Dr.Kerényi Attila
Környezetvédelmi elvek a gyakorlatban
Egyetemi jegyzet
KLTE Debrecen, 1997
Lektorálta: KÓRÓS CSABA környezetvédelmi referens Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal
2
TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés ........................................................................................................... 5 1. A környezeti alapprobléma mint a környezetvédelmi cselekvések integráló vezérfonala......................................................................................................... 6 2. A környezetvédelem helyi és országos irányításának szervezeti felépítése, kapcsolatai (Az együttmőködés elve a gyakorlatban)........................................ 7 2.1. A települési önkormányzat környezetvédelmi elıadójának helye a környezetvédelmi cselekvési rendszerben ......................................................... 7 2.2. A környezetvédelem országos szintő irányításának szervezeti felépítése, kapcsolatai a helyi önkormányzatokkal ........................................................... 11 2.3. A helyi önkormányzat környezetvédelmi feladatai.......................................... 16 3. A környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos alapfogalmak különbözı értelmezései és ezek gyakorlati következményei............................................. 18 3.1. A környezetvédelem eltérı értelmezései a szakirodalomban .......................... 18 3.2. A környezetvédelem tágabb értelmezése ......................................................... 21 3.3. A környezetvédelem szőkebb értelmezése ...................................................... 22 3.4. A környezetvédelem tágabb és szőkebb értelmezésének néhány gyakorlati vetülete............................................................................................................. 23 3.5. A környezetvédelem fogalma az 1995. évi LIII. törvényben........................... 24 4. A rendszerszemlélet érvényesülésének fontossága, gyakorlati megvalósítása (A "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elv érvényesülése) ............ 26 5. Az élet tiszteletének és védelmének elve......................................................... 29 5.1. Az élet tiszteletének és védelmének elve az 1995. évi LIII. törvényben ......... 30 5.2. Az élet tiszteletének és védelmének elve A nemzeti természetmegırzés politikája c. dokumentumban........................................................................... 33 5.3. Az élet tiszteletének és védelmének elve az 1996. évi LIII. törvényben (Törvény a természet védelmérıl) ................................................................... 39 5.4. Az élet tiszteletének és védelmének elve az 1996. évi LIV. törvényben (Törvény az erdırıl és az erdı védelmérıl) .................................................... 46 5.5. Az önkormányzati környezetvédelmi elıadó fıbb feladatai az alapelv érvényesülésében ............................................................................................. 47 6. Az egzakt megismerés elve - Környezeti monitoring ...................................... 49 6.1. A határértékekre vonatkozó általános törvényi elıírások ................................ 50 6.2. A levegıminıség monitoring-rendszer hazánkban.......................................... 51 6.2.1. A levegıminıség meghatározása 1990 júliusáig ............................................. 52 6.2.2. A levegıminıség meghatározása 1990 júliusától............................................ 55 6.2.3. Tervek 1998-tól................................................................................................ 61 6.3. A felszíni vizek minıségi jellemzıi és minısítése. Vízminıségi monitoring . 61 6.3.1. Kémiai vízminısítés......................................................................................... 61 6.3.1.1. Vízminısítés a 70-es években.......................................................................... 62 6.3.1.2. Vízminısítés a 80-as években.......................................................................... 64 6.3.1.3. Vízminısítés 1994-tıl...................................................................................... 64 3
6.3.2. 6.4. 6.5. 6.6. 6.7.
Biológiai vízminısítés ..................................................................................... 72 Talajaink állapotának nyomon követése .......................................................... 73 Az ökológiai monitoring szükségessége.......................................................... 75 A táj állapotára vonatkozó információk........................................................... 76 A környezetvédelmi információs rendszer országos középtávú fejlesztési programja ......................................................................................................... 77 6.8. Az önkormányzati környezetvédelmi elıadó feladatai és lehetıségei az egzakt megismerés elvének érvényesítésében............................................................. 81 7. A károk megelızésének és megszüntetésének elve ......................................... 84 7.1. A környezeti hatásvizsgálat és hatástanulmány az 1995. évi LIII. törvényben és a 152/1995 (XII.12) kormányrendeletben .................................................. 85 8. A visszaforgatás (recycling) elve..................................................................... 90 8.1. A visszaforgatás elvének érvényesülése a településeken................................. 91 9. A takarékosság elve ......................................................................................... 96 10. Az elıvigyázatosság elve ................................................................................. 98 11. Az alkalmazkodás elve .................................................................................... 99 12. A harmonikus (fenntartható) fejlıdés/fejlesztés elve és a környezetvédelem tervszerő alakításának elve ............................................................................ 102 12.1. A Nemzeti Környezetvédelmi Program (1997-2002) .................................... 103 12.1.1. A fenntartható fejlıdés elve a Nemzeti Környezetvédelmi Programban....... 107 12.1.2. A települési környezet védelme a Nemzeti Környezetvédelmi Programban. 108 12.1.3. A tájvédelem a Nemzeti Környezetvédelmi Programban.............................. 109 12.2. A települési környezetvédelmi program ........................................................ 111 13. Az egyéni és kollektív társadalmi részvétel elve ........................................... 115 14. Az információ szabad áramlásának elve........................................................ 118 Mellékletek.................................................................................................................. 120 Irodalom ...................................................................................................................... 130 Kislexikon ................................................................................................................... 131
4
BEVEZETÉS A szakgeográfus-képzés új képzési forma egyetemünkön. Ennek keretein belül a hallgatóknak olyan tantárgyakat is tanulniuk kell, amelyek a tanárképzésben korábban nem léteztek. Ez érthetı, hisz a leendı diplomások a környezetvédelem különbözı szintjein - várhatóan legtöbben települési önkormányzati hivatalokban helyezkedhetnek el. Ezeken a helyeken a magas szintő elméleti felkészültség mellett jó gyakorlati érzékre és ismeretekre is szükségük lesz. Ismerniük kell a hivatali apparátusban betöltött helyüket, kapcsolatrendszerüket, lehetıségeiket és korlátaikat. Nagyon alaposan át kell tanulmányozniuk a munkájukat meghatározó törvényeket, mindenekelıtt az 1995. évi LIII. törvényt (leggyakrabban egyszerően környezetvédelmi törvényként említik), az 1996-ban megszületett természetvédelmi és a már 1991-tıl hatályos önkormányzati törvényt. E három mellett - mint látni fogjuk számos más törvénynek is van kapcsolata a környezetvédelemmel, s még több egyéb dokumentum, rendelet, végrehajtási utasítás szabályozza az önkormányzatok környezetvédelmi elıadóinak tevékenységét. E jegyzet - terjedelménél fogva - nem térhet ki minden részletre, s nem is jogi szemlélető. Csupán arra törekszünk, hogy a diplomás geográfusok majdan könnyebben eligazodjanak a paragrafusok sőrőjében, s legyenek ismereteik arról is, hogyan lehet elméleti tudásukat átültetni a gyakorlatba, illetve ennek milyen akadályai lehetnek. Fel kell készülniük arra, hogy néha a magától értetıdı és legalapvetıbb környezetvédelmi elvek sem érvényesülnek a mindennapi gyakorlatban, ugyanakkor éppen az lesz a feladatuk, hogy lehetıségeiket maximálisan kihasználva próbálják meg érvényesíteni azokat. Ehhez elsısorban ismerni kell, sıt magukénak kell érezni ezeket az alapelveket. Környezetvédelmi cselekedeteik, intézkedéseik, döntéseik vezérfonalai ezek. Másrészt meg kell tanulniuk azokat a módszereket, amelyekkel "aprópénzre" válthatják, megvalósíthatják környezetvédelmi elképzeléseiket. Még a döntéshozatal elıtt többször is végig kell gondolniuk egy-egy konkrét döntés, intézkedés várható következményeit, s fel kell mérniük, hogy az a környezetvédelem alapelveinek szellemében születik-e. S ha nem, lehetıség szerint meg kell akadályozni az "elvtelen" döntést. Ez a jegyzet az "Általános környezetvédelem II." tantárgy oktatási segédanyaga. Igyekszik oly módon megközelíteni a részben már ismert fogalmakat, alapelveket, hogy azok gyakorlati érvényesülésére, ill. érvényesítésére essen a hangsúly. Esetenként azt is megvizsgáljuk, hogy egy-egy fogalom eltérı értelmezése mennyire különbözı gyakorlati következményekkel járhat. Tudatában vagyunk annak, hogy az elmélet-gyakorlat kapcsolatában nem lehet mindenre felkészíteni a hallgatót. Az élet mindig produkál új és új problémákat, amelyek megoldására nincs elıre gyártott recept. Ezzel a jegyzettel mégis annak a gondolkodásmódnak a kialakulását kívánjuk segíteni, amely az elméleti tételek gyakorlati megvalósításához vezet.
5
1. A KÖRNYEZETI ALAPPROBLÉMA MINT A KÖRNYEZETVÉDELMI CSELEKVÉSEK INTEGRÁLÓ VEZÉRFONALA Korábbi tanulmányaink során megismerkedtünk azzal, hogy valamennyi környezeti gond gyökere az emberiség lélekszámának nagymértékő növekedése, az emberi igényeket kielégítı termelésnek és a megtermelt javak fogyasztásának fokozódása. Ehhez az ember egyre több nyersanyagot vesz el a természetbıl, melynek során élettelen és élı természeti értékeket pusztít el, egyre nagyobb életteret hódít el az élıvilágtól, egyre nagyobb mértékő anyag- és energiaátalakítást hajt végre, miközben olyan mennyiségő és minıségő szennyezı anyagot termel, amely már közvetlenül veszélyezteti az ember egészségét, az élıvilágot, sıt az élettelen természeti környezetet és az épített környezetet is (pl. savas hatások). Ezektıl a pusztító és szennyezı hatásoktól kell megóvnunk az élıvilágot, az élettelen természeti és az épített környezetet, sıt magunkat is; ahol pedig a bekövetkezett kár még kiküszöbölhetı, ott ezt is meg kell tennünk. A környezet- és természetvédelem bármely szakterületén dolgozunk is, ennek a rendkívül összetett problémakörnek valamelyik részfeladatát igyekszünk megoldani. Ezért is értelmetlen az a helyenként és idınként tapasztalható szembenállás, ami a "környezetvédık" és a "természetvédık" között fennáll. Ha az ilyen szembenállás reális alapokon nyugszik, akkor valaki rosszul végzi a dolgát. Az alapproblémát helyesen elemezve ugyanis bármely részprobléma megoldása csakis egyszerre lehet környezet- és természetvédı, másként nem beszélhetünk környezetvédı tevékenységrıl. Nem környezetvédı magatartás az, amellyel másutt természeti kárt okozunk. Ha például egy település belterületérıl egy egészségkárosító üzemet kitelepítenek egy természetvédelmi területre vagy annak közvetlen közelébe, ezt nem tekinthetjük környezetvédı intézkedésnek, hisz a továbbiakban fenn fog állni az élıvilág veszélyeztetése, ami a környezeti alapprobléma ugyanolyan súlyos része, mint az emberi egészség veszélyeztetése. Érdemes tehát egyes intézkedéseket elemezni abból a szempontból, vajon hogyan segítik a környezeti alapprobléma megoldását. De vajon megoldható-e a környezeti alapprobléma? Megszüntethetı-e a környezetpusztítás, a környezetszennyezés és az emberi egészség károsítása a termelési folyamatok során? Illúzió azt hinni, hogy megvalósítható a szennyezés nélküli termelés. Nem mindegy azonban a szennyezés mértéke. A WHO-nak a tiszta levegı definíciójában jól tükrözıdik a megengedés: nagyon csekély mennyiségő szennyezı anyag lehet a légkörben (sıt természetes viszonyok között is van), de az nem haladhat túl egy bizonyos mértéket. A fakitermelésre és a halászatra is szüksége van és lesz az emberiségnek. Itt sem mindegy azonban a mérték. Az élı rendszereknek megvan a maguk regenerálódó képessége, és ha e képesség határain belül maradunk, nem okozunk megbocsáthatatlan károkat. Azt a tudatos cselekvési rendszert, amellyel az emberiség igyekszik a környezeti rendszerek optimális mőködését s ezzel összhangban egészséges emberi környezetet biztosítani, környezetvédelmi cselekvési rendszernek nevezhetjük. Ezt a cselekvési rendszert ugyancsak bemutattuk az Általános környezetvédelem c. könyvünkben. 6
2. A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÖRNYEZETVÉDELMI FELADATAI (AZ EGYÜTTMŐKÖDÉS ELVE A GYAKORLATBAN) 2.1. A települési önkormányzat környezetvédelmi elıadójának helye a környezetvédelmi cselekvési rendszerben Tudnunk kell, hogy egy rendszer akkor mőködik jól ha minden eleme betölti funkcióját, ha kellı mennyiségben vannak benne negatív (stabilizáló) visszacsatolások, ha a rendszer önfejlıdésen megy keresztül. Ezek a kritériumok a környezetvédelmi cselekvési rendszerre is érvényesek. A környezetvédelem tehát akkor hatékony egy társadalomban, ha a tudományok képviselıi kellı súlyt fektetnek a környezeti problémák tanulmányozására és megoldására, ha az oktatásban, a médiákban jelentıségüknek megfelelıen foglalkoznak a környezeti oktatással, neveléssel, tájékoztatással, ha a társadalom irányítói (a legfelsıbb - pl. minisztériumi - szinttıl az önkormányzatokig) felismerik, hogy a környezetvédelem nem egyetlen tárca feladata, és nem lehet egyetlen törvénnyel (de még kettıvel sem) szabályozni azt, hisz az élet nagyon sok területét átszövi, s az ösztönzı intézkedéseknek éppúgy megvan a szerepük a szabályozásban, mint a korlátozásoknak, ha a gazdaság szereplıi hajlandók a termelés minden ágazatában a legkörnyezetkímélıbb megoldásokat keresni, a legkisebb anyagés energiafelhasználással és a leghatékonyabban termelni, ha a fogyasztók takarékosabban bánnak a fogyasztási cikkekkel, környezetkímélı módon kezelik a hulladékokat, egyáltalán: környezettudatosan élnek, ha a döntéshozók kellı társadalmi kontroll alatt/mellett hozzák meg döntéseiket (kellıen fejlettek a civil szervezetek - negatív visszacsatolás!), ha a környezetvédelmi cselekvési rendszer folyamatosan fejlıdik: egyre ésszerőbb és hatékonyabb intézményi struktúrát hoz létre és mőködtet, ha a környezetvédelem fentebb felsorolt résztvevıi együttmőködnek a környezeti problémák megoldásában. Az 1. ábrán a környezetvédelmi tevékenységeket négy csoportba soroltuk, s a nyilakkal jelezni kívántuk a tevékenységek közötti szükségszerő kölcsönhatásokat. A települési önkormányzatok hivatalaiban dolgozó környezetvédelmi elıadó (referens stb.) meghatározó cselekvési típusai a szervezı, irányító tevékenységek. Ugyanakkor ı maga is beosztott, felettesei vannak, akik utasításait teljesítenie kell. Döntéseit, intézkedéseit befolyásolják törvények, rendeletek, különbözı szabályozók, nem utolsósorban saját szakmai ismeretei, meggyızıdése. Kapcsolatban van társadalmi szervezetekkel, választott testületekkel, bizottságokkal. Próbáljuk meg áttekinteni ezt a kapcsolatrendszert oly módon, hogy foglalkozzunk azzal is, milyen mozgástere marad egyáltalán a környezetvédelmi
7
elıadónak, végrehajthat-e pl. olyan utasításokat, amelyek esetleg sértik a
8
1. Szervezı, irányító
2. Szellemi (tudomány, oktatás, tömegkommunikáció, tudományos ismeretterjesztés)
3. Gyakorlati (termelés, fogyasztás)
4. A társadalom ellenırzı tevékenységei (ellenzéki, pártok, mozgalmak, állampolgári csoportok tevékenységei)
1. ábra.
Környezetvédelmi tevékenységek típusai és kölcsönkapcsolatai
környezetvédelmi törvény szellemét vagy akár betőjét is. Mennyire és miben lehet önálló, kezdeményezı? A 2. ábrát követve az alábbiakban foglaljuk össze e kapcsolatrendszer lényeges elemeit. Mindenekelıtt arról kell szólnunk, hogy bár az ábrán (és a továbbiakban az egész jegyzetben) környezetvédelmi elıadóként említjük a települési önkormányzat környezetvédelemmel foglalkozó szakemberét, tudatában kell lennünk annak, hogy ez nem mindig egyetlen személy. Nagyobb városok polgármesteri hivatalában környezetvédelmi csoport, sıt a "hivatali hierarchiában" még magasabb fokon környezetvédelmi iroda is mőködhet. Kisebb településeken azonban a csekély létszámú hivatali apparátusban gyakori, hogy a környezetvédelmi feladatkör ellátása más feladatkörhöz kapcsolt. A gyakorlat szerint azonban az önkormányzatnak - hivatali apparátusának létszámától függetlenül - a környezetvédelemmel kapcsolatban ugyanazok a jogai és kötelességei. Mi azt vesszük alapul, hogy az 5000 fınél nagyobb lélekszámú településeken a polgármesteri hivatalban legalább egy környezetvédelmi szakembert "illik" alkalmazni. Amikor a környezetvédelmi elıadó kapcsolatrendszerérıl beszélünk, a környezetvédelmi csoport vagy iroda kapcsolatrendszerére is gondolunk. Ugyanakkor az egyszerőség kedvéért - az egész jegyzetben megmaradunk a környezetvédelmi elıadó elnevezés mellett. (A hivatalokban egyébként használatos a környezetvédelmi referens kifejezés is.) Néha azonban utalni fogunk a csoport vagy iroda esetenként különleges helyzetére is.
9
Polgármesteri Hivatal Az önkormányzat képviselı-testülete
Polgármester, jegyzı
Törvények
Országgyőlés
Rendeletek
Kormány
Irodavezetı
Szakminisztériumok Környezetvédelmi ismeretek
Az önkormányzat szakbizottságai
Környezetvédelmi elıadó
Természetvédelmi hatóságok
Lakosság
Környezetvédelmi hatóságok
Vállalatok, gyárak, intézmények
2. ábra
A települési önkormányzat környezetvédelmi elıadójának fıbb kapcsolatai, tevékenységét meghatározó ill. befolyásoló intézmények
A kisebb lélekszámú települések polgármesteri hivatalában a jegyzı közvetlen úton gyakorolni tudja az egész hivatal feletti irányítási jogosultságát. Az egész hivatalban gyakorolja az ún. „kiadmányozási” (aláírási) jogosultságát. Nagyobb lélekszámú településen a környezetvédelmi elıadó rendszerint a polgármesteri hivatal valamelyik irodájának dolgozója, így közvetlen munkahelyi vezetıje az adott irodát irányító vezetı. Településenként különbözhet egymástól, hogy a környezetvédelem melyik iroda "része". Leggyakoribb eset, hogy a mőszaki vagy a városüzemeltetési irodához tartozik. Ebben az esetben a jegyzı a szakterület „kiadmányozási” jogosultságát „átruházhatja” az iroda vezetıjére vagy a környezetvédelmi csoport vezetıjére. Nagy létszámú polgármesteri hivatalokban a környezetvédelmi elıadónak azzal is számolnia kell, hogy több környezetvédelmi feladat nem az ı hatáskörébe tartozik. Ezt az adott hivatal belsı szervezeti és mőködési szabályzatában rögzítik. Természetesnek tartjuk, hogy munkába álláskor ezt igen alaposan át kell tanulmányozni. (Meg kell jegyeznünk, hogy az önkormányzati törvényben a környezetvédelmi elıadó feladatkörére vonatkozóan mégcsak ajánlás sincs, így ezen a téren meglehetısen nagy az önkormányzatok szabadsága.) Sok kellemetlenségtıl kímélheti meg magát az elıadó, ha megismeri feladat- és hatáskörét, és munkája során be is tartja. A különbözı irodák között munkamegosztás van. Általános gyakorlat, hogy a mőszaki irodához tartoznak az ún. építésigazgatási (pl. építésügyi engedélyeztetés, telephely engedélyeztetés, eltérı használatbavétel engedélyezése), a szennyvíz kezelésével (pl. szennyvízelhelyezés, csatornázás, csatornahasználat stb.), a közterület használatával (pl. közterület-foglalási engedélyek kiadása, reklámtáblák elhelyezése) kapcsolatos, de a környezetvédelem területéhez szorosan kötıdı feladatkörök. Ugyanez mondható el az üzemeltetési iroda feladatkörérıl is (hiszen az iroda fı feladata a város "üzemeltetése"), amelyhez a kommunális szemét győjtése és elhelyezése, a közterületek, zöldterületek tisztántartása, gondozása tartozik. Ez a széttagoltság az egységes környezetvédelmi tervezés és ügyintézés szempontjából nem igazán elınyös, de tényként el kell fogadnunk. A környezetvédelmi elıadó feladata ilyenkor, hogy jó kapcsolatokat építsen ki a környezetvédelmi szakterületekkel foglalkozó irodákkal, és az érdekelt elıadók egymást segítı, támogató hozzáállással dolgozzanak együtt. Az összehangolás ilyenkor a jegyzı hivatali feladata, s a munkakörök pontos leírása segítheti az együttmőködést. Közismert, hogy a helyi önkormányzat legfelsı szintő döntési fóruma a képviselı-testület. A testület döntése a polgármesterre nézve is kötelezı, ugyanakkor a testületi döntéseket a polgármester látja el kézjegyével. A képviselı-testület helyi rendeletek alkotására is jogosult: helyi rendeletben szabályozhatja pl. a levegıtisztaság-védelmet, a zajvédelmet stb. (1. melléklet). A képviselı-testület egyes tagjaiból és az általuk javasolt, majd a testület által elfogadott szakemberekbıl megalakulhat a települési önkormányzat környezetvédelmi bizottsága. A bizottság véleményével, állásfoglalásával segíti a képviselıtestület munkáját. A bizottság munkájának ellátását pedig a környezetvédelmi elıadó elıkészítı, szervezı és szakmai munkájával segíti, de ugyanakkor a bizottság a környezetvédelmi elıadónak feladatokat adhat, illetve jelölhet meg.
11
Minden település környezetvédelmi és természetvédelmi hatóságok mőködési területéhez tartozik. A környezetvédelmi elıadónak - saját jól felfogott érdekében kapcsolatban kell lennie ezekkel a hatóságokkal, amelyek a környezetvédelem különbözı területein végzik hatósági feladataikat. A legfontosabbak a következık: - környezetvédelmi felügyelıségek, - ÁNTSZ (Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat), - vízügyi igazgatóságok, - növényegészségügyi és talajvédelmi állomások, - geológiai szolgálat, - erdıfelügyelıségek, - nemzeti parkok igazgatóságai. A hatósági jogkörök rendszere meglehetısen bonyolult. Ennek ismertetésére most nem térünk ki, csupán arra utalunk, hogy bizonyos esetekben az elsı fokú hatósági jogkört az önkormányzat gyakorolja, a felsorolt intézmények valamelyike pedig a szakhatósági jogkört látja el. Más esetekben a helyzet megfordulhat. A konkrét eseteket külön rendeletek szabályozzák (pl. engedélyeztetési eljárások). Végül, de nem utolsósorban, a környezetvédelmi elıadónak kapcsolatot kell tartania a lakossággal, sıt több esetben törvényi elıírás az együttmőködés. Ezekre az esetekre a késıbbi fejezetekben még visszatérünk.
2.2. A környezetvédelem országos szintő irányításának szervezeti felépítése, kapcsolatok a települési önkormányzatokkal A környezetvédelem valamennyi szereplıjének tevékenységét alapvetıen meghatározzák a törvények. Az ország törvényhozó testülete az Országgyőlés, amely külön környezetvédelmi szakbizottságot is mőködtet. A szakbizottság legfıbb funkciója a törvényelıkészítés, de országos vagy nemzetközi súlyú egyedi környezetvédelmi kérdéseket is megtárgyal, s állásfoglalásával a parlamenti döntéseket segíti. Az Országgyőlés - a törvényalkotáson kívül - többek között elfogadja a Nemzeti Környezetvédelmi Programot, és kétévente értékeli annak végrehajtását, meghatározza a Kormány és a helyi önkormányzatok környezetvédelmi feladatait, jóváhagyja a környezetvédelmi feladatok megoldását szolgáló (pénzügyi) forrásokat, és ellenırzi felhasználásukat. A Kormány, élén a miniszterelnökkel és a szakminisztériumok, élükön a miniszterekkel országos irányító, törvényeket végrehajtó-ellenırzı funkciókat töltenek be. A környezetvédelmi törvény szerint: "A Kormány irányítja az állami környezetvédelmi feladatok végrehajtását, meghatározza és összehangolja a minisztériumok és a Kormánynak közvetlenül alárendelt szervek környezetvédelmi tevékenységét. Kiemelt feladatai:
12
a) a nemzetközi szerzıdésekbıl adódó környezetvédelmi kötelezettségek teljesítése és jogok érvényesítése; b) a környezetvédelem követelményeinek megfelelı környezetkímélı vagy környezetbarát termékek elıállításának, technológiák, létesítmények megvalósításának, elterjedésének elısegítése; c) a jelentıs környezetkárosodások, illetve a rendkívüli környezeti események (beleértve a Magyarország területén folytatott hadgyakorlatot is) következményeinek felszámolása, ha a kötelezettség másra nem hárítható; d) az állam környezeti kártérítési kötelezettsége fedezetének biztosítása és a kötelezettségek teljesítése." A törvények végrehajtási utasításait, valamint a végrehajtás módját konkrétan megfogalmazó rendeleteket rendszerint a szakminisztériumok bocsátják ki - az illetékes szakminiszter aláírásával. A Kormány környezetvédelmi feladatainak törvényi megfogalmazása magában foglalja azt is, hogy a környezetvédelem nem egyetlen minisztérium feladata. Mint ahogy a 3. ábrán is látható, a különbözı környezeti elemek állapotáért különbözı minisztériumok felelısek: Az ásványvagyon az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumhoz, a vizeink a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumhoz, a levegıminıséggel kapcsolatos feladatok a Népjóléti Minisztériumhoz tartoznak. A munkahelyi környezet állapota és a munkavédelem a Munkaügyi Minisztérium, az önkormányzatok a Belügyminisztérium hatáskörébe tartoznak. A Mővelıdésügyi és Közoktatási Minisztérium az iskolákban folyó környezeti nevelés és oktatás tartalmát és követelményeit határozza meg a Nemzeti alaptanterv érvényre juttatásán keresztül. A környezetvédelmi tevékenységek legmagasabb szintő operatív irányító hivatala jelenleg (1997) a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban KTM), melynek felelıs vezetıje a miniszter. Az 1995. évi LIII. törvény a miniszter feladatait az alábbiak szerint fogalmazza meg: a) irányítja - a törvényben vagy kormányrendeletben feladatkörébe utalt környezetvédelmi tevékenységeket, - a nemzetközi szerzıdésekbıl adódó környezetvédelmi feladatok végrehajtását, - a feladat- és hatáskörébe tartozó környezetvédelmi igazgatást; b) elemzi és értékeli: - a környezet állapotát és védelmének helyzetét, - a természeti erıforrásokkal való gazdálkodás folyamatait, - a környezet védelmének, szabályozott használatának és tervszerő fejlesztésének tapasztalatait, - a környezeti veszélyhelyzet kialakulásának megelızését, valamint a környezeti veszély- és katasztrófahelyzet elhárítását szolgáló környezetvédelmi szakmai tevékenységeket az illetékes szervekkel együttmőködve; c) a b) pont szerint elvégezett értékelés tapasztalatai alapján kidolgozza és a Kormány elé terjeszti a Nemzetközi Környezetvédelmi Programtervezetet; d) közremőködik a természeti erıforrások felhasználására vonatkozó szakmapolitikai koncepciók kialakításában;
13
e) közremőködik a környezetvédelmi szakképesítési rendszer kialakításában és mőködtetésében.
14
KORMÁNY
Központi kormányzati szervek
Belügyminisztérium
Ipari és Kereskedelmi Minisztérium (ásványvagyon)
Földmővelésügyi Minisztérium (talaj, erdı)
Magyar Geológiai Szolgálat
Regionális közigazgatás
Területi geológiai hivatalok
Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium
Természetvédelmi Hivatal
Erdıfelügyelıségek
Növényés talajvédelmi állomások
Nemzeti parkok, természetvédelmi igazgatóságok
Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium
Környezetvédelmi Felügyelıség
Országos Vízügyi Fıigazgatóság
Területi környezetvédelmi felügyelıségek
Vízügyi igazgatóságok
Megyei közigazgatás
Helyi közigazgatás
3. ábra.
Népjóléti Minisztérium (levegıminıség)
Országos Közegészségügyi és Tisztifıorvosi Szolgálat
Munkaügyi Minisztérium
Országos Munkavédelmi Fıfelügyelıség
Mővelıdésügyi és Közoktatási Minisztérium
Nemzeti alaptanterv
ÁNTSZ
Önkormányzat
Önkormányzat
• • • • •
Önkormányzat
Városi ÁNTSZ
ISKOLÁK
A környezetvédelem hazai közigazgatási szerveinek hierarchiája (Környezet és Fejlıdés 6./5-6. nyomán, módosítva) 15
A felsorolt feladatokat a miniszter a minisztérium hivatali apparátusa segítségével hajtja végre. A minisztériumok eltérı hatáskörébıl adódik, hogy számos környezeti probléma megoldásához, törvények megalkotásához tárcaközi egyeztetésekre van szükség. A felsorolt minisztériumok mindegyikében dolgoznak környezetvédelemmel foglalkozó szakemberek, akik a tárcaközi egyeztetések szakmai feladatait is elvégzik. Magának az 1995. évi LIII. törvény tervezetének megalkotását is számos ilyen egyeztetı tárgyalás elızte meg. Az állami irányítás hatékonysága nagyban függ a minisztériumok együttmőködésének minıségétıl, gördülékenységétıl. Ábránkon a minisztériumokat összekötı vízszintes vonalak az együttmőködést jelképezik. (Az ábra bonyolultságát kerülendı a vonalak a "szomszéd" minisztériumhoz futnak, de értelemszerően a KTM-mel való együttmőködésükre gondoltunk.) A KTM környezetvédelmi feladatai - érthetı módon - a legsokrétőbbek, s ilyen értelemben a legtöbb az összehangoló jellegő feladata is. Egy ország környezetvédelmi politikájának minıségét és az állami irányítás hatékonyságát azonban az dönti el, hogy a Kormány milyen jelentıséget tulajdonít a környezetvédelemnek. A Kormány véleményezı és tanácsadó testülete az Országos Környezetvédelmi Tanács. A KTM döntéseinek mőszaki-tudományos elıkészítésében a Környezetgazdálkodási Intézet mőködik közre, de az Intézet egyéb környezetvédelmi feladatokat is ellát. A KTM szervezetei hatósági feladatokat is ellátnak. 1997-ig a szervezeti felépítés az alábbiak szerint alakult (3. ábra). A Környezetvédelmi Fıfelügyelıség a 12 regionális környezetvédelmi felügyelıséggel együtt a szőkebb értelemben vett környezetvédelem több hatósági feladatát látja el. Ezzel párhuzamosítható a természetvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezeti felépítés: az országos irányító hivatal az Országos Természetvédelmi Hivatal, melynek regionális szervezetei a nemzeti parkjaink igazgatóságai és a természetvédelmi igazgatóságok. A tervek szerint 1997-ben változás következik be a területi szervezetekben (4. ábra). A 12 regionális környezetvédelmi felügyelıséget, a 7 nemzeti park igazgatóságot és 3 természetvédelmi igazgatóságot összevonják és létrehozzák a KTM 7 területi szervezetét, amelyek a minisztérium hatósági jogkörrel felruházott regionális szervezetei lesznek. A természetvédelmi kezelıi funkciók ellátására 9 nemzeti park szervezıdik: a jelenleg mőködı 7 nemzeti parkon kívül létrejön a Balatonfelvidék NP és a Dunakanyar-Ipoly NP. Megjegyezzük, hogy a környezetvédelmi és a természetvédelmi törvény is az 1997 elején (jegyzetünk elkészültekor) létezı szervezeti struktúrát rögzíti, így ezek egyes részeinek ismertetésekor környezetvédelmi felügyelıségekrıl és természetvédelmi igazgatóságokról fogunk szólni. Az említett szervezeti változás jogerıre emeléséhez törvénymódosításokra lesz szükség. (Jegyzetünk kéziratának lezárásáig nem hajtották végre a tervezett szervezeti változtatást.) A települési önkormányzatok és azok szervei, képviselıi a hatósági ügyekben 1997-tıl a KTM területi szerveivel lesznek legközvetlenebb kapcsolatban. Felmerülhet a kérdés, milyen lehetıségei vannak egy környezetvédelmi elıadónak, ha törvényekkel, rendeletekkel kapcsolatban ellentmondásokat vagy más mőködésbeli problémákat tapasztal. Kinek és milyen módon jelezheti észrevételeit?
16
KORMÁNY
Központi kormányzati szervek
Belügyminisztérium
Ipari és Kereskedelmi Minisztérium (ásványvagyon)
Földmővelésügyi Minisztérium (talaj, erdı)
Magyar Geológiai Szolgálat
Regionális közigazgatás
Területi geológiai hivatalok
Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium
Környezetvédelmi Fıfelügyelıség
Erdıfelügyelıségek
Növényés talajvédelmi állomások
KTM területi szervei
Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium
Országos Vízügyi Fıigazgatóság
(levegıminıség)
Országos Közegészségügyi és Tisztifıorvosi Szolgálat
Munkaügyi Minisztérium
Országos Munkavédelmi Fıfelügyelıség
Mővelıdésügyi és Közoktatási Minisztérium
Nemzeti alaptanterv
Vízügyi igazgatóságok
Megyei közigazgatás
Helyi közigazgatás
Népjóléti Minisztérium
ÁNTSZ
Önkormányzat
Önkormányzat
• • • • •
Önkormányzat
Városi ÁNTSZ
ISKOLÁK
4. ábra. A környezetvédelem hazai közigazgatási szerveinek tervezett hierarchiája
17
Bár elismerjük, hogy valós beleszólása a törvények és/vagy rendeletek módosításába igen szerény lehet, jelzési lehetıségeit a következıkben látjuk: - Törvénymódosítási javaslatok esetén az országgyőlési képviselık közvetítését kérheti. - Törvényességi problémákkal a megyei közigazgatási hivatalhoz fordulhat. - A rendeletekkel összefüggı gondokat a KTM területi szerveinek illetékeseivel közölheti. Az adott problémakör súlyosságától függıen szóban vagy írásban teheti meg észrevételét. Véleményének nagyobb nyomatékot ad, ha a helyi önkormányzat nevében terjesztik fel javaslatát. Ennek persze az az elıfeltétele, hogy az önkormányzat vezetıi - nagyon fontos esetekben a képviselı-testület is - egyetértsenek a javaslattal. Arra is szükség lehet, hogy több település önkormányzati elıadói "lobbyzzanak" egy fontos ügy érdekében. Az eddigiekben is volt már erre példa a Megyei Jogú Városok Szövetségének környezetvédelmi bizottsága mőködése során. Ilyen típusú bizottság mőködése elképzelhetı a jövıben is. Alapvetı funkciója az lehetne, hogy összehangolja a települési önkormányzatok környezetvédelmi tevékenységének szabályozását, a szervezeti kereteket, s szükség esetén akár jogszabályi módosítást kezdeményezzen, vagy kezelje a térségi környezetvédelmi kérdéseket: pl. regionális hulladékkezelés vagy szennyvíztisztítás
2.3. A helyi önkormányzat környezetvédelmi feladatai Az önkormányzati környezetvédelmi elıadó a polgármesteri hivatal szakembere, de a törvény adta kötelezettség nem személy szerint rá vonatkozik, hanem magára a helyi önkormányzatra. Az 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmérıl a helyi önkormányzatok környezetvédelmi feladatait az alábbiakban fogalmazza meg: 46. § (1) A települési önkormányzat (Budapesten a Fıvárosi Önkormányzat is) a környezet védelme érdekébens a) biztosítja a környezet védelmét szolgáló jogszabályok végrehajtását, ellátja a hatáskörébe utalt hatósági feladatokat; b) a Programban (értsd: Nemzeti Környezetvédelmi Programban) foglalt célokkal, feladatokkal és a település rendezési tervével összhangban illetékességi területére önálló települési környezetvédelmi programot dolgoz ki, amelyet képviselıtestülete (közgyőlése) hagy jóvá; c) a környezetvédelmi feladatok megoldására önkormányzati rendeletet bocsát ki, illetıleg határozatot hoz; d) együttmőködik a környezetvédelmi feladatot ellátó egyéb hatóságokkal, más önkormányzatokkal, társadalmi szervezetekkel; e) elemzi, értékeli a környezet állapotát illetékességi területén, és arról szükség szerint, de legalább évente egyszer tájékoztatja a lakosságot; f) a fejlesztési feladatok során érvényesíti a környezetvédelem követelményeit, elısegíti a környezeti állapot javítását. (2) A megyei önkormányzat az épített és természeti környezet védelmével kapcsolatos feladatainak ellátása érdekében 18
a) a települési önkormányzatokkal egyeztetett környezetvédelmi programot készít; b) elızetes véleményt nyilvánít a települési önkormányzati környezetvédelmi programokról, illetve kezdeményezheti azok megalkotását; c) állást foglal a települési önkormányzatok környezetvédelmet érintı rendeleteinek tervezetével kapcsolatban; d) elısegíti az 58.§ (7) bekezdése szerinti egyezség létrehozását; e) javaslatot tehet települési önkormányzati környezetvédelmi társulások létrehozására. (3) A megyei jogú város tekintetében a (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti feladatokat az egyeztetı bizottság [ÖT. 61/A.§] keretében kell ellátni. 47. § (1) A 46.§ (1) bekezdés b) pontjában meghatározott települési környezetvédelmi programnak tartalmaznia kell, különösen: a) a települési környezet tisztasága, b) a csapadékvíz-elvezetés, c) a kommunális szennyvízkezelés, -győjtés, -elvezetés, -tisztítás, d) kommunális hulladékkezelés, e) a lakossági és közszolgáltatási (vendéglátás, település-üzemeltetés, kiskereskedelem) eredető zaj-, rezgés- és légszennyezés elleni védelem, f) a helyi közlekedésszervezés, g) az ivóvízellátás, h) az energiagazdálkodás, i) a zöldterület-gazdálkodás, j) a feltételezhetı rendkívüli környezetveszélyeztetés elhárításának és a környezetkárosodás csökkentésének, településre vonatkozó feladatait és elıírásait. (2) A települési önkormányzat gondoskodik a települési környezetvédelmi programban foglalt feladatok végrehajtásáról, a végrehajtás feltételeinek biztosításáról, figyelemmel kíséri az azokban foglalt feladatok megoldását, és a programot szükség szerint - de legalább kétévente - felülvizsgálja. (3) A jóváhagyott környezetvédelmi programban meghatározott feladatokat a település rendezési terveinek jóváhagyása során, illetve az önkormányzat által hozott más határozat meghozatalával - szükség esetén önkormányzati rendelet megalkotásával - kell végrehajtani. (4) Települési önkormányzatok közös települési környezetvédelmi programot is készíthetnek. 48.§ (1) A települési önkormányzat képviselı-testülete, illetıleg a fıvárosi önkormányzat esetén a fıvárosi közgyőlés önkormányzati rendeletben törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott módon és mértékben illetékességi területére a más jogszabályokban elıírtaknál kizárólag nagyobb mértékben korlátozó környezetvédelmi elıírásokat határozhat meg. (2) A települési önkormányzat környezetvédelmi tárgyú rendeleteinek, határozatainak tervezetét, illetve a környezet állapotát érintı terveinek tervezetét, a környezetvédelmi programot [46.§ (1) bek. b) pont] a szomszédos és az érintett önkormányzatoknak, valamint a területi környezetvédelmi hatóságnak [65.§ (1) bek. a) pont] megküldi. A területi környezetvédelmi hatóság szakmai véleményérıl harminc napon belül tájékoztatja a települési önkormányzatot.
19
A törvényben megfogalmazott feladatokkal kapcsolatos konkrét teendıkkel a környezetvédelmi elvek tárgyalásánál foglalkozunk.
3. A KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELEMMEL KAPCSOLATOS ALAPFOGALMAK KÜLÖNBÖZİ ÉRTELMEZÉSEI ÉS EZEK GYAKORLATI KÖVETKEZMÉNYEI Minden új tudományterület létrejöttekor s annak "fiatal korában" természetes állapot a szakterminológia kialakulatlansága, s több-kevesebb idı telik el, míg vitákban csiszolódva egyértelmővé válnak a fogalmak. Különlegesen nehéz helyzet alakul ki olyan esetben, mint a környezetvédelem, hisz az nem tudomány, ugyanakkor számos tudományterület jogosan érzi magát illetékesnek, hogy segítse e cselekvési rendszer minél hatékonyabbá válását. A különbözı tudományterületek képviselıi a nevezéktanban is igyekeznek érvényesíteni saját törekvéseiket. A környezetvédelem gyakorlatának szereplıi (politikusok, hivatalnokok stb.) ugyancsak beleszólnak ebbe a problémakörbe, hisz az intézkedések meghozatalakor lényegesek az egyértelmően meghatározott fogalmak. Mi elıször a tudományok néhány képviselıjének eltérı definícióját elemezzük, majd a környezetvédelmi törvény meghatározásával foglalkozunk.
