Kinley MacGregor A FEKETE LOVAG LEGENDÁJA

Kinley MacGregor A FEKETE LOVAG LEGENDÁJA

1

Bátor férfiak, akik szövetségbe tömörültek az elnyomottakért, megalapították titkos társaságukat, a KARD SZÖVETSÉGÉT-ugyanakkor megfogadták, hogy sohasem hallgatnak a szívükre, s elutasítják a szenvedélyt. A SZERELEM HÖLGYE A szépséges, békeszerető Rowena tudja, hogy Stryder de Blackmoor mindenre elszánt harcos, s épp ezért el is kerüli. Van azonban valami a lovag perzselő tekintetében, ami magához vonzza a lányt: gyengédség és szeretni vágyás. Elveivel ellenkezne, ha mégis megadná magát Strydernek és a lovagot körülvevő veszélyes világnak, ezért Rowena elhatározza, ellenáll a vágynak, ami a férfi karjába hajtaná. A HÁBORÚK BAJNOKA A harc iránt elkötelezett Stryder sohasem vágyott az otthon nyugalmára, vagy akár egy szerető szív oltalmára - egészen addig, amíg megakadt a tekintete az elragadó Rowena de Vitry gyönyörű arcán és törékeny alakján. El is határozza, hogy ameddig csak tud, ellenáll a lány bájának, hiszen valaha megtagadta a szerelmet. Amikor azonban árulás és veszély fenyeget, a nemes lovag a gyanútlan hölgy bajnokaként lép fel - mely a becsületébe és a szívébe kerül... majd elhozza a boldogságot, melyről eddig csak titokban álmodozhatott. „A tehetséges Kinley MacGregor művei az elolvasandó könyvek listáján szerepelnek." Teresa Medeiros Alexandra Ez a regény a fantázia terméke. A benne megjelenő nevek, személyek, helyek és események a szerző fantáziájának szüleményei és nem utalnak a valóságra. Bármilyen eseménnyel, hellyel, szervezettel vagy élő, esetleg halott személlyel valós hasonlóság kizárólag csak a véletlen műve lehet. A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Kinley McGregor: A Dark Champion; Harper Collins Publishers, Inc. Avon Books Kiadója Copyright © 2004 by Sherrilyn Kenyon Hungárián translation © Vincze Judit Minden jog fenntartva. Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni, vagy sugározni bármely formában vagy módon, a kiadóval történt előzetes megállapodás nélkül; tilos továbbá terjeszteni másféle kötésben, borítóval és tördelésben, mint amilyen formában kiadásra került. isbn 963 369 283 0 Kiadja a Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadója, 2005 7630 Pécs, Alkotás u. 3. Telefon: (72) 777-000 E-mail: [email protected] A nyomtatás és kötészeti munkák a debreceni nyomdászat több mint négy évszázados hagyományait őrző Alföldi Nyomda Rt. Munkája Felelős vezető: György Géza vezérigazgató Köszönet illeti olvasóimat mindazért a támogatásért, melyet tőlük kaptam. Köszönöm az RBL hölgyeinek, akik nap mint nap megnevettetnek, és segítik munkámat. Köszönet mindazoknak, akik rendszeresen látogatják a weboldalamat, és türelmesen kivárták a Brotherhood-sorozat megjelenését. Hálás vagyok a családomnak, különösen a férjemnek, aki állandóan emlékeztet rá, hogy a legfontosabb dolog az életben a szeretet. Barátaimnak, akik végig mellettem álltak (fanetnek, Brynnának, Lónak, Kimnek, Rebeccának és Cathynek), valamint Lyssának, Maynek és Nancynek, akik lehetőségekhezjuttattak. Legfőképp azokat a családtagokat és barátokat illeti köszönet, akik már nem lehetnek velem - nagyon hiányoztok. Legyetek boldogok, szeretlek benneteket! A legközelebbi viszontlátásig! A KARD SZÖVETSÉGE

2

ElŐSZÓ Jer közel vándor, halld szavam, mely ritkán hallott történetet mesél. Becsületről és barátságról. Bátorságról és erényről. Kitartásról és hűségről. Egy csapatnyi fiúról, akik férfivá serdültek, de nem koruknak okán, hanem mert a pokol tornácán jártak, vállvetve, állhatatosan és vakmerőn, miközben csak a becsület kódexét követték. Mindannyian túléljük. Mindannyian hazajutunk. Testvérekként tartunk ki egymás mellett. Azt mondják, a legerősebb acélt a pokol tüzében edzik. Ennek magam is tanúja voltam. Valaha köztük éltem. Fogságba estem a Szentföldön, s ellenségeim túszaként találkoztam ezekkel a bámulatra méltó emberekkel. Ötvenen voltak a cellámban. Összezsúfolva, reszketve a hidegtől, fáradtan, összeverve és összetörve. Legyőzni azonban nem tudták őket. Soha. Bár fiatal férfiak voltak, néhányan közülük növendék fiúk csupán, mégis olyan megviseltnek tűntek, mint az utcai koldusok. Arcukra a borzadály és az éhség mély ráncokat vésett, ruhájuk cafatokban lógott, testüket vérző sebek és csúf forradások borították. Ennek ellenére kitartottak, mely kivívta irántuk érzett csodálatomat. Öten közülük vezetőinkként emelkedtek ki: a Látomás, aki lopakodva, rejtőzködve közlekedett őreink között; a Skót, aki feláldozta magát a többiekért, nehogy megbüntessék azokat; a Halálosztó, aki vigyázott ránk, és megtervezte szökésünket; a Mágus, aki elterelte a figyelmet, és megszerezte, amire szükségünk volt; és az Apát, aki tanításával és hitével tudatosította bennünk, hogy emberi lények vagyunk, még ha embertelen körülmények között kell is élnünk. Ötös fogatnak neveztük el őket, mely latinul az ötükben rejlő erőt jelenti. Ok tartották bennünk a lelket, és éltették a reményt, melyet fogva tartóink nap mint nap le akartak törni. Nélkülük egyikünk sem jutott volna haza. Mind halottak lennénk. Őértük született meg e hősi ének. A Halálosztó. Fogságom első napján találkoztam a szövetség által Halálosztónak titulált férfival. Az arca felismerhetetlenné vált a durva ütlegelések nyomaitól, engem egy szörnyetegre emlékeztetett. A szemei viszont megfogtak. Intelligens, átható pillantásával keresztüllátott mindenkin. Felajánlotta a segítségét, ahogy másoknak is, akik akaratuk ellenére kerültek oda. Azt mondta, amíg él, biztonságban vagyok. Így is történt. Azon az éjszakán, amikor megszöktünk a pokolból, heten maradtak utánunk, hogy fedezzenek bennünket. Az Ötös fogat, a Fantom és a Pogány. Mialatt hajóra szálltunk, ők heten bátran szembeszálltak az üldözőinkkel, pedig csak a puszta kezükkel védekezhettek ellenük. Még most, évekkel később is magam előtt látom őket, amint a holdvilágnál harcolnak, csak hogy mi megmenekülhessünk. A Látomás, a Skót, a Halálosztó, a Mágus, az Apát, a Fantom és a Pogány. Férfiak, akik fogva tartásuk idején megtagadták keresztségben kapott neveiket, hiszen a tömlöcben állati szinten, a puszta fennmaradásért kellett megküzdeniük. Férfiak, akiket sebhelyeik, egymásnak fogadott esküjük, és a jobb karjukba égetett jel kötött össze, és emlékeztetett azokra az időkre, amikor szörnyetegként éltek. A megmenekülésünk éjszakáján azonban nem voltak szörnyetegek, sem földi halandók. Legendává váltak. Legendákká, kiknek bátorságát és önzetlenségét soha el nem felejtjük. A Látomás legendáját, Simon de Ravenswood történetét egy másik helyen már elmeséltem. Most eljött az ideje egy újabb mesének. Következzék a Halálosztó legendája, azaz Lord Stryderé, Blackmoor grófjáé, aki annyi titkot és erőt rejt magában. A férfié, aki egész életében harcolt, a szépséget mégis a csatamezőktől távol találta meg. Akik pedig az én nevem után kíváncsiskodnak, hadd áruljam el, hogy fogságom idején, társaimhoz hasonlóan én is álnevet viseltem. A szövetségtől kaptam. Ma már a keresztségben kapott nevemet használom, de a többiekre való tekintettel, nyugodtan hívhatnak Dalnoknak.

3

Vándorló trubadúr vagyok, aki a múlt árnyai elől menekül, miközben megénekli e férfiak önfeláldozó cselekedeteit. Kezdődjék hát a Kard Szövetségének hiteles története. .. Első fejezet Még hogy kiváló bajvívók! Inkább nevezném őket egy rakás csürhének - dühöngött magában Lord Stryder, Blackmoor grófja, amint a küzdőtérről a sátra felé igyekezett. Egyetlen vitéz sem akadt a viadalon, aki igazi kihívást jelentett volna számára. Legjobb lesz, ha saját testvéröccsével, Kittel áll ki verekedni, hogy megmutassa az igazi lovagi harcmodort ennek a szedett-vedett társaságnak. Micsoda szégyen, hogy nem akad méltó ellenfele a bajvívásban! Persze ott voltak a kíséretébe tartozó lovagok - Raven, Will, Swan és Val -, akik azonban a napnak e korai órájában sokkal inkább az átöltözéssel küszködtek, mintsem a valódi viadallal. Az öt dalia hosszú idő után tért haza külhonból, s megérkezésükkor az angol udvar nyújtotta élvezeteknek nem tudtak, és nem is akartak ellenállni. így aztán a négy vitéz az előző éjszakát hangos mulatozással, tivornyázással töltötte. Will egy gazdag és buja özvegy társaságában vacsorázott, s miután legurítottak jó néhány kupa méhsört, feltűnés nélkül távoztak a teremből. Raven ájulásig itta magát, s éjfélkor a hallban esett össze. Stryder és Swan elcipelték bajtársukat, befektették a tábori ágyba, majd Swan kisurrant az éjszakába, hogy találkozzék legújabb hódításával, egy hölggyel, kit nem több, mint egy órája ismert. Val pedig... A derék lovag hatalmasat dorbézolt a király embereivel. Semmi kétség, Val egyheti, kiadós fejfájás elé nézett a többliternyi sör elfogyasztása után. Fél négy tájban aztán Stryder elköszönt barátjától és aludni tért. Azóta nem látta Valt. Mikor másnap reggel gyakorlás előtt elköltötte reggelijét, egyik lovagja sem jelent meg a teremben, holott addigra már rég ki kellett volna aludniuk az előző éjszaka megpróbáltatásait. Amint elhagyta a küzdőteret, Stryder egy tucatnyi hajadon gyűrűjében találta magát. Különböző korúak és külleműek voltak, csupán egy volt bennük a közös: valamennyien Blackmoor grófné-ja címére pályáztak. Bárcsak itt lenne vele Simon de Ravenswood, és segítene neki elhárítani e csivitelő csapat rohamát! Mozdulni sem bírt tőlük, amint körbetáncolva illegették magukat előtte. Még Kit, az öccse is segítségére lehetett volna. Kitet azonban, szokás szerint, mintha a föld nyelte volna el. Minden bizonnyal azokkal a szánalmas, nyafogó cimboráival múlatja az időt, miközben szentimentális, ömlengő dalokat írnak és énekelnek. A hajadonok nem hagyták, hogy Stryder gondolatai elkalandozzanak. - Lord Stryder, kérlek, engem válassz szíved hölgyéül! - sikoltotta a lovag fülébe az egyikük, majd belekapott a férfi fekete hajába. Stryder elfojtott egy cifra káromkodást, ahogy megpróbálta elrántani a fejét a tolakodó kezektől. - Inkább lennék én a hölgyed, nemde, jó uram? - záporoztak felé az ajánlatok, s neki válaszolni sem maradt ideje, amint a hajadonok cibálni, ráncigálni kezdték a köpenyét, és elhelyezték zálogaikat a lovag páncélzatán, sisakján. - Szereztem egy tincset Lord Stryder fürtjeiből! - kiáltott fel az egyik leányzó, majd elájult. A többi szélsebesen átlépett rajta, miközben egyikük megpróbálta kitépni a hajtincset a földön fekvő hajadon kezéből. Erre az gyorsan felugrott, és elmenekült értékes kincsével. Mindez csak olaj volt a tűzre, mert a többi hajadon is támadásba lendült, hogy megszerezze a maga trófeáját. Stryder nem akarta bántani a leányokat, de úgy tűnt, erőszak nélkül képtelen lesz leszerelni támadásukat. - Hölgyeim, hölgyeim! - dörrent rájuk egy mély hang. - Kérem, engedjék el őlordságát! Hagyják, hogy meggyónja temérdek bűnét! Stryder elmosolyodott, amint felismerte a vaskos tájszólással beszélő Christian de Acre-t. Majd' három év telt el azóta, hogy utoljára látta régi barátját. A hajadonok duzzogva hátráltak, hogy helyet adjanak a szerzetesi ruhába öltözött férfinak.

4

Ahogy azonban Christian magas, izmos alakjára pillantottak, felragyogott az arcuk. - Milyen kár, hogy szerzetes! - sóhajtott fel hangosan az egyik hölgy. - Igazad van - helyeselte a másik. Mennyire csodálkoztak volna, ha kiderül, hogy a szőke férfi csak álcaként használja a szőrcsuhát, igazi énje elfedésére! Bizonyítékul szolgáltak erre csizmájának sarkantyúi, melyek időnként kivillantak hosszú köpenye alól, valamint fekete csuklyája, mely Christian tonzúra nélküli feje búbját volt hivatott eltakarni. A férfiban nem volt semmi a vallásos alázatból, viszont annál többet birtokolt a kardforgatás tudományából. És akkor még nem beszéltünk a tényről, hogy anyja hazájában, Bizáncban, Christian de Acre királyi hercegnek, egyenes ági trónörökösnek számított. - Apát - Stryder üdvözlésképp megszorította a férfi karját. - Milyen rég találkoztunk! - Igaz - válaszolta Christian, majd megragadta Stryder karját és megveregette a vállát. - Alig változtál valamit - tette még hozzá, miközben pillantása végigsöpört a mellettük álldogáló hajadonokon. Stryder fáradtan felsóhajtott. - így igaz. - Testvér? - fordult az egyik leány Christianhoz. Csinos barna volt, kihívó domborulatokkal. Arcán félreérthetetlenül tükröződött a felkínálkozás: szívesen vétkezett volna a szerzetessel. Meggyónhatom-e a bűnömet inkább... reggel? Christian szemében buja fény villant. Stryder látta, amint barátja tétovázik. Jóllehet a férfi hite szerint pogány volt és nem kötötte a szerzetesi fogadalom, mégis tisztelte annyira az egyházat és a reverendát - annak idején papok nevelték fel -, hogy ne fogadja el az invitálást. - Persze, hölgyem. A helybéli pap örömmel fogadja látogatását. A hajadon arca elsötétült. - Most pedig hölgyeim, ha megbocsátanak... - felelte Christian, majd otthagyta a hölgykoszorút és elindult a színes sátrak irányába, melyeket a várfalon túl, a hegyoldalon vertek fel. Több mint háromszáz vitéz érkezett Hexham-be az egy hónapig tartó, évenkénti lovagi tornára. Szép őszi idő volt. Strydert sem a hírnév, sem a vagyon megszerzése nem csábította mindkettőnek birtokában volt. A király parancsára jött Hexhambe, aki a szülőföld biztonságában akarta tudni hű emberét. Stryder ellen az utóbbi időben számos merényletet kíséreltek meg, valaki galádul az életére tört. Stryder a válla felett visszapillantott a hajadonokra, nem szerette volna, ha bármelyikük is a nyomába ered. Bár a hölgyek szemmel láthatóan csalódottan vették tudomásul a lovag távozását, most mégis hagyták őt elmenni. -Mi szél hozott erre? - faggatta Stryder Christiant Chrístian arca elkomorult, amint barátjával elindult a hegyen felfelé. - Attól tartok, nem szolgálhatok jó hírekkel. Lysander de Marseilles-t meggyilkolták. Stryder megkövülten nézett barátjára. Lysander de Marseilles egyike volt azoknak, akiket bebörtönöztek Outremer-ben. Amint a szövetség kiszabadította a férfit, Stryder maga küldte el Skóciába, hogy egy barátja házában szolgáljon. - Hogy történhetett? - Megkínozták és megölték - felelte Chrístian indulatosan. - Ki merészelte? - A Highland MacAllister-klán egyik ellensége - válaszolta Chrístian. Hangjában szomorúság bujkált. - Miután Lysander és Pogány hazajuttatta Ewan MacAllistert, Lysandert elfogták és ádázul meggyilkolták. Most éppen észak felé tartok, hogy segítsek Pogánynak megtalálni és megölni a vétkeseket. - Nincs szükséged még egy kardforgatóra? Chrístian arca felderült. - Örömmel mondanék igent, de miután Angliában találtalak, tudom, hogy a király igényt tart a szolgálataidra. Stryder felmordult. - Igaz. Csak éppen nehezen tudom túltenni magam egy barátunk halálán.

5

- Hidd el, ezzel valamennyien így vagyunk. Strydernek nem voltak kétségei. Nem azért élték túl a fogságot, hogy aztán hazatérve kínok között, idegen kéz által érje őket a halál. Lysander minden csepp vére bosszúért kiáltott. - Esküdj meg, hogy a bűnös megfizet vétkéért! - Ebben biztos lehetsz. Pogány megmutatja neki, hogy bánnak a szaracénok a foglyaikkal. Stryder szája torz mosolyba rándult, amint felidézte fogva tartóik kegyetlenkedéseit. Azok a pogányok jól tudták, hogy vegyék el az ember életkedvét, s ha kínzatásokra kerül sor, keresve sem találnak jobbat Pogánynak Senki sem ismerte a férfi valódi származását, de tudták róla, hogy a vérengzés nagymestere. - Helyes. Chrístian vállon veregette barátját, majd újból elindultak a hegyen. Amint ott bandukoltak, Stryder szép sorjában leszedegette a szalagokat és harisnyakötőket, melyeket a hajadonok tűztek páncéljára és sisakjára. Chrístian felnevetett. - Életed végéig üldözni fognak a nők, ugye? Stryder huncut pillantást vetett rá. - Talán beszélnem kellene nekik Chrístian hercegről, hogy végre nyugtom legyen tőlük. - Semmi hasznod nem lenne belőle, tekintve, hogy az én szívem már foglalt... - Ah! - nevetett fel gúnyosan Stryder. - A titokzatos hercegnő, akivel még nem is találkoztál. Még mindig azt hiszed, hogy vár téged? -Minden bizonnyal, hiszen a bácsikámtól egyre-másra kapom a sürgető leveleket, hogy térjek haza és vegyem el a hajadont, aki türelmesen várja hazatértem - válaszolta Christian felindultan.Stryder ismerte annyira a barátját, hogy tudja, Christian egyetlen kívánsága, hogy a hajadon végre férjhez menjen valaki máshoz. A két derék lovag agglegényként kívánta élni életét, nem hiányzott nekik a hitvesi kötelék. Legalábbis nem tovább egyetlen éjszakánál. Stryder beinvitálta barátját piros-fehér csíkozású sátrába. Sisakját az asztalra helyezte, majd lehúzta páncélkesztyűjét. - Akkor hát hamarosan hazatérsz, hogy nőül vedd őt? Christian szemében haragos fények villództak. - Eszem ágában sincs hazamenni. Bár hercegük vagyok, mégsem tartozom közéjük. Egyedül csak a szövetségnek tartozom hűséggel. Stryder megértően bólintott. Christian valóban a családja miatt élt a monostorban. Miután a szaracénok elfogták és megölték a hatéves kisfiú szüleit, nagybátyja a szerzetesek gondjaira bízta az árvát, hogy aztán a jámbor barátok engedelmes bábut faragjanak belőle Bizánc számára. A terv azonban nem vált valóra. Christian erős akaratú, acélos izomzatú ifjúvá serdült. Druce, Stryder fegyverhordozója érkezett futva a sátorba. Tizennégy éves, esetlen kamaszgyerek volt, fekete, rövidre nyírt haja rakoncátlan fürtökben keretezte arcát. Bár egész nap álmodozott és mindenkinek nekiment, Stryder végtelen türelemmel bánt vele. Druce hozzá hasonlóan apátlan-anyátlan árva volt. - Sajnálom, hogy elkéstem, milord - mentegetődzött a suhanc, miközben megragadott egy széket, és odavonszolta Stryderhez. - Egy dalnok érkezett a táborba, és mondhatom, nagyszerű volt. Egész nap elhallgattam volna a történeteit, melyek elárult szerelmesekről szóltak. - Druce végül felkapaszkodott a székre és elkezdte kibontani Stryder páncélzatát. Stryder odamorgott valamit, aztán lejjebb hajolva hagyta, hogy a fiú jobban hozzáférhessen az öltözékéhez. Amikor Druce észrevette Christiant, ijedtében lepottyant a székről, s majdnem magával sodorta gazdáját is. Bűnbánó arccal tekintett fel. -Nagyon sajnálom, Lord Stryder. Megzavartam valamiben? -Nem - felelte a férfi és felsegítette a hebrencs kamasz fiút. - Christiannal csak hétköznapi témákról beszélgettünk. Stryder bemutatta a fiút a barátjának. - Christian de Acre, engedd meg, hogy bemutassam neked Druce-t, az apródomat. - Légy üdvözölve, Druce - mondta Christian, majd Stryder felé fordult. - Mi történt Rávennél? - kérdezte gyanakodva.

6

- Pár hónapja lovaggá ütötték, most pedig éppen a tegnap éjszakai tivornyázást piheni ki. Christian morgott valamit, míg Druce folytatta Stryder páncélzatának bontogatását. Druce sehogy sem tudott szabadulni a mesemondó hatása alól. - Hallott már a Szerelem Hölgyéről, milord? - Eddig még nem - válaszolta gazdája. - Én viszont igen - szólalt meg Christian, miközben leült az asztalhoz és töltött magának egy kupa sört. - O aztán a neked való nő, Stryder. Híres dalnokként lenézi a lovagokat, és a szerelmi költészetet élteti, amire szerinte nagy szükség van ebben az erőszakos világban. Stryder gúnyosan elmosolyodott. Semmit sem utált jobban, mint a finomkodó udvarlás felma-gasztalását. Ez az úri szentimentalizmus több életet követel és több bajt okoz, mint bármely kard. - Verje ki a ragya! - Dehogy, jó uram! - tiltakozott Druce. - Ha látná, milyen szép a hölgy! - folytatta álmodozva. - Szebb, mint Venus, hangja pedig úgy szól, mint a pacsirtáké. Nincs hozzá fogható. Hallania kellene, ahogy leírja' a világot, amilyen háborúk nélkül lehetne. Stryder beszédes pillantást váltott Christian-nel. - Te még nagyon fiatal vagy, Druce. Egy nap majd rájössz, hogy minden nő egyforma. Semmi mást nem akarnak, mint hogy valaki a gondjukat viselje. így aztán folyton piszkálhatják és macerálhatják a szerencsétlent, míg az meg nem bolondul. A nők csak egy dologra jók. - Éspedig, milord? - érdeklődött Druce. Christian szemében vidámság bujkált. - Erre hamarosan magadtól is rájössz, fiam. Most azonban túl fiatal vagy hozzá. Druce ajkát egy halk, felismerő kiáltás hagyta el, amint összeszedte gazdája páncélzatának darabjait. Stryder odalökött a fiúnak egy erszényt tele érmével. - Vidd el a páncélt a kovácshoz, hogy fényezze ki, aztán a nap további részében már szabad vagy. Menj, és érezd jól magad! Druce arca felderült. Vállára dobta a páncélt, tenyerébe zárta az erszényt, majd hálálkodva kihátrált a sátorból. - Elrontod ezt a gyereket - mondta Christian. Stryder vállat vont. - Inkább, mint úgy nőjön fel, mint mi. Christian szemében fájdalom tükröződött. Barátjához hasonlóan őt is a „gyereknek hallgass a neve" elve szerint nevelték. Strydernek egyszer még az állkapcsát is eltörte a gazdája, amikor apród korában leejtett egy kardot. Stryder még a gondolatától is irtózott, hogy egy nálánál gyengébbet bántson. Bár egyetlen ütéssel megölhette volna a fiút, inkább a saját karját vágta volna le, mintsem kezet emeljen Druce-ra. Stryder épp egy törülközőért nyúlt, mikor a sátor bejárata szétnyílt. Gondolatban már felkészült rá, hogy egy mindenre elszánt hajadon lép be az ajtón, így meglepődve látta, hogy öccse, Kit a látogató. Furcsa volt ez azért is, mert Kit irtózott a harctól és messze elkerülte bátyja sátrát. Druce-hoz hasonlóan Kit sem vette rögtön észre a sarokban meghúzódó Christiant. Tüzespiros és narancsszínekbe öltözve, Kit egy kosarat cipelt a kezében, mely tele volt levelekkel és női ruhadarabokkal. - Hát ez meg mi? - kérdezte Stryder az öccsét, amint az letette a kosarat bátyja lába elé. Kit lekapta a narancsszínű kalapot a fejéről, majd kézfejével megtörölte izzadt homlokát. -A rajongóid küldik. A lelkemre kötötték, hogy személyesen adjam át neked, és más földi halandó még csak ne is érintse a kosarat. Christian felnevetett. Kit megpördült, és szemügyre vette a sarokban üldögélő férfit. Christian kényelmesen hátradőlt, hosszú lábait kinyújtotta maga előtt, gyomrán nyugvó keze pedig egy söröskupát szorongatott. Kit szeme elkerekedett a csodálkozástól. - Most már papokkal is szórakozol? Stryder felhorkant. - Dehogy! Kit, bemutatom egy régi barátomat, Christiant. Christian, ismerkedj meg Kittel, az öcsémmel.

7

Christian biccentett Kit felé, aki gyanakodva szemlélte a szerzetesi csuha alól kivillanó sarkantyút és harci csizmát. Stryder köhintett néhányat, hogy magára vonja öccse figyelmét. Amint elkapta Kit pillantását, a fejét rázva jelezte neki, hogy hagyjon fel Christian vizslatásával. Kit azonnal megértette bátyja szándékát, megfordult, és előhúzott a kosárból egy piros szalagot, melyen egy kulcs fityegett. - Ezt itt személyesen kell átadnom, különben meg fog mérgezni a küldője. Ahelyett, hogy ételkóstolót fogadnék, inkább a kezedbe nyomom e zálogot. Stryder boldogtalanul forgatta a szemét, amint Kit odanyújtotta neki a szalagot egy levéllel egyetemben. Feltörték a pecsétet, aztán Kit fennhangon olvasni kezdett. „Milord, ezennel küldöm önnek erényövem kulcsát. Találkozzunk ma éjjel a rózsakertben! Charity de York, az ön tisztelője" - Egy erényöv kulcsa! - kiáltott fel hitetlenkedve Christian. - Kétségtelenül - válaszolta Stryder gúnyosan. - Egyben belépő egy kierőszakolt házassághoz. Christian felnevetett. - És te még csodálkozol, hogy miért álcázom magam szerzetesnek? Ez a legjobb ellenszere a házasodni vágyó hajadonoknak, bár ők néha még ettől sem rettennek vissza. Stryder visszaadta a kulcsot Kitnek. - Üzenem a hölgynek, hogy már el vagyok jegyezve. Kit szemöldöke a magasba szaladt, majd felemelt egyet Stryder fém szeméremkupakjai közül, és beillesztette a térdnadrágjába. - Mit csinálsz? - kérdezte csodálkozva a bátyja. - Legutóbb, mikor szintén nemet kellett mondanom egy hölgynek a nevedben, majdnem kárt tett a férfiasságomban. Ez alkalommal jó előre felvértezem magam. Stryder és Christian felnevetett. - Ez nem mulatságos! - méltatlankodott Kit. - Azt hiszed, amit te művelsz, az veszélyes? Csak egyszer nézz szembe ezzel a megvadult asszonyi csordával! - Ezért küldelek téged, kedves öcsém. Nekem nincs bátorságom szembenézni velük. - Micsoda? - kérdezte Christian tettetett felháborodással. - Még hogy Stryder de Blackmoor félne valamitől? Nem hittem volna, hogy egy napon látlak meghátrálni egy egyszerű hajadontól. - Felség, ha majd egy napon ledobod magadról a csuhát és felöltöd helyette királyi palástodat, joggal gúnyolódhatsz rajtam. Addig azonban csak olyan gyáva vagy, mint én. Christian szemében gonosz fények villantak. -A nők valamennyiünkből bolondot csinálnak. Kit már éppen szólásra nyitotta a száját, mikor meggondolta magát. Megragadta a pajzsát és elindult a kijárat felé. - Ha napnyugtáig nem térnék vissza, kérlek, a szülőföldemen temessetek el. Stryder megrázta a fejét. Nem valószínű, hogy a hajadonok bántanák Kitet. Öccse távozása után Stryder derékig megmosakodott a mosdótálban, aztán egy törülközővel megszárítkozott. - Azok után, hogy mi mindenen mentünk keresztül, igazán elárulhattad volna, hogy van egy öcséd - jegyezte meg Christian. Stryder a vállára dobta a törülközőt, majd töltött magának egy kupa bort. Pontosan érzékelte az odavetett megjegyzés mögött meghúzódó vádat és fájdalmat. Bár Christiannal szorosan összefonódott az életük, Strydernek megvoltak a maga titkai, melyeket nem állt szándékában megosztani másokkal. - Csak féltestvérek vagyunk. Külön nevelkedtünk. - Értem - válaszolta Christian, miközben barátja leült a szemközti székre. Stryder fáradtnak látszott, kék szemében szomorúság bujkált. A férfi, Christianhoz hasonlóan, valahogy mindig mélabús volt, túl sokat láttak már az élet árnyoldalából, az emberi kegyetlenségből. Simon de Ravenswood a Végítélet Vitézeinek nevezte őket. - Nem találkoztál mostanában a Skóttal? - kérdezte Stryder. - Múlt év szeptembere óta nem láttam. - Hogy van?

8

Christian felsóhajtott, amint eszébe jutott a férfi, aki Angliában kényszerült bujkálni, holott családja Skóciában élt és várt rá. - Olyan, mint volt. Rejtőzködik, és nem engedi, hogy bárki is egy pillantást vessen az arcára. Alig váltottunk pár szót. Stryder elkapta pillantását a barátjáról, tekintete elfelhősödött. Christian tudta, hogy a férfi még mindig saját magát okolja mindazért, ami fogva tartásuk alatt a Skóttal történt. - Nem a te hibád. Christian egy régmúlt tragédiára célzott, amikor is egy fogságba esett csapatuk szökést kísérelt meg. A tizenhat évesekből álló társaság összeesküvését idő előtt leleplezték, s a szaracénok bosszúját a Skót egymaga viselte el. Fogva tartóik két teljes hétig kínozták. Amikor halálra rémülve visszatért cellatársaihoz, a Skót egyik szeme hiányzott. Soha többé nem lelt régi énjére, amiért Stryder önmagát hibáztatta. - Nem vállalhatsz felelősséget a világ összes gonoszságáért, Stryder. A dolgok sokszor tőlünk függetlenül működnek. Stryder nagyot kortyolt a borból, és nem szólt semmit. Nem is kellett. A két jó barát már olyan régóta ismerte egymást, hogy könnyűszerrel kitalálták a másik gondolatait. Amit tettek, nehéz és soha véget nem érő feladat volt. Elkötelezettséget és felelősséget vállaltak a rájuk bízottakért. Magányos élet volt az övék. Bármelyik nőt megkaphatták volna, legyen az szűz leány, avagy tapasztaltabb vászoncseléd - de minek? Egyikük sem akarta a házasság rabigájába hajtani a fejét. Christiannek ott volt az országa, melynek trónja várta, Strydernek pedig... Strydernek ott voltak a démonjai, amelyek egy percnyi nyugalmat sem hagytak neki. Christian csak remélni merte, hogy barátja nem válik elmeháborodottá úgy, mint Geoffrey de Blackmoor, Stryder apja. Mindenki tudta, hogy az öreg önnön kezével vetett véget életének. Előtte azonban még megpróbálta megölni a saját fiát. Másodig fejezet Ott kellett volna lenned, Rowena! Rowena de Vitry elnézően elmosolyodott, míg udvarhölgye, Elizabeth önfeledten kacarászott és csacsogott tovább. Mindketten a nyitott ablak előtt ültek, miközben szolgálóik úrnőik haját és fátylát igazgatták. Vacsorához készülődtek. - Lord Stryder pont akkor lépett ki a sátrából, amikor a kastély felé igyekeztünk. Nem messze állt tőlünk, és mondhatom, alig viselt valamit. Elizabeth álmodozva felsóhajtott, majd rákönyökölt az öltözőasztalkára és belebámult a levegőbe. Rowena megpróbálta leplezni a bosszúságot, melyet barátnője éretlen viselkedése miatt érzett. Szinte biztosra vette, hogy ha hagyná, Elizabeth a következő héteri mást sem csinálna, csak az ablakon kibámulva a grófról ábrándozna. - Még sohasem láttam ilyen kidolgozott felsőtestet. Hollófekete haja nedves volt, és a vízcseppek kis patakokban folytak végig az izmain... Elizabeth felsóhajtott. - Látnod kellett volna a mellkasát. Ahogy vette a levegőt, minden egyes izma tisztán látszott. Rowena arca elkomorult. - Hát persze. Akkor is jól látszódnak az izmai, .mikor éppen egy másik emberbe mélyeszti a kardját. - Valóban - helyeselt az udvarhölgy, majd ültében kiegyenesedett, hogy a szolgálóleány feltekerhesse és feltűzhesse a hajfonatait. - Akárhogy is nézzük, mégiscsak ő a legkiválóbb vitéz egész Christendomban. Mi egyébért neveznék őt a király bajnokának? -Valóban... mi egyébért is? - suttogta Rowena. Elhúzta a száját. Lovagok. Mennyire lenézi őket, és mindazt, amit képviselnek! A lány számára nem volt semmi felemelő a harcban és az öldöklésben.

9

Hogy büszkélkedhet egy igazi férfi azzal, hogy szenvedést és bánatot okoz másoknak? Amióta tizenegy éves korában Rowena hírt kapott csatában elesett apjáról, a lány mélységesen megvetette a háborút, és mindazokat, akik részt vesznek benne. Barátaival ellentétben Rowena egyáltalán nem volt elragadtatva a lovagoktól, sőt messze elkerülte őket és bajt kívánt rájuk. Szíve mélyén egy gyengéd férfi után vágyakozott, aki kedves másokhoz és mer könyörületes lenni. „Találd meg azt a férfit, aki szeret téged, aki méltó a szerelmedre. Ne engedd, hogy csak a vagyonod miatt szeressenek. Inkább Henrikre hagyok mindent, mintsem téged szenvedni lássalak. Az élet túl rövid, és én azt akarom, hogy minden percét kiélvezd." Apja szavai még mindig a fülébe csengtek, s Rowena nem is kívánt magának különb férjet, mint amilyen ember az édesapja volt. Sajnos, ez idáig nem talált hozzá foghatót. A lány körül legyeskedő ifjak kizárólag a vagyonára és birtokaira pályáztak. Egyszer, tizenöt éves korában Rowena egy vacsorára aranyrögnek öltözött. Felháborodott nagybátyja odacsapott neki egyet, majd elzavarta átöltözni. Bár a jelenet többé nem ismétlődött meg, Rowena elhatározta magában, hogy csak olyan férfihoz fog hozzámenni, aki nem az aranyrögöt, hanem a nőt látja benne. - Mit gondolsz, Stryder engem választ majd Szívkirálynőnek? - csacsogott tovább Elizabeth. - Tudom, hogy ő fogja megnyerni a lovagi tornát, és szeretném, ha én lennék a szerencsés kiválasztott. - Elizabeth elpirult. - Zálogul nála hagytam a kendőmet, amikor segített nekünk bevinni Joanne-t. Szerinted megőrizte? Rowena őszinte mosolyt küldött barátnője felé. Szegény lány, teljesen elfogult a barbárokkal szemben, s bár ezzel fájdalmat okozott Rowená-nak, ő mégsem akarta szétrombolni Elizabeth álmait. Ha a barátnőjének az a legnagyobb vágya, hogy egy vadember a vállára dobja és birtokba vegye, ám legyen. - Miért ne fogadna el zálogot egy ilyen gyönyörű lánytól, mint te? Elizabeth elmosolyodott. - Annyira jó vagy hozzám, Rowena. Remélem, nagy közönséged lesz ma. Rowena pillantása az ablakpárkányon pihenő lantjára vándorolt. A lány életét a zene és a költészet töltötte ki. Az igazat megvallva, csak ez érdekelte. Míg udvarhölgyei férjről, gyerekekről és nemesi rangról álmodoztak, addig a lány leghőbb igya az volt, hogy kastélyról kastélyra utazva vacsorákon énekeljen, világot lásson, és végül nyisson egy iskolát, ahol énekeseket nevelhet ki. Ellentétben a férfi bárdokkal, akik a háborút és a lovagokat dicsőítették dalaikban, Rowena csak a szerelemről énekelt. Érzelmes dalait gyakran gúnyolták a lovagi rend iránt elkötelezett trubadúrok és nemesek. Bolondnak kiáltották ki. Rowena azonban nem törődött velük; épp elég díjat és elismerést gyűjtött be a különböző versenyeken, hogy figyelmen kívül hagyhassa irigyei támadását. Hitt a művészetében. Sokszor azt kívánta, bárcsak az apja is megérhette volna a sikereit... Rowena szemét elfutotta a könny. Még ennyi idő után is összeszorult a szíve, ha apjára gondolt. Nem akarta azonban, hogy bárki is elérzékenyülni lássa, az a fajta volt, aki megtartja magának a fájdalmát. Épp visszafordult Elizabethhez, amikor kopogtak az ajtón. Elizabeth parancsára Joanne dugta be szőke lejét a résnyire nyitott ajtón. Sárga fátyla elmozdult, zöld szeme vidáman csillogott. Joanne egyike volt a négy udvarhölgynek, akik Rowena udvartartásában nevelkedtek, s elkísérték úrnőjüket a hexhami tornára. - Ti még nem vagytok készen? Elizabeth elengedte a füle mellett a kérdést, és vallatóra fogta a lányt. -A hallban van már? - Elizabeth izgatott hanghordozásából Rowena kitalálta, hogy barátnője Blackmoor grófjára gondol. A gróf két nappal azelőtt érkezett Hexhamba, s azóta még nem tette tiszteletét Rowenánál. De ami késik, nem múlik. Joanne arca felderült. - Igen, épp most érkezett. Elizabeth sebesen megfordult a székén, felugrott és elhagyta a szobát.

10

Rowena kimérten követte a barátnőit, akik ugrándozva szaladtak végig a folyosón, miközben kacarászva idézték fel legutóbbi találkozásukat a lovaggal. - Alig akarom elhinni, hogy a karjában tartott - mondta Joanne kifulladva. - Bárcsak ébren lettem volna! - Bárcsak én ájultam volna el! - vágott közbe Elizabeth. - Akkor engem tartott volna izmos karjában. Rowena megrázta a fejét, ajka mosolyra húzódott. Szerette a barátnőit, annak ellenére is, hogy felnőtt nő létükre néha úgy viselkedtek, mint két éretlen csitri. Elizabeth és Joanne meg-megálltak a karzaton, majd odafurakodtak a többi nő közé, hogy az alacsony kőfalon áthajolva szemügyre vegyék a hallban gyülekező férfiakat. A terem zsúfolásig megtelt vendégekkel, a vadászkutyáikkal és zenészekkel, amint a szolgálók nekifogtak, hogy megterítsenek a vacsorához. Rowena hallotta, ahogy a hölgyek mindenütt Lord Stryder nevét suttogják. - Ugye, milyen éjfekete a haja? - sóhajtott fel egy nő a lány balján. - De még mennyire! Ilyen széles vállakat pedig még nem is láttam. - Már a járása is sokat ígérő. Minden nő ilyen férfiról álmodozik! Rowena keresztülverekedte magát a karattyoló társaságon. - Úgy hallottam, megfogadta, hogy sohasem nősül. E megjegyzés hallatán Rowena szemöldöke a magasba szaladt. Úgy látszik, mégiscsak szorult némi intelligencia ebbe a lovagba. - Miért tett volna ilyen fogadalmat? - kérdezte Elizabeth. - Azt beszélik, megátkozták. - Megátkozták ördögi vonzerővel és Szent György bátorságával. Bárcsak engem is megátkozna valaki egy ilyen férfival! Megelégelve a pletykálkodást, Rowena utat tört magának a tömegben és lassan elindult a lépcsőn lefelé. Epekedjenek csak tovább ezért a lovagért. Neki azonban valami frissítőt kell magához vennie, hogy megszabaduljon ettől az émelyítő íztől a szájában. Amint leért az előcsarnokba, egyenesen beleütközött egy hebrencs apródba, aki a gazdájának igyekezett bort szerezni. Rowena megpróbálta visszanyerni az egyensúlyát, ám akkor egy vadászkutya száguldott el mellette, és elrántotta a lány ruhájának szegélyét. Rowena megpördült és zuhanni kezdett. Elakadt a lélegzete, és kétségbeesetten próbált megkapaszkodni valamiben. Már éppen felkészült rá, hogy szégyenszemre elterül a társaság kellős közepén, mikor valaki elkapta. Erős karok ölelték át, majd egy izmos mellkashoz préselődött. Rowena felpillantott, és a csodálkozástól leesett az álla. Még sohasem látott... ilyen kék szemet. Tüzes, átható pillantással tekintett rá egy férfias arcból. Alig tudta megállni, hogy ne futtassa végig az ujjait a fekete borostás, tökéletes vonalú állon. Ez a férfi egyszerűen káprázatos. Hibátlan. Igazi férfiszépség volt, magas, izmos; Rowena biztonsággal támaszkodhatott rá. Haját, az akkori divatirányzattal mit sem törődve, hosszan viselte, mintegy jelezve független karakterét. Szemében a humor szikrái villantak, ami békés természetére engedett következtetni. Leplezetlen csodálattal bámulta a lányt, aki ettől egészen elpirult. Kínos helyzet volt, annyi biztos. Rowena egyensúlyát vesztve imbolygott tovább, csupán a férfi erős, biztonságot adó karja mentette meg az eleséstől. Az idegen vonzó arcán aggodalommal vegyes vidámság tükröződött. - Nem esett bajod, úrnőm? Mély, dallamos hangja volt, mely énekhangnak is tökéletes lett volna. A férfit furcsa, de ellenállhatatlan kettősség lengte körül; mintha lett volna egy rejtett, sötét oldala, mely titkokat és veszélyeket hordozott, ugyanakkor lényéből áradt a derü. Hullámos, fekete haja széles vállát verdeste, és amint elmosolyodott, orcáin gödröcskék keletkeztek. Rowena szíve sebesen vert, és egész teste megborzongott e mosoly láttán. Mintha kérdezett volna tőle valamit, de a lány képtelen volt megszólalni.

11

Az idegen végül talpra állította Rowenát, aki egészen elvörösödött a gondolatra, hogy most épp olyan gyerekesen viselkedik, mint a barátnői. Elkapta a tekintetét a férfi csúfondárosan csillogó szeméről, és pillantása megmentője széles mellkasára vándorolt. Az idegen testhez simuló, piros-fekete tunikát viselt, mely alatt domborodó izmai csak úgy ugrándoztak. Kétségtelenül, volt mit nézni a férfi mellkasán... Egészen addig... amíg a lány észre nem vette a férfi derekára csatolt kardot. - Tehát te is lovag vagy - szólalt meg vontatottan Rowena, megértve a férfit körüllengő titokzatosságot. Lovag. Gyilkos. Ugyanazok a fogalmak. Tudnia kellett volna, hogy ez a férfi is csak olyan, mint a többi. Nincs abban semmi meglepő, hogy a nemesekre jellemző módon, ő is lovagnak áll. Ennek ellenére a lány csalódottságot érzett. Bárcsak másnak született volna, ne lovagnak! Kár, hogy egy ilyen jóképű férfi céltalan, kegyetlen dolgokra vesztegeti az életét. - Úrnőm - szólalt meg újra a férfi azon a varázslatos, mély hangon. - Állok szolgálatodra. Rowenának talán köszönetet kellett volna mondania a gyors segítségért, de a lányt inkább taszította, mintsem elbűvölte volna a lovag testi ereje. Inkább essen hanyatt ezerszer a kövön, minthogy egy mások gyilkolásán edződött vitéz szolgálatait elfogadja. - Méltányolom az udvariasságodat, uram - válaszolta végül kimérten, majd ellépett mellőle. - Úrnőm? Rowena akaratlanul is megállt, és a férfi felé fordult. - El sem árulod nekem a nevedet? - Nem. Mielőtt a lány újból elindult volna, a lovag egyszerűen elé állt. - Nem? - kérdezte tőle csodálkozva a férfi, miközben megpróbálta megőrizni kedvességét. Nyilvánvalóan kevés elutasításban volt eddig része. - Nem szükséges tudnod az én nevemet, uram. Biztos vagyok benne, hogy számos hajadon boldogan bemutatkozna itt neked, én azonban nem tartozom közéjük. A lovag szája mosolyra húzódott, amitől a gödröcskék rögtön megjelentek az arcán. Szándékával ellentétben Rowena... talán szórakoztatónak... nem, inkább... elragadónak találta a férfit. Felettébb vonzónak. - Hadd elégítsem ki a kíváncsiságomat, úrnőm. Elvégre nem mindennap szalad a karomba egy ismeretlen hölgy. Rowena óriási erőfeszítéssel fojtotta el feltörő mosolyát. - Nekem valami azt súgja, hogy ez nem egészen így van, uram. A lovagból kirobbant a nevetés. Ragyogó mosolyát a lányra villantotta, amitől Rowena különösen érezte magát. Szédülni kezdett, a szíve pedig szaporán vert. - Akkor talán fejezzük ki úgy, hogy nem mindennap akad az utamba egy ilyen makrancos nőszemély, mint te. - Ez már hihetőbben hangzik. - Rowena hátrálni kezdett. Nem a lovagtól ijedt meg, hanem saját érzéseitől. Mi történhetett vele? Ez ideig még a gondolatától is irtózott, hogy akár ugyanabban a helyiségben tartózkodjon velük, most pedig lesi az alkalmat, hogy az előtte álló lovaggal szóba elegyedjék. Biztosan túl sok bort ivott. Egyetlen kortyot sem ittál, Rowena. Épp most jöttél le a ballba. Hát akkor a mai nap izgalmai okozták... bizonyára. - Ha megbocsátasz, uram - szólalt meg a lány. A férfi vonakodva bár, de kitért a lány útjából. - Most az egyszer, úrnőm. Legközelebb el kell árulnod a neved. - Attól tartok, csalódást kell okoznom. Csodálat tükröződött a sötétkék szemekben. - Figyelmeztetlek, úrnőm, hogy nehezen viselem a csalódásokat. Rowena akaratlanul is elmosolyodott. Kedvére volt a szópárbaj. Ritkán találkozott olyasvalakivel, akinek nem okozott gondot a vele folytatott társalgás. -Én viszont a figyelmeztetéseket viselem nehezen - vágta rá, majd megfordult és otthagyta a lovagot, akinek a nevetését még sokáig hallotta a háta mögött.

12

Rowena felsóhajtott. Milyen kár, hogy ez a káprázatos férfi egy lovag! Ilyen hanggal és modorral kiváló trubadúr válhatott volna belőle. A terem közepén járhatott már, és minden erejét össze kellett szednie, hogy ne forduljon vissza. Folyamatosan győzködte magát: egyáltalán nem érdekli, hogy a lovag nézi-e még vagy sem. Hiszen csak egy félelmetes, brutális vitézről van szó. Amint az egyik dalnok mellé ért, Rowena szórakozottan hátranézett. Nem mintha a lovagot keresné - nyugtatta meg magát. Természetesen Elizabethet, Bridgetet vagy Mariant kutatja a pillantása. Mégis, amikor tekintete végigsöpört az egybegyűlteken, és nem találta a lovagját, Rowena csalódottságot érzett. Olyan, mint a többi. Mellettük az ember lányának csak korai özvegység jut és összetört szív. Nem törődnek a nők érzelmeivel, egyik ágyból vándorolnak a másikba. És mégis... Rowena úgy szerette volna tudni a lovag nevét! Mi is illenék hozzá a leginkább? Hugh? Henrik? Vagy talán Edward? Nem. Egy ilyen tökéletes szépségű férfihoz... Elég, hagyd már abba! Ki kell vernie a fejéből a férfit. Rowena elindulni, hogy csatlakozzon a barátaihoz. Plantgenet Henrik, Anglia királya, Normandia, Anjou és Aquitaine uralkodója, vagyis vitathatatlanul az egyik leghatalmasabb ember a földön, szalonja mélyén ülve egy nedves kendőt szorított a homlokára. Halántéka lüktetett, szíve sebesen zakatolt a mellkasában, s a király meg volt róla győződve, hogy állapota a következő néhány percben csak rosszabbodni fog. Ha még egy lovag, báró, gróf, vagy valami hasonló lányos apa belép ezen az ajtón, és arra kéri a királyt, hogy vegye rá Stryder de Blackmoort a nősülésre, akkor megfojtja őket. Mindegyiket. - Tessék - mondta Eleanor, a felesége, amint átnyújtott egy újabb hűsítő kendőt az ura számára. A királyné elegáns, impozáns jelenség volt; magas, karcsú termetét, szőke haját az egész christendomi udvar irigyelte. A nehéz pillanatokban mindig a király mellett állt, aki ilyenkor hálát adott a sorsnak, hogy őt választotta hitveséül (a másik, korántsem elhanyagolható indok az volt, hogy e házasság révén Anglia királya Franciaország nagyobb részét vonhatta a fennhatósága alá, mint maga a francia király). Henrik odaadta a feleségének a már megszáradt kendőt, aztán vágott egy grimaszt. - Mit tegyek, Nora? - kérdezte a királynét. Úgy tűnik, a birodalmamban egyik hajadon sem] akar férjhez menni, amíg Stryder nem választ magának társat. Mi történhetett ezekkel a lányokkal? - Ha te is nő lennél, tudnád a választ, Henrik. Az a férfi rendkívül vonzó, ráadásul nagyobb a vagyona, mint a tiéd. A király erre csak hümmögött maga elé. Legnagyobb rémületére újból kopogtattak az ajtón. - Hacsak nem az orvos az, küldjétek el! Az őrök kitárták az ajtószárnyat, és már épp azon voltak, hogy kitessékeljék Lionel de Susse-xet, amikor Henrik intett nekik. - Engedjétek be. Egyike azon keveseknek, akiket mindig örömmel látunk. Kivéve ha kiejti a száján Stryder de Blackmoor nevét. Lionel értetlenül nézett rájuk. Előrelépett, majd mélyen meghajolt, miközben megakadt a szeme a hűsítő kendőn. - Fájdalmaid vannak, jó uram? - Igen, csak azt nem tudom, melyik gyötör jobban: a fejem vagy a... - Henrik! - csattant fel Eleanor. - ...nyakam - felelte Henrik. - Nyakat akartam mondani. Eleanor rosszallóan nézett rá. Lionel a királyné elé járult, és kezet csókolt neki. Mialatt Eleanor helyett foglalt a királyi pár trónusán, Henrik figyelte, amint régi barátja feljárkál a fogadóteremben. Sejtette, mi boszanthatta fel Lionelt. - Még nem döntötte el? - Esze ágában sincs dönteni, felség. Senki sem elég jó neki. A fejébe vette, hogy tanítani akar, és nyit egy iskolát.

13

Henrik gondterhelten felsóhajtott. Lám, Lady Rowena, a gazdag örökösnő, kinek vagyona nem aranypénzben, hanem inkább hatalmában volt mérhető. Anglia déli része mind az övé volt, s ez felettébb kívánatossá tette a kérők szemében. Bárki vegye is el a lányt, Rowena férjeként birtokolhatná az angol király birodalmának határait és a kívül eső részeket, mely mintegy elválasztja Anglia északi részét Henrik franciaországi tartományaitól. Úgyis épp elég baja van Phillippel, a franciák királyával. Már csak az hiányzik, hogy a másik oldalról is ellenséget tudhasson magáénak. Ha Rowena öröksége méltatlan kezekbe kerül, Henrik könnyen búcsút mondhat a koronájának. - Mi a baj Lord Ansley-vel? - Csak az, ami a többivel: lovaggá ütötték. Rowena kijelentette, hogy nem megy hozzá egy lovaghoz. - Akkor parancsold meg neki! - csattant fel Henrik. Lionel felsóhajtott. - Bárcsak ilyen egyszerű lenne a dolog, felség! J Legutóbb, mikor odaígértem a kezét egy kérőnek, Rowena egyszerűen megszökött, és a kontinensre menekült. Egy regiment embert küldtem utána, de sehol sem találták. Csak akkor tért vissza, amikor írásban lefektettük, hogy bármelyik kérőjének nemet mondhat, még az én akaratom ellenére is. Eleanor felnevetett, mire a két férfi megütközve ránézett. - Bocsássanak meg, uraim - mondta vidáman Eleanor. - Be kell vallanom, csodálattal adózom a lány vakmerőségének és találékonyságának. - Akkor is el lesz bűvölve, ha majd Phillip ül fenséged trónján? Eleanor rögtön kijózanodott. - Nyugodj meg, Henrik. Lionel remegő kézzel végigszántott őszbe vegyülő, sötét haján. - Attól félek, sohasem halhatok meg. Nem hagyhatom, hogy Rowena öröksége méltatlan kezekbe kerüljön. Olyanéba, aki nem tudja megvédeni a birtokait. Henrik felhorkant. - Csak semmi erőszak, Lionel. Még akkor sem, ha aggódunk miattad, meg tudod-e tartani a lány örökségét. Sokan kezdik elveszíteni a türelmüket Rowena szeszélye miatt, s előbb vagy utóbb lesz valaki, aki birtokaidra tör. - Én is ettől tartok, akárhányszor egy kapzsi himpellér Rowena kezére pályázik, felség. A király elvonta a kendőt a homlokáról. - Mi a baj a mai fiatalokkal? - kérdezte Henrik, tekintetét a mennyezetre függesztve. - A mi időnkben akkor házasodtunk, mikor kellett, és ahhoz mentünk, akit nekünk szántak. Most pedig ni van egy gróf, aki nem hajlandó nősülni, és egy elbarikádozott örökösnő, aki előbb vágná le a saját fejét, mintsem hozzámenjen egy lovaghoz. Mivé lesz így a világ? Eleanor hirtelen felegyenesedett a trónuson. - Nos, Nora - mondta Henrik, amint elmerülten vizsgálta felesége gyönyörű arcát. - Ki vele, mit találtál ki? - Tökéletes párt alkotnának együtt. Ki védelmezhetné jobban országunk határait, mint Stryder de Blackmoor? O az egyik leghűségesebb emberünk. -Hát persze. Emlékszel, mi történt, amikor Kennát férjhez akartam adni hozzá? Az az ember máig haragszik rám. - Igen, mert te ráparancsoltál, neki pedig engedelmeskednie kellett volna. -Más egy morgolódó gróf Skóciában, és megint más, ha itt tanyázik a birodalmam határában. A királyné szórakozottan dobolt az ujjaival a szék karfáján. Jellemző. Eleanor mindig csak azt hallja meg, amit akar. -Gyermekkora óta ismerem Rowenát. Strydcrhez hasonlóan makacs, önfejű teremtés. Adjuk össze őket, és... - Rowena az őrületbe kergetné Strydert, fenség - szakította félbe Lionel a királynét. - Az a lány gyűlöli a lovagokat. - Nincs a világon olyan nő, aki ellen tudna állni Stryder de Blackmoornak - érvelt a maga igaza mellett Eleanor. - Rowena is csak egy nő, Stryder viszont nem olyan, mint a többi lovag. Meg vagyok róla győződve, hogy összeillenek. Henrik elhúzta a száját.

14

- Nem osztom a véleményedet. - Már hozzászoktam. Henrik úgy tett, mintha nem hallaná a megjegyzés gunyoros élét. - Én mégis azt szeretném, ha mindketten megházasodnának. Mit javasolsz, Eleanor? A királyné elgondolkodott. - Rowena ragaszkodik hozzá, hogy saját maga válasszon férjet. Engedjük meg neki! - Megbolondultál? - kérdezte Henrik. - Rögtön kiválasztaná az egyik léhűtő bárdot, akik itt kornyikálnak egész nap a szoknyád körül. Hallván, hogy kedvenc alattvalóit pocskondiázzák, Eleanor megsemmisítő pillantást küldött a király felé. - Nem fogja megtenni. Rowena egyetlen dologra felettébb büszke és kényes. - A zenéjére - mondta Lionel. - Pontosan. Komolyan gondolja, hogy nyit egy iskolát a trubadúrok számára. Lionel bólintott. -Uraim, hagyjuk, hogy a lány álmai valóra váljanak. Közöljük vele, hogy ha a lovagi torna végén, a trubadúrok versenyében megtanít egy lovagot énekelni, győzelemre viszi, mi megengedjük neki, hogy szabadon válasszon férjet magának, sőt még az iskoláját is megnyithatja. Henriknek nem tetszett az ötlet. - Úgy érted, hogy tanítsa meg Strydert énekelni? - Úgy. A király megrázta a fejét. Ismerte annyira Strydert, hogy előre tudja a lovag válaszát. - Stryder ebbe sohasem fog beleegyezni. Jobban utálja a bárdokat, mint én. Amint megtudja Rowena szándékát, elzavarja a lányt. -Nem akkor, ha eláruljuk neki, hogy a lovagi torna végeztével Rowena férjhez megy a győzteshez. Briliáns ötlet! Henrik imádta a királynét a csavaros észjárásáért. Eleanor megfontolt, józan politikus volt, s a királynak gyakran eszébe jutott: a feleségének férfiként kellett volna meglátnia a napvilágot. - Stryder győzni fog a viadalon. - Erre mérget vehetünk. A büszkesége nem engedi, hogy veszítsen. Ráadásul énekelnie is kell, órákat vennie a lánytól. Mihelyt egymás közelébe kerülnek, kivirágzik közöttük a szerelem. Henriknek már csak egy fenntartása volt a tervvel kapcsolatban. - Mi van akkor, ha Stryder megnyeri a dalnokversenyt, Rowena azonban nem őt választja férjéül? - Kétségtelenül van kockázata a dolognak, Henrik. De érzem, hogy igazam van, és Rowena végül őt fogja választani. - Újból kérdezem, mi lesz, ha mégsem? - Akkor megöljük a választottját - jegyezte meg Lionel vészjósló hangon. Eleanor felszisszent. - Erre a megoldásra semmi szükség. Bízzatok bennem, jól ismerem a férfiakat és a nőket. Henrik végül fejet hajtott. Való igaz, a királyné kiválóan tudja manipulálni az embereket. Mégis, volt valamennyi kockázata a dolognak. Ha Rowena nyer, nem valószínű, hogy valaha is férjhez megy. Tehát a királynak kell majd közbelépnie, és kierőszakolnia a frigyet. Ám ha Eleanornak lesz igaza... - Legyen hát. Vágjunk bele, aztán meglátjuk, mi történik. Lionel keresztett vetett. Indulok, és beszámolok az unokahúgomnak. Harmabik fejezet Rowena megállt a tömeg szélén, és megmentőjét, a titokzatos lovagot figyelte. O egy lovag, egy lovag, egy lovag... Hiába ismételgette magában a szavakat, hiába mondta, hogy utálnia kellene őt, Rowena mégsem tudott előhívni magából semmilyen negatív érzelmet. Az igazat megvallva egészen másfajta érzelmek kavarogtak benne; életében először bántotta a dolog, hogy felnőtt nő létére még nem csókolta meg férfi.

15

Amint ott állt a teremben, és nézte a társaival fesztelenül beszélgető ismeretlent, a lányban egyre fokozódott a kíváncsiság. Milyen érzés lehet elbújni egy lovag erős karjában, és elfogadni a csókjait? Biztosan másképp csókol, mint a nagybátyja udvarában nevelkedett suhancok, akiktől kislánykorában kapott egy-két puszit. Rowena egész testében megborzongott. Szánalmas vagy. Mégsem tudta levenni tekintetét a férfiról. Az ismeretlent maroknyi csapat vette körül; négyen közülük húsz-harminc év körüli daliás vitézek voltak, az ötödik pedig egy szőke, jóképű apát. Milyen furcsa, hogy egy szerzetessel beszélgettek, holott a terem tele volt magas rangú világi méltóságokkal! Ilyen alkalmakkor a legtöbb lovag megpróbált a király vagy valamelyik közvetlen tanácsadója közelébe férkőzni, a kis csoport azonban úgy állt ott a sarokban, mintha egyáltalán nem érdekelte volna őket a politika. Távolról szemlélve a társaságot úgy tűnt, mintha testvérek lennének, bár semmilyen hasonlóság nem mutatkozott köztük. Különböző magasságúak voltak és az arcuk sem emlékeztetett a másikéra. A fekete lovag egy piros ruhás hölgy után fordult, aztán csalódottan elkapta róla a tekintetét. Valaki mást keres. Rowena lepillantott skarlátvörös öltözékére, és akaratlanul is arra gondolt, hogy... Nem, Rowena. Nem téged keres, egyébként pedig ne is foglalkozz vele. Ezt ismételgette magában, miközben elindult megkeresni udvarhölgyeit. Elhatározta, hogy zenélni fognak. Rowena tekintetével Elizabethet kereste, mikor észrevette egyik legközelebbi barátját, Christopher „Kit" de Montgomerie-t a teremben. Kit is éppen akkor látta meg a lányt. Szép vonású arca felderült, majd átverekedte magát a sokadalmon Rowenához. Felkapta és magához ölelte a lányt. Mennyire hiányzott neki ez a fiú! -Kit! - sóhajtotta Rowena, amint felnézett a fiú ismerős, zöld szemeibe, melyekben szeretet és tisztelet tükröződött. Egy fejjel magasabb volt a lánynál, haját pedig szokása szerint divatosra nyírva viselte. Jóképű fickó volt, nyúlánk termetén remekül állt a narancsvörös tunika, sapkája a feje búbján billegett. Már nagyon régen nem látták egymást. Bár Kit három évvel fiatalabb volt Rowenánál, a lány úgy érezte, rengeteg hasonlóság van köztük. Drága, jó Kit! Mennyire összeillenek ők ketten! Kit nevetve lehelt egy csókot Rowena homlokára, aki boldog mosollyal nyugtázta barátja jó hangulatát. A fiú most csak úgy sugárzott az ötömtől, nem úgy, mint legutóbb Flandriában, tizennyolc hónappal azelőtt. Akkoriban valamiféle reménytelen szomorúság lengte körül Kitet. Mintha kísértetek tanyáztak volna a lelkében. Rémült volt és tehetetlen. Azóta mintha kicserélték volna, Kit újból a régi volt. Rowenát arra a kisfiúra emlékeztette, akivel még gyermekkorukban megszerették egymást. -Édes Rowena, annyira örülök, hogy látlak! Borzasztóan hiányoztál! A lány megszorította Kit kezét. - Reméltem, hogy eljössz erre a viadalra. - Tehát újból le fogsz győzni? - Hiszen te méltósággal viseled a vereséget, Kit. A fiú elvigyorodott, majd karját nyújtotta a lánynak. - Jer velem, angyalom, igyunk egyet az egészségünkre. A tavalyi évet a bátyám kíséretében töltöttem, s most semmire sem vágyom jobban, mint nyugodt, intelligens társalgásra, mely nélkülözi minden politikát és intrikát. Rowena elgondolkodva követte barátját a zsúfolt helyiségen keresztül. - Mióta érdekli Michaelt a politika? Azt hittem, teljesen lekötik a birtokai és a szőlői. - Nem Michaellel voltam, hanem a féltestvérémmel.

