1 JEGYZİKÖNYV Készült: Balatonlelle Város Képviselı-testületének 2013. január 31-i rendes ülésérıl, melyet a Polgármesteri Hivatal dísztermében tartottak. Jelen vannak:
Kenéz István Somogyvári László Ignácz János Lendvai Attila Miseta Zoltán Nagy László Országh Zoltán Szentesné Szekér Piroska Szücs Orsolya
Meghívottak:
Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea Szabó Józsefné Szászné Boros Krisztina Gombos Emil Németh Norbert VÜSZ Fárbás Tímea Reichertné Főzfa Rita Csöröncsics Zoltán
polgármester alpolgármester képviselı képviselı képviselı képviselı képviselı képviselı képviselı jegyzı irodavezetı irodavezetı Mőv. Ház igazgató igazgató idegenforgalmi és sajtó referens adócsoportvezetı jkv.vezetı
Megjelent érdeklıdık száma: 0 fı Kenéz István polgármester: Köszönti a testületi tagokat, meghívott vendégeket, valamint a megjelenteket. A testület nyilvános rendes ülését 16.11 órakor megnyitja Megállapítja, hogy a képviselı-testület határozatképes, mert 9 tagja közül 9 fı jelen van. A polgármester kéri a képviselıket, hogy akinek a napirenddel kapcsolatban észrevétele van, tegye meg. Észrevétel nem lévén a polgármester javasolja, hogy a 4.) napirendet vegyék le napirendrıl, mert az Állami Fıépítész a mai napig nem küldte meg az észrevételét, ezért a napirend nem tárgyalható. Helyette 4.) napirendként javasolja felvenni a Használati szerzıdés aláírásának jóváhagyása. Zárt ülésre 5.) napirendként javasolja felvenni a Városüzemeltetési Szervezet állásfoglalás kérése illetmény megállapítása tárgyában. A polgármester kéri a képviselıket, aki a 4.) napirendet levételét elfogadja, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselı-testület 9 igen szavazattal, egyhangú szavazással a javaslatot elfogadta. A polgármester kéri a képviselıket, aki a 4.) napirend és a zárt ülés 5.) napirendjének felvételével egyetért, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselı-testület 9 igen szavazattal, egyhangú szavazással a javaslatot elfogadta.
2 A polgármester kéri a képviselıket, aki a módosított napirendet elfogadja, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselı-testület 9 igen szavazattal, egyhangú szavazással az alábbi napirendet fogadta el:
1.) Beszámoló az elızı rendes ülést követıen lejárt határidejő határozatok végrehajtásáról. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés) 2.) Tájékoztató a két ülés közötti polgármesteri tevékenységrıl. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés) 3.) A 2013 évi költségvetési rendelet megtárgyalása I. forduló. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés)
T: PGB, ÜBB, OKIB, SZES
4.) Használati szerzıdés aláírásának jóváhagyása. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés)
T: ÜBB, PVB
5.) 2013. évi Képviselı-testületi Munkaterv elfogadása. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés)
T: PGB, ÜBB, OKIB, SZES
6.) Beszámoló a város honlapjának üzemeltetésérıl. Elıadó: Munkácsy Mihály üzemeltetı (írásos elıterjesztés)
T: ÜBB, OKIB
7.) Beszámoló a Lellei újság üzemeltetésérıl. Elıadó: Munkácsy Mihály üzemeltetı (írásos elıterjesztés)
T: ÜBB, OKIB
8.) Beszámoló az átadott pénzeszközök felhasználásáról. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés)
T:PGB
9.) Beszámoló a Rendezvénypark 2012.évi hasznosításáról. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés)
T: PVB, OKIB
3 10.) 2013. évi földgáz energia beszerzés kapcsán okiratok elfogadása. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés)
T: PVB
11.) Alapító okiratok módosítása. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés)
T: ÜBB
12.) VÜSZ megüresedett álláshely betöltésére vonatkozó kérelme (létszámstop alóli felmentési kérelem). Elıadó: Németh Norbert VÜSZ igazgató (írásos elıterjesztés)
T: PVB
13.) Könyvtár TIOP pályázat informatikai beszerzések (TEXTlib rdsz., valamint gépek, szoftverek), vállalkozások kiválasztása. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos lıterjesztés)
T: PVB
14.) Tájékoztatás a közvilágítási szerzıdés módosítás ügyében. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés)
T: PVB
15.) Bogdán János kérelme vendéglátó-kereskedelmi egység fejlesztéséhez, bıvítéséhez tulajdonosi hozzájárulás megadásának ügye. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés)
T: PVB
16.) Tájékoztató a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseirıl. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés) 17.) Beszámoló a SZES bizottság átruházott hatáskörben hozott döntésekrıl. Elıadó: Országh Zoltán bizottsági elnök (írásos elıterjesztés) 18.) Tájékoztató a helyi önkormányzatot érintı új jogszabályokról. Elıadó: Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı (írásos elıterjesztés) 19.) Tájékoztató a helyi önkormányzatot érintı pályázati lehetıségekrıl. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés) 20.)Felvilágosítás kérések
4 21.) Tájékoztatók, egyéb ügyek Zárt ülés:
1.) Tájékoztató az Önkormányzat tulajdonában lévı bérlakásokról. Elıadó: Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı, Novákné Boros Éva VÜSZ gazd. vez. (írásos elıterjesztés) T: PVB 2.) Tájékoztató az 1 millió Ft-ot meghaladó adókintlévıségekrıl. Elıadó: Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı, Reichertné Főzfa Rita adócsp. vez. (írásos elıterjesztés) 3.) A polgármester tájékoztatója a 2012. évben átruházott hatáskörben kiutalt szociális támogatásokról. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés) 4.) Balatonlelle, 5082/6/C hrsz-ú ingatlanra vonatkozó elıvásárlási jogról való lemondó nyilatkozat megadása. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés)
T: PVB, ÜBB
5.) Városüzemeltetési Szervezet állásfoglalás kérése illetmény megállapítása tárgyában. Elıadó: Németh Norbert VÜSZ igazgató (írásos elıterjesztés) 1.) Beszámoló az végrehajtásáról.
elızı
rendes
ülést
követıen
lejárt
határidejő
határozatok
Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés) Kérdés nem lévén a polgármester kéri a képviselıket, aki a beszámolót elfogadja, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselı-testület 8 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta: Balatonlelle Város Önkormányzata Képviselı Testületének 2/2013.(I.31.) számú határozata Beszámoló az végrehajtásáról.
elızı
rendes
ülést
követıen
lejárt
határidejő
határozatok
5 Balatonlelle Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a 185/2012.(IX.27.), 197/2012.(X.25.), 198/2012.(X.25.), 200/2012.(X.25.), 204/2012.(X.25.), 208/2012.(X.25.), 209/2012.(X.25.), 210/2012.(X.25.), 211/2012.(X.25.), 212/2012.(X.25.), 214/2012.(X.25.), 215/2012.(X.25.), 217/2012.(XI.5.), 218/2012.(XI.5.), 220/2012.(XI.12.), 235/2012.(XI.29.), 239/2012.(XI.29.), 240/2012.(XI.29.), 241/2012.(XI.29.), 242/2012.(XII.11.), 243/2012.(XII.18.), 244/2012.(XII.18.), 246/2012.(XII.18.), 247/2012.(XII.18.), 248/2012.(XII.18.), 250/2012.(XII.18.), 252/2012.(XII.18.), 253/2012.(XII.18.), 255/2012.(XII.18.), 256/2012.(XII.18.), 257/2012.(XII.18.), 258/2012.(XII.18.), számú lejárt határidejő határozatok végrehajtásáról szóló polgármesteri beszámolót elfogadja. Felelıs: Kenéz István polgármester Határidı: azonnal 2.) Tájékoztató a két ülés közötti polgármesteri tevékenységrıl. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés) Kérdés nem lévén a polgármester kéri a képviselıket, aki a tájékoztatót elfogadja, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselı-testület 9 igen szavazattal, egyhangú szavazással a tájékoztatót elfogadta. 3.) A 2013 évi költségvetési rendelet megtárgyalása I. forduló. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés) Kenéz István polgármester: A költségvetés elsı látásra igen kedvezı képet mutat. 1.058.000.000.-Ft bevétellel és ugyanennyi kiadással lett megtervezve. Ebbıl a bevételi oldalon 100 M Ft-os pályázati lehetıséggel is él –Könyvtár, Bölcsıde-. A költségvetés tartalmazza az elvonásokat is –gépjármő adó 60%-a-. Ezen kívül 37 M Ft-os tartalékkerettel bír, igaz céltartalék nincs. Az intézményvezetıkkel történt egyeztetés és a II. fordulóig bízom benne, hogy 30 M Ft-os céltartalékot is tervezni tudunk, ami azt szolgálná, hogy a pályázati lehetıségeinknél az önerıt tudnánk belıle biztosítani. Vannak még nem tisztázott fenntartási költségek amiket tartalmaz, de remélem, hogy a február 14-i ülésre ezek világossá válnak. Országh Zoltán a szociális, egészségügyi és oktatási bizottság elnöke: A bizottság a tájékoztatást tudomásul vette. Miseta Zoltán az oktatási kulturális és idegenforgalmi bizottság elnöke: Bizottságunk az anyagot tudomásul vette. Ignácz János az ügyrendi és bőnmegelızési bizottság elnöke: Bizottságunk javasolja a testületnek elfogadásra. Lendvai Attila a pénzügyi és városfejlesztési bizottság elnöke: A bizottság javasolja a testületnek tudomásul vételre és javasolja a bizottságok döntéseinek figyelembevételét.
6 A bizottság a következı határozati javaslatot is javasolja elfogadni. Felkéri a VÜSZ igazgatóját, hogy a VÜSZ-nél keletkezett késedelmi kamat kifizetésérıl külön írásos elıterjesztést készítsen. Hozzászólások: Lendvai Attila képviselı: Megint egy melléklettel találkozunk, amiben a VÜSZ vezetıje megbízása, kinevezése óta saját kézjegyével az elıterjesztést nem látja el. Ennek mi az oka? Németh Norbert VÜSZ igazgató: Bocsánat, ha erre nem került sor. Elkerülte a figyelmünket, ez bármikor pótolható. Lendvai Attila képviselı: Egy intézményvezetıtıl –aki ilyen összegő költségvetéssel rendelkezik – joggal elvárható, hogy ismerje a saját intézménye Szervezeti és Mőködési Szabályzatát. Általános aláírási jogkör illeti meg az intézmény igazgatóját. Közel egy éve egy aláírás nincs. Felmerül, hogy egyáltalán egyetért-e ezekkel az elıterjesztésekkel ha nem látja el aláírásával? Több mint 200 M Ft közpénzrıl beszélünk. Megérdemel annyi figyelmet, hogy nem a gazdasági vezetı írja alá ezeket az elıterjesztéseket, aki az intézmény SZMSZe szerint nem lenne illetékes abban, hogy ı egymaga mit helyette aláírja az elıterjesztéseket. Somogyvári László alpolgármester: Egyetértek a felvetéssel, de nem gondolom, hogy készakarva nem írja alá. A jövıt illetıen valószínőleg megteszi, abban is biztos vagyok, hogy vele ez egyeztetve lett és felelısséggel tartozik a költségvetése iránt. A költségvetésnek valóban jobb a képe mint tavaly és a céltartalékban is maradhat pénz. Minden költséghely ami tervezésre került az megvalósítható. Javaslom, hogy fogadjuk el. Miseta Zoltán képviselı: Valóban jobb képet mutat a költségvetés. Ha a pénzügyi helyzet javulni látszik, akkor az út és járdahálózatot kellene elkezdeni felújítani. A polgármester úr említette is, hogy a 30 M Ft-ból 10 M Ft-ot érdemes lenne erre a célra használni. Javaslom is a költségvetés II. fordulója kapcsán erre térjünk vissza. Lendvai Attila képviselı: Bizottsági ülésen felvetettem, hogy a Pénzügyi Bizottság hatáskörébe tartozik a biztosítási díjak, szerzıdések megkötése. Átruházott hatáskörrıl beszélünk. Az elmúlt évek során mindannyiszor az intézmények megkerülték a bizottság feladatkörét. Szeretném a jegyzı asszonyt felkérni, hogy foglaljon állást a hatáskör túllépése tekintetében. Írásban is tájékoztatást kérek, hogy a hatáskör túllépés ebben a kérdésben hogy alakul. Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı: Az SZMSz 2. számú mellékletének 4.) pontja szerint ez átruházott hatásköre a bizottságnak. Jogos elnök úr felvetése. Ezt írásban is le fogom írni. Lendvai Attila képviselı: Egy ilyen hatáskör túllépés minimum egy fegyelmi vétség az intézményvezetı részére. Ebben a kérdésben dönteni kellene, kérem polgármester urat, hogy szavaztasd meg, hogy ebben a kérdésben a testület kíván-e fegyelmi eljárást indítani. Miseta Zoltán képviselı: A felvetés jogos. Három intézmény is érint és akkor sajnos három eljárást kellene indítani. Ez egy tanulság. Én azt javaslom, hogy az új SZMSZ kapcsán rögzítsük, hogy kinek milyen feladatai és hatáskörei vannak. Meglehetısen nehéz ezt követni. Érdemes errıl pontosítást is alkalmazni, hogy milyen biztosításról van szó, épületbiztosításról, gépjármő biztosítás, balesetbiztosítás is? Németh Norbert VÜSZ igazgató: Elismerem, hogy mulasztást követtünk el, ugyanakkor elmondom, hogy a biztosítás megkötése úgy történt, hogy egy alkusz céget kértünk fel.
7 Elküldtük a gépjármővek listáját és paramétereit, amit biztosítani szerettünk volna. Ha hagytuk volna, hogy az élı szerzıdés menjen tovább akkor nem tudtunk volna kedvezıbb biztosítást kötni a város számára. Így viszont kötöttünk egy olyan szerzıdést, ami 25 e Ft-tal kerül kevesebbe a városnak évente. Mérlegelje a testület, hogy melyik hátrányos a városra nézve. Itt az utasbiztosítás kérdése. Ha ma megrendelést kapunk, hogy pár nap múlva a busznak külföldre kell mennie, milyen formába tudjuk a bizottságot döntésre felkérni. Somogyvári László alpolgármester: El tudom fogadni ezt az észrevételt is, de annak nem vagyok híve, hogy minden egyes észrevételért fegyelmit adjunk. Mindenki hibázhat, de nem gondolom, hogy ez a mi dolgunk. Inkább az a dolgunk, hogy felhívjuk a figyelmet, hogy ezt lehet másképp is csinálni. Mivel ez elınnyel járt, el nem tudom képzelni a fegyelmit. Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı: Tájékoztatom a testületet, hogy 2013. január 1-tıl hatályba lépett Mötv. kötelezıen elıírja, hogy a fegyelmi kérdést kötelezıen zárt ülésen kell tárgyalni. Ignácz János képviselı: Ez két éve azzal a gondolattal készült, hogy a város egységes szerkezetben kedvezıbb ajánlatot kaphat. Ez lehet egy céges vagy több céges lehetıség is és javaslom is a jövıre nézve is. Lendvai Attila képviselı: A VÜSZ-nek ezen a költséghelyen 3 M Ft van biztosítva, ez megér annyit, hogy foglalkozzunk vele. Nyilván a fegyelmi tárgyalást nem nyílt ülésen kell lefolytatni, de arra voltam kíváncsi, hogy jegyzıasszony egyáltalán kimondja-e a hatáskör túllépést. Ezeket már rég észlelni kellett volna, már rég a felszínre kellett volna kerülni. Csak most jött el az ideje, hogy amikor próbálkozunk különbözı olyan manıverekkel, amik beleviszik a várost olyan gazdálkodási rendszerbe, amikor igen is ezeknek a felszínre kell kerülni. Be kellene tartani, amikor az Állami Számvevıszék is azt mondta, hogy ebben a gazdálkodási formában Balatonlelle Önkormányzat tekintetében nincsenek következmények. Bárki bármit megtehet nincs következménye. Itt ezeket a költségvetési rendelet elıkészítése során tárgyalni kell. Ezen nem léphetünk át úgy, hogy elsikáljuk a problémát, és egy idıszakot le kellene zárni. Miseta Zoltán képviselı: Ez egy eléggé joghézagos helyzet. Bármelyik intézmény aki biztosítást köt, annak a költségvetése tartalmaz erre vonatkozó költséghelyet. Az fölött az intézményvezetınek önálló rendelkezési jogköre van, amit tıle a pénzügyi bizottság nem vonhat el. Úgy teheti meg, hogy törli az intézmények biztosításra vonatkozó költséghelyeket és azt egységes szerkezetben köti meg, amit Ignácz János képviselı társunk mondott. A flotta szintő biztosítással juthat valamire, de meg kell teremteni ennek a lehetıségeket. Országh Zoltán képviselı: Én is el tudom fogadni a kritikákat. A decemberi ülésre már jelezni kellett volna, hogy ezek a biztosítások hol vannak. Lendvai Attila képviselı: Ebben az esetben van egy határkör elvonás, amit helyre kellene tenni. Képviselıként számtalanszor megtapasztaltuk, hogy ami pozitívumként ki van mutatva a VÜSZ költségvetésébe, az valójába negatív. Több millió Ft veszteség van benn. Ezt bemondásra nem szabad elfogadni, ennek utána kell nézni. Én beszéltem a korábbi biztosítási üzletkötıvel és nyilván vannak ennek a biztosításnak olyan tartalmi elemei, amivel lehet alacsonyabb összeget is kihozni, de nem feltétlen fedezi le azt a biztosítási kört, amire kellene, hogy vonatkozzon. Számtalan körülmény van, amikor casco-ról beszélünk, hogy elhasználódott jármővekre több százezer forint értékben biztosítást kötünk, amire a biztosítási piac azt mondja, hogy nevetséges. Ilyet egy költségvetési szervezetnél megengedni nem lehet. Biztosítással nem lehet pótolni azokat az anyagi károkat amik egyébként bekövetkezhetnek a hétköznapi munka során. Nem biztos, hogy a casco-val kell ezeket a károkat lefedezni.
