KPMG Energetikai Évkönyv 2010

ENERGETIKAI ÉS KÖZÜZEMI TANÁCSADÁS

KPMG Energetikai Évkönyv 2010 TA N Á C SA DÁS

KPMG Energetikai Évkönyv 2010 Impresszum Kiadja és terjeszti: KPMG Tanácsadó Kft. 1139 Budapest Váci út 99. Felelős kiadó: Kiss Péter, KPMG Főszerkesztő: Hlavay Richárd, energiainfo.hu Vezető szerkesztő: Dr. Drucker György, energiainfo.hu Szerkesztők: Pintér Judit, KPMG Pásztor Edina, KPMG Osztrozics Dóra, energiainfo.hu Szakmai lektor: Dr. Molnár László Fotók: Pesti András, Print-It Kft. KPMG-fotógaléria Címlapfotó: PHOTODISC / Getty Images Grafikai munka: Tréfás András, KPMG A kéziratok lezárásának dátuma: 2010. április 16. Készült a KPMG Tanácsadó Kft. gondozásában ISSN 2060-6818

KPMG Energetikai Évkönyv 2010

Tekintettel arra, hogy a tavaly először megjelent KPMG Energetikai Évkönyv összes nyomtatott példánya igen gyorsan elfogyott, nem volt kérdés számunkra, hogy a 2010. évi kiadást is elkészítjük.

évtizede kincset érő tapasztalat a fejlődő világ energiaszektorainak átalakításához és beruházásaihoz. Olyan történelmi korszak küszöbén állunk, mint amilyen 1885 volt, amikor Déri Miksa, Bláthy Ottó és Zipernowsky Károly szabadalmaztatta a transzformátort.

Az érdeklődés egyébként teljesen megalapozott, hiszen itt állunk a 21. század elején anélkül, hogy lenne egyértelmű megoldásunk arra, hogy hogyan fogjuk a következő generációk energiaigényét Földünk fenntartható fejlődésével együtt biztosítani.

A kérdés igazán az, hogy van-e a magyar vállalkozásokban és szakemberekben elég ambíció ahhoz, hogy a fejlődő világ energetikai projektjeinek motorjai, vezetői, és szakértői legyenek. Mert az igény gyakorlatilag végtelen és a magyar szakemberek tudása és tapasztalata világhírű.

Az energiatermelés és felhasználás hatása az üvegházhatású gázok kibocsátott mennyiségére és így a fenntarthatóságra már régen nem magyar, európai uniós, hanem globális kérdés. Olyan kérdés, amelyre csak globális választ lehet adni.

Bár sajnálatosnak tartom, valahol mégis megértem, hogy a szellemi tőke és tapasztalat ellenére, Magyarországnak a mai napig nincs egyértelmű és világos, az egységes iparpolitika részét képező energiastratégiája és nem alakult ki az ehhez kapcsolódó kiszámítható szabályozói környezet. Hiszen az energetikai szektor elmúlt két évtizedének folyamatos változása, beleértve a privatizációt, a liberalizációt, az EU folyamatos kísérletező szabályozói környezetét, a politikai retorika végfogyasztói árakra gyakorolt hatásait, a szakmát érthető módon szkeptikussá, befelé fordulóvá tette.

Tisztelt Olvasó!

Kiss Péter, Partner, A KPMG energetikai és közüzemi tanácsadásának globális és közép-kelet-európai vezetője

A fejlődő világ, beleértve Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát, Dél-Afrikát, energiaéhsége csillapíthatatlan. Ezen országok villamosenergia-igényük jelentős részét továbbra is szénbázison fogják előállítani. A szén-dioxid szó hallatán önkéntelenül is működésbe lépő klímavédelmi reflexek és aggodalmak mellett ugyanakkor azzal is tisztában kell lennünk, hogy csak Indiában több mint 500 millió emberhez egyáltalán nem jut el áram, ezért sem világítani, sem hűteni nem tudnak és egészséges ivóvízhez sem jutnak hozzá. A világon 2030-ig közel 26.000 milliárd* amerikai dollárt kellene elkölteni energetikai beruházásokra beleértve a szénbányászatot, az olaj-és gázipart illetve a villamosenergiatermelést, szállítást és elosztást. Ez a lépték komoly kihívás; vajon rendelkezésre áll-e ennyi tőke, technológia, de legfőképp szakember, hogy ennyi projektet fejlesszen, kivitelezzen, majd üzemeltessen és karbantartson?

* IEA becslése alapján

3

A magyar energetikai ipar és szakemberek számára történelmi lehetőség nyílott, hogy a világ energetikai beruházásainak meghatározó irányítói és szakértői legyenek. A magyar olaj, földgáz és villamosenergia-ipar folyamatos átalakulásának közel két

Meggyőződésem, hogy a globális tapasztalat és ezáltal a kitekintés képessége nagymértékben hozzá tudna járulni ahhoz, hogy Magyarország és a régió jövőjét meghatározó energetikai stratégiai irányvonal és az azt támogató konstans és kiszámítható szabályozói környezet végre kialakuljon. Ez be tudná végre indítani az energetikai beruházásokat, a hálózatok, határkeresztező kapacitások fejlesztését, bővítését, erőműveket a Dunán, azon innen és túl. Hogy az évtizedes előkészítési fázisok, disputák végre munkahelyeket és adóbevételt tudjanak generálni a Magyar gazdaság számára. Ezek tükrében ajánlom Önöknek a magyar energetikai szektor vezetőinek véleményét a 2009-ben történtekről. Számomra a nagy kérdés az, hogy a 2009-ben történtek hogyan járulnak hozzá a 21. század biztonságos, fenntartható és hatékony energiaellátásához.

©2010 KPMG Tanácsadó Kft, a magyar jog alapján bejegyzett korlátolt felelősségű társaság, és egyben a független tagtársaságokból álló KPMG-hálózat magyar tagja, amely hálózat a KPMG International Cooperative-hez (“KPMG International”), a Svájci Államszövetség joga alapján bejegyzett jogi személyhez kapcsolódik. Minden jog fenntartva.

4


Tartalomjegyzék

Villamosenergia-ipar

6

Regionális kitekintés – Élénkülő verseny – Brázai Miklós, KPMG

8

A szektor alakulása Magyarországon 2009-ben – Válságtünetek – Antosik Máté, KPMG

14

Felül-nézetből: A magyar villamosenergia-szektor Hosszú távra terveznek – Csiba Péter, Dunamenti Erőmű zrt.

18

Alkalmazkodni kell a piachoz – Kóbor György, E.ON Energiaszolgáltató Kft.

22

Kell egy állami csapat – Mártha Imre, Magyar Villamos Művek Zrt.

26

Ütemes építkezés – Süli János, Paksi Atomerőmű Zrt.

30

Kényes egyensúly – Tari Gábor, MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt.

34

Földgáz- és olajipar

38

Regionális kitekintés – Sokkoló évkezdet – Kiss Péter, KPMG

40

A szektor alakulása Magyarországon 2009-ben – Magyarországi földgázpiaci helyzet: (m)erre tovább? – Lajtai Roland, KPMG

44

Felül-nézetből: A magyar földgázszektor Készletezésből jeles – Dr. Bártfai Béla, Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség

50

Piacnyitás teljes gázzal – Dott. Cesare Cuniberto, TIGÁZ Zrt.

54

Piacosodás – Koncz László, Fővárosi Gázművek Zrt.

58

Ázsia diktál – Mosonyi György, MOL Nyrt.

62

Regionalizálódó gázpiac – Stephan Parthier, E.ON Földgáz Storage Zrt.

66

Együttműködési kényszer – Dr. Zsuga János, FGSZ Földgázszállító Zrt.

70

Megújulóenergia-ipar

74

Regionális kitekintés – Lassú közeledés – Herczeg Sándor, KPMG

76

A szektor alakulása Magyarországon 2009-ben – Zöldülő utakon – Szepesi Attila, KPMG

80

Felül-nézetből: A magyar megújulóenergia-szektor A kockázat nincs elvetve – Ifj. Chikán Attila, ALTEO Energiaszolgáltató Zrt.

84

Újabb ipari forradalom – Gyimóthy Dénes, PannErgy Nyrt.

88

Szivattyús energiatározó nélkül nem megy – Dr. Szeredi István, Magyar Villamos Művek Zrt.

92

Nehéz menet – Tóth Balázs, ELMIB Első Magyar Infrastruktúra Befektetési Zrt.

96

Megújuló-szabályozás – Tóth Tamás, Magyar Energia Hivatal


100


5

Távhőszektor

104

Regionális kitekintés – Felfűtött remények – Fekete Csaba, KPMG

106

A szektor alakulása Magyarországon 2009-ben – Versenyképes? – Lengyel András, KPMG

110

Felül-nézetből: A magyar távhőszektor Több távhő kevesebb szén-dioxid – Gérard Bourland, Dalkia Energia Zrt.

114

Stabil környezetre várnak – Nicolas Katcharov, Budapesti Erőmű Zrt.

116

Érdekazonosság – Kovács Lajos, Budapesti Távhőszolgáltató Zrt.

120

Távhő nélkül nem megy – László György, Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége

124

Energetikai szabályozás

128

Regionális kitekintés – Együtt – a magunk módján – Ságodi Attila, KPMG

130

A szektor alakulása Magyarországon 2009-ben – Korrekciók éve – Losonczy Géza, KPMG

134

Felül-nézetből: A magyar energetikai szabályozás Fenntartható jövőt – Dr. Gerse Károly, Magyar Villamos Művek Zrt.

140

Kell az állami szerepvállalás – Hatvani György, MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt.

144

Tiszta helyzet kell – dr. Kaderják Péter, Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont

148

Középúton – Dr. Matos Zoltán, Magyar Energia Hivatal

152

Interjúk

156

Lassú átmenet – Kiss Péter, KPMG

158

Piackonform irányítás – Ságodi Attila, KPMG

162

Zárszó

166

Politikai bátorság – Hlavay Richárd, energiainfo.hu

166


Villamosenergia-ipar

8

Villamosenergia-ipar | Regionális kitekintés

Brázai Miklós

Élénkülő verseny Az előrejelzések szerint a világ villamosenergia-fogyasztása várhatóan a jelenlegi szint duplájára növekedhet 2030-ig. A növekedés jelentős hányadát a fejlődő országok adhatják, hiszen a fejlett országokban a villamosenergia-ellátás mértéke szinte teljesnek mondható, sőt az energiahatékonyság térnyerése, illetve a gazdasági válság együttes hatása rövid távon akár csökkentheti is a villamos energia iránti igényt a fejlett országokban. Brázai Miklós, a KPMG energetikai és közüzemi tanácsadó csoportjának menedzsere a villamosenergia-ipar alakulását tekintette át közép-kelet-európai viszonylatban.

„Az elmúlt évet csökkenő fogyasztás mellett csökkenő árak jellemezték a közép-kelet-európai villamosenergiapiacon.”

világ energiafogyasztásának jelentős részét, mintegy 13,5 százalékát teszi ki a villamos energia (121.859 TWh-ból 16.527 TWh-t). A mintegy 16.600 TWh fogyasztásból az UCTE-országok éves felhasználása 2.602 TWh és ebből a közép-kelet-európai régió piaca 461 TWh.

A

a globális gazdasági válság bekövetkeztéig. A 2008/2009-es év fordulójára bekövetkezett krízis a villamosenergiaszektorra is jelentős hatással volt. Alapvetően a válság nem közvetlenül, hanem közvetetten érintette a villamosenergia-piacot, elsősorban a fogyasztás csökkenése mentén.

A korábbi trendek szerint a villamosenergia-piac az egyik legintenzívebb növekedést mutató piac az energiaszektor területén. Növekedését jól jellemezte, hogy az elmúlt közel 40 év alatt a fogyasztás és azt követve a beépített kapacitások is több mint háromszorosára emelkedtek.

A villamosenergia-fogyasztás prognózisa során általában az országok GDP-növekedését vizsgálva jeleztek előre fogyasztásváltozást a nemzetközi kutatóintézetek. Amennyiben a jövőben is fennáll ez a kapcsolat a villamos energia és a GDP között, akkor rövid távon fogyasztáscsökkenés is várható a villamos energia piacán. A jelenlegi előzetes adatok szerint az Európai Unió reál GDP-csökkenése 4,1 százalékos volt 2009-ben.

A megelőző évek gyors és dinamikus növekedése a fogyasztás folyamatos emelkedését vetítette előre egészen



Ehhez képest a közép-kelet-európai régióba tartozó országok ennél jelentősen magasabb reál GDPcsökkenést jelentettek, átlagosan közel 8 százalékot. A csökkenés mértéke komoly fordulópont, hiszen korábban ezek az országok éves átlagban közel 6 százalékos növekedést produkáltak. A GDP-trendeknek megfelelően a villamosenergia-fogyasztás változása is hasonló adatokat mutat. A korábbi éves 2-3 százalékos növekedéshez képest a kép teljesen megfordult, és a közép-kelet-európai régió villamosenergia-fogyasztása az előzetes adatok alapján 2 százalékos csökkenést mutat. Ez az adat az évek óta dinamikusan növekvő villamosenergia-piacokon új folyamatokat indított be.

Piaci reakciók A válsághatások csökkentése miatt egyrészről a fenntartható működés megőrzése érdekében rövid távon a tervezett beruházások elhalasztása mellett a nem megfelelő nyereségességet termelő eszközök értékesítése merült föl. Természetesen, mint minden nagy nemzetközi társaság, a nagy villamosenergia-ipari cégek is próbálják működésüket is hatékonyabbá tenni és megtakarításokat elérni. Másrészről, hogy a kialakult helyzet hosszabb távon ne veszélyeztesse a társaságok működését, az üzleti modellek újragondolása szükséges. Ráadásul a piaci környezet folyamatos változása további feladatokat ró a villamosenergia-ipar résztvevőire.

9

Ilyen feladat például az Európai Unió harmadik csomagjának való megfelelés vagy szintén az unió által előírt 3-szor 20 százalékos célok teljesítése (az üvegházhatású gázok kibocsátásának 20 százalékos csökkentése, az energiahatékonyság 20 százalékos növelése, valamint a primer energiaforrás felhasználásában elérni, hogy a megújuló energia 20 százalékot fedezzen 2020-ban). A fent említett hatások a villamosenergia-ipar teljes egészét érintették, beleértve az erőműveket, az átvitelirendszer-irányítókat, az elosztó társaságokat, az egyetemes szolgáltatókat és kereskedőket, valamint a fogyasztókat.


10


„Az atomerőműveik bezárására kötelezett országokban erőteljes kormányzati szándék és lakossági támogatás mutatkozik új atomerőművi blokkok létesítésére, továbbá a régióban más, korábban atomerőművi kapacitással nem rendelkező országokban.”

Villamosenergia-termelés A villamosenergia-termelő szektorban a krízis hatására a verseny élesedett. Az előzetes adatok alapján a fogyasztás a két évvel korábbi szintre esett vissza, így a kapacitások kihasználtsága csökkent, és a termelők közötti árverseny nőtt. A közép-kelet-európai villamosenergiapiacon a termelés jelentős részét széntüzelésű erőművek adják. A teljes erőművi beépített kapacitásban a széntüzelésűek szerepe kiemelkedő, a közép-kelet-európai régióban a termelőkapacitások mintegy 49 százalékát ilyen típusú erőművek adják. Leginkább Lengyelországban és Csehországban domináns a széntüzelésű villamosenergia-termelés. Ugyanakkor a széntüzelés magas aránya miatt ezen országok villamosenergiapiacai vannak a legnagyobb mértékben kitéve az emissziós piac alakulásának, és ezen országoknak lesz a legnehezebb elérni a szén-dioxid-kibocsátásuk jelentős csökkentését. Így a régióban ezeken a piacokon várható a leginkább, hogy szükségessé válik a szén-dioxid leválasztását és tárolását szolgáló (Carbon Capture and Storage – CCS) rendszerek kiépítése, így csökkentve az emissziós piacnak való kitettséget. Habár a fent tárgyalt indokok miatt jelenleg a befektetők nagy kockázatot látnak a szén-, illetve a lignitbázisú villamosenergia-termelésben, ezen tüzelőanyagok hosszú távú szerepe a régióban megkérdőjelezhetetlen. Ezen források előnye, hogy nagy részben helyi primer energiaforrásra épülnek, így az oly sokszor hangoztatott ellátásbiztonság (amelyet a 2009. januári gázválság még inkább felerősített) fokozásában jókora szerephez jutnak. A beépített kapacitások tekintetében a közép-kelet-európai régióban a második helyet a nagy vízerőművek foglalják el. Ezen kapacitások a teljes beépített kapacitás 23 százalékát képviselik. A nagy vízerőmű-kapacitások szerepe a régióban folyamatosan nő. Egyrészről termelésük segít elérni az

országos megújulóenergia-termelésre vonatkozó célokat, másrészről a rugalmas vízerőművi kapacitások (szivattyús tározós erőművek) jelentős mértékben hozzájárulnak az egyéb időjárásfüggő megújulótermelési kapacitások kiegyenlítéséhez. A régióban komoly projektek indultak nagy kapacitású tározós erőművek létesítésére, melyek akár határokon átívelően is tudnak kiegyenlítő energiát szolgáltatni a villamosenergiarendszerek számára. Ilyen projektek futnak például Romániában vagy Litvániában. Romániában a tarnita-lapustesti szivattyús tározós erőművet a már meglévő alsó tározó (Tarnita) felső tározóval történő kiegészítésével tervezik létrehozni 1.000 MW beépített kapacitással. Legfőbb célja a cernavodai nukleáris erőmű és a tervezett szélerőmű-beruházások kiegyenlítése és egyéb rendszerszintű szolgáltatások biztosítása. A projektnek már több évre visszanyúló története van. Litvániában a Lietuvos Energija bővíteni tervezi a már működő, jelenleg 900 MW beépített kapacitással rendelkező Kruonis szivattyús tározós erőművét további 200 MW-tal, hogy megfeleljen a szélerőművek fokozódó rendszerbe állítása miatt megnövekedett kiegyenlítési igényeknek. Az erőművet annak idején úgy építették meg, hogy az akkor rendszerbe állított négy blokk mellett további néggyel bővíteni lehessen. Ezek közül egy blokkal történő bővítést terveznek most megvalósítani. A harmadik legjelentősebb termelési forma a nukleáris villamosenergiatermelés. Ezen kapacitások hozzávetőlegesen a régió beépített kapacitásának 10 százalékát teszik ki, ugyanakkor a termelésben a részesedésük a 17 százalékot is eléri. Az elmúlt időszakban talán a legnagyobb változás ebben a termelési szektorban történt. Az Európai Unióhoz történő csatlakozás feltételeként Bulgáriának, valamint Szlovákiának is be kellett zárnia néhány atomerőművi blokkját.



Litvánia szintén bezárta az Ignalina atomerőmű teljes kapacitását. Így összesen a térség atomerőműkapacitásának több mint harmada tűnt el a rendszerből. Ennek ellenére az atomerőműveik bezárására kötelezett országokban erőteljes kormányzati szándék és lakossági támogatás mutatkozik új atomerőművi blokkok létesítésére, továbbá a régióban más, korábban atomerőművi kapacitással nem rendelkező országokban

(Lengyelország, Észtország, Lettország) is erős kormányzati támogatást élvez új blokkok létesítése. A létesítési tervek közül leginkább előrehaladottnak tekinthetők azon projektek, ahol a rendszerváltás előtti időszakban a blokkok építése megkezdődött, majd a rendszerváltást követően félbeszakadt. Idetartozik Szlovákiában a Mochovce 3-4, Bulgáriában a Belene 1-2, illetve Romániában a Cernavoda 3-4.

11

Ezen egységek üzembe helyezése a 2010-es évek közepén megvalósulhat. Az ignalinai atomerőmű bezárására kötelezett Litvánia – Észtország, Lettország és Lengyelország bevonásával – két új atomerőműblokkot szándékozik létesíteni az egykori ignalinai atomerőmű telephelyén. A projekt hivatalos kezdéseként a litván parlament 2007. június 28-án törvényt fogadott el az új, Visaginas névre keresztelt atomerőmű létesítéséről. A litván állam az erőmű üzembe helyezését szintén a 2010-es évek második felére várja. Ezen meglehetősen előrehaladott projektek mellett komoly politikai szándék mutatkozik több országban is atomerőmű létesítésére. Csehországban a temelíni erőmű két blokkal való bővítését szorgalmazza a Cseh Villamos Művek (ČEZ). Bulgáriában felmerült a kozloduji atomerőmű bővítése további blokkokkal a belenei atomerőmű üzembe helyezését követően. Szlovéniában kormányzati szándék mutatkozik a krškói atomerőmű bővítésére. A már működő krškói blokktól eltérően az új blokkot a szlovén állam Horvátország bevonása nélkül kívánja megvalósítani, kizárólag hazai termelésre. Az új lengyel energiastratégia a litván atomerőműprojektben való részvétel mellett megemlíti egy lengyelországi atomerőmű létesítésének a lehetőségét is. Az atomenergia iránti regionális érdeklődésnek megfelelően Magyarországon is nagyon erős szándék fogalmazódott meg, illetve megindult az új atomerőművi blokkok létesítésének vizsgálata, amely a Paksi Atomerőmű bővítésével valósul meg. A termelőkapacitások rangsorában a negyedik helyet foglalja el a földgázalapú villamosenergia-termelés. Ennek részesedése a beépített kapacitásokból a kelet-közép-európai régióban hozzávetőlegesen 9 százalék.


12


A földgáztüzelésnek a termelt villamos energiából is hasonló a részesedése. Az elmúlt évek során a régióban számtalan földgázbázisú erőmű létesítésének tervéről jelentek meg hírek. Ennek alapvető oka, hogy a kiöregedő, bezárásra kerülő kapacitások a legkönnyebben ezen technológiával pótolhatók. A kombinált ciklusú gázturbinás erőművek hatásfoka a jelenleg elérhető legmodernebb technológia alkalmazásával már elérheti a 60 százalékot, illetve a magas hatásfok és a tiszta tüzelőanyag miatt alacsony az egységnyi szén-dioxid-kibocsátás. Mindemellett a kombinált ciklusú erőművek további előnye, hogy a technológia telepítése jelentősen rövidebb időt igényel, mint más technológiák esetében (általában a pénzügyi zárást követően 2–3 év alatt megépíthető az erőmű), illetve ezen erőművek rugalmasan terhelhetők, így könnyen tudnak alkalmazkodni az aktuális piaci igényekhez. Habár a beruházók a gázár kockázatának nagymértékben ki vannak téve ezen technológiák alkalmazása során, az alacsony engedélyezési, építési és finanszírozási kockázatok miatt ez az erőműtípus továbbra is kedvelt a befektetők körében.

Természetesen a 2009 eleji gázválság, valamint a villamos energia piacán bekövetkezett árcsökkenés visszavetette ennek a technológiának is a keresettségét. A gáztüzelésű erőművek kapcsán nem szabad megfeledkezni a kapcsoltan termelő erőművekről, gázmotorokról sem, amelyek a kapcsolt termelésben rejlő magas hatásfokkal nagyon versenyképes körülmények között állítják elő a villamos energiát. A beépített termelőkapacitások tekintetében az utolsó helyet a megújuló villamosenergia-termelés foglalja el. Habár a beépített kapacitás tekintetében ez a termelési típus csak néhány százalékot képvisel a teljes kapacitásból, szerepe egyre meghatározóbb, elsősorban a nemzeti céloknak, illetve technológiai fejlődésnek köszönhetően. Rendszerirányítás Az európai villamosenergia-piac rendszerirányítóinak az elmúlt évben, illetve az elkövetkező években is a harmadik energiacsomagnak való megfelelőség mellett az országok által kitűzött megújulócélok elérése jelent kihívásokat (szabályozás fejezet – a szerk.).

A közép-kelet-európai rendszerirányítók esetében már az országok jelentős részében megtörtént a tulajdonosi szétválasztás, így ezen államoknak ebben a tekintetben a feladataik limitáltak, de néhány országnak, köztük Magyarországnak is ki kell alakítani, hogyan fog illeszkedni a harmadik energiacsomag előírásaihoz. Természetesen a harmadik csomag egyéb területeken is feladatokat ró a rendszerirányítókra, mint például nemzetközi együttműködés erősítése vagy az évente elkészítendő 10 éves hálózatfejlesztési és beruházási terv. Ezeken a területeken a helyi regulátor mellett a szintén a harmadik csomag által definiált Agency for the Cooperation of Energy Regulators (ACER) fogja felügyelni, illetve támogatni az átviteli rendszerirányítókat. A megújulóenergia-termelés támogatásával és terjedésével az átviteli rendszerirányítók egyre nagyobb mértékben szembesülnek azzal a faktorral, hogy a villamosenergia-hálózat termelői oldalán is növekszik azon kapacitások száma, melyek által termelt villamos energia csak részben tervezhető. Az elmúlt 10 évben elsősorban a támogatási rendszereknek



köszönhetően szerepük olyan mértékűvé vált, hogy a rendszerirányítás szempontjából komoly tényezőként jelennek meg. Az ilyen típusú termelési források térnyerését segíthetik a következő eszközök: a dinamikus termelési források üzembe állítása (szivattyús tározós erőművek), a fogyasztásoldali szabályozás lehetősége, az erőművek, illetve a fogyasztók hálózati csatlakozásának újragondolása, illetve az időjárásfüggő termelési források menetrendjének minél pontosabb előrejelzése, valamint ezen erőművek lehetőség szerinti szabályozása. Elosztók Az elosztó hálózati engedélyesek hasonló kihívásokkal állnak szemben, mint az átviteli rendszerirányítók. Az elosztó társaságoknak is egyrészről a harmadik csomag által támasztott új elvárásoknak, kihívásoknak kell megfelelniük. Ezek többek között: • a gyors, díjmentes szolgáltatóváltás biztosítása a fogyasztók számára (a harmadik csomag három hétben definiálja a szolgáltatóváltás idejét), • a szélesebb körű adatközlés és adathozzáférhetőség a fogyasztók számára, • az intelligens fogyasztásmérők elterjesztésének vizsgálata, • a hálózatfejlesztés során szükséges figyelembe venni az energiahatékonyság, illetve a fogyasztásoldali szabályozás lehetőségeit. Amint azt a fenti felsorolásban jeleztük, az intelligens fogyasztásmérők vizsgálatát rendeli el a harmadik csomag. Előírása, hogy amennyiben az intelligens fogyasztásmérők értékelése során pozitív eredmény keletkezik, 2020-ig a fogyasztók 80 százalékát fel kell szerelni ilyen fogyasztásmérő eszközökkel. Ezeken a területeken felül a harmadik csomag támogatja az elosztó rendszerek modernizációját, „smart grid” kialakítását, valamint a decentralizált villamosenergia-termelést.

13

A harmadik csomag előírása mellett az elosztó társaságok is szembesülnek a megújulóenergia-termelési célok által keltett befektetések hálózati csatlakozási igényeivel. A régió sok országában a megújulóenergia-termelés terjedésének (elsősorban ez a szélerőművek tekintetében merül fel) egyik fő akadálya, hogy az elosztóhálózat-üzemeltetők nem tudják kiszolgálni a befektetőket kellő számú csatalakozási ponttal. Amennyiben a megújulóenergiatermelési célok azt megkövetelik, valószínűleg jelentős fejlesztésekre lehet szükség mind az elosztó mind az átviteli hálózatokban, a középkelet-európai régióban, hogy a megnövekedett csatlakozási igényeket ki tudják majd szolgálni.

Az egyetemes szolgáltatók szempontjából egy további fontos kérdés a felkészülés a szabadpiaci kereskedőkre, amelyek a lakossági piacon veszik majd fel a versenyt. Ez a szolgáltatóváltás, valamint a versenyhelyzet kezelése szempontjából igényel felkészülést ezen szolgáltatók részéről.

Kereskedők és egyetemes szolgáltatók Az elmúlt évet csökkenő fogyasztás mellett csökkenő árak jellemezték a közép-kelet-európai villamosenergiapiacon. Ezek a körülmények új pozíciókat nyitottak a kereskedők számára. A fenti viszonyok miatt a verseny élesedett, és a kereskedők számára ismét kiemelten fontos tényezőnek számít, hogy milyen forrásokhoz férnek hozzá a piacon. Ezt a helyzetet jól jellemzik a régiós villamosenergia-tőzsdéken az elmúlt évben végbement folyamatok.

Másrészről a fogyasztók védelme tekintetében a harmadik csomag újabb előírásokat tartalmaz, illetve támogatja új szolgáltatók megjelenését, hogy esetleg kialakuljon verseny a lakossági piacon is, erre egyelőre nincs példa még regionális szinten sem.

A lengyel villamosenergia-tőzsdén a 2009-es évet ármérséklődés jellemezte a 2008. évhez képest. Itt 2008-ban a villamos energia ára csúcsot döntött, majd 2009 elején az ár meredeken esni kezdett, év végére a zsinóráram ára a nyitó 55 euróról visszaesett a MWh-kénti 40 euró körüli árszintre.

A villamosenergia-piac fogyasztóiért intenzívebb verseny zajlott a 2009-es évben, mint korábban. Mint azt a régió villamosenergia-piacai jelezték, a villany ára 2009-ben a közép-kelet-európai régió piacain közel 30 százalékkal csökkent. A fogyasztás mértéke is évek óta először csökkenő trendet mutatott, így a fogyasztók szempontjából tekintve túlkínálat jellemezte a piacot.

A fogyasztók szempontjából is új lehetőséget jelenthet majd az intelligens mérés és hálózatok elterjedésének lehetősége (smart meetering, smart grid), amely segíthet a fogyasztóknak az energiatudatos fogyasztás megértésében, illetve új termékek megjelenését teheti lehetővé akár a lakossági piacon is.

Hasonló folyamat zajlott le a cseh és román villamosenergia-tőzsdéken is. 2008-ban a villamos energia ára csúcsot döntött, majd jelentős mértékű árcsökkenés volt megfigyelhető. Mindkét piacon a 2009 elején jellemző 60 eurós átlagárról a zsinóráram ára visszaesett a MWh-kénti 40 euró környéki szintre.


14

Villamosenergia-ipar | A szektor alakulása Magyarországon 2009-ben

Antosik Máté

Válságtünetek Visszatekintve az elmúlt évre, a magyar gazdaságot és ezen belül a villamosenergia-piacot legnagyobb mértékben befolyásoló esemény a még a 2008. év második felében begyűrűzött pénzügyi és gazdasági válság volt. A krízis több területen is éreztette a hatását: a villamos energia iránti csökkenő kereslet kedvezőtlenül hatott a villamosenergia-ipari társaságok eredményére, valamint jelentős mértékben csökkentette a beruházási hajlandóságot is. Antosik Máté, a KPMG energetikai és közüzemi tanácsadó csoportjának szenior tanácsadója a villamosenergia-ipar alakulását tekintette át hazai viszonylatban.

„A válság a beruházások finanszírozását is visszavetette, a projektfinanszírozási volumen drasztikusan csökkent világszerte minden szektorban, így az energiaágazatban is.”

M

ivel a magyar gazdaság jelentős mértékben kitett az eurózóna gazdasági teljesítményének, a külső gazdasági környezet romlása és a belső kereslet csökkenése miatt 2009-ben a magyar GDP igen nagy mértékben, 6,7 százalékkal csökkent. Az egyik legfontosabb külső tényező a magyar export közel harmadát kitevő német gazdaság, amely 2009-ben meglepő mértékű, 5 százalékos GDPzuhanást produkált. A csökkenő kivitel és a lanyhuló belső fogyasztás óhatatlanul is a termelés több mint 10 százalékos visszaeséséhez vezetett Magyarországon, s ez magával húzta a villamosenergiakeresletet is. Az előzetes becslések alapján 2009-ben a bruttó villamosenergia-fogyasztás a fentiek miatt legalább 5 százalékkal csökkent Magyarországon 2008-hoz képest.

A válság a beruházások finanszírozását is visszavetette, a projektfinanszírozási volumen drasztikusan csökkent világszerte minden szektorban, így az energiaágazatban is. Ugyanakkor a krízis hatására bekövetkezett infláció következtében az energetikai beruházásokhoz szükséges tőke- és hitelköltségek megnőttek. A forint év eleji nagymértékű gyengülése is a beruházási kedv ellen hatott. A villamosenergia-iparban egyes eszközök tulajdonosi szerkezetének a változása is megfigyelhető volt az elmúlt évben. Ennek oka, hogy a válságot megelőzően több vállalat is nagy felvásárlásokat hajtott végre. A villamosenergiakereslet visszaesése miatt azonban a likviditási helyzetük romlott, emiatt portfóliótisztítást kellett végezniük.



A válság lefolyásának hosszára számos elemzés készült, várhatóan azonban nem tartós visszaesésről van szó, bár kétségtelen, hogy 2009-ben a nemzetgazdaságok teljesítményének általános csökkenéséről lehet beszélni. A makrogazdasági előrejelzések szerint a különböző gazdaságélénkítő csomagoknak köszönhetően 2010-ben már bizonyos élénkülésre lehet számítani a világgazdaságban. Egyes elemzések a válság lecsengését követően a gazdaságoknak a korábbinál mérsékeltebb növekedését prognosztizálják. Más kutatások azt valószínűsítik, hogy a gazdasági válság hosszú távú hatása kisebb lesz, emiatt számítani lehet az ún. utolérési hatásra. Magyarországon a villamosenergiakereslet előrejelzésénél általánosan használt elemzések a korábbi növekedésnél alacsonyabb mértékű emelkedéssel számolnak. A villamosenergia-kereslet és -kínálat alakulása A válság lecsengésének módjától és a nemzetgazdaságok konszolidációjától függetlenül ahhoz nem fér kétség, hogy közép-, illetve hosszú távon az

energiaigény – azon belül is a villamosenergia-kereslet – növekedése vetíthető előre. Ennek kielégítésére hosszú távon jelentős erőművi kapacitások megépítésére van szükség Magyarországon. Ezenkívül erőmű-leállításokkal is számolni kell, ugyanis a jelenlegi nagyerőművi egységek átlagéletkora meghaladja a 24 évet, melyek közül számos blokk 30 évesnél is idősebb, és legtöbbjük hatásfoka nem éri el a 30 százalékot. Ebből következően nemcsak környezetvédelmi, de gazdaságossági szempontból is szükséges az erőműpark felújítása. A korábbi években Magyarország villamosenergiakínálatában meghatározó szerepet betöltő importkapacitások folyamatosan beszűkültek. Emiatt valószínűsíthető, hogy hosszú távon többletforrás importból nem áll majd rendelkezésre. A fenti okok miatt a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (MAVIR) becslése alapján 2025-ig mintegy 6.200 MW új erőművi kapacitás létesítésére lesz szükség az ellátásbiztonság zavartalansága érdekében.

15

Ezt a kapacitásnagyságot a legpesszimistább szakértői becslések is legalább 4.500-5.000 MW-ra teszik. A futó projekteket és a tervezett beruházásokat vizsgálva hosszú távon a földgáz szerepe továbbra is meghatározónak látszik a magyar villamosenergiatermelésben, valamint alapvető fontosságú marad az atomenergia, de úgy tűnik, a modern technológiájú lignitbázisú termelés is nélkülözhetetlen lesz. Ezenkívül hosszú távon a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia arányának növekedése várható, hiszen Magyarországnak teljesítenie kell az Európai Unió által tagállamonként meghatározott 2020-ra elérendő arányt. Egyelőre ennek mértéke még kérdéses, ugyanis a korábbi irányelvekben meghatározott értékeknél szigorúbb vállalásokat szeretne az unió vezetése elfogadtatni a tagállamokkal. A magasabb vállalásokkal szembeni ellenállásból jól látható azonban, hogy a gazdasági válság hatására a korábban kitűzött nemes célok háttérbe szorulhatnak, amennyiben azok az egyébként sem rózsás gazdasági helyzetben rövid távon csökkentenék az EU versenyképességét.


16


Mindenesetre a megújulók mellett a hazai lignit- és a nukleárisenergiatermelés jelenthet alternatívát a földgázzal szemben. A földgázbázisú villamosenergiatermelés mennyiségének növelése ellen folyamatosan az az érv hangzik el, hogy ezzel Magyarország energiafüggősége nemhogy csökkenne, hanem tovább nőne. A földgázüzemű erőművek hosszú távú meghatározó szerepe mellett a rövid távú dominanciájukhoz jelen állás szerint nem fér kétség. Ennek főbb okai, hogy a létesítésük relatíve gyors, a tőkeköltségük nagyságrendekkel alatta marad például a szén- vagy a nukleáris erőműének, ezenkívül a fosszilis energiahordozók közül a legtisztább termelést biztosíthatják. Az atomenergia előtérbe kerülése az utóbbi időben nemzetközi jelenség. Ennek legfőbb oka, hogy komoly aggályok merülnek fel az éghajlatváltozással és a primer energia ellátásbiztonságával (pl. gázkrízis) kapcsolatban. Ezekre lehetséges megoldást kínálhat a nukleáris energia. A tekintetben nagyjából mindenki egyetért, hogy atomenergia-termelés nélkül hosszú távon nem biztosítható Magyarország energiaellátása. Az Országgyűlés 2009. április 2-án kiadott határozata (25/2009.) a Paksi Atomerőmű telephelyén új atomerőművi blokk(ok) létesítésének az előkészítéséhez előzetes, elvi hozzájárulását adta. Ezt követően júliusban az MVM csoport megalapította a Lévai Projektet. A beruházásnak várhatóan mintegy 5-8 milliárd euró lesz a bekerülési értéke. A projekt fő célja az erőmű bővítése érdekében történő előkészületek elvégzése. Ezen belül is kiemelten kell kezelni a finanszírozás biztosítását, a szállítói tender előkészítését, az engedélyeztetési eljárás előkészítését, valamint a szakmai elemzéseket a környezeti hatásokról, a villamos energia iránti hosszú távú keresletről, az új blokkokhoz kapcsolódó hálózatfejlesztési igényekről.

Az előzetes tervekben két 1.000 MW-os blokk szerepel. Nem megalapozott az az ellenérv, miszerint túlságosan is az atomenergia felé billenne a villamosenergia-termelés, hiszen egy gyors döntés után a legjobb esetben is legkorábban 10-12 év múlva állhatnának üzembe az új reaktorok. Igaz ugyan, hogy a Paksi Atomerőmű jelenlegi négy blokkjának meghosszabbított üzemideje majd csak 2032–2036-ban jár le, mire azonban az új reaktorok munkába állhatnak, a várakozások szerint az ország villamosenergia-igénye is megnő.

„Bár Magyarország földrajzi adottságai miatt viszonylag korlátozottak a villamos energia megújuló energiaforrásból történő termelését célul tűző fejlesztési lehetőségek, az EU által erre vonatkozóan 2010-re előírt 3,6 százalékos részarányt már 2006-ban elérte.” A gázos és a nukleáris források fejlesztése mellett az egyetlen számottevő hazai forrás, a lignitbázis kiaknázására a legelőrehaladottabb állapotban a Mátrai Erőmű új 400 MWos blokkja van. A tervek alapján az új blokk legkorábban 2015 második felében állhat üzembe. Ezenkívül a későbbiekben a bükkábrányi lignitvagyonra alapozott erőműberuházás is megvalósulhat. Megújuló energiaforrások Az európai energiapolitikának alapvető célja a fenntartható, versenyképes és biztonságos energiaszolgáltatás. A megújuló energiaforrások használata segíti a klímaváltozás elleni küzdelmet, ugyanakkor növeli az ellátás biztonságát is.

Bár Magyarország földrajzi adottságai miatt viszonylag korlátozottak a villamos energia megújuló energiaforrásból történő termelését célul tűző fejlesztési lehetőségek, az EU által erre vonatkozóan 2010-re előírt 3,6 százalékos részarányt már 2006-ban elérte. Elsősorban – több mint 70 százalékos részesedésével – a biomasszából termelt villamos energia a meghatározó a megújulókon belül, de kiemelendő a szél- és a víz-, valamint a nagyobb potenciált kínáló geotermikus energia is. A megújuló energiaforrások közül Magyarország kiváló agrárgazdasági adottságait figyelembe véve nem meglepő, hogy a biomassza-tüzelésű erőművek viszik a prímet. Jelentőségük elsősorban abban van, hogy hozzájárulnak a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez, helyi erőforrásokra építenek, valamint mérséklik az importfüggőséget. A biomassza mellett említést érdemel még a biogázalapú villamosenergiatermelés is. A mezőgazdasági eredetű – biológiailag gázosítható – biomassza tömege 8-10 millió tonnára tehető Magyarországon. Jelenleg a főbb bázisait főleg a nagyobb állattartó telepek jelentik. Ezenkívül lehetőség van még biogáz előállítására kommunális hulladéklerakókban (depóniagáz), valamint a szennyvíztisztító telepek is kiegészíthetők biogáztermelő egységekkel. Azt, hogy a biogázalapú termelés iránt nagy – és egyre növekvő – az érdeklődés, jól jelzi a beadott engedélykérelmek száma. Ezek közül hét erőmű kapott engedélyt az elmúlt év során a Magyar Energia Hivataltól (MEH). Az egyik leggazdaságosabb megújuló energiaforrás a szélenergia, ezért Európa-szerte ez a leginkább alkalmazott technológia. Bár Magyarországon is a második legelterjedtebb megoldás, azonban a potenciálok kihasználása egyelőre elmaradt az európai trendtől. 2009-ben a szélenergia a teljes magyar villamosenergia-fogyasztás kevesebb mint 1 százalékát tette ki.



Ez évig csupán 330 MW szélenergiakapacitást engedélyezett a Magyar Energia Hivatal a hazai villamosenergiarendszer biztonságos üzemeltetéséért felelős MAVIR véleményére alapozva. Ebből 2009 végéig közel 200 MW épült meg. A korlátozás indoka az, hogy a szélsebességtől függően termelő szélerőművek komoly rendszerstabilitási kérdéseket vetnek fel. Működésükhöz ugyanis a megfelelő üzembiztonság fenntartása mellett jelentős rugalmas szabályozó kapacitásokkal kellene a villamosenergia-rendszernek rendelkeznie. Ilyen kapacitás azonban csak korlátozottan áll rendelkezésre. Az egyre több működő szélerőmű tapasztalatai alapján 2008 októberében a MAVIR tanulmányt készített a szélerőművi kapacitásbővítés lehetőségeiről és feltételeiről. A tanulmány megállapította: amennyiben bizonyos feltételek teljesülnek, a magyarországi szélerőművi kapacitás további 410 MW-tal növelhető. A kutatás eredményeire és az előzetes konzultációkra alapozva a MEH újabb pályázatot írt ki. Amennyiben az összes, 740 MW-nyi szélerőművi kapacitás kiépül, a Magyarországon általános 20%-os kihasználtsággal számolva 1,3 terawattórányi villamos energiát tud majd termelni, ez a 2020-ra várt bruttó hazai villamosenergia-fogyasztás kevesebb mint 3 százaléka. A magyarországi geotermális potenciálra nagyszabású tervek születtek. Megvalósításuk azonban ez idáig nagyrészt elmaradt. A különböző tervek kidolgozásában elsősorban a MOL és a PannErgy volt aktív. Ezenkívül több önkormányzat és agrárvállalkozás épített ki kisebb földhőhasznosító létesítményt a távhőszolgáltatás vagy a melegházi termelés támogatására, gazdaságosságának javítására. Magyarország EU-s vállalásait volt hivatott elősegíteni a megújuló energiaforrásokat használó villamosenergia-termelés támogatásával a kötelező átvételi rendszer.

Ez azonban nem váltotta be teljes mértékben a hozzá fűzött reményeket, ugyanis a vártnál lassúbb ütemben növekszik a megújulók részesedése a magyarországi primerenergiafelhasználáson belül. Az energiahatékony termelés folytán a kötelező átvételi rendszerben ugyancsak érintett villamos energiát kapcsoltan termelő erőművi kapacitások száma azonban nagymértékben megnőtt a számukra kifizetett összeggel együtt. A kérdés megítélése nem egyszerű, több szempontot is figyelembe kell venni. Hatékonyabb primerenergiahasznosításukkal ugyanis jelentős mértékben hozzájárulnak az ország szén-dioxid-kibocsátásának csökkenéséhez. Másfelől viszont a kapcsolt energiatermelés kipróbált technológiai alapokon nyugszik, amely bizonyos mérethatár fölött akár tisztán piaci alapon is versenyképes lehet. Ezzel ellentétben a megújuló energiaforrások fejlesztéséhez nélkülözhetetlen a közvetlen állami támogatás. Enélkül a jelenlegi technológiai színvonalon a ma ismert és Magyarországon elérhető megoldások, források nem gazdaságosak, és nem versenyezhetnek a fosszilis alapú energiatermeléssel. A rendszert már a 2005-ös bevezetésétől heves szakmai vita övezi. A vita tárgya, hogy kik tartozzanak a kötelező átvétel által támogatottak körébe. Az eredetileg a megújuló energiaforrások felhasználásának, valamint a károsanyag-kibocsátás csökkentésének ösztönzésére hivatott intézmény keretein belül kifizetett összegek nagy része mostanra már a kapcsolt energiatermelésben érdekelt társaságokhoz kerül. Egyes vélemények szerint emiatt szükség van a rendszer átalakítására, hogy jobban ösztönözze a megújulók fejlesztését.

17

A kötelező átvétel körének ilyen alapon történő szűkítésével becslések szerint a fogyasztók költségei jelentősen csökkenthetők lennének. Más elemzések alapján viszont – ha figyelembe veszik a társadalmi költségeket is – a kötelező átvétel rendszerének a jelen formában történő fenntartása indokolt. Szervezett villamosenergia-piac Régóta megvan az igény – a 2008-as piacnyitás óta különösen –, hogy a magyar villamosenergia-piac rendelkezzen egy általánosan elfogadott transzparens villamosenergia-árral. Ebből a szempontból kiemelkedő jelentőségű, hogy a MAVIR Zrt. leányvállalata, a HUPX Magyar Szervezett Villamosenergia-piac Zrt. az év során megkapta működési engedélyét a Magyar Energia Hivataltól. A kereskedés elindításához és folyamatos működéséhez szükséges még a finanszírozás megszerzése. Ez iránt több hazai és külföldi befektető is érdeklődik. A tervek szerint a magyar tőzsdét összevonnák az osztrák és a román piaccal. Létezik egy integrációs kezdeményezés a régióban elsőként, 2007-ben Prágában létrejött energiatőzsdével történő összevonásáról is. A prágai tőzsdén egyébként ez év márciusától lehet magyar árammal is kereskedni. Mivel a cseh és a szlovák szervezett árampiacot korábban már egyesítették, a tőzsdék esetleges összevonása egy közép-kelet-európai tőzsde kialakulását eredményezné.

Egyes elemzések szerint bizonyos kapcsoltan termelők a méretük, a hatékonyságuk és a rugalmasságuk miatt a termelt villamos energiát a szabadpiacon értékesítve is gazdaságosak lennének.


18

Villamosenergia-ipar | Felül-nézetből

Hosszú távra terveznek Csiba Péter vezérigazgató, Dunamenti Erőmű zrt.



19

A

z erőművi befektetésekhez hosszabb távon kiszámítható környezetre lenne szükség a Dunamenti Erőmű zrt. vezérigazgatója szerint. Csiba Péter úgy véli, a nukleáris energia, a földgáz és a megújulók bázisán létesülő új és megújuló kapacitások egészséges egyensúlyára van szükség Magyarországon. Biztos benne, idővel kialakul a regionális piac a balkáni és a visegrádi országok részvételével.

Mennyiben tekinthető kialakult versenypiaci környezetnek az, amely jelenleg Magyarországon van? Alapvetően a piaci viszonyok határozzák meg, melyik erőmű és milyen kihasználtsággal működhet. Az egész energiaszektor sosem lesz igazi szabadpiac, hiszen viszonylag kisszámú résztvevő van, és nagyok a belépési korlátok. Mindennek tetejében mindegyiküknek teljesen más adottságai vannak. Ilyen értelemben ez soha nem fog úgy működni, mint például a kiskereskedelemben vagy akár a távközlésben. Ráadásul az energia mindenhol stratégiai kérdés. A másik dolog, amely jelenleg a szabadpiaci viselkedést gátolja, az, hogy a gazdasági válság miatt mindenki kínálati pozícióban van.

A szabályozás egyébként megfelelő környezetet teremtene? Azt is megkockáztatnám, hogy a magyar piac túlszabályozott. Vannak olyan tételek, amelyek nagyban befolyásolják, ilyen például a kötelező átvétel rendszere, az üzemi vagy a működési szabályzatok. Ezek nyilvánvalóan mindig is vitatottak lesznek, hiszen nem kedveznek egyformán minden résztvevőnek. De úgy gondolom, előbb-utóbb – mint minden ilyen piacon – kialakulnak olyan szakmai diskurzusok – amelyeknek egyébként már vannak jelei –, amelyekből elfogadható szabályozási környezet születhet.

Nagyon fontos lenne, hogy valamiféle piaci likviditás megjelenjen. Úgyhogy azt kell mondanom, teljesen mindegy, ki csinálja a tőzsdét, csak legyen egy platform, ahol ez ténylegesen működik, ahogy egy tőzsdének működnie kell.

Megfelelőnek tartja a szabályozást abból a szempontból, hogy világos iránymutatást ad a befektetésekre vonatkozóan a piaci szereplőknek? Abszolút nem. Ha én lennék a tulajdonos, nem biztos, hogy a mai gazdasági környezetben elköltenék ennyi pénzt. Még a gázbázisú energiatermelés esetében is – pedig ez a legrövidebb ciklusú energiatermelés – mindenki 25–30 évvel számol. Ennek pedig alapfeltétele, hogy átlátható gazdasági környezet és átlátható szabályozás legyen, legalábbis nagy vonalakban. Azt senki sem tudja garantálni, hogy 30 évig ugyanazok a szabályok maradnak érvényben, de a jelenleginél lényegesebben nagyobb stabilitásra lenne szükség.

Ha most csak az energiapolitikát nézzük, mit sugall a mai szabályozási környezet egy új piaci szereplőnek? Csak a praktikus oldaláról tudom megközelíteni. El sem tudom képzelni, hogy valaki „new gamer”-ként megjelenjen.

Pedig lehetőségek lennének, hiszen általában az erőművek átlagéletkora nálunk lényegesen magasabb, mint Nyugat-Európában. A beruházások elsősorban nyilvánvalóan a selejtezést célozzák, s nem arról van szó, hogy itt ennyi addicionális kapacitásra lenne szükség. Ezekre a fejlesztésekre van lehetőség. Ugyanakkor Magyarország geopolitikai helyzete alapvetően meghatározza, milyen típusú beruházások jöhetnek itt szóba. Mindenképpen azokra kellene fókuszálni.

A MAVIR már régóta mondja, hogy belátható időn belül 4–6.000 megawattnyi új kapacitásra lenne szükség, ám állandó vitatéma, hogy az mi legyen. Ön szerint mi lenne az ideális mix Magyarország számára? Nyilvánvalóan a gáz-, a megújuló és a nukleáris energia jöhet szóba. Mindenki az esetleges szénalapú befektetéseket emeli ki. Magyarországon ugyanúgy nincs szén, mint ahogy gáz sincs. A gázt viszonylag könnyen, kiszámítható szerződésekre alapozva ide lehet vezetni. Tehát evidens, hogy ennek a háromnak az ideális egyensúlyára lenne szükség. Az egyetlen probléma, hogy a korszerű atomerőműblokkok nem 400, hanem akár 1.500–1.800 megawatt teljesítményűnek épülnek, ekkora kapacitás megjelenése pedig biztosan anomáliákat okozna a piacon.

„Magyarország geopolitikai helyzete alapvetően meghatározza, milyen típusú beruházások jöhetnek itt szóba. Mindenképpen azokra kellene fókuszálni.” ©2010 KPMG Tanácsadó Kft, a magyar jog alapján bejegyzett korlátolt felelősségű társaság, és egyben a független tagtársaságokból álló KPMG-hálózat magyar tagja, amely hálózat a KPMG International Cooperative-hez (“KPMG International”), a Svájci Államszövetség joga alapján bejegyzett jogi személyhez kapcsolódik. Minden jog fenntartva.

20


Ezek a beruházások meglehetősen sokba kerülnek. Az államnak leginkább az a szerepe, hogy olyan környezetet teremtsen, amelyben a beruházók ide mernek jönni, és be mernek fektetni 100 millió eurós nagyságrendű összegeket húsz-harminc-ötven évre az országba. Ha atomerőműről beszélünk, ott ráadásul lényegesen nagyobb pénzről van szó. Ez az első számú szempont. A termelők azután nyilván gondoskodnak majd arról, hogy kellő hatékonysággal szolgáltassanak. Előbb-utóbb lesz regionális piac. Most hosszú lenne elemezgetni, most miért nincs, de lesz, ez teljesen nyilvánvaló, és onnantól kezdve a piaci viszonyok valahol garantáltak.

Ön szerint hogyan néz majd ki a regionális piac?

„Azt gondolom, hogy az ekkora országok között, amilyenek Kelet-Közép-Európában vannak, szinte evidens választás lenne egyfajta regionális piacnak a jelenléte.” Hiszen a magyar piac csúcsa jelenleg 6.000 megawatt alatt van. A gázberuházásokra nyilvánvalóan szükség van, ezek ideális kiegészítői a hazai környezetben a rendszernek. Hiszen nagy szükség van kiegyenlítő, menetrendkövető erőművekre. Mint ismert, Magyarországon semmiféle tárolókapacitás nincs. Ráadásul, ahogy növeljük a nem szabályozható zöldkapacitások arányát, ez fokozza a kiegyenlítő energia iránti igényt.

Ön szerint hogy nézne ki 15–20 éves távlatban az ideális magyarországi energiamix?

A megújulóban egyértelmű kötelezettségeink vannak, amelyeket előbb-utóbb célszerű hozni. A kérdés az, ki tudjuk-e ezt fizetni. Tudomásul kell venni, hogy momentán a megújuló energiákból nyert áram – különösen akkor, amikor a jelenlegi kötelező átvételi rendszerben gondolkozunk – sokba kerül. Ideális esetben az alapterhelést az olcsó nukleáris vagy lignitalapú termelésből kellene hozni.

Térjünk vissza a szabályozásra. Mit gondol, egészséges mértékben van jelen az állam az energiaiparban, a szabályozásban?

Azt gondolom, hogy az ekkora országok között, amilyenek Kelet-Közép-Európában vannak, szinte evidens választás lenne egyfajta regionális piacnak a jelenléte. Lehet, hogy ideális kereskedelmi vagy piaci környezetet tudna teremteni. Ebből a szempontból azonban alapvető kérdés a határkeresztező kapacitásoknak a megléte vagy a hiánya. Ha azt nézzük, merre indulhatunk egyáltalán, a Balkán vagy a visegrádi országok felé, nos azt hiszem, mind a kettő célszerű nyitási irány. Az alapvető energiaáramlás mindig északról jött dél felé – legalábbis eddig ez volt a helyzet. Most tekintsünk el az idei kríziskörnyezettől, de ez továbbra is meghatározónak tűnik.

Megfelelőnek tartja a hálózati társaságok és a MAVIR hálózatfejlesztési terveit, tevékenységét? A térség államaiban a hálózati kapcsolatok, kapacitások nagyjából azonos mértékben fejlődnek? Az egyforma ütemet nehéz lesz biztosítani. Különösen térségünkben, ahol kisebb és teljesen különböző gazdasági helyzetű országok vannak. S meglehet, most egyformán rossz helyzetben van mindenki, de ez nyilván nem mindig lesz így.



21

„A jelenlegi projektek mindenféleképp kapacitásbővítést eredményeznek, így a jövőre nézve is a jelenlegi méretben gondolkozunk, vagyis 1.800–2.000 megawatt környékén.”

Különböző erőforrásokat szánnak hálózatfejlesztésre, de mindenképpen az az irány, hogy ezek az országok intenzíven tudjanak egymással kereskedni. Nagyon szívesen adnék el bárhova máshova mint termelő is. Adott esetben nagyon szívesen venném meg máshonnan az energiát, ha nem éri meg nekem termelni a magyarországi árviszonyok között.

Ha már az árak szóba kerültek, milyen ártrendre számít öt-tíz éves távlatban? Erről egy olajárszakértőt kellene megkérdezni, mert amíg Magyarországon ennyire domináns a gázalapú termelés, egyértelműen az olajárhoz kötöttek a villamosenergiaárak is. Innentől kezdve a villamos energia gázból történő előállítása csupán technikai kérdés. A jelenlegi technikai színvonalon nyilván mindenki képes elérni az ötven-egynéhány százalékos hatékonyságot.

Ha most a Dunamenti Erőmű jövőjét nézzük, mondjuk tíz év múlva hol lesz a helyük a magyar árampiacon? A Dunamenti Erőmű a tipikus példája annak, hogyan lehet kontrollált költségek mentén viszonylag árhatékonyan termelni. Nem azért tartjuk meg egyelőre a régi, kevésbé hatékony blokkokat, mert teljesen hülyék vagyunk. Hanem egész egyszerűen ha állandóan csak beruháznánk, akkor olyan magas termelési költségeink lennének, amelyek nagyon drágává, vagyis piacképtelenné tennék a termékünket. Ez egyfajta egyensúlyi folyamat fenntartása kellő mennyiségű új, hatékony termeléssel és a régi blokkok lehető legtovábbi használatával.

Vagyis a túlélésre játszanak? A telephely túlélésére?

Korábban szó volt feketeszenes tervekről.

Abszolút. Mindig elmondtam az összes ilyen beruházási projektünknél: nem arról van szó, hogy ezt megéri, vagy nem éri meg csinálni. Ez az egyetlen mód arra, hogy ez az erőmű tartósan fennmaradhasson.

Nem gondolom, hogy Magyarországon ez az importszénügy reális lenne. Bár ha valamelyik erőmű, hát a Dunamenti az olcsó szállítási útvonal miatt erre igazán alkalmas lenne. Ha kialakul egy olyan szénpiac, ahol biztonsággal meg lehet kötni a beszállítási szerződéseket, nem elvetendő az ötlet. De gondolkozunk más projektekben is, lehet biomassza, lehet kommunális hulladék is. Nagy előnyünk, hogy hihetetlenül nagy a telephely, s nagyon jó az elhelyezkedése is. Most elsősorban a tüzelőanyag-szállításra gondolok. Úgyhogy számunkra ez egy abszolút nyitott lehetőség a jövőben.

Mit gondol, ötven-hatvan év múlva is lesz erőmű Százhalombattán, az önök telephelyén? Ezt nehéz megmondani ilyen hosszú távra. De ha a gázpiac úgy alakul, és gáz előreláthatólag lesz 50–60 év múlva is, akkor ez egyfajta jól kézben tartható és tiszta technológiát jelent, amely – különösen a magyarországi elhelyezkedés miatt – mindenképp adekvát technológia. A Dunamenti Erőmű ebben a tekintetben különösen ideális helyzetben van.

Csak felújításban gondolkodnak, vagy a regionális piac kialakulásával kapacitásbővítésben is? A jelenlegi projektek mindenféleképp kapacitásbővítést eredményeznek, így a jövőre nézve is a jelenlegi méretben gondolkozunk, vagyis 1.800–2.000 megawatt környékén. Ez mindenképpen arra predesztinálja az erőművet, hogy adott esetben képes legyen országon kívüli piacok ellátására is.

Tüzelőanyag-váltásról lehet szó hosszabb távon? Egyelőre örülünk, hogy gázon vagyunk. A korábbi nehézolaj-tüzelés tarthatatlan volt, elsősorban kibocsátási, környezetvédelmi szempontból.


22


Alkalmazkodni kell a piachoz Kóbor György ügyvezető igazgató, E.ON Energiaszolgáltató Kft.



23

A

kárhogyan is, de piac működik, és egy teljesen likvid piacot irreális volna Magyarországon elvárni – véli az E.ON Energiaszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója. Kóbor György azt mondja, a válság bebizonyította, hogy igenis szükség van az állami jelenlétre az energiapiacokon.

Működőképes a piac? Alapvetően igen. Nekünk a tavalyi abból a szempontból volt érdekes év, hogy 2009-ben szerveztük ki a teljes kereskedési tevékenységet az E.ON Energy Tradinghez, ami azt jelenti, hogy a nyilvános piacokhoz, tehát tőzsdei piacokhoz, aukciókhoz tulajdonképpen ők férnek hozzá. Ami azon kívül van, így az erőművi együttműködés és egyetemes szolgáltatás, azt az E.ON Energiaszolgáltató végzi. Tavaly – ez nem titok – nagyon intenzív kereskedési tevékenységet folytatott az E.ON, és tulajdonképpen azokat a termékeket meg lehetett vásárolni a piacon, amiket meg szerettünk volna venni. A recesszió hihetetlen áramfelesleget generált, és ezért nem az volt a kérdés, hogy meg tudod-e venni, hanem hogy mennyivel olcsóbban tudod megvenni. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy ugyan tavaly leestek az árak, de a „bevásárlás” a tavalyi évre bizony egy évvel korábban volt. Amit nagyon nehéz megvenni a magyar piacon, azok a szabályozó termékek. Amikor egyetemes szolgáltatás volt, ezt szolgáltatásként, teljes ellátásként az MVM biztosította. Azzal, hogy a két meghatározó erőmű, az AES és a Dunamenti kikerült az MVM portfóliójából, az MVM sem tudta már ezeket a rugalmas termékeket biztosítani. Tehát ezeket a termékeket be kellett szerezni a piacon. De nem azzal küzdöttünk, hogy áramhiány van, és nem tudtunk vásárolni, inkább a feleslegnek a piacra vitele volt a tavalyi évben a meghatározó.

Kialakultak Magyarországon annak a piaci mechanizmusai, szabályozási háttere, hogy egy ilyen jellegű kockázatot, amivel nem tud számolni előre egy kereskedő sem, azt normális, egészséges módon lehessen kezelni? Alapvetően a kereskedés ilyen. De azt láttam, hogy azokhoz a partnerekhez, akikhez visszamentünk, és leírtuk nekik, hogy milyen helyzetbe kerültünk és egyáltalán milyen helyzetbe került a piac, rugalmasak voltak. Tehát lehetett velük tárgyalni, lehetett mennyiséget csökkenteni. Elvileg – ez inkább gázban szokásos gyakorlat – felvetődtek olyan lehetőségek, hogy ebben az évben nem veszem át, de a következő évben átveszem a szerződött mennyiséget vagy annak egy részét.

Egyébként csak a válság miatt változott meg az árampiaci helyzet, hogy a keresleti piacból kínálati lett, vagy egyébként is így alakult volna? Azt gondolom, ha leszimuláltuk volna, hogy recesszió nélkül hogyan alakultak volna a piaci viszonyok, akkor is elég komoly áramfeleslegünk lett volna ahhoz képest, amit megvásároltunk, hiszen a kötelező átvételi rendszer kibővülésével megjelent a piac 6-7 százalékát jelentő áramkínálat, amit át kellett venni, és ez kiszorított már lekötött kapacitásokat. Ez a tényező egyfajta likviditást generált negatív értelemben. A másik fontos jelenség pedig az volt, hogy a két nagy erőmű még kereste a helyét a rendszerben.

Ez a helyzet segítheti a magyar erőműpark korszerűsödését? Igen, mert a 8.500 megawattnyi beépített kapacitásban benne vannak például a Dunamenti „F” blokkjai, amelyek közül az egyik már szét van szedve alkatrésznek, és a másik négy sem jár gyakorlatilag. A Tiszai Erőmű is elég alacsony kihasználtsággal működik. A válság előtt nem az volt a kérdés, hogy épülnek-e erőművek, hanem hogy melyik épül meg először. Versenyeztek egymással a projektek, csak a megtérülési idő volt kérdéses. Ezek a projektek a válság bekövetkeztével mind leálltak, ami nagyon szomorú, mert így a megtisztulási folyamat legalább egy-két évvel elcsúszott.

Folyamatosan lehet hallani kereskedőktől, nagy cégek vezetőitől, hogy a szabályozás állandóan változik, átláthatatlan, nehezen kiszámítható. Ugyanakkor azt érzem a mondataiból, hogy a piac mégiscsak működik. Lehet azt mondani, hogy a piac fejlődik, és kitermeli az egészséges megoldásokat, viszonyokat? Teljes mértékben: ez a mi piacunk és valamiféle idealizált piacot nem reális feltételezni és elvárni Magyarországon. Az a piac van Magyarországon, ami van, és ennek változásaihoz kell rugalmasan alkalmazkodni. A 2003 óta eltelt hét évben a piaci szereplők, a fogyasztók és a kereskedők is be tudták bizonyítani, hogy ezzel kell „főzni”, de ezzel lehet mit csinálni. Most a válság kiváltott egy „take or pay” helyzetet.

„A recesszió hihetetlen áramfelesleget generált, és ezért nem az volt a kérdés, hogy meg tudod-e venni, hanem hogy mennyivel olcsóbban tudod megvenni.” ©2010 KPMG Tanácsadó Kft, a magyar jog alapján bejegyzett korlátolt felelősségű társaság, és egyben a független tagtársaságokból álló KPMG-hálózat magyar tagja, amely hálózat a KPMG International Cooperative-hez (“KPMG International”), a Svájci Államszövetség joga alapján bejegyzett jogi személyhez kapcsolódik. Minden jog fenntartva.

24


Nekünk évek óta benne volt ez a formula a szerződéseinkben, részben talán amiatt, mert gázzal is foglalkozunk, részben mert fontos volt a tervezhetőség miatt, hogy ez benne szerepeljen a megállapodásainkban. Eddig ennek az elemnek nem volt jelentősége, de most előtérbe került, és kiderült, hogy ez a fogyasztókat nevelte. Hogy reagáltak a fogyasztók 2010-ben? Inkább alámondanak. Tudják, hogy 36 gigawattórát fognak elfogyasztani, de félnek a kötbértől, ezért inkább azt mondják, hogy csak 20-at igényelnek. Ezzel kereskedőként nem tudok mit kezdeni, mert nyilván ő jobban ismeri a saját termelési programját. Amikor kiderült, hogy 32-t fogyaszt a végén, az már nem rossz, mert áramot venni spotalapon, vagy rövid futamidővel mindig sokkal könnyebb, mint kifizetni a take or payt.

Megváltoztatta, és ha igen, mennyiben az árampiaci viszonyokat a 2008 végén a Vértesi Erőmű által bedöntött több tízmilliárd forintnyi szerződés?

Nagyon sok változás van ennek következtében. Az egyik, hogy a korábban szerződésekhez kötött kockázatkezelési értékelés és garanciaállítási kötelezettségek sokkal jobban felértékelődtek. A másik, hogy a partnerkockázat minősítése ezzel összefüggésben nagyon komoly szerepet kapott.

Milyen természetű kockázatokat lát ma a magyarországi árampiacon? Az árkockázat elég jelentős. Egyrészt nagykereskedelmi oldalon, mert nagyon bizonytalan most a nagykereskedelmi piac helyzete. A korábbi években viszonylag egyértelmű jelzéseket adott a piac: ahogy változott az olaj ára, azt gyakorlatilag egy az egyben követte az EEX, és ahogy a német energiatőzsdén mentek az árak, azt követte a magyar ár. A válság bekövetkezte után ezek az ökölszabályok nem működnek, és hogy ezek mikor találnak magukra, egyáltalán

magukra találnak-e, merre indul el a német gazdaság, ez mind-mind olyan komoly kérdés, amely nem látható egyelőre. Mindenki azt mondta, hogy tavaly az árak elérték a mélypontot. Azóta tovább csökkentek. Most megint az a kérdés, hogy most egy második buborékot fúj-e a világgazdaság, vagy éppen már megkezdődött a kilábalás. Ehhez hozzájárul az, hogy a magyar szabályozásból és magyar specialitásokból adódóan iszonyatos kockázatot jelent továbbra is a kötelező átvételi rendszer kiszámíthatatlansága. Eddig az egyetemes szolgáltatás az egy nyomott árú piac volt, most az egyetemes szolgáltatásnak az ára gyakorlatilag piaci alapon képződik. Innentől fogva megnyílik egyébként egy általunk is támogatott lehetőség, hogy a fogyasztók dönthessék el, hogy melyik piacon vásárolnak áramot. Ugyanakkor innentől azért nagyon nem mindegy, hogy egyik pillanatról a másikra kizúdul, a piacra ennyi fogyasztó vagy nem. Ilyen



25

„Gyakorlatilag megkezdődött nálunk a fogyasztók hasonló szintű szűrése, mint amit a bankok folytatnak. Ennek hátterében az áll, hogy egyre gyakoribbak a körbetartozások, a nemfizetések, a csődök, a felszámolások. Ilyen tekintetben a fogyasztóink nagy nehézségekkel kénytelenek szembenézni.” piaci mozgásokhoz áramot is kell venni, akkor az MVM portfóliója szűkül, azt ki kell tenni a piacra, az további likviditás. Készítettünk egy fogyasztói tanulmányt, hogy hogyan látják az idei évben a termelésüket a nagyvállalatok. Kiderült, hogy még mindig csökkenést várnak a megrendelésállományukban és ez meghatározó mértékben befolyásolja a mi prognózisainkat is. A harmadik, amiről beszéltem, a partnerkockázat. Itt is több irányba kell nézni: egyrészt a szállító kockázatáról beszéltünk, de rendkívüli mértékben felértékelődött a fogyasztói kockázat is. Gyakorlatilag megkezdődött nálunk a fogyasztók hasonló szintű szűrése, mint amit a bankok folytatnak. Ennek hátterében az áll, hogy egyre gyakoribbak a körbetartozások, a nemfizetések, a csődök, a felszámolások. Ilyen tekintetben a fogyasztóink nagy nehézségekkel kénytelenek szembenézni.

