2009. évi szakmai beszámoló
1.1 A MANYE célkitűzései Az MANYE célja, hogy elősegítse és támogassa az alkalmazott nyelvészet minden ágának művelését, oktatását és kutatását, főként a nyelvoktatásét - beleértve a magyarnak anyanyelvként és idegen nyelvként való oktatásáét. Ez a célkitűzés magába foglalja általában a nyelvek használatával, a nyelvoktatással és nyelvtanulással kapcsolatos kutatásokat, oktatást, képzést és továbbképzést. Az egyesület képviselni kívánja a magyarországi alkalmazott nyelvészet, nyelvoktatás és a nyelvoktatók érdekeit belföldön és külföldön. Tudatosítani kívánja a magyar társadalom minden rétegében az anyanyelv és használata, valamint az idegen nyelvek tanulásának és ismeretének fontosságát. Saját eszközeivel is nyilvánosságra kívánja hozni és terjeszteni a nyelvek tanulásával és tanításával kapcsolatos információkat, dokumentumokat és szakmai közleményeket.
1.2 Rendezvények Az alábbiakban megtalálható a tételes felsorolása azoknak a rendezvényeknek, amelyeket az egyesület a támogatott időszakban végzett. A rendezvények magukban foglalják a MANYE éves kongresszusát, amelyre Magyarországról és a környező országokból érkeztek az előadók, csakúgy, mint konferenciákat és kerekasztal-vitákat is. A rendezvények egy részét a MANYE önállóan szervezte, míg egy jelentős részük felsőoktatási intézményekkel illetve más egyesületekkel együttműködésben valósult meg. Az alábbi felsorolásban szintén feltüntettük azokat a rendezvényeket, amelyeket a MANYE tagjai saját intézményükben szerveztek, és amelyeken az egyesület tagjai részt vettek a MANYE által működtetett levelező listán és honlapon történt közzététel következtében. 1. Rendezvény/konferencia címe: Corvinus Nyelvi Napok, Kreativitás és a nyelv Rendezvény/konferencia helyszíne: BCE, Társadalomtudományi Kar, IOK Rendezvény/konferencia rendezője: IOK, Alkalmazott Nyelvészeti Kutató-és Továbbképző Központ, Corvinus Idegen Nyelvi Oktató és Kutatóközpont Rendezvény/konferencia időpontja: 2009. szeptember 24-25. 2. Rendezvény/konferencia címe: IX. SZAKNYELVI KONFERENCIA, Tudományterületek és nyelvhasználat Rendezvény/konferencia helyszíne: Pannon Egyetem Rendezvény/konferencia rendezője: Pannon Egyetem, Angol-Amerikai Intézet
Rendezvény/konferencia időpontja: 2099. október 16-17. 3. Rendezvény/konferencia címe: VI. MAGYAR SZÁMÍTÓGÉPES NYELVÉSZETI KONFERENCIA Rendezvény/konferencia helyszíne: SZTE Rendezvény/konferencia rendezője: SZTE Informatikai Tanszéki Csoport Rendezvény/konferencia időpontja: 2009. december 3-4. 4. Rendezvény/konferencia címe: INTERDISZIPLINÄRE ANNÄHERUNGEN IN DER GERMANISTIK Rendezvény/konferencia helyszíne: Miskolci Egyetem BTK Rendezvény/konferencia rendezője: Miskolci Egyetem Rendezvény/konferencia időpontja: 2009. november 27-28. 5. Rendezvény/konferencia címe: Linguistik-Tage in Freiburg Rendezvény/konferencia helyszíne: Freiburg Universitat Rendezvény/konferencia rendezője: MANYE Rendezvény/konferencia időpontja: 2010. március 2-4. 6. Rendezvény/konferencia címe: KULTÚRÁK DIALÓGUSA A SOKNYELVŰ EURÓPÁBAN VI. Rendezvény/konferencia helyszíne: PTE BTK Rendezvény/konferencia rendezője: A PTE BTK Fordítástudományi Kutatóközpontja (FKK), a PTE BTK Szlavisztika Intézete és a MTA PAB Szlavisztikai Munkabizottsága Rendezvény/konferencia időpontja: 2009. október 16. 7. Rendezvény/konferencia címe: Álmodj, alkoss, újíts! – kreativitás és innováció az idegennyelvoktatásban Rendezvény/konferencia helyszíne: Pécs, Civil Közösségek Háza Rendezvény/konferencia rendezője: AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG MAGYARORSZÁGI KÉPVISELETE Rendezvény/konferencia időpontja: 2009. szeptember 22.
