K LDETÉS NK TITKAI 11. A SZENT CSALÁD

K

LDETÉS NK TITKAI

11.

A SZENT CSALÁD

A Szent Család

KÜLDETÉSÜNK TITKAI 11.

A SZENT CSALÁD

Családakadémia–Óbudavár Egyesület Óbudavár, 2002

Ez a kiadvány a Szociális és Családügyi Minisztérium támogatásával készült

ISBN 963 86278 3 2

Kiadja a Családakadémia–Óbudavár Egyesület 8272 Óbudavár, Fõ u. 14. Tel./fax: 87/479-026 [email protected] • www.csaladakademia.hu Felelõs kiadó: az Egyesület elnöke Nyomdai elõkészítés: Palásthy Imre, Balatonfûzfõ Nyomdai kivitelezés: OOK-Press Nyomda, Veszprém Felelõs vezetõ: Szathmáry Attila

BOLDOG HÁZASTÁRSAK, CSALÁDOK, PÁROS SZENTEK

II. János Pál pápa egyszer azt mondta, hogy úgy szeretne bevonulni a történelembe, mint a családok pápája. 17 évi pápasága alatt valóban igen sokat tett a családokért. A Családév alkalmából szeretett volna egy házaspárt is szentté avatni, de nem sikerült. A Római Kúria ügyrendjében még nincs meg annak a lehetõsége sem, hogy egy házaspár esetében szenttéavatást kezdeményezzenek. Pedig a karmelita atyák már arról prédikáltak a Családévben, hogy a Szentatya Kis Szent Teréz szüleit szentté fogja avatni. Mégis az Egyház sok egyéni szentje között vannak szent házaspárok, szent családok is.

5

A NÁZÁRETI SZENT CSALÁD

„...Isten titokzatos terve szerint ugyanis Isten fia sok esztendõn át e családban élte rejtett életét. Ezért ez a család az összes keresztény család példája és õsmintája. Ez a család — amely a földkerekségen egyetlen — miután megtapasztalta az üldözöttséget és a számûzetést, szegény, névtelen és hallgatag életét Palesztina egy kicsinyke városában, Názáretben élte: Istent azonban utolérhetetlen módon tisztelte. Lehetetlen tehát, hogy az összes keresztény családot, sõt a földkerekség összes családját ne segítse abban, hogy mindennapos kötelességeiket teljesítsék, elviseljék az élet nehézségeit, nagylelkûen segítsenek mások nyomorúságán, s hogy Isten rájuk vonatkozó tervét örömmel valósítsák meg. Szent József, az „igaz férfi”, a fáradhatatlan munkás és a rábízott kincsek feddhetetlen õre segítse, oltalmazza és világosítsa meg mindig a családokat. Szûz Mária, az Egyház Édesanyja, legyen a „családi egyház” Anyja is, és anyai oltalma alatt minden keresztény család legyen valóban „kicsi Egyház”, amelyben fölragyog és megelevenedik Krisztus Egyházának misztériuma. Õ, az Úr szolgáló leánya, legyen az Isten akaratát alázatosan és készségesen teljesítõ lélek példaképe. Õ, a kereszt alatt álló fájdalmas anya, legyen velünk, hogy csillapítsa a fájdalmakat, és törölje le mindazok könnyeit, akiket családjuk nehézségei gyötörnek. Az Úr Krisztus, a mindenség és a családok Királya, mint Kánaánban, legyen jelen minden keresztény otthonban és adjon örömet, nyugalmat és erõt. Tõle kérjük Királyságának ünnepén, hogy minden család ismerje föl: mit kell tennie azért, hogy eljöjjön az emberek közé az õ Országa, „az igazság és élet, a kegyelem és szentség, az igazságosság és szeretet Országa”, amely felé az egész emberiség tart. Végezetül az Úr Krisztusnak, Máriának és Józsefnek ajánlunk minden egyes családot. Szívükre és gondjukra bízzuk ezt a buzdítást is: Õk adják meg Nektek, tisztelendõ testvérek és szeretett gyermekeim, hogy lelketek megnyíljék a világosság elõtt, amelyet az Evangélium áraszt minden családra.”1 1

6

II. János Pál: Familiaris Consortio, 1981

Ha figyelmesen végiglapozzuk a szentek életét, a legendákat, a vértanúk történeteit, akkor a sok pap és szerzetes szent között találhatunk néhány szent családost, házaspárt, sõt egész családot is. Az évszázadok távolából a mai ember csak nehezen tud azonosulni velük. Nagyon kevés az életükrõl a legendák által közvetített hiteles információ, és még ezt se könnyû a mai korba átültetni, alkalmazni. Most felelevenítünk közülük néhány ragyogó példát, tanulságos esetet.

7

SZENT CECÍLIA ÉS VALERIÁN2

A harmadik század elején éltek Rómában, meghaltak 230-ban. Cecília elõkelõ, keresztény családból származott. Szülei a leggondosabb nevelésben részesítették. A Megváltó iránt való szeretet oly magasan lobogott a szívében, hogy õt mennyei jegyesévé választotta, és elhatározta, hogy egész életét Istennek szenteli. Amikor felserdült, ragyogó lelki és testi szépsége rabul ejtette egy nemes származású, gazdag, pogány fiatalember, Valerián szívét. Valerián a szülõktõl feleségül kérte Cecíliát, akik bele is egyeztek az elõnyösnek látszó házasságba. Ennek hallatán Cecília keserû könnyeket hullatott, hogy mennyei võlegényérõl le kell mondania, mivel szüleit nem akarta engedetlenséggel megbántani. Sokat böjtölt, virrasztott és imádkozott azért, hogy a Mindenható vagy hiúsítsa meg a tervezett házasságot, vagy vegye el az életét, mert õ semmi áron sem akarja az Úr Jézusnak tett fogadalmát megszegni. Végre egy éjjel álmában megjelent neki az Úr angyala és így szólt hozzá: „Az az Isten akarata, hogy szüleidnek engedelmeskedjél; azonban nincs okod semmitõl tartani, mert Jézus a házasságban is jegyesed marad; aztán nézd, én is a tisztaságod védelmezõje vagyok.” Így tehát Cecília megvigasztalódott és beleegyezett a házasságba, melyet hamarosan meg is kötöttek. Az esküvõjük napján azonban így szólt ifjú férjéhez: „Valerián, egy titkot akarok elõtted felfedni, amelyrõl senki másnak nem szabad tudnia. Én már kora ifjúságomban örök szüzességet fogadtam Istennek, mely fogadásomat az Úr egy angyal védelme és õrizete alá helyezte. Vigyázz tehát, nehogy valami olyasmit kövess el ellenem, amivel ezen égi védõszellemet magad ellen ingerled!” Valeriánt annyira meglepte és megragadta Cecília beszéde, hogy kijelentette: õ is kész hinni Krisztusban, ha az angyalt megláthatja. Cecília megmagyarázta neki, hogy ez csak akkor lehetséges, ha elõbb a keresztségben a bûneitõl megtisztul. 2

8

Dedek Crescens L.: Szentek élete, 1900, Pallas Rt.

Másnap mindjárt el is küldte Valeriánt Orbán pápához, hogy õ készítse elõ a keresztségre. Valerián mint keresztény tért vissza. Amint belépett házába, Cecíliát imádkozva találta, mellette pedig egy égi fényben ragyogó angyalt látott, aki két, rózsából és liliomból font koszorút tartott kezeiben. Az egyiket Cecíliának, a másikat Valeriánnak nyújtotta. Mindketten térdre borulva adtak hálát Isten végtelen jóságáért és irgalmáért. Valerián elsõ lelkesedésében testvérét, Tiburcot és barátját, Maximust is megnyerte a keresztény hitnek. Az elõkelõ állású emberek megtérése nem maradhatott titokban. Almoch, Róma kormányzója irigységtõl hajtva elfogatta a három ifjút és lefejeztette õket. Ezután hívatta Cecíliát és felszólította, hogy adja át neki férjének kincseit. Cecília bátran azt felelte, hogy a férje összes javait már szétosztotta a szegények között. A kormányzó haragjában ráparancsolt Cecíliára, hogy áldozzon a pogány isteneknek, különben a legkínosabb halállal fog meghalni. De Cecília nem ijedt meg. Bátor és lelkes beszéde még a körülállókat is megtérítette. Erre a kormányzó megkínoztatta majd lefejeztette. Orbán pápa a hõs fiatalok holttesteit a katakombákban temettette el, melyet aztán Cecíliáról neveztek el. Szent Cecília és Valerián története több ponton is megérinti a lelkünket. Hogyan lett Cecília ilyen kiváló? Szeretnénk kiemelni, hogy olyan keresztény családban nõtt fel, ahol gondos nevelésben részesült. Isten hívása egy ép, kimûvelt emberi természethez kapcsolódott hozzá. A kegyelem hívására Cecília egész életének odaadásával válaszolt: fogadalmat tett, egészen Istennek szentelte magát. De Istennek más terve volt Cecíliával. Ma is gyakran van ez így. Fiatalok, akiket megérint a kegyelem, azt gondolják, hogy Isten talán szerzetesi életre hívja õket. Csak miután erre a hivatásra készülve elmélyült a lelkük, megtisztult a szívük, fedi fel elõttük Isten a terve részleteit. Nincs ebben becsapás és csalódásra ok. Az álomban látott angyal szavát érthetjük egész általánosan is: „...Jézus a házasságban is jegyesed marad!” Isten nemcsak Cecília, hanem mindegyikünk mellé rendelt egy õrangyalt, hogy vigyázzon a tisztaságunkra. A házasságban is meg lehet és meg is kell õrizni a tisztaságot. Úgy mondjuk: az állapotnak megfelelõ tisztaságot.

9

Jó volna, ha az asszonyok ma is tudatában lennének ennek, ha ehhez tartanák magukat és figyelmeztetnék férjeiket: „Nehogy valami olyasmit kövess el ellenem, amivel ezen égi védõszellemet magad ellen ingerled!” Jó volna, ha a férjek egyszer megláthatnák feleségük õrzõangyalát, ha feleségüket Isten fényében láthatnák. Ha ez a látomás megragadná a lelküket is, és Istenhez emelné, hitre vezetné õket. Örök emberi dolgokról van itt szó. Semmi sincs olyan jó, felemelõ hatással egy férfira, mint egy tiszta, lélekkel áthatott nõ. Miközben a mai világ szétrombolja a nõi eszményt, és a sárral mocskolja be lányait, asszonyait, keservesen szenved az eszményi nõ hiánya miatt. Cecília hitt Istennek, bízott az Úr Jézus ígéretében. Isten nem hagyja cserben a benne bízókat! Bátran rábízta magát erre, és boldog volt, amikor tapasztalta a kegyelem csodálatos mûködését. Férje, Valerián, az õ hatására megtért. Együtt borultak le Isten elõtt hálát adni. De miért is adtak hálát? Az angyal a vértanúság koszorúit nyújtotta nekik. Milyen mély hit és szeretet kell ahhoz, hogy fiatalon, örömmel és hálával, bátran fogadja valaki a vértanúságot?! Van vértelen vértanúság is. Bizonyos szempontból sokkal nehezebb éveken, évtizedeken át cseppenként, lassan odaadni magunkat. Felõrlõdni, leépülni a család, a házastárs szolgálatában. Ma gyengék, nagyon gyengék vagyunk. Félünk a vértanúságtól, és gyáván, remegve mondunk igent egymásnak és Istennek is... Hogy keresztülhúzta Cecília a kormányzó számítását. Két szép motívumot is látunk ebben. Egyrészt örömmel követni akarta férjét a megígért és várt vértanúságban. Másrészt megmutatta a keresztény nõk irgalmas szeretetét, ahogy felkarolják a szegényeket, betegeket, koldusokat. Majd látni fogjuk, hogy milyen magas szintre jut ez a középkor folyamán. A keresztény úrnõk kötelessége lesz ez, ebbõl fejlõdik ki majd a keresztény Európa szociális intézményrendszere. Cecília és Valerián történetében az is világosan áll a szemünk elõtt, hogy a mély keresztény hitnek és lelkesedésnek apostoli töltése, hatása van. Aki átéli Isten szeretetét, nem hallgathat róla.

10

SZENT KRIZÁNT ÉS DÁRIA3

A harmadik század második felében éltek Alexandriában. Meghaltak 284-ben. Ebben az esetben a férfi, Krizánt körülményei voltak jobbak. Jómódú pogány családból származott, és szülei nagy gondot fordítottak a neveltetésére. Így történt, hogy a bölcs iratok tanulmányozása során a Szentírás is a kezébe került. Szomjas lélekkel sokszor elolvasta, mert a benne foglaltakat alig tudta felfogni. Lélekben már keresztény volt, mielõtt még találkozott volna egyetlen keresztény tanítóval is. Életének fordulópontját jelentette, amikor apja kísérõjeként Rómába utazott. Gyakran és egyre szívesebben eljárt a keresztények összejöveteleire. Hallgatta a tanításokat, és sokat gondolkodott felettük. Az igazság magától gyõzött lelkében. Krizánt megkeresztelkedett. Amikor apja errõl tudomást szerzett, minden módon megpróbálta fiát visszatéríteni. De Krizánt hajthatatlan volt. Hazatérve elfordult a világtól és szemlélõdõ életet élt. Ekkor apja Dáriához, Minerva istennõ csodaszép papnõjéhez fordult segítségért, mivel emlékezett rá, hogy korábban Krizánt szerelmes volt Dáriába. Dária az apa bíztatására hadjáratot indított Krizánt meghódításáért. A küzdelemben mindketten gyõztek. Dária megnyerte Krizánt szívét, és a felesége lett. Krizánt megnyerte Dária lelkét, és a szép fiatalasszony is megkeresztelkedett. Krizánt és Dária most már együttesen fáradoztak azon, hogy minél több fiatalt megnyerjenek Krisztusnak. Olyan sikerük volt, hogy a pogány papok féltékenységbõl feljelentették õket Celerin, római helytartónál. A helytartó elfogatta, börtönbe záratta és megkínoztatta õket, amelyeket csodálatosan kiálltak és viseltek el. Ennek láttára sokan, köztük még a katonák parancsnoka, Kolos is megtért. Mivel a pogányok nem bírták sem Krizánt sem Dária állhatatosságát megtörni, mindkettõt kivezették a városból, a falakon kívül egy mély gödörbe dobták és agyonkövezték õket.

3

Dedek Crescens L.: Szentek élete, 1900, Pallas Rt.