16

- És ki az a titokzatos fivér? - kérdezte a lány. - Srtyder de Blackmoor. Rowena megbotlott. Létezik-e egyáltalán olyan hely, ahol nem hallani e nevet? Ha még egyszer valaki kiejti a száján az este folyamán, ő azonnal őrjöngeni kezd. - Minden rendben? - kapta el a lány karját Kit. Rowena elvörösödve bólintott. - Igen. Csak nem számítottam rá, hogy ezt a nevet épp tőled fogom hallani. Mindazok után, amiket hallott róla, a lány bizonyára úgy képzeli el a lovagot, mint aki csak a háborúról és a vitézségről tud beszélni. Talán már látja is maga előtt, amint a páncéljában pózol. Hiszen nekem van a legnagyobb kardom e birodalomban. Gyere, úrnőm, hadd mutatom meg neked... Ennél nagyobb teljesítmény amúgy sem várható el egy lovagtól a széptevés terén. Még az is előfordulhat, hogy Rowena maga is vívóleckéket vesz, hogy aztán alaposan elpáholja a mihaszna bandát. Mennyire utálja az olyan férfiakat, akik csak a saját hőstetteikről, vakmerőségükről és... egyéb tartozékaikról tudnak ódákat zengedezni. - Úgy tűnik, ma este mindenki Stryder nevét emlegeti a társaságban. - Ez igaz, ennek ellenére én mégsem tudom, melyikük az. Nem mintha érdekelne. Az elmúlt órákban már annyit hallottam róla, hogy le tudnám rajzolni. - Ha pedig nem sikerülne a vázlatod, nincs más dolgod, mint megkeresni a legarrogánsabb férfit - kacsintott vidáman a lányra Kit. Rowena elragadtatott pillantást vetett a fiúra. Milyen szép a finom vonású arca, a karcsú termetű, hosszú karja, lába. Mint egy sötét angyal. Kit megállt egy kecskelábú asztalnál, és előhúzott alóla egy lócát Rowena számára. Rowena leült a lócára, majd elrendezgette maga körül vörös ruhája uszályát. Kit a lány jobbján Inglak helyet, majd borért menesztett egy apródot. - Ha annyira ostoba a bátyád és a bandája, miért utaztál el velük? Kit megköszörülte a torkát. - Egy szóval sem állítottam, hogy ostobák lennének. Csak éppen önként vállalt kötelességükön kívül semmi mással nem foglalkoznak. - S mi légyen az a kötelesség? Embereket ölni? - Ellenkezőleg. Oltalmazni és megvédeni őket. Rowena furcsállotta Kit elfogultságát. - Csak nem egy lovagot veszel a védelmedbe? Mikor legutóbb találkoztunk, még osztottad a véleményem róluk. - Továbbra sem szeretem a háborút, se a háború híveit. Stryder azonban a bátyám, akit tisztelnem kell. Rowena homloka ráncba szaladt. Hiába, ez Kit. Ha kiválaszt magának valakit, örökké hűséges marad hozzá. - Hogyhogy vele utazgatsz? - Nem volt hová mennem. Michael nem engedett be az otthonába, még egy éjszakát sem tölthettem nála - vallotta be szégyenlősen a fiú. Rowena meglepetten nézett rá. - A saját testvérbátyád elfordult tőled? - Mindig is a törvénytelen fattyút látta bennem, semmi mást. Alig hogy hazaérkeztem külhonból, kijelentette, nem áll módjában olyasvalakit etetni, aki képtelen megvédeni a birtokait. Tudta rólam, hogy vajmi keveset értek a fegyverforgatáshoz, ezért rövid úton kitessékelt a házából. A lányt elöntötte a harag. Hogy képes valaki így elbánni a saját testvéröccsével? Ezt nem nézte volna ki Michael de Montgomerie-ből. - Az alávaló féreg! - Enyhe kifejezés, de találó - dőlt hátra Kit, majd az apród felé nyújtotta a kupáját. Rowena megvárta, amíg az inas megtölti borral mindkettőjük poharát, aztán eltávozik. - Mihez kezdtél azután? - vette fel újból a beégetés fonalát a lány. Kit kortyolt egyet a borból, majd letette a kupai az asztalra. - Az egyetlen dologhoz, amihez értek: elkezdtem énekelni a betevőért.

17

Rowena őszinte csodálattal nézett rá, Kit azonban a tenyerébe támasztotta az arcát, és keserűen felnevetett. - Ámbár a tehetségem sokszor könnyűnek találtatott, úgyhogy szinte állandóan éheztem akkoriban. Rá kellett ébrednem, mennyire különbözik egymástól az emberek ízlésvilága. Rowena biztatóan megpaskolta a fiú karját. - Most azonban nem úgy nézel ki, mint aki éhezik. - Strydernek köszönhetem. Egy fogadóban játszottam, odalent Canterburyben, amikor egy csapat lovag kikezdett az egyik szolgálóleánnyal. Megpróbáltam megvédeni a lányt, de öten jöttek rám. Már épp azon voltak, hogy alaposan elnáspángoljanak, amikor Stryder közbelépett. Pedig először fel sem ismert. Kit szavai meglepték Rowenát. A grófról terjengő pletykákból arra következtetett, hogy Stryder lesz az első, aki nekitámad a gyengébbnek. Kit megvakarta az állát. - Akkor már több mint tíz éve nem találkoztunk, Stryder mégis rájött, ki vagyok. Úgy tűnt, járt Michaelnél, és értesült a száműzetésemről. - Elmerengett. - Emlékszem, milyen mérges volt Michaelra, meg tudta volna ölni. - Félénken rámosolygott a lányra. - Miután elmeséltem neki, hogyan élek Canterburyben, Stryder felajánlotta, hogy csatlakozzam a háza népéhez. Rowena nem volt meglepve. - Lovagként, természetesen. - Nem, nem. Úgy, mint a testvéröccse. Azt mondta, van elég embere, hogy megvédje a birtokait, a családját viszont hiányolja. Különös. Egy újabb bizonyítéka annak, hogy a gróf nem egészen felel meg a róla kialakított képnek. Nem mintha ez valamennyire is számítana! Rowena nem tudott napirendre térni Kit múltbéli]dolgai felett. Nem csoda, hogy legutóbbi találkozásukkor a fiú olyan elesettnek látszott. - Miért nem fordultál hozzám? Hiszen tudod,! hogy... - Soha nem tudnám kihasználni a nagylelkűsegédet, Rowena - szakította félbe a lányt Kit. Én férfi vagyok, nem pedig egy gyerek, akinek menedéket kell nyújtani. Mellesleg, nem hiszem, hogy a nagybátyád jó szemmel nézte volna a jelenlétemet. Most is árgus tekintettel les bennünket. Rowena a válla fölött egy pillantást vetett Lord Lionelre, aki valóban őket figyelte a terem túlsó végéből. A lány mosolyogva intett a férfinak, aki apja helyett - annak halála miatt - apjaként nevelte fel őt. Lord Lionel vonásai ellágyultak, amikor azonban Kitre vándorolt a pillantása, rögtön lefagyott arcáról a mosoly. Mintha csak attól tartana, hogy ez a léhűtő trubadúr elrabolja tőle féltve őrzött unokahúgát. Rowena persze senkihez sem akar férjhez menni. Hiába traktálta Eleanor királyné a házasélet szépségeiről, a lány inkább az árnyoldalakat vette észre - nemhiába volt számtalanszor tanúja a királyné bánatának, melynek Henrik gyakori hűtlenkedése volt az okozója. Rowena nem akart szenvedni senki miatt. - Ki nem állhat engem. - Ó Kit, ne vedd a szívedre. Mindenkire féltékeny, aki csak a közelembe merészkedik. Kit két centivel hátrébb húzódott a lánytól, aki erre felnevetett. Közben a szolga eléjük tett egy fatányérost, melyen roston sült bárányt, csirkét és vadhúst kínáltak kenyérrel. Rowena érezte, hogy a fiú nézi őt. Kit egyre csendesebb lett a vacsora folyamán. - Miért szomorodtál el hirtelen? - kérdezte tőle a lány. Kit elkapta róla a tekintetét, majd felemelt egy csirkecombot a tányérjáról. - Nem értem, mire gondolsz - felelte elmélázva, miközben megpróbálta leplezni szívfájdalmát. Rowena rátette a kezét a fiúéra, aki ettől az ártatlan mozdulattól felélénkült. - Nem akarsz nekem mondani valamit?

18

- Nem - válaszolta Kit, miközben megpróbálta kiszabadítani a kezét. Nem akarta hírbe hozni a lányt. - Fáradt vagyok, ez minden. Stryder alaposan kifáraszt minket. - Ebben biztos vagyok. Kit éppen szólásra nyitotta száját, hogy megvédje fivérét, amikor egy mennydörgő hang megelőzte. - Ah, tündén Rowena, itt vagy tehát! Rowena ereiben megfagyott a vér a nyers, modortalan hang hallatán, melyet Cyril Longshanks tudhatott magáénak. A lány leplezetlen utálattal nézett a férfira, aki megragadta Kit karját, és közelebb húzódott hozzá. - El az útból, fiú. Lódulj, és hozz nekünk bort. Rowena felháborodottan szemlélte az eseményeket. Étvágya is elment, így azonmód felállt, és elindult, nehogy a lovag leüljön mellé. Cyril azonban megragadta Rowena karját. - Hagyd elmenni! - mordult fel Kit, és felemelkedett a lócáról. Anélkül, hogy elengedte volna a lány karját, Cyril taszított egyet a fiún. - Keress meg, ha majd nagy leszel. Az egyik pillanatban még a férfi kezének fogságában vergődött, a következőben azonban már kiszabadult a lány karja, amint Cyril nagy ívben ráesett az egyik asztalra, és összetörte azt. A teremben néma csönd lett. Rowena csodálkozva látta, hogy még valaki csatlakozott hozzájuk. A magas, széles vállú lovagban a lány azonnal felismerte a férfit, aki megmentette őt az eleséstől. - Ha még egyszer kezet emelsz az öcsémre - vicsorította az idegen -, letépem mindkét karodat, és felképellek velük. Cyril őrjöngve talpra ugrott, majd nekirontott a lovagnak, aki egy mozdulattal a földre dobta a férfit. - Add fel, Cyril - mondta az idegen, miközben lábát a legyőzött mellkasára tette. - Tudod jól, mire vagyok képes. Rowena csodálkozva látta, hogy Cyril bólint egyet, aztán felemeli a karját. - Feladom. Az idegen elhúzta a lábát a férfi mellkasáról, majd odafordult Kithez. - Jól vagy, fiú? Kit bólintott. Cyril lassan feltápászkodott. - Ezentúl hagyjuk Strydene az efféle hímringyók gyámolítását. Stryder of Blackmoor. Rowena dermedten nézte, amint a titokzatos lovag szemében újból felszikrázik a gyűlölet. A következő másodpercben Stryder megragadta Cyril torkát, és felemelte a férfit magához. Cyril a lábujjhegyén egyensúlyozott, szeme kidülledt, arca elvörösödött. - Ha még egy szót szólsz - dörrent rá Stryder -, örökre elhallgattatlak. Megértetted? - Stryder! - Henrik hangja betöltötte a termet. - Engedd el. Stryder vonakodva bár, de engedelmeskedett. Cyril köhögve, fuldokolva kapkodott levegő után. - Még találkozunk - vicsorogta Stryder felé. Stryder nem maradt adós a válasszal. - Nem ajánlom. Végzetes hibát követnél el vele. Rowena látta, amint Cyril dühösen végigméri Strydert és Kitet, aki gyűlölettel néz vissza rá. Cyril szeme elkerekedett, aztán a férfi sarkon fordult, és kimért léptekkel távozott a teremből. Rowena oldalán feltűnt a nagybátyja. - Jól vagy, Rowena? - kérdezte aggodalmasan. - Igen - lehelte alig hallhatóan a lány, miközben le nem vette volna a tekintetét Stryderről. -Rowena? Rowena de Vitry? - kérdezte a férfi. Mélyen zengő hangjától a lány megremegett. - Igen. Stryder arcán csalódottság tükröződött. - Te írod tehát azokat a dalokat. Rowena akár bóknak is vehette volna a megjegyzést, ha nem lett volna ott az a gúnyos hangsúly. - Ismered talán a munkámat?

19

- „A dögvész pusztítsa el mindazokat, akik kardot és páncélt viselnek. Váljanak terméketlenné és lomhává. Haljanak meg fiatalon." Nos, úrnőm, az inasomtól tájékozódtam az úgynevezett „munkáid" felől. Rowenát meglepte a nyílt támadás. Máskor is megesett, hogy ellenszenvet váltott ki költészetével, most azonban nem volt menekvés az átható szempár elől. Egyetlen fegyverével, szavaival vágott vissza. - Én is hallottam a te „munkásságod" felől, jó uram. Azt beszélik, több mint kétszáz ember fejét csaptad le, másik ezerét pedig kettévágtad. A szaracénoknál bizton kiérdemelted az „Angol Hentes" kitüntető címet. Stryder rámosolygott a lányra. - Összezavarod az apródom fejét. - Inkább rendet teszek benne. Stryder egy lépést tett a lány felé. Kit azonnal közbelépett. - Rowena, Stryder. Viselkedjetek. A lány arca elvörösödött, amint tudatosult benne, hogy vitájuknak az egész királyi udvar szem- és fültanúja. Stryder jéghideg pillantása végigsöpört a termen. Lehalkította a hangját, amely még így is remegett a felindultságtól. - Nagy örömömre szolgálna, úrnőm, ha a jövőben tartózkodnál a hiszékeny inasom átnevelé-sétől. Szeretném, ha Druce nem csak szavakkal, de karddal is képes lenne megvédeni magát. - Semmi szüksége rá, ha nem lennének kardok a közelében. Stryder felhorkant. - Nagyobb baj, hogy értetlen emberek vannak a közelünkben. Csodálkozom, hogy még nem akadt férfi, aki megtanított volna az engedelmességre. A teremben vágni lehetett volna a csendet. Rowena még soha életében nem volt ennyire! mérges. Pontosan érzékelte, mi vezethet egy ember megöléséhez, és ezért az érzésért még külön utálta Strydert. Stryder Kitre nézett. - Ha szükséged lenne rám, öcsém, tudod, hol találsz. - Majd Rowenához fordult. - Ami pedig úrnőmet illeti, sokkal jobban tetszett, mikor még nem tudtam, ki - mondta fagyosan a férfi, aztán sarkon fordult, és távozott. A teremben tapsvihar tört ki. - Bravó, Stryder! - kiáltotta egy férfi. - Végre valaki megtanítja őt kesztyűbe dudálni. Rowena megkövülten állt a terem közepén. Hogy merészelnek az emberek Strydernek tapsolni? Még ennél is jobban bántotta, hogy kigúnyolták az érzéseit, a hitét. Nem baj, pusztuljanak el mindahányan. Miért nem látják be, milyen kártékony a háború és az erőszak? Rowena szemét elfutotta a könny, de nem akart sírni. Ne lássák rajta az emberek, hogy mennyire megbántódott. Felszegett fejjel indult el az ellenkező irányban. Kit a nyomába eredt. - Rowena? - Hagyj magamra, kérlek. - Rowena, ne haragudj a bátyámra. A lány felháborodva nézett a fiúra. - Hogy lehetsz képes őt védeni? Mindazok után, amit nekem mondott? - kérdezte kétségbeesett haraggal a szívében. - És te hogy lehetsz képes engem elfogadni, őt pedig meggyűlölni? - vágott vissza Kit. - Ne tedd magad nevetségessé, kedvesem. Ha én is rendelkeznék Stryder testi erejével, bizony nekimennék Cyrilnek. Rowena megütközve nézett rá. - Nem hiszek neked. Te képtelen lennél manókat bántani, hisz olyan gyengéd vagy. - Pedig elhiheted. Van úgy, hogy az életben nem számít a gyengédség. Nem adnak érte egy lyukas vasat sem. Stryder sok mindenen keresztülment, ezért ne ítélkezz felette túl szigorúan. - Még hogy én ítélkezem felette? Hát nem hallottad, miket mondott nekem?

20

- Persze hogy hallottam. És figyelmeztetnem kell téged, úrnőm, hogy köszönetet kellett volna mondanod Strydernek, hiszen megszabadított Clyriltől. Ha ő nem lép közbe, még mindig ott ülnél a padon azzal az idiótával, én pedig a földön hevernék vérbe fagyva. Ebben azért van némi igazság. Némi igazság. - Rowena? Kit háta mögött feltűnt a lány bácsikája, mire a fiú udvariasan távozott. -Jól vagy, kedvesem? - kérdezte újból Lionel. -Túl fogom élni. Lord Stryderre viszont egy regiment csótányt küldenék, hogy kövessék őt egész életében. A férfi megdermedt. - Sajnálattal hallom, hogy így érzel iránta. - Ugyan miért? - Mert a hónap végén feleségül mész hozzá. Negyedik fejezet Stryder visszavonult sátra nyugalmába. Felbosszantotta a Rowenával és Cyrillel folytatóit vita, egyedüllétre vágyott. Egyre csak a lány dühös arcát látta maga előtt, fülébe csengtek Rowena megvető szavai. Az ördögbe is Rowenával! Épp elég nő lohol utána, bőven válogathat közülük. Ami pedig Cyrilt illeti... Sohasem szívelte azt az embert, pedig Cyril voltaképp a szövetséghez tartozott. Szebb lenne a világ, ha az ilyen Cyril-félék nem lennének benne. Ami azt illeti, Rowena még Cyrilnél is nagyobb bajkeverőnek bizonyult. Igaz, ő legalább nyíltan megmondta a véleményét. De hogy! Stryder még mindig a lány hatása alatt állt, úgy tűnt, Rowena csábos ajka, karcsú termete sokáig kísérteni fogja. Stryder elhessegette magától a gondolatot. Jobb lesz, ha kiveri a fejéből ezt az akaratos teremtést. Semmit sem fog veszíteni, hisz Christendom összes hajadonja verseng a kegyeiért. Stryder derékig levetkőzött, majd felkapta a söröskupát az asztalról. Épp a szájához emelte a korsót, amikor felcsapódott a sátor ajtaja. A férfi ösztönösen előrántotta a tőrét, majd szembenézett a betolakodóval, aki... ... az ördög volt maga. Rowenának elállt a lélegzete, amint meglátta a félig meztelen Strydert, tőrrel a kezében, támadásra készen. „Minden egyes izma külön életet él." Elizabeth nem hazudott. Rowenát lenyűgözt a látvány, de aztán összeszedte magát, s fagyosa csak annyit mondott: - Tedd le azt a fegyvert. Stryder szemöldöke a magasba szaladt. - Miért tenném, mikor félig megérett bennem a gondolat, hogy... - Ezek szerint az agyad egyik felét használod csak gondolkodásra. A férfi szeme összeszűkült. - Csak vicceltem - enyhült meg a lány hangja. - Félre a tőrrel, beszélnem kell veled. - Nekünk nincs miről beszélnünk, hölgyem. - De van! — makacskodott Rowena. — Épp az imént értesültem róla, hogy a király össze akar minket házasítani. - Házasság... a seggem. Rowena csúfolódva tekintett rá. - Nem értem az összefüggést, jó uram. Stryder elhajította a tőrt, mely hegyével lefelé a lány melletti asztalba fúródott. - Henrik azt akarja, hogy egy erős férfi legyen a férjem, egyszersmind védje a számára fontos területeket is. Így aztán bárki nyeri meg ezt a tornát, feleségül kell mennem hozzá. Stryder jeges pillantást küldött feléje. - Azonnal visszalépek. Nem veszlek el. - Eszem ágában sincs férjhez menni - vágott vissza Rowena. - Azonban ezt nem én határozom meg, hiszen nőnek születtem. Az egyetlen esélyem, hogy a számomra kedves férfihoz menjek, ha megnyered az énekversenyt a hónap végén. Stryderből kirobbant a nevetés. - Ez nem mulatságos, jó uram.

21

- Nem vagyok hajlandó énekelni sem érted, írni másért. Soha. - Ebben az esetben te leszel a férjem. - Ahogy már az előbb is mondtam, visszalépek - jelentette ki Stryder, s hogy nyomatékot adjon a szavainak, valóban tett egy lépést hátrafelé. Rowena elállta az útját. - Henrik nem fog beleegyezni, ezt tőle tudom. Ha pedig valóban visszalépsz a megmérettetéstől, én magam fogok ragaszkodni ehhez a házassághoz. A bácsikám és a király vasra verve visznek az oltár elé. Stryder rávicsorított. - De hát miért? Hiszen kölcsönösen utáljuk Egymást. - Nekem szabadságot ígértek e házasság fejében. Legalábbis nagyobb szabadságot, mint amivel most rendelkezem. Tehát vagy énekelsz, mint a dalos pacsirta, és lehetőséget adsz nekem, hogy szabadon válasszak férjet magamnak, vagy hozzád megyek, és pokollá teszem az életed. Stryder nem akart hinni a fülének. - Ezt jól kifundáltad! Mindenképpen nyersz, én viszont mindenképpen veszítek. Én vagy kinevettetem magam az egész udvar előtt, vagy elveszek egy ilyen perszónát. Neked viszont megmarad a szabadságod, ráadásul kapsz egy férjet is mellé. Rowenának leesett az álla. - Azt hiszed, hogy én örömmel megyek hozzád? - Meg vagyok róla győződve. A lány mélységes megvetéssel az arcán nézett a lovagra. -A pökhendiséged nem ismer határokat. Ki kell, hogy ábrándítsalak, jó uram, de egy szemernyi vonzalmat sem érzek irántad. Stryder csúfondárosan felnevetett. - Elviselhetetlen - húzta el a száját a lány. - Mégis feleségül akarsz jönni hozzám. Beláthatod végre, te mindenképpen nyerni fogsz. Rowenának hirtelen elege lett mindenből. A gúnyolódásból a teremben, a nagybátyja és a király parancsolgatásaiból, és Stryder csúfolódó megjegyzéseiből is. Semmi mást nem akart elérni az életben, mint másokat boldogítani a költészetével. Felszólalt a háború ellen is. Meg volt róla győződve, hogy a béke ezerszer többet ér az öldöklésnél. És mit kapott cserébe? Kinevették. Gúnyolódnak rajta. Rowena tisztában volt vele, miként nevezik az emberek a háta mögött. A sussexi ribanc. Az őrült lady. Valaki móresre taníthatná végre. A lány nem akart tudomást venni az őt ért vádakról, de mélyen legbelül megbántottnak érezte magát. Lám, ma este még a bácsikája is elárulta őt. Miért nem hagyják békén az emberek? Miért kellene engedelmeskednie férfiak parancsának, és kényszerházasságot kötnie egy számára idegennel? Milyen élet vár így rá? Rowenát a sírás környékezte. Vagy elszökik, és soha többé nem látja az otthonát, szeretteit, barátait, vagy hozzámegy egy fajankóhoz, aki szemmel láthatóan veréssel fogja majd őt kordában tartani. Csak reménykedhet benne, hogy Stryder kíméletesebben fogja elnáspángolni, mint azt Cyril-lel tette. Miért is kellene aggódnia miattuk? Üssék agyon egymást, megérdemlik. Rowena önmagát hibáztatta, hogy felkereste Strydert. Hiszen ezzel az emberrel nem lehet értelmesen beszélni! Jobban teszi, ha azonnal csomagol és itt hagy mindent. Inkább elmenekül, mintsem bolondot csináljon magából. Bánatában könnybe lábadt a szeme. - Sajnálom, hogy feltartottalak - mondta, majd megfordult és elindult a kijárat felé. Nem fogja hagyni, hogy sírni lássák. Ez a férfi t alán észre sem venné. Rowena kilépett a sátorból, és céltalanul elindult. Arcán feltartóztathatatlanul folytak végig a könnyek.

22

Stryder hitetlenkedve nézett a lány után. Csak nem könnyeket látott csillogni Rowena szemében? Nem valószínű. Ez a lány nem olyan. És mégis... Mielőtt végiggondolta volna, mit is tesz, Stryder Rowena után eredt. A lány már a sátrakon túl járt, mire a lovag sietős léptekkel beérte. - Rowena - szólította meg, és gyengéden a karja után nyúlt. - Várj! Rowena szembefordult vele, mire a férfi szíve összeszorult. - Mi van hát? - kérdezte dühösen a lány, miközben kézfejével letörölte könnyeit. Strydernek egyetlen gyenge pontja volt: nem tudott ellenállni a női könnyeknek. Képtelen volt elviselni, ha egy nő sírva fakadt a környezetében. - Hát ekkora a baj? - kérdezte, majd ujjaival elmorzsolta Rowena könnyeit. - Ilyen gonosz lennék? A lány meglepetésében nagyot nyelt. Furcsa, hogy ez a barbár ilyen kedvesen is tud viselkedni. - Az bizony. Stryder felnevetett. - Bevallom, te vagy az első nő az életemben, aki ki nem állhat engem. - Szerintem találsz rajtam kívül is épp eleget. A lovag kérdőn nézett rá. -Miért van az, hogy folyton bántasz, szapulsz, miközben a segítségemet kéred? No, ebben volt némi igazság. - Sajnálom, de már úgy hozzászoktam a lovaltok sértegetéséhez, hogy szinte észre sem veszem. - Rowena bocsánatkérőn nézett a férfira. - Ha megígéred, hogy segítesz rajtam, esküszöm, soha többé nem bántalak. - Úgy érted, soha többé? - Esküszöm. Stryder bólintott. Életéből három évet börtönben töltött, kiszolgáltatva fogva tartói kényekedvének. Szinte örökkévalóságnak tűntek számára ,azok az évek, melyeket rabláncon kellett töltenie. Ugyanilyen kínszenvedés lenne Rowena számára a ráerőltetett házasság. Stryder lelkiismerete nem tudott elszámolni azzal, hogy figyelmen kívül hagyja egy bajba jutott ember segélykérését. Ellenkezett a szövetség elveivel. Csupán el kellene énekelnie egy dalt... A pokolba Henrikkel! Fogalma sincs, mit kivin tőle, pedig mindketten egyformán utálják a trubadúrokat és a kornyikálásukat. Pokolba az egésszel! Ennek ellenére képtelen volt nemet mondani a lánynak. Végül is egy úrhölgy kér tőle segítséget. - Mikor tartják az énekversenyt, úrnőm? A lány szeme felragyogott. - A viadal végeztével egy zsűri előtt kell majd számot adnod előadói képességeidről. Stryder gyomra összerándult. - El tudod képzelni, mennyire megalázó ez a számomra? - Pontosan. Számomra is megalázó ilyet kérni... - Akkor tehát mindketten szenvedünk. - ígéretet teszek, Lord Stryder, hogyha megnyered az énekversenyt, többé egy rossz szót sem szólok rólad - felelte a lány, és végre-valahára elmosolyodott. A férfi meghajtotta a fejét. - Jó éjszakát, úrnőm. Már éppen megindult volna visszafelé, amikor Rowena elállta az útját, lábujjhegyre emelkedett és gyengéd csókot lehelt az arcára. - Köszönöm a kedvességedet, csibész lovagom. Stryder lélegzet- visszafojtva nézte, amint a lány eltűnik az éjszakában. Rowena szájának érintése teljesen felkavarta, nyugalma odalett. Nevetséges, hogy pont egy ilyen házisárkány iránt támadtak fel az érzései! Mégsem tudja levenni a tekintetét Rowenáról, pedig az már rég eltűnt a sötétségben. - Minden rendben? Christian hangja ébresztette fel az álmodozásból. - Persze - válaszolta nyersen. - Olyan képet vágsz, mintha egy angyalt láttál volna. Még sosem láttalak ilyennek.

23

Stryder összeszedte magát, és elindult a sátra felé. - Mit keresel itt kint? - kérdezte Christian. Stryder örömmel nyugtázta a tényt, hogy barátja nem vette észre Rowenát. - Csak szívtam egy kis friss levegőt - vonta meg a vállát. Christian kételkedve nézett rá, de nem szólt - semmit, hanem barátja után eredt. Egyébként - jegyezte meg Stryder mellé érve -, Rowenának kitűnően állt a piros szín, ugye? Hajnali háromkor mindenki az igazak álmát aludta. Hűvös szellő söpört végig a sátrak között, mint egy magányos alak az éj leple alatt belopódzott a táborba. Aquarius megállt Stryder de Blackmoor sátránál. Felgyűrte az ingujját, majd lepillantott a bal karjára, ahová az ellenségei nevét tetováltatta. Stryder volt a harmadik a listán. Megragadta a kését, miközben feltámadt benne a gyűlölet a férfi iránt, akit az emberek Halál-osztónak neveztek el. Köszönöm a segítséget, fiú. Egy napon talán te is kiszabadulsz innen... Aquarius fejében visszacsengtek a szavak, melyek azonban nem Strydertől származtak, hanem Cyriltől. Cyrilt Stryder küldte, hogy kiszabadítsa őt a fogságból, csakhogy a lovag megtagadta a parancsot, társaival együtt bántalmazta, majd veszni hagyta őt. A szövetség, melynek tagjai egykoron felesküdtek, hogy valamennyi bajtársukat kimentik a hajból, akkor cserbenhagyta Aquariust. Több mint ezer napig kínozták a férfit, s elszökött táraiért is őt büntették. Azóta fordult a kocka, és most ő fogja megbüntetni azokat az embereket, akik,a vesztét okozták. Aquarius végigsimított Stryder sátrának pirosfehér ponyváján. Ma éjjel a gróf megmenekül, mert a merénylő listáját egy másik név vezeti. Azé, aki igazán rászolgál a halálra. Aquarius tisztelgett a gróf sátra előtt, majd a hegy túlsó oldala felé vette az irányt. Stryder arra ébredt, hogy kopogtatnak a sátor fapóznáján. Álmosan meresztgette szemét a hajnali szürkületben, majd átfordult a másik oldalára, és megpróbált újból elaludni. - Lord Stryder? - suttogta egy lágy női hang. - Alszom - felelte mogorván a gróf. A sátor ponyvája felcsapódott, és Stryder legnagyobb meglepetésére Rowena lépett be az ajtón. A lány döbbenten nézte az ágyon elnyúló meztelen férfit, sőt még a lantot is kiejtette a kezéből! Bár még sohasem látott férfit ruha nélkül, meg kellett állapítania, hogy a gróf fantasztikusan néz ki. Valóságos emberi remekmű. Rowena pillantása Stryder férfiasságának egyéb - jól látható - bizonyítékára vándorolt. - Nem takarnád el magad, jó uram? - Miért tenném? - kérdezte élcelődve a gróf. - Hiszen már úgyis láttál mindent, nem? Rowena elvörösödött. - Mindig ilyen zsémbes vagy? - Csak akkor, ha egy asszony rám tör a sátram nyugalmában. Ez elég indok, nem gondolod? - Azt gondoltam, már ébren vagy. - Miből gondoltad? - Abból, hogy már hasadra süt a nap. Stryder úgy, ahogy volt, anyaszült meztelenül lelkeit az ágyról, odament a sátor ajtajához, és kikémlelt rajta. - Hiszen még fel sem kelt a nap. Ilyenkor mindenki alszik. Rowena képtelen volt levenni a szemét a meztelenül sétafikáló grófról. A férfi széles vállai, keskeny csípője, ragyogó bőre percekig magukhoz vonzották a lány tekintetét. Rowena leplezetlen kíváncsisággal bámulta Stryder férfiasságát, miközben elképzelte a lovagot szeretőként... Vajon gyengéd vagy erőszakos az ágyban? ... - Csak óvatosan, hölgyem - mondta figyelmeztetően Stryder. - Még azt fogják rólad gondolni, hogy szemérmetlen vagy. Rowena vállat vont.

24

- Illettek már keményebb szavakkal is, jó uram. Stryder elismerő pillantást vetett rá. Ennek a lánynak aztán jól felvágták a nyelvét! Ahogy leplezni próbálja zavarát, még azt hihetné róla, hogy Szapphó követői közé tartozik. De hát látja Rowena szemében a vágyat fellobbanni, ráadásul a lantját is úgy tartja a kezében, mintha pajzsként használva védekezne ellene. Fel kellene már öltöznie, de kedvére van, ahogy a lány kipirult arccal tipródik mellette. Még inkább a kedvére lenne, ha lefektethetné az ágyára, és megmutathatná neki, miről is szólnak valójában a trubadúrdalok... - Megcsókolt-e már valaki, úrnőm? Rowena felvonta a szemöldökét. - Tessék? Stryder lassan megindult a lány felé. Nem akarta elriasztani. - Erezted-e már az ajkaidon... - Tudom, mi a csók. -És? A lány hátrálni kezdett. - Nem azért jöttem. Úgy értem, nem személyes okokból. - Akkor hát miért jöttél? - Azért, hogy elkezdjük az énekórákat. Stryder megütközve nézett rá. - Ilyenkor? - Igen, ilyenkor. Legalább háborítatlanul gyakorolhatunk. - Én viszont a háborítatlan alváshoz ragaszkodom, úrnőm. Semmi kedvem hajnalban kornyi-kálni. - Stryder az ágya felé tartott. - Gyere vissza dél körül, Rowena, akkor talán jobb kedvemben találsz. -De hát... -Semmi de, úrnőm. Kimerült vagyok, és aludni vágyom. A gróf parancsoló hangja ellen nem volt mit tenni. Rowena haragjában legszívesebben a férfi lábára taposott volna, de jól tudta, azzal sem érne el semmit. Felsóhajtott. Letette a lantját, és elindult a kijárat felé, amikor kintről kiáltozás hallatszott. Stryder azonnal talpra ugrott, és gyorsan felrántotta a nadrágját. Kardját maga elé tartva futott ki a sátorból. Rowena egy lépéssel mögötte maradt. Félig felöltözött, álomittas lovagok rohantak a domb tetején álló piros-kék sátor felé. Amint Stryder csatlakozott hozzájuk, mindenki feléje fordult. - Te! - vicsorított rá Lord Rupert, Cyril bátyja. - Te ölted meg az öcsémet! Stryder és Rowena dermedten hallgatták a vádaskodást. - Mindannyian hallottuk, ahogy megfenyegetted - acsarkodott tovább Rupert. - Senkit sem öltem meg az éjjel - válaszolta Stryder mérgesen. - Hazudsz! - Láttam, amint hajnalban kilépett Cyril sátrából - bizonygatta egy másik lovag. Felismertem a Blackmoorok harci öltözékét. Mielőtt a lány felocsúdhatott volna, Strydert körbevették a lovagok. Henrik király utat tört magának a tömegben, majd a sátor elé érve meghallgatta Rupert vádjait. - Halljuk a válaszod, Lord Stryder - fordult a király a lovaghoz. - Ártatlan vagyok. Cyril egyik öccse lépett ki a sátorból, kezében egy véres medalionnal. Átnyújtotta a királynak. Henrik egy darabig elmerülten tanulmányozta, majd Stryderre nézett. 9 -Te Cyrillel együtt jártál a Szentföldön ugye? - Úgy van, felség. - Hol töltötted az elmúlt éjszakát? - A sátramban. - Egyedül voltál? - Igen. - Látjátok - kotyogott közbe Rupert -, nincs alibije. Megölte az öcsémet, ezért igazságot követelek.

25

- Meg fogjuk vizsgálni az ügyet - válaszolta nyugodtan Henrik. - Addig is a grófot királyi őrizetben tartjuk a kastélyban. Strydernek leesett az álla, sőt még Rowenának is elakadt a lélegzete. Henrik letartóztatja a kedvenc bajnokát bármilyen bizonyíték nélkül? A királyi gárdisták elvették a gróf kardját, kezét pedig hátrakötözték. - Várjatok! Minden tekintet Eleanorra szegeződött, aki épp akkor vágott át a csoportosuláson. A királynő bosszús pillantást vetett a férjére, aztán Rowenára, végül pedig Stryderre. - Lord Strydernek van alibije. A körülöttük álló lovagok rosszallóan néztek a királynéra. - Ugyan, kérlek - jegyezte meg fáradtan a király -, csak nem azt akarod mondani, hogy veled volt? Eleanor hangja vidámra váltott. - Nem, fenség. Ez az ember a király parancsára Rowenával töltötte az éjszakát. Rowena szeme tágra nyílt, és a rászegeződő pillantások kereszttüzében már az ajkán volt a válasz, mikor meggondolta magát. Végül is a királynőnek nem lehet ellentmondani. - Nincs igazam, Lord Stryder? - kérdezte Elenor. Stryder szólásra nyitotta a száját, de előtte Rowenára pillantott. - Beszélj hát, jó uram - biztatta a királyné. - Mindnyájan tudjuk, hogy egy hölgy becsületét véded, de inkább őt kompromittáld, mintsem magadat küldd az akasztófa alá. - Stryder és a sussexi ribanc? - kérdezte egy hang a tömegből. - Ez nem lehet igaz! Kitört a nevetés, mire Rowena arca lángba borult. Feltartotta a fejét, és ahogy a pillantása találkozott Stryderével, bocsánatkérést látott a férfi tekintetében. - És mégis mivel foglalatoskodtak ők ketten, lenség? - kérdezte Rupert. - Nem mintha kételkednék a szavaidban, de aligha hihető, hogy romantikáztak volna. - Ahogy vesszük - vágta rá Eleanor. - Az úrnő lanton játszani tanította őlordságát. Még nagyobb nevetés tört ki. Rowena megrettent. Mit akarhat a királyné? Henrik kételkedve tekintett rájuk. - Blackmoor grófja énekórát vett ettől a hölgytől az elmúlt éjszaka? - Mi hát az igazság, Rowena? - fordult feléje Eleanor. A lány engedelmesen bólintott, többre nem futotta az erejéből. -A szajha hazudik neked, fenség - szólalt meg Rupert. - Mindannyian tudjuk, hogy a gróf megveti a zenét. - Hazugság? - vonta fel a szemöldökét kimérten a királyné. - Lady Rowena, hol van a lantod? - Lord Stryder sátrában - válaszolta őszintén a lány. A királyné érte küldött egy inast. Amikor a siheder visszatért a lanttal, az őrök ; elengedték Strydert. - Rajta, jó uram. Mutasd meg, mit tanultál idáig - mondta a királyné nyugodtan. Stryder Rowenára meredt, akinek elakadt a lélegzete. Tudja ez az ember egyáltalán, hogyan kell tartani egy lantot a kezében? A királyné veszélyes játékot űz velük. Stryder pillantása ellágyult, majd fogta a lantot, és Rowena legnagyobb döbbenetére helyesen lefogta a hangszer húrjait. Felcsendült egy egyszerű dallam, mire a tömeg elcsendesedett. Ez az ember tud játszani... Rowena fejében kavarogtak a gondolatok. Henrik felsóhajtott,,majd bólintott. - Úgy tűnik, a grófnak tényleg van alibije. - Az nem lehet! - rikkantotta az előbbi lovag. - Hiszen láttam őt kijönni a sátorból. - Valaki mást láthattál - vetette közbe Eleanor. - Valakit, aki hasonlít Lord Stryderre. A lovag elhallgatott, de látszott rajta, hogy nem hisz a királynénak. Henrik elvette a lantot Strydertől, és átadta Rowenának, aki jobban meg volt rémülve, mint a korábban a ráerőltetett házasság hallatán.

26

- Nyugodj meg, gyermekem - mondta neki a király. - Van még egy hónapotok a megmérettetés előtt. Imádkozni fogunk, hogy jól kihasználjátok. Azzal a király sarkon fordult, és otthagyta a társaságot. A tömeg lassan szétszéledt, Rupert azonban Bem mozdult, hanem szúrós szemmel bámulta kettejüket. Rowena látta, hogy Strydert mennyire megvisellek a történtek. A férfi feldúltan, szó nélkül indult vissza a sátrához. Rowena utánaeredt. - Lord Stryder? - Hagyj magamra! - vágta rá gorombán a férfi. A lány nem hagyta magát lerázni. - Kérem, milord... - kapta el a gróf karját. Stryder kemény pillantást vetett rá. - Mi egyebet akarsz még tőlem? - Ki tanított meg játszani? - Nem mindegy az neked? Rowena mindenképpen tudni akarta a választ. - Miért utálod annyira a zenét? - Hasonló okokból, amiért te a lovagokat. A zene okozta a számomra legkedvesebb teremtmény halálát, s azóta nemcsak a zenét, hanem azokat az embereket is utálom, akik azt művelik. Ötödik fejezet Rowena egy darabig mozdulatlanul nézte, amint a lovag visszaballag a sátrába. Tétován megindult utána, amikor valaki elkapta a karját. - Hagyd most őt magára, Rowena. Kit esedező pillantása megállásra késztette a lányt. - Hallottad, mit mondott? A fiú bólintott. - Bizonyára nagyon szerette azt a hölgyet. - Így igaz. Anyánk gyűrűjét azóta is a kezén viseli. - Az édesanyátok? Kit bólintott. - Stryder apja ölte meg, amikor tudomást szerzett a létezésemről. Törvénytelen gyermeke vagyok anyámnak. A gróf éktelen haragra gerjedt, még a saját fiát is lefattyazta, aztán nekirontott, és egy mély sebet ejtett a nyakán. Mialatt Stryder a padlón feküdt, az apja megölte anyánkat a saját fiuk szeme láttára. - Aztán végzett magával is - lehelte Rowena. - Így szól a fáma. Kit hangjának különös színezete volt. - Ellenben? Kit elengedte a füle mellett a kérdést. - Anyánk sokban hasonlított rád. Neki is mindene volt a zene, az éneklés. Apám nemesi származású trubadúr volt, aki Stryder apja távolétében muzsikált az udvarházukban. Nemigen emlékszem anyámra, ötéves voltam, amikor meghalt. Később elmondták nekem, hogy a nagynéném házában születtem, utána pedig elküldtek apámhoz, hogy Stryder apja sohase jöjjön rá a létezésemre. - Emlékszem, az édesanyád és Stryder egyszer meglátogattak, amíg nálunk nevelkedtél. Valójában ez volt az egyetlen alkalom, hogy valaki érdeklődött Kit iránt. - Anyám meglátogatott, ahányszor csak tudott. Sajnos, pont ez a látogatás okozta a vesztét. Siryder apja korábban tért haza egy útról, és a hűlt helyüket találta. Mire visszaértek, az egyik szolgáló már elárulta őket. Rowena szívét elöntötte a szánalom. - O istenem, Kit, nagyon sajnálom. A fiú tekintete elborult. - Ne engem sajnálj, Rowena. Elsirattam őt, mert az anyám volt, de igazából nem is ismertem. Strydert azonban nagyon megviselte anyánk halála. Imádta őt. A lány mélyen átérezte Stryder fájdalmát. - A bátyámnak kemény élete van. Már eddig is sok mindenen keresztülment, s mégis nemes lelkű, becsületes ember maradt. - Ez igaz. Akár cserben is hagyhatott volna minket Eleanorral. Kit bólintott.

27

-Na és Cyril? - kérdezte Rowena. - Ne gondolod, hogy Lord Stryder ... - Nem! Én jobban ismerem őt. Ha meg akarti volna ölni Cyrilt, akkor a csatatéren nézett volna szembe vele, nem pedig az éj leple alatt. - Miért hazudna Lord Aubrey? - Lehet, hogy nem is hazudik. Bárki felölthette a szövetség köpenyét. Rowena elgondolkodva harapdálta az ajkát! Vajon ki akarja Strydert befeketíteni? Elköszönt Kittől, aztán visszament a sátorba mellett összeverődött csoportosuláshoz. -Én még mindig azt mondom, hogy a gróf tette - bizonygatta az egyik báró a többieknek. -Én pedig nem olyannak ismertem meg Strydert, aki elvágja egy embertársa torkát, mialatt az az igazak álmát alussza. - Bolond abban a családban mindenki. Már az apja is az volt - horkant fel egy másik lovag. Rowena megpróbált nem odafigyelni az okoskodó lovagokra. Végül is, sajnálta Cyrilt. Szegény, nem ilyen halált érdemelt volna. Nehéz szívvel kémlelte az éj sötétjét, amikor megakadt a tekintete valami szokatlanon. Cyril sátrának ponyvája alól egy apró pergamen kandikált ki. Mialatt a férfiak vitatkoztak a közelében, Rowena felkapta a tekercset. Kibontotta, belepillantott, aztán hevesen dobogó szívvel olvasni kezdte a sorokat. Arab nyelven írták. Egyikünk sem jutott haza. Egyikünk sem élte túl. Halál a szövetségre! Bárcsak a pokol legmélyebb bugyraiban senyvednétek az idők végeztéig! A levél alján vérrel pecsételt jel éktelenkedett, mely jelet Rowena aznap reggel látta a ruhátlan 'Stryderen... Sitryder éppen reggeli tisztálkodását végezte, amikor valaki kopogtatás nélkül belépett a sátrába. Villámgyorsan megfordult, hogy azonmód kidobja a betolakodót. - Csak én vagyok az - szólalt meg Rowena. Stryder felhorkant. - Hát már sohasem szabadulok tőled? Rowena szó nélkül odalépett hozzá és megfogta a kezét. Amint a bőrük összeért, Stryderből apró sóhaj szakadt fel. - Mi a baj? - Semmi - felelte a férfi, és megpróbálta elhúzni a kezét. - Mégis, mi dühített fel ennyire? - tudakolta a lány, továbbra is Stryderba kapaszkodva. - Rowena... Rowena gyengéden megtapogatta a férfi csuklóján kidomborodó sebet. Annak idején a szaracénok égették bele a bőrébe a tőrt és a holdat formázó alakzatokat. Alig volt tizenöt éves, mikor megjelölték, de azóta sem volt képes elfelejteni a fájdalmat és megaláztatást, amit akkor érzett. - Ez már a Kard Szövetsége történetéhez tartozik, ugye? - Mit tudsz a Kard Szövetségéről? - kérdezte Stryder feszülten. « - Trubadúrokkal szoktam utazgatni, jó uram. Tőlük hallottam először egy csoportnyi férfiról, akiket politikai foglyokként bebörtönöztek Szentföldön. Ezek a nemes és becsületes férfiak segítettek, és még most is segítenek másoknak, hogy biztonságban hazatérjenek családjukhoz, Strydert elfutotta a méreg. Senkinek sem szabadna tudnia a létezésükről. - Kitől hallottál ezekről a dolgokról? - Az előbb már mondtam neked, hogy soka! énekelnek erről a szövetségről. Körülbelül két éve kezdődött az egész, és most már senki sem tudja igazán, ki volt az első, aki énekelt róluk. Ismeretlen szerzőktől származnak a dalok, melyeket a lovagi tornákon szoktunk énekelni az egybegyűlteknek. - Rowena átható pillantást vetett Stryderre. - Te is közéjük tartozol, igaz? A lovag már olyan régóta rejtőzködött, hogy nem fedhette fel a kilétét a lány előtt. - Engedj el. . Rowena engedelmeskedett.

28

- Ezek a lovagok mennyei paripák szárnyain viszik a reményt és a békét az embereknek. Stryder furcsán nézett rá. - Miről beszélsz? - Ez egyike azoknak a trubadúrdaloknak, melyeket a szövetségről írtak. - Átnyújtotta a pergament Strydernak. - Ezt Cyril sátra mellett találtam. Alig akartam elhinni, hogy ő is közétek tartozott. A fekete lovag legendája Stryder egy pillantást vetett a papírra. Bár nem tudta elolvasni, ami rajta állt, a vérrel pecsételt jelei rögtön felismerte. Ő a kezén viselte. - Mi áll benne? - Nem érted az arab szöveget? - Én nem tudok olvasni, Rowena. Stryder azt várta, hogy a lány legalábbis megvető pillantást küld majd felé az iskolázatlansága miatt, Rowena azonban bólintott egyet, majd felolvasta neki a szöveget. A lovag tekintete elkomorult. - Biztos vagy benne, hogy ez a levél a sátornál volt? - Igen. - Kérdő pillantást vetett Stryderre. - Mit jelent az, hogy nem mindenki élte túl és került haza? Stryder megkövülten állt a sorok hallatán. Vajon az egyik bajtársuk végzett Cyrillel, vagy egy szaracén? Ennek így semmi értelme. Hiszen senkit sem hagytak ott azon az éjszakán, amikor mindannyian elmenekültek. Senkit. Stryder alapvetően bizalmatlan természetű volt, de Rowena előtt megnyílt. - Fogva tartásunk alatt megesküdtünk egymásnak, hogy túl fogjuk élni, és mindannyian hazajutunk. - Valaki mégis ott maradt. -A táborunkból mindenki hazajutott, ebben biztos vagyok. Azon az éjszakán a csoportunk lobbi tagja kiszabadította a foglyokat, mialatt Christian és én kiengedtük a legfiatalabbakat. Megrázta a fejét. - Aki ezt a levelet írta, nem lehet közülünk való. Valamelyik szaracén akar minket megleckéztetni. - Miért tenné? - Hogy megbüntessenek bennünket a szökés és a többieknek nyújtott segítség miatt. Kétségtelenül régóta a nyomunkban lehetnek, és azon munkálkodnak, hogy egyenként a túlvilágra segítsenek minket. - De miért ölte meg Cyrilt? - kérdezte Rowena, miközben összetekerte a levelet. - Ő nem az a i fajta volt, aki másokon segített volna. Nos, ez igaz. Alighogy kiszabadultak és haza-1 tértek a fogságból, Cyril elfeledkezett társainak tett fogadalmáról. - Nem tudom. Rowenának támadt egy ötlete. -Valaki rád akarta terelni a gyanút. Te voltál az igazi célpont. Mi egyébért viselte volna a köpenyedet? - Helyes következtetés. - Megmagyarázná, miért akarnak annyian az életére törni. Eddig azt gondolta, a királyi udvarhoz fűződő kapcsolatait irigylik el tőle, de az is lehet, hogy a múlt árnyai kísértik. Stryder elvette a lánytól a pergament, és letette az asztalra. - Kérlek, ne beszélj erről senkinek. - Titokban akarod tartani a szövetség kilétét? - Igen. Nem kell arról tudnia senkinek, hányan voltunk ott, és hogyan maradtunk életben a sok megaláztatás ellenére. Rowena megértően bólintott. - Hallgatni fogok, mint a sír. - Rowena... a jövőben szívesen vennék tőled leckéket esténként.

29

A lány bólintott, és halványan elmosolyodott. - Akkor vacsora után találkozunk, jó uram. De könyörgöm, addig kerüld el a bajt! Stryder kényszeredetten elmosolyodott. - Nyugtával dicsérd a napot! Rowena felkapta a szoknyája szélét és kilépett a sátorból. A kastély felé vette az irányt, miközben elhaladt a Stryder kíséretében utazó négy lovag előtt. A férfiak jól megnézték a lányt. Rowena hamar visszatért a lakrészébe, s legnagyobb meglepetésére már messziről hallotta, ahogy udvarhölgyei Cyril halálának körülményeit taglalják. - Most mihez kezdjünk? - kérdezte Bridget, az ébenfekete hajú, apró, de karcsú termetű lány, aki a szoba közepén szónokolt izgalmában. A többiek úgy vették körül, mint csibék a tyúk-anyót. - Ha Stryderről bebizonyosodik, hogy mégis... - Sohasem fogok férjhez menni - sopánkodott Marian, a világosszőke udvarhölgy. Egy évvel volt idősebb Rowenánál, és formás testét előszeretettel illegette a jóképű fiatalemberek előtt. Vissza fongnak minket küldeni Sussexbe! -Nem! - szólt közbe aggodalmaskodva Joanne. - Nem vagyok hajlandó elviselni egy málészájú közeledését, aki ódákat zengedez a combjaimról és a nyakamról, mintha csak egy húsos tyúkot látna bennem. Bridget vigasztalóan megveregette barátnője vállát. - Ne félj, Joanne. Nem megyünk vissza Sussex-be, és Strydert sem fogják felelősségre vonni. Megkeressük a bűnöst és mi magunk akasztjuk fel! - Mi folyik itt? - kérdezte Rowena. Az udvarhölgyek ijedten rebbentek szét. - Igen, Rowena? - szólalt meg Joanne némi bűntudattal az arcán. Rowena végignézett rajtuk. - Mi ez itt, összeesküvés? - Meg akarjuk találni Cyril gyilkosát - jelentette be büszkén Bridget. - Furfangosnak kell lennünk - vágott közbe Marian. - Megkörnyékezzük a férfiakat... leitatjuk őket, bevetjük női bájainkat. A többiek helyeslőn bólogattak. Rowena előtt egy pillanatra felsejlett udvarhölgyei szándéka. Nem csoda, hogy a nagybátyja elzárva tartotta őket Sussexben. Bárkit képesek lennének elcsábítani, aki a közelükbe kerül. - Képesek lennétek erre Lord Stryder miatt? Marian bólintott. - Hát persze. Be kell bizonyítanunk, hogy ártatlan. - De miért? - kérdezte Rowena. - Mert akkor hozzá tudsz menni - vágta rá Joanne. Rowena félrebillentette a fejét. - Azt hittem, te akarsz hozzámenni. - Akartam is, de most, hogy a király téged választott arájául, úgy döntöttünk... Bridget meglökte a lányt. - Aúú! - kiáltotta Joanne. Rowena keresztbe fonta karját a mellkasán. Rossz érzés töltötte el. - Hogy miről van szó? - Te is elmondhatod neki - szólalt meg Elizahcth. - Úgyis ki fogja találni. Marian felsóhajtott. - Nos, mi beszélgettünk egymás között. Te és a nagybátyád elküldtetek minket Sussexbe a trubadúrjaid társaságában. Most, hogy visszajöttünk, észrevettük, hogy rengeteg jóképű férfi van itt az udvarban. -Így igaz - helyeselt Bridget. - Találkoztál már Stephen de Nottinghammel? A legvonzóbb férfi, akit eddig láttam. - De hiszen egy barbár! - Rowenának eszébe jutott, ahogy a férfi böfögött a vacsoránál. Később az asztalra csapta a serlegét, bort kért, melyet aztán egy szempillantás alatt lenyakalt. Aztán megint böfögni kezdett.

30

- Ez az igazi férfi! - vágott vissza Marian. - Ne haragudj, úrnőm, de mi már torkig vagyunk azokkal a rinyáló trubadúrokkal, akiket Sussexben fogadtál. Ódákat zengedeztek a szemedről, miközben mi halálra untuk magunkat. Igazi férfiakat akarunk! "* - Igen! - helyeseltek a többiek is. Bridget gyengéden megveregette Rowena karját. - Mi megértjük, hogy te nem a férfias típust szereted, mi azonban azt szeretjük, ha egy férfi erős és izmos. Lord Stryder kíséretében sok ilyen lovagot találunk. Joanne bólintott. - Jó családból származó lovagok. - Izmos, jól megtermett lovagok - tette hozzá Marian. - Igen - folytatta Bridget. - Mi úgy gondoltuk, hogy ha hozzámennél Lord Stryderhez, akkor kedvünkre válogathatnánk a kíséretébe tartozó lovagok között. Rowenának elakadt a lélegzete. - Nem hiszem el. Feláldoznátok engem azért, hogy ... - Ugyan már, ez nem áldozat! - vágott közbe Joanne. - Egész Christendom Lord Stryder után ácsingózik. Mindenki téged irigyelne, ha... Ezt már hallotta. Rowena azt kívánta, bárcsak egyedül maradhatna, de jól tudta, az udvarhölgyei majd követni fogják minden lépését, és telebeszélik a fejét a zseniális tervükkel. Úgy tűnik, ez élete leghosszabb napja. *** Stryder a sátrában várta az embereit. Will hasonló termetű volt, és a haját is úgy hordta, mint Stryder. Mogorva arckifejezéssel nézett a világba. Swan valamennyivel alacsonyabb volt náluk, és a nők kegyeit élvezte. Ritkán tűnt fel a társaságuk nélkül. Vállig érő, barna haja volt, elegáns kecske-szakálla és átható pillantású kék szeme. Nagy szerencsejátékos hírében állt, aki szívesen kockára lette akár az életét, akár a vagyonát. Swan jobbján Raven álldogált. Fekete hajú, kissé esetlen mozgású fiú volt, igaz, még csak huszonegy éves. Stryder az öccsének tekintette, amióta a pártfogásába vette még a Szentföldön. Val hármójuk mögött állt, és egy jó fejjel volt magasabb a lovagoknál. Valentin sem a nevével, sem a magasságával nem volt megbékélve, de az Úr ezt ellensúlyozandó jó kedéllyel áldotta meg a férfit, aki gyakran nevetett, akár még a feszült helyzetekben is. Ebben a percben azonban komolyan nézett Willre. - Remélem, egyikőtök sem gondolja, hogy én öltem meg Cyrilt - mondta Stryder. A lovagok zavartan néztek egymásra. - Ez meg sem fordult a fejünkben - felelte a többiek nevében is Will, miközben előhúzta a kardját a hüvelyéből. Stryder gyanakodva nézett rá. - Mit csinálsz? - Emlékszel, amikor azt mondtad, hogy inkább lennél halott, mint házas? - kérdezte Val. Will előrelépett. - Teljesítjük a kívánságodat. Stryder megrázta a fejét. - Tegyétek el a kardotokat. - Nem - válaszolta Swan. - Rowena egyik udvarhölgyével töltöttem az éjszakát, aki elmesélte nekem, mire készülnek. El van döntve a sorsod, Stryder, össze akarnak benneteket adni. Menekülj, amíg tudsz! Stryder gúnyosan nézett vissza rá. - Tényleg? Csakhogy én nem akarok elmenekülni. Azzal a bűnösségemet bizonyítanám. Inkább keressük meg Cyril valódi gyilkosát! - Cyrilnek rengeteg ellensége volt. Ki lehet az az idióta, aki pont téged vádol ezért? - Rengeteg idióta van az udvarnál - vetette közbe Swan. - Valamennyiünk becsülete forog kockán. Strydernek igaza van. Engedjük, hogy ő és Christian megkeressék a tettest, mialatt mi lefoglaljuk a hölgyeket, és eltereljük a figyelmüket az esküvőről. Will felhorkant. - Csináld te, ha jónak látod.

31

- Micsoda? - kérdezte Swan támadólag. - Mi rossz van abban, ha hölgyeket szórakoztatunk? Nem is tudtam, hogy a fiúkat szereted. Will meglökte Swant. - Elég - választotta őket szét Stryder, mielőtt elfajultak volna a dolgok. Néha úgy viselkedtek, mint a gyerekek, s ilyenkor úgy érezte, inkább apja, mintsem gazdája a lovagjainak. - Nem kellene felkészülnötök a bajvívásra? Méltatlankodva néztek Stryderre. - Miért kellene? - kérdezte Will. - Egyik tányérnyaló sem képes legyőzni minket, arra mérget vehetsz. Inkább valami jól megérdemelt szórakozás után néznénk. Stryder már látta is maga előtt a képet, amint Will a fogadóban ül, egyik kezében egy korsó sörrel, a másikban pedig egy szolgálóval. Felnyögött. - Még jó, hogy tudom, merre jártál tegnap éjszaka, különben azt hihetném, hogy te veszekedtél Cyrillel, és oltottad ki az életét. Will mindig is fenyegetést jelentett embertársaira. Még ha gyakran nekiugrott is másoknak, és valóban volt némi hajlama a gyilkolászásra, Stryder mégsem hitte, hogy barátja részt vett volna Cyril megölésében. Nem, ezt valaki más tette. Stryder beszámolt a többieknek a pergamenről, melyet Rowena talált meg a sátornál. A lovaltok arca elsötétült. - Az ellenségeink kísértenek - mondta Will. - Igen - helyeselt Stryder. - Azt hiszem, őrséget kellene felállítanunk, mielőtt újból megölnek valakit közülünk. - Hányan vannak most itt a szövetségből? - kérdezte Val. - Cyril halálával csak mi maradtunk és Christian. - Nem - szólalt meg Raven csendesen. - Ma reggel láttam Roger de Devonshire-t. Napnyugta után érkezhetett. - Akkor összesen heten vagyunk - mondta Stryder. - Mondjátok el neki, mi történt, és hozzátok ide, a közelünkbe. Ma éjszaka én fogok őrködni, aztán majd beosztjuk a többit. Mindannyian bólintottak. - Mint a régi szép időkben - szólalt meg Swan, emlékeztetve őket a napokra, amikor sorshúzással döntötték el, ki álljon őrt éjszaka. - Remélem, nem - horkant fel Raven. - Semmi kedvem halálra rémülni, mint régen. Val barátságosan átölelte a lovagot. - Ne félj, cimborám, majd én megvigasztallak. Swan elfintorodott. - Nem vehetnem át az őrséget ma éjszakára? Semmi kedvem ezekkel egy sátorban aludni. Val odakapott, Swan azonban elhúzta a fejét. - Elég a játékból - szólalt meg éles hangon Stryder. - Mindannyiunknak óvatosnak kell lennünk. Ne feledjétek, ellenség van közöttünk. Erre bólogatni kezdtek. Stryder meghajolt, aztán a kastély felé vette az irányt. Úgy határozott, felkeresi Henriket. Azonban alighogy belépett a várkapun, váratlanul a szélvészként száguldozó Rowenába ütközött. A lány lágy domborulatai izgatóan feszültek a lovag acélos izmaihoz. Stryder ösztönösen ölelte magához, hogy megóvja az eséstől. A lány arca kipirult, szeme ragyogott. Hangosan lihegett, ami felkorbácsolta Stryder érzékeit, és elindította a fantáziáját. Alig tudta megállni, hogy ne szorítsa az ajkát a lány szétnyílt ajkaira. - Talán más körülmények között is illenék találkoznunk, úrnőm. Rowena még inkább elvörösödött. -Úgy tűnik, lordságod jelenlétében nem tudok talpon maradni. Stryder felnevetett. Ő is pontosan így érzett a lány jelenlétében. Rowena átható pillantásától elakadt a lélegzete. - Mindenesetre egy dologban igazat kell adnom az udvarhölgyeimnek. - Éspedig? - érdeklődött Stryder, miközben letette a lányt a földre. - Az erős karok alkalmanként valóban jó szolgálatot tehetnek.

32

A lovag nem tudta hova tenni a lány megjegyzését. Eddig arról volt szó, hogy Rowena gyűlöli a lovagokat, nem? - Minden rendben, jó uram? - Igen, bár tartok a bókjaidtól. Attól félek, utána valami rossz következik. Rowena felnevetett. - Ha valami rossztól tartanod kell, azt a fegyverek okozzák majd, nem pedig az én nyelvem. Stryder csodálkozva nézett rá, de mielőtt megszólalhatott volna, a lány már folytatta is. - Megígérem, hogy többet nem foglak inzultálni. Ezentúl behúzott karmokkal járok. Stryder egy pillanatig csalódott volt - egészen hozzászokott a harcias Rowenához. A sima modor elbizonytalanította. Pillantása a lány gondosan manikűrözött kezeire vándorolt, és elképzelte, amint Rowena hosszú, elegáns körmei a hátát cirógatják... Stryder elhessegette magától a gondolatot, és egy lépést hátrált. Még a végén kezd olyan lenni, mint Swan. - Egyébként hová igyekeztél ilyen sebesen? - kérdezte Stryder elterelendő a gondolatait. - Bárhová, csak ne lássam az udvarhölgyeimet. - Miért ne? - Folyton azzal nyaggatnak, hogy kettőnknek össze kell házasodnunk. Stryder felsóhajtott. - Aztán meg hozzam őket össze az embereimmel, ugye? Eszünk ágában sincs változtatni az életünkön, Rowena. - Igazán? - kérdezte hitetlenkedve. - Mi lenne, ha rájuk bíznánk a dolgot? Általában a férfiak adják meg magukat előbb. Stryder felvonta a szemöldökét. - Nem állítanám. A dolog kölcsönös. - Hogy érted? -A férfi beleharap az almába, de aztán a nő követi őt mindenüvé. - Gondolod? - Miért, te nem így gondolod? Rowena szemei összeszűkültek. - Azt hiszem, valakinek végre le kellene törnie a szarvadat. • Stryder keményen állta a lány tekintetét. - És te lennél az a valaki? Rowena csábosán elmosolyodott. - Miért is ne? Ellentétben a többi hölggyel, én érzéketlen vagyok a vonzerőddel szemben. - A vonzerőm? - Mintha erről már lett volna szó, amikor legelőször találkoztak a hallban. Na és, miből áll az én vonzerőm? - Tudod te azt jól, mivel kápráztasd el a hajadonokat. - Akár téged is? - Engem ugyan nem! Én nem hatódom meg egy izmos kartól vagy egy jóképű pofikától. -A. szívére tette a kezét. - Nekem csak az számít, ami itt van. Rowena pajkosan ejtette ki a szavakat, Stryder arca azonban hirtelen elkomorult. - Ezek után valóban elmondhatjuk, hogy nincs bennünk semmi hasonlatos. Az én érzéseim már nagyon régen kihaltak. A lányt meglepte a válasz. - Igazán? Stryder szíve vadul zakatolt a lány keze alatt. Minden szívdobbanása erős volt, akárcsak a férfi. - Nekem nem úgy tűnik, mintha halott lenne a szíved. Kitet is azon nyomban megvédted. Stryder ellépett Rowenától. - Stryder? - szólt utána a lány, és elállta az útját. A férfi habozott, aztán ránézett Rowenára. - Még egyszer köszönöm a kedvességedet. Rowena érezte, hogy a szavai zavarba hozták Strydert. Valójában nem értette, hogy tud ilyen szívélyes lenni egy lovaghoz. Képtelen volt bántani, ahhoz túl sok fájdalmat látott a férfi szemében. - Állok a szolgálatodra - mondta a lovag majdnem csúfondárosan, majd eltávozott. Rowena ajka körül halvány mosoly játszott. Sokáig nézett a távolodó férfi után. Milyen ruganyos, friss járása van! És vonzó hátsója.

