Végh Andor
A Balassi Intézet Klebelsberg Kunó kutatói ösztöndíjának beszámolója Kutatási helyszínek: Zágráb, Pozsega, Belovár, Eszék A kutatás tárgya: Magyarok Nyugat-Szlavóniában és a Bilo-hegységben a második világháborúban és az azt követő időszakban
A közép- és nyugat-szlavóniai szórványmagyarság helyzetének és társadalmi struktúráinak változása 1943-tól az 1960-as évek közepéig
Kutatásom során több intézmény levéltári anyagát dolgoztam fel a horvátországi magyarok, kifejezetten a Nyugat-Szlavónia és a Bilo-hegység területén élő magyar közösségeket érintően. Az elsődleges célom az volt, hogy 1931 és 1948 között, melyek hivatalos népességösszeírási évek voltak a királyi (1931) majd később a szocialista (1948) Jugoszláviába, precízebb képet tudjak nyújtani a magyarság helyzetéről, népességszám változásáról a második világháború idején, és az azt követő időszakban lezajlott elvándorlási folyamatokról a megnevezett földrajzi területen. A kutatás másik célja volt, hogy az esetleges 1941-es még a királyi Jugoszláviában elindított népszámlálási adatok egyes eredményeit megtaláljam, azonban ez csak részben sikerült. Az általam viszgált archívumi anyagban erre nem bukkantam. Feltehetően a horvát területeken az összeírás nem történt meg még részleteiben sem, ugyanis az 1941 és 1945 között fennálló (hivatalos nevén) Független Horvát Állam (Nezavisna Država Hrvatska - NDH) statisztikai hivatala is az 1931-es összeírás adataival (területileg és demográfiailag átszámolva az 1941 állapotra) dolgozott1, pedig ezen horvát államalakulat igyekezett lehetőség szerinti minden jogfolytonosságot mellőzni a két világháború között fennáló jugoszláv rendszerrel. Az előbbi statisztikai hiátus enyhítésére a világháborús Horvátországban az állami szervek többször is felszólították a megyei hatóságokat. Összeírásokat, demográfiai statisztikát igényeltek a helyi igazgatástól, mert a kolonizációk, kitelepítések és spontán elmenekülések, valamint a folyamatosan változó frontvonalak miatt (különösen 1942 őszétől a vizsgált területen) a központi állami hatalomnak nem volt hű képe az ország demográfiai és etnikai összetételének valós heyzetéről2. Sajnos egységes adatbázis nem született, és ugyan 1942ben a horvát külügyminisztérium (MVP NDH) a belügyminisztériumon keresztül (MUP NDH) 1
HRD-HDA-Državna statistika, Kut.2,3 MUP-NDH-UMT-kut.1378/1944, HDA-MUP NDH 1, U.M.T. 1324/43, Ezekben az összeírási adatokban már megjegyzésként szerepel, hogy egyek falvak körzetek (elsősorban a középhegységi területeken) adatai nem szerepelnek, mert azok már a partizánok (vagy ahogy a források fogalmaznak a banditák) igazgatása alá tartoznak. 2
elindította a magyarok összeírását, de ez 1943 tavaszára sem történt meg, bár az ügyet egyes dokumentumok szerint a horvát fél még fontosnak, „továbbra is aktuálisnak” ítéli meg3. Ugyanakkor ennek a munkának egyes elemeire akadtam a belügyminisztérium iratai közt. Ezek az anyagok a daruvári körzet etnikai adatait tartalmazták (ebben a dobozban voltak még a magyar szempontból nem kifejezetten érdekes délnyugat-szalvóniai szávamente, a Novska és körzetének egyes területeiről összehasonlító adatok az 1931-es népszámlálással összevetve). Egy másik dokumentumban a belügyminisztérium a területi (megyei) szerveket konkrét etnikai térképek kidolgozására szólította fel (szinkulcsot és ábrázolási módot előre meghatározva) melyben kiemeli, hogy a cél az áttekintő kép kialakítása (külön kiemelve a telepes községeket, mint kvázi-etnikai elemet) nem a statisztikai pontosság. A statisztika hiányát próbáltam még egyházi összeírásokkal, sematizmusi forrásiratokkal pótolni, éppen azért is mert a királyi Jugoszláviában 1939-ben történt egy ilyen katolikus összeírás, és a püspökségi archívum(ok)ban e scematismus generalisoknak a plébániákra vonatkozó adataiból próbáltam információkat szerezni a magyarokat illetően. Sajnos ez a kutatási terület járt a legkevesebb találattal, ugyanis a horvát katolikus egyház Strossmayer püspök hagyatékán meglehetősen erős bástyája volt a horvát nemzeti ügynek, így a katolikus magyarok magyar nyelvű egyházi gyakorlatának nyomaira egyáltalán nem sikerült rábukkani az egyházmegye kutatott irataiban. Az egyes plébániákon és részben a püspökségeken őrzött anyakönyvekben már több nyoma volt a magyaroknak, ugyanakkor ezen a bázison csak egy óriási adatgyűjtési feladattal lehetne megoldható a magyar szállásterület rekonstruálása az 1940-es években. Ezen kívül probléma, hogy az 1991-1995-ös háborúban több dokumentum megsemmisült (e terület kifejezetten pusztító háborús cselekményeiről volt híres), vagy más helyen tárolják azóta, így a püspökségi kutatást több helyen való adatgyűjtés kellene kiegészítse. A legígéretesebb egyházi adatbázist a református egyház anyakönyvei és egyéb iratai kínálják, melyek részben összegyűjtve, részben pedig még mindíg szétszórva a gyülekezeti központokban vannak. Ezen anyagokba Velika Pisanicán sikerült belenéznem, azonban ott éppen olyan iratok maradtak csak melyek a XX. század első harmadára vonatkoztak, így a jelen kutatásomban nem voltak jelentősek, azonban értékük felbecsülhetetlen az Oszták-Magyar Monarchiában itt kialakult gyülekezetek megalapításának körülményeiről, fejlődéséről és azok életéről a Jugoszláv (1929 előtt SzerbHorvát-Szlovén) Királyság kezdeti időszakában. A magyarok összeírása a Magyar Királyság és az NDH között létrejött lakosságcsere ügyén vált különösen fontossá a horvát fél számára, melyről még 1941-ben történtek tárgyalások Pavelić és a magyar kormány küldöttje Tamás Aladár között (Karakaš 2012, Sajti 1987). Ennek értelmében a horvát területek magyarjait arányosan magyarországi (elsősorban bácskai) horvátokra cserélték volna, elsősorban az elüldözött szlavóniai szerbek helyére telepítve (a magyarokat más belső migránsokkal is igyekezett pótolni az NDH). de még 19413
MUP-NDH-UMT kut 1.-2164/43
ben megromlott a két ország viszonya a Muraköz területi hovatartozásának kérdése miatt. Így ez a lakosságcsere hivatalosan soha sem jött létre, azonban a horvát fél többször is megpróbálta feleleveníteni azt. A magyarok részben spontán kivándorlásával kapcsolatban (mely majd az 1943-as évvel erősödik fel Nyugat-Szlavóniában a partizántevékenységek erősödésével és az NDH folyamatos összeomlásával) úgy tűnik, hogy az NDH képviselői gyakran nem a marasztaló segítőként léptek fel, inkább a készséges kivándorlás-szervező erőként (több esetben is automatikusan megadták a határátlépési engdélyt, már, ahol a határőrizet az elégtelennél jobban működött, de gyakori volt a magyarok spontán költözése egyes területekről)4. Az NDH viszonya a magyarokkal nem nevezhető egyáltalán kiegyensúlyozottnak, annak ellenére, hogy alapjában véve lojálisnak írják le a magyar közösségeket, ugyanakkor folyamatosan a magyar területi igények „trójai falovaként” tekintettek rájuk. Ezek mellett, bár politikailag és hatalmilag ennek semmi alapja sem volt a horvátok nem csak Muraközt, de Baranyát és a Bácska jelentős részét is magukénak érezték, és voltak olyan politikai körök, akik ezeket az igényeket, még ha csak a retorika szintjén is, de felületen tartották5, és a megoldást a magyarországi horvátokban („menteni a menthetőt”), azok horvátországi betelepítésben látták. Ez a horvát politikai álláspont a magyar közösségeket érintő „bánásmódban” is manifesztálódott6. Erről a viszonyrendszerről tanúskodik többek között az a dokumentum7, melyben a Magyar Közművelődési Közösség MKK (Mađarska kulturna zajdenica) állásfoglalást és ügymenetbeli előrelépést kér néhány érzékeny kérdésben (területi szervezetek létrehozása, képviselőinek szabad mozgásának biztosítása, jogutódlás elismerése stb.), többek között a rivális magyar szervezet, a Nyilaskeresztesekkel való fizikai szintre is leegyszerűsödő összeütközéseinek a kezelésében. Nyilván a horvát kormányzat nem kívánt állást foglalni a két magyar szervezet vitájában, ezért mindekettőt átmenetileg „megtűrtnek” nyilvánította8 (így ugyanazt az elvet vallotta, mind a szerb egyesületek esetében, ugyanakkor melyeket nem alkalmazott a német egyesületeknél), nemsokkal ezután ugyan betiltotta a Nyilaskereszteseket, de átmenetileg befagyasztotta az MKK addigi szervezeti strukturáját, ameddig a legalizálás meg nem történt. Ebben az említett dokumentumban a horvát fél számos látszatkifogást emel a magyarokkal és a közösséggel szemben, indokolva saját döntését. Az NDH mégis engedélyezte az MKK éves közgyűlésének megtartását Zágrábban 1942. március 8-án (az erről szóló jelentés már 5 nap múlva megszületett), melyről a belügyminisztérium tájékoztatta a 4
