I. évfolyam 5. szám
2012. Szent Jakab, Áldás hava
Ingyenes kiadvány
JOBB-IK N Jobbikos szemléletű hav ilap
Testületi beszámoló június A Testület június 28-i ülésén először a Hivatal és a Testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról döntöttünk. Csáki Zsigmond befogadta azt a módosítást, miszerint önkormányzati ingatlant csak minősített többséggel (ami az eredeti elképzeléshez képest szigorúbb megkötés) lehet értékesíteni. A képviselők többsége azonban nem támogatta a közterület felügyelet visszaállítására vonatkozó jobbikos felvetést. A Testületnek módjában állt volna dohányzásmentes közterület kijelölése. Krusper Éva korábbi elképzelését ismét a képviselők elé vittük. Így az Eötvös Középiskolát körülvevő utcákban – és a lakosság által javasolt más területeken is – tilos lehetett volna a dohányzás, csakhogy a többség ehhez nem járult hozzá. Indítványoztam a tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról szóló rendelet megalkotását. Erre azért lenne szükség, mert jelenleg nincs szabályozás – többek között – az állattartás rendjére vonatkozóan (pl. bekerítetlen portáján bárki tarthat kutyát) vagy a közterületen történő alkoholfogyasztásról. A képviselők elfogadták a kezdeményezést, a nyáron a Hivatalban bárki tehet javaslatot a rendeletbe beépítendő közösségellenes magtartásformára. Csakhogy van egy kis szépséghibája is a dolognak: a tavaly sunyi módon megszüntetett közterület-felügyeletet nem engedi visszaállítani a többség. Úgy tűnik, hogy a ZSIGESZ-nek nem áll érdekében, hogy rend legyen Heves közterületein. Pedig a megoldás kevésbé pénz, mint inkább szándék kérdése. Bizonyára találhatnánk a Hivatalban olyan rátermett embereket, akik munkaidejük egy részében, egymást váltva, elláthatnák ezt a nemes feladatot. Jobbikos javaslatra nyílt ülésen tárgyaltuk az önkormányzati ingatlanok eladásáról szóló előterjesztést. A kijelölt ingatlanokat nyílt licit útján fogja áruba bocsátani az Önkormányzat. Hiába kértem, hogy növeljék meg a kicsinek tartott kikiáltási árakat, a többség ezt nem fogadta el. Ezen az ülésen is kirajzolódott a képviselők komoly szembenállása. A Csáki-hívő, 7 főre duzzadt ZSIGESZ és az ötfős „ellenzékiek” között több szópárbaj alakult ki. Csáki Zsigmond láthatóan nem képes az egyre mélyebb ellentétek kibékítésére. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a polgármester által fémjelzett városvezetés nem fér bele mindenki értékrendjébe... Néhány nappal később, a július 3-i zárt ülésen az adósságrendezési (csőd) eljárás volt a fő téma. A zárt ülésre való tekintettel csak az előzményeket és a Jobbik véleményét fogalmazhatjuk meg.
Hiába figyelmeztettük a Testületet a Sportcsarnok problémájára, hiába dolgoztuk ki a város érdekeit szolgáló megoldási javaslatot. A ZSIGESZ nem támogatta, hisz ezáltal vezérük felelőssége is előkerült volna. Az építést finanszírozó bank ezzel szemben nem tétlenkedett: június 14-én 969 milliós inkasszót helyezett el az önkormányzat költségvetési számláján és értékesített az óvadékként náluk lévő kötvényünkből kb. 130 millió forintnyit és ezt bevonta a felvett hitel törlesztésébe. Tehát a most csak emlékműnek tekinthető sportcsarnok minden tekintetben elhibázott megvalósítása bedőlt. Legendák keringenek arról, hogy egy-egy pálinkázós, disznótoros „megbeszélés” alkalmával Csáki Zsigmond hogyan győzi meg befolyásos társaságát önzetlenül, a város érdekében. A nagyvállalkozótól az államtitkárig, sokan megfordulhattak nála egy-egy ilyen