KÁDÁR ZOLTÁN ÉS A PANNONIAI PROVINCIÁK ÓKERESZTÉNY ÁBRÁZOLÁSAINAK IKONOGRÁFIÁJA

Nagy Levente

KÁDÁR ZOLTÁN ÉS A PANNONIAI PROVINCIÁK ÓKERESZTÉNY ÁBRÁZOLÁSAINAK IKONOGRÁFIÁJA Kádár Zoltán az ókeresztény mûvészet és ikonográfia kiemelkedô kutatója volt a XX. századi Magyarországon.1 Máig nagy hatá­ súnak számít korai kismonográfiája Panno­ nia ókeresztény emlékeinek ikonográfiájá­ ról, amelyet 1939-ben publikált.2 Ebben a témában egyik legaktívabb idôszaka az 1960-as években volt, amikor magyar folyó­ iratokban és nemzetközi konferenciákon is bemutatta legfontosabb ikonográfiai megfi­ gyeléseit, illetve korábbi értelmezéseit idôn­ ként módosította.3 A XXI. század kezdetén, amikor a pannoniai ókeresztény emlékek ikonográfiai kutatásai mind a magyar, mind a nemzetközi kutatásban újra elôtérbe kerül­ tek, felmerült az igény az egyes ábrázolások újraértelmezésére, a korábbi értelmezések átgondolására. Kádár Zoltán több megfigye­ lése ma már meghaladottnak tûnik, számos gondolata azonban ma is jó alapot nyújt né­ hány vitatott ábrázolás értelmezési kísérle­tei­ hez. A Pécsi Tudományegyetem Patrisztikai Kutatóközpontja által 2012. május 24–25-én szervezett Early Christian Art: An Inter­na­ tio­nal Conference with special regard to the early Christian Cemetery in Sopianae (Pécs– Hungary) elnevezésû, eredetileg work­shop­ nak induló konferencián a londoni King’s College ókeresztény ikonográfiai és epigráfi­ ai kutatócsoportjával közösen több aktuális kérdését vitattuk meg.4 Ebben a körben ke­ rült sor Kádár Zoltán munkásságának bemu­ tatására is, amelyet öt mindmáig vitatott óke­ resztény ábrázolás értelmezésére adott régi és új válaszok segítségével szeretnék felele­ veníteni.

Az elsô, már a XIX. század óta vitatott kérdés: kiket ábrázolnak a pécsi Péter–Pálsírkamra dongaboltozatán ábrázolt büsztök, akik – mint azt Visy Zsolt az imént említett konferencián tartott elôadása jó érzékkel be­ mutatta – egy paradicsomi tájban megkom­ ponálva5 (1. kép) néznek le ránk a mennye­ zet­rôl? Kádár Zoltán számára az 1930-as években még könnyûnek tûnt a válasz: Ejnar Dyggve dán régész éppen ezekben az években ásatott a dalmáciai Saloná­hoz tar­ tozó Marusinac temetôben, ahol az Anastasius mártír ereklyéit tartalmazó két­ szintes mauzóleum alsó sírkamrájának (hypo­gaeumá­nak) építészeti hasonlóságai a Péter–Pál-sírkamra alsó sírkamrájával egy­ ér­tel­mû analógiának bizonyultak.6 A sír­ kamra északi falának nyílása mögött mártír­ ereklyéket helyezhettek el, mint a marusinaci temetôben, így a pécsi hypogaeum egy óke­ resztény héroon volt, ahol a két fôapostol a Krisztus-monogrammal együtt az ide teme­ tett halott feltámadására (anastasis) utalt.7 Kádár Zoltán ezért nevezte el a Péter–Páljelenetet anastasis-ábrázolásnak.8 A feltá­ madás és az örök élet szimbólumai jól kimu­ tathatók ebben a keresztény sírkamrában,9 de a szentkultusz gyökereinek, eredetének összekapcsolása az antik görög héróskultusszal a késô antik vallástörténeti mód­ szertan fejlôdésének következtében az 1980-as évekre meghaladottá vált.10 Nemrégiben ikonográfiai szempontból Hudák Krisztina, illetve hagiográfiai szem­ pontból én magam sem zártuk ki azt a le­he­ tô­sé­get, hogy a dongaboltozaton ábrázolt

1. A pécsi Péter–Pál-sírkamra dongaboltozatának medalionjai. Török em András felvétele

1

2. Halott leány medalionban. Via Latina katakomba, O cubiculum. Ferrua 1991. i. m. 149. nyomán négy férfi, a Pannoniából ismert egyetlen négyes mártírcsoporttal (IV sancti coronati) lenne azonos (ha jól értelmezzük írott forrá­

sainkat, és elfogadjuk a nemzetközi kutatás többségi álláspontját, a négy pannoniai kô­ fa­ra­gó mártírt a IV. század közepén már a Róma városi SS. Pietro e Marcellino kata­ kombában tisztelték).11 Valószínûleg a me­ dalion-büsztökként egyénített módon ábrá­ zolt fejek ikonográfiai konvenciói miatt érvelt Tóth Endre amellett, hogy négy, itt el­ temetett halott ábrázolása látható a mennye­ zeten.12 Más vélemények a négy személy szimbolikus, illetve kozmológiai értelmezé­ si javaslatait helyezték elôtérbe, mintha a négy alak a négy evangéliumra, négy év­ szakra, a világ négy sarkára, négy szélre, vagy a Paradicsom négy folyójára utalna.13 Ebbôl következik a kérdés: valóban lehet-e a négy egyénített arcvonásokkal rendelkezô fejet „idealizált anonim portréknak” értel­ mezni, amelyek szimbolikus fogalmak (bol­ dogság, évszakok, evangéliumok) megsze­ mélyesítései lennének? Az ilyesfajta értelmezésekkel a legfôbb probléma az, hogy nem illeszkednek be a római és óke­ resztény sírmûvészet ikonográfiai konvenci­ ói közé.14 A medalionokba helyezett pécsi fejek nem egyformán fiatalok, nem látsza­ nak idealizáltnak, legjobb analógiáik mind a római császárkori, mind az ókeresztény

3. Aelia Arisuth ábrázolása oeai sírkamrájában. Bianchi Bandinelli 1970. i. m. 243. kép nyomán

2

4. Halott medalionban az Or-ha-ner kibuc területén talált sírkamrában. Michaeli 2007. i. m. 52., 19. t. nyomán

sírmûvészetben halottak ábrázolásaiként értelmezhetôk.15 Valamennyi hasonló ábrá­ zolást (pl. a szarkofágok medalionjait) alig­ ha tudnám itt felsorolni, ezért csak öt fal­ festmény-példát mutatok be mind pogány (római császárkori), mind keresztény kon­ textusokból: a Via Latina katakombából,16 a Domitilla katakombából,17 Aelia Arisuth oeai (Észak-Afrika) sírkamrájából,18 az orha-neri sírkamrából (Izrael)19 [ezek mind IV. századiak], valamint Rómából, a Via Portuense sírkamrából egy II. századi pél­ dát20 (2–5. kép). Pécsett mindezidáig mártír tiszteletre utaló történeti-régészeti források nem állnak rendelkezésre. Mártír tiszteletre alkalmas temetôbazilikaként értelmezhetô építészeti maradványok sem kerültek elô,21 holott épí­ tészeti-topográfiai szempontból a pécsi te­ me­tô legjobb párhuzamainak tekinthetô salonai és naissusi temetôkbôl jól ismertek a vértanúk tiszteletéhez kapcsolódó temetô­ bazilikák maradványai, éppen a legtöbb pé­ csi sírépítmény létesítésének idôszakából, a IV. század utolsó harmadából, az V. század elejérôl.22 Félretéve azt a Péter–Pál-sírkamra 1870-es évekbeli ásatásainak dokumentálat­ lansága miatt ma is vitatott kérdést, hogy el lehetett-e igényesen temetni négy halottat a meglehetôsen kisméretû sírkamrában, a pé­ csi fejek mártírként való értelmezése kizá­ rólag ikonográfiai érvekkel, kompozíciós analógiák segítségével lehetséges. A  kom­

pozíciós szempontból talán legfontosabb párhuzamra, a SS. Pietro e Marcellino kata­ komba 3. sírkamrájának a Péter–Pál-sír­ kamrához hasonlóan szintén a IV. század végére, az V. század elejére keltezhetô don­ gaboltozat festményén Péter, Pál, Krisztus és a katakombában tisztelt négy legfonto­ sabb mártír (Péter, Marcellinus, Tiburtius, Gorgonius) egészalakos ábrázolására már Hudák Krisztina is hivatkozott.23 Egy másik, 5. Halott medalionban. Róma, Via Portuense hypogaeum. Bianchi Bandinelli 1969. i. m. 99. kép nyomán

3

6. Fondo d’oro Rómából, Krisztus és négy mártír ábrázolá­ sával. London, British Museum. Picturing the Bible 2007. i. m. 219. kép nyomán

a magyar kutatás számára talán kevésbé is­ mert analógia egy fondo d’ oro üvegedény talp Rómából, a kompozíció középpontjá­ ban Krisztus-fejjel, négy sarkában négy mártír-büszttel24 (6. kép). A korabeli ikonog­ ráfiai konvenciók és analógiák alapján csak annyi valószínû, hogy a mellképek halotta­ kat és nem idealizált fogalmakat, szimbólu­ mokat, megszemélyesítéseket ábrázolnak, a

7. Pécs, Péter–Pálsírkamra. A Jónás-je­ lenet részlete. Török em András felvétele

4

halottak személyazonossága azonban a már több mint száz éve tartó és a jövôben is foly­ tatódó ikonográfiai viták ellenére továbbra is rejtély marad. A második vizsgált kérdés: milyen nö­ vény látható a Péter–Pál-sírkamra keleti fa­ lának Jónás alakja felett (7. kép), akit a kép­ mezô jobb sarkában éppen kiköpött a szörny (ketos)? Henszlmann Imre már 1873-ban is

bizonytalan volt abban, hogy a növény a Jó­ nás-ikonográfiában megszokott tököt, vagy a Szent Jeromos Vulgata-fordítása nyomán (389–392 után) elterjedt repkényt ábrázol­ ja-e (Jónás könyvének héber eredeti szöve­ gében egy Palesztinában ôshonos növény, a qiqeion szerepelt).25 Heidl György szerint a pécsi falkép egyenesen a támaszték nélkül megnövô qiqeiont ábrázolja, amelyet Szent Jeromos részletesen leírt a Jónás könyvéhez írt, 397-ben publikált kommentárjában, így a sírkamra falfestményeinek megrendelôje a „legújabb szakirodalom” birtokában 397 után rendelte volna meg a festményeket a festôktôl.26 Kádár Zoltán – szintén Henszlmann Imre kérdésfelvetésébôl kiindulva – más utat választott: az általa is repkényként azo­ nosított növényt dionysikus motívumnak tekin­tette, egyfajta dionysikus szinkretiz­ musra utaló ábrázolásnak nyilvánvalóan keresz­tény kontextusban, mivel a repkény alatt heverô Jónás alakok ikonográfiai elôképei a korábbi görög–római mûvészet Dionysos alakjai között is megkereshetôk.27 Fô érve azonban, amely szerint a keleti fal második képmezejében egy dionysikus jele­ netet kellene keresni, nem igazolható, ugyanis ebben a képmezôben egy feltehetôen meztelen álló alak (Dániel? Jó Pásztor?) csípôjén kívül jelenleg semmi nem látható.28 Mivel a második képmezôben tehát nem lát­ ható dionysikus jelenet, Jónás növényének azonosítása továbbra is vitatott. Túl a már Hudák Krisztina által is felve­ tett kérdéseken (hogyan tudott egy minta­ könyvekhez szokott festô egy általa talán sosem látott, Palesztinában ôshonos nö­ vényt kizárólag Szent Jeromos leírása alap­ ján megfesteni, és egyáltalán, hogyan jutha­ tott hozzá a pécsi festmények megrendelôje a legújabb „patrisztikai szakirodalomhoz”); a kérdés megoldásához ebben az esetben is a párhuzamok összegyûjtése segíthet hozzá.29 Hudák Krisztina legújabb vizsgálatai arra hívják fel a figyelmet, hogy a leg­ké­zen­fek­ vôbb párhuzamok, a római katakombák fal­ festményei alapján, inkább repkényt kellene látnunk (annak ellenére, hogy a pécsi képen az álló hajóstól jobbra egy hosszúkás zöld töktermés?, vagy a qiqeion termése? lát­ szik), mivel a falfestmények ikonográfiai konvenciói alapján Jónás töktermésekkel megfestett növénye általában pergolaszerû

