MIND É N K O R S E G Í T Ő S Z Ű Z MÁBIA, V E D D A N Y A I PÁRTFOGÁSODBA A S Z E N T U N I Ó T !
KELETI EGYHÁZ
T U D O M Á N Y O S
É S
E G Y H Á Z P O L I T I K A I
FOLYÓIRAT
SZERKESZTI
SZÁNTAY-SZÉMÁN 8STVAN dr. MEGJELENIK
HAVONTA,
JULIUS ÉS AUG. KIVÉTELÉVEL CIKKEK. Szántay-Szémán István dr.: Gyakorlati unionizmus. P. Dudás Miklós 0. S. B. M. Az egri püspökség és a baziliták szerepe az ungvári unió történetében. Rohály Ferenc dr.: Liturgikus szövegeink értelmezése. Zapotoczky Igor Konstantin: Szerkönyvünkről. Rusznák Miklós dr.: A liturgikus rubrikák betartásának kötelme. (A keletiek breviáriuma. Ford. Kozma János.) KRÓNIKA. Budapesten lesz a XXXIV. nemzetközi eucharisztikus kongresszus. Luttor Ferenc dr kitüntetése. IRODALOM. FIGYELŐ. Lavitrano bíboros: Mozgalom Kelet egyesítéseért. (Ford. B. J.) Gyulai Jenő: A „Keleti N a p o k " kötelező megtartása. ADATTÁR. Adatok a pápai primátus kérdéséhez a IV. és V. században.
SZER KESZTÖSÉG: MISKOLC, HUNYADI-U. 3. K I A D Ó H I V A T A L : MISKOLC, MELINDA-U. 11. ELŐFIZETÉSI ÁR ÉVI 6 P. KÜLFÖLDRE ÉVI 8 PENGŐ POSTATAKARÉKPÉNZTARI BEFIZETÉSI LAP SZAMA: 45595
IV. ÉVF. 1-2. (31-32.) SZ. 1937. JAN.-FEBR. HÓ
Ecclesía Orientális
Annus IV. Nr. 1-2. (31-32.) Jan.-Febr. 1937. Organum, menstruum scientificium Graeci r. Cath. — Administratio: Miskolc, Melinda-u. 11. Hungaria. — Pretium annuum 8 aur. Pengő. SUMMARIUM HU JUS NUMERI: Unionismus practicus. — Aetivitas Episcoporum Agriensium et Patrum O. S. Basilii M. ad Ruthenos in S. Unionem Ecclesiae convertendos. — De interpretatione textuum liturgicorum. — De Ritualibus libris Ecclesiae Graecae in Hungaria. — De obligatione rubricas litúrgicas servandi in ecclesia Graeca. — De unionistico momento Congressus Eucharistici a. 1938. in Budapest celebrandi. — De agitatione pro Oriente ad S. Unionem convertendo. — De obligatoriis „Diebus Orientalibus" in Seminariis Theologiae Studentum. — De doctrina primátus R. Pontificum tempore saec. IY. et V-i.
Orientalische Kirche
IV. Jahrg. Nr. 1-2. (31-32.) Jan.-Febr. 1937
Griecliiseh-katholische wissenschaftliche Monatsschrift. Yerlag: Miskolc, Melinda-utca 11. (Ungarn). Jahresbezug: Gold-Pengö 8. ENTHÄLT U. A. DIE ARTIKEL: Praktischer Unionismus. •— Anteil des Bistums von Eger (Erlau) und der Ordensväter des Hl. Basilius-Ordens an der Entstehungs-Geschichte der Union der Ruthenem in Ungarn. 1637—1709. — Frage der Interpretation der griechischen liturgischen Texte. — Über die Rituale (Euchologion) Bücher der ungarischen griechisch-katholischen Kirche. — Die Obligation betreffs Einhaltung liturgischer Rubriken in der griechischen Kirche. — Der eucharistische Kongress in Budapest, 1938., vom Geschichtspunkte der Union mit dem Orient. — Die Bewegung f ü r die Union des Orients. — Obligatorische Haltung der „Orientalischen Tage" in den Seminarien. — Beiträge zur Frage des päpstlichen Primats im IV. u. V. Jh.
r
Eglise Orientale
IV-e Année. Nr. 1-2. (31-32.) Janv.-Févr. 1937.
Revue grec-catholique scientifique, mensuelle. — Administration: Miskolc, Rue Melinda 11. (Hongrie). Abonnement annuel: P. 8. ARTICLES ESSENTIELS DE CE NUMÉRO: Unionisme. — L'épiscopat de Eger et le rôle des pères de l'ordre „St. Basile" dans l'histoire de l'union des Ruthenins de la Hongrie. — Interprétation des textes grecs en Hongrie. —- L'obligation d'observation des rubriques liturgiques dans l'Eglise grecque. — Le congrès eucharistique de l'année 1938 à Budapest an point de une de l'union orientale. — Mouvement pour l'union de l'Orient. L'observation obligatiore des „jours orientales" dans les séminaire. — Indications à la question de la primatie papale aux IV. et V. siècles.
The Oriental Church
Vol. IV. Number 1-2. (31-32.) Jan.-Feb. 1937.
Greek Catholic Scientific Periodical. — Publication: Miskolc, Melinda-utca 11. (Hungary). — Subscr.: Gold-Pengo 8 a year. CONTENTS: Practical Unionisme. •— The work of the bishopric of Eger and of the members of the order of Bazil the Saint on the Union of Hungary's Ruthenian population. 1636—1709. — Problems of interpretation of the liturgical texts in greek language. — The euchologions (,,Rituale"-s) of the Hungarian Greek Cath. Church. — The obligation concerning following liturgical rubrics in the Oriental Church. — The Eucharistic Congress at Budapest, 1938. from the point of view of Oriental Union. — The movement of Oriental Union. — Obligatory „Oriental d a y s " in seminaries. — Some proofs concerning the „primatus" of the pope in the IV. and V; century.
GYAKORLATI UNIONIZMUS ÜJÉVI
BEKÖSZÖNTŐ
HELYETT Irta: Dr. SZÁNTAY-SZÉMÁN ISTVÁN
Mélységes hála fakad szívemből az. isteni Gondviselés iránt, hogy az unionizmus egyetlen magyar orgánuma negyedik évfolyamának első sorait róhatom. Három éves munkánk sok apró öröme és csalódásai között vigasztaló és biztató tény az, hogy a negyedik évfolyamot is útjára indíthatjuk. Az unionizmus világképének áttekintése s tapasztalataink azonban azt követelik, hogy ez évben próbáljunk egy újabb lépést tenni a gyakorlati uniós munka realizálása felé. A közvetlen indítást egy mandzsúriai tanult világi hívő írása adta cikkemhez, aki az uniós munka eddigi eredményeit vizsgálva túlságosan akadémikusnak és elvontnak mondja azt, amiből érthető szerinte, hogy átütő ereje még nem mutatkozik, bár kétségtelenül Isten és az Egyház szándékaival egyező és sürgős feladat. Érdekes írásának, amely a charbini Bulletin Catholique legújabb számában jelent meg, okfejtése, teljesen fedi sokszor hangoztatott felfogásunkat. A keleti és nyugati egyház újraegyesülésének problémája ugyanis már majdnem kilencszá^éves. Lehetetlen, hogy a legjobb lelkekben már mindjárt a nagy szakadás utáni napon fel ne merült volna. S habár az első formális uniós kísérlet csak a XIII. században történt is, ez a tény nem jelenti azt, hogy a hívek megbarátkoztak volna a bizánci szakítás okozta nagy csapással. Ennek a látszólagos halogatásnak ép úgy politikai okai is vannak, mint magának a nagy szakadásnak. A két részre bomlott római birodalom ugyanis két úton halad tovább. A keleti részen a bizánci etatizmus növekedésével arányosan hanyatlik az Egyház szabadsága és erősödik az államhatalomnak való alárendeltsége. Nyugaton viszont, az államszerkezet széjjelhullása folytán, egyedül a római pápaság növekedik fokozatosan oly hatalommá, amely a népvándorlás barbárjainak is imponál s az védi meg a latin népet attól, hogy végleg el ne sülyedjen a gall és germán tengerben. Cerularius Mihály Keleten még az egyház megmaradt szabadságát is átengedi a császárnak, aminek lélektani következménye az, hogy a szakadás felidézői és vámszedői nem engedhették egykönnyen, hogy a bűnbánó Kelet visszatérjen Péter Sziklájához. Eleinte Keleten is az történt, ami minden nagy bűn elkövetése után végbemegy a lélekben, — nagy elernyedés állott be, amely szinte nem is engedte tisztán látni a végzetes lépés szomorú történelmi következményeit. Az igazságot azonban nem tudta megölni a formális szakadás sem, a szerzetesi cellák és a jobb keresztény lelkek csendjében egyre tisztábban formálódott az ki, de pusztán elméleti, akadémikus munkálásának átütő eieje nem volt. Ilyen körülmények között az sem csodálatos tehát, hogy a római 1
pápa primátusának védelme körül, amelyet a nagy szakadásig az egész keresztény világ egyetemesen elismert, Nyugaton és Keleten egyaránt hatalmas theológiai irodalom keletkezett. Ezen idő alatt a keleti egyház tanításának alapos kritikai analízise is megmutatta, hogy a két egyház között nincs is lényeges dogmatikai különbség, hiszen a Szentléleknek az Atyától és Fiútól való származását, a Szeplőtelen fogantatást, a tisztítóhelyet stb. senki sem tagadta az őskereszténységben, csak Keleten nem nyertek ezen hittételek olyan formulázást mint Nyugaton. A keleti keresztény is mindenkor imádkozott halottaiért s imáival a szentekhez is fordult, de vájjon mi értelme lett volna ezen imáinak, ha nem hitt volna értékükben. Mindezt a tanító Egyház teljesen bebizonyította és kimerítette már s az egyházak újraegyesülésének ügye még sem nyert betetőzést. Vájjon miért? Azért, mert a vallási igazság tökéletes elsajátítására nem elég azt megérteni, vagyis eszünkkel felfogni, hanem okvetlenül szükséges, hogy lángoljunk is érte, szeressük meg azt, kívánjuk diadalát s készek legyünk érte még szenvedni is. A valláso's mozgalom sikeréhez épén úgy kellenek a néptömegek, mint a politikai vagy társadalmi eszmék diadalához. Sajnos, az uniós mozgalom a legújabb időkig más úton járt. Az uniós disputák még ma is majdnem kizárólag csak a keleti és nyugati papság kiváló képviselői között folynak s argumentumaik már szinte a flórenci zsinat óta ismeretesek. Legfeljebb az történik még, hogy a patrisztika vagy a keresztény archeológia újabb kutatásai újabb argumentumot vetnek fel pl. a pápai primátus mellett, de vájjon meggyőzik-e ezek azon embereket, akik magának Krisztusnak a szavait is félremagyarázzák és tagadják a belőlük folyó világos következtetéseket? A viták sokszor szenvedélyesek is és sokszor a személyi kilengések miatt szorul háttérbe a tiszta hit vágya s az igazságszeretet is. Mindezek a viták azonban, ami talán jobb iSj még távol vannak a nép tömegektől, tehát erősen elvont, akadémikus jellegűek. Soha nem volt azonban olyan sürgős a hitegység helyreállítása a történelem folyamán, mint épen napjainkban. Ezt még az uniós mozgalomtól távol állók is szívesen elismerik és vallják. Ha ebben a meggyőződésben figyelembe vesszük a századokon át felhalmozott óriási és értékes theologiai, tudományos anyagot, gondolkodóba kell esnünk, hogy mit tegyünk immár az egész kereszténységre nézve életbevágóan fontos és sürgető kérdés sikere érdekében? Az unió munkásai mélyen átérzik, hogy munkájukba ú j módszereket kell belevinniök annak elérésére, hogy ezen szent ügy iránt a világi hívő tömegek érdeklődését is felköltsük s az egyházak újraegyesülésének égetően fontos kérdését valósággal közüggyé tegyük. Vájjon lehetséges-e ez? Szerintünk igen, ha a gyakorlati uniós munkába erős ledülettel állunk bele. A keresztény tömegek érdeklődése már eléggé fel van költve aziránt a fenyegető veszedelem iránt, amely az istentelenek harcának részleges győzelmével is nemcsak a vallást, az Egyházat, hanem az egész keresztény civilizációt is fenyegetné. Ma már a védekezés nemzetközi megszervezésének körvonalai is örvendetesen bontakoznak ki a jobb belátású népek összefogásában. — A nemzetközi dekrisztiánizálás ördögi ostro2
mának csak a nemzetközi mozgalommá szélesedő keresztény kooperáció, majd tovább a vallási egység helyreállítására vonatkozó komoly törekvés vethet gátat, épúgy, mint a nemzetközi harcos szocializmusnak egyetlen méltó ellenfele is csak a nemzetközi keresztény szolidarizmus lehet A harcos szocializmus eksztremizmusa ma már erős zárt sorokban vonúltatja fel a kereszténység ellen feltüzelt híveit s mi még csak a .riadót s a toborzót fújjuk?! Ha valamikor az „Isten akarja!" jelszóval százezrek sorakoztak a Szentföld védelmére, vájjon ki memé azt állítani, hogy ma Isten nem akarja az ő tekintélyén alapuló erkölcsi világrend megmentését, vagy hogy szívesen látná a sátán uralmának borzalmas pusztítását. Azt akarja, hogy mindnyájan egyek legyünk, tehát azt is akarja, hogy ezen egységet mi is forrón kívánjuk, érte dolgozzunk, áldozzunk s ha kell, szenvedni is készek legyünk. Az unionizmus egy pillanatig sem lehet többé pusztán elméleti munka, ki kell vinnünk a hívő tömegek körébe, hogy imádkozzanak, áldozzanak azok is érte. A missziós tevékenység szükségessége és fontossága, mint Isten országa tovább építésének gyakorlati munkája már eléggé átjárta a lelmost tehát annak ikertestvérére, az uniós munkára is gondolnunk kell, mert az már nemcsak közbeeső s történelmileg előretolt feladat, hanem egyszersmind az európai keresztény civilizációt fenyegető veszedelmeket tekintve, a jövő missziós munkájának alapvetése. Mennél inkább át fogják látni a keresztény tömegek, hogy az egyházak, elsősorban az elszakadtak, újraegyesülésének ügye az egész keresztény világ elsőrendű életszükséglete, amelyet nemcsak a theológiai irodalom igazolt be a tudományos adatok halmazával, hanem a rohanó élet is követel, — lassacskán az a tudat is ki fog alakulni, hogy a katolikus egyház az egyedüli reális erő, amely kebelébe képes fogadni úgy a régen elszakadt Keletet, mint a később utána elsodródott s állandó felaprózódásnak kitett többi vallásos közületeket is. Maga az a tény, hogy a katholikus Egyház ma már több mint háromszázmillió különböző fajú és nyelvű hívőnek megdönthetetlen vallási és erkölcsi tekintélye, — gondolkodóba ejti mindazokat, akiket az egyesülés lelke megérint, mert hozzáfogható világszervezetet sehol sem fog találni, míg a katholikus Egyházat Krisztus óta minden korban a maga expanzív erejének virágjában fogja megtalálni. Megkapóan fejezi ki az orosz népre vonatkozóan az uniós gondolatot Gr. Szatovszkij-Rzsevszkij: „Ez a nagy feladat az orosz intelligenciára vár, amelynek egyszersmind erkölcsi kötelessége is ez Isten és ember előtt. Csak ez az út vezet az ő nagy bűnének: a néptömegek forradalmasításának, amely cly tragikusan végződött, — kiengeszteléséhez." Vájjon más európai keresztény népek intelligenciájának nincsenek-e nagy bűnei néptömegeik elhanyagolása, vallás-erkölcsi és szociális életének túlliberális és antiszociális irányítása tekintetében. A jóvátétel útja mindenütt csak a vallási kooperációra s folytatólag a vallási egység megvalósítására irányuló komoly törekvés lehet. Az unionizmus kicsiny, de lelkes gárdája mindenütt készséggel ott lesz, ahol elő kell mozdítani, hogy ez a szent ügy a tömegek lelkén keresztül valóban közüggyé legyen. 3
AZ EGRI PÜSPÖKSÉG ÉS A BAZILITÁK SZEREPE AZ UNGVÁRI UNIÓ TÖRTÉNETÉBEN (1636-1709) Irta: P. DUDÁS MIKLÓS O. S. B. M. i>
Az Egyház isteni intézmény, Isten országa a földön. Isten egyszülött fia, Krisztus alapította, Isten lelke, a Szentlélek kormányozza. Tagjai, hívei azonban emberek és így nem hiányzik történelmében az emberi elem megnyilvánulása sem. Alig vonul el a zsenge Egyház felett a pogány üldözések háromszázados vérzivatara, máris sorompóba lép az emberi hiúság, gőg és nagyravágyás, hogy belülről bomlassza az Egyház egységét, úgy keleten, mint nyugaton megindul a tévelyek és eretnekségek lavinája. Századokon át lazítja, tépázza Krisztus Egyházának egységét, míg elő nem idézi a két nagy egyházszakadást; keleten a Fócius—Kerullárius-féle schizmát, nyugaton pedig a protestantizmust. Az Egyház isteni alapítójának szelleméhez híven sohasem nézte tétlenül eme centrifugális emberi törekvések bomlasztó kísérleteit. Állandó törekvése volt, hogy betartva Krisztus végrendeletét: „ut omnes unum sint" megőrizze a híveket a hitnek szent egységében. Mióta pedig megtörtént a gyászos szakadás, az Egyház fejei, a pápák egy pillanatra sem vesztették el szemeik elől Krisztusnak, a jó pásztornak programját: „Et alias eves habeo, quae non sunt ex hoc ovili, et illas oppertet me adducere, . . . et fiet unum ovile, et unus pastor". Évszázadok óta ezek a krisztusi szavak sugallták és irányították az Egyház unionisztikus törekvéseit. Ezen uniós törekvések legmagaslóbb állomásai a florenci, bresti és a minket oly közelről érintő ungvári unió. Jelenleg csak az utóbbival óhajtok foglalkozni. Arról sem akarok most teljes történelmi áttekintést adni, a célom csak az, hogy a rendelkezésemre álló okiratok alapján vázoljam Eger és a baziliták szerepét ennek az uniónak megkötésében. Az ungvári unió csak részleges volt és még a Magyarországon élő szakadároknak is csak egy részére terjedt ki, mégis nagyjelentőségű esemény volt. Világosan mutatja ezt az a körülmény, hogy érdekében megmozdultak és szorgos tevékenységet fejtettek ki a pápák, a római kongregációk, a magyar királyok, az egri és esztergomi érsekek, külföldi püspökségek, a baziliták, sőt a magyar és lengyel jezsuiták is. Egyedül Hodinka okmánytárában kb. 19 pápai és kongregációi, 11 egri, 11 esztergomi, 19 királyi stb. okirat van összegyűjtve, melyek ezzel az üggyel foglalkoznak. 1 ) A magyar bazilita rend jeles főnökének ez az előadása — melyet a múlt évi egri „keleti n a p o n " tartott és amelyet lapunknak közlésre átengedni szíves volt — tartalmilag mintegy folytatása Vlaszov v. Waldenberg a breszti unióról szóló történelmi vázlatának, melyet múlt évfolyamunk utolsó számában hoztunk. Az ungvári uniónak ugyanis, a magyarságnak (a görög szertartású magyarságnak is!) erős katholikus érzése mellett, egyik erős indítéka és lendítő erőt nyújtó előzménye a breszti unió volt. Az abból fejlődő hitélet és a belőle fakadt erkölcsi nyereség meglátása késztette Felvidékünk rutén papságát is arra, hogy az unió eszméj'ét minden hatalmi ellenkezés és erőszakoskodás ellenére is teljesen magukévá tegye. Az előadás a megvívott küzdelmekre is élénk világot vet s azért igen tanulságos.
