Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete
JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2007. július 26-án megtartott üléséről
1
Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete
Jegyzőkönyv
Készült: Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2007. július 26-án megtartott üléséről, a polgármesteri hivatal tanácskozó helyiségében Jelen vannak:
Béki József polgármester Bodnár Jánosné jegyző Dávidházi Ferenc Hubainé Trembinszki Katalin Kedves Béla Matuscsák Sándor Meszlényi István dr.Móré Lórántné Tóth István képviselők Hegedűs Imréné az Idősek Klubja megbízott vezetője Pipicz Sándorné jegyzőkönyvvezető
Béki József polgármester köszönti a megjelenteket, megállapította, hogy a 10 fő települési képviselő közül 8 fő jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. Felkéri az ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére Dávidházi Ferenc alpolgármestert és Matuscsák Sándor képviselőt.
Javaslatot tesz az ülés napirendi pontjaira, mely megegyezik a meghívóban kiadottakkal.
A javaslat alapján a képviselő-testület 8 „igen” szavazattal, egyhangúan elfogadta a napirendet, mely meghívó formájában a jegyzőkönyvhöz mellékelve.
2
1. NAPIRENDI PONT: Tájékoztató az ÖNHIKI pályázat eredményéről, további feladatokról
Béki József polgármester tájékoztatja a képviselőket, hogy az írásos anyagot valamennyien megkapták, az előterjesztés kiegészítéseként megkéri Hegedűs Imrénét, az Idősek Klubja megbízott vezetőjét, hogy mondja el az ott dolgozók, illetve a gondozottak véleményét az általa tett – és a meghívóval együtt kiküldött - javaslatról, az intézmény átszervezéséről. Hegedűs Imréné elmondja, hogy már a Somogyvári Gyuláné intézményvezető „idejében” is gyülekeztek a viharfelhők az intézmény fölött. Ő maga sok évig számviteli dolgozó volt, ezért tudja: a számokkal alkudozni nem lehet. Az Idősek klubja mellett szóló fő érv az volt, hogy az oda járóknak fel kellett kelni minden nap, felöltözni és társaságuk volt az intézményben. Emiatt a gondozottak legnagyobb félelme is az volt, hogy ha megszűnik, nem lesz hová menniük, sokuk fel sem kél, fel sem öltözik, az pedig sok idős embernek egyenlő a véggel, „magába szippantja az ágy”, leépül, meghal. Polgármester Úr ajánlata szerint a találkozóhely biztosítva lesz a jövőben is, lesz hová elmenniük, erre a gondozottak hamar ráálltak. Öröm, hogy ennyit ki lehet menteni a megszűnő intézményből. 1 fő kivételével valamennyi gondozott igényli az új formában is a találkozókat, de az az egy fő sem esik ki az ellátásból, mert a jelzőrendszeres ellátórendszernek tagja. Köszöni, hogy ebben a nehéz helyzetben a jóindulat vezérelte Polgármester Urat, így tudnak tovább létezni. Tóth István képviselőről köztudott, hogy nyugdíjas párti, már csak a kora miatt is. Korábbi üléseken is kifejtette már ezzel kapcsolatos véleményét. Bár az eszével megérti az indokokat, sőt arra biztatja az önkormányzat vezetését, hogy más szakterületeknél is szigorítson, ésszerűsítsen, a szívére hallgatva mégsem fogja ezt a megszavazni, mert ellenkezik az elveivel. Polgármester Úr ugyan nem közölte előre, hogy mi a terve, de az általa tett áthidaló javaslat jó. Lesz hová menniük az időseknek, fel kel kelni minden nap, ez életben tartja őket. Amikor dr.Móréné képviselőasszony hangot adott azon félelmének, hogy fejlesztések híján elzavarnak minket, akkor komolyan elgondolkodott. Elmondta Polgármester Úrnak is és jegyző asszonynak is, hogy itt a dologi kiadásokon nem nagyon lehet pénzt megspórolni, sőt az emelkedő árak miatt oda egyre több kell. Csak a béreken lehet, át kell gondolni, hogy kelle például ennyi közmunkás, elsősorban az adminisztratív munkát végző közmunkásokra gondol. Vagy kevesebb a gyerek, mégis ugyanannyi csoport van az iskolában is és az óvodában is. Kell kettő napközis csoport? Vagy kell például két konyha? Mikor már bért nem tudunk fizetni, akkor valamit lépni kell. Ide már ki kellett volna vetni új adót. Ha olyan jó az adóerőképessége a falunak, akkor fizessen ez a lakosság, a kommunális adóból - bár néhány embernél valószínűleg nemtetszést váltana ki és háborogna 6-10 millió Ft bevételre lehetne szert tenni. Már mondja, hogy jövőre, ha csak egy évre is, de be kell vezetni! Rádióban, televízióban hallja, hogy az önkormányzatok milyen sokféle intézkedéssel, vállalkozással próbálnak meg plusz bevételhez jutni. Jó, hogy vettünk fel működési hitelt, de miből fogjuk visszafizetni? Önkormányzati ingatlant, szolgálati lakást korábban is adtunk már el, de azt nem feléltük, hanem az árát fejlesztésekre fordítottuk.
3
Elmondja, hogy az Idősek Klubjának épületében működött az első községháza, de volt ott az évek során posta is és orvosi rendelő is, meg szolgálati lakás is. Hegedűsnének köszöni a munkáját, jól csinálta, mióta Évike nyugdíjba vonult, kéri, hogy ez ne szegje kedvét a későbbiekben sem. dr.Móré Lórántné képviselőnek is keserű a szája, mert ő ezzel az egész önkormányzati pénzügyi hullámmal abszolút nem ért egyet. Ez is most egy olyan pont, amellyel nem ért egyet. Ha ezt az épületet is eladjuk, nem lesz semmink. A 37-es mellett a földeket is eladtuk már és ha nem lesz semmink, kérdezi, akkor magunkat adjuk el? Mindegy, hogy mennyien jártak az idősek klubjába, a magánybetegséget – ami zömmel az egyedül élőket, az özvegyeket érinti – védi ki az intézmény azzal, hogy van hová menni, az kis udvarra ki lehet ülni, társaságuk van. Tudja jól, hogy ha ezt a döntést nem helyesli, akkor Polgármester Úr alternatívát vár a hiányzó költségvetési összeg előteremtésére. Erre ő azt mondja, amit Tóth István képviselő is mondott, hogy nézzük meg, hogy a hivatalon belül mi az a forrás, amit át tudunk csoportosítani, de valamit próbáljunk már megmenteni a vagyonunkból, mert semmink nem marad. Valami más szisztéma szerint kell átcsoportosítani a költségvetésünket. A kommunális adó bevezetése sem hozna jelentős eredményt, mert megint egy szűk rétegnek jelentene újabb terhet, azok fizetnének rendesen, akiknek most sincs köztartozásuk, a többi, a notóriusok ezzel is a kinnlevőségünket növelnék. Matuscsák Sándor képviselő már a teniszpályából kialakított telek eladását is ellenezte. Az iskolai fűtés racionalizálás ellen is ágált, nem véletlenül, lesz még annak böjtje. Nem helyesli az Idősek Klubja épületének eladását sem. Szerinte is meg kell vizsgálni, hogy milyen lehetőségek állnak még az önkormányzat rendelkezésére. Meg kell vizsgálni, hogy valóban kell-e két konyha, egy beszállítóval olcsóbbá lehet tenni a beszerzést is. Egy helyiség biztos, hogy kell az időseknek, de azt is meg lehet vizsgálni, hogy kell-e 3 gondozó, nem elég-e csak kettő. Azt kell nézni, hogy pl. személyi bérekre ne áramoljon ki sok pénz feleslegesen. A kinnlevőségekről az a véleménye, hogy ha a jelenlegi adó- és egyéb hátralékokat sikerülne behajtani, az megoldaná az anyagi gondot. Az újabb adóból csak újabb hiányok keletkeznének. Szerinte tehát szigorítani kell a behajtás terén és szigorítani kell a bérkiáramlásnál. A vagyoneladást ellenzi, mert később a hitel felvételhez jelzálogot sem lesz mire bejegyeztetni, de az idősek gondját meg kell oldani. Hubainé Trembinszki Katalin képviselő a Szépkorúak Klubja civil szerveződés vezetője elmondja, hogy közülük senki (még hetven év felett) sem mondta azt, hogy maradjon az Idősek Klubja, mert ő is oda akar járni. Nagyon kevés ellátott jár oda. 14-en vannak beíratva, de nem járnak oda annyian. A faluban is többen kifogásolták már a létezését. A régi hivatal épületében felajánlott helyiség használatát jónak tartja, de magának az épületnek az eladásával várjon még az önkormányzat. Hegedűs Imréné nem gondolja, hogy Hubainé képviselőasszonynak a „szépkorúakkal” kellett volna megbeszélni az Idősek Klubja létjogosultságát. Nem érti, miért nem ment el az idősek Klubjába inkább, hogy saját szemével lássa, hogy hányan vannak ott, akik ott vannak milyen állapotban vannak és hogyan telik ott a napjuk. Amióta ő vezeti az intézményt, nem látta képviselő asszonyt az Idősek Klubjában. Nem érti azt sem, hogy hogyan lehet emberek sorsáról igazságosan ítélkezni, ha soha, egyetlen egyszer sem megy el közéjük valaki. És hogy kevesen vannak, nem az számít, mert nekik, a gondozóknak egy öreg ugyanolyan fontos, mint 12 öreg.
