Vágyak vonzása Kinley MacGregor

Vágyak vonzása Kinley MacGregor

A könyv eredeti címe: Master of Desire Eredetileg kiadta: Avon Books Fordította: Babits Péter Tördelte: Merényi Tamás © Pécsi Direkt Kft. Minden jog fenntartva. ISBN 963 368 402-1 Magyarországon kiadja a Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadója 7630 Pécs, Alkotás u. 3. Tel.: 72/517-800 Annak a négy férfinak, akiket mindenkinél jobban szeretek - Kennek, Madaugnak, Cabalnak és Iannek. Monique-nak kemény munkája elismeréseként, valamint köszönetként találó észrevételeiért és áradó jókedvéért (és azért a higgadt, anyáskodó hangért a telefonban, amikor magam alatt voltam) - te vagy a legcsodálatosabb! Nancynek, aki soha nem szűnt meg bátorítani, aki mindig ellátott bölcs tanácsokkal, és aki tetőtől talpig bámulatos teremtés. Legdrágább barátaimnak, akik nélkül rég elvesztem volna: Rickeynek, Debnek, Cathynek, Laurának, Dianának és Rebeccának. És külön köszönet Varleria Waltonnak, az IEI munkatársának. És persze hálás köszönet az én csodálatos mamámnak, akinek a legtöbbel tartozom. Köszönöm, Anya. Szeretlek. Igazán fantasztikus érzés, hogy ilyen emberek vesznek körül!

1

Prológus Ez maga az ördög! - Draven de Montague, Ravens-wood negyedik earlje megvető horkanással fogadta a Hugh hangjából kicsendülő önhittséget, amint ott állt II. Henrik trónja előtt, maga mögött néhány lépésnyire fivérével és Hugh egyik emberével. Oly sokszor hallotta már ezt a címkét, hogy meg sem tudta számlálni. Szárazon elmosolyodott és sietett egyetérteni a kijelentéssel. - A pokolban fogantam és égy démon csecseiből szívtam magamba az anyatejet. Soha nem is állítottam mást. - Végtére is, a tulajdon hírnevéről beszéltek. És a káoszba hullt országban Draven nagyságát senki sem kérdőjelezte meg. Két szobormereven álló őr keretezte a trónust, amelyen a király helyet foglalt. A király, aki sötét karmazsinszínű palástot és a fáklyafényben sápadtan fénylő aranykoronát viselt, és aki korántsem tűnt elégedettnek, amint tekintetével végigmérte a két perlekedő nemest. Noha Draven a vérét ontotta, s még több vért ontott ki, csak hogy ő megtarthassa a koronáját, Henrik jól tudta, meddig lehet elnéző alattvalóival szemben, és ez a vita kezdte kihozni a béketűrésből. Hugh tett egy lépést Henrik trónja felé. - Én csak azt akarom, hogy békében hagyja a földjeimet, felség. Épp elég a birtoka ahhoz, hogy Warwick-nek nyugsága legyen tőle. Plantagenet Henrik olyan ember volt, akivel nem ártott óvatosnak lenni. Konok és önfejű uralkodó, aki sokban hasonlított Dravenhez, ráadásul igencsak sokkal tartozott neki. Henrik megvillanó szemei most magával a kénköves pokollal fenyegettek. Hugh zavartan lépett hátrébb és tekintetét lesütötte a kikövezett padlóra. Henrik Dravenhez fordult és felsóhajtott. - Nem értjük, mi e viszály oka. Draven. Ön azt mondja, megtámadták, Hugh is azt mondja, hogy megtámadták, ugyanakkor egyikük sem vállalja magára, hogy megtette volna az első lépést. Olyanok, akár két civakodó gyermek, akik addig veszekednek egy játékért, míg nem egymás torkának esnek. Öntől kiváltképp mást vártunk volna, Draven. Draven mindent megtett, hogy ne adja jelét a benne fortyogó indulatnak. Egész életében hűségesen szolgálta Henriket, ha nem is volt az az ember, akit bárki is zsinóron rángathatott volna, és nem tartozott számadással, csakis magának. Henrik idejekorán megtanulta ezt, és épp emiatt tartotta Dravent olyan értékes szövetségesnek. Kettejük szövetségét csatában, vérrel kovácsolták. Draven visszafojtotta dühét és egyenlőként nézett farkasszemet a királlyal. - Nem hajlok meg egy olyan ember akarata előtt, felség, aki rátámadt parasztjaimra és kifosztotta a földjeimet. Ha Hugh háborút akar, hát Istenemre mondom, tőlem megkaphatja. Henrik égnek emelte tekintetét, mintha a szentektől várna segítséget. - Kezdünk már belefáradni abba, hogy nemeseink egymás között háborúznak. Tudjuk, hogy István idejében elhanyagolhatták kötelességeiket, de azoknak az időknek vége. Most én, Henrik uralkodom e földön, és megkövetelem a békét. - Szembefordult Dravennel. -Megértette? - Igen, felség. Henrik tekintete átvándorolt Hughra, aki még ekkor is a padlóra meredt. - És ön? - Igen, felség. Henrik zord vonásai mintha valamelyest ellágyultak volna. - Nagyon helyes. De minthogy jól tudjuk, milyen szívesen cincognak az egerek, amíg a kandúr máshol vadászik, módot kell találnunk rá, hogy az egyezséget hosszú távon is betartsák. Draven torkát elszorította a rossz előérzet. Ismerte Henriket annyira, hogy tudja, az ítélete korántsem lesz az ínyére. Henrik folytatta. - Minthogy láthatóan egyikük sem igyekszik bevallani, ki támadt elsőként, salamoni ítéletet hozunk. Ha mindkettejük birtokában lesz olyasvalami, ami a másik számára felettébb kedves, akkor talán kétszer is meggondolják majd, mielőtt tovább szítanák az ellenségeskedést. - Felség? - Hugh hangja szintén megbicsaklott az elfojtott izgalomtól. Henrik végigsimított vörösesbarna szakállán. - Önnek, mint hallom, Hugh, van egy leánya? - Igen, felség. Három leányom is van, ami azt illeti. Henrik bólintott, majd Dravenhez fordult, aki arcátlan egyenességgel állta pillantását.

2

- És mi a helyzet önnel, Draven? - Van egy semmirekellő fivérem, akitől évek óta szabadulni szeretnék. Az említett fivér méltatlankodva csóválta meg a fejét a háta mögött, de bölcsen hallgatott a király előtt. Henrik alaposan átgondolta a kijelentést. - Mondja csak, Simon - fordult a király közvetlenül Draven öccséhez -, mi lenne az, amit bátyjaura a legbecsesebbnek tart ezen a földön? Draven hátrasandított, hogy lássa, amint öccse görcsösen összehúzódik a király szigorú tekintetének súlya alatt. Simon lehajtott fővel felelt. - Az igazat megvallva, felség, a tisztesség az ő legnagyobb kincse. Meghalna a becsülete védelmében. - Értem - bólintott komoran Henrik. - Mi is tanúi voltunk, mit meg nem tett, csak hogy becsületét megtartsa. Helyes. Nos, akkor megparancsoljuk Dravennek, hogy esküdjön meg becsületére, miszerint nem fogja kifosztani vagy más módon zaklatni Hught, Hugh pedig egyik leányát adja át, jószándéka jeleként. - Hogyan?! - Hugh akkorát kiáltott, hogy Draven szinte várta a leszakadó gerendák robaját. - Ezt nem gondolhatja komolyan. Henrik Hughra irányította villámló tekintetét. - Uram, ön megfeledkezik magáról. Veszedelmes talajra merészkedik, aki ilyen hangot enged meg magának a királyával szemben. Hugh arca vörösebb lett, mint a karmazsinszínű palást, amelyet Henrik viselt a vértje felett. Felség, könyörgöm, ne kérjen tőlem ilyent. A leányaim félénk teremtmények, akik nem szoktak sem a nehézségekhez, sem a férfiak társaságához. Legidősebb leányom esküvőjére néhány héten belül sor kerül, míg húgai közül az egyik máris felesküdött Szent Anna apácájának. Csak nem kívánja, felség, hogy feladják fogadalmukat e kétes értékű egyezségért? - És a harmadik leány? Hugh hosszú arcán szétáradt a kendőzetlen rettegés. - Felség, Emily a legszebb és legfélénkebb valamennyiük közül. Még a legkisebb szellőtől is megrémül. Egy óra Ravenswoodban, és bele is hal a félelembe. Felség, könyörgöm, ne tegye ezt velem. Henrik összevonta a szemöldökét. - Bárcsak lenne más választásunk. De mint mondtam, belefáradtunk már nemeseink szakadatlan panaszába és pereskedésébe. Holnap is Hewhambe kell utaznom, hogy ott elsimítsam két olyan báró ügyét, akik mindennel törődnek, csak a saját birtokukkal nem. És én békét akarok, bármi áron! - tette hozzá mennydörgő hangon Henrik. A király átható pillantást vetett a két nemesre. - Ön volt az, Hugh, aki a korona közbenjárását kérte. Mi ezt az ítéletet hoztuk, nyugodjék hát bele, és csillapítsa le háborgó lelkét, mielőtt az a sérelmére lenne. Henrik nyugodt fensőbbséggel hirdetett ítéletet. - Lady Emilyt mostantól Draven gondjaira bízzuk. Egy úri kisasszony az otthonában! Dravennek még a gondolattól is megreszketett az ajka. Már a nyelvén volt, hogy azt mondja Henriknek, felejtse el az egészet, ám elég volt egyetlen pillantás a király komor arcára, és látta: Henrik nem tűrné, hogy megkérdőjelezze a döntését. Azután hihetetlen dolog történt. Hugh térdre borult Henrik trónusa előtt. Sárga és fehér palástja hatalmasra dagadt körülötte, amint előregörnyedt és homlokával a kőpadlót érintette. - Kérem, felség - esengett reszkető hangon. - Nem veheti el az egyetlen leányom úgy, hogy Ravenswoodtól cserébe csak egy esküt kérjen. Könyörgöm. Emily... ő az én életem. Vegye el inkább a birtokaimat, csak a leányom hagyja meg nekem. Draven egy pillanatra szinte megszánta a férfit, amíg eszébe nem jutott az éjszaka közepén felégetett falu képe. Azok az asszonyok, akiket meggyaláztak és a saját ágyukban mészároltak le. Ha Henrik nem hívatja ide, most is Hugh várát ostromolná, és végignézné, ahogyan emberei lerombolják a falakat. Hugh atyját azonban hűbéri kötelék fűzte a királyhoz, és Draven, mint a király bajnoka, királyi parancs nélkül nem okozhatott kárt Hughnak.

3

Tetszett vagy sem, de Draven is tudta, egyedül leányának jelenléte gátolhatta meg Hught abban, hogy kitöltse a haragját az ő jobbágyain. Mint mindig, most is azt fogja tenni, ami népének a legjobb, és meghajol a király akarata előtt. Henrik elgondolkodva simogatta a szakállát, miközben Hugh könyörgését hallgatta. - Álljon fel, Hugh. Hugh felállt; szemeiben ott fénylettek visszafojtott könnyei. - Meghallgattuk könyörgését, és biztosíthatjuk afelől, hogy Draven komolyan veszi esküjét. Tanúi lehettünk, hogy hűsége megkérdőjelezhetetlen, miként a becsülete is. Minthogy az ön esküje nem nyom ennyit a latban, más módot kell keresnünk a béke fenntartására. A király arra utalt, hogy Hugh egykor támogatta trónigényét, ám két hónappal később visszatáncolt és inkább István mellé állt. Hugh nem az a fajta ember volt, akiben meg lehetett bízni. Soha nem is volt olyan. - Ha felséged kételkedik a hűségemben, akkor mi ért hagyta meg nekem a földjeim? - kérdezte élesen Hugh. Henrik orrlyukából mintha lángnyelvek csaptak volna elő. - Atyjának mondjon köszönetet ezért, és ahelyett, hogy indokainkat firtatja, inkább legyen hálás, amiért könyörületesek vagyunk az irányában. Draven egy éven át tartja a leányát. Ha ez idő alatt ön bizonyítja érdemességét, visszakaphatja őt. Hugh arca sziklává keményedett. - Úgy bánik velem, mintha csak én kezdtem volna az ellenségeskedést - morogta. - Miért engem büntet, amikor... - Elég! - üvöltött fel Henrik. - Még egy meggondolatlan szó, és mindent elveszek öntől, amit csak kedvesnek tart. Hugh bölcsen tartotta a száját, de szemeiből parázsló gyűlölet sugárzott. Henrik intett az írnoknak, hogy jegyezze le a megállapodást. - Ha megtámadja Dravent, a birtokait vagy azok egyetlen lakóját is az elkövetkező évben, Draven kénye-kedve szerint azt tesz az ön leányával, amit csak akar. Hugh Dravenre sandított. - És ha bántja vagy meggyalázza a leányom, felség? Henrik vonásai megkeményedtek. - A korona jobb kezeként Draven nagyon is jól tudja, miként bánunk a hitszegőkkel. Az életünket bíztuk Dravenre, és be fogjuk érni azzal, ha Szent Péter csontjaira megfogadja, hogy nem fogja bántani a leányt. Hogy eloszlassam a félelmeit, Hugh, seborvosaim egyikét időnként elküldöm majd hozzá, hogy megbizonyosodjam róla, a leány ugyanabban az álla pótban kerül vissza önhöz, ahogyan a gyámságát elhagyta. Henrik ezután Dravenhez fordult. - Lady Emilyt az ön gondjaira bízzuk. Ha sérelemzi őt, az a mi sérelmünk is lesz. Bízhatunk benne, hogy ekképp fog vele bánni? - Igen, felség. Az életem árán is megvédelmezem őt. - Akkor hát legyen. Most menjenek és tegyék meg az előkészületeket. Draven, keresse fel lelki atyánkat és tegye meg esküjét. Henrik egyenesen belenézett Hugh szemébe, mielőtt vészjósló hangon folytatta. - Draven hazalovagol önnel, hogy átvegye öntől a leányát. Amennyiben királyi hírvivőink azzal a hírrel térnének meg Ravenswoodból, hogy a leány nincs ott, azzal kivívná magának rosszallásunkat. A két férfi egyszerre hajolt meg és hátrált ki a trónteremből. Amint a súlyos ajtószárnyak bezárultak mögöttük, Hugh Dravenre támadt. - Akárhogy is legyen, addig nem nyugszom, míg holtan nem látlak - sziszegte. - Ez fenyegetés akar lenni? - kérdezte Draven közönyös hangon. Draven semmitől sem félt, legkevésbé a haláltól - ami azt illeti, az enyészetnek még a gondolata is megnyugvással töltötte el. Simon megragadta Dravent és elrángatta Hughtól. - A király még meghallhatja a civakodásotok - suttogta dühösen. - Vagy még egyszer a színe elé akartok állni? Hugh szeme megvillant, majd sarkon fordult és elvágtázott. - Ne félj, Hugh. Gondját fogom viselni a lányodnak -- kiáltott utána Draven. Szitkok visszhangoztak végig a folyosón. Hugh vissza sem fordult, és miután az earl eltűnt a szemük elől, Draven arca fájdalmasan eltorzult.

4

Sok éve már egyetlen nemes hölgy sem lakott Ravenswoodban. Draven lehunyta a szemét, hogy kirekessze gondolatai közül az emléket, a fejében visszhangzó rémült sikolyokat és könyörgést. És most egy újabb hölgy érkezett hozzájuk. - Csak egy évre - csitítgatta Simon. Draven a szeme közé nézett. - Talán én emlékeztesselek az átokra, fivérem? - Te nem vagy olyan, mint apánk. A férfi felhúzta a szemöldökét. - Azt gondolod? Vajon nem vagyok olyan fürge és tettre kész a csatában? Nem azt mondja mindenki, hogy kiköpött mása vagyok? - Te nem vagy olyan, mint apánk - hajtogatta konokul Simon. De Draven már nem figyelt rá. O tudta csak az igazat. Apja fia volt, és Simontól eltérően az ő ereiben ott lüktetett rossz emlékű vére. Egy nemesi házból született hölgyet Ravenswoodba hozni egyet jelentett a halálos ítéletével, és Draven nemsokára megesküdött a szentségekre, hogy megóvja e hölgy tisztességét. A sors csakugyan kegyetlen némber, aki jót nevethetett rajta azon a napon.

1 fejezet Egy asszonynak elég annyit tudni a férfiakról, hogy valamennyiüket a gatyapőcük irányítja. Ragadd meg őket a farkuknál fogva, és azt csinálsz velük, amit csak akarsz, mert amikor a hímtagjuk átveszi az uralmat, legelőször is száműzi az agyukat. Emily az ágyon ült nővére, Joanne mellett, és megpróbálta megállni nevetés nélkül Alys kijelentését. Kis öklét ajkára szorította, hogy visszatartsa feltörő jókedvét. Azután Emily elkövette azt a sajnálatos hibát, hogy Joanne-re nézett, és mindketten nevetésben törtek ki. Ki ne kacagott volna? Főként ha az erősen túlméretezett gatyapőcre gondolt, amelyet Joanne jegyese viselt. Niles úgy parádézott benne, mint Priapus isten a szüzek ünnepén. Joanne komornája, Alys már korántsem nézte olyan jó szemmel vidámságukat. Amikor megköszörülte a torkát, Emily összeszorította ajkait és megpróbált egykedvűnek látszani. Alys csípőre tette a kezét és elfintorodott. A komor-na a maga százötven centiméteres magasságával együtt is fenyegető jelenség volt. Másrészről viszont olyasvalaki, akinek az ilyen kérdésekben adni lehetett a véleményére. Már ha az ember meg bírta állni nevetés nélkül. - Jól látom, hogy a kisasszonyok nem eléggé komolyak ebben a kérdésben? - kérdezte. - Bocsáss meg. - Emily megköszörülte a torkát és ujjait összefonta az ölében. - Viselkedni fogunk. Nem is maradt más választásuk, tekintve, hogy férjet akartak fogni Emilynek. Miután Emily egyik testvére sem tudta, miként kell egy férfi elcsábítani és rávenni a házasságra, Alys maradt a várban az egyetlen, akihez fordulhattak. Bárki másnál faggatóznak, az egyenesen apjukhoz sietett volna a hírrel. A világias gondolkodású, pénzért sok mindenre kapható Alys szerencsére mindig hű maradt a kisasszonyokhoz, akiket szolgált. Alys átvetette a vállán fekete hajfonatát és vállat vont. - Nos, mint azt Lady Joanne is tanúsíthatja, elcsábítani könnyű egy férfit, megtartani viszont annál nehezebb. Joanne arca mélyvörösre váltott, ami remekül kihangsúlyozta élénk kék szemeit. - Én csak bementem abba a szobába. Niles volt az, aki elcsábított engem. Alys diadalmasan emelte magasba karjait. - Nos hát, mint mondtam, a csábítás... - De mi van akkor, ha a férfi nem akarja, hogy elcsábítsák? - kérdezett közbe Emily. A komorna kezei visszatértek a csípőjére. Habár Alys két esztendővel fiatalabb volt még Emilynél is, mindenféle férfiakkal találkozott már, ezért a fiatal kisasszonyok a bölcsesség és a tapasztalat kútfőjének tartották. - Milady - felelt Alys türelmesen. - Még csak alig nőttem ki a kislánysorból, amikor szüzességem virágát leszakították, és biztosíthatlak róla, hogy a föld egy olyan férfit se hord a hátán, aki ne lenne

5

kapható a bujaságra. Egyedül azért lehet nyugtod tőlük, mert valamennyien tartanak jó urunk élesre fent kardjától. Emily nem szállt vitába ezzel. Atyja úgy óvta valamennyi leányát, mint a legbecsesebb vadászsólymait, és senki emberfia még csak a szemét se merte rájuk vetni. És ha valaki csak egy ujjal is hozzáérne... Akkor... Már az is kész csoda, hogy Nilesnek megmaradt a gatyapőc alá valója. Egy újabb gondolat ötlött fel benne. - De mi van akkor, ha én őt akarom, de ő másvalakit? - kérdezte Emily. Alys felsóhajtott. - Lady Emily, mást se hallok tőled, csak „mi lesz, ha" és „mi lenne akkor". De a vita kedvéért tételezzük fel, hogy másfelé keresi a boldogulást. Neked ilyenkor sem kell mást tenned, mint a közelében maradni. Egy elejtett félmosoly, egy megvillanó boka, egy... - Egy boka! - kapkodott levegő után Emily. - Meg is halnék a szégyentől. - Inkább a korai halál, mint az aggszüzesség. Ebben volt némi igazság, hiszen életének ebben a szakaszában Emily egyre kétségbeesettebben kereste a kiutat. Apja nem figyelt volna oda az érveire, ezért ha férjet akart találni magának, legfőbb ideje volt a maga kezébe venni az irányítást. - Egy kis boka - ismételte Emily, miközben a gondolatba is belepirult. - Még valami? - Mindig várakoztasd meg - tanácsolta Alys. - Minél többet várakoznak rád, annál inkább értékelni fognak. Emily bólintott. Joanna összefonta karjait a mellkasán. - Akkor a következő kérdés, hogy merre találjuk meg az alkalmas férfit? Emily aggodalmaskodva ráncolta homlokát. - Éppen ez a legnehezebb ebben az egész csábításban, ugye? Mert hogyan is házasodhatnék meg, ha semerre sem találok kívánatos férfit magamnak? - Hát - felelte Alys -, nekem édesanyám mindig art mondta, hogy a legszebb rózsák mindig a legváratlanabb helyen nyílnak ki. Emily később elhagyta a konyhát, és a lakótorony felé vette az irányt, ám alig tett néhány lépést, nővére jegyesének kuzinjába, Theodore-ba botlott, akit a lányok a háta mögött a pokol legbűzösebb bugyrából szalajtott démonnak neveztek. A két férfi, Niles és Theodore, mint akik egy rugóra járnak, úgy bukkantak fel együtt az ajtónyílásban, nem sokkal azután, hogy Alys befejezte kioktatásukat. A medvényi termetű Niles azonnal elrángatta Joanne-t egy kis kiruccanásra és hátrahagyta maga mögött rokonát. Attól a pillanattól, hogy nővére és Niles eltűntek, a férfi egyebet sem csinált, mint az idegeire ment azzal, hogy egyfolytában a szoknyáján csüngött és követte mindenhová. Emily türelme végső határán járt, és mást se kívánt, csak hogy minél távolabb kerülhessen a ragályos bűz forrásától. Ha Theodore lenne a rózsa, akire Alys korábban célzott, akkor Emily talán mégis szívesebben választotta volna az aggszüzességet. A férfi ott alkalmatlankodott az oldalán, és minden alkalmat megragadott, hogy a keze után kapjon, amivel végtelen viszolygást élesztett benne. Miért nem hagyja már békében? Pedig a férfi akár jóképűnek is tűnhetett - már olyasvalaki szemében, aki eléggé kétségbeesetten vadászta a boldogságot. Emily magában imát rebegett, hogy ennyire sose legyen kétségbeesett. A legjobban az alapvető ápoltság hiánya taszította. Ha csakugyan igaz, hogy a tisztaság tesz hasonlatossá Istenhez, akkor ez a férfi a csontja velejéig elfajzott eretnek, kezdve keseszőke hajától, amely fésűt vajmi ritkán, szappant pedig még sosem láthatott. Ruhái örökösen viseltesek, mintha azokban aludna, és a szövetet szennyező foltokból ítélve azokat se tisztíthatja gyakrabban, mint a hajzatát. - Készen áll rá, hogy megadja a csókom? - kérdezte most. - Oö, nem - próbált ellépni mellette a lány. - Attól tartok, rengeteg, rengeteg munka vár még rám. - Munka? Bízom benne, hogy a jelenlétem messze kívánatosabb önnek, mint a házimunka. Ami azt illeti, a lány inkább kitakarította volna az emésztőgödröt. A férfi elé lépett és elvágta a menekülés útját.

6

-Jöjjön, drága kis Emily. Tudom, milyen magányos itt. Hát nem arról álmodik, hogy eljön önért egy férfi és kiszabadítja innét? Dehogyisnem, csak a kulcsszó a férfi. Minthogy Theodore-t az élősködők közé osztályozta be, ő sosem lehetett az a szerencsés, akiről a lány éjszakánként álmodott. A férfi felé nyújtotta kezét és túlzottan is ismerős mozdulattal vonta félre a fátylat az arcából, hogy meglássa rosszallóan felhúzott szemöldökét. Nem tetszett neki ez a nézés. - Gyorsan kinő a kívánatos korból, milady. Talán önnek is azt kellene tennie, amit a nővére tett, ha férjet akar fogni magának. Emily nem tudta volna megmondani, hogy a kijelentés melyik része sértette jobban - a korára tett tapintatlan célzás, vagy az utalás a szégyenre, hogy a nővérét rajtakapták az ágyban Theodore kuzinjával. - Egyedül is megtalálom a hozzám illő férfit, köszönöm - felelt hűvösen. - Az ön segítségére biztosan nem lesz szükségem. A düh elhomályosította a férfi szemét. - Akkor is az enyém leszel. - Öklébe szorította a vékony fátylat. Emily összeszorított foggal várta a fájdalmat, amint kiszabadította magát a férfi szorításából. A fátylat rögzítő hajtűk megtépték a fürtjeit, mielőtt szétpattantak és szabadulást engedtek neki. Keresztülsietett a várudvaron, abban a reményben, hogy elérheti az öregtornyot, mielőtt a férfi utolérné. Nem volt ilyen szerencséje. Theodora földre lökte a fátylat és ezúttal a karját ragadta meg, hogy visszatartsa. Emily felszisszent, ahogy a férfi ujjai a karjába nyomódtak. Ijedten és dühösen próbált szabadulni, miközben azt kívánta, bárcsak atyja is a várban lenne. Senki sem próbálkozott volna ilyen arcátlan viselkedéssel, amíg joggal tarthatott apja haragjától, és bárhová is ment Emily, atyja tekintete mindig követte. - Csókolj már meg, te kis liba. Előbb csókolnék meg egy leprás koldust! Emily rémülten kereste a szabadulás útját. Egycsapatnyi tyúk jelent meg ekkor, hogy a lábuk köré gyűljön, s miközben Theodore bőszen rugdalta a jószágokat, Emilyt hirtelen megszállta az ihlet. Arcával a ragályos kórság felé fordult és felvillantotta legsugárzóbb mosolyát, ahogyan azt korábban Alystól hallotta. . - Theodore! - búgta legédesebb hangján. A bűbáj működött. A düh nyom nélkül elpárolgott a férfiból, aki elengedte a karját, hogy gyengéden megfogja kezét és ragacsos csókot leheljen a tenyerére. - Ó, Emily, ha tudná, hány éjszaka álmodtam önről és az ön halk pihegéséről. Árulja el, meddig kell még várnom, míg megízlelhetem e vérbő combok ízes gyümölcsét? Amig az ördög trónusa jégcsappá változik. Emily alig tudta visszatartani a szavakat, mielőtt azok kiszöktek volna az ajkai között.. A férfiból csak úgy áradt a költészet, ám a legbántóbb, legközönségesebb fajta költészet, és ráadásul egy olyan férfiból, akit alig egy lépés választott el a bűzhödt varangyoktól. Ha jobban belegondolt, még annyi se. Mindent megtett, hogy viszolygása ne ütközzön ki az arcára, miközben kiszabadította kezét a nyálkás szorításból. Lovakat hallott közeledni. Feltételezte, hogy fegyvereseik tértek vissza az őrjáratból, és még azzal se bajlódott, hogy visszanézzen, mielőtt kilépett a várudvarra. Inkább utálkozva megtörölgette kezét a szoknyájába. - Bevallom, meghódított, milord. Hitetlenkedve nézte a férfi arcáról sütő önhittséget, amint Theodore pávaként tetszelegni kezdett előtte. - Tudtam én, hogy nem fog tudni ellenállni a varázsomnak, milady. Egyetlen asszony sem tud. A férfi bizonyára olyan asszonyok társaságában töltötte a napot, akik elveszítették képességüket a látásra, a józan ítélkezésre és ami a legfontosabb, a szaglásra. - Hunyja le a szemeit, Theodore, és megkapja tőlem, amire állhatatosságával rászolgált. Negédes mosoly áradt szét a férfi arcán, miközben lecsukta szem;t és tulajdon vonzerejével eltelve előrehajolt. A lány elfintorodott a borzalmas arckifejezés láttán, majd hirtelen felkapott egy tyúkot a kövezetről és azt tartotta a férfi ajkaihoz.

7

Theodore hatalmas cuppanós csókot nyomott a jószág nyakára. Azután bizonyára megvilágosodott előtte, hogy szája tollakat ért, nem pedig bársonyos bőrt, mert kinyitotta szemeit és álmélkodó pillantást vetett a tyúkra. A szemei kikerekedtek, a torkát meglepett kis sikoly hagyta el. A megrémült jószág hangos rikácsolással felelt, majd bőszen verdesni kezdett szárnyaival, mintha a szabadságáért küzdene. Emily elengedte, csak hogy az állat nekirepüljön Theodorenak, aki felemelt karokkal védekezett, miközben a tyúk bajtársai is belevetették magukat a kavarodásba. A tyúk a fejét csipkedte és vékony, zsíros csomókban tépkedte keseszőke haját, miközben a többiek a lába körül kavarogtak és kibillentették az egyensúlyából. Tyúkok és a férfi, mind egyetlen örvénylő forgataggá olvadtak össze. Hogy megkoronázza nyomorúságát, a tyúkoktól megszédített Theodore egyenesen egy itatóvályúba botlott, ahol az oldalára borult. A férfi hangos toccsanással csapódott be, és Emilynek hátra kellett lépnie, ha nem akart ő is csuromvizes lenni. A tyúkok tovább visongtak, azután sorban kiültek az itató peremére, ahol tollaikba temették fejüket és megpróbálták orvosolni a Theodore által okozott kárt. Miközben Theodore köpködve felbukkant a víz alól, az egyik állat a fejére telepedett. Emily nem bírta tovább visszatartani nevetését. - Még hogy a legfélénkebb lány a világon. Szavamra, Hugh, életemben nem hallottam ilyen arcpirító hazugságot. A mély, zengő bariton nem tartozott egyik fegyveresükhöz sem. A nevetés a torkára forrt, és amikor hátrafordult, Emily az apját látta, tizenöt másik férfi társaságában. Már a szigorú vonásokból is láthatta, mennyire helyteleníti apja az efféle évődést. Mégis, Hugh láttára határtalan megkönnyebbülés áradt szét benne. Végre nem kell tovább tűrnie Theodore arcátlan viselkedését. Ahogyan elindult atyja felé, vetett egy pillantást a tőle balra lovagoló férfira. Az általa valaha is látott legfehérebb paripa hátán egy lovag trónolt, aki vérvörös palástot viselt, rajta egy fekete holló képével. Habár az arcát nem láthatta, úgy érezte, a férfi pillantása lángoló fáklyaként perzseli meg. Kővé merevedett. Soha még csak hasonlót sem látott. A férfi úgy tornyosult fölé a nyeregben, mintha ö és a csatamén egyetlen csodálatos lénnyé olvadtak volna össze. Páncélja szorosan idomult a sokévnyi gyakorlásban sziklakeménnyé edzett testére, és úgy viselte a vértet, mintha csak a bőre lenne. Öles vállait büszkén hátravetette, és a páncél csak még inkább kihangsúlyozta szélességüket. A roppant erőtől duzzadó csatamén idegesen fészkelődni kezdett, de a férfi combjának egyetlen erős szorításával és a gyeplő hajszálfinom rándításával megnyugtatta az állatot. A lány még most is magán érezte perzselő, erőteljes pillantását. Zavaró élmény volt. Ez a férfi magának követelt minden figyelmet. Olyasvalaki, aki hatalomhoz és tekintélyhez szokott - minden megnyilvánulásából ez érződött. És miközben a lány kitartó, állhatatos pillantásokkal méregette, a férfi kimért mozdulattal leemelte sisakját. , A lány szíve egy teljes ütemet kihagyott, mielőtt teljes erőből kalapálni kezdett. Még életében nem látott ilyen jóvágású férfit. A kéklő szemek mintha saját fényükkel világítottak volna a nemesen metszett arcban, amelyet a finom ezüstszálakból szőtt fejvédő keretezett. A szemek felett összevont sötét szemöldökök tudatták, hogy a férfi haja fekete lehet, akár a holló szárnya. Volt valami megigéző a tekintetében. Mély értelemről árulkodott az óvatos pillantás, amely jól leplezte a férfi érzelmeit. A lány valamiért biztosra vette, hogy ennek a férfinak soha semmi nem kerüli el a figyelmét. Ám lehetett bármennyire jóvágású, a szoborszerű vonások keménysége elárulta azt is, hogy a mosoly idegen ezektől a szépen ívelt ajkaktól. A férfi hóna alá kapta sisakját és olyan kihívó, leplezetlen tekintettel mérte végig, hogy a vér is felforrt az ereiben. A lány nem tudta volna megmondani, milyennek látja őt a férfi, de amikor a tekintete megállapodott a keblein, azok mintha a szemeiből sugárzó hőtől is megmerevedtek volna. - Mi folyik itt? - akarta tudni Emily apja, aki időközben leugrott a nyeregből és odasietett hozzá. A lány rémülten rezzent össze a fenyegető hangtól, de hálás volt, amiért az elvonta figyelmét a különös lovagról és a még különösebb változásoktól, amelyeket az előidézett benne. Theodore elhessegette a tyúkot a fejéről és miután kimászott az itatóból, igyekezett méltóságot erőltetni magára.

8

Csúfos kudarcot vallott. - Nem is tudom. Talán meg kellene kérdeznie a lányát, szokása-e tyúkokkal támadni az olyan férfiakra, akik zaklatni merészelik - jegyezte meg a jóvágású lovag szórakozott hangon. Arca továbbra sem árult el semmilyen érzelmet. - Halgasson, Ravenswood - csattant fel Emily apja. - Maga semmit sem tudhat a lányomról vagy a szokásairól. - Ezen nemsokára alkalmam lesz változtatni. Emily felvonta a szemöldökét a megjegyzés hallatán. Mi az ördögöt akar ez jelenteni? Bár Emily nem gondolta volna, hogy ez lehetséges, apja arca még vörösebbre, szeme pedig még sötétebbre váltott. Ekkor tudatosult csak benne, hogy elhangzott a jóvágású lovag neve is. De hát biztosan nem lehet Draven de Montague, Ravenswood earlje; az az ember, akivel atyja Henrik elé járult, hogy az ítéletét kérje? Mert mi vehetné rá őket, hogy együtt lovagoljanak? Tekintve apja engesztelhetetlen gyűlöletét az earl iránt, Emily nem tudott elképzelni olyan erőt, ami erre rávehetett volna. Valami különös dolog bontakozott ki előtte, és ő alig várta, hogy kettesben maradjon apjával és magyarázatot kapjon a történtekre. Atyja tekintete ellágyult, amint feléje fordult. - Hozzád nyúlt Theodore egy ujjal is, Em? Theodore megmerevedett. - Sosem emelnék kezet egy nemes hölgyre - méltatlankodott, a tekintetéből azonban ki lehetett olvasni mindent. A lány tömény rosszindulatot látott a szemeiben, és magában megfogadta, hogy soha többé nem teremt alkalmat a férfi számára a közeledésre. Bár Emily sosem volt az a fajta, aki hagyta magát megfélemlíteni. El tudott bánni a férfival, akár a tyúkokkal, akár más eszközzel. - Nincs semmi bajom, apám - biztosította róla Emily. - Akkor bizonyára a tyúkok rémítették meg a szegény fickót - jegyezte meg az earl szárazon. Emily beleharapott ajkaiba, nehogy megint elnevesse magát, ám ahogy atyja válla felett ránézett az earlre, láthatta, hogy az arcán nyoma sincs vidámságnak vagy gúnynak. Apja arcvonásai eltorzultak a dühtől. Emily fürgén átkarolta és szorosan magához ölelte apját. A legkevésbé sem vágyott rá, hogy már hazaérkezése első pillanatában feldühítse. A férfi így is épp elég időt töltött komor hangulatban, Emily pedig semmit sem gyűlölt annyira, mint bárkit is boldogtalannak látni. - Örülök, hogy hazaértél. Kellemes utad volt? - Inkább utaztam volna a pokol legmélyebb bugyrába - mormolta apja. Hugh vetett egy zord pillantást a társaságában érkezett lovagokra. - Éjszakára akár itt is maradhattok, de holnap az legyen az első dolgotok, hogy eltakarodtok innét. Ravenswood earlje összevonta a szemöldökét. - Nem szokásom egy fedél alatt aludni a halálos ellenségeimmel. A falakon kívül ütünk tábort. - A tekintete, ha lehet, még fagyosabbá vált. - Holnap virradatkor indulunk. Azt tanácsolom, addigra mindent készíts elő. S ezzel a rejtélyes figyelmeztetéssel az earl elfordította hátasát, majd a két királyi hírvivő és atyja három lovagjának kivételével kivezette a lovasokat a várudvarról. Theodore kimentette magát és tocsogó léptekkel az istállók felé vette az irányt. Emily apjához fordult. Valami nagyon nem volt rendben ezzel az egésszel. - Apám? A férfi felsóhajtott és fáradt mozdulattal átkarolta a vállát. - Jöjj velem, drága Em. Beszélnünk kell egymással. Draven és emberei alig valamivel a várkapun túl találtak egy kis tisztást, ahol kis patak csörgedezett. Draven alig várta, hogy egyedül lehessen és lecsutakol-hassa a lovát, amíg emberei sátrakat emeltek és fivére, Simon tüzet gyújtott. Hugh leányát mégsem tudta kiverni a fejéből. Ha csak lehunyta a szemét, máris olyan tisztán látta, mintha előtte állt volna: a mosolygó arc kigyúlt és a sötétzöld szemek huncutul csillantak meg. És azok a tyúkok... Kis híján felnevetett, amíg a mosolygó arc újra a gondolatai közé nem tolakodott és kínozni nem kezdte. Összeszorította fogait és még ádázabb erővel csutakolta hátasát.

9

Pedig Lady Emily nem az a szabályos szépség, aki után a tejfelesszájúak sóhajtoznak. Különös, szinte egzotikus varázserővel bír, amelyet, bármennyire is igyekezett, nem tudott sem megfogni, sem leírni. Csak azt tudta, hogy a figyelmét leginkább azok a hatalmas, macskaszerű szemek ragadták meg, amelyek hetykén, szinte kihívóan tekintettek a világra és annak lakóira. A lány magas és sudár, göndör szőke fürtjei egészen a csípőjéig leomlanak. Draven nem hitte, hogy akár a mennybéli angyaloknak is ilyen lágy, igéző vonásaik lehetnének. Nem csoda, hogy Hugh ennyire ódzkodott, amikor át kellett őt engednie. Egy ilyen felbecsülhetetlen kincset nagy gonddal kell vigyázni, és legjobb meggyőződése ellenére még bizonyos fokú tiszteletei is érzett Hugh iránt, aki megpróbálta oltalmazni gyermekét. Góliát hátravetette a fejét és felhorkant. - Bocsáss meg - csitítgatta. Miután túl sokáig dörzsölte ugyanazt a pontot, Draven gyengéden megpaskolta az állat nyakát. Nem rá vallott, hogy ilyen meggondolatlanul bánjon az állatokkal, és csak remélni merte, hogy nem okozott maradandó kárt, amíg elábrándozott. Száműzte a lány arcát a gondolatai közül és folytatta a munkát. Már az etetéshez készülődött, amikor Simon hozzálépett. - Nos, mit szólsz? - kérdezte. - Az etetéshez? - kerülte meg szándékosan a kérdést, hátha ezzel eltántorítja fivérét attól, hogy felemlítse a számára olyannyira zavaró témát. - Olyan, mint mindig. Simon az égnek fordította tekintetét. - Tudod jól, hogy nem erre gondoltam. A hölgyről beszélek. Gondoltad volna, hogy az Uborkaorrú uraságnak ilyen szemrevaló leánya legyen? Nem is tudom, mikor láttam utoljára ilyen szemrevaló fehérnépet. - Az ellenségem leányáról beszélsz. - És a hölgyről, akinek a védelmére felesküdtél. Draven átvette a ló fején a zablazsákot. - Miért zaklatsz azzal, hogy elmondod, amit magamtól is tudok? Simon huncut pillantást vetett rá, és ha nem éppen öccséről lett volna szó, Draven talán fel is fortyan mérgében, így azonban csak fáradtan elmosolyodott. Lehetett bármekkora púp a hátán, szerette az öccsét. Simon elvigyorodott. - Tudod, olyan ritkán látlak mosolyogni, hogy már ezért megérte idáig eljönnöm. Ilyenkor mármár emberinek tűnsz a szememben. Draven megsimogatta Góliát homlokát, majd indult, hogy magához vegye a nyerget és a nyeregtáskát, mielőtt csatlakozna embereihez. Ám előtte még visszafordult Simonhoz. - Ha létezett is bennem bármiféle emberség, már bizonyosan rég kihalt. Mindenkinél jobban illenék tudnod ezt. Azért védelmezem a lányt, mert a királyom megparancsolta. Számomra ő csak kötelesség, semmi egyéb. - Ha te mondod. Draven összevonta a szemöldökét. - Akkor el is hiheted nekem. - A tűz felé indult. - Egy napon, fivérem, talán magad is rájössz, hogy nem vagy pokolbéli szörnyeteg. Draven ügyet sem vetett Simon szavaira. Pedig, az igazat megvallva, irigyelte fivére derűlátását és ritka értéknek tartotta, amellyel anyjuk csak Simont ajándékozta meg. Neki nem volt ekkora szerencséje, és a balsors sem kímélte. Az álmok és remények csak még nyilvánvalóbbá tették, mennyire üres az élete, és nem volt olyan ostoba, hogy azt higgye, mindez valaha is megváltozhat. A változás nem érintette meg, és most már nem is fogja. Ez az ő végzete, és neki túl kell élnie, ahogyan túlélt minden pörölycsapást, amit csak a sors rámért. 2. fejezet A felkelő nap már ébren találta Emilyt, aki a nővére . segítségével csomagolt össze az utazáshoz. Még most is alig hitte, hogy mindez vele történik: hosszú várakozás után, életében most először elhagyja az otthonát. - Nem is tudom elhinni, hogy néhány óra múlva már nem leszel itt - suttogta nővére, a visszafojtott könnyektől elbicsakló hangon. - Én sem - sóhajtott fel Emily. - Tudom, hogy most félnem illene, de...

10

- Izgatott vagy - fejezte be a mondatot Joanne. - Én is az lennék. Képzeld csak el... - vetett egy óvatos pillantást a kárpitokkal borított falakra. - Egy teljes évig távol lehetsz innét. Tudom, hogy mindig is erre vágytál. Emily bólintott, és a szíve már a gondolattól is hevesen kalapálni kezdett. - Valahogy mindig úgy képzeltem, hogy majd a férjem fog elvinni innét, de attól tartok, bennem nincs annyi merészség, hogy rákényszerítsem erre apát. Joanne szörnyülködő arcot vágott. - Hálás lehetsz, amiért szorult beléd ennyi értelem. Apánk habozás nélkül megölne mindkettőnket, ha rajtakapna. Emily tudta, hogy nővére igazat beszél. Anyjuk és két nővérük gyermekágyban halt meg, és amikor Anna nővérük kilenc évvel ezelőtt eltávozott, apjuk megesküdött rá, hogy egyetlen férfi sem rabolja el több leánya életét. Attól a naptól kezdve záratta a vár kapuját, nehogy egyetlen férfi is beosonhasson a falak közé, és nővérük, Judith inkább választotta a zárdát, minthogy a várban raboskodjék. Niles is csak azért nyert bebocsátást, mert apjuk feltételezte, hogy Joanne és ő sosem találnák vonzónak a bárót. Az igazat megvallva, Emily sem értette, mit talált Joanne vonzónak a férfiban, hacsak nem azt, hogy még agglegény. A medvényi termetű Niles mintha csak élvezte volna, ha beleköthet környezetébe. Emily mindig is féltette tőle Joanne-t, nővére azonban megnyugtatta, hogy Niles a legnagyobb udvariassággal és figyelemmel közeledik hozzá. De ezzel sem tudta eloszlatni Emily gyanakvását. Nem mintha mindez számított volna, hiszen Joanne eltökélte, hogy feleségül megy hozzá, Niles pedig eltökélte, hogy birtokba veszi Joanne hozományát: azokat a yorki földeket, amelyek közvetlenül az ő birtokai mellett feküdtek. Joanne lágyan megérintette a kezét. - Tudom, hogy apa nehéz eset. De csak azért vigyáz ránk ennyire, mert szeret bennünket. - Szeret, ezért úgy bánik velünk, mint a madaraival. Kalitkába zárt minket, hogy még csak ne is álmodozhassunk a szabadságról. Joanne megszorította a kezét. - Nyers és önfejű ember, de a szíve aranyból van. Nem hibáztathatod azért, mert félt bennünket. Emily felvonta a szemöldökét. - Mondja ezt egy olyan valaki, aki alig egy hete kapott össze vele, csak mert visszautasította Niles házassági ajánlatát. Joanne szégyenlősen elmosolyodott. - Igazad van. Akkor gyűlöltem őt,mert tudtam, ha Niles elmegy, többé egyetlen férfi sem fogja megkérni a kezem. Már így is mindenki vénlánynak tart. - Lassan én is az leszek. Hány férfi vágyik egy huszonkét éves arára? - Nem sok - értett egyet Joanne. - Hát igen, nem sok. Miután becsomagoltak az utolsó utazóládába is, néhány percig néma csendben ücsörögtek egymás mellett, Emily pedig engedte elkalandozni a gondolatait. Egész életében egyetlen dologról álmodott - hogy feleség és anya legyen. Apja konok elutasítása már régóta megmérgezte az életét, ám egy évre végre kirepülhet a kalitkából, és ha... - Mi az? - törte meg a csendet hirtelen Joanne. Emily értetlenül ráncolta a homlokát. - Mi micsoda? - kérdezett vissza. - Mire gondoltál? - firtatta Joanne. - Ahogy elnéztelek, mintha valami illetlen dolog lett volna. - Éspedig? - Ismerem ezt a nézést, Em, akkor is ezt láttam, amikor bezártad szerencsétlen Godfriedet a ruhásszekrénybe. - Mert megérdemelte - védekezett Emily, akit büszkeség töltött el, ahogyan felidézte magában az emléket. Kuzinja, Godfried még csak alig egy hete lakott náluk, amikor háborút hirdettek egymás ellen. Azokban, az időkben nem sokat törődött a másik nemmel, és ki nem állhatta a fiút, aki minden alkalmat megragadott, hogy gúnyt űzzön belőle. Miután két órát ücsörgött abban a szekrényben, a fiú megértette, hogy nem jól választotta ki tréfáinak szenvedő alanyát, és attól a naptól kezdve sokkal előzékenyebb lett vele.

11

- Akkor is ezt láttam, amikor szabadon engedted apánk vadászsólymát. Az a csíny már nem ütött ki olyan jól. Akkoriban alig lehetett ötéves, de megesküdött volna rá, hogy még most is érzi apja ostorát a hátán. Hugh korántsem volt boldog, amikor megtudta, hogy legkisebb leánya megsajnálta és szabadon engedte kedvenc madarát. - Valahányszor így nézel, valami nagy huncutság következik. Csak azon tűnődtem, most vajon mire készülsz. Emily egyetlen kézlegyintéssel félresöpörte nővére akadékoskodását. - Talán arra készülök, hogy megvalósítsam, amire mindig is vágytam. - És mi lenne az? Emily egyenesen a szemébe nézett. - Ravenswood earlje szerinted is olyan gonosz, mint apánk mondja? Joanne összevonta a szemöldökét. - Mi jár a fejedben? Emily vállat vont. - Az jár a fejemben, hogy talán Lord Draven az a rózsa, amit oly régóta keresek. - Ó, húgocskám, legyen már egy kis eszed. Ne is gondolj arra, amire szerintem gondolsz. Éppúgy hallottad a történeteket, ahogyan én. Azt mondják, merő passzióból a saját apját is megölte. - Talán csak oktalan szóbeszéd, mint az, hogy apánk barbár hitszegő. Te magad mondtad, hogy apánk nyers, de aranyból van a szíve. - Nyers, az igaz, de Ravenswood uráról azt beszélik, hogy tébolyult. Ne mondd, hogy még nem hallottad. Pokolbéli démon, aki sohasem alszik. Azt mondják, az ördög fenntart neki egy helyet a jobbján, és alig várja, hogy Lord Draven csatlakozzon hozzá. Emily érezte, ahogy reményei lelohadnak. - Lehet, hogy igazad van. Talán tényleg ostoba ötlet. Egy évet töltök majd egy eszelős őrült társaságában, hogy utána visszatérjek ide és magányos legyek életem végéig. Egy könnycsepp szaladt végig az orcáján. Joanne felé nyújtotta kezét és eldörzsölte a könnyet. - Ne sírj, Em. Egy napon majd eljön hozzád a te rózsád, egy hatalmas fehér paripa hátán. Szembeszáll apánkkal és győzelmet arat, hogy azután magával vigyen, ahogyan Niles is engem. - De én gyermekeket is akarok - sírt fel Emily. - Ha még soká várok, túl öreg leszek, hogy örömöm leljem bennük és lássam, amint felcseperednek. Ez olyan igazságtalan! Joanne szorosan magához ölelte húgát. - Tudom, kishúgom. Bárcsak veled lehetnék ebben az egy évben. De el fog múlni ez is, és ígérem, utána rábeszélem apát, hogy engedjen el hozzám egy időre. Azután keresni fogunk egy alkalmas férjet neked is. Megígérem. Emily viszonozta nővére szorítását. - Mondd, hogy nem Theodore lesz az. Joanne felnevetett. Néhány percig néma csendben maradtak, így Emily hallhatta a csoszogó léptek zaját odakint. - Megölöm, ha addig élek is! Kivájom a szemeit és porrá őrlőm a csontjait. Nem adom az én drágaságom senkinek! - Isten szent nevére, senki másom nem maradt, és nem fogom végignézni, ahogyan elhurcolják. Hallottátok? - üvöltött a férfi dühödten. - Senki sem fogja elvenni tőlem a legkisebb lányomat! Senki! Emily torka összeszorult, ahogyan apjuk közeledett a hálókamra felé. Lehunyta a szemét és rádöbbent, milyen oktalanság volt abban reménykednie, hogy apja türelmesen kivárja majd az egy évet. Nem létezett a földön olyan erő, amely rávehette volna Hught, hogy átengedje őt a halálos ellenségének, amikor az cserébe nem kínált egyebet a becsületszavánál. Ehhez apja túlságosan szerette őt és túlságosan gyűlölte Dravent. A két lány aggodalmas pillantást váltott. - Most mit csináljunk? - kérdezte Joanne ijedt hangon. Emily gondolatai vadul kavarogtak. - Találnom kell valami módot, amivel rábírhatom Lord Dravent, hogy vegyen el feleségül, mielőtt apánk megtámadná - mondta lassan. - Ezt nem teheted meg! - Meg kell tennem. - De Emily... - Semmi de, Joanne. Ha apánk megtámadja, el fog veszíteni mindent, beleértve a te hozományodat is.

12

Joanne szája elé kapta kezét, amint a szörnyű kilátás tudatosult benne. - Törvényen kívüliek leszünk - rebegte. - És Niles eltaszít magától, ha nem kapja meg a hozományomat. - És akkor nem lesz senki, aki megvédelmezzen bennünket. A király máris gyűlöli apánkat azért, amit István uralkodása idején tett. Szerintem semmit sem látna szívesebben, minthogy földönfutóvá leszünk. - Istenem, Emily. Ebbe belegondolni is rossz. Nem mehetsz feleségül egy vademberhez! - Maradt más választásom? Joanne a fejét rázta. - Kell lennie más útnak is. Amellett, miért kelletnél Lord Dravennek? Emily döbbenten meredt nővérére, akinek a szavai egyenest a lelkébe hasítottak. - Nem úgy gondoltam - tette hozzá nővére sietve, miközben elsimította Emily szoknyáját. - De tudod, mit mondott róla apánk. A fickó sosem volt házas, és legjobb tudomásom szerint még soha egyetlen asszony sem vonta magára a tekintetét. Lehet, hogy nem is kedveli az asszonyok társaságát, csak a férfiakét. Henrik király talán épp emiatt nem parancsolta meg, hogy vegyen el téged feleségül, talán ezért elégedett meg annyival, hogy a védelmére bízott. Emily megrázta a fejét. - Nem, én ezt nem hiszem. Ha láttad volna, hogy nézett rám. Amellett, apánk azt mondta, hogy a király nem akar senkit kiházasítani, hiszen ezzel csak inkább elmérgesítené az ellentéteket. Tavaly így akart összebékíteni két háborúzó nemest, de csúfos kudarcot vallott. - Ezzel el is érkeztünk a lényeghez: Draven ellenségének a leánya vagy - közölte ridegen Joanne. Arról már nem is beszélve, hogy ha Lord Draven akár egy ujjal is hozzád ér, a király a fejét véteti. Emily ezen hosszan elgondolkodott. - Gondolod, hogy a király megöletné, amiért hozzám ért? - Miért kételkednék benne? Henrik szavatartó ember. - Az lehet, de talán csak nem venné el legkülönb bajnoka életét egy kis enyelgés miatt? Apánk sokkal súlyosabb hitszegést követett el, a király mégsem tett mást, minthogy elkobozta birtokainak egy részét. Nem gondolod, hogy ha Lord Draven megkérné a kezem a királytól, azzal egy csapásra bocsánatot nyerne? - A király nem érte be annyival, hogy elvette apánk birtokainak egy részét, Em. - Tudom, tudom, de a lényeg az, hogy mégsem ölte meg a bűnéért. És nem okozott neki olyan sérelmet, amit ne heverhetett volna ki. Joanne hátradőlt és alaposan átgondolta a kérdést. - Tényleg nem tudom, hogy megbocsátana-e neki a király. Talán igen, talán nem. - Nincs más választásunk, hát nem érted? - kérdezte Emily. - Belegondoltál abba, mit jelent ez, Em? Lord Draven apánk esküdt ellensége. Apánké, aki megfogadta, hogy sosem enged el maga mellől, és sosem adja beleegyzését egy házassághoz. - Azt hiszed, nem tudom? De én akkor is meg akarok házasodni és gyerekeket akarok szülni. - És ha Lord Dravennek nincs szüksége asszonyra? - Akkor majd ráveszem, hogy szüksége legyen rá. Joanne visszafojtotta a nevetését. - Hogy lehetsz ennyire önfejű? Szinte már sajnálom Lord Dravent, amiért össze lesz zárva veled. Egy dolgot azért megígérsz nekem? - Mi lenne az? Joanne elkomorodott. - Ha azt tapasztalod, hogy kegyetlen és vérszomjas ember, könyörgöm, gondold át a terved. Tudom, hogy gyermekekre vágysz, de te sem kívánhatod magadnak, hogy olyan ember asszonya légy, aki üt-ver. Inkább vessenek ki London utcáira, minthogy egy ilyen szörnyeteg karjaiban lássalak. Emily megfontoltan bólintott. - Ezt megígérem. A hajnal túlontúl hamar köszöntött be Emily számára, aki máris kimerülten, visszafojtott könnyekkel és izgalommal vágott neki az ismeretlennek. Belépett a nagy csarnokba, ahol apja várakozott rá, még mindig éberen. Részegen, de éberen. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen állapotban látta. A mélyen barázdált vonások most nemcsak lelkiállapotáról, de harcba töltött életének valamennyi esztendejéről híven árulkodtak. Emily közelebb lépett a székéhez. - Megölöm azt a gazembert! - horkant fel apja, amint ráemelte véreres szemeit. Az alé állott bűze mindent elborított. - Lerombolom a várát és felkötöm a nyavalyást az első fára, ha ez lesz az utolsó

13

dolog is az életemben. Kivájom a szívét és odavetem a... farkasoknak... vagy még inkább a patkányoknak. Csuklani kezdett, és végigsimított kedvenc vérebén, amelyik az ölébe hajtotta fejét. - Mi fájna jobban? A patkány vagy a farkas? Mert ha mégis a farkas... - Aludnod kellene egy keveset - szólt közbe a lány. - Nem alszom, amíg vissza nem térsz ide, ahol biztonságban lehetsz. Kinyújtotta reszkető kezét, hogy gyengéden megsimogassa az arcát, és Emily látta, hogy könnyek csillannak a szemében. - Nem veszíthetlek el, Em. Szakasztott mása vagy édesanyádnak. - Megérintette a hajfürtjeit, és a könnyek még inkább elfelhőzték a szemeit. - Veled mintha Mariant veszíteném el újra, és azt nem élném túl. Ha ti nem lennétek nekem, nem éltem volna túl a halálát. - Tudom - suttogta a lány. Soha, egyetlen pillanatig sem kételkedett abban, hogy apjuk szereti és az élete árán is megvédelmezné őket. Bárcsak azt is megtanulta volna, hogyan eressze el őket maga mellől. Joanne lépett a csarnokba az emelvénytől jobbra nyíló kis ajtón át, a karján egy jókora kosárral. A szemei kivörösödtek a sírástól. Egyikük sem aludt az éjszaka, és Emily belegondolt, hogy alighanem az ő szemei alatt is ilyen sötét karikák húzódnak. - Tudom, hogy csak egy napig tart az út, de azért csomagoltam neked egy kis ennivalót. Emily mosolyogva fogadta Joanne kedvességét, és elvette nővérétől a kosarat. Biztos lehetett benne, hogy Joanne a tőle szokott módon előrelátóan csomagolt és annyi élelmet készített, hogy egy kisebb sereg is jóllakott vele. - Hiányozni fogtok. Joanne szorosan magához ölelte húgát. O és Emily még soha nem váltak külön, és nemcsak jó testvéreknek, de a legjobb barátoknak is tekintették egymást. - Minden rendben lesz, Joanne, hidd el. Meglátod, egy év múlva jókat nevetünk majd az egészen. - Remélem - sóhajtott fel Joanne. - Nélküled egészen más lesz minden. A könnyei újra kitöréssel fenyegettek, de Emily ezúttal visszatartotta őket. Erősnek kell lennie, már csak a család érdekében is. Hiába ő a legfiatalabb, mindig is ő volt az, aki erősnek mutatkozott valamennyiük helyett. - Csak gondolj bele - igyekezett felvidítani Joanne-t -, néhány hét múlva már itt sem leszel, hogy hiányolj. A saját otthonodban fogsz élni. Gyere, próbáljuk meg lefektetni apánkat. Joanne bólintott, majd hátrébb lépett. A könnyek újra végigperegtek az arcán, és Emily látta, hogy egyetlen szóra sem telik tőle. Emily összeszoruló torokkal hajtott félre egy kóbor szőke hajfürtöt Joanne halántékáról. - Isten vegyen a gondjaiba, amíg távol leszek. Joanne megragadta a kezét és úgy zokogott, hogy a szíve is belehasadt. Emily, aki azt kívánta, bárcsak ő is szabad folyást engedhetne túlcsorduló érzelmeinek, megcsókolta nővére arcát, majd gyengéden kibontakozott az öleléséből. - Minden rendben lesz, majd meglátod. Megfordult, hogy elköszönjön apjától, de a férfi már mélyen aludt székében. Újra közelebb lépett hozzá, és lágyan megérintette borostás arcát. - Tudom, hogy szeretsz, apám. Sosem kételkedtem ebben, csak most már felnőttünk, és engedned kell, hogy a magunk életét éljük - suttogta. - Kérlek, bocsáss meg azért, amit tenni készülök. Sosem akartam fájdalmat okozni neked és imádkozni fogok, hogy egy napon te is megértsd. - Emily ajkait puhán hozzáérintette a férfi homlokához, azután elfordult és elhagyta a csarnokot. Mély lélegzetet vett, hogy megerősítse elhatározását, és vetett egy utolsó pillantást otthonára, amelynek biztonságot nyújtó falait még egyetlenegyszer sem hagyta el, azután odalépett az ajtóhoz és lesietett a lépcsőkön, ahol a kísérete már várt rá. A király egyik hírnöke előlépett, hogy felsegítse lovára. Miután köszönetet mondott az előzékenységért, Emily figyelte, amint komornája, Alys felkapaszkodik az első társzekérre és helyet foglal. A hírvivő felpattant saját lovára, s miután elhelyezkedett, a menet útnak indult. Lord Draven és emberei a kapu túlsó felén várakoztak rájuk. A férfi felvette sisakját, és Emily valamiért zavarónak találta, hogy nem láthatja az arcát. Annál inkább hallotta fojtott szitkozódását, amint a három társzekér feltűnt mögötte. - Összecsomagolta az egész várat? - tudakolta a férfi. - Csak azt hozom, ami feltétlenül szükséges.

14

A Lord Draven jobbján várakozó egyik lovag harsányan felnevetett. Fekete palástján ő is aranyszínű hollót viselt, amely alig különbözött Lord Draven jelvényétől. - Elég legyen, Simon, amíg szépen mondom - mordult fel Lord Draven. A Simonnak nevezett férfiú levette a sisakját és sugárzó mosollyal fordult a lány felé. Minden ízében volt olyan jóvágású, mint Lord Draven, csupán a nézése különbözött teljesen, ám épp emiatt nélkülözte azt a nyers, szinte állati vonzerőt, amely bátyja minden porcikájából áradt. Vöröses haja pompásan kihangsúlyozta a kéken megcsillanó szemeket, amelyek kedélyes természetről árulkodtak. Simon apró, kurtára nyírt szakállt viselt. A férfi most előreugratta lovát és a lány mellett állapodott meg. - Engedje meg, hogy bemutatkozzam, milady - szólt előzékenyen. - Simon of Ravenswood vagyok, e szőrös szívű szörnyeteg fivére, amellett az ön legodaadóbb védelmezője az úton. - Remek - jegyezte meg Lord Draven szárazon. - És elárulnád, ki fogja megvédeni őt az ilyen nyálcsorgató beszédtől? Küldessek el néhány rongyért, vagy inkább várjuk meg, amíg teljesen összefröcskölöd? Simon előrehajolt, hogy mondanivalóját egyedül a lány hallhassa. - A harapása közel sem olyan szörnyű, mint az ugatása. A lány gyors pillantást vetett a férfira, akinek neve egyet jelentett a halállal. - Én nem éppen ezt hallottam. - Igen, de a szóbeszédet mindig azok terjesztik, akik vereséget szenvedtek tőle. Egy bajnoktól mindenkinek félnie kell, akár a tűztől. De a csatákat leszámítva, bátyámnak egy hangos szava sincs. - Van viszont egy kardom azoknak, akik kihoznak a béketűrésből - kiáltott fel indulatosan Draven. Lord Draven embereihez fordult és megparancsolta, hogy haladéktalanul kezdjék meg az utat. A lovagok Emily előtt és mögött haladtak, míg Draven a csapatot vezette. Simon egy lépésnyire lemaradt a lány mögött, utána pedig Alys következett a szekerekkel. Emily gondosan tanulmányozta a férfiút, akit el akart csábítani, és egyre inkább kételkedett abban, hogy képes lesz megvalósítani a tervét. Sokat hallott Draven de Montague-ról az atyjától és azoktól, akik valaha is felkeresték a lakhelyét. Draven olyan férfi volt, aki a csatában és a lovagi tornákon egyaránt kivételes képességekről tett tanúbizonyságot. Soha senkinek nem sikerült legyőzni őt, és egyszer még a király életét is megmentette. Az a néhány nemes hölgy, aki valaha is közelebb került hozzá, nem hazudott a küllemét illetően. Csakugyan jóvágású és szilaj természetű férfi benyomását keltette. Nem csoda, ha a cselédek felsóhajtottak a neve említésére is. Szálfaegyenesen ült a nyeregben és egy ütemben mozgott hátasával. Bárki láthatta, hogy Lord Draven otthonosan érzi magát a nyeregben, és amennyire tudni lehetett, a férfi élete legnagyobb részét háborúskodással töltötte. Mégis különös érzés volt most végigmérni, abban a tudatban, hogy egy nap talán hozzáköti az életét. Hogy egyazon ágyon fognak osztozni, ahol a férfi olyan helyeken érintheti majd, ahol még soha senki. És megcsókolhatja őt az éjszaka kellős közepén. Érezte, ahogyan a forróság szétárad az orcáján. Azelőtt soha egyetlen férfira sem gondolt így. Miután Alys összefeküdt az első férfival, rengeteget beszélgettek arról, hogyan is mennek az ilyen dolgok férfi és asszony között. Hogy milyen érzés, amikor egy férfi magáévá tesz egy asszonyt. Emily azóta ábrándozott egy szőke hajú, pajkosan szikrázó szemű férfiról, aki mindig kapható a mókára és nevetésre. Engedte, hogy gondolatai messze kalandozzanak az éjszakában, ahol senki sem láthatta, ha az arca úgy kipirult, mint most is. Jóravaló gyermekként joggal feltételezte, hogy a hozzá illő férfit apja fogja kiválasztani a számára, és csak a legvadabb álmaiban képzelte azt, hogy szerelmes lesz abba, aki elveszi a szüzességét. A legtöbb, amiben reménykedhetett, hogy idővel megkedveli őt. Most mégis egyre közelebbinek érezte ezt a pillanatot és Lord Dravent, aki talán megteszi, amiről álmodott... Még a gondolatra is megborzongott, hogy egy ilyen csatában edzett kemény harcos teszi magáévá. Hogy ajkai összefonódnak az övével az első szerelmes csókban. Vajon gyengéd lesz hozzá, vagy vadul ráveti magát? Alys előre figyelmeztette rá, hogy a külcsín alapján nem könnyű megítélni, miként fog egy férfi bánni vele a hálókamra sötétjében.

15

- Igaz, hogy fivére már azelőtt lovagi címet nyert, hogy borotválni kezdte az állát? - kérdezte Simontól. Büszkeség csillant a férfi szemében. - Igaz. Atyám apródja volt Henrik király seregében. Amikor atyám odaveszett a harcban, megragadta a kardját és azzal védelmezte Henriket. Plantagenet Henrik ott helyben, a csatamezőn ütötte őt lovaggá. - Mekkora szerencse számára, hogy Henrik király lett. - A fivéremmel az oldalán, milady, bajosan veszít el egyetlen ütközetet is. Reményt ébresztett benne, hogy egy olyan kedélyes és kedves férfi, mint Simon, ennyire isteníti a fivérét. Abból, amit korábban hallott, félig-meddig arra számított, hogy Lord Draven lópatkósvillásfarkú ördögnek bizonyul, aki merő passzióból csecsemőket fal fel. Abban is biztos lehetett, hogy ez a szörnyeteg éppúgy nem képes elviselni fivére incselkedését, ahogyan az említett fivér se lenne képes isteníteni egy szörnyeteget. Kétségtelen, hogy sok minden lappangott Draven-ben, amiről sosem beszéltek az emberek. Legalábbis ő ebben reménykedett. Sokkal könnyebb volt elképzelni a jövőjét egy gyengéd férfival, mint egy könyörtelen beste oldalán. Szó nélkül lovagoltak egészen késő délelőttig, amikor Lord Draven pihenőt rendelt el. Simon lesegítette Emilyt a nyeregből. A lány követte őt egy árnyas tisztásra, amíg Draven és emberei ellátták az állatokat. Simon leterítette köpenyét a földre, egy jókora tölgyfa tövében. - Megosztozna velem azon, amit nővérem az útra csomagolt? - kérdezte tőle a lány, miután helyet foglalt a földön. Mintha csak mennyei mannát kínált volna fel Simonnak. - Azt meghiszem, milady. Annyira beleuntam a szárított marhába és sajtba, hogy már képes lennék... - Elmosolyodott. - Nagyon kedves öntől. Miközben a férfi bort töltött, a lány pedig felvágta a kenyeret és pástétomot, Lord Draven is megtért az itatásból. A pataknál levetette a sisakját, és a haja még most nedves volt, miután megmosta arcát a vízben, majd végigfuttatta ujjait hollófekete fürtjei közt. Emily még életében nem látott ilyen jóvágású férfit. Sokkal pihentebbnek tűnt, mint előző nap, és az arcvonásai szinte kisfiús bájt tükröztek. Leszámítva a szemeit. Azok metszően élesek és engesztelhetetlenek maradtak. Simonnal ellentétben, aki a legújabb divat szerint rövidre nyírta fürtjeit, Lord Draven hosszúra, egészen a válláig engedte haját. Köpenyének bíborvöröse csak kiemelte bőrének barnaságát, és Emily azon is eltűnődött, hogy a roppant mellvért alatt mennyi lehet a párnázat és mennyi maga a férfi mellkasa. - Draven - szólította meg fivérét Simon. - Csatlakozol hozzánk? A férfi megdermedt, vetett egy pillantást a lányra, majd megrázta a fejét. - Kétlem, hogy vendégünk örülne a jelenlétemnek, amíg étkezik. - Nem viseltetem gyűlölettel ön iránt, milord. - Nem is engedhette volna meg magának, ha sikert akart aratni. Elmosolyodott. - Akad elég élelem mindannyiunknak. - Hallod - toldotta meg Simon. - Jöjj és egyél valamit, mielőtt elfogynál, mint a holdvilág. A lány felvonta a szemöldökét Simon szavai hallatán. Draven hatalmas férfiú volt, legkevesebb száznyolcvanöt centi magas. Már ahhoz is tekintélyes idő kellett volna, hogy akkorára lefogyjon, mint az átlagos termetű Simon. Lord Draven közelebb lépett, és valamely rejtélyes okból a lány szíve vadul kalapálni kezdett a közelségétől Most már azt is láthatta, hogy egy hosszú sebhely indul el a férfi bal fülétől és veszik el a páncélja alatt. Mintha valaki megpróbálta volt elmetszeni a torkát. Vajon ezt is a háborúkban szerezte? A dermedtség visszatért a férfi arcára, amint végigmérte a helyet Simon oldalán, majd egy pillanatnyi habozás után lassan letérdelt a földre és leült a köpenyre. A lány látta, hogy Simon aggodalmas pillantással fordul fivéréhez. - Megint elkapta a görcs a lábad? - Nincs semmi baja a lábamnak - csattant fel Draven megriasztva ezzel a lányt.

16

Simont láthatóan közönyösen hagyta Draven zord kedélye. A lány tekintete most először találkozott Drave-nével. Melegség és megátalkodottság sütött a szempárból, mielőtt a férfi pillantása újra kimérten hűvössé változott. Emily ajkai sóhajnyira szétváltak, amint a nem várt izgalom végiglüktetett a testén. Még sohasem fordult elő vele, hogy egy férfi jelenléte ilyen hatással legyen rá. A keze is megremegett, miközben a férfi kenyérből, sült csirkéből és pástétomból álló étkét elkészítette. Mondani akart valami elmésséget, bármit, amivel mosolyt csalhatott azokra a gyönyörűen megformált ajkakra, de valamiért semmi sem jutott az eszébe. Nem telt tőle többre, minthogy álmélkodva nézze, amint Draven erős, férfias keze ráfonódik a serlegre, majd lassan az ajkához emeli az italt. El nem tudta képzelni, miért nem házasodott meg eddig egy ilyen pompás férfi. A huszonötödik éve körül járhatott, de már tizenéves korára kiterjedt birtokkal rendelkezett. Az efféle férfiak rendszerint azzal biztosítják be rangjukat, hogy érdekházasságot kötnek és utódokat nemzenek. Egyetlen ok sem jutott eszébe, ami visszatarthatta őt a házasságtól. Szemérmesen elmosolyodott. - Mondja csak, milord, ugye van valahol egy hölgy, aki birtokolja az ön szívét? - Miért kérdez tőlem ilyeneket? - hűtötték le a férfi fagyos szavai és még fagyosabb szemei. Nem az ide illő kérdést tette fel, ébredt rá túl későn. Bár hogy egy ilyen ártatlan érdeklődés miért váltott ki ilyen heves ellenkezést, el nem tudta képzelni. A férfi láthatóan nem akart erről beszélni, ő pedig sietve igyekezett jobb kedélyre hangolni. - Ez csak ártatlan cseverészés, milord. Nem állt szándékomban feldühíteni önt. Csakhogy a férfi szemében nem haragot látott, hanem valami mást. Valami mást, amit nem tudott sem azonosítani, sem megérteni. Néhány percig néma csendben étkeztek és láthatóan mindannyian gondolataikba temetkeztek. - Lady Emily bátor asszony, ugye Draven? - törte meg a némaságot Simon. Riadt félelem lett úrra Emilyn, aki már attól tartott, hogy Simonnak valahogy sikerült tetten érnie és rájönnie a tervre, amely révén el akarta csábítani Lord Dravent. Ha az earl rájön, hogy csapdát állítottak neki, senki sem tudhatja, mire lesz lépes. Legalábbis az előbbi válaszából erre következtethetett. - Bátor? - kérdezte Emily, tőle szokatlanul magasra nyújtott hangon. - Igen - bólintott Simon. - Atyja halálos ellensége elragadja az otthonából, és még csak egy könnyet sem ejt. Nem hinném, hogy bárki más ilyen lelkierővel viselné a helyzetét. Emily igyekezett nem kimutatni megkönnyebbülését, és beletelt egy percbe, amíg megtalálta az alkalmas szavakat. - Hazudnék, ha azt mondanám, nincs máris honvágyam. Azelőtt egyetlenegyszer sem hagytam el a családomat, de a király emberei azt mondták, hogy megbízhatom Lord Draven esküjében, és nincs mitől tartanom. Draven felhorkant, és a lány kis jóindulattal kurta nevetésként értékelte a hangot. - Ostoba ember, milady, aki bármit is ad egy férfi esküjére. A lány szíve kihagyott egy ütemet. Csak nem akarja tényleg bántani? - Csak próbál önre ijeszteni - vette el a szavak élét Simon. - Attól tartok, a bátyám humora kissé beteges, de idővel hozzá fog szokni. Beteges, az már igaz. Kis híján halálra rémítette. Hosszasan tanulmányozta Dravent, aki kitartóan nézte őt. Bárcsak úgy olvashatott volna az érzelmeiben, ahogyan azt Simonnal tette. Felkavarta, hogy egyetlen pillanatig sem lehet biztos benne, hogy áll a férfival. Az ösztönei arra figyelmeztették, hogy Draven halálosan veszedelmes ember. Olyasvalaki, aki hozzászokott, hogy elveszi, amit akar, és fittyet hány a következményekre. Annál azonban okosabb volt, semhogy hagyja eluralkodni magán a félelmeit. Ha valamit is tanulhatott az apjától, akkor az az, hogy mindig álljon ki és vállalja a küzdelmet. A fenyegetés soha nem olyan szörnyű, mint a félelmek, amelyeket ébreszt bennünk. - Ennél többre lesz szüksége, milord - mosolygott Dravenre. - Meglátja majd, hogy korántsem vagyok olyan ijedős. Draven ekkor félrekapta a tekintetét, és a lány mély szomorúságot látott a szemében. - Ha megbocsát, meg kell néznem az embereimet. - Felpattant a földről, a lány pedig megfigyelte, hogy igyekszik kímélni jobb lábát, és alig észrevehetően sántikál.