sütögetésen. Valószínűleg így kaphatott Heves tavaly többször is kiemelkedő ÖNHIKI-s támogatást, vagyis önkormányzati segélyt. Csakhogy az utolsó pálinkafőzet alighanem odakozmált: Heves csak 11,1 millió forintot kapott (összehasonlításképpen néhány adat: Kisköre 18,8; Abádszalók 22,3; Jászapáti 37,4 M Ft). Ez jóval kevesebb, mint a Csáki-féle vezetés által várt összeg tizede. – Viszont sokkal több annál, mint amit egy – véleményünk szerint – önhibájából ilyen helyzetbe került önkormányzat megérdemel. A Csáki-csapat sokat neheztelt ránk azért, hogy nem működünk együtt velük a város érdekében. Szerintünk távolról sem az a város érdeke, amit ők képviselnek! Nem engedték, hogy betekinthessünk a gazdálkodásba, csak tiltakozhattunk a pénzügyi trükközésekkel szemben – ha egyáltalán tudomásunkra jutott. Most már bizonyos, hogy egykori pártjánál kegyvesztett lett, s pálinkatársai bizalma is a múlté. Nincs kiút: a 2006 ősze óta tartó ámokfutásnak, a fellengzős terveknek, a felelőtlen gazdálkodásnak és a közpénzszerzési eljárásoknak vége van. HEVES VÁROSA CSŐDBE MENT. Az adósságrendezés megkezdéséről július 3-án tárgyaltunk. Nem volt választási lehetőség, mindannyian tudtuk, hogy nincs hová hátrálni. Lehet, hogy különböző okokból, de minden képviselő szomorúan hozta meg döntését. A jelenlévők közül mi, jobbikosok nem vettünk részt a szavazásban, illetve tartózkodtunk (ezért akár neheztelni is lehet ránk, de a lelkiismeretünk tiszta), a többiek - akikre ezért a választásért hiba volna neheztelni - igennel voksoltak. Itt nem volt jó döntés, csak egy hosszú, több éves folyamat zárult le. Sajnos ettől még Csáki Zsigmond polgármester marad. A pénzügyi gondnok mellett tovább tevékenykedhet. – Kérdés, hogy összefognak-e a hevesiek, tudunk-e akkora nyomást gyakorolni a polgármesterre, hogy csatlósaival együtt kivonuljon a közéletből? /Kis Tamás/
„Magyarországot hazámnak tekintem, Magyarországnak hű állampolgára leszek…”
A gyergyócsomafalvi Anna néni visszahonosítása Az 1920-ban ránk kényszerített trianoni szerződés 61. cikkelye értelmében az elszakított területeken élő testvéreink magyar állampolgárságukat is elveszítették. A külhoni magyarok évtizedek óta kemény küzdelmet vívnak szülőföldjük és magyarságuk megtartásáért. 2004. december 5-én meg kellett élniük, hogy az anyaország népszavazással taszítsa el őket. A magyar Országgyűlés 2010. májusában döntött arról, hogy egyszerűsített honosítási, visszahonosítási eljárással segíti magyar állampolgárságuk megszerzését. Napjainkig mintegy 250.000 fő kérte, hogy újra a magyar állam kötelékébe (is) tartozhasson. Miért jelent ez számukra olyan sokat? Mert érezték a hiányát, átélték, amikor a magyar jelképeket rejtegetni kellett. Most pedig nemzeti szimbólumokkal ellátott hivatalos irat igazolja a magyar államhoz való tartozásukat!
A Gyergyócsomafalván élő Máthé Anna szül. Böjthe Anna 1943-ban magyar állampolgárként született, mégis román fennhatóság alatt kellett leélnie eddigi életét. Rég várt ünnepet jelentett számára, hogy nemrégiben megkapta visszahonosítási okiratait és ünnepélyes állampolgársági esküt tett. Anna nénit nagyon sokan ismerik és szeretik Hevesen. Lássuk, hogyan kezdődött a kapcsolat! Gyergyócsomafalva Heves testvértelepülése. Hargita megyében van, a Görgényi havasok déli oldalán, a Maros partján. 4300 lakosának 99 %-a magyar. 1920 után román fennhatóság alá került, majd 1940-ben a második bécsi döntés nyomán újra Magyarországhoz csatolták, de 1944 után ez semmissé vált.