8. Rendezvény/konferencia címe: Fordítók és Tolmácsok Ôszi Konferenciája Rendezvény/konferencia helyszíne: BMGE Rendezvény/konferencia rendezője: BMGE, BCE, Magyar Fordítóirodák Egyesülete Rendezvény/konferencia időpontja: 2009. szeptember 25. 9. Rendezvény/konferencia címe: Neveléstudomány – Integritás és integrálhatóság Inter- és multidiszciplináris szemlélet, többnyelvűség, multikulturalitás az oktatás és nevelés elméletében és gyakorlatában
Rendezvény/konferencia helyszíne: Pannon Egyetem, Veszprém
Rendezvény/konferencia rendezője: PANNON EGYETEM, VESZPRÉM MODERN FILOLÓGIAI ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR ANGOL-AMERIKAI INTÉZET Rendezvény/konferencia időpontja: 2009. november 19-21. 10. Rendezvény/konferencia címe: IV. Alkalmazott Nyelvészeti Doktorandusz Konferencia Rendezvény/konferencia helyszíne: MTA Nyelvtudományi Intézete Rendezvény/konferencia rendezője: MTA Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottsága és az MTA Nyelvtudományi Intézete Rendezvény/konferencia időpontja: 2010. február 5 11. Rendezvény/konferencia címe: Új módszerek az alkalmazott nyelvészeti kutatásban Rendezvény/konferencia helyszíne: ELTE BTK Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék Rendezvény/konferencia rendezője: ELTE BTK Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék Rendezvény/konferencia időpontja: 2009. október 26-27. 12. Rendezvény/konferencia címe: Megújuló gazdaság – megújuló idegennyelv-oktatás Rendezvény/konferencia helyszíne: Budapesti Gazdasági Főiskola Idegen Nyelvi és Kommunikációs Intézet Rendezvény/konferencia rendezője: BGF
Rendezvény/konferencia időpontja: 2009. november 6. 13. Rendezvény/konferencia címe: A jelnyelv a mindennapokban és a tudományos kutatásban Rendezvény/konferencia helyszíne: Miskolci Egyetem BTK Modern Filológiai Intézetének Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke Rendezvény/konferencia rendezője: MANYE Rendezvény/konferencia időpontja: 2009. november 11. 14. Rendezvény/konferencia címe: Az európai integráció hatása a szláv nyelvekre Rendezvény/konferencia helyszíne: Hotel Park Inn Danube, Bratislava Rendezvény/konferencia rendezője: European Commission Rendezvény/konferencia időpontja: 2009. december 2. 15. Rendezvény/konferencia címe: Language Diversity and National Languages in Higher Education Rendezvény/konferencia helyszíne: University of Zagreb Rendezvény/konferencia rendezője: Fran Ramovš Institute of the Slovenian Language, the Scientific Research Centre of the Slovenian Academy of Sciences and Arts, European Association for Terminology, European Federation of National Institutions for Language Rendezvény/konferencia időpontja: 2009. november 19-20. 16. Rendezvény/konferencia címe: Irányzatok, eszmék a mai magyar nyelvben, kultúrában és társadalomban Rendezvény/konferencia helyszíne: Nyugat-magyarországi Egyetem, Savaria Egyetemi Központ, Bölcsészettudományi Kar, Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék Rendezvény/konferencia rendezője: Nyugat-magyarországi Egyetem, Savaria Egyetemi Központ, Bölcsészettudományi Kar, Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék Társrendezők: NYME SEK BTK Interkulturális Tanulmányok Intézete NYME SEK BTK Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport Rendezvény/konferencia időpontja: 2009. november 30-december 1. 17. Rendezvény/konferencia címe: Korszerű tartalom, korszerű módszerek a szakfordító szakirányú továbbképzéseken