Az energiakereskedelemben tehát az összes lehető kockázati forma megjelenik. Ez válságjel, vagy Magyarország-specifikus, vagy ágazatspecifikus probléma? Biztos, hogy nem ágazatspecifikus. Nagyon sok olyan ügyféllel beszélgettem, aki elmondta, hogy az ő iparágában milyen problémák vannak. Például a szállítója 270 napra fizet, vagy nem veszi át a terméket, esetleg lemondja a megrendelést egyik napról a másikra, vagy nyolcvan százalékkal csökkenti a rendelését. Ezek hatására a cégek még egy darabig próbálják finanszírozni magukat, aztán bankhitelből finanszírozzák a működésüket, illetve a bankok a követelésük fejében kifejezetten tőkebefektetőként beszállnak a társaságokba.

Ez új jelenség egyébként, eddig nem volt jellemző. Nagyon sokszor összeakadunk bankokkal egy-egy ügyben, amikor megyünk egy fogyasztóhoz egy követeléssel, vagy amikor már ott tartunk, hogy kikapcsoljuk a fogyasztót. Hozzáteszem, hogy a kikapcsolás az nagyon-nagyon mindennek a vége. Nem gondolom, hogy ez országspecifikus volna, legalábbis az E.ON világában hasonló válságjelenségeket tapasztalunk – kapunk híreket a kollégáktól, hogy a románok, a szlovákok, a csehek is kisebb-nagyobb mértékben ezeket a problémákat élik meg. Készítettünk egy olyan kimutatást, amin látszik, hogy mindenhol visszaesett a fogyasztás, és hogy a fizetési morállal mindenhol problémák vannak, és valószínű, hogy a válság ebben közrejátszott.

Németországban az autógyártás a vezető iparág, itt rögtön a regisztrációs adók szintjén beavatkozott az állam. Valószínűleg megkerülhetetlen lesz itt Magyarországon is, hogy valamilyen kiszámítható állami szerepvállalás megjelenjen. Nem feltétlenül gondolom azt, hogy erős állami vállalatot kell csinálni, mert nem biztos, hogy ez a megoldás. Azt gondolom viszont, hogy kiszámítható, hosszú távú energiastratégián alapuló, tudatos jövőformálásra biztos szükség lesz.

Sok szakértő szerint a 2008–2009-es évek korszakváltást jelentenek a gazdaságban. Az energiaiparban is alapvető változások történtek, kell történniük? Biztos, hogy változás lesz. Ha kicsit távolabbról indítok, gyakorlatilag a „piac mindent megold” elv megbukott, azok a közgazdászguruk, akik korábban úgy vélték, hogy nincs szükség államra, mert gyakorlatilag mindent elrendez a piac, most visszakoznak. A válság bebizonyította, hogy igenis erős államra van szükség. Nem feltétlenül direkt állami szerepvállalásra, de nagyon tudatos, jövőformáló, a piaci szereplőket valamilyen értelemben megvédő államra van szükség. Amerikában a válság kezdetén az állam avatkozott be elsőként a bankok és a piaci szereplők megmentésében.


26


Kell egy állami csapat Mártha Imre vezérigazgató, Magyar Villamos Művek Zrt.



27

E

rős, állami tulajdonban álló társaságra szükség van az árampiacon, ami energiastratégiai, foglalkoztatási, beruházási, vagyis ellátásbiztonsági szempontból garanciát jelent a mindenkori kormány számára – mondja az MVM Zrt. vezérigazgatója. Mártha Imre szerint a regionális együttműködés mellett szükség van nemzeti energiapolitikára.

Milyen pálya áll az MVM előtt a jelenlegi szabályozási, piaci környezetben hosszabb távon?

nemzeti kézben vannak, és a mindenkori kormányzati gazdaságstratégiához jól illeszthetők.

Nagyon érdekes pályát futott be általában a mintegy húsz éve indult energetikai liberalizáció Angliában, majd a kontinensen is. Elindult egy óriási piacnyitásnak nevezett valami, aminek a kiteljesedése valahol a 2000-es évek végére tehető. Ez abból állt, hogy valamennyi termékre vonatkozóan minden hatósági árat megpróbáltak megszüntetni. Nemcsak villanyban, hanem más energiahordozók esetében is. Megpróbálták szabadpiacosítani az árazást. Különféle regulációs eszközökkel megpróbálták a nagy integrált cégeket felaprózni. Illetve próbáltak egy határokon átívelő piaci struktúrát létrehozni, azaz nemzeti piacok helyett regionális vagy kontinentális piacokat akartak kialakítani. Most viszont ott tartunk, hogy van egy másfél éve tartó gazdasági válság, ami rádöbbentette a piaci szereplőket, hogy ez a jelenlegi piaci struktúra nem igazán megfelelő. Másrészt az induláshoz képest óriási mamutok jöttek létre. Ha megnézzük Európában a 20–25 éve nemzeti szolgáltatók voltak, sőt, ezek a cégek tovább tagozódtak – például a németeknél – regionális tartományi társaságokra. Mára viszont hihetetlen nagy koncentráció jött létre az energiapiacokon a korábbi nemzeti vagy tartományi cégek helyett, és megjelent egy hihetetlen nagy politikai és társadalmi igény az újraszabályozásra. Úgy fogalmaznék, hogy egy kicsit körbeértünk, csak ezt még nem meri beismerni sem a társadalom, sem a szakmapolitika. Nem gondolom, hogy teljes mértékben visszatérünk a régi modellhez, de valahol sokkal erősebb állami jelenlét lesz, és itt jön be a képbe az MVM szerepe, mert ehhez viszont olyan cégek kellenek, amelyek rugalmasak,

Egy állami vállalat számára ebben a struktúrában mi lehet az a szerep, amit be tud tölteni, vagy amit be kell töltenie? Ebben a környezetben számos feladatot tud betölteni egy jól működő állami vállalat. Az egyik, hogy nagyon stabil foglalkoztató tud lenni. Ha megnézzük, az MVM pontosan kontraciklikusan működött a válság esetében. A válság idején az MVM új beruházásaihoz embereket vett fel, nem is keveset, és erre külön létszámkeretet kaptunk a kormányzattól. Ha végignézzük az összes versenytársunkat vagy a többi céget, ott gyakorlatilag komoly elbocsátások, leépítések voltak. Egy jól működő állami cégnél szerintem kell, lenni annyi tartaléknak, hogy válság idején pont kontraciklikusan működjön, vagy legalább megtartsa a munkaerőt, de ha lehet, bővítse. A másik fontos szerepe az MVM-nek a beruházások területén van. Nagyon sok olyan beruházás van az energetikában, amit magánkézben lévő vagy teljesen tőzsdén lévő cégek nem igazán vállalnak fel ebben az új piaci környezetben. Itt elsősorban a hosszú futamidejű projektekről beszélek. Nekem az a tapasztalatom itt a régióban, hogy maximum egy gázturbináig mennek el a piaci szereplők, mert annak látják a megtérülését, és a beruházási költsége sem túl magas. De már a szenes erőműveket sem építik állami vagy tartományi támogatás nélkül. Az atomról és a hálózatokról nem is beszélve. Tehát a második nagy szerepe a foglalkoztatáson kívül az, hogy a hosszú távú beruházások területén meghatározó szerepe van egy ilyen állami vállalatnak. Ez nem azt jelenti, hogy ez egy veszteséges üzletág, csak éppen nagyon sokára térül meg és

nagyon sok tőkét kell belerakni. És nem utolsósorban azért van támogató szerepe egy állami vállalatnak, ami a gazdaságpolitikát támogatja. Itt nagyon óvatosan kell eljárni, hiszen nem lehet egy állami céget arra használni, hogy az árakat manipulálja, vagy az árakat beállítsa a piacon. De arra lehet használni, hogy igenis, amikor mondjuk, szárnyalnak a piaci árak, akkor egy visszafogottabb piaci viselkedést tanúsítson, magyarán szólva ne használjon ki minden árbuborékot, hanem egy tisztes megtérülésű üzletpolitikát folytasson. Ez fordítva is igaz, amikor nagyon alacsonyak az árak a piacon, akkor nem „öngyilkos” stratégiát folytat.

Van ideális modell, amelyben jól működik az állami tulajdonlás és a piac együttese? Van olyan minta, amelyet az MVM követendőnek tart? A jó minta, amit példaként szoktunk emlegetni, az a francia modell. Az EDF gyakorlatilag 90 százalékban állami tulajdonban van, és periódusról periódusra megállapodásokat köt a kormánnyal. Ezek a megállapodások lefedik azt a teljes területet, amit az EDF végez vagy kezel, kezdve az új atomerőmű-építésektől az árakon, a szociális támogatásokon át a társadalmi felelősségvállalásig. Számos olyan területet lefednek tehát, ami adott esetben fontos a kormányzatnak és fontos az EDF-nek, a továbbiakban pedig ezekhez a megállapodásokhoz tartják magukat az érdekeltek. Nincsenek hirtelen irányváltások, nincsenek meglepetések, nincsenek egymásnak feszülések. Azt gondolom, hogy a francia modell – legalábbis innen messziről – jónak tűnik. Az MVM helyzete itt a magyar gazdaságban vagy a magyar kormányzati által felügyelt állami vállalatok körében nem rossz.


28


történne, és ennek a bevétele az MVM számára tőkeemelésként hasznosulna, az rendkívül sokat jelentene, például a projektek finanszírozásában.

Mi lehet a cél, ha már a részvénycsomagok nagyságánál tartunk? Mi az a maximum, ameddig célszerű elmenni?

Voltak azért meredek pillanatok, amikor a szabályozó hatóságok nekimentek az MVM-nek, hogy szétdarabolják, ezek a lépések azonban nem történtek meg, nyilvánvaló, szakmai okok miatt. Úgy látom, hogy ezeket az extrém helyzeteket kivéve az MVM és a kormányzat viszonya kiegyensúlyozottnak és jónak mondható.

Van egy másik sokat emlegetett példa, a CEZ-é, amelyben kisebbségben magántulajdonosok, részvényesek is jelen vannak, ez bizonyos kötelezettséget jelent a nyilvánosságra. Lehet-e ez cél, és ha igen, akkor milyen időhorizonton? Teljes mértékben. Úgy gondolom, hogy nagyon hasznára válna az MVM-nek is, ha egy kisebbségi részvénycsomagja a tőzsdén forogna. Ez nagyon sok előnnyel járna. A tőzsdei felkészülésen egyébként már túl vagyunk, ezzel együtt az igazi transzparencia mégiscsak az, amikor tőzsdén van egy cég. A negyedéves jelentési kötelezettség, a részvényárfolyamot mozgató apróbb hírek, a független igazgatósági, felügyelőbizottsági tagok megjelenése – ez nagyon erős bizalmat és átláthatóságot hozna be az MVM-be, miközben semmi nem veszne el. 90 százalékos állami tulajdonnál ugyanúgy a kormányzat tudja a stratégiai kérdéseket kontrollálni, de mégis van egyfajta nyilvánosság. A másik szempont pedig az, hogy nyilvánvaló, ha egy tőzsdei kibocsátás

Én azt gondolom, hogy 25 százalék alatt kell tartani a tőzsdei pakettet, vagyis mindenképp 75 százalék fölött kell tartani az állami tulajdont. Ezen belül a mozgásteret úgy szabnám meg, vagy úgy tartom célszerűnek, ahogy a projektek a pénzt igénylik, tehát az atomerőmű bővítése, a mátrai fejlesztés, a hálózatfejlesztések, belföldi és külföldi akvizíciók. Amennyiben úgy alakul a bankpiac, hogy a projektek finanszírozását nem tudja teljes mértékben biztosítani, akkor egy ilyen tőkepiaci művelet célszerű lehet.

Ha holnap a tőzsdére kerülne az MVM, miért ajánlaná egy intézményi befektetőnek, hogy beszálljon? Ez nagyon egyszerű. Az MVM ma szerintem a tőzsdén az egyik legfényesebb blue-chip cég lenne a már jelen lévő hasonlók mellett, mint a MOL, az OTP. Tehát az egyik legfontosabb vezető részvény lenne. Rendkívül stabil iparágról van szó, ez látszik egyébként a „válságállóságunkon” is. Ha az elmúlt évek teljesítményét nézzük, akkor az egy fölfelé ívelő nyereségszintet mutat. Évről évre szépen növekszik a jövedelmezőségünk. Azt gondolom, hogy nagyon jó befektetés volna, és meglepően komoly részvényárfolyamok alakulnának ki már a bevezetésnél is.

Korábban egy interjúban azt mondta, hogy a válság nyilvánvalóan felerősíti a fogyasztók elvárását a nagyobb állami szerepvállalásra. Egy ilyen környezetben elképzelhetőnek tartja, hogy az állam beengedjen valakit a vállalkozásába? Amivel együtt jár az is, hogy nyíltan együtt kell vele döntéseket hozni. Ha tartjuk azt a feltételt, hogy az abszolút többség az államnál van, akkor a stratégiai irányítást nem veszíti el, viszont az minden

kormányzatnak érdekének kell lenni, hogy a transzparenciát és az üzletszerű működést erősítse. Nem gondolom, hogy olyan eszközökkel élt volna a kormányzat az elmúlt évek során, vagy kellene élnie a jövőben, amit kizárólag 100 százalékos tulajdonlás mellett tud megtenni. Egyébként nem ez a kulcskérdés, hanem a végnek megszabott stratégia.

Említette, hogy korábban különböző időszakokban felmerült az MVM feldarabolása. Mi az, amiért egyben kell tartani? Az egyik és legfontosabb érvem, amit az elején is mondtam, a gazdasági ciklusokat kisimító viselkedés. Egész más lehetőségei vannak egy kilencezer fős vállalatcsoportnak, ahol van erőművi portfólió, van hálózat, van kereskedelem, ezentúl van létesítés, mérnökszolgálat és projektelőkészítés új beruházások. Egy önálló erőműnél vagy önálló hálózati cégnél sokkal kevesebb lehetőség van. Egészen mások a szinergiák és a nagyságrendek. Finanszírozáshoz is jóval könnyebben és olcsóbban jut egy integrált vállalatcsoport. Ugyanez igaz a beruházásokra. Amikor egy beruházást készít elő az MVM, nem mindegy, hogy egy 1.000 milliárdos vagyontömegű cégcsoportról beszélünk, vagy egy 100-200 milliárdosról. Ennél is fontosabb az, hogy tudomásul kell venni: a liberalizáció szabályai akármennyire is kezdenek átalakulni Európában és főleg Amerikában, azért komoly verseny van a piacon. Itt tetszik, nem tetszik, a nagyokkal kell a kesztyűt felvenni. Tehát ha a magyar kormány és a magyar lakosság azt akarja, hogy olyan vállalata legyen, amely a régióban is, de itthon mindenképpen fel tudja venni a versenyt a nagyokkal szemben, akkor tudomásul kell venni, hogy van egy minimális üzemméret, ami ehhez szükséges. Azt gondolom, hogy az MVM éppen hogy billeg ezen a határon. Így egyben az integrált MVM akár beruházásoknál, akár piaci manővereknél vagy más téren már éppen van akkora, hogy idehaza ringbe szálljon a nagy multikkal.



Azt gondolom, hogy önállóan egy Paks vagy egy MAVIR már nagyon kicsi pont volna, és túlságosan beszűkült gazdasági mozgástérrel rendelkezne.

Ha már a méretet említette, mi annak az oka Ön szerint, hogy a volt KGSTországok állami energiaipari cégei nem kezdtek vásárolni, összeolvadni egymással, vagyis a nyugaton megtapasztalt koncentráció itt mintha elmaradt volna, legalábbis eddig? Alapvetően a pénz és az időzítés. A rendszerváltás nagyjából húsz éve történt meg ebben a régióban, és akkor elindult egy privatizációs hullám. Ezzel egy időben zajlott a piacnyitás Nyugat-Európában. Azok a cégek kiszabadultak a saját nemzeti határaikból, a két esemény egybeesett, és egy privatizációs hullám végigsöpört Közép- és Kelet-Európán. Ha megnézzük például az E.ON-térképet, akkor lehet látni, hogy jórészt piros az egész térség, de ugyanígy az RWE-nek vagy az EDF-nek is vannak komoly érdekeltségei. A szerves fejlődés helyett ezek a nyugat-európai vállalatok nyertek teret már az első körben.

Elképzelhetőnek tartja, hogy idővel mégis beindul egy ilyen folyamat? Abszolút látok ebben fantáziát. De ez már azért geopolitikai kérdés is, hogy az ország energiaellátásának egyik alappillére, mint az MVM, bemutatva mondjuk a szinergiákat egy egyesülés esetén, melyik országgal igen, melyikkel nem, mik a kockázatai, mik az előnyei, mik a hátrányai. Itt már az üzleti kérdéseken jóval túlmutató tényezők is szerepet játszanak. Elég utalni az ukrán–orosz gázválságra vagy a szlovák–magyar diplomáciai problémákra. Nekünk a szlovák villamos művekkel rendkívül jó kapcsolatunk van, baráti viszony áll fenn a két cég között évtizedek óta, de a két ország kapcsolatát mégis beárnyékolták bizonyos történések. A tanulság, hogy nagyon óvatosan kell kezelni ezt a kérdést itt, Közép-Európában.

Viszont ha azt vesszük, hogy a prágai energiatőzsde nyit egy magyar szekciót, arra lehet számítani, hogy a piacok előbbutóbb egyesülnek, vagy legalábbis együtt fognak működni. A politikai okok vagy aspektusok gátolhatják érdemben ezeket az önszerveződő folyamatokat? Szerintem igen. Gátolhatják, mert ezek az együttműködések mindig addig tudnak előrehaladni, amíg az egy geopolitikai vagy egy diplomáciai szintet el nem ér. Mondjuk a prágai villamosenergiatőzsdének a magyar szekciója vagy a tőzsdei kereskedelem nem akkora nagyságrend, ami egy ország energiaellátását befolyásolná. De ha, mondjuk, azt a kérdést teszem fel – ami egyébként abszolút jelen van Európában-, hogy a rendszerirányítókat egyesítsük, az mindjárt más kérdés. Van is egy ilyen kezdeményezés, hogy a gáz- és a villamosrendszer-irányítókat egyesítsük egy nagy közép-európai rendszerirányítóvá. Ott azért elindulnak a gondolatok, hogy a MAVIR Zrt. vagy az FGSZ Zrt. egyesül szlovák, cseh, román, lengyel gázés villamosrendszer-irányítókkal és létrejön egy óriási rendszerirányító. Mindannyian tudjuk ennek az értelmét és az előnyeit. Hiszen akkor abszolút összehangolt hálózatfejlesztés és közös piac valósulhat meg, de a nemzeti kormányok gyakorlatilag teljesen elvesztik a befolyásukat ezen stratégiai cégek fölött. Ez már az a határ, amit az egyes országok a közeljövőben szerintem nem fognak átlépni. Ez egy tény, amit tudomásul kell venni.

Ez akkor azt is jelenti, az a brüsszeli törekvés, hogy legyenek együttműködő, regionális piacok, legfeljebb hosszú távú cél lehet? Ez lassabban fog teljesülni, mint ahogy ezt az EU gondolja. Pontosan ezek miatt a politikai szempontok miatt. A gazdasági válság bebizonyította, hogy amikor nincs baj, akkor mindenki nagyon könnyelműen, boldogan és lazán üzletel. De amikor baj van, akkor hirtelen mindenki csak magára számíthat, és ha olyankor nincs otthon egy komoly bázis, akkor nagy gondok jönnek.

29

A válság alatt nemcsak a gazdasági válságot értem, hanem például a gázkrízist is. Az az ország, amelynek volt akkor éppen tartaléka, és volt komoly gázhálózata, az túlélte. Akinek meg nem volt, az annyit tudott tenni, hogy könyörgött a szomszédjainak, könyörgött az ukránoknak, oroszoknak, hogy adjatok gázt, mert megfagyunk. A magyar politikusoknak még nem kellett elmenni könyörögni senkihez, jórészt azért, mert az itteni tárolókapacitások jelentősek és magyar irányítás alatt vannak.

Maradva az önállóság, együttműködés kérdésénél. Van értelme Ön szerint önálló magyar energiapolitikáról beszélni egy ennyire egymásra utalt térségben? Azt gondolom, hogy muszáj magyar energiapolitikáról beszélni, és nagyon fontos önálló magyar energiapolitikának lennie. Ne becsüljük le a hazai lignitet meg az atomenergiát. Azért ha a lignitet meg az atomenergiát tekintjük, akkor együttesen az ország villamosenergiafogyasztásának több mint a felét kényelmesen fedezni tudjuk. A tavalyi év paksi termelésrekord, már 43 százalék körül jár a hazai mérlegben. A Mátra kibővítve, ma már 1.000 megawatt, 15 százalék körüli teljesítményt biztosít. A kettő együtt már majdnem 60 százalék. Ez már számos nyugat-európai országot lepipál a függetlenség tekintetében, áram oldalon. Ezen lehetne még fejleszteni. Ezért dolgozunk az új Mátrán, ha felépül az új blokk, akkor jóval nagyobb kapacitása lesz. Az új atomerőművel úgyszintén. Tehát nem feltétlenül a száz százalékra kell törekedni, hanem nagyobb diverzifikációra, illetve nagyobb hazai koncentrációra. Gáz oldalon is lehet nagyon jó lépéseket tenni. De a gázoldali függetlenítésnek véleményem szerint az egyetlen eredményes módja az energiaracionalizálás.


30


Ütemes építkezés Süli János vezérigazgató, Paksi Atomerőmű Zrt.



31

N

em tart munkaerőhiánytól a tervezett két új paksi nukleáris blokk építésének idejére az erőműtársaság vezérigazgatója. Süli János ugyanakkor emlékeztetett, a beruházás előkészítésére életre hívott Lévai-projekt keretében külön munkabizottság dolgozik a szakember-utánpótlás biztosításán.

Nem tartja kockázatosnak a villamosenergia-rendszer, illetve az erőműtársaság szempontjából, ha a teljesítménynövelés, az üzemidő-hosszabbítás és majd a kapacitásnövelés után a nukleárisenergia-termelés részesedése meghaladja a 40 százalékot Magyarországon? Az ilyen teher mindig kellemes, tehát nekünk biztos, hogy a lehető legnagyobb biztonság mellett kell termelnünk a jövőben is. A biztonsági mutatóink teljesítése jól sikerült az elmúlt időszakban, és azt gondoljuk, hogy ezt a jövőben is jól kell csinálnunk. Egyébként is a biztonságnak mindig prioritása van. Ha nem hozzuk a tervet, azért, mert bekövetkezik egy olyan esemény, amit kezelni kell, akkor elsősorban azt az eseményt fogjuk kezelni. A Paksi Atomerőmű annál bonyolultabb, mint hogy adott esetben ne lehessen olyan esemény, ami miatt meg kell állni. Most a működésbiztonságról beszélünk. Szeretnénk ezt az állapotot fenntartani és egyre javuló teljesítményt nyújtani a jövőben is. De értelemszerűen ezt csak úgy tudjuk fölvállalni, az is a küldetésünk, hogy a lehető legnagyobb biztonság mellett kell tennünk. A személyzetünk is tudja, hogy nem elsődleges cél a mindenáron való termelés. Az erőművet azért hoztuk létre természetesen, hogy villanyt termeljen, de minden más előtt a biztonság élvez elsőbbséget. A jó műszaki állapotban, jó biztonsági

állapotban lévő erőműveknél a kettő nem zárja ki egymást. Ezért olyan nagyon nem kell félnünk a jövőtől, mert arra számítunk – mivel van még tartalékunk –, hogy ezt az eredményt kis lépésekben, de még tudjuk javítani a jövőben.

Most, hogy a műszaki biztonság adott, hisz a 90-es évek végén volt egy meglehetősen nagy biztonságnövelő program, mi a legfontosabb biztonsági terület, vagy mi a legnagyobb kockázati tényező Pakson? Azt gondolom, hogy nincs ilyen. Folyamatosan javítjuk, újítjuk meg a blokkokon azokat az elemeket, berendezéseket, amelyek rászorulnak erre. Ezt már jó ideje a tervezett húszéves üzemidő-hosszabbítás figyelembevételével tesszük. De mivel a biztonsági intézkedéseken túl minden évben ráköltöttük a szükséges pénzt a karbantartásra és a felújításra, illetve a beruházásokra, így nincs kiemelt gondunk. Az a legfontosabb, hogy az üzemidő-hosszabbítás kapcsán vállalt és kapott feladatokat teljesíteni tudjuk, és ebben olyan nemzetközi előírások, műszaki megoldások teljesítése van, ami már a folyamatosan változó és egyre fokozódó követelményeknek a kielégítését szolgálja.

A nukleárisberendezés- és a munkaerőpiacon hiánytól tartanak az atomenergia reneszánsza miatt. Ön hogyan látja, megvan az alapja, hogy a paksi erőmű még ötven-hatvan évig üzemeljen?

A beszállítói oldalon akkor kerülhetünk csúszásba, ha későn tudunk tendert kiírni, hisz akkor már a piac telítve lehet, és azt mondhatja a potenciális szállító, hogy csak négy-öt év múlva tud szállítani. Ezért fontos, hogy ütemesen haladjunk az engedélyezéssel. Amikor kimondtuk, hogy a paksi telephelyen legyen a bővítés, az itt dolgozó, különböző helyekről ide érkezett munkavállalóknak már a második generációja nőtt fel. Tehát tulajdonképpen a második generáció, aki itt van Pakson, az ad egy megfelelő szakmai tartalékot. Az üzemeltetői létszámot mindenkor ki tudjuk állítani. Itt a kivitelezői, karbantartói létszámnak a biztosítása – abból is a kivitelezői – lesz bonyolultabb, hiszen ötezer kivitelezőt kell majd itt biztosítani. De erre is van időnk felkészülni, hogy megfelelően erős cégek legyenek, megfelelő létszámú, akár vasbetonszerelővel, ács-állványozóval, hegesztővel. Ezen ugyanúgy kell dolgoznunk, mint az előkészítés más elemein, mert ha nem csinálunk semmit, akkor nem lesz elég munkaerő, és külföldről kell hozni embereket. De ez a munka is folyik. Az előkészítő munka a Lévai-projekt keretében zajlik, és annak az egyik munkabizottsága kifejezetten ilyen kérdésekkel foglalkozik, mint munkaerő, oktatás, képzés. Az egyetemi képzésben Magyarországon is van szakirányú oktatás, de attól függően, hogy ki nyeri a főberendezés szállítására kiírandó tendert, honnan vesszük a blokkot, mire az üzembe kerül,

„Az erőművet azért hoztuk létre természetesen, hogy villanyt termeljen, de minden más előtt a biztonság élvez elsőbbséget.” ©2010 KPMG Tanácsadó Kft, a magyar jog alapján bejegyzett korlátolt felelősségű társaság, és egyben a független tagtársaságokból álló KPMG-hálózat magyar tagja, amely hálózat a KPMG International Cooperative-hez (“KPMG International”), a Svájci Államszövetség joga alapján bejegyzett jogi személyhez kapcsolódik. Minden jog fenntartva.

32


addigra értelemszerűen szakirányú kiegészítő képzésben mindenképp kell részesülnie majd egy-két kollégának. Ugyanígy azt gondoljuk, hogy kell majd szimulátoroknak lenni, hogy akkor a folyamatos képzés megoldható legyen. Egyelőre nem látunk akkora gondot a potenciális hosszú távú üzemeltetői létszám biztosításában. Azt gondoljuk, hogy Pakson kialakulnak majd a dinasztiák, és akkor 80 év múlva lesznek olyanok, akiknek már a nagyapja itt kezdett, és az unoka itt üzemeltet.

A piaci körülmények mennyiben javítják az esélyét egy ilyen beruházásnak? A válság hatására ugyan visszaesett a kereslet, és olcsóbb lett a villany, ezen belül azonban a mi termékünk még mindig eladható, nem véletlenül mutatja a 2009-es statisztika, hogy mi mindent el tudtunk adni. Magyarországon mi voltunk a legolcsóbbak, még a régióban is olcsó áramnak minősül, amit mi állítunk elő. Ebből a szempontból egyszerű a helyzetünk. Abból a szempontból nem, hogy az energiamixnek a villamos energián belül azért

meghatározó arányban másnak is kellene lenni. Ez a 8 százalék körüli visszaesés, ami a hazai áramigényben jelentkezett, azt gondoljuk, hogy csak átmeneti, és ahogy mondtuk is korábban, lesz felfutás. Ugyanakkor van a hagyományos, már korszerűtlen erőművi blokkok bezárásából adódó erőmű-építési igény. Emiatt azt gondoljuk, hogy változatlanul megépíthető ez a két új paksi blokk. Legfeljebb azon lehet gondolkodni, hogy mikor lépjenek be, 2020–2021-ben… De bízunk benne, hogy a növekedés mindenféleképpen bekövetkezik, azt gondoljuk, hogy 2010 végén már megfordul az ütem, tehát ismételten 1,5-2 százalékos évi energiaigénynövekménnyel fogunk találkozni.

Az MVM mint tulajdonos és a Paksi Atomerőmű Zrt. is többször említette, hogy állami forrás nélkül tervezi megvalósítani a bővítést. Milyen konstrukcióban tervezik a finanszírozást? Szakmai befektetővel együtt építenénk, ez lehet, aki majd értékesíti az áramot,

tehát az áramszolgáltatók, de részt kaphatnak a kivitelezésben részt vevő beszállítók. Az erőmű azonban 75 százalékban állami tulajdonban maradna. Ehhez kell kiválasztani úgy a szakmai befektetőket, hogy az állami többség megmaradjon, de a finanszírozás biztosítható legyen. Hasonló megoldás működik Finnországban, Oroszországban is hasonló konstrukcióban ajánlottak meg Törökországnak, Indiának erőműveket. Az első tizenöt-húsz évben vissza lehet fizetni a befektetést, és a hatvanból megmaradó negyven évben egyértelműen az állam haszna lesz, ha a blokk állami kézben marad.

Magyarországon jelen vannak azok a szakmai befektetők, akik az európai piacon már részt vesznek több nukleáris energetikai beruházásban. Velük már volt egyeztetés az együttműködés lehetőségeiről? Ahogy a parlamenti döntés megszületett, számos konferencián ismertettük az elképzeléseinket, bemutattuk első körben a szóba jöhető négy-öt blokktípust is,



ezeknek a képviselőivel is találkoztunk, elmondhatták az elképzeléseiket. A Magyarországon jelen lévő német és francia áramszolgáltatók képviselőivel is tárgyaltunk már, egyelőre mindenkivel leülünk, és meghallgatjuk, ki mivel tudna hozzájárulni, de a partnereket majd nemzetközi pályázaton választjuk ki.

Fel van készülve a paksi erőmű ma egy ilyen beruházás előkészítésére? Az erőművön belül 2009 őszén felállítottuk a bővítés előkészítését végző igazgatóságot, ennek a létszáma ma még szűkebb, hiszen csak az előkészítésnél tartunk. Egyelőre elegendő ez a létszám, ahogy a tevékenységek indokolják, úgy fog a létszám felfutni. Házon belül is van bizonyos tartalék, és a piacon is fellelhető a második generációja a Paksi Atomerőmű dolgozóinak, akiket be lehet vonni.

Mennyire tartja erősnek a nukleáris ipart? A megújuló energiák fejlesztői is nagyon intenzíven lobbiznak. Biztosíthatónak látja, hogy ne romoljon a szabályozási környezet hosszabb távon?

Azt gondoljuk, hogy Európában csak úgy lehet a kitűzött célokat elérni, ha a megújulószektort és a nukleáris ipart egyaránt erősítjük. Látható, hogy akár Németországban is megfordulhat a korábbi álláspont, és vannak országok, amelyek az építéssel foglalkoznak. Azok az európai országok, amelyeknek a nagykövetei az elmúlt időszakban jártak nálunk, mind abban erősítettek meg, hogy mindenki elkötelezett a nukleárisenergia-termelés mellett, és ehhez kérnek tanácsokat, segítséget tőlünk.

33

„Európában csak úgy lehet a kitűzött célokat elérni, ha a megújulószektort és a nukleáris ipart egyaránt erősítjük”

Ideális esetben mikor fejeződhet be az előkészítés, és mikor kezdődhet az érdemi munka? Az érdemi munka a tervek szerint 2014 végén, 2015 elején kezdődhet el, amikor az alapgödröt megnyitjuk, ahol majd megépítjük az atomerőművet. Addig még négy-öt év van, a végrehajtáshoz szintén kell öt-hat év, ezért mondjuk, hogy 2020–21-ben az első, 2025–26-ban a második blokkot át tudjuk adni.


34


Kényes egyensúly Tari Gábor vezérigazgató, MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. (Mavir)



35

T

ovábbra is úgy látják a rendszerirányító szakértői, hogy 2030-ig 6.000 megawatt körüli új erőművi kapacitásra lesz szükség a prognosztizált gazdasági bővüléssel együtt járó igénynövekedés és a régi, korszerűtlen erőművi blokkok leállítása miatt – mondja a Mavir vezérigazgatója. Tari Gábor szerint a szabályozási problémák megoldásához nélkülözhetetlen lenne egy szivattyús-tározós erőmű.

Nyugvópontra jutott a Mavir átalakulása? Az eddigi változásokhoz képest igen, azt mondhatjuk, beállt a rendszerirányító szervezete, de a HUPX, az áramtőzsde megjelenése újabb nagy változást jelent majd. Ez az év nagyban erről szól majd a Mavirnál. A tőzsde július 1-jével indul, annyiban is nagy kihívást jelent, hogy ha a szervezetet és a hozzá tartozó erőforrást nézzük, mindkettőt nyilván nekünk magunknak kell kitermelni. Ahonnan ezeket az embereket kiemeljük, ott nyilván szükség lesz a pótlásukra. A tőzsde amúgy független – mármint a Mavirtól független – szervezetként működik majd. Az átcsoportosítás megtörténte után ismét be kell állnia a szervezetünknek.

Rendszerirányítási szempontból mennyiben lesz más az a modell, az a helyzet, amikor a tőzsde is működik már? Az gondoljuk, attól, hogy átláthatóbbá teszi a piac működését, nekünk is előnyösebb lesz. Hiszen az eddigi allokációk, kereskedelmi ügyletek messze nem követték a tényleges áramlásokat. Ez pedig elég komoly kihívás a rendszerirányítók számára. Most azt reméljük, hogy a tőzsde belépésétől lényegesen kézzelfoghatóbb, életközelibb, átláthatóbb lesz a rendszer működése. Azt is reméljük, hogy a tőzsdével a kereskedelem jobban közelít majd a valósághoz, vagyis tervezhetőbb lesz.

Terveik szerint mekkora nagyságrendet, vagy ha úgy tetszik, szerepet tölthet be a tőzsde?

Egyszerűbb lett az élet azzal, hogy az átviteli hálózat működtetése is a Mavir feladatává vált?

Nincsenek vérmes reményeink az első időszakra vonatkozóan. Először induljunk el. Nyilván kezdetben veszteségesen működik majd. Szeretnénk ugyanakkor csábítóak lenni, tehát a piac meghatározó részét idevonzani.

Egyfelől nem, hiszen a nagy vagyonértékű hálózatot a hozzá tartozó nagy munkaerő-kapacitással kellett átvennünk. Ez az első lépéseknél kifejezetten bonyolulttá tette a működést. Másfelől, a rendszerirányítás szempontjából viszont egyértelműen egyszerűbb a dolgunk. Hiszen egyazon tulajdonosi, egyazon rendszerérdek alapján tudjuk működtetni a hálózatot. Tehát kellett az egy kézbe történő összevonás, könnyebb így együtt gondolkodni, mint két külön részterületen, aztán egyetlen összehangolást végrehajtani.

Van a Mavirnak eszköze ahhoz, hogy a piaci folyamatokat átláthatóbbá tegye, például tőzsdére lépésre ösztönözze a piaci szereplőket? Reméljük, már önmagában az is ösztönzőleg hat, hogy beindítjuk a tőzsdét. Később az is ad egyfajta mozgásteret, hogy minél nagyobb részt bevonunk, bevonhatunk. De olyan direkt eszköz, amellyel az indulásnál azonnal és hatékonyan be tudnánk avatkozni, egyelőre nincs.

Ha a Mavir valamennyi tevékenységét nézzük, mekkora erőforrást köt le a rendszerirányítás, és mekkorát a többi? Ha erőforrásoldalról csak a rendszerirányítást vesszük figyelembe, azt lehet mondani, ez ma 30–35 százalékot köt le. Azt is mondhatjuk, ez a kisebb hányad – most az átviteli oldal a jelentősebb e tekintetben. A piaci tevékenységünk pedig úgy 10–15 százalékot köt le.

Üzletileg ez az összeolvadás jelent valamilyen előnyt? Konkrétan üzletileg a Mavir számára nem. Ugyanakkor nyilván egyszerűbb megtervezni a hálózat működtetését, a tarifális kérdéseket. Lehet komplexen gondolkodni, tervezni, s ez mindenképpen egyszerűsíti a dolgunkat.

Volt olyan érv a rendszerirányító és a hálózat összevonása mellett, hogy így olcsóbbá válik a fogyasztók számára. Olcsóbb lett? Biztosan. Nagyon egyszerű a képlet: van egyszer a rendszerirányítás, és van a hálózati üzemirányítás.

„A piaci területen az áramtőzsde beindítása és a kötelező átvételi rendszer, a KÁT kezelése a legfontosabb feladat, ha úgy tetszik, a legnagyobb kihívás.” ©2010 KPMG Tanácsadó Kft, a magyar jog alapján bejegyzett korlátolt felelősségű társaság, és egyben a független tagtársaságokból álló KPMG-hálózat magyar tagja, amely hálózat a KPMG International Cooperative-hez (“KPMG International”), a Svájci Államszövetség joga alapján bejegyzett jogi személyhez kapcsolódik. Minden jog fenntartva.

36


„Hosszabb távon akkor is figyelembe kell vennünk bizonyos fejlesztési irányokat, ha a befektetőktől nem kapunk konkrét információt.” Ha ezt különböző helyen végzik, az nyilván drágább megoldás, mint ha egyben teszik azt, ahogyan az ma történik, amikor a felelősségi területeket pontosan meghatározva és szétválasztva, de ki tudjuk használni a szinergiákat. Magyarul: praktikusan így kisebb költséggel lehet ezeket a feladatokat ellátni. Másrészt – mint már említettem – a működés tervezése így egyszerűbb, könnyebb, egyszerűbb például a hálózati üzemirányításnál a kikapcsolások tervezése, ütemezése. Mindez nagyon jól összehangolható, és automatikusan össze is hangolódik más egyéb lépésekkel, például az erőművek karbantartásával, az erőművi blokkok leállításával, a változó üzemállapotokkal.

A három terület – a piacműködtetés, a rendszerirányítás és a hálózatüzemeltetés – közül melyik tartogatja a legnagyobb kihívásokat az idén?

A piaci területen az áramtőzsde beindítása és a kötelező átvételi rendszer, a KÁT kezelése a legfontosabb feladat, ha úgy tetszik, a legnagyobb kihívás. Ez utóbbi esetében a rendszerirányítás oldaláról továbbra is a szabályozhatóság fenntartása a fő feladat. Ennek érdekében igyekszünk minden olyan szerződéses, illetve szabályozási megoldásra javaslatot tenni, amely segíthet. Gondolok itt arra, hogy az erőműveket is igyekszünk bevonni a szabályozásba. Ez most külön kérdés a szélerőművek esetében, hiszen a tender a szélerőművi kapacitások bővülése irányába hat. De ugyanez igaz bármely nagyobb erőművi beruházásra, ahol szintén alapvető elvárás a szabályozhatóság, sőt, egy bizonyos sebesség melletti szabályozhatóság. Ne legyenek műszaki korlátai a szabályozásnak, ez nagy kihívás a következő egy-két évre.

Igazán a szivattyús-tározós erőmű megépítése adna komfortos megoldást erre a problémára. Hálózati oldalon a feladatokat részben végrehajtottuk – ez az alaphálózat felújítását jelenti, amely az idén befejeződik. Viszont továbbra is kihívás, hogy topológiáját tekintve olyan legyen a hálózatunk, amely a szükséges tartalékot biztosító úgynevezett n-1 elvet önmagában is képes legyen teljesíteni. Nyilván lehetne ennél kisebb és olcsóbb biztonsági filozófiát érvényesíteni, csak az ellátásbiztonság szempontjából az lényegesen nagyobb kockázatot jelentene. Továbbra is fejlesztenünk kell a hálózatot, annak ellenére, hogy most nem nő az energiaigény, de azt gondoljuk, később biztosan emelkedik. A jelenlegi állapot nyilván átmeneti. Most nem mondhatjuk, hogy leállunk, és majd folytatjuk a fejlesztéseket, ha ismét növekszik az igény, mert akkor elég komoly késésben lennénk. Tehát a nagy kihívás az, hogy megtaláljuk a jó, a szükséges, az optimális fejlesztési lehetőségeket és ütemet. Ehhez pedig figyelembe kell venni a tervezett új erőművi kapacitások építését is.



37

„A kapacitástervünk azon a becslésen alapul – nem is a mi becslésünk, hanem gazdaságkutatóké –, hogy a fogyasztás csökkenése megáll, 2010-ben stagnál, majd évi 1,5 százalékkal emelkedik.”

Egyes hírek szerint vannak olyan erőművi tervek, amelyeknek a megvalósításával leálltak. Hogyan lehet így tervezni? Kapnak érdemi információt a befektetőktől? Csak némi bizonytalansággal. Csak akkor számolhatunk vele, ha konkrét lépések történnek, ha van legalább egy előszerződése. A befektetőktől kapott hivatalos információkat komolyan kell vennünk. Ez olykor okoz is némi problémát, mert például lépni szeretnénk a 750 kilovoltos távvezeték ügyében, s e tekintetben nagyon nem mindegy, a Nyírségben épül-e nagyerőmű vagy sem. Nem szeretnénk túl sokáig húzni ezt az ügyet, de számolnunk kell ezzel a bizonytalansággal. Hosszabb távon akkor is figyelembe kell vennünk bizonyos fejlesztési irányokat, ha a befektetőktől nem kapunk konkrét információt. Ha a külföldet nézzük, azt látjuk, tőlünk északra elkezdik fejleszteni az atomerőműveket. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy az észak–déli szállítási irányban erősíteni kell.

Az elmúlt években mennyivel lett rugalmasabb a rendszer? Hol vannak a határai? A szélerőmű tender előkészítéseként vizsgálatokat végeztünk arra vonatkozóan, mi hiányzik, és mi segítene. A nehézséget most a lefelé szabályozás jelenti. Jelenleg van elég tartalék a rendszerben ahhoz, hogy felfelé tudjunk szabályozni, ez nem jelent korlátot. A leszabályozás viszont súlyos problémaforrás. Ezért mondjuk azt, hogy ha a szélerőművekkel a szabályozásban nem tudunk megegyezni, akkor már ma elértük a határt. A határt egyébként a paksi atomerőmű szabja meg, annak a visszaterhelése korlátos.

Van egy számsor, amely az elmúlt évekre vonatkozóan statisztikailag megmutatja, mikor nem rendelkeztünk elegendő tartalékkal, akár lefelé, akár felfelé. A megfelelő tartalékkal elméletileg minden pillanatban rendelkeznie kell a rendszerirányítónak. A 2009-es szám 90 százalék, tehát az év 90 százalékában nem volt elég tartalékunk. Szerencsére nem kritikus a helyzet, mert kevés hiányzó megawattról van szó – tehát nem száz megawattos nagyságrendről beszélünk –, amelynek a túlnyomó többsége leszabályozási hiány. Mi ennek a következménye? Ha nem tudunk leszabályozni, akkor a Kirchoff-törvény értelmében a többlet Európa felé áramlik. Ez korábban az UCTE-ben és most az ENTSO-E-ben sem megengedett, illetve csak bizonyos tűréshatárral. Vagyis mondhatjuk, már abszolút a határon állunk. Átmenetileg nyilván megoldás, hogy ezeket az erőműveket bevonjuk a szabályozásba, de ez annak sem jó, akit bevonunk, és végső soron ennek az összes költségét a fogyasztók fizetik meg. Akit leszabályoztunk, azt kompenzálni kell. A végső megoldás mindenképpen az volna, hogy legalább egy 100 megawatt nagyságrendű szabályozói kapacitás álljon a rendelkezésünkre a leszabályozásban is. Ezen kívül az is probléma – ez a paksi teljesítménynöveléssel, bővítéssel kapcsolatban is előjött –, hogy mi lesz akkor, amikor belép egy még nagyobb teljesítmény. A tározókapacitás mindenképp jó megoldás erre, kivéve, ha azt külföldön vesszük meg. A szabályozás érdekében ugyanis nekünk a legnagyobb kieső egységet 15 percen belül pótolnunk kell. Ezt nem tudjuk külföldről igénybe venni, mert nem olyan a rendszer kialakítása. Ez azt jelenti, hogy az egyetlen megoldás egy magyarországi szivattyús-tározós erőmű lenne.

Az Önök által készített korábbi kapacitáslétesítési tervek szerint 2025–2030 táján legalább 6.000 megawatt körüli erőművi kapacitásnak kellene belépni. Tartják ezt a prognózist? Igen. A kapacitástervünk azon a becslésen alapul – nem is a mi becslésünk, hanem gazdaságkutatóké –, hogy a fogyasztás csökkenése megáll, 2010-ben stagnál, majd évi 1,5 százalékkal emelkedik. Ez a 6.500 megawatt körüli új kapacitásigény úgy jön ki, hogy az igénybővülés mellett nézzük azt is, milyen erőműveket állítanak majd le. Lehet, hogy a gazdasági növekedés nem ilyen ütemű lesz, hanem kisebb, de akkor is szükséges ilyen nagyságrendben legalább tervezni, hogy egyfajta jövőképet nyújtsunk a befektetőknek. Kisebb mértéket nem adhatunk meg, mert akkor nem kezdenek időben tervezni, és nyilván nagyobbat sem mondhatunk, mert az túlzott elvárást generálna, az pedig gazdaságilag lenne hátrányos. Nem könnyű ilyen változó igények és ilyen bizonytalan feltételek mellett tíz-tizenöt évre előre tervezni, de eddig is ez volt a dolgunk. És a továbbiakban is legalább olyan jól akarunk dolgozni, mint az elmúlt hatvan évben.


Földgáz- és olajipar

40

Földgáz- és olajipar | Regionális kitekintés

Kiss Péter

„Bár a válság 2009-ben jelentős zsugorodást eredményezett az európai földgázpiacokon, a földgázszektort hosszú távon meghatározó beruházások tervezése nem állt le.”

Sokkoló évkezdet Az európai földgázszektor 2009 januárjában átélte addigi legsúlyosabb ellátási válságát, amikor is három hét leforgása alatt mintegy 7 milliárd m³ földgáz szállítása maradt el Európába és Ukrajnába az Oroszország és Ukrajna között kialakult elszámolási vita következményeképpen. Bár alternatív útvonalakon, így a Fehéroroszországon és Lengyelországon keresztül áthaladó Yamal vezetéken, valamint a Fekete-tengeren át Törökországot elérő Kék Áramlat vezetéken érkezett orosz és közép-ázsiai eredetű gáz Európába, továbbá óriási mennyiségű földgáz kitárolása történt meg az európai kereskedelmi tárolókból, egyes kelet-közép-európai országokban (Balkánon) drámai mértékű földgázellátási problémák jelentkeztek. Ezen súlyos ellátási problémáknak a közvetlen oka az adott országokban a tárolói kapacitások – a határkeresztező összeköttetések –, illetve a földgázrendszerek nyugat–kelet irányú szállítási képességének hiánya volt. Kiss Péter, a KPMG energetikai és közüzemi tanácsadás globális és közép-kelet-európai vezetője a földgázipar alakulását tekintette át közép-kelet-európai viszonylatban.

A

közép-kelet-európai régió egyes országai különböző mértékben voltak elszenvedői a gázválságnak. Míg néhány országban a szükséges korlátozások a lakosságot is érintették, egyesek saját ellátási nehézségeik kezelése mellett képesek voltak segíteni a legsúlyosabb helyzetben lévő országokon. Ebben a körben Csehország és Magyarország szerepéről kell szólni. Csehország geográfiai adottságaival élve 1997-től jelentősen diverzifikálta földgázimport-portfólióját, és a korábbi

szinte teljes függőségét Oroszországtól lazította a mintegy 30 százalékos arányt képviselő norvég eredetű földgáz behozatalával. Részben ennek az alternatív forrásnak, részben a megfelelő mennyiségű tárolói gáznak köszönhetően Csehország képes volt korlátozás nélkül átvészelni a többhetes válságot úgy, hogy közben a Szlovákia területén lévő tárolóját a szomszédos ország rendelkezésére bocsátotta. Magyarországot a válság jóval súlyosabban érintette.



41

Világgazdasági válság Az ukrán Naftogaz kimutatása szerint 2009-ben 120 milliárd köbméterről 20 százalékkal, 96 milliárd köbméterre csökkent az ukrán tranzitvezetéken Európába áramlott földgáz mennyisége. Ugyan az Európában (magát Oroszországot nem idesorolva) felhasznált földgáznak csak 25 százaléka származik Oroszországból, s ennek „csupán” 80 százaléka kerül Ukrajnán keresztül a kontinensre, a közép-keleteurópai régió gázellátását döntő hányadban az Ukrajnán át érkező gáz biztosítja. A fentiek meggyőzően illusztrálják a gazdasági világválság hatását az európai és azon belül a kelet-közép-európai régió földgázfelhasználására. A becslések Európai Uniós szinten 8-9 százalékra teszik a földgázfogyasztás 2009. évi visszaesését az előző évi értékhez viszonyítva.

Az első napokban el kellett rendelni az I. fokú korlátozást, amely a földgáztüzelésű erőművek alternatív tüzelőanyagra való átállását jelentette, továbbá egy napra az erőműveken kívüli nagyfogyasztókat érintő II. fokú korlátozást is bevezették. A többi fogyasztó, köztük a lakosság korlátozása szakmai szinten szóba sem került, mivel a kereskedelmi földgáztárolókból történő kitárolás csúcsra járatásával, illetve a Baumgarten irányából megnövelt importtal ezen kör igényei kielégíthetők voltak. Ugyanakkor Magyarország a hazai részleges korlátozás mellett képes és hajlandó volt segítséget nyújtani a szomszédos Szerbiának összesen 57,6 millió köbméter és Bosznia-Hercegovinának 13,7 millió köbméter földgáz leszállításával. Szerbiában a krízis ideje alatt nem került sor a lakossági fogyasztás hivatalos korlátozására, ennek ellenére sok helyen problémák voltak

a folyamatos gázellátással. Bosznia-Hercegovinát ennél súlyosabban érintette a válság, a legnehezebb időszakban országos szinten több mint 100 ezer lakás maradt teljesen fűtés nélkül. A 2009. év eleji gázválság legfontosabb tanulsága, hogy az ellátásbiztonság növelése érdekében szükség van nagy léptékű beruházásokra a szállítási útvonalak diverzifikálása érdekében (Nabucco, Déli Áramlat, Északi Áramlat), a földgázfelhasználó országok közötti regionális hálózatok, így például a NETS projekt megvalósítására, valamint a tárolók bővítésére. A krízis kapcsán ismét fókuszba került, hogy a villamosenergia-termelés diverzifikálása a megújuló energia és a nukleáris, valamint tiszta szenes technológiák irányába az ellátásbiztonság növelésének fontos tényezőjévé válhat.

A válság a fűtési célú közvetlen, illetve közvetett (távfűtés) lakossági gázfogyasztást legfeljebb a nehezebb helyzetbe került emberek megnövekedett takarékossági hajlandóságának hatására csökkentette némileg, annál nagyobb volt ugyanakkor az ipari létesítmények drámai mértékű termeléscsökkenéséből adódó fogyasztás-visszaesése. Az ipari fogyasztás csökkenésének egyik tényezője a közvetlen hő-, illetve technológiai célú felhasználás visszaesése volt, emellett azonban közvetett módon a villamosenergiaigény csökkenése is óriási hatást gyakorolt a földgázfogyasztásra azon országokban, ahol a villamosenergiatermelésben jelentős tényező a földgáz mint tüzelőanyag. A volumencsökkenés mellett a gazdasági válság további következménye volt, hogy a 2008 nyarán kulmináló olajárak mélyre zuhanása következtében a kőolajtermékek előző 9 hónapos átlagárához kötött orosz importgázár 2009 második felétől meredeken esett, amelynek korrekciója az azóta ismét jelentősen megnövekedett olajárak következtében 2010-ben történik meg.


42


„A 2009. év eleji gázválság legfontosabb tanulsága, hogy az ellátásbiztonság növelése érdekében szükség van nagy léptékű beruházásokra a szállítási útvonalak diverzifikálása érdekében (Nabucco, Déli Áramlat, Északi Áramlat), a földgázfelhasználó országok közötti regionális hálózatok, így például a NETS projekt megvalósítására, valamint a tárolók bővítésére.” Ma még nehéz megmondani, hogy valóban mikor indulhat meg újra a gazdasági növekedés a régió országaiban, az azonban biztos, hogy annak első és egyértelmű jelei az energia-, azon belül a földgázfogyasztás növekedésében fognak jelentkezni. Vezetéképítési projektek Közép-Kelet-Európa gázellátásának közép- és hosszú távú alakulását, a régió szerepét az orosz, a közép-ázsiai, illetve a közel-keleti földgáz Európába tranzitálásában három tervezett vezetéképítési projekt megvalósulása alapvetően fogja befolyásolni. Az energiatakarékos megoldások terjedése, a megújulóberuházások jelentős mértékű támogatása, illetve a jó eséllyel újra beinduló nukleáris beruházások mellett is egyértelműnek látszik, hogy Európának az eddiginél jóval nagyobb mértékben lesz szüksége földgázra az elavult villamosenergiakapacitások pótlására építendő erőművek üzemanyag-ellátásához. Északi Áramlat gázvezeték A Balti-tenger alatti vezeték az oroszországi Vyborgot fogja összekötni a németországi Greifswalddal. A beruházás célja növelni a Nyugat-Európába (alapvetően Németországba) irányuló orosz exportkapacitásokat oly módon, hogy az új útvonalon történő szállítások vonatkozásában semmilyen harmadik országnak ne legyen befolyásolási lehetősége. A két különálló csővezetékből álló szállítási kapacitás egyik fele a tervek szerint 2011 végén, a másik fele 2012-ben fog üzembe állni. A két cső éves kapacitása külön-külön 27,5 milliárd m³ lesz, amely a jelenlegi európai gázfogyasztás tizedének, illetve az Európába irányuló orosz export egyharmadának felel meg.

Ez a kapacitás érezhető mértékben fogja csökkenti a jelenleg Szlovákián, illetve Lengyelországon áthaladó, Ukrajnát, illetve Fehéroroszországot átszelő tranzitvezetékek kihasználtságát, ezzel gyengítve ezen országok tárgyalási pozíciót az orosz Gazprommal szemben. A beruházás összköltsége a jelenlegi becslések szerint megközelíti a 7,4 milliárd eurót. A Gazprom többségi tulajdonában lévő projekt többi résztvevője az E.ON Ruhrgas, a Wintershall és a holland hátterű, földgáztranzittal foglalkozó Gasunie, de szó van a francia GDF Suez bevonásáról is a projektbe. A beruházás elindításának fő mérföldköve a végleges környezetvédelmi engedélyek megszerzése lesz, amely Németország mellett Finnország, Svédország és Dánia döntésén múlik. Nabucco gázvezeték A gázvezetékprojekt mögött álló konzorcium (BOTAS, Bulgargaz, Transgaz, MOL, OMV és RWE) a tervek szerint 2009-ben hozta volna meg végső döntését a beruházás elindításáról, de mint már előtte több ízben, a döntés megszületése ismét elhalasztódott. Az összesen mintegy 3.300 km hosszúra tervezett, 31,5 milliárd m³ éves kapacitással rendelkező gázvezeték becsült bekerülési értéke megközelíti a 8 milliárd eurót, és 2011-es beruházásindítás mellett 2014-ben kezdődhetne meg rajta a gázszállítás. Az EIB már bejelentette, hogy hajlandó lenne a projekt 25 százalékát finanszírozni, a fennmaradó részt valószínűleg az EBRD, kereskedelmi bankok és exporthitel-ügynökségek fogják biztosítani.

A projekt megvalósulásának továbbra is megoldatlan kulcskérdése, hogy ki fogja biztosítani a vezetékben szállítandó földgáz forrását. Az ebből a szempontból szóba jöhető országok: Türkmenisztán, Kazahsztán, Azerbajdzsán, Irak, Irán, Egyiptom és elvben Oroszország. Irán és Egyiptom nem valószínű, hogy ténylegesen tudna ilyen szerepet vállalni, tekintve a hazai földgázigényeit és az LNGexportot, míg Oroszország egyértelmű prioritással fogja kezeli a Nabuccóval versengő saját projektjét, a Déli Áramlat gázvezetéket és annak forrásokkal való ellátását. A Nabucco egyik lehetséges forrása az azerbajdzsáni Shah Denizben található gázmező, amely 2014–15-re évi 8 és 16 milliárd m³ kitermelését biztosítja. Ezzel a forrással viszont az a probléma, hogy ezért a Nabucco mellett a Déli Áramlat, az ITGI, valamint a TAP gázvezetékprojektek is versenyeznek. A projekt megvalósulása jelentős lépés volna Bulgária és Magyarország gázimportjának diverzifikálásában, a főleg hazai forrásokra támaszkodó Románia számára pedig hosszú távon biztosítana tranzitbevételeket. Déli Áramlat gázvezeték A 31 milliárd m³ (később talán 47 milliárd m³-re bővített) éves kapacitással bíró gázvezeték megvalósításának fontos mérföldköve volt a 2009-es kormányközi egyezmény, amelynek aláírója Bulgária, Szerbia, Magyarország és Görögország volt, ugyanakkor tárgyalások folynak Ausztriával és Szlovéniával is a projektben való részvételről. A tervezett vezeték három szakaszból áll. Az Oroszországot a Fekete-tenger alatt Bulgáriával összekötő első szakasz a Gazprom és az ENI közös beruházásában épülne 4 milliárd eurós költséggel.



Az áthidalandó távolsághoz viszonyított rendkívüli nagy költséget a helyenként 2.200 m mélyen futó vezeték indokolja. Az első szakaszhoz tartozna a Bulgáriát kelet–nyugat irányban átszelő vezeték, amely kétfelé ágazna. Az egyik szakasz Görögországig jutna el, míg a másik Szerbia és Magyarország érintésével Ausztriába és valószínűleg Szlovéniába. Ennek a két szakasznak a becsült költségét 15–20 milliárd euró közé teszik. A vezeték üzembe helyezésének eredetileg tervezett időpontja 2013 volt, amely most 2015-re halasztódott. A projektnek szembesülnie kell némi ellenállással az Európai Unió részéről, amely favorizálja a források diverzifikálását a közép-kelet-európai régióban, amely ebben az esetben az orosz vagy Oroszországon keresztül elérhető forrásoktól való legalább részleges függetlenedést jelenti. A Déli Áramlat földgázforrása még nem eldöntött, bár az elég valószínű, hogy az a kaszpi régióban lesz. A projekt megvalósulását nem teszi könnyebbé, hogy az egyes országoknak maguknak kell megteremteniük a finanszírozást a saját országukat érintő szakaszok vonatkozásában. Bulgária, Szerbia és Magyarország számára a Déli Áramlattal megvalósuló, Ukrajnát nem érintő betáplálás óriási megkönnyebbülést jelentene a potenciálisan ismétlődő orosz–ukrán gázháborúk fényében. LNG-terminál-projektek A közép-kelet-európai régió jócskán le van maradva az LNG-terminálberuházások tekintetében NyugatEurópától. Az üzemelő európai LNG-terminálok éves összkapacitása 139 milliárd m³, 57 milliárd m³ kapacitás épül jelenleg és további 245 milliárd m³ kapacitás szerepel a tervek között. Közép-Kelet-Európában jelenleg három helyen terveznek LNG-terminált építeni: Horvátországban (10 milliárd m³), Romániában (5 milliárd m³), Litvániában (2 milliárd m³). Az utóbbi két esetben a tervezés még nincs nagyon előrehaladott fázisban.

A horvát Krk szigetre tervezett LNG-terminál létrehozására szerveződő konzorcium jelenlegi tagjai az RWE 2009-ben történő kivonulása után az E.ON-Ruhrgas, az OMV, a Total és szlovén Geoplin. A tervek szerint három horvát energiavállalat (az INA olajtársaság, a HEP villamosenergia-vállalat és a gázhálózatüzemeltető Plinacro) konzorciumának 25 százalékos részesedést kell majd szereznie a projektben. Bár ezt már több mint egy éve bejelentették, a konzorciumalapítás lassan halad és még nem világos, hogy mikor történik meg a tulajdonszerzés. A terminál induló éves 10 milliárd m³-es kapacitását a tervek szerint a későbbiekben 15 milliárd m³-re bővítik. Horvátország az elképzelések szerint 3,2 milliárd m³-t fogyaszt a rendelkezésre álló kapacitásból, a többi mennyiség az európai piacra kerül egy új vezetékrendszeren keresztül, amelynek része lesz a Magyarországot és Horvátországot összekötő, 2010 végétől üzembe álló vezeték is. A beruházás tervezett indulása 2011, a terminál üzembe állása pedig 2014. Földgáztárolók Bár a szezonalitás és az extrém körülmények kezelésének szükségessége miatt a földgáztárolók alapvető elemét jelentik a földgáz értékláncnak, létesítésük rendkívül költséges, továbbá a projekteknek általában viselniük kell a piaci igények változásából eredő bizonytalanságot. Ennek ellenére, nyilván kellő gazdasági megalapozottság mellett, az elkövetkező években az Európában jelenleg meglévő 82 milliárd m³ tárolói kapacitás mellé további 84 milliárd m³ kapacitás építését tervezik.

43

Az EBRD-vel kapcsolatos hír az is, hogy 2009 májusában a bank 70 millió eurós hitellel finanszírozta a gáztárolói üzletnek a horvát Plinacro általi átvételét az ugyancsak horvát INA-tól. A megszerzett, Horvátország középső részén található okoli gáztároló kapacitása 500 millió m³. A Plinacro vezérigazgatója kifejtette, hogy hamarosan benyújtják a horvát kormánynak ötéves tervüket új tárolói kapacitások létesítésére vonatkozóan. Ezek a tárolók Horvátország mellett további balkáni országok gázellátását is kiszolgálják, amelyek közül többen súlyosan megszenvedték a 2009. januári orosz–ukrán gázháborút. Minden a mellett szól, hogy a földgáz az elkövetkező évtizedekben megtartja súlyát az európai, azon belül a kelet-közép-európai energiafelhasználásban, amelyhez szükség lesz a tárgyalt beruházások megvalósulására. Az azonban egyértelmű, hogy a tervek megvalósításához még nagyon sok előkészítő munkára van szükség, mindenekelőtt alapvető kérdés a projektek megfelelő Bár a válság 2009-ben jelentős zsugorodást eredményezett az európai földgázpiacokon, a földgázszektort hosszú távon meghatározó beruházások tervezése nem állt le finanszírozásának biztosítása.

A tárolók építésével óriási mértékben növelhető egy ország ellátásbiztonsága. Erre kiváló példa a 2006. januári orosz–ukrán gázválság után eldöntött és 2009 szeptemberében elkészült magyarországi stratégiai tároló megépítése, amelynek finanszírozásába, bár csak közel a projekt befejezéséhez, beszállt az EBRD.


44

Földgáz- és olajipar | A szektor alakulása Magyarországon 2009-ben

Lajtai Roland

„Mivel a hazai kitermelés a fogyasztás kevesebb mint 20 százalékát fedezi, nagyarányú földgázbehozatalra van szükség. A behozatali forrásokat kizárólag Oroszország biztosítja számunkra, még ha a fizikai behozatal két vezetéken – az Ukrajnán keresztül érkező Testvériségen és az Ausztriából érkező HAG-on – keresztül valósul is meg.”

Magyarországi földgázpiac: (m)erre tovább? Egy megjósolhatatlanul változatos év volt 2009, váratlan eseményekkel, amelyek a piac magyarországi szereplőit hozzáállásuk, stratégiájuk újragondolására sarkallták. Napjainkban, 2010 elején már úgy tekintünk vissza az óévre, mint amely megedzette és felkészítette nemcsak Magyarországot, hanem a szomszédos és régiós országokat is a váratlan és válsághelyzetek túlélésére, és talán még azok saját hasznukra való fordítására is. Lajtai Roland, a KPMG energetikai és közüzemi tanácsadó csoportjának tanácsadója a földgázipar alakulását tekintette át hazai viszonylatban.

A

2009-es év nem kezdődhetett volna „tökéletesebben”,mint hogy emlékeztesse az Európai Unió országait – és főként Magyarországot – az Oroszországtól való energiafüggésre. Valóban szükségünk van újabb és újabb ukrán–orosz gázvitára ahhoz, hogy ráébredjünk, cselekednünk kell a földgázfüggőségünket illetően? A közelmúltban immár második alkalommal kerültünk válsághelyzetbe a földgázellátásunkat tekintve. Rá kell ébrednünk, ennek nem csak Oroszország és Ukrajna az okozója. Ahogy vezető vállalatok piaci szakemberei fogalmaztak: „Eddig nem is hittük, hogy ehhez hasonló megtörténhet, de ez figyelmeztető jel, hogy fel kell

készülnünk a váratlanra és az elképzelhetetlen események kezelésére is.” De ez minek is köszönhető? Hazánk továbbra is az első egész Európában a teljes energiafelhasználás földgázhányadát tekintve, ez a 40 százalékot is meghaladja. A földgáz Magyarországon egyre nagyobb szerephez jut a villamosenergiatermelés, a közlekedés és a végfelhasználói felhasználás növekedése és alacsony hatékonysága révén. Magyarországon szinte egyenlő részben oszlik meg a jelenlegi földgázfogyasztás az ipari szektor, a lakossági fogyasztás és a villamosenergia-termelés között.



A földgáz szerepe a villamosenergiatermelésben jelenleg 40 százalék körülire tehető, amelynek egyre növekvő részét a földgáztüzelésű erőművek adják. A jelenleg meghatározó konvencionális megoldással szemben a kombinált és nyílt ciklusú gázturbinás (CCGT és OCGT) technikák térnyerése a meghatározó, mely főként a nagyobb hatékonyságának és a gyors beüzemelésének köszönhető. A következő években nemcsak a már elöregedett, lecserélendő erőművek kapacitásait kell pótolni, hanem a várható keresletnövekedésnek is meg kell felelni. Ebben a folyamatban meghatározó szerepe van a földgáztüzelésű fejlesztéseknek.

Az Európai Unió úgynevezett háromszor húszas irányelve meghatározó a földgázfelhasználás vonatkozásában is. A megújulóenergia-százalék elérése több tagállam számára – köztük hazánknak is – kihívásokat jelent a földrajzi és természeti korlátaik miatt. A célérték elérésében egyre növekvő fontosságú a földgáz szerepe. A megújuló energiaforrások kiegyenlítésében és a kibocsátás csökkentésében a földgáztüzelésű erőművek, főként a kombinált ciklusú gázturbinás megoldások juthatnak fontos szerephez. A lakossági szegmens ellátottsága megfelelő, köszönhetően a még a 90-es években történt elosztói fejlesztéseknek.

45

Jelenleg a lakosság több mint 80 százaléka csatlakozott a hálózatra. A fogyasztás aránya hozzávetőlegesen 30 százalék körüli, ez átlagon felüli az Európai Unióban. Ezt leginkább az alacsony háztartási hatékonyság és a rossz szigetelés okozza. A hazai fejlesztési ösztönzés és támogatás alacsony, mely lassan javítja a háztartások hatékonyságát. Az ipari szegmensen belül a legnagyobb földgázfogyasztó a vegyipari szektor közel 800 millió köbméterrel, melyet hozzávetőlegesen egyenlő, bár jóval alacsonyabb fogyasztással követ az építőipari alapanyagokat gyártó, a fémfeldolgozó, az élelmiszer- és dohányipari, valamint az olajfinomítói szektor, 200–300 millió köbméteres fogyasztással.


