Jandó Petra Veronika (PPKE-BTK – Vallástörténet, MA)
A pannoniai varázsgemmák - vallás és vagyontárgy1
A gazdaság egyik alappillére a kereskedelem, s a forgalomban lévő használati tárgyak minden korban és időben értéket közvetítenek, valamint sokat elárulnak azok viselőjéről. Az Imperium
Romanum
folyamatos
terjeszkedésének
köszönhetően
szinte
tökéletesen
megvalósította az Augustus által megálmodott limest, s a mai Nagy-Britanniától kezdve egészen Indiáig kitolta határait. Ez a hatalmas kiterjedés a kereskedelem fellendülésével, s a klasszikus görög-római vallásosság felhígulásával járt együtt. A római hódítás szorosan összefüggött a terület katonai, majd gazdasági, s végül teljes, kulturális és politikai bekebelezésével. A romanizáció folyamatát Pannoniában a gemmák világán keresztül kívánom szemléltetni. Pulszky Ferenc Glyptika című cikkében a pénzérmék készítésével és drágakőmetszéssel foglalkozott, melyben a két ág közti technikai hasonlóságokra mutatott rá: mindkettő egy negatív kép kivésésével, kimetszésével kezdődik, majd az ezekkel készített veretlenyomat adja meg a kívánt nézetű apró méretű ábrázolást. A pénz köztudott gazdasági rendeltetése mellett a propaganda leghatékonyabb eszköze is volt, hiszen mindenki kezébe vette Róma érméit, az Imperium határain belül, s azon kívül is pénzérmékről. A görög és itáliai városállamok általában főisteneinek képmását örökítették meg az érméken, s a hellenisztikus államok fejlesztették tökélyre a reperezentációs és propagandisztikus célokat ellátó érmék készítését, melyek képi világát a politikai ideológia szolgálatába állították. A pénz tehát értéket közvetített: materiális és ideológiai értelemben is. Szűkebb értelemben a glyptika azonban a vésett ékkövek, azaz gemmák metszését és ezek alapján készült lenyomatok és öntvények készítésével foglalkozik. Ahogy már szó volt róla, egy-egy érme és vésett ékkő elkészítéséhez komoly művészi tudásra volt szükség. A mesterek minták alapján dolgoztak, s először a fejet, testet, s ruhát, azaz az ábrázolás nagyobb és mélyebb részeit készítették el, majd a finomabb metszéssel készülő részletek következtek: a végtagok s a belső részletek. Mivel a nagyítólencse ismeretének nincs nyoma, a fókuszáló hatást talán gömbölyűre csiszolt hegyikristállyal, vagy üveglapok közé zárt vízzel érhették el.
1
Az előadás elhangzott a „Gazdaság és kézművesség a vallások világában” c. TÁMOP workshopon (TÁMOP4.2.2/B-10/1-2010-0014), 2012. május 17-én, Piliscsabán (http://btk.ppke.hu/vallastortenet)
1
A gemma tulajdonosa egy értékes kőből készült tárgyat, s egy képzőművészeti alkotást tudhatott magáénak. A műgyűjtő rómaiakról Plinius a Naturalis Historiae XXXVII. 11. fejezetében tudósít: „Gemma gyűjteménye, amit idegen szóval daktyliothekának neveznek, Rómában mindenki közül Scaurusnak, Sulla mostohafiának volt először, és sokáig nem is volt másnak, míg aztán Pompeius Magnus azt, amely Mithridatese volt, többi ajándékával együtt a Capitoliumon az isteneknek szentelte, de amint Varro és a korabeli szerzők megerősítik: Scaurusé sokkal különb volt. e példa nyomán a dictator Caesar hat gyűrűtartó szekrénykét szentelt fel Venus Genetrix templomában, Marcellus pedig, Octavia fia, egyet a palatiumi Apollón templomban.” Gesztelyi Tamás az idősebb Plinius leírásából kiindulva a gemmákra