33

Egy lovag...Mindenki tévedhet. Embereket öl...Ez igaz, és mégis... Rowena megpróbálta elűzni a gondolatait. Nem olyan lány volt, akit csak a férfiak külseje érdekelt. Ráadásul nem akart mindenáron férjhez menni. A házasságot a kölcsönös tiszteletadás és barátság kötelékében tudta csak elképzelni. A szerelem csupán szép velejárója lenne a dolognak, Rowena azonban nem akarta áltatni magát. Az ő társadalmi pozíciójában a nők csak ritkán találnak szerelmet a házasságban. Házasságon kívül... talán. Rowena azonban - a többi trubadúrtól eltérően - sohasem biztatta az embereket, hogy törvénytelen kapcsolatokba bonyolódjanak. A lány a szüleihez hasonlóan idealista volt. Egy olyan világ eljövetelében hitt, ahol a gazdagok és szegények szerelemből házasodhatnak. Ha viszont nem talál szerelmet, legalább barátságot akar. Gondolataiba mélyedve elindult a kastély mögötti gyümölcsöskertbe. Szeretett volna egyedül maradni. Amint kiért a szabadba, hirtelen egy árnyékra lett figyelmes. Gyorsan mozgott, mint egy fantom. Rowena gondolkodás nélkül megindult feléje, hogy közelebbről is szemügyre vehesse. Egy hatalmas termetű férfi volt. Nagy lendülettel felugrott a kőfalra, miközben lecsúszott a csuklya a fejéről. Rowenának elállt a lélegzete. A férfi haja éjfekete volt, a bőre sötét és cserzett, a szemei pedig... kísérteties, zöldben játszó fénnyel világítottak arcából. Egy szaracén! Rowena és a férfi némán farkasszemet néztek egymással. Hatobik fejezet Rowenát elfogta a pánik, de aztán felülkerekedtek az életösztönei, és futásnak eredt. Nem érdekelte, hogy a nyomában van-e a szaracén, vagy sem - menekülni akart. Ahogy a várfalhoz ért, észrevette a sarkon álldogáló Strydert, Kitet és a szerzetest. Rowena egyenesen feléjük rohant, és nem is mert hátranézni mindaddig, amíg bele nem vetette magát Stryder karjába. Stryder meglepődött a hirtelen jött ragaszkodáson, s csodálkozása csak nőtt, mikor rájött, hogy ismét Rowenát tartja a karjában. - Rowena, már mondtam neked, hogy legközelebb nem szeretnék belédrohanni - élcelődött a lánnyal. Rowena tágra nyílt szemmel, rémülten nézett rá, mire a lovag arca elkomorult. - Mi történt? - Egy szaracén van a kertben - kapkodott levegő után a lány. Stryder ereiben megfagyott a vér. Átadta Rowenát az öccsének, ő pedig Christiannal együtt eliramodott, hogy átfésüljék a környéket. Rowena hevesen dobogó szívvel nézte, amint a férfiak elszaladnak. - Csss - mondta Kit, majd kézen fogta Rowenát, odavezette a kúthoz, és leültette a padra. lélegezz mélyeket. , Rowena hálásan fogadta Kit gondoskodását. A szíve még mindig veszettül dobogott, lábai remegtek. Ez volt élete legfélelmetesebb élménye. - Köszönöm, Kit. Kit odament a kúthoz, hogy merítsen egy kis hideg vizet a lánynak, miközben Rowena a kihaltnak tűnő kertet fürkészte. - Idd ezt meg, de lassan - adta át neki a kupát a fiú. Rowena megköszönte. - Tehát, mit láttál valójában? - kérdezte Kit a lánytól, miután az megnyugodott. Rowena megragadta a hideg fémkupát. - Egy férfit láttam, aki egy fekete arab köpenyt viselt. Démoni pillantása volt, és villámgyorsan mozgott. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy hús-vér ember volt-e. Kit szemei elárulták, hogy ő is kételkedik ebben. - Az az ember volt Cyril gyilkosa - suttogta a lány. - De hol bujkálhatott idáig? - Az ilyenek mindig ott vannak, ahol a legkevésbé számítunk rájuk.

34

Ez igaz lehet... Rowena Kit háta mögé pillantva látta, ahogy Stryder és a szerzetes közelednek feléjük. Stryder bosszúsnak tűnt. - Nem láttunk senkit. Rowenának nem tetszett a férfi modora. - Bizonyára elijesztettem. Az apát bólintott. - Legjobb lesz, ha én most elmegyek... - Nem, Christian - mondta Stryder az apátnak. - Valaki sorra gyilkolja az embereinket. Nem szeretném, ha egyedül kószálnál. - Nem gondolod, hogy könnyedén elbánok egyetlen merénylővel? - gúnyolódott Christian. j - Én ebben nem lennék annyira biztos - mondta nyomatékosan Stryder. - Ajánlom, hogy maradj veszteg, különben lábon talállak lőni. Christian kihívó pillantást vetett rá. - Nincs hozzá merszed. - Tegyünk egy próbát. Christian arcán látszott, hogy nem kételkedik Stryder szavaiban. - Most pedig - mondta Stryder Rowena felé fordulva - mesélj arról az emberről, akit láttál. Hogy nézett ki? - Feketébe volt burkolódzva, alig láttam valamit belőle. - Ő látott téged? - kérdezte Christian. - Igen. Mindhárman szitkozódni kezdtek. Rowena idegesen nyelt egyet. - Vissza fog jönni értem, ugye? - Úgy tűnik, igen - válaszolta Christian. Stryder meglökte a barátját. - Ne ijesztgesd! - A lányhoz fordult. - Valamelyikünk majd őrködik feletted. Rowena végigjáratta rajtuk a tekintetét. Bár Kit magas és jóképű volt, nem úgy nézett ki, mint aki jól ért a kardforgatáshoz. Nemkülönben az apát. Ami pedig Strydert illeti... - Majd felfogadok valakit, aki vigyáz rám. - Sohase bízz a fizetett szolgákban - mondta Stryder. - Ma még melletted vannak, másnap aztán továbbállnak valaki máshoz a nagyobb pénz reményében. - Miért vagy egyáltalán kíséret nélkül? - szegezte neki a kérdést Kit. - A kastélyban vendégeskedem - vágott vissza Rowena. - A falakon belül nem fenyeget semmi veszély. Kit rosszallóan ingatta a fejét. - A nagybátyád túl sokat megenged neked. Rowena mozdulatlanná dermedt. Még sohasem hallotta Kitet ilyen undokul beszélni. Stryder is meglepett képet vágott. - Ami történt, megtörtént - mondta. - Most az legyen a dolgunk, hogy az egyetlen szemtanúnknak ne essék bántódása, és segítsen nekünk felkutatni a gyilkost. - Így igaz - helyeselt Christian. - Te fogsz rá vigyázni, én pedig beszélek az embereiddel. Megkeressük a szaracént. Nem menekülhetett túl messzire. Ami azt illeti, még mindig itt bujkálhat közöttünk. - Hogyan? - csodálkozott rá Kit. - A szaracénok nem hordhatják a ruháinkat. Stryder összevonta a szemöldökét. - Honnan veszed? - Ezt mindenki tudja - felelte némi hallgatás után Kit. - Átkutatjuk a környéket - szólalt meg Christian. - Ha itt táboroznak a közelben, megtaláljuk őket. Stryder kétkedőn nézett rá. - Gondolod, azok után, hogy a sivatagban egy árva késsel túlélték, majd pont itt fogunk rájuk találni a bokrok között? Christian magabiztosan nézett vissza rá. - Ha itt rejtőzik valahol, megtalálom. - Ne maradj sokáig. Christian megbiccentette a fejét, majd eltávozott.

35

Kit legalább olyan idegesnek tűnt, mint Rowena. Elnézést kért, és magukra hagyta őket. Milyen furcsa, hogy a lánynak gyűlölnie kellene Strydert, mégis, mikor baj van, kapaszkodik belé. - Borzasztó, ami itt folyik - szólalt meg csendesen Rowena. - Remélem, megtaláljuk a gyilkost. - Bízzál bennem. - Stryder felajánlotta a karját Rowenának. - Visszakísérlek a várba. Gondoskodj róla, hogy mindig legyen valaki a közeledben. - Tehát nem vállalod az őrizetemet? - Dehogynem. Valami azonban azt súgja nekem, hogy te leszel az első, aki megunod az állandó felügyeletet. - Nehéz lenne megszöknöm tőled, annyi biztos. Stryder vonzó mosolyát látva, Rowena megállapította magában, hogy a férfi így mutat a legjobban. A lány még sohasem találkozott ennyire jóképű férfival, ugyanakkor még senki mellett sem érezte magát ennyire nőiesnek és felszabadultnak. Bárcsak megízlelhetné Stryder csókját is! Rowena! Egészen megbotránkoztatta a saját viselkedése. Rowena nem az a lány volt, aki megfordult minden jóképű fickó után, ám most mégis alig várta, hogy felfedezze magának a lovagot. - Azt beszélik, hallani sem akarsz a gyerekekről - szólalt meg hirtelen a lány. - Igaz ez? Stryder bólintott. - De miért? Azt hittem, a te pozíciódban levő férfinek gondoskodnia kell a birtokai jövőjéről. - Vannak fontosabb dolgok is az életben, mint a birtok. Rowena egyetértett, mégis tudni szerette volna, mi az, ami fontosabb a lovag számára. - Mint például? - A barátság. A fogadalom. A birtokaim csupán azért fontosak a számomra, mert a jövedelmüket jó célok szolgálatába állíthatom. Ezen kívül állandó veszélyben élek, bármikor meghalhatok. Nem áll szándékomban jajveszékelő utódokat hátrahagyni. A lányt megállították Stryder keserű, vádló szavai. - Nem minden gyereket hagynak magára a szüleik, jó uram. Vannak, akik elég szerencsések hozzá, hogy hosszú ideig élvezzék szüleik társaságát. Stryder egy hosszú, fájdalmas pillantást küldött a lány felé. - Sajnos többen vannak, akik nem ilyen szerencsések. Rabszolgák válnak belőlük a saját birtokaikon, és egyszerűen elzálogosítják őket. Te sem vagy több egy tárgynál Henrik király és a nagybátyád szemében. Talán örülnél neki, ha a lányod olyan helyzetbe kerülne, mint te? Ebben a pillanatban Rowena úgy érezte, rokonlélekre talált. Valakire, aki végre megérti őt. Elámulva nézett a férfira. - Ezért egyeztél bele, hogy énekelsz nekem? Stryder bólintott. - Én be szoktam tartani az ígéreteimet, Rowena. Megfogadtam, hogy segítek a bajbajutottakon. Rowena sohasem gondolta volna, hogy egy lovag képes lehet az együttérzésre és az önbírálatra. - Számomra a meglepetések embere vagy, Lord Stryder de Blackmoor. - Egy faragatlan tuskóra számítottál, ugye? Rowena elpirult. - Az inasod leírása után ítélve. Akkor még nem ismertelek személyesen. Stryder felnevetett. - Be kell vallanom, úrnőm, örömömre szolgál, ha kipirult arccal láthatlak. Jól illenék szemeid színéhez. - Csak nem bókolsz nekem, jó uram? - kérdezte vidáman Rowena. Tetszett neki a lovag évő-dése. - És ha azt tenném? - Hízelgő lenne számomra. - Akkor bókolni fogok. Melegség töltötte el a lányt. Milyen nemes és kedves is az ő lovagja... Hoppá! Ez a megállapítás felettébb kínos! Hiszen nem tekinthet úgy egy lovagra, mint vágyai netovábbjára. Ez nem helyénvaló. A lovagok embereket ölnek.

36

Nem igaz? Rowena köhintett néhányat, majd elindult a kastély irányába. - Most már egész nap a nyomomban leszel? - kérdezte a mellette lépkedő lovagtól. - Legalábbis, amíg el nem csípjük azt a szaracént. - És ha azt mondanám, hogy kitaláltam az egészet, békén hagynál? - Nem, mert tudom, hogy nem mondanál igazat. - Hogyhogy? Stryder égő szemekkel nézett rá. - Szándékosan vetetted magad a karomba, úrnőm. Csak az ijedségtől tennél ilyent, tudom jól. - De a kastélyban... - Cyril a táborban volt a lovagok között. Néhányan közülünk nagyon éberen alszanak, mégis valakinek sikerült besurrannia a sátorba, és megölnie őt. Ez nagy vakmerőségre vall. Rowena megborzongott a lovag vészjósló hangjától. - Ugye, megkímélsz a részletektől? Stryder tekintete elborult. - Ha az, akire gyanakszunk... Ismerek egy El Sahaar nevű szaracént. - A Mágust? - kérdezte gyanakodva a lány. - Honnan tudsz te arabul? A te neveltetéseddel? - A nagybátyám orvosa esküszik az arab medicinára. Fiatalkorában Jeruzsálemben tanult, és rengeteg könyvet gyűjtött össze. Hosszas könyörgésre kötélnek állt, és hajlandó volt felolvasni nekem a könyvekből. Stryder elismerő pillantást vetett Rowenára. - Ez igen! A lány rámosolygott. - Mesélsz róla? - Igen. Képes volt eltűnni egy füstfelhőben. Halálos gyorsasággal mozgott, mint aki láthatatlan volt, és történeteket mesélt arról, hogyan képezték ki hazájukban a merénylőket. - A merénylőket? - Orgyilkosokat, akik váratlanul, legtöbbször az éjszaka leple alatt támadnak. Csendben, észrevétlenül dolgoznak. Nassir... El Sahaar mesélte, hogy ismert olyan merénylőket, akik a bazárban, a hatalmas tömegben késelték meg áldozataikat, olyan gyorsan, hogy senki sem vette észre. A leírás tökéletesen illett a férfira, akit Rowena a kertben látott. - Tehát a szaracénunk bárhol feltűnhet? Stryder bólintott. - Figyelmeztetlek, hogy gondosan zárd be az ablakodat éjszakára. Még egy csengettyűt is akassz az ablak elé a biztonság kedvéért. Rowena megborzongott a gondolatra. - Senki nincs, aki megállítaná őket? - Csak úgy győzhetjük le őket, ha a saját eszközeikkel harcolunk ellenük. Gyorsabbnak kell lennünk. Rowena gyűlölettel hallgatta a szavakat. Számára idegen volt, hogy erőszakra erőszakkal válaszoljon. Hát nem létezik békés megoldás? Rowena az emeleti nappaliba vezette Strydert, ahol rengeteg nő gyűlt össze egy kis kora délutáni pletykálkodásra. Amint észrevették a lovagot, felsikoltottak és utánavetették magukat. Stryder gyorsan visszarántotta Rowenát, becsapta az ajtót, és benyomva tartotta, mialatt a nők dörömböltek a túloldalon. - Lord Stryder! - Gyorsan - mondta a férfi Rowenának - add ide azt a rudat a falról. - Rowena engedelmeskedett. - Tegyük a kilincs alá! Rowena megtorpant. - De akkor nem tudnak kijönni! - Csak egy darabig. Ide küldöm az inasomat, miután mi már messze járunk. A lány gyanakvó pillantást küldött feléje, de aztán beadta a derekát. Amint bereteszelték az ajtót, Stryder megkönnyebbülten felsóhajtott.

37

Öröme azonban túl korainak bizonyult. A terem túlsó végéből egy csapatnyi hajadon sikítva rontott rá a lovagra. Stryder megragadta Rowena kezét, és szélsebesen futott vele a lépcsőhöz. A lányt mulattatta a dolog, mígnem az egyik hajadon belekapaszkodott a hajfonataiba, és jó erősen megrántotta. - Aúú - kiáltotta. Stryder megállás nélkül vágtatott a fogadóterembe. - Val! - kiáltotta a sarokban üldögélő lovagnak. - Tíz ezüstpénz! Val gondolkodás nélkül a nők közé vetette magát, mialatt Stryder kiugrott az ajtón, és a kis belső udvar felé iramodott. A magasra nőtt bokrok menedékében megpihentek végre. Stryder ijedten nézett körbe, félve egy újabb rajtaütéstől. - Gyakran előfordul ez veled? - kérdezte Rowena levegő után kapkodva. - Többször, mint gondolnád - válaszolta a férfi. Rowena tudta, hogy a nők mire képesek, hogy megszerezzék a grófot, de erre a támadásra nem volt felkészülve. - Most már elhiszem. - Úgy tűnik, te vagy az egyetlen, aki teljesen közömbös velem szemben. - Rákacsintott a lányra. - Bár... - Ne mondd ezt! - mondta a lány, és tenyerét a férfi ajkára tette. - Sohasem ugrottam szándékosan a karodba. Stryder felvonta a szemöldökét. - Csak ha halálra voltál rémülve. Rowena érezte, amint a tenyere alatt a férfi ajkai mosolyra húzódnak. Hirtelen tudatára ébredt, hogy milyen közel is vannak egymáshoz. Stryder ajkai lágyan simultak a bőréhez. A lány zavarában nagyot nyelt, majd elkapta a kezét a férfi arcáról. Stryder lélegzete elakadt, amint a lányra nézett. Rowena gyönyörű látványt nyújtott, amint fátyla és hajfonatai lágyan keretezték, és beárnyékolták az arcát. Szemei világos fényben játszottak, ajkai félig kinyíltak... Rowena duzzadt ajkai csók után kiáltottak. Mielőtt meggondolta volna, mit is tesz, Stryder, magához húzta a lányt, akinek lágy domborulatai nekifeszültek a lovag izmos mellkasához. Kívánta Rowenát. Őrülten kívánta. Lehajolt a lányhoz, és lecsapott az ajkaira. Stryder felnyögött a lágy ajkak érintésétől, Rowena tapasztalatlansága pedig egészen meghatotta. A lány levegő után kapkodott. Magán érezte Stryder kemény, izmos testét, amitől teljesen felvillanyozódott. Mennyei érzés volt. Nem csoda, hogy a nők csapatostul rohannak utána, valósággal üldözik őt. Stryder magához vonta Rowenát, miközben egyre jobban elmerültek a csókban. A lány elgyengült, az ájulás kerülgette, és életében először megtapasztalta az igazi vágyat: a testi vonzalmat és a sóvárgást. Rowena számára hirtelen nevetségessé vált mindaz, amit korábban a trubadúrok iránt érzett odalent Sussexben. Lord Stryder kivételes, senkihez sem hasonlítható egyéniség volt. A férfi lassan elhúzódott tőle, és lenézett rá. - Mindegyik férfi így csókol? - kérdezte csendesen a lány. Stryder szája szegletében feltört a mosoly. - Nem tudom. Még sohasem csókoltam meg férfit. Rowena akarata ellenére felnevetett. íme, Lord 1 Stryder, a meglepetések embere. Ki gondolta volna, hogy egy ilyen férfi mulatságos és melegszívű is lehet? Együttérző? - Tegyél meg egy szívességet nekem, jó uram - kérte a lány Strydert, miközben egy lépést hátrált. - Legyél megint az a felfuvalkodott hólyag, akinek mondanak. A lovag meghökkenten nézett rá. - Tessék? - Sokkal könnyebben tudnálak utálni, ha undok volnál.

38

Stryder félrebillentett fejjel tanulmányozta Rowena arcát. - Utálni akarsz? - Inkább utálnálak, mintsem vonzalmat éreznék irántad. -Miért? - Azért, mert nem akarok eltemetni még egy férfit, akit szeretek. Ha mégis férjhez kell men nem, inkább olyat választok, akinek nincs ellensége. Olyat, akinél nem kell félnem, hogy keresztülvágják a torkát kint a csatamezőn. Stryder gyengéden megfogta Rowena kezét. - Rowena, kedvesem. Ugyanúgy kitörhetem a nyakam akár a kertben is, miközben a virágok között sétálgatok. - Nem - felelte panaszos hangon a lány. - Itt nem fenyeget valódi veszély. Senki sem rohangál fejszével a kezében, hogy lenyisszantsa a fejedet. - Cyrilt is az ágyában érte a halál, távol a csatamezőtől. - Azért ölték meg, mert lovag volt. Akárcsak az apám. Én viszont nem akarok több viszályt és bizonytalanságot. Azt szeretném, ha a férjem mindig mellettem lenne, nem pedig távoli vidékeken harcolna, aztán meghalna. Semmi kedvem úgy élni, mint az anyám. - Ilyen rossz emlékeid vannak az anyádról? Rowena úgy érezte, megbízhat a férfiban. - Igen. Az apám jó ember volt. Viszont a szüleimet összeházasították, és nem volt egyetlen közös gondolatuk sem. Az apám rá sem hederített anyámra, amikor otthon volt. Nem mintha túl sok időt töltött volna velünk. - Könnyek gyűltek a lány szemében. - Sohasem felejtem el a napot, amikor a nagybátyám meghozta a hírt apám haláláról. Az én addigi életem darabokra hullott, anyám viszont olyan közönyösen fogadta a hírt, mintha csak a szomszédunk haláláról értesült volna. Olyan kifejezéstelen volt az arca... - Lehet, hogy így akarta eltitkolni a valódi érzéseit. - Nem - válaszolta Rowena, miközben felidézte magában a szomorú nap eseményeit. - Elmesélte nekem, hogy csak azért szerette volna, hogy apám több időt töltsön vele otthon, mert szeretett volna egy fiút is szülni. így most nem lehetne arra kényszeríteni, hogy olyanhoz menjek hozzá, akit nem szeretek. Sajnos az anyám ismét egy boldogtalan házasságban él, ahol a férje nem sokat törődik vele. - Te szerencsés vagy, Rowena - szólalt meg csendesen a férfi. - Az apám eszelősen szerette az 1 anyámat. Utálta, ha magára kellett hagynia, és bárhová is ment, sietett vissza hozzá. Emlékszem, ahogy ránézett, ahogy leste minden mozdulatát. I Mintha a mennyországban lett volna. - Ezt nem értem - szólalt meg a lány, mert eszébe jutott Christopher, az anya törvénytelen gyermeke. - Na és Kit? Stryder arca megrándult. - Apám imádta anyámat, ő azonban sohasem szerette a férjét. - Éles pillantást vetett Rowenára. - Anyám szemében apám csak egy faragatlan lovag volt, miközben ő a poétákért rajongott. Olyan férfit akart, aki gyengéd szavakkal elkábítja. Apám persze semmit sem sejtett, s amint tudott, sietett haza a háborúból. - Megrázta a fejét. - Aztán egyszer nem találta otthon. - Azért utaztatok el, hogy meglátogassátok a/, öcsédet, ugye? Stryder felvonta a szemöldökét. - Honnan tudsz te erről? - Kit elmondta nekem, hogy az egyik szolga elárult benneteket. - így igaz. Anyámmal elutaztunk, hogy meglátogassuk Kit apját. Én persze tudtam, hogy anyám nem hűséges, de sohasem árultam volna el őt. Megesketett rá. Rowena szíve összeszorult, amint felidézte magában Stryder szüleinek halálát. Mindenki tudta, hogy Stryder apja előbb a feleségével végzett, aztán megpróbálta megölni a fiát, végül pedig kioltotta a saját életét is. Eddig senki sem ismerte az indítékokat, most azonban fény derült a titokra. - Nem hiszem, hogy valaha is képes leszek neked énekelni, Rowena - nézett fájdalmas tekintettel a lányra. - És azt sem hiszem, hogy valaha is elvennélek feleségül - folytatta kimért hangon. - Nem tudnék egy olyan nővel élni, aki nem magamért szeret. Te olyan vagy, mint az anyám, én viszont apámra ütök. Hogy tudnék benned megbízni, amíg távol leszek?

39

Rowena megértően bólintott. - Én pedig az anyám lánya vagyok. Én sem tudnék jobban szeretni egy lovagot, mint ő. Vagy mint akár a te anyád. Nos, Stryder, vajon mi lehet .1 megoldás? - Nem tudom. Gyilkosság? A lány gúnyosan nézett vissza rá. - Ez egyáltalán nem mulatságos, jó uram. - Lord Stryder! Egy újabb csapat hajadon fedezte fel a rejtekhelyüket. Stryder felnyögött. Rowena kezdte megérteni, miért is olyan mogorva ez az ember. , - Hagyj engem, menekülj - sürgette a férfit. - Nem tehetem, Rowena. A szaracén bármikor visszatérhet. Mielőtt a lány bármit is válaszolhatott volna, Stryder felkapta és a vállára dobta. Rowena elborzadt, nem beszélve a fájdalomtól, amit érzett. Még soha nem került ilyen megalázó pozícióba, alteste minden egyes lépésnél nekiütődött a lovag kemény vallanak. Mindenki, aki nem eredt a nyomukba, őket nézte. - Tegyél le, Stryder - kiáltott rá mérgesen a lány. Stryder azonban figyelemre sem méltatva Rowenát az istálló felé vette az irányt. Alighogy belépett a helyiségbe, az ajtó becsapódott mögöttük, és valaki elhúzta a reteszt. Stryder megállt, és hátrafordult. Rowena erőlködve emelte fel a fejét, hogy megnézze, ki zárta be őket. Bár ne tette volna! Két alakot látott kibontakozni a félhomályból. Mindkettő arab volt. Hetedik fejezet Rowena lélegzete elakadt, amint észrevette az arabokat. Az egyikükben felismerte a férfit, akit a kertben látott. - Ő az - suttogta Strydernek. - A zöld szemű démon. Stryder lassan letette Rowenát a földre, aztán maga mögé terelte. - Mit tudsz felhozni mentségedül, hogy nem takartad el az arcodat? Rowena felvonta a szemöldökét. A szaracénok arca csaknem teljesen el volt kendőzve. - Lassan a testtel, hitetlen, különben kettévágom a nyelvedet. Rowena és a másik szaracén nyugtalanul hallgatta őket. - Úgysem mered megtenni. A szaracén kérdőn nézett rá. - Ki vagy te, hogy így fel mersz bosszantani? Miért nem csinál már valamit Stryder? Rowena gondolkodás nélkül odaugrott az egyik karámhoz és felkapott egy vasvillát, miközben Stryder lassan elindult a szaracénok felé. Rowena vasvillával a kezében feléjük rohant. - Stryder! - kiáltotta az alacsonyabbik szaracén. Stryder megpördült, majd kikapta a vasvillát lány kezéből. - Hé, hölgyem! Nehogy már nyársra tűzd barátaimat! Rowena szemei elkerekedtek. - A barátaid? A magasabbik szaracén letolta a csuklyát a fejéről. Rowena tétovázott. A férfi veszedelmesen jóképű volt, rakoncátlan, fekete haja az arca és a vállai körül göndörödött. Szikrázó zöld szemei éles ellentétben voltak hosszú, fekete pilláival és homokszín bőrével. - O Nassir - mutatott Stryder a férfira. - ő pedig a barátunk, Zenobia. Az alacsonyabbik szaracén is felfedte kilétét. Rowena előtt egy kivételes szépségű leányarc tárult fel. Nassirhoz hasonlóan Zenobia is vállig érő hajat viselt, ő azonban nem fekete, hanem vörösesbarna volt. Bőre olívaszínben játszott, szemei pedig borostyánként ragyogtak. - Mit kerestek ti itt? - kérdezte tőlük Stryder. - Az Apát elől bujkálunk - magyarázta Zenobia. - Még mindig a fejünket akarja venni. Az előbb majdnem elkapta Nassirt. - Csak majdnem - védekezett Nassir. - Messze volt még ahhoz, hogy elcsípjen, én pedig nem fogom felfedni magam. Üldözzön még egy kicsit. Zenobia a szemeit forgatta.

40

- Elcsíptünk egy futárt, aki Perzsiából Angliába tartott, hogy átadjon egy megbízatást egy merénylet elkövetésére. - Megpróbáltunk ideérni még az orgyilkos előtt - tette hozzá Nassir. - Azonban úgy tűnik, megelőzött bennünket. - Hallottátok, mi történt Cyrillel? - kérdezte Stryder. Nassir bólintott. - Azt gondoltam, ha bizonyos személyek előtt leifedjük a kilétünket - itt Rowenára pillantott -, a merénylő tudomást szerez rólunk. Azt hiheti, mi vagyunk a hírnökök, és megpróbál velünk kapcsolatba lépni. Ehelyett a hölgyed fellármázott mindenkit. Végül úgy döntöttünk, eláruljuk neked, hogy itt vagyunk, nehogy feleslegesen őrizzétek ezt a hölgyet. - Ma reggel is szólhattatok volna. - Ma reggel mással voltam elfoglalva - mondta Nassir tréfálkozva. - Nagyon szórakoztatónak találtam a hölgyeket a kertben. - Jó tudni, hogy legalább te el vagy tőlük ragadtatva - ingatta a fejét Stryder. - Ha akarod, újból eljátszhatom, hogy a feleséged vagyok. Stryder felhorkant. - Emiatt legutóbb majdnem elvágták a torkom. Mindannyian felnevettek. Hirtelen dörömbölés hallatszott az ajtón. - Lord Stryder! - kiáltoztak a hajadonok a túloldalon, bebocsátást követelve. Nassir kimerülten felsóhajtott, majd végignézett Stryderen. - Vedd le a ruhádat! A lovag ellenvetés nélkül engedelmeskedett. -No de... - Rowena felcsuklott, amint Stryder feltárta előtte izmos, lesült mellkasát. Úgy érezte, a látvány még sokáig kísérteni fogja. -( Mégis, mit csinálsz? - Nassir az én ruhámban fog elvágtatni - magyarázta a lovag -, hogy elterelje a nők figyelmét. Ezalatt Zenobia elmeséli nekem, hogy mi történt velük idáig. Rowena arca szinte lángolt, amikor Nassir is vetkőzésbe fogott. Zenobia mosolyogva vezette a lányt az istálló végébe. - Meg kell, hogy értsd őket, úrnőm. Hosszú éveket töltöttek egy lyukban, ahol a szemérmesség ismeretlen fogalom volt. - De honnan tudta, hogy mire készül Nassir? -Már olyan régóta ismerik egymást, hogy könnyen kitalálják a másik gondolatait. Sokszor nincs is szükségük szavakra. Zenobia a karámhoz vezette Rowenát, majd nekiállt felszerszámozni az egyik lovat. Abból, hogy Zenobia pontosan tudta, melyik Stryder lova, következtetni lehetett a férfihoz fűződő viszonyáról. - Szervusz, Góliát - köszöntötte Zenobia a paripát, majd megpaskolta a ló nyakát. - Ezer éve nem láttalak, öregfiú. Hagyta, hogy a ló megszaglássza, aztán feldobta a hátára a nyerget. Nassir lépett oda hozzájuk, Stryder ruhájában. - Egyáltalán nem úgy nézel ki, mint ő - jegyezte meg Rowena. Nassir elmosolyodott. - Nem fogják észrevenni. Csak a fekete hajat és a ruhát látják. A férfi felpattant a lóra, mialatt Stryder elbújt az istálló mélyén, a két nő pedig kitárta az ajtót. Nassir megsarkantyúzta a lovat és kiugratott a pajtából. Kint a nők visítva ugrottak széjjel. - Gyere vissza, Lord Stryder - kiáltották utána. Miután látták a férfit elmenni, a csoport lassan szétszéledt. Előtte azonban néhányan gyilkos pillantást vetettek Rowenára. Rowena ámulva vette tudomásul, hogy a tervük sikerült. Zenobia még akkor elbújt, amikor kinyitották az ajtót. -Végre egy kis nyugalom - sóhajtotta Stryder. Rowena elgondolkodva nézte a fekete köpenybe burkolódzott férfit. Olyan idegennek, mégis jóképűnek tűnt. - Nincs másik ruhád? - kérdezte Stryder Zenobiát.

41

A lány a fejét rázta. - Nem volt rá idő, hogy gondoskodjak váltóruháról. -Rowena, tudnál kölcsönözni egy-két ruhadarabot Zenobiának? Rowena bólintott. Zenobia egy fejjel magasabb volt nála, az ő ruhái nem illettek volna rá, Elizabethéi viszont igen. Az udvarhölgyének valószínűleg nem lesz ellenvetése, hogy odaadjon néhány darabot a ruhatárából az arab lánynak. - Köszönöm - mondta Stryder. - Szeretném, ha összekészítenéd, mialatt mi ketten megpróbálunk észrevétlenül visszalopódzni a sátramba. Oda tudnál jönni később? - Persze. - Rowena szótlanul nézte, ahogyan elhagyják az istállót. Reménykedett benne, hogy senki sem veszi észre Strydert ebben a ruhában, hiszen a fél udvartartás meg van róla győződve, hogy a lovag ölte meg Cyrilt. Tetszett neki, ahogy a férfi mozog. Gyorsan, könnyedén, mint a szellő. Férfiasan. Volt benne valami, ami Rowenát vonzotta. Bár nem akart érezni iránta semmit, a lány elismerte, hogy könnyedén bele tudna szeretni. Igaz, a lovagot nehezen lehetne megszelídíteni. Aquarius elrejtőzve nézte, amint a két szaracén kioson az istállóból. Érte jöttek, ahogy megígérték. Vagy ő öl, vagy őt ölik meg. Ezt fogva tartói ígérték meg neki, amikor végre szabadon engedték. Két évet adtak neki, hogy végrehajtsa megbízatását. Ha a karjára feljegyzett nevekkel leszámol, akkor életben hagyják. Ha nem, akkor valakit utána küldenek, hogy végezzen vele. Bár már egy hónapja letelt a határidő, mégsem látta nyomát, hogy idegenek ólálkodnának körülötte. Aquarius azt hitte, biztonságban van. Senki sem sejtette, hogy a Szentföldön járt. Senkit sem engedett közel magához. Aquarius tévedett. Tudta, hogy nem a szaracénok ölték meg Cyrilt. Öt viszont bármikor eltennék láb alól. Sehová sem bújhat el előlük. Bárhol megtalálnák. Félelem szorította össze a szívét. Senkiben sem bízhatott, senkihez sem fordulhatott segítségért. Ha a szövetségből bárki is tudomást szerezne a jelenlétéről, azonmód végeznének vele. Ha pedig Henrik tudomást szerezne a gyilkosságokról... Senki sem törődne vele, hogy azok az emberek megérdemlik a sorsukat. Aquarius hidegvérrel ölt, és csak ez számított. Csak fel ne fedjék a kilétét. Nem, semmiképp sem akar több megaláztatást. Egyetlen lehetőségként marad számára, hogy leleplezze a szaracénokat, mielőtt még azok találják meg őt, vagy végrehajtja a gyilkosságot, amelyre felbérelték. Már csak egy név van a listáján. Csak egy... A Halálosztóé. Stryder szitkozódva lépett be a sátrába, és íélrekapta a fejét a reá irányuló kard elől. - Raven, én vagyok az - mondta acsarkodva. Raven tétován nézett rá. - Stryder? Zenobia felnevetett a lovag háta mögött. - Kicsi Raven? Te lennél az? Raven kérdőn tekintett rá. - Zenobia? Az arab lány felfedte az arcát, és rámosolygott a fiúra. Raven odafutott hozzá, és átölelte, míg Stryder nekiállt átöltözni. - Csakhogy újra látlak, te széltoló - mondta Zenobia kedvesen a fiúnak. - Látom, Stryder eddig még nem tekerte ki a nyakadat. - Nem, te pedig... - Raven végignézett az arab leányon. Az ifjú gyengéd érzelmekkel viseltetett iránta. - Gyönyörű vagy, mint mindig. Zenobia kedvesen rámosolygott a fiúra. -Tehát, miért vagytok mindketten ebben a ruhában? - kérdezte Raven.

42

Zenobia elmesélte, hogy jöttek el hirtelen Nassirral a Szentföldről, és eredtek a merénylő nyomába. Stryder ezalatt átöltözött. Amint a lovag csatlakozott hozzájuk, Zenobia csúfolódó pillantást vetett rá. - Talán meg kellene nősülnöd - mondta Strydernek. - Akkor nyugtod lenne az imádóidtól. - Nem engedhetjük, hogy Stryder megnősüljön - szólalt meg Raven aggodalmaskodva. - Ki lesz akkor a vezetőnk? - Vannak fontosabb dolgok is, mint a közvetlen irányítás, te hóhányó - mondta a lány. - A király is elhagyhatja az országát anélkül, hogy az darabjaira hulljon szét a távollétében. Stryder felhorkant. - Aki elhagyja Rómát, el is veszíti. Zenobia a fejét rázta. - Emlékeztetni fognak arra, amit most mondtál, mikor majd öreg és magányos leszel, és csak az, egerek cincognak neked a sarokból. -Te sem igyekszel férjhez menni - jegyezte meg Stryder. Zenobia tekintete elborult. - A szívem már foglalt, csak éppen az elrablója nem tudja, mit kezdjen vele. Stryder hirtelen megsajnálta a lányt. Nem is tudta, hogy Zenobia szerelmes lett. -Nassir az? Az arab lány hangosan felnevetett. - Nem. Milyen boldog is lennék, ha a szerelmem itt lehetne velem! O azonban sajnos, a saját útját járja. Nélkülem. Szegény Zenobia. Fogláruk lánya, aki pár héttel a szabadulásuk előtt csatlakozott hozzájuk. Mi tagadás, segített nekik a szökésben. Mindent feláldozott értük, Unit ők sohasem felejtenek el. -Mikor rabolták el a szívedet? - kérdezte Stryder a lányt. - O, már régen. - Zenobia szemeiben fájdalom tükröződött. - Hidd el, nincs nagyobb fájdalom, mint elengedni magunk mellől, akit szeretünk. Nem tudod, hogy merre jár, mi van vele. Stryder meghökkenve hallgatta Zenobia szavait. Nem szokott ilyen őszinte lenni hozzá ez a lány. - Miért mondod el ezt nekem? - Azért, mert kevesen hallják meg a szív szavát - válaszolta a lány, aztán odament a sátorbejáratához, és félrehúzta a ponyvaajtót. Stryder elgondolkodva nézte az arab leányt. Tudta, hogy Zenobiának különleges képességei vannak, melyek gyakran félelemmel töltik el a szemlélőt. Zenobia elvette a ruhákat Rowenától, majd köszönetet mondott értük. Stryder és Raven elin dultak kifelé a sátorból. -Nem segítenél nekem, úrnőm? - kérdezte Zenobia a szintén távozni készülő Rowenától. Rowena tétován bólintott. Magának is alig merte bevallani, de a szíve mélyén féltékeny volt az arab leányra. - Ne félj tőlem, kicsim, én nem jelentek veszélyt a számodra. Rowena elmosolyodott, majd ráadta Zenobiára Elizabeth világoskék ruháját. - Nem is látszol veszélyesnek. - Te viszont annál inkább. Látom, hogy féltékeny vagy rám Stryder miatt. Pedig elhiheted nekem, hogy csak barátok vagyunk. - Miből jöttél rá, hogy féltékeny vagyok rád? - Olyan mélyek az érzéseid, hogy elárulnak, még ha nem is akarod. Mielőtt a lány válaszolhatott volna, Zenobia hirtelen elsápadt. - Falsworth - sóhajtotta. Félig felöltözve odarohant a bejárathoz, és berángatta Strydert a sátorba. Zenobia arcán pánik uralkodott, amint megragadta Stryder tunikáját. - Falsworth lesz a következő - lehelte. - Ma éjszaka, vagy holnap meg fog halni. - Falsworth nincs is itt - felelte Stryder mogorva ábrázattal. - Úgy volt, hogy jön, de aztán mégsem érkezett meg. Talán meghalt? Zenobia oldalra billentett fejjel figyelt, mintha csak egy belső hangot hallana. - Nem. Még él. De a gonosz már ott ólálkodik körülötte, és hamarosan megtalálja.

43

- Elküldöm hozzá Ravent és Willt. - Nem segít - válaszolta a lány alig hallhatóan. Szemeit lehunyta, az arcán fájdalom tükröződött. - Senki sem harcolhat a végzet hatalmával. Falsworth meg fog halni, te pedig... Elborzadva tekintett Stryderre. - Mi az? - kérdezte a lovag. - Zenobia, mondd el, amit látsz! - Nem lehet - suttogta a lány. - Minden olyan sötét, homályos. Nem tudom elmondani. - Raven - szólt oda Stryder a fiatal lovagnak. -Keresd meg Willt. Szeretném, ha elmennétek Yorkba, és figyelmeztetnétek Falsworthöt. Az ifjú engedelmesen bólintott, majd eliramodott. Stryder is megindult a kijárat felé. - Ez sem fogja őt megmenteni - figyelmeztette a lovagot a lány. - Lehet, de én mégis megpróbálom. Magukra hagyta a nőket. Súlyos, bizalmatlan csend nehezedett rájuk. - Segítenél befejezni az öltözködést? - kérdezte Zenobia és megfordult, hogy a másik lány hozzáférjen a hátához. Rowena csendben befűzögette a csipkeszalagokat Zenobia ruháján. - Igazán nem kell félned tőlem - szólalt meg az arab lány. - Nem félek... annyira. - Nem is ismersz. - Azt már látom, hogy furcsa vagy. Zenobia felnevetett. - Te méltányolni szoktad a különleges tulajdonságokat. - Egy bizonyos mértékig. Zenobia mosolyogva szembefordult Rowenával. Elizabeth ruhájában az arab lány kifogástalan megjelenésű európai nő benyomását keltette, még a jellegzetesen egzotikus arcvonásai ellenére is. - Tudod, úrnőm - mondta Zenobia, miközben eligazgatta a ruhaujjakat -, az én kultúrámban úgy tartják, hogy a nők erősebbek a férfiaknál. - Valóban? - kérdezte meglepődve Rowena. Mindig úgy gondolta, hogy az arab nők még az európai társaiknál is kevesebb megbecsülést kapnak. - Igen. Törzsünk legerősebb asszonya vezeti a csatába a férfiakat. Darinának nevezik. Anyám is Darina volt, és ha ott maradtam volna velük, most én is Darina lehetnék. - Miért mondod el ezt nekem? - Mert eljött az ideje. Hozzád hasonlóan az én népem is hisz a békében. Néha azonban a békét háborúval kell megvédenünk. Rowena kételkedve ingatta a fejét. - Csak úgy lehet megóvni a békét, ha beszüntetjük a fegyvereket. - A legvéresebb háborúkat nem fegyverekkel, hanem az emberi gonoszsággal vívják. Sokkal hamarabb felgyógyulunk bármilyen sérülésből, mint a szavakkal ejtett sebekből a szívünkben. Rowena hátrahőkölt Zenobia kijelentésétől. -Te egy igazi harcos vagy, úrnőm - mondta lágyan Zenobia. - Csak éppen egy másik csatame-zőt választottál a háborúdhoz. Az általad megvetett lovagokhoz hasonlóan te is bántasz másokat, sőt sebeket is ejtesz. Belegondoltál már egyszer is, vajon mivégre harcolsz? Mielőtt Rowena válaszolhatott volna, Zenobia kiviharzott a sátorból, magára hagyva a szavain mélyen elgondolkodó lányt. Órákkal később Rowena a kastély környékén sétált. Körülötte hemzsegtek a dolgozó szolgák, akik vagy tudomást sem vettek róla, vagy éppen Csak bólintottak feléje. Alig ismert közülük valakit. Otthon, Sussexben, valamennyiüket név szerint szólította volna. A nemesek viszont végigmérték, miközben Rowena fejében visszacsengtek Zenobia szavai. Idáig kizárólag a hozzá hasonló gondolkodású dalnokokkal vette körül magát. Akik a háborút éltették, azonmód el lettek távolítva mellőle, és az otthonától. Évente néhány alkalommal, mikor kimozdult, és a nagybátyjával utazgatott, az emberek gúnyolódtak ugyan rajta, ő azonban nem sok jelentőséget tulajdonított ennek. Most mindegyikük megjelent a lány lelki szemei előtt. Emberek voltak, mint ő. Csakugyan megbántotta volna őket a szavaival? Belesápadt a gondolatra.

44

Beszélnie kell valakivel, akiben megbízhat. Lord Stryder sátrában senkit sem talált, az udvarhölgyei pedig nem fogják a szemébe mondani az igazat, hiszen hűséget esküdtek neki. Valaki mással kell beszélnie. Valójában Stryderrel akar beszélni, senki mással. A lovag őszinte lenne hozzá. Stryder azonban nem volt a sátrában, ezért mást kell keresnie. Végül elindult a kápolnába, mert arra a következtetésre jutott, hogy a pap meghallgatná a kétségeit. Amint azonban benyitott a kápolna ajtaján, igazi meglepetésben volt része. Lord Stryder az oltár előtt térdelt, és magába mélyedve imádkozott. Megadó testtartása miatt olybá tűnt, mintha az ő vállain nyugodott volna a világ összes bűne. Rowena gondolkodás nélkül elindult feléje, hogy megvigasztalja, amikor Kit állta el az útját, és karonfogva hátra kísérte. - Én csak... - Tudom, Rowena - válaszolta Kit csendesen, mikor kiértek a templomkertbe. - Azonban jobb őt magára hagyni, amikor így imádkozik. Rowena megértette. - Az édesanyátokért imádkozik, ugye? - Nem - felelte feldúlt hangon a fiú. - A többiekért imádkozik. Különösen egy kisfiúért. - Egy kisfiúért? - kérdezte a lány. - A fiáért? Kit mélyen felsóhajtott, mintha pontosan érzékelné bátyja fájdalmát. - Nem, Rowena. Sok évvel ezelőtt a bátyámat fogságba ejtették a szaracénok. A foglyok között volt egy kisfiú is, akinek Stryder megígérte, hogy biztonságban hazajuttatja. Amikor azonban a lovagok kiszabadultak, valaki elárulta a bátyámnak, hogy a gyerek aznap meghalt. Azóta nem tud szabadulni a kisfú emlékétől, folyton önmagát hibáztatja a gyerek haláláért. Pontosan hét évvel ezelőtt történt a dolog, ezért Stryder ma a kisfiú elveszett lelkéért imádkozik, és mindazokért, akik még mindig fogságban vannak. - Kit visszanézett a kápolnára. - Sohasem fogja elfelejteni azt a napot. -Ó, Kit - sóhajtotta Rowena, miközben majdnem megszakadt a szíve Stryderért. Kit arca pont olyan megviseltnek látszott, mint Stryderé. - Ne zavard most őt, Rowena. A lány elszorult torokkal bólintott. Ellépett Kittől, és bement a kápolna belsejébe, ahol Stryder imádkozott. A férfi mozdulatlanná dermedt, fekete haján a gyertyák fénye táncolt. Rowena akkor vette észre, hogy két másik lovag is ott imádkozik Stryder mellett, csupán Nas-sir, Zenobia és Christian hiányoznak. Minden bizonnyal Cyril gyilkosát próbálják megkeresni, mielőtt újból ölne, amíg Raven és Will elutaztak, hogy figyelmeztessék Falsworth-öt. Rowena imádkozott, hogy valamennyien sikerrel járjanak. Stryder lassan tudatára ébredt, hogy nézik. Kinyitotta a szemét, és észrevette Rowenát. A lovag szíve nehéz volt, mélységesen bántotta, hogy élete egyetlen ígéretét nem tudta betartani. Keresztet vetett, majd lassan felállt. Amint egyre közelebb ért Rowenához, Stryder észrevette, hogy a lány szeme csupa könny. - Jól érzed magad, úrnőm? Legnagyobb megdöbbenésére a lány szorosan magához húzta, könnyei pedig végigperegtek a lovag nyakán. Azzal sem okozhatott volna nagyobb meglepetést a lány, ha jó erősen pofon vágja őt. Az igazat megvallva, valami ilyesmit várt tőle. Strydernek azonban most gyengédségre volt szüksége. Átölelte Rowenát, és hagyta, hogy alábbhagyjon a fájdalma. Úgy érezte, sohasem fogja elfelejteni a fiút, akinek az arcát még csak nem is látta - csupán a börtön falain keresztül jutott el hozzá a gyermek panaszos sírása, amint fogva tartóik bántalmazták, kínozták szegényt. - Esküdj meg nekem, Halálosztó. Esküdj meg, hogy nem hagysz itt nekik. - Esküszöm. Kiszabadítalak innen, és elviszlek oda, ahol senki sem bánthat. Csak egy napon múlott, hogy nem tudta teljesíteni fogadalmát. Egyetlen nappal korábban kellett volna elmenniük, és a fiú megmenekül.

45

Valaki köhintett egyet. Stryder ráébredt, hogy Rowenával összeölelkezve állnak a kápolna félhomályában. Vonakodva engedte el a lányt, mikor Val integetett neki, hogy a pap nézi őket. Stryder kézen fogta a lányt, és kivezette a kápolnából. Val és Swan utánuk léptek ki az ajtón, és elindultak a gyakorlótér irányába. Stryder habozva álldogált a lánnyal. Letörölte Rowena arcáról a könnyeket, és figyelmes pillantást vetett a lányra. - Mi izgatott fel ennyire? - Semmi különös. Azt hiszem, nem aludtam eleget az éjszaka - felelte szipogva Rowena. Bocsáss meg, jó uram. Olyan elesettnek látszottál, hogy nem bírtam megállni, hogy ne vigasztaljalak meg. - Gyakran teszed ezt az épp csak megismert férfiakkal? Rowena idegesen nevetgélni kezdett. - Nem igazán. Nem az a fajta vagyok, veled mégis kivételt teszek, mert... úgy érzem, jó ember vagy. - Ahhoz képest, hogy páncélt hordok, és embereket gyilkolok, ugye? A lány bólintott. - Sohasem öltél még hidegvérrel, igaz? - Nem, de néhányszor már közel álltam hozzá - Tudom, milyen érzés. - Rowena vallomása meglepte Strydert. - Ha egyszer megtalálnám az embert, aki megölte apámat, örömmel végeznék vele. A lovag kezébe vette a lány kezét, és elmélyülten tanulmányozta a finom csontokat. A lánynak lágy, keskeny kézfeje volt, olyan, mint egy nemes kisasszonyé. - Nem olyan egyszerű dolog megölni valakit, Rowena. Szemtől szembe állni vele, miközben kiosztod rá a végső csapást. Akkor valami történik köztetek. Apám azt mondta egyszer, hogy az áldozat lelkéből egy darab átköltözik a tiedbe, és egész életedben kísérteni fog. - És mégis lovag vagy. - Igen, mert láttam, mennyi borzalom éri azokat, akik képtelenek megvédeni saját magukat. A gyengéknek a korai halál jut osztályrészül, míg az erőseket csak egy még erősebb állíthatja meg. Rowena számára új megvilágításba kerültek a dolgok. - Ezért harcolsz hát? Stryder tekintete elsötétült. - Igen. Harcolok a fiúért, aki sírt és meghalt, mert erőtlen volt. A szelleme örökké kísérteni fog. Rowena kinyújtotta a kezét a lovag felé, és megérintette a nyakán lévő sebet, melyet még a férfi apja ejtett rajta utolsó dührohamában. Stryder hosszú haja alatt alig látszódott a forradás. A férfi behunyt szemmel fogadta a simogatást. Rowena - a többi nőtől eltérően - nem akart tőle semmit. Csupán adott neki. Ez pedig többet jelentett számára a kimondott szavaknál. Mielőtt átgondolta volna, mit tesz, Stryder lehajolt és megcsókolta a lányt. Bár a csók rövid volt, a férfi mégis sürgető vágyat érzett iránta, mely jobban meglepte, mint a lány beleegyezése. Lenézett Rowenára, akinek a mosolyától egészen elgyengült. - Csak óvatosan, jó uram - mondta csendesen a lány. Még a végén azt hiszem, hogy barátok vagyunk. A lovag visszamosolygott rá. - Én már annak tekintelek, Rowena. Rowena megborzongott e szavak hallatán. - Még akkor is, ha nem értek egyet veled? - A legtöbb barátom nem ért egyet velem. Az igazat megvallva, Christian és Nassir már valóságos művészetté fejlesztették a velem való vitatkozást. Rowena mosolyától feltámadt Stryderban a vágy. - Akkor hát, én is a barátomnak tekintelek. Még ha az idegeidre megyek is néha. -Néha?... Mindig! Rowena felnevetett, mire Stryder megfogta a lány kezét, és megcsókolta. Végül a lovag köny-nyed meghajlással távozott. - Lord Stryder? - szólt utána Rowena. A férfi megállt, majd visszanézett rá, amitől a lánynak elakadt a lélegzete.

46

- Gyakorolhatunk ma este? Stryder elvigyorodott. - Hát, ha már mindenképpen kínozni akarsz... - Arra mérget vehetsz! Stryder felsóhajtott. - Akkor csapjunk a lovak közé! Vacsora után várlak a hallban. Rowena fejet hajtott. - A legjobb pengetőmet veszem magamhoz. Stryder megfordult, és eltávozott. Rowena a férfi után nézett. Lord Stryder határozottan az a fajta volt, akiért megőrülnek a nők, holott... Alig tudnak valamit az igazi énjéről. Akárcsak az ő kérői, nem ismerik a valódi Rowenát. Lord Strydernek kevés barátja van, és ő közéjük tartozik. Rowena megrázta a fejét. Egy lovag barátja lenne? Ki gondolta volna egykoron? Most pedig teljesen természetes számára. Mi több, tiszteli Strydert. Mi történt veled, Rowena?, kérdezte magától fennhangon a lány. Semmi dolgod egy lovaggal. Hát nem egy trubadúrt keresel magadnak? De igen. Bár Lord Stryder felettébb vonzó férfi, végső soron mégsem számíthat rá, hogy majd otthon marad vele, és együtt felépítik az iskolát. A lovagra más, nemesebb kihívások várnak. . Rowena megpróbálta összeszedni magát, és elindult a hallba. Ki akarta verni a fejéből a lovagot. Azonban hamarosan rájött, hogy hiábavaló fáradság lenne. Stryder már belopta magát szívébe. Nyolcadik fejezet A vacsorára csak késő este került sor. Rowena Kit társaságában egy alacsony asztalnál ült, míg a király, a királyné és a lány nagybátyja a fő-asztalnál foglaltak helyet Lord Hexham és más nemesurak kíséretében. A lovagi torna ünnepélyes megnyitóját a fegyvernökök viadalával másnapra tervezték. A résztvevők vörös tunikát viseltek, melyen feltüntették gazdáik címerét is. Druce az ifjak között ült, akik fennen hangoztatták, hogy ha Lord Strydernek nem is akad majd legyőzője, az apródját mindenképpen elpáholják. Rowena sajnálkozva nézte a fiút, és remélte, hogy Duce az összes fegyvernököt két vállra fogja fektetni. Nem mintha örömét lelte volna az ilyen gondolatokban, de a fiú bizonytalan, ijedt arcát látva megesett rajta a szíve. - Hol van a bátyád? - kérdezte Kittől. Sem Strydert, sem a kíséretét nem látta egyikük sem az este folyamán. Kit vállat vont. - Utoljára a kápolnában találkoztam vele. Rowena elgondolkodva tekintett körbe a teremben. Vajon miért nem csatlakozott Stryder a nemesekhez? Pedig itt lenne a helye közöttük. Talán miatta nem jött el? Lassacskán a vacsora végéhez értek, az asztalokat leszedték, és kezdődhetett a tánc. Elizabeth és Joanne az egyik sarokban álldogáltak, de nem sokáig, mert a felcsendülő muzsika hallatán elindultak táncpartnert keresni maguknak. Strydérnek hűlt helye volt. Rowena alig tudta palástolni csalódottságát. - Most már nem is fog megjelenni - jegyezte meg Kit, amint táncolni vitte Rowenát. - Amint meghallja a zenét, rögtön nyugovóra tér. - De hát úgy volt, hogy leckét vesz tőlem. Kit rosszalló pillantást vetett a lányra. - Tudom, mennyire szeretnéd elnyerni a férjválasztás szabadságát, mégis arra kérlek, Rowena, hogy ne erőszakoskodj túlzottan a bátyámmal. - Nem teszem. Kit bólintott, majd a terem közepére vezette a lányt, és megtáncoltatta. Stryder összeszorította a fogait, amint meghallotta a hallból kiszűrődő zeneszót. Nem hitte volna, hogy a megbeszélésük Nassirral, Christiannal és Zenobiával így elhúzódik. De hát megígérte Rowenának, hogy gyakorolni fognak.

47

Azt remélte, még a táncmulatság kezdete előtt a hallba ér. Mennyire gyűlölte a zenét és a táncoló párokat! Annyi év távlatából még mindig a fülébe csengtek anyja gúnyolódó szavai, mellyekkel távollévő férjét illette. Istenem, mennyire ügyefogyott az az ember! Nem is értem, hogyan nyerhet meg csatákat a harcmezőn, amíg az életben csak szerencsétlenkedik. Stryder apja persze mit sem sejtett felesége gúnyolódó szavairól. Bár utált táncolni, mégis minden tőle telhetőt megtett, hogy a feleségét boldoggá tegye. Az asszony azonban kizárólag akkor volt boldog, amikor Kit apjához utazott. Elűzve feltörő emlékeit, vonakodva indult vissza a hallba. Hiszen a szavát adta. A terem tömve volt nemesekkel, akik a táncosok körül álluk. Stryder utat tört magának közöttük, hogy megkeresse a kis szőkét, aki kitartóan kísértette őt. Hirtelen mozdulatlanná dermedt, amint meglátta a lányt Kit karjában. Végigfutott rajta a fájdalom, még a lélegzete is elakadt. Rowena gyönyörű volt, arca kipirosodott a tánc hevében. Stryderban feltámadt a vágy. Közben a táncnak vége lett. Rowena és Kit a táncparketten maradtak, amíg a csoport felkészült a masketelle-re. A hölgyek sorsolás útján döntötték el egymás között, hogy melyikük fog maszkot viselni. Az álarcos leányt aztán körbevezették a teremben, és szabadon választhatott magának táncpartnert az este hátralévő részére. A páros vezeti a következő táncot, másnap pedig mint „király és királyné" uralkodnak majd a fegyvernökök viadalán. A kiválasztott hölgy lesz a bajvívás háziasszonya. A lovagi torna győztese a Szívek Úrnője rangot adományozza neki, míg a szerencsés leányzó viszonzásul a bajnoknak járó serleggel jutalmazza meg a győztes lovagot. Stryder, személy szerint, felesleges hercehurcának tartotta az egész ceremóniát, a hölgyek azonban valóságos kitüntetésnek vették, ha elnyerték a címet. Egy idősebb hölgy felügyelete alatt megejtették a sorsolást. Mindegyik leánynak egy szalmaszálat kellett húznia, s ahogy összemérték a szálak hosszát, a hajadonok arcán egyremásra csalódottság tükröződött. Végül megtalálták a győztest. - Rowena de Vitry a királynőnk - jelentette be a rangidős hölgy. Kínos csend telepedett a társaságra. Rendes körülmények között megéljenezték volna a szerencsés leányzót, Rowena azonban nem részesült ilyen kegyben. Előhozták a fekete, tollakkal díszített maszkot, és a lány fejére illesztették. A trubadúrok belecsaptak a húrokba, a hölgyek pedig körbevezették Rowenát. A hagyomány szerint a férfiaknak tülekedniük kellett volna, hogy Rowena figyelmét felkeltsék, ők azonban inkább visszakoztak, és egymást lökdöstek a lány elé. - Te talán elbánsz azzal az éles nyelvével - mondta az egyik férfi a másiknak. - Túl házsártos nekem ez a lány. Még a birtokaiért sem tudnám elviselni azt a rossz természetét. Gúnyos nevetés hallatszott mindenünnen. Rowena el volt hűlve, de nem sírt, nem futott cl. Feltartott fejjel állt a gúnyolódok kereszttüzében. Kit elindult a lány felé. - Ez az, te vidd el őt, Christopher! Téged legalább nem tud kiherélni! Stryder tekintete elsötétült. Rowena meg akart halni szégyenében. Vagy lelépni az álarcát, és kirohanni a teremből. Másrészről viszont nem akarta megadni nekik az örömöt, hogy sírni lássák. Ráadásul sajnálta Kitet, mert a derék fiú csupán segíteni próbált, mégis kigúnyolták vele A nevetés fokozatosan elhalkult, amint valaki közelített a lány felé. Rowena Kitet várta, ezért igencsak meglepődött, amint erős karok ölelésébe került, és nekifeszült egy hatalmas, izmos testnek. A trubadúrok újból játszani kezdtek, a vendégek viszont valamennyien elcsendesedtek, amint az ismeretlen táncolni kezdett a lánnyal. Hibátlan, biztos léptekkel vezette. - Stryder? - suttogta Rowena. Erezte az illatából, hogy csak ő lehet az. - Igen, úrnőm. A lány szíve hevesen dobogni kezdett a mély hang hallatán, szeméből pedig lassan kigördült egy könnycsepp. Szerencsére az álarc felfogta. - Köszönöm - mondta halkan Rowena.

48

Stryder megállt, és levette a lány álarcát. Rowena megborzongott a lovag szenvedélyes pillantásától. - Bármikor a szolgálatodra állok. Rowena elmosolyodott, amint a lovag gyengéden magához vonta. Folytatták a táncot. Amint a zene elhalkult, Stryder a kijárat felé vezette a lányt. Éppen elhaladtak egy csoport mellett, amikor a férfi átnyújtotta a maszkot Rowenának, majd odafordult az egyik lovaghoz, és jó erősen állon vágta. - Az öcsémben tízszerte több férfierő lakozik, mint benned, Hugh - vicsorított a földön fekvő lovagra. - Ha pedig meghallom, hogy még egyszer belekötsz, akkor elevenen megnyúzlak. Ezzel sarkon fordult, megragadta Rowena kezét, és kivezette a lányt a teremből. Rowena elkerekedett szemmel nézett a lovagra. - Tudom - szólalt meg Stryder fáradtan -,' mindig is barbárként viselkedtem. Rowena pajkosan rámosolygott. - Egyáltalán nem. Sőt nagyobbat kellett volna ütnöd. Stryder kérdőn felvonta a szemöldökét. - Lehet, hogy mégis meg tudlak változtatni? A lány vállat vont. - Még az is lehet. Bár épp te voltál az, aki az imént annyi ember előtt táncolt velem. Stryder rávigyorgott. - Hálás lehetsz, hogy maszkot viseltél. Legalább nem láttad, ahogy szerencsétlenkedtem. Rowena megállásra késztette a férfit. - Miért jöttél el? Kit azt mondta, hogy ki nem állhatod a táncmulatságot. - ígéretet tettem neked, Rowena. - Tehát miattam jöttél. Stryder bólintott. Rowena elgondolkozva tekintett fel rá. Bár a férfi arcára árnyék vetült, a lány mégis úgy érezte, hogy jól ismeri minden egyes sebhelyét, borostáját. - Köszönöm. Az az érzésem, hogy még a hónap vége előtt annyi adósságom gyűlik fel nálad, hogy képtelen leszek visszafizetni. - Ne aggódj, úrnőm. Mindössze arról van szó, hogy nem bírom elviselni, ha szenvedni látok másokat. Rowena megfogta a lovag kezét, és észrevett rajta egy vérfoltot. - De hiszen te megsérültél! Stryder vállat vont. - Hughnak kemény feje van. Rowena ránézett. - Gyere, ezt be kell kötözni. Stryder visszavezette a lányt a sátrába, ahol a kötszereket tartotta. Előhúzott egy ládikát, melyben a seb ellátásához szükséges eszközök voltak. Rowena kivette a kezéből, leültette a székre, és nekiállt ellátni a vérző sebet. Stryder nézte, amint a lány a mosdótál körül serénykedik. - Még mindig csodálkozom, hogy mellém álltál, mikor tudom, mennyire utálod az erőszakot. Rowena elhallgatott. Strydernek igaza volt, ennek ellenére a lány nem talált semmi kivetnivalót a lovag aznap esti viselkedésében. Először gondolta azt, hogy a férfi helyesen cselekszik. - Barátok vagyunk, nem igaz? - kérdezte Rowena, amint a kezébe fogta Stryder kezét, és vizet csorgatott a sebére. - De igen. - Akkor hát elfogadjuk egymás problémáit és másságát. Egyébként nekem úgy tűnik, mintha ma este nem térne el annyira a véleményünk. Stryder felnevetett. Rowena nagyot nyelt zavarában. Csodálatos érzés volt, ahogy a férfi keze az övébe simult. Stryder napsütötte, erős ujjai mellett egészen elhalványult a lány fehér kézfeje. A férfi felsziszszent, amint Rowena egy kupa sörrel öntötte le a sebet. - Ne légy már gyerek! - mondta neki megrovom Stryder jót kuncogott. Rowena felkapott egy kis cserép balzsamot, és bekente a sebet. - Miért gúnyolódnak a férfiak folyton Kiten? - kérdezte. - Nem ő az egyetlen dalnok, aki nem hajlandó harcolni. Stryder elkapta a pillantását.