46


A fenti adatok jól érzékeltetik a földgázfelhasználás korlátozásából következő hátrányokat mind a termelők, mind a felvevőpiac számára. A kínálati oldalon a hazai kitermelés hozzávetőlegesen 3 milliárd köbméter volt 2009-ben. Hiába a nagyszámú és szerteágazó kutatás, a bizonyított tartalékok csökkenő tendenciát mutatnak. Míg a hazai konvencionális földgázforrások csökkennek, a nem konvencionális források feltérképezése csak kezdeti stádiumban van, és azok kitermelhetősége még nem bizonyított. Ezen a területen a legjelentősebb feltárás a Makó körzetében feltárt több mint 1.000 milliárd köbméteres nem konvencionális földgázmező. Mivel a hazai kitermelés a fogyasztás kevesebb mint 20 százalékát fedezi, nagyarányú földgázbehozatalra van szükség. A behozatali forrásokat kizárólag Oroszország biztosítja számunkra, még ha a fizikai behozatal

két vezetéken – az Ukrajnán keresztül érkező Testvériségen és az Ausztriából érkező HAG-on – keresztül valósul is meg. Az ilyen nagymértékű függés egy forrástól magában is intő jel, nem beszélve a tranzitútvonalak megbízhatóságáról. A régiót érintő teljes orosz földgázbehozatal Ukrajnán keresztül érkezik a régióba, így hozzánk is. A tavaly januári elszámolási vita az exportáló Oroszország és a tranzitútvonalat biztosító Ukrajna között már nem az első és valószínűleg nem is az utolsó eset, mely szinte teljes mértékben gátolja a földgázbehozatalt. Az év elejei gázkríziskor a hazai kereslet és kínálat egyensúlyban tartását és a tartalékok biztosítását egyetlen piaci szereplő, az E.ON Földgáz Storage Zrt. adta öt működő hazai tárolójával, melyek összkapacitása 3,5 milliárd köbméter. Az E.ON AG tulajdonában lévő cégen kívül csak az MMBF Földgáztároló Zrt. jogosult tarolói tevékenységek végzésére.

Mivel a gázkrízis időpontjában az MMBF stratégiai és kereskedelmi tárolója még nem készül el, Magyarország csupán a fogyasztásához mérten szűk földgáztárolói kapacitásaira támaszkodhatott. Mivel a földgázbehozatal kimaradásának időtartamát nem lehetett megjósolni, további stratégiai óvintézkedésekkel – ez esetben korlátozással – igyekeztek a döntéshozók biztosítani az ellátás biztonságát. A szabályozás értelmében az FGSZ Földgázszállító Zrt. jogosult korlátozni a fogyasztás mértékét. A szabályozás öt kategóriát különböztet meg az év eleihez hasonló esetekre. A 2009. év eleji gázkrízis rámutatott a gázkorlátozás gyengeségeire is, amikor a rövid idő alatt elért harmadik szintű korlátozáskor élelmiszergyártó vállalatoknak kellett csökkenteni a termelésüket, és oktatási intézményeknek kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni a hideg miatt.



Mindenki a saját bőrén érezhette, hogy nem a megfelelő kiosztásban és létfontossági sorrendben vonják meg a földgázhasználatot az ipari, kereskedelmi és önkormányzati szervektől. Figyelembe véve a földgázpiaci ellátásbiztonsági kérdéseket, Magyarországnak több sebezhető pontja is van. A magyarországi és egyben régiós földgázpiaci ellátásbiztonság javítása függ a kereslet és kínálat egyensúlyától, a termelői biztonságtól, a szükséges infrastruktúra meglététől és a tranzitútvonalak biztosításától, a vezetékek átjárhatóságától, a támogató jogi szabályozástól, valamint a transzparens piaci folyamatok biztosítottságától. Mind a régiós, mind a hazai piaci szereplőknek ezekre a területekre kell koncentrálniuk a megfelelő változás elérése érdekében. Változások szele, ezúttal Nyugatról Alig rendeződött az ukrán–orosz konfliktus, és megkezdődtek volna a nagy erejű korrekciós tevékenységek, az Amerikai Egyesült Államokból induló gazdasági és pénzügyi válság kezdte éreztetni a hatását Magyarországon is, megtörve ezzel a hazai földgázpiaci szereplők terveit és lendületét. A gazdasági válság hógolyóeffektusként további kihívások elé állította a magyarországi földgázpiacot. A gazdasági válság következtében több feldolgozóipari vállalat nagymértékű leállást hajtott végre az év első két hónapjában. Tekintve, hogy Magyarországon a földgáz fogyasztásában szinte egyenlő mértékben részesül a villamosenergia-termelés és az ipari és lakossági fogyasztás, az ipari szektorban tapasztalt gazdasági lassulás a földgázkereslet jelentős csökkenéséhez vezetett. Az általános felvevőpiac visszaesésével elmaradt az energiafelhasználás lakossági és villamosenergia-piaci növekedése is. A lakossági földgázfogyasztás az elmúlt években is egyre csökkenő tendenciát mutatott, amelyre a válság okozta pénzügyi bizonytalanság még inkább ráerősített.

Ez a pénzügyi bizonytalanság veszélyeztette a tervezett befektetéseket is. A válság hatására a banki finanszírozás nehezebbé vált, a sikeres befektetések csökkentek. 2009-ben végig érezhető volt a pénzügyi szektor bizonytalansága, mely fontos beruházások lendületét törte meg. Mindez kihatott a földgázpiaci szegmens szereplőire is. Pénzügyi tartalékok váltak köddé, és nyereségek váltak veszteséggé. Az év második fele hozta meg az erősebb piaci szereplők kimutatásainak helyreállását és előremutató trendjét. Szabad a piac, de mennyiért? A válság hatásai még nem is csökkentek, s máris újabb fordulat következett be a hazai földgázpiacon: a lakossági piacnyitás július 1-jén. A válság hatására felpezsdült az élet a lakossági piacon. Ez két fő okra vezethető vissza: az agresszív és kedvező feltételeket kínáló kampányokra, valamint a lakosságnak az olcsóbb gáz iránti igényére, amelyet a válság csak még jobban felerősített.

47

„A földgáz szerepe elsősorban a villamosenergiatermelésben nyújtott előnyei miatt növekszik a jövőben. A CCGT erőművek rugalmassága, hatékonysága, gyors beüzemelése és környezetbarát kibocsátási paraméterei ésszerű megoldást kínálnak a kiöregedett erőművek pótlására és a megújuló energiaforrások támogatására.”

Ugyanakkor már jóval a lakossági piacnyitást megelőzően megindult a verseny a leendő fogyasztók kegyeiért. Már 2008-ban megalapozva, de újult erővel meglovagolva mind a gázkrízis, mind a válság okozta bizonytalanságokat, az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedő és Szolgáltató Kft. (EMFESZ) továbbra is olcsóbb földgázt kínálva folytatta kampányát a lakossági fogyasztók körében, immáron a teljes kereskedelmi palettát kihasználva. A 2009. július 1-jei teljes piacnyitást követő bizonytalanság helyett számos fogyasztó inkább az EMFESZ Kft. által kínált, biztosabbnak tűnő és főként olcsóbb – egyetemes szolgáltatói tarifa mínusz 8 százalék – földgázt választotta. A piacnyitással egy időben a földgáz hazai ára is emelkedett, de ezúttal csupán az áfa 20-ról 25 százalékra történt növelésének mértékével, mivel a földgáz világpiaci ára esett, míg a dollár erősödött, így ez a két tényező kioltotta egymás hatásait.


48


Hiába csökkent a földgáz világpiaci ára a 2008 végére közel 40 dollárig eső olajárat követve, az olajárindexált hosszú távú szerződéseink Oroszországgal csak 6-9 hónapos késéssel tükrözték ezt a változást. Ennek következtében jóval drágábban voltunk kénytelenek megvásárolni a külföldi földgázt egészen októberig. 2009 októberétől a gázárat 10–14 százalékkal csökkentették, ez 2002 óta nem tapasztalt árváltozást jelentett. Az ilyen lépés indokolt egy olyan gazdasági és piaci helyzetben, ahol a gáz-gáz verseny alakítja az árakat, úgy, mint ahogy az üzemanyag ára változik, akár heti rendszerességgel. Bár mi egyértelműen még nem tartozunk egy gáz-gáz verseny által alakított piachoz, az árcsökkentés mégis indokolt volt, még ha ez nem is tartott sokáig. 2010 januárjától jelentős gázárnövekedést prognosztizáltak, azzal indokolva, hogy az olajár várhatóan emelkedik, az amerikai dollár pedig erősödik. A Gazprom előre jelezte, hogy a földgáz importárát 280 dollárról várhatóan 300–320 közelébe emeli.

Ezzel egyidejűleg bejelentette meglévő készleteken felüli 11 százalékos termelésnövekedését a 2009/2010-es évre, annak ellenére, hogy kevesebbet exportál a keresletcsökkenés miatt. A hazai ármeghatározás eredményeképpen a fogyasztott gáz mennyiségétől is növekszik majd az ár a fix kiadások megemelkedett aránya miatt. Ezenfelül 2010 januárjától további pluszkiadásokkal számoltak az energiaszektorban a döntéshozók, melyek tovább növelték az árakban foglalt terheket. Döntéshozatali tervek szerint a végfelhasználókkal fizettetnek meg további veszteséges működéseket és gázárkisimításokat, olykor bizonyos ipari fogyasztók helyett is. Hazai piaci reakciók A gázkrízis következtében felerősödött az orosz gáztól való függetlenedés kérdése, mely megmutatkozott az alternatív gázforrások keresésében és a hazai támogató infrastruktúra fejlesztésében.

Magyarország vonatkozásában a legfőbb infrastrukturális törekvéseket az alternatív földgázforrások elérését célzó beruházások támogatása jelentette és jelenti a mai napig. Ismerve a rendelkezésre álló források jellegét és az eddigi törekvések előrelépését, kimondhatjuk, hogy egyre égetőbb szükségünk van a változtatásra, kínálati portfóliónk bővítésére. Hazánk földrajzi adottságából adódóan mind a Nabucco, mind a Déli Áramlat átviteli vezetéknek helyet biztosíthatunk, és így élvezhetjük azok előnyeit is. Sajnálatos módon a Nabucco projektben részt vevő MOL Nyrt. helyett a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. működik együtt a Gazprommal a Déli Áramlattal kapcsolatos fejlesztésekben. A két vezeték mellett továbbra is nagy – bár egyre csökkenő – reményeket fűzünk a Krk szigetre tervezett Adria LNGterminál megépüléséhez. Mindhárom beruházás jelentősen javítaná a hazai földgázellátás biztonságát. A külföldi források mellett a hazai termelés növelése reményében egyre aktívabb kutatások folytak további földgázmezők feltárása érdekében.



A Magyarországon kutatásokat végző aktív piaci szereplők közül a MOL Nyrt. a legmeghatározóbb a fúrások számát és helyét tekintve. A nem konvencionális földgázforrások terén a Makó környéki mező több mint 1.000 milliárd köbméterre becsült tartalékának kitermelésére 2009 áprilisában kezdett kísérleti fúrásokba az ExxonMobil, miután átvette a mezőt a Falcon Oil & Gas vállalattól. A közel hat hónapnyi próbálkozást és az összesen több mint 13,5 milliárd forintnyi eredménytelen befektetést követően beszüntették a kísérleti fúrásokat, mert csak friss vizet tudtak kinyerni. Már 2010 elején gazdagodott a konzorcium az XTO Energy gázipari vállalat felvásárlásával, annak reményében, hogy a cég által alkalmazott nem szokványos kitermelési módszerek segítségével hozzáférhetnek a rendkívül mélyen és elszórtan elhelyezkedő földgázforráshoz. A hazai átviteli hálózatban több fejlesztés is folyamatban van annak érdekében, hogy javítsa a hazai rendszer kapacitását és rugalmasságát. Többek között új vezetékek épülnek a jelenlegi határkeresztező pontoktól a nagyobb városokig, illetőleg a stratégiai földgáztárolókhoz, mint például a hajdúszoboszlói. A belső hálózati fejlesztések mellett négy, határt keresztező projektet is tervbe vettek, melyek célja az országok közti kapacitások bővítése, ezáltal az ellátásbiztonság javítása. Két egyirányú vezeték növelné a behozatali kapacitást Ukrajna és Szlovákia felől, míg a másik két vezeték kétirányú kapcsolatot biztosítana Romániával és Horvátországgal. Látva a gázkrízis következményeit, ezeken a leendő kapcsolatokon kívül továbbiakra is szükség van ahhoz, hogy hazánk mellett régiós szinten is megoldható legyen az ellátásbiztonság egy hasonló szituációban. Ezt célozza a MOL Nyrt. által kezdeményezett Új Európai Átviteli Hálózat Rendszere (New European Transmission System – NETS) is, amely a szomszédos, főként tőlünk délre fekvő országokkal fejlesztené és tenné rugalmasabbá a földgázszállítást.

Földgáztárolás szempontjából a két legjelentősebb előrelépés az E.ON Földgáz Storage Zrt. zsanai tárolójának a bővítése 1,34 milliárd köbméterről 2,2 milliárdra, valamint az MMBF Földgáztároló Zrt. Szőreg-1-es tárolójába történő, megközelítőleg 1,2 milliárd köbméter kapacitás betárolása volt. A januári gázkríziskor közel négy héten keresztül fennakadás nélkül tudták pótolni a kereskedelmi tárolók és nyugati behozatalok a hiányzó földgázt, míg helyre nem állt az Ukrajnán keresztül érkező orosz behozatal. Mivel a stratégiai tárolót a 2009-es gázkrízis időpontjában műszaki készültségét tekintve még nem lehetett csatarendbe állítani, szükség volt a harmadik szintű korlátozás bevezetésére. A tapasztalatok tükrében egyértelmű, hogy további fejlesztésekre van szüksége mind Magyarországnak, mind a régió országainak a támogató infrastruktúrát illetően, hogy megkötések nélkül tudják kompenzálni a kieső kínálatot hosszú távon is. Jövőbeni trendek Bár a gazdasági válság eddig nem tapasztalt visszaesést okozott mind az ipari, mind a lakossági fogyasztásban, a földgázkereslet változását továbbra is a villamosenergia-termelés, az ipari és lakossági szektor felhasználása határozza meg. A gazdasági válság következtében a 13–14 milliárd köbméterről 11–12 milliárdra csökkent hazai földgázfogyasztás, úgy tűnik, túl van a mélyponton. A növekedési ütem várhatóan egy-két éven belül érheti el a 2008-as évi földgázfelhasználás mértékét.

49

beüzemelését teszi szükségessé, mely szintén a földgáztüzelésű erőműveknek kedvezhet rövid és középtávon. Az ipari szektor várhatóan a felvevőpiac és a GDP élénkülésével párhuzamosan visszanyeri a gázkrízist és a gazdasági válságot megelőző földgázfelhasználását. A GDP fellendülése meghatározó lesz az ipari fogyasztás tekintetében, mivel a teljes ipari szektor felhasználásának legnagyobb hányadát a korábban említett öt ágazat teszi ki. A pénzpiaci bizonytalanság rendeződését követően hosszú távon további hatékonyságnövelő és bővítést célzó beruházások várhatók. A lakossági fogyasztás az elmúlt években fokozatosan csökkent. Az eddigi legmeghatározóbb befolyásoló tényezők – a napfokszámok mellett a földgáz ára, a technológiai fejlesztések és a fogyasztói tudatosság megjelenése – tovább csökkenthetik lakossági fogyasztás mértékét. A végfelhasználói hatékonyság kérdése várhatóan minimum további két-három évig napirenden marad. A kínálati oldal legnagyobb kihívása továbbra is az ellátásbiztonság fenntartása lesz. Mind a külföldről érkező szállítói vezetékek támogatása, mind a hazai és régiós hálózatok fejlesztése elmaradhatatlan alkotóeleme a következő évek energiastratégiájának.

A földgáz szerepe elsősorban a villamosenergia-termelésben nyújtott előnyei miatt növekszik a jövőben. A CCGT erőművek rugalmassága, hatékonysága, gyors beüzemelése és környezetbarát kibocsátási paraméterei ésszerű megoldást kínálnak a kiöregedett erőművek pótlására és a megújuló energiaforrások támogatására. Ezen kívül a villamosenergia-kereslet újbóli növekedése további kapacitások


50

Földgáz- és olajipar | Felül-nézetből

Készletezésből jeles

Dr. Bártfai Béla vezérigazgató, Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség



51

H

osszú távú finanszírozási modellre kellene áttérni a magyarországi stratégiai szénhidrogénkészletek finanszírozásában a készletező szövetség vezérigazgatója szerint. Bártfai Béla azt mondja, a válság miatt nehézkesebb lett ugyan a bankokkal az üzletkötés, de a készletek fenntartása természetesen továbbra is jó üzletnek számít a pénzintézeteknél. A magyar modellt egyébként világszerte példaértékűnek tartják.

A 2006-os januári gázválság után egyértelmű volt, hogy az olaj mintájára szükség van stratégiai gázkészletezésre? Ennek megteremtése egy kissé nehezebb volt. Egyrészről a Magyar Kőolaj és Kőolajtermék Készletező Szövetség nevében is benne volt, hogy kőolajat készletez vagy kőolajszármazékokat. Másrészről a gázellátás biztonságának megteremtése ugyan nem volt vitatott, de hogy milyen megoldással, milyen szervezeten keresztül, ez nyilván számos vitát váltott ki. Aztán a 2006-os válság a vitáknak hamar véget vetett, akkor rövid idő alatt elfogadta a parlament az erre vonatkozó törvényt.

Mennyire volt az egyértelmű, hogy hogyan kell ennek az üzleti részének, a finanszírozásának megvalósulni? Az analógia a kőolaj és származékai tartalékolásában rendelkezésre állt. Ez nagyon jó konstrukció. Magyarország immár 17 évvel ezelőtt a német példát vette át. Európában több ponton is alkalmazzák a biztonsági készletezésnek ezt a módszerét. Egyébként gyakran jönnek hozzánk külföldiek, Japánból, a Távol-Keletről, hogy tanulmányozzák, miként oldjuk meg ezt a kérdést. Magyarországon ennek a készletnek a fenntartása, ami súlyos milliárdokba kerülne, közvetlenül nem terheli az állami költségvetést. Nem terheli a szolgáltató vállalatokat sem, mert nem az ő pénzük van lekötve stratégiai készletekben.

Követhető a rendszer, és közvetlenül rendelkezünk azzal az olajjal, benzinnel, gázolajjal, gázzal, ami a stratégiai készleten van. Európában több más rendszer is ismert és alkalmazott, de meggyőződésünk, hogy az általunk működtetett a legelfogadottabb.

A gáznál ugye ugyanaz a helyzet, mint az üzemanyagnál, vagyis a gázfogyasztók minden egyes köbméter után befizetnek egy meghatározott készletezési díjat… …amely nem éri el a 2 forintot, 2010-ben 1 forint 87 fillér lesz. A minden évi készletezési díj mértékét akként kell megállapítani, hogy finanszírozni tudjuk a költségeinket. A készletezési díj tervezése során a mértékét jelentősen befolyásolja a várható gázfogyasztás. A 2010. évre mi magunk – nyilván konzultálva a gázszolgáltatókkal, az állami szervezetekkel, elemezve a különféle szakértő cégek előrejelzéseit és a magunk tapasztalatait – 10.9 milliárd köbméter gáz várható fogyasztásával számolunk, s erre a mértékre terveztük meg a készletezési díj véleményünk szerint alkalmazandó mértékét.

Mit kell ebből finanszírozniuk? A szövetségnek hozzávetőleg 32 milliárd forintos a költségvetése, amely az olajés a gázkészletezés összes költségét tartalmazza. Megjegyzem, hogy működésünkben a legnagyobb nyilvánosságra törekszünk, s ennek

keretében a minden évi költségvetésünk, illetve a beszámolóink a honlapunkon olvashatóak. A szövetség a hozzá beérkező készletezési hozzájárulásból fizeti a készletek megvásárlására fölvett hiteleknek a kamatait. A finanszírozás kamatai mellett a tárolási költségeket, illetve a saját működésünk költségeit kell ebből fizetni. A szövetség a reá vonatkozó törvények rendelkezései alapján nem nyereségérdekelt cég, így nem tervezünk és számolunk nyereséggel, s a készletezési díjakat is minden esetben akként állapítjuk meg, hogy az azokból származó bevétel éppen fedezze az előbb említett költségeket.

Volt arra valaha szükség, hogy nagyobb mennyiséget fel kellett szabadítani az olajkészletből? Nem. Gyakorlatok vannak, szimulált válsághelyzetek, az akkor teendő intézkedések rutinjának a megszerzése. Sajnos az utóbbi években megvolt a készletek felszabadításának az eshetősége, a rendszer készen is állt arra, hogy az ország egy pillanatig se érezze az energiahiányból adódó problémát, de szerencsére „élesre” nem fordult a helyzet.

Mennyire érdekes, népszerű a magyar példa a készletezésben? Az unió leendő tagjai – ahogy említettem – gyakran tanulmányozzák, hogyan működik a rendszerünk.

„Európában több más rendszer is ismert és alkalmazott, de meggyőződésünk, hogy az általunk működtetett a legelfogadottabb.” ©2010 KPMG Tanácsadó Kft, a magyar jog alapján bejegyzett korlátolt felelősségű társaság, és egyben a független tagtársaságokból álló KPMG-hálózat magyar tagja, amely hálózat a KPMG International Cooperative-hez (“KPMG International”), a Svájci Államszövetség joga alapján bejegyzett jogi személyhez kapcsolódik. Minden jog fenntartva.

52


„Mi is szeretnénk áttérni egy tartósabb modellre, akár kötvénykibocsátással is, de ez egy hosszabb történet lesz, s még nagyon sok munkát kíván tőlünk.”

Mi az, ami leginkább e mellett a készletezési konstrukció mellett szól ön szerint? Biztonsági készleteket képezni kell. Ez nem vitatott senki által, ráadásul az európai uniós tagságból is következik a készletképzés kötelezettsége. A kérdés, hogy miként oldja ezt meg egy ország, hogyan finanszíroztatja ezt a készletet. Hazánkban a német példán alapuló modell előnye az „elterített” tehervállalás. Tehát, hogy senkit sem egyszerre, egy összegben, vagy hosszú távú, súlyos teherként érint ez a megoldás. A központi költségvetésnek is állhatna több százmilliárd forintja a biztonsági készletekben, de ez nyilvánvalóan nem lenne előnyös. De nem fáj emiatt az olaj- és gázipari cégek vezetőinek a feje sem, mert az ő pénzük sem áll a készletekben.

Az olajkészleteket több különböző cég tartja, a földgáznál ez nyilván nem működik.

De igen, hiszen két tárolótársasággal van földgáztárolási szerződésünk. Az ország biztonsági földgázkészlete két cégnél található meg. Az E.ON zsanai tárolójában 200 millió köbméter földgázt, illetve az MMBF szőregi tárolójában 1.2 milliárd köbméter földgázt tárolunk.

A miniszter dönthet a készletek felszabadításról? Ön például tagja a haváriabizottságnak? Egy bizottság tesz javaslatot a miniszternek a válsághelyzet megállapítására, illetve a készlet felszabadítására. Nagyon szofisztikált jogi szabályozása alakult ki ennek a gáztörvény szerint. A lényeg az, hogy válsághelyzetben feláll egy bizottság, ennek tagja a szövetség is, ez a testület tesz javaslatot a válsághelyzet minősítésére, illetve a szükséges lépésekre. A szövetség tehát már a javaslattételnél is jelen van.



53

„Biztonsági készleteket képezni kell. Ez nem vitatott senki által, ráadásul az európai uniós tagságból is következik a készletképzés kötelezettsége.” Van arra lehetőség, hogy például a szomszédos országoknak segítséget nyújtsunk stratégiai készletből?

Bármelyik nagy cégcsoporttal, akár a MOL-lal, akár az E.ON-nal megállapodhatnak egy ilyen tárolásban.

Mondván, hogy egy rajz soha sincs kész. Tudjuk mi magunk is, hogy van még teendőnk számos.

Nincs. A biztonsági készlet a magyar adófizetők pénzéből jött létre, az ő biztonságukat kell szolgálnia.

Sokat jár Brüsszelbe?

Egyébként a finanszírozásunknak a jelenleg is alkalmazott módjával eddig nem volt gond, mert így is kiválóan működött. A készleteink finanszírozása nagyon biztonságos a bankok részére, hiszen fedezetként mindig rendelkezésre áll a készletek ellenértéke. Nincs probléma, ha fel kell szabadítani, el kell adni a készleteinket, akkor piaci áron kell ezt megtennünk. Tehát a hitel mindenképpen biztosítva van. Ám a pénzpiaci változásokat nekünk is figyelembe kell vennünk, ezért gondolkodunk a hitelezésnek más struktúráján, másfajta megoldásán is.

Arra lát-e lehetőséget, hogy más ország nálunk tárolja stratégiai készleteit? A törvény ezt lehetővé teszi. Kormányközi megállapodással erre minden további nélkül lehetőség van.

Lát arra lehetőséget, hogy Magyarország egy elosztó központ legyen, főleg gázban? Hogy esetleg regionális stratégiai készletezés történjen Magyarországon? Ez elképzelhető. Ez a gáz kitárolhatóságának, a kitárolás nagysága lehetőségének kérdése. Egy gáztároló megépítése nem kevés költséggel jár, de megfelelő szerződések esetén természetesen megérheti az építés mellett dönteni. Magyarország földrajzi, földtani helyzete lehetővé tenne további beruházásokat is. Ha mi ebben közreműködhetnénk, azt örömmel tennénk.

Ez felmerült már egyébként? Inkább olajban. De a gázban sem kizárt.

Ha Szerbia azt mondja, hogy szeretne egy szerb stratégiai tározót Magyarországon létrehozni… Igen, mi szívesen közreműködnénk benne. De az is igaz, hogy mi nem feltétlenül kellünk ehhez.

Nem. A tárolótársaságoknak van egy nemzetközi szervezete, ez a csoport számos konferenciát tart, és alapvetően ez a szervezet tartja Brüsszellel a kapcsolatot.

Azért kérdeztem, hívják-e, hogy megossza más tagországok szakembereivel, hogyan is kell ezt csinálni. Igen, ilyen alkalmak voltak. A magyar szénhidrogén-készletezési modell valóban példaértékű, bár a németeké még mindig jobb egy kicsit. Megmondom, miért. Ott a készletezést hosszú távú finanszírozással oldották már meg. Nem igazán előnyös – különösen nem a mai, elnehezült pénzpiaci körülmények között –, hogy mi a hosszú távú stratégiai készletet minden évben megújítandó hitelekkel finanszírozzuk. Mi is szeretnénk áttérni egy tartósabb modellre, akár kötvénykibocsátással is, de ez egy hosszabb történet lesz, s még nagyon sok munkát kíván tőlünk. Egy lehetséges kötvénykibocsátást komoly előkészítő munka, erre feljogosított cégek vizsgálata, elemzése stb. előz meg. Szervezettségünket, szabályozottságunkat, pénzügyi helyzetünket, a tárolások rendezettségét illetően mi magunk készen állunk egy ilyen elemzésre. Természetesen ugyanakkor ismerjük az egyszeri rajztanár történetét is, aki egyest írt be annak arra a kérdésre, hogy ki van kész a csendélet megrajzolásával felemelte a kezét.

A válság miatt kell átstrukturálni? Szerencsére ezért nem. Azt nem mondom, hogy a válság nem érintette a készletezést, hogy nem nehezebbek a bankokkal a tárgyalások. De más lett a kamatköltség, más lett a vizsgálat stb. is.

Pedig azért ez egy kiszámítható üzlet… Persze a bankok szeretnek, ismernek minket, túl is jegyezték az idei hiteligényünket is. De nem könnyen. Ma azért már nehezebb, mint volt akár két-három éve is.


54


Piacnyitás teljes gázzal

Dott. Cesare Cuniberto elnök, TIGÁZ Zrt.



55

A

jelenleginél kiszámíthatóbb szabályozási környezetre volna szükség a gázpiac fejlődéséhez a TIGÁZ Zrt. vezérigazgatója szerint. Cesare Cuniberto úgy véli, a magyarországi földgázrendszernek a környező országok hálózataival történő összekapcsolása regionális központtá teheti Magyarországot, ez nyilvánvalóan jelentős új befektetésekre sarkallhatja a már ma is jelen lévő külföldi szakmai befektetőket.

Milyen érdemi változásokat hozott egy egyetemes szolgáltató életében a 2008-as, teljes gázpiaci nyitás? Igaz, hogy megjelent az új gáztörvény, és ezzel párhuzamosan jelentős újításokat vezettek be a magyar piacon, de igazából a hatását nagymértékben a 2009-es évben fejtette ki, és azt a liberalizációs folyamatot teljesíti be, amely már pár évvel ezelőtt elindult. A piacnyitás természetesen minden piaci szereplő számára nagyon jelentős lehetőséget kínál. A konfliktus is növekszik a piacon, ugyanakkor a kínálat is megindul. Úgyhogy ez mindenképpen lehetőséget is jelent, hiszen a gázszolgáltatóknak mindenképpen arra kell törekedniük, hogy állandóan új szolgáltatásokkal jelenjenek meg a piacon. A liberalizáció ugyanakkor arra is megadta a lehetőséget, hogy Magyarország egész területén jelen legyünk. Természetesen a TIGÁZ-nak a szerepe meghatározó a magyar piacon, és ezért nagyon figyelünk az egyetemes szolgáltatás piacára, hiszen az minden lakossági fogyasztó számára rendelkezésre áll, és a háztartási fogyasztók is dönthetnek, hogy mikor kívánnak kilépni vagy egyáltalán kívánnak-e kilépni a szabadpiacra. A nem lakossági fogyasztók piacán jelentős a verseny, ezek a fogyasztók már dönthetnek arról, hogy melyik szolgáltatót választják. Mi évek óta dolgozunk azon, hogy a különböző kereskedelmi kínálatunkat bővítsük, erősítsük. Ez természetesen minden piaci szegmensre vonatkozik. Ezeknek az alapja néhány nagyon egyszerű elv. Tiszteletben tartjuk a fogyasztót, olyan értelemben, hogy a figyelmünk, célkitűzésünk központjában az ügyfél van. Korrekt módon kell eljárnunk. Átláthatóan.

De természetesen olyan kereskedelmi termékeket is ki kell találni, amelyek a fogyasztó igényeire szabottak és kellőképpen rugalmasak. Az új törvény lehetővé tette ezt, valamint azt is, hogy diverzifikálni tudtuk a gázbeszerzési portfóliónkat. Az ebből származó előnyöket a végfelhasználónak is fel tudjuk kínálni. Sajnos ez az egész változás olyan időszakban következett be, amikor kirobbant a krízis, és az árak nagyon volatilisek. 2008 volt az az év, amikor borzasztóan megindult a kőolaj ára, ez mindenképpen hatott a végfelhasználói árra.

Egyes szakértők szerint a magyarországi gázpiacon objektív okokból aligha lehet valódi verseny. Ön mennyire tartja helytállónak ezt a megállapítást? Nem így látom, és a helyzet folyamatosan változik, de ehhez időre van szükség. Mi magunk, a TIGÁZ, diverzifikáltuk a beszerzési portfóliókat jelentős mértékben. Ettől az évtől mi már nem csak egy forrásból szerezzük be a gázt. Ez természetesen nagyobb rugalmasságot, nagyobb biztonságot jelent, ezért a piacot is más formulákkal tudjuk megkínálni. Egy biztos, ha liberalizálódik is a piac, amire szükség lenne, az az, hogy mindenkire azonos szabályok vonatkozzanak, olyan értelemben, hogy minden piaci szereplő azonos játékszabályokkal tudjon dolgozni. Ezen még szükséges javítani, mert a fogyasztókat olyan helyzetbe kell hozni, hogy a különböző ajánlatokat össze tudják hasonlítani.

Milyen alternatív beszerzési forrásokkal tudnak számolni? Ma már nyugati, illetve keleti irányból is érkezik gáz Magyarországra, 2009-ben pedig megnőtt a nyugati irányból történő

behozatal. Magyarország tehát egy kicsit kiegyensúlyozottabb helyzetben van ma már, mint a korábbi években volt. Korábban elsősorban keleti irányból jött a gáz Magyarországra. Ugyanakkor a tárolók is új lehetőségeket kínálnak, hiszen ebben az évben elkészült a stratégiai tároló. Tehát ez mind olyan tényező, ami az ellátásbiztonságot erősíti, és elősegíti annak a lehetőségét is, hogy több beszállítóval dolgozzunk.

Tehát a forrásoldalon adottnak tekinti a verseny feltételeit? Ez mindenképpen egy jó kezdetnek tekinthető. Azt is halljuk, hogy a Földgázszállító Zrt., vagyis a szállítóvállalkozás arra törekszik, hogy összekapcsolja az országos rendszert más rendszerekkel. Nagyon sok olyan projekt van, aminek az a lényege, hogy alternatív forrás jöjjön be az országba. Néhány ezek közül már el is indult vagy elkészült. Tehát tényleg elmondhatjuk azt, hogy pozitív irányba változik a környezet.

A másik fontos tényező a szabályozási környezet. Megfelelőnek tartja a szabályozási körülményeket, amelyek között az egyetemleges szolgáltatóknak és a szabadpiaci kereskedőknek működni kell? Ha a jogszabályi környezetet nézzük, és ha általános keretről beszélünk, akkor elmondhatjuk, hogy megfelelő. Ami talán nem megfelelően működik, az a végrehajtási rendeletsorozat. Továbbra is az a helyzet, hogy pontatlan, nem egyértelmű a szabályozás. Nagyon sokszor utólagosan kapjuk meg ezeket a szabályokat, rendeleteket, nem előzetesen. Ez arra kényszerít bennünket, hogy nagyon sokszor bizonytalan környezetben dolgozzunk, és amikor megjelenik egy-egy határozat vagy rendelet,


56


annak teljesen váratlan a hatása. Ezt mindenképpen egy súlyos jelenségnek tartjuk, amit meg kellene szüntetni. Ugyanazt az átláthatóságot kellene biztosítani, amit elvárnak tőlünk az ügyfelek irányába és a kereskedők között. Ez igaz a szabadpiacra és az egyetemes szolgáltatásra egyformán, de ugyanakkor az elosztási társaságokra is. Az közismert, hogy mindegyik tradicionális magyar gázszolgáltatónak kettős tevékenysége van. Az egyik a kereskedelmi, a másik a pedig az elosztási. Az elosztó társaságok – például a miénk is – nagyon nagy területen működnek. Ők biztosítják minden kereskedelmi vállalkozás vonatkozásában az elosztási tevékenységet. De ezen a területen is sokkal pontosabb szabályozásra lenne szükség.

Ez a szabadpiacon vagy az egyetemes szolgáltatásban jelent ön szerint nagyobb kockázatot?

Biztos, hogy az egyetemes szolgáltatás szempontjából jelent nagyobb kockázatot, hiszen a szabályozó hatóság arra tud jobban hatni. Csakhogy az egyetemes szolgáltatási környezet, a hivatkozás, az összehasonlítási alap a szabadpiac számára. Igazából meg tudja határozni a szabadpiaci tevékenységet is. Brüsszelnek az energiapiaci liberalizációval az egyik fő célja az volt, hogy hatékonyabbá tegye az energiaágazat működését, ezáltal alacsonyabbak lehetnek az árak.

Hatékonyabban működik ma egy gázszolgáltató Magyarországon, mint öt-hat évvel ezelőtt? Igen. Már sok év eltelt azóta, hogy megjelent a direktíva, és ha megnézzük, hogy egyes országokra milyen hatást gyakorolt, nagyon nagy a különbség. Magyarországon talán az az enyhítő körülmény, hogy viszonylag gyakorlatlanok és fiatalok vagyunk ebben a környezetben.

Más országokban a liberalizáció már korábban elindult, és hát ezért konszolidálódott a helyzet. De természetesen ezt nem szabad alibiként használni, gyorsan meg kell oldani azokat a problémákat, amik jelentkeznek a piaci működésben. Magyarországon a legnagyobb gondot abban látom, hogy nincs egy biztos szabályozási környezet. Mert minden játékot úgy lehet rendesen játszani, hogy előre megmondják, mik a játékszabályok, és nem úgy, hogy az ember már elindult egy úton, és időközben mindig valaki megtalálja a módot, hogy módosítson. Mindig a fejünk fölött lebeg egy olyan valami, hogy na vajon hat hónap múlva mi történik, milyen lesz a kormány, ez a kormány mit fog dönteni. Mindig látjuk, megvan annak a kockázata, hogy hirtelen intézkedéseket hoznak, és így egyszerűen nem lehet tervezni. Nem szabad elfelejteni, hogy ez egy magas kockázatú tevékenység. Nagyon kicsi az árrése a tevékenységnek.



Jelentős az árfolyamkockázat Magyarország esetében, hiszen itt még nem euróban dolgozunk. Az alapanyagár-kockázati kitettség is nagyon jellegzetes volt az elmúlt másfél évben. Nagy a hőmérséklet-kockázat is, már Magyarországra sem jellemző az a régi nagyon hideg tél, ezért a gázértékesítés is csökkent. Nagyon sokszor, még ma is, az árakat olyan elméleti értékesítési mennyiség alapján határozták meg, amit nem tudunk értékesíteni. Sok probléma halmozódott fel, és ezt a helyzetet kell kezelnünk. Azt is megértjük, hogy néha a politika olyan döntéseket hoz, amelyek népszerűtlenek a gázszolgáltatók számára, hiszen megpróbálják védeni az állampolgárt. De ha nem foglalkoznak egyáltalán a vállalkozásokkal, akkor egy idő után maga a befektető is felteszi a kérdést: továbbra is érdemes-e befektetni az országba? Egyrészt nagy felelősségtudat kell, másrészt pedig türelem, hogy megtaláljuk a megoldást ezekre a problémákra.

Ha a szabályozási kockázatokat máról holnapra kizárnánk a rendszerből, akkor lenne ennek érezhető hatása az árakban? Mindenképpen, hiszen a kockázatkezelésnek költsége van. De ez csak elmélet, mert a földgázpiacról van szó, és ha az alapanyagot nézzük, Magyarország teljesen a külső környezet kezében van. Ismert az árfolyamprobléma, és valójában ezért nehéz csökkenteni az árakat. Ha elindulna egy gazdasági fellendülés, és Magyarország is megerősödne, akkor nyilvánvalóan ezek a kockázati tényezők csökkennének, és ennek meglenne a pozitív hatása.

Magyarországon hihetetlen nagy a földgáz felhasználási aránya a fűtésben, illetve a villamosenergiatermelésben is. Mit gondol, a jövőben ez növekedhet még? A jelenlegi helyzet egyértelműen pozitív az ország számára, hiszen tudjuk, hogy a földgáz az egyik legtisztább energiaforrás.

Könnyen elérhető termék, hiszen az ország már kiépítette a szükséges infrastruktúrát, és az elején is mondtam, hogy az ország nagyon sokat tesz az ellátásbiztonság fokozása érdekében. Ez mindenképpen egy pozitív tényező. Úgy gondolom, hogy ez még egy kicsit javulhat. De miután már nagyon nagy a részesedése a földgáznak, ez nyilvánvalóan erőteljesebben fokozódik majd. Esetleg az ipari felhasználás emelkedhet, ha az ország megerősödik, és ismét növekszik az ipari invesztíció. Úgy gondolom, hogy a lakossági szektorban jobban oda kell figyelni a belső készülékek kérdésére, olyan értelemben, hogy ezeknek javuljon a minősége. Kettős céllal, egyrészt, hogy a biztonsági szempontokat is erősítsék. Ugyanakkor például a TIGÁZ részéről odafigyelünk az energiatakarékosságra is. Mert az sem igaz, hogy mindenáron abban vagyunk érdekeltek, hogy fokozzuk az értékesítést. Hiszen ha az ügyfelünk több gázt fogyaszt, mint amire ténylegesen szüksége van, akkor elégedetlen lesz, és ha a fogyasztó elégedetlen, az csak problémát jelent. Mi arra törekszünk, hogy energiamegtakarítási tanácsokkal megkeressük a fogyasztókat, hogyan tudja csökkenteni ezt a tételt. Új termékeket is kínálunk. Mi azt szeretnénk, ha az ügyfelünk, fogyasztónk bízna a társaság tevékenységében. Az elkövetkező években erre a területre jelentős befektetésekkel készülünk.

Milyen lehetőségét látja egy visegrádi vagy egy közép-európai, balkáni szervezett gázpiac kialakulásának?

57

és ez mindenképpen pozitív lesz. Magyarország nagyon helyesen ennek megfelelően indult el, és úgy gondolom, hogy az új környezetben központi szerepet tölthet be. A tárolókapacitás itt sokkal nagyobb, mint a környező országokban, és ha válsághelyzet van, akkor ők Magyarországhoz fordulhatnak segítségért. Ha ezt tovább erősítjük azzal, hogy a szállítóhálózatokat összekötjük a környező országokéval, az mindenképpen tökéletes megoldás lesz. Természetesen az egész szcenárió akkor lenne teljes, ha a Nabucco vezeték megvalósulna.

Teremthet új befektetési lehetőségeket ennek a gázelosztó központnak a kialakítása? Mi reménykedünk abban, hogy a helyzet és a rendszer összességében javul. De az ENI csoport mint befektető már nagyon régóta van Magyarországon, és az itteni jelenlétüket stratégiai jelenlétnek tartjuk. Tudatában vagyunk annak, hogy vannak kedvezőbb és kedvezőtlenebb időszakok. Hát ez az időszak, amit most élünk, nem a kedvezőek közé tartozik. De miután mi szakmai befektetők vagyunk és nem pénzügyiek, ezért természetesen minden kínálkozó lehetőséget meg kell ragadnunk. A Magyarországon lévő többi szolgáltatóról is el lehet mondani, hogy nagy nemzetközi befektetői csoport áll mögöttük, és erős a jelenlétük a többi európai országban. Mindegyikünk arra fog törekedni, hogy a szinergiánkat megragadjuk.

Az új uniós direktíva mindenképpen azt segíti elő, hogy az Európai Unióhoz tartozó tagállamok egy egységes piacot alakítsanak ki. Az új direktíva 2011-től előirányozza a szállítórendszerek összekötését, illetve szorosabb együttműködést a regulátorok, tehát a hatóságok körében. Ez mindenképpen elősegíti az integrációt a térségben. Valószínűleg az egyes európai országok önállósága kismértékben csökken. Inkább közös döntések születnek,


58


Piacosodás

Koncz László vezérigazgató-helyettes, Fővárosi Gázművek Zrt.



59

A

z egyetemes szolgáltatásban kialakult árképzési rendszernek időt kell hagyni a működésre, mert ezzel egészségesebbé válhat a magyar gázpiac – mondja a Fővárosi Gázművek Zrt. vezérigazgató-helyettese. Koncz László szerint a fogyasztókon és a szabályozáson múlik, átalakul-e a jelenlegi piaci struktúra, felnőnek-e, megerősödnek-e az új piaci szereplők.

Magyarországon rendkívül nagy a földgáz részesedése az energiahordozókat tekintve. Baj, hogy így van? Bajnak talán nem nevezném, de nem biztos, hogy szerencsés. Főként azért nem, mert a földgázellátás nagy részben egyirányú, az oroszországi forrásoktól függünk. Sokkal kevesebb lenne a megoldandó probléma, ha ez egy diverzifikáltabb ellátással valósulhatna meg, akkor talán nem is gondolkodnánk annyit ezen a kérdésen. A földgáz, mint energiahordozó a mai kor sajátja, és a következő tíz, húsz, harminc évben is meghatározó szerepe lesz. A fűtési piacon korábban az olaj, előtte a szén korszaka volt, a mostani korszaknak azonban a földgáz az egyik fő energiahordozója. Ezért ki kell használnunk ezt a hullámot.

Van néhány szakértő, aki úgy véli, a földgáz túlságosan drága ahhoz, hogy a konvektorokban tüzeljük el otthon. Mit gondolnak erről? Mi, akik abból élünk, hogy földgázt vásárolunk és adunk el – illetve, ha kitekintünk a hasonló szerepben lévő vállalatokra is –, természetesen máshogy látjuk ezt a dilemmát, nem feltétlenül értünk egyet a vélekedéssel. Ebben a kérdésben is, mint sok másban, alapvetően a piacnak kell kimondania az értékítéletet. Ha a piac úgy diktálja, hogy égessük el a konvektorokban, akkor elégetjük.

Persze tudjuk jól közben, hogy a piac működését különböző érdekek befolyásolhatják, és ez nem csak magyar sajátosság. A földgázt más, fejlettebb országokban is használják közvetlenül hő előállítására, vagyis nem csupán távhőrendszerekben alkalmazzák fűtőanyagként. Úgy gondolom, alapvetően nem baj, hogy a földgázt közvetlenül is használjuk hő előállítására. A jövő, a fejlődés iránya azonban egyértelműen az, hogy a földgázt alternatív energiával kombináljuk, adott esetben földhővel, napenergiával.

Mennyire tekinthető kiforrottnak a jelenlegi piaci modell, szabályozási környezet? Hátravan még egy nagy lépés ez év július elsejétől, amikortól a 20 és 100 köbméter/óra közti teljesítménylekötéssel rendelkező fogyasztói szegmensnek kötelezően piacra kell lépnie, azaz el kell hagynia az egyetemes szolgáltatást. Ez hozhat magával bizonyos változásokat, amellyel lezárul a piacnyitás többéves folyamata, ettől kezdve minden feltétel adott lesz a hosszú távra tervezhető szabadpiaci mechanizmusok működéséhez. Az egyetemes szolgáltatás azonban valószínűleg a későbbiek során is megmarad, s már látszik, hogy a háztartási és a háztartás jellegű fogyasztói csoportot fogja érinteni. Azon fogyasztóknak, akik nem sorolhatóak ide, a szabadpiacon kell beszerezniük a szükséges földgázmennyiséget.

„A földgáz, mint energiahordozó a mai kor sajátja, és a következő tíz, húsz, harminc évben is meghatározó szerepe lesz.”

A gázpiac szereplőinek körét tekintve viszont biztosan nem ez a végleges állapot. Elég, ha arra gondolunk, hogy korábban azért nem lehetett keleti irányból földgázt behozni Magyarországra, mert kevés volt az átviteli kapacitás. A gazdasági krízis és a nagy nyugateurópai konszernek gázfeleslege miatt ez hirtelen megváltozott, jelenleg nyugatról nehéz gázt importálni. A piacnyitás kezdetétől eltelt időszak túl rövid volt ahhoz, hogy azt mondhassuk, nyugvópontra jutottak volna a dolgok. A 2004-es liberalizáció kezdetétől eltelt néhány évben is annyi minden történt. Némelykor a hatósági szabályozások változtattak a gázbeszerzés rendszerén, máskor a krízis következményei hoztak változást, mindeközben a fogyasztók is – fokozatosan és ugyan kismértékben, de – kezdték felismerni a piac kínálta lehetőségeket.

Mennyire jók, vagy mennyire nem a piaci feltételek? A FŐGÁZ egyetemes szolgáltató is, és szabadpiaci kereskedelemmel is foglalkozik. Azt gondolom, az a piaci modell, illetve szerkezet, amely Magyarországon mára kialakult, megteremtheti a lehetőségét egy jól működő gázpiacnak. Ennek feltétele azonban, hogy a szabályozó hatóság és a politika csak a szükséges esetekben és mértékig kontrollálja a szereplők működését, így biztosítva a kialakult struktúra további fejlődését, finomhangolását. Jelentősen megbolygatta a kialakult állapotot és máig érezzük a negatív hatását annak a politikai döntésnek, amely 2008-ban megváltoztatta a közüzemi árszabályozást. Akkor az árképzésbe elismerni nem engedett


60


olajár-emelkedési hatás kompenzációját még évekig – tehát még az idén is és jövőre is – a fogyasztók törlesztik. Ezzel felborult az az egyensúly, amely megalapozta volna a kiszámíthatóságot, valamint további vitákat és elszámolási nehézségeket gerjesztett. Egy másik példa a nyugati entry kapacitáselosztás körül jelenleg kialakult helyzet, amely arra vezethető vissza, hogy a piaci működést, azon belül az árviszonyokat alapjaiban meghatározó döntések születtek megfelelő iparági egyeztetés, egyetértés nélkül. A szabadpiacnak természetesen vannak olyan részei, amelyek nem kiszámíthatóak, és üzleti kockázatot jelentenek, ezzel tisztában vagyunk, számolunk vele, megpróbáljuk kezelni. A szabályozási kockázat azonban a gázgazdaságban ennél sokkal komolyabb, nagyobb feladatot jelent és a kezelése is sokkal bonyolultabb, sok esetben egyáltalán nincs is rá lehetőség. Az elmúlt években mindig nagyobb volt, mint az üzleti kockázat, és sokkal nagyobb mértékben befolyásolta a folyamatokat, döntéseket, mint szabad lett volna.

A kialakult egyetemes szolgáltatási árszabályozást jó modellnek tartom, a szabályozó, a jogszabályalkotó és az ipar egyetértésén alapul. Negyedévente, pontosan meghatározott feltételekkel képezzük az árat, teszünk javaslatot a tarifaváltozásra. Erre a mechanizmusra lehetne alapozni, kiszámítható és ösztönöz is a költségek csökkentésére, ami a fogyasztói árakban is megjelenik. Ha megvalósulnak a tervezett szállítórendszer-fejlesztések – tehát elkészül a romániai csatlakozás, majd az összeköttetés Horvátország, Szlovákia irányába és később Baumgartenen keresztül esetleg könnyebben hozzá lehet jutni a nyugati forrásokhoz is, illetve megépül egy olyan vezeték, ami a független keleti forrásokhoz való hozzáférés lehetőségét is megteremtheti –, akkor egy nagyon jól működő, a likviditását egyre növelő magyarországi gázpiac fejlődhet ki.

Mennyire jó a piaci oldal? Mennyire tartalmaz növekedési lehetőségeket? A lakossági piacon a fogyasztáscsökkenés már a gazdasági válság előtt elindult. Ez arra vezethető vissza, hogy néhány év alatt jelentősen nőtt a gázár, egyre csökkent az állami támogatás mértéke, illetve a szabályozás is felismerte, hogy hosszú távon nem lehet elvonatkoztatni a lakossági árakat a világpiaciaktól. Elindultak azok az államilag támogatott fűtéskorszerűsítési, szigetelési beruházások, amelyek a fogyasztáscsökkentést segítették. Ehhez társult még a gazdasági válság kényszerítő hatása is.

Lehet azt mondani, hogy egy egészséges modell felé haladunk?

Mekkora volt a fogyasztáscsökkenés a lakossági piacon? Amennyiben általában beszélünk gázfelhasználásról, melyik területet tartja igazán perspektivikusnak, melyik az, ahol 10–15 éves távlatban jelentősebb fejlődés várható?

Úgy gondolom, igen. Néhány éven belül minden adott lesz ahhoz, hogy egy megfelelően működő gázpiac kialakuljon.

A krízis előtt már 7–8 százalékos fogyasztáscsökkenést tapasztaltunk. A válság erre még kb. 10 százalékot rátett.



61

„Nem jelentős az ügyfélmozgások száma még úgy sem, hogy létezik a piacon több ajánlat.” Még mindig nem látszik, mi lesz a vége, de úgy gondolom, 20 százalék köré tehetjük. A nagyüzemi szektorban is hasonló mértékű csökkenést tapasztaltunk, mint a háztartási fogyasztók körében, de véleményem szerint itt áll vissza a leghamarabb a fogyasztás a válság előtti szintre, hiszen a szolgáltatások és az üzemek nagy része talán rugalmasabban képes reagálni a keresletre, és aztán gyorsabban is fejlődik, ha a gazdaság újra beindul. A gázfelhasználás növekedésére elsősorban az erőművek esetében lehet erőteljesebben számítani, hiszen ők a távhő mellett, villamos energiát is termelnek. Az ország távhőigénye adott, amit mindig meg kell termelni, azonban mindaddig, amíg a piaci igényeket kiszolgáló villamos energiát értékesíteni tudják, az erőművi gázfelhasználás növekedni fog. Sokszor olvashatunk arról, hogy a krízisnek nemcsak negatív hatása lehet, hiszen rákényszeríti az embereket, a vállalatokat olyan döntések meghozatalára is, amelyeket egyébként nem tennének. Ezek a döntések valószínűleg hosszú távú hatásúak. Gondolok itt például arra, hogy egy cég, amely most visszafogni kényszerül a költségeit, olyan beruházást hajt végre, amely energiamegtakarítást jelenthet számára. Ez a megtakarítás megmarad a fejlődési fázisban is, növeli a hatékonyságot és csökkenti a fajlagos energiafelhasználást. Ahol a gázt technológiai célra használják, ott a jövőben alapvetően a gazdasági helyzettel lesz összefüggésben a fogyasztás alakulása. Magyarországon még egyáltalán nem, illetve nagyon csekély mértékben használunk a közlekedésben földgázt, ez még lehet egy potenciál. A FŐGÁZ néhány éve próbálkozik a földgázalapú közlekedés elterjesztésével, elsősorban Budapesten, sajnos eddig kevés sikerrel.

Lát olyan szabályozási témát, amelyet 3-5 éven belül, vagy ha úgy tetszik, a következő kormánynak mindenképp meg kell oldani? Ahogy már említettem, a mostani árszabályozás működési módjának, a kialakított árszabályozásnak időt kell hagyni, hogy bejáratódjon. Ezenkívül vannak még olyan kérdések, amelyekkel foglalkozni kell. Ilyen, talán legfontosabb kérdés a csökkenő gázmennyiség tendenciája, amely nemcsak az egyetemes szolgáltatást, hanem a földgázelosztást is jelentősen érinti. Ezek olyan tevékenységek, ahol a rendszer úgy működik, hogy van egy kötelezően előírt szolgáltatás, és az energiahivatal azt vizsgálja, hogy ezt a szolgáltatást milyen költségszinten lehet elvégezni, majd ehhez engedélyezi az elérhető árbevételt. Ha csökken a mennyiség, ugyanazt a szükséges elismert állandó költségtömeget kisebb mennyiségre lehet ráosztani, ennek pedig az a vége, hogy fajlagosan többet kell fizetni. Amennyiben marad a csökkenő földgázfelhasználás, akkor ezt sürgősen kezelni kell, hiszen nemcsak egy-egy cég gazdálkodását érinti, hanem mindegyikét, sőt még kapcsolódik a villamosenergiatermeléshez is. A másik, szintén részben a krízishez kapcsolódó feladat a kinnlevőségek kezelése. Az elmúlt években igen drasztikusan megnőtt azon számlák aránya, amelyeket nem fizettek ki. Hogy lehet ezt a jelenséget az árakban kezelni? Minden fogyasztó fizesse a nem fizetők miatt megnövekedett költségeket? Vagy olyan rendszer legyen, ami csak azokat érinti, akik nem fizetnek? Nehéz és sokakat érintő kérdések. Jelenleg az előbbi megoldás működik, azzal a korlátozással, hogy a szolgáltatók maguk is jelentős mértékben hozzájárulnak a kinnlevőség

kezeléséhez a saját eredményük terhére, értékvesztés elszámolásával vagy leírással.

Számít a piaci viszonyok átrendeződésére? Meglepő módon a fogyasztók jelentős hányada nem a várt intenzitással reagált a piaci jelenségekre, a piac kínálatára, ezért rövid távon nem számítok átrendeződésre. A piac működéséhez két dolog mindenképpen kell: eladó és vevő. Ha az árrés, az elérhető nyereségtartalom a piacon nő, akkor egyre több kereskedő fog megjelenni, hiszen lesz miért versenyezni. Ez a fejlődés már látszik nálunk is. A vevői oldalon azonban még igen kicsi a rugalmasság, a váltási hajlandóság, még annak ellenére is, hogy krízis van, és mindenki magasnak tartja a földgáz árát. Nem jelentős az ügyfélmozgások száma még úgy sem, hogy létezik a piacon több ajánlat. A FŐGÁZ például megtakarítást segítő szolgáltatásaival is jelen van a lakossági a piacon, mégis, azt tapasztaljuk, hogy a fogyasztók meglehetősen kis része érdeklődik ezek iránt. Tehát, ha a fogyasztók megtanulnak élni ezekkel a lehetőségekkel, akkor sokkal gyorsabb változások mehetnek végbe a piacon. Ha elkészülnek a már említett infrastrukturális keretek, és meglesz az a lehetőség, hogy más forrásból is lehet gázhoz jutni, akkor nagyon hamar nőhet a likviditás, új termékek jelenhetnek meg, nőhet a kínálat. A fogyasztói magatartás pedig – ahogy ezt láthattuk a távközlésben vagy a kötelező gépjármű-biztosítási piacon – fokozatosan változhat. Ezért úgy gondolom, hogy hosszú távon a piaci viszonyok átrendeződésében nagy szerepe lesz a vevői érdekeknek, a fogyasztói döntéseknek.


62


Ázsia diktál

Mosonyi György vezérigazgató, MOL Nyrt.



63

A

koppenhágai klímakonferencia fontos mérföldkőnek tekinthető, ahol végre először született konszenzus arról, hogy az éghajlatváltozás nemcsak hogy „maga a valóság”, hanem azt tényleg az emberi szén-dioxid-kibocsátás okozza, s amelynek potenciális következményeit vissza kell tudnunk fordítani. A további előremozduláshoz azonban az energetikai környezet kiszámítható szabályozottságára és befektetőbarát környezetre lenne szükség. Világos iránymutatást vártak a szén-dioxid-piacok jövőbeni alakulására vonatkozóan, hogy a következő évtizedekre tervezni tudjanak – mondja Mosonyi György, a MOL vezérigazgatója. Úgy véli, az olajipar rendkívül gyorsan fog reagálni a válság utáni gazdasági élénkülésre, ahogyan a recessziós hatások is elsőként ezen a piacon mutatkoztak meg.

Amikor kinevezték a MOL vezérigazgatójának, egy interjúban azt mondta, azért kell a MOL-nak a regionális konszolidáció élére állni, hogy amikor a nagyok a régió felé fordulnak, akkor a vállalat tárgyalási pozícióban legyen. Eltelt nagyjából másfél évtized, a nagyok azonban mintha nem érdeklődnének a térség iránt. Miért? Nagyot fordult a világ azóta. A kis, különálló vállalatok az egyes országokban önmagukban nem maradhattak versenyképesek, nem volt gazdaságos az üzemméretük, nem volt meg az a know-how, ami hosszú távon versenyképessé tette volna őket. Mindez a nyereségesség, a hatékonyság szempontjából lett volna fontos. Ugyanis ha egy cég nem hatékony, annak hiába nincs versenytársa, nem tud tőkéhez jutni, mert nem kap támogatást a piacokon, nem érdekes a befektetők számára. A régióban lévő társaságok állami cégek voltak, és az államnak nem volt arra pénze, hogy az egyes finomítókból nyereséges üzemeket, nemzetközileg is versenyképes társaságokat alakítson ki, betömje a lyukakat. Ezért kell összefogni, amivel el lehet érni egy gazdaságos üzemméretet. Mindezt csak országhatárokon átnyúlóan lehet megvalósítani. A másik oldalról pedig önmagunkban kell hatékonyabbá válni, ami külön-külön nem megy, mert ahhoz tőke kell. Modernizálni kell a technológiát és minden mást is. További tényező, amely a helyzetet alapvetően megváltoztatta, hogy

leértékelődött ennek a régiónak a súlya. A globális szénhidrogén-iparban az igazi növekedés nem Európában, és azon belül nem ebben a régióban valósul meg. Noha még mindig jobbak a lehetőségek, mint Nyugat-Európában, a növekedési potenciál sokkal nagyobb a Távol-Keleten, Kínában vagy Indiában, mint itt. A közép-európai cégek összefogásukkal, konszolidációjukkal felzárkóztak hatékonyságban, elérték a nagyok színvonalát. Így a bejövő nagy globális cégek kiskereskedelmi hálózata nem tudott tovább fejlődni, nem volt igény arra, hogy az értékláncban továbblépjenek. Tehát nem szálltak be a finomításba, mert ahhoz már nem volt elég nagy lehetőség a régióban. Elmentek inkább a Távol-Keletre, Kínába, Indiába, a KözelKeletre, és ott építik a finomítóikat.

Ez azt is jelenti, hogy a MOL számára, vagy a megerősödött és felzárkózott regionális olajcégek számára, hogy nekik sincs tovább komoly növekedési potenciál ebben a térségben? Természetesen nem hasonlítható a növekedési potenciál Kínáéhoz, de a közép-európai államoknak – Lengyelország déli részétől egészen a horvátországi tengerpartig, beleértve Romániát – jelentős a lemaradása motorizációban. Az egy főre eső üzemanyag-fogyasztás és az 1.000 főre eső autók száma kisebb, mint NyugatEurópában. Ebből a szempontból mindig van növekedési potenciál, de ha valaki globális játékos, akkor tud súlyozni. Én nem tudok választani Kína és Közép-Európa között.

A gazdasági válság hatásai mennyire mélyen, milyen hosszú távon hatnak a regionális piacon? Az biztos, hogy a válság múlásának első jelei a szénhidrogéniparban is meg fognak jelenni, hiszen a gázolajfogyasztás és a globális szállítási teljesítmény szorosan összefüggnek egymással. Ezt lehetett látni, a középpárlatpiacok villámgyorsan összezuhantak, amint csökkenni kezdtek az igények a GDP visszaesésével. Amikor a fellendülés igazán beindul, akkor ugyanezek a folyamatok várhatóan hasonló módon, de ellenkező előjellel játszódnak majd le. Az, hogy mikor, makrogazdasági kérdés, legkevésbé az olajipartól függ. Gyakorlatilag két táborra oszlik a világ. Az egyik tábor azt mondja, hogy a kibocsátott likviditás olyan államadósságba kergette bele az országokat, amelynek az eltüntetése vissza fogja vetni a gazdasági növekedést, mert ki kell szívnia a hiteleket a gazdasági szférából. Államokat, saját magukat kell finanszírozni, emiatt nagyon nehéz lesz fejlesztési tőkéhez jutni, s így lassú lesz a növekedés. A másik tábor azt mondja, hogy ha okosan és szépen lassan lépnek ki az államok ezekből az ösztönző lépésekből, tehát a pénzbőség megteremtéséből, akkor a gazdasági növekedés lassan el tud indulni. Véleményem szerint ez az a kérdés, ami pillanatnyilag nyitott. Mint ahogy ma még az is nagy kérdés, hogy vajon a kínai növekedés képes-e magával húzni a globális növekedést. Vajon a kínai gazdaságösztönző intézkedések elég


64


robusztusak-e ahhoz, hogy azt fenn tudják tartani. Nagy kérdés továbbá, hogy Amerika mit kezd a nagy államháztartási hiányával, képes-e azt továbbra is finanszírozni. Olajipari szempontból mindezeknek az a jelentősége, hogy az energiaszektor növekedési kilátásai szoros összefüggésben vannak a világgazdasági helyzet alakulásával.

Elképzelhetőnek tartja, hogy az egyes világgazdasági régiók más-más pályán indulnak majd el a válság elmúltával? Óriási különbségek vannak a régiók között, de külön kell választani a volumetrikus kérdéseket és az árréskérdéseket. Az árrések globálisak. Általában mindenkinek egyformán magas vagy alacsony az árrése, van valamelyes különbség az OECDországok között, de alapvetően a nyugat-európai országokon belül a tőzsdei jegyzések alapjai határozzák meg az árréseket. Hiába van növekedés mondjuk Közép-Európában volumetrikusan, ha a várakozásoknak megfelelően a kereslet fokozatosan

elkezd növekedni a recesszió után, ez nem biztos, hogy árrésnövekedéssel fog járni. Azt ugyanis a globális keresletkínálat fogja meghatározni, legalábbis az adott nagyobb régiót tekintve, nem csak Közép-Európát figyelembe véve.

Tehát nem kizárt, hogy Európa gazdasága hiába áll talpra, ha mondjuk az ázsiai növekedés megtörik, az a térség olajcégeinek ugyanolyan rossz lesz, mint ha az ázsiai piacon működnének? Ez elsőre így működik. Jövedelmezőség szempontjából egyértelműen az árrés határozza meg alapvetően a nyereségességet. Mindig azt szoktuk mondani, hogy a mi eredményünket nyolcvan százalékban külső hatások határozzák meg. Éppen ezért nagyobb kihívás számunkra, hogy miként alakul a globális gazdasági helyzet: hogyan alakul a gazdasági növekedés a különböző régiókban, és ez hogyan hat az árrésekre. Nagyon érdekes jelenség volt 2009-ben például, hogy elvált egymástól a kőolaj és a termékek ármozgása, ami elsősorban a finomítókat büntette. Az OPEC fegyelmezett módon keresletkorlátozással

fel tudta tornázni az árát a 70-80 dolláros szintre, ami számukra már elfogadható szint volt. Ugyanezt nem tudta megcsinálni a finomítói üzlet, amely sokkal megosztottabb piac.

Az elemzők egyetértenek abban, hogy ez a 70–75 dolláros árcentrum lehet az, ami 2010-ben jellemző lesz. Viszont a Nemzetközi Energiaügynökség attól tart, hogy a nagy olajtermelők visszafogják a kutatási költéseiket, ami viszont ellátási problémákhoz, ezáltal gyors és drasztikus árnövekedéshez vezethet a válság elmúltával. Egyet tud érteni ezzel? Ez a kérdés szorosan összefügg azzal, hogyan alakulnak a globális igények, és itt előjön a klímaváltozás kérdése. Két párhuzamos tendencia van: a kőolaj területén egyre kevésbé férnek hozzá nagy nemzetközi vállalatok a készletekhez, mert az államok gyakorlatilag korlátozzák a hozzáférési lehetőségeket. Ennek következtében azokhoz a mezőkhöz kell hozzányúlni, amelyek költségesek, ezáltal rendkívül erős a költségnyomás a kőolajárakra. A két tendencia egymást erősíti: költségnövekedés a hozzáférhető



mezőknél, és a kőolajtermelő országok igénye a folyamatosan magas árakra. Ugyanakkor viszont egyértelmű a szén-dioxid-kibocsátás visszafogására irányuló törekvések miatt a fosszilis energiák, illetve az azokból származó termékek iránti kereslet csökkenése. Tehát ilyen értelemben hiába van egy nyomás felfelé a kőolajárakban, a termékárakban ez nem jelenik meg. Megint csak a downstream üzlet lesz nagy gondban, elsősorban azok a cégek, amelyek ki vannak téve a globális túlkínálatnak. Hiszen Kínában, Indiában és a Közel-Keleten túlkínálat kezd kialakulni, és ez vissza fog hatni Amerikára.

Nyersolaj- vagy terméktúlkínálatra gondol? Termékre. Ez súlyosan érinti a finomítói ipart, főleg Észak-Amerikában és Nyugat-Európában, ahol a tengerparti finomítók a leginkább ki vannak téve a globális versenynek, a visszafelé jövő termékáramoknak. Viszont különbség lesz a benzinben, illetve a gázolajban. Valószínűleg a benzinben megmarad a túlkínálat, a dízelben viszont marad a hiány, hiszen ahogy a GDP kezd nőni, nő az igény a szállítási ágazatban is, ami növekvő gázolaj felhasználást jelent, amit a megújuló üzemanyagok nem tudnak pótolni. Tehát lesz egy visszafelé áramló középpárlati export a Közel-, illetve a Távol-Keletről, Európa és Amerika felé. A szén-dioxid-kibocsátás egyértelműen azt mutatja, hogy a földgáz fel fog értékelődni. Ilyen értelemben itt sokkal kevésbé érvényesül a protekcionizmus, tehát hozzá lehet férni a földgázmezőkhöz, még a legprotekcionistább olajállamokban is. Ehhez szükséges a technológia, kell a piac is, meg a kapcsolat. Ugyanakkor a nem hagyományos gáztermelés Amerikában sikertörténet. Ennek révén Amerika megelőzte Oroszországot gázkitermelésben.

fennmarad hosszabb távon, a marginális finomítók kiesnek. Ezzel szűkül a kínálat, amitől emelkednek az árrések, tehát újabb ciklus kezdődik, amelyiknek van alja, és van teteje. Volt öt év, ami a finomítás szempontjából „aranykornak” minősíthető. Valószínűleg most egy ciklikus mélypont körül vagyunk, de ebből majd megint felfelé megyünk. Hiszen látnivaló, hogy a Shell, a BP és számos más cég eladja az európai finomítóit. Akik megvették, azok most nem tűnnek túlságosan nyereségesnek, tehát átalakítják a finomítókat terminállá, depókká. Készülnek arra, hogy más Európán kívüli forrásokból jönnek a termékek, amihez terminálokra van szükség, de finomításra nem. Tehát megint csak arról van szó, ahogy kiesik a finomítói kínálatból az a kevésbé hatékony szegmens, amely a túlkínálatot fenntartja, abban a pillanatban beszűkül a kínálat, a kereslet emelkedése pedig felviszi az árréseket.