17

Amikor visszafordult Simonhoz, láthatta, hogy a férfi jókedve is elpárolgott. - Meg kell bocsátani a fivéremnek, milady. Nem barátkozik egykönnyen. - És miért van ez? Láthatta a férfi lelkében dúló háborút, miközben Simon alaposan megrágta és lenyelte a falatot, ezután fáradtan elmosolyodott. - Soha nem árulnám el a bátyám titkait. Elég legyen annyi, hogy nem volt könnyű élete. Emily a homlokát ráncolta. - Nem volt könnyű élete? Hiszen hős a királyhoz hű emberek szemében. Fejből tudnék idézni legalább húsz olyan éneket, amelyik mind az ő hőstetteit zengik. Hogyan is lehetne... - Draven hús-vér ember, milady, nem pedig mítosz. Hősiesen harcol a csatában, hiszen ez minden, amihez ért. Lassan megvilágosult benne a férfi szavainak értelme. Emily arrafelé fordult, ahol Draven állt a lova mellett. Ismerte azt az embertípust, akire Simon utalt. Azt, akit már a bölcsőben harcosnak nevelnek. A legtöbb nemesi sorban született gyermeket, mint annak idején az apját és láthatóan Simont is, még a széltől is óvták, és csak hat-hét éves korban adták át a család egy barátjának vagy hűbérurának, hogy előbb apródot, majd katonát faragjon belőle. Az ilyen ifjak életében egyenlő hangsúlyt kapott az udvari finomkodás és a harc/a nevelés. Akadtak ugyanakkor olyan apák, akik többet vártak fiaiktól. Ezeknek a fiúknak sosem tanítottak mást, csak fegyverforgatást, és most már értette, miért ilyen visszahúzódó Lord Draven. Egész életét a csatatereken töltötte, ellenségei és katonái társaságában. - Akkor hát, nem ugyanattól az atyától származnak? Eszébe jutott, hogy Simon azt mondta, apja odaveszett a harcban. - Nem, milady. Az én apám inkább értett a lanthoz, mint a kardhoz. Megbízhatónak tartották a harctéren, de sosem tartozott a legkiválóbbak közé. - És Draven atyja? Simon elnémult. A lány felé fordult és olyan engesztelhetetlen gyűlöletet látott az arcán, hogy visszahőkölt. - Ő nem akadt legyőzőre a csatatéren. Azt mondják, voltak olyan seregek, amelyek csak meglátták a zászlóját, s és máris megadták magukat. A lány maga is hallotta az efféle meséket. Ravenswoodi Harold mérhetetlenül kegyetlen ember hírében állt. - Miért gyűlöli ennyire? - Kétlem, hogy hinne nekem, ha elmondanám. De mielőtt még Simon teljes választ adhatott volna a kérdésre, Draven bejelentette, hogy itt az ideje folytatni az utat. Egyetlen további szó sem hangzott el, miközben összecsomagolták az étel maradékát és újra lovuk nyergébe szálltak. Emily gondolatai messze elkalandoztak, amint felidézte magában mindazt, amit valaha Draven apjáról hallott. A férfi közel tucatnyi nyárral ezelőtt halt meg, nem sokkal Emily édesanyja előtt, és csakis azért emlékezett még rá, mert apja és anyja beszélgettek róla egy vacsora mellett. - Azt hallottam, az ördög egy jó hete elvitte Ravensvjoo' di Harold lelkét -jegyezte meg apja. - Harold halott? - kérdezte anyja. - Az, és mint hallom, a tulajdon fia kezétől veszett oda. Emilyt akkor halálra rémítették a szavak. Nem tudta elképzelni, hogyan képes bárki is megölni az apját. Ennél borzalmasabb dolgot még sosem hallott életében. A birtok miatt történhetett, ahogyan mondták, vagy az egész nem volt több mesénél? Bár Lord Draven csakugyan fenyegető és veszedelmes jelenségnek tűnt, mégis volt benne valami, ami meghazudtolta a kegyetlenségéről szóló számtalan szóbeszédet. Nilesról vagy Theodore-ról habozás nélkül elhitt volna ilyesmit. Az ő hűvös tekintetük valóban végtelen rosszindulatot és kegyetlenséget sugárzott, Lord Draven fagyos pillantásának azonban semmi köze mindehhez. Az egészen más. Mintha a hidegség a bensőjében fakadt volna, és inkább sugárzott ki önmagára, mint másokra. Persze az is lehet, hogy csak önmagát bolondítja, és éppen olyannak látja Dravent, amilyennek látni szeretné. Pontosan úgy, ahogyan Joanne teszi Nilesszal. - Én nem leszek ilyen ostoba - mondta magában. - Legalábbis remélem, hogy nem leszek.

18

3. fejezet Valamivel szürkület előtt érték el Ravenswoodot. Emily mindig is tudta, hogy Ravenswood határos apja birtokával, de azt sosem gondolta volna, hogy a két föld ilyen közel esik egymáshoz. A fizikai közelséggel azonban ki is merült a két uradalom közötti hasonlóság, és Emily szomorúan állapította meg, hogy még életében nem látott ilyen gyászos és komor helyet. Az összehasonlításhoz természetesen csak korlátolt ismeretekkel rendelkezett, lévén eddig egyetlenegyszer sem hagyhatta el atyja várának falait, de még így is kételkedett benne, hogy létezne a földön barátságtalanabb hely, mint az előttük kibontakozó roppant várkastély. Emily felnézett a rideg, sötét lakótoronyra, miközben megállította lovát. A kietlen és zord vár minden oldalról fenyegetően tornyosult fölé. A várudvar is vigasztalan látványt nyújtott - egyetlen virágot vagy bokrot sem ültettek ide, egyedül a gyom burjánzott minden szegletében. Maroknyi vézna tyúk kapirgálta a szikkadt földet, az eresz alatt kutyák oldalogtak. A korai időpont ellenére alig lehetett látni a vár népét. És senki sem sietett üdvözölni őket. Mindenki a maga dolgával törődött: vizet húzott a kútból, kantáron vezette a lovakat vagy a szénát vasvillázta, mintha rá se merne nézni urára. És, ami azt illeti, Emily döglött tetveket is látott már fürgébben mozogni, mint ahogyan bármelyikük tette a dolgát. Emily a homlokát ráncolta és elfordult a nyeregben, hogy körbenézzen a várudvaron. - Milady? - szólította meg Simon. - Mit keres? - A táblát, hogy ez itt a pokol tornáca - vágta rá gondolkodás nélkül. A válasz kicsúszott a száján, hiába kapta a kezét rémülten az ajkai elé. Simon hátravetette a fejét és teli torokból nevetni kezdett. - Isten tartsa meg a humorát, milady - kapkodott lélegzet után. - Még szüksége lesz rá. Simon leszökkent a nyeregből és átadta a kantárt egy apródnak. - És ne tartson attól, hogy megbánt vele. Biztosíthatom róla, hogy van olyan vastag a bőröm, mint egy vadkané. - És legalább olyan önfejű is - mormolta Draven, miközben leereszkedett a nyeregből és odanyújtotta a gyeplőt egy lovászfiúnak. - Az már igaz - fordult Simon a fivére felé. - És te épp ezt szereted bennem. Draven levette sisakját és kesztyűjét, apródja pedig elvette őket és eliramodott a torony felé. - Csak egyetlen dolgot kedvelek benned. - És mi lenne az? - A távolléted. Simonról leperegtek a bántó szavak. Mosolyogva fordult Emilyhez. - Most már láthatja, miért kell a vastag bőr. Emily viszonozta a mosolyát, miközben a férfi lesegítette a nyeregből. Az efféle évődés Niles és Theodore között mindig kényelmetlen helyzetbe hozta, de az valamiért nem zavarta, ha Simon és Draven huzakodott. Talán mert Nilesszal és Theodore-ral ellentétben az ő ellenségeskedésük sosem tűnt valódinak. Mintha az egész civódás csak azt a célt szolgálta volna, hogy meglássák, kié lesz az utolsó szó. - Attól tartok, egészen másnak fogja találni Ravenswoodot, mint Warwickot - jegyezte meg Draven, miután Simon lesegítette a lányt. Emily köszönetet mondott Simonnak, miközben tekintetével követte a vaskos faajtóhoz vezető csorba kőlépcsőket. Nem talált semmi szépséget vagy melegséget ebben az otthonban. Semmit az égvilágon. Nem csoda, hogy ilyen komor a gazdája. - Most már boldogulok, milord. Csak mutasson be a házvezetőnőjének, és... - Itt nincs házvezetőnő - vágott közbe a férfi. - Hogyan? Draven vállat vont. - Nincsen, csak maroknyi szolgám. Látni fogja, hogy nem pazarlom az időmet léhaságokra. Ha nem tudta volna, hogy a férfi tucatnyi lovagot fizet, számtalan lovagi tornát megnyert és bőkezű javadalmazást húzott Henrik királytól, Emily talán megkérdőjelezi a férfi fizetőképességét, Lord Draven azonban dúsgazdag embernek számított, aki több földet birtokolt, mint maga a korona.

19

Miután úgy döntött, hogy a kritikus megjegyzések aligha segítenek elcsábítani a férfit, felsóhajtott. - Hát jó, milord. Majd csak boldogulok valahogy. Draven elküldte Simont, hogy keressen valakit, aki lerakodja a szekereket. - Megmutatom a lakóhelyét - fordult ezután a lányhoz, majd elindult felfelé a lépcsőkön. Emily egy hosszú pillanatig megkövülten ácsorgott, mielőtt követte volna. Alig tudta elhinni, hogy a férfi még a karját sem kínálta fel! Ilyen modortalanságot azelőtt sosem tapasztalt. De legalább annyi jóérzés szorult belé, hogy kinyitotta előtte az ajtót. Emily felkapta szoknyáját és belépett a csarnokba, ahol mozdulatlanná merevedett. Leírhatatlan szag uralkodott a férfi otthonában, amelybe korhadó fa és füst bűze vegyült, és még valami, amibe inkább bele sem gondolt. A lebukó nap fénye átszüremlett a bezárt ablaktáblák résein át, hogy kirajzolja a rothadó gyékényeket, a kormos kandallót és a csarnok közepére állított három kecskelábú asztalt. Öt kutya szaladgált idebent és tépkedte a gyékényeket. Az asztalok lapját mintha még sosem takarították volna le. Bárhogy próbált ellenállni a kísértésnek, el kellett fintorodnia, és még az orrát is befogta, nehogy fuldokolni kezdjen a bűztől. Ahogyan végigpásztázta tekintetével a lovagtermet, feltűnt neki az emelvény és a házigazda asztalának hiánya. - Hol az ön asztala, milord? - Nincs külön asztalom. - A férfi ellépett mellette és a lépcsők felé indult. Valóban gúnyt hallott ki a férfi hangjából? Nem lehetett biztos benne, és a férfi nem adott magyarázatot. Emily utána sietett, majd megindult felfelé a huzatos lépcsőházban. Idefent legalább a kellemetlen szag szétoszlott, így végre újra lélegzethez jutott. A férfi megállt a lépcsősor tetején és kinyitott egy ajtót, majd félrelépett, hogy maga elé engedje a lányt. Egyik kezével megtartotta az ajtólapot, a másikat kardja markolatán nyugtatta. Emily nagyot nyelt, amint elhaladt mellette. Olyan közel került hozzá, hogy hallotta lélegzetvételét és érezte a leheletét a bőrén. Eltelt a férfi jelenlétével, a bőr és a fűszerek nyers, érzéki, zabolátlan illatával. Még soha életében nem érezte így magát. Soha nem érezte ezt az izgalmat, ezt a bizsergést. Soha nem érezte ennyire, hogy él. Lelki szemei előtt megjelent egy ágaskodó fekete vadállat képe; egy olyan az állaté, amely minden ízében olyan szilaj és kiszámíthatatlan, mint az earl. Halálosan veszélyes és konok akarattal tör célja felé. A lány nem kétellte, hogy egy szemvillanás alatt elragadhatná és azt tehetne vele, amit csak akar. Képtelen lenne ellenállni neki. Az a tény, hogy meg sem próbált közeledni felé, csak még érdekesebbé tette a férfit. És még vonzóbbá. Hogy kivonja magát a bűvköréből, Emily megállt és körbenézett a helyiségen, amely spártai egyszerűségével egy apáca cellájának is beillett volna. Gyengéd érzelmei egy szemvillanás alatt szertefoszlottak. - Ez egyáltalán nem járja. - Beleborzadt a gondolatba, hogy akár egyetlen éjszakát is ebben a barátságtalan hálókamrában töltsön. - Azt mondta, boldogulni fog. A lány hitetlenkedve nézett rá. - Arra számítottam, hogy lakályos otthonban lakik, nem egy vártömlöcben. - Emily megbánta a szavait, amint kimondta őket, a férfi azonban nem adta jelét haragnak. Igaz, más érzelemnek se. Csak mozdulatlanul állt az ajtó keretében. A gyorsan halványuló napfény vörös fényudvarba vonta haját és megcsillant szemének fagyos kékjén. Szálegyenesen állt előtte, bal kezét megtartotta a kardja markolatán, és átható tekintettel méregette. - Attól tartok, Henrik nem adott elég időt ahhoz, hogy megtegyem a szükséges előkészületeket. Majd felküldöm Edmondot, hogy cserélje ki a szalmazsákot és húzzon fel egy új ágyneműt. - Milord - kezdett bele a lány, noha tudta, hogy bölcsebb lenne hallgatnia. - Nem szeretném, ha félreértene, de az ön otthona borzalmas és aligha alkalmas lakóhelyül. - Mondja csak, milady, hogyan lehetne félreérteni egy ilyen kijelentést? - Egy biztos - emelte fel a fejét a lány. - Nem maradok itt, amíg nem változtat a helyzeten. A férfi tekintete megkeményedett. - Itt marad, akár tetszik, akár nem. - Biztos lehet benne, hogy nem.

20

A férfi szeme olyan fenyegetően villant meg, hogy a lány önkéntelenül hátrébb lépett, ha meg nem is hunyászkodott előtte. - Azt teszi, amit mondok, úrnőm. Most már ő is kezdett kijönni a béketűrésből. Tisztában volt a rangjával, tudta, milyen előjogok dukálnak neki, és ez az ember eddig sorra megkérdőjelezte valamennyit. - Nem vagyok a szolgája, hogy parancsolgasson nekem, ahogyan nem vagyok az asszonya sem. - Igaz, ön a túszom. - A király védelme alatt állok, aki személyesen kezeskedett a biztonságomról, igaz? Ha nem ismerte volna jobban a férfit, megesküdött volna, hogy huncut szikrák gyúltak ki azokban a fagyos szemekben. - A király azt is kijelentette, hogy amit velem tesz, az olyan, mintha vele tenné ugyanezt. Igazam van, milord? - Igen. - Mondja csak, mit szólna hozzá felséges urunk, ha ebben a szobában szállásolná el? Draven nem tudta, mi okoz neki nagyobb meglepetést - hogy a lány ilyen vakmerően szembeszáll az akaratával, vagy hogy ilyen ügyesen érvel. Az igazat megvallva, ő maga is tudta, hogy nem sokat büszkélkedhet otthonával. Az élete a háború, nem pedig a vidéki semmittevés körül forgott. Ki nem állhatta Ravenswoodot, és boldogan itt hagyta volna örökre, vagy végignézte volna, ahogyan a lakótorony romhalmazzá omlik össze. Csakis a kötelesség tartotta e falak között. Ravenswood egyike volt a királyság védőbástyáinak, amely stratégiai fontosságú helyen állt, észak és dél között. Mindig is egy, a királyhoz a végsőkig hű embernek kellett itt laknia. Azt azonban tényleg nem várhatta el, hogy egy nemesi sorban született hölgy is elviselje otthonát. - Hát rendben, milady. Utasítom rá a tiszttartómat, hogy tegyen meg mindent az ön kényelme érdekében. - Fogadhatok házvezetőnőt is? - Ha feltétlenül szükséges... - Feltétlenül az. Draven biccentett és mindent megtett, hogy kirekessze orrából a lány hajának édes virágillatát. Ha az emlékezete nem csalta meg, a lonc aromáját érezte. Oly sok év eltelt, amióta ilyen közel került egy ifjú hölgyhöz, hogy meg sem tudta számlálni. Egy dologban azonban biztos lehetett: még egyetlen asszony sem ébresztett benne ekkora vágyat, hogy megérintse orcájának bársonyos lágyságát. Volt valami Lady Emilyben, ami kizökkentette szokott egykedvűségéből és nem hagyta nyugodni. Már azt is alig bírta megállni, hogy itt legyen, de ne hajoljon közel hozzá és követelje magáénak azokat a puha ajkakat. Vajon csakugyan olyan édesek és lágyak, amilyennek tetszenek? Kétségbeesetten vágyott rá, hogy megtudja. Mi lehet ebben az asszonyban, ami ennyire vonzza? Azután hirtelen megértette. Küllemre is tetszetősebb, mint bármely asszony, akit eddig látott, de bátorságban felvehetne a versenyt akármelyik férfival. Márpedig a bátorság olyan tulajdonság, amelyet mindennél inkább értékel. - Mindent önre bízok - mondta csendesen, miközben próbált nem odafigyelni arra, hogy a lány feje búbja magasságban éppen az ő álla alá esik. Sudár, magas termetű szépség, éppen megfelelő sajgó, szerelemre éhes testének. Szent Péter szőrös bütykére, minél messzebb kell kerülnie tőle. Haladéktalanul. Mégis, egyébre sem tudott gondolni, mint az ágyra, amely néhány lépésnyire tőlük várakozott. Az ágyra, amelyet csak elvétve használt, de amelynek oly kétségbeesetten hasznát akarta venni, amíg a lány a szobában tartózkodott. Még így, tágra nyílt szemmel is el tudta képzelni, ahogyan lefekteti a lányt az ágyra, lehámozza róla a ruháit és megízleli a tejfehér bőr édességét. Mélyen beletemetkezik a bársonyos combok között megbúvó nyirkos forróságba. Egész teste felizzott a vágyakozástól. - Akkor felküldöm Edmondot. Elfordult, hogy távozzon, amíg tud. A lány azonban utánanyúlt és gyengéden megérintette a karját. Draven megdermedt a testi kapcsolattól. Ismeretlen volt számára az efféle gyengédség, és azt sem szokta meg, hogy hozzáérjenek, hacsak nem azért, hogy valami kárt tegyenek benne. Szólni sem tudott, amint visszafordult a kecses, törékeny teremtmény felé, aki oly ártatlanul nyugtatta kezét a karján. Azok a hosszú, karcsú és finoman elvékonyodó ujjak, azok a gondosan ápolt

21

körmök. Bárcsak a kezébe vehetné, és ajkaihoz emelhetné ezt a gyönyörű kezet, hogy lágyan megízlelje az ujjak végét. Lehet a lánynak bármi fogalma arról, hogy óvatlan mozdulatával milyen féktelen vágyat ébresztett benne? - Bocsássa meg a hevességemet, milord. Nem szoktam így kikelni magamból. A férfi felemelte tekintetét az ujjakról az igéző, sötétzöld szempárig, amelynek árnyalata egy érintetlen erdei tisztásra emlékeztette. - Atyja időben figyelmeztetett arra, hogy ön a legfélénkebb teremtmény a földön. A lány orcája rózsás pírba borult, s ez felélesztette benne a vágyat, hogy végigsimítson ajkaival a nemesen metszett arcon, a hosszú szempillákon. Hogy arcán érezze az édes leheletet. Nem mintha valaha is megtudná, milyen édes a lehelete, emlékeztette rá magát. Ez az asszony ezer ellenségnél is veszélyesebb, ezért sosem szabad elveszítenie az önuralmát. Sosem szabad átadnia magát a vágynak, amely lángra lobbantotta ágyékát. - Atyám gyakran túloz az erényeimet illetően, milord. - Nem úgy a szépségét illetően - suttogta áhítattal a férfi. Hogyan csúszhatott ez ki a száján? A lány még jobban kipirult, és szégyenlős mosolya láttán Draven kis híján elveszítette minden önuralmát. Önkéntelenül is közelebb hajolt hozzá, be akarta lélegezni azt az édes, mámorító, asszonyi illatot, érezni akarta karjaiban azt a puha testet... Vissza! Rivallt rá jobbik énje, mielőtt végleg kicsúszott volna a talaj a lába alól. És Draven ekkor olyasmit tett, amit még soha életében. Megfutamodott a küzdelem elől. Vissza se nézett, amint elhagyta a kamrát, lerobogott a lépcsőkön, és belépett az omladozó lovagterembe. Egész teste reszketett a visszafojtott vágyakozástól, amelyet a lány ébresztett benne. Már az idejére sem emlékezett, mikor tett utoljára magáévá egy asszonyt, egy azonban biztos: csakis elkapkodott, primitív és érzelmektől mentes aktus lehetett, miként minden találkozása a szebbik nemmel. Soha többé nem akart valakivel együtt lenni csak azért, hogy megnyugtassa háborgó ágyékát. Emily más volt. Nem tudott elképzelni csodálatosabb dolgot, mint egy egész éjszakán át vele szeretkezni, lassan, figyelmesen, mégis lázas izgalommal. Megérinteni teste minden porcikáját a kezével, az ajkával, a nyelvével. Hogy miért érzett iránta így, nem tudta. Hiszen csak most találkoztak, és mégis... Különben sincs értelme az egésznek. Lehunyta a szemét és nekitámaszkodott a hideg kőfalnak. Ez a valóság: felesküdött a lány védelmére és hogy egy ujjal sem nyúl hozzá. Igen, ez a rideg valóság. A lány tiltott gyümölcs, és bármennyire vágyik rá, hogy leszakítsa, nem fogja megtenni. Szent Péterre és a becsületére esküdött, hogy nem emeli rá a kezét, sem indulatában, sem buja vágyában. És meg fogja tartani ezt az esküvést, még ha bele is háborodik a vágyakozásba. « Emily egyedül maradt kamrájában, a kis asztalnál ült és az ételét piszkálgatta. Az igazat megvallva, félt az ételhez nyúlni. Tekintve, hogy milyen állapotok uralkodtak a lovagteremben, bele sem mert gondolni, mi lehet a konyhában. Az ifjú Edmond, aki még a húszat sem tölthette be, kicserélte a szalmazsákokat és új ágyneműt húzott fel. Komornája, Alys kiseperte a kamrából a régi gyékényeket és kitakarította a kormot a kandallóból. A helyiség még így is vigasztalan látványt nyújtott a két falra akasztott faggyúgyertya pislákoló fényében, de legalább tisztaság volt. Ezért is tanácsolta Alysnak, hogy ebbe a szobába tegye le szalmazsákját, amíg körbe nem néznek az öregtorony többi részében. Éppen belekortyolt volna a borba, amikor a szoba ajtaja kivágódott. - Draven, én... - Simon hangja elhalt, amint meglátta az ablak mellett ücsörgő lányt. Emily felvonta szemöldökét és lassan visszatette a serleget az asztalra. A férfi zavartan tekintett körbe. - Hol van Draven? - Nem tudom, milord. Miért éppen itt keresi? - Mert ez az ő szobája.

22

Emilynek az álla is leesett a hír hallatán. Megújult érdeklődéssel tekintett körül az egyszerű ágyon és a merev faszékeken. Miért adná neki Draven éppen a saját kamráját? . - Ő mondta, hogy maradjak itt. Simon még zavartabbnak tűnt. - Bocsásson meg, milady, amiért megzavartam. És ezzel el is tűnt. Emily a csukott ajtóra meredt. Mi az ördögért tenne Draven ilyet? Ha nem ismerné jobban, még azt gondolná, a kéjvágya ragadtatta erre, de hát a férfi szemmel láthatóan közömbös az irányában. A cselekedetei mégis sokszor nélkülözik az értelmet. Felsóhajtott, száműzte fejéből az ilyen hiábavaló gondolatokat, és magában sorolni kezdte a teendőket, amelyekre még holnap sort kell kerítenie, ha lakhatóvá akarja varázsolni ezt a helyet. Egy órával később Alys is csatlakozott hozzá, hogy tudassa, valamennyi holmijukat lepakolták és holnapra mindent felhordanak az emeletre. Ezután mindketten ágyat vetettek és nyugovóra tértek, ráhagyva a pislákoló gyertyákra, hogy elűzzék a sötétben hemzsegő poloskákat. Emily egész éjjel forgott és hánykolódott. Nem szokott ilyen kemény, nyers szagú fekhelyhez, és miután még soha egy éjszakát sem töltött a saját hálókamráján kívül, nem tudott hozzászokni a neszekhez és a torony átható szagához. És ha mindez nem lett volna elég, amikor végre sikerült elaludnia, álmait egy sötéten jóvágású, rejtelmes férfialak kísértette. A férfi egyszerre tűnt csábítónak és rémisztőnek a szemében. Azelőtt sosem találkozott olyan férfival, mint Draven, ezért azt sem tudhatta, hogyan boldoguljon vele. A veszély és hatalom légköre burkolta be Dravent, és arra figyelmeztette, hogy a férfi rettenetes is tud lenni, ha akar. Ha akar... Eleddig kedves volt vele, de oly sokan rettegtek tőle, köztük tulajdon apja is, hogy nem lehetett vele elég óvatos. Gondolatai most Niles és Joanne felé fordultak. Niles Joanne-nel tisztességgel bánt, ám Emily egyszer rajtakapta, amint kíméletlenül eltángálta lovát egy törött sarkantyú miatt. És amikor apródja véletlenül elejtette a kardját, Niles jókora ökölcsapással torolta meg a figyelmetlenséget. Ha apja egy ilyen embert képes annyira tisztelni, hogy szövetségesének és fiának nevezze, akkor milyen lehet az, akit halálos ellenségének nevez? És ha Ravenswood earlje csakugyan az a szörnyeteg, aminek a szóbeszéd tartja? Honnét tudhatná? Amikor beköszöntött a reggel, Emily tárt karokkal üdvözölte, és örült, hogy megszabadulhat a komor gondolatoktól. Alys segítségével világoskék ruhát és fehér fátylat öltött, majd elindult lefelé, hogy megreggelizzen. És hogy odalent megtorpanjon az üres lovagteremben. Hol lehetnek a többiek? Csak nem késte le az étkezést? Már végeztek volna? Zavartan lépett ki a lakótorony külső kapuján. Draven emberei máris ott gyakorlatoztak a várudvaron. És ahogy elnézte őket, még csak nem is most kezdték el. Simon a földön ült, a küzdőtér szélén, hátát az almafának támasztva, és két lovagot okított a helyes kardforgatásra. Dravent semerre sem látta. Felkapta a szoknyáját, leereszkedett a lépcsőkön és elindult a várudvar felé, ahol a lovagok küzdöttek. Miután megkerülte a tornyot, azonnal kiszúrta Dravent. O volt a legmagasabb valamennyiük közül, és láthatóan a gyakorlatozást is komolyabban vette, mint akárki más. A kora reggeli nap élesen verődött vissza fekete vértezetétől és megvillant feketére festett pajzsán. Négy lovagja vette körül, és Draven bámulatos ügyességgel védekezett ellenük, pedig azok szakadatlanul támadtak. Emily azelőtt sosem látott ilyen hozzáértést és fürgeséget. Nem csoda, hogy mindenki a dicséretét zengi, gondolta, miközben a férfi élesen megpördült, hogy hárítsa egyik támadója kardcsapását. Azt sem gondolta volna, hogy ekkora megtermett férfi ilyen kecsesen és könnyedén mozogjon. Nála jobban talán maga Mars sem értett a harchoz. Félelemmel vegyes áhítattal figyelte, ahogyan a férfi rendre elhárítja az őt célzó csapásokat, és kecsesen továbblép, hogy szembeforduljon soron következő támadójával, majd begyakorlott mozdulattal azt is meghátrálásra késztesse. És abban a pillanatban megértette, hogy a férfi könnyűszerrel legyőzné az apját a csatában. Hiábavaló lenne apja félelmetes testi ereje; épp eleget látta gyakorlatozni, hogy tudja, ügyessége és fürgesége meg sem közelíti Lord Dravenét. A gondolattól a torka is elszorult.

23

- Jó reggelt, szép Emily! - köszöntött rá Simon. Draven a neve hallatán felé fordult és felfüggesztette a küzdelmet. És abban a pillanatban egyik embere fejen találta a pengéjével. Draven szitkozódva pördült felé és üvöltve emelte fel kardját. Emily, aki szaladni kezdett a férfi felé, amint látta, hogy a támadó eltalálja, a csatakiáltás hallatán a földbe gyökerezett. Még sosem látott ilyen szilaj indulatot. El sem tudta képzelni, mit tenne, ha az ellene irányulna. A férfi, aki megütötte Dravent, eldobta kardját, rémülten letérdepelt és feje fölé emelte pajzsát, hogy elhárítsa a csapást. A másik három lovag sietve visszavonult. Draven kardja széles ívben a kétségbeesetten védekező férfi felé lendült, és amikor Emily már biztos tolt benne, hogy egyetlen csapással levágja a fejét, a penge hirtelen mozdulatlanná merevedett, alig egy hüvelyknyire a férfi pajzsától. A karddal együtt mintha minden más is mozdulatlanságba burkolózott volna. Draven szoborként magasodott a férfi felett. Emilynek fogalma sem volt róla, hogyan tudta visszafogni a félelmetes csapást, mielőtt az szétzúzta volna a szerencsétlen lovag pajzsát és karját. A hosszúra nyúlt szünet után Draven félrekapta pengéjét és leszúrta a földbe a meghunyászkodott lovag elé. Emily lassan újra feléjük indult, s közben csodálkozva vette észre, hogy Draven még csak ki sem fulladt a gyakorlatozástól. - Talpra, Geoffrey - szólt Draven nyugodt hangon. - Tudom, hogy még új vagy a kíséretemben, de azt tudnod kell, hogy sosem bosszulnék meg egy jól irányzott csapást, csak mert elvonták a figyelmem. Azért fordultam feléd, mert azt hittem, újra támadni fogsz. A lovag leeresztette a pajzsát, majd lassan levette sisakját, hogy letörölje a homlokán gyöngyöző verítéket. - Bocsásson meg, milord. Legutóbbi mesterem nem volt ilyen megértő. Draven kinyújtotta karját és felsegítette a lovagot. - Eridj és szedd össze magad. Geoffrey eliramodott az öregtorony felé. Emily a homlokát ráncolta, amint Simon odalépett mellé. Lord Draven sértetlennek tűnt, noha a lovag jókora csapást mért rá. - Minden rendben, milord? - tudakolta. - A legrosszabb az egészben, hogy cseng a fülem. - Draven is lehúzta a sisakját. Emily lélegzet után kapott, amikor meglátta a halántékán végigfutó vérpatakot. - Nem, milord. A legrosszabb az egészben, hogy felrepedt a szemöldöke. Lehetett a férfi bármennyire az apja ellensége, nem tudta megállni, hogy ne lásson el egy nyílt sebet. Simonhoz fordult. - A komornám odafent van a kamrában. Ha megkérné, hogy hozza le nekem a varrókészletem és egy kupa bort... Simon szó nélkül engedelmeskedett. Emily megragadta Lord Draven kezét, hogy egy árnyékos helyre vezesse, ám amikor előrelépett, a férfi nem követte. Zavartan fordult vissza a férfi felé. Draven gyanakvó pillantásokkal méregette. - Mit akar tőlem? - kérdezte. Emily meglepetten nézett le összefonódott ujjaikra, és abban a pillanatban elengedte a férfi kezét. - Nem akartam zaklatni, milord, csupán arra gondoltam, hogy jobban el tudnám látni a sebesülését, ha leülne. - Az apródom majd ellátja a sebem. A lány felvonta a szemöldökét. - Milord, ha az a sebhely ott a nyakán szintén a fiú kezét dicséri, akkor esengve kérem, engedje, hogy inkább én lássam el a sebét. Belegondolni is rossz, hogy ilyen éktelen heg maradjon utána. Mintha csak végszóra érkezne, az apród tűnt fel a lakótoronyból. Jobb kezében kis zsámolyt, a balban vizes tálat szorongatott, míg a vállára vászontörölközőt terített. - Lord Simon mondta, hogy hozzam ezt le, milord - fordult egyenesen Dravenhez. - Van rongy és tiszta víz is. Lord Draven egy hosszú pillanatig nem felelt, mintha magában vívódna, azután Emilyhez fordult. •

24

- Hová szeretné állítani a zsámolyt, milady? Valami rejtélyes oknál fogva Emily úgy érezte, mintha fontos összecsapást nyert volna meg a férfi ellen. - Oda, kérem - mutatott arra a helyre, ahol korábban Simon megpihent. A fiú szaladt, hogy engedelmeskedjen. A lány haladt elöl, mögötte alig egy lépésnyire Draven. Menet közben Emily mindvégig magán érezte a férfi tekintetét, akár egy gyengéd simogatást. Úgy érezte, a férfi legszívesebben megérintené, noha már maga a gondolat is nevetségesnek tűnt - főként, hogy a férfi valósággal rátámadt, amikor korábban hozzáért. Az apród letette a zsámolyt, ahová mondta, majd eliramodott, hogy elhozza ura kardját és sisakját a küzdőtérről. Draven letelepedett a zsámolyra, míg Emily belemártotta a vízbe a vászonkendő egyik sarkát. A férfi még alig húzta le páncélkesztyűjét, amikor máris megjelent Alys a kosárral és a borral. - Köszönöm, Alys. - Magához vette a kosarat és letette a földre, a vizes tál mellé. Alys, aki közvetlenül Draven háta mögött állt, Emily legnagyobb szörnyülködésére elmosolyodott és megpaskolta mellkasát, hogy jelezze, a szíve éppúgy ki akar ugrani a helyéből, mint az övé. És ha ez nem lett volna elég, Alys ökölbe szorította a kezét, és rágcsálni kezdte bütykeit, miközben mohó pillantásokkal méregette a férfi izmos testét. Emily érezte, hogy fülig elvörösödik komornája néma játékától. Ebben a pillanatban Draven is felnézett Emilyre, és miután követte a tekintetét, hirtelen hátrafordult és meglátta Alyst, aki még most is a kezét rágcsálta. Alys mosolya lehervadt. Kivette kezét a szájából és megrázta. - Átkozott bolhák. Összeharapdáltak a múlt éjjel. Lord Draven, noha láthatóan nem győzte meg a magyarázat, visszafordult Emilyhez. Alys is a szemébe nézett és többször felhúzta a szemöldökét. - Megvan minden, amire szüksége lehet, milady? -kérdezte Alys olyan hangnemben, mintha azt mondaná: Szívesen magatokra hagylak benneteket. - Igen, Alys, köszönöm. - Ha szüksége lenne még valamire, milady, bármire - tette hozzá Alys -, csak szóljon. - Köszönöm, Alys - vetett szúrós pillantást a komornára Emily. - Elmehet. Alys még egy utolsó szerelmes pillantást vetett Lord Draven hátára, majd visszavonult. Emily, aki azt hitte, menten elsüllyed szégyenében, kinyitotta a kosarat. - Mondja csak, milady, a szolgálóját megszállta valamilyen démon, hogy így ugrabugrál körülöttünk? Emily mosolyogva befűzte a tűt, majd félretette, és a benedvesített törülköző után nyúlt. - Ha nevet kellene adnom annak a démonnak, milord, alighanem huncutságnak hívnám. Kimosta Lord Draven sebét. Melegnek érezte a férfi bőrét, és apjával ellentétben Lord Draven nem sziszszent fel, amikor a hűvös vászon hozzáért. A férfi olyan lángoló pillantásokkal méregette, hogy szinte megperzselte a bőrét. - A legtöbben megostoroznák a szolgájukat az ilyen viselkedésért. - Nos, én nem vagyok olyan képmutató, hogy olyan vétekért büntessem, amely kedves az én szívemnek is. A férfi pillantása ellágyult. - Igen, volt egy olyan érzésem, hogy tudna erről mit mesélni. - Mondhatjuk úgy, hogy ha szolgám a novícius, akkor én vagyok mestere. Ahogy félresöpörte az ébenfekete fürtöket a sebből, álmélkodva tapasztalta meg puhaságukat. A hajszálak a legfinomabb selyemként suhantak az ujjai között. Még soha nem érzett hasonlót, ahogyan nem érezte a perzselő forróságot sem, amely a férfi közellétében szétáradt a bensőjében. Tüzes lángnyelvnek érezte testét, amelyet a lelke mélyén kitartó lüktetés táplál. - Olyan az illata, mint az almának és a fahéjnak - jegyezte meg a férfi. Emily megállt és a sebhez érintette az átáztatott ruhát. - A nővérem viseli ezt az illatszert - felelte halkan. - Pedig én mindig mondtam neki, hogy több legyet és méhet fog vele, mint férfit. A férfi a homlokát ráncolta. - Akkor miért tette fel? - Hiányzik a nővérem, és az illata megnyugtat. A férfi félrefordította tekintetét.

25

A lány megnedvesítette kiszáradt ajkait, majd megmerítette a borban a tűt és a cérnát. A férfi szétvetett lábakkal ült, kezeit a térdein nyugtatta. Emily próbált nem odafigyelni rá, mennyire körülöleli őt, amióta belépett a lábak közé és elkezdte ellátni a sebet. Vagy hogy a keblei, amelyeket szokatlanul feszesnek és teltnek érzett, hogyan hullámzanak a férfi pillantásától. Amikor a férfi tekintete arrafelé téved, különös, sajgó érzés árasztja el az ágyékát. Emily nagyot nyelt, hogy ezzel is oldja testének feszességét, miközben felkészült rá, hogy összevarrja a sebet. - Attól félek, ez egy kicsit fájni fog. - Megnyugtathatom, milady, hogy épp elégszer összevarrtak már. Nem lesz semmiféle fájdalom. A kijelentés igazolást is nyert, amint Emily belekezdett az első öltésbe. A férfi mozdulatlan maradt, akár egy gránitszobor. Apja szüntelenül szitkozódott és fészkelődött, ahogyan mindenki más is, akivel csak dolga akadt. Lord Draven azonban csak ült és tekintetét a földre függesztette, miközben ő három takaros kis öltéssel összezárta a sebet. Miután hátralépett, elővette a kis ezüstollót a kosárból. - Nagyon lágy az érintése - mondta a férfi mélyen zengő, különös hangon. - Köszönöm, milord. Nem az én tisztem, hogy fájdalmat okozzak az embereknek. Elvágta a cérnát, azután a kosarakban tárolt gyógyfüvekért nyúlt. Mialatt elkészítette a kencét, amely meggátolta a sebesülés helyének felduzzadását és csökkentette az elfertőződés veszélyét, érezte, hogy a férfi átható pillantása minden mozdulatát követi. Mi lehet ebben a fagyos tekintetben, ami egyszerre borzongatja meg és hevíti át? Újra csak azon kapta magát, hogy eltűnődik, milyen lenne megcsókolni a férfit. Joanne sokat beszélt neki a csókolózásról, ami az ölelkezés legizgalmasabb része, és valami azt súgta neki, hogy Draven csókja csakugyan izgalomba hozná. - Mi hozta ki úrnőmet a küzdőtérre ma reggel? - kérdezte a férfi. Emily összevegyítette a gyógyfüveket a borral. - Nem értettem, miért nem reggelizik senki sem a i lovagteremben. - Szokásom szerint csak késő délelőtt kerítek sort erre. - Elfordította a tekintetét, és a lány hálásan sóhajtott fel, amiért végre békét lelhetett attól a perzselő pillantástól. - Majd szólok Druce-nak, hogy keltse korábban a szakácsokat és készítsenek önnek valami ételt. - Druce? - vonta fe a szemöldökét a lány, miközben a kencét szétterítette a seben. A férfi bőre olyannyira különbözött a sajátjától. Finom, mégsem kényes. Férfias. És meleg, rettentően meleg. Nagyon is alkalmas arra, hogy elvonja őt a szűzi erénytől. - Az apródom. - A. - Befejezte a seb ellátását, és amint lehajolt a törülközőért, csípője akaratlanul is végigsimított a férfi combjának belső felén. A férfi élesen felszisszent, majd olyan hirtelen pattant fel, hogy a lány önkéntelenül is felsikkantott. De mielőtt még bocsánatot kérhetett volna, a férfi máris hallótávolságon kívül járt. Draven kimért, hosszú léptekkel haladt előre, miközben a vágy valamennyi tagját görcsös várakozásba rántotta. A combja úgy sajgott, mintha tüzes rudat érintettek volna hozzá. És az ágyéka lángolt, akárha a poklok minden tüze az ölébe hullt volna. Ha még egy pillanatig a lány közelségében marad, mindkettejükre szégyent hozott volna. Nem járt más a fejében, minthogy minél távolabb kerüljön ettől az igéző, felkavaró teremtéstől, és öles lépteivel az istálló felé vette az irányt, ahol szerencsétlenségére Simonba ütközött. - Azt hittem, a toronyban vagy - förmedt rá Draven a fivérére, aki a hevenyészett derékalj felett állt, amelyet Draven előző este vetett magának. - Druce-tól hallottam, hogy minden holmidat ide hozattad, és a saját szememmel is látni akartam, hogy igazat beszél-e. Draven igyekezett ügyet sem vetni Simonra, miközben levetette köpenyét. - Hol van Druce? - Legutóbb, amikor láttam, épp evett. Majd én segítek. Draven hátat fordított Simonnak, hogy fivére leoldhassa a vértezetet. - Miért engedted át az emeleti szobát? A férfi érezte, hogy izmai megkeményednek. - Semmi közöd hozzá. - Tudom, de még sohasem láttalak ilyen furcsán viselkedni.

26

Draven lehunyta szemét és azt kívánta, bárcsak elküldhetné Simont valahová. Tudta azonban, hogy Simon jottányit sem fog tágítani, amíg kimerítő választ nem ad minden kérdésére. Ez is egy volt idegesítő szokásai végtelen sorában. - Azért adtam neki a szobát, mert az a legtisztább helyiség az öregtoronyban, és azért hozattam le ide a holmimat, mert amíg távol vagyok tőle, nem tehetek benne kárt. Érezte, hogy Simon erőteljesen megmarkolja karját. - Hányszor mondjam még el neked, hogy te nem vagy olyan, mint az apád? Draven lerázta magáról Simon kezét, majd átvetette feje felett a nehéz mellvértet. - Nem ismersz te engem annyira, amennyire hiszed, testvér. Simon tekintete dühösen villant meg. - Még sohasem láttam, hogy oktalan dühből cselekedtél volna. Akkor miért... - És mi van a karoddal? - vágott közbe Draven. Az indulat egy csapásra elpárolgott Simonból. - Még gyerekek voltunk, Draven, és baleset történt. - Az mit sem számít. - Igyekezett száműzni gondolatai közül a képet, ahogyan ott áll földön fetrengő fivére felett, akit ő maga sebesített meg. - Kis híján megöltelek. - És azóta egyetlenegyszer sem emelted rám a kezed. - Mert azóta egyszer sem dühítettél fel. Simon felhorkant. - Rajtam igazán nem múlt, én mindent megpróbáltam. - Egyáltalán nem vagy mulatságos. - Látod! - kiáltott diadalmasan Simon. - Most is idegesítelek, mégsem próbálsz meg bántani. - Ez nem ugyanaz - erősködött a másik. - Nem akarom... de nem is - helyesbített. - Nem fogom megadni azt az esélyt, hogy bántódása essék. Megesküdtem rá, hogy a haja szála sem fog görbülni. Simon felsóhajtott. - Hát ez igazán kár. Én azt reméltem, a jelenléte ráébreszt majd arra, hogy nyugodtan élvezheted egy asszony társaságát, és nem kell attól rettegned, hogy kárt teszel benne. Draven azt kívánta, bárcsak hihetne ebben. Csakhogy ő mindenkinél jobban ismerte önmagát. Ugyanaz az indulat lappangott benne, ami apjában, és ő éppoly tehetetlen volt ellene. Hányszor gyilkolt a csatában anélkül, hogy bármit is érzett volna? Miután a vak düh gyökeret vert benne, tehetetlen bábbá alacsonyult. Nem érzett semmit, nem látott semmit és nem tudott semmit, amíg indulata el nem párolgott. És akkorra már túl késő volt a szerencsétlen párának, aki az útjába került. Miután végignézte, ahogyan tulajdon anyja áldozatul esik egy ilyen dühödt kirohanásnak, megfogadta magában, hogy ő sosem fogja tudatosan veszélyeztetni egy asszony életét, sem buja vágyában, sem örökösök iránti szükségében. Nem, ennek az elátkozott vérnek ki kell halnia vele együtt. Gondoskodni fog róla, hogy így történjen. Simon utálkozó arckifejezéssel ellökte magát a gerendától, majd elindult kifelé az istállóból. Draven levetette magáról vértjének megmaradt darabjait, azután fekete tunikába és nadrágba öltözött. Amint elhagyta az istállót, megpillantotta Emilyt, aki az oldalán Druce-szal az öregtorony felé tartott. A páros fesztelenül nevetgélt valamin, és a lány csilingelő kacagása a füléig elért. Mit nem adott volna érte, ha ő is így tréfálkozhatna vele, és látná, ahogyan a lány szemei felragyognak az örömtől. Sosem látott kecsesebb, igézőbb teremtést Emilynél, aki magasan felvetette fejét, hogy aranyló fürtjei és fátyla uszályként lebegjenek mögötte a levegőben. Életében most először teljes szívében azt kívánta, bárcsak Simonnak lenne igaza. Vajon milyen lenne, ha átlagos férfiként élhetné az életét? Ha ott üldögélhetne a pattogó tűz előtt, míg úrnője hímezgetne, vagy a gyermekekkel játszana? Ha a lány olyan sugárzó mosollyal fordulna felé, amelyet egyedül neki szán? A tulajdon lelkét is eladná ezért. Az ilyen álmokat rég eltemette magában, de azok Emily jelenlététől most újra a felszínre törtek, méghozzá olyan elemi erővel, hogy magában keservesen átkozni kezdte Henriket, amiért ilyen ostoba döntést hozott. Én, Draven de Montague, Ravenswood earlje becsületemre megesküszöm, hogy sem buja vágyamban, sem indulatomban soha nem emelem kezemet Lady Emilyre. Megfogadom, hogy ugyanúgy térhet vissza atyja házában, ahogyan elhagyta azt, és ha nem így lenne, alávetem magam a

27

király ítéletének, akármit is hozz reám. Ha törik, ha szakad, meg fogja tartani ezt az esküvést. Pokolba a vágyakkal és az esendő testtel. 4. fejezet Emily alig ülhetett le reggelizni, amikor Alys szélesre tárta a torony ajtaját. A lány összevont szemöldökkel nézett fel Alysre, miközben komornája mögött mindenféle népek kezdtek besorjázni a csarnokba. Az utat egy harminc év körüli szikár férfiú vezette, aki jobb kezében kis fekete könyvet szorongatott. Vékony szálú bozontos hajzata szüntelenül a szemébe hullt, bármennyire is igyekezett félresöpörni az arcából. A férfi narancsszínű tunikát viselt, és bámulatos sebességgel pergett a nyelve, amint kiosztotta az utasításokat. - Te ott - választott ki egyet a tizenöt asszonyból. - Fogj három embert, és azonnal láss neki az emelet takarításának. Négy asszony a konyhát sikálja fel, a többi kezdje itt a munkát. Ács uram. - Egy idősebb, szakállas férfihoz fordult. - Láthatja, hogy erre a csarnokra igencsak ráférne a felújítás. Szétvetette karjait, hogy körbemutasson a megfakult szürke falakon. - Végezze el a megerősítést, festést, és minden egyebet, amit csak jónak lát. Azt akarom, levegős és világos legyen a lovagterem. Lakályos. - Elégedetten elmosolyodott. - Igen, lakályos otthont akarunk. - Milady? - kérdezte Alys. - Kik ezek az emberek? - Nem tudom - felelte Emily. - De gyanítom, hogy a narancssárga ruhás lehet Lord Draven tiszttartója. - Vagy egy holdkóros, aki elszabadult Lord Draven lovagtermében és most mindenféle változtatásokat eszközöl. Nem, ilyet nem merne más megtenni, csakis a tiszttartó. Mintha csak kihallgatta volna a gondolatait, a férfi odalépett hozzá. - jó reggelt, úrnőm köszöntötte kipirosodott, vidám arccal. - Denys vagyok, Lord Draven tiszttartója. A férfi kézbe vette a könyvet, felütötte azon a helyen, ahol a lapok között hagyta kis írótollát, és letelepedett az asztal mellé. Az övén függő kis zacskóból tintatartót vett elő és felnyitotta a tetejét. Miután megmártotta a lúdtoll végét, megállt és várakozásteli pillantást vetett Emilyre. - Azt a parancsot kaptam, hogy tudakoljam meg az igényeit. Mielőtt azonban a lány válaszolhatott volna, újabb csődület támadt az ajtónál. - Félre az útból - kiáltotta valaki. A tömeg szétvált, akár a Vörös-tenger, amint a hatalmas háttámlát cipelő négy férfi átfurakodott az ajtón. A férfiak megálltak, amint a fedett helyre értek, és az ágy mahagóniból kifaragott díszes fejtámláját a falnak támasztották. - Megmondaná valaki, hová viszik ezt? - zihálta egyikük. - Nos, bizonyára nem itt lesz rá szükség - felelte Denys vidoran. Átvágott a csarnokon és írótollával a lépcsők felé mutatott. - Fel a lépcsőn, és ott jobbra megtalálják a hölgy hálókamráját. Denys odafordult Lord Draven egyik szolgájához és utasította, hogy mutassa meg a férfiaknak az utat. Emily álmélkodva figyelte, ahogyan az új fejtámla alatt görnyedező férfiak nekivágnak a fokoknak. - Mi folyik itt? - kérdezte, amint Denys visszatért az asztalhoz. A férfi aprólékos gonddal elsimította ingujját, majd felé fordult. - Lord Draven napkelte előtt egy órával felébresztett és parancsba adta, hogy tegyem meg a szükséges előkészületeket az ön elszállásolására. Azt mondta, a toronynak úgy kell festenie, mintha magát a királyt várnánk. Denys végigfuttatta tintafoltos ujját a könyvbe feljegyzett listán. - Találnom kell egy házvezetőnőt, egy alkalmasabb szakácsot, egy péket, még egy sörfőzőt. Cserjéket és virágokat kell rendelnem, a hozzájuk való kertésszel együtt. Ezenfelül jószágokat és tyúkokat. - Itt felvonta a szemöldökét. - Az áll itt, hogy sok tyúkra lesz szükség. - Tyúkokra? - kérdezte a lány éppoly zavartan. - Igen, méghozzá vörösekre, nagyuram így parancsolta. Vörös tyúkok úrnőm számára. Emilynek a gondolatra is nevethetnékje támadt. Denys visszafordult jegyzeteihez.

28

- A házvezetőnő neve Beatrix, délutánra meg is érkezik. Özvegyasszony, méghozzá a szemrevalóbbak közül. Ha bármilyen gondja támadna vele, csak szóljon, és lecseréljük másra. Nos hát, mire lenne még szüksége? - Készenlétbe helyezte tollát, hogy mindent lejegyezhessen. Emily zavartan hallgatott. Amikor előző este beszélt Lord Dravennel, úgy gondolta, neki magának kell majd utánajárnia mindennek. A legtöbb, amiben reménykedett, egy házvezetőnő volt, esetleg egy-két falusi leány, aki segít neki takarítani. Sosem gondolta volna, hogy valóságos szolgasereg lesi majd a parancsait, nem is beszélve arról a sok mindenről, amit Lord Draven a kedvéért rendelt. - Nem jut eszembe semmi más. - Komornájához fordult, akinek arcáról saját tanácstalanságát olvashatta le. - Alys? - Semmi, úrnőm. Úgy tűnik, Lord Draven előrelátóan gondoskodott mindenről. Denys elégedetten tette vissza tintatartóját a tarsolyába és csukta be a könyvet. - Nagyon helyes. Ön és a komornája nyugodtak lehetnek, legjobb képességem szerint elintézek mindent. Ha pedig eszébe jutna még valami, csak nyugodtan küldessen értem. - Köszönöm. - Emily még most sem ocsúdott fel zavarából, hogy Draven ilyen nagylelkűen gondoskodott róla. Denys már felállt az asztaltól, amikor egy gondolat fogalmazódott meg benne. - Várjon csak, Denys. A férfi készségesen visszaült a helyére. Emily arrafelé intett, ahol az emelvénynek és a háziúr asztalának lennie kellett volna. - Őlordsága rendelt magának asztalt és emelvényt? Meg mert volna esküdni rá, hogy a tiszttartó belesápad a kérdésbe. - Nem, milady, nem rendelt. - Akkor talán azt még hozzáadhatná a listájához. A férfi habozni látszott. - Nem hinném, hogy ez bölcs dolog lenne, milady. - És miért nem? - Draven nem veszi jó szívvel az arisztokraták fontoskodó különcségeit - hallotta meg Emily Simon válaszát. Hátrafordult, hogy szembetalálja magát a férfival, aki mögötte áll, kezeit a háta mögött összefonva. Vajon mióta lehet itt? - De ez nem fontoskodó különcség, Simon - tiltakozott Emily. - Ez előjog. - Máshol talán igen, de nem itt. - Simon körbenézett a csarnokban. - Mint mindig, most is ámulatba ejt az alaposságod, Denys. - Örülök, hogy a szolgálatára lehetek, milord. Simon hangosan felnevetett. - Az én szolgálatomra még talán, de Dravenéra... - Ő rendelte meg mindezt - sietette tudatni Denys. - Az meglehet, de nem szeretném látni az arcát, amikor szembetalálja magát ezzel a csődülettel. Denys komoran bólintott, mint aki pontosan tudja, mint akar Simon mondani. Emily ezzel szemben elveszítette a fonalat. - Nos hát - emelte fel a hangját Denys -, ha nincs más, akkor visszatérnék a munkához. A szolgák állandó odafigyelést igényelnek. - Meghajolt Simon felé. Simon elbocsátotta a tiszttartót, majd elővette kezeit a háta mögül, hogy megmutassa Emilynek az ott rejtegetett friss cipót. - A pék szekeréről emeltem el. Akkor hozta a faluból, és úgy gondoltam, szívesebben venné annál, amit kapott. A lány köszönetet mondott, miközben a férfi letette a kenyeret a szeletelő deszkára és levágott belőle egy darabkát. - Csodálatos illata van. - A lány letört magának egy falatot és a szájához emelte. Mennyivel fenségesebb lenne vajjal és mézzel! Lenyelte a falatot és Simonhoz fordult, aki alaposan körülnézett a csarnokban. - Miért gondolja, hogy a fivére nem örülne? - kérdezte tőle. - Inkább hagyná, hogy a fejére dőljön, mintsem lássa... - Itt hirtelen elhallgatott. - Hangosan beszéltem volna? - Azt meghiszem. Simon felsóhajtott. - Dravennek igaza van. Legjobb lesz, ha lakatot teszek a számra. - Ráér még azzal a lakattal - incselkedett a lány. - Előbb mondja el, amit tudni akarok.

29

- Nem tehetem, ha meg akarom tartani a nyelvem. Ha Draven hírét venné, hogy kilocsogom a titkait, tövestül tépné ki a számból. Emily meg tudta érteni Simont, amiért az nem akarta felbőszíteni a fivérét. Abból, amennyit látott, Draven csakugyan komoly kárt tudott okozni, ha valaki felszította a haragját. - És most, úrnőm - hajolt meg Simon -, ha megbocsát, le kell vetnem magamról ezt a vértet. Igencsak kényelmetlen viselet néhány helyen, amelyet a tisztesség okán nem említenék név szerint. Emily, aki nem tudta, mit is feleljen erre, szótlanul figyelte, amint Simon utat tör magának a számtalan szolga és mesterember között. - Különös egy hely ez - szólalt meg Alys, amint újra kettesben maradtak. - Csakugyan az. - Emily megosztozott a kenyéren komornájával. - Vajon Lord Draven miért hadakozik annyira egy külön asztal ellen? - El nem tudom képzelni. Talán ugyanazért, amiért az úrnőm megosztja a kenyerét egy komornával? Emily elmosolyodott. - Inkább tartalak rokonomnak, mint a szolgámnak, ezt te is tudod. - Igaz, de vajon Lord Simon nem tartotta különösnek, hogy itt ücsörögsz velem egy asztalnál? A lány bólintott. - Nem kétlem, hogy éppoly különösnek tartja szokásáimat, mint én Lord Dravenéit. Bár Lord Draven aligha tekinti rokonainak a szolgákat. Ahogy látom, egyedül a saját társaságát képes elviselni. Nem, őlordsága azért összetettebb jellem ennél. Sokkal több van benne, mint amennyit látni enged. - Tudod, úrnőm - halkította le a hangját Alys -, Lord Draven remek alkalmat kínált arra, hogy kiugrassuk a nyulat a bokorból. - Épp ezen gondolkodtam - tolta félre Emily a szeletelődeszkát. - Végtére is, illene köszönetet mondanom az erőfeszítéseiért. - Egy csók éppen megtenné köszönetképpen. - Alys - korholta Emily a komornát. - Én sosem tudnék ennyire... szabados lenni. Alys akkorát nevetett, hogy kevés híján félrenyelte a kenyeret. Emily megveregette a hátát. - Nem vagy mulatságos. - Az igaz, milady, de a megjegyzésed annál inkább az - kapkodott a levegő után. - Alig tudok olyan alkalmat, amikor ne lettél volna túlzottan szabados. Emily beleharapott az ajkába. - Tudom. De nekem ez akkor is rettenetesen hangzik. - Rettenetes vagy sem, ha el akarod fogni a hollót, csapdát kell állítanod neki, és még soha senki nem állított sikeres csapdát, ha meghátrált a nehézségektől. -Alys felállt és lentebb húzta Emily ruháját, hogy ezáltal a kivágása is mélyebbnek tűnjék. - De Alys! - tiltakozott Emily, és megpróbálta visszarendezni öltözékét. - Ugyan már, csak egy kicsit. - Alys elsimította Emily fátylát és kiszabadított egy csintalan hajfürtöt a vászon fej kötő alól. Alys félrevetette a fejét, és gondosan tanulmányozta Emily arcát, majd pajkosan kacsintott. - Még nem elég - csóválta a fejét. - Túl apácás a céljainkhoz. Alys kihúzta, és a szájába fogta a fátylat rögzítő tűket, azután ujjaival felborzolta és eligazított Emily hajfürtjeit. Néhány pillanatig ismét némán tanulmányozta művét, azután elégedetten bólintott és kivette a tűket a szájából. - Most már jó. Bájos vagy, akár egy angyal. De ne feledd, az angyali ártatlanság nem elég ahhoz, hogy célt érj. Emily égnek emelte tekintetét. A hamvas pír eléréséhez Alys megcsipkedte Emily arcát. - Nedvesítsd meg az ajkaid, és már készen is vagyunk. Emily szót fogadott. - Kívánj nekem szerencsét. - Sok szerencsét, milady, és jó vadászatot. Emily mély lélegzetet vett, majd elindult, hogy megkeresse Lord Dravent, és köszönetet mondjon neki a jóságáért. 5. fejezet

30

Az éjszaka közepén Draven felkapaszkodott a . kanyargós lépcsőkön, amelyek a hálókamrájába vezettek. Rég nem érezte magát ennyire kimerültnek, és alig várta már, hogy a térdében enyhüljön a fájdalom, amelyet egyik háborús sérülésének köszönhetett. Másra sem vágyott, mint békességre, magányra és egy helyre, ahol senki sem zavarhatta. Egy helyre, ahol elfeledkezhetett a világról, és ahol a világ is elfeledkezett róla. Kitárta az ajtót. Egyetlen lépést tett a szobában, azután mozdulatlanná dermedt. Emily egy hatalmas, aranyozott kádban ült. Selymesen fénylő hajzuhatagát a feje tetején fogta össze, néhány huncut tincs hullt csak le lágyan ívelt vállaira. A tucatnyi méhviasz gyertya fénye megcsillant mezítelen, tejfehér bőrén. A lány, aki nem figyelt fel a jelenlétére, felemelte egyik kezét és szappant dörzsölt mosdókendőjébe. A férfi hallotta, hogy halkan dudorászik, miközben a ruhával lassan végigsimít másik karján. A férfi egész testében megfeszült, amint figyelte, ahogy a lány féloldalt veti a fejét és hosszú, elkeskenyedő ujjaival végigcirógatja karcsú nyakát. Beharapta az ajkát, miközben elképzelte, milyen lenne megízlelni, a fogai közé szorítani és nyelvével végigsimítani a lány édes bőrét. A lélegzet is a torkán akadt, mégsem tudott elszakadni a lánytól, aki most gyengéd, becéző mozdulatokkal szappanozta nedves melleit. Ujjai végigfutottak a lágy vonalú halmokon, eljátszottak a megkeményedett bimbókkal, szappanhabbal borították őket, amitől a férfi ágyéka perzselőbb és feszesebb lett, mint korábban bármikor. Draven képtelen volt ellenállni. Akaratlanul is tett egy lépést felé. Kardjának hegye végigkaristolta az ajtólapot és ezzel felhívta a figyelmet a férfi jelenlétére. Emily rémülten nézett fel és igyekezett eltakarni mezítelenségét. Kapkodó mozdulataitól átcsordult a víz a kád peremén és szétáradt a szobában. Tekintetük találkozott és egy hosszú pillanatra összefonódott, azután a lány lassan elmosolyodott, és összefonta karjait csupasz keblei előtt, csodálatos, feledhetetlen képpel ajándékozva meg a férfit. Azután a férfi legnagyobb döbbenetére felegyenesedett a vízből, akár egy igéző nimfa, akit a legkevésbé sem zavar tulajdon meztelensége. A férfi mozdulni sem tudott, nemhogy betelni a hamvas testtel, amely nedves selyemként csillant meg a gyertyafényben. Kiszáradt torokkal mérte végig, a feje tetejétől szépen formált kebléig, majd lágy vonalú csípőjéig. De a figyelmét leginkább a nedves, sötétszőke göndörség ragadta meg a combok találkozásánál. A lágyan bodorodó szőrszálak valósággal hívogatták a nedves, mégis hamvasán ártatlan forróság felé, amely abban az édeni birodalomban várt rá. Isten szent nevére, nem létezhet nálánál gyönyörűbb teremtés sehol a világon. - Már vártam önt, milord - szólalt meg Emily selymesen lágy hangon. Draven képtelen volt felelni. A lány átlépett a kád peremén és a gyakorlott kurtizánok lassú, igéző lépteivel közeledett felé. A bűvölet kővé dermesztette. Még akkor sem tudott moccanni, amikor a lány elé lépett és kinyújtott kezével megérintette az arcát. Borzongás iramodott végig a testén, és engedte, hogy a lány lefelé fordítsa a fejét, majd lábujjhegyre ágaskodva csókot leheljen az ajkaira. A keblek nekipréselődtek a páncéljának, amint a lány a nyaka köré fonta karjait. Miközben karjaiba vette a nedves, csupasz testet, vadul birtokba vette és megízlelte a buja ajkakat. Draven felnyögött, amint megérezte a színtiszta méz édességét a leheletében, a nyelvén. A lonc mámorító illata mindent betöltött, ő pedig lehunyta a szemeit és eltelt az elégedett sóhajok lágy hangjaival, miközben végigfuttatta kezét a lány csípőjén, hogy megmarkolja a fenekét, és még közelebb vonja magához. Valamilyen csoda folytán a páncél egy csapásra lekerült róla, és ő tetőtől talpig mezítelenül állt a lány előtt, aki lágyan végigsimított a mellkasán. Draven csókokkal borította el, az ajkaitól a nyakán át a válláig. A lány mögé került, ujjait végigfuttatta a feszes kebleken, miközben a lány ívben hátrahajtotta és nekipréselte forró testét. A férfi lágy csókot lehelt a tarkójára, és a lány felszisszent az élvezettől. - Kívánlak, Draven - suttogta, és a hangja hallatán a férfi testén kéjes görcs iramlott végig. A lány arcpirító közvetlenséggel ragadta meg kezeit, hogy azokat nekipréselje mellének. - Tégy velem amit akarsz! A férfi hátravetett fejjel felszisszent, miközben kezével lassan végigsimított a melleken, majd elindult lefelé, a karok és a kezek felé. Összefonta ujjait a lányéval, azután nekiszorította kezeit a falnak maguk előtt.

31

Igen, ma éjszaka azt tesz a lánnyal, amit csak akar. Pokolba az esküvéssel, pokolba a múlttal. Egyszer ő is megízleli, milyen lehet tartozni valakihez. Milyen lehet az, amikor minden vágyunk teljesül. A lány haja göndör tincsek zuhatagaként hullt alá. Beletemette arcát a leomló fürtökbe, és mélyen belélegezte édes illatukat. Emily megsimogatta a fejét, és ujjaival végigszántotta hollófekete haját. - Szeretlek, Draven - suttogta, és a szavak valamiért nem késztették visszahúzódásra, nem rémítették meg. A lány ekkor felé fordult, szembe került vele, és ajkai magukénak követelték az övét. A merész, forró kezek felfedezőútra indultak a testén, amint a lány hozzápréselte testét és féktelen vágyat élesztett fel benne. - Hogy lehetsz ilyen édes - zihálta Emily, miközben ajkaival nedves csapást vágott magának, végig az állkapcsán és le a nyakán. Draven sziszegve szűrte meg a lélegzetet fogai között, amint megízlelte a nyak bőrének puhaságát. Azután a lány továbbindult lefelé, végig a mellkasán, feszes hasán, a köldöke körül, és amikor végre az ajkai közé vette, a férfi azt hitte, meghal a gyönyörűségtől. A lány tömött fürtjei közé temette kezeit és megremegett, amint a gyönyör hullámai görcsösen végigiramodtak egész testén. A lány ajkai és nyelve kíméletlenül hajszolták bele a fehéren izzó örömmámorba. És amikor már azt hitte, nem bírja tovább, a lány lassan elhúzódott és felegyenesedett. Megragadta a kezét és elvezette a combjai közé, az ígéret földjére, ahol édes nektárjával, tűzforrón várakozott rá. - Jöjj, hatolj belém, tégy a magadévá - suttogta. Draven, akit lázként fűtött az izgalom, egy pillanatig sem habozott. Nekivetette a lányt a falnak és mélyen beletemetkezett, egészen a markolatáig. A lány kéjesen nyögdécselt a fülébe, amint lábujjhegyre ágaskodott, azután kíméletlen lassúsággal ereszkedett bele lüktető tagjába. Ez maga volt a mennyország. A hamisítatlan, áldott menny. Az a hely, amelyről azt hitte, sosem fogja meglátni. Egész testében rázkódni kezdett. - Igen, Draven, igen - nyögdécselt a lány követelőzőén, és átfonta puha testével. - Emily - sikerült kinyögnie. Élvezte, ahogyan a lány a nevén szólította, és még hátrébb húzódott, hogy azután újult erővel hatolhasson belé. - Milord - szólt a lány, immár sürgetőbben. - Emily - sóhajtotta. - Milord! Draven arra ébredt, hogy valaki megragadja a vállát. Első ösztönének engedelmeskedve kis híján nekirontott támadójának, de még épp időben fogta vissza magát, mielőtt kárt tett volna benne. Hunyorogva nézett fel az érzéki, ragyogóan zöld szempárba. Ugyanazokba a macskaszerű szemekbe, amelyekről álmodott. Emily felette állt, tetőtől talpig felöltözve. És ez nem az a helyiség volt, ahol álma játszódott, csak az öreg gyümölcsös a torony mögött. - Jól érzi magát? - kérdezte a lány. - Igen - felelt a férfi, és elfordította testét, hogy leplezze előle merevedését, amely úgy feszült a nadrágjában, mint egy oda ékelődött májusfa. Nem tudta volna megmondani, mi bőszíti jobban - hogy megszakították kéjes álmát, vagy hogy rajtakapták az éretlen ábrándozás közepette, amilyenre nem volt példa, mióta csak kinőtt a kamaszkorból. Hogyan árulhatják el ennyire tulajdon álmai? És ami még rosszabb, egy ilyen várban, ahol csak úgy hemzsegnek az emberek, miért éppen Emilynek kellett felébresztenie? Elképzelni sem tudott ennél kínosabb helyzetet. Nem, akkor se feszengene annyira, ha maga a pápa ébreszti fel. - Biztos benne, hogy jól érzi magát? - kérdezte újra a lány. - Rettentő vörös az arca. - Megérintette a homlokát. Draven egy pillanatra kővé dermedt. Annyira vágyott erre az érintésre, hogy a szíve is belesajdult. Amíg a jóérzés felül nem kerekedett benne. Talpra ugrott, hogy minél messzebb kerüljön a lánytól. Ha még egyszer így érintette, amíg benne munkált az álmában felszított tűz, még az is előfordulhatott, hogy megadta magát az emésztő szenvedélynek és ott helyben magáévá tette Emilyt. - Jól vagyok - erősködött, és magában hálát rebegett, amiért hosszú tunikája elrejtette a lány elől szánalomra méltó állapotát. - Biztos benne, hogy nem lázasodott be a sebtől?

32

Draven összeszorította fogát, amint visszaemlékezett a reggel történtekre. Először hagyta, hogy a lány elvonja a figyelmét a gyakorlattól, most meg... Mi az ördög történik vele? Vele, aki mindig képes volt tökéletes önuralmat gyakorolni? Emily lekuporodott előtte és felvette a könyvet, amit olvasott, mielőtt álomba zuhant volna. A ruha szokatlanul mély kivágása megajándékozta a férfit a két takaros halom között húzódó mély völgy látványával és a dombok lágy ívű vonalával. A lélegzet is a torkán szorult a bőr opálos fehérségétől. És a teste csak nem akart megnyugvást találni! Magában keservesen szitkozódni kezdett, és igyekezett azzal elvonni a figyelmét, hogy felnézett a düledező falazatra és a kormos kéménynyílásra. Ez sem segített. Nem segített semmi. - Péter Abelard? - kérdezte a lány. A bűbájos hang olyannyira elbűvölte, hogy akaratlanul is újra a lány szemébe nézett. Az a szempár... Miként lehetett az, ami ennyire elbűvölte őt? Az a mély, árnyas nyári pázsitszőnyeget idéző zöld mintha saját belső fényével izzott volna fel. És ezek a szemek most végtelen zavart tükröztek. A férfi minden erejét latba vetve felülkerekedett az igézeten, és feltette az első ostoba kérdést, ami felötlött benne. - Különösnek találja, hogy egy szerzetes írásait olvasgatom? Mert abban a pillanatban, amint a nap fénye arany glóriába vonta a lány fürtjeit, a szerzetesi gondolatok nem is állhattak volna távolabb tőle. - Már azt is különösnek találom, hogy egyáltalán olvasgat. - Ezt én is elmondhatnám önről, milady - vette vissza tőle a könyvet. - Nem gondoltam volna, hogy Hugh veszi a fáradtságot a lányai taníttatására. - Ezt pedig én mondhatnám el Haroldról. - Emily beleharapott az ajkába, amint a meggondolatlan szavak elhangzottak, és látta, hogy a férfi szemei dühödten villannak meg. Nem akart belegázolni a férfi lelkébe. - Csak azt akartam mondani... - Pontosan értettem, mit akart mondani, milady -vágott közbe a férfi merev, kimért hangon. Ennek a beszélgetésnek korántsem ebben a mederben kellett volna haladnia, de a lány nem gondolta volna, hogy ilyen ingerlékeny kedvében találja a férfit. Különösen nem azután, amilyen gyengéden kiejtette a nevét, amikor felébresztette álmából. Mi lehet a baj? Hogy begyógyítsa az akaratlanul felszakított sebet, magyarázatot adott műveltségére. - Atyám helyesnek tartotta, hogy megtanuljunk olvasni, mert így a tiszttartók nem károsíthatnak meg. Mindig is azt tartotta, hogy egy művelt asszonyáldás a házban. A keserűség elhomályosította a férfi tekintetét. - Az én apám pedig azt tartotta, hogy ameddig egy tiszttartó az életéért retteg, nem meri megkárosítani urát, legyen az akár írástudó, akár analfabéta. Mindez egybevágott azzal, amit Ravenswood urairól meséltek. A vadállati kegyetlenség mindig is hálás téma a népek szemében. Mégsem tudta elképzelni, hogy az életvidám Denys az életéért rettegne, sőt úgy tűnt, nagyon is elégedett a hivatallal. - Ezt is a beteges humora mondatja önnel? - Visszaemlékezett arra, amit Simon mondott Dravennek. A férfi arckifejezése nem változott. - Ön is rá fog jönni, hogy egyáltalán nincs humorérzékem. Én legalábbis nem tudok róla. Emily elhallgatott. Nem tudta, mit tehetne hozzá mindehhez, ezért úgy döntött, témát változtat. - Valójában azért jöttem, milord, hogy köszönetet mondjak önnek a kedvességéért. - Miért is? - A csarnokért. - Tett egy lépést a férfi felé. - Nem gondoltam, hogy... - A hangja elhalt, amint feltekintett a férfi arcára. Ilyen közelségből a szemek korántsem tűntek olyan fagyosnak, mint eddig gondolta. Még sohasem látott ilyen szemeket. Az egymásba olvadó kékes árnyalatok a festett üvegablakokra emlékeztették. A szembogarak alatt még néhány piros pettyet is sikerült felfedeznie. A férfi tekintete valahogy kiélesedett, pontosan úgy, ahogyan Theodoré szokott, mielőtt kísérletet tett arra, hogy megcsókolja. Emily teljes mozdulatlanságba dermedt. A gondolat, hogy a férfi is ezzel fog próbálkozni, egyszerre töltötte el izgalommal és félelemmel.