vonatkozóan a következőt jelenti ki: a gemmák maiestassal rendelkeztek, s a gyűrűbe foglalt kőnek auctoritasa volt. Művészeti értékük mellett a pecsétkövek fontos használati tárgyak is voltak, s inkább eszköznek tekinthetőek, mint ékszernek. A pecsétköveket gyűrűkbe foglaltak, a legfontosabb hitelesítő eszközként szolgáltak. Pecsételő készítésekor az ábrázolt negatív képet befelé mélyítve metszik (intaglio), még a kameo kifelé domborodik, pozitív képed ad, kiemelkedik a kő felszínéből. A kámea elnevezés arab eredetű, s a keresztes hadjáratok nyomán terjedt el Európában. A kameok leggyakrabban gyűrűkben, fülbevalókban, függőkben kerülnek felhasználásra. A készítésre az 5-7-es keménységű ásványok a legalkalmasabbak, így az ékszerek többsége a kavrcokhoz tartozik, s különbségeiket a beléjük került festőanyagoknak köszönhetik. A makrokirstályos kvarcok (hegyikristály, füstkvarc, ametiszt) 7-es, és a mikrokristályos kvarcok közül a kalcedonfélék (kalcedon, karneol, szard, achát, ónix, karnelónix, nicolo, prazem, kriztopáz), a jáspisfélék (jáspis, sárga jáspis/nílusi kavics, zöld jáspis, héliotróp, fekete jáspis, szarukő) 6,5-ös keménységűek. Ezek mellett kedvelt anyag még a hematit, a zsírkő, a lapis lazuli, a türkiz, a gránát
valamint
az
üveg
és
az
üvegpaszta.
Mindezek
olyan
kőfajták,
melyek
megmunkálhatóak, ám mégis olyan kemények, hogy nem túlságosan sérülékenyek. A II. századra, mikor a kisázsiai s a hellén dél-európai területek római uralom alá kerültek, a hellenisztikus stílust követő gemmák is előtérbe kerültek. Ezen daraboknál ismét érvényre jutott a lágyvonalas keretelés, a képmező légiessé vált, így erőteljesen plasztikus hatást értek el. Kedvelt téma lesz a hellenisztikus mondakör, azon belül is Amor, Hercules, Omphale,
2
Fortna, Victoria és Priapus, a mezei áldozatbemutatás és a bacchikus kör figurái (maenasok, satyrok, Silenos, Liber-Bacchus) örvendenek népszerűségenk. Az i.e. I. század közepétől kezdve az i.sz. II. század közepéig már teljesen eltűnnek a görög és az itáliai gemmák közti stiláris különbségek, s a különbségek vélhetően csak a megrendelő igényéből adódtak. Augustus műhelye a klasszicizáló mesterek központja volt, mivel a császári propaganda támogatta a gemmák készítését, hiszen az ékszerek, pecsételők politikai jelentéstartalommal bírtak, akárcsak a pénzérmék. A gyűrűk alakja ekkor még sima és elegáns vonalvezetésű, majd a késői császárkorra díszesebbé és vaskosabbá váltak. Az i.sz. II. század első felére s a III. század első felére a tömeggyártás, a gyors és olcsó, főként üvegből készült munka jellemző. Kidolgozásuk már nem olyan művészi és pontos, légies, ellenben szinte jelzésszerűvé válik. A III. század a gemmakészítés hanyatló korszaka, fokozatosan háttérbe szorulnak a nemesebb anyagok, mint a karneol vagy a jáspis, s az üvegből készült példányok válnak meghatározóvá. A pannoniai leletek többsége az i.sz. II. századra és az i.sz. III. század első felére datálhatóak. Anyaguk jellemzően jáspis, karneol vagy üveg, tehát abszolút illeszkednek a korszak birodalmi irányzatához. Az olcsóbb anyag használata kétféleképpen is magyarázható: talán az általános elszegényedés, gazdasági instabilitás lehet az oka, másrészt utalhat olyan fokú tömegigényre is, melyet csak olcsóbb anyag felhasználásával tudtak kielégíteni. A