Azzal, hogy a gázpiac elkezdett másként mozogni, alkalom nyílhat, hogy legyen önálló világpiaci gázár, ahogyan azt sokan nagyon régóta szeretnék? Nagyon sokan spekulálnak erre, hogy az olajárakhoz történő indexálás meg fog szűnni, és a spotpiacon tőzsdei jegyzés alapján kialakuló, önálló gázár lesz. Ez ellen nagyon sokan hadakoznak természetesen, főleg a termelők. Mivel megváltozott a gázüzlet dinamikája, úgy tűnik, ennek egyre nagyobb az esélye. Az LNG a növekvő amerikai keresletet volt hivatott kielégíteni, azonban az új gázkitermelési technológiák miatt Amerikában mégsem kell az LNG. Ebből következően az LNG-nek piacot kell találnia, amire szerencsére Európának szüksége van. Az LNG ideális arra, hogy megteremtse a spotpiacot, tehát ilyen értelemben szerintem meg fog szűnni az indexálás.

Mi lehet az árközpont? A szakma meg tudja becsülni, hogy hol van az a határ, amikor a marginok már visszahatnak? Ez egy ciklikus iparág. Tehát, ahogy ez a nyomás a finomítói mardzsinokon

Véleményem szerint az árcentrumot alapvetően az LNG-piac fogja meghatározni. Ez a kérdés azonban nagymértékben függ attól, hogy a gáz milyen szerepet fog kapni az elektromos

65

áram termelésében. Egyértelműen kimutatható, hogy Európa például tudná teljesíteni a teljes szén-dioxid-csökkentés vállalását, ha a szenet kiváltaná földgázzal. De ez azt jelenti, hogy növekszik a földgázigény és vele a függőség is.

Ha már a klímaváltozás szóba került, megkerülhetetlen a megújuló üzemanyagok kérdése. Mire számít ezen a területen? Mindenféle elemzés azt hozza ki végeredményként, hogy a szén-dioxidkibocsátás elvárt csökkenéséhez hozzá tudnak járulni a bioüzemanyagok, de nem tudják kiváltani a fossziliseket, hanem csökkentik azok arányát. Ilyen értelemben a kihívás az, hogy a fosszilist általában mi váltja majd ki a közlekedésben. De ez egy 30–50 éves távlat, hiszen a mostani jelzések szerint az elektromos autók aránya 2020-ra hat százalék lesz a világban. Tehát ilyen értelemben ez még nem a megoldás. Ugyanakkor azt kell mondanom, ha megtalálják azt az energiatárolási módszert, ami közel egyenértékű a fosszilis üzemanyagok energiatároló kapacitásával, akkor valószínűleg az áram lesz az a hosszú távú megoldás, amely kiváltja a fossziliseket. De mondom még egyszer, ez egy 30–50 éves távlat.

Kell-e ön szerint a vezető olajvállalatoknak globális szinten ma azzal foglalkozniuk, hogy mit fognak csinálni akkor, ha már nem hat, hanem harminchat, negyvenhat vagy még nagyobb lesz az elektromos járművek aránya? Egyértelműen kell, és ezért volt a szakma némileg csalódott Koppenhága kapcsán. Azt vártuk, hogy a klímacsúcs után tisztábbá válik a kép azzal kapcsolatban, hogy milyen számokkal, milyen paraméterekkel dolgozhatunk a gazdasági kalkulációk elvégzésekor. Nekünk az a problémánk, hogy 15–20–30 évre kell előre terveznünk. Viszont ehhez tudnunk kell, hogy milyen környezetre számíthatunk, kell egy szén-dioxid-ár, kell egy világos jövőkép. Most ez nem született meg Koppenhágában, pedig hasznos lett volna.


66


Regionalizálódó gázpiac

Stephan Parthier igazgatósági elnök, E.ON Földgáz Storage Zrt.



67

A

magyarországi földgázfelhasználás alapvetően a villamosenergia-termelésben a gázüzemű erőművek számának, beépített teljesítményének következtében növekedhet az E.ON Földgáz Storage Zrt. igazgatósági elnöke szerint. Stephan Parthier úgy véli, a piaci folyamatok ki fogják kényszeríteni a regionális együttműködést a kelet-közép-európai térségben.

Milyennek látja a szabályozási környezetet Magyarországon a gáztározás és -szolgáltatás biztosítása szempontjából? A törvényi szabályozás nagyon jelentős Magyarországon, főként a gáztárolás területén. Ismert, hogy a magyar háztartások hozzávetőlegesen 90 százaléka használ gázt, ezért a szabályozás és az energiapolitika legfontosabb feladata a gázellátás biztonságának fenntartása a magyar fogyasztók számára, amelyet sokáig tulajdonképpen egyetlen szereplő bonyolított. A szabályozás az áron alapul, ami azt jelenti, a cégünknek négyévente közölnie kell költségeit, amely alapján azután a szabályozó dönt, rögzítve ezzel a gáztárolók használatának feltételeit. Úgy véljük, a jelenlegi állapot rövidesen megváltozik, mert a piaci környezet a magyar gázpiac liberalizációjának és a szomszédos országokkal való egyre szorosabb kapcsolatok hatására átalakul. Jelenleg három országgal van összeköttetése Magyarországnak, Ausztriával, Ukrajnával és Szerbiával, de léteznek vezetéktervek, amelyek Romániával, Horvátországgal, később Szlovákiával és végül Szlovéniával kötnék össze az országot. Ezen erősödő kapcsolatoknak köszönhetően Magyarország nem lesz többé elszigetelt piac, hanem részévé válik a regionális piacnak, amelyen egyre nagyobb verseny alakul ki, és ez azt jelenti, hogy a gázellátás egyre rugalmasabbá válik.

Továbbá Magyarországon is megjelent egy új társaság a gáztárolás területén, az MMBF Zrt., amely a stratégiai tárolást végzi, de kereskedelmi célokat is szolgál. Úgy gondoljuk, ilyen új környezetben a tárolói tarifa szabályozása fenntarthatatlan, mert számos szereplője van a piacnak, és valódi verseny folyik a rugalmasság biztosításáért, ezért a szabályozásnak jóval piacorientáltabbá kellene válnia.

Ez azt jelenti, hogy valódi verseny van a gáztárolás területén a régióban? Lényegében igen, és mi hiszünk is ebben. Egy példa: van vezeték nyugati irányból, Baumgartenből, ez egy elosztó központ, ahol egyre likvidebb a kereskedelem, és mind több kereskedő társaság megy oda és vásárol vagy ad el gázt. Vannak olyan kereskedők, amelyek aktívak a magyar és az osztrák piacokon is, lehetőségük van üzleteket kötni Baumgartenben, ezenkívül a magyar tárolókat is használhatják, elősegítve ezzel a piac rugalmasságát. Erre mindaddig lehetőségük nyílik, míg van lekötött szállítói kapacitásuk Magyarország és Baumgarten között. Úgy látjuk, az ilyen típusú üzletek száma növekszik, emiatt pedig verseny alakul ki köztünk és a Baumgartenhez közeli gáztárolók között. Egy másik példa pedig a magyar piacon az MMBF és köztünk kialakult verseny.

Ezek alapján úgy látom, egy sokkal inkább a versenyen alapuló piaci környezet van kialakulóban Magyarországon a gáztárolás területén.

Meg tudja jósolni, hogy a piaci verseny hatására a fogyasztók számára hogyan alakulnak a gázárak? A gáztárolás költsége az egyik alapeleme a fogyasztói áraknak. Jelenleg elég vegyes a helyzet Magyarországon, létezik ugyanis az úgynevezett egyetemes szolgáltatás, amely részben jelenleg is szabályozott az ár szempontjából, de nagy változás történt 2009-ben azzal, hogy megszüntették a közüzemi piacot, és érezhető a liberalizációs törekvés. Ha tényleges verseny alakul ki a fogyasztók ellátása területén, az áraknak is változniuk és javulniuk kell. A piaci árak csak akkor versenyképesek, ha a lánc minden elemének ésszerű ára van. Így tehát nem látok esélyt arra, hogy ha megszűnik a tárolói tarifa szabályozása, akkor rendkívüli mértékben megemelkednének az árak, mivel az érintett társaságok versenyképesek szeretnének maradni ár szempontjából is.

A kormányok általában csökkenteni szeretnék a gáz árát, néhány szakértő viszont úgy véli, a verseny egyre magasabb árakat eredményez. Mit gondol, van erre esély a közeljövőben?

„Ha tényleges verseny alakul ki a fogyasztók ellátása területén, az áraknak is változniuk és javulniuk kell. A piaci árak csak akkor versenyképesek, ha a lánc minden elemének ésszerű ára van.” ©2010 KPMG Tanácsadó Kft, a magyar jog alapján bejegyzett korlátolt felelősségű társaság, és egyben a független tagtársaságokból álló KPMG-hálózat magyar tagja, amely hálózat a KPMG International Cooperative-hez (“KPMG International”), a Svájci Államszövetség joga alapján bejegyzett jogi személyhez kapcsolódik. Minden jog fenntartva.

68


Úgy hiszem, az az állítás, miszerint a verseny egyre magasabb árakat okoz, nem igaz. Olyan sajátos helyzet jellemző a piacunkra, amely miatt a gáz ára a mai napig nem éri el a világpiaci szintet. Ennek oka, hogy a magyar gázárakat mindig is szabályozták, politikai okok miatt a piaci szint alatt tartották. Most azonban több piaci elem bevezetésére van szükség, ezt követeli az Európai Unió az energiadirektívákon keresztül, és ezt követeli meg az IMF is a pénzügyi támogatásért cserébe Végül nem marad más alternatíva, mint hogy fellazítsuk a létező kereteket, és elmozduljunk a piaci versenyen alapuló rendszer irányába. Az átmenet kihívást jelent, különösen egy olyan országban, amely jelenleg nehéz gazdasági helyzetben van. A kormány és a politikusok felelőssége megoldást találni a problémára. Mi, az energiaipar és az energiatársaságok csak hozzájárulhatunk Magyarország gázellátásához – ám azt az éppen

aktuális piaci áron vesszük –, hogy versenyképes, biztonságos és fenntartható gázellátást biztosítsunk. Ugyanakkor mindezt csak úgy tehetjük meg, hogy közben ésszerű bevételhez jutunk a beruházásainkból. Ha ezt biztosítani tudjuk, akkor úgy vélem, a rendszer működni fog.

Említette, hogy beruházásokra van szükség a jövőben. Milyen típusú és mértékű beruházásokat ért ezalatt? Épp most fejezte be az E.ON Földgáz Storage zsanai gáztárolójának bővítését. Ezzel a beruházással a tárolókapacitásunkat 3,6 milliárd köbméterről 4,2 milliárdra növeltük. Ez jelentősnek mondható más országokkal összehasonlítva. Románia piaca ugyan nagyobb a magyarnál, 16–17 milliárd köbméter éves szinten, de a tárolókapacitása mindössze 2,5–3 milliárd köbméter.

Mintegy 35 milliárd forintot költöttünk a beruházásra, ennek oka, hogy úgy hisszük, a jövőben további igény lesz a régióban a tárolókra. Tehát nem csupán a magyar igények kielégítése volt a cél, hiszen látjuk, hogy Magyarország jól ellátott tárolókkal. Hiszünk abban, hogy az országok között egyre erősödő kapcsolatok és a Magyarországnál gáztárolók tekintetében kevésbé fejlett országokban – például Szerbia, Horvátország és Románia – még várható növekedés a gázkereslet területén. További lehetőségeink is vannak Zsanán, és vannak terveink Nyugat-Magyarországon is, itt szintén fejlesztéseket tervezünk. Ottani tárolónk, Pusztaederics, földrajzi elhelyezkedése pedig kiváló, ha figyelembe vesszük a szomszédos országokkal egyre erősödő kapcsolatokat.

Lát esélyt egy regionális gázpiac létrehozására?



69

„Mi, az energiaipar és az energiatársaságok csak hozzájárulhatunk Magyarország gázellátásához – ám azt az éppen aktuális piaci áron vesszük –, hogy versenyképes, biztonságos és fenntartható gázellátást biztosítsunk.” Igen. A probléma, amelyet ehhez meg kell oldani a régióban, az, hogy itt a mai napig szigorúan szabályozott piacok működnek. Nemcsak Magyarországon, de Romániában és Horvátországban is. Amíg az egyes országokat eltérő szabályozás és nagy politikai befolyásolás jellemzi, komoly kihívásnak számít egy valóban közös piac kialakítása, ahol például Romániából gázt lehetne szállítani Magyarországra, és még távolabbra, például Horvátországba. Úgy hiszem, a politika és az Európai Unió támogatja majd az ilyen típusú piaci környezet kialakítását.

Kié lehet a vezető szerep, az üzleti vagy a kormányoldalé? Úgy hiszem, szükség van a kormányoldal akaratára és támogatására, hogy létrejöhessen egy olyan keret, amely támogatja a piacok integrációját, ennek érdekében pedig csökkenteni kell a szabályozás körét. Látjuk, hogy a piaci feltételek mind közelebb kerülnek egymáshoz Európában. A németországi gázpiac egyre átláthatóbbá válik, de ugyanígy Hollandiában és Nagy-Britanniában is. A német, a holland és az angliai árszabás mind jobban közeledik egymáshoz, mert a gáz és az ajánlatok kereskedelme egyre egyszerűbbé válik. Úgy gondolom, ez az a fejlődési út, amely ide is elér majd. Ugyanakkor látnunk kell – legalábbis mostanáig –, ebben a régióban nincs érdemi választási lehetőség, leginkább az orosz gáz dominál. Ha például az LNG eljut ide a horvát Krk szigeten keresztül, az további forrást jelenthet. Ha a két nagy gázvezeték – a Déli Áramlat és a Nabucco – megépül, az más forrásokból újabb gázt biztosítana.

Említette a földgáz jelentőségét a magyar energiaforrások terén. Mit gondol, hogyan alakulhat ez a jövőben? Úgy gondolom, a földgáz továbbra is döntő fontosságú marad a magyar energiaellátásban. A villamosenergiaellátás szempontjából a folyamatban lévő projektek révén a részesedése a jövőben növekszik. Sok minden azon múlik majd, hogy az elektromos áram ára miként alakul, jelenleg ugyanis nagy mennyiségű áramot importál Magyarország. Nézetem szerint a most épülő erőművek képesek lesznek áramot is exportálni Magyarországról. Ha tehát ez adott, és ha politikai szempontból is támogatják a megújuló energiaforrások arányának növekedését – például a szélenergia-projekteket, amelyekhez, mivel azok nem tudnak állandóan ugyanannyi áramot előállítani, szükség van más rugalmas energiaforrásra, s erre a gáz nagyon alkalmas –, tovább nőhet az igény a gázerőművekre, ez pedig biztosíthatja a gáz vezető szerepét az energiaforrások között.

Az pedig, hogy ezt milyen módon tudjuk kompenzálni, például az áramtermelés terén, nos, az számos tényezőtől függ. Jelenleg az ipari termelés a gazdasági válság hatására jelentősen csökkent, bár reményeink szerint nemsokára növekedésnek indul, vagy legalábbis visszaáll a korábbi szintre. Úgy hisszük, hogy összességében a gázfelhasználás Magyarországon már nem növekszik nagymértékben és elértünk egy szintet, amely szerintünk fenntartható piaci szint.

Az egyedi fűtés területén is számít növekedésre? A földgáznak manapság jelentős szerepe van Magyarországon, részben a gázfűtés, részben a távfűtés miatt. Ugyanakkor az energiahatékonyság nem túl magas, ennek a jövőben növekednie kell. Amikor az energiaárak elérik a piaci szintet, az emberek valószínűleg átgondolják, hogyan javíthatnának az energiahatékonyságon. Ez hatással lehet a gázfelhasználásra is, így azt várjuk, hogy ezen a területen csökken majd a felhasználás.


70


Együttműködési kényszer

Dr. Zsuga János vezérigazgató, FGSZ Földgázszállító Zrt.



71

A

regionális energiapiacok kialakulása lassú folyamat lesz, de megállíthatatlan az FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója szerint. Zsuga János azt mondja, a gázpiacok olyan mértékben átalakultak, hogy igen nehéz hosszú távra megbecsülni az igények alakulását, a magyar rendszer azonban az évi húszmilliárdos fogyasztást is képes kiszolgálni, tehát ellátásbiztonsági kockázatok ezen az oldalon nincsenek.

Az elmúlt években – részben a gazdasági válság hatására – szinte minden gazdasági ágban történtek olyan változások, amelyek miatt sokan korszakváltásról beszélnek. A gáziparban is beszélhetünk ilyen korszakhatárról? Ez elég komplex kérdés. Az nyilvánvaló, hogy semmi nem lesz olyan 2009. január után, mint volt, több szempontból sem. Technikailag sem és gázpiacilag sem. Először is, a 2009. januári események mindenkit nagyon gyorsan rádöbbentettek arra, hogy az ellátást diverzifikálni kell. Most a gázellátásról beszélünk. Másodszor – és ebből a szempontból is fordulópont 2009 januárja –, nagyon sok fogyasztó elgondolkodott azon, hogyan tudná a gázt más energiahordozóval helyettesíteni. Tehát hogyan tudná lecserélni a földgázt, illetve hogyan tudná a gázellátási portfólióját minél diverzifikáltabban beszerezni. A harmadik – és ennek a hatását igazából nem látjuk –, ténylegesen gazdasági válság volt az elmúlt években, illetve gazdasági válság van, ami rányomja a bélyegét a fogyasztásra. Azt egyelőre nem lehet megmondani, hogy ennek hosszú távon milyen hatása lesz, hiszen nyilvánvalóan látszik, Magyarországon a legnagyobb fogyasztói kör, a lakosság vett vissza a legmarkánsabban a fogyasztásából. Ez döntően abban nyilvánul meg, hogy sokkal kevesebbet fogyaszt, például alacsonyabb hőfokra melegíti fel a lakását. Általánosságban sokkal kevesebb fűtési célú energiát használ. Ez hozzávetőlegesen 15-20 százalék a számítások szerint. De ezzel együtt azt gondolom, technikai szempontból a gázellátás hosszú távú műfaj. Az ezekre a kérdésekre, problémákra adott válasz

is sokféle megoldást szülhet, de az biztos, hogy a diverzifikálás technikai fejlesztéseket tesz szükségessé. Tehát csővezetékek kiépítését, illetve a meglévő infrastruktúra egy más típusú felhasználását igényli. Eddig klasszikus volt a szállítóvezeték-pár kombináció működtetése a szezonális fogyasztás tekintetében. Úgy gondolom, ez inkább a vezetékből vezetékbe történő szállítás irányába tolódik majd el. Ez viszont megváltoztatja a gáztermelők piaci pozícióját, illetve megváltoztatja a gázipari elosztó központok létjogosultságát. Ilyen például a Baumgarten hub. Most fordult elő először, hogy Nyugat-Európa felől olcsóbb földgázt lehetett hozni, mint Kelet-Európa felől.

Ha részleteiben nézzük a dolgot, a diverzifikálás szándéka értelmes cél Magyarország esetében? Arra gondolok, hogy van egy geográfiai helyzet. Másként: mit jelent Magyarország esetében a diverzifikáció? Ezt a dolgot csak egy módon lehet nézni, mégpedig stratégiai szemüvegen keresztül. Közismert, hogy Magyarországon rendkívül magas a gáznak mint primer energiahordozónak a felhasználási aránya, ez idővel valószínűleg mérséklődik. De nem képes olyan markánsan csökkenni, hogy ne ez maradjon a vezető energiahordozó. Egy ilyen helyzetnek a feloldását egyetlen egy dolog jelentheti, ha Magyarország minél több forrásponttal, vezetékes kapcsolattal rendelkezik. Hiszen a gáz kötött pályás szállításra ítélt termék. Még akkor is, ha van LNG. Mivel azonban Magyarországnak nincs tengerpartja, így csak kötött pályán

érkezhet a földgáz. Ez azt jelenti, hogy miután az ilyen vezetékek nagyon hosszú időre épülnek, itt 20, 30, 50 évről beszélhetünk, mind a megtérülés, mind a felhasználás tekintetében. Most kell megépíteni azokat a vezetékeket, amelyek majdan az energiaellátás biztonságát szolgálják és csökkentik a kiszolgáltatottságot. Hiszen ne felejtsük el, ha egy vagy két pontból lehet földgázt hozni Magyarországra, akkor ennek az egy vagy két pontnak Magyarország energiapolitikája kiszolgáltatott, és ez mindenre kihat, vagyis nemcsak a földgázra, hanem az áramra is. Tehát ha nincs versenyhelyzetben Magyarország, akkor nincs alkupozícióban sem. Hozzáteszem, úgy véljük, Magyarország önmagában nem tudja ezt a problémát megoldani. Megteheti azokat a lépéseket, amelyek összekötik a szomszédos országok vezetékrendszereivel a magyar földgázszolgáltató rendszert, de egy regionális problémáról beszélgetünk. Tehát Magyarországnak is, a régiónak is az az érdeke, hogy a kelet–nyugati irányú szállító útvonalakat egy észak–déli irányú folyosó is keresztezze előbb-utóbb, hiszen így a valóságban is el lehet érni a régió összes földgázpiacát, az Északitengertől az Adriai-tengerig. Azt hiszem, ez hozza el azt, hogy gáz versenyez gázzal Magyarországon. Ez egyrészt ellátásbiztonságot, másrészt mindenképpen árversenyt jelent majd, ami – ha nincs kartell – egyszer majd jót tesz a fogyasztóknak. De azt látni kell, ez nem rövid távú dolog. Mindezek mellett feltételezzük, hogy nemcsak Magyarországon, de regionális szinten is megépülnek ezek az összeköttetések. Egyébként Magyarország ezen a területen mindenképpen vezető helyen van, hiszen 2010-ben adjuk át a román és a horvát vezetéket.


72


„A piacnyitás az én olvasatomban azt jelenti, hogy minden fogyasztónak lehetősége van mástól földgázt venni. Tehát ez egy lehetőség, egy jogi környezet.”

Úgy gondolom, hamarosan épülni kezd a szlovák, szlovén vezetékrendszer is, erről folynak a tárgyalások. Tehát Magyarország minden szomszédos országgal össze lesz kötve. Ezzel megteremtődik a piactér Magyarország számára, csak áru kell bele. De az én tapasztalatom azt mutatja – tanulmányozva az összes európai piac működését –, ahol piac épül, ott előbb-utóbb áru is lesz.

A piacnyitás elméletileg már lezárult, van egy kialakult szabályozási környezet. Ez mennyiben jelent más jellegű feladatot mondjuk a rendszerirányító számára? Egyáltalán, átalakította-e érdemben a magyar gázrendszer működését a liberalizáció? Nem. A piacnyitás az én olvasatomban azt jelenti, hogy minden fogyasztónak lehetősége van mástól földgázt venni. Tehát ez egy lehetőség, egy jogi környezet. Azt kell megnézni, hány fogyasztó élt a piacnyitás adta lehetőséggel. Valószínűleg megdöbbennénk, százalékos arányban milyen kicsi ez a szám: vagyis, hogy hányan használták ki azt a lehetőséget, hogy más kereskedőtől olcsóbban szerezzék be a fogyasztásukhoz szükséges földgázt, felvállalva természetesen ennek a kockázatát is. Azt kell mondanom, hogy jogszabályilag át kellett alakítani a rendszer működését, hiszen több kereskedő lett, de csupán néhány tíz, amennyiről beszélünk, nem pedig több száz. Ennek fő oka, hogy Magyarországon nem változott meg a földgázforrások megjelenési helye. Tehát most is döntően orosz földgáz érkezik az országba. Azonban egy érdekes jelenségnek lehetünk szemtanúi, van, aki kötött áron tudja megvenni ezt a földgázt – mondjuk a

legnagyobb hazai kereskedő –, és megjelentek kisebb kereskedők, akik a „spotpiacon” tudnak olcsóbb földgázt kínálni a magyar fogyasztók számára. Hangsúlyozom: kínálni. Ehhez kell a fogyasztó, aki ezt meg kívánja vásárolni. Úgy gondolom, ez egy nagyon lassú folyamat, például Németországban több év alatt 1 százalékos mértéket ért el. Lassú, de feltartóztathatatlan folyamat egyébként, csak nem szabad összekeverni a teljes piacnyitást azzal, hogy jogilag adottak a teljes nyitás feltételei. Ez lehetőség, s innentől kezdve mindenkinek a saját döntése, él-e vele vagy sem.

Vannak-e olyan modellek, amelyek alapján a rendszerirányító be tudja lőni, milyen ütemű és milyen jellegű fejlesztésekre van szükség? Vannak-e fogódzók a tervezéshez, és ha igen, mik ezek? Ez is egy nagyon összetett dolog, amelynek két fő eleme van. Az egyik az, hogy a kereskedők 15 évre előre várható szállítási igénye alapján kell fejleszteni a rendszert. De ki tudja azt előre megmondani, hogy 15 év múlva lesz-e ilyen vagy olyan kereskedő, és kik lesznek ezek. Kettő: ezeknek a beruházásoknak rendkívül nagy a bizonytalansága, mondjuk 50 százalék. Ezért úgy gondolom, a másik lába egy ilyen sztorinak a rendszerirányító tapasztalata. Ez így elég egyszerűen hangzik, hogy tapasztalat, hiszen mit ér az olyan tapasztalat, amely szabályozott viszonyok között teremtődött meg, a versenypiacon senki nem látja a jövőképét. Ez nagyon nehéz kérdés. Ennek ellenére a rendszerirányítót törvény kötelezi, hogy tervezzen, minden második évben csinálunk egy fejlesztési tervet, s azt

leadjuk az energiahivatalnak. Természetesen, mint mondtam, egy csővezetékrendszer úgy épül ki, hogy 15-20 évre előre gondolkozunk, ezért olyan átmérőjű csöveket javaslunk megépíteni, amelyek fedezik az általunk prognosztizált hosszú távú igényeket. A hivatal döntése az, hogy ezt elfogadja-e, ebben az esetben bekerül a tarifába. Vagy azt mondja, nem ért vele egyet.

…és a rendszerirányító még mindig dönthet úgy, hogy saját kockázatára megépíti az adott vezetéket. Eddig bejött, amit prognosztizáltunk, de ez nem garancia arra, hogy a jövőben is így lesz. Ez olyan, mint a tőzsde. De úgy gondolom, ha csak szakmai szemszögből nézem a technikai rendszert, akkor a magyar rendszer jelenlegi kiépítése – és ez különösen igaz a horvát és a román vezeték létrejöttével – hosszú ideig tudja fedezni a magyar fogyasztói igényeket. Ha arról beszélünk, milyen ellátásbiztonságot akarunk kialakítani, ha javítani akarjuk Magyarország ellátásbiztonságát, kimondottan a biztonság szemszögéből, akkor még két vezeték hiányzik, a szlovák és a szlovén. Onnantól kezdve Magyarországnak nincs szüksége újabbnak a kiépítésére. Természetesen joggal merül fel a kérdés a Nabucco és a Déli Áramlat esetén, hogy akkor miért kell mégis megcsinálni. Erre az a válaszom – és már évek óta mondom –, minél több olyan vezeték megy át egy országon, amely ilyen mértékben gázipari kitettségű, annál nagyobb az adott ország biztonsága. Ez nem létszükséglet, de javítja az ellátásbiztonságot.



Milyen mértékben számol a rendszerirányító a földgáz új felhasználási területeivel – mint például a közlekedés –, amikor 15-20 éves prognózist készít? Mennyire vizsgálja azt az FGSZ, hogy a földgáznak az energiapiaci szerepe hogyan alakul évtizedes távlatban? 2020-ig próbáljuk elemezni a piacot. Jelenleg olyan 11–12 milliárd köbméter közé saccoljuk a magyar fogyasztást éves szinten, ez 13–14 között volt a válság előtt. Ne felejtsük el, hogy időközben átalakultak a lakosság fogyasztási szokásai. Tehát a lakossági fogyasztás csökken. Hogy ezt kompenzálja-e, vagy meghaladja-e az új gázerőművek építése, ezt ma még nem lehet megmondani. Hiszen számos erőműtervet adtak le hozzánk, de ezek jelentős része olyan határidőt jelöl meg, amely már elmúlt. Tehát egyszerűen nem valósultak meg arra a határidőre, és még az előkészületeit sem látjuk ezeknek a projekteknek. Így aztán nehéz megmondani, mennyire növelnék a fogyasztást. Úgy gondolom, az a prognózis, amely 18–20 milliárd

köbméter közé tette a magyar fogyasztást 2020-ra, valószínűleg túlbecsült. De hozzáteszem, a jelenlegi rendszer ezt a 20 milliárdos fogyasztást is ki tudná elégíteni.

Ha a magyarországi gázrendszert nézzük, a fizikai rendszert, illetve a működési környezetet, hol lát, lát-e egyáltalán érdemi működési kockázatot? Attól függ, mi az érdemi kockázat. Ez egy műszaki rendszer, amelyben mindig lehet meghibásodás, ez nyilvánvaló. Ha azt vesszük kockázatnak, hogy bármelyik gázforrás kieshet – beleértve a belföldi gázforrásokat is, vagy nevezzük nevén a dolgokat, az oroszok egy vita után ismét megszüntetik a gázellátást Ukrajnán keresztül –, akkor azt gondolom, a következő években a magyar gázellátást nem fenyegeti veszély. Szerintem valós kockázat ebben a rendszerben nincs.

Az áram esetében formálódik a regionális piac, komoly együttműködések vannak a térség országai között. A gáz esetében ön szerint elérhető közelségben van egy regionális piac?

73

Ebben nagyon szeretnék optimista lenni, a válaszom igen. Egyébként, ha reális vagyok, azt mondom, középtávon ez nem lesz egyszerű. Ennek vannak objektív és szubjektív okai. A szubjektív oka az, hogy a régió országai viszonylag nehezen akarnak együttműködni egymással, ennek több, a történelmi múltban gyökerező oka van. Úgy gondolom azonban, ez szép lassan oldódik. Tehát ahhoz, hogy a régió megtanuljon együttműködni, ki kell venni a történelmi – nem gázipari – frusztrációkat, és akkor működni fog. Az unió azt tartja az egységes piac kialakulása egyik legnagyobb gátjának, hogy az adott nemzetek, országok közötti infrastruktúrának mi az igénybevételi rendje. Tehát egy rendszerirányító képes blokkolni bármelyik külső kereskedőnek a hozzáférését. Azt gondolom, ez egy jó hosszú folyamat lesz. De mint az EU többi részét, ezt sem lehet majd megállítani. Csak az első lépések viszonylag döcögősek.


Megújulóenergia-ipar

76

Megújulóenergia-ipar | Regionális kitekintés

Herczeg Sándor

„Bár egyelőre a középkelet-európai térségben inkább csak bilaterális energiagazdasági együttműködések indultak el – mint például a regionális árampiacok, a megújuló energia és energiahatékonyság területén történő együttműködés –, elkerülhetetlen a megújulóenergiaiparágak fejlődésével együtt járó, a szomszédos országok közötti folyamatos szakmai, technológiai és politikai együttműködés.”

Lassú közeledés A megújulóenergia-iparág fejlődésének és térhódításának növekedése világszinten továbbra is előrevetíthető, számos kormány új jogszabályokat léptetett érvénybe, a megújulóenergia-termelésre vonatkozóan egyre több állami szintű célkitűzés jelenik meg. Válaszként a pénzügyi válságra több kormány további gazdasági ösztönzőkkel támogatja a jövőben is a zöldmunkahelyek létrehozását, a fejlett országok mellett ma már a fejlődők is egyre meghatározóbb szerepet játszanak a megújuló energiák gyártásában és telepítésében, folyamatos növekedést biztosítva az iparágnak. Herczeg Sándor, a KPMG energetikai és közüzemi tanácsadó csoportjának menedzsere a megújulóenergia-ipar alakulását tekintette át közép-kelet-európai viszonylatban.

A

válság hatásaként csökkenő befektetések és szűkülő pénzügyi források ellenére a kormányok legalább a válságot megelőző szinten próbálják tartani a megújulóenergia-szektor támogatását, mert az ipar és a társadalom számára jelentős gazdasági és környezeti hasznot hajt a recesszió alatt is, és fontos tényezővé válik, amikor a gazdasági felélénkülés következtében az energiapiacnak ki kell elégítenie a gyorsan növekvő energiaigényeket. A megújuló energia ágazatának két jelentős motorja – az éghajlatváltozás negatív hatása csökkentésének és az energiabiztonság növelése – céljának elérése folyamatosan kiemelt tényező, ennek érdekében a megújulóenergia-

ágazat olyan lehetőséget ajánl megoldásként, amely az eredeti célok elérésén túl ösztönzi a gazdasági fejlődést és a munkahelyteremtést is. Ma még inkább csak lehetőség, de a közeljövőben elkerülhetetlen kötelezettség lesz a régiók megújulóenergia-iparágának fejlődésével együtt járó regionális energetikai együttműködés további növelése. Bár egyelőre a közép-kelet-európai térségben inkább csak bilaterális energiagazdasági együttműködések indultak el – mint például a regionális árampiacok, a megújuló energia és energiahatékonyság területén történő együttműködés –, elkerülhetetlen a megújulóenergia-iparágak fejlődésével



együtt járó, a szomszédos országok közötti folyamatos szakmai, technológiai és politikai együttműködés. Koppenhága üzenete Mint ismeretes, a hosszadalmas politikai egyeztetések után elfogadott klímamegállapodás görbe tükröt tartott a világgazdasági és politikai vezetői, de egyúttal a környezetvédő és zöldszervezetek elé is, mindenki elégedetlenül ment haza Koppenhágából. A koppenhágai megállapodás szerint: – a Föld éghajlatának melegedését 2 Celsius-fok alatt kell tartani, hogy a szélsőséges időjárásváltozások mértéke ne növekedjen megállíthatatlanul; – 2012-ig rövid távon a fejlett országok 30 milliárd dollárral támogatják a fejlődő országok felkészülését a klímaváltozásra;

– 2020-ig évi 100 milliárd dollárt fordítanak a fejlődő országok támogatására egy külön alapon keresztül (amennyiben a fejlődő országok klímapolitikáját átláthatóan hajtják végre); – legkésőbb 2010 végére (a Mexikóvárosban tartandó következő klímacsúcson) mérhető és számon kérhető célokban és eredményekben állapodnak meg a részt vevő országok.

A várakozásokkal ellentétben a megállapodás nem tartalmaz újabb kibocsátáscsökkentési vállalásokat, ezért az EU is megtartotta a 20 százalékos mérséklésre vonatkozó vállalását 2020-ra, fenntartva, amennyiben más fejlett ipari országok – elsősorban az USA – szintén megnövelik vállalásukat, az EU is kész 30 százalékig emelni a tétet.

77

Nem kevés kritikát kapott a konferencia sikertelenségéért az Európai Unió, leginkább Kína és az USA különmegállapodása miatt, mert az az EU nemzetközi erejének folyamatos gyengülését vetíti előre a globális klímapolitika irányításában. Ez felveti annak a képét is, hogy a jövőben az unió globális megállapodás helyett esetleg egy szűkebb körű, regionális megállapodásra koncentráljon, vagy piacvédelmi eszközként az EU határain vezesse be a karbonadót, miszerint fizessenek adót az uniós piacra olyan harmadik országból érkező termékek után, ahol nem sújtják a gyártókat magas környezetvédelmi költségek. Bár Kína és az USA megpróbált közös platformot találni a kibocsátáscsökkentés vállalására, de mivel Kína teljes mértékben elzárkózott egy nemzetközi rendszeren alapuló ellenőrzéstől (attól tartva, hogy az ellenőrzés során értékes gazdasági információkhoz juthatnak a


78


versenytársai), így elmaradt a világ két legnagyobb károsanyag-kibocsátójának közös bejelentése a magasabb csökkentés vállalására. (Megjegyzés: korábban bejelentett vállalásként Kína 2020-ig 40-45 százalékkal mérsékli az egységnyi GDP-re jutó szén-dioxidkibocsátását, az USA a 2005 és 2020 közötti időszakra vonatkozóan 17 százalékos csökkentést vállalt.) Előretekintve: a dokumentum fontos alappillér lehet egy még az idén tető alá hozható globális és jogilag is kötelező megállapodáshoz, de nyitott kérdés maradt, vajon a 2010-ben, Mexikóvárosban aláírandó klímaegyezmény mennyiben lesz egyúttal a kiotói egyezmény folytatása. Koppenhágában a több mint 190 ország küldötteinek nem sikerült megállapodni a 2012 utáni klímapolitikáról sem, így az első kiotói periódus során allokált, de fel nem használt károsanyag-kibocsátási egységek (Assigned Amount Unit – AAU) további felhasználásáról sem döntöttek. Mindez azt jelenti, mivel nem született új, kötelező hatályú megállapodás Koppenhágában, ezért várhatóan az egységek átvihetők lesznek a következő kibocsátáscsökkentési időszakra. Magyarország (hat további közép-keleteurópai tagállammal egyetemben) a klímacsúcson az AAU 2012 utáni felhasználására vonatkozóan javaslatot terjesztett be az EU soros svéd elnökségének. A javaslat szerint az egységeket korlátozottan lehetne átvinni a következő kibocsátáscsökkentési időszakra, és az értékesítésből származó bevételek felhasználására is feltételeket szabnának. A karbonpiac mennyiségi egyensúlyának megtartása érdekében országonként éves kereskedelmi limitet vezetnének be, és az egységeket csak azokban a szektorokban lehetne felhasználni, amelyek nem tartoznak az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerébe (EU ETS). Az értékesítésből származó bevételt egyrészt zöldberuházási programokra, másrészt a fejlődő országok klímastratégiájának támogatására kell majd fordítani, természetesen megfelelően szabályozott és ellenőrzött módon.

A rendszerváltozáson a 90-es években átesett kelet-közép-európai országok a gazdasági „szerkezetváltásnak” köszönhetően még mindig nagyszámú AAU-többlettel rendelkeznek. Magától értetődik, hogy a megmaradt egységek felhasználhatóságáról (mint az egyik lehetséges állami bevételi forrásról) nem kívánnak lemondani – már csak emiatt is szeretnék átvinni az egységeket a következő kibocsátáscsökkentési időszakra. Ezzel szemben a fejlett tagállamok – közülük is elsősorban az USA – attól tartanak, hogy a legtöbb egységgel rendelkező Ukrajna és Oroszország nagyszámú egységértékesítései gyengítenék a 2012 utáni kibocsátásmérséklési rendszer környezetvédelmi célkitűzéseinek teljesítését. Európai uniós energiaügyi projektek Az Európai Tanács 2009-ben jóváhagyott gazdaságélénkítő intézkedéscsomagja 47 projektet tartalmaz. Az ötmilliárd eurós teljes keretből közel 4 milliárdot energiaberuházásokra fordít az EU. A pénz legnagyobb hányadát a gázs villamosenergia-infrastruktúra fejlesztését, a fennmaradó részt pedig tengeri szélerőművek építését, a széndioxid megkötését és geológiai tárolását (Carbon Capture and Storage – CCS) célzó projektekre költik majd. Az Európai Bizottság a programcsomaggal egyértelműen lendületet kíván adni egy fenntartható európai energiarendszer eléréséhez, és lehetőséget hagyott a büdzsé mezőgazdasági, illetve környezetvédelmi célokra történő kibővítésére is. Amennyiben marad többletpénz a 2009. és 2010. évi uniós költségvetésben, azzal is kipótolják a programcsomagot, viszont amennyiben a bizottság 2010. tavaszi jelentése alapján a kedvezményezett projektek nem valósultak meg, a fennmaradó összeget, az energiahatékonyságot és a megújuló energiaforrásokat ösztönző projektekre fordítják. A 47 projektet tartalmazó végleges listán a következők szerepelnek:

– 18 projekt a gázellátás infrastruktúrájának fejlesztésére, 1.440 millió euró értékben (pl. Nabucco projekt, magyar–szlovák, magyar–román, magyar–horvát gázvezetékrendszer fejlesztése); – 9 projekt a villamos energia infrastruktúrájának fejlesztésére, 910 millió euró értékben; – 2 „kis sziget” projekt, 15 millió euró értékben; – 5 offshore szélenergia-projekt, 565 millió euró értékben; – 13 CCS-projekt (a szén-dioxid leválasztását és tárolását szolgáló technológia), 1.050 millió euró értékben (az angliai Hatfield, a németországi Vattenfall Jaenschwalde, a spanyolországi Endesa Compostilla, a hollandiai Maasvlakte és a lengyelországi Belchatow erőmű egyenként 180 millió eurót kap, míg az olaszországi Porto Tolle erőmű 100 milliót). A fentiek alapján is látható, hogy kiemelt szerepet kapott az elszigetelt energiahálózatoknak az európai rendszerekkel történő összekötése, amely növeli az energiabiztonságot (pl. a több kapcsolódási pont létrehozása révén egy újabb gázkrízis bekövetkezésének az esélyei csökkennek), illetve a megújulóenergiabetáplálás miatti hálózati egyenetlenség kisimítását is segítik vele. A CCSprojektek is komoly támogatásban részesülnek, és mivel a technológia egyelőre nem képes kereskedelmi méretet ölteni, elgondolkodtató, érdemes-e ilyen mértékben támogatni, vagy helyette más megújuló energia fejlesztésére kell fordítani ugyanakkora forrást, nagyobb kimeneti eredménnyel. A programcsomag szerepe emellett, hogy a gazdaságélénkítést is szolgálja, emiatt 2010 végéig ki kell meríteni az összes rendelkezésre álló forrást, mert a fel nem használt pénzt a bizottság megújulóenergia- és egyéb zöldprojektek finanszírozására ajánlja fel.



79

„A szektoron belül a bizottság a hangsúlyt a napkollektorok, napelemek, tengeri szélerőművek és a második generációs bioüzemanyagok támogatására és fejlesztésére helyezi, amely már középtávon segíti az unió versenyképességét a világpiacon, jelentős számú munkahelyet teremt amellett, hogy növeli az országok bruttó hazai termékét is.” Zöldmunkahelyek Egy 2009. évi európai bizottsági tanulmány szerint a megújulóenergiaszektor 2,8 millió embernek (ebből 1,4 millió új munkahely) adhat munkát, és az EU27 GDP-jét 1,1 százalékkal növelheti meg, amennyiben sikerül megvalósítania az uniónak a 2020-ra kitűzött megújuló energiaforrásokra vonatkozó 20 százalékos célkitűzéseit. A megújulóágazat növekedése az energiabiztonság javulása és a klímaváltozás elleni küzdelem mellett nyilvánvaló gazdasági előnyöket is előrevetít. A megújulóenergiaszegmens jelentősége számottevően az új tagállamokban növekszik majd, ennek köszönhetően egyre több embernek ad munkát. A szektoron belül a bizottság a hangsúlyt a napkollektorok, napelemek, tengeri szélerőművek és a második generációs bioüzemanyagok támogatására és fejlesztésére helyezi, amely már középtávon segíti az unió versenyképességét a világpiacon, jelentős számú munkahelyet teremt, amellett, hogy növeli az országok bruttó hazai termékét is. Fontos eleme a fejlesztéseknek, hogy a gazdaság többi ágazatára is pozitív hatása van a megújuló energiaforrások elterjedésének, de figyelembe véve a negatív következményeket is (pl. a kőolajipari foglalkoztatás csökkenése), az egyenleg (a nettó hatás) mindenképpen többletfoglalkoztatást eredményez. A fejlett államok a fejlődő országok klímaváltozás elleni küzdelmét anyagilag és technológiák átadásával is segítik,

a hatékony és célravezető elosztáshoz azonban új megközelítés, új pénzügyi megoldások kidolgozása szükséges, hogy valóban oda jussanak a támogatások, ahol arra szükség van, és hogy valóban a kijelölt célokra költsék el azokat. A G20 2009. évi londoni találkozója sem hozott eredményt, mivel nem sikerült a fejlődő országok támogatásáról megállapodni a gazdasági nagyhatalmaknak.

– A fűtés- és hűtéságazatban (a házak, lakások szigetelése útján) továbbra is óriási ki nem használt potenciálok vannak.

Tervek és korlátok Továbbra is az energiaellátás biztonságának növelésére, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére és a versenyképesség növelésére helyezi a hangsúlyt az EU hosszú távú célja.

A fentiek alapján az ambiciózus célok elérése érdekében a megfelelő és átlátható szabályozási rendszerekkel, az adminisztratív terhek csökkentésével, az alkalmazott technológiák fejlesztésével, a folyamatos tájékoztatással és a támogatás fenntartásával, illetve jobb kihasználásával van esély a megújuló energia szerepének növelésére, a világszintű klímacélok elérésére.

A fejlődésnek viszont vannak olyan korlátai, amelyekre meg kell találni a megoldásokat.

– A bioüzemanyagok minőségének és mennyiségi elterjedésének korlátai. – A célok lebontására és teljesítésére készítendő országos cselekvési tervek mielőbbi elkészítése és végrehajtása.

– A megújuló energia magas beruházási költségeinek előteremtése. – Az engedélyezési, adminisztrációs nehézségek leküzdése. – A nehezen átlátható szabályozások, hálózathoz történő hozzáférés korlátai. – Az alacsony szintű információáramlás a szektor szereplői (gyártó, projektfejlesztő, finanszírozó, üzemeltető) között. – A jogi keret hiánya a megújuló célokat nem teljesítő országokkal szembeni kényszerítő hatás kiváltására.


80

Megújulóenergia-ipar | A szektor alakulása Magyarországon 2009-ben

Szepesi Attila

„A szélenergia felhasználása szempontjából a 2009. év talán legfontosabb történése az újabb szélerőműtender kiírása volt, amely az eddig lekötött 330 MW kapacitáson túl további 410 MW teljesítményű szélerőmű építését teszi lehetővé.”

Zöldülő utakon A magyarországi megújulóenergia-felhasználás számára az elmúlt évek a lassú növekedés időszaka volt. Számos projekt nem jutott túl a tervezési szakaszon, más projektek finanszírozási nehézségek miatt nem tudtak elindulni a megvalósítás útján. Azonban a tavalyi év is hozott befejezett beruházásokat a szélenergia-, biogáz-, biomassza- és geotermikus szektorban, és milliárdos nagyságrendű adásvételi tranzakciókat is a megújuló energiák területén. Szepesi Attila, a KPMG energetikai és közüzemi tanácsadó csoportjának szenior tanácsadója a megújulóenergia-ipar alakulását tekintette át hazai viszonylatban.

M

ás komoly eredmények is születtek ugyanakkor, amelyek bár a teljes megtermelt energiamennyiségben nagyságrendekkel elmaradnak az erőművi nagyberuházásokétól, szerepük az alternatív energiaforrások kiaknázásban annál inkább jelentős lehet. A lakossági megújulóenergiatermelést támogató Nemzeti Energiahatékonysági Program (NEP) a 2009-es kiírása után mindössze egy hónapig működhetett a lakossági pályázók kiemelkedő érdeklődése és a támogatási keretet elsöprő pályázati dömping miatt. Pályázati támogatások híján is számtalan egyéni kezdeményezés valósulhatott meg, amely mutatja a lakosság növekvő érdeklődését a megújuló energiák iránt.

A szélenergia felhasználása szempontjából a 2009. év talán legfontosabb történése az újabb szélerőműtender kiírása volt, amely az eddig lekötött 330 MW kapacitáson túl további 410 MW teljesítményű szélerőmű építését teszi lehetővé. Az újabb tender fontos előrelépést jelent a tekintetben, hogy amennyiben a nyertesek meghatározott időn belül nem kezdik meg beruházásaikat, automatikusan elveszítik az engedélyüket, amelyre egy újabb tender keretében pályázhatnak a beruházók. 2009-ben az Európai Unió egyik legfontosabb szabályozási lépése az úgynevezett energia- és klímacsomag volt. Ennek célkitűzései alapján, Magyarországon is növelni kell – 13 százalékra – a megújuló energiák teljes energiafelhasználásban betöltött szerepét 2020-ig.



81

Ennek érdekében 2010 júniusáig kötelező minden uniós tagállam számára a célok elérését és a megvalósulás folyamatának ellenőrzését segítő cselekvési tervet készíteni és azt az Európai Bizottság számára megküldeni. Ebben a munkában a KPMG Tanácsadó Kft. is segítette a Magyar Energia Hivatal erőfeszítéseit a biomassza kereslet-kínálat és ahhoz kapcsolódó egyensúlyi ár meghatározására szolgáló dinamikus modell létrehozásával. Ismert, hogy Magyarország a villamosenergia-fogyasztásban való megújulóenergia-részesedésével már teljesítette európai uniós kötelezettségeit, a szerint ugyanis 2010-ig 3,6 százalékot kellett elérnie. Ennek ellenére Magyarország a sereghajtók között van az unió 27 tagállamában az alternatív energiák csekély részesedésével. Mindenesetre bizakodásra adhat okot, hogy a hazai megújuló energiára vonatkozó potenciálszámítások meglehetősen nagy rejtett energetikai vagyont tártak a szektor elé. A potenciálszámítások a különböző megújuló energiaforrások magyarországi termelésének képességét helyezik reflektorfénybe. Fontos kiemelni, hogy ezen potenciálok valójában csakis a gazdaságosan előállítható energiamennyiségnél valósulnak meg. A jelenleg pénzügyileg nem rentábilis beruházások csak állami és/vagy európai uniós támogatások hozzájárulásával jöhetnek létre. Hazai megújulóenergia-potenciálok a Magyar Tudományos Akadémia Megújuló Energia Albizottságának számításai alapján:

Megújuló energiahordozó típus

A napenergia jelentős potenciáljától eltekintve összességében 700–800 PJ-lal rendelkezik a szektor, amely Magyarország energiafogyasztásának akár a 70 százalékát is fedezhetné. Fontos megjegyezni, hogy a hazai viszonyok szempontjából egyik legfontosabb termék, a biomassza potenciálja egy alsó becslést takar, mivel az MTA albizottsága az éghető biomasszák szegmensét vizsgálta.

MTA Megújuló Energia Albizottság felmérése (PJ)

Jelenleg hasznosított 2006 (PJ)

Napenergia

1.839

0,1

Vízenergia

14,4

0,7

Geotermia

63,5

3,6

Biomassza

203–328

49,2

Szélenergia Összesen

532,8 2.600–2.700

0,16 53,8

A további, a nem vagy kevésbé hatékonyan égethető biomassza biogáztermelésben történő alkalmazása növelheti a meghatározott potenciált. A megújulóenergia-felhasználás lassú növekedésére hatással volt a 2008-ban kitört és 2009 folyamán elmélyülő világgazdasági válság, azonban annak hatásai nem teljesen egyértelműek a megújuló energia termelésének piacán. Sok elemző és befektető szerint a megújuló energiaforrások felé fordulás jelenti a világgazdasági válságból való kilábalás lehetőségét. Többen azt remélik, a megújuló energiaforrások elterjesztése révén a világgazdaság számára egy új hajtóerő hozható létre, amely nem hordozza magában az ingatlanpiaci lufi kockázatát, hiszen az energia mind a létfenntartáshoz, mind a hozzáadott érték teremtéséhez alapvetően szükséges jószág.

Forrás: Stratégia a magyarországi megújuló energiaforrások felhasználásának növelésére 2008–2020 ©2010 KPMG Tanácsadó Kft, a magyar jog alapján bejegyzett korlátolt felelősségű társaság, és egyben a független tagtársaságokból álló KPMG-hálózat magyar tagja, amely hálózat a KPMG International Cooperative-hez (“KPMG International”), a Svájci Államszövetség joga alapján bejegyzett jogi személyhez kapcsolódik. Minden jog fenntartva.

82


„Magyarország a történelmi gyökerei és a természetes adottságai alapján jelentős agrártermelő ország, így a biomassza előállításának és felhasználásának további terjesztése természetes fejlődési pályán valósulhat meg, amely számos pozitív multiplikációs hatás kifejtésére alkalmas, ezáltal indukálva a gazdasági fejlődés jó néhány lehetőségét.” A világgazdasági válság több ellentétes hatást fejtett ki a megújuló energia szektorában: • a világgazdaság visszaesése mérsékelte az energiaigényt, ezzel lehetővé tette a hagyományos energiaforrások árának csökkenését, így negatívan hatott a megújulók versenyképességére; • a takarékosság célkitűzése a mikroszinttől a makroszintig egyetemessé vált, hasonló megszorításokra volt szükség mind a lakossági, mind a vállalati és állami szektorban, így növekedett a megújuló energiák vonzereje; • a finanszírozási források szűkössége miatt a hitelek elérése drágább lett, ez negatívan érintette az összes gazdasági szektort, közte a megújulókat is; • a hagyományos befektetési lehetőségekből kiábrándult befektetők nagyobb érdeklődést mutatnak az energiaszektor és egyben az alternatív energiaforrások iránt. A globális klímaváltozás tudományosan és politikailag elfogadott nézete nem kizárólagos indukálója a megújuló energiaforrások terjedésének. A megújuló energiaforrások hatékonyabb kiaknázásával csökkenthető az energiaés a közlekedési szektor környezeti terhelése mind lokális, mind országos és globális szinten, ez hozzájárul az élhető környezet kialakításához. A hagyományos energiarendszer infrastruktúrájának kiépítése és felhasználható technológiáinak kiaknázása már majdnem elérte a lehetőségeinek csúcsát.

Alapvető fejlesztésekre nem vagy csupán kismértékben van szükség. A szektor lényegében kizárólag energiával és üzemanyaggal látja el a gazdaságot, azonban más területeken már nem járul különösebb mértékben hozzá a gazdaság fejlesztéséhez. A megújulóenergia-felhasználás növelése nem lehetséges az infrastruktúra és a technológia folyamatos fejlesztése, átalakítása és módosítása nélkül. Ezek a fejlesztések azok, amelyek komoly gazdasági hatásokkal járnak, pl. a szélenergiával megtermelt energia szabályozhatósága végett szivattyús tározós erőműveket kell építeni; a biomassza-erőforrások kiaknázása érdekében új vagy átalakított mezőgazdasági és erdészeti gépek válnak szükségessé; a fotoelektromos energia lakossági felhasználásának elszámolásához digitális áramfogyasztás-mérők beszerelése szükséges stb. A megújuló energiaforrások hatékonyabb kiaknázásával a gazdaság elindulhat egy transzformációs úton, amelynek révén új munkahelyek és termelőágazatok jöhetnek létre. A megújuló energiaforrások hatékonyabb kiaknázása a gazdasági és környezeti fenntarthatóság megvalósítása révén elősegíti a szociális és környezeti jólét elérését. A megújulók helyi felhasználása hozzájárul a társadalmi kohézióhoz, elősegíti a vidéki területek elnéptelenedésének lassítását, a helyi adottságoknak megfelelően munkahelyeket teremt, mindez alapvetően formálhatja át egy közösség életkörülményeit.

A fenntartható fejlődés hármasának sikerességét számos kezdeményezés bizonyítja, egyebek mellett a magyar határ közelében lévő Güssing példája: a város Burgenland legelmaradottabb településének számított a keleti nyitás előtt, a 80-as években. Jelentős méretet öltött a népesség elöregedése; a munkahelyhiány miatt a fiatalok nagy többsége elvándorolt a régióból; a város energiafogyasztása teljes egészében importból valósult meg. Felismerve a társadalmi és gazdasági visszafejlődés folyamatát, 1991-ben egy új energiastratégia megvalósítását kezdte meg a város vezetése, amely a következő lépéseket foglalta magában: 1. Az összes városi energiafelhasználás felmérése. 2. Az energiatakarékossági program indítása. 3. A meglévő helyi energiaforrások felmérése. 4. Az azonnal hasznosítható biológiai alapú energiaforrások kiaknázása (biodízelüzem és távfűtőmű építésének elindítása). 5. Az erőműhöz kapcsolható iparágak felkutatása, iparkamarákkal való egyeztetés és számos termelőüzem környékre csalogatása és letelepítése. 6. További megújuló bázisú kiserőművek létesítésével 100 százalékban önfenntartóvá vált a város energiaellátása. A folyamat eredményeként megállíthatóvá vált a térségből történő népességelvándorlás, sőt, lassú népességnövekedés érzékelhető az új beruházásoknak és a létrehozott munkahelyeknek köszönhetően.



Magyarország számára nagyon fontos példa a güssingi energiastratégia és annak alig több mint egy évtizedes működési eredménye, amelynek révén megállíthatóvá vált a régió hanyatlása, és kialakult egy fenntartható – környezeti, gazdasági, társadalmi – növekedési pálya. A megújuló energiaforrások közül kiemelkedő szerepet kell szánni a biomassza-alapú energiatermelésnek, amelynek részesedése jelenleg is kiemelkedő a hazai megújulóenergiatermelésben, körülbelül 90 százalékos szinten áll. Magyarország a történelmi gyökerei és a természetes adottságai alapján jelentős agrártermelő ország, így a biomassza előállításának és felhasználásának további terjesztése természetes fejlődési pályán valósulhat meg, amely számos pozitív multiplikációs hatás kifejtésére alkalmas, ezáltal indukálva a gazdasági fejlődés jó néhány lehetőségét. Fontos azonban kiemelni, ezen pozitív hatások többsége kizárólag a biomassza-alapú energiatermelés decentralizált rendszerben történő alkalmazásával érvényesülnek, amelyben a helyi erőforrások kisebb méretű erőművekben való felhasználása a cél. Szemléltetve a gazdasági multiplikációs hatást, a következő előnyök határozhatók meg:

• a helyben maradó pénzügyi források révén megnő a beruházási kedv, amely további munkahelyeket teremthet, és növelheti a gazdasági aktivitást; • a növekvő gazdasági aktivitás révén megugró energiaigényt a helyi termelés is képes kielégíteni, így további helyben maradó pénzmennyiség keletkezik; • csökken a munkanélküliség, és nő a régió népességmegtartó képessége, amely segíti a társadalmi kohéziót és fenntarthatóságot; • csökken a nemzeti károsanyagkibocsátás, és megvalósíthatóvá válik a környezeti fenntarthatóság.

A térségre gyakorolt pozitív hatások folyamatos gazdasági bővülést eredményeznek. Egyszeri beruházással a település függetleníti magát a világpiaci kőolajár emelkedésétől, miközben új munkahelyeket teremt, növelve ezzel a térség versenyképességét. Tehát a regionális fejlesztési lehetőségek teljes palettáját le lehet fedni a biomasszaalapú decentralizált energiatermelés

83

elterjesztésével, mivel biztos gazdasági alapot nyújt az eddig importált energiára elfolyó pénz helyben tartásával. A megújuló energiaforrások kiaknázásának a klímaváltozás elleni tevékenységeknél, a fenntarthatóság célkitűzéseinél és gazdaságfejlesztési lehetőségeknél is szerteágazóbb szerepe lehet, ilyen az energiaforrások diverzifikációja és a nemzeti ellátásbiztonság növelése, amely mind az Európai Unió, mind a magyar energiaipari célkitűzések részét képezi. A hazai energiaimport-függőség 70 százalék feletti, ez komoly biztonságpolitikai kockázatokat is jelent. Magyarország számára a megújulóenergia-felhasználás további növelése kitörési lehetőséget biztosíthat a jelentős energiaimport és a visszafogott gazdasági fejlődési pálya hátrányos helyzetéből. Bár fontos vívmányok és események történtek 2009 folyamán, az Európai Unió új célkitűzéseinek hatására a 2010-es és azt követő évek lehetnek azok, amelyek alapvetően megreformálják és átalakítják az energiaszektort és benne a megújuló energiák piacát.

• csökkenő energiaimport; • az energiára kiáramló pénzmennyiség jelentősen csökkenthető vagy teljesen meg is szüntethető; • növekszik a térségben maradó tőke, amelyet vissza lehet forgatni az erőmű hatékonyabb működésére, vagy akár egészen eltérő gazdasági területeken válik felhasználhatóvá; • a helyi erőforrások termelésére, begyűjtésére és feldolgozására a helyben rendelkezésre álló emberi erőforrás és földterület nyújt biztosítékot; • a helyi erőforrások iránti növekvő igény új munkahelyeket teremt a mezőgazdaságban és a szállítmányozásban;


84

Megújulóenergia-ipar | Felül-nézetből

A kockázat nincs elvetve Ifj. Chikán Attila vezérigazgató, ALTEO Energiaszolgáltató Zrt.



85

S

zükség lenne egy komplex energiastratégiára, ebben szakmai közmegegyezés van – mondja az ALTEO Energiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója, ifjabb Chikán Attila. Véleménye szerint a magyarországi beruházások finanszírozását az is drágítja, hogy a szabályozási kockázatok miatt a bankok magasabb felárral számolnak, mint a térség sok más országában.

A legtöbb befektető arra panaszkodik, hogy túl gyakran változik a szabályozási környezet. A megújuló források fejlesztésére, az energiahatékonyság javítására is igaz ez? Egy néhány hónappal ezelőtti energetikai konferencia egyik előadója a megújuló energiaipar helyzetével kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy évek óta ugyanazzal a prezentációval be lehetne mutatni a problémákat, ezek ugyanis mit sem változtak az elmúlt néhány évben. Amikor létrejött az új támogatási rendszer, mindenki üdvözölte, hogy Magyarország a megújuló energiatermelés elterjesztését aktívan támogatja. Nagyon komoly fejlesztések indultak el, nagyon sok már meglévő cég elkezdett ezzel foglalkozni, és új társaságok is létrejöttek e célra. Egyfajta boom indult el, ami a kezdeti lendülethez képest jóval szerényebb eredményeket tud felmutatni, és ez – természetesen a gazdasági válsággal kiegészítve – főleg a szabályozás problémáira vezethető vissza. Az tény, hogy a megújuló megoldások elterjedése lassúbb, mint szeretnénk. Ennek egyik oka az, hogy mint minden energetikai beruházás, a megújulók megtérülése is két számjegyű években mérhető. Tehát a 10 éves működési időtartam már rövid, inkább 15–20 évről érdemes beszélni. Maga a projekt fejlesztési folyamata sem lehet 2–3 évnél kevesebb.

Ezek a hosszú időtávok nagy stabilitást, kiszámíthatóságot igényelnek szabályozási oldalról is. A hosszú fejlesztési időnek egyébként vannak pozitívumai is, hiszen az engedélyeztetés olyan környezetvédelmi és egyéb előírások teljesítéséből is áll, amelyeknek a betartása éppen azt a célt szolgálja, amit maga a megújuló energia is, azaz, hogy környezetünk védelme lehetőleg maximálisan teljesüljön. Tehát én ezeket a szükséges időszakokat nem feltétlenül és nem minden áron rövidíteném le, viszont az engedélyeztetés kimenetelének a kiszámíthatóságát és biztonságát alaposan javítanám. Nem az a probléma, hogy nekem meg kell írni egy egységes környezethasználati engedélyhez egy speciális tanulmányt, és az sem baj, hogy ez esetlegesen egy-két millió forint pluszköltséget képez, hanem a problémát az jelenti, hogy igazából nem lehet világosan látni, hogy ha belekezdek ebbe, akkor mi lesz a vége, lesz-e még 30 másik teljesítendő feltétel, és jön-e még 20 újabb szakhatóság. Bár némi fejlődés tapasztalható, az egykapus rendszertől még nagyon messze vagyunk.

Hatósági oldalon is ennyire kiszámíthatatlan, nem csak az ár- és a megtérülési oldalon? Már rögtön a legelején, amikor elkezdek egy projekttel foglalkozni, komoly problémát jelent, hogy túlságosan nagy az engedélyeztetés bizonytalansága.

Ahogy már elmondtam, fontosak a környezetünk, értékeink megóvását célzó szempontok, azaz ha például egy avar kori sírt találnak egy beruházás helyszínén, azt természetesen fel kell tárni, ugyanakkor ennek az engedélyezési folyamatnak szabni kellene egy határt. Az a szakhatósági szám, ami ma van Magyarországon, és az a mechanizmus, ami működik, nagyon nem jó. És akkor jön a következő, a beruházási, a finanszírozási időszak, amikor pontosan az kerül előtérbe, amit ön is mondott, a támogatási, az átvételi rendszer kiszámíthatatlansága. Itt még néha a jóakarat is zavart kelthet. Mert benne van a villamosenergiatörvényben, hogy a zöldbizonyítványrendszer bevezetését időszakonként meg kell vizsgálni. Eközben az energiahivatalban szakértők arról beszélnek, hogy a zöldbizonyítvány-rendszert nem szabad bevezetni. Ennek így nincs értelme. Annak idején a szándék az volt, hogy ha majd nem lesz KÁT-rendszer, akkor lesz helyette valami más, és akkor ez majd megnyugtatja a befektetőt, el fogja tudni adni a megújuló villamos energiát akár 25 éven keresztül, akár szélerőműből is. De a mai helyzetben a befektető nem nyugszik meg, sőt, inkább ideges lesz, mert azt látja, hogy van egy koncepció a törvényben, van egy koncepció a döntéshozók fejében, van egy- vagy többféle szakmai vélekedés, és ez megfelelő és következetes összahangolási mechanizmusok nélkül gyakran kiszámíthatatlansághoz és a döntések

„Az tény, hogy a megújuló megoldások elterjedése lassúbb, mint szeretnénk. Ennek egyik oka az, hogy mint minden energetikai beruházás, a megújulók megtérülése is két számjegyű években mérhető.” ©2010 KPMG Tanácsadó Kft, a magyar jog alapján bejegyzett korlátolt felelősségű társaság, és egyben a független tagtársaságokból álló KPMG-hálózat magyar tagja, amely hálózat a KPMG International Cooperative-hez (“KPMG International”), a Svájci Államszövetség joga alapján bejegyzett jogi személyhez kapcsolódik. Minden jog fenntartva.

86


hatásainak át nem gondolásához vezet. Gondoljunk bele, hogy sokszor már az engedélyezés időszakában minimum kétszer-háromszor változik a projekt előkészítését támogató törvények közül valamelyik. Ha változik a törvény, akkor változik a rendelet is, ami hozzá kapcsolódik, és minden egyéb, a környezet túlságosan is dinamikus. A fenti két tényezőnek véleményem szerint legfőbb oka a harmadik, amit én kiemelnék, azaz, hogy Magyarországon nincs egy igazán koherens, az EU előírásait és a nemzeti érdekeket tekintetbe vevő, az érintettek véleményét legalább meghallgató energiastratégia. Természetesen én sem tudnék úgy stratégiát vagy akár törvényeket alkotni, hogy különböző lobbicsoportok rövid idő alatt megváltozó érdeke meg tud rángatni egész rendszereket. Ráadásul vannak közös hitek: a KÁT-rendszer túl drága, meg kellene szüntetni a gázmotorok támogatását. Ez lehet, hogy igaz, de nem tudjuk biztosan, mert ennek a teljes hatásvizsgálatát nem végezte el senki.

Az is egy ilyen hit, hogy Magyarországon a megújuló- célkitűzést főleg biomasszaerőművek elterjesztésével lehetne elérni. Ez persze részben triviális, de hogy tényleg így van-e, és milyen mértékben, azt értelmesen úgy lehetne megvizsgálni, ha egy koherens energiastratégia lenne, és a biomasszaerőművet vagy a gázmotorok KÁT-ját, vagy mást nem önmagában vizsgálnánk, hanem azt néznénk meg, hogy összességében mi jó nekünk. Ez pedig csak a stratégiai célok kitűzésével és következetes végrehajtásával érhető el. Mert ne legyünk naivak, az a jó nekünk, hogy olyan módon hozzuk azokat a célokat a megújulókban, amelyeket kitűztünk magunk elé, hogy az ország versenyképességét a lehető legkisebb mértékben csökkentsük, sőt esetleg még javítsuk is. A költségvetési forrásokat olyan módon allokáljuk, hogy ezeket a célokat úgy érjük el, hogy esetleg még hozzá is tegyen az ország teljesítményéhez, és ne legyen nyűg.

Ehhez azonban hosszú távú gondolkodás kellene. Mi az ön szerint, ami ezt akadályozza?

Egy hosszú távú stratégia kialakítása egy nagyon komoly munka. Történtek rá próbálkozások a 90-es években, de mind elakadtak, mert valamelyen részérdek mentén megálltak. Mindig találhatunk olyan kérdéseket, amelyeknek az eldöntéséhez akár több év szükséges. De én mint befektető azt gondolom, hogy a hosszú távú döntéseket meg kell hozni, és azokat végig is kell vinni. Az, hogy a szándékolt és a megvalósult stratégia mindig különbözik, nem jelentheti azt, hogy nem érdemes stratégiát alkotni, mert a döntéseket az élet úgyis felülírja.