33

Lord Draven óriásként tornyosult fölé, és Emily még soha senki mellett nem érezte ilyen törékenynek magát. Apja csak alig egy hüvelyknyivel volt magasabb nála, most azonban épp csak felért Lord Draven válláig. Langy szél játszadozott a férfi sötét hajtincseivel. A metszően kék szemek megállapodtak az ajkain, és a lány mohó vágyat látott bennük. Abban a pillanatban ő sem vágyott másra, mint magán érezni a szigorú vonalú ajkakat, megízlelni a férfi lényegi valóját. Megnyalta ajkát, és felkészült a csókra. A férfi lefelé fordította arcát, ajkai résnyire különváltak. És ekkor, amikor már biztosan tudta, hogy a férfi megcsókolja, Lord Draven hirtelen kiegyenesedett. - Mennem kell. - Hóna alá kapta a könyvét. Emily a visszautasítástól zavartan figyelte, amint megkerüli, és a lépcsők felé veszi az irányt. Csípőre tette a kezét és sokáig nézett a férfi után. - Hát, ez nem fog egykönnyen menni - mormolta magában. Hogyan érhetné el, hogy a férfi belészeressen, amikor még a közelében sem tudja megtartani? Elkedvetlenedve indult vissza az öregtoronyba. Már majdnem megkerülte az épületet, amikor belebotlott Draven apródjába. - Bocsásson meg, milady - hajolt meg a fiú. - Elő kell készítenem őlordsága lovát. Emily összeráncolt homlokkal figyelte, amint a fiú eliramodik az istállók felé. Értetlenkedése szörnyülködésbe váltott, amint belépett a csarnokba és kihallgatta két lovag beszélgetését. « - Azt hittem, még vagy két hétig nem vonulunk Lincolnba? - Ügy látszik, Ravenswood meggondolta magát. A másik lovag méltatlankodva mordult fel. - Kezdek belefáradni ebbe a rengeteg utazásba. Csak most tértünk meg Londonból. - A helyedben - figyelmeztetett a másik lovag - én nem beszélnék ilyen hangosan, nehogy ő is meghallja. Máskülönben az őrtoronyban töltheted az elkövetkező két hónapot. A lovagok tovább folytatták a beszélgetést, miközben elhaladtak mellette és kiléptek az ajtón. Mielőtt még felocsúdhatott volna, Emily Simon hangját hallotta meg a lépcsők felől. - Hogy érted azt, hogy Lincolnba mégy? - Te is tudod, hogy a király megparancsolta... - De most - szakította félbe Simon. - Ez is van olyan alkalmas időpont, mint akármelyik - felelte Draven közönyös hangon. Simon felhorkant. - Miatta van, igaz? Emily szíve majd kiugrott a helyéből. Odasietett a falhoz, s miután nekisimult a köveknek, tovább hallgatta a szóváltást. - Ugyan már - csattant fel Draven. - Mondtam már, hogy semmit sem jelent nekem. - Akkor miért kell ilyen sietősen elutaznod? - Mert most épp megfelel. - És vajon miért? - Simon, hagyjuk már ezt a kérdést. Lincolnba megyek, és kész. A hölgyet a te gondjaidra bízom, amíg vissza nem térek. Ugye megbízhatom benned? - Tudod, hogy vigyázni fogok rá. Ahogy azt is tudod, hogy nem menekülhetsz előle örökké. Előbb vagy utóbb, de vissza kell térned ide. Draven alaposan elgondolkodott a válaszon. - Úgy véled? Mint hallom, Normandiában egy újabb keresztesháború terveit szövögetik. Talán ha... - Henrik sosem engedne el, hogy részt vegyél egy ilyen keresztesháborúban, és ezt te is tudod. - Meglepődnél, mi mindent megtenne a király, ha én kérném rá. Emily néhány pillanatig semmit sem hallott, azután Simon felsóhajtott. - Akkor hát, menj csak Lincolnba. Egyet azonban megmondok. Nem gondoltam volna, hogy megérem a napot, amikor megfutamodsz bármi elől, és legkevésbé egy törékeny asszony elől. A törékeny asszony elfordította a fejét, hogy lássa, amint Simon dühödten kivágtázik az ajtón, majd hangosan bevágja maga mögött. Alig csapódott be az ajtó, amikor máris meghallotta Draven szavait a fal túlsó oldalán.

34

- Én pedig sosem gondoltam volna, hogy találok olyan asszonyt, akit ennyire kívánok. Vágyakozva sóhajtott fel. - Szépség, mily halálos csalétek is vagy. Nem hagysz más választást a halnak, mint hogy elússzon, amíg horogra nem akad. Emily nekipréselte testét a falnak, miközben a férfi leereszkedett a lépcsőkön, és követte Simont a szabadba. Néhány percig megmaradt a fal mellett, hogy végiggondolja, amit az imént hallott. Sosem gondoltam volna, hogy találok olyan asszonyt, akit ennyire kívánok. Theodore-ral ellentétben, aki szüntelenül efféle vallomásokkal zaklatta, Draven komolyan gondolta szavait, hiszen nem tudta, hogy bárki is hallja őket. Különös, gyengéd érzelem lett úrrá Emilyn. Olyan érzés, amelyet nem tudott megfogalmazni, vagy szavakba foglalni. Hiszen a szavak csak szavak. És mégis... Ezek a szavak oly sokat jelentettek. Emily elmosolyodott. Ha a férfi csakugyan így érzett, akkor mégsem halt meg minden remény. A beteljesüléshez azonban az kell, hogy ne engedje el őt maga mellől. 6. fejezet Milord? - Draven elfordult a lovától Emily hangja hallatán. Micsoda balszerencse! Még egy perc, és már a nyeregben ül, biztos távolságban a lánytól. - Milady? - kérdezte kényszeredetten nyugodt hangon. A lány megállt előtte és kérdő pillantást vetett a fel-szerszámozott hátasra. - Elmegy? - A kötelesség Lincolnba szólít. - Lincolnba? - kerekedtek ki Emily szemei. - Ó, én mindig is szívesen eljutottam volna Lincolnba. Azt hallottam, csodálatos vásárt tartanak ott az évnek ebben a szakában. - Valóban tartanak - jelent meg a háta mögött Simon, aki sokatmondó pillantást vetett Dravenre. - Az egyik legnagyobbat az országban. - Valóban? - élénkült fel a lány. - A vásár az csak vásár - zsémbelt Draven, akit mérhetetlenül dühített, hogy Simon ilyen nyilvánvalóan ellene fordult. - Egyik olyan, mint a másik. A lány olyan igézőnek, csábítónak és oly édesnek tűnt. Legszívesebben megcsipkedte volna a bőrét, hogy lássa, csakugyan a legfinomabb méz borítja-e, vagy ez a selymes aranyfény csak a bőr természetes színe. - Nekem biztosan nem - csóválta a fejét szomorúan a lány. - Még életemben nem voltam vásárban. különös érzés nyilallt belé. Már-már lelkiismeretfurdalást érzett, amiért megtagad a lánytól valamit, amire olyannyira vágyik. - Soha? - kérdezte hitetlenkedve Simon. Draven dühödt pillantást vetett fivérére. - Soha - vonta magára a lány Draven figyelmét. A férfi még sosem látta ennyire vonzónak, talán lebiggyesztett alsó ajka miatt. - Apám sosem engedett el. Azt mondta, mást se találni ilyen helyen, csak bujaságot és romlottságot. - Felnézett Dravenre. - Pedig én annyira szívesen elmennék egy vásárba, ha csak egyszer is. Draven alig hallotta a szavait, olyannyira lekötötték figyelmét a lány szemében felcsillanó szikrák. Ajkainak nedvessége. Magával ragadta az álomkép, ahogyan foga közé szorította a lebiggyedő alsó ajkát, és szájában érezte édes ízét. - Talán ha elkísérhetném, milord? - kérdezte a lány csendesen. Hát persze, csusszant ki kis híján a száján, mielőtt visszafogta magát. Hát persze?! - ripakodott áruló ösztöneire. Hiszen éppen a lány elől kell Lincolnba menekülnie! Ha magával viszi, célját vesztette az egész utazás. - Nem, milady - ragadta meg lova gyeplőjét. - Az sajnos lehetetlen. - De, milord... - A király ügyében járok - torkollta le sokkal keményebben, mint szerette volna. - Ó. - A lány lehajtotta fejét, és a szemében végtelen szomorúság csillant. Draven éppúgy nem akarta ilyen boldogtalannak látni, ahogyan azt sem kívánta, hogy Henrik véget vessen az életének. És valamely, általa is ismeretlen oknál fogva fontos létszámára, hogy a lány boldog legyen. - Mi lenne, ha én mennék el vele? - vetette fel Simon. - Én gondoskodnék a miladyről, amíg te az ügyeket intézed.

35

Draven fenyegetően összevont szemöldökkel fordult fivére felé. Meg akar halni ez az ember? Simonnak aztán igazán tudnia illene, hogy nem tanácsos Henrik haragját a fejükre vonniuk. Draven a legkevésbé sem vágyott arra, hogy felkössék, kibelezzék és felnégyeljék egy asszony miatt. Emily arca felragyogott a kilátástól, hogy mégis velük tarthat. - O, kérem! A férfi zsigerei is megsajdultak a lágyan csengő hang hallatán és a várakozó tekintet láttán. Hogyan tagadhatna meg egy ilyen egyszerű kérést? Draven elkövette azt a hibát, hogy még egyszer a lányra nézett. Emily összekulcsolta kezét a keblei előtt és beharapta az ajkát, mintha készen állna rá, hogy az elutasítás hallatán könnyekben törjön ki. - Elkészülök az útra, mielőtt csettinthetne - ígérte izgatottan. - És ígérem, nem leszek a terhére. Nem is fogja észrevenni, hogy ott vagyok. Ebben kételkedett. A lány valahogy mindig kikényszerítette, hogy rá gondoljon. - Könyörgöm? - esengett Emily. Belegondolni is rossz volt a kilátásokba. Tudta, hogy nem szabadna őt magával vinnie, ahogyan tudta azt is, hogy képtelen lenne csalódást okozni neki. Valahogy mindenkinek meg kell halnia. Igaz, de léteznek sokkal kellemesebb halálnemek is. Talán kellemesebbek, de közel sem olyan kellemesek, mint a lány boldog arcára tekinteni. Amellett, Lincolnban is távol lehet tőle, majd Simon gondjaira bízza. És legalább ott lesz neki társaságnak Orrick felesége. Igen, távol kell majd maradnia tőle. És távol is fog maradni. - Hát, nem bánom, milady. Ha siet, megvárom. A lány megajándékozta egy sugárzó mosolyával," amibe valósággal beleszédült. Igen, meg kellett szédülnie, ha engedte, hogy velük tartson. - Köszönöm - rebegte a lány, majd a lehető legváratlanabb dolgot tette. Lábujjhegyre ágaskodott és megcsókolta az arcát. Draven egész teste fellángolt, és minden önerejére szüksége volt, hogy ne vonja magához a lányt és raboljon tőle egy sokkal kimerítőbb csókot. Emily hátrébb lépett, újra elmosolyodott, majd megpördült és felsietett a lépcsőkön. A férfi arca kipirult az ajkaitól, miközben figyelte, ahogyan ringatózó csípővel szedi a fokokat és eltűnik odabent. Nem szívesen vallotta volna be, de elbűvölte a hölgy hátsója. Egy pillanatra szédítő részletességgel villant fel előtte álma, és érezte, ahogyan befészkeli magát a selymes combok közé. Összeszorította fogait. Hosszú, iszonyúan hosszú út állt előttük. Simon előrelépett és megpaskolta a vállát. - Nincs is szebb, mint boldoggá tenni egy fehérszemélyt, nem igaz? - Igen, ebben lehet valami. Simon meglepetten húzta fel a szemöldökét. - Bár hol van ez ahhoz, mint amikor az ember karóba húzatja engedetlen fivérét? Simon felnevetett. - Akkor legjobb lesz, ha indulok csomagolni, és az elkövetkező néhány percben nem is kerülök a szemed elé. - Helyesen teszed, Simon, és ha már itt tartunk, keress egy lakatot a szádra és azt is csomagold be magaddal az útra. Két órával később Draven és emberei még odáig sem jutottak, hogy nyeregbe szálljanak; továbbra is ott ácsorogtak a lovak mellett és várakoztak a hölgyre. Még Simon is kezdte elveszíteni a béketűrését. - Mi az ördög tart neki ilyen sokáig? - fakadt ki Draven, aki türelmetlenül járkált fel s alá. - Druce -szólította apródját. - Menj el a hölgyhöz, ismét, és tudasd vele, hogy azonnal indulnunk kell, ha nem akarjuk az éjszakát az erdőben tölteni. Ha nem jön ki azonnal, esküszöm, hogy itt hagyom. - Igenis, milord. Draven elfordult, hogy fenyegető pillantást vessen Simonra. Simon szégyenlősen félrefordította a tekintetét és arrébb oldalgott. És ekkor végre megnyílt az öregtorony ajtaja. - A hölgy megérkezett, milord - tudatta Druce. Draven visszapillantott a válla felett és megdermedt.

36

Emily, aki sötétzöld bársonyruhát és fátylat öltött magára, kecses angyalként ereszkedett alá a lépcsőkön. A napfény megcsillant aranyövén, amely csak még inkább kihangsúlyozta csípője lágy ringását. A lány sugárzó mosollyal fordult felé, és Draven érezte, ahogy minden indulata elpárolog. Amíg csak meg nem látta a két jókora utazóládát a lány mögött. Ez mégiscsak nevetséges! Más se hiányozna, minthogy egy társzekeret is magukkal kelljen vonszolniuk. Amikor mindig is szeretett teher nélkül, sebesen utazni. Minél előbb eljutni az úti célhoz, azután minél hamarabb megtérni onnét. És csak a legszükségesebb holmikat becsomagolni. Esze ágában sem volt hagyni, hogy körmenetté lassuljanak, mert a lány magával akarja hozni a teljes ruhatárát. Épp elég baj, hogy így megvárakoztatta őket, de ez már... egyszerűen nevetséges. Többet nem fog eltűrni neki! A haragja újra az égbe szökött. Mégis, mit gondol ez a lány? Hogy játszadozhat vele? Akkor most megmutatja neki, hogy vele nem szokás játszadozni. Ő a tettek embere. A maga sorsának kovácsa, és a hatalmában tartja mindazokat, akik körülötte élnek. Nem hagyja, hogy egy asszony is gúnyt űzzön belőle. - Minden holmiját magával hozta? - kérdezte tőle nyugodt hangon, miközben odalépett a lány elé. - Csak a legszükségesebbeket, milord - nézett fel rá ártatlanul a lány. Simon felnevetett. Draven összevont szemöldökkel meredt az utazóládákra. - Nem vihetünk mindent magunkkal. Ezeket itt kell hagynia. - De, milord... - Semmi de, milady. Ebben a kérdésben nem engedek. -De... - Egy váltás ruha, egy fátyol, és a személyes holmija. Ennyi és nem több. - Odalépett a lóhoz, amelyet Druce felnyergelt a számára, és leemelte róla a nyeregtáskát. - Csak annyit hozhat, amennyi ebben elfér. Minden mást itt kell hagynia. A lány hitetlenkedő pillantást vetett rá. - A ruhám egymaga sem férne el ebben. - Pedig nem kap több helyet. A lány szeme indulatosan villant meg. - Hát ez szép! Vajon a királynak is ezt mondaná? - Abban biztos lehet. Egyszer csakugyan megtette, Henrik legnagyobb bosszúságára. - Hát jó. - A lány kikapta a nyeregtáskát a kezéből. - Még jó szolgálatot tehet, ha lemaradnék. Draven elszörnyülködve hallgatta. Csakis egy asszony képes így gondolkodni. - Ha le akar maradozni, az isten verje meg, akkor jobban teszi, ha el sem jön. - Ne merjen így beszélni velem! - csattant fel a lány. Lábujjhegyre emelkedett és egyenesen a férfi szeme közé nézett. Még soha senki nem mert ilyen nyíltan ellenkezni, és Draven... Mi tagadás, szórakoztatónak találta ezt, miután a mérge elpárolgott. Messze szórakoztatóbbnak, mint valaha is gondolta volna. Senki, még Simon sem mert szembeszállni vele, amikor elragadta az indulat. Emilyt azonban más fából faragták. Megvetette előtte a lábát, mint egy lovag, aki a döntő összecsapásra készül. - És biztos lehet benne - nyomta meg a lány a szavakat -, hogy magukkal tartok. Nem hagyom, hogy megfosszon ettől a kalandtól. Jól fogom érezni magam, akár önnel, akár ön nélkül. Felvetette a fejét és indulatosan megpördült, mintha csak az ő méltóságát érte volna komoly sérelem. Emily összevont szemöldökkel nyitotta fel a közelebbi láda tetejét és addig kotorászott benne, amíg nem talált egy sötétkék ruhát, egy hozzá illő fátylat, valamint egy fésűt és egy hajkefét. A csomagolást ezúttal sem siette el. A két utóbbi tárgyat a hüvelykje és a mutatóujja közé szorította, és gondosan tanulmányozta, mielőtt elhelyezte volna őket a nyeregtáskában. Végül aprólékos gonddal lezárta a táskát, és visszajuttatta azt a gazdájának. - Azt hiszem, megvolnék - tudatta. - Egy kérdésem,, azért még lenne. A férfi alig várta, hogy hallhassa. - És mi lenne az? - A komornámat magammal hozhatom, vagy őt is hagyjam itt a csomagjaimmal?

37

Habár a lány szavai és tettei mulattatták, Draven nem merte ezt a lány tudomására hozni. Ha a lány úgy érzi, hatalommal rendelkezik felette, talán nagyobb szabadosságokra is ragadtatja magát, és ő nem merte megkockáztatni, hogy egyszer valóban kihozza a sodrából. - Milady, elment az esze, hogy ilyen hangon beszél velem? - Higgye el, megvan a magamhoz való eszem, de azt sosem tűrtem el, hogy egyetlen férfi is gorombáskodjék velem. - Gorombáskodjék? - ismételte a férfi hitetlenkedve. - Gorombának tart engem? - Mégis mi egyébnek tarthatnám? Elvárná, hogy az egész világ úgy táncoljon, ahogy maga fütyül. Tudja, milord, mások is vannak ám magán kívül. Draven érezte, ahogyan leesik az álla. - Ezt éppenséggel önről is el lehetne mondani. A lány nem adta jelét sértődöttségnek, ehelyett édesen elmosolyodott. - Nem állítom, hogy nem vagyok elkényeztetve. Atyám és nővéreim is folyton ezen lovagolnak. Emiatt a bocsánatát is kell kérnem. Namármost, velünk jöhet a komornám, vagy zavarjam vissza a házba? Most aztán jól megmutatta a lánynak, gondolta Draven, miközben Emily arcát fürkészte. Gyakran hallotta, hogy az emberek elbűvölőnek neveznek valakit, de csak most először tapasztalta ezt a saját bőrén is. Nem csoda, hogy Hugh a halálba kényeztette. Hogyan maradhat bárki is közömbös, amikor szembesül ezzel az édes, ártatlan pillantással, miközben a lány megvallja gyengéit és a bocsánatát kéri? - Hozza csak. - Köszönöm. A lány felvetett fejjel lépett el mellette, hogy felszökkenjen a lovára. Simon sietett segíteni neki, de Draven visszahúzta. - Engem sértegetett, ezért nekem kell feltolnom a lóra - mormolta a bajsza alatt. Simon, aki pontosan tudta, mikor nem ajánlatos nevetni, megköszörülte a torkát. - Akkor én gondoskodom a komornáról. Ahogy Draven közeledett Emilyhez, nem tudta nem észrevenni a lány szeméből sugárzó kihívást és a pajkos örömet, amiért megint sikerült őt felbosszantania. - Szándékosan várakoztatott meg? - kérdezte tőle. A lány elmosolyodott. - A komornám szerint egy igazi hölgynek mindig meg kell várakoztatnia a férfiakat. Minél tovább várakozik egy férfi a hölgyre, annál inkább élvezni fogja a társaságát. - Nos, a várakozás nemcsak az élvezetet, de néha az indulatot is felszítja. - Ezt most kedvességnek szánta? - incselkedett vele a lány. Draven megmerevedett. Csakugyan, ez már beillett évődésnek is. Ő, aki azelőtt sosem próbálkozott ilyesmivel, most fesztelenül cseverészik, méghozzá egy olyan asszonnyal, aki a halála lehet. - Felejtse el. A lány csípőjére helyezte a kezét. Meglepte a csontok finomsága, törékenysége. Szinte meg sem érezte a lány súlyát. Kezei hatalmasnak és durvának tűntek a lágy vonalú csípő mellett, és még az anyagon keresztül is érezte a bőr forróságát. Mit gondolt, amikor segíteni akart? Át kellett volna engedni a feladatot Simonnak. Mégsem tette. S miután neki kellett segíteni, olyan gyorsan a végére akart járni a dolognak, amennyire csak lehetett. Felkapta a lányt a földről és felültette a nyeregbe. Félrekapta tekintetét a hálás mosolyról, de elkövette azt a hibát, hogy végigmérte a lány lábát, éppen akkor, amikor az eligazította magán a szoknyát, és a lány felvillantotta előtte egyik gyönyörűen formált, finom harisnyába burkolt bokáját. Draven elnyomott magában egy szitokszót, amint a teste azonnal reagált a látványra. Abból a kevésből, amit láthatott, a lánynak gyönyörű lábai lehettek, és semmi sem okozhatott volna akkora örömet, minthogy felhajtja azt a szoknyát, és teljes hosszában végigkalandozza az ajkaival, a nyelvével. Összeszorított fogakkal száműzte fejéből a gondolatot. Soha többé nem fog gondolni a bokájára, a lábujjaira, a... semmijére. A lány egész lényét ki kell űznie a fejéből. Merev léptekkel elindult lova felé és felszökkent a nyeregbe. És miután Simon is elhelyezkedett a lován, megadta a jelet az utazás elkezdésére. Emily néma csendben, lassan lovagolt, a gondolatai azonban annál lázasabban kergették egymást. Bolond vagy, amiért így magadra haragítod. Szerencséd, hogy nem fojtott meg a viselkedésedért, méghozzá a saját emberei szeme láttára! Mit szólna ehhez apa?

38

Nos, talán még örülne is, hiszen megfricskázta halálos ellensége orrát, bár ha más férfiról lenne szó, apja elszörnyülködne a viselkedése láttán. Ami azt illeti, ő maga is szörnyülködött. Legalábbis egy kicsit. így is látta azonban a csodálatot a férfi szemében, amiért végre akadt valaki, aki szembe mer szállni vele. És amikor megérintette... Egész teste bizseregni kezdett az emlék hatására. A férfi erős, magabiztos karjai a legkisebb erőfeszítéssel emelték fel. Ó, milyen csodálatos érzés volt a karjaiban lenni, még ha csak egy múló pillanatra is. Ez volt az a pillanat, amikor végleg elhatározta magát. Draven az ő rózsaszála, és tűnjék bármennyire tövisesnek, ő le fogja szakajtani. Soha egyetlen férfitól sem dobbant akkorát a szíve, mint tőle. Csak a félelemtői, vitázott vele jobbik esze. Nem, tiltakozott bőszen. Nem félelmet érez a jelenlétében, hanem valami egészen mást. Valamit, aminek még nevet se tudna adni. Csak azt tudta, hogy érez valamit, amit teljes mélységében fel szeretne fedezni. És meg is fogja tenni. Lehet a férfi rettenthetetlen hős a csatában, a szív kérdéseiben ő sem tapasztaltabb nála. Le fogja nyesegetni a rózsa töviseit és megolvasztja azt a fagyos pillantást, hogy feltárja a mögöttük megbúvó lelket. És ha ez sikerül, örökre magához fogja láncolni őt. - En garde, mon seigneur - suttogta, miközben elnézte a férfi merev hátát. - Az érzelmek csatájában én leszek a győztes. 7. fejezet Draven legnagyobb meglepetésére még sötétedés előtt sikerült kikeveredniük az erdőből. Igaz, nem jutottak messzire. Ahelyett, hogy egy városban vagy faluban pihenték volna ki az út fáradalmait, egy kis réten kényszerültek tábort verni. A férfi arra számított, hogy Emily panaszkodik az elhelyezésre, ám a lányt szemmel láthatóan felélénkítette a kilátás, hogy a szabadban éjszakáznak. Miközben emberei nekiálltak a sátrak felverésének, a lány sugárzó mosollyal körbejárta a terepet és megsimogatta a lovakat. Úgy tűnt, mindenkihez és mindenhez van egy jó szava. Draven maga sem gondolta volna, mennyire bonyolult dolog egy sátor felverése, amíg a lány rá nem mutatott erre Alexander nevű lovagja előtt. - Le vagyok nyűgözve - áradozott Emily. - Maga olyan ügyes ebben. Amíg elnézem, olyan, mintha gyerekjáték lenne az egész. A féltékenység tőrként hasított belé. Draven a szeme sarkából látta, hogy a lány rövid idő után otthagyja a lovagot, majd lehajol, hogy felvegyen egy árválkodó pitypangszálat. A ruha finom anyaga megfeszült a hátsóján, és újabb kéjes gondolatokat ébresztett benne. Összeszorított fogakkal kapta félre a tekintetét, és így. felfigyelt rá, hogy a látványt lovagjai sem mulasztották el. Fenyegető tekintettel meredt rájuk, amíg azok kapkodva vissza nem tértek a munkához. Azt sem fogja tudni, hogy itt vagyok, emlékezett vissza a lány szavaira. Hogyan állhatná meg, hogy ne vegyen tudomást róla? Mintha nem venne tudomást a poklok tüzéről. Főként, hogy a poklok tüze felperzseli az ágyékát. - Hát nem gyönyörű! - húzódott a közelébe Emily, kezében az egy szál pitypanggal. Draven a homlokát ráncolta, miközben leszerszámozta Góliátot. - A tábor? A lány égnek emelte tekintetét. - Az erdő, kis butus. Kis butus? Ő? Még szigorúbban vonta össze a szemöldökét. A lány figyelmesen tanulmányozta arckifejezését, majd elnevette magát. - Mi az? - kérdezte tőle. A lány megcirógatta Góliát homlokát és sörényét, miközben ő a keféért nyúlt. Amikor felegyenesedett, a lány megfelelt a kérdésre. - Lefogadom, hogy a kisgyermekeket szokta ijesztgetni ezzel a nézéssel. Draven megdermedt. Most sértve kellene éreznie magát? Nem tudta biztosan. A lány aligha akarná megbántani, de másként hogyan tehet ilyen megjegyzéseket?

39

- Hogy mondja? - kérdezte. A lány átkarolta a paripa nyakát és közelebb hajolt a férfihoz, mintha egy hétpecsétes titkot akarna megosztani vele. - Olyan szigorú, milord. Lazítania kellene egy kicsit. Bármennyire is igazat beszélt, Draven így felelt. - Alig ismer, milady. Nem hiszem, hogy bármilyen következtetést is levonhatna a jellememmel kapcsolatban. A lány félrekapta tekintetét, miközben tovább játszadozott Góliát sörényével. - Tudja, elég jó emberismerő vagyok. - Csakugyan? - Igen, ehhez nagyon értek. Draven abbahagyta a ló csutakolását és egyenesen a lány szeme közé nézett. - Akkor azt is tudnia kell, hogy nem vagyok olyan ember, aki hagyja, hogy játszadozzanak vele. - Tudom is. - A lány hátrébb lépett, és amikor Góliát felhorkant, gyengéden végigsimított a nyakán. - Akkor hát, miért játszadozik velem? - Mert örömet okoz. A férfi hunyorogva fogadta a váratlan választ. Egyenes, őszinte teremtés, ezt meg kellett adnia a lánynak. Csak épp azt nem tudja, mihez kezdjen ezzel. A környezete a legjobb esetben is tartózkodó vele kapcsolatban, hogy az álnok kígyókat már meg se említse. - Örömét leli abban, ha felbosszanthat? - kérdezte. A lány arcán huncut, őszinte mosoly jelent meg. - Fontosabb az, hogy ön örömét leli-e abban, ha felbosszantom? - Mégis mit gondol? - kérdezte Draven felháborodottan, hogy ezzel is leplezze az igazat. Csakugyan élvezte, ahogyan a lány incselkedett vele. A lány vállat vont. - Nem tudom, egyszerűen csak van egy olyan érzésem, hogy minden tiltakozása ellenére ön igenis élvezi a helyzetet. Csakugyan van olyan jó emberismerő, mint amilyennek tartja magát. Mégse lenne értelme, ha tovább bátorítaná. Megpaskolta Góliát oldalát. - Igazi csodabogár maga, milady. - Egyebek mellett. Draven kihallotta hangjából a reményteli várakozást. Belenézett a lány szemébe. - Úgymint? A lány felemelte a pitypangot és lágyan végigsimított vele az állkapcsán. A borzongás végigfutott a férfi testén, bárhogy a gyengéd érintéstől vagy a meleg mosolytól-e, azt nem tudta volna megmondani. Csak annyit tudott, hogy a lány pillantása lángra lobbantotta a testét. - Erre magának kell rájönnie, milord. Az elkövetkező egy évben. És ezzel a lány hátat fordított neki. Draven figyelte, ahogyan arrébb sétál, miközben a teste annyira megfeszült, hogy fájdalmasan préselődött neki a páncélnak. Igazán tüneményes teremtés ez a lány. Emily vetett felé egy búcsúpillantást a válla felett. Draven félrekapta a tekintetét, hogy legalább szájtáti apródnak ne tűnjék, aki életében most először lát egy csinos arcot. Hátat fordított a lánynak, de valahogy most is magán érezte perzselő pillantását. Legjobb meggyőződése ellenére visszafordult és elnézett arrafelé, ahol a lány állt. Csalódottan látta, hogy a lány többé nincs ott, elment a komornájához, hogy sugdolózva tárgyalják ki a történteket. -Jobb is így - paskolta meg lova homlokát. Nem kívánta a lány figyelmét. Egyáltalán nem vágyott rá. Később, miután befejezték nyárson sült vadnyúlból, kenyérből és meleg levesből álló szerény vacsorájukat, valamennyien összegyűltek a tábortűz körül. Emily szinte még be sem fejezte az étkezést, amikor Draven máris megérezte magán a pillantását. Felnézett és azt találta, hogy a lány egyenesen rá mered. A meleg, kihívó mosoly azonnal lángra lobbantotta az ágyékát. - Mondja csak, milord - szólította meg a lány olyan hangon, amely vészesen közel állt a doromboláshoz. -Miféle kötelesség szólítja Lincolnba?

40

- Az adóbehajtást kell ellenőriznem, Lincoln bárója, Orrick számadásai alapján. - Orrick? - élénkült fel a lány. - Apám egyik legjobb barátja. Ismerem, mióta csak az eszemet tudom. -Elmosolyodott. - Amikor még kislány voltam, a vállain lovagoltam atyám csarnokában. A nővérem, Joanne apánk vállán ült, és azt játszottuk, hogy megvívunk egymással. Emily beleharapott az ajkába, és elhomályosult a tekintete, mintha újra átélni azokat a régi időket. - Alig várom, hogy újra láthassam. Draven zsigerei Összerándultak a szavak hallatán. Ha beigazolódik a király gyanúja a báróval kapcsolatban, akkor soha többé nem kell aggódnia Emily miatt. A lány teljes szívéből meg fogja gyűlölni. - Miért kell ellenőriznie a számadást? - kérdezte a lány. Draven megmerevedett. Hogyan mondja el Emilynek, hogy a férfi, akit ennyire szeret, vélhetően megrövidítette a kincstárat, amikor visszatartotta a királynak járó adóbevételt? Főként azután, hogy ezért halállal kell majd lakolnia? - Mert a király megparancsolta - felelte egyszerűen. Máris rettegett az utazástól és attól, mit hoz a számukra. A lány a homlokát ráncolta, miközben átgondolta a szavait. - A király ugye nem arra gyanakszik, hogy... - Áttekintem a számadásokat, ez minden - vágott közbe Draven. Emily bólintott, de szemében ott maradt az aggodalom. Látszott rajta, hogy tudja, a férfi nem mondta el neki a teljes igazságot. Draven felsóhajtott. Azelőtt soha senkit nem vezetett félre, és aggasztotta, hogy ilyen kétszínűén kell viselkednie. Különösen a lánynyal szemben. Bár azt nem tudta volna megmondani, miért. Ahogyan nem tudta azt sem, miért vágyakozik arra, hogy újra boldognak lássa őt. Félrehessegette a komor gondolatokat és újra nekilátott az étkezésnek. Eleget keli tennem a kötelességeimnek. És ezek közé tartozik az is, hogy távol tartom magam Lady Emilytől. Két nappal később megérkeztek Lincolnba. Amint beléptek a Laurynwick kastély udvarára, szolgák sürgölődtek körülöttük, hogy lesegítsék őket a nyeregből, és szállásukra vigyék a csomagjaikat. Orrick báró sietve rontott elő a várból és kapkodva kötötte fel kardját. Negyvennyolc éves létére a báró még mindig karcsú, választékos küllemű férfiú volt, tömött körszakállal. Kék és szürke köpenyt viselt, és a lépcsősor tetején, kipirult arccal üdvözölte őket. Orrick végigfuttatta ujjait ősz haján, és így próbálta ráncba szedni fürtjeit, mielőtt csatlakozott volna hozzájuk. - Earl uram - szólította meg Dravent, amint a közelükbe ért. - Nem számítottam ily korai látogatásra. - Az elnézésedet kell kérnem - szabadkozott Draven. - Valami közbejött. - Igen, és hiába próbált elmenekülni ettől a valamitől, ide is magával hurcolta, akár egy koloncot. Draven feszengve állt egyik lábáról a másikra, és igyekezett megszabadulni a kényelmetlen érzéstől, ame"-lyet az a valami most is okozott. A báró nyugtalan pillantásokkal nézett körbe kíséretén. - Akkor hát, legyetek üdvözölve. Ekkor történt, hogy a báró megpillantotta a kis poroszka hátán lovagló lányt. - Lady Emily? Warwickból? - kérdezte hitetlenkedve. Emily szívet tépően sugárzó mosollyal nézett le Orrickra, s bár a báró közel húsz esztendővel idősebb volt nála, ráadásul nős, Draven érezte, ahogyan a féltékenység belé hasít. Hirtelen kedve lett volna megfojtani ezt a fickót, aki ilyen őszinte és felhőtlenül örömteli mosolyt képes előcsiholni a lányból. - Lord Orrick! - nevetett fel Emily, amint a báró lesegítette lováról. - Majd kicsattan az erőtől! - Te pedig gyönyörűbb vagy, mint valaha. A férfi a karjaiban tartotta és tetőtől talpig végigmérte a lányt. Draven zord pillantást vetett rájuk. Hogyan mer Orrick ilyen közönségesen viselkedni Emilyvel! És Emily, valósággal tetszeleg a báró előtt! Ökölbe szorította ujjait. A vágy, hogy belefojtsa a fickóba a szuszt, erősebben munkált benne, mint valaha. Orrick megcsókolta a lány kezét. - Mondd csak, Emily, mi hozott ide?

41

- Én vagyok a milady gyámja - felelt helyette Draven, sokkal kimértebben, mint szándékozta. Orrick elsápadt, amint visszafordult Dravenhez, azután újra a lányra nézett. Összevonta szemöldökét aggodalmában és félelmében. - Az apád? - Remekül van - biztosította róla Emily, miután elfogadta a báró felkínált karját. A lány gyengéden megpaskolta a férfi kezét. - Nincs szükségem gyámra, inkább csak politikai okokból bíztak Lord Draven felügyeletére. Orrick szemöldöke felszökött. - A király megengedte ezt? - A király parancsolta ezt - javította ki Draven. A figyelmét nem kerülte el a báró arcán átsuhanó riadt arckifejezés, mielőtt Orrick erőt vett magán és elmosolyodott. - Nos, akármi is hozott el szerény otthonomba, milady, csakis hálás lehetek érte. Mióta a lányom három évvel ezelőtt férjhez ment, igencsak híján vagyok a társaságnak. - Orrick felvezette a lányt a lépcsősoron. Amint Draven utánuk indult, Simon zárkózott fel mellé. - Bosszantó, nemdebár? - Micsoda? - kérdezte Draven összeszorított fogakkal. - Hogy milyen boldogok egymás társaságában. Azt hallottam, Orrick új felesége is hasonló korú, mint Emily. Ha valami történne a bárónéval, Emily könnyedén lehetne akár Orrick arája is. - Hallgass, Simon. Amint beléptek a lovagterembe, Orrick a feleségéért kiáltott. - Christina, gyere, neked is látnod kell, milyen becses látogatónk van. Draven elfordult, amint a csigalépcső felől léptek zaja hallatszott. A léptek lelassultak, ahogy közeledtek a lépcsősor aljához. Két pillanattal később Draven egy fejet látott előbukkanni a fal mögül. Fehér fátyol keretezte az arcot, amely akár egy kerubé is lehetett volna, kiegészítve cupidó telt ajkaival, rózsás orcájával és melegbarna szemeivel. Orrick asszonya láthatóan még a húszat sem töltötte be, bár nem lehetett megmondani, hogy mennyivel marad el tőle. - Emily! - kiáltott fel a báróné izgatottan, és kikerült a fal mögül, hogy megmutassa Dravennek, a kerekded idomok csupán az arcára korlátozódnak. Az asszony, aki odasietett Emilyhez és szorosan magához ölelte, vékony volt és törékeny, akár a fűzfaág. - Ó, mennyire örülök neked! Emily különös, metszően éles hangon sikongatott, amint összeölelkeztek. A férfi még sosem hallott ilyen hangot tőle, és ami azt illeti, nem is gondolta volna, hogy a lány képes erre. - Ó, Christina, mesélj, mi van veletek? Emily kibontakozott az ölelésből, hogy a két lány tetőtől talpig végigmérhesse egymást. - Remekül vagyunk - felelt Christina nevetve. — Nahát, Emily! Szebb vagy, mint valaha. - De közel sem olyan szép, mint te. - Ugyan már, te sokkal szebb vagy. - Nem, dehogy... - Meddig csinálják még ezt? - kérdezte Draven Orrickot, miközben a két lány tovább zengte egymás dicséretét. - Egy ideig biztos eltart. Christina árvaként Lady Emily otthonában nevelkedett, és mást se hallok tőle, csak hogy mennyire szerette Emilyt és a nővéreit. Orrick bekísérte őket a lovagterembe. - Jöjjetek, urak, adjunk alkalmat a hölgyeknek, hogy felfrissítsék barátságukat, mi pedig keressünk egy kis alét valami csendesebb helyen. Draven hálásan követte, mielőtt még elveszett volna a boldog, fülsértően sipítozó hangok árjában. Orrick a kandalló előtt elrendezett székekhez vezette őket. Miután helyet foglaltak, a szolgák valamennyiüknek hoztak egy korsó alét, de még a távolból is idehallatszott, amint az asszonyok lázas igyekezettel újságolták el életük valamennyi apró részletét. - Ravenswood gyámsága alá kerültél? - sikongott Christina. - Lefogadom, hogy apádat kis híján megütötte a guta. - Hát, nem tette boldoggá a király a parancsa, az egyszer biztos. - Csodálkozom, hogy nem vetette magát inkább Lord Draven lovának patái alá, sem hogy elengedjen téged...

42

- Kérnétek valamit enni? - kérdezte Orrick, hogy elterelje Draven figyelmét a társalgásról. Draven komoran megrázta a fejét, azután néhány percig senki sem szólt. Az asszonyok viszont annál lelkesebben folytatták a cseverészést az előtérben. - És veled mi van, Christina? Boldog vagy itt? - Ó, igen, Orrick a legcsodálatosabb férj. O, Em, annyira sajnálom, nem akartalak... - Nem, ne is törődj velem. Jól tudom, milyen reménytelen alkalmas férjet fogni. De te... csodálatosan nézel ki. Szinte sugárzol a boldogságtól. Mintha csak neked találták volna ki a házasságot! - Igen, bár hallom, Joanne is férjhez menni készül. Igaz ez? - Igaz bizony. Draven, aki a hallgatózásnak a látszatát is kerülni igyekezett, kitartóan nézte a bárót, aki mereven fészkelődött a helyén, és láthatóan neki sem lett volna ínyére a baráti csevegés. Nem mintha Draven erőltette volna a a baráti vagy akár csak az ellenséges csevelyt. Alapjában véve Draven alkalmatlan volt a csevelyre, lett légyen az bármilyen formájú, fajtájú és célú. - Kellemes errefelé az idő - próbálkozott Simon. -Épp megfelel a vásárhoz. - Igaz - értett egyet Orrick. - Nagyon kellemes. Enyhe, de se nem forró, se nem hűvös. Ezután újabb hosszas csend következett, amely alatt mindenki a korsóját dédelgette. - Idén csodálatos vásárunk lesz - töltötte be Christina hangja a csarnokot, amint az asszonyok tovább csacsogtak. - Van itt egy aranyműves, akit feltétlenül fel kell keresned. Majd juttasd eszembe, hogy mutassam meg a függőt, amit ő készített. - Ó, mennyire irigyellek - sóhajtott Emily. - Apám sosem engedné, hogy kilyukasszuk a fülünket. Retteg tőle, hogy elkapunk valami fertőzést és odaveszünk. - Bárcsak apád is belátná, hogy nincs miért félnie. Sosem felejtem el, amikor megostorozott, amiért kimerészkedtünk a hátsó kapun, hogy egy kis szedret szedjünk a vár mögötti mezőn. Draven a homlokát ráncolta. Tudta ugyan, hogy Hugh a szeme fényénél is jobban vigyáz lányaira, de ez mégis túlment minden határon. Még azt sem engedte meg, hogy szedret szedjenek? Különös, sosem tapasztalt fájdalom hasított belé. Vajon még mi mindentől fosztotta meg Emilyt? És a gondolat, hogy az apja kezet emelt rá... Hugh nagyon jól teszi, ha minél távolabb tartja magát tőle. - Igen, nagyon is emlékszem rá - bólintott Emily. -Gondolhatod, milyen izgatott vagyok, hogy ide jöhettem. És képzeld, az éjszakát az erdő szélén töltöttük! - Nem féltél? - Amikor Lord Draven vigyáz rám? Dehogy, szerintem ő puszta kézzel is képes lenne leölni egy medvét. A férfit minden meggyőződése ellenére elöntötte a büszkeség a lány dicsérő szavai hallatán. - Ha látnád, ahogyan gyakorlatozik - folytatta Emily. - A lélegzetem is eláll tőle, úgy mozog. Még soha nem láttam ilyen erős és jóvágású férfit. Nem csoda, hogy Eleanor királyné a lovagság rózsájának tartja. És tudod, hogy ráérős idejében olvasgatni is szokott? Simon fuldokolni kezdett az álétól, annyira igyekezett, hogy ne nevesse el magát. Draven dühödt pillantást vetett fivérére, miközben érezte, hogy a vér az arcába szökik. Elpirult - gondolta rémülten. Elpirult attól, amit hallott? Ilyen még sosem fordult elő vele. - Gondolod, hogy Lord Draven... Egész teste megfeszült, amint lázas igyekezettel próbálta kihallgatni Emily mondatát, de a két asszony olyannyira lehalkította a hangját, hogy egyetlen szót sem tudott kivenni. Mi az ördögről trécselhetnek? - Hallom, a király betiltotta a lovagi tornákat - jegyezte meg Orrick váratlanul. Dravennek be kellett harapnia az ajkát, nehogy lehurrogja a bárót, amiért nem hallja tőle az asszonyok beszédét. Mi az ördög ütött ebbe a fickóba, hogy épp most kell megszólalnia? - Igaz - felelt Simon hangosan, és fivére szemének pajkos csillogásából Draven tudhatta, hogy szándékosan igyekszik elleplezni az előtérben zajló csevegést. -Túl sok jó emberét veszítette el a balesetek során. Henrik azt mondja, ha részt akarunk venni ilyen ostobaságban, keljünk át érte a tengeren. Nem is beszélve a tu-v lajdonban esett károkról,

43

meg a számtalan parasztról, akiket a pástról kiszabaduló lovagok tapostak agyon. Bizonyára tudod, miféle... - Bizonyára tudja, Simon - vágott közbe Draven. - Nos - emelkedett fel Emily —, menjünk, nézzük meg őket. Draven visszapillantott a válla felett és azt találta, hogy Emily és Christina kéz a kézben ott áll a széke mögött. Szent Péter szőrös bütykére, vajon mit beszéltek róla? A bizonytalanság önmagában elég volt ahhoz, hogy kis híján az őrületbe kergesse. - Láttál már valaha is ilyen kedélyes társaságot? - kérdezte Christina. Emily felnevetett. - Nem mostanában. A férfiak azonnal felpattantak és felkínálták széküket a hölgyeknek. Emily a Draven megürült helye melletti széket foglalta el, és gondosan eligazította magán a szoknyáját. Mi az ördögöt beszélhettek róla? - Gratulálok, Lord Orrick - mosolygott Emily. - Gratulál? - értetlenkedett Draven. - Christina gyermeket vár - magyarázta Emily. Christina elpirult. - Olyan izgatott vagyok, ugyanakkor rettenetesen félek is. Nem tudom, mire számítsak. - Ez lesz az első? - kérdezte Simon. - Igen. - Én folyton azt mondom, hogy nincs mitől félnie vette át a szót Orrick. - Az első feleségem hat gyereket hozott erre a világra, minden gond nélkül. - Viszont Emily anyja és két nővére szintúgy gyermekágyban halt meg - emlékeztetett rá Christina. Draven Emilyhez fordult és látta a szomorúságot a szemeiben. Különös késztetést érzett rá, hogy megvigasztalja. Gondolkodás nélkül megfogta a lány kezét. - Ó, annyira sajnálom, Emily - tette hozzá Christina gyorsan, miközben kezét Emily székének karfájára helyezte. - Nem akartalak... - Nincs semmi baj - simított végig Emily Christina kézfején. - Tudom, hogy nem akarnál megbántani. Ahogyan azt is tudom, hogy Isten a gondodat viseli majd. Meglátod, nem lesz semmi baj. Christina elmosolyodott, majd odafordult férjéhez. - Orrick, hallottál arról, hogy Emily nővére, Lady Joanne a jövő hónapban hozzámegy Montclef urához, Lord Nileshoz? - Nileshoz? - kérdezte Orrick megütközve. Draven próbálta kitalálni, hogy mi okozhatta a báró heves ellenkezését. Ő maga nem sokat tudott Nilesról és a családjáról. - Ismeri Nilest? - kérdezte Emily. - Hát, igen - felelte Orrick érezhető tartózkodással. - És furcsállom, hogy atyád áldását adta erre a frigyre. - De hát miért? Mi csak a legjobbakat hallottuk felőle - védekezett Emily. Orrick a fejét csóválta. - Jó tíz év is eltelt, mióta legutóbb láttam. Együtt utaztunk Normandiába, még az apja halála előtt. Volt benne valami, ami nem hagyott nyugodni. - Hát - vonta meg a vállát Emily -, Joanne azt mondja, szerelmes belé, és semmi sem tántoríthatná el az esküvőtől. - Én akkor is furcsállom, hogy apád a beleegyezését adta - mondta Christina. - Különösen azután, ami Annával történt. Emily elkomorodott. - Ha megbocsátasz, visszavonulnék - fordult Christinához. - Hirtelen olyan fáradt lettem. - Ó, kérlek, bocsásd meg nekem a tapintatlanságom! - pattant fel azonnal Christina. - Jöjj, keressünk egy komornát, aki előkészíti a hálókamrádat. Az én szobámban pihenhetsz addig, amíg a tiéd kész nem lesz. Emily felemelkedett és követte Christinát. A férfiak kivárták, amíg az asszonyok elhagyják a helyiséget, és csak ezután foglalták el újra a székeiket. Draven hosszú perceken át némán ücsörgött, amíg át nem gondolta a hallottakat. És felidézte azt a szomorú, szívszaggató kifejezést Emily arcán, amikor megemlítették előtte Annát. - Ki ez az Anna? - kérdezte Orrickot.

44

- Emily egyik nővére, aki kilenc esztendővel ezelőtt halt meg. Draven bólintott. Ez megmagyarázta a szomorúságot, bár gyanította, hogy a történetnek itt még nincs vége. Mindenesetre nem most volt itt az ideje, hogy ezen a kérdésen elidőzzenek. Draven visszafordult Orrickhoz. - Miután mindannyian tudjuk, hogy ez nem udvariassági látogatás, miért nem küldetünk el azokért a számadásokért? - Most? - kérdezte Orrick rémült hangon. Draven közönyös tekintettel meredt rá. - Ez az időpont is van olyan alkalmas, mint akármelyik. Orrick nagyot nyelt, miközben babrálni kezdte köntöse ujját. - Hát, legyen. Menjünk át a másik szobába. Orrick felemelkedett a székből és idegesen tekintett körbe. A kandalló párkányára tette korsóját és megpaskolta erszényét, mielőtt elővette a kulcsot és kivezette őket a lovagteremből. - Bűnös - suttogta Simon, miközben követték Orrickot a lovagtermen át. - Tudom - bólintott Draven, akit a gondolat is émelygéssel töltött el. Mindent egybevetve, nem volt viszálya a báróval, aki ráadásul igazán tisztességes fickónak tűnt. Csak éppen megfosztotta Henriket a jogos vagyonától, és nem volt semmi, amit Draven tehetett volna érte. 8. fejezet

Gondolod, hogy ostobaság? - kérdezte Emily, aki Christina hálókamrájában, a zsámolyon ücsörgött és egy kis piros párnát szorított a mellkasára, miközben kiöntötte lelkét régi barátnőjének. Christina vele szemközt, egy faragásokkal gazdagon borított karosszékben ült, és most feltekintett hímzéséből. Hosszasan elgondolkodott, mielőtt felelt a kérdésre. - Nem mintha nem akarnám, hogy férjhez menj. Egyszerűen csak nem vagyok biztos benne, hogy ő a megfelelő. Ő olyan... Emily türelmesen várakozott, majd miután nyilvánvalóvá vált, hogy Christina nem folytatja, befejezte helyette a mondatot. - Fenyegető? Vad? - Nagyon is az - bólintott Christina. - És mogorva? És közönyös? - Na igen. Emily kivárt, hátha barátnője rátalál az ide illő szóra. - És indulatos? - Na igen. Huncutul elmosolyodott. - Különc? - Bizony az. Emily odadobta neki a párnát. - Semmi „na igen"? Christina elmosolyodott és a háta mögé tűrte a párnát. - Tudod te is, miről beszélek. Emily felnevetett. — Nem is olyan különc ám. - Gondolod? Orrick szerint a csatában Lord Draven olyan, akár egy tébolyult. Úgy hullanak mellette az emberek, mintha kaszával vágná le őket. - Azt hiszem, a csatában ez valódi erény. - A csatában még talán, de ha az otthonában sem különb? Emily felvonta a szemöldökét. - Ott is kaszál? - Emily! Hogy lehetsz ilyen komolytalan. - Jól van, tudom, mit akarsz mondani - sóhajtott fel Emily. - Bár én még sosem láttam, hogy bárkivel szemben is kijött volna a béketűrésből. - Csak nemrég óta ismered - emlékeztette rá Christina.

45

- Tudom. De van benne valami, amitől úgy érzem, mintha... - Beleharapott az ajkába, amíg meg nem találta az ide illő szót. - Olyan, mintha megbizseregnék tőle. Christina sokatmondó mosollyal nézett rá. - Nem sokat voltál férfitársaságban, Em, és kétlem, hogy ismernél még egy olyan férfit, mint ő. - Látod, ebben nagyon igazad van. - Kezdesz belehabarodni, attól tartok. - Belehabarodni? Én? - kacagott fel Emily. - Most akkor ki a nevetséges? - Én nem érzem magam annak. - Christina belebökte a tűt az anyagba. - Ez az a meleg, bizsergető érzés, ami elfog, ha ránézel egy jóvágású férfira. - Ennyit még én is tudok. - Lehet, de lefogadom, hogy még sosem érezted. Hogyan is érezhetted volna? Apád sosem engedett volna be egy jóvágású férfit a várába. Ebben Christinának kellett igazat adnia. Niles inkább tűnt gyapjas szörnyetegnek, mint férfinak. Egy te-v nyérrel alacsonyabb volt Joanne-nél, törzse vaskos, akár egy tölgyé, haja drótszerűen merev, szakálla tömött. Emily sosem értette, mi vonzza nővérét egy ilyen gnómhoz. A homlokát ráncolva latolgatta Christina szavait. Vajon csakugyan ilyen egyszerű a magyarázat összetett érzelmeire: belehabarodott Dravenbe? - Meglehet. De mi a helyzet veled és Orrickkal? Christina vállat vont. - Nehogy épp most kukulj meg nekem. Christina felnevetett. - Bocsáss meg. - Visszatért a kézimunkához. -Orrick jó hozzám. Nagyon jó, ami azt illeti. Semmi okom a panaszra. - Mégsem vagy teljesen boldog. Látom a szemedben. Christina vonakodva vonta meg a vállát. - Nem könnyű minden este egy olyan férfival ágyba bújni, aki idősebb a tulajdon apádnál. Még a mostohagyermekeim is idősebbek nálam. Emily együttérzett vele. Több olyan asszonyt ismert, aki hasonló problémákkal küzdött. - De neked legalább van férjed - szólt ábrándos hangon. - És hamarosan gyermeked is lesz. Christina belenézett a szemébe. - Tudom, mennyire vágysz a gyermekáldásra. És Lord Draven talán valóban jobb ember, mint mondják. Mert amennyire apádat ismerem, nem sok ilyen alkalmad lesz, hogy férjet szerezz magadnak. Emily szíve összeszorult a szavak hallatán. Belegondolni sem akart abba, hogy magányosan, vénlányként kell leélnie az életét. Mihez kezd akkor, ha majd vissza kell térnie atyjához? - Végére kell járnom ennek a dolognak - suttogta. - Muszáj a végére járnom. Az elkövetkező két napban Emily színét sem látta Lord Dravennek, aki gondosan áttanulmányozta Orrick számadásait. Ő és Simon számtalan alkalommal elsétáltak a bezárt ajtók előtt, és igyekeztek kihallgatni a bentről kiszüremlő hangokat. Semmit sem hallottak. Se egy horkantást, se egy szitkot. Semmit. Kezdett hátborzongató lenni a csend. Orrick ételt küldetett be, de Draven egy ujjal sem nyúlt hozzá; a tálcák megrakodva tértek vissza a konyhába. A harmadik napon Emily és Simon együtt ebédelt Christinával és a férjével. - Ez az ember sosem alszik? - kérdezte Orrick, miközben késével megkocogtatta egy főtt tojás héját. Simon felhorkant. - Meglepődnél, ha tudnád, milyen sokáig bírja az ember pihenés nélkül. - Az nyilvánvaló - mormolta Orrick. - Még sosem láttam, hogy valaki ilyen szigorúan bánjon önmagával. Emily se látott ilyet ami azt illeti. Nem mintha nem lett volna konok és céltudatos, ha az alkalom megkívánta. De csupán holmi számadások és adóügyek miatt? Ő inkább vállalta volna, hogy a hajánál fogva belelógassák egy vizeshordóba. Hogy eloszlassa a jelenlévőkre telepedett rosszkedvet, Emily odafordult Simonhoz. - Minthogy Lord Draven láthatóan megelégszik azzal, ha békében hagyjuk dolgozni, nem lehetne, hogy mi addig kilátogassunk a vásárra? Simon komor pillantást vetett a bezárt ajtók felé, mintha legalább annyira gyűlölné őket, mint amennyire Emily.

46

- Miért is ne? - Apám! Emily rémülten rezzent össze a váratlanul felhangzó részeg kurjongatásra, miközben az ajtó hangos csattanással a falnak vágódott. A teremben mindenki megdermedt és az előcsarnok felé fordult. Emilynél alig néhány évvel idősebb ifjú rontott a helyiségbe két ijesztően tagbaszakadt férfi segítségével. Első pillantásra a két hegyomlásra emlékeztető férfi ikerpárnak tűnt, de csak amíg közelebb nem értek. A jobb oldali férfinak barna haja és barna szeme volt, az arcán jókora sebhely éktelenkedett. Társának a haja nem tűnt annyira sötétnek, inkább csak mosdatlan szőkésbarnának. Mindketten fenyegetően tornyosultak a többiek felé, és zord tekintetük cudar bánásmódot ígért mindenkinek, aki volt olyan ostoba, hogy a közelükbe merészkedjen. A középütt támolygó ifjú nem lehetett más, mint Orrick fia. Vonásai apját idézték, és csakugyan volt olyan jóvágású, amilyennek Christina lefestette. Sötétbarna haját takarosan rövidre nyírva hordta, ruhái azonban gyűröttek voltak és pecsétesek. A két tagbaszakadt férfi odavonszolta az ifjút atyja emelvénye elé. Orrick fia bal kezével belekapaszkodott az asztalba, miközben hangos böfögést hallatott. - Reinhold! - csattant fel apja. - Mégis mit... - Ne most, vénember - vágott közben unott hangon az ifjú, miközben felemelte fejét, hogy apja szemébe nézhessen. - Hadd mutassam be neked Frikket mutatott a jobbján álló férfi felé -, és Frakkot - fordult a másik óriáshoz. - Az én nevem Frank - közölte az első férfi vaskos teuton akcentussal. - Az enyém pedig Fritz - tette hozzá a másik. - Mit számít az? - legyintett Reinhold. Megvakarta borostás arcát és felnézett Orrickra. - Húsz ezüst márkára lenne szükségem, hogy kifizessem őket. A báró összeszorította ajkát és végigmérte fiát. Bár Orrick mereven kihúzta magát, Emily is látta, mennyire zavarba hozza őt fia állapota. - Milyen szolgálatért tartozol nekik? - firtatta Orrick. Reinhold felhorkant. - Legfőképp azért, hogy még nem öltek meg. - Adósságba verte magát urunknál - közölte Frank, miközben keresztbe fonta vaskos karjait és fenyegető pillantást vetett Orrickra. - Tam urunk a teljes fizetséget elvárja, máskülönben gondoskodunk róla, hogy a fiad ne csinálhasson több adósságot. - Tam, a Nyársforgató? - kérdezte Orrick hitetlenkedve Reinholdtól. - Megesküdtél, hogy soha többé nem teszed be oda a lábad. - Mi ebben a nagy újság? Hazudtam, és kész. Legyél jó fiú és fizesd ki őket. Orrick zihálva kapkodott levegő után. Az erek lüktetve domborodtak ki a halántékán. Christina gyengéden a karjára tette a kezét, de a férfi lerázta magáról. Előbb Fritzre, azután Frankra nézett, azután vissza a fiára. - Nincs ennyim. - Micsoda? - hördült fel Reinhold. - Hallottad, fiam. Már legutóbb is mondtam, hogy nincs pénzem. És te megígérted... - Marhaság! - üvöltötte Reinhold, és olyan erővel csapott le az asztallapra, hogy a leves kifröccsent Emily tányérjából. - A szajhádat képes vagy eltartani, de sajnálsz egy kis aprót a tulajdon fiadtól? - Reinhold, kérlek - esengett Orrick. - Vendégeink vannak. Reinhold Emily felé fordult és lebiggyesztette ajkait. - Azt megengedheted magadnak, hogy őket etesd, de számomra nincs pénzed. Hát ez szép. - Az óriásokhoz fordult. - Mit szólnátok hozzá, ha megkapnátok ezt a lotyót, hogy a fogadóban dolgozza le az adósságom? Christina rémülten kapott levegő után, amint Orrick védelmezőén átkarolta. A két férfi egymásra nézett, mintha az ajánlatot latolgatná. - Hát legyen - bólintott végül Frank. - Hat hónapig a miénk lesz. - Nem! - pattant fel Orrick. Fritz előrántott egy kést az övéből és odatartotta Reinhold torkához. - Válassz, nagyuram - vicsorogta. - A fiad vagy az asszonyod.

47

Fritz szemei ekkor hirtelen kikerekedtek. -Ha már úgyis játszadozunk, mi lenne, ha én mondanám meg a szabályokat? Emily megkönnyebbülten sóhajtott fel, amint Draven megkerülte Fritzet, és csak most látta, hogy egy kardot tart Fritz hátának. - A te életed vagy a kés. Az óriás elejtette a fegyvert. Draven félrerúgta a pengét, majd hüvelyébe tolta a kardot. Fritz vetett egy pillantást Draven köpenyére, majd kapkodva keresztet vetett. Frank is belesápadt a félelembe. - Lord Ravenswood - nyögte ki. - Veled nincs viszályunk. Draven arckifejezése a poklok kénköves tüzével fenyegetett. - Valóban? - kérdezte Draven olyan fagyos hangon, hogy Emily hátán végigfutott a hideg. Idejöttök házigazdám csarnokába, megfenyegetitek őt, a fiát és az asszonyát, és azt mondjátok, nincs velem viszályotok? A két óriás nagyot nyelt. - Csak azt tettük, amit parancsoltak - felelte Frank bizonytalan, megbicsakló hangon. Draven közelebb lépett Fritzhez, aki ijedten húzódott össze. Mint amikor a farkas tereli maga előtt az ökröket, úgy hátráltak el Orrick asztalától és Reinholdtól. - Nyomorúságos életetekért cserébe azonnal eltakarodtok innét. Nem érdekel, milyen hazugságot találtok ki uratoknak, de soha - nyomta meg a szót Draven -, soha többé ne lépjétek át Lord Orrick küszöbét. Mert ha megteszitek, nincs a pokolnak az a zúga, ahol meg ne találnálak benneteket. És higgyétek el, uratok haragja semmiség az enyémhez képest. Megértettétek? Ha nem, akkor túl ostobák, hogy életben maradjanak, gondolta Emily. Draven halálosan nyugodt hangjától és perzselő tekintetétől az egész teste libabőrös lett. - Megértettük - felelte egyszerre a két férfi. Draven Orrick felé intett. - Akkor kérjetek bocsánatot az úrtól és az úrnőtől. - Kérjük, bocsáss meg nekünk - hajolt meg a két óriás Orrick előtt. - És most, takarodjatok. A két férfi kihátrált a teremből. Lord Draven ugyanazzal a fenyegető pillantással mérte végig Rein-holdot, majd Orrickhoz fordult. - Ez hát az ok, amiért rá akartad szedni a királyt? Emily látta, hogy Orrick belevörösödik a szégyenbe. - Igen - felelte egyszerűen. - Az egész az én hibám, i O a fiam, és nem tudnám elviselni, hogy valami baja legyen. Draven mély lélegzetet vett. - És hajlandó vagy életedet adni a királynak, csak hogy megmentsd az övét? - Igen. - Orrick hátratolta a székét és felállt. - Ha kapok egy percet, hogy elbúcsúzhassam a feleségemtől, békében követlek bárhová. Draven meredten nézte Orrickot. Emily nem tudott olvasni sem az érzelmeiben, sem a gondolataiban, és bele sem mert gondolni, milyen rémületet érezhet most Orrick. Szóra nyitotta a száját, de Simon megérintette a karját és szomorúan megcsóválta a fejét. - Nem szükséges - közölte végül Draven. - A bűnödért mostantól számítva tizennyolc havi szolgálattal tartozol a királyodnak. Orrick megkönnyebbülten sóhajtott fel és bólintott. - Azonnal hívatom az apródom és... - Még nem fejeztem be - szakította félbe Draven kimért hangon. - Bocsáss meg. - Orrick szégyenkezve hajtotta le fejét. - Minthogy asszonyod várandós, úgy vélem, az lesz a leghelyesebb, ha helyetted a fiad áll a király szolgálatába. - Micsoda? - kiáltott fel Reinhold. Draven felé pördült, és Reinhold összehúzódott a tekintetéből áradó fenyegetés súlya alatt. - Tizennyolc hónap Londonban, Vilmos mester keze alatt majd megtanít arra, hogy tiszteld és becsüld a férfit és asszonyt, akik az életüket kockáztatták, hogy menedéket nyújtsanak neked. És ha a helyedben lennék, kölyök, én hálás lennék ezért, mert egyedül ez tartott vissza, hogy odavesselek Franknak és Fritznek. Emily beharapta az ajkát, és megkönnyebbült pillantást váltott Christinával. - Alexander? - kiáltotta Draven. Egyik lovagja felállt az asztal mellől.

48

- Igen, milord? - Rád bízom Reinholdot. Azt akarom, hogy már holnap Londonba kísérd, és bármi gondod lenne vele, bánj vele tetszésed szerint. - Igen, milord. - Alexander, aki mellett még az iménti két teuton óriás is eltörpült volna, előrelépett és megragadta Reinhold karját. - Ha úgy kívánja, milord, először is kijózanítanám. - Szívemből szóltál. Alexander bólintott és elvezette az ifjút. Orrick vett egy mély lélegzetet. - És mi lesz a pénzzel, amivel a királynak tartozom? - Milyen pénzzel? - kérdezte Draven. - A pénzzel, amivel... - Lord Orrick - szólt közbe Simon -, te félreértetted fivérem kérdését. Miféle pénzzel? Orrick megköszörülte torkát, miközben könnyek gyűltek a szemeibe. - Hát megkönyörültök rajtam? Draven nem felelt, inkább sarkon fordult és elhagyta a termet. Orrick visszahanyatlott székébe és zokogni kezdett. Emily néma csendben ült, miközben Christina próbálta megnyugtatni férjét, végül kimentette magát és elindult, hogy megkeresse Dravent. A férfi átvágott a csarnokon és visszatért a szomszédos helyiségbe. A lány kinyitotta a résnyire nyitva hagyott ajtót és óvatosan belépett a szobába. A férfi neki háttal állt és becsukta a könyveket, amelyeket három napja vizsgált. • - Milord? A férfi megmerevedett a hang hallatán, majd tovább rakosgatta a könyveket anélkül, hogy hátrapillantott volna. - Igen, milady? - Miért tette ezt? - Orrick tisztességes ember, aki szereti a családját. Miért akarnám a halálát? Emily ebben a pillanatban döbbent rá, hogy Draven nem az az ember, aki falvakat fosztogat és ártatlan parasztokat mészárol le a saját ágyukban. Apja alapjában félreismerte legfőbb ellenségét. - Nem támadta meg apám falvait, igaz? A férfi megfordult, hogy szembenézzen vele. - Gondolja, hogy megtennék ilyesmit? Emily nem kételkedhetett tovább az őszinteségében. - Én nem gondolom, de apám annál inkább. - Ne értsen félre, milady, de az ön apja igencsak ostoba. - Mondja csak, milord - mosolyodott el Emily. - Hogy lehet félreérteni egy ilyen kijelentést? A férfi nem viszonozta a mosolyt. Visszafordult a könyvekhez és rendet rakott az asztalon. Emily indult, hogy segítsen neki, de meglátta a sötét fájdalmat a férfi szemeiben. Valami ebben az egészben nem hagyta nyugodni. - Mi az? - kérdezte a férfitól. - Mi mi? A lány felvetette a fejét és mélyen a szemébe nézett. - Forgat valamit a fejében, aminek még nem adott hangot. - Rengeteg gondolat van a fejemben, aminek soha nem adok hangot - kerülte meg az egyenes választ a férfi. - Ez az egy nem hagyja nyugodni. - Valamilyen módon egyik sem hagy nyugodni. Ó, ez a fickó csakugyan fárasztó! Miért nem tud egyenesen beszélni vele? - Nos - próbálkozott tovább. - Anyám mindig azt mondta, a gondok arra valók, hogy megosszuk őket. Ha kiadja őket magából, nem fogják annyira nyomni a vállát, ha azonban magában tartja őket, megmérgezik a vérét és megrontják a lelkét. - Talán épp azt szeretem, ha romlott a lelkem -vonta meg a vállát a férfi. - Talán. De a gondokat akkor sem szabad magába fojtania. Apám szerint a kimondatlan gondolatoktól leszünk betegek. A férfi égnek emelte tekintetét. - Akkor ön a legegészségesebb ember, akit csak ismerek.

49

A lány felkacagott. - Ő is ezt mondja. Átadta neki az egyik könyvet, és amint a férfi átvette, egy pillanatra hozzáért az ujjaihoz. Valami melegség gyúlt ki a tekintetében, amitől életre kelt a számtalan kék színárnyalat. Csókolj meg, könyörgött hozzá szótlanul, és alig várta, hogy az ajkuk találkozzék. Ám a férfi nem tette meg. Elvette a könyvet és szótlanul feltette a polcra, a többi mellé. Emily felsóhajtott. - Legalább végzett a feladatával. - Igen. Ha fél órán belül elindulunk, szürkületre elérhetjük a fogadót. Emilynek a lélegzete is elállt a csalódottságtól. Hát teljesen elfeledkezett az ígéretéről, hogy elviszi őt a vásárba? -De... Draven felé pördült. - De? - kérdezte. Látta a csalódottságot a lány szemében. - Semmi - felelt lemondóan a lány. - Megyek és becsomagolom a nyeregtáskám. Draven a homlokát ráncolva figyelte, ahogyan a lány távozik. Mi az ördög ütött belé? Csak nem dühös még mindig amiatt a nyeregtáska miatt? Az imént még olyan boldognak tűnt, de most... Megcsóválta a fejét. Asszonyok. Egy férfiember soha nem értheti meg a gondolkodásukat. Félrehessegette a gondot és elhagyta a szobát, hogy visszatérjen a lovagterembe, ahol az emelvényen még mindig ott találta Simont. Draven egy pillantással felmérte a csarnokot, mielőtt fivéréhez fordult. - Merre van Orrick? Simon fejével a csigalépcső felé biccentett. - Christina felkísérte az emeletre, amíg összeszedi magát. Úgy tűnik, nagy hatással volt rá a könyörületes-séged. - Kivett egy szőlőfürtöt a gyümölcsöstálból. Draven bólintott. A saját bevételeiből kell majd fedeznie az elsíbolt adópénzt, de amíg Henrik megkapja a jogos jussát, addig békében fogja hagyni a bárót. - Nem tudod véletlenül, mi baja lehet Emilynek? -kérdezte Draven, miután Simon elfogyasztotta a szőlőt. Simon, aki zavartalanul turkált tovább a tálban, megvonta a vállát. - Amikor utánad ment, még nem volt semmi baja. Mit mondtál neki? Draven elfintorodott a célzás hallatán. - Nem mondtam neki semmit, csak hogy készülődjön az induláshoz. Amint mindenki becsomagolt és felnyergelt, indulhatunk is. Simon fivére felé hajított egy szőlőszemet. Draven könnyed mozdulattal félreugrott és összevont szemöldökkel meredt testvérére, aki gúnyos pillantást vetett rá. - Te tökfilkó! Draven felvont szemöldökkel fogadta a váratlan sértést. - Mit mondasz? - Azt mondom, testvér, nagyon is hozzászoktál ahhoz, hogy csak csettintened kell és az embereid vakon követnek, miközben magukba fojtják minden zokszavukat. A hölgyet azonban más fából faragták. Nem pattanhatsz fel a lovadra, hogy a munka végeztével egyszerűen hazavágtass. Emily még el akar menni a vásárba. Draven hitetlenkedve meredt rá. - Három napja itt veszteglünk. Azt hittem, ennyi idő alatt már rég elvitted a vásárba. Ezért jöttél velünk, nem? Vagy csak azért, hogy egyed a szőlőt és az idegeimre menj? - Inkább az utóbbi - vallotta be Simon mosolyogva. - Ha legalább kidugtad volna a fejed abból a szobából az elmúlt két napban, akkor te is tudhatnád, hogy mindjárt az érkezésünk napján kificamítottam a bokámat. Draven gyanakvó pillantást vetett rá és összefonta karjait a mellkasán. - Hogy mit csináltál?

50

- Sétáltam. - Sétáltál? - kérdezte Draven gúnyosan. - Igen, sétáltam - ismételte Simon. - És így sajnos nem tudtam elkísérni a hölgyet. A legkevesebb, amit megtehetnél, hogy elviszed helyettem. - Nincs időm ilyen léhaságokra. - Igazad van, mindig elfelejtem. Hiszen vissza kell térned a váradba és zord tekintettel járkálnod kell a falakon. Milyen ostoba vagyok. Draven megdermedt az arcátlanság hallatán. - Óvatosan, testvér - mordult a másikra. - Még átléped a határvonalat. - Isten ments, hogy ilyet tegyek. Csak hát... - Simon itt elhallgatott és előrekönyökölt az asztalon. Meg kell kérjelek, hogy mégis vidd el a hölgyet. Amennyire Christinától tudom, Emily még sosem járt apja birtokának határain túl. Életében nem volt még vásárban, és ha egy kicsit is fontos a számodra, akkor engedd meg neki, hogy legalább egyszer lásson ilyent. Talán életében nem lesz még egy ilyen alkalom. Simon fondorlatoskodik, efelől fikarcnyi kétsége sem volt. Bár amennyire tudhatta, Emily tényleg szinte rabságban élt. Miután egész gyermekkorát apja szigorú felügyelete alatt töltötte, meg lehet érteni, hogy vágyik egy kis szórakozásra. Bár őt nemigen érdekelte az ilyesmi, a lány biztosan élvezné a csődületet. Talán még meg is mosolyogtatná. Azonnal jobb kedvre derült, ahogyan arra a sugárzó mosolyra gondolt. Nem is lenne rossz, ha egy kicsit a kedvében járna, nem igaz? Draven végigmérte fivérét. - Szóval kificamítottad a bokád, mi? - Nem hiszed? - Simon feltette a jobb lábát az asztalra, hogy fivére is láthassa. - Nyilvánvaló, hogy teljesen fel van dagadva. Draven ennek semmi nyomát nem látta; igaz, Simon olyan gyorsan visszatette lábát az asztal alá, hogy csak alig egy pillantást vethetett rá. - Reggel elindulunk - jelentette be Draven, miközben elfordult. - Akár duzzadt a bokád, akár nem. 9. fejezet Emily nyomában Alysszel lassan leereszkedett a lépcsőn, és magában azt kívánta, legalább búcsút mondhatna Christinának, barátnője azonban még Orrickot vigasztalta a hálókamrájukban. Habár Dravennek csak a javára vált volna, ha megint megvárakoztatja, Emilynek még ahhoz sem volt kedve, hogy meggyötörje a szőrös szívű szörnyeteget. Túlságosan is eluralkodott rajta a csalódottság. Csüggedten ereszkedett le a lépcsősoron, hogy annak lábánál ráakadjon a szőrös szívű szörnyetegre, aki az ajtó mellett várakozott. Egyetlen szó nélkül nyújtotta a nyeregtáskát Draven felé. Aki ugyanazzal a lendülettel továbbadta a táskát a komornájának. - Vigye vissza - utasította Alyst. Emily felemelte tekintetét. - Már ezt sem hozhatom magammal? A férfi közönyösen vállat vont. - Felőlem hozhatja, ha akarja, de furcsán fog festeni a vásárban egy nyeregtáskával az oldalán. Az öröm villámként cikázott végig a testén, és Emily érezte, hogy máris jobb kedvre derül. - Akkor hát mégis elenged? - kérdezte izgatottan. Draven feddő pillantást vetett rá. - Szólnia kellett volna, hogy Simon nem tudta elvinni. Én sosem szegem meg a szavam, milady. Csak azért hagytam, hogy velünk tartson, mert el akartam engedni a vásárba. És addig nem is térünk vissza Ravenswoodba, amíg nem teljesült ez a vágya. A lány magához ölelte a férfit. Karjai puhán fonták át a derekát, akit ez kellemes érzéssel töltött el. A férfi izmai megfeszültek a karjai közt. Draven gyorsan kibontakozott az ölelésből. A visszakozása ezúttal nem kedvetlenítette el Emilyt. Ahhoz túlságosan is jól érezte magát. - Csak vigyázzon, milord - incselkedett vele. - A végén még megsejtem, hogy nem is az az ádáz bestia, akinek lefestették. A férfi nem felelt, de a vonásai láthatóan ellágyultak. - Mennyi ideig tart, amíg odaérünk? - kérdezte tőle. Draven ösztönös vágyat érzett, hogy elmosolyodjon, de felülemelkedett a késztetésen.