korszak háborús és zavaros politikai helyzetében és az új vallási irányzatok beáramlásával párhuzamosan a mágikus tartalommal bíró varázsgemmák is mind népszerűbbé váltak. A korszak leleteinek képi világa minden bizonnyal mágikus jelentéstartalmat hordoz. Az időszak meghatározó eszmei hátterét a gnózis adta, s ekkor a görög és héber betűs szövegek is hozzáférhetővé váltak – legyenek azok az adott nyelv ismerője előtt értelmetlenek –, melyeknek hatalmas varázserőt tulajdonítottak. A klasszikus korszakban is általános érvényű elképzelés volt, hogy „ami régi, az jobb”, ennek következtében a keleti és görög varázsszövegek, ráolvasások fokozatosan felértékelődtek. Ez nem jelentette a régi római istenek megtagadását, hanem éppen ellenkezőleg, tökéletesen illeszkedtek a korabeli mainstream vallásosságba, az interpretatio romananak köszönhetően a vallási szinkreditizmus nem zárta ki a pantheon bővülését. A pannoniai leletek többsége a limes menti auxiliáris táborokból vagy azok menti castellumokból került elő. Többségük szórványlelet, annyi azonban bizonyos, hogy Carnntumból több gemma került elő összesen, mint az egész provinciából. A második legjelentősebb lelőhely gemmák tekintetében Brigetio, s a gemmák többsége az i.sz. I. században, az auxiliáris tábor építésének ideje alatt megsokasodtak, s egészen az i.sz. 260-as 3
barbár betörésig egyenletes maradt számuk. Intercisában ahol a cohors Hemesenorum szír íjászait nagyszámú keleti lakosság követte, ezzel teret adva az i.sz. III. század orientális stílusának. Itt az i.sz. IV. században, mikor újabb jelentős keleti lakosság érkezett, még szokásban maradt a vésett ékkövek készítése. Fontos lelőhelyek még Siscia, Sirmium, Orsova, ahonnan az i.e. I. századból kerültek elő vésett kövek. Az i. sz. I. század kiemelkedő lelőhelye Celamantia. Az előkerült tárgyak száma alapján mindenképpen meg kell említeni még Sophianaet, Valeria provincia székhelyét. A pontos lokalizációt azonban nehezíti a modernkori gemma gyűjtemények kialakulása – ezeket később múzeumi gyűjteményeknek ajándékozták, rengeteg hagyatéki adomány van. Összesítve a leletek többsége az i.sz. II. és III. századra datálható, s a korai leletek magas színvonala miatt valószínűsíthető, hogy családi ékszerként kerültek Pannoniába, ahol legionáriusok vagy letelepített veteranusok tulajdonát képezték. A katonaság gemmaviselési szokásairól Gesztelyi és Gonzenbach feltételezi, hogy leginkább talizmánként, apotropaikus jelleggel viselték, esetleg értékálló devizaként használták a legionáriusok. A gemmák egy különleges csoportját alkotják a varázsgemmák. Általánosságban azonban megállapítható, hogy külön kell választanunk az úgynevezett amulett-szerepet betöltő és a varázsgemmák csoportját. Minden varázsgemma amulett, de nem minden amulett varázsgemma. A varázsgemmákat varázsló tervezte meg, majd vésnök készítette el, melyekről pontos leírások, papirusz töredékek ismertek a keleti provinciákból. Kialakulásukban a hasznos és gyakorlatban is alkalmazható nemzetközi tudás, valamint az egyéni boldogulás keresése játszott szerepet. A gyógyító kövekbe vetett hitről Plinius tudósít a Naturalis Historiaeben, mikor a különböző, akár az Indiából behozott köveket tárgyalja. A két csoport népszerűségének háttere a gemmák funkcióváltásában keresendő. Általános
.