4
A magyarországi Kárpátokban lakó szakadárokról, akiket az ungvári unió visszahozott az egyház kebelébe, Lippay György egri püspök ad valamelyes tájékoztatást, aki jól ismerhette őket, hiszen egyházmegyéje területén éltek, ő a Propagandának 1654. julius 2-án adott latin nyelvű információjában a következőket i r j a : „Ezeket a hegyeket mindkét oldalról görög szertartású ruthének lakják. Közülök Magyarországon, a hegyek emez oldalán több mint 300.000 lélek él, köztük kb. 600 latinul nem tudó pap van, akik ruthén nyelven végzik szertartásukat. Ezekből 529 pap van az egri egyházmegye területén, 24 részint az egrién, részint a nagyváradién, 45 pedig az esztergomién a szepességben. Az emiitett görög szertartású szakadár ruthéneknek emberemlékezet óta saját püspökük volt Munkácson, akinek joghatósága alá tartoztak az összes hegyekben lakó görög szertartású ruthének, akik a mi időnkben kivétel nélkül szakadárok voltak... A város közelében fekvő dombon van a Szent Bazil-rend monostora, melyet a magyar királyok alapítottak és nyolc faluval adományoztak meg. Ez a monostor a baziliták ősi fészke s egyszersmind a közülök kikerülő munkácsi püspökök székhelye." Lippay az említett relxcióban vázolja a szakadár rutének egyházi és vallási állapotát is. Azt írja, hogy: „papjaik a néppel együtt tartják ugyan a görög rítust, de egyébként nagyon tudatlanok, műveletlenek, tudatlanok,... az isteni dolgokat illetőleg teljes tudatlanságba merültek... Nem is voltak paróchiákba beosztva, hanem egyes községekben egy sem, másokban 4, 5, 10 pap is élt családjával együtt." Rákóczi György erdélyi fejedelem pedig ezt írja róluk: „eccla illa Grecanica olim et doctorum virorum copia celebris, et sedes sapientiae florentissima, cujus omnis status inscititate tenebris simonia opressus, vix vestigium pristinam dignitatis ex igncrantiae sordibus hodie protendit." Ehhez járult Rákóczi György erdélyi fejedelem, majd pedig özvegyének elnyomása, akikről Lippay igy ír: „Az eretnek fejedelmasszony és elhunyt férje azonban megfosztották a monostort birtokaitól és minden faluját lefoglalták maguknak... Sőt a fejedelemasszonyról tovább ment, mindent elkövetett és ma is azon dolgozik, hogy azokat a rutén papokat kálvinistákká tegye." Mindennek okát Lippay ezzel a nagyon kifejező mondattal adja meg: „Et hoc factum est, quia nullus curavit, patrocinatus et causae Ruthenorum, utpote schismaticorum." Ilyen sötét és szomorú volt a magyarországi szakadárok vallási állapota egész a XVII. század elejéig. A századfordulóval azonban feltűnt nekik is az egyedüli szabadulás, a Krisztus Egyházával való egyesülés hajnalcsillaga. A Kárpátokon tul, a Lengyelországban lakó rutének 1595-ben Breszt litván városban elhatározták, hogy visszatérnek Krisztus egyházának egységébe. „VIII. Kelemen pápa tárt karokkal fogadta a ruthén küldöttséget... és 1595. december 28-án ünepélyesen felvette őket az Egyház egységébe." Ez az unió lelket és u j szellemet vitt az ottani rutének egyházi életébe. Rutski József Veljamin és Kuncevicz Szent Jozafát baziliták a jézustársaságiak támogatásával megreformálták a Rendet és igy hithű, képzett és apostoli lelkületű misszionáriusokat adtak a püspököknek, akik velük egészséges, mély hitéletet teremtettek a szakadárság romjain. 5
Ez az uniós hullám a gyakori érintkezés folytán a Kárpátokon át az itteni ruthénekhez is átcsapott. Megvalósulásának azonban itten két nagy akadálya volt. Egyik a népben oly mélyen gyökerező konzervativizmus, mely fél minden újítástól és állást foglal minden változás ellen. Példája ennek Krupecki unitus püspök esete, aki Juventius jezsuita történetíró szerint 1610 és 1613 között Homonnai György kérésére Homonna környékén a krasznabródi bazilita zárdában próbálkozott az unió megvalósításával. Pünkösd napjaiban a feldühödt szakadár tömeg a templomban megtámadta, nyilakkal megsebezte, úgy, hogy Drugeth gr. alig tudta kimenteni a vérző és elalélt püspököt. A másik akadálya a földes- és várurak ellenkezése volt. Azok jól tudták, hogy az unióval együtt megvalósulnak az egyháziak immunitása és privilégiumai, ami pedig jövedelmeik és hatalmi befolyásuk csökkenését jelentené. „Rákóczi Zsigmond — írja Hodinka — felismerte, mi rejlik az unió mögött és iparkodott attól távoltartani a munkácsi püspököt... így tettek a többi várurak is... Amikor már az érintkezés... megadta az eszmét, megmutatta az utat, még mindig hiányzott az az ember, aki nagyot remélve, szembe merjen szállni a kettős akadállyal és megkockáztassa, hogy esetleg elődei sorsa éri." Itt kapcsolódik bele e nagy jelentőségű esemény történetébe Eger és a Szent Bazil-rend. ők fogtak össze, hogy leküzdve a kettős akadályt, visszavezessék a rutén népet Krisztus aklába, az Egyház egységébe. Az 1633-ban megüresedett munkácsi püspökségre Taraszovits Bazil, bazilita szerzetest választották meg, akit I. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1634. január 5-én erősített meg, mint olyan embert, „aki a latin és más nyelvekben járatos, a teológiai tudományokban képzett, a többi tudományok ismeretében és a jó erkölcsben másokat felülmúl." Szent Bazil-rendjének ez a tagja volt az, akit az Isteni Gondviselés arra választott ki, hogy hazánkban a szent unió úttörője és vértanuja legyen. Bazilovits bazilita történetíró latin nyelvű munkájában ezeket írja róla: „Ezen kor zavaros idejében, amikor Kálvin behozott dogmája Magyarországon is kezdett gyökeret verni és terjedni, Taraszovits Bazil egyházfő a kat. hit igen erélyes védője volt. Minden igyekezetével azon volt, hogy az Istentől pasztorális gondjaira bízott népet, mely hitében itt-ott már ingadozott, minden tévelytől megőrizze, a tévelygőket az egységre, a kat. Egyház kebelére visszavezesse." Taraszovits, belátta azt, hogy egyedül nem lesz képes az unió akadályait leküzdeni, az egri püspöknél keresett támogatást s mindjárt püspöksége kezdetén tárgyalásokat folytatott Lippay György egri püspökkel az unió ügyében. Lippay minden dicséretet megérdemlő buzgósággal karolta fel az ügyet és még mint esztergomi érsek is, egész haláláig fáradozott a magyarországi unió megerősítésén. Pallotto bíboroshoz 1641. III. 15. így í r : „Már két éve annak, hogy egyházmegyém schizmatikus ruthénjeinek patriárchájával tárgyalások folynak a kat. hitre való visszatérésről." E tárgyalások nem maradtak meddőek, mert Lippay ugyanott így ír Paliottónak: „A patriárcha megismerte az igazságot és nemcsak maga, hanem az alája rendelt lelkek megtérését is megígérte." Az egyesülés azonban a két püspök közös fáradozása dacára sem 6
ment simán. Épen a megvalósulás pillanatában akadályozta ezt meg az Egyház ellensége. Mikor Taraszovits 1640. októberében kíséretével Jászóra indult, hogy az ott székelő egri káptalan előtt letegye a hitvallást, az erdélyi fejedelem munkácsi várkapitánya Ballingh mise közben elfogatta a püspököt és megbilincselve Erdélybe küldte. Nagy csapás volt ez a szépen induló unió ügyére. Czeglédy Albert egri vikárius azonnal j elentette a dolgot a Regensburgban tartózkodó Lippay egri püspöknek és kancellárnak. A jelentés 1641. február 22-én a királyi tanács elé került, Lippay teljes erővel lépett közbe, hogy Taraszovitsot kiszabadítsa. Közbenjárására II. Ferdinánd király még aznap irt Taraszovits érdekében Eszterházy nádornak, Rákóczi György erdélyi fejedelemnek és Ballingh munkácsi várkapitánynak. Lippay pedig március 15-én Pallotto bíborosnak ír Rómába és kéri őt: „hogy kegyeskedjék a főpásztort oltalmába venni, a lelkek megtéréséért lángoló buzgóságát pedig az egri egyházmegyére is kiterjesztetni, ahol az országban a legtöbb eretnek van, kiknek megtérítésével ki lehetne irtani az eretnekséget és a nemzetet visszavinni az ősi hitre." Ugyanilyen értelemben lép közbe a bécsi nuncius is Rómánál. A propaganda magáévá teszi az ügyet. Lippaynak részvétét fejezi ki az unitus főpásztor elfogatása felett, de egyben azt a reményt is, hogy igy az unió sikere biztosabb, mivel kezdeményezője, Taraszovits „dignus effectus sit, qui. pro nomine Jesu contumeliam patiatur." Még ugyanazon a napon leiratot intéz a kongregáció Silenes atyához, az erdélyi missio prefektusához, melyben jelenti, hogy Taraszovitsot a fejedelem bebörtönöztette „ea sola de causa, quod unionem cum S. R. E. gestire ac moliri diceretur" és kifejezi, hogy „desiderat S. Congr. praedicta, ut eum... in pristinam libertatém auamprimum restitui curent." Mindeme közbelépések sikertelenek maradtak, pedig Taraszovitsnak az a tette, hogy az egyesülési mozgalmat megindította, minden fáradságot és közbenjárást megérdemelt. Czeglédy egri vikárius 1641. június 24-én kéri a király) közbelépését. III. Ferdinánd ebben az ügyben aug. 22-én Eőrsy Zsigmond alispán személyében külön követet küld Rákóczihoz. Erre Rákóczi szabadon bocsátja ugyan Taraszovitsot, mint Lippay szept. 12-én jelenti, de nem hajlandó püspökségébe visszahelyezni. Taraszovitsot a fogság nem törte meg, mint u. o. Lippay Rómának jelenti: „A szenvedésekben nem ingott meg az ő jámbor szándéka, hanem még inkább megerősödött és gyarapodott, ő ma is igéri, hogy az összes magyarországi ruténeket... visszavezeti az Egyház egységébe." Kiszabadulása után Taraszovits le is tette a hitvallást, amint ez a Propaganda 1642. szept. 12-i ülésének jegyzőkönyvéből kitűnik, melyen Pallotto biboros referál: „de professione fidei juxta formulám a S. D. N. orientalibus praescriptam coram episcopo Agriensi... facta et subscripta a R. P. D. Basilio Taraszovits episcopo Munkacsensi." Hogy vele együtt más valaki is letette volna a hitvallást, erre nincs semmi adatunk. Pedig a főcél az volt, hogy papságával együtt térjen vissza az unióra. Ehhez azonban szükséges volt, hogy újra elfoglalja egyházmegyéjét. Lippay teljes erővel sürgeti is azt és a király 1643. jan. 2-án Lippay utódját, Jakusith György egri püspököt külön követi minőség7 V
ben küldi az erdélyi fejedelemhez, „ut vellett episcopum... Munkacsensem in integrum reponi ac restitui,.... qui ob id solum, quod ad unionem Ecclesiae rediisset.... ex monasteria armata manu extractus..." Ez azonban nem sikerült. Rákóczi nemcsak nem helyezte vissza Taraszovitsot püspökségébe, hanem hogy az uniót megakadályozza, más szakadár püspökkel töltötte azt be, Taraszovits pedig Nagykállóba vonult vissza évi 200 irt. királyi kegydijjal. Míg Taraszovits a fogságban sínylődött, két rendtársa, Partén Péter és Kossovics Gábor bazilita atyák Lippay és utóda Jakusits György egri püspök irányításával és támogatásával apostoli buzgalommal tevékenykedtek a szent unió érdekében. Lippay igy jellemzi őket: „Mindkettő bazilita szerzetes, az utóbbi jezsuita iskolákban tanulta a teológiát és kiválóan tudós, az előbbi pedig... életének jósága és szelid erkölcse miatt igen kedvelt a nép előtt." Tekintve a szakadár papság, de különösen a nép ellenszenvét az unióval szemben, mely Krupecki idejében véres erőszakban tört ki, igazi apostoli lelkületre és vértanúi elszántságra volt szükség, hogy uniós munkát kezdjenek. Munkájukat siker koronázta. 1646. április 24-én 63 pap Jakusits György egri püspök előtt letette a hitvallást, visszatért az Egyház egységébe. Az unió eredeti okmányát addig sem Rómában, sem Egerben, sem Munkácson nem sikerült megtalálni. (A Propaganda másolója már Taraszovits hitvallásáról azt írja, hogy nem találták ottan meg sem a császári nuntius levelét, sem Taraszovits püspök hitvallását, mely valószínűleg eredetiben a szent Officiumhoz lett küldve és onnan nem jött vissza a Propagandához. — (Okmt. 138. old. jegyzet.) Először Lippay ír erről 1648. május 14-én „...az előző években orbovai Jakusits György egykor egri püspök néhány gör. szertartású rutént, t. i. papot, az Ur lelkének sugallatára a kat. Egyház kebelébe visszafogadott." Legrészletesebben az ungvári papok Rómába küldött jelentése és kérelme írja le ezt az Uniót. „Ez a mi visszatérésünk az üdvösség 1649. (valószínűleg elirás) április 24-én... az ungvári latin vártemplomban a következőkép történt ...Krisztusban tiszteletreméltó atyánk... Jakusits György egri püspök ur, akinél erre a célra odahívott Partén Péter és Kossovics Gábor bazilita atyák tartózkodtak, levél által az unióról megfelelő alkalmi beszédet intézett hozzánk, amire törekedett... könnyen elérte és a hitvallás letételére Szent György vértanú napját jelölte ki. Amely napon mi 63 öszszegyült pap a nevezett templomba követtük a főt. egri püspököt. A rutén nyelven végzett vérnélküli szentmiseáldozat után.... az előrt formula szerint letettük a hitvallást." Megtörtént tehát a szent unió, melyen Lippay és Jakusich annyit fáradoztak, melyért Taraszovits bazilita püspök annyit szenvedett, Pártén és Kossovits bazilita atyák oly apostoli buzgalommal dolgoztak. Nem tört meg azonban Rákóczi György erdélyi fejedelem, aki már évekkel ezelőtt szakadár püspököt álitott be Munkácsra, aki megsemmisíti az oly nehezen létrehozott uniót. Feltétlenül szükséges volt tehát, hogy Taraszovits visszatérjen Munkácsra és maga gondoskodjék megfelelő utódról. Mint unitus nem kerülhetett vissza Rákóczi birtokára, azért — mint a pápához folyamodó papok irják „rupisset unionis sanct-eae 8
vinculum", hogy székhelyére visszatérve biztosítsa az unió fenmaradását. — Hogy lélekben nem szakadt el az uniótól, az bizonyítja, hogy „feloszlásának napját közeledni érezvén, szóval és Írásban Pártén Péter bazilita atyát jelölte meg utódjául és székesegyháza összes papjait eskü alatt kötelezte, hogy... mást ne fogadjanak el püspökül. Taraszovits jól tudta, hogy Pártén volt az unió legbuzgóbb munkása és ő a legalkalmasabb annak fenntartására és kiszélesítésére is. Intézkedése tehát világosan mutatja, miért akart ő mindenképen, még az unió látszólagos megtagadása árán is visszatérni Munkácsra. Még halálos ágyán is az unió biztosításáról gondoskodott, ami azt mutatja, hogy lelkében unitus volt és mint ilyen halt is meg 1648 augusztusában. Taraszovits halála után és kívánsága szerint, mint Lippay Rómába jelenti: „a rutén papok, akik már megtértek, vagy a megtérés utján vannak, Pártén Péter bazilita szerzetest választották meg püspökül, aki jó életű, dicséretes erkölcsű és az ő egyházi dolgaikkal már évek óta foglalkozik. De nemcsak megválasztották, hanem amilyen gyorsan csak tehették, Gyulafehérvárra küldték Erdélybe és ott (Simonovics) szakadár püspök által püspökké szenteltették." Ennek a sietségnek és szabálytalan eljárásnak oka az volt, hogy féltek, hogy Rákóczi meg ne előzze őket és más szakadár püspökkel töltse be a munkácsi püspökséget. Ezáltal Pártén irregulárissá lett, ami alól csak Róma oldhatta fel. ő maga rögtön jelentette a dolgot Lippaynak és mentségül a fent említett körülményt, jóhiszeműségét és azt hozta fel, hogy Simonovicsnak ő megmondotta, hogy unitus, amit az még dicsért is és jóváhagyott és nem kényszeritette, hogy a konstantinápolyi patriarchának engedelmességet fogadjon, vagy a schizmára szóval vagy írásban hitvallást tegyen. Lippay belátta, hogy az unió megmentésére és megerősítésére nincs más mód, mint Párténnek Rómából felmentést kérni és őt a püspökségben megerősíttetni. „Mivel ő a rutén papok megtérítésének egyedüli eszköze — írja Rómába — akit mindnyájan annyira szeretnek, hogy félek, nehogy az egész megtérési ügy összeolmoljék és annyi ezer lélek várható üdvössége meghiúsuljon." Ezért kéri a pápát, hogy „dignetur illum a censuris iquas incurrit absolvere, solutumque... verum et legitimum episcopum Munkácsensem declarare." Lippay még négyszer ír ebben az ügyben Rómába. Róma 1651. okt. 2., dec. 18., 1652. márc. 5. és 1654. nov. 16-án foglalkozik vele, míg végre 1655. május 13-án megadja a kért felmentést, amiről VII. Sándor pápa még az év jun. 8-án brévét ad ki. i Pártén közben erősen dolgozik a szent unió érdekében. Már 1648. szeptemberében, tehát azonnal megválasztása után, megjelenik a nagyszombati nemzeti zsinaton és „több ritusabeli papjával együtt önként ... kijelentette, hogy nemcsak ő és az őt megválasztó papok (370), hanem a gondjaikra bizott nép is elhatározta, hogy megőrzik az uniót a róm. kat. Egyházzal és Krisztus földi helytartójával, a római pápával s egyben kérik, hogy a szent nemzeti zsinat az említett Pártén Péter, megválasztott munkácsi püspököt, papságát, és népét egyesülteknek ismerje el, a szent uniót védje meg és a királynál is pártfogolja." Lippay egyik levelében a pápához megjegyzi, hogy itt 370 pap uniójáróJ 9
volt 3zó, akik nagy részben alá is irták az uniót, a többi pedig megígérte annak aláírását, ha Pártén lesz a püspökük. Ez a papság 1652. január 15-én latin nyelvű beadványt intézett a pápához, amelyben Pártén megerősítését kéri s egyben előadja, hogy hajlandók csatlakozni a Taraszovits idejében Jakusics egri püspök előtt megkötött unióhoz. Ez még ugyanabban az évben, 1652-ben meg is történt. Nagy örömmel regisztrálja ezt az uniót az ungvári jezsuiták évkönyvének 1652. évi bejegyzése, ahol ezeket olvassuk: „örvendj a római Egyháznak a rutén nép megtérése által történt gyarapodásán... mely nép mostan püspöke, Pártén Péter bazilita által, aki jó ember, egyesült. Lippay pedig Pártén működését a rövid, de sokat mondó szavakkal jellemzi: „Partenium... omnium testimonia vitae integerrimae religiosum in Hungaria pluribus annis inter graec. rit. schismaticos magna cum laude et multarum animarum conversione versatum." Az. 1652-i szent unió megkötésében a munkácsi papság és a bécsi nuncius információja szerint Pártén püspököt támogatták közreműködésükkel, Jakusics Anna, gróf Drugeth országbíró özvegye, más buzgó misszionáriusok (valószínűleg rendtársai a baziliták, régi munkatársa Kossovits bazilita és a jezsuiták), különösen pedig Kisdi Benedek és utóda Pálfi Tamás egri püspökök és boldogemlékü Lippay esztergomi érsek. Pártén püspök 1664-ben halt meg. Pártén halála után szomorú sorsa volt a magyarországi uniónak. Róma és a főkegyúri jogokat gyakoroló magyar királyok, az egri és külföldi, különösen chelmi püspökök között vita támadt a munkácsi püspökség betöltése körül. Hodinka erről az időről a következőket í r j a : „Egyedül a háborús időkkel járó zavarok és viszályokkal meg nem okadatolható módon sem az egri püspök, sem a prímás, sem a király, sem a pápák nem fordítottak kellő figyelmet, megfelelő gondot sem a rutének vallási viszonyaira, sem pedig az unió ügyére, melyek hovatovább mind teljesebb züllésnek indultak." A 2E évig tartó zűrzavarnak és áldatlan állapotnak Kollonics bíboros közbelépése vetett véget, akinek előterjesztésére VIII. Sándor pápa kinevezte De Camillis József, a baziliták római prokurátorát a munkácsi püspökség apostoli vikáriusává. I. Lipót király pedig 1690 március 11-én munkácsi püspökké nevezte ki őt. Ez a nagytudású, görögül, latinul, olaszul beszélő és apostoli lelkületű püspök volt az a providenciális férfiú, aki két nagy elődjének művét, a szent uniót kiterjesztette és megerősítette. Mindjárt megérkezése után hozzáfogott az unió megszilárdításához. Amikor Metód volt szakadár püspök, a parochusok és az összes szerzetesek jelenlétében beiktatták, rendelkezésére mindnyájan engedelmességet fogadtak neki, ő pedig az egész nép előtt letétette velük a kath. hitvallást, mint ő maga írja Kollonicshoz küldött olasznyelvü beszámolójában. Az egri püspök tanácsára, amit azok már azelőtt is szorgalmaztak, zsinatok megtartásával igyekezett az uniót erősíteni és a visszaéléseket kiküszöbölni. Mindjárt püspöksége kezdetén 1690 május elején két zsinatot is tartott, egyet Munkácson, egyet pedig Szatmárnémetiben, „pro rémediar se potro a molti gran disordini, che vedo e sento". (U. o.) Ezen a két zsinaton kiadott rendelkezéseiből a következőket emelem ki: „Emlékezzenek a. papok, hogy nekik nemcsak magukat kell üdvözíteni, hanem másokat 10
is, amiértis legyen az ő erényességük nagyobb, mint a többieké. Tartózkodjanak minden botránytól. Tartsák meg a böjtöket, az istentiszteleteket, prédikációkat és szentmiséket pedig ne hanyagolják el. — A vérnélküli áldozat előtt, ha szükséges, tisztítsák meg lelküket a szentgyónásban. — Látogassák a betegeket és komolyan buzdítsák Őket gyónás-áldozásra. Rendezi a papok házassági visszaéléseit. — Idegen papok csak az ő engedélyével mehetnek be a parochiákra. — Legyen kelyhük, paténájuk és szentségtartó pixisük és lehetőleg tisztább egyházi ruháik. — Buzdítsák híveiket, hogy legalább négyszer gyónjanak évente. — A papok (hosszú ruhát hordjanak és ne végezzenek paraszti munkát. Legyen két anyakönyvük a keresztelések és házasságok bejegyzésére. — A házasulandókat az esküvő előtt háromszor hirdessék ki a templomban. Előírja a feloldozási formulát. Pap nem lehet csak az, aki legalább 24 éves, három évig szolgálatot teljesített valamelyik templomnál és ha a püspök elég képzettnek és alkalmasnak találja. Mindnyájan szigorúan tartsák meg az uniót. A protopresbyterek gondoskodjanak, hogy mindezt szorgosan betartsák, az engedetleneket neki jelentsék, hogy őket megbüntesse." Ebből láthatjuk, milyen apostoli lelkülettel és buzgósággal igyekezett egyházmegyéjét rendezni, hitéletét emelni. Ilyen zsinatot tartott még Zborón, Isztáncson, Sztropkón és Homonnán, sőt egyes helyeken ismételten is. Mindez nem maradt eredmény nélkül, 1691 október 15-én valószínűleg minden túlzás nélkül jelentheti Kollonicsnak: „hogy már eddig is visszatérítettem az unióra az egyházmegye nagyobb részét, megjavítottam sok abuzust, helyrehoztam sok rendetlenséget és remélem, hogy még halálom előtt az egész egyházmegyét megtérítem." De nemcsak hitéleti, hanem más szempontokból is igyekszik rendezni egyházmegyéjét. Visszaszerzi székes monostorának régen eltulajdonított falvait. És már 1690-ben arra kéri Kollonicsot, hogy járjon közbe a királynál, hogy mentsék fel az unitus papokat minden szolgáltatástól és jobbágyi munkától és legyenek éppoly becsben, mint a többi latin papok." Ebben nagyon nagy segítségére volt Fenesy György egri püspök. Volt ugyan Fenesy-vel vitája a joghatóság miatt, de ez Kollonics közbelépésére békésein elintéződött, úgy, hogy Fenesy elődei példáját követve, már ugyanabban az évben tanácsaival támogatja Camillist és ajánlja neki, hogy az unió megszilárdítása érdekében szorgalmazza a papnevelő felállítását és az egyházi immunitást. „Rövid időn belül megmutatkozik majd, hogy milyen eredménnyel járhatnak a mi törekvéseink. És mindenesetre Isten nagyobb dicsőségét tekintve és a lelkekért való buzgóságból amit csak tehetek, mindent megteszek, „non recusabo laborem". Camillis megfogadta Fenesy tanácsát és még ugyanazon hónapban immunitást kért papjai számára I. Lipóttól, melyet augusztus 23-án meg is kapott tőle. Fenesy örömét fejezte ki a siker felett és így ir: „Amint őszintén közreműködtem, hogy megkaphassuk, éppoly buzgón dolgozni fogok, hogy komolyan végre is hajtsák, látom ugyanis, mekkora előnyt jelenthet ez nekünk". Ebben a levélben azt is megígéri Camillisnak, hogy megszabadítja őt egy bizonyos szakadár álpüspöktől. így dolgozott vállvetve a két egyházfő a szent Unió megerősítésén és a jó Isten meg is áldotta munkájukat. Camilis 1693 június 11
6-án őszintén jelentheti Nerli római bíbornoknak, hogy „a munkácsi egyházmegyében az unió Isten segítségével már gyökeret vert és szerencsésen kiterjedt az egészre úgy, hogy felső Magyarországon, a Dunától Lengyelországig a rutén egyházak nagyobb része, mintegy 400 már egyesült és remélem, hogy idővel mind egyesül. Most arra keresek módot, hogy a szent hit és az unió terjesztése érdekében valamilyen szemináriumot, vagy iskolát létesítsek . . ., mert itt mindenben nagy a tudatlanság . . . összeállítottam egy katekizmust . . . most fordíttattam rutén nyelvre, hogy elterjesszem az egyházmegyében". (1695 március 21-én pedig már azt jelenti a kongregációnak, hogy az erdélyi oláhok között is kezd az unió terjedni „mi venne fatto di riddur all' unione una quarantina di parochi Walachi," amiért őt a kongregáció megdicséri és buzdítja. Élete utolsó éveiben a jó Isten azt a vigaszt is megadta neki, hogy apostoli buzgólkodását, az erdélyi oláhoknál is siker koronázta. 1700 április 19-én a Magyarországon élő oláh papok a következő latin nyelvű nyilatkozatot adják: „Mi alulírottak . . . st. . . . elismertük és elismerjük püspökünkül Camillis József munkácsi püspököt és neki kellő engedelmességet ígértünk és ígérünk mint pásztorunknak . . . és a katholikusckkal, azaz a római szent Egyházzal egyesülni akarunk a hit és vallás dolgaiban". Ezt a nyilatkozatot 59 vezető pap írta alá, közöttük P. Theodorus archipresbyter de Rusor így: „cum tota mea congregatione", tehát jóval többre kell tenni az egyesülők számát. Ez volt a nagylelkű Camillis utolsó vigasza. Ebben az időben a szokatlan klíma és a fáradhatatlan apostoli tevékenység már nagyon aláásta egészségét. Ehhez járult még az is, hogy 1703-ban Munkács körül kitört a szabadságharc, ami sok nyugtalanságot és kellemetlenséget okozott neki. El is kellett hagynia a székes kolostorát, Eperjesre ment át. Utolsó ténykedése az, hogy Bizanczi Gennadiust helyettesévé nevezte ki. Istennek ós a magyarországi uniónak szentelt életét 1706 augusztus 22-én fejezte be Eperjesen, ahol a minoriták kriptájában nyugszik. Szép világot vet az unióért aggódó nemes lelkére 1706 július 16-án kelt végrendeletének az a pontja, mely „1000 frt-t hagy a munkácsi bazilita monostornak, hogy tartson egy a róm. szent Egyházzal egyesült magisztert, aki tanítsa az ifjúságot egyházi szertartásokra, egyházi énekre, magyar és latin nyelvre . . . más pénzen pedig amely fennmaradna, vegyenek liturgikus könyveket, miseruhákat és más egyházi felszereléseket és ezeket osszák szét különböző templomok között". íme így lett a kölcsönös megismerés, a testvéri egyetértés és együttműködés Krisztus óhajának „ut omnes unum sint" megvalósítója. Létrehozta, megerősítette, elmélyítette hazánkban a szent uniót Keletnek egy szakadár ága egyesült az eleven szőlőtővel s a lelkek százezrei, sőt azóta századokon át milliói találták meg üdvösségüket Péter hajójában, Krisztus egy, szent, katholikus és apostoli Egyházában. História est magistra vitae — a történelem az élet tanítómestere! Közös történelmünk e dicső szakasza minket, késő utódokat is kötelez valamire. Kötelez arra, hogy elődeink példáját követve ápoljuk a testvéri egyetértést, a kölcsönös szeretetet és megbecsülést. Kéz a kézben, vállvetve dolgozzunk, szertartás-különbség nélkül, a kath. Anyaszent12
egyház felvirágoztatásán, hogy Krisztus Király minél előtt elfoglalhassa trónját úgy az egyes szívekben, mint a családban. De látva, hogy e nagy férfiak mennyit dolgoztak, szenvedtek és fáradtak a szent unióért, számunkra sem lehet e szent eszme idegen, közömbös valami. Mi katholikusok vagyunk, az Egyháznak hű gyermekei, s majdan apostolai, akiknek szent kötelességük „sentire cum Ecclesia". Az Egyházon, Krisztusnak e misztikus testén ma is eleven, vérző sebek tátongnak, Szent András apostol öröke a vörös moloch karjaiban vonaglik, Szent Péter Antiochiája, Jakab apostol Jeruzsáleme, Szent Athanáz, Szent Bazil, Aranyszájú Szent János stb. népe a szakadárság letargiájában szenved, s az izlám fatalizmusa alatt görnyed. A mi katholikus szívünknek is át kell éreznie az Egyház mély fájdalmát, dicsőségesen uralkodó XI. Pius pápánk szellemét. Ismerjük meg Keletet! Ismerjük meg halhatatlan, dicső múltját, érezzük át szomorú, fájdalmas sorsát a jelenben. Katholikus szívünk ezen szeretetével és részvétével forduljunk feléje és a lelkek nagy pásztorával, Krisztus Istenünkkel együtt kérjük az Atyát: „Páter sancte, serva eos in nomine tuo . . . ut sint unum, sicut et nos. — Szent Atyám őrizd meg őket a te nevedben, . . . hogy egyek legyenek, mint mi"!
LITURGIKUS SZÖVEGEINK ÉRTELMEZÉSE Irta: ROHÁLY FERENC dr.
