Kérdések és válaszok az abortusz-‐kiáltványhoz A kérdések és válaszok értelmezéséhez mindenekelőtt figyelmesen olvasd el a kiáltványt: http://www.lelekvadasz.hu/raffai/abortusz_kialtvany.pdf Válaszok: Raffai Péter Szerkesztette: M.C.
1. "Mi az álláspontod a magyarországi abortuszszabályozással kapcsolatban? " „(1) El kívánom érni, hogy az anya ‘súlyos válsághelyzete’ hivatkozást töröljék az abortusz lehetséges indokai közül. A magyar szabályozás ezen részét elfogadhatatlannak tartom, akkor is, ha a magyar emberek többsége esetleg kiáll mellette. (2) Mivel a megfogant gyermeket élő emberi lénynek tartom, ezért nem értek egyet azzal, hogy a fogyatékossága, vagy bűncselekményben foganása miatt el lehessen pusztítani. El tudom fogadni viszont ebben a mostani szabályozást (ami e két esetben is lehetővé teszi az abortuszt), ha a magyar emberek többsége ennek fenntartását akarja. (3) Támogatom, hogy az anya abortuszt kérhessen, ha a várandósság vagy a szülés orvosilag igazoltan veszélyezteti az ő életét. (4) Méltányosnak tartanám, ha az állam anyagi rászorultság alapján költségcsökkentett vagy ingyenes fogamzásgátlást biztosítana az ezt igénylő -‐ magyar állampolgár -‐ nőknek. A ‘súlyos válsághelyzet’ indikáció eltörlésével egyébként évi 1 milliárd forintos anyagi keret szabadulna fel, ami ilyen megelőzésekre lenne fordítható. (5) További részleteket tőlem itt találsz: http://www.lelekvadasz.hu/raffai/abortusz_kialtvany.pdf”
2. "Miért akarod mások érdekével szemben szigorítani a mostani abortuszszabályozást?" „Jog-‐ és alkotmánysértő [1] szabályozást kijavítani szerintem nem „szigorítás”. De nem is ízlés, szimpátia, vagy közszavazás kérdése.”
3. "Miért akarod elérni, hogy az állam szülésre kényszerítse a várandós nőket?" „Magyarország első állami abortuszrendeletét 1956. június 4-‐én fogadták el [2]. 1956 nyara után így az állam együttműködést vállalt, mi több, segédkezett az abortuszok végrehajtásában. Ha ma úgy döntene, hogy bizonyos esetekben többé nem vállalja ezt az együttműködést, szerintem igazságtalan vád lenne azt állítani, hogy ezzel kényszert valósít meg bárki felé. A baj az, hogy ma valóban valamit „el kell venni” a törvényből. Azonban annak a törvénybe már bekerülni sem lett volna szabad (alkotmányjogi értelemben sem; lásd pl. az 1998-‐as Ab-‐ határozatot [1]). Ma ezért érzik úgy sokan, hogy a változtatással valamit veszítenénk. Azonban ha kezdettől fogva az nem kerül be a törvénybe, ma nem kellene változtatni, és nem lenne senkinek Oldal 1 / 8
veszteség-‐ vagy "kényszer"-‐érzete. Akkor sem a gondolkodás, sem a gyakorlat nem idomult volna 56 éven át ahhoz, hogy ez így VAN, és ezt így LEHET. Most ehhez a megszokott LEHET-‐hez képest érzik sokan "kényszernek" azt, ami valójában nem az. Mert ahhoz a gondolkodáshoz képest, ami megszokta, hogy ezt LEHET, a változtatás bizonyos értelemben valóban kényszer. Kényszer arra, hogy változtassunk a megszokott gondolkodáson, és kényszer arra, hogy újragondoljuk, mit tehet egy család, egy anya, ha nehézségei vannak egy gyermek vállalásában. De kényszer az államnak is, hogy újragondolja, mit tehet ő ilyen nehézségek esetén. Amikor azonban ez válik (újra) természetessé, senki nem fogja kényszernek érezni, ahogy valójában nem is az. Mert a természetes szerintem az, hogy az állam, vagy bárki fel sem veti lehetőségként egy válsághelyzetben lévő anyának, hogy a gyermekéről mondjon le. Ez nem alternatíva. Csak arra vannak, arra lehetnek alternatívák, hogy a válsághelyzetet hogyan oldjuk meg. Hogy az anyát, a gyermekével együtt hogyan segítsük ki a válsághelyzetből. Én magam is segítséget akarok adni. És az államtól mint közösségtől, amely a tagjának tekint, az anyák és gyermekek felé segítségnyújtást várok el. Az abortusz, mint ehhez képesti alternatíva nélkül. Ezt szeretném világossá tenni. Az állam mint közösség ezután kényszer nélkül eldöntheti, hogy vállalja-‐e ebben velem az együttműködést, vagy fenntartja a mai szabályozást és gyakorlatot. Ha fenntartja, úgy a döntés rajtam áll, hogy a gyakorlattal, vagy akár magával a közösséggel fenntartom-‐e a továbbiakban az együttműködést.”