3.1. A környezetvédelem eltérı értelmezései a szakirodalomban Szükségszerőnek tartjuk, hogy az egyetemi tankönyvek írói kerültek szembe elıször azzal a feladattal, hogy megkíséreljék tudományos pontossággal meghatározni a környezetvédelem fogalmát. Bakács T. (1977) egyetemi tankönyvében hazánkban valószínőleg az elsık között foglalkozott a környezetvédelem tartalmi jegyeivel. Könyvének 9-10. oldalán az alábbiakat írja: "Az ember ökológiai egyensúlyt megbontó, környezetét denaturáló cselekedetei azonban felhívták a figyelmet arra, hogy az ökológiában megismert biológiai törvényszerőségek nemcsak hogy érvényesek az emberre, hanem annak további sorsa szempontjából meghatározók! Ez a szükségszerőség teremtette meg végül is ennek a tudományágnak humáncentrikus mővelését, és vezetett el napjainkra a modern környezetvédelemig." Másutt így folytatja: "A továbbfejlıdés a régi klasszikus higiénét mint történelmi kategóriát félretolta, túllépte a medicina határait is, és eljutott, részévé vált az új, komplex környezetvédelmi tudományoknak." "...a hatásos környezetvédelem ugyanis interdiszciplináris tevékenység, így eredményeket is csak a benne részt vevı szakmák teljes együttmőködése alapján lehet elérni... Így állt végül is össze a modern környezetvédelem új egységes tudományként." (Kiemelések tılem: K.A.) A szerzı szerint tehát a környezetvédelem az ökológián alapuló, abból kifejlıdött humáncentrikus, új interdiszciplináris tudomány - bár késıbb említ olyan tevékenységeket is, amelyek nem tartoznak a tudományos tevékenységekhez. Nem 20
szorul bıvebb bizonyításra, hogy a környezetvédelem számos, a tudományoktól távol álló tevékenységet is magában foglal (szemétszállítás, hulladéklerakás, környezetvédelmi mozgalmak akciói stb.). Kevésnek tartjuk tehát a környezetvédelmet úgy definiálni, mint új tudományágat. Benedek P. - Literáthy P. (1979) már szélesebb alapokon tárgyalja a fogalmat: "A környezetvédelem olyan humáncentrikus társadalmi tevékenység, amely ugyanakkor a természeti kincsek (föld, ásványvagyon, levegı, víz) megırzését, megújulását, kitermelését, átalakítását teszi lehetıvé úgy, hogy a keletkezı melléktermékek minimális környezeti ártalommal kerüljenek vissza a természetbe. A természeti környezet védelme és a szabályozott gazdasági tevékenység szoros kölcsönhatásban van, egymást nem zárja ki, hanem segíti." A definíciónak nagyon lényeges és Bakácshoz képest új eleme a "társadalmi tevékenység". Igaz, még pontosabb lett volna, ha a szerzık többes számot használnak, hisz ez többféle tevékenységre utalna. A természeti kincsek felsorolásánál nyilvánvaló hiányosság az élıvilág elhagyása, hisz a Föld éppen azért különleges bolygó a Naprendszerben, mert bizonyított - ismereteink szerint - egyedül itt van élet, s ennek megırzése a környezetvédelem egyik alapvetı feladata kell, hogy legyen. A természeti kincsek átalakításakor keletkezı melléktermékek ártalmaira helyesen hívják fel a figyelmet a szerzık, de nem szólnak a más típusú ártalmak (pl. a bányászat által okozott környezetpusztítás) elleni védelemrıl. Moser M. - Pálmai Gy. (1984) tankönyvében ismét új elemeket találunk. (Könyvük új kiadásában - Moser M. - Pálmai Gy. 1992 - ez a szövegrész változatlan maradt.) Szerintük "A környezetvédelem elsıdleges célja megfelelı életkörülmények révén az ember (magunk és utódaink) egészségének és fennmaradásának biztosítása, továbbá anyagi és szellemi javaink védelme. A környezetvédelem nem lehet csak védekezı jellegő tevékenység, hanem olyan tervszerő környezetfejlesztés, amely környezetünket szükségleteink szerint - az ártalmak egyidejő megelızésével alakítja. A környezetvédelem tehát mindazon intézkedések összefüggı rendszere, amellyel a fenti cél elérését biztosítjuk, ide tartozik: - a károkat megelızı védelem, - az okozott károk megszüntetése, - az emberi környezet fejlesztése, - a természeti erıforrásokkal való ésszerő gazdálkodás. A természetvédelem és tájvédelem a környezetvédelem fontos része. A természetvédelemmel összehasonlítva a környezetvédelem a mesterséges (települési) környezet védelmével is foglalkozik, és a különbözı emberi tevékenységeket (termelés, közlekedés stb.) úgy igyekszik megszervezni, hogy az az embert, valamint annak természetes és mesterséges környezetét ne károsítsa. Nyilvánvaló a természet- és környezetvédelem szoros kapcsolata és kölcsönhatása, hiszen hosszú távon a természetvédelmi területek csak a környezetszennyezés, a károsító hatások megszüntetésével, ill. csökkentésével tarthatók fenn." A fentiekben idézett humáncentrikus megközelítés - bár számos elıremutató elemet tartalmaz - egyes részleteiben túlmegy minden ésszerő határon. Ha ugyanis elfogadjuk, hogy az ember egészségének és fennmaradásának biztosításán kívül
21
"anyagi és szellemi javaink védelme" is a környezetvédelem feladata, akkor a biztosító társaságok, a riasztókat gyártó kisiparosok fontos környezetvédelmi tevékenységeket végeznek, a Szerzıi Jogvédı Hivatal pedig - mivel szellemi javakat véd - meghatározó környezetvédelmi szervezetnek minısül. A szerzık nyilvánvalóan nem erre gondoltak, de meghatározásuk ilyen értelmezéshez vezethet. (Megjegyezzük, hogy könyvükben alig egy oldallal késıbb már elmarad az anyagi és szellemi javak védelme, helyette a mővi és a természeti környezet védelmérıl esik szó.) Lényeges és elıremutató az a kritérium, mely szerint "intézkedések összefüggı rendszerérıl" van szó. (Az intézkedések kifejezés helyett azonban mi helyesebbnek láttuk volna a társadalmi tevékenységeket használni, mert nem csupán intézkedésekrıl van szó.) Egyetértünk azzal is, hogy a károk megelızését, megszüntetését, a környezet fejlesztését és a természeti erıforrásokkal való ésszerő gazdálkodást is a környezetvédelem cselekvési körébe sorolják. A szerzık a természetvédelmet és a tájvédelmet a környezetvédelem részeként értelmezik. A környezetvédelmet annyiban tartják többnek, mint a természetvédelmet, hogy az elıbbi a mesterséges (települési) környezet védelmével is foglalkozik. Nem érintik a természetvédelem és a tájvédelem kapcsolatát. Utalás történik azonban arra, hogy az "emberi tevékenységeket (termelés, közlekedés stb.)" úgy kell megszervezni, hogy azok az emberi egészséget, valamint az ember természetes és mesterséges környezetét ne károsítsák. Az 1993-ban megjelent Környezetvédelmi lexikon szerint a környezetvédelem: "olyan céltudatos, szervezett, intézményesített emberi (társadalmi) tevékenység, amelynek célja az ember ipari, mezıgazdasági, bányászati tevékenységébıl fakadó káros következmények kiküszöbölése és megelızése az élıvilág és az ember károsodás nélküli fennmaradásának érdekében. E tevékenység tudományos alapjait elsısorban a mőszaki tudományok, alkalmazott természettudományok és az ökonómia képezik. Hatékonyságát és mőködıképességét a használók felelısségén alapuló törvényi szabályozás és intézményrendszer biztosítja. " (Kiemelések tılem K.A.) A definíció szerint intézményesített emberi (társadalmi) tevékenységrıl van szó. Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy a környezetvédelmi tevékenységek nem csupán intézményesített formában lehetségesek. Az egyének tudatuknak, motivációjuknak megfelelıen egyénileg is cselekedhetnek környezetvédelmi szempontból helyesen. Az ipari, mezıgazdasági és bányászati tevékenységekbıl fakadó káros következmények kiküszöbölésével és megelızésével kapcsolatban alapvetı kifogással kell élnünk. Általánosan ismert, hogy a közlekedés hatásai (mérgezı vagy karcinogén gázok, zaj), vagy a növekvı turizmus káros környezeti következményei, ill. ezek megelızése vagy a károk helyreállítása ugyancsak a környezetvédelem témakörébe tartozik. Ugyanez a helyzet a keletkezett hulladékok ártalmatlanításával, elhelyezésével, esetleges újrafelhasználásával kapcsolatban. A lexikonban közölt meghatározás tehát súlyos hiányokkal terhes. A magyar környezetvédelmi szakemberek egy része még szőkebben értelmezi ezt az alapvetı fogalmat. Ennek lényege, hogy a környezetvédelmet valamiféle passzív "védekezı" tevékenységnek minısítik, és ezzel állítják szembe a környezetgazdálkodást, mint
22
aktív tevékenységi rendszert. Megjegyezzük, hogy a stockholmi környezetvédelmi világkonferencián (1972-ben) még a környezet (az élıvilág, az élettelen természeti környezet és az ember) megóvásának nagyon aktív felfogása tükrözıdött, s a környezetvédelem passzív minısítése a szakirodalomban és egyes környezetvédelemmel foglalkozó szakemberek szóhasználatában késıbb jelentkezett. Ezek a felfogásbeli különbségek nem csak hazánkban figyelhetık meg. Az angolszász szakirodalomban az utóbbi évtizedben gyakrabban használt fogalom az environmental management (≈ környezetgazdálkodás), mint az environmental protection vagy conservation (környezetvédelem ill. "környezet-konzerválás" = megırzés, megóvás). Ugyanakkor az az értelmezı szótár, amelyik egyáltalán foglalkozik a fogalmak egymáshoz való viszonyával, az environmental protectiont (azaz a környezetvédelmet) tartja a tágabb fogalomnak, amely magában foglalja az environmental management (≈ környezetgazdálkodás - a managementnek ugyanis nincs pontos magyar megfelelıje) tevékenységeit (Jones, G. - Robertson, A. et al. 1990).
3.2. A környezetvédelem tágabb értelmezése Felfogásunk szerint a környezetvédelem az emberiség társadalmi-gazdasági tevékenységei és a földi természeti környezet közötti konfliktusok fokozatos elmélyülése miatt alakult ki, s e konfliktusok megoldására szervezıdött cselekvési rendszer. (A társadalom és a természet közötti konfliktus elmélyülésének részletes bemutatását ld. Kerényi A. 1995. Általános környezetvédelem c. könyvében.) Mivel a környezeti alapprobléma a népesedési folyamatban, a gazdasági és fogyasztási tevékenységekben gyökerezik, a megoldást is itt kell keresnünk. Ezek a társadalom alapvetı tevékenységei, ill. folyamatai, amelyek módosítására szükség van ahhoz, hogy a globális földi rendszer és annak részrendszereit alkotó környezeti rendszerek zavartalanul mőködjenek. A zavartalan mőködés legfontosabb feltétele, hogy az élı rendszerek természetes úton fejlıdhessenek, az élıvilág jelenlegi faji változatosságában és egyedszámában fennmaradhasson. Az ember mint biológiai lény ugyancsak része az élıvilágnak, s ez tovább erısít bennünket abban a szemléletünkben, amely a környezetvédelmet életcentrikus, a bioszférát megóvó tevékenységi rendszernek tartja. Ezekbıl a gondolatokból kiindulva a környezetvédelem definícióját az alábbiakban adjuk meg. A környezetvédelem olyan társadalmi tevékenységi rendszer, amelynek célja a bioszféra létének (beleértve magát az embert mint biológiai fajt is) és egészséges fejlıdésének megırzése oly módon, hogy környezetünket (és magát az embert is) megóvjuk mindenfajta emberi tevékenység nem szándékolt szennyezı és pusztító hatásától, mesterséges környezetünket úgy alakítjuk, hogy az a természeti környezettel harmóniában legyen, bármiféle emberi tevékenység, ezen belül kiemelten a gazdasági tevékenység végzése során tekintettel vagyunk az élı rendszerek és az egyes élılények tőrıképességére, és a tőrési határokat tevékenységünk során nem haladjuk meg.
23
Ahhoz, hogy a definícióban megfogalmazott célt elérjük, a társadalom életének szinte minden területére kiterjedı összehangolt cselekvésre van szükség. A környezetvédelmi cselekvések legfontosabb - de nem kizárólagos - színtere a gazdaság, mivel a legtöbb szennyezı és pusztító hatás a gazdasági tevékenységek során éri az élettelen környezetet és az élılényeket, így a megoldás is fıleg itt keresendı.
3.3. A környezetvédelem szőkebb értelmezése A környezetvédelem intézményrendszerének mőködése (az alá- és fölérendeltség gyakorlati gondjai), továbbá az a tény, hogy a természetvédelem intézményrendszere hamarabb létrejött, mint a környezetvédelemé, más - a miénktıl eltérı - megközelítést motivált a természetvédelemmel foglalkozók körében. A két tevékenységi terület definícióját, feladatait, egymáshoz való viszonyukat "A nemzeti természetmegırzés politikája" c. dokumentum (in Tardy J. szerk. 1994), ill. ennek kézirata tükrözi legmarkánsabban, s tudományos szempontból is színvonalasan. A természetvédelem és a környezetvédelem kapcsolatáról szólva elvi síkon is leszögezi, hogy ezt a kapcsolatot a komplementer elv alapján lehet helyesen megítélni. A komplementer elv azt jelenti, hogy a környezetvédelem és a természetvédelem két egymást kiegészítı, egymásnak alá nem rendelhetı terület, amelyeknek tevékenységét, stratégiáját és intézkedési tervét - a mellérendeltség és egyenrangúság szigorú tiszteletben tartásával - szorosan össze kell hangolni, mert a két terület tevékenysége kölcsönösen hat egymásra. E kapcsolatra még visszatérünk, miután a két meghatározást idéztük. "A természet védelme olyan célirányos, szervezett társadalmi tevékenység, amely a természetes vagy természetközeli rendszerek meghatározott állapotának és mőködésének (ún. funkcionális épségének) megırzésére irányul, tehát a megóvást (konzerváció), a védelmet és a helyreállítást (rehabilitáció, rekonstrukció) is magában foglalja. A természet védelme a természet evolúciósan kialakult rendjének, változatosságának, viszonylagos stabilitásának és mőködıképességének (produktivitásának, termelıképességének) megırzését célozza. Feladata az élettelen és élı természet eredeti vagy ahhoz közeli állapotának, szabályozó rendszereinek, szerkezeti, összetételbeli (kompozicionális) és mőködési sajátosságainak megóvása, illetıleg - ahol ez szükséges és lehetséges - a természetközeli állapot helyreállítása." A környezetvédelem célját és hatókörét a következık szerint határozza meg. "Ha a környezetvédelmet helyesen, konzekvensen értelmezzük, akkor meg kell tudjuk mondani, hogy minek a környezetét, milyen célból, milyen hatásoktól és hogyan kell védeni. Az is nyilvánvaló, hogy itt alapvetıen a hatásokat fogadó objektumoknak, rendszereknek a védelmérıl van szó, oly módon, hogy a rájuk ható releváns tényezıket igyekszünk - normatív szabályozás révén - a lehetıségek szerint optimalizálni, ezáltal a károsító hatásokat megelızni, kiküszöbölni, de legalábbis mérsékelni. Az is nyilvánvaló, hogy a környezetvédelem esetében a "fogadó rendszer" az ember, a 24
humán szféra, az emberi társadalom, az általa létrehozott javak, az ember természeti és mővi környezetének elemei. Ezeket kell megóvni azoktól a tényezıktıl, illetve káros mértékő hatásaiktól, amelyek ezek szerkezetét és mőködését az emberiség társadalmi, biológiai és szellemi szükségleteinek kielégítése szempontjából hátrányosan befolyásolják, tartósan veszélyeztetik vagy visszafordíthatatlanul károsítják, szétrombolják. A természetvédelem viszont alapvetıen a nem ember által létrehozott és nem az ember által szabályozott, hanem az élı és élettelen természet evolúciós folyamatai által létrehozott, döntıen önfenntartó és önszabályozó rendszerek megóvásával foglalkozik." Az idézett szövegben kisebb ellentmondást fedezhetünk fel. Ha ugyanis a környezetvédelem estében a "fogadó rendszer" az ember, a humán szféra, akkor nem elég világos, hogyan kerülnek ide "az ember természeti ... környezetének elmei". A két definíció megfogalmazói egyrészt a két tevékenységi terület igen éles elkülönítésére törekednek ("alapvetı hiba a környezetvédelem és a természetvédelem közti különbségek összemosása"), másrészt világosan látják, hogy a két tevékenység "számos érintkezési területtel" kapcsolódik egymáshoz, és több olyan célja van mindkettınek, amely csak közös erıfeszítéssel érhetı el. A mi megközelítésünk abban különbözik az itt idézettıl, hogy mi valamennyi környezeti probléma létrejöttének közös gyökeréhez igyekeztünk "lehatolni", a környezetkárosítás okait kerestük, s valamennyi, a földi környezeti rendszerek megóvását célzó tevékenységet a környezetvédelem cselekvési rendszerébe soroltuk.
3.4. A környezetvédelem tágabb és szőkebb értelmezésének néhány gyakorlati vetülete A környezetvédelem globális szempontú értelmezése - jellegébıl fakadóan globális gondolkodásra késztet, ugyanakkor utal az átfogó cél elérésének speciális eszközrendszerére is. A környezetvédelem részterületeit és azok tárgyát a 5. ábrán mutatjuk be. (Részletesebben ld. Kerényi A. 1995.)
Környezetvédelem Természetvédelem
Tájvédelem
Környezetgazdálkodás 5. ábra.
A környezetvédelem részterületei
Mővi környezet védelme Az ember egészségének védelme 25
Az ábrával a környezetvédelmi tevékenységi területek együttmőködésének, sıt együttélésének szükségességét kívánjuk kifejezni. Kétségtelen, hogy az ehhez igazodó intézményi struktúra a tágabb fogalmat fölérendelt intézményként jeleníti meg. Mi a kapcsolatokban a közös távlati célt tartjuk integráló hatásúnak. Az intézményekben dolgozó (elsısorban az irányító) emberek szemléletétıl függ, hogy az intézmények mőködésére az egymást segítı, erısítı vagy az egymást gyengítı tevékenységek lesznek jellemzık. Nem zárható ki, hogy a környezet- és a természetvédelem fölé-, ill. alárendeltsége tényleges "elnyomásban" is megnyilvánulhat. Értelmezésünk kiindulópontja a környezeti konfliktusok alapvetı okainak keresése volt. Ezt a szemléletet azért tartjuk helyesnek, mert az okok megtalálása nagyban hozzásegít bennünket a megoldások kidolgozásához. Ugyanakkor csak a termelési és fogyasztási tevékenységekkel foglalkoztunk, mint a környezetvédelmi konfliktusok kiváltó okaival. Nem tárgyaltuk pl. a természeti katasztrófák környezetre és emberre gyakorolt hatásait. Ezeket környezeti problémáknak tartjuk ugyan, de nem környezetvédelmieknek. Ennek a megállapításnak nagyon fontos gazdasági jellegő következménye van - összevetve a környezetvédelem szőkebb értelmezésével. Ez utóbbi ugyanis azzal, hogy mindenféle tényezı káros hatásaitól védendınek tartja az embert, valamint természeti és mővi környezetét, a természeti katasztrófák elleni védelmet is ide tartozónak tartja. Ez azt is jelentheti például, hogy egy szélvihar vagy egy árvíz összes károkozása a környezetvédelem "számláját terheli", azaz egy-egy természeti katasztrófa "elviheti" a környezetvédelem költségvetését. (Az NDK létezése alatt a völgyzáró gátak építését, mivel azok árvízvédelmi célokat is szolgáltak, környezetvédelmi beruházásoknak minısítették, s kimutatták, milyen sokat fordítanak a környezetvédelemre. Eközben a bányákban, a nagy vegyipari üzemekben és környékükön ezrek haltak meg a termelési folyamat szennyezı anyagaitól.) Úgy is megközelíthetı azonban a kérdés, hogy a szőkebb definíció elınyösebb, mert az embert és az élıvilágot veszélyeztetı minden ártalommal foglalkozik. Teljesen egyértelmő, hogy a környezetvédelem és természetvédelem komplementaritásának követésével az intézményi struktúrában elkerülhetık az alá- és fölérendeltségbıl származó nemkívánatos konfliktusok. Ezzel szemben a definíció a természeti és társadalmi eredető káros hatások összemosásával nem helyez kellı hangsúlyt azok eredetére, s ezzel a megoldások kidolgozását sem segíti. Mindezek ellenére elismerjük ennek a szemléletnek a létjogosultságát is, mivel a két terület együttmőködésére is hangsúlyt fektet. Objektív tény azonban, hogy hazánkban az intézményi struktúra közelebb áll a környezetvédelem tágabb értelmezésébıl fakadó alá-fölérendeltségi viszonyokhoz (4. és 5. ábra).
3.5. A környezetvédelem fogalma az 1995. évi LIII. törvényben A környezetvédelmi törvény külön paragrafusban foglalkozik alapfogalmakkal, melyeket e jegyzet végén a kislexikonban találhatunk meg. 26
az
Itt csupán a legalapvetıbb fogalmat elemezzük. A törvény szövegében a környezetvédelem: olyan tevékenységek és intézkedések összessége, amelynek célja a környezet veszélyeztetésének, károsításának, szennyezésének megelızése, a kialakult károk mérséklése vagy megszüntetése, a károsító tevékenységet megelızı állapot helyreállítása. Az elsı, ami szembetőnhet a meghatározásban, az ember hiánya. Azaz sem közvetlenül, sem közvetve nem szerepel benne az ember mint veszélyeztetett élılény. A környezet fogalma ugyanis - amely közvetve magában foglalhatná az embert - a környezeti elemeket, azok rendszereit, folyamatait és szerkezetét tartalmazza, s az emberi fajt nem sorolja a környezeti elemekhez (föld, levegı, víz, élıvilág és mesterséges környezet). Igaz, az élıvilág fogalmába beleérthetnénk az embert is, (az alapfogalmak sorában nem szerepel az élıvilág definíciója), de a 23. paragrafusban egyértelmővé válik, hogy a törvény az élıvilágot az ember nélkül értelmezi. ("Az élıvilág igénybevétele csak oly módon történhet, amely az életközösségek természetes folyamatait és viszonyait ..."). Az a furcsa helyzet áll elı, hogy miközben a környezetvédelmi törvény számos paragrafusa közvetlenül is szolgálja az emberi egészség érdekét, a jogalkotók a definícióban megfeledkeztek az emberrıl. Sajnos ez a törvényben másutt is elıfordul olyan esetekben is, ahol pedig az egyértelmő jogi értelmezés érdekében szükség lett volna a pontosabb fogalmazásra. Így pl. a Zaj és rezgés c. szakaszban "mindazon mesterségesen keltett energiakibocsátások"-ról van szó, amelyek "kellemetlen, zavaró, veszélyeztetı vagy károsító hang- ill. rezgésterhelést okoznak." Kinek okoznak? Kit vagy mit veszélyeztetnek, ill. károsítanak? Másutt: "A sugárzások környezetre gyakorolt káros hatásai elleni védelem ..." A sugárzásokkal kapcsolatban annál inkább fontos lett volna az emberi egészség védelmének hangsúlyozása, mert az ionizáló sugárzások valamennyi élılény közül az embert veszélyeztetik a legnagyobb mértékben. Egészében véve a törvény embercentrikussága nem vonható kétségbe. Egy esetleges törvénymódosításnál azonban néhány részletének ilyen szemlélető kiegészítésére szükség lenne.
27
4. A RENDSZERSZEMLÉLET ÉRVÉNYESÜLÉSÉNEK FONTOSSÁGA, GYAKORLATI MEGVALÓSÍTÁSA (A "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" elv érvényesülése) Földünk rendkívül bonyolult, többszörösen összetett rendszer, melynek részrendszerei önmagukban is nagyon bonyolultak, összetettek. A földi környezeti rendszerek nyílt anyagi rendszerek, vagyis közöttük anyag- és energiaáramlás zajlik le. A kémiai elemek a rendszereken át vándorolnak - legtöbbjük az élıvilág aktív közremőködésével - és a természetben hosszabb-rövidebb idı alatt visszatérnek kiindulási helyükre. Ezek az ún. biogeokémiai ciklusok a bizonyítékai a globális földi rendszer egységességének. Ez egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy tevékenységeink, melyek egy adott környezeti rendszer mőködését befolyásolják, hatásukban nem maradnak meg egyetlen környezeti rendszerben, hisz valamilyen anyagot vagy energiát adnak át (esetleg "vesznek el") a környezı környezeti rendszereknek (rendszerekbıl). Könnyen belátható, hogy ha egy nagy folyón duzzasztógátakat építünk (beavatkozás a vízrendszerbe), a lefolyási viszonyokon kívül meg fog változni a párologtató felület nagysága is (víztárolók). A növekvı párolgás eredményeképpen több vízgız kerül a légkörbe, módosulnak a felhı- és csapadékképzıdés feltételei végül is befolyásoltuk a vízciklust: azaz a helyi hatások globális változásokat is okoztak. Igaz, ha csak egy-két víztárolóról van szó, annak földi mérető hatása olyan csekélynek számít, hogy az gyakorlatilag elhanyagolható. A helyzet azonban az, hogy napjainkban kb. 60 000 nagyobb víztárolót tartanak nyilván, s ezek összegzett hatása már földi méretekben sem elhanyagolható. A lokális tevékenységek globális megítélésénél mindig gondolni kell a bolygó mérető mennyiségi viszonyokra. Ha egy lakás főtése igen rossz hatásfokkal mőködik (pl. a felszabadult hı 10%-a főti az épületet, 90%-a a légkört melegíti), akkor háromszor annyi főtıanyagot kell elégetni, hogy ugyanolyan meleg legyen a lakásban, mint egy 30%-os hatékonysággal mőködı főtési rendszer esetén. Az elavult főtéső lakásból tehát háromszor annyi szén-dioxid kerül a légkörbe, mint a jó hatásfokú főtési rendszerrel ellátottból. A tízmilliónál alig több lakosú hazánkban milliós nagyságrendő a lakások száma, kontinentális méretekben már százmilliós nagyságrenddel kell számolnunk, földi méretekben pedig - még a trópusi országok nélkül is - legalább egymilliárd látszik reálisnak. Ilyen hatalmas mennyiség esetén már a globális szénciklust is jól mérhetı módon befolyásolhatja a lakossági főtési rendszerek hatékonyabbá tétele, különösen, ha a keletkezett hıt jobban csapdába tudnánk ejteni. A keletkezett CO2-n kívül a háztartási tüzeléssel ugyancsak hatalmas mennyiségő SO2 is a légkörbe kerül, amely a kén-ciklusban fontos tényezı. Számítások szerint földi méretekben a lakások főtése során több kén kerül a légkörbe, mint a vulkanizmusból. (Ez utóbbinál a hosszú távú átlagértéket vesszük figyelembe.) Mindez pedig jelentısen hozzájárul a környezet elsavasodásához. Nézzünk azonban olyan példát, amelynél elsı pillanatban úgy tőnik, hogy a globális gondolkodás mellızhetı. Tegyük fel, hogy egy nagyobb városi parkban, amelynek területén számos virágos növény díszlik, úgy döntenek a kertészek, hogy 28
nagyobb mennyiségő nitrogénmőtrágyát szórnak ki. Közismert, hogy a túltrágyázás nitrátszennyezést okozhat a felszín alatti vizekben - különösen, ha a talajvíz felszínközelben van. Természetesen ezt jobb elkerülni, hisz a talajvizek elnitrátosodása komoly környezeti gondot jelent. A geológiai vízgyőjtı tulajdonságaitól függıen azonban ez többé-kevésbé helyi probléma. Nem ez a helyzet, ha például a mőtrágya egy részét a kiszóródás után egy zápor a városi csatornahálózatba mossa. Településeink nagy részénél a kommunális szennyvíz tisztítása nem megoldott, ahol pedig van valamilyen tisztítás, az rendszerint a mechanikai módszerre szorítkozik. Azaz az oldott formában jelen lévı nitrát a tisztítatlan vagy részlegesen tisztított szennyvízzel a befogadóba vándorol, s végsı állomásaként a világóceánt terheli. Ez már globális problémának tekinthetı. Még egyértelmőbb azonban a nitrogén útja a talajból a légkörbe, denitrifikáció útján. Egyes számítások azt mutatták, hogy a mőtrágyaként felhasznált nitrogénnek csaknem a fele a légkörbe kerül vissza ezen a módon, így lényegesen befolyásolja a globális nitrogénciklust. (Világméretekben a mőtrágyázással kb. 60 Mt nitrogén kerül a környezetbe.) Elsı pillanatban globális léptékben ugyancsak jelentéktelennek tőnhet az autók kipufogógázaiból a légkörbe kerülı ólom mennyisége. Az közismert, hogy egy-egy forgalmas városi közlekedési csomópontban a légkör felszín-közeli ólomkoncentrációja akár többszörösen is meghaladhatja az egészségügyi határértéket, de ez lokális problémának tőnhet. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy napjainkban világszerte mintegy félmilliárd gépkocsi közlekedik az utakon, a környezetbe jutó ólom mennyiségét földi méretekben sem tekinthetjük jelentéktelennek. Ezt mind a számítások, mind a mérések bizonyítják. Ezek ugyanis azt mutatják, hogy a környezetben természetes úton vándorló ólom mennyiségének tizenötszörösét juttatja a környezetbe az ember, s ennek az antropogén eredető ólomnak több, mint a fele az autók kipufogógázaiból származik. Ha tehát mindenki áttérne az ólommentes benzin használatára, több, mint felével csökkenteni lehetne a környezet földi mérető ólomterhelését. Gondolunk-e arra a beépített területek növelésekor, hogy a betonnal, bitumennel fedett felszínek lefolyási és párolgási viszonyai, az utak, töltések vagy más vonalas létesítmények kiemelkedései a sőrőn lakott területeken olyan mértékő változásokhoz vezetnek, amelyek már egész nagy vízgyőjtı területek természetes lefolyási és párolgási viszonyait megváltoztatják, s kihatnak a globális vízciklusra csakúgy, mint az egész földi éghajlati rendszerre. Hazánkban már a falvakban is szinte divattá vált, hogy a családi házak udvarát teljes egészében lebetonozzák. Kétségtelen tény, hogy az esıben sáros udvaron elakadhat az autó, de ennek megelızése nem csupán összefüggı betonréteggel oldható meg. Rácsos betonelemek lefektetésével, a köztes részek füvesítésével esztétikailag is értékesebb, barátságosabb környezetet alakíthatunk ki, amely funkcióiban is környezetbarát: a zöldfelület fotoszintézisének elınyei (CO2-megkötés, O2-kibocsátás), a csapadék beszivárgása a talajba, ezáltal a talajvíz utánpótlása, kedvezı gázcsere a talaj és légkör között stb. Azt kell tehát megértenünk, hogy a kedvezıtlen környezeti változások egy tekintélyes része millió vagy milliárd "apró" változás összegzıdésébıl származik. Nem
29
mindegy tehát, hogy mit tesz az egyén, akár saját portáján is. A magántulajdon "szentsége" addig terjed, amíg másnak vagy a nagy közösségnek nem okozunk problémákat. A jogszabályok azonban csak olyan tevékenységekre vonatkoznak (mert csak ilyenekre vonatkozhatnak), amelyek közvetlenül érzékelhetı kellemetlenségeket, ártalmakat okoznak a szomszédnak (szomszédoknak), esetleg a település több lakójának. Az olyan tevékenységek, mint pl. az említett udvar-betonozás, melynek közvetlen káros következménye senkire nézve sincs, jogilag nem kifogásolhatók. Környezetvédelmi szempontból azonban igen. Ahhoz azonban, hogy ezt az egyének felismerjék, a környezeti tudatosságuknak sokkal magasabb szinten kell lennie a jelenleginél. Ennek érdekében az önkormányzati hivatal környezetvédelmi elıadójának felvilágosító munkát is kell végeznie. Természetesen az iskolának és a családnak meghatározó szerepe van az egyének környezetvédelmi szemléletének formálásában.
30
5. AZ ÉLET TISZTELETÉNEK ÉS VÉDELMÉNEK ELVE Tágabban értelmezett környezetvédelem definíciónkban a környezetvédelem alapvetı céljaként fogalmaztuk meg a bioszféra létének és egészséges fejlıdésének megırzését. Hangsúlyozzuk azt is, hogy az ember mint biológiai lény az élıvilág része, s ilyen értelemben az ıt veszélyeztetı környezeti ártalmaktól (melyeket önmaga okoz) meg kell védenie egészségét, vagy meg kell akadályozni a környezeti ártalmak létrejöttét. Ebbıl a szempontból tehát nem teszünk különbséget ember és a többi élılény között, ugyanakkor elismerjük, hogy a környezeti konfliktusok során jelenleg még a természetes élıvilág van nagyobb veszélyben, mint az ember. Az élet mai formái a mintegy 3,5 milliárd éves evolúció termékei. A rendkívüli fajgazdagság (a legszerényebb becslések szerint is legalább 3 millió faj él a Földön) az idınként gyötrelmes fejlıdés eredménye. (Öt nagy kihalási idıszakot ismerünk a földtörténet során, de az élıvilág mindig túlélte a megpróbáltatásokat.) Az evolúció nemcsak az élet egyre differenciáltabb megjelenési formáihoz vezetett, hanem alapvetıen átalakította a földi környezetet is, s ezzel lehetıvé tette az egyre magasabb rendő fajok megjelenését. Az ember léte is millió szállal kötıdik az élıvilághoz. Csak emlékeztetıül utalunk arra, hogy közvetve vagy közvetlenül a fotoszintézisen alapul az az élelmiszertermelésünk. Testünkön és testünkben milliószámra élnek velünk szimbiózisban olyan baktériumok és gombák, amelyek nélkül nem tudnánk létezni. Példák ezreit lehetne sorolni az olyan nyersanyagokról és energiahordozókról, amelyeket az élıvilágból nyerünk. Az ember tehát - ha csak kizárólag önzı érdekeit nézi is - saját jól felfogott érdekében meg kell, hogy óvja az élıvilágot a pusztulástól. De gondolunk-e hétköznapjainkban az élet különlegességére? Arra, hogy a Naprendszerben a Föld az egyetlen bolygó, ahol magasabb rendő élet létezik. (Valószínő, hogy az egyetlen, ahol egyáltalán élet létezik. Kijelentésünkkel azért vagyunk óvatosak, mert a hírközlı szervek 1996 augusztusában adták hírül a világnak, hogy az Egyesült Államok tudósai az élet alacsony rendő formáinak nyomait találták egy meteoriton, amely valaha a Marsról érkezett a Földre. Ebbıl arra következtettek, hogy az élet primitív formái évmilliárdokkal ezelıtt létezhettek a Marson. A felfedezés még nagyon bizonytalan lábakon áll, de még ha be is bizonyosodik, hogy voltak egysejtőekhez hasonló élılények szomszédos bolygónkon, mai tudásunk szerint napjainkban a Föld az egyetlen lakott bolygó Naprendszerünkben.) Gondolunk-e arra, hogy nincs erkölcsi alapunk elpusztítani olyan értékeket (élılényeket), amelyek évmilliók vagy évszázmilliók alatt fejlıdtek ki, s hordják magukban ıseik génjeit? A gondolkodó embernek fokozatosan munkálkodnia kell egy új erkölcs: a környezeti etika kialakításán, amelynek lényege az élet tisztelete és védelme. Ezt a társadalmi cselekvések minden területén érvényesíteni kell, fokozatosan be kell építeni az egyéni viselkedés és életmód, valamint a közösségi cselekvések normái közé. A Világ Természetvédelmi Szövetsége (IUCN), az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja (UNEP) és a Világ Természetvédelmi Alap (WWF) közös kiadványában, mely a Földünkért (1991) címet viseli, elsı helyen szerepel ez az elv. A kötet írói egy új világszervezet létrehozását sürgetik, amelynek feladata lenne az új 31
világerkölcs megvalósulásának elısegítése, a közvélemény formálása. "Ez a szervezet olyan szerepet játszhatna a környezet szempontjából, mint az Amnesty International az emberi jogok esetében." (Földünkért 1991). A világszervezet elıkészítene egy olyan nemzetközi nyilatkozatot, amelynek aláírói elkötelezik magukat az "új világetika" mellett. Az aláíró országok ennek alapelveit beépítenék alkotmányukba és jogszabályaikba. (Megjegyzésünk: Ez utóbbi esetben már nem erkölcsrıl, hanem jogról van szó.) Az elképzelés szerint az ezredfordulóra az országok felének alá kellene írni ezt az egyetemes nyilatkozatot. Bár a terv tiszteletreméltó, egyetlen erkölcs sem jött még létre adminisztratív úton, egyezmények aláírásával. Az élet tisztelete hosszú nevelı és oktató munka, és számos, az életet veszélyeztetı folyamatról szerzett közvetlen tapasztalat eredménye lehet, amelyben nagy szerepet játszhatnak a vallások, a társadalmak irányítói, tudósok, mővészek, környezetvédı csoportok és mozgalmak, de meghatározó funkciója a közoktatásnak, az iskolai nevelésnek van. Valószínőnek tartjuk, hogy a 21. század várhatóan gyarapodó környezeti konfliktusai fel fogják gyorsítani az élet tiszteletét és védelmét középpontba helyezı környezeti etika formálódását, terjedését, de meggyızıdésünk, hogy több generációra is szükség lesz általánossá válásához. Nézzük meg ezek után, hogyan jelenik meg ez az elv a hazai környezetvédelmi dokumentumokban, amelyek az intézményes környezetvédelmi tevékenységek szempontjából alapvetık.
5.1. Az élet tiszteletének és védelmének elve az 1995. évi LIII. törvényben Az Országgyőlés 1995. május 30-i ülésén elfogadta az 1995. évi LIII. törvényt a környezet védelmének általános szabályairól. A törvényben több helyen esik szó az élıvilágról, s egyetlen helyen az ember egészségérıl. Érdemes ezeket a részeket szó szerint idézni, s gyakorlati jelentıségüket is értékelni. A törvény szellemét tükrözı elsı bekezdés a következıképpen hangzik. "Az Országgyőlés tekintettel arra, hogy a természeti örökség és a környezeti értékek a nemzeti vagyon részei, amelyeknek megırzése és védelme, minıségének javítása alapfeltétel az élıvilág, az ember egészsége, életminısége szempontjából; e nélkül nem tartható fenn az emberi tevékenység és a természet közötti harmónia, elmulasztása veszélyezteti a jelen generációk egészségét, a jövı generációk létét és számos faj fennmaradását, ezért az alkotmányban foglaltakkal összhangban a következı törvényt alkotja:" Ahogy az egy piacgazdaságot építı ország törvényhozásától várható, a törvény a természeti örökséget és a környezeti értékeket a nemzeti vagyon részeiként említi elsı helyen, és rögtön ezután megfogalmazza, hogy ezek megırzése, védelme, minıségének javítása alapfeltétel az élıvilág, az ember egészsége és életminısége szempontjából.
32
Az élet védelmének alapgondolatát tovább erısíti azzal, hogy a megırzés és védelem elmulasztásának következményeire is felhívja a figyelmet. A törvény céljai között is találkozunk utalással az emberi egészségre vonatkozóan: "A törvény a kiszámíthatóság és a méltányos teherviselés elve szerint megfelelı kereteket teremt az egészséges környezethez való alkotmányos jogok érvényesítésére és elısegíti ... ... b) az emberi egészség védelmét, az életminıség környezeti feltételeinek javítását." A törvény hatályának megfogalmazásakor az élıvilág az alábbi összefüggésben kerül a törvény szövegébe: "2. § (1) A törvény hatálya kiterjed: a) az élı szervezetek (életközösségeik) és a környezet élettelen elemei, valamint azok természetes és az emberi tevékenység által alakított környezetére;..." A továbbiakban már arra összpontosít a törvény, hogy a környezetet igénybe vevı, terhelı, veszélyeztetı, ill. szennyezı tevékenységeket, ill. azokat a természetes és jogi személyeket említse, akik e tevékenységeket végzik. Elmarad az utalás az emberi egészséget közvetlenül károsító tevékenységekre. Ezek azonban a törvény más paragrafusaiból mégiscsak levezethetık, értelmezhetık. Arról van szó ugyanis, hogy az emberi egészséget károsító szennyezı anyagok vagy energiák valamely környezeti elem közvetítésével fejtik ki hatásukat. Ha például a törvény II. fejezetének 22. § (2)hez lapozunk, a következıket találjuk: (2) A levegıt védeni kell minden olyan mesterséges hatástól, amely azt, vagy közvetítésével más környezeti elemet sugárzó, folyékony, légnemő, szilárd anyaggal minıségét veszélyeztetı, vagy egészséget károsító módon terheli. Láthatjuk tehát, hogy az egészségkárosítás megelızése szerepel a levegı védelménél. Az idézett bekezdés közvetett módon az élıvilág védelmét is célozza, hisz a "más környezeti elemet" kifejezés az élıvilágot is magában foglalja. Az élıvilág védelmérıl ezek mellett külön paragrafus rendelkezik: 23. § (1) Az élıvilág védelme - az ökológiai rendszer természetes folyamatainak, arányainak megtartása és mőködıképességének biztosítása figyelembevételével - valamennyi élı szervezetre, azok életközösségeire és élıhelyeire terjed ki. (2) Az élıvilág igénybevétele csak olyan módon történhet, amely az életközösségek természetes folyamatait és viszonyait, a biológiai sokféleséget nem károsítja, illetıleg funkcióit nem veszélyezteti. (3) Az élıvilág igénybevétele mértékének és helyének szabályozására jogszabály vagy hatósági határozat igénybevételi határértéket állapíthat meg.
33
Nagyon lényeges az 1. szakasz azon kitétele, mely szerint az élıvilág védelme valamennyi élı szervezetre, azok életközösségeire és élıhelyeire terjed ki. Ez a törvénynek az a szakasza, amely a legegyértelmőbben fogalmazza meg az élet tiszteletének és védelmének elvét még akkor is, ha ezt nem ilyen elvként deklarálja. A 2. és 3. szakasz már a megvalósításra ad iránymutatást. Fontosnak tartjuk az igénybevételi határérték bevezetését. Miközben a határértékek megállapítása nem könnyő feladat, a gyakorlati környezetvédelem számára mégiscsak ezek jelentik azt a "féket", amellyel a környezetkárosítás (jelen esetben az élı rendszerek vagy az egyedi élılények) károsítása megakadályozható. Ha tehát egy település határában egy élılényközösség (pl. egy erdı életközössége) veszélyben van a túlzott fakitermelés miatt, védelmében igénybevételi határérték állapítható meg. A hatósági határozat ilyenkor tartalmazza az éves kitermelési határértéket, sıt a kitermelés módját is: pl. nem lehet tarvágást alkalmazni. A környezetvédelmi törvényben szerepel mindazon egyéb törvények listája is, amelyeknek környezetvédelmi vonatkozásai vannak, s ennek megfelelıen - nagyon különbözı hangsúllyal ugyan, de szerepük van az élet tisztelete és védelme elvének érvényesülésében. Ezek a következık: - a természet és táj védelmérıl, - az állatvédelemrıl, továbbá az állategészségügyrıl, - a nukleáris energiáról és a radioaktivitás felhasználásáról, - a bányászatról, - az energiáról, - az erdıkrıl, - az épített környezet alakításáról és védelmérıl, - a termıföldrıl, - a halászatról, - a közlekedésrıl, közlekedési alágazatonként, - a katasztrófák megelızésérıl és következményeik elhárításáról, - a területfejlesztésrıl, - a vadgazdálkodásról, - a vízgazdálkodásról, - a hulladékokról, - a veszélyes anyagokról. A felsorolással kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a törvények sokasága, sajnos, nem kizárólag elınyökkel jár. Ezek ugyanis különbözı idıpontokban, eltérı célokkal, más szakemberek elıkészítı munkájára alapozva születtek - így szinte kizárt, hogy mindenben összhangban legyenek egymással. Éppen ezért a jogalkotóknak a jövıben is fontos feladatuk lesz a joghézagok csökkentése. Nem szerepel a felsorolásban az 1994-ben készült A nemzeti természetmegırzés politikája c. dokumentum, hisz ez - mint címe is mutatja - nem törvény. Mégis foglalkoznunk kell vele, mivel az élet tiszteletének és védelmének elvét egyik legkövetkezetesebben érvényesítı dokumentumról van szó, amely mintegy meghatározta a természetvédelmi törvény szellemét.