49

- Néhányan azt gondolják róla, hogy inkább asszony, mintsem férfi. - Kit nem az a fajta, aki a férfiak felé hajlana - jegyezte meg élesen a lány. - Egyetértek, de még soha nem volt nővel, ha érted, mire gondolok. Rajtad kívül nem is érdeklődik más nő iránt, viszont folyton férfitársaságban van. Engem nem különösebben izgat az egész, fivérek vagyunk, és mindig is gondoskodni fogok róla, hogy ne bánthassák. Rowena kinyújtotta a kezét, és megsimogatta Stryder arcát. - Példát vehetnének rólad testvéri szeretetből. Legnagyobb meglepetésére a férfi belecsókolt a tenyerébe, mire Rowena testét nyomban elöntötte a forróság. Gyengédséget érzett a lovag iránt, s ugyanilyen gyengédség áramlott feléje is. Úgy érezte, valóságos kincsre lelt a férfiban. Stryder figyelmesen nézte a lányt. Legszívesebben magához húzta volna Rowenát, hogy alaposan megcsókolja, de attól félt, utána már képtelen lenne megálljt parancsolni. Nem akarta kompromittálni a lányt. Nem beszélve arról, hogy egyetlen csók semmiképp sem csillapította volna a lány utáni sóvár-gását, sőt még inkább felkorbácsolta volna az érzelmeit. Rowena elhúzódott tőle, majd kezébe vette a kezét. Milyen kivételes, ritka pillanat volt! Rengeteg nő akadt, aki szívesen pátyolgatta volna Strydert, de egyikük sem tudta belőle kiváltani az érzést, amit Rowena. - Köszönöm, úrnőm - mondta, mialatt a lány elindult, hogy visszategye a kötszereket a dobozba. - Nagyon szívesen - felelte Rowena. Ahogy letette a dobozt, megtorpant. - Nem hoztam el lantomat. Stryder pillantása az ágy melletti ládafiára vándorolt. Abban tartotta a személyes dolgait, és a lantját, melyet az anyja halála óta elő sem vett. Vele együtt némult el a hangszer. - Nálam van egy - árulta el akaratlanul is Stryder. Rowena arcán meglepetés tükröződött. A lovag is elcsodálkozott magán; mi ütött belé, hogy felajánlja anyja legféltettebb kincsét? Stryder felállt és lassan odasétált a ládafiához, ahol a családi kardot, a ruháit és egyéb személyes holmiját tartotta. A lant a láda mélyén lapult egy tokban. Mióta oda tette, egyszer sem nyúlt hozzá. Rowena előrelépett, és figyelmes pillantást vetett Stryderre. A lovag arcán szomorúság tükröződött, amint előhúzta a fényes, fekete tokot a láda mélyéről. Rowena fejében világosság gyúlt. - A lant az édesanyádé volt, ugye? A férfi némán bólintott. - Megyek, és hozom az enyémet... - Nem kell, Rowena. Egyszer mindannyiunknak szembe kell nézni a múlttal. Talán, ha felidézem a szellemét, többé nem fog kísérteni. Rowena kissé értetlenül nézett rá. Stryder sóhajtva nyitotta fel a tokot, majd kiemelte belőle a lantot, melyhez foghatót még sohasem látott a lány. - Hiszen ez gyönyörű! Stryder bólintott. - Apám ajándékozta neki, mikor anyám bejelentette, hogy állapotos velem. Egyenesen Párizsból hozatták. Rowena meglepetten vette át a lantot a lovagtól. Óvatosan tartotta, miközben megbizonyosodott róla, hogy a hangszeren egy fia karcolás sincs. Látszott, hogy a tulajdonosa igencsak megbecsülte az értékes jószágot. - Miért tartod magadnál? - Csupán a lant és egy gyűrű maradt utána. Lehet, hogy nem volt jó feleség, de anyának csodálatos volt. Egy gyönyörű hölgy, aki elhitte az Eleanor köré gyűlt költők szavait: a házasságban soha sincs igaz szerelem. Találkozott a pillantásuk, s Rowena megborzongott a férfi hideg tekintetétől. - Én ebben nem hiszek - felelte őszintén a lány. - Inkább úgy gondolom, a szerelem ott talál ránk, ahol a legkevésbé várjuk. Apám leghőbb kívánsága volt, hogy ahhoz menjek hozzá, akit igazán szeretek. Gyakran hangoztatta, hogy a házasságkötés igazi oka csak a szerelem lehet.

50

Andre de Chaplain, aki alkalmanként Eleanor társaságában utazgat, szintén ezt vallja. Szerinte a szerelmet a házassággal kell megpecsételni. - A te dalaid is erről szólnak? - Igen. Olyan emberekről énekelek, akik különbözőségük dacára egymásba szeretnek, és boldogan élnek együtt. - Akkor énekelj nekem, Rowena. Inkább hallgatok egy dalt egy boldog házaspárról, mint a, hitszegésről és az árulásról. Stryderen látszott, hogy a szívéből beszél, mely mélyen megérintette a lányt. Rowena bólintott, majd a lanttal a kezében leült a lovag asztalához, és hangolni kezdett. Stryder figyelte, amint a lány életet lehel a hangszerbe. Azt gondolta, a lant húrjai már rég szétmállottak, Rowena ügyes kezei alatt azonban újból életre keltek. Lágy dallam csendült fel a lanton. Amikor pedig a lány énekelni kezdett, Strydernek el kellett ismernie, hogy Druce igazat mondott: Rowena hangja az angyalok karát idézte. A dal egy solymászról és egy tehenészlányról szólt, akik szerencsétlen csillagzat alatt születtek, végül mégis megtalálták a szerelmet és összeházasodtak. Miután a lány befejezte a dalt, egy darabig némán ültek egymás mellett. - Hm, egy solymász - mondta eltűnődve Stryder. - Ezek szerint nem hiszed, hogy a nemesi házassságokban létezhet szerelem? - De igen. Csak még sohasem láttam. Stryder a barátaira, Simon de Ravenswoodra, és annak feleségére, Kennára gondolt. - Én viszont igen. Gyönyörű dolog látni az olyan házasságokat, ahol két ember inkább meghal, mintsem egymás nélkül éljen. . Rowena vágyakozva sóhajtott fel. - Mit meg nem adnék, ha én is így erezhetnék! Stryder bólintott, és csodálkozva vette észre magán, hogy olyan dolgokról beszélget, amelyekről még addig soha. - És milyen férfit képzeltél el magadnak, Rowena? A lány elgondolkodva pendített meg egy húrt a lanton. - Gyengéd legyen, és becsületes. És gyakran nevettessen meg. Stryder meglepődött. - És a külseje? Az nem számít? - Nem igazán. Nálam sokkal jobban számítanak a belső értékek. - Rowena a férfira emelte a tekintetét. - És nálad? Vajon milyen nő tudja elnyerni Blackmoor grófja szívét? - Semmilyen - felelte Stryder, majd kortyolt egyet a sörből. - Az én szívem halott, ezért ki van zárva, hogy valaha is szerelmet érezzen egy hölgy iránt. - Ki van zárva? - Igen. Egy nő csak elterelné a figyelmemet a kötelességeimről, ráadásul folyton aggódhatnék, hogy vajon megcsal-e a távollétemben. Rowena csodálkozva nézett a lovagra. - A nők semmivel sem csalfábbak a férfiaknál, jó uram. Mindig kettőn áll a vásár. - Ez igaz. Odalépett Stryderhez, és az ölébe fektette a lantot. - Akarod, hogy megmutassam az akkordokat? Stryder megrázta a fejét. Rowena elképedve figyelte, amint a lovag a kezébe veszi a hangszert, és azonmód elkezd rajta játszani egy régi balladát. Bár ejtett néhány hibát, az összhatás mégis meggyőző volt. Rowena biztosra vette, hogy Stryder valaha rendszeresen játszott a lanton. Az édesanyja jól megtanította. - Igazán figyelemre méltó, ahogy játszol. - Az édesanyám érdeme. Gyakran emlegette, hogy a hölgyek szívéhez legkönnyebben a költészeten és a dalokon keresztül lehet eljutni. - Te talán más véleményen vagy? Stryder csúfondáros pillantást küldött feléje. - Még nem találkoztam olyan trubadúrral, akit nálam is jobban üldöztek a nők, Rowena. És téged sem láttalak még elrejtőzni egy bokorba valamelyik nyávogó dalnokoddal. Rowena akarata ellenére felnevetett. - Igaz minden szavad. - Mi folyik itt?

51

Stryder felpillantott, és látta, amint Swan belép a sátorba. A férfi elborzadva nézett Rowenára és a lantot pengető Stryderre. - Ez nem lehet igaz! - kiáltotta Swan, és nekirontott Strydernek, hogy elvegye tőle a hangszert. - Azt hittem, megbeszéltük a dolgot. Arról volt szó, hogy te és Rowena ki nem állhatjátok egymást, mi pedig feltartóztatjuk az udvarhölgyeit, hogy ne tudjanak szervezkedni. És tessék, erre mi történik? Ahogy nem nézek oda, ti ketten rögtön összejöttök itt a sátorban! ' Rowena összezavarodott. - Te azt mondtad az embereidnek, hogy foglalják le az én hölgyeimet? - kérdezte Strydertől. - Nem - vágta rá gyorsan a lovag. - Maguktól vállalkoztak a feladatra. Őszintén szólva, nem is tudtam a dologról. - Ránézett a barátjára. - Teljesen elment az eszük. - Nem, egyáltalán nem őrültünk meg, Stryder. Csak éppen azt szeretnénk, hogy mindenki jól járjon. - Swan átnyújtotta a lantot Rowenának, majd az ajtó felé tessékelte a lányt. - De hát ez nem is az enyém - mondta Rowena, majd kitépte magát a férfi szorításából, és Stryderhez fordult. Swan meghökkenve nézett rájuk. - Úgy látom, már meg is fertőzött. Ezt most vetted? - Nyugodj meg - csattant fel Stryder. - A lant az anyámé volt. - Ah - válaszolta Swan. Elvette a lantot Rowenától, és a lovag kezébe nyomta. - Akkor tedd vissza a helyére, amíg én visszakísérem a hölgyet a kastélyba. - És ha én maradni szeretnék? - kérdezte Rowena. Swan nem sokáig késlekedett a válasszal. - Akkor elkábítalak. Rowena megdöbbent. - Az embered viccel velem? - Nekem úgy tűnik, nem. - Stryder átnyújtotta a lantot Swannek. - Tedd ezt el, amíg én visszakísérem Rowenát. - Éppenséggel nem tartom jó ötletnek, hogy együtt mutatkozzatok. - Most már elég, Swan. Rowena és én csak barátok vagyunk. - Én meg a bizánci császár! Nézd, én azt hiszem, hogy... - Fogd a lantot, és tedd a helyére! - csattant fel Stryder. - Azonnal visszajövök. - Ajánlom is, különben utánad küldöm Valt... egy karddal egyetemben. Stryder megrázta a fejét, majd felajánlotta a karját Rowenának. -Csak semmi összebújás... három lépés távolságra egymástól! Stryder megpróbált nem reagálni. - Lehet, hogy kikölcsönzöm, mint gardedámot. Rowena belekarolt a férfiba. -Jó választás lenne. Az én társalkodónőm nem aggódik ennyit miattam. Stryder mérge lassan elpárolgott. - Nem vagyok vénasszony - kiáltotta utánuk Swan, amint a sátorból figyelte őket. - Azon kívül tisztában vagyok vele, mennyi ideig tart az út a kastélyig és vissza. Ha túl sokat késnél, érted megyek. - Mindig így viselkedik? - kérdezte Rowena, mialatt a kastély felé igyekeztek. - Nem. Inkább eltűnik, amikor a nők letámadnak. - Akkor engem nem szeret. - Nem a személyednek szól, Rowena, hanem a kierőszakolt házasságnak. Swan betegesen fél, nehogy bárki is megállapodásra kényszerítse. Swan megjegyzései élüket vesztették. Értelmetlenné váltak. - Azt gondoltam, minden férfi vágyik egy otthonra - mondta Rowena. - Némelyek igen, mi azonban nem. Három évig fogságban voltunk, ezért most nehezen viselnénk a bezártságot. Inkább lakom a sátramban, mintsem kőfalakkal körülvéve a kastélyban. Rowena mélyen együtt érzett vele. - Borzalmas lehetett. Stryder hallgatott. Az arcán fájdalom tükröződött, mintha újból átélte volna a múltat. A lány szerette volna felvidítani a lovagot, de nem jutott eszébe semmi, mígnem aztán... feléje nyújtotta a kezét, és megcsiklandozta.

52

Stryder nagyot ugrott. - Csak nem vagy csiklandós? - kérdezte a lány. Mielőtt válaszolhatott volna, Rowena újból lerohanta. Stryder akaratlanul is elnevette magát. - Megbolondultál? - kérdezte a lovag, miközben megpróbált elmenekülni. - Úgy látszik. Viszont másképp nem tudlak felvidítani. Stryder a meglepetéstől csak a fejét rázta, és ahogy tudott, hátrált a lány elől. - Gyakran csinálod ezt? - Valóban kíváncsi vagy rá? Kislánykorom óta nem tettem ilyet. Valahogy nem éreztem szükségét. Stryder elkapta Rowena kezeit. - Méltányolnám, ha a jövőben sem éreznéd. Rowena kiszabadította a kezeit, és vad csiklandozásba kezdett. Stryder feléje fordult, és vissza akart vágni, de a lány sikítozva futásnak eredt. - Hé, ez így nem ér! - kiáltotta utána a férfi. -Nem szaladhatsz el csak úgy! - Csak egy gazfickó csiklandoz így egy úrhölgyet - nevetett a lány. - Ennél jóval kellemetlenebb nevekkel is illettél már, úrnőm. - Csak általánosságban beszéltem. - Rowena bemenekült az egyik fáklya alá. Stryder elkapta, és magához húzta, aztán még mielőtt ráeszmélt volna, mit is tesz, megcsókolta Rowenát. A lány úgy érezte, mintha csak álmodna. A csók alatt vad gondolatok kavarogtak a fejében. Látta maga előtt a lovagot meztelenül a sátrában, s elképzelte, amint egymás mellett feküdve Stryder keze bejárja a testét. Úgy, ahogy eddig még senki másé. Csodálatos lenne az ágyában feküdni! Bár Rowena még szűz volt, mégis ösztönösen megérezte, hogy a lovag gyengéden bánna vele. Minden porcikája áhítozott utána. Stryder elkapta a fejét, és betemette az arcát Rowena hajába. Mélyen beszívta a lány édes par-fümillatát. - Rowena - lehelte -, örülhetsz, hogy nem vagyok egy csirkefogó. - Hogyhogy? - Mert ha az lennék, még ma éjszaka a magamévá tennélek. Rowena beleremegett a gondolatba. Stryder eltartotta magától a lányt, és lenézett rá. - Legjobb lesz, ha visszaviszlek a többiekhez, mielőtt a vágyam legyőzi a józan eszemet, és olyat teszünk, amit később megbánunk. Tényleg megbánnák? Rowena elgondolkodva harapdálta a szája sarkát. Az igazat megvallva, ő nem bánná, ha együtt aludnának. Mielőtt a lány válaszolhatott volna, Stryder elkapta Rowena kezét, és behúzta a hallba, ahol még mindig folyt az ünneplés. Rowena tekintetével a barátnői után kutatott, de nem találta sem őket, sem Kitet. A nagybátyja viszont azon nyomban mellette termett. - Mégis, hol voltatok? - kérdezte a férfi. -Lord Strydert tanítottam lanton játszani felelte őszintén Rowena. A nagybácsi felvonta a szemöldökét. - Tehát te is részt veszel ebben a bolondságban? - szegezte neki a kérdést Strydernek. A lovag felsóhajtott. - Minden jel arra mutat. - Akkor te bátrabb vagy, mint én. - A férfi rájuk nézett, majd sarkon fordult, és eltűnt a tömegben. Rowena tétovázott, nem akart elválni Stryder-től. Egészen meglepődött magán. - Aludj jól, jó uram. A lovag bólintott, hátralépett, majd vissza a lányhoz. - Köszönöm, hogy megnevettettél, Rowena - mondta Stryder, majd egy szűzies csókot nyomott a lány orcájára. Rowena egy pillanatig azt hitte, elalél ennyi gyengédségtől. - Ha bármikor szükséged lenne egy kis csiklandozásra, hívj nyugodtan. Stryder felnevetett, mire a lány alig tudta megállni, hogy ne simogassa meg a gödröcskéket a lovag arcán.

53

A körülöttük álldogáló nők gyilkos pillantásokat küldtek a lány felé, ő azonban nem törődött velük. Lehet, hogy fel tudják kelteni a lovag érdeklődését, ugyanakkor semmit sem tudnak a valódi énjéről. O már ismeri a férfi azon oldalát is, melybe csak kevesen kapnak betekintést. Rowena már a kiválasztottak közé tartozik. Stryder kezet csókolt a lánynak, majd eltávozott a teremből. A lány mozdulatlanul nézett utána, aztán az éjszaka hátralévő részében végig a lovag járt az eszében. .....* * * Strydernek majdnem sikerült észrevétlenül visszatérnie a sátrába, csupán néhány nőszemély eredt a nyomába. Bárcsak Rowena is köztük lett volna... Elmosolyodott. Hát, igen. A kis huncut, milyen elragadó is tud lenni, ha leveszi magáról azt a merev álarcot. És főleg ha mellőzi a fullánkos megjegyzéseit. Ki hinné, hogy Rowena valójában egy melegszívű, bájos teremtés? Amint belépett a sátrába, ott találta Swant Nassir és Zenobia társaságában. - Szerencsével jártatok? - kérdezte a két szaracént. Azok csak a fejüket rázták. - Ha itt van egyáltalán a merénylő, nem kíván kapcsolatba lépni velünk - válaszolta csendesen Nassir. -Nem érzel valamit a gyilkossággal kapcsolatban? - kérdezte Stryder Zenobiát. - Sajnos nem. Most valahogy nem vagyok ráhangolódva a dologra. - Mi hír Christianról? - Szintén semmi. - Visszamegyek a hallba - állt fel Zenobia. -A férfiaknak könnyebben elered a nyelvük néhány pohár ital után. Talán valamit elkottyantanak, ha egy nő rájuk mosolyog. - Veled megyek - mondta Swan, és felállt. Nassir mozdulatlanul nézte, amint távoznak. - Mire gondolsz? - kérdezte tőle Stryder. -Azt fontolgatom, hogy a merénylő nem közülünk való, hanem a te népedből. Stryder eltöprengett. - Hogyhogy? Nassir Stryder felé nyújtotta a kezét. - Kirívunk közületek. Stryder végigmérte barátját, aki európai nemesnek volt öltözve. - Tökéletesen el tudsz vegyülni köztünk. Pont olyan napsütötte a bőröm színe, mint a tiéd jegyezte meg csipkelődve. - Meglehet, mégis olyan szokások rögzülte belém, melyek a te népedre nem jellemzőek. Ú hiszem, a merénylőnk közületek való, akit nálunk képeztek ki, aztán rátok szabadítottak. Stryder átgondolta a dolgot. Már többször találkozott Sin MacAllisterrel. Mint ahogy Nassi rámutatott, Sint a szaracénok arra képezték ki, hogy meggyilkolja európai társait. - Elfogadható magyarázatnak tűnik. De hogy találjuk meg? - Rajtad keresztül. - Hogyhogy? - Ha valóban a szövetség embereire vadászik, előbb-utóbb meg fogja támadni a vezetőnket. - Csakhogy én nem vagyok a vezetőtök. -Valamennyien engedelmeskedünk neked iti a táborban. Nem lenne csoda, ha a te neved lenne a következő a listán. • Nassir felállt. - Most magadra hagylak, hogy a merénylő mi előbb előkerüljön. - A halálomat kívánod? Nassir őszinte kifejezéssel az arcán nézett vissza rá. - Nem, kedves barátom. Sohasem tenném. Inkább egy kobra gyorsaságát kívánom neked. Stryder fejet hajtott, amint Nassir elhagyta a sátrat, majd felkapta a söröskupát, és az ágyához vitte. Lefekvéshez készülődött. Bár még korán volt, Stryder elegendő időt akart adni a merénylőnek, hogy megtegye az első lépést. Nassirnak talán igaza lehet.

54

Ahogy levetette a ruháit, megjelent előtte Rowena arca. A lovag elmosolyodott, amint felidézte az estét, mikor a lány először látta őt meztelenül. Stryder imádta zavarba hozni Rowenát. Befeküdt az ágyába, és azt kívánta, bárcsak maga mellett tudhatná a lányt. Vajon az ágyban is olyan játékosan viselkedne? Bizonyára. Stryder szabadon engedte a fantáziáját, s hamarosan hallotta Rowena csilingelő nevetését. Megfordult, és ahogy a ponyvát nézte, megjelent előtte a lány arca. Abban a pillanatban a sátor túlsó végében egy árnyék vetődött a ponyvára... Kilencedik fejezet Rowena felriadt a kívülről beszűrődő zajokra. Még mielőtt felülhetett volna az ágyában, az ] ajtó feltárult, és az udvarhölgyei, Joanne és Elizabeth beviharzottak a szobába. Odaszaladtak az ablakhoz, félrecsapták a táblákat, és kihajoltak. Mindketten hálóingben voltak, fésületlenül, mezítláb pipiskedve kémleltek ki az ablakon. - Rowena - szólt vissza Elizabeth a válla felett -, gyere gyorsan, és nézd. Letartóztatták Lord Strydert! Rowena azonnal felült. - Hogy mit csinálnak? Kipattant az ágyból, és odafutott a többiekhez. Az ablakból látta, hogy valóságos csődület gyűlt össze az udvaron, és mindenki izgatottan kiáltozott. A király gárdistái próbálták meg Strydert átjuttatni a felbőszült tömegen. A gróf arcán mélységes harag tükröződött. Rowena kalapáló szívvel odaszaladt a ládafiához, előhúzott egy köpenyt, magára kapta, majd kifutott a szobából. Távolról hallotta, amint Joanne utánaszól, hogy feltartóztassa, de Rowena figyelemre sem méltatta udvarhölgyét. Ki kellett derítenie, mi történt, miért akarják Stryder fejét venni. Sebtében megkötötte ruhája szalagjait, majd átverekedte magát a tömegen, és csatlakozott a verandán álldogáló csoporthoz. Henrik és Eleanor kissé távolabb húzódtak a sokadalomtól. Mindkettőjük arcán komor, merev kifejezés ült. - Nem én tettem, felség - dühöngött Stryder, amint a király gárdistái vadul ráncigálták, hogy betereljék végre a kastélyba. - Tudod jól, hogy nem! Rowena egy pillantást vetett Henrikre, akin látszott, hogy hisz Strydernek. - Csak csendesen. Menj velük, most ez lesz a legjobb mindenkinek. Stryder keményen megvetette a lábát, tíz ember kellett hozzá, hogy felvonszolják a lépcsőn. Aztán észrevette Rowenát. Tekintetük összekapcsolódott, s a lány megremegett a gróf szemében tükröződő félelem láttán. Az egyik gárdista belökte Strydert az ajtón. Rowena szíve hevesen vert, miközben odament a király mellett álló Eleanorhoz. - Fenség? Mi folyik itt? A királyné szomorú pillantást vetett a lányra. - Egy újabb nemessel végeztek az éjszaka. Roger de Devonshire-rel. Rowena akaratlanul is szánalmat érzett az elhunyt iránt, akit csak hallomásból ismert. Egy báró legkisebb fia volt, és jó természetű ember hírében állt. - De hát fenségedék csak nem gondolják, hogy Lord Stryder... - Bizonyíték szól ellene, Rowena - vágott szavába éles hangon a királyné. - Lord Stryder ruhájának egy darabja Roger kezében maradt, amikor küzdöttek egymással. - Eleanor átnyújtott egy tunikát Rowenának, melyen a gallér el volt szakadva. - Ezt ma reggel találtuk Stryder sátrában, ráadásul egy lovag állította, hogy múlt éjjel látta a grófot eltávozni Rogertól. Rowena meredten nézte a karmazsinvörös ruhadarabot. Nem, az nem lehet. Stryder nem tehetett ilyent. Vagy mégis... De miért éppen Rogert ölte volna meg? Cyril esetében még elfogadható lett volna az indíték, hiszen az amúgy is gorombán viselkedő lovag sértegette Kitet. De Roger... Amennyire a lány tudta, soha senkinek nem állt útjában az elhunyt. Miért éppen Stryder kívánta volna a fiú halálát?

55

Ennek így nincs semmi értelme. Eleanor egy pillantást vetett a király körül csoportosuló férfiakra, akik Stryder halálát követelték. -Halkabban, kedvesem - suttogta Eleanor Rowenának. - Magunk között legyen mondva, én bizony hiszek Stryder ártatlanságában. A gróf túl intelligens ahhoz, hogy terhelő bizonyítékot hagyjon maga után. Árulásról van itt szó, és ezek az urak véráldozatot akarnak látni. - De miért kívánnák Stryder halálát? Eleanor felsóhajtott. - A grófnak rengeteg ellensége van. Úgy tűnik, egyikük alaposan tőrbe csalta Strydert. - Kemény pillantást vetett a férjére. - Beszélni fogok Henrikkel, ha kettesben maradunk. Meglátjuk, mit tehetünk. Addig azonban legyen úgy, ahogy a király elrendelte. Amíg Stryder lakat alatt van, nem árthatnak neki. Még az is lehet, hogy a gyilkos újból lecsap. -És ha mégsem? - Akkor reménykedjünk benne, hogy Stryder megússza a tárgyalást. Rowena elborzadva lépett hátra. Bár Stryder nemes volt, a törvény rá is vonatkozott, akár kínzatás, akár halálbüntetés várna is rá. Nem, ezt nem engedheti. Stryder ártatlan. Rowena érezte. A királyné visszatért Henrikhez, mialatt Rowena megpróbálta összeszedni a gondolatait. Látta, hogy Kit ott áll a sokadalom szélén Stryder embereivel. A lovagok ugrásra készen várták, hogy akár a pokolból is kiszabadítsák vezérüket. Rowena odament hozzájuk. - Bármire képesek lennénk, hogy megmentsük őt - vicsorította Swan. Val megrázta a fejét. - Inkább várjuk meg, hogy a gyilkos újból lecsap. Zenobia oldalba bökte az óriás termetű lovagot. - Borzasztó dolog ilyet kívánni. Borzasztó vagy sem, mégis igaz. - Maga a királyné állította, hogy ha nem ölnek meg mást, akkor hamarosan Stryderrel próbálkoznak - mondta az időközben hozzájuk csatlakozó Rowena. - Akkor arra szavazok, öljük meg Kitet, hogy bebizonyítsuk Stryder ártatlanságát - indítványozta Swan. Zenobia felnyögött. - Miért is ne? - kérdezte Swan tettetett nyugalommal. - Mi egyéb hasznát vesszük? - Ezt megjegyeztem - szólalt meg Kit sértődötten. - Korántsem vagyok olyan haszontalan. Szerintem a te torkodat kellene elvágnunk. - Elég volt! - hallgattatta el valamennyiüket Nassir. - A bűnöst majd megkeressük később, most azonban jusson eszetekbe, hogy Stryder be van zárva a tömlöcbe. Rowena látta, hogy a lovagok arca holtsápadttá válik. Évekig voltak bezárva hasonló körülmények között. - Odamegyek hozzá - vágta rá habozás nélkül a lány. - Strydernek a saját embereire van szüksége - jegyezte meg éles hangon Swan. Rowena csúfondáros pillantást vetett a lovagra. - Egyikőtöket sem fogják odaengedni hozzá - emlékeztette Swant. Nassirra és Zenobiára esett a pillantása. - Ismeretlen látogató sem mehet a közelébe. Csak egyedül én vehetem rá a királynét, hogy engedélyezze, hogy láthassam őt. - Igaza lehet - ismerte el Nassir. - Nekem úgy tűnt, a királyné és Rowena egymás bizalmasai. Rowena figyelmét nem kerülte el a Zenobia arcán tükröződő tisztelet. - Igen - helyeselt Christian - Rowena maradjon csak Stryderrel, amíg mi megkeressük a gyilkost. Ezek után Rowena egyenesen Eleanor felé vette az irányt, aki igencsak a helyzet magaslatán állt. - Fenség? - kérdezte tőle a lány. - Szemmel tarthatom Lord Strydert, amíg fogságban van? Eleanor félrebillentett fejjel mérte végig Rowenát. - Ugyan miért tennéd? - Aggódom miatta. Nem hinném, hogy az őrök különösebben vigyáznának rá. A kirányné mindentudóan rámosolygott. Tetszett neki a lány bátor fellépése.

56

- Jól van, gyermekem. Most pedig induljunk, nézzük meg, hogy boldogul a védencünk! Rowena követte Eleanort a kastélyon keresztül. Keskeny csigalépcsőn haladtak a pincébe, ahol minden sötét, kietlen volt. A festetlen falak tompán tükrözték a fáklyák és gyertyák fényét, miközben barátságtalan, baljós árnyak táncoltak körülöttük. Úgy nézett ki, mintha a pokol bugyrában lett volna. Nem csoda, hogy Stryder nem akart odakerülni. -Stryder bűnös - hallották egy férfi hátborzongató hangját, amint lefelé mentek a lépcsőn. A tömeg fel fogja akasztani, még mielőtt Henrik... - Henrik sohasem fogja hagyni, hogy a kedvence a kötélen végezze. Meg fogja találni a módját, hogy kiszabadítsa őt. Emlékezz a szavaimra! -Nem akkor, ha Cyril bátyja sikerrel jár - szólalt meg az előző hang. - Úgy hallottam, száz aranypénzt fizetett valakinek, hogy belevágja a tőrt a gróf hátába. Rowena elborzadva hallgatta, ahogy a két férfi kedélyesen tárgyalja az ügyet. - Mi folyik itt? - csattant fel Eleanor, amint beléptek a szűk helyiségbe, ahol az őrök csoportosultak. Különböző testalkatúak voltak, és azokra a vízköpőkre emlékeztették a lányt, melyeket a francia katedrálisok oldalán látott sorakozni három évvel azelőtti, párizsi látogatása alkalmával. - Fenség! - emelkedtek fel egyszerre, majd meghajoltak a királyné előtt. - Bocsásson meg, méltóságod - szólalt meg a vezetőjük. - Nem akartunk semmi rosszat. Eleanor átható pillantást vetett az őrre. - A királynéval senki fia nem járathatja a bolondját. - Rowenára nézett, és feléje intett. Lady Rowena beszélni kíván Lord Stryderrel. Nyissátok ki az ajtót, és engedjétek be. - Nem szabad... - emelte fel a hangját a kapitány. - Talán süket vagy? - kérdezte Eleanor a tőle telhető legdölyfösebb hangon. - Az őr azonmód elnémult, majd megrázta a fejét, és engedelmeskedett a királynénak. Rowena megkönnyebbülten felsóhajtott. - Van valami kívánságod? - kérdezte tőle Eleanor, miután a lány elindult az őr után. Rowena megtorpant, és elgondolkodott, vajon mire is lehet szüksége Strydernak. Bár még nem volt börtönben, az addig látottak nem sok jóval biztatták. - Szeretném, ha valaki behozná a lantomat, fenség. Azonkívül néhány párnát és takarót, hogy őlordsága kényelembe helyezhesse magát. - Intézkedni fogok. Rowena mélyen meghajolt, majd elindult az őr után, aki a rövid folyosó végén levő ajtóhoz vezette. Az őr egy kulccsal kinyitotta az ajtót, majd belökte a lányt a cellába. Rowena rémülten összerezzent, amint az ajtó becsukódott mögötte. Szűk, sivár cellában találta magát, alig lehetett lépni pár lépést benne. Ócska, régi ágy állt a sarokban, rajta szétfoszlott takaróval. Alig szűrődött be valami fény a magasan lévő ablakból, a zárka lakója éjszaka teljes sötétségre van ítélve. Sem fáklyának, sem gyertyának nyoma sem volt. A cella kopár és kietlen volt egy olyan úr számára, mint Stryder de Blackmoor. Lord Stryder a túlsó sarokban állt, szemében kétségbeesés tükröződött. A maga módján még így is vonzó volt, de sugárzott belőle a sebezhetőség. Rowenát inkább egy elveszett kisfiúra emlékeztette, mintsem a harcos lovagra, akit megismert. - Stryder? - szólította meg gyengéden. A lovag nem reagált. - Stryder? - ismételte meg Rowena, miközben félve ugyan, de egyre közelebb ment hozzá. - Menj el, Rowena - szólalt meg fájdalmas hangon a lovag. A tekintetében zavarodottság tükröződött. - De hát miért? Stryder elhúzódott a lánytól, és hátat fordított neki. - Nem szeretném, ha így látnál. - Hogy? - kérdezte a lovagtól, miközben érezte, Stryder valójában nem is akar egyedül maradni. - Megrettenve? A lovag dühösen kifújta a levegőt. - Inkább akasszanak fel, mintsem be legyek zárva ide.

57

Rowena szíve összeszorult, és szánalom öntötte el. Szegény Stryder. Számára ez rosszabb lehetett a rémálomnál. Közelebb lépett a lovaghoz, de megérinteni nem merte; félt, hogy még inkább elkeseríti. - Minden rendben lesz, Stryder. Itt leszek veled. A férfi ujjaival végigszántott az arcán, mintha csak őrült gondolatokat akart volna elhessegetni magától. Mintha újból végigélte volna a poklot. Rowena valósággal szenvedett a tehetetlenségtől, amiért nem tudta megvigasztalni a lovagot. - Miattam nem kell itt lenned - vicsorította Stryder a lány felé. Elfordult, s ezzel Rowenát is távozásra késztette. - Nem hallod? Azt akarom, hogy menj el! - Miért? - Csak! - kiáltott rá Stryder, majd lehalkította a hangját, és a foga között szűrte a szót. - Én vagyok a felelős Simonért és Ravenért. Meg kellett volna védenem őket, ehelyett hagytam, hogy egy idióta szétválasszon bennünket, miután mindnyájan fogságba estünk. Bolond voltam és önfejű... Hagyj magamra, kérlek! Rowena a kezei közé fogta a lovag arcát, és megpróbált vele megértetni valamit, amit ő sem értett. Nem igazán tudta, mit keres itt a cellában azon kívül, hogy fájdalmas lett volna magára hagynia Strydert. Nem bírta volna elviselni a gondolatot. - Nem hagylak egyedül ezen a borzalmas helyen. Majd rendbe jön minden, meglátod. Stryder hinni akart a lánynak, de a múlt árnyai kísérteni kezdték, valósággal letaglózták. Szinte érezte a pokol rothadó szagát. Hallani vélte barátai sikolyát, s imáikat, melyekben a megváltó halálért fohászkodtak. Ez több volt, mint amit el tudott volna viselni. - Most nem a Szentföldön vagy - lehelte feléje Rowena, miközben a férfi karjára tette a kezét. -Itt vagy velem, Angliában. Stryder ránézett a lányra, akinek az arcán s világoszöld szemeiben együttérzés és melegség tükröződött. Gyűlöletnek nyoma sem látszott rajta, legfeljebb aggodalomnak. Rowena arca és feléje áradó érzelmei elűzték a férfi rossz emlékeit. A szemei, a haja és az érintése... a jelent idézték fel benne. Rowenának semmi köze a múlt dolgaihoz. Stryder ezentúl ehhez tartotta magát. Rowena tudatára ébredt, hogy egy ideje már Stryder karjába kapaszkodik. A férfi tekintete kitisztult, metsző pillantásától a lány teste megborzongott. Volt valami a lovagban, ami ellenállhatatlanná tette őt a nők számára. Szétváltak, majd Rowena Strydernek szegezte a kérdést. - Mondd, mi történt ma reggel? Miért tartóztattak le gyilkosság vádjával? Stryder felsóhajtott, majd hirtelen elöntötte a harag, s szemében szikrák villantak. - Fogalmam sincs róla. Az egyik pillanatban még aludtam, a következőben pedig Henrik király állt az ágyamnál a gárdistáival. Azt mondták, valaki látta, amint az éjszaka közepén elhagyom Roger sátrát. Megpróbáltam ellenkezni, de az egyik őr észrevette a székre hajított tunikámat, és állította, hogy a Roger kezében talált foszlány abból származik. - De hát ki akarna ilyen bűntettet rád fogni? Stryder vállat vont. - Nem tudom, sőt el nem tudom képzelni, miért tenne valaki ilyet. - A lovag arca elsötétült, s felvette azt a kifejezést, melyet Rowena azon az éjszakán látott, amikor Cyril Kitet inzultálta. Stryder híres volt erről az arckifejezésről, mely sokakat késztetett már menekülésre. - Bárki tette is ezt velem, jobb, ha felveszi magára az utolsó kenetet. Ha kiszabadulok innen, esküszöm, megölöm a gazfickót. Rowena nem hibáztatta Strydert. A lovag nem érdemelte meg, hogy ilyen helyre zárják. - Az embereid már dolgoznak a megoldáson. Meg fogják találni a merénylőt. - Nem hinném - válaszolta a férfi bizonytalanul. - Túl okos emberről van szó. Bárki ment is be a sátramba, és lopta el a tunikámat, nem lehet olyan hülye, hogy újból támadjon, amíg én el vagyok zárva. - De miért éppen rád akarja terelni a gyanút? - Biztos vagyok benne, hogy végső soron a szövetséget akarja tönkretenni. A lehető legjobb húzás volt tőle, hogy most engem okolnak az egyik bajtársam haláláért. Rowena elgondolkodott. - Roger is közétek tartozott?

58

- Igen, bár nem vett tevékenyen részt benne. Börtönben volt. El sem tudom képzelni, kinek állt volna az útjában. A gyilkos azonban nem válogatott, egymás után ölte meg a szövetség tagjait. - De hogy juthatott hozzá a tunikádhoz? Senki sem vette észre? - Bárki bemehetett a sátramba. - Anélkül, hogy észrevették volna? - erősködött tovább a lány. Stryder rámeredt. - Mit akarsz ezzel mondani? -Nem lehet, hogy a merénylő a bizalmasaid egyike? Stryder elhallgatott. Gyorsan végiggondolta a dolgot, aztán elvetette. - Nem. Az embereim sohasem tennének ilyet. - Miért vagy ebben ilyen biztos? - Nassir és Zenobia elmesélték, hogy találkoztak egy hírnökkel, aki további halálesetekről számolt be. Úgy tűnik, a merénylő már egy ideje szedi az áldozatait. Holttesteket találtak Rouen-ben, Nizzában, Hamburgban, Flandriában... - A lovagi tornák helyszínein? Stryder tétovázott. - Igen. Nocsak, idáig nem is gondoltam erre az össszefüggésre - mondta, magában pedig szitkozódott, hogy miért nem jött rá korábban. - A gyilkosságok a tornák idején történtek? - Fogalmam sincs. Akkor nem kérdeztem rá, de Nassir biztosan tudja. - Stryder gondolatai szélsebesen kavarogtak. Eszébe jutott Nassir találgatása, vajon ki akarhatja a halálukat, s vajon kit küldhettek utánuk a szaracénok. - Nassirnak igaza lehetett. A gyilkos valószínűleg egy európai lovag, aki a szaracénok parancsát teljesíti. Rowena helyeslőn bólintott. - Valaki, aki a bizalmatokat élvezi. Aki feltűnés nélkül jár-kel közöttetek. Kiábrándító gondolat volt, hogy az illető akár most is a közelében lehet. Talán ott állhatott a tömegben. Közülük valaki, aki az ellenségeik parancsát teljesíti... Az ajtó feltárult, s egy őr jelent meg kivont karddal, mintha attól tartana, hogy Stryder megtámadja. Stryder zavartan nézte, amint a szolgák különböző holmikkal megpakolva belépnek a cellába. Volt köztük számos takaró, párna, fehérnemű, több váltás ruha, egy kosárnyi ennivaló, korsónyi víz és sör, valamint tisztálkodószerek. Végezetül pedig egy fényesre polírozott lant zárta a sort. Mindent leraktak az ágy mellé. Rowena köszönetet mondott, mielőtt a szolgák eltávoztak a cellából. - Mi ez az egész? - kérdezte hitetlenkedve a lovag, és odament a kincsekhez. Rowena megállt a férfi háta mögött. - Nem akartam, hogy egy ártatlan ember valamiben is hiányt szenvedjen, s Eleanor egyetértett velem. - Odament az egyik kosárhoz, előhúzott néhány párnát és takarót, majd az ágyra helyezte. Strydert meghatotta a lány gondoskodása. Eddig még senki sem törődött így vele. Az emberei nem sokat adtak a kényelemre, ami pedig Kitet illeti. .. már a legkisebb mozdulat megtétele is olyan megerőltető volt számára, hogy folyton jajgatott. Rowena kedvessége megindította. - Igazán nem kellett volna... A lány felegyenesedett az ágyazásból. -Mi egyebet tehettem volna? Hagyjalak itt szenvedni, mikor mindketten tudjuk, hogy nem ölted meg sem Rogert, sem pedig Cyrilt. Stryder nem tudta eldönteni, mi lepte meg jobban: a lány állhatatossága avagy a jelenléte. - Honnan tudod, hogy ártatlan vagyok? Hiszen alig ismersz. Rowena megfogta a lovag kezét. Stryder nagyot nyelt, a lány bőrének lágysága valósággal felvillanyozta. Egész teste - egészen a lágyékáig - beleremegett. - Igazad van, jó uram. Való igaz, nem ismerlek annyira, hogy bizton állítsam. Viszont megbízom az ösztöneimben, és tudom, hogy korántsem vagy az a szörnyeteg, akinek az emberek leírnak. Ha az volnál, akkor most nem lennék veled. - Jelentőségteljesen ránézett. Hiszek benned és az embereidben. Ezért vagyok itt.

59

- Pedig helytelen, hogy itt vagy velem. Rowena szorítása erősödött a karján, mire Stryderben még inkább feltámadt a vágy, hogy még közelebb érezze magához a lány testét. - Tudom - válaszolta fátyolos hangon a lány. - Nagy botrány lesz az udvarban - figyelmeztette Stryder Rowenát, tudva, hogy a botrány mindkettőjüket érinteni fogja. Rowena közönyösen megvonta a vállát, majd elengedte a lovag kezét, és folytatta az ágy rendbetételét. - Engem már amúgy is utálnak az udvarnál. Hadd pletykáljanak! Szerencsés esetben kikiáltanak valami istenverte szajhának, aki egy férfinak sem kell. Stryder mérgesen felhorkant, vágya egyszeriben elszállt. Elhúzta a lányt az ágy mellől, és maga felé fordította. - Ne mondj ilyeneket! Rowena bizonytalanul harapdálta az ajkait. Meglepte a lovag hangjában bujkáló harag. Már majdnem elfelejtette, hogy akivel beszél, egy háborúban edződött lovag, aki gyilkolni is képes. - Sajnálom, Stryder, csak fel akartalak vidítani. A lovag szorítása és merev arckifejezése felengedett. - Már megtetted, mikor átlépted ennek a cellának a küszöbét. Rowena mosolyogva nézett fel a lovagra, szívét megdobogtatták a férfi szavai. A következő pillanatban Stryder magához vonta a lányt, és megcsókolta. Rowena megadta magát a férfiból áradó vonzerőnek - nem csoda, hogy a nők nem tudnak neki ellenállni, és állandóan üldözik a lovagot. Még soha, senki sem volt rá ilyen hatással. Stryder hosszasan időzött a lány száján, miközben felkorbácsolta mindkettejük érzékeit. Rowena pedig elgondolkodott azon, vajon milyen lenne, ha teljesen odaadná magát a grófnak... Aquarius kihúzta a tőrt a hírnök szívéből, aztán beletörölte a pengét a halott tunikájába. Szerencsére észrevette, amint a sötétben a kastély felé igyekezett. Bárki más összetévesztette volna egy szolgával, ő azonban felismerte benne a szaracén kémet. Egészen különleges, semmihez sem hasonlítható járásuk volt. Tehát még egy merénylő volt itt. A fenébe is! A szaracénok figyelmeztették, hogy rajta fogják tartani a szemüket, és addig nem szabadulhat meg tőlük, amíg be nem végzi a feladatát. Idáig csak áltatta magát, hogy biztonságban van. Bolond volt, mikor azt hitte, hogy megszabadulhat a múltjától. Eljöttek érte. Nem menekülhet előlük örökké. Amikor sarokba szorítják, a róka is megharap mindenkit maga körül. Most aztán hasznát veheti mindannak, amire fogva tartói tanították. Óvatosan betekerte a szaracén holttestét egy takaróba, és szorosan megkötözte. Nem akarta, hogy egy újabb tetemre bukkanjanak, amíg Stryder el van zárva. Főleg nem egy szaracén holttestére. Ez túl sok kétkedésre adna okot. Aquarius gondosan elrejtette a tetemet a sátrában. Belökte a tábori ágy alá, és megbizonyosodott róla, hogy senki ne találhassa meg, ha véletlenül betévedne hozzá. Nem mintha ez megtörténhetne. Az udvarban úgy kerülték, mintha pestises lenne, aminek ő kifejezetten örült, hiszen így nyugodtan végezhette a dolgát. Majd ha leszáll az éj, megszabadulhat a holttesttől. A szaracénok alaposan felkészítették, hogyan kell megtervezni és végrehajtani egy gyilkosságot. Kár, hogy nem mérték fel, mivel jár, ha a rókát visszaengedik a vadonba. Nem akarta, hogy visszahívják, hogy végezzenek vele. Elővette a pergament a halott hírnök zsákjából, leült és újból elolvasta. A levél egy másik merénylőnek volt címezve, a lovagi torna idejére, a paranccsal, hogy ölje meg Aquariust, és még valakit, akinek Sakál az álneve. Erről ennyit. A viperától úgy szabadulunk meg, ha levágjuk a fejét. Mindenesetre a levelet a Skorpiónak szánták, aki a leírtak szerint egyike volt a szövetség tagjainak, és akit azért küldtek haza, hogy öljön. Akárcsak Aquarius. Nem számít. Meg fogja találni a Skorpiót, és végez vele. Aquarius felsóhajtott, vetett egy pillantást az elrejtett holttestre, majd mosolyt erőltetve az arcára kilépett a sátorból. Elindult az udvarba, hogy megkeresse a Skorpiót.

60

Rowena és Stryder a gróf cellájában ültek egy szalmazsákon. A lány nekidőlt a férfi izmos mellkasának, s miközben bort kortyolgattak, megosztották egymással legféltettebb titkaikat. - Biztos vagy benne, hogy az iskolád boldoggá fog tenni? - kérdezte Stryder a lányt. Rowena a hetedik mennyországban érezte magát. Kényelmesen ült, és melegség vette körül. Úgy érezte, Stryder jóval többet jelent számára egy barátnál, biztonság és nyugalom áradt belőle. Még sohasem érzett hasonlót egy lovag társaságában. Feloldódva, túláradó jókedvvel nem is vágyót másra, csak végtelen csókban összeforrni a lovaggal. « Verd ki a fejedből Stryder ajkait... Rowena pillantása a férfi izmos combjára vándorolt. - Igen. Sokkal inkább, minthogy hozzámenjek egy tuskóhoz, aki csak a tenyészkancát látja bennem. - Igazad van - mondta Stryder kásás hangon. - Én sem szeretnék egy férfi kancája lenni. Rowena felnevetett a furcsa párhuzam hallatán. Hátrahajtott fejjel felnézett a lovagra. - Részeg vagy? - Csak egy kicsit - ismerte el a férfi, miközben kérges tenyerével megcirógatta a lány orcáit. Rowena ránézett, majd kivette a férfi kezéből a kupát. - Mi a baj, Rowena? - kérdezte tőle csúfondárosan a lovag. - Most úgysem tehetek egyebet, minthogy jól leiszom magam. A lány haragos lett. Bár nem szerette a harcot, az erőszakot, a lovag hangjából áradó lemondás feldühítette. -Mindig így viselkedsz, amikor nehéz helyzetbe kerülsz? Stryder tekintete felszikrázott. Orcáit pirosra festette a harag. - Soha nem adom fel, ha arra célzól - válaszolta kertelés nélkül. - Csupán kivárok - tette hozzá nyugodtabban. - Mire? - A pillanatra, amikor kiszabadulok a cellámból, és kérdőre vonhatom, aki idejuttatott. De az biztos, hogy az illető nem fogja túlélni a vallatást. Rowena vágott egy grimaszt. - Remélem, ezt nem tapasztalatból mondod. Stryder rákacsintott a lányra. - Eddig még nem ugráltam senki belein. De úgy kipróbálnám! - Magához húzta a kupát. Mindig felháborít az igazságtalanság. Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy a gyilkos szabadon kószál, és a következő áldozatát cserkészi be. Stryder kortyolt egyet a borból. - Ezért fontos neked ennyire a szövetség? - Igen - válaszolta a lovag, és félretette a kupát. - Minden egyes ember, akit sikerül megmentenem, egy újabb csapást jelent a gonoszra. Addig nem nyugszom, amíg ki nem szabadítok minden rabot. Ez aztán igazán nagy kihívást jelentett. - Sohasem pihensz? Sohasem lesz időd házasságra, családra? - Házasság - köpte a szót Stryder. - Két ember hálátlan szövetsége, mely mindkettejüket boldogtalanná teszi egy életre. Rowena hátrahőkölt a lovag keserű megjegyzésétől. Igaz, ő is gyakran mondott hasonlókat, de a lelke mélyén másképp érzett. Hiszen a házasság valójában csodás szövetség! - Én nem így gondolkodom - szólalt meg végül. - Képzelj el egy olyan házasságot, ahol a férfi és a nő tisztelik egymást. Ahol egymás partnerei és szövetségesei. Stryder felhorkant. - Józan vagy, mégis több idétlenséget beszélsz, mint én részegen. - Felemelte a haját a nyakáról, és feltárta a heget, mely egészen a hátáig húzódott. Nagyon fájhatott, amikor megsebezték. - Látod ezt itt? - Igen - válaszolta Rowena, miközben ujjaival végigtapogatta a fehér forradást. Stryder megborzongott, de a tekintete kemény maradt. - Az apám okozta, amikor megpróbáltam megakadályozni, hogy megölje anyámat. Felém fordult, és azt mondta, nem vagyok a fia. - Stryder hangja üresen kongott, mintha valaki

61

másról beszélt volna, azonban a lány jól látta a gyászt és a szenvedést a lovag szemében. - Még most is magam előtt látom apám gyűlölködő arckifejezését, amint értéktelen, hitvány fattyúnak nevez. - Stryder sugárzó kék tekintete Rowenáéba kapcsolódott. - Igaza volt, tudod? Kit nem a féltestvérem. Édestestvérek vagyunk. Rowena elámult. - Kit tudja ezt? Stryder megrázta a fejét. - Megesküdtem anyámnak, hogy örökre titokban tartom. Eddig még senkinek sem árultam el. Talán ezért nem jelentenek számomra semmit a Blackmoor-birtokok és a nemesi rang. Nem tartoznak igazán hozzám. Rowena csendben végiggondolta, hogy milyen súlyos titok birtokába is jutott. Ha véletlenül elszólja magát, azzal tönkreteheti Stryder egész éle tét, hiszen a férfi elveszítheti a rangját és egész vagyonát. Nem mintha ezt akarná. Hogy tudná elárulni azt az embert, aki épp most tárta fel előtte legféltettebb titkát? Rowena kezét Stryder borostás arcához emelte. - Azok közül, akiket ismerek, te vagy az egyetlen, aki igazán érdemes a nemesi címre mondta neki őszintén. - Az egyetlen becsületes lovag. Őszintén. - Talán többet kellene kimozdulnod - morogta Stryder. - Éppen eleget láttam ahhoz, hogy tudjam az igazságot - vágott vissza mosolyogva a lány. Stryder lehajolt hozzá, és megcsókolta. A férfi ajkainak és a bornak íze rabul ejtette a lányt, szinte szédült. Stryder csókja tüzes, követelőző volt. Rowena kifulladt, és egyáltalán nem tiltakozott, amikor a lovag lefektette a földre. Valósággal csapdába esett, Stryder súlya leszorította. Rowenát csodás, soha nem tapasztalt érzés kerítette hatalmába. Stryder izmos, kemény teste teljes egészében nekifeszült az övének. Égető forróság járta át mindkettőjüket. Stryder mohón csókolta a lány ajkait, mint aki nem bír betelni velük. A lány íze és illata elvarázsolta, s nem tudott másra gondolni, csak az alatta vergődő testre. Muszáj, hogy az övé legyen... Stryder hatalmas erőfeszítéssel szakította el magát Rowenától. - Most menj el, kérlek. A lány csodálkozva nézett rá. - De hát miért? - Túlságosan is kívánlak ahhoz, hogy úriemberként viselkedjem veled. Ráadásul ittam is. Ha most nem hagysz magamra, fogom magam, és megmutatom neked, miről is szólnak valójában a szerelmes dalaid. Stryder mély, fátyolos hangja - és ígérete - hallatán Rowena nagyot nyelt. Látta a lovag szemében a vágyat, és elképzelte, mit jelenthet ez - ahogy Stryder mondta - „valójában". Menj. Rowena azonban maradni akart. Igazság szerint már régóta ábrándozott arról, vajon milyen lehet egy férfi testét a magáéba fogadni. Elizabeth és Joanne már régen elveszítették a szüzességüket, s esténként, miután ágyba bújtak, az udvarhölgyei szívesen megosztották vele tapasztalataikat. Rowena eddig félt bármit is tenni, részben maga miatt, részben pedig a társadalmi helyzete miatt. De amióta Joanne átesett a tűzkeresztségen, s rózsás arccal jár-kel, Rowena is kedvet kapott a dologhoz. Meg akarta ismerni Strydert. Pedig minden ellene szólt. Eddig azon fáradozott, hogy lebeszélje a férfiakat a kardforgatásról, most pedig pont egy lovagnak akarja odaadni magát. Igaz, nem akármilyen lovagnak, hanem Stryder de Blackmoornak. - Nem fogsz fájdalmat okozni? - kérdezte tőle, visszaemlékezve az éjszakára, amikor Bridget sírva panaszkodott arról, milyen durván vette el a szüzességét egy trubadúr. Stryder megbántva nézett rá. - Hogy feltételezed rólam, hogy bántani tudnálak? Rowena vett egy mély lélegzetet, kezei közé fogta a lovag arcát, és kényszerítette magát, hogy a szívéből beszéljen. - Ebben az esetben a tiéd vagyok, uram.

62

Stryder lélegzete elakadt, feje kitisztult. Biztos, hogy nem fogja neki megengedni a lány, hogy... - Nem érted, mit akarok mondani neked? - A szüzek nem együgyűek, jó uram - válaszolta Rowena, miközben ujjaival a lovag selymes fürtjei között babrált. Stryder egész teste beleremegett. - Felnőtt nő vagyok, és világosan értem, hogy mit akarsz tőlem. És oda akarom adni neked. Stryder megcsókolta a lányt, és utat engedett vágyainak. Oly sokáig érzéketlen volt a világ dolgaira. Érzéketlen a női cirógatásra... Milyen furcsa, hogy a kábulatba ejtő bor ellenére mennyire ébernek érzi magát. Olyan mélyről fakadóan kívánta a lányt, hogy szinte fájt. Nem tudta hogyan, de Rowena megérintette őt. Olyan oldalát tárta fel, aminek létezéséről addig nem is tudott. Most nem akar egyebet, csak érezni a lányt. Érezni, amint körbeveszi, ő pedig elmerül a lágy, női testben. Rowena ideges lett, sőt félt is egy kicsit, amint a férfi megoldotta a szalagokat a ruháján. Úgy érezte, innen már nincs visszaút. Ha odaadja magát Strydernek, örökre megváltozik minden. Másképp fogja látni a világot, és főleg a férfit, akinek a karjában fekszik. De hiszen már eddig is olyan dolgokat tudott meg róla, mint senki más. Felnyögött, amint a lovag a nyakát csiklandozta a nyelvével és a fogaival. Bár a barátnői részletezték előtte az aktust, Rowena mégsem volt felkészülve a mindent elsöprő borzongásra. Szinte lángolt a teste Stryder érintésétől. Kifulladva, kimerülve adta át magát a vágynak, és a kíváncsiságnak. Stryder elhúzódott tőle, és a fején át lehúzta az ingét. Rowena végigfuttatta az ujjait a lovag széles vállain, ahol szinte külön táncolt minden izom. Ez több volt, mint amit el tudott viselni... Stryder befeküdt a lány széttárt lábai közé, s meglazította az alsóruháját. - Nem félsz tőlem, Rowena? - kérdezte tőle. A férfi lehelete megcsiklandozta a lány orcáit. - Nem félek tőled, Stryder. - Saját magától félt. Attól, hogy képtelen lesz neki ellenállni. A férfi rámosolygott, majd félrehúzta a lány ruháját, és kiszabadította a jobb mellét. Rowena arcát elöntötte a pír, amint a lovag szájába vette a feszes csúcsot. Felszisszent a gyönyörtől, majd a két tenyere közé fogta a lovag fejét, miközben az apró harapásokkal kóstolgatta őt. Minden nyelvcsapást külön érzékelt, a teste legmélyén, mintha a gyomráig hatolt volna. Stryder felnyögött a lány édes ízétől. A lány ujjai a haját szántották, bársonyruhája cirógatta a bőrét, de ez semmi volt a lány halvány, selymes bőréhez képest. Hirtelen elege lett Rowena ruhájából, mely kettejük közé állt. A lány mellbimbóját csókolgatva egyre lejjebb csúsztatta. A lovag lélegzete elállt, amikor Rowena meztelen felsőteste feltárult előtte. Tudta, hogy a lány fél. Érezte, bár Rowena nem szólt semmit, még akkor sem, amikor teljesen kiszabadította a lány testét a ruhából, s végül megpillantotta azt, amire a leginkább vágyott. Rowena elborzadt a gondolatra, hogy a lovag meztelenül látja őt. Olyan gyorsan kapkodta magára a ruháit az imént, hogy a harisnyáról és a cipőről teljesen megfeledkezett. Testben-lélekben pőrén mutatkozott a férfi előtt. Stryder végignézett rajta. - Gyönyörű vagy - suttogta a fülébe, majd maga is levetkőzött. Rowena némán figyelte a lovagot. Olyan furcsa volt, hogy itt fekszenek meztelenül a férfi cellájában. No de lagalább nem volt ablak az ajtón, csak magasan a fejük felett a falba vájva, ahonnan nem lehet belátni. Csendesen beszéltek, nehogy valaki meghallja őket. - Megérintettél már férfit, Rowena? A lány a fejét rázta. Stryder megfogta a lány kezét, megcsókolta a nyitott tenyerét, és lassan az erekciója felé húzta. Rowena az ajkait harapdálva, várakozóan nézett le rá.

63

A férfi felszisszent, majd behunyt szemmel hagyta, hogy a lány felfedezze őt. Rowena kezében lágyan, mégis keményen megfeszült. A lány el sem tudta képzelni, vajon milyen lesz őt magába fogadnia. De nemsokára úgyis megtudja. Kezeit lejjebb csúsztatta, majd összezárta körötte. Stryder ráhajolt a lány mellére, miközben Rowena keze felfedező útra indult oda, ahol a férfi teste a leginkább különbözött az övétől. Stryder felült, és a kezei közé fogta Rowena arcát. - El sem tudom mondani, mennyire szeretnélek a magamévá tenni. - Tekintete ellágyult, megcsókolta a lány szája sarkát, majd lejjebb kalandozott. Épp csak elidőzött Rowena keblein, aztán már csúszott is le a hasára. - Stryder? Válasz helyett a férfi szétfeszítette a lány lábait, majd beletemette az ajkát a hajlatba. Rowena hátrahanyatlott a csodás érzéstől. Úgy érezte, Stryder nyelvétől egyenesen a mennyországba repül. A lovag lassan, ráérősen járta be, ízlelgette a lány testét. Azóta álmodozott erről a pillanatról, mióta először meglátta Rowenát, először érezte őt a karjában. Most, hogy megkapta végre, nem akarta elsietni a dolgot. Fel akarta fedezni a lány minden porcikáját, amíg ki nem merülnek, s el nem telnek egymással. Nem állt meg akkor sem, mikor Rowena testét hullámokban borította el a kielégülés. Felnézett, és boldogan merült el a gyönyörű látványban. Stryder várt, amíg a lány elcsitult, majd felcsókolta magát a szájáig, és készen állt, hogy megmutassa neki az asszonyi lét valamennyi oldalát. Gyengéden szétválasztotta Rowena lábait, és befeküdt közéjük. Azon volt, hogy minél kevesebb fájdalmat okozzon. A lány teste megfeszült, amint megérezte Stryder férfiasságát. A férfi megszorította Rowena kezét, majd lassan belecsusszant a lány testébe. Rowena azon nyomban felkiáltott. Stryder férfiassága teljesen betöltötte, s bár feszítette, egyidejűleg elégedettséget is okozott. Ez tehát a szeretkezés, gondolta a lány, miközben ott legbelül hozzáidomult a férfihoz. Már régóta ábrándozott róla, hogy milyen is lehet odaadni magát egy férfinak, de a valóság túlszárnyalt minden képzeletet. Igen, fájdalmat is érzett, de a dolog intimitása feledtette vele a kellemetlenséget. Stryder lélegzet-visszafojtva próbálta magát lecsillapítani, nehogy túl erőszakosan vegye birtokba a lányt. Bár ösztönei vad tempót diktáltak, mégsem akart neki fájdalmat okozni. Rowena különleges lány volt. Stryder az idáig szándékosan kerülte a szüzeket. Nem akart kényszerházasságot. Rowena azonban nem akarta őt tőrbe csalni. Még csak egy újabb trófeát sem akart a gyűjteményébe. Egyszerűen csak odaadta magát neki. Vigaszt és melegséget nyújtott számára. Stryder még sohasem érzett így. Sohasem találkozott olyan lánnyal, mint Rowena. És úgy érezte, hogy már nem is fog. Rowena kis híján sírva fakadt a túlcsorduló érzelmektől. Stryder gyengéden megcsókolta a lány kezét, tekintetük összekapcsolódott, aztán a férfi teste ütemesen nekiütődött Rowena csípőjének. Stryder csodálatos volt, és gyengédebb, mint egy nemes trubadúr. Rowena ismerte Stryder testi erejét, s ennek tükrében még meghatóbb volt a férfi gyengédsége. Kifulladva kapaszkodtak egymásba, s Rowena amennyire csak tudta, nekinyomta a csípőjét a férfiénak. Stryder megpróbálta megvárni őt, de nem tudta. Hirtelen kirobbant belőle a gyönyör. Felnyögött, beletemette az arcát Rowena nyakába, hogy magába szívja az édes illatot, aztán elengedte magát a lányba. Rowena csendesen feküdt, amíg ő belekapaszkodott. Stryder szíve hevesen vert a lány mellkasán, miközben szaggatott lélegzete cirógatta a fülét. - Köszönöm, kicsim - suttogta Rowenának. Rowena megszorította. - Részemről a gyönyör, jó uram.

64

Stryder megcsókolta a lányt, miközben elhúzódott tőle. Rowena bámulatosan viselkedett Stryder úgy hallotta, hogy a szüzek gyakran sírnak az első együttlét során, Rowena szemében azonban nyoma sem volt a könnyeknek. A lány elégedett, boldog pillantást vetett rá. Stryder akkor már tudta, hogy helyesen cselekedett. Úgy érezte, nem kell semmit megbánniuk vagy szégyellniük. Ami történt, megtörtént. Mély lélegzetet vett, és akarata ellenére is kiejtette a szavakat, melyeket eddig még senkinek sem mondott. - Hozzám jönnél feleségül, Rowena? A lány felnézett rá, pislogott egypárat, aztán kirobbant belőle a nevetés. Tizedik fejezet Rowena biztos volt benne, hogy a gróf csak a bolondját járatja vele. Miért akarná őt elvenni? Megőrült talán? Stryder megbántott arckifejezése viszont ennek az ellenkezőjét igazolta. Rowena hirtelen megbánta, hogy kinevette a gróf házassági ajánlatát. Nem az a fajta nő volt, aki szándékosan beletipor mások érzelmeibe, különösen nem Stryderébe. - Komolyan gondolod? - kérdezte tőle, majd a vászoningéért nyúlt és felvette. Néhány dolgot csak felöltözve lehet elrendezni, és egy visszautasítandó házassági ajánlat ezek közé tartozik. Megigazította magán az inget, s még mindig a földön ülve Strydert nézte. A férfi szavai még ott visszhangoztak közöttük a levegőben. Ha a józan eszére hallgatna, elfogadná az ajánlatot, de a szíve mélyén tudta, hogy egyikük sem lenne boldog. Nem akkor, ha csak az előbb történtekért menne hozzá a lovaghoz. Rowena többet akart Stryder testénél. A szívét is akarta. Stryder továbbra sem szándékozott felöltözni, hanem lazán hátradőlt, és felkínálta magát a lány mohó tekintetének. - Persze hogy komolyan gondolom. - De hát miért? - kérdezte Rowena, amint összefogta derékig érő, hosszú, szőke haját, majd átdobta a vállán, hogy össze ne gubancolódjon. Haja vége az ölét verdeste. - Miért egyeznél bele a házasságunkba? Stryder meghökkenten nézett rá. - Hiszen elvettem az ártatlanságodat. - Én adtam neked, Stryder. Ebből még nem következik leánykérés. Sok barátom van, aki közelebbi kapcsolatba került a szerelmével. - De te egy hölgy vagy. - Mint ahogy ők is. Te pedig egy úriember vagy. Mit változtat ez a dolgokon? Stryder elkomorodva ült fel. - És ha teherbe esel? - És ha nem? Kilenc hónap múlva, ha nem születik gyerek, megbánnád, hogy elvettél. - Rowena, legyen eszed - mondta a lovag kemény hangon. - Neked legyen eszed - vágott vissza a lány, miközben hátrasimított egy hajtincset az arcából. - Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az első nő az életedben, de kétlem, hogy eddig bárkinek is megkérted volna a kezét rajtam kívül. - Te más vagy. - Ezt bizony örömmel hallom - mondta a lány, miközben jóleső érzés járta át. Jó volt tudni, hogy a lovag nem csak egy újabb trófeának tekinti őt, hanem talán igazi érzelmekkel viseltetik iránta. - Ez azonban mit sem változtat a dolgokon. Nem akarok férjhez menni. - Jelentőségteljesen ránézett a férfira. - És te sem akarsz megnősülni, tudom. • -De... Rowena rátapasztotta a tenyerét Stryder ajkaira. - Válaszolj nekem őszintén. Igazán, mélyen kívánsz-e engem elvenni, vagy csak azért tennéd, mert szerinted ez a helyénvaló? A lovag elkapta a tekintetét, Rowena pedig megkapta a választ, még ha fájt is egy kicsit.

