Jelen számunk három, eddíg kevéssé érintett témát kíván közvetíteni a tisztelt Olvasó felé, nevezetesen az alábbiakat:

FALU VAROS REGIO

1. oldal, összesen: 1

1999/03/* A fôszerkesztô: TISZTELT OLVASÓ! szerkesztôségi rovat

TISZTELT OLVASÓ! Jelen számunk három, eddíg kevéssé érintett témát kíván közvetíteni a tisztelt Olvasó felé, nevezetesen az alábbiakat: A Falu Város Régió közelmúlt évekbeli számai viszonylag keveset foglalkoztak országunk fontos, de a fôváros árnyékában mégiscsak elhalványuló térségével, Pest megyével. Már korábban érintettük a fôvárosi térség néhány problémáját, a fôváros általános rendezési terve készítésének folyamatát, majd a fejlesztési koncepció hiányát és a pótlására irányuló kísérleteket. Nemigen foglalkoztunk azonban Pest megye fejlôdésével, és a fôvárost övezô térség sajátos kérdéseivel. Jelen számunkban, szerzôink alapos vizsgálatokra épülô írásai lehetôvé teszik a téma sokoldalú megragadását, a fôvárosi térségben lezajló szuburbanizáció jelenségkörének és részben ezzel összefüggésben a fôváros és Pest megye turisztikai összefüggéseinek körüljárását. Érdemes lenne ezek tükrében a közeljövôben visszatérni a fôvárosi és a budapesti agglomerációs térség néhány problematikus kérdésére. A második gondolatkör, melyet szeretnénk következô számainkban folyamatosan is megjelentetni, néhány olyan elemzés, amelyeket a Központi Statisztikai Hivatal szakemberei készítenek az idôközi microcenzusok adatainak elemzése alapján. A hétköznapok surûjében a statisztikai kiadványok csupán azok kezében fordulnak meg, akik valamilyen konkrét témának kívánnak valamilyen konkrét céllal utánanézni. A jelen számunkban közölt írások az idôközi adatok tükrében világítanak meg néhány aktuális hazai jelenséget. Harmadsorra, rendszeresen szeretnénk tájékoztatást adni lapunk olvasóinak a PHARE területfejlesztési programokról, melyek egyre szerteágazóbbak, de melyek együttesen és egyértelmûen az európai uniós csatlakozásunkra való felkészülésrôl adnak képet, legalábbis a hazai területpolitika megújulása, az európai harmonizáció terén. A VÁTI Kht. keretében mûködô Területfejlesztési PHARE Programirányító Iroda munkatársa által leírtak rövid ismertetést adnak azokról a keretekrôl, melyek között ez a sokirányú munka folyik. A következôkben szándékunk szerint folyamatosan beszámolunk a programok elôrehaladásáról. A fôszerkesztô

file://V:\Informatika\WEBRA\VATI-webre\20070711\cikkek\68\99-03-01.HTM

2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


1999/03/* Kovács Katalin : A napos oldalon, avagy szuburbanizáció a fôváros határain innen és túl

Kovács Katalin tudományos fômunkatárs, MTA RKK KÉTI Budapesti Osztály

A napos oldalon, avagy szuburbanizáció a fôváros határain innen és túl Bevezetô Tanulmányunkban1 a szuburbanizáció fogalmát tág értelemben használjuk. "A szuburbanizáció a városi tevékenységek decentralizációja, amely az átfogó urbanizációs folyamat szerves részét képezi. Decentralizáció abban az értelemben, hogy az urbánus népesség, a termelô- és nem termelôtevékenységek egy része, a tôke, a beruházások egyre inkább a városi központokat övezô térségekben koncentrálódnak. () decentralizáció abban az értelemben, hogy a korábbi városlakók, az üzemek, hivatalok, szolgáltatások stb. bizonyos köre ténylegesen is kitelepül a központokból azok közvetlen környezetébe." (Tímár 1994) A szakirodalom a szuburbanizáció eltérô típusait különbözteti meg. A gazdasági szuburbanizációra a vállalkozások városból való kihúzódása, az ipari, kereskedelmi, logisztikai beruházások nagyszámú megjelenése nyújt példát a Budapestrôl kivezetô autópályák, fôútvonalak mentén, a dél-budai agglomeráció térségében, Budaörs, Törökbálint, Biatorbágy határában. Az intézményi szuburbanizáció jelenségeként értelmezhetô pl. a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának kitelepedése Piliscsabára. A rekreációs szuburbanizáció fogalma a városi lakosság ama törekvését írja le, hogy a városból legalább idôszakosan kimeneküljön a pihenést, regenerálódást biztosító természeti környezetben megépített "második otthonába"; Budapestrôl mindenekelôtt a Dunakanyar, a Csepel-sziget és a Budai-hegység üdülôtelepeire. A lakóhelyi szuburbanizációs folyamatban a középosztályi rétegek városi otthonukat állandó zöldövezeti rezidenciára cserélik föl anélkül, hogy a várossal való kapcsolatuk megszakadna. Tanulmányunk középpontjában fôként a kilencvenes évek lakóhelyi szuburbanizációja áll. A nyolcvanas és kilencvenes években felerôsödött lakóhelyi szuburbanizáció sok tekintetben rokon történelmi elôzményeivel, melyek révén több hullámban benépesültek Budapest elôvárosai: így pl. a kispestiek negyed része, az erzsébetfalvaiak (a késôbbi Pesterzsébet) bô ötöde volt budapesti születésû 1910-ben. A különbség azonban az, hogy a múlt század harmadik negyedében lezajlott kitelepedési hullám elsôsorban kisegzisztenciákat sodort a fôvárosból az elôvárosokba, a következô, a huszadik század elsô évtizedeiben indult vándorlás pedig fôként a szegényebb néprétegek, a gyártelepeken munkát keresô budapestiek és vidékiek torlódását okozta ugyanitt (Beluszky 1999). Lényegében ugyanez (az urbanizációs) folyamat állott a peremkerületekké avanzsált volt elôvárosokban és a velük szomszédos községekben bekövetkezett nagyarányú népességgyarapodás hátterében a késôbbi évtizedekben is, egészen a hatvanas évekkel bezárólag. A tárgyalt másfél évszazad során a szuburbanizációnak csupán egyik megjelenési formája volt virulens mind a fôvároson


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


belül, mind a környezô dombvidéki településeken és a Dunakanyar községeiben: a villák, hétvégi házak elszaporodását eredményezô rekreációs szuburbanizáció. A lakóhelyi szuburbanizáció mai formájának elôképei a hatvanas években a fôvároson belül jelentek meg; szereplôi akkor vezetô értelmiségiek, a pártelit és a vele szövetséget kötött, illetve összefonódott vezetô állásúak (Csanádi és Ladányi 1992); kedvezményezettjei az elit kerületek, különösen a XII. és a II. kerület, vesztese a városmag (I. és V. kerület) voltak. Miközben a hetvenes években a Rózsadomb és a Svábhegy továbbra is vonzó maradt a 'szocialista elit' számára, az alsó középrétegek és a munkáscsaládok a nagyarányú lakótelep-építési hullám hátán sodródtak a peremkerületekbe. Egy évtizeddel késôbb ezen peremkerületek immáron sorházas, családi házas övezetei maradtak a megerôsödô középosztály által indukált lakóhelyi szuburbanizáció következô szakaszának célterületei (elsôsorban a III., XXII., XVI., XVII., XVIII. kerület). Hozzájuk fôként olyan agglomerációs települések csatlakoztak2, amelyek

a fôváros közigazgatási határán helyezkedtek el és/vagy a budapesti közlekedési hálózatra (is) föl voltak fûzve (Nagykovácsi, Solymár, Szentendre, Budaörs, Budakeszi, Pilisborosjenô) ; néhány hagyományos dunakanyari üdülôhely a Duna jobb partján (fôleg Leányfalu, Nagymaros, Zebegény), ahol a rekreációs szuburbanizáció korai lakóhelyi szuburbanizációba fordulásának példáival találkozhatunk; a folyó bal partján, a váci vonalon jó vasúti közlekedéssel ellátott települések (Dunakeszi, Göd, Vác, Verôce, Kismaros) ; s kivételképpen néhány más, kivételes adottságú, illetve közvetlenül Budapest szomszédságában lévô település (Gödöllô, Diósd, Budakalász, Szigetszentmiklós, Nagytarcsa) .

A középosztályhoz tartozó, magasan kvalifikált fôvárosi családok nagyarányú kitelepedése megváltoztatta az érintett települések iskolázottsági mutatóit. Solymáron a felsôfokú végzettséggel rendelkezôk aránya a megfelelô korú népességben 18,4%, s ezzel az aránnyal Pest megye élbolyában található Szentendre (18,9%), valamint az egyetemi város Gödöllô (18,2%) társaságában a legutóbbi népszámlálás idején. Nagykovácsiban 13,6% volt a diplomások aránya. Ennél magasabb értéket a budai oldalon Diósd (15%), a Dunakanyarban Leányfalu (15%) s a pesti agglomeráció alacsony átlagából kiemelkedô Nagytarcsa (14,5%) jegyzett, a folyamat földrajzi kiterjedésének indikátoraként. A kilencvenes évtized elsô évei évszázados migrációs tendenciát fordítottak meg: a fôváros lakossága erôteljes fogyásnak indult, s ebben nemcsak a kedvezôtlen demográfiai szerkezet hatásai játszottak szerepet (Daróczi 1999). Akárcsak egy évszázaddal korábban, ezekben az években is sokan költöztek el Budapestrôl, egyrészrôl a rendszerváltozás krízise miatt, fôként 'kisegzisztenciák' és a 'szegény népréteghez tartozók', például nyugdíjasok, munkájukat elvesztô aktív korúak, azért, mert úgy vélték, hogy hátralévô életükben könnyebb megélhetést nyújt majd számukra egy kisebb vidéki ház, ahol kertészkedéssel tudják kiegészíteni szerény nyugdíjukat, vagy a segélyeket, amelyekre jogosulttá váltak. Ôk azok, akik Pest megye távolabbi, nem éppen felkapott településein vettek olcsó lakóházakat (Csemôben, Mikebudán, Újlengyelben számoltak be a polgármesterek ilyen, "azonnal segélyért jelentkezô" családokról, és például Csepelen az onnan távozókról). Az ezekben a családokban élôk között kisebbségben voltak az olyan aktív korúak, akik vidéki munkahelyben reménykedtek, vagy ingázó életformára kívántak berendezkedni. Ebben a tekintetben hasonló motivációk vezették ôket a kiköltözésre, mint azokat a (fôként) nyugdíjasokat, akik nyaralójukba költöztek, miután megszünt napi kenyérkeresô tevékenységük. A családok idôs tagjainak kiköltözése minden rekreációs övezetben tapasztalható tendencia, s fôként azokat érinti, akik fôvárosi lakásuk értékesítése vagy gyermekeiknek való átadása, esetleg bérbeadása után választották volt víkendházukat állandó lakhelyül.


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


Budapesti külsô kerületek fôépítészei (például XI., XXI., XXII. kerület), és egyes agglomerációs települések polgármesterei (Pilisi- és Zsámbéki-medence) egyaránt beszámoltak az ebbôl származó feszültségekrôl, amelyek az adott rekreációs övezet infrastrukturális ellátottsága, illetve a kiköltözôk anyagi ereje függvényében más és más karakterûek. Gyakori panasz a közmûvesítetlen területek hirtelen túlterhelése, az engedély nélküli építkezések, toldások elszaporodása és a szélsôségesen más anyagi helyzetû, következésképpen eltérô igényû telektulajdonosok egymás szomszédságába

kerülése. A budapesti népesség fogyása a kilencvenes években másrészrôl a lakóhelyi szuburbanizáció felerôsödése számlájára írandó, amely az említettekkel ellentétben, illetve azokkal részben átfedésben, az aktív korú, ingázásra berendezkedô, közép- és az igazán módos rétegekhez tartozó családok fôvárosból való kiköltözését jelenti olyan agglomerációs övezetekbe, amelyek legalább két fontos értékkel rendelkeznek: szép természeti környezetben fekszenek, és közel vannak Budapesthez. Társadalmi tartalmát tekintve ez a folyamat ellentéte a lecsúszottak menekülését jelentô, térben legalábbis ami a kiindulópontot illeti hasonló irányú migrációnak, és lényegét tekintve megfelelôje a nyugati világ nagyvárosainak környezetében néhány évtizeddel korábban történteknek. Budapest környékén azonban a migráció megrekedt volna a kifejezetten gazdag családok erre fogékony rétegének rezidencia-változtatásánál, de a ténylegesnél legalábbis jóval lassabban zajlott volna, ha a lakásprivatizáció nem tette volna lehetôvé a középosztály viszonylag széles rétegeinek csatlakozását. Közbevetés a lakásprivatizációról: A budapesti ingatlanpiac liberalizálása, a fôváros állami tulajdonba vett lakásállományának privatizációja 414,5 ezer lakást érintett, a budapesti lakásállomány 44 százalékát. Az egyes kerületekben az állami tulajdonú lakások aránya természetesen eltérô volt, a legmagasabb részesedést a belsô pesti kerületek (V.X., XIII.XIV.) mutatták, 1990-ben ezekben a kerületekben bérlakások alkották a lakásállomány 8090 százalékát. A városmag (I. és V. kerület) és az 'elit' kerületek bérlakásainak zömét a bérlôk megvásárolták 19901993 között: a XI. kerületben volt a leggyorsabb a privatizáció, itt 1993-ban a lakásoknak mindössze hat százaléka volt önkormányzati tulajdonban, ez az arány 1995-re egy százalékra csökkent. A rendszerváltást 40 százalékon felüli arányú bérlakásállománnyal kezdô másik két 'elit'


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


zöldövezeti kerületben (II., XII.) csak 1995-re csökkent tíz százalék alá az önkormányzati tulajdonban lévô lakások részesedése, míg a városmag kerületeiben 20 százalék körül stagnált. A bérlakásállomány hatalmas tömege, rossz állapota és az ott élôk társadalmi összetétele magyarázza, hogy a VII.VIII. kerületben a lakások többségét 1995-ig a példátlanul kedvezô ajánlatok ellenére sem sikerült privatizálni. Azok a józsefvárosi, terézvárosi, belsô ferencvárosi középosztálybeli családok, amelyek megvették, majd értékesítették lakásaikat, részben kényszerbôl menekültek új környezetbe, s ami ûzte ôket, az a kilencvenes években felerôsödô gettósodás folyamata volt (Ladányi-Szelényi 1997).

A privatizáció során a mélyen a piaci érték alatt megszerzett bérlakások (Kovács 1992) immár piaci áron való továbbértékesítése 1995-ben gyorsult fel; ebben a játékban 'szegény' és 'gazdag' volt bérlôk - új tulajdonosok egyaránt részt vettek és nyertek, ki-ki induló helyzetének léptéke szerint. A csepeli panellakását értékesítô tulajdonos éppen annyit, amibôl egy szerény családi házat vehetett például Mikebudán vagy Erdôtarcsán, a svábhegyi villalakását piacra dobó módos polgár pedig esetleg Telkin kezdett építkezni, hogy hivalkodó csodapalotával cserélje fel megunt otthonát. Végezetül azt vizsgáljuk meg néhány mutató segítségével, hogy a rendszerváltozás után, milyen térbeli alakzatot mutatnak a fôváros környéki szuburb övezetek (1. táblázat). A népesség iskolai végzettségét jelzô mutató 1990 óta nem áll rendelkezésünkre, a módos középrétegek helyi reprezentációját jelzô mutató azonban igen. Az egyik jelzôszám, amelyet vizsgálni fogunk, a személyi jövedelemadó egy fôre jutó értéke 1996-ban, a másik a 100 lakásra jutó személygépkocsik száma. Az elôbbi mutató azonban éppen a szuburbanizációs folyamat kiterjedése vonatkozásában csak korlátozott mértékben használható a vizsgált idôszakra, éspedig azért, mert a két évvel korábban 'megtermelt' jövedelemadót mutatja, 1994-ben pedig még csak kezdeténél tartott a szóban forgó folyamat. (Telki és Budajenô esete jól illusztrálja a problémát: eme, a kilencvenes


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


években zajló folyamatokat 'klasszikus'-ként mutató szuburb településeken az egy fôre jutó SZJA értéke mindössze 27 931 illetve 31 079 Ft volt 1996-ban, alacsonyabb tehát az agglomerációs átlagnál (39 348). Ugyanakkor a lakásállomány gyarapodása 70 százalékos volt Telkin, 12 százalékos Budajenôn, a vándorlási egyenleg pozitívuma pedig 59 és 13 százalék a települések adott sorrendjében.) Hajlunk tehát arra, hogy a lakásállomány változását és a vándorlási egyenleg pozitívumát tartsuk perdöntônek, bár az egy fôre jutó SZJA adatokra, a gépkocsival való ellátottságra és a munkanélküli/egyéni vállalkozó arányra is tekintettel állapítjuk meg a szóban forgó települési kört. Ami a lakásállomány változását illeti, ha azt nézzük, mely térségek azok, amelyekben a legjobb budapesti kerületi átlagnál is magasabb volt a lakásállomány gyarapodása, akkor túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a legperiferikusabb kistérségek (AbonyCeglédNagykôrös vidéke, Szob és Nagykáta térsége) kivételével idesorolhatjuk egész Pest megyét, az agglomerációban pedig szignifikánsan magasabb a lakásállomány gyarapodása, mint a fôvárosban: az 1996. évi lakások száma 109,5 százaléka volt az 1990. évinek. A Pest megyei 'vidéken' a városok lakásállomány-gyarapodása mindössze három százalékos volt, a falvaké öt százalékos. (Ezek az arányok is magasabbak a budapesti átlagnál, ahol 1990 és 1996 között csupán 2,6 százalékos volt a növekmény.) A budapesti agglomeráció kistérségei közül a délkeleti agglomeráció szegmense lóg ki, ahol csupán hét százalékos volt a lakásállomány növekedése (s a keleti zóna szomszédos településein sem jobb a helyzet, csak ott a többi település jó mutatói fölhúzzák a térségi átlagot); kilenc százalékos ez az érték az északi, a keleti és a déli zónában, 10 százalékos a nyugatiban és 12 százalékos, tehát a legmagasabb Szentendre és a Pilisi-medence térségében. Minden övezetben gyarapodott a progresszív lakásépítkezésekkel jellemezhetô települések száma, de különösen látványos volt ez a Pilisi- és a Zsámbékimedencében. A legfrekventáltabb települések: Telki, Nagykovácsi, Solymár3, Csobánka, Szôd, Tahitótfalu, Ôrbottyán, Szada, Veresegyház, és egyetlenként az agglomeráción kívüli települési körbôl: Galgamácsa. Ezeknek a településeknek legalább felében a kilencvenes évek nyugati stílusú, közép- felsô középosztálybeli klientúra számára épülô lakópark-építkezések egészítik ki a családi házas építkezést (Telki: Becco, Veresegyház: Termálfalu), ami a lakossági források mellett nagyarányú tôkebevonást involvál az üzleti szféra oldalán. A lakópark, vagy az e minôséget közelítô sorházas beépítésben utazó befektetôk más településeken is komoly beruházásokat finanszíroztak (Budajenô) vagy szándékoznak finanszírozni (Herceghalom).