A bizánci szertartás liturgikus szövegeinek keletkezési helye nem a klasszikus Görögország, ideje sem az ógörög szépirodalom virágzásának kora; tárgyköre, létrehozó tényezői hasonlóképen távol állanak a pogány görög irodalom, különösen a szépirodalom, költészet ilynemű alkotó elemeitől. A humanizmus életrekeltette görög kultúrán nevelődött ember tehát érthetően idegenül áll a liturgikus szövegek előtt s hogy a bizánci szertartás szellemét megismerhesse, értékeit felfoghassa, nehézségein hajótörést ne szenvedjen, nem utolsó sorban szükséges a bizánci liturgia nyelvezetével és kifejezésmódjainak létrehozó eredőivel tisztába jönnie. Egyetemes egyházi szempontból tekintve is a dolgot, a kérdés elsőrendű, mondhatnók, közérdekű elsősorban a dogmatikusok1 miatt. Tudvalevő dolog ugyanis, hogy a hittanítás kifejtésénél és igazolásánál a Szentírás mellett a hagyomány elsőrendű hitforrás. Már pedig a hagyománynak, s mondhatnók, az Egyház keleti, az első évezredben dogmákat kifejtő és fogalmazó része élő, imába foglalt hittradicióinak beszédes forrásai maguk a liturgikus szövegek. Ha valaki a bizánci szertartás liturgikus szövegeit helytelenül értelmezné, ellentétet találna a hittétel és a hagyományi hitforrás között. Ennek áthidalása pedig sok próbálkozással, de kevés eredménnyel jár. De közérdekű a helyes értelmezés liturgikus szempontból is. Bizonyításra nem szoruló igazság, hogy Kelet liturgiája a liturgiafejlődés virágkorában, az első évezred első felében rendkívül termékenyítő ha13
tást gyakorolt Nyugatra nemcsak formák, hanem eszmék, sőt szövegek tekintetében is. Mármost az ok helyes ismerete nélkül az okozatot sean tudjuk jól értelmezni. Ennek híjján pedig a katholikus közösségi öntudatot és aktivitást legjobban ihlető liturgikus mozgalom bizonytalan talajon áll. Mindez szükségessé teszi a bizánci szertartás helyes értelmezésének, exegézisének, jobban mondva értelmezési módszerének rendszeres kidolgozását. Ellentvetheti valaki, hogy ott a biblikus exegézis, a Szentírás-magyarázás elveivel, elég azt alkalmazni. Kétségtelenül van benne sok igazság elvileg. Gyakorlati szempontból azonban kiegészítésre szorul. Lényeges különbség van ugyanis a Szentírás és a liturgikus szövegek között. A Szentírás sugalmazott, a liturgikus szöveg nem. — A Szentírás természeténél fogva, elsődlegesen hitforrás, a liturgia pedig imádság. Hitforrás csak annyiban, amennyiben a hagyománynak kifejezője, vagy tanúja.. — A Szentírás lezárt kinyilatkoztatás kerek foglalata s az első század után befejezett, változásnak vagy bővülésnek többé alá nem vetett, kerek egész. A liturgia azonban tovább fejlődik, bővül, esetleg változik épen helyzeténél és természeténél fogva. — Azt is hozzátehetjük, hogy a liturgia egészen más talajon bontakozott ki, mint a Szentírás. Igaz, hogy ennek újszövetségi része szintén sokszor szoros kapcsolatba jutott profán vonatkozásaiban a görög kultúrával, de még szorosabb kapcsolatban maradt minden esetben a sémi kultúra talaján Íródott ószövetséggel. A liturgia azonban, bár a kinyilatkoztatott, tehát biztos igazságok és titkok imábafoglalása, megelevenítése, épen élő, fejlődő mivolta és az élettel való szoros kapcsolata miatt alá volt vetve különféle kultúrák behatásának. Palesztinán kívül Egyiptom, Mezopotámia, Szíria, Kappadokia, sőt' Hellasz is belevitte szellemét, ha Megkeresztelt formában is. Helyes tehát, ha a biblikus exegézis szabályait szem előtt tartjuk, de a liturgia különös sajátságaira való tekintettel azokat ki kell egészíteni. Ezek szerint a liturgikus exegézis szabályait is meg kell határozni s ezek alapján kell fordítani és értelmezni a liturgiát. Szabadjon állításunkat pár kiragadott példával szemléltetni és igazolni. Se szeri, se száma azoknak a kifejezéseknek, melyeket a klasszikus görög nyelv segítségével helyesen meg nem érthetünk. „Ho palaios tén hémerón", olvassuk Gyertyaszentelő litiai sztihiráiban. „A napokra nézve öreg", fordítaná a klasszikus görög nyelv embere. Esetleg egy kis körülírással így fejezné ki: „A korára nézve végtelen öreg", ahogy a magyar liturgiafordítás használja. Pedig ez egy bibliai kifejezés. Nem más, mint Dániel, 7. 12. „Attik jónaja"-ja, a Káldi-Tárkányi fordítás „ős-öreg"-e, az „Idők Ura", az „örökkévaló", kinek koráról beszélni nem lehet, mert az időnek, illetve az idő alapjának, a változásnak nincs alávetve. „E felett bémutatjuk Te-néked ezen szóbeli és vérnélkül való szolgálatot." Olvassuk egy 1795. évben megjelent liturgia fordításban. — „Felajánljuk ezen okos és vérontásnélküli szolgálatot", látjuk a mai szö14
vegben. Hivatkozást találunk Szent Pál szavaira (Rom. 12, 1.), ahol a Tárkányi-féle fordításban okos áldozatról van szó. A római liturgia is ismeri e kifejezést. „Quam oblationem, tu Deus, quaesumus, . . . ratiomabilem . . . facere digneris." Petro szerint magyar jelentése „értelmes voltunkhoz méltó". Ha a görög szöveget vizsgáljuk, ott ez áll:: ,,Prospheromen soi tén logikén tautén, kai anaimakton latreian." Mit jelent ez a szó: „logiké", rationabilis", keresi a klasszikus görög nyelvész. Szóbeli? Okos? Értelmes voltunkhoz méltó? Az utolsó kétségtelenül körülírás. Szótárában is csak a másik kettőt találja: szóbeli, vagy okos. Csakugyan a „logikos" elsődleges jelentése: „szóbeli". Hittanilag is helytálló, szóbeli s nem vérontásos áldozat, mert bemutatása conseeratióval történik, az meg „vi verborum" megy végbe. De akkor miért könyörög a római liturgia papja, hogy az Isten szóbelivé tegye az áldozatot? Talán akkor mégis a másik a helyes szó? Szent Pált a német is „vernünftig"-nek fordítja ott, ahol az eredeti szövegben a „logiké latreia" áll. „Kérlek azért titeket atyámfiai, hogy a ti testeteket adjátok élő, szent és Istennek kedves áldozatul s így a ti szolgálatotok okos legyen." így Tárkányi. Okos, azaz bölcs? Az összefüggésbe nem nagyon illik bele ez a kifejezés. Az egész levélnek vezető gondolata ugyanis az ószövetség anyagi külsőségeivel (caerimonialis törvények megtartása) az újszövetség spiritualitásának, szellemiességének (hit, kegyelem stb.) kidomborítása. Ezt a szöveget C3ak úgy értelmezhetjük, hogy az ószövetség véres áldozata helyett a ti testeteket (életeteket) adjátok áldozatul Istennek. Ez természetesen nem külsőséges, nem anyagias, hanem szellemi áldozat lesz (logiké latreia). Annyival inkább úgy kell értelmeznünk, hogy szellemi áldozatról s nem bölcsnek nyilvánított dologról beszél, mert e gondolat kapcsolódik a következő témához, melyben Krisztus misztikus testének titkát fejtegeti. Ez is „szellemi: pneumatikus", nem pedig „bölcsí ckos" dolog. A „logiké" ilyen értelmezése helyesen illeszthető bele a szövekbe. „Felajánljuk e szellemi és vérontás nélkül való áldozatot."1) íme, a keleti liturgia szövegmagyarázó, szószármaztató és összehasonlító vizsgálása mennyire szükséges liturgikus szempontból ahhoz, hogy a latin liturgikus szöveg egy szavának, a „rationabilis oblatio"nak értelmét megtaláljuk, a görög „logiké latreia" helyes értelmezése nélkül ugyanis erre rájönni nem lehet. Dogmatikus szempontból meg egyenesen felbecsülhetetlen értékű a helyes értelmezés, még az unió szempontjából is. Ilyen alapon kiküszöbölhető a schizmatikus vitapontok nagy része. Ott van pl. a „Filioque" vita. Megállapítható tény, hogy a bizánci szertartás gondolatait legszívesebben szentírási szavakkal fejezi ki. Mármost az ilyen szövegeket a Szentírás szövegéből kell értelmezni s csakis addig a mértékig, ameddig azt Szentírás használja. Ez áll a Szentlélek származásának liturgikus adataira. Pünkösd officiumában gyakran ismétlődik ez a kifejezés: „To ek Patros ekporeuomenon" — „Ki az Atyától származik". Helyes exegetikai elvek szem előtt tartásá*) A^ „Dicsér jétefk az Úr n e v é t " c. könyvben megjelent újabb fordítás az
,értelmi áldozat" kifejezést használja. — (Szerk.)
15
val mégsem lehet ezt történeti bizonyítéknak venni a „Filioque" ellen, mert az officium kifejezése a nicea-konstantinápolyi hitvallás azonos szövegének ismétlése. Eredete pedig János 15. 26-ra vezethető vissza: „Mikor pedig eljövend a Vigasztaló, kit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelkét, ki az Atyától származik (ho\ pora tou Patros ekporeuetai), ő megtanít . . ." Tehát a liturgikus szöveg nem fejez ki sem többet, sem kevesebbet, mint maga a Szentírás, vagyis a Szentlélek Istenségét, de nem az eredeztető elv teljes elsorolását. Épen úgy helyes exegézissel nem ütköznék nehézségbe a bazilliturgia epiklézisének katholikus értelmezése sem. Mindenekelőtt helyre kell állítani a helyes szöveget, a színek felemelése után levő részben. (Természetesen nem önkényesen, hanem kellő kritikai eljárással.) Nyilvánvalóan betoldás a pünkösdi tropár s az 50. zsoltárból vett két elővers, hiszen mondatot szakítanak ketté szemmelláthatóan. Kirí a szövegből ez a kifejezés is: „Metabalón tó Pneumati sou tó Hagió". Chrysostomus liturgiájából került ide. Ezek kihagyásával a kérdéses szöveg így hangzik: „Dia touto, Despota panagie, kai hémeis, hoi hamartóloi, kai anaxioi douloi sou, hoi kataksióthentes leitourgein tó hagió só thysasterió, ou dia tas dikaiosynas hémón, ou jgar epciesamen ti agathon epi tés gés, alla dia ta eleé, sou, kai tous oiktirmous sou, sou, hous execheas plousiós eph hémas, tharrountes prosengizomen tó hagió sou thysiasterió, kai prosthentes ta wntitypa tou ahgiou Sómatos kai Haimatos tou Ohristou sou, sou deometha, kai ge parakaloumen, Hagie hagión, eudokia tés sés agathotétos, elthein to Pneuma sou to hagion eph hémas kai epi ta prokeimena dóra tauta, kai eulogésai auta, kai hagiasai, kai anadeiksai ton men arton touton, autó to timion Sóma tou Kyriou, kai Theou, kai Sótéros hémón Iésou Christou, to de poterion touto, autó timion Haima tou Kyriou, kai Theou, kai Sótéros hémón, Iésou Christou, to ekchythen hyper tés tou kosmou zóés, hémás de pántos . . ." Magyar fordítása: „Azért legszentebb Uralkodónk, mi is, a te bűnös és érdemetlen szolgáid, kik méltóknak találtattunk, hogy a te szent oltárodnál szolgáljunk, nem a mi igazságaink miatt ugyan, mert semmi jót sem cselekedtünk e földön, hanem a te irgalmadnál és könyörületeknél fogva, melyet bőségesen árasztottál reánk, bizalommal járulunk szent oltárodhoz. Fölmutatva azokat, amik a te Krisztusod szent testének és vérének antitypusai, téged, óh Szentek Szentje, kérünk, és segélyül hivunk, szálljon le a te jóságod jóvoltából a te Szentlelked reánk s ezen előtted fekvő ajándékokra. Áldja meg azokat, szentelje meg és tegye e kenyeret maga a mi Urunk, Istenünk és üdvözítő Jézus Krisztusunk drága testévé, e kelyhet pedig a mi Urunk, Istenünk és üdvözítő Jézus Krisztusunk drága vérévé, mely kiontatott a világ életéért. Minket pedig mindnyájunkat . . Az epiklézis kérdése látszólag az „anadeiksai" értelmezésén fordul meg. A szokásos fordításokban átváltoztató jelentést tulajdonítanak neki s így alkalmazzák: „és tegye e kenyeret . . . Krisztusunk . . , testévé . . ." Pedig e szónak más ertelme is van, bizonyos fokig deklaráló: „nyilvánítsa". De ha első jelentésében használjuk is, aoristosban 16
áll, az pedig időviszonyt nem jelöl, s felmerül a kérdés, jelentése jövőre, jelenre vagy múltra vonatkozik-e? Azért a kérdés megoldásához, mit jelent e szó s milyen időviszcnyt fejez ki, más támpontra van szükségünk. A segítséget egy másik kifejezés adja: „prosthentes ta antitypa tou hagiou Sómatos kai Hajmatos tou Christou sou." Azon fordul meg az egész epiklézis értelmezése, mit jelent az antitypon. Profán szóhasználatban a „typos" pecsétnyomó, tehát a pecsét negatívuma, antitypon a typos lenyomata, vagyis maga a pecsét. A biblikus nyelvhasználat ebből szakkifejezést formált. Typos névvel egy szentírási alakzatot jelöl, éspedig az üdvgondozás ószövetségének oly történeti személyét, dolgát vagy eseményét, mely isteni rendelkezésénél fogva az újszövetség rendjében hasonló személyeket, dolgokat vagy eseményeket előre jelképez szellemi értelemben. Ilyen a manna, mely typusa az oltáriszentségnek. Maga az Oltáriszentség ebben az esetben az antitypus. Vagy Péter I. 3, 21., ahol az antitypon kifejezés is előfordul. A typus Noé szabadulása a vízözönből, antitypon sokak szabadulásának eszköze, a keresztség. A typus jelkép (előkép), az antitypon mindig beteljesülés, — s egy typusnak több antitypusa egymással egyenlő értékű, mint egy pecsétnyomónak több lenyomata. Mikor tehát az ajánlatot Krisztus teste és vére antitypusának mondjuk, nem lehet az ajánlatokat jelképnek (előképnek) minősíteni (előképek a manna, a kenyérszaporítások, kánai csoda), mert hiszen akkor typust kellene mondanunk, hanem valóságos Krisztus teste és vére idegen színek alatt, amelyik magán viseli az előkép jelét (kenyér-bor színe). Azzal, hogy már az epiklézis előtt nem typusnak, hanem antitypusnak mondjuk a színeket, nyomatékosan fejezzük ki az átlényegülés megtörténtét. Ezek szerint az epiklezis „anadeiksai"-a vagy deklaratív jelentésű, vagy hatékony közreműködést fejez ki, de múltra ható jelentéssel s helyén való alkalmazása csak dramatikus jelzése az átlényegülésnél közreműködött Szentlélek munkájának, de semmiesetre sem valóságos segítségülhivása a Szentléleknek egy jelenben, vagy jövőben végzendő átváltoztató tevékenységhez. Krisztus teste és vére ugyanis, illetve a dicsőség Krisztusának a kenyér és bor színe alatt rejtőző antityposa van az oltáron s már nincs mit átváltoztatni. Korunk a technikai kultúra jegyében, voluntarista irányzattal, anthropocentrikus világszemlélettel keresi a földi boldogságot. Fel kell nyitni szemét az Egyház szellemi kincseinek feltárásával az imádságos szellemi kultúra előtt, hogy theocentrikus világszemléletre jusson, kegyelmi élet szintjére emelkedjék s a mulandósággal eljegyzett testben lakozó halhatatlan szellem megtalálja maradandó kapcsolatát az örökkévalósággal s az örökkévlóval, már itt a földön, a liturgikus közösségben.
17
SZERKÖNYVÜNKRŐL Az „Orientalia Christiana" egyik' közeli számában P. A. Raes S. J. tollából megjelent egy tanulmány „A rutén rituálé a breszti unió óta" cím alatt, melyben a szerző ismerteti mindazon szerkönyveket (Euchologion), melyek 1595. év óta Mogilevben, Kievben, Lembergben, Pocsajevben, Vilnában, Szuprszlban, Przemisliben megjelentek. Oly közérdekű, s oly alapos kutatásra valló ezen tanulmány, hogy még a sehizmatikus keletiek is felfigyeltek rá. 61 különféle kiadású Euchologicvnt sorol fel a szerző a kimutatásban, melyet tanulmányához csatol. Minket azért érdekel különösen P. Raes tanulmánya, mert templomainkban ezek az Euchologionok voltak használatban mindaddig, míg az 1879foen Hajdudorogon fordított magyar szerkönyv 1883-ban (Debrecen, a város nyomdájában) meg nem jelent. S bár az első kiadás végén közzétett „Jegyzékben" a fordító nem közli azt, hogy a fordítást mely könyvből végezte, de összehasonlítás alapján megállapítható, hogy ezen ószláv nyelvű Euchologionok valamelyikéből. P. A. Raes S. J. három korszakra osztja a rutén rituálé fejlődését; az első 1646-ig terjed, amikor megjelent Moghilas Péter, az orthodoxia XVII. századbeli nagy védőjének Euchologionja; a második korszak az 1720. évi zamosci zsinatig terjed s a harmadik az azóta megjelent könyvekre. Miután abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az abaujszántól templom könyvtárában megvan az 1668. évi lembergi kiadás, az 1719. évi lembergi kiadás és az 1876. évi przemislii kiadás s épen e három kiadású Euchologion adja a lehetőséget arra, hogy P. Raes útmutatása nyomán rámutathassak az eltérésekre, melyek a fent említett három korszak szerkönyvei között vannak. Ki kell térnem azonban Moghilas Péter kievi metropolita által 1646-ban kiadott szerkönyvre, melyet P. Raes részletesen ismertet. Ebben előbb a szentségek, azután a szentelmények és különféle áldások és végül bizonyos alkalmi imák vannak. 50 oldalt foglal el ez a rész, melyben dogmatikai, erkölcsi, lelkipásztori, kánoni és liturgiái jellegű magyarázatok vannak. Minden egyes szentségnél meg van jelölve annak anyaga, alakja és kiszolgáltatója és pedig scholasticus szakkifejezésekkel. Az Oltáriszentségről írt rész igen részletes, a házasságról szóló tartalmazza a házassági akadályokra vonatkozó kánoni törvénykezést is. P. Raes megállapítja, hogy Moghilas több szertartás alakját megváltoztatta; bizonyos szertartásokat pedig, melyek a moszkvai kiadásokban megvoltak, egészen elhagyott. Mindezekből azt a következtetést vonja le, hogy Moghilas szerkönyve latin behatások alatt készült és meg akarta mutatni — főleg az unitusoknak, — hogy milyen pontos, értékes és nagy műveket tudnak' ők is alkotni. De hogy ezt megtehesse, előbb a latinok iskolájába kellett járnia s onnan vennie kölcsön nemcsak a módszert, de még a nyelvet is! Ha talán túloz is P. Raes, mikor a fentieket megállapítja, egy bizonyos, hogy a szerkönyvet az akkori idők követelményeihez alkalmazta és a papok részére a szükséges magyarázatokat kellő alapossággal akarván megadni, a latin módszerhez és terminologiához folyamodott. Ez a Moghilas-féle szerkönyv az alapja a későbbi unitus szer18
könyveknek is. A rendelkezésemre álló 1668. évi lembergi kiadás előszavában azt mondja, hogy e könyv nagyrészben a Moghilas Péter által kiadott kievi nagy Euchologion alapján lett összeállítva. Ha már most összehasonlítom az 1668. évi kiadást az 1719. évi kiadással, megállapítható, hogy a Moghilas Pétert dicsőítő előszó az utóbbiban már nincs meg, beosztását és tartalmát illetőleg azonban csak újranyomása az előbbinek. Már sok tekintetben eltérő az 1739. évi unievi kiadás, mert ebben már nem a Moghilas féle szerkönyv utasításai az irányadók, hanem a zamosci zsinat rendelkezései lettek figyelembe véve. E kiadás elején Septicki Atanáz kievi és lembergi püspök 1739. április 6-án kelt jóváhagyásában megállapítja, hogy a keleti egyházak törvényeit jól ismerő theologusai nem találtak benne semmi olyat, ami a zamosci zsinat által megállapított és a Római Szentszék által jóváhagyott rendelkezésekkel ellenkeznék. Ez az előszó és jóváhagyás benne van az 1876. évi przemisli kiadásban is és ezen przemisli szerkönyv teljesen az 1739. évi unievi kiadás nyomán készült. Mig a korábbi, tehát 1720. év előtti szerkönyvek a Szentségek kiszolgáltatásának szertartásain kivül tartalmazzák a temetések, vizszentelések rendjét, a templomi edények megszentelését, a ház, kut, szőlő és vetőmag megáldást, a karácsony előtti, bőjtkezdeti imákat, a virágvasárnapi barkaszentelést, a húsvéti eledelek megáldását, a pünkösdi térdhajtási imákat, az exorcizmus szertartását és kisebb könyörgő ájtatosságokat, addig az unievi szerkönyvben mindezeken felül az egyházi ruhák, templomi felszerelési tárgyak, képek megáldását, mező és különféle termények megáldását és a nálunk is szokásban levő gyertyamegáldást az Ur találkozása ünnepén, a gyümölcsmegáldást az Ur színváltozása ünepén és a gyógyfüvek megáldását az Istenszülő elhunyta, vagy Ker. Sz. János születése ünnepén is megtaláljuk. Ezeken kivül is még más alkalomra előírt szertartásokat is tartalmaz ez az újabb kiadású Euchologion, melyek a korábbi kiadásúakban egyáltalában nincsenek meg. A zámosci zsinat az új szerkönyv összeállításával az újabb idők szükségleteihez alkalmazkodott épenúgy, mint Moghilas Péter metropolita is, ahogyan P. Raes megállapítja — bevett az ő Euchologionjába olyan szertartásokat, melyek a korábbi moszkvai kiadásokban nem voltak, de amelyeket a nép megkedvelt és azokhoz ragaszkodott és amelyek a rutén — unitus —- nép között el voltak terjedve. Már most, ha azt kutatom, hogy a mi magyar nyelvű Euchologionunk mely kiadású szerkönyvből lett magyarra átültetve, azt kell mondanom, hogy sem nem az unievi, sem pedig a kizárólag korábbi lembergi vagy pbcsajevi szerkönyvből, hanem több szerkönyv szolgált forrásul, és figyelembe vétettek a magyarországi szokások. Görög nyelvű szerkönyv alapján nem dolgozott a fordító, mert kezemben van az 1873. évi római kiadású Euchologion to Mega s annak különösen szentségi része teljesen eltér az 1879. évi hajdudorogi fordítástól. Hogy mily különböző kiadású Euchologionok voltak nálunk használatban, igazolja nemcsak a feljebb említett és az abauj szántói templom könyvtárában található három kiadású szerkönyv, de rá kell mutatnom pl. a Fenczik Eugén által írt és a budapesti egyetemi nyomdában 1878-ban Tóth Miklós eperjesi püspök jóváhagyásával nyomtatott' Liturgika tartalmi része végén bi19