8. Fondo d’ oro Rómából, a tök alatt pihenô Jónással. Vatikáni Múzeum. Brown 1971. i. m. 40. kép nyomán támasztékra fut fel. A III. század végétôl kezdve azonban a Jónást (is) ábrázoló szar­ kofágokon – alighanem helyhiány miatt – a pécsihez hasonló módon, támaszték nélküli növényeket lehet látni jellegzetes töktermé­ sekkel.30 Vagyis ha a szarkofágokat is be­ vonjuk a pécsi falkép megvizsgálandó ana­ lógiái közé, a pécsi növény akár tök is lehet, a támaszték nélküli ábrázolás nem elegendô érv a qiqeion-azonosítás mellett. A „kis­mû­ vé­sze­te­ket” is bevonva a vizsgálatba, egy Róma városi eredetû fondo d’oro üvegedény talpon Jónás szintén támaszték nélküli, tök­ termésekkel ellátott növény alatt hever31 (8. kép). Akár tök, akár repkény látható a ké­ pen, a sírkamra kifestésének idejét (a fala­ kon látható fejábrázolások stílusa alapján IV. század vége) a meglehetôsen bizonyta­ lan növénytani meghatározás nem befolyá­ solja.32 A harmadik vizsgált ikonográfiai problé­ ma a szentendrei Római temetô utcából, egy késô római sírból elôkerült mitológiai és bibliai jelenetekkel díszített ládikaveretek­ hez kapcsolódik, amelyeket elôször Nagy Lajos publikált 1936-ban a Pannonia folyó­ irat hasábjain.33 A ládika kisebb medalio­ nokban látható három bibliai jelenete az oroszlánveremben imádkozó Dánielt, Lázár feltámasztását és a csodálatos kenyérszapo­ rítást ábrázolja, a negyedik kis medalionban

5

Hercules áll fején rosszul látható orosz­lán­ bôr­rel, kezében az elmaradhatatlan bunkót és egy pajzsot tartva. A hérós körül a már Nagy Lajos által helyesen megfejtett Invicto Constantino felici triumphanti felirat olvas­ ható,34 amelynek köszönhetôen a ládikaveret készítésének Nagy Konstantin-korabeli kel­ tezése valószínûsíthetô. A két nagyobb mé­ re­tû medalion közül az egyik trónon ülô Iuppitert, a másik emberekkel teli kisebbnagyobb hajókat ábrázol. Ez utóbbiakat Nagy Lajos a 326-ban megölt Crispus Licinius elleni tengeri gyôzelmének ábrázo­ lásaként értelmezte, így az egész ládikát 324 és 326 közé keltezte35 (9. kép). Kádár Zoltán 1963-ban tanulmányban foglalkozott a Iuppiter-jelenet és a hajós jele­ net értelmezésével.36 Alföldi András 1937ben megjelent világhírû, máig sokat elemzett és vitatott könyvére hivatkozva, a hajók fel­

vonulását a január 3-án kibocsátott vota publica érmeken ábrázolt Isis-ünnepség ábrá­zolásának tartotta.37 Analógiaként hivat­ kozott egy Sisciában (a mai Sisak, Horvátor­ szág) vert votis felicibus köriratú Diocle­­ tianus-medalion hátlapjára, amely egy 190-ben vert Commodus- medalion mintájá­ ra készült38 (10. kép). Kádár Zoltán a ládikán ülô Iuppitert ábrázoló másik nagy medalion­ ja alapján az egész ikonográfiai programot 318 és 324 közé keltezte, hivatkozva egy 318-ban vert, ob decennalia vota filii sui kör­ iratú Licinius-éremre, amelyen ülô Iuppiter látható. Véleménye szerint a Iuppiter alak olyan idôszakban készült, amikor Konstan­ tin és Licinius még együtt uralkodtak.39 A szentendrei ládika Hercules medalion­ ján olvasható Invicto Constantino jelzô a kortárs Konstantin-kutatás40 eredményei alapján valóban 324 elôtti idôszakra keltez­

9. A szentendrei Római temetô utcában talált ládikaveretek. Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Renate Pillinger felvétele

6

hetô, ebben Kádár Zoltánnak már az 1960as években igaza volt. Az ülô Iuppiter ábrá­ zolás részben a Licinius-korabeli érem­­ve­rés,41 részben Konstantin 324 elôtt emelt megalomán szobrainak ismeretében értel­ mez­hetô: a regionális keresztényüldözések­ kel dehonesztálódott Licinius legyô­zése után ugyanis Konstantin az invictus helyett a victor jelzôt alkalmazta, fokozatosan eltá­ volodva korábbi kedvenc társától, comesé­ tôl, Sol Invictustól.42 Ezzel a folyamattal párhuzamosan, 324–325-ig folyamatosan tûnnek el Konstantin ér­mei­rôl az antik isten­ alakok (pl. álló Iuppiter, Mars, Sol Invictus), valamint a császár harcaira utaló sisak ábrá­ zolások, átadva helyüket az érmeken a béke­ idô­szakot hangsúlyozó ábrázolásoknak.43 A  hajós jelenet Kádár Zoltán által javasolt értelmezését az újabb kutatás némileg mó­ dosította, mivel a vota publica medaillo­ nokat, például a Kádár Zoltán által is hivat­ kozott Diocletianus kori darabot, mint ikonográfiai elôképet felhasználó hadiflotta ábrázolás kapcsán leginkább egy írott forrá­ sokból jól ismert, Konstantin gyôzelmét eredményezô, 322. évi szarmata hadjárat és dunai átkelés, mint à propos ­került elôtérbe.44 A sikeres hadjárat a késô római Valeria pro­ vinciában is alkalmat adhatott a szörnyete­ geket legyôzô Herculeshez hasonlóan min­ dig diadalmaskodó, semper triumphans császár, az egykori Herculius, Constantius Chlorus fia dicséretére.45 A hôs Hercules kapcsán a keresztény szemlélô nemcsak a gonoszt legyôzô Krisztusra, hanem a bar­ bár támadást visszaverô Konstantinra is ­asszociálhatott, a képek elemzésekor ma már semmilyen szinkretisztikus késô antik császárkultuszra, vagy ókeresztény népi vallásosságra nem szükséges okvetlenül gondolnunk. A negyedik vizsgált ikonográfiai kérdés az 1901-ben Császár falu közelében, egy késô római nôi sírban talált ládikaveretek­ hez kapcsolódik.46 A régebbi sírkövekbôl és oltárkôbôl épített sírban két halott nyugo­ dott.47 A bronz ládika négy medalionjában három bibliai szabadítás jelenet (Jó Pásztor, Izsák feláldozása, Dániel az oroszlánverem­ ben), és egy emberekhez beszélô ülô alak látható, két hosszú frízen szatírok, mainasok és a hét napjai, mint bolygóistenek ábrázolá­ sai vehetôk ki. A ládika ábrázolásait stílus­ kritikai alapon Hudák Krisztina keltezte a

10. Diocletianus Sisciában vert vota publica medalionja, Isis-ünnepség ábrázo­ lásával. Alföldi 1937. i. m. XI., 3. t. nyomán IV. század középsô harmadára,48 a mitológi­ ai és bibliai ábrázolások legújabb ikonográ­ fiai elemzése 2012-ben készült el.49 A korábbi kutatásban a sematikusan megjelenített tömeg elôtt beszélô, trónon ülô alak értelmezése váltotta ki a legtöbb vi­ tát (11. kép). A ládika elsô publikálója, Hampel József 1902-ben József és testvére­ inek ábrázolásairól írt.50 Kádár Zoltán 1939ben az ábrázolást hegyi beszédként értel­ mezte, ahol a Krisztus-császár egyben bíró is az utolsó ítélet idején, de nem ül magas emelvényen, hogy közelebb legyen az egy­ sze­rû emberekhez, mint egyfajta demokrati­

7

11. Császár, részlet az 1. sírban elôkerült ókeresztény ládikaveretrôl. Emberek elôtt beszélô ülô alak (tanító Krisztus?) ábrázo­ lásával. Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Renate Pillinger felvétele kus vezetô.51 A maiestas domini értelmezés (utalással az utolsó ítéletre) elterjedtté vált a késôbbi magyar kutatásban is.52 A József és testvérei, a hegyi beszéd és az utolsó ítéletábrázolások nem túl gyakoriak a IV. századi ókeresztény ikonográfiában: széken ülô Jó­ zsef (?) testvérei (?) elôtt a Via Latina kata­ komba B cubiculumában,53 a hegyi beszéd elölnézetben ülô szakállas Krisztussal és

fölfelé nézô apró alakokkal a római Palazzo Massimo-ban ôrzött ún. polychróm reliefen fordul elô,54 az egyetlen biztosan utolsó íté­ letet ábrázoló, New Yorkban ôrzött, IV. szá­ zadi szarkofágreliefen, kétoldalt felvonuló bárányok és kosok láthatók.55 Nem ezek, ­hanem a Pannoniában és Dalmáciában elô­ ke­rült medalionokba foglalt reliefek te­ kinthe­tôk a császári ülô alak legjobb ­párhu­zamainak, mint például a bakonyai ládika­vereten56 (12. kép), a pölöskei tôr­hü­ ve­lyen57 (13. kép), egy carnuntumi üveg­ paszta gemmán58 és egy Naronából szár­ mazó üvegmedalionon, amelyet a spliti Régészeti Múzeum ôriz59 (14. kép). A bakonyai villagazdaság területén te­ repbejárás során talált ládikavereten60 (12. kép) az ülô alak alatt dominus felirat olvas­ ható, amelyre tekintettel a hozzá teljesen ha­ sonló császári ládikavereten ábrázolt sze­ mélyt Krisztussal, vagy egy keresztény császárral lehet azonosítani. A képtípus iko­ nográfiai elôképei a római mûvészet ún. csá­ szári audiencia jelenetei között keresendôk.61 Figyelembe véve a császári reliefen látható krisztogramot, a filozófus-ábrázolásokra jel­ lem­zô ruházatot és a bakonyai reliefen az ülô alak kezében jól látható irattekercset (rotulust), a képtípus feltételezhetôen a szar­ kofágreliefeken éppen a IV. század középsô harmadában elterjedt tanító Krisztus egyik rendhagyó (nem frontálisan, hanem oldalné­ zetben megjelenített) ábrázolása lehet.62 Az utolsó ikonográfiai kérdés egy szin­ tén rendhagyó Lázár feltámasztása-ábrázo­ láshoz kapcsolódik, amely a ságvári késô ró­

12. Bibliai jelenetek­ kel díszített ládikave­ ret Bakonyáról. Visy Zsolt felvétele

8

14. Üvegmedalion emberek elôtt beszélô ülô alak (tanító Krisztus?) ábrázolásával. Cambi 1970. i. m. 4. kép nyomán

13. Tôrhüvely Pölöskérôl, emberek elôtt beszélô, ülô alak ábrázolásával. Sopron, Liszt Ferenc Múzeum mai erôdhöz tartozó Tömlöc hegyi temetô 54. sírjából került elô.63 A IV. század középsô harmadára keltezett ládikaveret töredék64 nemcsak a feltûnôen kis aediculában álló szakállas Lázár ábrázolás miatt különleges: Krisztus a „csodatévô” botot nem a jobb, hanem a bal kezében tartja, a jobb kezében egy furcsa, hosszú dolog van (15. kép). Az 1960-as években Kádár Zoltán az általa múmiaszerûnek látott ókeresztény Lázárábrázolások ikonográfiai elôképeit az egyip­ ti­zá­ló római mûvészetben, különösen egy pompeji Iseumból származó, aediculá­ban álló Osiris-ábrázolásban látta.65 Az általa le­ írtakat késôbb a nemzetközi kutatás is rész­ legesen elfogadta, hangsúlyozva az ale­ xandriai hellenizálódott római mûvészet hatásait az ókeresztény ikonográfiára.66 2010. június 25-én a Magyar Patrisztikai Társaság X. konferenciáján, Kecskeméten két elôadás is elhangzott az ókeresztény Lázár-ábrázolásokról, illetve Krisztus evan­ géliumokban nem szereplô „csodatévô” bot­ járól az ókeresztény ikonográfiában.67 A cso­ da­tévô Krisztus-ábrázolások elemzése során

mindkét elôadás elutasította a XX. század utolsó harmadában, mindenekelôtt az ame­ rikai kutatásban elterjedt Krisztus, mint ­mágus értelmezést.68 Ehelyett a bot, mint Krisztus gyógyító és feltámasztó,69 illetve átváltoztató szavainak képi megjelenítése került elôtérbe (Szent Ambrus De Sacra­ mentis és De mysteriis címû mûvei alapján az ókeresztény keresztelési liturgiában a pap a nyilvánvalóan nem varázsbotot liturgikus eszközként használta).70 Az új értelmezés (a bot Isten szavának képi megjelenítése) se­ 15. Ládikaveret töredék Ságvárról (54. sír), Lázár feltámasztásának ábrázolásával. Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Renate Pillinger felvétele

