Az ÁSZ – egyébként több szempontból problematikus -- vizsgálatából mindössze egy ’tíz év alatt 120mrd forintos támogatás’ került a szelesebb közvéleménybe, (ld. ehhez: Bernáth Gábor: „Agyontámogatottak” http://www.commmunity.hu/2011/02/01/agyontamogatottak/ ) 41

22

Más a helyzet az írott sajtóval. 35

30

egyéb OCÖ körüli peres eljárások Cozma gyilkosság pere Roma gyilkosságok pere Gyöngyöspata

cikkek száma

25

20

15

10

5

0 Népszabadság

Magyar Nemzet

Index.hu

Origo.hu

Az adatokból jól látható, hogy Magyar Nemzet esetében nemcsak arról van szó, hogy írásai közel felében helyezi a romákat a bűnözés kontextusába, de a ’nagy ügyeken’ túl is minden más médiumnál hangsúlyosabban tartja napirenden ezt a tematikát. Ezzel szemben a Népszabadságban a romák bűnözés kontextusában való bemutatása kimondottan visszafogott volt, kivéve a romagyilkosságok perét – amelyben a romák a bűncselekmények áldozatai voltak. Az origo.hu-n talált hangsúlyos bűnügyi tematika egyértelműen a gyöngyöspatai eseményeknek szentelt kiemelt figyelemnek köszönhető.

3.3. Átalakuló témakörök A roma önszerveződés, önkormányzatiság két esemény miatt kapott a korábbihoz hasonló médiafigyelmet: a vizsgált időszakban történt az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat (OCÖ) megválasztása, valamint a Kolompár Orbán, korábbi OCÖ elnök elleni per tárgyalása. Az OCÖ e témákon túl alig jelenik meg a nyilvánosságban. Mindeközben a többségi politikai erőtértől független roma politikai önszerveződés, civil mozgalmak is szinte teljességgel megszűntek (nemcsak a médiaképben, de többségük a valóságban is). Minimálisra csökkent a roma civilszervezetek szerepe: olyan, korábban nagy nyilvánosságot vonzó roma civilek szüntették be vagy szüneteltetik a tevékenységüket, mint a Roma Polgárjogi Alapítvány vagy a Roma Parlament. A roma önszereződéssel (is) foglalkozó 51 cikkből 18 a büntetőeljárásokról tudósított, vagyis a kisebbségi önszerveződéssel foglalkozó cikkek több mint harmada (36%-a) egyben bűnügyeket tárgyalt – nagyon erős tehát a kisebbségi politika kriminalizálódásának tendenciája. Az persze nem baj, ha ezekről a perekről, vádakról a média tudósít: a probléma, inkább az, hogy eközben az olyan témák, amelyekben a kisebbségi szervezetek korábban erőteljes aktivitást mutattak (kultúra, oktatás, kisebbségi jogok, jogvédelem, helyi konfliktusok) nem, vagy csak elhanyagolható mértékben szerepelnek a roma önszerveződést is szóba hozó tudósításokban.

23

Míg 2003-ban a kisebbségi önszerveződés elsősorban a vidéki sajtóban volt erős, mára már nincs jelentős különbség: az országos napilapok cikkeinek 14%-a, míg a helyi lapok 19%-a foglalkozik a témával. A két helyi lap között azonban nagy az eltérés: míg az Új Dunántúli Napló cikkeinek harmadában, addig az Észak-Magyarország 10%-ában foglalkozik a cigány kisebbségi önkormányzatokkal. Azt már nehéz lenne eldönteni, hogy ennek mi az oka: az, hogy az egyik régióban aktívabb a roma önszerveződés, vagy az, hogy a helyi média nyitottabb e témák iránt. Úgy tűnik az internetes hírmédia az, amelyben leginkább hangsúlyosan képes kisebbségi önszerveződés megjelenni: mindkét két hírportál cikkeinek negyedében találtunk legalább utalást e témára. A vajdák: „szezonális termék” A vajdák jelenléte minimális a médiaképben, összesen 4 esetben fordultak elő. Ez mindennél jobban mutatja, hogy ők, bár időről időre előkerülnek, ez leginkább jó „trendérzékenységüknek” és annak köszönhető, ahogy a politika olykor felemel, a média pedig felfúj egy-egy ilyen szereplőt. Legitimitásuk még a kisebbségi önkormányzatok minimális legitimitásánál is gyengébb, az pedig, hogy időről-időre előveszik őket, megerősíti azokat, akik a cigányokat még mindig afféle törzsi szerveződésű egzotikus népségnek szeretnék látni, akivel majd szót ért valaki közülük. E vajdák minimális reprezentációja jól mutatja, hogy ilyen, „kampányon kívüli időszakban” tevékenységük el sem éri a média ingerküszöbét.

Az oktatási témakör is jelentős átalakuláson ment át: bár látszólag azonos hangsúllyal szerepelt az évek során (14-15%), mégis azt kell mondanunk, hogy fontossága csökkent 2011-re (3.1. tábla). Az alábbi tábla mutatja, hogy 15%-os súlya a minta egészében egyetlen lapnak köszönhető. Az oktatás megjelenése az egyes médiatermékekben az összes anyag arányában (%) 100%

2

2

13

18

90% 80%

0

6

6

8

8

94

94

92

92

14 24

46

70% 60% 50%

98

98

87

82

40% 30%

100

86

van nincs

76

54

20% 10%

t el ve de x/ V In

írT V H

T1

hí ra

hí ra

dó

dó

ó ra d hí M

b Kl u R

TL

án t un Ú

jD

TV 2

hí ra

ap N úl i

ar ag y

dó

ló

or sz ág

u o. h rig O És za kM

In de x. hu

Bl ik k

as ár na

pi

em N Bl ik

k, V

ag ya r M

N

ép

sz ab

ad s

ze

ág

t

0%

Az oktatással kapcsolatos cikkek több, mint harmada a Népszabadságban jelent meg; ez az egyetlen médium, amelynek fontos, hogy napirenden tartsa a témát. Három lap és egy internetes portál cikkeinek 10-20%-ában tesz említést az oktatásról, a többi csupán 1-2 tudósításban. Ráadásul a cikkek egy meghatározó része különböző botrányokról szól (Gandhi Gimnázium Közalapítvány megszüntetése, iskolán belüli konfliktusok), nem pedig a romák oktatási helyzetéről, vagy akár fejlesztési elképzelésekről, innovatív kezdeményezésekről. 24

Újra jól látszanak a médiához való hozzáférés gátjai: sem a média nem találja az országszerte egyébként tömegével működő jó gyakorlatokat, sem a roma közösség érdekeinek artikulációja nem történik meg, mondjuk olyan ügyekben, mint a kormány új oktatási koncepciója, vagy éppenséggel a tanodák és más oktatási kezdeményezések anyagi ellehetetlenülése. A televíziós műfajhoz való hozzáférés korlátozottságát mutatja, hogy a csatornák hírműsorainak mindegyikében egy-egy olyan anyagot találtunk csupán az öt hónap alatt, mely a romákkal az oktatás kapcsán foglalkozott. A munka, foglakoztatás sosem volt a romák reprezentációjának fókuszában. Ez ma is így van, még akkor is, ha a kormány ezt tette meg a romákkal kapcsolatos programja zászlóshajójának. A médiát korábban is az jellemezte, hogy a romák foglalkoztatásáról, munkavállalásáról elsősorban kormányzati politika, kezdeményezés kapcsán tudósított, a 2011-re látszólag megnövekedett figyelmet is egy ilyen intézkedésnek: közfoglalkoztatási rendszer átalakításának köszönhetjük. Csak a bejelentett munka munka? A romák kapcsán a foglalkoztatási programokkal kapcsolatos hivatalos kommunikáció igen gyakran egy, a munkától elszokott, motiválatlan célcsoportot vízionál. Ugyanakkor több felmérés mutatja, hogy a magas munkanélküliségi arányok mögött valójában jelentős munkateljesítmény áll, ’mindössze’ annyi történik, hogy a romák munkavégzése kiszorult a regisztrált és legális szférából (Köllő 2009, Kertesi 2005, NCSSZI 2011), és a nem regisztrált gazdaságba tolódott át. A munkavállalás széles skálája jellemzi e népességet, mely az alkalmilag adódó és kiszámíthatatlanul fizetett napszámtól az állandó, de nem bejelentett munkavállalásig terjed (Messing–Molnár 2011, Szalai 2002, Váradi 2009, Virág 2008).

A médiaképben ma is minimális a roma közösségek fehér, szürke vagy fekete munkapiaci aktivitását bemutató anyagok száma. De azoké az anyagoké is, amelyek például megmutatnák, hogy mi a következménye az ország egyes szegleteiben annak, hogy Európában Magyarországon az egyik legalacsonyabb a foglalkoztatási ráta, és szinte lehetetlen regisztrált munkát találni. Egy ilyen médiakép alapvetően hozzájárul ahhoz a közvélekedéshez (és a már az előző kormány által is osztott kormányzati társadalomképhez), hogy a romák a segélyekre rendezkedtek be -- ezért munkához kell kötni a segélyezést, és munkavégzésre kell kényszeríteni az attól elszokott népességet. Néhány üdítő kivételtől eltekintve alig találtunk olyan cikket, amely a romák lesújtó munkapiaci helyzetét együtt tárgyalta volna a háttérben lévő olyan okokkal, mint a települési hátrányok, alulképzettség és oktatási esélyegyenlőtlenség, a romák rossz egészségügyi helyzete, vagy kiterjedt munkapiaci diszkimináció. Vannak persze jó gyakorlatokat felvillantó kivételek is. Ilyen például az igrici uborkatermelőkről, illetve más, külső segítséggel elindított roma gazdaságokról szóló riportok42 illetve olyan tudósítások mely a roma közösségek kilátástalan foglalkoztatási helyzetét a kiút keresésének szándékával mutatják be. A szegénység tematikájának enyhe fokú szűkülése talán annak tulajdonítható, hogy a romák szegénységének többségi véleményformáló diskurzusát egyre kevésbé a kirekesztettség, a munka világából való tartós kiszorulás, és egyre inkább a kriminalitás, és más nem tolerálható viselkedésminták (dolgozni nem akarás, iskolakerülés stb.) magyarázó narratívái keretezik. A téma jellemzően a bűnözéssel, a foglalkoztatással, az oktatással és – leginkább az Európai Roma Stratégia miatt -- a külügyekkel együtt jelenik meg. A szegénységgel kapcsolatos tudósításokban jellemzően a többségi döntéshozók (politikusok, közszolgálatban dolgozók) és roma közemberek látszanak. Hozzáférésük a 42