zonyos M. K. (bizonyára a cenzor) által tett észrevételre, melyben a templom körüli körmenetek tartásának rendjére nézve az 1682. évi lembergi Euchologionra hivatkozik. Kár, hogy Fenczik Eugén említett munkájában sehol sem említi a forrásmunkákat, melyeket könyve megírásában használt. Az bizonyos, hogy Fenczik könyvének szertartási részét nem a nálunk akkor szokásos rend szerint adja elő, mert pl. a házasság sezntségénél teljesen mellőzi a házasulok által mondandó esküt s e tekintetben a görög nyelvű Euchologion előírását követi, míg pl. a keresztség szentségénél úgy mondatja a keresztelő pappal a formát képező igéket: „Kereszteltetik Istennek szolgája N. az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen." A görög szerkönyv és a zamosci zsinat előtt megjelent ószláv nyelvű szerkönyvek szerint a keresztelés formája: „Kereszteltetik Istennek szolgája N. az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében, Amen; most és mindenkor és örökkön örökké Amen." Visszatérve a magyar nyelvű szerkönyv ismertetésére, rámutatok arra, hogy mellőzi azokat a részletes utasításokat, melyek az eddigi kiadású összes Eucholgionokban meg voltak s melyek a szentségek kiszolgáltatásának általános feltételeit és módját tárgyalják. Hogy erre az 1883. és 1907. évi kiadásoknál szükség nem volt, azt elismerem, mert papjaink a theologiai tanulmányokat majdnem valamennyien Ungváron vagy Eperjesen végezték s ott1 a pastoralis tanár ezeket növendékeivel megismertette, de a legújabb 1927. évi kiadásnál ezt pótlandónak véltem volna, miután papnövendékeinket a pastoralisra nem gör. szert, tanár oktatja. Mindenesetre sokat pótol e tekintetben Mihályfy Ákos könyve. A magyar szerköyv a keresztelés szentségének kiszolgáltatását teljesen a zamosci zsinat rendelkezései alapján kiadott przemisli szerkönyv szerint adja s a kereszteléssel összefüggően írja elő a bérmálás szentségének rendjét is. De már itt mellőzi a beveztő nagy ekténiát, melyről a przemisli eucholgion azt írja, hogy csak erős hidegben, vagy halálveszély idején mellőzhető. Nem közli továbbá a bérmálásnak azon esetben való kiszolgáltatási rendjét, ha a kereszteléstől különállóan lesz a szentség a gyermeknek vagy felnőttnek kiszolgáltatva, amely esetben más apostolt és evangéliumi szakaszt ír elő a przemisli euchologion. Ebben a tekintetben követi a korábbi, zamosci zsinat előtti kiadásokat, melyekben a külön apostoli és evangéliumi szakaszok olvasása előírva nincs, de viszont mellőzi a bérmálásnál a tonzura (hajnyírás) szertartását, melyet emezek előírnak. A bűnbánat szentségének rendjét a szerkönyv teljesen mellőzi, holott még a zamosci zsinat alapján kiadott szerkönyvek — ha erősen megrövidítve is — közlik. Ezt a hiányt a rövidesen kiadandó papi zsolozsmás könyv fogja pótolni. A házassági esketés rendjét a magyar szerkönyv teljesen a zamosci zsinat határozatai alapján kiadott ószláv szerkönyvek szerint írja elő. Azokkal a szertartásokkal, melyek a házasságkötésnél a különböző időkben más és más módon végeztettek, P. A. Raes előbb említett tanulmányában nagyon részletesen foglalkozik. Rámutat a szerző tanulmányában arra a nagy változásra, mely az esküvői szertartásnál az utolsó három század alatt ment végbe; az eljegyzés (gyürüváltás) szer20
tartása, az esketési szertartással egyidejűleg és előtte, a koszorúzás szertartása előtt a házasulandókhoz intézett kérdések, majd utóbb az eskü, a fogadalomtétel bevezetése, a boros serlegből való ivás és a házasoknak a tetrapod körüli körülvezetésének a mellőzése és a csók elhagyása, melyet a szertartás végén a házasok váltottak. A Moghilas féle szerkönyvben az eljegyzés már az esküvői szertartással kapcsolatosan van előírva és ugyancsak meg van a templomajtóban a házasulandókhoz intézendő hármas kérdés is. Ezeket Raes szerint — a lengyel szerkönyvekből vehette Moghilas, mert a régiekben ezek nincsenek, sőt nincsenek meg az 1873. évi római kiadású Euchologionban sem. Az 1744. évi unievi szerkönyv hozzáfűzi a gyűrűk váltásához ezeknek szentelt vízzel való meghintését is, melyet Raes határozottan latin hatásnak minősít. Ugyancsak teljesen a latin szokás követésének állítja a Moghilas által elrendelt s a koszorúzás szertartása előtt mondandó fogadalomtételt, mert ennek nyomát semmiféle korábbi szerkönyvben nem találja, aminthogy nincs meg az 1873. évi római kiadásban sem. A boros serleg kiürítését és a tetrapod körüljárását az újabb — zamosci zsinat utáni — szerkönyvek már teljesen mellőzik s ezeket követi a mi szerkönyvünk is. Az Olajkenet szentségének egy pap által való kiszolgáltatásat már a legrégibb szerkönyvek is megengedhetőnek tartják, bár a hét pap által való végzésének rendjét is tárgyalják. Érdekes az 1766. évi szupraszli szerkönyv előírása e tekintetben, mely a betegnél csak egy apostolt és egy evangéliumot olvastat, de az olaj megszentelését hét papnak kell végeznie külön, vagy ha csak égy pap végzi, akkor azt csak Nagycsütörtökön végezheti, melyet azután egész éven át használ. E tekintetben tehát egészen különbözik a mai euchologionok előírásától, melyek minden egyes betegnél külön írják elő az olaj megszentelését. A hajdudorogi fordítású magyar szerkönyvbe csak olyan szentelmények és áldások lettek átültetve és lefordítva, melyek a régebbi kiadású lembergi szerkönyvekben előfordulnak és több áldás és szentelmény szertartása hiányzott, mely nálunk — úgy a hajdudorogi egyházmegyében, mint az apostoli administraturában — szokásban volt és végeztetett. Ennek a szerkönyvnek legújabb — 1927. évi nyíregyházai kiadásában vannak olyan szertartások is, melyek újabban lettek fordítva s ezek a könyv végén — a tartalomjegyzék előtt — „Emlékezetül" cím alatt fel vannak sorolva. Míg a régebbi áldások fordítása a lembergi szerkönyv szerint készültek, addig az újonnan felvett áldások a przemisli szerkönyv alapján fordíttattak le. így pl. a „Harangszentelés" szertartásában a hajduorogi fordítás a sz. chrysmával való megkenést mellőzi, ami pedig przemisli szerkönyvbe felvétetett. A katonai lobogó megáldásának, az iskolás gyermekek megáldásának, az utrakelők megáldásának és a házastársak megáldásának rendje ezüst- és aranylakodalomkor teljesen a przemisli szerkönyvből vett fordítás. Bár az 1927. évi kiadása a magyar Euchologionnak ki is lett — mint mondottam — egészítve, mégis hiányos, mert azok a megáldások, melyek egyházainkban — mondhatni — évszázados szokásban vannak, még most sem lettek mind közölve, illetőleg lefordítva, holott a przemisli szerkönyvben megvannak. Ilyenek a gyógyfüvek megáldása Ker. 21
Sz. János születése ünnepén és a gyertyák megáldása az Ur találkozása ünnepén. Végső konklúzióként megállapíthatjuk tehát, hogy a mi szerkönyvünk sem az egyik, sem a másik, vagy harmadik kiadású szerkönyvet nem követi, hanem a vidékünkön, a munkácsi és eperjesi egyházmegyék területén elterjedt szokásokat veszi alapul és azokat szentesíti. Zapotoczlcy Igor Konstantin
A LITURGIKUS RUBRIKÁK MEGTARTÁSÁNAK KÖTELME Rusznák Miklós dr. A keletiek breviáriuma 21. §. Fordította és ismerteti: KOZMA JÁNOS
Liturgikus rubrikák alatt szertartási könyveink azon részeit értjük, melyek az isteni szolgálatok ünneplésének módját írják elő. Az egyházi szolgálatokat tartalmazó könyvekben ugyanis nemcsak a szent szolgálatok szövegei vannak meg, mint a szertartások anyagi előírásod, hanem megvannak azok a szabályok is, melyek az isteni szolgálatok helyes és egyházi szellemű végzésére vonatkoznak, vagyis az isteni szolgálatok alaki részei. Minthogy pedig a kath. Egyház által rendelt szolgálatokat az Egyház nevében végezzük, nyilvánvaló, hogy a végzésmódjukat előíró szabályokat is méltán nevezzük liturgikus szabályoknak, minthogy a nyilvános isteni szolgálatok tartozékai. A liturgikus rubrikák lelkiismeretben való kötelezőségének kérdését, melyről azelőtt sok vita folyt, igen bölcsen oldotta meg feleletével Liguri Sz. Alfonz.1) E szent egyházdoktor e kérdés vizsgálatánál csak a szentmise-áldozat rubrikáira vonatkozó törvényekkel foglalkozott, bizonyos azonban, hogy megállapításait a többi isteni szolgálatokra nézve is el kell fogadnunk, hiszen a szent liturgia és a kath. Egyház egyéb isteni szolgálatai szempontjából a kötelező erőt ugyanazok az indokok követelik. Ha tehát a vizsgálandó kérdést alaposabban szemügyre vesszük, arra a megállapításra jutunk, hogy az isteni szolgálatok végzési módjára vonatkozó rubrikák bűn terhe alatt olyképen köteleznek, hogy tárgyi szempontból csupán a levitas materiae — az anyag jelentéktelensége mentesíthet a halálos bűn terhétől.2) E tételt bizonyítja a karthágói zsinat 2. kánonja, mely kimondja, hogy az isteni szolgálatok rendjét és rítusát „ad amussim" meg kell tartani. Ugyanezt igazolják a laodiceai zsinat 17. és 59. kánonjai, melyek arról szólanak, hogy mikor és mely zsoltárokat kell az isteni szolgálatban elmondani. Ugyanez vehető ki a zsinat 19. kánonjából is, mely a hittanulókért végzendő imákra nézve tartalmaz utasítást. Megerősíti S. Alphonsus, Lib. VI. n. 3991 ) V. ö, Pelles :Bohosi Past. §. 143. pag. 255 j u. ott §. 152. pag. 294. Mihályfy: Nyiiv. istentiszt. „2. Liturgikus törvények." Pag. 35. 2
22
az előadottakat a VI. egyetemes zsinat 75. kánonja is, melyben az Anyaszentegyház gondoskodása a külső körülmények olyan mozzanataira is kiterjeszkedik, melyek magára az isteni tiszteletek végzésénél tanúsítandó áhítatra, vagyis azok végzésmódjának külsőségeire vonatkoznak.3) Bizonyítható ugyanez Sz. Száva Tipi'kcnjának úgy általános, mint különös rubrikáiból és határozmányaiból, melyek nem puszta tanácsok, hanem az Egyháznak szorosan kötelező szabályai és előírásai. Ugyanezt erősíti meg azok eljárásmódja is, kik azt az elvet vallva, hogy a tipikon szabályai lelkiismeretben köteleznek, azt vallják, hogy ezek áthágása az embert lelkiismeretben terhelni fogja. A kérdés fontosságát tekintve szabadjon még egynéhány érvet fölsorakoztatnunk. így a tridenti zsinat a következőleg tanít: „Si quis dixerit, receptes et approbates Ecclesiae Catholicae rítus in sollemmi sacramentorum administratione adhiberi consuetos aut contemni, aut sine peccato a ministris pro libitu omitti, aut in novos alios per quemcunque ecclesiarum pastorem mutari posse, anathema sit." 4 ) A zsinat ugyan a szentségek kiszolgáltatásáról beszél, mivel azonban az egyházi szolgálatokban megtartandó rubrikák jellege ugyanaz, senki sem vonhatja kétségbe, hogy a tridenti zsinat határozmánya a mi tárgyunkra is vonatkozik. Ugyanezt a határozmányt olvashatjuk az 1720. évi zamosci zsinat kánonjában is, mely a következőképen hangzik: „Laudabilis ac sancta a primis Ecclesiae saeculis fűit consuetudo Sacramentorum administratione, aliquas adhibere caeremonias, quibus eorum effectus significantur, et pcpulo quasi ob oculos ponuntur, ut excitetur ad rerum Divinarum contemplationem; has, quas a Patribus nostris traditas, et transmittendas ad postercs accepimus, censuit Sancta Synodus, esse retinendas: atque ne ulla in Divinorum peragendorum ordine sit confusio, aut discordia etc. ut omnes uno, eodemque inoffenso pede ambulemus atque idipsum dicamus omnes perfecti in eodem sensu, atque sententia: praecipit, ut uno eodemque rituali nihil ei addendo, nec quidquam ex eo detrahendo Ecclesiae Nostri Ritus utantur." 5 ) Láthatólag ugyanez az elv vezérelte a lembergi zsinatot is 1891-ben, 3 ) V. ö. az 1720. évi zsinat határozatait, 96. 1. Az 1891. é. lembergi zsin. Tit. IV. De eultn Dei publico. i. h. 35. lap. *) Conc. Trid. Sess. VII. can. 13. — Ha valaki azt mondja, hegy a kath. Egyház elfogadott és jóváhagyott szertartásait, melyeket a szentségek kiszolgáltatásában megtartani szokott, akár megvetni, akár a kiszolgáltató által tetszés szerint mellőzni, akár az Egyház valamely lelkipásztora által újakkal felcserélni lehet, átok alatt legyen.! 5 ) „Az egyház legelső századaitól kezdve fennállott az a dicséretes szent szokás, hogy a szentségek kiszolgáltatásánál bizonyos szertartásokat alkalmazlak, melyek azok hatását jelezték s a népnek mintegy szeme elé helyeztettek, hogy azt az isteni dolgok szemléletére indítsák; a szent zsinat ezeket, amelye-1 ket atyáink ránk hagytak s mi az utódokra való áthagyományozás végett átvettünk, megtartandóknak véli; és nehogy az isteni ¡szolgálatok végzési rendjében zavar vagy egyenetlenség álljon e l ő , . . . hogy mondnyájan- sértetlenül, egy és ugyanazon lábon járjunk, és mint, tökéletesek, mindnyájan ugyanazt, ugyanazon értelemben és érzéssel mondjuk: elrendeli, hogy egy és ugyanazon szerkönyvvel éljenek, egyházunk szertartásaihoz semmit hozzá nem adva, sem belőle el nem véve.''
23
mely midőn az egyes egyházi szent szolgálatok rendjét megállapította, annak megtartására mindenkit lelkiismeretben kötelezett.6) újabb argumentumokat bizton meríthetünk a C. J. C. kánonjaiból is, 1. mert a kánonok rendelkezései az Egyház fegyelmi rendeleteinek alapelveit tartalmazzák, vagyis a legfőbb dolgokat, 2. mivel az Ap. Szentszék által kiadatni tervezett Codex Orientalium bizonyára nem fog más egyházjogi elveket tartalmazni. Álljon tehát itt a C. J. C. 818. kánonja : „Minden ellentétes szokás kárhoztatása mellett a szertartást végző papnak pontosan és ájtatosan be kell tartania saját szent szertartási könyveinek rubrikáit s óvakodjék, nehogy saját tetszése szerint való egyéb ceremóniákat vagy imákat adjon hozzájuk." Akik pedig nem tartják meg a kánon előírásait és a kánon rendelkezéseinek nem engedelmeskednek, egyházi büntetés alá esnek. így „azok a kisebbrendű egyháziak, akik ¡szent szolgálataikban az Egyház által előírt szertartásokat súlyosan elhanyagolják és megintés után sem javulnak meg, hibás voltuk különböző mértéke szerint fölfüggesztendők." (Gan. 2378.) Ex analógia rei ide vehetjük az 1279. kánont is, melynek 2. §-a a következő rendelkezést tartalmazza: „A főhatóság feje pedig ne hagyja jóvá olyan szent képeknek a hívek tiszteletére való nyilvános kitételét, melyek az Egyház elfogadott szokásainak meg nem felelnek." Az előadott elvek bizonyítására szolgálnak a római pápák némely határozatai is. így XIV. Benedek a következőleg tanít: „Ut uno verbo complectamur omnia, in reditu Graecorum schismaticorum Orientalium ad Catholicam religionem curando id unum Romanis Pontificibus maximae curae fűit, . . . ut salvis eorum ritibus et disciplina, quam ante schizma servabant et profitebantur, quaequae venerandis ipsorum antiquis liturgiis et Ritualibus innituntur, quia nunquiam iidem Romani Pontifices poposcerint, ut ad Catholicam fidem redeuntes, suum ritum dimittere et latinum amplecti deberent; id namque Ecclesiae Orientális et Graecorum, ac Orientalium rituum omnimcdum secumferret internecionem, quod porro non modo nunquam tentatum, imo vero semper fűit et est ab hujus Sanctae Sedis consilio quam maximé alienum."T) Ugyanez a pápa írja a következőket is: „Az orthodcx egyház által elszakított görögök alkalmat találtak rá, hogy a nép között elhíreszteljék, mikép a latinok az ő egyházaikban is saját szertartásaikat és szokásaikat akarják bevezetni, mely rágalmat rólunk azért terjesztik, hogy a nép lelkét a latinoktól elfordítsák és a szakadásban makacsul 6
) Synod. Prov. Riitb. a. 1891. Leopol. Tit. II. De Sacramentis eorumque adminisztratione, pag, 18. Tit. IV. De cultu Dei publieo, pag. 35. 7 ) „Hogy mindent egy szóban foglaljunk össze, a szakadár görögkeletiek katholikus vallásra való visszatérésének munkálásában a római főpapoknak igen nagy gondjuk volt arra az e g y r e , . . . hogy szertartásaik és fegyelmük megtartása mellett, amit már a szakadás eló'tt sajátjukként bírtak és vallottak, azokra támaszkodjanak, amik régi és tiszteletreméltó liturgiáikban és szerkönyveikben foglaltatnak; mert a római pápák sohasem követelték, hogy a kath. hithez visszatérve^ saját szertartásaikat elhagyják, vagy a latinra áttérjenek; mert ez a keleti egyházaknak, a görögöknek és keletieknek s a keletiek szertartásainak vesztét idézné elő,^ amit a Szentszék nemcsak hogy meg s,em, kísért, sőti ellenkezőleg, szándékaitól mindenkor a legnagyobb mértékben idegennek tartott és tart i s . " (XIV. Benedek, Const. „All'atae s u n t " ' die 26. Julii 1755.).
24
visszatartsák." 8 ) A „Demandatum coelitus" kezdetű, 1748. dec. 24-én kelt bulla a következőket tartalmazza: „Hogy pedig a görög-melkita papok a szent misztériumok teljesítésében ugyanazon szertartásokkal s egyazon rítussal éljenek és közöttük valamely elferdítés el ne harapódz•hasson, meghagyjuk, hogy a Hitterjesztés Szent Kongregációja nyomassa ki misekönyvüket egyházuk használatára a legtávolabbi ősiség által megszentelt rubrikák szerint." 9 ) Ugyanez tűnik ki a dubnói káptalanhoz intézett, 1744. május 11-i „inter plures" kezdetű dekrétumából, mely ezt mondja: „Illud vero pro recta disciplina sapienter constituistis, ut Orientális Ecclesiae usus, consuetudines, exereitia, jejunia, ritus et caeremoniae in iisdem observentur. Quo quidem statutum summopere commendamus: perpendentes quod olim . . . Josephus Velaminus institit coram Paulo Papa V. Praedecessore Nostro atque obtinuit declarari per Apostolicas Litteras in forma brevis, datas die 10. IV. 1615. nullatenus Ruthenis ad communionem Sanctae Sedis nuper adjunctis impositam esse legem, ut abdicatis propriis ritibus Eecclesiae Latinae ritus complecterentur. Cum autem Nos elapso proxime anno 1743. sub die 24. Dec. Epistolam Encyclicam dederimus ad Patriarcham Antiochenum Graecorum Melchitarum ceterosque Episcopos Catholicos illius ritus eidem Patriarchae subjectos, in qua plura disponuntur circa abstinentias et jejunia aliasque consuetudines Orientális Eeclesiae: volumus, ut istius quoque mentionem faciatis et praedicto decreto hujusmodi verba agatis . . . juxta Epistolam decretalem SS. D-ni Nostri et caet. quae fűit a nobis ut supra conscripta adjecta poena privationis vocis activae et passivae ipso facto incurrenda non solum ab iis, qui Ecclesiae Orientális usus, consuetudines, jejunia, ritus et caeremonias transgrediatur, sed etiam in ipsorum Superioribus, qui dispensationem ab justa et urgente causa concedere audeat." 10 ) Az Apostoli Szentszéknek a szertartások rubrikáinak megtartására vonatkozó különös gondja kitűnik a keleti egyházügyeket intéző Hitterjesztés Sz. Kongregációjának 1887. május 19-én adott egyik válasz8
) Y. ö. Nilles, Symbolae, pag. 772. in prine. ) XIV. Benedek 1743. dec. 24. 10 ) Decr. ad Capituhmi Dubnense, die 11. Maji 1744. — „A jó rend érdekében pedig olyképen rendelkeztetek, hogy a keleti egyház szokásai, ájtatossági gyakorlatai, böjtjei, rítusai és ceremóniái ugyanezekben megőriztessenek. Ezekre nézve pedig leginkább ajánljuk nektek: tartsátok szem előtt mindazt, amit hafldan . . . Jusephus Velaminus elődünk V. Pál pápa elé terjesztett, és az 1615. ápr. 30-lén kelt bréve formájú apostoli levélben nyilvánosságra hozott, hogy a Szentszék közösségéhez minap visszatért ruthéne!knek egyáltalán nem íratott elő olyan törvény, mely szerint saját szertartásukról leimondani és a latin ritust elfogadni köteleztetnének. Minthogy pedig az elmúlt 1743. év végén, december 24-én az antioehiai görög-melkita pátriárkához és a pátriárkának alávetett többi, ugyanolyan. szertartású kath. püspökhöz körlevelet intéztünk, melyben a megtart óz tatásról, böjtről és a keleti egyház egyéb szokásairól többféle intézkedést tettünk: akarjuk, hogy azt is megemlítsétek és az említett dekrétumhoz ennek idevonatkozó szavait is hozzácsatoljátok: .. . juxta Epistolam decretalern SS. D-ni Nostri etc.^ — amelyek szerint, mint föntebb írtuk, az aktív és passzív szavazat jogától való megfosztás büntetésébe ipso facto bele esik mindaz, aki a keleti egyház gyakorlatát, szokásait, bőjtjeit, szertartásait és ceremóniáit áthágja, sőt az az elöljáró is, aki ezek megtartása alól egyes részleges eseteikre nézve helyes és sürgető ok nélkül föknentést adni merészel." 9
25
iratából. Midőn ugyanis egyes ruthén püspökök kérelmet intéztek az Apostoli Szentszékhez, hogy a szakadár szlávok által mintegy maguk részére kisajátított „pravoslavnyj" szó helyett rendelje el a „pravovjirnyj" szó használatát, a sz. Kongregáció a következő feleletet adta: „Huic S. Consilio propositum fűit, e re S. Unionis esse si vceabulum pravolsvnyj (orthodoxus), quod in libris liturgicis palaeo-slavicis legitur, aboletur, voce pravovjernyj (orthopistos) ei surrogata. Cum hujusmodi controversia mature discussa fuerit. E-mi Patres in generáli Conventu diei 16. currentis mensis decreverunt, prius vocabulum prorsus esse retinendum, cum passim in Ruthena liturgia occurat, ad tempóra satis remota ascendat, spectatoque usu alteri aeauivaleat."11) Ugyanezt igazolja ugyanezen kongregáció következő dekrétuma is: „Fűit hoc semper praecipuum Apostolicae Sedis studium, ut integer servaretur eorum splendor diversis ritibus et ab eorum antiquitatem sumtna veneratione collendis et approbatos in Ecclesia Catholica, cujus cum ipsa concordi eorum varietate pulcherrimum et elegantissimum ornamentum efficiunt." 12 ) A Keleti Egyházak sz. Kongregációja pedig 1930 szept. 15-én a keleti püspökökhöz ily szavakat intézett: „ . . . Rdmi Veseovi, eredi e custodi qualificati della piu genuina disciplina orientál e."13) Már pedig az örökösnek és őrzőnek föladata abban áll, hogy ami elődeinkből ránk maradt, azt épségben megőrizzük és szigorúan megtartsuk. Az előbb fölsorolt érvekből nyilvánvalóvá lesz, hogy az isteni szolgálatok rubrikái ránk nézve lelkiismeretben kötelezők, kell tehát, hogy azokat mindenki szigorúan megtartsa. „Vigyázzatok, hogy teljesítsétek e szertartásotokat!'" (Deut. 11. 32.) Ugyanezekből kitűnik az is, hogy officiumainkat, vagy ami egyre megy, azok rubrikáit csupán arra illetékes tekintély Változtathatja meg és módosíthatja. A rubrikák módosításának pedig egyetlen illetékes fóruma a római pápa,14) mint Krisztus földi helytartója és a kath. Anyaszentegyház feje, 15 ) ki Krisztus Egyházát a hatalom teljével kormányozza.16) " ) E sz. Kongregáció elé azt a kérelmet terjesztették, hogy a szent unió érdeíkében álló volna, ha az ószláv liturgikus könyvekben olvasható pravoslavnyj (igazhivő) szó töröltetnék s helyébe a pravovjernyj (orthopistos=igazhitö) szó tétetnék. Miután ez az ellenjavaslat éretten megfontolás alá vétetett, a szent atyák a f. hó 16-án tartott teljes ülésen úgy határoztak, hogy továbbra is meg kell tartani az előbbi szót, mely a ruthénoknál általában használatos, használatra nézve messze időkre tekint vissza, értelmére pedig az utóbbival egyértékű. (Congr. de prop. Fide resp. 19. V. 1887.) 18 ) Az Apostoli Szentszéknek mindig kiváló törekvése volt, hogy azoknak fénye a különböző szertartásokban, melyek régiségüknél fogva a legnagyobb tiszteletre méltók és az Egyház által jóváhagyattak, épségben tartassák, mivel ezek az egyházak összhangzó változatosságuk folytán legszebb és legkiválóbb ékességét képezik. (S. Congr. de Prop. Fide, litt. ad Nunt. Apóst. Viennens. 2. Apr. 1803.) 13 ) Főtisztelendő Püspökök, örökösei és jeles őrei a legeredetibb keleti egyházfejedelemnek. (S. Congr. pro. EEccl. Or. ad' episepos Orientales, d. 15. Sept. 1930.) " ) V. ö. Pelles: Bohosl. Past. §. 143. sub 3. pag. 277—278. 15 ) Conc. Lugd. n . 1274. Palaeolog Mihály hitvallása, melyet 1267-ben IV. Kelemen elé terjesztett s 1274-íben a II. lyoni egyetemes zsinaton X. Gergely pápa kezébe is letett. L. Denzinger: Enchiridion Symbol, et Definit. Wiijeeburgi, 1865.