Ilyen típusú építkezésekre ha nem is kizárólagosan, de elsôsorban ott nyílott mód, ahol az önkormányzatok viszonylag nagy területeket tudtak vásárolni a volt mezôgazdasági nagyüzemektôl azok átalakulása során. A téeszek 1992-ben zajlott sajátos privatizációja, s nyomában az árverések (már ahol meg tudtak egyezni) 19931995 között bonyolódtak, ugyanúgy felgyorsították a szuburbanizációs folyamatot a 'fogadó' települések oldalán, mint a lakásprivatizáció a kibocsátó budapesti kerületekben. A telki önkormányzat és a telki polgárok az egyik legnagyobb haszonélvezôi voltak például a töki téesz


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


'dekollektivizálásának' (Váradi 1998), mint ahogyan a biatorbágyiak, zsámbékiak a valamikori pátyi téeszben lezajlott hasonló folyamatnak. (Bár ez utóbbi településeken az önkormányzatok nem léptek idôben, a magánszemélyek azonban igen. Másutt éppen a potenciális üzleti érték miatt hiúsult meg a földtulajdon és -használat 'privatizációja'. Ez történt a Rozmaring szövetkezet területén, s ez a Pilisi-medence legtöbb települését érinti.) (Bihari, Kovács, Váradi 1996) A vándorlási egyenleg mutatói által rajzolt határvonalak jelentôs mértékben átfedik a lakásállomány gyarapodásának vizsgálatakor kirajzolódó képet, ezért csak röviden ismertetjük. Az 199096 közötti vándorlás egyenlege a nyugati és északnyugati agglomerációban a legmagasabb; a legnagyobb népességvonzó erôvel bíró települések mindenekelôtt Telki (59 százalék), Nagykovácsi (40 százalék), Csobánka (33 százalék). Ehhez képest már-már csekélynek tûnik a bô 20 százalékos pozitív egyenleg Solymáron, Veresegyházán, Erdôkertesen, Leányfalun, Szôdligeten és Tökölön, nem beszélve az ennél kisebb, de a 15 százalékot meghaladó értékekrôl Kisorosziban, Piliscsabán, Pátyon, Tárnokon, Budaörsön, Diósdon, Majosházán és Szigethalmon. E kissé hosszúra nyúlt felsorolás talán nem volt fölösleges, amennyiben jól érzékelteti a terjeszkedés irányait, s jelzi, hogy a folyamat kezd túlnyúlni az elôzô évtized(ek) rekreációs és lakóhelyi szuburbanizációja által érintett településeken. S hogy a kontrasztot érzékeltessük: Pest megye nem agglomerációs kistérségei között kettô olyat találunk, ahol a vándorlási egyenleg negatív volt a vizsgált idôszakban (Aszód és Szob térsége), s csak kevéssel kapaszkodott a nulla fölé az AbonyCeglédNagykôrös térségben is. Az agglomeráció és a perifériák között tehát szakadék tátong ebben a tekintetben. A két part között húzódik az a tér, amit a viszonylag jelentôs vándorlási nyereséggel rendelkezô, de véleményünk szerint a szuburbanizáció hatóköre által már nem érintett települések töltenek ki. Idetartoznak a volt ingázási tengely községei, különösen a Monor és Nagykáta központú kistérségek, Vác és Szentendre térségének a fôvárostól távolabb esô, s kisebb mértékben a Csepel-sziget települései, azok az övezetek, ahová fôként nyugdíjasok költöznek ki, és a vidéki háttérben biztonságosabb megélhetést remélô, aktív korú kisegzisztenciák. Ezt a települési kört mintegy kirekesztjük, ha a magas személyi jövedelemadót fizetô és a naponta gépkocsival ingázó módos középosztály telephelyeit vesszük figyelembe. Az SZJA egy lakosra vetített mutatója és a 100 háztartásra jutó gépkocsi átlagost meghaladó értékei által megrajzolható települési kör ugyanis megerôsíti a már kétszer megrajzoltat, s csak nagyon szûk körben tágítja a határokat, 'beengedve' olyan városokat, mint Százhalombatta (ahol messze a legmagasabb az egy fôre jutó SZJA értéke, jelezvén a viszonylag jól keresô alkalmazottak nagy számát), Pilisvörösvár, Pécel. S a módos rétegek térbeli elrendezôdését jól mutatja az egy fôre jutó személyi jövedelemadó különbségeit mutató 1. sz. ábra.

Az említett négy mutató, továbbá egy ötödik, az egyéni vállalkozásokra jutó munkanélküliek számának jelzôszáma segítségével határoltuk le a fôváros környéki szuburb településeket, azokat tehát, amelyekben folytatódtak, illetve felerôsödtek a


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


korábbi évtizedekben megindult szuburbanizációs folyamatok (2. ábra). Akkor került egy község vagy város a 'szuburb' kategóriába, ha az öt mutató értékébôl legalább három az agglomerációs átlaggal megegyezô, vagy annál magasabb értéket vett fel. A 'magot' a hetvenes évek óta szuburbanizálódott települések jelentik, amelyekben mind az öt mutató értéke magasabb volt az agglomerációs átlagnál (Diósd, Budaörs, Solymár, Nagykovácsi, Pilisborosjenô, Dunakeszi, Szentendre, Leányfalu). Érdemes felfigyelni arra, hogy Budakeszi nem került be ebbe a csoportba, holott nyilvánvalóan a szuburb települések régi rétegébe tartozik. Ennek az lehet az oka, hogy beépítettsége elérte azt a fokot, amikor már vagy nem vonzó az egyszerre szépet és 'tágasat', az egyedi megoldásokat megengedô telket keresô módos polgár számára, vagy/és a viszonylagos 'tömegigénynek' már nem tud eleget tenni, és ez a tény a statisztika szintjén is igazolódik. Nem nehéz megjósolni, hogy a fent megnevezett nyolc, a szuburb települések régi rétegébe tartozó községekben/városokban is hamarosan felüti fejét a 'budakeszi jelenség', ami egyébként megfelelôje a budapesti elit kerületek egyfajta 'pozícióvesztésének'. Ez a 'pozícióvesztés' azonban nem jár együtt a lakókörnyezet leromlásával, s elônye is van annak, ha egy településen megáll a tömeges beköltözés, mert elindulhatnak, illetve felgyorsulhatnak a kohéziós folyamatok a helyi társadalmakban. Kiköltözô budapesti (felsô-)középosztálybeli 'tömegek' befogadására Nagykovácsiban, Telkin, Csobánkán és Veresegyházon került sor a kilencvenes években (Daróczi 1999), és hasonló készülôdik például Pátyon és Herceghalmon, annak ellenére, hogy számos, súlyos konfliktust gerjesztô folyamatról van szó. Konfliktus forrása ugyanis, ha (1.) a beköltözôk nagyon gyorsan válnak a helyi társadalom domináns csoportjává, háttérbe szorítva az 'ôslakókat' (v.ö., hogy jelentôs anyagi erôvel és szellemi tôkével (is) rendelkezô családokról van szó); (2.) ha egyszer csak éppen a nagyarányú kiköltözések következtében veszélybe kerül az az érték, ami vonzerôvel bírt mind ez ideig (tágas terek, nyugalom); (3.) ha évekig 'felvonulási terület' látványát nyújtja egy település; (4.) ha olyan tényezôk nehezítik az érintettek hétköznapjait, mint az egyre súlyosabb napi forgalmi dugók stb. (A szuburbanizációs csapda jellegzetes példáiról lásd Váradi Monika Mária tanulmányát.)

Budapesttôl, illetve a szuburbanizáció klasszikus övezeteitôl távolodva sokasodnak azok a települések, amelyekben viszonylag új (bár nem elôzmények nélküli), robbanásszerû a folyamat (például Telki, Budajenô), és azok, amelyekben napjainkban gyorsul fel (például Biatorbágy, Zsámbék, Pilisvörösvár, Piliscsaba, sôt, az elzárkózó Pilisszántó is ebbe a csoportba kerül. Úgy tûnik tehát, hogy a kifelé terjeszkedés folytatódik, azonban legalábbis 1996-ig nem terjedt ki a délkeleti agglomerációs övezetre, s súlypontjait továbbra is a nyugati-, északnyugati, délnyugati továbbá a keleti zóna és a vele


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


szomszédos területek (Galga mente) jelentik. Érdemes felfigyelni rá, hogy Galgamácsa, bár kívül esik a budapesti agglomeráció körén, bekerült a szuburbán települések csoportjába!

Zárszó Írásunk azt mutatta be, hogy a szuburbanizáció egy szerves, többlépcsôs, térben egyre terjedô folyamat, amely a hatvanas években még csak Budapest elit budai kerületeiben hatott, majd a következô évtizedekben elôbb a külsô budapesti kerületekre és néhány fôváros közeli, valamint a Dunakanyarban lévô településre, s a rendszerváltás után, a fôirányokat megtartva, az addigi szuburb térségekkel szomszédos községekre/városokra is kiterjedt. A kibocsátó, a fôváros oldalán a lakásprivatizáció és a módos vállalkozói/tôkés réteg megjelenése gyorsította fel az elôzô évtizedekben megindult folyamatot, míg a fogadó településeken a régi és új víkendtelepek, a földkárpótlás, illetve a nyomában olcsón megszerezhetô, gyorsan telkekké alakítható építési területek, a meglóduló ingatlanpiac, egyes zónákban az úthálózat robbanásszerû fejlôdése, s a módos középosztály megtelepülését szorgalmazó önkormányzati politikák jelentették az elôzményeket, illetve feltételeket. Mindezek következtében egy valóságos felértékelôdésrôl beszélhetünk, amelynek ez idáig nyertesei a kitelepülôk és nagyrészt az ôslakosok is, bár a folyamat ellentmondásoktól, konfliktusoktól sem mentes. S hogy térben és idôben meddig terjedhet a szuburbanizáció, az pontosan nem megválaszolható, hiszen egyelôre ereje teljében van, hatóköre évrôl évre növekszik.

Irodalom Barta Györgyi és Beluszky Pál (szerk): Társadalmi, gazdasági átalakulás a budapesti agglomerációban. Regionális Kutatási Alapítvány, Budapest. Megjelenés alatt. Beluszky Pál (1999): Két évezreden át napjaink világvárosáig.In Társadalmi, gazdasági átalakulás.... Megjelenés alatt Bihari Zsuzsanna, Kovács Katalin, Váradi Monika Mária (1996):Pest megyei közelképek a szövetkezeti átalakulásról. In Tér és Társadalom, 4:139153 Bihari Zsuzsanna, Váradi Monika Mária: Telki az ezredfordulón. Kézirat Csanádi Gábor és Ladányi János (1992): Budapest térbeni-társadalmi szerkezetének változásai. Budapest, Akadémiai Kiadó Daróczi Etelka (1999): Ki a fôvárosból. Változások Budapest és az ország vándorforgalmában. In Társadalmi, gazdasági átalakulás...Megjelenés alatt Kovács Zoltán (1992): A budapesti bérlakásszektor. - Tér és Társadalom (34):5573 Ladányi János és Szelényi Iván (1997): A társadalom etnikai, osztály- és térszerkezetének összefüggései az ezredforduló Budapestjén. In: Társadalmi és területi folyamatok az 1990-es évek Magyarországán. (szerk. Kárpáti Zoltán) MTA Társadalmi Konfliktusok Kutató Központja Budapest:8595 Tímár Judit (1994): A szuburbanizáció néhány elméleti kérdése és alföldi sajátosságai. Kandidátusi értekezés. Váradi Monika Mária (1997): Solymár: az Aranyfalu. In Tér és Társadalom (4):4568. Váradi Monika Mária (1998): Keskeny az ösvény. In Replika (3334):121135. Váradi Monika Mária (1999): Hova megyünk lakni? In: Társadalmi, gazdasági átalakulás... Megjelenés alatt

Jegyzetek


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


1. Az itt következô tanulmányok lényegében összetartoznak, egyazon vizsgálatokon dolgozó kutatócsoport két tagjának munkái; ez indokolja a többesszám használatát a szerzôk reflexióiban. A tanulmány hosszabb változata megjelenés alatt áll: Szuburbanizáció a budapesti agglomerációban és 'szomszédai' körében. In (Barta Gy., Beluszky szerk.): Társadalmi, gazdasági átalakulás a budapesti agglomerációban. Regionális Kutatási Alapítvány, Budapest. A szerzôk köszönetüket fejezik ki Bihari Zsuzsannának mind az adatbázis létrehozásában, mind a csoport empirikus vizsgálatai során végzett munkájáért. 2. Azokat az agglomerációs településeket soroltuk ebbe a körbe, ahol az 1990-et megelôzô legalább két évtizeden keresztül pozitív volt a vándorlási egyenleg, és a diplomások aránya is átlag feletti volt. 3. Részletesen mutatja be a solymári 'sikertörténetet' Váradi Monika Mária tanulmánya (Váradi 1997).


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


1999/10/* Váradi Monika Mária : A szuburbanizáció arcai a budai agglomerációban településfejlesztés

Váradi Monika Mária tudományos fômunkatárs MTA RKK KÉTI Budapesti Osztály

A szuburbanizáció arcai a budai agglomerációban Írásunkban arra törekszünk, hogy egy-egy település példáján fölmutassuk a lakóhelyi szuburbanizáció különbözô mintáit, a folyamattal járó konfliktusok, ellentmondások természetét s a kilencvenes években a szuburbanizációhoz kapcsolódó önkormányzati stratégiákat.

A világváros zsúfolt elôkertjei: Solymár és Nagykovácsi Solymár és Nagykovácsi a szocializmus viszonyai között vált vonzó rekreációs és lakóhelyi szuburbanizációs célterületté, népességük földuzzadása is erre az idôszakra tehetô. A lakóházak, hétvégi rezidenciák mind nagyobb részt hódítanak el az erdôtôl, úgy tûnhet, több új ingatlant és embert már nem bír el sem a község, sem a természet. Az adatok és tapasztalatok tanúsága szerint azonban a két település a kilencvenes években sem veszített vonzerejébôl, s a közeli jövôben sem várható a szuburbanizáció jelentôs mértékû lefékezôdése. A solymári önkormányzat nem kívánja bôvíteni belterületét, nem szívesen támogatná az újabb betelepülést, ám minden korlátozó szándéka ellenére sem tekinthet el a kb. 600 magántulajdonú, forgalomképes, zömmel üdülô/volt zártkerti telektôl, amely új gazdára vár. Solymáron a lakóházak száma alig félszázzal több, mint az üdülôtelkeké. Mivel a hétvégi házak jelentôs része lényegében állandó rezidenciaként szolgál, az önkormányzat az építményadó bevezetésével amely alól az állandó lakosok 90 százalék erejéig kedvezményt élveznek elérte, hogy az üdülôövezetekben élôk egy része állandó lakóhelyeként Solymárt jegyeztette be. A tényleges viszonyok legalizálása az állandó lakosok számának növekedésével járt két év alatt négyszáz fôvel, ha mindenki bejelentkezne, a ma hétezres lélekszám föltehetôen tízezer fölé emelkedne , s egyúttal gyarapítja a községi kassza bevételeit is. Solymár vezetése nehezen zárkózhat el a földtulajdonhoz jutott ôslakosok igényeitôl, ôk ugyanis joggal hivatkozhatnak arra, hogy a betelepülôk után végre szeretnének saját falujukban, saját gyermekeiknek építési telket parcellázni. Ha ez a törekvés sikerrel jár, a község belterülete tovább növekszik, s arra nincs garancia, hogy a kialakításra kerülô parcellákon nem a fôvárosból kiköltözôk építekeznek majd. Nagykovácsiban az ún. üdülôk száma (2000 fölött) meghaladja a lakóházakét, és mivel a tulajdonosok, az aktuális szakapparátusok szemhunyó gyakorlatától megtámogatva, eleve nagyvonalúan kezelték az építési elôírásokat, az övezet átminôsítésére irányuló törekvés ereje az átlagosnál is nagyobb. Ezen túlmenôen mivel a Rozmaring Mgtsz központját a menedzsment 1991-ben Solymárról Pesthidegkútra helyezte át, s mivel a földnek is nagy spekulációs értéke van a földtulajdon rendezése során a szûk határú, természetvédelmi területtel övezett faluban a helybéli lakosok mellett zömmel idegenek jutottak földhöz; az önkormányzat, noha kacérkodott a szuburbanizáció megfékezésének


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


gondolatával, a tulajdonosok nyomására belterületbe von 64 hektárnyi területet. Solymár és Nagykovácsi szuburbanizációs "karrierje" különbözik egymástól, nem is annyira az eltérô földrajzi, közlekedési helyzetbôl fakadóan, mint inkább a sváb ôslakosság második világháborút követô, a két falut eltérô mértékben érintô kitelepítésének köszönhetôen. Solymáron "csupán" a svábság felének kellett otthonából távoznia, s az itthon maradottak sikerrel alkalmazkodtak a szocializmus kínálta mobilitási lehetôségekhez, ugyanakkor tradícióikat is megôrizték. A helyi gazdaságban, kulturális és politikai életben egyaránt meghatározó, összetartó sváb családoknak, az itt megtelepedett ipari nagyüzemek gazdasági és munkaerô-piaci jelentôségének, valamint a községi vezetés ambícióinak, településfejlesztési elképzeléseinek köszönhetôen a mai napig sikerült az "ôslakosok" és újonnan betelepülôk gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális egyensúlyát megtartani. Ezt az egyensúlyt szimbolikusan is kifejezik a község ünnepei: a helyi németség kitelepítésének bensôséges emlékünnepével szemben a mind híresebbé váló solymári búcsú, az egész falu ünnepe, ahol a fôszerep a betelepült mûvészeknek, kézmûveseknek jut. Nagykovácsi lakosainak 78 százalékát veszítette el a negyvenes évek második felében. A német nemzetiségû kitelepítettek helyére érkezettek csoportjai, a felvidékiek vagy a besenyôtelkiek, noha ma már egyöntetûen ôslakosnak számítanak, számon tartják az ôket elválasztó különbségeket. A döntô határvonal mégis a régi és új "telepesek" között látszik húzódni. A "jöttmentek" , vagyis helyi szóhasználat szerint az elmúlt másfél-két évtizedben a fôvárosból kihúzódó értelmiségi és mûvész középgenerációs családok a község fejlesztésében is meghatározó szerepet visznek, illetve szeretnének vinni, elképzeléseiket azonban az "ôslakosok" többnyire idegenkedve fogadják. Jelentôségük a község kulturális és sportéletének, imázsának alakításában már ma sem elhanyagolható, és számolhatunk azzal, hogy a rövid idôn belül Budapest második kerületével egybenôtt elôvárossá váló Nagykovácsiban mindenképpen meghatározó szereplôkké, a település arculatát formáló társadalmi csoporttá válnak. Mindenesetre ebben a közlekedési zsákutcában fekvô, egyoldalúan Budapesthez kötôdô, a szuburbanizációnak védtelenül kitett faluban jelzésértékûnek tarthatjuk a polgármester panaszló szavait az "ôslakosok" kiszorulásáról. Évente legalább huszonöt lakóingatlan cserél gazdát a faluban; a szépen fölújított, komfortossá tett paraszti porták növekvô száma, ha a helyi építészeti kultúrától idegen palotákkal állítjuk ôket szembe, örvendetes fejlemény, mögötte azonban a helyi sváb vagy késôbb betelepült, idesodródott tulajdonosok eltûnése áll. Ôk, jó pénzért értékesített, renoválásra szoruló házuk értékén valahol másutt, olcsón juthatnak házhoz, s ott kezdenek új életet. Nagykovácsiban a fôvárosiak folyamatos kiáramlása olyan magas árakat eredményez, amelyek a helybeli fiatal családokat kiszorítják az ingatlanpiacról. A község vezetése éppen ezért, minden nyomás ellenére, szeretné legalább a falu egy részén fönntartani az üdülôövezeti minôsítést, hisz, mint a térségben mindenütt, a volt zártkerti/üdülôövezeti részen kisebb, közmûvekkel nem vagy szûkösen ellátott, s ezért olcsóbb építési telekhez, ingatlanokhoz is hozzájuthatnak az érdeklôdôk. Ettôl a lehetôségtôl a belterületté nyilvánítással égbeszökô árak elzárnák a helybéli fiatalokat.