4. "Így akarod megoldani Magyarország népesedési problémáját?" „Tiszteletben tartom bárki érdeklődését, de ha őszinte vagyok, Magyarország népességi adata nem nagyon érdekel. Ezen felül nem érzem azt, hogy önmagamon kívül bárkinek programot adhatnék. Nem vagyok politikus, önbecsapásnak és tiszteletlenségnek érezném, ha ilyen szerepkört kisajátítanék. Nem tudom megmondani, mit hogyan és hogyan nem kéne, csak azt, hogy én mivel tudok együttműködni, és mivel nem. Minden más eszmefuttatást szereptévesztőnek érzek.”
5. "Te a várandós nőt gyerekszülésre kényszerítenéd?" „A várandós nőt egyetlen dolog kényszeríti a szülésre: az, hogy várandós. Nem azt kérem az államtól, aminek tagja vagyok, hogy egy kismamát szülésre kényszerítsen, hanem azt, hogy egy megszületendő gyermek elpusztításában ne működjön együtt. Különösen korlátlanul ne, ahogy az most (elismerten) történik [1]. Azt kérem tőle, hogy ha egy anya valóban válsághelyzetben van, akkor ne abortuszt kínáljon a számára, hanem segítséget. Bármi áron, amit egy (kettő) ember élete megér.”
6. "Te megtiltanád, hogy a nő szabadon dönthessen az abortuszáról?" „Ha a törvényhozók elfogadják az indítványomat, az abortusz elvégzése három esetben marad törvényes: ha az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyeztető ok áll fenn, ha a magzat súlyos
Oldal 2 / 8
fogyatékosságban vagy károsodásban szenved, vagy ha a fogantatás bűncselekmény következménye [4]. Ezek mindegyike ma is speciális igazolásokhoz kötött.”
7. "Nemi erőszak esetén is lehetőséget akarsz adni az apának, hogy a nő döntésébe beleszóljon?" „Nemi erőszak esetén a biológia igen, de a jog nem fogadja el az erőszaktevőt apának. Nem szándékozom indítványozni ennek megváltoztatását.”
8. "Nem lehet egyenlővé tenni az anya és apa döntési jogát az abortuszban. Mi van például egy olyan ellentmondásos helyzetben, mikor az apa ragaszkodik az abortuszhoz, miközben a gyermeket az anya megtartaná?" „A történet nem kettő-‐ (apa + anya), hanem háromszereplős (apa + anya + gyerek). A mostani szabályozás mellett egyedül az anya döntési joga érvényesül az apa döntésével és a gyermek élethez való jogával szemben [1]. Ha a két szülő egyenlő jogot kap a döntésben, akkor ha közülük bármelyik fél mond is felelősen igent a gyermek születésére, az ő döntése és a gyermek élethez való joga együtt nagyobb súlyt kell, hogy kapjon, mint az abortuszt kérő szülő döntéshez való joga. Az apának törvény és gyakorlat által elismerten kellene, hogy egyenlő joga és felelőssége legyen a gyermekét érintő valamennyi kérdésben. Ennek gyakorlását Magyarország nemzetközi egyezményben is vállalta [5], de a vállalását nem érvényesíti, ha apák jogfosztottságáról van szó.”