Hevest és Gyergyócsomafalvát nemcsak hivatalos kapcsolat köti össze, hanem igazi, szeretettel teljes baráti kapcsolatok is. Mindez 2005-ben kezdődött. Ekkor történt, hogy a Magyar Demokrata Fórum hevesi szervezete ahelyett, hogy a cunami sújtotta Thaiföldet segítette volna, úgy döntött, hogy határokon túli magyar családok javára tesz felajánlást. 2005 nyarán 8 gyerek és 1 felnőtt hevesi tartózkodását szervezték meg a helyi jobboldali erők összefogásával. Azt, hogy menynyire szükség volt erre, és ezt milyen tartalommal tudták megtölteni, bizonyítja, hogy a kölcsönös kapcsolat máig tart. Különösen Anna néni családjával alakult ki szoros kapcsolat. Lányával, Terikével és unokáival többször járt Hevesen.
Felemelő élményt jelentett számára, hogy eljutott a Parlamentbe és Erdő Péter bíboros érsek személyesen fogadta. A hevesiek évente néha többször is, de legalább pünkösdkor, a csíksomlyói búcsúra menet felkeresik őket. Ez év május 28án Anna néni büszkén mutatta visszahonosítási okiratát, melyet a köztársasági elnök írt alá. Április 19-én tette le az állampolgársági esküt, mely így szól: „Én,…. esküszöm(fogadom), hogy Magyarországot hazámnak tekintem. Magyarországnak hű állampolgára leszek, az Alaptörvényt és a jogszabályokat tiszteletben tartom és megtartom. Hazámat erőmhöz mérten megvédem, képességeimnek megfelelően szolgálom. (Isten engem úgy segéljen!) Anna néninek két gyermeke és négy unokája van. Természetes számukra, hogy mindnyájan kérték honosításukat. Hát ezt jelenti a szépen csengő „nemzeti identitás” a mindennapokban. Anna néni az eskü szavait komolyan gondolja. Tudjuk, hogy az eskünek, a kimondott szónak ereje van. Mondjuk el mi is Anna nénivel ! /Gy. Gömöri Ilona/
Előző lapszámunkban felhívást tettünk közzé, melyben kértük olvasóinkat, hogy küldjék el észrevételeiket, szerintük mi okozhatta a város mostanra kialakult helyzetét, illetve megoldási javaslatokat is vártunk. A beküldött cikAz átányi református templomban található árpádsávos lo- kekből kettőt közlünk mostani számunkban, az egyik bogó után immár a délvidéki Zentán is büszkén lobog egy Szamák József joghallgató, a másik Tóth Lajos nyugdíjas olvasónk véleménye. általunk adományozott, címeres magyar zászló.
Ismét zászlót adományozott a Jobbik Hevesi Alapszervezete
Heves város helyzete, avagy dinnye édesítőszerrel
A több mint 80%-ban magyarlakta város vezetésének távollétében a Magyar Remény Mozgalom helyi szervezetének elnöke és Czabafy Ágnes, a Wass Albert Követők Asztaltársaságának elnöke fogadott minket a Délvidék eddig egyetlen Wass Albert-emlékházában. Czabafy Ágnes szívszorító szavakkal köszöntötte az anyaországi vendégeket, könnyes szemmel vette át a zászlót, és stílszerűen egy Wass idézettel köszönte meg ajándékunkat. Győri Endre, az MRM zentai szervezetének elnöke a trianoni tragédiára emlékeztette a jelenlévőket, és szavalt el egy Wass Albert-verset.