26 gmn
Ugyanezt olvassuk XIV. Benedek dekrétumában, mely a következőképen rendelkezik: „. . . valamely szertartásból csak valamely részt is elvenni, ugyanazon szertartás többi részeinek meghagyása melleit is, nem valamely magánember joga, hanem szükséges, hogy egyházi tekintély lépjen közbe, t. i. az egyetemes Egyház legfőbb fejének tekintélye, minő egyedül a római pápa." 17 ) Ugyanez a rendelkezés van ugyanezen pápának' a liturgikus könyvek kiadásáról kibocsátott dekrétumában is. „Nullius vero generis libros aut folia sine praevia approbatione et licentia Episcopi Dioeeesani et Patriarchae praedictorum edere possint, atque insuper nullum de rebus sacris librum aut folium publici juris facictovt inconsulta Sede Apostólica. Quodsi novae librorum sacrorum ab eadem S. Sede jam probatorum editiones fieri contingant, onus erit Patriarchae et Episcoporum Catholicorum inspicere, ne ulla in re discordent ab editionibus approboüs,18) Ugyanezt tanítja IX. Pius római pápa is. „Nemini prorsus, hac Sancta Sede inconsulta, fas esse in re litúrgica vei leviores innovationes
pag. 167—170, p. 389. — V. ö. a firenzei zsinat, 1439. nyilatkozatát 1 a görögök uniójáról IV. Jenő pápa „Laetantur coeli" bullájában. U. o. 589. p. pag[. 201. „ . . . ugyancsak kimondjuk, hogy az Apostoli Szentszék és a római pápa az elsőséget az egész földkerekség fölött birtokolja, maga a római pápa Sz. Péternek, az apostolok főnökének utóda, Krisztus valódi helytartója, az egész Anyszentegyház feje, az összes keresztények atyja és tanítója: kinek a mi Urunk Jézus Krisztus Sz. Péter személyében teljhatalmat adott, hogy az egyetemes Egyházat őrizze, kormányozza s fölötte uralkodjék, mint az az egyetemes zsinatok határozmányaiban és a szent kánonokban is bennfoglaltatik." " ) Conc. Vatic. a. 1869. De Ecclesia Chr. cap. 3. „Ha valaki azt mondja, hogy a római pápa csak felügyeleti és igazgatási joggal bír, nem pedig teljes és legfőbb joghatósági hatalommal az egyetemes Egyház fölött, nemcsak a hit és erkölcs dolgaiban, .hanem azokban is, amik az egész földkerekségen elterjedt Egyház fegyelmére és kormányzatára vonatkoznak; vagy hogy e hatalma nem rendes és közvetlen az egyházakkal szemben akár összességükben, akár egyenként véve, vagy akár az összes akár az egyes lelkipásztorokkal és hívekkel szemben, átok alatt legyen!" — V. ö. Palaeolog Mihály hitvallását, mely a következőket tartalmazza: „Maga a római szent Egyház is a legfőbb és teljes elsőséget és főnökséget bírja az egész ikath. Anyaszentegyház fölött; — És amint mindannyi előtt tartozik védeni a hit igazságát: úgy akkor is, mikor a hit felől támadnak kérdések, az ő ítélete alapján kell állást f o g l a l n i . . . s neki az összes egyházak alá vannak rendelve, s ezeknek elöljárói iránta tisztelettel és engedelmességgel viseltetnek. Denzinger i. m. 339. p., 170. lap. " ) XIV. Benedek enc. „Allatae s u n t " d. 26. jul. 1755. V. ö. VI. Pius „Suprema potestas" k. (konst. 1791. május 11. L. Nilles: Kalendarium, Innsbruck, 1881. n . k. 687. lap. 18 ) XIV. Benedek „Demandatum coelitus" bullája, 1743. dec. 24. — Semmiféle könyveket vagy lapokat nem lehet kiadni a megyéspüspök és a nevezettek pátriárkájának előzetes jóváhagyása és engedélye nélkül, de ne is engedélyezzenek nyilvános használati jogot semmiféle szent dolgokról szóló könyvnek vagy lapnak sem az^ Apostoli Szék megkérdezése nélkül. Ha pedig az Apostoli Szentszék által már jóváhagyott könyvek ú j kiadásáról van szó, a pátriárkák és kath. püspökök gondja felügyelni, nehogy azok a jóváhagyott kadásoktól bármiben is eltérjenek.
27
peragere." 19 ) Hogy a CJC. 1257. kánonja ezt formálisan is kimondja, már említettük.20) Miután érveinket fölsoroltuk, talán számolnunk kell azzal az ellenvetéssel, hogy érveinket nagyrészt a latin egyház jogból merítettük, azért röviden erre is rátérünk. Érveink legtöbbjét olyan rendelkezésekből vettük, melyek a keletiekre vonatkoznak, néhányuk dogmatikus meghatározást foglal magában, tehát az egész kath. egyház által elfogadásra kötelezett. Különben, mikor az előadott érvekre hivatkoztunk, egyáltalán nem jutottunk ellentétbe a keleti egyházjog rendelkezéseivel, azokról a határozmányokról pedig, melyek abban a pátriárkák vagy mások hatalmára vonatkoznak, az a nézetünk, hogy teljes érvényűek csak akkor lesznek, ha majd Isten kegyelméből az összes egyházak uniója megvalósulásáról már nem lesz egyéb szó, mint az, hogy mikor és hogyan hajtsák végre. Most — mint azt az egyetemes gyakorlat magával hozza, a dolgot úgy kell vennünk, amint a történelem és a gyakorlati élet elénk tárja, vagyis hogy az egyházi főhatalom úgy gyakoroltatik, amint azt a tapasztalat mutatja. Emellett kell lennünk annál is inkább, mert a theológusok azt tanítják, hogy a szertartásba bármi csekélységnek bevezetése is, azzal a szándékkal, hogy új ritust alkossunk, halálos bűn. Hallgassuk meg erre nézve a jeles Müllert, aki a dolog felől a következőképen ítél: „Certum est apud omnes, esse mortale, addere aliquid in Missa animo inducendi nóvum ritum." 21 ) A kitűnő szerző itt csak a miséről beszél ugyan, a kimondott elv azonban olyan, hogy ugyanazon indok alapján a többi szertartásra is vonatkoztatnunk kell, mert az egyházias szellem hiányának volna biztos jele, ha meg akarnók szüntetni azt, amit a katholikus Anyaszentegyház atyái a legnagyobb bölcseséggel rendeztek el.
19 ) Senkinek sem szabad s Szentszék megkérdezése nélkül liturgikus dolgokban bár a legcsekélyebb újítást is eszközölni. — IX. Pius Const. „Ommem sollicitudinem," 1874. máj. 3. 20 ) Keleti Egyház III. évf. 255. lap. 21 ) Mindnyájunknál bizonyos, hogy halálos bűn bármit is hozzáadni a miséhez azzal a szándékkal, hogy vele ú j ritust vezessünk be.
28
KRÓNIKA BUDAPESTEN LESZ A XXXIV. NEMZETKÖZI EUCHARISZTIKUS K O N G R E S S Z U S Mikor először kelt szárnyra az örömhír, hogy őszentsége legmagasabb elhatározása folytán az 1938. évben esedékes XXXIV. nemzetközi eucharisztikus kongresszus Budapesten fogja a szentségi Ur Jézus előtt a világegyház hódolatát kifejezésre juttatni, önkéntelenül is egy régi legenda jutott eszünkbe: az, amelyik arról szól, hogy Szent István királyunk a római pápától egy égi intés folytán azt a koronát nyerte el, mely a lengyel király számára volt előkészítve. Az 1938-ban tartandó eucharisztikus világkongresszus színhelyéül eredetileg szintén a lengyelek fővárosa, Varsó volt kiszemelve. Hlond bíboros, Lengyelország prímása azonban szívesen mondott le róla Magyarország javára. És ebben nemcsak Magyarország megtisztelését látjuk, nemcsak a sok évszázados múlttal bíró lengyel-magyar barátság ujabb dokumentálását, hanem valami isteni utmutatást is a magunk számára. Az első eucharisztikus kongresszust 1881-ben a franciaországi Lilieben rendezték. 1912-ben Bécsben volt az eucharisztikus kongresszus, 1922-ben Rómában, a többi esetekben Európán, vagy legalább a kontinensen kivül. A XXXIV. kongresszus színhelyének megválasztása azért érdemel különös figyelmet és megemlítést, mert még egy sem volt olyan, mely annyira közel esett volna a keleti egyház területeihez, mint a most következő lesz, melynek színhelye voltaképen a keleti és nyugati egyházterületek határmesgyéjére, vagy inkább ölelkezési zónájába esik. Az Oltáriszentség az Egyház legdrágább kincse. Krisztus valódi teste az, melynek misztikus értelemben tagjai vagyunk. Lehetnek közöttünk nagy, igen nagy különbségek, Kelet és Nyugat nézhetnek egymással farkasszemet évszázadokon át, elválaszthat egymástól a félreértések tengere, elkülönözhet az emberi hiúság és gőg ezer bércfala, az Oltáriszentség, melyet a Krisztusi eredetű, apostoli utódlásu papság itt és ott egyforma szeretettel, egyenlő hódolattal hív oltárára s melyet a hívek itt és ott egyenlő forró vágyakozással fogadnak, mindig össze fog bennünket kötni s amint nem engedte Keletet kilenc évszázadon át sem teljesen leválni az életnedvet árasztó igazi szőllőtőről, nem fogja engedni ezután sem, hogy teljesen elszakadjanak egymástól azok, kik „ek tou henos Artou kai tu Potériou metechontes" — az egy kenyérben és egy kehelyben részesednek. A szentségi Krisztus szeretete bizonyára ide vonzza a keletieket is, s ha testben nem is, de lélekben velünk együtt fognak hódolni a „mindenek királya" előtt, ki a kath. Egyház Oltáriszentség-kultuszának és a hívek rajongó szeretelének és imádatának pompájában „doryphoroúmenos taxesin" megjelenik. De talán csak egy szelíd hívó szó kell s testileg is ott lesznek közöttünk. Talán csak egy buzdító testvéri kiáltás kell: „Jertek, imádjuk együtt Krisztust, a mi királyunkat és Istenünket!" Jertek, mert az imádás órájára el akarunk felejteni mindent, mindent 29'
Krisztuson kívül. Mindent feledő, semmit számon nem kérő lélekkel, az egész világot átfogó, egyetemes „katholikus" lélekkel borulunk oda kegyelemtrónusa elé, hogy „hyper tés eirénés toú sympantos kosmoú, eustatheias tón hagión toú Theoú Ekklésion, kai tés tón pantón henoseós" — az egész világ békességéért, Isten szentegyházainak jólétért és mindnyájunk egyesítéséért könyörögjünk. Jertek, könyörögjetek ti is, úgy ahogy szoktatok, ahogy évszázadok előtt a szentatyák ajkáról ellestétek, ahogy ma is gyakoroljátok! Jertek, mert ahol ketten vagy hárman megegyeznek kéréseikben, az teljesülni fog. Jertek, hogy ne is ketten vagy hárman kérjük ugyanazt, hanem száz és százezren; ugyanazt, amit Krisztus az ő főpapi imájában kért: „hina ósin hen, kathós hémeis" — hogy egyek legyenek, mint mi vagyunk! Ha nem is jösztök még az atyai házban való maradás szándékával; jöjjetek csak látogatókul a mi sátrainkba, jöjjetek csak testvéri szeretettel fogadott vendégek gyanánt; jöjjetek csak, mint ama bölcsek jöttek, szintén Napkeletről! Ne is hozzánk jöjjetek. Észre se vegyétek százezres tömegeinket, fel se tűnjék nektek a szerető pillantás, mely szemeinkből majd felétek lövell; csak az ú r Jézust, az Eucharisztiát lássátok, csak arra tekintsetek, aztán ha tetszik, térjetek vissza hazátokba, házaitokba!... — mint hajdan Napkelet bölcsei. Térjetek haza otthonotokba s csak azt vigyétek magatokkal emlékül, amit a világ imádatát kifejező százezrek által, veletek együtt hódolattal tisztelt Eucharisztikus Ur Jézus lelketeknek sugalmaz. Mi, a ti testvéreitek „az egy kenyérben és egy kehelyben való részesülés által, telve leszünk örömmel, mi meg fogjuk érezni a veletek való egységet „az egy Szentlélek ihletésében" és meg leszünk róla győződve, hogy az egy akol és egy pásztor krisztusi eszméje megvalósul közöttünk. Ennek a szent egyesülési eszmének zálogát sejtjük előre is a Kelet és Nyugat határán, Magyarországon tartandó eucharisztikus kongreszszusban s örvendünk, hogy e nagyszerű összeölelkezés vagy legalább előkészítésének színhelye a mi hazánk, a mi fővárosunk lesz. Szent reménységgel bizakodunk, hogy egyháztörténelmi fordulópont lesz a S'zt. István-év, mert így akarja ezt Krisztus „hé eiréné hémón, ho poiésas ta amphotera hen", a mi békességünk, ki mindkettőnket eggyé tesz és „kairó dektó epakousas" — annak idején meg is hallgat minket. Kozma, János
LUTTOR FERENC DR. KITÜNTETÉSE Decqmber közepetáján az alábbi örvendetes közlemény járta be a magyar sajtót: — Luttor Ferenc pápai prelátust, a vatikáni magyar követség kánonjogi tanácsosát, a római Academia Hungarica papi osztályának kiváló vezetőjét, XI. Pius pápa apostoli protonotáriussá nevezte ki. Luttor Ferencnek, aki a bíboros-hercegprímássá kinevezett Serédi Jusztinián utódaként tölti be fontos pozícióját a magyar diplomáciában, ez az újabb egyházi kitüntetése általános Qi'ömet kelt, különösen azok körében, akiknek módjukban volt megismerni őt hivatali tevékenységében, vagy akik ismerik kiemelkedő tudományos és irodalmi munkásságát. A protonotáriusi kinevezés, amely a prelátusok rangsorának élére állította Luttor Ferencet, munkabírásának teljességében érte őt, aJri-
80
nek további működése és pályafutása elé a legnagyobb reménységgel tekint a magyar katholiciamus. A magyar katholicizmus örvendetes1 megnyilatkozásán túl is szinte családi öröme folyóiratunknak Luttor Ferenc ;dr. m&^as rpápai kitüntetése, mert benne lelkes, mindenkor itárgyilagos és páratlan jóindulatú támogatóját tiszteli az uniós gondoláit egyetlen magyar orgánuma — s épen ezért szerkesztősége és olvasó tábora neviében is ,a legirielegebben köszönti őt ez alkalomból. Luttor Ferenc dr., — felsorolt tevékemyteégi körén kívül mint a (Keleti Szent Kongregáció konzultora is közel áll hozzánk. Nem egyszer volt alkalmunk meggyőződni arról, 'hogy szereti s becsüli is a keresztény Kelét érdekében végzett munkát s tárgyilagos, megértő [közreműködésével különösen 'nagy érdelmeket szerliett azzal, hogy a {magyarországi görög szertartásokkal kapcsolatok relációk minden ;von;alán az annyira szükséges tisztánlátás, a kánoni alapokon nyugvó természetes fejlődés jusson diadalra a (katholikuim és a nemzeti gondolát nagy hasznára. Az ú j protónotárius páratlan munkabírása, hatalma's átfogó tájékozottsága csak hasznára válik mindazon ügyünknek, amely akár közvetlenül, akár közvetve hozzákerül, — szeretetre méltó egyénisége, prudens érintkezési módja pedig a (tárgyi Ifasznon kívül a leglszebb példája a pápa által kívánt megértő uniós légkör megteremtésének, amely nélkül a tudományos sikereken túlimenő gyakorlati eredményt várni sem szabad és lehet. Kívánjuk, hogy ezen Luttor Ferenc dr. szerény, egyenes jelleméhez illeszkedni kívánó egyszerű megemlékezés is egy szál legyen, amely támogató jóságával hozzánk fűzi őt. dr. Sz. Sz. I.
— GÖRÖGKATOLIKUS ÉLET cím alatt karácsonyra ú j hitbuzgalmi lap indult meg Nyíregyházán, mely a gör. szert. kath. hívőközönség legszélesebb rétegeit lesz hivatva kielégíteni Az ú j lap főszerkesztői Sereghy László és Mihalovich Sándor dr. kanonokok, felelős szerkesztője Papp György dr. püspöki fogalmazó. Az évenként tízszer megjelenő lap előfizetési ára mindössze 1 pengőben van megállaptíva. Az első szám gazdag és magas színvonalú tartalmából Mihalovich Sándor dr. karácsonyi vezércikkén kívül kiemelkedik Illés József dr. egyetemi tanár „Krisztus követése és a mai k o r " c. cikke. A lap többi főbb cikkeit Antalóczy Kornél, P. Dudás Miklós, Kozma János, Rohály Ferenc dr. és Balogh Bálint írták. Egyházi élet, Iskola-népnevelés, Egyesületi élet, Ifjúsági élet, Szívgárda rovatok teszik az első számot élénkké és változatossá. Őszinte örömmel és testvéri érzelemmel üdvözöljük az ú j kezdést, melynek sikerét a felvonultatott írótábor ismert nevei mellett a vállalkozásnak hézagpótló volta is biztosítja.
— BÚCSÚK ENGEDÉLYEZÉSE az egyházi egyesülés híveinek. XI. Pius pápa Őszentséee 1924 szeptember 18-án a „Catholica U n i ó " uniós egyesület tagjainak a következő búcsúkat e n g e d j lyezte: Teljes búcsúk: Az egyesület védőszentjének Szent Jozafátnak ünnenén (gör. nov. 12., lat. nov, 14.). — 2. Karácsony, Epifánia, Húsvét, Mennybemenetel, Úrnapia, Jézus Szíve ünnepén. — 3. Szűz Mária Szeplőtelen fogantatása Örvendetes Hirvétele, elhunyta ünnepén. — 4. Aranyszájú Szent János (jan. 27.), Hofbauer Szent Kelemen (márc. 15.), Szent József (márc. 19.), Nagy Szent Bazil (lat. jún. 14.). Sz. Péter és Pál (jún. 29 ), Sz. Cirill és Methód (júl. 5.) és Mindenszentek napjain. — 5. Mindazoknak, akik haláluk óráján szóval vagy legalább szívükben segítségül hívják Jézus legszentebb nevét. — Mindannyiszor 300 napi búcsút fűzött a Szentatya a következő fohászhoz : „Kérünk Téged, hallgass meg minket és vezesd vissza az összes tévelygőket az Egyház egységéhez."
31
— MISSZIÓK. A máriapócsi Szent Bazil-rendi atyák december hóban népmissziót tartottak az Apostoli Adminisztratura területén, Mogyoróska és Boldogkő várai ja hitközségekben az egész környék népének lelkes és buzgó részvételével. — RÓMÁBÓL. Őszentsége XI. Pius pápa Msg. Jevreinow Sándort, a párisi gör. szert, orosz katholikusok lelkészét pionii címzetes püspökké nevezte ki Róma székhellyel. A fölszentelést december hó 6-án Csarnecki püspök, a lengyelországi gör. szert. Apostoli vizitátor végezte, a római Sz. Antalról nevezett gör. szert, orosz templomban. Ugyancsak a Sz. Antal templomban november 15-én Jevreinow Sándor kinevezett püspök panachidát végzett az Oroszországban a 18 éves bolseviki üldözés ideje alatt elhaltakért és kivégzettekért. A szentbeszédet E. Tisserant bíboros, a Keleti Kongregáció titkára mondta. Hangsúlyozta, hogy ezidő szerint Oroszországban nincs kinek imádkoznia az elhunyt és kivégzett testvérekért s épen azért kell ezt tenni különösen Rómában, a kereszténység centrumában. De az elhaltak lelki nyugalmáért végzendő imákon kívül, imádkozni kell az üldözés megszüntetéséért is. Reménykednünk kell — mondotta tovább — hogy a vértanúk vére Oroszországban épen úgy, mint másutt, a Krisztus hitének ú j győzelmét készíti elő. — SZ. JOZAFÁT-ÜNNEPSÉGEK. Sz. Jozafát polocki érsek, a unió vértanúja, akinek hamvai most Bécsben nyugszanak: Kelet és Nyugat testvéri egységének legjellegzetesebb alakja és a schizma után megindult újraegyesülési nemzeti mozgalomnak nagy vértanúja. Tisztelete az uniós mozgalommal együtt nő. A múlt év novemberében Eperjesen, Ungváron, Prágában, Olmützben tartottak tiszteletére gazdag műsorú ünnepélyeket. — LEGYELORSZÁGBAN az összes szemináriumokban élénk és tevékeny előkészület folyik az uniós munkára. A lublini lat. szert, szemináriummban dr. Nyechaj M. theologiai tanár kezdeményezésére a keleti egyházi kérdések tanulmányozására a papnövendékek „ k ö r t " alakítottak, melyet Sz. Atanázról neveztek el. A szeminárium tantárgyai között szerepel a keleti egyház teologiája is napi egy órában. A dubnói pápai szemináriumban már két év óta működik a „Sz. Jozafát egyesület", melynek célja a missziós, szervezési és irodalmi munkára való önkép-
32
zés és az uniós eszme mennél szélesebb körben való terjesztése. Litografált folyóiratot is kiadtak „ D r u g " (Barát) címen. Vilnában néhány éve kis szeminárium nyilt meg azon i f j a k részére, kik a Jezsuita atyák keleti szert, ágazatának albertini noviciátusába szándékoznak belépni A lengyelországi Bjelosztokban az egyházak egyesülése és az uniós akció jegyében uniós napot rendeztek, melyen az ünnepi sz. misét Csarnecki püspök apostoli vizitátor végezte, a sz. beszedet pedig az „Oriens" szerkesztője, Úrban János S. J. mondta. A sz. mise alatt amatőr-kórus énekelt, melynek tagjai az ottani pravoszláv orosz egyházközség hívei közül kerültek ki. Az apostolt a pravoszláv kántor (pszalomcsik) olvasta. A templom, dacára, hogy köznap volt, zsúfolásig megtelt, nagyrészt pravoszláv hívekkel. Ez annyira felháborította a pravoszláv egyház vezetőségét, hogy a kántort azonnal elbocsátotta szolgálatból, az énekeseket pedig nyilvánosan megdorgálta. Ezzel még inkább felébresztette az uniós gondolat iránti érdeklődést. — ÚJ ANGOL FOLYÓIRAT. A ramsgatei bencés apátság a mult év folyamán évnegyedes folyóiratot indított „The Eastern Churches Quarterly" címen P. Winslow szerkesztésében. — ROMÁNIA ÚJ NUNCIUSA Cassulo András leontopoli érsek, ki eddig az Apostoli Szentszék kanadai delegátusa volt, október 14-én foglalta el ú j székhelyét. Megbízó levelének _ ünnepélyes bemutatása a román király előtt november 10-én ment végbe. A román görögkatholikusok nagy bizakodással tekintenek működése elé. — A LUGOSI PÜSPÖK BEIKTATÁSA. Bálán János dr. lugosi püspök fölszentelése és beiktatása október^ 31én ment végbe. Az ú j püspök általános helynökévé Marianescu János dr. kanonokot nevezte ki, aki Nicolescu püspöknek is helynöke volt. — Nicolescu balázsfalvai érsek általános helynökei dr. Pap Jakab és dr. Macaveiu Victor főegyházmegyei kanonokok lesznek. — JUGOSZLÁVIA VALLÁSI STATISZTIKÁJA az Ekklesia szerint a következő: katholikus 5,217.000, ortho*dox 6,785,000, mohamedán 1,561.000 s egyéb vallás híve 250.000. A statisztika szerint tehát az orthodoxia államvallási jellege igen meggyengült Jugoszláviában.
— A BALÁZSFALVI SZÉKESKÁPTALAN üresedésben levő stallumára Popp Miklós neveztetett ki. Popp Miklós 1889-ben született, atyja a magyar közigazgatás idején jegyző volt. Tanulmányait Gyulafehérvárott és Balázsfalván végezte. 1912-ben szentelték pappá s előbb hitoktató, majd püspöki levéltáros, a világháború alatt pedig katona-lelkész volt. A triánoni béke után a balázsfalvi gkath. lánynevelő intézet igazgatóba lett, melynek" ú j épületet is emelt, melynek fölépítéséhez Őszentsége jelentékeny segítséget nyújtott. — K I S PAP- C SEBE. A munkácsi és eperjesi egyházmegyei főhatóságok a két egyházmegye testvéri kapcsolatainak erősítése céljából elhatározták, hogy szemináriumaikban kölcsönösen fognak neveltetni bizonyos számú papnövendéket. A folyó tanévben ez az egészséges és dicséretes szándék meg is valósult, mert már egy-egy t'heologuspapnövendéket ki is cserélt a két egyházmegye. — ÚJ P A P I EGYESÜLET. A balázsfalvai főegyházmegyében nemrég alakult meg a nőtlen papok „Sz. Nicetás Egyesülete", melynek célja tökéletesebb lelki élet bevezetése. Az egyesületnek mihamar fiókjai alakultak a többi egyházmegyékben is. Most ugyancsak a balázsfalvai egyházmegye nős papjai alkottak ú j papi egyesületet „Szent Péter Egyesüle" cím alatt ugyanolyan célzattal, de a családos papok életviszonyaihoz alkalmazott szabályokkal. — A SZERB EGYHÁZAK VAGYONI HELYZETE. Szerbiában az egyházak anyagi helyzetét alapos rendezés alá vonták. Az egyházközségi adókat megszüntették s helyettük 10%-os általános egyházi adót vezettek be, melynek együttes kezelésében befolyó öszszegét negyedévenként utalják át az orthodox egyházak központi pénztárába, mely aztán az egyes egyházak szükségleteiről gondoskodik. Egyidejűleg pontosan szabályozták úgy a főpapi kar, mint az alsópapság járandóságait. Az alsópapság némi természetbeni járandóság mellett, a szolgálati évek számához és a képesítés mérvéhez képest megállapított fix-fizetést kap. Kezdőfizetés szempontjából a papságot három osztályba sorozták. Az egyetemi végzettséggel bíró papok kezdőfizetése havi 1200 dénár (94 pengő), a főiskolai szemináriumokon végzetteké 980 dénár (77 pengő). A kisebb képzettségűek még ennyit sem kapnak. A családos papok családtagonként havi 9.5 pengő (120 dénár) családi pótlékot élveznek.