A szuburbanizáció mint fejlesztési stratégia Pilisjászfalu és Telki: két variáció egy témára A kilencvenes évek lakóhelyi szuburbanizációs folyamataiban rejlô lehetôségek fölismerése a Pilisi és Zsámbéki medencében két, alacsony lélekszámú, sok szempontból kedvezôtlen helyzetû falut is arra késztetett, hogy a település fejlôdését részben vagy egészen e folyamatokra építse. A két kisközség induló helyzetében és az önkormányzatok stratégiáiban számos közös, ám legalább ennyi eltérô vonás akad.


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


Legyen falu! és lôn: a jászfalui modell Pilisjászfalu 1994-ben szakadt el Piliscsabától, s vált, hosszú történelme során elôször, önálló községgé. A hajdani jász települést a majorsági szerkezet jellemezte, lakóinak többsége a második világháborút követôen is ún. tanyán élt. E tanyákat azután körbenôtte a falu, amely növekedését a Pilisi Állami Gazdaság megjelenésének köszönhette. A több megyére kiterjedô, fénykorában háromezer embert foglalkoztató gazdaság adott munkát a jászfalui emberek többségének; ôk nagyrészt alföldi tájakról érkeztek. Heterogén eredetû lakosság, a közigazgatási autonómia évszázados hiánya, s egy erôs, az alapvetô községi intézmények kiépítését magára vállaló mezôgazdasági nagyüzem dominanciája jellemezte ezt a kis települést, amely az ötvenes évek végén, s a kilencvenes évek derekán egyaránt 700 körüli lelket számlált. E sajátos képletû társadalom kiegészült egy fôként agrármérnökökbôl álló értelmiségi réteggel, amely a hatvanas évektôl telepedett meg az ún. Újtelepen. Ebben a cselédmúltú társadalomban, amelyhez a szocializmus idején csapódtak cselédsorból származó és szegényparaszti eredetû, munkát és lakhatást keresô egzisztenciák, ébren maradt egy, a település határain túlnövô erôs identitás, amely ezt a kis falut a jászság kitüntetett helyévé teszi; a Jászok Emlékköve a hazai és külföldre szakadt jászság zarándokhelyévé vált. Annak ellenére él ez a község vezetése által szimbolikusan többszörösen is megerôsített helyi identitás, hogy aligha él itt ma már bárki is a hajdani királyi testôrök leszármazottai közül. A jászfalui községvezetés nem kényszerült kizárólagosan arra, hogy a falu fejlôdését a szuburbanizációra alapozza. A községet a 10-es számú fôút szeli ketté, a falu belterületét a domboldalon fölfelé húzódva tudja növelni, a lapos részen, az út másik oldalán az állami gazdaság hajdani központi telephelye a védôsávot alkotó jegenyesorral és a kiépült infrastruktúrával kiválóan alkalmas ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalkozások befogadására. Ezen a területen a volt állami gazdaság, illetve utódszervezete jelentôs területeket értékesített már, Jászfalun mûködik néhány erôs kisés középüzem. Jászfalun lényegében az önkormányzat az egyetlen ingatlanpiaci szereplô. A volt mészüzemhez és kôbányához kapcsolódó gyep és legelô mûvelési ágú, kb. 72 hektár területet az önkormányzat némi huzavona után ingyen szerezte meg az államtól, így az indulásnál nem szorult rá arra, hogy idegen forrásból fedezze az ingatlanvásárlást. Az önkormányzat ingatlanpiaci monopolhelyzetét erôsíti az a körülmény, hogy ebben a faluban a magántulajdonba jutott földeket lényegében az állami gazdaság alkalmazottainak juttatott 20 aranykorona jelenti; e birtokok nem jelentôsek, és a falunak az ipari övezetet körülvevô, illetve ahhoz kapcsolódó részein fekszenek; a hosszú távú önkormányzati elképzelések között szerepel egy hányaduk megvásárlása is. A jászfalui községvezetés fokozatosan parcellázza föl a birtokába került földet, évente egy-egy összefüggô területet nyit meg s lát el közmûvel, 1995 óta beépítési kötelezettséggel és önkormányzati visszavásárlási joggal 100 telket adott el, s e telkek felére adott ki építési engedélyt. Az elmúlt három esztendôben a falu közel 200 lélekkel gyarapodott; a 1015 éves folyamatra tervezett szuburbanizációs fejlesztés eredményeként 2500 fôs településsel számolnak. Jászfaluban a fôvárosi középosztály értelmiségi rétegeit célozták meg, nem törekszenek arra, hogy exkluzív életet élô, elit családok költözzenek a településre. A kitelepülôk zömmel harmincas éveikben járó fiatal, két-háromgyermekes értelmiségi családok, akik kiköltözésük után hamar létrehozták saját egyesületeiket, s részt vállalnak az alakulóban lévô közéletben is. A jászfalui községvezetés által megkezdett szuburbanizációs fejlesztés tempóját a faluban néhányan túl gyorsnak tartják; nem mindenki fogadja lelkesedéssel a községbe települt számítástechnikai potenciálon alapuló elképzelést vagy talán álmot a pilisi "szilíciumvölgyrôl" . Minden berzenkedés ellenére úgy látszik, hogy a szuburbanizáció jászfalui modellje nem jár nagy konfliktusokkal, s úgy tûnik, mederben tartható. Mindebben számos tényezô játszik közre. Az induló adottságok között ki kell emelnünk,


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


hogy a szerencsés önkormányzat a földeladásokból befolyt összeget eladósodás nélkül visszaforgathatta az infrastrukturális és intézményi fejlesztésekbe, és egyetlen jelentôs ingatlanpiaci szereplôként minden eszközzel irányítani tudja a szuburbanizációs folyamatot. Az állami gazdaságnak köszönhetôen ebben a faluban megépült az óvoda, iskola; a felújítás és bôvítés ugyan megterheli az önkormányzatot, mégsem kell a semmibôl megépítenie intézményrendszerét, és a meglévô ingatlanokban az egészségügyi, postai szolgáltatásokat is le tudja telepíteni. A községvezetésnek sikerült a betelepült fiatal értelmiségi családokat partnerként megnyernie, egyfajta "Gründerzeit" hangulat érzékelhetô "jókedvû falu vagyunk" . Voltaképpen valóban most születik meg a falu, saját képviselô-testülettel, zömmel betelepült fiatalokból álló önkormányzati apparátussal, jelentôs infrastrukturális és intézményi fejlesztésekkel, bontakozó egyesületi élettel, s egy erôsödô vállalkozói szférával. Az "ôslakosok" nem jutnak túlzottan meghatározó szerephez, ôket legfeljebb elégedettséggel töltheti el a hosszú mellôzöttség után megindult fejlôdés és a vele járó elégtétel. A különbözô idôszakokban betelepült értelmiségi, középosztályi családok körében pedig egyelôre tart a lendület, s úgy tûnik, a fejlôdés irányát és jellegét érintô alapvetô közmegegyezés is töretlen.

"Ôsrobbanás": a telki modell Telki 1990-ig a budajenôi közös tanács része volt, ekkor vált önálló községgé. A teljesen vagyontalan önkormányzat számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az "érintetlen", friss erdei levegôt és pompás panorámát kínáló község fölértékelôdik a fôvárosból kiköltözni vágyók szemében. A falu vezetése a kvalifikált, módos középosztálybeli családok, illetve a felsô középosztályhoz és az elithez tartozó fôvárosi menedzserek, bankárok gyors kitelepedésétôl remélte egy mûködtethetô település kialakulását (a telkiek szerint 3000 lakos már fönn tud tartani egy falut), a községi bevételek növekedését, és a még nem létezô intézmények magas színvonalú eltartását. Telki fejlesztését kizárólagosan a remények szerint gyors ütemû és töretlen szuburbanizációs kitelepülésre alapozták. Céljai megvalósításához az önkormányzat három részletben összesen 49 hektár szántó és gyepmûvelésû termôföldet vásárolt, s a parcellázással párhuzamosan intenzív infrastruktúra-építésbe fogott. 1998-ban az önkormányzat utolsó területének, az ún. Legelôdomb 24 hektárjának kiméréséhez és értékesítéséhez kezdett. A telki ingatlanpiacon az önkormányzat ugyanis nem játszott/játszik kizárólagos szerepet. 1991 és 1997 között összesen 87 hektárnyi területet vonatott ki a mûvelés alól, ebbôl 85 hektár a belterület növelését szolgálta. A belterületbe vont hajdani szántó és gyep mûvelésû terület közel fele magánszemélyek, ingatlanbefektetôk és ingatlanspekulánsok tulajdonába került. A szuburbanizációt mederben tartó, ellenôrzô eszköznek tekintett építéshatósági szabályozás, a község Összevont Rendezési Terve egyes szakaszainak kidolgozásakor az éppen megjelenô érdekeket vette figyelembe, ezeknek megfelelôen bôvült a belterület, az építési parcellák száma. (Telkeinek értékesítésekor az önkormányzat nem élt sem a beépítési kötelezettség elôírásának, sem a visszavásárlásnak a lehetôségével.) Az ÖRT kidolgozásának elsô szakaszában a kezdeti lépések kudarccal végzôdtek, legalábbis a tervezôk számára. A felkért szakemberek olyan faluképet tartottak volna kívánatosnak, amely szigorúan igazodik az ófalu sváb építészeti hagyományaihoz. Ezt az elképzelést az önkormányzat tagjai túl szigorúnak tartották, az egyeztetésekre meghívott fôvárosi kiköltözôk is elutasították, mondván, tudják, hová költöznek, de ragaszkodnak ahhoz, hogy ki-ki saját elgondolásai alapján építhesse föl családi házát, kastélyát. Ugyanekkor az ôslakosok is támadásba lendültek, s az eredeti tervezôi elképzelésekkel szemben sikerült kiharcolniuk, hogy legalább az ófaluban lehetôség nyíljon haszonállat tartására, hisz "milyen falu az, ahol nincsenek állatok!?"


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


Az ÖRT második szakaszának elkészítését a Becco Buyckson ingatlanberuházó társaság fölbukkanása tette szükségessé. A dél-koreai cég egyrészt a telki önkormányzattól vásárolt közmûvesített telkeket 1, 8 hektáron, további 8 hektár közmûvesítetlen területet magántulajdonosoktól. A Becco két területen fogott bele lakópark építésébe: az önkormányzattól vásárolt részen, a tervezett új faluközponthoz kapcsolódva 31 családi, illetve ikerlakási ház, közvetlenül a vadkerítés, a tájvédelmi körzet határán 51 sorházi, ikerházi lakás és önálló családi ház építését tervezték. Összesen ötféle, fák, növények, erdei gyümölcsök nevét viselô típus között válogathat a vevô. Négy év alatt a Becco 82 típuslakásának 3040 százalékát adták el, "ez üzleti szempontból nem szerencsés arány". A kft. magyar ügyvezetôje az "üzleti kudarc" ellenére meg van arról gyôzôdve, hogy a vállalkozás szakmai szempontból hosszú távon megtérülô befektetés. Véleményével meglehetôsen egyedül marad a faluban élô építész kollegák között. Rajta kívül mindenki úgy gondolja, a magyar ember ódzkodik az egyen-lakóparktól, és azok, akik a fôvárosból Telkibe költöznek, a Becco lakásaiért kért borsos áron inkább saját családi házat, villát építtetnek, ahol elzárkózhatnak a szomszédok elôl. Az ügyvezetô elismeri ugyan, hogy a magyar mentalitástól és építészeti hagyománytól idegen a lakóparkos kultúra és életforma, mégis föl tud sorolni érveket a magánerôs, családi házas építkezés ellen. Tapasztalatokkal is igazolható véleménye szerint családi házas építkezések esetén a legszigorúbb elôírások mellett is érheti meglepetés az embert a szomszédja részérôl. A Telkiben látható intenzív építkezési hullámban a beköltözôk számíthatnak arra is, hogy környezetük néhány évig felvonulási terep lesz, s ez valóban gyakran fölmerül panaszként az újonnan beköltözöttek körében, ahogy a zöldfelületek hiányát is gyakran emlegetik hátrányként. A Becco lakásait ezzel szemben úgy építik, hogy a tájolásra, benapozásra ügyelnek, s hogy a teljes közmûvesítéshez a gyepesítés, parkosítás gyorsan növô fákkal is hozzátartozik. "Aki ide költözik, tudja, mire számíthat". Az ügyvezetô szerint ennek a típusú építkezésnek az a legnagyobb értéke, hogy a lakás komfortértéke azonnal kivehetô, élvezhetô. Ennek ellenére, a kitelepülôk többsége inkább maga építkezik, ki-ki a saját ízlését igyekszik több-kevesebb sikerrel ráerôltetni a tervezôre. Telkin a kilencvenes évek szuburbanizációs folyamata anyagi értelemben kedvezett az ôslakosságnak. A részarány-tulajdonosok, a tagi-alkalmazotti részarányhoz jutottak, a kárpótlásra jogosultak egyaránt értékesíthették földjüket, önkormányzatnak, valamint magánszemélyeknek. A törvényi korlátoknak köszönhetôen a részarány-tulajdonosok jártak hamarabb jól, ôk a kilencvenes évek elején túladhattak birtokukon. A kárpótlási tábla tulajdonosai 1998-ban indították el a 25 hektáros terület mezôgazdasági mûvelés alóli kivonásának és parcellázásának folyamatát az illetékes földhivatal ugyan vonakodva, végül mégis áldását adta az újabb belterületbe vonási kérelemre. A földtulajdon rendezésében érintettek mellett azok a telki lakosok is váratlan bevételhez juthattak, akik a töki szövetkezettôl termôföldet béreltek, s így elôvételi joggal bírtak. Tôlük az önkormányzat által fizetett áraknál magasabb áron vásároltak területet az ingatlanpiaci konjunktúrát idôben megneszelô helyi lakosok. A telki szuburbanizációs fejlôdés az ún. ófaluban is az ingatlanok piaci fölértékelôdéséhez vezetett, itt jócskán


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


fölújításra szoruló régi sváb porták is annyi pénzért keltek el, amennyit egy-egy szomszédos, föl nem fedezett, illetve elzárkózó faluban új házért fizetnek a vevôk. A telki önkormányzat tudatosan is igyekezett támogatni az "ôslakosokat", a kedvezményezettek körét azonban tágan vonta meg. A kilencvenes évek elején betelepültek is kedvezô feltételekkel juthattak építési telekhez, kaphattak támogatást a lakásépítéshez,vagy a közmûvek kiépítéséhez. Kétségtelen, hogy az ún. ôslakosok többsége s ez a kategória Telkiben lényegében a svábok maradékát és az Erdélybôl menekültek/betelepítettek utódait fedi , a kilencvenes évek tulajdonrendezésének, valamint a szuburbanizációnak köszönhetôen jelentôs pénzösszeghez juthatott, amivel azután kezdett, amit tudott. A telki szuburbanizáció egyik sajátossága, hogy az ôslakosság, elsôsorban anyagi érdekeltsége miatt ha nem is teljesen kritikátlan, de alapvetôen lojális volt, és támogatta az önkormányzat fejlesztési gyakorlatát. Ugyanakkor, ha elkerülhetetlennek és a település egésze szempontjából végsô soron pozitív fejleménynek tekintik is a szuburbanizációt (illetve annak telki mintáját), azt is pontosan meg tudják fogalmazni, mi az, ami e fejlôdéssel óhatatlanul és visszahozhatatlanul veszendôbe megy. "Ez a község mindig egységes volt, mi ezeket az embereket szeretettel vártuk, személy szerint is örültem, hogy fiatal értelmiségiek jönnek ide, igaz, egy kicsit pesti szellem kezd uralkodni, kicsit ezek az emberek paragrafusiabbak nálunk. Én kiállok a kapu elé, s ha új lakót látok, arra is ráköszönök, mert nem mindegyik köszön. Régen itt, mi falusiak segítettük egymást. Feltételezem , hogy ez javulni fog, jól érzik ôk itt magukat, sok emberrel beszéltem már. Az lenne a jó, ha összeérne a község, a régiek és a betelepültek" . A betelepült értelmiségiek egy része maga is szeretné elôsegíteni ezt az összeérést. Az általuk alakított egyesületnek sikerült ugyan új szokásokat, közösségi alkalmakat meghonosítani a községben, ám egy ôszintébb tagjuk véleménye szerint ezen túlmenôen "békén kell hagyni" az ôslakosokat. Ôslakosok és betelepültek között nagy a gazdasági, társadalmi, életmódbeli különbség; túl nagy ahhoz, hogy e két csoport valaha is összeérjen.