34
5.2. Az élet tiszteletének és védelmének elve A nemzeti természetmegırzés politikája c. dokumentumban A dokumentum - jellegébıl adódóan - nem foglalkozik az emberi egészség védelmével. Egyik érdekessége, hogy a természetmegırzés alapelvei között nem említi az élet tiszteletének és védelmének elvét, ugyanakkor az egész munka annak szellemében született. (A szerzık valószínőleg annyira magától értetıdınek tartották ezt az alapelvet, hogy szükségtelennek tartották annak deklarálását.) A legfontosabb természetvédelmi feladatok között találjuk a biológiai sokféleség (diverzitás) megırzését, melyeket az alábbi szinteken kell megvalósítani: - a populációk szintjén, ahol a genetikai sokféleség megırzése és a géntartalékok védelme a fı cél, mind a szabadon (vadon) élı növényeknél és állatoknál, mind pedig a termesztett növényeknél és tenyésztett állatoknál; - a fajok szintjén, ahol a fajok kipusztulásának megelızése, a fajszám-csökkenés megállítása, továbbá az egyes fajok életképes populációinak kellı változatosságban való fenntartása a cél; - az életközösségek (biocönózisok) szintjén, ahol a közösségek és élıhelyeik változatosságának fenntartása a fı feladat. Újdonságnak számít, hogy a termesztett növények és a tenyésztett állatok biológiai sokféleségének megırzése is a fı célok között szerepel. A dokumentum sorra veszi a legfontosabb élıhelyeket. Az erdıkkel kapcsolatban célként fogalmazza meg, hogy az ország erdısültsége elérje a 20%-ot, de távlati célként a 25% lenne kívánatos. Ezen belül a természetközeli jellegő erdık kiterjedésének 12%-ot kellene elérnie. Mindez azonban csak akkor tekinthetı reális célnak, "ha ıshonos fafajaink bizonyos korú állományaira - a vágásérettségi korhatár felemelésével együtt - néhány évi fahasználati moratóriumot mondunk ki." Az ország természetvédelmi oltalom alatt álló területeinek csaknem 50%-a erdı, amelyben a hazai flóra mintegy 45%-a él, s igen nagy az itt élı állatfajok aránya is. Erdeinknek tehát meghatározó szerep jut az élıvilág faji változatosságának fenntartásában. Jelentıségüket növeli az a tény is, hogy Európában hazánktól nyugatra már alig találhatók természetközeli erdık. Ezért a hazai természetközeli erdık védelme kontinensünk természetvédelmének is érdeke. E cél elérése érdekében létre kell hozni a kárpát-medencei erdıtársulások modellterületeit, majd fokozatosan bıvítve erdırezervátum-hálózat formájában fenn kell tartani ezeket. Mindehhez lényeges változásokra van szükség az erdıgazdálkodásban. Mindenekelıtt el kell választani mind az elméleti oktatásban, mind a gyakorlatban a természetközeli erdık mővelését és a monokultúrás nagyüzemi fatermelést. "Ezt a két tevékenységet önálló mővelési ágként meg kell különböztetni. A rájuk vonatkozó technológiai és gazdasági normákat külön-külön meg kell állapítani." A természetvédelmi oltalom alatt álló erdık, valamint a zöld folyosó rendszer, ill. az ökológiai hálózat részét képezı erdık elsıdleges rendeltetése a természet védelme. Minden egyéb használati formát ennek kell alárendelni. 35
El kell kerülni az erdısítést olyan helyeken, ahol a természetes kopárok, gyepek, láprétek ısi vegetációt hordoznak. Az erdıgazdaságok haszonérdekeltségét úgy kell szabályozni, hogy ne legyenek rákényszerítve az eddigi káros erdımővelési gyakorlatra. Melyek voltak az élıvilág szempontjából legsúlyosabb gondokat okozó erdı- és vadgazdálkodási tevékenységek? - A haszonérdekeltség miatt a gyors növekedéső fafajok és fafajták telepítése ott is, ahol ıshonos állomány volt korábban. Pl. ártéri ligeterdık helyén nemesnyárasok, homoki kocsányos tölgyesek helyén akácosok és fenyvesek, hegyvidéki tölgyesek és bükkösök helyén lucosok stb. - Helytelen erdımővelési technológiák: széles feltáró utak építése, tenyészidıszakban végzett tarvágások, tolólapos kituskózás, vegyszerezés stb. - Túltartott nagyvadállomány. - Tájidegen állatfajok elszaporodása (pl. muflon). A nemzeti természetmegırzés politikája c. dokumentumban az erdıkre vonatkozóan megfogalmazott feladatok megvalósítása a jövıben több törvény végrehajtásától függ majd; fıleg - a természetvédelmi törvény, - az erdıtörvény, - a vadgazdálkodásról szóló törvény végrehajtásától. Elméletileg e három törvény megfelelı jogbiztonságot teremt az erdık kezelésében. A végrehajtásban azonban alapvetı problémának látjuk a rendkívüli mértékő tulajdoni megosztottságot. A rendszerváltás után az ország erdıinek kb. 50%a került magántulajdonba. Az egy tulajdonosra jutó átlagos erdıméret 2 ha! Komoly gondok vannak a tulajdonosok szakmai felkészültségével, azaz túlnyomó részük teljesen tájékozatlan az erdıkezelés elméletében és gyakorlatában egyaránt. Az ebbıl fakadó problémákra a természetvédelmi törvénnyel kapcsolatban még visszatérünk. A nemzeti természetmegırzés politikája külön foglalkozik a füves területekkel. A dokumentum megállapítja, hogy nedves és mezofil rétjeink, kaszálóink állapota különösen az utóbbi két évtizedben rohamosan romlott. Ennek fı okai: az aprófalvak elnéptelenedése, a kismérető magánbirtokon alapuló földmővelés és állattenyésztés felszámolása, a hagyományos takarmánybázisú állattartás visszaszorítása. A rétgazdálkodás az utóbbi években gyakorlatilag már csak az intenzív mezıgazdasági üzemekben az öntözött, "felülvetett" és vegyszerezett réteken folyt. Virággazdag hegységi és dombsági rétjeink eltőnése, ill. fajszegény gyepekké formálódása a rendszeres és szakszerő kaszálás és legeltetés hiánya miatt következett be. Ez a folyamat igen nagy mértékben járult hozzá biológiai sokféleségünk veszélyeztetéséhez. Ezeken a helyeken az élıhely-rekonstrukcós tevékenységgel legalább részben vissza kell állítani a korábbi állapotot. A láprétek és lápok állapotát már az ötvenes évek nagy lecsapolási munkálatai komolyan veszélyeztették, sok helyen erıs degradációt okozva. A lápok kiszárítása mind természetvédelmi, mind pedig gazdasági szempontból hibás volt. Ahol még az eredeti vagy eredetihez közeli állapot visszaállítása lehetséges, legfontosabb a megfelelı vízellátás biztosítása, a vízrendezés megvalósítása. Száraz pusztagyepeink és sziklagyepeink megfelelı arányban vannak természetvédelmi oltalom alatt, a hazai természetvédelem mindig is nagy figyelmet
36
fordított rájuk. Ennek az a magyarázata, hogy az alföldi füves puszták az egész Kárpátmedence legsajátosabb tájképi értékeit hordozzák, s a sziklagyepekkel együtt a Pannonicum különleges flóra- és faunaelemeit is itt találjuk. A fokozott figyelem ellenére több helyen következett be állapotromlás, melynek okai fıleg a gyepfeltörés és erdısítés voltak. Például olyan erdıtelepítéseket is végrehajtottak, amelyeket pótolhatatlan edafikus gyepek helyére telepítettek: erdeifenyıt és akácot homoki gyepek helyére vagy feketefenyıt dolomit-sziklagyepek helyére. Sziki gyepeinket részben a legeltetés csökkenése, részben az éghajlatváltozás veszélyezteti. Löszpuszta gyepeink vannak a legnagyobb veszélyben korai posztglaciális reliktumfajaikkal együtt. Töredéknyi területeik szigorú védelemre szorulnak. A nemzeti természetmegırzés politikája élıvizeinkkel kapcsolatban a következıket emeli ki. Hazánk természetföldrajzi helyzetébıl adódóan a felszíni vízkészletünk 95%-a a környezı országokból érkezik. Vízfolyáshálózatunk ritka, folyóink vízhozama a Duna kivételével rendkívül ingadozó, s az utóbbi évek idıjárás-változásai következtében egyre szélsıségesebb. Állóvizeink vízkészlete egyre csökken, egyes esetekben már katasztrofálisnak mondható. Élıvizeink legfontosabb veszélyeztetı tényezıje az antropogén szennyezés. Vizeink - ezáltal vízi élıvilágunk - védelmében alapvetı szemléleti változásra van szükség. "Szakítani kell azzal az egyelıre széles körben elterjedt szemlélettel, hogy a vízterek a szennyezés természetes befogadói, amelyek elnyelnek és elszállítanak mindent." Tudomásul kell vennünk, hogy különösen a kis vízhozamú folyók és a sekély, kis víztömegő tavak nagyon érzékenyek a szennyezı anyagokra, bennük gyorsan végbemehet a kultúreutrofizáció folyamata, vagy olyan mérgezıanyag-koncentráció alakulhat ki, amely közvetlenül veszélyezteti a vízi élıvilágot. Hazai vizeink általános állapota kedvezıtlennek mondható, mégis sok olyan vízterünk van, amely megırizte a régi vízi világ eredeti arculatát és élıvilágát. Elsı feladat ezek szisztematikus számbavétele és a természetközeli állapotban maradtak megmentése. Kerülni kell a vizes élıhelyek átalakítására irányuló tevékenységeket. Az élıhelyek közül a mezıgazdaságilag hasznosított kultúrtájakról is szólnunk kell, mivel ezeken a területeken sokféle szárazföldi féltermészetes élıhely fordul elı: út menti fasorok, sövények, mezsgyék, cserjések, parkok, facsoportok stb. Ezek is fontos szerepet töltenek be a biológiai sokféleség megırzésében, ezért a heterogenitást biztosító tájvédelem is hozzájárul az élet tisztelete és védelme elvének érvényesüléséhez. Ennek egyik legfontosabb eszköze lehet az Érzékeny Természeti Területek (ESA = Environmental Sensitive Areas) hálózatának kialakítása. (Megjegyezzük, hogy a magyar szakkifejezés nem pontosan felel meg az angol terminológiának, lényegét tekintve azonban ugyanazt jelenti.) A gépesített és vegyszerhasználatra alapozott mezıgazdaság szinte mindenütt károsan hat a természetes vagy természetközeli élıvilágra, így a nagyüzemi mezıgazdasági területek fajokban elszegényedtek. Az intenzív mezıgazdálkodás olyan területeken is folytatható, amelyek gyenge termıképességőek, de ezeken a helyeken a következıkkel kell számolnunk: - megfelelı mennyiségő és minıségő termés csak igen nagy ráfordítással takarítható be,
37
- a természeti értékek pusztítása fokozott mértékő, - a környezet elszennyezése ugyancsak nagyobb mértékő a jobb termıképességő területekéhez képest (pl. mőtrágya rossz hasznosulása, talajvízbe szivárgása, növényvédı szerek környezetszennyezése stb.). Ezért tehát ezek a területek környezeti hatásokra érzékenyeknek tekinthetık. Vagyis az érzékeny természeti területek rendszerint gyenge termıképességőek, így intenzív gazdálkodásra is csak állami támogatással alkalmasak. Az Érzékeny Természeti Területek hálózatának kialakítását azokra a területekre kell alapozni, ahol máig is megmaradtak a hagyományos, túlnyomórészt extenzív mezıgazdasági termelés formái. Egyes helyeken pedig - felhagyva az intenzív gazdálkodással - kívánatos visszatérni ezekhez a termelési formákhoz. Az extenzív mezıgazdálkodás elıírásával még biztosítani lehet, hogy a kultúrtáj heterogén foltjai, szigetszerő természetközeli élıhelyei fennmaradjanak. "Az élıhelyszigetek összekötésével ("zöld folyosók" rendszere) olyan ökológiai hálózat alakítható ki, amely biztosíthatja a populációk természetes mozgását a nem védett területeken is. Ilyen területek kijelölésére ott kerülhet sor, ahol a) a hagyományos mezıgazdaság körülményei között is jelentıs természetközeli élıhelyek maradtak fenn, de azok kiemelt természetvédelmi oltalom alá vonása nem indokolt, b) a hasznosításra különösen érzékeny területek vannak, c) minden területen, amely olyan termıhelyi sajátosságokat mutat, amelyen az életközösség fennmaradása labilis, vagyis a természeti rendszer sérülékeny, d) a különleges tájképi vagy rekreációs érték csak a hagyományos vagy az alacsony intenzitású mezıgazdasági termelés megırzésével tartható fenn. Közismert, hogy hazánk természeti adottságai igen nagy területen kedveznek a mezıgazdasági termelésnek. A legnagyobb területi arányt a szántóföldi növénytermesztés képviseli. Erre az ország ellátása, ill. a mezıgazdasági export miatt gazdasági okokból szükség van. Az egyéb megmővelt területek (kertek, gyümölcsösök, szılık) ugyancsak jelentıs kiterjedésőek. A megırzendı biodiverzitás ezeken a területeken az alábbi csoportokra terjed ki: - a kultúrfaj-diverzitásra (a termesztett növények, illetve a tenyésztett - tartott háziállatok, gazdasági állatok sokfélesége, a fajok, fajták, kultúrváltozatok stb. szintjén), - az ún. spontánfaj-diverzitásra (a területen élı, spontán elıforduló növények és állatok sokfélesége), - a földhasználati diverzitásra (a szerint, hogy a földet szántónak, kertnek, legelınek stb. használják), - az ún. mővelési diverzitásra, amely kifejezi a gazdálkodási formák és típusok (nagyüzem, kisgazdaság, illetve hagyományos, organikus biogazdálkodás) sokféleségét. A biodiverzitás megırzéséhez az alábbi fontosabb módszerek lehetnek célravezetıek. - A termesztett növények és tenyésztett állatok közül azok termesztését ill. tenyésztését, amelyek kiveszıben vannak, anyagilag is támogatni kell. A támogatás formája lehet az ingyenes vetımag és/vagy csemete, ill. állománykihelyezés a vállalkozó termelıkhöz. Ez utóbbi azt jelenti, hogy pl. egy ellenálló állatfajta
38
tenyésztését - ezzel a fajta fennmaradását - úgy kívánják megoldani, hogy az arra vállalkozó gazdá(k)nak ingyen átadják a fajta kisebb-nagyobb állományát továbbtenyésztésre. A gazda - szerzıdésben foglalt feltételekkel, saját haszna mellett - köteles a fajta szaporítását, gondozását elvégezni. - Génbank-hálózatunk fejlesztésére hosszú távú pénzügyi alapot kell létrehozni. - Külföldi tapasztalatokra építve ki kell dolgozni a génbankokban ırzött genetikai értékek közgazdasági értékelésének módját. - A termesztésbıl és tenyésztésbıl kiszorult, de még fellelhetı tájfajták begyőjtésérıl és megırzésérıl gondoskodni kell. Kiemelt feladat ezen a téren a gyümölcsfajták összegyőjtése. - A növénytermesztés során a szélsıséges környezeti hatásokat jól tőrı, a károsítókkal, kórokozókkal szemben ellenálló fajtákat elınyben kell részesíteni. - A túlzottan nagy kiterjedéső szántóföldi földhasználattal szemben a többi mővelési ág - fıleg a tartós kultúrák, pl. gyümölcs, rét, legelı - arányát kívánatos növelni. Megjegyezzük, hogy ez gazdaságilag is indokolt lehet, hisz a szántóföldi kultúrák többségébıl jelentıs a túltermelés, és az export-lehetıségek sem korlátlanok. - Mezıgazdasági környezetben is törekedni kell a természeti élıhelyek növelésére. Ezt pl. úgy is elérhetjük, hogy csökkentjük a jelenlegi mővelés alatt álló, de arra kevésbé alkalmas területek termelési célú hasznosítását, s ezzel elısegítjük a természeti élıhelyek rekonstrukcióját is. Tekintsük át ezután, hogy melyek a természetmegırzési politika prioritásai. Tárgyalt témánknak megfelelıen itt csak az élıvilággal kapcsolatos prioritásokkal foglalkozunk. Megjegyezzük azonban, hogy ez teszi ki az összes prioritás mintegy 70%-át. Ezek a következık: - A különleges természeti értéket ırzı, nemzetközileg számontartott - fokozottan védett, nemzeti parki, illetve nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozó - területek állami tulajdonba és természetvédelmi kezelésbe adásának biztosítása. (E prioritásnak az ad különleges hangsúlyt, hogy a rendszerváltás után sok helyen természetvédelmi oltalom alatt álló területek is magántulajdonba kerültek, s kezelésükkel kapcsolatban igen rosszak a tapasztalatok.) - A természetvédelem közgazdasági szabályozó rendszerének kidolgozása, a kártalanítás, kompenzáció gyakorlatának bevezetése, eszközrendszerének és forráslehetıségeinek feltárása, mőködtetésének folyamatos szavatolása. A természetvédelmi marketingtevékenység feltételeinek biztosítása. - Természeti értékekben gazdag területek védetté nyilvánítása. - Az 1993-ban ratifikált Biodiverzitás Egyezményre épülı nemzeti cselekvési program elkészítése. - Emberi tevékenység vagy természeti okok miatt minimálisra csökkent területő, különösen jelentıs erdıtársulások • bokorerdık, pusztai és sziklai cserjések, • karszterdık, • szikla-, szurdok- és törmeléklejtı-erdık, • magashegyvidéki és sziklai bükkösök, • keményfás ligeterdık • patak menti éger- és kırisligetek,
39
• láperdık, • homoki, lösz-, sziki és alföldi gyertyános-tölgyesek
megırzése. - Reliktum és endemikus fajokat nagy számban ırzı füves élıhelyek: sziklagyepek, lejtısztyeppek, láprétek, lösz-, homok- és szikes puszták, illetve a rájuk jellemzı hagyományos gazdálkodási módok fokozott védelme, érintetlen, illetve természetszerő állapotban történı megırzése. - A szárazodás és az eutrofizáció miatt különösen veszélyeztetett vízterek, kiemelten a vizes-nedves élıhelyek (wetland): • szikes tavak, kisvízfolyások, • lápok, mocsarak, • természeti értékekben gazdag holtágak, • források, • természetes vagy természetközeli állapotban lévı halastavak és nádasaik élıvilágának megırzése. - Jellemzı tájtípusaink hagyományos gazdálkodási formáinak, kultúrtörténeti értékeinek, esztétikumának, harmóniájának védelme. - A világviszonylatban, Európában vagy hazánkban veszélyeztetett állat- és növényfajok állományai fennmaradásának biztosítása. - A természetvédelmi tudatformálás érvényesítése az alsó-, közép- és felsıfokú oktatási rendszerben, valamint a népfıiskolai és a postgraduális képzési rendszerben. Végül idézzük a nemzeti természetmegırzés politikája c. dokumentum azon részét, amely a megvalósítás eszközeirıl szól. Már az eddigiekben is több helyen szó esett a megvalósítás módszereirıl. A dokumentum itt fıleg az intézményesített eszközöket veszi számba. - A természetvédelmi irányítás háttérintézményeként non profit Természetvédelmi Szolgálat létrehozása és folyamatos mőködtetésének biztosítása. - A természetvédelem (elsısorban a mőködtetés, az állagmegóvás, a területkezelés) pénzügyi fedezetének erıteljes javítása. - Nemzeti-, Regionális-, illetve Nemzeti Parki Természetvédelmi Alaptervek (alap-, fenntartási- és fejlesztési tervek) készíttetése. Demokratikus kihirdetési, engedélyeztetési, jóváhagyási rendszerének kidolgozása. - Az ország egységes metodika és ütemterv szerint megkezdett komplex természeti állapotfelvételi programjának folytatása (adatok feltárása, számítógépes archiválása, kiértékelése - nemzetközi követelményekhez igazodó övezeti rendszer kialakítása az egyes zónákra érvényes szakmai-területkezelési követelményrendszer rögzítése). - A természetvédelmi információ-rendszer és térinformatika fejlesztése, folyamatos adatfeltöltés, adatkarbantartás és -értékelés. A légi- és őrfotó-interpretáció természetvédelmi alkalmazásának megteremtése. - Az országos biomonitoring-rendszer egységes metodikájának, országos hálózatának kialakítása, a mőködtetés folyamatosságának biztosítása. A megkezdett szigetközi és kisbalatoni monitor-tevékenység folyamatosságának szavatolása, a rózsadombi termálkarszt monitoring üzembe helyezése,
40
mőködtetése, fejlesztése. Monitoring irányító és elemzı részleg létrehozása a Természetvédelmi Szolgálat részeként. - Vizes területek (wetland) országos kataszterének elkészítése. Vizes élıhelyek állapotának javítása, új élıhelyek teremtése. Revitalizációs tervek készíttetése és kivitelezése. - Az Érzékeny Természeti Területek (ESA) rendszerének és az Ökológiai Hálózat (ECONET) kialakítása, jogszabályi érvényesítése, védelmi programok kidolgozása. - Védelem-központú hasznosítási programok, projektek kidolgozása és megvalósítása a barlangvédelem és -hasznosítás, az idegenforgalom, az ökoturizmus témakörében. Szervezeti, személyi, tárgyi és finanszírozási feltételek megteremtése. - Nem nyereségcentrikus, "természetbarát" gazdálkodási módok (biogazdálkodás, ökoturizmus stb.) kedvezmények, támogatások mechanizmusának kimunkálása és alkalmazása védett területeken. - A különösen veszélyeztetett élıhelyek Vörös Könyvének, továbbá a helyi természeti értékek kézikönyvének összeállítása, megjelentetése. - A "River Corridors", a "Mezıgazdaság és természetvédelem", a "Halastóvédelemi" IUCN-programok és az ECONET (Ökológiai Hálózat) program, továbbá a Nemzeti Természeti Terv készítés összehangolása. Az Európai Természetvédelmi Központ Közép-Európai Igazgatóságának mőködtetése. - A Duna-medence Ökológiai Egyezmény életrehívása. - A természetvédelem területi szervei mőködési feltételeinek és szakmai színvonalának további javítása, új igazgatóság létrehozása Szarvason (KörösMaros-vidéki Tv. Igazgatóság), illetve három igazgatóság (Budapest, Pécs, Veszprém) átszervezése nemzeti park igazgatósággá, a mőszaki-technikai apparátus, az infrastruktúra fejlesztése, a természetvédelmi ırök jogosítványi körének bıvítése stb. - A védett területeken zajló természetvédelmi oktatás és ismeretterjesztés feltételeinek erıteljes javítása, az önkormányzatok, a gazdálkodók, a lakosság megnyerése a természetvédelem ügyének (igazgatóságonként oktatóközpontok kialakítása, illetve mőködıképességük javítása, bekapcsolódás a népfıiskolai rendszerbe, a sajtó-, a rádió- és a TV természetvédelmi mősorainak támogatása, video- és hangarchívumok létrehozása, természetvédelmi ismeretterjesztı kiadványok megjelentetése, mozgósító erejő természetvédelmi pályázatok, programok kezdeményezése, felkarolása, kapcsolódások nemzetközi természetvédelmi akciókhoz stb.).
5.3. Az élet tiszteletének és védelmének elve az 1996. évi LIII. törvényben (Törvény a természet védelmérıl) A természet védelmérıl szóló 1996. évi LIII. törvényt röviden természetvédelmi törvényként említjük. Ez túlnyomórészt azon elveknek és szakmai 41
feladatoknak a jog nyelvén történt megfogalmazása, amelyeket A nemzeti természetmegırzés politikája is tartalmaz. Azzal összhangban a törvény az élıvilág védelmét helyezi középpontba, s azt számos rendelkezés általános és konkrét feladatok, kötelezések és tiltások formájában is rögzíti. Mivel a terjedelmes törvény szövegét gyakorlatilag mindenütt áthatja az élet tiszteletének és védelmének elve, s terjedelmi okok miatt nem ismertethetjük az egész törvényt, a továbbiakban csak jellemzınek ítélt részleteivel foglalkozunk. A bevezetı szakaszból kiemeljük, hogy a törvény "a természeti örökség és a biológiai sokféleség oltalma, valamint az ember és természet közötti harmonikus kapcsolat" megteremtése érdekében jött létre. Ehhez - többek között - meg kell állapítani a kiemelt oltalmat igénylı föld-, víz-, növény- és állattani, tájképi, kultúrtörténeti szempontból, illetıleg más közérdekbıl kiemelt védelemre érdemes természeti értékek és területek körét. Ezeket a szakmailag illetékes tudományos mőhelyek közremőködésével a természetvédelmi igazgatóságok állapítják meg. A törvény az élıhely-védelemre helyezi a fı hangsúlyt, hisz a természetes vagy természetközeli élıvilág, az élı rendszerek megırzése csak az élıhely megóvása esetén lehetséges. "A vadon élı szervezetek, továbbá ezek állományainak, életközösségeinek megırzését élıhelyük védelmével együtt kell biztosítani." Egy országos, vagy annál akár jelentısebb mértékő természeti terület, képzıdmény, emlék védelem alá helyezését a nemzeti park, illetve természetvédelmi igazgatóság készíti elı, és annak védettségét az Országgyőlés nyilvánítja ki. A helyi védelemre érdemes természeti értékek védelem alá helyezésének elıkészítése a polgármesteri hivatal jegyzıjének feladata. Nagyobb városokban az ezzel kapcsolatos eljárást rendszerint a környezetvédelmi elıadó végzi a jegyzı által átruházott feladatként. A védetté nyilvánítást a települési önkormányzat képviselı-testülete "mondja ki". 22. § „...védetté kell nyilvánítani a tudományos, kulturális, esztétikai, oktatási, gazdasági és más közérdekbıl, valamint a biológiai sokféleség megırzése céljából arra érdemes a) vadon élı szervezeteket, életközösségeiket, továbbá termı-, tartózkodó-, élıhelyeiket; b) régi hazai háziállat- és növényfajokat, fajtákat, változatokat; c) természetes, természetközeli tájakat, tájrészleteket; d) növénytelepítéseket, így különösen parkokat, arborétumokat, történelmi vagy botanikus kerteket és egyes növényeket, növénycsoportokat; e) élıállat győjteményeket, f) földtani képzıdményeket és alapszelvényeket, ásványokat, ásványtársulásokat, ısmaradványokat; g) védett ásványokat, ısmaradványok jelentıs lelıhelyeit; h) felszíni, felszínalaktani képzıdményt és barlangok felszínét; i) álló- és folyóvizeket (így különösen tavat, patakot, mocsarat); j) tipikus és ritka talajszelvényeket; k) természethez kötıdı kultúrtörténeti emlékeket.”
42
23. § (2) E törvény erejénél fogva védelem alatt áll valamennyi forrás, láp, barlang, víznyelı, szikes tó, kunhalom, földvár." Természeti terület védetté nyilvánításáról a) országos jelentıségő természeti terület esetén a (környezetvédelmi) miniszter, b) helyi jelentıségő természeti terület esetén a települési, Budapesten a fıvárosi önkormányzat rendeletben határoz. Természeti érték védetté, illetıleg fokozottan védetté, természeti terület fokozottan védetté nyilvánítására a miniszter rendeletben jogosult. A védetté nyilvánítást kimondó jogszabály tartalmazza a védetté nyilvánítás tényét, indokát, természetvédelmi célját, a természetvédelmi értékek megnevezését, terület esetében annak jellegét, kiterjedését, a földrészletek helyrajzi számait, az e törvényben nem szabályozott korlátozásokat és tilalmakat, továbbá lehetıség szerint a fölrészlet határvonalának töréspont-koordinátáit. A védett természeti terület a védelem kiterjedtségének, céljának, hazai és nemzetközi jelentıségének megfelelıen lehet: a) nemzeti park, b) tájvédelmi körzet, c) természetvédelmi terület, d) természeti emlék. Nemzeti park az ország jellegzetes, természeti adottságaiban lényegesen meg nem változtatott, olyan nagyobb kiterjedéső területe, melynek elsıdleges rendeltetése a különleges jelentıségő, természetes növény- és állattani, földtani, víztani, tájképi és kultúrtörténeti értékek védelme, a biológiai sokféleség és természeti rendszerek zavartalan mőködésének fenntartása, az oktatás, a tudományos kutatás és a rekreáció (felüdülés) elısegítése. Hazánkban jelenleg hét nemzeti park mőködik (6. ábra): Aggteleki Hortobágyi Bükki Kiskunksági Duna-Dráva Körös-Maros Fertı-Hanság Régen folynak az elıkészítı munkák további nemzeti parkok létesítésére. Valószínőleg még 1997-ben további kettı megalapítására fog sor kerülni: a Duna-Ipoly NP és a Balaton NP. Ezek a meglévı tájvédelmi körzetek magasabb természetvédelmi kategóriába kerülésével jönnek létre. Valamennyi nemzeti parkot - a nemzetközi elıírásokkal összhangban természeti, kezelt és bemutató övezeti kategóriákba kell besorolni, a Kormány által rendeletben meghatározottak szerint. Tájvédelmi körzet az ország jellegzetes természeti, tájképi adottságokban gazdag nagyobb területe, tájrészlete, ahol az ember és természet kölcsönhatása esztétikai, kulturális és természeti szempontból jól megkülönböztethetı jelleget alakított ki és elsıdleges rendeltetése a tájképi és a természeti értékek megırzése. Hazánkban 51 tájvédelmi körzetet találunk. Területi elhelyezkedésüket a 6. ábrán mutatjuk be, fontosabb adataikat az 1. táblázatban foglaltuk össze. Természetvédelmi terület az ország jellegzetes és különleges természeti értékekben gazdag, kisebb területe, amelynek elsıdleges rendeltetése egy vagy több
43
természeti érték illetve ezek összefüggı rendszerének a védelme. A lápok és szikes tavak természetvédelmi területnek tekintendık. Magyarországon 1994-ben 145 természetvédelmi területet tartottak nyilván. Természeti emlék valamely különlegesen jelentıs egyedi képzıdmény és annak védelmét szolgáló védett természeti terület. A források, aktív vagy idıszakosan mőködı víznyelık, kunhalmok természeti emléknek minısülnek.
44
45
1. táblázat.
Nemzeti parkok és természetvédelmi területek hazánkban (1997. március) Név
Területe Fokozottan (ha) védett (ha)
Természetvédelmi Kezelı szerv
Nemzeti parkok Aggteleki NP Bükki NP Duna-Dráva NP Fertı-Hanság NP Hortobágyi NP Kiskunsági NP Körös-Maros NP
19762 38813 – 19669 63635 35859 –
4791 5704 – 3893 1285 13551 –
Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Duna-Dráva NP Igazgatóság Fertı-Hanság NP Igazgatóság Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Körös-Maros NP Igazgatóság
Tájvédelmi körzetek 1. Badacsonyi TK 2. Biharugrai TK 3. Boronka Melléki TK 4. Borsodi-mezıségi TK 5. Börzsönyi TK 6. Budai TK 7. Cserebökényi-puszták TK 8. Dévaványai TK 9. Gerecsei TK 10. Gödöllıi-dombvidék TK 11. Hajdúsági TK 12. Hevesi Füves Puszták TK 13. Hollókıi TK 14. Káli-medence TK 15. Karancs-Medves TK 16. Kelet-Cserhát TK 17. Kelet-Mecsek TK 18. Kesznyéteni TK 19. Keszthelyi TK 20. Kis-Balaton TK 21. Kıszegi TK 22. Közép-tiszai TK 23. Lázbérei TK 24. Magas-bakonyi TK 25. Mártélyi TK 26. Mátrai TK 27. Mikla-pusztai TK 28. Ócsai TK 29. İrségi TK 30. Pannonhalmi TK
7029 7909 7833 17932 18028 10546 4556 12721 8617 11817 6768 8199 152 9111 6709 6916 9347 4070 2712 14745 5159 7671 3634 8754 2213 11861 6241 3576 37911 7052
773 0 499 0 2166 1909 0 15 417 0 1553
Közép-dunántúli Természetvédelmi Ig. Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság MME Somogy Tv. Szervezete Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Budapesti Természetvédelmi Ig. Budapesti Természetvédelmi Ig. Körös-Maros Nemzeti Park Ig. Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Budapesti Természetvédelmi Ig. Budapesti Természetvédelmi Ig. Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Közép-dunántúli Természetvédelmi Ig. Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Mecseki EFAG Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Közép-dunántúli Természetvédelmi Ig. Közép-dunántúli Természetvédelmi Ig. Fertı-Hanság NP Igazgatóság Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Közép-dunántúli Természetvédelmi Ig. Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Budapesti Természetvédelmi Ig. Fertı-Hanság NP Igazgatóság Fertı-Hanság NP Igazgatóság
46
0 394 447 493 1180 0 142 14745 550 833 683 478 0 2191 0 1412 2809 0
1. táblázat.
Folytatás Név
31. Peszér-adacsi TK 32. Pilisi TK 33. Pitvarosi-puszták TK 34. Pusztaszeri TK 35. Ság-hegyi TK 36. Sárréti TK 37. Somló TK 38. Soproni TK 39. Szabadkígyósi TK 40. Szatmár-Beregi TK 41. Szentgyörgyvölgyi TK 42. Szigetközi TK 43. Tarna Vidéki TK 44. Tihanyi TK 45. Tokaj-Bodrogzug TK 46. Vértesi TK 47. Zempléni TK 48. Zselicségi TK
Területe Fokozottan (ha) védett (ha)
5757 25367 3156 22151 235 2210 585 4905 4773 22931 1918 9158 9570 1698 4578 15035 26496 9042
0 6251 0 1013 24 419 8 705 761 2307 127 1326 536 195 724 1213 2395 140
Természetvédelmi Kezelı szerv
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Budapesti Természetvédelmi Ig. Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Fertı-Hanság NP Igazgatóság Budapesti Természetvédelmi Ig. Közép-dunántúli Természetvédelmi Ig. Fertı-Hanság NP Igazgatóság Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Fertı-Hanság NP Igazgatóság Fertı-Hanság NP Igazgatóság Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Közép-dunántúli Természetvédelmi Ig. Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Budapesti Természetvédelmi Ig. Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Somogyi EFAG
Országos jelentıségő védett természeti területet vagy annak meghatározott részét a miniszter jogszabályban tudományos célokra kijelölhet (tudományos rezervátum). Nemzeti parkot, tájvédelmi körzetet, természetvédelmi területet, vagy azok meghatározott részét - ha az nemzetközileg kiemelkedı tudományos értéket képvisel a miniszter rendeletben, - nemzetközi kötelezettségvállalalásainkkal összhangban bioszféra rezervátummá minısíthet. A bioszféra rezervátumon belül a kiemelkedı természetvédelmi érték közvetlen megóvására magterületet kell kijelölni. A természetes vagy természetszerő erdei életközösség megóvását, a természetes folyamatok szabad érvényesülését, továbbá a kutatások folytatását szolgáló erdıterületeket jogszabályban erdırezervátummá kell nyilvánítani. Az erdırezervátum magterületét az elızı bekezdésben foglaltak szerint kell kijelölni. Fokozottan védett kategóriába kerül a nemzeti park természeti övezete, a bioszféra rezervátum magterülete, továbbá az erdırezervátum magterülete. Valamennyi védett természeti területet védıövezettel kell ellátni, amelyrıl a védettséget kimondó jogszabályban kell rendelkezni. A védıövezetben a természetvédelmi hatóság engedélyéhez vagy hozzájárulásához kötött tevékenységek körét jogszabályban kell meghatározni.
47
A védıövezet rendeltetése, hogy megakadályozza, vagy mérsékelje azon tevékenységek hatását, amelyek a védett természeti terület állapotát vagy rendeltetését kedvezıtlenül befolyásolnák. A törvény hatálybalépése elıtt védetté nyilvánított természeti területek védıövezetét a törvény hatálybalépésétıl számított 1 éven belül kell kijelölni, ennek hiányában a terület határvonalától számított - belterületen 10, külterületen 50 méteres sáv tekintendı védıövezetnek. A törvény részletesen foglalkozik a védett természeti terület mőködésére vonatkozó szabályokkal. A tiltások mellett a szakhatóság kötelezettségeit és hatáskörét is megfogalmazza. Különösen fontosnak tartjuk a más szaktárcák hatáskörét is érintı szabályozást, amelyek közül kiemeljük az erdıgazdálkodásra vonatkozó elıírásokat. E paragrafus elsı bekezdésében a következıképpen fogalmaz a törvény: "Fokozottan védett természeti területen lévı erdıben erdıgazdálkodási beavatkozás csak a természetvédelmi kezelés részeként a természetvédelmi hatóság hozzájárulásával végezhetı." Ezen általános szabályozáson kívül több erdıgazdálkodási tevékenység korlátozását is elıírja a különbözı védettségi fokozatú természeti területeken. Így például védett természeti területen lévı erdıben - erdıtelepítést kizárólag ıshonos fafajokkal és a természetes elegy-arányoknak megfelelıen lehet végezni, - fakitermelést a vegetációs idıszakon kívül kell végezni, - tilos a teljes talajelıkészítés és vágásterületen az égetés, - az erdıfelújítást a termıhelynek megfelelı ıshonos fafajokkal és természetes felújítási módszerekkel kell végezni. Mind a növények fejlıdése szempontjából (növényevı állatok szerepe), mind pedig az állati populációk ideális méretének kialakítása szempontjából fontos a vadászat szabályozása természetvédelmi területeken. Az élı rendszerek védelme, normális mőködése érdekében szükség lehet különleges rendeltetéső vadászterületté nyilvánításra. Erre vonatkozóan a vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló törvény rendelkezései az irányadók. Tudnunk kell, hogy az erdık természetes vadeltartó képességét jelentısen meghaladó vadállomány mellett még a természetes úton, magról történı felújítás sem lehet sikeres. A túltartott vadállomány tehát veszélyezteti erdeinket, így csökkentése feltétlenül szükséges. A halászattal kapcsolatban is szükség lehet korlátozásra. Általános szabályként az lehet irányadó, hogy a vad- és halfajok vadászata, halászata és horgászata csak olyan mértékő lehet, amely a faj természetes állományának sokféleségét, fennmaradását nem veszélyezteti. A vadászható, halászható (horgászható) fajokról, a vadászati, halászati idényekrıl az engedélyezett módokról, eszközökrıl, módszerekrıl a vadgazdálkodási és halászati feladatok ellátásáért felelıs miniszter a természetvédelmi feladatok ellátásáért felelıs miniszterrel együttesen rendelkezik. Ha az adott vad- vagy halfaj állománya veszélyeztetetté válik, a természetvédelmi igazgatóság kezdeményezheti a vadászati ill. halászati korlátozás vagy tilalom elrendelését. Túlszaporodás esetén pedig állományszabályozást kezdeményezhet.
48
5.4. Az élet tiszteletének és védelmének elve az 1996. évi LIV. törvényben (Törvény az erdırıl és az erdı védelmérıl) A törvényt 1996-ban hagyta jóvá az Országgyőlés, s betartása nagyban hozzájárulhat az erdık faji változatosságának megırzéséhez. Annak ellenére, hogy a törvény fıleg gazdasági-gazdálkodási szempontból foglalkozik az erdıkkel, több helyen természetvédelmi mondanivalója is van. Mindenekelıtt szólnunk kell az erdı fogalmáról, ugyanis ezzel azt is meghatározhatjuk, meddig terjed az erdészek és erdıtulajdonosok felelıssége. Erdıterület az ezerötszáz négyzetméteres vagy annál nagyobb erdıterület, amely azonban nem vonatkozik az arborétumokra, a közparkokra, az üzem-, major-, tanyafásításra, az erdıterületen kívüli - karácsonyfa, díszítıgally és vesszı termelését szolgáló - földrészletre, a szennyvíz és hígtrágya elhelyezése céljából létesített fásított területre, az út, vasút és egyéb mőszaki létesítmények körüli fásításra és a folyók, patakok medrében, zátonyain található facsoportokra. Az erdıket tíz évre érvényes üzemtervek szerint kezelik. Az üzemtervet külön dolgozzák ki a nagy és kis erdıterületekre. A növény- és állatfajok védelme érdekében szükséges korlátozásokat és tiltásokat az élıhely, fészkelıhely stb. ismeretében az adott erdırészletre vonatkozóan az üzemtervben, illetve az éves fakitermelési tervekben kell megadni. A gazdálkodóknak az üzemtervekkel összhangban kell kidolgozniuk az egyéves erdıgazdálkodási terveket, amelyeket a hatóságokkal el kell fogadtatni. Hazánkban jelenleg a kereken 1,7 millió hektár erdıterület 50-55 százaléka van állami tulajdonban és 45-50 százalék közötti arányban magán- ill. önkormányzati tulajdonban. Míg az állami tulajdonú erdıket 22 erdıgazdasági részvénytársaság kezeli, addig a magánszektorban 260-300 ezer között van a tulajdonosok száma. Ez utóbbi tény azt eredményezi, hogy a magántulajdonú erdık átlagos mérete 2 hektár alatt van. A rendkívüli elaprózottság és az új tulajdonosok túlnyomó részének erdészeti szakképzetlensége igen nagy veszélyeket rejt magában mind az erdık élıvilágára nézve, mind pedig - ami ezzel összefügg - a távlati gazdasági célok szempontjából is. (Egy biológiailag leromlott erdı gazdaságilag is kevesebb hasznot hoz, mint egy egészséges, fejlett, változatos élıvilágú erdı.) Ezt a veszélyt felismerve, a törvényalkotók a tulajdonosok jogait és kötelességeit is megfogalmazták. Ez ugyan több tekintetben érzékenyen érinti a tulajdon "szentségét", de közérdekbıl is szükség volt szabályozásra, mert az erdık a gazdasági funkción kívül különleges funkciókat töltenek be a társadalom életében, mint pl. üdülési, egészségügyi, kulturális, oktatási, szociális funkciókat, dombsági és hegységi területeken talajvédelmi funkciót stb. A mi szempontunkból természetesen az erdı ökológiai funkciója, nem utolsósorban az egységes földi rendszer mőködésében betöltött szerepe (ld. szén-ciklus) a legfontosabb. Mindez a "magasabb érdekek" érvényesítését teszi szükségessé. A törvény megalkotói törekedtek erre.
49
Mindenekelıtt kiemelendınek tartjuk, hogy a törvény kimondja: minden erdıkezelési munkát csak szakmai felügyelet alatt lehet végezni. Nagy kiterjedéső erdıkben kötelezı lesz megfelelı szakmai képesítéssel rendelkezı erdészeti szakembereket foglalkoztatni, kisebb erdıterületeken pedig szaktanácsadókat kell alkalmazni. A törvény - jellegébıl fakadóan - legnagyobb arányban az erdıgazdálkodással kapcsolatos szakmai feladatokkal foglalkozik. Külön fejezetben találjuk az erdıvédelemmel kapcsolatos paragrafusokat. Az erdıvédelmet tágabban értelmezi: beleérti a tőz elleni, a károkozók (pl. fatolvajok) illetve a vadállomány elleni védelmet, továbbá az erdı talajának védelmét is. A természetvédelmi szempontból is kívánatos, szakszerő erdıkezelést segíti Keszthelyi I. - Csapody I. - Halupa L. (1995): Irányelvek a természetvédelem alatt álló erdık kezelésére c. munkája.
5.5. Az önkormányzati környezetvédelmi elıadó fıbb feladatai az alapelv érvényesülésében A 2. fejezetben részletesen elemeztük a környezetvédelmi elıadó függıségi viszonyait. Láthattuk, hogy "a keze eléggé meg van kötve", mégis mint az önkormányzat felelıs szakembere sokat tehet a döntéselıkészítésben. Ha szakmai felkészültségével, érveivel ki tudja vívni környezete elismerését, a döntések során hallgatni fognak rá. Sokat tehet továbbá saját hatáskörén belül is. Az élet rendkívül sok problémát tud produkálni, s ezek annyira változatosak lehetnek, hogy általános érvényő recepteket nem lehet adni megoldásukra. E rövid fejezetben inkább csak felvillantunk néhány lehetséges problémát, s utalunk a megoldásra. Egy településen - annak mérete, földrajzi fekvése, fıbb funkciói (ipari, szolgáltató, iskola stb.) miatt - rendkívül eltérı gondokkal találhatjuk szembe magunkat az élıvilág és az ember veszélyeztetése szempontjából. Van azonban a településeknek olyan tulajdonságuk, amelyben csaknem minden esetben hasonlítanak egymáshoz: a bel- és külterület mint élıhely különbözıségében. Ennek megfelelıen az élıvilág is lényegesen különbözhet egymástól (és általában különbözik is) a település bel- és külterületén. Belterületen mesterséges parkok, parkerdık, esetleg arborétumok, út menti fasorok fordulnak elı, a családiházas övezetben elıkertek, konyhakertek, füves és díszfákkal betelepített telkek gyakoriak. A parkerdık és arborétumok biológiailag is értékesek lehetnek - annak ellenére, hogy telepített fákról van szó, s különösen az utóbbiakban tájidegen fajok fordulnak elı. Ezek azonban nem veszélyeztetik a természetes ökoszisztémákat, mert az emberi kezelés eredményeképpen "kerítésen belül maradnak". Ugyanakkor az oktatásban és ismeretterjesztésben, néha a tudományos vizsgálatokban betöltött szerepük éppúgy fontos lehet, mint rekreációs és esztétikai funkciójuk is. Ha még nem védettek, az önkormányzati környezetvédelmi elıadó kezdeményezheti a védetté nyilvánítást (5.3. fejezet). 50
Az egyéb települési zöldterületek ökológiai értéke jóval szerényebb, az ember számára azonban a települést mint élıhelyet egészségesebbé, kellemesebbé teszik. Közismert levegıtisztaság-védelmi és zajszőrı szerepük, legtöbbször esztétikai okokból is védelmet érdemelnek. Az önkormányzati környezetvédelmi elıadó feladatai közül az elsık között kell, hogy szerepeljen az érintett település zöldterületi térképének elkészíttetése amennyiben még nem áll rendelkezésére ilyen. Ennek során - a zöldterületi típusok feltérképezésén kívül - azt is fel kell deríteni, van-e olyan egyedi fa vagy életközösség, telepített fa stb. a településen, amely természetvédelmi oltalmat igényel, s eddig még nem nyilvánították védetté. Ha igen, akkor a természetvédelmi törvény vonatkozó paragrafusai szerint kezdeményezni kell a védetté nyilvánítást. Attól függıen, hogy helyi vagy országos jelentıségő lesz a védett objektum/terület, a környezetvédelmi felelısnek eltérık lesznek a feladatai (ld. 5.3. fejezet). Nem ritka eset, hogy a képviselı-testület meggyızésére is szükség van a védetté nyilvánítási eljárás folyamatában. Gyakran kerülnek olyan döntési helyzetbe az önkormányzat képviselıi a településeken, amelynek során egy vállalat vagy egy magánember telket akar vásárolni ipari üzem vagy irodaépület építése céljából. Az elıbbi esetben elızetes környezeti hatásvizsgálat készíttetésére kell kötelezni a vásárlót (ld. késıbb), az utóbbi esetben azonban a "pénz beszél, a kutya ugat" elv szokott érvényesülni. Mit lehet tenni, ha a zöldterületben amúgyis szegény belterületen az irodaépület újabb részt vesz el a zöldterületbıl, s a vásárló azzal érvel, hogy az épület nem fogja szennyezni a környezetet, a felszámolt parkrészletben nincsenek védett fák? Az ellenérvek sorában a zöldterületek lokális funkcióinak számbavételétıl, a növények globális rendszerben betöltött szerepéig mindent fel kell vonultatnunk. Leghatékonyabb azonban az, ha sikerül megelızni az ilyen szituációkat. Ez úgy érhetı el, hogy a települési önkormányzat képviselı-testületét - a település környezetvédelmi problémáinak tárgyalása során - meg kell gyızni (jól elıkészített írásos anyag segítségével), hogy egy túlzsúfolt belvárosban moratóriumot kell kimondani a zöldterületekkel fedett telkek értékesítésére. Viszonylag gyakorinak mondható, hogy a települések külterületén természetvédelmi oltalom alatt álló életközösségek fordulnak elı. Ezek meghatározott jogi védettséget élveznek, veszélyeztetettségük mégsem elhanyagolható. A konfliktusok forrása leggyakrabban itt is a gazdasági érdek szokott lenni. Ha pl. egy gyár ilyen hely szomszédságában mőködik és új telephelyet akar létesíteni, igyekszik a védett terület rovására terjeszkedni. Néha rendkívüli anyagi "áldozatra" is képes, ha a kiszemelt terület számára a legkedvezıbb megoldásnak számít. Ilyen esetekben még a korrupció sem zárható ki, amelynek alapos gyanúja esetén a rendırségi, majd bírósági eljárás tehet pontot az ügy végére. Fontos, hogy a környezetvédelmi elıadó jó kapcsolatokat építsen ki a környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság szakembereivel, a környezet- és természetvédelemmel foglalkozó kutatóhelyekkel, s kényes kérdésekben kérje ki véleményüket. A jól képzett szakemberek segítenek annak eldöntésében, mennyire értékes vagy értéktelen ökológiai szempontból egy adott zöldterület. Egy településen azonban alapelv legyen a zöldterületek megırzése, sıt ha lehet, kiterjedésük növelése.
51
52
6. AZ EGZAKT MEGISMERÉS ELVE - KÖRNYEZETI MONITORING Nem ritka eset még a környezetvédelmi szakirodalomban sem, hogy környezeti katasztrófáról, a környezet visszafordíthatatlan károsodásáról, egyre fokozódó szennyezésérıl, a természet állapotának világszerte tapasztalható leromlásáról olvasunk. Mindaddig, amíg nincs kellıen pontos képünk a környezet állapotáról, természetes és antropogén hatásokra bekövetkezı változásairól, szélsıséges nézetek üthetik fel a fejüket mindkét irányban: túl rózsaszínő vagy túl pesszimista vélemények hangzanak el a környezetkárosítások mértékérıl, a veszélyek nagyságáról. A környezet állapotának és állapotváltozásainak megítélése akkor válik megbízhatóvá, ha minél több egzakt paraméterrel tudjuk jellemezni azt. A mérések, megfigyelések tartósan kell, hogy kövessék a földi rendszerek állapotváltozásait, s egységes, korszerő módszereken kell, hogy alapuljanak. Mindazon periodikusan ismétlıdı és folyamatos megfigyeléseket, méréseket, valamint azok értékelését, amelyek egy adott idıtartam alatt a környezetben végbement változásokat hivatottak nyomon követni, környezeti monitoringnak nevezzük. A környezeti monitoring létrehozásának elsı lépéseként meg kell határozni, hogy a környezet mely elemét/elemeit és azok mely paramétereit kívánjuk mérni. Ez utóbbiak kiválasztásánál a "szükséges és elegendı" elvet kell követni. Vagyis meg kell állapítani, melyek a legfontosabb paraméterek, amelyek nélkül nem lehet megbízható képet kapni az adott környezeti elem - környezetvédelmi szempontból fontos változásairól, ugyanakkor kerülni kell a lényegtelen paraméterek bevonását a vizsgálatba. A mérıeszközök számának meghatározásánál is ajánlatos a "szükséges és elegendı" elv követése. Mivel ezek sokszor nagyon drágák, gazdaságtalan az elegendınél többet használni belılük. Általában azonban az szokott gondot okozni, hogy a számuk messze elmarad a szükségestıl. A környezeti monitoring eszközrendszere fizikai, kémiai és biológiai módszereket, eszközöket foglal magában. Ezek közül ma még domináns az elsı két csoport, s jelentıségéhez mérten kisebb súlyú az utóbbi. A biológiai módszercsoport élılények reakcióira épül, s mivel azok a környezetváltozás komplex hatásaira reagálnak, segítségükkel a legmegbízhatóbb képet kaphatjuk a környezeti veszélyekrıl. Fejlesztésükre, szélesebb körő elterjesztésükre szükség van. Az egzakt adatok birtokában a környezetkutatás minden területén törekedni kell a környezetkárosító folyamatok tudományos pontosságú megismerésére. Alapvetı cél a folyamatok trendjének, a kiváltó okoknak és a beavatkozás lehetséges módjainak feltárása. Csak megbízható tudományos ismeretek birtokában avatkozhatunk be a környezeti rendszerek mőködésébe. Különösen fontosnak ítéljük, hogy a törvények, rendeletek tudományos pontosságú mérésekre, vizsgálatokra alapozva szülessenek meg, s bennük olyan szabályozás valósuljon meg, amely maga is segíti az egzakt megismerés érvényesülését.