11

Krizánt és Dária története a legendárium egyik legszebb darabja. A mai embert több helyen is közelrõl megérinti. Elõször is meg kell említeni, hogy a mi férfilelkû világunk jobban szereti, ha a „fõhõs” férfi. Krizánt a saját kutató szelleme segítségével bukkan rá és ismerkedik meg a Szentírással. Sokat gondolkodik, töpreng. Nagy utazása során Rómában hallgatja a tanítókat és beszélget velük, így lesz kereszténnyé. Értelmének vezetése mellett „az igazság magától gyõz”. Miután kereszténnyé lett, visszatér otthonába, elhagyja ugyan a pogány társaságot, de nem akar pap lenni. Nem fordul el, nem lesz érzéketlen korábbi szerelme, Dária szépsége iránt sem. A természetes szerelem és a hit kegyelmének küzdelmében „mindketten gyõznek”! A természetes és a természetfeletti élet összhangjának szép példáját láthatjuk ebben. A szerelemben és a hitben való egymásratalálásuk nagy apostoli küldetéssel párosul. Megteremtik a maguk keresztény közösségét. Félelmetes erõ van ebben a fiatal házaspárban. Méltán féltik híveiket tõlük a pogány papok. A halálban, egymás karjaiban egyszerre nyerik el a vértanúk koronáját. Olyan az életük, mint az üstökösé. Fény, erõ, lendület: egyetlen töretlen ív.

12

SZENT TIMÓT és MAURA4

Õk is a harmadik század szülöttei, Egyiptom Perapion nevû városában éltek. Meghaltak 305-ben. A legendájuk nagyon keveset mond róluk. Timót és Maura háromhónapos, fiatal házasok voltak, amikor Maximián császár parancsba adta a keresztények üldözését. A zsarnok hajlamú római helytartó, Anián elsõként Timótot fogatta el. Talán azért, mivel valamiképpen kitûnt a többi keresztény között. Azt gondolta, ha sikerül Timótot hittagadásra bírni, akkor a többiekkel is könnyebben boldogul. De Timót állhatatos volt. Nem hatott sem a csábítás, sem a kínzás. Akkor egy ördögi terv jutott Anián eszébe. Elõhívatta a fiatalasszonyt, Maurát. Szegény Maura a félelemtõl remegve siratta boldogságát. Azt ígérte a helytartó, hogy visszaadja neki a férjét, ha rábírja, hogy áldozzon a császár isteneinek. Maurát esküvõi ruhájába öltöztették és így vezették be Timóthoz. Sírva borult férje elé, és úgy könyörgött, hogy makacs ellenállásával ne döntse õt gyászos özvegységbe és engedjen a helytartó kérésének! Timót szánakozó pillantással nézte vergõdõ feleségét és így szólt: „Boldogtalan asszony, Te gonosz feleség! Most látom csak, hogy nincs és nem is volt igaz szíved irántam. Mert ha igazán szeretnél, akkor nem kívánnád tõlem, hogy múló, jelentéktelen földi örömökért lemondjak a végtelen örök élet elmúlhatatlan örömeirõl!” Maura megdöbbent e szavak hallatára. Szívén átnyilallott a kegyelem, és most már arra kérte Timótot, hogy legyen továbbra is állhatatos és hûséges Krisztushoz. Megígérte, hogy õ is az lesz. Amikor a helytartó értesült errõl a fordulatról, Maurát is börtönbe záratta. Miután a kínzásokkal nála sem ért el célt, mindkettõjüket halálra ítélte. Egymással szemben feszíttette õket keresztre. Maura kezdeti gyengeségében mindannyian magunkra ismerhetünk. A helytartó agyafúrt gonoszsága erre a gyengeségre épít. A történet éles fényt vet a hamis, ill. igaz szeretet különbségére. Timót férfias szilárdsága, korholó szavai az adott helyzetben az igazi szeretetet és a kegyelmet jelentették Maura számára. 4

Dedek Crescens L.: Szentek élete, 1900, Pallas Rt.

13

Visszafelé sült el a gonosz próbálkozás. Mint ahogy az egymással szemközti keresztrefeszítés is. Mert a szeretet és szerelem nem gyengítette õket; ellenkezõleg, egymás hõsies szenvedésébõl erõt merítettek a végsõ állhatatossághoz.

14

SZENT FLAVIÁN és SZENT DAFRÓZA, és leányaik: SZENT DEMETRIA és SZENT BIBIANA5

A család minden tagja a hitéért adta életét. Rómában éltek a negyedik században. Meghaltak 360 körül. Flavián Nagy Konstantin császárnak köszönhette felemelkedését. A császár Róma helytartójává nevezte ki. Köztiszteletben álló személyiség volt, aki feleségével, Dafrózával és két lányával mintaszerû családi életet élt. Már az arianus Konstanz császár hithûsége miatt elmozdította Flaviánt hivatalából, majd utódja, hitehagyott Julián, feleségével együtt bebörtönöztette. Miután megkínozták, homlokára sütötték a szökött rabszolgák bélyegét és számûzetésbe küldték, ahol hamarosan meghalt. Feleségét meggyilkolták a börtönben. A két lány egy ideig még szabadon élhetett, majd õket is börtönbe zárták, ahol a kisebb Demetria hamarosan meghalt. A már felserdült Bibiánát sok kínzás és próbatétel után nyilvánosan ölték meg. Flaviánnak mély és hûséges hite, becsületes, derék élete és halála nemcsak a saját családtagjainak adott lelkierõt és tartást, hanem mindenkinek, aki csak látta vagy hallott róla.

5

Dedek Crescens L.: Szentek élete, 1900, Pallas Rt.

15

Isten országába sokféle út vezet

SZENT GOMÉR és neje, GRIMMARA6

A VIII. században éltek a mai Belgium területén. Gomér elõkelõ, gazdag családból származott és gondos nevelést kapott. Fiatal korától kezdve elõnyben részesítette a tudományokat és a vallást. Szelíd, engedelmes és barátságos természete volt. Ifjúvá serdülve a francia udvarba került, ahol Kis Pipin barátságába fogadta és kiházasította. Felesége, Grimmara, az egyik legelõkelõbb francia család leánya volt. A házasélet a megpróbáltatások hosszú sorát hozta szegény Gomérra. Felesége hatalomvágyó, büszke, érzékies és tûrhetetlen természetû nõnek bizonyult, ahogy ez a korabeli fõúri családoknál akkoriban nem volt ritkaság. Számára a jámbor Gomér túlságosan engedékeny, békülékeny, férfiatlan, élhetetlen, gyengekezû volt. Gomér hasztalan próbálta Grimmarát megszelídíteni, a házibékét fenntartani, benne a nõies vonásokat uralomra hozni, szívében a vallásos érzületet felkelteni és megerõsíteni. Amikor Kis Pipin király lett és háborúznia kellett trónja megerõsítéséért a szomszédos fejedelmekkel, Gomért is csatlósaival együtt harcba hívta. Nyolc évig tartott a háborúskodás. Ez idõ alatt Grimmara kormányozta a birtokokat, aki végre megvalósíthatta a „keményvonalas” vezetési stílust, amit férjétõl hiába várt. Amikor végre béke lett és Gomér is hazatérhetett, szomorú kép fogadta. Sokan elvándoroltak, koldusbotra jutottak. Mindenki a jó úrhoz ment panaszkodni, aki mindent megtett, hogy híveit, alattvalóit megvigasztalja és kárpótolja. Megpróbált szelíden szembeszállni feleségével, de ez csak olaj volt a tûzre. Kiújultak a veszekedések, háborúskodások köztük. Szelíd lelke végül is nem bírta e nehéz küzdelmet, mely teljesen elvette lelki békéjét. Elhatározta, hogy búcsút vesz otthonától. Az volt a terve, hogy elzarándokol Rómába, majd remeteként fejezi be az életét. 6

16

Dedek Crescens L.: Szentek élete, 1900, Pallas Rt.

Útnak is indult. Egy napnyira eltávolodott már várkastélyától, amikor arra az elhatározásra jutott, hogy nem indul ilyen feldúltan neki a hosszú zarándokútnak, hanem elõbb kissé megnyugszik, és lelkileg elõkészül rá. A Nethe folyó partján ezért egy kis remetekunyhót épített magának. Hamarosan isteni sugallatra azonban megváltoztatta a tervét. Visszatért, és vagyonából egy közeli szigeten hatalmas templomot építtetett, melléje pedig a maga számára kis remetekunyhót. Miután nejének, Grimmarának megfelelõ jövedelmet biztosított, minden maradék vagyonát szétosztotta a szegények közt. Kilenc évig élt Gomér a kis remeteségében folytonos ima, böjt és vezeklés közepette, majd 774-ben meghalt. A herrei monostor templomában temették el. Gomér döntései és áldozata nyomán isteni kegyelem szállt a vad Grimmarára is. A legenda szerint megtört szívének keménysége. Megtért és mint bûnbánó nõ, általános szeretetnek és tiszteletnek örvendve fejezte be életét. Elgondolkoztató, különös történet! Az Istent szeretõknek valóban minden a javukra válik, még egy erõszakos, vad házastárs is. Isten kezében Grimmara volt az az eszköz, mellyel Gomérból szentet csinált. Egy langyosabb, szelídebb asszony mellett Gomérból talán sohasem lett volna szent. Továbbá Gomér intézkedései, szenvedése és áldozata megszerezte Grimmarának a megtérés kegyelmét, és megnyitotta neki is az ég kapuját. Akik itt a földön egymás ellenfelei voltak, végül is Isten szeretetében és irgalmában a mennyben találtak egymásra. Történetük utat mutat a nehéz házasságban élõk számára. Mindannyian hihetünk abban, hogy a súlyos gondok, az elviselhetetlen házastárs által Isten nyúl bele az életünkbe. A házastársunk Isten terve szerint az életszentségünk eszköze, vagyis a keresztünk is, amely alatt talán roskadozunk, és amelyen meghalunk. De ez egyúttal a megváltást is jelenti. ***** Miután elültek a népvándorlás hullámai, Európa új népei lassan megnyugodtak, letelepedtek és felvették a kereszténységet. Ez a megkeresztelkedés döntõen egy fölülrõl kezdõdõ és irányított folyamat volt. A népek vezetõitõl, a fejedelmektõl, fõuraktól indult ki az alattvalók felé. Az eredeti keresztény értékek törzsi-patriarchális színezetet kaptak. A fejedelem, a herceg, a király, a császár a Mennyei Atya földi helytartójaként, az õ nevében uralkodott. A keresztény középkorban kialakult keresztény férfi- és nõi esz17

ményt elsõsorban az uralkodó nemes családokra, a nép vezetõire dolgozták ki. Természetesen a középkor is tele volt gonosztevõkkel, akik cselszövések, gyilkosságok, családok kiirtása útján szerezték meg a királyságot. De õk is tudták, mindenki tudta, hogy ez bûnös, tiltott, helytelen út. Az egyházi és világi hatalom összefonódása miatt politikai érdekek is belekeveredtek a szentté avatási ügyekbe, és így egyesek szentségét utólag kétségbevonták. Az egyház ezért egyre óvatosabb lett és egyre hosszabb és részletesebb vizsgálatot írt elõ, mielõtt valakit szentté avatott volna. Az évszázadok során az Egyház, a szerzetesek lassú munkája nyomán a társadalmat áthatotta a kereszténység, és csodálatos virágokat, gyümölcsöket, többek között néhány szent családot is eredményezett.

18

SZENT HENRIK ÉS SZENT KUNIGUNDA7

Európa legmagasabb uralkodói székében, a császári-császárnõi trónon egy szent házaspár! Szent Henrik 973-ban született bajor hercegi családban. Bátyja volt boldog Gizellának, az elsõ magyar királynénak. Szent Wolfgang, regensburgi püspök fennhatósága alatt gondos nevelésben részesült. Gyermekkorától kezdve az uralkodásra készítették fel. Szent Wolfgang a keresztény uralkodó eszményképét állította a felnövekvõ fiú elé. Szent Henrik nagy tisztelettel övezte mesterét és hálás szeretettel ápolta emlékét. 23 éves korában, atyja halála után vette át a bajor hercegség kormányzását. Elsõ gondja volt, hogy orvosolja és meggyógyítsa azokat a sérelmeket, melyeket atyja, Civakodó Henrik a háborúskodásaival okozott. Maga választotta ki, és vette feleségül Kunigunda, luxemburgi grófnõt. 1002-ben rászállt a német korona is. Henrik erõs kézzel teremtett rendet a lázadó külsõ és belsõ ellenségei közt. 1004-ben karddal megszerezte az olasz királyságot is, majd 1014-ben VIII. Benedek pápa Rómában császárrá koronázta. Erõs kézzel védelmezte a pápa, az egyházi állam jogait. Méltatlan rokonainak örökös lázongása, álnok barátainak galádsága meggyõzte a földi dolgok veszendõ és hiábavaló voltáról. Nagy birodalmának belpolitikáját mindenütt az Egyházra építette. Újjászervezte és megerõsítette a püspökségeket. A clunyi reformmozgalmat teljesen a magáévá téve azon fáradozott, hogy az Egyházat egyre magasabb erkölcsi nívóra segítse. A megüresedett püspöki és apáti székekbe tanult és erkölcsös, a hivatása magaslatán álló papokat nevezett ki. Személyesen részt vett a zsinatokon, ahol ékesszólóan sürgette a régi erkölcshöz és papi eszményhez való visszatérést. Határozatot hozatott a papi nõtlenség szigorú visszaállítására. VIII. Benedek pápával összefogva egyetemes zsinat összehívását tervezte az Egyház általános és mélyreható megújulásáért és a világbékéért. De 1024-ben bekövetkezett halála meghiúsította ezt a tervét.

7

Schütz A. és munkatársai: Szentek élete, 1932, Szt. István Társulat, Bp.