4
Dávidházi Ferenc képviselő úgy látja, hogy „banánköztársaság” lettünk: egyeseknek Kánaán, másoknak csődköztársaság. Tudatosan gerjesztett pénztelenségben kell nehéz döntéseket meghozni. Ez szörnyű és nagyon szomorú. Ahelyett, hogy felemelkednénk egymást segítve, vitatkozunk oktatáson, időseken, fiatalokon, egy mondattal döntünk munkahelyekről, emberek sorsáról! Az önkormányzatok ki vannak szolgáltatva, mert bárhogy csináljuk, bárhogy döntünk, az nem jó, az valakinek hátrány. Néha már szégyenkeznie kell amiatt, hogy önkormányzati képviselő. Ő sem ért egyet a negatív intézkedéssel, de ebben a nehéz helyzetben is közgazdaságilag létezni kell. Az idősekről való gondoskodás javasolt módját elfogadja. Az épületet sajnálja, de el kell adni, mert működni kell, de aztán tényleg mi lesz? A világ maga rossz: Szerencsen pl. nincsenek utak, emberek nyomorognak és „kapuzatot” építenek, „Tokaj-hegyalján” 40-70 milliós beruházás keretében kiírják a hegy oldalába, hogy ki a tulaj! Ezek mellett pedig intézmények zárnak be, munkahelyek szűnnek meg, ez nem normális dolog. Tóth István képviselő szerint itt most már nem az országunk párt vezetőin múlnak a dolgok, a konvergencia program elfogadva, negyedévente az Unió ellenőriz és Ő diktál. Bodnár Jánosné jegyző a dolog pénzügyi oldalára hívja fel a figyelmet. Mostanáig a testületben az volt az általános szempont, hogy ha csak lehet, embereket ne engedjünk el, a munkahely fontos a családok életében, ezért ez volt a legutolsó a számbajöhető szigorítások között. Emiatt szerinte is inkább az épület eladása kerüljön előtérbe és ne az elbocsátások. Eddig is csak a leginkább nélkülözhető, legkevesebb fájdalmat okozó állást szüntette meg az önkormányzat. Amíg dolgozik valaki, addig adót is fizet, ha pedig elküldjük, akkor még nem lesz több pénzünk és még segélyt is kell fizetnünk neki. Amennyiben sikerülne az épületet eladni, azt szintén nem élné fel az önkormányzat, ez a pénz is fejlesztésre lenne fordítva, mert az elmúlt év fejlesztéseit fizetnénk ki belőle. Ésszerűség szempontjából a két konyhát, illetve a két napközis csoportot valóban össze lehet vonni. A végrehajtó már megkapta a szükséges iratokat a behajtáshoz, de ha sikerül a kinnlevőségek javát behajtani, akkor azzal az adóbevételünk növekszik, így esetleg újabb támogatási lehetőségtől eshet el az önkormányzat. Év elején a költségvetési rendeletben a bevételek között ott szerepelt a 8 millió Ft bevétel az épület eladásából, ezt a rendeletet a testület akkor elfogadta. Tóth István képviselő elmondja, hogy valóban, ha a gondozottak átköltöznek egy új helyiségbe, a magára hagyott épület hamar leamortizálódik. Nem is fiatal épület már, szerinte el kell adni. Béki József polgármester emlékszik, milyen gondban volt a testület a költségvetési rendelet megalkotáskor, látja, tudja, hogy most sem könnyű egyik képviselőnek sem. A költségvetési rendeletre hivatkozik, mint ahogyan azt Jegyző asszony is mondta, abban szerepel az eladásból származó bevétel és az intézmény átszervezése is. Amennyiben a költségvetés szerint akar haladni az önkormányzat, ezt a lépést sajnos meg kell tennie. Az állások esetleges megszüntetésével kapcsolatban elmondja, hogy emberi oldalról valóban nagyon nehéz, sorsokról kell dönteni. Természetesen ebben az esetben is az ésszerűséget kell nézni és nem a szívünkre hallgatni, mert abból az önkormányzat nem tud működni. Mindannyiunk előtt ismeretes, hogy hogyan jutott el idáig az önkormányzatunk: a tavalyi kifizetetlen számlák, az elmaradt bevételek, hogy nem lettünk hátrányos helyzetűek, ezek az okok közel 20 milliós hiányt generáltak. Könnyű dolgunk lenne, ha az előző évek
5
költségvetésével tudtunk volna indulni, nem kellene ilyen minden tekintetben fájó intézkedéseket meghozni. Álmatlan éjszakái vannak amiatt, hogy nincs az önkormányzatnak fejlesztésre lehetősége, de más önkormányzat is hasonló gondokkal küzd. Egy kevés vigasz az, hogy ez 99 %-ban nem az önkormányzat hibája, de sajnos – ahogyan Tóth István képviselő úr is mondta - még remény sincs rá, hogy jövőre jobb lenne. Egyetért a két konyha működésének felülvizsgálatával, illetve a két napközis csoport létjogosultságának vizsgálatával, bár ezekről a múlt ülésén döntött már a testület. Szóba került a házi szociális gondozói létszám esetleges csökkentése. Mivel itt is családok megélhetéséről van szó, egyelőre maradjon a négy fő, ameddig csak lehet. Családok, sorsok, ingatlanok között kell választani, látja, hogy ez senkinek nem könnyű. Javasolja, hogy a féléves költségvetés tárgyalásakor vizsgálja át a testület, hogy hol vannak még megtakarítási lehetőségek. A közhasznú foglalkoztatásról készült már egy jelentés, amennyiben érdekli a tisztelt képviselőket, a szünetben azt hozzáférhetővé teszi, át lehet nézni. Abból már most kitűnik, hogy ezen a területen év végéig jelentős – milliós nagyságrendű - megtakarítás várható. dr.Móré Lórántné képviselő nem biztos benne, hogy jó az ötlet, de azt kérdezi, hogy bérbeadással nem lehetne az Idősek klubja épületét hasznosítani és ily módon megmenteni? Dávidházi Ferenc alpolgármester szerint nagyon jó helyen van az épület, közel a 37-es út. Tóth István képviselő elmondja, hogy nem olyan jó az a hely, mert egy csővezeték miatt, ami a telek közepén van lefektetve, szolgalmi jog van bejegyezve a Borsodvíz javára. Ez azt jelenti, hogy nem is lehet rá szabadon építeni, bővíteni. Ezen kívül a költségvetésünkből hiányzik 8 millió Ft. Bár ennyit nem is biztos, hogy adnának érte. Hubainé Trembinszki Katalin képviselő azt javasolja, hogy az ÖNHIKI pályázat őszi fordulójának eredményéig napolja el a testület az épület eladásának kérdését.