HRD 1491. OZNA. 03. 01. 2. Mjesečni izvještaj za siječanj 467/44 HDA, MVP NDH, kut. 6. 3556/1941, HDA, MVP NDH, kut. 6. 11396/41, HDA, MVP NDH, kut. 6. 8655/41 6 HDA, MVP-NDH, kut. 6. 4758/1942 7 HDA, MVP-NDH, kut. 6. 4758/1942 8 Így ugyanazt az elvet alkalmazta, mind gyakran a szerb egyesületek esetében, de melyeket nem alkalmazott a német egyesületeknél, vagyis a Jugoszláv Királyságban létrejött és bejegyzett szervezetek nem kapták meg automatikusan az NDH-ban is a működési engedélyüket, és így a központi szervek időhúzással, az elismerés késleltetésével és akadályozásával az adott szervezeteket működésképtelenségbe taszíthatták. Végül a két magyar szervezetből a Nyilaskeresztest betiltották, az MKK pedig 1942 áprilisában minisztériumi rendelettel elismertetett, bár tevékenységüket jelentős mértékben korlátozták és megfigyelték (Kasaš, 1996, pp: 126). A később illegalitásban ujjáalakult Nyilaskeresztes mozgalmat vezető Sütő Gyulát majd 1942 végén ismét kiutasítják az NDH területéről, és 1942. XII. 5. Savski Marofnál elhagyja az NDH területét, német területre (a mai Szlovénia területére) átlépve. HDA MUP NDH UMT kut. 1. 897/1943 5
külügyminisztériumot9. Ebben (a zágrábi rendőrfőkapítány aláírását viselő dokumentumban) az MKK taglétszámát mintegy 30.000 főre becsülik, és egyértelmű párhuzamot vonnak a német Kulturbund és a magyar MKK között (a partizánok közvetlenül magyar kulturbundnak nevezik majd az MKK-t), felhívva a figyelmet a Közösség további szervezetépítési szándékaira. A jelentésből az olvasható ki, hogy a közgyűlésen lévők többsége a Közösség vezetőjének Horvát Jánosnak a békülékeny és a horvátokat jobb színben feltüntető véleményét nem osztotta. A jelentés szerint az MKK-nak két országos központja volt, az Eszéki és a Zágrábi, melyeket egyenrangúnak ítél meg a horvát rendészeti szerv, megemlítve, hogy a szervezeti struktúra tovább osztódik járási (kotar) és helyi szintű csoportokra. Ez azért is érdekes, mert Aleksandar Kasaš: Mađari u Vojvodini 1941–1946 című sokat idézett műve csak egy országos közpotját említi az MKK-nak10 (ez a bipolaritás a Titói Jugoszláviában megalakuló Horvát Népköztársaság Magyar Kultúr- és Közoktatásügyi Egyesületek Szövetségével való összehasonlítás miatt fontos, melyre a későbbiekben kitérünk). A magyarok helyzete jól tükröződik az NDH fennálásának évfordulóján (nemzeti ünnepen) Bjelovárban tartott népünnepély „forgatókönyvét” tartalmazó dokumentumban11 ahol a fegyveres szolgálatokat az ünnepi felvonulásban a helyi németek szervezete követte (utánuk a horvát civil egyesületek következtek). A magyarok a felvonuló 25 csoport („civil” szövetségek, egyletek) közé nem fértek be (vagy nem óhajtottak részt venni), holott azidőtájt a németnél jelentősebb volt a magyarok száma a városban és közvetlen igazgatási környékén. Az MKK és az NDH közti nézeteltérések egyik legjelentősebb sarokpontja a magyarok sorozása volt. Kasaš Aleksandar szerint az MKK 1941 őszén aktív propagandát folytatott oly céllal, hogy a horvátországi magyarok ne fogadják el besorozásukat a horvát hadseregbe. A magyar határ a Dunán és és a Dráván nagyon könnyen átjárható volt, így ezt a magyarok gyakran kihasználták a behívó parancs elkerülésére. Egyes dokumentumok szerint a keletszalvóniai és a szerémségi szakaszon mindennapos volt a magyarok átszökése Vukovártól délre a Szata/Sotin és Opatovac közti szakaszon12. Később (1943-tól) a Verőce/Virovitica környéki területek is erős áteresztőképességgel bírtak és nemcsak a menekültek, de a partizánok és az usztasák számára is, akik a helyi magyarok segítségével szereztek be Magyarország területéről élelmiszert és akár muníciót is13. Ez a kettősség a magyarokat igen kellemetlen helyzetbe hozta, különösen a határmentén, valamint azokon a területeken, melyek többször is „gazdát” cseréltek a háború folyamán (ez a Papuk és a Bilo hegységekben és északi hegylábi területeiken volt az jellmző – Orahovica, Daruvár, Voćin, Pakrac körzeteiben). Itt a terror mindkét oldalról (partizáni és NDH) szorította a teljes lakosságot, 9
HDA, MVP-NDH, kut. 6. 8102/1942 Kasaš, Aleksandar 1996: Mađari u Vojvodini 1941–1946, Novi Sad pp: 125. 11 HDA, NDH Velika Župa Bilogora kut. 1. 17031 – IV- 1942 12 HDA, MVP-NDH, kut. 6. 3006-I-A-1942 (kelt április 22-én 1942-ben). Ebben a dokumentumban a Duna Vukovár alattia szakaszán, a sorozás elől Magyarországra átszökött dezertőrökért a megbízhatatlan és bizonytalan határőri „elemeket” teszi felelőssé, és szorgalmazza azok megbízható németre vagy ustasákra való lecserélését. 13 HRHDA, 1491/OZNA 3.1 POC za Slavoniju – 087, 556/43 slika 145-146. 10
nem csak a helyi magyarokat, akik ugyanakor a diszkriminált szerb lakosság után a legkellemetlenebb pozícióban voltak. Amennyiben az NDH-s usztasa nyomásnak engedve segítették, elláták azokat, akkor a partizánok fastiszata szimpatizánsként tekintettek rájuk, és fordítva úgyszintén igaz volt ez. Az Ozna egyes dokumentumai szerint voltak helyek, ahol az usztasák még a szerb lakosságnál is kegyetlenebbül bántak a magyarokkal 14. Ezt egyes belügyminisztériumi (NDH) dokumentumok is megerősíthetik, ugyanis nagyon gyakori volt a magyarok kárára elkövetett garázdaság és előfordul olyan gyilkossági eset is, melynek kivizsgálása ügyében az MKK is közbenjárt a hatóságoknál15. Különösen érdekes a magyar iparosoknak a helyzete, elsősorban a molnároké, akik az élelmiszerhiányos háborús időkben nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Mind a partizánok, mind a területen állomásozó német csapatok, mind pedig az NDH különböző katonai alakulatai (usztasák, domobranok) többször is a beszolgáltatandó mennyiségen túl16 (ez ugye a partizánokra nem érvényes) „zsákmányoltak” gabonát, melynek szálítására külön katonai alakulatokat rendeltek ki, és még így is jelentős volt a partizán-usztasa összeütközések gyakorisága ezen a téren. Különösen a vizsgált terület nyugati részén, a bjelovári körzetben a magyarok aránya a molnárok között etnikai arányukon felüli volt17 és ez a vizsgált domumentumokban is követhető . 1943-tól a magyarok kitelepítése/kitelepülése az NDH területéről (részben az MKK kérésére) folyamatosan megtörténik a már említett partizánok által egyre inkább támadott, vagy már elfoglalt területekről. Így Kutinából,Humljaniból, Zrinskából, Veliki Grđevacról és Mali Grđevacról a magyarokat részben veszélytelenebb kelet-szlavóniai területekre telepítették, amíg Terezino Polje, Budakovac, Daruvar, Detkovac, Đulaves, Grubišno Polje, Garešnica, Novi Gradac, Rezovačka Krčevina, Veliki és Mali Grđevac, Velika Barna magyar lakosainak jelentős részét Magyarországra „menekítették”18.