8 Szücs Orsolya képviselı: Bizottsági ülésen én is kértem, hogy a 3 M Ft alatt –amiben nem csak feltétlen biztosításhoz kötött dolgok vannak- a VÜSZ igazgatója a következı bizottsági ülésre részletezze, hogy mit takar. Erre ígéretet is kaptunk. Kenéz István polgármester: Erre zárt ülésen térjünk vissza és az ezzel kapcsolatos szavazást megtesszük. Nagy László képviselı: Korábban jeleztem a VÜSZ igazgatónak, hogy csináljon kimutatást a 2011-2012 évi elfogyasztott üzemanyag különbségrıl, hogy tudtunk vagy nem tudtunk rajta spórolni. Kenéz István polgármester: Bízom benn, hogy a bizottsági ülésen elhangzott járdafelújításokkal kapcsolatos keret összeg is a rendelkezésre áll majd ebben a költségvetésben. Több hozzászólás nem lévén a polgármester kéri a képviselıket, aki a határozati javaslattal egyetért, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselı-testület 9 igen szavazattal, egyhangú szavazással az alábbi határozatot hozta: Balatonlelle Város Önkormányzata Képviselı Testületének 3/2013.(I.31.) számú határozata Balatonlelle Város Önkormányzata 2013. évi költségvetésének tárgyalása (I. forduló) Balatonlelle Város Képviselı testülete a 2013. évi költségvetési rendelet 1. fordulós kidolgozásához hozott kiegészítı döntései a 2013. évi költségvetési rendelettervezetbe beépítésre kerülnek. Felelıs: Kenéz István polgármester Határidı: 2013. évi költségvetés készítése 4.) Használati szerzıdés aláírásának jóváhagyása. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés) Kenéz István polgármester: Átadásra kerül 2013. január 1-tıl az iskola és egyéb eszköz átadás, ami a szakmai munkához szükséges. Errıl már tárgyal decemberben a testület, de ismét ezzel a határozattal meg kell erısíteni. Ignácz János képviselı: Ki fogja az eszközök felújítását pótlását végezni? Kenéz István polgármester: Ez továbbra is az önkormányzat feladata lesz. Miseta Zoltán képviselı: Az ingatlannal kapcsolatos felújítások az önkormányzatot terhelik. Azok a pályázati lehetıségek, amik az iskola szakmai eszközparkjának felújítását célozzák, azok vélhetıen a fenntartó központon keresztül jönnek. Ezzel kapcsolatban még elég sok nyitott kérdés van.
9 Több hozzászólás nem lévén a polgármester kéri a képviselıket, aki a határozati javaslattal egyetért, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselı-testület 9 igen szavazattal, egyhangú szavazással az alábbi határozatot hozta: Balatonlelle Város Önkormányzata Képviselı Testületének 4/2013.(I.31.) számú határozata Használati Szerzıdés aláírásának jóváhagyása. Balatonlelle Város Önkormányzat Képviselı-testülete a 2012. december 11-én született felhatalmazása alapján jóváhagyja, hogy a Balatonlelle Város Önkormányzata és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ között létrejött használati szerzıdés a polgármester által aláírásra került. Felelıs: Kenéz István polgármester Határidı: 2013. február 20. 5.) 2013. évi Képviselı-testületi Munkaterv elfogadása. (A jegyzıkönyv mellékletét képezi.) Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés) Országh Zoltán a szociális, egészségügyi és oktatási bizottság elnöke: A bizottság a munkatervet véleményezte. Javasolja, hogy a munkatervbe kerüljön bele a szezon elıtti bejárás. Miseta Zoltán az oktatási kulturális és idegenforgalmi bizottság elnöke: Bizottságunk az alábbi módosításokkal javasolja elfogadni: A szeptember 26-i ülés napirendjébıl az elsı kerüljön ki. Az áprilisi napirendre kerüljön felvételre az Óvodai beiratkozás idıpontjának meghatározása. A február 15-i ülésre kerüljön felvételre az Önkormányzat Szervezeti és Mőködési szabályzatának megalkotása. Ignácz János az ügyrendi és bőnmegelızési bizottság elnöke: Bizottságunk javasolja a munkaterv elfogadását. Lendvai Attila a pénzügyi és városfejlesztési bizottság elnöke: Bizottságunk javasolja a munkaterv elfogadását. Hozzászólások: Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı: Polgármester úr jelezte, hogy a februári ülésre tervezett Fizetıstrandi helyek pályáztatása kerüljön át a márciusi ülésre. A márciusnál elgépelés történt, közbeszerzési terv a 2013 természetesen és nem 2012. Jogszabályi módosítás történt és a 2014.évre vonatkozó koncepciót áprilisig meg kell tenni, így a novemberi ülésrıl az átkerül az április 25-re. Lendvai Attila képviselı: A márciusi ülésre javaslom felvenni 7.) pontként. Beszámoló a VÜSZ város és községgazdálkodási és máshova nem sorolt szolgáltatások szakfeladat 2012 évi teljesítésérıl. Ezt azért javaslom felvenni, mert a VÜSZ-nek itt több mint 100 M Ft-os
10 költségvetése van nyilvántartva. Ez egy részletes beszámolóval sokkal megalapozottabb lehet majd, ha a következı hónapban a zárszámadási rendeletünket elfogadjuk. Szentesné Szekér Piroska képviselı: A márciusi ülésen a 6.) pontnál értelmetlen a megfogalmazás, azt át kellene fogalmazni. Javaslom a márciusi ülésre a Civil Szervezetek támogatásáról döntés. Jelenleg az a szabály, hogy két bizottság dönt errıl, de nem tudjuk ennek mi lesz a sorsa, ezért kerüljön ez bele. Az augusztus 29-i ülésre hallanánk egy tájékoztatót az iskola indításához és mőködtetéséhez szükséges felkészülésrıl. Ez elsısorban a VÜSZ-t érinti. Több hozzászólás nem lévén a polgármester kéri a képviselıket, aki a módosításokkal a munkatervet elfogadja, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselı-testület 9 igen szavazattal, egyhangú szavazással az alábbi határozatot hozta: Balatonlelle Város Önkormányzata Képviselı Testületének 5/2013.(I.31.) számú határozata 2013. évi Képviselı-testületi Munkaterv elfogadása. Balatonlelle Város Képviselı-testülete a Képviselı-testület 2013.évre munkatervét elfogadja. A munkaterv a jegyzıkönyv mellékletét képezi.
szóló
Határidı: folyamatos Felelıs: Kenéz István polgármester 6.) Beszámoló a város honlapjának üzemeltetésérıl. Elıadó: Munkácsy Mihály üzemeltetı (írásos elıterjesztés) Miseta Zoltán az oktatási kulturális és idegenforgalmi bizottság elnöke: Bizottságunk a beszámolót elfogadásra javasolja. Ignácz János az ügyrendi és bőnmegelızési bizottság elnöke: Bizottságunk a beszámolót elfogadásra javasolja. Hozzászólások: Miseta Zoltán képviselı: A határozati javaslaton túl a bizottság hosszasan beszélt arról, hogy a város honlapja egy nyelvő. Bizottság azt javasolta, hogy az üzemeltetı készítsen el legalább három platformot. Felkértük az idegenforgalmi referens, hogy vizsgálja meg, hogy a honlap lefordítása milyen költséget jelent. A költségbecslés szerint a három nyelvre fordítás 100 e Ft alatti. A négy nyelv 100 e+ÁFA. Javaslom, hogy a 2013 évi költségvetés kapcsán gondoljunk a feladatra és azt valósítsuk meg, még a szezon elıtt. Kenéz István polgármester: Bizottsági ülésen is elmondtam, hogy természetesen a 100 e Ft nem nagy összeg, de a pályázati felhívásban ez bent volt. Nem csak a felhívásban, hanem az elınyt élvez alatt: „Az a vállalkozó, aki magyarul, németül és angolul vállalja”. Ez egyértelmően kifejezi azt, hogy aki ezt elfogadta saját költségére tegye meg.
11 Szentesné Szekér Piroska képviselı: Már korábban is felmerült a lakosok részébıl, hogy a szálláshelyeknél további menüpontokban téli szálláshelyek jelenjenek meg. Lendvai Attila képviselı: A szerzıdés megkötéskor az üzemeltetı kijelentette, hogy a testületi ülések is fent lesznek a város honlapján. Talán csak a tavaly augusztusi ülés volt fent egy darabig, attól kezdve nem lett föltéve. Ha képviselı társaim korábbi elıterjesztésekbıl és jegyzıkönyvekbıl akarnak felkészülni, akkor reklamál a program, hogy töredezett a fájl és nem jeleníthetı meg. Vannak olyan anyagok, amik logikailag nem sorrendbe vannak, ez rendeletnél is elıfordul. Szó volt arról, hogy felül lesznek vizsgálva a város rendeletei mert vannak köztük elavult rendeletek, ezt meg kellene tenni. Azok a pályázatok nincsenek fenn a város honlapján, amin az önkormányzat indul. Azok sincsenek fenn amiket az intézmények önállóan kezdeményeznek. Ezekrıl a pályázati lehetıségekrıl a helyi érdekeltek késın értesülnek. Az, hogy idegen nyelvőnek kellene a város honlapjának lenni, hogy több nyelven megjelenjenek a várossal kapcsolatos információk, az egy teljesen jogos elvárás. Ebben semmilyen lépés nem történt az üzemeltetı részérıl. Ezt a problémát meg kellene oldani. Miseta Zoltán képviselı: Ez jogi ügy, ennek több csavarja van. Ha nem a városnak kell kifizetni, akkor a mi szempontunkból az a legjobb, de valamilyen formában történjen meg. Ennek akkor van értelme, ha március végére elkészül. Lendvai Attila képviselı: A felsorolt hiányosságok a 2013. március 1-ig kerüljenek megszőntetésre és errıl írásbeli tájékoztatást kér a testület a márciusi ülésre. Miseta Zoltán képviselı: Azért ennek vannak olyan részei, amit a Polgármesteri Hivatal részérıl kell megnézni. Úgy gondolom, hogy ez most akkora leterheltség lenne, hogy erre idıt kellene adni. Csöröncsics Zoltán jegyzıi referens: Az idei évtıl a Nemzeti Jogszabálytár el fog indulni, ez a jellegő probléma nem fog gondnak mutatkozni a következıkben. Oda is az összes rendeletet fel kell tölteni két-három módosítással együtt. Ha valaki Balatonlelle Város rendeleteit szeretné megnézni több féle változatban, az ott fogja igazán jól megtalálni ezeket a rendeleteket. A honlapon csak a hatályos rendeletek vannak. Szőrve meg lehet találni a rendeleteket. Nem szám sorrendben vannak, hanem ahogy keletkeznek. Több hozzászólás nem lévén a polgármester kéri a képviselıket, aki egyetért a határozattal azzal a kiegészítéssel, hogy az elhangzottakat a vállalkozó 2013. március 1. napjáig hajtsa végre az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselı-testület 9 igen szavazattal, egyhangú szavazással az alábbi határozatot hozta: Balatonlelle Város Önkormányzata Képviselı Testületének 6/2013.(I.31.) számú határozata Beszámoló a városi honlap üzemeltetésérıl. 1.) Balatonlelle Város Önkormányzatának Képviselı-testületet a Lelle Média Kft beszámolóját Balatonlelle Város hivatalos honlapjának 2012.évi üzemeltetésérıl, elfogadja. A kft-vel 2012. április 1-jén kötött üzemeltetési szerezıdést újabb egy évre meghosszabbítja.
12 2.) A Képviselı- testület felkéri a Vállalkozót, hogy a jegyzıkönyvben elhangzott észrevételeket orvosolja március 1. napjáig, és arról a írásban tájékoztassa a márciusi ülésen a testületet. Felelıs: Kenéz István polgármester (1.pont) Lelle Média Kft. ügyvezetı (2. pont) Határidı: 2013. február 15. (a kiértesítésre) 2013. márciusi 1. napja, és a márciusi testületi ülés napja 7.) Beszámoló a Lellei újság üzemeltetésérıl. Elıadó: Munkácsy Mihály üzemeltetı (írásos elıterjesztés) Miseta Zoltán az oktatási kulturális és idegenforgalmi bizottság elnöke: Bizottságunk a határozati javaslatot elfogadásra javasolja. Ignácz János az ügyrendi és bőnmegelızési bizottság elnöke: Bizottságunk a határozati javaslatot elfogadásra javasolja. Hozzászólás nem lévén a polgármester kéri a képviselıket, aki a határozati javaslatot elfogadja, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselı-testület 9 igen szavazattal, egyhangú szavazással az alábbi határozatot hozta: Balatonlelle Város Önkormányzata Képviselı Testületének 7/2013.(I.31.) számú határozata Beszámoló a Lellei újság üzemeltetésérıl. Balatonlelle Város Önkormányzatának Képviselı-testületet a Lelle Média Kft beszámolóját a Lellei Újság 2012.évi üzemeltetésérıl, elfogadja. A kft-vel 2012. április 1-jén kötött üzemeltetési szerezıdést újabb egy évre meghosszabbítja. Felelıs: Kenéz István polgármester Határidı: 2013. február 15. (a kiértesítésre)
8.) Beszámoló az átadott pénzeszközök felhasználásáról. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés) Lendvai Attila a pénzügyi és városfejlesztési bizottság elnöke: Bizottságunk a beszámolót tudomásul veszi. Hozzászólás nem lévén a polgármester kéri a képviselıket, aki a határozati javaslatot elfogadja, az igen gomb megnyomásával jelezze.