Például: Észak Magyarország 2011. 02.08; 2011.02.11 RTL Klub Híradó 2011.01.07

25

médiához igen egyenlőtlen: a szegénységet tárgyaló hírekben megjelenő roma szereplők mindössze 40%-a szólal meg e tudósításokban. A médiumok közötti eltéréseket vizsgálva láthatjuk, hogy a két nagy politikai napilap cikkeinek harmadában, az index.hu közel felében beszélt a szegénységről, míg Az RTL Klub kivételével a televíziós hírműsorok, valamint az origo.hu szinte teljesen negligálták e kérdést. Élő roma kultúra? Celebjelenlét Kultúrával, művészettel a vizsgált tudósítások 22%-a foglalkozott a teljes minta átlagában. A kulturális jelentések magas aránya a roma médiaképben első látásra azt mutatja, hogy egy élő, ismert és elismert kultúraként jelenik meg a magyar nyilvánosságban. A korábbi kutatási mintákban még éppen ez volt a pozitív imázs egyik meghatározó területe: a kulturális rövidhírek mellett nagy számban jelentek meg roma művészportrék. A mostani mintában az ebben a tematikában megjelent anyagoknak azonban több, mint fele már celeb témákkal foglalkozott. A kulturális tudósítások 48%-a a bulvármédiában jelent meg -- a többi médium anyagainak jóval kevesebb, mint tizedében szólt a kultúra kapcsán a romákról. A kultúrához kódolható cikkek meghatározó része meg sem említi a roma kultúrát (nagyobbrészt a romákat sem): olyan, többnyire a tehetségkutatós szereplőket mutatnak, akikről kiderült, hogy történetesen romák. Ezek az új tehetségek a korábban feltűnt, magukat romaként azonosító énekesekkel szemben (pl. Caramel, Oláh Ibolya) nem is jelennek meg hangsúlyosan romaként, és teljes asszimiláltságot mutatnak. E „kifehérítés” érdekes módon a korábban még erőteljesen etnicizált szereplőkre is igaz: ma már Győzike is az adótartozásaival vagy a közúti baleseteivel kerül a médiába. Miután e megjelenéseket jelentős mértékben a celebek maguk és menedzsereik adagolják, a roma tartalmakkal való azonosítás hiánya korántsem csak a média elfogultságának tekinthető. E cikkek mindenről szólnak, csak a roma kultúráról nem. A 95 kulturális tudósítás közül mindössze 16 olyan született, amely a roma kultúrát megőrzött, élő jelenségként mutatta meg.

Kultúrával foglalkozó tudósítások továbbtagolása

egyéb 11% kultúra általában 78%

22%

4% élő roma kultúra, művészet 7%

celeb

Viszont az ide sorolt 16 tudósításból is több meglehetősen érdektelen rövid ’mínuszos hír’ volt helyi rendezvényekről – 10 a két helyi lapban jelent meg. Az országos média számára (a celebektől eltekintve) a roma kultúra ritkán hírértékű. Metaforikus, hogy a 26

roma értelmiség által régóta követelt roma közgyűjtemény, (a ma is méltatlan körülmények között működő) roma múzeum egyetlen cikkben, az alábbi módon merül fel: Choli Daróczi József igazgatói állását felmondták – derül ki a Blikk beszámolójából arról a perből, amelyben Daróczi Dávid apját rágalmazással gyanúsítják.

3.4. Kiszoruló tematikák Jelentős változások álltak be az előző kutatásokhoz képest az előítéletesség, diszkrimináció és jogvédelem témáinak média-jelenlétében is. Ezek súlya a rendszerváltást követően 1997-ig jelentősen növekedett, és ez nem utolsósorban az egyre aktívabb roma polgárjogi szervezetek tematizációs erejének volt köszönhető.43 (3.1 tábla) 2011-re viszont nagyot zuhan e témák médiaképen elfoglalt jelentősége. A diszkrimináció, előítéletek és jogvédelem a többségi média romaképében: 2000; 2011 25% 2000 22% 2011 20% 16%

cikkek aránya

15% 15% 11% 10% 6% 5% 3%

0% diszkrimináció

előítéletek, rasszizmus

jogvédelem, kisebbségi jogok

Az adatok jól mutatják, hogy több jelenség együttes hatása okozza e témakörök háttérbeszorulását: -- A három tematika közül egyedül az előítéletek és rasszizmus reprezentációja növekedett (kisebb mértékben). Ezt azonban két nagyobb ügy: Gyöngyöspata (az ide sorolható cikkek 38%-a) és a romagyilkosságok tárgyalása (35%) határozta meg. Érthető, hogy mindkét ügy nagy nyilvánosságot kapott, az ellenben, hogy az előítéletek megjelenésének más esetei kiszorultak, azt mutatja, hogy a romák által széles körben megélt, a hétköznapokban érvényesülő előítéletesség történeteit a média nem találja. A médiaképben a rasszizmus úgy tűnik fel, mintha az kizárólag a radikális jobboldalra lenne jellemző. (Ezzel kapcsolatban lásd még a 2. fejezetet). -- A jogvédelem, kisebbségi jogok megjelenésének erőteljes visszaszorulását mutatja, hogy e téma csak akkor jutott médiafelülethez, amikor hazai és nemzetközi jogvédő szervezetek jelentései napvilágot láttak, és a kormányzat igyekezett cáfolni a kritikákat.

Vö: Nationalist message in Mass Media. Media Monitoring Agency – Academia Catavencu, Media Works, MEMO 98, Roma Press Center — 2001. 43

27

-- A diszkrimináció gyakorlatilag törlődött a médiaképből. A 423 tudósításból mindösszesen 15 érintette, televíziós tudósítás például egyetlen egy sem. A 15 cikk közül mindösszesen négy mutatott be konkrét diszkriminációs ügyet, ráadásul ezek közel fele nemzetközi vonatkozású: 4 külföldi eseteket tárgyal, és 3 nemzetközi jogvédő szervezet jelentéséről illetve a kormányzat arra adott tagadó reakciójáról szól. Eltűnt az előítéletek és a diszkrimináció együttértelmezése is – a hátrányos megkülönböztetést a média nem helyezi a társadalmi előítéletesség kontextusába. Mindez nyilvánvalóan nem magyarázható a hátrányos megkülönböztetés hétköznapi gyakorlatainak drasztikus csökkenésével. Nem születtek új, a diszkrimináció ellen szigorúbban fellépő törvények, és nincs okunk azt feltételezni, hogy a meglévő törvények végrehajtása hatékonyabbá vált volna. Ugyanakkor felmérések igazolják, hogy a megélhetésen, munkanélküliségen, és az gyenge iskoláztatáson túl a magyarországi cigányság az egyik legsúlyosabb problémaként a többségi társadalom előítéletességét és a hátrányos megkülönböztetést éli meg. Az MTA Szociológia Intézete által készített felmérés szerint a romák nagy része tapasztal előítéletességet a környezetében,44 egy másik friss kérdőíves kutatás pedig azt bizonyítja, hogy a romák több mint felét érte hátrányos megkülönböztetés – leggyakrabban a munkavállalás során vagy az iskolában.45 A korábbi kutatásokban a romákat érő diszkriminációt tematizáló jogvédő szervezetek folyamatosan erősödő média-jelenlétéről számoltunk be. Ezek többsége mára megszűnt, a többiek pedig nem tudják az általuk talált ügyeket széles körben nyilvánosságra hozni. Ám a jelek szerint a diszkriminációval kapcsolatban tevékenykedő állami vagy parlamenti intézmények, az Egyenlő Bánásmód Hatóság, vagy a kisebbségi ombudsman sem találják az utat a legnagyobb közönségű hírmédiumokhoz: a mintában mindketten alig-alig jelennek meg. És mindez jól mutatja azt is, ahogy a politikai elit a nyilvánosságban leváltotta az emberi jogi beszédmódot. Nem árnyalta, ellensúlyozta, vagy felülírta, hanem egyszerűen kitörölte. Ráadásul megfigyelhető egyfajta kettős beszéd: egy a nemzetközi kommunikációban,46 amelyben visszaköszön a diszkrimináció elleni fellépés fontossága, egy pedig magyarországi használatra, amelyben legfeljebb cáfolatként esik erről szó. A diszkriminációs kérdések ilyen erőteljes kiszorulása önmagában súlyos következményekkel jár -- nem csak a romák médiaképére, de integrációjukra, és a többséggel való együttműködésre is. Egy ország, amelyben a média nem találja annak a módját, hogy megmutassa a kirekesztés történeteit, előbb-utóbb el is hiszi magáról, hogy neki nincs dolga az interetnikus kapcsolatok ügyében. E képben a romák jobb esetben a segélyezésnek kiszolgáltatott, jobb sorsa érdemes szerencsétlenek, akit a politika és a többség nagy áldozatok árán próbál felemelni, felzárkóztatni (már az erre létrehozott kormányzati egység elnevezése is milyen jól mutatja ezt a szemléletet), rosszabb esetben pedig deviáns, vagy bűnöző életformára berendezkedettek. Az ebből a két szemléletből vegyített világképben egy biztos: a többségnek magának nincs miért változnia. Neményi Mária et al. 2010: Az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos jogtudatosság növekedésének mértéke – fókuszban a nők, a romák, a fogyatékos és az LMBT emberek. http://www.egyenlobanasmod.hu/tamop/data/MTA_1hullam.pdf 45 Marketing Centrum: Zárótanulmány. Roma társadalom 2010. A kutatás az NFÜ, Új Széchenyi Terv megbízásából készült 46 Például a Külügyminisztérium által kiadott Európai Tükör 2011/3-as, teljes egészében a romák helyzetének rendelt számában http://www.euvonal.hu/kulugy/upload/M_15/rek5/6954/Europai%20Tukor%20marcius.pdf; vagy Andor László az EU Szociális és Foglalkoztatáspolitikai Biztosának és Balog Zoltán felzárkóztatásért felelős államtitkár közös cikke a Turun Sanomat finn napilapban http://balogzoltan.fidesz.hu/index.php?id_cikk=13846 44

28

Az egyes médiumok között rendkívül nagyok az aránykülönbségek: mintha nem is ugyanakkor és ugyanabban az országban születnének a tudósítások. Míg a Népszabadság és az Origo.hu tízből négy cikkében felmerülnek a cigányellenes előítéletek vagy diszkrimináció esetei, addig a többiek tudósításaik kevesebb, mint tizedében beszélnek erről. A Magyar Nemzet helyezkedik el a másik póluson, amely gyakorlatilag negligálja az előítéletek jelenségét, amikor 71 cikkből összesen 5-ben tesz említést ilyenekről. A Magyar Nemzet részéről ez a jelek szerint tudatos világlátás és politika (ld. erről a kontextus fejezetet).