14
Pomoćni obavještajni centar za Slavoniju, Broj 561/43, Dana 30. prosinca 1943, Sedmodnevni izvještaj za vrijeme od 18. do 25. XII. 43. Str 12. Pomoćni obavještajni centar za Slavoniju Broj 49/44, Dana 9. I. 1944, Sedmodnevni izvještaj za vrijeme od 25. do 31. XII. 43. Str. 16 15 HDA, NDH MUP UMT, kut 1. 461/1942. Pauska József (és mellette Popović Mile és Vidić Stevo) meggyilkolásának ügye az usztasák által az iratok alapján Pauskát illetően nem etnikai indítatású gyilkosság volt, és az elkövetőket előzetes letartóztatásba helyezték, mégis jól rávilágít az állampolgári jogok jelentős mértékű hiányosságára az NDH-ban. A három gyilkosság ügyét egyben kezelték, de az MKK csak Pauskát illetően kéri az ügy sürgős kivizsgálását. Érdekes, hogy a vizsgálati anyagban egyes tanúk Pauskát jellemezve egy „derék emberként” írták le, aki tagja volt a helyi paraszti mozgalomnak (seljačka zaštita, amely a polgárőrség mintájú helyi paraszti őrség volt) továbbá a Horvát mozgalomnak (Hrvatski pokret) és egyben feltételezhetően az MKKnak is. Ez a későbbi OZNA dokumentumokban is megjelenő kettőség, miszerint a magyarok ezeken a vidékeken elsősorban a Horvát Parasztpárttal szimpatizáltak, gyakran az MKK helyi képviselői az OZNA szerint „gyanús Maček pártiak”. 16 HDA NDH MUP UMT KUT.1, 564/43. 17 Antun Toni Šramek 2005: Izvori života. Naseljavanje svetoivanskog kraja od neolitika do danas. Izdavač: Općina Sveti Ivan Žabno.pp:76. HDA OZNA 1491-03-01-02 50. oldal 18 HDA, MUP NDH, U. M. 653/1943. HDA, MUP NDH, U. M. Taj. br. 1323/1943 és U. M. 1331/43, Marica Karakaš Obradov, 2012: Migracija mađarskog stanovništva na Hrvatskom području tijekom drugog svjetskog rata i neposredno poslije. Tokovi Istorije: 2012/1.pp: 87-105.
Az NDH által felügyelt területekhez hasonlóan a partizánok által birtokolt vidékek sem voltak a magyar lakosság számára vonzóak, ugyanakkor a partizán-kommunista nyomásgyakorlásnak részben más alapjai és céljai voltak. A partizánok ellenséghierarchiájában a dokumentumokból (elsősorban a még mindíg részben titkosként kezelt OZNA dokumentumokból) a legelőkelőbb hely a németeknek, majd az usztasáknak és a csetnikeknek jutott. Ezek után a politikai ellenfelek következtek (Horvát Parasztpárt tagjai és szervezetei – akiket gyakran csak fehérgárdistáknak neveztek, az egyházi személyek). A magyarok nem voltak kiemelten jelen ebben az elenségi pantheonban. Ugyanakkor társadalmi különbözőségük, Magyarország politikája a partizánokat illetően, valamint az MKK, mint nemzeti és nem internacionalista szervezet (mely sokáig zártságánál fogva egy fajta „titkos társaságként”19 jelent meg a kommunisták szemében) területi jelenléte folyamatosan az ellenségek csoportjába tólta el a magyarságot20. Ez annak ellenére történt meg, hogy az OZNA dokumentumaiból jól látszik, hogy a magyarság viszonya a NOV-al településenként változó volt, és kifejezett ellenségeség21 ritkább volt, mint a passzivitás. A partizánok lakosságot érintő céljai között nem csak az élelem, tüzifa, ruha, papír stb. beszerzése szerepelt kiemelten, hanem az ellenőrzésük alá vont területek férfi lakosságának azonnali besorozása, mobilizálása is, mely természetesen nem volt tettszésére a magyar lakosságnak (sem). Ezért gyakran inkább elmenekült a partizánok elől és nem az NDH iránti bizalom miatt, hanem, mert a NOV ideológiáját és így harcát sem érezte magáénak. Így magyarság egy jelentős része jobb híján Magyarországra menekült és csak kisebb részük tért vissza 1945 után a harcok befejezésével az új Jugoszláviába (a visszatérést akadályozta is az új jugoszláv vezetés22). A partizánok viszonya a nem déli szláv népekkel a mai napig kérdéses. Alapvető kérdése ennek a viszonyrendszernek az, hogy vajon 1945 előtt is e nemzetiségek kitelepítését, elüldözését képviselték, vagy csak később 1944-1945 körül alakul ki ez a gyakorlatuk. A
E menekültkérdésről lásd még: Slobodan D. Milošević, Izbeglice i preseljenici na teritoriji okupirane Jugoslavije 1941–1945. pp: 80–81. A menekültek vagyoni kárpótlására vonatkozóan, valamint általában a lakosságcserékről a háború idején és utánna (magyar-horvát és magyar-jugoszláv viszonylatban) lásd: Sajti Enikő, 1987: Délvidék 1941 – 1944. Kossuth kiadó. pp:85 – 108. illetve A. Sajti Enikő 2004: Impériumváltások, revízió, kisebbség – magyarok a Délvidéken 1918 – 1947. Napvilág kiadó. pp:341 - 363 19 Véleményem szerint a magyarok között, különösen ezeken a vidékeken kevés volt a partizán szimpatizáns, így sokáig nem tudtak beépülni az MKK szervezetébe, így az OZNA állnév alatt futó hírszerzői sokszor megjegyzik, hogy a magyarok találkozgatnak, de nem tudni miről tanácskoznak és kitől kapnak utasításokat - . Ez magyarázza a magyar partizánalakulat („Petőfi Sándor” nevezetűt) megszervezésének és fenntartásának a nehézségeit is (HDA OZNA 1491-03-01-02 49. oldal), mely majd csak a bácskai, szerémségi és magyarországi magyarok jelentősebb csatlakozása után válik jól működö egységgé – Nikola Anić, 2005: Antifašistička Hrvatska – Narodnooslobodilačka vojska i partizanski odredi Hrvatske 1941 – 1945. pp: 129. Aleksandar Kasaš, idézett mű pp: 144 – 189. 20 HRHDA, 1491/OZNA 3.1 POC za Slavoniju 093. 554/43. oldalak: 2, 10, 105, 113. 21 Pomoćni obavještajni centar za Slavoniju, Broj 561/43, sedmodnevni izvještaj za vrijeme od 18. do 25. XII. 43. több oldalon is megjelenik magyarokkal kapcsolatos információszerzés. 22 AJ, Predsjedništvo vlade FNRJ, 35-723, 35-1032, 35-1040-1044. – Közli: Marica Karakaš Obradov, 2012: Migracija mađarskog stanovništva na Hrvatskom području tijekom drugog svjetskog rata i neposredno poslije. Tokovi Istorije: 2012/1.pp: 87-105.