Meg lehet azt mondani, hogy ez a fajta befektetői kockázat mennyivel drágítja meg ezeket a befektetéseket? Igen, ez a drágulás alapvetően két ponton jelenik meg. Az, hogy Magyarországon a banki projektfinanszírozási kamatok magasabbak, mint máshol, az országkockázat. Az országkockázatnál pedig, ha a megújuló energetikában az állam szerepét megnézzük, akkor a szabályozási kockázat az egyik legnagyobb.



87

„Számomra is egyértelmű, hogy meg kell építeni a második »Paksot« de természetesen ez nem válthatja ki a megújuló energiát, amely irányába mi is elköteleztük magunkat az EU felé.” Annak, hogy a projektfinanszírozás nálunk drágább, mint Nyugat-Európában, annak egyértelműen ez az egyik oka. A másik pedig az, hogy egy kockázatosabb környezetben nemcsak a bankok, hanem a befektetők is nyilvánvalóan magasabb hozamot várnak el.

beszélni, a következő megbeszélésen pedig csak arról, hogy a mezőgazdasági kisüzemek mellett lévő biogázüzemek elterjedését segítse az állam pályázati pénzekkel, akkor jól átgondolt és megfontolt véleményt nehéz kifejteni.

Ha lenne hosszú távú energiapolitika, akkor a befektetők elfogadnák, ha azt mondanánk, hogy a szelet nem éri meg fejleszteni, de megéri bármi mást?

Ezzel együtt én azt gondolom, hogy itt ennek el kellene indulnia, és egy-két év alatt már ki lehetne egy olyan energiastratégia megvalósítását tűzni célul az ország elé, amelynek van realitása, és amely értéket is teremt az ország számára.

Ez nagyon gyakran előkerül, például akkor, amikor a szakértők differenciált KÁT-ról beszélgetnek. Eközben alapvetően hiszünk a szabad piacban, és úgy gondoljuk, hogy a befektető el tudja dönteni, hogy neki mi a jó, ott fekteti be a pénzét, ahol neki jobb, és ehhez nincs szükség állami szerepvállalásra. De én azt gondolom, hogy a megújuló energiával kapcsolatban ez az alapelv nem helytálló, mivel még hosszú ideig egyik ilyen energiaforrás sem él meg a szabadpiacon. Az állami szabályozással előhívott megújuló energia-bizniszben igenis fontos az állam szerepe, fontos, hogy kigondolja, melyek a céljai és prioritásai az energiapolitikában, és hogy éljen azzal a lehetőséggel, hogy ennek megfelelően tereli a befektetőket. Az állam azzal, hogy differenciálna, gyakorlatilag meg tudná határozni a prioritásokat, mert azok ebben a rendszerben nem önmaguktól valók, hanem összefüggnek egymással. Nagyon sok döntéshozóval konzultáltam már egyéni vagy akár csoportos módon, de legtöbbször csak egy bizonyos szűk témáról, soha nem komplex egészében vizsgálva a megújuló energiát. És ha például arról hívunk össze egy értekezletet, hogy mennyi szélerőmű legyen Magyarországon, és ott csak a szélerőművekről lehet

Elképzelhető, hogy azért nincs mondjuk a megújulókra vagy az energiahatékonyságra egy hosszú távú koncepció, mert azzal, hogy az energiapolitikába bekerült a paksi bővítés, és ezzel az ellátásbiztonság 50 évre nagyjából biztosított, ezért úgy tűnik, ezzel nem érdemes foglalkozni?

Elképzelhetőnek tartja, hogy a döntéshozók, a politikusok a parlamentben azért nem veszik ezt komolyan, mert van áram? Egyrész azt gondolom, hogy komolyan veszik, másrészt szerintem ez egy kétoldalú dolog. Úgy gondolom, hogy egy politikus pontosan attól lesz politikus, hogy képes egy picikét messzebbre tekinteni, hosszabb távban gondolkodni, és nem csak azzal foglalkozni, ami éppen égető. Vannak olyan döntéshozóink, akikre ilyen ügyekben lehetne számítani. Másrészt pedig a szakma feladata is, hogy felhvja magára a figyelmet. Az sem baj, ha nem az állam felől jönnek az első lépések az energiastratégia megalkotására, hanem a szakmai szervezetek részéről. Csak sajnos – tisztelet a kivételnek – ott is előfordul az, hogy csak a saját területükre koncentrálnak.

Ez nyilván összefügg ezzel is. Nem véletlenül nem úgy mondtam, hogy megújulóenergia-stratégia, hanem energiastratégia, mert ebbe beleértem mind a paksi erőművet, mind a gázos és szenes, illetve az egyéb energiaforrásokra épülő erőműveket is. Számomra is egyértelmű, hogy meg kell építeni a második »Paksot«, de természetesen ez nem válthatja ki a megújuló energiát, amely irányába mi is elköteleztük magunkat az EU felé. Ellátásbiztonsági szempontból Paks lényegesen jelentősebb, mint a megújulók, de önmagában Paks sem alkalmas arra, és nem is feladata, hogy megoldja az összes felmerülő energiastratégiai kérdést.


88


Újabb ipari forradalom Gyimóthy Dénes vezér- és gazdasági igazgató, PannErgy Nyrt.



89

E

gységes nemzeti energiastratégia nélkül nehéz a megújuló energetikai fejlesztések helyzete – állítja a PannErgy Nyrt. vezérigazgatója. Gyimóthy Dénes úgy véli, a geotermális fejlesztések nyilvánvaló előnyökkel, nem csak energetikai, általában gazdasági előnyökkel járnak, mégis a szabályozási környezet bizonytalanságai fékezik ezeket a beruházásokat.

Ön szerint összhangban volt-e az elmúlt években a megújuló források fejlesztésének politikai szándéka és a szabályozás? Nézzük először meg, mi történik a nemzetközi színtéren. A világ legfejlettebb térségei napjainkban a „harmadik ipari forradalom” küszöbére értek: új alapokra helyezik energiarendszereiket, miközben már határozott lépéseket tesznek az energiahatékonyság növelésére és a klímaváltozás megakadályozására. Eközben nem csupán a fosszilis energiák felhasználásának és az üvegházhatást kiváltó gázok (ÜHG) kibocsátásának mérséklésére törekednek, hanem azt is felülvizsgálják, hogy a beköszönő új korszakban – akár évtizedes távlatokban is – milyen szerepet és jelentőséget kaphatnak a megújuló energiaforrások. Az Európai Unió új energiastratégiája is ebbe az irányba mutat: kezdeményező szerepet vállalt egy olyan globális folyamatban, amelynek során óriási kihívással kell szembenéznie. A cél ugyanis az, hogy az EU a 21. században is megőrizze vezető helyét a világgazdaságban. A fenti célkitűzések teljesítése ugyanis azt eredményezheti, hogy Európa egy magas energiahatékonyságú, alacsony CO2kibocsátású energiagazdasággá, ezáltal az új ipari forradalom katalizátorává válik. A zöldenergia politikai környezete éppen ezért elvben rendkívül kedvezőnek tűnhet. A viták ellenére az unió következetesen halad a 2007 márciusában meghirdetett célok felé: 2020-ig a tagállamoknak az 1990-es szinthez képest 20 százalékkal kell csökkenteniük az ÜHG-kibocsátást, 20 százalékkal kell visszafogniuk energiafelhasználásukat, s – ami talán

számunkra a legfontosabb – az összes energiafelhasználás 20 százalékát a megújuló forrásokból kell fedezniük.

Mely tényezők segítik és melyek fékezik ma Magyarországon a zöldenergiák fejlesztését? A hazai politikai környezet nemzeti energiastratégia nélkül bizonytalan. Aggasztó, hogy megítélésünk szerint a pozitív folyamatokban Magyarország egyelőre nem képes teljes mértékben kihasználni saját potenciálját. A gazdasági szereplők bizonyos csoportjai jelentős ellenállást fejtenek ki az ÜHG-kibocsátás további csökkentésével szemben, mert attól tartanak, az rontja a versenyképességüket. Ugyancsak érezhető bizonyos kényelmesség amiatt is, hogy a rendszerváltás után összezsugorodott a hazai ipar, következésképpen az 1990-es szinthez képest jelentős tartalékok vannak a CO2-kibocsátásban. Az állami passzivitás viszont már érthetetlen az ország egyre nyomasztóbb energiafüggőségének ismeretében, amelynek elsődleges oka a fosszilis energiák – jelesül az olaj és a földgáz – csaknem egészének külföldi importja. A hazai szabályozás, legalábbis 2010 elejéig, féloldalasan, következetlenül és vonakodva viszonyult a megújuló energiákhoz. Az idő pedig sürget, hiszen 2010 nyarára Magyarországnak is be kell nyújtania nemzeti energia-akciótervét az uniónak, és ebben végre világosan meg kell határoznia, milyen szerepet szán a megújuló forrásoknak, milyen arányokat tart optimálisnak, illetve milyen preferenciákat ad ezeknek. Ennek hiányában a piaci szereplők nehéz helyzet előtt állnak. A PannErgy ezért már jó ideje szorgalmazza egy koherens, hosszú távú nemzeti energiastratégia elfogadását.

Eddig ugyanis a kormányok jobbára megelégedtek az elvek deklarálásával, de a dokumentumok nem jutottak tovább az általánosságoknál vagy a status quo megőrzésénél. A konkrét fejlesztési programokban pedig nem sikerült összhangba hozni a különböző energiatermelő ágazatok érdekeit, előtérbe kerültek a rövid távú megoldások, sok esetben éppen szemben az EU-n belül elindult folyamatokkal. A szabályozásból így eleve hiányoznak a stratégiai prioritások. Márpedig a következő korszakra készülve nélkülözhetetlen, hogy a magyar államnak egyértelmű és távlatos stratégiája legyen, s ebben gondosan mérlegelje a zöldenergiák növekvő szerepét. Különösen fontos lenne ez abban a tekintetben is, hogyan lehet enyhíteni az ország energiafüggőségén. Pedig Európa ambiciózus közös célkitűzései – ha felemás módon is – máris jótékonyan éreztették hatásukat a megújuló energiák magyarországi kutatásában és felhasználásában. A kép azonban sajátos kettősséget mutat: nagyon gyorsan felfutott a biomassza és a bioüzemanyagok használata, ez csökkenti ugyan a szénhidrogénfüggést, de elégetésük további CO2-kibocsátással jár. Ezzel szemben az új közösségi energiairányelvek meghirdetése óta, tehát alig két év leforgása alatt az EU-ban radikálisan át- és felértékelődtek a karbonmentes alternatív energiatermelési módok: a szél-, a vízés a napenergia, illetve a többiekhez képest különösen pozitív módon a geotermia. Lássuk az alapvető tényeket: a föld kifogyhatatlan hőjét hasznosító ágazat mind az Európai Bizottság szakértői, mind független elemzők szerint hosszú távon a legnagyobb potenciált jelenti az


90


ebből nyert energia közvetett (elektromos áram termelése) és közvetlen (fűtési és hűtési rendszerek) felhasználását tekintve. Összességében a geotermikus potenciál Magyarországon évi 220 ezer tonna CO2-kibocsátáscsökkenést eredményez 2015-ben, majd a technológiai fejlődés függvényében elérhető a 650–700 ezer tonna csökkenés évente. A 2030-ig tartó időszakban Brüsszel számításai szerint az európai geotermikus potenciál – benne a jelentős piacként számon tartott Magyarországéval! – kihasználása 700 millió tonnával kevesebb CO2-kibocsátást és 16 millió tonna olajegyenérték fosszilis fűtőanyag megtakarítását jelenti. A távolabbi időszak kilátásai még biztatóbbak. Elemzések szerint 2050-re Európa energiaszükségleteinek 20 százalékát fedezhetik a geotermikus források. Az első időszakban a direkt (hidrotermál, vagyis fűtési és hűtési) rendszerek kerülnek előtérbe, később viszont egyre nagyobb arányt képviselnek a geotermikus erőművek, amelyek villamos áramot állítanak elő. Az utóbbi néhány év fejlesztéseinek köszönhetően a geotermikus technológia egyre hatékonyabb, és a termelési költségek is csökkennek, emellett ma már elképzelhetetlen, hogy a víz megfelelő visszasajtolása nélkül működtessenek geotermikus rendszereket. Több cáfolhatatlan érv is szól a magyarországi geotermális fejlesztések mellett. Tiszta, megújuló, állandó és elérhető – ezek a geotermikus energia legfontosabb tulajdonságai. Használata szinte semmilyen környezetszennyezéssel sem jár, míg a zöldnek nevezett megoldások közül több (biomassza, biogáz) ugyanúgy CO2-kibocsátást eredményez. Hungarikum – összeurópai léptékben Magyarország kivételesen kedvező adottságokkal rendelkezik, a föld hőjét szolgáltató magma fölött a Kárpát-medencében lényegesen vékonyabb a köpeny. A geotermikus forrásokat könnyebb elérni, feltárni és hasznosításba venni. Olcsó – ha a hasznosításhoz szükséges infrastruktúra kiépül, a költségek szinte elhanyagolhatók.

Biztonságos – sem a környezetre, sem a felhasználókra nem jelent veszélyt, áttételesen sem (szemben mondjuk a vízenergiára épülő erőművekkel vagy az atomenergiával). Kiszámítható és ellenőrizhető – a geotermikus hő- és energiatermelés az igényektől függően szabályozható, a folyamat során nincs hasznosítatlan veszteség (szemben a víz- vagy szélenergiával). Hosszú távú megoldás – a beruházások a megfelelő karbantartás mellett évtizedekre biztosítják az energiát. Csökkenti a függőséget a külföldről importált fosszilis energiahordozóktól. Energiahatékony – az új geotermikus projektek tökéletesen illeszkednek az energetikai forradalom többi eleméhez, így komplex értelemben az energiahatékonyság növeléséhez is. A közvetett, járulékos előnyökről is érdemes szólni, noha sajnálatos módon az üzleti elemzések nagy részéből kimaradnak ezek a fontos szempontok. A hazai geológiai kutatások legnemesebb hagyományait folytatva például a hazai tudósokra fontos szerep hárulhat a projektek előkészítésében, a világ élvonalába tartozó fejlett technológiák meghonosításában. A geotermikus készletek feltárásához, elsősorban a fúrásokhoz ugyanakkor komoly ipari háttér szükséges. Ha kilépünk tehát a szűk ágazati keretek közül, úgy kiderül, hogy a geotermia szélesebb körben komoly, hosszú távon is stabil lehetőséget jelent a gépiparnak. Az alkalmazott természettudományok révén az alternatív energia, mint például a geotermia, pozitív módon generál lehetőségeket a tudományos és kutatói szférának is. Ismét csak az Európai Unió adatai szerint a szektor fejlesztésére szánt közösségi és állami támogatások, valamint piaci befektetések eredményeként évente tízmilliárd eurós nagyságrendben fordítanak majd pénzt a kutatás-fejlesztésre. Jelentősnek ítélik az ágazat jelentette munkahelyteremtést is. A nemzetközi összehasonlításban igen kedvező magyarországi geotermiai

adottságokra alapozva az unió szakértői az energiapiaci elemzőkkel összhangban sokkal pozitívabban értékelik a hazai kilátásokat, mint az eddigi hivatalosnak minősülő magyar elemzések. A konszenzusnak tekinthető vélemények szerint a megfelelő törvényi és adózási háttér, illetve a határozottabb uniós és állami pénzügyi támogatás ugrásszerű fejlődést eredményez a geotermiában. Kívánatos tehát, hogy ezek az európai trendek szintén éreztessék hatásukat a magyar nemzeti energiastratégiában is. Természetesen ez az optimista forgatókönyv több tényező együttes hatását veszi figyelembe. De a potenciál létezik, és valóban rajtunk múlik, tudunk-e élni vele.

Milyen támogatási rendszert tartana kívánatosnak a megújuló források fejlesztésében? A PannErgy eddigi tapasztalatainak alapján egyértelműen kirajzolódik, hogy a nyilvánvaló előnyök ellenére milyen tényezők hátráltatják a geotermia, az egyik legígéretesebb zöldenergia hazai fejlődését. Mint több más alternatív energiafajta vonatkozásában, a biztató kilátások ugyanis jelentős kezdeti nehézségekkel párosulnak. A felhasználás egyik kulcseleme a költséghatékonyság és a beruházások megtérülése. A geotermikus projektek rendkívül tőkeigényesek, előkészítésük a bürokratikus akadályok miatt hosszadalmas, megtérülésük pedig csak hosszú távon garantált. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a finanszírozás is komoly kihívás. A geotermiát célzó tőkebefektetések másik sajátossága, hogy sokszor csak megfelelő támogatási rendszerek működése esetén térülhetnek meg. Ezért van kiemelt fontossága a megújuló források esetén a szabályozói környezetnek, és úgy gondolom, az állam szerepének ebben kiemelkedőnek kell lenni. A zöldenergia, ezen belül a nagy mélységű vizes geotermia első és legkockázatosabb lépése az adott helyszín első, úgynevezett kutatófúrása.



Ennek a beruházásigénye 2.000 méteres mélységben megközelítheti a kétmillió eurót. A kockázatok mérséklésére az Európai Unió több tagországában kockázati biztosítási rendszereket dolgoztak ki az állam részvételével, ilyen rendszer már működik Franciaországban, Svájcban, Németországban és Hollandiában. Az EGEC, vagyis az Európai Geotermikus Energia Tanács napjainkban azt szorgalmazza, hogy egy ilyen rendszer európai szinten is létrejöhessen, akár az Európai Beruházási Bankkal karöltve. Magyarországon is lendületet adna a geotermia fejlődésének egy állami kockázati alap létrehozása, amely lehetővé tenné a geológiai, szeizmikus, egyéb felszíni mérések alapján a kutatófúrás vagy egyéb más geotermikus fúrások sikeressége biztosításának lehetőségét. Ennek működési elve, hogy a biztosítási díj összegéért sikertelen fúrás esetében visszajárna a teljes beruházási költség. Sikeres fúrás esetében a biztosítási összeggel megnő a beruházási költség. A kockázati alap nonprofit jelleggel működhetne.

Ami a támogatási rendszert illeti, fontosnak tartjuk, hogy a jelenlegi KEOP-pályázatok kétfordulóssá váljanak annak érdekében, hogy a fúrások a támogatási intenzitás mértékéig finanszírozhatók legyenek. Ez azt jelenti, az állam támogatásban részesíti a kutatófúrást is, de ez nem állami kockázatvállalást jelent. Sikeresség esetén a beruházás folytatódik, sikertelenség esetében fizet a kockázati alap biztosítása, amelyből visszafizeti a támogatott társaság a kutatófúrásra felvett finanszírozási támogatást. Emellett a geotermikus beruházások számára az is előnyös volna, ha a hatóságok egyszerűsítenék a hosszadalmas, bonyolult engedélyeztetési rendszert. A geotermiában rejlő lehetőségek adottak, de ezek kibontakozásához – amint erre az előzőekben is utaltunk – olyan nemzeti energiastratégiára lesz szükség, amely figyelembe veszi a szektor gyors növekedési lehetőségeit. Szinte mindegyik alternatív energiafajta esetében igaz, hogy a felgyorsult kutatás-fejlesztés, a technológiák fejlődése, olcsóbbá, elérhetőbbé és

91

gazdaságosabbá válása, a növekedés függvényében a mérethatékonyság javulása a jövőben – a számítások szerint 2030 körül – versenyképessé teszi őket a fosszilis energiákkal szemben. Nem mindegy azonban, hogy Magyarországon a zöldenergiák egymással rivalizálva nyernek majd teret vagy egy közösen megvitatott állami stratégiával összhangban. Mi a PannErgynél úgy látjuk, ésszerű lenne annak felmérése, hogy középés hosszú távon milyen arányokra van szükség a leghatékonyabban működő hazai alternatívenergia-„tortában”. Az állami és piaci szereplők közötti folyamatos párbeszéd dinamizmust és rugalmasságot biztosítana a nemzeti stratégia végrehajtásához, valamint keretet teremtene annak folyamatos továbbfejlesztéséhez.


92


Szivattyús energiatározó nélkül nem megy Dr. Szeredi István főmunkatárs, Magyar Villamos Művek Zrt.



93

A

magyarországi villamosenergia-rendszer egyensúlyának fenntartásához, illetve a szabályozási költségek csökkentése érdekében elengedhetetlenül szükséges lenne egy szivattyús tározós erőmű létesítése az országban az MVM főmunkatársa szerint. Dr. Szeredi István úgy véli, hogy megfelelő kapacitású szivattyús energiatározó belépésével a rendszerirányító csökkentheti, illetve stabilizálhatja a rendszer szabályozásának költségeit és növelhetné a biztonságát. Így megvalósulása a rendszerirányító és a villamosenergiafogyasztók közös érdeke.

Miért tartaná szükségesnek Magyarországon egy szivattyús tározós erőmű létesítését? A magyar villamosenergia-rendszerben a hiányzó rendszer-szabályozási kapacitás következtében a piac folyamatosan növekvő költségeket okoz, és magas terheket hárít a fogyasztókra anélkül, hogy a keletkező problémák hosszú távú megoldásához eszközül szolgálna. Az elöregedett, szabályozási üzemre nem alkalmas, versenyképtelenül magas termelési költségű erőművek tartalékban tartása a megnövekedett szabályozási igények mellett már nem képes a rendszer-szabályozási szolgáltatások biztosítására. Szükség van olyan rugalmas üzemű nagyerőműre, amelyet a szabályozásra alkalmas módon alakítottak ki. Miután a magyarországi rendszer a nyugat-európai egyesített villamosenergiarendszer, az UCTE tagja, vállaltuk az együttműködés feltételeinek biztosítását. Ezért a magyar villamosenergiarendszer szabályozhatóságának hiánya és romlása nemcsak belügy, hanem regionális hatású uniós probléma is.

Milyen szabályozási feladatokat tudna a szivattyús tározós erőmű megoldani? A villamosenergia-rendszer szabályozásához szükséges szolgáltatások legnagyobb komplexséggel és legnagyobb hatékonysággal szivattyús energiatározó beléptetésével biztosíthatók. A szabályozási szolgáltatások egésze nem helyettesíthető más megoldással, csak egyes részszolgáltatások terén lehetnek versenytársai, de a műszaki és gazdasági egyenértékűség ezekben a szolgáltatásokban sem áll fenn.

A szivattyús energiatározó lényegében a rendszer-szabályozási szolgáltatások mindegyikének biztosítására alkalmas. Az éves költségekben a rendszerszolgáltatások legnagyobb eleme a szekunder szabályozás, így ez kerülhet a gondolkodásban előtérbe. A helyzetet jellemzi, hogy az UCTE ajánlásai szerint a magyar rendszerben ±150 megawatt szekunder szabályozási kapacitásnak megfelelőnek kellene lennie, de a jelentkező nehézségek miatt az elmúlt évek során a rendszerirányító ennek a többszörösét kényszerült igénybe venni a fel- és leszabályozásra egyaránt. A szabályozó kapacitás iránti igény gyorsuló növekedést mutat. A piacon viszont a szükséges rendszer-szabályozási kapacitások még kínálatként sem jelentek meg. Így például a MAVIR adatai szerint 2009. január–augusztus közötti időszak 93 százalékában nem állt rendelkezésre a szükséges szekunder szabályozás. A piac a műszaki és gazdasági szempontból kedvezőtlen állapot konzerválásának irányába hat, és az exponenciálisan növekvő rendszerszabályozási költségek ellenére nem nyit megfelelő teret a terhelés- és a rendszerszabályozás átalakítására. A problémák gyors eszkalálódása miatt beavatkozásra van szükség. Az igény sürgősségét jellemzi az exponenciálisan növekvő szabályozási költségszint, melyben az évenkénti 25-30 milliárd forintnyi rendszer-szabályozási költségnövekmény egyelőre nem teszi valószínűvé a költségszint stabilizálódását. Egyszerűsítve ez azt jeleni, hogy a megoldás egyéves késedelme hozzávetőleg 25-30 milliárd forint szükségtelen és értelmetlen többletterhet, illetve veszteséget hárít a lakosságra és

a villamosenergia-fogyasztókra anélkül, hogy a vállalt többletterhek a megoldás kibontakozását segítenék.

A megújuló források körének bővítését mennyiben segítené egy szivattyús tározós erőmű? A szivattyús energiatározó kiegészítő funkciója, hogy lehetővé teszi a megújuló energiát hasznosító és más menetrendi kényszereket jelentő projekteknek, illetve a nagyblokkos fejlesztéseknek a villamosenergia-rendszer üzeméhez történő illesztését, és biztosítja a szükséges, gyorsan igénybe vehető tartalékot. Az eddigi engedélyezési gyakorlat nem hárított olyan mértékű terheket sem a megújuló energiát hasznosító, sem a nagyblokkos projektekre, amely ezeket arra ösztönözné, hogy a rendszerszabályozás problémáinak megoldásában gazdaságilag is részt vállaljanak – így ezeknek a szolgáltatásoknak a piaca még nem alakult ki. Amennyiben az állam nem kívánja magára vállalni a rendszerbe integrálásuk költségeit, az engedélyezési gyakorlatot minden bizonnyal felül kell vizsgálni. Kiemelhető, hogy a nagy atomerőművi egységgel történő rendszerbővítés sem képzelhető el szivattyús energiatározó belépése nélkül. Tévedésként kezelhetők a sajtóban és a különböző előadásokon elhangzott azon állítások, melyek szerint új gáztüzelésű blokkok beléptetésével a rendszer szabályozásának a problémái megoldódnak. A napi rendszerterhelések minimumának kezelhetetlenségén az új gáztüzelésű egységek belépése nem javít. Sem a meglévő gázüzemű kapacitások felújítása, sem pedig az újak létesítése nem hoz létre ilyen képességeket.


94


A merevvé vált termelő rendszerből a szabályozásra használható gáztüzelésű blokkok már kiszorultak. Ezek visszakerülése vagy újak bevonása a rendszerszabályozásba csak akkor lehetséges, ha a rendszer merevségét a megfelelő szivattyús energiatározói kapacitás kiküszöböli.

A szivattyús tározós megoldáson kívül vannak még szóba jöhető energiatárolási megoldások? A villamosenergia-termelési kapacitás és az igények közötti folyamatos egyensúly biztosítása és a különbségek áthidalása szükségessé teszi a gyorsan mobilizálható és a villamosenergia-szolgáltatás biztonságát támogató eszköz kialakítását. A nemzetközi gyakorlat alapján készült vizsgálatok azt mutatják, a műszakigazdasági feltételek és a rendszerszabályozásban való részvétel szempontjából egyaránt a szivattyús energiatározó alkalmazása jelenti a legkedvezőbb és egyben legkiforrottabb megoldást. A kis terhelésű időszakban tárolt és csúcsidőben értékesített villamos energia alapján a napi-heti terhelési

menetrend kiegyenlítése gazdasági szempontból gyenge. Ezért a szolgáltatások gazdasági súlypontja a rendszerszabályozás irányába tolódott el, erre az alternatív energiatárolási lehetőségek egyáltalán nem vagy nem versenyképesen alkalmasak. Ezért céltalan elvi vitának ítélhető a magasabb költségű alternatív lehetőségek bármelyikét favorizálva más megoldást keresni.

A nemzetközi piacon milyen szerepet vívott ki magának, hol helyezkedik el a szivattyús tározós megoldás? Az utóbbi évtizedekben a szivattyús energiatározó a frekvenciaszabályozás és a gyors reagálású tartalék biztosításának eszközévé vált. Ma már a szivattyús energiatározók leglényegesebb funkciója a szabályozó teljesítmények biztosítása a rendszer működéséhez, a folyamatos üzembiztonság megfelelő szintjéhez. A villamosenergia-piac liberalizálásának, a nagyblokkos erőművek építésének és a megújuló energiaforrások hasznosításának hármas szorítása felértékelte a flexibilis üzemű szivattyús energiatározókat, ezért jelentős beruházások indultak Európa-szerte.

Ausztriában öt új szivattyús energiatározó épül, és további öt előkészítése van folyamatban, amelyek 3.600 megawatt kapacitást biztosítanak. Svájcban összesen 6.270 megawattnyi szivattyús energiatározói kapacitás építése vagy előkészítése folyik. Litvániában, Szlovéniában, Portugáliában, Spanyolországban, Németországban modernizálják a régi erőműveket, illetve újakat építenek. Az Egyesült Államok kormánya 2009-ben nagy volumenű programot kezdeményezett a szivattyús energiatározók gyorsított ütemű építésére. A teljes program 31.000 megawattnyi új tározó létesítését irányozta elő. Folyik az első ütemben megvalósuló létesítmények engedélyezése, amelyek összesen 22.400 megawatt kapacitást jelentenek majd. Folytatódik a kínai, indiai, japán és dél-afrikai fejlesztés.

Mi az EU álláspontja a szivattyús tározós erőművekkel kapcsolatban? Az EU kiemelt fontosságúként kezeli az európai villamosenergia-rendszer szabályozásának biztosítását. A termelés és a fogyasztás folyamatos egyensúlyát



és a rendszer stabilitását biztosító szivattyús energiatározókat közösségi érdekűként, az alapokmány 267. a) cikkelyének hatálya alá tartozóként kezeli. A kiemelten támogatott európai szivattyús energiatározói projektek többségét az EIB, az EBRD és az EMI finanszírozza. Hasonlóképpen egyértelműen támogató magatartást tanúsított az unió a zöldcsoportok által generált környezetvédelmi kérdésekben, például a Baixo Sabor Portugáliában az EU hozzájárulásával fokozottan védett természeti területen épül. A nemzetközi gyakorlat elemzése azt mutatja, a szivattyús energiatározó létesítése és használata terén gyorsuló, jelentős fejlesztések vannak folyamatban. A piac értékítélete alapján a szivattyús energiatározók váltak a rendszerirányítás gyors reagálású, flexibilis eszközeivé.

Magyarországon milyen lehetőségét látja egy ilyen egység létesítésének? A szivattyús energiatározó létesítésének Magyarországon évszázados múltja van, az első 1912-ben lépett üzembe. A szivattyús energiatározó iránti létesítési igény mindenkor a villamosenergia-rendszer fejlesztéséből eredő követelményekhez igazodik. A megfelelő helyszín kiválasztása több szakterület szempontjainak egyidejű mérlegelésével lehet csak sikeres. A legkedvezőbbnek ítélt hazai helyszíneket kb. félszáz lehetőség közül választották ki, s ezek azt mutatták, a követelmények közötti kompromisszum megtalálása a Dunakanyarban és a dél-zempléni térségben hozhat eredményt. A hatóságok a Dunakanyar mellett ugyancsak prioritást javasolnak a bányák, felhagyott katonai területek igénybevételének. A részletesebb vizsgálatokban szereplő helyszíneken létrehozható szintkülönbségek 79–525 m között változtak, a területigény 38–167 hektár közöttiek voltak. A magyarországi létesítési helyszínek nem különböznek a nemzetközi gyakorlatban megvalósult vagy tervezett létesítmények adottságaitól. Az elvégzett vizsgálatok során a részletesebben kutatott helyszínek fajlagos beruházásiköltség-előirányzatai a további vizsgálatra alkalmasnak ítélhető helyszínek esetében 650–950 euró/kW közöttiek.

Az utóbbi évtizedben megvalósított vagy elindított néhány európai szivattyús energiatározó fajlagos beruházási költségének adataival összehasonlítva az látható, hogy a magyarországi létesítési lehetőségek költségszintje nem tér el számottevően a nemzetközi és az európai költségektől.

Mekkora egységre lenne szükség a magyar rendszerben? A szivattyús energiatározó teljesítményének kiválasztása két irányban mutat korlátot. Kis teljesítmény esetén a fajlagos beruházási költség magas, ez a beépített teljesítménynek hozzávetőleg 300 megawatt körül szab alsó gazdasági határt. A felső határt a piaci értékesíthetőség határozza meg. A jelenlegi igények szerint a középtávon megfelelő kapacitás nagysága a rendszer nagyblokkos fejlesztése, valamint intézkedéseket igénylő volumenű megújulóenergiahasznosítás nélkül ±600 megawatt.

Korábban felmerült, hogy ezt a feladatot külföldi erőművekben lekötött kapacitással is meg lehetne oldani. Mit szól ehhez? Az országhatáron túli lehetőségek minden vizsgált esetben a hazai erőmű-létesítési lehetőségek költségeivel azonos nagyságrendet mutatnak. Ehhez minden esetben számottevő többletköltség adódik a szükséges hosszú távvezetéki kapcsolatok kiépítése miatt. Önmagában a beruházási költségek nagysága alapján nem látható számottevő előnye az országhatáron kívüli megoldásnak. A határkeresztező kapacitások használata további gazdasági terhet és nehézséget okozhat. A jelenlegi feltételek mellett nem tűnik célszerűnek az országhatáron túli szivattyús energiatározó létesítésének mélyebb vizsgálatát előtérbe helyezni.

Milyen piaci, üzleti feltételei vannak egy ilyen jellegű beruházásnak? A szivattyús energiatározó létesítésének gazdasági feltételeit elsősorban a megvalósítók közvetlen vagy közvetett üzleti érdekei határozzák meg.

95

A liberalizált piaci működés eredményeként a korábbiaknál lényegesen nagyobb mértékben kerültek előtérbe a piacon értékesíthető szolgáltatások, és másodlagossá vált a rendszer egészének optimumát biztosító üzem. A nemzetközi gyakorlat tapasztalatai azt mutatják, hogy a komplex szolgáltatás lehetősége preferálható. A villamosenergia-rendszer szabályozási szolgáltatásainak piacán részt vevő szivattyús energiatározók gazdaságilag erős szolgáltatást biztosítva komoly profitot termelnek. Ezzel szemben a kizárólag terheléskiegyenlítésre alapozott projektek esetenként az ambiciózus beruházási tervek ellenére sem váltak megvalósíthatóvá. A rendszer-szabályozási szolgáltatások piacán bekövetkezett helyzet a magyar villamosenergiarendszerben egyedi és más országok piaci körülményeinél lényegesen kedvezőbb beruházási környezetet hozott létre. A nemzetközi gyakorlat alapján a szivattyús energiatározó megvalósítására három fő üzleti modell, – a rendszerérdekű, a portfólióoptimalizáló és a piaci alapú lehet alkalmas. A rendszerérdekű modell esetében lényegében a rendszerirányító kezelésébe – és esetleg tulajdonába – kellene rendelni a rendszerirányítás eszközeként működő szivattyús energiatározót. A portfólióhatás kiaknázására és a villamosenergia-termelő portfólió üzemének optimalizálására szolgáló szivattyús energiatározó megvalósításához kellően nagy termelő portfólióval kell rendelkezni ahhoz, hogy a működés optimalizálása olyan megtakarításokat eredményezzen, amelyek a szivattyús energiatározó létesítését indokolják. A piaci alapon működő független szolgáltatói üzleti modell a rendszerszabályozás megfelelő aránya mellett gazdasági szempontból erős lehet, képes lehet megfelelő profitot biztosítani a beruházó részére és egyidejűleg a villamosenergia-szolgáltatás költségeit mérsékelve a villamosenergiafogyasztók érdekét szolgálná. Az, hogy a magyar rendszerben melyik modell alkalmazása lehet célravezető, további megfontolásokat és vizsgálatokat igényel.


96


Nehéz menet

Tóth Balázs igazgatósági elnök, ELMIB Első Magyar Infrastruktúra Befektetési Zrt.



97

A

kiszámítható gazdasági környezet, ezen belül is az átgondolt energiastratégia a legfontosabb tényező a zölderőművek létesítése szempontjából – állítja az ELMIB csoport elnöke. Tóth Balázs hozzátette: a társaság 2009-ben adta át Dömsödön első biogázerőművét, és 2012 negyedik negyedévében Salgótarjánban és Kaposváron is megkezdi működését egy-egy – fás szárú alapanyagokra épülő – új biomassza-erőmű. Tóth Balázs szerint az önkormányzatokat is érdekeltté kellene tenni a zöldenergia-beruházások elindításában.

Hosszú utat tett meg az ELMIB, amíg zöldenergia-beruházásairól ismert céggé vált. Miért döntöttek a bioerőmű-beruházások mellett?

Végül, de nem utolsósorban a környezetbarát erőművek a megújuló források felhasználásával nem merítik ki a föld készleteit.

Társaságunk az idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Az elmúlt egy évtizedben valóban sok minden megváltozott. Átalakult a hazai szabályozás, más a világgazdasági környezet is. Ami változatlan, az az ELMIB koncepciója: a tudatos tervezésben, energiafelhasználásban szeretnénk segíteni partnereinket. Az ELMIB csoport megalakulásakor energiatakarékossági beruházásokkal, önkormányzatok és intézményeik energiahatékonysági projektjeinek finanszírozásával, tervezésével és üzemeltetésével foglalkozott. Amint lehetőség nyílt rá, az ELMIB villamosenergia- és földgázkereskedelemmel is bővítette tevékenységét, hogy még szélesebb körű szolgáltatásokat tudjon kínálni partnereinek. Az ellátás biztonságát és a megfelelő árakat azonban csak saját energiatermelő kapacitásaink kiépítésével tudjuk garantálni ügyfeleinknek. A bioerőművek mellett három komoly érv szólt. A zölderőművek csökkentik az energiafüggőséget társasági, régiós és országos szinten egyaránt, ráadásul a zöldenergia hosszú távon mindenképpen olcsóbb, mint a fosszilis.

Magyarországon a megújulóenergiatermelésnek minden ága jelen van. Önök szerint a hazai adottságok milyen erőművek fejlesztését teszik lehetővé? Úgy gondoljuk, a hazai adottságok leginkább a biogáz- és a biomasszaalapú energiatermelésnek kedveznek. A szélerőművek létesítését korlátozza a magyar villamosenergia-rendszer csúcserőmű-kapacitása – részben ez az oka annak, hogy a Magyar Energia Hivatal a korábbinál kevesebb szélerőmű létesítésére adott engedélyt az elmúlt évben. A naperőművek létesítése relatíve drága, míg a vízerőművekkel szemben Magyarországon a kezdetektől fogva jelentős az ellenállás, hisz a vizek természetes környezeti állapotának megóvása egyre nagyobb szerepet kap hazánkban. A geotermikus energia kiaknázása szintén drága: sok próbafúrás, kutatás szükséges ahhoz, hogy megfelelő melegvíz-lelőhelyet találjunk, ráadásul jóval nagyobb nyereséggel kecsegtet a termálvizek gyógyvízként való felhasználása. A biomassza- és biogázalapú energiatermelés a legkézenfekvőbb.

Akár már néhány család összefogásával kialakítható biomassza-erőmű, így a megtermelt fát, mezőgazdasági melléktermékeket hatékonyan fel lehet használni az adott közösség energiaellátására. Az elmúlt években egyre több biomassza- és biogázalapú erőmű létesítésére adott engedélyt az energiahivatal. Ma már nem csupán a zöldenergia iránt elkötelezett, kifejezetten ilyen beruházásokkal foglalkozó társaságok tervezik zölderőművek építését, hanem olyan – például mezőgazdasági – üzemek, vállalatok is, amelyek termelésük eddig haszontalannak tekintett melléktermékét hasznosítják majd ilyen módon. Mind többen ismerik fel a zöldenergia előnyeit.

Ez azt jelenti, hogy van esély teljesíteni az uniós előírásokat és 2020-ban elérni a Magyarország számára meghatározott arányt a megújuló energiaforrások felhasználásában? Reméljük, hogy mind az Európai Unió, mind pedig hazánk képes lesz elérni a 2008 elején kitűzött célt. A fogyasztás növekvő mértéke mellett ahhoz, hogy a közösség más államaihoz képest ambiciózusnak egyáltalán nem nevezhető 13 százalékos felhasználási arányt elérjük, meg kell duplázni a megújulókra alapozó villamosenergiatermelési kapacitást.

„A zölderőművek csökkentik az energiafüggőséget társasági, régiós és országos szinten egyaránt, ráadásul a zöldenergia hosszú távon mindenképpen olcsóbb, mint a fosszilis.” ©2010 KPMG Tanácsadó Kft, a magyar jog alapján bejegyzett korlátolt felelősségű társaság, és egyben a független tagtársaságokból álló KPMG-hálózat magyar tagja, amely hálózat a KPMG International Cooperative-hez (“KPMG International”), a Svájci Államszövetség joga alapján bejegyzett jogi személyhez kapcsolódik. Minden jog fenntartva.

98


Ez nem lesz könnyű. A villamosenergiatermelésben Magyarország az elsők között teljesítette 2010-re tett vállalását. Ezen a területen a megújulóenergia-termelés részesedése már valóban eléri a 3,6 százalékos arányt. Igazság szerint már 2005-ben elérte, miután több nagy szenes erőmű részben vagy egészben biomasszaalapú termelésre állt át. Túl könnyen teljesíthető vállalást teljesítettünk, és azt is túl könnyedén. A szenes erőművek esetében az átállás viszonylag egyszerű volt: nem kellett túl nagy beruházás, így nagy ösztönzés sem. Új erőműveket építeni azonban jóval összetettebb és költségesebb feladat, mint a meglévőket más alapanyagra átállítani. Ahhoz, hogy a teljes energiafelhasználásban elérjük a 2020-ra kitűzött célt, a hazai támogatási és beruházásösztönzési rendszert fel kell

készíteni a jelentősen megnövekedett beruházási szükségletre. A megtérüléshez már nem feltétlenül elegendő az a támogatási szint, amit a KÁT jelenleg nyújt. Ahhoz, hogy a megújulótermelés valóban fenntartható legyen, a helyi adottságokra épülő, a helyi alapanyagokra alapozó kisebb teljesítményű erőműberuházások támogatására volna szükség.

De éppen most alakították át a KÁT rendszerét a megújulók érdekében. Ez kevés? Nem gyorsíthatja a zöldenergia arányának növelését ez az átalakítás? Úgy látjuk, hogy a 2009 végén bejelentett intézkedés inkább a hazai lakossági áramárak relatív mérséklését, semmint a megújulóenergia-felhasználás arányának növelését célozta meg.

A részletekről még keveset tudni, de mindenképp üdvözlendő, hogy a kormányzat vissza kívánja szorítani a fosszilis energiahordozókra alapozott erőművek támogatását a KÁT rendszerében. A rendszer azonban csak hosszabb idő elteltével, legkésőbb 2015-től fogja azt a célt szolgálni, amelyre eredetileg létrehozták: a zöldenergia térhódításának elősegítését. Kérdés persze, a kormányzat mit kíván tenni hosszabb távon azon kapcsolt erőművekkel, amelyek áramértékesítésükkel valóban hozzájárulnak a távhőszolgáltatás árának mérsékléséhez. A tervek szerint ugyanis öt év múlva ezek is kikerülnek KÁT-ból, ez ugyan tovább tisztítja a rendszert, ugyanakkor a távhő árának emelkedéséhez is vezet.

„Ahhoz, hogy a megújulótermelés valóban fenntartható legyen, a helyi adottságokra épülő, a helyi alapanyagokra alapozó kisebb teljesítményű erőműberuházások támogatására volna szükség.” ©2010 KPMG Tanácsadó Kft, a magyar jog alapján bejegyzett korlátolt felelősségű társaság, és egyben a független tagtársaságokból álló KPMG-hálózat magyar tagja, amely hálózat a KPMG International Cooperative-hez (“KPMG International”), a Svájci Államszövetség joga alapján bejegyzett jogi személyhez kapcsolódik. Minden jog fenntartva.


99

„Nem csupán az uniós vállalások teljesítése, az olcsóbb és biztonságosabb energiaellátás vagy a környezet védelme, de a munkahelyteremtés is kiemelten fontossá teszi a zölderőművek létesítését.”

Sajnos félő, hogy az intézkedés – leginkább a rövid távú áramárcsökkentési szándékok miatt – féloldalas marad, vagyis a felszabaduló forrásokat nem a megújuló-erőműveknek kínált átvételi ár növelésére és ezzel a beruházások élénkítésére használja majd fel a kormányzat. Ha így lesz, rövid távon mérsékelhető a fogyasztói ár, ám az energiafüggőség nem csökken, s nem emelkedik a zöldenergia aránya sem.

Milyennek látja a megújuló források fejlesztésének hazai szabályozását? A zölderőművek létesítésekor számos nehézséget kell leküzdenie a hazai beruházónak. Az erőmű-beruházások engedélyezési eljárása Magyarországon rendkívül bonyolult és összetett. Több tucat hatóság jóváhagyását kell megszerezni, ez idő- és munkaigényes feladat, és gyakran egymásnak ellentmondó követelményeknek kellene megfelelni. Németországban mindez „egyablakos” ügyintézési rend keretén belül működik, a szükséges engedélyek beszerzése pár hónapot vesz igénybe. Hazánkban jelenleg egy-másfél évig tart az engedélyezési folyamat, és csak ez után kezdődhet el a beruházás. Vagyis legalább két-három évre kell előre tervezni, miközben ennyi idő alatt jelentősen módosulhatnak az üzleti és finanszírozási feltételek. Ez jelentősen megnehezíti a beruházások végrehajtását. Két éve például szó sem volt még válságról, így teljesen más finanszírozási lehetőségekkel, energiaárakkal és beruházási költségekkel készültek az erőműberuházási tervek, mint amilyen körülmények közt most meg kell valósítani azokat.

Problémát jelent az uniós támogatások feltételeinek változása is. A zölderőművek építésének támogatása elméletileg kiemelt energiapolitikai cél az EU-ban és Magyarországon egyaránt. Az ELMIB ennek megfelelően tervezi erőműveit. A feltételek azonban – az egy-másfél éves engedélyezési procedúra alatt – többször megváltozhatnak, csökkenhet a támogatási intenzitás, módosulhatnak a megtérülési követelmények, és ez tovább nehezíti a megfelelő üzleti tervezést. A biogázerőművek esetében mindezeken kívül versenyhátrányt jelent az alacsonyabb villamosenergia-átvételi ár is. Ausztriában a hasonló zölderőművektől a magyar ár többszöröséért veszik át az áramot. A Lajtán túl a magasabb átvételi ár lehetőséget nyújt a zölderőműveknek arra, hogy fizetni tudjanak a beszállított anyagokért, így a termelők érdekeltek a szállításban. Magyarországon a termelők szállítási költségei is alig térülnek meg, így leginkább azok ártalmatlanítják a hulladékot, akik elkötelezettek a környezet védelme iránt. Ausztria a magasabb átvételi árral nemcsak a mezőgazdasági hulladék ártalmatlanítását segíti, de a mezőgazdaságot is – hazánk azonban ezt a lehetőséget nem használja ki az agrárágazat támogatására.

Milyen lépéseket tartana szükségesnek a szabályozásban? Minden beruházó számára rendkívül fontos a kiszámítható gazdasági környezet – az energetikában ez többszörösen igaz. Egy erőmű építésekor több mint tízéves megtérüléssel és legalább 25–30 éves működési idővel számolunk.

Ez nem a forrótőke beruházása. A zölderőművek stabil munkahelyeket teremtenek mindenütt. A legkisebb biogázerőművet akár egy-két ember is működtetheti, de a beszállítói rendszeren keresztül több tucat családnak nyújthat biztos megélhetést. A nagyobb városok – mint például Salgótarján vagy Kaposvár – távhőigényének akár a felét is fedezni képes, és teljes lakossági felhasználásuknak megfelelő villamos energiát előállító fás szárú biomassza-erőművek pedig több mint száz munkahelyet teremtenek. Vagyis nem csupán az uniós vállalások teljesítése, az olcsóbb és biztonságosabb energiaellátás vagy a környezet védelme, de a munkahelyteremtés is kiemelten fontossá teszi a zölderőművek létesítését. Elsősorban világos, átlátható és kiszámítható kormányzati politikára van tehát szükség, minden más csak ez után következik. Fontosnak tartom a nagyobb támogatási intenzitást – akár a közvetett támogatásban, mint amilyen a KÁT, akár a közvetlen juttatásokban, mint például az uniós források. Természetesen jó néven vennénk az eljárások egyszerűsítését is. Végül, de nem utolsósorban szükséges érdekeltté tenni a helyi közösségeket a megújuló-erőművek létesítésében. Miután a települések nem részesedhetnek a helyben megtermelt, olcsóbb energia hasznából, az önkormányzatok számára ma leginkább a távhő árának mérséklése miatt vonzó a biomasszaerőművek létesítése. Ha valamilyen módon érdekeltté lehetne tenni az önkormányzatokat is abban, hogy támogassák a zölderőművek létesítését, akkor valószínűleg sokat tennénk azért, hogy teljesítsük Magyarország uniós célkitűzéseit, védjük a környezetet, és munkahelyeket teremtsünk.


100 Megújulóenergia-ipar | Felül-nézetből

Megújulószabályozás Tóth Tamás közgazdasági elemző, Magyar Energia Hivatal


Megújulóenergia-ipar | Felül-nézetből 101

B

rüsszel szigorúan ellenőrzi majd a most születőben lévő nemzeti megújuló cselekvési terv végrehajtását. Magyarországnak kétévente kell jelentést tennie a 2020-ra meghirdetett célok elérését szolgáló stratégia végrehajtásáról – mondja a Magyar Energia Hivatal elemzője. Tóth Tamás szerint ez rákényszeríti a politikára a szakmai racionalitást a döntéshozatalnál.

Magyarországnak van egy vállalása, kötelezettsége, miszerint 2020-ig jelentősen növelnie kell a megújuló energiaforrások felhasználását. Milyen eszközei vannak a hivatalnak, hogy ezt segítse? Tavaly nyáron fogadták el a megújuló energiaforrásokra vonatkozó direktívát, és ebben EU-szinten 20 százalékos vállalást tettek a tagországok, illetve országonként különböző részcélokat fogalmaztak meg. Magyarország esetében ez 13 százalék a teljes energiafelhasználáshoz viszonyítva. Ez azért érdekes, mert a korábbi direktíva csak villamos energiára határozott meg részarányt, és ott 3,6 százalékot vállaltunk. Ez a 13 százalék viszont a teljes energiafelhasználásra vonatkozik, ez jelenleg Magyarországon hozzávetőlegesen 6 százalék. Ezen belül Magyarországnak el kell készítenie a nemzeti cselekvési tervet, vagyis 2020-ig gyakorlatilag egy „útitervet” kell összeállítania, amely tartalmazza, miből mennyit szeretnénk, és ezt a célt – a 13 százalékot – milyen bontásban érjük el, tehát a közlekedés, hőtermelés, illetve villamosenergia-termelés tekintetében, illetve milyen energiaforrásokból szeretnénk összerakni. Itt lép be a hivatal mint a történet szereplője, oly módon, hogy az összes olyan intézkedés meghozatala, amely a nemzeti cselekvési tervhez és

a végrehajtáshoz kapcsolódik, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium feladata. A végrehajtás összefügg, összekapcsolódik az úgynevezett direktívaimplementációval. Ugyanakkor a nemzeti cselekvési tervben foglaltakról jogszabályt kell alkotni, s a hivatal már eddig is aktív szerepet vállalt annak előkészítésében, főleg a villamos energia és a gáz területén, ezért a minisztérium úgy gondolta, mivel a rendelkezésünkre állnak a szükséges adatok, és jelentős tapasztalattal rendelkezünk jogszabályelőkészítés területén, ezért bizonyos feladatokra az energiahivatalt kéri fel. Ennek keretében a mi kötelességünk volt kidolgozni egyrészt a nemzeti cselekvési tervnek a villamos és a hőenergia részére vonatkozó adatszolgáltatását, illetve ezeknek a fejezeteit. Másrészről feladatul kaptuk, gondolkodjunk el azon, hogy amikor a direktívát ez év végéig véglegesítenünk kell – tehát át kell ültetni a magyar jogrendszerbe –, milyen új támogatások és más feltételek szükségesek a célok elérése érdekében.

Hol tart ez a munka? A munka tavaly nyáron indult, s több szakaszra bontottuk a folyamatokat. Az első egy úgynevezett alapkutatási szakasz volt. Erre azért volt szükség, mert a korábbi energiapolitikai döntéseket

nem minden esetben támasztottuk a kellő módon alá, s az Európai Bizottság többször fel is rótta, hogy nálunk nincsenek megfelelő háttértanulmányok. Éppen ezért nem akarunk ugyanebbe a hibába esni, illetve a direktíva is kimondja, bármiféle nemzeti cselekvési tervet prezentál Magyarország, azt megfelelő háttérdokumentumokkal alá kell támasztani. Úgy gondoltuk, ennek olyan stratégiának, olyan fontos lépésnek kell lennie – hiszen tíz évre vonatkozóan most kell a terveket rögzíteni –, hogy mindenképp megalapozó tanulmányokat szükséges ez ügyben készíttetni. Ezek a tanulmányok 2009 nyara óta folyamatosan készülnek, tavaszra azonban befejeződik a munka, és akkor gyakorlatilag ezek az alaptanulmányok szolgáltatják majd azokat az indikátorokat, bemenő input adatokat, amelyeket a hivatal szintetizálni tud.

Mikor derülhet ki, milyen új strukturális megoldásokra van szükség? Tavaszra rendelkezésre állnak azok az adatok, illetve lehetséges forgatókönyvek, amelyeket a nemzeti megújuló cselekvési tervbe javaslunk beírni. Amennyiben ezeket a minisztérium elfogadja, természetesen megkezdődhet a jogszabályok kidolgozása, amelyekben már lehetnek majd javaslatok például új támogatásokra vonatkozóan.

„Tudni kell, hogy Magyarországon a megújulóenergia-felhasználás 70 százalékát a hőfelhasználás teszi ki. Ezért mindenképp szükséges, hogy valamilyen módon ezt is megfogjuk.” ©2010 KPMG Tanácsadó Kft, a magyar jog alapján bejegyzett korlátolt felelősségű társaság, és egyben a független tagtársaságokból álló KPMG-hálózat magyar tagja, amely hálózat a KPMG International Cooperative-hez (“KPMG International”), a Svájci Államszövetség joga alapján bejegyzett jogi személyhez kapcsolódik. Minden jog fenntartva.

102 Megújulóenergia-ipar | Felül-nézetből

Itt elsősorban arra gondolok, hogy a megújulók támogatási rendszere Magyarországon eddig két irányba hatott, egyrészt a villamosenergiatermelésre, másrészt a bioüzemanyagokra. Tudni kell, hogy Magyarországon a megújulóenergia-felhasználás 70 százalékát a hőfelhasználás teszi ki. Ezért mindenképp szükséges, hogy valamilyen módon ezt is megfogjuk. Tehát a vizsgálatnak célja az is, hogy felderítsük azt a lehetőséget, melyik irányba érdemes hatni. Tehát érdemes-e a villamosenergiaszektorban további addicionális támogatásokat adni, vagy a jelenlegi rendszert megerősíteni a tekintetben, hogy még jobban nőjön a megújulókból származó villamos energia termelése, vagy azt mondjuk, érdemes a hőtermelés támogatása felé is elmozdulni, akkor viszont erre vonatkozóan javaslatokat kell tenni.

Az már eldőlt, hogy milyen támogatási megoldások jöhetnek szóba? A jelenlegi jogszabályi hátteret megvizsgálva, illetve az uniós tapasztalatok alapján is azt mondhatjuk, a kötelező átvételi rendszer jó támogatási forma lehet. Ugyanakkor mindenképpen a differenciáltabb ártámogatás irányába kellene elmozdulni. Ez adhatja az egyik irányt. A másik, hogy mit kezdjünk a megújuló hőtermelés támogatásával. Erre vonatkozóan nagyon jó tapasztalatok vannak Németországban és Spanyolországban is. Részben az épületek hőenergetikai előírásainak tekintetében, részben pedig Németországban van egy úgynevezett megújulóhőtörvény, amely abban jelent nagy előrelépést, hogy magára a hőenergiára vonatkozó támogatásokat rendszerezi és szabályozza. Ilyenben gondolkodunk Magyarország esetében is. Egy másik megoldást jelenthetne az,

hogy a kötelező átvételi rendszeren keresztül – amely eddig a villamos energiát támogatta – valamilyen módon a kapcsolt energiatermelésre vonatkozóan akár magasabb átvételi árat lehetne biztosítani.

Ezek legkorábban 2011-ben léphetnek életbe? Így van.

Arra vonatkozóan készülnek előzetes számítások, hogy ennek a 6 százalékos aránynak az eléréséhez mekkora ráfordításra lesz szükség? Készülnek. Amit eddig felmértünk: a megújulóstratégiának volt egy energiamixre vonatkozó javaslata. Ott 400–500 milliárd körüli összegről volt szó. Ugyanakkor arra vonatkozóan soha nem készült előrejelzés, mekkora működési támogatásra lenne szükség. Éppen emiatt a Magyar Energia Hivatal


Megújulóenergia-ipar | Felül-nézetből 103

„Ha azt mondom, a kötelező átvétel tekintetében mondjuk magasabb átvételt adok biomasszás erőműveknek, akkor valószínűleg ez a biomasszafelhasználás ösztönzése irányába hat majd.”

most felméri, hogy a működési támogatásoknak hozzávetőlegesen mekkora lenne az évenkénti szükséglete 2020-ig.

Nyilván ez egy folyamatos támogatás lenne, hasonlóan a kötelező átvételi rendszerhez. Szó van esetleg direkt működési támogatásról is, állami kasszából? Ez teljesen kizárt. Az Európai Bizottság igen szigorú feltételeket szab. Erre vonatkozóan kiemelném egyrészt az úgynevezett környezetvédelmi állami támogatásokról szóló iránymutatást, amely egyértelműen szabályozza, hogy különböző energiaforrásonként melyik a célravezető támogatás. A szélenergia tekintetében ugyanúgy hatásos lehet, ha nem kötelező átvételt adunk, hanem mondjuk erősebb beruházási támogatást nyújtunk. Az állami támogatásokról szóló iránymutatás azt is szabályozza, meddig lehet támogatni egy adott projektet, azaz előírja, hogy csakis a megtérülésig, ezenkívül bizonyos állami támogatásokat teljesen ki is zár.

Mennyire függ majd a mostani elképzelések szerint a befektetőktől az, hogy milyen megújulómix alakul ki? Ez jó kérdés. A piac ilyen szempontból teljesen szabad. Tehát a befektető dönti el, adott esetben milyen energiaforrást akar felhasználni. Ott lép be a szabályozó hatóság vagy a jogalkotó szerepe, hogy egy bizonyos irányba ösztönzést adhat. Tehát ha azt mondom, a kötelező átvétel tekintetében mondjuk magasabb átvételt adok biomasszás erőműveknek, akkor valószínűleg ez a biomassza-felhasználás ösztönzése irányába hat majd.

Ez azért nehéz a jelenlegi helyzetben és azért nagy kihívás, mert a nemzeti cselekvési tervben már most meg kellene mondani a 2020-as célértéknek a lebontását. Ugyanakkor erre vonatkozóan még csak javaslatokat lehet tenni, hogy az az ösztönzési rendszer akkor valóban ebbe az irányba mozdítsa el a kívánt beruházásokat. De azt is látni kell, hogy ez egy hosszabb folyamat. A másik nagy kihívás pedig az, egyáltalán nem biztos, hogy a politika azt kívánja majd, hogy mondjuk a szélenergiát támogassuk, jóllehet a háttértanulmányok alapján esetleg éppen az lenne a célravezető.

Mennyire lesz ez szakmai vagy politikai kérdés? Úgy érzem, ebben a helyzetben a politikának józan racionalitásra lesz szüksége, hiszen be kell látni, hogy a mostani helyzet – tehát a jelenlegi megújulóhasznosítás – messze elmarad attól, ami Magyarországnak kívánatos lenne. Másrészt az Európai Bizottság is kifejezte a 13 százalékkal, hogy sokkal nagyobb hasznosítást kell megvalósítani. Azt azért tudni kell, az új direktíva elég szigorúan rögzíti azokat a feltétel- és keretrendszereket, amelyekben előre lehet haladni. Hadd mondjak egy példát. Kétévente kell jelentést tenni a bizottság felé arról, hogyan haladunk a célérték teljesítésében. Abban az esetben, ha a részcélok nem teljesülnek, a bizottság eljárást indíthat Magyarország ellen, és én úgy érzem, éppen emiatt a politika rákényszerül arra, hogy az egyszer már kijelölt utat folytassa.


Távhőszektor

106 Távhőszektor | Regionális kitekintés

Fekete Csaba

„A távhőszolgáltatás a közép-kelet-európai régió minden országában törvényi szinten szabályozott tevékenység.”

Felfűtött remények Az európai távhőszektor elmúlt néhány évére a legnagyobb hatással az energetika többi szegmenséhez hasonlóan az EU környezetvédelemmel kapcsolatban meghirdetett céljai voltak. A klímaváltozás ténye „hatalmi szóval” kimondatott, fő bűnössé a szén-dioxid-kibocsátás vált. A szkeptikusok nem tűntek el, de hangjukat egyre kevésbé hallani. A szén-dioxidemisszió elvárt csökkentése hatással van mindennapjainkra, és valahol a távolban felsejlik a szén-dioxid-mentes ipar, ezen belül is a zéró kibocsátású energetikai szektor álomképe. Fekete Csaba, a KPMG energetikai és közüzemi tanácsadó csoportjának menedzsere a távhőszektor alakulását tekintette át közép-kelet-európai viszonylatban.

E

z az álom-, egyesek szerint rémképhez vezető út még nem látszik tisztán, de egyes mérföldköveit az EU már kijelölte. A híres háromszor húszas célkitűzés jól megjegyezhető, eladható mivolta mellett komoly feladatok sorát is jelenti, már ha komolyan vesszük, és úgy tűnik, az EU-ban az ilyesmit komolyan kell venni. Mondhatjuk ezt a 2009. év végi koppenhágai fiaskó ellenére is, hiszen a közösség továbbra is rendületlenül halad a kijelölt úton, legalábbis ami a terveket illeti. A közösségben jelenleg is zajló folyamatok sok szempontból kedveznek a távhőágazatnak, ugyanakkor vannak olyan következményei is, amelyek rövidesen akár fenyegetést is jelenthetnek, de mindenképpen komoly változások okozói lesznek.

A távhő Európában országonként jelentősen eltérő hányadot fed le a hőszolgáltatási piacból, nullától egészen a 90 százalékig terjedő tartományban ingadozva. Nyilvánvalóan csak a jelentős, legalább 4–5 hónapos fűtési idénnyel rendelkező országokban van létjogosultsága, így érthető módon Európa középső és északi részén találkozhatunk kiterjedt rendszerekkel. Az európai országokban található 5.000 távhőrendszer az összes fűtési hőigény mintegy 9 százalékát fedezi, hozzávetőlegesen 2.000 PJ hőmennyiséget szolgáltatva. Európában Izlandon bízzák a távhőszolgáltatásra a hőellátás legnagyobb hányadát (90 százalék felett), de hagyományosan erős ez az iparág Svédországban, Finnországban, Lengyelországban és a balti államokban (40–80 százalék).


Távhőszektor | Regionális kitekintés 107

A legnagyobb beépített kapacitással Németország, Lengyelország és Románia rendelkezik, mindegyik 50.000 MWth felett, őket követi a Csehország (több mint 30.000 MWth). A távhőrendszerek alapvetően egyedülállóan diverzifikált tüzelőanyagbázison képesek fűtést és használati meleg vizet szolgáltatni. A távhő-szolgáltatási rendszerben elosztott hő származhat szemétégetésből, biomassza eltüzeléséből, hagyományos fosszilis alapú (földgáz, szén vagy olajszármazékok) kapcsolt termelésből, ipari hulladékhőből, hőszivattyúkból vagy akár napenergia-hasznosító telepről is. Ennek megfelelően az egyes európai országokat nézve vegyes képet kapunk a felhasznált tüzelőanyagot illetően. Általában elmondható, hogy a hagyományos fosszilis tüzelőanyagok direkt (csak kazánban való elégetés) felhasználása Európában folyamatosan csökken (2007-ben már 20 százalék alatti volt), de a távhőtermelés jelenleg még hagyományos fosszilis alapokon nyugszik (földgáz 40 százalék, szén 36 százalék, folyékony kőolajszármazék 7 százalék). A szeméthasznosításból és éghető megújulókból 13 százalék származik, a maradékot ipari hulladékhő, geotermikus energia hasznosítása, villamos energia felhasználása, illetve nukleáris erőművekből származó hőenergia adja.

A szigorúan vett hőszolgáltatás mellett, bár annál lényegesen kisebb súllyal, jelen van a távhűtés is, kitörési pontot kínálva a távhőszolgáltatóknak. Franciaország rendelkezik magasan a legnagyobb kapacitással (600 MWth felett). Jelentős piacot találunk még Németországban (közel 200 MWth), Finnországban, Olaszországban és Lengyelországban (mindben 100 MWth körül). Nagymértékű elterjedése még várat magára, továbbra is magas beruházási költség és hosszú megtérülés jellemzi. Számos konkurens technológiával szemben kell megállnia a helyét, és csak igen alacsony költségű hőforrás esetén térülhet meg. A 2009-es év, ha másról nem is, de a válságról biztosan sokáig emlékezetes marad. A távhőszektor a válság hatását tompítva érzékelte, hiszen a fogyasztók nagy része a lakossági és szolgáltatási szektorba tartozik, illetve az ipari hőigényben sem jelentkezik minden esetben direkt módon a termeléscsökkenés. Ugyanakkor elsősorban a közép-keleteurópai régióban a kinnlevőségek a többi közszolgáltatóhoz hasonlóan növekednek.

A válság további, szintén kedvezőtlen hatása, hogy a befektetők, hitelezők által amúgy sem első számú célpontként számon tartott szektor az eddigieknél is nehezebben és magasabb áron juthat külső forrásokhoz. Lehetőségek és fenyegetések Az unió előírásai komoly lehetőségeket kínálnak a távhőiparágnak. A széndioxid-kibocsátás csökkentésének és az energiamegtakarítás vitathatatlanul egyik leghatékonyabb eszköze a távhőellátás további fejlesztése. Emellett az EU kohéziós programja direkt célzott beruházási támogatással lehetőséget nyújt a közép-kelet- európai régió távhőszolgáltatóinak. A program egyik fő előnye, hogy a nehezen megtérülő hőelosztó rendszerek fejlesztésére is fordítható (csőcserék, szigetelés javítása), ez segíthet a keletközép-európai régió szolgáltatóinak felzárkózásában, adott esetben a túlélésben. A távhőnek szükségszerűen szövetségesének kell lennie a megújulóenergia-, azon belül is elsősorban a biomassza-iparágnak, nem elhanyagolva a kapcsolt energiatermelőkkel (ez alatt a hagyományos gáz- vagy szénalapú termelést értve) már kialakult együttműködést.

Távhőszolgáltatáshoz felhasznált tüzelőanyag-szerkezet 100%

egyéb (ipari hulladékhő, hőszivattyú, vill. en, nukleáris) olajszármazék földgáz szén hulladékhasznosítás megújuló

80%

60%

40%

Szlovénia

Szerbia

Szlovákia

Svájc

Svédország

Románia

Olaszország

Norvégia

Litvánia

Magyarország Németország

Lettország

Lengyelország

Izland

Hollandia

Hováthország

Görögország

Franciaország

Finnország

Észtország

Dánia

0%

Ausztria

20%

Forrás: District Heating and Cooling 2009 published by Euroheat & Power


108 Távhőszektor | Regionális kitekintés

Egyúttal a kihívás is az uniós célokból fakad, nevezetesen az akár már középtávon drasztikusan csökkenő fűtésienergia-igényért az eddiginél is gyilkosabb harc indulhat a különböző hőellátó technológiák között. A szigorodó előírások, a passzív házak térnyerése, ha nem is a következő néhány évben, de 10 éves távlatban már a fajlagos fogyasztás komoly mérséklődésével jár. Az egy fogyasztóra eső jelentős hőigénycsökkenést a távhőszolgáltatás még szélesebb körű elterjesztésével lehet ellensúlyozni, amely ideális esetben a sűrűn lakott városrészekben elérheti a víz- vagy csatornaszolgáltatással egyenrangú szerepet. Ezzel párhuzamosan hőforrásoldalon drasztikusan növelni kell a megújulóenergia-hányadot, a rendszerek jobb kihasználása pedig a távhűtési rendszerek fejlesztésével valósulhat meg. Keleten és nyugaton Noha a távhőszolgáltatás műszaki alapelve a világ bármely pontján azonos, mégis jelentős különbségeket találunk a Közép-Kelet-Európában és NyugatEurópában létrejött rendszerek között, ez elsősorban arra a kérdésre adott válaszból fakad, hogy milyen célból épültek ki a hőszolgáltató rendszerek. A kelet-közép-európai régióban tipikusan panelépítésű lakótelepek hőellátására létesültek a hálózatok, sokszor a legegyszerűbb és így legolcsóbb kazántelepen termelve a hőt. A beruházási forrásokkal történő takarékosság dominálta a teljes rendszer kialakítását is, ennek megfelelően a gyenge szigetelések, a mérés és a szabályozhatóság hiánya hosszú időre kijelölte a szükséges fejlesztések útját és a szűkös források felhasználását. A nyugat-európai rendszerekben a hangsúly már régóta a hulladékenergiák hasznosításán van. Itt a távhőszolgáltató rendszer egy eszköz arra, hogy az olcsó hőenergiát eljuttassák a fogyasztókhoz, ezért ténylegesen tetten érhető a

távhőszolgáltatás előnye az egyedi fűtéssel szemben, úgymint diverzifikált és magas összhatásfokú, nagyobbrészt kapcsolt energiatermelés, kiemelkedő komfortot biztosító, megbízható és versenyképes szolgáltatás. A közép-kelet-európai régió távhőrendszereinek nyilvánvalóan nincs más lehetősége, mint hogy a nyugateurópai koncepciót követve mielőbb elérjék azt a szolgáltatási szintet, ami egyértelműen biztosítja hosszú távú jelenlétüket, sőt bővülésüket a piacon. A közép-kelet-európai országokban kétségtelenül jelen lévő versenyhátrány mellett ki kell emelni, hogy ebben a régióban a távhőnek lényegesen nagyobb a lefedettsége, mint Nyugat-Európában, ez fontos lehetőséget kínál a környezetbarát energia hasznosítására.