3.5. Új témák: az europaizált „cigányprobléma” Új téma a médiaképben az EU-s ügyeké, amelynek felfutása nyilván Magyarország soros EU elnökségéhez és ennek keretében meghirdetett európai roma stratégiához köthető. E kérdés kapcsán kiemelkedően aktív volt a két internetes hírportál, a közszolgálati televízió hírműsora és a Magyar Nemzet, amelyek az EU-s elnökség kontextusában hozták tudósításaik 16-20%-át. Ez mindenképpen a romák helyzetének a közpolitikai kommunikáció főáramába történő bekerülését jelenti -- még akkor is, ha a mintában megjelenő anyagok leginkább rövid deklarációk. Kevés anyag lép túl a hivatalos kommünikék árnyalatlanságán, és szól hozzá érdemben a stratégiához. Másfelől hazai média egy olyan kommunikációs fordulatba is bekapcsolódik, amely a roma közösségek helyzetét külpolitikai, elsősorban európai kontextusban tárgyalja: korábban erre gyakorlatilag kizárólag a magyarországi kivándorlások kapcsán volt példa. Most a mintában újra és újra felbukkannak a franciaországi, olaszországi, vagy a csehországi romák helyzetével kapcsolatos tudósítások. A külföldön élő roma közösségekkel foglalkozó cikkek a teljes minta további 5%-át tették ki, ami nem elhanyagolható arány, főként a korábbiakhoz viszonyítva. A magyar média – pontosabban annak bizonyos lapjai47 – immár nemzetközi kontextusba helyezik a hazai legnagyobb létszámú kisebbségének ügyét.

3.6. Kik a cigányok? – roma és nem roma szerepek A médiaképet a meghatározó témákon túl a jellegzetes szereplők és szerepek is jellemzik. Lássuk, hogy kik is ezek a szereplők. A roma témákat érintő tudósításokban megjelenő szereplők 40%-a volt roma.48

Külföldi roma közösségek a televíziós híradókból hiányoztak, e téma elsősorban az internetes hírportálokon és a Népszabadságban kapott helyett, a többi lap 1-2 cikkben érintette a témát. 48 Ehhez lásd a módszertani bevezető: „Honnan vesszük, hogy cigány valaki?” című alfejezetét. 47

29

3.3. tábla: Roma és nem roma szereplők társadalmi szerepei (a szerepek megoszlása a megjelenések arányában) Szereplő 2011 Roma szereplők Nem roma szereplők Politikus 8% 21% 49 Jogász, ’törvény embere’ 1% 11% Roma érdekképviselet képviselője 12% Közszolgáltatásban dolgozó 3% 18% Foglalkoztatott, vállalkozó 2% 2% Utca embere, gyerek 25% 11% Művész, zenész, celeb 20% 9% 10% 7% Bűnöző (vagy bűnügy feltételezett elkövetője) Áldozat 9% 2% Független szakértő 9% Civil szervezet, egyház képviselője 8% 5% Egyéb 2% 3%

Az adatok számottevő különbséget mutatnak a roma és a többségi szereplők jellemző megjelenései között, ami jól tükrözi az egyenlőtlenségeket a hatalomhoz való hozzáférésben. Míg a többségiek jellemzően döntéshozó (vagy azt támogató) szerepekben (politikus, közszolgáltatásban dolgozó, jogász) jelennek meg, addig a romák jellemzően e döntések alanyai: gyerekek, az utca emberei, háziasszonyok. E kép nyilvánvalóan nem tükrözi a roma népesség társadalmi tagoltságát. Ráadásul nagyon kevés olyan szerepben tűnnek fel romák, amelyek egyáltalán társadalmi tagságot implikálnak, és ezek is szinte kizárólag kisebbségi érdekképviseletre vagy a zenére, művészetekre korlátozódnak. . Szembeötlő, hogy a cigány kisebbségi önszerveződés képviselői mennyire kiszorultak a médiából. 1997-ben még a médiaképben megjelenő roma szereplők közel negyede volt roma képviselő, politikus, vagy jogász, 2000-ben pedig 40%-a, mára ez az arány 10% alá csökkent. Ráadásul a kisebbségi önkormányzatiság súlyosan terhelt szereppé vált, ideértve a ’fehérgalléros’ bűnözést, a pályázati és egyéb forrásokkal való visszaéléseket. Nyilván nem arról van szó, hogy ezeket az eseteket el kellett volna hallgatni. Arról azonban igen, hogy más esetekben miért nincs hírértékük a roma szervezeteknek Annak ellenére, hogy a romákkal kapcsolatban megjelenő leggyakoribb médiatéma a bűnözés, a tudósításokban megjelenő roma szereplők ’csupán’ tizede bűnöző.

49

„törvény embere” = rendőr, ügyvéd, bíró, katona, (hivatalos) polgárőr, természetőr.

30

A „gyermek” a bűnözés kontextusában

Ez csak első látásra ellentmondás: a különbség is jól mutatja, hogy a médiaképben nagy szerepet kapnak az általános „rámutatások”: a bűnözéssel kapcsolatos tudósítások nagyobbrészt nem megfogható, megszemélyesíthető, hanem az adott település általában vett „cigányaira” (Gyöngyöspata), gyanúkra, mendemondákra (pl. a kovácsvágási tudósítás) utalnak. A megszemélyesített „elkövetők” (sokkal pontosabb lenne azt írni, hogy ezzel vádoltak) fele a Cozma per, valamint a Kolompár Orbán elleni büntetőper érintettjei. E képben alig-alig jelenhet meg roma szakember vagy döntéshozó: szakértőként kizárólag többségiek szólalnak meg.50 Különösen szembetűnő ez a hiány az amerikai vagy nyugat-európai médiával összevetve, ahol etalonná vált, hogy ’nem kisebbségi’ témák kapcsán is nyilatkozzanak kisebbségi szakemberek. Roma szakember egyáltalán nem, de közszolgáltatásban dolgozó roma jogász vagy munkavállaló is alig-alig jelenik meg a hírekben.

50

Holott ilyen roma szakértői listákat a médiának például annak idején a programÖT kampány is eljutatott.

31

3.4. tábla: Roma szerepek 1997-ben, 2000-ben és 2011-ben (a megjelenések százalékában) 2010-11 2000 1997 Politikus Jogász, ’törvény embere’ Roma önkormányzat Közszolgáltatásban dolgozó Foglalkoztatott, vállalkozó Utca embere, gyerek, romák általában Művész, zenész, celeb Bűnöző

8% 1% 12% 3%

17% 10% 6%

16%

2%

2%

0%

25%

25%

54%*

20% 10%

11%

5%

11%

8%

Áldozat Független szakértő Civil szervezet, egyház

9% 8%

15%

2%

14%

3.7. Hozzáférési esélyek – roma társadalmi szerepek a médiaképben A korábbi évekkel összehasonlítva egyik feltűnő változás a romák arctalan, általánosságban történő bemutatásának erőteljes és folyamatos visszaszorulása. Míg 1997-ben az ilyen bemutatások masszívan dominálták a romák médiaképét, 2000-re ez jelentősen visszaszorult, és ez a tendencia folytatódott azóta is. További fontos módosulás a romák politikusként, vagy a jog képviselőjeként történő megjelenésének erőteljes visszaszorulása. Ez mára a megjelenések tizedét sem teszi ki, holott a művészet mellett a politika volt eddig az egyetlen terep, ahol a romák a többségiekkel azonos hatalmi helyzetben jelentek meg. Ez talán a romák politikai súlyának gyengülésével magyarázható.51 Hasonló a helyzet a roma érdekképviseletet ellátó roma szereplők megjelenésének súlyával: 1997 óta folyamatos visszaszorulásnak vagyunk tanúi. Míg 1997-ben a roma szereplők közel negyede kisebbségi önkormányzati szereplő volt addig 2011-re ez az arány a felére csökkent. (Ráadásul jelentős részben bűnüggyel kapcsolatban). Még jelentősebb változás, hogy a civil szervezetek reprezentációja – még úgy is, hogy az egyházakkal összevontuk őket – radikálisan visszaszorult. A szereplők nemi megoszlása hasonlóan torz: a megjelenő individuális aktorok háromnegyede férfi.

2011-re számottevően csökkent a romák száma az országos politikában, vagy a kormányzati pozícióban dolgozók között. 51

32

3.5. Tábla: Szereplők nem szerinti megoszlása Szerep Politikus Közszolgáltatásban dolgozó Gazdasági szereplő Jogi, végrehajtás Független szakértő Utca embere Művész, celeb Bűn-elkövető Bűneset áldozata Civil, egyház Roma érdekképviselet „Gárdisták”; egyenruhás, radikális szervezet Egyéb N

Férfi (%) 28 20 2 10 9 13 15 11 5 8 8 2 3

Cikkek %-ában Nő Nem alkalmazható (%) (%) 6 3 7 5 1 0 4 5 4 4 11 27 10 2 1 7 2 5 3 6 1 4 3 1 3 423

Nem csak sokkal gyakrabban láthatunk, hallhatunk férfiakat a hírmédiában, de, – csakúgy, mint a valóságban – jellemzően ők jelennek meg a hatalom pozíciójában is. A nők jellemzően a hatalom nélküli illetve hatalomtól független szerepekben (közember, művész, celeb) tűnnek fel. Ez az egyenlőtlenség jól tükrözi a hazai politikai és szakmai közélet Európában egyedülállóan erős férfi-domináltságát.52 A média ebben az értelemben egyszerűen férfiakat kell, hogy kérdezzen, mert felelős pozícióban döntően ők ülnek. A roma nők ebből a szempontból többszörösen hátrányos helyzetben vannak: szinte kizárólag az utca embereként, és általában tömeg tagjaként jelennek meg.