levéltári dokumentumok alapján már 1943 telén találhatunk a kollektív bűnősség és a teljes kitelepítést részben alátámasztó iratanyagot:
„Komandir pozadinske straže u Lipovcu došao je u Ćeralije i govorio tamošnjim švabama da će svi bez razlike biti otjerani u logor. Radi toga je nastalo veliko uznemirenje emeđu tim švabama i prestali su sa svakim radom, samo jedu, piju i spremaju se. Ovo je jako nezgodna pojava, jer ako se nešta mislilo protiv njih poduzeti nije im to trebalo unaprijed reći i uznemiravati ih.” „A lipováci védtest parancsnoka Ćeralije községbe érkezve azt mondta az ott lakó sváboknak, hogy mindanyiukat, kívételt nélkül, táborba fogják hurcolni. Ezért a faluban nagy lett az izgalom a svábok között, semmit sem dolgoznak, csak esznek, isznak és pakolnak. Ez nagyon kellemetlen jelenség, mert ha gondoltunk is valamit tenni ellenük, azt nem kellett volna nekik előre közölni és hábororgatni őket.”23 Nem történt küölnben a magyarokkal sem Bjelovár környékén és Monoszló (Moslavina) vidékén sem, ahol 1944 szeptemberében a bevonuló partizánok a ZAVNOH döntésére hivatkozva minden 15 és 50 év közti férfinek megtiltották a kivándorlást és az vagy önkéntesen belépett a seregbe, vagy munkatáborba hurcolták. A családjaikra vonotkozólag a következő csoportokat alkották meg az OZNA emberei: „Azok a magyarok akiknek valamely családtagjuk a partizánok oldalán harcol nem engedélyezzük a kitelepedést, mert akkor ingóságaikat át kellene nekik adnunk, amelyet a németek elrabolnának és a háború céljára használnák fel. Azokat a magyarokat, akiknek valamely családtagjuk az ellenség oldalán harcol a nép ellenségének nyilvánítjük és kitoloncoljuk őket akarják e vagy nem. Ezek közül azok, akik katonai szolgálatra alkalmasak koncentrációs táborokba mennek. Azok akiknek senkijük sincs katonai szolgálatban sem nálunk, sem az ellenséges oldalon és költözni szeretnének, megtehetik, teljes vagyoni elkobzás után, a férfiak pedig koncentrációs táborba mennek; akik ezek közül pedig maradni szeretnének, szolgálatra alkalmas férfijaikat kötelezően a Népfelszabadító Hadseregbe (NOV) kell besorozni24”.
23
Pomoćni obavještajni centar za Slavoniju, Broj 563/43, Dana 22. XII 1943. Sedmodnevni izvještaj za vrijeme od 11. do 18. XI. 43. 8. old, 170-es kép. 24 HDA OZNA za Zagrebačku oblast,1491, 4.0. Br. 145/29. IX. 1944. Közli: Geiger, Vladimir; Rupić, Mate; Dizdar, Zdravko; Penava, Šimun (ed.) 2009: Partizanska i komunistička represija i zločini u Hrvatskoj 1944.–1946. Dokumenti. Slavonija,Srijem i Baranja,. Hrvatski institut za povijest – Produžnica za povijest Slavonije, Srijema i Baranje. Slavonski Brod, 2006. pp: 45 – 46.
Így nem csoda, hogy a környéken az időszakra csak úgy emlékeznek: „Ili Anti ili Titi, al kod kuće ne smeš biti!“ – „Vagy (Pavelić) Anténak vagy (Josip Broz) Titonak szolgálsz, de otthon nem maradhatsz25!” Hasonló volt a helyzet a Garešnica körzetében is, ahol 1944 októberében a magyarok módszeres elüldözését nem nézték jó szemmel a terület horvát és szerb (illetve cseh) lakosai és gyanakvóak voltak a helyi népfelszabadító bizottság (NB, horvátul NOO a rövidítése) munkáját illetően. Ezt az OZNA nyilvános mitingekkel kívánta megoldani, ahol a „népnek elmagyaráznák a magyarok elüldözésének okait és szükségességét, de erre politikailag felkészültebb, éretebb elvtárs szükséges nem elegendőek a helyi NOO-k vezetői“26. A háború befejeztével tovább zajlott a nem államalkotó nemzetek elleni nyomásgyakorlás, melynek nem csak etnikai céljai voltak (melyet magasrangú politikusok képviseltek a jugoszláv kommunista vezetésben, mint pl. Vasa Čubrilović vagy Sreten Vukosavljević) hanem az állami vagyon felahlmozása is tömeges személyi vagyonelkobzások útján. A háborús bűnöket vizsgáló bizottságok, melyek minden járásban (općina) és nagyobb körzetben (okrug) működtek, egyik legfontosabb feladata volt a háborús bűnösök tetteinek bizonyításán túl az adott személy vagyonának leltárba vétele, melyre külön formanyomtatványt is rendszteresítettek. A bjelovári konfiszkációs bizottság nyilvántartása szerint a város magyar iparosi és „vállalkozói“ rétegének vagyona jelentős részben került az állam tulajdonába27. Feltehetően a felgyorsult eseményeknek köszönhetően Bjelovárban a háborús bűnöket vizsgáló körzeti bizottság a telefonigénylésénél a pontos cím megadásánál még az egykori tulajdonos nevét és foglalkozását is (kereskedő) feltűntette28. A Bjelovárban a körzeti bizottság által 1945 július 1. keltezett háborús bűnöket és bűnösöket összegző statisztikai táblázat szerint (ez csak a bizottság által vizsgált ügyekre vonatkozott, visszamenőleges, és lezárt ügyek nem szerepeltek az összegzésben) az elkövetőknél szerepel a „magyar“ kategória (az usztasa, hazai áruló – domaći izdajnik, német és olasz kategóriák mellett), de egyetlen ügy sem szerepel az összegző listán e rublika alatt29. Ezt erősíti meg az a jelentés is, amely a háborús bűnöket felderítő országos központ felkérésére született meg a 25
Ezt a rövid rímet Velika Pisanicai magyaroktól hallottam az ösztöndíj ideje alatti terepbejárásom alkalmából, szerencsére sikerült még találni olyan idős embereket, akiknek volt közvetlen tapasztalatuk a világháború időszakáról. 26 HDA OZNA za Kotar Garešnicu. Közli: Geiger, Vladimir; Rupić, Mate; Kevo, Mario; Kraljević, Egon; Despot, Zvonimir (ed.) 2008: Partizanska i komunistička represija i zločini u Hrvatskoj 1944.-1946. Dokumenti. Zagreb i središnja Hrvatska, Hrvatski institut za povijest – Produžnica za povijest Slavonije, Srijema i Baranje. Slavonski Brod – Hrvatski Institut za povijest. Zagreb, 2008, pp: 124. 27 HR DABJ 29/ 1 Gradski NOO Bjelovar. Upravni odjel, 68 /945. ill 25/45. Bár a dokumentum nem sorolja fel a konfiskált tulajdon egykori gazdájának nemzetiségi hovatartozását, a magyar neveket, még horvátosan átírva is megismerni, ugyanakkor tisztában vagyunk, hogy ez nem teljesen megbízható módszer a város magyarjainak vagyonelkobzási gyakorlatának megállapítására. 28 HR DABJ 29/ 1. Okružna komisija za utvrđivanje ratnih zločina Bjelovar. 53/45 ill. 57/45. Látható, hogy a népellenes cselekedetek nagyon rövid indoklással pl: csempés (švercer), hentes, kereskedő is megállták a helyüket. Külön érdekessége e dokumentumoknak e bizottságok (körzetiek és helyiek) összetétele. Egyetlen egy magyar nevet sem találunk, pedig több olyan település is van, ahol a magyarok között is találhattunk partizánokat. 29 HR DABJ 29/ 1. Okružna komisija za utvrđivanje ratnih zločina Bjelovar 71/45.