65

- Gondoltam - válaszolta a lány, majd leejtette a kezét a szájról, melyet oly jól ismert. Ha valaha is férjhez menne, el sem tudna képzelni jóképűbb és gyengédebb vőlegényt, mint Stryder de Blackmoor. A gróf teste és íze örökre kísérteni fogja. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy egy életre elkötelezzék magukat egymás iránt. Még a végén megölnék a tiszta érzéseket. Valaha Eleanor is szerette Henriket, most azonban láthatóan szenvednek a házasságukban. Rowena többet akart. Esze ágában sem volt beleegyezni egy kierőszakolt frigybe. Olyan férjet akart magának, akit aztán egész életében szerethet, aki tiszeli őt, és figyelembe veszi kívánságait. - Mi ketten nem lehetünk boldogok egymással, Stryder - mondta őszintén a lány. - Ami ma közöttünk történt, csodálatos, hihetetlen volt. Köszönöm neked, hogy te voltál nekem az első, és hogy ilyen gyengéd voltál hozzám. Ez azonban nem elég egy boldog házassághoz. Én mesterdalnok vagyok, te pedig állandóan úton, mint a világ megmentője. Szerinted milyen élet várna így ránk? Stryder hanyatt feküdt, megfogta Rowena kezét, és a mellkasára tette. A lány a tenyere alatt érezte a férfi lassú, ütemes szívdobogását. Stryder keze szilárdan nyugodott az övén, bőrük színe több árnyalattal is különbözött. A lovag kemény, izmos teste erőt és hatalmat sugárzott, melynek nehéz volt ellenállni. Pedig meg kell próbálnia. - És ha mégis teherbe esnél? - Erre a kérdésre még visszatérünk, ha eljön az ideje. Sok úrhölgynek született már törvénytelen gyermeke, és mégsem viselte meg őket a botrány. Ne fessük az ördögöt a falra! Stryder ámulva nézte a lányt. Még sohasem találkozott hozzá hasonlóval, aki ilyen bátor és meggyőző lett volna. Egyik kezével Rowena kezét fogta, a másikkal pedig elsimított egy fürtöt az arcából. - Igazán figyelemre méltó jelenség vagy. Rowena világoszöld szemei csúfondárosan nevettek rá. - Ezt csak azért mondod, mert részeg vagy. - Nem. Az igazat megvallva, egészen kijózanodtam. Rowena mosolya elkápráztatta Strydert. Sohasem hitte volna, hogy egyszer majd ráakad egy lányra, akit feleségül akar venni. Hogy ennyire megkísérti a gondolat. Vajon milyen lenne egy ilyen erős nő oldalán élni, aki nem egykönnyen veti alá magát az ő akaratának, hanem kérdezne, és megmondaná a véleményét, nem törődve a következményekkel? Társaitól eltérően Rowena egyáltalán nincs elájulva Stryder külsejétől. Míg a többi lány meztelenül beugrott az ágyába, csak hogy később eldicsekedjen vele, Stryder tudta, hogy Rowena mélyen hallgatni fog kettejük titkáról. A titokról, melyen megosztoznak, hiszen idáig senki mással nem élték át így. Stryder megborzongott, amint újból feltámad benne a vágy, s elképzelte maga alatt a lány testét. Rowena szemei elkerekedtek. - Gyakran csinálod ezt? Stryder megrázta a fejét, és magához húzta a lányt. - Csak ha rád gondolok. Stryder megcsókolta lányt, kezét a hajzuhatagba temette. Rowena felnyögött, amint a férfi közelebb vonta őt magához. Hiszen ez maga volt a mennyország! A lány magába szívta a friss, férfias illatot, aztán végigcirógatta Stryder izmos mellkasát és hasát. Elvezettel borzolgatta a rövid, merev bolyhokat a lovag testén. Végül ujjai beleütköztek a hosszabb, durvább szőrszálakba, melyek körbefogták Stryder hímtagját. A férfi felnyögött, csókja mélyebbé vált, amint Rowena köréje zárta a kezét. Készen állt a következő bevetésre. Stryder felszisszenve húzódott el. - Hogy kísértesz engem, Rowena! - Rátette a kezét a lányéra, megmutatta neki, hogyan simogassa, majd eltolta magától. - Jobb lesz, ha ezt most abbahagyod. - Miért?

66

- Mert ha nem, akkor újból megteszem, amit az imént. Nem szeretnék fájdalmat okozni. Rowenának nem fájt semmi, csak éppen még nem sokat tudott a testi szerelemről. - Sok szűz lánnyal volt már dolgod? - kérdezte a lovagtól, mielőtt inába szállt volna a bátorsága. - Csak veled. Viszont hallottam, amit a többiek beszéltek róluk. Rowena elmosolyodott Stryder vallomásán. Hitetlenkedve fogadta, bár örült is neki. - Ki volt az első szerelmed? Stryder meglepettnek látszott. - Biztos vagy benne, hogy hallani akarod? - Te is ismered az enyémet. Stryder kurtán felnevetett, majd a ruhájáért nyúlt, és felöltözött. - Franciaországban volt egy lány. Akkor ismertem meg, amikor elküldtek nevelőszülőkhöz, ő pedig az apjával együtt a gróf birtokán töltött egy telet. - Tapasztalt volt? - O, igen. Az udvarhölgyei kíséretében a lovagok felkészülését jött megnézni, amikor észrevett engem, a kisinast. Rowena nem hibáztatta ezért a lányt, hiszen ő maga is szerette volna korábban megismerni a férfit. Vajon már fiatalon is ilyen jóképű volt? - Idősebb volt nálad az a lány? - Négy évvel. - És te hány éves voltál akkor? - Épp betöltöttem a tizenötöt. Rowena elámult. - Túl fiatal voltál hozzá. - Ő nem így gondolta. Rowena tettetett felháborodással nézett rá. Hogy milyenek tudnak lenni ezek a férfiak! - Később találkoztál vele? - Nem. Megbetegedett, aztán meg is halt, mialatt én a Szentföldön voltam. Rowena elkomorodott. - Sajnálom. - Én is nagyon szomorú voltam. Olyan kedves lány volt, és milyen korán meghalt! Rowena felfigyelt valamire a lovag hangjában. - Elvetted volna? - Nem hiszem. Alig ismertük egymást. Egyszer voltunk együtt, azután már nem találkoztunk. Véletlenül szereztem tudomást a haláláról. Stryder felült, és segített felöltözni a lánynak, aki ezalatt végiggondolta az elmúlt órák eseményeit. Nem eshetett teherbe, ebben biztos volt. Az udvarhölgyei állandóan lefeküdtek férfiakkal, mégsem lettek terhesek. Különös módon egyáltalán nem tűnt visszataszítónak a gondolat, hogy esetleg Stryder gyermekét hordja a szíve alatt. Sőt lényének egy része valósággal vágyott rá. Milyen érzés lehet egy magzatot kihordani? Milyen jó lenne később látni, ahogy Stryder játszik a saját fiával vagy lányával! Rowena biztos volt benne, hogy a lovagból kiváló apa válnék. Amilyen az övé is volt. Azonban az is eszébe villant, ami az apjával történt. Hirtelen a fülébe csengtek a fegyőr szavai. Strydernek még több ellensége van, és alig várják, hogy a hátába döfjenek egy tőrt. Önkéntelenül is hátrébb húzódott a lovagtól. - Rowena? - Bocsáss meg, kérlek! - mondta a lány vonakodva. - Miről van szó? - Á, semmi. Stryder felemelte Rowena állát. - Mondd el! - Csak eszembe jutott apám halála. A saját embere szúrta le az egyik ellensége biztatására. Stryder felvonta a szemöldökét.

67

- Apám jó barátja volt Henrik királynak - tette hozzá a lány. - Bizonyára te is hallottál róla, hogy a nemesek egy csoportja féltékenyen figyeli a királyi udvarhoz tartozók minden egyes lépését. Akiről úgy gondolják, túl közel került a királyhoz, elteszik láb alól. Stryder úgy nézett körbe a cellájában, mintha már a saját ellenségeit látná. Kétségtelen, hogy ők juttatták ide, amikor ráfogták a gyilkosságokat. - Igen. A gonosz közöttünk van. - Attól félek, egy napon téged is hátba támadnak. Stryder felidézte magában legutóbbi angliai látogatásukat. Simonnal érkezett, és valóban úgy tűnt, hogy valaki az életére tör. Hány merénylő létezik egyáltalán? Idáig nem is nagyon törődött vele, hogy az életére törnek, avagy sem. Mint ahogy Rowena rámutatott, féltékeny udvaroncok vették körül őket. Eddig nem is hozta összefüggésbe az ellene irányuló kísérleteket a szövetségben elfoglalt helyzetével. De most, ahogy átgondolta a dolgot, rá kellett jönnie, hogy a merényletek csak három évvel ezelőtt kezdődtek, a kiszabadulása után. Pont ennyi ideig tartott, amíg a király lovagi tornáinak bajnoka vált belőle... Véletlen egybeesés lenne? Vagy talán a szaracénok képeztek ki, és küldtek utána merénylőket? Ettől a gondolattól valósággal megfagyott a vér az ereiben. Itt van vele Rowena, érzi az illatát, a teste melegét. Most csak erre akar gondolni. Kinyújtotta kezét, magához húzta a lányt, és leültette az ölébe. Csendben simogatta Rowena haját. Rowena a férfi széles mellkasán pihentette a fejét, majd felnézett rá. Békés, meghitt pillanat volt. Olyan, amelyben csak ritkán volt része. Ki hitte volna, hogy pont ez a lány adja oda magát neki, aki arról volt híres, hogy mennyire utálja a lovagokat? Kacagtató! - Remélem, elnyered a szabadságodat, Rowena - sóhajtotta. - Remélem, elkerülöd, hogy felakasszanak. . Stryder kurtán felnevetett. - Emiatt nem kell aggódnod. Az embereim sohasem engednék. - Mit tehetnek érted? - Fogadalmat tettünk, hogy vigyázunk egymásra. Ha valamelyikünkkel történne valami, kivisznek innen. Rowena szemei ábrándossá váltak. - És ha kiszabadulnál, hová mennél? - Fogalmam sincs. Vissza Európába. Mi, lovagok, úgy élünk, mint a cigányok, a lovagi tornák győzelmeiért kitűzött díjakból élünk. Rowena vágyakozva sóhajtott fel. - Igen, ez az igazi szabadság! Egy nap majd én is megismerem. - Miért nem tartasz velünk? Rowena jelentőségteljesen ránézett. - Te most kísérteni próbálsz engem, Lord de Blackmoor? Én azonban nem hagyhatom el az otthonomat, bármennyire is szeretném. A nagybátyám teljesen összetörne, ha csak úgy eltűnnék. Még mindig nem jött helyre a legutóbbi szökésem óta, pedig akkor csak az unokahúgomat, Kamillát látogattam meg Normandiában. - Megrázta a fejét. - Különben is, mihez kezdenél velem? Stryder sokatmondóan nézett vissza a lányra. - Lenne egy-két ötletem veled kapcsolatban. Rowena elpirult. - Én komolyan kérdeztelek. - Én pedig komolyan válaszoltam. Stryder csendben nézte, amint Rowena arca aggodalmasra vált. - Egyszerű az egész, nem igaz? Csak összepakolok néhány holmit, fogom a lantomat, és már indulhatunk is. Mégsem ilyen egyszerű a dolog. A nagybátyámnak nincsenek örökösei, és én biztos vagyok benne, hogy Henrik király elvenné tőlünk a birtokainkat, és odaadná egy másik nemesnek. - Ebben én is biztos vagyok. Rowena felsóhajtott. - Tehát nincs kiút a számomra? Végül csak

68

férjhez kell mennem? - Talán megoldhatjuk a dolgot. Megadhatjuk Henriknek, amit annyira szeretne. Ha összeházasodnánk, mindkettőnk problémája megoldódna. Végre szabadok lennénk. Rowena értetlenül nézett rá. - Lehetetlent kérsz tőlem. - Pedig nekünk lenne közös jövőnk. Te szabad kezet kapnál, hogy tovább zenélhess, én pedig megszabadulhatnék a rajongóimtól. Kinek lenne kedve utánam szaladgálni, ha tudnák rólam, hogy Lady Blackmoor otthon vár rám? - Valóban ezt akarod? Egy feleség, akit otthon hagysz, miközben te a világot járod? - Mindkettőnknek meg kell házasodnunk, Rowena. Ezt nem tudjuk elkerülni, sem te, sem én. Rowena elgondolkodott a férfi szavain. Ha férjhez menne Stryderhez, a nagybátyja végre be kén hagyná, ő pedig elkezdhetné építeni a zenei kóláját. - És mi lesz a szerelemmel? - kérdezte csendesen a lány. - Mi lenne? - Nem akarsz szerelmes lenni? Nem akarod érezni az önkívületet, amit Ámor nyila okoz? A reményt, az ígéretet? A fájdalmat, amikor arra gondolsz, hogy a feleséged otthon vár rád? Stryder vágott egy csúf grimaszt. - Bolondságokról beszélsz. Az ilyen szerelem nem létezik. A szeretet a kötelességek sora, csak éppen kapott egy szép nevet, hogy könnyebben lehessen elviselni. Rowena rosszallóan nézett rá. Tényleg így érez Stryder? - Valóban ezt jelentené a számodra Kit? És a szövetség? Stryder elfordította a fejét. - Nagyra becsülöm őket, mint ahogy a neked szánt ígéretemet is nagyra becsülném. - Nem, Stryder - mondta a lány, majd felemelte a lovag állát, és egyenesen a szemébe nézett. - Nem a nagyrabecsülésről beszélek, hanem az. igazi szenvedélyről, mely a szerelem velejárója. Ha ugyanolyan odaadást követelek a férjemtől, mint amit te mutattál Kit védelmében. Többet akarok, mint a házastársi hűség. A férjem szívét szeretnem birtokolni. Azt akarom, hogy kínozza a hiányom, mint ahogy én is kínlódnék az ő hiányától. Fájjon, ha nincs mellettem. - Éppen elég fájdalom van az életben, miért akarnál még többet? - gúnyolódott rajta a férfi. - Az igaz szerelem nem okoz szenvedést, hanem arra ösztökél bennünket, hogy fejlődjünk, és minél többet hozzunk ki magunkból. Gyönyörű érzés. - Lárifári! Honnan tudod? Voltál már szerelmes? És én miért nem éreztem idáig? Nem ez a szerelem, hanem az, amikor a férfiak összehordanak hetet-havat, csak hogy elcsábítsák mások feleségét, és elárulják tulajdon gazdáikat. Lehet, hogy valakinek csupán ennyi a szerelem, Rowena azonban hinni akart az igaz szerelem létezésében. - Apád mindenekfelett szerette anyádat. Te magad állítottad. - Az apám egy idióta volt. Mindkettőjükkel végzett. Ha neked ez a szerelem, akkor csak tessék. Nekem azonban nem áll szándékomban kardélre hányni sem téged, sem pedig magamat. - És mi a helyzet a barátoddal, Simon de Ravenswooddal? Ő talán nem találta meg a szerelmet? Stryder habozott. - Még fiatal házasok. Korai lenne véleményt mondani róluk. Rowena rávicsorított, és gyengéden meglökte a vállát. - Stryder de Blackmoor, vedd tudomásul, hogy létezik igaz szerelem, és én csak így fogok férjhez menni. - És ha a király másképp rendeli? Rowena elnémult. Henrik király adott esetben roppant szeszélyesen tud viselkedni, és megtagadja korábbi kijelentéseit. Elvégre a király kiváltsága, hogy a birodalom érdekeinek megfelelő házasságokat hozzon össze. Meg is őrülne, ha Henrik király olyasvalakihez kényszerítené, mint amilyen Cyril volt. - Gyere hozzám feleségül, Rowena - makacskodott tovább Stryder. - Nem ígérhetek ugyan egetverő szerelmet, de így legalább Henrik nem kényszeríthet hozzá egy érzéketlen tuskóhoz.

69

Nagy volt a kísértés! Bár a lány imádta a férfit, mégis annyira mások voltak. Stryder kigúnyolta a Rowena számára fontos dolgokat, míg a lány gyűlölte a harcot, ami viszont a férfi lételeme volt. - Miért gyűlölöd a dalaimat? - kérdezte Rowena. - Meg sem tudnád hallgatni, ugye? - Ha csak nem muszáj. A lány megrázta a fejét. - Legalább beismered. - Végső soron őszinteséget tudok neked felajánlani, Rowena. Nem fogok hazudni az érzelmeimről, viszont tisztelettudó és egyenes leszek. Rowena felsóhajtott, majd fontolóra vette a lovag szavait. Sok minden megoldódna ezzel a házassággal. Stryderre bizton támaszkodhatna, ráadásul kapna egy jó szeretőt. Igaz, a szívét még nem tudta lángra gyújtani, de a testét annál inkább. Még az érintésétől is megborzong. - És ha egy napon mégis megtalálom a szerelmet, ami után áhítozom? - kérdezte csendesen. -Akár veled is megeshet. Nos, akkor mi van? Stryder lebiggyesztette az ajkát. - Olyan vagy, mint egy gyerek, aki a szivárványról ábrándozik. Rowenát elfutotta a méreg. - Valóban? Nincs abban semmi gyerekes, ha szeretetre vágyunk. Stryder legszívesebben jól megrázta volna Rowenát. A házasság az egyetlen értelmes dolog, amit jelen körülmények között tehetnek. Ok ketten nagyszerűen összeillenek, ráadásul tetszik is neki a lány. Sokkal előrébb volnának, ha Rowena végre leszállna a földre, és kijózanodna. Rowena megérintette Stryder arcát. - Igazán méltányolom, amit felajánlottál. Én azonban egy álmot kergetek, és nem vagyok hajlandó lejjebb adni. - És ha Henrik kényszeríteni fog rá? Rowena tekintete elkomorult. - Akkor egész életemben szenvedni fogok. De addig is kitartok az elhatározásom mellett, és továbbra is hiszek abban, hogy nekem több jut, mint a szüleim sekélyes házassága. Az ajtó kinyílt, és a király egyik embere lépett be a cellába. - Induljunk, úrnőm - mondta szigorúan a férfi. - Helytelen dolog volt kíséret nélkül idejönnöd. Rowena mozdulatlanná dermedt a lovag karjában. - De hát a királynő... - Egyenesen a királytól kaptam parancsot. Távoznod kell! Rowena tétovázott, félt magára hagyni Strydert. Eszébe jutott a férfi arca, miután letartóztatták, és a cellájába vitték. - Menj csak, úrnőm - biztatta a lovag a lányt. - Nem hagyhatlak magadra. Stryder pillantása ellágyult, miközben megsimogatta a lány arcát. - Felnőtt férfi vagyok. Nem lesz semmi bajom, ígérem. Hidd el nekem, ez a kis cella semmi ahhoz képest, amilyen körülmények között hosszú évekig éltem. Ennek ellenére Rowena látta a bizonytalanságot a férfi kék szemeiben. - Amint beszéltem Henrikkel, visszajövök hozzád. Stryder megfogta a lány kezét, és gyengéden megcsókolta. - Köszönöm, Rowena. Köszönöm, hogy gondoskodsz rólam. Rowena biccentett a lovag felé, majd vonakodva elhúzta a kezét. Stryder még egyszer, utoljára megszorította a lány kezét, aztán elengedte. - Visszajövök, Stryder. Stryder bólintott, a kancellár pedig a karjánál fogva kivezette Rowenát a cellából. A lovag szíve a torkában dobogott, amint az ajtó becsapódott, s ismét magára maradt a szűk helyiségben. Csupán a lány otthagyott illata nyújtott számára vigaszt. Rowena elszánt arckifejezéséből merítette az erőt és a bátorságot, hogy kibírja a bezártságot, a négy kőfal szorítását. Szüksége volt az erőre, hogy megküzdjön a múlt démonjaival, melyek megkísértették. Stryder felnézett a magasba vájt ablakokra. Biztos volt benne, hogy az emberei megtalálják a merénylőt.

70

Mint ahogy biztos volt Rowenában is. Vissza fog jönni hozzá. Addig is erősen a fejében tartja, és nem engedi, hogy a múlt árnyai győzedelmeskedjenek felette. - Hogy érted, hogy többé nem láthatom őt, felség? - kérdezte Rowena. Egész testében reszketett a haragtól, miután Henrik király megtagadta a kérését, hogy visszamenjen Stryderhez. Szokásától eltérően egy teljes órán át készülődött, mielőtt kihallgatásra indult volna a királyhoz. Henrik figyelemre sem méltatta azokat, akik nem mutatnak iránta kellő tiszteletet, így aztán Rowena nagy körültekintéssel válogatta meg az öltözékét. Ezután már csak három órát kellett várakoznia egy szűk, túlzsúfolt várószobában, hogy végre-valahára a király színe elé járulhasson. Ezalatt Stryder a cellájában várt, magányosan. - Már elmondtuk neked, Rowena, hogy helytelen dolog meglátogatnod egy olyan férfit, akit gyilkosság vádjával zártak börtönbe. - De hát ártatlan! - kiáltotta a lány, miközben megpróbálta palástolni haragját. Henrik tekintete elsötétült. - Nem biztos. Két tanú is látta őt a gyilkossá gok helyszínein, nem beszélve a tunikája foszlányáról, melyet az egyik áldozat kezében találtak meg. Rowena Eleanorra nézett, ő azonban kerülte a lány tekintetét. Hogy tehetik ezt Stryderrel? Nem veszik észre, milyen kegyetlenek hozzá? - De felség, Lord Stryder meg fog halni egyedül a cellájában. Nem tarthatja fogságban! - Nem fog meghalni - válaszolta Henrik olyan hangsúllyal, mintha csak egy idiótát oktatna ki. - Higgy nekünk, Rowena. Most pedig, ha megbocsátasz, fontosabb ügyekben kell intézkednünk. Rowena vitatkozni akart, de nem mert. A királlyal senki sem ellenkezhet. így aztán felsóhajtott, felkapta szoknyája szélét, és kivonult a király fogadószobájából. Most mihez kezdjen? Pedig a szavát adta, hogy visszatér Stryder cellájába. Összeszorult szívvel gondolt arra, hogy a lovagnak egyedül kell megküzdenie a bezártsággal. Senki sem nyújthat számára vigaszt, és óvhatja meg a tébolytól. Ördögbe a királlyal, és a makacsságával! Amint végighaladt a kastély termein, Rowena jól hallotta, ahogy az emberek Stryder letartóztatásáról és bűnösségéről pletykálkodnak. - Olyan, mint az apja... - hallatszott mindenünnen. Egyedül csak Rowena tudta az igazságot. Stryder egyáltalán nem hasonlított az apjára, de ez csak nehezíti a dolgát. Csak egy hely kínálkozott számára, ahol távol tarthatja magát az emberek ostoba megjegyzéseitől és gonoszságától. Stryder sátra. Ott legalább egyedül lehet, vagy legalábbis olyanok társaságában, akik szintén meg vannak győződve a lovag ártatlanságáról. Ott senki sem vádolja Strydert, hanem megpróbálják tisztázni a vádak alól. Rowena a lovagok pillantásának kereszttüzében haladt a sátrak között. Sokan leplezetlenül megbámulták, különösen mikor észrevették, merre tart. Nyilván azt gondolták róla, hogy ő adta fel Strydert. Ajaj, keményebb dolgokkal is megvádolták már. Nem mintha törődött volna velük, kizárólag Stryder kiszabadítása érdekelte. Stryder sátrához érve gyorsan belépett az ajtón. Kit már ott volt, a bátyja asztalánál ült, kezét szorosan összekulcsolva az ölébe ejtette. Rettentő fáradtnak és kimerültnek látszott. Haja és öltözéke ziláltnak tűnt, ami szokatlan volt tőle, hiszen rendes körülmények között nagy gondot fordított küllemére. -Kit? A fiú összerezzent, majd megfordult a székén, és a lányra nézett. - Rowena - lehelte -, nem hallottam, hogy bejöttél. - Jól érzed magad? Kit bólintott, majd megrázta a fejét. - Aggódom a fivérem miatt. - Akárcsak én. - Rowena odalépett hozzá, majd kezét vigasztalón a fiú vállára helyezte. - Be kell vallanom, meglep, hogy itt talállak.

71

- Ez az egyetlen hely, ahol nyugalmat találok. Ha még egyszer meghallom, hogy valaki a bátyámat gyalázza, esküszöm... Rowena megértően bólintott. - Pont ezért jöttem. Kit felállt, és felajánlotta a székét a lánynak. Rowena rámosolygott a fiúra, aztán leült. Hiába, Kit mindig is nagyon figyelmes volt vele. - Hol vannak a többiek? - kérdezte a lány. - Mindenki a gyilkost keresi - felelte Kit, miközben ujjai végigszántottak rakoncátlan fekete fürtjein. - Van valami ötletük? - Nem igazán. Tudom, hogy nem fogják megtalálni a merénylőt. Érzem, hogy a gonosz munkálkodik itt. - Úgy beszélsz, mint Zenobia. - Szólított valaki? Mindketten a belépő Zenobiára pillantottak. Kit gyorsan kimentette magát, és elhagyta a sátrat. Zenobia elgondolkodva nézett utána. - Vajon miért menekül el mindig előlem? Rowena vállat vont. - Kit általában szégyenlős az emberekkel. -Hmm... - mondta Zenobia, majd leült az asztalhoz, szemben Rowenával. - Nos, hogy megy a keresés? Zenobia fáradtan felsóhajtott. - Nagyon lassan. Senki sem tud egyebet, mint hogy Stryder köpenyében valaki elhagyta a sátrat. - Zenobia felállt, és kihúzta az egyik fiókot Stryder asztalán. - Hol van az a levél, amit Cyril sátrában találtál? - Az arab nyelvű? Zenobia sorra húzkodta a fiókokat. - Igen. Tegnap még Strydernél volt, mialatt mi itt beszélgettünk a sátorban Cyril halálának körülményeiről. Lázasan keresték a tekercset, de nem találtak semmit. - Valamelyik lovag vihette el? - kérdezte Rowena reménykedve. Zenobia arca elkomorult. - Lehet. Csak azt nem tudom, miért tette volna. Láttam, ahogy Stryder betette a fiókba, mielőtt elmentünk. Rossz érzés fogta el Rowenát, amint eszébe jutott Stryder elszakadt tunikája. - Gondoljátok, hogy a gyilkos vihette el? Zenobia szemei összeszűkültek. - Ki lehetett az? - kérdezte Rowena. - Ki akarja Stryderre terelni a gyanút? - Nem tudom, de mielőbb meg kell találnunk. Különben valaki más fog megfizetni a szerencsétlenkedésünkért. Aquarius megállt, és újból elolvasta a levelet, melyet Stryder sátrából lopott el. - Milyen hülye vagyok! - lehelte, amint az irományt tanulmányozta. A kézírás egyenletes és elegáns volt. Egy női kéz írása. Idáig azt hitte, hogy a Sakál vagy a Skorpió férfi. Gondolkoznia kellett volna. És előbb felismerni a nő arcát. Az igazat megvallva, fogva tartóik ritkán engedték őket egymás közelébe. Kizárólag bizonyos bankettek és lakomák alkalmával használták fel a rabokat saját szórakoztatásukra... Gyomra idegesen összerándult a feltoluló emlékektől. Azt kívánta, bárcsak megfizetnének kegyetlenségükért. Csendben átvágott az udvaron, egyenesen a kastély irányába. Csak remélni merte, hogy a másik orgyilkost egyedül találja, és azon nyomban kérdőre vonhatja. Amint a szobájához ért, a nő három másik társával együtt épp kiviharzott az ajtón. Aquarius gyorsan visszalépett az árnyékba, mielőtt bárki felismerhette volna. A pokolba! így persze nem merte megközelíteni. Nem úgy, hogy a társai a közelükben tartózkodnak. Vagy megöli, vagy őt ölik meg... Előbb vagy utóbb úgyis kettesben marad vele. És akkor majd alaposan elbeszélgetnek. Rowena és Zenobia lélekben megtörten léptek a hallba, ahol az összegyűlt nemesek még mindig Strydert szapulták, és a fejét követelték. Miért nem tudják megkeresni az igazi bűnőst?

72

Olyan, mintha tű után kutatnának a szénakazalban. Hexhamben a lovagi torna idejére közel kétezer ember gyűlt össze. Kétezer. Közülük bárki lehet a gyilkos. Egy kovács, egy lovag, egy udvarnok, egy... Rowena megdermedt. A semmiből ugrott elő a gondolat. -Zenobia, te azt mondtad nekem az első találkozásunkkor, hogy nálatok nőket is kiképeznek a harcra. - Úgy van. Rowena fejében megszületett az ötlet. - Lehetséges, hogy a merénylő nem férfi, hanem nő? Zenobia arcán árnyék suhant át. A következő percben szó nélkül megfordult, és kifelé indult a kastélyból. Rowena utánaszaladt. - Zenobia? Zenobia azonban ment tovább. Dühe egyre csak nőtt. - Milyen bolondok vagyunk! - csattant fel. - Miért nem jutott ez korábban az eszünkbe? - Igazam van tehát? - Igen, Rowena, valószínűleg igazad van. Ez sok mindent megmagyaráz. Egy nő könnyedén bejuthatott egy lovag sátrába, hogy aztán elvágja a torkát. Egy nő könnyen rá tud szedni egy férfit, és el tudja terelni magáról a gyanút. Rowena lényének egy része ujjongott a felismeréstől, másik része azonban bosszús volt, hogy ennyi időt elpazaroltak haszontalanul. Szinte beleborzongott a gondolatba, hogy egy hölgy az udvarból belekeveredhetett ilyesmibe. Zenobia egyenesen a küzdőtérre ment a többiekhez. Nassir Stryder egyik emberének volt öltözve, Christian és Swan ott álltak mellette. Úgy tűnt, Nassir és Swan éppen vívtak egymással, amikor Christian csatlakozott hozzájuk. - Egy nő az, akit keresünk - szakította félbe a beszélgetést Zenobia. Christian kérdőn nézett rá. - Micsoda? - kérdezte döbbenten Swan. Nassir káromkodott egyet arabul. - Rowena jött rá a dologra - mondta Zenobia. Swan tért először magához. - Egy nő követte volna el a gyilkosságokat? - Egy nő könnyedén be tud férkőzni a férfi bizalmába. Elég, ha az ágyába bekerül - jegyezte meg Christian csendesen. - A levél - vágott közbe Nassir. - Emlékezzetek, mi állt benne! „Nem jöttünk haza mindanynyian." Cyril egyike volt azoknak, akik a börtön egy különleges szárnyába mentek. Emlékeztek, mit mondott akkor éjjel? - Egyikük sem élte túl - felelte Christian rekedten. - Azt mondták, vagy meghaltak, vagy eltűntek. - Milyen szárnyról beszéltek? - kérdezte Rowena. Swan kísérteties hangon válaszolt. - Abban a szárnyban tartották a szaracénok a szajháikat. - Nem voltak szajhák - szólalt meg dühösen Christian. - Fogva tartott nők voltak, és volt közöttük néhány fiú is. Rowena a hír hallatán a szája elé kapta a kezét. Szemét elfutotta a könny. - Nem szabadították ki őket? A többieket is a rosszullét környékezte. - Bárcsak saját kezűleg végeztem volna Cyril-lel - vicsorította Christian. Nassir szája legörbült. - Miért nem ment vissza valamelyikünk, és ellenőrizte, hogy igazat mondanak-e nekünk? - Mert mindannyian féltünk, hogy elfognak bennünket akkor éjjel - emlékeztette őket Zenobia. - A legidősebb közületek alig volt húszéves. Kölykök voltatok mindannyian. - És mégis - mondta Christian fájdalommal és bűntudattal a hangjában. - Meg kellett volna bizonyosodnunk, mikor egyedül visszatértek. - Hittünk nekik - mondta csendesen Swan. - Miért hazudtak volna nekünk a kiszabadításukról? Egyébként is, minden perc számított, ráadásul halálra voltunk rémülve. - Bármit is teszünk - jegyezte meg Nassir -, Stryder nem tudhatja meg.

73

Rowena felvonta a szemöldökét. - Miért? . Valamennyien ránéztek, mire a lánynak eszébe jutott Stryder ígérete, amit a szomszédos cellában lévő fiúnak tett. - Jesszusom, az a fiú abban a szárnyban volt? A többiek némán bólintottak. Nassir felsóhajtott, majd kifújta a levegőt. - Sohasem fog megbocsátani magának. - Nem - helyeselt Christian, miközben Val közeledett feléjük az udvaron át. - Baj van - mondta, amikor odaért a társasághoz. Swan a szemét forgatta. - Már csak ez hiányzott. Van még valakinek valamilyen problémája? - Mi a baj? - szegezte neki a kérdést Nassir. - Strydernek meg kell vívnia a becsületéért. - Miért lenne ez baj? - kérdezte Swan Valt. Nincs ember Christendomban, aki le tudná győzni őt. Pillanatokon belül ki fog szabadulni. Valra tekintve azonban Rowenának rossz érzése támadt. Miután Stryder volt Henrik király egyetlen bajnoka, felmerült egy fontos kérdés. - Kivel fog megküzdeni? Elküldenek talán Sin MacAllisterért vagy Draven de Ravenswoodért? - Először Henrik is erre gondolt - vallotta be Val. - Aztán Cyril fivére elárulta, hogy Simon de Ravenswood Stryder egyik legjobb barátja. Sem ő, sem pedig Draven nem lenne képes megölni Strydert. - Sin viszont Henrik király régi barátja - szólalt meg Christian. - Nem állítaná ki Stryder ellen. Rowena kérdőn nézett rájuk. - Akkor ki fog megvívni Stryderrel? - Gondolkodjatok már egy kicsit - szólt ráhik Val. - Ki az, akit Stryder inkább saját kezűleg vetne az oroszlánok közé, mintsem kiálljon ellene? - Közülünk valaki? - kérdezte Swan. Val megrázta a fejét. - Kit? - puhatolózott Swan. -Damien St. Cyr - mondta végül Christian fagyosan. Rowena lélegzete elakadt. Damien St. Cyr befolyásos, híres és határtalanul gazdag férfiú volt, a francia királyné testvéröccse. Tudták, hogy itt van a tornán, azonban még senki sem találkozott vele. - Ő meg kicsoda? - kérdezte Nassir. - Nem közülünk való, ugye? Christian nyugtalanul beletúrt csillogó, szőke hajába. - Nem, de akár a barátunk is lehetett volna. - Hogyhogy? Christian támaszt keresve nekidőlt a kőkapunak. - Néhány éve, nem sokkal a kiszabadulásunk után Stryder és én egy lovagi tornán vettünk részt Hamburgban. Egyik éjszaka Damien tűnt fel a barátaival. Még sohasem láttam Strydert olyan sápadtnak, mint akkor. Aztán két nappal később kiderült, miért. Ok ketten valaha nagyon jó barátok voltak. Testvérekként, együtt nevelkedtek. Damien is ott volt Stryderrel, Simonnal és Rávennél, amikor elfogták őket a Szentföldön. - Akkor miért nem volt ott velünk a táborban? - kérdezte Swan. - Mert nem hallgatott Stryderre. Ahelyett, hogy Stryder tanácsa szerint titokban tartotta volna a kilétét, Damien felfedte magát a szaracénok előtt. így aztán elhurcolták, s Stryder csak azon a bizonyos hamburgi éjszakán látta őt újra. - Miért kellett volna eltitkolnia a kilétét? - kérdezte Nassir. - Damien barátunk Hódító Vilmos egyenes ági leszármazottja - válaszolta Rowena. Nővére, Alix Franciaország királynéja, az unokaöccse, Henrik pedig Blois, Champagne és Troyes grófja. Nem beszélve arról az apró tényről, hogy Henrik feleségül vette Eleanor de Aquitaine és Lajos francia király lányát. Zenobia felvonta a szemöldökét. - Ez már túl zavaros. Úgy hangzik, mintha Damien a saját bátyjának a fia lenne.

74

Nassir megrázta fejét. - Van egyáltalán olyan uralkodóház, amelyikkel nem áll kapcsolatban? - Igen, az enyém - válaszolta Christian. - Biztos vagy benne? - kérdezte Zenobia. Tudsz róla, hogy Eleanor és Lajos elutazott a keresztes háborúk helyszínére, az apád pedig francia volt... Christian félrehajtott fejjel gondolkodott. - Hát, ami azt illeti... Nassir felemelt kézzel szakította félbe őket. -Menjünk csak vissza a kezdetekhez. Miért ne harcolna Stryder ezzel az emberrel? - Azért, mert Damien két szaracén jelet is visel az orcáin - felelte Christian. Zenobia elsápadt. Nassir átkozódott. - Miféle jeleket? - kérdezte Rowena. - Senki sem látta még Damien arcát. Mindig eltakarja, ha emberek közé megy. - Én már láttam - szólalt meg Swan. - Igaz, csak egyszer, amikor egy viadal hevében elveszítette a sisakját. Arabul volt ráírva valami az orcáira. - A rabszolgák jelét viseli magán - szólalt meg csendesen Zenobia. - Való igaz - helyeselt Christian. - Damien teljes szívéből gyűlöli Strydert. Őt hibáztatja, amiért fogságba estek. -Stryder volt a hibás - mondta Val fojtott hangon. - Ezért nem bántja soha Damient. Önmagát hibáztatja mindazért, amin Damien keresztülment. - Pedig nem Stryder volt a hibás - vetette közbe Christian. - Beszélj Rávennél vagy Simonnal, akik szintén ott voltak. Damien miatt kerültek fogságba, Stryder csak átvállalta ezt a terhet, és azóta is cipeli. Simon szerint Damiennek az a problémája, hogy mellőzött hercegként sóvárog a hatalom után. Amint a Szentföldre értek, Damien rögtön megtagadta Stryder parancsát, és lerohanta a szaracénokat. Persze azonnal fogságba estek. Stryder vezetésével elindultak a kiszabadításukra, aminek az lett a vége, hogy valamennyiüket megölték vagy elfogták. Csendben végiggondolták, milyen következményekkel járhat, ha Strydernek Damiennel kell majd szembenéznie. - Mikor fognak megküzdeni egymással? - kérdezte Nassir Valt. - Holnap hajnalban. Szavai még sokáig visszhangoztak a levegőben. Rowena csendben végiggondolta a lehetőségeket. A többiekhez hasonlóan ő sem hitte, hogy Stryder bántaná Damient. Mialatt csendben álldogáltak a küzdőtér közepén, Kit lépett oda hozzájuk, lemondó kifejezéssel az arcán. - Ti is pont így néztek ki. Nassir és Christian bólintottak. - Van valami ötletetek, hogy mit tegyünk? -kérdezte Swan. - Öljük meg Damient - vágta rá Nassir. Christian gúnyos pillantást vetett rá. - Nem tehetjük. - Dehogynem - mondta Swan. - Neked semmi közöd nincs hozzá, és sem Franciaország, sem pedig Anglia nem képes legyőzni az országodat. Christian méregbe gurult. - Sohasem lennék képes hidegvérrel megölni egy embert. - Nassir? - kérdezte Swan. - Te vagy a homok szelleme. Miért nem intézed el te magad? Nassir vadul forgatta a szemeit. - Majd én megölöm - ajánlotta fel Val. - Ma este kihívom, mialatt vacsorázunk. Swan megrázta a fejét. -Szó sem lehet róla. Láttam, ahogy a fickó felkészült a tornára. Te nagyon jó harcos vagy, Val, de ő jobb nálad. - Akkor öljük meg a hallban - szólalt meg Kit halálra vált hangon. Mindannyian rámeredtek. -Mögéje lopódzunk, aztán eljátsszuk, hogy valaki közülünk megbotlik. Az illető beledöfi a kést Damien hátába, aztán eliszkol. Mire észreveszik, mi történt, az elkövető már rég a sátrában lesz. Nassir és Zenobia elképedve néztek egymásra.

75

- Honnan veszed ezt? -Dalnok vagyok, költő. A köreinkben mindenki hallott már erről a módszerről. -Én még nem hallottam - szólalt meg Ro-wena. Kit vállat vont. - Te nem utazgatsz dalnokokkal, akik a háborúról írnak. - Kit szeme furcsán csillogott. Csak képzeld el, milyen érzés lehet leszúrni valakit, aki egyáltalán nem számít rá. Képzeld el a tekintetében tükröződő borzalmat és tiszteletet, mely annak szól, hogy mégsem vagy olyan gyenge és szerencsétlen. Vajon milyen érzés lehet orcáidon érezni az utolsó leheletüket, mielőtt összerogynának a lábaidnál? Rowenának határozottan rossz érzése volt. -Kit? A fiú ártatlanul nézett rá. - Igen? - Nem akarsz nekünk mondani valamit? Kit gyámoltalanul pislogott. - Én csak azt meséltem el, amit másoktól hallottam. A bizalmatlanság és a gyanakvás azonban továbbra is ott maradt a levegőben. Kit képes lenne rá...? Nem, döntötte el magában Rowena. Kit nem tudna megölni egy embert. Szinte biztos volt benne. Ha pedig tévedne, Kit akkor sem engedné, hogy Stryder bűnhődjön helyette. Ahhoz túlságosan is szerette a bátyját. Őrültségeken jár az esze. Már minden szalmaszálba belekapaszkodik. Amellett meg volt róla győződve, hogy a merénylő csakis nő lehetett. Sokkal inkább, mint Kit. A lovagok még kevesebb ügyeimet szenteltek Kitnek, mint Rowenának, nem szívesen látták a sátraikban. Swan felsóhajtott. - Ha már nem ölhetjük meg Damient... -Hadd beszéljek vele! - vágott közbe Rowena. - Mennyire ismered őt? - tudakolta Christian. - Nem túl jól, bár már elég régóta. - Miért hallgatna meg? - kérdezte Zenobia. Rowena zaklatottan pillantott körbe. - Szeretném, ha a megölésén kívül más megoldást is találnánk. Van valami ötletetek? -Nekem megfelel Kit javaslata - felelte Val mogorván. Swan meglökte a hatalmas termetű lovagot. -Nos, akkor te maradtál az egyetlen reményünk, Rowena. Ha nem sikerül lebeszélned Damient a holnapi párbajról, Stryder meghal. Rowena fülében sokáig visszacsengtek a súlyos szavak. Most már minden csak rajta múlik. Rowena meghajolt, otthagyta a társaságot, és elindult a kastély felé. Közben ráébredt valamire. Hirtelen megértette, milyen felelősség nehezedik Stryder vállára egészen kora ifjúságától. O volt a szövetség vezetője, sokak élete függött tőle. Ijesztő terhet cipelt bámulatos méltósággal. Ekkor a lány egy ennél is ijesztőbb dolgot fedezett fel. Beleszeretett Stryder de Blackmoorba. A lovagba. A csirkefogóba. A hősbe. Úgy érezte, bármit megtenne érte, csak hogy kiszabadítsa. Tizenegyedik fejezet Damién St. Cyr színe elé kerülni jóval nehezebbnek bizonyult, mint magával Henrik királlyal beszélni. Damien csaknem teljesen elzártan élt, mióta megérkezett Hexhambe. A többi nemestől eltérően nem a hallban étkezett, és gyakorolni sem járt a lovagok közé. Kizárólag hajnalban, illetve alkonyatkor vonult ki edzeni a legnevesebb oktatók irányításával, s ilyen alkalmakkor senki más nem mehetett a közelükbe. Rowena azon morfondírozott magában, hogy Swan egyáltalán hogyan volt képes meglátni Damien arcát, hiszen a férfi aranyszínű álarcot viselt. Állandóan hosszú köpenyt hordott, még a legmelegebb nyárban is, s a csuklyát mélyen az arcára húzta.

76

Az udvarban az a hír járta, hogy Damien arca fiatalon megégett, ezért kénytelen maszkot viselni. Mások szerint a férfi születési deformitása miatt rejtőzködik. Ha azonban Swan igazat mondott... - Várja önt, úrnőm. Rowena megkönnyebült sóhajjal követte a szolgát a herceg magánlakosztályába. Lassú, bizonytalan léptekkel ment be az ajtón. - Csss - csitította a férfi. Enyhült a szorítása a lány karján. - Bocsáss meg a viselkedésemért. Biztosíthatlak róla, hogy nem szoktam nőkre támadni. Most is csak a grófod arcátlansága háborított fel. Elég, ha meghallom a nevét... Hirtelen elengedte Rowenát, aki egyensúlyát vesztve hátratántorodott. Damient elöntötte a szomorúság, a lány szeme láttára roskadt össze. -Ne kérj tőlem semmit, Rowena. Már túl j régóta áhítozom Stryder halálára. - Miért? Mit vétett ellened? A férfi nem válaszolt. Ehelyett mérhetetlen nyugalommal a hangjában beszélni kezdett hozzá, amitől Rowena hátán futkosott a hideg. - Megőrzöm a titkodat, úrnőm. Senkinek sem fogom elárulni, ami köztetek történt, de viszonzásul kérek valamit a hallgatásomért. Rowena fel volt készülve a legrosszabbra. - Éspedig? Damien hosszú másodpercekig hallgatott, aztán alig hallhatóan megszólalt. -Ha még hiszel istenben, úgy imádkozz értem. Az én kérésem már régóta süket fülekre talál. Rowena elámult. - Őrség - kiáltotta a férfi. Az ajtó azon nyomban feltárult. - Vezessétek a hölgyet a nagybátyjához. - De jó uram... -Nem, Rowena - felelte hidegen a férfi. -Holnap majd a jóisten fog dönteni a lovag sorsa felől. Remélem, én leszek az eszköz, aki végképp megszabadítja a földet ettől a kelevénytől. Rowena alig aludt valamit az éjjel, folyton Damie-nen járt az esze. Vajon tudja-e Stryder, hogy kivel kell megküzdenie? Megsúgta-e neki jóindulatúan valaki? Mit fog tenni? Rowena tudta, hogy Stryder sohasem bántaná Damient. Rowena végül napkelte előtt kelt fel, udvarhölgyei úgyszintén. Valamennyien nyugtalanul töltötték az éjszakát, és az udvar többi lakójával együtt alig várták Stryder tárgyalását. Rowena a küzdőtérre rohant, s míg udvarhölgyei elfoglalták a helyüket, ő Stryder sátrához osont, ahol a lovag magára öltötte páncélzatát. Stryder sátra körül tucatnyi fegyveres őr állt, s amint látták a lányt közeledni, rögtön feltartóztatták. - Senki sem mehet be - jelentette ki a kapitány. - Kérlek - fogta a dolgot könyörgőre a lány. -Csak pár szót szeretnék vele váltani. - Legyen szíved, Boswell - szólt közbe egy másik őr. - Lehet, hogy a lovag nem éli túl a mai tornát. A kapitány habozni látszott. - Csak pár percre engedd be hozzá - erősködött egy harmadik. - Van még néhány perce a kezdésig. Hadd haljon meg egy ilyen szép nő emlékével. A kapitány szigorú pillantást vetett Rowenára. - Csak egy percre, nem többre. Rowena futólag egy csókot lehelt a férfi viharvert arcára, majd eltűnt a sátor bejárata mögött. Bent aztán hirtelen megtorpant. Kit Stryder mögött állt, és épp a lovag mellvértjét fűzögette. Rowena még életében nem látott két ilyen morcos férfit. - Még mindig azt mondom, hogy Christianra kellett volna hallgatnod, és megszöknöd. -Tudod, hogy nem fogok megfutamodni egyetlen francia bajnok elől sem. Kit észrevette a lányt, és elengedte Strydert. Stryder megfordult, s amikor a pillantásuk találkozott, Rowenán átfutott a jeges rémület.

77

Kit egy lépéssel közéjük áll. - Stryder nem tudja, hogy Damien az - súgta hangtalanul a lánynak. Rowena csak remélni merte, hogy Stryder nem fogja felismerni a tetőtől talpig felpáncélozott Damient. - Kint várakozom - mondta Kit, és magukra hagyta őket. Rowena jóleső megelégedettséggel nyugtázta, hogy Stryder nagyszerű kondícióban volt, és már korán reggel felkelt. Mielőtt átgondolta volna, mit tesz, Stryder karjába vetette magát, és szorosan átölelte a férfit. Stryder behunyta a szemét, és mélyen beszívta Rowena hajának édes illatát. Életében először bánta, hogy páncélt visel, s nem érzi a lány testének lágy formáit. Egész éjjel mást sem tett, csak Rowenáról álmodozott. A szája édességéről, a keze érintéséről. Most aztán nem habozott sokáig, rögtön lecsapott a lány ajkaira, melyek nem hagyták nyugodni. Felnyögött az élvezettől, melyet csak fokozott, hogy Rowena a csók alatt a fürtjeivel játszadozott. Stryder végigfuttatta a tenyerét a lány hátán, és magához szorította. Annyira kívánta Rowenát, hogy alig tudta magát visszatartani, nehogy letépje magáról a páncélt, és magáévá tegye őt. De erre most nem volt idő. - Édes Rowena - mormolta, miközben az ajkuk összeért. - Köszönöm, hogy eljöttél. Rowena szemébe könny szökött e szavak hallatán. - Azt hitted, hogy nem fogok? - Nem hittem volna, hogy beengednek hozzám. Rowena csúfondárosan nézett rá. - Szerinted mióta törődöm mások parancsaival? Stryder felnevetett, majd olyan erővel szorította meg a lányt, hogy az felkiáltott. - Ne haragudj! Rowena bólintott, majd kioldott egy szalagot a hajából, és a lovag karjára kötötte. - Mit csinálsz? - kérdezte Stryder. - Fogadd el zálogom jeléül, jó uram. Szerencsét fog hozni. - Ezt te mondod, aki elutasít mindenféle erőszakot? - csodálkozott a férfi. Rowena őszinte, átható tekintettel nézett rá. - Azt szeretném, ha igazságszolgáltatás történne ma reggel, kiszabadulnál, és megadnád nekem a lehetőséget, hogy férjet válasszak magamnak. Stryder felhorkant. - Azt hittem, nemesebb célok vezérelnek. Rowena a férfi arcához emelte a kezét. - Csak tréfáltam. Bárcsak ne esnék ma bántódásod! Ha megtalálnál halni, egészen szíven ütne a dolog. - Én pontosan így érezném magam - tréfálkozott Stryder is. - Egyébként semmitől sem kell tartanod. A magam nemében páratlan vagyok. A közelükben valaki megköszörülte a torkát. Rowena hátranézett a kapitányra, aki a sátor bejáratánál állt. - Lejárt az idő. Stryder biccentett, majd hátralépett, mire a lány utána kapott, és magához húzta. Gyorsan megcsókolták egymást. - Herkules erejét kívánom neked. Stryder az ajkaihoz emelte a lány kezét, és belecsókolt a tenyerébe. - Hamarosan találkozunk. Rowena bólintott, aztán belépett a kapitány, és elvezette Strydert a küzdőtérre. Rowena követte őket, aztán a nézőtéren csatlakozott az udvarhölgyeihez. - Itt vagy tehát - mondta Elizabeth, amint a lány leült melléje. - Már attól féltünk, hogy valami történt veled. Stryder belépett a küzdőtérre, melyet íjászok vettek körül arra az esetre, ha valamelyik bajvívó megpróbálna kereket oldani. Strydernek ugyan nem volt szokása megfutamodni, de a szabály az szabály.

78

A küzdőtér közepén két hírnök állt, kezükben kardot tartottak. Stryder kíváncsian várta a francia bajnokot, aki kihívta őt. Legszívesebben felnevetett volna. Amikor azonban megpillantotta ellenfelét a mezőn közeledni, a lovagban megfagyott a vér. Dermedten nézte az aranypáncél felett pompázó francia királyi fegyverzetet. Bár a lovag fejét hatalmas sisak borította, Stryder rögtön felismerte Damien St. Cyrt. A gróf csendben szitkozódni kezdett. - Ne aggódj, én is pont így örülök neked - mordult rá Damien, amint megállt előtte. Stryder úgy érezte, szerencsétlen csillagzat alatt született. Hogy tehette ezt vele Henrik király? - Ne csináld ezt, Damien. Valaha barátok voltunk, tudod jól. - Most pedig ellenségek vagyunk. Milyen különös az élet, ugye? - Damien a kardjáért nyúlt. - Én nem tartalak ellenségemnek. Damien odalökte Strydernek a másik kardot. - Akkor bolond vagy, és megérdemled, hogy meghalj. Amint Stryder a kardjáért nyúlt, Damien előredöfött a magáéval. A grófnak alig maradt ideje elugrani előle. - Ne akard, hogy bántsalak, Daniién. Már így is épp eleget szenvedtél, nem? • Damien felüvöltött, majd tízszeres erővel és haraggal támadt Stryderre. Stryder sikeresen védekezett. Damien nem sokat tanult, mióta megszűntek barátok lenni. A régi időkben a fiú még jó kedélyű és szabadságszerető volt. Szülei legkisebb gyermekeként állandó rajongástól volt körülvéve, akárcsak nővére, Alix. Bár alig egy esztendővel volt nála idősebb, Stryder mégis úgy érezte, gyámolítania kell Damient. Azonban a férfi, akivel most harcolt, egyáltalán nem emlékeztetett a régi kisfiúra. Ez a Damien haragos volt és keserű. A lovag jeges, zöldesaranyban játszó tekintete metszőn vágott át sisakjának résein keresztül. Strydernek fogalma sem volt, mit tehettek a szaracénok Damiennel, az azonban bizonyos, hogy nem bántak velük kesztyűs kézzel holmi váltságdíj reményében. Damien kirúgta Stryder lábát, majd nagyot csapott a fejére. Stryder csillagokat látott. Damien elhajította a kardját, majd a gallérjánál fogva megragadta a grófot, és a nézőteret leválasztó mellvédre dobta. Stryder is megszabadult a kardjától, így aztán puszta kézzel harcoltak tovább. Henrik király nem ilyen küzdelemre számított. Stryder és Damien személyes ügyüknek tekintették a párviadalt. A grófnak ez nagyon fájt. Az elmúlt évek során többször is megpróbált szót érteni Damiennel, de csak az ajtónállókig jutott el. - Sohasem akartalak bántani - mondta Stryder. Damien vadállati hangon mordult fel, majd öklével lesújtott Stryder vállára. A grófnak egy arcizma sem rándult. - Mindjárt letörlöm a képedről ezt a szenteskedő kifejezést, te fattyú. ígérem, addig nem megyek el innen, amíg meg nem hempergődzöm a véredben. - Ezt akarod tehát? - kérdezte Stryder, miközben kitért egy újabb ütés elől. - Számodra semmit sem jelent a múlt? - Letépte a sisakját, és a barátjára meredt. - Én még mindig a fivéremnek tekintelek téged, Damien. A férfi visszakézből jó erősen pofon vágta. Stryder hátratántorodott, ajka felrepedt és vérezni kezdett. Megnyalta a fémes ízt, majd kiegyenesedett. - Harcolj, te átkozott! Stryder megrázta a fejét. - Nem harcolok ellened. Damien egy pillanatig habozott, majd a kardjáért nyúlt. Mikor újból a grófra nézett, az megborzongott a lovag tekintetétől. - Nos, ahogy akarod - felelte Damien. - Mielőtt azonban megöllek, és a pokol tornácára küldelek a többi elvetemült gyilkos közé, hadd áruljak el neked valamit. - Éspedig?

79

- Tudom, ki az a fiú, akinek a Szentföldön fogadalmat tettél, majd álnok módon megszegted azt. Ismerem Aquariust. Stryder ereiben megfagyott a vér. - Honnan tudod a nevét? - Ijesztő gondolat suhant át az agyán. - Csak nem te vagy az? Damien felnevetett. - Nem vagyok olyan szerencsés. Ne aggódj, nem én vagyok az, de jól ismerem őt. Hallottam a jajveszékelését, amikor kínozták, miután te és a szövetséged a sorsára hagytátok. Hallottam, amint átkozódik, és a halál után könyörög. Stryder lélegzete elakadt a fájdalomtól. - Halott volt, amikor eljöttünk onnan. - Nem, nem volt az - válaszolta gonoszul Damien. - Nagyon is élt, s mind a mai napig él. Gyűlöl téged, és a szövetséged minden tagját, akik szenvedni hagytátok őt. Jobban utál téged, mint én magam. Valahányszor bántalmazták, elátkozott téged, és esküdözött, hogy megöl. - Egy szavadat sem hiszem. Damien megrázta a fejét, és megmerítkezett Stryder fájdalmában. - Ha nekem nem hiszel, kérdezd meg az öcsédet. Stryder zavartan nézett rá. - Kitet? Neki mi köze ehhez? - O Aquarius, te idióta. A döbbenetes hír hallatán Stryder nem figyelt eléggé a feléje irányuló csapásra, mely a bordáit vette célba. A fájdalomtól és a haragtól dühödten hátrált, majd megragadta a kardját. * * Rowena felugrott, amint látta, hogy Stryder megsérült. Körülötte a nézősereg lélegzetvisszafojtva figyelte az eseményeket. Eddig még senkinek sem sikerült megsebesítenie a grófot. Rowena tudta, hogy Stryder miért nem harcol teljes erejéből, amikor azonban a lovag megragadta a kardját, és Damien ellen fordult, rögtön látta, hogy valami megváltozott. Stryder arcán nyoma sem volt a könyörületnek, vonásait valósággal eltorzította a harag. Kíméletlenül támadt Damienre. Damien megpróbált visszavágni, de eredménytelenül. Stryder elsöprő rohammal döntötte le ellenfelét a porba. Rowena felszisszent, amint Stryder a végső döfésre készült. Épp amikor már biztos volt benne, hogy a penge belefúródik a herceg mellkasába, Stryder hirtelen elrántotta a kardját, és a földbe szúrta. A lovag Damien mellkasára lépett és leszorította. - Felség? - törte meg a kora reggeli párát Stryder hangja. - Legyőztem a bajnokodat. Semmi kedvem megölni valakit, csak hogy bizonyítsam az ártatlanságomat. Sohasem gyilkoltam hidegvérrel, és ezután sem szándékozom. Henrik király beleegyezően bólintott. - Való igaz, Lord Stryder. Bebizonyítottad, hogy mennyire könyörületes vagy. Ezennel felmentelek a gyilkosságok vádja alól. Engedjük el fivérünket, és lássuk el a sérülését. Amint a gróf elhúzta a lábát Damien mellkasáról, a férfi felpattant, és rátámadt Stryderre. Henrik kiadta a parancsot, hogy válasszák szét őket. - Még nem fejeztem be! - vicsorította Damien, amint Henrik emberei elvonszolták a küzdőtérről. Stryder lélegzete elakadt, amint Rowena egyenesen feléje szaladt. A lány szíve szaporán vert, legszívesebben a lovag karjába vetette volna magát, és csókokkal borította volna az arcát, ha nem figyelt volna mindenki árgus szemekkel. - Be kell kötözni a sebeidet, jó uram. Stryder emberei és Kit közeledtek feléjük. - Hál' istennek, hogy végre megjött az eszed - mondta Christian, amint sebtében megölelte Strydert, és megveregette a vállát. - Már azt hittem, hagyod, hogy megöljön. Stryder furcsa kifejezéssel az arcán pillantott Kitre. Mintha egy idegent látott volna. - Lemaradtam valamiről? - kérdezte Kit. - Én... - Stryder megrázta a fejét, mintha elhessegetné a gondolatot. - Vissza kell mennem a sátramba.

80

Barátai körülvették a lovagot, és a tömeg kíváncsi pillantása elől elrejtve visszavezették a sátrába. Bár a többiek boldognak és megelégedettnek tűntek, Stryderen egyáltalán nem látszott a győzelem öröme. Rowena és Zenobia aggodalmas pillantást vál tottak, míg a férfiak körülöttük sűrűn csapkodták egymás vállát, zajosan ünnepelték a lovag győzelmét. Később a két nő kint várakozott, amíg bent a sátorban a férfiak megszabadították Strydert a páncéljától. Amint kilépett a páncélzatából, Stryder kerített egy tiszta vászondarabot. Az oldalán lévő vérző sebre szorította, miközben Christian leöntötte egy kupa sörrel. Bár a társai folyamatosan kérdezgették, a férfi meg sem hallotta őket. Damien szavai visszhangoztak a fejében. Hallotta Aquarius hangját a falon át, amint a fiú segítségért kiáltott. Aztán Damien arcát látta maga előtt. Kinek képzeled te magad, hogy csak úgy az élünkre állsz? Az én ereimben királyi vér csörgedezik, én királynak születtem. Vezetőik halála után hatan vágtak neki az útnak a Szentföldről Franciaország felé. Raven, a legfiatalabb még csak tizenhárom éves volt, de erős, magas fiú, így nyugodtan mondhatták őt idősebbnek. Amúgy a többiek két-három évvel voltak idősebbek nála. Stryder már megbánta, hogy nem adta át a csoport vezetését Damiennek, amikor az kérte tőle. De hát annyira fiatalok és önfejűek voltak akkoriban. így aztán Damien két másik társukkal külön utakon indult el, míg Stryder volt olyan bolond, hogy Rávennél és Simonnal együtt utánuk ment. Valamennyiüket elfogták. Mert bolond volt. Tisztán emlékezett arra a napra. A dűnék felett a forróságtól vibrált a levegő, amikor legyőzték és fogságba vetették őket. Véresen, összeverve térdeltek a perzselő homokban. A szaracénok hátrakötözték a kezeiket. Damien gyűlölködve nézett Stryderre. - Ne áruld el senkinek, ki vagy - szűrte a szavakat a fogain át Stryder. - Ha megtudják, milyen előkelő származásod van, megkínoznak. - Csak az irigység beszél belőled - sziszegte feléje Damien. - Egyedül többet érek, mint te tizedmagaddal. S azzal elárulta az összes rangját. A szaracénok vezére hangosan nevetett, s az akkor még számukra ismeretlen nyelven beszélt az embereihez. Damient rádobták egy lóra, aztán a vezetővel együtt elvágtattak, míg a többiek a sivatagon át egy táborba masíroztak, ahol már más foglyok is voltak. Csak a jóisten és Damien a tudhatója annak, hogy a szaracénok milyen büntetést mértek a hercegre. Származásánál fogva Damien a legjobb bánásmódban részesült Európában, azonban egy nomád nép a legyőzött sereget, és főleg annak kiváltságosait, írmagjában akarta kiirtani. Amikor reggel megküzdöttek egymással, Stryder úgy látta, hogy Damien inkább a karóba húzást választotta volna ahelyett, amiben később része volt. - Megkukultál? - kérdezte Christian Strydert, amint a gróf elvette tőle az italt, és egy hajtásra ledöntötte. - Nem hallod? Stryder megrázta a fejét, és a múlt dolgai helyett megpróbált barátaira figyelni. -Én... - Elhallgatott. Nem tud beszélni és gondolkodni, amíg bizonyságot nem szerez. Kit sohasem beszélt a múltról. Soha. Mióta megtalálta őt Canterburyben, az öccse nem volt hajlandó azokról az évekről beszélni, melyeket külön töltöttek. Igaz, hogy Kit nem szeretett magáról beszélni, Stryder pedig nem erőltette. - Damien hazudott. - Miről? Stryder akkor vette észre, hogy fennhangon beszél. - Semmiről - válaszolta Nassir kérdésére, majd elindult az ágyához. Éppen lefeküdt, amikor Rowena és Zenobia beléptek a sátorba.