9

gítségével könnyebben megérthetôk azok az ókeresztény ábrázolások, amelyeken nem­ csak Mózes vízfakasztása, a kánai menyegzô és Lázár feltámasztása történik bottal, ha­ nem egyes fondo d’ oro üvegedény talpakon Ádám, Éva és a tüzes kemencébe vetett há­ rom ifjú mellett is áll egy-egy alak (an­ gyal?), bottal a kezében.71 A ságvári ládikaveret kapcsán a legfon­ tosabb kérdés: mi lehet az a különös hosszú dolog Jézus jobb kezében? Kádár Zoltán 1968-ban egy hosszú kígyót látott. Értelme­ zése szerint Jézus, aki legyôzte a kígyó for­ májában megjelenített halált és a sátánt, ép­ pen visszatartotta a gonoszt feltámasztott barátjától, Lázártól.72 Egy másik értelmezési lehetôséget is felvetett: a ládikaveret egy szinkretisztikus Aszklépios–Krisztus alakot ábrázol, egyfajta asszociációként a pogány gyógyító istenre, Asklépiosra,73 aki egy Kr. e. IV. századi eredetû mitológiai hagyo­ mány szerint halottakat is képes volt feltá­ masztani.74 Helmut Buschhausen és Gáspár Dorot�­ tya, mindketten a késô római ládikaveretek jelentôs kutatói, elutasították Kádár Zoltán értelmezését, véleményük szerint egy meg­ vastagított ruharedô, a képen tunicában lát­ ható Krisztus palliumának részlete látható.75 Az ókeresztény Lázár-ábrázolások Jézusalakja általában a bal kezével fogja jól azo­ nosítható ruházatának szélét, így egy Jézus tenyerében (nem a karján és nem a vállán) a földig lelógó köpenynek egyáltalán nincse­ nek jó párhuzamai a Lázár-ikonográfiában. Különösen nem a ságvári ládikaveret legkö­ zelebbi párhuzamainak tartható, már Kádár Zoltán által is bemutatott trieri, valamint a kölni, bonni, dunaújvárosi, tokodi, Keszt­ hely–fenékpusztai és (a vizsgált ikonográfiai

részlet szempontjából legfontosabb) mün­ cheni ládikavereteken (16. kép), ahol a ru­ hare­dôk jól láthatók.76 A ládikaveret iko­ nográfiai megoldásai egyedülállók, ezért nyilvánvalóan nem lehet kizárni azt a le­he­ tôséget sem, hogy Kádár Zoltánnak nincs igaza: egy­sze­rû­en a ládika készítôje által fél­ reértett és rosszul ábrázolt képtípusról van szó. Felnagyítva azonban a publikációs fotó­ kat, a megvastagított ruha­redônek úgy tûnik, háromszög alakú feje van egy kis lyukkal a közepén, talán mégis egy kígyószem látható a képen. Ha Kádár Zoltánnak mégis igaza van, és egy kígyó látható Krisztus kezében, korábbi elgondolásait egy új eszkatologikus értelmezéssel is ki lehet egészíteni. Ószövet­ ségi környezetben a kígyók nem kizárólag gonosz állatok:77 a ­Mózes által felemelt gyó­ gyító rézkígyó motívuma78 Jézus felmagasz­ talására utaló újszövetségi párhuzamával együtt,79 csakúgy, mint Áron és az egyiptomi mágusok kígyókká változó botjai,80 jól is­ mert szimbólumok voltak az ókeresztény korban mindenütt, ahol olvastak Bibliát, így a pannoniai provinciákban is. Ámosz prófé­ ta jövendölései között kígyókról, mint Isten büntetô­esz­kö­zei­rôl is lehet olvasni az utolsó ítélet napján,81 ez az ószövetségi helyet kap­ csolatba lehetett hozni Krisztus második el­ jövetével és a holtak feltámadásával ama napon. Ebben az esetben a csillag és a krisztogram a ládikavereten Jézus feje mel­ lett a halottakat feltámasztó Krisztus kozmi­ kus hatalmára is utalhat.82 Természetesen hangsúlyozni kell, hogy ez csak egy lehet­ séges értelmezés, amellyel be szerettem ­volna mutatni, hogy Kádár Zoltán eredeti elgon­dolásai ma is továbbgondolhatók, ér­ telmezései az ókeresztény ikonográfia kon­ vencióinak megfele­lôen, az ókeresztény kö­

16. Ládikaveret töredék Münchenbôl (Carl Schmidt gyûjtemény) Lázár feltámasztásának ábrázolásával. Die Welt von Byzanz 2001. i. m. Kat. Nr. 400. nyomán

10

zösségek által használt szövegek ismere­tében tovább­fej­leszt­hetôk. Halála elôtt két évvel Kádár Zoltán a Praetextatus-katakomba Vibia sírkamrájá­ ban ábrázolt híres túlvilági jelenet angelus bonus-ábrázolásáról írt.83 Ókeresztény iko­ nográfiai kutatásait a XXI. században to­ vább lehet és tovább is kell folytatni ­Magyarországon; ezt a könnyûnek nem nevez­hetô feladatot a pécsi és bécsi egyete­ mek régészet tanszékeinek részvételével in­ dult ókeresztény kutatási program vállalta magára.84 Jegyzetek * 1. 2. 3.

4.

5.

6.

Renate Pillinger felvételeit a Magyar Nemzeti Mú­ zeum engedélyével közöljük. Harmatta János: Kádár Zoltán (1915–2003). Antik Tanulmányok, 48. 2004. 207–208. Kádár Zoltán: Pannónia ókeresztény emlékeinek ikonográfiája. Budapest, 1939. E korszak alapvetô összefoglalása Kádár, Zoltán: Lineamenti dell’ arte della Pannonia dell’ epoca di antichitá tarda e paleocristiana. Corso di cultura sull’ arte Ravennate e Byzantina, 16. 1969. 179–201. Ez a tanulmány a konferencián tartott angol nyelvû elôadásom (Zoltán Kádár and the Early Christian Iconography of Roman Pannonia: some problems of interpretation) újabb irodalommal kiegészített, magyar nyelvû változata. Az angol szöveg a konfe­ rencia többi elôadásával együtt az oxfordi Studia Patristica folyóiratban jelenik meg, talán 2014-ben. Visy, Zsolt: The Paradise in the Early Christian cemetery of Sopianae. Studia Patristica, 2014. (megjelenés alatt). Ld. még: Fülep, Ferenc: Sopia­ nae. The History of Pécs during the Roman Era and the Problem of the Continuity of the Late Roman Population. Budapest, 1984. 39.; Visy, Zsolt: Recent Data on the Structure of the Early Christian Burial Buildings in Pécs. Acta Classica Universitatis Debreceniensis, 43. 2007. 146.; Hudák Krisztina – Nagy Levente: Megfestett mennyország. Barangolás a pécsi ókeresztény temetôben. 2. bôv. kiad. Pécs, 2009. 53.; Hudák, Krisztina: The iconographical program of the Wallpaintings in the Saint Peter and Paul Burial Chamber of Sopianae (Pécs). Mitteilungen zur Christlichen Archäologie, 15. 2009. 60. Dyggve, Ejnar: Das Mausoleum in Pécs. Pannonia, 1. 1935. 62–77. – különösen 67., 69–70., 75. Késôbb – úgy tûnik – más kutatók is elfogadták ezt a lehetséges értelmezést: Buschhausen, Helmut: Die spätrömische Metallscrinia und die frühchristlichen Reliquienaltäre. Wien, 1971. 16.; Fülep 1984. i. m. 41.; Schmidt, Wolfgang: Spätan­ tike Gräberfelder in den Nordprovinzen des römi­ schen Reiches und das Aufkommen christlichen

Bestattungsbrauchtums. Tricciana (Ságvár) in der Provinz Valeria. Saalburg Jahrbuch, 50. 2000. 292.; Gábor Olivér: Sopianae ókeresztény egyhá­ zai. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, 50/52. 2008. 118.; Pillinger, Renate: Early Christian Grave Paintings in Niš, between East and West. Niš & Byzantium. Symposium 10. Ed. Miša Rakocija et al. Niš, 2012. 35.; Nagy Levente: Pannóniai városok, mártírok, ereklyék. Négy szenvedéstörténet helyszí­ nei nyomában. Pécs, 2012. 177–182. Leszámítva a marusinaci basilica discoperta elmélet bukását a XX. század végén, a Salonához tartozó Marusinac temetô Anastasius mártír tiszteletére kialakított mártírbazilika-komplexumának Ejnar Dyggve által felállított kronológiája ma is elfogadható: Marin, Emilio: Solinska crkva i njezini mučenici. Istraživanja i otkrića (The Church of Salona and its Martyrs. Research and Discoveries). 1700 godina svetih srijemskih mučenika. Zbornik radova s međunarodnog simpozija o 1700. obljetnici Sirmijsko–panoniskih mučenika (304.–2004.). Ed. Darija Damjanović. Đakovo, 2011. 140.; Sörries, Reiner: Christliche Archäologie compact. Ein topographischer Überblick, Europa-Asien-Afrika. Wiesbaden, 2011. 352. 7. Kádár 1939. i. m. 4., 10–15., 58–59. 8. Kádár 1939. i. m. 6–8., 58. Bugár István 2012-ben az Early Christian Art: An International Confe­ rence with special regard to the early Christian Cemetery in Sopianae (Pécs – Hungary) konferen­ cián tartott elôadásában a Péter–Pál-sírkamra apos­ tol ábrázolásainak új teológiai értelmezését mutatta be: Theology on Images? Az elôadás az oxfordi Studia Patristica folyóiratban fog megjelenni, talán 2014-ben. A traditio legis képtípus kialakulásához Rómában ld.: La Pittura medieval a Roma 312– 1431. Corpus e Atlante, Corpus volume I.: L’ orizzonte tardoantico e le nuove immagini, 312– 468. Ed. Maria Andaloro. Milano, 2006. 84–89. 9. Nagy Levente: Túlvilági elképzelések, értelmezési problémák a pécsi késô római – ókeresztény teme­ tô­ben. Mûemlékvédelem, 57. 2013. 6–7. 10. Brown, Peter: The Cult of the Saints. Chicago, 1980. 5–8. – (magyarul: A szentkultusz. Ford. Sághy Marianne. Budapest, 1993.); Deichmann, Friedrich Wilhelm: Einführung in die christliche Archäologie. Darmstadt, 1983. 54–55. 11. Néhány részlet és díszítômotívum esetében Hudák Krisztina a stílusbeli hasonlóságokat is hangsúlyoz­ ta a SS. Pietro e Marcellino és a Péter–Pál-sírkamra között: Hudák 2009. i. m. 64–70.; Hudák–Nagy Le­ vente 2009. i. m. 82–85.; Nagy Levente 2012. i. m. 153–177. 12. Tóth Endre: Sopianae a késô császárkorban. Jelen­ kor, 44. 2011. 1134. 13. Gerke, Friedrich: Die Wandmalereien der PetrusPaulus Katakombe in Pécs (Sopianae). Baden-Ba­ den, 1954. 190–191.; Pozsárkó Csaba – Tóth Zsolt: Pécs in den  römischen Zeiten. Wegweiser zu den Schauplätzen des Welterbes in Pécs. Pécs, 2011. 35.

11

14. A probléma részletesebb bemutatását táblázatos formában ld.: Nagy Levente: Jenseitsvorstellungen und ihre Interpretationsprobleme im spätrömischen frühchristlichen Gräberfeld von Sopianae/Pécs. Elôadás az V. Autonomous towns in Noricum and Pannonia konferencián 2011. október 15-én. Az elôadás újabb irodalommal kiegészített magyar nyelvû változata: Nagy Levente 2013. i. m. 1–12. – a táblázat a 7. oldalon található. 15. Valeva, Julia: La peinture funéraire dans les provinces orientales de l’ empire romaine dans l’ antiquité tardive. Hortus Artium Mediaevalium, 7. 2001. 190–191.; Zimmermann, Norbert: Verstor­ bene im Bild. Zur Intention römischer Katakom­ ben­malerei. Jahrbuch für Antike und Christentum, 50. 2007. 163–166., 19b–c, 20a t.; Hudák 2009. i. m. 67. jegyzet; Pillinger 2012. i. m. 33.; Nagy Le­ vente 2012. i. m. 177., 30. kép. 16. Ferrua, Antonio: Katakomben: unbekannte Bilder des frühen Christentums unter der Via Latina. Stuttgart, 1991. 149. 17. Testini, Pasquale: Le catacombe e gli antichi cimiteri cristiani in Roma, Roma cristiana II. Bolo­ gna, 1966, 171. kép – ezt az analógiát említi Hudák 2009. i. m. 94. jegyzet. 18. Bianchi Bandinelli, Ranuccio: Rome. La fin de l’art antique, L’universe des formes. Paris, 1970. 243. kép. 19. Michaeli, Talila: Funerary Lights in Painted Tombs in Israel: from Paganism to Christianity. Circu­ lacion de temas y sistemas decorativos en la pint­ ura mural antigua. Actas del IX Congreso Inter­ nacional de la Association Internationale pour la Peinture Antique (AIPMA), Zaragoza–Catalayud 21–25 septiembre 2004. Ed. Carmen Guiral Pelegrin. Zaragoza, 2007. 533., 19., 52. kép. Ezt az analógiát említi Gáspár, Dorottya: Christianity in Roman Pannonia. An Evaluation of Early Christian Finds and Sites from Hungary, British Archaeological Reports International Series 1010. Oxford, 2002. 73., 210–211. kép. 20. Bianchi Bandinelli, Ranuccio: Rome. La centre du pouvoir. L’art Romain des origines a la fin du deuxième siècle, L’universe des formes. Paris, 1969. 99. kép. 21. Hudák–Nagy Levente 2009. i. m. 76–79., 85–86. 22. Salona IV. Inscriptions de Salona Chrétienne, IVeVIIe siècles I. Ed. Emilio Marin. Rome–Split, 2010. 16–18.; Marin 2011. i. m. 139–140.; Rakocija, Miša: Paleobyzantine Churches of Niš. Preliminary Survey. Niš & Byzantium. Symposium 5. Ed. Miša Rakocija. Niš, 2007. 127–133.; Pillinger 2012. i. m. 30–35. 23. Fiocchi Nicolai, Vincenzo – Bisconti, Fabrizio – Mazzoleni, Danilo: Roms Christliche Katakomben. Geschichte-Bilderwelt-Inschriften. 2. Aufl. Re­gens­­ burg, 2000. 144. kép; Hudák 2009. i. m. 18. kép. 24. Picturing the Bible. The Beginnings of Christian Art. Ed. Geffrey Spier. New Haven–London–Fort Worth, 2007. 219., Kat. Nr. 45.