Béki József polgármester az elhangzottak alapján ketté választja a napirend kapcsán meghozandó döntéseket, méghozzá az időskorúak ellátási formájának változtatására, illetve az épület eladására vonatkozóan. Először az időskorúak nappali szociális ellátásának változásáról kéri a testületi tagok szavazatait. Kérdezi, hogy egyetértenek-e azzal, hogy az Idősek Klubjában az időskorúak nappali szociális ellátása megszűnjön és a régi hivatal épületének egyik helyiségében az írásos anyagban leírt feltételekkel működjön tovább. A szavazás eredménye 4 igen és 4 nem szavazat lett. Bodnár Jánosné jegyző megállapítja, hogy szavazategyenlőség alakult ki, az SZMSZ 22.§.(10) bekezdése szerint szavazategyenlőség esetén a polgármester szünetet rendel el, majd újra elrendeli a szavazást.
6
Béki József polgármester nem érti a Tisztelt Képviselőtársak reakcióját. Az ügyben érintettek, maguk a gondozottak megértették és elfogadták a helyzetet, illetve az áthidaló javaslatot. Akkor a testület miért nem ért azzal egyet és pont őrájuk hivatkozva miért nem akarja azt, amit ők? Kéri, hogy mindenki gondolja át alaposan az érveket, tudja, hogy nem könnyű ilyen döntést meghozni. Rövid szünet után újra felteszi a kérdést szavazásra. Meszlényi István képviselő szerint a helyzethez képest a leírt javaslat egy nagyon korrekt, áthidaló megoldás. Ugyanezt tudja mondani az épület eladásával kapcsolatban is. Ebből a szorult helyzetből ennyit lehetett kihozni. Hangsúlyozza, hogy ebben a helyzetben, a lehetőségekhez képest ez a legjobb megoldás. Ahhoz képest, ami lehetett volna (teljes bezárás, csak otthoni ápolás) ez a létező legjobb megoldás. Hegedűs Imréné segítene szeretne a döntés meghozatalában, ezért elmondja, hogy 8 hónap óta bizonytalanságban élnek, a gondozottak, a dolgozók döntést várnak, valami biztosat szeretnének tudni a jövőjüket illetően. Bodnár Jánosné jegyző pedig elmondja, hogy az időskorúak nappali szociális ellátására igényelt normatíva lemondása és a házi szociális gondozásra járó normatíva igénylése is csúszik a döntés elnapolása esetén, mert ha most nem teszi meg, legközelebb majd év végén lesz erre lehetőség. A gazdálkodásban pedig egy hónap is sokat számít. Szünet után Béki József polgármester ismételten szavazásra teszi fel az idősek klubja átszervezésének kérdését. A képviselő-testület 5 alábbi határozatot hozta:
„igen”
és 2
„nem” szavazattal,
1 tartózkodás mellett az
64/2007. (VII.26.) számú önkormányzati határozat: Tárgy: Bekecsi Alapszolgáltatási Központ költségvetési szerv megszüntetése. Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a 15/2007. (III.1.) számú önkormányzati határozatával döntött az Idősek Klubja működésének felülvizsgálatáról. Az önkormányzat forráshiányos költségvetésére tekintettel a képviselő-testület az önként vállalt önkormányzati feladatok működésének felülvizsgálatát határozta el. A felülvizsgálat során az alábbiakat állapította meg: A szociális törvény szerint nappali ellátást a 3000 főnél több állandó lakossal rendelkező településeknek kell kötelezően biztosítani. Az Idősek Klubja, mint szakmailag önálló intézmény egység az Alapszolgáltatási Központ keretén belül működik. Kihasználtsága 70 %-os, a 20 férőhelyből 14 hely van kihasználva. Az intézmény működésének, fenntartásának állami finanszírozottsága 50 %-os.
7
l. A Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 99/2001. (XII. 11.) számú Önkormányzati Határozatával alapította a bekecsi Gondozási Központot, majd 2002. és 2005. évben az intézmény alapító okiratát módosította. 2. Az intézmény alulfinanszírozottsága miatt, a feladatait nem tudja ellátni, a kihasználtsága alacsony. A Községi Önkormányzat mint alapító a bekecsi Alapszolgáltatási Központot (Székhely: Bekecs Béke u. 8.) 2007. július 31. napjával megszünteti. A megszüntetésre az Államháztartási Törvény 90.§. (l) bekezdésében foglaltak alapján kerül sor. 3. A megszüntetett intézmény alapfeladatának jövőbeni ellátásáról az alábbiak szerint gondoskodik: - A nappali ellátást nyújtó 20 férőhelyes Idősek Klubja megszűnik. Az idősek klubjában ellátottaknak felajánlja a házi segítségnyújtás igénybevételét. - Az étkeztetés, házi segítségnyújtás, szociális információ szolgáltatási feladatokat a Polgármesteri Hivatalhoz, mint önálló költségvetési szervhez telepíti. - A családsegítő szolgáltatást a Prügy Környéki Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat családgondozója látja el, mely helyileg a bekecsi Polgármesteri Hivatal épületében működik. 4. Az intézmény jogutódja a Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala, vagyona felett az Önkormányzat a Polgármesteri Hivatalon keresztül rendelkezik. 5. Az Alapszolgáltatási Központ Intézményvezetői álláshelyét, mely jelenleg üres álláshely megszünteti. Az Idősek Klubja intézményegységben dolgozó 2 fő gondozónői álláshelyről a dolgozókat a házi segítségnyújtás szakfeladatra helyezi át. Felhívja a polgármestert a szükséges munkáltatói intézkedések megtételére. Felhívja a jegyzőt, hogy az intézmény megszüntetésével kapcsolatos intézkedéseket tegye meg és kezdeményezze az intézmény működési engedély módosítását. Határidő: azonnal Felelős: Béki József polgármester, Bodnár Jánosné jegyző
Béki József polgármester a napirend második felének, az épület eladásának kérdése tárgyában kéri a testületet döntéshozatalra. Az elhangzott javaslatok alapján az ingatlan értékesítésére novembertől hamarabb ne kerüljön sor. Dávidházi Ferenc alpolgármester azt mondja, hogy addig a gondozottak ne is költözzenek ki belőle.
8
Meszlényi István képviselő szerint viszont fontos, hogy annak az épületnek a rezsijét már meg tudja spórolni az önkormányzat. Tóth István képviselő szerint is fontos, hogy még a fűtési szezon előtt megtörténjék az épület kiürítése. Ha viszont a régi hivatalban az adott helyiséghez vizesblokkot, mosdót alakít ki az önkormányzat, akkor azt úgy tegye, hogy azzal egy időben ikermegoldással a posta is kapjon egy mosdó helyiséget. Áldatlan az az állapot, hogy a csak a kultúrházban van mosdó és oda kell a postai dolgozóknak is járni. Ez a kis beruházás jó alkalom arra, hogy ez is megoldódjék. dr.Móré Lórántné képviselő azt javasolja, hogy addig próbálja meg meghirdetni a bérbeadást az önkormányzat. Béki József polgármester szerint hosszú távon biztosan megérné bérbe adni, de a költségvetésből most hiányzik az a 8 millió Ft-nyi bevétel. A képviselő-testület 8 egyhangú „igen” szavazattal az alábbi határozatot hozta:
65/2007.(VII.26.) számú önkormányzati határozat: Tárgy: Idősek Klubja épületének értékesítése Bekecs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a tulajdonában lévő, Bekecs Béke út 8. szám alatti Idősek Klubja épületének eladását határozza el. Az értékesítés megkezdésének idejéről 2007. október havi ülésén dönt. Határidő: 2007. november 30. Felelős: Béki József polgármester
2. NAPIRENDI PONT: Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati döntések végrehajtásáról, a két ülés között tett intézkedésekről
Béki József polgármester jelentése írásban a jegyzőkönyvhöz mellékelve, azt a képviselőtestület határozathozatal nélkül, egyhangúlag elfogadta.