81

Rowena odaszaladt a lovaghoz, eltolta a kezét a rogydarabról, és megvizsgálta az alatta levő sebet. Stryder behunyt szemmel hagyta. Vigaszt merített a puha kezek érintésétől, és Rowena zöld szemének gyengéd pillantásából. Rowena gyönyörű volt, ahogy aggódott érte. Stryder akaratlanul is kinyújtott a kezét, és ujjaival végigszántott a lány hosszú, szőke haján. Félelme alábbhagyott. A félelem, hogy talán otthagyta szeretett fivérét az ellenségnek. « - Szükségem van egy kupa borra, és némi cérnára - mondta Rowena Nassirnak. - Össze kell varrnom a sebet. Aztán ránézett Stryderre, akinek az egész teste belesajgott e pillantásba. Sérülése ellenére majd elepedt a vágytól, hogy megcsókolhassa a lányt. - Azt hiszem, a fejére mért ütéstől egy kicsit elzsibbadt az agya - szólalt meg Swan. - Úgy van - helyeselt Val. - Nem úgy működik, mint eddig. Talán kupán kellene vágnunk, hogy visszatérjen a rendes kerékvágásba. Strydert hidegen hagyta barátai viccelődése. Nem volt semmi baj a fejével. Tökéletesen tisztán tudott gondolkodni. Eletében először érezte azt, amit annak idején az apja érezhetett az anyja iránt. Nem tenni egyebet, csak ülni, és fájó vágyakozással nézni a szeretett lényt. Mindez azonban vajmi keveset változtat a dolgokon. Damien. Aquarius. Kit. Az emberei. Miattuk élt. Ök emlékeztették nap mint nap arra, hogy nem vonulhat vissza a birtokaira. Amíg szenvedő gyerek van a világon, kötelessége rajta segíteni. Sohasem pihenhet. Soha. Nem számít, mit diktál a szíve. Elkapta a tekintetét Rowenáról, és szemügyre vette a háttérben álldogáló Kitet. A fiú arca ko mor, feszült volt. Amíg börtönben voltak, Aquarius nem volt hajlandó beszélni a családjáról. Egyáltalán nem beszélt magáról. Még azt sem árulta el nekik, hogyan esett fogságba. Csupán egyet akart: hazamenni. Valóban Kit lenne az akkori fiú? A gyermek Aquarius? Kit hontalan volt, amikor Stryder rátalált. Michael, a féltestvére, nem mondott semmi egyebet, csak azt, hogy Kit visszatért. Nem sokkal azután pedig kirúgta Kitet. Stryder akkoriban sokkal mérgesebb volt annál, mintsem rákérdezzen, honnan is tért vissza Kit. Most az kívánta, bárcsak körültekintőbben járt volna el. Kit kezén nem voltak jelek, nem úgy, mint a szövetség többi tagjáén. Nem. Kit nem lehet Aquarius. Kit szereti őt, semmi kétség. Damien viszont azt állította, hogy Aquarius gyűlöli őt, és erre meg is van minden oka. Ahogy nézték egymást, Stryder az aggodalmon kívül semmi egyebet nem vett észre az öccse arcán. Damien azért mondta ezt neki, hogy bajt keverjen és fájdalmat okozzon. Hogy legyőzze őt. A herceg már gyermekkorában is kiválóan értett a szópárbajhoz. És a hazugságokhoz is. - Stryder? A lovag Rowenára nézett, aki egészen közelről ügyelte őt. - Minden rendben? - Igen - válaszolta Stryder mosolyogva, miközben még egy utolsót simított a lány haján. - Csak éppen nem számítottam rá, hogy Damien lesz az ellenfelem. Val oldalba lökte Swant. - Mondtam neked, hogy figyelmeztetnünk kellett volna. - Nem, nem mondtad! - vágott vissza Swan. - Tudom, hogy a legjobb érdekeimet tartottátok szem előtt - mondta Stryder a barátainak. A jövőben azonban méltányolnám, ha szólnátok ilyen helyzetekben. A többiek bűnbánó képet vágtak. - Nem akartunk semmi rosszat. Maradjunk is ennyiben - mondták, aztán magukra hagyták Strydert és Rowenát. A lány hozzáfogott, hogy néhány öltéssel összefogja a lovag sebét. Stryder néha felszisszent, pedig Rowena a legapróbb mozdulatokkal dolgozott. - Ahhoz képest, hogy utálod a háborút, kiválóan értesz a sebvarráshoz. - Másképp is meg lehet sebesülni, nemcsak a harctéren - mondta csendesen a lány. Anyám szerint minden nőnek értenie kellene hozzá. Zenobia tempósan összeütögette a tenyerét.

82

- Azt hiszem, Rowena el tudja látni Strydert. Mit szólnátok, ha megkeresnénk az igazi gyilkost? Kit és Nassir bólintottak, Christian azonban ellenkezett. - Szerintem, helytelen lenne magukra hagyni őket. Nassir felhorkant, majd megragadta Christian karját, és a kijárat felé vonszolta a fiút. - Stryder felnőtt férfi, Apát. Semmi szüksége rá, hogy itt őrködjünk felette. - De hát... - Gyerünk - mondta Nassir, és kivezette a sátorból. Zenobia beszédes pillantást küldött feléjük. - Pihenj le, Stryder. Gondoskodom róla, hogy senki se zavarjon benneteket. Zenobia kilépett a szabadba, majd bezárta az ajtót maga után. - Miben ne zavarjanak? - kérdezte Rowena, miután befejezte az öltögetést. - Hát, csak ebben - vágta rá Stryder, majd magához húzta a lányt, és végre megcsókolta. Tizenkettedik fejezet Rowena felsóhajtott. Mennyi erő volt Stryder csókjában, nem is sérülhetett meg komolyan! Nem, a lovagja jól érzi magát, az biztos. Stryder gyengéden az ágyra húzta Rowenát. - Csak óvatosan, jó uram. Még a végén megerőlteted magad - szólalt meg a lány. - Nem számít - lehelte feléje a lovag, és újból birtokba vette a lány ajkait. Rowena szíve sebesen zakatolt, amint megérezte Stryder forró nyelvét a szájában. A férfi illata elbódította, miközben ujjaival kitapogatta az acélos izmokat. Mi van ebben a férfiben, hogy ilyen hatással van rá? Rowena reszketett, melege volt, és sóvárgott a vágytól. Úgy szeretett volna mindig Stryder közelében maradni, holott tudta, hogy a lovag és az ő életcéljai nem egyeztethetőek össze. Rowena keze végigfutott Stryder domború mellkasán. Stryder megfogta a lány kezét, és lefelé irányította. -Tegnap éjjel rólad álmodtam, Rowena - lihegte a lány fülébe. - Hogy újból megérintesz. Rowena felnyögött, amint a kezébe vette őt. Végighúzta rajta az ujjait, és megérintette a nedves csúcsot. Stryder megborzongott, amit a lány egész testében érzett. Rowena alig akarta elhinni, hogy a lovag, aki ölni szokott, ilyen gyengéd is tud lenni. Úgy tudja őt ölelni, hogy a teste szinte ég a vágytól. Pedig így volt. Stryder jelenlétében Rowena elgyengült, lélegzete elakadt. - Annyira örülök, hogy nem öltek meg. - Tényleg? Rowena bólintott, miközben tekintetük összekapcsolódott. - Sohasem hittem volna, hogy egyszer arra fogok biztatni egy lovagot, hogy püföljön el egy másikat. Stryder szólásra nyitotta a száját. - Vagy egyáltalán biztatni fogok valakit. Stryder gyengéden harapdálta Rowena ajkait, miközben lecsupaszította a lány csípőjét, és megkereste a pontot, ahol a lány a leginkább vágyott rá. Stryder mélyen beszívta a lány illatát. Nem gondolhat rá, hogy újból a magáévá tegye őt. Főleg most, amikor új kihívás vár rá. Mégsem tudott ellenállni Rowenának. Nem tudta, miért, de birtokolni akarta a testét, ölni tudott volna érte. Nem törődve a sérülés okozta fájdalommal, az ölébe vonta a lányt, és belehatolt. Behunyt szemmel élvezte Rowena testének melegét. Örökké benne tudna maradni. A lány közelsége, belülről sugárzó nyugalma jó hatással volt rá. Ilyenkor úgy érezte, semmi baja a világgal. Semmi baja saját magával. Sohasem tapasztalt nyugalom szállta meg. Rowena sóhajtozva érzékelte, amint Stryder teljesen betölti őt. Valósággal elriasztotta, amit a férfi iránt érzett. Őrültség, amit művelnek, amikor mindketten szabadságra, függetlenségre vágynak. Mégsem tud ellenállni a sürgető vágynak, amit a férfi közelében érez. A szíve az diktálja, hogy mindig mellette legyen, és enyhítse a lovag szemében bujkáló szomorúságot.

83

Stryder a kezeivel irányította Rowenát, ahogy rávezette, hogyan kerüljön föléje. A lány díszes, kék ruhája köréjük csavarodott. Rowena közelről nézte a férfi arcát, saját gyönyörét látta visszatükröződni rajta. Stryder egyre gyorsabban vette a levegőt, amint keze szorításával szaporább tempóra ösztökélte a lányt. - Ez az, szívem - suttogta a lovag, amint megtalálták a mindkettőjük számára élvezetes ritmust. Stryder a tenyere közé fogta Rowena arcát, míg a lány fel-le mozgott rajta. Lefejtette a ruháját, hogy mindenhol megérinthesse. Tekintetével hosszasan időzött Rowena idomain, jóllehet nem szerette volna, ha bárki is megzavarja, és meglátja őket. Remélte, hogy Zenobia nem enged be hozzájuk senkit. Remélte... Rowena elfordította az arcát Stryder tenyerében, és megcsókolta a férfi csuklóját. Stryder szívverése felgyorsult. Igazán bámulatos ez a lány. Csupa meglepetés. A férfi érezte, hogy Rowena ráfeszül, amint a lökései erősödtek. Mosoly játszott az ajkain, mikor a lány beérte a gyönyörhöz vezető úton. Ez volt életében a legszebb látvány. A lány sikolyai betöltötték és felmelegítették. Lehúzta magához Rowena fejét, szájával betapasztotta a lány ajkait, aztán felemelte a csípőjét, és még inkább behatolt. A mellkasán érezte Rowena szívverését, s patakokban folyt róluk az izzadság, amíg elértek a csúcsra. Semmihez sem hasonlítható érzés fogta el. Úgy érezte, más nem tudna neki ennyit nyújtani. Rowena a könyökére támaszkodva nézett le a lovagra, majd lehajolt hozzá, és végigcsókolta a férfi borostás állát. Jólesően szívta be a meleg, férfias illatot. - Nem okoztam fájdalmat? - kérdezte Rowena aggodalmaskodva a lovag sérülései miatt. - Nem, hölgyem. A te súlyod meg sem kottyant nekem. Rowena ráborult Stryder mellkasára, aki kedvtelve simogatta a lány haját és arcát. - Milyen lágy a bőröd. Perzselő tekintetét a lányra emelte, és rámosolygott. - Miért nem tudok neked ellenállni, Rowena? Neked tudnod kell, te a szerelemről és a vágyról énekelsz. Miért vágyom rád, akaratom ellenére is? - Ha tudnám rá a választ, megérteném végre, hogy mit keresek itt. - Elgondolkodott. - Mit tettünk, Stryder? - húzódott el tőle a lány. - Azt hiszem, beleszerettünk egymásba. A szavak még sokáig ott visszhangoztak közöttük. Rowena tudta, hogy Strydernek igaza van. Egész testét átjárta az érzés, ugyanakkor menekülni is akart tőle. - Nem engedhetem meg magamnak, hogy szeresselek, úrnőm - cirógatta meg a férfi a lány orcáját. - Tudom. Én sem akarok szeretni egy olyan férfit, akit képtelen vagyok megtartani. Egy olyan férfit, aki sohasem teszi le a kardját, és nem tud békében élni mellettem. Stryder felsóhajtott. - Nem. Sohasem tehetem le a kardot. Nem, amíg gyerekek esnek áldozatul ennek a háborúnak. A szaracénok fogságba ejtik a mi gyerekeinket, mi pedig ugyanezt tesszük az övéikkel. Egyhamar úgysem lesz vége ennek a háborúnak, addig pedig kötelességem segíteni a szenvedőkön. - Nem mentheted meg a világot egymagad, Stryder. - Ha csak egy embert is sikerül megmentenem, már megérte. A házak nem egyetlen kavicsból épülnek fel, hanem sok-sok kődarabból. Ha egy kő megrongálódik, az egész ház összeomolhat. Nem menthetek meg mindenkit, de mindenkit meg kell mentenem, akit tudok. Ez volt az, amit a legjobban szeretett Stryderben. - Azt kívánom, nyerd meg a háborúdat. A lovag megcsókolta Rowenát, aztán elhúzódott tőle. Leheveredtek a keskeny tábori ágyra. A lány odabújt hozzá, miközben Stryder egy takarót borított kettejükre. - Ugyanezt kívánom neked, Rowena. Bárcsak olyan egyszerű lenne megteremteni a békét, mint elénekelni egy dalt.

84

Rowena egy pillantást vetett Stryder sebére, mely vörösen és duzzadtan lüktetett. Vágyott a férfira, akárcsak Stryder őrá. - És most mi legyen? - Mostantól kezdve kerülnünk kell egymást, amennyire csak lehetséges. A kemény szavak hallatán könnyek szöktek a lány szemébe. Leghőbb vágya volt, hogy újból láthassa a lovagot. - De mi legyen a tornával? Ha győzöl, feleségül kell venned. Hogy tudnád megnyerni a dalversenyt anélkül, hogy gyakorolnánk? - Majd megkérem Kitet, hogy tanítson meg nekem néhány fogást, így nyerhetek. Szabad választást kapsz, úrnőm. Esküszöm. És ha téged választanálak? Rowena nagyot nyelt, a torka egészen összeszorult. Ha valóban szabadon választhatna, csak így cselekedne. Csak Strydert választaná férjül, senki mást. Ez azonban hiú ábránd volt, tudta jól. Stryder de Blackmoor a hölgyek számára elérhetetlen volt. Amíg a maga elé kitűzött küldetését nem teljesíti, a lovag nem fog megállapodni. - Helyes. - Rowena kényszerítette magát, hogy felálljon. Eligazgatta az öltözékét. Ha kibírják, hogy ne találkozzanak, nem is fog fájni annyira. Jobb lesz, ha mielőbb távozik. Rowenának összeszorult a szíve, nem akarta otthagyni Strydert, de tudta, hogy nincs más választása. Csak reménykedhet benne, hogy a fájdalom egy napon alábbhagy, és talán talál magának valaki mást... A lelke mélyén azonban érezte, hogy sohasem fog Stryderhez hasonlót találni. Ennek ellenére mégsem működhet a kapcsolatuk. Stryder ürességet érzett, amikor a lány elhúzódott mellőle. Tudta, hogy helyesen cselekszik, a lelke mégis sírt utána. Ezután életének legkeményebb próbatételeként végignézte, amint Rowena elhagyja a sátrát. Stryder a szemére szorította a kezét, és magában szitkozódott. Hogy történhetett ez meg? Hogy engedhette, hogy ez a hárpia beférkőzzön a szívébe? Dehogyis hárpia! Ha az volna, sohasem sikerült volna meghódítania őt. Rowena csupán egy szuggesztív nő. Vakmerő, intelligens és elszánt. Csupa olyan tulajdonság, melyeket Stryder is nagyra értékel. És most elment. Soha nem érzett fájdalom járta át a férfi szívét. - Te vagy a legostobább férfi Christendomban - Zenobia lépett be a sátorba. - Vagy inkább az egész világon. - Hagyj békén, Zen - kérte Stryder, még mindig eltakarva a szemét. - Most nem alkalmas. - Még szerencse, hogy nekem sem alkalmas. Bolondokkal amúgy sem tárgyalok. A férfi legnagyobb döbbenetére Zenobia odament hozzá, és rácsapott az ép oldalára. Stryder összerándult a fájdalomtól, s végre elkapta a kezét a szeméről. - Mégis, mit csinálsz? - Örülhetsz, hogy megsérültél. Különben előkapnám a kardomat, és jól elnáspángolnálak vele. Hogy engedhetted el Rowenát? Stryder gyomra összerándult, még ha az esze tudta is a választ. - így a legjobb. A lány újból megütötte. - Megőrültél? - kérdezte Stryder, miközben a bordáit dörzsölgette. - Te magad őrültél meg. Szereted azt a lányt, nem? Akkor hát miért küldted el őt magadtól? - Mit értesz te ebből! Zenobia csípőre tett kézzel vágott vissza, szeme szikrázott. - Mindent értek, akárcsak Val, Swan, Nassir és Christian. Elég, ha megemlítik előtted a lány nevét, és az arcod felragyog, Stryder. Ráadásul olyan kiéhezett tekintettel nézel rá, mint a róka az áldozatára. - Őrültségeket beszélsz! Zenobia a szemét forgatta, aztán mondott valamit a saját nyelvén. - Disznónak neveztél?

85

- Vaddisznónak. - Zenobia újból meg akarta ütni Strydert, ő azonban elkapta a lány karját. Stryder, úgy szeretlek, mintha a testvérem lennél, de néha meg tudnálak fojtani. - Csak rajta. Látod, egészen belesápadtam a gondolatra. Zenobia szigorúan nézett rá. - Imádkozz, nehogy mégis megtegyem. Elindult a kijárat felé, majd félúton megállt, és Stryder felé fordult. -Árulj el nekem valamit, Stryder. Amikor majd túl öreg leszel a lovagi tornákhoz, a kardforgatáshoz, meg az elesettek istápolásához, ki fog melletted állni? Stryder elfordította a fejét. Nem szokott ilyen dolgokon gondolkodni. Ha elég szerencsés lesz, meg sem éri az öregkort. Zenobia nem hagyta magát. - Nem állíthatod meg az idő múlását, és nem győzhetsz le minden egyes démont. Egész életedben a szüleid kísértete elől futottál, nehogy olyanná válj, mint apád volt. De válaszolj nekem őszintén, Halálosztó, mi történt volna, ha anyád viszonozza apád szerelmét? Képzeld csak ezt el egy pillanatra. Egy házasság, ahol férj és feleség egész életükben szeretik egymást. - Azt hiszed, ez lehetséges? - Simon is boldog házasságban él. Te magad mondtad. Igen. Simon és Kenna valóban boldogok egy mással. De ők csak nemrég házasodtak össze. Lehet, hogy holnapra elmúlik az egész. Nem beszélve arról, hogy ezentúl Simon már nem tud teljes szívvel részt venni a szövetség munkájában. - Simon Skóciában van, és ott is marad, távol tőlünk. - Valóban? - kérdezte Zenobia, és felvonta a szemöldökét. - És mi a helyzet az ifjakkal, akiket hozzájuk küldtünk? Kenna és Simon segítsége nélkül sohasem találtak volna vissza az életben a szüleikhez a fogságban eltöltött évek után. Menthetetlenül elvesztek volna. Nekem úgy tűnik, ők ketten jobban szolgálják az ügyünket onnan a távolból, mintha itt őgyelegnének körülötted. Stryder elcsendesedve hallgatta a lányt. Kavarogtak fejében a gondolatok. - Azért ez nem ilyen egyszerű. Ha feleségül venném Rowenát, attól kezdve nemcsak a sajátomról, hanem az ő birtokairól is gondoskodnom kellene. Henrik többé nem engedne elutaznom. Már most is alig akar kiengedni Angliából. A birtokok őrzőjeként pedig örökre a király hűbérese lennék. - Semmi sem egyszerű az életben - válaszolta csendesen Zenobia. - S csak annak van értéke, amiért megszenvedsz. De ne harcolj túl sokáig, mert a végén veszíteni fogsz. Belegondoltál már abba, hogy a nő, akit szeretsz, valaki másnak adja a kezét? Stryder zavartan pislogott, amint Zenobia magára hagyta. Nem, az nem lehet. - Rowena nem mehet feleségül másvalakihez! - kiáltotta a lány után. Minden idegszála tiltakozott ellene. Zenobia bedugta a fejét a sátorba. - Ismételgesd csak ezt magadban, aztán az esküvője napján majd eljövök, és megvigasztallak. Abban a pillanatban Stryder valósággal gyűlölte Zenobiát. Feléje hajította a párnáját, majd hátat fordított neki, és megpróbálta kiverni a fejéből a lány szavait. Rowena sohasem árulná el őket azzal, hogy egy másik férjet választ. A lány mindennél jobban értékeli a szabadságát. Mi lesz, ha Henrik rákényszeríti a lányt a választásra? Mi van, ha Rowena valaki mást szeret? Vészjóslón kongtak a fejében a szavak. Minden lehetséges. Más is megszerezheti magának Rowenát. Valami trubadúr, aki majd mellette marad, és gyerekeket csinál neki. Valósággal rosszul lett a gondolattól. A lehetőség, hogy Rowena szabadon választhat férjet magának, csakis Stryderen múlik. A lovagi tornát minden kétséget kizáróan megnyerheti. De a dalversenyt... Örökre megutál, ha elveszíted... Valóban? Meg merné kockáztatni?

86

Stryder csendben hagyta, hogy az esze megvívja a maga csatáját a szívével. Elképzelhető, hogy nem tud nyerni, hiszen lesznek nála jóval képzettebb énekesek is. Vajon ez az ő hibája lenne? Rowena valóban hibáztatná érte? Szabadítsd fel. Stryder némán szitkozódott. Igen, meg kell tennie. Mindahányszor felkavarta a lánnyal való találkozás, pedig alig ismerte őt. A legutolsó dolog, amit megengedhet magának, hogy egy nő minden egyéb gondolatot kiszorítson a fejéből. Még azt is, hogy egy gyilkos garázdálkodik közöttük újabb áldozatára várva. Aquarius gyorsan besurrant a szobába. Nesztelenül. Senki sem volt a helyiségben az áldozatán kívül, aki az öltözőasztalkánál ült. Éppen hosszú, szőke fürtjeit fésülgette, és kedvtelve nézegette magát a tükörben, miközben egy lágy dallamot dudorászott. Meg kell hagyni, gyönyörű látványt nyújtott. Karmazsinvörös köntöse kiemelte testének hívogató formáit. A férfi - ahogy annak idején tanították - a lány mögé lopakodott, és olyan hirtelen ragadta meg a karját, hogy az kis híján felsikoltott. - Egy szót sem - sziszegte a lány felé, majd felhajtotta a ruhaujját, és felfedte a sápadt bőrre tetovált arab sorokat. Ez majdnem olyan, mint amit ő visel a karján. Csupán a nevek különböznek. - Tudtam, hogy te vagy az. A lány elrántotta a kezét. - Mit keresel te itt? - Tudni akartam, miért terelted Stryder of Blackmoorra a gyanút. A lány letette az asztalra a fésűjét, hideg, számító pillantást vetett rá, majd leengedte ruhája ujját, hogy ne látszódjanak a karjára írt nevek. - Hol hagytad a jó modorodat, jó uram? Évek óta nem találkoztunk. Hát így kell viselkedni egy hölggyel, akit valaha oly szívesen tettél a magadévá? A férfi összerázkódott, ahogy felidézte magában a dorbézolásokat, midőn mások szórakoztatására kellett cselekedniük... - Azon vagyok, hogy elfeledjem. - Örülök, hogy neked sikerült. Engem azóta is állandóan kísértenek az emlékek, bárhogy is próbálok felejteni. Aquarius szánakozva nézett a lányra, de hajthatatlan maradt. Meg kell őt büntetnie. - Nem válaszoltál a kérdésemre. A lány csúfondárosan nézett rá. - Mit gondolsz, miért? Segítettél rajtam, én pedig viszonozni akarom. - Miről beszélsz? - Megölted helyettem Cyrilt. Nem emlékeztem rád, amíg meg nem láttalak, amint elhagyod Cyril sátrát. Bementem, hogy leszámoljak vele, de már halott volt. Először nagyon megijedtem, azt hittem, azért küldtek, hogy végezz a listámon szereplőkkel, majd velem is. Később megnyugodtam, és rájöttem, Cyril valószínűleg felismert téged aznap. Aquarius szégyenkezve elfordult. így igaz. Cyril valóban felismerte őt, sőt még fel is hergelte, amint felébredve az ágya mellett találta. A piszkálódásnak az vetett véget, hogy Aquarius beledöfte a tőrt Cyril szívébe. - Te hagytad ott az üzenetet? - kérdezte a lányt. - Igen. Később ugyan visszamentem érte, de már nem találtam. A férfi előhúzta az erszényéből a levelet, és átadta a lánynak. - Jobb lesz, ha minél előbb megsemmisíted, mielőtt rajtam kívül más is felismeri az írásodat. A lány bólintott, majd elsüllyesztette az irományt a keblei közé. Aquarius perzselő tekintettel nézte a mozdulatot. - Többet ne avatkozz be a dolgomba. - Valóban? - vonta fel a szemöldökét a lány. - Tudtad, hogy Kalb al 'Akrab is itt van? Aquarius megdermedt. A Skorpió Szíve volt a neve a merénylőnek, aki felügyelt rájuk, és aki megölte őket. A pokolba! A Skorpió és Kalb al 'Akrab kétségkívül egy és ugyanaz. Tudnia kellett volna. Őt azonban senki sem ismerte fel. Aki mégis, az már rég halott volt, erről ő gondoskodott.

87

- Igen - lehelte. - Rábukkantam az egyik futárukra. - Ahogy megláttam, rögtön felismertem benne a Skorpiót - mondta a lány. - Őt nem tartották úgy elzárva, mint téged, gyakorta elvitték kihallgatásokra. - Honnan veszed, hogy a Skorpió Kalb al 'Ak-rab? - Nem állítom biztosan. Azonban téged is felismertelek, és azt is tudom, hogy lejárt a Stryder meggyilkolására kapott időd. Emlékszel? Ott voltam, mikor elengedtek, és hallottam a szaracén őröket viccelődni, hogy a Halálosztó hamarosan halott lesz. Ezért tereltem rá a gyanút. Azt remélte, ha ő meghal, te felszabadulsz, és bebizonyítod nekem, hogy a megbízóink valóban elengednek bennünket küldetésünk befejeztével. - A lány elborzadva nézett maga elé. A legjobban attól félek, hogy eljönnek értünk, amint végeztünk a feladatunkkal. Senkit sem ismerek, aki megérte volna, hogy a listája végére jusson. És te? - Egészen idáig nem volt tudomásom róla, hogy valaki átveszi a megbízásomat. Csupán Kalb al 'Akrab nevét hallottam, akiről azt hittem, hogy egy kitalált személy, és csak fenyegetnek vele. A lány éles pillantást vetett rá. - Miért nem ölted meg a Halálosztót? - Nem volt alkalmas az időpont. A lány mérgesen elé lépett. - Mióta vagy ilyen gyáva? A mesterem azt mondta, hogy te vagy a legjobb bérgyilkos közöttünk. Mire vársz? - Milyen mesterről beszélsz? A lány nem válaszolt. - Szerencsés vagy. Téged egyedül küldtek, minket viszont figyelnek. Nekem gyakran a futárok hozzák a parancsokat. Aquariusban feltámadt a gyanú. - Engem miért nem ellenőriznek? - Rólad azt feltételezik, hogy teljesíted a küldetésed. Miért, nincs igazuk? - erősködött újból. - Miért érdekel? Azt gondoltam, te és a barátaid azt akarjátok, hogy Stryder életben maradjon, és elvegye Rowenát. A lány gúnyosan nézett rá. - Valóban ezt hiszed? Ez rosszabb lenne, mintha visszatérnék szerető családom körébe. Keserű szavaiból gyűlölet áradt. - Amint apám fülébe jutott, hogy már nem vagyok szűz, és nem számíthatok előkelő házasságra, vagyonra, rögtön elküldött Rowenához. így aztán nem voltam szem előtt, és nem kellett miattam szégyenkeznie a saját felelőtlensége miatt. Engem ugyanis több börtönben is használtak. A legutolsó dolog, amit szeretnék, hogy Rowena olyasvalakihez menjen hozzá, aki aztán egy percig sem marad mellette. Stryder folyton csak háborúzna, mialatt mi otthon ülhetnénk Sussexben a világtól elzárva, mialatt Rowena a nyávogó trubadúrjait tanítgatná az idióta dalaikra. - Elizabeth ... -Ne - mondta a lány, és elhúzódott tőle. -Ne érj hozzám, és ne ejtsd ki a nevemet a szádon. Nem akarom hallani. A férfi keze lehanyatlott. - Miért nem ölöd meg Strydert te magad? - Megpróbáltam volna, de nem sikerült kettesben maradnom vele. Aztán arra gondoltam, ha én lennék Blackmoor grófnéja, védettséget élveznék. - így aztán megöltél egy másik embert a szövetségből, csak hogy Stryderre tereld a gyanút következtette ki a férfi. - Úgy van. Roger erőszakolta meg Maryt. Aquarius arca megrándult, amint felidézte magában az éjszakát, amikor a szövetség tagjai rájuk törtek. Azért küldték őket, hogy kiszabadítsák a foglyokat, ehelyett inkább elszórakoztak velük. Később aztán otthagyták őket a celláikban, a többieknek pedig azt mondták, hogy a szajhák mind meghaltak. Évekig gyűlölte a szövetség tagjait. Ki nem tette volna a helyében? Miután ők elmenekültek, a szaracénok az ottmaradottakon álltak bosszút. Mary nem sokkal azután meghalt. Félénk, apró termetű lány volt, a szaracénok könnyedén lekaszabolták.

88

Aquarius szerette volna megérni a napot, melyen visszatérhet a börtönbe, és leszámolhat fogva tartóival. Sajnos ez a vágya elérhetetlennek tűnt. - Örömmel végeztem Rogerrel - vicsorított Elizabeth. - És ugyanilyen örömmel nézném végig Stryder halálát is. - Stryder eleget szenved így is. A lány ajkai legörbültek. - Mit tudsz te erről? A világ összes szenvedése sem lenne elég büntetés neki. Mi vagyunk azok, akik akkor, és azóta is folyton csak szenvedünk. Igaz szavadra mondd, van-e egyetlen éjszakád is, amikor nem gyötörnek rémálmok? - Igen, van - hazudta. - Elegem van a démonjaimból, már épp eleget üldöztek. - De legalább megpróbált együtt élni velük. Nappal még ment is valahogy, éjszaka azonban tovább kísértették. - Ennek örülök - mondta a lány hamis hangsúllyal. - Én nem tudom elfeledni, amit velem műveltek. Tudtad, hogy nem lehet gyerekem? Miután teherbe ejtettek, súlyosan bántalmaztak, s azóta sem sikerült megfogannom. - Szemében könny csillogott. Aquarius szerette volna megvigasztalni a lányt, de felzaklatni sem akarta. Elizabeth már túl volt ezen a fájdalmon, és az érintésének sem örült volna. Annak idején a börtönben szinte egyedüli férfiként nézte végig a terhes nők kínlódását, némelyiküknek pedig még segédkezett is a szülésnél. Elizabeth nagy fájdalmak közepette hozta világra a fiát. - Még mindig a Szentföldön van? A lány bólintott. - Vele zsarolnak, hogy teljesítsem a küldetésem. Valahányszor rágondolok, beleborzongok. El sem merem képzelni, milyen hazugságokkal tömhetik a fejét. Vagy miket művelhetnek vele. Aquariust elöntötte a düh. Elizabeth fia nem lehetett több hét-nyolc évesnél. - Idehozom neked. A lány hangosan felnevetett. - Képtelenség. Amint visszatérnél, azon nyomban megölnének. Tudom, mit beszélek, Kalb al 'Akrabot azért küldték utánad, hogy végezzen veled. - Azt próbálja meg! A lány felszisszent. - Hencegő férfiak! Elegem van belőletek! Ha te nem végzel Stryderrel, majd megteszem én, hacsak meg nem előznek mások. Vesszen inkább a szabadságom! Aquarius keményen ránézett. - Nem engedem, hogy megöld. - Nem? - kérdezte hitetlenkedve a lány. - És ha elmondom neki, ki is vagy valójában? - Akkor veled végzek először. - Rowena? Rowena megtorpant, amint a mély tónusú hang a gerince aljáig megremegtette. Nem számított rá, hogy valaha is újra hallja. Lassan megfordult, és szembenézett Damien St. Cyrrel. - Uram - hajolt meg előtte. -Nem kell ilyen hidegen viselkedned velem, úrnőm. Végül is nem öltem meg a lovagodat. Damien sokkal oldottabban és nyugodtabban viselkedett, mint legutóbbi beszélgetésük alkalmával. Stryderhez hasonlóan ő is megszabadult a páncéljától. Szürke tunikája fölött karmazsin- és aranyszínű kabátot, valamint bő fekete köpenyt viselt. Lábán fekete harisnya volt. • - Úgy tűnik, az Úr ártatlannak ítélte őt. Rowena némi keserűséget érzett Damien hangjából kicsengeni. - Remélem, nem sérültél meg komolyabban, jó uram. - Csak az önérzetemen esett csorba, de az már amúgy is sokat szenvedett. - Meghajolt a lány felé. - Magadra hagylak, úrnőm. Csupán azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek a tegnapi viselkedésemért. Belátom, nagyon faragatlan voltam. - Nem történt semmi, jó uram. - Damien - válaszolta csábító hangon a férfi. - Kérlek, szólíts Damiennek. Rowena meghajolt, és megbiccentette a fejét. Damien rámeredt. - Tartasz tőlem, ugye? - Csodálkozol rajta? - kérdezte a lány.

89

A férfi mély, hipnotikus hangon felnevetett. - Meg sem próbálod tagadni. - Kellene? - Mások úgy tennék. Be kell vallanom, az őszinteséged felettébb imponáló. - Rowenának volt egy olyan érzése, hogy Damien mosolyog az álarca alatt. Kár, hogy nem láthatta. - Isten veled, úrnőm. A legjobbakat kívánom neked. Rowena elgondolkodva nézett a távolodó herceg után. A hall közepén álldogálva kisvártatva egy újabb hang ütötte meg a lány fülét. -Mit akart tőled? - kérdezte tőle Zenobia, amint odaért melléje. Mindketten Damient nézték, ahogy kilép a kastélyból. - Bocsánatot kért tőlem - felelte Rowena. Még mindig alig akarta elhinni, hogy Damien valóban megtette. Nem olyannak látszott, aki sűrűn kér bocsánatot másoktól. - Ugyan miért? - Tegnap bántón viselkedett velem, amikor arra kértem, ne harcoljon Stryderrel. Zenobia nem tudott hova lenni a csodálkozástól. - Teljesen valószínűtlen tőle, hogy bocsánatot kérjen bármiért is. Rowena felvonta a szemöldökét. - Talán ismered? Zenobia zavartnak látszott. Volt valami baljóslatú a tekintetében. -Sokat tudnék mesélni arról, ami apám börtöneiben történt. Végtelenül elszomorít a dolog suttogta Zenobia. - Nemcsak a szövetség elbeszéléseiből, hanem apám embereitől is tudom, hogyan kínozták az őrök a rájuk bízott foglyokat. Rowena együttérzően megérintette a lány karját. - Ezért segítettél nekik a szökésben, ugye? Zenobia bólintott. - Apám megfeledkezett róla, hogy anyám népe másmilyen, mint az övé. Mi nem üldögélünk díszként, csendesen egy férfi oldalán, miközben igazságtalanságot tapasztalunk. Az ayasének az amazonok leszármazottai. Születésünktől fogva jogunk és kötelességünk, hogy harcoljunk. Azóta is a fülembe csengenek anyám szavai, melyek arra figyelmeztetnek, hogy őrizzük meg a méltóságunkat. Az ő népe az ellenséget vagy tisztelte, vagy kivégezte. Ha kivégezte, előtte nem kínozta meg. Ha tisztelte, hagyta őket elvonulni. Ha az ellenséget bezárják, és állandóan kínozzák, előbb-utóbb ki fog törni, és megtorolja az őt ért sérelmeket. Nincs erősebb hatalom a régóta cipelt bosszúnál. Rowena bólintott. - Az édesanyád bölcs asszony lehetett. - Igen, az volt. Nagyon emlékeztetsz rá. Rowena meglepődött. - Én? - Ühüm. Anyám Karimának hívott, ami kis majmot jelent. Valóban úgy viselkedtem, mint egy majom, ugrándoztam, dobálóztam és alaposan felbosszantottam a környezetemet, míg az nem történt, amit én akarok. Ellentétben velem, anyám csendes, nyugodt természetű volt, és biztos volt magában. Rowena rámosolygott a lányra. - Ez inkább úgy hangzik, mintha makacs lett volna, mint egy öszvér. A nagybátyám szerint én ilyen vagyok. Zenobia felnevetett. - A makacsság csak akkor baj, ha a saját érdekeid ellen fordítod. - Hogyan? - Emlékszel, mikor arról meséltem neked, akit szeretek? - Igen. -Nos, az ő makacssága tartja őt távol tőlem. Ahelyett, hogy elfogadná, amit nyújtani tudok neki, ő inkább utazgat a világban, és keresi a nyugalmat, amit soha nem fog megtalálni. Amit akarunk, és amire valójában szükségünk van, néha nem ugyanaz. - Mit akarsz ezzel mondani? - Ha Stryder megnyeri a trubadúrok versenyét, és te szabadon választhatsz magadnak férjet, ki mellett fogsz dönteni?

90

Erre a kérdésre könnyű volt válaszolni. - Természetesen a szabadságomat fogom választani - persze, amíg Henrik király is engedi. - És miért döntesz így? Azért, mert így akarod, vagy azért, mert erre van szükséged? Rowena elfordította a tekintetét. - Egyik sem. Azért fogok így dönteni, mert akit szeretek, olyan, mint a te szerelmed. Nem akar velem maradni, én pedig nem kényszerítem. Jobb megöregedni egyedül, mintsem egy olyan emberrel élni, aki megutál engem a kötöttségek miatt. Zenobia nevetése meglepte. - Te tényleg olyan vagy, mint az anyám. - Megfogta Rowena kezét, és a lépcső felé vezette a lányt. - Gyere velem, Lady Rowena. Én elvesztettem a férfit, akit szeretek, lássuk, mit tehetünk a tiedért. - Gondolod, hogy legyőzhetjük? Zenobia felsóhajtott. - Legalábbis megpróbáljuk. Tizenharmadik fejezet Stryder úgy haladt át a küzdőtéren, mint leprás az operabálon. Bár a reggeli viadallal tisztára mosta magát a törvény előtt, az emberek még mindig gyilkosnak tekintették, és összesúgtak a háta mögött. Most aztán egy hajadon sem ered a nyomába, akár pucéran is közéjük mehetett volna. Úgy tűnik, annak is megvan az előnye, ha az embert kikiáltják gyilkosnak... Felsóhajtott, aztán észrevette az öccsét, amint egy fa alatt üldögélve pengette a lantját, miközben egy pergamenre feljegyezte a dallamot. Stryder elindult feléje. A narancspiros ruhába öltözött Kitre árnyék vetült. Felpillantott a bátyjára. - Lehangoló érzés, ugye? - kérdezte tőle. - Micsoda? - Nem tartozni sehova. Elviselni, hogy az emberek annak alapján ítéljenek meg, amit gondolnak rólad, nem pedig, amilyen valójában vagy. - Kit kényszeredetten elmosolyodott. Kár, hogy nincs egy bátyád, aki megvédene. Felajánlanám a szolgálataimat, de engem csak kinevetnének. Magamat sem tudom megvédeni, nemhogy másokat. Stryder leguggolt melléje. Eszébe jutottak Damién szavai. - Te már többször is átélted ezt, ugye? Kit elfordította a fejét. - Kit? - folytatta Stryder. - Hol voltál, amikor Michaelnél kerestelek? Ő azt mondta nekem, hogy kidobott téged. Hová mentél azután? - Sehova. -Kit... Kit idegesnek látszott. - Fejezd be ezt, Stryder. Engem nem kell megfélemlítened. Azt hittem, nem tudnál bántani. Nem, valóban nem. De tudnia kell a választ. Ha Kit tényleg Aquarius... - Miért ne bíznál bennem? - próbálta meg újra Stryder, ezúttal nyugodtabban. - Már évek óta ismerlek, de alig tudok rólad valamit. - Eleget tudsz - nézett rá Kit. - Számomra te jelented a családot. Mielőtt rám találtál Canterburyben, nem tudtam, milyen érzés tartozni valakihez. Köszönöm ezt neked, és ígérem, sohasem foglak elárulni sem téged, sem a szeretteidet. Különös szavak... Stryder meghitten rámosolygott. - Nagyon sajnálom, hogy hosszú évekig nem lehettem melletted, öcskös. Bárcsak ne ismerted volna meg a bánatot! Kit visszatért a kottáihoz. Stryder figyelme a közelükben sétafikáló három férfira terelődött, akik kaján pillantásokkal méregették őket. A lovag felegyenesedett, mire a hívatlan látogatók felgyorsították lépteiket. - Irigyellek a tekintélyedért - jegyezte meg csendesen a fiú. - Nem tudom, mit tehetnék, hogy az én rosszalló pillantásomtól is megremegjenek az emberek. -Miért nem edzel, mint egy igazi lovag? Én szívesen megtanítalak mindarra, amit tudok. Kit gúnyosan tekintett rá. - Túl gyenge vagyok. Sovány. Inkább egy asszonyra emlékeztetek, mintsem egy férfira.

91

Stryder alig tudta türtőztetni magát. - Raven vékonyabb is, fiatalabb is nálad, mégis szinte valamennyi viadalát megnyeri. Egyébként pedig nincs benned semmi nőies. Egymásba kapcsolódott a tekintetük. Kit átható, kutató pillantást vetett Stryderre, amitől a férfi valósággal meghátrált. - És ha azt mondanám, hogy a férfiakhoz vonzódom, mit szólnál? - Semmit - válaszolta őszintén Stryder. - Tudom, hogy nem igaz, de az sem zavarna, ha igaz lenne. Fivérek vagyunk, és ezen nem változtat semmi. Mindig számíthatsz rám, ki fogok állni melletted. Kit szemét elfutotta a könny. Stryder letérdelt az öccse mellé. -Kit? Kit ránézett, az arcán lepergett egy könnycsepp. - Miért van az, hogy csak te és Rowena vagytok képesek belém látni? Egy nő sem veszi észre az igazi énemet, csak arra vagyok jó, hogy rajtam keresztül eljussanak hozzád. Miért van ez így? - Fogalmam sincs róla. Most engem ítélnek el az emberek. De tudod, mit? Nem érdekel, mit gondolnak rólam ezek az idióták. És téged? Kit arcán bizonytalanság tükröződött. -Kit? - Engem bizony zavar. Stryder a fejét ingatva felegyenesedett, és az öccse felé nyújtotta a kezét. Kit belekapaszkodott, majd feltornázta magát. Stryder a küzdőtér felé intett. - Gyere, öcskös. Mutatok neked valamit. Kit szó nélkül követte a bátyját. - Tudod Kit, a nők kegyeit úgy tudod a leghamarabb elnyerni, ha értesz a kardforgatáshoz. Kit csodálkozva nézett rá, mire Stryder megrázta a fejét. - Minden hátsó szándék nélkül értettem - mondta nevetve. Otthagyta Kitet a küzdőtéren, odament egy szalmabábuhoz, és kihúzott belőle két tőrt. Stryder visszament az öccséhez, átnyújtotta neki az egyik tőrt, a másikat pedig a szalmabábu szívébe hajította. - Csak egy kis gyakorlás, és neked is fog menni. Gondolod, hogy meg tudod csinálni? Kit futólag a bábu felé nézett, majd felemelte a tőrt, és elhajította, pontosan a szalmabábu két szeme közé. Stryder megkövülten meredt a tőrre, akárcsak a többi lovag a mezőn. - Hülyének áll a világ - jegyezte meg közömbös hangon Kit. Strydernek újból bevillant, amit Damien állított a fiúról. Mégis igaz lenne? Stryder egy pillantást vetett a tőrre, aztán az öccsére nézett. - Biztos vagy benne, hogy nincs semmi mondanivalód a számomra? - Egészen biztos vagyok. Stryder gyanakvóan nézte, amint Kit felvette a lantját és a jegyzeteit. Tudta, hogy a pontos késdobás rengeteg gyakorlatot igényel. Hol és mikor tanulta ezt Kit? S mit tud még ezen kívül, amiről neki fogalma sincs? Késő délután Rowena a hallban ült, ölében a lanttal, és maroknyi közönségének énekelt. Főként női trubadúrokból állt a hallgatósága, s néhány férfiból, akik csupán a lány nagybátyjához akarták behízelegni magukat. Volt még néhány anya is a közönség soraiban, akik fiatal fiaik miatt tiltakoztak a háború ellen, s ezért hallgatták meg Rowena dalait. így aztán senki sem piszkálta a lányt. Furcsamód Rowena két udvarhölgye, Elizabeth és Bridget nem volt a hallgatóság között. Valószínűleg szórakoztatóbb elfoglaltságot találtak maguknak a lovagok társaságában. Annyira jellemző volt ez az udvarhölgyeire - Rowena mégsem hibáztatta őket. Annál sokkal kedvesebbek voltak számára. Mindenki odaadó figyelemmel követte az előadást, mígnem a lány mögötti ajtó feltárult. A közönség egy emberként szisszent fel, a fejek egymás felé fordultak, s a termet betöltötte a suttogás. Rowena megfordult, hogy megnézze, mi okozza a rendbontást. A háta mögött Damien és annak három embere lépett az előadóba. Hallatlan! Damien megtorpant, amint észrevette, hogy minden szem feléje fordul.

92

- Bocsáss meg, kérlek - mondta csendesen lánynak. - Nem állt szándékomban megzavarni előadást. - Nem történt semmi, jó uram. Én... - Kérlek, Rowena, játssz tovább. Végül is ezért jöttem. Hadd halljam a dalaidat. Rowena legnagyobb meglepetésére Damien él az emberei leültek a hallgatóság mögé. Amint magán érezte a lovag tekintetét - még ha nem is látta a szemét - a lány egy csapásra elbi zonytalanodott. Elvétette a dallamot, újrakezdi <, miközben megpróbált elfeledkezni Damien nyugtalanító jelenlétéről. Szinte égette a bőrét a féríi perzselő tekintete. Damien titokzatosságát nemcsak elrejtett arci okozta, hanem az a sötét erő is, ami körüllengi őt. Rowena még három nótát énekelt el. A közönség, beleértve Damient is, lelkesen tapsolt az előadás végén. A lány meghajolt, majd hirtelen galéria felé nézett, ahonnan mozgást észlelt. Felpillantott, és ijedten látta, hogy Stryder ott áll, és őt nézi. A férfi gyengéden feléje mosolygott, majd hátralépett. Rowena szíve nagyot dobbant, mikor tudatára ébredt, milyen szép dolog Strydertől, hogy eljött őt meghallgatni, hiszen a lovag voltaképp utálja a trubadúrok énekét. Mielőtt végiggondolta volna, mit is tesz, Rowena félretette a lantját, és a csigalépcső felé vette az irányt. Az emberek megpróbálták megállítani, ő azonban sűrű bocsánatkérés közepette felszaladt a lépcsőn. Végigrohant a hosszú előcsarnokon, amerre elmenekülhetett. Hol van hát? A lépcsőn sem mehetett le, hiszen akkor találkoztak volna. Mintha a föld nyelte volna el. Talán káprázott a szeme az imént? - Stryder? Kifelé indult az ajtón, amikor halk neszezést hallott. - Itt vagyok, Rowena. Rowena megállt, és ahogy megfordult, látta, amint a férfi kilép az árnyékból. Jó volt őt felépülve, felöltözve látni. Mielőtt meggondolta volna, mit tesz, a lovag karjába vetette magát, és megcsókolta. Stryder felnyögött a lány forró nyelvének érintésétől, és Rowena egész lényének átütő nőiességétől. Kezeibe fogta a lány arcát, szomjasan itta tovább csókjait, miközben hagyta, hogy Rowena könnyű érintésétől oldódjon a benne felgyülemlett feszültség. A lány hátralépett. - Hogy lehet, hogy mégis utánam jöttél? Azok után, amiket mondtál nekem? - Nem hittem volna, hogy észreveszel. - De te láttál engem, ugye? - Igen. - Kezei közé fogta a lány arcát. - Nagyon tehetséges vagy, szívem. - Te nem szereted a tehetséges nőket. - Téged szeretlek. Rowena kezét a férfiéra helyezte, majd belecsókolt Stryder tenyerébe. - Nem könnyíted meg, hogy távol maradjunk egymástól. - Tudom. Olyan vagy, mint egy szirén. Folyton csábítasz. - Akkor talán az embereiddel kötöztesd magad az árbochoz. Stryder felnevetett a hasonlat hallatán. Odüsszeusz csak úgy tudott ellenállni a szirének csábító énekének, hogy a legénysége tagjaival lekötöztette magát. - Legjobb lesz, ha Swanre bízom a dolgot. Egyedül ő ért a kötelekhez. A többiekben nem bízom. Rowena elmosolyodott. - Na és hol vannak a híres-neves barátaid? - Nyomoznak a környéken. - Rowena! Mindketten a lépcső tetején álló Joanne felé fordultak. A lány arca sápadt volt, szeme könnyes. - Mi történt, az istenért? - kérdezte elborzadva Rowena, látva udvarhölgye kétségbeesett arckifejezését. Joanne feléjük rohant, arcán patakzottak a könnyek. - Elizabeth halott!

93

Tizennegyedik fejezet Rowena hálás volt Stryder támogatásáért. Nélküle összeomlott volna, amint a fájdalom átjárta minden porcikáját. Még sohasem érzett ilyen bénító kétségbeesést. - Hogy érted azt, hogy halott? - kérdezte könnyek között a lányt. Joanne megtörölte a szemét. - A király egyik gárdistája találta meg a holttestet a tóban. Azt mondják, hogy beleeshetett a vízbe, és a ruhája lehúzta. - Nem - lehelte Rowena a könnyein át. - Ez nem igaz. Mit keresett volna egyedül a tónál? - Tudod, milyen volt Elizabeth - felelte Joanne. - Ma reggel mondta nekem, hogy találkája lesz a tónál. Zokogva ölelték át egymást, így siratták el kedves barátnőjüket. Hogy hagyhatta itt őket Elizabeth? Amióta csak velük élt, a lány nélkülözhetetlenné tette magát. Rowena érezte, amint Stryder erős keze nyugtatóan simogatja a hátát. Elfordult Joanne-től, és magához húzta a férfit, hogy még inkábbb érezze vigasztaló közelségét. - Sajnálom, Rowena - suttogta Stryder, és beletemette az arcát a lány hajába. - Nem halhatott meg - zokogta Rowena. - Az nem lehet. Alattuk felbolydult a hall közönsége, amint Elizabeth halálhíre elterjedt a nemesek között. - Bárcsak ne jöttünk volna ide - tört ki Joanne. - Már az elején elkezdődtek a bajok. Most pedig... - Csss - fogta meg Rowena barátnője kezét. - Csak egy buta baleset volt, semmi több. Még sok elintéznivaló várt rájuk, valakinek azonosítania kellett Elizabeth holttestét is. Rowena saját maga számára is meglepő módon összeszedte a gondolatait. - Valakinek értesítenie kell Elizabeth családját - mondta csendesen. - Elküldhetem az egyik emberemet - ajánlotta fel Stryder. Rowena félszegen rámosolygott a férfira. -Azt hiszem, a te embereidnek inkább rád kellene vigyázniuk. A nagybátyámnak is van embere, akit el lehet küldeni. Azért méltányolom a segítséget. Stryder meghajtotta a fejét. - Rowena? Stryder mögött, a lépcsőn feltűnt a lány nagybátyja. Arca szomorú és elgyötört volt. -Tehát már tudod? - kérdezte gyengéden a lánytól. Rowena a könnyeivel küszködve bólintott. - Mit tehetek érted? - kérdezte Stryder. - Ne hagyj magamra, kérlek - suttogta a lány. - Nem hiszem, hogy boldogulnék egyedül. « Joanne panaszosan felkiáltott, lábai összecsuklottak. Stryder alig tudta elkapni, mielőtt lerogyott volna a padlóra. Rowena szíve összeszorult, amint felidézte Elizabeth elbeszélését, hogyan kapta fel Stryder Joanne-t az első találkozásuk alkalmával. Mindannyian átszellemült arccal hallgatták, ahogy Elizabeth arról ábrándozott, bárcsak ő lehetne a Szívkirálynő. - O, Elizabeth - lehelte, miközben a szíve majd' megszakadt a fájdalomtól. Mennyi terve volt még a lánynak! Mennyi mindenre vágytak ők ketten! Most azonban nem gondolhatott erre, különben úgy járt volna, mint Joanne. Erre most nincs idő, cselekedni kell. - Vigyük a szobájába - mondta Strydernek, és elindult, hogy mutassa az utat. Nagybátyja követte őket. - Már elküldtem valakit a hírrel Cornwallba -mondta a férfi csendesen. - Bár kétlem, hogy a családját érdekelné. Rowena felsóhajtott, majd kitárta az ajtót Strydernek, aki a hall végén álló szobába vitte Joanne-t. Eligazgatták a szőrmével borított ágyat, majd a lovag óvatosan letette az ájult lányt. - Miért ne érdekelné Elizabeth családját, ami a lányukkal történt? - kérdezte Stryder, majd ellépett az ágytól.

94

- Nem tudjuk - válaszolta Rowena. - Elizabeth távoli rokonként érkezett hozzánk néhány évvel ezelőtt. Közel öt évet élt velünk, mígnem az apja hazarendelte, hogy tizenhat évesen férjhez adja. - Elizabeth férjnél volt? - kérdezte Stryder, miközben nézte, amint a lány betakarja Joannet. - Nem - felelte Rowena nagybátyja. - A jegyese megszökött valaki mással, Elizabeth pedig évekig nem tért vissza hozzánk. - Kezdetben nagyon szomorú volt - mondta Rowena. - Órákig ült az ablaknál, és csak bámult kifelé. Nem szólt senkihez. Mintha összetörték volna a lelkét. Aztán egy napon úgy döntött, visszatér az életbe. Stryder tekintete elborult. - Mi történhetett vele? - Sohasem beszélt róla sem ő, sem pedig a családja. Mintha kitörölték volna a múltját. - Csakúgy, mint az öcsémnek... - Kitről beszélsz? - Igen. Pontosan így viselkedett, amikor rátaláltam. Rowenának is hasonló emlékei voltak Kitről. Amikor először találkozott vele trubadúrkörökben, a fiú visszafogottnak és levertnek tűnt. - Furcsa egybeesés, nem? Stryder nem válaszolt. Gondolatai elkalandoztak. Nagyon is emlékeztette őt ez a viselkedés valamire. - Mondd csak, nem járt Elizabeth a Szentföldön? Rowena nyugtalan pillantást vetett a nagybátyjára. - Nem tudok róla - felelte a lány. - És te, bácsikám? - Én sem. Az apja nem árult el semmit a lánya előéletéről. Rowena oldalra billentett fejjel nézett fel Stryderre. -Mire gondolsz? - Nem is tudom. Csupa butaságra. - A lovag az állával Joanne felé bökött. - Biztosan rendbe jön? - Persze. Csak egy kis nyugalomra van szüksége. - Rowena összehúzta a burgundi függönyöket az ágy körül, majd mindannyian elhagyták a szobát. Mikor visszatértek a hallba, az udvar népe felbolydult, mindenfelől izgatott suttogás hallatszott. - Végül is - mondta az egyik idősebb asszony a társának - gyakran hallottam, amint a lány azzal hencegett, hogy szívesen hozzámenne Blackmoor grófjához. Lehet, hogy a gróf végül megelégelte a dolgot. - Tudod, hogy Stryder apja megölte a saját feleségét... - Sok beszédnek sok az alja - szólalt meg a hátuk mögött Rowena. A hölgyek megfordultak, egy riadt pillantást vetettek Rowenára, Stryderre és a nagybácsira, aztán megszégyenülten elkullogtak. Rowena mérgesen nézett utánuk. - Ne is törődj velük - mondta Stryder. - Állandóan pletykálkodnak rólam, de én már meg sem hallom. -De igen - felelte Rowena, és gyengéden megérintette Stryder karját. - Csak jól fel vagy vértezve ellenük. Stryder észrevette, hogy Rowena nagybátyja nézi őket. A lovag megköszörülte a torkát, és elhúzódott a lánytól. - Nem akartok nekem mondani valamit? - kérdezte a nagybácsi. - Nem - mondták egyszerre. Lionel gyanakodva nézett rájuk. - Biztos? - Egészen biztos - vágta rá Rowena. Ezután csatlakoztak a hallban összecsődült bámészkodókhoz. Az ajtó feltárult, mire Stryder gyorsan magához rántotta a lányt, hogy az még véletlenül se lássa a takarókba bugyolált testet, melyet akkor hoztak be. - Stryder, mi...

95

-Csss... nem szeretném, ha felzaklatnád magad- ,A bácsikája beleegyezően bólintott, mire Stryder kivezette Rowenát a hallból a konyhák felé. Lionel a holttest mellett maradt. - Elizabeth volt az, ugye? - kérdezte a lány elcsukló hangon. - Igen, szívem. Rowena lehunyta a szemét. - Köszönöm. Stryder lágyan megcsókolta a lány kezét. - Állok szolgálatodra. Rowena megállt, és átölelte a férfit a gondoskodásáért. Testét-lelkét átjárta a férfiból áradó melegség. - Mikor lesz már ennek vége? - kérdezte. Igaza van Joanne-nek. Haza kellene mennünk, és elfelednünk az egészet. Hogyan is tudnánk ünnepelni, mikor ennyien meghaltak körülöttünk? - Ugyanúgy, ahogy képesek voltunk nevetni a fogságban is. Meg kell próbálnod, különben meg fogsz őrülni a fájdalomtól. Kiabálhatsz is, ha úgy tetszik. Engedd szabadon az érzéseidet. - Te is ezt tetted? Stryder bólintott. - Máskor meg a fogva tartóimat bosszantottam, ők pedig engem. - De én nem vagyok olyan erős, mint te. - Erre nem vennék mérget. Azt hiszem, könnyedén legyőznél, ha kiállnánk egymás ellen. Rowena elmosolyodott. - Stryder! Egyiküknek sem volt ideje válaszolni. Valami a földre lökte őket. Stryder a nagy ijedségből ocsúdva lassan rájött, hogy nyílzápor veszi körül őket. - Rowena? -Itt vagyok - mondta a lány, félelemtől elcsukló hangon. Kit hirtelen mellette termett, kirántotta a tőrt Stryder övéből, majd futásnak eredt. Stryder megpördült, és észrevette a falon végigfutó árnyékot. Ez után vetette magát Kit. -Rowena! - kiáltotta, majd a konyhák felé irányította a lányt. - Szaladj a házba. Most azonnal! Rowena szó nélkül engedelmeskedett. Stryder az öccse után eredt. Hamarosan beérte. Egymás mellett vágtattak az árnyék után, mígnem Kit hirtelen megállt, célzott, majd elhajította a tőrt. A titokzatos árnyék átbukfencezett a várfalon. Stryder őszinte csodálattal figyelte, amint Kit, meghazudtolva törékeny termetét, ügyesen felkapaszkodik a kőcsipkés oromzatra. Neki tovább tartott, míg felért. Kit bevárta, majd mindketten lefelé kémleltek, a kőfal túlsó oldalára, ahol az alak eltűnt. Kit szitkozódni kezdett, amint letekintett az összetört, mozdulatlan testre, mely távol, a várfal mentén húzódó sziklákon hevert. A hatalmas kövek a vár ellen irányuló ostromot voltak hivatottak megállítani. A falnak támasztott létráról lezuhanó vitézek a biztos halállal néztek szembe az éles köveken. - Meghalt - mondta Kit. - Most már nem tudjuk kihallgatni. Azelőtt kellett volna elkapnom, hogy rátok támadt. A fenébe is! Ezen az oldalon kellett volna leesnie, nem a másikon. Inkább levetette volna magát a mélybe, mintsem a kezünkbe kerüljön. Stryder Kitre meredt. - Feltétlenül beszélnünk kell egymással. Kit elkapta a tekintetét, majd elindult. - Várj! - csattant fel Stryder. « Kit megdermedt. - Nem vagyok a kutyád, akinek csak úgy odafüttyenthetsz. - Ez igaz - válaszolta a lovag, és megfogta a fiú karját. - Az öcsém vagy. Éppen ezért tudnom kell néhány kérdésre a választ. Honnan tudtad, hogy ez az ember meg akar támadni? Kit beletúrt a hajába. - Láttam, amint megtámadja Christiant. Megpróbáltam észrevétlenül követni, és elintézni, de megszökött előlem. -Az elmúlt órában, amióta elhagytátok a küzdőteret, az embereidet támadás érte. Ebből aztán arra következtettem, hogy te leszel a következő. Eljöttem, hogy figyelmeztesselek, amikor

96

újból megláttam a merénylőt, és a nyomába eredtem. Te és Rowena véletlenül kerültetek az utunkba. Stryder nem tudta eldönteni, melyik hír rázta meg jobban, a merénylő után settenkedő Kit, vagy a merénylő vakmerősége, ahogy fényes nappal megtámadta az embereit. - Hogy érted, hogy megtámadta az embereimet? - Mind jól vannak. Szerintem csak rájuk akartak ijeszteni. Nem tudom elhinni, hogy fényes nappal komolyan gondolták volna. - Kit a fal felé nézett, ahol a merénylő elpusztult. Legalább eggyel kevesebb van belőlük. Strydernek nem tetszett Kit hangja és arckifejezése. - Megsérült valaki? - Christian karját megvágták - mondta Kit elborult tekintettel. - Van valami, amit elhallgatsz előlem? Kit lemászott a falról, és elindult visszafelé. Stryder utánaugrott. - Kit! - kiáltotta, majd megragadta az öccse karját, és megállásra kényszerítette. - Mi folyik itt? És ne mondd azt nekem, hogy fogalmad sincs róla! Annál jobban ismerlek! Kit elvörösödött, és kerülte Stryder tekintetét. A fiút láthatóan felzaklatta valami. - Nekem bármit elmondhatsz - folytatta a lovag lágy hangon. - Hiszen tudod. - Kit arca megrándult. - Nem akarlak bántani, és nem szeretném, ha meghalnál. - Kit végül szembenézett vele. Minkettőjük tekintetében őszinteség csillogott. - Bármit is gondolnál vagy hallanál rólam, jusson eszedbe, amit az imént mondtam. Stryder kétségek között idézte fel Damien szavait. - Te vagy Aquarius, ugye? Kit szemét elfutotta a könny, majd elfordította a tekintetét. Stryder megkapta a választ. A fiú egész testében reszketett, fejét szégyenlősen lehorgasztotta. Stryder emlékezett rá, hányszor beszélgetett Kittel a falakon keresztül a börtönben. Hányszor ígérte meg a fiúnak, hogy kiszabadítja őt, mialatt fogalma sem volt arról, hogy a saját öccsével beszél! Kit volt az, akinek a jajveszékelése kísértette annyi éven át. A végén otthagyta a martalócoknak, akik megkínozták. Stryder úgy érezte, nem éli túl a fájdalmat. Magához húzta az öccsét, és szorosan átölelte. - Ó Kit, istenemre, nem tudtam, hogy te voltál az! Esküszöm, nem szándékosan hagytalak ott. Ha tudtam volna, hogy még életben vagy, a falakon át is kihoztalak volna! Érezte, amint Kit könnyei végigfolynak a nyakán. - Most már elhiszem neked, Stryder. A lovag elhúzódott tőle, karját Kit keskeny vállán nyugtatta. Lehajolt hozzá, mígnem tekintetük találkozott. - Őszintén mondod, ugye? - Ha nem így volna, mostanra már halott lennél. - Kit tekintete hátborzongató volt. - A saját kezemmel öltelek volna meg. Stryder bizonytalanul méregette az öccsét. Eddig szerénynek és szégyenlősnek ismerte Kitet, a fiú merev, fenyegető oldaláról nem volt tudomása. - Hány embert öltél meg idáig? Kit ellépett tőle, és kioldozta a bal kezén lévő sötétzöld, bőr csuklópántot. Felgyűrte az ingujját, majd megmutatta Strydernak a karját éktelenítő arab nyelvű listát. - Tizenkét név van itt - mondta csendesen. Mind halottak. Stryder megérintette a szaracénok által bevésett neveket. - Mióta? - Még azelőtt öltem meg őket, hogy találkoztam veled. Eredetileg az volt a tervem, hogy hazatérek, és csak veled végzek. Michaelhez mentem, hogy elrejtőzzem Kalb al 'Akrab elől, de miután kirúgott, tudtam, nincs más választásom, mint teljesíteni a megbízatásomat. Szó nélkül engedelmeskedtem. Sokszor éreztem, hogy figyelnek, sőt fenyegetéseket is kaptam tőlük. - De mi a helyzet Cyrillel? Kit újból elkapta a tekintetét. - Ö is rajta van a listádon? Kit megrázta a fejét. - Nem. Őt azért kellett megölnöm, mert felismerte bennem Aquariust. Ennek így sehogy sem volt értelme. Cyril Stryderrel lakott egy cellában, így erre nem nyílt lehetősége. - Honnan tudta volna?