13 Megállapítja, hogy a képviselı-testület 9 igen szavazattal, egyhangú szavazással az alábbi határozatot hozta: Balatonlelle Város Önkormányzata Képviselı Testületének 8/2013.(I.31.) számú határozata Beszámoló az átadott pénzeszközök felhasználásáról. Balatonlelle Város Önkormányzat Képviselı testülete az Önkormányzat költségvetésérıl szóló 2012. évi 3/2012.(II.16.) költségvetésében a társadalmi szerveknek biztosított pénzeszköz átadásról szóló beszámolót tudomásul veszi. Felelıs: Kenéz István polgármester Határidı: azonnal 9.) Beszámoló a Rendezvénypark 2012.évi hasznosításáról. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés) Miseta Zoltán az oktatási kulturális és idegenforgalmi bizottság elnöke: Bizottságunk a határozati javaslatot elfogadásra javasolja azzal, hogy a mai ülésre az elızınél részletesebb költségkimutatás készüljön a bevételek és kiadások egyenlegérıl. Ezt az anyag tartalmazza. Lendvai Attila a pénzügyi és városfejlesztési bizottság elnöke: A bizottság a rendezvénypark 2012 évi hasznosításáról szóló beszámolót nem fogadja el és felkéri arra az illetékeseket, hogy a következı bizottsági ülésre készítsenek tételes kimutatást a hasznosítás tekintetében és a tételek a keletkezett számlák másolatával legyenek alátámasztva. Hozzászólások: Kenéz István polgármester: Ezzel kapcsolatosan a számlák kigyőjtése megtörtént. A korábbi elıterjesztés tartalmazta, hogy ennek a rendezvénynek a bevételi oldala tisztán 2,5 M Ft. Az igazgató úr rendezvényenként 750 e Ft keretösszeggel az elıadókat tudta finanszírozni. Ebbe hang és fénytechnika volt leszámlázva. A szerzıi jogdíjat minden rendezvény tekintetében Balatonlelle Város Önkormányzata fizette ki –rendezvényenként 75 e Ft-. Úgy gondolom, hogy be lett bizonyítva, hogy a 2012. évben –amióta a Rendezvénypark mőködik- az önkormányzat által szervezett rendezvény tud bevételt is produkálni. Amikor idegen vállalkozónak adtuk át, akkor mindig arról volt szó, hogy ennek nincs bevételi oldala, ráfizetéses. Bebizonyosodott, hogy a Rendezvénypark pozitívumot tud hozni. Lendvai Attila képviselı: A testület pozitívumként kell, hogy értékelje, hogy milyen bevételt tud a Rendezvénypark, ha szoros elszámolás alá kerül. Sokszor kaptunk olyan tájékoztatást, hogy milyen sok mínuszt termelnek a nyári rendezvények –mégis 2 M Ft pluszt termelt-. Ugyanakkor meg kell említeni a gazdálkodás szabályossága tekintetében azt, hogy a testület amikor határozott 2012 április 26-án, akkor 750 e Ft-ot biztosított az igazgatónak ebben a tekintetben. Ez rendezvényenként több százezerrel túl lett lépve. Szeretném megkérdezni jegyzıasszonyt, hogy megint a hatáskörét ki lépte túl? Miért nem kap a testület errıl idıben tájékoztatást, hogy pótelıirányzat kellene. Amikor a testület érdeklıdik, elıjönnek, hogy milyen plusz kiadások voltak. Ez a második kimutatás, de az elsı sokkal nagyobb bevétellel számol. Az intézmény vezetı saját hatáskörében megteheti azt, hogy túllépje a tulajdonosi
14 jogokat gyakorló testület hatáskörét? Kérném jegyzıasszonyt, hogy foglaljon állást a hatáskör túllépés ügyében. Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı: Ebben valóban arról határozott a testület, hogy a Mővelıdési Ház igazgatóját a rendezvényekre 750 e Ft összegben bízta meg a szervezés kérdésében. Valóban nem lett részletesen leírva, hogy ez mire terjed ki. Mivel nem kapott felhatalmazást a 750 e Ft túlköltekezésre, ezért felhatalmazás hiányában akkor hatáskör túllépés. Miseta Zoltán képviselı: Ez zárt ülésen került tárgyalásra. A határozatban több ember volt megjelölve felelısnek. A közöttük lévı felelısségi viszony hogy alakul, amit érdemes végiggondolni, a következıkben. Milyen költséghelyen kerül elszámolásra. Jelen pillanatban sem a Polgármesteri Hivatal és sem a Mővelıdési Ház költségvetése nem hiszem, hogy tartalmazza ezeket az összegeket. Nem volt átvezetve a költségvetés ezzel kapcsolatban. Ebben akkor látunk tisztán, ha ez az oldala is helyre kerül. Ha újra akarjuk ezt a konstrukciót csinálni, akkor érdemes végiggondolni a jogi oldalát is. Úgy korrekt, hogy mind a bevételi mind a kiadási oldalt meg kell nézni. Egy színpadra lehet 750 e Ft-ért is és 1,7 M Ft-ért is programot tervezni. Ha szerencsés a szervezés, akkor jobb elıadó meghívása több embert vonz. Néha szerencsés külsı programszervezıt is bevonni, mert a pályázatok felhasználásával nagyobb nevő elıadókat is a színpadra lehet állítani. Kenéz István polgármester: Felvállaltuk a rizikót, hogy ha van bevétele ha nincs, a 750 e Ft-ot biztosítottunk. Amennyiben a bevétele bejön, abból kell ezeket a dolgokat lefinanszírozni. Minél több pénz van annál jobb elıadók hívhatók meg. Azért volt meghatározva a keretösszeg, így maradtunk a 750 e Ft-ban. Ignácz János képviselı: Tavaly késın hoztuk meg a döntést és kevés idınk volt felkészülni a Rendezvénypark hasznosítására. Csatlakoznék ahhoz, hogy valóban ez a Rendezvénypart pozitív mérleggel zárt. Szentesné Szekér Piroska képviselı: Örültem a pozitívumnak. Tavaly amikor nekiálltunk, nem tudtuk, hogy milyen anyagi keretbıl lehet gazdálkodni. Ennek is köszönhetı, hogy csak egy összeg lett meghatározva és emlékszem rá, hogy ez a mősorra szólt. Akkor mi sem gondoltunk rá és az igazgató úr sem mondta, hogy más anyagi vonzata is lehet ennek. Az idei évben ezt pontosítani kell. A hang és a fénytechnika kerül sokba és évek óta azt mondom, hogy érdemes lenne vásárolni valamit, mert csak a három rendezvény tekintetében ez 700 e Ft. Tudom, hogy ehhez egy szakmailag is hozzáértı ember is kell, de biztos, hogy meg tudnánk egy Lellei szakemberrel is csinálni. Miseta Zoltán képviselı: Tényleg így volt, mindenki emlékszik rá. A leírtak és a megbeszéltek nem voltak teljes egészében összhangban egymással. Igazgató úr ezt többször jelezte is, hogy ez a programra elegendı, az egyéb járulékos költségre nem. Át kell gondolni, hogy hol kerülnek tervezésre a különbözı költségek és a bevétel, mivel kötelezettségvállalással kapcsolatos problémák is felmerülnek. Teremtsünk költséghelyeket az intézmények költségvetésébe. Azt ne felejtsük el, hogy azt mondtuk, hogy az ebbıl keletkezett bevételt visszaforgatjuk a Rendezvényparkra. Somogyvári László alpolgármester: Ezzel teljesen egyetértek. Ha csak a hang és fénytechnikát nézzük, akkor ez bıven futná ebbıl. Én határozottan emlékszem, hogy a 750 e Ft a fellépı mővészek mősorának megszervezésére fordítjuk, ez hangzott el. Ebben a kérdésben hallgassuk meg az intézmény vezetıjét is mielıtt ítélkeznénk. Nagy László képviselı: A pénzügyi bizottság egy elszámolást kért, hogy ez mibe került. Nem akartunk felelısségre vonni senkit. Kértünk egy beszámolót és a beszámoló tévesen
15 jött le hozzánk. Akkor is hiányoltuk a Mőv. Ház vezetıjét, hogy nem volt ott és nem tudtunk felvenni neki kérdést. Adjuk meg a szót az igazgatónak. Lendvai Attila képviselı: Változatlanul javaslom a pénzügyi bizottság határozati javaslatát, hogy ne fogadjuk el a beszámolót. Gyızıdjünk meg, hogy milyen számlák és mellékletek képezik ennek a háttérrét. Itt alapvetıen nem a felelısségre vonást feszegetem, hanem az elvvel van a probléma, hogy egy intézményvezetı minden további nélkül a testület tudta nélkül meg tudja kerülni. Nem elıször van, hogy amennyit belekérdezünk annyiféle kimutatás készül elénk. A VÜSZ-nél is volt rá példa, hogy három kimutatás után a negyediket fogadtuk el. Kérjük be a számlamásolatokat és gyızıdjünk meg róla. Ezek a hibák általánossággá váltak. Kap egy keretet az intézmény vezetıje és úgy gondolja, hogy önhatalmúlag az intézményébıl a többit hozzá teszi. Ha többletkiadás keletkezik, pótelıirányzatot kell kérni. Somogyvári László alpolgármester: Értem amit mondasz, de megint ne a felelısségre vonással kezdjük a napirendet. Az intézmény vezetı fog szólni és meg fogod érteni, hogy valóban 750 e Ft állt a rendelkezésére és milyen hatáskört lépett túl? Azzal, hogy voltak más számlái a rendezvénynek azt nem ı írta alá. Miért akarjuk számon kérni ıt? Kenéz István polgármester: Én értem a pénzügyi bizottság véleményét. A különféle költségek való szabadon gazdálkodást észrevételezi képviselı társam. Én ezt másképp látom, de nem akartam ennyire részleteibe belemenni. Amikor a testület hosszú idın keresztül abba gondolkodott, hogy külsıs szervezıket fogunk idehozni, ezt meghirdettük pályázat útján. Nem volt olyan ajánlat, amire úgy gondoltuk, hogy jó lenne ha valami haszna lenne mert nyáron leamortizálják és nekünk mindig kiadásaink voltak. Én mindig azon az elven voltam, hogy a Rendezvényparknak biztos, hogy kell hozadékának lennie. Sokan ezt másképp látták és másképp próbálták elıadni. Akkor mondtam, hogy egyszer és mindenkorra mindenkinek a kételyei elszálljanak, hogy egyáltalán mit tud ez a rendezvénypark. Akkor mondtam, hogy mi ezt bevállaljuk –Polgármesteri Hivatal-. Bebizonyítottuk, hogy pozitívummal is lehet rendezvényt szervezni. A 25 év alatt egy alkalommal sem történt ilyen bevétel letétele az asztalra. Én büszke vagyok erre. Ettıl a pillanattól kezdve bárki bármit mondhat, akármilyen rendezvényszervezı. Akár az önkormányzati intézményen belül –Mővelıdési Ház részérıl az igazgató úr, hogy itt nem lehet pozitív pénzeket letenni -. Itt a bizonyíték, hogy le lehet tenni és erre kell törekedni a következıkben, hogy ilyen és ennél szebb bevételeket produkáljunk. Amikor ez kimutatásra került, hogy ennek 3,5 M Ft nyereséget hozott, akkor voltak akik úgy gondolták, hogy ez milyen szép bevétel, akkor próbáljunk meg csőrni rajt, hogy tudunk még plusz olyan kiadásokat odatenni mellé, amivel ezt a szép képet valamilyen formába el tudjuk rontani. Én szomorú vagyok, hogy ezt ilyen formában el kellett mondanom. Ha a 2,5 M-3 M Ft minden évben megmarad és vissza tudjuk forgatni, akkor egy olyan minıségi dolgot tudunk letenni, hogy többen jönnek Balatonlellére és kulturáltabb környezetet tudunk biztosítani. A számlák itt vannak nálam. A hang és fénytechnika és az ırzés ami hozzájön a 750 e Fthoz. Gombos Emil Mőv.Ház igazgató: Az idén a Rendezvénypark pozitív szaldóval zárt és ez nagyon örvendetes. A bizottság is állást foglalt, hogy az idei programszervezés tekintetében is ezt a szervezési konstrukciót érdemes folytatni. Bebizonyosodott, hogy lehet pozitív szaldóval szervezni programokat, polgármester úr azt mondta, hogy én azt mondtam, hogy ilyet nem lehet. Én ilyet nem mondtam, azt mondtam, hogy a korábbi rendezvényekhez hasonló konstrukcióban szervezzünk rendezvényeket az maximum null szaldós tud lenni. Ne keverjük a dolgokat, mert tavaly hónapokon át lett tárgyalva. Akkor is elmondtam, hogy támogatom a próba üzemet, de akkor is felhívtam a testület figyelmét arra, hogy ha mi egy mővészeti vagy gasztronómiai fesztivált csinálunk, az nem ugyanaz a kategória mint ha esténként három órán keresztül szól a zene a színpadon. Egy rendezvény költség hányadának a nagy részét éppen a színpadi program rakja ki. Ha mondjuk délután 3-tól este
16 11-ig kell programot csinálni, az többször annyiba kerül, mint 8-11 óráig. A testület azt határozta meg, hogy este 8-11 óráig legyen zene és 750 e Ft-ot kapok a mősorszervezésre. Elıttem is itt a határozat, amiben az áll, hogy a mősorszervezés tekintetében. Ez számomra azt jelenti, hogy 750 e Ft mősorszervezésre. A zárt ülésen egyértelmően többször tisztáztuk, hogy a 750 e Ft csak kizárólag a színpadi programok megvalósítására van és egyéb járulékos költségekkel is kell számolni. Az elıterjesztés, ami alapján a határozat megszületett tételesen tartalmazza ezeket a költségeket -Artisjus, hangosítás, éjszakai ırzés, egyéb járulékos költségek-. Szeretném tisztázni a helyzetet és a vádaskodásoknak ellent mondani, hogy a határozati javaslat nem pontosan lett megfogalmazva nem az én hibám. Ezzel vissza is utasítanám a rágalmazást ezzel kapcsolatosan. Felhívnám a figyelmet, hogy más az, amikor egy mővészeti fesztiválról beszélünk és a korábbi években jellemzıen az intézményünk szervezésében ilyen programok kerültek megrendezésre. Ezeknek az volt az alapja, hogy lehetett rájuk pályázati forrásokat igényelni és ezekre a forrásokra szerveztük meg nagyvonalúan a rendezvényeinek. Egy-két éve alább hagytak ezek a pályázati lehetıségek. Pont akkor született meg ez az elképzelés, hogy ezt a helyzetet valahogy kezelni kell. Az elszámolással kapcsolatosan sajátos a jogi helyzet. A testület döntött a rendezvényekrıl és annak költségvonzatáról, viszont a Mőv.Ház lett megbízva a rendezvény szervezéssel, viszont a költség elszámolással az Önkormányzatot. Ez azt eredményezte, hogy a munkát én végeztem, a szerzıdéseket én kötöttem, a fellépık nekem adták át a számlákat, viszont azokat én nem érvényesíthettem, mert az önkormányzat nevére szóltak. A számlákat a rendezvényeket követıen bemutattam polgármester úrnak elszámolásra. İ ezeket utalványozta és ezt követıen kerültek kifizetésre. Az én kezemen semmilyen pénz nem folyt át. Miseta Zoltán képviselı: Mivel üzletszerő hasznosításról volt szó, ezért a bevételek és kiadások egyensúlyára volt kíváncsi a testület. A szerzıi jogdíj hiába általány, csak akkor keletkezik ha van tevékenység. Akkor járunk el tisztességesen, ha a bevételeket is és a kiadásokat is teljes egészében kimutatjuk. Az elızı év próbaüzem volt, ami egy csomó gyerekbetegségre rávilágított. A tanulság az, hogy ezeket tisztázni kell. Ha további vizsgálatot tart szükségesnek a pénzügyi bizottság akkor kiadást és bevételt is meg kell vizsgálni. Felhívnám a figyelmet –biztos mondta nektek is több vállalkozó-, hogy úgy korrekt ha vásározó tevékenység csak akkor van, amikor valamilyen programszerő tevékenység van. Az, hogy valaki augusztusban egész végig nyitva van akkor is amikor nincs program és bevételként szerepel, az velük szemben nem fer. Ragaszkodjunk ahhoz, hogy a rendezvények idején lehessen vásározni. Ez eddig egy bevett szokás is volt a Rendezvénypark hasznosítása kapcsán. Kenéz István polgármester: Azért azt kicsit túlzásnak tartanám, hogy csak a zene ideje alatt legyen a vásár. Amit mondtál csak részben igaz. Nem egész nyáron voltak itt. Volt olyan aki két rendezvényen is kint volt, kérte, hogy a hétvégén arra az idıszakra kifizette a bérleti díjat, hogy ne kellje neki elpakolni meg visszapakolni. Ez egy gesztus, a városnak bevétel. Biztos, hogy üzleti köröket sért, de mi ezzel nem követünk el akkora nagy hibát, hogy a vállalkozók irányába el kelljen számolni, hogy a saját önkormányzati területünket kiadjuk vagy sem. Somogyvári László alpolgármester: Két tanulsága van ennek. Próbáljunk megbízni az intézményvezetıkben. Amikor bele megyünk a részletekbe látszik nem utalványoztak, nem költöttek feleslegesen, nem volt náluk pénz, nem számláztak csak azt csinálta amivel megbízta a testület, hogy szervezze meg a mősort. Valóban az önkormányzat részérıl ez az út járható. Ha ez ilyen hasznot hoz, tovább kell a jövıben csinálni. Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı: Elhangzott, hogy a határozati javaslat nem pontos. Ez így ment ki a testületi anyagban és bizonyos része ki volt pontozva. A testület így hagyta