3.8. Individualizáció Egy felmérés szerint a magyar népesség jelentős része úgy utasítja el cigányokat, hogy teljesen tájékozatlan a romák demográfiai és kulturális jellemzőit illetően. A kutatás azt is bemutatta, hogy azok a leginkább elutasítóak, akiknek semmilyen kapcsolata nincs cigány emberekkel: „a romákkal szembeni ellenérzésekre viszont nagyon erősen hat az, hogy mennyire kiterjedt személyes kapcsolatai voltak cigány emberekkel”. (Marián 2009). A személyes kontaktusok egyre szűkülő lehetősége miatt különösen felértékelődik, hogy az emberek többsége miként ’találkozik’ e csoporttal (illetve tagjaival) a médiában. Így például felértékelődik az is, hogy a média általánosságban, egyfajta arctalan tömegként beszél-e a romákról, vagy valós személyeket mutat be, véleményüket is közreadva. Nyilvánvaló, hogy személyekkel sokkal könnyebb azonosulni, míg az általánosság síkján mozgó tudósítások eltávolítják a témát, és szabaddá teszik az utat az általánosító, sztereotípiákon alapuló értelmezéseknek. Ebből a szempontból pozitív fejleményként értékelhetjük, hogy a megszemélyesítést nélkülöző bemutatások aránya nagymértékben és folyamatosan szorul vissza: míg 1997-ben az ilyen bemutatások masszívan dominálták a romák médiaképét azóta folyamatos a javulás ebben a kérdésben. Míg 1997-ben a bemutatások döntő része (60%-a) általánosságban, minden specifikáció nélkül beszélt ’a cigányokról’, Magyarország a világ 137 országából 108. helyet foglalja el a női parlamenti képviselők arányát tekintve. A női parlamenti képviselők aránya 9% Európában a legalacsonyabb, (EU átlaga 22%), ráadásul a magyar kormányban, Európában egyedülálló módon, egyetlen nő sincs. Forrás: Inter-Parliamentary Union. http://www.ipu.org/wmne/classif.htm 52

33

mára a médiában megjelenő romák több, mint felét személyként ábrázolták. További 9% volt a család illetve kisebb csoport szintjén történő bemutatás. A bemutatások 17%-a nagyobb csoportként (pl. ’roma közmunkások’, ’roma zenészek’ ’iskolások’, gyöngyöspatai romák stb.), és csupán az ábrázolások 14%-a utalt romákra általánosságban, minden specifikáció nélkül (a’ magyarországi romák’, ’cigányság’, ’romaügyek’, ’cigánybűnözés’). Roma s zereplők meg s zemélyes ítődés ének s zintjei

14% 2%

17%

58%

9%

személy személyek nagyobb csoportja, település romák' általánosságban

család, személyek kisebb csoportja intézmény

Érdemes megnézni, hogy az egyes témák kapcsán vannak-e nagy eltérések ebből a szempontból. A politikai témákkal foglalkozó cikkekben a leggyakoribb a megszemélyesített ábrázolás: a szereplők 70%-a volt személy. Ebben az esetben valószínűleg mindig van politikus, szakértő, akit mikrofonvégre lehet kapni. Az általánosító, romákról általánosságban történő beszéd ritka volt ezentúl a kultúrával és a helyi konfliktusokkal kapcsolatos anyagokban (a fenti sorrendben: 5%, 15%, 6%). A legkevesebb személyes megjelenésnek a külföldi romák és az előítéletekkel foglalkozó cikkek adtak teret (35, ill. 41%). A legfontosabb következtetés, hogy viszonylag ritkává vált a ’cigányokról általánosságban’ való beszéd. Ez alól kivételt képeznek a gyöngyöspatai tudósítások, ahol jellemzően a cigányokról, ’cigánybűnözésről’ általánosságban, vagy legfeljebb a ’gyöngyöspatai romákról’ (illetve az általuk elkövetett lopásokról) beszélnek. Az ezekben megjelenő roma ’szereplők’ 57%-a nagyobb csoport, vagy népesség és csak 40%-a volt személy. Ugyanakkor nagyon jelentős különbségek is megfigyelhetőek az egyes médiumok között abban a tekintetben, hogy mennyire személyesíti meg a ’romákat’. Míg a névvel szereplő, személyként megjelenő romák aránya a Magyar Nemzetben 39%, a M1 Híradóban 31%, a HírTV-ben 38%, addig a Népszabadságban ez az arány 47%, az RTL Klub és a TV2 Híradóiban 48%.

3.9. Közvetlen hang – megszólalási esélyek Az individualizálódás másik fontos indikátora, hogy megszólaltatják-e a közvetlenül érintetteket, idézik-e véleményüket -- vagy éppen csak beszélnek az adott csoportról. A tudósítások 15%-a személytelen hír és további harmadukban (35%) nem szólalnak meg romák és nem is hivatkoznak véleményükre, 8%-ában pedig csak 34

hivatkoznak véleményükre. Az anyagok 40%-ában viszont személyesen megszólalnak. Ez a korábbiakhoz képest jelentős javulás:

R oma szereplők 'hangja'

nem szólal meg megszólal

100%

80% 59 69 79

60%

73

83

92 40%

41

20%

0%

21

17

1993-94

1997

30

27

2000

2003

8 1987-88

2011

A közvetlenül megszólaló roma szereplők mintegy fele romaként nyilatkozik másik fele viszont ’történetesen roma’ járókelőként, vörösiszap-katasztrófa elszenvedőjeként (és például szinte sohasem valaminek a szakértőjeként.) A kereszt-kategorizáció így is, legalább részben erősödött: megnövekedett azoknak a bemutatásoknak a száma, amelyekben a roma szereplők bemutatásának lehetőségét nem származásuk, hanem más tulajdonságuk teremti meg. A vizsgált médiumok között megint csak igen nagyok a különbségek: minden második tudósításában anélkül beszél a romákról a Magyar Nemzet (51%), az M1 (58%), és a HírTv (50%), hogy megszólaltatnák őket, vagy akárcsak hivatkoznának álláspontjukra, míg a másik oldalon ezek az arányok minden negyedik esetben, vagy annál is ritkábban jellemzőek. (Népszabadság 28%, RTLKlub 12%, TV2 Híradó 25%, Blikk 14%). A keresztkategorizációnak a legnagyobb terepet továbbra is a populáris média nyújtja, elsősorban tehetségkutató és celeb-műsorainak köszönhetően (Blikk cikkeinek 64%-ában), de az RTL Klub Híradó tudósításainak 52%ában és a TV2 Híradó 33%-ában ez a történik).

35

3.6. tábla: Megjelenési terepek és megszólalások Megszólal romaként/ képviselőként Politika, közpolitika 28% (kormányzati és önkormányzati) Roma önszerveződés, 49% önkormányzatiság Kivándorlás NA* Külföldi romák Jogvédelem, kisebbségi 22% jogok Szegénység, szociális helyzet 26% Oktatás 50% Foglalkoztatás, munkapiac 40% Gazdaság, vállalkozás 28% Kultúra, média 17% Egészség/ügy NA* Helyi (interetnikus) 23% konfliktus Előítéletek 24% Bűnözés 19% Külpolitika, EU 20% Természeti katasztrófa NA*

Megszólal nem romaként 9%

Hivatkoznak rá

Róla beszélnek

Csak említ

10%

36%

18%

-

6%

29%

16%

NA

NA-

NA

NA

15%

15%

37%

11%

12% 9% 6% 14% 45% NA 15%

13% 6% 6% 9% 4% NA11%

33% 22% 32% 29% 26% NA 45%

16% 17% 16% 20% 8% NA 6%

3% 9% 3% NA

6% 10% 12% NA-

53% 48% 43% NA

13% 13% 22% NA

*NA: túl kicsi az adott témában megjelent tudósítások esetszáma.

A megszólalás közvetlensége azonban témakörönként is változik, és ez jól leválogatja azokat a területeket ahol a médiakép alapján aktívabbak a romák. Jellemzően a kisebbségi önkormányzatiság, az oktatás ad nagyobb megszólalási lehetőséget, de romákkal kapcsolatos politika, vagy a helyi konfliktusok esetében például ez csak a tudósítások negyedében érvényesül.

36

A képpel azonosítás, de meg sem szólaltatás egyik érdekes példája az írott sajtóból (a televíziókban ez a vágóképek miatt természetesen gyakoribb) az Új Dunántúli Napló eljárása. A cikk egy telepfelszámolási program kapcsán kialakult konfliktusról szól, amit 3 hosszúhetényi cigány család Komlóra költöztetésének terve okozott. A cikk közvetlenül idézi az egyik tiltakozó előítéletes kijelentését, a városrész képviselőjének a félelmet érzőkkel megértő állásfoglalását („a problémát magukkal viszik, bárhova is költöznek”) és a hosszúhetényi polgármester nyilatkozatát, aki elmondja, hogy már kértek további segítséget. A cigányokról magukról (a fentieken kívül) nem tudunk meg semmit: ők egy fényképet kapnak, amin egy asszony mosolyog egy kisgyermekkel a karján vakolatlan háza bejáratánál. (Új Dunántúli Napló, 2010. 12. 08.)

3.10. Mediatizált cigány tulajdonságok A kódolók a cigányokkal kapcsolatos legszélesebb körben osztott képzetek jelenlétét is lekódolták. Ezek klaszterelemzése három csoportba sorolta a tudósításokból kirajzolódó leggyakoribb képzeteket: az első csoportba a szegénység, segélyezettség képzetei, a másodikba az aszociális viselkedések, devianciák – agresszió, bűnözés, elhanyagoltság, társadalmi normáknak megfelelni, beilleszkedni nem akarás – , míg a harmadikba a pozitív konnotációk – tehetség, rendes cigány – képzetei kerültek.

37

3.7 táblázat: Sztereotípia csoportok előfordulásának megoszlása médiumok szerint (előfordulás az adott médium tudósításainak %-ában) Szegénység-klaszter

Népszabadság Magyar Nemzet Blikk Index Origo.hu Észak Magyarország Új Dunántúli Napló RTL Klub Tv2 MTV1 HírTV Összesen

40 25 33 33 10 46 33 59 18 8 28 31

aszociális viselkedések, devianciák, -klaszter 34 56 20 47 51 23 36 12 35 58 50 37

Pozitív képzetek klaszter 2 18 51 29 2 48 9 12 24

Az adatokból jól látható, hogy míg a Népszabadság, az RTL Klub, és az Észak Magyarországot a szegénységgel, rászoruló családokkal kapcsolatos jelentések dominálták, a Magyar Nemzet, az MTV1, a HírTv, valamint az Origo.hu felületein a negatív képzettársítások voltak kiemelkedően gyakoriak: bűnözés, agresszió, beilleszkedni nem akarás. A Blikk a pozitív mintákat erősítette, elsősorban a tehetségkutató műsorok versenyzőinek bemutatásával. A Tv2 és az Új Dunántúli Napló a többi médiumhoz képest ritkábban sugallta e képzettársítások bármelyikét. Jól látható, hogy pozitív sztereotípiák ’komoly’ témák kapcsán, valamint az index.hu kivételével a politikai sajtóban csak nagyon ritkán jelennek meg.

3.11. Képek Az elemzés kiterjedt a sajtó-tudósításokhoz társított vizuális anyagokra is. A cikkek többsége (55%-a) mellett volt illusztráció, kép – ezek döntő többsége (88%-a) személyt, vagy csoportot ábrázolt. A képeken megjelenő szereplők körülbelül fele romaként volt azonosítható. A legnagyobb arányt a társadalmi szerep nélkül megjelenő romák képviselték (gyerekek, utca embere, dolgozó – 54%). A megjelenő személyek 20%-a közszereplőt (politikust, intézményt képviselő személyt) és további 20%-a közismert személyt (művészt, celebet, sportolót) mutatott. Beszédes, hogy az összes vizuálisan megjelenített roma szereplő közül mindössze 4%-ot képviseltek azok, akik valamilyen munkát végeztek, miközben az ábrázolások nagyobb része lődörgő, tétlen személyek, gyerekek csoportját mutatta. A keretezési igyekezet: amikor a cím a képnek is ellentmond

38

4. A televíziók A televízió híradók tartalmi elemzése az összevethetőség érdekében a sajtóval azonos kódutasítás alapján készült, az elemzési eredmények az általános tartalomelemzésben olvashatóak. A televíziókra jellemző tematikák, az ezeken túli jelentésadások, és a képi azonosítás jellegzetességei azonban további elemzést tesznek lehetővé.

