KULCSÁR-SZABÓ ZOLTÁN. író gépek

KULCSÁR-SZABÓ ZOLTÁN /

író gépek

Az írógépekkel sok m i n d e n megváltozott. N e m c s a k az, h o g y az írásban (az irodalmiban is) a z ó t a valószínűleg elkerülhetetlenül szándékolatlan és észrevétlen hibák kísértenek (s m i n d e z t fokozott mértékben, ha i d e g e n nyelvről van szó - erről később), h a n e m az is, hogy az írógépek révén - megint csak elkerülhetetlenül - a nyelv vizuálisan és térben m i n t karakterek véges szám ú készlete jelenik meg, m é g h o z z á azon az áron, hogy a karakterek háttere és kapcsolódási pontjai (tehát egyfelől a - referenciális - jelentés, másfelől a szöveg hangja, illetve kézírása) eközben sokat veszítenek érzéki jelenlétükből. A kettő persze összefügg: a billentyűzet (a QWERTY-rendszer révén viszonylag h a m a r standardizált 1 ) kiosztása a technikai optimalizáció igényein, vagyis legfeljebb fonetikai, azaz n e m szemantikai valószínűség-számításon alapul, ami az írás (a stílus?) individualitását é p p ú g y korlátozza, m i n t az a tény, h o g y a gépek m i n d a kézírás individualitását, m i n d a (vagy: egy meghatározott) hangot m i n t ennek hátterét (a legkisebb nyelvi elemek jelentéssel rendelkező egységekben való összekapcsolásának princípiumát) semlegesítik. A gépírás optimalizálja a nyelv fonológiai elemekre való tagolását és a beszélő h a n g érzékiségét a p a p í r „fehér morajlásával" helyettesíti. N e m m e g l e p ő tehát, hogy a z o n tézisét, m e l y szerint az adatfeldolgozás (félig-meddig már) technikai m é d i u m a i n a k megjelenésével az irodalom visszavonul az érzékek kapcsolódási pontjának szerepéből, Friedrich Kittler az írógépekkel való irodalmi b á n á s m ó d példáin is különösebb nehézségek nélkül volt képes demonstrálni. Az első ilyen gépekkel sokat kísérletező Nietzsche mellett Kittler s z á m á r a egyfelől a n n a k a M a l l a r m é n a k a betűpoétikája h o r d o z z a a tanúbizonyságot, aki m a g a soha n e m írt g é p e n , másfelől pedig Heidegger kritikai megjegyzései a gépírás elterjedésével és a kézírás visszaszorulásával kapcsolatban. Ebben az ö s s z e f ü g g é s b e n M a l l a r m é befejezetlen „Le Livre"-jének koncepciója a z o n a belátáson alapul, h o g y a nyelvi jelek beíródása n e m a k i m o n d ható, h a n e m a papír „ f e h é r m o r a j l á s á n a k " háttere előtt megy végbe, melynek „blanc"-jai a beszélt nyelv érzéki tapasztalatának helyére lépnek. Mindazt, ami a b e t ű k között „áll , lehetetlen a betűk készletében tárolni, v a g y i s - Kittlerrel f o g a l m a z v a - „ a z egyetlen, a m i a papíron áll, az az, h o g y [a betűk] kitörölhetetlenül a p a p í r o n állnak". 2 Az, hogy a b e t ű k csak betűket, vagyis ön143

KULCSÁR-SZABÓ ZOLTÁN

m a g u k a t képesek tárolni, n e m puszta tautológia, a n n y i t m o n d csupán, hogy egyszerre tárolói és jelei is a Mallarmé-féle nevezetes 24 betű összes lehetséges kombinációjának és permutációjának, tehát h o g y referenciális hátterük n e m más, m i n t e lehetséges kombinációk (köztük s z á m t a l a n k i m o n d h a t a t lan) végtelen n a g y s z á m a . A z absztrakt írásjelek (akár f o n é m á k , akár betűk), valóban, n e m c s u p á n többé-kevésbé lineáris m ó d o n kapcsolhatók össze, mint a h a n g m é d i u m á b a n , h a n e m a permutációk e l g o n d o l h a t a t l a n sokféleségében is. 3 M i n d e z e k b ő l a p e r m u t á c i ó k b ó l jönne létre a Könyv, az a m é d i u m tehát, a m e l y b e n az így felfogott nyelv egész önreferenciális u n i v e r z u m a rögzíthető lehetne. De csak lehetne, hiszen M a l l a r m é m é g n e m rendelkezett olyan technikai lehetőségekkel, amelyek segítségével ezt a k ö n y v e t , kéz- vagy gépírással, következetesen végigírhatta volna (ami a s z á m í t ó g é p e k k e l a z t á n gyökeresen megváltozott - erről később). A szelekció vagy r e d u k c i ó egy lehetősége, amelyet Mallarmé, e téren megint csak következetesen, n e m hajtott végre, é p p e n a h a n g n a k a költői nyelvbe való újrabevezetésében rejlett volna, például a véletlen szintaktikai redukciójában a rím vagy a m e t r u m útján. N e m arról v a n szó persze, hogy Mallarmé teljesen b o l d o g u l t volna a nyelv ezen akusztikus érzékisége nélkül: a nyelv tipográfiai a u t o n ó m i á j á n a k egyik legfontosabb teljesítménye M a l l a r m é szám á r a közismerten a b b a n rejlett, h o g y a tipográfia akusztikai érzékisége révén é p p e n a zeneiség vált volna k ü l ö n ö s m ó d o n v i s s z a n y e r h e t ő v é a mindenn a p o k p r ó z á j á n a k behatolásától fenyegetett költői nyelvben. Erre utal többek közt M a l l a r m é válasza a „crise de vers"-re, hiszen az „intonation" elve péld á u l a tipográfia és a költői dikció közötti kapcsolat sajátos helyreállítására céloz, 4 m í g az olvasást - m i n t egyfajta vizuális leolvasást - M a l l a r m é egy különös, csendes „ z e n e " helyszíneként írta körül. 5 É p p e n ebben kínálkozik egy lehetséges k i i n d u l ó p o n t az esztétizáló k o m p e n z á c i ó számára: a költői nyelv a k u s z t i k u s p r e z e n c i á j á n a k elvesztését a tipográfiai konstellációk „zeneisége" egyenlíti ki, sőt m ú l j a felül. Heidegger s z á m á r a a gépírás az igazsághoz való h o z z á f é r é s egyik akadálya. A P a r m e n i d é s s z e l foglalkozó 1942/43-as e l ő a d á s o k b a n meglehetősen váratlanul tér ki a kéz- és gépírás különbségére. M i u t á n a kezet m i n t az ember lényegi sajátosságát tárgyalta (más állatokkal s z e m b e n az ember k é p e s cselekedni [„handeln"], valamit kezelni [„handhaben"], kezet adni [„die H a n d geben"], a dolgok csak az ő s z á m á r a v a n n a k kéznél v a g y állnak k é z h e z [„vorh a n d e n " , illetve „ z u h a n d e n " ] stb.), az alábbi következtetésre jut: „az embernek n e m p u s z t á n »van« (hat) keze, h a n e m a k é z b e n rejlik az e m b e r lényege (hat das Wesen d e s M e n s c h e n inne), mert a szó m i n t a kéz lényegi tartománya (Wesensbereich) az e m b e r lényegi alapja (Wesensgrund)". 6 A szó megm u t a t k o z h a t a tekintet s z á m á r a is, ez volna az írás, „a szó m i n t írás kézírás". Ezt az m a g y a r á z z a , h o g y a kézírásban „a lét e m b e r r e irányuló vonatkozása (Bezug des Seins z u m Menschen), tehát a szó, m a g á b a a létezőbe jegyződik 144

ÍRÓ GÉPEK

be (eingezeichnet ist)". 7 Evvel ellentétben az írógép „elszakítja az írást a kéz és ezáltal a szó lényegi tartományától", amit formálisan aligha lehetne másként elképzelni, m i n t h o g y az, ami itt a létezőbe (a papírra) beíródik, n e m a lét, h a n e m a gép e m b e r r e irányuló vonatkozása volna. H a egyszer legépelik, a szó elveszíti tehát lényegi vonatkozását, vagy - a m i itt u g y a n a n n a k tűnik - „az írás vonását ( d e n Z u g der Schrift)", 8 tehát a n y e l v n e k a dolgok el-nemrejtettségére, m a g á r a a z igazságra való voltaképpeni v o n a t k o z á s á t v a g y irányulását. Ráadásul, a m i m é g rosszabb: a gépírás és m á s hasonló fenyegetések ezt m i n t e g y észrevétlenül teszik, a m e n n y i b e n ö n m a g u k a t is elleplezik. Az elrejtés, írja Heidegger, olyan „felhők" műve, amelyek „jeltelenek" (zeichenlos), a b b a n az értelemben, hogy ö n m a g u k a t n e m m u t a t j á k meg: H e i d e g g e r itt „egy m i n d e n tolakodása ellenére ö n m a g á t m e g v o n ó elrejtésről" beszél. 9 A jelek, ezek szerint, n o r m á l i s esetben m i n t ilyeneket m u t a t n á k m e g ö n m a g u k a t , azáltal, h o g y a létezőre mutatnak, 1 0 és é p p e n ezt leplezné el az írógép „jeltelen felhője". Ezek a „jeltelen felhők", az első pillantásra eléggé következetlen m ó d o n , aligha v o n a t k o z h a t n a k másra, mint a b e t ű k r e . A betűk, nyilván a gépírás betűi, érzéki m i v o l t u k m i n d e n tolakodása ellenére vagy é p p e n emiatt n e m f o g h a t ó k fel jelként, mert már n e m az ember lét- vagy lényegvonatkozására u t a l n a k , h a n e m e g y olyan tartományra, amely lehetővé teszi a gépi betűprodukciót, tehát egy (pontosabban: a saját) betűkészletre. H a a jelek jelekkel esnek egybe, ez k ö n n y e n belátható, aligha alkalmasak arra, h o g y egyáltalán bármiféle vonatkoz(tat)ást megvalósítsanak: a m e n n y i b e n az írógépek m e g fosztják v a g y eltávolítják az embert a saját cselekvő v a g y m u t a t ó kezeitől, az is lehetetlenné válik, h o g y ezekkel a kezekkel, this living hand, e g é p e k bármiféle lényegi v o n a t k o z á s á r a r á m u t a t h a s s a n a k . A z í r ó g é p e k azért jeltelenek, mert n e m fejthetők m e g jelekként, u g y a n i s ezek a jelek ö n m a g u k r a u t a l n a k . A XX. s z á z a d első felének magyar költészetében ritka az explicit reakció erre a p r o b l é m á r a , eltekintve most p e r s z e a tipográfiával, illetve egyáltalán a vizuális költészettel v a l ó avantgarde kísérletek g a z d a g példatárától, annál is inkább, m e r t ez u t ó b b i a k aligha i n d u l h a t t a k ki é p p e n az írás h i á n y z ó érzéki tapasztalatából. Kosztolányi Dezső Gépírókisasszonya 1924-ből m á r csak ezért is említést érdemel. Ez a vers egyfelől valamiféle telegrafikus k o m m u n i k á cióként materializálja a lírai kifejezést, másfelől viszont - a m e n n y i b e n a g é p e t (talán e g y b e n A d y A fekete zongorájára is alludálva) „ a c é l z o n g o r á n a k " nevezi - a h a n g s z e r képzetén keresztül esztétizálja is. 11 Kosztolányi m á r egy 1909-es írásában felvetette azt a kérdést, vajon milyen m é r t é k b e n változtatja m e g az írószerszám (acéltoll, toll, ceruza, gép, d e akár a tinta színe) a stílust, d e itt még „külsőségekről" beszél. 1 2 Még 1936-ban is foglalkoztatja a z o n b a n a kérdés, itt elsősorban m i n t a lúdtolltól az írógépig vezető hanyatlástörténet végp o n t j á n a k kérdése. A z írószerek technikai tökéletesedése, véli Kosztolányi, amely v é g ü l elhárította a szerszám „fogyatékosságait", stilisztikai h a n y a g s á gokhoz vezetett, m i n t h a é p p e n a technikai defektek („apró-cseprő m ű s z a k i 145