12

25. Henszlmann, Imre: Die altchristliche Grabkammer in Fünfkirchen. Mitteilungen der Kaiserlichen und Königlichen Central-Commission zur Erforschung und Erhaltung der Baudenkmale, 18. 1873. 65–66., 29. jegyzet. 26. Heidl György: A pécsi 1 számú sírkamra Jónásfreskója és Szt. Jeromos Jónás-kommentárja. Katekhón, 2. 2005. 221–235. 27. Kádár 1939. i. m. 30. 28. Így gondolja Gáspár 2002. i. m. 72., bár nem zárja ki a bacchikus értelmezés, mint “pannoniai gyakor­ lat” lehetôségét a bibliai jelenetek mellett, figye­ lembe véve a baccikus és bibliai témákat meg­je­le­ nítô császári ládikaveret ikonográfiai programját, amelyet lentebb tárgyalok. A bacchikus értelmezés­ sel szemben jó ikonográfiai ellenérvvel szolgál Hudák 2009. i. m. 24. jegyzet. 29. Hudák 2009. 122. Az ókori mintakönyvek létezése mellett egy egyiptomi papiruszon fennmaradt felté­ telezett mintakönyvet publikálva érvel Donderer, Michael: Und es gab sie doch! Ein neuer Papyrus und das Zeugnis der Mosaiken belegen die Verwendung antiker „Musterbücher”. Antike Welt, 36, 2005, 2. 61–68. 30. Hudák Krisztina: A kereszténység története a Kár­ pát-medencében 374–456 között. PhD értekezés. Kézirat. Budapest, 2013. 391. jegyzet, amely az alábbi szarkofág-ábrázolásokra hivatkozik: Koch, Guntram: Frühchristliche Sarkophage, Handbuch der Archäologie. München, 2000. 12., 27., 59., 71. képek. A szerzônek köszönöm, hogy kéziratába be­ tekintést nyerhettem. 31. Brown, Peter: The World of Late Antiquity. London, 1971. 58, 40. kép. 32. Hudák Krisztina: The Chronology of the Paintings in the Saint Peter and Paul Burial Chamber in Sopi­ anae. Ex officina… Studia in honorem Dénes Gabler. Szerk. Bíró Szilvia. Gyôr, 2009. 228–230. 33. Nagy Lajos: Keresztény-római ládikaveretek Szentendrérôl. Pannonia, 2, 1936. 3–21. 34. Nagy Lajos 1936. i. m. 5.; Nagy Lajos: Pannonia Sacra. Emlékkönyv Szent István király halálának ki­ lencszázadik évfordulóján. Szerk. Serédi Jusztinián. Budapest, 1938. I.: 69. 35. Nagy Lajos 1936. i. m. 13.; Nagy Lajos 1938. i. m. 70., 76–77. 36. Kádár Zoltán: A szentendrei scrinium ábrázolásai a késôantik császárkultusz vonatkozásában. Folia Archaeologica, 15. 1963. 69–76. 37. Alföldi, András: A Festival of Isis in Rome under the Christian Emperors of the IVth Century. Buda­ pest, 1937.; Alföldi, András: Die alexandrinischen Götter und die vota publica am Jahresbeginn. Jahrbuch für Antike und Christentum, 8/9. 1965/1966. 53–87.; Vagi, David L.: Coinage and History of the Roman Empire. Vol. II. Coinage. Chicago–London, 1999. 566–576.; Alen Cameron legutóbb hangsúlyozta, hogy az egyiptomi jellegû hajós jelenetek a vota publica érmeken nemcsak az újévi jókívánságokhoz kapcsolódó szimbolikus je­

lentéssel bírnak, hanem az Egyiptomból Rómába érkezô gabonaszállítmányokra is utalnak – Cameron, Alen: Last Pagans in Rome. Oxford, 2011. 694–695. 38. Alföldi 1937. i. m. 50., XI. 2–4, különösen XI. 3. t.; Alföldi 1965/1966. i. m. 75., I. 3b, II. 4. t.; Nagy Lajos 1937. i. m. 12–13.; Kádár 1963. i. m. 72. 39. Kádár 1963. i. m. 71–76. 40. Nagy Konstantin valláspolitikájához és vallási propagandájához ld. újabban Brandt, Hartwin: Nagy Konstantin az elsô keresztény uralkodó. Ford. T. Bíró Katalin. Budapest, 2007. 120–121.; Wallraff, Martin: Christus verus Sol. Sonnenvereh­ rung und Christentum in der Spätantike. Jahrbuch für Antike und Christentum. Ergänzungsband, 32. 2001. 96–102.; Weber, Gregor: Kaiser, Träume und Visionen in Principat und Spätantike. Stutt­ gart, 2000. 274–285.; Ross Holloway, Robert: Constantine & Rome. New Haven–London, 2004. 14–15.; Girardet, Klaus M.: Die konstantinische Wende. Voraussetzungen und geistige Grundlagen der Religionspolitik Konstantins des Großen. Darmstadt, 2007. 100., 131.; Barnes, Timothy Da­ vid: Constantine. Dynasty, Religion and Power in the Later Roman Empire. Chichester, 2011. 74– 106. 41. Bruun, Patrick M.: The Roman Imperial Coinage vol. VII. Constantine and Licinius A.D. 313–337. London, 1966. 741–742., XX. 41–42., XXIII. 20., 32–33. t.; Vagi 1999. i. m. 523., 524., 539. 42. Parisi Presicce, Claudio: Konstantin als Juppiter. Die Kolossalstatue des Kaisers aus der Basilika an der Via Sacra. Imperator Caesar Flavius Constan­ tinus. Konstantin der Grosse. Ausstellungskatalog. Hrsg. Alexander Demandt, Joseph Engemann. Trier–Mainz, 2007. 129–130.; Parisi Presicce, Claudio: Costantino e suoi figli. Il nuovo volto dei potenti. Costantino, 313 d. C. L’ editto di Milano e il tempo della toleranzia. Ed. Gemma Sena Chiesa. Milano, 2012. 115–117., 2–3. kép; Brandt 2006. i. m. 120–121. 43. Wienand, Johannes: Ein Abschied in Gold – Kons­ tantin und Sol Invictus, Konstantin der Große. Zwischen Sol und Christus, Sonderbände der Antiken Welt. Hrsg. Kay Ehling, Gregor Weber. Mainz, 2011. 53–59. 44. Nagy Levente: Representations of Hercules in Fourth-Century Christian Context. Elôadás 2012. szeptember 21-én Rómában a Pagans and Christians in Late Antique Rome. Interpreting the Evidence konferencián. Magyarul: Héraklés és Iuppiter, Krisztus és Konstantin. A szentendrei óke­ resztény ládikaveret ikonográfiai programja. Elôadás 2013. május 22-én Debrecenben a Summa divinitas, cuius religioni liberis mentibus obsequi­ mur címmel a „Milanoi Edictum” kibocsátásának 1700. alkalmából rendezett konferencián. Mindkét elôadás a konferenciák köteteiben jelenik majd meg. A szarmata hadjárat eseménytörténetének leg­ újabb rekonstrukciója: Kovács Péter: Constantinus,

a gótok, a szarmaták és Pannonia. Studia Epigraphica Pannonica 4. In memoriam Barnabás Lôrincz. 2012. 53–59. – az írott források részletes felsorolásával és elemzésével. 45. Konstantinról, mint Invictus Herculiusról ír Gáspár 2002. i. m. 113. 46. A nôi sírban Facsády IIIB típusú aranyfülbevaló is volt: Mahler Ede: Császári (Komárom m.) sírlele­ tek. Archaeológiai Értesítô, 22. 1902. 24–28., 4a. kép; Facsády Annamária: Aquincumi ékszerek / Jewellery in Aquincum. Az Aquincumi Múzeum gyûjteménye 1. Budapest, 1999. 80., 5. t. 47. A sírba eltemetett másik halott (feltehetôen egy fér­ fi) mellett két 4. század második felére keltezhetô üvegkorsó került elô - Mahler 1902. i. m. 2–3. kép. 48. Hudák Krisztina: Bibliai alakok és szentábrázolá­ sok a sirmiumi Metropolia ókeresztény mûvé­ szetében. Szakdolgozat. Kézirat. Budapest, 2003. 33–34., 39. A szerzônek köszönöm, hogy szakdol­ gozatának kéziratába betekinthettem. 49. Nagy, Levente: Bemerkungen zum ikonographi­ schen Programm des frühchristlichen Kästchenbe­ schlags von Császár (Ungarn). Mitteilungen zur Christlichen Archäologie, 18. 2012. 61–90. [továb­ biakban: Nagy Levente 2012b] 50. Hampel József: Császári (Komárom m.) sírleletek. Archaeológiai Értesítô, 22. 1902. 39. 51. Kádár 1939. i. m. 34–35. 52. Gáspár Dorottya: Römische Kästchen aus Panno­ nien I–II. Antaeus. Mitteilungen der Archäologi­ schen Instituts der Ungarischen Akademie der Wis­ senschaften, 15. 1986. I.: 146.; Gáspár 2002. i. m. 34.; Hudák 2003. i. m. 38. 53. Ferrua 1991. i. m. 14., 82., 67. kép. A milanoi S. Nazaro templom oltára alatt talált ereklyetartó egyik jelenetén látható frontálisan ülô alak, mint József értelmezése testvérei körében lehetséges, de bizonytalan: Picturing the Bible 2007. i. m. 262. Kat. Nr. 77. 54. Koch 2000. i. m. 162., 16. kép; Fabrizio Bisconti: Sermone della Montagna. Temi di iconografia paleocristiana. Cura e introd. di Fabrizio Bisconti. Roma, 2000. 279.; Büchsel, Martin: Die Entste­ hung des Christusporträts. Bildarchäologie statt Bildhypnose. Mainz, 2003. 17., 1. kép; Nagy Le­ vente 2012b. i. m. 67. jegyzet. 55. Engemann, Joseph: Hirt. Reallexikon für Antike und Christentum. Hrsg. Ernst Dassmann. XV. Stutt­ gart, 1989. 604–607.; G. Koch 2000. i. m. 182., 20. kép; Nagy Levente 2012b. i. m. 69. jegyzet. 56. Fazekas Ferenc – Gábor Olivér – Nagy Levente – Visy Zsolt: A késô római kor és az ókereszténység Sopianae és Valeria területén – Geç Roma döne­ mindeki Sopianae ve Valeria-Erken Hristiyanlık – Sopianae and Valeria in the Late Roman Age-Early Christianity. Specimina Nova dissertationum ex Instituto Historico Universitatis Quinqueeccle­ siensi. Supplementum, 10. Pécs, 2010. 38. 57. Kádár 1939. i. m. 34., 20. kép; Gáspár 2002. i. m. 94., 267. kép.

13

58. Götterbilder – Menschenbilder. Religion und Kulte in Carnuntum, Ausstellung im Rahmen der Nieder­ österreichischen Landesausstellung 2011. Hrsg. Franz Humer, Gabrielle Kremer. Wien, 2011. 432., Kat. Nr. 1035.; Dembski, Günther: Die antiken Gemmen und Kameen aus Carnuntum. Wien, 2005. 116., Kat. Nr. 628. 59. Cambi, Nenad: La figure du Christ sur les monu­ ments paleochrétiens de Dalmatie. Disputa­tio­nes Salonitanae, 1970. 54., 4. kép. Bár a jelenet hegyi beszéd-értelmezése, csakúgy, mint a császári ládi­ kaveret esetében bizonytalan, az ülô és beszélô alak (tanító Krisztus?) alatt sem hegy, sem domb nem látható, még jelzésszerûen sem. 60. Visy 2014. i. m. 61. Gabelmann, Hans: Antike Audienz- und Tribunalszenen. Darmstadt, 1984. 105–110, 156., 190–197., 211–221., és 21., 23., 31., 33., 38–39., 54., 58., 62., 64. t.; Nagy Levente 2012b. i. m. 73– 79. jegyzetek. 62. Nagy Levente 2012b. i. m. 71–77. 63. Alice, Sz. Burger: The Late Roman Cemetery at Ságvár. Acta Archaeologica Academiae Scien­ tiarum Hungariae, 18. 1966. 99, 105; 2, 97. képek, LXXXII, 1. tábla; Schmidt 2000. i. m. 357–358., 363–364. 64. Hudák 2003. i. m. 15., 33–34., 44. 65. Kádár, Zoltán: Zur Frage der römerzeitlichen ägyptischen Elemente in der altchristlichen Ikono­ graphie. Akten des VII. Congresso Internazionale di Archeologia Cristiana, 5–11 September 1965, Trier. Città del Vaticano–Berlin, 1969. 575–578., 1. kép. 66. Partyka, Jan Stanisław: La résurrection de Lazare dans les monuments funéraires des nécropoles chrétiennes à Rome. Warszawa, 1993. 35–36., 92–93.; Albertson, Fred C.: An Isiac Model for the Raising of Lazarus in Early Christian Art. Jahrbuch für Antike und Christentum, 38. 1995. 127. 67. Heidl György: A csodatévô bot. Krisztus, Mózes, Péter; Nagy Levente: A kígyó, a legnyomorultabb ember és az állhatatosság erénye – egy ságvári ókeresztény ládikaveret értelmezési prob­ lémái. 68. A Krisztus-mágus elmélethez ld. mindenekelôtt Mathews, Thomas F.: The Clash of Gods. A Reinterpretation of Early Christian Art. 2. ed. Princeton, 1999. 54–69., 27–29. jegyzet, további irodalommal. Értelmezését nemrég szintén cáfolta Tsamakda, Vasiliki: Eine ungewöhnliche Darstel­ lung der Heilung des Paralytikers in der Domitilla Katakombe: Zur Verwendung des Wunderstabes in der frühchristlichen Kunst. Mitteilungen zur Christlichen Archäologie, 15. 2009. 40. további irodalommal. 69. Nagy, Levente: Interpretationsprobleme des frühchristlichen Kästchenbeschlags mit LazarusDarstellung von Ságvár, Grab 54. Specimina Nova dissertationum ex Institutis Historiae Antiquae et