A régió távhőszektorának nem kell okvetlenül a nyugati országokban bejárt úton végigmenni, hanem remélhetőleg az európai jövőképet alapul véve rövid időn belül felzárkóznak a „legjobb gyakorlatot” folytató szolgáltatókhoz. Például a közép-kelet-európai régióban elengedhetetlen kapcsolt termelési kapacitás bővítését földgáz helyett elsősorban megújulóbázison építhetik ki, vagy a rendszerfelújításokkor már a hűtési szolgáltatás lehetőségét is figyelembe tudják venni. Példaként szolgálhat a később bemutatandó plzeňi szolgáltató. A közép-kelet-európai régió teljes hőpiaca 2.700 PJ-ra becsülhető, ennek több mint 30 százalékát, mintegy 830 PJ-t fed le a távhőszektor. Ez az arány jóval az európai átlag felett van, amely a távhőben rejlő lehetőségek alapja.


Távhőszektor | Regionális kitekintés 109

A közép-kelet-európai régióban lefedettség szempontjából a balti országok vezetik a listát (Észtország 80 százalék, Lettország 70 százalék, Litvánia 50 százalék), abszolút értelemben Lengyelország rendelkezik a legtöbb energiát forgalmazó rendszerrel (425 PJ volt 2007-ben az éves szolgáltatott hőmennyiség). A hőigény összességében csökkenő trendet mutat, elsősorban az ipari fogyasztás visszaesése miatt, amely 2007-ben a teljes távhőigény 30 százalékát adta a régióban. A kapcsolt termelésből származó hányad 54 százalék, ideértve a hagyományos fosszilis és a megújulóalapú termelést is, amely jóval alacsonyabb az európai átlagnál. A tüzelőanyag-megosztást tekintve a szén rendelkezik a legnagyobb hányaddal (56 százalékát), ezt követi a földgáz (31 százalék). A megújulóból és szemétégetésből származó hányad 3,4 százalékot képvisel, jelentős fejlődési kapacitást rejtve. A távhőszolgáltatás a közép-keleteurópai régió minden országában törvényi szinten szabályozott tevékenység. A szabályozás célja kettős, egyrészt a távhőszolgáltatás kvázi monopolhelyzetét, azaz az összetett leválási folyamatból adódó fogyasztói kiszolgáltatottságot próbálja az árképzés szabályozásával megfelelő mederben tartani, másrészt pedig a távhő valamilyen szintű támogatását teremtik meg, ez többnyire a kapcsolt termelés támogatásában, ritkább esetben közvetlen adótámogatásban ölt testet. Bár a régió a befektetők kedvelt terepe, a távhőszolgáltatás mégsem tartozik kifejezetten a vonzó célpontok közé, mivel általában a villamos vagy gázelosztó hálózatokhoz képest kis rendszerekről beszélünk, melyek komoly politikai és társadalmi feszültségekkel, kinnlevőségekkel terheltek, bevételi oldaluk szabályozott, és hagyományosan kevés profitot termelnek, ha termelnek egyáltalán.

A hőtermelési oldallal már más a helyzet, ide szívesebben hoznak tőkét különösen a szakmai befektetők, amennyiben a korszerűsítés (általában valamilyen kapcsolt termelés kialakítása vagy hatásfokának javítása) megtérülése elsősorban a villamosenergia-bevételekből nagy valószínűséggel biztosított. Itt kap rendkívüli jelentőséget az adott országban kialakított kapcsolt termelést, illetve kifejezetten a távhőt kiemelő támogatási rendszer. A közép-kelet-európai régióban a hűtési piacon csak nagyon kis mértékben jelentek meg a hőszolgáltatók. Lengyelországban és Csehországban találunk példát komolyabb méretű rendszer kiépítésére, illetve Magyarországon van még néhány, inkább kísérleti jellegűnek tekinthető projekt. Sör távhővel A Csehországban található önkormányzati tulajdonú plzeňi távhőszolgáltató rendszer jól mutatja, hogy megfelelő stratégiával a túlélésért való küzdelemnél jóval többre is telhet Közép-Kelet-Európában. A rendszer nem a legnagyobbak közül való, 535 MWth hő- és 105 MW villamosenergiakapacitással rendelkezik, 3,6 PJ hőt szolgáltat éves szinten. A hőforrás megfelelően diverzifikált, elsősorban szén-, biomassza-alapú kapcsolt termelésen alapul, de része például a depóniagáz-hasznosítás is.

„A távhő Európában országonként jelentősen eltérő hányadot fed le a hőszolgáltatási piacból, nullától egészen a 90 százalékig terjedő tartományban ingadozva. Nyilvánvalóan csak a jelentős, legalább 4–5 hónapos fűtési idénnyel rendelkező országokban van létjogosultsága, így érthető módon Európa középső és északi részén találkozhatunk kiterjedt rendszerekkel.”

A fűtésen kívül jelentős hidegenergiaszolgáltatást is nyújtanak, amelyet elsősorban a kereskedelmi és intézményi szektorba tartozó fogyasztók vesznek igénybe, köztük a méltán híres plzeňi sörfőzde is. Mindemellett nem utolsósorban a plzeňi szolgáltató árai a legalacsonyabbak közé tartoznak Csehországban.


110 Távhőszektor | A szektor alakulása Magyarországon 2009-ben

Lengyel András

„A kérdés most az, a kapcsolt termelők támogatott villamosenergiaátvétele milyen mértékben tartható fenn 2010 után, mivel ennek teljes megvonása a kapcsoltan termelők azonnali leállását is eredményezheti, ez pedig nyilvánvalóan hőáremelkedést jelentene a távhőfogyasztóknál.”

Versenyképes? A hazai távhőszolgáltatás a 90-es évek óta vívja harcát a fennmaradásért. 2009 ebben a tekintetben sorsdöntő év volt, amely a legkevésbé sem kezdődött jól. A világgazdasági válság hatása alól a távhőszektor sem tudta kivonni magát; a hatások ugyan csak közvetetten és alapvetően jóval kevésbé érintették, mint a földgázipart vagy a villamosenergia-ágazatot, de a válság ide is begyűrűzött. Lengyel András, a KPMG energetikai és közüzemi tanácsadó csoportjának szenior tanácsadója a távhőszektor alakulását tekintette át hazai viszonylatban.

M

unkavállalók tízezrei veszítették el az állásukat Magyarországon, és további százezrek életkörülményei lettek nehezebbek a fizetések reálértékének csökkenése vagy a devizahitelek törlesztőrészleteinek emelkedése miatt. A fentiek következtében sokan egyre nehezebben tudták és tudják fizetni a közüzemi számláikat, ez a kinnlevőségállomány jelentős növekedését okozta a távhőszolgáltatóknál is. További problémát jelent, hogy a hitelkamatok és a forintárfolyam változása nagymértékben növelte a szolgáltatók által a beruházásokra felvett hitelek adósságszolgálatának terheit. Ezen negatív hatásokat csak részben volt képes ellensúlyozni az, hogy a földgázárának csökkenésével a távhőcégek legjelentősebb költségeleme mérséklődött. A távhőszolgáltatókat kedvezőtlenül érintette az is, hogy februárban az Alkotmánybíróság megsemmisítette a miskolci és a tiszaújvárosi önkormányzat

azon rendeletét, amely megtiltotta a távhőről való leválást és a központi gázkazánnal történő fűtésre történő áttérést. Ezt követte áprilisban a kazincbarcikai, majd májusban a budapesti, hasonló tartalmú rendelet megsemmisítése. Ezáltal elhárult a legfőbb adminisztratív akadálya annak, hogy a távhővel ellátott lakóházak áttérjenek a jóval olcsóbb – vagy legalábbis annak gondolt – központi gázfűtésre. Az alkotmánybírósági döntés, párosulva a távhő negatív társadalmi megítélésével, a tömeges leválási „mozgalom” reális rémképével fenyegetett. A leválásokkal a változatlan mértékű fix költségek kevesebb fogyasztó között oszthatók fel, ami ezáltal magasabb távhőárakhoz és további leválásokhoz vezet. Ez a negatív spirál akár a távhőszolgáltatók ellehetetlenülését, a szolgáltatás összeomlását is eredményezhetné, ez 2009 első felében egy szélsőséges, de reális veszélynek tűnt.


Távhőszektor | A szektor alakulása Magyarországon 2009-ben 111

Reformok elhalasztva A 2009 első felében, a távhő jövőjét alapjaiban megkérdőjelező helyzet nem az alkotmánybírósági döntések miatt alakult ki, annak alapvetően távolabbra visszanyúló, strukturális okai vannak. A tömeges leválási szándék mögött anyagi megfontolások állnak: a távhő versenyhátrányban van a legfőbb alternatívájának tekinthető egyedi gázfűtéssel szemben, amelynek elsődleges oka a gázárképzés anomáliája. Amint az a szakmabeliek előtt közismert, a földgázelosztó hálózat államilag szabályozott hozzáférési díjai fogyasztói csoportonként nézve nem a tényleges költségeket tükrözik: annál a kisfogyasztók kevesebbet, a nagyfogyasztók pedig többet fizetnek. A keresztfinanszírozás az elosztóhálózatok tulajdonosainak nem jelent problémát, ugyanakkor a távhőszolgáltatás számára ez nagyon komoly versenyhátrányt teremt: míg a távhőtermelő erő- és fűtőművek (az ipari nagyfogyasztókhoz hasonlóan)

a költségek által indokoltnál drágábban vételezik a gázt, addig a lakossági fogyasztók nem fizetik meg a földgázelosztás teljes költségét, hanem annál olcsóbban jutnak a gázhoz. Ez a rendszer egyértelműen a lakossági fogyasztók terheinek csökkentését célozza, ugyanakkor mintegy „mellékhatásként” a távhőfogyasztók által fizetendő terhek növelését is eredményezi. A távhőnek az egyedi gázfűtéshez viszonyított versenyhátrányát mindenekelőtt a valós elosztási költségtől eltérő gázárképzés okozza. Hosszú távon valószínűleg nem kerülhető meg a gázárképzés költségalapra helyezése. A jelenlegi, csökkenő gázárak kiváló alkalmat teremtettek arra, hogy viszonylag fájdalommentesen, a lakossági gázfogyasztók felzúdulása nélkül lehessen rendezni a helyzetet, hiszen a gázimportár mérséklődése bőven ellensúlyozza a hálózati díjak korrekcióját.

Sajnos mindez 2009-ben sem történt meg, melyen ennek következtében továbbra sem lehetséges a gáz- és a távfűtés közötti tisztességes verseny. A hazai távhőszektor versenyképességét elősegítendő strukturális, piaci alapú reformok elmaradtak, így a szolgáltatók csak a távhőellátást piacidegen módon támogató, pozitívan megkülönböztető szabályozási változásokban bízhattak. Az első ilyen szabályozás már 2009. január 1-jén életbe lépett: az úgynevezett Robin Hood-adóból befolyó bevétel a távfűtéssel ellátott épületek szekunder oldali beruházásainak támogatására nyújt fedezetet, ezáltal csökkentve a távhőszámlák összegét. A távhő versenyképességére azonban sokkal nagyobb hatása van a távhő kedvezményes áfakörbe sorolásának. Magyarországon az elmúlt években a távhő a gázzal együtt 20 százalékos áfakulcs alá tartozott.


112 Távhőszektor | A szektor alakulása Magyarországon 2009-ben

„Számos olyan távhőszolgáltatónál láthatjuk a versenyképesség további növelésével kapcsolatos próbálkozások eredményeit, ahol megjelentek a hűtési szolgáltatást nyújtó berendezések, napkollektoros projektek valósultak meg, ismét előkerültek a biomasszakazánok, és fejlesztések folynak a geotermikus energia szélesebb körű hasznosítására is.” A 2009. tavaszi kormányváltás után meghozott kiigazító intézkedések részeként 2009. július 1-jétől 25 százalékra emelkedett a forgalmi adó felső kulcsa, ám emellett létrehoztak egy 18 százalékos, kedvezményes áfakulcsot is. Az erről szóló szakmai vita szerencsésen egybeesett a távhőről való leválásokat gátolni hivatott önkormányzati rendeletek alkotmánybírósági elkaszálásával. A távhőszolgáltatás ellehetetlenülésével kapcsolatos – korántsem megalapozatlan – katasztrófavízióktól megrettenve a politika a távhő kedvezményes áfakörbe sorolása mellett tette le a garast. Két lépésben végül 5 százalékra csökkent a távhőszolgáltatás forgalmiadó-terhe, ez jelentős mértékben javítja versenyképességét az egyéni gázfűtéssel szemben. A fentieket kiegészítendő hozzá kell tenni, a távhőszektor – részben az említett gázárképzési anomália ellensúlyozása céljából – többféle, alapvetően piacidegen támogatásban is részesül. Ezek közül a legfontosabb a kötelező átvételi (KÁT) rendszer, amely a hővel kapcsoltan termelt villamos energia támogatott áron történő átvételével egy újabb, a gázárképzési anomáliával ellentétben a távhő számára kedvező keresztfinanszírozást épít a rendszerbe: a támogatott áramárnak köszönhetően a kapcsoltan termelő erőművek kedvezőbb áron tudnak hőt szolgáltatni. (Feltéve, hogy KÁT által biztosított előnyök valóban megjelennek a távhő árában, és nem kizárólag az erőműnél csapódnak le.) A gázárképzéssel kapcsolatos strukturális problémák feloldásával párhuzamosan revideálható lehetne

a kapcsolt termelés fenti támogatásának mértéke is, azonban a gázárképzés felülvizsgálatának hiányában erre sem kerülhetett sor 2009-ben. Hűlő ellenállás A távhő régóta szenved attól, hogy a társadalom döntő többsége drága, elavult, pazarló fűtési formának, a múlt rendszerből itt maradt dinoszaurusznak tartja. Tegyük hozzá: jórészt érdemtelenül. A hazai távhőtermelő és elosztó rendszerek nem nevezhetők korszerűtlennek, a távhővel ellátott épületek (jellemzően panelházak) annál inkább – ám ehhez vajmi kevés köze van annak, hogy az épület hőellátását távhő, gázkazán vagy éppen geotermikus energia vagy biomassza biztosítja. A szolgáltatók évek óta küzdenek azért, hogy javítsanak a távhő társadalmi megítélésén, egyelőre azonban nem sikerült megismertetniük a lakossággal, hogy a távhő Nyugat-Európában is elterjedt, sőt, támogatott, környezetbarát fűtési technológia, amellyel nemcsak a lokális károsanyag-kibocsátás csökkenthető, hanem a távhőszolgáltatás a kogeneráció által jelentős mértékű primer energiahordozó-megtakarítást tesz lehetővé, illetve hozzájárul a geotermikus és a biomassza-alapú fűtés elterjedéséhez. 2009 második fél évében ez a kedvezőtlen helyzet jelentős mértékben megváltozott. A javuló megítélésben közrejátszott az áfacsökkentés miatti nagyobb publicitás is, valamint az, hogy egyre több távhőszolgáltató ismerte fel, érdemes közreműködnie a fogyasztói hőigények csökkentésében, amely egyszerre növeli a fogyasztói elégedettséget és javítja a szolgáltató megítélését.

Mindez szerencsésen egybeesett azzal, hogy a FŐTÁV mint az ország legnagyobb távhőszolgáltatója költségcsökkentési programba kezdett, amely 2009 őszére érett be, és a távhő árának további mérséklését tette lehetővé. Mindemellett több városban sor került néhány látványos panelépület korszerűsítésére (ilyen például Budapesten az Árpád híd budai hídfőjénél található „szalagház”), ez nemcsak egy távhővel ellátott épület teljes körű rekonstrukciójára volt jó példa, hanem közvetve a távhő elismertségét is növelte. Távlatok A tömeges leválások egyelőre nem jelentenek közvetlen, fenyegető veszélyt, de nem szabad elfelejteni, ez elsősorban a kedvezményes áfakörbe sorolásnak, azaz voltaképpen egy piacidegen ártámogatásnak köszönhető. Az áfa felső kulcsának esetleges csökkentésével értelemszerűen ezen ártámogatás is kisebb lenne, márpedig a 25 százalékos hazai felső áfakulcs Európa-szerte a legmagasabb (Dániával és Norvégiával holtversenyben), így a válság elmúltával ennek mérséklése várható. A hosszú távon fenntartható megoldás az lenne, ha a gázárképzési anomáliát (a kisfogyasztóknak a költség szempontjából indokolatlan előnyben részesítése a nagyfogyasztók, így pl. a távhőre termelő erőművekkel szemben) feloldanák, és a földgázhálózathoz való hozzáférés díjai a valódi költségeket tükröznék. Jelenleg a földgázárak csökkenésével mindez fájdalommentesen, a lakossági gázfogyasztók felzúdulása nélkül megoldható, kár lenne ezt a kínálkozó lehetőséget elszalasztani.


Távhőszektor | A szektor alakulása Magyarországon 2009-ben 113

Rövid távon az áfacsökkentésnél reálisabb fenyegetés a KÁT-rendszer átalakítása. Az elmúlt közel egy évtizedben a kogeneráció mint kétségtelenül gazdaságos energiatermelési mód komoly támogatást kapott a jogszabályokban garantált villamosenergia-átvétel révén, és ily módon rohamosan elterjedt a távhőszektorban is, azonban a jelenlegi szabályozás szerint csak 2010. december 31-ig élvezhetik ennek a rendszernek az előnyeit a kapcsolt energiát termelők. A kérdés most az, a kapcsolt termelők támogatott villamosenergia-átvétele milyen mértékben tartható fenn 2010 után, mivel ennek teljes megvonása a kapcsoltan termelők azonnali leállását is eredményezheti, ez pedig nyilvánvalóan hőáremelkedést jelentene a távhőfogyasztóknál. A CO2-kibocsátással kapcsolatos szabályozás tovább árnyalja a helyzetet, hiszen ha minden marad a régiben, 2012 után jelentős költséget jelent a távhőtermelőknek a szén-dioxidkibocsátásuknak megfelelő kvóta beszerzése, míg az egyedi gázfűtéssel rendelkezőket nem sújtja majd ilyen jellegű teher. Ha egyenlő és igazságos piaci körülményekről beszélünk, akkor az egyedi gázfűtést használóknak is fizetniük kellene a CO2-kibocsátásuk után, vagy a távhőtermelőknek felmentést (ingyenkvótát) kell kapniuk a lakossági fogyasztóik után – ugyanakkor egyelőre semmiféle ilyen döntés nem született. Szintén jelentős fejfájást okoz az elkövetkező években a lakások hőfogyasztásának a csökkenése. A távhővel ellátott épületek – jellemzően panelházak – energiahatékonysága közismert módon katasztrofális, ez pedig – többek között az európai energiahatékonyság-növelési és CO2-kibocsátás-csökkentési célok ismeretében – már középtávon is fenntarthatatlan. Az eddigi tapasztalatok szerint a lakások hőfogyasztásának mérhetővé és szabályozhatóvá tétele mintegy 17 százalékos, míg a

panelházak szigetelése és a nyílászárók cseréje átlagosan 28 százalékos, a kettő együtt 45 százalékos hőfogyasztásmegtakarítást eredményez. A távhőszolgáltatók – a lakossági terhek csökkenését és ezáltal a fogyasztói elégedettség növelését szem előtt tartva – támogatják az energiahatékonyságot növelő beruházásokat, ez mindenképpen helyes és fenntartandó gyakorlat. Ugyanakkor a tömeges korszerűsítések a távhőigények jelentős csökkenését eredményezik, amelyhez távhőtermelői és -szolgáltatói oldalon is alkalmazkodni kell. Számos olyan távhőszolgáltatónál láthatjuk a versenyképesség további növelésével kapcsolatos próbálkozások eredményeit, ahol megjelentek a hűtési szolgáltatást nyújtó berendezések, napkollektoros projektek valósultak meg, ismét előkerültek a biomasszakazánok, és fejlesztések folynak a geotermikus energia szélesebb körű hasznosítására is. Termelői oldalon a távhő versenyképességét szintén növelné, ha a rákospalotai mellett több, távhőre is termelő hulladékhasznosító erőmű épülne, akár Budapesten, akár vidéki városokban. Sajnos ennek komoly akadálya a lakossági ellenállás.

Budapesten szintén számottevő költségcsökkentési potenciál rejlik az egyes távhőkörzetek összekötése által elérhető termelői versenyben, azonban ez jelentős beruházást igényel, amelynek a megtérülése egyelőre kérdéses. Egyes szolgáltatóknál a szervezet hatékonyabbá tétele, illetve a távhőhálózat és a műszaki berendezések korszerűsítése szintén jelentős megtakarítási lehetőséget hordoz magában, amelyet nem szabad kihasználatlanul hagyni. Összefoglalva kijelenthető, a távhő versenyképessége és társadalmi megítélése nagymértékben javult 2009-ben, talán sikerült megakadályozni a tömeges leválásokat és az ennek következtében fellépő negatív spirált. A távhő akár nyertesen is kikerülhet a fogyasztókért folyó harcból, hiszen számos olyan környezetvédelmi, primerenergia-megtakarítási és diverzifikációs előnnyel rendelkezik, amelynek az EU-s célok tükrében egyre fokozódó hangsúlyt kell kapnia az energiapolitikában. Ugyanakkor a versenyképesség hosszú távú megtartásához és a társadalmi megítélés további javításához sokat kell még dolgozni.


114 Távhőszektor | Felül-nézetből

Több távhő, kevesebb szén-dioxid Gérard Bourland vezérigazgató, Dalkia Energia Zrt.


Távhőszektor | Felül-nézetből 115

A

távhőszolgáltatásnak stratégiai fontosságú szerepe lehet a klímavédelmi és energiahatékonysági célok elérésében Gérard Bourland, a Dalkia Energia Zrt. vezérigazgatója szerint. Ennek eléréséhez olyan beruházásokra van szükség, amelyek a köz- és a magánszféra együttműködésével, az önkormányzatok bevonásával, szakemberek irányításával valósulnak meg.

Milyen szerepe van, lehet a távhőszolgáltatásnak hosszabb távon a magyarországi energiaszektorban? A távfűtés Magyarországon más országokhoz hasonlóan eredményesen járulhat hozzá az Európai Unió környezetvédelmi céljainak (20/20/20-as csomag) megvalósításához. Más országokban új fogyasztók is csatlakoznak a távfűtéshez, mert az anyagi és környezetvédelmi szempontból is előnyös – ugyanez jellemző lehet Magyarországra is. A geotermális energiában, a biomasszában és a biogázban rejlő lehetőségeket kizárólag a távfűtésben lehet kiaknázni, nem pedig az egyedi fűtésnél, amelyhez külföldről importált gázra van szükség.

Milyen problémákat lát a jelenlegi szabályozásban? A Magyarországon hatékonyan működő kapcsoltan termelő erőművek támogatása néhány erőmű kivételével 2011-től megszűnik. Ez teljesen ellentmond az Európai Unió által kiadott direktíváknak, amelyek kimondják, hogy támogatni kell az olyan erőműveket, amelyek hőt és áramot egyaránt előállítanak. Valószínű, hogy emiatt számos kapcsoltan termelő erőmű bezár majd, aminek következtében az ország hatékonysági mutatója csökkenni,

a szén-dioxid-kibocsátás pedig növekedni fog. Egy másik probléma, hogy amióta 2009-ben kétszintűvé vált a távhő díját ellenőrző rendszer (az önkormányzatok és a Magyar Energia Hivatal), lehetetlen megjósolni a távhődíjak alakulását. A szabályozási rendszer átalakításával egy egészen új szabályozási környezet jöhetne létre.

Milyen lépéseket várna a szabályozó hatóságtól, illetve a kormánytól, a távhőpiac problémáinak tartós megoldására? A Dalkia Energia Zrt. kész bővíteni a biomasszával működő, illetve a kapcsoltan termelő erőműveinek számát annak érdekében, hogy elősegítse a távfűtési rendszer korszerűsítését. Ennek érdekében világos és hosszú távon érvényes szabályokra van szükség a leginkább megfelelő beruházások megvalósításához, és ahhoz, hogy az ilyen típusú beruházásoknál jellemző 15–20 év alatti megtérülés biztosított legyen. Mivel az önkormányzatok nem rendelkeznek elegendő pénzügyi forrással, a magánbefektetők biztosíthatják a szükséges összegeket.

Lát-e, és ha igen, milyen lehetőségeket a magyarországi távhőszolgáltatás fejlesztésére?

Amennyiben távhőhálózatra kapcsoljuk az újonnan épülő lakó- és irodaépületeket, az épület fűtéséhez szükséges berendezések ára megspórolható. A Dalkia Energia Zrt. Budapest XV. kerületében több energiaforrás, mégpedig hőszivattyú, napenergia és gáztüzelés kombinációjával működő távfűtést valósított meg. Ez jó példája annak, hogy egy helyi ötlet segítségével a távfűtés hogyan tud megfelelni egy közösség igényeinek. Fontos az Európai Unió által biztosított pénzösszegek felhasználása is, hogy javítsuk a már meglévő épületek szigetelését, amelynek következtében jelentős összegeket takaríthat meg a fogyasztó.

Hosszabb távon a befektetők számára vonzó terület lehet-e, és ha igen, miért, ha nem, akkor miért nem a távhőszolgáltatás? A távhő a biomasszával és a kapcsoltan termelő erőművekkel kombinálva nagyon hatékony megoldásnak számít a lakások, irodák és bevásárlóközpontok fűtésében és hűtésében egyaránt. Olyan beruházásokra van szükség, amelyek a köz- és a magánszféra együttműködésével, az önkormányzatok bevonásával, szakemberek irányításával valósulnak meg.

A Dalkia Energia Zrt. kész bővíteni a biomasszával működő, illetve a kapcsoltan termelő erőműveinek számát annak érdekében, hogy elősegítse a távfűtési rendszer korszerűsítését. Ennek érdekében világos és hosszú távon érvényes szabályokra van szükség a leginkább megfelelő beruházások megvalósításához, és ahhoz, hogy az ilyen típusú beruházásoknál jellemző 15–20 év alatti megtérülés biztosított legyen. ©2010 KPMG Tanácsadó Kft, a magyar jog alapján bejegyzett korlátolt felelősségű társaság, és egyben a független tagtársaságokból álló KPMG-hálózat magyar tagja, amely hálózat a KPMG International Cooperative-hez (“KPMG International”), a Svájci Államszövetség joga alapján bejegyzett jogi személyhez kapcsolódik. Minden jog fenntartva.


Stabil környezetre várnak Nicolas Katcharov elnök-vezérigazgató, Budapesti Erőmű Zrt.



K

iszámítható és stabil szabályozási környezetre volna szükség a Budapesti Erőmű Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint. Nicolas Katcharov azt mondja, jelenleg Magyarországon túlságosan nagy a szabályozási kockázat, ami megnehezítheti, sőt lehetetlenné is teheti egyes beruházások, fejlesztések megvalósulását.

Hogyan látja a szabályozási környezet változásait? A Budapesti Erőmű Zrt. egy speciális helyzetben lévő társaság, mert az erőmű üzemeltetése nem kezelhető csak áramágon, hiszen a termelésünk attól függ, hogy milyen az időjárás, milyen a főváros hőenergia igénye. Ha hideg van, akkor nem állhat le az erőmű. A privatizációkor kötött, hosszú távú áramvásárlási szerződések megszűnése után bizonytalan helyzet alakult ki. A hőtermelés és az áramtermelés nálunk nem választható szét, piaci alapon nem tudunk működni. Ha termelnünk kell hőenergiát, akkor a megtermelt villamos energiát is el kell helyezni. Az áramoldali garanciák, a hőtermelés, vagyis a főváros hőenergia ellátásának biztonsága szempontjából alapvető fontosságúak. Ezt a biztonságot a hosszú távú szerződések megszűnése után a kát-rendszeren keresztül biztosította a szabályozás, de tavaly ősszel ez is bizonytalanná vált. A szabályozás ilyen sűrű változásai szinte kezelhetetlen nehézséget jelentenek, hiszen az erőmű működését, a beruházásainkat finanszíroznunk kell. A pénzpiacokon, a bankároknak pedig garanciákat kell felmutatnunk, hogy hitelezzék a fejlesztéseket. Ebből a szempontból a szabályozás kiszámíthatósága, a változások gyakorisága alapvető ellátásbiztonsági kérdés.

A VET 2009-ben zajló elég hosszadalmas módosítási folyamatát követően a MEH végül 2010 januárjában határozott arról, hogy 2013. júniusig meghosszabbítja a BERT kötelező átvételi feltételeit. Várjuk, hogy a határozat a VET-ben foglaltak szerint a MAVIR-ral kötött szerződésben öltsön testet. Határozatában a MEH rögzíti, hogy a BERT megfelel a hosszabbítás kritériumainak. Sajnos úgy tűnik, hogy a MEH nem értékelte vagy legalábbis nem vette figyelembe és nem kommentálta az egyik legfontosabb tényezőt, a beruházás megtérülését. Meggyőződésünk szerint a BERT hosszú távú szerződéseinek 2008. december 31-ével a törvény erejénél fogva történt megszűntetése a BERT-nek a „befagyott költség” néven is ismert meg nem térülő beruházást okozott. A befagyott költségek legalább részbeni megtérülésének módja az lenne, ha a BERT a kötelező átvételt legalább a jogszabály szerinti legvégső 2015-ös határidőig igénybe vehetné. A BERT ennek érdekében már kérelemmel fordult a MEH-hez.

Mit várnak a hatóságoktól és az (új) kormánytól szabályozás tekintetében? Úgy gondolom, hogy ugyanazt reméljük, mint az energiapiac bármely más szereplője: stabilitásra és a szabályozás által garantált hosszabb távú kiszámíthatóságra van szükségünk.

Az ágazatban, melyet a jelentős tőkeigény és a lassú megtérülés jellemez, alapvetően fontosak a stabil szabályozási keretek: a mai beruházások (vagy hiányzó beruházások) eredménye nem azonnal, hanem bizonyos késedelemmel jelentkezik. Ha a beruházók az állandóan változó feltételek miatt nem bíznak a szabályozásban, jobb napokra várva vagy nem ruháznak be vagy másik országot keresnek. Ennek eredménye, ami lényegében a rosszabb hatékonyság, inkább a jövőben, mint a jelenben mutatkozik meg.

Megfelelő garanciát nyújthat-e a magyar távfűtési piac a hosszú távú működésre? Ez a kérdés összefügg az előzővel. A fővárosban a főként a BERT-nél üzemelő távfűtési eszközök korszerűsítésének programja a 90-es évek közepén indult és 10 évvel később ért véget. A program keretében, melybe a BERT több százmillió eurót fektetett, Budapesten a legkorszerűbb nagy hatékonyságú kogenerációs erőművek létesültek, melyek az elérhető legjobb gazdasági és környezetvédelmi feltételekkel biztosítják a főváros szünetmentes hőenergia ellátását. Az ilyen beruházások megtérüléséhez hosszú üzemidő szükséges a távfűtés üzemeltetője és a beruházó között megállapodott feltételek alapján.

„A privatizációkor kötött, hosszú távú áramvásárlási szerződések megszűnése után bizonytalan helyzet alakult ki. A hőtermelés és az áramtermelés nálunk nem választható szét, piaci alapon nem tudunk működni.” ©2010 KPMG Tanácsadó Kft, a magyar jog alapján bejegyzett korlátolt felelősségű társaság, és egyben a független tagtársaságokból álló KPMG-hálózat magyar tagja, amely hálózat a KPMG International Cooperative-hez (“KPMG International”), a Svájci Államszövetség joga alapján bejegyzett jogi személyhez kapcsolódik. Minden jog fenntartva.


Ha eközben olyan új szabályozási keretek jönnek létre, melyek változtatnak ezeken a feltételeken és olyan új szabályokat vezetnek be, amelyek más technológiákat támogatnak, beruházásunk nem térül meg és a végfelhasználónál nem jelentkezik alkalmazásának előnye. Az újabb beruházások ekkor nagy valószínűséggel néhány év alatt ugyanerre a sorsra jutnak. A tőke ilyen nem hatékony felhasználásának költségét végső soron a fogyasztók érzik. Ezért azt javasoljuk, hogy a szabályozási keretek mélyreható átalakítására vonatkozó döntés előtt gondosan meg kellene vizsgálni az optimalizálás minden lehetséges alternatíváját (az utóbbi 2 évben a fővárosi távfűtési árak az egyedi fűtési árak alá csökkentek). Végül kérdésére válaszolva: igen, nyújthat, és amíg ebben tényező a BERT, addig pontosan ezt tesszük minden nap. Természetesen a többi tényező a szabályozás, valamint

az önkormányzati és az állami hatóságok. A távfűtésnek számos előnnyel rendelkezik bármely más fűtési megoldáshoz képest, viszont a szabályozás és a politikai akarat támogathatja vagy ellenkezőleg: akár el is lehetetlenítheti más megoldásokkal szemben.

alapos hatáselemzést végezzen, és szakmai egyeztetést tartson az iparág szereplőivel. Részletes hatáselemzés nélkül eltörölt KÁT-rendszer nagy konfliktusokat hozott és kritikus helyzetbe hozza a távhő-szolgáltatókat az év végére, de említhetném a Rendszerszintű Szolgáltatások piacának változtatásait is.

Véleményük szerint a villamos energia piacon, például a kiegyenlítő energia piacon, milyen megoldások szükségesek a szabályozási kockázatok kezelésére?

Hogyan látják egy olyan kapcsolt energiatermelő társaság jövőjét, mint a BERT? Véleményük szerint biztosított-e a jövője?

Szabályozási kockázatokat sokszor csak elfogadni lehet. Például egy évvel ezelőtt az egyik napról a másikra bevezetetett, nagy mértékű „E.ON-adó” ellehetetlenítette a hazai gáztüzelésű erőműveket – hosszú időszak alatt senki nem tudott termelni. Megoldásra ismét a szabályozás stabilitását emelném ki. Fontosnak tartaná, hogy a Szabályzó a piaci szabályok megváltoztatása előtt

A jövője senkinek nem biztosított, de ugyanígy bárki lehet sikeres is: ezek a liberalizáció alapelvei. Meggyőződésünk szerint – és reményünket elég érv is alátámasztja – a jövőben a távfűtés lesz a leggazdaságosabb, legkörnyezetbarátabb és legkényelmesebb fűtési megoldás Budapesten. Tovább kívánjuk folytatni együttműködésünket a Főtávval a



távfűtés további sikeres optimalizálása és a végfelhasználói előnyök érdekében. Reméljük, hogy a felelős hatóságok támogatni fogják ez irányú javaslatainkat és tevékenységünket. Végül feladatunk az, hogy jövőnket és eredményességünket szorosan fogyasztóink érdekeihez kössük – ha ebben sikerrel járunk, akkor igen, jövőnk biztosított lesz.

Segít-e a jelenlegi szabályozási környezet az energetikai hatásfok javításában, a megújuló energiák arányának növelésében vagy egyáltalán új termelési beruházások megvalósításában?

évekkel ezelőtt. Egy mai projekt finanszírozásához a beruházó jobb megtérülést, de bombabiztos garanciát is igényel a beruházás teljes megtérülésére. Így jutunk vissza oda, hogy a szabályozásnak elsősorban kellően motiválnia kell, másodsorban pedig elég stabilnak kell lennie. Véleményem szerint, ha a jelenlegi szabályozási környezet mérsékelten motiválónak tekinthető, akkor vélhetően nem annyira stabil, amennyire a beruházók érdeklődésének felkeltéséhez szükséges lenne.

„Meggyőződésünk szerint – és reményünket elég érv is alátámasztja – a jövőben a távfűtés lesz a leggazdaságosabb, legkörnyezetbarátabb és legkényelmesebb fűtési megoldás Budapesten.”

Az energetikai hatásfok jelentős javítása és az elavult termelőeszközök cseréje csak beruházással lehetséges. Ami a beruházásokat illeti, különösen a jelenlegi pénzügyi és gazdasági bizonytalanság körülményei között, a pénz még drágább és szűkösebb, mint



Érdekazonosság

Kovács Lajos vezérigazgató, Budapesti Távhőszolgáltató Zrt.



A

szakmának egységes álláspontot kellene képviselni a legfontosabb energiaipari kérdésekben, a döntéshozóknak pedig ennek figyelembevételével hosszú távra kellene megteremteni az áram-, a gáz- és a hőszolgáltatás szabályrendszerét – mondja a Főtáv Zrt. vezérigazgatója. Kovács Lajos úgy véli, a távhőszolgáltatás ma nagyjából a helyére került, de a szabályozás sűrű változásai azt a kockázatot rejtik, hogy a jelenlegi versenyelőnyt elveszítheti a szektor.

Ön szerint a jelenlegi szabályozási környezet milyen helyzetbe hozza a távhőszolgáltatást? Van-e arra esély, hogy normalizálódjon a helyzet? Szerintem most normális pályán van a távhőszolgáltatás, tizenhat évig nem volt normális pályán. Az első, amit szerintem mindenképp fel kell ismerni, hogy a távhő nem egy melléktermék, hanem egy önálló iparág. A villamosenergia-ipart mindenki nagyon jól tudta definiálni, meg tudta fogni. A gázipart megint mindenki nagyon jól tudta definiálni és megfogni. A távhőellátást mint olyat nem tudták besorolni egyikbe sem, és ezért azt mondták, hogy valamelyiknek a mellékterméke. Most már kezd kialakulni egy olyan nimbusz a távhő körül, hogy igen, ez egy önálló üzletág, ez egy önálló iparág, és ennek az ereje – a lobbiereje – eddig elég gyenge volt. Ez az utóbbi másfél-két évben megfordult, és nem a politikai hatalomnak, a politikusoknak köszönhetően vagy a cégvezetőknek, hanem azért fordult meg, mert nagyon-nagyon drágává vált a távhő. 2007. január 1-jével megszűnt az alanyi gázártámogatás, a fővárosban több mint 44 százalékkal emelkedtek a díjak azoknak, akik nem kaptak szociális támogatást. Ez óriási sokkhatás volt. Erre a sokkhatásra felépült egy olyan társadalmi elégedetlenség, amelyet a döntéshozók is figyelembe vettek, és végre kialakult az, hogy a távhővel is önállóan kell foglalkozni, nem valamihez

becsatolva. Tehát azt gondolom, hogy most a helyén van a távhőszolgáltatás. Az egy másik kérdés, hogy sokan megkérdőjelezik, valóban a kötelező átvétel rendszerébe kellett-e sorolni a budapesti, a debreceni erőművek bizonyos blokkjait, illetve a nyíregyházi erőművet. Én azt gondolom, ha így nézzük a kapcsolt energiatermelést, és azt mondjuk, hogy igen, mivel távhőellátással dolgozó és dupla hatásfokkal teljesítő erőműről beszélünk, akkor be lehetett sorolni a kötelező átvételi rendszerbe. A másik az áfakérdés, amelyet most nagyon sokan felhoznak. Ugye csökkent 2010. január elsejétől az áfa. Ez egy jó döntés, egy mesterséges beavatkozás a piacba. Erre is csak azt lehet mondani, hogy igen, ez egy adópolitikai kérdés. Mert nem arról van szó, hogy visszaadok támogatáspolitikában valamit a távhősöknek, hanem kevesebbet kérek tőlük a forgalmi adóból. Az a célja, hogy a környezetvédelmi célkitűzéseket lehessen tartani, mert azért az tény, hogy 2009. május 21-e előtt, mielőtt jött az alkotmánybírósági döntés, 2007 és 2008-ban kétezres nagyságrendű lakásszám vált le a Főtávról, és hagyta el a rendszerünket.

Miért? Egyrészről elégedetlenek voltak az árakkal. Másrészről azt látták, hogyha ők egyedi gázfűtést alakítanak ki, akkor

bizonyos ígéretek alapján az nekik olcsóbbá válik. Hogy ez igaz lesz-e vagy sem, az élet dönti el. Egyébként egyre több ház jön vissza hozzánk, hogy visszakötne a távhőre. Tehát azt gondolom, nem biztos, hogy mindenki megtalálta a számítását. Mindenesetre lehetett látni, hogy ez a leválási hullám megindul. Most ha itt leválik 5–10–20 ezer lakás, akkor beindul egy spirál, azt indikálja, hogy még többen váljanak le, még többen hagyják el a rendszert. Ezzel a bennmaradóknak még drágább lesz a szolgáltatás, és eljutunk odáig, hogy nem éri meg fenntartani. Akkor ugye kinek kell valamit tenni? Vagy a tulajdonos önkormányzatoknak, és a zsebükből kivenni pénzt s berakni ebbe az egészbe, vagy az államnak. Tehát visszajutunk oda, hogy ez egy állami kérdés. Azonkívül ott vannak az egyéb hatásai. Ha nem kell hő, ez a kapcsoltan termelt hő, akkor nem lesz megfelelő villamosenergia-termelés. 2008 előtt, amikor válságról még nem beszéltünk, villamosenergia-hiányról beszéltünk Magyarországon. Most villamosenergia-többletünk van. De ez időszakos. Majd jön a gazdasági fellendülés, és akkor megint arról kezdünk el beszélni úgy négy év múlva, hogy igen-igen, szükség van az újabb paksi fejlesztésre, mert villamosenergia-hiánya lesz az országnak. Ezeket figyelembe véve azt gondolom, nem rossz döntés most az áfakérdés. Az egy másik dolog, hogy felül kell vizsgálni, ezt a beavatkozást meddig kell fönntartani.

„Egyre több ház jön vissza hozzánk, hogy visszakötne a távhőre. Tehát azt gondolom, nem biztos, hogy mindenki megtalálta a számítását.” ©2010 KPMG Tanácsadó Kft, a magyar jog alapján bejegyzett korlátolt felelősségű társaság, és egyben a független tagtársaságokból álló KPMG-hálózat magyar tagja, amely hálózat a KPMG International Cooperative-hez (“KPMG International”), a Svájci Államszövetség joga alapján bejegyzett jogi személyhez kapcsolódik. Minden jog fenntartva.


Más európai uniós országok, Dánia, Észtország, Litvánia, Olaszország, Franciaország, Csehország, mind-mind alkalmazzák azt, hogy valamilyen módon a távhőellátás versenyképességét segítik. Vagy úgy, hogy a gázban valamiféle egyedi támogatást adnak, vagy az adópolitikában van valamiféle kedvezmény. Van a harmadik lehetőség, az adópolitika. Ezt Németország alkalmazza, nem az általános forgalmi adóban ad kedvezményt, hanem pluszadót vet ki arra, aki nem távhőt használ. Ezt be kell fizetni a mai napig is, ha gázzal, olajjal, szénnel vagy bármi mással fűtenek, ami nem megújuló vagy távhő, és ebből tud adni támogatást a működésekhez meg a fejlesztésekhez. Tehát ez más adópolitika, de adópolitikával lehet ezt kezelni. Lehet látni, hogy a távhő egy

olyan üzletág, olyan iparág, amely önmagában nem áll meg a lábán. Tehát ehhez kell a villamosenergia-ipar, és kell hozzá a gázipar. A kettő között helyezkedik el, és mind a kettő szabályozása kihatással van rá.

A kötelező átvételi rendszer átalakítása napirenden van. Ön szerint ugyan a döntéshozóknál a helyére került a távhőszolgáltatás ügye, de érdemben javulót vagy legalább javuló tendenciát mutat a távhő versenyképessége? Nézzük meg a távhőszámlát. Van alapmeg hődíj. Az alapdíj tartalmazza a mi cégünk működési költségeit, tehát ennyibe kerül a Főtáv a fogyasztóknak. A hődíj pedig az összes olyan költség, amely a hő előállításához szükséges, és a hőigényekkel együtt változik.

Tehát aki többet fogyaszt, az többet fizet, aki keveset, az kevesebbet. Az nagyon fontos lépés volt 2007-ben, hogy elkezdtünk egy nagyon komoly hatékonyságjavítást azért, hogy amit meg tudunk tenni az alapdíjban – ami egy költségtényező –, azt mindenféleképpen tegyük meg, és próbáljuk csökkenteni a díjakat. Nem emeltünk alapdíjat 2008-ban, 2009-ben, sőt 2009 februárjában csökkentettük az alapdíjat 5, a hődíjat pedig 3,5 százalékkal. Most a világpiaci helyzet kedvező alakulása miatt tudtuk a díjat szeptemberben 10,1, október 1-jével pedig 14,1 százalékkal tovább csökkenteni. Az biztos, hogy 2010-ben sem fogunk alapdíjat emelni. Ugyanakkor elkezdtük az Öko Plusz programot, hogy ha már valami drága, akkor abból keveset kelljen felhasználni ugyanahhoz az eredményhez. Tehát egy energiahatékonysági programot kezdtünk el működtetni a lakossági oldalon, hogy a fogyasztónak legyen végre valami szabályozó eszköze. Ha megnézzük, ez a program az üzleti érdekeink ellen hat, hiszen nekünk az lenne a jó, ha minél többen minél többet fogyasztanának. A hosszú távú érdek azonban az, hogy a fogyasztókat ne jogi eszközökkel kössük magunkhoz. Versenyeznünk kell, és ebben a versenyben kell megtartanunk a fogyasztókat. Vannak fenyegető lépések, és akkor kerülünk nagyon nehéz helyzetbe, ha nem tudjuk értelmesen bemutatni a döntéshozóknak, hogy az egyes döntések végkimenetele, eredménye mit jelent a távhőszolgáltatás díjaira nézve. Tehát a kapcsolt termelés kötelező átvételi támogatásának az eltörlése például mennyivel emeli meg Budapesten a hődíjakat. Magyarországon az elmúlt nyolc évben az energiapolitika eredményeként évről évre változtak főleg a villamosenergia-termelés szabályai, ez a befektetőket olyan szinten bizonytalanította el, hogy már lassan nem is hajlandók itt, Magyarországon erre a célra tőkét befektetni.



„A szakmának egységes álláspontot kell kialakítani, ez nagyjából meg is van, csak néha ezek különböző erővonalak mentén mozognak, amihez a döntéshozóknak hozzá kell rakni az ország érdekeit szolgáló szabályrendszert.” Hosszú távú energiapolitika nélkül lát arra esélyt, hogy a távhőszolgáltatást is érintő döntések ne rontsák a helyzetüket, inkább segítsenek konzerválni a kialakulni látszó versenyelőnyt? Minden dolgot kétféleképpen lehet megközelíteni. Vagy azt várjuk a felső irányító szervtől, és most hívjuk ezt magyar államnak, kormányszervnek, minisztériumnak, hogy alkosson egy szabályrendszert, amit mi megpróbálunk követni, és amikor ez kialakul, akkor véleményezzük, betartjuk a játékszabályokat. A másik mód, ha nincs ilyen, akkor alkossunk mi egy ilyen szabályzati rendszert, és kezdjünk el így működni. Az a baj, hogy az energiapolitikában és az üzleti működésekben is vannak ilyen hiányosságok. Tehát ne a szabályalkotókat hibáztassuk, amikor mi magunk, akiknek ezen szabályok szerint működni kellene, sem tudunk egységes frontot tartani bizonyos kérdésekben. Nem akarok belemenni, de biztos, hogy van nézetkülönbség a Kapcsolt Energia Társaságon belül is és van a MATÁSZ-on belül is. Tehát a távhőszakma egyértelműen egy hajóban ül, csak mivel nem ugyanazok a problémák jelentkeznek Debrecenben, Budapesten és Győrben, ezért más érdekek mentén különböző szakmai álláspontok alakulnak ki. Debrecenben 100 százalékban kiszolgáltatottak az erőműnek, nekik nagyon komoly tárgyalási pozíciót kell felvenni, és valami kártyát kell a kezükbe tartani a hőtermelővel szemben, hogy jó árakat érjenek el. Budapesten vegyes portfólióval rendelkezünk. Mi az eladott hő 85 százalékát vásároljuk, Győrben saját maguknak állítják elő.

Tehát egész más érdekek mozognak, és egész más szempontból közelítünk meg mondjuk egy KÁT-kérdést is. A végeredmény szempontjából ugyanakkor ugyanazon az oldalon állunk. Ha KÁT nincs, vagy olyan módon változnak a szabályozók, hogy azok az erőművi hőárakra visszahatnak, akkor ez távhőár-emelkedéshez vezet, és megint romlik a távhő versenyképessége. Ezt nem szabad megengedni, tehát a szakma ebben egységes. Másként fogalmazok: a lobbicsoportok egymást nyírják. Az egyik elmegy, mert nemzetközi tulajdonú, a másik másmilyen tulajdonú, a harmadik magyar tulajdonú, és egymással harcolnak, hogy ki kapjon meg bizonyos jobb kondíciókat. Itt van a probléma. Ebben kellene egy egységes álláspontot kialakítani, és ha ebben egységes álláspont volna, és egyeztetett álláspont lenne a távhőszakmával, ha a mi érdekeinket is képviselné, akkor olyan helyzet állna elő, hogy a távhőszakma meg az erőműszakma érdeke is egy irányba mutatna teljes mértékben.

Ki lehet azt mondani, hogyha a szakma el tudna fogadni egy egységes álláspontot, és mondjuk a döntéshozók erre vevők lennének, akkor onnantól kezdve a piac már valóban tudná szabályozni a dolgokat? A piac szabályozó erejét nem szabad lebecsülni. Azonban látjuk az elmúlt gazdasági válság alapjait, úgyhogy ne helyezzük piedesztálra a piac szabályozó erejét. Fontos, de figyelni kell az egyéb dolgokra is, a környezetre, és be kell avatkozni, hogy az tökéletes legyen. Mert ha van olcsó hő, akkor azt sokan veszik igénybe, ha nincs olcsó hő, akkor kevesen. Az olcsó hőhöz nekem

mire van szükségem? Hogy olcsó hőforrásom legyen. A megújuló energiaforrások szóba jöhetnek egy távhőrendszerben, de nem lehet az egész hőellátást csak arra alapozni. Nézzük meg Bécset, ott is csak 40 százalék jön hulladékégetésből, a 60 százalék kapcsolt energiatermelésből származik. Tehát ha ezt tekintem, akkor kell a kapcsolt energiatermelés. A kapcsolt energiatermelésben pedig van villanymeg van hőtermék. Ha a hőterméket olcsón akarom, akkor a villanyterméken kell valamiféle nyereséget realizálni az erőműnek. A villanytermék viszont ha egy picit drágább, akkor igen szétosztva az egész országban, nem annyival, de egy-két fillérrel drágább lesz a végfelhasználóknak. El kell dönteni a célt. Ezt egy gazdasági érdekcsoport nem döntheti el. Ez kormányzati, állami döntéshozói feladat. El kell dönteni, mi az, amire hangsúlyt akarok helyezni a következő időszakban. Mi az, amit szeretnék? Azt mondom, hogy a szakmának egységes álláspontot kell kialakítani, ez nagyjából meg is van, csak néha ezek különböző erővonalak mentén mozognak, amihez a döntéshozóknak hozzá kell rakni az ország érdekeit szolgáló szabályrendszert. Azt egyszer kell hozzárendelni, és nem szabad nagyon sűrűn módosítani, mert ha sűrűn módosítjuk a szabályrendszereket, akkor azt a bizonytalanságérzetet keltjük, hogy nem tudják a döntéshozók, igazából hogyan kellene jól szabályozni ezt a piacot.



Távhő nélkül nem megy László György alelnök, Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége



A

meglévő távhőrendszereket nem lehet – és nem is kell – felszámolni, mert egy ilyen folyamat hosszadalmas, gazdaságtalan és számos komoly kárt okozna – állítja a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének alelnöke. László György szerint a hőszolgáltatás és a kapcsolt energiatermelés gondjaira csak integrált gondolkodással lehet megoldást találni.

Ön szerint hol van a helye méretben vagy ellátási területét tekintve a távhőszolgáltatásnak Magyarországon? Ha komolyan vesszük azokat a célokat, amelyeket az EU kitűzött magának energiapolitikában, környezetvédelemben, akkor nélkülözhetetlen a távhőszolgáltatás. Csak akkor pontosan kellene értelmezni, hogy mi az a távhő. A távhőszolgáltatás ugyanis egy energiapolitikai eszköz, egy lehetőség a klímavédelem szolgálatában. Másként, viszonylag nagy költségen létrehozott és fenntartott vezetékhálózat, amely alkalmas arra, hogy különböző módon előállított hőenergiákat összegyűjtsön és elszállítsa a fogyasztókhoz úgy, hogy a fogyasztóknál füstgázkibocsátás nincs. Ez a jövő. Vezetékhálózat már van, a hőtermelés oldalán vannak kérdőjelek, itt szükséges fejleszteni. Egyrészt nem jó, hogy a magyarországi távhőrendszerekben a primer tüzelőanyag döntő többségében földgáz, másrészt lényeges, hogy mi lesz a kapcsolt energiatermelés jövője. A távhővel kapcsolt energiatermelés többsége jelenleg támogatott villamosenergia-áron működik. A támogatási rendszernek két problémája van. Egyrészt nem jött át az egész haszon (támogatás) a távhőfogyasztókhoz, mert annak nagy része a kiserőműberuházóknál maradt (többségében nem a távhőszolgáltató cég volt a beruházó).

Egyébként is annak idején a rendszer nem távhő-támogatási céllal jött létre, hiába mondják ma ezt így. Másrészt probléma, hogy most támadják a támogatási rendszert és meg akarják szüntetni. Szerintünk megszüntetni hiba lenne. Egyetértünk, hogy alakítsák át, nem az a cél, hogy valakik zsebre tegyék az állami támogatást. Arról kellene gondoskodni, hogy az a támogatás eljusson a távhőfogyasztókhoz, mert szem előtt kell tartani, hogy a hőpiac teszi lehetővé, hogy olyan technológiát alkalmazzunk a villamosenergia-termelésben, amely védi a környezetet.

A Magyar Kapcsolt Energia Társaság is egyetért a rendszer átalakításával? Ebben a kérdésben nincs nézetkülönbség a MaTáSzSz és az MKET között, nálunk azonban a leghangsúlyosabb cél – azon túl, hogy legyen –, hogy a támogatás eljusson a hőpiachoz. Annak idején a rendeletalkotók nem gondoskodtak erről. A másik az, amit nagyon szeretnénk állítani, hogy a távhőt csak az energetikán belül szabad értelmezni. Ha lakótelep-ellátásként értelmezzük, az súlyos hiba. Hőtermelés, vezetékhálózat, hőközpontok: ez a távhőszolgáltatás. Ezen túl már fogyasztói rendszerekről beszélünk.

Hogy a fogyasztói rendszerek most éppen Magyarországon katasztrofális állapotban vannak, az szintén egy probléma, de ezt a problémát le kell választani a távhőszolgáltatásról, és külön kell kezelni. Az épületek belső rendszere nincs felújítva, nem alkalmas az individuális igények kielégítésére, ez is egy probléma. Mi nyilván nem tudunk megszabadulni ettől a problémától, mert ők a fogyasztóink. De súlyos hiba a két kérdést összekeverni. És ma ezt teszik.

Mi kellene ahhoz, hogy a kettőt külön kezeljék? Politikai szándék. Politikai döntés, amit hiányolok. Nem találkoztam még olyan energiapolitikával, amelyben a rendszerszintű gondolkodás felismerése megszületett volna. Integrált gondolkodás kell. Most egyszer azt mondjuk, hogy legyen verseny, hogy csökkentsük a földgázfüggőséget, ne legyen szociális támogatás, de azért a szegény emberek legyenek meg. Ezeket mind mondjuk. De hogy ezek néha egymást kizáró dolgok, azzal nem foglalkozunk. Ma mi van? A villamosenergia-szektor azt mondja, hogy nem teljesedett ki a verseny, egyébként meg azért drága a villany, merthogy ezeknek a „csúnyáknak”, vagyis a kapcsoltan termelőknek sok KÁT-ot adunk. De nézzük meg mi történik, ha nem adunk nekik.

„Arról kellene gondoskodni, hogy az a támogatás eljusson a távhőfogyasztókhoz, mert szem előtt kell tartani, hogy a hőpiac teszi lehetővé, hogy olyan technológiát alkalmazzunk a villamosenergia-termelésben, amely védi a környezetet.” ©2010 KPMG Tanácsadó Kft, a magyar jog alapján bejegyzett korlátolt felelősségű társaság, és egyben a független tagtársaságokból álló KPMG-hálózat magyar tagja, amely hálózat a KPMG International Cooperative-hez (“KPMG International”), a Svájci Államszövetség joga alapján bejegyzett jogi személyhez kapcsolódik. Minden jog fenntartva.


Mi az alternatíva? Vannak, akik azt mondják, hogy azért ne adjuk, mert az a földgázfogyasztás növelésére ösztönöz. A távhőnek az alternatívája pillanatnyilag a földgázkazán. Tehát már nem igaz az állítás, mert földgázról földgázra megy át a fogyasztó, ha a távhőrendszert elhagyja, ráadásul a direkt gázfűtéssel több földgázt fogyaszt, mint a kapcsolt energiatermelésre alapozott távhőszolgáltatás esetén. A villanyt, ha kapcsolt termelésből származik, azért kell támogatni, mert az nemzetgazdasági hasznot termel, de a beruházása drágább. Két lehetőség van. Vagy a beruházást támogatom, vagy az árat. Azt is lehet, hogy azt mondom, annak van társadalmi értéke, hogy az együtt termeléssel kevesebbet szennyeznek, és a földgázfüggőséget csökkentik, mert kevesebb primer tüzelőanyagot használnak fel. Akkor azokat, akik nem ezt teszik, büntetjük adókkal. De ez sem történik. Vagy azt mondjuk, hogy a gázpiacon versenyez az egyedi gáz a távhővel, akkor az nem lehet, hogy a gázárakban ne legyen különbség a nagyfogyasztók és a kisfogyasztók között. Mert ez sincs megoldva.

A mindenkori kormányzatnak, vagy a parlamentnek, vagy a társadalomnak el kell dönteni, hogy mik a célok. Azt el kell fogadni, és a szabályozórendszert úgy kell kialakítani, hogy mindenki utána már piacgazdasági környezetben tudjon működni, és azok működjenek és azok fejlődjenek, akiket mi szeretnénk. Ha a megújulókat akarjuk, akkor egy olyan rendszert kell kialakítani, hogy azok tudjanak fejlődni. Visszatérve a kérdésre, ha integráltan gondolkodunk, és a távhőt energetikaként kezeljük, azt gondolom, hogy igenis van neki helye és jövője. Nélkülözhetetlen lesz ez a vezetékhálózat. Különösen, ha a megújulókat akarjuk. Mert azokat is ide kellene bekötni.

Ön szerint, ha lenne egy világos és egyszerű energiapolitikai koncepció, vagy egy döntés, amelyből jól levezethető lenne a gáznak a helye, a villamos energiának a piaci struktúrája, ahol az árak is a normális piaci elvek szerint mozognának, akkor a távhőszolgáltatás önmagában egy piacképes, versenyképes dolog lenne?

Már ma is az, a mai áfakulccsal. Amikor a politika meghozta ezt a döntést, annak örültünk, de nem azért hozta meg, amiért mi akartuk. Ők szociális támogatásnak szánták, és akik ma a kedvezményes áfakulcs létét támadják, azok azt támadják, hogy nem kell szociális támogatás. Ezzel egyébként egyet is értek. De ez nem más a mi felfogásunk szerint, mint annak a torzulásnak a korrekciója, ami input oldalon minket ér. Ha ezt rendezzük, akkor a kedvezményes kulcsra nincs szükség. Ez egy átmeneti intézkedés azért, hogy addig, ameddig rendezzük a viszonyokat, a távhőszektor ne menjen tönkre. Ha azt mondjuk, hogy a távhőre hosszú távon szükség van, akkor nem engedhető meg, hogy most tönkremenjen, mert utána nincs visszaút, ezek irreverzibilis folyamatok.

Mekkora ma a távhőpiac Magyarországon? Lényegében változatlanul 650 ezer lakást fűtünk, nem csökkent a távhőfogyasztók száma. Van lakossági, kommunális és üzleti fogyasztói kör.



„Itt komoly helye lesz a megújulóknak, és ebben a távhőrendszernek is van szerepe, de sajnálatos lenne, ha a kapcsolt energiatermelést rövid távú érdekek vagy nem integrált gondolkodás miatt halálra ítélnénk.” A legnagyobb a lakossági piac. Ipari fogyasztó szinte alig van, a gőzrendszerek ma már megszűntek.

Ha egészséges struktúra alakul ki, akkor egy Magyarország méretű, adottságú országban mekkora lehetne potenciálisan a távhőpiac? A fűtési piacon a piaci részarányunk ma 16 százalék, Finnországban 50, Németországban és Ausztriában nagyjából ugyanekkora. Németországban már megy följebb, Lengyelországban viszont már jelenleg is magasabb, eléri a 30-40 százalékot. Azt gondolom, hogy minimumtervként azt kell elérni, hogy a meglévő hálózatok fennmaradjanak, és azoknak a kapacitása legyen kihasználva. Az, hogy utána bővülünk-e, már egy második lépés, stratégiai kérdés.

Mennyire vagyunk a teljes kihasználástól? Nyilván ez változó, attól függ, hogy hol. Budapesten van, ahol még van tartalék, és van, ahol már nincs hidraulikai szabad kapacitás. Nagyon fontos, hogy a kihasználtság ne csökkenjen, a meglévő gerinchálózatra alapozott bővülés pedig üdvözlendő, mert javítja a piaci helyzetet. A jelenleg távhőszempontból nem létező területeken terjeszkedni, nyugaton is egy komolyabb fejlesztést jelent, ahhoz közakarat kell. Majdnem mindenhol így történt, Ausztriában például egy önkormányzat akarta, hogy legyen távhőrendszer, eldöntötték, és lett. Mindig az a kulcskérdés, hogy megépíted a vezetéket, és utána lesz-e rajta fogyasztó vagy sem; vagy előre megkötöd a szerződéseket, és utána építesz vezetéket.

Ez egy piacgazdaságban elég nehézkes, tehát valami kis segítség kell hozzá. Ezért mondom, hogy induljunk el egy integrált gondolkodással, kitűzött célokhoz igazított szabályozórendszerrel. Ezek nyilván az EU-célok, amit Magyarország is elfogadott. Itt komoly helye lesz a megújulóknak, és ebben a távhőrendszernek is van szerepe, de sajnálatos lenne, ha a kapcsolt energiatermelést rövid távú érdekek, vagy nem integrált gondolkodás miatt halálra ítélnénk. Az EU külön direktívában hívja fel a figyelmet a kapcsolt energiatermelés szükségességére. Ma az árak és a kialakult költségek nem igazodnak a célokhoz, és az energetikai optimum nem egyezik meg a gazdasági optimummal. Ez pedig nyilván torzulásokat okoz. Nekem az az állításom, hogy a kapcsolt energiatermelés bázisán létrehozott villany és hő együtt optimális megoldás tud lenni. Különösen, ha ez a kapcsolt termelés még nem is fosszilis energiahordozóból származik, hanem megújulóból, mondjuk biomasszából, de ezt másként értékelni szerintem súlyos hiba. Tehát minden az energiapolitikán, az integrált gondolkodáson, a célok meghatározásán múlik. Ezekhez kell a szabályozást igazítani, és akkor legyen rendes piacgazdaság, akkor lehet verseny, mert akkor már az árak is olyanok, hogy amelyik technológiára szükségünk van, az versenyképes. A piacnak az a feladata, hogy ne tudj többet zsebre rakni, mit amennyi jár neked, de nem az, hogy különböző technológiák között prioritást állítson fel, ez a céljait ismerő és azt megvalósítani akaró, beavatkozó állam feladata.

Értelmes alternatíva lehet Magyarországon azt mondani, hogy a jelenlegi távhőrendszert nem bántjuk, de a bővítését nem támogatjuk. Műszakilag, közgazdaságilag hozható ilyen döntés? Ha az a kérdés, hogy meg lehet-e szüntetni tudatos döntéssel a távhőrendszert, akkor a számítások eredménye az, hogy nem. Ez nem végrehajtható. Ezért én úgy gondolom, hogy nincs más út, csak előre. Ha most meg akarjuk szüntetni a távhőt, akkor kellene építeni 13 ezer tetőtéri kazánházat az épületekre, ami úgy 180 milliárd forintos beruházást jelent. Ehhez szakembergárda kell, akik ezt megépítik. Ehhez legkevesebb tizenöt év kell, ha most ideáll ezer szakember, de ennyi nincs ma Magyarországon. Kérdés, hogy ki finanszírozza ezt a folyamatot, és mi van az átmeneti időszakban. Másrészt ki végezze, ki irányítsa ezt a folyamatot. Valószínűleg a gázhálózat ezt a váltást nem bírja ki, annak a megerősítésére kellene mondjuk 60 milliárdot költeni. Miközben azt akarjuk, hogy csökkentsük a földgázfüggőségünket. Minden mindennel összefügg, ha nem így kezeljük a távhőt, nem ennek az integrált energetikai rendszernek a részeként, akkor ne is beszéljünk róla. Akkor jön a B verzió, hogy föl kell számolni, csak ez meg nehézségekbe ütközik, mert a folyamat levezénylése lehetetlen.


Energetikai szabályozás

130 Energetikai szabályozás | Regionális kitekintés

Ságodi Attila

„Amivel Európa-szerte – nyugaton és keleten egyaránt – komolyan küzdenek, az a kereskedelmi szabályozás.”

Együtt – a magunk módján A közép-kelet-európai régió országainak földgáz- és villamosenergia-szabályozása közel azonos pályán mozog, mégis e tekintetben mára a visegrádi államok valamelyest fejlettebb piaci környezetet alakítottak ki, mint a balti államok vagy a balkáni országok. Ezt részben az magyarázza, hogy bár a rendszerváltást megelőzően mindannyian egyazon gazdasági övezetbe tartoztak, a balti államokkal ellentétben szerencsére nem a Szovjetunió részeként, hanem KGST-országként is nagyobb szabadságot élvezhettek, s emellett földrajzi, illetve kulturális okok miatt is jobban tudták követni az európai fejlődést, mint a balkáni országok. Világosan látszik, hogy a nyitott energiapiacok szabályozását illetően a nyugat-európai országokban is komoly küzdelmek folynak; a közép-keleteurópai régió államai e tekintetben nem lógnak ki a sorból. Ságodi Attila, a KPMG energetikai és közüzemi tanácsadó csoportjának partnere az energetikai szabályozási rendszer alakulását tekintette át közép-kelet-európai viszonylatban.

A

piacnyitás érdekében tett lépések bizonyos értelemben akár az uniós tagságra való „érettség” jeleként is felfoghatók, természetes tehát, hogy Magyarország és a többi visegrádi állam esetében is fontos eleme volt a csatlakozási szerződésnek, illetve a csatlakozási folyamatnak az energiapiacok megnyitása. Ezek a lépések azonban nem csak vállalati érdekeket sérthetnek, sokkal nagyobb

akadályt jelenthet, hogy megszokott struktúrákat kell átalakítani. Hatalmas hajókat más irányba fordítani rendkívül idő- és energiaigényes folyamat, ezeken a küzdelmeken mégis keresztül kell menni. Magyarországon a változások elindítója egyébként nem is annyira az uniós csatlakozás, hanem sokkal inkább az ágazatnak a kilencvenes évek közepén végbement nagymértékű privatizálása volt.