9. "Az abortuszt megtagadni egy nőtől olyan, mintha az apa törvényesen elraboltatná az anyát, és kivetetné a veséjét, hogy más ember azzal élhessen." „Nem értek egyet a példával. Ugyanakkor, ahogy a példa vád apák, rokonok, és olyanok felé, akik jó szándékkal a gyermekek életének védelmét látják időszerűnek, bármely példám vád lehet az abortuszt végzett nők felé. Ez pedig ellentétes azzal a meggyőződésemmel, hogy a vádat ők sem érdemlik meg. Nemcsak mert – a számarányokból is következően [6] – ők anyáink, testvéreink, lányaink; hanem, mert ugyanúgy áldozatai a történetnek, és áldozatai annak a tévhitnek, hogy aminek ma nincs érdemi gátja, azt LEHET.”
10. "A magzat fogalmát használod arra, ami valójában csak egy embrió." „Az embrió az ember ivadéka a méhen belüli fejlődés 8. hetéig. Utána magzatnak nevezzük (lásd pl. [7, 8]). Magyarországon "súlyos válsághelyzetre" hivatkozva a várandósság 12. hetéig végezhető abortusz, más körülmények esetén akár a 24. hétig is [3]. A nőgyógyászok a 8. hét utánra "ajánlják" és időzítik az abortuszt, mivel akkor már hallható a magzat szívverése, ami bizonyossá teszi a várandós állapotot, élő gyermekkel. Az abortuszok kontextusában tehát már magzatokról van szó.”
11. "Isten szabad akaratot adott az embernek. Ki vagy te, hogy felülbíráld?" „Isten életet adott egy embernek. Ki vagyok én, hogy felülbíráljam? [9]” Oldal 3 / 8
12. "Az abortuszkérdést nem lehet megoldani annyival, amit javasolsz. Abortuszt szerencsétlen sorsú nők kérnek, akik súlyos válsághelyzete minden esetben valós. Előbb a nők helyzetén kell javítani, és csak utána foglalkozni az abortuszszabályozással." „Távol áll tőlem, hogy meg kívánjam oldani az összes egyéni, ill. kollektív abortuszproblémát. Őszintén, fogalmam sincs, mit kellene csinálni, és nem is tartom elég felkészültnek, tapasztaltnak, elkötelezettnek magam ahhoz, hogy ezeket megoldjam. Arról nyilatkoztam, hogy ÉN mit fogok csinálni. Ez a probléma egészét nézve magától értetődően nem teljes lista. Ezen felül ezer dolog van, amit tenni lehetne, tenni kellene, tenni lenne jó. Ami nem szerepel a listámon, azt meghagyom más küldetésének – tulajdonképpen reménykedve, hogy lesz, aki azt a küldetést vállalni fogja. Ha eltökélten hisz azok igazságában, csak őszintén remélni tudom, hogy a tetteivel valaki sikeresen megelőz.” 13. „Túlegyszerűsíted az abortuszkérdést. Ez egy sokkal bonyolultabb dolog.” “Bizonyos szempontból jól látod az álláspontomat. Rágódtam eleget tétlenül a kérdésen; tudva, hogy férfiként nőket és gyermekeket egyaránt kell védenem. A ‘’válság-‐abortuszok’’ hazai szabályozása, mint probléma, mindig akkor bonyolódott el számomra, amikor nyugalmat és felmentést kerestem alóla. Ma az igazságom egyszerű: hajlandó vagyok elfogadni, ha meggyőznek arról, hogy a mostani az egyetlen módja segíteni egy bajba jutott anyán. Nehéz elhinnem, hogy ennek bármikoris lehet egy gyermek élete az ára -‐ főleg megalapozott indoklás nélkül. Ebben pedig nem az a kérdés, hogy mit tesz egy elesett nő, hanem az, hogy mit kínál, és miben működik együtt egy közösség, aminek része vagyok, ami engem részének tart.” 14. "Te milyen alapon korlátoznád a nők szabad önrendelkezéshez való jogát?" “Az abortuszok viszonylatában a nő szabad önrendelkezési jogával szemben a megfogant gyermek élethez való joga áll. Esetenként az abortuszt kérő nő önrendelkezési joga a törvényes apa gyermekéhez fűződő – tájékozódási, döntési – jogaival is szembekerül. Bármely abortuszszabályozás ezért valamilyen jogkorlátozással jár. Egyik jog a másikkal szemben pedig, csak az elengedhetetlenül szükséges mértékben, de korlátozható. A kérdés tehát az, hogy egy abortuszszabályozás által okozott jogkorlátozás milyen mértékű, és mennyire tartós érdeksérelmet okoz. Ezt