97

Kit összerándult, mintha megütötték volna. -Kit? - Hagyj békén! - üvöltötte a fiú. - Nekem sincs kedvem visszaemlékezni arra az éjszakára. Strydert rossz érzés fogta el, amint felidézte magában, hogy az Ötös fogatnak hányszor kellett Cyrilt lefejtenie a cellájukban raboskodó fiatalabb fiúkról. - Csak nem... - Ki ne mondd! És ne is nézz rám! - sziszegte I eléje dühösen Kit. - Miután ti kiszabadultatok, én még öt évig ott voltam. Öt évig! Senki sem ítélkezhet afelett, amit a szabadulásomért tettem. Te és a drágalátos szövetséged nem jöttetek vissza értünk. Bezzeg másokon tudtatok segíteni! Mi csak vártunk rátok hiába. - Vártatok? - Igen, vártunk - ismételte meg Kit mérgesen. - Többen is ott maradtunk. Stryder a fájdalomtól lehunyta a szemét. -Akkor miért nem öltél meg engem is? Miért könyörültél meg rajtam? - Hidd el, veled is végezni akartam - mondta kísérteties hangon a fiú. - Azon az éjszakán, amikor Canterburyben megmentettél, és kifizetted a szobámat a fogadóban. Éjszaka átlopóztam a tiedbe, és nem sok hiányzott, hogy elvágjam a torkodat. - Mi tartott vissza? - Te magad - válaszolta egyszerűen Kit. - Emlékszel? Éppen rémálmod volt, felriadtál, és Aqua-riusért kiáltottál. Stryder bólintott, amint felidézte magában azt az éjszakát. Amióta csak kiszabadultak, gyakorta gyötörték rémálmok. Akkor is Aquarius segélykiáltásait hallotta, mire ő megpróbált hozzá bejutni. Azon az éjszakán Stryder arra ébredt, hogy Kit áll az ágy lábánál. - Azt mondtad, hogy a kiáltozásomra jöttél be hozzám. Hogy aggódtál miattam. Kit bólintott. - A hátam mögé rejtettem a tőrt, hogy ne láthasd. Olyan bizakodó voltál, hogy a lelkem szinte könyörgött, hogy öljelek meg. - Mégsem tetted. -Nem. Amikor elmesélted az álmodat, elhittem neked, hogy mélységesen sajnálod, hogy nem mentettél meg. Őszintének látszottál. Rájöttem, hogy hazudtak nekem. Évekig nem láttalak, Christopherhez hasonlóan nem tartoztál nekem semmivel, mégis segítettél rajtam. Alig ismerek olyan embert, mint te. Képtelen voltam kezet emelni rád, még ha ez a saját halálomhoz vezet is. Stryder kérdőn nézett Kitre. - Hogyhogy? A fiú felsóhajtott. - Két évet kaptam, hogy végrehajtsam a megbízatásomat, s ez az idő már lejárt. Azt mondták, ha nem végzek veletek, akkor engem ölnek meg. - Megpróbálták már? - Egészen a mai napig nem. Úgy tűnik, a megbízóim elvesztették a türelmüket, és utánunk küldtek egy új csoportot, hogy végezzenek velünk. - Hogyan? - Elizabeth is közénk tartozott - mondta Kit fáradtan. - Úgy látszik, megtalálta Kalb al 'Akra-bot, és összeszólalkoztak. Tudom, hogy a lány még nem végzett a maga listájával, igaz, neki még volt ideje. Mi egyébért ölték volna meg? Lehetetlen, hogy belefulladt volna a tóba. Túl sok a véletlen. Nem. Tudom, hogy megölték. Kit szégyenlős pillantást vetett Stryderre. - Ő terelte rád a gyanút Roger megölésekor. - És mi a helyzet Cyrillel? Te miért terelted rám a gyanút akkor? - Szerencsétlen baleset volt. Valaki meglátott a sötétben, és azt gondolta, te vagy az. Meg sem fordult a fejükben, hogy én lehetek. Stryder vett egy mély lélegzetet. Kavarogtak benne az érzelmek. Bűntudatot érzett Kit miatt, amiért annak idején sorsára hagyta, és azok miatt is, akik feleslegesen haltak meg azóta.

98

- Elizabeth azt hitte, szívességet tesz nekem, ha gyanúba kever téged - mondta Kit gyászosan, majd ellépett Strydertől. - Összecsomagolok, és elmegyek. - Hogyhogy elmész? Kit megállt és visszanézett. - Nincs itt semmi keresnivalóm. Mit kezdenél egy ringyóval? Stryder kikelt magából. - Ne beszélj így! Arról nem tehetsz, ami veled történt. Én is ott voltam, emlékszel? Tudom, min mentél keresztül, de akkor se beszélj így. Kit szemében egyfajta megkönnyebbülés tükröződött. Még mindig ott állt közöttük a bizalmatlanság fala, de Stryder érezte, amint az öccse kezd felengedni. Érte nyúlt, megveregette Kit hátát, majd a konyha felé terelgette, ahová Rowena elmenekült. - Gyerünk a többiekhez, meg kell beszélnünk a dolgot. Kit megállt. - Elárulod nekik, ki vagyok? - Nem. Ne félj, nem fedem fel a titkodat, öcskös. Kit hálásan bólintott, majd megindult utána. Rowenát a konyhában találták egy sodrófával a kezében. Stryder elmosolyodott. A lány akkor volt a legédesebb, amikor magát kellett megvédenie. Rowena leengedte a sodrófát. - Elmúlt a veszély? - Igen. Kit megmentette mindkettőnk életét. Kit megrázta a fejét. - Én csak figyelmeztettelek benneteket. Rowena rámosolygott a fiúra, majd egy csókot lehelt az orcájára. - Köszönöm, Kit. A fiú szégyenlősen feszengett kettejük között. A konyhából egyenesen Swan sátrához siettek, mely Willéhez hasonlóan kék-sárga csíkos volt. Belül is majdnem megegyezett vele, kivéve a kisebb ágyat, és az íróasztal hiányát. A csapat -Zenobia, Swan, Val, Nassir és Christian már összegyűlt. Utóbbinak mindkét karja be volt kötözve. - Hogy érzed magad? - kérdezte Stryder. Christian bólintott. - Éppen csak súrolt. Jól felbosszantott. - Kit azt mondta, hogy megtámadtak benneteket. - így igaz - mondta Swan. - Valaki egy fejszét dobott a fejemhez, mialatt gyakoroltam, de senki sem látta, ki volt az. - Hozzám odasettenkedett valaki, és megpróbált hátulról leszúrni - mondta Val. - Elkaptam a karját, és hátralöktem. Megfordult, és olyan gyorsan futott el, hogy nem láttam semmit belőle. Csak arra emlékszem, hogy majdnem egy fejjel alacsonyabb volt nálam. - Nekem egy tőr repült a fejemhez - szólalt meg Nassir. - Zenobia is ott volt, és még idejében ellökött. Zenobia édesen rámosolygott a férfira. - Állok rendelkezésedre, hogy legközelebb is megszégyenítselek a nyilvánosság előtt. Odafordult Stryderhez. - Azt viszont nem láttam, ki volt a tettes. Csak a pengét vettem észre a napsütésben. -Veled történt valami? - kérdezte Stryder a lányt. - Mérget tettek a boromba. Stryder álla leesett a csodálkozástól. - Semmi baj - folytatta Zenobia. - Dharindus volt. Nem tudom, létezik-e nálatok, mindenesetre Szíriában eléggé elterjedt méreg. Rögtön felismertem, amint megéreztem a szagát. - Vajon miért támadnak meg minket? - emelkedett fel Swan. - És miért mindannyiunkat? Körülnézett. - Ki bosszantotta fel az ellenségeinket? - Azt hiszem, én voltam az, amikor nem haltam meg - szólalt meg Stryder. Nassir elgondolkodva simított végig az állán. . - Vajon ki lehet a vezetőjük? Stryder kényszerítette magát, hogy ne nézzen Kitre, nehogy kizárja őt a társaságból. -Azt hiszem, valaki, akit Kalb al 'Akrabnak hívnak.

99

-A Skorpió Szíve? - mordult fel Val. - Mi köze lehet neki ehhez? - A Nyugat Figyelője - lehelte Zenobia a felismeréstől. - Az én népem szerint Kalb al 'Akrab csillaga felelős a zűrzavarért és az összeesküvésért. Sokan közülünk esküt tesznek rá, és bosszút állnak az ellenségeiken. Tökéletes név lenne egy kémnek, akit azért küldtek ide, hogy végezzen veletek. - Stryderre pillantott. - Kitől hallottad ezt a nevet? Stryder nem válaszolt. - Tőlem - szólalt meg Kit, mindannyiukat meglepve. Stryder hallotta, amint Rowena felszisszen. Végül nem mondott semmit, Kit pedig folytatta. - O egy gyilkos merénylő. Stryder egy lépést tett előre. -Kit... - Minden rendben, Stryder. Nem kell tovább védened. Elegem van a bujkálásból. Stryder szíve elnehezült, amint Kit kioldozta ruhája ujját, láthatóvá tette a karját, és megmutatta a társaságnak, amit korábban neki. Kit közben elmesélte a történetét a többieknek. Rowena Stryder mellé lépett, és a lovag nagy örömére megfogta a kezét. Mélységesen meghatódott, másrészt viszont égette a fájdalom Kit szégyene miatt. Nassir megragadta Kit karját, és felolvasta a neveket. - Aubrey, James és Vincent nincsenek rajta, mégis megölte őket a merénylő. - Nemcsak engem küldtek ide egyedül - pillantott rájuk Kit. - Mindenki Zenobiához és Nassirhoz hasonlót várt, pedig a szaracénok olyanokat küldtek, mint én. Mi észrevétlenül el tudunk vegyülni, mert olyanok vagyunk, mint ti. Nem merjük elárulni senkinek, hogy honnan jöttünk, és miken mentünk keresztül. Nekünk nem segít semmiféle szövetség. Névtelen senkik vagyunk, akik szégyenben, és árnyékban éljük az életünket. Nincs lelkiismeretünk, és az egyetlen vágyunk, hogy szabadok lehessünk. - Te ölted meg Charlest? - vicsorított rá Swan, amint megragadta Kit karját, és elolvasta rajta a neveket. - Te fattyú! Stryder elkapta Swant, és visszalökte, mielőtt az megüthette volna Kitet. - Ne merészeld! Swan dühösen végigmérte őket. - Charles nem tett semmi olyat, amiért halált érdemelt volna. Jól ismertem őt, együtt nevelkedtünk. Te hálátlan dög! - Tudom - mondta Kit fájdalomtól elcsukló hangon. - Megengedték nekem, hogy három nevet magam válasszak ki, mintegy jutalomként. A többit, beleértve a testvéredét is, ők adták nekem. -Melyik volt az a három név? - kérdezte Christian. - Csak őket ismertem. Hugh de Wales, Geof-frey de Navarre, és... - a pillantása Stryderre vándorolt. -Kígyót melengettél a kebleden? - szegezte neki a kérdést Swan Strydernek. - Az öcsém nem vipera - szűrte a fogai közt a szót a lovag. - Mielőtt ítélkeznétek felette, figyelmeztetlek benneteket, hogy Kit öt évig ott élt közöttük, miután mi kiszabadultunk. Öt évig egyedül. Őt nem védte meg a szövetség. Barátai sem voltak, akik átsegítették volna a nehéz napokon. Mondjátok, ki az közületek, aki nem tett volna meg bármit is, hogy kikerüljön onnan? Stryder Valra nézett. - Akkor is erkölcsi magaslatokról beszélnél, ha téged hagytunk volna ott? Val elfordította a fejét. - És te, Swan? Te vajon meddig bírtad volna Simon és a csapatunk nélkül? Harag és feszültség telepedett rájuk, amint mindenki a maga igazát védte. - Azt hiszem, igazad van - törte meg végül Christian az ellenséges hallgatást. - Nem ítélhetjük el Kitet azért, amit a túlélésért tett. Mindannyiunknak vannak szégyenletes cselekedetei. Jelentőségteljesen rájuk nézett. - Kit rengeteget kockáztat azzal, hogy megbízik bennünk, és elmond nekünk mindent. Akár végezhetne is velünk álmunkban. Most a kezünkbe tette az életét. Átadhatnánk Henrik királynak, hogy igazságot szolgáltasson, én azonban nem kínoznám tovább ezt a fiút. - Honnan tudhatnánk, hogy nem ő akart ma minket megölni? - kérdezte Val. - Onnan, hogy akkor már nem élnél - vágta rá Kit olyan arroganciával, mely meglepte Strydert. - Hidd el, nem szoktam hibázni.

100

Stryder meglepődve látta, hogy Christian előrelép, és a kezét nyújtja Kitnek. - Én mindenesetre üdvözöllek a körünkben. - Kényszeredetten elmosolyodott. - Végül is jobb egy ellenség közöttünk, mint ellenünk. - így igaz - helyeselt Zenobia, és ő is kezet nyújtott. Nassir és Val követték a példáját. Mindannyian Swanre pillantottak. - Hát jó - egyezett bele végül, és csatlakozott hozzájuk. - De ha valaha is próbálkoznál, előre figyelmeztetlek, velem bakot lősz. Kit megrázta a kezét. - Akkor most mihez kezdjünk? - kérdezte Christian. - Hol találjuk meg ezt a Kalb al 'Akrabot? - Sehol - válaszolta csendesen Kit. - Mint ahogy minket sem lehet megtalálni. Úgy képeztek ki valamennyiünket, hogy szinte láthatatlanná váljunk. Olyasvalakit kell keresnünk, aki minden gyanú felett áll. Akiről sohasem feltételeznénk. - Valaki a Szentföldről, aki gyűlöl bennünket - tette hozzá Stryder. Rowena elsápadt. - Ismerek valakit, akire tökéletesen illik ez a leírás. - Úgy van - helyeselt Stryder -, mégsem gyanúsíthatjuk meg. Csak ha megdönthetetlen bizonyítékok állnak a rendelkezésünkre. Még meg is büntethetnek minket ezért. Az is lehet, hogy ártatlan az illető. Nézzetek rám! Hányan gondoltátok, hogy lehet valami közöm Roger meggyilkolásához? - Sohasem kételkedtünk benned - mondta Val megbántva. - Valóban? - tekintett rá kérdőn Stryder. - Soha, egy pillanatra sem? És mi a helyzet Cyrillel? A többiek nyugtalanul néztek egymásra. - Igaza van - mondta Kit. - Stryder egy véletlen miatt majdnem meghalt. Épp ezért én abban sem vagyok biztos, hogy a Skorpió egy férfi. Csak találgatunk. Nem beszélve arrój, hogy a Skorpió keresése kész időpocsékolás. Őt egyáltalán nem érdekli a szövetség. Kalb al 'Akrabot utánunk küldték, hogy szemmel tartsanak minket, és ellenőrizzék, hogy véghezvisszük-e a küldetésünket. Val összefonta karját a mellkasán, és kétkedő pillantást vetett Kitre. - Ha valóban biztonságban vagyunk, hogy sérülhetett meg Christian, és miért támadtak meg bennünket is? - A figyelmeztetés nekem szól - mondta Kit. - Elizabeth áldozat volt, megpróbált leplezni engem, akár még szembe is szállt a gyilkossal. Elmondta nekem, hogy gyanakszik valakire, de többet nem volt hajlandó elárulni. - Kit felsóhajtott. - Én azt hiszem, hogy a Skorpió játszik velünk. - Miből gondolod? - Mindannyian életben vagytok. Ha valóban el akartak volna tenni láb alól benneteket, akkor azt az éjszaka leple alatt tették volna. Nem pedig fényes nappal, mindenki szeme láttára. - Zenobiára nézett. - És nem méreggel. A Skorpió tudná, hogy felismernéd. Zenobia bólintott. - Igaza van. Swan megmozdult. - Tudok egy módszert, hogyan tudnánk előcsalogatni a Skorpiót. - Éspedig? - tudakolta Stryder. Swan talányosan nézett Kitre. - Van valamink, ami érdekelhetné. - Nem fogod veszélybe sodorni az öcsémet. - Igaza van, Stryder - felelte nyugodtan Kit. - Én vagyok az egyetlen ok, aki miatt felfedné magát. - Akkor elviszünk téged egy biztonságos helyre. Kit a fejét rázta. - Olyat úgysem találunk. Bárhová megyek is, a Skorpió megtalál. -Lehetséges. Azonban most már nem vagy egyedül - biztosította az öccsét Stryder. Mi itt vagyunk neked. - Stryder hátralépett, és a többiekhez fordult. - Miután leszáll az éj, Nassir, Zenobia és Christian elvisznek a Skóthoz Észak-Angliába. - És ha a Skorpió a nyomába ered? - kérdezn Rowena.

101

- Ha az, akire gondolok, akkor nem fog - felelte Stryder. - Ráadásul ha egy nemes eltűnik, rögtön tudni fogjuk, ki a Skorpió, Swant pedig utánatok küldhetjük. -Engem ugyan nem - szólt közbe Swan. -Nem akarok én lenni a következő áldozat. Stryder gonosz pillantást küldött feléje. - Ne félj, majd én megvédelek - mondta Val. -Veled megyek. Swan gúnyosan felkacagott. - Ez az egyetlen tervünk - szögezte le Stryder. - Mondjátok meg a Skótnak, hogy vigyázzon Kitre. - Ne aggódj - válaszolta Christian. - A Skót alig várja, hogy egy kis kalamajkába keveredjen. - Rendben van - mondta Stryder. - Addig is viselkedjünk nyugodtan, és ne áruljuk el senkinek, mit tudunk. - Azt már eddig is tudtuk, hogy valaki meg akar ölni minket - vágta rá Swan. Val belekönyökölt társa gyomrába. -Szerintem áldozzuk fel Swant. Az én ízlésemnek túl harsány. Stryder nem szólt semmit. -Nassir, Zenobia, itt maradnátok Kittel ma este? Nem akarom, hogy egyedül legyen. Nassir bólintott. Miután megbizonyosodott, hogy az öccse biz-lonságban van, Stryder megfogta Rowena kezét, cs az ajtó felé húzta a lányt. - Nézzétek! - mutatott Swan a pár összekapcsolódott kezére. Val akkorát csapott Swanra, hogy az hang nélkül csuklott össze. Stryder felhúzott szemöldökkel nézett hatalmas barátjára. - Figyelmeztettem, hogy maradjon csendben. Ti csak menjetek, mi majd megleszünk. Stryder kissé elbizonytalanodva hagyta magukra az embereit. Rowena fáradt sóhajjal indult a kastély felé. - Milyen szörnyű nap volt! -Az. Rowena magához húzta Strydert, s végigfuttatta az ujjait a férfi kézfejét csúfító seben, melyet még a szaracénok égettek bele. - Miért üldöznek még mindig benneteket? - Mert még mindig harcolunk ellenük. - És ha befejeznétek? - Hidd el, Rowena, mindent megadnék, ha le-tehetném végre a kardomat. De hogy tehetném, mikor tudom, hogy Kithez és Elizabethhez hasonlóan még rengeteg ember van bajban? Azt akarod, hogy hátat fordítsak nekik? Hogy ne érdekeljen, mi lesz velük? - Semmiképp sem. - Mit szeretnél, mit tegyek? - Találd meg a Skorpiót, és leplezd le. O isme rí egyedül a merénylőket. Keresd meg, és akkor véget vethetünk ennek az egésznek. - És mégis hogy csináljuk? - Azt hiszem, tudom a módját. Tizenötödik fejezet Rowena a rá következő héten végig nyomott hangulatban volt. így csinálta végig Elizabeth temetését, miközben a közönség megpróbált tudomást sem venni a gyilkosságokról, melyek megzavarták a lovagi tornát. Mintha köd ült volna mindenen és mindenkin - az érdektelenség ködfátyla. Lassan vánszorogtak a napok, amint a lovagok és fegyvernökeik az elkövetkező eseményekre gyakoroltak. Rowenának nagyon hiányzott a barátnője. Stryder és az emberei annyira aggódtak a lány biztonságáért, hogy Stryder lemondott a tervéről, hogy kerüli Rowenát. Míg Elizabeth halálának körülményeit vizsgálták, a lánynak vigaszt nyújtottak a Strydernak adott lantórák, bár a lovag mereven elzárkózott a daltanulástól. Rendszerint vacsora után találkoztak, majd együtt mentek Stryder sátrába, ahol aztán félórányi könyörgés után a lovag végre hajlandó volt leülni, és megtanulni néhány akkordot és pár szavas dalszöveget. Azt is hibásan.

102

A lantórák általában heves csókolózásba fulladtak, mígnem Swan megjelent a színen, és valamilyen ürüggyel rávette Strydert, hogy vigye vissza a lányt a kastélyba. Bár mindkettőjüket bosszantotta a dolog, belátták, hogy Swannak igaza van. Napközben Stryder a lovagi tornára készült, vívott, lándzsát forgatott, Rowena pedig állandóan Damien nyomában járt, hátha sikerül lelepleznie. Biztos volt benne, hogy a lovag ölte meg Elizabethet. Damien volt a Skorpió. A lány nemrégen látta is, amint a király fogadószobájába igyekezett, ahol Henrik a reggeli audienciáját tartotta. Mi egyébért menne most oda Damien, mint hogy információkat szerezzen a királyról, és továbbítsa azokat az ellenségnek? Rowena biztos volt benne, hogy Damien rosszban sántikál. Az álnok! Pont úgy, mint két nappal azelőtt, amikor az erdőbe követte. Persze az csak álca volt, hogy a lovag friss szamócát vásárolt egy paraszttól... Damien áruló, ő pedig be fogja bizonyítani. Rowena lélegzetvisszafojtva figyelte, amint a lovag, mint egy néma kísértet, besurran a király fogadószobájába. Miután el akarta kerülni, hogy Damien újból leskelődésen kapja, Rowena csupán az ajtórésen keresztül kémlelt be a szobába. Nem látott semmit. Rowena tétovázva megütögette az állát. Vajon besurranjon-e ő is a szobába, vagy inkább várjon, amíg Damien előkerül onnan? Stryder komolyan figyelmeztette, hogy eszébe ne jusson a herceg után nyomozni. Ha a gyanúja beigazolódna, és kiderülne, hogy mégis ő a gyilkos, Damien habozás nélkül eltenné őt is láb alól. Bár a herceg látszólag kedvelte őt, ám ha mégis megölné, Stryder végképp bizonyosságot szerezne a gyilkos kilétéről, és véres bosszút állna Elizabeth miatt és őmiatta is. Még mindig semmilyen zaj vagy mozgás nem szűrődött ki a helyiségből. Most vagy soha... Rowena vett egy mély lélegzetet, résnyire kinyitotta az ajtót, és benézett. Senkit sem látott. Vajon hova tűnhetett a herceg? A szobának nem volt másik kijárata. Beljebb merészkedett. - Engem keresel? - hallatszott a háta mögül. Rowena visítva ugrott egyet, úgy megijedt Damien hangjától. Megpördült, és ott találta a herceget az átjáróban, amint keresztbe font karral nézi őt. Rowena kifejezetten utálta a csuklyát, mely elrejtette előle Damien arcát és tekintetét. Milyen bosszantó így társalogni valakivel! - Én... én - dadogta, míg elméjében egy elfogadható válasz után kutatott - csak a bácsikámat keresem. Damien oldalra billentette a fejét, vagyis inkább a csuklyáját. - Miért lenne itt, mikor Henrik már elment? Rowena hevesen gesztikulálva próbált elfogadható magyarázatot adni. - Szeret itt üldögélni... illetve várakozni. Valamit itt felejtett. - Ó, valóban? - kérdezte a herceg nyugodt, mély hangon. - Nos, ha elárulod nekem, hogy miről van szó, megkérdezhetem Henriket vagy marsalljait, hogy nem találtak-e valamit. Ez nem vált be. Amint megtenné, Damien rá jönne, hogy Rowena hazudott neki. Megint hazudott... - Oö azt hiszem, már meg is találta. - Azért keresed, hogy elmondd neki, hogy ne keresse? A lány Damienre meredt, és azt kívánta, bárcsak láthatná az arcát. Ismét úgy érezte, mintha a herceg csak mosolyogna rajta. Talán jobb, ha nem is látja. - Nos, ha már így alakult, és nincs mit keressek - biccentett Rowena a férfi felé -, jobb lesz, ha visszamegyek a hallba. Szélsebesen eliramodott, de minden egyes lépésnél magán érezte a herceg súlyos, fenyegető pillantását. A lépcső tetején visszafordult, és meglepetten látta, hogy a férfi egy tapodtat sem mozdult. -Vársz valakire, jó uram? - kérdezte tőle a lány.

103

- Csak arra, hogy vajon megfordulsz-e. Nem szabadna ilyen kiszámítható módon viselkedned, Rowena. Könnyen bajba kerülhetsz. Rowena nagyot nyelt. - Ezt vegyem fenyegetésnek? - Korántsem. Nem lennék képes bántani egy ilyen különleges hölgyet, mint amilyen te vagy. Inkább valamelyik kevésbé szórakoztatót. Rowena megborzongott. - Tehát beismered, hogy másokat megfenyegettél? - Hmm - felelte a herceg elgondolkodva. - Nos, igen. Sőt még azt is elárulom neked, hogy időnként el szoktam tenni egy-kettőt láb alól. Ezzel sarkon fordult és visszament a fogadószobába. Rowena csak pislogott. Bevallotta! A lány szívverése kihagyott, amint ráébredt Damien szavaira. Leszaladt a lépcsőn, ki a kastélyból, hogy mielőbb Stryderhez érjen. Kis idő múlva megtalálta a küzdőtéren, amint Rávennél gyakorol, aki egy nappal azelőtt tért vissza Yorkból. Sajnos Zenobia jóslata bevált, Wil-lel együtt túl későn érkeztek, hogy segítsenek a barátjuknak. Mióta visszatértek, mindketten hallgatásba burkolództak. Legalább Rowenának lesz valami jó híre a számukra. -Bizonyítékot szereztem! - jelentette be büszkén a párbajozó lovagoknak. Stryder lejjebb engedte a fegyverét, amint meglátta a feléje szaladó lányt. Hirtelen megvillant előtte Raven kardja, alig tudta visszaverni a támadást. Raven azonnal visszavonulót fújt. -Sajnálom, Stryder - mondta kifulladva. -Nem vettem észre, hogy máshova figyelsz. A fiatal lovag Rowenára nézett, elpirult, majd kimentette magát, és eltávozott. Stryder levette a sisakját, mialatt Rowena úgy táncolta körbe, mint egy kisgyerek, akit megajándékoztak. -Bűnös! - ismételte a lány legalább századszor, így Strydernek volt ideje kitalálni, kiről is van szó. Stryder felsóhajtott. Szegény Damien. Csoda, hogy még nem tette el láb alól ezt a kotnyeles lányt. Stryder kényszeredetten rámosolygott Rowenára. ; - Most meg mit mondott? Rowena az ujjain számolta Damien bűnlajstromát. -Először is megfenyegetett, aztán pedig bevallotta, hogy embereket ölt. A lovag felvonta a szemöldökét. -E két vádpontban én is bűnös vagyok, te mégis élsz, és egészséges vagy. Rowena csúnyán nézett rá. -De te... - Rowena, kedvesem - szakította félbe Strydci a lány vádaskodásait -, be kell szüntetned a ny< i mozást Damien után. Mindenki tudja, hogy cs.il játszik veled. Félrevezet. • -Bevallotta, hogy ő volt az - makacskodon tovább a lány. Stryder megpróbálta megőrizni a nyugalmai - Egészen pontosan mit mondott? - is kijelentette, hogy a kíváncsiskodásom még a vesztemet okozhatja, mire én megkérdeztem tőle, hogy fenyegetőzik-e. Erre azt válaszolta, hogy nem, mire én megkérdeztem, hogy másokat megfenyegetett-e már. Erre igennel felelt, sőt bevallotta, hogy már ölt is. Érted? Ez a bizonyíték! Stryder megrázta a fejét. - Ezek csak szavak, úrnőm. Nem több, és nem kevesebb. Nem vádolhatod meg Christendom egyik leghatalmasabb és legbefolyásosabb emberét, csak ha megdönthetetlen bizonyítékaid vannak. Damien túl okos ahhoz, hogy kiadja magát. Higgy nekem, én ismerem őt. Rowena kedvetlenül fordult el tőle. - Nem akarom elhinni, hogy büntetlenül megúszhat mindent - mondta a lány megbántottan. - Damien a felelős Elizabeth haláláért, és azt akarom, hogy fizessen meg érte.

104

Stryder lehúzta a páncélkesztyűjét, és könnyedén megérintette Rowena krémszínű bőrét. Lassan megnyugodtak. Valójában csodálta és tisztelte a lány vakmerőségét. - Nincs rá bizonyíték, hogy Damien ölte meg Elizabethet. Csupán annyit tudunk róla, hogy vízbe fúlt. Akár baleset is lehetett. Rowena szenvedélyes pillantást vetett rá. - Komolyan ezt gondolod? - Őszintén szólva, nem - vallotta be a férfi. -Nem hiszem. De senki sem fog hallgatni ránk, uníg rajta nem kapjuk a merénylőt. Rowena bosszúsan felsóhajtott. Stryder látta a könnyeket feltörni a lány szemében. - Tartozom Elizabethnek. - Rowena végül elfojtotta a sírást. - Tudom, csillagom - mondta a férfi a lány arcát cirógatva. - Mindannyian azt akarjuk, hogy Elizabeth békében nyugodjon, viszont ha megöleted magad, az nem hozza vissza őt. Ne kövesd tovább Damient. Ha tényleg bűnös, el fogjuk kapni. - Nos, jól van. - Rowena megemelte a szoknyáját, felvillantotta a bokáját a férfi előtt, majd visszament a kastélyba. Stryderban feltámadt a vágy, amint a távolod lány csípőjének ringatózását figyelte. Elképzelt maga előtt azokat a bokákat... azokat a lábakat... Talán az éjjel rá tudja venni Valt, hogy újból üsse le Swant, így aztán együtt tölthetne egy háborítatlan éjszakát Rowenával. Lehúzta a kesztyűjét, bedobta a másik mellé a sisakjába, aztán a sátra felé vette az irányt. Legnagyobb meglepetésére Damient találta ott. Régi barátja a sátor közepén várt rá, és egyenesen rászegezte a pillantását, mikor belépett az ajtón. - Bámulatos teremtés, ugye? - kérdezte Damien mennydörgő hangon. Stryder nem válaszolt. Tisztában volt vele, hogy a herceg még mindig haragszik rá. - Mit keresel te itt? Damien elengedte a füle mellett a kérdést. - Rowena a lovagi torna igazi trófeája. Úgy tudom, főurak áradata lepte el viadalunk helyszínét, mióta Henrik bejelentette, hogy a torna győztese elnyeri Rowena kezét. A legtöbbjük persze rögtön kolostorba zárná a lányt az esküvő után. Rowenára és főleg az éles nyelvére nem tartanának igényt, de a birtokaira annál inkább. Stryder megpróbálta leküzdeni magában a feltörő indulatokat. Damien csak azért jött, hogy felbosszantsa, ő azonban nem fogja megadni neki ezt az örömöt. - Mit akarsz ezzel mondani? Damien vállat vont. - Azt hittem, érdekel a dolog. - Nos, tévedtél - felelte a lovag halálos nyugalommal a hangjában. - Eddig még mindenkit sikerült legyőznöm. Van, akit többször is. - Tehát nincs mitől félned? - kérdezte Damien. - Úgy tűnik. - Akkor jól van. Csak fogd vissza magadat. - Damien elindult a kijárat felé, de félúton megállt, és visszanézett a lovagra. - Csak hogy tudd, én is versenybe szállok Rowena kezéért. Elismerem, hogy kardvívásban legyőztél. Birkózásban sohasem jeleskedtem, a lándzsa az igazi műfajom. Senki sem - még te sem, Blackmoor grófja - tud legyőzni. De ne aggódj, Stryder. Gondját viselem a hölgyednek, miután összeházasodunk. Ez talált. Stryder fogai között szűrve a szót, dühösen sziszegte a herceg felé. - Nem, nem fogod. Bármi legyen is a végeredmény, Rowena szabadon fog férjet választani magának. Damien gonoszul felnevetett. - Te tényleg azt hiszed, hogy Henrik hozzájárul ehhez? Rowenának hatalommal bíró férjre van szüksége birtokai irányításához. Olyanra, akinek politikai befolyása is van. Akárhogy is, de megszerzem őt. Jól jegyezd meg, amit most mondtam. - Ezzel Damien kiviharzott a sátorból, köpenye fenyegetően lebegett utána. Stryder kirohant, és mit sem törődve a feléje forduló arcokkal, rákiáltott a hercegre. - Sohasem megy feleségül hozzád! - Damien megállt, majd szembefordult vele. Egy darabig nézték egymást, majd a férfi nyugodt hangon beszélni kezdett. - Az ilyen nőket, mint amilyen Rowena, könnyen el lehet csábítani dalokkal és versekkel. Szerelmes levelekkel. Te írtál már neki egyet is? Ó persze, elfelejtettem. Hiszen te egy

105

írástudatlan bunkó vagy. Nálad csak a brutalitás számít, a nyers testi erő, amivel az ellenségeidet a porba lököd. Valóban azt hiszed, ha arra kerül a sor, Rowena egy ilyen barbárt választana velem szemben? Damien sarkon fordult, és a sátrak felé vette az irányt. Strydernek minden erejét össze kellett szednie, hogy ne menjen neki Damiennek. A hercegnek tudnia kellett, mi történt Stryder szüleivel. Vérlázító volt, ahogy gúnyos hangon hasonlítgatta Rowena intelligenciáját régi barátja lovagi mi-voltához. Ugyanakkor szíven ütötték a szavak. Tudata legmélyén őrizte a képet, amint Rowena játékosan megfeddi őt, amiért olyan ügyetlenül kezeli a lantot, és lassan tanulja meg a dalokat. Belőle sohasem lesz trubadúr, az biztos. Rowena imádja a trubadúrokat és a dalaikat. Egész életében a lovagok ellen prédikált... Stryder fülében visszacsengtek anyja szavai, amint kikacagja férje ostobaságát. - Akarod, hogy végezzek vele álmában? Stryder a válla felett Willre nézett, aki gyilkos pillantást küldött a távolodó Damien után. - Mindent hallottál? - Igen. Én is, és rajtam kívül még sokan mások - nézett körbe Will az embereken, akik még mindig Strydert bámulták. A lovag egy pillantással az útjukra küldte őket. - Kár, hogy nem Kit szájából hallom ezeket a szavakat. Akkor talán megfontolnám. Will felnevetett. - Rendelkezz velem. Csak egy szavadba kerül, és... - Nem. Nem ér annyit az élete. - Stryder visszament a sátrába, Will pedig utána. - Ne vedd komolyan a szavait - mondta Will. - Damien egy kötekedő csibész. Ez igaz volt, ugyanakkor Damien kiváló harcos hírében állt, akinek nem akadt legyőzője. Stryder még nem állt ki vele, de meg volt róla győződve, hogy Damiennek esélye sem lenne. Rowenával kapcsolatban azonban elbizonytalanodott. Vajon a lány szerelme nem olyan illékony-e, mint az anyjáé volt annak idején? Az emberi természet változékony, a női természet pedig egyenesen szeszélyesnek mondható. Nem beszélve arról, hogy Damien egy herceg. Művelt és kifinomult, aki Rowena költészetéhez is ért. Stryder fogcsikorgatva próbálta kiűzni a gondolatokat a fejéből. Nem tehet egyebet, mint est beszél Rowenával, hogy kiderítse, igaz-e, amit Damien állított. Rowena komor hangulatban találta a sátrában lovagot. Stryder az asztalánál ült, és elmerült a előtte fekvő papírlap tanulmányozásában. Meg sem hallotta a lány közeledését, mely azt jelezte, milyen erősen összpontosít a feladatára. Miután tudta, hogy a lovag nem tud olvasni, Rowena kíváncsian mögéje lopódzott, és a válla fölött az irományra kukkantott. Elállt a lélegzete. Stryder megpróbálta egy levél tartalmát átmásolni egy ív papírra. - Stryder? A lovag hirtelen megfordult, miközben sebtében összegyűrte az irományát. Olyan gyorsan kapta fel a papírlapot, hogy feldöntötte vele a tintatartót. Szitkozódva próbált meg rendet rakni, de már késő volt, a tinta kiömlött az asztalra. Stryder előkapott egy rongydarabot, hogy lel itassa a sűrű, kék folyadékot. Rowena előrelépett, hogy segítsen neki. - Mit csinálsz, Stryder? - kérdezte, amint a tintás asztallapot dörgölte. -Én... én csak... - A férfi lemondóan felsóhajtott, mint akit hazugságon kaptak. - Csak gyakoroltam a levélírást. Rowena szíve összefacsarodott a szánakozástól. Miért alázná meg magát egy ilyen férfi, mint Stryder, a levélírással? Pláne az ő korában? - Hogyan? A lovag visszatette a tollszárat a fátokba, majd megvonta a vállát.

106

- Tudatnom kellett valakivel valamit, és már megelégeltem, hogy ehhez folyton mások segítségét kellett igénybe vennem. Azt gondoltam, itt az ideje, hogy megtanuljak végre írni. Végül is, Simonnal már egyszer megjártam, mikor írnokoskodott nekem. Rowenának fogalma sem volt róla, ki az a Simon, és nem is nagyon érdekelte. Nem úgy, mint Stryder. - De mégis mi az, amit írtál? Talán segíthetek neked. Stryder kényelmetlenül feszengett. - Valami háborús levél? - próbálkozott tovább a lány. - Talán parancsokat kell leírnod az embereid vagy a szövetség tagjai számára? - Nem, ez egy személyes levél. Akkor nem csoda, hogy aggodalmaskodott miatta. Stryder nagyon zárkózottan, szinte titokzatosan tudott néha viselkedni, ha személyes ügyekről volt szó. - Ne küldjek el az egyik emberedért? A lovag felhorkant. - Ez a dolog túl bizalmas ahhoz. - És bennem megbíznál? Stryder zavart pillantást vetett rá, melynek okát a lány sehogysem értette. A férfi egy pillanatig csendben vívódott magában, majd felállt, és átengedte a székét Rowenának. A lány leült az asztal mellé. Előhúzott e tiszta pergament a fiókból, és az asztallapra helyezte. Megfogta a tollszárat, és a tintába mártotta, majd felnézett a lovagra. - Parancsolj velem, jó uram. Kinek címezhetem a levelet? - Hagyd ki a címzést. Sok a közölnivalóm, így csak vázlatosan írj, nagy vonalakban. Én majd később átmásolom, így az illető tudni fogja, hogy a levél egyenesen tőlem származik. Ez nagyon fontos lenne a számomra. Különös. De mindegy. Rowena nem akarta tovább firtatni a dolgot, mely láthatóan feszélyez te a lovagot, így aztán hozzáfogott az íráshoz. - Nos, rendben van. Akkor hát diktáld, mit írjak. Stryder megdörzsölte a szemét, majd fel-ah kezdett járkálni az asztal és az ágya között. Csend telepedett rájuk, de Rowena türelmesen várakozott. Még sohasem látta ilyennek Strydert. A lovag nyugtalannak, ijedtnek tűnt, nyoma sem volt ben ne a megszokott tűznek, harci kedvnek. Némi járkálás után a férfi végre megszólalt. - Légy üdvözölve. Remélem, e levél a legjobb egészségben talál. Rowena készséggel rótta a sorokat. - Állandóan számolom a perceket, melyeket egymás nélkül kell eltöltenünk. Rowena gyomra összerándult e szavak hallatán. Kinek szólhat ez a levél? - Reggelenként, ahogy felébredek, rögtön te jutsz az eszembe. Rowena felemelte a tollszárat a papírról, és a lovagra nézett, aki azonban rá sem hederítve, elmerülten sétálgatott tovább. - Sohasem hittem volna, hogy valaha is találkozom egy olyan lánnyal, mint te. Egy olyannal, aki akkor is képes megnevettetni, amikor mosolyogni sincs kedvem. Elég, ha rád gondolok, és a szívem máris felderül. Minden mosolyodat megőrzöm a szívemben és az elmémben. - Nem tudom elmondani, mennyire sajnálom, hogy a végzet nem engedi, hogy egymáséi legyünk. Ezek a dolgok sohasem változhatnak közöttünk. Eggyel több, amit egész életemben bánhatok. Rowena szemét elfutották a könnyek, amint ráeszmélt, hogy kinek, és miről is szól a levél. Anélkül, hogy a lányra nézett volna, Stryder mélyet sóhajtott. - Remélem, ezek után is mosolyogni fogsz, valahányszor eszedbe jutok. Kérlek, ne búslakodj, elég, ha én teszem. Nem szeretném, ha keserű emlékeket ébresztenék benned. Azt kívánom neked, hogy találd meg a boldogságot, s talán egy napon, ha megváltoznak a körülményeink, boldogan ölelsz megint magadhoz. - Mindörröké a tiéd, Stryder. A lovag odalépett Rowenához, aki a papírra szegezte a tekintetét. - Mindent le tudtál jegyezni? - Nem, jó uram - válaszolta szipogva a lány. Stryder felszisszent. - De hogy fog tudomást szerezni az érzelmeimről, ha nem írom le neki?

107

- Hiszen már tudja, Stryder. - Rowena felnézett a lovagra, akinek szemében mély fájdalom tükröződött. - De ha nem írom le... - Most már nem számít - felelte a lány, és kezébe vette a lovag kérges tenyerét. - Csak az a fontos, hogy tényleg így érzed-e. Stryder letérdelt melléje, és vágyakozva a szemébe nézett. - Igen, így érzem. Valahányszor rád nézek vagy rád gondolok. Rowena gyengéden ráhajolt a férfi ajkaira, amelyek édességétől elszédült, és egész testében megremegett. Úgy érezte, szárnyakat kap tőlük. Stryderrel egy test, egy lélek voltak. A férfi a világot jelentette számára. Szerette volna neki elmondani, de nem szavakkal. Szerette volna megadni Strydernek, ami után vágyakozik. Stryder behunyta a szemét, amint a lány a nyakába temette az ajkait. Rowena eddig nem mm kezdeményezni, Stryder pedig üdvözölte a lány merészségét. - Tudod - húzódott el tőle a lány -, be kell látnom, hogy idáig tévedtem valamiben. - Éspedig? - Eddig azt gondoltam, nincs a földön csábítóbb annál, mikor egy trubadúr elzengi hölgyének dicséretét. Tévedtem. Ujjait lefutatta a férfi karján, mély borzongást okozva ezzel. - A legnagyobb csábítás az, amikor egy lovag, aki erejéről híres, elkezd a szívéből beszélni. Nem úgy, mint egy tökfilkó, aki csak hízelegni képes, hanem igazán átadja magát a másiknak. Őszinte, perzselő pillantást vetett a lovagra. - Szeretlek, Stryder, és mindig is szeretni foglak. Ezzel hosszú csókban forrtak össze, miközben Stryder ujjaival beleszántott a lány hajába. Rowena merészen becsúsztatta a kezét a férfi nadrágjába, és a kezébe vette őt. - Szeretem, mikor ilyen bátor vagy, Rowena. - Valóban? - kérdezte fátyolos hangon a lány. - Ó, igen! Rowena tovább merészkedett, és gyorsan lecsupaszította Stryder felsőtestét. - Mmm. Milyen kívánatos vagy - mondta neki, amint kedvtelve simogatta a lovag izmos mellkasát. Mielőtt Stryder válaszolhatott volna, Rowena lehajolt, és a szájába vette a férfi mellbimbóját. Hogyan is hagyhatná elmenni ezt a lányt? Hogy adhatna neki szabadságot, amikor legszívesebben mindig maga mellett tartaná? Még sincs más választása. Stryder visszahanyatlott a takaróra, és hagyta, hogy a lány, mint egy éhes tigriskölyök, kedvére játszadozhasson vele. Rowena lehúzta a férfi csizmáját, és a nadrágját is, majd felállt, és odament az asztalhoz. - Mire készülsz, Rowena? - kérdezte gyanakodva a férfi. - Megtanítalak írni - felelte hamiskásan a lány, kezében egy lúdtollal. Stryder összevonta a szemöldökét, amint Rowena letelepedett mellé, és ráírt valamit a hasára. A férfi egész testében megborzongott. - Na, mit írtál? - Omnia vincit amor - felelte mosolyogva a lány. - A szerelem mindent legyőz. Stryder felkönyökölt, és megnézte a hasára írt szavakat, mialatt a lány lejjebb is odaírt valamit. - És az a másik? Rowena beszippantotta az ajkát, és pajkosan ránézett. - Rowenáé vagyok. Stryder felvonta a szemöldökét. - Valóban? A lány játékosan bólintott. A férfi lehúzta magához, és gyorsan levetkőztette. - Nézzük, mit tehetünk. Megfogta a tollszárat, és a saját hasára tekint getve átmásolta a szöveget a lányéra.

108

Rowena figyelte, s bár a férfi fordítva írta a „b" és „g" betűket, a lány mégis úgy érezte, ez a legszebb dolog, amit valaha birtokolt. Stryder várakozóan nézett rá. - Hogyan kell leírni a nevemet? Rowena vezette a kezét írás közben. - S-t-r-y-d-e-r. A férfi elégedetten nézte a végeredményt. - Jól csináltam? Rowena párás szemekkel nézte az itt-ott csáléra sikeredett betűket, melyek mostantól a legfontosabbak lettek számára. - Gyönyörű lett, jó uram. Felnyögött, amint meztelen kebleit a férfi megcirógatta a libatollal. Még sohasem érzett így! Stryder a szájával és a libatollal végigcsiklandozta a lány egész testét. Megcsókolták egymást, miközben a lány gyengéden simogatta a férfi arcát. - Bámulatra méltó vagy, Stryder. Nem csoda, hogy üldöznek a nők. - Nem akarom, hogy üldözzenek, Rowena. Egyikük sem tudja azt nyújtani, amire vágyom. Elmerültek egymás élvezetében, a lány bőrének bársonyossága felkorbácsolta a lovag érzékeit. Annyira szeretett volna Rowenával maradni, hogy még Damien szavairól is megfeledkezett, ahogy a herceg megfenyegeti, hogy elveszi tőle a lányt. Nem akarta elengedni Rowenát, de nem tudta, hogyan tartsa meg. Lehetséges-e mindkettő? Vagy ez már az igazi világ, ahol csak ritkán valósulnak meg az álmok? Rowena magához szorította Strydert, amint az megremegett és a lányba engedte magát. Kezei közé fogta a férfi arcát, és megcsókolta. Érezte, amint Stryder szíve hevesen ver a keblein. Fejét a vállára támasztotta, miközben kinyújtóztak egymás mellett. - Maradj velem ma éjszakára - kérlelte csendesen a lányt. - A karomban akarlak tartani, miközben alszom. Már épp elkezdte mondani, hogy lehetetlent kér tőle, amikor Rowenának eszébe jutott, hogy udvarhölgyei amúgy is tartoznak neki a sok-sok éjszakáért, amikor ő fedezte a távollétüket. A nagybátyja sem keresné a hálószobájában a késő esti órákban. Vacsora után minden este a királlyal szokott sakkozni, majd nyugovóra tért a szobájában. Azután már nem szokta őt zavarni. Így aztán együtt lehetne Stryderrel, és még csak meg sem tudná rajtuk kívül senki. Legfeljebb az udvarhölgyei. - Bridgetnek reggel el kell jönnie, hogy friss öltözéket hozzon nekem. így nem tudja meg senki, hogy itt maradtam - mondta csendesen a lány. - Velem maradsz? - kérdezte Stryder hitetlenkedve. - Igen. Stryder boldogan kapta fel a lányt, és vitte az ágyába. Rowena magára húzta a takarót, és figyelte, amint a lovag összeszedi a ruháikat, és a ládára helyezi. Az ágyat betöltötte a férfi illata. Stryder elhúzta a vastag vászonfüggönyt az ágy körül, majd elfújta a gyertyát. Hirtelen ijesztő lett a sötétség, de Rowena hamarosan megérezte maga mellett a férfit. Stryder a karjába vette Rowenát, és meztelen testét az övéhez szorította. A lány felsóhajtott, és jóleső megelégedettséggel simult hozzá, miközben magába szívta meleg, férfias illatát. - Stryder? A lovag hirtelen megdermedt, amint meghallotta Swan hangját a függöny túloldalán. - Már alszom, Swan. Ha kedves az életed, hagyj magamra. - Egyedül vagy? - Swan - mondta a lovag keményen. - Fordulj sarkon, és indulj kifelé a sátramból, különben elküldelek a Szentföldre egy kis jutalomutazásra. - Jó éjt, milord - felelte kimérten Swan, majd hozzátette. - Ajánlom, hogy egyedül legyél. - Esküszöm, áruba bocsátom, mint szoptatós dajkát - bosszankodott Swan távozása után a lovag. Rowena Stryder vállába fojtotta a kacagását. - Nagyszerűen megállná a helyét, ugye?

109

- Ha csak a rábízott gyerek le nem kaszabolja álmában. A lány újból felnevetett, aztán lecsendesedett a férfi karjában. Behunyta a szemét, majd kisvártatva elaludt. Mielőtt becsúszott volna a tudattalanba, végig ot motoszkált benne egy zavaró gondolat. Olyan sokszor volt együtt Stryderrel az utóbbi hetekben, hogy vajon megjön-e a követkéz havibaja. Stryder kevéssel napkelte előtt ébredt. Rowen békésen szuszogott mellette. A férfi mosolyogv nézte a lányt, amint álmában mellébújik, és állát tenyerébe támasztja. Rowena hosszú, szőke haj szétterült a párnán, és lelógott az ágy szélén. A lány gyönyörű látványt nyújtott a fényben. Stryder rögtön megkívánta, de türtőzte te magát. Rowena fáradtnak látszott, előzőié mondta is neki, hogy Elizabeth halála óta szint semmit sem aludt. Most azonban békésen pihent a lovag karjban. Strydert boldoggá tette a gondolat. Lágyan megcsókolta a lány kezét, majd vonakodva felkelt mellőle, vigyázva, nehogy meghúzz a haját, vagy felébressze. Rengeteg elintéznivalója volt, gyakorolni a bajvívásra, Swannel elküldet egy hírnököt a Skóthoz, hogy hírt kapjanak embereikről. Stryder visszanézett a lányra, és elmosolyodott. Mit nem adna érte, ha mindennap így ébredhetne... Sóvárogva sóhajtott fel, majd gyorsan meg mosdott, felöltözött, és elindult reggelizni. *#* Rowena arra ébredt, hogy a sátor mellett beszélgetnek. Amikor először kinyitotta szemét, nem tudta, hány óra van, és hol is van egyáltalán. Elvörösödve látta, hogy meztelenül fekszik a gróf ágyában. Valaki, remélhetőleg Stryder, ráterítette a kék köpenyét a ládafiára, de az előző éjszaka viselt sárgának nyoma sem volt. Valaki kikészített neki egy mosdótálat, néhány törülközőt és egy nagy kancsó vizet. Rowena visszahajtotta a takarókat, majd mosakodni kezdett. Halkan kacarászott, amikor lepillantott a hasára, melyen Stryder kézírása díszelgett. Egészen kimelegedett, amint felidézte magában az éjszaka történteket, majd gyengéden a hasára tette a kezét. így még egy kicsit tovább őrizhette magán. Nem akarta, hogy bárki is meglássa őt ruha nélkül a lovag sátrában, így aztán gyorsan megmosakodott, és magára kapta a ruháját. Hálás volt Bridgetnek, aki egy olyan ruhát küldött neki, amelyik elöl volt csipkés, nem pedig hátul. Gondoljanak, amit akarnak. Tiszta harisnyát húzott, belebújt a cipőjébe, és kiment a sátorból. Alighogy elindult lefelé a dombon, csoportosulásra lett figyelmes. A lovagok gyűrűjében idős asszony állt, aki arabul akarta megértetni magát. A lovagok gonoszkodva francia nyelven sértegették az asszonyt. Ha értett is valaki közülük arabul, nem árulta el. - Én értelek téged - mondta Rowena, és a tömegen keresztül utat tört magának. Körülötte a lovagok méltatlankodtak, de a lány már hozzászokott ehhez, így aztán rájuk sem hederítve sietett az asszony segítségére. A lovagok gyűrűjében egy idős szaracén szolgáló állt, és egy nyolc év körüli fiúcska vékony, törékeny kezét szorongatta. A kisfiún is arab viselet volt, de arcvonásai és halvány bőre európai eredetre vallottak. Sapkája alól kikandikáltak aranyszőke fürtjei, mogyorószínű szeme sötét árnyalatban játszott. Ijedten nézte a föléje tornyosuló lovagokat. - Úrnőm - hajolt meg az arab szolgáló Rowena előtt. - Tudnál nekünk segíteni? Rowena rámosolygott. - Mit tehetek érted, jó asszony? A nő lassan kiegyenesedett, és maga elé húzta a fiúcskát. A gyerek úgy állt ott, mintha jobban meg lenne rettenve a lánytól, mint a lovagoktól. Pedig helyes kisfiú volt. - Azt a parancsot kaptam, hogy hozzam ide Alexandert. - Rowena alig értette az asszony erős akcentusát. - Az apjához. Nekem azt mondták, hogy itt találom a többi lovag között. Ez hihető volt, hiszen Európa híres lovagjai ezen a tornán gyűltek össze. A fiú bármelyikükhöz is tartozhatott.

110

- És ki a gyerek apja? Az idős asszony előretolta a fiút. - Mutasd meg a hölgynek a jeledet, fiacskám. A fiú megrázta a fejét, és elhúzódott Rowenától. - Allah is úgy akarja, Alexander. Mutasd meg apád jelképét. A fiú szemét elfutotta a könny, látszott rajta, hogy legszívesebben megfutamodna. Vonakodva előhúzta a nyakában viselt láncot, melyen egy címeres medál függött. A lovagok is ilyet viseltek. Rowena előrelépett, hogy megnézze, kinek a címere van ráfestve. Alexander medalionja régi, viseltes volt, a zománc rég lekopott róla. Ennek ellenére a lány rögtön felismerte, kihez tartozik. Megállt a szívverése. Tudta, ki a gyerek apja. Nagyon jól tudta. - Ki az édesanyád, Alexander? - kérdezte Rowena, kényszerítve magát, hogy a hangja továbbra is gyengéd és nyugodt maradjon. A gyerek felnézett az öregasszonyra. - Mondd csak meg - sürgette az. - Elizabeth de Cornwall - válaszolta a fiúcska félénken. - De nekem azt mondták, hogy már meghalt. Rowena úgy érezte, nem kap levegőt. Igen, a gyerek valóban úgy nézett ki, mint Elizabeth. Tisztán látta benne egykori barátnője vonásait, ugyanakkor semmi sem emlékeztetett a gyerek apjára. - Miről beszéltek, hölgyem? - szakította félbe őket az egyik lovag, amint a tömeg kíváncsisága tetőfokára hágott. -Semmi kétség, csak hazudnak. Öljük meg őket. Rowena rosszallóan nézett rájuk. - Abbahagynátok? - mondta franciául, miközben végigmérte őket. - Nem látjátok, mennyire meg vannak ijedve? - Meg is lehetnek ijedve. - Húzzuk fel őket, hogy a többiek is tanuljanak belőle. Rowena megvetette a lábát. - Akkor előbb engem kell elintéznetek. - Szíves örömest. Amint az egyik férfi előre lépett, valaki hátulról visszarántotta. - Ne örülj annyira - mondta mérgesen Stryder. - Velem gyűlik meg a baja, aki bántani merészeli a hölgyet. Az egyik lovag a földre köpött. - Akkor védd meg te a szaracén kutyát. Stryder olyan indulatosan fordult a lovag felé, hogy még Rowena is megremegett a félelemtől. - Vegyem ezt kihívásnak? A lovag a többiekkel együtt azonnal visszakozott. Rowena megkönnyebbülten fellélegzett, hálás volt a férfi ismételt közbelépéséért. Stryder megállt a lány előtt, arca felderült, majd kérdő pillantást vetett a fiúra és az öregaszszonyra. - Ők mit keresnek itt? - kérdezte. - A fiú apjához jöttek. Stryder mit sem sejtő pillantással bólintott. -Vezessem ide? - Nincs rá szükség. - Hogyhogy? - kérdezte csodálkozva a férfi. - Meghalt talán? - Nem, Stryder - felelte a lány a fiúcska nyakláncára mutatva. - Te vagy a gyerek apja. Tizenhatodik fejezet Stryder csak pislogott. - Tessék? - Nézd meg magad - mondta Rowena, és megfogta az apró medaliont. - A te jelvényedet hordja, amelyről mindketten azt állítják, hogy a gyerek apjáé.

111

Stryder rájuk nézett, miközben gondolatai kavarogtak a fejében. Hogyan lehetséges ez? Hiszen neki nincs gyereke, különösen nem egy szaracén dajkával. - Beszélnek franciául? - kérdezte Rowenát. - Nem. - Helyes - könnyebbült meg a férfi némi egérutat nyerve. - Ugyanis semmi kedvem megkérdezni a fiút, hogy ki az anyja. Vagy te már megkérdezted? - Igen. -És? - Azt állítja, Elizabeth az. Stryder újból nem jutott szóhoz. - A te barátnőd? - Igen - felelte a lány kétségbeesett pillantással. Hát, ez rossz fényt vet rá, annyi bizonyos. Semmi szüksége nem volt rá, hogy Rowena azt gondolja, kikezdett valamelyik udvarhölgyével. - Esküszöm neked, hogy hozzá sem nyúltam. Soha. Rowena megérintette a férfi karját, tekintete ellágyult. - Tudom, Stryder. Hiszek neked. A lovag megkönnyebbülten konstatálta, hogy Rowena józan eszénél marad, és nem kezd el vele üvöltözni, hogy elcsábította volna a barátnőjét, így aztán letérdelt a fiúcskához, kivette a kis medaliont a lány kezéből, és alaposan szemügyre vette. Valóban az apja címere volt rajta. A medál, amit magával vitt a Szentföldre, amikor még alig volt idősebb, mint ez a kisfiú. Stryder behunyt szemmel idézte fel a napot, amikor fogságba estek. Akkor erőszakkal nyomta a medaliont Damien kezébe. „- Mondd azt nekik, hogy a testvérem vagy. Nem fognak bántani, ha azt hiszik rólad, hogy olyan vagy, mint mi." Damien lenézően mosolygott rá. „- Csakhogy én különb vagyok nálatok." Ennek ellenére Stryder Damien kezébe nyomta a medált, aki eltette. Stryder azóta sem látta az apró címert, sőt valahogy meg is feledkezett róla. A fiúcska idegesen megnyalta a száját, ahogy Stryderre, majd a medálra nézett. - Te vagy az apám? - kérdezte a lovagot arab nyelven. Stryder félt bármit is mondani, mert a dolog mögött turpisságot sejtett. Lehet, hogy a merénylő így akarja tőrbe csalni őt és az embereit. Egy ártatlan gyermeket küldve rájuk. - Hol szerezted ezt? - kérdezte a kisfiút. - A nagybátyámtól kaptam. Stryder félrebillentett fejjel nézett fel a gyerekre. - A nagybátyádtól? - Igen, tőle. A bácsikám Franciaországból származik. Azon utaztunk keresztül, mikor ide jöttünk, de a Dadus nem tudta megmondani, pontosan hol élt a bácsikám gyerekkorában. Sokat mesélt nekem arról, hogy ő és az apám hogyan rosszalkodtak a többi gyerekkel, és hogyan csibészkedtek a szakáccsal. Neked is van szakácsod? Stryder megrázta a fejét, majd megpróbál visszatérni az eredeti témára. - Egészen pontosan mit mesélt neked a bácsikád az édesapádról? - Azt, hogy az apám a földkerekség legbátrabb vitéze. Azt mondta a bácsikám, hogy egy napon majd megtalálom őt, és ő gondomat fogja viselni úgy, mint ahogy neki is megpróbálta a gondját viselni. De a bácsikám rossz fiú volt, és nem hallgatott rá, az idősebbre. El is jött érte az ördög büntetésből. Stryder végiggondolta a hallottakat. Minél többet árult el a gyerek, annál valószínűbb volt, hogy Damien a bácsikája. De hát ez nem létezik. Amennyire gyűlöli őt Damien, elképzelhetetlen, hogy akár egy jó szót is szóljon róla. Meg a boldogságban eltöltött gyerekkorukról. - És az édesanyád? - kérdezte Stryder. - Miért nem vele éltél? A fiúcska feltekintett az idős asszonyra. - Öt elvitték, amint befejezte a szoptatást - válaszolta az öregasszony. - Alexander nem is emlékszik rá. - És mi van a nagybátyjával? Az öregasszony megvonta megrogyott vállait.

112

- Három évvel ezelőtt eltávolították a közelünkből. Azóta nem tudjuk, mi van vele. Stryder gyomra összeszorult a gondolatra, amint maga elé képzelte, ahogy Damien telebeszéli a fiúcska fejét. Sok időt tölthettek együtt, hogy Alexander ilyen jól emlékszik mindenre. - És mi a helyzet a fiúval? - kérdezte Stryder az asszonytól. - Eddig hol tartották? - Egy jól őrzött árvaházban, hasonló korú fiúk társaságában. Amíg az anyja engedelmeskedett az uraságnak, addig a gyerek is biztonságban volt. Nemrégiben azonban üzentek nekünk, hogy az anya meghalt, ezért hozzam ide a fiút az apjához. Furcsa. - Ki mondta neked, hogy hozd ide Alexandert? -A szolgálók nem kérdezősködhetnek, jó uram. Mi csak engedelmeskedünk. Stryder bocsánatot kért, majd lenézett a „fiára". - Hogy hívnak, fiacskám? - Alexander. A lovag kedvesen elmosolyodott, és kezet nyújtott a fiúnak. - Én Stryder de Blackmoor vagyok, kicsi Alxander. Az édesapád. A kisfiú pont olyan meglepett képet vágót mint Stryder, amikor megtudta, hogy apa lett. Alexander szemét elfutotta a könny. - Valóban te lennél az apám, a hatalmas angol lovag? - Igen, fiam. Szolgálatodra. A fiúcska boldog kiáltással vetette magát a férfi karjába. Rowena szeme is elfátyolosodott, amint megható jelenetet nézte. Egy pillanatig attól fél hogy a lovag vissza fogja utasítani Alexandert, úgy látszik, nem ismerte eléggé Strydert. A férfi sohasem lenne képes megbántani egy gyereket. Az öregasszony lassan elindult visszafelé. - Várj - szólt utána Stryder. Megpróbált kiegyenesedni, miközben a fiú a nyakába csimpaszkodott. Bár a férfi hatalmas volt, mégis nehezére esett tartania a fiút, aki hosszú, vézna karjával éi lábával szorosan hozzásimult, fejét pedig a lovag vállára hajtotta. - Hogy hívnak? - kérdezte Stryder az asszonyt. - Fatima. - Köszönöm neked, Fatima, hogy elhoztad a fiamat - biccentett az öregasszony felé a lovag. Fatima bólintott, majd elindult. - Fatima? - szólt utána Stryder. - Nem szeretnél velünk maradni, amíg Alexander megszokja az új környezetét? - Sajnos, vissza kell mennem, különben az uraság nagyon megharagszik rám. Stryder talpra állította a fiút. - Van családod, akihez visszatérhetsz? - Nincs. A fiam még gyermekkorában halt meg, a férjem pedig nem sokkal azután. Azóta az uraságnak dolgozom az árvaházban. - Akkor hát maradj itt, és segíts Alexandernek - erősködött tovább a lovag. Majd küldök pénzt a gazdádnak, és kiváltalak tőle. E szavak hallatán az asszony sírva fakadt. - Te pénzt adnál értem, a haszontalan öregasszonyért? Stryder dorgáló pillantást vetett rá. - Nem vagy haszontalan, Fatima. Hosszú utat tettél meg, hogy elhozd nekem a fiamat. Azt hiszem, Alexandernek jót tenne, ha ismerős arcot is látna maga körül. Ugye, fiacskám? Alexander hevesen bólogatott. - Nagyon szeretem a Dadust - mondta. - Mindig megörvendeztet, mikor jó vagyok, és rengeteget mesél nekem. Stryder Fatima felé nyújtotta a kezét. - Maradj velünk, kérlek. Fatima nem mert hozzáérni a férfihez, helyette inkább meghajolt. -Nem - segítette fel Stryder az asszonyt. -Többet nem kell térdre borulnod senki előtt, csak ha a templomban imádkozol. Ezentúl szabad ember vagy. Fatima remegő ajkakkal nyúlt Alexander keze után. -A nagybátyádnak igaza volt, kicsim. Apád nagyon jó ember. Rowena hátralépett, majd Stryder vezetés elindultak a lovag sátra felé. Alexander a men élén ugrándozott, és megállás nélkül csacsogott.