Ezután teljes joggal érezhetjük úgy, hogy csonkaországi magyarként Zentára mindig hazamegyünk, és nemzettestvéri összetartozásunkat Trianon fájdalma sem szakíthatja ketté soha. A zászló átadást követően egy gyors városnézést iktattunk programunkba, melyen Endre mutatta be Zenta látványosságait. Köszönjük Zenta, és kitartást minden magyarnak! /Szedlák Szabolcs/
Az édesítőszerek – mint nevükben is jól láthatóan foglaltatik – édes érzetűvé tesznek valamit, ami valójában művi kemikáliák nélkül nem annyira az. Heves város helyzete is jóval édesebbnek van feltüntetve, mint amilyen a valós helyzet. Hamisítatlan értékek, közszellemet optimizmusra ösztönző vezetőségi törekvések helyett a butító média és a kábítószerek mint laborszökevény műcukrok édesítik némileg nemzetünk totálisan szétzúzott lelkét. A rébuszos ékesszólást azonban hagyjuk meg az olyan politikusainknak, akik a nyers tények bejelentésétől való menekvésük közepette kénytelenek ilyen eszközökhöz folyamodni. Városunknak - főleg nekünk, itt lakóknak - szembe kell néznünk a nyers tényekkel: gazdasági összeomlás szélén állunk. A város legfőbb problémája mégsem gazdasági, mert hisz hiába jönne ide egy óriási tőkével rendelkező befektetői csoport a mindenkit lenyűgöző nyugatról, a valós problémát, az emberek lelki büszkeségét, és elégedettségét nem az fogja megteremteni, ha lesz kétezer munkahely egy külföldi érdekeltségű gyárban, jóllehet a befolyó adók miatt Polgármester urunk büszkén nyitná ki sportcsarnokunk kapuit, és tekerné 22 Celsiusra a Hivatal termosztátját... A válság elsődleges helye azonban a koponyán belüli állomány, mint azt az egyházak is hangsúlyozzák. A fejekben kell rendet tenni. Jelenlegi helyzetünkért elsősorban a mindenkin agymosást végrehajtó média, illetve az azt irányító elemek a felelősek, plusz az eddigi vezetőségi paletta, aki ezt teletömött zsebbel, keresztbe tett karral figyelte. Manapság egyetlen érték van, a pénz, ez minden téren pusztítja a nemzetállam egészséges működését. A jövőbeli vezetőség első számú feladata felemelni a polgárok fejét, kiváltképp a jövő zálogául szolgáló fiatalokét, és fényszóróként kiutat mutatni ebből a sötét erkölcsi válságból. A munka becsületének visszaállítása, jóhiszemű hazaszeretet felébresztése, illetve a jobbra való törekvés, a hit és szeretet, ezek azok az elvek, melyek mentén alapjaitól lehet újjáépíteni egy olyan várost is, amely dicső múltjának porain tesped. Ha az emberek újra édesíteni akarják majd nem csak a maguk, hanem egymás életét is, sikerülni is fog nekik, és az édesítőszer érzete helyett valódi cukortól lesz mézédes a hevesi dinnye, ezáltal az itt élők szájíze, mikor helyzetükről kérdezik őket. /Szamák József/
Fától az erdőt?
KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!
1965 nyarán kerültem Hevesre mint fiatal műszaki, majd félév múlva a Községi Tanács elnökéhez beadtam lakáskérelmemet, amit csípőből elutasítottak… A Tanácsi dolgozókat sikerült megismernem, mert a szolgáltatásban dolgoztam. Heves nagyközség lakóinak száma 11800 körül volt, amiből az Apáti felőli végén lakó etnikum száma 800 fő volt. 1975-ben 1200. Ez egy népszámlálásból ollózott adat. (folytatás a következő oldalon)
A Tanácsházának két folyosója volt, az egyik folyosón lévő irodákban volt a tanácselnök Nagy Zoltán és Moór József tanácstitkár, Szabó Béláné és Mészárosné anyakönyvvezetők. Ezen a folyosón volt az adócsoport 3 fővel, valamint a hivatalsegéd-fűtő-takarító: 1fő. A másik folyosón intéztek minden mást, építést, szociális ügyeket, szabálysértést, stb. De az összes létszáma a tanácsi dolgozóknak a húszat sem érte el!!! – beleszámítva Fricibácsit és az öreg Kovalcsikot, akik neves ünnepeken kétkerekű kis kocsival vitték a zászlókat és a létrát, amivel a villanyoszlopokat kizászlózták… Heves-város lakossági létszáma jelenleg sem haladja meg a 12000 főt, de a Polgármesteri Hivatal létszáma most 2012-ben, közel háromszorosa, vagy több??? Nyilván a működési költsége is több! A banki szféra, az adóhivatal után a közigazgatás a legjobban fizető munkaadó, nem beszélve a minisztériumokról, fajtánként ezer fővel! Hát ennyi a margó szélére, mint ötlet! Látni kellene a fától az erdőt….. /Tóth Lajos/