A telki községvezetés célkitûzéseit úgy volt képes megvalósítani, hogy a fejlesztés forrásigényét egyfelôl a banki hitelekbôl tudta, másfelôl az ingatlanértékesítésekbôl kívánta fedezni. Ez utóbbi forrástípus azonban szûkös, s mivel az értékesített ingatlanok után befolyt összegbôl, valamint az adóbevételekbôl nem sikerülhetett az intézményépítô tervekhez szükséges saját eszközöket elôteremteni, újabb földterület után kellett nézni. Az önkormányzat végül is igen kedvezô feltételekkel hozzájutott az állami tulajdonba került "ôsi telki földekhez" , ám a kiváló fekvésû, értékes területek sorsa jelenleg bizonytalan; a telki polgárok egy csoportja, tiltakozván a korlátlan fejlesztés és a belterület további növelése ellen, népszavazást kezdeményezett 1997 nyarán, amelyen a telkiek többsége az önkormányzat tervei ellenében szavazott. Ezen érdekekkel és indulatokkal átszôtt konfliktus mögött egy-egy közéleti személy ingatlanügyletei fölött érzett fölháborodás is meghúzódik, mégis, jellemzôbb az a körülmény, hogy az önkormányzati fejlesztési politikával szembefordulók azon értékek védelmét tûzték zászlajukra, amelyek miatt ôk maguk ideköltöztek a fôvárosból: a


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


csöndét, a jó levegôét, tágasságét; félnek attól, hogy Telki megszûnik a "béke szigete" lenni. A telki konfliktusban, éppúgy, mint a helyi közéletben, nem az ôslakosok játszanak meghatározó szerepet. Mindazok, akik a telki szuburbanizációs történet színpadára léptek polgármester, ingatlanpiacon szereplô képviselôk, az ellenzék vezetôi és tagjai , a nyolcvanas és kilencvenes években költöztek a faluba. Telkiben a településen belül megjelenô szuburbanizációs konfliktusok az ôslakosság többé-kevésbé aktív asszisztenciája mellett, a szuburbanizációs folyamatnak köszönhetôen megjelent különbözô csoportok között robbantak ki. Közülük kerültek ki a kilencvenes évek szuburbanizációs fejlesztésének támogatói, haszonélvezô, ellenzôi és relatív vesztesei egyaránt. Az aktív és elkötelezett támogatók személyes hasznot is húztak e fejlôdésbôl, az ellenzôk hoppon maradtak az ingatlanpiacon, és/vagy csalódtak az önkormányzati ígéretekben és politikában.

Néhány záró gondolat Telki az az agglomerációs település, ahol a kilencvenes évek szuburbanizációs folyamatainak ellentmondásos természete talán a leginkább szemléltethetô. A község látványos és igen gyors 'karrierje' nyilvánvalóan annak volt köszönhetô, hogy vezetôi jó idôben ráébredtek a meglóduló szuburbanizációból fakadó elônyökre. Tény ugyanakkor: nem számoltak a gyors növekedésbôl származó hátrányokkal, a betelepülôk összetételébôl, elvárásaiból fakadó kockázatokkal, és túlbecsülték azt az idôtartamot, amely alatt, reményeik szerint a község számszerû fejlôdése, anyagi gyarapodása, intézményrendszerének kiépülése megnyugtatóan lezárult volna. Mindez olyan fejlesztési gyakorlat kialakulását vonta maga után, amely újabb s újabb földterületek belterületbe vonásával igyekszik részint önkormányzati forrásokat teremteni, részint azokat a magántulajdonosokat kielégíteni, akik még nem tudták birtokaikat értékesíteni. Abban azonban, hogy 1998-ban önkormányzati képviselô, ingatlanbefektetô, magánszemély egyaránt az ingatlanpiac megtorpanásáról panaszkodott, nem csupán a túlfeszített fejlesztési elképzelések következményei, vagy az elhíresült telki konfliktus játszottak szerepet. A szuburbanizációból, az ingatlanpiac tulajdonosi átrendezôdésébôl fakadó lehetôségekre sorra ráeszméltek a térség önkormányzatai is, és néhányan sikerrel kapcsolódtak be a fôvárosiak becsalogatásáért folyó versenybe. Tapasztalataink szerint a szuburbanizációs folyamat egyre szélesebb települési kört ér el, s arra, hogy ma már a megyehatárokat is átlépte, jó példaként szolgálhat Etyek vagy Leányvár. A szereplôk körének bôvülése a kínálat differenciálódásával jár; aki nem tudja megfizetni a már igencsak magas telki árakat, vagy akit taszít a község 'zsúfoltsága', az az olcsóbb Pilisjászfalun, vagy a még érintetlennek számító Herceghalmon találhat magának építési telket. Az önkormányzatok többsége igyekszik kihasználni a szuburbanizáció kínálta lehetôségeket, noha senki nem szeretné, ha települése telki mintájú ôsrobbanás színtere lenne. Mindössze két olyan önkormányzattal találkoztunk a térségben Tökön és Pilisszántón , ahol nem csupán vallják, hogy "az nem fejlôdés, ha minden talpalatnyi területet beépítünk, ha a fôvárost rászabadítjuk a falura" , hanem minden lehetséges eszközzel igyekszenek megvédeni településeik intaktságát, hagyományos értékeit. Valahol a középutat keresik azok az önkormányzatok, amelyek nem adják ki teljesen kezükbôl az ingatlanpiacot, s fejlesztési politikát ilyen Herceghalom , ám több azon települések száma, ahol, fôként anyagi okokból, a település vezetése lemond irányítási szerepérôl, s a helyi fejlesztések sorsát ingatlanpiaci befektetôkre, magánszemélyekre bízza. E stratégia példájaként szolgálhat például Páty, ahol a rendezési tervben 100 hektáros lakóterület bôvítésével számolnak; vagy Piliscsaba, ahol az eddig fölparcellázott ún. lakóparkok mellett ugyancsak 100 hektáros beruházás tervei körvonalazódnak. E fejlesztési elképzelések közös vonása, hogy a lakónépesség


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


növekedésével járó intézményi infrastruktúra kiépítését is a magántôkétôl remélik. A szuburbanizációs nyomás természetesen igen súlyosan nehezedik a településekre. A szuburbanizáció rejtett formája, az üdülôövezetek lassú, legalábbis részleges átformálódása állandó lakóhelyekké a térség több településén is megindult folyamat. A szuburbanizációs nyomást ugyan enyhíthetik az olyan tényezôk, mint például az önkormányzatok rendelkezésére álló földterület szûkössége, ám ebben a vonatkozásban sem lehetnek illúzióink, ez legfeljebb az önkormányzatok cselekvési szabadságát korlátozza, s nagyobb teret nyújt az ingatlanbefektetôk és spekulánsok számára. A térségben, ahol még nem zárult le mindenütt a földtulajdon-rendezés folyamata, a régi/új tulajdonosok különbözô csoportjai mind erôteljesebben artikulálják érdekeiket, s ez többnyire nem más, mint földjeik parcellázása. Egy bizonyos, a szuburbanizációs piacon nagy, s egyre bôvülô a kínálat, ha azonban végigtekintünk a települések során, a gazos foghíjak (amelyekre Telkiben is akad példa), évek óta eladásra kínált, puszta területek (Tinnye vagy Piliscsaba határában) arra figyelmeztetnek, hogy legalábbis nem indul egyforma eséllyel minden település, s hogy élhetünk a gyanúperrel, a kereslet ezzel a parcellázási lendülettel nem tud lépést tartani.

A tanulmány hosszabb változata megjelenés alatt áll. Hová megyünk lakni? Szuburbanizációs minták és konfliktusok a budai agglomerációban. In: Társadalmi, gazdasági átalakulás a budapesti agglomerációban, Regionális Kutatási Alapítvány, Budapest.


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


1999/03/* Ligeti Ádám, Michalkó Gábor : Budapest és Pest megye turisztikai kapcsolatai

Ligeti Ádám, a Budapesti Turisztikai Hivatal munkatársa Michalkó Gábor fômunkatárs, MTA Földrajztudományi Kutató Intézet

Budapest és Pest megye turisztikai kapcsolatai Bevezetô Budapest és az azt közvetlenül körülölelô közigazgatási egység, Pest megye az ország kiemelkedô jelentôségû településegyüttese, hazánk területének 7,4%-át, népességének 28,3%-át fedi le. A térség Magyarország turistaforgalmának közel 50%-át bonyolítja le. Számos európai fôváros környéke meghatározó szerepet játszik az adott fôvárosba irányuló turizmus idô- és térbeli differenciálásában. Az Escorial, Versailles, Baden bei Wien hozzátartozik Madrid, Párizs, illetve Bécs turisztikai imázsához. Arról, hogy milyen szerepe van Gödöllô, Szentendre és Visegrád vonzerejének Budapest turizmusában, nem áll a vállalkozók, illetve a döntéshozók rendelkezésére megbízható információ, minthogy arról sem, hogy a megye településeinek turisztikai termékei milyen mértékben rendelkeznek egyedi vonzással. Budapest turisztikailag frekventált belsô városrészei és Pest megye idegenforgalmi kínálata között a fôváros peremkerületei jelentenek összeköttetést. A megyében bekövetkezô keresletnövekedéssel a turisztikailag ma még periférián lévô külsô kerületek is bekapcsolhatóvá válnak a térség idegenforgalmába. Kutatásunk elsôdleges feladatának tekintettük, hogy Pest megye idegenforgalmi szerepét meghatározó tényezôk vizsgálatán keresztül feltárjuk a szûken értelmezett régió turisztikai kapcsolatait. Ennek érdekében az alábbi célok megvalósítását fogalmaztuk meg: A vizsgált területen belül rámutatni a turistaáramlás irányaira, a vendégek csoportspecifikus elvárásaira és magatartására. Értékelni egyrészt Pest megye infra- és szuprastrukturális felkészültségét (különös tekintettel a fôvárosi vendégek kiszolgálására), másrészt az igazgatási szféra és az idegenforgalmi szolgáltatók (vállalkozók) attitûdjét. Megvizsgálni, milyen jelentôséggel bír Pest megye a fôváros vonzerejében. A fôvárosban és Pest megyében mûködô idegenforgalmi szolgáltatók, szakmai szervezetek érdekeinek (érdekellentéteinek) és további együttmûködési lehetôségeinek felmérése.

Elôzmények A turizmus hazai irányítási rendszerében a térség két regionális idegenforgalmi bizottsághoz tartozik, a budapestihez és a Közép-Duna-vidékihez. A közöttük lévô együttmûködés esetleges.


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


Pest megye idegenforgalmának fejlesztésére vonatkozó elképzelések a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Fôiskola által 1995-ben elkészített Pest megye idegenforgalmi koncepciójában találhatók. Az 1997-ben elfogadott Pest Megyei Területfejlesztési Koncepcióban is tetten érhetô az idegenforgalom kiemelt kezelése. A megyei turisztikai koncepció nagy hiányosságát pótlandó felhívja a figyelmet a Budapesttel való együttmûködésre. A megye településeinek turizmusáról, eredményes fejlesztésérôl csak az abszolut nemzetközi vonzerôvel rendelkezô Budapest idegenforgalmával együtt, a fôvárost és a megyét közös rendszerként szemlélve szabad gondolkodni. Elengedhetetlen annak feltárása, hogyan kezeli a fôváros irányítása a megyében (az agglomerációban) meglévô turisztikai potenciált. Budapest turizmusának fejlesztési koncepcióját 1995-ben fogadta el a Fôvárosi Közgyülés. Ebben a "Termékfejlesztés teljessé tételéhez szükséges alapvetô feladatok" címû. alfejezet részeként szerepel a fôváros környékének hasznosítása. Az ebbôl kiemelt két gondolat jól reprezentálja az agglomeráció jelentôségének körvonalazottságát: a/ egy- vagy többnapos programok értékesítése a Budapestrôl ki-, illetve beutazóknak, b/ ezt a fôvárosi termékcsomagok részeként, de önállóan is célszerû propagálni. A koncepció ezen részének megvalósítására eddig nem került sor, amihez hozzájárulhatott az a tényezô, hogy az 1996-ban elkészült "Budapest fôváros turisztikai marketing stratégiája" címû. anyag nem tartalmaz erre vonatkozó elképzeléseket. A megye turizmusának fejlesztéséhez elengedhetetlen annak ismerte, hogy milyen idegenforgalmi potenciállal rendelkezik a vizsgált térség. A Magyar Turizmus Rt. megbízásából 1996-ban elkészült a hazánk idegenforgalmi adottságait bemutató vonzerôleltár. A CD-ROM-on és az Interneten is hozzáférhetô adatbázis településenként tekinti át az idegenforgalmi infra- és szuprastruktúra legfontosabb elemeit, illetve tájékoztat az egyes turisztikai termékek jelenlétérôl. A nem teljes körû és a szakmai közvélemény által kifogásolt anyag jó kiindulási alapot adhat egy mélyebb kutatás elvégzésekor.

Módszer A tanulmány információbázisának összeállításánál elsôsorban saját adatgyûjtésre támaszkodtunk, kisebb szerepet kaptak a Központi Statisztikai Hivatal adatai (a tanulmányban szereplô adatok, ahol ezt külön nem jelöltük, az 1997-es évre vonatkoznak). A saját adatgyûjtés során kérdôíves felmérésre, mélyinterjú készítésére, nyílt információk rendezett felhasználására került sor. A saját adatgyûjtés pontos módszertani leírását az egyes fejezetek tárgyalásakor mutatjuk be.

Helyzetelemzés Az ország idegenforgalmában betöltött szerepkörének statisztikai megközelítése alapján Pest megye helyzete kedvezôtlen (1.ábra). A kereskedelmi szálláshelyek férôhelyeinek számát tekintve részesedése 3,3%, ami 1990-hez képest növekedést jelent (a megyék sorrendjében a 12.). Az idegenforgalom egyik legfôbb mutatóját, a vendégéjszakák számát figyelembe véve Pest megye 3%-os részesedése csak 1990-hez viszonyítva jelent kismértékû elmozdulást (a megyék sorrendjében a 11.). Kedvezôen értékelhetô Pest megyének a külföldi vendégéjszakák terén elért eredménye, részesedése az ország forgalmából 6,4%, ami az 1990-es 1,5%-nak több mint négyszerese (a megyék sorrendjében a 10.). Pest megye idegenforgalmi statisztikájának elemzésénél sem


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


hagyható figyelmen kívül a Budapesttel való sajátos együttélése. A fôváros részesedése a vizsgált idôszakban mind a férôhelyek, mind a vendégéjszakák számát tekintve csökkenést mutat, míg Pest megye esetében növekedést (nem bizonyítható, de nem is zárható ki, hogy Pest megye kismértékû fejlôdése a fôváros hasonló nagyságrendû piacvesztését idézte elô). Figyelmet érdemel a két térségnek a külföldiek forgalmában 1990 óta bekövetkezô együttes növekedése is, mivel ez a Budapest régiónak a turizmus piacán is jelentkezô dinamizmusát erôsíti meg.

A vizsgált mutatók abszolut számait tekintve 1990-et 100%-nak véve a legkisebb mértékû visszaesés Pest megyében következett be (2.ábra). Amíg a férôhelyek száma országos átlagban és Budapesten is csökkenést mutat, addig Pest megyében 29%-os növekedés következett be. Bizakodásra adhat okot, hogy ennek fô összetevôjét a szállodai férôhelyek 63,2%-os emelkedése okozta. A vendégéjszakák Magyarországon és Budapesten egyaránt közel 30%-os, a külföldi vendégéjszakák több mint 60%-os csökkenése mellett Pest megye mindössze 10% körüli forgalomvisszaesést mutatott úgy, hogy a szállodákban több mint 40%-os volt a vendégéjszakák számának emelkedése. A statisztikailag vizsgálható Pest megyei települések közül 1990 és 1997 között Budaörs, Vác, Ráckeve és Gödöllô mutatott a férôhelyszám és a vendégéjszakák tekintetében is növekedést. A megyében a kereskedelmi szálláshelyek és a vendégforgalom koncentráltsága figyelhtô meg. 9 település, Budaörs, Törökbálint, Gödöllô, Szentendre, Ráckeve, Visegrád, Leányfalu, Budakeszi és Délegyháza rendelkezik a férôhelyek 56%-ával, bonyolítja a vendégéjszakák 55%-át és a külföldi vendégéjszakák közel 70%-át. A megye turizmusának üdülôkörzeti koncentráltsága meghaladja a települési mutatókat. A négy üdülôkörzetben (Dunakanyar, Ráckeve, Budai hegyvidék, Gödöllôi dombság) található a megye férôhelyeinek 75,5%-a, amelyen a vendégéjszakák 92,6%-át bonyolítják. A megye vendégforgalmának egyéb mutatói is jóval az országos átlag alatt vannak. A szállodai szobakihasználtság 31%-os (ország: 47,2%, Budapest: 58,2%), az egy


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


csillagos szállodákban a 20%-ot sem éri el (ország 32%, Budapest 47,2%). A vendégek átlagos tartózkodási ideje 2,5 éjszaka (ország: 3,2%, Budapest 2,6%). A kereskedelmi szálláshelyek értékesítésébôl származó egy vendégéjszakára jutó szállásdíjbevétel tekintetében is komoly lemaradásai vannak Pest megyének. Míg az USA-ból érkezôk vendégéjszakáinak aránya Budapest és Pest megye összehasonlításában az elôbbinek kedvez, addig Németország, Ausztria, Románia és Hollandia esetében a Pest megyei arány akár a kétszeresét is meghaladhatja a budapestinek. Ez azzal magyarázható, hogy a fôváros iránti érdeklôdés sokkal differenciáltabb, Pest megyében a külföldi éjszakázás néhány kiemelt piac tekintetében koncentráltnak mondható (1. táblázat). 1. táblázat Külföldi vendégéjszakák megoszlása egyes kiemelt piacok tekintetében (%) Pest megye Budapest Ausztria 7,7 3,9 Hollandia 7,9 3,2 Jugoszlávia 3,4 2,6 Nagy-Britannia 4,1 4,9 Németország 30,7 19,1 Olaszország 8,9 7,3 Oroszország 4,1 4,6 Románia 4,2 1,9 Franciaország 4,6 3,6