9
3. NAPIRENDI PONT: Bejelentések, egyéb indítványok Béki József polgármester tájékoztatja a testületet, hogy az elmúlt ülésen elhangzott javaslat alapján a birkési településrész utcáinak forgalmi rendje tárgyában helyszíni bejárásra került sor a napokban. Ezen a bejáráson részt vett rajta kívül a közútkezelő megbízottja, illetve a szerencsi rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársa, illetve Matuscsák Sándor képviselő is. Matuscsák Sándor képviselő elmondja, hogy a helyszíni bejáráson megállapítást nyert, hogy a jelenlegi, csak felülről egyirányú forgalmi állapot nem megfelelő. Az utcák lejtése viszont nem teszi lehetővé téli időszakban a csak felfelé irányuló közlekedést, ezért mindenképpen kétirányúvá kell tenni az érintett utcák forgalmát. Az úttestek vastagsága és szélessége elbírja a kétirányú forgalmat. Az útszéli parkolást kell megszüntetni, a közútkezelő kérésére a becsatlakozó főutak védelmét „elsőbbségadás kötelező” táblával kell biztosítani, illetve a nagy teherautó forgalmat súlykorlátozó táblák kihelyezésével kell onnét kiiktatni. Megnézték még a Szent István utcai hűtőház körüli forgalmi rendet is. A jelenlegi állapot szerint a Tűzoltó útról közlekednek a kamionok a hűtőházhoz, így a település össz úthálózatából több, mint egy kilométer hosszú szakasz rongálódik. Amennyiben megoldható lenne, hogy az amúgy is ipari jellegű Szerencsi utca felől közlekedhessenek a kamionok, akkor mindössze 150-200 méteres szakaszon közlekednének a nagy teherautók. dr.Móré Lórántné képviselő szerint hiába ipari, vállalkozó terület a Szerencsi utca, ha a Béke útról nagyon keskeny utcácskán lehet csak megközelíteni, ahol is nagyon rossz a ráfordulás még személyautóval is. Tóth István képviselő szerint a hűtőházhoz a legrövidebb és legritkábban lakott helyen vezető utat a Vörösmarty út folytatásaként a Muskátli út felől lehetne nyitni. Ugyanis a Matuscsák képviselő által javasolt ésszerűsítést éppen a Szent István utcán lakók miatt kellett elvetni. Matuscsák Sándor képviselő szerint akik ott telket vettek, azoknak tudniuk kellett, hogy ott egy hűtőház is van, annak a forgalmával számolniuk kellett volna. Béki József polgármester szerint nagyon alaposnak és körültekintőnek kell lenni, nem szabad a döntést elhamarkodni. A lenti utcák forgalmi rendjét napirenden, szem előtt tartja majd, de most egyelőre a Táncsics, Marx, Kossuth és Petőfi utak forgalmi rendjéről kell dönteni. dr.Móré Lórántné képviselő egyetért, a Petőfi utca kivételével. A Petőfire a Szabadságról nagyon balesetveszélyes a rákanyarodás, mert Monok, illetve Legyesbénye irányából, a lejtőn lefelé nagy sebességgel jönnek az autók. Emiatt ahhoz nem kellene hozzányúlni, úgy kellene hagyni. Az Igazság utca viszont valóban nagyon keskeny, azt nem lehetne egyirányúsítani? Béki József polgármester gyakran jár arra, de nem tapasztalt hasonlókat, a két behajtási irányból mindenki választhat majd biztonságosat. Az Igazság utca egyirányúsítása esetén túl nagy lenne a kerülő.
10
A képviselő-testület 8 egyhangú „igen” szavazattal az alábbi határozatot hozta:
66/2007.(VII.26.) számú önkormányzati határozat: Tárgy: Forgalmi rend változás Bekecs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Táncsics Mihály, Marx Károly, Kossuth és Petőfi utak forgalmi rendjét megváltoztatja oly módon, hogy az eddig egyirányú utcákat mindkét irányból járhatóvá teszi. Az utak állagát súlykorlátozó táblákkal, a becsatlakozási pontokon a közlekedési felügyelet kezelésében lévő Honvéd utca és Szabadság út forgalmát „elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblával védi meg. Felhívja a polgármester, hogy a táblák beszerzéséről kihelyezéséről, illetve a forgalom kétirányúsítása előtt az útpadkák állapotának javításáról gondoskodjon. Határidő: 2007. szeptember 10. Felelős: Béki József polgármester
Béki József polgármester tájékoztatja a testületet, hogy a Bem József utca végén a 016/20 hrsz-ú terület belterületbe csatolása megtörtént. Megtörtént a Viridis Pharma Kft. indítványozására készült rendezési terv módosítás is. Ez annyiban érinti az önkormányzatunkat, hogy az építési telkek kialakításához szükség lenne a 0160/18 hrsz-ú ingatlannak a belterületbe csatolása is. Így ugyanis több, kisebb telket tudnánk kialakítani, a telkek között egy utca nyitásával, mely utcán keresztül a Viridis Kft. is megközelítheti majd a Béke utcai ingatlanát nyugati irányból is. A 0160/18-as terület az a gyep, legelő, illetve árok, amelyet először ajánlott fel az önkormányzat a Viridis Pharma kft-nek az ingatlana bővítéséhez. A Béke utcai kertek végében keresztben található. A terv módosítást közreadja a testületi tagoknak, hiszen várhatóan ez kerül majd az augusztusi ülésen elfogadás céljából a testület elé.