körzeti bizottság titkárától. Ebben a levélváltásban az országos központ 15 napon belül kéri a körzeti bizottságot írjon jelentést a területen élő magyarok tevékenységéről az NDH időszakában30. A kétoldalas jelentés egyrészt körzetenként felsorolja a magyarok számát, majd jellemzi a terület magyar lakosságát. Ez a rövid jelentés tulajdonképpen felsorol minden jellemzőt a nyugat-szlavóniai és a bilo-hegységi magyarságról, és a kollektív bűnösség egyértelmű cáfolata:
„.... E bizottság számára ismert, hogy e vidék magyarjai a megszállás idején az MKK szervezete alatt szerveződtek, e területen nem volt kiemelkedő vezetőjük, hanem Zágrábból küldötteken keresztül kapták az utasításaikat. Kétségtelen, hogy az itteni magyarok nagy része fasiszta orientációjú volt és üdvözölte a német hadsereg kezdeti sikereit, de később egyesek kijózanodtak és a horvátokkal és szerbekkel való békés együttélésre törekedtek. Az általunk felügyelt vagy felszabadított területeken a hadseregünk számára minden szükséges dolgot átadtak de ellenálltak a besorozásnak még akkor is, ha ezért a kitelepítés áldozatát vagy a munkatábori szolgálatot kellet volna meghozniuk. Még a megszállás időszakában jelentős számú magyar költözött át Magyaroszágra. Jelenleg kis számú magyarság él a területen, főleg azok, akik nem ellenkeztek a NOV-ba való besorozással, mobilizációval. E vidék magyarjai meglehetősen magas kulturális szinten voltak és ismert, hogy gazdaságaik a mi népeink számára mintául szolgáltak. A magyarok között háborús bűnös a mi vidékünkön nincsen. Általánosan megállapítható, hogy e vidék magyarjai nem vettek részt sem a jugoszláv hadsereg ellenségeiként, sem a zsidók, szerbek és a haladóbb szellemű horvátok üldözésében. Amint megérkeznek az ide tartozó jelentések a területi bizottságainktól, azokat rendelkezésükre bocsájtjuk.”31 Mindezek ellenére 1944-től már szervezetten a magyarokat is koncentrációs táborokba zárták. Bár nem beszélhetünk kifejezetten magyarok számára létrehozott táborról Horvátország területén, mégis jelentős számban találhattunk magyarokat még 1945 nyarán is e táborok nyilvántartásában. A legjelentősebb tábor, melyben magyarokat tartottak fogva Velika Pisanicán volt. Itt 1945 június 6. magyarok és németek együtt 185-en voltak fogva tartva32. Természetesen a Vajdaság területén, de már akár a Drávaszögben is, ahol jelentősebb számban éltek magyarok más volt a magyarság helyzete. Általában véve elmondható, hogy 30
HR DABJ 29/ 2. Okružna komisija za utvrđivanje ratnih zločina Bjelovar 4807/1945 HR DABJ 29/ 2. Okružna komisija za utvrđivanje ratnih zločina Bjelovar 250/1945, keltezése: 1945. XII. 31. 32 HDA 421, 5/128, Javni tužilac okruga Bjelovar, broj: pov. 36/45. Közli: Geiger, Vladimir; Rupić, Mate; Dizdar, Zdravko; Penava, Šimun (ed.) 2009: Partizanska i komunistička represija i zločini u Hrvatskoj 1944.–1946. Dokumenti. Slavonija,Srijem i Baranja,. Hrvatski institut za povijest – Produžnica za povijest Slavonije, Srijema i Baranje. Slavonski Brod, 2006. pp: 230. 31
az 1945 előtti állami keretből fakadóan a nyugat-szlavóniai és a bilo-hegységi szórványmagyarság teljesen más szituációban volt, mint a bácskai vagy a baranyai tömbmagyarság. Ugyanakkor 1944-el a partizánok „azonos mércével mértek” minden magyarnak és ez a mérce bár mindenhol alaptalanul szigorúan büntetett, „kaszabolt” különösen a felsorolt területek szórványmagyarsága számára bírt végzetes következményekel. A háború után teljesen más keretben találta magát a Daruvár és Bjelovár között elhelyezkedő magyar szórvány. 1945-től újból egy olyan államközösségben találta magát, melynek egyes részeiben a magyarság lokális, mikroregionális többséget is alkotott. Amíg 1941 és 1945 között ez két területe volt a négy horvátországi szórványnak (Nyugat-Szlavónia, Bilo-hegység, Kelet-Szlavónia és Szerémség), addig 1945 után az egyik legmegtépázottab szorványává vált a jugoszláviai magyarságnak. A horvátorszái magyarokon belül is periférikus elhelyezkedésű területté váltak, úgy, hogy az országos központ egy másik tagköztársaságban (a szerbiai Vajdaságban) volt. 1949-ben Eszéken (november 27-én) megalakult a Horvát Népköztársasági Magyar Kultur és Oktatásügyi Egyesületek Szövetsége (HNMKOESZ), amely a korábbi MKK feladataival egyező kulturális tevékenységet végzett, központja Eszéken volt. Az 1941 és 1945 között fennálló állapothoz képest ez jelentős változást jelentett ugyanis a zágrábi központ megszűnésével a vizsgált szórványmagyarság nagyon is előnytelen helyzetbe került33. Ha megvizsgáljuk a HNMKOESZ megszervezése utáni területi fejlődési irányait egyértelműen kirajzolódik, hogy az eszéki központtól való távolság egyenlően fontos volt a magyarok számbéli nagyságával a területi szervezetek létrehozásának kérdésében. A Szövetség elsődleges munkája az 1950 években a területi csoportok megszervezésén túl34 a magyar sajtótermék (Magyar Néplap) létrehozása és annak terjesztése volt35. A magyarok tevőlegesen részt vettek az államszocialista rendszer szövetében, ahol lehet kihasználják a magyar részvételt a Népfelszabadító Harcban (NOB). Láthatjuk, hogy a majd 1952-ben felállított bolmáni emlékmű létrehozásában komoly anyagi, szervezési és tudományos hozzájárulásuk volt a magyar kultúregyesületeknek (is)36. A Bolmáni ütközet volt az mely a Petőfi Sándor partizán-egység legkomolyabb háborús cselekedetei közé tartozott, annak ellenére, hogy ebben a csatában az alakulat jelentős veszteségeket szenvedett, melyeket később nem is hevert ki, és egy másik zászlóaljhoz csatolták. Erre az emlékezetre mégis szüksége volt a magyar közösségnek hűségességi bizonyítványának megerősítéséhez a kollektív bünosség és kitelepítési szándékok újáéledése után 1945-öt követően37. Minden elemet ki kellett használni a barátság-testrvériség eszméjéhez való hűség bizonyítására. Ez 33
Bjelovár és Daruvár is közelebb helyezkednek el Zágrábhoz, mint Eszékhez és ez a távolság-különbség az 1950-es években még jelentősebbnek számított. 34 HR-DAOS-0438 Savez Mađara Hrvatske Osijek – Osijek opći spisi 1. doboz – 49-50, 58, 368, 529, 530,539/50 35 HR-DAOS-0438 Savez Mađara Hrvatske Osijek – Osijek opći spisi 1. doboz – 49-50, 368, 378, 398, 399, 459/50 36 HR-DAOS-0438 Savez Mađara Hrvatske Osijek – opći spisi 1. doboz 512/1/50 Vojna pošta 37 HR-DAOS-0438 Savez Mađara Hrvatske Osijek – Osijek opći spisi 2. doboz 578/51
különösen az 1948 utáni nemzetközi (magyar) elszigeteltségből fakadt. A magyar közösség folyamatosan pamflettekben határolódott el a magyar reakciós-sztalinista politikától és biztosította hűségét Tito és Jugoszlávia irányában38. Ez annak ellenére jelen volt, hogy a magyar közösség továbbra is csak korlátosan fogadta el a diszkrimináció évei után az államhatalmat39. Már az 1951-es évben megindul a helyi magyar tannyelvű iskolák, magyar tagozatok alapításának és a tanárhiány pótlás folyamata. Ebből is a nyugat-szlavóniai magyarság periférikus helyzetére figyelhetünk fel. Ugyanis annak ellenére, hogy kutatott magyarsági csoportunk több esetben nem képviselt szerényebb tömeget a kelet-szlavóniai csoporttól, mégis ezen utóbbiak tanítóigényei voltak először kielégítve40. Talán ennek köszönhető, hogy a késve meginduló nyugat szlavóniai magyar osztályok, érdeklődés hiányában (a szülők kezdeményezésére!) az 1950-es évtized végére megszűnnek, anyanyelvi többletórákra redukálódnak41. 1951 október végi jelentésében a Szövetség a következő számok szerepelnek42:
38
-32 egyesület, ebből 3 nem működik, ebből a bjelovári körzetben 4 -a 4 műkedvelő csoportból mindegyik Baranyában működik -az összesen 27 iskolából (cca 1600 tanuló) 2 a bjelovári körzetben (Eszék 6, Pélmonostor 18, Vukovár 1) tanítók száma 34, ebből tanárok száma 3 magyar nyelvű középiskola a Horvát Népköztársaság területén nincs, akik ilyenbe járnak, mind a vajdaság valamelyik intézményét veszik igénybe43
A Szövetség a bolmáni csata hősének özvegyét hivatalosan is támogatta, többször eljárt ügyében az özvegyi nyugdíj megitélésének ügyében – Kis Ferenc özvegye nem volt a háborús hőssel hivatalos házassági kapcsolatban, de ez a megjáró özvegyi juttatásoknak nem is volt feltétele. Ez a segítség is a magyarok NOB-ban való megerősítésére szolgált elsősorban. HR-DAOS-0438 Savez Mađara Hrvatske Osijek – Osijek opći spisi 2. doboz 594/51 39 HR-DAOS-0438 Savez Mađara Hrvatske Osijek – Osijek opći spisi 2. doboz 600/51 A dokumentum a bolmáni csatáról szóló kiadvány nehéz terjesztését említi Velika Pisanicában, valamint az itt alakított „Kalász” kultúregyesület megalakításáról számol be az eszéki központnak. A sokatmondó mondat szerint ” A gyülekezeten (gyűlésre gondol a levél írója) többen is lettünk volna, dehát sokan félnek, hogy következmények lehetnének” valamint később említi „a nép valahogy fél tőlünk kommunistáktól”. 40 HR-DAOS-0438 Savez Mađara Hrvatske Osijek – Osijek opći spisi 2. doboz 576/51 41 HR-DAOS-0438 Savez Mađara Hrvatske Osijek – Osijek opći spisi 6. doboz 215/1958 42 HR-DAOS-0438 Savez Mađara Hrvatske Osijek – Osijek opći spisi 2. doboz 524/51 43 A közép és felsőiskolákra vonatkozó megjegyzések egy másik dokumentuból valók. HR-DAOS-0438 Savez Mađara Hrvatske Osijek – Osijek opći spisi 2. doboz 443/51 Ez a dokumentum egy bővebb jelentés az Horvát Népköztársaság Oktatási Tudományos és Kulturális Tanácsának. Itt már a jelentést nem a kisebbségi területek, hanem az államigazgatási körzetek szintjén teszi meg a Szövetség, és jól látszik, hogy Bjelovár és Eszék között Alsómiholyác kivételével a magyar kulturális-oktatási infrastruktúra, a magyarok szórványának jelenléte ellenére több helyen is nemhogy hiányos, de nem létezik. Ezért nehéz lenne hibáztatni a Szövetséget, és az államapparátust is csak annyiban, hogy azoknak a képviselői voltak, akik az itteni magyarság asszimilációja, diszkriminációja (elüldözése, kitoloncolása stb.) céljából néhány éve még lépéseket tettek. Így ezen szórványterületek magyarsága ún. kriptomagyarrá majd horváttá asszimilálódott.