4.1. Televíziós tematikák Az egyes témák előfordulásának gyakorisága a televíziós hírműsorokban, 2011 Televíziós Teljes minta hírműsorok Politika, közpolitika (kormányzati és 21% 33% önkormányzati) Roma önszerveződés, önkormányzatiság 7% 12% Kivándorlás 2% Külföldi romák 5% Jogvédelem, kisebbségi jogok 3% 6% Szegénység, szociális helyzet 10% 21% Oktatás 7% 15% Foglalkoztatás, munkapiac 12% Gazdaság, vállalkozás 2% 8% Kultúra, média 5% 15% Egészség/ügy 3% 3% Interetnikus konfliktus, előítéletek 10% 28% Bűnözés 40% 37% Külpolitika, EU 7% 14% Természeti katasztrófa 12% 4% Celeb 2% 13% N 58 423

A televíziós és az írott sajtós tudósításokat különválasztva az látszik, hogy a televíziókat alapvetően a harsányabb és könnyebben fogyasztható ügyek dominálták. A televíziós hírműsorok valamivel többet foglalkoznak a bűnözés, a természeti katasztrófa (vörösiszap, ár- és belvíz) híreivel, és jóval kevesebbet politikai (akár romákat érintő kormányzati, akár kisebbségi politikáról legyen szó), avagy olyan társadalmi kérdésekkel, mint a szegénység, oktatás. Ez bizonyos mértékben műfaji kérdéseknek is betudható: nagyrendszerek összefüggései nehezen tárgyalhatók néhány tíz másodpercben. Míg egy lap esetén a felületről mindent vizsgáltunk (pl. az elenyésző számban megjelenő riportokat is), addig a televízióknál csak ezeket az alapvetően a rövidhírekkel egyenértékű híradós tudósításokat. Ugyanakkor jelezhet ez egy olyan, 39

sokak által leírt trendet is, amely – különösen a kereskedelmi televíziók esetében – a könnyű műfajok felé fordulást mutathatja. Az írott médiához viszonyítva a televíziós hírműsorok ritkán számolnak be helyi konfliktusokról: összesen 6 ilyen anyagot találtunk (ebből 5-öt a TV2-n).

4.2. „Beszivárgó” jelentések: a tematikán túli jelentésadások Ugyanakkor a tudósításokban megjelenő tematikákon túl a képi ábrázolások további jelentéseket hordoznak. Anélkül, hogy belemennénk azokba a művészet- és médiaelméletben zajló vitákba,53 hogy a kép befogadása során elkülöníthető-e az értelmezés aktusa, vagy sem, kiindulópontként érdemes elfogadni, hogy a képi beállítások, jelentésteli képrészletek, vágások számos eljárása olyan plusz-jelentést adhat, amik hatása gyakran nem is egyszerűen tudatosítható. Bár a televíziós tartalmaknak is vannak eltérő (Stuart Hall54 klasszikus tanulmányát segítségül hívva: domináns, részben, szelektíven elfogadó, kialkudott-, vagy akár ellenzéki-) olvasatai, a képek anélkül is tudnak „előzetes tudásokat”, akár sztereotípiákat mozgósítani, hogy időnk lenne vitába szállni velük. (Nem véletlen, hogy a szakma ezen eljárások jelentős részét az etikai kérdések között tárgyalja és szabályozza.) A képek által sugallt jelentések arra is kiválóan alkalmasak, hogy a nyíltan tiltott dolgokat kimondják. A továbbiakban néhány ilyen eljárást elemzünk.

4.3. A képi és/vagy asszociatív azonosítás esetei 4.3.1. Kereszt-kategorizáció Az adott szereplő romaként való azonosításának a bevezetőben említett nehézségei különösen erősnek bizonyulnak akkor, amikor az adott szereplő a ráaggatott sztereotípiáktól elütő szerepben jelenik meg. Az ilyen esetek között találjuk azokat az értékes anyagokat, amiket a tolerancia-programok általában keresnek: amikor egy kisebbségi szereplő nem kisebbségi szerepben kerül bemutatásra. Kicsit leegyszerűsítve: az ilyen, „spontán” jelenlét a képernyőkön az adott csoport integráltságát sugározza, azt, hogy a mindennapjaink részesei a romák, míg abban az esetben, ha a cigányok rendre explicite cigányként jelennek meg, ez a széleskörű sztereotipizáltság miatt sokkal inkább a csoport probléma-mivoltát sugallja. Az is igaz azonban, hogy a befogadói értelmezésekkel kapcsolatban sem tételezhetünk fel egyértelmű döntéseket. Ennek legjobb példáját egy nemrégiben készült, reklámokkal kapcsolatos kísérlet adta. Siklaki István egy kutatásában55 olyan reklámanyagokat tesztelt fókuszcsoportokban, amelyek roma és nem roma szereplő ugyanazt, ugyanolyan képi beállításban reklámozott. A kutatás egyik eredménye az, hogy bizonyos esetekben a sztereotípiáknak ellentmondó cigány-bemutatások során a szereplőt nem cigányként, hanem pl. mediterrán külföldiként értelmezték. (Ez megmutatja a kereszkategorizációs eljárások határait is.) A korábbi roma médiakutatások (Vicsek 199656; Bernáth—Messing 1998) éppen azt mutatták, hogy nagyon alacsony az ún. keresztkategorizációs index. Vicsek Lilla kutatásában a lekódolt roma szereplők közül egyetlen egy volt, aki munkája során nem kisebbségi feladatkört látott el (egy focista). Más Ezek egy összefoglalását adja pl. György Péter, 1996. Stuart Hall, 1980, 55 Siklaki István: Sztereotípiák, reklám, identitás c. előadása alapján www.socio.mta.hu/dynamic/beszedmodok_2009nov26_siklakii_eloadas.ppt 56 Vicsek Lilla, 1996. 53 54

40

tartalomelemzések pedig azt mutatták, hogy a romák többsége, mint “probléma” jelenik meg – a szereplők jelentős részének nincs semmilyen társadalmi szerepe, ami elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy valamilyen nem kisebbségi témában jelenjenek meg. A mostani kutatásban a tudósítások harmadában jelennek meg a cigányok további társadalmi szerep nélkül, 14%-ban „a cigányság illusztrációjaként”. Ennek ellenére a keresztkategorizációs bemutatások a lapokban is növekedtek. Erre példa, hogy az Észak-Magyarország többször szerepeltetett romákat a „megkérdezzük az utca emberét” típusú rovatban, és nyilvánvalóan nagy szerepet játszanak ebben a televíziós tehetségkutatók történetesen roma nyertesei is, akik mind a televíziókban, mind a lapok bulvárhíreiben nagy nyilvánosságot kapnak. Ennek során már szintén nem „roma kérdés” újabb illusztrációjaként kerülnek bemutatásra.

E keresztkategorizáció egyik legegyszerűbb formája a képi azonosítás: ezekben az esetekben nem is kell kimondani, hogy a szereplő cigány. A televíziók nagyobb arányban mutattak be így romákat, és e bemutatások egy része egyenesen ellentmond a közkeletű képi vagy szerep-sztereotípiáknak. Ezek közül van olyan, amit az élet hozott (pl. az arról szóló beszámolóban,57 amikor először gyógyítottak őssejt segítségével leukémiát Magyarországon, és a nyilatkozó anyuka (nagy eséllyel) cigányként tűnt fel a nézők többségének). Más esetekben azonban választás eredményeként kerülhettek be történetesen roma szereplők egy „etnikailag semleges” anyagba. A vörösiszap-katasztrófa áldozatairól szóló tudósításokban rendre sok roma gyermek és szülő tűnt fel, és nem csak a vágóképeken, de a megszólaltatottak között is.58 Ezekben az esetekben nyilván találhatott volna csak nem roma nyilatkozókat is a riporter. Más esetekben pedig akár tudatos döntést is feltételezhetünk: amikor például egy, Bálint gazda balesetével kapcsolatos anyagban59 az archív bejátszó éppen az, amikor roma fiataloknak ad tanácsot. Az olyan bemutatások, amikor éppen egy cigány epilepsziás nyilatkozik egy új műtéti eljárásról egy kórházi osztályon, 60 azt teszi természetessé, hogy a cigányok is lehetnek „egyek közülünk”. Az ilyen anyagok megszaporodása alapján jelentősen javultak az esélyei annak, hogy a roma közösség velünk élő közösségként tűnjön fel a médiában. Ez, – miután korántsem magától értetődő, hogy a zömmel (vagy kizárólag) középosztályi újságírókból álló szerkesztőségek intenzív kapcsolatokkal rendelkeznének a kisebbségi közösségekkel, – tudatos döntésekre is vall. (A nagy, elismert médiumok, mint pl. a BBC éppen ebből a belátásból állított fel külön intézményi egységet Diversity Database néven, amelynek a feladata a szerkesztőségek ellátása olyan sztorikkal és megszólaltatható szereplőkkel, akik valamitől érdekesek – és történetesen pakisztániak, karibiak, stb. A Magyarországon indított hasonló civil programok, például a programÖT nem hoztak átütő eredményeket, az egyes médiumoknál pedig nem tudunk hasonló szervezett tevékenységről. )

4.3.2. Sugalmazó és manipulatív képi eljárások: képi sztereotípiák Ugyanakkor a képi és asszociatív azonosítások között találjuk a manipuláció és sugalmazás eseteit is. A bennünk élő tudásokat, köztük a sztereotípiákat mozgósító képi toposzok között vannak meglehetősen makacs, hosszú ideje velünk élők, míg más toposzok kialakulnak, megerősödnek, majd átadják a helyüket újabbaknak. (Az elmúlt években kialakult egyik ilyen képi toposz például a kigyúrt, agresszívan pózoló cigány férfi és kamasz képi sztereotípiája, amit, – miután a facebook-on valóban többen kitettek TV2 2010.12.19 Pl. HírTV 2010.12.20.; RTL Klub 2010.11.04; Utóbbi esetében két héttel később (2010.11.16.) ez a tudatos választás már nem működött: ugyanebben a témában ugyanebben a híradóban már csak vágóképként szerepelnek cigány gyerekek egy tábor kapcsán, a megszólaltatottak között nem. 59 RTL Klub 2011.02.16 60 RTL Klub 2011.03.08. 57 58

41

magukról ilyen képet – sokan a cigányok önreprezentációját értékelik, egyes portálok szorgalmasan gyűjtögetik is (a kereszthivatkozások miatt pedig már a google képkeresőjének első ’cigány’ találatai közé is felkerültek.) Vizuális sztereotípiák a vágóképeken: (az összes vágóképet használó televíziós tudósítás %-ban) Élvezeti cikkek, nagy gazdagság 7% Bámészkodó cigány csoport 11% Állatok 13% Elhanyagolt ruházat, 7% Fenyegető férfiak 7%

A mintába került televíziós anyagok nem, vagy ritkán használták olyan korábban bevett képi sztereotípiákat, mint például a kirívó gazdagságot mutató ékszerek, vagy az élvezeti cikkek képei.