Gondolatok a közbeszerzésről A közbeszerzési bizottságban betöltött megbízásommal kapcsolatban szeretnék pár gondolatot megosztani Önökkel. A személyeskedéstől sem mentes csatározásban nem akarok részt venni, ezért csak a tényekre kívánok reagálni. A Közbeszerzési Bizottságban végzett munkánkat - nem mondhatnám, hogy a Hivatal teljes elismerése mellett - Dr. Gortva János nagy gondossággal rendszerezi. Sveiczer Sándor nyílt levelére reagálva a hevesi lakosok egy részét a Polgármester úr aláírásával tájékoztatták, és kiemelték a levélben az alábbiakat – idézem: a Közbeszerzési Bizottság kifogást nem emelt, azzal az indokkal, hogy ezek a helyi cégek részvételét ellehetetlenítenék. Az ajánlatok kiküldéséig a bizottság tagjaitól nem érkezett egy kérdés sem, az esetleges résztvevők személyének cégnyilvántartásban fellelhető adatok szerinti átvizsgálása érdekében. Felhívom a figyelmüket arra, hogy a Bizottság összes üléséről jegyzőkönyv készült, ennek melléklete volt az ajánlattételi felhívások tervezete is amelybe bármelyik képviselő betekinthetett és a bizottság tagjain keresztül a Képviselő Testület véleményét, esetleges kifogásait érvényesíthette volna. Ezzel kapcsolatos észrevétel, vélemény szintén nem érkezett hozzánk – idézet bezárva. Válaszom nagyon röviden és tömören: Nem volt kifogásunk, sem véleményünk, sem észrevételünk, mert nem lettünk összehíva az ajánlatok kiküldése előtt. Az előbbiekben említett jegyzőkönyvek pontosan minket igazolnak, mi szerint a mai napig nem írtuk alá a nyilvánosság előtt kifogásolt közbeszerzési eljárást. A beruházás utófinanszírozott, vagyis a vállalkozónak kell megelőlegezni a kivitelezés teljes költségét. Jó indok ! A hevesi vállalkozók ezért nem vállalták volna ajánlattevőként az eljárásban részvételt? Ha ez így is van, véleményem szerint ez nem kizárólag erre az egy okra vezethető vissza. Talán tarthatnánk egy vállalkozói fórumot, mint 2006ban!
Mindenesetre elég furcsának tartom azt, hogy ”meghívtunk” háromszor három olyan céget, akik igaz részt vettek az eljárásban, fáradtságos munkával megíratták a pályázataikat, de az eredményhirdetésre már csak egy-egy cég képviseltette magát. A 2012. június 28-i testületi ülés keretében készültem e levelem ismertetésére. Akkor visszavontam napirend előtti hozzászólásomat, mondván, a közbeszerzési bizottság jelentéssel készül. Már a közbeszerzési szabályzat átdolgozásakor úgy gondoltam: új szabályzat – új szereplőkkel. A szavazás eredményét ismerve, tiszta lelkiismerettel, megköszönöm kinek-kinek az eddigi bizalmat, és javaslom a Testület részére, hogy a feladat kifogástalan ellátására szíveskedjen mást megbízni. /Krusper Éva/
Nem a szavak, hanem a tett a lényeg! A Jobbik minden egyes intézkedést támogat, amely segítséget nyújt a magyar társadalomnak - szögezi le Vona Gábor. A Jobbik elnöke azonban fenntartja magának a jogot, hogy ne azt nézze, mint mond a miniszterelnök, hanem azt, hogy mit cselekszik. Szerinte a kormány fut saját, elhibázott gazdaságpolitikája után, és jelenleg egyfajta latin-amerikai úton haladunk, ahol a felsőbb társadalmi csoportokat támogatja a kormány, miközben nem merik beismerni az egykulcsos adó bukását. Vona emlékeztetett, hogy Orbán korábban úgy nyilatkozott, az EU átveszi a magyar gazdaságpolitikát, amely a jobbikos politikus szerint üdvözlendő lenne, mert akkor hamarosan megbukna az unió, és Magyarország végre kiszabadulhatna ebből a félgyarmati rendszerből. Az EU-csúcs Vona szerint a bankmentésről szólt, a gazdaság-fejlesztésre fordítandó 120 milliárd euró pedig eltörpül amellett a 4000 milliárd euró mellett, amit eddig a bankok konszolidálására fordítottak. A Jobbik szerint a fő kérdés az, hogy az EU tovább halad az Európai Egyesült Államok útján, vagy megvalósulhat-e a Nemzetek Európája. Vona Gábor nem tudja, kinek higgyen, mert míg a miniszterelnök az utóbbiról beszél, Németh Zsolt az egységesülő Európa felé cselekszik. "Ne tegyünk úgy, mintha nem lenne egyértelmű a helyzet: mindenki az Egyesült Európa felé tereli az EU-t, önök ennek a politikának a kiszolgálói" – szögezi le a jobbikos frakcióvezető, aki szerint a fő kérdés az, hogy akarnak-e a magyar emberek ennek a fiskális és gazdasági uniónak a részesei lenni. /jobbik.hu/