USA 2,4 8,2

Turizmuspolitika


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


Pest megye turizmusa olyan funkcionális térben zajlik, amely elsôsorban nem a turisták, hanem a helyi lakosság kiszolgálására szervezôdött. Ezért a turizmus mûködéséhez szükséges intézményrendszer kialakításánál figyelembe kell venni a lokális társadalom részben az önkormányzatok révén képviselt rövid és hosszú távú érdekeit, különben olyan konfliktusok alakulhatnak ki, amelyek a turizmus fejlôdésének gátjává válhatnak. Az utóbbi években az idegenforgalom infra- és szuprastruktúrájának kiépítésében is egyre nagyobb szerep hárul a helyi önkormányzatokra, azonban még mindig hiányoznak, vagy nem kellô hatékonysággal mûködnek azok a közigazgatás-közi intézmények, mechanizmusok, amelyek alkalmasak a valóságos érdekeltségek elôzetesen elfogadott legitim keretek közötti egyeztetésére. Az MTA Földrajztudományi Kutató Intézetében folyó, "Budapest turizmusának szociálgeográfiai vizsgálata" címû kutatási program keretében 1998. második felében kérdôíves interjút készítettünk a Pest megyei települések önkormányzatainak illetékeseivel, hogy feltárjuk a helyi igazgatási szféra szerepét a megye turizmusában. A 78 agglomerációs település és az azon kivül fekvô 13 Pest megyei város közül 64 válaszolt a kérdôívben feltett kérdésekre, 27 nem (az agglomeráció 17 városából 16 válaszolt, 1 nem). A kérdések összeállításakor célunk nem a leltárkészítés, nem is a meglévô statisztikai adatok bôvítése volt, hanem egy olyan használható információbázis összeállítása, amelyhez közvetlenül a területgazdától jutunk, és amelyre a késôbbiekben tér- és idôbeli összefüggéseket, következtetéseket alapozhatunk. Abból indultunk ki, hogyha maguk az önkormányzatok sem rendelkeznek a feltett kérdések kimerítô megválaszolásához szükséges információkkal, adatokkal, akkor hogyan tudnák a törvényekben, rendeletekben elôírt, a turizmussal összefüggô feladataikat végrehajtani, illetve a társadalmi környezet igényének megfelelô turisztikai fejlesztéseket elôkészíteni. A felméréshez való hozzáállást értékelve elmondható, hogy a polgármesteri, jegyzôi szint értékelendô a tudomány hasznosíthatóságát a döntéselôkészítésben, fejlesztésben a legtöbb esetben készséget mutatott a fogadásunkra, azonban az apparátusi szint már sokszor hivatali ügyként (ennél fogva teherként) kezelte a kérdéseket, ami egyes esetekben a válaszok minôségén is meglátszott. A válaszadó önkormányzatok közül a szentendrei, a nagykátai és a váci önkormányzatnál alkalmaznak a turizmus koordinálásával megbízott fôállású szakembert. A többi megkérdezett önkormányzatban nincs a turizmusnak apparátusbeli gazdája. A turizmus önkormányzati kezelésével kapcsolatban megállapítható, hogy Pest megye településeinek polgármesteri hivatalaiban nincs olyan tisztviselô, akinek a kezében összpontosulnának a turizmussal összefüggô információk, adatok, és aki koordinálást vállalna a település, a megyei és a fôvárosi önkormányzat, a kamarák és szövetségek, a kereskedelmi szálláshelyek, a vendéglátóegységek, a civil szervezetek és a kulturális intézmények között. Valamivel kedvezôbb kép tárul elénk, amikor a turizmuspolitika fontosságát az önkormányzatok közgyüléseiben próbáljuk tetten érni. 14 településen (Pécel, Százhalombatta, Solymár, Biatorbágy, Ecser, Vác, Isaszeg, Nagykáta, Cegléd, Szentendre, Délegyháza, Leányfalu, Dabas és Visegrád) mûködik idegenforgalmi kérdésekben illetékes bizottság, azonban csak az utóbbi öt esetében szerepel a bizottság nevében is a turizmus. A többi településen az oktatási, kulturális vagy a településfejlesztési, környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozó bizottságokhoz sorolták a turizmus ügyét. Kizárólag azok az önkormányzatok vállalták fel bizottsági szinten a turizmus ügyét, ahol közismerten sikeresen mûködik a vizsgált szektor, tehát az üzemeltetésbôl erednek olyan feladatok, amelyek bizottsági szintû döntést vagy döntéselôkészítést igényelnek. Ahol az idegenforgalom nem játszik meghatározó szerepet a település életében, de a fejlesztések kapcsán jelentôségét növelni szeretnék, ott a bizottsági feladatmegosztás során lett besorolva. Az 1990 óta hozott önkormányzati döntéseket vizsgálva megállapítható, hogy elsôsorban a turizmust közvetetten érintô határozatok születtek, kevés az olyan


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


képviselô-testület, amely a település turistaforgalmának mérhetô növelése érdekében fogadott el elôterjesztést. 22 önkormányzat egyáltalán nem hozott a turizmust érintô döntést. A határozatokat vizsgálva az alábbi kategóriákat állítottuk fel: 1. Alapinfrastruktúra-fejlesztés, rendezési terv 2. Rendezvénytámogatás 3. Ingatlanvásárlás, értékesítés 4. Kiadványkészítés, P.R. tevékenység 5. Vállalkozások támogatása 6. Elvi állásfoglalás 7. Idegenforgalmi infra- és szuprastruktúra megteremtése 8. Mûemlékfelújítás, múzeumtámogatás 9. Testvértelepülés Az idegenforgalmi kérdéseket érintô önkormányzatok jelentôs része határozataiban az idegenforgalom általános feltételeinek megteremtését célozza meg még olyan turisztikailag jelentôs településeken is, mint Szentendre, ahol a parkosítás, vagy Leányfalu, ahol a telefon, a csatorna, a gáz kiépítésének befejezése vár megoldásra. Egyes helyeken a közlekedési fôvonalakba történô bekapcsolódást, illetve a környezô tavak vízminôségének védelmét, máshol az igényesen kialakított érkezési pontokat tekintik a legfontosabb idegenforgalmi kérdéseknek. A támogatott rendezvények jelentôs része a helyi hagyományok ápolására, a kultúra közelebb hozatalára irányul. Kevés az országos érdeklôdésre számottartó rendezvény (Szentendre, Visegrád, Vácrátót). Több önkormányzat is próbálkozik idegenforgalmi célú ingatlan megvásárlásával, amelyben tájházat, falumúzeumot rendez be, vagy visszaállítja az épület eredeti kastélyfunkcióját. Egyes helyeken vízparti területek megvásárlása révén a horgászturizmust szeretnék fellendíteni. A települést reprezentatívan megjelenítô kiadványok (képeslap, prospektus, térkép, videofilm) elkészíttetése ott igényelt önkormányzati döntést, ahol a turizmus gyermekcipôben jár, és ezeken keresztül kívánnak érdeklôdést gerjeszteni. A vizsgált önkormányzatok közül egyedül Leányfalu jelezte, hogy testületi döntés alapján részt vett az Utazás Kiállításon. Az idegenforgalmi célú vállalkozások anyagi dotálása egyedül Gyálon eredményezett önkormányzati határozatot, ahol a helyi kempinget és a lovardát támogatták. Néhány helyen született már idegenforgalmi koncepció, vagy létrehoztak turisztikai célú pályázati alapokat, esetleg csatlakoztak regionális turisztikai szervezethez. Amennyiben az idegenforgalmi infra-és szuprastruktúrát tágan értelmezzük, akkor idesorolhatjuk a döntések alapján létrehozandó sportrepülôteret, szabadidôparkot, kerékpárutakat és a sportpályákat. Meglepô, hogy mindössze hat önkormányzat esetében lehetett találkozni mûemlékvédelmi, illetve múzeumtámogatási határozattal, miközben a térség sikeres idegenforgalmában ezeknek meghatározó helye lenne. Szerény, de elôremutató pontja lehet a települések idegenforgalmának növekedésében a testvérvárosi kapcsolatok kiépítése, ápolása. Örömteli, hogy találkozhattunk szlovák, német és török kapcsolattal is. Az eddig meghozott döntéseken túlmenôen az érvényben levô fejlesztési koncepcióban szereplô idegenforgalmi célú beruházások, illetve az erre a célra kijelölt területek (ÁRT, RRT) meglétében lehet a turizmuspolitika minôségét tetten érni. 32 település esetében vagy nem készült a településre vonatkozó átfogó fejlesztési koncepció, vagy abban nincs szó az idegenforgalomról. A tervezett beruházás jellege szerint az alábbi kategóriákban gondolkodnak az önkormányzatok: Kulturális, mûemléki Közmûfejlesztés Vizisport-gyógyfürdô Kereskedelmi szálláshely Kerékpárút


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


Természeti környezet kiépítése Egyéb sportok Üdülés. A turisztikai célú közmûfejlesztés elsôsorban a Ráckevei(Soroksári)Duna-ág vízminôségének javulását, továbbá a fürdôk vízforgató berendezésének megépítését jelenti. A Duna és az állóvizek mentén fekvô önkormányzatok a fürdôzés és a horgászat adta lehetôségek megteremtésében, hatékonyabb kihasználásában gondolkoznak. Megjelenik a meglévô termálfürdôk fejlesztése, kialakítása is. A panziók és kempingek létesítését megfogalmazó kereskedelmi szálláshelyépítés ott valósulhat meg, ahol a megfelelô szintû keresletet a településen áthaladó forgalom (Ferihegy közelsége, autópályák), illetve a helység kiemelkedô vonzereje biztosítja. A kevésbé beruházásigényes kerékpárút létrehozása az egyik legkiválóbb lehetôség a település lágy turizmusba való bekapcsolására. A régió kerékpárútjainak megépítése azonban csak abban az esetben javasolt, ha az összeköttetésben áll a legnagyobb turistakibocsátó fôvárossal. Több önkormányzatnál találkozunk a természeti környezet részét képezô szabadidô- és sétálóparkok, turistaútvonalak kiépítésével, illetve a védettséget élvezô területek megôrzésének szándékával. A lehetôségekhez képest a tervek kiaknázatlanul hagyják az egyéb sportok területén meglévô adottságokat. Egy repülôtér, egy golfpálya, egy teniszpálya, két lovarda szerepel a válaszadó 52 önkormányzat tervei között. Üdülôterületek parcellázás útján történô kialakításában egyetlen egy önkormányzat gondolkodik. Azok a Pest megyei települések, amelyek önállóan nem képesek idegenforgalmi vonzást kiváltani, a környezô településekkel való együttmûködés megvalósításával kapcsolódhatnak be a régió turizmusába. 34 önkormányzat nyilatkozott pozitívan az együttmûködés létezésérôl, vagy annak még tartalommal meg nem töltött, de már megvalósult kereteirôl. Budapest peremkerületeit is magában foglaló együttmûködésrôl kizárólag a ráckevei önkormányzat tett említést. Hét település esetében fogalmazódtak meg az idegenforgalmi együttmûködés igényei a kistérségi területfejlesztési társulások keretein belül. Figyelemre méltó Pomáz kezdeményezése egy bécsbelgrádi nemzetközi kerékpárútba való bekapcsolódásba, melynek keretén belül létrehozandó egy ún. pilisi idegenforgalmi tengely, amely Szentendre, Budakalász, Pomáz, Csobánka, Pilisszentkereszt, Dobogókô és Esztergom településeket érintené.


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


A hatékony információáramlás és a pályázatokban való sikeres részvétel egyik alapfeltétele, hogy rendszeres munkakapcsolat alakuljon ki az önkormányzatok és a turizmus területi, illetve szakmai irányítói között. 31 önkormányzatnak nincs kapcsolata sem a Pest Megyei Önkormányzat sem a Magyar Turizmus Rt. idegenforgalmi szakembereivel. A kapcsolat tényérôl pozitívan nyilatkozó önkormányzatok többsége esetinek, informálisnak minôsítette az együttmûködés jellegét. Tartalmi elemekrôl Szentendre, Isaszeg, Monor és Visegrád számolt be. A turizmusnak Budapest frekventált területeirôl Pest megyére kiterjedô innovatív hatását fokozhatja, ha a fôváros peremkerületei is felismerik az ágazatban rejlô lehetôségeket, ezeket fejlesztési koncepció szintjén megfogalmazzák és megpróbálnak együttmûködni környezetük önkormányzataival. Ahogy azt korábban is hangsúlyoztuk, a turizmus ügyének önkormányzati képviselete a térség iránt elkötelezett szakember alkalmazását követeli meg. A vizsgálatban részt vevô peremkerületi önkormányzatok közül egyedül a XXII. kerületben foglalkoztatnak turisztikai referenst a kérdés fontosságát hangsúlyozandó csoportvezetôi beosztásban. Azoknál az önkormányzatoknál, ahol a turizmussal összefüggô feladatok ellátását felvállalták, a Mûvelôdési Irodától (XXI. ker.) a fôépítész alpolgármesteren (XII.ker.) keresztül, a Vagyongazdálkodási és Beruházási Irodával (XVIII. ker.) bezárólag széles skálán mozog az ügyben kompetensnek tartottak listája. A XXI. és XVIII. kerületben az oktatás és a kultúra, a XII.-ben a városépítészet és -fejlesztés kérdéseivel foglalkozó bizottság dönt, illetve véleményezi az esetlegesen eléjük kerülô idegenforgalmi ügyeket. Elfogadott idegenforgalmi koncepcióval csak a XXII. kerület rendelkezik. Elôrelépésnek tekinthetô, hogy a XVIII. kerület városfejlesztési koncepciója néhány mondatot szentel a turizmusnak. Az


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


idegenforgalom területén megvalósuló együttmûködés kereteit a különbözô önkormányzati (Csepel-szigeti), illetve kistérségi társulások (délkelet-pesti és dél-budai agglomerációs) jelenthetik. Valódi tartalomról azonban csak a XXII. kerület tudott beszámolni (közös pályázatok). Az együttmûködés elmaradásának okait egy átfogó vizsgálatnak kell a késôbbiekben feltárnia. Budapest peremkerületeinek önkormányzatai közül egy sem tudott beszámolni a Pest Megyei Turisztikai Iroda szakembereivel való kapcsolatról.

Megközelíthetôség Az idegenforgalom fokozott helyváltoztatást igénylô jelenség, így egy térség megközelíthetôségének színvonalától nagy mértékben függ a turizmus sikeressége. Az idegenforgalom körültekintô fejlesztése és piacképes szolgálata legtöbb esetben a közlekedési feltételek javításának indítékává is válhat. Egy térségben érvényesülô közlekedéspolitika három módon befolyásolhatja a turizmus fejlôdését: az úthálózat minôségén, a tömegközlekedés szolgáltatásának színvonalán, a díjszabás-politikán keresztül. Pest megye és a fôváros közlekedési helyzete szorosan összefügg. Budapest megközelíthetôsége az ország centralizált közlekedési rendszerét tekintve külföldrôl és belföldrôl egyaránt kedvezô, azonban az autópályákhoz, illetve az autóutakhoz csatlakozó budapesti fôútvonalak már nehezen tudják elvezetni a turistaszezonban jelentkezô forgalmat. A fôvárost elkerülô körgyûrû még nem épült ki, ezért a megyében a Dunát átlépô turista legtöbbször belekerül Budapest forgatagába. Mivel vizsgálatunk a megközelíthetôség komplex bemutatására törekedett, ezért a közúti és a vasúti közlekedés legfontosabb minôségi mutatóiból (érvényes MÁV-, BKV-, VOLÁN-menetrendek és a közúthálózatot ábrázoló térképek alapján) értékeket aggregálva készítettük el az 1. számú térképet. Jól látható, hogy kitûnô értékelést elsôsorban azok a települések kaptak, amelyek a megyét keresztülszelô négy autópálya egyike mellett fekszenek, ezekrôl a kisebb településekhez vezetô lehajtók kiépültek, tehát az autópályák környezete jól megközelíthetô. A jó minôsítés megszerzésében a számozott országos útvonal mellett való fekvés, illetve a HÉV-vel történô megközelíthetôség lehetôsége játszott leginkább közre. Az elôzô két kategóriához tartozó települések esetében a gyorsvonat elsô osztályán való eljutás ténye erôsítette az értékelésnél kapható pontszámot, a közepes és a gyenge kategóriák többségénél ez is hiányzott, illetve. a fôvárostól való nagyobb távolság miatt nem volt meghatározó fontosságú. Budapest vendégei 1997-ban átlagosan 2,6 éjszakát, Pest megye vendégei 2,5 éjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, tehát a fôváros és környéke vonzásadottságaira fordítható idejük erôsen korlátozott volt. A régió vendégeinek többsége nem saját gépkocsival közlekedik, hanem igénybe veszi a csoportos közlekedés kínálta lehetôségeket. A 2. sz. térképen bemutatjuk, mennyi idô alatt lehet átszállás nélkül a leggyorsabban eljutni a BKV, a MÁV, vagy a VOLÁN jármûveivel a meglátogatandó településre (a települések többsége esetén a menetidô megegyezik a Budapestre vezetô visszaút menetidejével). A megyében jelenleg 47 olyan település van, amelynek megközelíthetôsége idegenforgalmi szempontból erôsen korlátozott, mivel átszállás nélkül nem érhetôk el. 5 kivételével harminc percen belül minden fôvárossal közvetlenül szomszédos települést el lehet érni. Nincs a megyében olyan idegenforgalmilag frekventált település, amelyet tömegközlekedési eszközzel egy óra alatt ne tudnának a vendégek megközelíteni. Elsôsorban a fôváros és az agglomerációs települések turisztikai kapcsolataira lehetnek hatással azok az idôkorlátok, amelyek az utolsó tömegközlekedési járatok indulásából fakadnak. A régióban megszálló vendégek


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


esti-éjszakai szórakozási lehetôségei attól függnek, mikor és honnan indul az utolsó MÁV-, BKV-, illetve VOLÁN- járat.

A budapesti agglomeráció vendégeinek turisztikai magatartása A vizsgálat ezen részébôl kizártuk az agglomeráción kivül esô Pest megyei településeket, mivel feltételeztük, hogy a Budapest környékét felkeresô külföldi turisták elsôsorban az agglomerációban fekvô településekre látogatnak el, ezért értékelhetô mintára ebbôl a térségbôl számíthatunk. Célunk nem a fôvárost övezô turisztikai környék lehatárolása, hanem a meglévô kapcsolatok minôségi és mennyiségi mutatóinak feltárása volt. Kérdôíveink alapján az ELTE földrajz szakos hallgatói 1998 júliusában három csoportban végeztek személyes megkérdezéseket. Két pár Budapest szállodáiban és a város turisztikailag jelentôs területein, egy pár négy, turisztikailag frekventált Budapest környéki településen készített felmérést. Kétfajta kérdôívet állítottunk össze, egyiket a budapesti, másikat a fôváros környéki interjúkhoz. A "Budapest környéke" kérdôív csak azokhoz szólt, akik már felkeresték az agglomerációs településeket, míg a "Budapest" kérdôívet az agglomerációba még nem járt turistáknak adtuk át. A 401 "Budapest" kérdôívet kitöltött vendégek 63,6%-a nem kereste fel, illetve nem tervezte Budapest környékének felkeresését. A következôkben ezt a csoportot hasonlítjuk össze a Budapest környékére ellátogatók csoportjával, akiknek száma 107 fô volt. Külföldiek megoszlása a régióban Budapest környékét Budapest környékét fel nem keresôk felkeresôk Ország Megoszlás (%) Ország Megoszlás (%) USA 18,4 Németország 28,0 Németország 15,2 Franciaország 13,1 Nagy-Britannia 7,8 Olaszország 8,4 Norvégia 5,9 Ausztria 7,5 Dánia 5,1 Lengyelország 6,5 Hollandia 4,3 Hollandia 4,7 Izrael 3,9 Svájc 3,7 Spanyolország 3,9 Belgium 3,7 Svédország 3,5 Japán 3,7 Finnország 3,5 Szlovákia 3,7 Ausztria 2,3 Egyéb 17 Franciaország 2,0 Olaszország 1,6 Lengyelország 1,6 Belgium 1,6 Egyéb 19,4 A KSH-adatokkal közel megegyezô budapesti piaci megoszlás nagymértékben különbözik az agglomerációs piaci megoszlástól. Míg az USA és Nagy-Britannia elôkelô helyeken szerepelnek a budapesti mintában, addig a Budapest környékét felkeresôk körében messze alulmaradnak. A Budapest környékét felkeresôk között Németország elsô helyének oka egyrészt a nagyobb arányú autóval érkezéssel (ami a leggyakrabban használt közlekedési eszköz az agglomeráció felkereséséhez) másrészt a sváb rokonság meglátogatásával magyarázható. Úticél Bp. környékét Bp. környékét fel nem keresôk felkeresôk megoszlása (%) megoszlása (%)