— AZ UNIÓS MOZGALOM örvendetes terjedéséről tanúskodik az a levél, melyet legutóbb egy kis bajorországi hitközségből írtak a római Keleti Kollégiumnak az uniós mozgalomra küldött adomány kíséretében: „hogy az uniós gondolat minél jobban terjedjen a szemináriumokban, ahol még nem vezették volna b e . " Örvendetes bizonyítéka annak, hogy Róma szava a szemináriumokon kívül is nemcsak megértő, hanem áldozatkész fogadtatásra talált. — AZ ADDISZ-ABEBAI KOPT EGYHÁZ újévi ünnepén Abuna Cirill metropolita ünnepi szent liturgiát végzett, melyen Grazianni olasz tábornok is jelen volt. A metropolita ünnepi beszédében az olasz kormány iránti tiszteletre és engedelmességre buzdította híveit és hangsúlyozta, hogy a kormány jóindulatú támogatása mellett a kopt egyház immár ú j virágzásnak indult s további fejlődése útjára lépett. — A KÖZÉPEURÓPAI ORTHODOX GÖRÖG EXARCHÁTUS vezetésére a thyatéri metropolitai címmel bíró londoni nyugateurópai exarcha kapott megbízást, ki most a Nyugat- és Középeurópa exarchája címét viseli. — AZ ALEXANDRIAI GÖRÖG PATRIARCHÁTUSRÓL egy magyarországi kath. egyházi lap legutolsó száma azt írja, hogy betöltése körül nehézségek merültek föl az egyiptomi görögök és arabok versengései miatt. Hírforrásul a KIPÁ-t nevezi meg. Laptársunk, azt hisszük, rossz szolgálatot tesz a KIPÁ-nak, mikor rá hivatkozik. Á Metaxakis Meletios pátriarka elhunytával megüresedett alexandriai pátriarkátus ugyanis már hónapok óta be van töltve V. Miklós által, ki a nyár folyamán Konstantinápolyban és Athénben is megtette bemutatkozó' látogatásait a többi autokephál görög egyházfőknél. — A BOLSEVIZMUS ÉS ATHEIZMUS megszűnéséért alapított imaszövetség tagjainak állandó növekedéséről számol be a müncheni „Der Christliche Orient" legutóbbi száma. Egyes helyeken több száz a belépő tagok száma, akik imádságaikat és szentáldozásaikat ajánlják fel a világot végromlással fenyegető istentelenség megszűnéséért. — KOMMUNISTA PROPAGANDANYOMTATVÁNYOKBÓL rendezett kiállítást Rómában a Collegium Russicum. A nyomtatványok tömege s a velük kapcsolatban kiállított statisztikai táblázatok a kath. sajtókiállítással kapcsolatban éles kontrasztként emelték ki a kommunisták vallásellenes tevékenységét. (MS)
33
— ABESSZINIÁBA a jövőben csak olasz hittérítőket küldenek, kik a Szentszék és az olasz kormány között létrejött egyezség folytán a kopt szertartást fogják gyakorolni. — A MISKOLCI GÖRÖGKELETI TEMPLOM, Magyarország legszebb keleti szertartású templomainak egyike, a mult nyáron tartott „Miskolci H é t " alkalmával a nagyközönség előtt is kitárta kincseit. A templomot alapító görög kereskedők ősei 1650 körül, a törökoK által rendezett balkáni keresztényüldözések elől, többnyi re Macedóniából menekültek Magyarországra, magukkal hozva menthető vagyonukat is, melyet itt, szerencsés körülmények között, még evarapítottak is, míg a XIX. század első felében bekövetkezett politikai változások lehetővé tették, hogv hazájukba visszatérjenek. A menekültek mindiárt letelepedésük után kápolnát emeltek a mai Széchenyi-utcában Sz. Náhum tiszteletére. Utódaik a XVIII. század végén emelték a mostani szép templomot, mely a Szentháromságnak van szentelve. Az építést 1785-ben kezdték s 1806-ban fejezték be. A templom berendezésének elkészítésére Ausztriából, Görög- és Oroszországból hívtak művészeket. A mennyezet csodálatosan üde freskóit Kuchnieister bécsi professzor tervezte és készítette. Az ikonosztáz remekművű, remek püspöki trónusa és oltára, valamint az egvházművészeti bemutatónak méltó keretet nyújtott a szentsír is. Nasry értéket képvisel a B. Szűz kazáni képének orosz művész által készített másolata, melyet II. Katalin cárnő ajándékozott a templomnak. A templomi edénvek és eo-véb fölszerelési tárgyak a XVI—XVIII. századbeli görög és orosz egyházművészet, rézmetszés, ötvösség, festés, zománcozás remekei. Az eervházművészeti bemutató szakértő vendégei remek arany-ezüst kézi szövésű miseruhákban, szentsé
34
pidék s a régi Sz. Náhum-kápolna néhány remekművű fafaragványa mellett értékes kétszázévet meghaladó görög könyvek egészítik ki az anyagot. A bemutató eleven bizonyítéka volt annak, milyen gazdagságot halmozott össze Isten dicsőségére az áldozatos szeretet, mely az alapító családoknak 1821-ben történt visszaköltözése utánra is gazdag alapítványokkal biztosította a templom fennmaradását. (kj) — A LENGYEL LITURGIA ügye gyorsan halad. A szinódus október végén már approbálta és sajtó alá rendezni rendelte Aranyszájú Sz. János liturgiáját és a doxologiás ünnepek officiumát. — A ROMÁN ORTHODOXOK INDEX TÖRVÉNYE. A romániai orthodox sz. szinódus még márciusban szabályzatot alkotott hívei számára a különféle sajtótermékekkel szemben tanúsítandó magatartása tárgyában. A szabályzatot ^most tették közzé s léptették életbe. Főbb intézkedéseit a kolozsvári Renasterea és a balázsfalvai Unirea közlései alapján _ az alábbiakban ismertetjük : 1. Tilosak az egyházfőhatósági jóváhagyás nélkül kiadott szentírási könyvek ; 2. az egyházfőhatósági jóváhagyás nélkül kinyomott liturgikus és imakönyvek, elmélkedések és vallásos tárgyú olvasmányok; 3. az egyházfőhatósági jóváhagyás nélkül kibocsátott s az egyház tanításával és szellemével össze nem egyeztethető képek és jelvények; 4. az ateista, materialista, szabadkőműves, kommunista, teozófista, hithagvó, eretnek, szakadár és szektárius kiadványú könyvek, lapok és folyóiratok olvasása ; 5. tilos minden erkölcstelen könyv; 6. mindazon könyvek és egyéb sajtótermékek, melyek az Egyházat vagy annak intézményeit, papságát és kormányzó szerveit támadják; 7. a babonás kiadványok; 8. az egyházellenes lapok: 9. az orthodox egyház patnai és hívei sem eredetiben, sem fordításban nem adhatnak ki szentírási könyveket vagy részleteket előzetes egyházfőhatósági engedély nélkül; 10. nem adhatnak ki ugyanígy szentírásmaeyarázatokat sem; 11. sem pedig teologiai, vallásfilozófiai, aszketikus, misztikus, ima- és szertartástani könyveket; 12. s egyáltalán semmi olyan könyvet vagy iratot, mely vallási vagy egyházi és ezekkel összefüggő dolgokról tárgyal. Mint látjuk, a szabályzat teljesen magáévá teszi a katholikus egyház intézkedéseit.
— INDIÁBÓL, a trivadrumi egyházmegyéből érkező hírek szerint az ottani uniós mozgalom újabban is jelentős megtérésekkel erősödött. Legújaban ismét négy jakobita pap és híveik megtérését jelentik, s a jakobita keresztényekkel együtt sok pogány megtérő is van, ami azért nagy jelentőségű, mert Kínán kívül India ma talán az egyetlen missziós terület, ahol egyesült missziós papság az uniós mozgalom mellett egyszersmind pogány-missziót is végez. Az indiai uniós mozgalom csak 1931-ben kezdett fellendülni, amikor Mar Ivanios és Theofilos püspökök vezetésével mintegy tízezer jakobita keresztény tért vissza az Egyházba. Az akkor megtért 26 pap és 20 apácán kívül igen jelentős vezető állásban levő világiak is voltak & megtérők között, így pl. Georg Joseph a nemzeti párt vezére, Ghandi kollégája, aki a madrasi főtörvényszék ügyésze és a „Young I n d i a " újság szerkesztője; továbbá K. V. Chacko a nevelésügyek főintézője, aki két testvérével együtt tért meg, A. Philipose, a travankorei kerületi bíróság főbírája. Ez utóbbi, aki családjával együtt konvertált, megtéréséről könyvet is adott ki. Velük együtt ugyanakkor 800 pogány is megkeresztelkedett. A Keleti Sz. Kongregáció 50.000 líra segéllyel lehetővé tette egy papnevelő intézet alapítását is számukra és ezzel megvetette a virágzásnak induló indiai missziós-unió alapját. — AZ OROSZ SZOVJET az athéni Ekklésia értesülése szerint legutóbb 40.000 templomot záratott be s 36.869 papot fogatott el, kik közül 29'-et halálra is ítélt.
— SZÍRIA VALLÁSI ÁLLAPOTAI. Az athéni Ekklésia közlése szerint a szíriai francia kormányhatóságok október hóban 25 cikkelyből álló törvénjben szabályozták Szíria vallási életét. Az intézkedés szerint Szíriában ezidőszerint a következő vallásokat ismeri el a kormányzat: a maronitákat, a hellénorthodoxokat, a kath. melkitákat, az örmény gregoriánusokat (orthodoxokat), az örménykatholikusokat, a szír monofizitákat (az ú. n. orthodoxokat), a szír katholikusokat, az asszir-káldokat (nesztoriánusokat), a latinokat, a mohamedán szunnitákat és schiitákat, az alazüitákat, izmaelitákat, drúzokat, végül a zsidókat. A kormányzat mindezeknek teljes vallásszabadságot enged. f f ? Az athéni Ekklésia í r j a : Néhány erdélyi latin pap, élükön Sigismond Francois-val egyesült az orthodox egyházzal, mert mint mondották, így szabadabban munkálkodhatnak az egyházak egyesülése érdekében. (Nov. 7.) — AZ ELHUNYT ANTONIJ OROSZ PÁTRIÁRKA helyett az emigrált orosz egyház fejévé Anasztáz metropolitát választották meg, ki — mint az Ekklésia írja — szintén Karlócán fog székelni. — LAPZÁRTA UTÁN vesszük hírét, hogy december 10-én a párisi Sz. Szulpic bazilikában nagy fénnyel ünnepelték meg az „Oevre d ' Orient" egyesület fenállásának 80 éves jubileumát. Az ünnepség alkalmából gör. kath. főpapi mise is volt közel 15 ezer ember jelenlétében. A misét Jewreinow orosz, Kalavassy görög és Bálán román püspökök végezték.
A „Keleti Egyház" igaz barátainak s a szent unió krisztusi szeretettől áthatott minden lelkes hívének és munkásának kegyelemteljes boldog újévet kívánunk.
35
IRODALOM Folyóiratszemle THEOLOGIA. A magyar kath. folyóiratok 1936. évfolyamai magasra ívelő emelkedő tendenciáról tesznek tanúságot. Mindazokban a vonatkozásokban, melyek a valláserkölcsi élettel és a keresztény értelemben vett tudományossággal, elsősorban az állami és társadalmi élet tudományával állanak kapcsolatban, a legelsőt .nyújtották. Amit sajnálattal állapítunk meg, az ezidén is az unionisztikus célkitűzések mellőzése. Á sok probléma között, melyek a szerkesztők látókörét elfoglalva tartották, nem jutott hely az egyházak egyesülését célzó s — Istennek hála, ma már igen-igen jelentékeny kiterjedésű — mozgalom. Tudományos szempontból kath. folyóirataink között első a Theologia, melyet a budapesti tudományegyetem hittani karának tanárai Iványi János avatott szerkesztésében adnak ki. 384 oldalt kitevő 4 vaskos füzetből! áll az évfolyam Hely jut benne a hittudomány minden ágának s könyvismertető rovata biztos eligazító az irodalomnak a katholikus tudományt érintő részében Mindjárt első száma meleghangú ismertetést közöl Szántay-Szémán István dr. múlt évben közrebocsátott Katholicizmus és Unió c. művéről is. Kiválóan értékes cikkei között is kiemelkedő jelentőségű Szabó Vendelé, melynek címe: DeusPater az őskeresztény terminológiában. Az „ i s t e n " szó fogalmi jelentésének meghatározása után megállapítja, hogy az őskeresztény terminología e szót külör nösképen az Atyára alkalmazza, míg a Fiúra inkább a( „ K y r i a s " = Úr szót használja, nem mintha subordinálni akarná, hanem mivel az Atyát tekinti az abszolút lét forrásának. A Szentírás idevonatkozó kifejezései mellett kitér a liturgikus kifejezésekre is. Kár, hogy a görög liturgikus szövegek legfrappánsabbjait, a Theos Kyrios-t, a trishagiont és a Heis Hagios-t nem (használja föl. Megállapítása szerint a hitvallás első mondatában: Pisteuó eis hena Theon, Patera p a n t o k r a t o r a . . . Hiszek egy Istenben, mindenható A t y á b a n . . . — nincs helye a közbeszúrt vesszőnek, mert a Theos-Pater egy fogalmat alkot s helyes magyar fordítása is ez volna: Hiszek egy mindenható Atyaistenben. Kelet felé irányítja a Theologia olvasóinak figyelmét Ivánka Endre cikke is a nesztóriánizmus és monofizitizmus szellemtörténeti hátteréről. Az árián, nesztórián és monofizita eretnekségeket egyaránt a görög filozófia, főleg az arisztotelészi és neoplatonikus bölcselet befolyásainak ^tulajdonítja. Szíjártó Nándor pécsi misekönyv-ismertetéséből néhány adatot meríthetünk arra nézve, hogy a magyar kath. egyházi középkori liturgiája még érezhetően keleti befolyás alatt állott. A tudós író ezt nfem mondja ki, a keleti liturgiák ismerői azonban ráismernek a hatást feltüntető vonásokra. Nagyon értékesek Angeli Ottó' fejtegetései a liturgikus mozgar lomról. Theologiai megvilágításáról tárgyalva azonban szinte a megismert igazság elleni tusakodás mesgyéjén látszik járni, mikor nemcsak említetlenül hagyja a keleti liturgiákat, melyek ma is eleven közösséget teremtenek az oltár és a hívősereg között s élő valóságkért őrzik azt a „legteljesebb, legideálisabb" részvételi módot az Egyház közös életében, .amíelyet a latin egyház számára a liturgikus mozgalom most végre visszaszerezni sóvárogna, és főleg amikor a latin szert, híveknek a liturgiából való kikapcsolódását erőltetett módon magyarázni igyekszik. Érdekes és tanulságos bepillantást ad Kelet lelki világába Ivánka Endrének egy másik cikke Kappadokia theologiai műveltségének gyökereiről. KATHOLIKUS SZEMLE. A Theologia nem foglalkozott ugyan uniós kérdésekkel, cikMei közül azonban — mint láttuk — több mégis vonatkozásban állott velük s hozzájárult Kelet megismerésének könnyebbé tételéhez. Nem igen mondhatjuk azonban ezt a k a tholikus Szemléről. A jubiláris évfolyam néhány cikk kivételével úgyszólván egészben a szociális és gazdasági problémáknak van szentelve. Szinte ezek szolgálatában állottak rovatai is. Ezeket azonban tagadhatatlanul sokoldalúan világítja meg s magyar szempontból számos értékes megállapítást találunk benne.
36
Keleti egyházi vonatkozása úgyszólván csak Sincero bíborosról szóló meleghangú megemlékezésének van, ahol azonban a tárgy mégis érintkezésbe vagy vonatkozásba .iön a keleti kereszténység dolgaival, szigorú tárgyilagosság jellemzi. A PANNONHALMI SZEMLE öt vastag kötete már bővebb anyagot nyújt a keleti ügyek iránt érdeklődőknek. Szunyogh Xavér dr. liturgia-fejtegető cikkei különösen szívesen vezetnek vissza a liturgia ősforrásaihoz: a keléti liturgiához. Kár, hogy ugyanezt nélkülöznünk kell P. Johner dr. „Mária a l i t u r g i á b a n " c. cikkében, mely egyáltalán meg sem említi a keleti liturgiák gazdag mariologikus anyagát. Kiválóan érdekes és ér-, tékes Radó Polikárp dr. tanulmánya az etióp egyházról. Az etióp egyházterületre vetett rövid pillantás után a tudós szerző az etióp kereszténység eredetét vázolja Aedesius és Frumentius korától (340), akit Sz. Athanáz szentíelt Ethiopia püspökévé. Húsz év múlva m á r hat püspökség van Ethiopia területén. Az áriánizmus és nesztoriánizmus elleni küzdelem hullámverésében a quikt-ek (koptok) a fölöttük egyházi főhatóságot gyakorló alexandriai pátriarkátus hatása alatt az ellenkező végletbe: a monofizitizmusba jutottak. Jusztinián görög császár a monofizita hierarchiát a szó teljes értelmében kiirtotta (519), de az szír közreműködés folytán még a VI. században újraéledt. A VII. században mohamedán uralom alá jutottak s megszakították az összeköttetést a görögökkel. Ekkor jött be liturgiájukba is a nemzeti nyelv. A mai etióp egyházi szervezet feje .az abuna, kit az egyiptomi kopt p á t r i a r k a nevez ki,, és pedig Sz. Antal rendű szerzetesek közül. Székhelye 1893 óta Addisz Abeba. Két egyházmegyéjük van_, de azok élén nem áll püspök. Papokat csak az abuna szentelhet. A világi paDok nősek. Most is vaunak diakonisszáik, kik a nők keresztelésénél segédkeznek. Teológiát a kairói kopt szemináriumban végeznek, melyet a cikkíró modern, nívós intézetnek mond. De vannak egészen alacsony képzettségű papjaik is. Szerzetesei Sz. Antal remete regulái szerint élnek. A világi papoknál műveltebbek és szigorú önsanyargató életmódot folytatnak. Tekintélyük nagy. A keresztséget alámerítéssel szolgáltatják ki s rögtön utána a bérmálás is megtörténik. Ünnepeiket a julián naptár szerint t a r t j á k . A cikkíró kiemeli az etiópok gyöngéd Mária-tiszteletét. Mariologiájuk teljesen katholikus. MAGYAR KULTURA. Sokoldalúságával összes magyar folyóirataink közül kiválik a Magyar Kultúra, melynek élén ma is első szerkesztője, Bangha páter áll, miellette a magyar publicisztika terén hatalmasan előretörő Nyisztor Zoltánnal. Nincs a keresztény társadalmi és kulturéletnek olyan problémája, melyben eligazítást ne n y ú j t a n a e folyóirat. Külöinösen sokat foglalkozott a magyar vidék s főleg a falu problémáival. És ezirányú foglalkozása annál értékesebb, mert e témakörben olyanokat szólaltat meg hasábjain, akik ott élnek a f a l u légkörében s együtt szenvedik a f a l u problémáit a földműves magyarral. Meglátja azonban az egyetemes keresztény problémákat is és van szava a keresztény egyházak egyesülésének nagy kérdéseihez is. Kelet iránt a nagy keleti atyák írásainak magyarra való fordításával kelti föl az érdeklődést. Megszólaltatja Sz. Jusztint,, kétszer is megszólal hasábjain Sz. Ciprián. Színes leírást ad az áthoszi szerzetesek életéről.. A keleti egyesülés problémájával közelről is összefüggő cikket hoz főszerkesztőnk tollából „Oroszország és egyetemesség" cím .alatt. Érdekesen s hiteles történeti kútfők idézésével alátámasztva rajzolja meg az orosz egyház helyzetét a katholicizmushoz, de főképen a konstantinápolyi pátriarkátushoz való viszonyában, leszűrvén a történelmi tanulságot is az orosz Fedorov szavaival: A pravoszlávia ma töredelem az egyházszakadás fölött s az egyház teljessége utáni vágyakozás . ,. . Kivonatosai) közli a folyóirat ugyancsak főszerkesztőnknek a K. ¡E. múlt évi első számában megjelent egyik cikkét is „A keletiek és az u n i ó " címmel. Nagyon érdekesek Pintér István dr. statisztikai cikkei a népszaporulatról és a házasságról. Kár, hogy a gölrögkatholikusokra vonatkozó adatokat külön is nem közli, mert tanulságos összehasonlítást szolgáltatna úgy az összkatholikussághoz, mint a keletiekhez való viszonylatban. A KORUNK SZAVA nem kevésbbé változatos, mint a Magyar Kultura. Főleg a jövőért dolgozik s erős katholikus lelkületet igyekszik kiépíteni a magyar i f j a k b a n , politikai tekin-
37
tetben szinte egyedülállóan határozott legitimista irányzattal. Sokfelé való tekintése, mindent észrevenni és ismertetni akarása sokszor szétfolyóvá s nagy vonalakban dolgozóvá teszi, de értéke nem is a problémáknak öreges alapossággal való megbeszélésében áll, mint inkább abban, hogy megláttatja az ifjúsággal a meglátni valókat s fölhívja a figyelmet mindarra, amire figyelmet fordítani érdemes és szükséges. Unionisztikus szempontból több apró közleménye mellett, melyiek inkább csak indirekte bírnak ilyen vonatkozással, megemlítést érdemel Gyöngyössy István dr.-nak a romániai orthodox egyház megújulásáról írott cik'ke^ a lap május 1-i számában. A háborút követő katholikus megújhodás analógiáját keresi az orthodox egyházban s véli föltalálni a maglaviti jelenések színhelyére való orthodox zarándoklatokban, melyek a cikkíró szerint arra mutatnak, hogy az orthodoxia is keresi a hitéleti elmélyülést. Romániában a háború előtt az orthodoxia üres forma volt, mely a népnél babonává, az intelligenciánál indifferentizmussá lett. Ma az újjáéledő román nacionalizmus fegyvere az orthodox vallás, mely mindig hűséges kiszolgálója marad a román államiságnak is. Erdély és a Székelyföld románosítása elsősorban az orthodoxia terjesztése által történik. A magyar uralom, alatt a román görögkatholikus egyház volt a nacionalizmus úttörője, most már a nemzeti egység mellett a vallási egységet követeli a románság, de nem Róma és a nem a görögkatholikus egyház bázisán, hanem az orthodox autokefál egyház kereteiben. Ezért nem engednek pl. Bukarestben göfr. kath. templomot építeni. A nagy schizmának román viszonylatban való likvidálásához a cikkíró végkonkluziója szerint nem Balázsfalván át vezet az út. Kozma János.
ŐRSÉG Az embersors tragikomédiájához tartozik, hogy számtalan emberfia díszes betüköntösbe öltözteti azokat a gondom latait és élményeit, melyek nincsenek: könyvet ír, hogy ragyogjon, sütkérezhessék, ikeressen, (mutasson, emelkedjék vele. A furor seribendi a „megideges e d e t t " és lényeglátását vesztett embernek egy egészen különös és a lelkiség nyavalyáival foglalkozók figyelmét egészen elkerült betegsége. Mekkora területeket inficiál ez a pszihózis, csak akkor látnók meg, ha a „destruktív" könyvek 'közé sorolnók az üreseket is és nem bocsátanók meg nekik, hogy időnket elrabolták, kezdődő gondolatrendszerünket széjjelkuszálták, az emberi szolidaritás kiépítése felé induló elhatározásainkat meggyöngítették, az emberi önismeret szent voltáról táplált hitünket megtépázták és egyben megrendítették bennünk talán épülő világnézetünk legszentebb fundamentumait. Hiszen minden jóravaló ember megrendül, ha az üres könyvben vezető és irányító akarások szárnypróbálgatásait fedezi fel abban az íróban, aki soha életében egyet sem lépett vérrel, verejtékkel, gondolatrevizióval és az igazságvállalás szent, szigorú kötelezettségével az átélt, szintézissé alakult igazságok mélységes birodalma felé. Nézzük meg ebben a negatív világításban Schütz Antal remek könyvét, az Őrséget, hogy örvendhessünk neki.