14

Archaeologicae Universitatis Quinqueecclesiensis, 2014. (megjelenés alatt). Értelmezésem Claudia Nauerth gondolatmenetének továbbfejlesztése: Heilungswunder in der frühchristlichen Kunst. Spätantike und Frühes Christentum. Ausstellung im Liebieghaus Museum alter Plastik Frankfurt am Main, 16. Dezember 1983 bis 11. März 1984. Hrsg. Herbert Beck, Peter C. Bol. Frankfurt am Main, 1983. 339. 70. Heidl György: Érintés. Szó és kép a korai keresz­ tény misztikában. Budapest, 2011. 183–210. 71. Tsamakda 2009. i. m. 29–30., 32. és 5–7. kép. 72. Kádár Zoltán: A ságvári késôrómai szinkretisztikus ládikaveret. Archaeológiai Értesítô, 95. 1968. 92., 1. kép. 73. Kádár 1968. i. m. 92. 74. Ld. pl. Isillos versét Epidaurosból, a Kr. e. 4. szá­ zadból: Inscriptiones Graecae IV, 1, 128.; Nagy Levente 2014. i. m további írott forrásokkal és iro­ dalommal. 75. Buschhausen 1971. i. m. 105.; Gáspár 2002. i. m. 97. 76. Ristow, Sebastian: Frühes Christentum im Rheinland. Die Zeugnisse der archäologischen und historischen Quellen an Rhein und Mosel. Köln, 2007. 38c. t. (Köln); 67d. t. (Bonn); 56. t. (Trier); Gáspár 1986. i. m. II.: LVI–LVIII. t.; Gás­ pár 2002. i. m. 135., 382. kép (Keszthely–Fenék­ puszta és Tokod); Gáspár 1986. i. m. II.: LII. t.; Gáspár 2002. i. m. 76c. kép (Dunaújváros); Die Welt von Byzanz – Europas östliches Erbe. Glanz, Krisen und Fortleben einer tausendjährigen Kultur. Hrsg. Ludwig Wamser. München, 2001. 264., Kat. Nr. 400 (München). 77. Kemp, Wolfgang: Schlange. Lexikon der Christli­ chen Ikonographie. Hrsg. Engelbert Kirschbaum. IV. Freiburg im Breisgau, 1972. 75–81, további példákkal. 78. Számok 21, 6–9. 79. Jn 3, 14-15. 80. Kiv 7, 10–25. 81. Ámosz 5, 19; 9, 3. 82. A tanulmány elején említett pécsi konferencia an­ gol és magyar teológus, filozófus és mûvészet­ történész résztvevôi elfogadták a kígyóábrázolás eszkatologikus értelmezését (ez persze önmagában nem jelenti azt, hogy az értelmezés okvetlenül he­ lyes), hangsúlyozva, hogy az imént felsorolt, kí­ gyóról szóló ószövetségi szöveghelyeket olvasták a korabeli ókeresztény liturgiában, a Közép-Dunavidéki térségben is, így a ládikaveret tulajdonosa elméletileg ismerhette ôket. 83. Kádár, Zoltán: Angelus bonus. Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungariae, 41. 2001. 105–108. 84. Nagy, Levente: Early Christianity in Hungary – a New Research Project. Specimina Nova disser­ tationum ex Institutis Historiae Antiquae et Archaeologicae Universitatis Quinqueecclesiensis, 21/22. 2013. 325–334.

Knapp Éva

EGY REJTÔZKÖDÔ KÖZÉPKORI TEMPLOM ÉS KOlOSTOR: MESZTEGNYÔ Dr. Gál József (1935–2013) emlékének Mesztegnyô történetével az elmúlt évtize­ dekben többen foglalkoztak. Különféle meg­közelítésbôl, eltérô célzattal átfogó mû­ ve­lôdéstörténeti bemutatás1 éppúgy készült a településrôl, mint egyetlen kérdéskört vizsgáló szaktanulmány.2 A dolgozatokat új­ raolvasva megállapítható, hogy a település történetére vonatkozó feltárt ismeretanyag tekintélyes. Ugyanakkor – elsô­sorban a fel­ merült részproblémáknál – esetenként sajá­ tos végkövetkeztetéseket eredményeztek az eddig áttekintett források, azok értelmezése, adaptálása és a rendszerint egymástól, a hi­ vatkozásokat többszörösen mellôzve átvett, részben torzult adatsorok, s a fantázia által sokszor önkéntelenül is tovább alakított ha­ gyomány. Közismert tény, hogy a helytörténeti ku­ tatás során mennyire nehéz szétválasztani a hiteles adatokat (facta) és a legendás eleme­ ket (dicta). Ennek oka egyrészt a minden összegyûjtött adatot közölni és hasznosítani kívánó szándék, másrészt a megközelítési módszerek esetlegességei, következetlensé­ gei, s nem utolsó sorban a források tényanya­ gának és a „vélekedéseknek” a gyakori keve­ redése. Félreértésekhez vezet a legendákat tovább alakító „önkényes” jóhisze­mû­ség, mely nem csupán közli, és egymáshoz rende­ li a feltárt adatokat, hanem – szinte akaratla­ nul – tovább értelmezi, és elképzelése szerint módosítja a feltárt vagy feltárni vélt adatokat. Különösen érvényes ez a megállapítás akkor, ha a számba vehetô források szórvá­ nyosak és esetenként nehezen hozzá­fér­­­ hetôek. Mesztegnyô esetében például fel­ tételezésekre ad lehetôséget már az az egy­­­sze­rû­nek tûnô a kérdés is, hogy vajon milyen dokumentumokat tartalmazott a II. világháborúban elpusztult plébániai irattár? Volt-e folyamatosan vezetett historia domus, s ha volt, mióta vezették, tartalma kiter­ jedt-e a török hódoltság után újjáéledô tele­ pülés XVIII. századi történetére?

Ebben a tanulmányban célul tûztem ki egyetlen részprobléma, a mesztegnyôi kö­ zépkori egyházi létesítmény(ek?) és a mai plébániatemplom, valamint a szekularizált kolostor viszonyának a lehetséges tisztázá­ sát. Régészeti feltárások hiányában egyedüli módszerként kínálkozott a fellelhetô írott források teljességre törekvô összerendezése és értékelése. Korábban számbavett feltétele­ zések és következtetések

Ha elfogadjuk, hogy az 1332–1337. évi pá­ pai tizedjegyzékben a „Mezeekezen” alak­ ban megtalálható helységnév azonos a késôbbi Mesztegnyô elnevezéssel, ez a tele­ pülés elsô említése, s ekkor már „egyházas” helynek számít.3 Kniezsa István, aki a nyom­ tatásban megjelent oklevéltárak alapján az 1359–1514 közötti idôszakból felsorolta a Mesztegnyô helynév említéseit, legkorábbi adatként egy 1359. évi oklevélre hivatkozik, ahol a település neve Meztegnew.4 A Magyar katolikus lexikon több téves adatot közlô „Mesztegnyô” címszava tudni véli – némi nagyvonalúsággal –, hogy 1332-ben a falu templomos hely, templomát Szent Miklós ti­ tulusra szentelték, ezt a törökök 1566-ban el­ pusztították, majd a plébániát 1740-ben [!] újra alapították, és a mai Nepomuki Szent János templomot 1778-ban [!] építették. A lexikon ugyanitt írja le a Szent Miklósról elnevezett domonkos kolostort 1476-ból Szerecsen György [!], a Nepomuki Szent ­János ferences kolostort és templomot gróf Hunyady Antal 1747. évi [!] alapításaként.5 A veszprémi egyházmegye segesdi fô­ esperességéhez tartozó középkori település történelmi emlékei legendás hírûek. Amikor például a szóbeli hagyományt összegzô ­Vörös János mesztegnyôi esperes-plébános 1928-ban nyilatkozott a Somogyi Újságnak, remélte, hogy az általa elmondottak („a tö­

15

rök által elpusztított Érsekapáti település és templomrom a falu határában” – Szent­ egyházi-dülô, elôkerült régiségek és emberi maradványok az úgynevezett Zárda-kertbôl, Klastrom-domb) felkeltik az „archaeoló­gu­ sok, kutatók figyelmét”.6 Ez, azóta is várat magára. Takács J. Ince és Pfeiffer János évtizede­ ken át kéziratos, majd 2001-ben nyomtatás­ ban megjelent munkájukban megemlítik az 1476-ban Mesztegnyô mezôvárosban alapí­ tott domonkos kolostort. A ferencesek falu­ ba telepítése kapcsán ugyanôk azt írják, hogy „a megépített templomba és kolostor­ ba 1747. január 15-én” iktatták be ôket. Ar­ ról, hogy mi volt ez a „megépített templom és kolostor” keveset tudunk meg, mivel a munka egy késôbbi helyén arról olvasha­ tunk, hogy az építkezés 1747-ben kezdôdött, és az alapkövet 1750. június 29-én tette le Padányi Bíró Márton.7 Horváth Alice a mesztegnyôi templom­ ról és kolostorról készült, 1993-ban megje­ lent összegzô leírásában a falu középkori templomának és kolostorának valamikori helyét nem határozta meg. A középkori és a XVIII. században újjáéledô falut úgy külö­ nítette el, hogy az utóbbit szerinte „a régitôl északra «két puskalövésnyire» építették fel”. Az építéstörténeti részben Horváth ha­ tározottan elkülönítette a mai templomot a középkoritól.8 Lángi József egy minden bizonnyal té­ vesen 1743. szeptember 14-ére datált canonica visitatio9 alapján Pfeiffer János kéziratára hivatkozva10 két romos templo­ mot említ Mesztegnyôn. Lángi – ugyancsak Pfeiffer egy másik munkájára hivatkozva11 – a ferences templom és kolostor alapítása elôtti idôszakról (1712–1742) azt írja, hogy Mesztegnyôn nincs önálló plébánia, a hívek lelkigondozója Vörös Gergely nôs licen­ciá­ tus, és a helybeliek „nem a településen kívül esô középkori templomot használták, ha­ nem egy sövényfalú, sárral betapasztott, szentély és sekrestye nélküli oratóriumot a falu közepén. Udvarán fa harangláb állt”. Lángi a továbbiakban több forrásra is hivat­ kozik, amikor megemlíti a mariánus feren­ cesek 1747. január 15.-i mesztegnyôi bir­ tokba iktatását, ami a Hunyady családtól kapott „romosan álló hajdani monostorba” és a középkori templomba történt. Utóbbit „az új templom felépültéig használták is”, s

16

ez véleménye szerint azonos az 1748. évi canonica visitatióban leírt „egyszerû beren­ de­zésû, szalmával fedett, régi templom”mal.12 Lángi megismétli, hogy a jelenlegi barokk templom alapkövét Padányi Bíró Márton tette le 1750. június 29-én,13 ugyan­ akkor nem tér ki az általa megemlített egy­ házi építmények közötti kapcsolatra. G. Jáger Márta ismeretei szerint a Mesz­ teg­nyô falu-monográfia megjelenése elôtt „úgy másfél évtizeddel”, „amikor a falu elöl­ járói elhatározták, hogy monográfiát jelen­ tetnek meg a település történetérôl, ásatásra ugyan nem került sor, de egy alapos határjá­ rásra igen, amelynek dokumentációja és írott anyaga, azóta sajnálatos módon kézen-kö­ zön eltûnt.”14 A falu egyik polgármesterének, az említett határjáráson fémkeresô mûszerrel aktívan résztvevô Nemes Lászlónak a határ­ járásra történt szóbeli vissza­emlékezése sze­ rint15 különös figyelemmel keresték a régi egyházi építmények felté­te­lez­hetô nyomait. Ezeket gondolatban a mai templomtól dél­ nyugatra „két nyíllövésnyire” helyezték el, de nem találtak semmit sem. G. Jáger Márta értelmezése szerint a XVIII. század elsô felében az „istentisztelete­ ket egy szentély és sekrestye nélküli, sövény­ bôl font, sárral tapasztott, szalmával fedett oratóriumban tartották, amely a falu közepén állott, a licenciátus házával egy fedél alatt. Udvarán fa harangláb volt, s abban egy egy­ sze­rû harang.”16 Jáger 1743. évi [!] feljegyzé­ sekre hivatkozva két régebbi templomról ír: „egyik a helységen kívül, attól negyedóra já­ rásnyira, romos állapotban, patrónusa isme­ retlen. Talán ez állhatott a mai Sósgátpuszta területén. A másik templom az elôbbitôl mintegy puskalövésre, teljesen ép állapotban, tetô nélkül, falazott toronnyal és quadramba [!] (négyszögbe) épült tágas, elhagyatott, de még helyreállítható kolostorral, melynek nincs tetôzete. Az Emlékirat szerint a nép Ér­ sekapátinak nevezte.”17 Eszerint a településen és környékén a XVIII. század elsô felében, a ferences templom és kolostor felépítése elôtt, egy oratorium és két használaton kívüli temp­ lom volt. A ferenceseket 1747. január 15-én Lenthy István veszprémi kanonok iktatta be „a kegyúri családtól [Hunyady] adomány­ ként kapott, romosan álló, egykori monostor­ ba. A középkori templomot Nepomuki Szent János tiszteletére megáldotta, ezt használták az atyák egészen az új templom felépülté­

ig.”18 Kérdéses, hogy ez a templom a koráb­ ban említettek közül vajon melyikkel azono­ sítható, vagy egy másik, illetve harmadik, középkori templomromra kell-e gondolni?19 Az egyházi építmények és a település földrajzi „elhelyezésére” használt, „két pus­ kalövésnyire” (Horváth Alice), „két nyíllö­ vésnyire” (Nemes László) és „negyedóra já­ rásnyira”, valamint „mintegy puskalövésre” (G. Jáger Márta) távolságjelzések eredetét keresve (és nem találva) igyekeztem fellelni és értelmezni az említett egyházi építmé­ nyek létét és egymással való kapcsolatát a releváns forrásokban.20 Források