Energetikai szabályozás | Regionális kitekintés 131

Világossá vált, ha befektetéseket szeretnénk az energiaiparban, akkor átláthatóbb struktúrát, világos szerepeket és a befektetői logikához illeszkedő (verseny)piaci körülményeket kell teremteni. A tagállamoknak van bizonyos mozgásterük az uniós energiapiaci direktíváknak a hazai jogrendbe történő átültetést illetően. Azonban úgy tűnik, e mozgástér mégis szűkebb, mint azt a tagországok szeretnék, hiszen az Európai Bizottság 2009 második felében felszólított 25 tagállamot (Málta és Ciprus kivételével mindegyiket) a villamosenergia-piacot szabályozó hatályos rendeletek be nem tartása miatt. Egyébként Görögország, Lengyelország, Portugália, Románia és Litvánia az európai uniós

irányelvekkel ellentétes hatósági árszabályozás fenntartása miatt is felszólító levelet kapott. A bizottság által a tagállamokban feltárt energiapiaci szabálytalanságok között szerepel a rendszer-üzemeltetők által szolgáltatott információk szűkössége, esetenként teljes hiánya; a hálózati kapacitásallokációs rendszerek helytelen működése; a fogyasztók érdekképviseletét szolgáló társadalmi vitafórumok hiánya; az árszabályozás megléte; a határok melletti együttműködés és kooperáció hiánya vagy alacsony volta; a szabályozó hatóságok elégtelen teljesítménye az uniós jogot sértő magatartásokkal szemben. A szabályozási irányvonal egyik mozgatórugója a forrásoldal, vagyis a nemzetgazdaság energiastruktúrája.

Nyilván egészen más lehetőségei vannak a cseh piac szereplőinek, hiszen az ország Európa egyik legnagyobb villamosenergia-exportőre (2008-ban 16 TWh), elsősorban Németország irányába. Hasonló a helyzet Lengyelországban, ahol hatalmas széntüzelésű erőművek működnek, bár ezek hatásfoka elmarad a cseh létesítményekétől. Szlovákia pedig számottevő vízerőművi kapacitással (a teljes beépített kapacitás 32 százaléka) is rendelkezik. Ezekre a különbségekre a döntéshozóknak és jogszabályalkotóknak természetesen tekintettel kell lenniük. Vannak azonban olyan döntések is, amelyek mögött inkább érzelmi, mint objektív gazdasági vagy strukturális okokat találhatunk. Ilyen például az eltérő állami álláspont az MVM és a ČEZ tulajdonosi struktúráját illetően.


132 Energetikai szabályozás | Regionális kitekintés

„A szabályozási irányvonal egyik mozgatórugója a forrásoldal, vagyis a nemzetgazdaság energiastruktúrája. Nyilván egészen más lehetőségei vannak a cseh piac szereplőinek, hiszen az ország Európa egyik legnagyobb villamosenergia-exportőre.” A két ország közel azonos gazdasági pályán mozog, a cseh villamos műveket mégis részlegesen privatizálták, ez nagyobb transzparenciát jelent mind a működést, mind az állami beavatkozást illetően. Akárhogyan is, a jogszabályi környezetet az EU-s célkitűzések égisze alatt a nemzeti sajátosságoknak megfelelően lehet alakítani, de nem is célszerű szolgalelkűen másolni. Előfordul azonban, hogy olykor félreértelmezzük a nemzeti érdekeket, mint történt az – részben – az egyetemes szolgáltatás esetében, amely az EU-ban is létező fogalom (Universal Service Providers). A hatályos közösségi energiaipari irányelv (2003/54/EC) célul tűzi ki, hogy a lakossági kisfogyasztók számára átlátható, biztonságos, mindenki által hozzáférhető csatlakozást, villamosenergiaés gázellátást kell biztosítani. Egyes politikai döntéshozók szerették volna elérni, hogy az egyetemes szolgáltatás ármegállapítása továbbra is politikai alkuk eredménye legyen. Látni kell azonban, hogy ez ellentétes a direktíva céljával, sőt a hazai szolgáltatók és fogyasztók érdekével is. A régió országainak szabályozása más-más stádiumban van, az azonban kimondható, hogy a villamosenergiaés földgázhálózatokkal kapcsolatos előírás, az átviteli tarifák szabályozása mára kiforrott. Miután ezek a hálózati rendszerek természetes monopóliumként működnek, a piac működése szempontjából nagyon fontos a hozzáférés és a tarifák átláthatósága, kiszámíthatósága.

A visegrádi országok már jó ideje megteremtették ennek feltételeit (bár további finomítások szükségesek például az egyes elosztókra szabott hatékonyságelvárási célszámok vagy az objektív strukturális költségeltérések pontosabb figyelembevétele tekintetében), és a balti államokban is elkezdődött egy fejlettebb szabályrendszer kialakítása. Ha a gáz- vagy a villamosenergiaszektort nézzük, nyilván más-más képet mutat az infrastruktúra kiépítettsége. Az országon belüli ellátást garantáló hozzáférésekkel, összeköttetésekkel általában nincs probléma, a határmetszékek jelentik helyenként a szűk keresztmetszetet. Az egész közép-kelet-európai térségben kiemelt, stratégiai fontosságú téma az ellátásbiztonság, amely elsősorban a keleti irányból érkező tüzelőanyagok (kőolaj és földgáz) garantált és fennakadásmentes beszerzését jelenti. Az elmúlt évek orosz–ukrán gázvitáinak és az ellátás fennakadásainak fényében joggal merül fel az igény az egyoldalú függés csökkentésére. Ebben nagy hangsúlyt fektetünk a különböző kelet–nyugati irányú tranzitvezetékekre (Nabucco, Déli Áramlat, Kék Áramlat stb.), amelyeket az államok politikai nyilatkozatok formájában és projekttársaságokban való résztvétellel is támogatnak. Emellett azonban kevés szó esik a regionális együttműködés keretében is megvalósítható, az ellátásbiztonságot és hatékonyságot is növelő intézkedésekről. A régió országainak ugyanis eltérők a sajátosságaik: földgáz szempontjából például Szlovákiában nagy

tranzitvezetékek, Magyarországon jelentős tárolói kapacitások, Romániában hazai kitermelés, Horvátországban – tengeri kikötője révén – LNG-potenciál, Ausztriában pedig jelentős gázkereskedési pont áll rendelkezésre. Ezen erősségek infrastrukturális összeköttetése és harmonizált szabályozása segítségével nemcsak az energiaellátási helyzetünket, hanem egyéb gazdasági aktivitásunkat is javíthatjuk. Ehhez viszont sokkal intenzívebb, felkészültebb és eredményorientáltabb kormányzati aktivitás kell, amelyek révén kialakíthatók a szükséges közös szabályozási keretek. Fontos előrelépést jelent ezen a téren a visegrádi országok 2010. februári budapesti energia-csúcstalálkozójának határozata, amely szerint a régió országainak kormányai kiemelt stratégiai célként kezelik az energetikai infrastruktúra észak–déli irányú fejlesztését a régió biztonságos energiaellátása és a nyitott energiapiac létrehozása szempontjából. Az energiaszektor fejlődését alapvetően befolyásoló további szabályozási kérdés az Európai Unió kibocsátáskereskedelmi rendszere (EU ETS) és annak átalakítása. Ezen a területen csatát vesztett az Európai Bizottság Lengyelországgal és Észtországgal szemben, mivel az Európai Bíróság megsemmisítette a bizottság azon döntését, miszerint a teljes kiosztási mennyiséget Lengyelországnak 27, Észtország pedig 48 százalékkal kell csökkentenie. Hasonlóan szűkített nemzeti tervek miatt egyébként más EU-tagállamok is kérdőre vonták a bizottságot, köztük Magyarország,


Energetikai szabályozás | Regionális kitekintés 133

Románia, Lettország, Litvánia és Bulgária. Az Európai Bíróság döntése szerint a nemzeti kiosztási tervekben előirányzott teljes kiosztható mennyiség meghatározása nemzeti hatáskör, amelyet a bizottság véleményezhet, de nem bírálhat felül. A döntés hatására megkérdőjeleződhet a kibocsátáskereskedelmi rendszer működése, hiszen például 2007-ben a kibocsátási egységek teljesen elértéktelenedtek a túlallokálások miatt. Az EU ETS célja a kibocsátók hatékonyságra való ösztönzése, és ennek elsődleges eszköze a kibocsátási engedélyek piaci alapú kereskedelme. Azonban a piac természetes működésének megfelelően a túlkínálat az árak csökkenéséhez vezet, és ennek hatására az EU ETS nem tud piaci alapú ösztönző rendszerként működni. Tehát amennyiben akár csak egy-két ország túlallokálja a szükségleteit, az a teljes EU ETS-re hatással lehet. Kérdéses, hogy a lengyel és észt kiosztás újratárgyalása milyen eredményekkel jár majd; a bizottság és tagállamok közötti jelenlegi vita jól példázza a közösségi és nemzeti szintű szabályozási hatáskörök rendezetlenségét. Amivel Európa-szerte – nyugaton és keleten egyaránt – komolyan küzdenek, az a kereskedelmi szabályozás. A piacok jogilag megnyíltak, a fogyasztók szabadon választhatnak energiaszolgáltatót, viszont kérdéses, milyen mértékű a liberalizáció és a verseny a nagykereskedelemben, illetve, hogy a jelentős piaci erővel (JPE) rendelkező szereplők megfelelő módon, kellő átláthatósággal értékesítik-e a rendelkezésükre álló energiát. Ugyanezen kérdéskörbe tartozik a határmetszékek elosztása is, hiszen a szűk keresztmetszetek lehetőséget nyújtanak e piacot alakító szereplőknek a pozícióik védelmére. Az alternatív szolgáltatóknak (kereskedőknek) pedig értelemszerűen limitált a termelő-, illetve a határkeresztező kapacitásokhoz történő hozzáférése. Ugyanakkor látható, hogy a szabályozó hatóságok külön-külön és együttesen

is igyekeznek kezelni ezt a helyzetet. Ezen a területen – például a határok átjárhatósága vagy a határmetszékek közös elosztása esetében – óhatatlanul megjelennek az egyes államok nemzeti érdekei, de alapvetően azt lehet látni, hogy meghatározó mértékben a szakmai, üzleti racionalitások az irányadók. A regionális piacok kialakulását persze előbb-utóbb mindenképp kikényszeríti a gazdasági racionalitás, azonban kifejezetten előnyös lenne, ha ebben a folyamatban a kormányzat is proaktívan lépne fel. Ezzel elkerülhető lenne, hogy különböző lobbik nyomására szülessenek védekező jellegű döntések, ehelyett az állam legyen képes előremutatóan meghatározni az irányokat. Remélhetőleg a politikai szereplők is felismerik, hogy a

szorosabb szabályozói együttműködés, a kereskedelmi lehetőségek bővülése és a régiós szinten optimalizált fejlesztések a fogyasztók számára is érzékelhető, pozitív eredményekkel járnak, amely végső soron politikai népszerűség-növekedéshez is vezet. Ha azonban nem ebbe az irányba haladunk, jelentős versenyhátrányba kerülhetünk; ez a térségre és annak egyes országaira egyaránt igaz. Teljesen egyértelmű, hogy egy regionális piacon mindenkinek sokkal több a lehetősége, tehát a határokat szorosra zárni nemcsak nem lehet, de nem is ésszerű. A regionális energiapiacok kialakulása a gazdasági együttműködést is erősíthetné, tehát hosszabb távon általában a térség gazdasági és politikai megerősödéséhez vezetne.


134 Energetikai szabályozás | A szektor alakulása Magyarországon 2009-ben

Losonczy Géza

„A hazai energiatudatosság fejlődésének, a magasabb szintű szolgáltatások megjelenésének és a verseny erősödésének egyik előmozdítója lehet az úgynevezett smart metering, azaz az intelligens mérőeszközök bevezetése.”

Korrekciók éve A 2009-es évet Magyarországon – ahogy az egész világon – meghatározta a gazdasági válság miatti kereslet-visszaesés. A nehézségek enyhítésére tett erőfeszítések elterelték a figyelmet arról, hogy ebben az évben is mozgalmas időszakot zárt mind a regionális, mind a hazai regulátori társadalom. A megváltozott szabályrendszer érdekes kihívásokat támasztott az iparági szereplők, így közvetetten a tanácsadók számára is. Losonczy Géza, a KPMG energetikai és közüzemi tanácsadó csoportjának szenior tanácsadója az energetikai szabályozási rendszer alakulását tekintette át hazai viszonylatban.

R

egulátori szemszögből nézve az év legfontosabb eseménye az EU harmadik energiacsomagjának elfogadása volt, amely meghatározza az Európai Unió tagországai földgázés villamosenergia-piacának fejlődését az elkövetkező években. Az elfogadott szabályozás várhatóan tovább csökkenti az infrastruktúra üzemeltetése, valamint az energia termelése közötti összefonódást, és komoly kihívást jelent majd a vertikálisan integrált társaságok számára. A döntéshozók nem titkolt szándéka, hogy javítsák a térség földgáz- és villamosenergia-piacának hatékonyságát, erősítsék a fogyasztók védelmét az esetleges versenykorlátozásokkal szemben. A 2009. év legfontosabb magyarországi regulátori eseménye a közüzemi szolgáltatás végleges megszűnése,

az egyetemes szolgáltatók megjelenése volt. Ezzel az eseménnyel beteljesedett a piacnyitás folyamata, minden fogyasztó (ha akart, ha nem) megjelent a szabadpiacon. További jelentős kihívást jelentett a döntéshozók számára a kötelező átvételi (KÁT) rendszer reformjának a kidolgozása. Ennek eredményeként megkíséreltek a fogyasztók számára kisebb terhet jelentő, ugyanakkor a megújuló energiák elterjedését elősegítő, de a kapcsolt energiatermelés fejlődését nem veszélyeztető támogatási környezetet kialakítani. A kötelező átvétel szabályozásához közvetetten kapcsolódik a jelenlegi szélenergiakapacitások megduplázódását lehetővé tevő új szélparkok építésére feljogosító kvóták kiosztási szabályrendszerének a kialakítása.


Energetikai szabályozás | A szektor alakulása Magyarországon 2009-ben 135

Az év második felében folyamatosan zajlott a változó piaci körülményekhez illeszkedő földgáztarifák kialakítása, ezen folyamat 2009 szilveszterére még nem zárult le. A reguláció a saját eszközeivel – hasonlóan az energetika többi területéhez – megpróbált választ adni a gazdasági világválság kihívásaira, és jelentős lépéseket tett a veszélyeztetett fogyasztók ellátásbiztonságának a megvédésére. További fontos esemény volt 2009-ben, hogy hosszas várakozást követően a Magyar Energia Hivatal elkezdte vizsgálni az energiaszolgáltatást megreformáló úgynevezett intelligens mérők kérdéskörét. Regulációs szempontból az olajipar hagyományosan a magyarországi energetika egyik legstabilabb szegmense.

Az idén e szektorban a legjelentősebb esemény a Magyarország és Olaszország között megkötött készletezési együttműködés volt, melynek eredményeként lehetőség nyílik a tárolási kapacitások további diverzifikációjára, a MOL olaszországi leányvállalatának integrálására. Harmadik energiacsomag Az Európai Bizottság már a XX. század végén célul tűzte ki, hogy a villamosenergia-, illetve a földgázpiacot – fenntartva az ellátásbiztonság prioritását, valamint a hátrányos helyzetű fogyasztók védelmét – megnyitja a verseny előtt. Ezzel a lépéssel a végső cél az unió gazdasága versenyképességének a növelése volt. Ennek eredményeként az első rendeletet 1990-ben fogadták el.

Az Európai Unió 2001-ben elvégzett vizsgálata azonban kimutatta, nem történt meg a versenypiac kialakulása, ezért 2003 júniusában elfogadták a második földgáz-villamos energia irányelvet. Ennek alapján megindult a társaságok szétválasztása. További kötelezettséget jelentett a liberalizáció megindítása, mely szerint a háztartásokon kívül minden fogyasztó jogosulttá vált az energia szabadpiacon történő beszerzésére. A magánháztartások számára a szabadpiacra való kilépés elvi határideje 2007. július lett volna. A bizottság egy újbóli vizsgálat eredményeként megállapította, a liberalizáció ellenére továbbra is a nagy – gyakran állami – monopóliumok határozzák meg az energetika piacait.



Ennek orvoslására, a vertikálisan integrált vállalatok piacbefolyásoló szerepének megtörésére dolgozták ki a legújabb, energetikával kapcsolatos direktívát, a harmadik energiacsomagot. Az irányelv tovább fokozza a szállítási és termelési tevékenység szétválasztási követelményének mértékét. Magyarország – hasonlóan az Európai Unió többi tagországához – három lehetséges út közül választhat: 1. A tevékenységek teljes körű tulajdonosi szétválasztása. 2. Vertikálisan integrált vállalat fenntartása a szállítóhálózat tulajdonjogának leválasztásával. 3. Közös tulajdonban maradhat a termelés és a szállítási rendszer üzemeltetése, de tényleges biztosítékokat kell beépíteni a gyakorlati függetlenség garantálása céljából.

Magyarországon ez a szabályozás csak a MAVIR–MVM viszonylatban jelenthet kihívásokat.

A múltbeli gyakorlat alapján feltételezhető, hogy a jövőben sem történik meg a két társaság tulajdonjogának szétválasztása, ezért csak a harmadik opció megvalósítása lehetséges az MVM számára. A gyakorlati függetlenség garantálása céljából a jogszabály komoly biztosítékokat definiál: – független vagyonkezelőt kell kinevezni a hálózati engedélyes élére, – felügyeleti szervet kell létrehozni, amelynek az MVM képviselői mellett tagjai a szállításirendszer-üzemeltető, valamint az iparági érdekeltek reprezentánsai. A vagyonkezelő jogosult a felügyeleti szerv döntéseit ellenőrizni, megvétózni. Ezzel párhuzamosan a szállítási rendszer üzemeltetőjének egy úgynevezett „megfelelőségi” programot kell létrehoznia, amely a megkülönböztető magatartás kizárására irányuló intézkedéseket foglalja magában. 2009. december 14-én az Országgyűlés elfogadta a tulajdonosi szétválasztással kapcsolatos törvényt. E szerint mind a

MAVIR, mind a MOL vonatkozásában a harmadik pont szerinti követelményeknek kell megfelelni a társaságoknak. Bár a harmadik csomagra a legtöbben csak úgy emlékeznek, mint a szétválasztás újabb követelményeit megfogalmazó rendelkezésre, azonban a jogszabály számos erős fogyasztóvédelmi előírást is tartalmaz, amelyek megvalósítása és betartatása komoly kihívás lesz a magyarországi regulátorok, illetve iparági szereplők számára. A jogszabály meghatározza a fogyasztók felmondási idejét, a végszámla kiállításának határidejét, illetve a nem megfelelő minőségű szolgáltatás esetén történő kompenzálás menetét. A harmadik energiacsomag szerint 2020-ra a fogyasztók 80 százalékának hozzá kell jutnia az úgynevezett intelligens mérőkhöz. Összességében megállapítható, a harmadik energiacsomag a szétválasztás területén komoly kihívások elé állítja majd a MAVIR–MVM párost; a fogyasztói jogok és a kiszolgálás területén az előrelépéshez fejlesztések szükségesek mind az áram-, mind a gázszolgáltatók részéről.



„Bár a harmadik csomagra a legtöbben csak úgy emlékeznek, mint a szétválasztás újabb követelményeit megfogalmazó rendelkezésre, azonban a jogszabály számos erős fogyasztóvédelmi előírást is tartalmaz, amelyek megvalósítása és betartatása komoly kihívás lesz a magyarországi regulátorok, illetve iparági szereplők számára.”

Mérlegen a piacnyitás Az év vége már lehetőséget biztosított a regulátorok számára, hogy levonják a következtetéseket a liberalizált villamosenergia-, valamint földgázpiac gyakorlatából. A tapasztalatok összegzése alapján megállapítható, hogy a villamosenergia-piaci liberalizáció egyik legnagyobb eredménye az infrastruktúrához való hozzáférés egyszerűsödése, átláthatóságának javulása. A hálózati tarifák rendszere már teljesen publikus, mindenkire egyformán vonatkozik, ugyanakkor komoly dilemmákat vet fel az eltérő költségszerkezetű elosztói engedélyesek miatt felmerülő regionális tarifák kérdése. A rendszerirányítón keresztül történő kompenzáció részben már ebbe az irányba mutat, de még hosszú az út a tényleges költségeket kifejező árak kialakulásáig. A piacnyitás egyik legsikeresebb területe a határkeresztező kapacitások allokálása. Az egy-egy helyen jelentkező szűk kapacitásokat a meghirdetett aukciók keretében teljes mértékben piaci alapokon osztják ki. A villamosenergia-piacon történő tényleges nyitás megvalósulását támasztja alá, hogy a piac méretéhez képest viszonylag nagyszámú önálló termelői engedélyes működik, amelyeknek a tulajdonosi háttere széttagolt, ugyanakkor a szerződéses rendszeren keresztül viszonylag nagy kapacitás csoportosul az MVM kezében. További pozitívum a nagyszámú kereskedelmi engedélyes jelenléte, melyek aktív szereplői mind a nemzetközi, mind a belföldi piacnak. A liberalizáció – részben a kevesebb rendelkezésre álló idő miatt – a földgáz esetében a villamosenergia-rendszerhez képest kisebb mértékben valósult meg. A legnagyobb korlátot a keleti határmetszéken jelentkező szűkület jelenti. A kapacitásallokációról szóló jogszabályrendszer nehezen látható át, a szállítási mennyiségek ellenőrzése folyamatos jelenlétet igényel a fogyasztók részéről. A földgázpiac tényleges liberalizációjának komoly akadálya, hogy az ország földrajzi adottságából fakadóan a földgázimport gyakorlatilag egyetlen forrásból valósul meg.

Ennek következtében a földgázpiacon nagyon nehezen, csak korlátokkal valósulhat meg a többszereplős nagykereskedelmi piac. Ez a tény jelentős negatívuma a magyarországi földgázpiacnak, ugyanakkor ezen regulátori oldalról lehetetlen változtatni. A Brüsszelben elképzelt tényleges és hatékony privatizációnak az egyik legnagyobb és talán legnehezebben legyőzhető korlátja a piac méretéből fakad, ugyanis sem a 35–40 TWh/év forgalmú villamosenergia-piac, sem a 13–15 milliárd m³ éves forgalmú, valamint 90 millió m³/nap csúcsigényű földgázpiac nem elég nagy ahhoz, hogy jelentős számú szereplő jelenhessen meg. A régió országaiban a helyzet jellemzően még kedvezőtlenebb, a piac átlagos mérete a magyarországi forgalom 20–25 százalékát éri el. Amennyiben Magyarország célul tűzi ki a tényleges és hatékony liberalizáció megvalósítását, úgy törekednie kell a környező országok piacaival történő összefogásra. Ennek egyik előfeltétele a szabályrendszerek összehangolása, mely kihívást jelent a regulátori társadalom számára az elkövetkező években. KÁT-rendszer – A „megújulótámogatás” A KÁT-rendszer lassan egy évtizede hatékony támogatást nyújt a megújuló-, illetve kapcsolt energiatermelés nyereséges megvalósításához. Ennek köszönhetően ezt a szektort lényegesen kisebb mértékben érintette a gazdasági világválság, sokkal könnyebben jutnak forráshoz az új beruházások. Ezek alapján a KÁT-rendszer akár a magyarországi energiaszektor szabályozásána egyik sikertörténete is lehetne, ugyanakkor a részletek megvizsgálása esetén megjelennek az árnyoldalai is. A támogatási forma legkomolyabb hátulütője a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés aránytalan előnyben részesítés. Ennek következtében a villamosenergia-fogyasztók versenyképességét jelentősen csökkentő többlettarifa legnagyobb hányada a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelő gázmotorok támogatását szolgálja.



A lassabban megtérülő, nehezebben megvalósítható, ténylegesen a megújuló energiaforrásokra alapuló beruházások vonzereje a energiatermeléshez hasonló mértékű támogatás mellett sokkal kisebb mind a szakmai, mind a pénzügyi befektetők számára. Ezen ellentmondás miatt felvetődik a támogatási rendszer differenciálásának indokoltsága. Mindezek alapján a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium felkérte a Magyar Energia Hivatalt, dolgozzon ki javaslatot a KÁT-rendszer megreformálására, egy hatékonyabb támogatási forma kialakítására. A változás irányai a következők: – csökkenés a kapcsolt hő- és villamosenergiatermelés támogatásában; – kizárólag a távhőszolgáltatás céljából működő kapcsolt hő- és villamosenergia-termelő kapacitások juthatnak támogatáshoz; – növekedés az egyéb ténylegesen megújuló energiaforrásokra alapuló hő-, illetve villamosenergia-termelés támogatásában.

Ha megvizsgáljuk a ténylegesen megújuló energiaforrásokra alapuló beruházások megtérülését, akkor megállapítható, hogy a szektoron belül is jelentősen eltérnek a várható megtérülések. A Magyar Energia Hivatal felmérése szerint a hatékony biomasszatüzelésű, illetve szélerőművek a kombinált ciklusú földgáztüzelésűekhez hasonló költséggel képesek előállítani villamos energiát, ezzel szemben a napenergiával előállított villamos energia költsége ezen erőműtípusok költségét jelentősen meghaladja. Amennyiben az energiahivatal kompenzálni szeretné a költségesebb termelési lehetőségek hátrányait, úgy várható a megújuló energiaforrásokon belül a támogatások jelentős differenciálása is. Válasz a gazdasági válságra A válságkezelő program a gazdasági válság miatt fizetésképtelenné váló hátralékosok megsegítésére különített el a krízisalapból egy meghatározott összeget.

Az alap felhasználására vonatkozó regulációt szociális és energetikai szakemberekből álló testület állapította meg. A támogatás érintettjei azon fogyasztók, akiknek a tél beállta előtt megszüntették mind a földgáz-, mind a villamosenergia-szolgáltatást. A támogatás mintegy 60 százalékát előre fizetős mérőórák felszerelésére, illetve azok feltöltésére, a maradék 40 százalékot pedig adósságcsökkentésre fordítanák. A javaslat pontosabb kidolgozása további feladatokat ró a regulátorokra, mivel a megoldás – bár irányát tekintve előremutató – nem életszerű amiatt, hogy mind a földgáz-, mind a villamosenergia-szolgáltatás egyszerre történő szüneteltetését írja elő. Több fogyasztónál csak az egyik szolgáltatást kapcsolták ki, sok helyen pedig áramellátás nélkül a fűtési rendszer is működésképtelen. Amennyiben a földgázellátást kapcsolták ki, a villamos energiával történő fűtés hosszú távon az eddiginél is nehezebb helyzetbe hozza az amúgy is eladósodott fogyasztókat. Küzdelem az egyetemes szolgáltatás tarifájáért Magyarországon a földgáz árképzését – bár többemeletes törteket tartalmazó jogszabályok támasztják alá – mindig is erősen befolyásolta a politika. A korábbi évekhez hasonlóan 2009-ben már szinte szilveszterkor megkezdődött/folytatódott a gázárak alakulásáért zajló csata. 2009 második negyedévében a kőolaj árát, illetve a forint/dollár árfolyam alakulását figyelembe véve indokolt lett volna a földgáz árának jelentős csökkentése, ez azonban komoly akadályba ütközött. 2009. július 1-jétől megszűnt a magyarországi gázpiacon a közüzemi szolgáltatás, s elindult a helyette életbe lépő egyetemes szolgáltatás. A teljes liberalizáció időpontjáig az árszabályozást meghatározó döntéshozóknak feltett szándéka volt, hogy a szektort megtisztítsák a korábbi időszak árhatósági döntéseinek örökségétől. Ennek mértéke pontosan nem tisztázott, de becslések szerint az E.ON követelése meghaladhatta az 50 milliárd forintot.

A földgázár-reguláció a várakozásoknak megfelelően működött, a hatósági ár nem követte az olaj, illetve a dollár árfolyamának mozgását, változatlan maradt. Ennek következtében mintegy 40 milliárd forinttal nőtt a fogyasztók negyedéves gázköltsége. Intelligens mérés A hazai energiatudatosság fejlődésének, a magasabb szintű szolgáltatások megjelenésének és a verseny erősödésének egyik előmozdítója lehet az úgynevezett smart metering, azaz az intelligens mérőeszközök bevezetése. Ez a technológia képessé teszi e berendezéseket a folyamatos fogyasztásmérésre, azaz az adatok valós időben állnak rendelkezésre mind a kereskedők, mind a fogyasztók, mind a többi iparági szereplő számára. Ennek eredményeként magasabb szintű, a fogyasztók igényeihez illeszkedő szolgáltatásokkal kereshetik fel a kereskedők ügyfeleiket. Az intelligens mérés előnye a szolgáltatók számára, hogy napszakra, illetve időszakra lebontott tarifákkal léphet a fogyasztók elé. Az állandóan mért értéknek köszönhetően egyszerűbbé válik a szolgáltatóváltás, várhatóan csökken a számlákkal kapcsolatos kifogások száma, hiszen visszaigazolható a teljesítés, könnyebb lesz a behajtás, mivel ki- és bekapcsolhatóvá válnak a fogyasztók, s a hosszú távon mért adatok segítségével hatékonyabbá válik a portfóliómenedzsment. Az okos mérés jelentős előnyöket biztosít a fogyasztók számára is. A pontos, folyamatos mérés segítségével tudatosabbá válnak, mert folyamatos visszajelzést kapnak a fogyasztási szokásaikról, annak költségéről, illetve a károsanyag-kibocsátásról. Költségcsökkenést eredményezhet a táv ki- és bekapcsolás. A legnagyobb előny a tarifakínálat bővüléséből, illetve a szolgáltatóváltás egyszerűsítéséből eredhet. Amennyiben megvalósul a fogyasztók tudatosabb áramvásárlása, úgy egyenletesebbé válhat az erőművek kihasználtsága, csökken azok leszabályozási igénye.



Az intelligens mérés bevezetése szinte az összes iparági fogyasztó számára előnyös lenne, továbbá csökkentené az energiatermelés és -felhasználás környezetterhelését. Ennek ellenére nem egyértelmű a bevezetésének időpontja, mivel nem tisztázott, mely szereplőknek kell viselni a bevezetés jelentős költségét. Az intelligens mérés ügyét Magyarországon a Magyar Energia Hivatal karolta fel, s vizsgálatokba kezdett annak megvalósíthatóságáról. Ez a lépé azért volt logikus, mert regulátori oldalról lehetséges a legkönnyebben elindítani a folyamatot, illetve a fejlesztések alapfeltétele a szükséges jogszabályi háttér megteremtése.

Ennek eredményeként a 2006/76. EK-irányelv szerinti készletet már nemcsak belföldön, hanem akár olaszországi tárolókban is lehet készletezni. Ez a gyakorlat nem idegen az Európai Unió többi tagországától, korábban Magyarország is kötött hasonló megállapodást Szlovéniával. Az egyezmény jelentőségét a MOL aktív olaszországi jelenléte adja. Horváth Ferenc, a MOL csoport termék-előállítás és kereskedelem ügyvezető igazgatója és az Italiana Energia e Servizi (IES) igazgatóságának elnöke kifejezte azon reményét, hogy az államközi megállapodás hozzájárul az IES integrációjához a MOL csoportba.

Olajkészletek külföldön Érdekes eseménye volt a 2009-es regulátori év végének, amiko Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter októberben aláírta Rómában a magyar–olasz kőolaj-tárolási együttműködést.

Az elmúlt év legfontosabb regulátori eseményeinek számbavétele után megállapítható, hogy a 2009. év legjelentősebb változásai – bár nem hoztak forradalmi újdonságot – előrelépést jelentettek a liberalizáció

kiteljesedéséhez, a verseny erősödéséhez. A megújuló energiák támogatásának megváltozása valószínűleg új lendületet ad a ténylegesen megújuló energiaforrások elterjedéséhez, ugyanakkor javítja a gazdaság versenyképességét. A többi bemutatott regulátori esemény inkább korrekciónak, mint jelentős változtatásnak tekinthető, azonban valószínűsíthető, hogy mozgásban tartják majd Magyarország energetikai piacát, s kihívást jelentenek az iparági szereplők, a jogszabályalkotók és a tanácsadók számára egyaránt.


140 Energetikai szabályozás | Felül-nézetből

Fenntartható jövőt Dr. Gerse Károly törzskari vezérigazgató-helyettes, Magyar Villamos Művek Zrt.


Energetikai szabályozás | Felül-nézetből

141

A

z Eurelectric, az európai villamosenergia-ipari társaságok szervezete a fenntartható jövőt elősegítő, az energiaipari befektetéseket ösztönző szabályozási környezet kialakítására törekedett az elmúlt években. A magyar tagozat vezetője, Gerse Károly szerint az iparág nem mondhatja, hogy nem hallgatták meg a véleményét. Az egységes európai energiapiacok kialakulásához azonban szükség volna egy erős, a szándékot a nemzetállamokból kikényszerítő szabályozásra, az ehhez szükséges anyagi források biztosítására.

Milyen erős volt az energiaipari cégek érdekérvényesítő képessége az elmúlt években? Különféle időszakokat különböztetnék meg. Amikor a liberalizáció gondolata felvetődött, elindult az előkészítő munka, – ez 1992-től 1996-ig elég sokáig húzódott –, akkor számos bizottság jött létre, hogy a különböző részletekkel foglalkozzon, mert az integrált társaságoknál senki sem tudta, hogy hogyan működik majd a liberalizált rendszer, mi lesz ennek a következménye. Különösen a szétválasztás, a hálózati hozzáférés volt ismeretlen. Voltak erre példák, de nem európai léptékben, nem az itteni jogrendszernek megfelelő keretekben. A társaságok hozzáállása valamikor 1998–2000 között változott meg, amikor megtörtént a piacnyitás, és a társaságok rájöttek, hogy vannak veszteségek az egyik oldalon, de nyertesei is lehetnek a folyamatnak. Ma ki lehet jelenteni, hogy a villamosenergia-iparág a változások, a liberalizált piac mellett van. Ugyanakkor bizonyos nemzeti sajátosság nyilván mindenütt megmaradt, de az, hogy a liberalizáció egy jó dolog, egy visszafordíthatatlan dolog, ezt senki nem kérdőjelezi meg. Ahol a villamosenergia-iparágnak bajai vannak, az a politikai elvárás és a gyakorlat közötti különbség. Az iparág tudja, főleg gazdasági oldalról, hogy beruházás akkor lesz, ha van remény a megtérülésre. Ez igaz a drótokra, igaz az erőművekre és minden részletre, ami a piac működéséhez szükséges. A politika pedig leegyszerűsítve úgy gondolja, hogy elfogadom a szabályozást és ahhoz lesz beruházás. A legjellemzőbb példája ennek a hálózati társaságok esete. Ha a hálózati tarifa nem elég nagy,

csak késve ismerik el a beruházásokat a költségeknél, akkor oda nem fog beruházni senki. Tehát az, hogy ilyen vagy amolyan tulajdonban van egy hálózati társaság, nem oszt, nem szoroz. A pénz beszél, ha a jelenlegi tulajdonosnak megéri, akkor a másiknak is megéri, a harmadiknak is megéri, és a befektetők versenyeznek a beruházási lehetőségért. Tehát az iparág és a jogalkotók között a nézeteltérés ott van a liberalizációt, illetve annak végrehajtását illetően, hogy amit a szabályozók elvárnak, az valóban egy jó dolog-e, gyakorlati szempontból megvalósítható-e, vagy csak elképzelünk valamit, és a feltételrendszer, gazdasági ösztönzés hiányában nem lesz belőle semmi. Jelenleg az iparág néhány nagyon fontos kérdéssel foglalkozik. Az egyik a szén-dioxid-emisszió minimalizálása. Mi, az európai energiaipari társaságok azt tűztük ki célul, ha lehet, 2050-re a jelenlegi hozzávetőlegesen 500 kilogramm megawattóránkénti értéket az ötödére csökkentjük, 100 kg/megawattóra alá vagy arra a szintre vigyük le. A második fontos feladat, hogy a megújuló energiaforrásokat be kell illeszteni a rendszerbe. Hogyan tudjuk ezeket a legjobban, legolcsóbban beilleszteni a rendszerbe? Mert egyik országban ilyen, másikban olyan támogatás van, így különbözik a hatékonyság, miközben az adófizetők, villamosenergia-fogyasztók által rendelkezésre bocsátott forrásokat a lehető legjobban kellene elkölteni. A harmadik dolog, hogy az energiafelhasználó európai iparágakat ne lehetetlenítsük el. Tehát az iparág a liberalizációt, a megújulók beillesztését, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését úgy tartja célszerűnek végrehajtatni,

hogy azzal az európai közösség élettere, életereje megmaradjon. Úgy látjuk, hogy az emissziós kvóták, a megújulók terhei is a villamosenergia-iparágat vagy esetleg még egy-két más iparágat nyomnak. De a legnagyobb szén-dioxidkibocsátó a közlekedés, ezen a területen kellene a legnagyobb változást elérni. Ennek elősegítésére is az energiaipar támogatja az elektromos járműhajtás, az elektrifikált közlekedési rendszerek elterjedését. A munka zömét az elosztó hálózat, a mérési, elszámolási infrastruktúra fejlesztése jelenti, hogy az autókat bárhol fel lehessen tölteni. A fő célokat illetően teljesen egységes az ágazat. Még egy dolog, ami nem ehhez tartozik. A villamosenergiaiparágban elindult egy erős integráció, felvásárlás. Ez egyúttal a növekvő társaságok piaci erejének erősödését is jelenti. A politikának azt kell valahogy megérteni, hogy a tevékenységen képződött profitot valahova be kell fektetni. A villamos társaságok tőkés társaságok, növekedni akarnak. Hogy tudnak növekedni, ha a piac működésével kapcsolatos elvárások ezt nem hagyják? Erre pillanatnyilag nincs válasz, pedig erre választ kell találni. A nagy társaságok próbálkoztak, megvettek vízműcégeket, a telekommunikációban is próbáltak befektetni, az sem igazán jött be, nyilván más szakma. De valamilyen lehetőséget kell adni. Lehet, hogy nemsokára Kína, India lesz a következő befektetési célpont. De a jó az lenne, ha az Európában megtermelt pénz itt maradna, és itt növelné a gazdaság teljesítőképességét. Ez nem is igazán a menedzsmentek dolga, azok csak küszködnek ezzel a problémával is.



fogyasztók szabad választáshoz, egészség megóvásához való joga. Lehet néhány ilyen eleme a szabályozásnak, de az iparág nem mondhatja, hogy nem hallgatják meg.

Amikor a harmadik liberalizációs csomag készült, akkor leginkább attól volt hangos a sajtó, hogy Lengyelország vezetésével nyolc tagország megvétózta az eredeti tervet. Az Eurelectricnek ebben milyen szerepe volt?

Egyes brüsszeli döntések után az ágazati cégek sorra elmondják, hogy az adott döntést miért nehéz vagy szinte lehetetlen jól végrehajtani. Ez arra enged következtetni, hogy az előkészítés során nem voltak elég hatékonyak az érdekérvényesítésben. Az Eurelectric mint egy elismert érdekvédő szervezet részt vehet az uniós jogszabályok előkészítésében, ehhez minden információhoz hozzájuthat. Néhány kivételtől eltekintve azt mondhatom, hogy a döntéshozók

általában figyelembe veszik az ágazati szervezetek, szakmai hozzáértők véleményét. A kivételek között van például az izzólámpa ügye. Rendeletileg megszüntették a forgalmazását, nem egyenértékű termékek fogyasztására kényszerítve a felhasználókat, holott ha az árral befolyásolták volna a piacot, mondjuk a hagyományos izzókat megadóztatva, ezt az adóbevételt visszaforgatva mondjuk az energiahatékonyság ösztönzésére, nagyobb eredményt lehetett volna elérni, miközben nem sérült volna a

Semmilyen. Az alternatív javaslatot a tagországok tették. Nagyon lényeges motívum volt, amit már említettem, hogy rendben van, a társaságok eladják a hálózatukat, de mit csinálnak a bevétellel? A társaságoknál egy folyamatos pénzbevételt biztosító, a társaság működését stabilizáló vagyonelem esne ki, ami a társaság vagyonértékét, fejlődési lehetőségeit befolyásolná negatív irányban. A politika ezt értette meg, hogy a kötelező szétválasztással lényegesen gyengülnének a nemzeti gazdaságban hangsúlyos cégek. A villamosenergia-iparág ezt régóta tudja, és a politikusokat ellátta információkkal, de nem az Eurelectric volt a zászlóvivője ennek a javaslatnak. A kezdetektől mondtuk, hogy a tulajdonosi szétválasztásnak nincs sok értelme, mert nem azért nem épülnek hálózatok, hogy ennek vagy annak a tulajdonában vannak. Ma, amikor az ügyletek jelentős része tőzsdeszerűen vagy a tőzsdei árhoz köttetik meg, akkor annak, hogy a hálózatok kinek a tulajdonában vannak, nincs jelentősége abban, hogy a hálózatos társaságok kit engednek oda a vezetékekhez és kit nem. Hasonlóan tulajdonostól függően parancsba adhatja a szabályozás, hogy minden szélerőművet vagy más megújuló erőművet köteles a hálózati társaság csatlakoztatni. A határkeresztező villamosenergiakereskedelem régiónként eltérő, esetenként nagyon alacsony a szintje, a transzparenciát biztosító információk hiánya sem a hálózatos társaságokon múlik, hanem a hiányos szabályozáson, amely nem a társaságok, hanem a szabályozók mulasztása.


Energetikai szabályozás | Felül-nézetből

Véleménye szerint az a szabályozási környezet vagy az a modell, ami kialakult mára, mennyire tekinthető stabilnak? Mondhatjuk, hogy itt lezárult egy korszak? Én nem merem ezt mondani. A liberalizációnak voltak kezdeti ígéretei, köztük a legfontosabb, hogy alacsonyabbak lesznek az árak. Ugyanazok, akik annak idején ezt mondták, ma már úgy fogalmaznak, hogy hatékonyabb lesz az iparág, és a fogyasztók ebből profitálnak. Én ezt sem merem kijelenteni. A fő probléma ott van, hogy egységes európai piacot akarunk, csakhogy amíg például az autót oda lehet szállítani teherautóval, vasúton, hajóval is bárhová, ha az adók nem különböznek – márpedig azok nem nagyon fognak különbözni –, akkor az autó ára itt is, meg ott is ugyanannyi lesz. A villamos energiánál nincs meg az a feltételrendszer, amivel ezt meg lehetne oldani. Korlátlan átviteli kapacitású hálózatot nem lehet kiépíteni. Így nem juthatunk el oda, mint az autónál, hogy ha az autókereskedésbe bejön a vevő, hozza a pénzt, viheti az autót. A regionális termelési portfóliók sosem lesznek azonosak, elég csak a nukleáris villamosenergia-termelés eltérő megítélésére utalni. Így egységes európai villamosenergia-ár kialakulására alig van remény. Az egyre nagyobb, egyre drágább átviteli hálózatok, a bonyolultabb, esetenként lényegesen nagyobb infrastruktúrát, több munkaerőt igénylő működés pedig a költségnövekedés és nem a hatékonyság irányába hat. A bizottság folyamatosan azt érzékeli, hogy a cél, hogy egy egységes villamosenergiapiac alakuljon ki, nem jön közelebb. Vagy csak nagyon kicsit, egyes régiókban talán már valami van. A másik dolog, a fogyasztók számára az, hogy itt ennyi az ár, ott annyi az ár, egyik nap ennyi az ár, a másik nap annyi az ár, teljesen elfogadhatatlan. A gáz vagy az olaj ára nem ingadozik ennyire. Tehát ott van örökké a gyanú, hogy a piaci szereplők manipulálják az árakat. A „manipulált” piacra, illetve a regionális piac hiányára kell valamilyen indokot találni.

A harmadik csomagot megalapozó elemzésekben a korábbiakhoz hasonlóan pedig az egyik bűnbak a hálózatok tulajdonlása lett, így született a javaslat, hogy tulajdonilag is le kell választani az átvitelt. Hiába csinál az iparág akármit, hiába akar a legtranszparensebben működni a regionális regulációt, hogy a magyar meg az osztrák és a többi reguláció ugyanaz legyen, nem az iparági társaságoknak kell megcsinálni. A belső és határkeresztező távvezetékek bővítése sem a hálózati engedélyeseken múlik, elkészíthetik a hálózatfejlesztési tervet, de ha egy szomszéd ország belső szabályozása alapján az illetékes jegyző nem ad rá engedélyt, a tervek nem fognak megvalósulni, a határok a tulajdonlástól függetlenül nem lesznek átjárhatók. Amíg az elképzelések a gyakorlatban nem működnek, addig mindig ott lesz a kétség, hogy nem jó a szabályozás. Holott az alapszabályozás – az EUirányelv – az iparág véleménye szerint jó lenne. Vannak benne dolgok, amik nem tetszenek, de ahhoz, hogy ebből egy egységes piac lehessen, kellene egy „korbácsos ember”, aki az egyes nemzeti szabályozó hatóságokat bekényszeríti egy terembe, hogy addig nincs távozás, akár „étlen-szomjan”, amíg nincs egységes szabály, amíg nem állapodnak meg , hogy hogyan lesz egységes szabályozás legalább a határok átjárhatóságára, az alapvető ügyletek bonyolíthatóságának egységesítésére.

Mit gondol, az elkövetkező öt-tíz évben mik lesznek – az egységesítésen kívül – a legfontosabb szabályozási vagy piacszervezési, modellfinomítási kérdések?

143

Úgy tűnik, most elindult egy beruházási hullám. Jó irányba megy ez? A 70-es, 80-as évek erőművi technológiáját ebben és a következő évtizedben teljesen meg kell újítani, hogy a hatásfokjavulást, az összes lehetőséget, a széndioxid kibocsájtás csökkenést, amit el tudunk érni, azt megvalósíthassuk. Amit itt nagyon fontosnak tartanék: az emissziókereskedelmi rendszer szabályozásának finomítása. Olyasféle dologra gondolok, hogy a gazdag országok valamit adjanak a szegényeknek. És ebben az EU-n belüli gazdagokat is értem. Tehát ne a kelet-európai gazdasági szerkezetváltáson megtakarított szén-dioxid-kvótán akarjanak mások meggazdagodni. A villamos energiával kapcsolatban az ellátásbiztonságot jobban garantáló szabályrendszer kerülhet előtérbe. Az európai gyakorlatban jelenleg nincsenek olyan tarifaelemek, hogy „már most fizetek azért, hogy holnap is legyen erőművem”. A harmadik csomag megítélésem szerint a legtöbbet a szegény fogyasztók védelme, a társadalmi szolidaritás rendezése és ennek a szabályozásba történő beillesztése kérdéskörben változott. Tehát valószínűsíthető, hogy a nem az eredeti szándékoknak megfelelően lezárt kérdésköröket újra előveszik. De ezek már az eddigi változásokhoz képest minimálisak lesznek. Ha megmutatják az iparágnak azt, hogy hova fektessen be a kockázataival arányos megtérüléssel, és erre a gyakorlatban lehetőséget biztosítanak, akkor én úgy gondolom, hogy nem ellenkezik semmi ellen.

Az első, amit rendezni kell, a megújulóknak a kérdésköre. Az átvételi, hálózati csatlakoztatási feltételrendszert egységes európai szinten kell harmonizálni. A következő dolog a széndioxid-kereskedelem és az európai gazdaság versenyképességének összehangolt kezelése. A harmadik dolog az ellátásbiztonsághoz szükséges beruházások biztosítása.



Kell az állami szerepvállalás Hatvani György az igazgatóság elnökhelyettese, MAVIR Magyar Villamosenergiaipari Átviteli Rendszerirányító ZRt.


Energetikai szabályozás | Felül-nézetből 145

A

z állam nem vonulhat ki végérvényesen az energiapiacokról, mert az ellátásbiztonság az ő felelőssége – mondja Hatvani György, a MAVIR elnökhelyettese, korábbi energetikai szakállamtitkár, az energiahivatal volt elnöke. Úgy véli, olyan szabályozási környezetet kellene teremteni, amelyben a piaci mechanizmusok érvényesülnek, de amelyben az államnak is marad bizonyos beavatkozási lehetősége az ellátásbiztonság garantálására.

Szakértők szerint a magyarországi energiapiacok nem nyíltak volna meg az uniós csatlakozás nélkül. Mennyire nyomta rá ez a bélyegét az egész folyamatra? Tény, hogy volt uniós kényszer, és ez komoly nyomás volt a piacnyitás irányába. Egy idő után, amikor a nemzetközi folyamatok felgyorsulnak, amikor a villamosenergia-kereskedelem nemzetközivé válik, Magyarország úgyis csatlakozott volna ehhez a folyamathoz, az uniós csatlakozás azonban szerencsére előbb kikényszerítette ezt a lépést. Ezért 2003-ban megnyílt az áramés 2004-ben a földgázpiac is. A magyar piacnyitás folyamatában lépésről lépésre haladtunk, ahogyan az európai országok többsége. Még Angliában is két lépésben hajtották végre a liberalizációt, pedig a szabályozásban a britek voltak az élharcosok. Németország volt az a kivétel, ahol egy lépésben teljes piacnyitást hirdettek. Ugyanakkor látni kellett, hogy más a deklaráció és más a gyakorlat. Németországban elindult például egy hatalmas kampány a háztartási fogyasztókért, de e fogyasztóknak csak néhány százaléka váltott szolgáltatót. Aztán lassan ez is kiteljesedett. Magyarországon eleve voltak bizonyos korlátok beépítve. A fokozatos nyitás mellett szólt, hogy egy olyan rendszerből kellett egy szabadpiaci struktúrába átmenni, amely abszolút állami kontroll alatt állt.

Csak később jött a maximált ár, sőt ha visszanézünk kicsit régebbre, akkor az energiahordozók ára politikailag vezérelt ár volt, az állam ugyanis ebben a formában kívánta szubvencionálni a háztartásokat, az ipart, a mezőgazdaságot. Ez azt jelentette akkor, hogy messze a tényleges költségek alatt voltak az árak. Aztán közelítettek a költségekhez, s ez nemcsak uniós igény volt, hanem a privatizációs szerződésekben a befektetők felé vállalt kötelezettség is. A privatizációs szerződéseknek külön záradéka volt az árszabályozásra vonatkozóan. A lépésről lépésre végrehajtott nyitásnak persze voltak néha anomáliái, volt, amikor rendkívüli módon lecsökkent a szabadpiac részaránya, mert a nagyfogyasztók visszaléptek a közüzemi szektorba. Ezek azonban csak átmeneti szabályozási gondok voltak.

Ön szerint a privatizáció vagy a liberalizáció eredményezett nagyobb változást? Nem lehet őket összehasonlítani. Mindkettő rendkívül nagy és lényeges változásokhoz vezetett. Az, hogy kialakult a szabályozhatóság, a privatizáció következményeként már önmagában nagy változás volt, de hasonlóan nagy átalakulást jelentett a liberalizáció. Eljutottunk a teljes piacnyitásig, ugyanakkor ma már szinte minden elemző úgy véli, Magyarországon nincs komoly, nagy energiapiac.

De Európában sincs. Még a 90-es évek első felében az EU illetékesei „megálmodták” a nagy egységes, európai energiapiacot, 1996-ban létrehozták ennek érdekében az első irányelvet, de a mai napig nem jött létre az egységes piac, ahogyan azt annak idején elképzelték. Miért pont Magyarországon alakult volna ki tökéletesen? Mindig megvoltak az ügyeletes piacgátló tényezők, amelyekre lehetett fogni, hogy miért nem működik jól az új struktúra. Az első ilyen volt a hosszú távú áramvásárlási szerződések rendszere. Megszűnt. A másik ilyen ügyeletes indok a jelentős piaci erőfölénnyel rendelkező szereplők státusa volt. Alóluk a szabályozással kihúzták a gyékényt. Most a tőzsde hiányát emlegetik okként. Mindegyikben van némi igazság, de önmagában egyik sem magyarázza a piac lassú fejlődését. Az egésznek az a lényege, hogy a piacon senki sem akar vesztes lenni. Ki indul neki úgy egy versenynek, hogy ő veszíteni akar? Világos, hogy mindenki nyerni akar, ennek következtében igyekszik a pozícióit a lehető legkeményebben bebetonozni. Még akkor is, ha ez versenyellenes és torzulásokhoz vezet. Ezen a ponton van szerepe a szabályozó hatóságnak, hogy próbálja lépésről lépésre megszüntetni ezeket az akadályokat. Hogy néz ki ma a magyar árampiac. A felhasználás 35 százaléka az egyetemes szolgáltatás, ami nagyjából megegyezik a korábbi közüzemi szolgáltatással.

„A fokozatos nyitás mellett szólt, hogy egy olyan rendszerből kellett egy szabadpiaci struktúrába átmenni, amely abszolút állami kontroll alatt állt.” ©2010 KPMG Tanácsadó Kft, a magyar jog alapján bejegyzett korlátolt felelősségű társaság, és egyben a független tagtársaságokból álló KPMG-hálózat magyar tagja, amely hálózat a KPMG International Cooperative-hez (“KPMG International”), a Svájci Államszövetség joga alapján bejegyzett jogi személyhez kapcsolódik. Minden jog fenntartva.


Körülbelül ugyanekkora a termelői piac, és mintegy 25 százalékos részarányt képviselnek a kötelező átvételi támogatással működő termelők, ahol ugye nincs verseny. Ez egy kötelező átvétel, méghozzá szubvencionált áron. Marad még 40 százaléknyi szegmens, ahol lehet a kereskedőknek mozogni, amit meg is tesznek több-kevesebb sikerrel, több-kevesebb haszonnal. Legalább 50-60 kereskedő van a magyar piacon, abból 30 igazán aktív. A lakossági piacon, az egyetemes szolgáltatásban 3 szereplő van. A nagykereskedői piac is erősen koncentrált. A piaci koncentrációk és bizonyos szabályozási problémák bebetonozni látszanak ezeket a viszonyokat. Talán a nemzetközi forgalomban van kevesebb akadály, jelentős mennyiségű áram hozható, vihető az országhatáron keresztül, transzparens aukciókkal megszerzett kereskedői jogosítványokkal.

Összességében tehát javulnak a kondíciók, de tény, hogy még mindig nincs minden határon átnyúló, egységes európai energiapiac. A szabályozó hatóságoknak egyre fontosabbá válik a szerepe, nekik mindenki a lehető legnagyobb függetlenséget szeretné adni. Magyarországon ez majdnem meg is van. A szakmai függetlenséggel egyet is értek, egy dologgal nem értek egyet, hogy az állam szerepét itt teljesen annullálni lehet. A mindenkori kormányzatnak egyetlen lényeges felelőssége van az energiaszektorban, ez pedig az ellátásbiztonság garantálása. Milyen eszközrendszere van az államnak, hogy ezt érvényesítse? Nyilván a mindenkori kormány nem fog közvetlenül az ellátásbiztonsággal foglalkozni, hanem ezeket a feladatokat leadja miniszteriális, illetve egyéb hatósági szintre. Bizonyos területeken még tulajdonosi beavatkozási lehetőségei is vannak. Hogy kellenek ezek a beavatkozási lehetőségek, az egészen biztos.

Hiszen az ellátásbiztonság önmagától nem áll elő. Két lényegi eleme van, az egyik, hogy a szükséges mennyiségű energiahordozó mindig rendelkezésre álljon. A másik tényező a szállítás és elosztás zavartalanságának biztosítása, hiszen hiába áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű energia, ha nem jut el a fogyasztókhoz. Szerintem ez legalább olyan érzékeny kérdés. Ha az elosztásban gondok és problémák vannak, az alapvetően befolyásolja az ellátásbiztonságot, mert a fogyasztót nem érdekli, hogy a határon ott a gáz, ő fűteni, meg főzni akar, ahhoz pedig szükség van az elosztó rendszerek zavartalan működésére. A szabályozó hatóságnak ebben a vonatkozásban is óriási felelőssége van. Tehát összefoglalva, bármennyire is szabad a piac, bármennyire is a piaci mechanizmusok determinálják az energiaellátást, az állam nem vonulhat ki ebből a szférából, az állami szerepvállalásnak hosszú távon meg kell maradnia.



„Ha az elosztásban gondok és problémák vannak, az alapvetően befolyásolja az ellátásbiztonságot, mert a fogyasztót nem érdekli, hogy a határon ott a gáz, ő fűteni, meg főzni akar, ahhoz pedig szükség van az elosztó rendszerek zavartalan működésére.” Az nem jelent kockázatot, hogy az állam nemcsak ezekben az ellátásbiztonságot érintő kérdésekben avatkozik be, hanem más egyéb érdekeit is igyekszik érvényre juttatni?

A válság kialakított egyfajta nyomást fogyasztói oldalon a nagyobb állami szerepvállalás irányába. Ezt is figyelembe véve merrefelé mehet a szabályozás a közeljövőben?

Ennek természetesen mindig lehet kockázata, de itt van most az uniós tagságunk és az uniós szabályozás. Az EU a harmadik energiacsomaggal igyekszik megteremteni azt a szabályozási biztonságot a versenyszféra számára, ami nem engedi, hogy a tagállamok beavatkozzanak a piaci folyamatokba. Ezek a szabályok garantálhatják, hogy kialakul az az idilli állapot, amit már igyekeztem lefesteni: a versenyszférában működnek az önmagukat szabályozó piaci mechanizmusok, és a verseny előnyeit a fogyasztók élvezik, és van egy olyan állami beavatkozási rendszer, amely a verseny zavarása nélkül igyekszik garantálni az ellátásbiztonságot.

Szerintem a szabályozásnak a felé kell mennie, hogy letisztulnak a szabályok és segítik a piaci mechanizmusok tényleges érvényre jutását, a verseny kiteljesedését. Nem lehet a jelenlegi válsághelyzetet kirobbantó pénzpiacokat és az energiapiacokat összehasonlítani. Nyilván az energiapiacokon is olyan szabályrendszert kell alkalmazni, amely a mértéktelen profitingerenciát tisztességes mederben tartja. Úgy gondolom, hogy az áram- és gázpiaci szabályok e felé haladnak. Arra azonban vigyázni kell, hogy konzekvensek és előremutatók legyenek az új szabályok. Nem jó, amikor évente más-más szabályokkal állnak elő.

Az EU-direktívák mennyire kötik meg a nemzeti kormányok kezét, mekkora mozgásteret hagynak? Az európai uniós direktívák kifejezetten és elsősorban a piac működésére vonatkoznak. A megújuló energiák kihasználása területén például abszolút szabad kezet adnak a közösségi előírások a nemzeti kormányoknak, csak a követelményszinteket írták elő. Tehát azt, hogy Magyarországon jelenleg kötelező átvételi rendszer van, ezt nem Brüsszel írta elő, de egyetért vele, hiszen segíti a célok elérését. Az más kérdés, hogy ez a rendszer szerintem ma nálunk torz és tulajdonképpen piacellenes.

A különböző lobbicsoportok erejétől függően? Szakmailag korrekt, átlátható és kiszámítható szabályozásra, erős szabályozó hatóságra van szükség. Abból nem engedhet az állam, hogy a kormányzati felelősség érdekében maradnia kell eszközének a beavatkozásra. A többit azonban hagyni kell szabadon működni. Nézzük a mai helyzetet, amikor tele van a világ azzal, hogy a nagykereskedelmi energiaárak csökkennek, a végfelhasználói árak meg egyre magasabbak. Ezt meg lehet magyarázni, de ezek a kérdések azért előjönnek, és sok embert izgatnak. A másik kérdés, hogy a gázárak a világpiacon hol föl, hol lemennek, a magyar piacon meg mindig csak föl.

Ha az árszabályozás mindenki számára követhető, átlátható módon történik, akkor nem lesz reklamáció, nem maradnak megválaszolatlan kérdések Akkor mindenki tudomásul veszi a döntéseket. E vonatkozásban nekem mindig előjön az üzemanyagár példa. Ahogyan változnak a világpiaci árak, úgy változik ma Magyarországon is a benzin és a gázolaj ára. Miért ne lehetne ehhez hasonlóan kezelni az egyébként szélesebb fogyasztói kört érintő áram- és gázárakat is? Annak idején mondtam, amikor 25 dollár volt 1.000 köbméter földgáz, hogy itt a remek alkalom, tessék felszabadítani a gázárakat, és akkor majd elkezdi követni a világpiaci mozgásét.

…és miért nem történt ez meg? Mert nem volt meg hozzá senkiben a politikai bátorság. Ez egy rendkívül érzékeny kérdés, a lakosság érthetően nagyon érzékeny az energiára, ezen nem nagyon tud már spórolni. De voltak és vélhetően lesznek is ilyen pillanatok, csak megfelelő elszántság kellene, hogy kihasználjuk ezeket, hogy azt mondjuk: rendbe tesszük az árképzést, kidolgozzuk az új rendszert, felmérve, hogy ez milyen hatással van a fogyasztókra, majd kivárunk a megfelelő pillanatig, viszont akkor meghozzuk a szükséges döntéseket.



Tiszta helyzet kell dr. Kaderják Péter kutatóközpont-vezető, Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont



T

iszta szabályozási környezetet kellene teremteni ahhoz, hogy a fogyasztók számára elérhetőek legyenek a piacnyitás előnyei – véli a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezetője. Kaderják Péter szerint a magyar piacnyitás eddigi lépéseinek vannak ugyan pozitív fejleményei, de számos kérdésben a döntéshozók nem mertek nyilvánvalóan szükséges lépéseket meghozni.

A válság úgy tűnik felerősítette a fogyasztói oldalon az elvárást, hogy az állam legalább szigorúan ellenőrizzen, de inkább szabályozzon a pénzpiacokon, energiában. Ön szerint milyen állami részvételre van szükség, mi lehet indokolt az energetikában? A szabályozásnak az energiaszektor területén nehezen túlbecsülhető jelentősége van, hiszen az állam tulajdonosi érdekeltsége mára megszűnt a bányászat, a kőolaj feldolgozás és a gázipar esetén és az MVM csoportra szűkült az áramszektorban. Ezáltal az állami akaratérvényesítés kulcsfontosságú tényezőjévé a szabályozás vált. A szabályozási feladatok közül ki kell emelni az árszabályozást. A piacnyitással, a verseny térnyerésével az árszabályozás köre szűkül. Ugyanakkor a korrekt, diszkriminációmentes versenyt támogató hálózati hozzáférés árazás lényeges szabályozási feladat marad. Az emellett megmaradó, közszolgáltatási jellegű tevékenységekhez kapcsolódó árszabályozási feladatok is fontos célokat szolgálnak. A megújuló áramtermelést ösztönző kötelező átvételi árszabályozásnak a tisztább áramtermelés térnyerését kell költség-hatékony módon elősegítenie. Az egyetemes szolgáltatói árazás feladata pedig a kisfogyasztók biztonságának garantálása a verseny felesleges torzítása nélkül. Az árszabályozási funkció egy hagyományos feladat, nincs sok köze a válsághoz, de azt gondolom, hogy döntő annak szakmailag korrekt elvégzése. Ehhez a felügyelő hatóság jogosítványait és szakmai függetlenségét biztosítani kell.

Kedvező fejleménynek tartom azt, hogy az egyetemes szolgáltatói árszabályozás esetén az ár meghatározási funkció a minisztériumtól az energiahivatalhoz került. A szabályozás másik alapfeladata a piaci szabályok kialakítása és annak a garantálása, hogy megfelelő körülmények között folyjék a verseny a gáz- és áramfogyasztókért.

Minek kellene hangsúlyosabbnak lennie a szabályozásban? Annak, hogy valamilyen formában mindenáron versenyt generáljunk, vagy inkább a költségek leszorításának? Ahol van versenylehetőség ott a versenyt kell támogatni, mert az fogja a legjobban korlátozni a költségeket. Másrészt ezeken a területeken direkt szabályozói beavatkozásra csak korlátozottan van lehetőség. Ilyen szempontból a jelentős piaci erővel rendelkező szereplőkre vonatkozó szabályozás a magyar energiapiacon egy hasznos szabályozói újítás, okos alkalmazása a távközlési szabályozásban nyert tapasztalatoknak. Segít beazonosítani azokat a piaci szereplőket, akik potenciálisan visszaélhetnek a piaci erejükkel, és azokra külön szabályozást lehet alkalmazni. A szabályozás fegyelmező ereje érzékelhető már a gázpiacon is, noha az eddigi döntések és határozatok nagy része az árampiacra vonatkozott. Ahol viszont monopol tevékenység van, ott egy nagyon határozott, nagyon kemény, nagyon szigorú szabályozást kell csinálni. Éles verseny ösztönzése és szigorú szabályozás egyidőben: ezt gondolom célravezetőnek. Nem gondolom egyébként, hogy ebben a tekintetben nagyot változott volna a világ az energetikában a válság előtti időszakhoz képest.

A válság szerintem pont arra mutatott rá, hogy ahol a piac működik, ott egy ilyen válságnak a pozitív hatásai is eljutnak a fogyasztóhoz. Ahol transzparens tőzsde van, és ahol a kereskedés nagy része nem évre előre kötött fixáras szerződéseken alapul, hanem a piaci árak megjelennek a napi tranzakciókban, ott azt lehetett látni, hogy az utóbbi időben a fogyasztók nagyon jelentős 40–50 százalékos árcsökkenést tapasztalhattak meg. Ahol a piac nem működött ilyen módon, meg a piac intézményei fejletlenebbek, a piaci szerződések jellege sokkal kevésbé rugalmas, mint amit egy jól működő likvid piac támogatna, mint nálunk, ott pedig ezt a hasznot a fogyasztók nem tudták besöpörni. Sem ígéretesnek, sem lehetségesnek nem látom a verseny helyett a hagyományos végfogyasztói árszabályozáshoz való visszatérést. Inkább a pozitív piaci fejlemények támogatására érdemes a hangsúlyt fektetni. Például az áram- és gáz nagykereskedelemben már van európai szinten olyan fejlett nemzetközi piac, ahol a magyar piacon is jelenlévő szereplők Londonban, Németországban, Európában keresztülkasul adnak-vesznek áramot. Tehát az a fajta piaci integráció, amiről sokat beszélünk a gyakorlatban, legalábbis nagykereskedelmi szinten, jelen van. Itt persze vannak még a külkereskedelmet akadályozó fizikai korlátok. Szerintem, azon kell dolgozni, hogy a határok még inkább átjárhatóak legyenek annak érdekében, hogy az energiafogyasztók versenyképes áron kapjanak energetikai szolgáltatásokat.

Ön szerint egyébként érdemben történt előrelépés a piacnyitás kezdete óta, látszanak jelei annak, hogy az eredeti célokat nem teljesen lehetetlen elérni?



A szabályozás Magyarországon nem tudta teljesíteni, hogy egy következetes versenymodellt hozzon létre. Nagyon sokáig nem próbáltuk ki, hogy milyen is az, amikor versenyt teremtünk az energiapiac szereplői között a fogyasztókért. Ennek több összetevője is volt. Vegyük az árampiac példáját. Először a hatósági árszabályozás köre volt túl széles ahhoz, hogy ezt ki tudjuk próbálni. Ráadásul a politikai döntéshozatal ezeket az árakat túldeterminálta. Az egész folyamat alatt a hosszú távú szerződések meg az MVM piaci dominanciája elnehezítette a folyamatot, hiszen nem volt tényleges verseny a termelői oldalon. Azt gondolom, hogy a jó irány, ami megmozdítja majd ezt a piacot, igazából 2009-ben kezdődött. A válság és az a fajta túlkínálat, ami a régióban kialakult erős importversenyt generált ebben a piaci szegmensben. Más oldalról a hosszú távú szerződések újratárgyalása, két nagy erőmű piacra kerülése, a megújuló meg a támogatott szektorban új piaci szereplők piacra lépése, az új kereskedők megjelenése: ezek mind segíthetik a piac fejlődését. Ígéretes fejlemény lehet a hazai áramtőzsde létrejötte is. Mindezekben a piaci fejleményekkel kapcsolatos élénkülés jeleit láthatjuk. Azt is tapasztaljuk, hogy a fogyasztók (különösen a KKV körben) rendkívül tájékozatlanok, nagyon nehezen tudnak még választani – ebben segíteni kell nekik. Egy komoly kockázat árnyalja ezt a pozitív képet. Az erőművek nagy része ahelyett, hogy a piaci versenyben venne részt, bemenekült a kötelező átvétel által védett szektorba. Miközben megszűntek bizonyos kötöttségek a kínálati oldalon a hosszú távú szerződések újratárgyalása meg felmondása révén, e kapacitások pótlólagos piaci kínálat helyett a KÁT körbe kerültek, ami megint csak a kínálati versenyt nehezíti.