42

4.3.3. Roma közösségkép: bámészkodó tömeg Ám jól megfigyelhetőek olyan képi toposzok, amelyek nem csak erős pluszjelentést hordoznak, de a történet etnikai karakterének beazonosítására is alkalmasak. Az egyik ilyen kialakult képi sztereotípia a vágóképeken távolságból feltűnő (sem a hangjukat nem halljuk, sem az arcuk nem bontakozik ki) bámészkodó, tétlen cigány csoport. Az 58 lekódolt híradásból 55-ben voltak vágóképek is.61 Ezek közül 18-ban jelent meg roma (vagy legalább részben roma) csoport vágóképként. Ezeknek viszont már majdnem a fele (8) így mutatta be a cigányokat. Ez ma a televíziós vágóképek leggyakoribb toposza a roma közösségről.62 E képek még a harmadik világban készült turista filmeknek bevett elemei, és – bár részletes elemzések nem állnak rendelkezésünkre –, azt gyanítjuk, hogy más hasonló helyzetekben (például a közlekedési balesetek esetén támadó csődületnél) ezeket a képeket a vágás általában nem hagyja bent az anyagban. E képsorok – különösen a cigánysorok, földutak, leromlott házak képeivel együtt – gyakran szolgálnak a cigányok azonosítására.

három tudósítás mozgókép nélküli, a műsorvezető által elmondott hír volt. a további lekódolt képek közül 3 rabláncon vezetett, elfogáskor, vagy a börtön előtt várakozó csoportot mutat, 3 vörösiszap károsultak rendezvényein készült, és csak három olyan van, amin valamilyen aktív tevékenység közben láthatóak: az egyik egy tanfolyamon, egy másik a romákat ért támadások emléknapján, egy harmadik pedig egy gyöngyöspatai roma ellendemonstráción készült. 61 62

43

Erre az eljárásra a legdurvább példa a mintában egy kovácsvágási riport63, amely egy idős asszony erőszakos haláláról szól. Az elkövetőkről a forgatás idején semmit sem tud még a rendőrség, az áldozat hozzátartozója sokat sejtetően annyit mond: beszélnek mindenfélét. Mindeközben a vágóképeken a beúszik a helyi cigánytelep első, romos háza (ezt jól ellenpontozza az áldozat kerítéssel körbevett, gondozott portája e képek előtt, majd visszavágásuk), és hátulról mutatott, ételhordóval ballagó gyermekek vágóképei. E tudósítás szerencsére kivételes esete a mintában a durván manipulatív eljárásoknak. Míg a forgatási helyszíneken bámészkodók esetében mégiscsak a forgatási helyszínen rögzítette a kamera, amit rögzített, a kovácsvágási riportban még ilyen gyenge kapcsolat sincs a történettel: ezzel az erővel készülhettek volna a vágóképek, mondjuk, a helyi polgármester előszobájában is.

4.3.4. Érzelmi és koncepciós keretezés A televíziós híradók roma-képe kapcsán a közelmúltban egy nagyobb kvalitatív elemzés64 született: a Cozma-gyilkosság és a tatárszentgyörgyi támadásról szóló híradós anyagokat65 vizsgálták az ORTT megbízásából. Bár az elemzés nem a roma médiakép feltárását általában, hanem két konkrét ügyhöz kötődő eljárásokat elemzett, több megállapítása fontos a mi szempontunkból is. Az egyik ilyen, hogy milyen erejűek és elterjedtek egyes ügyekben a média érzelmi dramatizáló eljárásai. Az elemzés megállapításai szerint „a veszprémi gyilkosság, illetve a médiában annak apropóján megjelent, a magyarországi romákhoz kapcsolódó egyéb bűncselekmények rendkívül alkalmasak voltak a cselekmények dramatizálására és azok érzelmi keretezésére. Ilyen témák voltak egyfelől Marian Cozma búcsúztatása, temetése, másfelől a bűncselekmény brutalitása, az „enyingi cigánymaffia” leírása. Mindez a „mindless reading”-ként bemutatott befogadói attitűd erősítéséhez vezethet, amely a nézőből annak előítéletein alapuló automatikus, gondolkodás nélküli reakciót vált ki. Ez lehetetlenné teszi az információk racionális feldolgozását.” Ugyanakkor ez az érzelmi keretezés már messze nem volt ilyen erős a tatárszentgyörgyi gyilkosság bemutatásában: „az MTV kivételével az összes műsorszolgáltató esetében - feltűnő különbség volt tetten érhető a gyász kifejezésének bemutatásában. A Marian Cozma meggyilkolásáról szóló tudósításokban általában rendkívül sokszor (és sok ismétléssel) számoltak be a halálesetet követő országos gyászreakciókról, mutatták be a sportoló hozzátartozóinak fájdalmát. Ezt a tragédián túl a szakirodalomban hírérték növelő tényezőként számon tartott prominencia 66 is indokolta. Ugyanakkor a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság esetében feltűnően kevés gyászreakcióról tudósítottak a vizsgált híradók, holott elméletileg a gyermekgyilkosságoknál ilyenek természetesek és gyakoriak.” Másrészt azonban a Cozma gyilkosságról szóló televíziós tudósításokban is megfigyelhető volt az, a már az olaszliszkai gyilkosság kapcsán elindult keretezés, amely ilyen esetekben a cigányokkal kapcsolatos közpolitikai teendők felől kérdez és láttat. Mindez nem csak azért probléma, mert a cigányok helyzetét a bűnözés kontextusából tárgyalta ezekben az esetekben a média, hanem azért is, mert a konkrét ügyeket így általános szintre emelve óhatatlanul is cigánybűnözésként címkézte, így „nem (vagy nem csak) a konkrét gyanúsítottakról, hanem ’a cigányokról’ folyt a diskurzus.” TV2 2011.03.13 ORTT: A magyarországi televíziós hírműsorok romaképe a konfliktusok tükrében http://www.ortt.hu/elemzesek/21/1271850273magyarorszagi_televizios_hirmusorok_romakepe_20100421.pdf) 65 a Duna TV, az Echo TV, a Hír TV, a Magyar ATV, az MTV, az RTL Klub és a TV2 egy-egy hetének (2009. február 8-14., valamint február 23 - március 1.) hírműsoraiban.. 66 Az elhunyt és a gyászolók egy része is ismert sportoló, közéleti szereplő volt. 63 64

44

A mi elemzési mintánk sem volt mentes az érzelmi keretezés ilyen eseteitől: ide sorolhatóak azok a „kis-Fókusz” típusú anyagok67, amelyek szabolcsi cigány családok helyzetét mutatják be erős képekkel és emberi drámával a belvíz után. Ezek (az egyébként híradókba ritkán bekerülő) anyagok több olyan szerkesztési, narrációs és képi stratégiát használnak, amelyek sokkal inkább az érzelmi azonosulásra, mint a problémák felvetésére, megoldások körüljárására alkalmasak.68

TV2 2010.11.25, illetve RTL Klub 2011.03.28; A Fókusz szegénységábrázolásának alapos elemzését adja Hammer Ferenc: Közbeszéd és társadalmi igazságosság. Médiakutató, 2004. tavasz. 67 68

45

Ráközelítés

A másik oldalról erőteljesen manipulatív érzelmi keretezést alkalmaz egy rövid riport69 arról, hogy meghalt valaki egy rendőrségi előállítás és sokkolóhasználat során. A tudósítás kétszer is hangsúlyozza, hogy a férfi korábban majdnem harminc évig ült börtönben – ami nyilván nem tesz hozzá sokat a történet megértéséhez, de alkalmas a lassan kialakuló szolidaritás elfojtására. E narráció mellett közelít a kamera a havas utcára csődült emberekről az egyszerű kockaházra, majd a rendetlen hálószobára (ami lehet ilyen „alapjáraton”, de az elfogástól és az esetleges házkutatástól is – ez ránk van bízva).

4.2.5. Szerkesztői keretezés Hasonló eljárásnak tekinthető az a kontextuális jelentésadás, amikor a szerkesztők két, tartalmában, és jelentőségében távoli anyag egymás mögött szerepeltetésével adnak értelmezési keretet. Ilyen eset volt, amikor az egyik televízió a gyöngyöspatai események egyik tudósítása elé egy, a szabadulóbulikról szóló, (később elemzett) anyagot vágott.70 A Hír TV-vel kapcsolatban ugyanezt a szerkesztői gyakorlatot írja le az ORTT elemzése a február 8-i adásban a Cozma gyilkosság mellé szerkesztett Heves megyei erőszakos bűncselekményről szóló tudósítás („tagadják a cigányok” felkonffal”); majd egy újabb hír, miszerint „életveszélyesen megfenyegették az ormánsági uzsoraügyek tanúit.” Nyilvánvaló, hogy mi kötheti ezeket a történeteket egy csoportba, és hogyan erősítik egymást, anélkül is, hogy az utolsó hírnél akár utalni kellett volna a cigányokra. Az ORTT így ír: „az előző hírcsokor kontextusa, illetve az a tény, hogy az úgynevezett uzsoraügyek korábban egyes roma csoportokhoz kötődve jelentek meg a magyar nyilvánosságban, egyértelműen jelezte, hogy itt is a ’cigánybűnözés’ egyik formájáról van szó.” Még nyersebb ez a szerkesztési elv a Hír TV 2009. február 25-i híradójában, amely már a tatárszentgyörgyi gyilkosság esetében (tehát a cigány áldozatok esetében teremt összefüggést a ’cigánybűnözéssel’): 1. Tatárszentgyörgy: az országos rendőrfőkapitány egyelőre óvatosan nyilatkozik azzal kapcsolatban, hogy van-e összefüggés a romákat ért támadások között. 2. a kormány közbiztonsággal kapcsolatos tevékenységének kritikája. Ezután két erőszakos bűncselekményről szóló tudósítás jön:

69 70

TV2 2011.12.27 HírTV 2011.03.06.

46

3. „Rendőrökre támadt egy hattagú cigánycsalád a siófoki Tesco parkolójában”. 4.„A többségében cigányok lakta Tiszabura külterületén halőrökre támadt egy fiatalember 71”.