53
6.1. A határértékekre vonatkozó általános törvényi elıírások Az egzakt megismerés elvének szellemében mérnünk és értékelnünk kell a környezetben végbement változásokat. A környezetvédelem egyik nagyon fontos kérdése: hol van az a határ, ameddig a szennyezı anyagok nem okoznak környezeti vagy egészségügyi károkat? A határértékekkel kapcsolatos elméleti kérdésekkel az általános környezetvédelem keretén belül foglalkoztunk (Kerényi A. 1995). Most azt vizsgáljuk meg, hogyan jelentkezik ez a problémakör a környezetvédelem mindennapi gyakorlatában. Mindenekelıtt a törvényi hátteret kell megismernünk. Szólnunk kell a környezetvédelmi törvény néhány általános rendelkezésérıl, mivel ezek meghatározzák a mérések lehetséges célját. A határértékek különbözı szempontok szerint csoportosíthatók. A nem szennyezés jellegő határértékeket igénybevételi határértékeknek tekintjük. Ilyenek pl. a kızetek, ásványok bányászatára vagy a természetes élıvilág gazdasági célú felhasználására (pl. halászat, vadászat) megállapított határértékek. Ezenkívül lehetnek kibocsátási (emissziós) és szennyezettségi (immissziós) határértékek. Ez utóbbit nevezhetjük környezetminıségi határértéknek is. A védendı környezeti elem sajátosságaitól, illetıleg a szennyezés jellegétıl függıen meghatározhatók: 87§ (2) a) általános jellegő, b) területi, c) helyi, d) egyedi, e) védelmi övezetekre vonatkozó ökológiai, egészségügyi, tervezési, továbbá rendkívüli helyzetben alkalmazandó határértékek. A kibocsátási határérték megállapítható: 88.§ (2) a) valamely termékre (termék határérték), b) valamely technológiára, vagy szennyezı anyagra jellemzı kibocsátás mennyiségére (technológiai határérték; amely lehet kibocsátási koncentráció vagy anyagfelhasználás, termelés, energiatermelés mennyiségére vonatkozó fajlagos érték stb.), c) adott területen a szennyezı forrás által kibocsátható szennyezı anyag vagy energia mennyiségére (területi határérték), d) meghatározott területre vagy termelési ágra, szennyezıforrás csoportra vonatkozó összmennyiségben. Igénybevételi határérték megállapítható: (3) a) valamely környezethasználatra vonatkozóan az igénybevétel megengedhetı mértékére (az elıidézhetı környezeti változás mértéke, az összesen vagy egy idıegység alatt kitermelhetı természeti erıforrás mennyisége),
54
b) valamely területen az igénybe vehetı környezeti elem elvonásának, használatának megengedhetı mértékére, c) meghatározott kitermelıi, illetve felhasználói körre vonatkozó összemennyiségben. A (3) a és b között elsısorban az a különbség, hogy b szerint valamely konkrét területre vonatkoztatva állapítjuk meg az igénybevételi határértéket, míg a esetben valamely környezeti erıforrás összes mennyiségére. A c esetben valamely gazdasági ágazatra határozzák meg a kitermelhetı mennyiséget. A törvény fontos elemének tartjuk, hogy a határértékek megállapítása során figyelembe kell venni a természeti folyamatok és az egyes környezetterhelı tényezık várható együttes hatását is. A határértéket a környezetvédelmi miniszter az érdekelt ágazat miniszterével közösen kiadott rendeletben határozza meg. Egyes esetekben (fıleg egyedi határértékek megállapításakor) a környezetvédelmi hatóság is eljárhat, sıt a helyi önkormányzatnak is van ilyen lehetısége. Utóbbi azonban csak helyi szintő szigorítással élhet. Láthatjuk, hogy a törvény meglehetısen sokféle határérték megállapítását írja elı ill. teszi lehetıvé. Ahhoz azonban, hogy ezek elérjék céljukat, a jobb környezetminıség megvalósítását, nagyon sok vizsgálatra, mérésre van szükség, sıt a határértékek megállapításának tudományos módszereit is fejleszteni kell. Az ezzel kapcsolatos gondokról az általános környezetvédelem keretén belül tanultunk. Nézzük meg ezek után, hogyan mőködnek a hazai környezetellenırzı rendszerek, egyáltalán: mely területeken beszélhetünk valódi monitoring-rendszerrıl.
6.2. A levegıminıség monitoring-rendszere hazánkban Magyarországon a lakókörnyezet levegıminıségének tartós nyomon követését viszonylag jól kiépített monitoring-rendszer az ún. Országos Immissziómérı Hálózat állomásai teszi lehetıvé. A hálózatot az ÁNTSZ (Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat) mőködteti. A mérımőszerek és laboratóriumok rendszeres méréseket végeznek, s a nyert adatok segítségével a levegı szennyezettségi állapotát jellemezhetjük. A monitoring-hálózatba 99 település tartozik. Ezek területén 364 mérıhelyen 24 órás szakaszos mintavételezéssel vizsgálják a levegı SO2-, NO2- és koromtartalmát, továbbá 689 mintavételi helyen mérik az ülepedı por mennyiségét. A mérıhálózat fejlesztése eredményeként több településen mőködnek teljesen automatizált mérımőszerek is. A CO, az O3 és a szénhidrogének mérése egyelıre sokkal kevesebb helyen történik, ezért a települések levegıszennyezettségét az elıbb említett négy szennyezı komponens koncentráció-adatai alapján állapítják meg. A levegıminıség meghatározásának módszerében 1990-ben változás történt. Ahhoz azonban, hogy a korábbi idıszakok adatait is megfelelıen tudjuk értékelni, az alábbiakban ismertetjük az 1990 elıtt használatos minısítési rendszert is.
55
6.2.1. A levegıminıség meghatározása 1990 júliusáig A naponkénti, illetve havonkénti mérési eredményeket a könnyebb áttekinthetıség érdekében az adott település egészére, a főtési és a főtés nélküli félévre átlagolták. Az értékeléshez a számtani átlagolással képzett féléves átlagértékek mellett rendelkezésre álltak a mérések számára, a normatúllépések gyakoriságára, a 90%-os gyakoriságra vonatkozó adatok is. Az átlagot meghaladó mérések száma és nagysága alapján számították a tartós immisszió értékét, és mind az átlagimmisszió, mind a tartós immisszió alapján minısítették a települést a levegı szennyezettsége szerint. A skála öt fokozatú volt, amellyel megadták a település átlagos vagy tartós levegıszennyezettsége és az adott szennyezı anyagra elıírt immissziós határérték (= immissziós norma) viszonyát. tiszta levegı megfelelı levegı szennyezett levegı erısen szennyezett levegı igen erısen szennyezett levegı ahol
I t ≤ 0, 5 I n 0, 5 I n < I t ≤ 1I n 1I n < I t ≤ 1, 5I n 1, 5 I n < I t ≤ 2 , 5I n 2, 5 In < It
It = tartós immisszió In = immissziós norma It = I +
∑(c j − c) 2
z − 0,5 c = adott mérésekkel számolt átlagkoncentráció
cj = mindazon értékek, melyekre fennáll cj > c z = ezen mérések száma I = átlagimmisszió A négy vizsgált szennyezı anyag egészségügyi határértéke (immissziós norma = In) védett I. területen 1990-ig a következı volt: 150 µg/m3 kén-dioxid (SO2) nitrogén-dioxid (NO2) 85 µg/m3 ülepedı por 12,5 g/m2/30 nap korom 50 µg/m3 A fenti immissziós normák - az ülepedı por kivételével - a 24 órás mérések eredményeire vonatkoztak. Az immissziómérés gyakorlata azonban a maximális szennyezıhatás megállapítására is kiterjedt. Ennek érdekében meghatározták a 30 perces maximális szennyezettség (In max.) értékeit is. A mérési mintaszámnak 24 órás mérés esetén évente legalább 91-nek kellett lennie, a 30 perces mérések száma pedig minimum 4320 volt. Az is a követelményekhez tartozott, hogy a vizsgált idıszakban a méréseket egyenletes idıközönként kellett elvégezni. 56
A levegı tisztaságának védelme szempontjából a lakott területeket két kategóriába sorolhatták. Az ország településeinek túlnyomó része az ún. védett kategóriába tartott. Ezen belül azonban kevésbé szigorú határértékeket állapíthattak meg azokra az összefüggı iparterületekre ill. mezıgazdasági nagyüzemi telepekre, amelyek lakott és/vagy kiemelten védett területekkel közvetlenül nem érintkeznek. Ezt az "alkategóriát" védett II. jelöléssel látták el. Kiemelten védett kategóriába sorolták az országnak azokat a területeit, ahol az egészség, illetıleg a környezet védelme érdekében a levegı tisztaságának fokozott védelme indokolt (pl. természetvédelmi terület, gyógy- és üdülıhely). A településrendezési tervekben a levegıtisztaságvédelmi kategóriákba sorolt településrészek határait fel kellett tüntetni. A területrendezési terveket - külön jogszabályban meghatározott módon egyeztetni kellett az OKTH-val (Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal), illetıleg az elsı fokú levegıtisztaság-védelmi hatósággal (a továbbiakban: levegıtisztaság-védelmi hatóság). Meg kell jegyeznünk, hogy az OKTH már nem létezik, de érvényes jogszabályban még elıfordul a neve. Helyhez kötött, mőködı légszennyezıforrásokkal kapcsolatos követelmények a Minisztertanács 21/1986. sz. rendelete szerint az alábbiakban ismertetendı módon alakultak. A helyhez kötött, mőködı légszennyezı forrással kapcsolatban a levegıtisztaságvédelmi hatóság a) kibocsátási határértéket állapít meg; b) az üzemeltetıt - a káros légszennyezés megszüntetése érdekében - megfelelı elszívó-tisztítóberendezés létesítésére, a technológia korszerősítésére vagy más intézkedésre kötelezheti; c) mérést, vizsgálatot (a továbbiakban: vizsgálat) végezhet vagy végeztethet; d) az üzemeltetıt a légszennyezı anyag kibocsátásának mérésére kötelezheti; e) nyilvántartja a légszennyezı-forrás jellemzı adatait. Az OKTH elnöke az egészségügyi miniszterrel egyetértésben meghatározza a) azoknak a településeknek a körét, amelyekre rendkívüli levegıtisztaság-védelmi intézkedési tervet (a továbbiakban: füstköd riadóterv) kell készíteni; b) a füstköd riadóterv általános tartalmi követelményeit. A riadótervben meg kell határozni a rendkívüli intézkedések elrendelésére és végrehajtására kötelezett szerveket. (1) A káros légszennyezést okozó, helyhez kötött légszennyezı forrás üzemeltetıjét légszennyezési birság (a továbbiakban: birság) megfizetésére kell kötelezni. (2) Bírságot kell kiszabni a mozgó légszennyezı forrást üzemben tartó jogi személlyel szemben a kibocsátási határérték túllépése miatt. (3) Az (1) bekezdés szerinti bírságot a légszennyezı forrás helye szerinti illetékes elsı fokú levegıtisztaság-védelmi hatóság, a (2) bekezdés szerinti bírságot pedig a közlekedési miniszter által kijelölt szerv szabja ki. (4) A bírság megfizetésének és felhasználásának módjáról külön jogszabály rendelkezik.
57
(5) A bírságolási eljárást a megindításától számított 60 napon belül be kell fejezni. A bírságot határozatban kell kiszabni. A Minisztertanács 21/1986 (VI. 2.) számú rendelete szerint a végrehajtásért felelıs szervek a következık. (Megjegyzés: Az OKTH elnökének szerepét ma már a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter tölti be.) (1) Az egészségügyi miniszter állapítja meg a) a légszennyezı anyagok körét, b) a levegıminıségi határértékeket, c) a légszennyezettség mérésére vonatkozó szabályokat. (2) Az OKTH elnöke a helyhez kötött légszennyezı forrásokkal kapcsolatban a) az egészségügyi miniszterrel egyetértésben határozza meg - a területi kibocsátási határérték kiszámítására vonatkozó szabályokat, - az összetevıivel egyértelmően nem jellemezhetı kellemetlen szagú légszennyezı anyagok (bőz) elleni védekezéssel kapcsolatos szabályokat, - a kibocsátás mérésével kapcsolatos szabályokat, - a levegı tisztaságának védelmére vonatkozó egyéb elıírásokat, tilalmakat; b) az érdekelt miniszterrel egyetértésben határozza meg a technológiai kibocsátási határértékeket. (3) A közlekedési miniszter a belügyminiszterrel, az egészségügyi miniszterrel és az OKTH elnökével (környezetvédelmi miniszterrel) egyetértésben állapítja meg a mozgó légszennyezı források tekintetében a) a közlekedésre jellemzı légszennyezı-anyagokra vonatkozó kibocsátási határértékeket, valamint b) a kibocsátás mérésével kapcsolatos szabályokat. (4) Az Országos Meteorológiai Szolgálat (a továbbiakban: OMSZ) elnöke az OKTH elnökével (környezetvédelmi miniszterrel) egyetértésben állapítja meg az idıjárási tényezıknek a légszennyezettségre gyakorolt hatása (a légszennyezı anyagok terjedése, ülepedése és kémiai átalakulása) vizsgálatával, mérésével, figyelemmel kísérésével és elırejelzésével kapcsolatos szabályokat. A levegıtisztaság-védelemmel kapcsolatos ellenırzési és mérési feladatok ellátásért a következık a felelısek: a) a légszennyezettség tekintetében az egészségügyi miniszter, b) a helyhez kötött légszennyezı források légszennyezı anyag kibocsátásával kapcsolatban az OKTH elnöke (a környezetvédelmi miniszter), c) a mozgó légszennyezı források légszennyezı anyag kibocsátása tekintetében a közlekedési miniszter és a belügyminiszter, d) az idıjárási tényezıknek a légszennyezettségre gyakorolt hatása vonatkozásában az OMSZ elnöke. A rendeletben felsorolt ellenırzési és mérési feladatok felelısségi rendszere gyakorlatilag ma is érvényes. Az OKTH elnöke helyett a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter értendı.
58
6.2.2. A levegıminıség meghatározása 1990 júliusától 1990. július 1-jétıl az MSZ 21854-1990 sz. szabvány rögzíti a levegıtisztasági követelményeket. A szabvány elıször a fogalommeghatározásokkal majd a határértékekkel foglalkozik az alábbiak szerint. Levegıminıségi határérték: a környezeti levegıt szennyezı anyagok azon koncentrációja, illetve mennyisége, amelynek meghatározott idın át tartó fennállása esetén egészségkárosodás nem következik be. Rövid idejő levegıminıségi határérték: a környezeti levegıt szennyezı anyagoknak 30 perces (In max.), illetve 24 órás (In) mérései során megengedhetı legnagyobb koncentrációja. Alkalmazási területe: A rövid idejő levegıminıségi határértékek célja az akut egészség- és környezetkárosodás kialakulásának megelızése - a legnagyobb szennyezı hatás nagyságának értékelése, - az ipari szennyezı források megengedhetı kibocsátásának megállapítása, - hatósági intézkedések megalapozása. Hosszú idejő levegıminıségi határérték: éves határérték. Főtési és nem főtési félév az 1 évnél hosszabb ideig tartó folyamatos vizsgálat esetén különböztethetı meg. Főtési félév a tárgyév október 1-je és a rákövetkezı és március 31-e közötti 6 hónap. Nem főtési félév a tárgyév április 1-je és szeptember 30-a közötti 6 hónap. A hosszú idejő (éves) levegıminıségi határértékek alkalmazási területe: - hosszú idejő (éves) levegıminıségi határértékek elıírásának célja a krónikus egészség- és környezetkárosodás kialakulásának megelızése, - az egyes területek levegıminıségének jellemzése, - a levegıtisztaság-védelmi intézkedések eredményeinek értékelése, - trendvizsgálatok. Technikai határérték: gyakorlatban használható koncentráció arra a szennyezı anyagra, amely rákkeltı hatású, ezért a jelenlegi tudományos ismeretek szerint levegıminıségi határértéke nem állapítható meg. Tervezési határérték: fıleg a területi kibocsátási határérték kiszámítására szolgáló koncentráció. Szmogriadó-határértékek: a füstköd intézkedéseket megalapozó határértékek.
(szmog)
kialakulása
esetén
szükséges
Veszélyességi fokozatok: az egyes anyagok toxikológiai jellemzıi alapján történı besorolása: 1-es fokozat: kifejezetten veszélyes, 2-es fokozat: veszélyes 3-as fokozat: mérsékelten veszélyes 4-es fokozat: kevésbé veszélyes Levegıminıségi határértékek
59
Levegıminıségi határértékkel részletesen szabályozott szennyezı anyagok: Ide tartoznak azok az anyagok, amelyek mind rövid, mind hosszú idejő határértékkel szabályozottak. Ezek hazánkban leginkább jellemzik és befolyásolják a levegı minıségét, mérésük általában rendszeresen történik. A határértékeket a 2. táblázat tartalmazza.
60
2. táblázat. Határértékekkel részletesen szabályozott légszennyezı anyagok területi besorolástól függı határértékei az MSZ 21854-1900 szabvány szerint. A táblázatban a veszélyességi fokozatok jelentése: 1 = kifejezetten veszélyes, 2. veszélyes, 3 = mérsékelten veszélyes, 4 = kevésbé veszélyes
Veszélyességi fokozat
Kiemelten védett éves
3
2
2
2
3
1
30
1000
30
30
30
20
24 órás
100
2000
70
70
60
50
Védett I. 30 perces
éves
24 órás
Védett II. 30 perces
éves
24 órás
30 perces
150
kén-dioxid µg/m3 70 150
500
150
500
1000
5000
szén-monoxid µg/m3 2000 5000
10 000
5000
10 000
20 000
85
nitrogén-oxidok µg/m3 100 150
200
150
200
400
85
nitrogén-dioxid µg/m3 70 85
100
120
150
200
100
szálló por µg/m3 50 100
200
100
200
300
50
korom µg/m3 25 50
150
50
150
300
61
2. táblázat.
Folytatás
Fizikai-kémiai tulajdonság
Veszélyességi fokozat
a) gáz* b) vízoldható** c) nem oldható*** * ** ***
2
éves
Kiemelten védett 24 órás 30 perces
3 6 20
Védett I. 24 órás
30 perces
éves
Védett II. 24 órás
30 perces
5 10 30
20 30 200
3 6 20
5 10 30
20 30 200
Fluoridok µg/m3 5 3 10 6 30 20
gázalakú fluoridok, mint F (HF, SiF4) a szálló por vízben jól oldódó szervetlen fluoridjai (NaF, Na2SiF2) a szálló por vízben kevésbé oldódó szervetlen fluoridjai (AlF3, Na3AlF6, CaF2)
2. táblázat.
Folytatás
Veszélyességi fokozat
4
2. táblázat.
1 1 2
Kiemelten védett
30 napos éves
Ülepedı por, nem toxikus 12 g/m2/30 nap 100 t/km2/év
Védett I.
Védett II.
16 g/m2/30 nap 120 t/km2/év
21 g/m2/30 nap 150 t/km2/év
Folytatás
Veszélyességi fokozat
62
5 10 30
éves
Anyag neve
Kiemelten védett és védett I.
Védett II.
Az ülepedı por egyes toxikus komponenseinek határértéke µg/m2/30 nap Kadmium 150 300 3 Ólom 12 x 10 24 x 103 3 Vízoldható fluoridok 50 x 10 100 x 103
1
mint F Benz/a/pirén
17
34
63
Levegıminıségi határértékekkel szabályozott szennyezı anyagok: Ide tartoznak a csak rövid idejő levegıminıségi határértékekkel szabályozott anyagok. Az egyes exponált területeken mérésük idıszakos. E határértékek fıleg az egyedi emissziós határértékek megállapításához adnak alapot. A 3. táblázat tartalmazza az ide tartozó fontosabb szennyezık határértékeit. Tervezési határértékekkel szabályozott szennyezı anyagok. Ebbe a csoportban ugyancsak rövid idejő levegıminıségi határértékekkel szabályozott anyagok tartoznak (összesen 328 anyag). Mérésük idıszakos. Határértékeiket az MSZ 21854-1990 szabvány tartalmazza, amely egyedi emissziós határértékek megállapításához adhat alapot. Szmogriadó határértékekkel szabályozott szennyezı anyagokat a 4. táblázatban mutatjuk be. A táblázat eligazítást ad arról, hogy milyen koncentráció-értékeknél kell elrendelni a szmogriadó különbözı fokozatait. A rövid idejő határértékek túllépésének tőrhetı mértékét a szennyezı anyagok veszélyességi fokozatának figyelembevételével, megfelelı szorzószámokkal határozhatjuk meg (5. táblázat). A szabvány a vizsgálat menetét is rögzíti a következık szerint.
Mintavétel Szakaszos mintavétel az MSZ 21456/1, az MSZ 21453 és az MSZ KGST 1925 szerint. Folyamatos mintavétel automata gázanalizátorral.
Vizsgálati módszerek Az egyes szennyezı komponenseket az MSZ 21455/4, az MSZ 21454 és az MSZ 21456 sorozatszabványainak elıírásai szerint, illetve automata gázanalizátorral határozzuk meg. Azokat a szennyezı anyagokat, amelyek meghatározására még nincs vizsgálati szabvány, a szakirodalom szerint elfogadott, az Országos Közegészségügyi Intézet által javasolt korszerő módszerekkel vizsgáljuk.
A levegıminıség értékelése A levegıminıségi adatokat külön főtési és nem főtési idıszakra bontva kell értékelni. Valamely területen a levegıminıség akkor megfelelı, ha a szennyezı anyagok koncentrációja nem haladja meg sem a rövid idejő, sem a hosszú idejő levegıminıségi határértékeket. Valamely területen a levegıminıség akkor tőrhetı, ha az 5. táblázatban foglaltak teljesülnek.
64
3. táblázat.
Határértékekkel szabályozott gyakoribb légszennyezı anyagok µg/m3
Anyag neve
Ammónia Benzin mint C ásványolajból Benz/a/pirén Fenol Higany vegyületek mint Hg Kén-hidrogén Kénsav Klór Korom Metilmerkaptán és merkaptánok együtt Ólomvegyületek mint Pb Ózon Salétromsav Sósav Szén-diszulfid
Veszélyességi fokozat 4 4
Kiemelten védett 24 órás 200 1500
30 perces 200 1500
Védett I. 24 órás 200 1500
Védett II.
30 perces 200 5000
1 2 1
0,001 10 0,3
0,001 10 0,3
0,001 10 0,3
0,001 10 0,3
2 2 2 3 2
8 100 30 50 0,009
8 100 30 50 0,009
8 100 30 50 0,009
8 300 100 150 0,009
1
0,3
0,3
0,3
0,3
1 2 2 2
30 100 50 5
30 100 50 5
30 100 50 5
60 400 200 30
24 órás 500 80 x 103
30 perces 1500 240 x 103
0,01 170 1
0,01 600 1
130 100 300 150 4
300 300 600 300 4
1
2
60 300 150 300
100 600 300 600
65
4. táblázat.
A szmogriadó intézkedéseit megalapozó szennyezıanyag-határértékek (µg/m3)
Készültség
Fokozatok
Szennyezı anyag
I.
kén-dioxid nitrogén-dioxid szén-monoxid szálló por kén-dioxid és szálló por* *
II.
600 600 30000 600
1200 1000 40000 1200
1800 1400 60000 1800
1100
1400
1700
Akkor is indokolt a szmogriadó elrendelése, ha a SO2-koncentráció + 2-szer a szálló por koncentrációja µg/m3ben 24 órás mérés alapján ezen értékeknek megfelel.
Megjegyzések: 1. Az elızıek szerinti határértékek túllépési idıszaka, amely szükséges a szmogriadó elrendeléséhez: készültség: 3 óra határérték-túllépés, I. fokozat: 3 óra határérték-túllépés, II. fokozat: 3 óra határérték-túllépés. 2. Az I-s és a II-es fokozat érvénybe lép akkor is, ha a készültségnél és az I-es fokozatnál elıírt kritériumok 72 órán keresztül fennállnak. 3. Az automatikus regisztrálókból származó mérési adatok 30 perces értékekbıl állnak, amelyekbıl 3 órás koncentráció-átlagokat kell képezni (pl. a 3 órás átlag egymás követı 6 félórás érték átlaga).
5. táblázat. A rövid idejő határértékek túllépésének tőrhetı mértéke a szennyezı anyagok veszélyességi fokozatának figyelembevételével Szennyezı anyagok veszélyességi fokozata
1 2 3 4
66
A határérték-túllépések tőrhetı mértéke 24 órás és 30 perces
1,1-szeres 1,5-szeres 2,0-szeres 2,5-szeres
esetszáma egy évben 24 órás 30 perces
0 1 4 7
9 18 35 53
évi idıtartama %-ban 24 órás 30 perces
0 0,3 1,0 2,0
0,05 0,1 0,2 0,3
6.2.3. Tervek 1998-tól Az értékelési rendszer továbbfejlesztése - tervek szerint - nem érinti a levegıminıségi határértékeket, de gyarapodni fog a meghatározandó adatok, paraméterek száma az alábbiak szerint. A mért adatokból meghatározandó: napi átlagérték, éves/féléves átlagérték határérték-túllépés gyakorisága átlagérték területi kiterjedése 98%-os gyakorisági érték levegıszennyezettségi arányszám I/In együttes értékelés I 2∑ =
∑(I / I n ) 2i N
gyakorisági eloszlások lineáris regresszió A meghatározott értékek alapján az egyes mérési pontok topográfiai helyét ábrázoló alaptérkép segítségével levegıszennyezettségi térkép szerkesztendı. Az osztályozási kategóriákat a jövıben finomítani kívánják a következı határértékek alapján: levegıminıség IΣ megfelelı 0,5 - 1,0 kissé szennyezett 1,0 - 1,1 közepesen szennyezett 1,1 - 1,3 veszélyes mértékben szennyezett 1,3 - 2,0 Az alkalmazási területet is bıvítik - a tér és idıbeli változásokat elemzik, - környezeti hatásvizsgálatnál, elızetes becsléseknél és utólagos értékelésnél, - terjedésvizsgálatoknál, - országhatáron átlépı légszennyezések mértékének megállapításánál, - OKIR adatellátásában, - lakossági tájékoztatásnál is felhasználják a mért, számított és értékelt eredményeket.
6.3. A felszíni vizek minıségi jellemzıi és minısítése. Vízminıségi monitoring 6.3.1. Kémiai vízminısítés A felszíni vizek minısítésének gyakorlata, a vízminıségi kategóriák megállapításának módszere az elmúlt három évtizedben többször változott. Mivel a
67
jelenleg érvényben lévı szabvány csak 1994. január 1-jétıl lépett életbe, a korábbi évtizedek mérési eredményeinek értelmezéséhez szükséges ismernünk a korábbi vízminısítési eljárások lényegét, s a vízminıségi osztályok változásait is. Az 1970-es években négy vízminıségi osztályt különböztettek meg, 1980-tól pedig már csak hármat.
6.3.1.1. Vízminısítés a 70-es években A 70-es években használt vízminıségi osztályok a következık voltak: I. osztály: tiszta víz, amely elvileg - különleges igények kivételével - az összes vízhasználatra alkalmas, így: - kommunális vízellátásra, - élelmiszer- és egyéb ivóvízigényes ipar vízellátására, - pisztrángtenyésztésre, - maximális igényő fürdésre. II. osztály: kissé szennyezett víz, amely kommunális vízellátásra és egyes adott ipari célokra csak megfelelı elıkészítés után alkalmas; elıkészítés nélkül a következı célokra használható: - haltenyésztésre, kivéve a pisztrángtenyésztést, - sportra és üdülésre, - állattenyésztés vízellátására. III. osztály: szennyezett víz. A víz minısége még olyan, hogy számos célra használható. Az ipari vízfelhasználás többsége azonban a víz elıkészítését igényli, elsısorban a lebegıanyag-tartalom és a víz keménysége miatt. Haltenyésztésre csak feltételesen alkalmazható, ehhez külön meg kell vizsgálni a víz fenol-, olaj- és ammónia-tartalmát, pH-értékét, mérgezıképességét és biológiai állapotát. Felhasználható: - mezıgazdasági öntözésre, - ipari vízellátásra (ha szigorúbb követelmény nincs). IV. osztály: nagyon szennyezett víz; nem felel meg az I-III. osztály feltételeinek. Ha a vizsgálatok lehetıvé teszik a vízminıségi állapotnak a vízjárástól függı értékelését, az osztályozást a jellemzı kisvizekre kell felépíteni. Általános irányelvnek tekinthetı, hogy azokat az értékeket tartjuk mértékadóknak, amelyek a legkedvezıtlenebb állapotok középértékét fejezik ki (Benedek P. - Literáthy P. 1979). Az eredményeket legcélszerőbb vízminıségi térképeken ábrázolni. Ezek szerkesztése a következıképpen történik: feltüntetik 1. az oxigénforgalom mutatóit a bal parti sávban, 2. az ásványi anyagok mutatóit a középsı sávban, 3. a jobb parti sávban pedig a különleges mutatókat (ammóniumion, nitrátion, pH-érték, fenolok, detergensek, cianidion, olajok stb.). Ezeket az adatokat meghatározott határértékek alapján minıségi osztályokba sorolják (6/a táblázat).
68
A minıségi osztályokat egyezményes jelkulcs szerint színekkel ábrázolják: I. oszt. kék, II. oszt. sárga, III. oszt. piros, IV. oszt. barna.
69
6/a. táblázat. Az I-III. vízminıségi osztály határértékei 1980-ig Moser M.-Pálmai Gy. (1984) nyomán
Alkotórész
Mértékegység
Osztály I.
II.
III.
mg/l
6
5
3+
%
75
50
30+
a3. BOI5 (O2)
mg/l
5
10
15
a4. Oxigénfogyasztás (O2)
mg/l
10
15
25
a1. Oldott oxigén (O2) a2. Oxigéntelitettség (O2)
(permanganátos) humintartalmú vizek kivételével a5. Kén-hidrogén (H2S)
mg/l
a6. Biológiai állapot, szaprobitás
–
nem mutatható ki oligotól bétamezoig 200
bétától alfamezoig 300
0,1 alfamezo
b1. Kloridion (Cl–)
mg/l
b2. Szulfátion ( SO 24 − )
mg/l
150
250
300
b3. Összes keménység
nko
20
30
40
mg/l
150
200
300
b5. Magnéziumion (Mg )
mg/l
50
100
200
b6. Összes oldott só
mg/l
500
800
1200
c1. Ammóniumion ( NH +4 )
mg/l
1
3
10
c2. Nitrátion ( NO 3− )
mg/l
13
30
–
b4. Kalciumion (Ca2+) 2+
c3. pH-érték
6,5–8,5
6,0–8,5
400
5,5–9,0
természetes savanyú vizek kizárva 3+
c4. Összes vastartalom (Fe )
mg/l
0,5
1
1,5
humintartalmú vizek kivételével c5. Mangán (Mn)
mg/l
0,1
0,3
0,8
c6. Vizgızzel illanó fenolok
mg/l
0,005
0,02
–
mg/l
0,01
0,05
0,1
1
2
3
Magyar gyakorlat c7. Detergensek
c8. Cianidion (CN–) +
70
Csak az anionos mosóanyagokra. A többi anyagra külön határértéket kell felállítani az analitikai módszerekkel összhangban
mg/l
0,01
0,02
Az éjszakai és reggeli mérések eredményei az értékelésnél nem használhatók. a = oxigénháztartás b = ásványi anyagok c = különleges mutatók
0,1
6.3.1.2. Vízminısítés a 80-as években 1980-84 között a hazai vízminısítési rendszert - KGST-ajánlásra továbbfejlesztették. A korábbi négy vízminıségi osztály helyett már csak hármat használtak. Nem ábrázolták külön az oxigénforgalom és az ásványi anyagok mutatóit, valamint a különleges mutatókat, azokat integrálva egy adott folyószakaszon egyféle osztályt tüntettek fel, így a térképolvasás egyszerőbbé vált. Az osztályba sorolás határértékeit a 6/b táblázatban találjuk. A korábbihoz képest változás volt, hogy több szennyezı anyag vizsgálata alapján történt a besorolás, egyes szennyezıdések határértékét szigorították (elsısorban az I. osztályban), ugyanakkor az erısen szennyezett vizeket nem differenciálták tovább, megszőnt a IV. vízminıségi osztály. Újdonság volt a térképszerkesztésben, hogy az adott vízminıségi osztály jelölésén túl feltüntették azokat a komponenseket, amelyek meghaladták az adott vízminıségi osztály határértékeit, valamint jelezték a vízminıség-változás tendenciáját is. 6.3.1.3. Vízminısítés 1994-tıl 1994. január 1-jétıl a felszíni vizek minısítésében az Európai Unió szabványait vesszük alapul. Bár még ebben a vízminısítési rendszerben is meghatározók a kémiai paraméterek, az eddigiekhez képest nagyobb szerepet kapnak a mikrobiológiai jellemzık és fontosak a fizikai paraméterek is. Ez indokolhatja, hogy a jelenlegi vízminısítési rendszerünket komplex vízminısítésként is számon tarthatjuk. A rendszer fontos tulajdonsága, hogy minden eddiginél finomabb vízminıségi különbségek megállapítását teszi lehetıvé. A korábbiakkal ellentétben az élıvizeket öt vízminıségi osztályba soroljuk meghatározott paraméterek rendszeres mérései alapján. Az öt osztály jellemzését az MSZ 12749/1993. sz. szabvány szerint az alábbiakban adjuk meg: I. osztály: kiváló víz Mesterséges szennyezı anyagoktól mentes, tiszta, természetes állapotú víz, amelyben az oldottanyag-tartalom kevés, közel teljes az oxigén-telítettség, a tápanyagterhelése csekély és szennyvízbaktérium gyakorlatilag nincs benne. II. osztály: jó víz Külsı szennyezı anyagokkal és biológiailag hasznosítható tápanyagokkal kismértékben terhelt, mezotróf jellegő víz. A vízben oldott és lebegı, szerves és szervetlen anyagok mennyisége, valamint az oxigénháztartás jellemzıinek évszakos és napszakos változása az életfeltételeket nem rontja. A vízi szervezetek fajgazdagsága nagy, egyedszámuk kicsi, a víz beszetes szagú és színő. Szennyvízbaktérium igen kevés. III. osztály: tőrhetı víz Mérsékelten szennyezett (pl. tisztított szennyvizekkel már terhelt) víz, amelyben a szerves és a szervetlen anyagok, valamint a biológiailag hasznosítható
71
6/b. táblázat.
A felszíni vizek integrált követelményrendszere 1980-tól (KSH)
Vízminıségi komponensek
Mértékegység
Térképen alk. jel.
Vízminıségi osztályok I.
Kis gyakoriságú, idıszakosan vizsgálat vizminıségi komponensek Arzén mg/l – 0,050 Cink mg/l – 0,05 Ezüst mg/l – 0,005 Higany mg/l – 0,0005 Kadmium mg/l – 0,003 Króm (összes) mg/l – 0,020 Nikkel mg/l – 0,020 Ólom mg/l – 0,010 Réz mg/l – 0,020 Bór mg/l – 0,5 Kobalt mg/l – 0,01 Szelén mg/l – 0,01 Összes nitrogén mg/l – 10,0 Összes foszfor mg/l – 1,0 mg/l (öl) 400 Összes lebegı anyag1 Fluoridion mg/l – 0,9-1,7 Cianid mg/l – 0,01 Klorofill-a mg/m3 – 20 Algaszám 1/l – 5 x 105 Nagy gyakoriságú, rendszeresen viszgált vizminıségi komponensek o Vízhımérséklet C (T) 25 Vezetıképesség µS/cm (V) 800 Összes oldott anyag mg/l (Ö) 500 pH 2 – (pH) 6,5-8,0 Oldott oxigén mg/l (O) 6 Kémiai oxigénigény KOIk mg/l (K) 25 Kémiai oxigénigény KOIps mg/l 8 Biokémiai oxigénigény BOI5 mg/l (B) 5 Összes keménység CaO mg/l (Ök) 150 Lúgosság mmol/l (L) 2-15 Magnézium mg/l (Mg) 50 Ammóniumion mg/l (N4) 1,0 Nitrition mg/l (N2) 0,10 Nitrátion mg/l (N3) 20 Ortofoszfátion mg/l (P) 0,3 Kloridion mg/l (Cl) 100 Szulfátion mg/l (S) 100 Ásványolajok mg/l (UV) 0,02 Fenolok mg/l (F) 0,005 Anionaktív detergens mg/l (A) 0,20 Nátrium százalék % (Na) 35 Mangánion mg/l (Mn) 0,5 Vas (összes) mg/l (Fe) 0,5 Olajfedettség3 % 0 Pantle-buck index4 – – 2,5 1 2 3 4
72
Árhullámok levonulásakor nem kell értékelni. Amennyiben a határértékek túllépése természetes (biológiai eredető), nem kell számításba venni. A minısítésnél nem kell számításba venni. Csak a külön leírt törzshálózati szelvényekben vizsgálandó
II.
III.
0,10 0,5 0,01 0,001 0,005 0,100 0,100 0,050 0,200 1,0 0,50 0,02 20,0 3,0 1000
0,10 0,5 0,01 0,001 0,005 0,100 0,100 0,050 0,200 1,0 0,50 0,02 20,0 3,0 1000
0,10 80 10 x 105
0,10 80 10 x 105
30 1600 1000 6,5-8,5 4 40 15 10 350 2 és 15 100 2,5 0,30 40 2,0 200 250 0,2 0,020 0,50 45 1,0 2,0 10 3,5
30 1600 1000 6,5-8,5 4 40 15 10 350 100 2,5 0,30 40 2,0 200 250 0,2 0,020 0,50 45 1,0 2,0 10 3,5
tápanyagterhelés eutrofizálódást eredményezhet. Szennyvízbaktériumok következetesen kimutathatók. Az oxigénháztartás jellemzıinek évszakos és napszakos ingadozása, továbbá az esetenként elıforduló káros vegyületek átmenetileg kedvezıtlen életfeltételeket teremthetnek. Az életközösségben a fajok számának csökkenése és egyes fajok tömeges elszaporodása vízszinezıdést is elıidézhet. Esetenként szennyezésre utaló szag és szín is elıfordul. IV. osztály: szennyezett víz Külsı eredető szerves és szervetlen anyagokkal, illetve szennyvizekkel terhelt, biológiailag hozzáférhetı tápanyagokban gazdag víz. Az oxigénháztartás jellemzıi tág határok között változnak, elıfordul az anaerob állapot is. A nagy mennyiségő szerves anyag biológiai lebontása, a baktériumok nagy száma (ezen belül a szennyvízbaktériumok uralkodóvá válnak), valamint az egysejtőek tömeges elıfordulása jellemzı. A víz zavaros, esetenként színe változó, elıfordulhat vízvirágzás is. A biológiailag káros anyagok koncentrációja esetenként a krónikus toxicitásnak megfelelı értéket is elérheti. Ez a vízminıség kedvezıtlenül hat a magasabb rendő vízi növényekre és a soksejtő állatokra. V. osztály: erısen szennyezett víz Különféle eredető szerves és szervetlen anyagokkal, szennyvizekkel erısen terhelt, esetenként toxikus víz. Szennyvízbaktérium-tartalma közelít a nyers szennyvizekéhez. A biológiailag káros anyagok és az oxigénhiány korlátozzák az életfeltételeket. A víz átlátszósága általában kicsi; zavaros, bőzös, színe jellemzı és változó. A bomlástermékek és a káros anyagok koncentrációja igen nagy, a vízi élet számára krónikus, esetenként akut toxikus szintet jelent. A vízminıségi osztályokba sorolás alapjául a 7. táblázatában megadott határértékek szolgálnak. Mint a vízminıségi osztályok jellemzıinek leírásából láthatjuk, ez az osztályozás részletesebb, pontosabb és szakszerőbb alapokon nyugszik, mint a korábbiak. A vízminıségi monitoringot az ún. országos törzshálózat rendszeres mérései jelentik. A szabvány tartalmazza a mintavételek helyét és gyakoriságát, továbbá a mintavétel módját a 2. melléklet szerint. A mintavételkor a vízhozamot és a vízállást is fel kell jegyezni. Az ilyen módon végrehajtott rendszeres mérések eredményeit az alábbiak szerint dolgozzák fel. Minden egyes vízminıségi jellemzı vizsgálati eredményeinek éves adatsorozatát külön-külön kell értékelni. Mértékadó értéknek általában a 90%-os összegzett relatív gyakoriságú (tartósságú) értéket tekintjük. Ezt az adatot kell a 7. táblázat szerinti határértékekkel összehasonlítani. Ha a mértékadó érték és a határérték megegyezik, illetve annál kisebb, akkor a határértékeknek megfelelı osztály szerinti besorolás az érvényes. A mikrobiológiai jellemzık csoportjában a minısítést a coliformszám alapján végezzük.
73
7. táblázat.
A vizsgálandó vízminıségi jellemzık és a vízminıségi követelmények (határértékek) 1994-tıl Határértékek az
Vízminıségi jellemzık
Mértékegységek
I. kiváló
II. jó
III. tőrhetı
IV. szennyezett
V. A vizsgálati erısen szabványok szennye- azonosító jelzete zett
Megjegyzés
vízminıségi osztályokban A csoport: oxigénháztartás jellemzıi Oldott oxigén
mg/l %
7
Oxigéntelítettség 80-100 Biokémiai oxigénigény (BOI5) mg/l 4 Kémiai oxigénigény (KOIps) mg/l 5 Kémiai oxigénigény (KOIk) mg/l 12 Összes szerves szén (TOC) mg/l 3 Szaprobitási (Pantle-Buck) index 1,8 B csoport: a nitrogén- és a foszforháztartás jellemzıi
6 70-80 100-120 6 8 22 5 2,3
4 50-70 120-150 10 15 40 10 2,8
3 20-50 150-200 15 20 60 20 3,3
Ammónium (NH4-N) Nitrit (NO2-N) Nitrát (NO3-N) Szerves nitrogén Összes foszfor
mg/l mg/l mg/l mg/l µg/l
0,2 0,01 1
0,5 0,03 5
1,0 0,1 10
2,0 0,3 25
100
200
400
1000
Összes foszfor Ortofoszfát (PO4-P)
µg/l µg/l
40 50
100 100
200 200
500 500
*
Elıkészületben
74
<3 < 20 > 200 > 15 > 20 > 60 > 20 > 3,3
MSZ ISO 5813
MSZ 12750-22 MSZ 12750-21 MSZ 12750-21 *
MSZ ISO 7150-1 MSZ 448-12 MSZ 12750-18 MSZ 12750-20 Tározásra vagy állóvizekbe > 1000 MSZ 260-20 nem kerülı folyóvizek esetén. Egyéb esetben. > 500 MSZ 260-20 > 500 MSZ 12750-17 Tározásra vagy állóvizekbe nem kerülı folyóvizek esetén.
> 2,0 > 0,3 > 25
7. táblázat.
Folytatás Határértékek az
Vízminıségi jellemzık
Mértékegységek
I. kiváló
II. jó
III. tőrhetı
IV. szennyezett
vízminıségi osztályokban 50 100 250 25 75 250
V. A vizsgálati erısen szabványok szennye- azonosító jelzete zett
20 10
Coliformszám 1 ml-ben Fekális (termotoleráns) coliformszám 1 ml-ben Fekális streptococcus 1 ml-ben
-
1 0,2
10 1
100 10
1000 100
MSZ ISO 9308-1 MSZ ISO 9308-2
-
0,2
1
10
100
Salmonella 1 l-ben
-
MSZ 448-44; MSZ ISO 8199 MSZ 448-44
nem mutatható ki
**
> 250 > 250
MSZ 12750-17 MSZ ISO10260
Ortofoszfát (PO4-P) µg/l a-Klorofill µg/l C csoport: mikrobiológiai jellemzık
kimutatható
Összes telepszám 37oC-on Összes telepszám 22oC-on D csoport: mikroszennyezık és toxicitás D1 alcsoport: szervetlen mikroszennyezık Alumínium Arzén Bór (B) Cianid Cink Higany Kadmium **
µg/l µg/l µg/l µg/l µg/l µg/l µg/l
Megjegyzés
Egyéb esetben.
MSZ ISO 6222 MSZ ISO 6222
20 10 100 10 50 0,1 0,5
50 20 200 20 75 0,2 1
200 50 500 50 100 0,5 2
500 100 1000 100 300 1 5
> 500 > 100 > 1000 > 100 > 300 >1 >5
MSZ 12750-52 MSZ 12750-11 MSZ 10889-2 MSZ 260-30 MSZ 12750-8 MSZ 12750-12 MSZ 12750-7
Legfeljebb a minták egyharmadában mutatható ki.
75
7. táblázat.
Folytatás Határértékek az
Vízminıségi jellemzık
Mértékegységek
I. kiváló
II. jó
III. tőrhetı
vízminıségi osztályokban 20 50 100 10 20 50 30 50 200 20 50 100 10 50 100
V. A vizsgálati erısen szabványok szennye- azonosító jelzete zett
> 100 > 50 > 200 > 100 > 100
MSZ 260-32 MSZ 260-32 MSZ 260-34 MSZ 12750-33 MSZ 12750-10
20
> 20
MSZ 1484-1
300
500
> 500
MSZ 12750-24
50
100
250
> 250
MSZ 12750-23#
0,005
0,007
0,01
0,05
> 0,05
MSZ 448-45
5 1 3 3
10 2 5 5
30 3 10 10
100 10 50 50
> 100 > 10 > 50 > 50
MSZ 448-50 MSZ 448-51 MSZ 448-51 MSZ 448-51
Króm µg/l Króm (VI) µg/l Nikkel µg/l Ólom µg/l Réz µg/l D2 alcsoport: szerves mikroszennyezık
10 5 15 5 5
Fenolok (fenolindex) Detergensek - anionaktív detergensek - nemionos detergensek Kıolajszármazékok - kıolaj és termékei - policiklusos aromás szénhidrogének (PAH-k) - benz(a)pirén Illékony klórozott szénhidrogének - kloroform - szén-tetraklorid - triklór-etilén - tetraklór-etilén
µg/l
2
5
10
µg/l µg/l
100
200
µg/l
20
µg/l µg/l µg/l µg/l µg/l
#
IV. szennyezett
A kıolajat és termékeit az alumínium-oxidos oszlopkromatográfiás elválasztás után ultraibolya spektrofotometriás módszerrel kell meghatározni.