17 jóvá a kipontozott részekkel együtt. Ha az akkor nem volt világos, akkor talán módosító indítványként fel kellett volna tenni szavazásra, hogy színpadi mősorok megszervezése konkrétan mit takar. Amikor a határozat elkészült és megkapta a számát egyeztettünk az illetékesekkel –Mőv. Ház igazgatóval is-. A jövıt tekintve kérem, ha valami nem világos igen is tegyük fel a kérdéseket amivel dolgozni lehet, hogy a határozat úgy lehessen végrehajtható ahogy a testület is gondolja. Lendvai Attila képviselı: Végül még a testület lesz ezért a hibás, hogy nem egyértelmő feladatot határozott meg! Én abba az irányba megyek inkább, hogy az átláthatóság tekintetében igen is, ha többlet költségre van szükség akkor hozzá tartozik az, hogy jelzem a testületnek, hogy ez kevés, több kellene hozzá, de ez elmaradt. Kenéz István polgármester: A díjakat szerzıdéssel, csekken befizetve teljesítették. Ezek a Hivatal elszámolásába bent vannak és megtekinthetı. Örülök, hogy ilyen szép bevételt tudtunk produkálni és lehet bátrabban mondhatjuk, hogy a jövıben mondjuk 1 M Ft-ot biztosítunk a mősorra. Gombos Emil Mőv.Ház igazgató: Nem utólagosan derülnek ki költségek. A testület errıl elızetesen tájékoztatva volt. A testület fogadja el a határozati javaslatot, hogy februárra ide kerülhessen a rendezvény-naptár, mert minél elıbb el tudunk kezdeni dolgozni, annál költséghatékonyabbak leszünk és jobb lesz a produktum. Kenéz István polgármester: Ebbıl okulva az idén ezt részletezhetjük, kérhetünk be elıre árajánlatokat és az elszámolásnál is lehet ezekkel számolni. Én is javaslom, hogy a 2013. évben is a Polgármesteri Hivatalon keresztül történjen meg a szervezés. A technikai és színpadi szempontból az igazgató úr legyen megbízva. Nagy László képviselı: A pénzügyi bizottság azt kérte, hogy kimutatás legyen a számlákról, mást nem kért, de ezeket még nem kaptuk meg. Lendvai Attila képviselı: Változatlan javaslom, hogy a pénzügyi bizottság döntését fogadjuk el. Ez nem vádaskodás az intézményvezetı részére, hanem ténymegállapítás. Az intézmény vezetık nem szívességet tesznek a testületnek azzal, hogy betartják a határozatokat. Ha a határozatban foglaltakkal nem értenek egyet, azt jelezzék. A testület ha indokolt, módosítani fogja a döntését. Kenéz István polgármester: Ha jól értem most ne fogadjuk el a beszámolót. A számlákból mindenki kapjon egy tételes kimutatást és annak a függvényében ha ez az elszámolás megtörtént, hozzuk vissza a következı ülésre, hogy a testület abba tudjon dönteni. A határozati javaslatot módosítsuk azzal, hogy a testület a február 14-i ülésre kerüljön vissza döntésre. Miseta Zoltán képviselı: A határozati javaslatot módosítsuk úgy, hogy a 2012.évi hasznosításról szóló beszámolót nem fogadja el és amit a bizottság javasolt, annak szellemében történjék meg a kimutatás. A többi ettıl függetlenül elfogadható. Somogyvári László alpolgármester: Fogadjuk el a napirendet, itt a tételes kimutatás. Több hozzászólás nem lévén a polgármester kéri a képviselıket, aki a határozati javaslatot Miseta Zoltán módosító javaslatával elfogadja, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselı-testület 8 igen szavazattal, 1 nem szavazat ellenében az alábbi határozatot hozta:
18
Balatonlelle Város Önkormányzata Képviselı Testületének 9/2013.(I.31.) számú határozata Beszámoló a városi rendezvénypark önkormányzat általi 2012.évi hasznosításáról. 1.) Balatonlelle Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a városi rendezvénypark önkormányzat általi 2012. évi hasznosításáról szóló beszámolót nem fogadja el és felkéri arra az illetékeseket, hogy a következı bizottsági ülésre készítsenek tételes kimutatást a hasznosítás tekintetében és a tételek a keletkezett számlák másolatával legyenek alátámasztva. 2.) A rendezvénypark önkormányzat által koordinált hasznosítását 2013-ban is fenntartja, a 2012-ben kidolgozott konstrukciónak megfelelıen. 3.) Felkéri a polgármestert és a városi mővelıdési ház igazgatóját, hogy a 2013. február havi képviselı-testületi ülésre a rendezvénypark nyári hasznosítására vonatkozóan részletes rendezvény-naptárat, valamint egy várható pénzügyi kimutatást terjesszen elı. Felelıs: Kenéz István polgármester Gombos Emil mővelıdési ház és könyvtár igazgató Határidı: értelem szerint 10.) 2013. évi földgáz energia beszerzés kapcsán okiratok elfogadása. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés) Kenéz István polgármester: A gázszolgáltató is kiviszi közbeszerzésre a gázenergiát, amit a villamos energiánál megtettünk. A testület járuljon hozzá, hogy aláírjuk a szerzıdést két évre, mert akkor még kedvezıbb árajánlatot kaphatunk az önkormányzat és intézményei gázfogyasztásával kapcsolatosan. Lendvai Attila a pénzügyi és városfejlesztési bizottság elnöke: Bizottságunk a határozati javaslatot elfogadásra javasolja. Hozzászólás nem lévén a polgármester kéri a képviselıket, aki a határozati javaslatot elfogadja, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselı-testület 9 igen szavazattal, egyhangú szavazással az alábbi határozatot hozta: Balatonlelle Város Önkormányzata Képviselı Testületének 10/2013.(I.31.) számú határozata A 2013 – 2015 évi földgáz energia beszerzés kapcsán csoportos beszerzési eljárás lebonyolításáról 1.) Balatonlelle Város Képviselı-testülete az önkormányzat és intézményei vonatkozásában a 2013 – 2015 évre szóló földgáz energia beszerzés kapcsán - jelen elıterjesztés mellékletét képezı - csatlakozási szándéknyilatkozat, szindikátusi szerzıdés és megbízási szerzıdés tartalmát elfogadja.
19 2.) A Képviselı-testület az. 1.) pontban felsorolt okiratok aláírására a polgármestert, valamint a földgáz energia kereskedelmi szerzıdések aláírására a polgármestert illetve az intézményvezetıket felhatalmazza. Felelıs: Kenéz István polgármester Határidı: 1.) pontban felsorolt okiratok aláírására 2013. február 08. A polgármester 18:06-kor szünetet rendel el, az ülés 18:18-kor folytatódik. A szünetben Somogyvári László távozott az ülésrıl, így a jelen lévı képviselık száma 8 fı. 11.) Alapító okiratok módosítása. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés) Ignácz János az ügyrendi és bőnmegelızési bizottság elnöke: Bizottság mindhárom alakító okirat módosítását elfogadásra javasolja. Hozzászólások: Lendvai Attila képviselı: A pénzügyi bizottság miért nem tárgyalta, mert ennek is van gazdasági vonzata. Kik voltak az elıkészítık? Szentesné Szekér Piroska képviselı: Az alapító okiratok módosítására azért került sor, mert az iskola technikai személyzete és szakfeladatai átkerültek a VÜSZ-höz. A Hivatal szakfeladataiban változás következett be. Az óvoda szakfeladatai bıvültek. A régi szakfeladatokból jó néhány átvezetésre került a VÜSZ-höz. Gondolom csak hibásan került bele, mer egyes feladatok a VÜSZ hatáskörét egyáltalán nem érintik. Kenéz István polgármester: Egyetértek, hogy van itt olyan szakfeladat ami nem tartozik ide. Olyan szembetőnı, hogy egy szervezet ami végrehajtó szerepet tölt be az oktatási feladatokat is ellátja. Én is felháborítónak tartom. Akik ezt összeállították gondoltak arra, hogy a VÜSZ-nél van olyan szakember aki ezeket tudja felügyelni egyáltalán? Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı: Bısze István kollégánk készítette az elıterjesztést, aki sajnálatos módon családi okok miatt nem tud itt lenni. Ezeket az iskola gazdasági vezetıjével egyeztette le a szakfeladatok tekintetében. Annyit mondott, hogy ha ezekre bármiféle számla keletkezne, ezek azok a szakfeladatok amire le lehet könyvelni. Kenéz István polgármester: Ha te errıl tudtál akkor minimum ezeknek a dolgoknak jobban utána kellett volna nézni. Én csodálkozom, hogy egy gazdasági vezetı dönti el, hogy az alapító okiratba mi kerül bele. Lendvai Attila képviselı: Komolytalan az elıterjesztés, mert felül írja azokat a döntéseket amit 2012.évben hoztunk. A VÜSZ vezetıje ebben az okiratban határozatlan idejő, holott 5 évre bíztuk meg –ezeket pályáztatni kell-. Egy közüzemhez delegálni egy iskola oktatási feladatokat, minden ésszerő dologgal szembe megy. Az, hogy könyvelés technikailag, hogy lehet megoldani az nem hiszem, hogy azt jelentené, hogy alapító okiratba kell foglalni. Ez átgondolatlan és aggályos.
20 Kenéz István polgármester: Itt lı vissza az a rossz döntése a testületnek, hogy az iskola dolgait nem a Polgármesteri Hivatalhoz tette vissza. Eddig volt egy személy a Hivatalon belül aki az Óvodát , Iskolát felügyelte és talán hozzáértı volt. Akkor talán nem szembesülnénk ilyen kellemetlen dolgokkal. Szentesné Szekér Piroska képviselı: A Klebersberg intézményfenntartónak, amihez tartozunk meg van az alapító okirata és abba a szakfeladatok, amit az oktatási intézmények elláthatnak. Mivel hozzá tartozunk, ezek ránk vonatkoznak. Az intézmény fenntartó minden iskolától bekérte az alapító okiratát, hogy ezeket összehasonlítsa. Egy szakfeladatok akkor lehet egy intézményhez társítani, ha a szakfeladat ellátás személyi és tárgyi feltételei megvannak. Ez azt jelentené, hogy a VÜSZ-nek rendelkeznie kellene egy pedagógus állománnyal. A pedagógusok a Klebersberghez kerültek, ı a munkáltató. Már ott is ellentétes, ezt így nem lehet elfogadni. Miseta Zoltán képviselı: Én is furcsának találom, de én is azt a választ kaptam, hogy akkor lehet rá könyvelni. Bízom benne, hogy lesz ennek jogi megoldása. Az lenne jó ha lehetne egy csoportos szakfeladatot helyette írni. A Klebersberg az iskola számára új alapító okiratot fog adni, mint fenntartó. Ignácz János képviselı: Miután jó néhány dolog kifogásolható, vegyük le a napirendrıl és annak tükrében kerüljön vissza a testület elé, hogy az iskola állománya kerüljön a Hivatali létszámhoz. Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı: Törvényességi szempontból nem én írtam alá az elıterjesztést mert táppénzen voltam és vagyok. Nem tudom, hogy Bısze István kollégám kivel egyeztetett, de gyanítom, hogy a MÁK-kal. Én is javaslom azért a napirend levételét, mert az elıterjesztı -aki az ügy felelıse- nincs itt, és nincs itt az a gazdasági vezetı sem, aki ebben közremőködött. Sajnálatos módon nem tudtam részt venni az elıterjesztés elkészítésében, sem a bizottsági ülésen. Ignácz János képviselı: Én javaslom a korábbi határozat visszavonását. Azért lenne jó ebben dönteni, mert nagy valószínőséggel ezek az elıterjesztések –amit ma is kaptunk- más fénybe kerül. A technikai dolgozó és az adminisztratív körben dolgozók kerüljenek át az Hivatalhoz. Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı: Ennek a napirendnek a tárgya az alapító okiratok módosítása. Semmi köze nincs egy korábbi döntés visszavonásához –annak a témának ehhez a témához-. Ha ilyen szándék felvetıdik, akkor javaslom egy önálló napirendként tárgyalását egy következı ülésen. Ignácz János képviselı: Értem jegyzı asszony felvetését és el is fogadom, hogy nem közvetlenül ide tartozik, de közvetve ide tartozik és nem csak ez a témakör. Van mégy egy napirend ami közvetve szintén érintett ebben a témában. Úgy gondolom, hogy a VÜSZ igazgatónak sem hiányoznak ezek a problémák, amit Piroska képviselı társam felvetett, mivel olyan szakfeladatokról van szó –oktatás, nevelés-. Fenntartom a javaslatomat. Miseta Zoltán képviselı: Alapító okiratok módosításáról szól. Ha lett volna javaslat, akkor nem olyan határozati javaslat születik a másik kérdésben rendkívüli ülésen. Minden nap visszatérni erre bizonytalanságot eredményez. Szabály szerint december 15-ig kellett volna az alapító okiratokat módosítani. Ha még késedelmet szenvedünk, az nem akadályozza a további gazdálkodással kapcsolatos munkát? Kenéz István polgármester: Én ehhez ilyen formában nem tudom adni a nevem. Továbbra is azt javaslom, hogy vegyük le a napirendrıl.
21 Ignácz János képviselı: A bizottsági ülésen egyfajta joghézagot véltünk felfedezni, hogy a VÜSZ igazgatója adhat-e utasítást vagy milyen formába tudja a két dolgozót foglalkoztatni, hogy nem is a városnak végeznek jelen pillanatban munkát. Ezt is rendbe kellene rakni. Ezért javaslom, helyesen akkor döntenénk, ha a korábbi döntést visszavonnánk. Ez nem zárja ki késıbbi gondolatok lehetıségét. Most úgy döntenénk helyesen ha a dolgozók a Hivatal állományába kerülnének. Ezt a javaslatomat fenntartom. Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı: Nem a napirendhez tartozik. A testület afelé hajlik, hogy leveszi napirendrıl, mert számos kérdés van ami az ügyintézı nélkül nem tisztázott. Ha leveszi napirendrıl, akkor milyen módon hozzon egy másik döntést a testület. Ha képviselı úr ragaszkodik az indítványához, egy önálló napirendként kezdeményezze polgármester úrnál. Kenéz István polgármester: Egy feltétellel tudnám elfogadni, ha jegyzıasszony tud mondani ezzel kapcsolatosan egy állásfoglalást, ami elfogadható. Szabó Józsefné irodavezetı: Valamilyen döntést kellene hozni. A Kincstárhoz január végére el kellene küldeni. A Kincstár amivel nem ért egyet vissza fogja jelezni. A szakfeladatok szerintem módosíthatók. A szakfeladatok azért maradtak benn, mert a normatíva finanszírozáshoz mindent meg kellett bontani. Nem valószínő, hogy a szakfeladat rend már változott ehhez a megváltozott környezethez. Számlaszámot használunk, ezért döntés kellene. Kenéz István polgármester: Javaslom, hogy az összes iskolát érintı tételt ki kellene szedni belıle, úgy el tudom fogadni. Szabó Józsefné irodavezetı: Esetleg holnap arra egy összefoglaló szakfeladatot keresünk, ami magába foglalja a gazdálkodás költségét.