Érdekessége ennek az 1951-es évnek, hogy a Fiumei magyarok spontán megalapítják egyesületüket, és jelentkeznek az eszéki központi szervezetbe44. Ebből is előrevetítődik az urbanizációs folyamatok városi magyarságot majdan kialakító folyamata. A Szövetség folyamatosan próbálta gyarapíta iskoláinak és kultúrcsoportjainak számát 1952 végén bjelovár körzetében már 5 csoport működött (Novi Gradac, Kreštelovac, Daruvar, Bedenik, Velika Pisanica) és a szövetség a magyar iskolások számát a nyugat-szlavóniai körzetben (Verőce, Daruvár,Bjelovár körzeteiben) 323-ra becsli45. A erősen asszimilált magyarság falvaiba külön tanítókat kérnek (Brekinjska és Pašijan), akik legalábba magyar írást és olvasást megtanítják. Egy 1952 IX. 6. keltezett általános jelentés jellegű dokumentum46 (talán) mellékleteként érdekes szám- és adatsor jelenik meg, mégpedig egy 1940-41-42-43-as adatbázis (feltehetően részének) tartalma a horvátországi (szlavóniai és szerémségi) magyarság számbéli nagyságáról, településenkénti lebontásban becsült elnagyolt adatokkal. A dokumentumból feltételezni lehet, hogy ezt az adatbázist az MKK készítette47, vagy belső felhasználásra, vagy a tervezett lakosságcsere saját adatbázisaként (az NDH általam kutatott forrásai nem tartalmaztak ilyen jellegű, vagy ehez hasonló adatokat). Így ez a legteljesebb és eddig egyetlen adatbázis az NDH ideje alatti szlavóniai magyarság számát illetően. Mivel ennek az adatbázisnak egyes elemi 1940-43 között változnak településenként illetve szállásterületi egységenként, úgy gondoljuk, hogy az 1943-as tömegesebb lakosságmozgásokat csak egyes elemeiben jelenítheti meg (utal is erre az észak-boszniai Brčko környékének magyarjai kapcsán). Az adatbázis csak a jelentősebb számban magyarok lakta településeket említi, nem teljes adatbázis. Viszont jelentős abból a szempontból, hogy látjuk mely területeken és (kb.) mekkora létszámtól volt szervezett a horvátországi magyarság, hol lehettek a nyilasok tevékenységének a központjaik (bár ez a jelentősebb számú magyarságot magában foglaló településekben ebben az esetben biztosan feltételezhető, de a dokumentum logikája alapján ezt nem tudjuk megállapítani48).
44
HR-DAOS-0438 Savez Mađara Hrvatske Osijek – Osijek opći spisi 2. doboz bb/51 Ez a dokumnetum 101 nevet is tartalmaz akik mind kifejezték hajlandóságukat a magyar egyesület megalakítására Fiuméban. 45 HR-DAOS-0438 Savez Mađara Hrvatske Osijek – Osijek opći spisi 3. doboz 10/8/1952 sajnos e dokumentumnak nincs feltüntetett száma, több dátum is szerepel rajta, az írógéppel megjelölt 1951. nov. 23. 46 a dokumentumon sajnos nincs levéltári szám feltűntetve, de a HR-DAOS-0438 Savez Mađara Hrvatske Osijek – Osijek opći spisi 3. doboz tartalmában az 550/1952 és 560/1952 jelzetű iratok között találhatók ezek a lapok, különállóan nem fűzve egyik másik dokumentumhoz sem. 47 A dokumentum megjegyzi, hogy mely településekben volt MKK szervezet, illetve mely települések kapcsolódtak össze szervezetileg, aláhúzással jelöli azokat a településeket, melyekben nem volt MKK szervezet, vagy „ a nyilas tevékenység következtében felbomlott”. A dokumentum a meglévő iskolákat is (3 csoportba osztva: volt julián iskolák, Református felekezeti iskolák, MÁV iskolák) felsorolja településenként, bár nem említi melyik meddig működött, de ez feltehetően nem 1941-42-43-as állapot. 48 Amennyiben az itt feltüntetett megszűnt MKK szervezetek mindegyikének köze lehetett a nyilas propagandával, akkor azt láthatjuk, hogy annak a legjelentősebb hatása a Szerémség és Szlavónia határánál lévő Vinkovác környéki településeken lehetett.
Település
Magyarok száma
Az adat éve
Vukovár, Borovo gyár
900
1941
Sr. Čakovci
800
1940
Sotin
60
1940
Tompojevci
150
1940
Berak
300
1942
Slakovci
60
1942
Opatovac
600
1942
Marinci
600
1942
Vinkovci
400
1943
Andrijaševci
200
1942
Rokovci
50
1942
Cerna
500
1942
Retkovci
200
1943
Ivankovo
200
1943
Nuštar
400
1943
Tordinci
300
1942
Antin
120
1942
Markušica
150
1941
Otok
100
1943
Privlaka
150
1943
Babinagreda
100
1943
Stari Jankovci
800
1941
Županja
200
1942
Drenovci Brčko és környéke a visszatelepítés után
100
1942
400
1942
Rajevo selo
100
1942
Strošinci
60
1942
Račinovci
100
1942
Osijek
3000
1940-41
Rétfalu
1400
1940-41
Tenje pusztákkal
600
1940-41
Tenjski Antunovac
600
1941
Szőllős
280
1941
Franjindvor és Rudina
246
1941
Laslovo
868
1940
Füzes puszta
134
1940
Kórógy
1041
1940
Ernestinovo és Reiner p.