A képviselő-testület a tervet tanulmányozva és polgármester úr indítványát meghallgatva 8 „igen” szavazattal a következő határozatot hozta:
11
67/2007.(VII.26.) számú önkormányzati határozat: Tárgy: Béke út végi ingatlan belterületbe csatolása Bekecs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a tulajdonát képező, 0160/18 hrsz-ú gyep, legelő, árok művelési ágú ingatlanának belterületbe csatolását határozza el. A belterületbe csatolás után az ingatlanból építési telkeket kíván kialakítani. A belterületbe csatolás összhangban van az elfogadott településrendezési tervvel. Határidő: folyamatos Felelős: Béki József polgármester
Béki József polgármester emlékezteti a képviselő-testület tagjait arra, amikor dr.Móré Lórántné képviselő a Szent Erzsébet év kapcsán utcanév módosítását javasolta. Akkor ő azt mondta, hogy a Marx út nevének megváltoztatása helyett az újonnan kialakítandó utcát nevezze el a testület Szent Erzsébetről. Nos, a teniszpálya helyén kialakított építési telkek közül a felső még sajnos mindig nem kélt el, de a másik telken már az építkezés is elkezdődött. A munkálatok során szükségük van a tulajdonosoknak arra, hogy utcát, házszámot jegyeztessenek be, ezért azt javasolja, hogy ezt az új utcát nevezze el az önkormányzat Szent Erzsébetről. A javaslattal a képviselő-testület egyetértett és 8 egybehangzó „igen” szavazattal az alábbi határozatot hozta: 68/2007.(VII.26.) számú önkormányzati határozat: Tárgy: Közterület elnevezése Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az 1991. évi. XX. tv. 39. §.-ában biztosított hatáskörében eljárva a 253/6 hrsz-ú , az önkormányzat tulajdonában lévő út elnevezésű közterületét Szent Erzsébet utca – nak nevezi el. Felhívja a jegyzőt, hogy a címnyilvántartásban a közterület elnevezésének rögzítése és nyilvántartásba vétele iránt, továbbá a földmérési alaptérképen történő átvezetése iránt a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: 2007. augusztus 25. Felelős: Bodnár Jánosné jegyző
12
Béki József polgármester egy saját részére érkezett megkeresést ismertet a testület tagjaival. „Nektár” Leader néven akciócsoport alakul a szerencsi és tokaji kistérségek településeiből. Az uniós vidékfejlesztési támogatások régiókat céloznak meg, ezért egyegy település (még ha város is) önmagában esélytelen. Az akciócsoport létrejöttének célja, hogy nagyobb eséllyel pályázzon uniós pénzekre és legfontosabb előnye, hogy az elnyert támogatások felhasználásáról itt, helyben lehet eldönteni a fejlesztések irányát. Egy település nem csak egy ilyen un. Leader akciócsoporthoz tartozhat, de jelenleg ez látszik a legnagyobbnak a kb. 60-65 ezer lakos számmal. Az európai átlag 52 ezer lakosú „régió”. Amennyiben a testület a csatlakozás mellett dönt, határozatával felhatalmazza a polgármestert, hogy a szándéknyilatkozatot aláírja. A képviselő-testület 8 „igen” szavazattal, egyhangúan az alábbi határozatot hozta:
69/2007.(VII.26.) számú önkormányzati határozat: Tárgy: „Nektár” LEADER Akciócsoporthoz csatlakozás Bekecs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Zemplén és térsége vidék fejlődése, a kistérség fejlesztése és ezáltal Bekecs település élet minőségének javítása, növekedése érdekében a „Nektár” LEADER Akciócsoportban teljes jogú tagként részt kíván venni. Felhatalmazza a polgármestert az erről szóló szándéknyilatkozat aláírására. Határidő: 2007. augusztus 15. Felelős: Béki József polgármester
Béki József polgármester emlékezteti a képviselő-testület tagjait, hogy az Északmagyarországi Operatív Program keretében pályázat benyújtásáról döntött az önkormányzat „Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben” támogatásra, melynek elsődleges célja a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása. Salamin Ferenc Szerencs Város főépítésze már bemutatott egy elképzelést a hivatal épületének akadálymentesítésére. Az idő rövidsége és a pályázaton való sikeres szereplés érdekében célszerűnek tartja, ha szakember gárdával készíttetné el a testület a pályázatot. Ajánlat érkezett az RPE Kht-től (Regionális Projek Előkészítő Közhasznú Társaság) akik már dolgoztak is nekünk a tavalyi évben és jó kapcsolata alakult ki az önkormányzattal. Pályázat figyeléssel pályázat készítéssel, illetve tanácsadással, valamint projekt tevékenységgel foglalkoznak. Havi 30 ezer forint (plusz ÁFA) átalánydíjért folyamatos pályázatfigyelést és évi öt pályázat elkészítését végzik havi egy konzultációval és nyertes pályázat esetén projekt tevékenységgel is. Ez nagyon korrekt ajánlat,hiszen a saját tapasztalatunk szerint is egy-egy uniós pályázat elkészítése 400-500 ezer forintba kerül.
13
Matuscsák Sándor képviselő kérdezi, hogy mennyi a sikerdíjuk? Béki József polgármester elmondja, hogy nincs sikerdíj. A nyertes pályázatnál menedzsment működik, melynek díja a pályázatba van beépítve, és a Kht-nek ez jelenti az igazi bevételt. Ez a díj általában a saját erő 4-5 %-a. dr.Móré Lórántné képviselő kérdezi, hogy ami nyertes pályázata az önkormányzatnak eddig volt, azt mind Béki József polgármester úr maga készítette? Béki József polgármester elmondja, hogy zömmel ő, de természetesen a munkatársai is az RPE Kht. Közreműködésével, de volt egy másik cég is az egyik iskolai pályázatnál (Benedek) Matuscsák Sándor képviselő azt javasolja, hogy csak egy évre szerződjön az önkormányzat, aztán majd meglátják. Béki József polgármester szerint is ez természetes. A képviselő-testület 7 „igen” szavazattal 1 tartózkodás mellett hozta meg a következő határozatát:
70/2007.(VII.26.) számú önkormányzati határozat: Tárgy: RPE Kht-val szerződés Bekecs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Regionális Projekt Előkészítő Iroda Kht. pályázatírásra és projekt tevékenységre vonatkozó ajánlatát megtárgyalta, azt elfogadja. Felhatalmazza a polgármestert, hogy az ajánlatban szereplő átalánydíjas feltételekkel a Közhasznú Társasággal a szerződést 1 éves időtartamra aláírja. Határidő: 2007. augusztus 25. Felelős: Béki József polgármester
Bodnár Jánosné jegyző emlékezteti a képviselő-testület tagjait, hogy közeledik a költségvetési év félévi zárása. Ahhoz, hogy ez megfelelő képet mutasson, az előre nem tervezhető bevételeket és kiadásokat a valóságnak megfelelően kell a költségvetési rendeletben feltüntetni. A már megszokott „technikai” előirányzat módosítási javaslatokat részletesen ismerteti a testülettel. Az előterjesztés alapján a képviselő-testület 8 egyhangú „igen” szavazattal a következő rendeletet alkotta:
14
Bekecs Községi Önkormányzat 12/2007. (VIII.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 5/2007. (III.5.) számú rendeletének (továbbiakban : R ) módosításáról 1.§. A R. 3.§.-a az alábbiak szerint módosul: A képviselő-testület az önkormányzat 2007. évi költségvetésének a./ kiadási főösszegét 354.869 ezer forintban, b./ bevételi főösszegét 354.869 ezer forintban állapítja meg. 2 §. A R. 5. §. (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (1) Működési kiadások előirányzata összesen: 334.104
e/Ft
157.939
e/Ft
- munkaadókat terhelő járulékok:
49.227
e/Ft
- dologi jellegű kiadások:
72.633
e/Ft
- ellátottak pénzbeli juttatásai:
52.220
e/Ft
- speciális célú támogatások:
2.085
e/Ft
Ebből: - személyi jellegű kiadások:
3.§. AR. 6§. (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (1) Az önkormányzat felújítási és felhalmozási kiadásait összesen 20.765. ezer forintban állapítja meg: A felújítási és felhalmozási kiadásokból 9.625 ezer forint, - a beruházások előirányzata: - a felújítások előirányzata: 5.540 ezer forint, - egyéb felhalmozási célú kiadások és támogatások előirányzata: 5.600 ezer forint
15
4. §. A R. mellékletei közül: (1) - a 2. számú melléklet 1. számú táblázata, a 3 .számú mellékletének Polgármesteri Hivatal cím adatai 1. számú táblázata, Önkormányzati Igazgatási tevékenység 2 sz. táblázata, az Önkormányzat feladatra nem tervezhető alcím 4 sz. táblázata. A 4 sz. melléklet Polgármesteri Hivatal cím adataiból az 1. sz. táblázata, a 2. számú táblázata, és 15.sz. táblázata az Általános Művelődési Központ cím 16, 18 számú táblázata, 5 sz. melléklet 5, 7 számú táblázata e rendelethez csatolt mellékletek szerint módosul. (2) – a 6. számú melléklet az alábbi cím adataival egészül ki Általános Művelődési Központ cím. 5.§. (1) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2007. január l. napjától kell alkalmazni. (2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.
Bekecs, 2007. július 26.
Béki József polgármester
Bodnár Jánosné jegyző
Kihirdetési záradék:
A rendelet kihirdetésének napja: 2007. augusztus 1.