19

Szent Kunigunda 1000-ben lett Bajor Szent Henrik felesége. Férjével egyezséget kötött, hogy az Úristen nagyobb dicsõségére ún. „József-házasságban” fognak élni testvérek módjára. Férjével együtt õt is kétszer is megkoronázták. 1002-ben a mainzi érsek Paderbornban német királynévá, majd 1014-ben VIII. Benedek pápa Rómában császárnévá. A koronázó szertartásban kétszer is hallhatta: „Vedd a dicsõség koronáját és tudd, hogy Te is részese vagy a birodalom kormányzásának, s az Úristen népének mindig eredményesen viseld gondját; minél jobban felmagasztalnak, annál odaadóbban szeresd és õrizd az alázatosságot Urunk Jézus Krisztusban.” A birodalmi jogar megérintésekor pedig így figyelmeztették: „Vedd az erény és igazság jogarát, légy a szegények iránt irgalmas és gyengéd; a legnagyobb odaadással viseld az özvegyek és árvák gondját, hogy a mindenható Isten növelje benned a kegyelmet.” Kunigunda valóban mindenben így cselekedett. Ott volt férje mellett és lelkesítette. Különösen is a bambergi székesegyház és püspökség felépítését viselte a szívén. A nagy kaufungeni bencés apácakolostort is õ alapította. Rosszakarói pletykákat terjesztettek róla, hogy hûtlen volt urához. Nehéz védekezni egy ilyen aljas rágalom ellen. Kunigunda ártatlanságának tudatában ajánlkozott, hogy Isten ítéletének veti alá magát. Sértetlenül végiglépdelt a feltüzesített ekevasakon. Férje szent megdöbbenéssel borult térdre elõtte, s a legnagyobb bánattal kért bocsánatot. Ez az eset még jobban megerõsítette õket egymás iránt való hûséges szeretetükben. Kunigunda 1024-ben özvegy lett. A gyászév letelte után belépett az általa alapított kaufungeni kolostorba bencés apácának. 14 évig élt még itt, de nem fogadott el semmi kiváltságot. Környezete anyaként szerette, s a kolostor a világgal együtt már életében szentként tisztelte. Halálos ágyán megtiltotta, hogy császárnénak kijáró temetést rendezzenek neki. A bambergi székesegyházban vannak férjével együtt egymás mellett eltemetve. II. Szent Henrik és Szent Kunigunda mintapéldája lett a keresztény uralkodóknak. A császár hivatása és eszménye a rend, a béke az egység biztosítása; jó törvényekkel és intézkedésekkel a nép erkölcsi emelése; az Egyház támogatása és védelme; az idõszerû megújulás és reformok kezdeményezése és végrehajtása. Ahhoz, hogy ezeknek a rendkívül nehéz feladatoknak megfelelhessen, kiváló és szentéletû nevelõk már kora gyermekségétõl kezdve gondos neveléssel készítették fel.

20

Szeme elõtt Nagy Károly birodalmi eszménye állt és tehetséges, rátermett uralkodóként jól meg is közelítette. Az uralkodónõ hivatása más. Õ az árvák, szegények, betegek legfõbb patrónusa. Õ tölti meg lélekkel a férje által létrehozott kereteket, gondoskodik az alapított kolostorok, templomok belsõ szükségletérõl, pl. az egyházi ruhákról. Legfõbb kincse a tisztasága, mely elsõsorban a lélek tisztaságát jelenti. Odaadó lélekkel a szívén hordozza férje gondjait, és segíti azok megoldásában.

21

SZENT LIPÓT ÉS ÁGNES8

Ausztria õrgrófja és õrgrófnõje. Szent Lipót Melkben született 1073-ban a Babenbergek fejedelmi családjában. Gondos nevelésében szülei mellett fontos szerepet játszott Boldog Attmann passaui püspök, aki VII. Gergely pápa reformtörekvésének egyik legelszántabb harcosa volt. Fõleg neki tulajdonítható, hogy Lipót lelkébe az igaz vallásosság olyan mélyen bele tudott gyökerezni. A fiatalember legfõbb örömét az olvasásban találta. Mértéktartó, kevésbeszédû, korát meghaladóan komoly fiú volt. Még a szegények nyomorúságos viskóit is fölkereste, hogy alamizsnát osszon nekik. 1096-ban lépett atyja örökébe. Jóakaratával, nagylelkûségével, szeretetreméltóságával egészen elbûvölte alattvalóit. Megtisztította az udvart az erkölcstelen, durva, vallástalan személyektõl. Olyan sokat áldozott az Egyház javára, hogy II. Ince pápa az Egyház gyermekének nevezte. Egyházi alapításainak, adományainak se szeri, se száma. Különösen is a melki bencés apátságot halmozta el megkülönböztetett figyelmességével. Sokat tartózkodott itt és szívesen részt vett a szerzetesek kar-imádságain is. Gondoskodásának másik kedvelt helye a Bécs közeli Klosterneuburg világi prépostság volt, melyet feleségével, Ágnes grófnõvel azért alapítottak, hogy a kanonokjai õhelyettük is állandóan imádkozzanak és dicsérjék Istent. Hasonló bõkezûséggel gondoskodott a Heiligenkreuz ciszter apátságról is, melyet fia, Ottó ösztönzésére alapított... A jámbor fejedelem azonban nemcsak az imádsághoz értett. A keresztes hadjáratok, a lovagkor szülötte volt, vagyis jól össze tudta egyeztetni a szent és a harcos lovag eszményét. Hatalmas termete már önmagában is tiszteletet parancsolt. Támadó háborút nem vezetett, de mindig kész volt megvédeni országát. Különösen is az országba be-betörõ magyarokkal csatázott sokat. Miattuk helyezte át székhelyét is Melkbõl, a Kahlenberg legkeletibb nyúlványára (ma Leopold-Berg), és ezzel nagy lökést adott a magyarok által elpusztított Bécs újrafelépítéséhez. 1125-ben a német fejedelmek õt akarták királyuknak, de visszariadt a nagy felelõsségtõl, és nem vállalta. 8

22

Schütz A. és munkatársai: Szentek élete, 1932, Szt. István Társulat, Bp.

Ágnes német hercegnõtõl 18 gyermeke született, akik közül hat fiú és öt lány érte meg az érett kort. Ottó fia freizingi püspök lett, akit a középkor legnagyobb történetírójaként tartanak számon. Szent Lipót 1136-ban halt meg és Klosterneuburgban temették el. Ausztria fõ védõszentje. Egy nép karakterét nagymértékben befolyásolják szentjei, kiváló fiai és leányai. Az osztrákokra, Szent Lipótra és családjára különösen is találó ez a megállapítás. Összehasonlítva pl. Szent Henrik császárral, mennyivel finomabb, családiasabb, szeretetreméltóbb, emberibb. Nem vágyik nagy birodalomra, nem vezet hódító, rendcsináló hadjáratokat, de kis országáért, annak védelméért mindent megtesz, fõleg a szívét is kiteszi. Általános ebben a korban, hogy a jó uralkodók támogatják az Egyházat, hogy kolostorokat alapítanak. Szívesen hívatják magukat az Egyház védelmezõjének, pártfogójának. Szent Lipótot ezzel szemben az Egyház fiának nevezték. A kolostoralapítások közepette figyelembe vette fiának, Ottónak a kívánságát is, és szerzeteseket hozatott Franciaországból, hogy Heiligenkreuz igazi ciszter kolostor legyen. Mindebben egy finomabb, minõségibb szemlélet megnyilvánulásait láthatjuk.

23

SZENT LAJOS ÉS MARGIT9

A franciák büszkesége ez a szent királyi család. Szent Lajos a középkor „legszebb virága”. „Ez a szent király, a béke embere, szívének egyszerûségében többet tett a királyságért, mint a legkörmönfontabb tanácsosok és tíz harcias uralkodó, mert ezután a király úgy tûnt fel a nép szemében, mint a rend és az igazságosság megtestesülése.” Atyját korán elveszítette, nevelésérõl és az országról is anyja, Szent Blanka királynõ gondoskodott. A szent anya erõteljes nevelésének meg is lett az eredménye. IX. Szent Lajos király Isten lovagja, dicsõségének védelmezõje lett. Törvényt hozott, hogy a káromkodóknak tüzes vassal kell megégetni a nyelvét. Úgy élt mint egy szerzetes. Ugyanakkor rátermett, tehetséges uralkodó volt. Nem vezetett hódító háborút, sõt visszaadott az angoloknak korábban jogtalanul elfoglalt területeket. Bátran és hõsiesen védte az országot. Példátlan személyes bátorságával mindenütt gyõzelemre vezette hadait. Különösen nagy szenvedéllyel csüngött a Szentföld felszabadításának ügyén. Kétszer is vezetett keresztes háborút, de kevés sikerrel. A másodiknál 1270-ben fiával együtt a járvány áldozata lett. IX. Szent Lajos a francia lelkiség nagy formálója és ragyogó példája. Az eszményért, a legnagyobbért való teljes odaadás és bevetés, akár önmaga elpusztítása árán is. Az Istenre irányuló nagy szenvedély gyermeke, akit mindemellett franciás könnyedség, lelki-szellemi gazdagság jellemez. Igazi szenvedélyes életmûvészet, akárcsak Szent Bernáté. Szent Lajos mellett a királyné, Provancei Margit képviseli az ellenpontot, a realitást, aki összetartja a családot és könyörög férjének, hogy álljon el a szentföldi vállalkozásától, lebeszéli, hogy belépjen a ferences rendbe. Vessünk egy pillantást Szent Lajos anyjára, a spanyol származású Szent Blankára is. Erõteljes, uralkodó, vezetõ alkatú személyiség, aki férje halála után nem vonul kolostorba, aki nem áll félre, és akit nem tudnak félreállítani. Anyai hivatása tudatában a még gyermek Lajos örökségét és jövõjét maga veszi kézbe. Sõt még a fiatal királyt és királynõt is szinte anyai gyámság 9

24

Schütz A. és munkatársai: Szentek élete, 1932, Szt. István Társulat, Bp.

alatt tartja. Azokban az években, amikor Szent Lajos a Szentföldön volt, Blanka királynõ vezette és tartotta rendben az ország ügyeit. Szent Blanka a déli országok, Itália és a spanyol föld nõi eszményét képviseli. Láttunk már erre mutató vonásokat Szent Cecíliánál is. Ez a nõi eszmény valahol a nagy római nõkhöz nyúlik vissza. Spanyol földön ez a típus olyan nagyszerû, eszményi személyiségekben csúcsosodott ki, mint pl. Izabella királynõ vagy Avilai Szent Teréz, akit röviden csak Nagy Szent Teréznek is nevezünk. Franciaországban Szent Blanka mellett még pl. Szent Johanna, Itáliában Sziénai Szent Katalin. Ezek a nagyszerû emberek megmutatták, hogy a nõk is képesek önállóan kezdeményezni, új utakat kitaposni, az Egyházat megújítani, a szétszakadt országot egyesíteni, az emberiséget világraszóló új felfedezésekhez segíteni. ***** A szent házaspárok sajátos arculata Ha csak ezt a néhány szent család példáját nézzük, akkor is kitûnik a sokféleségben, az eltérõ életstílusban megvalósuló házastársi, családi egység és harmónia. Szent Henrik és Kunigunda hivatása egy nagy birodalom meghódítására, felépítésére és rendbentartására szólt. Az az evangéliumi küldetés és ígéret lebegett a szemük elõtt, hogy „tegyetek tanítványommá minden népet” (Mt 28,19), valamint „végül majd egy akol lesz és egy pásztor” (Jn 10,16). Ehhez csodálatos lelkierõt, szervezõkészséget, uralkodói bölcsességet és elõrelátást kaptak. Országaikat nem homokra, hanem az Egyház, a keresztény hit sziklájára építették. Csak a közéletben éltek. Nem esett nehezükre lemondaniuk a házaséletrõl, a gyermekekrõl, a családi élet intim bensõségérõl, az érzelmekrõl. Kunigunda, mint Henrik igazi munkatársa, mindenben mellette állt és segítette. A rosszindulatú pletyka éppen ott próbálta kikezdeni, befeketíteni, amiben a legnagyobb volt. Életének csúcspontja az isteni ítélet vállalása és csodája, amikor hûségét ország-világ elõtt Isten igazolta, és ezzel kivívta férjének és mindenkinek a csodálatát. Henrik és Kunigunda mint hatalmas szirtisas-pár keringenek a felhõk között. Elsõ közelítésre nehezen érthetõ, hogy egy ilyen bölcs, erõs és nagyformátumú uralkodópár hogyan mondhat le elõre és önként az utódokról, akikben pedig a nehezen felépített hatalmas birodalom jövõjének, egységének és békéjének zálogát és biztosítékát láthatnák? 25

Európa királyai és fejedelmei mind a családi vonal, az uralkodóház fennmaradására, az elsõszülött fiú örökösödési jogára építették és alapozták országaik és népeik jövõjét. A középkor viszonylag stabil keretei között ez bizonyult a legjobb emberi elképzelésnek és stratégiának. Természetesen voltak mindig csalódást okozó, méltatlan uralkodók is, de ez még mindig jobb volt, mint az örökös trónviszály és polgárháború. De egy másik hatalmas szervezetben, az Egyházban, mely sok tekintetben a királyság felett állt, az utódlást másképp oldották meg. Isten kegyelmi választására alapoztak, melyet a hierarchikusan felépített testület a választásaiban realizált. Természetesen ez sem valósult meg tökéletesen, sok harc és küzdelem folyt az invesztitúra-jogért. Mégis, itt alapvetõen más rendszer volt. Szent Henrik és Kunigunda, de a hivatása magaslatán álló többi szent királyi család is, mélyen átélte, hogy Isten kegyelmébõl tehették, amit tettek, és hittek benne, hogy Isten tud majd helyettük a „semmibõl is” jó utódot, igaz szent királyt támasztani népének. Sõt bizonyos értelemben az utódról való lemondás által adtak „szabad kezet” ehhez Istennek. Szent Lipót és Ágnes hivatása, életstílusa más. Õk a családi élet, a szimpátia, a kicsiben való hûség szentjei. Nem birodalmat építenek az Egyház sziklájára, hanem magukat a nép szívébe és népüket az Egyház szívébe vezetik és zárják be. Termékeny, érzelmes családi életük, sok, gondosan nevelt kiváló gyermekük, gyakorlatias, de mély vallásos életük ma is vonzóan hat és követésre méltó. Szent Lajos és Margit családi élete erõsen polarizálódott és végletes. Egyfelõl Lajos vonzó testi-lelki szépsége, vakmerõ férfias bátorsága, szenvedélyes vallásossága az egész népét magával ragadta. Margit (és Blanka királynõ is) szeretõ, lelkesedõ csodálattal nézték Lajos szárnyalását, és próbálták biztosítani e szárnyalás feltételeit, és nyesegették túlzásait. Ebben a családban Lajos haláláig lelkes ifjú maradt, míg a Margitnak a fiáért aggódó anya szerepe jutott. Ezek az eszményi szent családok egyrészt a népük gyermekei, a néplélek megtestesítõi (ez volt nagy sikerük titka), másrészt a kereszténység eszményeinek kimagasló, de mégis sajátos életpéldái. A képeik mélyen beivódtak népeik szívébe, és évszázadokon át alakították, vezették életüket. A mezõgazdaságon alapuló kultúrában ugyanis természetes volt, hogy a királyhoz hasonlóan a földesúr, a családfõ is a világi és egyházi hatalom letéteményese volt.