Több hozzászólás nem lévén a polgármester kéri a képviselıket, aki az alapító okiratot úgy elfogadja, hogy a VÜSZ alapító okiratából kikerül a 852011,852021,852031,855911,855914,856011 szakfeladatok illetve a b.) pontnál a kinevezés idıtartama határozott idejő 5 éves, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselı-testület 7 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta: Balatonlelle Város Önkormányzata Képviselı Testületének 11/2013.(I.31.) számú határozata Városüzemeltetési Szervezet Alapító Okiratának módosítása. Alapító Okirat változásai: 1.) A 2. pont az alábbiak szerint módosul: A költségvetési szerv székhelye: 8638. Balatonlelle, Petıfi u. 2. 2.) Új szakfeladatok: 431 100 helyett - 430 000 Speciális szaképítési feladatok 494 100 helyett - 494 000 522 100 helyett – 522 001 522 150 helyett – 522 009 Szállítást kiegészítı egyéb száll. feladatok 561 000 éttermi mozgó vendéglátás
22 562 912 óvodai intézményi étkeztetés 562 913 iskolai intézményi étkeztetés 562 917 munkahelyi étkeztetés 682 001 helyett 680 001 682 002 helyett 680 002 812 900 helyett 812 000 takarítás 890 441 helyett 890 441 közfoglalkoztatás rövid idıt. 890 442 helyett 890 442 Fog. támog. közfoglalkoztat. 890 443 helyett 890 443 Egyéb közfoglalkoztatás 3.) A költségvetési szerv vezetıjének kinevezési rendjérıl szóló 8.számú pont ab.) pontjai az alábbiak szerint változnak: a.) „Pályáztatás A VÜSZ igazgatói állást nyilvános pályázat útján lehet betölteni. A pályázati eljárás elıkészítésével és lefolytatásával kapcsolatos feladatokat a jegyzı köteles elvégezni. A pályázati felhívást: - a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ Személyügyi Szolgáltató Igazgatóság www.kszk.gov.hu oldalán, és - legalább a Somogyi Hírlapban közzé kell tenni. b.) A VÜSZ igazgatói kinevezés: Az igazgatói kinevezést a helyi önkormányzat képviselı-testülete adja, az egyéb munkáltatói jogokat a Polgármester gyakorolja. A kinevezés idıtartama: 5 év határozott idejő jogviszony.” 4.)
A 9.) pont második mondata az alábbiak szerint módosul:
„Közmunkás, idénymunkások esetében a Munka Törvénykönyvérıl szóló 2012. évi I. törvény az irányadó.” 5.) A 14.) pontja az alábbiak szerint módosul: Cím: Balatonlelle, Arany J. u. 4. Balatonlelle, Petıfi u. 1. Balatonlelle, Petıfi u. 2. Balatonlelle, Petıfi u. 55. Használója: Városüzemeltetési Szervezet „A vagyon feletti rendelkezés jogát Balatonlelle Város Önkormányzat Képviselıtestületének az Önkormányzat vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló 14/2011 (X.27.) Önk. rendeletében szabályozottak szerint gyakorolja.” Balatonlelle Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a határozat mellékletét képezı Városüzemeltetési Szervezet Alapító Okiratát egységes szerkezetben elfogadja. Felelıs: Kenéz István polgármester Határidı: 2013. február 20.
A polgármester kéri a képviselıket, aki az alapító okiratot a Polgármesteri Hivatal vonatkozásába elfogadja, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselı-testület 7 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:
23 Balatonlelle Város Önkormányzata Képviselı Testületének 12/2013.(I.31.) számú határozata Balatonlellei Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Alapító Okirat változásai: 1.)
Preambulum az alábbiak szerint változik:
„Balatonlelle Város Önkormányzatának Képviselı-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 84. § (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. § (1) bekezdés b) pontja alapján Balatonlellei Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratát a következık szerint adja ki:” 2.) Az 1. pont az alábbiak szerint változik: „A költségvetési szerv neve: Balatonlellei Polgármesteri Hivatal” 3.) A 4. pontban szereplı megváltozott szakfeladatok: 682 001 helyett 680 001 882 111 helyett 882 111 Aktív korúak ellátása 890 441 helyett 890 441 Közfoglalkoztatás rövid idıt. 890 442 Foglalk. támog. közfoglalkoztat. 890 443 Egyéb közfoglalkoztatás 4.) Az 5. pont az alábbiak szerint változik: „ Illetékességi területe: Balatonlelle város közigazgatási területe” 5.) A 8. pont az alábbiak szerint változik: „Vezetıjének kinevezési rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX törvény 67. § a) pontja értelmében a polgármester irányítja a polgármesteri hivatalt. Balatonlelle Város Polgármestere – nyilvános pályázat alapján – a közszolgálati tisztviselıkrıl szóló 2011. évi CXCIX. törvényben megállapított képesítési követelményeknek megfelelı jegyzıt nevez ki. A kinevezés határozatlan idıre szól. A pályázati eljárás elıkészítésével és lefolytatásával kapcsolatos feladatokat a Polgármester irányítja. A pályázati felhívás közzétételének rendje: - a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ Személyügyi Szolgáltató Igazgatóság www.kszk.gov.hu oldalán, - a megyei lapban legalább 1 alkalommal kell közzétenni. 6.) A 9. pont az alábbiak szerint változik: „Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapesetben közszolgálati tisztviselı, melyekre a közszolgálati tisztviselıkrıl szóló 2011. évi CXCIX. törvény az irányadó. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya munkavállaló, melyekre nézve a Munka Törvénykönyvérıl szóló 2012. évi I. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. törvény az irányadó (pl. megbízásos jogviszony).” 7.)
A 11. pont utolsó mondata az alábbiak szerint változik: „A vagyon feletti rendelkezés jogát Balatonlelle Város Önkormányzat Képviselıtestületének az Önkormányzat vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jogok
24 gyakorlásának szabályairól szóló 14/2011. (X.27.) Önk. rendeletében szabályozottak szerint gyakorolja.” 8.)
A 12. pont az alábbiak szerint változik:
„A költségvetési szerv megszüntetése: Az intézményt az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § -ában megjelölt irányító szerv jogosult megszüntetni. A megszüntetésrıl az alapító határozattal dönt.” 9.) A 13. pont az alábbiakkal egészül ki: „ Balatonlellei Napközi Otthonos Óvoda 8638 Balatonlelle, Szövetség u. 76.” Balatonlelle Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a határozat mellékletét képezı Balatonlellei Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratát elfogadja. Felelıs: Kenéz István polgármester Határidı: 2013. február 20.
A polgármester kéri a képviselıket, aki az alapító okiratot az Óvoda vonatkozásába elfogadja, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselı-testület 8 igen szavazattal, egyhangú szavazással az alábbi határozatot hozta: Balatonlelle Város Önkormányzata Képviselı Testületének 13/2013.(I.31.) számú határozata
Lellei Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Az alapító Okirat módosításai: 1.) A 2. pont az alábbiak szerint változik: „Székhelye: 8638. Balatonlelle, Szövetség u. 76.” 2.) Szakfeladat változás: 851 012 Megismerı funkciók vagy viselkedés fejlıdésének tartós és súlyos rendellenességével küzdı - testi fogyatékos gyermekekbıl az integrálható, önállóan járó enyhén mozgássérült gyermekek - beszédfogyatékos gyermekek - autizmus spektrumzavarral küzdı gyermekek (Asperger szindróma) Megismerı funkciók vagy viselkedés fejlıdésének súlyos rendellenességgel küzdı gyermekek 3.) Az 5. pont utolsó mondata az alábbiak szerint változik: „Az Önkormányzat, mint önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv, illetve az önállóan mőködı költségvetési szerve (Lellei Óvoda) közötti munkamegosztás és a felelısségvállalás rendje külön megállapodás szerint kerül jóváhagyásra, amely az önállóan mőködı és gazdálkodó intézmény számviteli szabályzatának részét képezi.”
25 4.)
A 10. pont az alábbiak szerint változik:
„A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a 138/1992. (X.8.) Kormányrendelet alapján: a.) A pályáztatás Az óvoda vezetıi állást nyilvános pályázat útján kell betölteni. A pályázati eljárás elıkészítésével és lefolytatásával kapcsolatos feladatokat a jegyzı köteles elvégezni. A pályázati felhívást legalább: a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ Személyügyi Szolgáltató Igazgatóság www.kszk.gov.hu oldalán kell, a megyei lapban 1 alkalommal lehet közzé tenni. b) Az óvodavezetıi kinevezés: Az óvodavezetıi kinevezést a helyi önkormányzat képviselı-testülete adja - a kinevezéssel kapcsolatban döntés elıtt ki kell kérni a szülıi szervezet az intézmény alkalmazotti közösségének véleményét - , az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 5.) „
A 14. pont az alábbiak szerint változik: Címe: Balatonlelle, Szövetség u. 76. Használója: Balatonlellei Napközi Otthonos Óvoda
A vagyon feletti rendelkezés jogát Balatonlelle Város Önkormányzat Képviselıtestületének az Önkormányzat vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló 14/2011. (X.27.) Önk. rendeletében szabályozottak szerint gyakorolja. Balatonlelle Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a határozat mellékletét képezı Lelle Óvoda Alapító Okiratát elfogadja. Felelıs: Kenéz István polgármester Határidı: 2013. február 20. 12.) VÜSZ megüresedett álláshely betöltésére vonatkozó kérelme (létszámstop alóli felmentési kérelem). Elıadó: Németh Norbert VÜSZ igazgató (írásos elıterjesztés) Lendvai Attila a pénzügyi és városfejlesztési bizottság elnöke: A bizottság javasolja a határozati javaslat elfogadását. Hozzászólás nem lévén a polgármester kéri a képviselıket, aki a határozati javaslatot elfogadja, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselı-testület 8 igen szavazattal, egyhangú szavazással az alábbi határozatot hozta:
26 Balatonlelle Város Önkormányzata Képviselı Testületének 14/2013.(I.31.) számú határozata A Városüzemeltetési Szervezet megüresedett álláshelyének betöltésére vonatkozó kérelmének (létszám stop alól felmentési kérelem) tárgyában 1.) Balatonlelle Képviselı-testülete hozzájárul, hogy a Városüzemeltetési Szervezet a folyamatos mőködés biztosítása érdekében a munkakört haladéktalanul, pályázat lefolytatása nélkül betöltse. Felelıs: Németh Norbert igazgató Határidı: azonnal 13.) Könyvtár TIOP pályázat informatikai beszerzések (TEXTlib rdsz., valamint gépek, szoftverek), vállalkozások kiválasztása. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés) Lendvai Attila a pénzügyi és városfejlesztési bizottság elnöke: A bizottság javasolja a határozati javaslat elfogadását. Hozzászólás nem lévén a polgármester kéri a képviselıket, aki a határozati javaslatot elfogadja, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselı-testület 8 igen szavazattal, egyhangú szavazással az alábbi határozatot hozta: Balatonlelle Város Önkormányzata Képviselı Testületének 15/2013.(I.31.) számú határozata Könyvtár TIOP pályázat informatikai beszerzések (TEXTlib rdsz., valamint gépek, szoftverek.)– vállalkozások kiválasztása 1.)A Képviselı-testület elfogadja a Bíráló Bizottság döntését. A Képviselı-testület a Könyvtár TIOP pályázat - informatikai beszerzés tárgyban a következı cégeket hirdeti ki nyertes ajánlattevınek: I. Könyvtár TIOP TEXTLIB: a legalacsonyabb árat adó Infoker (Budapest, Reviczky u. 3.) Számítástechnika- Alkalmazási Szövetkezetet II. TIOP informatika: a legalacsonyabb árat adó Datatrans Kft.-t (Székesfehérvár, Budai u. 9-11.) 2.)Felhatalmazza a polgármestert arra, hogy kössön vállalkozási szerzıdést a nyertes vállalkozókkal. Felelıs: Kenéz István polgármester Határidı: azonnal
27 14.) Tájékoztatás a közvilágítási szerzıdés módosítás ügyében. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés) Kenéz István polgármester: A korábbi döntések alapján mi elküldtük a szerzıdést véleményezésre, de még nem kaptunk választ. A testületnek volt egy olyan döntése, hogy amennyiben nem fogadják el az általunk kezdeményezett módosítást, akkor felmondjuk a szerzıdést. A korábbi határozatunkat visszavonjuk és egyértelmősítjük, hogy 2013. február 1-el a szerzıdést felmondjuk. Amit sajnos még egy évig viselnünk kell. Lendvai Attila a pénzügyi és városfejlesztési bizottság elnöke: A bizottság tudomásul vette a polgármester úr szóbeli tájékoztatását a közvilágítási szerzıdés módosítása ügyében. Hozzászólás nem lévén a polgármester kéri a képviselıket, aki a határozati javaslatot elfogadja, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselı-testület 8 igen szavazattal, egyhangú szavazással az alábbi határozatot hozta: Balatonlelle Város Önkormányzata Képviselı Testületének 16/2013.(I.31.) számú határozata Döntés a Közvilágítási Szerzıdés felmondása tárgyában 1.) A Képviselı-testület a KÖZVIL Zrt-vel 2003. március 31-én megkötött Közvilágítási Szerzıdést – az abban foglalt feltételek tudomásul vételével - 2013. február 01. napjával, de a Szerzıdés értelmében 2014. február 01-i hatállyal felmondja. A Szerzıdés felmondására vonatkozó írásos nyilatkozattétel aláírására a Képviselıtestület a polgármestert felhatalmazza. 2.) A Képviselı-testület a 248/2012. ( XII.18. ) Kt számú határozatát visszavonja. Felelıs: Kenéz István polgármester Határidı: a szerzıdés felmondás megküldésére 2013. február 08.
15.) Bogdán János kérelme vendéglátó-kereskedelmi egység fejlesztéséhez, bıvítéséhez tulajdonosi hozzájárulás megadásának ügye. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés) Kenéz István polgármester: Ezt korábban a testület már tárgyalta, de technikai okok miatt hoztuk vissza „A” és „B” változatban. Lendvai Attila a pénzügyi és városfejlesztési bizottság elnöke: A bizottság az „A” változat elfogadását javasolja a testületnek. Hozzászólás nem lévén a polgármester kéri a képviselıket, aki az „A” határozati javaslatot elfogadja, az igen gomb megnyomásával jelezze.
28 Megállapítja, hogy a képviselı-testület 8 igen szavazattal, egyhangú szavazással az alábbi határozatot hozta: Balatonlelle Város Önkormányzata Képviselı Testületének 17/2013.(I.31.) számú határozata Bogdán János kérelme vendéglátó-kereskedelmi egység fejlesztéséhez, bıvítéséhez tulajdonosi hozzájárulás megadásának ügyében. 1. Balatonlelle Város Önkormányzatának Képviselı-testülete Bogdán János kérelmére, a Balatonlelle, Napfény strand 5082/6. helyrajzi számon található, az Önkormányzat tulajdonát képezı, kérelmezı bérletében levı Ádám Büfé - benyújtott Bárány József tervezı által készített, 1/2013 tervszámú építészeti-mőszaki terv szerinti - fejlesztéséhez, bıvítéséhez a tulajdonosi hozzájárulását megadja. 2. A megépített vendéglátó-kereskedelmi egységbıvítés a használatbavételi engedély jogerıre emelkedésének napján az Önkormányzat tulajdonába kerül. Az épületbıvítés ingatlan nyilvántartásba történı átvezetésérıl az Önkormányzat saját költségén gondoskodik. Felelıs: Kenéz István polgármester Határidı: a tulajdonosi nyilatkozat megküldésére 2013.02.04., egyebekben értelem szerint 3. Bogdán János és Balatonlelle Város Városüzemeltetési Szervezete között 2009. április 15-én létrejött (2010. július 13-án módosított) helyiségbérleti szerzıdést módosítani kell az alábbiak tekintetében: a bérlemény nagysága vonatkozásában, mivel a bérlemény alapterülete bıvül a megépített felépítmény alatti terület m2-vel (ezzel egyidıben az üzleti elıkertre vonatkozó – minden évben megkötött bérleti szerzıdés értelmét veszti.) . - a bérleményre ( a meglévı és a bıvített építményre összesen ) vonatkozó bérleti idıszak meghosszabbodik 2021. december 31- ig. Felelıs: Németh Norbert VÜSZ igazgató Határidı: a szerzıdés módosítására a megépített bıvítés használatbavételi engedély jogerıre emelkedésének napja 16.) Tájékoztató a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseirıl. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés) Hozzászólás nem lévén a polgármester kéri a képviselıket, aki a tájékoztatót elfogadja, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselı-testület 8 igen szavazattal, egyhangú szavazással a tájékoztatót elfogadta.