16
Bodnár Jánosné jegyző
2. számú melléklet Az önkormányzat 2007. évi előirányzati bevételei forrásonként
Bevételi jogcímek I. Működési bevételek Intézményi működési bevételek (7/4+14+19+23) Önkormányzatok sajátos működési bevételei (16/26) Illetékek (16/1) Helyi adók (16/10) Átengedett központi adók (16/19) Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek (16/11+20+...+25) II. Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása (09/6) Normatív hozzájárulások (16/38) Központosított előirányzatok (16/39) Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok tám. (16/40) Állami támogatás tartósan fizetésképtelen önkormányzatok adósságrendezésére... (16/41) Működésképtelen önkormányzatok támogatása (16/42) Helyi önkormányzatok színházi támogatása (16/44) Normatív kötött felhasználású támogatások (16/47) Fejlesztési célú támogatások (16/48+...+53) Egyéb központi támogatás (16/54) Felügyeleti szervtől kapott támogatás (09/5) Működési költségvetés támogatása (09/1) Intézményi felhalmozási kiadások támogatása (09/2) Kormányzati felhalmozási kiadások támogatása (09/3) Fejezeti kezelésű előirányzatok támogatása (09/4) III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése (08/9) Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei (16/35) Pénzügyi befektetések bevételei (08/15) IV. Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bevétel összesen (09/14) ebből társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz (09/9) Támogatásértékű felhalmozási bevétel összesen (09/21) ebből társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz (09/17) Kiegészítések és visszatérülések (09/26) V. Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről (07/30) Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről (08/21) VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele, értékpapírok kibocsátásának bevétele (10/9+27+29) VII. Hitelek (10/23+30+...+33) Működési célú hitel felvétele Felhalmozási célú hitel felvétele VIII. Pénzforgalom nélküli bevételek (10/13) Előző évi előirányzat-maradvány, pénzmaradvány igénybevétele (10/10) Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele (10/11) Alap- és vállalkozási tevékenység közötti elszámolások (10/12) IX. Továbbadási, függő, átfutó és kiegyenlítő bevételek Továbbadási bevételek (10/50+61) Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek (10/65) Összesen:
17
1. sz. táblázat Előirányzat Összesből Eredeti Működé Felhalm si ozási 188632 184470 4162 22140 22140 166492 162330 4162 19000 146892 600 91251 91251 78024 85
19000 142730 600 91251 91251 78024 85
13142
13142
4162
14200
14200
14200
14200
14900 13900 4000 1000
13900 13900 4000
39886 39886
39886 39886
6000 6000
6000 6000
354869
335471
1000 1000 1000
19362
3. számú melléklet
Az önkormányzat költségvetési szervének 2007 évi előirányzott bevételei forrásonként Polgármesteri Hivatal cím adatai 1. sz. táblázat Bevételi jogcímek I. Működési bevételek Intézményi működési bevételek (7/4+14+19+23) Önkormányzatok sajátos működési bevételei (16/26) Illetékek (16/1) Helyi adók (16/10) Átengedett központi adók (16/19) Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek (16/11+20+...+25) II. Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása (09/6) Normatív hozzájárulások (16/38) Központosított előirányzatok (16/39) Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok tám. (16/40) Áll. tám. tartósan fiz.képtelen önkormányzatok adósságrend.... (16/41) Működésképtelen önkormányzatok támogatása (16/42) Helyi önkormányzatok színházi támogatása (16/44) Normatív kötött felhasználású támogatások (16/47) Fejlesztési célú támogatások (16/48+...+53) Egyéb központi támogatás (16/54) Felügyeleti szervtől kapott támogatás (09/5) Működési költségvetés támogatása (09/1) Intézményi felhalmozási kiadások támogatása (09/2) Kormányzati felhalmozási kiadások támogatása (09/3) Fejezeti kezelésű előirányzatok támogatása (09/4) III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése (08/9) Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei (16/35) Pénzügyi befektetések bevételei (08/15) IV. Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bevétel összesen (09/14) ebből társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz (09/9) Támogatásértékű felhalmozási bevétel összesen (09/21) ebből társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz (09/17) Kiegészítések és visszatérülések (09/26) V. Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről (07/30) Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről (08/21) VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele, értékpapírok kibocsátásának bevétele (10/9+27+29) VII. Hitelek (10/23+30+...+33) Működési célú hitel felvétele Felhalmozási célú hitel felvétele VIII. Pénzforgalom nélküli bevételek (10/13) Előző évi előirányzat-maradvány, pénzmaradvány igénybevétele (10/10) Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele (10/11) Alap- és vállalkozási tevékenység közötti elszámolások (10/12) IX. Továbbadási, függő, átfutó és kiegyenlítő bevételek Továbbadási bevételek (10/50+61) Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek (10/65) Összesen:
18
Előirányzat Összesből Eredeti Működé Felhalm si ozási 175132 170970 4162 8640 8640 166492 162330 4162 19000 146892 600 91251 91251 78024 85
19000 142730 600 91251 91251 78024 85
13142
13142
4162
14200
14200
14200
14200
13900 13900 4000
13900 13900 4000
39886 39886
39886 39886
6000 6000
6000 6000
340369
322007
18362
Polgármesteri Hivatal cím adataiból Önkormányzati Igazgatási Tevékenység alcím adatai
Bevételi jogcímek I. Működési bevételek Intézményi működési bevételek (7/4+14+19+23) Önkormányzatok sajátos működési bevételei (16/26) Illetékek (16/1) Helyi adók (16/10) Átengedett központi adók (16/19) Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek (16/11+20+...+25) II. Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása (09/6) Normatív hozzájárulások (16/38) Központosított előirányzatok (16/39) Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok tám. (16/40) Áll. tám. tartósan fiz.képtelen önkormányzatok adósságrend.... (16/41) Működésképtelen önkormányzatok támogatása (16/42) Helyi önkormányzatok színházi támogatása (16/44) Normatív kötött felhasználású támogatások (16/47) Fejlesztési célú támogatások (16/48+...+53) Egyéb központi támogatás (16/54) Felügyeleti szervtől kapott támogatás (09/5) Működési költségvetés támogatása (09/1) Intézményi felhalmozási kiadások támogatása (09/2) Kormányzati felhalmozási kiadások támogatása (09/3) Fejezeti kezelésű előirányzatok támogatása (09/4) III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése (08/9) Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei (16/35) Pénzügyi befektetések bevételei (08/15) IV. Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bevétel összesen (09/14) ebből társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz (09/9) Támogatásértékű felhalmozási bevétel összesen (09/21) ebből társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz (09/17) Kiegészítések és visszatérülések (09/26) V. Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről (07/30) Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről (08/21) VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele, értékpapírok kibocsátásának bevétele (10/9+27+29) VII. Hitelek (10/23+30+...+33) Működési célú hitel felvétele Felhalmozási célú hitel felvétele VIII. Pénzforgalom nélküli bevételek (10/13) Előző évi előirányzat-maradvány, pénzmaradvány igénybevétele (10/10) Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele (10/11) Alap- és vállalkozási tevékenység közötti elszámolások (10/12) IX. Továbbadási, függő, átfutó és kiegyenlítő bevételek Továbbadási bevételek (10/50+61) Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek (10/65) Összesen:
19
2.sz. táblázat Előirányzat Összesből Eredeti Működé Felhalm si ozási 3540 3540 3540 3540
6000 6000
6000 6000
9540
9540
Polgármesteri Hivatal cím adataiból Önkormányzat feladatra nem tervezhető elszámolása alcím adatai 4. sz. táblázat Előirányzat Összesből Bevételi jogcímek Eredeti Működé Felhalm si ozási 4162 I. Működési bevételek 166492 162330 Intézményi működési bevételek (7/4+14+19+23) Önkormányzatok sajátos működési bevételei (16/26) 166492 162330 4162 Illetékek (16/1) Helyi adók (16/10) 19000 19000 Átengedett központi adók (16/19) 146892 142730 4162 Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek (16/11+20+...+25) 600 600 II. Támogatások 91251 91251 Önkormányzatok költségvetési támogatása (09/6) 91251 91251 Normatív hozzájárulások (16/38) 78024 78024 Központosított előirányzatok (16/39) 85 85 Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok tám. (16/40) Áll. tám. tartósan fiz.képtelen önkormányzatok adósságrend.... (16/41) Működésképtelen önkormányzatok támogatása (16/42) Helyi önkormányzatok színházi támogatása (16/44) Normatív kötött felhasználású támogatások (16/47) 13142 13142 Fejlesztési célú támogatások (16/48+...+53) Egyéb központi támogatás (16/54) Felügyeleti szervtől kapott támogatás (09/5) Működési költségvetés támogatása (09/1) Intézményi felhalmozási kiadások támogatása (09/2) Kormányzati felhalmozási kiadások támogatása (09/3) Fejezeti kezelésű előirányzatok támogatása (09/4) III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 14200 14200 Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése (08/9) Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei (16/35) 14200 14200 Pénzügyi befektetések bevételei (08/15) IV. Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bevétel összesen (09/14) ebből társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz (09/9) Támogatásértékű felhalmozási bevétel összesen (09/21) ebből társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz (09/17) Kiegészítések és visszatérülések (09/26) V. Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről (07/30) Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről (08/21) VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele, értékpapírok kibocsátásának bevétele (10/9+27+29) VII. Hitelek (10/23+30+...+33) Működési célú hitel felvétele Felhalmozási célú hitel felvétele VIII. Pénzforgalom nélküli bevételek (10/13) Előző évi előirányzat-maradvány, pénzmaradvány igénybevétele (10/10) Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele (10/11) Alap- és vállalkozási tevékenység közötti elszámolások (10/12) IX. Továbbadási, függő, átfutó és kiegyenlítő bevételek Továbbadási bevételek (10/50+61) Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek (10/65) Összesen: 271943 253581 18362
20
4. számú melléklet Az önkormányzat költségvetési szerve(i) 2007. évi előirányzott és teljesített - címenkénti - működési kiadásai, valamint létszáma Polgármesteri Hivatal cím adatai 1. sz.táblzat Kiemelt kiadási előirányzatok Kiadások összesen Ebből: - személyi jellegű kiadások - munkaadókat terhelő járulékok - dologi jellegű kiadások - az ellátottak pénzbeli juttatásai - speciális célú támogatások
Összeg (Ft) 161820 56393 18742 32740 51860 2085
Költségvetési létszámkeret: …27 fő… Polgármesteri Hivatal cím adataiból az Önkormányzat Igazgatási tevékenység alcím adatai: 2. sz. táblázat Kiemelt kiadási előirányzatok Kiadások összesen Ebből: - személyi jellegű kiadások - munkaadókat terhelő járulékok - dologi jellegű kiadások - az ellátottak pénzbeli juttatásai - speciális célú támogatások
Összeg (Ft) 71047 38759 11663 18540 0 2085
Költségvetési létszámkeret: …11 fő… Polgármesteri Hivatal cím adataiból Eseti pénzbeli gyermekvédelmi ellátások alcím adatai: 15. sz. táblázat Kiemelt kiadási előirányzatok Kiadások összesen Ebből: - személyi jellegű kiadások - munkaadókat terhelő járulékok - dologi jellegű kiadások - az ellátottak pénzbeli juttatásai - speciális célú támogatások Költségvetési létszámkeret: …0…
Összeg (Ft) 5410
5410
Általános Művelődési Központ cím adatai 16. sz. táblázat Kiemelt kiadási előirányzatok Kiadások összesen Ebből: - személyi jellegű kiadások - munkaadókat terhelő járulékok - dologi jellegű kiadások - az ellátottak pénzbeli juttatásai - speciális célú támogatások Költségvetési létszámkeret: …42 fő…
21
Összeg (Ft) 156141 94011 28142 33988 0 0
Általános Művelődési Központ cím adataiból a Napközi étkeztetés alcím adatai: Kiemelt kiadási előirányzatok
Összeg (Ft) 14599 5612 1712 7275
Kiadások összesen Ebből: - személyi jellegű kiadások - munkaadókat terhelő járulékok - dologi jellegű kiadások - az ellátottak pénzbeli juttatásai - speciális célú támogatások Költségvetési létszámkeret: 4 fő
5. számú melléklet Az önkormányzat költségvetési szerve 2007. évi előirányzott - címenkénti felújítási és felhalmozási kiadásai Általános Művelődési Központ cím adatai 5.sz. táblázat Felújítási és felhalmozási kiadások
Összeg (Ft)
Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási célú kiadások, támogatások Összesen:
5725 5600 11325
Általános Művelődési Központ cím adataiból a Napközi konyha alcím adatai: 7 sz. táblázat Felújítási és felhalmozási kiadások
Összeg (Ft)
Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási célú kiadások, támogatások Összesen:
135 135
6. számú melléklet Az önkormányzat és költségvetési szerve - címenkénti - 2007. évi előirányzott felújítási előirányzatai célonként
ÁMK cím adatai Sorszám
Felújítási cél megnevezése
1
Mosogató
Eredeti (felhalmozási kiadási) előirányzat összege 135
ÁMK cím adataiból a Napközi konyha alcím adatai: Sorszám 1
Eredeti (felhalmozási kiadási) előirányzat összege 135
Felújítási cél megnevezése Mosogató
22
Bodnár Jánosné jegyző Balogh Ferenc bekecsi lakos kérelmét terjeszti a testület elé. Kérelmező egy házingatlant vásárolt a Muskátli utcában. Az előző tulajdonos elmulasztotta a telekről töröltetni az elidegenítési és terhelési tilalmat a vételár kifizetésekor. Mivel a telek ára még az első tulajdonosa által kifizetésre került, Balogh Ferenc már a kész, felépült házat vette meg, szeretné ezt a tilalmat töröltetni, de a Földhivatal ezt – mivel az önkormányzat javára történt a bejegyzés - csak önkormányzati határozat alapján teszi meg.
71/2007. (VII.26.) számú önkormányzati határozat: Tárgy: Balogh Ferenc és Balogh Ferencné elidegenítési tilalom törlése iránti kérelme Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Balogh Ferenc és Balogh Ferencné Bekecs, Muskátli u. 3. szám alatti lakosok tulajdonát képező a Bekecs belterület 918. hrsz-ú Bekecs, Muskátli u. 3. szám alatti ingatlanra a Szerencs körzeti Földhivatalnál Bekecs Község Önkormányzat javára bejegyzett elidegenítési tilalom a beépítés biztosítására 1997. év végéig törléséhez h o z z á j á r u l, mivel az ingatlanon a beépítés megtörtént. Határidő: azonnal Felelős: Béki József polgármester
Bodnár Jánosné jegyző egy nyíregyházi székhelyű cég, a Re-Produkt Kft. megkeresést ismertet a testülettel. A cég ingyenesen begyűjtené a lakosság elektronikai hulladékát (mosógép, porszívó, fúrógép, monitor, mikrosütő, rádió, mosogatógép stb.), az önkormányzattól a meghirdetést és a begyűjtéshez szükséges hely biztosítását kéri. Az elszállítás ingyenes, amennyiben összegyűlik egy tonna mennyiség. Tapasztalatuk szerint ez össze szokott gyűlni, ha mégsem, akkor 20 eFt-ot kellene fizetnie az önkormányzatnak. Meszlényi István és dr.Móré Lórántné képviselők szerint az önkormányzatnak nincs engedélye a veszélyes hulladék tárolására, meg azt őriztetni is kellene. Bodnár Jánosné jegyző elmondja, hogy engedélye a cégnek van, tárolni, őrizni pedig nem kell, mert a begyűjtés időpontja után rögtön el is szállítja az összegyűlt hulladékot.