26

A SZENT MAGYAR KIRÁLYI CSALÁD: SZENT ISTVÁN ÉS BOLDOG GIZELLA és SZENT IMRE

A magyar nép, a magyar Egyház, a magyar családok büszkesége, hogy a magyarság keresztény királysággá való átalakulása, vagyis a fõemberek és a nép megkeresztelése és a magyaroknak az európai népek közösségébe való belépése (a keresztény Európához való csatlakozása) egy szent család által valósult meg. Évszázadokon át a mai napig kihat e szent család sugárzása és vonzása. És most, egy nehéz korban, egy új évezred küszöbén, amikor házasságkötésüknek milleniumát ünnepeljük, a szívünk mélyébõl énekeljük: „Hol vagy István király?” Találóan fejezi ki szívünk vágyát milleniumi jelmondatunk: „Szent családokat a megújuló Magyarországért!” Hármas vágyat szeretnénk ezzel a jelmondattal kifejezni: Egyrészt kifelé fordulva szeretnénk, hogy a Jóisten kegyelme segítsen hozzá bennünket, hogy a magyarság a kezdõdõ új korban megtalálja, kiharcolja méltó helyét Európában. Másrészt szeretnénk, ha mindezt egy belsõ átalakulással, megtisztulással alapoznánk meg és tennénk tartóssá. Harmadszor pedig szeretnénk, hogy ez a megújulás elõször is a magyar családok otthonaiból, szent családi életébõl induljon ki és táplálkozzon. Szent István királyról köteteket írtak már. Most csak néhány dolgot szeretnék kiemelni. Õ is az elõbb felsorolt nagy szent királyok sorába tartozik. Egyéniségét tekintve valahol Szent Henrik és Szent Lipót között áll. Róla is elmondhatjuk szinte mindazt, ami a középkor nagy királyairól elmondható. Nagy uralkodói rátermettséggel egy erõs, központosított keresztény királyságot hozott létre, erõteljes törvényekkel, egyházzal és hadsereggel. Letelepítette a még mindig félnomád magyarokat, és bekapcsolta õket az európai gazdaságba, kultúrába. Szent Henriktõl eltérõen Szent István nem akart birodalmat hódítani és alapítani. Nem volt annyira keményen nagyratörõ „idealista”. Amit tett a népéért, nemzetségéért tette. Szent Lipóttól eltérõen nem népe bizalmát, tetszését, szeretetét igyekezett elsõsorban elnyerni. Mint 27

bölcs, jövõbelátó, felelõs vezetõ és atya, erõs, biztos kézzel vezette át a magyarságot egy rendkívül nehéz korszakváltáson. Abban bízott — és joggal —, hogy majd az eredmények, az utókor igazolja tetteit. Nem pályázott „az Egyház fia” címre, hanem erõteljes, apostoli egyházalapító és -szervezõ volt, amiben nem annyira a fiúi tisztelet és szeretet vezette, hanem az értelme, népének jövõje és java iránti felelõssége. Érzékenyen vigyázott szabadságára, függetlenségére, nem kívánt senki gyámsága alá kerülni. Mi az, ami Szent Istvánban igazán sajátos, egyedi, magyar? Nem könnyû és talán történelmietlen is ez a kérdés, hiszen ez egy tipikusan mai felvetés, amivel a régi történet- és legendaírók nem foglalkoztak, ami magában István királyban is csak öntudatlan valóságként volt jelen. Abból indulunk ki, hogy Szent István király nagyságát is két dolog együttes jelenléte határozta meg. Egyrészt megtestesítõje, kifejezõje és alakítója volt a magyarság lelkének, másrészt pedig kiemelkedõ egyénisége az egyetemes kereszténységnek és az európai kultúrának. Általa, vele, az õ családjában ver gyökeret a kereszténység a magyarságban, és ölt sajátosan magyar arcot. Rendkívül figyelemreméltó, hogy az elsõ szent királyi család nyomdokain járva az Árpádok családjában 19 kanonizált szent lett. Köztük olyanok, mint Szent László király, Szent Erzsébet vagy IV. Béla király családja, ahonnan 3 lányt is az oltárra emeltek. Hogy lehetséges, hogy a keresztény népek közé beékelõdött magyarság elkerülhette az avarok sorsát, a felmorzsolódást? Hogyan lehetséges az, hogy szinte két emberöltõ alatt egyenjogú és -rangú keresztény királysággá lettünk? Hogyan lehetséges, hogy egy nép ilyen „könnyen” és gyorsan feladta pogány vallását, hitét és kereszténnyé lett? A középkori Európa sajátos világa, a külpolitikai körülmények, az egyéni és nemzeti adottságok együttes, szerencsés összejátszása tette mindezt lehetõvé. Ha Géza fejedelem és István király, valamint a magyar fõurak és a nép mély mozgatórugóit keressük, akkor a magyarság õstörténetéhez, lelkének a nyelvben, a népköltészetben, a népi vallásosságban megnyilvánuló sajátosságaihoz kell visszanyúlnunk. A magyarság alapbeállítottsága, ellentétben más ázsiai népekkel, nem volt annyira agresszív, hódító jellegû. Jól eltûrte maga mellett az idegent, békében megfért mind a betelepült, mind a hódító (török, osztrák, orosz) népekkel. Amikor Árpád vezetésével a Kárpát-medencébe bejöttek, azért jöt28

tek csak, mert korábbi hazájukból a besenyõk elûzték õket. Nem birodalmat akartak hódítani, hanem új (ott)hont foglalni. A magyar embernek az otthona jelent mindent. IV. Béla királyt második honalapítónak nevezzük, mert a tatárok által feldúlt, de lelkileg is összeroppant országot mind védelmileg, gazdaságilag, politikailag, mind pedig lelkileg megújította, talpraállította. A haza és az otthon szinonim szavaink. Hazát, otthont foglalni, alapítani annyit jelent, mint megszervezni, biztosítani a védettséget, igazságot, szabad fejlõdést mind anyagi, mind lelki értelemben. Sajátos az a körülmény is, ahogy a honfoglaló magyar törzsek szövetségre léptek és vezért választottak. Vérszerzõdést kötöttek és a választott vezért pajzsra emelték. Az igaz magyar ember nem hagyja cserben a barátját, a vérét adja érte. Másrészt a vezéri hatalom jelképe, nem korona (értékes ékszer), nem kard vagy lándzsa (fegyver), hanem a pajzs (védelmi eszköz), ill. a pajzsraemelés, ami jól kifejezi, hogy a többiek egyetértõ akarata és erõkifejtése a fõvezéri hatalom alapja, amelynek csak addig van értelme, amíg szükség van rá a jogos védelmi harcban. Ilyennek tartották ugyanis a honfoglalást is olyan alapon, hogy otthon nélkül elpusztul a nép. A népdalokban is kifejezõdik a magyarság lelke. Érdekes kettõsséget mutat népdalaink hangulatvilága. Nagyon sok lassú, ereszkedõ dallamú, mélabús énekünk van, mely a magyarok mély érzelemvilágáról tanúskodik. Másrészt pedig ott vannak a pattogó ütemû nóták, melyeken át mintha a lódobogás ritmusa hangzana át, mely erõteljes, egészséges, tettrekész érzületre mutat. Miután a magyarok letelepedtek a Kárpát-medencében és körülnéztek, lassan fel kellett fedezniük, hogy zsákutcába, csapdába kerültek, ahonnan nincs kivezetõ út. A keresztény királyságok gyûrûjében találták magukat, hátuk mögött a besenyõkkel. A gazdag városok ellen vezetett kalandozó hadjáratok kezdeti sikerei után egy egységes fallal találták szemben magukat. Taksony majd Géza fejedelmek az egymással is viszálykodó királyok közt szövetségeseket kerestek. De hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy mindenki csak pogány, istentelen, barbár betolakodónak tartja õket. Az alighogy megszerzett otthon távlatilag veszélybe került. Másrészrõl a letelepedõ magyarság nem ûzte el, nem semmisítette meg a korábbi lakosságot. Érdeklõdve figyelte fejlettebb mezõgazdaságát, amit ki is használt a maga javára, és tanult belõle. Megismétlõdött a világtörténelemben sokszor bekövetkezett jelenség, hogy a vesztesek belülrõl átalakítják a gyõzteseket. A más kultúrának zökkenõmentes elfogadását nagyban 29

elõsegítette a magyarság szorult, bezárt helyzete, továbbá eredendõ nyitottsága, valamint õsi vallásának toleráns, bizonyos vonásaiban rokonságot mutató természete is. Amint az ágakra szakadt, vándor, nomád törzseknél szokott lenni, nem alakult ki egységes, hierarchikus kultusz, hanem csak homályos elképzeléseken, a megszemélyesített természeti jelenségek tiszteletén alapuló babonás hit. A táltosok nem játszottak túl nagy szerepet a nép életében, csak a rendkívüli eseményekkor fordultak hozzájuk. Viszonylag könnyen be tudták helyettesíteni az „Égigérõ fa tetején lakó Arany Atyácska” helyébe a keresztény vallás Istenét; ill. a „Ludvérc”, a gonosz szellem helyébe az ördögöt. Az egyéb „mellékes” babonaságok pedig szinte a közelmúltig tovább éltek a nép hiedelemvilágában. A letelepedés, a házak, falvak építése teremtette meg a területileg szervezett keresztény Egyház megszervezésének és kiépülésének feltételét. A nyugatról érkezõ térítõ papok és szerzetesek a legjobb, „clunyi reformvonalat” képviselték. Errõl elsõsorban Szent Wolfgang regensburgi püspök gondoskodott, aki a szívén viselte a magyarok megkeresztelését. Fiatalon õ is útnak indult, de a féltékeny passaui érsek visszafordulásra kényszerítette. Ezeknek a térítõ szerzeteseknek és papoknak a rendelkezésükre állott az a kézikönyv is, amit elõdeik még a szerencsétlenül járt avar nép megkeresztelésére dolgoztak ki. Vagyis nem egy mennyiségi, gyors sikerre törõ térítõ szemlélet uralkodott. Géza fejedelem és István király õsi (és ma is aktuális) igyekezete, az Európához való csatlakozás, tehát sokfelõl jól elõ volt készítve. Fontos szerepet játszott ebben nemcsak a külpolitikai, katonai helyzet, hanem a magyarság életében nagy változásokat hozó letelepedés, a külsõ és belsõ érintkezés egy fejlettebb, gazdagabb kultúrával, a nyitottság, a haladásra való készség, a keresztény vallás vonzó bemutatása, a papok és a szerzetesek sokféle tanító, segítõ munkája stb. Kétségtelen, hogy Géza fejedelem is és István király is rendkívül tehetséges, jó vezetõk voltak. Jó érzékkel felismerték az alkalmas pillanatokat, megragadták a lehetõségeket, és ilyen módon elérték, hogy nem kényszerûségbõl, hanem önként vállalva egyenrangú, szabad félként a saját felségterületükön vették fel a keresztséget. Amellett, hogy elismerték a pápa lelki fennhatóságát, nem lettek a császárság hûbéresei, sõt a koronázás után István király megkapta az apostoli felhatalmazást is, és õ vette kézbe és hozta létre az országban az Egyház szervezetét. Ezzel kikerülték a hatalmaskodó német püspököket és érsekeket is. 30

Szent István állam- és egyházépítõ munkássága európai mércével mérve fõleg az elõzmény nélküliség, az alapító jelleg miatt egyedülálló. Szent István házassága is részét képezte ennek a nagy mûnek. A magyarok létét fõleg két nagy birodalom, a bizánci és a német császárság veszélyeztette. Taksony fejedelem még fõleg Bizánchoz közeledett. Géza változtatott ezen a politikán, és az egyre erõsödõ német befolyás és terjeszkedés kivédésére helyezte politikájának súlypontját. Civakodó Henrik bajor herceggel nem lehetett szövetséget kötni. Halála után azonban Szent Henrik követte a trónon. Henrik erõs kézzel, nagy bölcsességgel megvalósította elõdeinek álmait. Visszahódította a Német-római Császárság országait. Uralkodásának elsõ évében még csak bajor herceg volt és a magyarok szövetségese. Ez számára legalább ebbõl az irányból békét jelentett és hallgatólagos támogatást nagy tervei megvalósításához. Két szent püspök, Szent Adalbert és Szent Wolfgang is támogatóan közremûködött a szövetség létrejötténél. Így hát nõül adta húgát, Gizellát, Szent Istvánnak. Gizella korabeli mércével mérve rangján alul ment férjhez egy félbarbár herceghez. A korszellem azonban átsegítette ezen a nehézségen. A szent püspökök, ill. Szent Henrik és Gizella is egy hallatlan nagy feladatot láttak maguk elõtt: egy nép megkeresztelését. Gizella tehát útnak indult. Bátyja és Szent Wolfgang rangjához és feladatához illõ kíséretet adott melléje. Egy új kultúr- és hadi központot, egy önálló európai szintû udvartartást jelentett ez a kíséret. István bölcsességét és népe iránti megértését jelzi, hogy trónralépésekor nem telepítette õket Esztergomba, a magyar királyi udvarba. Így lett Gizella királynénak saját városa és udvara: Veszprém. A királynõ gyönyörû templomot építtetett, és létrehozta itt is az európai udvarok szükséges „infrastruktúráját” is. Az úrnõ, a királynõ feladata, hogy gondoskodjon a templomok liturgikus felszereléseirõl. Gondját viselje a szegényeknek, és apácakolostorokat alapítson... Veszprémben minden magyar megláthatta, hogy milyen egy európai udvartartás. Ez az udvar a Koppány ellen vívott gyõztes csatában kimutatta katonai értékét, és tekintélyt szerzett magának. Gizella Istvánnak, Veszprém Esztergomnak egyenrangú fele volt. Sõt kultúrában, mûveltségben, hagyományban Gizella felette is állt Istvánnak. A magyarok azonban saját elhatározásból tanulni, haladni akartak, és ezt a haladást jelentette Gizella, aki magát Istvánra, a magyarokra bízva, mintegy áldozatul adta oda magát férjéért, a magyarok megkereszteléséért.

31

Példa nélkül álló szent házaspár, akik sajátos, látható módon megvalósították a férfi és a nõ egyenlõségét, egymást kiegészítõ szövetségét. S azt lehet mondani, hogy az egyenlõséghez Istvánnak kellett fölnõnie. S fel is nõtt. Olyan keresztény királyságot szervezett és épített a pogány és rettegett magyarokból Pannóniában, hogy Szent Odilo, a híres Cluny apátja ezt írta Szent Istvánnak: „Hogy lelketekben mily nagy érzések áradoznak isteni vallásunk tisztessége iránt, csaknem az egész világ hangos szóval hirdeti immár. Különösen pedig azok, akik az Úr sírhelyétõl visszatérvén igen bõséges tanúságot tettek errõl.” Szent István gondoskodott ugyanis a zarándokok biztonságos átvonulásáról, sõt bõkezû vendéglátásban is részesítette õket. Zarándokházakat építtetett Konstantinápolyban és Jeruzsálemben, valamint Ravennában és Rómában is. Azokban az idõkben „virágzó kert vala híres Pannónia”, ahogy az ének mondja. És e kert sok virágát mind egyetlen névben lehet összefoglalni: Szent Imre. A szent királyi pár másodszülötteként, a kor szokása szerint egyházi pályára készült. Így aztán lelkiekben a lehetõ leggondosabb nevelést kapta. Benne csúcsosodott ki mindaz, amit Gizella önfeláldozása jelentett; mindaz a tudás, kegyelem és lelkesültség, amit Szent Wolfgang szerzetesei és Szent Gellért püspök a magyarok megkeresztelésére kaptak és összpontosítottak. Imre a vad alanyba oltott nemes faj elsõ, egyedülállóan szép virága. Isten szemével nézve nem nehéz magyarázatot adni a szent királyi család tragikus, utód nélküli sorsára. Világítótoronynak szánta õket Isten a magyarság zivataros évszázadai számára. Olyan csúcsot jelentenek, amely mindig erõt ad és irányt mutat. Messze megelõzték korukat, az egész történelmet. Szükségszerûen jött utánuk a visszaesés. A népnek idõ és türelem kell. Az Árpád-házi szentek sorát õk nyitják meg, és még 17-en követik õket. Ez az igazi, szent, nagy család!