zökkenők") b i z t o s í t a n á n a k a szövegnek „fényt és erőt". Azt, h o g y az írógép e k h o z z á j á r u l t a k az í r á s t e m p ó megnöveléséhez, Kosztolányi egyebek mellett a pokoli (ördögi zajt keltő, villámgyors stb. 13 ) g é p e l s z a b a d u l á s a k é n t írja le: „Az írógép m e g v a d u l t , s m a g á t ó l kezdett írni." 1 4 Kosztolányi azt véli megfigyelni itt, h o g y a g é p technikai fölénye a n y e l v h a s z n á l a t b i z o n y o s változásait is kikényszerítette, p é l d á u l azáltal, h o g y a kézírással ellentétben a gépírók az egybeírással n y e r n e k időt és ezáltal új szókígyókat hívtak életre (ami egyben azt is jelenti, és - m i n t ez később látható lesz - ez n e m lényegtelen szerepet játszik m a j d a későbbi m a g y a r költészet írógép-tematikájában, hogy a gépírás, p o n t o s a b b a n a gép- és kézírás k ü l ö n b s é g e a s z ó h a t á r o k a t és a szótagolást is viszonylagosíthatja). A rövid cikk b o n i s zárlatában Kosztolányi végül az (író)gépek által m e g h ó d í t o t t ember vízióját vázolja fel: az emberi érzelmek és g o n d o l a t o k „zenéjére" az a fenyegetés les, h o g y p u s z t a , „lelketlen kattogássá" sivárulhat, amely m á r csak a g é p z o n g o r a l á r m á j á h o z hasonlít. Ez tehát a p r ó z a i vagy fogalmi háttere a több m i n t tíz évvel k o r á b b a n íródott versnek, és a m i m o s t e g y e d ü l érdekes lehet, az az a kérdés, h o g y tart-e fent a költemény, s h a igen, miféle k o m p e n z á c i ó t e hanyatlással s z e m b e n . Azon tulajdonságok többsége, amelyeket az imént idézett esszé az í r ó g é p h e z társított, m á r ebben a v e r s b e n is megtalálható: a (diktált!) szavak villámsebesen szág u l d a n a k k e r e s z t ü l az itt szintén ördöginek nevezett gép (kezelőjének) gyors „agyán" és s z i k r á z n a k ki a megszólított kisasszony ujjain, és a gépi („acél-") zongora kliséje is megtalálható: „Ülsz. / Figyeled azt, amit hallasz és a szav a m / v i l l á m k é n t cikázik át gyors a g y a d o n / s r e n d d é tömörítve, / ragyogva szikráz ki ujjaid hegyén, / a m i n t vered ezt a zakatoló, ezt az ördögi-keserves / acélzongorát". A versben a z o n b a n sokkal inkább a megszólítás figurációjára esik a hangsúly, m é g h o z z á arra, h o g y a lírai én a h h o z intézi a szavait, aki beszédét írásba teszi át. A megszólítás itt d i k t á t u m : a megszólított ugyanis, akiről - a cím utasítása szerint - a vers portrét alkot, egyből kétszeresen ném u l el: hallgat, m e r t megszólítják, és m i n t e g y csupa fül c s u p á n , m i n t h o g y egy d i k t á t u m o t kell begépelnie. Ezzel együtt a z o n b a n zenél is: amiből arra lehetne következtetni, h o g y a z o n g o r a h a n g o k , amelyek r e n d e t teremtenek (tömörítenék) a költő szavából, é p p e n a t ü k ö r k é p é t alkotják a n n a k , ami a szokványos z o n g o r a j á t é k esetén lezajlik, hiszen m í g utóbbi esetben lejegyzett jelek jutnak h a n g h o z , a d d i g Kosztolányi gépírókisasszonya (aki természetesen csak kisasszony lehet, m i n t az Kittlertől t u d h a t ó ) elnémítja a költő h a n g z ó (bár rendezetlen: spontán, tudattalan?) szavait, ami ismét csak saját, a költői d i k t á t u m m a l s z e m b e n i elnémulását tükrözi vissza. Ellentétben a z o n g o r a d a rabokkal (amelyeket újra és újra m e g kell hallgatni), az e/hangzó emberi szavak írásos f o r m á b a n élnek tovább, a költői d i k t á t u m n a k tehát n a g y o n is v a n értelme, és ez a múló-idő-tematika, mint az várható, m e g is jelenik a m á s o d i k szakaszban: „ í g y múlik el a mi életünk, / [ . . . ] / gépek közt / kerepelve folytonosan", a m i azt is jelenti persze, h o g y a m i itt hallhatóvá válik, ami a dik146

ÍRÓ GÉPEK

tálási jelenet valós jelen idejében elhangzik, m i n d i g m á r gépies, személytelen, vagyis „ k e r e p l ő " b e n y o m á s t kelt. Kosztolányi itt a „ k e r e p e l " igével segíti ki m a g á t , amely jelentését tekintve nem áll távol a „zakatol"-tól, melyet az első szakasz a z o n g o r á r a v o n a t k o z t a t („zakatoló [...] acélzongorát")! Ez volt a k é p p e n aligha véletlen, hiszen a költeményt m e g h a t á r o z ó szituáció a diktálásé, amelyben m é g a lehető legértelmetlenebb zakatolást v a g y kerepelést is csak megismételni lehet. Innen n é z v e az sem l e p h e t meg, h o g y - mint az a vers m á s o d i k s z a k a s z á n a k végén olvasható - s e m az én, sem írnokkisasszonya n e m képesek arra, hogy kifejezzék ö n m a g u k a t , h o g y ö n m a g u k a t fejezzék ki: „Beszélni se t u d s z m á r arról, a m i érdekel, / v a g y ami fáj m é g . / Akárcsak én." A kisasszony n e m tud, h i s z e n mások diktálását kell legépelnie, a költő sem t u d , mert a b e s z é d e csak zakatol vagy kerepel, mint egy gép, mint az a gép, a m e l y persze é p p e n ezt a zakatolást formálja r e n d d é („s r e n d d é tömörítve"). Ebben rejlik t e h á t az esztétikai kompenzáció m o z z a n a t a : az én (a szív) kattogásából rend keletkezik, z e n e (a betűk M a l l a r m é által h i r d e t e t t zenéje?) születik akkor, ha egyszer legépelik, de ha egyszer legépelik, m á r csak a másik (valaki más) z e n é h e z hasonlatos diskurzusaként hangzik fel. Kosztolányi verse a (ki)mondhatatlan alakzatát m o d e r n technikai feltételek mellett szembesíti a költészet hatalmával: a g é p í r á s mint költészet zene, d e olyan zene, a m e l y b e n a m i n d e n k o r i másik k e r e p l ő diskurzusa csak arra képes, h o g y ú g y tegyen, mintha r e n d d é lenne tömörítve. A m i m i n d e z e n k ö z b e n n e m jeleníthető meg, a m i t H e i d e g g e r „jeltelennek" nevezett, az a b e í r ó d á s pillanata maga, 1 5 az az esemény, a m e l y b e n a diskurzus és a d i s k u r z u s lejegyződése „a létezőbe m a g á b a " eggyé v á l n a k - ez az egyik legfontosabb k ü l ö n b s é g a kézíráshoz és a n n a k „lényegi vonatkozásáh o z " képest. A g é p í r á s diktátum, a költői h a n g elnémulása, a m á s i k diskurzusa, az önkifejezés akadálya stb. Képes viszont tárolni, r e n d e z e t l e n diskurz u s o k a t feljegyezni, amelyek r e n d j é t éppen ezen v o n a t k o z á s t feláldozva állítja helyre. H o g y a n k é p e s a z o n b a n önmagát rögzíteni, illetve megjeleníteni, vagy - m á s k é n t f o g a l m a z v a - h o g y a n m u t a t h a t n a ö n m a g á r a v a g y eshetne egybe önmagával? Ez a probléma é p p e n a gépírás technikai előnyeivel vagy teljesítményfölényével (vagy ezek által) lép elő v a g y f o g a l m a z ó d i k újra, hiszen ez nemcsak az írás vagy az olvasás tempóját növelheti meg, h a n e m képes arra, h o g y az írást (tehát a p r o d u k c i ó t ) és a nyilvánossá tételt (a recepciót) olyan szorosan e g y m á s h o z kapcsolja, 1 6 ami csak kivételes esetekben (például a diktálásnál) lehetséges. Közelebbről nézve a p r o b l é m a p e r s z e n e m kizárólag írógép-specifikus. Míg az a v a n t g a r d e tipográfia (legalábbis e n n e k fontos változatai) arra tett kísérletet, h o g y a realitás (vagy materialitás) és a diszkurzív v a g y d i s k u r z u s f ü g g ő f u n k c i ó (vagy jelentés) közötti rést olyan szűkre zárja, amennyire csak lehet, a d d i g Szabó Lőrinc (időnként Kosztolányi is) a gyorsírásban lelt segítségre. A jelennel, a materiális jelenléttel való érintkezés e m e késztetését, a m i legkésőbb Baudelaire Guys-esszéje 1 7 óta állandó ve147