Béki József polgármester szavazásra kéri a képviselőket a Re-Produkt Kft-vel történő szerződés aláírása tárgyában, az ajánlatot határozat hozatal nélkül egyhangúlag elutasította a képviselő-testület.
23
Béki József polgármester Csőgér Béla bekecsi lakos kérelmét terjeszti a képviselő-testület elé, aki a szennyvízcsatorna-hálózatra történő rácsatlakozás költségeihez kér támogatást. Elmondja, hogy az említett csatorna szakasz Szerencs város gesztorságával épült, ott nem elég a tisztítóakna, speciális, házi átemelővel lehet csak a szennyvizet a csatornába juttatni, annak viszont nagyon magasak a költségei, kb. 180 ezer forint. Mivel Bekecs községben minden lakos ingyen kapja a tisztító idomot, igazságtalan lenne, ha a Honvéd utca ezen rövid szakaszának lakóinak ilyen irreális költséget kellene viselniük. Ugyanez okból Apjok László már kapott az önkormányzattól támogatást. Tóth István képviselő szerint ez nagyon drága dolog, nem fogja bírni az önkormányzat mindet. Talán Szerencsnek kellene megoldania, hiszen akkor ő mulasztott. Vagy szerinte talán egy átemelőbe kellene összegyűjteni az itt lakók szennyvizét, akkor csak egy átemelőt kell beszerelni. Béki József polgármester elmondja, hogy nem várható már vagy csak 2 család ilyen igénye, mert az ott lakók zöme megoldotta már ezt. Kedves Béla képviselő szerint az önkormányzatnak érdeke, hogy minél többen rákössenek a hálózatra. Hubainé Trembinszki Katalin képviselő azt kérdezi, hogy Apjokék mennyi támogatást kaptak? Bodnár Jánosné jegyző válaszol: 86 ezer forintot. A képviselő-testület 8 egyhangú „igen” szavazattal a következő határozatot hozta: 72/2007.(VII.26.) számú önkormányzati határozat: Tárgy: Csőgér Béla támogatása Bekecs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Csőgér Béla bekecsi lakost a 2007. évi költségvetése terhére 86.000,- Ft, azaz nyolcvanhatezer forint támogatásban részesíti. A támogatást fél kérelmére a szennyvízcsatorna-hálózatra történő rácsatlakozási munkálatok céljára nyújtja. felhívja a polgármestert, hogy a támogatás kifizetéséről gondoskodjon. Határidő: 2007. augusztus 20. Felelős: Béki József polgármester
Bodnár Jánosné jegyző elmondja, hogy többektől érkezett igény, hogy a vendég ebédet az óvodai konyháról is lehessen hordani. A konyha kapacitása ezt elbírja, a szociális étkeztetés marad a napköziotthonos konyhán, csak az ételessel kiadott vendég ebédről lenne szó. Kérdezi a testületi tagokat, van-e ez ellen kifogásuk?
24
Tóth István képviselő már kérni is akarta ezt korábban is. A képviselő-testületnek kifogása nem volt, határozathozatal nélkül egyhangúan egyetértett azzal, hogy az elvitelre rendelt vendégebédet az óvodai konyháról is lehessen igényelni.
Béki József polgármester az igazoltan távol lévő Falussy Józsefné képviselő üzenetét ismerteti a testületi tagokkal. Falussy Józsefné képviselő az iskolai fűtéskorszerűsítés 2008. évi karbantartási költségeit fedező összeget felajánlja a tiszteletdíjából és kérte, hogy távollétében a polgármester előzetesen tájékoztassa erről a képviselő-testületet.
Béki József polgármester kitüntetés adományozása tárgyában zárt ülés tartását javasolja. A zárt ülés anyagát külön jegyzőkönyv tartalmazza.
Tóth István képviselő tájékoztatja a képviselő társakat és polgármester urat, hogy a torboszlói delegáció az augusztusi meghívást elfogadná, de szükség lenne megint egy hivatalos meghívó levélre. Béki József polgármester szerint ennek semmi akadálya, csak az időpontban kell megegyezni. Talán a 24-i hétvége megfelel? Tóth István képviselő szerint ez jó, javasolja, maradjanak is ebben. Az augusztusi tiszteletdíját erre áldozza valamennyi képviselő, számítások szerint ebből az összegből kitelik a teljes vendéglátás és kirándulás költsége. Szerinte akik már voltak Erdélyben. de nem képviselők, azokat is meg kellene hívni, de úgy, hogy fejenként 10 eFt-tal járuljanak hozzá a költségekhez. Hubainé Trembinszki Katalin képviselő szerint egységesíteni kellene, hogy a tiszteletdíjból mennyit szánunk rá, mert a nettó tiszteletdíj összege mindenkinél más. Tóth István képviselő elmondja, hogy nem a nettó tiszteletdíjról van szó, hanem a bruttóról, az egységes. Egyszerűen nem veszik fel a képviselők augusztusban a tiszteletdíjukat, így magasabb összeg jut a vendéglátásra.
25
Béki József polgármester szavazásra teszi fel Tóth István képviselő javaslatát, mely szerint a képviselői tiszteletdíj augusztus havi összegét az erdélyi testvértelepülés fogadásának költségeire fordítanák. A képviselő-testület a javaslatot következő határozatot hozta:
8 egyhangú „igen” szavazattal elfogadta és erről a
74/2007.(VII.26.) számú önkormányzati határozat: Tárgy: Tiszteletdíj átcsoportosítása Bekecs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete valamennyi települési képviselőjének 2007. augusztus havi tiszteletdíját az erdélyi testvértelepülés delegációja reprezentációs és egyéb költségeinek fedezésére fordítja. Felhívja a jegyzőt, hogy a tiszteletdíj összegének átcsoportosítása miatt a költségvetési rendelet módosításáról gondoskodjon. Határidő: 2007. augusztus 23. Felelős: Béki József polgármester
dr.Móré Lórántné képviselő szól, hogy a Honvéd utca 56. és 60-as házszámú házak előtt a kerékpárúton nagyon sok a hordalék, el kellene takaríttatni, mert balesetveszélyes. Köszöni a házuk mellett elkészült járdát, rendben van, de maradt utánuk egy nagy bukkanó, ami szintén veszélyforrás, valamint a Hunyadi út 16. előtt a járda nagyon rossz, ezt az ott lakó Kurmai Gyuláné jelezte. Meszlényi István képviselő megjegyzi, hogy a járda a Lőtér út teljes hosszában is járhatatlan. Béki József polgármester meg elmondja, hogy sajnos az egész falu területén 75-80 %-ban ilyenek a járdák.
Hubainé Trembinszki Katalin képviselő a Szabadság út felső szakaszán elkészült járdát köszöni meg, nagyon jó, látja, hogy sokan használják is. A Dakó-féle porta mögött van még a régi járdalapokból egy rövid szakasz, ami már teljesen használaton kívül van, javasolja annak a felszedését és az Igazság utca elején a 1-3as számú házak elé lerakni. Ezen kívül jó lenne megnézni a temető mellett a Zilahi porta előtti vízaknát, ott biztosan szivárgás van, mert tele az árok vízzel.
26
dr.Móré Lórántné képviselő kéri a körzeti megbízottat, hogy a sportpályára fokozottan figyeljen.
Más bejelentés, indítvány a nyílt ülésen nem hangzott el, Béki József polgármester az ülést bezárta.
K.m.f.
Béki József polgármester
Bodnár Jánosné jegyző
Jegyzőkönyv hitelesítők:
Dávidházi Ferenc alpolgármester
Matuscsák Sándor képviselő
27