32

PÁROS SZENTEK

A középkor folyamán egész Európát áthatotta a kereszténység. A népek megkeresztelésében, tanításában, a kormányzásban, az egyház szervezetének kiépítésében központi szerepet játszottak a szerzetesek. Nem csoda hát, hogy a szerzetes (nõ és férfi) a keresztény világ embereszményévé magasztosult. A szerzetes eszmény szent képviselõinek ragyogó élete háttérbe szorította a családeszményt, sõt a házas állapot mintegy „szükséges rossznak”, alacsonyabb rendûnek, a „bûnös testnek” tett engedménynek tûnt fel. Ezért van az, hogy a legjobbak, mint Szent Henrik és Szent Kunigunda vagy Szent Imre is ún. „József-házasságra” határozták el magukat. Isten azonban az embert úgy teremtette, hogy a nõ és férfi szeretetegységében a saját képmása legyen. Ez az embereszmény — ha szublimálva is — megjelent a szerzetes eszményben és meg is valósult több olyan halhatatlan szent párosban, mint pl.: Szent Bonifác és Szent Lioba; Assisi Szent Ferenc és Assisi Szent Klára; Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János; Szalézi Szent Ferenc és Chantal Szent Franciska... Ezek a nagy szentek maguk is felismerték, hogy Isten együtt, egymás számára teremtette õket, hogy a rájuk bízott nagy feladatban, az Egyház megújításában egymást kiegészítve, egymást segítve dolgozzanak és éljenek. A mély lelki-szellemi rokonság és barátság, valamint a közös természetfölötti küldetés mintegy „szellemi-lelki” és természetfeletti „házasokká” tette õket. Ebbõl a „házasságból” számtalan lelki gyermek született és él mind a mai napig. Ezektõl a páros szentektõl sok írás maradt fenn a lelki életükre, lelki fejlõdésükre vonatkozóan. A mai elvilágiasodott és földhöz tapadt korban ezek az írások értékes, jórészt még kiaknázatlan kincset rejtenek a házaspárok lelki vezetésében, ill. Isten felé emelésében.

33

SZALÉZI SZENT FERENC ÉS CHANTAL SZENT FRANCISKA10

Kentenich atya szerint Schönstatt a szalézi lelkiség folytatójának, megvalósítójának, mintegy Szalézi Szent Ferenc rendjének tartja magát. Õk ugyanis a modern kor hajnalán éltek. A Jóisten elõrelátó gondviselésének ajándékaképpen érzékelték már a közelgõ nagy problémákat, melyekre hiteles, alapvetõ válaszokat dolgoztak ki és valósítottak meg a saját életükben. Mik voltak az õ „újdonságaik”? — A középkori szerzetes vallásosság-szemlélettel szemben Szalézi Szent Ferenc a világban élõ keresztények vallásosságának, lelki életének alapjait és máig érvényes, értékes kézikönyvét (Filotea) alkotta meg. Nem akarta lelki gyermekeit szerzetbe küldeni, hanem síkraszállt amellett, hogy a világban, a világi dolgok használata mellett és által is lehet Istennek tetszõ, szent életet élni. Forradalmian új eszme volt ez a maga korában. Ennek megfelelõen Chantal Szent Franciskáékkal sem szerzetesrendet, hanem egy vallásos közösséget akart alapítani. Nem õk tehetnek arról, hogy az akkori egyházi vezetés megváltoztatta tervüket, és szerzetesrendet csinált a Vizitációból. — Az életbõl jött indításokat, az emberi igényeket tartották irányadónak. Szalézi Szent Ferenc minden mûve egy-egy válasz a hozzá intézett kérdésekre, problémákra. Idõ hiányában, a szükségtõl sürgetve írt, ez teszi oly életszerûvé mûveit. Valójában a kiterjedt levelezést tekinthetjük „fõ mûvüknek”. Elgondolásait, válaszait az élet próbájának vetette alá. Útkeresõ, kísérletezõ, a világban Isten vezetését, útmutatásait „kitapogató” életet éltek. — Legendaszámba megy már a korabeli kijelentés: „Milyen jó lehet Isten, ha már a genfi püspök ilyen jó!” Szalézi Szent Ferenc a szív, a szenvedélyes-érzelmes szeretet különös embere volt. Apostoli jelszava is erre utal: „Több legyet lehet fogni egy csepp mézzel, mint egy vödör ecettel!” 10 A. Ravier: Szalézi Szent Ferenc, Ecclesia, Bp., 1993. E. Bougaud: Szent Chantal élete, Stephaneum, Bp., 1904.

34

Saját bevallása szerint maga elõtt is érthetetlen volt, hogy milyen mély érzelmi szálakkal, szenvedéllyel tudott szeretni, és ez mégsem tette gyengévé; nem térítette le a helyes útról, hanem a szíve mindig megmaradt lelke, értelme hûséges követõjének. Chantal Szent Franciskának írt egyik levelében így világítja meg ezt a tulajdonságát: „...azt hiszem, nincs a világon lélek, aki teljesebb jóindulattal, gyengédebben és — õszintén kimondom — nagyobb szerelemmel tudjon szeretni, mint én. Istennek úgy tetszett, hogy ilyenné tegye a szívemet. De szeretem azokat a független, erõs lelkeket is, akik férfiasak. A túlságosan nagy gyengédség megzavarja a szívet, nyugtalanítja és eltéríti az Isten szerelmében való imádságtól. Akadályozza a teljes önátadást és az önszeretetnek való meghalást. Számunkra minden — ami nem Isten — semmi. De hogyan lehetséges, hogy én mindezt így érzem, én, aki a világ legérzelmibb embere vagyok, mint ahogy Ön is jól tudja, kedves Anyám. Való igaz, hogy így érzek, mégis csodálatos, hogy mindezt össze tudom egyeztetni, mert úgy vélem, semmit sem szeretek, csak Istent, és a lelkeket mind Istenért.” Különösen nagy fájdalmak és szenvedések idején mutatkozott meg ennek a mélyen szeretõ szívnek a humánus embersége. Mélységesen együtt tudott másokkal érezni és fájdalmukban osztozni. Nem ítélte el a fájdalom szenvedélyes kitöréseit, megnyilvánulásait sem. Õ maga is zokogott édesanyja halálos ágyánál, miközben teljesen elfogadta Isten akaratát. „Nekem tetszik a szenvedélyes szív, amely erõsen szeret és erõsen akar. Mert mire is jók az érzéketlen szívek?! De mégis különösen is gyakorolnunk kell magunkat abban, hogy a Jóisten akaratát nagyobb, lángolóbb szeretettel szeressük, mint bármit e világon!” — írta egyik vigasztaló levelében Chantal Szent Franciskának. Önkéntelenül is eszünkbe jut itt Szent Ágoston, aki hasonlóképpen jobbnak tartja, ha az ember fájdalmában sír és zokog, majd vigasztalásra talál, mert így nem lesz embertelenné. Ezzel a vonásával Szalézi Szent Ferenc a természetes érzelmek, indulatok jó és hasznos voltát hirdette; vagyis a természet és a kegyelem harmonikus összhangját és egymásraépülését. — Szalézi Szent Ferenc és Chantal Szent Franciska szent barátságának jellegzetessége a lelki, szellemi és érzelmi síkokon egyaránt kibontakozó, egymást kiegészítõ és segítõ szeretet. Levelezésükben számtalan szép megnyilatkozását láthatjuk ennek:

35

„Mindent szeretetbõl kell tenni és semmit sem kényszerbõl! Jobban kell szeretnünk az engedelmességet, mint félnünk az engedetlenségtõl!” Szalézi Szent Ferenc „Ha elfogadjuk magunkat, Isten velünk kapcsolatos akaratát fogadjuk el. Ezt az akaratot a szívünkkel fogadjuk el, és egész szívvel teljesítsük! Istennel való kapcsolatunknak is a szívek állandó egyesülésének kell lennie. De ugyanígy egymásközti kapcsolatainknak is.” Szalézi Szent Ferenc „Semmi sem korlátozza két olyan szív szeretetét, amelyek azért lettek eggyé, mert mindegyikük összeforrt elõbb Isten atyai-anyai szívével.” Szalézi Szent Ferenc

CHANTAL SZENT FRANCISKA

SZALÉZI SZENT FERENC

szenvedélyesen szeretõ szív anyai gondviselés okosság, emberismeret lelkesedés Jézusért odaadó áldozatkészség érzékeny tisztaság nyitottság, befogadás

értelemmel telt személyiség bensõséges kapcsolat Istennel vidám apostoli tettrekészség finoman kimûvelt szellem nemes erkölcsi magatartás hajlíthatatlan jellem vonzó, jóságos természet

36

„Úgy hallgattam a szent fõpapot, mintha mennyei szózat beszélt volna hozzám, mintha elragadtatásban lett volna, oly megfontoltan és a szavakat annyira válogatva beszélt, szinte nehezére esett szólni.” „Boldogan és nyugodtan tértem vissza, mintha angyalt hallgattam volna.” Chantal Szent Franciska „Magamnak és mindenemnek örökre meg akarok halni és csak Isten akaratának élni, melynek magamat egészen átadom, Neki akarok engedelmeskedni, drága lelkiatyám, a genfi püspök személyében.” Chantal Szent Franciska Jézus mondja: „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szeretlek Benneteket!” (Jn 13,34; 15,12) Chantal Szent Franciska és Szalézi Szent Ferenc barátsága ilyen, mert Istentõl jön, mert Isten felé tart, mert egyedüli java Isten, mert Istenben örökké fennmarad. Ó, milyen jó úgy szeretni a földön, mint ahogyan szeretni fogunk az égben; megtanulni úgy szeretni egymást ezen a világon, mint ahogyan majd örökké szeretünk a másvilágon! (Filotea) „Úgy látszik, Isten az Ön számára rendelt engem. Óráról órára erõsebben meggyõzõdöm róla. Kérem a Jóistent, hogy örökre Jézus Krisztus szent sebébe fogadjon be bennünket, s ott mutassa meg az utat, amelyen haladnunk kell: Önt örzõangyala pártfogásába ajánlva vagyok imáiba ajánlottan.” Ferenc, genfi püspök „Tudja, Kedves Nõvérem, hogy amióta megismertetett lelkiállapotával, Isten Ön iránt való nagy szeretetet oltott belém. Mikor pedig részletesebben megnyilatkozott elõttem, még erõsebb vonzódást keltett lelkemben, hogy Önt egyre jobban kedveljem, és ennek hatása alatt írtam, hogy Isten adott engem Önnek...” „Semmit sem tudnék mondani, amivel szívem szeretetét Ön iránt kifejezhetném, de mégis azt mondom, hogy minden hasonlat messze alatta van, mivel ez az érzelem fehérebb a hónál és tisztább a napnál... Rendkívüli kedvességet érzek az Ön iránt való szeretetemben. Erõs az, leronthatatlan, mérték, tartózkodás nélkül való, de édes, könnyû, egészen tiszta, egészen nyugodt, komoly, ha nem csalódom, egészen isteni!” „Íme, kedves Nõvérem, a mi viszonyunk; íme a kötelékek, amelyek minél szorosabbak, annál több nyugalmat, annál több szabadságot adnak... Tartson csak szorosan Önmagához láncolva és ne aggodalmaskodjék...! 37

Az Öné vagyok, amennyire csak óhajtja! Õrizkedjék a túlságos türelmetlenségtõl, a búskomorságtól, aggályosságtól. A világért se akarja megbántani Istent: ez tökéletesen elég arra, hogy vidáman éljen!” Szalézi Szent Ferenc — A modern kornak új, korszerû szentekre van szüksége. Olyan vonzó példaképekre, akikben mintegy megtalálhatja saját vágyainak beteljesedését. Chantal Szent Franciskában, Szalézi Szent Ferencben ilyen szent példaképet találhatnak a nõk és a férfiak egyaránt. De a házaspárok is sokat tanulhatnak tõlük. Az õ lelki, szellemi, érzelmi barátságuk érvényes és hiteles eszménye lehet házaspároknak is.

38

A HÁZASSÁG SZEREPE KRISZTUS KÖVETÉSÉBEN

Bevezetés Mielõtt a házasságra vonatkozó erkölcsteológiai tanítást összefoglalnánk11, szeretnénk rámutatni arra a sajátos nehézségre, amely miatt a mai keresztény embernek is komoly nehézséget jelenthet e tanítás megértése, elfogadása, az életbe ültetése, ill. kifelé való képviselete, védelme. Egy eddig páratlan korforduló sajátos világában élünk. Körülöttünk, bennünk egy új világ jött létre, amely még nincs megkeresztelve. Ez az esemény alapjaiban megrengetett minden közösséget, az egész régi kultúrát, és arra késztet mindannyiunkat, hogy életünk, tetteink, szokásaink, társadalmunk alapvetõ igazságait újragondoljuk, mélyebben megértsük, hogy így meg tudjuk vetni a lábunkat az új partokon, hogy lefektessük az alapjait a 3. évezred új kultúrájának. Különösen is aktuális és sürgetõ feladat ez az erkölcs területén. A mai közvéleményben elhalkult az erkölcs szava, elhomályosult az erkölcsi törvények értelme. Az emberek lelkiismerete összezavarodott, és sokan az egyéni szabadság túlhangsúlyozásával mintegy törvényen kívül helyezik magukat. Tagadják a bûnt, és ki akarják irtani magukból a bûnösség érzését. Ezen aggasztó jelenségek hatása alól a keresztények sem tudják kivonni magukat. Fontos feladat tehát, hogy a bibliai erkölcsöt, az egyházi tanítást ne csak elfogadjuk a magunk számára, hanem a modern, „új-pogányok” elõtt is értelmesen és vonzón meg tudjuk alapozni, indokolni és védeni. „...Lehetséges-e az etikai döntés megalapozása?12 Van-e kritériuma az abszolút és egyetemes ítéletnek, hogy megkülönböztessük az engedélyezettet a nem engedélyezettõl? Miután a jövõ etikai megalapozásával és az emberi jogok védelmének kidolgozásával oly sok erõfeszítést tettünk, hogy az emberiséget megmentsük a katasztrófától, úgy tûnik, hogy mindez összeom11 B. Häring: „Das Gesetz Christi” c. mûve alapján (1955) 12 Részlet E. Sgreccia: „Család és bioetika” c. elõadásából; Katolikus Családkonferencia, Máriabesnyõ, 1994. IX. 15-17.