113

- Te mindig itt éltél, apa? Vagy az angolok úgy élnek, mint a nomádok? Én is lehetek lov ha megnövök? A Dadus azt mondta, hogy szabad vagyok, de én nem tudom, mi az. Azt is mondta hogy az apukám majd elmagyarázza nekem e napon. Lovagolhatok is? Ide hajóval jöttünk. Nagyon sokba került, és nem volt pénzünk más csak száraz kenyérre és vízre. Ha otthon jól viselkedtünk, és elvégeztük a házimunkát, jutalmul kaptunk egy kis tejet. Itt is kaphatok tejet, ha jó vagyok? Stryder jót derült a fiú szóáradatán. - Még akkor is ihatsz tejet, ha rosszul viselkedsz. -Tényleg? - Alexander diadalmas pillántást vetett Fatimára. - Hallottad ezt, Dadus? Mindig kaphatok tejet. - Hallottam, kis betyár. Meglátjuk. Stryder megmutatta nekik a sátrát. Alexander körbefutott, és megvizsgálta a sátor minden egye, szegletét. - Egy kard! - kiáltotta, amint megtalálta Stryder katonaládáját. Stryder odaszaladt, és kivette a kezéből. - Óvatosan, gyermekem. Ez nagyon éles ám. Alexander ide-oda ugrándozott, miközben képzeletbeli párbajt vívott különféle lovagokkal, sárkányokkal és óriási skorpiókkal. Rowena derűs nyugalommal szemlélte a gyermek játékát. - Úgy látom, nem unatkozol mellette - mondta Fatimának. - Még a hajóról is leesett, amikor elindultunk otthonról. Alexander abbahagyta a játékot. -A matrózok nagyon mérgesek voltak rám, mert ki kellett menteniük a vízből - mondta komolyan. - Azt mondták, ha még egyszer beesem, a cápák martalékának hagynak. Azután már nagyon vigyáztam, nehogy megcsússzam, és belepottyanjak a vízbe. Swan lépett be a sátorba, és megnyúlt arccal figyelte, amint Stryder a nyakában lovagoltatja Alexandert. - Hát ő meg hogy kerül ide? - kérdezte a fiúra mutatva. - Ő Alexander, a fiam - jelentette be Stryder. - Remélem, összebarátkoztok. Swan elborzadva nézett rá. - Nem, nem és nem! Először Rowena bukkant fel, valahányszor nem figyeltem oda, most meg ez! Mondd azt neki, hogy Simon az apja, és küldd el hozzá Skóciába. Strydert szíven ütötték Swan szavai. - Simonnak már így is rengeteg gyereke van. A fiú azt hiszi, hogy én vagyok az apja, Swan. Az anyja meghalt, én pedig nem fogom megtagadni. Stryder ügyelt rá, hogy a szavait franciául intézze a lovaghoz, elkerülve ezzel, hogy Fatima és Alexander megértsék őt. Amikor találkozott a pillantásuk, Rowena azonnal megértette Stryder indítékait. Emlékezet i rá, milyen rosszulesett a férfinak, mikor gyermekkorában az apja megtagadta őt. A keserű fájdalmat a lovag azóta is magában hordozta. Stryder sohasem lenne képes megbántani egy gyermeket, mint ahogy azt az apja tette vele. Swan védekezőn emelte magasba a kezeit. - Nos, jól van. De végiggondoltad már, mihez kezdünk egy gyerekkel, ha úton vagyunk? Hogy keressük meg a Skorpiót egy csetlő-botló gyerekkel a nyakunkon? És akik meg akarnak ölni, Stryder? Eggyel több célpontot adsz nekik. Rowena figyelte, amint Stryder arca elsápad. A férfi magához húzta a gyereket, és átölelte a vállát. Swan súlyos érveivel nem számoltak. - Elvihetem magammal Sussexbe - ajánlotta Rowena. - Ennyivel tartozom Elizabethnek. - És ha férjhez mész? - tette fel a kérdést Stryder. - Mit fog szólni hozzá a férjed? - Már megmondtam neked, hogy nem megyek férjhez - válaszolta gúnyosan Rowena. - Csak ha Henrik másképp nem rendelkezik Rowena szólásra nyitotta a száját, de Swam megelőzte. - Eszetekbe ne jusson összeházasodni. Gondolkozz, Stryder! Ha Angliában hagyod a feleségedet és a fiadat, amíg te külföldön harcolsz, élő zálogként fognak élni. Bárki, aki meg akar zsarolni, egyszerűen csak elrabolja őket. - Örök vigyáznának ránk - mondta Rowena. Swan csúfondáros pillantást küldött feléje.

114

- Mint ahogy Henrikre is vigyáztak az őrök, amikor a kölyök Sin MacAllister besurrant hozzá, és kést szegezett a király torkának. A mi ellenségeink nem pancserek, hanem igazi gonosztevők, akik kiváló kiképzést kaptak. - Valami baj van, apa? - kérdezte Alexander felváltva tekingetve a két lovagra. - Nem, gyermekem - válaszolta Stryder, majd Swanhez intézte szavait. - Vidd el a fiút és a dajkáját, és etessétek meg őket. Végig kell gondolnom a dolgot. -Jól van, Stryder. Körültekintően kell eljárnod. Mi nem vagyunk olyanok, mint a többi férfi. Emlékszel, hányszor figyelmeztettél bennünket, hogy nem lehet családunk a hivatásunk miatt? Swan vonásai ellágyultak, ahogy a fiúra tekintett. - Alexander? - szólt hozzá arabul. A fiúcska gyanakodva nézett rá. Swan kezet nyújtott neki. - Lord Stryder embere vagyok, nyugodtan hívhatsz Swannek. Gyere velem, nézzük meg, találunk-e valami harapnivalót a számotokra. Alexander arcára visszatért az öröm. Megfogta Swan kezét, és hagyta, hogy a lovag kivezesse őt a sátorból. Fatima követte őket. Amint elmentek, Stryder gondterhelten beletúrt a hajába. Fáradtan Rowenára nézett, és küldött feléje egy félmosolyt. - Jó reggelt, úrnőm. Idáig nem volt alkalmam, hogy üdvözöljelek. Rowena odament hozzá, átölelte, és megcsókolta Stryder arcát. -Jó reggelt. Stryder jólesően szorította magához a lányt, miközben végiggondolta a történteket. - Miért ilyen nehéz az élet? - kérdezte. - Mások, mint akár a bácsikád is, úgy tűnik, könnyedén megbirkóznak az élet dolgaival. -Semmi sem az, aminek látszik, Stryder. Te nem láthasz bele a bácsikám szívébe, és nem tudhatod, milyen nehéz élete volt. Veled ellentétben ő a legkisebb gyerek volt anyám családjában. Ezért választották gyámomul. Soha sem kaphatta meg a birtokait, és az enyémeket sem, pedig jó földesúr és kiváló vazallus. Éppen ezért meg sem nősülhetett. Ehelyett félre kellett állnia, és végignéznie, amint szerelmét elveszi egy gazdag lord, míg neki nem volt semmije, amit szíve hölgyének felajánljon. Biztos vagyok benne, hogy néha neheztelt is rám, amiért én örökösnőnek születtem, még ha nem is mutatta. - Hogy tudna bárki is neheztelni rád? Rowena hálásan nézett rá. Stryder felsóhajtott, és elengedte a lányt. - Mondd meg nekem, Rowena, mit tegyek? A lánynak jólesett, hogy a lovag a tanácsát kéri. A többi férfi mit sem törődött a nők véleményével. Ezért is szerette Strydert. Vegyél feleségül, suttogta egy hang Rowena fejében. Mégsem ejthette ki hangosan a szavakat, hiszen ő volt az, aki visszautasította a lovag ajánlatát. - Nem tudom, Stryder. Ámbár biztos vagyok benne, hogy úgy fogsz dönteni, hogy mindenkinek jó legyen. - Ez nagyon meggyőzően hangzik. Pedig hányszor hibáztam már... - Mégis többször döntöttél jól, mintsem rosszul. Stryder megrázta a fejét. -Bárcsak olyan biztos lennék magamban, mint te énbennem. Rowena rátette a kezét a férfi vállára, és megcsókolta az izmait. - Nem kell félned, Stryder. A dolgok rendbe jönnek, Isten akaratából. - Rowena ellépett tőle. -Most pedig magadra hagylak, hogy gondolkodni tudj. Ha szükséged lenne rám, a konyhában találsz. Megnézem, Swan rendesen ellátja-e a rábízott feladatát. Hát, igen. Stryder jól tudta, hogy Swan képes túlzásokba esni. Háborgó lélekkel tekintett a távozó lány után. - Mégis, mit tegyek? - sóhajtotta. Stryder a válasz reményében kereste fel Damie Határozott léptekkel, elszántan közelített a herceg szállása felé. - Állj! - kiáltott rá az egyik őr az állásból. Stryder válaszra sem méltatta.

115

Az őrök rátámadtak a lovagra, aminek az le vége, hogy a földön fetrengve találták maguk Stryder utat tört magának, majd belökte az ajtó Damien meglepetten nézett fel. Stryder döbbenete azonban felülmúlta a hercegét, akin ez alkalommal nem volt sem köpenye sem pedig álarc. Egy kipárnázott széken ült, 1 kaftánt viselő arab orvos között, akik közül egyik éppen elvett egy csészét Damientől. A herceg haja még mindig aranyszőke v Egykor kurtára nyírt fürjeit azonban már len vesztette, és egyetlen hosszú copfba fonta, mely a háta közepéig ért. Zöldben játszó borostyánszín szemében leplezetlen indulat tükröződött. Strydernek elakadt a lélegzete, amint meglátta a Damien arcára tetovált fekete szavakat. Mindkét szeme alatt volt egy, mely párhuzamosan futott férfi arccsontjával. Strydernek fogalma sem volt, mit jelentettek, de nem szimbólumok voltak, annyi bizonyos. Teljesen elcsúfították az egyébként szép férfi arcot. - Hogy merészeled? - ugrott fel vicsorítva a herceg. Odarohant a szoba túlsó végében álló asztálhoz, felkapta az aranyszínű maszkot, és védekezőn az arca elé tartotta. Az álarc Damien arcvonásainak pontos mása volt, persze a csúf jelek nélkül. Az orvosok elindultak a herceg felé, aki durván félrelökte őket. - Hagyjatok békén! - kiáltott rájuk. Eközben az őrök újabb kísérletet tettek, hogy eltávolítsák Strydert, aki azonban kitépte magát a kezükből. - Beszélnem kell veled - vicsorította. - Addig innen el nem megyek. Damien megállt, ránézett a lovagra, majd felcsatolta az álarcot. Fejének egy indulatos mozdulatával kiküldte az őröket és az orvosokat is a szobából. Azok vonakodva indultak kifelé. Stryder Damient nézte, amint a herceg a tekintetével követte a távozókat. A herceg skarlátvörös kabátot és nadrágot viselt, és még kesztyű is volt rajta. Damien most nem bajlódott azzal, hogy felvegye a körgallérját, hanem közelebb lépett a lovaghoz. -Bármi legyen is, amit mondani akarsz, vágj bele azonnal - morzsolta fogai közt a szavakat. Stryder nem sokat teketóriázott. - Miért küldted el hozzám Alexandert? A fiú nevének hallatán Damien megdermedt, majd kifutott az arcából a vér. - Fogalmam sincs, miről beszélsz. Ki az az Alexander? - Nagyon is jól tudod, kiről beszélek, Damien - mondta fenyegetően Stryder. - Ne tettesd magad, különben kitekerem a nyakad, és nem érdekel, hogy milyen büntetést kapok érte. Strydernek az az érzése támadt, mintha Daniién mulatna rajta. A herceg a szék mögé állt, kezét a magas, díszes támlán nyugtatva. Halkan kezdett beszélni, mintha attól félne, valaki kihallgatja őket. - Tehát a védelmedbe veszed? Stryder megesküdött volna rá, hogy Damien hangjában remény bujkál. - Azt tervezed, hogy felhasználod ellenem? Damien hideg, gúnyos hangon felnevetett. - Nem. Szó sincs róla. - Megesküszöl rá? Damien elmosolyodott. - Még ha úgy is tennék, elhinnéd? Nem valószínű. Hogyan is hihetne neki, mikor Damien bevallotta, hogy gyűlöli őt? - Miért mondtad neki, hogy én vagyok az apja? Damien elfordította a tekintetét, és hallgatott egy darabig. - Nem tudtam, mit feleljek, amikor megkérdezte, így aztán olyasvalakire gondoltam, akit imádna, és szót fogadna neki. - Damien pillantásában gyűlölet izzott. - Te vagy az egyetlen, aki méltó e feladatra. Stryder sehogy sem értette régi barátja érvelését, sem pedig alaptalan gyűlöletét. - És te ezért gyűlölsz engem? - Sok mindenért gyűlöllek. . - Mégis elküldesz hozzám egy gyereket, hogy neveljem fel. Damien szorítása erősödött a szék támláján. - Minden költséget fedezni fogok.

116

- Nekem nem kell a te pénzed, Damien. Nincs is rá szükségem. Csupán annyit szeretnék, hogy hagyd békén a fiút, ne zavard össze a fejét és az érzéseit. - Ettől nem kell tartanod. Nem kívánok részese lenni az életének. Mondd neki azt, hogy a bácsikája meghalt. Elég, ha ennyit tud. Stryder bólintott. - Már csak egyetlen kérdésem maradt hozzád. - Éspedig? - Mennyi pénzzel tudnám megvásárolni Fatima szabadságát a gazdájától? Damien felkapta a fejét. - O vezetett a nyomodra, Damien. Meg a gyerek nyakában lévő medalion, mely elárulta, hogy a Szentföldről származnak. Rájöttem, nagyon fontos személynek kellett lennie, hogy sértetlenül ideérjen Angliába. Leközelebb légy elővigyázatosabb! Damien elengedte a füle mellett Stryder megjegyzését. - Miért tartanád meg Fatimát? -Mert Alexander szereti őt, és szüksége van egy ismerős arcra. Neked aztán igazán tudnod illenék, milyen érzés idegenbe szakadni, ahol senki sem érti, amit mondasz, és senkit sem ismersz magad körül. Damien arcizma megrándult, tekintetét elfordította a lovagról. -Majd én gondoskodom Fatima megvál ról. Stryder bólintott, majd sarkon fordult, ho távozzék. -Várj. Damien bement a hálókamrájába, és néh perc múlva egy tenyérnyi nagyságú faragott fa búval tért vissza, mely egy lovagot ábrázolt, nyújtotta Strydernek. -Mondd meg Alexandernek, hogy nagy hiányzott Edwardnak. Stryder elgondolkodva vette át a bábut, ¿1 homályos üzenetet. Amikor ismét el akarta hagyni a szobát, mien megragadta a lovag karját, és erősen megsz rította. -Ne nevelj belőle egy olyan vadállatot, m amilyen én vagyok. Becsületes ember legyen. A herceg elengedte Strydert, és anélkül, ho visszanézett volna, egyenesen a hálószobájába •• tett. Érdekes beszélgetés volt, annyi biztos... Stryder előtt még mindig nem voltak világos Damien szándékai. Vajon miért küldte hozzá AI xandert, és miért ragaszkodik ahhoz, hogy ő it vélje fel a gyermeket? Értetlenül felsóhajtott, majd elhagyta végn szobát, és a konyha felé vette az irányt. Rowena a háttérből figyelte, ahogy Swan játszik fiúcskával. Swan kezdeti bizalmatlansága felolddott, és egykettőre összebarátkozott Alexanderrel. -Jól van, Alexander - mondta neki, amint a gyerek felkapott két zellergumót. - Itt jön a parittya. - Swan egy hatalmas retket tartott a markában, majd a nyilak surrogását és egyéb csatazajokat, valamint jajkiáltásokat utánozva megpörgette a tűzgolyóként szolgáló retket. Alexander felkacagott, amint Swan ledöntötte a zellergumókat. - Jaj nekem, a fejem - panaszolta a lovag, majd felkapta az egyik sebesült zeller-vitézt, és fel-le ugráltatta az asztalon. - Meggyulladtam, jaj, jaj! Alexander szívből felnevetett. Rowena összenézett Fatimával, aki a fiúcska mellett ült, és zabkását kanalazott. Stryder lépett be az ajtón, mire Swan nyomban letette a zellergumókat, és felegyenesedett. - Ne játssz az étellel, fiam - mondta megro-vón Alexandernek, aki nem tudta hova tenni a lovag megváltozott viselkedését. Swan megköszörülte a torkát, majd Stryderre pillantott. - Mennem kell - mondta nyersen. Stryder Rowenára nézett, és felnevetett. - Megint eljátszotta az égő zellergumók játékot? - Sokszor csinálja? - kérdezte a lány. - Elég sokszor. Engem mégis megnyugtat, ha egy gyerek szórakoztatására teszi, nem pedig a magáéra. Rowena felnevetett. Stryder letérdelt Alexanderhez, és átnyújtotta neki a kis fabábut.

117

- Edward! - kiáltotta a gyerek, és megragadta a játék vitézt. - Hol találtad meg? Stryder arcán fájdalom tükröződött, amint a fiúcska egy csókot nyomott a bábu fejére. -A bácsikád küldte neked. Azt üzeni, hogy nagyon hiányoztál Edwardnak. Rowena elmerülten nézte a lovag arcát. Stryder titkolt valamit. -Ó, Edward - kiáltott Alexander magához szorítva a bábut. - Azt hittem, már sose látlak. De most már minden rendben lesz, és együtt harcolhatunk a sárkányok és a... - az asztalra pillantott, ahol a zöldségek sorakoztak - zellerek ellen. Mialatt a gyermek kedvenc játékszerét dédelgette, Rowena félrehúzta Strydert. - Honnan van ez a bábu? Stryder vállat vont, és tovább figyelte Alexander játékát. Hirtelen ráébredt valamire. Mennyire hasonlít ez a fiúcska Damienrel Még a szemei is, melyek az apjáéra emlékeztető zöldesbarna árnyalatban játszottak. A lovag felsóhajtott a felismeréstől. így már minden érthető. Érthető, hogy Damien miért őrizte meg Edwardot, és az is, hogy miért nem bántotta soha a gyereket. Valami azonban még most sem volt világos. Ha Damien annyira gyűlölte Strydert, miért akarta, hogy a lovag nevelje fel a fiát? Hacsak nem fél attól, hogy a szaracénok r.1 jönnek, hogy Alexander az ő gyermeke. Na és? Attól még magával vihette volna Párizsba, az otthonába. Ott aztán az egész francia udvar vigyázhatott volna a fiúcskára. Biztos nem ilyen egyszerű a dolog, különben a herceg már rég megtette volna ezt a lépést. Vajon mi állhat emögött? Ha igaz a feltételezésük, és valóban Damien a Skorpió, Alexandert akár az angolok, akár a franciák túszul ejthetnék, és felhasználhatnák az apja ellen. Szegény Damiennek cselekednie kellett, és rábíznia a fiát egyik legádázabb ellenségére. Ugyan ki feltételezné, hogy Stryder neveli Damien gyermekét? Briliáns ötlet! Ami újból csak arra figyelmeztette a lovagot, hogy legyen óvatos a herceggel. - Stryder - nógatta tovább a lány. - Mondd már el, hogy mi folyik itt! A férfi kezébe vette Rowena kezét, és gyengéden megcsókolta. - Most nem mondhatok semmit, Rowena. Nem vagyok biztos semmiben, és nem akarom a gyereket veszélybe sodorni a találgatásaimmal. - Körbenézett a cselédeken, akik tettetett közönnyel sertepertéltek a közelükben, miközben majd elepedtek egy kis pletykáért. Rowena elértette Stryder pillantását, bólintott, majd visszament játszani Alexanderrel. Stryder szótlanul nézte őket. Milyen fontosak is számára! Azonban Swan szavai kísérteni kezdték. A lovagnak igaza volt. Nem teheti meg Rowenával, hogy feleségül veszi, majd magára hagyja, hog bárki bánthassa és felhasználhassa őt ellene. De most, hogy Alexander itt van... -Apa? Stryder lenézett a fiúra. - Tessék. - Ki kell mennem. Fatima felállt. - Hol találom az illemhelyet? - Majd én kiviszem őt - mondta Rowena, karját nyújtva a gyermeknek. - Velem nagyobb biztonságban leszel. Kéz a kézben, sietve távoztak. Fatima visszatért a kásájához, míg Stryder a fiú fatányérja mellé állította Edwardot. - Jó uram - szólalt meg Fatima. - Alázatosan kérdem tőled, miért szomorított el annyira Alexander felbukkanása? Nagyon jó, szófogadó kisfiú, nem úgy, mint sokan a kortársai közül. -Tisztában vagyok vele, Fatima - válaszolta Stryder a bábu kezét forgatva. - Csupán amiatt aggódom, hogy nem látom a módját, miként menthetném meg a világot, és nevelhetném fel a fiamat egyidejűleg. - Hogyhogy? - Annyi gonoszság van a világban, és oly sok a védelemre szoruló, gyenge ember. Hogyan védjem meg őket, és a fiamat is? Fatima végképp elvesztette a fonalat.

118

-Nem értelek, jó uram. Hiszen te csak egymagad vagy a világ ellen, egy szál karddal a kezedben. Ez valóban bátor cselekedet. De ha meghalsz, nincs, aki felvegye a kardodat. Nekem úgy tűnik, legalább olyan fontos felnevelni az utánpótlást, mint legyőzni a gonoszt. Sőt minél több jó embert nevelsz fel, annál kevesebb esélyt adsz az ördögnek, így aztán, ha eltávozol az élők sorából, egy egész generációt hagyhatsz magad után, akik folytatják a harcodat. Stryder csodálattal adózott az öreg szolgáló bölcsességének. - Köszönöm neked, Fatima. így egészen más megvilágításba kerülnek a dolgok. Az asszony bólintott, majd visszatért a táplálkozáshoz. Stryder csendben emésztette a hallottakat. Zenobia is hasonló szavakkal beszélt Simonról, csak épp nem olyan ékesszólóan, mint az arab szolgáló. A lovag örömmel fedezte fel, hogy ismét lesz miért harcolnia. Ez alkalommal azonban nem a szövetségért. Tizenhetedik fejezet Anap eltelt avval, hogy Stryder bemutatta az embereinek Alexandert és Fatimát, majd körbevezette őket a kastélyban. Néhány új ruhadarabot is beszerzett nekik egy vándor szabótól -így legalább nem ütöttek el annyira a környezetüktől. Napnyugtakor Fatima félrevonult, hogy imádkozzék. Ezalatt Alexander Rowena szobájában szundikált, a lány felügyelete alatt. Míg a fiacskája az igazak álmát aludta, Stryder összehívta az embereit a sátrába. - Valami baj van, ugye? - kérdezte Will nyersen, majd ugrásra készen az asztal mellé telepedett. - Érzem a csontjaimban. - Nem - ellenkezett Stryder. - Dehogy. Swan undok kifejezéssel az arcán álldogált a sátor bejáratánál, karját keresztben összefonta a mellkasán. - Fogadjunk, hogy már megint az a nő. Teljesen elvette az eszét. Stryder rámorgott. - Nem Rowenáról van szó. - Akkor a fiú - mondta Will Ravenre pillantva - Küldjük el a... - Nem is Alexanderről - szakította félbe Willt Stryder. - Akkor meg miért hívtál minket ide? - tudakolta Swan. - Szeretnék beszélni veletek. Már egy ideje gondolkodom a jövőnkről. Swan szitkozódni kezdett. - Mégiscsak Rowenáról van szó. Feleségül akarod venni. Tudtam. - Nemcsak erről van szó - felelte Stryder. –I tt az ideje, hogy mérlegeljük a dolgokat. - Hát persze. Mérlegeljük, hogy folytassuk, avagy sem - mondta Raven, amint helyet foglalt Stryder asztalánál. - Tudod, Swan, nincs rá szükségünk, hogy Stryder vezesse minden egyes lépésünket. Swan orrcimpái megremegtek. - Inkább harapd le a nyelvedet, mintsem így beszélj, te patkány. - Engedd, hogy elmondja, amit akar - szólt rá Val. - Nem igazságos, hogy még többet facsarjunk ki Stryderből az ügyünk érdekében. Simont sem tántoríthattuk el attól, hogy elvegye Kennát. - De hát szükségünk van egy vezetőre - makacskodott Swan. - Nem fogok eltűnni - ígérte meg Stryder. -Továbbra is veletek tartok, csak ezentúl több időt fogok tölteni Angliában. -Hogy oltalmazd a családodat? - kérdezte dühösen Swan. - Azt hittem, mi vagyunk a családod. Val elkapta a lovag tunikáját. -Ne merészelj bűntudatot ébreszteni benne! Továbbra is egy család maradunk, és támogatjú azt a fivérünket, akinek az élete más irányt vesz fel. Swan leengedte a karját. - Szükségünk van Stryderre. - Strydernek pedig Rowenára van szüksége szólalt meg csendesen Raven az asztal mellől. Hiszen ti is láttátok, hogy néz rá. Ráadásul most még egy fiút kapott, akit fel kell nevelnie. Szeméi szerint jobban örülnék neki, ha Alexander e; biztonságos otthonban nevelkedne. Raven Stryderre nézett.

119

- Mindannyian tudjátok, hogy én nem ismertem a szüleimet. Anyám születésemkor meghalt apám nem sokkal utána. Aztán nevelőszülőkhö kerültem. - Tekintete Swanre vándorolt. - Te talán nem törődsz a rokonaiddal, de tudod, hogy kik azok, és bármikor meglátogathatod őket. Fo galmad sincs, milyen érzés lehet apád szeretetérő' ábrándozni, vagy anyád érintéséről, melyekben sohasem volt részed. Megfogadtam a szövetség nek, hogy támogatni fogom az árva gyerekeket. Raven felállt, és kezet nyújtott Strydernek. - Akár itt, akár pedig külföldön, állok a szolgálatodra. Alexander érdekében azonban remélem, hogy az itthon maradás mellett döntesz. Val bólintott. -Nélküled is elutazhatunk, és tovább játszhatjuk az összekötő szerepét a Szentföld és Anglia között. Will megvetően lebiggyesztette az ajkát, végül aztán csatlakozott a barátaihoz. - Jó, legyen. Sohasem gondoltam volna rólad, hogy belemész ilyen marhaságokba, és remélem, te nagyobb szerencsével jársz e téren, mint én- Valamennyien Swanre néztek, aki még nem adta be a derekát. - Kitartok a véleményem mellett. Nem hódolok be, hogy aztán lássam az ügyünk halálát. - Nincs szükségem az engedélyedre - mondta Stryder. - Csak azt szerettem volna, ha tőlem halljátok a legújabb híreket. - Nos, ez megtörtént - vágta rá Swan, és kivonult a sátorból. - Majd visszajön - mondta Will. - Különben agyoncsapom. Stryder felhorkant. Kisvártatva Rowena jelent meg az ajtóban. A három férfi feszengeni kezdett, majd gyorsan elhagyták a sátrat. - Talán megzavartam valamit? - kérdezte a lány, miközben behozta a lantját. - Nem, már befejeztük. - Stryder Rowena háta mögé kémlelt, várva, hogy Alexander is feltűnik a színen. - Bridget és Fatima vigyáznak most a fiúcskára a lakosztályomban. Stryder bólintott. -Helyes. Úgyis szerettem volna kettesben maradni veled néhány percig. Azon gondolkodott Ez micsoda? - szakította félbe a lovagot a lány, az asztalra mutatva. Rowena felkapott egy listát, melyen a lovagi torna összecsapásai szerepeltek. A neveket korábban Will olvasta fel Strydernek. - Ó, semmi. Csak az ellenfeleink listája. Rowena arca elvörösödött, amint végigfutott a neveken. - Mégis... hányan vannak? - Százötvenen. -Százötvenen? - kérdezte hitetlenkedve a lány. - Itt az áll, hogy három teljes napon át fogtok verekedni. -Igen, ebben az évben sokan neveztek be, Henrik pedig meghosszabbította a lovagi torna idejét. Rowena értetlenül nézett rá. - De miért jöttek ide ennyien? - Mert Henrik téged ajánlott fel jutalmul. A nevek olvastán a lány valósággal megdermedt. -A felétől undorodom, a másik felét pedig nem is ismerem. Honnan jöttek ezek? -Mindenfelől, Rowena. Ahogy magad is mondtad, te egy két lábon járó földbirtok vagjl Sokan vannak itt, akik eladnák a lelküket, hogy megszerezzék az örökségedet. Egy házasság réven a nincstelen lovagból egy csapásra hatalmas bám lesz. Te mindig is gazdag voltál, így el sem tudod képzelni, milyen kísértés lehetsz azok számára, akiknek nincs. A lány lecsapta a papírokat az asztalra, és elborzadva tekintett Stryderre. - Tehát csak annyit érek, mint a vásári liba? - Rowena, ezt már az elejétől tudtad. - Ez igaz - vágta rá mérgesen a lány. - Csak éppen azt nem sejtettem, hogy Európa minden sarkából ideözönlenek majd a férfiak, hogy egymást püföljék a vagyonom reményében. Strydert meglepte Rowena logikája és felháborodása.

120

- És ez itt? - mutatott rá az egyik névre a lány. - Damien St. Cyr is benevezett a tornára? Daniién? - Nem is tudtad? - Fogalmam sem volt róla. Mi az ördögnek indul a versenyen? - El van tőled ragadtatva, ahogy le akartad leplezni. - El van ragadtatva? - visította Rowena. - Az az ember megölte a legjobb barátnőmet. Az egy hidegvérű gyilkos. Képtelen lennék hozzámenni egy ilyenhez. Inkább meghalok. Stryder megpróbálta lecsillapítani a lányt. -Ne aggódj, úrnőm. Nem kell hozzámenned sem Damienhez, sem máshoz. Majd én megnyerem neked a tornát. Rowena gyanakodva billentette oldalra a fejét. - Biztos vagy benne? Stryder megbántva érezte magát. -Nincs olyan ember a listán, akit ne tudnék akár többször is a földbe döngölni. - Beleértve Damient is? Stryder habozott. - Tehát még nem sikerült legyőznöd, ügyeik - A küzdőtéren még nem. De ne aggódj miatta, mint ahogy én sem teszem. Rowena a halántékára szorította a tenyerét. - Stryder, te nem tudod elképzelni, hogy érzem magam. Ez a sok ember mind miattam jön ide, hogy aztán kardélre hányva végezzék. Még mindig el akarsz venni feleségül? Akár most is? Ma éjszaka? Vigyél el ebből az őrületből. Bárcsak megtehetné. De nem teheti. -Nem. -Nem? - Nem, Rowena, nem lehet. Három héttel ezelőtt kellett volna igent mondanod, amikor először megkértelek. - Hogy érted azt, hogy most nem házasodhatunk össze? Miért nem? Stryder a papírhalomra mutatott. - Te magad is láttad a listát, Rowena. Azok az emberek azért jöttek ide, mert Henrik téged ajánlott fel fődíjul. Ha most, alig egy héttel a verseny előtt elvennélek, mindenki nekirontana a királynak, és megfosztanák a trónjától. - Tréfálsz? - Hidd el, sohasem viccelődnék ilyesmivel. Elővigyázatosnak kell lennünk. A lány szeme szikrát hányt, arca elsötétült a haragtól. Istenem, milyen szép, amikor haragszik! - Persze. Csak üljek ott, mint egy liba, aki a mészárosra vár. Rowena haragja Stryderét is felszította. -Nem vagyok mészáros, te pedig nem vagy liba. Különben is, min veszekszünk? Hozzám akarsz jönni, vagy nem? - Beteg leszek a gondolattól, hogy hamarosan emberek fognak meghalni miattam. - Azt hiszem, erről szólnak a trubadúrdalok. Feláldozni az életünket egy megközelíthetetlen hölgyért, aki talán egyszer ránk villantja a szemét. Rowena dühösen rásziszegett. - Az én dalaim egyáltalán nem erről szólnak. Semmi romantikát nem látok a vérengzésben. Stryder magához húzta a lányt, megcsókolta a homlokát, és belélegezte hajának édes virágillatát. - A következő péntektől már nem kell félned a vérengzéstől. Megnyerem neked a bajnokságot. Rowena megnyugodva bólintott. - Én pedig libatollakba fogok öltözni, mint egy igazi buta liba. Stryder felsóhajtott. Milyen makacs ez a lány. - Azt akarod, hogy veszítsek? - Ne! Nehogy Damien győzzön! - Miért harcoljunk egyáltalán? - Csak! - kiáltotta Rowena, aztán sarkon fordult, és kiviharzott a sátorból. Stryder értetlenül nézett utána.

121

- Nők - morogta. Ki érti őket? Ujjaival végigszántott a haján, majd elindult, hogy megkeresse a barátait. A férfiak legalább azt mondják, amit gondolnak, és nem beszélnek összevissza minden zagyvaságot. Stryder a következő néhány napot a bajnokságra való felkészüléssel töltötte. Rowenától már nem tudott leckéket venni, mert valahányszor a közelébe ment, a lány gágogásban tört ki, a karjával pedig csapkodni kezdett, mint egy liba. Ráadásul Alexander is rákapott a libaságra. -Ugye milyen mulatságos, apa? Rowena azt mondta, hogy tetszeni fog neked. Tetszeni fog, a fenét. Stryder nem akarta megbántani a fiú érzelmeit, így csak megpaskolta a fejét, aztán elküldte Fatimával, miközben elátkozta magában a lány gyerekes viselkedését. Stryder a bajnokság előtti éjszakát szokása szerint a kápolnában töltötte, hogy erőt gyűjtsön, és imádkozzon azokért a lelkekért, akik a családjuktól távol haltak meg. Késő este tért vissza a sátrába, ahol Rowena várt rá. A lány hosszú köpenyt viselt, és Alexander ágyánál ülve figyelte az alvó fiúcskát. - Mit keresel te itt? - kérdezte tőle, miközben azt várta, hogy a lány ismét gágogásba kezd. Nem így történt. Ehelyett Rowena lassan felegyenesedett, majd odament a lovaghoz. -Kimenőt adtam ma éjszakára Fatimának. Nem tudtam, hogy ilyen sokáig távol maradsz. Azt reméltem, visszaérsz, mielőtt Joanne és Bridget eltűnnek éjszakára. Most viszont nem tudtam kire hagyni Alexandert. Stryder beletúrt a hajába. - Korábban is visszajöhettem volna, ha tudom, hogy itt vársz rám, és még gágogni sem fogsz. Rowena rámosolygott, és szűzies csókot nyomott a férfi ajkára. - Sajnálom, hogy nevetségesen viselkedtem, sőt még Alexandert is rávettem arra a butaságra. Ne haragudj rám. Stryder megköszörülte a torkát. Hogy is haragudhatna Rowenára, amikor ilyen esengve és hívogatóan áll előtte. - Megbocsátok. - Helyes - mondta, majd gágogni kezdett. Stryder a szemeit forgatta. Rowena felnevetett. - Csak viccelek. - Válla felett visszanézett az alvó Alexanderre, majd kioldozta a köpenyét. Stryder lélegzete elakadt, amint meglátta a lányt egy átlátszó ingben, melyen átütöttek a mellbimbói. Tisztán látta a dülöngélő betűkből álló feliratot is a testén: „Stryderhez tartozom". Rowena megcirógatta a lovag arcát. - Nem felejtettem el. Megpróbált bekukucskálni a lovag köpenye alá. - És te? - Én sem felejtettem el, de nekem le kellett mosnom, miután Val és Raven meglátták. Napokig gúnyolódtak rajta. - Tényleg? -Igen. Ezért kell ma éjszaka Rávennék kifényesítenie a páncélomat. -Na és Val? - O még mindig sántikál. Rowena felnevetett. Stryder magához vonta a lányt, és a köpenye alatt gyengéden simogatta. -Mmm... - suttogta a fülébe. - Bárcsak itt rögtön magamévá tehetnélek. Rowena elpirult a gondolatra. - A fiad itt alszik mellettünk, jó uram. - Tudom, és csak ez tart vissza. Két kezébe fogta a lány arcát, gyengéden megcsókolta, majd elengedte. Rowena ellépett tőle, és felmosolygott rá. -Pihenned kell. Holnap három emberrel kell elbánnod. - El is fogok. A lány megfogta a lovag mindkét kezét, és elmerült a sebek tanulmányozásában.

122

- Bocsáss meg, hogy kikosaraztalak, amikor először kérted meg a kezemet. Imádkozni fogok, nehogy valaki megsérüljön ebben a szánalmas komédiában. Legfőképp érted fogok imádkozni. Stryder bólintott. - Remélem, tudod, hogy amint győzni fogok, összeházasodunk. - Tudom. Alexandernek anyára van szüksége. - A lány szemében fájdalom tükröződött. - Rowena... - Csss... - tette rá a mutatóujját Stryder ajkára. - Tudom, nem tarthatlak itthon. Meg sem fogom próbálni. Te magad mondtad a celládban, hogy a legjobb, amit tehetünk, ha összeházasodunk. Ez majd megoldja minden problémánkat, és Alexandernek lesz végre rendes otthona. Stryder még sohasem szerette jobban a lányt, mint ebben a pillanatban. Rowena semmit sem kért magának. Semmit. Megcsókolta a lány kezét, és jó éjszakát kívánva útjára engedte. Lassan érkezett a hajnal Stryder számára, aki hánykolódva álmodott Rowenáról. A lány egy sült liba képében jelent meg előtte, és a selyeminge helyett csak ropogósra pirult bőrét viselte. Igazi rémálom volt. Reggel Fatima érkezett a sátorba, hogy gondját viselje Alexandernek. Ezalatt Druce és Raven felöltöztették a lovagot a tornára. Az első mérkőzés tíz órakor kezdődött. Amint megérkezett a helyszínre, Stryder pillantásával a nézőteret kutatta, míg meg nem találta, akit keresett. Rowena udvarhölgyei kíséretében üldögélt, és egy fehér, megnyesegetett ruhát viselt, a fején pedig fehér libatollakból összetákolt korona billegett. Stryder akarata ellenére felnevetett, főképp, mikor meglátta Rowena bácsikájának arckifejezését. Nem baj, hadd bosszantsa fel ez a bolondos lány a közelében lévő férfiakat. Rowena nehezen viselte, hogy a nagybátyja és a király parancsára részt kellett vennie ezen a majomparádén. Valahányszor sor került egy párbajra, a lány összerezzent, és lehunyta a szemeit. Mindig is gyűlölte a lópaták dobogását, a lándzsák csikorgását a páncélokon, és a felsértett testek puffanását, amikor földet érnek. Hogy lehetnek ilyen barbárok az emberek? Hirtelen úgy érezte, nézik. Megfordult, azt remélve, hogy Stryder áll mögötte. Nem ő volt. Damien ült a lován, egy hatalmas fehér csődörön. Mindkettejüket aranypáncélzat borította. Rowena nem látta Damien szemét, mégis magán érezte a herceg tekintetét. Gyorsan visszafordult. Úgy tűnt, egy örökkévalóságig tart, amíg Stryder feltűnik a színen. A lovag könnyedén ütötte ki első ellenfelét a nyeregből, mire a tömeg megéljenezte. A pást végére érve megfordította a lovát. A paripa felágaskodott, patáival a levegőt taposta, mialatt Stryder eldobta a törött lándzsát. A lovag kiegyenesedett a nyeregben, majd biccentett a lány felé. Rowena beszippantotta az ajkát, majd gondolkodás nélkül csókot dobott Strydernak. - Mit csinálsz? - kérdezte a bácsikája. - Semmit - válaszolta a lány, miközben a ruhája szélével bajmolódott. -Mintha... - A férfi Stryderre nézett, majd vissza Rowenára. - Mintha épp most dobtál volna egy csókot Blackmoor grófjának! - Rosszul láttad, bácsikám. -Pedig azt csinálta - szólalt meg mellettük Bridget. - Szereti a grófot, jó uram. Rowena fenyegető pillantást vetett az udvarhölgyére. - Igaz ez? - kérdezte a férfi. Nem volt értelme tagadni a dolgot. - Igen, bácsikám. Úgy néz ki. - Akkor imádkozni fogok, lányom, hogy semmiképp se veszítsen. -Nem fog - felelte mély meggyőződéssel a lány. Nyernie kell. És nemcsak Rowenáért.

123

A párbajok végeztével, amikor a lovagok vacsorázni mentek, Stryder azt remélte, hogy Rowena meglátogatja őt a sátrában. Megtette a szükséges előkészületeket, beleértve, hogy Alexandert is elküldte, hogy Rávennél aludjék. A lány azonban nem jött el, így Stryder bement a kastélyba, hogy érdeklődjék felőle. Találkozott is Joanne-nel, aki azt mondta neki, hogy Rowena nem érzi jól magát, és le kellett pihennie. Amikor meg akarta látogatni a lányt a szobájában, a nagybácsi elállta az útját. -Senkit sem részesíthetünk előnyben a másikkal szemben, nem igaz? Stryder dühösen visszamasírozott a sátrába, és álmában egy libának öltözött nővel szerelmeskedett. Mikor másnap reggel kiért a küzdőtérre, ki-merültebb volt, mint annak előtte. Rowena már a nézőtéren ült, egy másik libajelmezben. A lány feltűnően sápadtnak látszott. Félve az újabb elutasítástól, Stryder Alexandert küldte oda hozzá. A fiúcska átverekedte magát a tömegen, majd megállt a lány előtt. Stryder büszkén figyelte, amint Rowena az ölébe veszi Alexandert, hogy az jól lássa a mérkőzéseket. Még mindig haloványnak tűnt, de ahogy a fiúcskával beszélt, szín költözött az arcába. Néhány perccel később, amikor a lovag épp a pástra lovagolt volna, Raven elkapta a gyeplőszárat, és nem engedte elmenni Strydert. - Mit csinálsz? Raven az állával a nézőtér felé bökött, ahonnan Alexander érkezett futva. A fiúcska megbotlott, mire a ló nyugtalankodni kezdett. Stryder megnyugtatta a paripát, Raven pedig felkapta a gyereket. - Csak óvatosan, tökmag - figyelmeztette. -Apád lova még azt hiszi, hogy egy kisegér vagy, akit el kell taposni. Alexander szaporán kapkodta a levegőt, amint Raven odanyújtotta őt Strydernek. - Lady Rowena küldi ezt neked, apám. Alexander átnyújtotta neki a levelet. -És azt üzeni neked, hogy nem találkozhat veled a bajnokság végéig, de őrizd meg a levelet, és ő majd felolvassa neked, amitől te nagyon boldog leszel. Stryder megölelte a fiúcskát, és köszönetet mondott neki. Raven letette a gyereket a földre, aki aztán visszafutott Rowenához, mialatt Stryder a páncélkesztyűjébe rejtette a levelet. - Csak egy levél - horkant fel Raven. - Te itt kockára teszed az életedet, mire csókok helyett kapsz egy darab papírt. - Megrázta a fejét. - Remélem, nem leszek olyan szerencsétlen, hogy egy nap Cupido nyila engem is eltaláljon. Stryder válasz helyett kivette a lándzsát Raven kezéből, és szembefordult az ellenfelével. Csődörével nekifutott a pástnak, és első próbálkozásra kiütötte a másik lovagot. Stryder ledobta a lándzsáját a földre, majd visszafordult Rowenához. A lány helye üres volt, és Alexandernek is nyoma veszett. A lovag csalódottan felsóhajtott. Rowena bizonyára kikészült az erőszak látványától. Azt kívánta, bárcsak több időt tölthetne a lánnyal, majd leszállt a lováról, és a következő összecsapásra várt. A mérkőzések után sem Rowena, sem pedig Alexander nem került elő. Mindössze Fatima látogatta meg Strydert a hírrel, hogy a lady nem kíván egyedül maradni éjszakára, ezért magánál tartja Alexandert. Ennyit a kémkedésről. A fenébe is! A lovag nehéz szívvel forgatta a kezében Rowena levelét. Mint már életében annyiszor, most is bánta, hogy nem tud olvasni. Ehelyett ujjaival simogatta a lány kézírását. Korábban már majdnem megkért valakit, hogy olvassa el neki a levelet, de aztán meggondolta magát. Lehet, hogy bizalmas információ van benne. Rowena azt üzente, hogy majd felolvassa neki, így nincs mit tenni, mint megőrizni addig. Vágyakozva szimatolta körbe a papírt, remélve, hogy elkap egy illatfoszlányt a lányéból. A teste rögtön jelzett, és már maga előtt is látta Rowenát a selyemingben.

124

- Egy kis boszorkány vagy - lehelte. - Folyton kínzói. Másnap már az övé lesz a lány. Stryder legalábbis ezt gondolta. Másnap ragyogó reggelre ébredtek. Hosszú idő után Stryder végre jól aludt, s amikor a küzdőtérre ért, már ott találta Rowenát és Alexandert. Mindketten integettek feléje. Megkönnyebbülve küldte a porba két újabb ellenfelét, úgy érezte, minden a tervei szerint alakul. És minden Damien ellen szól. Figyelték, amint a hírnökök kihirdetik az eredményeket. A bajnokság lassan a végéhez közeledett. Rowena hamarosan az övé lesz, és senki sem választhatja el tőle. Damien mellélovagolt, és megvetően feléje biccentette a fejét. - Vess egy utolsó pillantást a hölgyedre, Stryder. Néhány perc múlva már az enyém lesz. - Nem - felelte a lovag a szívére hallgatva. -Sohasem lesz a tiéd. Abban a pillanatban megjelent előtte anyja arca. Megvilágosodott előtte valami. Rowenával valóban összetartoztak, de nem úgy, mint ahogyan ezt ő korábban gondolta. A lánynak sikerült megérintenie a szívét, a lelkét, és most, hogy a régi barátból ellenséggé vált Damiennel kell szembenézni, Stryder végre megértette, miért gondolta magát a lány a lovagi torna fődíjának. Damien csak ezért akarja megszerezni a lányt, mert Strydernek is kell. Rowena semmit sem jelent a hercegnek. Stryder számára azonban a világot jelenti. Rowenának igaza volt. Néhány csatát nem lehet megnyerni karddal vagy lándzsával. Sem nyílzáporral, sem pedig ostrommal. Csupán egy módja van, hogy elnyerje szíve hölgyét. Rowena magához szorította Alexandert, mialatt a fiúcska arról csacsogott, az apukája hogy fogja legyőzni az ellenfelét. Persze az ő apukáját senki sem győzheti le. -A bácsikámtól hallottam - mondta komolyan Alexander. - És ő sohasem hazudott nekem. Rowena megszorongatta a kis locsi-fecsit, majd várták, hogy elkezdődjön a mérkőzés. Damien és Stryder szembefordultak egymással. Damien páncélja aranyszínű pompában ragyogott. Stryder, aki könnyedén megengedhetett volna magának ehhez hasonlót, beérte egy egyszerű ezüst harci páncéllal, mely alatt bőrruhát hordott. A lovak toporzékoltak, mígnem a hírnök felemelte a zászlót. A két lovag egymás felé vágtatott. Rowena lélegzetvisszafojtva várta az általa annyira gyűlölt zajokat. Most azonban semmit sem hallott. Alighogy Damien közelébe került, Stryder hirtelen elfordította a lovát a lándzsától és a pásttól. A közönség álla leesett a csodálkozástól. Stryder odalökte a lándzsáját Rávennék, aki úgy nézett rá, mint aki futóbolondot lát. Valóban az volt. Miért nem állt ki Damien ellen? A hírnök odaszaladt Stryderhez, és mondott neki valamit. Közben a tömeg néma csendben figyelte az eseményeket. Talán megsérült a gróf? Vagy a lovának esett baja? Stryder Rowenára nézett, majd vissza a hí. nőkre, és megrázta a fejét. Ezután megsarkantyúzta a lovát, és elvágtatott a küzdőtérről. A hírnök a királyi pár páholyához szaladt. Vett egy mély lélegzetet, majd így szólt: - Blackmoor grófja érvénytelenítette a mérkőzést, felség. A torna győztese Damien St. Cyr, Navarre hercege, Bijoux és Averlay vicomte-ja, és igényt tart Lady Rowenára, a Szívkirálynőre. Rowena döbbenten ült a helyén, alig akarta elhinni, amit a két szemével látott. - Mi a kénköves pokol folyik itt? - kérdezte valaki a lány háta mögött. - Ez nem lehet igaz! Emlékszel, amikor tavaly a gróf majdnem megölte a legjobb barátját, csak hogy megnyerje a tornát? - Igen - válaszolta a másik. - A sussexi boszorkány az oka, hogy a gróf kizáratta magát. Nem hittem volna, hogy valaha is látom Strydert veszíteni. Átkozott perszóna!

125

Rowena szívébe fájdalom hasított e durva szavak hallatán. A lány bácsikája talpra ugrott, hogy szembenézzen velük. - Hogy merészelitek? - vicsorította feléjük. Mást is mondott nekik, Rowena azonban már nem hallotta. - Apa veszített? - siránkozott Alexander. - O nem veszíthet! Rowena felnyalábolta a gyereket, és odaadta Joanne-nek. Úgy érezte, el kell hagynia a nézőteret, hogy minél távolabb legyen mindentől, ami történt. A lovagja nem hajlandó harcolni érte. Lebotorkált a dobogóról, és vakon elindult a kastély felé. Stryder fogta magát, és elment? Kizáratta magát? - O, istenem! - sóhajtotta. - Mondd, hogy csak álmodom! Ne engedd, hogy igaz legyen! Pedig az volt. Stryder elment, mert nem akarja őt. Stryder, aki bármilyen apró sérelemért ölni tudna, itt hagyta őt egyedül a megaláztatások közepette. Akinek a harc az élete, most visszautasította, hogy érte harcoljon. Csillapíthatatlan fájdalom járta át, végül eleredtek a könnyei. Bolondot csinált saját magából. Megsemmisülve ment be a szobájába, hogy lefeküdjön, és úgy tegyen, mintha semmi sem történt volna. - Rowena! - csattant fel Bridget, és megpróbálta kirángatni az ágyból a fájdalmában elmerülő lányt. - Mindjárt kezdődik a dalverseny. Fel kell kelned végre. Rowena oda sem hederített. Úgy érezte, soha többé nem akar felkelni az ágyból. - Ki az ágyból! - ösztökélte Joanne is a lányt. - Henrik király a gárdistáit küldi érted, ha nem vagy hajlandó megmozdulni. -Miért kellene felkelnem? - siránkozott Rowena. - Stryder nem harcolt értem, és énekelni sem fog. Semmi kedvem lemenni az emberek közé, hogy megint csak rajtam köszörüljék a nyelvüket. Barátnői összenéztek. Joanne újból megpróbálta a dolgot. -A király parancsára kell megjelenned, Rowena. Kérlek. Rowena, elátkozva magát, hogy gazdag örökösnőnek született, nagy nehezen kikászálódott az ágyból. Udvarhölgyei azon nyomban rávetették magukat, hogy átöltöztessék és megfésüljék a haját. -Nem! - kiáltotta Rowena, és ellökte őket magától. - Én a sussexi boszorkány vagyok. Nem a külsőmért akarnak a férfiak, hanem a birtokaimért. Bridget bosszúsan nézett rá. - Legalább az arcodat mosd meg. Rowena megrázta a fejét, majd feltépte az ajtót, és dühösen lerohant a lépcsőn. Miért is törődne a megjelenésével? így legalább megint ad egy jó okot a pletykálkodásra. Amint a hallba ért, a lendületéből is vesztett, és a bátorsága is elillant. Hatalmas tömeg gyűlt össze, s a fejek egy emberként fordultak a lány felé. Rowena nem törődött velük. Felemelt fejjel vonult végig a termen, oda sem figyelve a gúnyos kacajokra és a lenéző pillantásokra. A szívét összetörték, és csak ez számított. Odament a királyné trónusa melletti székhez. - Gyermekem - förmedt rá Eleanor a lányra. -Talán baleset ért? - Igen, fenség - mondta Rowena, és helyet foglalt a királyné jobbján. - Eltiportak és összetörtek. Sohasem leszek már a régi önmagam. Eleanor megpaskolta a lány kezét. - Lemaradtál az első három trubadúrról. - Jól szerepeltek? - Förtelmesen. Örülj, hogy nem láttad őket. Még a királyné humora sem tudta felvidítani a lányt. - Hányan neveztek be?

126

- Tucatnyian csupán. Rowena felsóhajtott, majd az előttük kornyi-káló trubadúrról megállapította, hogy pocsékul énekel. Strydernek igaza volt. Nem az igazi szerelemről szólnak ezek a dalok, hanem csak szánalmas fércművek. Alig tudta megállni, hogy rájuk ne kiáltson; ha valóban szerelmi bánatuk lenne, meg sem bírnának szólalni, nemhogy énekelni. Ennek ellenére csak jöttek sorban egymás után ugyanazokkal az értéktelen költeményekkel. - Már csak egy van hátra, gyermekem - mondta Eleanor. - Utána visszavonulhatsz a lakosztályodba. Valóban visszatérhet? Hiszen meg kell beszélnie Damiennel az esküvő részleteit, a ma esti banketten pedig a torna királynőjévé koronázzák majd. Talán az utolsó kintornás nem lesz olyan szörnyű, mint az előzőek voltak. Tekintetét a padlóra szegezve, Rowena fel sem nézett, amint az utolsó versenyző belépett a terembe. Nem addig, amíg meghallotta a mélyen zengő baritont, mely betöltötte a helyiséget. A lány dobogó szívvel nézett fel az előtte álló Stryderre, aki anyja lantját tartotta a kezében. Nos, az utolsó dal korántsem érzelgős nyafogás volt, hanem egy humoros nóta egy lányról, aki libának képzelte magát. Meg egy férfiról, aki felfalta ezt a libát. Amint az utolsó akkord is elhalkult, kacagás és elismerő taps érkezett a közönség soraiból. Lélegezz, lélegezz. Rowena kizárólag erre tudott gondolni, mégsem jutott levegőhöz, amint Stryder elindult feléje. A lovag megsimogatta a lány haját, és megigazította a tollkoronát a fején. - Ügy látszik, az én libám megolvadt a sütőben. Rowena felnevetett, de közben a könnyei is potyogtak. - Nos, nem gondoltuk volna, hogy megérjük a napot, amikor a király első számú lovagja leereszkedik egy trubadúr szintjére. Rowena pajkosan felkacagott. - Ráadásul mindkét helyen maradandót alkotott. Henrik felhorkant. - Eleanor? - Szerintem Lord Stryder volt a legjobb. A közönségnek mi a véleménye? A nők lelkesen éljeneztek, a férfiak közül azonban néhányan kifütyülték. Sem Stryder, sem pedig Rowena nem hallott semmit a külvilág zajából, annyira elmerültek egymás tekintetében. - Nos, Lady Rowena - mondta Henrik - jogod van hozzá, hogy szabadon válassz magadnak férjet. Ki legyen az? Damien felállt. Rowena egészen addig észre sem vette, hogy a herceg is a teremben tartózkodik. Damien mozdulatlanul állt tovább. - Van már választottad, Rowena? - kérdezte a királyné. - Igen - lehelte Rowena. - A választottam énekelni fog nekem, valahányszor megkérem rá. Szenvedélyes, erős férfit akarok férjemül, akinek nemes lovagként van elég bátorsága, hogy kiálljon magáért, és másokért is ebben a gazságokkal terhes országban. Stryderre nézett. - Nem kérdéses, ki lehet a Szívkirálynő választottja. - Nevezetesen? - Az egyetlen, igaz nemes a gazfickók között. Lord Stryder, Blackmoor grófja. Rowena arra számított, hogy Damien ellenkezni fog, de csodálkozva látta, hogy a herceg odaint az embereinek, aztán kivonul a teremből. - Nos, mi a válaszod erre, Lord Stryder - tudakolta a király. - Úgy emlékszem, egyszer már kinyilvánítottad szándékodat, hogy semmiképp sem akarod elvenni őt. Hogy döntöttél tehát? Stryder egyfolytában a lányt nézte. - Egész életemben vele kívánok maradni, és oltalmazni őt, felség. Stryder Rowena arcához emelte a kezét, és letörölte a lány könnyeit. - Akkor hát minden rendben van - mondta a király. - Holnap reggel megtarthatjuk az esküvőt.

127

A királyi pár felállt a trónusról, és eltávozott. Rowena még látta, amint Eleanor a férjéhez hajol. - Én megmondtam neked előre, Henrik. Máskor hallgass inkább rám, mintsem a tanácsadóidra - mondta neki. Nem törődve a körülöttük bámészkodó emberekkel, sem pedig a lány nagybátyjával, Stryder felkapta Rowenát, és meg sem állt vele a hálószobáig. - Mit csinálsz? - kérdezte tőle a lány. - Hírbe hozlak, hogy aztán holnap ne legyen más választásod, mint hozzám jönni. Rowena felnevetett. - Te már amúgy is hírbe hoztál engem, jó uram. - Hogyhogy? - Nálad van a levél, amit küldtem? Stryder előhúzta a papírt az ingujjából. - Te, nők veszedelme, csirkefogók királya, könyörgöm neked, nyerd meg a tornát, különben rendkívül nehéz lesz kimagyaráznom magam jövendő férjem előtt. Stryder a homlokát ráncolva nézett a lányra. - Mit kellene kimagyaráznod? Rowena megfogta a férfi kezét, és a hasára helyezte, ahol még mindig ott díszelgett Stryder írása. - Csak ezt, jó uram. Bár még korai lenne bizton állítanom, mégis érzem, hogy az örökösödet hordom a szívem alatt. Stryder hitetlenkedve nézett rá, lélegzete elakadt. - Honnan tudod? -Legutóbb kimaradt a havibajom. Azt hiszem, hamarosan szülők leszünk, Stryder. De ne aggódj, nem foglak kényszeríteni, hogy otthon ülj velünk. - Csak nem akarsz kitiltani a saját otthonomból? - Nem - válaszolta gyanakodva Rowena. Hogy érti ezt Stryder? - Sohasem tennék ilyent. - Komolyan gondoltam, amit az előbb mondtam, úrnőm. Örökké veled akarok maradni. Jó lenne folytatni a harcot a csapatommal, de szív nélkül nem tudok harcolni, a szívem pedig a tiéd. Szeretlek, Rowena. Senki más nem kell nekem, csak te. Rowena lágyan megcsókolta a férfit. - Akkor jó, Stryder. Mert az én szívemben is csak számodra van hely. Tizennyolcadik fejezet Rowena türelmesen várakozott, amíg Stryder felpakolta az utolsó csomagját is a szekérre. Milyen különös, amikor megérkeztek Hexhambe, eszébe sem jutott volna, hogy egy férjjel és egy gyermekkel fog távozni. Most pedig itt áll, és Alexander kezét fogja, amint a gyermek apja az új otthonukba költözteti őket. A nemesek nagy része már korábban elutazott, Eleanor és Henrik pedig a következő napon kívántak hazamenni. Swan még mindig kimérten viselkedett velük, kivéve aznap, mikor Val és Will között feszített a lován, egy hatalmas fekete monoklival a szemén. Raven Alexander póniját vezette, és megígérte, hogy az út alatt vigyáz a fiúcskára. Néhány nap múlva majd megérkeznek Stryder otthonába. Val és Raven velük maradnak, míg Swan és Will tovább utaznak észak felé Kitekhez. Rowena nagybátyja könnyes szemmel állt a lány mellett. Stryder nagylelkűen felajánlotta a férfinak, hogy maradjon Sussexben, és a gróf vazallusaként felügyeljen a birtokra és az emberekre. - Hiányozni fogsz, manócskám - mondta Rowenának, és megcsókolta az arcát. - Te is nekem, bácsikám. írsz majd, ugye? - Mindennap. Miután a legutolsó csomag is felkerült a szekérre, Stryder odalépett hozzájuk. - Ha te is úgy akarod, indulhatunk, grófné. Rowena bólintott, felkapta szoknyája szegélyét, azonban mielőtt egy lépést is tehetett volna, Damient látta feléjük közeledni.

128

A herceg hosszú köpenye lebegett utána, két oldalról pedig hatalmas testőrök fogták közre. Amint közelebb ért hozzájuk, emberi lemaradtak. Damien némán állt előttük, s mint annyiszor, Rowena most sem tudta megmondani, melyikükre néz. Egy idő után a herceg előrelépett, és kesztyűs kezével megborzolta Alexander haját. Mozdulatában szomorúság volt. -Vigyázz a családodra, Stryder - mondta nyersen. - Ne hagyd, hogy bármi bántódásuk essék! A herceg felkapta a fiúcskát, és ráültette a pontjára. Ezután szó nélkül megfordult, és otthagyta őket. - Hát ez különös - lehelte a lány. - Damien szenved - mondta csendesen Stryder. - Csak remélni merem, hogy egy napon megbékél önmagával. Stryder kezet nyújtott a nagybácsinak. -Vigyázz magadra, jó uram. Még látjuk egymást. - Igen - bólintott a férfi. - Attól tartok, hogy Rowena és az udvarhölgyei nélkül túl csendes lesz nekem a ház. Hamarosan úgyis meglátogatlak benneteket. Rowena is elköszönt a férfitől, majd Stryder felkapta asszonyát, és a lovára ültette. Rowena egyenesen ült a nyeregben, majd felkapta a gyeplőt. - Készen vagy, úrnőm? - Igenis, Kópéságod. Vezess engem a jövőm-be, bármilyen is legyen az. - Most, hogy megtalálta álmai hercegét, Rowena tudta, hogy sohasem lesz sivár az élete a férje mellett. A szerelem valóban mindent legyőzött - még két ilyen makacs, önfejű embert is, akik további csökönyös utódokat kívánnak létrehozni. És ez így van rendjén. Végül is a világnak szüksége van olyan hősökre, akik egyformán értenek a kardforgatáshoz és a szép szavakhoz. Epilógus Withernsea, Anglia Három hónappal később Christian de Acre a városka egyetlen kocsmájának sörözőjében ült. Magányosan költötte el vacsoráját, miközben körülötte hangoskodva ettek-ittak az emberek. Már negyedik napja tartózkodott a fogadóban, a Pogányra és Lochlan MacAllisterre várva. Úgy tervezték, hogy egyesítik erőiket. Lysander gyilkosának a nyomában voltak, akiről az a hír járta, hogy fivéreivel errefelé igyekszik. Ha a gyilkos valóban a közelben tartózkodik, Christopher biztosan megtalálja, és leszámol vele a tettéért. Ha pedig Lochlan még többet tud mondani eltűnt bátyjáról, Christopher csak boldogabb lesz tőle. Végül is, az egyetlen dolog, ami számított, az volt, hogy Lysander lelke megnyugodjon. Christian felhörpintette maradék sörét, majd pénzt hagyva az asztalon bérelt szobájába indult. Ilyenkor mindig megbánta, hogy egyedül kell utaznia. Különösen mióta Nassir és Zenobia is elhagyta, akik az előző napon távoztak a Szentföldre. De hát maga választotta ezt az életformát. Gyermekkora nagy részét egy monostori cellában töltötte, a többiektől elzárva. A barátok megtiltották a beszédet, így aztán csak a kezükkel mutogattak egymásnak. A csend és a magány megszokott dologgá vált a férfi számára. Christian a folyosó végén lévő szobájához ért, majd benyitott az ajtón. Hirtelen megtorpant, amint meglátta az ott várakozó alakot. A törékeny termetű idegen hosszú, fekete bársonyköpenybe burkolódzott, mely teljesen elrejtette kilétét. -Talán eltévesztetted a szobát? - kérdezte a férfi, gondolván, hogy egy másik utazóval van dolga. Az alak feléje fordult. - Az attól függ - válaszolta egy kellemes és izgalmas női hang, némi ismeretlen akcentussal színezve. - Te vagy Christian de Acre? - Ki keresi?

129

A nő hozzálépett, és határozott mozdulattal megragadta a vékony aranyláncot, melyet Christian születésétől fogva a nyakában viselt. A láncon édesanyja királyi medalionja függött. - Igen - felelte a lány, majd elengedte a medált, mely lehullott a férfi fekete csuhájára. - Valóban te vagy az. - És te ki vagy? A következő pillanatban a lány kecses ujjai kioldották a köpenyét, mely hangos suhogással esett a padlóra. Christian álla leesett a csodálkozástól, amint meglátta maga előtt az anyaszült meztelen alakot. A lány hosszú, fekete haja végigkígyózott a testén, elrejtve kebleit, és szemérmét. - Hogy ki vagyok? - kérdezte. - A feleséged vagyok, és téged akarlak. Legalább erre az éjszakára. A szerző jelzete Terjedelmi okok miatt nincs lehetőség bővebben taglalni a Kelet és a Nyugat közötti konfliktusokat, melyek végül a nagy keresztes háborúkhoz vezettek. Azok számára azonban, akik hiányos ismeretekkel rendelkeznek az adott korról, itt szeretnék megvilágítani két fogalmat. Az „outremer" középkori francia kifejezés, melynek szó szerinti jelentése: tengerentúl. Akkoriban így nevezték a Szentföldet. A szaracénok pedig arab származású emberek voltak. Jómagam előnyben részesítem a fenti kifejezéseket, mivel hűen tükrözik a kor szellemét, és kevésbé bírnak politikai színezettel. A szövetségről szóló könyveknek nem szándéka, hogy akár faji, akár vallási megkülönböztetéseket tegyen. Személy szerint osztom Stryder nézeteit. A történelmet a győztesek írják, amíg azonban ártatlan gyermekeket áldoznak fel a maguk és az ellenség oltárán, a konfliktusoknak nincsenek valódi nyertesei, csak elszenvedői. Mindnyájan olvashatunk a szaracénok és a keresztes lovagok kegyetlenkedéseiről, illetve az őket ért atrocitásokról. Én mégis az értelmetlenül elpusztultakért emelem fel a szavam. Nagyon remélem, hogy valóban létezett egy titkos szövetség, mely nem a politikai vagy a vallási hovatartozásuk alapján ítélte meg az embereket, és harcolt azokért, akik képtelenek voltak kiállni az igazukért. T. H. White írta egyszer Arthur királyról: „Csak mert hatalmas vagy, nem biztos, hogy jó ember vagy". Pontosan ezért választottam regényeim témájául a középkori trubadúrokat, akik képesek voltak félretenni kulturális és vallási különbözőségüket, hogy jobbá tegyék számunkra a világot.

130