51

- Nem sokára. A lovakat felnyergeltük, és csak ránk várnak. A lány elsietett mellette, majd az ajtónál megtorpant és visszafordult felé. - Akkor jöjjön, milord. Siessünk! Draven engedelmeskedett, és amikor felsegítette a nyeregbe, azúttal külön gondot fordított rá, hogy ne érjen hozzá, csak a legszükségesebb helyeken. A hajfürtök édes illata így is kitartóan az orrában maradt, miközben felszökkent saját lovára és maga mögött hagyta a várudvart. - Gondolja, hogy lesznek mutatványosok is? - kérdezte a lány, amint keresztülhaladtak a védőbástyán. -Annyira szeretném megnézni őket. Lefogadom, hogy májusfát is állítottak. Christina annyit mesélt nekem a yorki éves vásárról. Még akkor is szoktak májusfát állítani, ha a vásárt augusztusban tartják. - Látott már olyan mutatványost, aki képes volt a nyakába tenni a lábait? Az egyikük apámnál is járt néhány éve, és... És így tovább, és így tovább, amíg a feje is zúgni kezdett a sok beszédtől. Draven még nem ismert senkit,* aki annyira szeretett volna beszélni, mint Lady Emily. A lány még Simont is lepipálta. Azt sem tudta, honnét veszi ezt a rengeteg szót. Hát sosem fogy ki belőlük, ahogyan az ötletekből vagy a kérdésekből sem? A lány mindig csak annyi időre hagyta abba, amíg ő kurta, kelletlen választ nem adott, azután már folytatta is tovább. Idővel megtanulta, hogy elég csak felmordulnia, amikor a lány egy lélegzetvételnyi időre elhallgat. Emily bőven beérte ennyivel, egymagában is teljes társalgást folytatott, és Draven idővel azon kapta magát, hogy furcsamód megnyugvással tölti el a lány szakadatlan csacsogása. Amikor végre elérték a csődületet, a lány leszökkent a nyeregből, mielőtt a férfinak akár csak esélye lett volna lesegíteni. Kész csoda, hogy nem szenvedett semmilyen sérülést. - Ó, nézze csak! - kiáltotta fénylő szemekkel, kipirult arccal. Úgy ugrándozott és forgolódott, akár egy kisgyermek karácsony idején. - Hát nem csodálatos? Draven végighordozta tekintetét a sátrakkal, asztalokkal és kavargó embertömeggel elborított mezőt. Sosem vonzották az efféle események, Lady Emily azonban nem osztozott csömörén. A tarka sátrak és zászlók csupa olyan vásárfiát hirdettek, amelyek túl csiricsárék voltak az ő ízlésének. - Csak arra figyeljen oda, hogy ne keveredjen el mellőlem - figyelmeztette a lányt, miközben kikötötte lovaikat és megfizetett egy szolgát, hogy vigyázzon rájuk. - Nem fogok - ígérte a lány. Draven Emily felé fordult. - Akkor hát, mutassa az utat, milady. Tegyen kedve szerint, ez a nap csakis a magáé. A lány kigyúlt arccal kapta fel a szoknyáját, hogy utat törjön magának a tömegben. Draven még sosem látta ilyen bájosnak, amint kíváncsian és izgatottan szökdécselt egyik árustól a másikig. A napfény visszaverődött aranyló fürtjeiről, és az arca egészen kipirult, ahogyan aprólékos gonddal tanulmányozott minden egyes portékát. - Cukrozott gesztenyét a hölgynek? - kérdezte az egyik kalmár, amikor közel került az asztalához. Draven felfigyelt rá, hogy Emily sokáig habozik, mielőtt a fejével nemet int. - Köszönöm, majd máskor. Ahogy továbblépett a következő asztalhoz, Draven odabiccentett a kalmárnak és feléhajított egy fél-pennyst. Elvette a héjában megsütött, édesített gesztenyét, amelyet vékony birkabőr zacskóba csomagoltak, majd követte a lányt a következő sátorhoz, ahol különféle szépítkezőszereket kínáltak. - Fogja - nyújtotta oda Draven az édességet a lánynak. A lány a kezéről az arcára nézett, majd elmosolyodott. - Honnét tudta, hogy ezt kívánom? - Egyszerű megérzés. A lány széles mosollyal kivett egy gesztenyét és a nyelvére helyezte. - Mmm - ízlelte meg lehunyt szemmel az édességet. - Fenséges. Pedig a gesztenye korántsem volt olyan fenséges, mint a lány, akinek adta. Draven mindenét, még a maradék lelkét is eladta volna azért, hogy őt ízlelgesse ilyen kéjes élvezettel. A lány megnyalta ajkait és kivette kezéből a zacskót. - Ezt meg kell kóstolnia. - Emily kiválasztott egy szép szem gesztenyét, hogy az ajkai felé nyújtsa. Draven kényszeredett lassúsággal szétnyitotta ajkait. A lány ujjai szinte égették az ajkát, amint a szájába tették a falatnyi étket. - ízletes - ismerte el, bár az elismerés inkább illette a lány selymes bőrét, mint a sült gesztenyét.

52

Ekkor valami magára vonta Emily figyelmét, és a lány elfordította a fejét. Draven sziszegve fújta ki a levegőt és nekiverte sajgó lábait a földnek, hogy uralma alá hajtsa vágytól égő testét, de a vágyakozást a fájdalom sem tudta oldani. - O, nézze! Egy mutatványos. - A lány megragadta és magával vonszolta. O pedig engedelmesen tűrte, hogy átrángassák a tömegen. Tudta, hogy az érintés nem jelent semmit, csupán a lány izgatottságának a jele, az ujjak mégis szinte átégették a bőrét. Összeszorította a fogait, pedig az, hogy láthatta a lány felhőtlen örömét, messze felülmúlt bármit, ami csak elébük kerülhetett ezen a vásáron. Amennyire áhítozott utána, akár egy hétig is elnézte volna - ha merne ennyi időt eltölteni a társaságában. De ha merne is, az átok előbb-utóbb közébük állna, és véres véget vetne ennek a viszonynak. Megdörzsölte a szemét és közönyösen figyelte, ahogyan a mutatványos hol tojásokat, hol dinnyéket, hol pedig késeket dobál fel a levegőbe. Amikor a mutatványos végzett, a lány fel-le ugrándozott és boldog gyermekként tapsikolt, miközben kincsként őrizgette a gesztenyét. A férfi irigykedő pillantásokat vetett a buja keblek közé szorított kis zacskóra. Abban a pillanatban gondolkodás nélkül helyet cserélt volna vele. A lány tündöklő mosollyal fordult felé. - Ugye milyen ügyesen csinálta? Dravennek esélye sem volt válaszolni, a lány máris kézen ragadta, megpörgette és az ellenkező irányba vezette. Legközelebb egy szalagokat és vásznakat kínáló öregasszony asztalánál állapodtak meg. - Egy szép kis szalagot a hölgynek? - élénkült fel az árus. - Esetleg egy ruhát vagy egy fátylat? Emily a fejét rázta. - Köszönöm, csak nézelődöm. Mielőtt továbbindult volna, Emily megállt és visszanézett, s ekkor történt, hogy a férfi észrevette az ajkaira tapadt cukorkristályokat. Megigézetten meredt a látványra, miközben mást sem kívánt, csak hogy lecsókolhassa a cukorszemeket. Hogy beszippanthassa azokat az ajkakat és lenyaldossa az édes cukrot a még édesebb szájról. A lány tett egy lépést előre, de Draven visszahúzta. Emily zavartan nézett fel rá. - Csak van egy kis... hmm... itt... - Draven zavartan elhallgatott. Hiszen csak cukor, az ég szerelmére! Mi ütött belé? Miért nem mondja neki, hogy nyalja meg az ajkát és kész? Kinyújtotta a kezét, hogy megérintse az édes kristályokat, ám amint meglátta, mennyire reszket, szégyenlősen leengedte. - Valami baj van? - kérdezte a lány. - Csak van egy kis cukor az ajkain. Tessék, hát kimondta. Végre valahára. - Ó! - mosolyodott el a lány. - Köszönöm. Nyelvének rózsaszín hegye fürgén végigjárt az ajkakon, és ha addig igézőnek tartotta azokat a cukorkristá-1 lyokat, akkor a nyelv láttán most az egész ágyéka lángra lobbant. És amikor a lány az ujjai végét is lenyaldosta, átkozottul közel került hozzá, hogy rávesse magát. - Most már jó? - kérdezte Emily ártatlanul. Még nem egészen, gondolta szárazon, de csak egy hajszálon múlt, hogy az legyen. Megköszörülte a torkát, hogy leplezze a kéjes gondolatot, és bólintott. - Igen. Eltűnt. - Csak ide, csak ide - hallatszott egy hang a tömegből. - Alfréd, a kobzosok királya játszik nekünk. Kobzosok? nyögött fel magában Draven. Csak szorult annyi jóérzés Emilybe, hogy nem ad hitelt a szerelemről és becsületről szóló nevetséges énekeknek. Személy szerint ő azt vallotta, hogy inkább nyúzzák meg elevenen, mintsem egy kóbor lantos vertyogását hallgassa. - Egy kobzos! - kiáltott a lány izgatottan. A férfi felnyögött. A lány azonban ügyet sem vetett a kínjaira. Megragadta a csuklóját és határozottan utat tört maguknak a tömegben, amíg el nem értek a kis tisztásra, amelyet az efféle gyötrelmes eseményeknek szenteltek.

53

Padokat állítottak fel a fatönk körül, amelyiken egy kobzos éppen felhangolta lantját. Draven a tőle balra húzódó padhoz vezette a lányt. Azután, hogy a kis tisztás betelt, a kobzos belekezdett az énekbe egy normann úrhölgyről és az ő ügyefogyott szerelméről. Draven nem figyelt oda az énekre, annál inkább odafigyelt viszont a mellette ülő hölgyre. A könnyű szellő összeborzolta a lány haját; a pajkos tincsek ott kergetőztek az arca körül. A lány szórakozottan emelte fel egyik karcsú kezét, hogy a füle mögé simítsa az engedetlen fürtöket. Ujjai gyengéden cirógatták fülét és állát, mozdulataik pedig felélesztették a férfiban az elfojtott vágyat. Draven elképzelte, ahogyan eléri azokat a hosszú tincseket és végigfuttatja őket az ujjai között, majd magához vonja a lányt és vágyainak engedelmeskedve csókokkal borítja el. Újra felötlött benne az érzéki álom, és látta a csupasz bőr krémes fehérségét, amint a lány igézően felé indul. És abban a bódult pillanatban akár meg is esküdött volna, hogy érzi a lány nekipréselődő testét, érzi a csípője köré fonódó lábakat, amint mélyebben hatol közéjük. Kétségbeesetten szorította össze fogait. Hogy az ördögbe töltsön el a lánnyal egy teljes évet, ha egyetlen ujjal sem érintheti, és eközben mást sem kíván, csak hogy a magáévá tehesse? Mégis hogyan gondolta ezt Henrik? Abban a pillanatban elfeledte a múltat és elfeledte szilaj természetét. Elfeledett mindent. Mindent, kivéve a lányt és a nevetését, amellyel betöltötte kietlenül üres életét. Hogyan csinálja? Mi a titka? Miként tud ekkora örömet találni az olyan apróságokban, mint egy zacskó gesztenye vagy egy színes szalag? Mennyei atyánk, kérlek, adj elég erőt, hogy megtarthassam eskümet. Avagy küldd le egy angyalod és sújts halálra itt, ültő helyemben, mielőtt megrontanám ezt a lányt. Ő nem lesz olyan, mint az apja. Ő sosem szegi meg az esküjét. Soha! A lány elfordította a fejét és ránézett, az arcán végtelenül gyengéd kifejezéssel. Draven hunyorogni kezdett és félrekapta tekintetét a kobzos felé. Muszáj valami másra összpontosítania. Mindegy mire, csak ne a lányra. Eltökélte magában, hogy inkább meghallgatja a szaracén harcos és a normann hercegnő meséjét, noha az émelyítő történettől, amelyben egy könyörtelen harcos pondróként tekergett szíve hölgye lábainál, kis híján a gyomra is felfordult. Legalább annyi vigasza maradt, hogy tudta, ő sosem alázkodna meg ennyire egy asszony előtt. Még csak elképzelni is, hogy egy felnőtt férfi mezítelenül sétáljon be az ellenség várába a szerelme kedvéért! Milyen nevetséges. Őrültség. Miután a kobzos elhallgatott, Emily odafordult hozzá és felsóhajtott. - Milyen csodálatos történet. Gyermekkoromban ez volt a kedvencem, amikor egy kobzos eljött hozzánk, hogy apám csarnokában énekeljen. A férfi felhorkant. - Tömény ostobaság - Maga elé képzelte a kobzos által megénekelt harcost. - Egyetlen férfi se sétálna be csupaszon az ellenség várán. - De hát Accusain szerette Laurette-et - erősködött Emily. - És ezzel bizonyította be. Draven utálkozva biggyesztette le ajkát. - Én meghagyom az efféle ábrándokat az olyan tejfelesszájú kölyköknek, mint amilyen ez a kobzos is. Higgye el, nincs a földön olyan férfi, aki ilyesmire vetemedne. A lány gyengéden megbökte a férfi karját. - Talán nincs, de ettől még minden asszony erről álmodik. Draven felé sem mert fordulni, nehogy megint a bűvkörébe kerüljön. - Akkor a férfiakban és asszonyokban több a közös, mint gondolnánk. - Mármint? - A férfiak is arról álmodnak, hogy egy mezítelen asszony átlépi a váruk kapuját és őket keresi. A lány arca kipirult, és Draven láthatta rajta, mennyire megbotránkozott. Az igazat megvallva, ő maga sem tudta, miért mond ilyeneket. Azelőtt sosem vetemedett volna ilyen megjegyzésre egy hölgy társaságában. - Maga olyan gonosz, milord - kacagott fel a lány. -Gonosz, a velejéig az. Épp az a baj, hogy feleannyira sem gonosz, mint amennyire szeretne lenni. Amikor másra sem vágyott, csak hogy új jelentéssel ruházza fel a gonosz szót. És vele az élvezet szót.

54

Különösen, mióta a lány új jelentéstartalommal gazdagította a kőkemény, kétségbeesett és vágyakozás szavakat. A kobzos még két, hasonlóan émelyítő mesét adott elő, mielőtt végleg letette a lantot. Emily felugrott, mielőtt Draven pisloghatott volna, és máris magával rángatta az újabb kalandba. A férfi felállt, hogy összeszorított fogakkal viselje el térde merevségét. Nem is gondolta, hogy fájdalma mennyire kiütközik az arcán, amíg szembe nem fordult Emilyvel. A lány aggódó pillantása meglepetésként érte. - Hogyan sebesült meg a térde? Először ösztönösen egy kurta megjegyzéssel akarta elriasztani a lányt, de mielőtt még észbe kaphatott volna, kibukott belőle az igazság. - Ifjúkoromban megtiport egy ló. Draven épp csak azt felejtette el megemlíteni, hogy apja ült azon a lovon, és nem baleset történt, hanem szégyenletes kísérlet Simon megölésére. A lány összevonta szemöldökét. - Szerencséje, hogy nem nyomorodott meg. Draven fokozatosan terhelni kezdte az ízületet, amitől a fájdalom lassan feloldódott. - Csakis az akaraterőmnek köszönhetem. - Borzalmasan fájhatott. Draven nem felelt. A tömegből ekkor egy kisgyermek sírása hallatszott. - Mama? - nyöszörgött egy kislány. Emily félrefordította a fejét, és mielőtt még a férfi észbe kaphatott volna, elindult a tőlük néhány méternyire álló kislány felé. Letérdelt a gyermek elé és gyengéden megérintette az arcát. A rongyos ruhákból és a rendezetlen göndör fürtökből ítélve a kislány egy paraszt gyermeke lehetett, de Emilynek ez mit sem számított. Megragadta köpenye sarkát és megtisztította vele a kislány könnyektől nedves arcát. - Elveszítetted a szüléidet, drágaságom? - kérdezte Emily. - Igen - jajveszékelt a kislány. - A mamát akarom. - Tudod, hogy hívják? - Mama. Draven égnek fordította tekintetét, mielőtt feléjük indult. Ez aztán a komoly segítség. Emily halkan felnevetett. - Azt hiszem, van itt jó néhány asszony, akit éppen így hívnak. Meg tudod mondani, hogy néz ki? - Olyan szép - felelte a lány szipogva. Emily a válla felett felnézett a férfira. - Egy szép asszony, akit Mamának hívnak. Gondolja, hogy találunk ilyet, milord? - Ilyen kevés ember közt? Ki tudja? Ekkor Emily a lehető legváratlanabb dolgot cselekedte. Kinyújtotta a kezét és megpaskolta a férfi jobbik lábát. - Kérem, milord. Próbálom megnyugtatni a gyermeket. Ne rémissze meg még jobban. Draven összeszorította az ajkait. Eddig még egyetlen férfi vagy asszony sem érezte magát olyan fesztelenül a társaságában, hogy se szó, se beszéd megérintse. Még Simon se. - Mi a neved, tündérkém? - faggatta Emily a kislányt. - Edyth. - Gyere, Edyth. Keressük meg a mamát. Biztosan ő is keres téged. Emily felállt, majd a férfi legnagyobb elképedésére felkapta a földről a kislányt és a karjába vette. - Milady - figyelmeztette -, összepiszkolja a ruháját. - A könnyeket ki lehet mosni, akárcsak a piszkot -legyintett Emily. A kislány Emily vállára fektette a fejét és puha karjaival átölelte a nyakát. A férfit különös érzés fogta el, ahogyan Emily a gyermeket nyugtatgatta. Olyan érzelem volt, amelyet nem szívesen azonosított volna. Szótlanul figyelte, ahogyan Emily megkínálja a lányt az édeségből, majd keresztülhurcolja a tömegen és mindenütt megáll, hogy megkérdezze az embereket, nem ismerik-e a lányt vagy az édesanyját.

55

Nem jutottak messzire, amikor a férfi észrevette, hogy Emily belefáradt már a gyermek cipelésébe, de letenni sem akarja a kislányt. - Adja ide - mondta, mielőtt még meggondolhatta magát. - Majd én viszem. A kislány szemei kikerekedtek a félelemtől. - Ugye nem fog bántani, milady? - kérdezte ijedten v Emilytől. - Dehogyis, Edyth. Őlordsága nem harap. A lány kételyeit nem lehetett ilyen könnyen eloszlatni. - Mama szerint a nemesurak bántják a kis parasztlányokat, ha találkoznak velük. Emily félresimított a fürtöket a lányka homlokából. - A mamádnak biztosan igaza van, és messzire el is kell kerülnöd őket, de ez a nemesúr itt nem olyan, mint a többi. Megígérem neked, hogy nem fog bántani. - De mikor olyan nagy! Emily vetett egy pillantást a háta mögé, és a dicséret hallatán melegség öntötte el a mellkasát. - Az már szentigaz, de lefogadom, hogy a karjáról belátod az egész vásárt, és hamarabb megtalálod a szüléidet. A kislány beleharapott az ajkába, majd bizonytalanul bólintott. Elengedte Emilyt és a férfi felé nyújtotta karjait. Draven gyengéden átvette a lánykát. Egy pillanatra megdermedt a különös érzéstől, hogy egy gyermeket tart a karjai között. Ilyet még soha életében nem tett, de valahogy mégis jó érzéssel töltötte el, ahogyan a vézna karok átfonták, és meghallotta a csilingelő nevetést a fülében. - Kemény - kacagott a kislány. - Nem olyan puha, mint a milady. Emily megpaskolta a lányka hátát, s eközben egy pillanatra végigsimított a férfi karján is. A vágyakozás olyan erővel ébredt fel benne, hogy a lélegzet is a torkán akadt. Olyan vágy tört rá, amilyent egy elfeledett, majd újra felidézett álom után érezni. És egy pillanatra átengedte magát a képzelgésnek, hogy belegondoljon, milyen élet várna kettejükre, ha lenne mersze feleségül venni a lányt. Milyen érzés lenne a tulajdon gyermekét a karján hordozni. Ám a gondolat még csak alig bukkant fel a fejében, amikor máris a sikolyok távoli visszhangját hallotta. A kín a térdébe hasított, és a szíve mélyén tudta, hogy sosem merne ekkora kockázatot vállalni. - Edyth! A kiáltásra felkapta a fejét. - Mama! - visongott a kislány. Draven letette a rúgkapáló gyermeket, az pedig eliramodott a parasztasszony felé, aki szélesre tárta karjait, hogy magához ölelhesse. - Ó, Edyth, már azt hittem, örökre elveszítettelek! Mondtam, hogy ne kószálj el. - Annyira sajnálom, mama. Soha többé nem kószálok el, ígérem. Draven hátrébb lépett, amint Emily elindult az asz-szony felé. - Nézd, mama - mutatta meg a lányka a borjúbőr zacskót. - A nénitől kaptam cukrozott gesztenyét. Az asszony felnézett Emilyre, majd szégyenlősen lesütötte a tekintetét. - Köszönöm a kedvességét, milady. - Nincs miért köszönetet mondania - mosolygott Emily. - Az ön lánya igazi kis tündér. Az asszony újra köszönetet mondott, megragadta Edyth kezét és beleveszett a tömegbe. Amint Emily felé fordult, a férfi szomorúságot látott megcsillanni a szemében. - Mi az, milady? - kérdezte. - Nem hinném, hogy megértené. - Boldogsága el párolgott, amikor újra elindult a tömegben, már alig mutatott érdeklődést az árusok iránt. Draven néhány percig némán követte, majd hirtelen megszólalt. - Kedves gyermek volt, igaz? A lány vállat vont. - Minthogy körülöttem sosem futkároztak gyerekek, nem sok összehasonlítási alapom van. Szomorú mosollyal fordult felé, miközben füle mögé igazított egy rakoncátlan hajfürtöt. - Nem mintha még nem láttam volna parasztgyereket, de igazából arra vágyok, hogy a sajátjaim vegyenek körül. - Akkor hát, miért nem megy hozzá valakihez? A lány szemei megcsillantak a visszafojtott könnyektől. - Apám nem engedi. - Elfordult, hogy tovább induljon. - Könyöröghetek akármennyit, nem enged el maga mellől. - Miért?

56

- Mert fél. - Mitől? - Hogy elveszít bennünket. Draven a homlokát ráncolta. - És a saját önző indokai miatt megfosztja önt a boldogság lehetőségétől? Ez nem túl igazságos. - Tudom. - Összefonta maga előtt a karjai és lassan továbbindult. - És az ilyen napokon, mint ez is, már-már gyűlölöm emiatt. Pedig tudom, hogy nem gonoszságból teszi. Szeret bennünket, s emiatt képtelen lennék őt hibáztatni. - Azt hiszem, meg tudom érteni. A lány felpillantott rá. - Csakugyan? Én azt hittem, mások nemigen értik meg őt. Tudom, hogy ön sem tart sokat az apámról, pedig ő jó és gyengéd szívű ember. Draven nem válaszolt. - Még most is látom magam előtt az arcát - folytatta a lány -, ahogyan akkor nézett, amikor Anna meghalt. Amikor a legidősebb nővérem, Mary eltávozott, az is lesújtotta, de Anna halála belőle is kiölt valamit. Csak alig tizenegy voltam. Valamennyiünket magához hívott, Joanne-t, Judithot és engem, és miután a karjába vett minket, megesküdött rá, hogy soha nem enged át bennünket egyetlen férfinak sem. Hogy soha nem enged megölni bennünket. Draven érezte, ahogyan a vér kiszökik az arcából. - Hogyan haltak meg a nővérei? - kérdezte, miközben próbált nem gondolni saját, ravatalon fekvő édesanyjára. - Akárcsak az édesanyám, gyermekágyban. Apám a mai napig saját magát hibáztatja valamennyiük haláláért. Anyámnál azért, amiért még egy gyermeket akart, a nővéreimnél pedig amiatt, hogy áldását adta a frigyükre. Emily mély lélegzetet vett. - Eleinte hálás voltam neki, főként amikor a barátnőimet sorban hozzákényszerítették a náluknál sokkal idősebb kérőkhöz, ám ahogy az évek teltek, végtelen ürességet kezdtem érezni magamban. Draven azon tűnődött, miért is mondja el mindezt a lány. Sosem volt az az ember, akinek mások feltárták a legbensőbb érzéseiket. Néma csendben hallgatta tovább a lány vallomását. - Valahányszor egy gyermekét ringató anyát látok, mindig egyre mélyebbé és sötétebbé válik bennem ez az űr. És azt kívánom... - Megcsóválta a fejét. - Ugye, most ostobának tart? - Olyan asszonynak tartom, aki tudja, mit akar. A lány mélyen a szemébe nézett és hálásan elmosolyodott. - És mi a helyzet önnel? - Velem? — kérdezte a férfi meglepetten. - Ön nem vágyik családra? Draven szinte felhördült a kérdés hallatán. Eddig még soha senki nem kérdezte ezt tőle. - Van egy jó kardom, van pajzsom és lovam. Ez minden, amire szükségem van. Ők az én családom. A lány összevonta a szemöldökét. - És Simon? - Az ön atyjával ellentétben, milady, én nem ragaszkodom foggal-körömmel az emberekhez. A legtöbbször élvezem fivérem társaságát, de tudom, hogy eljön majd az idő, amikor elválunk egymástól. Ez a dolgok rendje. - És nem fél attól, hogy egyedül marad? - Egyedül jöttem erre a világra, és biztos vagyok benne, hogy így is fogom elhagyni. Miért várnám, hogy a köztes évek mást hozzanak? Emily meredten nézte, miközben próbálta megemészteni a szavait. A férfi hűvös belenyugvása ámulatba ejtette. - Nem is szeretné, hogy másként legyen? - Ha nem vágyakozunk semmire, nem érhet bennünket csalódás. A szavai hallatán a lányt a hideg is kirázta. Hogyan lehet valaki ennyire közömbös és gyakorlatias? - Rideg világ ez, amelyikben él, milord. És csak szánni tudom amiatt, hogy ennyire otthonosan érzi magát benne. - Ön szánakozik felettem? - hitetlenkedett a férfi. - Teljes szívemből.

57

Emily felsóhajtott. Nem volt értelme tovább folytatni ezt a beszélgetést. Ilyen konok, megátalkodott emberre úgysem hatnak az efféle érvek. Másként kell őt megközelítenie, de előbbutóbb akkor is sikert fog aratni. Vagy így, vagy úgy. - Jöjjön, milord - ragadta meg újra a kezét. - Ne foglalkozzunk most az ilyen súlyos kérdésekkel, amikor jól illene éreznünk magunkat. Úgy látom, nemsokára összecsapnak egymással a birkózók, és valami azt súgja nekem, hogy szívesebben venne egy ilyen viadalt, mint még egy kobzoséneket. Draven bólintott. A délután hátralévő része gyorsan eltelt. Habár maga Draven nemigen vett részt a mulatságban, megelégedett azzal, hogy figyelje, amint a lány átengedni magát az egyre újabb kalandoknak. Emily időnként megpróbálta bevonni a szórakozásba, de minden erőfeszítése kárba veszett. - Jöjjön, Lord Draven - korholta a májusfánál. - Nincsen kedve táncolni velem? - Ha így tennék, milady, az egész világ láthatná, milyen esetlenül mozgok, és lévén a király bajnoka vagyok, nem pedig holmi futóbolond, nem szívesen nevettetném ki magam. - Gyengéd mozdulattal a májusfa felé terelte a lányt. - De ön csak menjen nyugodtan. - Hát jó. - Eliramodott, hogy megszerezze az egyik piros szalagot. Draven keresztbe fonta karjait a mellkasán és figyelte, ahogyan Emily körültáncolja a póznát. A lélegzete is elállt a látványtól. A lány haja és szoknyája ott repkedett karcsú alakja körül, amint a köröket rótta, összefűzte szalagját a többi táncoséval, és kipirulva, önfeledten kacagott. Magában azt kívánta, bárcsak valóban felnőhet ahhoz a rideg világhoz, amelyet a lánynak lefestett. Ám az igazság az volt, hogy igenis vágyakozott valamire. Őrá. És nem állt közébük más, csak a puszta szavak. Egy eskü. És egy átok. Igen, az az átok. Összeszorított fogakkal próbálta száműzni a gondolatai közül anyja sápadt, szenvedő arcát. Akárhogyan is érez, Henriknek adott szavát sosem szegheti meg. Emily biztonsága fontosabb minden szükségleténél és vágyánál. Uralkodnia kell magán. A tánc után a lány visszatért hozzá. - Csatlakoznia kellett volna hozzánk - kiáltotta csillogó szemekkel, kifúltan. - Csodálatos ez a mulatság. Draven ösztönös mozdulattal félresimított egy kósza tincset a lány arcából. Ujjai elidőztek a bőr puhaságán, mielőtt félresöpörték volna a hajszálakat a halántékán. Ilyen jelentéktelen, apró mozdulattól is elöntötték a vágy forró hullámai. Gyorsan félrekapta a kezét, de a lány bőrének melegsége vele maradt, és Draven azt kívánta, bárcsak sutba dobhatná esküjét, hogy egyszer s mindenkorra a magáévá tegye. Sem buja vágyamban, sem indulatomban soha nem emelem kezemet Lady Emilyre. Ki kell állnia a próbát! Megacélozta akaratát. - Nem szívesen rontanám el az örömét, milady, de nemsokára besötétedik, és attól tartok, lassan indulnunk kell. - Hát jó. - A lány elmosolyodott és belékarolt. Draven ellágyult, s bár tudta, hogy visszakoznia kellene, mégis kiélvezte a pillanatot. Végighaladtak az oszladozó tömegben, a kalmárok és portékáik között. Amint elhaladtak az aranymíves sátra előtt, Draven felfigyelt rá, hogy Emily lassít, és vágyakozva néz végig a cifra ékszerek során. A férfi megállt és vonakodva bár, de elhúzódott a lánytól. - Tessék - vett elő egy arany márkát az erszényéből. - Válasszon magának valamit, a nap emlékére. - Nem fogadhatom el - adta vissza a lány a csillogó érmét. - Ez túl sok. - Csak rajta - erőltette bele az egymárkást a lány tenyerébe. - Biztosíthatom róla, hogy nincs itt semmi olyan, amit ne engedhetnék meg magamnak. A lány kétkedve nézett rá, miközben hüvelykje és mutatóujja között forgatta az érmét. - Biztos benne? - Örülnék neki, ha elköltené. A férfi figyelte, ahogyan a lány utat tör magának az asztalon szétszórt különféle karkötők felé. - Tessék, milady. - A kereskedő felemelt egy díszes, smaragdokkal ékesített nyakláncot. - Ez az ékszer éppen illik a szeme színéhez. - Az aranymíves segédje máris Emily nyaka köré kerítette a láncot. Emily hosszú, kecses ujjaival végigsimított az arany-fonaton, majd felemelte a könnycsepp alakú smaragdot, hogy közelebbről is tanulmányozhassa.

58

- Nagyon gyönyörű - sóhajtott fel. - Igen, milady, nagyon illik önhöz - bólogatott a kalmár. Draven egyetértett vele. Vett egy mély lélegzetet és másfelé fordította a fejét. Tudta, hogy nem helyes olyasmi után vágyakoznia, amit nem szerezhet meg. Régen megtanulta, hogy aki túl sokáig néz a napba, az előbb-utóbb belevakul. Most mégis kényszerítenie kellett magát, hogy az ismeretlen arcokra meredjen, amint azok feltűnnek, majd belevesznek a tömegbe. Néhány perccel később azután Emily bukkant fel előtte. - Nos, megvette a nyakláncot? - kérdezte tőle. A lány a fejét rázta, és mielőtt mozdulni tudott volna, megragadta a köpenyét. Draven értetlenül figyelte, ahogyan a kezek összefogják a fekete anyagot a jellegtelen melltű alatt, majd kikapcsolják azt. A lány a fogai közé vette a tűt, és a helyébe egy finoman megmunkált, díszes darabot tűzött, amelyen egy holló fekete zománccal megfestett alakját vérvörös rubinokkal kereteztek. Emily kivette a régi melltűt a szájából és elmosolyodott. - Eszembe jutott róla a jelvénye - simította el a köpenyt. - És arra gondoltam, önnek inkább szüksége van egy kedves emlékre, mint nekem. - Az ujjai elidőztek a férfi mellkasán, miközben hátrahajtotta fejét, hogy szembenézzen vele. A férfi nem tudta volna megmondani, mi tölti el nagyobb örömmel - a mosoly, a kezek a mellkasán, vagy a tény, hogy a lány rá gondolt. Ez a három dolog együtt a lelke legmélyét érintette. - Köszönöm, Emily - suttogta elérzékenyülten. -Kincsként fogom őrizni. A lány szélesen elmosolyodott. - Tudatában van annak, hogy ez az első alkalom, amikor a nevemen szólít? Már kezdtem azt hinni, hogy nem is emlékszik rá. Emily újra megragadta a férfi karját és elindult arrafelé, ahol a lovakat hagyták. - Köszönök mindent - szólt meleg hangon. - Ez egyike életem legszebb napjainak. A férfi nagyot nyelt. Neki kétséget kizáróan ez volt élete legszebb napja, és bármit megadott volna azért, hogy ne érjen véget. Ráfektette tenyerét a lány kezére és kedvét lelte a meleg ujjak érintésében. Puha bársonynak érezte a lány bőrét, és mást se kívánt, csak hogy megízlelhesse a nyelvével. Végül csak gyengéden megszorított az ujjakat és elvezette a lányt a lovakhoz. Visszafelé a lány már közel sem csacsogott annyit, és félúton járhattak, amikor Draven visszafordult, hogy kiderítse, miért. A lány lehunyta szemeit, és úgy tűnt, mintha aludna, azután hirtelen megrázkódott, mint aki rossz álomból ébred, és hunyorogva igyekezett kitisztítani látását. A szája elé tette kezét és nagyot ásított.Draven megrántotta a gyeplőt, hogy visszafogja lovát, és elkapta a másik ló kantárját. A lány értetlen pillantást vetett rá. - Legjobb lesz, ha átül az én lovamra, mielőtt kibukik a nyeregből. Mielőtt még a lány tiltakozhatott volna, kiemelte a nyeregből és leültette maga elé. A lány csípője nekipréselődött az ölének, és perzselő tűzbe borította az ágyékát. Emily egyetlen szó nélkül átkarolta a derekát és befészkelte magát az ölébe, akár egy kisgyermek. Feje búbja a férfi állát cirógatta, és Draven érezte, hogy a melegségétől egész teste felizzik. A lány lélegzete puhán legyezte a torkát. Egy pillanatig nem mozdult, amíg le nem küzdötte magában az ingert, hogy beugrasson lovával az erdőbe és keressen egy alkalmas tisztást, ahol magáévá teheti a lányt. Szinte hallotta kéjes nyögdécselését, amint tejfehér combjai közé fészkeli magát és testestől lelkestől a magáénak követeli. Létezhet ennél tökéletesebb élvezet? Draven szorosan megmarkolta a gyeplőt. Egy ujjal sem fog a lányhoz nyúlni. Mindenre, ami szent, nem fogja megtenni! Odakötözte a lány lovának kantárját a nyeregkápához és folytatta az utat Orrick otthona felé. Lova három lépést is alig tehetett meg, a lány máris elszunnyadt az ölében. Csak ekkor engedhette meg magának, hogy ellazuljon. Ösztönösen lehajtotta fejét, hogy állát a lány feje tetején nyugtassa, ahol belélegezhette a lonc édes illatát és érezhette ajkain a hajtincsek lágyságát. - Nem is olyan szőrös szívű - mormolta a lány alig hallhatóan, anélkül, hogy felébredt volna. - Még álmában is beszél - csóválta a fejét a férfi, akit szórakoztatott, hogy e tudás birtokába jutott, s még inkább az, hogy ezt rajta kívül egyetlen férfi sem tudja róla. Csakis ő.

59

Draven felemelte a lány fejét és az édes arcra meredt. A vállán nyugtatta a lány orcáját és kezével gyengéden megtartotta állát. A lány ajkai alig észrevehetően különváltak. Milyen egyszerű lett volna előrehajolni és birtokba venni őket. Ha nem esküdött volna meg az ellenkezőjére. Egész életében tartotta magát az adott szóhoz. Egyetlenegyszer sem szegett esküt. Igaz, azelőtt soha egyetlen esküjét sem érezte ekkora tehernek. - Orgona - suttogta a lány. - Orgonát érzek. Vajon miről álmodhatott? El nem tudta képzelni. Lágyan végigfuttatta hüvelykujját a lány alsó ajkán, és eszébe jutottak a cukorkristályok, amelyeket korábban ugyanitt látott. A lány résnyire felnyitotta ajkát és nyelve hegyével a férfi ujját érintette. Draven úgy kapta el a kezét, mintha megégette volna. A lány álmában őt szólongatta, és azon kapta magát, hogy gyengéden simogatja az arcát. Mielőtt még visszafoghatta volna magát, előrehajolt és nekipréselte ajkait az arcának. Draven felsóhajtott, amint az egész teste lángokban tört ki. A lány selymes, hívogató bőrét olyan édesnek érezte, akárcsak felettük a napfényt. Szorosan magához vonta a testet és beletemette arcát a lány nyakába, a sűrű hajfürtök közé, ahol meghallhatta szívének dobogását. Emily pihegve lélegzett a fülébe. Isten bocsássa meg, de kívánta őt, és abban a pillanatban érezte, hogy minden önuralma elhagyja. Mégis erőt vett magán és korholta magát ostobaságáért, miközben kiegyenesedett a nyeregben és előreugratta lovát, mielőtt még megadhatta Volna magát vágyainak. Amikor meglátta maguk előtt Orrick várának falait, gyengéden felébresztette a lányt. Emily tunyán nyújtózkodott az ölében, akár egy elégedett kiscica. Ruhájának anyaga megfeszült a keblein, és a férfi érezte, hogy egész teste belemerevedik a látványba. Amikor kinyitotta szemét és meglátta a férfi arcát, Emily alig érezhetően összerezzent. - Szent Isten - zihálta. - El is felejtettem, hol vagyok. Bárcsak ő elfelejthette volna. - Úgy gondoltam, jobb lesz, ha visszaül a saját lovára, mielőtt beérünk az udvarra. A lány elnyomott egy ásítást és bólintott. Draven vele együtt leszállt a nyeregből, majd felsegítette a lányt a saját lovára. A test melegsége még hosszú percekig nem hagyta magára, mielőtt végleg elpárolgott és nem hagyott maga után mást, csak az emésztő vágyat. Draven felült a lovára és belovagolt a várudvarra. Amikor beléptek a lovagterembe, egy ünnepség kellős közepén találták magukat, amely még a királyi lakomákat is megszégyenítette. Szolgák serénykedtek, hordták a legfinomabb étkeket a konyhából és ékesítették azokkal az asztalokat. - Hát visszatértetek - üdvözölte őket Orrick az asztalfőről. - Mi ez az egész? - kérdezte Draven. - Simontól tudom, hogy holnap útnak indultok, és úgy gondoltam, illő módon búcsúzzunk el egymástól. - Micsoda illatok! - áradozott Emily, aki máris eliramodott Christina felé. Draven végigmérte az emelvényt borító vörös anyagot, amelynek láttán elfogta a viszolygás. Az igazat megvallva, ő legszívesebben magában étkezett, de a szíves meghívást nem utasíthatta vissza, ha csak nem akarta vérig sérteni a házigazdát. - Én próbáltam lebeszélni róla - jegyezte meg Simon, amint kettesben maradtak -, de nem hallgatott rám. Draven felfigyelt Simon látványos sántítására. - Jobban érzed a bokádat? - kérdezte fivérét. - Sokkal jobban. - Azért ez különös. - Hogy érted? - Délután, amikor elmentem, még a másik lábadat fájlaltad. Talán nem is a lábad sérült, de sokkal inkább a fejed. Simon szélesen elmosolyodott. - Most rajtakaptál. De legalább nem kell azzal bajlódnom, hogy betegnek tetessem magam. Tekintete Draven mellkasára tévedt. - Szép kis melltű. Megszállt az ördög, hogy vettél magadnak valamit?

60

Draven lopva vetett egy pillantást arrafelé, ahol Emily és Christina csevegett egymással. A fájdalom belehasított a szívébe. - Csak a múló ostobaság - sóhajtott fel. - És most, ha megbocsátasz, beszélnem kell az apródommal. Emily a homlokát ráncolta, amikor látta, hogy Draven otthagyja a lovagtermet. - Vajon hová mehet? - kérdezte tőle Christina. - Nem tudom. - Nem is baj, így legalább nem kell aggódnunk, hogy kihallgatja a beszélgetésünket. - Kihallgatja a beszélgetésünket? Christina közelebb hajolt hozzá. - Emily, ha törik, ha szakad, keresnünk kell valami módot arra, hogy az oltár elé hurcold ezt a te Lord Dravened.

10. fejezet

mily értetlenül hallgatta Christina kijelentését. I- Mitől gondoltad meg magad? - Ó, Em, amikor olyan csodálatosan viselkedett! -áradozott Christina. - És amit Orrickért tett... El nem mondhatom, mennyire rettegett Orrick attól, hogy mi lesz, ha Lord Draven egyszer ideér. És hogy még téged is elvitt a vásárba... - elhallgatott, amint újabb gondolat ötlött fel benne. - Ugye, jól érezted magad vele? - Igen, de... - Semmi de - vágott közbe Christina. - Elhívattam néhány vásári muzsikust, hogy játszanak nekünk ma este. Tánc is lesz, hogy legyen alkalmad magadhoz édesgetned. - De hogyan? Amikor alig figyel oda rám. Habár... - Emilynek eszébe jutottak a férfi titokban kihallgatott szavai. - Habár? A lány megvonta vállát. - Mielőtt elindultunk, hallottam, ahogyan magában beszélt. - Mégis miről? - Rólam - vallotta be Emily. - Azt mondta, kíván engem, csakhogy ennek azóta se adta jelét. Attól félek, fogalmam sincs róla, hogyan bánjak vele. O egészen más, mint azok a férfiak, akiket eddig ismertem. -Emily a barátnőjéhez fordult. - És te? Te hogyan vontad magadra Lord Orrick figyelmét? - Az nem volt nehéz - felelte Christina. - Tudta, hogy anyám és a nővéreim számos gyermekszülést túléltek, és tisztes hozományom is volt. Nem kellett más. Ez nem sokat segített az ő helyzetén. - Lord Draven nem adja jelét, hogy érdekelné az ilyesmi. - Igaz - ismerte el Christina. - Alaposan át kell gondolnunk a dolgot - Christina beleharapott az ajkába, és tekintetével végigpásztázta a csarnokot, majd a szemei kikerekedtek, és lassan elmosolyodott. - És azt hiszem, tudok valakit, aki segíthet nekünk a gondolkodásban! Megragadta Emily karját és valósággal odavonszolta barátnőjét Simonhoz. - Milord - szólította meg Christina a férfit. - Kölcsönvehetnénk önt néhány percre? - Ne, Christina - suttogta Emily. - Ezt nem gondolhatod komolyan! Mindent el fog mondani Lord Dravennek. - Nem, ha megesketjük a titoktartásra. Ön pedig szavatartó ember, nemde, Lord Simon? - Az a szavaktól függ - felelt kitérően Simon. Végigmérte az összeesküvőket. - Bár itt most valami huncutságot vélek, és semmi sincs annyira az ínyemre, mint a huncutság. - Összedörzsölte a kezeit. Nos hát, mit forralnak a hölgyek? - Először, örökre titoktartást kell fogadnia - figyelmeztette Christina. - Hát jó, lakat lesz a számon. - Simon hüvelykje és mutatóujja közé csippentette ajkait. Christina komolyan bólintott. - Emily el akarja csábítani az ön fivérét.

61

- Christina! - hördült fel Emily a kéretlen igazmondás hallatán. - Hogyan... - Csitt legyen - emelte fel a mutatóujját Christina. - Épp elég volt a finomkodásból. Szorít az idő. Neked férfira van szükséged, Lord Dravennek pedig örökösre. Nincs igazam, milord? Simon gyanakodva méregette őket, miközben alaposan megrágta a kérdést. Végül megsimogatta szakállas állát. - Hogyan is válaszoljak erre a kérdésre? - tűnődött. - Ha kapzsi akarnék lenni, Draven vérrokonaként azt mondanám, hogy nem, nincs szüksége további örökösökre. Ekkora vagyonnal örökre gondtalanul élhetnék, kötelességtudó fivérként azonban el kell ismernem, hogy egyetértek önökkel. Miután végzett az incselkedéssel, komoly arckifejezéssel fordult Emilyhez. - De mi a helyzet önnel, milady? Mielőtt elkötelezném magam, tudnom kell, hogyan érez a fivérem iránt. Hogyan érez iránta? Nem is olyan könnyű válaszolni erre. - Számomra úgy tűnik, alkalmas lenne férjnek. Simon felhorkant. - És ez önnek elég? - Neki is szüksége van valakire, aki gondoskodik róla - próbálkozott újra Emily. Simon felnevetett. - Ez a legutolsó dolog, amire szüksége van. Higgye el nekem, tud ő gondoskodni magáról. Mondjon valami mást. Christina megbökte az oldalát. - Mondd el neki, amit nekem mondtál, Em. Emily megrázta a fejét. - Fülig szerelmes belé, azt se tudja, hová legyen. Emily szóra nyitotta a száját, hogy tiltakozzon barátnője indiszkréciója ellen, de Christina megelőzte. - Érzi, hogy jó lélek lakozik benne. Igaza van, milord? Simon bólintott. - Hát jó, segíteni fogok. - Félrenézett és elsápadt. -Itt jön. Tegyenek úgy, mintha mi sem történt volna. Draven összevonta szemöldökét, amikor látta, hogy Simon, Christina és Emily különválik a többiektől, majd úgy sugdolózik, mintha forralna valamit. Ahogy közelebb ért hozzájuk, Simon fütyörészni kezdett, míg az asszonyok belemerültek a fátylaikról folytatott beszélgetésbe. Emily vetett felé egy sanda pillantást, miközben tovább cseverészett Christinával. - A zöld a legjobb szín a... a... mindenhez. - Ó, igen. A zöld sok mindenhez illik, például a... tudod, mindenhez. - Mi folyik itt? - kérdezte Draven gyanakodva. A három arcra olyan árulkodóan ártatlan kifejezés költözött, amely bárki mást megnevettetett volna. Draven felvetette a fejét és úgy érezte magát, mint egy macska, amelyik egyszerre három egeret szorított a sarokba. - Miféle összeesküvés ez? - Összesküvés? - kérdezték mindhárman egyszerre. Simon kedélyesen megpaskolta a hátát. - Túl régóta szolgálod a királyt, testvér, még ott is gonoszt szimatolsz, ahol nincs is. Hát tényleg olyan bolondnak hiszik, hogy nem lát keresztül rajtuk? Szemmel láthatóan igen. - Jöjjenek - karolt bele Christina Simonba. - Csodáljuk meg az asztalt és kóstoljuk meg, milyen finomságokkal leptek meg bennünket a szakácsok. A puhára főtt foglyot bizonyosan ön is szereti fordult vissza Dravenhez. - És ilyen finom bodzaszószt sem eszik sehol a keresztény világban. Draven vonakodva követte, és még most sem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy ma este éppen ő az a falat, amit meg akarnak puhítani. Christina leültette az asztalhoz Emily és Simon közé, de bármennyire is csapdában érezte magát, nem törhetett ki. Összeszorult a torka, és néma csendben figyelte, ahogyan a szolgák a fogásokat tálalják. Simon odahajolt hozzá. - Minden rendben? Draven vett egy mély lélegzetet és bólintott, noha érezte, hogy egész testében verítékezni kezd. - Milord? - vonta magára a figyelmét Emily. Amikor a tekintetük találkozott, végtelen gyengédséget látott a lány szemében, amely némiképp enyhítette a zsigereibe markoló görcsöt. - Bocsásson meg a kéretlen szóért - kezdte Emily -, de Christinától tudom, hogy vacsora után táncos mulatság lesz. Volna kedve csatlakozni hozzám?

62

Felötlött benne a kép, ahogyan a lány körbetáncolja a májusfát. Nem létezett a világon semmi, ami nagyobb élvezetet okozott volna neki, minthogy vele táncoljon. - Nem, milady, sajnos nem tehetem. A lány homloka elfelhősödött a csalódottságtól. - Én szívesen csatlakoznék önhöz - vágott közbe Simon. A féltékenység tőrként hasított Draven szívébe, de nem szólt egy szót sem. Ehelyett inkább az Emilynek felszolgált étkekre fordította figyelmét, és elnézte a lány kecses mozdulatait. Amikor a serlegért nyúlt és ugyanazon a helyen érintette ajkaival, ahol ő is a magáét, bor zongás futott végig a testén. Volt valami mérhetetlenül bensőséges ebben a gesztusban. Már-már olyan, mintha csókot váltottak volna. - Nincs ínyére az étel? - kérdezte a lány, miután észrevette, hogy még hozzá sem nyúlt a tányérjához. Draven a fejét rázta. - Az étel igazán remek. - Akkor miért nem eszik belőle? - Nem vagyok éhes. - Ön tudja, milord, de amennyit eszik, azzal egy madár se lakna jól. Hogyan nőtt meg ekkorára, ha nem vesz magához mást, csak levegőt? - Az evést ráhagyom Simonra - felelte szárazon Draven. - Ő étkezik kettőnk helyett is. Emily felnevetett, amint meglátta Simon tányérját, amelyen hegyekben állt a csirke, a fogolypecsenye, a roston sült alma és a póréhagyma. - Mi az? - kérdezte Simon, amint ráeszmélt, hogy a figyelem középpontjába került. - Csak a falánkságodon álmélkodunk. Simon lenyelte az ételt, majd a serlegéért nyúlt. - Finom étkek, szép muzsika és még szebb asszonyok, nekem csak ennyi kell a boldogsághoz. Egy napon, fivérem, talán majd te is kedved leled mindebben. Draven hátradőlt székében és megfogadta, hogy nem hagyja magát lépre csalni. Nem volt kedve még bosszankodni sem. Másra sem vágyott, csak hogy itt hagyhassa ezt a helyet. Egyedül Emily közelsége szolgált a vigaszára. Figyelte, ahogyan a lány apró falatot csippent le egy csirkecombról, majd rubinszínű ajkaival lenyalja a zsírt az ujjáról. A férfi kényelme egy csapásra szögekkel kivert ággyá változott, amely egyszerre döfött bele valamennyi testtájába. Udvariatlanság lenne most távozni. Jól tudta ezt. Mégis... Rosszabbat is elszenvedtél már. Csakugyan? Képtelen volt visszaemlékezni akár egyetlen háborús sérülésére, amely akkora fájdalmai okozott volna neki, mint most sajgó ágyéka. Ugy tűnt, egy egész örökkévalóság eltelt, amíg a zenészek végre gyülekezni kezdtek, és a vendégek lassan felálltak az asztal mellől. Simon sietve megragadta Emily kezét és odavezette a lányt a táncosok közé. Draven irigykedve figyelte. Simon nem sántított, nem rezzent össze fájdalmasan minden lépésnél. Egy pillanatra már-már azt kívánta, bárcsak ne állt volna apja lova elé. Szégyenkezés töltötte el a gondolatra. Simon élete messze többet ért ennél. Inkább veszítse el ő a lábát, mint Simon az életét. Csak annyit kívánt, hogy egyszer az életben 6 lehessen az, aki táncra perdül. Felsóhajtott, felállt az asztaltól és elindult, hogy keressen magának egy nyugodt zugot ebben a felfordulásban. Emily abbahagyta a táncot, amint látta, hogy Draven távozik. A borús hangulat felhőként ülte meg a férfit, mintha a többiek mulatsága súlyos teherként nehezedne a vállára. - Hová mehet? - kérdezte. Simon felé fordult. - A sáncokra, semmi kétség. - A sáncokra? - ráncolta a homlokát Emily. - De hát miért? Simon vállat vont. - Amióta csak az eszemet tudom, mindig így tesz. Az éjszaka java részében a falakat rója. - De miért? - ismételte meg a kérdést Emily. Simon intett, hogy vonuljanak vissza a lovagterem egy kevésbé zajos sarkába. - Meg kell esküdnie, hogy senkinek sem adja tovább azt, amit most tőlem hall. - Megesküszöm.

63

Simon egy hosszú pillanatra elhallgatott, amint összeszedte gondolatait. A homlokára sötét árny borult. - El sem tudja képzelni, milady, milyen gyermekkora volt Dravennek. Az apja sosem akart gyermeket, neki csak egy örökös kellett. Harcost akart faragni Dravenből, nem érett férfit, és minden tőle telhetőt megtett, csak hogy kiirtsa belőle az emberséget. Emily úgy meredt rá, mintha nem értené a szavak értelmét. - Hogyan? Simon szemeiből csak úgy sütött a szánakozás. - Draven nem aludhatott, mert apja az alvást a gyengeség jelének tartotta. Aki alszik, az védtelen. Valahányszor azon kapta Dravent, hogy elbólintott, az öklével ébresztette fel. Emily visszaemlékezett Draven féktelen dühére, amikor felébresztette őt a gyümölcsösben. Egy pillanatra már attól tartott, hogy Draven meg fogja ütni. - Hogyan tehetett Harold ilyen szörnyűséget? -kérdezte. - Annak az embernek nem volt szíve - csóválta a fejét Simon. - Ravenswood urai valamennyien pompás harcosok voltak, akiket arra tanítottak, hogy ne érezzenek egyebet, csak haragot és gyűlöletet. Könnyű erősnek maradni a csatában, ha az embernek semmi olyan nincs az életében, amihez ragaszkodna. A Ravenswoodok kitárt karral üdvözölték a halált, mert az megszabadította őket nyomorúságos, magányos életüktől. Emily szíve majd kiugrott a helyéből. - És Draven? - Őt sok szempontból más fából faragták. Sok van benne édesanyánkból, noha ő ezt váltig tagadja. Anyánk elég soká élt ahhoz, hogy megtanítsa, mi az a gyengédség, hogy milyen érzés békében és szeretetben élni. Draven is tudja, hogyan védelmezzen és szeressen másokat, de valami oknál fogva nem akarja meglátni lényének ezt az oldalát. Csak azt látja magából, amit atyjától örökölt meg. Ha valahogyan meg tudná győzni őt arról, hogy nem is hasonlít Haroldhoz, olyan férjre lelne benne, aki sosem eresztené el maga mellől. 1 Kétely ébredt Emily szívében. Hogyan is vallhatna szerelmet egy ilyen megsebzett léleknek? - Higgye el, megéri őt szeretni. - De hogyan, Simon? Nem tudom, mitévő legyek. A férfi felsóhajtott. - Megértem. Draven olyannyira bezárkózott, hogy nem férek hozzá még én sem. Sosem gondoltam volna, hogy egy férfi lehet túlontúl erős, de a fivérem esetében, azt hiszem, ez a helyzet. Emily addig forgatta a szavakat a fejében, amíg gondolatai között fel nem bukkant kedvenc énekének néhány sora. - Hát persze! - kiáltott fel izgatottan. - Accusain és Laurette. Simon a homlokát ráncolta. - Félek, nem értem. - A mai vásárban hallottam ezt az éneket. Egy szaracén harcosról és egy normann hercegnőről szól, akik két különböző világból érkeznek, a szerelem mégis lehetővé teszi, hogy elérjék egymást. És a szerelem begyógyítja a szaracén megsebzett lelkét. - Más a kobzosok éneke és más a valóság. - Meglehet, de ha valaki, akkor én igazi álmodozó vagyok, és nem lennék az, ha nem próbálnám meg, amit Laurette tenne az én helyemben. Simon felvonta a szemöldökét. - Mégis mit? - Felkeresem a hercegemet az otthonában. -Megpaskolta Simon karját. - Kívánjon nekem szerencsét. Simon kivárta, amíg a lány eltűnik a tömegben, csak azután sóhajtott fel. - Nem csak szerencsét kívánok, Emily, de sikert is. Draven a várra boruló sötét éjszakát kémlelte. A kaput és a rostélyt fáklyák rőt fénye világította meg, ám azokon túl nem látott semmit. Csak a végtelen ürességet. Mindig is megnyugvást talált a sötétben. Akárcsak egy édesanya karja, olyan meghitt fészket nyújtott neki, ahol maga lehetett. A halált juttatta eszébe, és ha lehunyta szemét, maga elé képzelhette, hogy vége az egész világnak. Hogy nincs már semmi. Se fájdalom, se magány, se múlt. Se jövő. Semmi. Ám amikor kinyitotta a szemét, a valóság könyörtelenül birtokba vette. Mikor lesz már vége ennek az egésznek? - Milord? Megpördült a mögötte felcsendülő hang hallatán.

64

- Milady? - szólt érdes hangon. - Mit keres idefent? A lány szorosabbra vonta vállán a köpenyt. - Azért jöttem, hogy megkeressem. - Miért? - Miért ne? - Élvezi, amikor ilyen pimasz velem? - Nagyon. Mi ütött ebbe a lányba, hogy megenged magának mindent, ami épeszű embernek még csak a fejében se * fordulna meg? - Nincs kedvem a játszadozáshoz, milady. Be kell mennie, mielőtt még megfázik. - On is bejön velem? A férfi megrázta a fejét. A csarnokból nevetés hangjai szüremlettek elő. - Az a kobzos! - élénkült fel Emily. - Hallania kellett volna. - Miért? - kérdezte a férfi, majd rávágta a választ, mielőtt a lány megtehette volna. - Miért ne? A lány elmosolyodott. - Valójában azt akartam mondani, hogy ön se halna bele, ha olykor-olykor elmosolyodna. A nevetés Isten ajándéka. Közelebb lépett a férfihoz, és Draven legnagyobb döbbenetére kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa borostás arcát. Emily a csípős hideg ellenére figyelemre-méltóan melegnek érezte a férfi bőrét. A hüvelykujjával széthúzta ajkait, hogy kierőszakolja belőle azt a mosolyt. - Látja? Nem reped fel tőle az arca. Draven hátrébb lépett, hogy kerülje az érintését, majd elfordult és nekitámaszkodott a sáncnak, hogy végigtekintsen a sötét erdőn. Emily mellé állt és leutánozta komor testtartását. Percek teltek el anélkül, hogy egyikük is mozdult volna. Bár nem értek egymáshoz, a férfi mégis olyan élesen érzékelte a lány testét, mintha vállt vállnak, combot combnak, csípőt csípőnek préseltek volna. Érezte Emily testének valamennyi apró izomrostját. Draven próbált ügyet sem vetni minderre, de a szél az orrába hordta a lány édes, érzéki illatát. A nevetés elhalt a csarnokban, amint a zenészek újra rákezdtek. - Elég ebből - szólalt meg hirtelen Emily. Megragadta a férfi kezét és maga felé fordította Dravent. -Táncolni fog velem. - Nem tudom, hogy kell - vallotta be a férfi. -Jaj, dehogyisnem! Ne feledje, láttam, hogyan gyakorlatozott. Aki így képes forogni és tekergetni a csípőjét, annak gyerekjáték a tánc. - Le fogom tiporni a lábát. - Majd begyógyul. A férfi nem tudta, mit mondjon erre, ezért engedte, hogy a lány megfogja a kezét és megtanítsa néhány lépésre. Meglepetésére nem tiporta le a lány lábát, de még inkább megütközött azon, hogyan tud élvezni egy ilyen léhaságot, mint a tánc. És még eközben is megfigyelt minden parányi részletet. A holdfényt, amint a lány fakó színű öltözékén játszik. A nevetést a szemekben. A közelség semmihez sem hasonlítható izgalmát. Mindez féktelen éhséget ébresztett benne, amelyet nem csillapíthatott más, csak ha magáévá tette a lányt. A túláradó érzelmek hullámai átcsaptak felette, és nem tehetett mást, mint megpróbált ellenállni a vihar erejének. Emily körültáncolta, majd hirtelen elbotlott. Draven épp csak el tudta kapni, mielőtt elesett volna. A lány karjain pihentette hátravetett fejét. Ajkai olyan közel kerültek az övéihez, hogy alig tenyérnyi távolság választotta el őket egymástól, miközben keblei nekipréselődtek a mellkasának. A hamvas rózsaszín ajkakra meredt, és a király haragját is megkockáztatta volna, csak hogy megízlelje őket. Olyan könnyű lenne... Emily belekapaszkodott, zöld szemei kikerekedtek. - Én hősöm - suttogta. Draven nem tudta levenni róla a szemét. A hős titulust már hosszú évekkel ezelőtt ráaggatták azok, akik semmit sem tudtak róla, olyan tettekért, amelyeket legszívesebben elfeledett volna. De most, életében először valóban hősnek érezte magát, amint a lány sötét szembogarában látta meg önnön tükörképét. És még jobban meglepte az az öröm, amely a szavak hallatán szétáradt benne. Hirtelen fontossá vált számára, hogy a lány ilyennek lássa. Hogy soha ne okozzon neki csalódást.

65

Emily szemét elködösítette a várakozás, ahogyan feltekintett rá a fáklyák fényében. - Mit akar tőlem? - kérdezte a férfi, amint kényszeredetten felegyenesedett. A lány beleharapott az ajkába. - Talán szemérmesebbnek illenék lennem, de az sosem volt az én asztalom. Régóta tudom, hogy sokszor az őszinteség a legcélravezetőbb, ezért inkább hű maradok a természetemhez, és egyenesen megmondom a szemébe, mit akarok. Felvetette az állát, hogy mélyen a férfi szemébe nézhessen, és arckifejezése a legteljesebb őszinteséget sugározta. - Önt akarom, milord. A férfi üres tekintettel meredt rá, mint aki nem képes felfogni a szavak értelmét. - Engem akar? Minek? - A férjemnek. Draven álla jól láthatóan leesett. Mi az ördög ütött ebbe a lányba? Hát elment az esze? - Van fogalma róla, hogy miket beszél itt össze? -kérdezte tőle. - Pontosan tudom, mit beszélek - méltatlankodott a lány. Draven hátrébb lépett. Nem tudta, mi ütött a lányba, csak azt tudta, hogy mielőbb véget kell vetni ennek az őrültségnek. - Önnek fogalma sincs arról, mit kér, milady. Mire akarná ítélni önmagát. - Ebben nem értünk egyet. A lány tett egy lépést előre és kinyújtotta felé a karját. A férfi megint csak elhúzódott. - Mennyire nem ismer engem. - Ahogyan anyám sem ismerte apámat. Ami azt illeti, az oltárnál találkoztak legelőször, idővel mégis megszerették egymást. Nagyon is. - Úgy beszél róla, mintha ez olyan egyszerű lenne. - Mert az is. - Elég az ostobaságból, hölgyem. Jobb lesz, ha távozik. - Hátat fordított neki és elindult az öregtorony felé. A lány megkerülte és az útjába állt. - Nem szökhet meg előlem. Nem hagyom. Felszította Draven dühét azzal, hogy az útjába merészelt állni. Különösen most, amikor a férfi mást sem akart, mint szabadulni tőle. Tőle, meg a zavaró gondolatoktól és érzésektől, amelyeket felébresztett benne. - így akarja elérni, hogy idő előtt hazaküldjem az apjához? A lány úgy nézett rá, mintha már a felvetés is sértené. - Semmi sem kívánok kevésbé, minthogy hazaküld-jön. Férjre van szükségem. - Akkor menjen vissza a csarnokba és keressen magának egyet. Mielőtt a férfi akárcsak megsejthette volna, mire készül, a lány kezébe fogta arcát, lábujjhegyre emelkedett és nekiszorította ajkát az övének. Az izzó vágy szétáradt minden porcikájában. Draven engedelmeskedett az ősi, állati ösztönnek és átkarolta a lányt, hogy testét szorosan magához préselje. A lány megadta magát az akaratának, amikor felnyitotta ajkait és megízlelte édességüket. A nyaka köré fonta karjait és elégedetten felsóhajtott. Draven megszédült, mintha csak túl sokat ivott volna, és egyszeriben minden józan gondolat elpárolgott a fejéből. Nem maradt semmi más, csak a nekifeszülő forró, puha test, az ajkak íze, a göndör fürtök édeni illata és az izgatott pihegés a fülében. A lány csókja ártatlan volt és szégyenlős, ugyanakkor merész és tolakodó is. Soha életében nem tapasztalt hasonlót, és másra sem vágyott, csak hogy hálókamrája magányában fedezhesse fel testének többi részét is. Izgalmában a lány nekipréselte kebleit a mellkasának, és felkorbácsolta a férfi szenvedélyét, amint nekidörgölőzött és csípőjét odaszorította merevedéséhez. Elégedett nyögéssel markolta meg a lány csípőjét, azután olyat tett, amire már régóta vágyakozott beletemette arcát a lány angyalhajába és fogai közé szorítva ízlelte meg bársonyos bőrét. A lány kéjesen felszisszent, miközben kezével végigsimított hollófekete haján és szorosabban vonta magához.

66

A bőr keserédes zamata megbélyegezte ajkát és nyelvét, amint a lány megborzongott a karjai között. Akarta őt. Itt és most. A teste érte lángolt, s nem volt képes másra gondolni, minthogy a magáévá tegye. Emily lágy, érzéki nyögésekkel nyelte el a belőle áradó őserőt, amint ajkai és nyelve varázslatot űztek a testével. A kéjes öröm ezernyi fehéren izzó kése hasított belé, mígnem egész testében lüktetni kezdett a követelőző vágytól. Nekipréselte ajkát a férfi borostás arcának, és örömét lelte a feszes, férfias bőr ízében, tapintásában. Erezte, hogy a férfi megremeg, amint kezét végigfuttatja a karján, és gyengéden megszorítja telt, feszes mellét. Görcsösen összerándult a szokatlan, szinte fájóan kellemes érzéstől, és gyönyöre csak fokozódott, amint a férfi lehajtotta fejét ruhája kivágásához és gyengéd csókot lehelt a lágyan ívelt dombokra, alig valamivel a hetykén meredező csúcsok felett. Ó, ez a csodálatos érzés! Ahogyan az erős és követelőző karok átölelik, hogy gyönyört adjanak neki. Sosem érezte még ezt az elragadtatást, s abban a pillanatban megértette, hogy addig nem lehet nyugalma, amíg testestől lelkestől magáénak nem tudhatja a férfit. Amikor a férfi erős ujjai utat törtek maguknak a kivágás mögé és megérintették csupasz melleit, úgy érezte, menten elájul a gyönyörűségtől. Draven felnyögött, ahogyan kezeivel megtapasztalta a keblek teltségét, a mellbimbó feszes keménységét, miközben ajkai felfedezőútra indultak a lány orcáján. Nyelvével csiklandozta végig hamvas bőrét, míg magában a szívós szövetet kárhoztatta, amely meggátolta abban, hogy birtokba vegye az egész testet. Érzékei vadul örvénylettek, amint visszatért a buja ajkakhoz és nekipréselte a lányt a kőfalnak. Emily lágyan végigsimított arcán, miközben érzéki örömet lelt abban, hogy teste a hideg falnak feszül. Visszacsókolta a férfit, miközben az magáénak követelte ajkait. Még sosem érzett hasonlót. Ilyen hihetetlen érzést. Ilyen csodálatos gyönyört. Csak távolról érzékelte, hogy a férfi felemeli ruhája szegélyét, majd végigfuttatja ujjait mezítelen fenekén és felperzselt csapásokat hagy maga után. És mielőtt megérthette volna, mire készül, a férfi lenyúlt kettejük közé és gyengéden szétválasztotta combjait, hogy ott érintse, ahol még soha senki nem érintette. - Ó, Draven - zihálta, amint az ujjak enyhülést kínáltak a testében lüktető gyötrelemre, és ösztönösen nekipréselte testét a férfi erős kezének. Draven megdermedt a neve hallatán, és a valóság egyszerre szállta meg valamennyi érzékét. Ha még egyetlen percet vár... Szitkozódva kényszerítette magát, hogy visszakozzon, mielőtt túl késő lenne. Emily felé lépett és megragadta karját, hogy visszatartsa. Ajkai felduzzadtak vad csókjaitól. Gyönyörtől csillogó szemeiben láthatta, hogy a lány legalább annyira kívánja őt, amennyire ő a lányt. De ha magáévá teszi, azzal a tulajdon halálos ítéletét írja alá. - Hát ennyire gyűlöl? Az ártatlanságát is feláldozná, csak hogy holtan lásson? - kérdezte a férfi elkeseredésében. A lány zavartan pislogott. - Én nem gyűlölöm, Draven. Hogyan is gyűlölhetném? Akámilyen bűbájt is szőtt köré, e szavaktól most szertefoszlott, és Dravenen újra a kimért józanság lett úrrá. - Számomra inkább az a kérdés, hogyis ne gyűlölne? 11. fejezet Emily, aki szinte beleszédült a kérdésbe és a testét még most is gyötrő vágyakozásba, képtelen volt egyébre, mint hogy szótlanul végignézze Draven távozását. Még sokáig ott állt mozdulatlanul a sáncokon. Miért nem akarja Draven olyannak látni magát, amilyennek ő látja? Nern is ismer engem. Van igazság a szavaiban, és mégis... Épp eleget tapasztalta a kedvességét, hogy tudja, milyen jó ember. Bármennyire nincs tisztában saját érzéseivel, ő nagyon is jól tudja, mire van szüksége. Felötlöttek benne a szavak, amelyeket Draven a Reinholddal érkező óriásoknak címzett. Lelkében megerősítette elhatározását és dacos tekintettel nézett arrafelé, amerre a férfi eltűnt.

67

- Nincs olyan zuga a világnak, milord, ahová elrejtőzhetne előlem. Megtalálom bárhol, és tapasztalni fogja, hogy én is tudok épp ilyen konok lenni. És ha valamit egyszer a fejembe veszek... Lehet, hogy vasakarat az öné, de az enyém annál is erősebb. Le fogom győzni önt. Majd meglátja. Hozzáérintette ujját az ajkaihoz. A férfi szenvedélyesen és vágyakozással viszonozta közeledését, ezt még egy szűzlány is láthatta. Ha pedig vágyakozik, akkor nem lehet teljesen közömbös iránta. Nem a vágyakozás volt az egyetlen érzelem, amelyet fel akart szítani benne, de kezdetnek ez is megtette. Szerencsés kezdet ez, gondolta, és igyekezni fog, hogy a lehető legtöbbet hozza ki belőle. Draven a fogát csikorgatta, amint a gyötrő érzelmek újra végigsöpörtek a testén. Düh, fájdalom, vágyakozás. Megszegte Henriknek adott szavát, de még ennél is szörnyűbb a tagjait átjáró perzselő vágy. Milyen könnyen felidézte magában, milyen érzés volt a karjaiban tartani a lányt. Ahogyan összerándult az érintésére. Édes Istenem, milyen készségesen engedte volna, hogy a magáévá tegye! A férjemnek. A szavai ott visszhangoztak a fejében, ahogyan ajkain is ott égtek ártatlan csókjai. Mi az ördög bújhatott Emilybe? Apja nem élnél túl a megrázkódtatást, ha megtudná, mit forral. Ha el akarná takarítani az útjából Hught, nem is kellene mást tennie, mint beárulni neki a lányt. Hát csak ábrándozzon, amennyit akar. A vágyakozás még nem vált valóra semmit. Ha valaki, ő aztán jól tudta ezt. És most, hogy leleplezte a lány terveit, már sokkal hatékonyabban védekezhet ellenük. Mindenre, ami szent, többé egy ujjal sem fog hozzáérni! Nemhogy a kezéhez, de még a ruhája szegélyéhez se. Igen, mostantól kezdve széles ívben elkerül minden találkozást. Másnap reggel, amikor Draven lefelé indult a lépcsőn, Emily botladozott felé a lépcsősor tetejéről. A lány teljes súlyával nekiesett, és minden testrészük összeért, az arcuktól a lábujjakig. A test súlya nekipréselte a falnak, és ennyi épp elég volt ahhoz, hogy minden elszántsága füstté váljon, miközben az előző éjszaka emléke újult erővel tört rá. Milyen könnyen felidézhette a test melegségét, az ajkak zamatát, az elfojtott sóhajokat a fülében. - Minden rendben, milord? - kérdezte Emily, miközben édes, meleg lehelete a torkát csiklandozta. -Nem is láttam, hogy itt van. Csak ne gyúltak volna azok a pajkos szikrák a szemében, hogy megkérdőjelezzék őszinteségét. Különösen nem úgy, hogy a lánynak esze ágában sem volt elhúzódni tőle, és ajkaik is veszedelmes közelségben maradtak. - Örülök hogy itt volt - duruzsolta a lány. - Máskülönben végigbukdácsolok az egész lépcsőházon és talán még a nyakamat is kitöröm. Draven még most sem tudott szólni. Hogyan is tudott volna, amikor karja fogságba esett a hullámzó keblek között, és a lány lábai átfonták az övét. Érezte lüktető szívét a karján, s amikor a lány végül hátrébb húzódott, csípője nekidörzsölődött azon testrészének, amely leginkább vágyott rá, hogy a magáévá tegye. Rázkódás futott végig rajta. És ahogyan elnézte a lány kigyúlt orcáját, jól láthatta, hogy Emily is megérezte merevedését. A lányos pír elsötétítette arcát, amitől a szemek macskaszerűen fénylettek fel. - Köszönöm a lovagiasságát, milord. Azt hiszem, most már tényleg joggal nevezhetem önt a szívem lovagjának. A férfi végre rátalált a hangjára. - Ez túlontúl hízelgő - hadarta. Más se hiányzott, csak hogy Emily így félreértse a tetteit. - Nem is tudtam, hogy itt van, ameddig rám nem esett. - Ó - igazította meg a lány a szoknyáját. Draven gyanakodva figyelte a buja testen megfeszülő anyagot, amely csak kihangsúlyozta a csípő finoman ívelt vonalát. És ha ez nem lett volna elé, a lány előrehajolt és felkínálta mohó tekintetének keblei halmát. Draven ágyéka még inkább megfeszült, ahogyan visszaemlékezett a kéjes érzésre, amikor kezei közé foghatta azokat a domborulatokat. Szent Péterre, már csak az hiányzik, hogy nyáladzani kezdjen! - Remélem, megbocsátja esetlenségemet - egyenesedett fel a lány. - Csak sietni próbáltam, hogy ezúttal ne várakoztassam meg. - Milyen előzékeny - felelte a férfi mereven. Inkább itt vesztegeltek volna még egy hétig, minthogy a lány újraélessze benne a poklok minden tüzét.