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


Utazása során más országokat is meglátogat 65,7 53,4 Utazása során csak Magyarországot keresi fel 34,3 46,6 A Budapest környékét felkeresôk nagyobb arányban választották Magyarországot egyetlen desztinációjuknak, mint az agglomerációt fel nem keresôk köre. Ez azzal magyarázható, hogy akik egyetlen célpontként választják utazásuk során hazánkat, azok nagyobb hangsúlyt fektetnek az ország, így Budapest agglomerációjának megismerésére is. Budapesti látogatás fô motivációi (több válasz is lehetséges) Utazási motiváció a Bp. környékét Megoszlás Bp. környékét Megoszlás fel nem keresôk (%) felkeresôk (%) körében körében Városnézés 76,8 Városnézés 73,1 Kulturális események és értékek 20,9 Üzlet 17,3 Vásárlás 13,8 Barát- és rokonlátogatás 11,5 Egyéb okok 11,0 Sport 3,8 Barát- és rokonlátogatás 9,4 Vásárlás 3,8 Üzleti okok 7,5 Kongresszus/konferencia 2,8 Sport 1,6 Az eredmények azt mutatják, hogy az üzleti, barát- és rokonlátogatási, illetve sportolási motivációval érkezôk nagyobb részarányt képeznek az agglomerációt felkeresôk körében, mint az agglomerációba el nem látogatók körében. A vásárlási motivációval érkezôk minimális mértékben keresik fel az agglomerációt. Hányszor járt Budapesten korábban? Bp. környékét Megoszlás Bp. környékét Megoszlás fel nem keresôk (%) felkeresôk (%) Elôször 70,2 Elôször 35,9 Másodszor 12,2 Másodszor 22,3 Harmadszor 9,0 Harmadszor 18,4 Több mint háromszor 8,6 Több mint háromszor 23,3 A táblázat egyértelmûen kimutatja, hogy akik már jártak korábban Budapesten, azok nagyobb valószínûséggel látogatnak el az agglomerációba, mint azok, akik elsôként járnak Budapesten. A visszatérô turista a korábban meglátogatott helyen túlmenôen újabb vonzásadottságokkal szeretne megismerkedni. Honnan értesült a felkeresett helyekrôl? (több válasz is lehetséges) Információforrás Megoszlás (%) Térkép 63,5 Útikönyvbôl 58,0 Baráttól, rokontól 30,0 Turisztikai kiadványból 20,6 Budapesti utazási irodától 18,7 Külföldi utazási irodától 4,7 Egyéb 1,9 Internet 0


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


A térképet és útikönyvet, mint hiteles információforrásokat a barátok és rokonok véleménye követi, míg a turisztikai kiadványok csupán a negyedik helyet szerezték meg. Az Internet nem játszott szerepet információforrásként az agglomerációt illetôen. Egy, a Budapesti Turisztikai Hivatal által közelmúltban végzett felmérés szerint a Budapestre látogatók legfôbb információforrása és befolyásoló tényezôje a fôvárosról, a barátok és rokonok véleménye volt. A jelen felmérés alapján ez az elsôbbség nem jellemzô az agglomerációra. Milyen közlekedési eszközökkel kereste fel az agglomerációs településeket? Közlekedési eszköz Megoszlás (%) Autó 70,4 Busz 15,6 Vonat 7,0 Kerékpár 3,5 Hajó 2,6 Motorkerékpár 0,9 Az autó a legfontosabb közlekedési eszköz az agglomerációs településekre való eljutásban. Akik Budapestet eleve autóval keresik fel, nagyobb valószínûséggel mennek majd az agglomerációba, mint pl. a fôvárosba repülôvel vagy vonattal érkezôk. Az agglomerációba el nem látogatók körében: Miért nem volt Budapest környékén, vagy miért nem tervezi annak felkeresését? Megoszlás (%) Nincsen ideje rá 74,5 Nem hallott jó helyrôl 10,0 Nem is gondolt erre a lehetôségre 7,3 Egyéb oka van 6,6 Nem érdeklôdik iránta 1,6 Felkeresné-e Budapest környékét, ha valaki erre ösztönözné Önt? Megoszlás (%) Igen 55 Idôhiány miatt nem 43 Nem érdekel 2 A válaszadók 74,5%-a az idôhiányt említette elsôdleges okként, amiért budapesti tartózkodása során nem látogatta meg, illetve nem tervezi meglátogatni az agglomerációt. A sikeres marketingtevékenység hatására a válaszadók 43%-ára csökkent az agglomerációt elutasítók aránya, 55% a korábban valamilyen kifogást felhozók közül ellátogatna az agglomerációba. A régióban a marketingtevékenység lehetséges irányaira a felmérés több területen is rámutat: Az agglomeráció nyújtotta kikapcsolódási lehetôségeket elsôsorban az elôször Budapestre érkezôk körében kellene népszerûsíteni, mivel ôk mutatnak kisebb hajlandóságot a fôváros körüli települések felkeresésére. Szentendre toronymagas fölényét ki kell egyensúlyozni azáltal, hogy más helyekre jobban felhívjuk a turisták figyelmét. Változtatni kell azon, hogy az autó messze a legnépszerûbb közlekedési eszköz az agglomeráció felkeresése során. Az eddiginél jobban fel kell hívnunk a figyelmet a meglévô hajós, vonatos (HÉV is), buszos és kerékpáros lehetôségekre. Szorosan a termékfejlesztés témához tartozik a szolgáltatások körének minôségi és mennyiségi bôvítése az agglomerációban. A nem városnézési tevékenységek alacsony


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


kihasználtsága azt mutatja, hogy kevés szórakoztatást nyújtó szolgáltatással találkozunk a fôváros körül. A lehetôségeket fel kell tárni, és aktívan ki kell használni.

Attitüd Minden kommunikációra épülô szolgáltatás sikeressége a beállítódáson múlik. Egy település turizmusának minôségi és mennyiségi mutatóit nagymértékben befolyásolhatja az abban részt vevô szolgáltatók értékelô és érzelmi komponenst egyaránt tartalmazó véleménye, azaz attitüdje. Ez hatással lehet mind a vállalkozói aktivitásra, mind a vendégekkel szemben tanusított magatartásra. Vizsgálatunk az attitüd összetevôi közül elsôsorban az értékelô komponens feltárására vállalkozott, az ezt meghatározó érzelmi tartalom kimutatására egy késôbbi a pszichológia eszköztárát is felhasználó kutatás deríthet fényt. Kilenc településen (Nagymaros, Vác, Szentendre, Pilisvörösvár, Solymár, Ráckeve, Abony, Cegléd, Gödöllô) összesen 101, a turistákkal kapcsolatban álló, a szolgáltatás különbözô területén dolgozó személyt kérdeztünk meg a helyi turizmusról alkotott véleményérôl. Az idegenforgalom helyi jelentôségének megítélésében a megkérdezettek közül legegységesebb véleményen Szentendre, Vác, Ráckeve és Solymár szolgáltatói vannak. Míg elôbbinél egyöntetû a turizmus meghatározó jelentôsége a város életében, addig útóbbiaknál csak annak jelenlétérôl számolnak be. A helyi szolgáltatók szerint a turizmus Abonyban és Cegléden nem játszik szerepet a város hétköznapjaiban. Amíg Pilisvörösváron és Nagymaroson a szolgáltatás típusától függôen szélsôséges vélemények hangzottak el az idegenforgalom megítélésérôl, addig Gödöllôn minden megkérdezett érzékelte a turizmus jelenlétét, de kiemelkedô szerepet mindössze 58%-uk tulajdonított neki. Azon települések többségében, ahol a turisták jelenlétérôl számoltak be, meghatározónak tartják a belföldi idegenforgalmat. A bel- és a külföldi vendégek hasonló súlyú arányát említették Nagymaroson és Vácon, míg a külföldi túlsúlyt Szentendrén és Pilisvörösváron. Egy település vonzerejérôl, vonzásadottságairól eltérô képpel rendelkezhet az odalátogató turista, az ôt fogadó szolgáltató, illetve a fejlesztési kérdésekben illetékes helyi önkormányzat. A vizsgált települések nagy részében jól artikulálhatóan megnevezték azokat a turisztikai termékeket, amelyek a szolgáltatók szerint kiváltják a vendégek érkezését, illetve amelynek hiánya vagy fejletlensége éppen a vendégek elmaradásának irányába hatnak. Nagymaroson a Dunakanyar panorámája, Visegrád látképe, Pilisvörösváron a rokonlátogatás, Ráckevén a Duna, a kastély és a szerb templom, Gödöllôn egyértelmûen a kastély játszik meghatározó szerepet a település turisztikai vonzerejében. Vácon, Szentendrén és Solymáron már megoszlik a szolgáltatók véleménye a látogatást kiváltó legfontosabb vonzerôelemeket illetôen. Vácon a táj szépsége vetekszik a "barokk város" imázsával, Szentendrén a város hírnevét és valós vonzásadottságait állítják párhuzamba, Solymáron az Ördöglyuk nevû barlang és a település kíváló levegôje mellett említik a rokonlátogatást és a hétvégi házas turizmust egyaránt. Amíg Cegléden az átutazást és a vonzásadottságok hiányát tekintik a turizmus elmaradása legfôbb okának, addig Abonyban a strandfürdôt tartják az idegenforgalom esetleges letéteményesének. A turisták figyelmét elkerülô érdekességekrôl is a helyben lakó, az egzisztenciájukat az idegenforgalomra alapozó szolgáltatóktól kaphatunk érdemi tájékoztatást. Természetes, hogy elsôsorban azokon a településeken tudtak felsorolni ilyen vonzásadottságokat, ahol a turizmus még gyermekcipôben jár. Amíg Cegléden a Kossuth Lajoshoz kapcsolódó mûemlékeket vélik a turisták elôl "rejtettnek", addig Abonyban a zsinagóga, a vadaspark és a múzeum kap kevesebb figyelmet a turistáktól. Meglepô, hogy Gödöllôn a Máriabesnyôi templomot és az Erzsébet-parkot is a rejtettebb érdekességek közé


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


sorolták. Fejlesztési kérdésekben a valós igények mindennapos megjelenését érzékelô szolgáltatók sok esetben illetékesebbnek minôsülnek, mint az önkormányzat döntéshozói. A fejlesztési elképzelések legnagyobb része infra- és szuprastrukturális jellegû, kevés a konkrét turisztikai termékre vonatkozó javaslat. A vizsgált települések szolgáltatói leginkább a kulturális rendezvények és a szórakozóhelyek hiányát emelik ki. Figyelemre méltó, hogy Vácon éppúgy hangsúlyozzák a városmarketing hatékonyságának szerepét, mint Ráckevén vagy Gödöllôn. Utóbbi városban a turisták tájékozódását segítô táblákat is hiányolják. Szentendrén a turizmus jelenléte már köztisztasági kérdéseket is felvetett, mivel többen a nyilvános WC számának növelését szorgalmazzák.

Távlatok A jelen tanulmány a célkitûzésben megfogalmazott kérdések és feladatok tekintetében nem törekedhetett kimerítô elemzés készítésére, azonban megfelelô alapot ad a jelenlegi fejlesztési koncepció alapján egy, a turizmus szerteágazó rendszerét figyelembe vevô továbbfejlesztésre, illetve átdolgozásra. A térségben a kutatómunka folytatódik, a hangsúlyokat az idegenforgalom gazdasági szerepére kívánjuk helyezni. A tanulmány a Pest Megyei Területfejlesztési Tanács támogatásával készült.


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


1999/03/* : A TERÜLETFEJLESZTÉS KEDVEZMÉNYEZETT TÉRSÉGEINEK JELLEMZÔI FEJÉR MEGYÉBEN

A TERÜLETFEJLESZTÉS KEDVEZMÉNYEZETT TÉRSÉGEINEK JELLEMZÔI FEJÉR MEGYÉBEN A kilencvenes évek társadalmi-gazdasági változásai az ország egyes területeit eltérô módon érintették, ennek következtében tovább nôtt a régiók, megyék, térségek, illetve települések társadalmi-gazdasági fejlettsége közötti különbség. E folyamatok során egyre nyilvánvalóbbá vált a centrum és periféria, az ország keleti és a nyugati térségei közötti differenciáltság, valamint a települések rangsorát befolyásoló és alakító hatások következményei. Az Országgyûlés területfejlesztésrôl és területrendezésrôl szóló 1996. évi XXI. törvénye az ország kiegyensúlyozott területi fejlôdését, átfogó területfejlesztési politika érvényesítését tûzte ki célul. A törvény komplex módon kezeli a területfejlesztést, fontos feladatként jelöli meg az elmaradott térségek felzárkóztatásának és fejlôdésének elôsegítését. A támogatásra javasolt térségek meghatározásánál az Európai Unió kritériumrendszerét, támogatási prioritásait követi. Az elmaradott térségek besorolásának feltételrendszerérôl szóló 30/1997. (IV. 18.) számú OGY határozat alapján a kormány a 106/1997. (VI. 18.) sz., majd módosított küszöbértékekkel a 19/1998. (II. 4.) rendeletben határozta meg a területfejlesztés szempontjából kedvezményezett térségek, valamint települések körét. Kedvezményezett térségként (a statisztikai térségi lehatárolás szerint) · a társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott, · a tartós munkanélküliséggel sújtott, · az ipari szerkezet-átalakítás, · a mezôgazdasági vidékfejlesztés térségeit határozták meg. A társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott térségek besorolásánál az Országgyûlés határozata alapján hat demográfiai, foglalkozási, foglalkoztatási, gazdasági, infrastrukturális ellátottsági és egyéb, speciális mutatócsoportba sorolt 28 tényezôbôl képzett komplex gazdasági mutatót vettek figyelembe. Emellett hasonló módszerrel határozták meg a kedvezményezett térségbe nem tartozó, de társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott, illetve a munkanélküliséggel sújtott települések kedvezményezett körét. Az 1998. évi besorolás szerint az ország minden megyéjében található kedvezményezett térség. Az elmaradott és a speciális problémákkal küzdô térségek legnagyobb arányban Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Csongrád, Bács-Kiskun, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Baranya és Somogy megyében koncentrálódtak. Ugyanakkor Pest megyében csak egy, Fejér, Gyôr-Moson-Sopron, KomáromEsztergom, Tolna és Vas megyében csak 22 térség támogatható.


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


Az 1998. január 1-jén érvényben levô mutató- és feltételrendszer alapján országosan a 150 statisztikai kistérség közül 88, Fejér megyében a 7 kistérség közül kettô, az enyingi és a sárbogárdi került a kedvezményezettek körébe. Ezenkívül a megyében még két települést nyilvánítottak a területfejlesztés szempontjából kedvezményezett területnek: a székesfehérvári kistérségbôl Soponyát és Verebet. Így Fejér megyében összesen 24 település tartozott az elmaradott területekhez. A sárbogárdi kistérség halmozottan hátrányos helyzetû; társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott, tartós munkanélküliséggel sújtott és mezôgazdasági vidékfejlesztés keretében is támogatandó térség, míg az enyingi társadalmi-gazdasági szempontból minôsült elmaradottnak. Az összehasonlító vizsgálatok szerint a sárbogárdi és az enyingi kistérségben az egy fôre jutó személyi jövedelemadó nem érte el az országos átlagot, emellett magas a munkanélküliek aránya is. Sárbogárdon és kistérségében az urbanitás és a ruralitás hányadosa az országos átlag alatti, a mezôgazdasági keresôk aránya viszont a vidéki átlag feletti értéket mutatott. Az 1997. év végén Fejér megye területének egynegyedén, a területfejlesztés kedvezményezett 24 településén élt a megye lakosságának 13,6%-a, 58 ezer fô (Enyingen és környékén 5,8%, Sárbogárdon és környékén 7,1%). Az elmaradott területeken a népsûrûség a megye átlagának (98 fô/km2) mintegy fele, ezen belül az enyingi térségben 52 fô/km2, a sárbogárdiban pedig 46 fô/km2. A megye legritkábban lakott területe, Sárbogárd és Enying térsége a megye déli részén található, a Mezôföld tájegységhez tartozik, középfalvas, nagyhatárú települések jellemzik. A településközpontok népsûrûsége is alacsony, Sárbogárdé 72 fô/km2, Enyingé 88 fô/km2, kiterjedt portákkal rendelkezô, családi házas építésû, mezôváros jellegû települések. (lásd 1. táblázat) A lakónépesség az 1990. évihez képest Enying és térségében 1,7%-kal; Sárbogárd és térségében 1,3%-kal nôtt, amit a természetes szaporodás idézett elô, mivel az elvándorlás jelentôs volt. Ezzel szemben a megyét vándorlási nyereség jellemezte, a legnagyobb mértékû bevándorlás a gárdonyi és a bicskei térségben figyelhetô meg.


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


Az elmaradott területek összességét tekintve 1997-ben a megyei 2%-os növekedés mellett egy év alatt lényegében nem változott a népesség száma. A népmozgalmi folyamatok 1997-ben az elmaradott területeken általában kedvezôtlenebbül alakultak, mint a megye többi térségében. Az említett területeken 1000 lakosra átlagosan 3,0, illetve 2,0 természetes fogyás jutott, a megyére jellemzô 1,9 fogyással szemben. Bár az élveszületési ráta a megyei átlagnál magasabb, de a magas mortalitás miatt a népességfogyás a megyei átlagot meghaladja. A két térségben az ezer lakosra jutó halálozások száma 13, az élveszületéseké 10,7, ami 1,6-del, illetve 1,2-del több, mint a megyei átlag. (lásd a 2. táblázatot) A 90-es években a lakásépítés intenzitása az elmaradott térségben volt a legalacsonyabb. Az 19901997 között épült lakások az 1997. évi lakásállomány 3,8%-át tették ki az enyingi, 4,1%-át a sárbogárdi kistérségben, míg a megyében ez az arány 5,5% volt. Az 1997. évben épített lakások kisebbek a megyei átlagnál, 94, illetve 98 m2, míg a megyei átlag 104 m2. Egy-egy településen, illetve térségben az ott élôk helyzetét, de a gazdasági fejlôdés lehetôségeit is meghatározza az infrastruktúra kiépítettsége. Az elmaradott települések közmûellátottsága összességében kedvezôtlennek ítélhetô. Az ivóvíz-ellátottság ugyan a megyéhez hasonlóan elfogadható színvonalú, a csatornaellátottság azonban nem megoldott. A települések döntô többsége rendelkezik vezetékes ivóvízzel, csupán Sárszentágota teljesen ellátatlan. A két térség központját képviselô városokon kívül egy településen sincs közcsatorna; a szennyvízelvezetés házi csatornán keresztül történik, amely környezetszennyezés forrása lehet. Enyingen a "közmûolló" a megyei átlagnál is jóval nyitottabb. Míg 1997. év végén a megyében egy km közüzemi vízhálózatra átlagosan 286 m, ezen belül a városokban 584 m közüzemi szennyvízcsatorna jutott, addig Enyingen csak 58 m. Az elmaradott területek 1997 végi lakásállományának 86%-a rendelkezett vezetékes ivóvízzel, ami 7 százalékponttal kisebb a megyei átlagnál. A közcsatorna-hálózatba Sárbogárdon a lakások 22%-át, Enyingen csupán az 5%-át kapcsolták be, míg a megyében, s azon belül a városokban 43, illetve 74% ez az arány.