116
1941
Haraszti
600
1940
Vámosi puszta
62
1940
Vladislavci falu
600
1940
Vladislavci puszták
400
1940
Čepin, Ovčara, Bara
580
1941
Dalj-Planina
500
1941
Aljmaš
160
1941
Erdut
182
1941
Đakovo
200
1941
Selci
500
1941
Vrpolje, Čajkovci
140
1942
Pridvorje
40
1942
Drenje
300
1941
Ivanovci
660
1941
Satnica
200
1941
Viškovci
100
1941
Kašinci-Semeljci
120
1942
Trnava, Podgorje, Breznica
90
1941
Našice
150
1941
Razbojište
200
1941
Podgorač
60
1941
Sušine-Đurđenovac
200
1941
Bankovci
400
1941
Feričanci
40
1941
Zdenci pusztákkal
300
1941
Staro Petrovopolje es környéke
400
1941
Čačinci
124
1941
Humljani
300
1941
Mikleuš
40
1941
Belišće
500
1941
Valpovo
240
1941
Dolnji-Miholjac és környéke
500
1940
Slatina és környéke
600
1941
Starin
300
1942
Čađavica, Lug
200
1942
Sopje, Kapinci
350
1942
Cabuna és környéke
200
1942
Virovitica, Szőllők és Antunovac
800
1942
Suhopolje, Čemernica
400
1942
Gradina és puszták
200
1942
Budakovac, Gaćište, Aladár pa.
700
1942
Novi Gradac, Peščani, Crni Zaton(y)
600
1942
Terezinopolje, Neteča, Zrin
450
1942
Rezovac
300
1942
Požega és környéke
400
1942
Grđevica
400
1942
Poljane
80
1942
Dragutinovac és környéke
200
1942
Brod és környéke
600
1942
Lipik, Pakrac, Prekopakra
30
1942
Daruvar és környéke
700
1942
Cjepidlaka, Đulovac
400
1942
Šupljalipa
80
1942
Kreštelovac
450
1942
Imsovci
328
1942
Sokolovac, Dežanovci Gaj, Brekinjska, Goveđepolje, Poljana, Jamarica
122
1942
1200
1941
Összesen 122 település
35.363
A Szövetség iratai hiányoznak az 1955-1956 évre vonatkozólag. Azokon a településeken, ahol sem magyar tagozatot, sem magyar nyelvi órákat nem volt mód bevezetni a magyar iskolások alacsony száma miatt, ott a Szövetség központi iskolákat próbált kijelölni, ahova megoldották volna a gyermekek heti 1 illetve 2 alkalommal való összegyűjtését és a magyar órák megtartását. Ez sajnos nem sikerült, és ahol elkezdték ezt a jellegű modellt, ott sem volt hosszú életű49. A magyar nyelv oktatásának többletóráit igyekeztek valamely ösztöndíj rendszerrel ellensúlyozni a szövetség részéről és ösztöndíjakkal sikerült több leendő magyar tanárt támogatni a Vajdaság valemely magyar tannyelvű intézményében való tanulásában50 (mind középiskolai, mind felsőbb iskolai szinten). A támogatásért cserében egy bizonyos időt kötelező volt a támogatottnak a kijelölt oktatási intézményben töltenie. Néha ezek a szerződések nem lettek maradéktalanul teljesítve51. Az 1954-es évben, az egyre romló magyar-jugoszláv kapcsolatnak köszönhetően, elterjed a hír, hogy az eddigi ösztöndíj keret finansziális hátterét, így a odaitélési/döntési pozíciót is kiveszik a Szövetség hatásköréből és a közigazgatási középszint (kotar-járás) elöljárójának a feladatai közé kerül a döntés és a pénzügyi lebonyolítás52. A döntés végrehajtását illetően nincs több irat e dobozban, azt viszont látjuk, hogy későbbi években is van ösztöndíjasokkal kapcsolatos elszámolási dokumentum, tehát úgy tűnik, ha meg is történt a hatáskörelvonás, az idővel visszaszállt a Szövetségre. A magyartanár hiány, különösen a vizsgált területen folyamatos volt. Az említett ösztöndíjrendszert szinte kizárólag kelet-horvátországi fiatalok vették igénybe, akik szülőföldjükre is kívántak viszatérni53.A tanárhiányt (az ösztöndíjasokon túl) a Szövetség leggyakrabban valamely okból a Horvát Népköztársaság területére költöző vajdasági 49
HR-DAOS-0438 Savez Mađara Hrvatske Osijek – Osijek opći spisi 3. doboz 202, 203/52 HR-DAOS-0438 Savez Mađara Hrvatske Osijek – Osijek opći spisi 5. doboz 182/1957, HR-DAOS-0438 Savez Mađara Hrvatske Osijek – Osijek opći spisi 5. doboz 181/1957, e második dokumentumból látszik, hogy a támogatott 10 tanulóból 9 baranyai 1 pedig vajdasági volt. Eszéktől nyugatabbi területekről csak elvétve akadunk egy-egy ösztöndíjasra. 1958-ban már a támogatott 7 ösztöndíjasból 5 baranyai, 2 pedig szabadkai, vajdasági, HR-DAOS-0438 Savez Mađara Hrvatske Osijek – Osijek opći spisi 6. doboz 209/58. 51 HR-DAOS-0438 Savez Mađara Hrvatske Osijek – Osijek opći spisi 5. doboz 322/1954 52 HR-DAOS-0438 Savez Mađara Hrvatske Osijek – Osijek opći spisi 5. doboz 319, 320, 321/1954 53 HR-DAOS-0438 Savez Mađara Hrvatske Osijek – Osijek opći spisi 5. doboz 181/1957, ill ugyanez a doboz 418/1954 sz. dokumentuma. 50
magyarokkal oldotta meg54, bár ez gyakran bonyolult feladat volt (házastárs elhelyezése, szállás biztosítása, helyiekkel való elfogadtatás). Az iskolán kívül a magyar sajtótermék, a Magyar Képes Újság előfizetői/megrendelői köre is mutathatja milyen fejlődési pályát járt be 1949 után a horvátországi magyarság. E szerint az 1959-as évtől az előfizetők száma az 1958-ashoz képest jelentősen visszaesett (1297-ről 937re). A nyugat-horvát területek magyarjai ugyanakkor a korábbi évekre vonatkozó adatokból55 láthatóan e változás előtt sem voltak nagy számú előfizetői csoportok. Az 1958-as visszaesésnek lehet oka az 1957-es enyhülés a magyar-jugoszláv viszonyban (mely által magyar kiadású sajtótermékek is kihathattak az említett módosulásra, de lehet ez belső konfliktusból adódó változás is.