76
Megjegyzés
7. táblázat.
Folytatás Határértékek az
Vízminıségi jellemzık
Mértékegységek
I. kiváló
II. jó
III. tőrhetı
IV. szennyezett
V. A vizsgálati erısen szabványok szennye- azonosító jelzete zett
Megjegyzés
vízminıségi osztályokban Peszticidek - klórozott szénhidrogén típusú peszticidek - lindán - szerves foszforsavészter típusú peszticidek - malation - fenoxi-ecetsav származékok - 2,4-D - MCPA triazinszármazékok - atrazin (Aktinit PK) Poliklórozott bifenilek (PCB-k) Pentaklór-fenol (PCP) D3 alcsoport: toxicitás (Daphniateszt, csíranövényteszt, statikus halteszt)## D4 alcsoport: radioaktív anyagok Összes β-aktivitás Cézium137 Stroncium90 Trícium
µg/l
0,1
0,2
0,5
2
>2
MSZ 448-42
µg/l
0,1
0,2
0,5
2
>2
MSZ 448-40
µg/l µg/l
0,5 0,2
1 0,3
2 0,5
5 2
>5 >2
MSZ 12750-27 MSZ 12750-27
µg/l µg/l µg/l
0,5 0,01 2
1 0,05 5
2 0,2 10 gyakorl. nem toxikus
5 2 20
nem toxikus Bq/l Bq/l Bq/l Bq/l
0,17 0,011 0,003 8,3
0,35 0,10 0,01 50
0,55 0,22 0,055 165
toxikus 1,1 0,44 0,11 330
MSZ 12750-28 >5 >2 > 20 higításban is toxikus
> 1,1 > 0,44 > 0,11 > 330
MI 19376 MI 19379 MSZ 19392 MSZ 19387
##
A meghatározást az MSZ 22902-1; az MSZ 22902-3; az MSZ 22902-4 és az MSZ 22902-6 szabványok szerint végezzük. "Gyakorlatilag nem toxikus" az a víz, amelyeknek vizsgálata esetén a minták kétharmad részében a vizsgálat eredménye negatív.
77
7. táblázat.
Folytatás Határértékek az
Vízminıségi jellemzık
Mértékegységek
I. kiváló
E csoport: egyéb jellemzık pH Fajlagos vezetés (20oC-on) Vas Mangán Vízhımérséklet Levegı-hımérséklet Összes lebegı anyag Zavarosság Lúgosság Keménység (CaO) Nátrium Nátriumszármazék Kálium Kalcium Magnézium Karbonát Hidrogén-karbonát Szulfát Klorid Szín Szag Átlátszóság 78
µS/cm mg/l mg/l o
C o C mg/l NTU mmol/l mg/l mg/l % mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l
6,5-8,0 500 0,1 0,05
II. jó
III. tőrhetı
IV. szennyezett
vízminıségi osztályokban 6,0-6,5 5,5-6,0 8,0-8,5 8,5-9,0 9,0-9,5 700 100 2000 0,2 0,5 1 0,1 0,1 0,5
V. erısen szennyezett
< 5,5 > 9,5 > 2000 >1 > 0,5
A vizsgálati szabványok azonosító jelzete
Megjegyzés
MSZ 448-22 MSZ 448-32 MSZ 12750-34 MSZ 12750-5 MSZ 1484-2 MSZ 448-2
Csak folyóvízre érvényes
MSZ 12750-6 MSZ ISO 7027 MSZ 448-11 MSZ 448-21 MSZ 448-10 MSZ 448-10 MSZ 448-3 MSZ 448-3 MSZ 448-11 MSZ 448-11 MSZ 12750-16 MSZ 448-13 MSZ 448-15 MSZ 448-2 MSZ 448-35 MSZ 12750-4
Nagy szulfát- és sótartalom esetén (gravimetriás módszer)
Az elızı minısítéstıl eltérı módszert alkalmazunk akkor, ha a vizsgálati gyakoriság kisebb 12-nél. Ezekben az esetekben mértékadó értéknek a legnagyobb vizsgálati eredményt tekintjük, vagyis a víz osztályba sorolását ez alapján végezzük. Az így, komponensenként adódott vízminıségi osztályok közül a legrosszabbat kell egy-egy jellemzı csoporton (A, B, C, D, E) belül mértékadónak tekinteni. A vizsgálati eredmények értékelése alapján a vízminıségi osztályokat (jellemzı csoportokat) legalább 1 : 1 000 000 mértékarányú térképen kell ábrázolni. A térképi grafikus ábrázolás során a folyásirányban nézve, a vízfolyás mentén az egyes jellemzı csoportokat (osztályokat) jelölı színt úgy kell elhelyezni, hogy bal oldalra kerüljön az A, majd ezt kövesse a B, a C, a D és végül az E csoport. Állóvizek esetében a képzeletbeli folyásirány a levezetı csatorna irányába mutat. Pl. ez a Balaton esetében a Keszthelyi-medencétıl a Sió-csatorna felé. Az egyes vízminıségi osztályokat a következı színekkel jelöljük: I. osztály kiváló víz kék II. osztály jó víz zöld III. osztály tőrhetı víz sárga IV. osztály szennyezett víz piros fekete V. osztály erısen szennyezett víz A térképnek tartalmaznia kell az elkészítéskor figyelembe vett vízminıségi jellemzık listáját. Az egyes komponenscsoportoknak megfelelı térkép is szerkeszthetı, de ezeken minden esetben fel kell tüntetni a kiválasztott komponenscsoport megnevezését. Ez esetben az így meghatározott vízminıség csak a szóban forgó komponenscsoportra jellemzı és eltérhet a valamennyi komponenscsoportot magában foglaló általános minısítéstıl.
6.3.2. Biológiai vízminısítés A hivatalosan elfogadott és szabványban rögzített vízminısítés mindeddig elsısorban kémiai paramétereken alapult, s mint láttuk, ma is ilyen van érvényben. Kétségtelen, hogy ez a rendszer is tartalmaz fizikai és biológiai jellemzıket (ez utóbbiak kizárólag mikrobiológiai paraméterek), túlnyomóan azonban kémiai vizsgálatok eredményeire támaszkodik. A biológiai vízminısítés lényege, hogy az élı szervezetek reakcióit veszi alapul a vizek szennyezettségének megállapításához. Igen nagy elınyei közé tartozik, hogy az ún. szinergikus hatásokat is megbízhatóan jelzi, míg a kémiai módszerek erre gyakorlatilag alkalmatlanok. Másik elınye, hogy rendkívül érzékeny módszer dolgozható ki biológiai alapokon, hisz a fajok érzékenysége rendkívül eltérı. Az ún. "teszt-élılényeket" oly módon lehet összeválogatni, hogy azok a szennyezıdés mértékét is jelezzék, s így egy többfokozatú skála állítható fel. Ez az ún. biológiai teszt módszer a toxicitás fokának megítélésében a legérzékenyebb. A szakirodalom szerint (Felföldy L. 1972) igen sok élılény használható a biológiai teszthez: baktériumok, élesztıgombák, egysejtő algák, fonalas zöldalgák, mohák, hínárok. Állatok közül a
79
Paramecium és Microregma fajok, kis rákok (Daphnia, Cyclops, Artemia, Asellus, Gammarus stb.), rovarok és rovarlárvák (szúnyogálca), egyes győrősférgek (pl. Tubifex-teszt), a gerincesek közül a békalárva és igen sok halfaj. A kifejlett állatokon kívül a halivadék, sıt az ikra viselkedését is felhasználják. Ez a rendkívüli változatosság egyben a biológiai vízminısítés elterjedésének egyik akadálya is. Gyakorlatilag ugyanis nem lehet a tesztélılényeket úgy összeválogatni, hogy azok nagyobb földrajzi területen és minden felszíni víztípusban használhatók legyenek. Ennek éppen az eltérı földrajzi környezet az oka: más élılények élnek egy gyors folyású folyóban, mint egy lassú folyásúban vagy a tavakban, eltérı a hideg és a viszonylag meleg, a savanyú és a lúgos pH-jú víz élıvilága stb. Mindezek ellenére a kutatóknak tovább kell foglalkozniuk a biológiai vízminısítés fejlesztésén, mert a gyakorlatban eddig kipróbált módszerek rendkívül hasznosaknak bizonyultak, és a kémiai vízminısítéshez képest új elemekkel bıvítették az adott élıvízrıl nyert információkat. Példaként említjük Dévai Gy. és társainak (1984) a Balaton és a Zala-folyó vízminıségi állapotára vonatkozó vizsgálatait. A szerzık az üledéklakó árvaszúnyogokat használták "teszt-élılényekként", s az alábbi fontosabb következtetésekre jutottak: A Zala természetközeli állapotú felsı szakaszának fajegyüttese hasonlít az Alpok elıterének tiszta viző folyóiban találhatóhoz. Zalaegerszeg szennyvizének hatására az árvaszúnyogok eltőnnek a Zalából, s csak Pakod térségében jelennek meg ismét, de ott is csak a tipikusan szennyezett vízi fajok képviselıi. Zalacsány magasságában az eredetihez többé-kevésbé hasonló faunakép ismét visszaáll, s csak a kisbalatoni Zala szakaszon változik meg ismét, mégpedig a lelassult folyásra és a finomabb szemcséjő, szerves anyagokban gazdagabb üledék felhalmozódására utaló fajok megjelenésével. A Balatonban a szerves szén formájában mért és az árvaszúnyogok elıfordulási sajátosságaival meglepıen jó egyezést mutató szerves anyagok mennyiségi és minıségi összetétele a Chrinomus fajoknál már igazi miliıfaktornak bizonyult. A Balaton árvaszúnyog faunájának átalakulása inkább a trofikus állapot megváltozását tükrözi, míg a Zala esetében a szaprobitási viszonyokban bekövetkezett többszöri váltást fejezi ki. A szerzık eredményeik alapján arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy az élı szervezetek - és közülük is különösen az árvaszúnyogok - a környezeti hatásokat jóval érzékenyebben és sokkal elıbb jelzik, mint a legtöbb általánosan használt eljárás. A jövı szempontjából mindezek az ökológiai szemléletmód maradéktalan érvényesülésének a szükségességét, ill. az élılények tér-idıbeli tömegeloszlási viszonyainak feldolgozásán alapuló környezetvédelmi észlelı rendszer létrehozásának létjogosultságát bizonyítják.
6.4. Talajaink állapotának nyomon követése A talaj a földrajzi környezeti hatások eredményeként változik, fejlıdésen megy keresztül. Természetes viszonyok között ez a változási-fejlıdési folyamat - az emberi 80
élet léptékével mérve - lassú, ezer években mérhetı. A 20. század gépesített és vegyszerre alapozott mezıgazdasága azonban olyan mértékben felgyorsította a talajtulajdonságok változásának folyamatát, hogy ma már néhány év alatt is jól mérhetı változások mehetnek végbe talajainkban. Mivel ezek a változások túlnyomórészt a potenciális termıképesség csökkenésével járnak együtt, ma már az is szükségessé vált, hogy egzakt mérések alapján tudományos pontosságú információkat szerezzünk róluk. Hazánk talajairól gazdag térképanyag áll rendelkezésünkre. Kiemeljük az ún. Kreybig-féle térképeket, melyek az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézetében (TAKI) találhatók, és az 1 : 10 000-es méretarányú genetikus üzemi talajtérképeket, melyek az ország szántóterületének mintegy kétharmadára készültek el. (Sajnos a rendszerváltás óta ezek készítése leállt. A régebben elkészült térképek egy-egy példányát a MÉM Növény- és Talajvédelmi Szolgálat talajtani osztályain ırzik.) A földhasználat regionális tervezését megalapozó közepes méretarányú térképek közül legjelentısebbek az 1:75 000 méretarányú eróziós térképek, az ország 1:200 000 méretarányú talajtérképe (MTA-TAKI, MÉM-NAK), valamint "Az ország agroökológiai potenciáljának felmérése" címő országos program keretében 1:100 000 méretarányban megszerkesztett térkép a termıhelyi adottságokat meghatározó talajtani tényezıkrıl (MTA-TAKI), amelyben - kódszámokkal - hét talajtényezı került feltüntetésre: a talaj típusa, altípusa; talajképzı kızet; kémhatás és mészállapot; fizikai talajféleség; vízgazdálkodási tulajdonságok; szervesanyag-készlet; termıréteg vastagsága. A térkép két további kódszámmal (agyagásvány-társulások; talajértékszám) kiegészítve "Agrotopográfiai térkép" címmel nyomtatásban is megjelent. Elsısorban az országos tervezést szolgálják azok az 1:500 000 méretarányú térképek, amelyek igen sok talajtulajdonságra vonatkozóan elkészültek: pl. a talajtermékenységet gátló tényezık; a talajpusztulás helyzete; szikes talajok; a talajjavítás, talajmővelés-öntözés lehetıségei és feltételei; magyarországi talajok vízháztartási és anyagforgalmi típusai; magyarországi talajok érzékenysége savanyodással és fizikai degradációval szemben stb. A felsorolt térkép- és adatanyag információ-bázisára épült két korszerő számítógépes információs rendszer: - A MÉM-NAK (újabban a MÉM Növény- és Talajvédelmi Szolgálat) Agrokémiai Információs Rendszer, az AIR mezıgazdasági táblára vonatkoztatva tartja nyilván a feltalaj (illetve a mővelt talajréteg) idıben viszonylag gyorsan változó, alapvetı talajtani-agrokémiai jellemzıit, az alkalmazott agrotechnikára és a termésre vonatkozó adatokkal együtt. (Az ország szántóterületének nagy részét lefedı, reprezentatív táblákra mőködıképes.) - Az MTA-TAKI talajinformációs rendszere, a TIR adat- és kontúrbankjában talajszelvényekre (illetve azok jellemzı rétegeire) vonatkozó pontszerő adatokat (minden pontban mintegy 30 talajjellemzıt) és 1:25 000 méretarányra egységesített tematikus talajtérképek információanyagát tárolták. (Pest megyére mőködıképes.) A talajtulajdonságokban bekövetkezett változások folyamatos nyomon követésére jelenleg nincs egy egységes, integrált megfigyelı hálózat és monitoring rendszer. 1988-ig mőködött egy hároméves ciklusú talajtermékenység-vizsgálati rendszer, de ez bizonytalan idıre befejezte mőködését. Újraindítására nagy szükség lenne.
81
Ugyancsak fontos lenne a talajinformációs rendszer (TIR) országos kiterjesztése is.
6.5. Az ökológiai monitoring szükségessége Mint láttuk, az egyes természeti elemek rendszeres megfigyelése, jellemzı paramétereik mérése sem mindig egyszerő dolog. Még bonyolultabb feladat elıtt állunk, ha az élıvilág degradálódását kell jellemeznünk. Az ugyanis nagyon durva megközelítés, hogy a kihalt és/vagy a kihalás szélére sodródott fajok számával írjuk le egy adott terület élıvilágának állapotát. Ez a módszer elméleti szempontból sem megfelelı, hisz az élıvilág védelmének célja éppen a kihalás megelızése. Éppen ezért már az állapotváltozások mértékét is nyomon kell követnünk, hogy szükség esetén hatékony beavatkozásokat hajthassunk végre az élıvilág érdekében. A társulások kvantitatív vizsgálata egyes élılénycsoportokra viszonylag jól megoldott (növények), mások esetében (pl. a rovaroknál) módszertani nehézségekbe ütközik. Mellızve a módszertani problémák felsorolását, tényként kell megállapítanunk, hogy az élıvilág degradációjának nyomon követésére még nincs egy jól kidolgozott, egységes és a szakmai körök által elfogadott monitoring rendszer. Az ELTE Növényrendszertani és Ökológiai Tanszéke a GNV (GabčikovoNagymaros Vízlépcsı) által érintett térségben egy 12 mintaterületes biológiai monitoring rendszert mőködtet(ett). Az ún. teljes florális indikáció és az állatok szelektív indikációjának mérése lehetıvé teszi (tette) bizonyos ökológiai fajcsoportok, természetvédelmi csoportok megállapítását, ezek egymáshoz való arányának, diverzitásának a felmérését, illetve e mutatók rendszeres évi megállapítását. E módszer alkalmas a hosszabb távon bekövetkezı ökológiai változások bioindikáción keresztül történı felmérésére. Ez kiinduló alapja lehet az egész országra kiterjedı ökológiai monitoringhálózat kidolgozásának. A hosszú távú megoldás elıfeltételei: - A szakirányú intézetekben módszertani kutatások végzése. A növény-, de különösen az állatpopulációk, társulások kvantitatív felvételezése számos technikai problémát vet fel, melyekre élılény-csoportonként kell megoldást keresni. - Ki kell fejleszteni az adatok győjtésének, feldolgozásának és kiértékelésének tudományos módszereit, illetve meg kell honosítani a külföldön már bevált módszereket: térképelemzı és speciális többváltozós statisztikai eljárások, számítógépes modellek. - A meglevı, eredetileg azonban nem környezetállapot minısítésére győjtött, de hasznosítható adatmennyiségeket számítógépes adatbankká kellene szervezni. Ezek nélkülözhetetlenek a régebbi állapotok ismeretéhez, s a jelenlegi állapottal való összevetés révén változások mutathatók ki. - Ki kell választani azokat a reprezentatív mintaterületeket, amelyek az ország eredeti természeti állapotát megközelítı hőséggel tükrözik. A Magyarországon nyilvántartott UNESCO bioszféra-rezervátumokban a Környezetvédelmi Intézet biomonitoring-hálózatot üzemeltet. Az 1971-ben 82
meghirdetett Ember és Bioszféra (Man and Biosphere = MAB) program keretében az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal megbízásából a Környezetvédelmi Intézet 1982-ben kezdte el a biomonitoring hálózat létrehozását. A cél az volt, hogy egzakt módszerekkel kísérjék figyelemmel a vizsgált területek élıvilágának, egyes meteorológiai jellemzıinek és a levegı szennyezettségének változásait. Hazánkban elıször öt bioszféra-rezervátumot jelöltek ki: Hortobágy, Kiskunság, Aggtelek, Fertı-tó, Pilis. Ezek magterületei, melyeket az UNESCO-nál eredetileg nyilvántartottak, összesen 5878 ha-t tettek ki. Késıbb számuk és területük is növekedett. A bioszféra-rezervátummá nyilvánítás önmagában nem jelentett védettséget, ezért a természetvédelmi hatóságok a kijelölt területeket védetté nyilvánították, és valamelyik országos jelentıségő természetvédelmi kategóriába sorolták.
Bioszféra-rezervátumaink közül négyben építették ki a mérıállomásokat. Az élettelen környezeti tényezık mőszeres mérése hamarabb indult be, mint az élıvilág állapotának tudományos igényő vizsgálata. A levegı szennyezettségének mérése során kapott eredmények az ún. regionális háttérszennyezettségre is adnak információkat. A komplex ökológiai elemzések - részben módszertani okok miatt - nehezebben indultak be, holott a biomonitoring-hálózat lényege éppen az élı rendszerekben végbement változások nyomon követése lenne. Az Újszentmargita-Project a sziki gyepek vizsgálatát tőzte ki célul, a Síkfıkút Project-ben a hazai zonális tölgyes erdık anyagforgalmát vizsgálták. Mindkét project a MAB keretében indult meg.
6.6. A táj állapotára vonatkozó információk Mint láttuk, a táj egyes elemeire (levegıre, vízre, talajra, élıvilágra) vonatkozó információk sem teljesek, a monitoring-rendszer kiépítése egyes esetekben még várat magára. Ezek után szinte természetes, hogy a tájak állapotváltozását követı monitoring-rendszer nem mőködik hazánkban. (Tegyük hozzá: ez világszerte nagy adóssága a környezetvédelemnek.) A tájak állapotáról tájékoztatást adó információkra azonban alapvetıen szükség van, hisz ezek jelentik a tájvédelem objektív alapjait. Hazánk tájairól mindeddig a legteljesebb adatgyőjtemény a Magyarország kistájainak katasztere c. két kötetes munka, amely tájaink állapotáról, a földhasználat módjairól is ad információkat a 80-as évek elején hozzáférhetı adatok alapján. Ezen kívül a tájakra vonatkozó adatokat tartalmaz még az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetében kidolgozott tájértékelési információs rendszer, a Magyar Állami Földtani Intézetben készített geológiai információs rendszer és a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium integrált környezetvédelmi információs rendszere. A felsorolt információ-források a tájak állapotváltozásainak értékeléséhez hasznos, de nem elégséges információbázisnak tekinthetık. A tájvédelmi monitoring létrehozása a jövı nagy feladata. Ennek az lenne a lényege, hogy rendszeres idıszakonként tájállapot-felméréseket kellene végezni, melynek során természetesen fel lehetne használni a tájalkotó elemekre vonatkozó
83
folyamatos észleléssorokat is. Továbbá meg kellene határozni azon adatoknak, információknak a körét, amelyek alkalmasak a tájállapot jellemzésére, ill. a tájállapotban bekövetkezett változások kvantitatív leírására. Mindehhez egységes módszertani alapokra is szükség lenne a terepi mérésektıl a laboratóriumi analíziseken át az adatfeldolgozás matematikai metodikájának kidolgozásáig. A módszereknek érzékenyeknek kell lenniük, mivel nem ritka eset, hogy a táj állapotának romlása csak hosszabb lappangási idı után jelentkezik látható formában, s akkor már esetleg a beavatkozás is nehezebben hozza meg az eredményt, sıt súlyosabb esetben a degradációs folyamat irreverzibilis lehet. A cél tehát a kedvezıtlen változások korai felismerése.
6.7. A környezetvédelmi információs rendszer országos középtávú fejlesztési programja A Nemzeti Környezetvédelmi Program a környezetvédelmi információs rendszerrel kapcsolatos jelenlegi gondokat és a fejlesztés programját az alábbiak szerint fogalmazza meg.
Környezetvédelmi információs rendszer fejlesztése Bár jelenleg is sokféle környezetvédelmi vonatkozású adatbázis van Magyarországon, amelyekben rendkívül nagy mennyiségő adatot halmoztak fel, az adatok feldolgozása, az összegyőjtött és folyamatosan győjtésre kerülı adatok rendszerezése csak részben megoldott: a) Hiányoznak a jól megfogalmazott, konszenzuson nyugvó alapelvek, amelyek a környezeti információs rendszer "küldetését" egyértelmően meghatároznák. b) A korábbi célok szellemében létrehozott (és akkor megfelelı) rendszerek komplex kérdésekre nem, vagy csak nagyon körülményesen tudnak válaszolni. c) Az adatok minıségének, megbízhatóságának szintje sok kívánnivalót hagy maga után. d) Az adatgyőjtések megtervezésében a koordinálatlanság felesleges átfedéseket, párhuzamosságot, ugyanakkor fogalmi-módszertani eltéréseket eredményez. e) A közérdekő adatok körének tisztázatlansága miatt az információkhoz való hozzáférés sok esetben nehézségeket okoz vagy lehetetlen. f) A környezetvédelmi feladatok ellátásához szükséges adatgyőjtések egy része más tárcák felügyelete alá tartozik. A tárcán belüli és a tárcák közötti igényelt adatcserék nem tekinthetık megoldottnak. g) Egyes fontos adatrendszereket nyereségorientált intézetek kezelnek, illetve részben magánkézben vannak. h) Több olyan fejlesztési projekt, program van folyamatban, amely közvetlenül vagy közvetve érinti a környezeti adatrendszereket, ezek koordinációjának színvonala javul ugyan, de még mindig nem kielégítı. E gondokból levezethetı legfontosabb feladatok 84
a) A környezeti információs rendszernek ágazati-szakmai rendszerekbıl és ezek szintéziseként kialakítandó központi rendszerbıl kell állnia, melyben az adatokhoz való hozzáférés nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt biztosított. Az egységes, komplex információs rendszerben megvalósítható az adatok helyi, regionális és országos szinten is megbízható győjtése, ellenırzése, térinformatikai alapokon nyugvó rendszerezése, feldolgozása és továbbítása, a szükséges távérzékelési adatokkal való kiegészítése, valamint megfelelı szintő, szabályozott elérhetısége. b) Ki kell alakítani és be kell vezetni az Integrált Gazdasági és Környezeti Mutatószámok Európai Rendszerét, a központi környezeti-gazdasági statisztikai adatbázist és ezzel összefüggésben az Emisszió Struktúra Információs Rendszert. c) Az ország részletes környezeti állapotfelvételi programjának eredményei alapján meg kell kezdeni a környezetállapot-jelentések tartalmi vázának kidolgozását és a szükséges mutatószámok fejlesztését. d) Hangsúlyt kell fektetni a fenntarthatóság, a környezeti teljesítmény, valamint a környezeti elszámolások mutatóinak kialakítására és az ehhez kapcsolódó statisztikai és más információs igények biztosítására. e) Létre kell hozni és mőködtetni az OECD és EU igényeknek megfelelı adatbázisokat. f) Fejleszteni kell a regionális és települési szintekre vonatkozó tematikus alrendszereket. g) Ki kell dolgozni a területfejlesztésrıl és területrendezésrıl szóló törvény alapján a szakterületek információs rendszerének koncepcióját és mőködtetésének részleteit. Ezen általános feladatok mellett a különbözı szakágazatok középtávú feladatait is tartalmazza a Nemzeti Környezetvédelmi Program.
Levegıtisztaság-védelem a) A kibocsátásokat kezelı alrendszereknél továbbra is szükséges a hiányok pótlása, az egységesítéséhez szükséges módszertani fejlesztés és éves emissziókataszter összeállítása. b) Fokozottabb figyelemmel kell kísérni a közlekedési eredető kibocsátásokat, a közismert, a szmogképzı, a rákkeltı és a szaghatást okozó légszennyezıkre vonatkozóan. c) Az erımőveket, hulladékégetıket és a nagy ipari kibocsátó üzemeket folyamatos emissziómérı mőszerekkel kell felszerelni. d) A levegıminıségi adatokat kezelı alrendszernél az off-line kézi mérıhálózat szintentartása, az on-line mérıhálózat új mérıállomások telepítésével történı fejlesztése és az adatgyőjtés-adatfeldolgozás hatékonyságának növelése szükséges. e) A hálózatban mért komponensek körét bıvíteni kell (a szálló por apró részecskefrakciói, eddig rendszeresen nem mért szennyezık: pl. azbeszt, nehézfémek, BTX, PAH). f) Új mérıpontokat kell telepíteni a településen kívüli levegıminıségi adatok mérésére, illetve gondoskodni kell a meglévık mőködtetésérıl és korszerősítésérıl.
85
g) Adatbázis létrehozása a közlekedési eszközök különbözı forgalmi viszonyok közötti károsanyag kibocsátásáról in situ (üzemközbeni) mérések, távérzékelési technikák alkalmazásával.
Felszíni és felszín alatti vizek védelme a) A felszíni vizek vízminıségi monitoring gyakorlatát a toxikus szennyezés által veszélyeztetett szakaszok megfigyelésével célszerő bıvíteni. b) A felszín alatti vízminıségi észlelıhálózatok rendszerében (FAVIMER koncepciójának kidolgozása folyamatban van) a szükséges fejlesztéseket el kell végezni. c) Meg kell valósítani a Balatoni Kutatási és Regionális Fejlesztési Programban megfogalmazott mérési és monitorozási feladatokat. d) Ki kell építeni a vízmővek körül a hiányzó észlelıhálózatokat. e) A holtágak, bányatavak és egyéb kis vízfelületek vízkészlet-gazdálkodási felhasználása érdekében fel kell mérni az erre a célra alkalmas állóvizeket, és azokat kataszterbe foglalni. f) Részletesen fel kell mérni a veszélyeztetett szikes tavakat, azok állapotát. g) Meg kell oldani a sókoncentráció növekedése által veszélyeztetett vízfolyások vízgyőjtıire a területi hatásokat is figyelembe vevı monitoring rendszer kialakítását. h) Fejleszteni kell a felszín alatti vizek vízszint-megfigyelı hálózatát. i) Idıszakos felmérésekkel bıvíteni kell a felszín alatti vizek állapotára vonatkozó ismereteket. j) Fejleszteni kell a vizek igénybevételére és a vizekbe történı kibocsátásokra a statisztikai adatszolgáltatási rendszert. Földvédelem a) Létre kell hozni az EU CORINE Land Cover Programja, továbbá a Nemzeti Környezetegészségügyi Akcióprogramon belül NM-KTM koordinációban folyó hulladékkezelési és talajszennyezettségi program, valamint a szennyezett területek állami felelısségi körbe tartozó kármentesítési programjának végrehajtásához szükséges egységes adatállományt. b) A földhasználattal kapcsolatos információs rendszer fejlesztésében különös tekintettel kell lenni a mővelés alól kivett területekkel kapcsolatos adatszolgáltatásra. c) A Talajvédelmi Információs és Monitoring Rendszer (TIM) által győjtött adatok környezetvédelmi szempontú értékelése, az intézkedések elısegítése szükséges a kiegészítı mérések végrehajtásához, a regionális és tematikus alrendszerek igény szerinti kialakításához. d) Ki kell elégíteni az erózióval kapcsolatos adatigényt, az adatokat elemezni szükséges. e) Részletes talajtani térképezés (M = 1:10 000) elvégzésére van szükség az ország területén, mivel ezek nélkül nem lehet a területek hasznosítási elképzeléseit kidolgozni. f) Szennyezett területek számbavétele, országos nyilvántartási rendszer kialakítása. g) Talajnedvesség figyelı rendszer fejlesztése.
86
h) Az ország területének 1:100 000-es méretarányú földtani és környezetföldtani térképsorozatának elkészítése.
Természetmegırzés a) A megfelelı keretek között el kell indítani és alapszinten be kell fejezni az ország teljes természeti feltárását. A feltárás adatait egységes országos Természetvédelmi Információs Rendszerben kell tárolni. b) A Magyar Nemzeti Biodiverzitás Monitorozási Programhoz csatlakozva ki kell dolgozni a nemzetközi adatszolgáltatásnak a program eredményeit integráló szervezeti és mőködési rendjét. Mőködtetni kell az ország teljes területét vizsgáló, taxon-specialistákból álló szakértıi csoportot, melynek feladata a rendelkezésre álló adatbázisokra és becslésekre épülı szakanyag elkészítése. c) Folytatni kell az erdık egészségi állapotának felmérésére kialakított többlépcsıs monitoring rendszer továbbfejlesztését és az 1988 óta győjtött adatokat további környezeti információs adatbázisok bevonásával kell kiértékelni. d) El kell végezni a veszélyeztetett és sérülékeny fajok helyzetének retrospektív értékelését megalapozó archív adatbázis egyszeri, tematikus feldolgozását. e) Meg kell oldani a természetvédelmi információs rendszeren belül az egyes adatrendszerek fejlettségi szintjében megmutatkozó, szakmai szempontból indokolatlan különbségek felszámolását. f) El kell készíteni a láp- és wetland-katasztert az érintett rendszer unikális volta miatt, illetve a már megkezdett felmérést be kell fejezni. g) Folyamatosan gondoskodni kell az országos barlangkataszter készítésérıl, a földtani értékek országos leltárának elkészítésérıl. h) A fejlesztések során folyamatosan törekedni kell a természetvédelmi és kapcsolódó környezetvédelmi adatrendszerek, adatbázisok harmonizációjára. i) El kell végezni a hagyományos, természeti és kultúrtörténeti értékekben gazdag tájak, tájrészletek kataszterének összeállítását, beleértve az egyedi tájértékek és tájesztétikai értékek felmérését is. j) Fel kell mérni a károsodott tájakat, tájrészleteket, és az Országos Környezeti Kármentesítési Programhoz kapcsolódva ki kell dolgozni e területek rehabilitációjának kereteit. k) Felmérést kell készíteni a kiemelt üdülıkörzetek és az üdülıterületek tényleges tájterhelésérıl és tényleges tájkapacitásáról, valamint az ezzel kapcsolatos környezeti hatásokról. l) Értékelı eljárásokat kell kidolgozni a komplex tájpotenciál területi változásainak nyomon követése érdekében. m) A területfejlesztésrıl és a területrendezésrıl szóló 1996. évi XXI. törvény 27.§ (1) bekezdés f pontja alapján ki kell dolgozni a "területfejlesztéssel és területrendezéssel kapcsolatos információs rendszer és a kötelezı adatközlés szabályai" törvényi szabályozását. Hulladékgazdálkodás a) Részletes adatfelmérést kell végezni az illegális hulladéklerakókra vonatkozóan.
87
b) Meg kell teremteni a települési hulladék adataira vonatkozóan elkészült információrendszer bevezetésének feltételeit. c) A veszélyes hulladékok adatait kezelı régi rendszert fel kell váltani egy korszerőbb rendszerrel. d) A termelési hulladékok adatainak győjtésére, kezelésére szolgáló információrendszert tovább kell fejleszteni. e) Földtani alapokon Magyarország hulladéklerakásra alkalmas területeinek felmérése és 1:100 000-es méretarányú térképeken való ábrázolása.
Zaj elleni védelem a) Hazánk zajterhelés szempontjából kritikus területein a zajterhelés rendszeres mérésérıl gondoskodni kell. b) A közlekedési zajterhelés folyamatos nyomon követésére mobil monitorállomások mőködtetése. c) A zajjal terhelt lakások és lakosság számának megállapításához ki kell dolgozni a szükséges módszert. d) El kell végezni a meglévı közlekedési adatok, valamint az üzemi (ipar, szolgáltatás, szabadidı) zajforrások környezetstatisztikai feldolgozását. Környezetegészségügy a) Intézkedni kell a környezetegészségügyi információs rendszer hiányzó adatrendszereinek kialakításáról, különös tekintettel a komplex környezeti expozíciók adataira, a zaj- és sugárterhelés, valamint a tápanyagokban lévı szermaradványok által, illetve iatrogén módon az emberi szervezetet érı kedvezıtlen hatótényezıkkel, allergiát okozó környezeti ártalmakkal kapcsolatos adatokra - figyelembe véve, hogy bizonyos alrendszerek kiépítése folyamatban van. b) Adatgyőjtési és adatfeldolgozási feladatokat kell indítani a környezeti tényezık által exponált népesség meghatározása érdekében. c) Adatgyőjtésre van szükség a vizek nitráttartalmával kapcsolatos mindenkori helyzet értékeléséhez. d) Bıvíteni kell a szálló porra vonatkozó mérési lehetıségek körét. e) Felül kell vizsgálni a közcélú vízmővek által szolgáltatott víz természetes nyomelem tartalmát. f) Adatgyőjtés szükséges a fürdıhelyek bakteriológiai állapotára, vízminıségére vonatkozóan. g) Intézkedni kell az epidemológiai adatok és információk térségek szerinti győjtésérıl és értékelésérıl.
6.8. Az önkormányzati környezetvédelmi elıadó feladatai és lehetıségei az egzakt megismerés elvének érvényesítésében Az önkormányzati környezetvédelmi elıadó alapvetı és munkába lépésekor egyik legsürgısebb feladata az érintett település minél tökéletesebb megismerése mind 88
személyes tapasztalatokra épülı rendszeres helyszíni információszerzéssel (a település bel- és külterületének bejárása, a várhatóan érzékeny pontok, területek megkeresése), mind a polgármesteri hivatalban fellelhetı korábbi anyagok tanulmányozásával (pl. környezetvédelmi program, településrendezési terv stb.). Meg kell ismerkednie az elızıkben leírt országos információs rendszerekkel, a monitoring-hálózatok mőködésével. Különös gonddal kell tanulmányoznia az országos monitoringhálózatnak a településen található mérıállomásait, ill. az itt mért eredményeket. Segítenie kell a mérıhálózat bıvítését vagy az olyan törekvéseket, amelyek a településre vonatkozó mérések számát - akárcsak átmenetileg is - bıvíthetik. Ilyen ideiglenes mérıhelyeket létesíthetnek pl. az iskolákban. Lelkes és szakmaszeretı pedagógusok irányításával az egyszerőbben végrehajtható méréseket a tanév során rendszeresen elvégezhetik a megbízhatóbb tanulók (pl. ülepedı por mérése). Középiskolákban már komolyabb mőszerek üzemeltetése is elképzelhetı. Gyakori eset, hogy üzemek, vállalatok - esetleg önellenırzésként is mőködtetnek olyan mérıállomást, amelyen valamely környezeti elem (leggyakrabban a levegı, esetleg élıvíz) valamely paraméterét rendszeresen mérik. Az önkormányzati környezetvédelmi elıadónak fel kell térképeznie ezeket a mérıhelyeket - a szó szoros értelmében is: térképen kell ábrázolnia a helyüket. El kell érni, hogy a mérési adatok egy adatbankban fussanak össze. (Sajnos az adatszolgáltatás és az információk cseréjének kérdése még olyan esetekben sem megoldott, amikor közérdekrıl van szó. Részletesebben ld. Az információk szabad áramlásának elve c. fejezetet.) Ebbıl következik a környezetvédelmi elıadó szép, de az önkormányzat számára munka- és költségigényes feladata, amely azonban hosszabb távon a környezet állapotának javulásában megtérül. Ha mód van rá, létre kell hozni a település önálló környezet- és természetvédelmi információs rendszerét. Természetesen ennek mőködtetéséhez legalább egy fı informatikus munkaerıre s egy nagy teljesítményő személyi számítógépre van szükség. A környezetvédelmi elıadó feladata az információs rendszer szakmai felügyelete, az információ-felhasználás jogszerőségének biztosítása. Ismerve a települési önkormányzatok pénzügyi helyzetét, erre egyelıre csak a nagyobb városokban van elméleti lehetıség. A tényleges megvalósítás sok egyéb tényezıtıl is függ: a képviselıtestület összetételétıl, a környezeti problémákra való érzékenységétıl, a hivatal személyi összetételétıl, a jegyzı személyétıl, a település környezeti állapotától, az esetleges szponzoroktól stb. Az önkormányzatok törvényi kötelezettsége a saját környezetvédelmi program készítése. (Bıvebben ld. A környezetvédelem tervszerő alakításának elve c. fejezetet.) Ebben kiindulási alapként fel kell tárni a település környezeti állapotát. Ismerve a környezetvédelmi monitoringrendszer országos helyzetét, biztosra vehetjük, hogy településeink túlnyomó részén a környezet állapotának értékelése nagyon kevés mérésen alapulhat. Ebbıl adódik az a feladat, hogy legalább a kulcsfontosságú méréseket, vizsgálatokat el kell végeztetni, s mikor ez megtörtént, a környezetvédelmi programot felül kell vizsgálni. (A legalább kétévenkénti felülvizsgálat ugyancsak törvényi elıírás.) A település természetföldrajzi környezetétıl függıen egyéb speciális környezeti információkra is szükség lehet. Így pl. dombsági vagy hegylábi települések tömegmozgásra hajlamos belterületén építésföldtani szempontból, ill. az épített
89
környezet veszélyeztetése szempontjából fontos lehet a talajmozgás-térkép elkészítése. Ezt a feladatot szakemberekkel kell elvégeztetni, de a munka szakmai ellenıre a környezetvédelmi elıadó. A térkép tartalmazza a beépítésre alkalmatlan csuszamlásos területeket, a csúszásveszélyes lejtık helyeit, az erózióval veszélyeztetett területeket, az ideiglenesen nyugalomban lévı, de csúszásveszélyes területeket és a stabil, építésre alkalmas területeket. Ugyancsak hasznos lehet a városklimatológiai térkép elkészíttetése, amely a hımérsékleti viszonyokra helyezi a fı hangsúlyt, de más meteorológiai paramétereket is feltüntet (ld. Kerényi A. 1995. 89. old.). Ez a térkép különösen a légköri szennyezıdések terjedésének értékeléséhez ad kitőnı támpontot, de hasznos a várostervezési és -rendezési feladatok megoldásánál is. Viszonylag egyszerően kivitelezhetı a település illegális hulladéklerakó helyeinek feltérképezése. A térképnek tartalmaznia kell a hulladéklerakás helyeit, a hulladék jellegét (vegyes hulladék esetén a fıbb összetevıket), veszélyességét, a lerakott hulladékhalom kiterjedését.
90
7. A KÁROK MEGELİZÉSÉNEK ÉS MEGSZÜNTETÉSÉNEK ELVE A környezeti ártalmak tudatos megelızése a környezetvédelem egyik legfontosabb elve, mindenfajta környezettel kapcsolatos tevékenység kiindulási alapja. A termelést és a fogyasztást is úgy kell megszervezni, hogy az környezetkímélı legyen. A károk megelızését kényszerítı eszközökkel is segíteni kell. A környezetre vagy magára az emberre veszélyes tevékenységekkel kapcsolatban a jog három esetet különböztet meg: 1. az adott tevékenység még nem kezdıdött meg, 2. az adott tevékenység folyamatban van, 3. az adott tevékenység eredményeként bekövetkezett a kár. Valódi megelızésrıl csak az elsı két esetben beszélhetünk. Az elsı esetben a megelızés fontos eszköze a környezeti hatásvizsgálat elvégzése és a környezeti hatástanulmány elkészítése. Ennek lényege, hogy a környezetre jelentıs hatást gyakorló új tevékenység (üzem létesítése, útépítés stb.) megkezdése elıtt tudományos pontossággal megvizsgálják, hogy az új létesítmény milyen hatással lesz a környezetre. Ha a várható károk túl nagyok, a környezetvédelmi hatóság nem ad engedélyt a kivitelezésre mindaddig, amíg új, környezetkímélıbb megoldást nem találnak a tervezık. Több fejlett országban már kb. két évtizede jól kidolgozott módszerek szerint végzik ezt a munkát (Rau, J.G. - Wooten, D.C. 1980). Nálunk az 1995-ös környezetvédelmi törvény szabályozza az ezzel kapcsolatos tennivalókat. A második esetben azt kell megvizsgálni, hogy az adott tevékenység okozott-e / okoz-e környezeti kárt, s a kapott eredménytıl függıen vagy le kell állítani a tevékenységet, hogy további károkozás ne következzen be, vagy tovább lehet engedélyezni azt. Az üzemek esetében ezt a környezetvédelmi szempontú felülvizsgálatot állapotfelmérésnek (auditálásnak) nevezzük. Különösen tulajdonváltozás esetén merül fel az a kérdés, hogy az adott tevékenység milyen veszélyt jelent a környezetre, milyen ártalmakat okoz az embereknek. (Hazánkban a privatizációval kapcsolatban tömegesen kellene végrehajtani az üzemek állapotfelmérését.) A harmadik esetben már nem beszélhetünk megelızésrıl: ilyenkor az okozott kár megszüntetésének elvét kell követnünk. Vagyis minden olyan esetben, amelyben az okozott kár helyrehozható, jogi és/vagy közgazdasági eszközökkel rá kell kényszeríteni a károkozót a kár(ok) megszüntetésére. Ha ez már nem lehetséges (pl. kipusztult faj), akkor is szükséges valamilyen szankció alkalmazása a károkozóval szemben - éppen a következı hasonló cselekedet megelızése érdekében. Ilyen értelemben van megelızı jellege is az elv érvényesítésének. Az 1995-ben megszületett környezetvédelmi törvényben az alapelv a megelızés és a helyreállítás megnevezéssel jelent meg, s ettıl elválaszthatatlanul, ezzel együtt fogalmazza meg az elıvigyázatosság elvét is. A törvény értelmezése szerint a takarékosság, a környezeti elemek kímélete, a visszaforgatás mind-mind az elıvigyázatosság elvének érvényesüléséhez járulhat hozzá. Mi az elıvigyázatosság
91
elvét másképp értelmezzük, s a takarékosság, valamint a visszaforgatás elvét mint általános érvényő alapelvet külön tárgyaljuk. A törvény a megelızéssel és helyreállítással kapcsolatban a következıket mondja ki. 6. § (1) A környezethasználatot úgy kell megszervezni és végezni, hogy a) a legkisebb mértékő környezetterhelést és igénybevételt idézze elı, b) megelızze a környezetszennyezést, c) kizárja a környezetkárosítást. (3) A megelızés érdekében a környezethasználat során a leghatékonyabb megoldást kell alkalmazni. 7. § A 6. §-ban foglaltak érvényesítése érdekében jogszabály elıírhatja a környezethasználat feltételeit, illetıleg korlátozó vagy tiltó rendelkezéseket állapíthat meg. 8. § (1) A környezetet veszélyeztetı vagy károsító környezethasználó köteles azonnal befejezni a veszélyeztetı vagy károsító tevékenységet. (2) A környezethasználó köteles gondoskodni a tevékenysége által bekövetkezett környezetkárosodás megszüntetésérıl, a károsodott környezet helyreállításáról.
7.1. A környezeti hatásvizsgálat és hatástanulmány az 1995. évi LIII. törvényben és a 152/1995 (XII. 12.) kormányrendeletben E témakörrel külön stúdium keretében fogunk foglalkozni, ezért itt csak a leglényegesebb ismereteket foglaljuk össze. A megelızés elvének gyakorlati érvényesülésében igen nagy szerepe van a környezeti hatásvizsgálat és az erre épülı hatástanulmány elkészítésének. Mielıtt ennek konkrét törvényi szabályozására rátérnénk, szólnunk kell a környezetvédelmi törvényben használatos környezethasználat fogalomról és a környezet igénybevétele, ill. terhelése értelmezésérıl. Környezethasználat: a környezetnek vagy valamely elemének igénybevételével, ill. terhelésével járó, hatósági engedélyhez kötött tevékenység. Környezet igénybevétele: a környezetben változás elıidézése, a környezetnek vagy elemének természeti erıforráskénti használata. Környezetterhelés: valamely anyag vagy energia környezetbe bocsátása. A három fogalom itt meglehetısen tág értelmezésekre ad lehetıséget, és nem is mindig felel meg a tudományosság követelményének. A környezetterhelés fogalmával kapcsolatban pl. megjegyezzük, hogy vannak környezetbarát anyagok, amelyek semmiféle terhelést nem okoznak a környezetben, sıt mőködését segíthetik is. A környezetbe jutó anyag és energia mennyisége sem közömbös. Végül is az anyagi minıségen kívül a mennyiség (a mérték) az, amelynek alapján eldönthetı, hogy valódi környezetterhelésrıl van szó vagy sem. (Ezzel "visszakanyarodtunk" a határértékek kérdéséhez.) A leglényegesebb dolgot hangsúlyozva: a környezetre gyakorolt hatás dönti el, hogy valamely anyag vagy energia környezetterhelést okoz-e vagy sem.