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


Fejér megye elmaradott területein összesen 651 km gázcsôhálózathoz mintegy 12 ezer háztartás csatlakozott. A települések döntô többségében van ugyan gáz, de a háztartási fogyasztók lakásállományhoz mért aránya 55%, ami jóval alacsonyabb a megyei átlagnál (77%). (lásd 3. táblázat) A térségek fejlôdésének egyik szûk keresztmetszete a nem kielégítô telefonellátottság. 1997 végén a megyében a legkedvezôtlenebb helyzetben Enying és Sárbogárd térsége volt, ahol ezer lakosra 204, illetve 228 telefonfôvonal jutott, szemben a megyei 286-os átlaggal. A megye kiskereskedelmi üzlethálózatának több mint egytizede található a kedvezményezett területen. Alapvetô élelmiszereket árusító vagy élelmiszer jellegû vegyesbolt minden településen van. Hasonló a helyzet a posta, az óvoda és az általános iskola esetében is. Az orvosi ellátás megoldottnak tekinthetô, de gyógyszertárral a településeknek csupán a fele rendelkezik. A gazdasági hátrányt tükrözi, hogy ezeken a területeken a népességszámhoz mérten összességét tekintve kisebb a vállalkozások jelentôsége, mint a megye egészében. 1997 végén a két kistérségben együtt 2107 vállalkozás, ezen belül 1769 egyéni vállalkozás mûködött, ezer lakosra jutó számuk 38, illetve 32, ami a megyére jellemzônél (63, illetve 43) kevesebb. Az elmaradott területeken a vállalkozások 84%-a egyéni, ami 16 százalékponttal nagyobb, mint a megyében általában.

A vizsgált térségben található a mezôgazdasági egyéni gazdálkodások fele. A megyét tekintve ezer lakosból átlagosan 183-an élnek mezôgazdasági termelésbôl, de a térségek között igen markáns különbségek vannak: legtöbben Enying és Sárbogárd térségében (312, illetve 302 fô), legkevesebben Székesfehérvár és Dunaújváros térségében (132, illetve 149 fô). Alacsony ugyanakkor a vizsgált térségben az iparosodottság, az ezer lakosra jutó iparban alkalmazásban állók száma közel fele a megyei átlagnak. (lásd 4.


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


táblázat) A kedvezményezett térségek az infrastruktúra hiányosságai mellett a megye átlagát meghaladó mértékû munkanélküliséggel is sújtottak. Évek óta magas a munkanélküliségi ráta, az egy állandó lakosra jutó személyi jövedelemadó 1997-ben a megyei átlagnak csupán a felét tette ki. Az egyes települések és térségek lakóinak életét legjobban befolyásoló tényezôk számbavételével összességében megállapítható, hogy a kedvezményezett területek hátrányos helyzetük miatt joggal érdemelnek több támogatást, melyhez döntôen pályázatok útján juthatnak hozzá. Ezt célozza más, külön támogatás mellett az állami költségvetésbôl a megyei területfejlesztési tanácsok részére évenként biztosított területfejlesztési célelôirányzat és a területi kiegyenlítést szolgáló, decentralizálható, fejlesztési célú támogatás. Mezeiné Dr. Vrjú Emma fôtanácsos, KSH Fejér Megyei Igazgatósága


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


1999/03/* : A MEZÔGAZDASÁG JELENTÔSÉGE A FOGLALKOZTATÁSBAN

A MEZÔGAZDASÁG JELENTÔSÉGE A FOGLALKOZTATÁSBAN A Központi Statisztikai Hivatal 1996. évi mikrocenzusa során a 14 éves és idôsebb személyeknél felmérte, hogy az adatfelvételt megelôzô évben hány nap mezôgazdasági munkát végeztek. Az erre adott válaszok feldolgozásának eredményét a "Mikrocenzus, 1996" sorozat 1998-ban megjelent kötetében "A mezôgazdaság jelentôsége a foglalkoztatásban" címmel tették közzé. Az összesített adatokból megállapítható, hogy Magyarországon a 14 éven felüli népesség 34%-a, 2 millió 900 ezer fô végzett mezôgazdasági tevékenységet. E körön belül több mint félmillió fônél a mezôgazdasági munkavégzés érdemi lekötöttséget jelentett, mivel az erre fordított idô elérte vagy meghaladta az évi 90 munkanapot. A vizsgált népességbôl a mezôgazdasági munkát végzôk aránya régiónként 13% (KözépMagyarország) és 46% (Nyugat- és Dél-Dunántúl) között változott. Az észak-alföldi régióban ez a mutató 43, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 55%. Az itteninél csak Zala megyében több, ahol a 14 éves és idôsebb lakosság 57%-a végzett

mezôgazdasági munkát. Gyakorlatilag a népesség minden rétege részt vállal a mezôgazdasági tevékenységben, de nyilvánvaló, hogy aktivitási, foglalkoztatási helyzete szerint eltérô mértékben. Ennek megfelelôen foglaljuk össze gazdasági aktivitás szerint a mezôgazdaságban fô-, illetve kiegészítô tevékenységet folytatók legjellemzôbb adatait.

A mezôgazdaságban aktív keresôként dolgozók Magyarországon a mezôgazdaság aktív keresôinek száma és aránya huzamosabb idô óta csökkenô tendenciát mutat. A csökkenés már a nyolcvanas években is számottevô volt, a kilencvenes évek elején pedig nagymértékben felgyorsult. Az ágazat aktív keresôinek száma 1980-ban még megközelítette az egymilliót, ami a nemzetgazdaságban aktív


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


keresôként dolgozók 19%-át jelentette. Az 1990. évi számuk 700 ezerre, arányuk 16%ra esett vissza, majd az ezt követô hat évben 279 ezerre, illetve 8%-ra süllyedt. Az aktív keresôk számának csökkenése a nemzetgazdaság egészét is jellemezte, de a mezôgazdaságot az átlagosnál mélyebben érintette. A gazdasági átalakulás együtt járt a külföldi piac beszûkülésével, rendre felszámolták a melléküzemági tevékenységet. A szövetkezeti átalakulás, a privatizáció a gazdálkodó egységek felaprózódásához vezetett, a korábban jelentôs létszámot foglalkoztató nagyüzemek egy része megszûnt. Jellemzô, hogy 1990-ben a mezôgazdasági aktív keresôk 92%-a még állami és szövetkezeti üzemben dolgozott, 1996-ban pedig már csak 46%-a. Ekkor a mezôgazdasági dolgozók egyharmada a legfeljebb 20 fôt foglalkoztató munkáltatóknál folytatta tevékenységét, illetve egyénileg gazdálkodott.

A folyamat az egyes régiókat eltérôen érintette. A közép-magyarországi régió helyzetét meghatározza a fôváros döntô súlya, ahol a mezôgazdaság foglalkoztatási szerepe 1980ban is jelentéktelen volt, hiszen az aktív keresôk kevesebb, mint egytizedét foglalkoztatta az ágazat. Ugyanakkor a dél-alföldi régióban az aktív keresôk közel egyharmada, az Észak-Alföldön 28%-a dolgozott még akkor a mezôgazdaságban. A többi régióban ez az arány 1624% között mozgott, amelyek 1990-re mérséklôdtek, de a döntô változások az 19901996 közötti idôszakban mentek végbe. A régiók többségében 1996-ban a mezôgazdaság és erdôgazdálkodás ágban az aktív keresôk alig egytizedét foglalkoztatták és csak három régióban (Dél-Alföldön, DélDunántúlon és Észak-Alföldön) mutattak ki 10%-nál magasabb arányt. (Lásd 1. táblázaat) A mezôgazdasági foglalkoztatottak aránya természetszerûen a községekben lakó aktív keresôk körében a legnagyobb (16%). A mezôgazdasági munkavállalók kétharmada a falusi lakosságból kerül ki, 2%-uk fôvárosi, 31%-uk pedig városi lakos.

A mezôgazdaságon kívüli ágakat is figyelembe véve, a nemzetgazdaság egészét tekintve


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


a mezôgazdasági foglalkozást fôtevékenységként folytató aktív keresôk száma az 1980. évi 273 ezerrôl 1990-re 181 ezerre, 1996-ra 123 ezerre csökkent. Arányuk az aktív keresôkön belül már 1980-ban is alacsony (5,4%) volt, ami 1990-ben 4,0, majd 1996ban 3,5%-ra esett vissza. Az agrárágazaton belül még mindig jelentôs a közvetlenül nem mezôgazdasági tevékenységet végzôk, elsôsorban ipari-építôipari fizikai foglalkozásúak (gépkezelôk, összeszerelôk, jármûvezetôk, segédmunkások) száma. Ugyanakkor mintegy 8 ezren más nemzetgazdasági ághoz tartozó szakterületen folytatnak mezôgazdasági tevékenységet. A mezôgazdasághoz szakmai szempontból többé-kevésbé kapcsolódó tevékenységi köröket is figyelembe véve ágazati hovatartozástól függetlenül 179 ezer aktív keresô fôtevékenysége mezôgazdasági jellegû.

A mezôgazdaságban végbement átstrukturálódás hatására a mezôgazdasági szervezeteken belül alakult melléküzemek a kilencvenes évek elején megszûntek, vagy leváltak a mezôgazdasági üzemekrôl. Ezt tükrözi, hogy 19901996 között az ipariépítôipari dolgozók hányada a mezôgazdasági ágban 8 százalékponttal visszaesett, az alaptevékenységgel foglalkozóké viszont 17 százalékponttal növekedett. (Százalékpont = a két százalékosan kifejezett arányszám különbsége.) A mezôgazdasági foglalkozásokon belüli legjelentôsebb csoportot az állattenyésztôk, állatgondozók (46 ezer fô) és a növénytermesztôk (37 ezer fô) alkotják. További 29 ezren általános mezôgazdasági, 8 ezren pedig erdôgazdálkodási tevékenységet folytattak 1996-ban.

Kiegészítô mezôgazdasági tevékenységet végzô aktív keresôk A fôfoglalkozásként mezôgazdasági tevékenységet folytatók számának többszöröse az 1996. évi mikrocenzus adatai szerint 1 millió 108 ezer azok száma, akik nem mezôgazdasági fôfoglalkozásuk mellett kiegészítô tevékenységként végeznek mezôgazdasági munkát. Közülük 188 ezren (az aktív keresôk 5,4%-a) 90 napot vagy annál többet dolgoztak a mezôgazdaságban. Az e körbe tartozók zöme azonban kevés idôt fordít mezôgazdasági tevékenységre. A kiegészítô mezôgazdasági munkavégzésben résztvevôk aránya is Zalában (58,5%) és Szabolcs-Szatmár-Beregben (56,9%) a legmagasabb, Pest megyében (26,9%) a legalacsonyabb. (Lásd 2. táblázat) Az aktív keresôk részvétele a kiegészítô mezôgazdasági tevékenységben függhet a fôfoglalkozási viszonytól, a fôfoglalkozási fôcsoporttól és a nemzetgazdasági ág szerinti hovatartozástól. A szövetkezeti tagok és társas vállalkozások tagjainak 38%-a, az alkalmazásban állók közül minden harmadik személy, míg az egyéni vállalkozók közül csak minden ötödik végzett kiegészítô mezôgazdasági tevékenységet.


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


A mezôgazdasági kiegészítô tevékenység szerepe minden foglalkozási fôcsoportban jelentôs, egyes szakterületeken kimagasló. Ez elsôsorban a fizikai munkaterületekre jellemzô. Nemzetgazdasági ágak közül a feldolgozóipar területén fôfoglalkozásúként foglalkoztatottak 36%-a, az építôipariak 30%-a végzett kiegészítô mezôgazdasági tevékenységet. A legmagasabb arány értelemszerûen a mezôgazdaság, erdôgazdálkodás, halászat ágban dolgozókat jellemzi (44%). A szolgáltatás jellegû ágakban ez a mutató viszonylag alacsonyabb, de például az oktatás területén dolgozók mintegy egyharmada egészíti ki jövedelmét mezôgazdasági munkával.

Mezôgazdasági tevékenységet végzô nem aktív keresôk Az aktív keresôk mellett jelentôs azon nem aktív keresôk száma is, akik a mikrocenzust megelôzô év folyamán munkát végeztek a mezôgazdaságban. E körbe tartoztak a gyermekgondozási ellátásban részesülôk, a munkanélküliek, a nyugdíjasok és a többi inaktív keresô, valamint az eltartottak. Bevallás szerint az aktív keresônek nem minôsülô 14 éven felüli népesség létszáma meghaladta az 5 millió fôt, ebbôl 1 millió 700 ezren folytattak mezôgazdasági tevékenységet.

Összegzés A mezôgazdaság szerepe a lakosság megélhetésében ma is figyelemre méltó. A mezôgazdasági tevékenységet végzô egyébként nem aktív keresôket ténylegesen dolgozónak (aktívnak) tekintve, a lakosság aktivitása is javul. A valóságos viszonyok közelítése miatt az érdemi jövedelemszerzés (kiegészítés) szempontjából legalább 90 munkanap teljesítését indokolt alapul venni. A mikrocenzust megelôzô évben több mint félmillió fô végzett 90 vagy annál több munkanapon mezôgazdasági kiegészítô tevékenységet, akik nagyobb része 355 ezer fô nem aktív keresô. (Lásd 3. táblázat) Amennyiben éves szinten a legalább 90 munkanapon át mezôgazdasági kiegészítô tevékenységet folytatókkal növelnék a nemzetgazdaság aktív keresôinek számát, azaz 10%-kal, 3 millió 840 ezerre növekedne, a 14 éven felüli népességen belüli arány pedig 41%-ról 45% fölé emelkedne. A munkanélküliek száma e korrekció után 8,6%-kal (443 ezerrel) csökkenne, a munkanélküliségi ráta pedig a mikrocenzus által kimutatott 12,0%-ról 10,3%-ra


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


változna. Dajka János közgazdász, KSH Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


1999/03/* Szeli Tiborné fôtanácsos : A MEZÔGAZDASÁG FOGLALKOZTATÁSBAN BETÖLTÖTT SZEREPE A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN

Szeli Tiborné fôtanácsos, KSH Gyôr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóság

A MEZÔGAZDASÁG FOGLALKOZTATÁSBAN BETÖLTÖTT SZEREPE A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN Az 1996. évi mikrocenzus eredményeit közzé tevô sorozat több kiadványa is bemutatja a foglalkoztatottsággal kapcsolatos jellemzôket, különös tekintettel az 1980 és 1996 közötti idôszakra. A sorozat legújabb kötete a mezôgazdaság aktív keresôirôl, valamint a 14 éves és idôsebb népesség különbözô csoportjainak a mezôgazdaságban történô munkavégzésérôl ad részletes információt. E kötet összefoglaló adatai nyújtanak lehetôséget arra, hogy elemezzük a mezôgazdaság foglalkoztatottságban betöltött szerepét a nyugat-dunántúli régióban. Az aktív keresôk száma az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökkent. A létszámfogyás minden nemzetgazdasági ágat érintett, de számszerûen és arányaiban is a legnagyobb mértékû az agrárágazatban volt. A változás a közép-magyarországi régiót követôen a Nyugat-Dunántúlon volt a legszembetûnôbb. Ez utóbbi régióban a mezôgazdaság és erdôgazdálkodás (aktív keresôinek száma 1980-ban még meghaladta a 100 ezer fôt, ami 1996-ra 29 400 fôre esett vissza. (Lásd 1. táblázat) A nyolcvanas évek folyamán a mezôgazdaságban foglalkoztatottak száma több mint egynegyedével, 1990 és 1996 között további hattizeddel csökkent. A nagyarányú, összességében 70 százalékot meghaladó csökkenés következtében a térségben a mezôgazdaság és erdôgazdálkodás súlya a foglalkoztatottság tekintetében kisebb, mint országosan. 1980-ban ez a nemzetgazdasági ág az országban az aktív keresôk 18,9 százalékának, a régióban 20,6 százalékának biztosított munkalehetôséget. 1996-ra az arány 8,0, illetve 7,4 százalékra mérséklôdött. Az aktív keresôk ágazati struktúrájának átrendezôdése a gazdaság fejlôdésével együtt járó folyamat. Ennek során a termelô ágazatokban elsôsorban a mezôgazdaságban foglalkoztatottak aránya fokozatosan csökken, a szolgáltatást végzôké pedig emelkedik. A folyamat a politikai-gazdasági rendszerváltást követôen hazánkban felgyorsult. A tercier szektor aránya már közelít a fejlett gazdasággal rendelkezô országokéhoz, miközben a mezôgazdaságban foglalkoztatottaké még meghaladja azt. A legfejlettebb piacgazdaságú országokban a mezôgazdaság a foglalkoztatottaknak csupán 25 százalékát köti le. A mezôgazdaságban aktív keresôként dolgozók száma, aránya természetesen csak az ágazatban elôállított érték, a mezôgazdaságilag mûvelhetô terület nagysága, a termelékenység stb. ismeretében alkalmas nemzetközi és országon belül a régiók közötti összehasonlításra egyaránt. Ennek elemzése e keretek között nem lehetséges, csak a munkát adó, életmódot befolyásoló mezôgazdaság bemutatása. A mezôgazdaságban foglalkoztatottak számának csökkenése eltérôen érintette a különbözô településtípusokat, a nagyobb veszteség a községekben élô munkavállalókat


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


érte. 1980-ban a Nyugat-Dunántúlon a mezôgazdaság aktív keresôinek még négyötöde falusi lakos volt, 1996-ban már csak háromnegyede. A mezôgazdasági munka jellegébôl adódóan az ágazatban foglalkoztatottak aránya a csökkenô tendencia ellenére továbbra is a községekben lakó aktív keresôk körében a magasabb, 13,6 százalék, ami 6,2 százalékkal magasabb a régió egészét jellemzô aránynál. De míg 1980-ban minden második-harmadik vidéki aktív keresô megélhetését biztosította a mezôgazdaság, addig 1996-ban már csak minden 78.-ét.