jellemzője volt a glyptikára, hogy a többalakos mondai jelenetek ábrázolását kerülte. A császárkorban igen elterjedt egy-két alakos ábrázolások egyrészt a felület apró méretének köszönhetőek, másrészt az elsődleges cél nem az egyes mitológiai jelenetek bemutatása, hanem az általuk közvetített eszmét, virtust kívánták megjeleníteni. Ezen absztrahációnak köszönhetően egy-egy erényt sikerült egyetlen mozzanatba sűríteni. A III. század közepére a klasszikus kor eszméi azonban már devalválódtak, teret nyert a gnózis és a kereszténység, s gemmametszés sem volt már annyira népszerű, háttérbe szorult. A változó politikai helyzetben egyre inkább teret nyert a nép körében a különböző keleti vallások, melyek a megváltás ígéretével csábították híveiket. Ezen egzotikus tanok felértékelődésének is köze lehetett az apotropaikus és mágikus gemmák terjedésében. A gemmakészítésre már a kezdetektől fogva jellemző volt a keleti hatás, elég csak a skarabeoid alakra gondolni. Érdekes fordulat tehát, 4
mikor ismét visszatérnek a keletről jött, immár római istenségek, s az egész Imperiumban népszerűvé, keresetté válnak. Legjobban talán apameai Numéniosz mondása ragadja meg a folyamat eszmei hátterét: „Mert ugyan ki Platón, ha nem egy attikaiul író Mózes?” Az amuletteken megjelenő apotropaikus ikonok a Gorgók (Gorgoneionok), a skorpió, az oroszlán és bizonyos feliratok is. A IV. században megjelenő üvegkameó függőknek – általánosságban sárga színűek, így utalva szoláris kötödésükre – kedvelt motívumai közt szerepel az oroszlán, felette csillagok vagy holdsarló. Az egyiptomi kötődésre utal a béka, mint termékenységi és újjászületési szimbólum megjelenése, s az ilyen motívummal ellátott kövek leginkább asszony és gyermeksírokból kerültek elő. A késő császárkorra jellemző kettőscsatornájú üvegkameóknak ugyancsak amulett szerepet tulajdonít a kutatás. Úgy tűnik, hogy a kettőscsatornájú üveggyöngyök kifejezetten nagy koncentrációban fordulnak elő Pannoniában, így felvetődött a helyi készítés kérdése. Méretük általában 1-2 cm körüli, anyaguk pedig gagátot imitáló feketének tűnő sötétzöld vagy sötétbarna üveg. Sajátosságuk, hogy nem szabályos formájúak, hanem szabálytalan ovális, néha körformájú. Hátoldaluk lapos a másik pedig domború. A domború oldal a csatornákkal párhuzamosan bordázott vagy gerezdelt, van mikor keresztirányban is. Leggyakrabban Gorgófők, portrék vagy kettősportrék jelennek meg rajta, melyeknek gyógyító hatást tulajdonítottak. A mágikus gemmákról ismert VΓΙΕ varázsformula is megjelenik egyes darabokon. Fehér Bence véleménye szerint mintegy negyven mágikus tartalmú epigráfiai emlék ismeretes, melyek többsége gemmákon található. Ez a forráscsoport a fentebb már tárgyalt varázsgemmák csoportja. Ezen szövegek átokelemeket, varázsszavakat és abc-feliratokat tartalmaznak. Megjegyzendő, hogy az abc-feliratok nem rendelkeztek kényszerítő erővel. Szintén ismertetésre került már, hogy a varázsgemmák nem az evilági erőkhöz szóltak, hanem valamely transzcendes erőhöz szóltak, lakozzon az a világ bármely regiszterében, így sajátos, a köznapitól eltérő nyelvhasználat figyelhető meg. Ennek pontos elemzéséhez a pannoniai lakosság köznyelvének ismeretes szükséges, mely Fehér Bence tézise szerint a latin volt. Számszerűsítve a görög nyelvű fennmaradt feliratok a corpus 3%-át teszik ki, mely a 2011-es adatok szerint (CIGP) 185 darabot tesz. A névtani elemzések viszont azt sugallják, hogy a lakosság jelentős részek keleti, sémi vagy görögös neveket viselt, ám ennek ellenére valószerűtlen, hogy a görögöt széles körben használták volna anyanyelvként. A mágikus tartalmúnak elfogadott pannoniai feliratoknak azonban 17%-a görögül íródott, s az egész Imperium területén a görög majd a kopt, a héber és arámi volt a lingua magii. Ehhez hozzájárul még, hogy a pannoniai mágikus feliratok 1%-a volt latin nyelvű. Azonban a feliratok jó része nem a beszélt görög nyelvhez, hanem annak egy mágikus változatához 5