4.4. Toposzok 4.4.1. Toposz a történetben Szociálpszichológiai közhely, hogy a sztereotípiák kialakításában és fenntartásában jelentős szerepe van a szelektív észlelésnek: kísérletek sora tárta fel, ahogy bizonyos, a tudásainknak megfelelő történeteket, mozzanatokat felerősítve értékelünk, míg az ezeknek ellentmondókat gyakran már az észlelés során elnyomjuk. Sok tekintetben ilyesmi történik a médiatartalmak befogadásakor, de már a szerkesztői döntésekkor is, amikor egy-egy esemény hírértékéről döntenek. A szerkesztőket is befolyásolják a kialakult toposzok az anyagok kiválogatásakor: az olyan kialakuló tudások, amelyek a korábbinál nagyobb hírértéket biztosítanak egy-egy eseménynek. Ilyenkor egy „kontextuális hírérték” is érvényesül: például Olaszliszka után a közúti baleset utáni agresszió témája.72 Ebből kettő is bekerült a mintába. Ilyen volt a berceli szánkóbaleset, ahol az áldozat édesapjának nyilatkozata igen árulkodó azzal kapcsolatban, hogy az esetről szóló médiatudósítások egy része hogyan keretezte a történetet: "nem kell ezt összehasonlítani Olaszliszkával" -- mondja. A másik esetben,73 Ibrányban kellett beavatkoznia a rendőrségnek; azt hogy cigányokról lehetett szó, onnan tudjuk, hogy a narrátor hangsúlyozza: a rendőrök mellett a polgárőrök és kisebbségi képviselők csillapították az embereket. Sok tekintetben ilyen toposz lett Borsod-Abaúj-Zemplén megye, mint „a válságés a kiábrándító szegénység helye” is. Ezt itt részletesen nem tudjuk tárgyalni, de médiafogyasztóként is jól látható, és külön elemzéseket igényelne, hogy a szegénységgel, vagy éppen szociálpolitikai beavatkozásokkal kapcsolatos anyagok vágóképei mennyivel nagyobb arányban készülnek itt, vagy éppen mennyivel nagyobb eséllyel kerül a hírekbe egy-egy szegény-bűncselekmény, ha Borsodban történt.

Idézi: ORTT Közvetlenül az olaszliszkai gyilkosság után ugyanezt figyelte meg Pócsik Andrea érzékeny elemzésében: „bizonyos sajtóorgánumok ezekben a napokban egymásra halmozták a ’hasonló bűneseteket’, és visszahozták a közbeszédbe a ’cigánybűnözés’ fogalmát” Pócsik Andrea: Közszolgálatiság és diskurzus. Az olaszliszkai tragédia a médiában. Beszélő, 2007. május. 73 Mindkét eset az M1 2010.12.05; illetve 12.09-i adásából került a mintába, négy napon belül két eset kapott ilyen nagy nyilvánosságot. 71 72

47

4.4.2. Toposz a nyelvben: nyelvi sztereotípiák és hívószavak A „rokonság”, mint beazonosító Talán nincs még egy, a cigányok azonosításában az utóbbi években ekkora karriert befutott azonosító metafora, mint a ’rokonság’-cimke. Ez a kifejezés – teljesen függetlenül a valós rokoni foktól – ma a nagyobb releváns tömegverekedések leírásától a közlekedési balesetek (pl. a cegéledberceli szánkóbaleset) vagy bizonyos, több tucat embert megmozdító konfliktusok74 esetében is működik. A vizsgált időszakban a HírTV március 6-i tudósítása azzal kapcsolatban, hogy a kormány jogszabály-módosításokat tervez az úgynevezett szabaduló-bulikkal kapcsolatban, az alábbi narrációt használja: [ezekre] "összegyűlik a széles rokonság apraja-nagyja, és hajnalig szól a zene". (...) vannak az országnak olyan részei, ahol szinte minden napra jut egy, ezért (!) résztvevőiket elzárással is büntethetnék, hasonlóan a vagyon elleni szabálysértéseket elkövetőkhöz". Az érdekes oktulajdonítás (mintha a büntethetőség attól függene, hogy egy cselekményből mások a környezetünkben mennyit követnek el) mellett jól láthatóak az expresszív kifejezések, amiket csak tovább erősítenek a vágóképek: a valószínűleg a börtönépület előtt álló, kitakart, elhomályosított várakozók, akik közül egy, a szabadulót megölelő kalapos öregember éles alakja tűnik csak ki, a drága autók, illetve egy kondérban fövő tyúkhúsleves képei. Az anyag ellentmondásai jól mutatják a készítők elfogultságát. Nyilvánvaló, hogy egy szabadulót nem csak a családja várhat, itt a család emlegetése segítséget nyújt a szereplők cigányként való értelmezéséhez. Ugyanakkor manipulatív az anyag kiválasztása is: ha a gazdagságnak ezek a képei lennének a jellemzőek a szabadulóbulikra, akkor biztosan nem lenne igaz, hogy „vannak az országnak olyan részei, ahol szinte minden napra jut egy”. Mindez ráadásul egyetlen felvétel az interneten terjedő igen sok közül (a narrátor is az interneten terjesztett, megszaporodott felvételekről beszél, amikre videóstábok is rendelhetők). Itt tehát biztosan több felvételből válogathatott a készítő – mégis a drága autót, és a gazdag húslevest látta reprezentatívnak. A tudósítás külön hangsúlyozza: „az esemény egyes helyeken már hasonló rangot vívott ki magának, mint egy névnap, vagy egy esküvő.” A HírTV e tudósításával sikeresen mutatta be érdemtelen, bűnözőként a cigányokat – ezt igazolják az anyagot átvevő portálokon olvasható kommentek. Ezek elemzése nem dolgunk, és tisztában vagyunk azzal is, hogy a kommentelők véleménye korántsem reprezentatív a magyar lakosságra nézve. Abból a szempontból azonban ez teljesen mindegy, hogy három meglehetősen eltérő portálon75 a tudósítással kapcsolatos kommenteket a romákra utaló megjegyzések, illetve a szereplők gazdagsága uralta. Konszenzusos volt az egymásra is reflektáló kommentelők körében a cigányként való azonosítás, és a gazdagságon való felháborodás is, gúnyos utalásokkal a megélhetési bűnözésre és a segélyekre. Több megjegyzés a cigány kultúrával kapcsolja össze a jelenséget.

Például egy Miskolcon történt ügyben, amikor a boon.hu beszámolója szerint „legalább huszonöten rohantak elő a házakból”, hogy megverjenek egy, két hangosan rágózó kamaszra a buszon rászóló utast. http://www.boon.hu/miskolc/csendre-intette-a-gyerekeket-a-rokonok-elt246rtek-az-orrat/news-2011030803085918 75 a google keresőjében az első oldalakon megjelenő, a kommentekhez szabad hozzáférést adó, és nem nyílt cigányellenességgel jellemezhető portál: Index, http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=0&na_step=30&t=9207539&na_order; egy hírfal nevű hírgűjtő portál http://belfold.hirfal.hu/a_szabadulobulik_miatt_szigoritanak_a_torvenyt_video-3856182.html; és http://subba.blog.hu/2011/03/07/lol_a_szabadulobulik_miatt_szigoritanak_a_torvenyt . 74

48

Az elemzéshez képest a mi mintánkban egyszerre voltak tudatos, pozitív bemutatások és olyan képi eljárások is, amiken oktatni lehetne a szakmai hibákat. És olyanok is, amelyek esetében bár nyilvánvalóan nehéz lenne a szándékosságot kimutatni vagy bizonyítani, azt is túlzás lenne állítani, hogy ezek az eljárások kizárólag ismerethiányból fakadnak.

49

5. Összegzés helyett Az adatok minden korábbinál nagyobb arányú kriminalitást, széles körben alkalmazott sugalmazó és sejtető eljárásokat, és előregyártott igazságok tömegét mutatja a roma médiaképben. Eltűntek a korábban még széles körben tudósított (és a romák által ma is széles körben megtapasztalt) diszkriminációs esetek, az előítéletesség ebben a ’valóságban’ már csak a szélsőjobboldalra jellemző, mert az ő retorikájukhoz képest a szalonképesebb stílusú megbélyegzések már fel sem tűnnek. A szegénység helyett a normaszegés esetei a dominánsak, a roma kultúra pedig az általános bulvarizálódáshoz igazodva elsősorban történetesen roma celebek apró-cseprő ügyeiben jelenik meg. A médiaképben megfigyelhető trendek olyan dilemmák tömegére utalnak, melyek megválaszolására a tartalomelemzés eszközei már nem alkalmasak. Bár kérdések további kutatások nélkül is feltehetők, alapos megfontolásra és széleskörű vitákra lenne szükség annak végiggondolásához, hogy egy ilyen közbeszédi és médiakörnyezetre melyek a lehetséges válaszok. Milyen válaszok adhatók olyan kérdésekre például, hogy a mára jobbára szitokszóvá tett politikai korrektség meggyengülésével nemhogy megnyílt volna a tabuktól mentes, őszinte vita lehetősége, hanem éppen ellenkezőleg, sokat romlottak – a sokak által szorgalmazott, de annál nehezebben megvalósítható – interetnikus párbeszéd lehetőségei, a romák hozzáférése a nyilvánossághoz, részvételük a róluk szóló diskurzusban? A jelek szerint a folyamatok ma sokkal inkább a szélsőjobboldali beszéd dominanciájához, a gyakran ugyanúgy előítéletes, általánosításokon, megbélyegzésen alapuló szélesebb körű, ’mainstream’ közbeszédhez, és az emberi jogi beszédmód csaknem teljes elhalkulásához vezettek. Ebben a közbeszédi térben azonban nem javultak, hanem romlottak az olyan, a méltóságon és egyenlőségen (és hol vagyunk akkor még olyan dolgoktól, mint például a szolidaritás) alapuló kommunikáció esélyei, ahol a roma vélemények a maguk sokszínűségében is megjelenhetnének. És alig érvényesülnek olyan normák, hogy érveinket tényekre, számokra, adatokra alapozzuk, vagy éppen árnyaljuk: ne gondoljuk például, hogy en bloc tehetünk a cigányokra kijelentéseket. Nem lehet-e például, hogy ezt a korrektséget sosem (tehát akkor sem, amikor látszólag gyakorolta) értette másképp a magyar társadalom egy jelentős része, mint – meglehetősen leegyszerűsítve – elfojtásként, amivel nem tudott azonosulni, de megtalálni sem a korrekt, saját sztereotípiáinkra folyamatosan reflektáló beszédet sem? És lehet-e ott párbeszédet folytatni, ahol a párbeszéd fórumai minden korábbinál jobban meggyengültek, a nyilvánosság, benne a romák nyilvánossága is végletesen párhuzamos, nem egyszer pedig egymást kizáró igazságokra esett szét? Úgy, hogy ez a nyilvánosság ráadásul olyan mértékben szegmentálódott és vált belső, „törzsi” nyilvánossággá, hogy az egyes csoportok közötti kommunikáció is megnehezült? Miközben az internetes médiumok népszerűsége a magyarországi cigányoknak is az önkifejezés és az önszerveződés lehetőségét biztosítja, azzal, hogy a médiafogyasztás és informálódás súlypontjai folyamatosan tolódnak a szegmentált közösségi médiák felé, meggyengült azoknak a szűrőknek a szerepe, amelyek a mainstream felületekre nem engedtek ki bármilyen rasszista fejtegetést. Nem feltétlenül azért, mert el akarták ezeket fojtani, hanem mert évtizedes szakmai szabályrendszereket érvényesítettek olyan alapvető elvekkel, mint hogy „hallgattassék meg a másik fél is”, vagy hogy „bizonyíthatóak-e az állításaink”. A cigányoknak, de más marginalizált és stigmatizált csoportoknak is kihívást jelenthet ez a fordulat, mert e közösségeknek nem csak magukkal kell(ene) beszélniük, megteremtve a saját fórumaikat, hanem az elfogadás