92
A környezet igénybevételével kapcsolatban ugyanilyen problémát vethetünk fel. Nem mindegy, hogy az adott tevékenység milyen mértékő változást idéz elı a környezetben, sıt azt is figyelembe kell vennünk, hogy a változás milyen irányú. (Megjegyezzük, hogy a törvény 67. § (1) bekezdésében már utalás történik a mértékre: "A környezetre jelentıs mértékben hatást gyakorló tevékenység...") E fogalmat tehát konkrét esetekben pontosabban kell értelmezni, s ez a környezetvédelmi hatóság szakembereire nagy felelısséget ró. Ebben segítségükre van a 152/1995. sz. kormányrendelet, amely felsorolja, mely esetekben kötelezı, mely esetekben feltételekhez kötött a környezeti hatásvizsgálat lefolytatása. (Erre még visszatérünk.) A környezethasználat fogalom meghatározásában nagyon lényeges elem, hogy hatósági engedélyhez kötött tevékenységrıl van szó. A környezeti hatásvizsgálat (KHV) végeredményben egy engedélyezési eljárás fontos (mondhatjuk: meghatározó) része. Maga a hatásvizsgálat a meghatározott módszerek szerint lefolytatott eljárást jelenti, amelynek eredményeként elkészül a vizsgálat írásos, mellékletekkel ellátott dokumentációja, a környezeti hatástanulmány (KHT). A környezeti hatásvizsgálat során arra keresünk választ, hogy az adott gazdasági tevékenység, az adott helyen felépülı létesítmény stb. milyen várható hatással lesz a környezetre, és a várható környezeti kockázatokat hogyan kíséreljük meg csökkenteni. A hatásvizsgálat során azzal is kell foglalkoznunk, hogy az adott tevékenységhez kapcsolódó más tevékenységek (pl. egy cementmő esetén a nyersanyagok és a kész cement oda-, ill. elszállítása) milyen várható hatást fognak kifejteni. Sıt, meg kell vizsgálni az esetleges üzemzavarok vagy balesetek környezeti következményeit is. A környezeti hatásvizsgálat kétlépcsıs eljárás: 1. elıkészítı vizsgálatok, melyek eredménye az elızetes környezeti tanulmány, 2. részletes vizsgálatok, melyek alapján a részletes környezeti hatástanulmány készül. A környezeti hatásvizsgálat elvégeztetése az adott létesítést, építkezést, tevékenységet megvalósítani kívánó jogi vagy magánszemély kötelessége. A vizsgálat költségei nagyobb részben vagy teljes egészében szintén ıt terhelik. Nem minden esetben van szükség mindkét lépcsı kivitelezésére. A környezetvédelmi felügyelıségnek mérlegelési lehetısége van az elızetes környezeti tanulmány alapján, s a következı határozatokat hozhatja: a) részletes környezeti hatástanulmány benyújtását írja elı, b) az illetékes települési önkormányzat(ok) egyidejő tájékoztatásával kiadja a tevékenységhez szükséges környezetvédelmi engedélyt, c) a kérelmet elutasítja. (A 152/1995. sz. kormányrendelet tartalmazza, hogy mely tevékenységek esetén kötelezı a részletes hatástanulmány elkészítése. A rendeletben felsorolt esetekben a felügyelıségnek nincs mérlegelési lehetısége.) Az elızetes környezeti tanulmánynak tartalmaznia kell a) a tervezett tevékenység célját, telepítési és technológiai lehetıségei leírását, a létesítmény szükségességének indoklását, továbbá a tervezett tevékenység elmaradásából származó környezeti következmények leírását (megjegyzésünk: ezek rendszerint kedvezı következmények),
93
b) az a) pontban foglaltak megvalósításából származó, várható környezetterhelés és környezetigénybevétel mennyiségi és minıségi leírását, c) a környezetre várhatóan gyakorolt hatások elızetes becslését, továbbá új telepítés esetén a telepítés helyén a tájban és ökológiai viszonyokban várható változások részletes leírását, d) azokat a kérdéseket, amelyek csak további, részletes hatásvizsgálat alapján válaszolhatók meg, e) azoknak az adatoknak a megjelölését, amelyek törvény értelmében államtitkot, szolgálati vagy üzleti titkot képeznek. 70. § (1) A felügyelıség az elıkészítı szakaszban szakhatóságként bevonja minden esetben: a) az illetékes természetvédelmi igazgatóságot, illetve nemzeti park igazgatóságot, b) az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat illetékes megyei (fıvárosi) intézetét, c) a külön jogszabályban meghatározott más szakhatóságot. (A 152/1995. sz. kormányrendelet 2. sz. melléklete részletesen tartalmazza a környezeti hatásvizsgálati eljárásban közremőködık listáját.) (2) A kérelem és az elızetes környezeti tanulmány alapján a felügyelıség a) részletes környezeti hatástanulmány benyújtását írja elı, és meghatározza a részletes hatástanulmány készítése során vizsgálandó kérdéseket, illetıleg a rendelkezésre álló adatok alapján meghatározható (kielégítendı) követelményeket. b) kiadja - a település tervezett helye (helyei) szerint illetékes települési önkormányzatok egyidejő tájékoztatásával - a tevékenységhez szükséges környezetvédelmi engedélyt, vagy c) a kérelmet elutasítja. (3) A felügyelıség a környezetvédelmi engedélyt visszavonja, ha a jogerıre emelkedéstıl számított három éven belül a tevékenységet, illetve az ahhoz szükséges építési elıkészítési munkákat nem kezdték meg, illetıleg ha a jogosult nyilatkozik arról, hogy a környezetvédelmi engedéllyel nem kíván élni, továbbá akkor is, ha az engedélyezéskor fennálló feltételek lényegesen megváltoztak. Az esetek nagyobb részében kötelezı a részletes környezeti hatástanulmány elkészítése. A törvény a részletes környezeti hatástanulmány készítését az alábbiak szerint szabályozza. A részletes KHT-nek az elızetes környezeti tanulmányra kell támaszkodnia, annál mélyebbnek és részletesebbnek kell lennie. Ennek mértékét a felügyelıség meghatározhatja. Tartalmaznia kell mindazt, amit az a)–e) pontok alatt az elızıkben ismertettünk. Továbbá a választott technológiát össze kell hasonlítani a leghatékonyabb megoldással. Ennek tükrében meg kell indokolni, miért az adott technológiát választotta a kérelmezı. A KHT-nek a fentieken kívül tartalmaznia kell - a hatásterületek behatárolását, ideértve a térképi bemutatásukat is, és e területek környezeti állapotának ismertetését a tevékenység megvalósítása nélküli
94
helyzetben (a hatásterület meghatározásának szabályairól a 152/1995. sz. kormányrendelet 3. sz. melléklete rendelkezik), - a környezet állapotában a tevékenység következtében létrejövı változásoknak a környezeti elemekre és az emberi egészségre gyakorolt hatása elırejelzését, értékelését, - a környezet állapotának változása miatt várható egészségügyi, gazdasági és társadalmi következmények becslését, - a lehetséges igénybevettséget, szennyezettséget és károsítást megelızı, csökkentı, illetve elhárító intézkedések meghatározását, - a környezetet érı hatások mérésének, elemzésének módját a tevékenység folytatása során, valamint utóellenırzésének módját a tevékenység felhagyását követıen, - a részletes hatástanulmány összeállításához felhasznált adatok forrását, a hatásvizsgálatban alkalmazott módszereket, azok korlátait és alkalmazási körülményeit, az elırejelzések érvényességi határait (valószínőségét), a hatások és vizsgálati eredmények értékelésénél felmerült bizonytalanságokat, - a felhasznált tanulmányok listáját, a tanulmányokhoz való hozzáférés módját, - a nyilvánosság számára közérthetı összefoglalót. A felügyelıség az ügyben rendelkezésre álló összes adat alapján határoz és a) kiadja a tevékenység gyakorlásához szükséges környezetvédelmi engedélyt, vagy b) a kérelmet elutasítja. A környezetvédelmi engedély visszavonására a 70. § (3) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni. A törvény részletesen foglalkozik a környezetvédelmi engedély tartalmával (72. §), ennek ismertetésétıl azonban itt eltekintünk. Röviden foglalkozunk azonban a környezetvédelmi felülvizsgálattal (auditálás) és annak egy sajátos változatával, a környezetvédelmi teljesítményértékeléssel. A KHV a létesítendı üzemek, intézmények stb. megelızı vizsgálatát jelenti, ugyanakkor a törvény nem hagyhatta figyelmen kívül a már mőködı környezethasználati formákat sem. Ha egy környezeti hatással járó tevékenységet tovább kívánnak folytatni (pl. technológia felújítása, esetleg módosítása), ezzel kapcsolatban környezetvédelmi felülvizsgálatot (a továbbiakban: felülvizsgálatot) kell végezni. A felülvizsgálat célja, hogy a módosított, tovább folytatott tevékenység megfelel-e a környezetvédelmi követelményeknek. A felügyelıség a környezethasználókat teljes körő vagy részleges felülvizsgálatra kötelezheti, ha környezetveszélyeztetést vagy környezetkárosítást észlel. (2) A felügyelıség felülvizsgálatot rendel el, ha az érdekelt a) környezetvédelmi engedélyhez kötött tevékenységet ilyen engedély nélkül kezdett meg vagy folytat, továbbá b) kiemelten védett, védett, illetıleg védıterületen (nemzeti park, természetvédelmi terület, tájvédelmi körzet, vízminıség-védelmi terület, hidrogeológiai védıterület, ivó-, ásvány- és gyógyvízkivételek védıterületei) a környezetet veszélyeztetı tevékenységet folytat.
95
(3) Ha a felügyelıség a környezetvédelmi felülvizsgálat alatt környezetveszélyeztetést vagy környezetkárosítást észlel, akkor az azt okozó feltárt tevékenységet a hatásterületen teljes körően vagy részlegesen korlátozhatja, illetıleg felfüggesztheti. A törvény részletesen tartalmazza, hogy mire kell kiterjednie a teljes körő felülvizsgálatnak. Alapvetı cél, hogy az adott tevékenység továbbfolytatása során szőnjön meg vagy legalábbis csökkenjen a környezet igénybevétele és/vagy terhelése. A felülvizsgálat költségeit az érdekelt viseli, s magát a vizsgálatot is ı végezteti el. Az érdekelt saját kezdeményezésére is elvégeztetheti tevékenysége környezetre gyakorolt hatásának felmérését, és kérésére a felügyelıség azt jóváhagyja, s ekkor az felülvizsgálatnak minısül. A felülvizsgálatnak ezt a módját környezetvédelmi teljesítményértékelésnek nevezzük. A törvény itt kijelentı módban fogalmaz ("a felügyelıség jóváhagyja"), ugyanakkor természetesnek vesszük, hogy a jóváhagyás csak a teljesítményértékelés kedvezı eredménye esetén zökkenımentes.
96
8. A VISSZAFORGATÁS (RECYCLING) ELVE Minden anyag- és energiaátalakítási folyamatban, így a termelés és fogyasztás során is keletkezik valamennyi hulladék, amely sok esetben szennyezıdéssé válik. Attól függıen azonban, hogy az átalakítást milyen módon hajtják végre és a melléktermékeknek mi lesz a sorsuk, nagyságrendekkel eltérhet a folyamatból végleg kikerülı hulladékok és szennyezıdések mennyisége. A visszaforgatás elve azt jelenti, hogy a termelési folyamatokban következetesen törekszünk létrehozni és bevezetni azokat a technológiákat, amelyek lehetıvé teszik a hulladékok visszavezetését a termelés folyamatába, továbbá igyekszünk újrafelhasználni a fogyasztás során átalakított, hulladéknak minısülı vagy a fogyasztó számára feleslegessé vált minden hasznosítható anyagot. A visszaforgatásnak három típusa van. Az újrafelhasználás (re-use), amelynek egyik tipikus példája a boros-, sörösvagy befıttesüvegek begyőjtése, tisztítása, majd újratöltése. Ez a lehetı legnagyobb környezeti haszonnal jár: nem kell újragyártani az üvegeket (energiamegtakarítás minden környezeti elınyével), nem növelik a háztartási hulladék tömegét. A közvetlen visszaforgatás (direct recycling) vagy a termelés alkalmával keletkezett melléktermékek, hulladékok közvetlen visszajuttatását jelenti a termelési folyamatba (ún. zárt technológia) vagy pedig a fogyasztásból a technológiai folyamat megfelelı szakaszába történı anyagbevitelt. Ez utóbbira példa az üveggyárba visszaszállított, ott összetört, majd beolvasztott üveg. Ez már több energiát emészt fel, mint az elızı típus. A közvetett visszaforgatás (indirect recycling) alkalmával a termelés és fıleg a fogyasztás során keletkezett hulladékok nem ugyanabba a termelési folyamatba kerülnek vissza, ahonnan származtak. Ha például a háztartásban már szükségtelen papírt nem győjtik össze, nem dolgozzák fel újra a papírgyárban, hanem a vegyes háztartási hulladék részeként a hulladékégetıbe kerül, hasznos energiát nyerhetünk belıle. Ha nagy mennyiségő hulladék égetésére kerül sor, villamos energiát termelhetünk, s mellette akár egy lakótelepet is főthetünk a fáradt gızzel. Ez azonban jóval kisebb elınyökkel jár a környezetre nézve, mintha a papírgyári hasznosítása valósulna meg. A hulladékégetés ugyanis maga is termel nemkívánatos anyagokat, az újabb átalakítás újabb energiaveszteséget jelent. Bár a visszaforgatás három formája közül ez utóbbi jár a legkevesebb környezeti haszonnal, sok esetben még ennek alkalmazása is indokolt. A visszaforgatás sajátos formája kapcsolódhat a kommunális hulladék lerakásához. Ez világszerte a szilárd települési hulladék "ártalmatlanításának" leggyakoribb módja. Sajnos az esetek túlnyomó részében nem valódi ártalmatlanításról van szó, mivel a hulladéklerakók többsége nem felel meg a szakszerő lerakókkal szemben támasztott követelményeknek, így potenciális vagy tényleges veszélyt jelentenek a környezetre. Leggyakoribb veszélyt a talajvíz és/vagy felszíni víz elszennyezése jelenti, de a hulladékban nagy mennyiségben jelen lévı szerves anyagok bomlása során keletkezı gázok levegıszennyezést is okoznak, s a kórokozókban gazdag kommunális szemét fertızések forrása is lehet. 97
A szakszerően kiépített lerakók esetén a vízszennyezés veszélye megszőnik, s megvan a lehetıség arra is, hogy a légmenetesen lefedett hulladéktömeg bomlása során keletkezett szénhidrogéneket (elsısorban a metánt) elvezessük és energianyerésre felhasználjuk. Amikor már a hulladéklerakó megtelt, a felszín gyepesíthetı, s a rekultivált térszín esztétikailag is megfelelhet a környezetvédelmi követelményeknek.
8.1. A visszaforgatás elvének érvényesülése a településeken A visszaforgatás elsı, leggazdaságosabb és legkörnyezetkímélıbb formájának, az újrafelhasználásnak az elsı számú megvalósítója a kereskedelem, amelynek azonban az élelmiszergyártó üzemek is partnerei kell, hogy legyenek. A fogyasztó számára ez az üveg- és mőanyag palackok visszavételét jelenti a boltokban. Az újrafelhasználás legelsı feltétele technikai feltétel: a palackot mőszakilag úgy kell kialakítani, hogy az ismételten feltölthetı legyen. Erre alkalmatlanok pl. a lágy mőanyagból készült ún. pille-palackok, vagy az üvegbıl készült, de "egyszerhasználatos" lezárásra gyártott palackok vagy a speciális formátumú üvegek, amelyek nem a tömegtermelésbıl származnak, nem szabványméretőek, így újratöltésük csak speciális gépeken lenne lehetséges. Az újrafelhasználással kapcsolatban a következı alapvetı feladatokat kell megoldani. Az üveg- és mőanyaggyárakat-gazdasági szabályozás módszerével érdekeltté kell tenni a visszaváltható palackok elıállításában. Manapság ugyanis inkább ellenérdekeltek, de az alapanyagok drágulásával más, nagyobb hasznot húzó termékek gyártása felé lehet terelni ıket, mivel a visszaváltható palackok tömegtermelésével - éppen az újrafelhasználás miatt - egy idı után csökkenni fog a visszaváltható palackok iránti igény. Csak a törések pótlására lesz szükség. A másik feladat, hogy a palackok betéti díját olyan magasan állapítsák meg, hogy a vásárlónak érdeke legyen azt visszavinni az üzletbe. Emellett a kereskedelmet is érdekeltté kell tenni a visszavételben, hisz a győjtéssel, raktározással, a gyárba visszaszállítással többletmunka és -kiadás jár együtt. Az önkormányzat és személy szerint a környezetvédelmi elıadó a kereskedelem feladatait segítheti és a lakosság körében végzett felvilágosító munkával járulhat hozzá az újrafelhasználás minél szélesebb körő megvalósításához. A közvetlen visszaforgatás gyáron belüli szakaszát az önkormányzat közvetett módon befolyásolhatja. Arról van szó, hogy a gyárban képzıdött hulladék nem veszélyeztetheti sem a település lakosságát, sem a települési környezetet. A hulladékelhelyezés sem történhet bárhol és bárhogyan. A veszélyes hulladékokat csak az erre a célra szakszerően kiépített tárolóhelyre (Aszód mellett mőködik az egyetlen nagyobb kapacitású veszélyeshulladék-tároló) vagy hulladékégetıbe lehet szállítani. Mindkettı meglehetısen nagy költségekkel jár (szállítási, tárolási vagy megsemmisítési költségek), így a gyárak vezetıi számára nagy a csábítás, hogy nem engedélyezett formákhoz folyamodjanak. A vállalkozói réteg körében ugyancsak vonzó lehet, hogy a veszélyes hulladék elszállítását és "megsemmisítését" jó pénzért vállalják, de a megvalósítás során nem 98
ritka esetben rövid távú szállítás után illegális hulladékelhelyezést hajtanak végre. A hazai környezetvédelmi gyakorlatban, sajnos, már számos ilyen esetet derítettek fel. Az új környezetvédelmi törvény a súlyosabb környezetszennyezéseket már bőntettnek minısíti. Mindez arra ösztönzi a gazdálkodó szervezetek, üzemek tulajdonosait és vezetıit, hogy a technológiai lehetıségekhez mérten minimálisra csökkentsék a hulladék-, ezen belül különösen a veszélyeshulladék-képzıdést. Ez egyben azt is jelenti, hogy a keletkezett hulladék gyáron belüli minél teljesebb felhasználásban is érdekeltekké válnak. Hosszabb távon a környezetkímélı (hulladékszegény) technológia kifejlesztése vagy licencvásárlás útján történı bevezetése gazdaságilag is elınyös lehet. A közvetlen visszaforgatás másik formája, melynek során a fogyasztásból kerül vissza a hulladék a termelési folyamat megfelelı szakaszába, már sokkal nagyobb mértékben függ az önkormányzattól: azt is kijelenthetjük, hogy elsısorban tıle függ. Ez ugyanis a gyakorlatban nem jelent mást, mint a szelektív hulladékgyőjtés megvalósítását. A fejlett környezetvédelemmel rendelkezı nyugati országok egy részében szinte teljes körőnek mondható a szelektív hulladékgyőjtés, míg nálunk csak néhány városban, és csak kísérleti stádiumban van a bevezetése. (Sajnos, sikertelen kísérletrıl is tudunk.) A szelektív hulladékgyőjtés elıfeltétele, hogy arra alkalmas speciális győjtı konténerek megfelelı mennyiségben álljanak rendelkezésre. A leggyakrabban a következı hulladékcsoportokat különítik el: papír (esetleg külön az újságpapír és az ún. színes papír), üveg (fehér és színes üveg elkülönítése), mőanyag (kemény és lágy mőanyag különválasztása), veszélyes hulladék (akkumulátorok, elemek). Ez utóbbi csoportot rendszerint nem az utcára kirakott konténerekben győjtik, hanem meghatározott idıpontokban a hulladékgyőjtést végzı vállalat emberei személyesen veszik át az otthon félretett veszélyes hulladékokat. Ennek az az elınye, hogy a szakember átvételkor el tudja dönteni, hogy valóban veszélyes hulladékról van-e szó, vagy sem. Hátránya azonban, hogy a lakosság egy része az adott idıpontban esetleg dolgozik vagy egyéb ok miatt nincs otthon, ezért a hulladék begyőjtése elmaradhat. A hazánkban alkalmazott hulladékgyőjtı eszközöket a 8. táblázatban foglaltuk össze. 8. táblázat
A magyarországi hulladékgyőjtı eszközök és mőtárgyak
A hulladék halmaztípusa állapota települési termelési tárolótartályok: 110, 240, fém- és mőanyag hordók, 770 és 1100 literes, zárt zárt konténerek: 2,5, 5 és konténerek: 1,1, 2,5 és 5 10 m3-es, nyitott szilárd m3-es, mőanyag zsákok: 50 konténerek: 3, 4, 5, 6, 7 és és 100 literes méretekben 10 m3-es méretekben győjtı mőtárgyak: - őrgödör folyékony - oldóakna és -medence
győjtı mőtárgyak: - őrgödör - oldóakna és -medence
veszélyes fém- és mőanyag hordók: 40-450 literig, fém- és mőanyag kannák: legnagyobb befogadó képesség 60 l, zárt konténerek: 1, 2,5, 5 és 10 m3-es méretekben mőanyag és fém, zárt tárolótartályok mobil, szállítható és fix kivitelben
99
és iszap
- szikkasztóakna és medence - szikkasztómedence
- szikkasztóakna és medence - szikkasztómedence
0,5-50 m3 kapacitástartományban, vasbeton győjtıtartályok vízzáró kivitelben
Szólnunk kell arról, hogy a veszélyes hulladékok szelektív győjtése ugyancsak megszervezhetı. Ennek során a veszélyességi osztályok és a hulladék anyagi minısége szerint kell csoportosítani a hulladékokat. A győjtıedényeknek sav- és lúgállóknak, a kémiai reakciókat megakadályozóknak, adott esetekben légmentesen lezárhatónak kell lennie. A győjtıedény más célra nem használható! A győjtıeszközökön fel kell tüntetni a veszélyes hulladék megnevezését, azonosító számát és veszélyességi osztályát. El kell dönteni azt is, hogy az adott településen mely hulladékfajták hova szállíthatók újrafeldolgozásra. Ha az érintett településen ilyen lehetıség nincs, fel kell venni a kapcsolatot a szomszédos vagy más közelben fekvı település önkormányzatával. Számításokkal meg kell becsülni, mekkora hulladékmennyiség és milyen gyakorisággal szállítandó a feldolgozóhelyre. Itt meg kell szervezni az átvételt s összehangolni az üzemmel annak idıbeli ütemezését. A szelektív hulladékgyőjtés megvalósításához megfelelı számú speciális szállítóeszközre (megfelelıen kiképzett rakterő teherautóra) is szükség van. (Veszélyes hulladék szállítása esetén különleges elıírások is érvényben vannak. Ld. késıbb.) Végül, de nem utolsósorban a lakosság aktív közremőködése a szelektív hulladékgyőjtés alapfeltétele. Célszerő, ha az önkormányzat a gyakorlati megvalósítást egy arra alkalmas vállalatra bízza, hisz a település méretétıl függıen változó, de általában nagyszámú konténerre, szállítóeszközre és munkaerıre van szükség. A települési önkormányzat azonban még így is sokat tehet a minél gördülékenyebb megvalósításért. Igen fontos a lakosság tájékoztatása, a szükséges tudnivalók ismertetése a helyi újságokban, szórólapokon, "menet közben" a hibák türelmes javítása. A hulladékgyőjtési rendszer lehet együtemő vagy kétütemő. Az együtemő hulladékgyőjtés során ugyanazon szállítójármő átrakás nélkül viszi el a győjtés helyérıl a hasznosítást vagy ártalmatlanítást végzı létesítményig (7. ábra). Módozatai: elhordásos, pneumatikus, vízöblítéses hulladékgyőjtés. A kétütemő hulladékgyőjtés (8. ábra) abban különbözik az együtemőtıl, hogy itt egy átrakóállomást iktatnak a szállítási folyamat közbe, ahol szükség szerint a hulladék elıkezelését is elvégzik. A továbbszállítás nem ugyanazzal a jármővel történik. A kétütemő hulladékgyőjtést a regionális hulladéklerakó vagy -megsemmisítı telepek üzemeltetésénél használják. Módozatai: elhordásos és pneumatikus hulladékgyőjtés. A közvetett visszaforgatás egyik közismert formája a hulladékégetés, melynek során a hulladék szervesanyag-tartalmát oxidálják megfelelıen kialakított berendezésben meghatározott technológiai rend betartásával (elıírt tartózkodási idı, égési hımérséklet, oxigénfelesleg, megfelelı áramlási viszonyok biztosítása). Az éghetı komponensek égési gázokká, a nedvesség pedig vízgızzé alakul, és ezek füstgáz formájában távoznak a rendszerbıl. Az éghetetlen szervetlen anyagrészek salak, ill. pernye formájában maradnak vissza a salaktérben. Ez a maradék 1100oC-os hımérséklet alatti égetésnél a kiinduló tömeg mintegy harmadrésze lesz, a
100
térfogatcsökkenés azonban tízszeres is lehet. (Függ attól, hogy elıtte milyen mértékben préselték össze az égetendı hulladékot.)
101
102
1200-1700oC-os égetésnél (ez a salakolvasztásos égetés) a szilárd maradék olvadékként távozik a tőztérbıl. A tömegcsökkenés ennél az égetési formánál átlagosan ötszörös, vagyis a maradék az eredeti hulladék tömegének mintegy egyötöde lesz. (A térfogatcsökkenés ebben az esetben is nagyobb mértékő a tömegcsökkenésnél.) Folyékony- és iszaphulladékok égetésekor a maradék az eredeti tömegnek csupán 2-10%-a. A hulladékégetés elınyei között elsı helyen a tömeg-, ill. térfogatcsökkenést említjük, de az sem elhanyagolható tény, hogy az égetés utáni maradék biológiai szennyezéseket (vírusok, kórokozó baktériumok, gombák) egyáltalán nem tartalmaz. Az égetés során energia szabadul fel, melyet meleg víz, meleg levegı, gız vagy villamos energia elıállítására lehet felhasználni. Hátránya azonban, hogy a keletkezett nagy mennyiségő füstgáz (1 t szilárd hulladékból kb. 4000-6000 m3) nagy por és egyéb szennyezıanyag-tartalmú (SO2, NOX, HF, HCl, nehézfémek, dioxinok), ezért az égetıkemencébıl való távozása elıtt tisztítani kell. (Elektrofilter, kémiai megkötés.) A szilárd maradék veszélyes hulladéknak minısül (pl. nehézfémeket is tartalmaz), ezért szakszerő lerakásáról gondoskodni kell. A hulladékégetık a fıvároson kívül regionális funkciót tölthetnek be. Létesítésükkor környezeti hatásvizsgálatot és hatástanulmányt kell készíteni. Telephelyük kijelölésekor rendkívül körültekintıen kell eljárni s lehetıleg a lakókörnyezettıl minél távolabb elhelyezni, mivel környezeti hatásuk egy hasonló mérető ipari üzemével vetekedhet. Igen lényeges azonban, hogy milyen technológiával üzemel a hulladékégetı kemence, s milyen mértékő pl. a füstgáz szennyezı anyagainak leválasztása. Arra is komoly figyelemmel kell tehát lenni, hogy milyen technológia megvalósítását tervezik. Ebben az önkormányzati környezetvédelmi elıadónak mőszaki szakemberek véleményét is feltétlenül ki kell kérnie. A veszélyes hulladékok ártalmatlanításával és átmeneti tárolásával kapcsolatos környezetvédelmi követelményekkel a 102/1996. (VII. 12.) sz. kormányrendelet foglalkozik. Ezenkívül megemlítjük a 101/1996. (VII. 12.) sz. kormányrendeletet is, amely a veszélyes hulladékok országhatárokat átlépı szállításának ellenırzésérıl és ártalmatlanításáról szóló, Bázelben, 1989. március 22. napján aláírt egyezmény kihirdetését tartalmazza.
103
9. A TAKARÉKOSSÁG ELVE A meg nem újítható energia- és nyersanyagforrások készletei végesek, legtöbbjük kimerülése belátható közelségbe került. Az emberiség történelmének léptékével mérve közeli idıpontokról van szó, s ebbıl a szempontból lényegtelen, hogy az elırejelzések mekkorát tévednek: 50 év helyett akár 500 év is olyan távlat, amely arra kell, hogy késztessen bennünket, gondolkozzunk azon, milyen módon lehetne minél messzebbre kitolni ezeket az idıpontokat, ill. mivel lehet majd helyettesíteni a kimerülı anyagokat. Az idınyerés legegyszerőbb és legkézenfekvıbb módja a takarékosság, amely egyben a környezeti károk minimumra szorításának egyik fontos eszköze is lehet. Minden el nem égetett energiahordozó, minden fel nem használt anyag, ki nem bányászott érc a lehetı legtöbbet jelenti a környezet kímélése szempontjából, mert nem keletkezik belıle hulladék, szennyezı anyag, és nem pusztítják el miatta az eredeti talajt, élıvilágot, valamint élettelen természeti értékeket. A termelés és fogyasztás története is bizonyítja, hogy az anyag- és energiatakarékosságban régen is óriási lehetıségek voltak. A személygépkocsik fajlagos fogyasztásának csökkenése, karosszériájuk könnyebbé válása, az egyre kevesebb energiát felhasználó épületek terjedése, egyes eszközök miniatürizálása, a hulladékok újrafelhasználása mind-mind óriási mennyiségő anyagot és energiát takarított meg. Ez a takarékos termelés a legfejlettebb országokra jellemzı, s a világ fejletlenebb, nagyobb részére még alig. Éppen ezért továbbra is nagy lehetıségeket rejt magában a meg nem újuló energia- és nyersanyagforrások kímélése mind a környezet megóvása, mind pedig a termelés és fogyasztás jövıbeli alakulása szempontjából. Alapvetı kérdések: Meddig tud a maihoz hasonló anyag- és energiabázison mőködni a termelés? Mik a helyettesítés lehetıségei? A fogyasztásban azonban a világ gazdagabb része nem mondható takarékosnak, sıt általában az ellenkezıje jellemzı rá, holott ezen a téren is nagy lehetıségek vannak a környezetterhelés csökkentése szempontjából. A takarékosság elve úgy is megfogalmazható, mint a nem megújítható energiaés nyersanyagforrások felhasználásának minimalizálására törekvı termelés és fogyasztás megszervezésének elve. Erre vonatkozóan a törvények, rendeletek közvetlen kényszerítı intézkedéseket nem tartalmaznak, így a helyi önkormányzatoktól és a lakosságtól függ, hogy mit tesz ennek érdekében. A takarékosság elvének érvényesítésében számos lehetıség van a településeken, különösen a fogyasztás területén. A lehetıségek nagy része a gazdasági szabályozás eszközével realizálható. Az ország lakosságának jelenlegi környezettudatossága, pontosabban annak hiánya valószínőtlenné teszi, hogy pusztán tudati motiváció alapján, a környezetterhelés csökkentése érdekében takarékoskodni fog vízzel, energiával stb. Az árak emelkedésére viszont az állampolgárok többsége érzékenyen reagál. Ezt bizonyítja többek között a víz- és csatornadíjnak az utóbbi években történt többszöri változása is. Ezeket a díjakat a vízmővek és az érintett település(ek) önkormányzata(i) közösen állapítják meg. A díjak lényeges emelése több településen igen nagy mértékben visszafogta a vízfogyasztást (Debrecenben pl. 50%-os volt a 104
csökkenés.) A lakótelepeken vagy társasházakban élı lakosság körében egyre többen szereltetik fel a vízórát, s fogyasztásuk állandó önellenırzése takarékosabb vízfelhasználást eredményez. Nehezebben megy - mivel a lakosságtól nagyobb anyagi áldozatot kíván - a lakások főtési rendszerének korszerősítése (energiakímélıbb megoldása) s ezzel párhuzamosan a szigetelések tökéletesítése. Bérlakásoknál a lakbér-kedvezményekkel, magánlakásoknál vagy magánházaknál pl. a helyi adók csökkentésével lehet ösztönözni az energia- és környezetkímélıbb megoldások megvalósítását. Nálunk ma még kuriózumnak számít a napenergia jelentısebb mértékő hasznosítása a háztartásokban (nem soroljuk ide az udvarokon elhelyezett feketére festett bojlerekben melegített vizet), holott természeti adottságaink lényeges energiamennyiség elıállítását tennék lehetıvé. Ebben az esetben is megfelelı ösztönzıkre lenne szükség. Az energiafogyasztás csökkentéséhez nagyban hozzájárulhat a lakások hımérsékletének mérsékelt szinten tartása. Arról van szó ugyanis, hogy a lakások hımérséklete és a főtésre felhasznált energia mennyisége között exponenciális kapcsolat van. Azaz magasabb hımérséklet esetén egyetlen oC-os további hımérsékletemeléshez többszörös energia szükséges, mint az alacsonyabb hımérsékleten. Hazai viszonyok között a 20-22oC-os szobahımérséklet elegendı lehet. További takarékoskodást érhetünk el, ha éjszaka alváskor, valamint napközben, amikor nem tartózkodunk a lakásban, alacsonyabb szobahımérséklettel is megelégszünk. Ehhez azonban jól szabályozható főtési rendszerre van szükség. Az önkormányzatok környezetvédelmi elıadója felvilágosító munkával segítheti ezeknek a módszereknek a terjedését. (El kell ismernünk azonban, hogy nagyon sok esetben a főtési rendszer rugalmatlansága miatt nem alkalmazható ez a módszer.) A takarékoskodás sajátos formája a területtel való takarékos bánásmód. Ebben nagyon sokat tehetnek az önkormányzatok: az új épületek és egyéb létesítmények építési telkeinek árát - ha az még nem magántulajdon - saját maguk határozhatják meg. Ezzel befolyásolhatják a beépített területek terjeszkedését, sıt bizonyos esetekben teljesen megakadályozhatják azt. A gazdálkodási nehézségekkel küszködı önkormányzatoknál fennáll a veszély, hogy pénzügyi okok miatt környezetvédelmi szempontból hátrányos üzletet kötnek. A lakosság fogyasztási szokásainak befolyásolásán keresztül ugyancsak segíthetjük a takarékosság elvének érvényesülését.
105
10. AZ ELİVIGYÁZATOSSÁG ELVE Az 1995-ös környezetvédelmi törvényben is megfogalmazott alapelvrıl van szó. Ott az elıvigyázatosság, a megelızés és a helyreállítás együtt szerepel, s a törvényi fogalomhasználat eltér a továbbiakban leírtaktól (vö. 7. fejezet). Mi az elıvigyázatosság elvét - a környezetvédelemben másutt is megfogalmazotthoz hasonlóan - a következıképpen értelmezzük. A környezetvédelemmel kapcsolatos tudományos kutatás több esetben még nem tudta teljes mélységében feltárni a káros folyamatokat, s még nehezebb helyzetben van a folyamatok prognosztizálása terén. Ilyen esetekben azt tartjuk helyes magatartásnak, ha a társadalom a folyamatok kedvezıtlen alakulására készül fel, s igyekszik azt megelızni, az esetlegesen bekövetkezı káros hatásokat kivédeni. Ahol súlyos vagy visszafordíthatatlan kár fenyeget, a teljes tudományos bizonyosság hiánya nem használható fel indoklásként a környezetvédelmi intézkedések elhalasztására. Hogyan jelenhet meg ez a környezetvédelmi alapelv egy település környezetvédelmi irányításában? Valószínő, hogy az élet sok példát hozhat ezzel kapcsolatban. Mi most csak azt jelezzük, milyen jellegő problémák esetén kell az elıvigyázatosság elvét alkalmazni. Hazánk településeinek túlnyomó részén nincs szakszerően kiépített hulladéklerakó. Reális veszély, hogy ezek környékén a talaj és a talajvíz elszennyezıdhet, esetleg már el is szennyezıdött. Az is gyakori, hogy a hivatalosan kijelölt és engedélyezett lerakóhelyen sem vizsgálják folyamatosan a lerakók csurgalékvizeinek, fıleg pedig a talajba szivárgó víznek az útját és fontosabb szennyezı komponenseit. Vagyis a települések környezetvédelmének irányítói alig tudnak valamint a lerakók tényleges környezeti hatásáról, ill. a szennyezések terjedésének mértékérıl (sebességérıl, mélységérıl). Alapvetı kérdés, hogy az adott település vízbázisát - akár hosszabb távon is - elszennyezheti-e a hulladéklerakó szivárgó szennyvize. Az elıvigyázatosság elvét alkalmazva mielıbb meg kell vizsgáltatni a lerakó(k) környékének talaj- és talajvíz-szennyezettségét, a geológiai adottságokat, hogy eldönthetı legyen, veszélyeztetett-e a vízbázis vagy sem. Bizonytalan eredmény esetén (amikor nem dönthetı el egyértelmően a vízbázis veszélyeztetettsége) hosszú távú rendszeres méréseket kell tervezni a lerakó környékén. A létesített megfigyelı talajvízkutakból (talajvíz-monitoring) rendszeresen kell mintákat venni s a legfontosabb szennyezı anyagokra megvizsgáltatni. A mérési eredmények idıbeli változását grafikusan ábrázolva értékelhetı az egyes szennyezı anyagok koncentráció-változásainak trendje. Ugyanakkor vizsgálni kell a talajvízszintingadozás amplitúdóját is, s ha több megfigyelı kutunk van, a talajvíz horizontális áramlásának iránya, sebessége is mérhetı. Ha a mérések pozitív eredményre vezetnek, azaz bebizonyosodik a vízbázis szennyezıdése vagy akár annak reális veszélye, új lerakóhelyet kell keresni. Ez esetben a szükséges geológiai vizsgálatokat elıre el kell végeztetni.
106
11. AZ ALKALMAZKODÁS ELVE Az emberiség a 20. században arra is ráébredt, hogy nem szakadhat el a természettıl. A tudomány és technika hatalmas fejlıdése eleinte olyan gondolatokra ösztönözte az embert, hogy képessé vált az "elemek leigázására", "uralkodni tud a természet erıin" stb. Szép számmal ismerünk példákat arra, hogy a természet rendszerint "visszaütött" a rajta elkövetett erıszak miatt. Ésszerőbbnek tőnik tehát alkalmazkodni földi környezetünkhöz. Nem szabad kizsákmányolnunk a természetet, de adottságait ki lehet használni, míg tőrıképessége engedi. Idıt és teret kell hagyni a hasznosított természet regenerálódására. Egy település esetében az alkalmazkodás elve különbözı gazdasági, építési tevékenységek esetén a természetföldrajzi környezethez való alkalmazkodást jelenti. A településtervezésnél a domborzati és geológiai adottságokhoz alkalmazkodunk. Ez részben funkcionális, részben esztétikai alkalmazkodást jelent. Egy alföldi környezet a szélesebben elterülı, földszintes, egyemeletes házakból álló települési formát igényli. Ez nem csupán esztétikai okok miatt kívánatos, hanem legtöbbször geológiai okok miatt is. Alföldjeinken a laza üledékes kızetek jellemzık, és gyakoriak az ármentesítések, lecsapolások elıtti egykori mocsaras területek. Ezek laza anyaga alkalmatlan magas épületek létesítésére. Ilyenek csak különleges alapozással és igen nagy többletköltséggel építhetık, ezért gazdasági okokból sem célszerő az alföldi települések fejlesztését ilyen irányba vinni. Dombsági és hegylábi területeinken gyakoriak a felszíni löszös és az agyagos üledékek. Mindkét kızettípusnál különleges gonddal kell vigyázni a településfejlesztésre. Az épületeket veszélyeztetı folyamatok: lösz esetében a szuffóziós járatok képzıdése, agyagos üledékeken a tömegmozgásos folyamatok (suvadás, talajfolyás). Mészkı vagy dolomit alapkızeten a barlangok, felszín alatti üregek, járatok miatt kell körültekintıen tervezni az építkezéseket. (A természetvédelmi törvény szerint minden barlang védett!) Ilyen körülmények között elsı lépésként érdemes elkészíttetni a település felszínmozgásos területeinek térképét. A 6.8. fejezetben leírtakon kívül a térképen fel kell tüntetni a szuffózió-veszélyes, valamint a felszíni berogyásokra, kıomlásokra hajlamos területeket is. Olyan helyzet is elıfordul hazánkban, amikor mesterséges üregrendszerhez (pincék) kell alkalmazkodni a felszíni építkezések során. Ebbıl a szempontból a legismertebb példa Eger városa, ahol a borpincék szövevényes hálózata okoz gondot a várostervezést és fejlesztést végzı szakembereknek. Ilyen esetben azt is tisztázni kell, hogy a pincék nem minısülnek-e kultúrtörténeti értékeknek, s a tervezést és kivitelezést ennek megfelelıen kell megvalósítani. Az alkalmazkodás elve másféleképpen érvényesülhet pl. ipartelepítés esetén. Ebben az esetben az egyik elsıdleges szempont, hogy az új üzem, gyár ne veszélyeztesse a lakók egészségét, vagyis legyen távol lakótelepektıl, egyáltalán lakott területektıl. Ilyen formában az ipartelepítés inkább települések külterületén valósulhat meg. Itt is alkalmazkodni kell azonban a természeti feltételekhez. Egyrészt a természetvédelmi oltalom alatt álló területeket, élı rendszereket nem szabad veszélyeztetni, másrészt alkalmazkodni kell a morfológiai, geomorfológiai, 107
meteorológiai és vízrajzi adottságokhoz is. A morfológiai és geológiai adottságokhoz való alkalmazkodásnál ugyanazok a szempontok kell, hogy érvényesüljenek, mint belterületen. Mindenekelıtt a meteorológiai adottságokat kell megismerni. Ha a településen több meteorológiai állomás mőködik (nem csak az országos hálózatba bekapcsolt állomásokról van szó!), azok adatait oly módon is érdemes elemezni, hogy a település klimatikus viszonyairól minél teljesebb képet nyerjünk. Például az alábbi kérdésekre kereshetünk válaszokat: - Van-e kitüntetett szélirány? (Ha a szélirány-gyakoriság egy-egy égtáj esetében csak néhány százalékkal tér el a többitıl, nem tekinthetjük kitüntetett széliránynak.) - A már létezı építmények mennyire befolyásolják a helyi szélirányokat és szélsebességeket? Mindezek alapján elemezni kell, hogy meteorológiai szempontból hova telepíthetı az adott ipari üzem, amely helyen a legkevesebb környezeti gondot okozhatja majd. A meteorológiai adottságok figyelembevétele néha olyan esetben is fontos lehet, amikor sem az ember egészsége, sem az élıvilág nincs veszélyben, de a kellemetlen szaghatás több kilométer távolságban is elviselhetetlenné tenné egy ipari üzem mőködését (pl. állati fehérje feldolgozása). Ilyen esetben lakott területtıl távol, az uralkodó szélirány(ok) messzemenı figyelembevételével kell kiválasztani az üzem telephelyét. Közismert, hogy a vízrajzi adottságoknak meghatározó szerepük van az ipartelepítéseknél, hisz legtöbb ipari létesítmény nagy vízigényő. Ezzel kapcsolatban az alkalmazkodás elve csak akkor érvényesíthetı kellı szakmai érvek alapján, ha pontosan ismerjük a település vízrajzi adottságait s vizeinek szennyezettségi állapotát. Folyóvíz esetén az általános vízföldrajzi paramétereken túl (vízhozam, vízjárás, vízsebesség, vízgyőjtı terület mérete, alakja, domborzata és földhasznosítási tulajdonságai) a folyó élıvilágának állapotát s az alapvetı vízkémiai adatokat is meg kell ismerni. (Az egzakt megismerés elve mintegy elıfeltétele az alkalmazkodás elve érvényesülésének.) Az információk birtokában meg lehet becsülni a felszíni víz terhelhetıségét, s ezt össze kell vetni a létesítendı üzem várható terhelésével. (Milyen minıségő és mennyiségő vizet bocsátanak a befogadóba?) Ugyancsak elemezni kell az üzem tervezett vízfelhasználását a várható vízrajzi hatások szempontjából. (Mindezek egy környezeti hatásvizsgálat részei kell, legyenek.) A felszín alatti vizekkel kapcsolatban is szükség van a mennyiségi és minıségi elemzésekre. Az alkalmazkodás elve akkor fog érvényesülni, ha minden vízrajzi adottságot figyelembe véve az ipari üzemet oda helyezzük el, ahol a legkisebb környezeti kárt fogja okozni a vízi környezetben. A telephely végsı kiválasztásánál azonban minden természeti tényezıt figyelembe kell vennünk. Röviden úgy fogalmazhatjuk meg az alapelv érvényesülésének meghatározó feltételét, hogy csak a táji adottságokhoz alkalmazkodó, környezetkímélı termelési formákat szabad engedélyezni. A település jellegétıl függıen több-kevesebb szerepe lehet a mezıgazdasági tevékenységeknek is a környezethez való alkalmazkodásban. Ezen a téren általában nagy a különbség a bel- és külterületen. Belterületen rendszerint a konyhakerti
108
növénytermesztés jön számításba, külterületen azonban a nagyüzemi mezıgazdasági tevékenységek is gyakoriak (intenzív kertészetek, esetleg állattenyésztı telepek). A környezeti adottságokhoz való alkalmazkodás a növénytermesztés esetén elsısorban a talajtulajdonságok figyelembevételét jelenti. Így pl. laza homokos talajon környezeti szempontból veszélyes olyan kultúrát termeszteni, amely sok öntözést igényel. Egyrészt a homok rossz víztartó képessége miatt sok öntözıvizet használnak el, másrészt a talajbeli gyors vízmozgás miatt az esetleges mőtrágyafelesleg vagy a növényvédı szerek vegyszermaradékai gyorsan lejuthatnak a talajvízig, és elszennyezhetik azt. Agyagos talajokon lejtıs területeken a fordítottja következhet be: a talaj nem képes kellı ütemben befogadni a kiöntözött vizet, és a felszíni lefolyás, amely vegyszermaradékokat tartalmaz vagy a csatornahálózat vizét terheli nehezen tisztítható anyagokkal, vagy – ha csatornázatlan településrészrıl van szó – a szennyezett víz közvetlenül a felszíni befogadóba jut. Ez különösen akkor okozhat problémát, ha a befogadó kis víztömegő tó. Ilyen esetben a kultúreutrofizáció folyamatával számolhatunk. A magántelkeken végzett kertészeti tevékenységeket közvetlenül nem szabályozhatjuk. Ebben az esetben a felvilágosító munkának, a tájékoztató füzetecskéknek van/lehet tudatformáló szerepük. Az állattartást lakott területen rendeletek szabályozzák. A kellemetlen szaghatás mellett - nagyobb állattartás esetén - az a veszély is fennállhat, hogy a hígtrágya-beszivárgás a felszín alatti vízbázist is elszennyezi. Ez természetesen csak rosszul megépített vagy rosszul mőködtetett állattartó telepeken következhet be, tartós hatások eredményeként. Állattartás esetében az alkalmazkodás elve egyrészt a lakókörnyezethez való alkalmazkodás révén érvényesülhet: azaz belterületen, sőrőn beépített területen egyáltalán nem tarthatók haszonállatok. Külterületen - de lakott terület közelében - kerülendı a nagyüzemi állattartás. Ha ilyen mégis létezik, különös gondot kell fordítani a hígtrágya-elhelyezésre: a talajrétegek és üledékek vízáteresztı képességének figyelembevételével kell kiépíteni a hígtrágya-tárolót. Alapvetı követelmény, hogy a hígtrágya talajvízbe szivárgása ne következhessen be. Falusi településeken az állattartás (fıleg a szarvasmarhatartás) hagyományos, kisparaszti formája környezeti szempontból általában nem jelent veszélyt, sıt még vonzó is lehet a turisták számára. A falusi turizmus fejlesztésekor ez a szempont is szóba jöhet. A biológiai ciklust jól hasznosító kisparaszti gazdaságok (szerves trágya visszaforgatása a talajba) számának gyarapítása kívánatos lenne. Ezt azonban a hazai mezıgazdaság átalakulásával kapcsolatos egyéb gondok, amelyek részletezésére itt nem térhetünk ki, egyelıre nem teszik lehetıvé.