Rendezvény/konferencia helyszíne: Szent István Egyetem, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Társadalomtudományi Intézet, Idegen Nyelvi Kommunikációs és Fordítóképző Tanszék Rendezvény/konferencia rendezője: Szent István Egyetem Rendezvény/konferencia időpontja: 2010. január 28 18. Rendezvény/konferencia címe: „Fordítás és minőségbiztosítás” Rendezvény/konferencia helyszíne: ELTE BTK könyvtár Rendezvény/konferencia rendezője: MANYE Rendezvény/konferencia időpontja: 2010. február 1. 19. Rendezvény/konferencia címe: Szépirodalmi barangolás a műfordítás határok nélküli világában Rendezvény/konferencia helyszíne: Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Rendezvény/konferencia rendezője: European Comission Rendezvény/konferencia időpontja: 2010. március 10. 20. Rendezvény/konferencia címe: Nyelvtanulás, nyelvtudás Magyarországon Rendezvény/konferencia helyszíne: Budapest Rendezvény/konferencia rendezője: Franciatanárok Magyarországi Egyesülete és a Budapesti Francia Intézet Rendezvény/konferencia időpontja: 2010. március 13. 21. Rendezvény/konferencia címe: DISCOURSE AND DIALOGUE STUDIES BETWEEN THEORY, RESEARCH METHODS, AND APPLICATION Rendezvény/konferencia helyszíne: Faculty of Philosophy – Osijek Rendezvény/konferencia rendezője: Association croate de linguistique appliquée Rendezvény/konferencia időpontja: 2010. május 20-22. 22. Rendezvény/konferencia címe: A magyar fordítók és tolmácsok napja Rendezvény/konferencia helyszíne: ELTE BTK FTT
Rendezvény/konferencia rendezője: MANYE és ELTE BTK Rendezvény/konferencia időpontja: 2010. március 25-26.
23. Rendezvény/konferencia címe: KOMMUNIKÁCIÓS TECHNIKÁK, STRATÉGIÁK ÉS KOMPETENCIÁK Rendezvény/konferencia helyszíne: Miskolci Egyetem Rendezvény/konferencia rendezője: MANYE Rendezvény/konferencia időpontja: 2010. március 29 24. Rendezvény/konferencia címe: Subtitling for Better Understanding Rendezvény/konferencia helyszíne: Európai Bizottság Csehországi Képviselete, Prága Rendezvény/konferencia rendezője: Európai Bizottság Rendezvény/konferencia időpontja: 2010. április 28. 25. Rendezvény/konferencia címe: Japán nyelv és nyelvoktatás Rendezvény/konferencia helyszíne: BGF Lotz terme
Rendezvény/konferencia rendezője: MANYE Rendezvény/konferencia időpontja: 2010. május 31.
1.3 Modern Nyelvoktatás A pályázatban leírtaknak megfelelően megjelent a Modern Nyelvoktatás 2010/1. és 2009/4. száma. Ehhez a pályázatban biztosított pénzösszeg egy részét használtuk fel. A folyóiratot a Tinta Könyvkiadó jelentette meg. A megjelent számokat a MANYE tagsága a befizetett tagdíj fejében jogosult kézhez kapni. A folyóirat fent megjelölt számait a Tinta Könyvkiadóval együttműködve eljuttattuk a tagsághoz.
1.4 A XX. MANYE Kongresszus előkészítése 2010. augusztus 26. és 28. között Debrecenben kerül megrendezésre a XX. MANYE kongresszus „A tudomány nyelve – A nyelv tudománya” címmel a MANYE és a Debreceni Egyetem közös szervezésében. A kongresszus előkészítése 2009. szeptembere óta folyamatosan zajlik. Ebben a tevékenységben szintén felhasználtuk a pályázat által biztosított pénzösszeg egy részét. Kihelyezett
választmányi ülést tartottunk Debrecenben 2010 márciusában, amelynek egyik fő célja a kongresszus előkészítése volt.