lejárója m i n d e n f a j t a m o d e r n i t á s n a k , a gépírás természetesen továbbhajszolja, m é g h o z z á egy sajátos irányban. Ezek a különleges, n e m m i n d i g b o l d o g pillanatok (vagy - sokkal inkább - az általuk keltett prezenciaeffektusok) a gépírásban m é g erőteljesebben egy érzékileg m e g r a g a d h a t ó szinten jelentkeznek: p é l d á u l a tettenérhetetlenül b e í r ó d ó (bár később, a W i n d o w s b a n piros aláhúzással levadászott) h i b á k b a n . A m i itt k ü l ö n ö s e n fontos, az az, hogy az ilyen hibák a g é p í r á s b a n valószínűleg gyakrabban f o r d u l n a k elő, m i n t a kézírásban, ahol „az á t m e n e t a természetből a k u l t ú r á b a " 1 8 (legalábbis látszólag) az emberi test (kéz) és m á s „létezők" (papír) közötti közvetlen kontinuitás f o r m á j á b a n m e g y végbe, továbbá a kézírással ejtett hibák a d o l o g természeténél (természeténél!) fogva inkább a mondatalkotással, az átfogalmazással stb., tehát a d i s k u r z u s é r t e l e m h o r d o z ó elemeivel, mi több, az é r t e l e m feltételeivel kapcsolatosak, m i n t s e m p é l d á u l a kontrollálatlan vagy b a l u l elsült kézm o z d u l a t o k k a l , amelyektől az írógép mint precíziós m ű s z e r e g é s z e n másfajta kifinomultságot követel. A gépírásnál fellépő tipikus hibák, a m e l y e k b e n az írás m i n t m e g v a d u l t m é d i u m hírt ad magáról, az esetek d ö n t ő többségében prózai géphibák, amelyek legfeljebb a billentyűzet térbeli felosztásával álln a k összefüggésben. A d o l o g b a n az a különös, h o g y Heidegger „jeltelen felhője" é p p e n az ilyen akaratlan és tervezhetetlen pillanatokban véteti észre magát. N é m i k é p p leegyszerűsítve azt lehetne m o n d a n i , hogy a h e t v e n e s - n y o l c v a n a s években tul a j d o n k é p p e n ez a p r o b l e m a t i k a uralja az ún. „új szenzibilitás" m a g y a r variánsát (mint a h o g y k ü l ö n b ö z ő n e o a v a n t g a r d e poétikákat is), többek közt mint a n n a k kérdése, m i k é n t jeleníthető m e g az én és az írás jelene (mely utóbbi a kor több lírikusa s z á m á r a végső soron az egyetlen lehetőséget h o r d o z z a a saját én m e g r a g a d á s á r a ) . A z írógép-problematika és az összes lehetséges géphiba végtelen, g y a k r a n i d e g t é p ő sűrűséggel i s m é t l ő d ő sokasága p a r a d i g m a tikus m ó d o n Tandori Dezső 1980-as évekbeli költészetének váltak konstitutív elemeivé, p é l d á u l az 550 oldal vastag Celsius c í m ű g y ű j t e m é n y n e k (1984), amely akár egyfajta lírai n a p l ó k é n t is olvasható. Itt a feljegyzés (akár mint idegen idézetek leírása), a lemásolás vagy a tisztázás műveletei, a költő írógépének ezek s o r á n r e n d s z e r e s e n fellépő technikai defektjei, m i n t ahogy ezek elhárítása igencsak túlhajtott és végtelen-monoton f o r m á b a n a költészet kizárólagos tárgyaiként jelennek m e g . M i n d e n n e k a p a p í r o n van a helye, s ez az elütésekre és a javításokra is kiterjed. Ez a poétika nyilvánvalóan arra az előfeltevésre é p ü l v a g y arra tesz kísérletet, hogy az írás m i n t akció m i n t e g y real time-ban írja be magát: a g é p h i b á k kitörlése időveszteséggel jár, a m i egyben azt is jelenti, h o g y az időt a m a g a valós m ú l á s á b a n teszi megtapasztalhatóvá, a m e n n y i b e n e n n e k során a b e í r ó d á s pillanata és az e pillanat megjelenítése vagy n y o m a közötti egybeesést a temporális differencia felfüggeszti, ám - s talán ez a f o n t o s a b b - a költői javítás ilyen gesztusai v i s s z a v o n h a t ó n a k m u tatnák a (tipo)grafikus eseményeket, vagyis az ö n t u d a t l a n v a g y előrejósolha148

ÍRÓ GÉPEK

tatlan b e í r ó d á s eseményeit. Ezért szolgálnak Tandori ilyen verseiben a m á solás, a korrekció és akár a diktálás a lírai szituáció tipikus figurációiként, és ezért k é n y s z e r ü l Tandori olvasója arra, hogy m i n d e n k o r r e k t ú r á t elolvasson (köztük újra és újra olyanokat, amelyek v a l ó b a n csak olvashatók, azaz péld á u l n e m felolvashatók vagy u t á n a m o n d h a t ó k - a nyelv ilyesfajta eltorzításainak, m i n t az h a m a r o s a n látható lesz, különlegesen fontos s z e r e p e van Tandori költészetében). 1 9 A költői n y e l v mint g é p í r á s itt úgy jelenik meg, m i n t kétségbeesett kísérlet az idő m ú l á s á n a k megállítására vagy visszafordítására, é p p e n ezért jut hely a javítás aktusának m a g á n a k is a szövegekben, következetes m ó d o n rövidítés f o r m á j á b a n („jav."), egyfajta „távirati stílusban", a m e l y n e k megjelenését az i r o d a l o m b a n Kittler egyébként az expresszionist á k h o z kötötte. 2 0 Itt rejlik egy lehetséges m a g y a r á z a t arra, h o g y miért bizon y u l Tandorinál a világ összes dolga, köztük a legjelentéktelenebbek is (s főleg ezek), egyenlő m é r t é k b e n m é l t ó n a k az (írásos) megörökítésre. (Ezek) a dolgok allegóriák - jelentésük: az idő feltartóztathatatlan e l m ú l á s a , a folyton o s a n m ú l t t á váló m i n d e n k o r i jelen. A m e n n y i b e n azonban (a g é p révén) beí r ó d n a k a költői d i s k u r z u s b a , legalább a b e í r ó d á s e m e pillanata m e g m a r a d . A b e í r ó d á s o k az i d ő allegóriájának materiális m a r a d v á n y a i . É p p e n ebben rejlik - legalábbis aligha lokalizálható máshol - a lényegi p a r a d o x o n j a ennek a poétikának: az idő, a megismételhetetlen e s e m é n y e k b e í r ó d á s á t a technikai ismétlés e g y s z e r ű lehetősége allegorizálja. Ez a lehetőség technikai szemszögből a gépírás kézírással s z e m b e n i fölényén alapul: a költő írógépe lesz az az egyetlen hiteles hely, ahol a dolgokkal v é g b e m e n ő e s e m é n y e k megtapasztalhatok, mivel a gép rögzítési kapacitása és rögzítésbiztonsága, a m e g számlálhatatlan m e n n y i s é g ű hiba ellenére is, m e s s z e felülmúlja a kézírásét. A g é p az, amit a p u s z t a írással v a g y szöveggel ellentétben n e m s z a b a d (tulajd o n k é p p e n n e m is lehet) kitörölni, ehhez lásd a z alábbi sorokat az Egy radír megkövül című versből: „Odébb e g y állónaptár, tok előtte; / m a g a a naptár is tokban lehetne, / m á g n e s e s karikája pihen, és / a tokban n e m h a s z n á l t írószerek. / Két doboz. Fényképek, jegyek, papírok, / p é l d á u l a n y á m k ó r h á z i betűi, / a h o g y gyakorolt, tanult írni újra, / mielőtt ú j a b b agyvérzést k a p o t t . / Olló. í r ó g é p e m tisztogatom / vele, ez megbocsáthatatlan, és hogy / beleradírozok a m a s i n á b a . / A szövegbe? Igen! De h o g y a g é p b e ? " Ez a dolgozószobai csendélet c s u p a r e k v i z i t u m o t ábrázol. Egyfelől h a s z n á l a t o n kívüli írószerszámot, másfelől elmúlt e s e m é n y e k vagy pillanatok ábrázolásait, illetve feljegyzéseit, melyek értéke é p p o l y kétségesnek mutatkozik, m i n t az állónaptáré, amely szintén h a s z n á l a t o n kívül van ( „ m a g a a naptár is tokban lehetne"), m i n t h o g y a feltartóztathatatlanul előrehaladó időt nem (vagyis csak illuzórikusán, illetve konvencionálisan) képes m e g r a g a d n i . A d o b o z o k tartalmát o l y a n tárgyak alkotják, amelyek t i p i k u s a n allegorikus funkcióval bírnak: e l m ú l t események m a r a d v á n y a i (fotók, jegyek), v a l a m i n t - ami az első pillantásra inkább meglepő - a p a p í r o k az anyai kézírással. A kézírást, amely tradicionálisan az in149