29 17.) Beszámoló a SZES bizottság átruházott hatáskörben hozott döntésekrıl. Elıadó: Országh Zoltán bizottsági elnök (írásos elıterjesztés) Szentesné Szekér Piroska képviselı: Elég kevés pénz áll lehetıségként a felsıoktatásban tanulók támogatására. Az idén elég kevesen jelentkeztek és havi 2000-3000 Ft támogatásban tudja részesíteni az önkormányzat a felsıoktatásban tanulókat. Ehhez még hozzájárul a Felsıoktatási Intézet támogatása, azaz megduplázódik. Ha a következı évekbe több pénze lenne az önkormányzatnak bıvíteni kellene a támogatást. Ignácz János képviselı: Olyan mértékben növekedtek az oktatással kapcsolatos költségek, hogy ha még meg is duplázódik az általunk adott támogatás, akkor is olyan kevés -még egy bérletre sem futja-. Javaslom az összeg felülvizsgálatát és emelését. Több hozzászólás nem lévén a polgármester kéri a képviselıket, aki a beszámolót elfogadja, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselı-testület 8 igen szavazattal, egyhangú szavazással a beszámolót elfogadta. 18.) Tájékoztató a helyi önkormányzatot érintı új jogszabályokról. Elıadó: Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı (írásos elıterjesztés) Hozzászólás nem lévén a polgármester kéri a képviselıket, aki a tájékoztatót elfogadja, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselı-testület 8 igen szavazattal, egyhangú szavazással a tájékoztatót elfogadta. 19.) Tájékoztató a helyi önkormányzatot érintı pályázati lehetıségekrıl. Elıadó: Kenéz István polgármester (írásos elıterjesztés) Hozzászólás nem lévén a polgármester kéri a képviselıket, aki a tájékoztatót elfogadja, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselı-testület 8 igen szavazattal, egyhangú szavazással a tájékoztatót elfogadta. 20.)Felvilágosítás kérések Felvilágosítás kérés nem volt. 21.) Tájékoztatók, egyéb ügyek
Szücs Orsolya képviselı: Mikor indul újra a bölcsıde építése?
30 Kenéz István polgármester: Sokszor felmerült az elmúlt idıszakban ez a kérdés, ezért írásban is megkértem a kivitelezı nyilatkozatát. Azt írja, hogy 2013 február végén-március elején folytatni fogja a beruházást. Azt is leírta, hogy a szerzıdésben vállalt határidıt is vállalja. Nagy László képviselı: A Tv mősorral kapcsolatban azt hiányolják, hogy nem találják meg a programot. Nincs program mősor, hogy milyen programok várhatók. Ezzel tenni kéne valamit. A mősor színvonalán emelni kellene. Amik a körzetbe zajlódnak –egyesületi mősorok- többet lehessen látni, mert a helyi emberek erre kíváncsiak. A mofetta fürdıvel kapcsolatban lesz-e elırelépés, mert ha engedi a pénzügyi helyzetünk érdemes lenne átgondolni, mert télen is ki tudnánk használni a fizetıstrandunkat. Kenéz István polgármester: Volt egy 2,5-3 M Ft-os ajánlat, amiért meg kellett venni a szabadalmat. Mi megpróbáltunk belıle alkudni, sikertelenül. Ezt körbe kell járni még egyszer, ha ilyen igény van. Akkor azért nem foglalkoztunk vele, mert a szabadalmi díj összegét magasnak tartottuk, még most is az. Nagy László képviselı: Én azt kérem, hogy egyszer foglalkozzunk vele. Lendvai Attila képviselı: A költségvetés megalkotása elıtt vizsgáljuk meg annak a törvényes lehetıségét, hogy a helyi vállalkozókat miként lehetne támogatni ebben a költségvetési idıszakban. Úgy tudja támogatni, hogy ajánlatokat kér tılük és a számára legkedvezıbb döntés úgy hozza meg. Van egy másik szintje ami felett eddig átléptünk. Az intézmények gazdálkodási jogkörüknél fogva megtehetnék azt, hogy a helyi vállalkozókat a beszerzéseik, készletgazdálkodásuk tekintetében nyilván törvényes keretek között részesítenék elınybe. Nem biztos, hogy helyi szinten történik az alapanyagok beszerzése. Tehát a helyi vállalkozóktól be kell kérni az árajánlatot kötelezıen minden intézménynek. Amit javasoltam a márciusi ülésre napirendi pontként, abba szeretnék választ kapni, hogy a beszerzések, a beszállítói kör tekintetében milyen arányban vesznek rész a helyi vállalkozók –szerintem ez elenyészı-. Ha ez a költségvetésbe törvényesen beilleszthetı, akkor ezt szabályozni kellene a közeljövıbe. Ignácz János képviselı: Valóban óriási alapigazság van ebben. A testület szándékát fejezte ki, hogy nem közbeszerzéses pályázatoknál helyi vállalkozókat kíván elınybe részesíteni. Valóban nem megengedhetı az, ha helyi vállalkozó nyeri el a pályázatot és esetlegesen a bekerülési költség munkadíj része csak 20-30% és 70%-ban máshonnét szerzi be az alapanyagot és nem helyi vállalkozótól. Természetesen, ha írásos árajánlattal bizonyítani tudja, hogy máshonnét olcsóbban tudja beszerezni, akkor az érthetı. Ha csak egyszerően megkerüli a helyi vállalkozókat, akkor a testületnek a szándéka meghiúsul. Ennek nagyobb figyelmet kell szentelni. Miseta Zoltán képviselı: Egyetértek, és azt gondolom, hogy a közbeszerzések lefolytatásánál lehetıség van arra, hogy helyi vállalkozókat mint alvállalkozókat mint elsıdleges tényezı figyelembe vegyünk. A legnagyobb gond, hogy a vállalkozók egy része a legnagyobb beruházásokban -100 M és feletti- generál kivitelezıként nehezen vesznek részt. A decemberi ülésen volt egy vita arra vonatkozóan, hogy a GESZ felvehetı vagy sem napirendre. Ezzel kapcsolatban megérkezett az állásfoglalás? Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı: Megérkezett az állásfoglalás, aminek a lényege, hogy nem volt jogszerő, ahogy polgármester úr saját hatáskörben levette a napirendet, amit a testület felvett. A testületnek döntenie kellett volna adott kérdésben. Abban az eset ha a testület fogad el napirendi pontot, azt levenni csak a testület tudja. Kenéz István polgármester: Természetesen én ezt el tudom fogadni, de kíváncsi lennék arra a levélre, hogy ez az állásfoglalás, hogy lett megkérve. Az SZMSZ 25-26.§-a kimondja,
31 hogy a testületi ülésre hogyan lehet felvenni írásos anyagot. Elıtte három nappal írásba a polgármesternek be kell jelenteni. Vagyis amit a jegyzı asszony elmondott, hogy nem tehettem volna meg, akkor a másik alapján eleve nem lehetett volna felvenni a napirendet. Egy önálló indítvány volt és egy új napirend volt. Ha a napirenddel kapcsolatos lett volna, akkor a testületi ülés elıtt 10 óráig írásban le kellett volna adni. Ezt is oda kellett volna írni jegyzıasszony, mert ezek az SZMSZ-ben mind le vannak írva. Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı: Sejtettem, hogy ebbıl probléma lesz. A teljes hatályos SZMSZ-t és a jegyzıkönyv vitára vonatkozó kivonatát elküldtem. Még önálló észrevételeket sem tettem. Erre volt a Kormányhivatalnak a válasza, amit elküldött. A jegyzı felolvassa az SZMSZ 26.§-át: 26. § Önálló indítványok (1) A napirendre felvett ügyekkel össze nem függı önálló indítványt tehetnek a képviselık és a bizottságok. Az önálló indítványt a rendes ülés napját legalább 3 nappal megelızıen kell írásban a polgármesternél beterjeszteni. (2) Önálló indítvány alapján napirendi pontként csak a 25. § (1) bekezdés a) -b) pontnak megfelelı rendelet-tervezet vagy határozati javaslat vehetı fel. (3) Önálló indítvány halaszthatatlan esetben a Képviselı-testület napirendjének meghatározása során írásos elıterjesztésre a megválasztott képviselık több mint felének támogató szavazatával vehetı napirendre. Kenéz István polgármester: Azt ki dönti el, hogy halaszthatatlan? Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı: A képviselı-testület. Kenéz István polgármester: Akkor azt le kellene írni. Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı: A Kormányhivatal ezt halaszthatatlan esetnek tartotta. Kenéz István polgármester: Milyen indokkal tartotta halaszthatatlannak? Ez attól függ, hogy van felterjesztve. Én azt kérem, hogy valaki indokolja meg, hogy ez miért volt halaszthatatlan. Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı: Az elıterjesztı szerint. Kenéz István polgármester: Az elıterjesztı szóba elıterjesztette. Miseta Zoltán képviselı: A vita arról szólt, hogy a polgármester úr leveheti vagy nem veheti le saját hatáskörében ezt. A polgármester úr úgy ítélte meg, hogy leveheti, jegyzıasszony azt mondta, hogy nem veheti le. A polgármester úr levette, ezzel kapcsolatban jött egy Kormányhivatali állásfoglalás, hogy csak a képviselı-testületnek lett volna erre joga. Nem volt jogos a levétel. Mit csináljuk, hogy lehet ezt kikerülni, hogy holnap ne legyen ilyen szituáció? Ennek legfontosabb alapja az SZMSZ meghatározása. Az ülést a polgármester úr vezeti, nekem el kell fogadnom a döntését, neki viszont el kell fogadni a Kormányhivatal állásfoglalását. Kenéz István polgármester: Természetesen elfogadom a Kormányhivatal döntését, de fenntartom azon véleményemet, hogy ezt a napirendet oda sem lehetett volna hozni, mert 3
32 nappal elıtte írásban be kellett volna nyújtani, mert volt akkora súlya, mivel egyéni indítvány volt. Ne csak az egyik oldalát nézzük, van ennek másik oldala is. Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı: Februárba fogjuk az SZMSZ-t tárgyalni törvényi változások miatt. Egyébként a környék egyik legrészletesebb SZMSZ-érıl van szó. Amennyiben szükséges az új SZMSZ-t még részletesebben kell meghatározni, hogy ne lehessenek ilyen problémák. Szentesné szekér Piroska képviselı: Értesültünk róla, hogy a szabadtéri színpad egy elnyert pályázat 470 M Ft-tal. Ez hol tart most? A decemberi ülésen kértem, hogy az Írmapusztán megvásárolandó egyes házak megvásárlása ügyében a polgármester úr érdeklıdjön a jelenlegi tulajdonostól. Kenéz István polgármester: A pályázattal kapcsolatban folynak a különféle egyeztetések elıször a kiviteli tervek elkészítésérıl. A tervezıkkel, pályázat írókkal is tárgyaltunk. Február végére valószínőleg a szerzıdések is a testület elé kerülnek. A közbeszerzést követıen a kiviteli munkák április-május körül elkezdhetı lesz. Irmapuszta esetében az ingatlanokat a jelenlegi tulajdonos értékesíteni kívánja elsıként a bentlakóknak, de jelen pillanatban a Vagyonkezelınél van az ügy. Amíg ık nem kapnak érdemi választ, addig nem tudnak semmit tenni. Lendvai Attila képviselı: A fizetıstrandi gázhasználattal kapcsolatban kaptunk egy tájékoztatót, ami teljesen más mint ami ugyanebben a témakörben elıtte nap keletkezett. A bérleti díj tekintetében meg kell állapítani azt, hogy sajnálatos az a körülmény, hogy a város legnagyobb bevételi forrása a Fizetıstrandnál az intézményvezetı vagy annak elıdje nincs tisztában azzal, hogy mit ad ki bérletbe. Ez egy olyan körülményt idéz elı, amiben kiadnak egy helyiséget bérletbe 191 m2 alapterülettel és ténylegesen utólag felmérve ez 156 m2 nagyságú. Erre a testület 2009 évben hozott egy olyan döntést, hogy bérleti díjként meghatározta az 1.800.000.-Ft+ÁFA-t éves szinten. Ezeket az inflációs rátának megfelelıen emelte. A bérlı 2010. évben jelezte, hogy az alapterület számítással gond van. Az intézmény vezetıje saját hatáskörben eldönti azt, hogy amit a testület határozattal fogadott el díjat, saját hatáskörben kompenzációt végez. Olyan kompenzációt, aki éves szinten 200.000.-Ft mínuszt jelent a költségvetés tekintetében. El kellene odáig jutni már, hogy mihez van joga egy intézmény vezetınek és mihez a testületnek. Szeretném ha jegyzıasszony hatáskör túllépésben állást foglalnál. Az anyagból olyan meglepı következtetéseket sikerül levonni, hogy milyen felelıs hatékony gazdálkodás van ott, amikor a gázfelhasználás tekintetében az alapdíj magasabb mint a tényleges fogyasztás. Akkor nem kellene itt beavatkozni a gazdálkodási folyamatokba az idıszerőség tekintetében, közmődíj tekintetében? Ezek a díjak éves szinten 16 M Ft-ot jelentett a költségvetésbe. Ez a díj 2012 évben több mint 17.930.000.-Ft-ként van megjelölve a módosított elıirányzatban. Gondolom a fekete leves a zárszámadáskor fog következni. Milyen tudatos, tervszerő gazdálkodás van a közmővek igénybevételénél a VÜSZ-nél. A versenyszférában a gazdálkodás tekintetében ilyen esetben azonnal megszőntetik a munkaviszonyát, aki ilyet elkövet. Javaslom a testületnek, hogy a közmővek igénybevételével kapcsolatban a fizetıstrand tekintetében vizsgálatot rendeljen el. Olyan vizsgálatot, amit elsı körben a belsı ellenır vagy a testület által megbízott személy végez el. Felháborító, hogy ilyen gazdálkodást éveken keresztül meg lehet tenni. Miseta Zoltán képviselı: Valamelyik ülésen javasoltam, hogy egy energetikusnak érdemes lenne végignézni a város összes intézményének energia gazdálkodását. Örülök, hogy a pénzügyi bizottság elnöke is látja, hogy 2012-ben duplájára nıtt az alapdíj bizonyos fogyasztóknál –iskolánál is-. Az visz elıre, ha van hiba azt csináljuk meg. Nem a fegyelmi. A 470 M Ft-os pályázat elnyerése Balatonlelle életében egy döntı jelentıségő tényezı úgy, hogy ennek nincs önereje. Ezek szerint nem döntöttünk rosszul, amikor a viszonylag magas önerejő pályázatot visszaadtuk a szabadtéri színpad felújítására. Ahhoz el kellett volna
33 adósodni Balatonlellének. Legalább is hitelt kellett volna hozzá felvenni. Az, hogy ezt a pályázatot megnyertük nagyon sok tekintetben Witzmann Mihály alelnöknek köszönhetjük. Németh Norbert VÜSZ igazgató: Kétségtelen, hogy az elsı feljegyzés nem összevethetı azzal, ami most került kiosztásra. Amikor mi ezt összegeztük teljesen jóhiszemően jártunk el, amikor a strand energia felújítása kapcsán a számlákat összegeztük és azt illesztettük be a feljegyzésbe. Ezt a visszásságot én voltam aki feltártam, hogy nincs rendben. Ez szeptember 26-án jutott tudomásunkra. Az, hogy az alapíj ekkora összeget tesz ki, az abból derült ki, hogy szeptember 26-án több havi számlát egy összegben kaptunk meg. Májustól töltöm be az állást, addig visszamenıleg kaptuk meg a számlát. Akkor derült ki, hogy ott olyan fogyasztások vannak, ami elképzelhetetlen, hogy a VÜSZ használta volna fel. Ezért történt az, hogy mindenre kiterjedı vizsgálatot igyekeztünk lefolytatni. Amikor megvizsgáltuk azt, hogy milyen alapdíjakkal számolunk, akkor polgármester úr iránymutatása alapján végigkerestük az összes számlát. Ezek az alapdíjak úgy alakultak 2012 végén 2013 derekán -amikor a KÖGÁZ-zal meg lett kötve a szerzıdés-, az akkori igazgató - elıdöm- úgy kötötte meg a szerzıdést, hogy külön téli és külön nyári mérıegység. Mivel 2012-ben a medencék felfőtésére nem került sor, ezért indokolatlan, hogy ilyen nagy összegő alapdíjat fizessünk. Az EON-non belül a különbözı ügyintézık egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek. A mai nap folyamán az EON kérte azt a szerzıdést és annak mellékletét. Ki fogják vizsgálni, mert szeretnénk érvényesíteni azokat a szerzıdési feltételeket, amiket ık illetve az ı jogelıdjük 2002 évben aláírt. Örömmel veszem, ha a belsı ellenır ezeket a számlákat végignézi, akkor ezeket az indulatból föltörı óvatos kritikákról bebizonyosodna, hogy alaptalanok. Ignácz János képviselı: Tavaly jeleztem, hogy a strandon az almérık helyzete nincs rendben. Amíg azok nem lesznek rendezve, addig a városnak több milliós kiesét fog jelenteni a költségvetésébe. Változatlanul kérem, hogy a szauna látogatottságát ha a következı ülésre be tudná hozni. Milyen bevétel képzıdött ebbıl. A bevétel-kiadás tekintetében mi a tényleges helyzet. Nagy László képviselı: A szauna házba nagy fejlesztések nem voltak. Ha meg akarjuk tartani a vendégeket, akkor tenni is kellene érte valamit -fejleszteni-. Magában egy szaunaház ahol nincs más szolgáltatás, el fognak apadni. Az almérık kérdése jó, hogy elkezdıdött. A kapott számlák alapján a szaunaház nyáron nem használt gázt. Németh Norbert VÜSZ igazgató: A 2012 évtıl nem, a korábbi melegvíz ellátás onnan volt 2011-ben-. pontosan azért derült ki ebben az évben, mert 2012 nyár elején romlottak el a kombi kazánok. Ezért jelenthetjük ki, hogy 2012 évben a szauna 0 m3 gázt fogyasztott el. A főtés most is gázról megy a szaunában csak nyáron használt. Idén nyáron nem használ gázt. Nagy László képviselı: Hogy jelentkezik a szaunaházba június, július, augusztus, szeptemberi gázszámla. Németh Norbert VÜSZ igazgató: Ez volt amit feltártam, hogy ott olyan visszás helyzet van, aminek a kivizsgálását meg kell ejteni. Pont a feljegyzés is mutatja, az egyik bérlı aki a konyháját vezetékes gázzal üzemelteti, neki nem volt almérı beépítve. Az a fogyasztás, ami ott keletkezett ebben a három hónapban, az tisztán az ı fogyasztása. Nagy László képviselı: Milyen esély volt, hogy elıtte is használták ezt a gázt. Németh Norbert VÜSZ igazgató: Végig ezt használták.