39

lik a non-kognitív, vagyis olyan kortárs filozófiák miatt, amelyek az erkölcsi értékeket objektív módon megismerhetetlennek tekintik.13 Az erkölcsi értékek, mint említettük, nem képezik a megismerés tárgyát; a tudományos reflexió tárgyát csak a tények képezhetik; az értékek a korábbi döntéseknek és a kultúráknak áthagyományozott gyümölcsei. Az élet értéke is, amely objektívabb és alapvetõbb, ily módon tünékennyé válik: kétségbe vonják eredetét, célját, abszolút, ill. szent mivoltát, annak minõségét tartják fontosabbnak, vagy más értékek és jogok védelmét. Az egyéni szabadság elve, a társadalmi utilitarizmus és proporcionalizmus, az etikai kontraktualizmus és a konvenció, a kultúra és a kommunikatív nyelv gyümölcse ily módon az igazság, a norma és az erkölcsi abszolútum helyébe lép. A bioetikából, úgy tûnik, narratív humanista tudomány lesz, amely nyitott minden törekvésre, számára idegen minden alkalmazott normativitás. Akadémiai és el nem kötelezett tudománnyá válik. Ez a nihilizmus és az erkölcsi relativizmus által kirajzolt horizont és szakadék igen nehéz helyzetet teremtett, mert felment az élet tiszteletének és az igazság elismerésének kötelezettsége alól. Az elmúlt tíz esztendõben kidolgoztuk a bioetika új látásmódját, amely a személy metafizikájának antropológiai elõfeltételébõl indul ki, az emberi méltóság elismerésének etikai ítéletén alapul, és ily módon tiszteletben tartja testi-lelki természetének egzisztenciális egységét. Ez a bioetika, amelyet perszonális etikának nevezünk, az egyetlen olyan — nézetünk szerint —, amely meg tudja alapozni az erkölcsi normát, és reményt nyújt arra, hogy a világ jövõje számára szilárd talpazatot találjunk.14 A „Veritatis Splendor” enciklika 50. pontjában ezt az utalást találjuk: „az ember eredeti és sajátos természete..., ti. az ‘emberi személy’ természete (GS 51), maga a személy a test és lélek egységében, lelki és biológiai adottságaival és egyéb jellegzetességeivel együtt, melyek mind szükségesek célja eléréséhez.”

13 A radikális nonkonfiguratív felfogást vallják: Ayer, A. J.: Linguaggio, veritá e logica, Feltrinelli, Milano, 1961; scapelli, U. Etica senza veritá, Il Mulino, Bologna, 1982. Az interszubjektivizmus képviselõi között: Bentham, J.: An introduction to the principles of moral and legislations, The Athlon Press, London, 1970, Mill, J. S. Utilitarianism, American Library, New York, 1974; Beauchamp, T. L. and Childress, J. F. Principles of miomedical ethics, Oxford Univ. Press, New York, 1989. 14 Lásd Sgreccia, E.: Manuale di bioetica. I. Fondamenti ed Etica Biomedica, Vita e Pensiero, Milano, 1994.

40

Nem könnyû a laikus és szekularizált világban racionális érvekkel képviselni a bioetika e modelljét; de párbeszédben korunk kultúrájával és legégetõbb tudományos kérdéseivel, megerõsödést és kiteljesedést találunk a hit fényében és a Tanítóhivatal megnyilatkozásaiban, különösen a már idézett Veritatis Splendor enciklikában, a család kérdését illetõen a Humanae Vitae enciklikában, a Familiaris Consortio apostoli buzdításban és a Donum Vitae instrukcióban...”

A nemiség természetes adottság és erkölcsi feladat Nemiségét tekintve az emberi természet az állattal rokonnak, vagy hozzá egészen hasonlónak látszik. És mégis éppen itt mutatkozik meg a legnagyobb különbség. Az állat rabja ösztönének; ösztönösen, természetes szükségszerûséggel párosodik és végzi ezzel kapcsolatos teendõit. Az ember számára már mindez felelõsségteljes feladat. A nemiség az ember életében azonban nemcsak más helyet foglal el, hanem egészen más sajátságokat is mutat. Ha erkölcsi szabadsággal bánunk a nemiséggel, ha szívünk mélyébõl szellemi szeretettel kormányozzuk, akkor a személyiségünkben a lelkieknek alávetett helyet fog elfoglalni, s az ember legsajátosabb végsõ elhatározásaiban nem lesz döntõ szava. Az ember ugyanis több mint szexuális lény, vagyis a nemiségének semmiképpen sem szabad állati, a lélektõl független látszatot keltenie! A nemiséggel kapcsolatos feladatok sokkal messzebb nyúlnak, mint amit önmagában a nemiség megtisztítása ill. a felette való uralkodás jelent, mivel a nemiség részt vesz az emberi személy egészének fölépítésében. De nem szabad benne keresni a lelki élet lényegi gyökerét sem (mint Freud pánszexualizmusa), mert a nemiség csak részt vesz, csak egy részét képezi a személy fölépítésének. Másképp elképzelhetetlen lenne a nemiségnek szellemmel és szeretettel való kormányzása. A nemiség területe tehát messze túlnyúlik a szexualitás testi mûködésén, mert személybe van beágyazva; mert értelmét és végsõ célját nem az állatokhoz hasonló párzásban ill. nemzésben éri el, hanem a házastársak személyes közösségében; olyan utódok létrehívásában és fölnevelésében, akiknek arcán természetes és természetfeletti Isten-gyermekségünk új fénye ragyog fel. A nemiség úgy bele van szõve személyiségünkbe, hogy viselkedését bizonyos értelemben a személy energiája és kormányzása határozza meg. Irányítása az összfelépítéstõl, a személy viselkedésétõl függ. 41

A nemiség nagy feladatot jelent az Isten képére alkotott ember számára: megõrizni a szellem uralmát az ösztön fölött anélkül, hogy a test ellenségévé válnánk. Vagyis adott hívásra szolgálni az életet, és építeni Krisztus misztikus testét. Ez a feladat a személyes szeretet magasiskolája, valamint az ellenállásban és az önzetlenül vállalt kemény harcban a kereszt iskolája is.

Nemiség a teremtésben, a bûnbeesésben és a megváltásban A nemiség etikai problémája — akár a szellembõl, a lélekbõl, vagy a testbõl indulunk is ki — nagyon sokrétû. Már csak azért is bonyolult és nehéz, mert együtt jelenik meg az eredeti és állandóan alakuló természet; a bûnbeesés miatti elferdülések és a megváltás. Igen, a Szûz tiszta fia, az igaz és valóságos ember: Jézus Krisztus a nemiséget is megváltotta. A teremtés hajnalán sugárzón fénylik õsszüleink gyõzelmes testi-lelki egészsége. Jól felkészítette õket Isten a teremtõi parancs teljesítésére: „Növekedjetek és sokasodjatok, töltsétek be a Földet!” (Ter 1,28) Elfogulatlan tisztelettel, szolgálatkészséggel és mindent átformáló lelki szerelemmel fordultak egymással szembe; és ugyanígy tekintettek saját testükre és nemiségükre is. „Mindketten, Ádám és asszonya, meztelenek voltak és mégsem szégyellték magukat egymás elõtt.” (Ter 2,25) A bûn engedetlenségével nemcsak az Istennel való meghitt érintkezés, hanem a nemiséggel szembeni ártatlan közvetlenség is elveszett. Megszûnt a szellem addigi természetes uralma. A szellem bukása az ösztönöknek a szellemmel szembeni engedetlenségében tükrözõdik. „Akkor elbújt Ádám és asszonya Isten elõl... Félek, mert meztelen vagyok; ezért bújtam el.” (Ter 3,8) Az elsõ bûn folyományainak felsorolásából nem lehet arra következtetni, hogy a bûnbeesés szexuális ballépés lett volna. A Biblia csupán lapidáris tömörséggel ábrázolja a hatalmas bukást, mely közvetlenül érinti a nemiséggel szembeni viselkedésünket is. A férfi és a nõ viszonya a bûn nyomasztó átka alá került. [Ez nem úgy értendõ, mintha a nemi kívánság az eredeti bûn anyagi vagy formális eleme lenne! (Tridenti zsinat 120.)] Feszélyezettség, túl erõs kívánás, uralkodási vágy, valamint a szülés fájdalmai jelzik a megváltozott viszonyt. (Ter 3,8; 3,16) Ettõl kezdve a nemiség ösztönét csak kemény harcban lehet a szellem uralma alá kényszeríteni. A teremtõi megbízatás és vele együtt a nemiség jósága azonban megmaradt mintegy a megváltás reménysugarának hordozójaként, az asszony magzata által. (Ter 3,15) 42

A Krisztus Jézusban való megváltás által az ember teste megfoghatatlan módon Isten dicsõségének ragyogásába öltözött, és a legszorosabb kapcsolatba került Krisztussal. „A test ellenben nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért... Dicsõítsétek meg tehát Istent testetekben!” (1Kor 6,13.20) Ezért szent a test a nemiséggel együtt mint a „Szentlélek temploma” az Isten-gyermekség ragyogásában és a dicsõítõ szolgálatban egyaránt. Ezért követeli meg az Isten-tisztelet a szemérmességet (Tessz 4,3) és „szentséget”. A keresztség után még megmaradt mohóság nem bûn, hanem csak a bûn következménye. Új értelme szerint pedig a Krisztusért való kemény harc és a hûségpróba mezeje. Alázatra int, hogy a küzdelmek és harcok közt teljes tudatossággal megadjuk Istennek a tiszteletet. A nemiséggel szembeni helyes magatartás csak úgy lehetséges, ha együtt látjuk a teremtett, a bûnbeesett és megváltott embert. Minden egyoldalú kiragadás hibás magatartást eredményez. Nem egyedül a teremtett természet iránti tisztelet; vagy a megváltott ember erõs optimizmusa; de még kevésbé egyedül a bizalmatlanság, a menekülés és küzdelem, hanem csak a szent tisztelet, a kiegyensúlyozott küzdelem és imádkozó bizalom Krisztus Jézusban. Mindez együtt fogja a gyõzelmet kivívni, és azt a feladatot teljesíteni, amelyet a nemiség sokrétû valósága Krisztus tanítványainak ad.

A férfi és nõ: mint Isten képmása „Isten megalkotta az embert, az õ képmását, Isten képére teremtette; férfinak és nõnek teremtette.” (Ter 1,27) Az ember: férfi és nõ végtelenszer több, mint csak egy szexuális lény. Az ember ugyanis Isten tükörképe! Érte lett mint imádkozó lény, aki egyedül Istenben találja meg a legteljesebb „Te”-jét. E méltóságának legbeszédesebb kifejezését találjuk meg a szüzesség evangéliumi tanácsában, mely Krisztus követésének tökéletesebb útja. „Isten képére alkotta õt” — e kijelentésbõl a Szentháromság titkának világításánál szabad talán még valami különöset kiolvasnunk. Az ember Isten háromszemélyû szeretetközösségének személyes képmása, mely a másik „Te”-vel való lényegi egymás mellé rendeltségben, a személyek egymásért és egymással való természetében fejezõdik ki. Ez a férfi és nõ házas viszonyában áll a legszemléletesebben elõttünk. A férj és feleség személyes kapcsolatának egyik magaslatán: a házas „megismerés” aktusában hangzik fel a titokzatos hármashangzat. A teremtõ Isten áll találkozásuk közepén, és né43

ven szólítja kettõjük szerelmét. Ekkor a férfi, a nõ és az Isten ajándékozta gyermek egy új természet szerint a háromszemélyû egy Isten képmása. A férfi és a nõ azonban a szellemiségükben is Isten képmása. Szabad talán azt mondani, hogy a nemiségük által alakított szellemiségük miatt egészen különleges módon. Férfi — annyit jelent, mint Isten gondolata; mint az isteni megismerés erejébõl származó. Asszony — így hívják õt, akit szeretnek; akit az isteni szeretet jár át. Krisztus — a tökéletes férfi, a megtestesült „Ige”. Mária — a Szentlélek menyasszonya; Isten alakot öltött szeretete és irgalma. A férfit inkább az értelem feltáruló tisztasága és célt ismerõ akaratának hódító hatalma jellemzi. Az asszony sajátossága inkább a fogékonyság és termékeny megõrzés; az átfogó intuitív látásmód és a szeretet erejébõl táplálkozó életteli átélés. A kettõ együtt Isten egészen egyedülálló, gazdag, különösen tökéletes képmása.