dividuáció, illetve az individuális, m e g i s m é t e l h e t e t l e n identitás azonosításának legprecízebb technikái közé tartozik, ez a v e r s m i n d e n e s e t r e kiszolgáltatottnak, hiszen ú j r a t a n u l h a t ó n a k és (többszörösen) elfelejthetőnek vagy elv e s z t h e t ő n e k ábrázolja, mint egy n e m túl m e g b í z h a t ó m é d i u m o t , amely itt é p p e n a természet és k u l t ú r a közötti á t m e n e t kontinuitását n e m t ü k r ö z i viszsza, a m i a „lényegi v o n a t k o z á s o k h o z " való h o z z á f é r é s t biztosíthatná. A kézírás o l y a n állapotában jelenik meg itt, amelyben, individuális vonásaitól megfosztva, teljesen véletlenszerűen funkcionál, hiszen a betűk hovatartozását a vers énje csak m á s k ö r ü l m é n y e k segítségével (az a n y a betegségéről való tudás révén) ismeri fel, m i k ö z b e n az is kiderül, h o g y azóta ismét n i n c s közük a n n a k a személynek a jelenéhez, aki egykor leírta őket. 2 1 A k é z í r á s ily mód o n eltorzított „ m e d i a l i t á s a " egyáltalán n e m áll oly messze a gépétől, amely itt a kettő közül a m e g b í z h a t ó b b n a k b i z o n y u l és a m e l y később h a n g h o z is jut a v e r s b e n („[...] És szól / az írógép [...]"): amit T a n d o r i „megbocsáthatatlann a k " n e v e z , az a „ g é p " „tisztogatása", a m i - mint ez az ehhez h a s z n á l t „szers z á m o k b ó l " (olló, radír) kiderül - é p p e n az írott s z ö v e g e k fizikai tönkretételével (feldarabolásával v a g y kitörlésével) kerül ellentétbe. A szövegek kitörlésével s z e m b e n (ami a m a g a m ó d j á n szintén az e g y s z e r i esemény sajátos rögzítéséhez vagy kimerevítéséhez vezet, hiszen a n n a k m ú l é k o n y s á g á t ragadja m e g - e b b e n volna azonosítható a c í m b e n szereplő „ m e g k ö v ü l t r a d í r " ellentm o n d á s á n a k egyik lehetséges jelentése) a valódi fenyegetés a g é p (megsemmisítő) „ t i s z t o g a t á s á b a n " rejlik, h i s z e n a gép az, a m i - megint csak szemben a p a p í r r a l - közelebb k é p e s férkőzni az eseményekhez, talán é p p e n azáltal, hogy n e m múltbeli írásaktusok p r o d u k t u m a i t (leírt szövegeket), h a n e m csupán ezen e s e m é n y e k n e k (az életnek) a fizikai l e n y o m a t a i t vagy n y o m a i t hordozza magá(ba)n. Tehát kevésbé a fizikai természetű, mint i n k á b b a nyelvi e s e m é n y e k azok, amelyekről Tandori m i n t h a azt gyanítaná, h o g y védtelenül állnak s z e m b e n a m ú l ó i d ő hatalmával. Ezt a p r o b l é m á t Tandorinál egyebek mellett p o n t o s a n az k é p e s (részint) hatástalanítani, h o g y a z o k a nyelvi elemek, amelyek a lejegyzésben rögzülnek, m a g u k is sokat veszítenek á l l a n d ó s á g u k b ó l („Kevés állandót ismersz. S z a v a d a t / se írod p o n t o s a n a versed fölébe." - Ha szeretsz, mondja Kosztolányi): ismételten k ü l ö n b ö z ő félreütések variációiként vagy bizonyos metrikai vagy r í m k é n y s z e r k ö v e t k e z m é n y e i k é n t jelennek m e g , tehát újra és újra mindig m á s k é n t is lehetségesek, s é p p e n ez a variabilitás juttatja el Tandorit egy m a j d h o g y n e m teljesen m ű v i n e k h a t ó nyelv „kifejlesztéséhez", a m e l y b e n a k o r r e k t / h i b á s g r a m m a t i k a , illetve í r á s m ó d differenciája maga is változékonynyá v a g y átmenetivé, a nyelv pedig ezáltal lényegében f o r d í t h a t a t l a n n á válik (erről r ö v i d e s e n bővebben). Aligha m e g l e p ő tehát, h o g y a klasszikus formák vagy m ű f a j o k kezelése Tandorinál sok tekintetben a mesterséges nyelvekkel vagy legalábbis d i s k u r z u s s z a b á l y o k k a l való kísérletezésként inszcenírozódik. Még így sem című k ö t e t é b e n Tandori a szonettek egyfajta „ t ö m e g p r o d u k c i ó 150

ÍRÓ GÉPEK

ját" rendezi meg, ahol az egyes versek fölött csak a termelési d á t u m áll (ami m e g i n t csak az egyszeri p r o d u k c i ó eseményére hívja fel a figyelmet, úgy is lehetne fogalmazni, h o g y az egyes szonettek egyszerisége v a g y megismételhetetlensége é p p e n a címmé tett d á t u m o k b a n nyilvánul meg) - a klasszikus m e t r u m itt (talán egyáltalán n e m is olyan tévesen) formális p r i n c í p i u m k é n t értendő, egyfajta m e c h a n i k u s szabályként, amely, t u l a j d o n k é p p e n végtelen s z á m b a n , m a j d h o g y n e m m i n t h a a u t o m a t i k u s a n m e g h a t á r o z o t t verseket generálna. 2 2 É p p e n ez a felismerés teszi lehetővé Tandori s z á m á r a , hogy n a g y s z á m b a n írjon (szándékoltan és önreflexív m ó d o n jelölten) eltorzított v a g y lerombolt szonetteket, ami egy olyan gesztus, a m e l y a h e t v e n e s - n y o l c v a n a s évek m a g y a r lírájában n e m egyedülálló (elég c s u p á n Petri G y ö r g y reflektáltan „továbbírt" v a g y felfüggesztett szonettstruktúráira gondolni 2 3 ). A metrikai és m á s poétikai konvencióknak v a n azonban e g y részben eltérő funkciója is, ami legvilágosabban talán a Celsius b a n m u t a t k o z i k meg. Igencsak k ü l ö n ö s összjátékot valósítanak ugyanis m e g Tandori elütéseivel, javításaival, k ö z t ü k metrikailag értékelhetetlen szóroncsokkal ( h á n y szótagból áll p é l d á u l a „takar§tás" „szó", a „takarítás" r o m l o t t változata?), s ezáltal e g y fajta hátteret v a g y keretet k é p e z n e k a hibák érzékelése s z á m á r a . A z értelem, vagyis az értelem lehetősége v a g y hiánya itt sokkal inkább p u s z t á n (?) horizontot k é p e z a nyelvi események számára, a m e l y e k - mint valamiféle jelenlét, illetve a véletlen (mint) jelenlét(ének) e g y s z e r ű jelvényei - a betűk m o r a j lását tolják a v o l t a k é p p e n i jelek szerepkörébe. Ezek azért jelennek m e g kalkulálhatatlan eseményekként, k ü l ö n ö s „linguistic m o m e n t " - e k k é n t (J. Hillis Miller), 24 mert h o z z á kell illeszteni őket egy többé-kevésbé előírt metrikai sém á h o z , p o n t o s a n azért, mert ez a metrikai keret az egyetlen szintje az egész kötetnek, ahol n e m (vagy csak reflektált f o r m á b a n ) lépnek fel hibák. E végtelen költemények formája itt m i n t e g y az írás gépiességének m á s i k oldalaként jelenik meg, m i n t egyfajta generatív szabály, a m e l y h e z - ellentétben a g r a m matikai, de akár lexikai szabályokkal is - alkalmazkodni kell: találhatók itt versek arról is, h o g y a s z ó t a g s z á m o k a t be kell tartani, mely s z a b á l y ezekre a poétikai reflexiókra is kiterjed. A verssor h a t á r a i és tagolása - akárcsak Tandori generált szonettjeinek esetében - a véletlen mesterséges v a g y konvencionális redukcióiként tematizálódnak, és é p p e n ebben köszön vissza az írott nyelv akusztikai érzékisége: ez volna a gép zenéje. Tandori költői gépe kétarcú tehát: az egyik oldalon a költői forma személytelen szabályszerűsége, a másik oldalon a (gépi) írás kiszámíthatatlan effektusai állnak. E két oldal a reflexió pillanataiban találkozik, s ezeket Tandori a m i n d e n k o r i jelen pillanataiként (a beíródás/legépelés m i n d e n k o r i pillanataként v a g y sokkal i n k á b b megismételhetetlen, hiszen az ismétlésben kiradírozott e s e m é n y e k é n t ) inszcenírozza. Ami e b b e n a - tematikáját tekintve igencsak személyes vagy a u t o biografikus - költészetben mint szubjektivitás v a g y individualitás kifejezésre jut, az n e m más, m i n t az írás gépiessége, ami egyszeriséget és m e g i s m é t e l h e t i


tetlenséget p r o d u k á l (vagy, valójában, sokkal inkább ezek effektusait). A lírikus, a lírai én, amelyik ír vagy ö n m a g á t írja vagy beírja, maga a (vagy: egy?) gép. A g é p legalábbis m i n t e g y társalkotóvá válik: az írásra vonatkozó reflexiókat iktat be, melyeket ő m a g a kényszerít ki és a m e l y e k a vers szövegeződése során az é n t olyan i d é z e t e k másolójának szerepébe helyezik, melyek értelme észrevétlenül eltűnik. E h h e z lásd az Engedj egy percig a kirakat előtt c í m ű vers egy részletét a Celsiusból: „[...] m e g t é r e k idézetekhez, / nőnek, b o m l a n a k , rem e g n e k s folynak szét, / mlz, nem t u d o m , m a g á n h a n g z ó van-e itt, / m o z d u latlanul felejtődött / tekintetünkben — m á r azt se t u d o m , / miről v a n szó a versben, d e m á s o l o m : / micsoda föl — s -- géphiba csak, - döntúli / parkokból csempészté, csam, jav., esem- / p é s z t é k ide m a g u k a t — h á n y a d s z o r / vágok neki, h o g y folytassam; mit számít, / miért, s miért n e m (ha nem, m é g s e m ) n e m jobb / azt írnom a k k o r : micsoda - az / idézet tovább! - földöntúli / parkból ( m e g é r t e m volna? v a n - e jobb, v a g y / másabb lehetőség? és mi az enyém? / tisztán látható-e a b i r t o k o s / viszony, s h a n e m az, h o v á lötyög ki?) / csempészték idev, jav., m a g u k a t , szótag / s z á m a miatt toldok, a szőnyegek, és / hol vannak, hol, azok a d o l g o k , / amelyek — mint a szétszórt sírkövek, / a vizenyős őszi délelőttön, p a r k / forma t e m e t ő b e n , az u t a k mentén?" Ez az idézet világosan láthatóvá teszi, hogy a k i m o n d h a t a t l a n alakzata Tandorinál szintaktikai természetű: a jelek hátterét n e m jelentéshordozó referenciák alkotják, h a n e m más, b e t o l d o t t szövegek, s e z e k mintegy kölcsönösen széttagolják egymást. Ezért n e m k é p e s az én arra, h o g y ö n m a g á t e g y g r a m m a t i k a i birtokv i s z o n y b a n találja m e g , m í g Tandori holtnakhitt p a r k j a , a h o n n a n a szőnyegek h o s s z a s g r a m m a t i k a i vonakodás u t á n a versbe csempészik m a g u k a t , valójában t e m e t ő n e k (elmúlt jelenlétek o t t h o n á n a k v a g y n y o m á n a k ) bizonyul, és é p p e n ez az á t m e n e t a túlvilág és a (textuális) jelen között az, a m i szövegként beíródik: a „ t o l d o k " é p p ú g y v o n a t k o z i k a szélsőségesen önreflexív szövegek beiktatására, m i n t a két t a r t o m á n y között ö n m a g u k a t c s e m p é s z v e közlekedő s z ő n y e g e k (tovább)fonására. A d i s k u r z u s artikulációját itt n e m a jelentés k é n y s z e r e irányítja, hanem az említett m ó d o n kettős g é p s z e r ű s é g , illetve a jelenre (az írás aktusára) tett f o l y a m a t o s u t a l á s o k , amelyek p o é t i k u s értelemhiányt produkálnak. Tandori a z o n kötete, a m e l y az e b b e n a géphiba-poétikában rejlő lehetőségeket a végsőkig igyekszik kihasználni, 1991-ben jelent m e g Koppar köldüs címen. Ez a verseskötet a költő egy n y u g a t - e u r ó p a i u t a z á s á t örökíti m e g , a címet az e g y e s állomások kezdőbetűi a d j á k ki: K o p p e n h á g a , Párizs, Köln, Düsseldorf - korrekt m a g y a r helyesírással és a megfelelő ékezetekkel ellátva a cím ' K o p á r k o l d u s ' - n a k volna olvasható: a nyelv k o l d u s a , mert ez - amint az a romlott, szétdarabolt vagy e g y s z e r ű e n hibásan legépelt szóalakok hatalmas s z á m a sejteti - aligha „tulajdonként", hiszen n e m anyanyelvként, h a n e m egy m e g b í z h a t ó és m e g t a n u l h a t ó szabályokat n é l k ü l ö z ő v a d i d e g e n nyelvként lép elő, é p p e n azáltal, hogy az é r t e l e m k o n s t i t ú c i ó grafikailag és gram152