1980-ban a mezôgazdaság aktív keresôinek még közel nyolctizede, tíz évvel késôbb már csak kétharmada dolgozott ugyanazon a településen, mint ahol lakott. A nyolcvanas években a munkavégzés céljából naponta ingázók száma mérsékelten (9 százalékkal) emelkedett, miközben a helyben dolgozók aránycsökkenése (36 százalék) jelentôsen meghaladta a teljes aktív állományét (26 százalék). 1980-ban a mezôgazdaságban foglalkoztatott 100 aktív keresôbôl 22, 1990-ben már 33 járt naponta más településen lévô munkahelyre dolgozni. Az 19901996 között megszûnt közel 45 ezer mezôgazdasági munkahelybôl már a helyben dolgozók vesztettek kevesebbet és az eljárók többet. 1996-ban munkahelye és lakóhelye között nap mint nap mintegy 9 ezer fô, az ágazat aktív keresôinek 31 százaléka ingázott. Közülük mindössze 900-ra tehetô azok száma, akik munkavégzés céljából a régió határát is átlépték. A megyeszékhelyek és a községek ingázási mutatója az átlagnál kissé magasabb (32 illetve 33 százalék), a városoké annál alacsonyabb (20 százalék). Az ingázók több mint négyötöde a falvakban él. A mezôgazdaság az ország egészében, de különösen a Nyugat-Dunántúlon hagyományosan meghatározó szerepet tölt be széles rétegek életmódjában, életvitelében, mivel az agrárágazatban fôállásban munkát végzôk mellett jelentôs a mezôgazdasági tevékenységet kiegészítô jelleggel végzôk száma. Az 1996. évi microcenzus eredményei azt mutatják, hogy a nem mezôgazdasági aktív keresôk, a munkanélküliek, az inaktív keresôk és a nappali tagozaton nem tanuló eltartottak nagy számban tevékenykednek a mezôgazdaságban. Ugyanis a felvétel során arra a kérdésre is választ kaptunk, hogy a 14 éves és idôsebb személyek az adatfelvételt megelôzô évben részt vettek-e mezôgazdasági munkavégzésben és erre mennyi idôt fordítottak. A nem fôtevékenységû mezôgazdasági munkavégzést figyelembe véve, az aktív keresôk állománya az ország egészében 300400 ezer fôvel lenne nagyobb a fôtevékenység alapján kimutatott létszámnál. Ez azt jelenti, hogy a mezôgazdaságban teljesített munka mintegy negyede nem fôfoglalkozású munkavégzésbôl származik.


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


A nyugat-dunántúli régióban a 14 éves és idôsebb népesség jelentôs része, 46,4 százaléka vett részt valamilyen mezôgazdasági tevékenységben, ami lényegesen meghaladja a 34,1 százalékos országos átlagot. Eszerint országosan csak minden harmadik, a Nyugat-Dunántúlon majdnem minden második személy végzett munkát a mezôgazdaságban. A nem mezôgazdasági fôtevékenység melletti munkavégzés több tényezôtôl függ, többek között a munka lehetôségétôl, jövedelmi viszonyoktól, személyes adottságoktól: tehetség, vonzalom a mezôgazdasághoz stb. A tevékenység feltételei mások a fôvárosban, a városokban, a községekben. A megkérdezett népességcsoport egyötöde Budapesten él, de köztük a mezôgazdasági munkát végzôk aránya mindössze 4,5 százalék. Ugyanakkor a vizsgált körön belül a városiak háromtizede, a falun élôk több mint fele tevékenykedett hosszabb-rövidebb ideig a mezôgazdaságban. A régiók között a mezôgazdasági munkavégzés tekintetében kivéve természetesen a fent említett okok miatt a közép-magyarországit nincs lényeges különbség. A részvételi arány általában 40 százalékot meghaladó. Ha a munkavégzés nagyobb mértékét elônyösnek tekintjük, a nyugat-dunántúli régió kiemelhetô, mivel itt a legmagasabb a mezôgazdasági munkát végzôk aránya. A régiót Dél-Dunántúl követi 46,1 százalékkal. A Budapesten kívüli országos átlag 41,1 százalék. (Lásd 2. táblázat) A mezôgazdaságban végezhetô munka mennyiségét döntôen a település jellege határozza meg. Ez nemcsak a községek helyben adott munkafeltételein alapul, hanem kialakult hagyományokon, személyes jellegû tényezôkön. A nyugat-dunántúli régióban a vizsgált körbe tartozó minden 100 vidéki lakosból 62 végzett munkát a mezôgazdaságban, miközben a megyeszékhelyeken 28, a többi városban 39. A tevékenységben résztvevôk nagy száma, a kiegészítô jelleg eleve jelzik, hogy az e körbe tartozók döntô többsége rövid idôt fordít mezôgazdasági munkára. A 388 ezerbôl csak 76 ezer fônek jelentett érdemi lekötöttséget a mezôgazdasági munka, mivel az erre fordított idô körükben elérte vagy meghaladta az évi 90 munkanapot. Ez a 14 éven felüli népesség 9,1 százaléka, az összes munkában résztvevôk közel egyötöde. Létszámuk csak a mezôgazdasági munkát kiegészítô jelleggel végzôkéhez képest kevés, a mezôgazdasági fôfoglalkozásúak számával összevetve már többszöröse. Ugyanis a felvétel idején a mezôgazdaság aktív keresôinek száma mintegy 29 ezer, a fôfoglalkozásként mezôgazdasági tevékenységet folytatóké 13 ezer fô volt. A teljesített munkanap alapján képzett csoportokban 30 nap alatt, 3089, 90179, 180 nap és több a mezôgazdasági munkát végzôk aránya 34,1; 46,2; 13,1; 6,5 százalék. Ez a részletezés azért érdemel figyelmet, mert ebbôl látható, hogy a legalább 30 (ami nem kevés) és ennél több napot teljesítôk aránya a régió átlagában közel kétharmados. Természetesen ennél alacsonyabb (61,7 százalék) a városokban, magasabb (68,8 százalék) a


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


községekben. Mezôgazdasági munkában gyakorlatilag a népesség minden rétege részt vállal. Az egyes csoportok között a részvétel arányában nincs nagyobb eltérés, mert az 4050 százalék közé esik. Kivételt képeznek a 14 éven felüli nem tanuló eltartottak, arányuk ennél lényegesen kisebb, 28,8 százalék. A nem mezôgazdasági foglalkozású aktív keresôk a témában megkérdezettek 45,8 százalékát teszik ki, ezért kiegészítô jelleggel végzett mezôgazdasági munkavállalásuk meghatározó és ugyanakkor az átlagot is meghaladó. A csoportot alkotó 383 ezer aktív keresôbôl majdnem minden második részt vett valamilyen mezôgazdasági tevékenységben. Mivel ezt a munkát fôfoglalkozásuk mellett, munkaidôn túl végezték, közöttük az átlagosnál kisebb, de azért jelentôs (15,1 százalék) a nagyobb lekötöttséget igénylô, legalább 90 napot teljesítôk aránya. A nem aktív keresôknek több idejük van kiegészítô munkára, ami egyes rétegek átlagosnál nagyobb arányú munkavállalásában is megnyilvánul. Az inaktívak legnépesebb csoportja a nyugdíjasoké. A járadékosokkal és az egyéb inaktívakkal számuk meghaladta a 266 ezer fôt. Körükben az ilyen irányú munkavégzés számottevô jövedelemforrást is jelenthet, amit alátámaszt munkavállalási hajlandóságuk. A vizsgált évben közel felük végzett valamilyen munkát a mezôgazdaságban. A munkát vállalók tekintélyes része, 22,2 százaléka legalább 90 napot teljesített. A gyermekgondozási segélyen lévôk mezôgazdasági munkavállalása kisebb mértékû, de az adott feltételek ismeretében a 40,1 százalékos részvételi arány még így is számottevô. A csoportra az átlagosan teljesített kevesebb munkanap a jellemzô. A gyermekgondozási segélyen lévôk nagyobb része a 30 nap alatti kategóriába sorolható, 90 napnál többet a munkát végzôk egytizede teljesített. A munkanélküliek több mint fele élt azzal a lehetôséggel, hogy a mezôgazdaságban tevékenykedjen. A népességcsoportok közül itt a legmagasabb, 24,2 százalékos azok aránya, akik 90 vagy annál több napon át végeztek mezôgazdasági munkát. * Itt és a továbbiakban mezôgazdaság, erdôgazdálkodás, vadgazdálkodás és halászat együtt.


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


1999/03/* : PHARE-hírlevél

PHARE-hírlevél A Falu Város Régió most megjelenô számában jelentkezik ismét hírlevelével az FVM Területfejlesztési PHARE Programirányító Iroda. Terveink szerint a jövôben minden egyes számban beszámolunk irodánk tevékenységérôl, az éppen aktuális pályázati felhívásainkról, a már futó programok, illetve projektek állásáról, valamint az éppen megvalósult területfejlesztési PHARE-projektekrôl. Rendszeres jelentkezésünket a folyóiratban több tényezô indokolja. Egyrészt az 1998 februárjában létrejött egységes Területfejlesztési PHARE Programirányító Iroda amely kiterjedt regionális irodahálózatával az európai uniós területfejlesztési gyakorlat magyarországi bevezetésének legfontosabb végrehajtási egységévé vált az év elejétôl elfoglalhatta felújított irodahelyiségeit a VÁTI Kht. székházában, így a továbbiakban fizikailag is egységes egészként mûködhet. Másodsorban jelentôsen megnövekedett az iroda szerepe és ezzel együtt feladatai is a magyar területfejlesztés európai uniós vissza nem térítendô támogatásainak felhasználásában, illetve az elôcsatlakozási alapok, majd a strukturális alapok felhasználására való felkészülésben. Emellett a már futó programokon belül számos olyan projekt indult el vagy fog elindulni a közeljövôben, amely a területfejlesztési szakma szélesebb érdeklôdésére is számot tarthat. Végül a Területfejlesztési PHARE Programirányító Iroda mögött álló tapasztalat azt mutatja, hogy az irodának mindenképpen szüksége van egy olyan átfogó kommunikációs, illetve PR-stratégiára, amelynek keretében biztosítható a területfejlesztés szereplôinek minél teljesebb körû tájékoztatása az Európai Unióból érkezô, illetve onnan a jövôben várható pénzösszegek elérhetôségérôl és felhasználásáról. Ennek része a Falu Város Régióban való rendszeres jelentkezés is, amelynek formája egyrészt egy rövid hírlevél (amely alól kivétel a mostani, hosszabb bemutatkozó hírlevél) az aktuális programokról, projektekrôl, illetve pályázati lehetôségekrôl, másrészt egy öt-hat oldalas cikk vagy tanulmány egy, az európai uniós területfejlesztési támogatásokkal kapcsolatos, éppen idôszerû témában.

A PHARE nemzeti területfejlesztési programok állása A rövid bevezetô után tekintsük át röviden az iroda által menedzselt területfejlesztési programokat. A PHARE nemzeti területfejlesztési programok közül már befejezôdött a HU9210 számú, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére kiterjedô program, illetve végrehajtás alatt áll a HU9507 számú Borsodi Integrált Szerkezetátalakítási Program.

A HU9606 számú Régiófejlesztési Program A HU9606 számú Régiófejlesztési Program amelynek döntô része a Dél-Dunántúl és a Dél-Alföld fejlesztését szolgálja projektjeit a régiók fejlesztési tanácsai már kiválasztották; jelenleg a tenderdokumentumok összeállítása és az Európai Bizottság Budapesti Delegációja általi jóváhagyatása folyik. A tenderek lebonyolítása után kerülhet majd sor a konkrét vállalkozói szerzôdések megkötésére, amelynek végsô határideje 1999. szeptember 30.


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


A fent említett HU9606-os Régiófejlesztési Programban már folyik konkrét projektek végrehajtása is, hiszen a közvetlenül a támogatott régiókra szánt 44 millió euró mellett 2 millió euró fordítható a területfejlesztési kapacitás fejlesztésére, regionális programozásra, fiatal területfejlesztési szakértôk képzésére, a területfejlesztés statisztikai rendszerének kiépítésére, valamint humánerôforrás-fejlesztésre. A program keretében a két dél-magyarországi régió ún. ikerkapcsolatot (twinning) alakított ki egy-egy nyugat-európai régióval az EU regionális programozási gyakorlatának megismerésére és elmélyítésére. A program során az adott EU-s régió szakértôi konkrét projektek keretében adják át ilyen irányú európai uniós tudásukat és tapasztalataikat a magyarországi régióknak. Harminc fiatal részvételével ez év februárjában indult el a fiatal területfejlesztési szakemberek továbbképzését szolgáló projekt. A képzés különlegessége, hogy amellett, hogy a fiatalok európai uniós szakemberek segítségével ismerhetik meg az EU strukturális alapjainak mûködését és az azzal kapcsolatos jövôbeni teendôket, közülük tizenötnek a lakóhelye szerinti regionális vagy megyei fejlesztési tanács a kurzus végeztével kétéves munkaszerzôdést is felajánl. Így a projekt keretében biztosított a frissen szerzett szaktudás azonnali gyakorlati alkalmazása.

A HU9705 számú Kísérleti Regionális Fejlesztési Program A PHARE területfejlesztési programok szerzôdéskötési idejének 3 évrôl 2 évre, illetve megvalósítási idejének 4 évrôl 3 évre való csökkenése miatt az idei év végére esik a HU9705-ös Kísérleti Regionális Fejlesztési Program szerzôdéskötési véghatárideje. A programból Dél-Dunántúl 8 millió euróval részesedik erre a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 1999. március 4-én elfogadta a pályázati kiírást majd meghirdette a pályázatot. A pályázati anyagok átvehetôk a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökségen (7621 Pécs, Tímár utca 23.), valamint a három megye területfejlesztési tanácsának munkaszervezeténél. A pályázatok beadási határideje 1999. április 15., helye a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség. A HU9705-ös Kísérleti Regionális Fejlesztési Programból a hat megyés északkeletmagyarországi régió 22 millió euróval részesül. A regionális fejlesztési tanács 1999. március 24-i ülésén elfogadta a program pályázati kiírását, amelyben prioritásként az ipari szerkezetátalakítást, a munkaerô-piaci elemeket, illetve a humánerôforrásfejlesztést, valamint a vidékfejlesztést jelölte meg. A pályázati anyagok átvehetôk a hat megye területfejlesztési tanácsának munkaszervezeténél. A pályázatok beadási határideje 1999. május 3., helye az Észak-magyarországi SOP '97 Programügynökség, 3300 Eger, Dobó tér 6/a. Fontos azonban megjegyezni, hogy az odaítélhetô pénzösszegek egy részérôl a várhatóan április végén tartandó regionális tanácsülésen már döntés születhet így a már elôkészített projektek esetében tanácsos 1999. április 15ig benyújtani a pályázatokat. Ugyanebben a programban szerepel 4 millió euró a románmagyar határ menti együttmûködésekre is benne vízgazdálkodási, illetve határátkelôk rekonstrukciójával, valamint mezôgazdasági integrációs és humánerôforrás-fejlesztéssel kapcsolatos projektekkel. A projektek tenderdokumentációi már elkészültek, így a program munkaprogramjának brüsszeli jóváhagyása után elindulhatnak az egyes konkrét fejlesztések tendereztetési eljárásai.

A HU9808 számú Speciális Felkészülési Program (SPP) Az 1998-as PHARE nemzeti területfejlesztési program hivatalos elnevezése Speciális Felkészülési Program (Special Preparatory Programme, SPP). A 7 millió euró keretösszegû program teljes egészében intézmény- és kapacitásfejlesztésre, ezen belül az elôcsatlakozási alapokra (ISPA, SAPARD), illetve az EU strukturális alapokra való felkészülésre lesz felhasználva. Ennek keretében az érintett minisztériumok megfelelô


2007.07.11.

FALU VAROS REGIO


szakembereit európai uniós szakértôk fogják hosszú távú szakmai segítségnyújtás keretében felkészíteni az említett pénzalapok kezelésére, különös tekintettel a programozásra, a jogi és pénzügyi ismeretekre, az intézményi keretekre, az ügyviteli kérdésekre, a koordinációra, valamint a jelentési és monitoring követelményekre. A programon belül a fent említett célok elérésére 2 millió euró értékben konkrét projektek (konferenciák, szemináriumok, továbbképzések, tanulmányutak, beszerzések, egyéb szakmai segítségnyújtás stb.) is kidolgozhatók. A program jelentôségét mutatja, hogy annak szakmai felelôse nem a PHARE-programokért általában felelôs DG IA (az Európai Bizottság Külügyi Fôigazgatósága), hanem már az EU strukturális és kohéziós politikájáért felelôs Területfejlesztési Fôigazgatóság, a DG XVI. Errôl a területfejlesztési és EU-csatlakozási szempontból kiemelten fontos programról egy következô számban bôvebben is beszámolunk.

A PHARE határon átnyúló együttmûködési (CBC) programok állása A PHARE nemzeti területfejlesztési programok mellett az osztrákmagyar határtérségben 1995-ben indult az 19951999 közötti idôszakra szóló, a határon átnyúló együttmûködést 35 millió euróval támogató többéves indikatív PHARE CBC program. Az éves CBCprogramok a határ menti perifériákon komplex vidékfejlesztési programként kerültek meghatározásra, a PHARE CBC AusztriaMagyarország Program esetében a PHARE programokon belül is úttörô módon ötéves keretprogramként. Emellett kisebb pénzösszegû támogatásban (1,51,5 millió euró) a szlovákosztrák-magyar és a szlovénosztrákmagyar hármashatár-régió is részesült 1995-ben, illetve 1996-ban. Szintén 1996ban indult a románmagyar határ menti régióban a határon átnyúló PHARE területfejlesztési program, amely a HU9705 számú országprogram részeként folytatódott. Az 1999. évi CBC-programok jelenleg elôkészítés alatt állnak, brüsszeli jóváhagyásuk a közeljövôben várható. A programokban megfogalmazott fejlesztési prioritások egymást kölcsönösen erôsítik; a konkrét fejlesztések pedig a programok stratégiai célkitûzéseihez illeszkedve decentralizált eljárásrenddel kerültek, illetve kerülnek kiválasztásra. A HU9501 számú PHARE CBC-programon belül megvalósított, illetve elindult natúrparkfejlesztések; a mûszaki infrastruktúraként kiépülô kerékpárút-hálózatra rátelepedô idegenforgalmi, kulturális és szolgáltatási fejlesztések; a mezôgazdaság termékszerkezeti reformját segítô megújulóenergia-hasznosítási projektek; a határtérségek foglalkoztatási és népességmegtartó képességét növelô inkubátorház és ipari innovációs park fejlesztések mind nemzeti szinten alkalmazható fejlesztési modellként szolgálnak más területfejlesztési programok részére. Másrészrôl a programokban szereplô projektek többsége több évre áthúzódó fejlesztés, tehát követi az EU területfejlesztési politikájának egyik alapelvét, a többéves programozást. A határon átnyúló fejlesztési programokon belül mindig van lehetôség bizonyos (általában 200 ezer és 350 ezer euró közötti) pénzösszegek elköltésére az ún. Kis Projektek Alapjának eljárásrendje szerint. Ez azt jelenti, hogy az adott régióban kiírt pályázat keretében 1999-tôl szemben az 1995 és 1998 között érvényes 10 ezer eurós legnagyobb odaítélhetô támogatással már 50 ezer euró maximális projektnagyságig az Európai Bizottság jóváhagyása nélkül, egyszerûsített eljárásrenddel lehet megvalósítani olyan kisebb projekteket, amelyek a határon átnyúló emberi kapcsolatok építésére, illetve ápolására helyezik a hangsúlyt. Az idén kiírt pályázatok beadási határideje március végén járt le a támogatásban részesülô projektek kiválasztása folyamatban van. Tabák Gábor


2007.07.11.

Jelen számunk három, eddíg kevéssé érintett témát kíván közvetíteni a tisztelt Olvasó felé, nevezetesen az alábbiakat:

Recommend Documents