38
(Schütz Antal könyve) Mert ez a könyv éppen olyan fénykéve az emberiség jelen történeti fázisának gomolygó ködvilágában, mint az Isten a, történelemben. Ez azt az Istent mutatta meg, aki poláris ellentétet világával szövi a történelmet, az Őrség azt tárja elénk, hogy szemünk előtt szívünk és életünk közepében gyúródik a történelem s ennek a történelemgyúró édeskeserves munkának valamennyien részesei vagyunk. Essünk át először azon, ami forma olyan íróművész áll előttünk, aki gyö keresen meghazudtolja, hogy nincs magyar filozófiai nyelv. Ez a nyelv a legmélyebb és legelvontabb gondólatokkal olyan szemléletesen, olyan világosan és olyan magyaros művészettel bánik, hogy az írója a legbensőbb és leggyökeresebb magyar íróhagyományok szövetébe egészen belédolgozta magát. Nyelvéből is hatalma élőmunka aszkézise árad. Stílusa a magyar írói életközösség legüdébb művészetébe kapcsolódik : az a stílusrengeteg, amelyben hatalmas tanultsága hosszú éveiben járt, nem hagyott nyomot épen maradt nyelvérzékén. Pompás ökonomiája a mondanivalók elrendezésében, alá- és mellérendelésében, mondatritmusban, okos leszámolása a figyelemhullám maximumaival és minimumaival, pompás gyakorlata az érzékek tervszerű foglalkoztatásában, minden írásművészetnek ez a szinte
csúcsteljesítménye, pompás elrendezése a szemlélő és elvonatkozó gondolatmunkának a stílusművészet tetőfokán mutatják őt. így könyve méteierje mondjárt elárulja, hogy azok közé a ritka formaművészek közé tartozik, akik megvárták s gondolatvívódás nonum prematur-ját. A vívódás lefolyt a „belülvalók" világában, elibénk már csak a kristályos forma lép. De ez aztán fénylik, échózik és él. Valami efféle ,zajlás" csöpög ezekből a remekbe szabott formákból, mint amilyen a föld méhében a születő kristályremek levését megelőzte. Schiitz talán ezt nem is t u d j a : hiszen öntudatlan művészettel teremt. De olvasója érzi, hogy hatalmas szálában jár, amelyben a szavakból sugarak lövelnek, a sugarakat visszaverik ennek mérhetetlen szálának oldalfalai: az eget, földet és földalattiakat összekapcsoló Univerzum. Levegős, vagy levegő fölött is, sztratoszférás itt minden. Valahogy hangok, fények és sugárzások esnek rá az univerzumból az emberre, aki megint fényeket és sugárzásokat és hangokat lövelt ki magából a Végtelen, az Isten felé. Ez művészet. Ez könyv. Életértéke van a gondolatainak is. A poláris ellentétek mélységes feloldásában csendül ki a katholicizmus lényege. Mennyivel más ez, mint Kant antinómiái! S hogy megmutatja az elmerülő embernek az életáram lényegét az eilipsHis szerkesztése, &z elektromosság áramlása, amelybe egészen belemerült Schiitz, a teologus, hogy belőle megértse a poláris ellentétekből fakadó élet egyik értető törvényét! Milyen fölséges gazdagságból lett szintézis így a kathoíikum, amelynek lépésről- lépésre fejti föl a/. író mélységes tartalmát, hogy megláttassa, amit ő látott és megértesse, amit ő hosszas viadalmak után megérte't! Mennyire időszerű, hogy a 'katholikus állásfoglalások ezer rezgelődése és hirtelen, de lapos filozófiájú bővérűsége közepette bölcsen kifejti a feladatot : a mát és mostant megérteni és az örökkévalóság csillaga alá helyezni. Milyen időszerű, hogy a harmata drepanéfora katholikus soffőrjei számára a veritatem facere in caritate igéjével hangsúlyozza Isten nyolcadik parancsolatát! Milyen jó megmondani elüljáróban, mennyi hominizmust takar e népszer ííéghajhászat! Mekkora nyugalmat áraszt a zelóta harcok és félreszólások áradatába, hogy igenis szükségünk van éppen a vallás nevében, hogy a sok részletmunka után megszerkesszük a
nagy szintézist a „Stets geforscht und stets gegründet, nie geschlossen, oft gerundet" alapján. — S annak a vallásnak, mely maga is tökéletes szintézis, itt nemcsak hogy vezető szerepe lesz, hanem egyedül ő nőteti belé az embert ebbe a nagy sors-szimfóniába, melynek szólamait ginbiloso-val ének'i az egész emberkórus: Freude, schőnc Gottesfunke, Tochter aus Elysium. A gondolatok erdejében egyre mélyebben jártat bennünket az író. A heisterbac'hi barát hangulatkeltő legendája (— majdnem minden cikke ilyen hangulatébresztő mesterfogással ékes —) belepattant bennünket az erdő szélébe, ahol a Prédikátor könyvének bölcseségével kimondja, neki úgy tetszik, hogy számunkra a hallgatásnak, a csöndes tájékozódásnak van most az ideje. Az emberiség elitjének java fáradozása abban telt, hogy egyre teljesebb világlátáshoz jusson. A mai vergődésnek az a legnagyobb baja, hogy nincsenek lényeglátói. De látó csak az lehet, aki magában belülről gyújtja meg a lámpást. A katholikus világnézés lámpásai gyúlnak ki most egymásután a bensőnkből: a természetiölöttiség, amely nélkül sem a világot, sem az Istent meglátnunk nem lehet, amely minden nézőpontot szerephez j u t t a t ; a tekintélyielleg, amely kollektv, stereoszkopikus látást, térperspektívát biztosít; a hagyományszerüseg, amely az idő perspektívájába állítja a látnivalódat. A kath. világlátás így statikusan emberileg tökéletes, dinamikusan feladat, amelyen klérusnak és laikusnak egyaránt dolgozniuk kell; a klérusnak azért, mert különös karizmái kötelezik, a laikusnak azért, mert „az egyetemes papság méltóságának és kötele&ségének t u d a t a " s az ebből folyó megkeresztelt szakműveltség óvja meg a két osztályt attól, hogy akár a teología, akár a szakműveltség kaszt-tudománnyá zsugorodjék össze és álljanak egymással szemben mint boncok és garaboncok. — Krisztus egysége helyett. A tett emberei ezekből a bonc-mivoltukat levetett Kriszto-szférákból kerülnek ki: ezek a quanto fá, tanto sá talaján állva becsületesen egybefogják az akciót és a kontemplációt. Szívvel, fantáziával és leleménnyel váltja most át egy darab élő életté azt a szürke definíciót, hogy a bölcselet az elvek tudománya. Következő cikke a keresztény bölcselet egészen univerzális beállítású, levegős képét a d j a : hátterekkel, középterekkel és előterekkel,
89
de úgy, hogy képet körül nem zárva a jövő felé nyit színes kilátásokat. A Pauler Ákos arcképe remek portrévázlat akár mint irodalmi alkotás, akár mint filozófiai értékmegállapítás. Ugyanilyen portré-remek formában is, tartalomban is a Sz. Anselmé, újabb teologusok közül a Scheefbené. Irodalomelméleti, de irodalomtörténeti szempontból is egyike a legvilágítcbb cikkeknek a Hittudomány jelen fázisa és feladata című. Roppant olvasottság, nagyszerű szempontok, összefogó eró' és páratlan stílusművészet a benső harci szerszámai. Ami azonban mélységet és mozgást lehel beléje, az az élet-tel magával érzett eleven kapcsolat állandó éreztetése. Itt pompás Soll und Habén rovatai vannak a cikknek különösen akkor, mikor a hiányok és szükségletek gazdag rovata kerül a birtok mellé. Az őskinyilatkoztatás sürgető kérdésének megoldása, az egyes szakok mixtum compositumának megszüntetése, a korszerű apología megteremtése, benne prehistóriai, vallástörténeti, etnologiai szempontok érvényrejuttatása égető kérdések. Pompás, különösen a magyar élet szempontjából elsőrendű feladat, hogy a „teológia leengedje azokat a csapóhidakat, melyek a mai protestánsnak is j á r h a t ó k " . Igaz életlátás az is, hogy az egyetemes papság gondolatának és a vallás érzelmi mozzanatainak kifejtése sürgetődik: az első azért világszükséglet, mert különben klérus és laikus szervetlen elszigetelődésben sorvadnak el egymás mellett, de azért is, mert a protestantizmus éppen ezen a csapóhidon át sok összeköttetést talál a katholikumimal, ami különben a másodikra is áll. Viták és teljesen meddő „sisakos paizsos mentőírások helyett" a Hegyibeszéd szellemének és betűjének bevezetése a velük szemben álló írásokba valóban gondviselésszerű, tervszerű munkabeállítás, mert hiszen a hívés praeambulái is, amint egészen világos okfejtéssel hangsúlyozza a szerző, szintén nem merő észmunka. A hit mindenestül Isten kegyelme, tehát praeambulumai is azok: s éppen e ;ért a theologia pedagógica nem kúrálhat makacsságot riposttal és kardforgatással. S ha igaz az, hogy minden kérdés, minden probléma mélyén egy darab teología szunnyad, akkor minden mélyrejáró ember, klérus, laikus egyaránt szomjas a teologiára, sieut cervus ad fontes aquarum. Milyen gyönyörű az államiság gyökere és normája c.
40
cikkben éppen annak a kifejtése, hogy az államiság dogmatikai gyökere a teremtés és a Szentháromság dogmája. Mennyi indítást ad az embernek az álIamszeretésre ez az életté átváltozott dogma, mennyi kötelességtudást az örökkévalóságból futó erővonalak megláttatása, mekkora állampolgári lelkiisnieretbeli hűséget a következmények sub specie aeternitatis beállítása! Menynyi ajtó nyílik az örökkévalóságba a földre szokott szemnek a Szociális kötöttség és szellemi szabadság-ról szóló pompás okfejtésében! Milyen biztos eligazítása a katholikus tett-embernek az a megállapítás, hogy individualizmus és kollektivizmus egy bálvány két kiadásban, az egyoldalú hominizmus bálványa ! A nézés vége: egy mélységes szépségű cik'k az örökimádásról, meg egy a húsvétról. Az őr kiállott a bástyára. Végignézte, végigszenvedte a bajokat, végigkiáltotta a munkaterv fundamentumait, s a könyve végén a föltámadás reményében megfürödve térdre borultat ott valamennyőnket az EucharisTia előtt, mert ez a gyökere minden katholikus életnek. A szintézis nekünk, katholikusoknak nem egyszerű elmemunka: lélek és élet; a lélek mindent kivizsgál, az élet pedig Abból fakad, aki töve a szelektől és viharoktól tépázott szőlőveszszőknek. Roppant súlyú, gyönyörűen megírt, ' gyönyörűen elrendezett életkönyv ez. — Ha volna már igazi életközösségünk, azt kellene mondanunk: lélekben behódolunk vlaamennyien ekkora tudásnak, ekkora lényeglátásnak, ekkora szintetikus erőnek, ilyen perspektívás, színes és levegős életlátásnak, ilyen reálisan teendőkipontozó programmadásnak. Abban a nagy lelki szétszóródásban, amely a magyar katholicizmust szinte oldott kévévé teszi, egy segíthet r a j t u n k : szellemi vezetőnknek ellenmondás nélkül elismerni azt, aki bizonyságát adta, hogy legmélyebben és leguniverzálisabban lát. Áz író egyenes folytatója és reálisabb kidolgozója annak a nagy látóerőnek, melyet Ottokár püspökkel a gondviselő isten vetett a magyar éjszakába. Azért reálisabb, mert a világesemények azóta a Feladat földönjáróbb kipontozására kényszerítettek. A könyv — úgy tetszik nekem —nem a gyorssikerü, hangos programmot, nem tömegmozgósítást és gyors hatalombirtokbavevést sürget. Az Őr ezt mondja: van ideje a hallgatásnak, a tanulásnak, a sejtmunkásságnak, mert
reális alapvetés elsőbb csak a szellem országában történhetik. Ha ez nincs, minden vállalkozásunk benne lóg a levegőben, s ha itt lógunk, nem életformáló, gyökérszálas katholikusok vagyunk, hanem Mohamed koporsói. Ha valami hiányzik itt a nagy szintézisből, az csak egy: az államélet gazdasági vonatkozásainak részletes, dogmatikai alapvetése. Ezt a nagyfontosságú mozzanatot csak elvi alapon pedzi a könyv. Pedig az lesz a legkorszerűbb szemnyitogató, aki ebben a vonatkozásban is megláttatja a katholikumot. Hisszük, hogy erre a kérdésre is ráveti magát az író, hiszen az egyetemes látásból a nemzetgazdaság összezavart szálainak világos kibogozása igazán nem hiánvozhatik. Vucskits Jeno. * Olsavszki Mánuel munkácsi püspök levelezése Pazinyi Gedeonnal és Szkripka Jo arunkkal. Közzétette Romancsuk Antal 1930. okt. 1. A Sz. Bazil rend lengyel rendtartományának van egy folyóirata, melyben a fenti című közlemény megjelent, meh e t utóbb különlenyomatban is közrebocsátottak. A leveleket, melyeket e közlemény nyilvánosságra hozott, Romancsuk Antal a munkács-csernekhegyi és a máriapócsi rendházak levéltáraiban találta s minket különösen azért érdekelnek, mert írójuk a máriapócsi rendház építője és többnyire e rendházra is vonatkoznak. Az 1741. év március 4-e és 1767 június 17-e közötti időből valók s a szószerint közölt levelek száma 60-ra megy. A 61-iket már Bradács János kinevezett munkácsi püspök írta s Olsavszki Mánuel temetésére vonatkozó intézkedéseket tartalmazza. Nyelvezetük a mi felvidéki népünk rutén nyelve s orthograf'iája is ahhoz alkalmazkodik. Az első 9 levélben még vegyesen használja a rutén és a latin nyelvet, de a következők kizárólag rutén nyelven vannak írva. Sok bennük a magyar jövevény szó (hordó, bajlódik, szálfa, stb.) és sok olyan, a felvidéki nép által használt szólásmód van bennük, melyek a levelek közzétevője előtt ismeretlenek s ezeket ! jellel látja el. Érdekes a levelek tartalmát illetőleg, hogy bár úgy Pazinyi Gedeonnal, a munkácsi házfőnökkel, de különösen Szkripka Joannikkal, a máriapócsi házfőnökkel, bizalmasan levelezik azokról az egyházpolitikai kérdésekről,, melyeknek intézésében részt vett, sehol egy szó sincsen. Balugyánszki egyháztörténelmi műveiből tudjuk, hogy Olsavszki Mánuel
nagyon tevékeny részt vett az egyházpolitikai kérdések intézésében, sokáig tartózkodott e célból Bécsben is s onnan is több levél van közölve (1743 aug. 17., szept. 14., okt. 12., okt. 29., 1750 márc 14.), de ezekben nincs említés azokról a kérdésekről, melyekről ott tárgyalt. Tudjuk továbbá az említett egyháztörténelemből, hogy Olsavszki Mánuel 1745-ben és utóbb még két ízben mint császári biztos járt Erdélyben az ottani vallási zavarok lecsendesítése céljából, de erről sincs a levélben említés. Báró Klein Ince fogarasi gör. kath. püspököt, aki a noviciátust a munkácsi csernekhegyi zárdában töltötte, ő szentelte püspökké (valószínűleg Máriapócson), de erről sincs említés. Míg Kovács Meléciusz nagyváradi püspök felszenteléséről már szó van, mert 1748 november 16-án kelt levelében arra kéri a munkácsi házfőnököt, hogy hozza Pócsra magával a püspöki szerelvényeket és két kis hordócskát is kér, melyben a püspökszenteléskor bort szokás felajánlani. Ugyancsak ő szentelte püspökké Áron Pétert, Báró Klein Ince utódját 1745-ben és ennek utódját Rednik Athanáz is 1763-ban. Rednik Athanáz Munkácson volt noviciátuson, mert az ottani házfőnök "panaszára 1748 szept. 14-én azt írja Olsavszki Mánuel Bécsből, hogy „Rednik várja be az ő hazatérését, de ha elmegy, menjen Isten nevében, professiója későbbre halasztódik. Az a császári parancs, hogy ott helyet kapjon és a költség meg lesz fizetve. Ez ügyben írni fog az erdélyi kamarának. ' ' Mindezek a részek érdekesek így. e levelezés megvilágításában. De a levelezés legérdekesebb része az, mely a máriapócsi rendház és templom építésére vonatkozik. Hogyan intezkedik pl. az építési anyagnak honnan és mily módon való beszerzéséről, a meszet Rakacáról, a zsindelyt Nagybányáról, a vasanyagot a Szepességről hozatja, a kőfaragót Bényéről, a festőt Munkácsról (bizonyára galíciait) küldi Pócsra. A márványoltárt Nagyváradon rendeli meg, a toronyórát a nagykárolyi uradalomtól veszi njeg, stb. Mindezek mellett végzi a Canonica Visitatiót. 1751-ben egy ilyen nagy út után Munkácsról Révaranyoson, Nyirderzsen, Nyircsászárin és Gyulajon keresztül tér vissza Pócsra s meleg' és tiszta szobát kér (1751. szept. 13.). Mily öröm tör ki soraiból (1761 márc. 30.), mikor Szkripka azt jelenti, hogy a nagy cella készen van és várja őt. Arra
41
keri Szkripkát, hogy az agyat lassa el fehérneművel, hogy „hozzá méltó legyen", helyezzen el a cellában asztalt, melyen „a könyvekben való gyönyörködés helyénvalóbb lesz, mint a hiuságos ételek élvezete", helyezzen reája világítót, „melytol jobb volna magát az embernek elsötétíttetnie, mint megvilágíttatnia. Bár méltatna az Úr, hogy a mennyei lakásban megvilágíttassunk!" Megtudjuk a levelekből, hogy milyen könyveket olvasgatott, mert sokszor említi, hogy milyen olvasnivalókat küldjenek neki. Nagy Sz. Bazil, Sz, Efrém, Sz. Hilárion és Doroteusz munkáit kéri, melyekben pihenő óráiban gyönyörködni akar. A levelek záradéka mindig az, hogy „magamat a testvérek imáiba ajánlva, püspöki áldásomat adva vagyok testvére Kr-ban Mánuel munkácsi püspök.'' Gyönyörködve olvastam ezeket a leveleket, melyekben a legnagyobb alázatosság, a főpásztori buzgalom és az atyai szeretet jut kifejezésre. (zik) * A „DUSPASTYR" („Lelkipászt o r " a munkácsi egyházmegyei főhatóság hivatalos lapja) 9—10. (szeptember—október) kettős száma a szokott gazdag tartalommal jelent meg. Cikkei közül kiemeljük: „Boksay János és az ő zenei munkássága" címűt, amelyben ennek a valóban értékes pap-zenésznek és zeneírónak állít méltó emléket liturgikus ^ közénekünk rendszeresítésével s a korális ének terén időtálló melodikus alkotásajvai szerzett elvitathatatlan érdemeiért. Ez az emlékezés egyébként a kassai rádióban is elhangzott. „Az Újszövetség hiteles szövegének történetéhez" c. komoly dolgozaton kívül, mint úiszerű kezdeményezést említjük meg itt: „A szkiaptikon a katechizáció és a prédikáció szolgálatában" c. cikket, valamint a „Szent Miklós legendája" 3 müt, amely igen alkalmas Sz. Miklósnapi gyermek-előadásra. Az aktualitásokon s hivatalos rovaton kívül tartalmas irodalmi rovat egészíti ki az értékes számot. * KERESZTES SZ. JÁNOS ÉLETE. Irta P. Bruno 0. C. D. Franciából fordította P. Ernő a S. Theresia sarútlan karmelita. A magyar káxmelita r. keszthelyi zárdájának kiadása. 1936. Közel négyszáz oldalas, hatalmas mű, mely 21 fejezetben t'eljes részletességgel s a színes regények vonzó érdekességével mondja el a kármelita rend nagy szentjének életét. Szinte megelevenednek az olvasó előtt a napfényes kasztilliai tá-
42
jak, a templomos városkák, a jámbor lelkek ezreit rejtő kolostorok, melyek környezetében a kis De-Yepes János Isten hívó szavát hallotta a Szűzanya feléje nyújtott kezét csodálta. Élmény erejével hat ránk a kolostorok belső életének szemlélete, melyeknek légkörében Sz. János lelkében a misztikus szeretet tökéletes áldozati lángja fölgerjedt. Az élénk és történeti adatokkal gazdagon alátámasztott előadás nyomán szinte szemünk előtt fejlődik lelke a tudomány és szeretet tökéletességéig. Papnak és világinak egyaránt hasznos olvasmány, mely bő anyagot nyújt üdvös elmélkedésekre. Megrendelhető a keszthelyi kármelita rendháznál. (kj) * BANGHA BÉLA S, J. és I J J A S ATAL szerkesztésében egy általános jellegű és a modern olvasó "igényeit kielégítő nyolckötetes egyháztörténet indult el a most megjelent: Az ősegyház c. első kötettel. Eleven, modern és szellemtörténeti beállítású munka, a legnagyobb történeti alakulatnak: Jézus Krisztus Egyházának fényt és árnyat változtató, szenvedélyekkel és diadalokkal átszőtt története. A Földközi tenger mentén válságba jutott kulturvilágban megjelenik egy kicsiny embercsoport : az első keresztények — s fantasztikus és rejtélyes a gyorsasá?, amelylyel egy nemzedék életideje alatt megjelennek a római birodalom minden pontján: a perzsa határvidéktől Hispániáig s Alexandriától a Rajna-mentéig. És ez a mozgalom még legkezdetibb csiráiban is egyedülálló valami: Egyház, azaz egységes tanrendszer, dogmatika, hierarchia és szentségek-emberi, szellemi és misztikus közösség. Ez a mozgalom csupasz kezekkel, védtelenül a pogány világ szellemi és fegyveres támadásai között: fölébekerekedik a Cézároknak és a birodalom vasgépezetének! Az ősegyház c. kötet ennek a története. Az Egyház mint történeti valóság1 életrajzának indul ez a sorozat s bárkinek bármi lehet a véleménye a kathoiikus Egyházról: történeti valóság volt. Eltagadhatatlan történetének nagyszerűsége lenyűgöző s hatalmas vállalkozás volt ezt a nagyközönség részére így megírni. Egy kötet ára fiizve 5 P, kötve 6.50 P. A nyolc kötet ára fűzve 40 P, köve 52 P. Az egész sorozat egyszerre előre kifizetve fiizve 32 P, kötve 42 P. Megrendelhető: Pázmány Péter Irodalmi Társaságnál: Budapest, VIII., Mária utea 23.
FIGYELŐ MOZGALOM KELET EGYESÜLÉSÉÉRT LAVITRANO BÍBORNOK, PALERMÓI ÉRSEK CIKKE A „L'OSSERVATORE ROMANO"--BAN
F o r d í t o t t a : B. J.
Ezer éve immár Kelet elszakadásának! Ezen hosszú idő alatt a politikai élet, az eszmék, ideálok különbözősége, a sok előítélet, az emiberek rosszasága rémítő mélységű, emberileg szinte áthidalhatatlan szakadékot ásott a katholikus és a keleti szakadár Egyház közé, mely nagyobbrészt maguktól az apostoloktól nyerte létezését s első vérthajtó szívdobogását s mely vértanúinak vérétől lett termékeny, porhanyós talajjá, melyben a hit f á i bőven termik gyümölcseiket s mely oly híressé lett tudósai, egyházatyái bölcsesége által. A katholikus Egyház azonban, mint egyedüli igaz menyasszonya annak, ki minket drága vérével megváltott, Photius és Caerularius idejétől tántoríthatatlanul dolgozik, hogy megszüntesse a végzetes széthúzást, a vőlegény kívánságának eleget téve, aki most is mint húsz századdal ezelőtt hirdeti folytonosan: „ut omnes unum s í n t , " és „ut fiat unum ovile et unus p a s t o r . " Valaki talán még azt mondhatná, hogy a modern időkben élő pápák megfeledkeztek a Megváltó kívánságáról: „ut fiat unum ovile et unus p a s t o r . " Bizonyítás és megnyup-ás kedvéért lapozzuk csak át a pápák történetének lapjait. Ezek majd napnál világosabban tárják fel előttünk a történelemnek porlepte titkait. IX. Pius pápaságának első éveiben, krisztusi szeretettől indíttatva, mintahogy maga is. írja, 1848 jan. 6-án megjelent „In suprema P e t r i " c. enciklikájával meghívta az összes keletieket, hogy térjenek vissza Sz. Péter trónjához, mely Krisztus Egyházának igazi alapköve. — „Mi — tette hozzá az angyali lelkületű főpap — igaz szeretettel és atyai jósággal fogadunk titeket." Az enciklika szét lett küldve a különböző országokban lévő egyházi megbízottaknak, kik azt a külöinböző szakadár egyházfőknek adták át. Az ilyen jóindulatú meghívóra, mely sokakat megilletett s tagadhatatlanul szép feredménnyel járt, az akkori konstantinápolyi patriarka- VI. Antimus elleneneiklikával válaszolt, a római katholikus Egyházat eretnekséggel vádolva. A Szentatya a vatikáni zsinat előestéjén a szakadár egyházfőkhöz intézett személyes levelével megismételte a felhívást. Azonban akkor már egész Keletre az orosz autokraták deszpotizmusa vetette ki árnyékát. X i n . Leó püspöki jubileumának alkalmából 1894 jún. 20-án „Praeelara gratulationis" c. enciklikájában megismétli kiváló elődjének felhívását, kérve Kelet fiait, hogy Szent Bazil szavaival forduljanak az Űrhöz: „Szüntess meg minden szakadást az egyházak között, hozd össze az elszakadtakat, hívd vissza a tévelygőket, egyesítsd őket a Te szent, katholikus és apostoli Anyaszentegyházaddal!'' 1894 nov. 30-án „Orientalium dignitas" c. enciklikájával a legnagyobb emlékművét készítette el annak az elismerésnek, szeretetnek, s tiszteletnek, mellyel a katholikus Egyház az összes keletiek iránt adózik. Azonban e kísérletek sem tudták meghozni a kívánt eredményt a keleti szakadár egyházak fejeinek nyílt ellenállása miatt, kik VII. Antimus konstantinápolyi pátriarka által újabb nyílt visszautasítással feleltek Sz. Péter utódjának meghívására. X. Pius pápa különböző eszközökkel, de különösen imádsággal kereste a nagy cél elérését: közelebb hozni Keletet Rómához, — azt a Keletet, mely hozzá oly közel van s ugyanakkor mégis oly távol. XV. Benedek pápa alatt a keleti mozgalom egész nagyszabásúvá fejlődik. Annak a sok mindennek, mit XV. Benedek a Keletért tett, már csak egyszerű felsorolása is egész fejezeteket kívánna. Ő alatta létesült a Keleti Kongregáció, mely az összes keleti katolikusokat igazgatja, s melynek élén maga a pápa áll. 1919-ben megnyílik a „Pontif. Institutum Orientale", hogy a művelt körökben s különösen a nyugati papság köreiben kiszélesítse Kelet ismeretét s hogy a Keletre vonat4a
kozó tudományos búvárkodást előmozdítsa. A nagy pápa megindította a keletieket különös nagy szeretetével, melyet a szakadárok iránt tanúsított. Nagylelkű szeretetének lüktető érverését követve, egy Oroszországba küldendő, pápai segélyakcióról gondolkozott, hogy segítse a szükségben lévőket s azokat, kiket a nyomor s éhinség kínzott. Az isteni Gondviselés azonban már utódjának tartotta fel e nemes gondolat Végrehajtását. A dicsőséggel uralkodó XI. Pius pápa alatt, kit a Szentlélek Isten a mai nehéz időben az Egyház kormányzására kiválasztott, a keleti mozgalom tetőpontját érte !el. Dicsőséges uralkodását XV. Benedek kezdeményezésének, az orosz gyermekek megsegítésére indítandó pápai segélyakciónak megvalósításával kezdte meg. Azonban e nemes tett sem maradhatott fenn sokáig a szovjet kormány tiltakozása következtében. A n agy Pápát mégsem törte meg a sikertelenség, hanem továbbra is különös gondjaiba vette a szenvedő orosz nemzetet. Rómában szemináriumot állított fel az oda küldendő misszionáriusok kiképzésére s így igyekszik, rengeteg segélynyújtással és imával támogatni e feldúlt nemzet fiait. Az ő kívánságára emelkedik a föld minden részéről az ég felé e szép röpima: „Salvator mundi, salva Russiam!" Azonban a Szentatya jótékony tevékenysége nemcsak Oroszország, hanem az egész Kelet felé irányul. így az ő kívánságára létesültek Rómában a különböző keleti ritusú kollégiumok, mint pl. a rutén és legújabban a román is. Nagy lökést adott a keleti mozgalomnak az 1928 szept. 18-án megjelent „Rerum Orientalium" c. enciklika. Ezzel is meg akarta mutatni Őszentsége a Kelet fiai iránti szeretetét. Az ő felhívására a szemináriumokban tanári székéket állítanak fel, hogy a növendékpapság megismerje Keletet és imáival kikönyörögje az egek Urától a várva várt hitbeli és joghatósági egységet. Befejezésül pedig tegyük fel a kérdést: mikor lesz meg az Unió? Emberileg számítva az egyesüléstől még távol állunk. Nem várhatjuk el, hogy egy pár év alatt leromboljuk az ezeréves akadályokat s áthidaljuk az ezer év alatt feltornyosult nehézségeket. Ami azonban ember számára nehéz, az az Istennek könynyű. így a jóakaratú embereknek', kik belsőleg együtt éreznek Krisztus földi helytartójával, nem marad más hátra, mint dolgozni e szent cél érdekében, kérve az isteni Mestert, hogy siettesse a napot, melyen majd Kelet és Nyugat újra egyesülve egy pásztor vezetése alatt egy akolt képez.