A Kömlői Dalkör történetéből Az 1926-ban alakult kórus az első kiemelkedő sikerét a miskolci kerületi vetélkedőn, 1930-ban érte el: Sátoraljaújhely város közönségének ezüstserlegét nyerték. 1932. június 5-én, ugyancsak a miskolci kerületi dalversenyen, Heves megyéből – nem kis meglepetésre – csak a Kömlői Dalkör vett részt. Ám az igazi meglepetést a vetélkedő eredménye jelentette: a kömlőiek, Nemes János karnagy vezetésével, a népdalcsoportban, hét kórus között az első helyen végeztek. 1933. júliusának első és második napján a fővárosban rendezték meg a XXIII. Országos Dalversenyt. Itt 167 magyar dalárda, több mint 10 ezer dalosa vett részt, sőt bécsi, svájci, bolgár és német kórusok is eljöttek. Heves megyét a dalnak ezen a nagy ünnepén, csak a Kömlői Dalkör képviselte. Az énekkar bravúrosan szerepelt. A könnyű népdalcsoportban Kishonti Barna: „Búza, búza” kezdetű egyvelegével harminckilenc dalárda közül, – legnagyobbrészt városi kórusokat megelőzve – az első helyen végeztek. A győztes dalosok október 1-jén tartották zászlószentelési ünnepélyüket, amelyen közreműködött a Hevesi Önkéntes Tűzoltóegylet Dalköre, dr. Allesz Ernő pedig a Hevesi Dalegylet koszorúját adta át a kömlőieknek. 1935-ben a kerületi dalostalálkozó ismét a Kömlői Dalkör hatalmas sikerét hozta: első díjat nyertek a népdalcsoportban. 1938 nyarán, a székesfehérvári országos dalversenyen pedig Kormányzói-díjjal jutalmazták a kórust. Ezeknek a sikereknek természetesen nagyon örültek Kömlőn, sőt egész Heves megyében, de a második világháború előtt a legnagyobb visszhangja a dalárda kassai szereplésének volt. 1938. november 2-án az első bécsi döntés a Felvidék egy részét Magyarországnak ítélte, így Kassa városa is visszakerült az anyaországhoz. A polgári dalosszövetség egy hónap múlva, 1938 decemberében úgy határozott, hogy 1939. június 24-25-én Kassán rendkívüli országos dalos ünnepséget rendez. A meghívásnak 170 énekkar tízezernyi énekese tett eleget. Kassán az ország más területeiről érkező kórusok sokaságát hatalmas érdeklődés és lelkesedés kísérte. A megnyitó ünnepségen a Himnuszt Vaszy Viktor vezényelte, majd Ripka Ferenc üdvözlő szavai után Kodály Husztját kassai karmester, Simkó Gusztáv dirigálta. A kassai dalos ünnepségre csupán Pécs városából hét énekkar érkezett. A gyönyörűen feldíszített kassai állomásra 24-én délután érkezett meg festői népviseletbe felöltözötten a kömlői dalosok 62 főnyi csoportja. Már a városba való bevonulásuk alkalmával megnyerték a kassaiak tetszését és szeretetét. Elől ment a koszorús leány és menyecske kaszás kísérővel, színpompás látványt nyújtva. A koszorús leány csokor helyett búzakévét vitt sarlójával, a koszorús menyecske a híres kömlői rostélyos kalácsot. Utánuk következett a menet és benne a két méter átmérőjű, félmázsás hatalmas búzakoszorú, melyet Rákóczi sírjára vittek, majd egy gyönyörűen megsütött, hatalmas, 16 kilós kenyeret Nagymagyarország alakú asztalkán vitt a dalkör szimbólumképpen a Felvidéknek és Kassa városának. A vármegyeház dísztermében Jaross Andor miniszter nevében dr. Pajor Miklós felvidéki képviselő fogadta a dalárdát, melynek nevében Nemes János igazgató, kántortanító szép beszéd kíséretében adta át a kömlői dalárda kenyerét, és a kömlői gazdaasszonyok nevében a festői népviseletbe öltözött egyik menyecske a szép rostélyos kalácsot.