Tehát van számos probléma a nagykereskedelmi árampiacon, de 2009 elejétől, 2010-től itt azért elindult valami. Egyébként a szabadpiaci fogyasztók jelentős megtakarításokat is realizáltak a piacra lépéssel bizonyos időszakokban. Az árampiacon a piacnyitás indulásakor (2003–04) volt ennek pozitív hatása fogyasztói oldalon, a gáz piacnyitás esetén pedig a 2008-tól elmúlt időszakot emelném ki ilyen szempontból. A hazai energiapiaci folyamatokat érintő befektetői panaszokat figyelemre méltónak tartom, de óvatosan kezelném őket. A 90-es évek privatizációs időszaka óta jelentős külföldi befektető ebben a szektorban nem hagyta el Magyarországot. Nyilván, ha nagyon nem lettek volna megelégedve az itteni teljesítménnyel, akkor elmentek volna. Az ember inkább azt látja, hogy próbálják stabilizálni a pozíciójukat, igyekeznek távol tartani az új belépőket ettől a piactól. Ha most csak a 2008-as úgynevezett teljes árampiac nyitást nézzük, akkor a szektor kínálati oldalának szereplői kivétel nélkül nyertek a nyitáson. Aki ezen igazából vesztett, az sokkal inkább a fogyasztói oldal volt. Tehát a fogyasztói oldali panaszokat jobban értem. Nem gondolom, hogy az iparágat egyébként a piacnyitást megvalósító újraszabályozás önmagában súlyosan érintette volna. Ami súlyosan érinti az iparágat, az sokkal inkább a szabályozás kiszámíthatatlansága. A törvények előkészítésének az a módja, ahogy ez az utóbbi időben zajlott. Az a fajta, kissé kaotikus szabályozási környezet, amiben működniük kell. Ami ennek a bizonytalanságnak a legsúlyosabb következménye, az az, hogy elbizonytalaníthatja a beruházásokat, a jövőbeni ellátásbiztonság legfőbb tényezőit. Magyarországnak ugyanis állami forrásai nem nagyon vannak arra, hogy erőműveket építsen.

Itt alapvetően magán kezdeményezésre kellene hagyatkoznunk, és ha ilyen a helyzet, az destabilizálja a befektetői környezetet. Én ezt a kockázatot látom a leggyorsabban kezelendőnek a termelői és a befektetői oldalon.

Azt mondta, hogy sok mindent nem próbáltunk ki, sok mindent nem mertünk felszabadítani. Miért nem? A következmények politikai következményétől való félelem magyarázhatja ezt? Azt gondolom, hogy több tényező is hozzájárult ehhez. Egyrészt a döntéshozói körben volt-van egyfajta kétely abban, hogy ezen a speciális piacon a verseny tud-e valóban úgy működni, mint más piacokon. Eleve van a döntéshozóknak egy olyan köre, ahol azt gondolják, hogy ez egy „úri huncutság”, vagy egy iparági lobbi szöveg, hogy ezen a területen a piacnyitás egyáltalán tud működni. Egyfajta hitetlenség abban, hogy az, ami a paradicsompiacon, meg a távközlésben tud működni, az megállja a helyét itt is. Nemrég beszélgettem távközlési szabályozásban dolgozó kollégákkal, arról, hogy most hogyan is áll kiskereskedelmi szinten az árampiac. Amikor meglátták azt, hogy a kiskereskedelmi árampiacon 2009-ben csökkent a domináns szereplők piaci részesedése, és egyébként van 6–8 kisebb, de nem jelentéktelen új belépő is, akkor ezt irigykedve hallgatták. Tehát még a nehézségek ellenére is az látszik, hogy a dolog ezen a területen ugyanúgy tud működni, megfelelő szabályozási környezetben, mint más területeken. De ennek ellenére azt gondolom, hogy tartja magát ez a fajta félelem. A másik, pedig szerintem egyfajta politikai félelem. Félelem attól, hogyha fölszabadítjuk az árakat ezen a területen, akkor jelentős áremelkedés fog

„A szabályozás fegyelmező ereje érzékelhető már a gázpiacon is, noha az eddigi döntések és határozatok nagy része az árampiacra vonatkozott.” ©2010 KPMG Tanácsadó Kft, a magyar jog alapján bejegyzett korlátolt felelősségű társaság, és egyben a független tagtársaságokból álló KPMG-hálózat magyar tagja, amely hálózat a KPMG International Cooperative-hez (“KPMG International”), a Svájci Államszövetség joga alapján bejegyzett jogi személyhez kapcsolódik. Minden jog fenntartva.


bekövetkezni, ez a verseny nem fog árat csökkenteni, ez pedig választási szempontból mindenképpen veszteséget jelent. Ez a félelem megvolt, megvan. Ugyanakkor a döntéshozók nem merték felvállalni azokat a döntéseket, amelyek e piacok kínálati oldalán kedvező versenyhelyzetet teremtettek volna, de egyes nagyvállalatok érdekeit sértették volna. Magától a magyar energiapolitika nem volt képes olyan döntést meghozni, hogy például a gáz szektorban a szállító rendszert tulajdonjogilag leválassza a tárolásról meg a nagykereskedelemről. Ezt magyar jogszabály önmagában nem tudta megtenni. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, ahhoz az E.ON–MOL tranzakció kellett, illetve egy bizottsági kötelezés arra nézvést, hogy csak akkor lehet ezt a tranzakciót megcsinálni, hogyha a földgázszállítás tulajdonosi leválasztása megtörténik. Látjuk a gázszektorban, hogy ennek milyen hihetetlen pozitív hatása volt,

részben a verseny élénkülésére, részben edig arra, hogy azok az infrastruktúra beruházások, amelyek a jövőbeni gázpiaci verseny lehetőségét megteremtik, elinduljanak. Szétválasztás előtt a MOL-tól mindig azokat az érveket lehetett hallani, hogy miért nem lehet összeköttetést építeni Szlovákiával, Romániával, meg Horvátországgal. Mióta a szétválasztás megtörtént, mindig csak azt halljuk, hogy gyerünk már azzal a román meg horvát összeköttetéssel. Ugyanezt a dolgot nem bírta meglépni a politika az áram oldalon. Én mindig azt gondoltam, hogy a tiszta rendszer a MAVIR-MVM tulajdonosi szétválasztás. Itt a politika oda tudott eljutni, hogy 2002-ben ezt megcsinálta négy évre, de aztán meggondolta magát, és visszaintegrálta a MAVIR-t az MVM-be. Szerintem ez a magyar árampiac fejlődése szempontjából egy nagy negatívum. Azért is furcsa ez, mert ezt a románok, a szlovákok és a példaként sokat

emlegetett csehek is meg tudták csinálni. Tehát ha a régióban körbenézünk, akkor azt látjuk, hogy ahol sikeres energiapiaci reformot csináltak, ott ezt mind képes volt a politika megcsinálni. Nálunk valamilyen okból kifolyólag ezt nem sikerült meglépni. Valószínűleg van egy álom, hogy nemzeti tulajdonú, regionális nagyvállalatot kell csinálni az MVM-ből. Ma kevés realitását látom annak, hogy ezen változtatni lehetne. A másik ilyen nagy téma az áramvásárlási szerződések története. Itt is az EU bizottság döntésének formájában érkező bunkósbot kellett ahhoz, hogy egy alapvető problémával, amiről éveken keresztül tudta, hogy nem fogja tudni elkerülni, a magyar energia politika szembenézzen.



Középúton

Dr. Matos Zoltán elnök, Magyar Energia Hivatal



A

fogyasztóvédelmet és a hatósági típusú magatartás egyensúlyát kívánja megteremteni a Magyar Energia Hivatal elnöke. Matos Zoltán szerint bizonyos területeken a részletszabályok megalkotásában a hivatalnak a jelenleginél nagyobb önállóságot kellene kapnia. Az energiastratégia megalkotása azonban kormányzati, politikai hatáskör.

Az európai országokban két hivataltípus létezik, az egyik a fogyasztóvédelmi típusú, mint a brit Ofgem, a másik a hatóság típusú, mint a német Bundesnetzagentur. Ön szerint Magyarországon melyik irányba érdemes elmozdulni? Azt gondolom, mind a két terület fontos a maga módján. Az árszabályozás nyilván elengedhetetlen a természetes monopóliumok esetében, főleg a hálózati hozzáférés területén. A fogyasztóvédelemnek is többféle értelmezése van. Még nekem is át kell tekintenem, milyen irányt vegyünk. Nem mondhatom, hogy a hivatal csak az egyik, vagy csak a másik területre akarna fókuszálni. Ráadásul, ha fogyasztóvédelmet mondunk, nekem tetszik az, amit az egyik kolléga hozott be egy külföldi útjáról, vagyis, hogy a fogyasztóvédelem egyrészt alapvetően tényleg a fogyasztóra koncentráló, alacsonyabb árat megcélzó, a szolgáltatóknak az ügyfelekkel való kapcsolatát is monitorozó szereplő. Másrészt viszont hosszabb távon a fogyasztóvédelem jelentheti egy megfelelő befektetési háttérnek a biztosítását is, mert a fogyasztónak is az az érdeke, hogy biztonságosan, elérhető áron jusson minőségi szolgáltatáshoz. Tehát itt a rövid és a hosszú távú egyensúlyt kell a fogyasztóvédelem területén megtalálnunk, ahol nyilván valamilyen módon szorosan összefügg ez a tevékenység az árszabályozás témakörével is.

A piacnyitás jogilag gyakorlatilag lezártnak tekinthető az áram- és a gázpiacon is. Mi az a következő – mondjuk – három-öt évben, amire ön szerint a hivatalnak koncentrálnia kell, ami a legtöbb feladatot adja majd? Azt gondolom, a törekvéseink nagyjából igazodhatnak ahhoz a folyamathoz, illetve beilleszthetők abba, amely az egységes európai energiapiac megteremtését célozza az unió részéről. Magyarország is az EU része: tehát nyilván nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezeket a törekvéseket. Ebből is következik számomra, hogy a piacfejlődés még nem zárult le. Ha az alapkereteket definiálták is, az nem azt jelenti, hogy nem lehet továbblépni. Gondolok itt a határkeresztező kapacitások kérdésére, azoknak allokációs mechanizmusaira, a tőzsde szerepére, az ármechanizmusokra, a szűk keresztmetszetek kezelésére, a hosszú távú átvitelihálózat-fejlesztési tervekre. Tehát azt gondolom, mindez bőven ad feladatot az elkövetkezendő évekre. Például, hogy ezeken keresztül likviditást biztosíthassunk, azt a fajta likviditást, amely tényleg képes életés működőképes piacot generálni. Másrészt ellátásbiztonsági szempontot is tud érvényesíteni: ha többféle betáplálási lehetőség, többféle hozzáférés van, akkor részben a függés is, részben az ellátási kockázatok csökkenthetők.

Ön szerint milyen az egészséges viszony a piaci szereplők, az állam és a hatóság között? Úgy vélem, az energiahivatal, a kormányzat, a parlament, a politika között az elhatárolás ott tehető meg, hogy az energiastratégiáért és politikáért az elsődleges felelősséget a kormányzatnak kell vállalnia. Az előkészítésbe és kidolgozásba javaslati szinten természetesen a hivatal is képes közreműködni, mert elég sok információnk és tapasztalatunk van, rengeteg adat fut be hozzánk, sok mindent monitorozunk. De az elsődleges felelősnek a kormánynak kell lennie, az irányok kijelölése alapvetően az ő feladata. Azon belül a konkrét szabályozás végrehajtása, a részletszabályok megfogalmazása, kidolgozása viszont már az energiahivatal feladatkörébe is tartozhat. Ami még szerintem fontos kormányzati illetve parlamenti feladat, az a keretszabályoknak a rögzítése. Mindez nyilván nem lezárt történet, lehet rajta javítani, tovább dolgozni.

Kimondhatjuk, hogy a piacnyitás első időszakának lezárultával a hivatal önállóságának növekedni kell? Most a rendszernek egy olyan finomhangolása következik, amelyben az energiahivatalt bizonyos kérdésekben önállósítani kell, illetve lehet, például a kötelező átvételi rendszer újraszabályozásában.

„Úgy vélem, az energiahivatal, a kormányzat, a parlament, a politika között az elhatárolás ott tehető meg, hogy az energiastratégiáért és -politikáért az elsődleges felelősséget a kormányzatnak kell vállalnia.” ©2010 KPMG Tanácsadó Kft, a magyar jog alapján bejegyzett korlátolt felelősségű társaság, és egyben a független tagtársaságokból álló KPMG-hálózat magyar tagja, amely hálózat a KPMG International Cooperative-hez (“KPMG International”), a Svájci Államszövetség joga alapján bejegyzett jogi személyhez kapcsolódik. Minden jog fenntartva.


„A piacfejlődés még nem zárult le. Ha az alapkereteket definiálták is, az nem azt jelenti, hogy nem lehet továbblépni.”

Lehetett volna. Ezt oda is rakta első körben a törvényhozó, majd parlamenti szinten hirtelen belenyúltak a folyamatba. Azt gondolom, az árszabályozásban a hivatal önállósága tovább növelhető. Egyébként a hivatalnak már ma is jó néhány olyan jogosítványa van, amelyekkel sok esetben csak élnünk kell, és azokat jól kell működtetnünk. Lebontani esetleg bizonyos olyan korábbi berögződéseket, olyan rutinokat, amelyeknél részben akár önkorlátozás is megjelenhetett a hivatal részéről.

Ha az egyes piaci területeket nézzük, a hivatalnak ön szerint melyikhez

kell közelebb állnia, vagy hol kell markánsabban megjelennie, határozottabban viselkednie?

Ha az áramot, a gázt és a távhőt nézzük, lát-e olyan területeket, ahol be kellene avatkozniuk?

Szerintem ma a hivatal elsődleges terepe a hálózati terület. A hálózathoz való hozzáférés, a diszkriminációmentesség biztosítása. A különböző szétválasztási követelmények betartatása, amelyek különféle területeken jelennek meg – az elosztók, kereskedők vonatkozásában. Ezen kívül nyilván a hivatalnak fontos szerepe lehet abban, hogy piacmonitorozással, -elemzéssel megnézzük azt, miként lehet a piacra lépés korlátait még nagyobb mértékben lebontani.

Onnan közelíteném meg, a hivatalban próbáljuk azt az ágat is erőteljesebben megjeleníteni, hogy nem csak a kereslet kielégítése lehet az egyetlen szempont és feladat, magát a keresletet is lehet befolyásolni. Tehát el kell szakadnunk attól az egydimenziós megközelítéstől, hogy mindegy mekkora a fogyasztás, azt elégítsük ki, tegyük mögé a rendszereket, a tárolókat, a hálózatokat, a megfelelő forrásokat. Azt gondolom, abban is nagy szerepet vállalhatunk, hogy miként tudunk hatni a keresletre



„Azt gondolom, abban is nagy szerepet vállalhatunk, hogy miként tudunk hatni a keresletre az energiatudatosság, az energiahatékonyság és az energiamegtakarítás kérdéskörein keresztül.” az energiatudatosság, az energiahatékonyság és az energiamegtakarítás kérdéskörein keresztül.

Hogyan? Az árszabályozás lehet egyfajta eszköz ebben? Igen, az ár mindenképpen fontos eszköz. Ha azt egy normális logika alapján határozzák meg, akkor mindenféleképpen jelentős instrumentum. Egyértelmű, transzparens árjelzések kellenek.

A jelenlegi árak ilyenek? Azt gondolom, ha most mindent rendbe szeretnénk tenni, nagy valószínűséggel a mai ár körül lennénk, mert a rend nem azt jelenti, hogy csak emelési tényezők vannak, lehetnek csökkentő tényezők is. Ehhez azonban szükséges lenne hozzányúlnunk bizonyos keretfeltételekhez is. Való igaz, ma még van a rendszerben olyan részlet, amely idáig nem épült be, részben a szokásjog, részben a korábbi politikai árleszorító hatások miatt.

Milyen eszköze lehet még a hivatalnak, hogy a keresleti oldalon is hatni tudjon a piacra? Az áron kívül inkább közvetett eszközeink vannak. Az energia-

tudatosság növelésében esetleg koordinációs szerepet tölthet be a hivatal. Felhívva a figyelmet az energia, mint érték megfogalmazására, arra, hogy azért ez nem magától értetődő dolog, egyfajta kényelmi funkciója van, és persze gyakorlatilag nélkülözhetetlen a mindennapi életben. Amiben például már szerepet vállaltunk, az az okos mérés és az okos hálózatok magyarországi elterjeszthetőségének vizsgálata. Ezzel szerintem hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a pontosabb, részletesebb információk birtokában a fogyasztó maga dönthet az energiafelhasználásáról. Tehát meg tudjuk számára teremteni azokat a lehetőségeket, hogy felnőtt módjára, felelősen döntsön a beruházásairól, legyen az akár vállalat, akár háztartás. S amikor ezeket a döntéseket meghozza, legyen a tudatában annak, hogy számára milyen financiális, illetve egyéb következményei lesznek a választásának.

lenne, nem tudok mondani. Jelenleg a távhő az a terület, ahol egyelőre nem tartunk ott, ahol a gáz és az áram esetében. Kérdés, hosszabb távon ki kell-e egyáltalán ennek épülnie vagy sem.

Van olyan piaci terület, amellyel ma a hivatalnak régről örökölt vagy bármilyen aktuális ok miatt ön szerint nem olyan a kapcsolata, amilyennek lennie kellene, vagy amilyennek szeretné? Ilyet nem nagyon tudok kiemelni. Nyilván minden területen vannak problémák, kisebbek-nagyobbak. De olyat, ahol markánsan ilyen szituáció

„Az ár mindenképpen fontos eszköz. Ha azt egy normális logika alapján határozzák meg, akkor mindenféleképpen jelentős instrumentum. Egyértelmű, transzparens árjelzések kellenek.” ©2010 KPMG Tanácsadó Kft, a magyar jog alapján bejegyzett korlátolt felelősségű társaság, és egyben a független tagtársaságokból álló KPMG-hálózat magyar tagja, amely hálózat a KPMG International Cooperative-hez (“KPMG International”), a Svájci Államszövetség joga alapján bejegyzett jogi személyhez kapcsolódik. Minden jog fenntartva.

Interjúk

158 Interjúk | Lassú átmenet

Lassú átmenet Az energiapiacokon az átmeneti időszak lezárására és világos iránymutatásra lenne szükség a tekintetben, hogy mely területeken milyen célokat kíván Magyarország elérni – vélekedik Kiss Péter, a KPMG budapesti székhelyű globális energetikai kompetencia-központjának vezetője. Szerinte a húsz éve formálódó energiastratégiát kézzelfogható elemekre kellene váltani, tekintetbe véve azt is, hogy ebben az ágazatban csak hihetetlen méretű beruházások képesek az ellátásbiztonságot és a fenntarthatóságot garantálni. Kiss Péter, partner, a KPMG energetikai és közüzemi tanácsadásának globális és közép-kelet-európai vezetője

Az árampiacon az ellátásbiztonság, a klímavédelem, a legkisebb költség elve és a verseny összehangolása a feladat. Van erre megoldás? K. P.: Azt mondanám, ha csak Magyarországról lenne szó, akkor ilyen kérdés fel sem merülne. A versenyt csak úgy, abban a kontextusban szabad értelmezni, hogy most egy átmeneti időszak van, amelyet ideje lenne lerövidíteni annak érdekében, hogy valóban legyen regionális piac, és azok kapcsolódjanak egy összeurópaihoz. Ha Magyarországról izolációban beszélnénk, akkor nem is lett volna piacnyitás, mert minek. A fenntarthatóságra a piacnak magának kellene rájönnie. Praktikusan: melyek azok az energiaforrások, amelyekkel, az EU-s célkitűzések nélkül – gazdasági alapon – is érdemes foglalkozni. A megújuló energiaforrásokat sem Magyarország hajtja, hanem az Európai Unió, és az Európai Uniót sem az ellátásbiztonság hajtja, hanem fél Indiától meg Kínától. Tehát ilyen szempontból ezek a szempontok megférnek egymással.

Ám egészen addig, amíg nincs világos energiastratégia, amely megjelöli, ez az átmeneti időszak milyen hosszú lesz, addig a különböző szempontok összehangolhatóságának a kérdése újra és újra felmerül, mert szerintem ezek nem férnek meg egymással, ha csupán az országot definiáljuk. A klímavédelem és a megújulók érdekében az államnak mindenképpen be kell avatkoznia, hiszen ma ezek a technológiák önmagukban nem versenyképesek.

Úgy véli, egy versenypiacon (is) lehetnek olyan piackonform megoldások az államok számára, hogy ezeket az alapvetően politikai indíttatású célokat érvényesítsék, miközben a versenypiac egyébként működik? K. P.: Igen, és azt mondom, hogyha Magyarországot nézem, akkor a megújuló energiaforrások tekintetében egy másik dimenziót is figyelembe kellene venni: mégpedig a vidékfejlesztést vagy a technológiai know-how hasznosítást, mint tették azt például a németek a napelemnél. Ha kizárólag Magyarországot és önmagában a

magyar ellátásbiztonságot és csak az energetikai vetületet nézném, nehezen tudnék felsorolni olyan megújuló energiaforrásokat, amelyeknek van – gazdasági – értelme. Azért támogatják ezeket, mert európai uniós döntés van mögötte. Mert akár napelem, akár szélenergia, akár biomassza, pusztán energetikai szempontból ezek egyike sem áll meg a lábán. Vannak, amelyek „jobban megállnak”, de ehhez is támogatni kell azokat. S vannak olyanok, mint például a biomasszánál az energiafű, ahol sokkal inkább vidékfejlesztésről (multiplikátor hatás) van szó, mint energetikáról.

Visszatérve a piacra. A jelenlegi magyarországi árampiac mennyire tekinthető valódi piacnak? K. P.: Piacnak piac. Az a kérdés, mi lenne az ideális piac szerepe. Ez a következő lenne: úgy optimalizálni a szállítói (kínálati) és a fogyasztói (keresleti) oldalt, hogy az előbbiek rákényszerüljenek arra, hogy a lehetőségekhez képest optimális áron és mennyiségben úgy szállítsanak, hogy közben beruházásokat is végrehajthassanak.


Interjúk | Lassú átmenet 159

„Magyarországon az elkövetkező évtizedekben több ezer milliárd forint értékű energetikai beruházásra van szükség. Ennek döntő többségét a régi, elavult technológiák pótlására, a gázés villamosenergia-hálózatok fejlesztésére kell fordítani.”

A fogyasztó pedig optimális áron érhesse el azt az adott terméket, amelyről szó van.

Mennyire érvényesül ez Magyarországon? K. P.: Csupán bizonyos mértékig. Nem szabad elfelejteni, honnan indult a folyamat 2003-ban. Sok jó dolgot el lehetett érni. Azt szerintem kevesen látták és vetítették előre, hogy ez egy hosszabb folyamat lesz, mert a piacnyitással semmi más nem történt, mint hogy lebontották az adminisztratív akadályokat. Tehát elvileg most már mindenki azt csinál, amit akar, nyilván szabályozott keretek között. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy ebben a szektorban hihetetlenül tőkeigényes beruházásokról van szó. Annyi kereskedő lehet, amennyit csak akarunk, de a fő kérdés – vagy alapdilemma – mindig az, hogy míg a fogyasztói oldal igen diverzifikált, a termelői oldalon véges a piaci szereplők száma. Magyarország esetében pedig különösen nem lehet arról beszélni, hogy túl sok lenne a szereplő. Ugyanakkor kevés szó esik a regionális piacról, arról, mitől kapcsolódnak majd ezek úgy össze, hogy nem lesz értelme arról beszélni, hogy Románia, Szlovákia, Lengyelország meg kapacitásaukció.

És mitől? Ennek energiaszakmai vagy inkább politikai feltételei vannak? K. P.: Akkor tudnának ezek az energiapiacok összekapcsolódni, ha sokkal nagyobb lenne a gazdasági összefonódás az országok között. Tehát ha erős gazdasági kapcsolatok

kötnék össze Magyarországot, Szlovákiát, Lengyelországot, Csehországot és Romániát. Mondok egy példát. Ha mi túlzottan függnénk a csehektől áramban, a csehek meg túlzottan függnének tőlünk mondjuk gázban, akkor van miről beszélni. Mindenki érezné, nem olyan kiszolgáltatott, több csatorna is van. Közép-Kelet-Európának az a sajátossága, hogy egyelőre csak földrajzi fogalom, és mivel nincs meg a gazdasági kapcsolódás és a kötődés, hiányzik a motiváció azokhoz a regulációs lépésekhez, amelyek segítenék a regionális energiapiacok kialakulását.

Ha a magyarországi gázpiacot nézzük, várható volt, hogy ellentmondásos helyzet alakul ki, azaz sokan hiányolják a versenyt, miközben a piacnak majdnem a 30 százaléka megnyílt. Másrészt a lakossági piacon is volt egy néhány százalékos árengedményt nyújtó szereplő, mégsem léptek át tömegesen hozzá. K. P.: Mindig vissza kell térni arra, hogy véleményem szerint Magyarország azért nyitotta meg az energiapiacokat, vagy azért nem kért derogációt az áram- és a gázpiac liberalizációjára, mert más területen igényelt átmeneti mentességet az uniós kötelezettségek teljesítése alól. Azt viszont senki sem vizsgálta meg, van-e ennek közgazdasági értelme vagy sem.

A gázpiacnál maradva, a következő öt-nyolc évben milyen szabályozási lépések válnak elkerülhetetlenné, milyen feladatai vannak a regulátornak vagy regulátoroknak, ha regionális piacban gondolkodunk?


160 Interjúk | Lassú átmenet

„Figyelembe kell venni, hogy ebben a szektorban hihetetlenül tőkeigényes beruházásokról van szó.”

K. P.: Ami a gázpiacot illeti, egyszerű a helyzet, infrastrukturális beruházásokra van szükség, szállítóvezetékre, például a NETS-re. Egyetlenegy dolgot kell biztosítani, hogy ne csak egy kelet–nyugati egy áramlási irányú rendszer legyen, hanem olyan, amelyben vannak hubok, elosztó központok, s ezek különböző korridorok részei. Tehát nemcsak egy kelet-nyugati, hanem egy észak–déli korridornak is a részévé kell válnia Magyarországnak, és akkor azt mondhatom, innentől kezdve minden a helyén van.

Az áram- és a gázpiaccal ellentétben a távhőszolgáltatás a szabályozás mostohagyereke, jellemzően más ágazatok szabályozásán keresztül ide-oda csapódott az elmúlt években. Hozzávetőlegesen 650 ezer háztartást érint ez a kérdés. Mitől kerülne helyére a magyarországi távhőpiac? K. P.: Ha meg lehetne teremteni annak a feltételét, hogy a távhőtermelés és -elosztás – és nem csak Budapesten – ugyanazon tulajdonosi körhöz tartozzon. Lehetetlen állapot, hogy a termelés és az elosztás különböző kezekben van, tehát nincs meg az a gazdasági egység, amely e tekintetben az optimumra törekedne.

Csakhogy ezek már kialakult tulajdonosi viszonyok. Van mozgástér? K. P.: Meg kell teremteni annak a feltételrendszerét. Értem ezalatt, hogy ma például a főváros is teljesen egyértelműen politikai célokra használja fel a távhő árát. Nem azt mondom, hogy a Főtávot is oda kellene adni a Budapesti Erőműnek, hanem azt, jó lenne, ha ezt a két céget összeolvasztanák egy vállalatcsoportba, optimális tulajdonosi struktúrával.

Lehet azt mondani, eddig nem volt elképzelése a politikának, mit lehetne kezdeni a távhőszolgáltatással? K. P.: Mondok egy az analógiáját tekintve hasonló példát. Angliában az önkormányzati tulajdonban

lévő víziközmű-társaságoknak a tulajdonrészét elvonta az állam. Tette ezt azért, mert az önkormányzatok nem tudtak pénzt beletenni a szolgáltatásba. Másrészt, ha az ember a méreteket nézi, például a gödöllői távhőrendszer nem lenne attraktív egy külföldi befektető számára. Mi lenne, ha fognák ezeket a kis rendszereket – nyilván valamilyen kompenzációval –, és az egészet egy csomagba olvasztanák? Akkor már lehetne valamit kezdeni vele.

Lehet azt mondani, hogy a távhőrendszer problémáinak megoldásához is a sokszor emlegetett hosszú távú energiapolitikára volna szükség? K. P.: Az a baj az energiastratégiával, hogy ez is egy olyan szimbólum, amit nehezen lehet megfogni. Már húsz éve készül, formálódik. Egyértelmű, kézzelfogható cselekvési tervvé kellene kialakulnia, amelyben benne van, amit fentebb mondtam: elvenni az önkormányzatoktól a hálózatokat, közösen finanszírozást találni, a karbantartást központosítani. És ha valaki megkérdezi, miért? Nagyon egyszerű: ha 5 százalékot meg tudnánk spórolni a hálózati veszteségből, és azt modernizálásra fordítanánk, annak az előnyeit mindenképpen a fogyasztók élveznék. Tehát korszerűbb is, olcsóbb is lenne. Vagy itt van a villany, az egyik kedvenc témám. Meg bonyolultabb is. A csehek azt mondták, nem sikerült eladni a CEZ-t. Rendben van, akkor csináljuk azt, hogy minden erőt betolunk a CEZ mögé. Mára – mint tudjuk – a CEZ profi módon vezetett, regionális társaság, piaci szereplő. A cseh állam ezt a megoldást arra is ki tudja használni, hogy növelje a nemzeti vagyont, miközben a fogyasztók jobban járnak. Vagy menjünk Lengyelországba. Van négy, vertikálisan integrált társaság. Amikor ezek otthon megerősödnek, kilépnek a piacra és elkezdenek akvirálni.


Interjúk | Lassú átmenet 161

villamosenergia-hálózatok fejlesztésére kell fordítani. Elég, ha a paksi erőmű 2.000 MW-os bővítésére gondolunk, amelynek bekerülési értéke önmagában legalább 2.000 milliárd forint lesz. E fejlesztések döntő többségének a hazai ipar teljesítményén, foglalkoztatásán, szellemi tőkéjén kell alapulnia, növelve a hazai bruttó terméket és az adóbevételeket. A megújuló erőforrásokon alapuló energiatermelést is annak az iparra és a vidékfejlesztésre gyakorolt hatásait figyelembe véve kell elemezni, és nem csupán az előállított villamos energia egységköltsége alapján. Hiszen lehet, hogy például a biomasszán alapuló energiatermelés így nézve nem gazdaságos, de vajon számszerűsítette-e már valaki ennek a termelésnek a vidéki lakosság foglalkoztatottságára gyakorolt hatását?

Hogyan látja a magyar energetika jövőjét, ha az elkövetkező évtized(ek)-et tekintjük? K. P.: Magyarországon az elkövetkező évtizedekben több ezer milliárd forint értékű energetikai beruházásra van szükség. Ennek döntő többségét a régi, elavult technológiák pótlására, a gáz- és

Éppen ezek miatt minél előbb szükség van egy egységes, konszenzuson alapuló integrált iparpolitikára, amely figyelembe veszi az energetikai beruházásoknak az iparra és a vidékfejlesztésre gyakorolt pozitív hatását. Ha lenne ilyen koncepció, az erőművi beruházások döntő többsége már rég elhagyhatta volna a tervezőasztalokat, és jelentősen csökkenthetné a recesszió okozta

rekordmértékű munkanélküliséget, és az energetika már rég húzóágazattá válhatott volna Magyarországon. Itt az ideje, hogy a hazai energetikai szakma tudomásul vegye, a világon 2030-ig 26.000 milliárd amerikai dollár értékű új energetikai beruházás tervezésére és kivitelezésére van szükség. Ez óriási nagyságrendet jelent, a szűk keresztmetszet pedig az, van-e a világon annyi képzett mérnök, projektvezető, technikus, gazdasági szakember, aki ezeket a projekteket képes kifejleszteni. Nem is beszélve a beruházások kivitelezésének és majdani üzemeltetésének munkaerőigényéről. Itt az idő, hogy megjelenjenek az új kor Déri Bélái, Bláthy Ottói és Zipernowsky Károlyai, azok a magyar szakemberek, akik ismét világhírűek lesznek az új energetikai beruházások világában. Az energetikai tanácsadásban végzett két évtizedes tevékenységemet figyelembe véve a vezetőtársaim azzal bíztak meg, hogy ezt az üzletágat világszinten vezessem. Én ezt akkor fogom eredményesnek tartani, ha amellett, hogy a KPMG ügyfeleit a világon a legmagasabb színvonalon tudjuk kiszolgálni, a magyar energetikai szellemi tőke exportját maximálisan segíteni tudom.


162 Interjúk | Piackonform irányítás

Piackonform irányítás A hosszú távú ellátásbiztonság érdekében olyan szabályozási környezetet kell teremteni, amely a piaci szereplők számára világos és kiszámítható, ezáltal beruházásokra, fejlesztésekre ösztönzi őket – véli a KPMG energetikai és közüzemi tanácsadás üzletágának partnere. Ságodi Attila szerint hagyni kell a piaci folyamatok önszerveződésének működését, az állam által megcélzott irányokba terelve a folyamatokat. Ságodi Attila, partner, KPMG energetikai és közüzemi tanácsadás

A jelenlegi szabályozási környezet mennyire könnyíti vagy nehezíti meg a befektetők dolgát a magyar energiaiparban?

kötelezettségek gyors, ad hoc szigorítása, illetve a megújulóenergiatermelés területén a hosszú távra tervezhető támogatási rendszer hiánya.

S. A.: Nem könnyű a befektetők dolga. Az energetikában a nagy infrastrukturális befektetések, a rendkívül tőkeintenzív beruházási szükségletek és a szabályozott tarifák okozta sokszor mérsékelt megtérülések miatt az átlagosnál hosszabb – akár 20–30 éves – időtávon szeretnének előre látni. Minden piaci szereplő szeretné világosan látni és kiszámítani, hogyan alakul a következő üzleti év eredménye. Még a viszonylag rövidebb időszakra szóló kereskedelmi szerződéseket is egy évre előre kötik. Tehát a rövid távú gondolkodás egyáltalán nem fér bele az energiapiaci szereplők működési modelljébe.

Az ágazatban jelentős beruházásokra van szükség, ezek alatt konkrétan az átviteli, elosztási és termelési kapacitások indokolt mértékű növelését/bővítését értem. A szereplők azonban kivárnak, egyrészt a szabályozási környezet kiszámíthatatlansága és a finanszírozási nehézségek miatt (a bizonytalan megtérülésű üzlethez nem találnak finanszírozót), másrészt pedig azért, mert hiányoznak azok a piaci intézmények – például a szervezett piacok, energiatőzsdék –, amelyek segítenének nekik abban, hogy költségkalkulációikat transzparens piaci árakra alapozhassák, illetve, hogy megfelelő kockázatkezelő lépéseket tehessenek.

Magyarországon ugyanakkor gyakran következetlenül változtatták a szabályrendszert, és a hosszú távú energiapiaci koncepció hiányában már eleve átmeneti megoldásnak szánt szabályokat alkottak. Példaként említhető az egyetemes szolgáltatási

Ugyanakkor óvakodnék attól, hogy minden létező problémát szabályozási okokra vezessünk vissza. Egyrészt, mert a szabályozó sokszor ellenkező tulajdonosi érdekek és lobbik gyűrűjében kénytelen megkeresni a

helyes utat, másrészt, mert a piaci szereplők csak akkor hallatják a hangjukat, amikor számukra kedvezőtlen döntések születnek. Tapasztalataim szerint a szabályozó is nyitottabb, ha a szektor szereplői szakmai érvekkel, elemzésekkel, külföldi tapasztalatok integrálásával megalapozott javaslatokat, terveket fogalmaznak meg, és azokat szisztematikus, megfelelően transzparens, párbeszédre törekvő kommunikációval próbálják meg egyeztetni a hatóságokkal.

Az egyik legfontosabb cél a döntéshozók szerint az ellátásbiztonság garantálása. A hazai környezet ön szerint segíti ezt? Összhangban van a szándék, hogy minél jobb legyen az ellátásbiztonság és a szabályozás alakítása? S. A.: A szabályozó – és itt elsősorban a magyar kormányzati vagy akár a parlament által meghozott döntésekre gondolok – véleményem szerint gyakran szerepet téveszt. A konkrét lépésekből és hivatalos nyilatkozatokból egyaránt az látszik, mintha azt gondolnák, az ellátásbiztonságot kötelező jellegű döntésekkel lehet növelni.


Interjúk | Piackonform irányítás 163

„Az európai – és elsősorban a regionális energiapiaci – integrációt támogató döntésekre van szükség, amelyeket a környező országok döntéshozóival, regulátoraival együttműködésben kell meghozni. A harmonizált szabályozási keretek a piacokon nagyobb likviditást és versenyt tesznek lehetővé, és javítják ellátásbiztonságot.”

Tehát előírnak vagy garantálnak valamit a piaci szereplők számára, s ezzel sok esetben elkényelmesítik őket. Hiszen olyasmit biztosítanak számukra, amit piaci körülmények között, pénzügyi és szakmai ráfordítással kellene elérniük. Ezért úgy látom, az ellátásbiztonságot a megfelelően átlátható piaci viszonyok tudják garantálni. Ennek részét képezik a függetlenül működő szabályozó és ellenőrző hatóságok (MEH, GVH), a szervezett energiapiac (energiatőzsde) és a politikai befolyástól mentes végfogyasztói termékárak garantálása. Az ellátásbiztonsághoz szükséges infrastrukturális beruházásokat is lehet piaci módszerekkel ösztönözni. Az átviteli vagy szállítóhálózatok esetében olyan aukcióztatási rendszerrel, mely nem a határmetszék-szűkületek fenntartásában teszi érdekeltté a rendszerirányítókat. Vagy ha a földgáztárolásra gondolunk, akkor olyan szabályozással, amely lehetővé – sőt bizonyos hazai kapacitásmennyiségre kötelezővé – teszi a kereskedelmi alapú hozzáférést és árazást. Egyes esetekben – ilyen lehet az utóbb említett földgáztárolás – a kötelező kereskedelmi hozzáférés alapján kialakuló ár jelenthet ugyanis olyan ösztönzést a beruházó számára, amelyért már megéri fejlesztenie. Ez ráadásul a kereskedőnek is hasznos, mivel így kihasználhatja a gázpiacon létező árkülönbségekben rejlő lehetőségeket. Friss példa a szabályozás piacközeli lehetőségeire a jelenleg folyamatban lévő szélerőmű-pályázat, amely a megújuló

energetikai célok költséghatékony elérését kívánja támogatni. A pályázati kiírási kritériumok szerint azon vállalkozások jutnak majd koncesszióhoz, amelyek a legjobb áron képesek a szélenergiaprojektek megvalósítására, tehát kizárólag a leginkább költséghatékony megoldások kaphatnak engedélyeket. Ilyen és ehhez jellegében hasonló beavatkozásokkal tudja a szabályozó egyszerre növelni az ellátásbiztonságot és csökkenteni az igényt a piactorzító intervencióra. Az állami szerepvállalás és aktivitás fontossága azonban megkérdőjelezhetetlen a szomszédos országokkal közös szabályozási keretek létrehozása, illetve a régiós országok által közösen használt infrastrukturális fejlesztésekhez szükséges egyezmények megkötése terén.

Magyarország uniós tagállamként jelentős kötelezettségeket vállalt az energiahatékonyság javításában, a megújuló források arányának növelésében. E célok elérését segíti a szabályozás? S. A.: Részben segíti, bár úgy látom, a kötelező átvételi rendszerben képződő igen jelentős bevételeket nem a legmegfelelőbb célokra költjük. Ezért szükséges ennek a rendszernek az átalakítása is. Az alapelvet tekintve a kötelező átvételi rendszer és a megújulók fix támogatása Európában széles körben elterjedt megoldás. Ugyanakkor úgy tűnik, minden tagállam próbálkozik – több-kevesebb sikerrel –, hogy itt is piaci viszonyokat teremtsen.


164 Interjúk | Piackonform irányítás

Tehát próbál versenyeztetni kisebb mértékű dotáció nyújtásával, a támogatás szűkebb időtávra szóló odaítélésével, kapacitásmennyiségenként differenciált támogatással vagy a beruházási támogatások aukciókon történő „szétosztásával”, ez versenyt generál a megújulók fejlesztői között is. A Magyarország számára előírt, ambiciózus 13 százalékos megújulórészarány eléréséhez nem egyszerűen lehetőség, hanem szükségszerűség a költségkímélő megoldások alkalmazása. Erre lehet példa a megújulókat saját mérlegkörben szabályozni képes kereskedők – technológiánként is differenciált – eltérő támogatása vagy a már említett szélerőműpályázat, amelyhez hasonló versenyeztetés megvalósítása más megújuló energiaforrások esetében is ígéretes lehet.

Az ágazat régóta hiányolja a világos energiapolitikai stratégiát. Látszik-e valamilyen fix irány az elmúlt egy-másfél évtized szabályozási változásaiból? S. A.: Röviden azt mondhatom, a magyar energiapolitika nem különbözik a gazdaságpolitikától: vannak szép, bár nem koherens elképzeléseink, amelyeket képtelenek vagyunk következetesen implementálni, ha azok vélt politikai érdekeket sértenek. A nagy döntések már a 90-es években megszülettek, amikor a villamosenergiaszektort privatizálták. Azóta követjük az európai energialiberalizációs trendet; sokszor igencsak megfontoltan haladunk, ez nem feltétlenül rossz, akkor, ha tudjuk, mit miért teszünk. Részletes koncepció azonban egyelőre nem követhető le a kormányzati döntésekből, a szabályozási, a tulajdonosi szerkezetet vagy akár az egész energiapiaci modellt illetően.

Bizonyos kérdésekben, például a nukleáris energia alkalmazásában, az MVM státuszában, a megújulók támogatásában, úgy tűnik, egyetértés

van a különböző politikai pártok között. Ha csak ezt a három területet nézzük, akkor némi korrekcióval össze lehetne rendezni a jelenlegi helyzetből egy egységes környezetet? S. A.: Nem az alapelvekkel van a probléma. Az említett szakmai célok rendben vannak, és az is üdvözlendő, ha fontos kérdésekben egyetértenek a döntéshozók. A probléma a részletekben vagy az egyéb koncepcionális kérdésekben rejlik. Tehát legyen erős vállalat az MVM, ez rendben van. De hogy ennek az elérése 100 százalékos állami vagy egy részben privatizált tulajdonosi struktúrában a legcélravezetőbb – akár üzletileg, akár politikailag –, már megfontolást igényel. Vagy nézzük a nukleáris energia kérdését. Az alacsony szén-dioxidkibocsátás, a hazai termelés miatti nagyobb ellátásbiztonság, a kiszámítható termelési költségek és a már évtizedek óta működő Paksi Atomerőművel kapcsolatos kedvező tapasztalatok egyaránt azt mondatják, igen, legyen nukleáris energia Magyarországon. Az azonban, hogy e több milliárd eurós beruházást ki valósítsa meg, milyen finanszírozási struktúrában, milyen partneri konstrukcióban, és hogyan értékesítse majd a megtermelt villamos energiát, olyan megkerülhetetlen részletek, amelyek további átgondolást igényelnek. Ennek ellenére úgy gondolom, igenis van reális lehetősége annak, hogy az állam olyan energiaipari koncepciót fogalmazzon meg, amely kijelöli a stratégiai irányvonalakat és a szükséges kereteket. Gondolok itt arra, hogy nagyságrendileg fölméri, Magyarországnak mekkora energiaigénye és milyen ellátási lehetőségei vannak. Ezeken belül milyen a mozgástér a különböző területeken, illetve melyek azok a programok, amelyekben az állami szerepvállalás megkérdőjelezhetetlen. Ilyen például a szükséges nemzetközi egyezmények megkötése, a szabályozási módszerek kialakítása, a hatékony

intézményrendszer létrehozása és működtetése, vagy akár az oktatási rendszer célokhoz illeszkedő átalakítása. Viszont azt, hogy mikor milyen beruházások, milyen technológiával és hogyan valósulnak meg, véleményem szerint a piacra kellene bízni. Olyan keretrendszerben, amelyben gyakorlatilag magánérdekből piaci viszonyok között érdemes befektetni és beruházni.

Magyarország számára – ismerve a jelenlegi energiaforrási helyzetet, a fogyasztási struktúrát – ön szerint milyen célokat lenne érdemes középtávon kitűzni? S. A.: A megfelelő célok kialakításához kulcsfontosságú az energiapolitika tágabb kontextusának vizsgálata. Olyan beruházásokra van szükség, amelyek az optimális költségszint mellett hozzájárulnak a nemzetgazdaság prosperálásához, illetve növekedéséhez is. Vegyünk egy példát: Németországban, amikor támogatják a szélenergiát, akkor nemcsak a tiszta és CO2-mentes energiát támogatják, hanem a német szélenergiaberendezés-gyártást és know-how-t is. Meg kellene nézni, Magyarországon milyen területek vannak, amelyekben van ilyen potenciál. Kiemelném itt mondjuk a decentralizált biomasszatermelést, amelynek jelentős multiplikátorhatásai (vidékfejlesztés, munkahelyteremtés stb.) vannak. Tehát olyan energiapolitikát kell kialakítanunk, amely a gazdaság egészére pozitív hatással van. Ilyen példa lehet még az oktatás, ahol nyilván hozzá kell járulni intézményi vagy költségvetési oldalon az államnak ahhoz, hogy olyan szakembereink (elsősorban mérnökök, szakmunkások) legyenek, akik képesek a szükséges energetikai beruházásokat megvalósítani és működtetni is. A másik kiemelten kezelendő terület Magyarország földrajzi elhelyezkedéséből fakadó előnyeinek kiaknázása, azaz tudjunk élni kedvező geográfiai lehetőségeinkkel. Magyarország akár regionális energiaelosztó-központ is lehetne.


Interjúk | Piackonform irányítás 165

„A Magyarország számára előírt, ambiciózus 13 százalékos megújuló-részarány eléréséhez nem egyszerűen lehetőség, hanem szükségszerűség a költségkímélő megoldások alkalmazása.”

Nyilván – és most visszautalok egy korábbi gondolatra – ezt nem kizárólag nagy állami beruházásokkal lehet vagy szükséges megvalósítani, hanem olyan, a környező országokkal történő intézményi együttműködéssel, a szabályrendszer harmonizációjával, amelyekből ezek a célok aztán realizálhatóvá válnak. Nagy lehetőség rejlik a megújuló energiák területén az Európai Unió által a Klíma Energia csomaggal lehetővé tett kooperációs mechanizmusokban is. Ezek keretében külföldi befektetők magyarországi beruházásai beleszámíthatnak a beruházó ország megújulóenergia-céljaiba és fordítva, tehát a magyar beruházók külföldi beruházásai beleszámíthatnak a hazai megújulócélok elérésébe. Fontos látni, hogy a költséghatékonyság válhat a megújulóberuházások elhelyezésének elsődleges szempontjává. Magyarországnak gazdaságélénkítő lehetőséget teremt a külföldi befektetők idecsábítása, miközben a hazai célokat kisebb költséggel is elérhetjük, például romániai vagy esetleg ukrajnai beruházásokkal. Végezetül van még egy fontos terület: a hatékonyságnövekedés. Amikor beruházásokról és támogatásokról beszélünk, nagyon fontos szempontnak kell tekinteni, hogy mindezt felhasználási oldalon is hatékonyan tegyük meg. Az állam szerepe különösen jelentős ezen a területen, tekintve, hogy a szolgáltatók nem érdekeltek a fogyasztás csökkenésében, a kisfogyasztók számára pedig túl nagy anyagi terhet jelenthet az egyösszegű hatékonyságnövelő beruházás. A megfelelő ösztönzők, támogatások révén ezek a befektetések mind a fogyasztók, mind a gazdaság számára megtérülnek az energiafogyasztás csökkenése és a beruházás pozitív externáliái révén.

Ennek hiányára példa az elosztói ösztönző szabályozásban meglévő anomália, amely a gyakorlatban egy szinte teljesíthetetlen feltételrendszert támaszt az elosztókkal szemben, így gátolva a hatékonyságnövelésből származó bármilyen haszonszerzés lehetőségét. Ezáltal a rendszer inkább büntető, mintsem ösztönző hatást vált ki a piacon.

Az iparágnál vagy a szabályozóknál, a döntéshozóknál van a labda, hogy Magyarország ténylegesen profitálhasson geopolitikai helyzetéből? S. A.: Véleményem szerint mindkét félnek van tennivalója. Minden szereplőnek a saját háza táján kell rendet tenni. Az államnak szét kell választani az állami vállalatok érdekeit az ország érdekeitől. Olyan piacmodellt és szabályozási mechanizmusokat kell működtetnie, amelyek javítják a fogyasztók informáltságát és bővítik döntési lehetőségeit. Ez azután közvetett módon visszahat a piaci szereplőkre azáltal, hogy kénytelenek lesznek a tudatos fogyasztók elvárásához igazítani az üzletmenetüket.

Nyilvánvaló, hogy a cégek itt elsősorban a saját érdekeiket nézik. De azt gondolom, az innovatív és a jövőre koncentráló vállalatoknak van és lesz is lehetősége arra, hogy jobb piaci pozíciókat, ezáltal eredményesebb működést és végül jobb megtérülést tudjanak biztosítani tulajdonosaik, részvényeseik számára.

Az európai – és elsősorban a regionális energiapiaci – integrációt támogató döntésekre van szükség, amelyeket a környező országok döntéshozóival, regulátoraival együttműködésben kell meghozni. A harmonizált szabályozási keretek a piacokon nagyobb likviditást és versenyt tesznek lehetővé, és javítják ellátásbiztonságot. A piaci szereplőknek pedig azt kell mérlegelni, hogy egyrészt megfelelő információval lássák el a szabályozót, másrészt a piacon a meglévő lehetőségekből adódóan próbáljanak valóban versenyt generálni.


166 Zárszó

Politikai bátorság

Hlavay Richárd főszerkesztő energiainfo.hu

…kérdése csak, hogy végre kiszámítható szabályozási környezet legyen a magyarországi energiapiacokon? Aki csak átlapozta az évkönyvet, és bele-bele olvasott az ágazat vezetőivel készült interjúk némelyikébe láthatta, leginkább ezt hiányolják a piaci szereplők. Mondhatnánk persze, hogy így is működik az energiaellátás, néhány kisebb, elszigetelt üzemzavartól eltekintve nem volt komolyabb probléma az elmúlt húsz évben a magyar áram és gázrendszerben. Ez azonban – mondják erre energiaipari vezetők – az érintett szakemberek felkészültségén, és némi szerencsén múlott. A kiszámíthatóság ugyanis nem elsősorban kényelmi kérdés, és nem azért volna rá szükség, hogy csökkenjen az áram és gázpiaci vezetők stresszterhelése. Sokkal inkább azért, mert a szabályozás gyors és sűrű változásai rövid távú döntésekre, rögtönzésekre kényszeríti őket, ami elveszi az időt, energiát a hosszú távú tervezéstől. Másrészt ez a fajta többlet kockázat megjelenik a finanszírozásban, megnövelve ezzel a magyarországi energetikai beruházások költségeit, amit végső soron a fogyasztóknak kell megfizetniük. Amikor a döntéshozók arra keresik a választ, hogy vajon miért drágább az áram és a gáz Magyarországon, mint a térség más országaiban, akkor ezzel is számolniuk kellene. A költségnövekedés azonban nemcsak a fogyasztóknak nem jó, kérdésessé tehet, elbizonytalaníthat beruházásokat, ami pedig már ellátásbiztonsági kérdés.

Arról nem is beszélve, hogy a szabályozási vargabetűk költségeit végső soron így is, úgy is a fogyasztóknak kell megfizetniük. Az elmúlt években több példa is fényesen igazolta, hogy legfeljebb csak átmenetileg lehet például a háztartásokat elszigetelni a világpiaci áraktól. A földgáz beszerzésének, vagy a villamos energia előállításának tényleges költségeit előbb, vagy utóbb a nagykereskedők, termelők meg kell, hogy kapják. Akárhogyan is, a döntéshozóknak be kellene látni, hogy a tervezhető, stabil környezet teheti igazán biztonságossá az energiarendszerek működését, és biztosíthatja a legkisebb költség elvének érvényesülését, az egyes fogyasztói csoportok közötti keresztfinanszírozás megszüntetését. Hiszen nem kényszeríti a termelőket, szolgáltatókat, kereskedőket, hogy rövid távon igyekezzenek érvényt szerezni profitérdekeiknek. Ezért is volna égetően nagy szükség egy világos, egyszerű és követhető energiastratégiára, amelynek az alapvető kérdésekre kellene csupán választ adni. Milyen szerepet szánunk az állami vállalatoknak? Milyen területeken kívánja az állam fenntartani közvetlen befolyását? Milyen szerepet szánunk a megújuló forrásoknak, és az energiahatékonyságnak? A részletkérdésekkel a szakma már elboldogul, ha hagyják, hogy tegye a dolgát…


Függelék 167

Függelék A világ energiahordozó-fogyasztása

Földgáz (milliárd m3) Villamos energia (TWh)

1990

2000

2004

2005

2006

2007

2008

1.980,7

2.437,3

2.689,2

2.765,2

2.834,4

2.921,9

3.065,6

11.322,7

14.619,2

15.103,0

15.732,0

16.385,0

17.110,0

n/a

Forrás: BP Statistical Review of World Energy, EIA International Energy Annual

A világ energiahordozó-termelése 1990

1995

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

65.477

68.132

74.916

74.847

74.478

77.031

80.256

81.089

81.497

81.443

81.820

Földgáz (milliárd m3)

1.993

2.135

2.427

2.484

2.528

2.619

2.704

2.775

2.876

2.945

3.066

Szén (millió tonna)

4.719

4.593

4.606

4.819

4.852

5.187

5.588

5.896

6.189

6.421

6.781

n/a

n/a

35.186

36.366

36.027

35.622

40.251

41.702

39.655

41.279

43.853

Nyersolaj (ezer hordó/nap)

Urán (tU)

Forrás: BP Statistical Review of World Energy, WNA Market Data

A világ villamosenergia-termelésének megoszlása (TWh) Forrás

1990

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2006

11.322,7

14.619,2

14.824,8

15.376,2

15.918,0

16.650,2

17.350,6

18.009,9

18.778,7

7.137,9

9.281,3

9.504,3

9.949,6

10.476,1

10.934,6

11.455,3

11.962,8

12.739,9

Vízenergia

2.148,9

2.625,0

2.570,5

2.607,6

2.616,2

2.783,0

2.897,8

2.997,1

2.998,9

Nukleáris

1.908,8

2.449,9

2.516,7

2.545,3

2.517,8

2.617,3

2.639,2

2.660,3

2.593,4

Megújuló

127,1

242,6

253,0

284,5

308,2

341,5

369,7

414,3

473,9

Nettó áramtermelés Hagyományos hőerőmű

Forrás: EIA International Energy Annual


168 Függelék

A világ régióinak energiahordozó-termelése és -fogyasztása Szén (Mtoe)

Földgáz (milliárd m3)

Kőolaj (ezer hordó/nap)

Régió Termelés

Fogyasztás

Termelés

Fogyasztás

Termelés

Fogyasztás

638,0

607,0

13.131,0

23.753,0

812,0

824,0

Közép- és Dél-Amerika

55,0

23,0

6.685,0

5.901,0

159,0

143,0

Európa és FÁK-államok

456,0

523,0

17.591,0

20.159,0

1.087,0

1.144,0

171,0

301,0

2.230,0

14.765,0

190,0

490,0

0,5

9,4

26.200,0

6.423,0

381,0

327,0

143,0

110,0

10.285,0

2.881,0

214,0

95,0

Ázsia és Óceánia

2.030,0

2.031,0

7.928,0

2.339,0

411,0

485,0

Világ összesen

3.325,0

3.303,0

81.520,0

84.455,0

3.085,0

3.018,0

Észak-Amerika

ebből: EU Közel-Kelet Afrika

Forrás: BP Statistical Review of World Energy

Közép-Kelet Európa villamosenergia-termelésének forrásszerkezete (GWh) BA Nukleáris

–

BG

CZ

14.759 25.016

HR

HU

ME

MK

PL

RO

RS

–

13.967

–

–

–

10.329

–

SI

SK

UCTE

UA_W

5.970 15.483 774.800

–

Hőerőművi

8.668 22.594 49.447

6.090 19.375

1.155

Vízerőművi

4.552

2.367

5.284

208

1.536

257

44

1.460

77.087

11.418

37.382

2.691

5.863 144.428 59.770 39.403 14.314

27.388 2.643.042

8.247

17.861 41.264

4.583

8.643 142.852 55.217 38.982 12.686

27.635 2.602.308

4.155

Más megújuló

3.202

–

–

Nettó termelés

13.220 40.555

Felhasználás

11.575 34.453 65.141

–

4.982 140.812 32.636 29.383 881 –

2.668 16.794 10.020 948

11

–

4.838

7.288 1.383.911

8.094

3.508

4.306 306.469

153

–

311 158.327

–

Forrás: UCTE Statistical Yearbook

Hazai villamosenergia-mérleg (GWh) Megnevezés

2000

2004

2005

2006

2007

2008

35.191

33.708

35.755

35.859

39.958

40.025

Behozatal

6.197

8.601

11.809

13.266

14.278

13.384

Összesen

41.388

42.309

47.564

49.125

54.236

53.409

Erőművi önfogyasztás

2.932

2.456

2.522

2.511

2.739

2.913

Hálózati és transzformátorveszteség

4.840

3.980

3.941

3.964

3.959

3.888

30.859

34.744

35.519

36.307

37.247

37.127

2.757

1.129

5.582

6.058

10.291

9.446

41.388

42.309

47.564

48.840

54.236

53.374

Hazai termelés összesen

Belföldi felhasználás Kivitel Összesen Forrás: KSH Magyar statisztikai évkönyv


Függelék 169

A hazai villamosenergia-termelés forrásszerkezete (GWh) Megnevezés

1990

2000

2005

2006

2007

2008

Barnaszén

4.607

3.186

1.327

1.229

762

920

Lignit

2.605

4.905

5.132

5.460

6.042

5.327

942

797

517

340

546

681

8.154

8.888

6.976

7.029

7.350

6.928

Fűtőolaj

914

4.267

406

534

589

355

Földgáz

4.486

6.907

12.337

12.978

15.116

15.317

Összes szénhidrogén

5.400

11.174

12.803

13.512

15.705

15.672

0

0

10

43

110

205

178

178

208

186

210

213

1.612

1.215

1.488

1.818

300

413

340

371

Feketeszén Összes szén

Szélenergia Vízenergia Biomassza Egyéb megújuló és hulladék Atomenergia

13.731

14.180

13.834

13.461

14.677

14.818

Mindösszesen

27.463

34.420

35.743

35.859

39.880

40.025

Forrás: MVM VESTÉK

Villamosenergia-fogyasztás a főbb felhasználói csoportok szerint (GWh) Megnevezés

1995

2000

2005

2006

2007

2008

33.668

35.884

39.149

40.271

40.854

41.015

Háztartás

9.787

9.792

11.115

11.251

10.493

10.572

Mezőgazdaság

1.224

956

925

896

948

782

Bányászat

1.011

587

376

617

421

516

Feldolgozóipar

8.806

10.417

13.024

12.691

12.789

11.542

Kereskedelem

877

1.839

1.926

2.258

2.293

2.546

Bruttó fogyasztás ebből:

Forrás: MVM VESTÉK


170 Függelék

CO2-kibocsátás (előzetes) (kt CO2) 2005

2006

2007

2008

USA

1.576.536

1.557.649

1.586.213

1.547.460

Észak-Amerika összesen

1.838.282

1.820.195

1.852.401

1.825.569

Brazília Közép- és Dél- Amerika összesen Ausztria Azerbajdzsán Belgium & Luxemburg

88.833

90.358

96.108

110.832

269.359

276.969

290.836

325.762

20.088

19.958

20.013

n/a

9.997

9.909

8.999

n/a

31.089

31.842

31.403

n/a

Bulgária

12.125

12.03

13.738

n/a

Csehország

32.667

32.303

31.321

n/a

Dánia

12.576

14.737

13.524

n/a

149.132

149.763

144.726

n/a

17.277

17.687

17.751

n/a

Egyesült Királyság Fehéroroszország Finnország

14.509

17.863

16.764

n/a

Franciaország

103.083

100.590

98.343

n/a

Görögország

26.026

25.999

26.134

n/a

Hollandia

34.322

33.367

33.090

n/a

Irország

11.557

12.038

10.800

n/a

Izland

596

549

581

n/a

Kazahsztán

49.380

51.992

53.195

n/a

Lengyelország

82.530

86.036

85.742

n/a

Litvánia

3.814

3.923

4.281

n/a

15 386

15 393

14.964

n/a

213.970

216.479

209.624

n/a

14.441

14.578

14.689

n/a

Olaszország

123.392

122.646

121.082

n/a

Oroszország

Magyarország Németország Norvégia

410.290

431.349

432.486

n/a

Portugália

17.020

15.989

15.664

n/a

Románia

24.311

25.628

25.720

n/a

Spanyolország

93.805

91.867

95.356

n/a

Svájc

11.255

11.435

10.940

n/a

Svédország

13.240

14.458

14.531

n/a

Szlovákia

10.000

9.673

9.760

n/a

Törökország

67.650

73.358

79.065

n/a

Türkmenisztán

11.363

12.559

14.071

n/a

Ukrajna

89.282

89.049

87.737

n/a

Üzbegisztán

30.664

30.337

32.062

n/a

Egyéb európai és eurázsiai ország

52.980

53.855

54.655

n/a

1.809.817

1.849.765

1.842.357

1.879.017

Közel-Kelet összesen

389.109

403.066

413.386

443.734

Afrika összesen

297.283

303.890

317.245

314.796

1.514.127

1.676.298

1.801.932

1.922.687

Európa és Eurázsia összesen

Kína India

382.739

401.690

429.601

479.039

Japán

335.707

332.221

337.364

357.534

2.945.526

3.139.239

3.320.003

3.484.920

Ázsia és Óceánia összesen Forrás: CDIAC


KPMG Energetikai Évkönyv 2010 171

KPMG energetikai és közüzemi tanácsadás A KPMG átfogó, iparág-specifikus könyvvizsgálati, adó- és üzleti tanácsadási szolgáltatásokat kínál ügyfeleinek a világ 146 országában, több mint 140.000 magasan képzett szakember segítségével.

A KPMG energetikai és közüzemi szektor számára nyújtott tanácsadási szolgáltatásai Közép-Kelet-Európában A KPMG budapesti székhelyű energetikai és közüzemi szektorra szakosodott tanácsadó csoportja a KPMG 12 kiemelt iparági fókuszú globális kompetenciaközpontjainak (Power & Utilities Center of Excellence) egyike.

A KPMG globális energetikai és közüzemi szektorra szakosodott kompetencia-központjai

Moscow London Paris

Calgary

Essen Budapest Tokyo

Dallas

Hong Kong

Sao Paulo Johannesburg Melbourne

KPMG-irodák a közép-keleteurópai régióban

A KPMG globális hálózatának erőforrásai és tudásbázisa biztosítja számunkra a globális és regionális piaci információk mindenkori rendelkezésre állását. Nemzetközi tapasztalatunkra, valamint a helyi gazdasági környezet pontos ismeretére alapozva segítjük ügyfeleinket, legyen szó akár nemzetközi, akár helyi megbízásról.

EE

LV

LT

BY

PL

Számottevő tapasztalatunkra, kipróbált módszertanainkra és az egyes országokban lévő helyi KPMG-irodák erőforrásaira építve szektor-specifikus, testre szabott megoldásokat kínálunk ügyfeleink számára, amelyek támogatják a közép-keleteurópai energetikai és közüzemi szektorban működő társaságok stratégiai, működési és tranzakciós tevékenységeit.

CZ SK MD

HU SI

RO

HR RS

BA ME

BG

KO MK AL


172 KPMG Energetikai Évkönyv 2010

Komplex energetikai és közüzemi tanácsadási szolgáltatásokat nyújtunk az értéklánc valamennyi szereplőjének Stratégiai tevékenységekre irányuló tanácsadás:

Operatív tevékenységekre irányuló tanácsadás:

• piacelemzés és előrejelzés a közép-kelet-európai energiaszektorban;

• szervezet-átalakítási és költségcsökkentési megoldások kialakítása;

• részletes európai és hazai iparági szabályozási és működési modellek összehasonlító elemzése; • a nemzeti energiapolitika kidolgozásának szakmai támogatása; • a szervezett energiakereskedelemi modell készítése; • részletes iparági összehasonlító elemzések készítése; • szabályozói ármegállapítás módszertanának kidolgozása; • szabályozási hatásvizsgálatok készítése; • ügyfélszegmentálás, versenyképes termék és értékesítési csatorna fejlesztése; • unbundling megoldások kialakítása; • telephely-kiválasztási stratégia kidolgozása;

• a szabályozói költség-felülvizsgálat támogatása; • tarifarendszer tervezése és számítások modellezése; • az üzemfenntartási funkció fejlesztése; • a kereskedelmi funkció fejlesztése; • időjárás és energiafogyasztáselőrejelzés kidolgozása; • karbantartás-menedzsment mobilkommunikációval;

Tranzakciós tevékenységekre irányuló tanácsadás: • összeolvadások és felvásárlások tervezése, megvalósításuk támogatása; • energia beszerzés előkészítése; tenderkészítés, pályázatértékelés, • kezdeti megvalósíthatósági tanulmányok készítése; • hatástanulmányok készítése; • a szerződéskötés támogatása; • pénzügyi előrejelzések készítése; • finanszírozás-szervezés; • tenderekkel kapcsolatos támogatás.

• hálózati eszközök pénzügyi szempontú menedzsmentje; • pénzügyi, kontrolling- és treasury funkciók és mutatószámrendszer fejlesztése; • együttműködés szakmai tanácsadó cégekkel, koordinációs feladatok ellátása; • engedélyek beszerzése.

• pénzügyi modellezés.


KPMG Energetikai Évkönyv 2010 173

A KPMG közép-kelet-európai energetikai tanácsadó csoportjának eddig megjelent szakmai kiadványai: Central and Eastern European Renewable Energy Outlook

Central and Eastern European Nuclear Energy Outlook

Közép-kelet-európai atomenergetikai kitekintés


Central and Eastern European District Heating Outlook

„Think BRIC! Key considerations for investors targeting the power sectors of the world's largest emerging economies” – Összehasonlító tanulmány

Előkészületben Prospects for the Central and Eastern European Electricity Markets

Előkészületben Central and Eastern European Hydro Power Outlook

Kiadványaink ingyenesek, azok az [email protected] e-mail címen rendelhetők meg. Online szakmai publikációink: KPMG Energetikai Trendfigyelő/KPMG Energy Trend Observer Havonta megjelenő, kétnyelvű (magyar–angol) elektronikus hírlevél A hírlevélre feliratkozhat az [email protected] e-mail címen.


174 KPMG Energetikai Évkönyv 2010

A KPMG energetikai és közüzemi tanácsadó csoportjának vezetői:

Kiss Péter Partner, A KPMG energetikai es közüzemi tanácsadásának globális és közép-kelet-európai vezetője

Ságodi Attila Partner, Tel: +36 70 333 1466 E-mail: [email protected]

Tel: +36 70 333 1400 E-mail: [email protected]

Chris Dinsdale Szenior menedzser,

Herczeg Sándor Menedzser,



Fekete Csaba Menedzser,

Brázai Miklós Menedzser,



Antosik Máté Szenior tanácsadó,

Lengyel András Szenior tanácsadó,




Szepesi Attila Szenior tanácsadó,

Losonczy Géza Szenior tanácsadó,



Lajtai Roland Tanácsadó,

Pintér Judit Üzletfejlesztési koordinátor,


Tel: +36 70 370 1841 e-mail: [email protected]

Pásztor Edina Üzletfejlesztési munkatárs,

KPMG Tanácsadó Kft. energetikai és közüzemi tanácsadás


1139 Budapest, Váci út 99. Tel.: +36 1 887 7480 Fax: +36 1 887 7392 E-mail: [email protected]


kpmg.hu

Kiadványunkból további példányok az alábbi e-mail címen rendelhetők: [email protected]

Az itt megjelölt információk tájékoztató jellegűek, és nem vonatkoznak valamely meghatározott természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli szervezet körülményeire. A Társaság ugyan törekszik pontos és időszerű információkat közölni, ennek ellenére nem vállal felelősséget a közölt információk jelenlegi vagy jövőbeli hatályosságáért. A Társaság nem vállal felelősséget az olyan tevékenységből eredő károkért, amelyek az itt közölt információk felhasználásából erednek, és nélkülözik a Társaságnak az adott esetre vonatkozó teljes körű vizsgálatát és az azon alapuló megfelelő szaktanácsadást. A KPMG név és a KPMG logo a KPMG International Cooperative (“KPMG International”), a Svájci Államszövetség joga alapján bejegyzett jogi személy lajstromozott védjegye.


KPMG Energetikai Évkönyv 2010

Recommend Documents