34 Lendvai Attila képviselı: Az a baj, hogy ezek a körülmények akkor kerülnek a felszínre amikor a testület célirányosan rákérdez dolgokra. Ezek nagyon sok milliós kárt jelentenek a városnak. Az rendben van, hogy te tártad fel ezeket a dolgokat. Ha történt kompenzáció ehhez jogod nincs. A gazdasági vezetı hogy látja ezeket a kérdéseket? Hosszú éveken keresztül nem tőnt fel senkinek, hogy milyen többletfogyasztások vannak? Ha valaki a munkakörét úgy látja el, hogy ezeket hosszú éveken keresztül nem veszi észre, minimum a gondatlanság terheli. Mindenképp indokolt ebben a témakörben egy független vizsgálat, majd az alapján foglaljon állást a testület. Igen is, akik a városnak akár szándékosan vagy gondatlanul kárt okoztak legyenek felelısségre vonva. Németh Norbert VÜSZ igazgató: Én senkinek semmilyen kompenzációt nem adtam, ez 2010-ben volt. Amit én láttam dokumentumot, az nem évente 200 e Ft, hanem egy alkalomra szóló 200 e Ft volt. Azért nem szúrhatott szemet a dolog, mert az a nyári idıszak ami kiugró, amikor a medencék is főtve voltak. Meg kell, hogy védjem a gazdasági vezetımet. A számla teljesítést valaki leigazolja, a gazdasági vezetınek nem az a feladata, hogy a teljesítést igazolja, hanem utalványozást követıen kifizesse. Szücs Orsolya képviselı: Szándékosan történt a rákötés, mert akkor szerintem más elbírálás alá esik. Kimulasztott ebben az ügyben? Van ennek következménye a vállalkozó irányába? 2011 óta üzemen kívül vannak az élménymedence főtésének kazánjai, ez azt jelenti, hogy a 2011 éves szezonban sem volt főtés a medencékben? Kenéz István polgármester: Egyetértetek azzal, hogy a VÜSZ által üzemeltetett strandunkon a gázfogyasztással kapcsolatosan visszamenıleg egy belsı vizsgálatot folytassunk le? A belsı vizsgálat lefolytatására a belsı ellenırt bízzuk meg. Miseta Zoltán képviselı: A vállalkozónak is van erre egy verziója, csak a számokból ezt nem lehet eldönteni. İ is legyen erre meghívva. Nekünk az a legfontosabb, hogy ez a kár nekünk részben vagy egészben megtérüljön, az elsısorban rajta múlik. Szücs Orsolya képviselı: Mindenképp úgy tudnám elképzelni, hogy a másik felet is hallgassák meg. Kíváncsiak vagyunk, hogy történt ez a rákötés, gázfelhasználás. Kenéz István polgármester: Nem szerencsés errıl nyílt ülésen beszélni, mert sem bizonyítani nem tudjuk, rágalmazunk, vádaskodunk. Szücs Orsolya képviselı: Közpénzrıl van szó és vigyáztunk arra, hogy nevek nem hangzottak el. Kenéz István polgármester: Itt arról szól a történet, hogy az aki tudta, hogy 2011 évben a kazán meghibásodott csinált-e arra intézkedést, hogy meg kell javítani, csinált-e felmérést, hogy mennyibe kerül ennek a megjavítatása. Tett-e arra intézkedést, hogy ha 2012 évben nem fog mőködni, akkor ki fogunk fizetni 1,3 M Ft alapdíjat vagy leszereltetni az órát. Ha szükség van rá egy havi díjból visszaszereltethetı az órát. Ez a lényeg. Próbálunk mellé magyarázni. Azt látom, hogy sokan nem is értitek ennek az összefüggéseit. Csak a 2012 évrıl van szó. A medencénél két óra van. Az egyik méri a medence gázfogyasztását, a másik a szauna és a vállalkozó nyári idıszakbani gázfogyasztását. Itt errıl van szó. Ne próbáljuk olyan irányba vinni, hogy mindenki hibás. A vízórák és villanyórák felszerelése folyamatban van. A szolgáltatókkal megbeszéltük, hogy amilyen tudják gyorsan megoldják. Miseta Zoltán képviselı: Az óra leszerelése logikusnak látszik, de sejti mindenki, hogy azt követıen az új bekötési szabályok szerint nyomáspróbázva engedi visszaszerelni, ami pontosan kétszer annyiba kerül, mint ha leszerelik az órát. Erre az elemére vizsgálatot tartani
35 felesleges. Az lenne a fontos, hogy legyen végre egy olyan év, amikor úgy tudunk ennek nekiállni, hogy mindenki azt fizeti amit használ. Ha ezt elérjük a fizetıstrand tekintetében, egy nagy lépést tettünk. Kenéz István polgármester: A 113 e Ft a legalacsonyabb alapdíj. A leszerelés 15 e Ft, visszaszerelés 15 e Ft, a nyomáspróba 25 e Ft. A leszerelés visszaszerelés 55 e Ft, az alapdíjat fizetjük 12 hónapon keresztül. Ott meg lehetett volna egy milliót spórolni. Több hozzászólás nem lévén a polgármester kéri a képviselıket, aki az „A” határozati javaslatot elfogadja, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselı-testület 8 igen szavazattal, egyhangú szavazással az alábbi határozatot hozta: Balatonlelle Város Önkormányzata Képviselı Testületének 18/2013.(I.31.) számú határozata Fizetıstrand gázfogyasztására belsı vizsgálat lefolytatása Aki egyetért azzal, hogy a VÜSZ által üzemeltetett strandunkon a gázfogyasztással kapcsolatosan visszamenıleg egy belsı vizsgálatot folytassunk le. A belsı vizsgálat lefolytatására a belsı ellenırt bízzuk meg. Felelıs: Kenéz István polgármester Németh Norbert VÜSZ igazgató Határidı: értelem szerint Németh Norbert VÜSZ igazgató: Az, hogy jogszerő a VÜSZ gázfelhasználása, ahhoz kétség nem fér. A kérdés az, hogy le kellett volna-e szerelni a magasabb órát vagy nem. A medence főtésére a kazános most is alkalmasak, az hogy nem voltak bekapcsolva az költségtakarékossági okokból történt. Az nem jelenti azt, hogy nem lehetett volna bekapcsolni. Az EON-tól kapott egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, részben összevágnak azzal amit polgármester úr mondott, részben amit Miseta képviselı úr mondott. Egyik azt mondja le lehet venni, másik azt mondja nem lehet levenni. Érdemes lenen azt is megvárni, hogy az EON mit lép arra a megkeresésre, hogy ık miért nem érvényesítették az általuk szerzıdésben vállalt teljesítmény csökkentést a kért idıszakra. Kenéz István polgármester: Azért mert az egyik 15-ös a másik 25-ös gázóra. Alapdíjjal van számolva. Csak ezt az egy dolgot lehetett volna csinálni, hogy leszerelni a gázórát akkor nincs alapdíja. Az alapdíjat csak így lehetett volna lejjebb venni, ha leszerelésre kerül az óra. Nagy László képviselı: Az illegális gázfogyasztásra is kérjünk kivizsgálást. Kenéz István polgármester: Az elıbb mondtam, hogy ne mondjunk ki ilyeneket, mert a strand vízszámláját fizette a mőködéshez. Ne abba az irányba vigyük, hogy ott volt 50-70 e Ft gázszámla a nyáron. Miseta Zoltán képviselı: Egyetértek azzal, hogy a vállalkozó jogait védeni kell. Az intézményvezetıkbe egy ülésen legalább hatszor belerúgunk. Azért ezen el kellene gondolkodni.
36 Több napirend nem lévén a polgármester 20:09-kor a testület nyílt ülését bezárta. k m f.
Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea s.k. jegyzı
Kenéz István s.k. polgármester
Ügyiratszám: 111/2013.
BALATONLELLE VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2013. évi MUNKATERVE
Záradék: Jóváhagyta a Képviselı-testület 5/2013./I.31./számú határozatával. Balatonlelle, 2013. február 1.
Kenéz István s.k. polgármester
1
Az Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 18/2012.(IV.27.) számú rendelet 5.§ (3) bekezdése szerint: a Képviselıtestület üléseit munkaterv alapján tartja.
A képviselıtestületi ülések helye: a Polgármesteri Hivatal díszterme /Petıfi u. 2/ Az ülések napja: havonta az utolsó csütörtökön ( kivételesen: testületi döntés szerinti napon) 16.00 óra Kezdési idıpontja: Rövid megbeszélések: a 152/2010.(XI.25.) Kt. határozat alapján a bizottsági üléseket megelızı héten csütörtökön a Hivatalban: Polgármester, Alpolgármester, Jegyzı és a bizottsági elnökök részvételével (a testületi ülések elıkészítése tárgyában – a polgármester által meghatározott kezdési idıvel). A Képviselıtestület mindegyik ülésén megtárgyalja: - a lejárt határidejő határozatok végrehajtásáról szóló jelentést, - a két ülés közötti vezetıi tevékenységrıl, fontosabb önkormányzati eseményekrıl szóló tájékoztatót, - az átruházott hatáskörben / polgármester, bizottságok / hozott döntésekrıl szóló jelentéseket, - az elızı ülésen elhangzott és ott meg nem válaszolt interpellációkra vonatkozó válaszadást, - tájékoztatót a Képviselıtestület és szervei feladat-és hatáskörét érintı új jogszabályokról, (- ha jelent meg ilyen-). - tájékoztatót az új pályázati lehetıségekrıl, (amennyiben kiírtak ilyent az elızı tájékoztatás óta és az önkormányzatunk vagy intézményeink pályázhatnak). - a bejelentések között, illetıleg a napirend után tárgyalandó témák: felvilágosítás kérések. - tájékoztató az önkormányzatnál történt ellenırzésekrıl az ellenırzést követı testületi ülésen
A bizottsági ülések idıpontja: A képviselıtestület ülését megelızı héten: Kedd 16 óra Szerda 15 óra Szerda 17 óra Csütörtök 16 óra
Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság Oktatási, Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság Ügyrendi és Bőnmegelızési Bizottság Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság
2
A
MUNKATERV
ülésenkénti meghatározása:
2013. február 14. (csütörtök) 1./ A 2013. évre szóló önkormányzati költségvetésrıl rendeletalkotás Elıadó: Kenéz István polgármester a./ a tervezet beterjesztéséért, elıkészítéséért felelıs: Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı Szabó Józsefné irodavezetı b./ az elıterjesztés leadásának határideje: 2013. február 6. c./ tárgyalja és véleményezi:
feladatkörét érintıen valamennyi bizottság, átfogóan: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság
2./ Az Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzatának módosítása Elıadó: Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı a) a rendelet-tervezet leadásának határideje: 2013. február 6. b) tárgyalja és véleményezi:
valamennyi bizottság
3./ Balatonlelle Város Településrendezési Tervének módosítása. Elıadó: Kenéz István polgármester a./ Az elıterjesztés leadásának határideje: 2013. február 6. b./ tárgyalja és véleményezi: Ügyrendi és Bőnmegelızési Bizottság Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság
2013. március 28.
1./ AVE-ZÖLDFOK Zrt. 2012. évre vonatkozó közszolgáltatási beszámolójának tárgyalása. Elıadó: Szaka Zsolt Zöldfok Zrt divizíó-igazgató Szászné Boros Krisztina irodavezetı
3
a.) a beszámoló leadásának határideje: b.) tárgyalja és véleményezi:
2013. március 13.
Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság
2./ Átfogó értékelés a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról. Elıadó : Szücs Géza hatósági irodavezetı a./ az elıterjesztés elkészítésében részt vesz: Tuliné Öreglaki Lilla intézményvezetı Kurucz Rudolfné ügyintézı b./ az elıterjesztés leadásának határideje: 2013. március 13. c./ megtárgyalja és véleményezi: Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság 3./ Közterületi helyek pályáztatásra kerülı listájának megállapítása. Elıadó: Szászné Boros Krisztina irodavezetı a./ az elıterjesztés leadásának határideje: 2013. március 13. b./ megtárgyalja és véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság, 4./ Közbeszerzési Szabályzat módosítása és 2013. évi közbeszerzési terv elfogadása (A közbeszerzésekrıl szóló 2011. évi CVIII. tv. 33. § (1) bek. és 22. § (1)-(5) bek. alapján) Elıadó: Kenéz István polgármester a./ az elıterjesztés leadásának határideje: 2013. március 13 b./ az elıkészítést végzi: Gáspárné Szijj Noémi polgármesteri referens c./ megtárgyalja és véleményezi: Ügyrendi és Bőnmegelızési Bizottság Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 5./ Beszámoló az Önkormányzat - 500.000.-Ft-ot és az azt meghaladó összegőtársadalmi szervezeteknek nyújtott támogatásainak elszámolásáról. Elıadó: Kenéz István polgármester a) tájékoztatót összeállítja:
Szabó Józsefné közgazdasági irodavezetı
b) a tájékoztató leadási határideje:
2013. március 13.
4
6./ A Fizetıstrandi helyek bérbeadására vonatkozó pályázati feltételek meghatározása. Elıadó: Németh Norbert VÜSZ igazgató a) az elıterjesztés leadásának határideje: 2013. március 13. b) tárgyalja és véleményezi:
Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság,
7./ Beszámoló a Városüzemeltetési Szervezet 2012. évi költségvetése város-és községgazdálkodási szolgáltatások szakfeladatának teljesítésérıl. Elıadó: Németh Norbert VÜSZ igazgató a) az elıterjesztés leadásának határideje: 2013. március 13. b) tárgyalja és véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság8./ Társadalmi szervezetek 2013. évi támogatásáról döntés. Elıadó: Kenéz István polgármester a) az elıterjesztés leadásának határideje: 2013. március 13. b) tárgyalja és véleményezi: Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság, Oktatási, Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság 2013. április 25. A testületi ülés elıtt a Polgármester, a helyi képviselık, a VÜSZ Igazgatója, a Mőszaki Irodavezetı és a Fürdıegyesület képviselıje a Polgármesteri Hivataltól 14 órakor indulva szezon elıtti bejárást tartanak az üdülıterületen.