50

alapfeltétele lenne, hogy ennél jóval szélesebb körben is tudják formálni a róluk szóló tartalmakat. De kit, hányunkat érdekel ma egy roma internetes portál? E kérdések még az olyan jól azonosítható, és megszólítható csoportok belső nyilvánosságában sem kapnak helyet, mint az újságíró-szakmai nyilvánosság. Hiába mutatják évek óta kutatások, hogy olyan, pusztán gazdasági kérdéseknek tűnő dolgok, mint a szerkesztőségek napi rutinjai és forrásai súlyos torzításokat okoznak. Hogy a sajtótájékoztatók és az egyirányú kommunikáció kizárólagossága, az előrerágott anyagok (után)közlésének széleskörű gyakorlata, a tényfeltárás, az állítások adatokkal való alátámasztásának mellőzése, az érintettek megkérdezésének gyakori hiánya felett lehet sajnálkozni, mondván nincs pénz és idő. Ennek azonban csak egyik következménye a minőség romlása. Nem az adott médium látja a legnagyobb kárát az olyan gyakorlatnak, amely nem áldoz energiát arra, hogy élő kapcsolatokat, a közösségek problémáinak tényekkel alátámasztott ismeretét biztosítsa munkatársainak. Hanem azok, akikről ilyen módon beszélünk. Akiknek az alávetettségét újratermeli a média azzal, hogy gondosan kiválasztott szerepekben, gyakran némaságra ítélve, a megbélyegzésüket ellenpontozás nélkül továbbadva mutatja be. Csupa olyan kérdés, amivel ideje lenne kezdeni valamit.

51

6. Hivatkozott irodalom Bernáth Gábor – Messing Vera (2000): A magyarországi média és egy interetnikussá váló szociális konfliktus: a székesfehérvári gettóügy nyilvánossága. In Horváth, Landau, Szalai (szerk.): Cigánynak születni. Új Mandátum, 2000 Bernáth Gábor – Messing Vera (1998): “…vágóképként, csak némában”. Romák a magyaroszági médiában. Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal, 1997 http://mek.niif.hu/00100/00144/00144.pdf Bernáth Gábor – Messing Vera (1999) Romák a magyarországi többségi médiában: hogyan szeretnénk látni a cigányokat. In Sárközi (ed.): Rendszerváltás és kommunikáció. Osiris Kiadó, Budapest Bernáth Gábor – Messing Vera (2001): Roma szappanopera karakter a „Barátok közt”-ben: az első fecske. Beszámoló a sorozat kapcsán készült fókuszcsoportos kutatásról. In Médiakutató 2001 április Csepeli György (1993): Kisebbségek képe a többségi tömegkommunikációban. In: (szerk.) Csurdi Sándor: Kisebbségkép a tömegtájékoztatásban Régió könyvek, Budapest. Darvas Ágnes – Tausz Katalin (2002) A gyermekek szegénysége. Szociológiai Szemle 2002/4. pp. 95–120. György Péter (1996): A kép és a szöveg (a Gutenberg galaxis alkonya) Imago I. sz., 1996. március. pp. 109-115. Hall, Stuart (1995): The Whites of Their Eyes – Racist Ideologies and the Media. In: (ed): Gail Dines—Jean M. Humez: Gender, Race and Class in Media. A text-reader. Sage, Thousand Oaks, London, New Delhi Hall, Stuart (1980), 2007: Kódolás-dekódolás. In: (szerk.). Angelusz T.--Tardos R.-Terestyéni T.: Média, Nyilvánosság, közvélemény. Szöveggyűjtemény. Gondolat Kiadó, Budapest. pp. 131-143. Hammer Ferenc (2004): Közbeszéd és társadalmi igazságosság. Médiakutató, 2004. tavasz. Hartmann, Paul - Husband, Charles (1974): Racism and the mass media; a study of the role of the mass media in the formation of white beliefs and attitudes in Britain. Davis-Poynter, London Kellner, Douglas (1995) Cultural Studies, Multiculturalism, and Media Culture. In: (ed): Gail Dines—Jean M. Humez: Gender, Race and Class in Media. A textreader. Sage, Thousand Oaks, London, New Delhi Kertesi Gábor (2005) A társadalom peremén: Romák a munkaerőpiacon és az iskolában. Budapest, Osiris. Köllő János (2009) A pálya szélén – Iskolázatlan munkanélküliek a posztszocialista gazdaságban, Budapest, Osiris. Kriza Borbála – Vidra Zsuzsa (2010) A többség fogságában – kisebbségek médiareprezentációja. In Feischmidt (szerk.) Etnicitás. Kisebbségteremtő társadalom. Budapest. Gondolat – MTAKI Krekó Péter--Juhász Attila--Molnár Csaba (2011): A szélsőjobboldal iránti társadalmi kereslet növekedése Magyarországon Politikatudományi Szemle XX/2. 53–79. pp.

52

Krekó Péter – Juhász Attila (2010): Oszkározás – Válasz Mihancsik Zsófia Októberben történt című írására. Mozgó Világ online 2010 január. http://mozgovilag.com/?p=1468 Lakatos Elza (2000): Élősdi fagyöngyök – Belügyi figyelem a cigányrazziáktól a fekete személyikig. Népszabadság 2000.04.15 Marián Béla (2009) : Milyenek a cigányok? – közvélemény-kutatás a „cigánykérdésről” http://www.marketingcentrum.hu/download.php?filename=uploads/tartal om_fajl_02_12373618450097813001237361845.pdf&realname=romacikk. pdf. Marketing Centrum OPK Kft. (2011a) Zárótanulmány. Roma társadalom – 2010. http://84.206.8.166/dokumentum/A%20kutatas%20MC%20roma%20zár ótanulmány_s.pdf Marketing Centrum OPK Kft. (2011b) Zárótanulmány. Roma társadalom – 2010. http://84.206.8.166/dokumentum/A%20kutatas%20MC%20roma%20zár ótanulmány_s.pdf Messing Vera – Molnár Emília (2011) „Válaszok a pénztelenségre: szegény cigány és nem cigány családok megélhetési stratégiái”, Esély, 1. sz. pp. 53-80. Messing Vera (2008) „In a white framework” The representation of Roma in the Hungarian press. VDM Verlag, Frankfurt. Neményi Mária et. al. (2010): Az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos jogtudatosság növekedésének mértéke– fókuszban a nők, a romák, a fogyatékos és az LMBT emberek. http://www.egyenlobanasmod.hu/tamop/data/MTA_1hullam.pdf ORTT (2010): A magyarországi televíziós hírműsorok romaképe a konfliktusok tükrében http://www.ortt.hu/elemzesek/21/1271850273magyarorszagi_televizios_ hirmusorok_romakepe_20100421.pdf Pócsik Andrea (2007): Közszolgálatiság és diskurzus. Az olaszliszkai tragédia a médiában. Beszélő, 2007. május. Ráczné dr. Lehóczky Zsuzsanna (2007): A rendszeres szociális segélyben részesülők együttműködési kötelezettségének teljesülése. Feltáró alapvizsgálat összefoglaló eredményei, zárótanulmány. ÁFSZ, Budapest. Serge Moscovici (2002) A szociális reprezentációk elmélete. In: Társadalomlélektan. Osiris Kiadó Budapest, p.214 Siklaki István (1997) A főcímek demagógiája. Jel-Kép 1997/2. sz Siklaki István (2009): Sztereotípiák, reklám, identitás c. előadása alapján www.socio.mta.hu/dynamic/beszedmodok_2009nov26_siklakii_eloadas.ppt Szalai Júlia (2002): A társadalmi kirekesztődés egyes kérdései az ezredforduló Magyarországán. Szociológiai Szemle (4): pp. 34–50. Szalai Júlia (2007) Nincs két ország…? Társadalmi küzdelmek az állami (túl) elosztásért a rendszerváltás utáni Magyarországon. Osiris Kiadó. Budapest Tauber István—Végh Katalin (1982): A cigányság bűnözésének néhány összefüggése. A “cigánybűnözés” fogalmával kapcsolatos problémák. Magyar Jog, 1982/8.

53

Tauszik Nagyezsda--Tóth György (1987): A hazai cigányság és a nem cigány lakosság dermatoglyphiai tulajdonságai közötti különbségek. Belügyi Szemle: 1987/június. van Dijk, Teun A. (2008).: New(s) Racism: a Discourse Analytical Approach. http://www.discourses.org/OldArticles/New%28s%29%20racism%20%20A%20discourse%20analytical%20approach.pdf Váradi Balázs (2010): Integráció – rideg vagy nem rideg? OctPolCafe 2010.09.09. http://oktpolcafe.hu/varadi-balazs-integracio-rideg-vagy-nem-rideg-21834229 Váradi Luca (2011): Utánpótlás - Fölmérés a tizenévesek előítéletességéről. http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=2443 8 Váradi Mónika Mária (2009): Az „Út a munkához” program hatásvizsgálatának eredményei. Kutatási összefoglaló. MTA Térségfejlesztési Kutatások Osztálya Vicsek Lilla (1996): Cigánykép a sajtóban Amaro Drom, 1996/12 Vidra Zsuzsanna –Vargha Lili (2010): Kisebbségek és kisebbségi témák reprezentációja. Összehasonlító tartalomelemzés hat európai uniós tagállam írott sajtójában In: (szerk): Örkény Antal, Székelyi Mária (szerk.): Az idegen Magyarország: bevándorlók társadalmi integrációja. - Budapest: MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete, ELTE Eötvös Kiadó. Virág Tünde (2008): Változó gazdasági-társadalmi kapcsolatok egy cigányok lakta faluban. Szociológiai Szemle 2008/1 Loïc Wacquant (2001): A nyomor börtönei: A „zéró tolerancia” világméretű terjedése. Helikon Kiadó Budapest. Zádori Zsolt (HVG) (2008): A Magyar Nemzet és a cigányok. http://m.hvg.hu/itthon/20080318_cigany_roma_magyar_nemzet_sesztak

54