A mesztegnyôi egyházi építmény(ek)re vo­ natkozó különbözô típusú források – bár bô­ ségesnek nem mondhatók – eltérô mû­fa­jú­ak, kellôen sokszínûek és véleményem szerint egyértelmûek, egybehangzóak és pontosan értelmezhetôk. A latin és a magyar nyelvû oklevelek, jelentések (informatio, relatio), levelek (missiles), alapítólevél, protocol­lu­ mok, canonica visitatiók, prédikáció, kére­ lem (instantia) és a már a XIX. század köze­ pén hiányzó historia domus-t helyettesíteni kívánó „plébániai emlékirat” lehetôséget adott arra, hogy Függeléket állítsak össze. A tizenkét tételes függelék idô­rendben közli az egyházi építmény(ek)re vonatkozó, részben ismert, jelentôs részben azonban ismeretlen latin és magyar nyelvû forrásokat, illetve azok vonatkozó részleteit. A forrásközlésben összegyûjtött szövegek alapján viszonylag könnyen áttekinhetô és egyértelmûen értelmezhetô a település középkori templo­ mának sorsa és romlása, valamint az átépíté­ sek következtében kialakult mai arculata. A középkori templom és kolostor

A mesztegnyôi középkori templomra egyet­ len XV. századi oklevél kivonata áll a kutatás rendelkezésére (Függelék 1.). Az oklevelet Harsányi András az „igen hiányos” jelzéssel minôsítette.21 Ez valószínûleg tévedés, hiszen nem maga az oklevél, hanem annak csupán a regesztája (kivonata, sûrít­mé­nye) maradt fenn a supplicatiós (kérelem) résszel, melyet Rómában elbíráltak, és bejegyeztek a Regesta supplicationum címû iratok közé. Ebben a hely földesura, Szentey György azt kérte a

pápától, hogy kolostort építtethessen az obszerváns domonkos szerzeteseknek a veszprémi egyházmegyében található Mesz­ teg­nyô mezôvárosban („in opido Mezstegnew Vesprimiensis dio­ece­sis”). E településen – a regeszta szerint – egy Szent Miklós tiszteleté­ re szentelt plébániatemplom áll, melynek patrónusa a ké­rel­mezô („locus, in quo parochialis eccle­sia sancti Nicolai dicti opidi, que de jure patronatus prefati comitis existit”), s ez a templom alkalmas a szerzete­ si használatra. A kérelem lényege, hogy a már meglévô templomot, annak tartozékait és jö­ vedelmét a pápa engedje jogilag összekap­ csolni az itt megépítendô kolostorral, vala­ mint járuljon hozzá, hogy a domonkosok közül egy szerzetes a településen lakók lelkigondozását, azaz plébánosi teendôket végezhessen, és kéri, hogy ez a kolostor is azokkal a kiváltságokkal bírjon, mint a többi. A kérést a pápa a záradék értelmében teljesí­ tette („Fiat, ut petitur, sine preiudicio”). A meglévô Szent Miklós-plébániatemp­ lom mellett az obszerváns domonkos férfi kolostor (conventus) felépült. Ezt bizonyítja a magyarországi domonkos kolostorokat felsoroló, Rómában a rend központi levéltá­ rában ôrzött, 1573. évi magister generalis-i registratura-kötet bejegyzése.22 A kolostor sorsát megpecsételte a török birodalom XVI. századi magyarországi ter­ jeszkedése. G. Jáger Márta közölte annak a levélnek a Mesztegnyôre vonatkozó fakszi­ mile-részletét,23 melyet Csáktornyáról Zrí­ nyi Miklós küldött 1558. március 22-én Nádasdy Tamás nádornak. Zrínyi a levélben felhívta a nádor figyelmét a török csapatok mozgására, s arra a feltételezésre, illetve szóbeszédre, hogy a törökök vagy Babócsát készülnek elfoglalni, vagy pedig a mesz­teg­ nyôi kolostort megerôsíteni („Monas­terium Meztegnew muniri”). Szigetvár eleste (1566) után a Balatontól délre fekvô terüle­ tek fokozatosan váltak a törökök hódoltság részévé. Mesztegnyô meghódoltatására va­ ló­­szí­nû­leg 1573 után kerülhetett sor,24 s e fo­ lyamat végpontja 1600-ban Kanizsa török kézre jutása volt. Ekkor már Mesztegnyô is török fennhatóság alatt állhatott.25 A XV–XVI. századból mindeddig nem került elô más adat Mesztegnyôn és/vagy a közvetlen környékén található, illetve egy­ kor itt létezett egyéb középkori eredetû egy­ házi építmény(ek)rôl.

17

Ferences kolostor alapítása Mesztegnyôn

A XVII. század negyvenes éveitôl a DélDunántúlon szórványban, török uralom alatt élô katolikus lakosságot legnagyobbrészt a jezsuiták andocsi missziója látogatta és fel­ ügyelte (Függelék 2.). Jelentéseikben elsô­ sor­ban a hívek ellátásának helyzetét rögzí­ tették, s rendszerint nem tértek ki az egyházi építmények állapotára. A mesztegnyôi kolostor és templom XVIII. századi állapotáról hozzávetôleges leírás olvasható a ferences kolostort alapító helyi földbirtokos Hunyady Antal 1744. ok­ tóber 13-án Ürményben kelt alapítóleve­ lében (Függelék 3.). Hunyady egy, a saját birtokán, Mesztegnyôn romjaiban lévô „vala­mely” (cujusdam) monostort és temp­ lomot szeretne a mariánus ferencesek szá­ mára lakhatóvá tenni („domicilium, seu Conventum in ruderibus desolati cujusdam Monasterij ibidem existentis”). A romos egyházi építményegyüttes eredetét Hunyady nem ismeri, ugyanakkor hangsúlyozottan ugyanott, ugyanazon (ibidem) a helyen kí­ vánta megalapítani a kolostort. Melyik lehetett ez az épület és hely? Mi­ vel egyrészt semmiféle, ezzel a romos épü­ letegyüttessel összetéveszthetô más egyéb romról (romokról) nem tesz említést az ala­ pítólevél, másrészt a Hunyady család által alapított ferences kolostor és templom azo­ nos a ma is létezô, átfunkcionalizált kolos­ torral és plébániatemplommal, az alapítóle­ vélben említett épületmaradvány nem lehet más, mint az idôk során romossá vált közép­ kori Szent Miklós-templom és a hozzá épí­ tett domonkos kolostor. Ezt a tényt további források is megerôsítik. A romos középkori templom és do­ monkos kolostor újjáépítése

Ismeretes, hogy Hunyady-féle alapítást kö­ ve­tôen a ladiszlata és a mariánus ferencesek közötti nézeteltérés és pereskedés éveken át késleltette az alapító szándékának megvaló­ sítását.26 Végül az uralkodó, a veszprémi püspök és Somogy vármegye elöljárósága teljes egyetértésével 1747. január 15-én va­ lósulhatott meg a mariánus ferencesek tény­ leges bevezetése (introductio) Meszteg­nyô­ re. Errôl az eseményrôl elsô kézbôl Lenthy

18

(Lenthy) István27 veszprémi kanonoktól szerzünk tudomást, aki jelentést (relatio) írt az általa irányított és lefolytatott liturgikus cselekményrôl (Függelék 4.). Az ünnepség liturgikus rendjérôl, a jelenlevô vendégekrôl és a helybeliek részvételérôl szóló jelentés­ ben két, egymástól földrajzilag elkülönülô mesztegnyôi egyházi helyszín említése ta­ lálható. Az egyik a megalapított és a ferencesek által ekkor birtokba vett mariánus ferences templom és kolostor, mely azonos az ugyan­ ott (éppen ott, inibi) levô régi, romos temp­ lommal és monostorral („inibi existentia Veteris Ecclesiae, et Monasterii Rudera ad manus traderem, inque Loco eo, nunc fatos Patres ad possessionem sua modalitate capiendam introducerem, statuerem, et stabilirem”). A másik a falu oratoriuma, ahonnan a körmenet elindult az ugyanazon faluban található, elôbb leírt régi kolostor és templom felé („Igitur in praedicto Loco Mesztegnyô nuncupato constitutus, indicta praevie Processione Sacris indutus, sub Populi concentu ex Oratorio Pagensi pro­ ces­sionaliter accepi vetus illud Monas­ terium, et Ecclesiam Pago adjacentia”). Ezt az eseményt Lenty István megörökí­ tette az ünnepség alkalmából magyar nyel­ ven elhangzott és még ugyanebben az évben a pozsonyi Royer nyomdában nyomtatásban megjelent prédikációjában (Függelék 5.) is. A Nova plantatio eucharistica. Titkos értel­ mü fel-áldozott Plantálás […] címû prédi­ káció címében a ferences kolostor helyét Lenty így írja körül: „Mesztegnyöben az elpusztúlt mezön álló ó Klastrom és Templom helyén” illetve „Mesztegnyöi ó Templom­ ban”. A prédikáció ebben a templomban hangzott el „Boldog Aszszony havának 15-dik napján 1747-dik Estendôben; s-ugyan akkor [Lenty] élô nyelvével azt kiis hirdette”. A beszédben Lenty többször visszatért a helyszín bemutatásához. Érzékletes bemuta­ tásában megelevenedik a „haidan föl épült roppant nagy Templom, és Klastrom; Ime önnön magatok szemeitekkel láttyátok, mi­ képpen […] El-hányottattak ezen Meszteg­ nyöi Templomnak, és Klastromnak falai, és mindenfelé hevernek a szent helynek kövei […] A pitvaraiban mindenüt kívül, s-belöl sürü tüske, veszszö nevelkedett mint az erdöben, vagy a hegyeken”. A Hunyady csa­

lád akaratából „Ezen fönt álló darab falak, el-széllelt, s-hányatott kövek, már ez után bizonyossan Isten házává fordéttatnak, s-hivattatnak, hogy szünetlen tiszteltessék az Urnak szent neve,” ugyanis Hunyady An­ tal „ki-irtatta a körüle, és benne nevelkedett tövisseket, és vesszöket, le-vágatta a sürü erdöket, ki-tisztogattatta pitvarait, kerületit, czinteremit.” A részletbôl nyilvánvaló, hogy a középkori „ó-templom” közvetlen környe­ zetében volt a falu temetôje (cinterem). A  patronus család távolabbi, a prédikáció­ ban megörökített célja, hogy a „szerzetes Atyáknak itten lakó helyet, s-klastromot maga elégséges költségével föl fogja épéteni, készéteni, s-ékesétteni; ezen kívül, azon szerzetes Atyáknak tartásokra itten mindenekbül elegendö, és szükséges örökös rendelést tenni nem csak gondolkodott, ha­ nem maga pöcsételt levelével meg erös­ sétteni-is méltóztatott”. Több mint egy évvel az „új-fundatió”-s beszéd elhangzása után (1748. XI. 21.) a veszprémi püspök canonica visitatiót tartott Mesztegnyôn (Függelék 6.). Az elsô kér­dô­ pontok a templomra és az egyházi épületek­ re, azok eredetére vonatkoznak. A leírás egészen pontosan elkülönítette a helybeliek között élô legendát a valóságtól. A legenda szerint („Dicunt”) valamikor a török idôk elôtt minoriták, pontosabban pálosok éltek Mesztegnyôn, s a lakóhelyü­ ket Érsekapátinak hívták („Dicunt condam Locum incoluisse Minoritas, verius Paulinos – quemadmodum a Paulinorum Religioso magnae apud ipsos Authoritatis accepi, qui etiam denominationem Mesztegnye, a Turcis, dum Plagae huic Dominarentur, impositam referebat, alios Ersek Apáti vocabitur”). Eszerint a középkori obszerváns domonkosokat a legendás szóbeszéd (dicta) ferencesekre és/vagy pálosokra28 cserélte fel, a helyet pedig Érsekapátinak nevezte el. Maga a földrajzi hely azonban nem egy má­ sik terület, a hely azonos az 1747-ben „ó-templom”-nak és kolostornak nevezett helyszínnel. A canonica visitatióban nem ol­ vasható sem távolságra utaló idôjelzés, sem puska- vagy nyíllövésnyi térbeli eltérés az építményt földrajzi elhelyezkedését illetôen. A visitatiós iratban a szóbeszédet követô, újabb pontban rögzített valóságos állapotle­ írás (facta) is egyetlen egyházi építményrôl szól, amely fölött a „ius patronatus” a