68

Hátat fordított neki. - Milord - szólt utána a lány korholó hangon. - Úgy viselkedik, mint aki tart tőlem. Draven mozdulatlanná merevedett, majd lassan visszanézett rá. - Én nem félek senki emberfiától. - Csakhogy én emberlánya vagyok. - Olyan ostobának tart, mint aki ezt nem tudja? -vetett Draven fenyegető pillantást a lányra. Emily a hangjából kicsendülő indulat hallatán felvonta a szemöldökét. - Nos, ahogy bánik velem, néha erre a következtetésre kell jutnom. Draven, aki megérezte, hogy ebben a szócsatában csakis veszíthet, inkább a megfutamodást választotta. - Ha megbocsát... - Látja - mosolygott a lány diadalittasan. - Éppen erről beszéltem. A férfi zavartan nézett rá. - Miről? - Hogy úgy bánik velem, mintha nem is lennék fehérnép. Draven feje kezdett megfájdulni a vitától. - Ha nem úgy kezelem, mint egy fehérnépet, akkor könyörgöm, árulja el, mégis hogyan kezelem? Emily megvonta a vállát. - Azt nem tudom. - Szóval nem tudja? - csillant fel gúnyosan a férfi szeme. A lány pillái ártatlanul megrebbentek. - Nem tudom. - Akkor meg miért száll vitába velem? - Miért ne? - vágta rá a lány. Draven félrekapta a tekintetét. A lány sugárzó mosolyából csak úgy áradt a kópéság. - Megint játszadozik velem, igaz? A huncut szikrák pattogni kezdtek a sötétzöld szemekben. - És ha azt teszem? - Akkor fejezze be. - De miért? - Mert felingerel vele. A férfi lefelé indult a lépcsőkön. - Inkább felbőszítem, semhogy a figyelmére se méltasson - emelte fel a hangját a lány, miközben követte a férfit lefelé a lépcsőn. - Mert mi egyebet csinál egész reggel, ha nem fittyet hány rám? - És ha azt teszem? - kérdezte a férfi anélkül, hogy akárcsak lassított volna. A lány felvetette az állát. - Akkor fejezze be. Draven dörzsölgetni kezdte a halántékát dühében, amiért a lány a saját szavait fordította ellene. A lépcsősor alján megállt és visszafordult. - Miért csinálja ezt velem? - Miért, mit csinálok? - kérdezett vissza a lány olyan ártatlan arckifejezéssel, hogy kis híján elnevette magát. - Csak csacsog és csacsog. Esküszöm, kezdek beleszédülni a beszédjébe. A lány tekintete az ajkára tévedt, és a férfi látta benne a feléledő éhséget. - És ha nem is ebbe szédül bele? - kérdezte Emily mély, igéző hangon. - Hanem mibe? A lány vállat vont, elmosolyodott és leereszkedett a lépcsőkön. - Honnét tudhatnám? - vetette oda a válla felett. - Nem vagyok én mindentudó, csak egy közönséges fehérszemély. Draven felmordult. Ha ilyen egy közönséges fehérszemély, akkor Gibraltár sziklája se más, csak apró kavics. - Ha tudni akarja, én sem vagyok mindentudó - kiáltott utána. A lány megállt az ajtóban és lesütött szemmel visszafordult. - Nem, ebben igaza van. Tudja, mi maga? Meg merje kérdezni? Igen. -Mi? A lány megnyalta az ajkait, miközben egyetlen pillantásával felperzselte. - Ön hihetetlenül jóvágású férfiú, gyönyörű szemekkel.

69

A férfi képtelen volt mozdulni, miközben a lány eltűnt az ajtó mögött. Még soha életében senki nem mondott neki ilyet. Szörnyetegnek, démonnak, ördögfattyának nevezték épp elegen. Ami szidalom létezett, azt ő mind megkapta, de még soha senkitől nem hallott ilyen bókot, hacsak nem a harckészségével kapcsolatban. - Gyönyörű szemekkel - mormolta magában a viszolyogtató, ugyanakkor furcsamód hízelgő szavakat. Lehet, hogy... - Ó, a pokolba az egésszel - csattant fel. Kit érdekel milyen a szeme, a lényeg az, hogy lásson vele. Mégsem viselkedhet úgy, mint egy éretlen taknyos, akinek el lehet csavarni a fejét egy ilyen otromba hazugsággal. Egy lovag, aki esküt tett arra, hogy soha egy ujjal sem nyúl Lady Emilyhez! És ezt az esküt, ha törik, ha szakad, be fogja tartani. - Odaaná a karját, milord? Draven összerezzent. Emily a lova mellett állt és arra várt, hogy a nyeregbe segítse. Mit is mondott magának a várban, alig egy órával ezelőtt? Hogy soha egy ujjal sem ér hozzá? Körülnézett, hátha látja valahol Simont, de fivérét mintha a föld nyelte volna el. A többiek már mind nyeregben ültek. Draven lemondóan bólintott. Csak tegyél úgy, mintha kövér, bibircsókos apáca lenne. Igen, olyan apáca, amelyik édes lonctól és napfénytől illatozik. Teste azonnal összerándult az illatoktól, és érezte, ahogyan karizmai is összehúzódnak. Amilyen sebesen csak tudta, nyeregbe emelte a lányt, Emily azonban lecsusszant a ló hátáról. - Valami baj van? - reccsent rá. A lány ártatlanul rebegtette meg a pilláit. - Úgy látszik, nem találom a helyem. A férfi ellenállt a kísértésnek, hogy felhajítsa a lóra, akár egy zsák gabonát. - Szándékosan csinálja ezt - mormolta dühösen. A lány pajkos arckifejezése megerősítette a gyanúját. - Tudja jól, mit akarok, milord, és nem fogok válogatni az eszközökben, amíg célt nem érek. Draven letette a lányt a nyeregre. - Talán nem árt, ha tudja, milady, hogy még soha senkinek nem adtam meg magam. - Akkor éppen itt az ideje, hogy megtegye. A férfi válaszra nyitotta a száját, amikor megpillantotta a feléjük közeledő Simont. - Á - mondta Simon, amint elhaladt mellettük. - Látom, gondját viseled a hölgynek. Nagyon helyes. - Miért? Csak nem ficamítottad ki most meg a karod? - kérdezte maró gúnnyal Draven, miközben Simon megragadta a kantárt. - Ami azt illeti, de igen. Azt hiszem, egy ideig használhatatlan leszek. Neked kell lovagiasnak lenned helyettem. Tehát mégis összeesküdtek ellene. Tudnia kellett volna. O azonban nem lesz bábu senki kezében. Pokolba valamennyiükkel! Draven felpattant a nyeregbe és kivárta, amíg Emily búcsút vesz Christinától, aki kis bőrbe kötött könyvet tartott a kezében. - Ugye írsz, amint megszületik a kisbaba? - kérdezte Emily. - írok, de akkor majd újra meg kell látogatnod. Emily sanda pillantást vetett Dravenre. - Majd meglátjuk, mit tehetek. Christina bólintott és átnyújtotta a könyvet Emilynek. - Ez a tiéd. - Az enyém? - Emily fellapozta volna a könyvet, de Christina lezárta a fedelét és megrázta a fejét. - Majd akkor nyisd ki, ha magadban leszel. -De hát... - Emily - szakította félbe Christina határozott hangon. - Ez egyedül a tiéd. Arról esik benne szó, amiről ma reggel beszélgettünk. Emily ajkai tökéletes O betűt formáltak, ahogyan Christina szavainak értelme megvilágosodott benne. Draven türelmetlen pillantást váltott Simonnal, aki vállat vont, mintha fogalma se lenne róla, miről beszélnek az asszonyok.

70

Draven azonban tudta. Ezek összeesküvést szőnek. Alig várta már az alkalmat, hogy rátehesse a kezét az említett könyvre és megtudhassa, mit forralnak ellene. Azt már mindenesetre tudta, hogy kik szövetkeztek ellene. Christina segített Emilynek biztonságba helyezni a könyvet a nyeregtáskában. - Isten óvjon az úton. Emily megszorította Christina kezét, majd búcsút intett Orricknak. - Készen állok, milord - fordult Dravenhez. - És köszönöm a türelmét. Draven kurtán biccentett Orrick felé, mielőtt előreugratta lovát és keresztülvezette csapatát a várudvaron. Legalább az elkövetkező néhány napban nem kell majd Emily közelébe kerülnie. Az utazás alatt mindenki megmarad a maga lován. Végre békességet lelhet. - Hogy érted azt, hogy lesántult a lova? - ripakodott rá Draven lovagjára, Arnoldra. - Talán inkább nézze meg a saját szemével, milord - hőkölt vissza a férfi. Draven felemelte az állat bal hátsó lábát és megvizsgálta a patkót. Egy lesérült ló? Hát még a végzet is ellene szövetkezik? Ha nem lenne biztos a dolgában, még azt hihetné, hogy Emily vagy Simon művelt valamit az állattal, csakhogy egész úton a lányon tartotta a szemét és biztosan tudta, hogy nem ő nyomorította le a lovat. Megint az az átkozott balsors szegődött ellene. - Hát jó - eresztette le Draven a ló lábát. - Vedd le a nyerget és vezesd a lovat lépésben Ravenswoodba, mielőtt még komolyabb baja lenne. - Igenis, milord. - Simon - fordult Draven a fivéréhez, aki lóhátról figyelte őket. - A hölgy veled lovagol. Emily odalépett hozzá és suttogva tiltakozott. - Nem akarok vele lovagolni, milord. - Azt teszi, amit parancsolok. A lány felvonta a szemöldökét. - Nem beszélhet velem ilyen hangon. - Asszony - mordult rá olyan hangon, amivel bármely férfit meghunyászkodásra kényszerített volna. -Most már aztán elég a játékból! Emily elkomolyodott, de az arcán nyomát sem látta a félelem szokott jelének. Akkor már inkább a kihívásnak. - Ebben igaza van, milord. Elég volt. Vagy önnel lovagolok, vagy gyalogolni fogok. Draven fenyegető pillantást vetett rá. - Elment a józan esze, hogy ellene szegül az akaratomnak? - Higgye el, megvan a magamhoz való eszem. - Akkor lovagoljon Simonnal. - Szó sem lehet róla. A konok arckifejezés ékesen árulkodott arról, hogy Emily nem szándékozik engedményt tenni a kérdésben. - Ha ön a legfélénkebb Hugh leányai közül, akkor áldom a jó szerencsét, hogy soha nem kellett találkoznom a nővéreivel. Miután rájött, hogy a vitával csak az idejét vesztegeti, Draven megenyhült. - Ugorjon már fel erre az istenverte lóra. Emily is érezte, hogy ezúttal túl messzire merészkedett. Talán mégsem kellene ennyire kihívónak lennie, még ha atyja a jó tulajdonságai közé is sorolta a kérlelhetetlen bátorságot. Ahogy megragadta a nyeregkápagombot, le merte volna fogadni, hogy Lord Draven nem ért egyet Hughval. Sőt, amilyen merev mozdulatokkal felsegítette a nyeregbe, talán még ettől rosszabb dolgokat is gondol róla. Szóra nyitotta a száját, hogy bocsánatot kérjen tőle. - Elég - csattant fel a férfi. - Egy szót sem akarok hallani többet. Emily összeszorította ajkait és megfogadta, hogy addig nem szól, amíg a férfi bocsánatot nem kér a nyers hangnemért. Draven érezte, ahogyan a test megdermed az ölében, és tudta, hogy megbántotta a lányt. Hát legyen. Aligha bírta volna ki, hogy a lány teste az övéhez préselődik, miközben a selymes hang vele incselkedik. A teste máris pattanásig feszült a vágyakozástól.

71

Amint elérnek egy városhoz, faluhoz vagy akárcsak egy majorhoz, megáll és vásárol a lánynak egy lovat, kerüljön, amibe kerül. Bármit boldogan megadna, csak hogy végre nyugsága legyen. A nap néma csendben telt, mialatt Draven mindent megpróbált, hogy elvonatkoztassa szellemét a testétől. A feladat lehetetlennek bizonyult. Minden lépése érzéki ritmusba lovallta és az ölébe fészkelte a lányt, akinek ringatózó csípője önuralma végső határait feszegette. Minden eltelt óra tovább szította indulatát és buja vágyát. A szél arcába fújta a lány puha hajfürtjeit, amelyek a bőrét cirógatták és eltöltötték orrát édes illatukkal. Milyen egyszerű lenne előreugratni a lovat, találni egy félreeső helyet az erdő mélyén és a fűszőnyegre fektetni a lányt. Belehatolni a mélyébe és addig birtokolni, amíg megtalálja a nyugalmat, amelyet egész teste sikoltozva követelt. A csók és a hamvas bőr emléke csak még inkább felkorbácsolta haragját. - Milord? Összerezzent a hangra. - Mondtam, hogy ne beszéljen. - Higgye el, nekem sincs ínyemre - zsémbelt Emily -, de nincs más választásom. - Dehogyis nincs. - Nincs - erősködött a lány. Lenézett Emilyre és meglátta kipirult orcáját. - Mi lehet olyan fontos... - Meg kell állnunk. - Szeretnék mielőbb... - Milord - vágott közbe a lány. - Félreért engem. Meg kell állnunk - nyomta meg a szót. Sokatmondóan bólintott az út mentén magasodó fák felé. Draven végre megértette. - Ó. - Felemelte a kezét, hogy megállásra intse lovagjait. A fák között egy kis tisztáshoz vezette lovát, majd visszahúzta a gyeplőt és lesegítette a lányt a nyereg bal , oldalán. - Köszönöm - bólintott Emily hűvösen, majd elfordult, hogy eltűnjön a fák között. Draven arra használta ki az időt, hogy megbizonyosodjon róla, a kettős teher nem fárasztotta ki túlzottan hátasát. Simon közelebb húzódott hozzá. - Minden rendben? - kérdezte. Draven vészjósló pillantást vetett rá. Most az egyszer Simon is úgy gondolta, hogy nem ajánlatos tovább feszítenie a húrt. Feltartotta a kezét és hátrébb lépett. - Látom, a válasz határozott nem. Draven kihúzta magát, hogy végigmérje lovát, majd megpróbálta eligazítani magán a nadrágot, hogy az ne feszüljön annyira sajgó merevedésén. Nem tudta, meddig képes még kiállni ezt a gyötrelmet, mielőtt végleg megháborodna. Meddig képes egy férfi ellenállni a sürgető vágynak, mielőtt megadná magát neki? És miért éppen neki kell lennie a kísérleti alanynak, aki kideríti az igazságot? Draven másra sem vágyott, csak békességre. Még Henrik parancsára sem utazott volna Londonba, ha tudja, hogy ez lesz belőle. Akkor és ott még az is elviselhetőbbnek tűnt, ha a király a hóhér kezére adja. Simonra sandított, aki a fák felé fordult, amelyek mögött Emily és a komornája eltűntek. - A feleségem akar lenni - mormolta Draven alig hallhatóan. Simon a szemébe nézett. - Ennyit nekem is elmondott. - Azt nem mondta, miért? A férfi vállat vont. - Számomra is érthetetlen, de valamiért kedvel téged. - Ne légy nevetséges. Senki sem kedvel engem. Holtan akar látni, ezért erőlteti a frigyet. - Ha így gondolnám, sosem... - Simon hangja elhalt. - Sosem mi? - kérdezte tőle gyanakodva. Simon hosszan elgondolkodott, majd kapkodva válaszolt. - Sosem engedném. Draven előhúzta tőrét az övéből és a markolatával Simon felé nyújtotta.

72

- Tessék, vedd el. Simon a homlokát ráncolta. - Miért? - Vedd el és döfd át vele a szívem, mielőtt elemészt a tűz. Simon felnevetett és visszadugta a tőrt Draven övébe. - Tudom, miért mondod ezt. A vágy nem tűr halasztást. Valamit tenni kell, vagy vele, vagy ellene. - És te, annyira áhítozol a földjeimre, hogy Henrik kezére játszol? Hogy a halálom után tiéd legyen minden? - Ne hidd - felelte sértődött hangon Simon. - Vedd el a lányt, és azután tedd a magadévá. Draven felsóhajtott. - Tudod te, mit beszélsz? Azt hiszed, az apja elfogadna engem törvényes vejének? - Ha Henrikhez fordulnál, aligha lenne más választása. Draven most először engedte, hogy a házasság igézete mégkísértse. - Arra ítélnéd őt, hogy velem élje le az életét? - Az biztos, hogy különb élete lenne veled, mint az apjával. Melletted legalább néhanapján része van egy kis örömben. - Meglehet, de ettől még apja oldalán kell leélnie az életét. Mellettem nem várna rá más, csak korai öregség és halál. - Draven, te nem vagy olyan, mint... - Ne folytasd, Simon. Te is tudod az igazat. Olyannak látsz, amilyennek látni szeretnél, de te is tudod, mi lappang bennem. Ezzel kell leélnem az egész életem. Simon megveregette a hátát. - Túl sokat aggodalmaskodsz, testvér. Meg kell tanulnod lazítani és élvezni az életet. Élj végre egy kicsit. - Simon a fák felé biccentett. Draven arrafelé fordult, hogy lássa, Emily újra csatlakozik hozzájuk. - Sokat tanulhatnál tőle - biztatta halkan Simon. -Ő tudja, hogy hozzuk ki a legtöbbet abból, amit az Úr ad nekünk. Draven elgondolkodott a szavain. Simont hallgatva minden olyan egyszerűnek tűnt, ám a következményekkel fivére sem számolt. Ha odafigyelt rá és feleségül vette a lányt, komoly esély kínálkozott arra, hogy egy napon végez vele. Mindeddig sikerült uralkodnia az indulatán, a lány azonban nem érzett félelmet a jelenlétében, és fennállt a veszélye, hogy egy napon túlfeszíti a húrt. Elég egyetlen alkalom... Nem, ezt a kockázatot sosem szabad vállalnia. Muszáj elkerülnie őt. Emily egyetlen szót sem szólt, ahogy közeledett feléjük. Draven félrekapta a tekintetét. A lány csalódott pillantást váltott Simonnal, mielőtt Dravenhez fordult volna. - Étkezhetnénk most, vagy eltökélte magát, hogy a nap hátralévő részében lovagolni fogunk? Draven végigfuttatta ujjait hollófekete haján, de még most is kerülte a lány tekintetét. - A lovamnak pihenésre van szüksége. Nyugodtan tegyen kedve szerint. A lány Simon felé fordult, majd ösztönösen olyan mozdulatot tett, mintha meg akarná fojtani Dravent. Épp elérte a nyakát, amikor Draven felé fordult és észrevette a mozdulatot. Emily mindkét kezével füle mögé simította haját és elmosolyodott. - Mit művel? - kérdezte Draven gyanakodva. A lány édesen mosolygott. - Semmit. A férfi Simon felé fordult. - Mit csinált? - Semmit - kacsintott rá fivére. Draven fáradtan felsóhajtott. - Nekem erre nincs időm - mormolta, és elcsörtetett emberei felé. - Még egy ilyen konok embert - csóválta a fejét Emily, amint magukra maradtak. - A lelke velejéig az - értett egyet Simon. - Most mit tegyek? - Tartson ki. Előbb vagy utóbb, de elgyengül és kimutatja a valódi érzéseit. Emily figyelte, ahogyan Draven szóba elegyedik a lovagokkal. Láthatóan teljesen megfeledkezett az ő jelenlétéről.

73

- És ha semmit sem érez irántam? Simon felnevetett. - Legyen nyugodt, ha így lenne, nem kerülné magát ennyire. - Biztos ebben? - Teljes mértékben. Emily elgondolkodott a szavain, majd a további teendőkön. - Gondolja, hogy túl arcátlan voltam, amikor egy perc nyugtot se hagytam neki? - Az arcátlanság része az ön természetének? - Sajna, igen. - Akkor hát, kövesse az ösztöneit. Amíg hű marad önmagához, nincs mitől tartania. Emily ezt nehezen tudta elhinni. - Nem kellene félnem egy olyan embertől, akitől retteg az egész keresztény világ? Biztos ebben, Simon? A férfi bólintott. - Higgye el nekem, milady, tudni fogja, ha túl messzire merészkedne. - Hát jó - sóhajtott fel vonakodva Emily. - Kérem, bocsásson meg, de mennem kell, hogy tovább keserítsem Draven életét. 12. fejezet Draven felnyögött, amint Emily a közelébe ért, és a lányt egy pillanatra elfogta a lelkifurdalás. De csak egy pillanatra. - Hát egyetlen percig sem lehetek magamban? - fakadt ki a férfi. Egy vödör vizet tett lova elé a földre. A lány megállt mellette. - Épp ellenkezőleg, szerintem túlságosan is sok időt töltött egyedül. A férfi felegyenesedett, hogy a szeme közé nézzen. - Az fel sem merült önben, hogy esetleg éppen ezt szeretem? - Felmerült bennem, hogy esetleg saját maga sem tudja, mit szeretne, hiszen önmagát leszámítva soha senki társaságában nem tölt huzamosabb időt. Ha nincs semmi, amivel az egyedüllétet összevethetné, honnét tudja, mit szeretne jobban? - A karomat se vágtam még le soha, milady - felelte a férfi, miközben megpaskolta az állat nyakátmégis tudom, hogy nem szívesen veszejteném el. Vannak dolgok, amiket magától tud az ember. Emily helyeslően bólintott. - Ezt be kell ismernem, bár igazán fájó, hogy a jelenlétemet éppen egy csonkítással hasonlítja össze. Sosem gondoltam volna, hogy ekkora púp vagyok a hátán. Én valamiért mindig élvezetesebb társaságnak tartottam magam. És akkor meglátta. Igazán apró változás volt: csak néhány alig észrevehető ránc a szemek és az ajkak szegletében; néhány szikra a fagyos kék szemek mélyén. - Aha! - kiáltotta. - Akkor talán mégis előfordulhat, hogy szórakoztatom? A férfi vonásai visszakeményedtek. - Messze nem olyan szórakoztató, mint gondolja, milady. A lány ügyet sem vetett rá. - Tudja, szerintem is helyes, hogy sosem mosolyog. - Vajon miért? - Mert amilyen jóvágású, az asszonyok még elájulnának, ha rájuk mosolyogna. A férfi az égre emelte tekintetét. - Ne legyen nevetséges. - Nem, komolyan mondom. A lány közelebb lépett hozzá, míg meg nem érezte puha leheletét az arcán. Ha csak egy picit is előrébb hajol, egymáshoz érhettek volna. A lány egész teste beleremegett a férfi közelségébe, amely felidézte benne a testén végigsimító ujjakat. Az erőteljes ajkak zamatát. Arra számított, hogy a férfi elhúzódik tőle, ám az tökéletes mozdulatlanságban állt, mintha várna valamire. Emily elmosolyodott, miközben szíve majd kiugrott a helyéből.

74

- Emlékszem, édesanyám gyerekkoromban mesélt nekem egy történetet. Volt egy gróf, aki a tengeren túlról érkezett, és azt mondják, több udvarhölgy is elalélt, amikor rájuk emelte a tekintetét. Szerintem ön legalább ilyen hatással lehetne a női érzékekre. Hiszen megvan hozzá mindene. A fogai fehérek, nem feketedtek el, mint a legtöbb nagyúrnak, akivel eddig találkoztam. A válla széles, a karjai erősek, a vonásai nemesek és szépek. Az emberek joggal nevezhetnék jóvágásúnak. Ha mernék. A férfi közönyös tekintettel meredt rá. - Mit akar elérni ezzel a hízelgéssel? - Csak megpróbálok őszinte lenni. - Akkor mondja meg, de őszintén, mit remél elérni ezzel a hízelgéssel? - Erre már válaszoltam, és ön is pontosan tudja, mit. - Emily a férfi ajkára meredt, és visszaemlékezett rá, milyen érzés volt csókokkal elborítani. És hogy mennyire szívesen megtapasztalná más testtájait is. - Milady... A lány az ajkára tette mutatóujját, hogy elnémítsa. - Szeretnék kérdezni öntől valamit - suttogta zakatoló szívvel. — Tudom, hogy egy percnyi nyugságot sem hagyok önnek, és ezért szeretném is az elnézését kérni, de ha valamit a fejembe veszek, igen nehezen tágítok mellőle. Emily itt megállt és mély lélegzetet vett, mielőtt vette volna a bátorságot, hogy a férfi ajkairól a mellkasára csúsztassa a kezét. - Őszinte választ várok. Vonzónak, de legalábbis szeretetreméltónak talál engem? Draven tudta, hogy elérkezett a pillanat, amikor egyetlen szóval örökre elüldözheti maga mellől a lányt. Mindig erre a lehetőségre várt, de most, hogy belenézett a lüktetőén zöld szemekbe, és meglátta a visszautasítástól való félelmet, képtelen lett volna hazudni. A szavak cserben hagyták, így hát az egyetlen rendelkezésre álló eszközzel felelt - a testével. Karjaiba zárta és szorosan magához vonta a lányt, hogy birtokba vegye ajkait. Karjai átölelték a vállát és feszes gyűrűbe vonták, amíg felfedezte ajkainak fenséges nektárját. Isten bocsássa meg neki, de a lány az ő ambróziája és egyben az Achilles-ina. Emily elégedetten sóhajtott fel, miközben ujjai végigiramodtak a férfi tömött fürtjei között. Draven akarta őt. Elmehetett, vagy visszavonhatatlanul megbánthatta volna, mégsem tette. Akár bevallotta, akár nem, ő volt az embere. Csak hab a tortán, hogy ő is kívánta a férfit. Aki most keservesen szitkozódva elhúzódott tőle. - Nem, ezt nem fogom megtenni. - Draven... - Menjen innét - ripakodott rá a férfi. - Nem akarom, hogy folyton a közelemben legyen. Hát nem érti, hogy esküt tettem, amit nem szeghetek meg? - Akkor vegyen feleségül. - A kéretlen szavak legalább annyira megdöbbentették a lányt, mint a férfit. Draven meredten nézett rá. - Nem tehetem. - Miért nem? - kérdezte a lány követelőző hangon. - Az emberek körében ez a szokás. - Sok minden van, amit az emberek úgy csinálnak, ahogyan én soha nem tenném. Most pedig hagyjon békében és ne kísértsem soha többé. Emily tovább feszegette volna a kérdést, de valami azt súgta neki, hogy ne tegye. - Hát jó, milord. Nem zavarom tovább. Legalábbis egyelőre. Szeretném viszont, ha alaposan átgondolná ezt a dolgot. Elindult a fák felé, majd megtorpant és visszafordult. - Mellesleg... - Emily kivárta, amíg a férfi rá néz. - Még egyszer sem láttam nevetni. Valami különös dolog történt a férfi arcával, mintha a szemei előtt egy rémálom pergett volna le. - Az én lelkemben nincs helye nevetésnek - suttogta. - Már nagyon régóta nincs. Emily összevonta a szemöldökét. - Ne legyen ostoba. A nevetés ott van mindenkiben. - Bennem nincs. - A férfi elfordult és elindult a lova felé. Emily elnézte egy ideig, miközben a gondolatok vadul kavarogtak a fejében. A férfi akaratlanul is elé dobta a kesztyűt, hogy ő felvegye. És fel is fogja venni, abban biztos lehet.

75

- Én akkor is megnevettetem, milord - mondta magában. - És ha sikerül, abból tudhatom majd, hogy hozzám tartozik. Órákkal később megálltak egy erdei patak mellett, hogy éjszakára ott táborozzanak le. Amíg a férfiak felverték a sátrakat, ő és Alys lesétáltak a vízhez, hogy felfrissítsék magukat. Mire visszaérkeztek a táborba, már valamennyi sátor állt. Emily megállt, hogy elnézze, amint Draven egy súlyos pöröly segítségével még mélyebbre veri a cölöpöket a földbe. A fehér tunika megfeszült a férfi izmain, amint feje fölé emelte a pörölyt, majd lesújtott vele. A vére is felforrt a látványtól. Még sosem látott ennyire formás, ennyire erős férfit. A lélegzete is elállt tőle, ahogyan elnézte. Amikor a férfi végzett, csillogó veríték borította testét. Odaszólt az egyik lovagnak, azután vállára vetette a nyeregtáskát és elindult a patak felgyűlt vize felé. Fürödni indul, gondolta a lány. És neki nem kell mást tennie, mint... Ó, nem, csattant fel jobbik énje, ezt nem teheted meg. Emily beleharapott az ajkába. De még mennyire, hogy megteheti. Ugyan ki tudja meg, hogy kileste? - Rajta. Ijedten ugrott fel Alys hangjára. - Micsoda? - kérdezte. Alys felvillantotta pajkos mosolyát. - Tudom jól, mi jár a fejedben, milady. Láttam, ahogyan a tekinteted követte őlordságát az erdőbe, és azt mondom, csak rajta, menj utána. -De Alys... - Csak semmi „de Alys". Egy hölgynek igenis szemre kell vételezni a portékát, mielőtt megvenné. A pír rózsákat festett Emily arcára. Komornája talán vaskosan fogalmaz, de ami a lényeget illeti... Nagyon is igazat mond. Alys megbökte. - Indulj már. Majd fütyülök, ha bárki utánad menne az erdőbe. - És ha rajtakap? - Mondd azt, hogy eltévedtél. Már ha egyáltalán kérdőre fog vonni. Ki tudja, talán még örül is a jelenlétednek. Emily határozatlanul tekintett a tábor felé. Mindenki ott volt, beleértve Simont is, aki a földön ült és alé kortyolgatott két lovag társaságában. Merjen belevágni? - Ha szeretnéd, szívesen veled tartok. Emily értetlen tekintettel fordult a komorna felé. - Micsoda? Alys szélesen elmosolyodott. - Nagyon is szívesen elkísérnélek, ha tudni akarod az igazat. Emily nem tudta, mit is felelhetne erre, amíg Alys újra meg nem szólalt. - Csak nem félsz? - Ne légy nevetséges, Alys. Nem vagyok már gyerek, hogy bárki bármibe is beleugrasson. - Én aztán sosem mernélek ugráltatni - jelentette ki Alys sértett ártatlansággal, de az arckifejezése másról árulkodott. Alys tekintete Emily lábára és a mellette álló vödörre tévedt. - Ó, nézd csak - kiáltott színpadiasan. - Teljesen kifogytunk a vízből. Hát nem rettenetes? Azt hiszem, hozok is egy vederrel. - Alys felkapta a vödröt és elindult a fák felé. - A miladynek nincs kedve csatlakozni hozzám? - Te javíthatatlan vagy! Emilyt balsejtelmek gyötörték, de elég volt komor-nája arcára nézni, hogy tudja, Alys nem fog visszakozni. - Add csak ide azt a vödröt, majd én... - Azt már nem, milady - tiltakozott Alys látványosan. - Sosem engedném, hogy te hord a vizet. Mit szólna hozzá őlordsága? - Alys! A felkiáltás azonnal jobb belátásra térítette a fehércselédet. - Most aztán tényleg felkeltetted a kíváncsiságomat, milady. Veled kell tartanom, de megígérem, hogy csak egy percet maradok. Könyörgőre fogta. -Csak egyetlen percecskét?

76

- Mindketten vetünk rá egy futó pillantást, és már jövünk is vissza. - Mindketten? - Mindketten - ismételte Emily. Mély lélegzetet vett, hogy bátorságot öntsöm magába, azután követte Alyst, és a páros óvatosan előreosont a fák között. Nem telt sok időbe, míg megtalálták Dravent. A férfi már levetette ruháit és derékig bent állt a vízben. Emily arca kigyúlt, amint ő és Alys lekuporodtak egy nagyobb bokor mögé, hogy onnét csodálják meg a látványt. - Szent Antal bütykére, úrnőm - suttogta Alys. -Ilyent még életemben nem láttam. Emily sem. A lélegzete is elállt, ahogyan elnézte a széles hátat barázdáló, fodrozó izmokat. A napbarnított bőr megcsillant a víztől, és a férfi valamennyi porcikája izmosnak, fenyegetően erősnek tűnt. A széles vállak ék alakban vékonyodtak el a keskeny csípő felé. A nyaka körül vékony bőrszíjra kötve a férfi egy amulettet viselt. A vízcseppek végigiramodtak a bőrén, hogy összegyűljenek a mellkas puha szőrzetén. Még ebből a távolságból is láthatták, mennyire erőteljesek a mellkas izmai, és Emilynek azonnal eszébe jutott, milyen érzés volt nekisimulni ennek a fenséges testnek. Hogyan cirógatták az ajkak és az ujjak minden porcikáját. Beleharapott az ajkába és azt kívánta, bárcsak lenne bátorsága megtenni azt a kis távolságot, ami elválasztotta őket egymástól. Draven előrehajolt, hogy megnedvesítse a haját, és remek rálátást kínált tökéletes formájú, naptól cserzett fenekére, amely még inkább felszította a leskelődök vágyát. Emily egész testében összerándult, amint a férfi hátrasimította nedves hajfürtjeit. Az ujjak végigszántottak a fénylőén fekete tincsek között, és a nedves karok hullámzó izomkötegei láttán a legkülönösebb érzések lettek úrrá rajta. - Egek, tésztát lehetne gyúrni a hasán - suttogta Alys. Azután oldalba bökte Emilyt. - És tudja, milady, mi mindent lehet még kezdeni egy férfi hasán, de főként alatta? Mielőtt Emily lehurroghatta volna, zizegés hallatszott a fák között, Alys háta mögött. Emily szemei kikerekedtek. - Azt hiszem, rajtakaptak minket - biccentett a hang irányába. Alys elfordult, hogy arrafelé nézzen, és ugyanebben a pillanatban egy vadkan tört keresztül a sövényen. Emily egy pillanatig moccanni sem tudott. Azután Alys velőtrázó sikolyt hallatott. Draven a sikoltozás irányába fordult, hogy lássa, amint a két nő belegázol a patakba és egyenesen felé tart. Arra is alig maradt ideje, hogy eltakarja magát, mielőtt beérték és magukkal rántották. Köpködve bukott fel a víz alól, hogy azt találja, Emily és a komornája izgatottan ugrálnak, sikongatnak és vadul mutogatnak a part irányába. - Egy vadkan, egy vadkan, egy vadkan - ismételte a szolga vég nélkül. - Elég! - csattant fel egy idő után. - És az Isten szerelmére, fejezzék be az ugrándozást. Legnagyobb meglepetésére azonnal engedelmeskedtek. Draven óvatosan tett egy lépést előrefelé, hogy az asszonyok és a felbőszült vaddisznó közé álljon. Elnézett arrafelé, ahol a kardja feküdt - elérhetetlen távolságban, néhány lépésnyire a ziháló bestiától, amely megvetette a lábát és ádáz tekintettel méregette őket. - Támadni fog - vélte Emily. - Ha teljes mozdulatlanságban maradunk, nem fog támadni - intette le a férfi. - Én meg sem moccanok - suttogta Emily. - Ha kell, addig itt állok, míg Gábriel bele nem fúj az aranykürtjébe. - Most mi lesz velünk, milord? - kérdezte rémülten a komorna. Draven személy szerint legjobban a ruháira vágyott. Különösen, amióta Emily ijedtében olyan szorosan markolta meg bal karját, hogy az lassan kezdett elzsibbadni a vérkeringés hiányától. Próbálta lerázni magáról a lányt, de nem kockáztathatott semmilyen heves mozdulatot, nehogy felingerelje a vadállatot, vagy ami még rosszabb, annyira megriassza Emilyt, hogy az menekülni próbáljon. - Nem futhatnánk el előle? - vetette fel Emily. Draven nem vette le tekintetét a vadkanról. - Ha képes olyan gyorsan futni, amennyire én vagy a komornája, milady, akkor talán lesz esélye. - Most bezzeg rátalál a humorérzékére? - csattant fel a lány. Olyan lassan, amennyire csak tőle telt, lerázta magáról a szorítását. - Nem tréfáltam. Ezek a gyakorlati tények. Lassan, óvatosan közelebb húzódott a kardjához. A bestia felhorkant és megrázta a fejét. Draven mozdulatlanná merevedett.

77

Emily nagyot nyelt a félelemtől, miközben nézte, ahogyan a férfi közelebb araszol a vadállathoz. Hogy maradhat ennyire nyugodt, amikor neki olyan erővel zakatol a szíve, mintha ki akarna ugrani a mellkasából? - Emily? - hallatszott Simon kiáltása a fák közül. A lány a lélegzetét is visszafojtotta a kiáltás hallatán. A vadkan lassan a hang irányába fordult. - Simon, hozz egy számszeríjat - kiáltott fel Draven. A vadkan újra Draven felé fordult és kétlépésnyit közelebb jött. Draven nem moccant, miközben mélyen belenézett az állat szemeibe. Emily próbálta lenyelni a torkára szorult gombócot. - Számszeríjat? Miért? - Simon felbukkant a fák között. A vadkan felhorkant, kapart egyet hátsó lábaival, azután rárontott Simonra. Simon nagyot káromkodott és a szó szoros értelmében felugrott a legközelebbi fára. Draven a kardjáért rohant és megragadta a markolatot, mielőtt Simon felhúzta magát és kikerült a vadkan halálos agyarainak hatósugarából. - Vond el a figyelmét - utasította Draven. - Azon vagyok - mordult fel Simon, miközben felhúzta lábait. - Elvonom a figyelmét. De te megölnéd végre az átkozott bestiát? Ahogy Draven közelebb araszolt hozzá, a vadkan felé fordult. Draven megtorpant. Az idő megállni látszott, míg Emily némán várta, hogy a vadkan rárontson Draven mezítelen alakjára. Bár kardot szorongatott a kezében, a férfi tudta, hogy így sem érhet fel a bestiához. S ami még rosszabb, ha egyszer támad, a vaddisznó nem fog visszakozni, amíg ő vagy az áldozata meg nem hal. És minél több sebet kap, annál komolyabb kárt képes okozni annak, aki megsebezte. Emily is lázasan gondolkodott, hogyan segíthetne neki. - Ide, ide, kismalac - kiáltott fel Emily, mielőtt még meggondolhatta volna magát. - Milady! - sikoltott fel Alys. Emily ügyet sem vetett rá és paskolni kezdte a vizet. - Gyere ide, malackám. A vadkan felé fordította busa fejét. Emily halálosan megrémült, mégis tudta, Draven valahogy megtalálja majd a módját, hogy megölje a bestiát, mielőtt az elérhetné őket. A vadkan rájuk rontott, Draven a vadkanra. Az állat zavarodottan torpant meg, amint Draven felemelte a pengét. Mintha csak rádöbbent volna, hogy elérkezett az igazság pillanata, a vadkan felvisított rémületében, majd eliramodott a fák közé. A megkönnyebbülés olyan erővel söpört végig Emily testén, hogy a térdei megbicsaklottak. Letérdelt a vízben, reszketve és hisztérikusan nevetve. Ezután már csak arra lett figyelmes, hogy Draven megáll mellette és felsegíti. - Minden rendben? - kérdezte a férfi. Emily bólintott és hálásan támaszkodott a karjára. - Köszönetet kell mondanom, milord, amiért még a vadállatok is tartanak öntől. Meghallotta Simon nevetését, miközben a férfi leereszkedett a fáról. Csak ekkor döbbent rá, hogy Dravennek még arra is maradt ideje, hogy a nadrágját felvegye. - Mit keresnek itt az erdőben? - kérdezte Draven éles hangon. Emily érezte, ahogyan az arca kipirul. Már azt sem bánta, ha a férfi megtudja az igazat. - Vízért jöttünk - felelt Alys, mielőtt Emily megszólalhatott volna. - Azért jöttünk, hogy vigyünk egy vödör vizet, milord. A vödrünk még most is ott van a bokor mögött, ahol elejtettük. Draven hangosan kifújta a levegőt. - Óvatosabbak is lehetnének. Azután fivéréhez fordult. - És te? Te is vízért jöttél? - Mégis mit gondolsz, miért jöttem? Meghallottam a sikoltozást. Draven komor tekintettel mérte végig. - Nem gondolod, hogy valami fegyvert is hoznod kellett volna, ha már a keresésükre indulsz? Megcsóválta a fejét. - Istenemre, Simon, vannak dolgok, amiket egy férfinak gondolkodás nélkül is tudnia kell, és ezek közé tartozik, hogy magához vesz egy számszeríjat, mielőtt sikoltozó asszonyok segítségére sietne. Simon lesütötte a szemét.

78

- Nos, igyekszem ezt észben tartani, ha majd legközelebb rájuk támad egy vadkan. Emily félénk pillantást váltott Alysszel, miközben Draven a vödör keresésére indult. A férfi végül megtalálta a bokrot, de olyan sokáig állt ott mozdulatlanul, hogy Emily végül utána indult. - Valami baj van, milord? - kérdezte tőle. Draven felvette a vödröt, majd gyanakvó pillantást vetett rá. - Azt mondja, vízért jöttek? - Igen. - Akkor miért térdepeltek olyan sokáig a bokor mögött, hogy mély nyomot hagyjanak a fűben? Most rajtakapták! - Én... csak... - Lázas igyekezettel próbált valami hatásos magyarázatot találni, de egy sem ötlött az eszébe. - Nos, mi... mi csak... Ó, miért nem jut már az eszébe valami? - Csak? - sürgette Draven. A pajkos szikrák újra kigyúltak a férfi szemeiben, miközben a lány arcát figyelte. Ó, mennyire élvezte a feszengését. Túlzottan is. A lány felvetett az állát és úgy döntött, kitör a csapdából. - Azért jöttünk, hogy meglessük, amint fürdőzik, ha már tudni akarja az igazságot. A férfi összevonta a szemöldökét. - Gondolom, ezt most hízelgőnek kellene találnom. Miután képtelen volt tovább kiállni a férfi tekintetét, Emily lehajtotta fejét és meglátta a nyakában függő láncot. Az egyszerű bőrszíjon egyetlen arany rózsaszirom függött, de a lány lélegzete mégis inkább az izmos mellkas látványától akadt el. Draven érezte a forró leheletet csupasz mellkasán. Egész testén végigfutott az izgalom hulláma. Várta, hogy a lány megszólaljon, de Emilyt láthatóan teljesen lenyűgözte az amulett, amelyet Eleanor királyné adott neki első lovagi tornagyőzelme alkalmával. - Előfordulhat, hogy végre cserben hagyták a szavak? - kérdezte Draven epésen. Mielőtt a lány válaszolhatott volna, Simon és a komorna csatlakozott hozzájuk. Simon odadobta neki tunikáját. - Őrszemet kellene állítanunk arra az esetre, ha visszatérne a bestia. - Igen. A férfiembernek állandóan résen kell lennie, mert mindig onnét éri a támadás, ahonnét a legkevésbé számít rá. A lány újra felé fordította arcát. Orcája kipirosodott, zöld szemei sötéten villantak. Hirtelen mindennél erősebb késztetés tört rá, hogy megcsókolja, és ha kettesben vannak, nem is bírt volna ellenállni neki. Most azonban igyekezett a lány buja ajkai helyett Simon felé fordulni a figyelmével. A lány tehát azért jött utána, hogy meglesse. Az igazat megvallva, ez csakugyan hízelgő, és a tudat csak még inkább felkorbácsolta szenvedélyét. Most mindennél inkább az érdekelte, vajon tetszett-e a lánynak, amit látott? Azelőtt sosem törődött azzal, mit tartanak felőle az asszonyok, de most valami okból az akarta, hogy a lány éppoly kívánatosnak tartsa őt, amennyire ő kívánatosnak tartja a lányt. Elment a józan esze? Igen, csak ez lehet a magyarázat. Más se hiányzik neki, minthogy a lány még jobban kívánja őt, mint eddig. Szilárd elhatározással megmarkolta tunikáját, visszaadta a vedret és kapkodva felöltözött. - Legjobb lesz, ha visszatérünk a táborba, mielőtt a vadkan újra megjelenne. - Elindult a többiek előtt. Emily követte öt, az oldalán Simonnal. S miközben visszasétáltak a táborba, lassan tudatosulni kezdett benne, mit is tett, amikor farkasszemet nézett azzal a vadkannal. Habozás nélkül rábízta Dravenre az életét. Azelőtt sosem tett ilyesmit. Mindig is szerette a kalandot, de azért odáig sosem merészkedett volna, hogy kihívjon maga ellen egy vaddisznót. Ám a szíve mélyén tudta, a férfi nem engedte volna, hogy bármi baja essék. - Köszönöm, Lord Draven - szólalt meg. A férfi visszatekintett a válla felett. - Mit? - Hogy megmentett. A férfi tekintete ellágyult.

79

- Ezért én is köszönetet mondhatnék önnek. Ha nem vonja el a bestia figyelmét, biztosan nem úszom meg komolyabb sérülések nélkül. - Ó, Draven - csapta össze a kezeit Simon tettetett ámélkodással, majd imádattól sugárzó pillantást vetett fivérére. - Te vagy az én hősöm! Simon szipogni kezdett, mintha erővel tartaná vissza könnyeit, majd Draven nyakába borult. - Ha te nem lennél, az a kegyetlen rút bestia biztosan elevenen felfalt volna. Draven félrelökte Simont. - Hagyj békén, te anyaszomorító bitang. - De, Draven - sápítozott Simon. - Te vagy az én hősöm. Adsza egy csókot. Draven kikerülte Simon ölelő karjait és Emily mögé lépett. - Mi vagy te? Holdkóros? - Hát jó - csattant fel Simon. - Akkor itt van Emily, majd ő megcsókol helyettem. És mielőtt egyikük is megsejthette volna, mennyire komolyan gondolja Simon a kijelentést, a férfi Draven karjai közé lökte Emilyt. A két test egymásnak ütközött. Draven karjai átfonták a lányt, és Emily egy pillanatig levegőt venni is elfelejtett, amint belenézett azokba a szikrázóan kék szemekbe. A hőség összesűrűsödött közöttük, megperzselte mindkettőjüket, elrabolta lélegzetüket és lángra lobbantotta a vérüket. Amikor Dravennek nem akaródzott megcsókolni a lányt, Simon ismét átvette a kezdeményezést. - Hát jó - sóhajtott fel, majd kivonta a lányt Draven öleléséből és közelebb húzta magához. - Akkor majd én megmutatom, hogyan képzeltem azt a csókot. Simon csücsöríteni kezdett, de mielőtt ajka a lányét érinthette volna, Draven egyik kezével megragadta és félrefordította az arcát. - Ha csak egy hajszálnyit is közelebb kerülsz hozzá, testvér, én esküszöm, kiheréllek. Simon elfintorodott. - Ha te mondod, testvér. Ha te mondod. Simon elengedte a lányt, Draven elengedte Simont. - De egyet akkor is mondok. - Simon eligazította magán összeráncolódott tunikáját. - Ha egy ilyen gyönyörű teremtés megmentené az életem, én megtalálnám a módját, hogy ne csupán szavakkal köszönjem meg a kedvességét. - Abban biztos vagyok. Simon ügyet sem vetett a megjegyzésre és megragadta Alys karját. - Hé, Alys, úgy tűnik, elfeledkeztél a vízről. Mi lenne, ha visszakísérnélek a patakhoz arra az esetre, ha a bestia újra megjelenne? - Hálás szívvel megköszönném a lovagiasságát, milord. - Mindig csak ez a szópocsékolás - sóhajtott fel Simon. - Sajna, ez az én sorsom. Alys visszavette a vödröt Emilytől, és a szeme villanásából Emily megérthette, hogy komornájának esze ágában sincs beérni néhány köszönő szóval. Emily, aki még a gondolatába is belepirult, hogy Alys mit forgat a fejében, összecsapta kezeit és Draven felé fordult. - Talán nem ártana odafigyelnie a komornájára - figyelmeztette Draven, amint Alys és Simon eltűntek a fák között. - Van egy olyan érzésem, hogy a fivérem alaposan felöntött a garatra. - Nekem meg van egy olyan érzésem, hogy kettejük közül Alys a kótyagosabb. Nehézkes csend telepedett rájuk, amint újra a tábor felé vették az irányt. - Ó, milord, még sosem láttam ilyen félelmetes buzogányt! Emily felkapta a fejét Alys szavai hallatán. Draven is megtorpant. - Legjobb lesz, ha... - Ne - ragadta meg a lány a karját. - Hadd szórakozzanak egy kicsit. A férfi lapos pillantást vetett rá. - Nem minden nemes hölgy lenne ilyen megértő a komornájával. - Tudom, hogy helytelenítem kellene. De Alys a jó barátom, s bár megvannak a maga hibái, jó és nagylelkű. - És ennyivel be is éri? - Igen - bólintott komolyan a lány. - Minden ember követ el hibákat, egyedül az számít, ami a szívünkben van. - És akinek nincs szíve?

80

Emily kihallotta a furcsa hangsúlyt a férfi hangjából. - Mindenkinek van szíve. A férfi megrázta a fejét. - Nem mindenkinek. Emily megállította Dravent. - De igen, Draven. Mindenkinek van. Tudja, mit látok, amikor önre nézek? Draven mereven nézte, mint aki előre retteg a szavaitól. - Nekem nincs szívem - sóhajtott fel. - Sok éve kitépték már a helyéből. A lány gyengéden a mellkasára fektette kezét. Draven lesütötte tekintetét. Olyan aprónak és törékenynek tűnt a lány keze a tunikáján. Ahhoz képest, hogy nincs szíve, erősen lüktet a mellkasa. - Lüktetni lüktet, de a szív már nincs odabent. - Meglehet - nézett Emily mélyen a férfi szemébe -, de én akkor is tudom az igazságot. - És mi lenne az? Emily élvezte a férfiból áradó hőt, amely fel-le szaladt a karján és a testén. Azt kívánta, bárcsak megmutathatná Dravennek, milyennek látja őt. Ha csak egy pillanatra is. A férfit régi sérelmek kínozzák, ennyit tudott. És lehetett bár a keresztény világ egyik legfélelmetesebb harcosa, Emily érezte, hogy lelkének ez a része nagyon is védtelen. Az a rész, amelyet elzár a világ elől. Ha $ képes lenne hozzáférni, kezébe kapná a kulcsot, amely a férfi szívének lakatját nyitja. -Egy napon, Draven — suttogta. — Egy napon ön is látni fogja az igazságot, ahogyan én. Magától fog rájönni. A férfi vonásai megkeményedtek. - Én csak abban reménykedem, hogy ön nem fog soha rájönni erre az igazságra. Ezzel hátrébb lépett, kivonta magát a közelségéből és megindult előtte a tábor felé. Emily többször is megpróbálta folytatni a beszélgetést, de nem járt sikerrel. Valamivel szürkület előtt Simon és Alys is visszatért. Alys csillogó szemekkel és kipirult arccal oldalgott oda úrnőjéhez. Letelepedett Emily mellé, aki a tűz előtt ücsörgött, és közel hajolt a füléhez. - Csak annyit mondok, milady, hogy ha Lord Draven csak fele olyan tettre kész, mint amennyire a fivére, akkor kellemes kis lovaglásban lesz részed. - Alys - korholta Emily. Komornája elmosolyodott. - Csak várd ki a végét. Fogalmad sincs róla, hogy... - Alys elhallgatott, amint a lovagok egyike a közelükben sétált el. Amikor újra kettesben maradtak, Alys elvigyorodott. - Csak várd ki a végét - mondta még egyszer, mielőtt elindult, hogy segédkezzék a vacsoránál. Evés közben a lovagok kalandjaikkal kérkedtek, Emily azonban nem figyelt oda rájuk. Ugyanazokat a történeteket adták elő, amelyeket már kismilliószor hallhatott. Amellett, más dolgok kötötték le a figyelmét. Mint például az a tény, hogy Draven sosem nevet. Számtalanszor átgondolta már, hogyan csalja ki a férfiból az áhított kacajt. Miközben a nyúlpecsenyét rágcsálta, kihallgatta Dravent és Simont, akik a király franciákkal és skótokkal kapcsolatos politikáján vitatkoztak. Nem csoda, hogy a férfi sosem nevet. Ki lenne képes nevetni olyan unalmas és száraz valamin, mint a politika? Dravennek más sem kellett, csak egy kis tréfálkozás. Igen, attól majd felparázslanak azok a fagyos kék szemek. Kivárta, amíg a férfiak befejezik a vitát, azután előrehajolt. - Milord? - szólította meg Dravent. - Tudja, hány bizáncira van szükség egy tűz meggyújtásához? A férfi tekintete egyszerre tükrözött unalmat és kétkedést, amint Draven a serlege után nyúlt. - El sem tudom képzelni. - Kettőre - felelte a lány. - Az egyik meggyújtja a tüzet, a másik megpróbálja eltussolni. Simon nevetésben tört ki, Draven azonban csak egy lapos oldalpillantást vetett fivérére. Teljes kudarc. Emily dobolni kezdett ujjaival, miközben az újabb tréfán törte a fejét. - Nos jó - kezdte újból. - Hány skótra lenne szükség egy tűz meggyújtásához? - Háromra? - találgatott a férfi érdeklődés nélkül. - Dehogy. Minek pazarolni a drága tűzifát, amikor van egy apátság a dombon túl? Ezúttal több lovag is csatlakozott Simonhoz, Draven azonban most sem adta jelét, hogy értené a tréfát. Ha lehet, még érdektelenebbnek tűnt.

81

- Ugyan már, Draven - nógatta Simon -, ez igazán találó volt. Draven egyetlen szó nélkül belekortyolt borába. - Akad még ilyen tréfája, milady? - kérdezte az egyik lovag. - Hogyne - fordult Emily a férfi felé. - Hány rómaira van szükség egy tűz meggyújtásához? Draven igyekezett kizárni a fejéből a lány hangját, de valami oknál fogna ez nem sikerült. Valamiért minden apró részlet megragadta a figyelmét - ahogyan a szél cirógatta puha hajtincseit, ahogyan a tűz fénye játszadozott az orcáján és élénk szikrákat élesztett sötétlő szemeiben. Tudta, miben mesterkedik a lány, mégsem bírta megállni, hogy elszórakoztassák a lány próbálkozásai. - Fogalmam sincs róla, hány rómaira van szükség egy tűz meggyújtásához - vallotta be Nicholas, a lovag. - Ezeregyre - jelentette be a lány. Draven összevont szemöldökkel fogadta a választ. - Ezer és egyre? - kérdezte annak ellenére, hogy megfogadta, nem fog érdeklődést mutatni. - Igen. A római császár elrendeli, hogy gyújtsák meg, kilencszázkilencvenkilenc helytartó továbbítja a parancsot és egy rabszolga meggyújtja a tüzet. A társaság többi része hangos tetszésnyilvánításban tört ki, és ha őszinte akart lenni, be kellett vallania, hogy ő is elmésnek találta a választ. Ha olyasfajta ember lett volna, aki nevet, most bizonyosan csatlakozik fivéréhez és lovagjaihoz, ő azonban már sok évvel ezelőtt leszokott az ilyen hívságokról. Már arra sem emlékezett, nevetett-e valaha. Emily felsóhajtott és Simonhoz fordult. - A fivére aztán kemény tök. Draven kis híján félrenyelte a bort. A lány összevonta szemöldökét. - Minden rendben, milord? - csapkodta meg a férfi hátát. - Minden rendben - rázta le magáról Draven a lány kezét. - Csak a szavai kissé készületlenül értek. Simon megint nevetésben tört ki. - Mi az? - kérdezte a lány. Simon megrázta a fejét. - Ráhagyom a fivéremre, hogy megmagyarázza, mennyire kemény a töke valójában. - Simon - figyelmeztette a férfi. - Ne engem hibáztass, amikor te kezdted. Emily zavartan nézett egyikről a másikra, mígnem Draven felállt és otthagyta őket. Emily figyelte, ahogyan Draven a táboron túli fák felé veszi az irányt. - Valami rosszat mondtam? - kérdezte Simontól. - Nem, csupán a szavak megválasztásával volt a gond. A lány még most sem értette, és ahogy elnézte, Simon nem akarta felvilágosítani a kérdésben. Azután már nem is volt szükség erre. Alys mögélopódzott és belesúgta a választ a fülébe. Emily arca kipirult, és többé nem mert ránézni se Simonra, se senki másra. Úgy érezte, menten elsüllyed szégyenében. Néma csendben fejezték be az étkezést, míg Draven a tábortűz fénykörén kívül ütötte fel a tanyáját. A tábor ezután nyugovóra tért, lefeküdt hát Emily és Alys is. Órákkal később Emily még mindig álmatlanul forgolódott. Képtelen volt elaludni. Alys mellette feküdt és békésen hortyogott, míg Emily félrevetette a takarót és a nyeregtáska utón nyúlt. Miután feladta, hogy valaha is elaludhat, magához vette Christina könyvét és kivitte a sátor elé, ahol a tábortűz még épp elég fényt adott. Miután elnyomott egy ásítást, felütötte a könyvet, majd azonnal össze is csapta. Az arca is kipirult attól, amit látott. Csak nem! Nem, biztosan nem azt látta, amiről azt hitte, hogy látta... Emily óvatosan nyitotta fel újra a könyvet, és a szemei kikerekedtek, amint elnézte a képeken a férfiakat és asszonyokat, akik elmondhatatlan dolgokat műveltek egymással. Egész arca lángra gyúlt, amint egy résnyivel még kijjebb nyitotta a könyvet. - Nem csoda, Christina, hogy az egyedüllét perceire tartogattad — mormolta, majd gyorsan körülnézett, hogy megbizonyosodjon róla, senki sem látja őt ezen a késői órán. A tábor szerencsére most is kihaltnak tűnt. Emily, akit egyszerre hozott zavarba és nyűgözött le Christina ajándéka, a könyv előlapja mögé préselve egy pergamenívet talált.

82

Kihúzta a lapot, s miután látta, hogy neki címezték, lassan olvasni kezdett. Kedves Emily! jól tudom, milyen kíváncsi vagy a férfiak és asszonyok közös dolgaira. Ezt a könyvet még édesanyámtól kaptam, az esküvőm előtti éjszakán. Legyen bármennyire is megdobbentő, idővel értelmesnek és hasznosnak fogod találni. És ahogyan elnéztem ezt a Lord Dravent, bizonyosan nagyobb hasznát fogod venni, mint én Orrickkal kapcsolatban. Személy szerint én a hetvenhármas számú pozitúrát javasolnám. Ügy tűnik, Orricknak is az a kedvence. Szeretettel: Christina Emily a körmét rágcsálva olvasta újra Christina levelét. Nagy ég, az apja menten gutaütést kapna, ha csak sejtené, hogy egy ilyen förtelem birtokába jutott. A tűzbe kellene vetnie, hogy egyszer és mindenkorra kiverhesse mindezt a fejéből. Minden tisztességes nemes hölgy így tenne. Nagy kár, hogy ennél ő sokkal kalandvágyóbb. A kíváncsisága az egekbe szökött, és miután még egyszer meggyőződött róla, hogy rajta kívül senki sincs ébren, újra felütötte a könyvet. A tűz felé tartotta a lapokat, majd megpróbálta kibogozni a hetvenhármas pozitúrában összegabalyodott férfi és asszony tagjait. A férfi kezei az asszony melleit szorongatták, az biztos, a férfi az oldalán feküdt, az asszony mögött, és úgy tűnt, hogy... - Mi az? Emily ijedten rezzent össze Draven hangjára, és hangosan összecsapta a könyvet. Amikor felnézett, a férfi felette állt. Isten a mennyekben! Most aztán tényleg rajtakapták. Létezhet ennél nagyobb szégyen a földön? - Semmi - felelte kapkodva. - Ez az a könyv, amit Christinától kapott? A lány bólintott, miközben a hóna alá csapta a kötetet. - Vethetnék rá egy pillantást? - nyújtotta kezét a férfi. A lány szemei kikerekedtek a gondolatra, hogy a férfi is megláthatja ugyanazt, amint ő az imént. Mit gondolna akkor róla? Az igazat megvallva, inkább nem akarta megtudni. - Ó, nem - lépett hátrébb a férfi elől. Draven értetlenül ráncolta a homlokát. - De hát mi a baj? - Semmi - vágta rá a lány, miközben gyorsan felegyenesedett. -Akkor hadd... - Nem, nem. Azonnal le kell feküdnöm. De mielőtt megmoccanhatott volna, a férfi kikapta a könyvet a hóna alól és felütötte a legelső helyen. Draven érezte, ahogyan a lélegzete is eláll a mezítelen párok képei láttán - sőt akadtak olyan miniatúrák, ahol kettőnél is többen ölelkeztek össze, a legváltozatosabb testhelyzetekben. Évek óta nem látott már efféle könyvet. Ilyesmiket szoktak a lovagok körbeadogatni egymás között a hadjáratok idején, hogy a nyálukat csorgassák a kétes erényit hölgyek bájai felett. Arra azonban sosem gondolt volna, hogy ilyen könyv nemesi házba született kisasszony tulajdonában lehet. Szűz kisasszony tulajdonában, ha már itt tartunk. Becsukta száját, amelyet önkéntelenül is eltátott a képek láttán, és odafordult Emilyhez, aki pironkodva meredt a parázsló tűzre. Nem tudta, mit is mondjon neki. Egyáltalán, mit lehet mondani egy nemes hölgynek ezek után? Lassan becsukta a könyvet és visszaadta a gazdájának. Emily egyetlen szó nélkül visszavette. Magán érezte Draven hitetlenkedő tekintetét, és abban a pillanatban azt kívánta, bárcsak megnyílna alatta a föld, és neki soha többé nem kellene a férfi szemébe néznie. Zavartan és szégyenkezve fektette homlokát a könyv bőrbe kötött borítójára. Lehet bármi is szörnyűbb ennél? Meg tudná ölni Christinát ezért. Mégis mi járhatott a fejében? Ha még kétezer évet megélne, akkor se felejtené el a férfi döbbent arcát. Mit gondolhat most róla? - Draven, én nem tudom, hogy egy ilyen könyv... Nem, nem is ezt akarta mondani, döbbent rá a férfi

83

felvont szemöldökét látva. - Ártatlan vagyok, milord - kezdte újra, bár a szavak alig akartak kifurakodni az ajkai között. Nem tudom, mi ütött Christinába, hogy ideadta nekem ezt a... A férfi a fejét rázta. - Egy szót se többet. Felejtsük el az egészet. Emily mély lélegzetet vett és hálás tekintettel nézett fel Dravenre. - Nem gondolja, hogy ideje lenne lefeküdni? - kérdezte a férfi érdes hangon. - Nem tudok aludni, és inkább vagyok idekint önnel, semhogy az ágyban forgolódjak és hallgassam Alys hortyogását. - Miért? Emily felvetette a fejét. - Olyan nehéz elhinni, hogy van, aki kívánatosnak tartja a társaságát? - Igen - felelte a férfi egyszerűen. - Még egy ilyen emberrel sem találkoztam. Ön mitől lenne más? Emily félretette a könyvet és felegyenesedett, hogy szembenézhessen vele. - Talán mert én vagyok az egyetlen, aki nem hagyja, hogy elűzze maga mellől. Úgy látom, addig kereste kitartóan a magányt, míg nem sikerült mindenkit elmarnia maga mellől. - Mindenkit mégsem. A lány elmosolyodott. - Engem nem. Én' annál sokkal csökönyösebb vagyok. - Azt vettem észre. Emily olyan szívesen megérintette volna, de valami a férfi testtartásában arra intette, hogy mégse tegye, ezért inkább elnézett a sötétlő erdő felé. Draven elhallgatta halk lélegzését. Olyan közel kerültek egymáshoz, mégsem érintették egymást, noha ő valóságos testi kapcsolatként észlelte a lány jelenlétét. - Volt egyszer egy ember - törte meg a lány a csendet -, aki egy pulykával a hóna alatt ment el gyónni. Draven fáradtan felsóhajtott. Még egy erőtlen kísérlet arra, hogy megnevettessék. - Egy pulykával? - kérdezte, miközben azon tűnődött, miért bátorítja a lányt ahelyett, hogy csendre intené. - Igen. És így esengett a papnak: „Bocsáss meg, atyám, mert vétkeztem. Elloptam ezt a pulykát, hogy éhező gyermekeimnek enni adjak. Megtennéd, hogy elveszed tőlem? Akkor talán még elnyerhetném Urunk kegyelmét." - „Azt már nem" - felelte a pap. - „Vissza kell vinned annak, akitől elloptad." - „De atyám, már megpróbáltam, ő azonban visszautasított. Mitévő legyek most?" - A pap így válaszolt: „Ha igaz, amit mondasz, úgy Isten akarata szerint tiéd a pulyka. Eridj békével." - A férfi köszönetet mondott a papnak és hazaindult. Miután pedig a pap végzett a gyóntatással, hazatért ő is. És amikor bement a tyúkólba, hogy megetesse a jószágokat, észrevette, hogy valaki ellopta a pulykáját. Draven nevetés, vagy akár csak halvány mosoly nélkül fordult felé. - Hány ilyen tréfát tud még, milady? A lány sugárzó mosolyt küldött felé. - Nem keveset, ami azt illeti. Atyám imádja az ilyen kópéságokat, és a csarnokunkban sok ilyen elhangzott már. Dravennek a feje is belesajdult a gondolatba, hány ilyen bárgyú tréfát kell még elviselnie. - Akkor hát ezt fogom hallgatni az év hátralévő részében? - Hacsak nem könnyít a helyzetén, és nem fakad nevetésre minél előbb. Ezzel szinte már sikerült megmosolyogtatnia, de a férfi még idejében erőt vett magán. - Azt tudnia kell, hogy önhöz hasonlóan én sem szoktam beismerni a vereséget. A lány közelebb hajolt hozzá, amíg az orruk hegye kis híján egymáshoz ért. - Mindig van legelső alkalom. Kissé hátrébb húzódott, mielőtt folytatta volna. - Az egyszeri lány elment tanácsért az apjához. „Atyám, mondd meg te, kihez menjek feleségül. Harry-hez vagy Stephenhez?" - „Stephenhez", felelte az apa. - „Miért", kérdi a lány.

84

- „Mert az utóbbi hat hónapban nyakra-főre kölcsönöztem Stephentől, és még most is képes eljönni, hogy megnézzen." Draven komor pillantást vetett a sötét fákra. - Nem volt olyan jó, mint a skótos. A lány meglepetten vonta fel a szemöldökét. - Akkor hát az tetszett? - Ha azt mondom, igen, elmegy lefeküdni? - Ha tudnék aludni, igazán szívesen mennék, de minthogy nem tudok, akár itt is maradhatok, hogy tovább zaklassam azt, aki miatt nem tudok aludni. Draven nem volt biztos benne, hogy tetszik neki a beszélgetés új iránya. - Mit teszek én, ami miatt nem tud aludni? - Kísérti az álmaimat. Nem, ezt egyáltalán nem akarta hallani. - Elég legyen ebből. A lány kinyújtotta kezét és lágyan megérintette az ujjait. - Akkor legalább arra hajlandó, hogy elfeledje, amit a házasságról mondtam, és kezelne úgy, mint egy barátot? A lány érintése felperzselte a bőrét. A hosszú, kecses ujjak sápadtan váltak el napbarnított színétől. Hogyan képes egy ilyen törékeny kéz ilyen erővel megrázni? - Nekem nincsenek barátaim - suttogta Draven, és valamiért továbbra is megtűrte magán a lány ujjait. - Henrik sem az? - A vazallusa vagyok és ekként szolgálom. Szövetségesek vagyunk, de barátok aligha. Emily lágy ujjaival megsimogatta érdes kezét. - Sosem gondoltam volna, hogy találkozom olyannal, aki még nálam is magányosabb. Draven megköszörülte a torkát. - Sosem mondtam, hogy magányos vagyok. - Hát nem az? A férfi nem felelt. Nem tagadhatta a nyilvánvalót. De még mennyire, hogy magányos. Mindig is az volt. - Tudja, ki az a barát, milord? - Álruhába öltözött ellenség. A lány álla leesett, ujjai mozdulatlanná dermedtek. - Valóban ezt hiszi? A férfi elhúzta a kezét. - Ami azt illeti, tudom. Barátság nélkül nem létezik árulás. Nem hiszem, hogy valaha is hallott ilyet: „Elárulta az ellenségét". - Ezért nem bízik meg senkiben? - Én abban hiszek, hogy előbb-utóbb mindenki árulóvá válik. A lány megcsóválta a fejét. - Ez önre is vonatkozik, milord? Amikor azt mondja, mindenki árulóvá lesz, akkor ezt úgy érti, hogy előbb-utóbb elárulja majd a királyt, akit oly híven szolgál? - Hát nem tettem meg máris? A lány a homlokát ráncolta. - Mégis hogyan? - Megesküdtem neki, hogy egy ujjal sem érintem önt, ennek ellenére már kétszer csókolóztunk, nem is említve azt, amit elmúlt éjjel műveltem. Nekem nagyon is úgy tűnik, hogy elárultam őt, hiszen bízik benne, hogy megtartom a szavamat. És most megint itt van, hogy kísértésbe vigyen. A lány megmerevedett. - Akkor hát, bocsásson meg, amiért kísértésbe vittem, milord. Azt hittem, az érzelmeim kölcsönösek. Milyen ostoba is voltam. De most már tényleg megyek lefeküdni és hagyom, hogy kiélvezhesse az áldott magányt. Draven szótlanul figyelte, amint Emily felveszi a könyvet és visszavonul a sátorba. Bárcsak valóban „kiélvezhetné az áldott magányt", ahogyan a lány oly találóan megjegyezte, de az igazat megvallva, egyébre se tudott gondolni, csak a kínzó szenvedélyre.

85

Ennyi éven át nyugodtan élte az életét, magába fojtva minden érzelmét. Semmi sem dühítette és semmi sem szomorította, ahogyan boldoggá sem tette semmi. Egészen addig a napig, amíg meg nem látta ezt a lányt azzal a nyavalyás csirkével. Na igen, azt a jelenetet nagyon is mókásnak találta. Érezte, ahogyan a szája sarka is belereszket, amint lelki szemei előtt megjelenik a lány és odatartja a csirkét a férfi szájához. Ideje kijózanodni. - Hagyj végre békében - mormolta és öklével csapkodni kezdte homlokát. Nem csoda, hogy a szerzetesek kasztráltatják magukat, így nem kell a poklokat kiállniuk az asszonyok miatt. E percben a kasztrálás nagyon is életrevaló gondolatnak tűnt. Tekintete önkéntelenül is a sátor felé tévedt. Látta Emily árnyékának körvonalát, ahogyan a lány levette ruháját. A vásznon keresztül testének valamennyi kerek domborulatát ki tudta venni. Ágyéka azonnal önálló életre kelt és azt követelte, hogy tegye magáévá a lányt, amíg mindenki alszik. Szitkozódva fordult el. Igen, ez a kasztrálás egyáltalán nem tűnik ostobaságnak. 13. fejezet Emily az út Ravenswoodig hátralévő részét Simon lován tette meg, s bár többször is megpróbált beszédbe elegyedni Dravennel, a férfi nem állt kötélnek. A legjobb esetben is csak egy szótagú válaszokat sikerült kicsikarnia belőle. A férfi hallgatása hegyként tornyosult fölé, és semmi olyat nem talált, amivel leomlaszthatta volna. Miután sikerült túltennie magát a lebukása felett érzett szégyenen, újult érdeklődéssel vizsgálta meg a hetvenhármas pozitúrát. Vajon milyen érzés lenne, ha ez a sötét, tekintélyt parancsoló férfi ily módon tenné a magáévá? Ha érezhetné, ahogyan egy erős, félelmet nem ismerő bajnok átöleli és belé furakodik, ahogyan azelőtt soha senki. A közös élvezet szinte kimeríthetetlen lehetőségeket rejtett magában... De valahogy mégsem tudta elképzelni, milyen lehet egy férfit a testében érezni, bár Alys biztosította róla, hogy a hetvenhármas pozitúra épp elegendő élvezetet tartogat mindkettejük számára. Emily Draven széles hátára meredt és lelki szemei előtt újra látta azokat a tekergőző izmokat. Igen, ott feküdne azon a napcserzett bőrön, hogy kezével és ajkával feltárja a test minden parányi szegletét. Az övé lenne. Ha képes lenne valahogyan elvonszolni az oltárhoz! Gondolatai tovább kalandoztak. Mi kellene ahhoz, hogy megnevettesse? A tréfákkal kudarcot vallott, de csak kell lennie valaminek, amivel célt érhet. Kell lennie valaminek, amit a férfi mulatságosnak talál. És ő rá fog jönni, mi az. A lenyugvó nap fényében tértek vissza Ravenswoodba. Az utazástól kimerült Emily hálásan engedte, hogy Simon lesegítse a lováról. Draven nem várt rájuk, egyenesen a lakótorony felé vette az irányt, azután Emily felfigyelt rá, hogy megmerevedik és megtorpan a kapuban. Miután felkapaszkodott a fokokon, megállt a férfi mögött és átkukucskált a vállai felett. - Csodálatos - mérte fel a belső teret egyetlen pillantással. - Denys remek munkát végzett. Új asztalokat ácsoltak és helyeztek el a lovagterem sarkaiban; a friss festék felélénkítette a korábban nyers színű falakat. Új kárpitok függtek felettük, és az ablaktáblákat mind kinyitották, hogy megmutassák az élénk színekben pompázó üvegablakokat. Friss gyékényeket raktak le, és a csarnokban kellemes, fűszeres illat áradt. - Nem tudom, jó helyen járok-e - morgolódott Draven. Emily felnevetett. - Szerintem igen. - Denys! - üvöltötte el magát Draven, amint belépett az előtérbe. Denys előszaladt az egyik oldalt nyíló ajtó mögül. - Milord? Emily látta az izgatottsággal vegyes félelmet a tiszttartó arcán, amint Denys ideges mozdulattal összedörzsölte tenyerét. - Megelégedésére szolgál az új csarnok? Draven a lányhoz fordult.