megállapítani – különösen általánosságokra vonatkoztatva – kétségtelenül nehéz feladat, és körültekintést igényel. Az 1950-‐es években elterjedt, megengedő abortuszszabályozások mérlegelési folyamatából – köztük az 1956-‐ban bevezetett magyarországi szabályozáséból – rengeteg fontos tényező kimaradt. Nem létezett még dajkaanyaság, molekuláris genetika, méhen belüli képalkotás, amelyek a magzat önálló emberi lény voltát tették volna nyilvánvalóvá. A korra jellemző magas újszülött-‐halandóság mellett elképzelhetetlen volt, hogy koraszülött-‐gondozással egy gyermek a várandósság 21-‐24 hetétől önálló életre hozható [10]. Közel hatvan évvel ezelőtt hatékony, Oldal 4 / 8
biztonságos, és hozzáférhető fogamzásgátlás nem csak Magyarországon, de sehol a világon nem volt [11]. Az érintett jogok és érdeksérelmek arányításában az '50-‐es évek mércéi szerintem nem fenntarthatók. Abortuszkutatás jellemzően ott élénk csak, ahol a szabadabb női önrendelkezés a cél. A kutatások közül egyszerűen ezt fizetik meg. Egy várandós nő és gyermeke egy gyermeket nem vállaló nővel szemben kétségtelenül kevesebb rövidtávú nyereséggel jár. Magyarországon ezért, ahol a női önrendelkezés az abortuszszabályozásban alig szenved csorbát, kevés a vonatkozó kutatási adat. A gyermeki élet kioltása visszafordíthatatlan. Az abortuszhoz vezető női önrendelkezés tartósságáról elvétve, de vannak külföldi adatok. Hosszú távú felmérésként e három munka az, ami ma a legtöbbet hivatkozott: David 1988 (könyv, lásd [12]) ill. David 1992 (cikk, lásd [13]), Major et al. 2000 [14], és Foster et al. 2013 (publikációsorozat, lásd [15][16][17]). Major et al. 418, abortuszt végeztetett nőt kísért nyomon az Egyesült Államokban. Közülük 10,8% döntött úgy az abortusz után 1 hónappal, hogy a gyermekét vállalnia kellett volna. Két évvel a beavatkozás után ugyanez az arány 16,3% volt. Major et al. valamennyi kutatással egybehangzóan állítja, hogy az arányszám az idő előrehaladtával folyamatosan nő. Magyarországon a 16,3% ma közel 5900 olyan gyermeket jelentene évente, akit utólag megbánt döntéssel vetetnek el. Foster et al és David olyan nőket vizsgált, akik abortuszkérelmét valamilyen okból megtagadták, és a szülésre így került sor (a "Foster et al" anyák amerikaiak, míg a "David" anyák csehországiak). Foster et al szerint csak az anyák 5%-‐a tart ki amellett a gyermek születése után, hogy jobb lett volna, ha az abortuszkérelmüket elfogadják [18]. Foster szerint az eredményeik egybevágnak Davidéivel is, akinél 9 évvel a gyermek születése után az anyák 38%-‐a állítja egyenesen azt, hogy megbánta, hogy egyáltalán kereste az abortusz lehetőségét [12]. Hasonlóra enged következtetni az is, hogy a "David"-‐gyermekeknek végül 6%-‐a kerül csak örökbeadásra [13]. Mindez szerintem azt is mutatja, hogy a "szabad önrendelkezés" (legyen bármi is az), biztosított és megtagadott abortusz esetén egyaránt a kész helyzethez idomul csak. Magyarországon ma épp ahhoz, hogy állami együttműködéssel abortuszt végezni az anya puszta kérelmére is LEHET. Mindez nem mérvadó, és jó lenne a magyarországi adatokat ismerni. Mindenesetre mérlegelendő annak tisztázásában, mennyire érvényesül a "szabad" önrendelkezés az abortuszkérelmekben; és hogy mennyire áll arányban egy változó női önrendelkezés egy elvett magzati élet visszafordíthatatlanságával.” 15. "Amikor helyesled, hogy egy válsághelyzetben lévő állapotos nő vállalja a gyerekszülést, ezzel azt implikálod, hogy ha egy ilyen nő abortuszt kér, az helytelen. Ez nagyfokú tiszteletlenség ezekkel a nőkkel szemben, amit nincs jogod képviselni." “Egy nőt tisztelet illeti meg, ha vállalja az anyaságát, s több, ha ezt nehéz körülmények között teszi meg. Egy nőt tapintat igen, de tisztelet nem illet meg az abortuszáért.