2. Szolgáltatások körének bővülése A támogatás segítségével valósulhatott meg az Egyesület azon célkitűzése, hogy legyen kihelyezett választmányi ülés is az évben, 2010. március 29-én. A kihelyezett ülésnek kettős helyszíne volt: a Miskolci Egyetem és a Debreceni Egyetem. A kihelyezett ülés többek között lehetőséget biztosított arra, hogy a választmány tagjai megismerkedjenek a meglátogatott felsőoktatási intézményekben működő alkalmazott nyelvészeti és modern filológia tanszékeinek munkájával, és szorosabbra fűzzék a kapcsolatot a MANYE és a két felsőoktatási intézmény között. A látogatás egyik eredménye, hogy a XX. MANYE kongresszus debreceni előkészületeit nagyban előremozdította. A fentieken túlmenően, a pályázati támogatás nagyban segítette az egyesületet abban, hogy a már kialakított szolgáltatásainak körét és színvonalát fenn tudja tartani.
3. Más intézményekkel, szervezetekkel való együttműködés Az egyesület legfontosabb szakmai rendezvénye az évenként megszervezésre kerülő kongresszus. A kongresszuson képviseltetik magukat a nyelvi képzéseket folytató hazai felsőoktatási intézmények, a Magyar Tudományos Akadémia, valamint azok a szervezetek, amelyekkel közösen szervez a MANYE szakmai programokat az év során (lásd 1.2 pont). Ugyancsak képviselteti magát a World Federation of Modern Language Associations (Modern Nyelvek Egyesületeinek Világszövetsége), amelynek a MANYE tagja. A támogatás időszakában a Világszövetség Grazban tartott kihelyezett ülést, 2009. szeptemberében, amelyen a MANYE képviselői is részt vettek. A fentieken túl, a 2. pontban említettek is mutatják, hogy a pályázati támogatás segítségével hogyan fűzte az egyesület szorosabbra szakmai kapcsolatát felsőoktatási intézményekkel.
4. A szervezet civil szektort építő, erősítő tevékenysége Az egyesület minden évben tart olyan kerekasztal-vitákat az alkalmazott nyelvészet témakörébe tartozó aktuális kérdésekről, amelyek tágabb érdeklődésre tartanak számot. Ezeken a rendezvényeken lehetőség nyílik arra, hogy gyakorlati kérdésekről, problémákról és nézetet cseréljenek az alkalmazott nyelvészek azokkal a résztvevőkkel, akik a civil szféra más területeit képviselik. A támogatott időszakban ilyen eszmecsere folyt a fordítás és a minőségbiztosítás kapcsolatáról valamint a kommunikációs stratégiák és kompetenciák alkalmazásáról a civil szféra különböző területein.
5. vásárolt tárgyi eszközök:
A MANYE titkárság adminisztratív teendőinek elltásához az alábbi tárgyi eszközöket vásárolta az iroda: Laser copy standard fénymásolópapír Flashdrive 2 GB postakész boríték számlatömbök B.13-347/V post-it pritt stift hibajavító COLOP printer 30 pecsét ICO Gem kapocs Esselte iratrendező mappa
Etikett patria Canon nyomtatópatron 6. Taglétszám és területi bontás Befizetett tagok: 241 fő Területi eloszlás: Bács-Kiskun megye: 3 fő Baranya megye: 37 fő Borsod-Abaúj-Zemplén megye: 5 fő Csongrád megye: 21 fő Fejér megye: 9 fő Győr-Moson-Sopron megye: 5 fő Hajdú-Bihar megye: 6 fő Heves megye: 6 fő Jász-Nagykun-Szolnok megye: 2 fő Komárom-Esztergom megye: 3 fő Nógrád megye: 3 fő Pest megye: 99 fő Somogy megye: 6 fő Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 9 fő Tolna megye: 2 fő Vas megye: 3 fő Veszprém megye: 19 fő Zala megye: 3 fő
8. Az egyesület által nyújtott szolgáltatás igénybe vevőinek száma A befizetett tagok száma 241. Ez a kör kapja képhez ingyenesen a Modern Nyelvoktatás folyóiratot, amelynek azonban előfizetői köre is van. Felsőoktatási intézmények könyvtárai és magánszemélyek számára is jár a folyóirat itthon és határainkon túl. Az egyesület rendezvényei nyilvánosak, így a résztvevők száma éves szinten meghaladja az 1000 főt. A honlap látogatottsága: 30 fő/nap. A MANYE tagjai jutnak hozzá a levelezőlistán továbbított információkhoz.