109
12. A HARMONIKUS (FENNTARTHATÓ) FEJLİDÉS/FEJLESZTÉS ELVE ÉS A KÖRNYEZETVÉDELEM TERVSZERŐ ALAKÍTÁSÁNAK ELVE Az egyik legtöbbet hangoztatott alapelv, amelyet napjainkban szinte kizárólag fenntartható fejlıdés néven emlegetnek. Nézzük meg, mennyiben szinonim egymással a harmonikus és a fenntartható fejlıdés kifejezés, és fejlıdésrıl vagy fejlesztésrıl van szó. Meadows, D.H. és munkatársai a 70-es években világmodelljeik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a gazdasági növekedést meg kell állítani, mert csak így kerülhetı el a globális környezeti katasztrófa (Meadows, D.H - Meadows, D.L. 1972). Azóta egyértelmővé vált, hogy a "nulla-növekedés" megvalósíthatatlan. Az ún. Brundtland-jelentésben fogalmazódott meg a harmonikus fejlıdés (fejlesztés) elve (Közös jövınk 1988). Ezen a fejlıdés olyan formáját értjük, amely a jelen igényeinek kielégítése mellett nem fosztja meg a jövı generációit saját szükségletei kielégítésének lehetıségétıl. A fejlıdés magában foglalja a gazdaság és társadalom progresszív megváltozását. A harmonikus fejlıdés egyben feltételezi a fejlıdés fenntarthatóságát. Ez nem mehet végbe spontán folyamat révén, ezért ha a változás, a változtatás tudatosságát kívánjuk hangsúlyozni, a fejlesztés kifejezést használjuk. A gazdasági tevékenységeket a környezettel harmóniában kell megtervezni és megvalósítani. A fejlesztési politikának figyelmet kell fordítani arra, hogy meg kell változtatni a természetes erıforrások felhasználási módját, környezetkímélı módon kell gazdálkodni. A harmonikus fejlesztés mint tudatosan tervezett cselekvés megkívánja azoknak az értékeknek a támogatását, amelyek révén a fogyasztási szint az ökológiai határokon belül marad, ugyanakkor az emberi alapszükségleteket a világon mindenütt ki kell elégíteni. Általában a megújítható erıforrásokat csak olyan mértékig szabad kihasználni, hogy lehetıség maradjon azok megújulására, sıt természetes növekedésükre is. A környezethasználat során figyelembe kell venni az egész rendszerre kiterjedı hatásokat. A természeti környezetet nem szabad visszafordíthatatlanul lerontani. Még ma is sokan kétségbe vonják a fejlıdés fenntarthatóságát, s annak sokféleképpen megfogalmazott definícióját a környezetkárosítók egyik védıpajzsaként tartják számon. Valóban: egy véges világban nem lehet szó végtelen növekedésrıl, de fejlıdésrıl igen - ha a fogalmat megfelelıen értelmezzük. A fejlıdés nem jár okvetlenül együtt materiálisan értelmezett növekedéssel. Egy magasabb életminıség, amelynek ma már elemi része kell, legyen a tisztább, egészségesebb környezet, a fejlıdés fokmérıje. Egy energiatakarékosan mőködı háztartás, amely a csúcstechnológiát alkalmazza (energiatakarékos világító és háztartási eszközök, napenergiát is hasznosító főtési rendszer stb. - bıvebben ld. Kerényi A. 1995) sokkal fejlettebb és egyben környezetkímélıbb, mint a hazánkban általános háztartások. A fejlıdés fokmérıje ma már nem szükségszerően a felhasznált anyag- és energiamennyiség, hanem a termelés minél hatékonyabb megvalósítása (ami éppen a csekélyebb anyag- és energiafelhasználást, valamint a lényegesen kevesebb hulladék110
és szennyezıanyag-képzıdését jelenti), továbbá a késztermékek minısége, amelybe beleértendık a vegyszerektıl, növényvédıszer-maradéktól mentes élelmiszerek is. Az eddigiekbıl az is következik, hogy a környezetvédelem tervszerő alakításának igénye a harmonikus fejlesztés szükségszerő velejárója, így a két alapelv együttes tárgyalása indokolt. A tervszerőség országos, regionális és helyi szinten egyaránt jelentkezı feladat, és nem csupán a kifejezetten környezetvédelmi tervekre értendı, hanem a gazdasági, területrendezési, településrendezési és környezeti tervek együtteseként kezelendı. Ugyanakkor a környezetvédelem alakítása nyilvánvalóan csak megfelelı környezetpolitika alapján lehetséges. Az állami környezetvédelmi politika megjelenési formájában lehet hosszú távú környezetpolitikai koncepció vagy nemzeti környezetvédelmi program, amelyet egy középtávú idıszakra dolgoznak ki. Az alábbiakban az elsı Nemzeti Környezetvédelmi Program legfontosabb részeit ismertetjük.
12.1. A Nemzeti Környezetvédelmi Program (1997-2002) A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 40.§-a elıírja a Nemzeti Környezetvédelmi Program készítését. Ezt a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium készíti elı, és az Országgyőlés hagyja jóvá. A Program a környezetvédelmi tervezés alapja, hatévente megújítandó dokumentum. A törvényi elıírásnak megfelelıen elkészült az ország elsı Nemzeti Környezetvédelmi Programja, amely az ezredforduló hazai környezetvédelmének fontos dokumentuma, középtávon meghatározza a cselekvések fı irányait. A Program elsı szövegoldalán az alábbi önmeghatározást olvashatjuk. A Nemzeti Környezetvédelmi Program egy olyan hat évre vonatkozó beavatkozási tervrendszert jelent, amely a jelen környezeti problémáinak megoldását, illetve a megoldás megkezdését és a jövı problémáinak megelızését kell, hogy eredményezze. A jelen Program az elsı olyan átfogó intézkedéseket, konkrét célokat és megfelelı intézményi keretek biztosítását tartalmazó tervrendszer, amelynek eredményes megvalósítása feltételezi az állandó társadalmi, illetve politikai támogatást és széleskörő kormányzati felelısségvállalást, a kapcsolódó programokkal való összhangot és a végrehajtás rendszeres ellenırzését. A Program a következı alapvetı fontosságú tartópilléreken nyugszik: (a) A Kormány Modernizációs Programja, amelynek alapján a Program egyik fı feladata a gazdasági fejlıdés és a környezetvédelmi érdekek összehangolása. Alapvetı feltétel, hogy a további társadalmi-gazdasági fejlıdés ne járjon a környezet állapotának romlásával, és a környezeti feltételek változása ne legyen a további fejlıdés áthághatatlan akadálya. Ennek érdekében a környezeti szempontokat integrálni kell a gazdaságpolitikába és a különbözı ágazati politikákba. (Megjegyzésünk: Ez a bekezdés gyakorlatilag a környezetkímélı gazdálkodás állami rangra emelését jelenti.) 111
(b) A Programot megalapozó környezetpolitikai dokumentumok közül kiemelendı az 1991-ben a Kormány határozatával elfogadott Rövid- és Középtávú Környezetvédelmi Intézkedési Terv, amely jelenleg is érvényben van. Az Intézkedési Terv céljai között nem egy olyan kérdés szerepel, amely e Programnak is szerves része. A másik meghatározó jelentıségő kormányzati dokumentumnak a Nemzeti Környezet- és Természetpolitikai Koncepció tekinthetı, melyet a Kormány 1994-ben fogadott el. A fentiek mellett a környezetvédelem egyes sajátos feladataira, illetve más ágazatok környezetvédelmet is érintı területeire számos szakterületi program készült az elmúlt idıszakban, illetve készül jelenleg. (c) A nemzetközi környezetpolitikai tervek és programok közül a legfontosabbak az 1993-ban Luzernben elfogadott Közép- és Kelet-Európai Környezeti Intézkedési Terv, az Európai Unió ötödik Környezetvédelmi Akcióprogramja és az Egyesült Nemzetek Szervezetének keretében elfogadott "Feladatok a XXI. századra" címő dokumentum. A fenti dokumentumok döntı mértékben meghatározzák a fejlett országok integrációs szervezeteihez történı csatlakozásból - az OECD tagságból, illetve az Európai Unióval való harmonizációból - származó környezetvédelmi kötelezettségeket. Az Európai Unióval kapcsolatos integrációs folyamat környezetvédelmi feladatainak megoldása idıben döntıen egybeesik e Program idıtartamával. (d) Magyarország sajátos természetföldrajzi adottságaiból következıen a különbözı nemzetközi környezetvédelmi egyezményekbıl, programokból, valamint az egyes országokkal - mindenekelıtt a szomszédos államokkal - kötött, környezetvédelmet is érintı megállapodásokból adódó kötelezettségek e Program szempontjából is lényeges feladatokat jelentenek. A Programnak ez a négy pillére szoros kapcsolatban áll egymással és az ezek által meghatározott feladatokat együttesen kell figyelembe venni. A Program szerint a környezetvédelem alapvetı célja a meglévı környezeti értékek megóvása, a környezeti károk megelızése. E mellett lényeges feladat a környezetet károsító hatások korlátozása, illetve megszüntetése, valamint a kialakult környezeti károk felszámolása, illetve a megfelelı környezeti állapot helyreállítása. A környezetvédelemnek a következı egymással összefüggı emberi törekvéseket kell képviselnie: (a) Az egyén és a társadalom számára megfelelı környezetállapot megırzését és javítását; (b) Az egyéni és társadalmi jóléthez szükséges természeti feltételek, erıforrások fenntartható biztosítását; (c) A természeti környezet, az élıvilág, sajátosan a biológiai sokféleség megırzését, illetve helyreállítását; (d) Az egyéni és közösségi érdekek összehangolását. A Program kiindulási alapja a megoldandó környezeti problémák azonosítása. A Program nem egy-egy állapotot tekint problémának, hanem azt a kérdést teszi fel, hogy miért is jelent problémát az adott környezeti állapotjellemzı tényleges vagy várható 112
alakulása. A problémák feltárásával párhuzamosan meghatározásra kerülnek a problémák okai is abból a célból, hogy meg lehessen keresni a leghatékonyabb megoldásokat és, hogy a megelızés elve érvényesíthetı legyen. Egy-egy szakterületre együtt kell látni az okok, hatótényezık a környezet állapota probléma cél megoldások feladat folyamatot. Ez lényegét tekintve megfelel az OECD-ben általánosan használt terhelés állapot válaszintézkedés modellnek. A Program egy átfogó stratégia alapján meghatározza a legfontosabb intézkedési területeket, majd ezzel összhangban bemutatja a következı - stratégiai jelentıségő önállónak tekinthetı részprogramokat: (a) A kapcsolódó ágazatközi, ágazati, szakterületi cselekvési programok, intézkedési tervek; (b) A szabályozási és intézményi rendszer korszerősítésének programja; (c) A kutatási, mőszaki fejlesztési, innovációs program; (d) A mérı, megfigyelı és információs rendszer fejlesztésére vonatkozó tervek; (e) Az oktatás, nevelés, tájékoztatás fejlesztésének programja. A problémamegoldás mellett azt is figyelembe kell venni, hogy ma Magyarországon még van mit védeni. Számos olyan természeti értékkel rendelkezik az ország, amely Európa gazdaságilag fejlettebb részébıl már hiányzik. A Program a meglévı értékekkel kapcsolatos felelısség tudatában, azok megırzésének igényével készült.
A Program megvalósítása nemzeti ügy, ezért nem lehet csak egyetlen tárca, szakterület feladata. A környezetvédelmi feladatok eredményes megoldásának feltétele a célok integrációjának biztosítása mind az ágazatok, mind a szakterületek szempontjából. A Program elkészítését és megvalósítását a társadalom különbözı szereplıivel történı folyamatos együttmőködésre, egyetértésre kell alapozni. Vonatkozik ez a környezeti hatások elszenvedıire éppúgy, mint a környezetállapot alakulásáért felelısökre, az önkormányzatokra, vállalatokra az érintett szakmai és tudományos közösségekre, érdekképviseleti szervezetekre vagy a környezetvédelmi mozgalmakra. A Nemzeti Környezetvédelmi Program fı céljai: (a) az egészséges környezet feltételeinek biztosítása, az emberi egészséget károsító, veszélyeztetı hatások csökkentése, megszüntetése; a megfelelı életminıséghez szükséges környezeti állapot megırzése, javítása és helyreállítása; (b) az élı és élettelen környezet természetközeli állapotának megırzése, a természetes rendszerek és természeti értékek megóvása, fennmaradásának biztosítása, a bioszféra sokszínőségének megtartása, a természeti folyamatokban rejlı információk megırzése; (c) a természeti erıforrásokkal való gazdálkodásban a fenntartható fejlıdés elvének figyelembevétele, a lételemnek tekintett természeti erıforrásokkal (víz, föld, levegı) való takarékos, értékvédı gazdálkodás, ezeknek a következı nemzedékek számára való megtartása;
113
(d) az elızıekkel összefüggésben a gazdasági fejlıdés és a környezet harmonikus, az ésszerő környezetigénybevételre és a minimális környezetkárosításra törekvı viszonyának megvalósítása. A Program prioritásait úgy kell meghatározni, hogy közben állandóan figyelembe vegyük a környezet egészét, összefüggı rendszerjellegét. A környezet állapotában végbemenı változásokat két, bizonyos fokig ellentétes tendencia jellemzi. Egyfelıl az állapot egésze hosszabb idıt tekintve folyamatosan romlik (életkilátások romlása, szennyezett ipartelepek számának növekedése stb.). Másfelıl egy sor szakterületen, vagy egy-egy regionális és helyi kérdésben kimutathatóan jelentıs javulás történt, amely a gazdasági visszaesésnek és szerkezetváltásnak is köszönhetı (például a kéndioxid kibocsátás vagy egy-egy ipari régió összkibocsátása terén). A környezet védelmének kérdésében bizonyos területeken jelentıs elırelépés történt mind a szabályozást, mind a közvetlen beruházásokat illetıen, de még nem alakult ki átfogó és a döntések részévé váló környezetvédelmi cél- és eszközrendszer. Mindezek alapján a következı fı szempontokat kell figyelembe venni: (a) az ország jelentıs környezeti értékekkel rendelkezik, amelyek védelme gazdasági érdek is; (b) a korábbi évtizedekben jelentıs környezeti értékvesztés történt, ezek hazai, regionális, illetve globális környezeti problémákra vezethetık vissza; (c) a már érvényben lévı nemzetközi környezetvédelmi szerzıdések és együttmőködések számos feladatot jelentenek a környezetvédelem számára; (d) számottevı mértékben a káros környezeti hatásoknak is tulajdoníthatóan az emberi egészség és a természeti értékek védelme nincs megfelelıen megoldva; a helyzet különösen kritikus akár a halálozási és megbetegedési mutatókat, akár a természeti értékek alakulását vizsgáljuk; (e) nagyon erısek azok a háttértényezık, amelyek a káros környezetegészségügyi hatásokat súlyosbítják (stresszhelyzetek, túlterheltség, fogyasztási szokások stb.) A Nemzeti Környezetvédelmi Program elıkészítésének idıszakában került sor az önkormányzatok megítélése szerint legfontosabb környezeti problémák felmérésére a KTM kezdeményezése alapján. A választ adó közel 1800 település a következı problémákat jelezte a legnagyobb számban: települési hulladék ártalmatlanításának megoldatlan helyzete (1440), felszín alatti vizek minıségi problémái (623), talajszennyezések (500), levegıminıségi problémák (420), mőemlékek állapotával összefüggı problémák (381), zaj-rezgés probléma (311). A Nemzeti Környezetvédelmi Program a fentieket alapvetıen helyi és országos létpékő környezetvédelmi problémának minısíti. Emlékeztetnünk kell azonban az olvasót arra, hogy a hulladékok ártalmatlanításának, a talaj- és levegıszennyezésnek közvetlen globális hatása is van, a felszín alatti vizek használatának, elszennyezésének globális szerepe pedig közvetett. (Ld. biogeokémiai anyag- és energiaciklusok.) A Program ezeken kívül utal az olyan globális vagy határokon átterjedı problémákra és kötelezettségekre, amelyekkel különbözı nemzetközi környezetvédelmi egyezmények is foglalkoznak.
114
A problémák megoldása szempontjából alapvetı jelentıségő a társadalmi részvétel, a tudatformálás, a lakosság megfelelı tájékoztatása. A problémák ismertetését követıen az általános célkitőzések megfogalmazása az adott terület, szakágazat számára a problémák megoldásának fı irányait jelenti. A konkrétabb célok, illetve a cselekvési irányok a számszerősíthetı célállapotokat, azonosítható tartalmú feladatokat határozzák meg a Program hatéves idıszakára.
12.1.1. A fenntartható fejlıdés elve a Nemzeti Környezetvédelmi Programban A fenntartható fejlıdés két, a piac által nem kellıen érzékelhetı etikai szempontot kíván érvényesíteni, a környezeti értékek megtartását és a jövı generációkért érzett felelısség elvét. A társadalom fenntartható fejlıdésének környezetvédelmi vetülete a környezet fenntartható használatát jelenti, vagyis azt az alapelvet, hogy úgy javítsuk az emberi élet minıségét, hogy közben a természeti erıforrások és az életfenntartó ökoszisztémák teherbíró és megújuló képességének határain belül maradjunk. A fenntartható fejlıdés feltételezi, hogy egyensúlyt lehet teremteni a szükségletek kielégítése és a környezeti értékek megırzése között. Itt kulcskérdés a lételemek (víz, föld, levegı) állapotának és a természet megırzésének igénye. Az elv érvényesítése megkívánja egy sor nem piaci mechanizmus érvényesítését. Az elvet egyaránt érvényesíteni kell helyi, regionális, és globális szinten. Ez az elv a következı stratégiai célokat jelenti a Program szempontjából: a) A gazdasági fejlıdését és a termelési struktúra átalakulását az ország természeti és környezeti korlátai között kell tartani, a változásoknak meg kell felelnie az ország nagyságának és természeti adottságainak. A fenti stratégiai cél érvényesítése nélkül a fenntartható fejlıdés elve nem érvényesülhet. A stratégia érvényesítésének egyik kulcsa, hogy a nagy fejlesztési programokat is alávessék a beruházásokhoz hasonló logikájú hatásvizsgálatoknak és ennek alapján hozzák a döntéseket. b) A gazdaságszerkezet átalakulása során a fejlesztéseknél a területkímélı megoldásokat kell elınyben részesíteni, azaz a meglévı iparterületek rehabilitáció utáni felhasználását és nem a "zöldmezıs" beruházásokat. A területkímélés egyik legfontosabb megjelenési formája, hogy a területhasználat-változásoknál az ökológiai és tájhasználati szempontok korlátfeltételeket jelentsenek. c) A környezeti erıforrásoknak és értékeknek legalább olyan szinten kell termelési tényezıvé válniuk, amelyet a világpiac még elismer. Az ennél nagyobb figyelembevétel versenybeli hátrányt jelentene, de a stratégiának része annak elérése, hogy a piaci versenyben ne a környezetállapot rovására érjenek el elınyöket a hazai piaci résztvevık. Olyan esetekben, ahol marginális a világpiac szerepe, ott nagyobb elırelépés is lehetséges. A fenti keretek között a fejlesztéseknél az erıforrás-kímélı megoldásokat kell elınyben részesíteni.
115
d) Az ország olyan, a környezetállapotot és környezetvédelmet érintı elınyökkel is rendelkezik, amelyeket meg kell tartani, még akkor is, ha a fejlett országok trendjei ezzel ellentétes fejlıdést mutatnak. Tanulni kell a mások által elkövetett hibákból. e) A környezetvédelem szempontjából elınyös lenne, ha a hazai gazdasági fejlıdés nem az olcsó tömegtermelés, hanem az egyes részterületeken speciális értékeket felmutató termékek gyártásának, létrehozásának irányába mutatna. Ez a kisebb, jó szakképzéssel és fejlesztési készséggel rendelkezı országok lehetısége, amely miután speciális termelési körülményeket és szakértelmet igényel, kisebb környezetterheléssel és erıforráshasználattal jár. f) A forgalomba kerülı termékek összetételének, minıségének, élettartamának környezetvédelmi célú befolyásolása szükséges a piacgazdaság adta lehetıségek között. A környezetbarát termékeknek adott elınyök a piac értékítéletének korrigálására is szolgálnak. A környezetvédelmi szempontú értékeléseknél a termék teljes élettartamának figyelembevételére van szükség. g) A fenntartható fejlıdés elve csak akkor mőködıképes, ha a társadalom és gazdaság minden résztvevıje elfogadja. A környezetvédelem eleve közös feladat, egy szervezet a kapcsolódó államigazgatási feladatokat nem tudja ellátni.
12.1.2. A települési környezet védelme a Nemzeti Környezetvédelmi Programban A Program szerint a települési környezet az ember által mesterségesen kialakított anyagi rendszer, amelynek alapvetı funkciója az ember mindennapi életéhez elengedhetetlen társadalmi szükségletek kielégítése. Településeinkkel kapcsolatban a Program a legfıbb problémákat az alábbiak szerint fogalmazza meg. (a) Településrészek lepusztulása, leépülése. Egyes területeken az épületek állapota, a települési infrastruktúra és a köztisztaság helyzete romlik. Különösen a gazdaságilag hanyatló területeken a probléma együtt jelentkezik az életminıség és az épületállomány állagának romlásával, amit tovább súlyosbít az évtizedek óta elmaradó felújítás. (b) Az ipari és közlekedési légszennyezés egész települések, településrészek állapotát károsítja. (c) A települési felhagyott iparterületek rehabilitációja nem megoldott, a rehabilitáció helyett nagyléptékő zöldmezıs beruházások folynak, melyek a természetes környezet területi arányának csökkenésével, a települések szétterülésével és növekvı közlekedési igényekkel járnak. (d) A közlekedéssel kapcsolatos környezeti hatások a legnehezebben kezelhetık, elsısorban egészségügyi következményekkel járó településkörnyezeti problémává váltak. (e) A települési közterületek elhanyagolt, szemetes állapota egyre jellemzıbbé válik. A burkolt járdák és utak kevesebb mint felét tisztítják rendszeresen a városokban,
116
a városi külterületek és a községek területén számos illegális szemétlerakó található. (f) A települési zöldfelültek aránya nem éri el a szükséges mértéket, a meglévık a fenntartás hiányosságai miatt gyakran gondozatlanok. (g) A hagyományos jellegzetességeket mutató településkép fennmaradási esélyének megszőnése a községekben. A kis és közepes lélekszámú települések esetében az elmúlt idıszakban felszámolták, illetve skanzenbe szorították azt a településképet, amelyet valamilyen szempontból különleges értéknek lehetett tekinteni. A felsorolt problémákból kiindulva a témakörrel kapcsolatos legfontosabb célok a következık: - az önkormányzatok környezetvédelmi munkájának erısítése, - a települési környezetvédelmi tervezés módszertanának kialakítása, alkalmazásának elısegítése, - a településrendezési tervekkel való összhang biztosítása. Ez utóbbival kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy lehetıség szerint rendezési terveket kell úgy elkészíteni, hogy azok ne ütközzenek a környezetvédelmi elvekkel, megvalósításuk esetén ne legyen rosszabb a környezet állapota, mint korábban. A Program szerint „a problémák megoldásában az Országos Területfejlesztési Koncepciónak döntı szerepe van.” Ez viszont azt sejteti, hogy a Koncepciót összehangolták a Nemzeti Környezetvédelmi Programmal. Nem vagyunk biztosak abban, hogy ez maradéktalanul sikerült. A Program célállapotként egy kevesebb környezeti eredető stresszhatást közvetítı, jobb környezeti állapotjellemzıkkel rendelkezı települési környezet hosszabb távú kialakítását jelöli meg. Ennek megfelelıen az általános településkörnyezeti célok a következık: 1. A települési légszennyezés határozott csökkentése. 2. A települések csatornázottságának és szennyvíztisztításának fejlesztése, az ivóvízbázisok védelme. 3. A települési szilárd hulladékok megfelelı kezelése és ártalmatlanítása, valamint a településtisztasági feladatok ellátásának fejlesztése. 4. A településeken a környezeti zaj- és rezgésterhelés egészséget és közérzetet veszélyeztetı hatásainak csökkentése. 5. A települési zöldfelületek lehetı legnagyobb mértékő fejlesztése mind minıségi, mind mennyiségi vonatkozásban. 6. A lakosság bevonása a települési környezetvédelmi döntésekbe és azok végrehajtásába. 7. A települési kép és a települések általános tisztaságának a javítása. 8. A települések területén található természeti értékek, élıhelyek védelme és sokszínőségének megırzése. 9. A településrészek - különösen a történelmi településközpontok, településmagok rehabilitációja, revitalizációja.
12.1.3. A tájvédelem a Nemzeti Környezetvédelmi Programban 117
Az emberi élet feltételeit fenntartható módon biztosító környezetgazdálkodás alapja a társadalmi tevékenységeknek egymással és a környezeti feltételrendszerrel való összehangolása. Ez a társadalmi munkamegosztás magas foka, a munkamegosztásból eredı érdekütközések, a természeti, a társadalmi és a gazdasági adottságok és folyamatok bonyolult egymásra hatása miatt összetett feladat. A környezetvédelem eredményessége ezért igazán a természeti, a társadalmi és a gazdasági tényezıket egyaránt magába foglaló tájvédelem szintjén biztosítható.
A problémák ismertetése Tájvédelmi szempontból alapvetı probléma a komplex tájpotenciál területileg eltérı módon megjelenı csökkenése. Az egymással összefüggı tájvédelmi problémák közül a legfontosabbak: a) a tájak teljesítıképességének, terhelhetıségének, önszabályozó képességének csökkenése; b) a térszíni folyamatok kedvezıtlen irányú megváltozása (ez pl. olyan konkrét problémákhoz vezetett, mint pl. a Duna-Tisza köze hı- és vízháztartásának megváltozása); c) a természeti értékek degradációja; d) az egyedi tájértékek és a tájkarakter elemeinek pusztulása (kunhalmok, malmok, tanyák, hagyományos gazdálkodási típusok); e) a tájesztétikai értékek csökkenése (pl. Balaton, külszíni bányák). Az infrastruktúrafejlesztés, a gazdasági növekedés "természetes velejárójává" vált a környezetminıség és a természeti értékek "feláldozása". A tájhasználat során hasznosított nemzeti vagyon hosszú távon nem segítette elı a tájpotenciál megırzését vagy fejlesztését, csökkentve ezáltal a késıbbi más- vagy többcélú területhasználatok lehetıségét (pl. borsodi iparvidék). A tájvédelmi problémák elsısorban a megfelelı tájvédelmi szemlélet hiányából, a tájvédelmi szempontok érvényesítési lehetıségeinek, eszközeinek hiányosságából erednek. A tájvédelemnek jelenleg nincs megfelelı tudományos, szakmapolitikai és végrehajtási intézményi kerete, eszközrendszere és forrása. A valós érdekeltség a tájvédelemben még ma is alacsony szintő, a felelısségi viszonyok nem kellıen tisztázottak. A nap mint nap jelentkezı "területéhség" a még természetközeli, értékes állapotban megırzött tájakat is veszélyezteti. Általános prioritások, célkitőzések A tájvédelem szempontjából alapvetı célkitőzés a fenntartható fejlıdést biztosító, többcélú tájhasznosítás új formáinak bevezetése, a komplex tájpotenciál védelme, amely a tájvédelmi szemlélet fejlesztésével, a tájvédelmi szempontoknak az általános és szakpolitikákba való integrálásával segíthetı elı. Ezek hatása azonban elsısorban közép- és hosszú távon jelentkezik. Az erıforráshasználat, a területhasznosítás, a tájesztétikai értékek védelme és egyes kedvezıtlen irányú területi folyamatok esetében ezért rövid távon is eredményes intézkedések meghozatalára van szükség. A tájvédelmi szempontokat, az értékvédelmet és a tájak terhelhetıségébıl fakadó korlátokat az eddiginél sokkal
118
következetesebben és szigorúbban figyelembe kell venni az ország egész területén. Ennek érdekében biztosítani kell: a) a tájak komplex védelmét megalapozó intézkedések (kutatások, értékkataszter készítése, a tájak terhelhetıségének meghatározása) meghozatalát és végrehajtását; b) a tájvédelmi szempontok megfelelı szintő érvényesítését különösen a természetvédelemben, a terület- és településfejlesztésben, ill. -rendezésben; c) a tájvédelmi szempontok figyelembevételével az egyes környezeti elemek (levegı, föld, víz, élıvilág, mővi elemek) és rendszerek (pl. települési környezet) védelmére és rehabilitációjára irányuló szakterületi javaslatok megvalósítását.
Célok, cselekvési irányok A konkrét célok és feladatok a problémákat elıidézı okokból következnek. A tájvédelem biztosítása érdekében ezért: 1. A törvényalkotás folyamatában biztosítani kell a tájvédelmi felhatalmazások szükség szerinti beépítését az egyes törvényekbe. 2. A kerettörvényekhez illeszkedve és a többi tervezési rendszerhez kapcsolódóan jogszabályt kell alkotni a tájvédelmi tervezés rendjérıl. 3. Programot kell indítani országos tájkataszter létrehozására, különös tekintettel a hagyományos, természeti és kultúrtörténeti értékekben gazdag tájak védelmének, illetve a komplex tájpotenciál szempontjából degradálódott tájak rehabilitációjának megalapozására, és ezek alapján biztosítani kell a védelmet és a helyreállítást. 4. Ki kell alakítani a tájterhelhetıségi és -kapacitásvizsgálatok rendszerét, ki kell dolgozni az e vizsgálatok eredményeként megfogalmazott javaslatok érvényesítésének eszközrendszerét. 5. Ki kell dolgozni a tájvédelmi szemlélet fejlesztésének hatékony módszereit. 6. Intézkedési tervet kell kidolgozni a felhagyott külszíni bányák tájrendezésére, a tájat döntıen meghatározó geológiai értékek felmérésére és védelmére.
12. 2. A települési környezetvédelmi program A környezetvédelmi programra épülhetnek az egyes környezeti elemekre vonatkozó környezetvédelmi tervek. Ide sorolhatók a területrendezési tervek is, amelyeket országos, regionális és helyi szinten egyaránt elkészíthetnek. A környezetvédelmi és a természetvédelmi törvény egyaránt szabályozza a különbözı szintő tervek készítését. Jegyzetünk célkitőzésének megfelelıen a továbbiakban a települési környezetvédelmi programmal foglalkozunk részletesen. Mint azt korábban idéztük a környezetvédelmi törvény 47. paragrafusa szerint a települési környezetvédelmi programnak tartalmaznia kell: a) a települési környezet tisztasága, b) a csapadékvíz-elvezetés, c) a kommunális szennyvízkezelés, -győjtés, -elvezetés, -tisztítás, d) kommunális hulladékkezelés, 119
e) a lakossági és közszolgáltatási (vendéglátás, település-üzemeltetés, kiskereskedelem) eredető zaj-, rezgés- és légszennyezés elleni védelem, f) a helyi közlekedésszervezés, g) az ivóvízellátás, h) az energiagazdálkodás, i) a zöldterület-gazdálkodás, j) a feltételezhetı rendkívüli környezetveszélyeztetés elhárításának és a környezetkárosodás csökkentésének településre vonatkozó feladatait és elıírásait. A felsorolás nem jelenti azt, hogy a program nem tartalmazhat mást, többet. A törvényben foglaltak minimális követelménynek tekintendık. A települési környezetvédelmi program kidolgozása minden településen kötelezı, de a törvény arra is lehetıséget ad - és ez különösen az egymással szomszédos kisebb települések esetében indokolt -, hogy több önkormányzat közös környezetvédelmi programot készítsen. A törvényben nem szerepel konkrét határidı, mindössze azt írja elı, hogy szükség szerint - de legalább kétévente - felül kell vizsgálni. Néhány dologra fel kell hívnunk a figyelmet a program készítésével kapcsolatban. Mindenekelıtt fontos, hogy a programnak összhangban kell lennie más, a települést érintı tervekkel, programokkal, mint pl. - a településfejlesztési tervvel, - a városrendezési tervvel, - a közlekedésfejlesztési tervvel, - a nagyberuházások terveivel stb. Elméletileg az lenne jó, ha ezek a tervek igazodnának a környezetvédelmi programhoz, s nem fordítva (elızı esetben érvényesülhetne a harmonikus fejlesztés elve), de objektív tény, hogy számos fejlesztési tervet készítettek már településeinken, s ezek idıben megelızik a környezetvédelmi programot. Számolnunk kell azzal, hogy a kész terveket nem könnyen módosítja majd az önkormányzat. Mégis el kell érnünk, azt, hogy a - megvalósításuk esetén - nyilvánvalóan környezetkárosító vagy emberi egészséget veszélyeztetı terveket a környezetvédelmi programnak megfelelıen dolgozzák át. A környezetvédelmi programot a települési önkormányzat képviselı-testülete készítteti el (ehhez szakértık bevonása szükséges) és hagyja jóvá. A programkészítés folyamatába érdemes bevonni az állampolgárokat is, elsısorban civil szervezeteik révén. Nézzük meg, hogyan épülhet fel egy települési önkormányzati program. Az alábbiakban ismertetendı vázlat csak egy a lehetséges változatok közül. 1. A program készítésének indokai, a program tartalma és készítıi Az magától értetıdik, hogy a program készítésének fı indoka a törvényi elıírás. Ennek rögzítésén túl azonban a fıbb helyi indokokat (a környezetromlás szemmel látható jeleit) is felsoroljuk. Leírjuk, hogy milyen fıbb fejezetekbıl épül fel a program, s kik készítették.
120
2. A települési környezet változásai az elmúlt években s jelenlegi állapota Az egzakt megismerés elvét követve adatokkal alátámasztott tényszerő elemzést adunk a település környezeti állapotának változásairól. Nagyon fontos a trendek meghatározása, mivel ezekre alapozva dönthetjük el a jövıbeli teendıket. 3. A program érvényességének meghatározása, rövid, közép-, és hosszú távú elképzelések Bár a törvény elıírja, hogy szükség szerint, de legalább kétévente felül kell vizsgálni az elkészített programot, a felülvizsgálat nem jelentheti alapvetıen új program kidolgozását. (Ha ilyenre mégis sort kell keríteni, akkor az eredeti program nagyon rossz volt.) A környezetvédelem tipikusan hosszú távú gondolkodást igényel, ezért a települési környezetvédelmi programnak is hosszú távra kell elıre tekintenie. A stratégiai elképzelések megfogalmazásán túl azonban mintegy a távlati környezetvédelmi feladatok "lebontásával" is ajánlatos foglalkozni. Ez a legfontosabb közép- és rövid távú feladatok megfogalmazását jelentheti. A stratégiai elképzelések legalább 10 évet fogjanak át, míg a középtávú feladatokat 5-6 évre, a rövid távúakat pedig két évre (a program szükségszerő felülvizsgálatáig) határozzák meg. 4. A prioritások meghatározása Az önkormányzatok anyagi helyzete általában nem engedi meg az azonnali, átfogó környezetvédelmi intézkedések, ill. tervek megvalósítását, ezért a lehetıségekhez mérten fontossági sorrendet kell meghatározni közöttük. A sorrend meghatározásának alapvetı szempontjaként azt kell figyelembe vennünk, hogy mely folyamatok veszélyeztetik legerısebben az emberi egészséget. Ezen a téren az sem lehet közömbös, hogy hány ember egészsége van veszélyben. Életcentrikus felfogásunk azt sugalmazza, hogy a település határán belüli élı rendszerek veszélyeztetésének megszüntetése ugyancsak a prioritások között szerepeljen. A rendszerszemlélető környezetvédelem pedig azt feltételezi, hogy az egyes intézkedések áttételes (az egész környezeti rendszerre befolyást gyakorló) hatásait is körültekintıen megvizsgáljuk, s a beavatkozások sorrendjének meghatározásánál ezeket is figyelembe vesszük. El kell kerülni az esetleges "láncreakció-szerő" hatásokat. A helyi sajátosságok, a település történelmi múltja is befolyásolhatja a prioritások meghatározását. 5. Az intézkedések és tevékenységek meghatározása A programban foglalkoznunk kell azzal is, hogy milyen intézkedések és tevékenységek vezethetnek el a település környezeti problémáinak megoldásához. Ezek meghatározásával kapcsolatban számos kérdés vetıdhet fel. Melyek azok a területek, amelyeken az önkormányzatnak közvetlen intézkedési jogköre van, és melyek azok az esetek, amikor csak közvetett módon befolyásolhatja a környezetvédelmi tevékenységeket? Milyen mértékben alkalmazza a korlátozásokat? Van-e lehetısége ösztönzı módszerek alkalmazására? Mennyiben támaszkodhat a teleülés polgárságának és a gazdálkodóknak a támogatására?
121
Mindezek figyelembevételével programot.
fogalmazhatunk
meg egy reális cselekvési
6. A megvalósítás pénzügyi feltételei Valószínőleg ez a program legkényesebb része. Mindenekelıtt azt kell reálisan felmérni, hogy a megoldandó feladatok költségigénye milyen nagyságrendő. Mivel legalább középtávú programról van szó, irreális lenne pontos költségvetést elvárni, hisz a települési önkormányzatok pénzügyi helyzete a legritkább esetben mondható jónak. De foglalkozni kell a költségek nagyságrendjével és a lehetséges pénzügyi források számbavételével. A környezeti problémák megoldásában fontos szerepe lehet a települési önkormányzati környezetvédelmi alapnak, amelynek bevételeit a törvény 58.§ (2) bekezdése veszi számba: a) a települési önkormányzat által jogerısen kiszabott környezetvédelmi bírság teljes összege, b) a területi környezetvédelmi hatóság által a települési önkormányzat területén kiszabott környezetvédelmi bírságok összegének harminc százaléka, c) a környezetterhelési díjak és az igénybevételi járulékok külön törvényben meghatározott része, d) a települési önkormányzat bevételeinek környezetvédelmi célokra elkülönített összege, e) egyéb bevételek. A környezetvédelmi alap bevételeit kizárólag környezetvédelmi feladatok megoldására lehet fordítani, felhasználásáról önkormányzati rendeletben kell intézkedni. A törvény lehetıvé teszi, hogy a környezetterhelési díjból és az igénybevételi járulékból, továbbá a környezetvédelmi bírságból származó bevétel megosztását kérjék az érintett települési önkormányzatok, ha pl. egy ipari üzem nem csak egyetlen település légterét szennyezi. A megosztást annál az önkormányzatnál kell kérni, amely a telephely jogán a bevétellel rendelkezik. (Ilyen esetre már volt példa a Mátrai Hıerımő környékén elhelyezkedı településeken.) A megosztást kezdeményezı önkormányzatnak adatokkal kell bizonyítania igénye jogosságát és mértékét. 7. A program megvalósításában résztvevık A résztvevık felsorolása és mőködési területük körvonalazása legalább olyan részletességgel ajánlatos, hogy legyenek nevesítve a program megvalósításának szereplıi (intézmények, szervezetek, gazdálkodási egységek stb.). 8. A megvalósítás ellenırzése: a felülvizsgálat A környezetvédelmi törvény elıírja, hogy a települési környezetvédelmi programot "... szükség szerint, de legalább kétévente" felül kell vizsgálni. A programban rögzíteni ajánlatos a felülvizsgálat módját, a felülvizsgálatot végzık körét és a felülvizsgálat gyakoriságát. Ez utóbbit különösen akkor, ha az eltér a törvényben meghatározottól.
122
Végül szólnunk kell a megyei önkormányzat koordinatív szerepérıl is. A környezetvédelmi törvény a települési önkormányzatok környezetvédelmi programjait nem hagyja „mozaikképpé” széthullani. A törvényalkotók tisztában voltak vele, hogy a térségi területrendezéssel és környezetvédelemmel kapcsolatos feladatokkal külön is kell foglalkozni. A megyei önkormányzat számára a következı feladatokat fogalmazza meg a törvény: - a települési önkormányzattal egyeztetett környezetvédelmi program elkészítését, - a települési önkormányzati környezetvédelmi programokról való elızetes véleménynyilvánítást, illetve ilyen programok megalkotásának kezdeményezését, - a települési önkormányzatok környezetvédelmet érintı rendeleteinek tervezeteivel kapcsolatos állásfoglalást, - az egyes bevételek megosztása során az illetékes és a hatásterület szerint érintett önkormányzat közötti egyezség létrehozásának elısegítését, illetve - a települési önkormányzati környezetvédelmi társulások létrehozásának szorgalmazását.
123
13. AZ EGYÉNI ÉS KOLLEKTÍV TÁRSADALMI RÉSZVÉTEL ELVE A környezeti káros hatások az élettelen és élı környezetet és magát az embert is érintik egészségi problémákat, ökológiai vagy anyagi gondokat okozva. A környezeti károk általában nagyobb embercsoportokat érintenek, s nem ritka eset, hogy az egész társadalom viseli azok következményeit. Mindez indokolja, hogy a környezetvédelmi döntések elıkészítésébe bevonjuk az állampolgárokat, sıt a döntés után az adott tevékenység ellenırzésének is részesei kell, hogy legyenek. Ez az államigazgatás különbözı szintjein különbözı módon valósulhat meg. Jogállamban az állampolgári részvételt a döntésekben törvény szabályozza. Külön kell szólnunk az önkormányzatok felelısségérıl, hisz a helyi döntések mindig közvetlenebbül érintik az állampolgárokat, mint az országos szintőek. Ezért a döntések súlyától függıen különbözı mértékben, de mindig be kell vonni a lakosságot a döntések meghozatalába. Ha az adott környezeti veszélyeztetés mindenkit érinthet, az önkormányzathoz tartozó lakosság bevonása szükséges. Az 1995. évi LIII. törvény a következıképpen szabályozza az állampolgárok részvételét a környezetvédelemben. A 97.§ (2) bekezdése leszögezi, hogy mindenkinek joga a hatóságok figyelmét felhívni a környezetveszélyeztetésre, környezetkárosításra vagy környezetszennyezésre, ha ilyet észlel. Az írásos felhívásra a hatóság (vagy az ügyben hatáskörrel rendelkezı szerv) a törvényben elıírt határidın belül köteles érdemi választ adni. A (3) bekezdés szerint az állampolgári részvétel a következı módon gyakorolható: a) személyesen vagy képviselı útján, b) társadalmi szervezetek révén, c) települési önkormányzatok útján. Az állampolgárok személyesen is részt vehetnek pl. a környezeti hatástanulmányokkal kapcsolatos közmeghallgatáson. Az egyesületek vagy társadalmi szervezetek azonban hatékonyabban tudják képviselni az állampolgárok érdekeit. Minden érintett szervezet joga, hogy a) közremőködjön a mőködési vagy tevékenységi területét érintı területfejlesztési, területrendezési tervek és környezetvédelmi programok kidolgozásában, b) részt vegyen - e törvény szabályai szerint - a környezetvédelmi engedélyezési eljárásban, c) véleményezze a környezettel kapcsolatos állami és önkormányzati jogszabályok tervezeteit. A szervezetnek az adott témakör jellegétıl függıen a jogszabályt elıkészítı minisztériumnál vagy a települési önkormányzatnál be kell jelentenie véleményezési igényét. A véleményezési jog a szakmai érdekképviseleteket is megilleti a képviselt szakmát érintı ügyekben.