86

- Nos, milady? A lány bólintott. - Egyszerűen csodálatos. Denys elmosolyodott. - Maradt egyetlen fitying költőpénze is ezek után? - kérdezte Draven. - Ajé, milord - bólintott Denys. - Nem is kevés, ami azt illeti. - Akkor tartsa meg. Denys döbbenten nézett rá. - Biztos ebben, milord? - Megszolgálta. Egy hét pihenőt is adok, hogy összeszedhesse magát. - Ó, hálásan köszönöm - hajolt meg Denys, majd magukra hagyta őket. Draven már a lépcső felé indult volna, amikor egy nyers hang megállította. - Veszed le rögtön azokat a sáros csizmákat! Emily felvonta a szemöldökét a fenyegető hang hallatán, amint egy negyvenöt év körüli, kövér asszonyság bukkant fel az egyik oldalajtón át. Az asszony feszesen hátrakötötte sötétbarna fürtjeit, és kihívó mozdulattal állt meg előttük, mint aki kész lenne akár egy egész seregtől is megvédeni a gyékények tisztaságát. - Nem engedem, hogy összepiszkítsd a padlót - jelentette ki, ha lehet, még élesebb hangon. - Talán tiéd ez a csarnok, de akkor sem fogod lábbal tiporni mások munkáját. Le azokkal a csizmákkal. Draven arckifejezése talán még a pokol ördögeit is elriasztotta volna, ám az asszony továbbra is feltartóztatta és arcátlan közvetlenséggel állta a tekintetét. - Ki vagy te? - akarta tudni a férfi. - Beatrix vagyok. Denys tiszttartó úr vett fel, hogy tartsam rendben a csarnokot, és szavamra, ezt is fogom tenni. Draven szóra nyitotta száját, majd ráncolni kezdte a homlokát. - Beatrix? - Igen, édesanyád komornája, az vagyok. Aki alaposan kiporolta a hátsódat, amikor rossz fát tettél a tűzre, és aki kész arra, hogy ezt most is megtegye. Emily kikerekedett szemekkel hallgatta a vakmerő asszonyt. Draven nem adta jelét indulatnak. - Nekem azt mondták, rég meghaltál. Az asszony szeméből csak úgy sütött a férfi iránt érzett gyengéd szeretet, és Emily megérezte, hogy a legszívesebben szorosan magához ölelné a férfit. - Ha meg is haltam, hát most visszatértem, hogy ne hagyjak nyugtot neked - lágyult el a hangja. Most pedig le azokkal a csizmákkal. Emily legnagyobb elképedésére a férfi engedelmeskedett. - Köszönöm, milord - hajolt meg Beatrix. - Előkészítettem odafent a szobáját. Denys és én a vendégszobába vittük át a hölgy holmiját. - Vendégszoba is van? - kérdezett közbe Emily. Beatrix kedvesen elmosolyodott. - Most már van. - Köszönöm a figyelmét, Beatrix - mondta Draven, mielőtt felfelé indult volna a lépcsőkön. Emily a különös jelenetre meredt. Ki gondolta volna, hogy Anglia legrettegettebb harcosa harisnyában oson fel a hálókamrájába, csak hogy örömet szerezzen egy szolgájának? Igen, kell lennie jóságnak Draven szívében. Elmosolyodott és tett egy lépést a lépcső felé, de az asszony őt is megállította. - Mindez önre is vonatkozik, milady. Emily beleharapott az ajkába és gyorsan levette cipőjét. Beatrix helyeslően bólogatott. - Az ételt felküldetem a hálókamrájába. Biztosan pihenni szeretne. Ha volna szíves követni, megmutatnám új lakóhelyét. Emily köszönetet mondott, majd követte az asszonyt felfelé a lépcsőn. Amikor Draven szobájához értek, egy pillanatra megtorpant. Az ajtót becsukták, és odabentről egyetlen nesz sem hallatszott ki. Megérintette a kemény, rideg fát, amely elválasztotta őket egymástól, és eltűnődött, mi minden járhat most a férfi fejében. Egész nap annyira magába burkolózott. Ekkora szótlanság még tőle is szokatlan. - Az enyém leszel - fogadta meg suttogva. Visszavonta kezét a faajtóról, majd sietett, hogy

87

utolérje Beatrixot, aki a folyosó végébe vezette. Beatrix kinyitotta az ajtót és előreengedte Emilyt. Emily álmélkodva nézett körül a takaros helyiségben. Az új ágyat tiszta lepedőkkel és prémtakarókkal borították le. A falakról finom kárpitok függtek alá, a kövezett padlót puha szőttes takarta. Míg levette köpenyét, Beatrix indult, hogy tüzet gyújtson. - Ha bármire is szüksége lenne a miladynek, csak szóljon. Emily néhány percig néma csendben figyelte az asszony serénykedését. - Beatrix? Az asszony abbahagyta a munkát és a válla felett felnézett Emilyre. - Igen, milady? - Nincs valami ötlete, hogyan tudnám mosolygásra késztetni őlordságát? Szomorúság árnyékolta be Beatrix arcát. - Nincs a földön olyan erő, amely képes lenne erre. - De csak van... - Nem, milady, higgye el, nincs semmi, ami mosolyt varázsolhatna őlordsága ajkaira. Azok után, hogy... Emily kivárt, de Beatrix visszafordult a tűzhöz és újabb hasábot vetett rá. - Azok után, hogy? - sürgette. - Nem az én tisztem, hogy ezt elmondjam. - Az asszony felállt és megtörölte kezeit a kötényében. De az ön helyében, milady, én messze elkerülném őt. - Miért tennék ilyet? - Mert minden nemes hölgy, aki valaha is Ravenswoodban élt, gyilkosság áldozata lett. A borzongás végigfutott Emily gerincén. - Meggyilkolták őket? - suttogta. - De hát ki? - Valamennyiükkel tulajdon uruk végzett. Emily elszörnyülködött. - Draven anyjával is? - Harold kezétől lelte halálát. A szoba illatos levegője hirtelen fojtogatóvá vált. Emily sosem gondolta volna, hogy ilyen borzalmak történtek itt. - És Lord Draven? Hol volt, amikor ez történt? - Eszméletét vesztve feküdt a padlón, csak mert próbált anyja védelmére kelni. , Emily mellkasa összeszorult, szíve majd kiugrott a helyéből. Kapkodva keresztet vetett. Szentséges Isten, nem csoda, hogy ilyen zárkózott lett. Most legalább megértette, miért nem mosolyog soha a férfi. Hogyan is tehetné? Hogyan is találna bármit szórakoztatónak, ha egyszer ilyen szörnyűséget kellett megélnie? És abban a pillanatban még inkább vágyott rá, hogy a karjaiba zárja. - Ezért ment el innét? - kérdezte az asszonyt. - Nem, én megpróbáltam maradni, hogy vigyázhassak őlordságára, de az apja hallani sem akart erről. Azt mondta, Lord Dravent épp eleget babusgatták az asszonyok. Itt az ideje, hogy férfit faragjon belőle. Abból, amit eddig hallott, Emily el tudta képzelni, hogyan akart Harold férfit faragni a fiából. - És most miért tért ide vissza? Beatrix a homlokát ráncolta és a tűzre meredt, mintha nem szívesen válaszolna a kérdésre. - Nehéz ezt megmondani, milady. Amikor Denys először megkért, nemet mondtam. Túlságosan is jól emlékszem arra, milyen volt az előző earl, és rettegtem tőle, hogy a fiából is ilyen ember lett. De azután meghallottam őladysége könyörgését a fejemben, hogy vigyázzak a fiára. Az asszony felnézett és pillantása találkozott Emilyével. - Szinte minden éjjel ezért esengett, amíg az ágyát csináltam. „Beatrix", szokta mondani, „ha bármi történne velem, kérlek, vigyázz a fiaimra". - Mély lélegzetet vett, és Emily könnyeket látott megcsillanni a szemében. - Lady Katherine valóságos szent volt. Kedves és gyengéd teremtés. Egyedül az ő kedvéért fogadtam el Denys megbízását. Emily könnyeivel küszködve köszörülte meg a torkát. - És én örülök, hogy itt van, Beatrix. Beatrix bólintott, azután kihátrált a szobából. Emily helyet foglalt az öltözőasztal mellett, miközben a fejében még most is ott visszhangoztak Beatrix szavai.

88

- Ó, Draven - suttogta elcsukló hangon. A szíve belesajdult a szánakozásba. Mennyire gyűlölheti az apját. Hogy is ne gyűlölné? De vajon mit tehetett az édesanyja, amivel ennyire magára haragította férjét? Simon, ötlött fel benne azonnal. Draven apja alighanem ekkor tudta meg, hogy Simon törvénytelen gyermek. Lehunyta a szemét és szabadjára engedte könnyeit. Megsiratta a fiút, aki olyasmit látott, amit egyetlen gyermeknek sem lenne szabad, és megsiratta a férfit, aki képtelen a szeretetre. Emily két héten át kereste az alkalmat, hogy szót válthasson Dravennel, de a férfi úgy kezelte, akárha leprás lett volna. A lány végül ráeszmélt, hogy hiába is igyekszik kettesben maradni a férfival, aki még a csarnokban elköltött étkezéseken sem vett részt, inkább bezárkózott a kamrájába vagy egyáltalán haza sem jött. Azt senki sem tudta, mivel foglalja el magát. Ha Simon tudta is a választ, neki nem árulta el. Bár Simon legalább a szórakoztatásáról gondoskodott. - Mi értelme a vesződségnek? - kérdezte Emily magától egy reggelen, a nagy csarnokban ülve. Draven több lovagja is vele reggelizett, de egyikük sem ült olyan közel, hogy meghallhassa. Nem tudta, merre lehet Simon. Engedte, hogy Alys az ágyban maradjon, lévén szolgálója késő estig elfoglalta magát valamivel, amit esze ágában sem volt Emily orrára kötni. És ahogyan Alyst ismerte, Emily nem is bánta, ha nem osztja meg vele a részleteket. Tovább piszkálgatta ételét és szomorúan felsóhajtott. Ekkor csoszogó hang hívta fel magára a figyelmét. Emily felnézett, hogy lássa, amint két szolga az egyik utazóládáját cipeli lefelé a lépcsőn. Felkelt a padról és követte őket a szabadba, ahol a szolgák felrakták a ládát egy ott várakozó társzekérre. - Mit művelnek? - kérdezte az egyik szolgát. - Még nincs készen? A lány ijedten rezzent össze Draven mennydörgésszerű hangjára. Megpördült és meglátta a férfit az egyik kapualjban. - Hogyan került ide? - Emilyt mindig megdöbbentette, hogy egy ilyen tagbaszakadt férfi miként képes néma csendben mozogni. - Parancsokat adtam Denysnek. A lány a homlokát ráncolta. - Parancsokat? - Holnap lesz a nővére esküvője. Gondoltam, részt akar venni rajta. A komornájától tudom, hogy be is csomagolt az útra. Végtelen öröm töltötte el a férfi szavaira. Hát ezen mesterkedett Alys egész álló éjjel! - Nem gondoltam, hogy elenged az útra. - Ördög vagyok, Emily, nem szőrös szívű szörnyeteg. A lány kitárta karjait és szorosan magához ölelte a férfit. Kipirult arcát nekipréselte borostás állának és próbált nem odafigyelni arra, hogy a lélegzete is elakad Draven közelségétől. - Az én szememben ön egyik sem, milord, csakis a világ legkedvesebb embere - suttogta a fülébe. A férfi megfeszült, de nem próbált elhúzódni. Apró győzelem volt ez, a lány mégis hálás szívvel fogadta. Emily beharapta ajkát és hátrébb húzódott. - Egy perc és itt vagyok. - Az egy perc az annyi, mint egy óra? - Egy perc az egy perc - kacagott fel a lány. - Megígérem. A férfi bólintott, a lány pedig felsietett a szobájába, hogy magához vegye köpenyét. Az ajtóban Alysbe ütközött. - Sikerült a meglepetés? - kérdezte a komorna. - Miért nem mondtad el? Alys segített összetűzni a köpenyt. - Azt akartam, hogy tudd, mindez nem az én érdemem, hanem őlordságáé. Ő volt az, aki megkérdezte az esküvő időpontját, amint visszatértünk Lincolnból. - Hát ebben mesterkedtél egész éjjel? Alys mosolyogva bólintott. - Köszönöm. És most vedd fel te is a köpenyed, nem akarom megvárakoztatni. Draven alig hitt a szemének, amikor Emily felbukkant, alig néhány perccel azután, hogy távozott. A lány kipirult a boldogságtól és szinte úszott a levegőben, amint könnyed lépteivel felé közeledett.

89

Igazán bájos jelenség volt. S bármennyire tudta, hogy semmi keresnivalója a lány apjának várában, Draven úgy döntött, hogy Emily boldogsága igazán megéri azt a kis kényelmetlenséget. Ha maradt bármi is az életben, amit tisztelt, akkor az a családi összetartozás volt. - Segítsd fel a lóra - reccsent rá Simonra. Simon a homlokát ráncolta. - Biztos vagy benne? A férfi bólintott. Miután felszálltak a nyeregbe, Draven kivezette a kis csapatot a várudvarról. Valamivel napnyugta után el is érhetik a lány apjának várát, gondolta. Micsoda öröm lesz, tette hozzá keserű gúnnyal. De Emilyt ez tette boldoggá, és valamely különös oknál fogva a lány boldogsága fontosabbnak tűnt még a magány szereteténél is. Az utolsó néhány hét elmondhatatlan gyötrelmeket hozott a számára. Valahányszor meglátta a lányt, csak még erősebben kívánta. Még most sem tudott egyébre gondolni, mint hogy milyen érzés lenne a hajába temetni arcát és nyelvével megízlelni bőrének keserédes zamatát. Álmatlan éjszakáin gyakorta elképzelte a párnán szétterülő hajtincsek édes illatát. A lány feszes melleinek szorítását a mellkasán. Érzéki sóhaját a fülében, amint lábaival átfonja a derekát és feltárulkozik előtte. Átkozta magát, amiért testének minden egyes pórusa ő utána áhítozott. És ha mindez nem lett volna elég, ott volt Beatrix is. Elszoruló torokkal próbálta kiverni fejéből az alkalmat, amikor legutoljára találkoztak. Megrázta a fejét. Nem, nem akart erre emlékezni. Száműznie kell a fejéből kedvessége minden emlékét. Mindent, ami arra emlékeztette, hogy valaha őt is szerették és dédelgették. És mindenekelőtt, száműznie kell fejéből Emilyt, mielőtt az teljesen az őrületbe kergeti. Emily előreugratta lovát, amint Hugh várának falai felbukkantak előttük, és addig vágtázott, amíg el nem érte a kaput. Börtönének szürke kőfalai sokáig elzárták a külvilágtól, most mégis öröm töltötte el a láttukra. Hazaérkezett! A falon Thomas állt őrt. A lány nevetve integetett neki, mire a férfi kedvesen üdvözölte és lekiáltott, hogy vonják fel a kapurostélyt. Emily szíve vidáman repdesett, amint bevezette Dravent és öt emberét a barbakánba. Örömteli kiáltások szálltak felé, ő pedig vidáman integetett azoknak, akiket egész életében jól ismert - Gra-hamnek, a péknek; Evelynnek, egy kisbérlő asszonyának; Timothynak, a fegyverkovácsnak, és a többieknek. A torony ajtaja kivágódott előtte, amint megindult felfelé a kőlépcsőkön. - Em! - Apja kitárt karokkal szaladt felé, akár egy kisgyermek. Emily lecsusszant lováról, egyenesen apja karjaiba. A férfi olyan szorosan ölelte magához, hogy Emily már attól tartott, örömében összeroppantja a bordáit. - Drága kis Em - suttogta apja a fülébe. - Hogyan kerülsz te ide? - Lord Draven elhozott Joanne esküvőjére. Draven nevének említésére apja kővé dermedt. Hátrébb lépett és elnézett lánya mellett, hogy végigmérje a fehér lován közeledő Dravent. A gyűlölet lángnyelvként csapott ki a szeméből. - Hozzád nyúlt egy ujjal is? A lány megrázta a fejét, bár érezte, ahogyan orcái kigyúlnak. Amit eltitkol apja elől, az mind az ő hibája, és semmi értelme sem lenne, ha Draven szenvedne miattuk kárt. - Ő jó ember, apám. Apja lebiggyesztette ajkát. - Ő maga az ördög. - Újra a régi nóta, igaz? - kérdezte Draven gúnyosan, miközben megálljt parancsolt lovának. - Azt hittem, ennyi idő alatt kitalálsz majd valami új szidalmat. - Nyomorult gazember! Draven unott arccal fordult Simonhoz. - Azt hiszem, testvér, adhatnál az earlnek egy-két leckét abból, hogyan szidalmazzuk ellenségünket. Roppant ügyefogyottak a próbálkozásai. Hugh tett egy lépést feléjük, de Emily visszahúzta. - Kérlek, apám. Apja megtorpant és lenézett rá, majd komoran bólintott.

90

- Jöjjön, milord - fordult a lány Dravenhez. - Majd én gondoskodom önről. - Majd tábort verünk a... - Nem - szólt közbe a lány élesen, mielőtt Draven elfordulhatott volna. - Esküvői lakomára érkeztek, és úgy illik, hogy részt is vegyenek rajta. - Úgy illik? - kérdezte hitetlenkedve Draven. - Igen - vetette fel a lány az állát. - Most pedig szálljanak le a nyeregből és engedjék, hogy a lovászfiúk megitassák az állatokat. Draven összenézett Simonnal. - Mit gondolsz? - kérdezte fivérét. - Te is úgy látod, hogy a hazatérés öröme elvette a józan eszét? Simon vállat vont. - Én azt teszem, amit mondasz, testvér. Bent vagy kint, nekem egyre megy. Draven Hughhoz fordult. - Megesküszöl rá, hogy egyetlen emberemnek sem esik bántódása? - A szavamat akarod venni? - Az ő érdekükben, igen. - Akkor hát nyugodtan alhatnak. E falak között nem érheti őket sérelem. Draven bólintott, majd intett embereinek, hogy szálljanak le a lovakról. Emily megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. Talán végre békét kötnek egymással. Azt is látta persze, hogy Draven egy pillanatra sem veszi le kezét kardja markolatáról, miközben Simonnal együtt követi apját, aki viszont jottányit sem enged merevségéből. Nos, talán nagyravágyó dolog békében reménykedni. Egyelőre elég, ha távol tartja őket a további vérontástól. Emily belekarolt apjába és felvezette a menetet a lakótoronyba. Az esküvői vendégek a nagy csarnokban csoportosultak, ahol körbejártak, belekóstoltak az étkekbe és szóba elegyedtek egymással, miközben a zenészek játszottak. Emily azelőtt sosem látott ilyen embertömeget apja otthonában. Ahogyan nem látta nővéreit sem a vendégek között. Felfigyelt a rosszallásra, amely azonnal megjelent Draven arcán. A férfi megállt, hogy felmérje a sokaságot. - Miért ez a sok vendég, apám? Hugh éppúgy gyűlölte a tömeget, ahogyan Draven. A férfi arca elsötétült. - Niles kívánsága - felelte. - Nem akartam, hogy tovább mérgesedjen kettejük viszonya és veszekedéssel kezdjék a házasságot. Én csak Joanne boldogságát kerestem, ezért úgy gondoltam, engedek újdonsült fiam akaratának. Valaki, akit Emily nem ismert, odakiáltott az apjának. Niles egy idegen mellett állt, és arcán ismerős, már-már rosszindulatúan gunyoros kifejezés ült, amint magához intette apját. Mi van ebben az emberben, ami ennyire nem hagyja nyugodni? És miért van, hogy Joanne ezt nem látja? O nagyon is látta a vonakodást apja szemében, amikor Hugh kimentette magát és előrehajolt, hogy arcon csókolja. - Jövök, amint tudok - suttogta a fülébe. Miután elment, Emily Dravenhez fordult. - Nem gondoltam, hogy ez lesz. Azóta nem látta Dravent ilyen tartózkodónak és kimértnek, amióta először megérkezett Warwickba a király embereivel. - Még mindig letáborozhatunk odakint... - Nem. - Megragadta a férfi karját, hogy visszatartsa. - Bőségesen lesz hely mindenkinek. - Emily! Épp időben fordult meg, hogy Joanne megragadhassa a derekát és szorosan magához ölelje. - Hát eljöttél! El sem merem hinni. Emily felkacagott és átkarolta nővérét, ám amint elkapta a tekintetét, a nevetése elhalt. Nővére arcvonásai elkínzottnak tűntek, és Joanne mintha le is fogyott volna. - Beteg vagy? - kérdezte aggodalmas hangon. - Nem - felelte Joanne reszketeg hangon. - Csak nagyon lefoglaltak az előkészületek. Joanne eltitkolt előle valamit, Emily testének minden porcikájával ezt érezte. De nem most volt itt az ideje, hogy kiszedje belőle az igazat. Emily mosolyt erőltetett az arcára és bemutatta Dravent a nővérének.

91

- Örülök, hogy találkozhattunk - mondta Draven, már-már elbűvölő hangon. - Lady Emily másról sem beszél, csak önről, és most látom csak, mennyire igazat beszélt. Ritkán látni ilyen gyönyörű arát. Joanne elpirult. - Köszönöm, milord. - Joanne! Nővére összerezzent Niles kiáltása hallatán. - Mennem kell - fordult el máris Joanne, de mielőtt indult volna, megragadta húga kezét. Találkozzunk később a szobámban, jó? Emily bólintott. Miután Joanne elment, odafordult Dravenhez. - Szóval mégis tudja, hogyan kell elbűvölően viselkedni. - Azért nem vagyok teljesen híján a modornak. Simon felhorkant. - Igen, azt hallottam, még egy majmot is be lehet idomítani arra, hogy... Draven könyökével erélyesen oldalba bökte Simont. Simon azonnal elhallgatott és élesen sípolva kifújta maradék levegőjét. Draven arrébb lépett és sokatmondó pillantást vette a lányra. - Mi a baj? Emily feszengeni kezdett. - Ki mondta, hogy baj van? - Látni azt. Mi értelme lenne, ha leplezné a férfi előtt az érzéseit? Ami azt illeti, teljes szívéből azt kívánta, bárcsak megoszthatná valakivel a balsejtelmeit. - Nem tűnt különösnek, ahogyan a nővérem viselkedett? - Minthogy azelőtt még egyszer sem találkoztunk, én azt mondanám, átlagosan viselkedett. - De nem tűnt nyugtalannak vagy idegesnek? - firtatta a lány. - Holnap lesz az esküvője. Szerintem ilyen helyzetben az idegesség is átlagos. - Meglehet. De mégis... Emily megrázta a fejét. - Bizonyára csak képzelődöm. Jöjjön, milord. -Megragadta Draven karját és visszatekintett Simonra. - Harapjanak valamit, azután megmutatom, hol lesz a hálóhelyük. Draven engedte, hogy keresztülvezessék a csarnokon, de egész úton átkozta magát amiatt, hogy nem fordít hátat ennek az egésznek. Soha nem szabadott volna idejönnie. Hugh a felesküdött ellensége, és lesírt róla, mennyire nem látja szívesen. Inkább ostorral kergessék meg, semhogy olyanok vegyék körül, akik a bukására áhítoznak. Emilyvel ellentétben ő nagyon is meg tudta érteni Joanne szorongását. Ugyan ki akarna bazári látványosság lenni? Miután jóllaktak, Emily magukra hagyta őket, hogy megismerkedhessenek a rokonság tagjaival. Simon felé nyújtott egy korsót, Draven pedig egyetlen kortyra kiitta az egészet, miközben figyelte, ahogyan Emily felkiált, és magához ölel egy apácát. Kétségkívül ő a másik nővér, Judith. - Draven, Ravenswood earlje? Draven az ismeretlen hang felé fordult, hogy a széke mögött egy nálánál alig néhány évvel idősebb lovagot pillantson meg. A tömött fekete szakállt és hajzatot viselő férfi alig egy fejjel volt alacsonyabb nála, míg arcában álnok szempár csillogott. Draven végigfuttatta tekintetét a szürke köpenyen, de nem tudta hová tenni a vörös vadkant ábrázoló címert. Azonnal elővigyázatossá vált. - Igen? - kérdezte az idegentől. - Niles, Montclef bárója - nyújtotta felé a férfi a kezét. - A leendő vőlegény. Most hallottam a jegyesemtől, hogy ön is itt van, és ki szeretném használni az alkalmat, hogy megrázzam egy ilyen hírneves férfiú kezét. Draven vonakodva rázott kezet a férfival. Mindig azokra kell a legjobban odafigyelni, akik hízelgéssel próbálnak a közelünkbe kerülni. Ebben a férfiban egyébként is volt valami, ami kivívta a nemtetszését, bár nem tudta volna megmondani, mi az. Talán a modorossága, az bosszantotta halálra. Emily és az apáca elsétáltak mellettük. Draven pedig ösztönösen utánuk fordult. Montclef felnevetett és nagyot csapott a hátára. Draven összeszorított fogakkal tűrte a nem kívánt gesztust. Simontól sem viselne el ilyesmit, nem hogy egy idegentől...

92

Felforrt a vére. - Remek az ízlése, milord - jegyezte meg Montclef, aki korántsem futó pillantást vetett Emily ringó csípőjére. - Hát van pompásabb dolog a világon, mint felszántani a szűz földet? Draven ajkai elvékonyodtak haragjában. Apja szokott egykor ilyen megjegyzéseket tenni. És az, hogy a megjegyzést Emilyre értették, csak még jobban felkorbácsolta indulatát. Niles botor módon tovább folytatta. - Egy ilyen tüzes teremtés, mint Emily, boldoggá tenne bárkit. Mondja csak - hajolt közelebb hozzá bizalmaskodva -, adta már a szájába? A feltörő düh elvakította, és mielőtt meggondolhatta volna, Draven öklével belecsapott Niles arcába. A báró megpördült és elterült a földön. Draven átugrott az asztalon, hogy újra megüsse. Simon azonban hirtelen ott termett és elvonszolta Nilestól. A zene és a hangok egy csapásra elhallgattak, és mindenki feléjük fordult, hogy lássa, mi történt. Niles reszketve tápászkodott fel a földről, szemében bosszúvágy tüzelt. Letörölte a vért az ajkairól és gyűlölettel meredt Dravenre. - Egy nemes hölgyről beszél - figyelmeztette Draven érdes hangon, miközben lerázta magáról Simont. - Okosabban teszi, ha odafigyel a nyelvére, mert ha még egyszer ilyen hangot üt meg vele kapcsolatban, tövestől tépem ki. - Azt hittem, szövetségesek lehetünk - vicsorogta Niles. - De ma éjjel végzetes hibát követett el. - Mi folyik itt? - Hugh tört magának utat a bámészkodók tömegében. - Niles? - látta meg a vérző bárót. Hugh megemelte Niles állát és tanulmányozta a sérülést, amelyet Draven okozott a férfi orrában és arcán, majd megpaskolta leendő veje hátát és magához intette a szolgákat, hogy lássák el a sérüléseit. A két férfi pusmogva szót váltott egymással, majd Hugh felháborodottan pördült Draven felé. Engesztelhetetlen gyűlölet sütött a szeméből. - Azonnal takarodj a váramból. Simon tett egy lépést felé. - Draven csak... - Gyere, Simon - vágott fivére szavába Draven. -Nem maradok olyan helyen, ahol nem látnak szívesen. Draven elfordult és azt találta, hogy Emily csípőre tett kézzel lecövekelte magát az útjába. A lány szemeiből bősz indulat sugárzott, és a férfi biztos volt benne, hogy őt hibáztatja a történtekért. A lány azonban az apjához fordult. - Még mindig engem tartasz házad úrnőjének, apám? - Hát persze - felelt a férfi vonakodva. - Akkor Lord Draven szívesen látott vendég itt. - Emily... - mordult rá az apja. - Apám - szakította félbe a lány. - Ha ő megy, én is vele megyek. Draven felvont szemöldökkel meredt rá. Akkor hát a lány mégsem őt okolja. És nemcsak vele száll szembe, ha kell. Valahogy megnyugvással töltötte el a gondolat, hogy nem fél senkitől és semmitől. Hugh dühödten vonta össze a szemöldökét. - Átkozom a napot, Emily, amikor ilyen arcátlannak neveltelek. Ha tudtam volna, hogy megkeseríted öreg napjaimat! A férfi tapos pillantást vetett Dravenre. - Hát rendben, maradjon csak, de ha még egy vendégemet bántja, páros lábbal rugdosom ki innét. Megértetted? Emily bólintott. Hugh vetett egy utolsó dühödt pillantást a lányára, azután visszaparancsolta vendégeit a mulatsághoz. Az összegyűltek kis csoportokban tárgyalták ki a történteket, míg a zenészek újra rázendítettek. Joanne különös, már-már hálálkodó tekintettel nézett a férfira, majd oldalán az apácával elvegyült a tömegben. Niles tovább meredt Dravenre, míg nem a férfi, akit Emily megtámadott a csirkével, hozzá nem lépett. A páros kettesben távozott. Draven izmai lassan elernyedtek, azután meglátta a helytelenítő pillantást Emily arcán. - Mi az ördögért ütötte meg? - kérdezte a lány fojtott indulattal. - Kikönyörögte magának. - Ó - fintorodott el Emily. - Már értem. Besétált és azt mondta, „Lord Draven, ha lenne olyan szíves képen törölni és felmosni velem a padlót, itt, a vendégek szeme előtt".

93

- Valahogy úgy. Emily égnek emelte tekintetét, majd elfordult és kettesben hagyta Simonnal. - Miért nem árultad el neki, mit mondott az a fattyú? - kérdezte fivére indulatosan. - Miért tettem volna? Simon hitetlenkedve mérte végig. - Emilynek és az apjának jogában áll tudni, miféle embert fogadtak a családjukba. - Miért mozdítanám a fülem botját is? - fortyant fel Draven. - Montclef szívesen látott vendég itt, én nem. Gondolod, hogy Hugh odafigyelne egy pillanatig is arra, mi mondandóm van a fiával kapcsolatban? A báró és a verekedés említésére minden harag elpárolgott belőle. - Nem akartam megütni - csóválta a fejét Draven -, de annyira dühös voltam, hogy gondolkodás nélkül cselekedtem. Emily felé fordult, aki újból szóba elegyedett az apácával és Joanne-nel. Ökölbe szorította a kezét, amint a rettegés hullámai végigvonultak a testén. - Ha Emilyt ütöm meg így, talán meg is ölöm vele. Simon elkeseredetten sóhajtott fel. - De te sosem ütnéd meg Emilyt. Draven képtelen volt levenni a lányról a tekintetét. Teljesen elveszítette az önuralmát, amikor megütötte Nilest. Édes Istenem, mi történt volna, ha mégis a lány az? Mi lesz, ha egy napon... Simon felé fordult és visszaemlékezett azokra az időkre, amikor még mindketten gyermekek voltak. És amikor megütötte őt. Már nem emlékezett arra, min kaptak össze, amikor Simon váratlanul állkapcson ütötte. Draven felbőszültén viszonozta a csapást, Simon pedig megtántorodott és lebucskázott a lépcsőkön. Még most is látta lelki szemei előtt, akárha tegnap történt volna. A kistestvére, Simon, aki többet jelentett neki a tulajdon életénél is, áldozatul esett oktalan dühének. Amikor gyermekkora szinte végig azzal telt, hogy Simon helyett magára vállalta apja ökölcsapásait. Hányszor is védelmezte meg? Azon a napon mégis ő volt az, aki bántotta Simont, és annyira feldühödött, hogy gondolkodás nélkül megütötte. Ha ezer évig élne, akkor se felejtené el, ahogyan fivére legurult a lépcsőn, ahogyan tompa robajjal a fokoknak ütközött, ahogyan fájdalmasan felsírt és törött karral feküdt a lépcső aljában. Nem, Harold vére folyik az ő ereiben is, és bármennyire igyekszik uralkodik indulatán, dühe egyszer annyira magával fogja ragadni, hogy semmit sem tehet majd ellene. Ha Simont képes volt megütni, képes megütni bárkit. Draven nehéz szívvel, fáradtan dörzsölte meg arcát. - Csak az kell, hogy kellőképpen feldühítsen. - Draven, te nem... - Elég, testvér. Sosem vállalhatom ezt a kockázatot. Az indulatom, akárcsak atyámé, túl nagy ahhoz, hogy kordában tartsam. Túl nagy az erőm. Kemény pillantást vetett Simonra. - Ki mernéd jelenteni teljes bizonyossággal, hogy soha egy ujjal sem fogok hozzányúlni? Hányszor kellett menekülnöd előlem, csak mert kijöttem a béketűrésből' Simon félrefordította a tekintetét, és Draven megkapta a választ. Még Simon is elismerte, hogy fennáll a lehetőség. Még a tulajdon fivére is fél tőle. Amikor vetett egy utolsó pillantást Emilyre szivébe olyan kínzó vágyakozás nyilallt, amilyent korábban sosem. De akkor sem vállalhat fel ekkora kockázatot. A lány érdekében. Soha. 14. fejezet « Aznap este Emily Joanne hálókamrájában találkozott nővéreivel. Ekkorra már mindenki visszavonult, csak ők hárman maradtak ébren, hogy ott sugdolózzanak a félhomályban, ahogyan azt kislánykorukban is tették. Akkoriban hosszú éjszakákon át maradtak fent, míg csak a nap fel nem kelt, vagy apjuk meg nem hallotta a sustorgásukat és ágyukba nem zavarta őket.

94

Judith mostanra levetette apácaruháját, de kurtára nyírt sötétbarna haja így is élesen elütött a két másik lány hosszú szőke hajfonataival. Csodálatos érzés volt, hogy újra együtt lehetnek, ha csak egy éjszaka erejéig is. Emily és Judith az ágyon feküdt, míg Joanne szokott helyén, az ablak mellé húzott székben ült. - Láttátok a döbbenetet Niles arcán, amikor Lord Draven megütötte? - kérdezte Joanne kaján örömmel. Emily és Judith szörnyülködve nézett egymásra. Joanne azelőtt sosem támogatta ilyen nyíltan az erőszakot. Hogyan lelhet benne ilyen leplezetlen örömet, hogy valaki az egész násznép előtt megszégyenítette a jegyesét? Joanne elkomorodott Emily tekintetétől. - Téged még sosem ütött meg, ugye, Emily? - Dehogy - vágta rá Emily. - Rendszerint olyan higgadt és egykedvű. El nem tudom képzelni, mi ütött belé,'amiért képes volt így nekiugrani Nilesnak. Joanne hosszan kinézett az ablakon, mintha Emily szavait fontolgatná. Néhány percre néma csend telepedett rájuk, míg Emily és Judith Joanne töprengő arcát fürkészte. Valami nem volt rendben. Judith megerősítette Emily gyanúját, amikor korábban elmondta neki, hogy ő is felfigyelt Joanne különös viselkedésére. - Mondd csak, hogy haladsz ezzel a Lord Draven-nel? - szólalt meg váratlanul Joanne. - Minden a terv szerint megy? Emily kelletlenül fészkelődni kezdett. Szerette Judithot, de mélyen vallásos nővére előtt nem szívesen beszélt volna arról, hogyan kíván elcsábítani egy férfit, akivel még csak el sem jegyezték egymást. Judith megpaskolta a kézfejét. - Ne ítélj, mert megítéltetsz. Ne félj a rosszallásomtól, húgom. Ma éjjel elsősorban a bizalmasod vagyok, csak azután apáca. Majd holnap ráérek meggyónni a bűnömet Richárd atyának. Emily elmosolyodott és hálás szívvel fogadta a feloldozást. Hiszen nem is volt annyira régen, amikor még együtt nevetgéltek a házasság kilátásain. - Nincs miről beszámolnom - sóhajtott fel Emily. -Az igazat megvallva, Dravennél csökönyösebb emberrel még nem találkoztam. Úgy tűnik, elszánta rá magát, hogy agglegény marad. - Akkor talán nem is kellene erőltetned a dolgot -csóválta a fejét szomorúan Joanne. Emily a homlokát ráncolta. Ez nem az a Joanne, akit ő ismer. - Hogyan viselkedik Lord Draven, amikor kettesben vagytok? - érdeklődött Judith. - Udvarias és előzékeny, csak éppen az a gond, hogy alig maradok vele kettesben, amikor pedig mások is a közelben van, három lépésnél közelebb sosem jön. -Emily Joanne-hez fordult. - Te hogy intézted, hogy kettesben maradhass Nilesszal? - Nem én intéztem - mosolyodott el Joanne. - Emlékszel arra az éjszakára, mikor apánk Crombyba menti Emily bólintott. - Niles épp aznap este kereste. Téged a fejfájás gyötört, mi pedig egy kicsit elborozgattunk, amíg ő apánk visszatértére várt. Judith lélegzet után kapkodott. - De Joanne... - Sss - csitította Joanne. Elfordult, amint a tekintetéből sütni kezdett a mély megbánás. - Nektek sem mondtam el a teljes igazságot. Féltem, hogy továbbadjátok apának és akkor örökre itt raboskodhatok. Fogalmatok sincs róla, mennyire gyűlölöm ezt a helyet. Saját otthont akarok, ahol akkor jövök és megyek, amikor kedvem tartja. - Megkeményedett a tekintete. - Bármire kész vagyok, csak hogy elhagyjam Warwickot. Emilynek kezdett nagyon rossz előérzete lenni. Még sosem hallotta Joanne-t ilyen indulattal beszélni. - Attól félek, nem értelek. Joanne hátradőlt a székben és felnézett a mennyezetre, miközben hunyorogva próbálta visszatartani könnyeit. - Aznap éjjel nem érdekelt, mekkora bűn, amit művelek. Csak azt tudtam, hogy Niles érdeklődést mutat irántam, és hogy ha a kedvére teszek, talán örökre megszabadít innét.

95

Joanne hangja megbicsaklott a visszafojtott zokogástól. - Nilesszal a kamrában rejtőztünk el. Szédelegtem a bortól és mérhetetlen gyönyörűséggel töltöttek el a csókjai. Azelőtt soha senki nem csókolt meg. Emily nagyot nyelt, ahogy felidézte magában Draven ajkának ízét. Ha Niles csak feleannyira jól csókolt, nagyon is meg tudta érteni, hogyan elszédítette a nővérét. Joanne tenyerébe temette arcát. - Azután elkezdett fogdosni. O, Em, Jude, olyan ijedt és zavarodott voltam, hogy nem tudtam, mit tegyek. Tiltakoztam, de ő csak erősködött, és engem halálra rémített a lehetőség, hogy ha kiáltozni kezdek és mindenki odacsődül, akkor engem fognak majd okolni az egészért. - Erőszakoskodott veled? - akarta tudni Emily. Könnyek peregtek végig Joanne arcán, míg el nem dörzsölte őket. - Nem egészen. Én is kíváncsi voltam, de... - De? - kérdezte két testvére egyszerre. Joanne felsírt. - Annyira fáj, amikor egy férfi a magáévá tesz. Olyan érzés, mintha menten kettérepednél. Először azt gondoltam, csak azért van, mert még érintetlen vagyok, de azóta még háromszor a magáévá tett, és nekem mindannyiszor ugyanúgy fájt. Másra sem tudok gondolni, csak hogy még hányszor kell elviselnem ezt a gyötrelmet. Judith előrehajolt. - De hát azt mondtad... - Tudom, mit mondtam. Túlságosan féltem, hogy elmondjam az igazat. Emily felállt az ágyról és szorosan magához ölelte Joanne-t. Hosszú percekig tartotta karjaiban nővérét, amíg az ki nem sírta magából a bánatát. Judith megnedvesített egy ruhát és odavitte nekik, majd segített felitatni Joanne könnyeit. Amikor Joanne úgy-ahogy összeszedte magát, megragadta Emily kezét. - Könyörgöm, Em - suttogta. - Ne ess bele az én hibámba. Már egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy Niles mellett különb életem lesz, mint apánkkal. Emily megszorította nővére kezét. - Akkor hát nemcsak a lakodalom miatt izgulsz, igaz? - kérdezte élesen Judith. - Egyszerűen rettegsz attól, hogy el kell hagynod ezt a helyet? Joanne nagyot nyelt. - Talán igen. Emily letérdelt a szék elé. - Nem kell erővel hozzámenned, Joanne. Ezt te is tudod. - De hát a vendégek... - Senkit sem érdekelnek - vágott közbe Emily. - A potya ételért és italért jöttek, meg is kapták a magukét. - Emily! - csattant fel Judith. - Hogy lehetsz ilyen udvariatlan! Még sosem hallottalak így beszélni. Emily sokatmondó mozdulattal Joanne felé biccentett, hogy tudassa Judithtal, amit mondott, csupán azért mondta, hogy megnyugtassa nővérüket. Joanne hátradőlt a székben és belenézett Emily szemébe. - ígérd meg, hogy nem engeded Lord Dravennek elvenni az ártatlanságodat. Emily a homlokát ráncolta. - Nem akarom, hogy bántson, Emily. Te el sem tudod képzelni, milyen érzés az, amikor egy férfi beléd furakodik. És nem hagy békén, amíg meg nem találja a boldogságát, akárhogy is sikoltozol a fájdalomtól. Emily megkövülten várta, hogy Joanne szavai leülepedjenek benne. De ha Joanne-nek igaza van, akkor Christina és Alys miért nem beszéltek neki erről? Csak elmondanák, ha így lenne, nem? És abban is biztos lehetett, hogy nem fájdalmat érzett, amikor Draven Lincolnban hozzáért. Igaz persze, hogy egyáltalán nem fejezte be, amit elkezdett. Nem mintha ez bármit is számított volna ebben a percben. Valamit tenniük kellett a rohamosan közelgő esküvő ellen. - Nem akarom, hogy hozzámenj Nileshoz. Joanne szemei kikerekedtek a döbbenettől. -De hát... - Nem - vágott közbe Emily határozottan. - El kell mennünk apához, és... - Em, várandós vagyok.

96

Emily lehunyta a szemét és megszorította nővére kezét. - Akkor nem maradt más, csak az ima - suttogta Judith. - Az Úr majd tudni fogja, mi a legjobb. Draven nekitámaszkodott a csipkézett oromfalnak és az alant elterülő, holdfényben úszó lápvidéken pihentette a szemét. A késő éjszakai szél alaposan lehűtötte a levegőt, de ő ebből mit sem érzett. Gondolatai egy gyönyörűséges, aranyló hajú és méregzöld szemű angyal körül forogtak. S ekkor lépéseket hallott a közelben. Amint oldalt pillantott, legnagyobb döbbenetére Emilyt látta közeledni. - Emily? A lány szégyenlősen elmosolyodott, amint megállt mellette és testtartását utánozva összefonta maga előtt a karjait, majd ő is nekitámaszkodott a hideg kőfalnak. - Gondoltam, hogy itt találom. Draven nem is bajlódott azzal, hogy mentséget keressen. A lány már hetekkel ezelőtt megtanulta, hogy éjjelente kárhozott lélekként szokott bolyongani a várfalakon. - Attól tartok, akkor se tudnék aludni, ha muszáj lenne - jegyezte meg csendesen. - Simon olyan bőszen horkol, akár egy vaddisznó. A lány felnevetett, de a férfi így is felfigyelt a tekintétében bujkáló szomorúságra. - Mi a baj, milady? - Beszélnem kellett valakivel, és nincs senki más, akiben megbízhatnék. A szavak meglepték a férfit. - Bennem megbízik? - Igen, feltétlenül. Draven életében most először valódi gáláns lovagnak érezte magát, és a büszkeség feldagasztotta keblét. - Mit akar elmondani? - Miért ütötte meg Nilest? A gyengéd érzelmek elpárologtak, amint az indulat újra gyökeret vert a szívében. Nem, a lány egyáltalán nem bízik benne. Még a tetteit is megkérdőjelezi. - Ne legyen rám dühös - folytatta sietve a lány. -Nem hibáztatni akarom. A nővérem elmondott néhány dolgot, ami kételyt ébresztett bennem Niles jellemét illetően. Amennyire önt ismerem, nem hiszem, hogy ok nélkül bántotta volna. - Kár, hogy az apja sajnos másként gondolja. A lány olyan dühödt pillantást vetett rá, amilyent utoljára a tulajdon atyjától tapasztalt, és megesküdött volna, hogy Emily is menten nyúlszívűnek és nyámnyilának fogja nevezni. - Én nem vagyok az apám - közölte a lány fagyos hangon. - Hónapok óta élünk egymás mellett, és azt hiszem, magamtól is képes vagyok megítélni az ön jellemét. Most pedig mondja el, miért ütötte meg. Draven összeszorította a fogait. Ösztöne azt diktálta, hogy inkább maradjon csendben, ám az igazság magától kibukott belőle. - Montclef megsértette az ön családját. - A családomat? - kérdezte a lány hitetlenkedve. - Nehezen tudom elhinni, hogy apám védelmére kelt volna. Elhallgatott, majd felnézett a férfira. - Niles engem sértett meg, igaz? Draven nem válaszolt. Emily kinyújtott a kezét és megérintette a férfi kézfejét, amelyen jókora horzsolás éktelenkedett. A férfi teste alig észrevehetően megreszketett, ahogyan a meleg ujjak átfonták a kezét. - Felhorzsolta a kezét. - Montclef igazi fafej. A lány kurtán felnevetett, és ekkor a férfi elkövette azt a hibát, hogy ránézett. Gyengédséget, melegséget és aggódást látott a szemekben, amitől úgy érezte, mintha valaki teljes erőből gyomorszájon ütötte volna. Milyen lenne, ha élete egész hátralévő részében elnézhetné ezt a meleg szempárt? Azután látta, hogy aggodalom felhőzi el a lány homlokát. Valamit még forgatott a fejében. - Akar még valamit? - kérdezte tőle. Emily elengedte a kezét és félrefordította tekintetét. - Kérdezhetnék olyat, amit, legyen bármily kényes és zavarba ejtő, feltétlenül tudnom kell?

97

A férfi fejében megkondult a vészharang. Úgy érezte magát, mint a sarokba szorított ürge. - Ha muszáj... Emily bólintott. - Mielőtt megkérdeném, szeretném, ha tudná, hogy ennek semmi köze a próbálkozásaimhoz, amelyek révén el akartam csábítani. Most úgy beszélünk egymással, mint két bizalmas barát. A férfi felvetette a fejét. A hang a fejében azt súgta, hogy meneküljön innét, amilyen gyorsan csak lehet. Ostoba ürge módjára, nem mozdult. - Mint két bizalmas barát. Hát legyen, milady, halljuk azt a kérdést. - Fájdalmat okoz a férfi, amikor... Draven várta a folytatást, de a lány elhallgatott. Beszéd helyett sokatmondóan elpirult és kerülte a tekintetét. Draven lehajtotta fejét, hogy a tekintetét keresse, de a lány mellkasára hajtotta állát és összekulcsolt kezét tanulmányozta. - Fájdalmat okoz a férfi, amikor? - noszogatta. Emily csak egy röpke pillanatra viselte el a tekintetét, azután felnézett a csillagos égboltra. - Fájdalmat okoz a férfi, amikor... - kezdte, de a szavak ezúttal belefúltak szája elé kapott kezeibe. - A végét csak nem értettem. A lány lehunyta a szemét és vett egy mély lélegzetet, mielőtt kibökte. - Fájdalmat okoz a férfi, amikor belehatol egy asszonyba? Attól se kövük meg jobban, ha a lány teljes erejéből pofon vágja. És ami ennél is rosszabb, számtalan különböző kép tolult a fejébe, amelyeken szavak helyett a legkülönfélébb módokon mutatta meg a lánynak, hogy nincs mitől tartania. - Azt hiszem, mégis jobb volt, amíg nem értettem a végét. - Draven, kérem - esengett a lány, és most végre mélyen a szemébe nézett. - Ne higgye, hogy olyan könnyű előhozakodni ezzel. Ne rontson tovább a helyzetemen. Nem volt senki, akihez fordulhattam volna. Alys az Isten tudja, merre jár, és ez nem olyasvalami, amit idegenektől tudakol meg az ember. - Én is úgy gondolom. - Akkor hát? - sürgette a lány. - Miért akarja tudni? - Azt nem mondhatom meg, de fontos okból. Draven megdörgölte az arcát. Ha nem ismerné jobban Emilyt, megesküdne rá, hogy a lány megint megpróbálja elcsavarni a fejét. De elég volt csak belenézni abba az aggódó szempárba, hogy egy pillanatig se kételkedjen a lány őszinteségében. Ezért, ügyet sem vetve ágyékának fájdalmas lángolására, Draven kimérten megrázta a fejét. - Nem, milady. Nem szabad fájnia. Ami azt illeti, ennél kéjesebb érzés nem is létezik a nő számára. És ha nem rettegett volna attól, hogy a lány kapva kap az alkalmon, felajánlotta volna azt is, hogy megmutatja, mennyire kéjes az az érzés. - Volt már valaha olyan asszonnyal, aki sikoltott a fájdalomtól, amikor... nem, nem, várjon csak emelte fel a kezét. - Ne válaszoljon erre. Inkább nem akarom tudni, hány asszonnyal volt már életében. Felnézett a férfira és olyan hálásan mosolygott, hogy Draven térdei megbicsaklottak. - Köszönöm az őszinteségét. Tudtam, hogy számíthatok önre. - Túlságosan is bízik bennem. - Nem gondolt még arra, hogy ön bízik túlságosan is kevéssé önmagában? Draven nem felelt, és abban sem volt biztos, hogy érdemes lenne felelnie. - Ó, Draven - sóhajtott fel a lány. - Bárcsak az én szememmel látná magát, ha csak egy pillanatra is. A férfi egy kézlegyintéssel félrehessegette a szavait. - Épp ön mondta, milady, hogy született álmodozó. Amikor rám néz, éppen olyannak lát, amilyennek látni szeretne. És olyan hősies lovagnak tart, akiről azok a bugyuta kobzosai énekelnek. Nem vagyok Accusain, hogy csupaszon járjak a szerelmem kedvéért - miért bukkannak fel benne ezek a szavak, valahányszor beszélnek egymással? - Férfi vagyok, Emily. Se több, se kevesebb. - Igen, igazi férfi. A szó minden létező értelmében. Én pedig asszony vagyok, aki minden porcikáját elevennek érzi, ha az ön közelében lehet. Érzem azt a perzselő, férfias kisugárzást, ami önből árad, és testem minden pórusával az ön közelségére vágyom.

98

A férfi ágyéka forróbb és keményebb lett, mint korábban bármikor. A fejében ott rajzott a számtalan érzéki kép, amint megcsókolja a lányt a holdfényben, kibújtatja a ruháiból és gyengéd mozdulatokkal a magáévá teszi. Milyen könnyű lenne. A lány az ajkához emelte kezét és lágy csókolt lehelt felhorzsolt ujjára. - Köszönöm, hogy kiállt a tisztességemért. Elengedte a kezét, és férfi most először érezte meg az éjszaka hidegét - a lélek magányosságának hidegét. A melegség hiánya szinte elviselhetetlenül nehezedett rá. - Szép álmokat kívánnék - suttogta a lány, miközben ujjával végigsimított az ajkain és égető nyomot hagyott maga után -, de tudom, hogy sosem aludna az apám házában. Reggel újra találkozunk. Draven sokáig nézett utána. Szíve és lelke sikoltva követelte, hogy utána rohanjon, hogy megállítsa és magához ölelje. A tisztessége azonban mást diktált. A lány nem az övé. És soha nem is lesz az. Lemondóan fordult el, hogy végigtekintsen a békés vidéken. Abban a pillanatban azt kívánta, bárcsak ő is odaveszett volna valamelyik csatában. Miért nem járta át egy kard az mellkasát? Ahogyan azt tette élete minden egyes napján, most is keserűen átkozta a balvégzetet. Másnap reggel mindenki serényen tette a dolgát és megtette az utolsó előkészületeket. Emily számtalanszor megpróbált kettesben maradni Joanne-nel és beszélni vele a házasságról, de nővére nem akarta meghallgatni. - Ez már eldöntött tény - hessegette félre az ellenvetéseit. - El akartam menekülni apám várából, és most teljesül a vágyam. Valami akkor sincs rendben, Emily ezt érezte a szíve mélyén, és főként azután, hogy beszélt a kérdésről Dravennel. Ám akkor se maradt más választása, mint hogy sok boldogságot kívánjon nővérének és végignézze, amint Joanne hozzáköti magát egy olyan emberhez, akit ő teljes szívéből gyűlölt. Miután Niles és Joanne örök hűséget esküdött egymásnak a kápolnában, Emily megállt apja és Judith mellett, amíg a pap esküvői misét celebrált. Draven, Simon és Draven emberei a kápolna hátsó részéből figyelték a szertartást. Amikor vége lett ennek is, Joanne és Niles pedig kivezette a vendégeket a kápolnából, Emily Draven oldalán sétált vissza a lovagterembe, ahol már mindent előkészítettek a lakodalomhoz. A tömeg java része előttük haladt, míg ők visszafogott léptekkel követték a meghívottakat. - Nem lehet nem észrevenni, mennyire feszeng - jegyezte meg Draven. - Mondja csak - fordult felé a lány -, mit tud újdonsült sógoromról? • - Van egy kisebb birtoka York közelében. Henrik trónra kerülése idején együtt harcoltam az apjával, de a jelleméről csak nagyon keveset tudok. - O. — A lánynak láthatóan csalódást okozott a válasz. Talán abban reménykedett, hogy a férfi szertefoszlatja félelmeit. - Én annál többet hallottam az adósságairól - vetette közbe Simon. - És Fekete Ranulf sem igen kedveli. - Ranulf? - kérdezte Emily. Azelőtt még sosem hallotta ezt a nevet. - A király tanácsadóinak egyike - magyarázta Draven. - Önhöz hasonlóan Ranulf is csak a jót látja az emberekben. Ha ő nem kedvel valakit, az már sokat elmond az illetőről. - Na igen - vidult fel Simon. - Képzelje, ő még Dravent is kedveli. Draven fenyegető pillantást vetett a fivérére. Egyikük sem szólt, amint beléptek a csarnokba, amelyet virágokkal és fehér selymekkel díszítettek fel. Az asztalokat gazdagon megrakták étellel, itallal, virágokkal és nászajándékokkal, valamint a legkülönfélébb nyalánkságokkal. Emily felülhetett volna atyja mellé az emelvényre, ám ő inkább Draven mellett maradt és az egyik lenti asztal mellé telepedett. Apja nyilvánvaló rosszallással fogadta választását. - Miért ültél oda? - kérdezte tőle, amint találkoztak. - Lord Draven a gyámom és vendégem is egyben, apám. Nem akarok tiszteletlen lenni, de így gondoltam helyénvalónak.

99

Igazán helyénvaló az lett volna, ha az apja Dravent is az emelvényre, az urak asztala mellé hívja. A király bajnokaként és egyik legmagasabb rangú nemeseként Dravent sehol másutt nem ültették volna a többi közrangú vendég mellé. - Nos, én nem így gondolom - mordult fel apja komoran. Draven lassan felemelkedett. - Hugh, tudom, hogy ellenségek vagyunk, de legalább a lányod kedvéért és erre az egy alkalomra megfeledkezhetnél erről. Emily hálásan elmosolyodott. Csodálatos dolognak érezte, hogy Draven így kiállt mellette. Apja mogorva pillantással méregette ellenségét. - Békét kínálsz? - Fegyverszünetet kínálok. Hugh fagyosan elmosolyodott. - Harold fia és a béke? Arra vársz, hogy elforduljak és te hátba támadhass? A lány elszörnyülködve hallgatta apja szitkait. - Nem - folytatta Hugh. - Én nem vagyok olyan ostoba, mint Henrik. Én tudom, hogy a vér nem válik vízzé, és hogy sosem bízhatom meg benned. Draven szeme dühösen villant meg. - Apám, könyörgöm! - ragadta meg Emily Hugh karját. - Jó szívvel kínált neked békét. - Én pedig visszautasítom, ahogyan minden épeszű ember tenné. Csak egy sültbolond bízik meg a Ravens-woodokban. Egy feszült pillanatig úgy tűnt, a férfi meg fogja ütni az apját is, de Draven számíthatott rá, hogy előbbutóbb kijön a béketűrésből, mert tett egy lépést hátrafelé. - Emily, Simon, ideje mennünk. A lány elszorult torokkal bólintott. - Még nincs vége a lakodalomnak - állította meg őket Hugh. - Emily azt mondta, marad néhány napig. Nem viheted őt magaddal. - De igen, apám, elvihet. Apja fájdalmasan eltorzult arca könnyeket csalt a szemébe, de nem engedte őket szabadjára. Dravent meg sem próbálta jobb belátásra bírni. Apja egyebet sem tett, mint sértegette, és Draven ezt mindeddig megadással tűrte. Többet igazán nem várhatott tőle. - A kuzinom, Godfried majd elhozza az utazóládám - fordult Dravenhez. - Amíg előkészíti a lovakat, búcsút mondok a nővéreimnek. Draven bólintott, majd magára hagyta őt az apjával. - Miért nem vagy képes egy kicsit sem engedni, apám? - kérdezte Emily, amint kettesben maradtak. A férfi arca megmerevedett. - Miért engednék egy olyan embernek, mint ő? Emily torka összeszorult. Hogy lehet ennyire ellenséges? - Nem akarok ezen vitatkozni. Abban reménykedtem, hogy esélyt adsz neki a bizonyításra, de te... - Lemészárolta az embereinket, Em. Hogyan felejthetted el? A lány habozni kezdett. - Nem, én ezt nem hiszem el. Ahogyan nem hittem el azt sem, amikor azt mondta, hogy te voltál az, aki megtámadta az ő falvait. - Egyenesen belenézett apja szemébe. - Jól tettem? - Tudod, hogy igen. Csak hazudott Henriknek, hogy így leplezze az álnokságát. Hogyan kételkedhetsz bennem? Emily megérintette apja karját. - Nem kételkedem benned, apám. Csak úgy gondolom, épp eleget okoltátok már egymást olyan bűnökért, amiket egyikőtök sem követett el, akkor viszont valaki másnak kellett azt elkövetnie, és a legokosabb lenne egyesíteni az erőtöket, hogy kiderítsétek, ki volt az. Hugh lebiggyesztette ajkait. - Én tudom, ki az a valaki, lányom. Talán az lenne a legokosabb, ha itt maradnál, a védőszárnyam alatt. Emily megpaskolta a férfi karját. - Tudod, hogy nem tehetem. A király másként parancsolta. - Lábujjhegyre emelkedett és lágyan megcsókolta apja orcáját. - Hadd köszönjek el Judithtól és Joanne-től.

100

Emily utat tört magának a tömegben a nővérei felé. Vörös kelme villant fel előtte, és ő azonnal felismerte kuzinja skarlátszín tunikáját. - Godfried? - kiáltott utána. A férfi felé pördült. - Igen? - Lennél olyan szíves és kivitetnéd az utazóládám Lord Draven szekerére? A férfi bólintott, de habozott útnak indulni, hogy teljesítse a kérést. - Valami baj van? - kérdezte tőle. Godfried ujjaival végigszántott rövidre nyírt fekete haján. - Nincs éppen, csak... A lány türelmesen várta a folytatást, de a férfi nem fejezte be a gondolatot. - Csak? Godfried összevonta szemöldökét. - A múlt éjjel Joanne azt mondta, hogy az ember, aki megütötte Nilest, Draven de Montague volt. - így igaz. A férfi egyenesen a szemébe nézett. - Csakhogy ő nem ugyanaz, akivel aznap éjjel harcoltam, amikor felgyújtották a falut. Ebben biztos vagyokEmily megdermedt. - Mit mondasz? - Harcoltam ellene, Em - felelte Godfried magabiztosan és őszinte tekintettel. - Ott álltam szemtől szembe az earllel, vagy legalábbis azzal, aki úgy öltözött, mint ő. Felismertem a köpenyét, de akivel harcoltam, az csak olyan magas és széles volt, mint jómagam. Bizonyosan emlékeznék egy teljes fejjel magasabb és jócskán szélesebb emberre. - Elmondtad ezt apámnak is? - A múlt éjszaka próbáltam beszélni vele, de nem hitt nekem. Azt mondja, nem láttam jól a sötétben. - De te biztos vagy a dolgodban? - Igen. Még meg is sebeztem azt a fickót. A jobb karján vágtam meg, a csukló és a könyök között. Borzongás futott végig Emily testén. Igaza volt! Valaki kijátssza egymás ellen az apját és Dravent. Afelől semmi kétsége sem lehetett, hogyha Godfried csakugyan Draven ellen harcolt volna, rég a sírban feküdne. De ki lehet az, aki a legtöbbet nyer azon, hogy egymásnak ugrasztja őket? Itt valami nagyon különös dolog folyik. És így vagy úgy, de ki fogja deríteni, mi az. Draven nem nyugodott le addig, amíg ki nem értek a kapun és át nem vágtak Hugh birtokán. •Emily próbált beszélni vele arról a feltevésről, hogy valakinek érdekében áll ellenségeskedést szítani közötte és apja között, de a férfi egy szavát sem hitte. Ez is csak Hugh újabb hazugsága. És azokból neki épp elege volt. Távol állt persze attól, hogy becsmérelje Hught a lánya előtt. Nem, meghagyta neki az illúzióit. Ennyire azért nem volt ostoba. Csak akkor nyugodott meg, amikor közeledni kezdtek a birtoka felé. És amint átlovagoltak egy éles dombgerincen, a fák között hirtelen mozgásra lett figyelmes. Draven épp idejében fordult arrafelé, hogy lássa, amint a napfény megvillan egy számszeríj fémjén, mielőtt azonban figyelmeztethette volna a többieket, a lövedék kiröppent a fegyverből és belefúródott a combjába. Felszisszent a fájdalomtól és oldalt fordította lovát. - Orvtámadás! - kiáltott Simonra és a többiekre, amint a nyilak záporozni kezdtek rájuk. Draven előreugratta lovát, hogy pajzsával védje meg Emilyt a körülöttük sziszegő nyílvesszőktől. - Vigyétek Emilyt biztonságos helyre! Simon megragadta Emily lovának gyeplőjét és magával rántotta a lányt egy vaskos fatörzs mögé, míg emberei leugrottak a nyeregből és elővonták fegyvereiket. Draven, aki összeszorított fogakkal tűrte a combját végigperzselő fájdalmat, szintén kirántotta kardját és embereit a fák között rejtőzködő támadók ellen vezette. Lova felágaskodott, amint az egyik nyílvessző a tomporán találta. Draven kétségbeesett igyekezettel próbált a nyeregben maradni. Emberei nem vártak rá, tovább vágtattak az ellenség felé. Épp, amikor sikerült megszelídítenie Góliátot, egy lövedék a mellkasába temetkezett és hátravetette a nyeregben. A kín a zsigereibe markolt.

101

De Draven csak azért sem adta meg magát néhány fák között rejtőzködő orvgyilkosnak. Góliát bordáinak szorította térdét és eltökélte magát, hogy a nyeregben marad, ám ekkor egy újabb nyíl találta el a lábát. A fájdalom végigiramodott a végtagon, amíg már nem tudta tovább tartani magát. Góliát rémülten felágaskodott, Draven pedig érezte, hogy lecsúszik a hátáról. Tompa puffanással csapódott a földbe, amely a szuszt is kipréselte a testéből. Megkövülten feküdt a hátán, próbálta megmozgatni karját és lábát, de nem érzett mást, csak a lüktető kínt, míg a nyilak tovább záporoztak körülötte. A fák között menedéket kereső Emily látta, ahogyan a férfi lebukik a nyeregből. - Draven! - sikoltotta, és megragadta a gyeplőt, hogy a férfi felé ugrassa lovát. - Vissza! - Simon kikapta a gyeplőt a keze közül. Emily levetette magát a lóról és Draven felé rohant, mialatt a nyílvesszők veszedelmes közelségben fúródtak a földbe körülötte. Nem gondolt sem az íjászokra, sem más veszélyre. Nem tudott másra gondolni, csak a földön fekvő alakra. Draven meg sem moccant. A lány térdre zuhant a teste mellett. - Draven? - Óvatosan lecsatolta a férfi sisakját és megérintette hideg, borostás arcát. Kezei reszkettek a rémülettől. Nem, az nem lehet, hogy meghalt. Az ő bajnoka. Nem mehet el így. - Draven? - suttogta. A férfi kinyitotta a szemét és felnézett rá. Emily felsírt a megkönnyebbüléstől. - Bukjon le - figyelmeztette Draven, de hangja beleveszett a kavalkádba. Könnyek peregtek végig a lány arcán, amint meglátta a férfi testébe fúródott három lövedéket. És az a rengeteg vér... Ez már túl sok volt neki. Simon ért oda mellé és rántotta le a földre a karjánál fogva. - Azonnal tűnjön el innét - lökte a fák felé. A férfi jogtalan haragja megrémítette Emilyt. - De hát segítségre van szüksége. - De nem magától. Emily megdermedt és nem moccant, miközben Simon előrehajolt, hogy felsegítse Dravent a földről. Draven felszisszent a fájdalomtól, ahogyan fivére átvetette a vállán jobb karját és segített neki felállni. Emily csak ekkor ébredt rá, hogy nem lőnek ki feléjük több nyilat. - Vissza kell őt vinnünk apám várába — erősködött. Simon gyűlölködő pillantást vetett rá. - Ugyan minek? Hogy Hugh befejezhesse, amit elkezdett? Emily értetlenül meredt rá. - Azt hiszi, apámnak bármiféle köze is van ehhez? - Láthatta a köpenyüket. Warwickból jöttek. - Nem - nyögött fel Draven. - Nem az apja volt. - Micsoda? Megbolondultál? - kiáltott fel Simon, miközben a szekér felé támogatta fivérét. - Ki más lenne? - Azt nem tudom. - Draven erőtlenül botorkált a szekér felé. - De Hugh nem támadott volna íjászokkal, akik eltalálhatják Emilyt is. Ő sosem vállalná ezt a kockázatot. - Honnét tudod? - kérdezte élesen Simon. - Ismerem - sóhajtott fel Draven. - Csak vigyél haza. Emily felgyorsította lépteit, nehogy lemaradjon. - De apám vára közelebb van. Draven a sebesülés dacára is kedélyes pillantást vetett rá. - Nem jó a sebesült sólyomnak a róka odújában.1 Amikor elérték a szekeret, Simon elengedte Dravent, aki sértetlen karjával megragadta a szekér oldalát és feltámasztotta magát. Simon eligazította volna az utazóládát, de Emily megállította. - Csak vegye le a szekérről és hagyjuk itt. Simon értetlenül meredt rá. - De a holmija... - Hagyjunk itt mindent. Simon bólintott, és kidobta a ládát. Miután a szekeret kiürítették, felemelték Dravent és elfektették a padlón. Emily felnyitotta ládáját, kivette ékszeresdobozát és egy könnyű, sáfrányszínű ruhát, majd csatlakozott Dravenhez a szekéren.

102

- Mit csinál? - kérdezte Draven, amikor a lány szaggatni kezdte az öltözéket. - Bekötözöm a sebeit - felelte Emily. - De hát a ruhája... - Sss - csitítgatta a lány, és ajkára helyezte mutatóujját. - Kímélje az erejét. A szekér görcsös rázkódással elindult. Emily azt tervezte, hogy eltávolítja a nyilakat, de meggondolta magát. Először is mozogtak, és egy óvatlan mozdulattal akár meg is nyomoríthatta Dravent; másodszor, attól félt, hogy így még több vért veszít. A rongyokat végül rászorította a sebekre, hogy ezzel is meggátolja a vérzést. Szüntelenül a férfi arcát fürkészte, s az minden perccel sápadtabbnak és sápadtabbnak tűnt. Letépett egy darabot a ruhájából, hogy felitassa a vért az orcájáról. Draven gyengéd pillantása láttán a lélegzete is elakadt. - Olyan lágy az érintése - sóhajtott fel a férfi. Emily szomorúan elmosolyodott, és visszaemlékezett az első alkalomra, amikor ezt hallotta a férfitól. És ekkor a férfi meglepő dolgot tett - kinyújtotta felé a kezét és erősen megszorította az övét, majd a mellkasára fektette a kezét, közvetlenül a szíve fölé, és lehunyta a szemeit. Emily nem tudta, mi okoz neki nagyobb meglepetést: hogy a férfi hozzáért, vagy hogy végre megbízik benne és le meri hunyni a szemét, amíg ő vigyáz rá. Mindkettő jelentéktelenül parányi gesztus volt csupán, más férfinál talán fel sem tűnt volna, Draven esetében azonban hihetetlen előrelépésnek számított és nem is kerülte el a lány figyelmét. Emily a kezére meredt. Olyan aprónak tűnt a férfié mellett, és a férfikéz barnasága csak még fakóbbá tette a bőrét. Draven ujjait horzsolások borították, és a sebek, amelyeket a Nilesra mért ökölcsapás okozott, kezdtek elszíneződni. Abban a pillanatban rádöbbent, mennyire szereti a férfit. Nem tudta, mikor érett meg benne a változás, de így érzett. Az ajkai reszkettek, amint engedte, hogy a férfi iránt érzett gyengéd szeretet eltöltse. Hatalmasnak érezte szerelmét, csodálatosan melegnek és kábítónak. Ösztönösen kisimított a férfi haját a homlokából. A selymesen fekete tincsek érzékien bizsergették a bőrét, ahogy átfuttatta őket az ujjai között. Meglepte, hogy a férfi még csak nem is tiltakozik, sőt egyetlen szót sem szólt, miközben visszafelé indultak az otthonuk felé. Valamivel napnyugta után érték el a kaput. Draven ekkorra belázasodott és olyan sok vért vesztett, hogy Emily jobban aggódott az életéért, mint eddig bármikor. A férfi útközben újra elveszítette az eszméletét; Simonnak és a lovagoknak kellett őt a hálókamrájába vinnie. Emily elküldte Beatrixot a varrókészletért és borért, majd sietett csatlakozni Simonhoz. Simon arca csak egy árnyalattal tűnt színesebbnek, mint Dravené, amikor a férfi megragadta a fivére vállába, szorult nyilat. - Ettől fel fog ébredni. Monty - fordult egyik lovagjához -, állj készen arra, hogy lefoghasd, amint ránk veti magát. A lovag bólintott. Simon kirántotta a lövedéket. Draven azonnal öntudatra tért és olyat káromkodott, hogy Emily is belepirult. Ahogy Simon előre látta, meglendítette a karját, hogy szétüssön közöttük, de Monty elkapta, mielőtt még kárt tehetett volna Simonban. Draven hátravetette fejét és felnyögött. - Tudom - csitítgatta Simon, majd a lábából kiálló nyílvessző felé nyúlt. Draven, aki ennél éberebb még sosem volt életében, összeszorította a fogait és sértetlen kezével megmarkolta az ágy támláját, amint Simon megrántotta a nyílvesszőt. Emily megborzongott, amint Draven egész teste megfeszült, és fivére kétségbeesetten igyekezett kiszabadítani a nyilat. Hogy Draven miként tudta megállni ordítás nélkül, azt Emily képtelen volt megérteni. Simon végül kiszabadította mind a két nyílvesszőt. A férfi nekiszorított egy ruhát Draven vallanak, Emily pedig sietett, hogy bekötözze a lábát. Néhány perc elteltével a véráram lassan elapadt. - Ki kell égetni - zihálta Draven összeszorított fogai között. - Hogyan? - kövük meg Emily a döbbenettől. - Vidd ki a lányt, Simon - csattant fel Draven -, és csináld amit mondtam. Simon utasította Montyt, hogy kísérje ki Emilyt. Emily megrázta a fejét.

103

- Én nem... - Nincs idő a vitára - vágott közbe Simon, miközben övéből elővonta tőrét. Emily annyit még látott, hogy Simon a parázsló szénbe döfi fegyverét, azután Monty az arcára csapta az ajtót. De ő nem akarta magára hagyni a férfit. A félelem és a bizonytalanság a zsigereibe markolt, miközben ott várakozott Draven szobája előtt. Néhány perc múlva azután Simon kinyitotta az ajtót. Veríték borította az arcát és úgy festett, mint aki lázas beteg. - Innom kell egyet - nyögött fel a férfi, amint elbotorkált mellette, a nyomában Montyval. Emily berontott a szobába, ahol Dravent újra eszméletlen állapotban találta. Simon levetkőztette és egy prémmel betakarta, mielőtt elment volna. A lány megállt az ágy mellett és végigmérte a fekvő alakot. Akárcsak Simont, Dravent is veríték borította. A válla rózsaszín és hólyagos volt ott, ahol Simon rászorította a tüzes pengét a bőrére és lepecsételte a sebét. A megperzselt hús bűze még most is súlyosan telepedett a szobára. Emily kinyújtotta a kezét, majd megdermedt, mielőtt megérintette volna. Mennyi fájdalom, és a férfi még csak fel sem kiáltott. Hogyan bírja csendben elviselni a gyötrelmet? Beatrix lépett a szobába egy vödör vízzel és néhány törölközővel. Emily köszönetet mondott neki, majd a mosdótálba öntötte a vizet és megnedvesített egy ruhát. - Hogy viselte? - kérdezte Beatrix, miközben felélesztette a tüzet. - Nem tudjuk - suttogta Emily. - Nem tehetünk mást, minthogy imádkozunk érte. Beatrix bólintott, majd magukra hagyta őket. Amilyen gyengédséggel csak tudta, Emily lemosta a férfi láztól forró homlokát. A borostás arc végigkarcolta a tenyerét, amint ellenőrizte a bőr hőmérsékletét. A férfi hosszú szempillái napbarnított arcán nyugodtak. Még sosem látta őt ilyen békésnek. Ilyen nyugodtnak. És olyan szépnek, hogy a lélegzete is elállt tőle. Lágyan végigfuttatta a nedves ruhát a széles, izmos mellkason, hogy letisztogassa a vért a sebről és környékéről. Megállt a férfi függőjénél és kezébe vette a finom aranyat, amely sápadtan csillant meg a halovány fénynél. A rózsaszirmokat aprólékos gonddal munkálták meg, és a virágkehely hátára ezt írták, „A Lovagság Rózsája". A lány elmosolyodott a szavak láttán. Milyen tökéletesen illettek a férfihoz. Most ébredt csak rá, hogy Draven, ha nem is az a szőke ifjú, akiről mindig álmodott, rendelkezik mindazzal, amire valaha is vágyott. Draven az ő rózsaszála. Aki nevetés és költészet helyett bátorsággal és őszinteséggel ajándékozta meg. A homlokához érintette az ajkait és belélegezte a bőr fűszeres, férfias illatát. Egy napon el fogja nyerni a szívét, ahogyan a férfi is rabul ejtette az övét. Az enyém is. És miközben megtisztogatta a karját, eszébe jutottak Godfried szavai. Habár számtalan heg borította a férfi testét, nem látta jelét annak, hogy valaha is megsebesült volna a felkarján. Emily megdermedt, amint felmérte ennek jelentőségét. De ki más gondolhatna ki egy ilyen aljas tervet? És miért? Draven legalább nem olyan önfejű, mint az apja. Ő tudja, hogy Hughnak semmi oka nem lenne a szomszédjára támadni. Talán majd ha felébred, meg fogja keresni a bűnösöket és végre igazságot tesz. Miközben belefeledkezett gondolataiba, mintegy akaratlanul is lehúzta a takarót a férfi mellkasáról a derekára. Emily megdermedt, amikor végre ráébredt, mit művel. Szinte az egész test csupaszon tárult fel előtte. Nagyot nyelt és a nedves ruhával lassan bejárta a férfi felsőtestének domborzatait. Draven mellkasa ütemesen emelkedett és süllyedt. A sötét, cserzett bőr magához hívogatta, és Emily eltűnődött, milyen érzés lenne megérinteni. Beharapta az ajkát és lassan félretette a rongyot, azután, hálásan a ritka magányért, tenyerét lágyan a láztól felforrósodott bőrre fektette és megcsodálta rugalmasságát, a mellbimbók keménységét az ujjai alatt. Mintha a legfinomabb bársony feszült volna az acél felett. Még soha életében nem tapintott ilyen csodálatos szövetet. Most, hogy feltámadt benne az emésztő éhség, ujjaival végigkövette a mellizmok vonalát és örömét lelte a tenyerének feszülő bőrben. Draven felsóhajtott. Emily, kezeivel immár a bordákkal tagolt hasfalon, mozdulatlanná dermedt.