ÍRÓ GÉPEK

matikailag e g y a r á n t véletlen eseményeiben engedi m a g á t m e g t a p a s z t a l n i . Ez a koldulás e g y (sőt, egyáltalán a) nyelvért, bármily k o p á r legyen is az, sok tekintetben az egykori Jugoszláviából e m i g r á l t költő, D o m o n k o s István Kormányeltörésben című, 1971-es n a g y exilversét idézheti fel, 2 5 hiszen itt szintén egy olyan költői nyelv é p ü l fel, amely b i z o n y o s é r t e l e m b e n az idegen nyelvek sajátos s z e n z u a l i t á s á n a k effektusait imitálja, 2 6 avval a fontos különbséggel persze, h o g y az ilyen effektusok Tandorinál az írott (legépelt) nyelv effektusai, nyelvtörő effektusok, amelyek a s z ö v e g vizuális v a g y olvasási tapasztalatát a k i m o n d h a t ó s á g fonetikai határaival ütköztetik. 2 7 A kötet koncepciója itt a Márai Sándor hontalanságverséből, a Halotti beszédből („nevedről lehull az ékezet" - Tandorinál: „ . . . l e h ű l az ekzet"), illetve József Attila Ódájából („Mint alvadt vérdarabok, / úgy h u l l n a k eléd / ezek a szavak. / A lét d a d o g , / csak a törvény a tiszta beszéd." - Tandori: „ M n t alvdt vrdrbk, ugiyj h u l n k eled / ezk a szavk / A let d a d g " stb.) s z á r m a z ó n é h á n y sorban implikált átíráslehetőségekből b o n t a k o z i k ki, m i k ö z b e n az (anya)nyelv p u s z t u l á s á t vagy elvesztését Tandori egyrészt a m a g á n h a n g z ó k elvesztéseként (tehát a k i m o n d h a t ó s á g elvesztéseként: némi joggal azt is lehetne mondani, h o g y a k i m o n d h a t a t l a n költői alakzata itt e g y s z e r ű e n a kiejthetetlenként materializálódik), másrészt egy ú j n é m e t írógép beszerzésének köv e t k e z m é n y e k é n t inszcenírozza. A (ki)mondhatatlan figurája különféle változatokban tér vissza a kötet számtalan p o n t j á n , fontos s z e r e p h e z jut p é l d á u l a valós élet és a gépi írás közötti látens p á r h u z a m felállításában, ahol ú g y tűnik, az új g é p begyakorlása (vagy megszelídítése) a lírai alany arra tett, véget n e m érő p r ó b á l k o z á s a k é n t valósul m e g , hogy végre h i b á k nélkül gépeljen le egy ö n m a g á r a v o n a t k o z ó gyászbeszédet: „Lap er veg. Ezzel akart kifejez, neki föld m e r t közeleg k ö n y ü lene. / H u , de sok l a p o n van m e g (a másik lehetséges olvasat nyilván: 'Hú, de sok l a p o m van m é g ' ) . Leg yen n e k e m konyfold k ö n y u a föl / legyen nekem a föld, konnyu legyen nekem k ö n n y ű a föld begyek- / rolon о lrlombekgyakorlom b e g y a k r o l o m b e g y a k o r l o m begyakorlom / e z e n az u j g e p e n hogy legyen n e k e m k ö n n y ű a föld, b egyakorlome ezezn / e z e n az uj g e p e n hogy legyen n e k e m k o n y ü k k ö n n y ű a föld, u j gepen. / S m e g v a n hely, a m i idö. N e m m e g kel b e g y a k o r o l van m e g hely s ido ('még v a n / m e g v a n a hely'; 'nem, m é g kell [be] gyakorolni, van m é g hely - [a p a p í r o n és/vagy általában]', illetve ' n e m kell m é g begyakorolni, v a n m é g hely s idő' stb.)." (Beomol bemlo sörsiiveg mi mindent nemmono el). A b e t ű k közötti „blanc"-ok, a fehér m o r a j l á s Tandori számára itt a v é g (a halál, illetve az írásgyakorlatok) elhalasztását, vagyis e g y végérvényes szöveg előállításának elnapolását biztosítják, hiszen ez u t ó b b i azáltal juttatja á l l a n d ó s á g h o z az írást, hogy azt m i n t aktust befagyasztja. C s a k kevés olyan h e l y található, ahol a szöveg n é h á n y sor erejéig váratlanul ( m a j d n e m ) h i b a m e n t e s s é válik, ezek kivétel nélkül a m á r bekövetkezett halállal (Tandori szeretett m a d a r a i n a k halálával) kapcsolatosak és m i n t e g y a gyász letisztázott d i s k u r z u s á t prezentál-

153


ják: „Ez n a g y o n r é m e s ö n m a g á b a n . Ki is teszem az ékezeteket. / Ezt n e m s z e e r e t n é m m á s k é p p írni, Szpero meghalt, pipi meghalt". A korrekt í r á s m ó d , a végleges változat a végesség beíródásai az ö n m a g á t végtelenül továbbíró szövegbe. A másik oldalon, m i n t az a „begyakorlások" i m é n t citált p é l d á j á n m e g m u t a t h a t ó , a p a p í r fehérje van, ami n e m más, mint a további hibák, az ú j a b b variánsok létrejöttének lehetősége: é p p e n ezért n e m lehet itt jel és m o rajlás (zaj), i n f o r m á c i ó és háttér között univerzális k ü l ö n b s é g e t tenni. A voltak é p p e n i nyelv itt a jelek hátterét alkotja, és, fordítva, a zaj (a szavak ö n k é n y e s vagy legalábbis n e m teljesen szabályszerű feldarabolása v a g y roncsolása) alkotja valójában a jeleket egyáltalán a jelentés lehetőségének háttere előtt. N o h a Tandori b á n á s m ó d j a evvel a m i n d e n tekintetben idegen nyelvvel n e m következetes, illetve n e m állít fel k o n z e k v e n s t r a n s z f o r m á c i ó s szabályokat, ezt az i d e g e n s é g e t elsősorban a különféle elütések, a gyorsírásra emlékeztető rövidítések, a m a g á n h a n g z ó k és a ragozás elhagyása, a m á s s a l h a n g zó-torlódás, a névelők hiánya és a szóhatárok önkényes variálása h a n g s ú lyozzák. A Koppar köldüs ily m ó d o n lerombolt d i s k u r z u s a nyelv, a m e n n y i ben m a g y a r a n y a n y e l v ű olvasók n é m i f á r a d s á g révén k é p e s e k a megértésére, másfelől viszont n e m teljesen az, a m e n n y i b e n teljesen lehetetlen volna lefordítani, mivel a r e k o n s t r u á l h a t ó helyes m a g y a r szóalakok a z esetek többségéb e n romlott f o r m á k sokaságára m u t a t n a k vissza, 2 8 tehát a helyes és rontott változatok közötti ekvivalenciáknak nincs egyértelmű szabálya vagy k ó d j a , hiszen a s z ö v e g b e n álló „ s z a v a k " közül jó n é h á n y egyszerre több, k ü l ö n b ö z ő korrekciós lehetőség szerint is kiegészíthető, mint p é l d á u l a „fel" b e t ű s o r a Mintalvat verdrabkhul, meg ödörbn, aztan maj 24 nagy setanp c í m ű darab „[...] s h a n y fel uc fel le uct uczak utcc ucc lac [... ] " verssorának k o n t e x t u s á b a n , ahol az a laza értelem-összefüggés, ami m é g helyre- vagy előállítható, a „fel"-t é p p o l y joggal e n g e d i „fél"-ként ,,-féle"-ként vagy akár „felé"-ként „fordítani". A f o r d í t h a t ó s á g ilyen n y o m a i vagy romjai a nyelv b e s z é l t állapotára, tehát a k u s z t i k u s jelenlétére u t a l n a k vissza, p é l d á u l a h a n g z ó k közötti világos differenciák formaelvére, amelyből a nyelv m i n d e n f a j t a konvencionalista felfogása kiindul. Azt is lehetne m o n d a n i (írni), h o g y Tandori mesterséges, elidegenített és lerombolt nyelve m i n d e n Saussure-ön iskolázott nyelvészt kétségbeesésbe (vagy legalábbis a mester íráskritikai fejtegetéseinek újraolvasásába 2 9 ) kellene, h o g y kergessen, hiszen é p p e n az e g y é r t e l m ű differenciák feltételét helyezi é r v é n y e n kívül, amelyek az egyes elemeket konstituálják és amelyek nélkül s e m m i f é l e jelrendszer n e m jöhetne létre. U g y a n a k k o r é p p e n e b b e n az ö s s z e f ü g g é s b e n n e m s z a b a d figyelmen kívül h a g y n i azt, h o g y a nyelvi r e n d s z e r S a u s s u r e nyújtotta leírása fonológiai elemekből, vagyis a beszélt nyelv absztrakciójából i n d u l ki, azaz a b e s z é d f o l y a m térbeli felosztásának lehetőségéből, m e l y n e k első h a t é k o n y feljegyzési technikáját S a u s s u r e a g ö r ö g ábécében ismerte fel, 30 p o n t o s a n abból tehát, a m i b ő l Derrida aprólékos Saussure-olvasata a Grammatológiában azt a híres következtetést v o n t a le,