A szerelem értelme „Ezt mondta az Úr: Nem jó az embernek egyedül. Segítõtársat akarok alkotni, aki illik hozzá... Ezért elhagyja a férfi atyját és anyját, és feleségéhez csatlakozik, és egy test lesz vele.” (Ter 2,18.24) Az ember, mint személy, a szelleme középpontjában a „Te”-re van beállítva. Mindenek mélyén a „Te-Isten”-re és egész lényegesen a „Te-ember”re is. A nemi találkozás természetesen nem a személyes találkozás egyetlen módja. Sõt, ha az Isten iránti szeretet nem tevékeny, a nemiség a személyes találkozás és a személyes élet elvesztéséhez is vezethet. A szeretetnek azonban a házasság kínálja a legszemléletesebb, legéleterõsebb és legsürgetõbb formát a személyes egymásért és egymással való élet megvalósítására. A házastársi kapcsolat, melynek a testi átadás bizonyos értelemben célja és nehézsége, de egyáltalán nem lényege, mindennél jobban biztosítja a közösségi személyes élet megvalósulását. A Szentírás tiszteletteljes nyelve a nemi egyesülést „megismerésnek” nevezi. Ezzel is jól rámutat, hogy a nemi életben egy konkrét szellemi találkozást lehet felismerni és kibontakoztatni. A házastársak kölcsönösen mélyebben megragadják egymás lényegét a testet és lelket egyaránt átfogó szeretetben. Ez a megismerés bizonyos értelemben

44

belülrõl kifelé történik, hiszen egy testet alkotnak. Különös szeretetbõl eredõ különleges megismerésrõl van itt szó. A házasság azonban nemcsak a házastársaknak, hanem minden ember számára felbecsülhetetlen jelentõségû életteli szemléltetése a személyes szeretetnek, odaadásnak és gondoskodásnak. A gyermekek részesülnek a szülõk osztatlan, a nemi szerelmükkel szorosan összefüggõ életközösségében, és tanulhatnak az élet legfontosabb témájáról, a szeretetrõl a szülõk életpélda-oktatásából, mely valószínûleg nélkülözhetetlen. Azt a kérdést mindenkinek fel kell tenni, hogy vajon a személyes élet, mint az emberek közötti szeretõ egymásért munkálkodás, a házas szerelem energiái és eleven példája nélkül egyáltalán kiteljesedhet-e? A házasságban való egy testté válás a legfoghatóbb megtestesülése a „mi”-nek, a személyes közösségnek, kiváltképp a gyerekekkel a családra való kiterjesztésben. Minden ember, aki egy magasabb szeretet erejébõl lemond a szerelemrõl, öntudatlanul is részt vesz az igazi szerelem erkölcsi termékenységében, mely a teljes szívvel élt házas közösségbõl fakad. A tiszta szüzek szeretetében, mely a nemiségen fölülemelkedve minden embertestvérre kiárad, generációk nemesen élt szerelmeinek pedagógiai energiái rejlenek. A hitvesi szerelem analógiát és gyújtó képet szolgáltat a Szentírásban (különösen is az Énekek Énekében) Isten és a választott nép, ill. az egyes lélek közötti nemes szeretet kialakításához. A hitvesi és szülõi szeretet képe nélkül nem lehetne ilyen szemléletes és felhívó az a szeretetkapcsolat, mely Krisztust és az Egyházat, ill. Krisztust és a kegyelemmel eltelt lelket egybekapcsolja. Az ember szerelme tehát nemcsak a fajfenntartás nemzési kényszerét, hanem mindenekelõtt az emberiség legmagasabb erkölcsi célját: az Isten- és a felebaráti szeretet megvalósulását szolgálja.

Szexus, erosz, agape Az Egyház minden idõben állást foglalt a teremtett nemiség bármilyen gyanúsítása ellen. A nemiség — mert Isten teremtette — jó. Az ember kezében egy erkölcsi jó a vele összekapcsolt testi-lelki boldogsággal együtt, ha a teljes emberi szerelem rendjébe illeszkedik és csak a házasság szent rendjében ébred fel és bontakozik ki. A nemiség testi megnyilvánulásait (szexus), mely az emberben a lelki formája (erosz) miatt már messze nem csak egy állati valóság, csak az em45

ber összfelépítésében tudjuk helyesen értékelni és uralni. Már a mértékletességnél megmutatkozik az átfogó látás szükségessége, mivel az ösztön önállósulása (mely természetszerûleg soha nem teljes) szörnyû következményekhez vezet: a szellem megbilincseléséhez és a szellemi szeretet kioltásához, mely a lelki szerelmet uzsoráskodásra és elposványosodásra kárhoztatja. A szexus hívja az eroszt; az erosz a megváltás állapotában az agapét. Az erosz élettere sokkal hosszabb és magasabb mint a szexusé. Az agape végtelenül több mindkettõnél. A szexusnak és az erosznak is gondját kell azonban viselni, hogy megnemesíthessük és kormányozzuk. Romlatlan fiataloknál a nemi szervek kiérése után elõször nem a szexus, a testi megkívánás ébred fel egymás iránt, hanem az erosz, a lelki szerelem, azaz egy lelkileg indított és a testet (még nem direkt a szexust) lendületbe hozó egymásfelé törekvés. Csak az erosz kibontakozásában (a létrejövõ lelki egységgel) az erosz pszichikai formaerejébõl bukkan fel lassanként a kívánság: szeretnének ennek a sajátos lelki szerelemnek a szexuális szférában is legitim kifejezést adni, mely csak a házasság hûség-szövetségében valósulhat meg. A „nemi kielégülés” teljesen eltérõ értelmi és alaki különbözõségeket mutathat: — Az egyik szélsõ esetben minden lelki szerelem (erosz) nélkül is bekövetkezhet egy megfizetett testtel való, törvénytelen szexuális viszonyban; — Másrészt helyesen élve pedig létrejöhet a házastársak igaz szerelmi találkozásában is. — Az egyik szélsõ esetben úgy jön létre, mint egy ferde szexusnak, vagy a felelõsség és hû szerelem nemességét nélkülözõ erosznak a kitörése és eltévelyedése; — Másrészt helyesen élve kifejezheti a felelõsséggel kiérlelt és a szellemi szféra által átlelkesített eroszt, mely által az erosz és a lelki szerelem új lendületet kap. Az erosz helyesen élve nem az önzésnek egy kifinomult formája, hanem a másiknak való testi-lelki tetszés; a szerelemben való találkozás öröme. Egészséges esetben nem annyira az érzéki gyönyört keresi, hanem sokkal inkább tetszésének a másik által elgondolt kifejezési formáját. Az erosz = szimpatikus vonzódás. Az erosz által alakított szerelem = odaadás, mely az odaadás készségében kívánja és keresi a másik szerelmét. Az igazi erosszal és szexuális kifejezésével együtt járó lelki emelkedettség és érzéki gyönyör egészséges esetben nem elsõdleges cél, hanem sokkal inkább az igazi szere46

lem vezette találkozás természetes következménye és valahogy csak a második vonalban hajtóerõ. Minthogy mégis Ádám fiai vagyunk, nemcsak a szexus, hanem az õt formáló erosz is a tétovázás félhomályában áll az igaz odaadás és a másikat megalázó önzõ kielégülés közt mindaddig, míg be nem vonjuk az agape, az Isten-szülte, égi szerelem-szeretet erejébe. Az agape legbensõbb természete az ajándékozás, odaadás, a másik boldogságának és üdvösségének gondozása. Az agape mindig megtagadja az erosz és a szexus megnyilvánulását, ahol a kedves java és üdvössége ezt megkívánja. Krisztus követésében a nemiség egy nagy feladatot jelent: a csak-nemiség lelketlen energiáit vissza kell szorítani, és feltétel nélküli engedelmességre bírni. Az agapéval kell kormányozni és átlelkesíteni az eroszt, hogy így az isteni szeretet erejével a nemiséget a házasság teremtõ és szeretetszolgálatába állítsuk. Vagyis a nemiség teljes meghódításával és megrendszabályozásával a szexus testi energiáit, az erosz lelki-érzelmi energiáit a mindent átfogó isteni szeretet (agape) feladatainak végzésére mozgósítjuk és hasznosítjuk. A nemiséget nem szabad legyõzetlenül elnyomni, mint ahogy ezt a nõés férfi-gyûlölõk szemérmességbõl vagy szellemi testgyûlöletbõl tették. Ebben az esetben az igazságtalanul elnyomott nemiség a tudatalattiból a legkülönösebb formákban bosszulja meg magát és egy megpuhító háborút vezet a ferde szellemiség ellen. „Az ember sem nem angyal, sem nem állat; de a balsors azt kívánja, hogy, aki angyalt akar magából faragni, azt bestiává tegye.” A nemiségen tehát lehet és kell is törvényesen uralkodni, és azt korlátok közé szorítani — a szûzi életre hivatottaknak teljesen és állandóan; a házasságra kiválasztottaknak pedig csak annyira, hogy csak oly mértékben jelenthesse be a beteljesülésre való jogát, hogy a házasság a Teremtõ szolgálatában az igaz szeretet kifejezése lehessen. A nemiség területén jelentkezõ minden rendetlenség elfojtása: ez az akaraterõs, uralkodó „visszatartás” lényegileg különbözik a nõ- és férfi-gyûlölõk említett veszélyes magatartásától. Amíg ott a nemiséget, mint olyat tehetetlen értetlenséggel megtagadják és elfojtják, addig itt az Isten által jónak teremtett és a szellem által irányított nemiséget tudatosan és tiszteletteljesen elismerik. Ott a nemiség elnyomása egy talán erõs, de világnélküli, görcsberándult akarat mûve; itt az uralkodáshoz és visszatartáshoz az energiát a szép szerelem életmeleg ideálja szolgáltatja. Ahol összekapcsolódik a ter47

mészetes szerelem iránti megvilágosodott tisztelet a szent szeretet (szûzi és menyasszonyi szent házas szerelem) tisztító és nemesítõ erõivel, ott valahogy sem a házasság elõtti, sem a házasságban való önmegtartóztatás, sem az özvegy szigorú szemérmessége, sõt a szexualitás állandó visszatartása sem okoz veszélyt a lélekre nézve. Ellenben igenis nagy veszélyt jelent a féktelen, kicsapongó és legyõzetlenül elnyomott szexus. Mert a féktelen kicsapongás következtében lassanként felszívódik a szellemi öntudat, az elfojtás pedig kegyetlenül gonosz, tudatalatti játékot eredményez. Így szemlélve a tisztaság keresztény erénye: az isteni szeretetnek a szexus és a testi-lelki erosz fölötti teljes uralkodása, mely egyesíti magában a teremtett és megváltott valóság tiszteletét és egy erõteljes harc- és lemondás-készséget. Szent Pál apostol is állítja, hogy a keresztény szemérmesség gyökere a magasabb, a legmagasabb szeretet, amikor a szemérmességet a lélek és a szeretet Szentlelke gyümölcsének nevezi (Gal 5,22). Minden további nélkül világos, hogy az így értett tisztaság egyaránt alkalmazható a szemérmes házaséletre és a szigorú lemondásra, az állandó szüzességre. A szellemi szeretet formáló hatására — mely a mi üdvösségrendünkben tisztán csak mint Isten adta természetfölötti szeretet létezik — az erosz elõbbrevaló az ösztönnél, és semmi esetre sem sorvad el, ha minden szexuális tevékenységet nélkülöz is. Hacsak a forrást egy féktelen szexus be nem szennyezi, akkor gyökerében a szexushoz kapcsolódó erosz az ösztön egészséges testi-lelki energiáit szabadítja fel az emberi élet minden területén: a kultúra, különösen is a mûvészetek, az etika, sõt a vallás területein is. (Pl. az Énekek Éneke; a keresztény „menyasszony-misztika”...) Amint a szexus és az erosz testi-lelki energiái a házasság szent szemérmes találkozásában megnemesednek és felemelkednek, úgy ehhez hasonlóan a teljes önmegtartóztatásban is bizonyos szublimáción esnek át. Természetesen ezt nem mondhatjuk metamorfózisnak: a nem szelleminek szellemivé válása értelmében, hanem csak a testi-lelki energianyereség értelmében, mely hatalmas teljesítményekre képes egy tiszta, erõs szellemiség kezében. Ebben áll a szüzesség nyeresége egy ferde szexussal szemben, mely leblokkolja az energiákat. [Hogy mennyire ellentétes az erosznak a nemiséghez gyökereiben kapcsolódó testi-lelki lendítõerejérõl vallott felfogásunk Freud pánszexualizmusával, azt egyértelmûen mutatja, hogy mi a szexus törvényszerû irányítását az eroszhoz, ennek átformálását pedig az égi agapéhoz rendeltük, mialatt Freud iskolája a szexushoz nemcsak a magasabb életre lendítõ ösz48

tönerõket, hanem mindenekelõtt az egész lelkiélet tudatalatti irányítását is odarendelte. Az új pszichoterápia és mélylélektan egyébként majdnem általánosan elismeri, hogy a nemi ösztön egyáltalán nem egy mindent uraló lelki ösztön, hanem mellette ott van még az önfenntartás és a hatalmi ösztön is; felette pedig még számos más lelki hajtóerõ is van. Mindezekben azonban mi elsõsorban a szellemi személyt nézzük a szabadságában és Isten felé való nyitottságában, s ez minden nemiséget messze maga mögött hagy.] A pszichiáternek a súlyosan lelkileg elfajzott betegeken való, önmagában helyes megfigyeléseibõl, hogy a féktelen, lelketlen vagy legyõzetlenül elnyomott nemiségük a céltalan szellemüket többé-kevésbé terrorizálja a tudat alatt, tehát ebbõl a megfigyelésbõl S. Freud iskolája azt az igazolatlan következtetést vonja le, hogy ilyen az egészséges, kétnemû embernek is a lényegi felépítése. Alapjában véve teljesen ferde és megalázó Freud emberképe, mely nyomatékosan felhívja a figyelmünket az igaz szeretetet és felelõsséget megtagadó nemi ösztön démoni mivoltára, amint nyílt brutalitással vagy az elnyomás sötét kamrájából folytatott aknamunkájával megfertõzi az eroszt, és megfosztja táptalajától az égi szeretetet. Csak a keresztény ember ismeri e veszély szörnyû hátterét, de ismeri a megoldást is: az isteni erõket, akik segítenek meggátolni ill. megszüntetni e veszély bekövetkezését. Az erosz és a szexus nem mehet be Isten Országába anélkül, hogy az egész emberrel együtt „Krisztus halálára meg ne keresztelkedjen”, hogy be ne lépjen az új életbe (Róm 6,4). Csak Krisztus halálig önfeláldozó szerelme, az isteni agape ereje és példája alkothatja meg az új embert, aki „alapjaiban magától elorientált”, és aki magát a szeretet szolgálatára tudja ajándékozni, akár mint szûz, akár mint házas, anélkül, hogy önmagát elveszítené.

Égi szeretet nemi természetben A természetfölötti szeretet (agape) semmi esetre sem ered a nemiség területén, de még az eroszból sem, hanem teljesen az ég ajándéka. Az agape, mint a Szentháromság szeretet-életébõl áradó folyam, annyira lefoglalhatja az embert, hogy a Krisztussal való szûzi szerelemben a teljes, meleg emberségének károsodása nélkül megtagadhatja a nemiség minden kifejezõdését. Az égi szeretet iránti fogékonyság mutatja a legvilágosabban, hogy az ember végtelenül több, mint csak egy nemi lény. Az égi szeretet nagyszerûsége és hatalma abban is megnyilvánul, hogy a házasságra hívottakban a nemi szerelmet is átformálja és megnemesíti. 49

A nemiségnek ezt a legmagasabb és soha nem sejtett lehetõségét foglalja magában a keresztény házasság szentségérõl való tanítás. Az igaz, emberi, természetfeletti isten- és emberszeretetben; sõt a minden szexualitástól legeslegtávolibb szûzies szeretetben egy új természet szerint válnak gyümölcsözõvé az emberiség tapasztalatai és a szerelem lelki területeirõl felszabaduló energiák. Az emberek Isten iránti szeretete az angyalokéhoz hasonlóan égi eredetû, de egészen emberien átszínezett, és így más, mint a testetlen szellemeké. A nõ vallásosságának más színezete van mint a férfiének. Másképp lendül a szeretet Isten felé a szüzek, a házasok és a vezeklõk szemérmességében. Az istenszeretet semmi esetre sem az ember érzéki jóindulatából fakad. Mégis csak akkor virágzik ki megtestesült elevenséggel, ha átfogja és átformálja az egész embert (összes testi-lelki tapasztalatával együtt), és csak a rosszat zárja ki hatáskörébõl.