104

Draven sípolva fújta ki magából a levegőt, majd jobbra fordult. A mozgástól a takaró lecsusszant és a maga teljességében fedte fel a testét. Emily lélegzete a torkán akadt, ahogy a férfi leplezetlen meztelenségére meredt. Még öntudatlan állapotában is nyers, férfias erő sugárzott ebből a testből, mintha figyelmeztetni akarná a világot, milyen kemény, kérlelhetetlen lélek lakozik benne. Szinte valamennyi porcikáját látta, amikor a vadkan rájuk támadt, ám akkor a félelem megfosztotta az élvezettől. De most semmi sem vonhatta el a figyelmét a kemény, ruganyos testtől. Semmi sem felhőzhette el a gondolatait, hacsak nem a testét felperzselő tűzforró szenvedély. A férfitest pazar látványt nyújtott. Ösztönösen fölé hajolt és ajkához érintette az övét. A férfi felnyögött, amint megcsókolta, miközben ujjaival lágyan végigsimított a bordáin és csupasz hátán. A vágy feléledt a testében, a férfi érintésére szomjazott. - Emily - zihálta a férfi, a saját nevével megcirógatva ajkait. - Itt vagyok - felelte, mielőtt ráébredt, hogy a férfi még nem nyerte vissza az eszméletét. Elhúzódott tőle, a prémért nyúlt és gondosan betakargatta Dravent. - Mindig itt leszek - suttogta. — Nincs semmi, amivel 'elűzhetnél magad mellől. Legalábbis remélte, hogy így lesz. Mert még mindig nem találta meg a módját, hogy közelebb férkőzzön hozzá. Nem találta a kulcsot, amivel megnyithatta volna a szívét. És csak reménykedni tudott abban, hogy lehetséges megnyitni egy olyan férfi szívét, aki úgy tartotta, hogy nincs is szíve. 15. fejezet Draven napokig hánykolódott álom és ébrenlét között, de valahányszor felébredt, a mennyekben érezhette magát. Egy szőke angyal ült az ágyán és noszogatta, hogy igyon egy kis vizet vagy erőlevest. Egy angyal énekelt neki, miközben ő maga képtelen lett volna mozdulni is. És amikor végre teljes öntudatra ébredt, Emilyt találta a székében, az ágya mellett. A lány békésen, összegömbölyödve aludt a szűkös helyen, mellkasa alig észrevehetően emelkedett és süllyedt. A szobát nem világította be, csak a pislákoló tűz, amely lágyan rajzolta ki a gyönyörű arc vonásait. Anélkül, hogy átgondolta volna, Draven felé nyújtotta a kezét és megérintette. A lány haját puha selyemnek érezte a tenyerén. Emily nem mozdult. Draven hunyorogni kezdett, amint az érzelmek kavarogni kezdtek a lelkében. Visszaemlékezett rá, hogy valahányszor felébredt, mindig maga mellett találta a lányt. Úgy rémlett, Simon és Beatrix megpróbálták őt távozásra bírni, de a lány kitartott mellette. Vajon miért? Képtelen volt megérteni. Még senki nem gondoskodott róla ilyen odaadóan. Senki. Emily karja kihullt az öléből, s ettől felriadt az álomból. Megköszörülte a torkát és megdörgölte a szemeit. Draven visszahúzta kezét, és ez volt az a mozdulat, amivel felhívta magára a lány figyelmét. - Hát ébren van - mosolyodott el Emily. Felkelt a székből és leült mellé az ágyra, hogy gyengéd mozdulattal megsimogassa a homlokát. - Elmúlt a láz is. - Meddig aludtam? - Egy hétig. A férfi értetlenül ráncolta a homlokát. - Egy teljes hétig? Emily bólintott. Draven fel akart egyenesedni, de a lány a mellkasára fektette a tenyerét és visszatolta az ágyba. - Sötét éjszaka van. Hová akarna menni? - Ki kell mennem - felelt kényszeredetten a férfi. -És hálás lennék, ha nem tartana vissza. A lány elpirult, majd levette róla a kezét. - Akkor engedje, hogy segítsek. Draven egészen beleszédült az erőfeszítésbe, amíg felült és lassan letette sebesült lábát a kőpadlóra. A takarót összefogta a dereka körül, hogy eltakarja meztelenségét a lány elől. Emily felkínálta a vállát, és a férfi úgy támaszkodott rá, akár egy mankóra, miközben fájdalmas lassúsággal felegyenesedett.

105

Draven gondosan odafigyelt rá, hogy ne tegyen kárt a lányban, amint megtette az első puhatolózó lépést. A fájdalom végigvillámlott a testén, amint megpróbálta súlyát áthelyezni a sebesült lábra. Összeszorította a fogát és rákényszerítette magát, hogy tudomást se vegyen a kínról. - Jól van? - kérdezte a lány aggodalmas hangon. - Persze, és ön? - Soha jobban. - Emily segített neki, hogy még egy óvatos lépést tehessen. Draven kis híján elmosolyodott a lelki ereje láttán. Kínos lassúsággal vánszorogtak át a hálókamrán, de végül elérkeztek az ajtóhoz. Emily odakint várakozott, amíg a férfi könnyített magán. Amikor Draven néhány perc elteltével kinyitotta az ajtót, a lányt még ott találta a túlsó felén. - Agyba kellene bújnia - figyelt fel a lány kimerültségére. Emily egy legyintéssel elintézte a szavait és megragadta a derekát - Nem éhes? De még mennyire az, csak semmilyen étek nem enyhíthet az éhségén. - Nem. Lassan visszabicegtek az ágyhoz, ahol Draven leült, majd gondosan felemelte lábait a matracra. Még soha életében nem érezte, hogy valaki így gondoskodjék róla. Különös érzés volt figyelni, ahogy Emily itt nyüzsög körülötte, egy korsó alét hoz, ellenőrzi a kötéseit és gondosan betakargatja. - Mi az? - kérdezte a lány, amikor azon kapta, hogy a homlokát ráncolja. - Csak csodálkozom - felelt a férfi. - Nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent megtesz értem. - Nos, ilyen az, amikor valaki törődik a másikkal. - És ön törődik velem? - Ha azt mondom, igen, hinni fog nekem? Meggondolta a választ. Elhiheti azt, hogy egy ilyen asszony fikarcnyit is törődjön egy olyan férfival, mint ő? Vagy ez is csak egy a fortélyai közül? - Azért teszi ezt, hogy férjet foghasson? - Nem, Draven - felelt a lány megfontoltan. - Amit megteszek önért, megtenném bármelyik barátomért. Már aznap is mondtam, amikor idehozott, hogy az én szívemben nincs gyűlölet, és ezt komolyan is gondoltam. A férfi nagyot nyelt, amikor meglátta a bánatot a lány szemében. Helytelenül tette, hogy álnoksággal vádolta, és mélyen megbánta a szavait. - Én pedig bocsánatkéréssel tartozom. Bocsásson meg nekem, amiért nem tudom, hogyan kell bánni egy baráttal, de még soha nem volt egyetlen barátom se, akivel jól bánhattam volna. A lány sugárzó mosolya láttán a lélegzete is elakadt. - Akkor minden meg van bocsátva. Emily párnákat tornyozott a háta mögé és segített neki felülni. Draven belekortyolt az áléba, miközben a lány elfoglalta szokott helyét a székben és felvette a kis anyagot, amelyet korábban hímezgetett. Különös érzés uralkodott el Dravenen. Meghitté vált a pillanat. Olyan pillanattá, amelyet egy várúr oszthat meg szeretett hitvesével. Olyan pillanattá, amelynek létezését mindig is tagadta. És abban a pillanatban arra is ráébredt, hogy tetszik neki ez az érzés. Nem is. Úgy vágyott erre az érzésre, mint még soha semmire egész életében. Lehunyta a szemeit, amint a vágyakozás hullámai elborították. Jogtalanul bitorolja ezt az élvezetet, hiszen a lány nem a hitvese. Soha nem is lehet az, épp ezért nem helyes vágyakoznia utána. Kiitta az alét, félretette a korsót és módot keresett rá, hogy más irányba terelje gondolatait. - Az embereim megtalálták már a felelősöket? -kérdezte. Emily megrázta a fejét, miközben apró kis öltést ejtett. - Üldözőbe vettek két támadót, de azok egérutat nyertek. Befejezte az öltést és elharapta a cérnát. - Simon még most is úgy gondolja, hogy az apám műve. Ön szerint is így van? - Nem. Ahogy mondtam, az apja gyűlölhet engem teljes szívéből, de a lánya életét sosem tenné kockára. Emily arckifejezésén látta, hogy a szavai tetszést arattak, és ez nagyobb elégtétellel töltötte el, mint illett volna.

106

- Van valami elképzelése arról, ki más lehetett? - A lány egy másik színű hímzőfonalat vett elő és az ajkai között megnedvesítette a végét, majd befűzte a szálat a tű keskeny lyukába. Draven félrekapta tekintetét a tökéletesen fehér fogakról, és elterelte gondolatait arról, milyen érzés lenne, ha azok a fogak egy gyengéd szerelmes harapással a húsába vájnának. - Sajnos ellenségeim sora meglehetősen hosszú, így gyanakodhatok szinte bárkire. - Meglehet, de ez a valaki éppen azt akarta, hogy apámat okolja a támadásért. - A lány félretette a hímzést. - Én úgy gondolom, hogy ez a valaki ugyanaz a személy, aki megtámadta az ön és az apám falvait. - Emily... - Nem, hallgasson csak meg. A kuzinom elmondta, hogy azon az éjjelen, amikor a falunkat támadás érte, harcolt valakivel, aki az ön köpenyét viselte. Meg is sebesítette azt a férfit, akiről azt hitte, maga az. Draven összevonta a szemöldökét. - De hát miért művelne ilyet bárki is? Emily megrázta a fejét. - Azt nem tudom, de gyanítom, hogy ez a rejtélyes valaki mindkettőjük halálából hasznot húzna. - Nincs senki, aki ezt megtehetné. - Akkor kifogytam az ötletekből. - Tekintve az ön leleményességét, ezt nehéz elhinnem. A lány felkacagott, miközben felvette a hímzést és újra hátradőlt a székben. Néhány percig néma csend uralkodott, amely alatt Draven kiélvezhette az együttlét békességét. - Mit gondol, hány lovagra van szükség egy gyertya kioltásához? - kérdezte végül a lány. Draven sanda pillantást vetett rá. - Egyre sem, ez az apródok dolga. A lány felnevetett. - Ügyes, de a helyes válasz az egy. Azért elég egy lovag, mert a gyertya úgysem tud elugrani. Draven égnek emelte tekintetét. Emily szigorú pillantást vetett rá. - Hát semmit sem talál szórakoztatónak? - Dehogynem - felelt csendesen a férfi. - Ami azt illeti, önt nagyon is szórakoztatónak találom. A döbbent arckifejezésből is láthatta, mennyire készületlenül érték a lányt a szavai. Emily előrehajolt. - Draven... - Ne - hajtotta hátra a fejét a férfi, hogy lehunyja a szemeit. - Egy szót se többet. Ne most próbálja ki rajtam a cselvetéseit, mert gyenge vagyok és nincs erőm megküzdeni. - Apám szerint mindig ilyenkor kell támadni. - Csakhogy az nem lenne túlzottan lovagias. Emily leült mellé az ágyra. És mielőtt a férfi mozdulhatott volna, az ajkára préselte az övét. Draven felnyitotta a száját, megízlelte ajkait és marokra kapta a lány haját, hogy közelebb vonja magához. Talán visszakoznia kellett volna, de egyszerre ízlelte meg a mennyei gyönyöröket és az evilági vágyakat. A lány karjai melegen és puhán ölelték, ő pedig újult erővel szorította magához a testét. Nagyon is tudatában volt, hogy a prémen kívül nem visel egyebet, és hogy a lány másra sem vágyik, csak hogy a magáévá tegye. Olyan könnyű lenne... És mégis oly nehéz. Nyelve utoljára még egybefonódott a lányéval, azután Emily hirtelen visszahúzódott. - Most az egyszer megkegyelmezek - suttogta a lány, mielőtt pajkosan beleharapott az alsó ajkába -, de holnap, miután az ereje visszatért, újból ki fogom hívni magam ellen. És győzni fogok. A férfi a homlokát ráncolta, és nem értette, miért nem használja ki a lány a gyengeségét. - Miért engedi, hogy elszökjem, amikor tudja, hogy most nem tudnék harcolni? Emily mohó pillantása felkorbácsolta a férfi vágyait. - Mert nem akarom, hogy később legyen bármilyen mentsége is - mosolyodott el a lány. - És mert lovagias bánásmódban akarom részesíteni. A férfi erős kísértést érzett, hogy mindezek ellenére megkérje a kezét, mégsem tette. Számolnia kellett a királynak tett esküjével, tulajdon kiszámíthatatlan jellemével és azzal az aprósággal, hogy a lány apja még a földet is gyűlölte, amelyet a lába érintett. Még ha maga Henrik kérné, Hugh akkor sem adná áldását erre a frigyre, ő pedig nem fogja olyan helyzetbe hozni Emilyt, hogy választania kelljen közötte és az apja között.

107

- Aludnia kell - érintette meg lágyan a sötét karikát a lány szeme alatt. Emily visszaült a székre. - Nem ott! - rivallt rá. - Menjen az ágyába. Rászolgált egy alapos alvásra. - De ha szüksége lenne valamire? - Higgye el, az eget is lekiabálom a helyéből, ha arra van szükség. A lány fáradtan elnevette magát. - Ebben nem kételkedem. - Akkor hát, induljon. - Igenis, ő förmedvénysége. A kérése számomra parancs. Draven némán figyelte, ahogyan a lány becsukja maga mögött az ajtót. Másra se vágyott, csak hogy visszahívja, újra magához szorítsa. De mi haszna lenne? Hátrahanyatlott a párnákra és érezte, ahogyan a fájdalom felerősödik benne. - Istenem - fohászkodott csendben. - Könyörgöm, adj végre békességet. Kérlek, tépd ki a szívem, mielőtt túl késő lenne. Nem akarom őt bántani. Te, aki mindenekfelett vagy, nagyon is jól tudod, mit szeretnék tenni vele. Adj elég erőt, hogy ellenálljak a kísértésnek. Draven lehunyta a szemét és megmarkolta a szőrme-takarót. Meg fogja keményíteni a szívét. Ettől a pillanattól kezdve nem tölt több időt a lány társaságában. És úgy intézi, hogy a lány is távol maradjon tőle. Örökre. Emily valamivel délidő előtt ébredt, de amikor meg akarta látogatni Dravent, azt találta, hogy kirekesztették a szobából. - Mit jelent az, hogy nem léphetek be? - kérdezte Simont. - Ez Draven parancsa. És én nem szívesen szegülnék vele szembe. - Simon - komorodott el a lány hangja -, nekünk szövetségeseknek kellene lennünk. - A szövetségese vagyok, igen, de ugyanakkor a fejemet is meg akarom tartani a nyakamon, és ez nem lehetséges, ha átengedném ezen a küszöbön. Emilyt elöntötte a méreg. Szóval azt hiszik, hogy ilyen könnyen megszabadulnak tőle. Hát nem fognak! Majd ő megmutatja. - Remek! - kiáltott fel dühösen. Azután még jobban felemelte a hangját és a zárt ajtóhoz fordult. - Örökre nem maradhat odabent. Előbb vagy utóbb, de ki kell jönnie onnét. Mint számította, nem kapott választ. Hát legyen. A végén úgyis ő fog győzni. Győzni fog! Sarkon fordult és levágtázott a nagyterembe. Napok teltek el, miközben Draven felbukkanását várta, de a férfi még az ajtón se dugta ki a fejét. Már éppen feladni készült a reményt, amikor egyik reggel azt látta, hogy Draven lefelé jön a lépcsőn. Emily szíve a torkában dobogott, amint Draven tetőtől talpig felöltözve az ajtó felé indult. - Draven! - kiáltott után. A férfi ügyet sem vetett rá. Emily dühösen pördült elé, hogy az útját állja. - El az utamból, asszony. Nincs időm a játszadozásra. - Asszony? - kérdezte meglepetten Emily. - De hát mi a baj... - Nincs baj. Menjen és hímezgessen, vagy amit jónak lát. Emily levegőt se kapott a döbbenettől. - Hogyan? A férfi olyan fagyos pillantást vetett rá, hogy az egész teste megdermedt. -Tegye magát hasznossá, ha akarja, de ne zaklasson többet. Nekem kötelességeim vannak. Megkerülte a lányt és útjára indult. A lány legszívesebben megfojtotta volna, s ha csak néhány centivel magasabb és szélesebb, bizonyára meg is próbálja. - Hát jó - kiáltott a férfi után. - Úgy is lesz. Visszacsörtetett a csarnokba és magához hívta Denyst. Volt még egy átalakítás, amelyet végre akart hajtani. Egy olyan átalakítás, amelyről mindenki le akarta beszélni, de ő bosszúra szomjazott és azt akarta, hogy a férfi is érezze, mennyire megbántotta őt az árulásával. Pedig már azt hitte, hogy a barátjává tette. Nagyobbat nem is tévedhetett volna. Hát legyen, akkor neki sincs többé szüksége rá. És ha mindenáron harcot akar, hát tőle megkaphatja.

108

- Milady - esengett Beatrix. - Ne tegye ezt! Vigyék el, mielőtt őlordsága hazatérne. Ahogyan tette azt egész álló nap, Emily ezúttal is eleresztette füle mellett a komorna könyörgését, és elégedetten figyelte, ahogyan a mesterek befejezik az emelvény ácsolását. Az ácsok az utolsó szögeket verték be, majd hátrébb léptek, hogy végigmérjék művüket. Emily megsimogatta a nyers fafelületet. Még hátravolt a festés, de várhatott holnapig. Elégedett lehetett a munkával, ezért utasította Denyst, hogy fizesse ki az embereket. Denys vonakodva engedelmeskedett, de magában egész idő alatt szitkozódott és zsémbelt. - A helyében, milady, én megparancsolnám, hogy^ rombolják le, mielőtt az úr hazatér - jegyezte meg. Emily kitartott véleménye mellett. - Hacsak jobbat nem mond, a helyén marad. - Szembefordult Denysszel. Denys a fejét rázta és a padlót nézte. Beatrix szóra nyitotta a száját, majd összepréselte ajkait. - Van még valami, milady? - kérdezte az ácsok vezetője. - Ha az emberei még felállítanák rajta az asztalt, nagyon hálás lennék. - Természetesen, milady. Nem érdekelte, ha feldühíti Dravent. Ami azt illeti, még reménykedett is benne, hogy így lesz. Ha dühös, legalább nem néz keresztül rajta. Ahogyan mindig is mondta, inkább legyen bosszantó, minthogy figyelemre se méltassák. Az emberek épp csak felállították az asztalt az emelvény közepén, amikor a lakótorony ajtaja kivágódott. A csarnokra egyszeriben néma csend telepedett. Emily elfordult, hogy lássa, amint Draven és Simon megáll a nyitott ajtóban. Simon olyan sápadt lett, akár egy szellem, Draven arca ugyanakkor a lila különféle árnyalataiban játszott. Rémisztő üvöltés tört fel belőle, amint utat tört magának a csarnokban. A szolgák és az ácsok rémülten menekültek előle. Emily dermedten állt. Még sosem látott ilyen féktelen haragot, mint most, ahogy Draven átcsörtetett a csarnokon és megragadta a kandalló fölé akasztott szekercét. Emily szemei kikerekedtek, amint a férfi egyetlen erőteljes csapással kettévágta az asztallapot. Simon hirtelen mögötte termett. - Menjen most innét, Emily. -De hát... - Nem tudja, mit csinált - sürgette Simon a lányt. - Menjen, mielőtt még valami baja esik. Emily lerázta magáról Simont, miközben Draven folytatta az őrjöngést és a szekercével forgáccsá aprította az asztalt, az emelvényt. Mi az ördög üthetett belé? Mi lehet egy asztalban, ami ennyire felbőszítette? Nem tudta a választ, de ki kellett derítenie. Közelebb lépett a férfihoz és félrekapta a fejét, amint a szekerce alig néhány centire süvített el a füle mellett. - Draven? - nyúlt a férfi karja után. A férfi felemelt karokkal pördült felé, mintha le akarna sújtani. Emily a rémülettől dermedten készült a csapásra. De a férfi nem sújtott le. Abban a pillanatban, hogy meglátta a lány arcát, kővé dermedt. És a szeméből már nem a vak gyűlölet sugárzott, hanem egy megkínzott lélek fájdalma. Elmondhatatlan gyötrelem lett úrrá rajta, mintha csak egy gonosz árny kísértené és rázná meg a lelke legmélyéig. A szekerce kihullt a kezéből és éles csattanással vágódott a kőpadlónak. A férfi úgy mérte végig a szétzúzott asztalt, majd a csarnokot, mint aki rossz álomból ébred. - Draven, mi a baj? A férfi újra az asztalra révedt. - Az édesanyám - suttogta. - Itt halt meg... a csarnokban, ennél az asztalnál. Emily szája elé kapta kezeit. Úristen, mit tett? Ezt miért nem mondta senki? • Nem csoda, hogy mindenki ilyen furcsán viselkedett. Draven egész testében megfeszült, miközben félrerugdalta az asztal maradványait. A lány tett egy lépést felé, de a férfi hátravetette fejét és felüvöltött. - Gyűlöllek, te rohadék! Imádkozom az Istenhez, hogy a pokol kénköves tüzében égj az örökkévalóságig.

109

Emily szemébe könnyek szöktek, amint tanúja lett a férfi szenvedésének. Odalépett Draven elé és megfogta az arcát. - Mondja el, mi történt - könyörgött. Látta a mérhetetlen szenvedést a férfi tekintetében. - Az asztalnál ültünk - kezdte a férfi érdes hangon. - Az édesanyám hozzám hajolt és elmondott egy tréfát, én pedig nevettem. Mélyen a lány szemébe nézett, amint megismételte. - Nevettem. Emily érezte, ahogyan a csarnok falai visszaverik a szót és felé tükrözik a férfi fájdalmát. Draven torka elszorult. - Ez felbőszítette apámat. Ravenswood earljei sosem nevetnek. Harcosok vagyunk, nem holmi mutatványosok vagy kobzosok. Megragadta anyámat, hogy őt büntesse meg az én botlásomért. Próbáltam megállítani, de félrelökött az útjából. Azután rávetette őt az asztalra, és fojtogatni kezdte. Előhúztam a tőrömet, hogy megállítsam, és amikor ezt meglátta, ő is elővonta a sajátját. Egymásnak ugrottunk és ez lett a vége. - Draven megmutatta a nyakán éktelenkedő sebhelyet. - Mire visszanyertem az erőmet, már késő volt. Anyám holtan feküdt az asztalon. - Ó, Draven - suttogta a lány könnyes szemmel. - Annyira sajnálom. A férfi, letörölte a lány könnyeit, és meleg ujjai sokáig időztek az arcán. - Az átok művelte ezt velünk. - Milyen átok? - A vérünkben van - suttogta a férfi. - Aki asszonyszemély csak lakott e fedél alatt, mind áldozatul esett ura féktelen természetének. Valamennyit saját férje küldte a halálba. Most legalább megérthette a tartózkodását. Hogy miért nem akart megházasodni. És abban a pillanatban jobban szerette őt, mint valaha. - De hát soha nem emelt rám kezet. - Emily abban reménykedett, hogy a férfi is rádöbben, mennyire feleslegesek az ilyen félelmek. Hogy őt sosem lenne képes bántani. - Emily, én... - Ne, Draven - szakította félbe. - Figyeljen rám. Most, amikor megragadtam a karját, magán kívül volt a haragtól. Mégsem ütött meg. Észhez tért abban a pillanatban, amikor meglátott, és megállt, ahogyan akkor is tette, amikor azon az első napon az a lovag véletlenül megütötte. Draven hunyorogni kezdett, amint a szavak értelme tudatosult benne. Nem ütötte meg a lányt. Még elvakult dühében is megismerte és megkímélte őt. - Nem olyan, mint az apja - suttogta a lány. Életében most először a férfi hinni tudott ebben. - Nem ütöttem meg - ismételte. - Nem. Draven magához vonta, szorosan átölelte és arcát beletemette puha fürtjeibe. - Nem bántottam. - Nem, de ha így folytatja, kipréseli belőlem a lelket. Draven kiengedte a karjai közül és lágyan megfogta az arcát. Úgy nézett bele a lány szemébe, mintha most először látná. Álmélkodást látott és egy tüzet, amely megperzselte forróságával. Draven lélegzethez is alig jutott, amint az érzelmek szétáradtak a testében. Úgy érezte, mintha roppant súly szakadt volna le a lelkéről. Elragadta az indulat, de ő megálljt parancsolt. Éveken át rettegett a saját haragjától, miközben mindvégig Simonnak volt igaza. Ő nem olyan, mint az apja. Megkönnyebbülés és hála áradt szét benne. És abban a pillanatban tudta, hogy a lány mégis az övé lesz. Most, az önmaga felett aratott diadal pillanatában. Nem számít, mit fog vele tenni Henrik. Életében egyszer éreznie kell, hogy él. És szeret. Ha az életével kell megfizetnie ezért az érzésért, akkor is boldogan teszi. Bármit felad, csak ez a lány az övé legyen. Bármit. Draven magához vonta Emilyt, hogy megcsókolja mindazzal a vágyakozással és szenvedéllyel, amelyet oly sokáig magába temetett. Minden elfojtott érzelmét szabadjára engedte. A lány az övé lesz. Emily szinte beleszédült, amint az ajkuk eggyé vált. Nem gyengéd, szerelmes csók volt ez, de a puszta birtoklás jele. Kiéhezett, követelőző csók, amelytől a lélegzete is elállt, ahogyan a zabolátlan, te érzékeit. Ujjaival mélyen beletúrt a férfi hajába, miközben Draven fogai közé vette ajkát és féktelen erővel szorította magához. Testük eggyé forrt, eggyé forrasztotta a vad, elemi vágy.

110

A férfi hátrébb húzódott, majd a karjaiba vette és felfelé indult vele a lépcsőkön. - Draven, a válla. A lába! - Nem érdekel - felelt a férfi nyers hangon. - De hát hová visz? - Ahová csak akarom. Emily belepirult a férfi szavaiba, de egész teste megreszketett a vágyakozástól. Most végre az övé lesz és engedi, hogy a férfi birtokba vegye. Tudta, hogy félnie vagy szégyenkeznie illenék, mégis különös nyugalom szállta meg. Mintha erre a pillanatra születtek volna, legyenek bármily szörnyűek is a következmények. Draven felvitte a lépcsőn, be a hálókamrájába, és becsapta mögöttük az ajtót. Letette a lányt, lassan, mintha ki akarna élvezni minden pillanatot, amelyben a testük érintkezik egymással, azután a helyére tolta a reteszt. Emily lábai reszkettek, amint a férfi szembefordult vele. - Amíg képes vagyok rá, adok egy utolsó esélyt, hogy elmenj - vetette le magáról Draven a köpenyt. -Ha maradsz, az enyém vagy. - A tiéd vagyok - suttogta a lány. Ezúttal, hogy a férfi a karjaiba vette, a szorítás nyers volt és követelőző. Ajkai megízlelték a szenvedélyt, és édes ígéreteket hordoztak, amint a háta mögé nyúlt, hogy kikapcsolja a ruháját. A lány merészen kioldozta a férfi fekete tunikáját és átbujtatta a fején, hogy feltárja kemény, izmoktól duzzadó mellkasát mohó kezei előtt. Draven sziszegve szűrte meg a levegőt fogai között, amint megérintette bőrét, amely valósággal égette ujjait. Emily átadta magát a féktelen vágynak, amelyet attól a pillanattól kezdve érzett, hogy először meglátta a férfit fehér csataménjén, erőteljesen és parancsolóan. Ha csak egy napra is, de szabadjára fogja engedni a fantáziáját és megtapasztalja, milyen érzés asszonynak lenni. Milyen érzés, amikor egy igazi harcos a magáévá teszi, miként a természet is egymásnak rendelte a férfit és a nőt. Ujjai gyengéden végigsimítottak a gyógyulófélben lévő vállseben, és visszaemlékezett rá, ahogyan a férfi sebzetten feküdt a fűben. Olyan közel került ahhoz, hogy elveszítse őt. - Biztos, hogy képes vagy rá? - Attól félt, hogy az együttlét túlontúl fájdalmas lehet a férfi számára. Draven a kezébe vette arcát és szenvedélytől feldúlt tekintettel nézett a szemébe, miközben hüvelykjével végigsimított vágytól duzzadt ajkain. - Ebben a pillanatban, úrnőm, repülni is képes lennék. Emily elmosolyodott. Draven kezével végigsimított orcáján, azután ajkait beletemette a nyakába. Ezernyi örömszikra gyúlt a szemei előtt, ahogyan a férfi ajkai tüzes csapást vágtak maguknak a hajfürtjei között, forró lehelete felperzselte a nyakát, nyelve érzéki köröket rótt a bőrén. Karjai a férfi testére fonódtak, és ujjai lágyan szánkáztak végig a gerincén. Draven megborzongott a kéjtől.. Még soha életében nem érzett így. Soha nem volt olyan asszonnyal, aki mellett ilyen szabadnak érezte magát. Nem ízlelt mást, csak ezt a pillanatot; nem vágyott másra, csak a lány szerelmére. A megadására. Megreszketett a követelőző vágytól, a szükségtől, hogy birtokolhassa ezt az asszonyt, aki olyan közel repítette a mennyekhez. Meg fogja ízlelni testének minden porcikáját, és úgy teszi őt a magáévá, ahogyan még soha senkit. Draven visszahúzódott és mélyen belenézett a szenvedélytől égő szemekbe. - Gyönyörű vagy - suttogta. A lány szavak helyett követelőző csókokkal felelt. És a férfi életében először megadta magát. Mi több, élvezetet lelt abban, ahogyan önfeledten átadta magát az érintésének. Emily merészsége elkápráztatta és felizgatta. Hátravetette fejét, amint a lány az állára préselte ajkait és nyelvével gyengéden cirógatta a bőrét. A gyönyör az egész testét elborította. Minden szilánkokra robbant szét és nem maradt a világból más, csak Emily. Nem érzett egyebet, mint az ő érintését, az ő leheletét, az ő melegségét. Az asszonyi csáberő a hatalmába kerítette és betöltötte a testét. Teljessé tette.

111

Nem maradt önálló élete, csakis az övével közös. És abban a pillanatban elfeledkezett minden rossz emlékéről. Nem maradt múltja, amire emlékezhetett volna, egyedül az az érzés maradt, hogy összetartoznak. Emily lett a múltja, a jelene és a jövője - hozzon az bármit is. A lány az övé. Emily felnyögött, amint a férfi félrevonta köntösét és kiéhezve meredt láztól forró testére. Még soha senki nem látta őt ruha nélkül. Az érzés megborzongatta, felkorbácsolta vágyait, elrabolta a lélegzetét. Öntudatlanul is megpróbálta leplezni mezítelenségét. - Nézz rám - parancsolta a férfi. Szó nélkül engedelmeskedett. A férfi megragadta a kezét és széttárta a karjait, miközben szemével foglyul ejtette tekintetét. - Nem akarom, hogy bármit is elrejts előlem. - Elengedte a kezét és megmarkolta felduzzadt melleit. A mellbimbók megkeményedtek az érintésére és nekifeszültek forró tenyerének. - Túl soká vártam, hogy végre láthassalak a magad teljességében. A lány megnyalta kiszáradt ajkait. - Ha az emlékeim nem csalnak, éppen te menekültél előlem, milord. - Draven - javította ki a férfi, amint előrehajolt, hogy belecsókoljon a nyakába. Lélegzete tűzként égette Emily bőrét, és ő engedte, hogy feleméssze. - Nem akarom, hogy valaha is másként hívj, és soha többé nem menekülök előled, Emily. A férfi végigcsókolta a nyakát, hogy azután játékosan ajkai közé vegye a fülcimpáját. A lány testén kéjes borzongás szaladt végig. Megszédült, amint a férfi nekipréselte testét a falnak, s eközben letépte magáról ruhája maradékát. A férfi szorosan magához ölelte, és ő felnyögött, ahogyan csupasz teste összetalálkozott az övével. A kemény mellkas a melleihez préselődött, amelyek még inkább felteltek és megduzzadtak, amint ujjaival végigszántotta a férfi göndör fürtjeit. Soha azelőtt nem érezte, ahogyan egy mezítelen férfitest tetőtől talpig nekifeszül az övének. Ösztönösen hátrahajtotta testét, hogy még közelebb kerüljön hozzá. A férfi felduzzadt tagja nekifeszült a hasának, és valahonnan a teste mélyéből hörgő hang szakadt fel, amely addig visszhangzott benne, amíg olyannak nem érezte a másik élvezetét, mintha a sajátja lenne. Draven tekintete elfelhősödött, amint kinyújtotta kezét és megmarkolta mindkét mellét, majd előrehajtotta a fejét és ajkai közé vette jobb mellbimbóját. Emily felnyögött, ahogyan a férfi nyelve körbe- s körbejárt, amíg a duzzadt mellbimbó parányi, mérhetetlenül érzékeny ponttá nem keményedett. Felszisszent, amint a gyönyör hullámai szétáradtak a testében. A férfi egyre feljebb korbácsolta a szenvedélyét, és csókjai nedves nyomot hagytak a bőrén, amint az ajkak átvándoroltak a másik mellbimbóhoz, hogy azt is ugyanilyen figyelemben részesítsék. - Draven - zihálta az élvezettől és vágytól elhaló hangon. A férfi visszatért az ajkához, miközben kezei felfedezőútra indultak a testén és feltárták valamennyi porcikáját. Mennyire vágyott az érintésére, szomjazta ezt a végtelen gyönyört. A férfi keze ekkor lesiklott a hasán és megérintette teste középpontját. Emily összerándult a váratlan érintkezéstől. - Sss - zihálta a férfi a fülébe. - Jól lesz, hidd el nekem. A lány teste elernyedt, miközben az ujjak szétválasztották a bársonyos redőket és cirógatni kezdte a legérzékenyebb pontját. Még sosem érzett ehhez fogható gyönyört, ahogy az erős ujjaiból áradó forróság szétsugárzott az egész testében. Ösztönösen nekifeszítette magát a férfi kezének, hogy ezzel is tovább fokozza élvezetét. Draven teste megmerevedett, majd a férfi elnyomott magában egy szitkot és elhúzódott tőle. - Rosszul csináltam valamit? - kérdezte ijedten a lány. A férfi megrázta a fejét. - Csak nem tudok tovább várni, Emily - suttogta a férfi. - Túlságosan is kívánlak. Emily nem értette a férfi szavait, de mohó tekintetével tovább pásztázta csupasz testét és kipirult az arca, amint pillantása a férfi dárdaként előremerevedő tagjára tévedt. Azután a férfi folytatta a kényeztetését, és szemével némán esdekelt bocsánatáért, amint újra nekiszorította testét a falnak. - Draven?

112

A férfi megcsókolta, majd a térdével szétválasztotta a combjait. Emily felnyögött, amint a férfi izmos combja nekipréselődött annak a testrészének, amely leginkább vágyakozott az érintésre, és ösztönösen nekidörzsölte testét a szilaj izmoknak, hogy ezzel is mély, elégedett hörgést szabadítson fel a férfiban. Emily tűzben égő teste mérhetetlen örömet lelt abban, ahogyan a férfi elborította. Amíg belé nem tolakodott. A lány zihálva kapott levegő után, amint a fájdalom felülmúlta még a gyönyört is. - Hazudtál - suttogta, miközben testén végiglüktetett a különös, telt érzés, amelyet a belétolakodó férfi keltett. - Azt mondtad, nem fog fájni. A férfi gyengéden megcsókolta az arcát. - Nem fáj, csak az ártatlanságod elveszítése, Emily. ígérem, hogy amint hozzászoksz az érzéshez, többé nem fog fájni. A lány nem tudta, hihet-e neki. A fejében ott visszhangoztak nővére szavai a kibírhatatlan fájdalomról. A férfi felemelte a lábait a földről, ő pedig a dereka köré fonta őket. Draven hátrahúzta a fejét, hogy egyenesen szembenézhessen vele. - Nézz rám - parancsolta. Emily engedelmeskedett. - Ha fájdalmat is okozok az első néhány percben, hidd el, mire vége lesz, egyáltalán nem fogod bánni. - Én ezt nem értem. - Majd megérted. - És ezzel mozgatni kezdte a csípőjét. Emily összeszorította a fogát, és próbált nem felsírni a fájdalomtól, amelyet a testébe tolakodó férfitag keltett. Draven ajkait beletemette a lány nyakába és csalódottan tapasztalta teste merevségét. - Nyugodj meg - súgta a férfi a fülébe, de ő képtelen volt erre. A szavak, ha lehet, csak még tovább fokozták nyugtalanságát. Draven átkozta magát, amiért nem tudta, mivel oszlathatná el a lány szorongását, de azelőtt még egyetlen lány ártatlanságát sem vette el. Csalódottan húzódott vissza. A lábak visszahulltak a padlóra, amint Emily újra talpra állt. Egyetlen szót sem szólt, csak felvette összegyűrt ruháját a padlóról és a mellére szorította. A férfi ekkor látta meg a szemében felcsillanó könnyeket. - O, Emily - sóhajtott fel. - Nem akartam fájdalmat okozni. - Joanne-nek volt igaza - rázta a fejét a lány. - Rettenetesen fáj. Draven magához húzta. Teste még most is áhítozott a lány után, és minden lelkierejére szüksége volt, hogy ne üvöltsön fel kínzó vágyában, de nem akart több fájdalmat okozni. Sosem tudna ennyire önző lenni. - Nem fáj - suttogta, majd megcsókolta a lányt. Emily teste megint megfeszült, de néhány pillanat múlva fokozatosan kezdett ellazulni. Draven felsóhajtott a megkönnyebbüléstől. Át fogja segíteni ezen a lányt, ha törik, ha szakad. Emily nem tudta, mit gondoljon, amint a férfi újra végigcsókolta a nyakát és nyelve visszatért a feladathoz, hogy ismét gyönyörbe lovallja. A testében megint szétáradt az a fenséges, csodálatos érzés. Ám ezúttal belenyilallt a gondolat is, hogy a férfi újra belé fog hatolni. Megrémítette a tudat. Nem kellene véget érnie az egésznek, miután a férfi ezt megteszi? Az ajkak ezúttal is lágy élvezetbe ringatták. Bárcsak sose lenne vége, bárcsak ne kellene továbblépniük. A férfi a fülébe zihált, majd végigfuttatta nyelvét a fülcimpáján. Emily elejtette ruháját és felnyögött a kéjes élvezettől, amint a férfi keze végigsiklott a hátán. Draven felkapta a földről és a karján vitte az ágyba. A lány még most bizonytalanul, vonakodva engedte, hogy lefektesse a rózsaillatú lepedőre. A férfi lázas tekintete végigfutott a testén, előbb a szemétől a melléig, amely valósággal fellángolt a pillantásától, majd tovább a combok találkozásáig. A sóvárgó tekintetbe egész teste beleborzongott. Azután a férfi is lefeküdt az ágyba. Akár egy roppant, izmoktól duzzadó bestia, úgy kapaszkodott fel a testére és állapodott meg felette. Tekintete foglyul ejtette az övét, ahogy mohón végigmérte, mintha egészben fel akarná falni. Bár a férfi egyetlen porcikájával sem ért hozzá, a bőrén érezte a testéből sugárzó hőt.

113

És ekkor a lehető legkülönösebb dolog történt. Draven az arcába nézett és lassan elmosolyodott. Emily szíve majd kiugrott a helyéből. - Azelőtt sosem féltél tőlem - suttogta a férfi. - És valamennyi szentre esküszöm, hogy most sincs okod félni. Most, amikor úgy fekszel előttem, ahogyan mindig álmodtam rólad. E szavakkal végigcsókolta egész testét, fejétől a lábujjakig, azután feltornázta testét. A lány felnyögött, amint a forró test az övét érintette. A férfi végigfuttatta ujjait a testén a melléig, azután az arcáig, hogy gyengéden, mégis követelőzőn a tenyerébe fogja. - Az enyém vagy - zihálta harciasan. - Ige, Draven, a tiéd vagyok. Draven úgy nézett rá, mint aki még nem hallott ezeknél fontosabb szavakat. A férfi érezte, ahogyan a puha test újra az övéhez préselődik, amint a lány átengedi magát az érintésének. Teste szükségtől lángolt, de hogy ne kövesse el az előző hibát, lassan, gondos figyelemmel mozgott, nehogy fájdalmat okozzon. A szenvedély hullámi összecsaptak a feje felett, a gyönyör villámai beléhasítottak. A lány átengedte magát neki, és ő ennek megfelelően akart bánni vele. Emily felnyögött, amint a csókok egyre követelőzőbbé váltak, és a férfi hüvelykjével végigsimított a mellén. Az ajkak legnagyobb ijedelmére elhagyták az övéit, végigsiklottak az orcáján és a nyakán, majd visszatértek a fülcimpáihoz. Megvonaglott a gyönyörtől, amint teste válaszolt a férfi nyelvére, amely ott cikázott és cirógatott a bőrén. Draven meleg lélegzete megcsiklandozta. - ízlik, igaz? - kérdezte a férfi. - Igen - nyögött fel. Ekkor a férfi lejjebb haladt csókjaival. Végig a mellein, a hasán. Borostája megcsiklandozta a bőrét, amint végigcsókolta valamennyi porcikáját. Emily lehunyta a szemét és kiélvezte a pillanatot, miközben a férfi már a csípőjét kényeztette. Az övé volt. Átengedte neki a testét és megfogadta magában,, hogy ezúttal nem fog visszatáncolni. Még ha fájdalmat is okoz neki, többet jelent a számára, mint bármilyen kényelmetlenség. A férfi öröme az övé is lesz. Most és mindörökké. Kezeit beletemette a férfi hollófekete fürtjei közé és felnyögött, amint a férfi ajkai elérték a csípőcsontját. A férfi visszahúzódott és beékelte testét a combjai közé. - Draven... - Ssss - suttogta a férfi a combjai közé. - Hidd el, nem fog fájni. Vonakodva szétnyitotta combjait és engedte, hogy a férfi hozzáférjen. Draven áttette a súlypontját, és a lány már arra számított, hogy újra belé fog hatolni. A férfi azonban nem ezt tette. Gyengéden szétválasztotta a puha redőket és az ajkai közé vette őt. Emily felsikoltott, amint a fehéren izzó gyönyör végigszikrázott a testén. Még soha életében nem tapasztalt ilyen csodálatos érzést, mint most, ahogyan a férfi nyelve varázslatot űzött a testével. Beleszédült az elragadtatásba. A férfi lankadatlanul kényeztette a nyelvével, a leheletével, a borostájával, míg teste egyre forróbb és forróbb, gyönyöre pedig egyre nagyobb és nagyobb lett. Ha belegondolt, mennyire rettegett a fájdalomtól! Kinyújtotta a kezét és beletemette ujjait a fekete fürtök közé, de a férfi még most sem hagyta abba. Emily mámora addig fokozódott, amíg már attól félt, hogy az egész testét felemészti, miközben gyönyöre átadta helyét valami mélyebb, áthatóbb örömnek, amely mintha egész testét foszlányokra tépte volna szét. Hátravetette fejét és felsikoltott boldogságában, miközben teste elképzelhetetlen erővel rázkódott meg. S miközben még mindig reszketett, Draven fölé kerekedett és egyetlen erős, jól irányzott döféssel belé furakodott. A lány felnyögött az idegen érzéstől, ahogyan a férfi merevedése kitöltötte a bensőjét. Ezúttal nem érzett fájdalmat, csak a teltség érzetét. A teljesség mindent elborító mámorát. - Ugye nem fáj? - suttogta a férfi. - Nem - zihálta, miközben tagjaival átfonta testét. Draven lehunyta szemét, hogy érzékeivel megtapasztalja a test mélységeit. Megkönnyebbülten, amiért nem okozott fájdalmat, lassan mozgatni kezdte a csípőjét és mérhetetlen gyönyört lelt az őt körülölelő forróságban. A lány kéjes nyögései felajzották,

114

és amikor az ő csípője is ütemes mozgásba kezdett, már attól tartott, felemészti a korlátlan szenvedély. A lány a hátába mélyesztette körmeit, miközben ő egyre mélyebben furakodott belé, újra és újra, gyorsabban és gyorsabban, engedve a kezek és a nyögések sürgetésének. És amikor végre elérkezett a megváltó gyönyör, úgy érezte, bele is vakul izzó fényébe. Emily felkacagott, amint a férfi teste megrázkódott, majd az övére rogyott. Lábaival átfonta a csípőjét, és örömét lelte abban, ahogyan bőre az övéhez simult és ahogyan még most is betöltötte. O, milyen édesnek érezte a súlyát. Nem akarta, hogy valaha is felemelkedjen róla. A férfi mérhetetlenül hosszú ideig nem mozdult, csak feküdt, amíg a lány már attól nem kezdett tartani, hogy elaludt. Draven ujjai közé szorította a párnán szétterülő aranyszőke fürtöket. Érezte, ahogy a lány mellkasa ütemesen emelkedik és süllyed, ahogy pihegve veszi a levegőt. Ha tehette volna, örökre megőrzi ezt a pillanatot. De előbb vagy utóbb, el kellett hagyniuk ezt a szobát, és akkor... Lehunyta szemeit és felsóhajtott. - Meg fogok halni ezért - suttogta, és nem is ébredt rá, hogy hangosan beszél, míg nem érezte Emily mocorgását. - Túlságosan borúlátó vagy. Nem, nem volt az. Jól ismerte Henriket. Nem volt senki és semmi, amit a király többre tartott volna, mint a törvényeit. Amióta csak a trónra került, Henrik azért harcolt, hogy béke legyen a királyságában, és amit Draven ezen a napon művelt, azért a lány apja bizonyosan a vérét fogja követelni. Emily elhúzódott, hogy a szemébe nézhessen. - Ha feleségül veszel... - Hogyan vehetnélek el? - Draven legördült a lány testéről. - Miféle pap adna össze bennünket, atyád beleegyezése nélkül? - Sokan házasodnak titokban. - Hogy a törvényes gyám beleegyezése híján rendre érvénytelenítsék a házasságukat. Nem beszélve a Henriknek tett eskümről. A király nem bánik kesztyűs kézzel a hitszegőkkel. - Ez nem feltétlenül igaz - szállt vitába a lány. -Apám is megszegte Henriknek tett ígéretét, mégis megtarthatta a földjeit. - Apád csak azért tarthatta meg a földjeit, mert a nagyapád Henrik oldalán harcolt és az életét adta azért, hogy ő életben maradjon. Halála előtt azt kérte cserében Henriktől, hogy fogadjon bocsánatot, és ne tegye földönfutóvá apádat. A lány a homlokát ráncolva latolgatta, mennyit hihet el a szavakból. - Ezt sosem tudtam - mondta végül. - Te honnét tudod? - Ott voltam. - De hát te is megmentetted a király életét - erősködött Emily. - Neked nem bocsátana meg? A férfi belegondolt a lány szavaiba, noha jól tudta a választ. Henrik személyes sértésként értékelné az árulását, és ennek megfelelően, érzelmi alapon felelne rá. Nem, nincs oka reménykedni a kettejük jövőjében. De mert nem akart fájdalmat okozni a lánynak, csendesen így felelt. - Talán igen. A lány arca hirtelen kigyúlt. - A király oltalmában állok, igaz? - Igen. - Akkor ő akárkinek odaadhatja a kezemet? - Igen. - És apámnak nem lenne más választása, mint hogy engedélyezze a házasságunkat. - Emily elmosolyodott és a mellkasára fektette a fejét. - Minden rendben lesz, majd meglátod. A király megbocsát neked, apámnak pedig el kell fogadnia a frigyünket. Draven megsimogatta a lány puha fürtjeit. Csak egy valamiről nem beszélt eddig, Henrik búcsúszavairól.

115

- Ha megrontod ezt az ártatlan teremtményt, Draven, felkötnek, megnyúznak és felnégyelnek érte. Most a mi tisztességünk forog kockán. Ha ezt sérelem éri, neked kell számolnod a következményekkel. Egy pillanatig sem ringathatja magát abba a tévhitbe, hogy Henrik megbocsát neki. Jobban ismeri őt annál. Már akkor is tudta ezt, amikor a karjába vette és a hálókamrájába vitte Emilyt. De ez akkor mit sem számított neki. Akarta a lányt, ezért elvette a lányt. Es ezért a pillanatnyi gyönyörért most hatalmas árat kell fizetnie. 16. fejezet Draven a nap hátralévő részét legszívesebben a lány karjai között töltötte volna, de nem merte. Túlságosan is sokan voltak a környezetében, akik jelenthették a dolgot Hughnak. Nem mintha félt volna ellenlábasától, egyáltalán nem. Már azon a napon elfogadta a lehetőséget, hogy idő előtt meghalhat, amikor először kardot fogott a kezébe. Azt azonban nem tudta volna elviselni, hogy Emilynek bármi baja essék az ő forrófejűsége miatt. Csókkal búcsúzott a lánytól, majd felöltözött és elindult, hogy megkeresse Simont. Akit hamarosan meg is talált. Simon a csarnokban várta és úgy nézett rá, mintha a halál angyala lenne, aki azért jött, hogy elragadja a lelkét. - Megtetted, nem igaz? - kérdezte, amint fivére a közelébe ért. - Ezt akartad, nem igaz? Simon félrekapta a tekintetét. - Mióta számít az, hogy én mit akarok? - A lényeg, hogy megkaptad, amit akartál. Simon arca fájdalmasan eltorzult. - Azt nem akartam, hogy így legyen a tiéd. Én azt gondoltam, előbb feleségül fogod venni. Ez volt a szándékom. És erre te mit tettél? - Azt akarja, hogy üzenjek Henriknek és kérdezzem meg tőle, áldását adná-e a frigyünkre. - És adná? Draven a testvéréhez fordult. Semmi értelme nem lett volna a hazugságnak, és ő soha nem is élt ezzel az eszközzel, ha a fivéréről volt szó. - Te mit gondolsz? - Tud megértő is lenni. Draven felhorkant. - Már úgy érted, szeszélyes. Ha jó kedvében leled, talán még arról is elfeledkezik, mit mondott korábban. -Es mennyi ennek a valószínűsége? Draven fáradtan felsóhajtott. - Nem sok, attól tartok. Miután a bajnoka vagyok, a személye elleni sértésként fogja fel az árulásomat. Simon lehajtotta a fejét. - Sajnálom, hogy belerángattalak ebbe. - Ugyan már, Simon. - Draven testvére vállára tette kezét. - Nem te rángattál bele. Én tettem. Tisztában voltam a következményekkel, és én döntöttem. Draven elmosolyodott, amint visszaemlékezett, hogyan vitte fel a lányt a karjaiban. - Ha ettől jobban érzed magad, Emily bőségesen megér ennyit. Simon zord pillantást vetett rá. - Remélem, akkor is így fogod majd gondolni, amikor kirángatják a beleidet, és te még életben leszel, hogy érezhesd. - Megéltem rosszabbat is. - Úgymint? - Azt a napot, amikor tövestől tépték ki a szívem. Még a király hóhéra sem okozhat nekem akkora fájdalmat, mint a tulajdon apám, aki a szemem láttára gyilkolta meg anyámat. - A fal felé fordult, amely mellett egykor apja asztala állt. - Egészen mostanáig nem mertem szembenézni a múlttal. És most... - És most? - vonta fel a szemöldökét Simon. - Nem mondhatom, hogy leszámoltam vele, mert még mindig fáj, de valahogy sikerült feltöltenem azt a végtelen űrt, ami azóta bennem tátong. Simon a homlokát ráncolta. - Miféle űrt?

116

Draven csak most ébredt rá, miket beszél. Évek óta nem osztott meg Simonnal ilyen bensőséges gondolatokat. Mit művelt vele Emily? Megdermedt a gondolatra, majd hűvösen végigmérte Simont. - Az űrt a két fülem között. És most eridj a dolgodra. Emily lement a földszintre, hogy ott várja meg Dravent, a férfi azonban nem mutatkozott. A szolgák eltakarították az emelvény maradványait, és amikor Emily szóba akart elegyedni Simonnal, a férfi egy gyenge kifogással kimentette magát és sietősen távozott. Úgy érezte magát, mintha kitaszított lenne, amint ott ült a kandallóban pattogó tűz előtt és várta Draven visszatértét. Draven egyik kutyája a lábai elé telepedett, ő pedig szórakozottan vakargatta az állat fülét, miközben a lángokra meredt. A vár legtöbb lakója már nyugovóra tért, és Emily már azon tűnődött, hazatér-e Draven erre az éjszakára. - Hát te mit keresel idelent? Emily ijedten rezzent össze. - Hát te sosem ütsz semmilyen zajt? - kérdezte, miközben a szíve majd kiugrott a helyéből. - Azt hittem, hallottad a lépteimet a lépcsőn. - A férfi közelebb lépett, hogy megálljon a széke mögött. Emily a válla felett nézett fel rá. - Megkérdezném, hogy te mit keresel itt, de gyanítom, hogy még csak most kezded a szokásos éjszakai virrasztást. - Hát igen. A lány felé nyújtotta a kezét, a férfi pedig gyengéden megszorította és az ajkaihoz emelte. A kényeztetéstől melegség áradt szét a testében. Draven elengedte a kezét és keresgélni kezdte a tarsolyában. Emily a homlokát ráncolva figyelte. - Hunyd le a szemed - utasította a férfi. A lány engedelmeskedett, a férfi pedig valami hideg és nehéz tárgyat tett a nyakába. Emily ujjaival végigsimított a finom ékszeren. Amikor felnyitotta szemét, a smaragd nyakláncot látta, amelyet a kalmár próbált rájuk tukmálni a lincol-ni vásárban. - Draven? - kapkodott lélegzet után. - Láttam rajtad, mennyire szeretted volna, és azt akartam, hogy megkapd. - De hát hogyan? - Mielőtt elindultunk, elküldtem érte Druce-t. A gyengéd gondoskodás könnyeket csalt Emily szemébe. - Köszönöm. A férfi bólintott. Emily felemelkedett a székből és lágyan arcon csókolta. Draven lehunyta szemeit, hogy bőrével ízlelje a forró ajkakat. - Menjünk fel - suttogta a lány a fülébe. Isten legyen irgalmas hozzá, de vakon követte Emilyt. Végtére is, mit számít már mindez? Henrik nem köttetheti fel kétszer ugyanazért a bűnért. Amellett, mennyivel kellemesebb Emily társaságában tölteni az éjszakát, mint odakint fagyoskodni a sáncokon. A lány a hálókamrájába vezette, ahol a tűz alig pislákolt a kandallóban, és csak egyetlen faggyúgyertya világított. Rózsa- és almaillatot érzett a levegőben, s ettől nyomban átmelegedett. Draven megállt a szoba közepén és karjaiba vette a lányt. Arcát ráhajtotta Emily karcsú nyakára és beszívta mámorítóan édes illatát. A lány megragadta a könyökét és a vállára hajtotta a fejét. Emily úgy látta őt, ahogyan még korábban senki, amikor pedig mélyen a szemébe nézett, nem az a pokolbéli démon köszönt vissza rá, amelyet talán ő maga is látni vágyott. Kedvesnek, hősiesnek, nemesnek, és mindenekelőtt szeretetre méltónak érezte magát mellette. Megérintette a lány ajkait. - Köszönöm - suttogta. - Mit köszönsz? - Hogy a legjobbat láttad meg bennem. A lány elmosolyodott. - Csak azt láthatom meg, ami ott is van. A férfi előrehajolt és megcsókolta. Emily halk nyögéssel adta át magát neki.

117

- Még sosem találkoztam náladnál csodálatosabb teremtéssel - suttogta Draven. A lány mosolyogva hallgatta. A férfi karjai körülölelték és odavonták forrón lángoló testéhez. Emily reszketett. Valamiért úgy érezte, mintha hosszú távollét után végre hazaérkezett volna. Valamiért annyira helyénvaló, hogy együtt vannak. Felnézett, hogy lássa, a férfi is így érzi-e. A választ ugyan nem tudta kiolvasni a szeméből, de a férfi tekintete lángként perzselte meg. Draven most lehajtotta fejét, és ő alig várta, hogy megcsókolja. Mély torokhangon sóhajtott fel, amint az ajkuk találkozott. Mindig is erre vágyott - kettesben lenni egy férfival, aki szereti és csókok özönével borítja el. Hirtelen támadt ötlettől vezérelve, amely magát is meglepte, a fogai közé vette és gyengéden meghúzkodta a férfi ajkait. Fel akarta őt falni, hogy minden porcikáját megízlelhesse és soha, de soha ne engedje szabadon. Draven beleszédült, ahogyan megízlelte az édes ajkakat. A lány a hátába vájta körmeit és olyan szorosan vonta magához, hogy már attól tartott, fájdalmat okoz neki. Emily a testének dörzsölte melleit, felkorbácsolta a vágyait. Draven felnyögött, amint a lány testhelyzetet váltott a karjaiban és eközben nekipréselődött felduzzadt ágyékának. - Emily - próbált hátrébb húzódni tőle. A lány azonban előrehajolt és újra a magáénak követelte ajkait. Akarata semmivé foszlott az érintésétől, és Draven átlépte azt a határt, ameddig a józan gondolkodás befolyással lehetett rá. Képtelen volt másra, mint hogy élvezetét lelje megvalósult álmaiban. A mámorító illat, az ágyékának simuló csípő csak még tovább szította vágyait. - Tégy a magadévá, Draven, szeretkezzük át az egész éjszakát - könyörgött Emily, miközben kezeit hosszú hajába temette. A lány érezte, hogy az erős kezek megragadják és felemelik ruhája szegélyét, hogy hozzáférjenek mezítelen bőréhez, miközben a férfi vadul, követelőzőén csókolja. Elmerült érzéseiben és a tudásban, hogy soha egyetlen férfit sem fog úgy kívánni, ahogyan Dravent. Soha. A gyönyör végigvillámlott egész testén. Nem tudta volna megmondani, mi izgatja jobban, a nyakát cirógató ajkak vagy az erős kezek, amelyek olyan helyen érintették, ahol még soha egyetlen férfi sem. Draven a kezébe fogta arcát és vadul megcsókolta. Emily lehunyta a szemét. - Itt - zihálta a férfi a fülébe. - Itt érints meg. - Megragadta a kezét és nadrágja feszülő elejéhez vezette. A lány szemei kikerekedtek, amint a tenyerén érezte a lüktető forróságot. Ösztönösen el akarta rántani a kezét, de a férfi arcán olyan mérhetetlen gyönyör tükröződött, amely az ő vágyait is felkorbácsolta. Felemelte kezét a nadrág derékvonaláig, majd a redők között utat keresett magának, hogy ujjaival a férfi perzselő húsát érintse. Draven egész testében megrázkódott. Emily elmosolyodott a gondolatra, hogy mekkora hatalma van e férfi felett, aki mindig azt tartotta, hogy nincs szüksége senkire. A férfi lefektette, egyenest a kemény padlóra, és lehúzta róla ruháját. Miután védtelenné vált a tekintete előtt, a lány bizonytalanul összehúzta magát, de a férfi tekintete azonnal felmelegítette. - Én kis Emilym - suttogta a férfi. - Látni akarlak, érezni akarlak, de mindennél inkább ízlelni akarlak. A férfi beletemette fejét a mellek közé. Emily hátrafeszítette testét, amint a nyelve játékosan megcirógatta a megfeszülő mellbimbókat. Kezei közé fogta a férfi fejét és magához szorította, hogy a forró lehelet felperzselje a bőrét. A férfi végigfuttatta kezét a hasán, a csípőcsont vonalán, és egész teste megfeszült a várakozástól. A fájó gyönyör ízekre szaggatta. És ekkor a kezek elérkeztek a combjaihoz, majd testének középpontját érintették. Emily levegő után kapott, amint az elragadtatás villámként hasított a testébe, miközben a férfi tovább cirógatta a lágy redőket. Draven mély torokhangon felnyögött, miközben hátrébb húzódott, hogy végigmérhesse a testét. Ujjai tovább cirógatták, körbe-körbe, és még fenségesebb, izzóbb gyönyöröket ígértek. Emily csalódottan nyögött fel, amikor a férfi talpra állt és levette nadrágját.

118

Draven felé nyújtotta a kezét. Emily megragadta és engedte, hogy a férfi felállítsa, majd az ágyhoz vezesse. - Most mit csinálsz? - kérdezte tőle. A férfi mély, érdes hangon felelt. - Látszik, hogy nem mostanában olvasgattad a könyved - incselkedett vele, majd belecsókolt a nyakába. Emily megborzongott. Draven ekkor mögé került. A férfi odavonta őt a mellkasára és végigfuttatta ujjait a mellein, a derekán, a csípőjén. Emily hátrafeszítette testét és kinyújtotta karjait, hogy kezeit a férfi hajába temesse. A férfi egyik karjával átölelte a derekát, majd ujjaival visszatért a combok találkozásához. Emily felnyögött mámorában. - Ez az - lehelte a férfi a nyakába. - Most tedd át a súlyodat a testemre. A lány engedelmeskedett, miközben a férfi csókok özönét zúdította a vállára. Emily érezte, ahogyan a férfi merev tagja a fenekének préselődik. Draven élesen zihálva szűrte meg a levegőt fogai között, majd felemelte a fejét. Ujjai visszatértek teste középpontjába, hogy tovább kínozzák a gyönyörrel. Emily átadta magát a kéj hullámainak. Teste görcsösen vonaglott a férfi karjában, miközben az ujjak ki-be siklottak, felszítva gyönyörét. És ahogyan a vágyakozás a tetőfokára hágott, a férfi gyengéden széttárta a combjait és a testébe furakodott. Emily felsikoltott elragadtatásában, miközben leeresztette csípőjét, hogy a férfi még mélyebbre temetkezzen belé. Draven lehunyta szemeit, a lány kéjes nyögdécselését ízlelgette, miközben teljes hosszában a testébe tolakodott. Még sosem érzett ilyen féktelen, szilaj gyönyört, mint most, amikor szorosan körülölelte a feszes, tűzforró test. Bocsássa meg az ég minden bűnét, de ez volt az, amire egész életében vágyott. Valakire, aki olyannak fogadta el, amilyen. Emily elválaszthatatlanul a részévé vált. Nem is tudta, mi hiányzik az életéből, amíg vele nem találkozott és meg nem látta, ahogyan azt a nyavalyás csirkét szorongatja. Emily összeszorította a fogát, amint az elragadtatás görcsbe rántotta a testét. Beleszédült, ahogyan a férfi újra és újra, egyre mélyebben tolakodott belé. Hihetetlen érzés volt őt maga mögött és magában tudni. A férfi ujjai gyorsítottak az ütemen, hogy utolérjék a csípő csapásait. A lány teste önálló életre kelt, ahogyan felvette és bátorította a döféseket, és addig fokozta önnön élvezetét, amíg már nem bírta tovább. És akkor beléhasított a tiszta, fehéren izzó gyönyör. Emily felsikoltott, amint a korábban sosem tapasztalt kéjmámor ízekre szaggatta. Ujjai a férfi haját markolták, miközben az érintésétől egész teste kifordult önmagából. Draven lehunyta szemeit, amint érezte, hogy a test megvonaglik a karjai között, azután betöltötte őt a maga gyönyörével. Miközben a kielégülés olyan mélységeibe hatolt, amelyek létét addig nem is sejtette, Draven zihálva térdre rogyott. Emily lassan felé fordult. Fénylő veríték borította Draven testét. A férfi áhítattal nézett fel rá, a lány pedig mosolyogva térdelt mellé és préselte ajkát az övének. A férfi átszellemülten, mélyen csókolta, miközben az ajkait kényeztette. - Csodálatos voltál, milady. A lány végigfuttatta ujjait a homlokán, majd sötét hajfürtjei között, miközben belenézett azokba a szikrázóan kék szemekbe. - Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen is lehet -suttogta. - Ahogyan én sem. - A férfi a tunikájáért nyúlt és letörölte a verítéket az arcáról, mielőtt visszatért volna hozzá. Draven keresztbe tett lábakkal leült a padlóra, és az ölébe húzta a lányt. Emily beharapta az ajkát, amint a férfi a derekára fonta lábait és szorosan átölelte. A lány megborzongott az élvezettől, amint az izmos hasfal nekisimult legérzékenyebb testrészének. Elmosolyodott és félresimította a férfi hajtincseit a homlokából, majd lágyan megcsókolta az arcát.

119

Draven ujjai a nyakát becézgették és kéjes hullámokat indítottak útjára a testében, azután a férfi hátrébb húzódott és játszadozni kezdett a nyakláncával. Emily felnyögött, amint a férfi kezébe vette a smaragd függőt és ujjai végigsiklottak a mellén. Draven mohó pillantást vetett rá és fogaival ragadta meg vágytól felduzzadt melleit. A lány felszisszent a gyönyörtől és hátrafeszítette testét. Draven gyengéden a padlóra fektette, és ő kitárulkozott előtte, miközben feneke még most is a férfi ölében nyugodott. - Tudod - szólalt meg a férfi -, attól a pillanattól vágyom rád, amióta csak megláttalak azzal a csirkével. - Csakugyan? - Igen. - A férfi hüvelykjével lágyan végigsimított a combjai között. - Még most is látom magam előtt, ahogyan kibabráltál azzal a szerencsétlennel. A lány felnyögött, amint teste megvonaglott az érintéstől. - Az a szerencsétlen zaklatott engem, lovag úr. A férfi arckifejezéséből láthatta, hogy az korántsem veszi félvállról a kijelentést. Még a teste ellen intézett gyötrően kéjes támadásokkal is felhagyott. - Zaklatott téged? Emily összevonta a szemöldökét. - Nem kell rá dühösnek lenned, Draven. Ha Theodore nem próbálkozik a maga ügyefogyott módján, talán sosem tetszem meg neked. A férfi vonásai ellágyultak, az ujjak visszatértek a gyengéd becézgetéshez. Emily gondolkodni is alig tudott, amikor azon a helyen tapintotta. Varázslatos volt az az érintés erőteljes, mégis gyengéd, és elképesztően hatásos. A férfi tekintete megint elfelhősödött, és Emily érezte, hogy a teste újra megmerevedik. - Hát neked sosem elég? - kérdezte tőle álmélkodva. Felvont szemöldökkel várta a választ, és ekkor a férfi a lehető legváratlanabb dolgot tette. Nevetni kezdett. A lány döbbenten egyenesedett fel, amint a dallamos hangok betöltötték a fülét. - Draven? A férfi megrázta a fejét. - Nem tehetek róla - kapkodott levegő után. - Egyszerűen boldoggá teszel, Emily. Azután addig fészkelődött a csípőjével, amíg őt is eltöltötte boldogsággal. Emily felnyögött, ahogy a forróság és merevség újra a testébe furakodott. Beharapta az ajkát, felemelkedett, majd lassan visszaereszkedett a férfi ölébe. A férfi felszisszent és még szorosabban fogta át a csípőjét. A lány felnyitotta szemét, hogy mohó tekintetük találkozhasson. - A tiéd vagyok, úrnőm. Tégy velem, amit csak akarsz. És a lány ezúttal is engedelmeskedett. Újra és újra kedvét lelte benne, míg nem, valamikor a kora hajnali órákban túl fáradt nem lett a kísérletezéshez. Draven ekkor felkapta és gyengéden az ágyra fektette. Emily szinte abban a pillanatban mély álomba zuhant, hogy a takaró beborította. A férfi megcsodálta, milyen békésen és csendesen alszik. Bárhogy is töprengett, nem tudott visszaidézni egyetlen alkalmat sem, amikor ennyire boldog lett volna, mint most, amikor a lány a testéhez simulva szuszogott. A lelkét is odaadta volna, csak hogy a hajnal ne törje meg a varázst. Hogy így legyenek örökre. Pedig ő mindenkinél jobban tudta, milyen hiábavalóak az álmok és a vágyak. A reggel el fog jönni. És végül mindenki előtt nyilvánvalóvá válik az igazság, akkor pedig oda kell majd állnia Henrik elé. Néhány röpke órával később Draven figyelte, amint a nap felemelkedik a nyitott ablak keretében. Madarak kezdtek csipogni, szolgák ébredeztek és láttak neki a dolguknak odalent a csarnokban. Emily álmában sárkányokról és rózsákról beszélt. Draven mosolyogva hallgatta édes hangját, miközben érezte, hogy a teste fészkelődni kezd. Megcsóválta a fejét és álmélkodva fogadta a tényt, hogy egy ilyen éjszaka után még mindig kívánja őt. Mert hogy kívánta, ahhoz nem fért kétség.

120

Félrehajtotta a göndör fürtöket a lány válláról és gyengéd csókot lehelt a csupasz bőrre, miközben ujjai átfonták a lány telt mellét. Emily az oldalán feküdt, arca a másik irányba nézett. Draven mocorogni kezdett a takarók alatt, majd finoman felemelte a lány lábát, hogy hozzá férhessen. Azután lángoló teste belevetette magát a földi paradicsomba. Emily azonnal felébredt, amint a lüktető forróság szétáradt benne. Felsóhajtott a gyönyörtől, teste hátrafeszült a férfinak. - Mit művelsz itt korán reggel? - nyögött fel. Az ujjai gyengéden cirógatták a lány telt melleit, miközben közelebb hajolt a füléhez. - Hetvenhármas pozitúra. A lány arcát elöntötte a forróság. - Honnét tudsz te erről? A férfi nevetése betöltötte a fülét. - Másra se tudok gondolni, mióta megláttam nálad azt a könyvet. A lánynak a nevetés is a torkán akadt, amikor a férfi keze lágyan lesiklott a melléről, hogy újra utat keressen magának a nedves hasadékba. A gyengéden cirógató ujjak felszították a vágy tüzét, miközben egyre mélyebben és mélyebben kutakodtak. Minden más szertefoszlott, és nem maradt, csak a mérhetetlen gyönyör, amelyet a hátulról nekisimuló férfitest keltett benne, miközben az erőteljes ujjak fel vették vonaglása ütemét. És amikor végre eljött a beteljesedés, betöltött mindent. Elragadta a mámor, és három erőteljes lökés után a férfi is csatlakozott hozzá a mennyekben. A férfi az övé volt, ő a férfié. Mosolyogva fogadta ezt a tudást. Nemcsak a testük egyesült, de a lelkük és a szívük is. Örökre eggyé váltak. Túláradó szerelme elborított mindent. A férfi felé fordult. Draven gyengéd csókot lehelt az orra hegyére, és a lány álmélkodva meredt rá. A férfinak láthatóan nem akaródzott elhagyni az ágyat. Akár egyetlen pillanatra sem. Lágy szellő fodrozta az ágy burgundivörös függönyét, majd a szél hátán lassan idegen hangok sodródtak feléjük. A férfi először azt hitte, csak képzelődik, ám ahogy a percek teltek, a hang egyre erősebben és tisztábban hallatszott. Egy sereg? Draven kipattant az ágyból. - Draven? - Emily felült és a mellkasára szorította a takarót. - Mi a baj? - Valaki meg akarja támadni Ravenswoodot. -A férfi kapkodva vette fel ruháit. - Micsoda? - kérdezte a lány hitetlenkedve. - Biztos vagy benne? Draven felkapta és a derekára kötötte kardját. - Épp eléget háborúztam ahhoz, hogy tudjam. Túlságosan is jól ismerem ezt a hangot. Emily szótlanul figyelte, ahogyan kiront a szobából. Most már ő is hallotta a közeledő lovak dübörgését. Kiugrott az ágyból, fürgén magára öltötte ruháit és indult, hogy csatlakozzék Dravenhez a sáncokon. Emily először azt hitte, álmodik, amikor meglátta apja sárga és fehér zászlóit. Pedig nem a képzelete játszott vele. Rá kellett döbbennie, hogy apja vonult fel seregével Draven várának falai alá. - Mit akar ez jelenteni, Hugh? - kiáltott le Draven, amint Emily apja hallótávolságon belül került. - A lányomért jöttem, te mocsok! Emily ereiben megfagyott a vér. - Ugye nem tudhatta meg senkitől? - kérdezte rémülten Dravent. - Nem - felelte a férfi, majd visszakiáltott Hugh-nak. - Ő a védelmem alatt áll. Nincs jogod idejönni és a kiadását követelni. - Azok után, ami a múlt éjszaka történt? Küldd ki őt, máskülönben az egész várat lerombolom. Emily alig jutott lélegzethez. Az apja megtudta! De hogyan? Draven a karjára fektette a kezét, hogy megnyugtassa. - Apám? - kiáltott le Emily. - Miért jöttél el értem? - Az elmúlt éjjel kifosztotta Keswyket. Azonnal üzentem Henriknek, és most jogomban áll magammal vinnem téged, vagy esküszöm, lerombolom a várát. Engedd őt el, Ravenswood, akkor talán szólok egy jó szót az érdekedben Henriknél. Emily a homlokát ráncolta. - Te nem fosztogattál az éjjel.

121

A férfi keserű pillantást vetett rá. - Nagyon jól tudom, Emily, hol töltöttem az éjszakát, de attól tartok, ha ezt elmondanám az apádnak, attól még nem akarná kevésbé lerombolni a váramat. Dravennek igaza volt. És Emily nagyot nyelt a gondolatra, hogy mit fog tenni az apja, ha egyszer rájön az1 igazságra. - Tévedsz, apám - kiáltott le neki abban a reményben, hogy talán jobb belátásra térítheti. Draven megragadta a karját. - Mit művelsz? - Csak próbálom elmondani neki, hogy te nem tehetted. - Gondolod, hogy odafigyel rád? - Nem - bólintott lemondóan a lány. - Nem hallgat senkire. - Készüljetek fel a védelemre - kiáltott oda Draven az embereinek. - Embereket a falakra és... - Nem. - A lány megragadta a karját. - Az ott lenn az apám, akivel meg akarsz küzdeni. - Azt várod, hogy megadjam magam neki? - kérdezte komor arccal és eltökélt tekintettel Draven. A lány csalódottan, megkavarodva és mindenekelőtt halálos rémülten vágott vissza. - Hmm, lássuk csak. Ha választani lehet aközül, hogy megölöd az apámat vagy feladod a váradat, akkor a válaszom igen, add fel a várat! - Nem - csattant fel a férfi dühösen. - Henrik, Anglia királya nevében őrzöm Ravenswoodot, és nem fogom megnyitni a kapuit egy olyan ember előtt, akiben Henrik egy fikarcnyit sem bízik. Emily hallotta, hogy apja csatasorba rendeli az embereket. Megreszketett a félelemtől. Mit tegyen most? Mit tehet egyáltalán? Draven elvett egy harci íjat valamelyik emberétől és elhúzott egy nyílvesszőt. Miközben az ideg feszességét ellenőrizte, a férfi meglátta Emily halálra vált arcát. A lány szeme kikerekedett az ijedtségtől, amint apjára meredt, és Draven látta, mennyire retteg Hugh életéért. Leeresztette az íjat és megnézte magának Hught, aki pontosan tudta, milyen esélytelen a küzdelemben. Még soha senkinek nem sikerült bevennie Ravenswoodot, és nem is lesz olyan, akinek ez sikerülne. Hugh azonban, aki mindennél jobban szerette lányát, felkészítette embereit a halálig tartó küzdelemre. Dravent a maga apja képes lett volna ledobni a sáncokról, ha ezzel elijeszthette az ellenséget. Harold sosem áldozta volna fel magát a fia kedvéért. Draven újra felemelte az íjat és egyenesen Hugh szívét vette célba. Egyetlen lövéssel véget vethet ennek az egésznek. Hugh, amilyen ostoba, meg sem próbálja védeni magát, és a sárga köpenyével még meg is könnyíti számára a célzást. Mást sem kell tennie, mint útjára küldenie azt a nyílvesszőt... Tedd meg! Fejében ott zengtek apja szavai, amelyeket minden csata előtt végig kellett hallgatnia. Ha bárkinek is meg' adod az esélyt, kivont karddal fog a hátadba támadni és leszúr, mielőtt védekezhetnél. Old meg az ellenséget, mielőtt esélye lenne, hogy ő mérje rád az első csapást. Draven hátrafeszítette az íjhúrt. Egyetlen lövés és mindennek vége. Egyetlen lövés és a lány örökre az övé lesz. Draven útjára küldte a nyílvesszőt, és ahogyan szánta is, az messze eltévesztette a célt. Képtelen volt megtenni. Legyen bármilyen ember, jó vagy rossz, igaz vagy hamis, Hugh a lány apja. És Emily szereti őt. - Emily - hívta magához a lányt színtelen, dermedt hangon. - Kezedbe adom a választást. Itt maradhatsz velem, és akkor megoltalmazlak, vagy hazatérhetsz az apáddal. A lány pislogni kezdett, mintha nem értené a szavait. Draven közelebb lépett hozzá, és tagjai elnehezültek a félelemtől, hogy miként fog a lány dönteni. - Ha most elmész, apád soha nem fogja megengedni, hogy visszatérj ide. Örökre elveszítesz engem. De a választás a tiéd. Én nem kényszeríthetlek semmire. Emily alig hitt a fülének, ahogyan a szorongástól elkínzott arcra meredt. Draven kész lenne őt elengedni? Választás elé állítja?