Hunyady család kezében van. Ôk alapítot­ tak29 ugyanitt kolostort és templomot Nepo­ muki Szent János tiszteletére, a mariánus fe­ rencesek részére („Ius Patronatus in Mesz­tegnye, habet I. Familia Hunyadiana, Quae raro modernae aetatis exemplo, praeterquam, quod Seraphicam S. Francisci Familiam huc Introductam, stabiliter Fundaverit et Dotaverit, grandem insuper Ecclesiam Honori S. Joannis Nepomuceni Dicandam peramplo cum Monasterio erigere molitur”). Az újonnan alapított egy­ házi létesítmény földrajzilag azonos („est hic”) a középkori romos domonkos épület­ együttessel. A régi templom egy részét is­ tentiszteletek tartására már 1747–1748-ra alkalmassá tették („Est hic veteris Ecclesiae pars, in qua Divina eo usque peraguntur, donec nova, aemulum Profectionis accipiat”). A visitatio következô kérdôpontjára adott válaszból megtudjuk, hogy ez a Lenty István által „ó-templom”-nak nevezett épít­ mény egykori patrociniuma ismeretlen. Az  ó-templomot 1747-ben Lenty püspöki helynökként – a megfelelô püspöki és kirá­ lyi engedélyek birtokában – áldotta meg Nepo­muki Szent János tiszteletére, a feren­ cesek használatára („Veteris hujus Ecclesiae Titulus Patrocinij, qui nam fuerit; ignoratur. Sub tutela nunc S. Joannis Nepomuceni existit, Benedicta est Anno 1747mo, per Reverendum Dominum Stephanum Lenthy, Vicarium generalem, dum Filios Francisci, Gratiosa ex commissione moderni Excel­len­ tissimi Praesulis, penes Regium suae Majes­ tatis Sacratissimae Diploma, et suprame­mo­ ratae Familiae Hunyadianae Literas Calatio­nales”). A további kérdôpontokra adott válaszok pontosan leírják a Mesztegnyôn 1748-ban létezett egyházi létesítményeket. A már használhatóvá tett, egyetlen, Nepomuki Szent János30 oltárral bíró ó-templom teteje ekkor szalmával fedett („tectum […] stramineum”), amit – a tervek szerint – majd a további építkezés során fognak lecserélni. A használható templom-rész kialakításában a helybeli lakosok aktívan részt vettek („Tectum autem Ecclesiae est stramineum, cujus conservatio, donec Ecclesia novata parata fuerit. Colonis Mesztegnyensibus compete, munita intus et nitida servatur, Chorus autem, et Organum, necdum sunt,

19

Cathedra tamen, et subsellia Rusticano labore Contructa habentur. […] Altare Unicum, est sub titulo, et veneratione S. Joannis Nepomuceni”). A leírás kitér a temetôre is, mely – a kö­ zépkori hagyománynak megfelelôen – az elôbbiekben leírt templom körül található meg egy kereszttel együtt. Ezt a bekerítetlen temetôt a visitatio alkalmával megszentel­ ték, azaz lehetôvé tették további használatát („Est Coemeterium extra Ecclesiam, cum Crucifixo, nullo opere cinctum, et occasione visitationis, per me V. Archi Diaconum, benedictum”). Az egyik következô kérdés a tornyokra és a harangokra vonatkozott („Quo ad Turres et Campanilia?”). A válasz szerint Mesztegnyôn ekkor két harangtorony van. Az egyik a faluban – minden valószínûség szerint a helybeliek lelki gondozását végzô mariánus ferencesek megérkezése elôtt használt, korábban leírt (Függelék 4.), de ekkor már valószínûleg nem használt (és ezért itt meg sem említett) oratorium mel­ lett, – a másik a ferencesek rezidenciája mellett. Mindkettô ormán kereszt látható („Primo. Est ligneum Campanile existens in Pago, et Crux in culmine ejus, alterum autem Campanile, penes Residentiam, cujus pariter in Culmine crux visitur”). Mindez – a korábbi tényekkel együtt – azt jelenti, hogy a falubeli oratórium használata a licenciátusi szolgálattal együtt a feren­ce­sek „bevezetése” (1747) után érte­lem­­szerûen megszünt, a lelkigondozást a ferencesek vég­ zik és az istentiszteletek helye a részben fel­ újított, egy felszentelt oltárral mûködô, im­ már mariánus ferences ó-templom. A harangtornyokban lévô harangok le­ írása ugyanezt a következtetést erôsíti meg. A falubeli harangtoronyban lévô harangot a falubeliek vásárolták, a másik a ferencesek­ hez tartozik, s mindkettôt megáldotta az új veszprémi püspök (Padányi Bíró Márton31 – „1um sustinet Campanulam quadraginta librarrum, sub nominibus B. M. Virginis et S. Gregorii Martyris, quam procurarunt suis sumptibus Coloni Mesztegnyeienses, alterum sustinet Campanam nonaginta quinque librarum, sub nominibus B. V. Mariae et S. Antonii Paduani, hanc Patres Residentiae compararunt, ambas consecravit Excellentissimus modernus Praesul Wesprimiensis”).

20

A falu területén vagy határában a már le­ írtakon kívül egyéb egyházi építményrôl, vagy valamikori ilyen épületek romjáról nincs említés. A falu egyetlen templomáról kialakított képet tovább árnyalja Padányi Bíró Márton veszprémi püspök két jelentése a Római Szentszékhez egyházmegyéjérôl (1752, 1757; Függelék 7–8.). Eszerint a segesdi archidiaconatus területén 1747-ben újra ala­ pított mesztegnyôi parochia Nepomuki Szent János templomát szilárd, maradandó anyagból 1757-ben még folyamatosan épí­ tik („In Archi-Diaconatu aeque Anno 1747 instituto Següsdiensi […] Parochiae neoerectae […] in Mesztegnyô ann. 1747 […] In Archi-Diaconatu Següsdiensi funditus erectae […] Ex solidis materialibus: […] in Mesztegnye, S. Joannis Nepomuceni M. actu erigitur […]”). A ferences templom és kolostor 1778-ban

A következô canonica visitatio (1778. V. 28.) iratanyaga (Függelék 9.) szerint a temp­ lom és kolostorépítkezés befejezôdött, s a templomban elkészült a ma is meglévô öt, szépen kidolgozott, elegáns és díszes oltár („Mesztegnyensis Ecclesia est Conventualis Patrum Ordinis S: Francisci Provinciae Marianae, horumque propria subit vices Parochialis, este e solidis materialibus erecta, benedicta, et honori S: Joannis Nep: Dedicata, sunt in ea altaria 5. lapidibus portatilibus bonis, neque ulla sui parte violatis instructa, quae sicut elegantia, et affabre elaborata sunt, ita omnibus requiasitis decore ornata. Fundata est ab Illustrissimo Domino L: B: Joannis Nep: Hunyadi”. A plébánosi teendôket ekkor a ferences konvent elöljárója, Krancsics Marcián látta el („Est tantum Administrator ex ordine Patrum Minorum S: Franscisi Provinciae S: Mariae P. Martianus Krancsics pro tempore superior Conventus, qui per subalternos religiosos Parochiam administrat”). Az el­ készült templomra és a templombelsôre vo­ natkozó visitatio-adatokat megerôsíti a Szent Erzsébet oltár32 nagyméretû olajfest­ mény oltárképének jobb alsó sarkában máig olvasható felirat szövege „Step. Dorffmaister inve: et pinxit: 1772”.

A canonica visitatio a plébániatemplom­ ként is használt ferences templomon és ko­ lostoron kívül egyéb egyházi építményrôl vagy annak romjáról, illetve romjairól nem szól. Utóélet

A mariánus ferencesek II. József kori részle­ ges feloszlatását33 követôen a kegyúr, báró Hunyady József kísérletet tett I. Ferenc ki­ rályhoz intézett kérelmével (Pozsony, 1796. december 4. Függelék 10.) a mesztegnyôi ferences konvent helyreállítására. A kérelem teljes szövegû másolatát egy Sylvester Schwarcz34 mariánus ferences szerzetes (1757–1837) által összeköttetett kolligá­ tum-kötet ôrizte meg.35 Bár a folyamod­ ványnak nem lett eredménye,36 ez a próbál­ kozás is érzékelteti a kegyúri család ragaszkodását Mesztegnyôhöz, ami máig töretlen.37 1790-tôl a mesztegnyôi ferences rend­ ház temploma plébániatemplomként szol­ gált. Egy következô canonica visitatio (1815. IX. 21.) terjedelmes iratanyaga sze­ rint (Függelék 11.) az épületegyüttesrôl már ekkor, alig több mint hatvan évvel a feren­ ces rendház alapítása (1744) után nem tud­ ták megmondani, hogy mikor épült („Ecclesia haec […] in honorem S. Joannis Nepomuceni, erectae condam per Illustis­si­ mum L. B. Joannem Nepomucenum Hunya­ di de Kéthely A[nn]o quo, non scitur, e solidis materialibus splendide exornata […]”). A fiatal, 31 éves plébánosnak, Buday Jánosnak („Parochus est Joannes Buday in comitatu Soproniensi A[nn]o 1784. 3 Maij natus. Studia Philosophica partim Jaurini, partim Sabaria Theologica vero Wesprimii absolvit, ad clerum susceptus est anno 1805, in praesbiterum ordinatus anno 1809”) va­ lószí­nûleg nem állt rendelkezésére sem historia domus, sem egyéb feljegyzés, amely­bôl tájékozódhatott volna. A mesz­teg­ nyôi mariánus levéltár anyagát ekkor már a provincia székhelyén, Pozsonyban ôriz­het­ ték.38 A templom körüli cinteremrôl, a valószínûleg a középkor óta folyamatosan használt temetôrôl, ekkor már nem esett szó. Helyette megtudjuk, hogy a falu és a plébá­ niához tartozó filiák egységesen – eleget téve a felvilágosodás kori uralkodói elô­írá­ sok­nak – a települések határain túl kijelölt

temetôkbe temetkeznek („Caeme­te­rium tam in Matre, quam in filialibus extra Posses­ sionem situatur”). A XIX. század elsô felében – a száz év­ vel korábbihoz hasonlóan – megismétlôdött az egyházi építmény(ek)re vonatkozó legen­ da­képzôdés. Koller József a Mesztegnyei Plebania Emlékirata címû kéziratában az 1850 körül hallott „szóbeszédet” a követ­ke­ zô­képpen rögzítette: „Mesztegnyei helység a Tekintetes […] Hunyady nemzetség birto­ ka volt. Vajjon a Mesztegnyöi Rom[ai] keresz­tény lakosoknak Templomok, vagy Imaházuk volté? feljegyezve nem találtatik. – Mesztegnyô Dél nyugotti részén mi jelen­ leg sósgáti Pusztának neveztetik, düledékek ugyan szemlélhetôk, maradványi az egykori szentegyháznak,39 mellröl azonban a hagyo­ mány csak annyit emlit meg, hogy valaha ott Edde helység állott! – Ugy szinte a mos­ tani Templom északi részén, az ugy nevezett barát kert felsô végén látható egy emelke­ dett domb, melly hányt föld és épület szerezkbül áll, miröl a mostan élô öregek csak annyit bizonyítnak, hogy annak közé­ ben hajdan temetö volt.” (Függelék 12.) Koller – bár igyekezett egykorú forráso­ kat, elsôsorban a Hunyady uradalmi levéltár adatait használni – nem tudott meg közeleb­ bit a templom XVIII. századi építés­tör­té­ne­ té­rôl. A templom és a kolostor korábbi, kö­ zépkorig visszanyúló sorsát nem ismerte, s ô már nem említette – mert nem is hallhatott róla – a legendás Érsekapátit, ahol egykor, a  török idôk elôtt állítólag a ferences vagy pálos szerzetesek éltek. A korai, legendák ködébe veszô feltételezett egyházi építmé­ nyek közötti nyíl- vagy puskalövésnyi tá­ volságokról szóló elképzelés nála sem buk­ kan fel. A vizsgálat végén összegezve elmond­ ható, a mesztegnyôi Nepomuki Szent János plébániatemplom – a XVIII. század elsô fe­ lei ideiglenes, licenciátus által használt, való­színûleg nem tartós anyagból készült orató­riu­mon kívül – a település egyetlen tar­ tós anyagból épült, a középkor óta konti­ nuus (folyamatos), többször átépített egyhá­ zi építménye. Ez az épületegyüttes foglalja, pontosabban foglalhatja magában – régésze­ ti feltárás hiányában ma még ismeretlen mó­ don – az 1476 elôtti Szent Miklós plébánia­ templom és az ehhez 1476 után hozzáépített domonkos kolostor maradványait is.40