A „KELETI N A P O K " KÖTELEZŐ MEGTARTÁSA Az Unió-mozgalom terjedésének és eredményességének első feltétele, hogy a klérus teljes mértékben átérezze annak a kath. Egyház szempontjából való nagy fontosságát. Ez indította XI. Pius pápa Őszentségét arra, hogy ú. n. keleti napok tartását rendelje el a papnevelő intézetekben. Ezen keleti napok tartása a legutóbbi években már hazánkban is általánossá kezd: válni és évenként ismétlődni fog, s így lassanként fel fogja ébreszteni a papság és a hívek körében is a keleti Egyház ügyével szemben való felelősségünk és kötelességeink tudatát. Az alábbiakban közöljük az erre vonatkozó római nendeletet, amely 1935 január 27-én kelt s amelyet minden megyéspüspöknek megküldtek azon témák jegyzékével együtt, amelyeket, vagy amelyekhez hasonlókat lehet a keleti napokon előadni. Az alábbi jegyzék nagy megnyugvással szolgál folyóiratunk szerkesztőségének, mert mindennél világosabban bizonyítja, hogy ebblen az igen fontos ügyben eltalálta a helyes utat. A körrendelet szövege a következő: „Nagyméltóságú és Főtisztelendő Uram! Ismételten hangoztatták a pápák hogy a keresztény Kelet alapos ismerete nemcsak hasznos, de rendkívül szükséges dolog is azok számára, akik a szent egyházi ¡rendek felvételére készülnek. Ezért a tanulmányok Szent Kongregációja 1929 augusztus 28-án kelt körlevelében felkérte a Ft. megyéspüspök urakat, hogy a papnövendékeket gondosan taníttassák a keleti tudományokra. Ez az intézkedés oly fontos az Anyaszentegyházra, hogy nem lehíet kétséges az, hogy a püspökök a lelkek irájit vjaló buzgalmukban azonnal megvalósították ezt a kívánságot.
44
Ugyancsak elrendeli Őszentsége, dicsőségesen uralkodó XI. Pius pápa ezen sz. Kongregáció útján, hogy valamennyi papnevelő intézetben és a többi katholikus ifjúságot nevelő intézetben szenteljenek évenként \egy napot a keresztény Keletnek hogy így mind jobban előhaladjon a keresztény Kelet tanulmányozásának sikeresen megkezdett munkája. Ezen a napon nyilvános előadásokat, prédikációt, akadémiákat lehet tartani s mindazt, ami e céli elérését szolgálja. Mindenek előtt azonban imádkozzanak buzgón a növendékek — az Egyház és a társadalom, reménységéhez, Istenhez, az irgalmas Atyához, hogy a keresztények leghatalmasabb stegítője, a szeplőtelen Istenszülő köizbenjárása által az egy Atyától régóta távol bolyongó keleti testvéreink visszatérjenek a lelkek Pásztorának, Jézus Krisztusnak aklába." A témák jegyzéke: 1. A keleti keresztényeknek a kath. Egyiháztóli való elszakadása. (A szakadás története.) 2. A keresztény Kelet egyes részeinek helyzete és történelme. 3. A keleti keresztények irodalma. 4. Keleti szertartású katholikusok. 5. Harc az elszakadt keletieknek az Egyházhoz való visszatérítéséért. 6. A missziók és azok története az elszakadt keletieknél. 7. A keletiek egyesülésének pszichológiai nehézségei. 8. Hogy lehet az elszakadt keletiek egyesülését előmozdítani. 9. Az egyes pápák szakadatlan törekvései az elszakadt keletieknek az egységbe való visszatérése érdekében. 10. Az Egyházak fogalma a katholikusoknál és a keletieknél. 11. Szent Péter elsősége és a keleti keresztények. 12. A Filioque a toledói zsinaton. 13. A szent Istenszülő tisztelete a keleti Egyházban. 14. A keletiek tanítása a szentségekről. 15. Az Oltáriszentség tisztelete a keletieknél. 16. Epiklézis a keleti liturgiában. 17. A keleti Egyház liturgiája. 18. A bizánci szertartás különböző liturgiái és azok története. 19. A latin és keleti Egyház ünnepei közti különbségek. 20. Aranyszájú Szent János mint keleti egyháztanító. 21. A latin és keleti egyházi fegyelem közti különbségek. 22. Szent Jozafát az Egyház egységének előharcosa. 23. Bolsevista keresztényüldözés Oroszországban. 24. Az elszakadt keletiek visszatéréséért való imádság szükségessége. 25. A római pápai keleti intézet. Folyóiratunk megalapítása óta ebben az eszmekdrben dolgozott s a jövőben is a legodaadóbban kíván alkalmazkodni a pápa és a Keleti Szent Kongregáció kívánalmaihoz. Gy. J. * SPECTRE HAJDUDOROGHISTE eím alatt D. N. (Dumitru Neda) jelzéssel a balázsfalvai Cultura Crestiná egyik őszi száma hosszabb cikkben foglalkozik — magának a szerkesztőnek tollából — a hajdudorogi egyházmegye és a magyarországi görögkatholikusság dolgaival. A cikk megírasára a bukaresti Observatul egy cikke adott alkalmat, melyben egy Petrinca Péter nevű román politikus az uniót támadja, mint amely ellensége a román nemzeti gondolatnak, s oka annak, hogy sok román nyelvét és törvényeit feledve idegen, főleg magyar elnyomatás alatt él s még remeny sincs, hogy valaha a románság visszanyerje őket. Az Observatorul úgy látszik nagyon is elvethette a sulykot,
mert a C. C. jónak látja „Amicus Plató, amicus Aristoteles, sed magis amica v e r i t a s " jelszóval helyreigazítani az Observatorul tévedéseit. A helyreigazító cikk 10 pontban cáfolja az Observatorul állításait, körülbelül a következőkben : 1. Az Observatorul szerint a hajdudorogi püspökség Sz. István első magyar vértanú oltalma alá van helyezve. A cikkíró helyreigazítja, hogy Sz. István király nem vértanú, hanem hitvalló volt. (Mi pedig hozzátesszük, hogy a hajdudorogi egyházmegye nem Szent István király, hanem Sz. István főszerpap, a kereszténység első vértanújának oltalma alatt áll.)
2. Az Observatorul szerint a hajdudorogi egyházmegyének 6 capitolja van és 40 ezer híve. Ezzel szemben a C. C. cikke megállapítja, hogy az egyházmegyének egy káptalanja van 6 kanonokkal, híveinek száma pedig az 1930. évi népszámlálás szerint 212 ezer, akik közül valamivel több, mint 10 ezer románul is beszél, leginkább Nyíradonyban, Nagylétán, Pocsajban és Bedőn. Mintegy 20 ezren ruténül és tótul beszélnek (Borsod, Abauj és Zemplén megyében), a többi csak magyarul tud. (A cikkíró-szerkesztő itt nem volt értesülve, hogy Zemplén, Abauj és Borsod megyék szlávul még értő részei nem tartoznak a hajdudorogi püspökséghez.) 3. Az Observatorul állítása szerint a Tisza mentén hatalmas román parókiák voltak, melyeket azonban az utolsó 50 év alatt teljesen elmagyarosítottak. A helyreigazítás szerint a „szomorú valóság" egészen más. Voltak román parókiák Ugocsában, Beregben és Máramarosban, ezeket azonban nem elmagyarosították, hanem a moldvai vajdaság idején, még az orthodoxiában, mikor még gondolatban sem volt a hajdudorogi püspökség, elszlávosították. 4. Az Observatorul szerint a hajdumegyei románoknak az ú j püsriökség ellen fölemelt tiltakozó szavát nem hallgatták meg. A C. C. megindokolja azzal, hogy nem hallgatták meg, mert ilyen tiltakozás egyáltalán el sem hangzott. Hajdú megyében románok igen csekély számmal voltak. Hajdudorogon pedig, mely „luntre si p u n t e " törekedett arra, hogy a magyar püspökség székhelye legyen, alig volt néhány román. 5. A világháború utánig a román eredetű parókiákra román papokat neveztek ki, csak a háború óta kerültek helyükbe „idegenek". 6. ^Magyarország mai területén a cikkíró szerint már csak négy el nem magyarosított román parókia van: Bedő, Nagyléta, Nyíradony és Pocsaj. Mind el van látva papokkal. Petrinca — mondja a C. C. szerkesztője — mikor tévesen 16 román unitus parókiáról beszél, melyek között 13 a pap nélkül maradt, bizonyára aBihar, Arad és Csanád megyék magyar részeiben levő orthodox parókiákra gondol. Benő — írja a C. C. — a konkordátum életbelepte-
46
téséig a nagyváradi egyházmegyéhez tartozott, Battonya a lugosihoz. 7. Azt, hogy Siegescu József a háború utáni Magyarországon maraüt román unitus egyházak lelki vezetője lett volna, a cáfoló cikk mesének nevezi. Sigiescu a magyarországi nemzeti kisebbségek kormánybiztosa volt. 8. A Magosz 1935. szeptember 23án tartott hajdudorogi kongresszusa nem irányult a románság ellen. E kongresszus a maga kívánságát ú<*y formulázta, hogy a tényleges Magyarország területén élő görögkat'holikusok a hajdudorogi püspökség jogara alatt egvesíttessenek. Tette ezt azért, mert az egyházmegyét létesítő pápai bulla sok görögkatholikust hagyott az egyházmegye hatáskörén kívül. Elsősorban a nagy ipari és kereskedelmi gócpontok környékére vonatkozott ez, továbbá a Pest-környékre és a Duna—Tisza közére, s a Dunántúlra, az egykori Pannoniára, hol sok a végleg elmagyarosított görögkatholikus, kik most latin joghatóság alatt élnek. A hajdudorogi kongresszisták elsősorban ezekre gondoltak. De bizonyára gondolhattak ama 25—30 teljesen magyarrá vált, román és szerb orthodox parókiára is, melyek most teljes magukrahagyatottságban, minden egyházkormányzat nélkül állanak. Két unitus román parókiánkról — mondja a C. C. szerkesztője — Bedőről és Battonyáról szó sem esett a kongreszuson, három parókiánk pedig már kezdettől fogva a hajdudorogi egyházmegyéhez tartozik. 9. A dorogi gyűlés határozatának ezt a kitételét: „a reviziá bekövetkezése esetén" hiú ábrándnak mondja a cikkíró, melyet ne mtart érdemesnek tárgyalni. 10. A hajdudorogi püspökség a magyarosító politika alkotása volt ugyan, a magyarosítás munkáját azonban más tényezők végezték. És ez a munka nem volt olyan arányú, mint aminő a románságot más területeken fenyegette, mint Bukovinában, Besszarábiában, Görögországban, Albániában, Szerbiában és Búigáriában, sőt még a mai román Bánátban is más népek részéről. A szláv-görög orthodoxia apostolai sokkal több kárt okoznak a románságnak mint az egész görögkatholikus magyarság. És arról mégsem esik egyetlen szó sem! Viszont
egyes parókiák Ung és Bereg megyében (melyek nem tartoznak Hajdudoroghoz) Jász-Nagy-Kún-Szolnok megyében (hol egyetlenegy, orthodox román parókia van: Karcag), Békésben, (hol egyetlen unitus román parókia sincs, lassanként elenyésznek anélkül, hogy a magyar „uniatismus" hozzájuk nyúlna A Cultura Crestina erősen román nemzetiszínű .szemüvegen nézi a hajdudorogi egyházmegyét és a görögkatholikus magyarságot s valami olyat sejttet, mintha a Magyarországon élő görögkatholikusok talán csak opportunitásból barátkoznának meg ezzel az intézménynyel. De mégis, megvan benne a tisztánlátásnak és az igazság felé törekvésnek vágya s ez nem engedi, hogy a való tényeket egészen elferdítsék, sőt megtagadják. s mi, kik a görögkatholikus egyház kebelén lakozók között minden válaszfalat lerombolni, minden köteléket
megerősíteni óhajtanánk és semmit sem kívánnák jobban épen a szent unió teljes kiépítése érdekében, mint azt, hogy a vallási életből minden világi vonatkozást el tudjunk távolítani, mert a hites erkölcs közössége párosulva a szertartási egységgel es a különböző szertartások egymást megértő rokonszenvé' vei, legalkalmasabb alap arra is, hogy az emberek különböző alapokon kifejlődött közületei egymást végre tiszta testvériséggel megértsék s egy békés szent kézfogásban egyesüljenek; — mi örömmel regisztráljuk az objektivitás felé való törekvésnek ezt a megnyilatkozását, sőt azt is reméljük, hogy épen ez a tisztánlátás és tárgyilagosság felé való becsületes törekvés fogja majd eredményezni azt is, hogy a jövőben „nefericit, de trista pomenire, f u n e s t e " stb. epitheton ormans-ok nélkül is fog írhatni a hajdudorogi egyházmegyéről a Cultura Crestina.
ADATTÁR ADATOK A PÁPAI PRIMÁTUS KÉRDÉSÉHEZ A IV. ÉS V. SZÁZADBAN A történettudósok 1923. évi brüsszeli nemzetközi kongresszusán a toulous-i egyetem akkori rektora „A római egyház joga Szókratész és Szozoméncsz szerint" címen tartott előadást. Ez az előadás különben a kiváló kutató, Batifol „La Siége Apostoliaue" c. művének egyik fejezete — s alkalmas annak a sokszor hangoztatott állításnak helyesbítésére, hogy Kelet a maga egyházi ügyeiben a római egyház semmiféle jogát nem ismerte el. Ennek az előadásnak néhány adatát (megjelent a Bulletin Catholique-ben is) közöljük magyar fordításban főként a két egykorú tekintélyes világi író szövegének idézése miatt, hogy lássuk, miképen fogta fel Konstantinápoly még az V. század közepén a római egyház és püspökének hivatását és szerepét. Az első ide vonatkozó szöveg Szozoménoszé. (III. 8.) Szókratész krónikája a 439-ik évvel véget ér, Szozoménosz történelme a 443—444 évvel fejeződik be és II. Theodozius császárnak van ajánlva. Szozoménosz forrás gyanánt használta Szókratész művét, de úgy, hogy annak adatait, a maga önálló kutatásával igazolta és bővítette. Az alábbi idézetben Sz. Athanázról van szó, aki ügyével Rámához fordult, továbbá Marcellus ancyrai, Aszklepicsz gázai, Lucius adrianopoloszi püspökökről, akiket az áriánusok letettek püspöki trónjukról. A szöveg így hangzik: „Közülök mindegyik előterjeszti ügyét a római püspöknek, Gyulának, aki a római egyház kiváltságának erejével, hiteles levelekkel látja el őket s visszaküldi őket Keletre. Visszaadja nekik kathedráikat s megrój ja azokat (Kelet püspökeit), akik önkényesen letették őket." A két 47
jeles író szövegének lényege megegyezik abban, hogy a római püspök a többi egyházak ügyeivel is törődik. Mindkettő hivatkozik a római szék tekintélyére, amellyel keleti püspökök ügyét intézi s meg van győződve a keleti püspökökhöz intézett levelek törvényes voltáról. Szozoménosz a levelek tartalmát is közli, amelyekben a római püspök megfeddi a keleti püspököket a niceai zsinattal ellenkező újítások miatt s azért is, mert a püspökök „az egyház törvényeivel ellenkezve, nem hívták meg őt (Kóma püspökét) a zsinatra, amelyet ők (Antiochiában) tartottak." Még hozzá is teszi az író: „Szent törvény az, hogy a római püspök tudomása nélkül hozott határozatok érvénytelenek." Szókratész, aki egyébként nem nagyon rokonszenvezett a Róma püspökévelö mert a nováciánusok felé hajlott és nem volt megelégedve Coelestin pápával, aki ezt az eretnekséget is elítélte, — mégis minden kétséget kizáróan elismeri Róma püspökének jogait. Szozoménosz által is felhasznált szövege a következő: „Gyula, az Antiochiában egybegyűlt püspököknek felelve, rámutat az ő levelük élességére és arra, hogy ők a kánonok ellenére cselekedtek, amikor őt nem hívták meg a zsinatra, mert a kánon előírja az egyházaknak, hogy semmit se tegyenek Róma püspökének tudta nélkül." Tehát Szókratész is alapnormát látott az idézett két megállapításban, ami egy másik szövegéből (II. 8.) is alátámasztható. Amikor ugyanis arról beszél, hogy Eusebius nikodémiai püspök hogy jutott el a zsinatra, amelyen 80 püspök jelent meg, megjegyzi, hogy Maxim jeruzsálemi püspök azonban nem jelent meg, majd így folytatja: „Nem volt jelen a nagy Róma püspöke sem s maga helyett sem küldött senkit, habár az egyházi kánon előírja az egyházaknak, hogy a római püspök hozzájárulása nélkül nem szabad végleges határozatot (kanonidzein) hozniok." (A Kanonidzein szót nem szabad azonban itt „kánont, törvényt alkotni" értelemben venni, mert a keleti helyi zsinatok tényleg alkottak helyi vonatkozású kánonokat, amelyeket csak egymás között vitattak meg.) Szozoménosz a császári udvari ember s Szókratész a független jogtudós, mindketten világi személyek s mégis ugyanazon felfogást vallják, ami világosan mutatja, hogy miképen gondolkodtak 340 körül Konstantinápolyban a „római püspök" jogairól. Ezt a felfogást később is megerősíti Anatoliosz konstantinápolyi püspök levele, amelyet 451-ben írt Szent Leó pápának s amelyben közölte vele, hogy mi történt a kalcedoni zsinaton. Ezen levelében „kötelességének ismeri", hogy jelentést tegyen, „mert feltétlenül szükséges volt, hogy Szentséged tudomására hozzam mindazt, ami történt." — A zsinat 28-ik kánonjához ezeket fűzi hozzá: „Azon tiszteletből, amellyel iránta viseltetünk, a szent zsinat ezen határozatát is megküldötte Szenségednek és mi jóváhagyást és megerösítét kérve esdünk Szentséged előtt." Majd végül így ír: „Mindazt, ami megtárgyaltatott és helyesen végeztetett a seznt és egyetemes zsinaton, méltóztassék megerősíteni." Dr. Sz. Felelős szerkesztő és kiadó: Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus. Szerkesztőség: Miskolc, Hunyadi-u. 3. Kiadóhivatal: Miskolc, Melinda-u. 11. Nyomatott Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18. szám.
48
Orienta Eklezío
IV-a jaro. Nro 1-2. (31-32.) Jan.-Febr. 1937.
Őiumonata scienca organo de la grekrita katolikaro. — Administrado: Miskolc, Melinda-u. 11. Hungaruja. Jarabono 8 oraj pengő. ARTIKOLOJ DE TIU ÖI NUMERO: Unionismo praktika. — Rolo de la episkopoj de Egar k a j tio de la patroj de Ord. S. Bazilio Gr. en la reunuigo de la hungarlandaj Ruthenoj. — Interpretado de la grekaj liturgiaj tekstoj. — Pri la libroj ritualaj de la greka eklezio. — Pri la deviga forto de la rubrikoj en la grekaj liturgiaj libroj. — Graveco de la euh'aristia kongreso j. 1938 en Budapest havota laú la vidpunktoj de la reunuig'o de la orienta eklezio. — De agado pro la reunigo de la orientanoj. — De „orientaj t a g o j " en la seminarioj pastraj havotáj. -— De primatu R. Pontificum in IV. et V. saeculis.
Beérkezett könyvek és külföldi folyóiratok* Szent István Társulat, Budapest. Dr. Rudolf Leo — Kolos Berthold: Rövid dogmatika világiak számára. P 3.60. Sik Sándor: Szent Magyarság. P 1.20. Dr. Szívós Donát: A ma diákja. P 3.20. Radványi Kálmán: Család és élet. P 3.20. Piero Misciatelli: Savonarola. P 3.20. Meszlényi Antal: Buda fölszabadítása. P 2.80. Dr. Kalmár Gusztáv: A népek és a fajok harca. P 3.—. Blazovits Jákó: A nagy szfinksz. P. 3.-. Erdős Károly: Múmiák és minarétek. P 5.—. Kiihár Flóris: Egyetemes vallástörténet. P 4.80. Adam—Vécsey: A katholicizmus lényege. P 3.—. Spirago—Mojzes—Németh: A Boldogságos Szűz. P 3.—. Pázmány Péter irod. társaság, Budapest. Bangha—Ijjas: A keresztény egyház története: I. Az ősegyház. P 5.—. II. A szentatyák kora. P 5.—. Vegyes kiadványok : V. Vlaszov v. Waldenberg: Isztoria Rosszii (1862—1920.). Charbin, 1936. Konstantin Nikolszkij: Poszobie Usztava Bohoszluzsenia. Szt. Pétervár 1907. (Új lenyomat.) Dr. Julij Hadzsega: Sektantam vo odvjit. Ungvár, 1936. — — Dolznyje apostoly, Ungvár, 1936. Istinnoje i dolznoje píavoslavije. Ungvár, 1936. Külföldi folyóiratok: Orientalia Christiana. (Róma, a pápai Keleti Intézet folyóirata.) II Bollettino. (A grottaferratai zárda uniós olasz folyóirata, Grottaferrata—Roma.) Pantainos. Az alexandriai gör. kel. pátriarkátus hiv. lapja. Alexandria, Egyiptom.
Ekklésia. A görögországi orthodox egy_ házak hiv. lapja. Athén. Zoé. Hitbuzgalmi folyóirat. Szerk. Séraphin Papakostas archimandrita. Athén. Apostolos Barnabas. A cyprusi egyházak hiv. lapja. Leukosia. Cyprus. The Chrysostom (Aranyszájú). A keleti Egyház ügyeivel foglalkozó amerikai angol nyelvű folyóirat. (West Aliquippa Pa.) Oriens (Kelet). A lengyelországi jezsuiták uniós folyóirata, Varsó. Niva (Mező). Lemberg. Theol. havi folyóirat. Katolicseszkij Vjesztnik (Bulletin Catholique — Katholikus Híradó). A charbini mandzsúriai bizánci-szláv ritusú egyházmegye hivatalos lapja, Charbin. Apostolat. A morva Sz. Cyrill és Sz. Methód egyesület havi folyóirata, J Olmütz. ' Duchovna Sztrázsia (Lelki Őrség). A jugoszláv szerzetes és egyházi élet folyóirata, Zombor. Cuvântul Adeverulni. A bikszádi Sz. Bazil r. hitszónoklati és pasztorális folyóirata. Manastirea, Bixad. Jud. Satu Mare. Cultura Crestina, Társadalmi és tudományos folyóirat, Blaj. Espero Kato'lika. Szerk. P. Schendeler. Eindhowen, Németalföld. Duspastyr (Lelkipásztor). A munkácsegyházmegyei főhatóság hivatalos folyóirata, Ungvár. Russzkoje Szlovo (Orosz Szó). Az eperjesi egyházmegye hivatalos lapja, Eperjes. Missionar. Az ukrán baziliták hitbuzgalmi folyóirata, Zsovkva. Blahovisztnik (Jóhírvivő). Az ungvári baziliták hitbuzgalmi havi folyóirata, Ungvár. Da prijdet cársztmje tvoje (Jöjjön el a te országod). Az eperjesi egyházmegye hitbuzgalmi egyesületeinek lapja, Eperjes.