124
Ahhoz, hogy a szervezetek sikerrel tudják képviselni az állampolgárok érdekeit, mindenekelıtt pontos információkra van szükségük. Különbözı felmérések leggyakrabban azt állapítják meg, hogy az állampolgári részvételt akadályozó leglényegesebb tényezı a szükséges információk hiánya. Ez ott kezdıdik, hogy az állampolgárok gyakran a jogaikkal vagy a jogok gyakorlásának módjával sincsenek tisztában. Az önkormányzatok környezetvédelmi elıadóinak az is kötelessége, hogy segítse az állampolgárok informálását a környezetvédelemmel kapcsolatos és ıket közvetlenül érintı kérdésekrıl. (Legtöbb fejlett országban az alkotmány is elıírja az információáramlás szabadságának elvét, ill. törvénybe iktatásának szükségességét. Az információ szabad áramlásának elvérıl ld. még a 14. fejezetet.) A környezetvédelemmel legalább részben foglalkozó szervezetek, egyesületek és alapítványok a rendszerváltás után gombamód szaporodtak: 1993-ban már több, mint 2700-at tartott nyilván a Legfelsıbb Bíróság. Ezek nagy része azonban azért jött létre, mert a személyi jövedelemadóról és a társasági adóról szóló törvény adóalapcsökkentı tényezıként vette figyelembe, ha az egyesület/alapítvány célkitőzései között a környezetvédelmet is feltüntették. A ténylegesen környezetvédelmi profilú mőködı szervezetek számát kétszáz körülire becsülhetjük, ami így is nagy számnak tekinthetı. E társadalmi szervezeteknek meg kell tanulniuk a demokráciát, meg kell tanulniuk kulturált módon gyakorolni azokat a jogokat, amelyeket a környezetvédelmi törvény is lehetıvé tesz. Nagyon fontos, hogy javuljon informáltságuk, ismereteik szakszerősége, mert csak így lehetnek valódi partnerek a környezetvédelmi vitákban. A gazdálkodó szervezetek a környezetvédelmi szervezeteket egyelıre nem tekintik gazdálkodásukra nézve veszélyesnek, ezért azok nincsenek kitéve komolyabb támadásoknak. Amint azonban a megerısödı környezetvédı szervezetek tényekkel és szakszerő érvekkel alátámasztott feltáró jelentései gazdasági érdekekbe ütköznek, várható lesz a gazdálkodó szféra agresszivitásának fokozódása. Éppen ezért igen fontosnak tartjuk a törvény alábbi paragrafusát, amely egyértelmővé teszi az állampolgári szervezetek alapvetı jogait.
99. § (1) Környezetveszélyezetés, környezetszennyezés vagy környezetkárosítás esetén a szervezet a környezet védelme érdekében jogosult fellépni, és a) állami szervtıl, helyi önkormányzattól a megfelelı, hatáskörébe tartozó intézkedés megtételét kérni vagy a b) környezethasználó ellen pert indítani. (2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti perben az ügyfél kérheti a bíróságtól, hogy a veszélyeztetıt a) tiltsa el a jogsértı magatartástól (mőködéstıl); b) kötelezze a kár megelızéséhez szükséges intézkedések megtételére. A törvény e paragrafusának gyakorlati alkalmazása fogja eldönteni, mennyire hatékonyan képes támogatni a jog a közérdekért fellépı állampolgári szervezeteket. Az alapelv érvényesülésének fontos területe a közmeghallgatás. Ez a környezetvédelmi
125
felügyelıség a részletes környezeti hatástanulmány benyújtása után köteles megszervezni az alábbiak szerint. 93. § (2) A közmeghallgatás helye a tevékenység telepítési helye szerint illetékes, illetve a leginkább érintett település(ek) önkormányzata által biztosított helyiség, ahova a felügyelıség meghívja az ügyben érdekelt szakhatóságokat, az érintetteket és az érintett önkormányzatokat, a kérelmezıt, továbbá a környezetvédelmi érdekek képviseletére alakult egyesületet és más társadalmi szervezeteket, ha ezek részvételi szándékukat bejelentették és ügyféli minıségüket igazolták. (3) A közmeghallgatás napjáról, helyérıl és arról, hogy a részletes környezeti hatástanulmány hol tekinthetı meg, az érintett település(ek) lakosságát az érintett önkormányzat(ok) - közzététel útján - értesíti(k). (4) A közzétételnek legalább harminc nappal a közmeghallgatás idıpontja elıtt kell megtörténnie. (5) Az észrevételeket a közmeghallgatás idıpontjáig a felügyelıséghez vagy a közmeghallgatás helye szerint illetékes települési önkormányzathoz lehet benyújtani. (6) A felügyelıség az ügyben a környezetre gyakorolt hatás megítélése szempontjából lényeges észrevételeket köteles a döntéshozatal elıtt érdemben vizsgálni. (7) Több érintett önkormányzat esetén vagy ha az érintettek számára tekintettel ez indokolt, több helyszínen is tartható közmeghallgatás. A közmeghallgatásról jegyzıkönyv készül, amelynek tartalmaznia kell az észrevételek érdemi összefoglalóját is. A jegyzıkönyv nyilvánosságát biztosítani kell a felügyelıségnél és minden érintett települési önkormányzatnál.
126
14. AZ INFORMÁCIÓ SZABAD ÁRAMLÁSÁNAK ELVE A 20. század végén exponenciálisan gyarapodó információk egyre nehezebbé teszik az eligazodást a társadalmi folyamatokban. A környezetvédelem rendkívül sokrétő cselekvési rendszere, a különbözı forrásokból származó és a különbözı intézményeknél, szervezeteknél felhalmozódó információk indokolttá teszik azok szabad áramlásának biztosítását. A kérdés úgy is felvethetı, hogy honnan, hova és milyen célból áramolhatnak a környezettel kapcsolatos információk. Az 1992. évi riói környezeti világkonferencia is foglalkozott ezzel a kérdéssel, elsısorban a lakosság informálása szempontjából. Az Agenda 21 néven ismert dokumentum szerint „nemzeti szinten minden egyénnek biztosítani kell, hogy megfelelıen hozzáférjen a környezetre vonatkozó információkhoz, amelyekkel a közhivatalok és a hatóságok rendelkeznek, beleértve az egyes közösségeket érintı veszélyes anyagokra és tevékenységekre vonatkozó információt, továbbá lehetıvé kell tenni a döntéshozatali folyamatban való részvételt." A látszólag szép elv nem sokat ér a Föld lakosságának környezeti tudati szintjét ismerve. A tudatlan, tájékozatlan lakosság nem tud mit kezdeni az információkkal. Ezt az elvet ebben a formában csak a környezeti nevelés-oktatás kiszélesítésével együtt lehet érvényesíteni. Hazánkban a Nemzeti alaptanterv a korábbi tanterveknél nagyobb hangsúlyt fektet a környezeti nevelésre-oktatásra. Ahhoz azonban, hogy a lakosság általános környezetvédelmi tájékozottsága minıségileg javuljon, évtizedeknek kell eltelnie. Mindez azonban nem menti fel a közhivatalokat, a hatóságokat az információkhoz való hozzáférhetıség biztosítása alól. Az állampolgár oldaláról a környezetvédelmi törvény 54. § (1) bekezdése fogalmazza meg a környezettel kapcsolatos információkhoz való hozzáférés jogát: „Minden állampolgárnak joga van a környezeti ismeretek megszerzésére és fejlesztésére.” Az állampolgárok elsısorban szervezeteik révén tudják értelmezni és felhasználni az információkat saját érdekeik érvényesítéséhez. A környezetvédelmi törvény több helyen foglalkozik a lakosság informálásának feladatával. Ezeket részben - különbözı témakörökkel kapcsolatban - már említettük. Most összefoglaljuk a legfontosabbakat. – A települési önkormányzatok kötelessége évente legalább egyszer tájékoztatni a lakosságot a település környezeti állapotáról. – A minisztériumok évente közzéteszik a tárca hivatalos lapjában a következı évre tervezett, környezettel kapcsolatos jogszabályaik cím szerinti jegyzékét. – A települési önkormányzatok az általuk kiadni szándékozott ilyen jogszabályokról a helyben szokásos módon adnak tájékoztatást. – A környezetvédelmi felügyelıség a részletes környezeti hatástanulmány benyújtása után köteles nyilvános tárgyalást (= közmeghallgatást) tartani - kivéve, ha a tevékenység katonai titokvédelem alá esik. (Részletesen ld. elızı fejezet.) Az információk szabad áramlásának elve nemcsak a lakosság informálásában kellene, hogy érvényesüljön, hanem az érintett intézmények, közigazgatási szervek közötti információátadásban is. A széttagolt intézményi struktúra (2.1. és 2.2. fejezet) eleve nehézkessé teszi ezt a folyamatot. Csak egy példát említünk a sok közül. A természetes vizekre vonatkozó információk két tárca között oszlanak meg. A vizek 127
mennyiségi védelme és a vízgazdálkodás a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumhoz tartozik, a minıségi védelem pedig a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium hatáskörébe. Ezek mellett a vizek közegészségügyi (bakteriológiai) állapotát az ÁNTSZ ellenırzi, különbözı egyetemek és kutatóintézetek pedig számos projektben foglalkoznak élıvizeink állapotával. Ugyanakkor tudjuk, hogy a vízrendszerek egészével, a maguk komplexitásában kellene foglalkozni, a vázolt széttagoltság azonban ezt rendkívül megnehezíti. Számos egyéb tényezı is gátolja az információk áramlását. Nem ritka a közigazgatási szervek közötti rivalizálás, ami inkább az adatok visszatartásához, mintsem kölcsönös cseréjéhez vezet. Ma már az is gyakori, hogy egy-egy állami költségvetésbıl mőködı szervezet, intézmény csak megfelelı díjazás ellenében hajlandó adatokat szolgáltatni egy másik állami költségvetésbıl mőködı szervezetnek, intézménynek, holott az információk „holt adatokként” fekszenek a fiókban. Az adatok birtokába jutó kutatók, döntéshozók, szervezetek, hatóságok legtöbbször "belterjesen", rendszerint csak egy-két szempont szerint dolgozzák fel a saját vagy megbízott szakembereik által szerzett adatokat, információkat. Ilyen módon rengeteg információ elvész a kutatás számára. A szellemi kapacitás és a környezetrıl szerzett nagy mennyiségő adat egymástól gyakran elkülönül. Nem ritka eset az sem, hogy ugyanazt a környezetkárosító folyamatot párhuzamosan több tudományterület, több intézmény vizsgálja. Ez még önmagában nem lenne baj, ha a feldolgozás eredményei kiegészítenék egymást, s a folyamatról teljesebb, pontosabb képet kapnánk. Csakhogy nem ez szokott történni. A tudományterületek, intézmények között láthatatlan fal húzódik, az információk elakadnak, holott szabad áramlásuk biztosítása (megfelelı etikai normák betartása mellett) lényegesen csökkentené a fölösleges párhuzamosságokat mind a kutatásban, mind a döntés-elıkészítés intézményi mechanizmusában. Kevesebb lenne a holt információ, egy adott pénzügyi ráfordítással sokoldalúbb ismereteket szerezhetnénk a környezeti folyamatokról, vagyis a környezetvédelemre fordított pénz felhasználása sokkal hatékonyabb lenne. Ha a jelenlegi társadalmi folyamatokat reálisan értékeljük, azt tarthatjuk valószínőnek, hogy a környezettel kapcsolatos információk szabad áramlására, az intézményi struktúra ésszerőbbé formálására a 21. században kerülhet sor. Ebben az átalakítási folyamatban már a jelenlegi környezetvédelmi (természetvédelmi, tájvédelmi stb.) képzési formákban részt vevı diplomásaink fognak meghatározó szerepet játszani.
128
MELLÉKLETEK
129
1. melléklet 1991. évi XX. törvény a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségő szervek feladat- és hatásköreirıl
Részlet
Környezet- és természetvédelem 85. § (1) A települési önkormányzat képviselıtestületének feladat- és hatáskörébe tartozik: a) a helyi jelentıségő természeti érték védetté nyilvánítása, b) a helyi jelentıségő természeti érték megóvásáról, ırzésérıl, fenntartásáról, bemutatásáról, valamint helyreállításáról történı gondoskodás, c) területek zajvédelmi szempontból fokozottan védetté nyilvánítása, d) csendes övezet kialakításának elrendelése a zaj ellen fokozott védelmet igénylı létesítmény körül, e) helyi zaj- és rezgésvédelmi szabályok megállapítása, f) védett kategóriába tartozó területeken alacsonyabb levegıtisztaság-védelmi követelmények megállapítása, g) rendelettel rendkívüli levegıtisztaság-védelmi intézkedési terv (füstköd riadóterv) megállapítása, h) az avar és kerti hulladék égetésére, továbbá a háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó szabályok megállapítása, i) az önkormányzati környezetvédelmi alappal való rendelkezés és gazdálkodás. (2) A polgármester (fıpolgármester) környezetvédelmi és természetvédelmi feladatkörébe, illetıleg államigazgatási hatósági hatáskörébe tartozik: a) a rendkívüli levegıtisztaság-védelmi intézkedési terv (füstköd riadóterv) kidolgoztatása, b) szolgáltató tevékenységet ellátó üzemi létesítmény esetén a veszélyes mértékő zajt és rezgést okozó tevékenységek korlátozása, felfüggesztése, illetıleg feloldása, c) a légszennyezést okozó, szolgáltató és/vagy termelı tevékenységet ellátó létesítmények üzemeltetıinek más energiahordozó és/vagy üzemmód használatára kötelezése, a tevékenységnek idıleges korlátozása vagy felfüggesztése, d) a védetté nyilvánítási eljárás megindításakor a védelemre tervezett természeti területet veszélyeztetı tevékenység legfeljebb három hónapra történı megtiltása, és a tilalom legfeljebb 30 nappal történı meghosszabbítása, e) a helyi védelem alatt álló természeti értéket veszélyeztetı tevékenység 30 napig terjedı idıtartamra megtiltása, és a tilalom 30 nappal történı meghosszabbítása,
130
f) a helyi védelem alatt álló természeti területen a jogszabályban elıírtak teljesítésére történı kötelezése, valamint a közlekedés és a tartózkodás korlátozása. (3) A jegyzı környezet- és természetvédelmi feladat- és hatáskörét a Kormány rendeletben állapítja meg. Az alábbiakban egy település jegyzıjének környezet- és természetvédelmi feladat- és hatáskörét ismertetjük. Szolgáltató tevékenységet ellátó helyhez kötött létesítmény esetében: - kibocsátási határérték megállapítása (új, mőködı, egyedi), - kötelezés megfelelı elszívó-tisztító berendezés létesítésére, a technológia korszerősítésére, - légszennyezési birság fizetésére kötelezés, - jogszabályban elıírttól eltérı adatszolgáltatás engedélyezése. A nem védett, ill. a helyi védelem alatt álló területen a nádas és más vízinövények égetésének, a tarlóégetésnek és a mezıgazdasági termelés során keletkezı növényi hulladéknak nyílt téri, vagy hagyományos energiatermelı berendezésben történı elégetésének engedélyezése. Szolgáltató tevékenységet ellátó üzemi létesítmény esetében: - zajkibocsátási határérték megállapítása - zaj- és rezgésbírság fizetésére kötelezés A helyi védelem alatt álló területen: - a kutatásnak, betelepítésnek, gyep feltörésnek vagy felújításnak, a jelleg és használat megváltozásának, nád és más vízinövény égetésének, fa kivágásának jogszabályban meghatározott esetekben a mővelési ág megváltoztatásának engedélyezése, - állagot, illetıleg állapotot befolyásoló tevékenységhez való hozzájárulás, - veszélyeztetéstıl, ill. károsító magatartástól való tiltás, - birság kiszabása.
131
2. melléklet Országos törzshálózati mintavételi helyek és a mintavételek gyakorisága az MSZ 12749/1993 szabvány szerint (Magyarázat a táblázat végén) 1
2
3
4
Sorszám
Törzsszám
A felszíni víz neve
A vízmintavétel helye
1 2 3
01FF01 01FF02 01FF07
Duna Duna Duna
4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19
01FF04 02FR51 02FF04 02FF32 03FF06 03FF07 03FF01 01FF11 01FF12 01FF13 01FF33 01FF34 06FF31 01FF38 01FF32 06FF08
Duna Duna Duna Duna Duna Duna Duna Mosoni-Duna Mosoni-Duna Lajta-fıág Rákos-patak Fertı-tó Répce Rábca Ikva Rába
20 21
06FF11 06FF12
Rába Rába
22 23 24 25
01FF22 06FF07 06FF06 06FF02
Rába Lapincs Pinka Gyöngyös–Sorok
26 27 28 29
06FF04 06FF32 01FF40 01FF53
Gyöngyös–Sorok Marcal Marcal Concó-patak
30
01FF61
Általér
31
01FF62
Általér
32
01FF65
Kühtreiber-patak
132
Rajka, vízmérce Gyırzámoly–Medvehíd Komárom, Vág torkolat felett Almásneszmély, vízmérce Szob, Ipoly alatt Budapest felett Nagytétény Dunaföldvár, közúti híd Baja, közúti híd Hercegszántó Mecsér Gyır, Vének átkelı rév Hegyeshalom, vízmérce Fertırákos, vízmérce Fertırákos, vízmérce Répcevis Lébénymiklós, vízmérce Fertıszentmiklós Szentgotthárd, duzzasztógát Rum Ostffyasszonyfa, Ragyogóhíd, vízmérce Gyır, E5-ös út hídja Szentgotthárd, közúti híd Felsıcsatár, vízmérce Kıszeg, nemezgyár, vasbeton híd Sorokpolány, vízmérce Mersevát, vízmérce Mórichida, vízmérce Ács alatt, az M1-es út hídja Vértesszılıs, E5-ös közúti híd Tata, Öregtó leeresztı zsilip mellett Tata alatt, az M1-es út hídja
5 Folyamkilométer (fkm)
6 7 A mintavétel gyakorisága db/év általános mikrobiológiai vizsgálathoz
8 A vizsgálandó jellemzık jele
1848,4 1806,2 1766,8
26 26 26 x 3
26 26 26 x 3
IIII IIII IIII
1751,8 1708,0 1657,0 1629,0 1560,6 1480,2 1433,0 45,0 2,4 10,3 3,0 118,3 21,6 14,6 202,6
26 x 3 26 x 3 26 x 3 26 x 3 26 x 3 26 26 26 26 26 26 26 26 26 26 52
26 x 3 26 x 3 26 x 3 26 x 3 26 x 3 26 26 26 26 26 6 24 26 26 6 26
III IIII III IIII III IIII III III II III I III I I I III
112,5 73,4
52 52
26 6
I I
1,9 0,1 38,2 15,8
52 26 26 26
26 26 6 26
III III I III
12,8 51,1 18,4 5,0
26 26 26 26
6 26 6 6
I I I I
18,0
26
6
I
10,5
26
26
I
6,0
26
6
I
1
2
3
4
Sorszám
Törzsszám
A felszíni víz neve
A vízmintavétel helye
33
01FF63
34
02FF13
Kenyérmezıipatak Ipoly
35
02FF16
Ipoly
36 37
02FF17 02FF09
38
02FF10
39
02FF12
40 41 42 43 44 45
03FF42 03FF46 06FF34 06FF35 06FF15 06FF27
Ipoly Ráckevei(Soroksári) Dunaág Ráckevei(Soroksári) Dunaág Ráckevei(Soroksári) Dunaág Kígyós fıgyőjtı Ferenc tápcsatorna Zala Zala Zala Zala
46 47 48 49 50
04FB14 04FB16 04FB17 04FB08 04FB03
Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton
51 52 53 54 55
04FB13 04FB36 04FB85 04FB81 06FF20
56 57
04FF60 04FB42
Balaton Balaton Balaton Balaton Gyöngyös-Hévíz egyesített övcsat. Kétöles-patak Tapolca-patak
58
04FB41
Eger-patak
59 60 61 62
04FB39 04FB36 04FB28 04FB27
Burnót-patak Örvényesi Séd Vörösberényi Séd Főzfıi Séd
Dorog, szennyvíztisztító telep Ipolytarnóc, Partizán emlékmő Ipolyság (Sahy), Vízmérce (Szlovák oldalon) Letkés, vízmérce Budapest, Kvassay zsilip Szigethalom, vasúti híd Tass, zsilip Bácsszentgyörgy Hercegszántó-Karapancsa Andráshida Zalabér, vízmérce Zalaapáti, közúti híd Fenékpuszta, mérıszelvény Zala, torkolat Keszthelyi öböl, tóközép Szigligeti öböl, tóközép Balatonakali, tóközép Siófok, tóközép, Alsóörs vonalában Keszthely, strand Balatonfenyves, strand Siófok, strand Révfülöp, strand Keszthely-Fenékpuszta szivattyútelep 71.sz. útszelvénynél 71. sz. út 87, 145 szelvényében 71. sz. út 84, 450 szelvényében Ábrahámhegy Örvényes Balatonalmádi Balatonfőzfı, vasúti áteresz
5 Folyamkilométer (fkm)
6 7 A mintavétel gyakorisága db/év általános mikrobiológiai vizsgálathoz
8 A vizsgálandó jellemzık jele
2,1
26
26
II
179,0
26
26
III
71,0
26
6
III
15,6 57,4
26 26
6 26
IIII III
38,0
26
6
III
0,5
26
26
III
3,1 30,4 89,8 57,1 23,7 0,3
26 26 52 52 52 52
6 6 26 6 6 26
I I III III III IIII
– – – – –
24 24 24 24 24
24 24 24 24 24
III III III III III
– – – – 3,0
6 6 6 6 26
6 6 6 6 6
III III III III III
0,9 1,8
26 26
6 6
III III
1,6
26
6
III
0,3 0,6 0,9 0,1
26 26 26 26
6 6 6 6
III III III III
133
1
2
3
4
Sorszám
Törzsszám
A felszíni víz neve
A vízmintavétel helye
63
05FF23
64
05FF24
Nyugatiövcsatorna Keleti Bozót
65
05FB70
Jamai-patak
66
05FF25
Tetves-patak
67
05FB63
68
05FF26
69
05FB73
Nagymetszéspatak Kıröshegyi-Sédpatak Endrédi-patak
70 71
04FF12 04FF11
Sió-csatorna Sió-csatorna
72 73 74 75 76 77 78
05FF02 05F009 04FF14 05FF07 04FF16 04FF26 04FF22
Kapos Kapos Kapos Barnaya-csatorna Koppány Veszpérémi Séd Nádor-csatorna
79 80
04FF20 04FF24
81 82 83 84 85 86 87 88 89
04FF23 04FV12 04FF41 04FV06 04FV11 04FV44 04FV41 05FF16 05FF18
Nádor-csatorna SárvízMalomcsatorna Gaja-patak Császárvíz Velencei-tó Velencei-tó Velencei-tó Velencei-tó Velencei-tó Dráva Dráva
90 91
06FF23 06FF37
92 93 94
05FF08 05FF14 05FF13
134
Mura Principáliscsatorna Rinya-patak Fekete-víz Pécsi-víz
Balatonkeresztúr, közúti híd Fonyód, 7. sz. út, közúti híd Boglárlelle, 7. sz. út, közúti híd Balatonszemes, 7. sz. út, közúti híd Baltonszárszó, 7. sz. út, közúti híd Balatonföldvár, 7. sz. út közúti híd Zamárdi, 7. sz. út, közúti híd Simontornya, vízmérce Szekszárd-Palánk, vízmérce Kaposvár, Cseri úti híd Kaposhomok, közúti híd Pincehely, vízmérce Csikóstöttös, vízmérce Tamási Sóly, mederırtelep Székesfehérvár-Úrhida, közúti híd Sióagárd Székesfehérvár-Úrhida, közúti híd Sárszentmihály, vízmérce Pákozd-Kisfalud között Agárd, móló Német tisztás Fürdetı Velence, községi strand Agárd, strand İrtilos, vízmérce Drávaszabaolcs, közúti híd Letnye, vízmérce Murakeresztúr, vízmérce Babócsa, közúti híd Cun, közúti híd Kémes-Cun, közúti híd
5 Folyamkilométer (fkm)
6 7 A mintavétel gyakorisága db/év általános mikrobiológiai vizsgálathoz
8 A vizsgálandó jellemzık jele
0,6
26
6
III
0,1
26
6
III
0,2
26
6
III
0,2
26
6
III
0,3
26
6
III
0,2
26
6
III
0,1
26
6
III
76,7 13,4
26 26
6 6
I II
94,4 84,5 8,2 3,1 13,6 20,7 93,8
26 26 26 26 26 26 26
26 6 6 6 26 26 6
I I II I I I I
1,2 43,0
26 26
6 6
II I
0,2 4,0
225,0 68,0
26 26 12 12 12 6 6 26 26
6 6 12 6 6 6 6 26 26
I I III I I III III III III
35,2 9,4
26 26
26 6
II I
3,5 12,8 2,1
26 26 26
6 6 6
I I II
1
2
3
4
Sorszám
Törzsszám
A felszíni víz neve
A vízmintavétel helye
95
07FF01
Tisza
96 97 98 99 100 101
07FF04 07FF05 08FF04 10FF02 10FF78 10FF12
Tisza Tisza Tisza Tisza Tisza Tisza
102 103 104 105
10FF14 11FF35 11FF12 10FF72
Tisza Tisza Tisza Kiskörei-tározó
106
10FF74
Kiskörei-tározó
107
10FF76
Kiskörei-tározó
108
10FF77
Kiskörei-tározó
109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123
07FF07 07FF09 07FF11 07FF29 08FF07 08FF95 08FF38 08FF10 08FF12 08FF92 08FF15 08FF16 08FF17 08FF18 08FF20
Túr Szamos Kraszna Lónyai csatorna Bodrog Bodrog Ronyva-patak Sajó Sajó Sajó Sajó Hangony-patak Bódva Bódva Szinva-patak
124 125 126 127 128 129
08FF39 08FF22 08FF42 08FF26 02FF20 02FF21
Hernád Hernád Szartos-patak Eger-patak Zagyva Zagyva
Tiszabecs, rajzoló vízmérce Záhony, közúti híd Balsa, rév Polgár, közúti híd Tiszafüred Kiskörei tározó alatt Szolnok, Zagyva beömlése felett Tiszaug Tápé, pontonhíd Tiszasziget, országhatár Tiszavalki-medence közepén, a Dühös-lapos területén Poroszlói-medence közepén, a VI. öblítıcsatorna vonalában Sarudi-medence közepén, az V. öblítıcsatorna vonalában Abádszalóki-medence a strandnál Kishódos, közúti híd Csenger, közúti híd Mérk, közúti híd Buj, közúti híd Felsıberecki, közúti híd Bodrogkeresztúri komp Sátoraljaújhely, közúti híd Sajópüspöki, közúti híd Sajószentpéter, közúti híd Sajólád, közúti híd Kesznyéten, közúti híd Center, vízmérce Hidvégardó, közúti híd Borsodszirák, vízmő Miskolc, Hőtıházi út hídja Tornyosnémeti Gesztely, vízmérce Tornyosnémeti Négyes, közúti híd Nemti Nagybátony, vízmérce
5 Folyamkilométer (fkm)
6 7 A mintavétel gyakorisága db/év általános mikrobiológiai vizsgálathoz
8 A vizsgálandó jellemzık jele
757,0
26
26
IIII
636,8 565,0 498,3 433,5 401,6 334,2
26 26 26 26 26 26
26 26 26 26 26 26
IIII III III III III IIII
266,4 177,5 162,5 –
26 26 26 x 3 8
26 26 26 x 3 8
III III IIII I
–
8
8
I
–
8
8
I
–
8
8
I
23,7 45,4 42,2 13,6 46,0 4,6 2,5 123,5 76,5 38,9 10,4 2,0 63,7 10,0 0,3
26 52 52 26 26 26 26 52 52 52 52 26 26 26 26
6 26 26 6 26 6 6 26 6 26 6 6 6 26 6
I II II I III III I IIII III III IIII I III III I
102,0 24,4 3,5 8,0 156,1 148,0
26 26 26 26 26 26
26 6 6 6 26 6
IIII III III I I I
135
1
2
3
4
Sorszám
Törzsszám
A felszíni víz neve
A vízmintavétel helye
130 131 132 133 134 135 136 137 138
10FF20 10FF22 08FF29 10FF40 12FF01 12FF06 12FF11 12FF07 11FF63
Zagyva Zagyva Tarna Tarna Fehér-Körös Kettıs-Körös Élıvíz-fıcsatorna Hármas-Körös Hármas-Körös
139 140 141 142 143 144 145 146
12FF02 12FF03 09FF06 09FF08 09FF21 09FF04 09FF13 09FF09
147
09FF11
148
01FF15
149 150
11FF21 11FF13
Fekete-Körös Sebes-Körös Berettyó Berettyó Ér-csatorna Keleti-fıcsatorna Kösely Hortobágyifıcsatorna HortobágyBerettyófıcsatorna HotobágyBerettyó Maros Maros
Szentlırinckáta Újszász Verpelét, vízmérce Jászdózsa Gyulavári Mezıberény, közúti híd Békés, torkolati zsilip Gyoma, vízmérce Magyartés, Tiszába torkolás elıtt Sarkad Körösszakál Pocsaj, közúti híd Szeghalom Pocsaj Balmazújvárosi bukó alatt Nádudvar, közúti híd Görbeháza, közúti híd
136
Apavára, közúti híd Mezıtúr-Endrıd, közúti híd Nagylak, országhatár Makó, vízmérce
5 Folyamkilométer (fkm)
6 7 A mintavétel gyakorisága db/év általános mikrobiológiai vizsgálathoz
8 A vizsgálandó jellemzık jele
88,0 27,0 55,6 8,9 9,3 103,9 0,0 79,2 2,0
26 26 26 26 26 26 26 26 26
6 26 6 6 26 26 26 26 6
I II I I IIII III I III III
15,9 58,6 71,5 6,5 0,8 44,5 6,6 67,4
26 26 26 26 26 26 26 26
26 26 26 6 6 26 6 6
IIII IIII I I I II I I
60,8
26
6
I
6,4
26
26
II
50,6 24,3
52 52
26 6
IIII III
A 2. melléklet magyarázata A mintavételi gyakoriság értelmezése 52 x 3 52 26 x 3 26 24 12 8 6
hetenkénti mintavétel a keresztszelvény három pontján (bal part, sodorvonal, jobb part); hetenkénti mintavétel; kéthetenkénti mintavétel a keresztszelvény három pontján (bal part, sodorvonal, jobb part); kéthetenkénti mintavétel; kéthetenkénti mintavétel a Fertı-tóból és a Balatonból, a jeges idıszak kizárásával; négyhetenkénti mintavétel a Velencei-tóból, a jeges idıszak kizárásával; havonkénti mintavétel a Kiskörei-víztárolóból, március 1. és október 31. között; kéthetenkénti mintavétel a tavakon (Velencei-tó, Balaton) lévı strandokon, június 1. és augusztus 31. között.
A 2. melléklet 7. oszlopában megadott mintavételi gyakoriságokat a következıképpen kell értelmezni: 26 értelmezése a 6. oszlop szerint; 24 értelmezése a 6. oszlop szerint; 6 - a Balaton és a Velencei-tó esetében értelmezése a 6. oszlop szerint; - egyéb esetben kéthavonkénti mintavétel.
Vizsgálandó jellemzık és minısítési határértékek A mintákból meghatározó jellemzıkre vonatkozó jelöléseket figyelembe véve az 7. táblázat A, B, C, D1, D2, D3, D4 és E csoportjait, illetve alcsoportjait - a 2. melléklet 8. oszlopa tartalmazza, amelyeket a következıképpen kell értelmezni:
I azt jelenti, hogy az A csoport jellemzıi közül az oldott oxigént, az oxigén-telítettséget, a biokémiai oxigénigényt, a kémiai oxigénigényt (KOIps, KOIk), a szaprobilitási indexet, a B csoport jellemzıi közül az ammóniumot, a nitritet, a nitrátot, az összes foszfort, az ortofoszfátot és az a-klorofillt, a C csoport jellemzıi közül a coliformszámot minden mintából meg kell határozni; a D1 alcsoport jellemzıi közül évenként 12 mintából meg kell határozni az alumíniumot, a cinket, a higanyt, a kadmiumot, a krómot, a króm(VI)-ot, a nikkelt, az ólmot és a rezet; a D2 alcsoport jellemzıi közül minden mintából meg kell határozni a fenolokat, az anionaktív detergenseket, a kıolajat és termékeit; a D4 alcsoport jellemzıi közül minden mintából meg kell határozni az összes β-aktivitást. az E csoport jellemzıi közül minden mintából meg kell határozni a pH-t, a fajlagos vezetést, a levegı-hımérsékletet, de évenként csak 12 mintából a vasat, a mangánt, az összes lebegı
137
anyagot, a zavarosságot, a lúgosságot, a keménységet, a nátriumot, a nátriumszázalékot, a káliumot, a kalciumot, a magnéziumot, a karbonátot, a hidrogénkarbonátot, a szulfátot, a kloridot, a szint, a szagot és az átlátszóságot.
II azt jelenti, hogy minden mintából meg kell határozni az A csoport - oldott oxigén, oxigén-telítettség, biokémiai oxigénigény, kémiai oxigénigény (KOIps, KOIk), összes szerves szén, szaprobitási index - és a B csoport - ammónium, nitrit, nitrát, szerves nitrogén, összes foszfor, ortofoszfát, a-klorofill-jellemzıit; a C és az E csoport jellemzıit az I szerint kell meghatározni; a D1 alcsoport jellemzıi közül évenként 12 mintából meg kell határozni az alumíniumot, a cinket, a higanyt, a kadmiumot, a krómot, a króm(VI)-ot, a nikkelt, az ólmot, a rezet, és évenként 4 mintából az arzént, a bórt és a cianidot; a D2 alcsoport jellemzıi közül minden mintából meg kell határozni a fenolokat, az anionaktív detergenseket, a kıolajat és termékeit, és évenként 4 mintából a nemionos detergenseket, a policiklusos aromás szénhidrogéneket (PAH), az illékony klórozott szénhidrogéneket, a peszticideket, a pliklórozott bifenileket (PCB) és a pentaklór-fenolt (PCP). a D3 alcsoport jellemzıit évenként 4 mintából kell meghatározni; a D4 alcsoport jellemzıi közül minden mintából az összes β-aktivitást, és évenként 4 mintából kell meghatározni; a D4 alcsoport jellemzıi közül minden mintából az összes β-aktivitást, és évenként 4 mintából a cézium127-et, a stroncium90-et és a tríciumot kell meghatározni.
III azt jelenti, hogy az I szerinti valamennyi vizsgálatot el kell végezni, és ezenkívül évenként 6 mintából a C csoport valamennyi jellemzıjét meg kell határozni;
IIII azt jelenti, hogy a II szerinti valamennyi vizsgálatot el kell végezni, és ezenkívül évenként 6 mintából a C csoport valamennyi jellemzıjét meg kell határozni. A felszíni vizekben vizsgálandó vízminıségi jellemzıket, valamint a víz minıségének követelményeit (határértékeit) a 7. táblázat tartalmazza. A szervetlen mikroszennyezıkre (D1 csoport), valamint a vasra és a mangánra megadott határértékek az oldott részre vonatkoznak. A 7. táblázatban a vízminıségi jellemzık között találhatók olyan komponensek is, amelyekre határértékek nincsenek. Ezeknek a jellemzıknek a mérése fontos, de az általános minısítés körébe nem tartoznak.
138
IRODALOM 1995. LIII. tv. A környezet védelmének általános szabályairól – Magyar Közlöny 52. 1995. június 22. 1996. LIII. tv. A természet védelmérıl – Magyar Közlöny 53. 1996. július 3., pp.3305-3325. 1996. LIV. tv. Az erdırıl és az erdı védelmérıl – Magyar Közlöny 53. 1996. július 3., pp.3325-3347. 1996. LV. tv. A vad védelmérıl, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról – Magyar Közlöny 53. 1996. július 3., pp.3347-3367. Állampolgári részvétel a környezetvédelmi döntéshozatalban. Magyarország 1994 – Közép- és KeletEurópai Regionális Környezetvédelmi Központ, Budapest, 303p. Bakács T. 1977. Környezetvédelem – Medicina, Budapest 224p. Bándi Gy. 1995. Környezetvédelmi kézikönyv – Közgazd. és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 288p. Benedek P. – Literáthy P. 1979. Vízminıség-szabályozás a környezetvédelemben – Mőszaki Könyvkiadó,Budapest 240p. Bulla M. szerk. 1989. Tanulmányok hazánk környezeti állapotáról – Környezetgazd. Intézet, Budapest, 176p. Dévai Gy. szerk. 1984. Balatoni és zalai üledékek ökológiai hatásvizsgálata az árvaszúnyogok (Diptera: Chironomidae) példáján – Acta Biologica Debrecina, Supplementum Oecologica Hungarica, Debrecen, 183p. Az egészségügyi miniszter 5/1986 (VIII. 10.) EüM számú rendelete a légszennyezı anyagok, a levegıminıségi határértékek és a légszennyezettség mérésére vonatkozó szabályok megállapításáról – Tanácsok Közlönye, 25. (14.) pp.788-799. A fenntartható Európa felé - Környezeti forrás - Terünk hasznosítása számokban. Magyarország 1995. – Természetvédık Szövetsége, Budapest, 32p. Jones,G. – Robertson,A. – Forbes,J. – Hollier,G. 1990. Dictionary of environmental science – Collins, London and Glasgow 473p. Kerényi A. 1988. Környezetvédelem fölrajz szakos hallgatók számára – Tankönyvkiadó, Budapest, 226p. Kerényi A. 1995. Általános környezetvédelem – Mozaik Oktatási Stúdió, Szeged, 383p. Keszthelyi I. – Csapody I. – Halupa L. 1995. Irányelvek a természetvédelem alatt álló erdık kezelésére – KTM Természetvédelmi Hivatal, Budapest 252p. Kiss I. – Olessák D. 1987. A KvI biomonitoring hálózata a Magyarországon nyilvántartott UNESCO bioszféra rezervátumokban – Környezetvédelmi Intézet, Budapest, 11p + 27. ábra A környezet állapota és védelme 1986. – KSH, Budapest, 330p. Környezet és társadalom közös jövıje 1994. – Fenntartható Fejlıdés Bizottság, Budapest, 121p. Környezetvédelmi lexikon 1993. – Akadémiai Kiadó, Budapest, I.köt. 527p., II.köt 483p. Közös jövınk 1988. A Környezet és Fejlesztés Világbizottság jelentése – Mezıgazd. Kiadó, Budapest, 404p. Marosi S. – Somogyi S. szerk. 1990. Magyarország kistájainak katasztere – MTA FKI, Budapest, 1023p. Meadows,D.H. – Meadows,D.L. et al. 1972. The Limits to Growth – Universe Books, New York Meadows,D.H. – Meadows,D.L. – Randers,J. 1993. Die neuen Grenzen des Wachstums – Rowohlt, Reinbek bei Hamburg, 319p. A Minisztertanács 21/1986 (VI. 2.) sz. rendelete a levegı tisztaságának védelmérıl – Tanácsok Közlönye, 25. (9) pp.457-461. Moser M. – Pálmai Gy. 1992. A környezetvédelem alapjai – Tankönyvkiadó, Budapest 494p. Nemzetközi környezetvédelmi és természetvédelmi egyezmények 1994 – Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, Budapest, 80p. Rau,J.G. – Wooten,D.C. ed. 1980. Environmental Impact Analysis Handbook – McGraw-Hill Book Company, New York 656p. Robbins, C 1991. Poisoned Harvest – A Consumer’s Guide to Pesticide Use and Abuse – Victor Gollancz LTD, London, 320p. Tardy J. szerk. 1994. Természetvédelem '94 – KTM Természetvédelmi Hivatal, Budapest, 182p.
139
KISLEXIKON
A környezetvédelmi és a természetvédelmi törvényben használt fogalmak értelmezései biológiai sokféleség: az élıvilág változatossága, amely magában foglalja az élı szervezetek genetikai (fajon belüli), valamint a fajok és életközösségeik közötti sokféleséget és maguknak a természeti rendszereknek a sokféleségét életközösség (társulás): az élıvilág egy meghatározott élıhelyen található olyan szervezıdése, amelyben a különbözı élı szervezetek állományai meghatározott kapcsolatrendszerben élnek együtt élı szervezet (élılény): mikroorganizmusok, gombák, növények és állatok fajai, alfajai, változatai (a továbbiakban együtt: fajok) élıhely: az a meghatározó térbeli egység, ahol adott élı szervezet és állománya (populáció), vagy élılények életközössége a természeti rendszerben elıfordul és a kialakulásához, fennmaradásához, szaporodásához, tenyésztéséhez szükséges környezeti feltételek adottak elıvigyázatosság: a környezeti kockázatok mérsékléséhez, a környezet jövıbeni károsodásának megelızéséhez vagy csökkentéséhez szükséges döntés és intézkedés érintett
önkormányzat: az a települési önkormányzat, amely környezethasználat hatásterületén illetékességgel rendelkezik
az
adott
érintett: azon személy, szervezet, aki vagy amely a hatásterületen él, tevékenykedik fenntartható fejlıdés: társadalmi-gazdasági viszonyok, a tevékenységek rendszere, amely a természeti értékeket megırzi a jelen és a jövı nemzedékek számára, a természeti erıforrásokat takarékosan és célszerően használja, ökológiai szempontból hosszú távon biztosítja az életminıség javítását és a sokféleség megırzését fenntartható használat (hasznosítás): a természeti értékek olyan módon és ütemben történı használata, amely nem haladja meg a megújuló képességüket, nem vezet a természeti értékek és a biológiai sokféleség csökkenéséhez, ezzel fenntartva a jelen és jövı generációk életlehetıségeit hatásterület: az a terület vagy térrész, ahol jogszabályban meghatározott mértékő környezetre gyakorolt hatás a környezethasználat során bekövetkezett vagy bekövetkezhet helyi környezetvédelmi ügy: minden olyan környezetvédelmi ügy, amelyben a környezet használata és a hatásterület nem terjed túl az érintett települési önkormányzat területén 140
igénybevételi határérték: a környezet vagy valamely eleme jogszabályban vagy hatósági határozatban meghatározott olyan mértékő igénybevétele, amely kizárja a környezetkárosítást kibocsátási határérték: a környezetnek vagy valamely elemének jogszabályban vagy hatósági határozatban meghatározott olyan mértékő terhelése, amely kizárja a környezetkárosítást környezet igénybevétele: a környezetben változás elıidézése, a környezetnek vagy elemének természeti erıforráskénti használata környezet-igénybevettség: a környezetnek vagy elemének természeti erıforráskénti használatának mértéke környezet: a környezeti elemek, azok rendszerei, folyamatai, szerkezete környezethasználat: a környezetnek vagy valamely elemének igénybevételével, illetıleg terhelésével járó, hatósági engedélyhez kötött tevékenység környezeti elem: a föld, a levegı, a víz, az élıvilág, valamint az ember által létrehozott épített (mesterséges) környezet, továbbá ezek összetevıi környezetkárosítás: az a tevékenység, amelynek hatására környezetkárosodás következik be környezetkárosodás: a környezetnek vagy valamely elemének olyan mértékő változása, szennyezettsége, illetve valamely eleme igénybevételének olyan mértéke, amelynek eredményeképpen annak természetes vagy korábbi állapota (minısége) csak beavatkozással, vagy egyáltalán nem állítható helyre, illetıleg, amely az élıvilágot kedvezıtlenül érinti környezetre gyakorolt hatás: a környezetben környezetterhelés, illetıleg a környezet igénybevétele következtében bekövetkezı változás környezetszennyezés: a környezet valamely elemének a kibocsátási határértéket meghaladó terhelése környezetszennyezettség: a környezetnek vagy környezetszennyezés hatására bekövetkezett jellemezhetı állapota
valamely elemének a szennyezettségi szinttel
környezetterhelés: valamely anyag vagy energia környezetbe bocsátása környezetvédelem: olyan tevékenységek és intézkedések összessége, amelynek célja a környezet veszélyeztetésének, károsításának, szennyezésének megelızése, a kialakult károk mérséklése vagy megszüntetése, a károsító tevékenységet megelızı állapot helyreállítása környezetveszélyeztetés: az a tevékenység vagy mulasztás, amely környezetkárosítást idézhet elı leghatékonyabb megoldás: a környezeti, mőszaki és gazdasági körülmények között elérhetı, legkíméletesebb környezet-igénybevétellel járó tevékenység
141
megelızés: a környezethasználat káros környezeti hatásai elkerülésének érdekében a leghatékonyabb megoldások alkalmazása a döntéshozatal legkorábbi szakaszától szennyezettségi határérték: a környezet valamely elemének olyan - jogszabályban meghatározott - mértékő szennyezettsége, amelynek meghaladása - a mindenkori tudományos ismeretek alapján - környezetkárosodást vagy egészségkárosodást idézhet elı természetes állapot: az az élıhely, táj, életközösség, melynek keletkezésében az ember egyáltalán nem, vagy - helyreállításuk kivételével - alig meghatározó módon játszott szerepet, ezért a benne végbemenı folyamatokat többségében az önszabályozás jellemzi természeti (ökológiai) rendszer: az élı szervezetek, életközösségeik, valamint ezek élettelen környezetének dinamikus és természetes egysége természeti erıforrás: a - mesterséges környezet kivételével - társadalmi szükségletek kielégítésére felhasználható környezeti elemek vagy azok egyes összetevıi természeti érték: a természeti erıforrás, az élıvilág és a fennmaradásához szükséges élettelen környezete, valamint más - e törvényben meghatározott -, természeti erıforrásnak nem minısülı környezeti elem, beleértve a védett természeti értéket is természeti terület: valamennyi olyan földterület, melyet elsısorban természetközeli állapotok jellemeznek természetkímélı megoldás (természetkímélı gazdálkodás): olyan, a fenntartható használat részét képezı eljárás, módszer, gazdálkodási mód, technológia vagy más, a természettel kapcsolatos magatartás, amely csak olyan mértékben befolyásolja a természeti értékeket, területeket, a biológiai sokféleséget, hogy természetes vagy természetközeli állapotuk fennmaradjon. természetközeli állapot: az az élıhely, táj, életközösség, amelynek kialakulására az ember csekély mértékben hatott (természeteshez hasonló körülményeket teremtve), de a benne lejátszódó folyamatokat többségükben az önszabályozás jellemzi, de közvetlen emberi beavatkozás nélkül is fennmaradnak; védett természeti érték (természetvédelmi érték): e törvény vagy más jogszabály által védetté, fokozottan védetté nyilvánított - kiemelt természetvédelmi oltalomban részesülı - élı szervezet egyede, fejlıdési alakja, szakasza, annak származéka, illetıleg az élı szervezetek életközösségei, továbbá barlang, ásvány, ásványtársulás, ısmaradvány védett természeti terület: e törvény vagy más jogszabály által védetté vagy fokozottan védetté nyilvánított (kiemelt természetvédelmi oltalomban részesülı) földterület
142