A férfi és a nõ közti különbözõség, mint erkölcsi feladat Amint a férfinak és a nõnek a nemi hozománya (a testbõl és ennek megfelelõen a lélekbõl eredõen) nagyon különbözõ, úgy a nemi erkölcs követelményei is mindkettõjüknél bizonyos fokú különbözõségeket mutatnak. Mindenesetre ez nem olyan különbözõség, amit „kettõs erkölcsként” lehetne értelmezni. Az erkölcsi felelõsség súlya és formája megfelel a nemiség különbözõ érzéki alakjának, sajátságának és az ezen alapuló különbözõ mély tevékenységeknek a nemi beteljesedésben és annak keresésében. A nemiség a nõt sokkal érzékenyebben hajtja mint a férfit. Egy asszony nemi élménytermészete jóval egyenesebben halad lelkileg a gyermekben való anyai beteljesedés felé, mint a férfi esetében. Ehhez kapcsolódóan a nõ anyai hivatása sokkal erõsebb igénybevételt is jelent lelkileg és testileg, mint a férfi apasága. A nemiség a férfi lelkének egészébe nincs annyira kiszakíthatatlanul benõve és beszõve, mint a nõnél. A szexualitás és a lelki szerelem a férfinál rendszerint egyáltalán nem okoz oly mélyen megrázó és tartós, az egész személyt oly közvetlenül alakító visszahatást, mint az asszonynál. De mégsem lehet ezért a férfi szexuális kihágását alapvetõen másképp értékelni, mint az asszonyét. Azt sem szabad ugyanis elfelejteni, hogy az asszonyt egy megcsalt és meggyalázott szerelem mélyebben megsebzi és gyakran már egyetlen eset is lelkileg mélyen feldúlja. „Ha az asszony hûtlen és rossz lesz, akkor teljesen olyan lesz.” Az ebbõl eredõ erkölcsi következmény egész különösen a férfit illeti és nem csak az asszonyt. 50

Igen, mert a keresztény erkölcstan a hangsúlyt nem a magunk egyoldalú megõrzésére és megvalósítására helyezi, hanem sokkal inkább a felebaráti szeretetre és a közös felelõsségre. Aki világos tudattal az izgalmas tevékenység kedvéért egy asszonyt megcsal vagy meggyaláz, tanúságot tesz a saját szétrombolt erkölcsiségérõl. A nõ és férfi különbözõsége nemcsak külsõdleges természetû. A nemiség testi jegyeinél még jelentõsebb a hozzájuk kapcsolódó lelki differenciálódás. A nõiesség mély belsõ anyaságot jelent. Nem szükségszerûen olyan anyaságot, mely testi életet ad, de mindig „lelki anyaságot”... A nõi lélek a teljes természettel való szeretetben teljesedik ki. Ezért sérül meg könnyen, ha szerelmét súlyosan megcsalják... Szerelmi bánatából, az akarat és a remélõ szeretet szoros kapcsolatából csodáig menõ hordozóerõ fejlõdik ki. A férfi inkább a világ, a dolgok, a hivatás felé fordul, és családellátói feladatának megfelelõen tiszta, céltudatos gondolkodás, az akarat célratörése hajtja elõre. Mindez azonban nem vezethet a lelki mélység és teljesség feladásához. Ahogy a szerelmi egyesülésben a férfi és az asszony szerepe teljességgel felcserélhetetlen, úgy hasonlóképpen természetellenes, ha a lélek és jellemképük nem mutat egyértelmûen férfias, ill. nõies képet. Ebbõl ered az erkölcsi feladat, hogy arany középutat kell találni a természetellenes „mindegy” és a merev, szûk egyoldalúság között. [Amint a férfi és a nõ nemisége a házaséletben való kiegészülésre irányul, ugyanúgy (különösen C. G. Jung mélylélektani kutatási nyomán) a férfilélekben (animusz) is van egy, a szexustól független valami, ami az asszonyi lélek (anima) lágyabb és átfogóbb vonásaival szeretne belsõleg kiegészülni. Az animusz és az anima keresi egymást. A férfi éles értelme és céltudatos akarata arra törekszik, hogy egyesüljön az asszonyi természet szeretetének átfogó életszemléletével és finomságával, de úgy, hogy egyértelmûen megõrizze férfiasságát. Ugyanez áll fordítva is az asszonyi lélekre. A lélek belsõ integritásának megõrzését biztosítja a menyasszonyi és házas szeretet, mely a partnerek veszélytelen, gyümölcsözõ találkozásának fontos elõfeltétele. A belsõ integritás eredményezi a személyiség igazán férfias, ill. nõies veretességét, biztosítja a másik nemmel szembeni elfogulatlan, biztos viszonyt, és megvéd a a kivetített animusz ill. anima képére való hasonulás veszélyétõl. A belsõ integritását, önazonosságát elvesztett férfi és nõ gyámoltalanul ki van szolgáltatva a szerelem támadásának. Éretlen szerelmének sajátossá51

ga, hogy egyáltalán nem annyira a valóságos partnerére irányul, hanem sokkal inkább jellegtelen lelkének kivetített, a társában felfedezni vélt tükörképére. Ezért ez a szerelem a nyersebb, igazibb valóságon végül is zátonyra fut. Az ilyen jellegû lelki integritás megvalósítása a szûzi életet élõk számára is fontos feladat. De semmi esetre sem szabad ezekbõl a lélektani ismeretekbõl arra a következtetésre jutni, hogy a férfi teljesen csak férfi, a nõ pedig teljesen csak nõ. Vagyis tévedés volna azt gondolni, hogy igazi emberségüket csak a menyasszonyi és házas szerelemben vagy komolytalan szeretkezésekben valósíthatják meg. Az animusz és anima lelki kiéréséhez nagy segítséget jelent a magas, finom és hatalmas eszmékért való szabad és átfogó bevetés, továbbá a fiúknak és fiatalembereknek az édesanyjukhoz és nõvérükhöz, ill. a lányoknak az apjukhoz, ill. fivérükhöz való helyes viszony. Amit itt, ezen a messze nem szexuális területen elmulasztunk, azt az érés utáni menyasszonyi és házas szeretet aligha lesz képes egyedül pótolni.] Mivel a szeretet (a krisztusi erkölcs sarokköve) megkívánja, hogy helyesen, a másiknak megfelelõen fogadjuk el a másik sajátosságait, ezért tehát a férfi és a nõi természet sajátos vonásaira is tekintettel kell lennünk. Amit az ember egy férfitól testileg-lelkileg elvárhat, ugyanaz egy asszonnyal szemben gyakran súlyos igazságtalanságot és lelki megsebzést jelenthet. Az asszony erkölcsi igénye, hogy a havi rosszullétei és még inkább az áldott várandóságának idején különös tekintettel legyenek rá. Neki, magának is tisztában kell lennie az erkölcsi feladatokkal, melyek ebben az idõben rá hárulnak. Az asszony testi-lelki sajátságai miatt nem alkalmas minden munkakör betöltésére. Az õ helye mindenekelõtt a házban van. Az õ feladata a gyerekekrõl és az egész családi élet otthonosságáról való gondoskodás. Viszont kiemelkedõen alkalmas minden olyan foglalkozásra, mely természet és eredet szerint az otthoni, anyai feladatának folytatása: nevelõi munka, karitász, szociális munkák, gyermekorvos és nõgyógyász stb. A mai szociális és gazdasági élet szerkezete, mely a háziasszonytól korábbi házimunkáinak jó részét elvette és átadta az iskolának, a társadalombiztosításnak vagy az iparnak, a nagy háborúk miatti nõfölösleg, a férfiak elégtelen keresete és más egyéb okok arra kényszerítik ma az asszonyok egy nagy részét, hogy az otthonukon kívül vállaljanak munkát. Jóllehet ezt a folyamatot egyenlõre nem lehet visszafordítani, de mégis ébren kell tartani 52

azt az érzést, hogy a gyermekek gondozása és az otthon ellátása az asszony legjelentõsebb és különös tiszteletet érdemlõ hivatása. [Az otthoni közösségen kívül vállalt foglalkozás következtében a lányok korán önállókká válnak; a megnövekedett igények, melyeket így gyakran a saját keresetbõl képesek kielégíteni, az anyai és háziasszonyi szellemre a legkomolyabb veszélyt jelentik, amit csak egy erõteljes ellennevelés képes ellensúlyozni.] Nem szabad az asszonytól minden munkát megkívánni. Oly különbözõ természetek, mint férfi és nõ (s ennek így is kell lennie), egyforma besorolása és megterhelése valójában egy metszõ egyenlõtlenséget és igazságtalanságot jelent. Olyan ideológiák eredményezték ezt, amelyek az emberi sokféleség iránt érzéketlen vakság miatt az emberek teljes eltömegesítésén fáradoznak... Amennyiben asszonyok férfiakkal együtt ugyanabban a munkakörben dolgoznak, akkor szigorú, jogos igényük, hogy a teljesítménybérek megállapításánál a férfiakkal egyenlõnek tekintsék õket. Kiváltképp ma, amikor sok dolgozó nõ családeltartó, a szociális igazságosság is ezt követeli. Csak azokban a foglalkozásokban, amelyekbe az asszonyok beáramlása szociális szempontból gátlandó, lehetne az alacsonyabbra szabott fizetéseket szociálpedagógiai okokkal igazolni. A férfi és a nõ közti különbözõségbõl következik az Isten Országáért való feladataik különbözõsége is. A nõknek nincs lehetõségük a hivatalos papságra. Mégis a nõk jelentõsége és teljesítménye Isten Országának növekedéséért és belsõ teljességéért nem kisebb mint a férfi munkája a hit külsõ terjesztésében és a szervezésben. A gyermekek nevelésében, a férfi vallásos befolyásolásában, a karitászban és a laikus apostolkodás sokféle területén a nõnek a legmagasabbra értékelendõ helye van, melyben egy férfi aligha helyettesíthetné. Szívének adottságai nem kevésbé lényegesek az egészre nézve, mint a férfi hûvös értelme és vakmerõn hódító akarata. [Talán a filozófiai antropológia és a krisztusi erkölcsteológia ellen is sokféleképp felhozott vád a túl egyoldalúan férfias beállítottság miatt helyenként nagyon is komolyan veendõ. Az ember erkölcsi adottságai, feladatai gazdagságának és igaz emberi vallásosságának teljes képe csak akkor bontakozhat ki igazán, ha egyenlõképp vesszük tekintetbe a férfit és a nõt.]

53

Asszonyi méltóság a kereszténységben Semelyik vallás vagy világnézet sem tiszteli és becsüli annyira az asszonyt, mint a kereszténység. Ez a mariológiában, Máriának, Krisztus anyjának tényleges tiszteletében jut különös erõvel kifejezésre, akit Isten Fia a saját édesanyjaként kívánt tisztelni. Jobban nem is tisztelhette volna meg Isten az asszonyt és anyát. Súlyosan áll itt a mondat, hogy Isten elõtt férfi és nõ méltóságban és értékben egyenlõ. (Gal 3,28) Krisztus befogadott közvetlen követõi és barátai körébe nemcsak férfiakat, hanem asszonyokat is, akik hûségükkel sok tanítványt megszégyenítettek. Amikor Szent Pál férfi és nõ között rangkülönbségrõl beszél, hasonlóan az Atya, Krisztus és az Egyház között (1Kor 11,3; Ef 5,20), akkor ezzel nem értékviszonyt tanít, hanem a szeretõ szolgálat, gondoskodás és beilleszkedés szociális rendjét. Pál apostol figyelmezteti a püspököt, hogy az öregasszonyokat anyjaként, a fiatalokat testvéreként tisztelje. (1Tim 5,2) Nem szabad a férfinak egy nõben elsõsorban a nemiségét nézni, ami rögtön azt a gondolatot ébreszti, hogy az asszonya lehetne, hanem egészséges természetességgel a nõkhöz való viszonyát abból az alapvetõ viszonyból és tapasztalatból indítja, melyet az édesanyjával és nõvéreivel való családi közösségben szerzett. A hit szerint minden nõben Mária képét látja, egy nõvért Krisztusban, „az élet kegyelmének társörökösnõjét, akinek minden tisztelet kijár” (1Pt 3,7) a házasságon kívül és belül egyaránt. [Ha keresztény gondolkodóknál is néha a nõ leértékelésének nyomait találjuk, úgy ennek semmi esetre sem a kinyilatkoztatásban van a gyökere, hanem a pogány gondolkodóktól való függõségben (pl. Arisztotelesz), a másik nemmel szembeni gátolt magatartásban vagy a túlzottan egyoldalú férfi-világnézetben.]

54

TARTALOMJEGYZÉK

BOLDOG HÁZASTÁRSAK, CSALÁDOK, PÁROS SZENTEK . . . A názáreti Szent Család . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szent Cecília És Valerián . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szent Krizánt És Dária . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szent Timót És Maura . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szent Flavián és Szent Dafróza, és leányaik: Szent Demetria és Szent Bibiana . . . . . . . . . . . . . . . . Szent Gomér és neje, Grimmara . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szent Henrik és Szent Kunigunda . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szent Lipót és Ágnes . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szent Lajos és Margit . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A szent házaspárok sajátos arculata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A szent magyar királyi család: Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre . . . . . . . . . . . . . . . . . .

5 6 8 11 13 15 16 19 22 24 25 27

PÁROS SZENTEK. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33 Szalézi Szent Ferenc és Chantal Szent Franciska . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 34 A HÁZASSÁG SZEREPE KRISZTUS KÖVETÉSÉBEN . . . . . . . . . Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A nemiség természetes adottság és erkölcsi feladat . . . . . . . . . . . . . . Nemiség a teremtésben, a bûnbeesésben és a megváltásban . . . . . . . A férfi és nõ: mint Isten képmása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A szerelem értelme. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szexus, erosz, agape. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Égi szeretet nemi természetben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A férfi és a nõ közti különbözõség, mint erkölcsi feladat . . . . . . . . . Asszonyi méltóság a kereszténységben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

39 39 41 42 43 44 45 49 50 54

55

KÜLDETÉSÜNK TITKAI füzetsorozat

1. Szemelvények Kentenich atya mûveibõl 2. Szeretetszövetség I. 3. Szeretetszövetség II. 4. Családok háziszentélye 5. Mária 6. Schönstatt sajátos értékei I. 7. Schönstatt sajátos értékei II. 8. Engling József I. 9. Engling József II. 10. Dachau 11. A szent család 12. Szerelem, szeretet 13. A házastársi szerelem mint az életszentség útja