154

ÍRÓ GÉPEK

miszerint m i n d e n beszélt nyelv m i n d i g m á r írást v a g y írásosságot feltételez, tehát h o g y m i n d e n nyelv m a g á b a n h o r d o z z a , egyfajta „ős-írásként", az írás nyomát. 3 1 A z első pillantásra meglepő következtetés, a m i ebben az összefüggésben Tandori m ű v i nyelvével kapcsolatban levonható, pontosan e n n e k az ellenkezője: az m é g h o z z á , hogy a fonológiai egyenértékűségek lerombolásával Tandori é p p e n a beszélt nyelv tagolatlan b e s z é d f o l y a m á n a k v a g y real time-állapotának effektusait vagy n y o m a i t vezeti be ismét írógépköltészetébe, vagyis h o g y a gépet olyan h a n g s z e r n e k tekinti, a m e l y egyedül k é p e s arra, h o g y megszólaltassa az ábécé zenéjét. 3 2 Ez a zene tehát, ebben a megvilágításban is, a b e í r ó d á s vagy feljegyzés és m a g á n a k az e s e m é n y n e k (akár a beszéd eseményének) az aktuális pillanata közötti egybeesés effektusa. A magyar költészet ú j a b b generációinak az utóbbi tizenöt-húsz évben m e g h a t á r o z ó v á vált, legjelentősebb alkotói ( k ö z t ü k sok a n - bevallottan vagy s e m - sok tekintetben Tandori követői) sokkal inkább kételkedni látszanak e lehetőséget, v a g y i s azt illetően, h o g y a g é p í r á s (bármely írás) képes-e egybeesni önmagával. Az írógép-tematika itt i s m é t viszszanyer valamit látszólag „jeltelen" karakteréből. E n n e k jellegzetes példáit szállítja Kukorelly E n d r e költői műve, különösen a költő 1990-es é v e k elején készült szövegei, melyek a lírai ént és az ő megszólalását éppoly g y a k r a n és n a g y k e d v v e l ábrázolják gépként vagy gépiesként, m i n t az embert v a g y általában az embereket, az e m b e r i nyelvet és érzéseket. Egy korai versében Kukorelly ö n m a g á t m i n t egy repetitív gépezet által vezérelt h a n g o t írja le („Gyakran u g y a n a z o k a t m o n d o m el / és u g y a n ú g y m o n d o m el nekik / m e r t egyszer ű e n ilyen a gépezet" - A valóság édességé), egy m á s i k b a n , amelyet „ U r a m " hoz intéz, olyan perspektívát jelenít m e g , amely felől n é z v e az e m b e r e k élő g é p e k k é n t tévelyegnek a világban („Az élők, ahogy v a n n a k , l é p k e d n e k / csak, m i n t a gép. És lépnek, ú g y / mint a gép. Mint a gép, U r a m . " - Azt mondja aki él), a Napos terület ciklus 10. darabjában pedig az én saját (?) f á j d a l m á t határozza m e g g é p k é n t („[...] A z o n b a n csak e g y / gép. U n a l m a s , és n e m t u d h a t n i / közben s e m m i , n e m t u d u n k e / semmit, se ő, sem p e d i g / én. Aprócska, unalmas, / vakító g é p a / fájdalom."). G é p k é n t az emberi s z u b j e k t u m m i n t e g y önmagától i d e g e n e d i k el, nyelv, m o z d u l a t o k , test m i n d e n individualitást nélkülözve jelennek meg, a m i azonban Kukorelly élő gépeit r o m a n t i k u s elődeiktől, mint p é l d á u l a h o m u n c u l u s o k t ó l v a g y az élő szobroktól mégis elválasztja, é p p e n a b b a n áll, hogy Kukorelly verseiben alig jut szerep, sőt n e m is n a g y o n található jelzés az ilyen gépek érzéki-szenzuális, f a n t a s z t i k u s v a g y idegenszerű külső megjelenésére. Ez arra utal, h o g y itt sokkal inkább a n y e l v i ábrázolás, az „élő" be- vagy feljegyződése teszi őt elkerülhetetlenül g é p p é , illetve h o g y a d i s k u r z u s b a való bevezetése egyfajta gépi „ f e l d o l g o z á s k é n t " m e g y végbe, „a testet g é p e l e m " , ahogy a Fejezés című versben olvasható. Talán e b b e n rejlik a n n a k magyarázata, h o g y Kukorelly Én nem engedlek el című, 1989-es írógépversében a másik (a vers megszólítottjának) n y e l v i meg155


jelenítése vagy érzékelése egy önreflexív írásfiguráció k o n t e x t u s á b a n szolgáltat alkalmat a k i m o n d h a t a t l a n alakzatának tematizálására: „ É n n e m engedlek el. / Ezeket a billentyűket / leütöttem. Én n e m / engedlek. É, n, n, e, m . / Ezek a betűk. H a l k / kis kattogások. Ilyen h a l k a n / kattog egy gép. Elsodor-e / valami, idő, a n y a g , n e m / látni, h o g y mi. Ezt / leírtam, ezeket a / sorokat leírtam. / Ezt a sort leírtam. Vagy / Ehhez hasonlóakat. Nem: / h a s o n l ó k a t n e m . / Most kimegyek valamiért. / És azt látom, a s z o b á d / ajtaja nyitva van, ott / ülsz az asztalnál, olvasol / n e m nézel föl. N e m nézel / ide, csak billegteted az ujjaidat. K i m e n t e m / a k o n y h á b a . Kimentem, h o g y / egyek valamit. Lenyeltem / két szem e p r e t porcukorral." Ez a szöveg egy látszólag n a g y o n hangsúlyosan és egyértelműen - még az egyes jelek szintjén is („é, n, n, e, m") - önreflexív (gép)írásjelenettel kezdődik. A „nem e n g e d l e k el" ebben a versben aligha jelenthet mást, mint: rögzíteni, legépelni, az írott és megélt világ látszólag tökéletes egysége tehát, amit az is visszaigazol, h o g y ez a m e g r a g a d á s m i n d a reális, testi világban, mind a leírt vagy ö n m a g á t író világban a kezek (ujjak) segítségével valósítható m e g természet és k u l t ú r a olyan harmóniája ez, amit Heidegger a gépírástól elvitatott! Az írás a z o n b a n mindenekelőtt írást tárol: a m á r leírtakat idézi vagy ismétli (legalábbis több eséllyel, mint a pusztán „hasonlóakat"), a m i t a legnyilvánvalóbban az m u t a t itt meg, h o g y a írásjelenetben, sőt az egész versben csupa szóismétlés található („Én n e m engedlek el": 1. és 3-4. sor; „Ezeket a billentyűket" /„ezek a b e t ű k " : 2. és 4. sor; „kattogások": 5 - 6 . sor; „Ezt leírtam": 9-12. sor; „hasonlóakat": 13-14. sor; „kimegyek"/„kimentem": 15. és 21-22. sor; „nem nézel": 19. sor), amelyek egyfelől jelentőségteljes kétértelműségeket csalogatnak elő („leír", „kimentem"), másfelől az összes elképzelhető írásaktus közül a lehető legönreflexívebbikben tetőznek: „[...] Ezt / leírtam, ezeket a / sorokat leírtam. Ezt a sort leírtam. [...]". Aligha szorul magyarázatra, h o g y miért állnak ezek a sorok - a zárlatot leszámítva - az egész verssel ellentétben jelen helyett m ú l t időben. Az í r ó d ó szövegre tett utalás, a m e l y grammatikai absztrakcióra és/vagy egyszerű tautológiára f u t ki, önmagát örökre üldözve végül mindig elm a r a d önmagától, s ezt a távolságot - az ábrázolás vagy akár az idézet távolságát - az elképzelhető leggyorsabb gépírás sem k é p e s áthidalni. Ez magyarázatot nyújt arra is, h o g y miért az i d ő és az anyag (egy gépé?) testesítik meg azt a két fenyegetést, amellyel szemben az írógép kerül bevetésre. A versben m e g j e l e n ő másik v a l ó b a n n e m é r h e t ő el más u t a k o n : n e m reagál ( „ n e m nézel föl. N e m nézel ide"), az egyetlen mozdulat, a m e l y e t az a m ú g y m o z d u l a t l a n u l olvasó tesz, vagyis az egyetlen akció, a m e l y b e n az élet ad hírt magáról, a g é p í r ó ujjmozgásainak metaforikus megismétlése („csak billegteted az ujjadat"). Ez az egyetlen életjel kapcsolatban áll u g y a n a gép m ű k ö d é sével, ám ez a sajátosan szótlan k o m m u n i k á c i ó én és te között kudarcba fullad azon, h o g y a te ujjai és a g é p végül m é g s e m érintkeznek: csak a levegőben dobol m a g a elé az ujjaival, amit akár a kattogás zenéjének (talán a szív v a g y 156