tartozik. Általában egy-két szavas feliratokról vagy rövidebb-hosszabb átoktáblák feliratairól van szó, ahol egyes kifejezések nem vethetők etimológiai elemzés alá, hanem inkább „mágikus műszavaknak” vagy hangfestő szavaknak tűnnek s gyakoriak a palindróm kifejezések is (például: ΑΒΛΑΝΑΘΑΝΑΛΒΑ). Latin nyelven gyakori palindróm mágikus formulák a „Roma tibi subito motibus ibit amor” pentameter sor, melyet az aquincumi helytartói palota égetett tégláján olvasható, mellette a SATOR AREPOTENET OPERA ROTAS, a Harpocrates-kultuszra utaló varázsige. Gyakoriak a hibás görög feliratok is, avagy „variációk egy témára”: άβλαταναβλα
és
άβαλανααναλβα, melyek a Pannonia területén ezidáig ötször előkerült άβλαναυαναλβα formula változatai. A készítők tanulatlansága miatt az értelmezés is nehézségekbe ütközik, s Fehér Bence Brashear és Bonner alapján palindróm kifejezésnek kell értelmezni, így a helyes olvasat az άβλαναυ formula, melynek arámi feloldása az „Atya jöjje el hozzánk” formula. A görög feliratok nyelve jellemzően koiné. Pannoniában a római korszakban jelentős keleti semita lakossággal kell számolni. Fehér Bence véleménye szerint az orientális lakosság központjai azonban nem esnek egybe a sémi feliratú varázsgemmák előfordulási helyeivel. A III. századi átoktáblák és varázsgemmák lelőhelyei nem a keleti lakosság centrumai, hanem a már jelentősen urbanizálódott belsőpannonia központok, mint Siscia, Savaria, Cibalae és Carnuntum voltak, s a ripa menti Brigetio kivételként. Mivel a görög és sémi nyelvű gemmák szövegei jelentős nyelvtani hibákat tartalmaznak, elképzelhető, hogy a beérkező lakosok hamar átvehették a latin nyelvet. Akadnak persze kivételek is, ahogy a héber nyelvű sírkövek tanúskodnak erről. A mágia nyelve azonban a görög volt s a sémi is jelentős mágikus nyelv maradt, de a tárgyak készítőinek nyelvi ismeretei elég csekélyek voltak. Úgy tűnik, minél elütőbb volt a hétköznapitól egy szöveg, annál nagyobb hatóerőt tulajdonítottak nekik. Erre az úgynevezett charakterek, azaz mágikus jelentőséggel bíró, de valódi ábécébe be nem sorolható betűket használtak. A mágikus gemmák leggyakrabban Abraxas (ABPACAX), az Anguipes, azaz kakasfejű és kígyólábú istenség jelenik meg. Basilidés gnosztikus tanító nevezte így az omnipotens istenséget, legalábbis az egyházagyat Iranaeus erről tudósít. Az Abraszax vagy Abraxasz név minden betűje, a héber és görög betűk számértékének analógájára épül, s összefüggésben áll a mindenható isten nevével. Abraxas betűnek számértéke összesen 365, mely megfelel az év napjainak, s a Basilidés által hirdetett 365 ég tanának is. A kakas szoláris szimbólum, s ehhez kötődik még a kezében tartott ostor, mely eredetileg Helios-Solhoz tartozik. A kígyó egyes elképzelések szerint a gigászokhoz köthető, s így az omnipotenciára utal, azonban szolári és 6
gyógyító jellegzetességet is tulajdonítanak neki. A kígyó ezen kívül a folytonos újjászületés jelképe is, mely jelentéstartalom az állat folytonos vedlési folyamatához kapcsolódik. Gyakran jelenik meg a gemmákon pajzsot tartva, melynek gyakori felirata az IAW. Itt már nem csak az általánosan jellemző vallási, hanem már a mágikus szinkreditizmus is tetten érhető. A baszilidészi irányzat Abraxasz omnipotenciáját felhasználva a szerelmi mágiában is segítségül hívta az istenséget, s ekkor Harpokratésszel, a Hórusz gyermekkel azonosították. A gemmákon azonban leginkább Bész arcát viselő, szárnyas, uroborosz kígyón álló alakként jelenik meg. Előfordul azonban olyan eset is, mikor Haroérisz vagy Homerti néven emlegetik írott forrásokban. Ezen „sokarcúságnak” egyetlen célja valamennyi nagy és hatalmas isteni önmagába való fogadása. Az oroszlánfejű