1./ Beszámoló az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról. A zárszámadási rendelet megalkotása. Elıadó: Kenéz István polgármester a./ a rendelet-tervezet elkészítésért felelıs: Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı Szabó Józsefné irodavezetı b./ a tervezet leadásának határideje:
2013. április 11.
c./ tárgyalja és véleményezi: valamennyi bizottság feladatkörét érintıen Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság átfogóan.
5
2./ Beszámoló a 2012. évi belsı ellenırzési terv végrehajtásáról. Elıadó: Kenéz István polgármester a./ a beszámoló elkészítéséért felelıs:
Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı és Szabó Józsefné irodavezetı
b./ a beszámoló leadásának határideje: c./ tárgyalja és véleményezi:
2013. április 11.
Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság
3./ Beszámoló a Polgármesteri Hivatal 2012. évi tevékenységérıl. Elıadó: Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı a) az elıkészítésben közremőködnek: az irodavezetık b) a beszámoló leadási határideje: c) tárgyalja és véleményezi:
2013. április 11. Ügyrendi és Bőnmegelızési Bizottság
4./ Körzeti Szociális Alapszolgáltatási Központ által biztosított alapszolgáltatások 2013. évi szolgáltatási önköltségének megállapítása. Elıadó: Tuliné Öreglaki Lilla intézményvezetı a) az elıterjesztés leadásának határideje: b.) tárgyalja és véleményezi:
2013. április 11.
Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság
5./ A 2014. évre vonatkozó költségvetési koncepció megtárgyalása. Elıadó: Kenéz István polgármester a./ az elıkészítésért felelıs
Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı és Szabó Józsefné irodavezetı
b./ az írásos anyag leadásának határideje:
2013. április 11.
c./ tárgyalja és véleményezi:
valamennyi bizottság
6./ Tájékoztató az Önkormányzat 2012. évi közbeszerzési eljárásairól Elıadó: Kenéz István polgármester a./ az elıterjesztés leadásának határideje: 2013. április 11. b./ az elıkészítést végzi: Gáspárné Szijj Noémi polgármesteri referens
6
c./ tárgyalja és véleményezi: Ügyrendi és Bőnmegelızési Bizottság Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 7./ Az óvodai beiratkozás idıpontjának meghatározása. Elıadó: Bısze István irodavezetı a) az elıterjesztés leadásának határideje: 2013. április 11. b) tárgyalja és véleményezi: Oktatási. Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság Zárt ülésen: 1./ Tájékoztató támogatásokról.
az
I.
negyedévben
átruházott
hatáskörben
kiutalt
szociális
Elıadó: Kenéz István polgármester Dr. Récsiné dr. Hohl Tímea jegyzı a./ a tájékoztatót összeállítja:
Kurucz Rudolfné szociális ügyintézı
b./ a tájékoztató leadási határideje: 2013. április 20. 2./ Tájékoztató az 1 millió forintot meghaladó adóhátralékok alakulásáról Elıadó: Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı a./ a tájékoztatót összeállítja:
Reichertné Főzfa Rita adócsoport-vezetı
b./ a tájékoztató leadási határideje:
2013. április 20.
2013. május 30. 1./ Beszámoló Balatonlelle város közbiztonsági helyzetérıl. Elıadó: körzeti rendırkapitány a./ a napirend elıkészítı munkáját szervezi: Bısze István irodavezetı b./ az írásos beszámoló leadásának határideje: 2013. május 16. c./ elızetesen tárgyalja:
Ügyrendi és Bőnmegelızési Bizottság
7
2./ A Polgárırség beszámolója a városban végzett tevékenységérıl Elıadó: Peszt Péter elnök a./ a napirend elıkészítı munkáját szervezi: Bısze István irodavezetı b./ az írásos beszámoló leadásának határideje: 2013. május 16. c./ elızetesen tárgyalja: Ügyrendi és Bőnmegelızési Bizottság 3./ Tájékoztató az idegenforgalmi szezonra való felkészülésrıl. Elıadó: Németh Norbert VÜSZ igazgató a./ a tájékoztató összeállításában közremőködik: Fárbás Tímea idegenforgalmi referens b./ a tájékoztató leadásának határideje:
2013. május 16.
c./ megtárgyalja és véleményezi: Oktatási, Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság Zárt ülésen: Tájékoztató az adóhátralékok törlésérıl Elıadó: Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı a./ a tájékoztatót összeállításában közremőködik: Reichertné Főzfa Rita adócsoport-vezetı b./ a tájékoztató leadási határideje: c./ megtárgyalja és véleményezi:
2013. május 16. Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság
2013. augusztus 29. 1./ Beszámoló a 2013. évi önkormányzati költségvetés végrehajtásának I. félévi helyzetérıl. Elıadó: Kenéz István polgármester a./ az elıterjesztés elkészítéséért felelıs: Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı és Szabó Józsefné irodavezetı b./ az elıterjesztés leadásának határideje: 2013. augusztus 15. c./ tárgyalja és véleményezi:
valamennyi bizottság feladatkörét érintıen, Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság átfogóan
8
2./ Beszámoló a közösen fenntartott Tőzoltóság mőködésérıl. Elıadó: tőzoltó parancsnok a./ a beszámoló elkészítésében közremőködik: Bısze István irodavezetı b./ a beszámoló leadásának határideje:
2013. augusztus 15.
c./ tárgyalja és véleményezi:
Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság
3./ Döntés a BURSA HUNGARICA Alapítványhoz csatlakozásról. Elıadó: Országh Zoltán SZES bizottsági elnök a./ a tájékoztató összeállításában közremőködik: Bısze István irodavezetı b./ leadásának határideje c./ megtárgyalja és véleményezi:
2013. augusztus 15. Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság, Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság.
4./ A Városüzemeltetési Szervezet igazgatójának tájékoztatása az iskola ingatlanainak új tanévre való felkészítésérıl. Elıadó : Németh Norbert VÜSZ igazgató a) a tájékoztató leadásának határideje:
2013. augusztus 15.
b) tárgyalja és véleményezi: Oktatási, Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság Zárt ülésen: Tájékoztató az I. félévben átruházott hatáskörben kiutalt szociális támogatásokról. Elıadó: Kenéz István polgármester a./ a tájékoztatót összeállítja:
Kurucz Rudolfné szociális ügyintézı
b./ a tájékoztató leadási határideje:
2013. augusztus 21.
Tájékoztató az 1 millió forintot meghaladó adóhátralékok alakulásáról Elıadó: Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı a./ a tájékoztatót összeállítja:
Reichertné Főzfa Rita adócsoport-vezetı
b./ a tájékoztató leadási határideje:
2013. augusztus 21.
9
2013. szeptember 26.
1./ Beszámoló az Óvoda 2012-2013. évben végzett munkájáról. Elıadó: Kovács Ágota óvodavezetı a./ a beszámoló elkészítésében közremőködik: Bısze István irodavezetı b./ a beszámoló leadásának határideje: c./ tárgyalja és véleményezi:
2013 . szeptember 13.
Oktatási, Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság
2./ Tájékoztató a Körzeti Szociális Alapszolgáltatási Központ tevékenységérıl. Elıadó: Tuliné Öreglaki Lilla intézményvezetı a./ az elıterjesztés leadásának határideje: b./ tárgyalja és véleményezi:
2013. szeptember 13.
Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság
Zárt ülésen: Döntés a városi önkormányzat kitüntetı címeinek 2013. évi adományozásáról. Elıadó: Miseta Zoltán bizottsági elnök a./ az elıterjesztés elkészítéséért felelıs:
Bısze István irodavezetı
b./ az elıterjesztés leadásának határideje: 2013. szeptember 13. c./ a javaslatot a Oktatási, Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság alakítja ki és terjeszti a Képviselıtestület elé.
2013. október 31. 1./Adópolitikai célok meghatározása 2013. évre vonatkozóan. Elıadó: Kenéz István polgármester a./ az elıterjesztés elkészítéséért felelıs: Reichertné Főzfa Rita adócsoport-vezetı b./ az elıterjesztés leadásának határideje: 2013. október 17. c./ megtárgyalja és véleményezi:
Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság
10
2./ Az önkormányzat 2013. évre szóló belsı ellenırzési tervének jóváhagyása. Elıadó: Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı a./ az elıkészítésben részt vesz:
Szabó Józsefné irodavezetı
b./ az elıterjesztés leadásának határideje:
2013. október 17.
b./ tárgyalja és véleményezi:
Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság
3./ A 2013. évi idegenforgalmi szezon értékelése. Elıadó: Miseta Zoltán bizottsági elnök a) az elıterjesztés elıkészítésében közremőködik: Fárbás Tímea fıelıadó b) az elıterjesztés leadásának határideje: c) Tárgyalja és véleményezi:
2013. október 17.
Oktatási, Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság
4./ Tájékoztató az idegenforgalmi szezon közbiztonsági helyzetének értékelésérıl. Elıadó: Fonyódi Körzeti rendırkapitány a) a napirend elıkészítését szervezi:
Bısze István irodavezetı
b) az írásos tájékoztató leadásának határideje: 2013. október 17. c) elızetesen tárgyalja:
Ügyrendi és Bőnmegelızési Bizottság
5./ A Polgárırség tájékoztatója az idegenforgalmi szezonban Balatonlellén végzett tevékenységérıl Elıadó: Peszt Péter elnök a.) a napirend elıkészítést szervezi:
Bısze István irodavezetı
b.) az írásos tájékoztató leadásának határideje: 2013. október 17. c.) elızetesen tárgyalja:
Ügyrendi és Bőnmegelızési Bizottság
6./ Beszámoló az önkormányzat nemzetközi kapcsolatainak elmúlt évi alakulásáról. Elıadó: Kenéz István polgármester a.) a beszámoló elkészítésében közremőködik: Fárbás Tímea referens b.) a beszámoló leadásának határideje: 2013. október 17. c.) tárgyalja és véleményezi: Oktatási, Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság.
11
Zárt ülésen: Tájékoztató az 1 millió forintot meghaladó adóhátralékok alakulásáról Elıadó: Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı a./ a tájékoztatót összeállítja:
Reichertné Főzfa Rita adócsoport-vezetı
b./ a tájékoztató leadási határideje:
2013. október 17.
2013. november 28. 1./ Beszámoló az önkormányzat 2013. évi költségvetése I-III. negyedévi teljesítésérıl. Elıadó: Kenéz István polgármester a./ a beszámoló elkészítéséért felelıs:
Dr.Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı Szabó Józsefné irodavezetı
b./ a beszámoló leadásának határideje:
2013. november 14.
c./ tárgyalja és véleményezi: valamennyi bizottság feladatkörét érintıen, a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság átfogóan.
2./ Beszámoló a VÜSZ 2013. évi tevékenységérıl. A VÜSZ 2014. évre való felkészülési tervének jóváhagyása. Elıadó: Németh Norbert VÜSZ igazgató a./ az elıterjesztés leadásának határideje: 2013. november 14. b./ megtárgyalja és véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság Oktatási, Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság 3./ A 2014. évre vonatkozó teljesítménykövetelményeihez.
hivatali
célok
meghatározása a
Elıadó: Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı a./ az elıterjesztés leadásának határideje: 2013. november 14. b./ tárgyalja és véleményezi: Ügyrendi és Bőnmegelızési Bizottság.
12
köztisztviselık
4./ A kéményseprı-ipari közszolgáltatás 2013. évben végzett tevékenységérıl szóló beszámoló elfogadása, és a közszolgáltatás díjemelési javaslatának elfogadása, valamint a kéményseprı ipari szolgáltatás helyi igénybevételének szabályozásáról szóló 35/2003. (XII.19.) számú rendelet módosítása. Elıadó: Szászné Boros Krisztina irodavezetı a./ a rendelet-tervezet leadásának határideje: 2013. november 14. b./ tárgyalja és véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság Ügyrendi és Bőnmegelızési Bizottság 5./ A köztemetık 2013. évben végzett üzemeltetési szolgáltatási tevékenységérıl, az üzemeltetés bevételeirıl és kiadásairól szóló beszámoló elfogadása, továbbá a közszolgáltató díjemelési javaslatának elfogadása, és a temetık rendjérıl és a temetkezési tevékenység végzésérıl szóló 1/2004. (I.30.) számú rendelet módosítása. Elıadó: Puskás Béla igazgató Szászné Boros Krisztina irodavezetı a) az elıterjesztés leadásának határideje: 2013. november 14. b) tárgyalja és véleményezi:
Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság Ügyrendi és Bőnmegelızési Bizottság
Zárt ülésen: Tájékoztató az október 31-ig átruházott hatáskörben kiutalt szociális támogatásokról. Elıadó: Kenéz István polgármester a./ a tájékoztatót összeállítja:
Kurucz Rudolfné szociális ügyintézı
b./ a tájékoztató leadási határideje:
2013. november 21.
2013. december 18.(szerda)
1./ Az önkormányzati költségvetés átmeneti vitelérıl rendeletalkotás. Elıadó: Kenéz István polgármester a./ a tervezet elkészítéséért felelıs:
Dr Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı Szabó Józsefné irodavezetı
b./ a tervezet leadásának határideje:
2013. december 6.
c./ tárgyalja és véleményezi:
Ügyrendi és Bőnmegelızési Bizottság Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság
13
2./ A gyermekjóléti intézmények 2014. évre vonatkozó térítési díjainak megállapítása. Elıadó: Bısze István irodavezetı a.) az elıterjesztés leadásának határideje: 2013. december 6. b.) tárgyalja és véleményezi: Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság Ügyrendi és Bőnmegelızési Bizottság Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 3./ Beszámoló a Mővelıdési Ház és Könyvtár mőködésérıl. A 2014. évre vonatkozó munka és rendezvénytervük jóváhagyása. Elıadó: Gombos Emil igazgató a./ a beszámoló leadásának határideje: b./ tárgyalja és véleményezi:
2013. december 6.
Oktatási, Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság
4./ Az önkormányzati rendeletek hatályossági felülvizsgálatának elrendelése. Elıadó: Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı a./ az elıkészítésben részt vesznek: az irodavezetık b./ az elıterjesztés leadásának határideje: 2013. december 6. c./ tárgyalja és véleményezi: a bizottságok a rendeletek tárgyköre szerint
2014. január 30.
1./ Az önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítása. Elıadó: Kenéz István polgármester a.) a tervezetet elıkészíti: Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı és Szabó Józsefné irodavezetı b.) a tervezet leadásának határideje: 2014. január 16. c.) tárgyalja és véleményezi: Ügyrendi és Bőnmegelızési Bizottság Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság
14
2./ A Képviselıtestület 2014. évre szóló munkatervének elfogadása. Elıadó: Kenéz István polgármester a./ a tervezet elkészítéséért felelıs:
Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı és aljegyzı
b./ a tervezet leadásának határideje:
2014. január 16.
c./ tárgyalja és véleményezi:
valamennyi bizottság.
3./ Beszámoló a városi médiumok (helyi televízió, Lellei Újság, honlap) 2013. évi üzemeltetésérıl. Elıadó:
Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı Helyi televízió vezetıje Lellei Újság fıszerkesztıje Honlap szerkesztıje
a./ az elıterjesztés leadásának határideje: b./ tárgyalja és véleményezi:
2014. január 16. Ügyrendi és Bőnmegelızési Bizottság Oktatási, Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság
4./ Beszámoló az átadott pénzeszközök felhasználásáról Elıadó: Kenéz István polgármester a.) az elıterjesztést elkészíti: Szabó Józsefné irodavezetı b.) az elıterjesztés leadásának határideje: 2014. január 16. c.) Tárgyalja és véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság. Zárt ülésen: Tájékoztató az 1 millió forintot meghaladó adóhátralékok alakulásáról Elıadó: Dr. Récseiné dr. Hohl Tímea jegyzı a./ a tájékoztatót összeállítja:
Reichertné Főzfa Rita adócsoport-vezetı
b./ a tájékoztató leadási határideje:
2014. január 16.
15
LAKOSSÁGI FÓRUMOK
1./ Üdülıtulajdonosoknak szervezendı fórum Idıpontja: 2013. június 29. (szombat 10. óra ) Felelıs : Bısze István irodavezetı Helyszíne: Mővelıdési Ház nagyterme 2./ Közmeghallgatás Idıpontja: 2013. november 14. ( csütörtök 16. óra ) Felelıs : aljegyzı Helyszíne: Mővelıdési Ház nagyterme
16