ÍRÓ GÉPEK

a s z í v d o b o g á s egy lehetséges - Kukorellynél n e m példa nélkül álló - metaforája, vagy é p p e n az idő „kattogó" órával mért eseménytelen elmúlásáé?) önt u d a t l a n újrajátszásaként is el lehetne képzelni, m i n t egy m a j d h o g y n e m észrevehetetlen p a n t o m i m o t , hiszen a versben u r a l k o d ó csend és eseménytelenség p o n t o s a n az érzékek, vagyis a vizuális (írás, nézés), akusztikus (kattogás) és taktilis (el-nem-engedés, gépelés, dobolás az ujjakkal) érzékek szétcsatolására utal vissza, amelyek voltaképpen é p p e n a g é p í r á s a k t u s á b a n kapcsolódh a t n á n a k össze. A z érzékek összjátéka a z o n b a n egyidejű prezenciára, jelenlétre tartana igényt, s ennek eltűnését a vers elliptikus és a m ú l t i d ő s formákh o z visszatérő zárlata véglegesíti. Kukorelly írógépe n e m hoz létre jelenlétet és ezt - önreflexív m ó d o n - tudja is magáról. Az ilyen, ebben a tekintetben hasonló önreflexivitás egy újabb é r d e k e s példája található Borbély Szilárd Meg kéne halnom, azt hiszem, ezt álmodtam az éjjel című versében, a m e l y az Ami helyet című kötetében (1999) jelent m e g , melyről a kritikában azt feltételezték, h o g y kompozícióját n a g y m é r t é k b e n m e g h a t á rozta az, hogy s z á m í t ó g é p e n készült. 3 3 A kritikai f o g a d t a t á s m e g l e p ő e n egyb e h a n g z ó ítéletei szerint Borbély ebbe a kötetbe foglalt versei k ü l ö n f é l e mód o k o n és k ü l ö n b ö z ő aspektusokból a nyelv „ m ö g ö t t j é n e k " kérdésével foglalatoskodnak, egy olyan régióval tehát, amelyhez a legtöbb esetben Rilke „ang y a l á n a k " Borbély által reaktivált figurája juttat közel („Az angyal a nyelv követe, / egy szó, amit maga előtt görget / egy névtelen nyelv. A z angyal / m ö g ö t t a szél, az ismeretlen / üresség, amelyre nincs szó."), amely a z o n b a n fel- és elfedi a s z a v a k és jelentéseik közötti viszonyokat m e g h a t á r o z ó folyam a t o s eltolódásokat. 3 4 Borbély n a g y o n reflexív m e t a f o r i k á j á b a n f o n t o s szerepet játszik a lapos felszínek képzete, ezek egyike e g y „vékony h á r t y a " a nevezett versben: „[...] A férgek / meztelenségét érzem, azt a vékony hártyát, amin túl / v a n n a k a jelek, melyeket letapogatok az ujjaimmal. / A több tízezer írásjel és a világ tízezerszer / tízezer m á s jele. A testem kioltásra váró jele." Döntést hozni afelől, h o g y mi m i n d e n lehet ez a hártya, a férgek bőre, n e m tartozik az itt m e g o l d a n d ó feladatok közé, az azonban, h o g y e felszín m ö g ö t t írásjelek rejtőznek, a „jeltelen felhők" egy variánsaként teszi felfoghatóvá. N e m (vagy n e m csak) a dolgokat, h a n e m a jele(i)ket is elzárja ez a hártya, kettős elleplezés. A szöveg előző soraiból - „ [ . . . ] Hallod-e a macskakölykök sírásában / a szeretetet, az élet örömét? N e m , n e m hallom. [...]" - kiderül, h o g y a közvetlen hozzáférést az „élet" (le)hall(gat)hatóságaként kellene elgondolni, de az é n a versben n e m hall semmit: ezért tapogatózik mintegy v a k o n az írásjelei fölött és ez a letapogató érzékelés n e m sokkal később a v a d m a c s k a t a l p a k elmosott n y o m a i n a k képében tér vissza a s z ö v e g b e n („[...] A v a d m a c s k á k p u h a talpának n y o m a i amit elmos / a felhőszakadás. [...]"), ezek a macskák tehát észrevétlenül (nesztelenül és nyomtalanul) m á s z k á l n a k - e g y klaviatúrán. Aligha létezik u g y a n i s m á s lehetőség írásjeleket ú g y letapogatni, hogy k ö z b e n a felszín m a g a „jeltelen" (nyomok nélkül) m a r a d j o n .

157


A közvetlen tapasztalat effektusai elrejtik azokat a jeleket, a m e l y e k lehetővé teszik: „A férgek meztelenségét é r z e m " - ahol a „férgek" m e t a f o r i k u s á n a billentyűkre vonatkoztathatók, a m i láthatóvá tesz legalábbis e g y koherens interpretációs lehetőséget: a meztelenség és a férgek egyaránt a halál konnotációi, az emberi test haláláé, a m e l y ö n m a g á t é p p e n a m é g ki n e m törölt jel f o r m á j á b a n élheti túl, például m i n t a billentyűket leütő ujjak n y o m a , amely a z o n b a n - mint ezt a z elmosott t a p p a n c s n y o m o k k é p e jelzi - s z i n t é n ki van szolgáltatva a felejtésnek, ami p e d i g akár (gép)írás útján is (például a törlésjel leütésével) v é g b e m e h e t . Maga az írás oltja ki a jeleket, amelyek é p p e n ezért e g é s z e n a jeltelenségig eltüntetik saját „felhőjüket", hiszen m ö g ö t t ü k megint csak jelek találhatók, ráadásul felfoghatatlanul n a g y számban. M i n d e z - technikai s z e m s z ö g b ő l - a számítógépes szoftverek t u d á s a révén valósítható meg, h i s z e n csak k o m p u t e r t a s z t a t ú r á k mögött lehetséges tízezerszer tízezer jelet elrejteni. Ez azt is jelenti, hogy a felszín „jeltelen" felhői ebben az esetben talán m a g u k a szoftverek, amelyek, h a helyesen m ű k ö d n e k , képesek arra, hogy a tízezerszer tízezer permutációt és kombinációt lefuttató p r o g r a m n y e l v e k e t e g y tökéletes f o r d í t á s révén az aktuálisan h a s z n á l t nyelv m ö g ö t t rejtsék el. Ez utóbbiak v o l t a k é p p e n azért kell, h o g y elfedjék az ilyen p r o g r a m o k feltételrendszereit és operációs m ó d j á t , m e r t - amint arra Kittler hívja fel a figyelm e t - szoftverek esetében a n o r m á l i s nyelvek m á r n e m lehetnek egyben önn ö n metanyelveik is, 35 sőt szoftverek csakis azért léteznek, mert m é g m i n d i g v a n n a k s z e m a n t i k a i l a g m ű k ö d ő , m i n d e n n a p i nyelvek, vagyis a s z á m í t ó g é p nyelveinek a m i n d e n n a p i nyelv környezetében kel funkcionálniuk. 3 6 M i n t az k ö z t u d o t t , az ilyen szoftverek t u d n a k ö n m a g u k t ó l írni, olvasni, sőt fordítani is, m é g h o z z á gyorsabban, mint az élő gépek, akiknek írása ma p e r s z e a m ú g y is materiális beíródásokon, „inskripciókon" keresztül zajlik, „amelyeket az elektronlitográfia révén nemcsak beégetnek a szilíciumba, han e m amelyek a történelem m i n d e n írószerszámától eltérően m a g u k képesek olvasni és írni". 3 7 A z ilyen gépek e m e képessége n é h á n y évtizede lehetővé teszi azt, hogy a költői betűk M a l l a r m é által kétségbeesetten keresett tökéletes permutációja v a g y Tandori azért n e m túlságosan komolyan vett játékai a szonettgenerálással e g y „Livre"-ben (vagyis egy p r o g r a m b a n ) valósuljanak meg. 3 8 A s z á m í t ó g é p e s költészet legismertebb v a g y legprovokatívabb koncepciója a m a g y a r lírában a Párizsban élő költő, P a p p Tibor a francia Oulipoköltészet, elsősorban R a y m o n d Q u e n e a u Cent Mille Milliards Poèmes-je által inspirált Disztichon Alfa című „kötetében" (1994) található. A Disztichon Alfa egy p r o g r a m , a m e l y m e g h a t á r o z o t t metrikai szabályok szerint lényegéb e n véletlenszerűen verssorokat, illetve költeményeket generál: e g y szoftver, a m e l y az egyik o l d a l o n a m a g y a r szókészletet, a másik oldalon p e d i g a magyar nyelv metrikai előírások által leszűkített szintaktikai szabályait előfeltételezi és amely elvileg az összes olyan disztichont képes létrehozni, amelyek metrikailag és g r a m m a t i k a i l a g k o r r e k t e n m a g y a r u l megírhatók. P a p p m ü v e

158

ÍRÓ GÉPEK

egyebek mellett azt m u t a t h a t j a meg, h o g y miért n e m t u d t a Mallarmé a „Le Livre"-t végigírni: e g y s z e r ű e n hiányzott az összes p e r m u t á c i ó s v a g y kombinatorikus művelet végrehajtásához s z ü k s é g e s számítástechnikai kapacitás, amely a s z á m í t ó g é p k o r á b a n már jó ideje rendelkezésre áll: Papp m i n t e g y 16 ООО 000 000 disztichonnal számol, a m e l y e k együtt a d n á k ki a m ű v e t . Természetesen senkinek sincs m ó d j a a m ű végigolvasására, a p r o g r a m m e g g á tolja az egyes disztichonok tárolását v a g y kirögzítését (sőt k i n y o m t a t á s á t is), ezek u g y a n i s - mintegy a „fugitive b e a u t é " baudelaire-i e s z m é n y é n e k kései megvalósulásaként - csak néhány m á s o d p e r c r e jelennek meg a k é p e r n y ő n , tehát egy olvasó életében valószínűleg n e m térnek m é g egyszer vissza. 3 9 A m ű v o l t a k é p p e n i szövege azonban talán - (emberi) alkotójának vélekedésével s z e m b e n - sokkal inkább a s z o f t v e r p r o g r a m j a , vagyis az, a m i egy m a t e m a t i k a i operációs nyelvet egy szemantikailag é r t e l m e s nyelvbe fordít. A megcsinálhatóság szintjei közötti k ü l ö n b s é g M a l l a r m é , illetve P a p p komp u t e r p r o g r a m j a esetében valójában azt teszi láthatóvá, h o g y - amint azt Kittler többször h a n g s ú l y o z t a - az ilyen és hasonló k o m b i n a t o r i k u s és másfajta lehetőségek a m i n d e n k o r i hardver materiális és technikai teljesítményétől f ü g g n e k , akkor is, h a ezeket a szoftverek mindig elrejtik, immaterializálják vagy virtualizálják. 4 0 Ezért, az a k t u á l i s médiaelméleti d i s k u r z u s állását követve, egyenesen ú g y is lehetne fogalmazni, hogy e b b e n az é r t e l e m b e n az ábécé v a g y akár a kézírás is szoftverek. A z „igazi" s z o f t v e r e k talán a m a i kor valóban „jeltelen felhői". Másfelől P a p p k o m p u t e r k ö l t é s z e t e (mint a h o g y ebben az ö s s z e f ü g g é s b e n m i n d e n eddig tárgyalt szöveg is) é p p e n arra világít rá, hogy, a m e n n y i b e n a m a g a módján m i n d i g egyben írás is, a lírai n y e l v - függetlenül attól, hogy számítógépek v a g y élő gépek „generálják" - m a g a is elkerülhetetlenül egyfajta szoftverként kell, hogy értse v a g y inszcenírozza magát, a m e l y matériák és k i m o n d h a t a t l a n adatok vagy események (hangrezgések vagy vésetek, kattogások vagy n y o m o k ) és jelentéshordozó d i s k u r z u s o k között közvetít, m e l y e k e n maga is alakít, még akkor is, ha a líra az emberi d i s k u r z u s o k egyik legkifinomultabb változatát valósította meg arra, h o g y ezt a közvetítettséget elleplezze. Az írógépek és a XX. s z á z a d írógépköltészete lényegileg járultak hozzá ahhoz, hogy e jeltelen felhők f e l t á r u l k o z h a s s a n a k .