122

Abban a pillanatban értette meg, milyen mélyen szereti őt a férfi. Nemigen akadt rajta kívül más, aki beleszólást engedett volna egy asszonynak a saját életébe vagy a boldogulásába. A gyámja volt, tehát mindenkitől függetlenül dönthetett a sorsa felett, mégis rábízta a döntést. Kinyújtotta a kezét, hogy végigsimítson a férfi arcán. Érezte, ahogyan Draven álla megreszket a tenyerén, miközben a fagyos kék szemekre meredt, amelyek a válaszára vártak. Mennyire gyűlölte, hogy neki kell meghoznia a döntést, az egyetlen helyes döntést, ami létezett. - Tudod, hogy vele kell mennem. A férfi tekintetében felszikrázó fájdalom szíven ütötte, bár maga az arca nem tanúskodott érzelemről. - Draven, kérlek... " A férfi lerázta magáról a kezét és háta fordított. - Hát menj! - kiáltott fel. - Draven, meg kell hallgatnod, én... - Nicholas - A férfi kimért léptekkel útnak indult. - Vidd le a falakról és kísérd ki a kapuhoz. - Igenis, milord. A lány próbált utána menni, amint Nicholas megragadta a karját. - Draven! - kiáltott, de a férfi nem lassított vagy fordult vissza. Nicholas nem hagyta magát hátráltatni, ahogyan lefelé csörtetett vele a lépcsőn. Küzdhetett ellene bárhogy, felesleges volt minden erőfeszítése. - Hugh - hallotta Draven kiáltását. - Elég ebből az ostobaságból. A lányod mindjárt veled lesz. Emilyt akarata ellenére kilökték a kis ajtón, amely Ravenswood várkapuja mellett nyút. Megpördült, hogy kinyissa az ajtót, de azt bereteszelték, amint becsukódott mögötte. - Draven! - kiáltozott kétségbeesetten, és addig ütötte a tömör fát, amíg a karja is belesajdult. De már elkésett. A férfinak végre sikerült őt mindörökre kizárnia az életéből. Emily térdre rogyott és keservesen sírva fakadt. Bárcsak kapna még néhány percet, hogy kimentse magát. - Te istenverte bolond - zokogta. - Hogy tehetted ezt? - Hogy tehetted ezt? - suttogta Draven, miközben figyelte, ahogyan Hugh odasiet a kapuhoz és felemeli leányát. A mellkasában tízszeres mélységgel nyílt meg újra a sötét űr, ahogyan a lány felszállt a nyeregbe és ellovagolt. Még csak vissza sem nézett. Draven ott állt a falakon, amíg már a nyomát sem látta. Emily elment. A szíve majd megszakadt. Megragadta azt az átkozott, nevetséges melltűt és dühödten szorította az öklében. Harag és fájdalom marcangolta a lelkét, amint hátrahúzta a karját, hogy elhajítsa az ékszert. Arra gondoltam, önnek inkább szüksége van egy kedves emlékre, mint nekem, visszhangoztak a fejében a lány szavai. Addig szorította az értéktelen ékszert, amíg a tű a tenyerébe fúródott és felfakasztotta a vérét. - A pokolba veled - mormolta magában. - Bárcsak sose láttalak volna meg. A lány megtanította a szerelemre, amikor már azt gondolta, nem képes semmilyen érzelemre. Szárnyakat adott neki, hogy repülhessen, azután kitépte őket és száműzte őt a pokol legmélyebb bugyrába. Csakhogy ezúttal már ismerte a mennyek arcát és nevét, ami még elviselhetetlenebbé tette a pokol gyötrelmeit. Sarkon fordult és lassú, kimért léptekkel visszaindult a csarnok felé. - Denys - kiáltotta el magát, amint belépett a toronyba. - Gyűjtsétek össze a hölgy minden holmiját, és a komornájával együtt küldessétek Warwickba, de szélsebesen. - Igenis, milord. Kiengedte a melltűt véres tenyeréből, majd azt is átadta Denysnek. - Tegyen róla, hogy ez se maradjon itt. Denys összevonta a szemöldökét a vér láttán. - Igenis, milord - felelt vonakodva. Simon lépett be mögötte a csarnokba. - Draven... - Hagyj most. -De hát... - Azt mondtam, hagyj békén! - Tett egy dühös lépést Simon felé. Simon összeszorította ajkait, sarkon fordult, és engedelmeskedett Draven parancsának.

123

Ahogy Draven utat tört magának a szobája felé, meg mert volna esküdni, hogy Emily kacaját hallja visszhangozni a toronyban. Orrában ott érezte a lonc részegítő illatát. Öklével nagyot csapott a falra és véres nyomot hagyott ott, ahol a tű a tenyerébe fúródott. - Száműzni foglak még a gondolataimból is - sziszegte. - Mintha soha nem is léteztél volna. De még amikor ezeket a szavakat kimondta, akkor is tudta, hogy sosem lesz képes erre. A lány a puszta létével megváltoztatta az életét, és többé már semmi sem lesz ugyanolyan. 17. fejezet - Miért sírsz? - kérdezte értetlenül Hugh. Emily megtörölte az arcát, ám az igyekezet hasztalannak tűnt. A lány egy pillanatra sem fejezte be a zokogást. Alig néhány órája értek csak haza, és Emily egyenesen a szobájába ment. Most is ott ült, az öltözőasztal előtt, és a karjára hajtott fejjel zokogott, miközben apja hiába próbálta megvigasztalni. - Kiszabadítottalak a fogságból. - Lánya rázkódó vállaira tette a kezét. - Örülnöd kellene. - Nem akartam eljönni onnét, apám. - Hogyhogy nem? - hördült fel a férfi. - Szeretem őt. - Elment az ép eszed? Emily magán érezte apja fenyegető pillantását, de nem mert szembenézni vele. Megrázta a fejét. - Nem ő fosztotta ki Keswycket. - Hazudott neked. Magam láttam a zászlaját. Még az átkozott fehér lovát is láttam. Azt hiszed talán, hogy nem ismerem fel a tulajdon ellenségem? - Nem Draven volt az - erősködött a lány. Elkövette azt a hibát, hogy szembefordult apjával. A gyűlölködő tekintet valósággal arcul ütötte. - És honnét tudod te azt, merre járt az éjszaka közepén? - Én... - Emily épp időben hallgatott el. Semmi értelme elmondani apjának az igazat. Időre van szüksége, hogy lehiggadjon. Egy-két nap múlva talán majd más színben látja a dolgokat. És talán más színben látja ő is, mert egy Draven nélküli élet túlontúl sivárnak és kietlennek tűnt számára, hogy elviselje. Két nappal később Emily megkereste az apját, az ajtónál azonban egy szolgába ütközött. - Bocsásson meg, milady, de hírnök érkezett a királytól és most mindketten odabent vannak. Emily szíve majd kiugrott a helyéből, ahogyan a bezárt ajtóra meredt. A rettegés majd elemésztette. - Hogyan?! - üvöltött apja akkorát, hogy a hangja átszüremlett a vaskos tölgyfalapon. Emily riadtan rezzent össze. - Hogyan lehet Normandiában? - követelte a választ apja. - Azonnal vigyen neki üzenetet. Emily az ajtóhoz lépett és ráfektette fülét. - Az üzenetet elküldtük, milord - hallotta a futár válaszát. - De Henrik néhány hétig még bizonyosan nem kapja meg. Felhívtuk a figyelmét az ügyre, és bizonyos lehet benne, hogy amint ideje engedi, foglalkozni fog vele. Az indulatos szóváltás folytatódott még néhány percig, mielőtt meghallotta, hogy a hírnök közelebb lép az ajtóhoz. Emily gyorsan hátrébb lépett, amint az ajtó kitárult előtte. A hírvivő magába fojtott egy ocsmány, az apjára vonatkozó szidalmat, és Emily úgy döntött, még nem jött el az ideje, hogy megpróbálja meggyőzni az apját Draven ártatlanságáról. Hátrébb lépett és visszaindult a szobájába, hogy kivárja, amíg apja visszanyeri béketűrését. A napok hetekbe fordultak, miközben apja hangulatváltozására várt, ám a napok anélkül teltek el, hogy bármilyen üzenetet kaptak volna Henriktől, apja egyre feszültebb és feszültebb lett. És ami ennél is rosszabb, lovagokat és zsoldosokat bérelt, hogy megerősítse velük a várat. Mondhatott bárki bármit, apja meg volt győződve arról, hogy Draven a földjeire ácsingózik. - Ránk fog támadni, amíg Henrik az idejét múlatja valahol - mondogatta. - A pokolba mindkettőjükkel. Emily alig beszélt az apjával. Nem is mert volna. Ebben a lelkiállapotban Hugh akármire képes lett volna.

124

És a helyzet csak rosszabbra fordult, amikor kitelt az első hónap, és még mindig nem jött meg a havi vérzése. Emily kezdte gyanítani, hogy apjának és Dravennek nemsokára csakugyan lesz oka háborúzni. Aznap éjjel Emily is üzenetet küldött a királynak, és azért imádkozott, hogy a király végre vegye a fáradtságot és mutassa meg magát. - Draven? Draven nem mozdult, amikor Simon belépett a hálókamrájába. A széken ült, a kandalló előtt, és üres tekintettel meredt a lángokra. - Hírnök érkezett a királytól. Draven bólintott. Már számított erre. Ami azt illeti, nem értette, miért tartott a királynak ilyen soká, hogy magához hívassa. Az elmúlt egy hónapban másra sem tudott gondolni, csak hogy Emily után megy és erőszakkal visszahozza őt az otthonába. Ám a lány azon a napon maga hozta meg a döntést. S bármennyire tudta, hogy Emilynek nem volt más választása, úgy döntött, nem mérgesíti el még jobban a helyzetet. Nem, most már el kell fogadnia a végzetet, ahogyan férfihoz illik. - Küldd be. Az ajtóban megjelent a korona vörös és arany oroszlánját viselő küldönc. - Draven de Montague, Ravenswood earlje, a király a színe elé hívatja önt. Felséges urunk szombathoz két hétre Warwickot tiszteli meg jelenlétével, és feltétlenül ragaszkodik az ön jelenlétéhez. - Mondja meg felséges urunknak, hogy ott leszek. A hírnök bólintott és kihátrált a szobából. Draven még most sem mozdult. Tovább meredt a semmibe, ahogyan azt tette az elmúlt hetekben. Mintha minden ereje és életkedve elhagyta volna. Nem akart és nem kívánt. Semmit. Az Emily távozását követő napokban Simon többször megpróbált szóba elegyedni vele, ám ahogy teltek a hetek és Draven nem szólt se hozzá, se máshoz, végül feladta a hiábavaló kísérletezést. Draven nem akarta, hogy bárki is a közelében legyen. Nem akart már semmit és senkit. Alig várta Henrik érkezését és a halált, amelyet a jelenléte beharangozott. A halál volt az egyetlen dolog, amit tárt karokkal fogadott. 18. fejezet Milady, a király szót kíván váltani önnel. Emily megreszketett a félelemtől, amint Alys kitárta előtte az ajtót. A király aznap reggel érkezett, és Emily tudta, hogy csak idő kérdése, mikor kerül rá a sor. Ám ettől még nem rettegett kevésbé a találkozástól. - Bátorság, milady - suttogta Alys, és a vállára tette a kezét. Emily hálásan elmosolyodott és megszorította Alys kezét. Miután vett egy mély lélegzetet, összeszedte magát és kilépett a szobából, hogy elinduljon lefelé a lépcsőkön, amelyek apja várának lovagtermébe és Henrik király színe elé vezették. A király testőrei és udvaroncai a lépcsősor aljában gyülekeztek. A szolgák serényen dolgoztak, hogy ellássák őket étellel és itallal, miközben a lábaik alatt vérebek ólálkodtak. Emily legnagyobb rémületére most valamennyien elhallgattak és felé fordították a tekintetüket, amint lassan leereszkedett a lépcsőn. Hogy bátorságra kapjon, Emily megérintette a Draventól kapott melltűt, amelyet mindig a ruháján viselt. Azt hitte, a szíve is megszakad, amikor Alysszel együtt az ékszert is visszakapta, ám ahogy a hónapok teltek, egyre szívesebben viselte, mint a férfival töltött csodálatos napok emlékét. És most mindennél inkább szüksége volt a szép emlékekre. Ahogyan közelebb ért az udvaroncok csoportjához, az emberek egymáshoz hajoltak, és Emily hallotta, milyen szörnyűségeket sustorognak. - Aligha olyan szemrevaló, hogy egy ekkora bajnok meghaljon miatta - jegyezték meg a rosszindulatú udvarhölgyek, amint elhaladt előttük. - És én még azt hittem, hogy Ravenswood inkább kedveli az apródok társaságát - hallotta az egyik férfit. - Még mindig jobb, mintha a fivéréét kedvelné! -Kitört a nevetés.

125

A vér Emily arcába szökött. Kihívó, dühödt pillantást vetett azokra, akik gúnyt űztek belőle és a szerelméből. Az udvaroncok szégyenkezve sütötték le a szemüket. - Csak nevessetek, ha kell - emelte fel a hangját -, de tudjátok meg, Lord Draven kisujja is többet ér, mint ti valamennyien. Ha itt lenne, még ránézni sem mernétek, nem hogy a háta mögött gúnyoljátok. Ahogy az udvaroncok egymásra néztek, láthatták, mennyire igazat beszélt. A meghunyászkodott tömegből apja alakja emelkedett ki. Hugh helyeslően bólogatott, amint csatlakozott hozzá, megcsókolta a homlokát és a karját nyújtotta felé. - Senki sem mondhatja, hogy nem az én kislányom a legbátrabb asszony a keresztény világban suttogta a fülébe. Ha csak sejtette volna, hogyan remegnek a térdei a szoknya alatt, vagy hogy levegőt is alig kap, annyira elszorul a torka a félelemtől... A férfi megpaskolta a kezét és előrevezete leányát a várakozó királyhoz. Emily azonnal megismerte Henriket. A szálas, vörös hajú férfiút aligha lehetett összetéveszteni bárkivel. Arra számított, hogy a király ülve fogadja, ám Henrik hátratett kezekkel járkált fel s alá. Emily mélyen meghajolt előtte, amikor a király végre észrevette. - Most láthatja, mit művelt vele - csattant fel az apja, és nyomatékul Emily kikerekedő hasa felé intett. Henrik tekintete elkomorodott a hasa láttán, amely immár ékesen árulkodott másállapotáról. Emily kihúzta magát és védelmező fogta át hasát. - Hagyjon magunkra - parancsolta Henrik. - Kettesben kívánunk szót váltani a hölggyel. Apja kurtán bólintott, majd magára hagyta a királlyal. Emily összekulcsolta maga előtt hűvös kezét és tekintetét a padlóra függesztette. Henrik közelebb lépett hozzá. - Ön igazán szemrevaló fehérszemély. Vajon rosszul tettük, hogy Draven gondjaira bíztuk? - Felség, én... - Talán megparancsoltuk, hogy szóljon? - csattant fel a király. Emily nagyot nyelt félelmében és szorosan összezárta ajkait. - Akkor hát - bólintott Henrik -, mégis csak hallgat a parancsszóra. A lány a király aranyozott csizmáira meredt. - Helyes. - Néhány percre néma csend hullt rájuk, mialatt Emily szíve majd kiugrott a helyéből. Amikor a király újra megszólalt, nyers és kíméletlen hangon beszélt, szeméből pedig sütött a rosszakarat. - Most pedig feleljen, igennel vagy nemmel, Draven az apja a gyermekének? Emily beharapta az ajkát és nem válaszolt. Ha már nem magyarázhatja ki magát, miért mondjon bármit is, amivel kárhozatra ítéli szermét? A király indulata láttán , a lélegzet ig a torkán akadt - Próbára kívánja tenni a türelmünket? - kérdezte Henrik vészjósló hangon. - Nem, felség. - Akkor feleljen a kérdésünkre. Emily azt hitte, menten elájul, miközben a csend végtelenül hosszúra nyúlt. A férfi szeme villámokat szórt. - Miért tagadja meg a - választ? Könnyek peregtek végiig az arcán, ahogyan szembe, nézett a királlyal. - Nem tehetek mást. Henrik összevonta a szemöldökét. - Elég legyen ebből, ki nem álljuk a könnyeket. Egy zsebkendőt nyújtott felé. Az Isten szerelmére itassa fel a könnyeit. Emily szótlanul engedelmeskedett. A férfi megenyhülni látszott. - És most mondja el, mi történt, mialatt Draven őrizetében állt. Emily vett egy mély lélegzetet és lassan elmesélte Henriknek az egész történetet, kezdve attól mit érzett abban a legelső pillanatban amikor meglátta Dravent, egészen addig, hogy elveszítette az ártatlanságat.

126

Mindent meg kellett tennie, hogy ne jöjjön zavarba, de őszinte akart lenni a királlyal. Ha másért nem, hát azért, hogy Draven bocsánatot nyerjen a bűneire. - Láthatja, felség, az egész nem az ö hibája nézett fel a királyra. - Draver megpróbált ellenállni, de én nem hagytam magam. ha valakit felelősség terhel, az csak én vagyok. Henrik tekintetének fagyossága vetekedett egy decemberi éjszakával. - Draven mindenkinél jobban tudja, mi a büntetése a hitszegőknek. - Felség, kérem, Draven az ön leghűségesebb alattvalója. Egész életében egyebet sem tett, mint önt szolgálta. - Elég - vágta félbe a szóáradatot a király. - Úgy beszél a védelmében, mintha csak ismerné őt. És amennyire mi ismerjük Dravent, ezt nehezünkre esik elhinni. Mondja csak, beszélt Draven arról, hogyan állt a korona szolgálatába? A lány megrázta a fejét. A fagyos tekintet felolvadni látszott, ahogyan a király Dravenről beszélt. - Alig lehetett tizennégy, amikor először találkoztunk vele. Tudta ezt? - Nem, felség. Henrik járkálni kezdett előtte, miközben folytatta a történetet. - Franciaországban gyűjtöttünk csapatokat István ellen, amikor véletlenül belebotlottunk egy vazallusába. Itt rövid időre elhallgatott, amint felidézte magában a történteket. - Draven oroszlánként harcolt, és mi álmélkodva figyeltük. Abban a pillanatban tanúja lehettem, amint egy fiúból sebezhetetlen hőst kovácsolt a csata heve. Emily felvonta a szemöldökét, és felfigyelt rá, hogy Henrik most először első számban és személyben hivatkozik magára. A száját azonban bölcsen csukva tartotta. - Tudtam, hogy a fiúból egy napon még nagy harcos- válhat, ezért fogadtam el Miles de Poitiers esküjét, amellyel szolgálatomba ajánlotta magát és apródját. Miles jól szolgált bennünket, míg nem az arundeli csatában hősi halált halt. Henrik arca elkomorodott, ahogyan felidézte az eseményeket. - Sosem felejtem el azt a pillanatot - folytatta halk, érzelmekkel teli hangon. - Épp időben fordultam meg, hogy lássam, amint Harold of Ravenswood felemelt karddal rám támad. Azt mondják, az ember szeme előtt lepereg az egész élete, amikor a halál mezsgyéjén jár. Ez így igaz. A saját szememmel láttam. És amint a halálos csapásra készülődtem, a semmiből hirtelen ott termett Miles apródja. Henrik megcsóválta a fejét, mintha ennyi idő távlatából is csak nehezen tudná megérteni, ami történt. - Draven a derekánál kapta el Haroldot, azután vadul birkózni kezdtek. Olyan szilaj gyűlölettel és hozzáértéssel küzdöttek, hogy a veszély ellenére nem tudtam levenni róluk a szemem. Harold megsebezte a fiút és kevés híján megadta a kegyelemdöfést, de Dravennek valahogy sikerült talpra állnia, pedig az a sebesülés végzett volna a legtöbb felnőtt férfival is. Emily összeszorította a fogát, ahogyan visszaemlékezett a férfi hasfalán éktelenkedő hosszú sebhelyre. Henrik összevonta a szemöldökét. - Ahogyan Harold felemelte a kardját, Draven felfelé döfött, és a pengéje átjárta Harold testét. Harold hátrazuhant, majd váratlanul bőszen nevetni kezdett. Még meg is paskolta Draven vállát. Henrik mélyen a lány szemébe nézett. - Tudja, mit mondott ekkor Dravennek? Emily megrázta a fejét. - „Most végre büszkévé tettél, te kis nyavalyás. Ezen a napon végre nyugodt szívvel mondhatom, hogy vér vagy a véremből, mert egyedül a fiam lehet képes arra, hogy megöljön." Borzongás futott végig Emily gerincén, ahogy megpróbálta elképzelni, mit is érezhetett Draven. - Sosem felejtem el azt a pillanatot - suttogta Henrik elkomoruló tekintettel. - Ahogy nem felejtem el Draven arcát sem. Úgy fogadta apja halálát, mint akit ez egyáltalán nem lep meg. Jómagam el sem tudtam volna képzelni, hogy egy apa ilyen kegyetlen szavakkal búcsúzzon el a fiától. Ezután Draven hozzám fordult, felém nyújtotta apja kardjának markolatát és örökké tartó hűséget esküdött nekem. Ott helyben lovaggá ütöttem, és attól a naptól kezdve soha semmit nem tett, ami arra indított volna, hogy megkérdőjelezzem a hűségét. Henrik fenyegetően felemelte a hangját. - Egészen mostanáig. Emily érezte, hogy a könnyek csípni kezdik a szemét, de visszatartotta őket. A férfi végigmérte rideg pillantásával.

127

- Képtelenek vagyunk megérteni, mi késztethet egy ilyen férfit arra, hogy megfeledkezzen az esküjéről. Mit mond erre, hölgyem? Tud akár egyetlen okot is, amiért meg kellene kímélnem az életét? - Igen. - Emily belenézett a király szemébe. - A legfontosabb ok, felség... a szerelem. A király hunyorogni kezdett. - A szerelem? - Igen, felség. Szeretjük egymást. Henrik hitetlenkedve horkant fel. - Draven szerelmes? Csakugyan azt akarja, hogy ezt elhiggyük önnek? Ahogyan ön is rámutatott, szinte gyermekkorától ismerjük őt, de sosem láttuk, hogy elvesztette volna a higgadtságát, a céltudatosságát. És most mégis ezzel az erőtlen kifogással igyekszik menteni őt? - Ez az igazság, felség. Henrik keserűen felnevetett. - Azt elhiszem, hogy ön szerelmes belé, hiszen az asszonyok mindig is kaphatóak az ilyen romantikus érzelmekre. De Draven? Ő született harcos, tetőtől talpig az, és mi lehetetlennek tartjuk, hogy így érezzen. Nem - döntötte el a kérdést. - Olyan büntetést fogunk kiszabni rá, amilyent kilátásba helyeztünk, amennyiben egyetlen ujjal is önhöz ér. - És mi lenne ez a büntetés, felség? Henrik meglepetten vonta fel a szemöldökét. - Nem mondta el önnek, mi az ára az ártatlanságának? -Nem. - Holnap hajnalban felakasztják, kibelezik és felnégyelik az árulásáért. Emily úgy érezte, mintha villám csapott volna belé. A térdei elgyengültek, a lábai reszkettek a félelemtől, és azt hitte, menten összeroskad. - Ne! - kiáltott fel. - Ez nem lehet. A férfi közönyösen bólintott. - Draven tisztában volt a következményekkel. Emily lehunyta szemét és levegő után kapkodott. - Kérem, felség - fogta könyörgőre. - Tegyen velem, amit csak akar, de ne őt bántsa. Könyörgöm. Nem teheti ezt vele. Az egész az én hibám. A király nem válaszolt. Emily keservesen zokogni kezdett és kétségbeesésében térdre vetette magát. - Mi tettem? - sikoltott fel, és azt kívánta, bárcsak ne akarta volna elcsábítani Dravent. - Álljon fel, hölgyem. Emily eldörzsölte könnyeit és beharapta reszkető ajkát, majd lassan felemelkedett a földről. Henrik arcvonásai mintha ellágyultak volna, ahogyan tetőtől talpig végigmérte őt. - Csakugyan ennyire szereti? - Igen, felség. Jobban szeretem, mint az életem. Henrik egy percig némán latolgatta szavait, majd újra sétálgatni kezdett. - Tudatában van annak, milyen súlyos vádakkal illette az apja Dravent? - Igen, felség, de tudom azt is, hogy Draven ártatlan. - És honnét tudja ezt? - Vele voltam azon az éjszakán, amikor megtámadták Keswyket. - Bizonyítéka is van rá? A lány bizonytalanul a hasa felé intett. Henrik felnevetett. - Na igen, ezt a bizonyítékot nem lehet elvitatni. Néhány percig némán járkált előtte, miközben ő kétségbeesetten kulcsolta össze ujjait és várakozott a sorsdöntő ítéletre. Épp amikor már azt hitte, nem bírja tovább hallgatni, ahogyan Henrik aranyos csizmája a kőpadlót koptatja, a király hirtelen megszólalt.. - Hát legyen, milady, elfogadjuk, hogy ön bizonyította Draven iránt érzett szerelmét. Ha holnap reggel bizonyítékát látjuk annak, hogy ő is hasonlóképpen szereti önt, és hogy ez a szerelem indította esküje megszegésére, akkor esetleg könyöröletességet tanúsítunk majd. Emily örömtől csillogó szemmel nézett fel. - Ha azonban - figyelmeztetett Henrik zord arccal - ennek nem látjuk jelét, és bebizonyosodik, hogy Draven egyebet sem tett, mint visszaélt az ön helyzetévei, akkor könyörtelenül és gyorsan részesül megérdemelt büntetésében. Megértett engem? - Igen, felség. - Most elmehet. Emily meghajolt és kihátrált a csarnokból.

128

Miután a csarnok ajtaja becsukódott mögötte, megkönnyebbülten sóhajtott fel. Kaptak egy utolsó esélyt! Soványka esély, de elég ahhoz, hogy megragadják. Draven bizonyosan... Emily megtorpant, amint a valóság teljes súlyával a vállára nehezedett. Ó, de hát kit akar megtéveszteni? Draven vasakaratú harcos, igazi férfi. Soha életében nem mutatta ki az érzéseit, és minden valószínűség szerint egykedvű arccal megy az akasztófa alá is, anélkül, hogy akár egyetlen pillantást vetne felé. Emily a hasára fektette kezét és kitapogatta az odabent növekvő életet. - Könyörgöm - mormolta magában. - A gyermekünknek apára van szüksége. 19. fejezet A reggel túl lassan érkezett el Dravennek, aki tárt karokkal üdvözölte a napfényt. Végre mindennek vége. Nemsokára megkapja a békét, amire mindig is áhítozott, és véget ér minden nyomorúsága. Miután maga köré gyűjtötte fivérét és maroknyi lovagját, elindult Warwick felé. És miközben minden lépéssel közelebb került végzetéhez, már csak egyetlen vágyat dédelgetett magában. Még egyszer utoljára látni akarta Emily arcát, mielőtt meghal. Draven békességben nyugodhatott, ha ez az egyetlen kívánsága teljesült. Erre az egy dologra gondolt lovaglás közben. ( Késő délutánra megközelítették a várat. Draven felvonta a szemöldökét, amint végigmérte az előttük tornyosuló kopár, vigasztalan falakat. Ebből a távolságból úgy tűnt, mintha ezer és ezer ember nyüzsögne a sáncokon. Hugh mindent megtett, hogy megerősítse otthonát. - Állj! - kiáltott fel Hugh, amint közelebb értek a kapuhoz. - Az embereid odakint maradnak, egyedül te jöhetsz be. - Ne - zárkózott fel Simon a fivére mellé. - Nem bízom benne. Draven üres tekintettel meredt Simonra. - Mit számít az, hogy bízunk-e benne, Simon. A kivégzésemre megyek. - Draven... - Nem, testvér, maradj csak itt. Nem akarom, hogy végig kelljen nézned. Együtt szálltak le a nyeregből, és amint Draven elérelépett, Simon átölelte és szorosan magához vonta. - Ne menj - suttogta Simon a fülébe. - Miénk a király egész serege. Te is tudod. Draven határozottan kibontakozott az ölelésből, és amikor látta a fájdalmat Simon szemében, gyengéden megpaskolta fivére vállát. - Vigyázz magadra, kistestvér. Bárcsak azt mondhatnám, hogy egy napon még együtt leszünk az örökkévalóságban, de különb helyet kívánok neked a másvilágon, mint ahová én fogok kerülni. Simon könnybe lábadt szemekkel paskolta meg a karját, majd félrekapta a tekintetét. Draven vett egy mély lélegzetet és gyalogosan indult a kapu felé. Azután felnézett a védőfalra és megdermedt. Egy pillanatra azt hitte, álmodik, amint látta a színarany fürtökön megcsillannó napfényt. Ám azt a karcsú alakot ezer közül is felismerte volna. A lány képe immár örökre beleégett a lelkébe. Az ő Emilyje. Egy kéz megragadta a lányt, és Draven tudta, hogy Hugh nem engedi a közelébe. Szinte látta maga előtt, ahogyan Emily konokul felveti a fejét, és szemei lángot lövellnek az elutasítás hallatán. Draven torka összeszorult, ahogy nézte az apja szorításában vergődő lányt. Leginkább végtelen hálát érzett, amiért még egyszer láthatta. Emily jelenléte erőt adott neki. Draven kétségbeesetten kívánta, bárcsak elmondhatná neki, mit érez a szíve legmélyén. A gyengéd szavak azonban sosem jöttek könnyen a szájára. Az igazat megvallva, talán nem is ismert ilyen szavakat. Nem, ő mindig a tettek embere volt, és abban a pillanatban azt akarta, hogy Emily tudja, ő nem bánt meg semmit. Azt akarta, hogy a lány tudja, mennyire nagyon szereti. Erre az egyetlen pillanatra át fog változni Accusain-né. Az ő bajnokává. A Lovagság Rózsájává. Igen, csakis egy módot ismert, hogy bizonyítsa neki igaz szerelmét. Büszkén kiegyenesedett, majd lehúzta a kezéről a páncélkesztyűt és ledobta a földre.

129

- Mit művel ez? - hüledezett Henrik. Hugh megtorpant és lenézett a sáncról. Emily kihasználta a lehetőséget, kiszabadította magát a szorításából, hogy visszaszaladjon a párkányhoz. Odafurakodott a király mellé és lenézett. Draven a kapu előtt állt, és lassan, aprólékos gonddal egymás után megszabadult a kardjától, a köpenyétől, a páncéljától, majd a bőr ujjastól... amíg nem viselt semmit, csupán napcserzett bőrét, amely aranylóan csillant meg a napfényben. Tetőtől talpig mezítelenül indult a kapu felé. Emily könnyet kibuggyantak, amint megértette. - Azt kérte, felség, hogy Draven is adja bizonyítékát érzéseinek. íme, a bizonyíték. Henrik értetlenkedve ráncolta a homlokát. - Hogy érti? - Ismeri felséged az éneket Accusainről és Lauretteről? - Amíg Eleanor a királyném, minden bugyuta éneket végig kell szenvednem. - Akkor felséged is emlékezhet arra a részre, amelyben Accusain mezítelenül lép be Laurette apjának várába, hogy ezzel bizonyítsa szerelmét. - Igaz, de ez csak mese. Az - kacagott fel a lány -, csak egy bugyuta mese. Amikor Draven egyszer meghallotta, azt mondta, nincs a világon olyan valamirevaló férfi, aki ilyet tenne egy asszonyért, és most mégis ő maga teszi meg. Mi lehet még a szerelem őrületén kívül, ami rávehetne arra, hogy ilyet műveljen? Henrik elgondolkodott a szavakon. Néhány gyötrelmesen hosszú pillanatig kétkedve meredt Dravenre. Draven némán közeledett a kapu felé, miközben Emily azon imádkozott, hogy végre Henrik is meglássa az igazságot. A király vetett Dravenre egy utolsó pillantást, majd magához intette Emilyt. — Jöjjön velünk, hölgyem. Emily követte Henriket és apját az öregtoronyba. Miután a csarnokba értek, Henrik komor tekintettel fordult a lány felé. - Rejtőzzön el, amíg beszélünk Dravennel. Ne mutatkozzék, amíg nem szólítjuk. Hugh - fordult az apjához -, az életével felel, ha a leánya nem engedelmeskedik. Hugh bólintott és megragadta a lányt, hogy bevonszolja a csarnokból az emelvény mögött nyíló kis kamrába. Emily szíve majd kiugrott a helyéből félelmében és bizonytalanságában. Egy örökkévalóságnak tetsző idő múlt el, amíg végre meghallotta Draven ismerős hangját. - Mit akar mindez jelenteni? - Henrik ügyet sem vetett bajnoka üdvözlésére. Gúnyos tekintettel mérte végig Draven csupasz testét. - Ezzel a sértéssel is tetézni igyekszik a bűneit? Draven megrázta a fejét. - Nem, felség. Soha nem akarnám önt megsérteni, sem szóval, sem tettel. - Akkor hát miért mutatkozik mezítelenül? - Henrik dühösen dobta oda a köpenyét Dravennek. Draven elkapta a ruhadarabot. - Takarja el magát. - Köszönöm, felség. - Draven engedelmeskedett a parancsnak. Henrik fagyos tekintete a földhöz szögezte. - Most pedig adjon magyarázatot a tetteire. Draven a szemközti falra meredt, miközben lelki szemei előtt felidézte Emily arcát. Ebből merített erőt, mielőtt megszólalt. - Senkit sem akarok hibáztatni, felség. Azért jöttem ide, hogy elfogadjam a büntetésem. A király csalódott pillantást vetett rá. - Úgy hát készen áll a halálra? Draven állta Henrik pillantását. - Igen, felség. - És nem bánta meg a bűnét? Draven a fejét rázta. - Semmit sem bán? - kérdezte hitetlenkedve a király. Draven nem felelt azonnal. De igen, volt, amit megbánt. Bánta, hogy sosem mondta el Emilynek, mit érez iránta. És mindennél inkább azt bánta, hogy engedte elmenni. De már nincs értelme, hogy mindezt Henriknek is elmondja. - Semmit, felség. Henrik elgondolkodva simogatta a szakállát, amint sétálgatni kezdett előtte. - Szóval, az a kis némber megér annyit, hogy fellógassák és felnégyeljék érte. Akkor talán nekünk is ki kellene próbálnunk...

130

- Azt adja meg az ég... - Draven hirtelen elhallgatott, amint rádöbbent, hogy dühében fenyegetően közelebb lépett Henrikhez A király megdermedt és felvonta a szemöldökét. - Isten szent nevére, Draven, most először hallom, hogy megemeli a hangját. Kiváltképp úgy, hogy minket próbál rendre utasítani. Talán bizony még ránk is támadna. - Bocsásson meg, felség - sütötte le Draven a tekintetét. - Megfeledkeztem magamról. - Akkor hát a hölgynek volt igaza. Csakugyan szereti őt? Draven torka összeszorult. Nem nézett Henrik szemébe, nehogy az kiolvashassa a tekintetéből a választ. - Vajon abban is igaza volt, hogy az iránta érzett szerelmében vetette le a ruháit? Draven nem felelt. Mit is mondhatott volna? Henrik megállt előtte. - Beszéljen, fiam, az élete függ a válaszától. Draven még most sem válaszolt. A király türelmetlenül várakozott néhány pillanatig, mielőtt újra megszólalt. - Amikor Hugh-val Londonba jött, megkérdeztük önt, mit tart a legnagyobb értékének. Simon azt felelte, a becsületét mindennél többre tartja a világon, akár meg is halna a védelmében. Ha most megkérdeznénk, mi az ön számára a legdrágább a világon, mi az, amit az élete árán is megvédene, mit felelne erre? Draven mélyen Henrik szemébe nézett. - Emily - felelte egyszerűen. Legnagyobb meglepetésére a király helyeslően bólintott. - Hallotta, Emily? - kiáltott Henrik. Draven elnézett a király válla felett, hogy lássa, amint az oldalajtó megnyílik. Emily lépett elő csillogó szemmel, a nyomában apjával. Féktelen örömmámor töltötte el Emily látványától, és alig tudta leküzdeni magában a vágyat, hogy odarohanjon hozzá és a karjaiba vegye. Csakis Henrik jelenléte tartotta vissza ettől. Szomjúhozva itta magába a gyönyörű arcot, az aranyló hajfürtöket. A tekintete ezután lejjebb tévedt, és döbbenten látta a lány kikerekedett hasát. - Hallotta a szavait? - kérdezte Henrik ismét a lányt, amint az odaért Draven mellé. - Igen, felség - suttogta Emily. - Hugh? - fordult a király Emily apjához. - És mi lesz a földekkel, amiket feldúlt? - méltatlankodott Hugh. Henrik összefonta karjait a mellkasán. - Ugyan, mondja már, mi aggasztja jobban, a birtoka vagy az a tény, hogy az unokája egy árulásért felkötött férfi fattyaként látja meg a napvilágot? Hugh lebiggyesztett ajkakkal közelebb lépett Dravenhez. - Ennek itt sehogyan sem látnám a hasznát. Draven bölcsen tartotta a száját. - Mi az? - kérdezte Hugh hitetlenkedve. - Nem is akarsz visszavágni, Ravenswood? Nem olyannak ismerlek, mint aki szó nélkül hagy egy sértést. Draven nem is nézett Hughra; tekintetét foglyul ejtette az asszony, akit szeretett, és aki a gyermekét hordozta a szíve alatt. - Nem fogok fájdalmat okozni Emilynek azzal, hogy válaszolok a sértésedre, Hugh. Valamely okból szeret engem, ám ugyanakkor szeret téged is, és ez elég ahhoz, hogy tiszteljelek. Hugh felhorkant. - Nem mondom, hogy tetszik nekem ez a játék, de a lányom kedvéért alá fogom vetni magam, akármilyen döntést is hozzon felséges urunk. Henrik bólintott. - Akkor hát legyen. Hugh. Hozza ide Draven fivérét és a ruháit, útközben pedig kerítsen egy papot is. Eskessék meg őket egymással, mielőtt a nap lemegy. - Köszönöm, felség - kiáltott Emily a boldogságtól kipirult arccal. Henrik arca megkeményedett. - Még ne örvendezzék, milady, előbb el kell rendeznünk a büntetés kérdését is. Draven Henrikhez fordult. Szomorúságot látott Henrik szemében, ám ezzel együtt sem számított a király könyörületére.

131

- Mindig is híven szolgált bennünket - emelte fel a hangját a király -, ezért meg kell értenie, miért nem hunyhatunk szemet a történtek felett. - Igen, felség. Nem is számítottam kegyélemre. Emily lélegzet után kapott. -De hát... Draven megrázta a fejét, hogy belefojtsa a tiltakozást. Henrik elmosolyodott, amikor a lány tartotta száját. - Örömmel látom, hogy tud neki parancsolni - kacsintott Dravenre, majd a mosoly lehervadt az arcáról. - Az esküvő után Draven részesüljön húsz korbácsütésben az engedetlenségéért. Emily szóra nyitotta a száját, de Draven az ajkaira* helyezte a mutatóujját. Henrik Hugh felé indult. - Jöjjön, keressük meg azt a papot. Az ajtónál Henrik még visszafordult, hogy szembenézzen velük. - Draven? - Igen, felség? - Remélem, hogy ezúttal olyan esküt tesz, amelyet be is tud tartani. - Ezzel biztosan nem lesz gond, felség. Henrik elmosolyodott. - Én is úgy látom. Amikor magukra maradtak, Emily felnézett a férfira. - Húsz korbácsütés, Draven. Annyira sajnállak. - Hidd el, a húsz korbácsütés semmiség a másik büntetéshez képest. - Gyengéden a lány hasára fektette tenyerét, hogy álmélkodva tapasztalja meg kerekségét. - Miért nem mondtad el? Emily elmosolyodott. - El akartam mondani, de nem akadt senki, aki elvitte volna a hírt. Mindenki tartott apám haragjától. A férfi odavonta magához. Emily boldogan fészkelte magát a karjaiba, és még nagyobb boldogságot érzett, amikor kerek hasát nekidörzsölhette a férfi csupasz bőrének. - Gyere, te kis némber - suttogta a férfi a fülébe. -Amíg mindenki el van foglalva, addig mi keressünk egy csendes zugot, ahol megmutathatom, mennyire hiányoztál. A lány tekintete a férfi ágaskodó szerszámára tévedt. - Azt magam is látom. A férfi a nyakába fúrta arcát, belélegezte édes illatát. - Csak szólíts Accusainnak. A lány felnevetett, ahogyan a férfi szorosan magához ölelte. - Akkor hát, jöjj, drága Accusain, és engedd, hogy nászi ágyamba vezesselek. Emily felkísérte a férfit az emeletre, a hálókamrájába, ahol Alys várakozott. A komorna szemei kikerekedtek, amikor meglátta a köpenyt leszámítva mezítelen férfit. Alys egyetlen szó nélkül távozott és magukra hagyta őket. Draven ledobta magáról a király palástját és magához ölelte a lányt. Emily végre megadhatta neki a csókot, amelyre azóta vágyott, amióta csak meglátta a férfit mezítelenül a várkapu előtt. - Te vagy az én hősöm - suttogta az ajkai közé. - Igen, úrnőm - sóhajtott a férfi. - A tiéd és senki másé. Emily elmosolyodott, amint Draven kioldozta és lehúzta a válláról a ruháját. Félénken és szégyenlősen sütötte le a szemét, amint a férfi végigmérte. Hónapok teltek el, amióta utoljára látta Dravent, és kikerekedett hasa nem tett jót az önbecsülésének. - Ne nézz így - vonult vissza egy árnyékos sarokba. - Olyan dagadt vagyok, mint egy anyakoca. Draven ajkaira tette mutatóujját. - Ne mondj ilyet, milady. Az én gyermekemet hordozod. - Gyengéden megérintette a hasát. - Az én szememben gyönyörűbb vagy, mint valaha. A férfi szavai felajzották. - Annyira hiányoztál - vetette magát a nyakába. - Ne félj, Emily, többé soha nem adok rá okot, hogy hiányolj. - Ó, Draven - suttogta a lány az ajkai közé. - Soha többé nem engedem, hogy elváljunk. Lassan, gyengéden szeretkeztek azon a délutánon, és addig lelték örömüket egymásban, amíg Alys vissza nem tért, hogy felkészítse Emilyt a menyegzőre. Draven gyorsan felöltözött, majd vonakodva visszavonult és elindult, hogy aláírja a szerződéseket.

132

Ellentétben azzal a nappal, amikor Joanne esküvőjét ülték meg, Hugh most komor és sötét hangulatban volt, Draven pedig azt kívánta, bárcsak félretehetnék a kettejük ellenségeskedését - ha másért nem is, hát Emily és a születendő gyermek kedvéért. Az ő gyermekéért. A gondolat megtorpanásra késztette. Emilytől többet kapott, mint valaha is álmodta volna. Mennyire szerette ezért. - Á, végre itt van - szólította meg Henrik. Draven, aki Simon oldalán állt, megfordult, hogy lássa, amint Emily belép a kis helyiségbe. A lány apja színei helyett élénkvörös ruhát viselt, és fekete köpenyét azzal a melltűvel fogta össze, amelyet Draventől kapott. Az ő színeit viseli, gondolta a férfi, és elöntötte a büszkeség. Emily az övé volt, és most már senki sem szakíthatta el tőle. A ceremónia hamar véget ért, bár Hugh sokáig habozott, mielőtt áldását adta a frigyre. Dravennek egy csókra is alig maradt ideje, Henrik testőrei máris megjelentek, hogy az udvarra kísérjék. - Ne! - nyújtotta utána a kezét Emily. Draven megcsókolta a kezét, hogy megnyugtassa. Minden rendben lesz, Emily, ígérte szavak nélkül. Gyengéden hátratolta a lányt apja karjai közé. Emily figyelte, ahogyan Draven és Simon nyugodt léptekkel követi a királyi testőröket az udvarra, amelyet már előkészítettek a büntetés végrehajtásához. Kiszabadította magát apja kezei közül és utánuk szaladt, az udvaron azután megtorpant, amikor meglátta a királyi ítéletvégrehajtót, kezében a szöges korbáccsal. Apja megállt mellette és megpróbálta visszahúzni az udvarról. - Jobb, ha nem látod. A lány felvetette az állát. - Ő már a férjem, és nekem mellettem a helyem. Miközben odavetette a szavakat, magában azért imádkozott, legyen elég ereje maradni és végignézni, ahogyan a férfit bántalmazzák. Draven gyengéd pillantást vetett rá, majd megoldotta tunikáját és lecsupaszította a hátát. Emily a királyhoz fordult, és vadul reménykedett, hogy Henrik az utolsó pillanatban mégis csak megakadályozza ezt a szörnyűséget. A király arcáról lerítt, hogy még nálánál is kevésbé élvezi a jelenetet. Mégsem szólt egy szót sem, miközben Emily reményei átadták helyüket kétségbeesésének. A hóhér az akasztófát használta arra, hogy felkösse Draven kezeit. Amikor Draven készen állt a büntetésre, a hóhér a királyhoz fordult. - Kezdje - parancsolta Henrik. Simon félrefordította tekintetét. Emily összerezzent, amint a csuklyás férfi végigcsapott a korbáccsal Draven csupasz hátán. Vércseppek hulltak a ruhájára, de Draven egyetlen hangot sem hallatott, amint egész teste megfeszült és felkészült a következő csapásra. - Úristen - nyögött fel apja. - Hát ez semmit se érez? - Hidd el, érez - felelt neki Emily, miközben a hóhér kimérte a következő csapást. Elszorult a torka és érezte, ahogyan a könnyek végigperegnek az arcán. Összeszorította száját, nehogy felsikoltson, hogy most már elég ebből a borzalomból, és követte Simon példáját. A fal felé fordult és így várta ki, hogy vége legyen. Miután mind a húsz korbácsütést kimérte, a hóhér levágta Dravent a kötélről. Draven egy pillanatig megállt a lábán, azután megtántorodott. Simon kapta el, mielőtt elzuhant volna. - Foglak - suttogta a fülébe. Draven bólintott, amint Simon átvette nyakán az egyik karját és segített neki elindulni. - Mint a régi időkben, mi? - élénkült fel hirtelen Draven. Simon olyan sötét, gyűlölködő pillantást vetett Emily apjára, amilyent a lány fel sem tételezett volna róla. Emily megérintette Draven arcát, amint elbotorkáltak előtte. - Simon - nyögött fel Draven. - Mondd meg neki, hogy minden rendben lesz. - Szerintem tudja magától is, Simon tovább támogatta Dravent a torony felé.

133

Draven félúton elveszítette az eszméletét. Emily elvezette Simont a szobájához és segített hasra fektetni Dravent, nehogy további szükségtelen fájdalmat okozzanak neki. Azután, amilyen gyengéden csak tudta, lemosta a vért a testéről, és összevont szemöldökkel mérte fel a férfi felrepedezett, összehorzsolt bőrét. - Mit jelent az, hogy olyan, mint a régi időkben? -kérdezte Simont. Simon letette az ágyra Draven tunikáját. - Az apja rendszeresen verte, sokszor még ennél is keményebben. Amikor vége volt, mindig úgy kellett az ágyba segíteni. - Ezért nem kiáltott fel fájdalmában? - Igen. Az apja mindig megtoldotta a büntetését öt korbácsütéssel, valahányszor egyetlen hangot is hallatott. Emily szíve belesajdult a szánalomba. Ekkor kopogás hallatszott. - Nyitva van - kiáltott ki Emily. Legnagyobb meglepetésére apja csatlakozott hozzájuk, a kezében egy kis tégellyel. - Ez itt lenmagvas kence. Csillapítja a fájdalmát. - Köszönöm - hálálkodott a lány zavartan. Lehet, hogy apja mégis megenyhült Draven iránt? Két kézzel kapaszkodott a reménybe és imádkozott, hogy így legyen. Hugh vetett még egy utolsó rideg pillantást Draven fekvő alakjára, azután elment. Amilyen finoman csak tudta, szétterítette a sűrű, ragacsos keveréket a sebeken, majd finom szövésű anyaggal borította őket. Miután megtörölte a kezét, felnézett Simonra, aki komor, fájdalmas arccal támaszkodott a falnak. - Mennyi ideig tart, amíg rendbe jön? - kérdezte tőle. - Holnap talpra áll. - Az nem lehet! - hitetlenkedett a lány. Simon bólintott. - Szaladni nem fog, de fent lesz és jár. - Vetett még egy pillantást fivérére, majd az ajtó felé indult. - Simon? - szólt utána, amikor a férfi már a reteszért nyúlt. - Én ezt nem értem. Ha maga volt a törvénytelen gyermek, akkor az apja miért Dravent bántotta? - Nem tudta, hogy az övé vagyok, amíg a házában éltem. - Simon vetett egy pillantást az ágyra. Higgye el, apánk mindent megtett, hogy megnehezítse az én életem is, de Draven mindig közénk állt. Simon mély lélegzetet vett és szembefordult vele. - Észrevette, hogy sántít? Alig ötéves lehettem, amikor egyszer a lándzsadöfést gyakoroltam és leestem a lóról. Az apja, amiért ilyen szégyenletesen leszerepeltem, el akart tiporni a lovával. Az egyik pillanatban még azt láttam, ahogyan az a hatalmas csatamén felém dübörög, a másikban már az oldalamon feküdtem, és Draven került a vasalt paták alá, amelyek négy helyen is eltörték a lábát. Emily lehunyta a szemét döbbenetében. El nem tudta képzelni, hogyan képes valaki ilyen szörnyűségre. - Honnét tudta meg, ki az apja? - kérdezte. Simon vállat vont. - Anyánk mondta el Dravennek, nem sokkal a halála előtt. Apámnak már nem tudott üzenni, Draven viszont sokat utazott Harold oldalán, és remélte, hogy ő majd talál valakit, aki tudatja a hírt apámmal. - És talált ilyent? - Igen. Másnap, hogy anyánk meghalt, apám eljött értem, és így Normandiában nőttem fel. Abban a pillanatban minden értelmet nyert Emily számára. - Ő volt Miles de Poitiers? A férfi bólintott. - Ő az apám. Most már tudta, hogyan állt Draven a király szolgálatába. - Draven azért ment Normandiába, hogy magát megtalálja. így lett Miles de Poitiers apródja, igaz? - És így történt, hogy azóta se váltunk el egymástól. A bátyám minden létező módon megmentette az életem. - És maga méltó lett hozzá, Simon. Simon megrázta a fejét. - Hozzá képest jelentéktelen porszem vagyok. Mindig ő volt az, aki odaállt az apja elé, én meg szűkölve menekültem. - Túl szigorú magához.

134

- Meglehet, de önnek akkor is hálás vagyok, amiért meg tudta érinteni a szívét. Nekem nem sikerült. - Ön nélkül sosem sikerült volna. - Akkor hát, legyünk örökre szövetségesek. Emily elmosolyodott, és nem sokkal később magára maradt újdonsült férjével. Nem igazán így képzelte el a nászéjszakáját, mégsem panaszkodott, hiszen megkapta, amire mindig is vágyott: egy férjet, akit szerethetett, és aki úgy szerette őt, ahogyan soha még csak álmodni se merte volna. Órákkal később a király a saját seborvosát küldte fel, hogy ellenőrizze Draven állapotát. S miután a vár elcsendesedett, Emily összekuporodott az ágyon és elnézte a férfit álmában. - Örökre az enyém vagy - suttogta, majd lehunyta a szemét és ő is elaludt. Reggel Henrik a kíséretével egyetemben útnak indult. És ahogyan Simon megjósolta, Draven talpra állt. Emüy segített neki felöltözködni. A ruhák biztosan bántották, ahogyan nekidörgölőztek a felhorzsolt és ki-hegesedett bőrének, de a férfi egy szóval sem panaszkodott. - Nem fekhetek egész nap - mondta, amikor felkelt. - Pedig az kellene - erősködött Emily. Draven megrázta a fejét, majd kézen fogta és levezette a csarnokba. Hugh felnézett, amikor felbukkantak odalent és zord pillantást vetett Dravenre. Emily felsóhajtott. Amikor apja megjelent azzal a kencével, már abban reménykedett, hogy megenyhült Draven iránt, de most, ahogyan elnézte elborult arcát, megértette, hogy sok időnek kell eltelni, amíg Hugh elfogadja újdonsült vejét. Draven elindult, hogy üdvözölje Simont, míg Emily leült az asztalhoz apja mellé. - Ha képes voltál elfogadni Nilest, aki már az esküvő előtt összefeküdt Joanne-nel, miért nem tudsz legalább egy kicsit barátságosabb lenni a férjemmel? - Azért, mert jól ismerem a fajtáját. - Apja vetett egy rosszindulatú pillantást Draven irányába. - Te ezt nem értheted meg, Emily, hiszen te mindig csak a jót látod az emberekben. Hidd el, megvan az okom a gyűlöletre. A lány szomorúan megrázta a fejét és átköltözött az asztal túlsó végébe, amíg elköltötte reggelijét. Mindvégig magán érezte apja tekintetének súlyát, de a hátát fordította felé, miközben megette a kenyeret és sajtot. Draven épp akkor bukkant fel újra, amikor belevillant a felismerés, hogy talán mégsem kellett volna annyit ennie. A gyomra fenekestől felfordult. - Emily? - kérdezte Draven aggodalmas arccal. Emily próbált lelépni az emelvényről, de megtántorodott. Draven elkapta, és a lány hallotta, hogy élesen sípolva kap levegő után, amint akaratlanul is a hátához ér. A férfi ezúttal sem jajdult fel, ahogyan a helyiség túlsó végébe kísérte. - Jobban vagy? Emily bólintott, miután gyomra valamelyest megnyugodott. - A kisbaba lesz az. Draven bólintott. - Mostantól minden reggel ilyen üdvözlésre kell számítanom? - Nem tudom - felelte a lány az igazsághoz híven. -Édesanyám a terhesség egész ideje alatt rosszul érezte magát. Elindultak Emily apja felé, amikor a csarnok ajtaján egy köpenybe burkolt alak lépett be. Emily összevont szemöldökkel méregette, amíg a jövevény hátra nem tolta a kámzsáját. Joanne hasa óriásira duzzadt, és Emily kételkedett benne, hogy nővére képes lesz világra hozni egy ilyen óriási gyermeket, ám mindennél jobban megdöbbentette Joanne törődött, horzsolásokkal borított arca. Apjuk kiáltása felverte a csarnok csendjét, amint Hugh odarohant gyermekéhez. - Mi történt, gyermekem? - fogta keze közé Joanne meggyötört arcát. Emily is odasietett hozzájuk. Joanne sírva fakadt. - Niles tette - zokogta. - Teljesen megőrült. - Felnézett apjára, miközben könnyei végigperegtek horzsolásokkal borított arcán. - Meg akar ölni és rajtam keresztül megörökölni a birtokaidat. Apjuk arca bíborvörösre váltott. - Ezért a vérét veszem a gazembernek... - Lord Warwick? - kiáltott fel egy apród, aki ekkor rontott be az ajtón, amelyet Joanne nyitva hagyott maga mögött. Az ifjú levegő után kapkodott, homloka felhasadt és vérzett. - Nagyuram - hajolt meg Hugh előtt. - Azonnal velem kell jönnie. Kifosztják Falswytht.

135

Hugh elengedte Joanne-t. - Ki merészelne ilyet tenni? - Ravenswood earlje. Minden tekintet Draven felé fordult, aki Simon mellett ült az egyik alacsonyabban eső asztalnál. Hugh visszafordult a hírnökhöz. - Honnét tudjátok, hogy ő az? - Hallottam, amint egyik embere így szólította, mielőtt megsebesültem. - Miféle álnokság ez? - csattant fel Hugh. - Mindkét vejem egyszerre támad hátba? - Apám, én... - szólalt meg Joanne, de apja egyetlen kézlegyintéssel elhallgattatta. - Em, vidd fel őt és gondoskodj róla. / Ezután zord pillantást vetett Dravenre. A csapatok álljanak készen az indulásra - adta ki a parancsot, majd levette kardját a kandalló fölül. - Egyszer és mindenkorra véget fogunk vetni ennek. Ahogyan Hugh kiviharzott a teremből, Draven is összegyűjtötte a lovagjait. - Várj - ragadta meg Emily a karját. - Nem mehetsz oda. Bajod eshet. Draven eltökélten megrázta a fejét. - Nem fogom karba tett kézzel nézni, ahogyan valaki a nevem bitorolja. Ezért a fejét veszem a gazembernek. Most menj és gondoskodj a nővéredről. Emily vitába szállt volna, de látta a férfin, hogy hiábavaló lenne bármilyen érvelés. Hugh után sietett. - A férjem is veled tart. Könyörgöm, ne hagyd, hogy baja essen. Apja bólintott, de tekintetéből még mindig mélységes megvetés sugárzott. A két férfi, akit Emily mindennél jobban szeretett, egymás oldalán sietett ki a lovagteremből, hogy kettesben hagyják őt vigasztalanul zokogó nővérével. Draven is érezte, mennyire bizalmatlan vele szemben Hugh. - Még mindig azt hiszed, hogy én vagyok a bűnös? - kérdezte, miközben odasiettek a lovaikhoz. - Amíg a saját szememmel meg nem bizonyosodom az ellenkezőjéről, addig igen. Draven összeszorította a fogát. Emily apja soha nem fogja őt elfogadni. Akkor hát legyen. Ő aztán nem fog könyörögni senkinek egy jó szóért. A pokolba Hugh-val. Draven óvatosan felhúzta magát a nyeregbe. Háta fájdalmasan lüktetve tiltakozott, de ügyet sem vetett rá. Elbánt már komolyabb sebekkel is. Hátracsapta sarkát lova véknyájába, és embereit Falswyth felé vezette. Amikor elérték a kis falut, a pusztítás láttán megvetően biggyesztette le ajkát. A legtöbb kunyhót és épületet felgyújtották; az emberek elmenekültek a fosztogató és erőszakoskodó katonák elől. Draven hirtelen egy asszony sikolyát hallotta. Amíg Hugh és emberei rátámadtak a fosztogatókra, ő leugrott nyergéből és berúgta a néhány épen maradt ház egyikének ajtaját. Az asszonyt éppen az asztalra fektették, és négy férfi fogta le a tagjait, amíg egy ötödik felemelte a szoknyáját és szétfeszítette a térdeit. Draven kivonta kardját és bosszúszomjasan rontott a támadókra. A halálra rémült asszony az egyik sarokban talált menedékre, amíg ő egyenként leszúrta a katonákat. Amint az utolsó támadóval is végzett, hátulról egy árny hullt rá. Kivont karddal pördült meg, és Hught találta maga mögött, a ház ajtajában. Hugh helyeslően bólintott, majd elfordult és távozott. Draven leeresztette a kardját és meggyőződött róla, hogy az asszony sértetlenül vészelte át a támadást. - Köszönöm, milord - hálálkodott zokogva az asszonyt, amint felsegítette a földről. Draven nem felelt, inkább elindult, hogy csatlakozzon odakint harcoló embereihez. Ekkor látta meg, hogy Hugh egy olyan támadóval került szembe, aki az övéhez megtévesztésig hasonló köpenyt visel. Annál a fénynél, hogy valaki bele merészelt bújni az ő bőrébe, csak az volt vérlázítóbb, hogy ez a valaki éppen végezni akart Emily apjával. Hugh keményen küzdött, de esélye sem lehetett a fiatalabb, fürgébb lovaggal szemben, aki valósággal körbetáncolta Hught, hogy csapást csapás után mérjen a kardjára és a pajzsára. Hugh megtántorodott a heves támadás súlya alatt. Draven kivont karddal rohant feléjük, és épp időben érkezett ahhoz, hogy elhárítson egy csapást, amely bizonyosan elválasztotta volna Hugh fejét a nyakától. Hugh arrább botorkált, miközben Draven belevetette magát a küzdelembe. A férfi erős volt, de ha Dravent nem hátráltatják sebei, esélye sem lehetett volna ellene.

136

így azonban minden csapásával tovább gyengítette Dravent, aki érezte, ahogy a frissen begyógyult sebek felszakadoznak a hátán és a vér végigszivárog a gerincén. Támadója jókora csapást mért a pajzsára, amitől hátratántorodott, és mielőtt visszanyerte volna az egyensúlyát, egy jobbról érkező széles kardcsapás nyomán elvágódott a földön. Draven a hátára zuhant és levegőért kapott, amint a kíméletlen fájdalom végigcikázott a testén. Lélegzethez is alig jutott, nemhogy a tagjait mozdítsa. Elérkezett az igazság pillanata. Ellenfele a magasba lendítette kardját. Draven felkészítette magát a végzetes csapásra, ám épp amint a lovag lesújtott volna kardjával, Hugh átfogta a derekát és lebirkózta a földre. Draven esetlenül, fájdalmak közt vergődve az oldalára hemperedett és addig kapálózott, amíg sikerült felállnia. Minden porcikája lüktetett a fájdalomtól. A lova felé botladozott, majd megkapaszkodott a nyeregkápában és felegyenesedett. Arrafelé fordult, ahol Hugh tovább harcolt nevének birtoklójával és látta, hogy egy második támadó kerül Hugh hátába. Draven megragadta tőrét és halálos pontossággal a támadó mellkasába dobta. Hugh látta, hogy a férfi elzuhan, majd felbátorodva meglendítette kardját és egyetlen csapással végzett támadójával. Dravenből minden erő elszállt, ahogyan megpróbálta felhúzni magát a nyeregbe. Mindhiába. Térdre rogyott. - Ravenswood? Úgy hallotta Hugh hangját, mintha mérhetetlen távolságból érkezett volna hozzá. Valaki leemelte a sisakját, bár Draven senkit sem látott maga körül. A fájdalom mindent beborított. « Felnézett Hugh felette lebegő arcába. - Meg ne halj itt nekem, fiú. Hallod? Draven képtelen volt válaszolni. Lehunyta a szemét és engedte, hogy a sötétség magába burkolja. Emily lerohant a lépcsőkön, amint meghallotta, hogy a férfiak visszaértek. Joanne is vele tartott. Amikor meglátta férje nyeregre vetett testét, Emily érezte, hogy a vér kiszalad az arcából. És minden ijedelemnél, még Draven állapotánál is szörnyűbbnek találta azt, hogy apja kitartóan kerülte a tekintetét. - Könyörgöm, ne! - zokogott fel. Ha a nővére nem ugrik oda mellé, összerogyott volna. Simon és az apja levették Dravent a nyeregből, majd elindultak felé. - Gyerünk, lányom - förmedt rá az apja. - Be kell vinnünk, mielőtt meghalna. Emily lehunyta a szemét megkönnyebbülésében. - Hát nem halt meg? - Nem, gyermekem - enyhült meg apja hangja. -De most menjünk. Még akkor is tetőtől talpig reszketett, amikor kinyitotta előttük az ajtót, majd gyors hálaimát rebegett és követte őket felfelé a lépcsőkön. Órákkal később Emily ott ült Draven mellett az ágyon. A férfi csak ekkor tért magához. - Halálra rémítettél - korholta. - A férfi tekintete felcsillant. - Magamat is megrémítettem. - Hogy érted ezt? Draven kinyújtotta karját és megszorította a kezét. - Egészen eddig a napig nem érdekelt, ha odaveszek a csatában. Ma azonban megtanultam félni. Amikor elvágódtam a földön, másra sem tudtam gondolni, csak rád és a gyermekünkre. Életemben most először nem akartam meghalni. Vissza akartam térni ide, hogy újra lássalak. Itt akartam lenni, hogy lássam megszületni a gyermekünket. Emily kezébe fogta a férfi arcát. - Annyira szeretlek, Draven. - Én is szeretlek. - A férfi fáradtan hunyta le a szemét. A szoba ajtaja hirtelen kinyílt. Emily felnézett és apját látta, aki vonakodva állt meg az ajtónyílásban. Azelőtt még sosem látta ennyire félénknek és bizonytalannak. - Apám? Hugh megköszörülte a torkát és belépett a szobába. - Nem számítottam rá, hogy ébren talállak - fordult egyből Dravenhez.

137

- Nem hallottad még, hogy az ördög sosem alszik? -kérdezte Draven keserűen. Emily látta a mélységes szégyent apja szemében, amint a férfi közelebb lépett az ágyhoz. - Nem akarod megkönnyíteni a dolgot, igaz? Draven a homlokát ráncolta. - Mit kellene megkönnyítenem? - Hogy bocsánatot kérjek tőled. Emily döbbenten ült vissza az ágyra. Amennyire tudta, apja még soha senkitől nem kért bocsánatot. - Büszke és nyakas ember vagyok - kezdett bele Hugh. - Nem is próbálom tagadni. De nem annyira büszke, hogy ne ismerjem be, amikor tévedek. És be kell vallanom, hogy rettenetesen félreismertelek... Emily apja itt elhallgatott, majd kimondta azt a szót, amely a legnehezebben esett a számára. - Barátom. Emily látta, ahogy Draven vonásai ellágyulnak, megfeszült izmai elernyednek. Apja nagyot nyelt. - Csak azt tudom felhozni mentésemre, hogy jól ismertem apádat. Azt hiszem, nem kell mondanom, miféle embernek tartottam. Mélyen belenézett Draven szemébe. - Nem tudom, miért mentetted meg ma az életem. Én nem tettem volna a helyedben. - Nem is számítottam volna rá. Apja bólintott, miközben álla megfeszült. - És most jön vallomásom legfájdalmasabb része. Szeretném, ha tudnád, hogy ha valaha is fiam született volna, azt akarnám, hogy rád hasonlítson. Draven keserűen felnevetett. - Inkább örülj, hogy lányaid születtek. Te is tudod, hogy megöltem az apámat. Hugh tekintete ellágyult. - De ma mégis megmentetted az életem. És akár elfogadod ezt, akár nem, a mai naptól kezdve édes fiamnak tartalak. Emily boldogan elmosolyodott. Még sosem volt ilyen büszke az apjára, és Draven arckifejezésén láthatta, milyen sokat jelentettek neki Hugh szavai. - Köszönöm a tisztességet, Hugh. - Atyám - javította ki a férfi. Draven tiszta szívből felnevetett. - Akkor hát, köszönöm, atyám. Hugh elfordult, hogy magukra hagyja őket. - Hugh? A férfi csalódott sóhajjal fordult vissza. - Látom, gyakorolnod kell még, hogy atyádnak szólíts, igaz? - Megteszem, ami tőlem telik - fogadta meg Draven. - De addig is, tudni szeretném, ki fosztogatott és gyilkolt a nevemben. Hugh értetlen pillantást vetett a lányára. - Nem mondtad el neki? - Még nem volt rá időm. A férfi bólintott és Dravenhez fordult. - Niles volt az, aki a köpenyed viselte. Akinek pedig tőrt vetettél a mellkasába, az a kuzinja, Theodore. Draven értetlenül nézett egyikükről a másikra. - De hát miért? - Joanne szerint csakis azért vette őt feleségül, mert fájt a foga a birtokomra. Rosszul álltak a pénzügyei, ezért kellettek neki a birtokaim, és nem győzte kivárni, amíg természetes körülmények között halok meg. Minthogy meg nem ölhetett, mert akkor felkötötték volna, kitalálta ezt az ördögi tervet, hogy egymásnak ugraszt bennünket, hátha elvégezzük helyette a piszkos munkát. Draven összevonta a szemöldökét. - De hát miért nem vett feleségül egy gazdag özvegyet vagy egy örökösnőt? - Minthogy elveszítette a korona kegyét, hiába várta volna Henrik jóváhagyását. - Hugh összeszorította a fogát, és Emily mélységes fájdalmat látott a szemeiben. - Mekkora bolond voltam. Fiammá fogadtam egy ilyen férget, és hátat fordítottam annak, aki igazi fiam lehetett volna. - Túl szigorú vagy magadhoz, Hugh.

138

- Atyám! - csattant fel a férfi. Draven tekintete ellágyult. - Atyám. - Jól van, fiam, most pihenj csak tovább. Az unokámnak apára van szüksége, aki megtanítja mindenre, amit egy férfinak tudnia kell. Emily nem tudta megállni, hogy ne incselkedjék egy kicsit az apjával. - Honnét tudod, hogy fiú lesz? - Miután eddig nem születtek, csak lányaim, ideje, hogy az Úr végre megkönyörüljön rajtam. Emily felnevetett. Apja jó éjszakát kívánt nekik, majd kettesben hagyta őket. Emily visszafordult Dravenhez és összerezzent, amint a kisbaba fészkelődni kezdett benne. - Mi az? - kérdezte a férfi. Emily testében szétáradt a boldogság. Most éreztem először, hogy a baba megmoccant. Még nagyobb boldogságára a férfi elmosolyodott. Epilógus Ravenswood Kilenc évvel később - Emily, segíts! Draven kétségbeesett kiáltására Emily berohant az öregtorony mögötti rózsakertbe. Megtorpant, amint meglátta a férfit, akit négy, fakarddal felfegyverzett fiú szorongatott, míg egy másik a combján lovagolt, egy megint másik pedig a nyakában lógott. Emily felnevetett. - Csakis magadnak köszönheted - mondta Draven-nek. - De hát miért? - Nem igaz, hogy hat gyermeket nemzettél, és egyetlen árva kislányt sem tudtál adni nekem. Draven felnevetett, amint Jace még magasabbra kapaszkodott a hátán és egyik vézna karjával átölelte apja nyakát. - Mama! - kiáltotta a hatéves Christopher, aki a férfi lábán lovagolt. - Nem szabad megnevettetni a sárkányt. Akkor nem lesz olyan veszedelmes. - Hogy nem vagyok elég veszedelmes? - hördült fel Draven, majd gyengéden leemelte a nyakából Jace-t, hogy felkapja Christophert és alaposan megcsiklandozza. - Majd adok én neked veszedelmet, te kis bitang. Emily fejcsóválva figyelte játszadozásukat. Legidősebb fiúk, Henrik felnézett és odakiáltott testvéreinek. - Nézzétek, megjött nagyapa és Harry kuzin! Emily is elfordult, hogy lássa, amint apja Joanne fiának társaságában belovagol az udvarra. Sosem győzött csodálkozni azon, mennyire megörökölte Harry Joanne külsejét, még szőke haját és kék szemeit is, amíg az ő gyermekei egyáltalán nem hasonlítottak rá, kivéve talán a zöld szemű Christophert. De hát mit számított az, amikor valamennyi apjának szeme fénye. Annak dacára, hogy valaha féltőn óvta lányait, Hugh óriási örömet lelt unokáiban, és különösen az egy szem lányban, akivel Joanne három éve ajándékozta meg, miután hozzáment egy skót nemeshez. Habár Joanne-t alig látták ezekben az időkben, Harry, akit nagyapja gondjaira bíztak, szinte állandóan velük volt. Mielőtt rájuk szólhatott volna, fiai máris ugyanazzal a hévvel vetették magukat a két vendégre, amellyel apjukat gyötörték. Fel-alá ugrándoztak, magukhoz ölelték a vendégeket, és mind egyszerre beszéltek, hogy ne lehessen érteni egyikük szavát se. Draven hangosan elfüttyentette magát. Egyszerre valamennyien lecsendesedtek. - Jól van, fiúk - bólintott Draven. - Hagyjatok békét a nagypapának, különben nem visz el benneteket vadászni. - Bocsáss meg, nagyapa - mondták egyszerre. - Minden rendben - mosolygott Hugh. - Készen álltok?

139

- Igen! - Akkor indulás. Épp az imént láttam egy szép sutát azon a dombon! Amint elcsendesült a vár, Emily odalépett Draven-hez és szorosan magához ölelte. - Figyelj csak - suttogta. - Te is hallod? Draven a homlokát ráncolta. -Mit? - A csendet - felelt halkan Emily. - Hát nem hátborzongató? A férfi átkarolta a vállát. - Csakugyan. Az idejét se tudom, mikor hallottam ilyet utoljára. - És mondja csak, milord - incselkedett Emily, amint kart karba fűzve elindultak a lakótorony felé -, mihez kezdünk most, hogy nincsenek körülöttünk a gyerekek? A férfi a lehetőségeket latolgatta. - Megpróbálkozhatnánk azzal a lánnyal. Kell lennie abban a könyvben egy olyan pozitúrának, amit még nem próbáltunk... elégszer. Emily felnevetett. - Tudod, erről eszembe jut egy tréfa. A férfi égnek vetette a tekintetét. - Jaj, csak ezt ne. - De igen. Hallottad azt, amelyikben a király és a lovagja szerepel? - Még nem - sóhajtott a férfi lemondóan. - A szerelmeskedésről vitatkoznak. A király ránéz a lovagjára és azt mondja, „Szerintem a szerelmeskedés fele részben öröm, fele részben munka." A lovag így felel, „Bocsássa meg, felség, de ellent kell mondanom. Az én véleményem szerint háromnegyede a munka, és csak negyede az élvezet." Órák hosszat vitatkoznak, de nem tudnak egyezségre jutni. A lovag végül az apródjához fordul és megparancsolja, hogy tegyen köztük igazságot. Az apród azt mondja, „Milord és felséges uram, én azt mondom, hogy a szerelmeskedés teljes egészében élvezet, mert ha bármi munka lenne benne, uram biztosan nem tűrné meg a házában." Draven elnevette magát. - Hol hallasz te ilyeneket? - A legidősebb fiadtól, jó uram. A fivéred mesélte neki, amikor legutóbb itt járt. Draven összevonta a szemöldökét. - Lesz egy-két szavam Simonhoz, ha legközelebb látom. De most elég ebből. - A vonásai meglágyultak, amint végigmérte feleségét. - Itt az ideje, hogy a saját bőrünkön tapasztaljuk, mennyi az élvezet és mennyi a munka. - Igenis, milord. Most legalább lesz alkalmad ledolgozni azt a néhány font súlyfelesleget. - Súlyfelesleget? - hördült fel Draven. - Igen. Ha jól emlékszem, Christopher azt hívta a sárkány szarvának. Draven felhorkant. - Adok én neked sárkányszarvat, asszony. Emily mohó pillantással mérte végig a férfit. - És én alig várom, hogy használhassam.

140