kígyó szintén gyakori megjelenés a gemmákon. A lény feje körül sugarak helyezkednek el, melyek a naphoz, a teremtő és állandó erőhöz kötik. Kísérőfelirata, amennyiben van: XNOYMIC vagy XNOYBIC, amit Chnum istenség nevéből származtatnak. A Dionysikus körhöz tartozó és a Keletről érkező istenségek nagy népszerűségnek örvendtek, tisztán római alak, kevés szerepel – kivétel a Carnuntumból előkerült hatalmas phalloszú Mars. A legionáriusok személyes védelmét és hadiszerencséjének biztosítására szolgálhatott a Brigetioból előkerült mezítelen harcost ábrázoló gemma is. Fontos kiemelni a mezítelenséget és Mars erőteljesen, ám finoman kidolgozott férfiasságát is. A mezítelenség és az ithyphallikus ábrázolásmód mindenképpen apotropaikus funkcióra utal, hiszen a démonokat trágár és vulgáris mozdulatokkal lehetett a legjobban távol tartani, így ez a két darab a fascinumokhoz hasonló feladatokat láthatott el. Az orientális elemek túlsúlya mutatja, hogy Pannonia provinciát is meghódította a római vallásnak azon periódusa, mikor az már a klasszikus formában nem tudta kielégíteni az emberi szükségleteket – igaz, a klasszikus vallás válsága közel egykorú volt a köztársaság válságával, s az egyiptomi kultuszok egész Italiában ismertek voltak – s a varázslás, a mágikus és misztikus tanok iránti igény, a védelmező, gyógyító amulettek mind kelendőbbé váltak. A varázsgemmák megjelenése egy olyan igényt fejeznek ki, melyek a mindennapi élet és megélhetés biztosítására szolgálnak. Erre szép példa az ismeretlen lelőhelyű, jelenleg a Szépművészeti Múzeumban őrzött, hematitből készült gemma. Előlapján aratójelenet: egy behajlított hátú férfi sarlóval aratja a kalászokat, s hátlapjának görög betűs felirat áll: CΧΙωΝ, azaz „a csípőizületek egészségéért”. Az instabil gazdasági helyzetben fontosnak bizonyult a terméshozam és az állatállomány biztonságának akár mágikus úton történő stabilitásának megőrzése. A bika hátára felugró felajzott szamarat ábrázoló gemma az állatokért, a bőségszarut és terményes tálat tartó Cerest ábrázoló gemmák a gazdasági stabilitás fenntartását szolgálták. 7
Összefoglalva tehát elmondható, hogy a császárkorra a görög racionális filozófia már nem tudott új eredményeket felmutatni, s a köztársaság válságától kezdve már nem a racionalitás és az intellektus volt a válaszadó, hanem a démonológia, mágia, alkímia és a számmisztika került az érdeklődés középpontjába. Fontos leszögezni azonban, hogy a mágia nem mondott ellent a vallásnak, hanem az istenekkel folytatott párbeszéd tudománya volt, a római vallás szerves része. Ez az igény az Imperium keleti és nyugati felében egyaránt jelen volt, megosztottság nélkül, így tehát a pannoniai leletek a „mainstream-vallásossághoz” való közvetlen kapcsolódás bizonyítékai, melyek a mindennapi élet kihívásaira is reflektálnak.
8
varázsgemma aratójelenettel, hátulján görög felirattal, Brigetioból
Cerest ábrázoló varázsgemma, Brigetio
Varázsgemma, Brigetio
Mezítelen felfegyverzett harcost ábrázoló gemma, Brigetio
9
ABRAXASot és Osirist ábrázoló feliratos gemma, Veszprémvarsány és Lázi közti terület Felfegyverzett Mars istenséget ábrázoló gemma, Carnuntum
10
Irodalom: AÉ 1874. 191-203. Borhy László –Számadó Emese: A Szőny vásártéri freskólelet 1995. Brashear 1995. Bonner 1950. Castiglione László: A római művészet világa 1978. CIGP Fehér Bence: Pannoniai mágikus nyelvhasználat 2006. Fehér Bence: Pannonia latin nyelvtörténete 2007. Gesztelyi Tamás: Pannoniai vésett ékkövek 1998. Gonzenbach: Römische Gemmen aus Vindonissa 1952. Intercisa Kat. Kákosy László: Fény és káosz 1984. Kovács Péter: Vicus és castellum kapcsolata az alsó-pannoniai limes mentén 1999. Nagy Árpád Miklós: Daktylios pharmakités. Gyógyító varázsgemmák és gyűrűk a görögrómai kultúrában 2007. Képek forrása: Gesztelyi, Carnuntum Kat.
11