159


1 Vö. Friedrich A. KITTLER, Aufschreibesysteme 1800/1900, München, 20034, 234-235. 2 Uo., 255. 3 Ehhez 1. elsősorban Jacques SCHERER, Le „Livre" de Mallarmé, Paris, 1957, kül. 87-90. 4 Stéphane MALLARME, Crise de vers = Uő, Oeuvres complètes, Paris, 1945; a z „intonation"-hoz vö. továbbá Henri MESCHONNIC, Mallarmé au-delà du silence = MALLARME, Ecrits sur le Livre, Paris, 1986, 52-53. 5 „Un solitaire tacite concert se donne, par la lecture, à l'esprit q u i regagne, s u r u n e sonorité moindre, la signification: a u c u n moyen mental exaltant la symphonie, ne m a n q u e r a , raréfié et c'est tout - d u fait de la pensée. La Poésie, proche l'idée, est Musique, p a r excellence - ne consent p a s d'infériorité." (MALLARMÉ, Écrits sur le Livre, 122.) 6 Martin HEIDEGGER, Parmenides (GA 54), Frankfurt, 1982, 119. Szó, kéz és mutatás összefüggéséről 1. részletesen Jacques D e r r i d á n a k a Parmenides és a Was heisst Denken? vonatkozó passzusaihoz fűzött kommentárját: Jacques DERRIDA, Heideggers Hand = Uő, Geschlecht, Wien, 1988, kül. 61-79., noha Heidegger írógépek felett gyakorolt kritikája itt kissé egyoldalúan a filozófus írással szembeni általános bizalmatlanságának kontextusába kerül. „Az írógép csupán a baj [ti. a szó írás által lerombolásának] m o d e r n továbbromlása". (uo., 77.) 7 HEIDEGGER, 125. 8 Uo., 126. 9 Uo. 10 L. H e i d e g g e r n e k a ,,Ttxpaç>"-rôl adott szómagyarázatát: uo., 121. 11 A vershez 1. m o s t BEDNANICS Gábor, Felülvizsgálat és rekultiváció = Uő, Beszédformák között, Bp., 2003, 72-74. Itt a vers „a jelentés létesülésének az i n f o r m á c i ó céltalansága alapján történő leleplezését" tárja fel (uo., 72.). 12 KOSZTOLÁNYI Dezső, Az írás technikája = Uő, Nyelv és lélek, Bp., 20023, 327. 13 „Végül az írógép köszöntött r á n k ördögi zajával, villámgyors beidegzésével, elröppenő íveivel" (Uő, Tinta = uo., 402-403.) 14 Uo. 15 Vö. ehhez KITTLER, i. т., 238. 16 Ami - Marshall McLuhan szerint - a jelenlét performatív effektusainak intenzitását is megnöveli: vö. M a r s h a l l McLUHAN, Understanding Media, N e w York, 1964, 228-231.

17 Charles BAUDELAIRE, Le Peintre de la vie moderne = Uő, Oeuvres complètes, II. köt., Paris, 1976, 698-699. 18 KITTLER, /. т., 235. 19 Tandori poétikájának e m e sajátosságait a kritika időről időre m i n t a z örökös ismétlődésük miatt kimerülő neoavantgarde teoretikus gesztusokat utasítja el vagy ítéli esztétikailag kétes értékűnek (lásd elsősorban FARKAS Zsolt, Az író ír. Az olvasó stb. = Uő, Mindentől ugyanannyira, Bp., 1994, kül. 146-150.). Arra is rámutattak már, hogy Tandori látszólag nagyon személyes hangvételű költészete valójában teljesen személytelen (uo., 142-144.), a m i azonban nem egészen, h i s z e n csak azt előfeltételezve állja meg a helyét, hogy a lírai szubjektivitás az én kimeríthetetlen belső végtelenségeként nyilvánul m e g . Az individualitás Tandorinál sokkal i n k á b b a puszta szubjektum-mivoltban merül ki, és ezt tekintetbe véve ez a líra nagyon is személyes - ha persze ez itt m é g bármit is jelent. 20 Vö. KITTLER, Im Telegrammstil = Stil, szerk. H a n s Ulrich GUMBRECHT-K. L u d wig PFEIFFER, Frankfurt, 1988. 21 Szokásosan éleslátó megfigyeléseinek egyikében Georg Simmel m á r a századfordulón arra hívta fel a figyelmet, hogy m i n d e n személytelensége ellenére az írógép képes a z élet „ n e m eldologiasítható maradékát" é p p e n hogy az „én annál elvitathatatlanabb sajátjaként" megtapasztalhatóvá tenni: „az írás, ez a külsődleges-dologi cselekvés, amely mégis minden egyes esetben sajátos-egyéni formát ölt, ezt a formáját most a m e c h a n i k u s egyformaság érdekében feladja. Ezáltal azonban egy másik oldal felől kettős e r e d m é n y h e z jutunk: a leírt szöveg egyfelől p u s z t á n tartalma szerint hat, s a szemléleti f o r m á b a n nem talál sem támogatásra, sem zavaró okra, megszűnik a legszemélyesebb vonásnak az a csalása, a m i a kézírással kapcsolatban oly gyakran bekövetkezik, legyen szó akár a legkülsődlegesebb és legközömbösebb, akár p e d i g a legbizalmasabb közlésekről. Bármilyen társadalmasító hatást fejtsenek is ki ily m ó d o n az effajta m e chanizálások, mégis gyarapítják a szellemi én m e g m a r a d ó magántulajdonát." (Georg SÍMMEL, A pénz filozófiája, Bp., 2004, 593.) 22 T a n d o r i szonettkezeléséről bővebben lásd SZIGETI Csaba, Tandori Dezső szonettvál-

160

ÍRÓ GÉPEK

tozatai = Uő, A hímfarkas bőre, Pécs, 1993, kül. 76-78. 23 Vö. például Petri Ne lankadjunk, próbáljunk meg egy szépet című, formailag tökéletes szonettjét, amelyet a z o n b a n a 12. és 13. sorok közé betoldott három, dőlten szedett sor bővít ki: „igazán valami szépet akartam írni neked, te kedves, / hát, ez nem ment, és ráadásul aludni se hagylak, / akkor legalább gyorsan véget vetek ennek a kurva szonettnek." A kurva szonett itt természetesen nem ér véget (hátra van még a két zárósor), másfelől mégiscsak vége van abban az értelemben, hogy a betoldott sorok abban a pillanatban rombolják le a szonettstruktúrát, amikor a szonett (lineáris) befejezéséről beszélnek. 24 Vö. például: J. Hillis MILLER, The Critic as Host = Uő, Theory Now and Then, D u r h a m , 1991, 168. 25 Tandori D o m o n k o s h o z címzett verse [A Koppar Köldiis a Koppar Köldüsnek] címet viseli. 26 Ehhez az összefüggéshez tartozik, hogy, m i n t azt m i n d e n k i tudja, minél kevésbé uralja az ember azt a nyelvet, amelyen ír, a n n á l több elütés áldozata is lesz (vagyis n e m csak a g r a m m a t i k a i hibák sokasodnak meg). 27 M a j d h o g y n e m k o n z e k v e n s n e k m o n d ható, hogy a vékony kötet borítóján olvasható ajánló szövegben egyebek mellett e nyelv „különös zenéjéről" lehet olvasni. (Ennek) a költői nyelv(nek az) idegenségéről Tandorinál 1. m é g MARGOCSY István, Tandori Dezső: Kopp a r köldüs = Uő, „Nagyon komoly játékok", Bp., 1996, 228-229. 28 L. ehhez még uo., 230. 29 Vö. Ferdinand de SAUSSURE, Bevezetés az általános nyelvészetbe, Bp., 19972, 53-68. 30 Uo., 67. 31 Vö. DERRIDA, Grammatológia, Szombathely/Párizs/Bécs/Bp., 1991, 91-92.

32 Mint e poétikai koncepció egy lehetséges (bár Tandori nyelvfelfogásával csak távolról rokonítható) előképe, Charles Olson azon megfontolásai volnának említhetők itt, amelyekben a z a m e r i k a i költő a z írógépekben az írott nyelv zenei és bizonyos értelemben az aktuális beszédfolyamot imitáló, ám nem metrikai tagolásának lehetőségét vélte felismerni: vö. Charles OLSON, Projective Verse = Uő, Selected Writings, New York, 1966, 24. 33 MENYHÉRT Anna, Szétszálazás és összerakás, Alföld, 2000/12, 63. 34 Erről részletesen 1. OROSZ Judit, A helyettesítés poétikája, Tiszatáj, 2001/4; SCHEIN Gábor, A halott angyal, Jelenkor, 1999/11. 35 KITTLER, Es gibt keine Software = Uő, Draculas Vermächtnis, Leipzig, 1993, 228-229. 36 Uo., 232. 37 Uo., 226. Az ilyen inskripciók azonban már nem a beszélt nyelv p u s z t a fonológiai transzkripciói, vö. ehhez Sybille KRÄMER, Was haben die Medien, die Computer und die Realität miteinander zu tun? = Medien - Computer - Realität, szerk. Uő, Frankfurt, 2000,12. 38 „A s z o f t v e r t tekintve m i n d e n mikroprocesszor lehetővé teszi azt, a m i r ő l a n n a k idején a Kabbala álmodott: h o g y az írásjelek kódolás vagy s z á m m a n i p u l á c i ó révén olyan eredményekhez vagy megvilágosodásokhoz vezessenek, amelyekre egyetlen olvasói szem sem találhatott volna rá." (KITTLER, Grammophon - Film - Typewriter, Berlin, 1986, 358.) 39 A fentiekhez lásd Nagy Pál az irodalom „új műfajairól" írott monográfiájának Papp által készített fejezetét: PAPP Tibor, Múzsával vagy múzsa nélkül? = NAGY Pál, Az irodalom új műfajai, Bp., 1995. 40 Vö. KITTLER, Es gibt keine Software, kül. 235-237.; továbbá Hardiuare, das unbekannte Wesen = Medien - Computer - Realität, 124-127.

161

KULCSÁR-SZABÓ ZOLTÁN. író gépek

Recommend Documents