54
HR-DAOS-0438 Savez Mađara Hrvatske Osijek – Osijek opći spisi 5. doboz 115/1957, ill 12/1957. HR-DAOS-0438 Savez Mađara Hrvatske Osijek – Osijek opći spisi 6. doboz számozás nélküli településenkénti lista a Magyar Képes Újság előfizetőiről 1957 és 1960 között. 55
A feldolgozott forrásanyagok tételes jegyzéke:
HR-HDA-227 – Ministarstvo vanjskih poslova NDH – A független Horvát Állam külügyminisztériumának dokumentumai – 3, 4, 5, 6-os dobozok HR-HDA-223 – Ministarstvo unutarnjih poslova NDH, opći spisi 1, 6 dobozok, UMT 1 doboz, Taj 1 doboz HR-HDA-253-Velika Župa Livac-Zapolje 2 doboz (ez a teljes anyag) HR-HDA-1498-Velika Zupa Baranja, 1 doboz (ez a teljes anyag) HR-HDA-1499-Velika Zupa Bilogora, 1 doboz (ez a teljes anyag) HR-HDA-246 – Zavod za kolonizaciju NDH, doboz 6 HR-DAOS-0438 Savez Mađara Hrvatske Osijek – Osijek opći spisi 1949 – 1961 első 6 doboz 0021 HR-DABJ Kotarska Oblast Bjelovar – NDH 1941-1945. 1. és 2. doboz 1106 HR-DABJ Kotarska Ooblast Daruvar – NDH 1941-1944. 1 doboz 0029 HR-DABJ Okružna komisija za utvrđivanje ratnih zločina okupatora i njegovih pomagač Bjelovar 1944-1946 első 4 doboz 1116 HR-DABJ Mjesni narodnooslobodilački odbori, 1 doboz HR-HDA 1491. OZNA: 3.1 – 01, 02, 03, 04 3.2 – 01 3.3 – 01, 02, 03, 04 3.4 – 01, 02 3.5 – 01, 02, 03 3.6 – 01, 02, 03 3.7 – 01, 02, 03, 04, 05, 06, 07 3.8 – 01, 02, 03, 04
3.9 – 01, 02 3.10 – 01, 02 3.11 – 01, 02 3.12 – 01, 02, 03 3.13 – 01 Forráskiadvány: Geiger, Vladimir; Rupić, Mate; Dizdar, Zdravko; Penava, Šimun (ed.) 2009: Partizanska i komunistička represija i zločini u Hrvatskoj 1944.–1946. Dokumenti. Slavonija,Srijem i Baranja,. Hrvatski institut za povijest – Produžnica za povijest Slavonije, Srijema i Baranje. Slavonski Brod, 2006. p: 344. – a kiadványból a 3,4,5,6,7,10,11,13,19,45,49,54,62,63,67,70,76,77,81 számú dokumentumok kapcsolódnak közvetlenül a kutatott témához és területhez
Spisi izvori šematizma Katoličke Crkve u Jugoslaviji 1939 – Izvori crkvenih župa – Az 1939-es Katolikus egyházi sematizmus forrásai – egyházi kerületek forrásanyaga – 3 kötet (a magyar kérdéshez kapcsolódó területek anyaga) Matične knjige župe Voćin – Voćin, Mačkovac, Ćeralije, Slatinski Drenovac, Zvečevo, Hum (Voćinski) – Voćini katolikus egyházkerület anyakönyvei a felsorolt településeken A Velika Pisanica református gyülekezetének házassági anyakönyvei és egyéb iratai (3 könyv 1903 és 1930 között, csak a Velika Pisanicán őrzött dokumentumok, nem arhivált hiányos anyag)
További, magyar vonatkozásban fontos források Kutatómunkám során a második világháborút érintő magyar vonatkozású anyagnak csak egy részét sikerült feltárni. Véleményem szerint az NDH kolonizációs hivatalának megelhetősen bő anyagában még több a magyar-horvát viszonyrendszerben fontos információt találhatunk. Szintén komoly esélyt látok az OZNA iratainak tanulmányozásában, bár Horvátországban ez a téma igenis divatos, a magyar szempontú kutatás tudtommal csak részben történt meg, és a magyar közösségeket tekintve egyáltalán. Természetesen előnyt jelentene a kutatásban a paralel összehasonlítás a budapesti és a zágrábi levéltár között, mert így két különböző véleményt láthatnánk esetenként egy ugyanazon történést illetően. Legjelentősebb kihívásnak a kutatott magyar csoport megtelepedésének XIX. századi történetét tartanám, ugyanis e közösség anyakönyveinek a vizsgálata (különösen, ahol ez vallási intézmények szintjén könyebben megtehető) még nem történt meg. Bár nem teljesen világos egyes dokumentumok őrzésének a helyszíne, de úgy tűnik egyes egyházi központok és az állami levéltári rendszer lefedik ezt, esetleg kisebb filiálék még őrizhetnek értékes információt hordozó dokumentumokat. Mindenképpen tisztázandó az itt a XIX. században megtelepedett magyarok kiindulási területeinek a kérdése. A világháborút követő időszaknak és a Horvát Népköztársasági Magyar Kultur és Oktatásügyi Egyesületek Szövetségének megalapítása kapcsán érdekes lenne oktatásföldrajzi, kultúrföldrajzi vizsgálatot elvégezni a magyar iskola- és civil egyesületi rendszerben, és ezt összevetni az aszimiláció évtizedenként mérhető népszámlálás által kimutatható adataival. Ennek minden lehetőségét megadja az eszéki levéltári adatbázis.
A kutatás folytatásának további irányai A kutatás jelen pillanatban még nem érte el a kívánt teljességét, ugyanis jelentősen fejlesztendő a világháborút követő néhány évet illetően, mert ennek az időszaknak túl sok a forráshiányos eleme, valamint az olyan forrása, mely a kritikai szemlélet alkalmazásán nem tudna sikeresen átbújni. Mivel az MKK levéltári anyagát még nem sikerült fellelnem, több nyitott kérdés maradt működésüket illetően. Az is kérdés, hogy őrzik e valahol, vagy megsemmisültek az iratanyagai, de nagyon fontos lenne néhány konstatáció alaposabb alátámasztásához (a politikai szerepe az MKK-nak az 1943-1944-1945-ős években). Az itt bemutatott adatok alapján további kutatásokkal érdemes lenne minél teljesebb adatbázist építeni és azt etnikai térképen ábrázolni az 1931 és 1948-as évek közötti időszakra. Célom folytatni ezt a munkát és a hiánypótlások után megszerkeszteni egy etnikai térképet, mely mutatná a kitelepülés folymatát és a második világháború utáni asszimilációs folyamatok területi különbségeit. Az is egy jelentős kérdés számomra, hogy e földrajzilag többé-kevésbé (a keleti lehatárolással lehetnek problémák) jól lehatárolható magyarsági csoport vizsgálata mennyire elválasztható a Horvátország jelenlegi területén élő többi csoportról, vagy mindíg az aktuális politikai határok figyelembevételével kellene szűkíteni vagy bővíteni a vizsgálat földrajzi kereteit. 1945 után úgy gondolom mindenképpen megfontoandó a teljes horvát terület magyarságát egységként kezelni, különösen 1991 után. Hosszú távon célom, hogy egy huszadik századi metszetben mutassam be ezt a területet – Nyugat Szlavóniát, mely a magyarok itteni jelentősebb letelepedési hulláma óta (XIX. század utolsó harmada) harminc évenként jelentős etnikai változások sorozatán ment (és megy) keresztül. Horvátországnak ez a területe jelen demográfiai, depopulációs folyamatában mintaértékű az etnikai, demográfiai és településföldrajzi kutatások számára, és számunkra közvetlen határ-menti pozíciója miatt és az ott élő magyarok okán kiemelten fontos is. Jövő év nyarától a schengeni övezetben megszűnik ennek a magyar-horvát határnak a társadalmi elválasztó szerepe és ez bár gazdasági társadalmi szempontból nem hoz gyors változásokat megerősíthet olyan folyamatokat, melyek a történelem folyamán többször is döntő változást okoztak egyes területek sorsában.
Gyakorlati tanácsok ösztöndíjasoknak A legtöbb segítséget a Zágrábi Magyar Intézet vezetőjétől, Sokcsevits Dénestől kaptam, aki az említett intézmény fiatal kora ellenére mindent megtett a konzultációk érdekében. Az ő tudományos tanácsait megfogadandónak tartanám mindenki számára. Érdemes megkeresni a magyar kisebbségi szervezeteket és a magyar tanszékek dolgozóit (Eszéken és Zágrábban) is, akik néha egyéni kutatásaik kapcsán tudnának segítséget nyújtani. Az állami levéltárak rendszere Horvátországban az 1991 évi függetlenség óta folyamatosan alakul, bővül területileg illetékes elemekkel, ugyanakkor a zágrábi vízfejűséget nem sikerült még enyhíteni. Minden állami könyvtárban hasonlóak a kutatás intézményi szabályai, bár ezek gyakran a feltételekhez igazítódnak. Motivációs és ajánlólevelet sehol sem kérnek, a fotózás általában engedélyezett, de egyes dokumentumok másolata csak megvásárolható kategóriába tartozik, és ezek külön engedéllyel kutathatóak, melyhez nem ajánlás, hanem nyilatkozatok és kérvények szükségesek (pl az OZNA). Ezeket a kérvényeket több napig bírálják, ellentétben a beiratkozás és az általános kutatás megkezdése könnyen induló folymat. A gyakran csak néhány éve megalakult területi levéltárak gyakran kevés anyaggal rendelkeznek, melyeket némely esetben a központi intézményből helyeztek ki. Mindenképpen súlyozottan érdemes megtervezni a kutatói időt a zágrábi intézmény javára, amennyiben több intézményben kívánunk kutatni. Az egyházi archívumok már teljesen másképpen működnek. Külön engedélyekre, kérvényekre és indoklásokra lehet szükség a kutatás megkezdéséhez, nem árt belső ajánlással érkezni, jóval korábban egyeztetni. De mint tapasztaltam ez püspökség függő. Természetesen témától függ, de amennyiben valaki magyarsági csoportokat szeretne kutatni levéltárakban, ajánlom mindenképpen (levéltári zárvatartási időben) a terepbejárást a magyarok lakta területeken. Számomra sok-sok meglepetést, tudományos és kutatási ötletet adtak ezek az utak. Az ország belső tömegközlekedése (különösen a vonat) nem igazán a legjobb, amennyiben több helyszínen szeretne valaki kutatni, ajánlom mindenképpen az autós utazást.