Pajor Miklós a Felvidék és Kassa nevében meghatottan vette át az Alföld fiainak és leányainak szép ajándékait, az ezeréves összetartozás húszévi megszakítás után ismét kiteljesedett szeretetteljes megnyilvánulását. Óriási tömeg kíséretében vonult ezután a kömlői dalárda a kassai dómba a Nagyságos Fejedelem sírjának megkoszorúzására, és miután énekükkel is hitvallást tettek a sírnál, hogy Rákóczi soha többé nem fog rab földben pihenni, elhelyezték a tiszta búzakalászból készült gyönyörű koszorút a síron. A kömlőiek már első nap meghódították Rákóczi városának szívét, mindenki róluk beszélt amerre mentek, mindenütt meleg ünneplésben volt részük, búzakoszorújukat pedig az utánuk következő szebbnél-szebb dalos koszorúk között is mindenki megcsodálta. Másnap énekükkel ragadták el a közönséget. A díszhangversenyen megjelent tízezer ember tombolva újrázta őket. Hóman Bálint kultuszminiszter elhagyta helyét, felsietett a dalárdához, hogy gratulálhasson Nemes János karnagynak és a dalárda tagjainak. Nemes János kórusvezetőt karnagyi dísztűvel jutalmazták. /Vörös Dezső/
Közmunkaprogram Örömmel tapasztaltam, hogy az utcánkban, az Alkotmány úton is, a közmunkaprogram keretében elkezdték az útpadka „helyrehozatalát”. Az örömbe rengeteg üröm is vegyült. Elsőnek az ismerőseim megmutatták azokat a szerszámokat, amit kaptak a munka elvégzéséhez. Azok sok minden másra jók lettek volna, csak arra nem, amire kellettek. A kapák élei tompák voltak, az anyaguk, mint egy „bili-acél”, aki már dolgozott ilyen kapával az tudja, hogy mire jó. A csákány nem állta a nyelét, biztos különbözött a pártnézetük. Segítettem nekik és megvertem a kapák élét, hogy használhatóak legyenek, a csákányt maguk tették rendbe. Lapátot meg sajátot használtak, mert amit kaptak, az ásólapát volt, ami természetesen a feladathoz nem volt jó. Kérdem én, hogy lehet így elvárni a jó munkát tőlük? Ami még nagyon bosszantó, hogy amit elvégeztek munkát, mintha találomra tették volna. Van olyan hely, ahol rendesen az út szintjére szedték le a padkát, máshol mintha már nem is oda tartozna a padka, még egy kis teraszt is hagytak. Ezzel nem a feladatot elvégzőket kritizálom, hanem azt, aki ezt így átvette, vagy át se vette. Mennyire szeretheti ez az ember a várost, ha neki így is jó, vagy csak a „jól megérdemelt” munka gyümölcsét aratta le, és át sem vette? Még egy dolog, ami nagyon irritáló, hogy hetekig ott maradt a földrakás az út szélén baleseti veszélyforrásnak, valamint szemétkupacnak. Akik ezt megunták, azok saját maguk tették rendbe a házuk előtti részt. Kérdem én, akkor minek fizetünk adót? Tudom, hogy buta kérdés volt, hát azért fizetünk, hogy ezt elvégezzék, csak győzzük kivárni, hát ne legyünk már türelmetlenek. Valamint azt is tudom, hogy mekkora „erőfeszítéseket” tesznek a városunk vezetői, hogy javítsanak ezen helyzeten, hogy az adóforintokat megfelelő irányba tereljék, meg az adózót is. Ha valaki valamit nem szívvel-lélekkel tesz, nem sokat ér. Talán el kellene kezdeni másképp hozzáállni a dolgokhoz, hogy újra ÉLHETŐBB és SZEBB legyen városunk, hogy a többség érezze jól magát egy szűk réteghez képest, akik csak laknak e városba és nem szeretik. /Pataki György/