Oldal 5 / 8
Az is kétséges számomra, hogy egyáltalán van nő, aki maga helyesli a saját abortuszát. A szakirodalom szerint a szubjektív élményspektrum a "nem érdekel"-‐től a "a döntés helytelen, de meg kell hoznom"-‐ig terjed. Vagyis a döntés érdektelenség vagy helytelen kényszer eredménye, ami mindkettőnek ma az állam szabad utat hagy. Sőt, segédkezet nyújt hozzá.”
Oldal 6 / 8
Hivatkozások [1] 48/1998. (XI. 23.) AB határozat; http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/7EB8D121E43C3D93C1257A2500477346 [2] 1043/1956. számú minisztertanácsi rendelet; Kihirdetve: 1956. június 4-‐én. [3] 1992. évi LXXIX. törvény, 6. §; http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99200079.TV [4] 32/1992. (XII. 23.) NM rendelet, 9. § (2) pont; http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99200032.NM [5] 1982. évi 10. törvényerejű rendelet az 1979. december 18-‐án New Yorkban elfogadott nemzetközi egyezmény alapján; IV. rész, 16. Cikk 1/d) e) és f) pontjai http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=98200010.TVR [6] http://www.lelekvadasz.hu/raffai/abortusz_kialtvany.pdf (Előszó, első bekezdés) [7] http://hu.wikipedia.org/wiki/Magzat [8] http://en.wikipedia.org/wiki/Fetus [9] http://www.katolikus.hu/kek/kek02196.html (2270-‐2275.) [10] http://en.wikipedia.org/wiki/Preterm_birth#Mortality_and_morbidity [11] http://en.wikipedia.org/wiki/History_of_birth_control [12] David H., Dytrych, Matejcek, Schuller, “Born Unwanted: Developmental Effects of Denied Abortion”. Springer Pub. Co., New York (1988) [13] David, H. P. 1992, "Born Unwanted: Long-‐Term Developmental Effects of Denied Abortion", Journ. of Soc. Iss. 48, 3:163-‐181; http://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/j.1540-‐4560.1992.tb00902.x/abstract http://web.ebscohost.com/ehost/pdfviewer/pdfviewer?sid=157c0e77-‐2615-‐46b1-‐ba81-‐ a07ce7ef7031%40sessionmgr4&vid=2&hid=1 [14] Major, B., et al. 2000, "Psychological Responses of Women After First-‐Trimester Abortion", Arch. Gen. Psychiatry 57:777-‐784; http://archpsyc.jamanetwork.com/article.aspx?articleid=481643
Oldal 7 / 8
[15] Foster, D. G. 2013, "The Turnaway Study"; http://www.ansirh.org/research/turnaway.php [16] Foster, D. G., et al. 2013; http://www.ansirh.org/library/publications.php [17] Foster, D. G.: "What Happens to Women Who Are Denied Abortions?", New York Times, 2013. június 12; http://www.nytimes.com/2013/06/16/magazine/study-‐women-‐denied-‐abortions.html [18] 5. oldal, 7. bekezdés a [8] cikkben: http://www.nytimes.com/2013/06/16/magazine/study-‐women-‐denied-‐ abortions.html?pagewanted=5
Oldal 8 / 8