21

A  templom teljes felújítása elôtt – a temp­ lomhajó alatti kriptában és a padlástérben lévô II. világháborús törmelék eltávolítása után – érdemes, és mielôbb idôszerû lenne módszeres falkutatást és régészeti feltárást végezni.41 Függelék Válogatás a témára vonatkozó legfontosabb források­ ból 1. Georgius Sentey domonkos kolostort kíván alapítani Mesztegnyôn (Az eredeti oklevél római szentszéki regesztája pá­ pai engedélyezô záradékkal, 1476. augusztus 16. Regesta supplicationum, S. 748. fol. 277. t. Közölve: Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis. III.: 1416–1492. Budapest, 1902. 246.: Nr. 382.) Beatissime pater, devotus sanctitatis vestre orator Georgius Sentey comes Mezstegnew ob singularem devotionis affectum, quem gerit ad ordinem fratrum predicatorum de observantia nuncupatorum, cupit in opido Mezstegnew Vesprimiensis dioecesis pro usu et habitatione ipsorum fratrum quamdam domum erigi, et quia locus, in quo parochialis ecclesia sancti Nicolai dicti opidi, que de jure patronatus prefati comitis existit et per rectorem seu capellanum ad me tum … amovibilem regi consuevit, pro dicta domo erigenda aptus et conveniens est supplicat sanctitati vestre prefatus orator, quatenus ecclesiam predictam in domum pro usu … eorundem fratrum cum campana, campanili, orto erigere seu erigi mandare ac fructus … prefate domui … applicare necnon priori eiusdem domus …, ut curam eorundem parochianorum … per unum ex fratribus … exerceri facere possit, concedere … et fratribus …, ut … privilegiis …, quibus alie domus … gaudent …, gaudere … possint …, etiam concedere dignemini … Fiat, ut petitur, sine preiudicio. F. … Datum Rome apud sanctum Petrum, decimo septimo kalendas Septembris, anno sexto. 2. Horváth János S. J. jelentése az andocsi misszióról, 1643. szeptember 2. – Informatio P. Joannis Horváth de missione Andochensi Anno 1643 die 2a Sept. (Részlet, Magyar Országos Levéltár, Helytartótanácsi Levéltár, Acta Jesuitica, Coll. Jaurin, fasc. 2. nr. 37. Közölve: Az andocsi misszió. In: Pfeiffer János: A veszprémi egy­ házmegye legrégibb egyházlátogatásai (1554–1760). Veszprém, 1947. 192–198.) […] Haec missio Coppaniensi constituta est in episcopatu Wesprimiensi, ultra lacum Balaton, in partibus Turcis subiectis. […] Inter meros calvinistas, schismaticos, rascianos et turcas, inter nationes et

22

linguas duversas, praecipuas, ungaricam, croaticam, bosnaicam, podraviananm, posseganam, valachicam. Parochias habet quas haec missio adminstrat has. 1-am […] 3-m Cserdiensem, haec habet pagos 1 Cerdi, Mesztegniô.[…] In his 16 parochiis nullus est sacerdos, sed solum sunt licentiati, studiosi modicae literaturae: plerique nihil sciunt aliud, quam legere ungarice at contiones ungaricas: hi solum ex postillis legunt, baptizant et sepeliunt et copulant. […] 3. A mesztegnyôi mariánus ferences konvent alapító leve­ le Hunyadi Antaltól, Ürmény, 1744. október 13. (Elsô teljes szövegközlés a Minsiterstvo Vnútra Slovenskej Republiky Štátny Archív v Bratislave, Archív Mariánskej Prvoncie Františkánov v Bratislave (1253– 1918) anyagából, jelzete: Ladula 28 (180), Kláštor v Mesztegnyi extraordinaria nr. 3c. Ugyanitt megtalálha­ tó az alapítólevél P. Sidorius Vászolics guardianus saját kezû másolatában is. Az alapítólevél részleges, rövid kivonatos közlése: P. Odoricus Balázsovits, Brevis Historia conventuum Ordinis S. Francisci Seraphici Reformatae Provinciae S. Mariae Hungariae ex authenticis fontibus in Archivo Provinciae existentibus, Posonii, Typis Fr. R. Mayer, 1869, 181–183.) Ego Antonius Hunyadi de Kis Krstyene etc. etc. Memoriae commendo tenore praesentium significans, quibus expedit universis, quod posteaquam ego a Deo ter optimo, maximo innumera domi, forisque beneficia accipiendo, sedulo circumspexissem quomodo nam devotam gratitudinem meam erga suam Divinam bonitatem demonstrare, atque saluti, tum meae, tum proximorum meorum pro virili subvenire valerem, haec inquam, dum animo, mentesque versarem, oblatus est tandem oculis meis situs, et locus bonorum meorum in Comitatu Simighiensi, alias in Mesztegnye situatus, in quo Reverendis Patribus Ordinis Minorum Strict. Observantiae Seraphici S. P. F Provinciae Marianae in Hungaria congruum domicilium, seu Conventum in ruderibus desolati cujusdam Monasterij ibidem existentis adjutorio Divino extruerem, quare admotis in Nomine Domini sumptibus primum ipsis fundatio­ nalibus tam pecuniariis, quam naturalibus in pecuniam conversis, ac etiam ex proprio erario in quantum temporis injuria admitteret desumptis, eademque vires largiente, illud ipsum Monasterium informam justi claustri, una cum Templo Honoris Sancti Joannis Nepomuceni dicato ad Majorem Dei Gloriam ab ipsis fundamentis per totum taliter erigendum suscepi, erectumque proprio motu, totaliter, et integre, una cum dicto Templo, habitaculis, areolis, caeterisque attinentiis memoratis Religiosis, et Reverendis Patribus Ord. Min. Strict. Observ. Dictae Provinciae /: quod semper mihi in votis erat :/ ad inhabitandum, ibique jugiter, et Devote Deo famulandum, atque instituto ipsorum, et Regulae satisfaciendum ad manus tradi curavi incorporando illud Provinciae Verbi factae semperque Virginis Mariae in Regno Apostolico Hungarorum ab antiquo fundatae nemine prorsus

contradicente. Quia vero proxime adjecentibus Con­ ven­tibus exinde non parum damni si eis elemosynarum suffragia, exquibus hactenus sustentabantur adempta, huc nostro applicarentur, emergeret, ideoque mature, et serio rem expendens, ne quid successu temporis molestiae, quam huic nostro, quam circum adjacentibus Conventibus, que minus Divina Officia sua peragere, et Religiosa munia rite obire valerent, occurrere queat, motu proprio, et sponte, ac libera voluntate, atque adeo perfectissimi Zeli impulsu. Alimentationis, et conservandorum conservationis fundatione, hujus loco assigno nunc pro tunc ex massa bonorum meorum ibidem, idest in Comitatu Simighiensi habitorum, aut successive inibi aquirendorum viginti millia florenorum Rhenensium absque omni tergiversatione una simul ab attacta bona, quocunque titulo apprehensuro, jure hocce fundationali desumenda, quae syndicus Provinciae levare, et secundum Sacrae Sedis Apostolicae dispositionem, ad cujus Dominium similes elemosynas Fratrum transire intellexi in usum praescriptum Fratrum ad continuandam Missarum obligationem dispensare possit, erga hanc ipsam vero meae tenuitatis resolutione /: quia spiritualibus remediis juveri anhelo :/ exigo ut in isto Conventu nostro singulis annis legantur Missae pro me, meisque posteris numero quingentae, et praeter has aliae quatuor cantentur solemnes, duae pro vivis, duae pro defunctis de familia, id est una singulis anni quatuor temporibus, Divinam nunc Bonitatem precibus quam humillime exoro, ut hoc gratitudinis meae qualecunque incidium clementer acceptare, atque ad Nominis Sui Gloriam, proximorumque salutem ordinare, mihi autem ad majorem praestanda vires suppeditare dignetur. Haeredes autem, et posteros, successoresque meos, legatarios, item sessionarios utriusque sexus universos serio ac severe, subque gravi omnipotentis Dei indignatione monitos, et obtestatos volo, ut hanc meam traditionem, assignationem, et incorporationem in perpetuum illibate conservare, nec non Sacrae elemosynae supra specificatae collationem adamussim praetitulato Conventui nostro Mesztegnyensi semper subministrare velint, et teneantur, sintque omnimode adstricti, et obligati neque eam in aliquo imminuere, aut violare praesumant, imo trado, assigno, incorporo, et confero realiter, et cum effectu jure perpetuo, et irrevocabiliter tenendi, utendi, possidendi pariter et habendi. Harum sigillo chyrographoque meo muni­tarum vigore, et testimonio literarum mediante. Statum Religiosorum in partibus illis promovendi, cujus adminiculo plebs salutaribus institutis, et documentis imbuta in via mandatorum Dei currere, et facilius salutem animae assequi possit, non praetextu cujuspiam reditus, aut census annui, verum per modum purae, et simplicis elemosynae oblatae, ac deinceps offerendo causa ex bonis meis Kétheliensi, et Sziliensi, vel in defectu ibidem occurente ex erario nostro suprfato Conventui pro annua elemosyna, cujus beneficis 12 Religiosi continuo sustentari possint, quot annis ex pecuniariaelemosyna florenos Rhenenses

quingentos, frumenti pro pane metretas Posonienses centum quinquaginta, puri tritici metretas Posonienses quinquaginta, vini urnas centum quinquaginta, stigeros saginatos quatuor, lignorum orgias octuaginta, et liberam lignationem ex lignis focalibus in teritorio Mesztegnye habitis per vecturas Conventus et Benefactorum /: quantum necesse fuerit:/ fiendam. Item pro Conventus necessitate usum prati a me, vel meis mox assignandi in tanta quantitqte, quae pro quatuor equis annue intertenendis suficere possit. Deni­ que pro succursu jejuniorum liberam omni tempore piscationem in piscina penes Conventum defluente, quam omnibus vetitam volo /: praeterquam mihi, meisque posteris eo divertentibus, aut ibi residentibus :/ me daturum, collaturum, et sine defectu administraturum offero, spondeo, atque promitto. In casu vero conflagrationis, vel notabilis ruinae Conventus, sicut ego vita durante intendo, ita posteri, aut successores mei in bonis ibi existentibus ad redintegrationem aedificij pro posse facultatem suarum succerrere teneantur. Tandem quia sicut vita, et mors, ita conservatio familiarum in manibus solius Dei esset, et perpetuitas in humanis rarissima videretur, per consequens certus non essem familiam in successoribus mei continue duraturam, pro casu, qui Divinae Majestati me, meosque successores defectu tali visitare placeret, ac sic bona mea ad alias manus devenire contingeret, perpetuitati fundationis providere volens, ut perpetuum ego, posterique mei pro refrigerio animarum spiritualem sacrificiorum fructum capere possint, alterata taliter sic specificata. Datum in Castello nostro Urminyiensi die 13 mensis octobris Anno Domini Millesimo Septingen­ tesimo quadragesimo quarto Antonius Hunyadi 4. Stephanus Lenthy veszprémi kanonok jelentése (relatio) a mariánus ferencesek bevezetésérôl (introductio) Mesztegnyôre, 1747. január 15. (Elsô szövegközlés a Minsiterstvo Vnútra Slovenskej Republiky Štátny Archív v Bratislave, Ar­ chív Mariánskej Prvoncie Františkánov v Bratislave (1253–1918) anyagából, jelzete: Ladula 28 (183), Kláštor v Mesztegnyi fasc. 3. nr. 1.) Relatio Domini Reverendissimi V: Generalis scriptotemis exhibita. Illustrissime, ac Reverendissime Domine Praesul! Debita cum submissione repraesento, qualiter ad humilem Instantiam PP. Franciscanorum Provinciae Marianae, Authoritate praetitulatae Domintaionis Vestrae Illustrissimae ad Locum Mesztegnyô in I: Comitatu Simighiensisituatum exmissus eum in finem ut in conformitate Collationalium, et Fundationalium Literarum a Spectabili Domino Antonio Hunyadi de Kéthel, terrestri quippe Domino, dictis Patribus Marianis realiter exhibitarum, inibi existentia Veteris Ecclesiae, et Monasterii Rudera ad manus traderem, inque Loco eo, nunc fatos Patres ad possessionemsua modalitate capiendam introducerem, statuerem, et

23

stabilirem; Igitur in praedicto Loco Mesztegnyô nuncupato constitutus, indicta praevie Processione Sacris indutus, sub Populi concentu ex Oratorio Pagensi processionaliter accepi vetus illud Monas­ terium, et Ecclesiam Pago adjacentia, ubi praemissa dictione Ambrosianum Hymnum et Sacrum /: sub quibus Sclopetorum sonitus, et Morsariorum boatus resonabant :/ sonoro sub tubarum clangore solemniter decantavi, Quibus cum ingenti frequentioris Populi consolatione taliter peractis, praesentibus ex parte Dominij, Spectabili Domino Gabriele Gáál, qua Ejusdem Dominij Bonorum Praefecto, et ad hunc actum Plenipotentiaro, ex parte vero I: Comitatus Spectabili Domino Antonio Somsics Consiliario, et Ejusdem Comitatus V: Comite Ordinario, virtute benigni Regij Diplomatis, ac Illustrissimi, et Reverendissimi Domini Ordinarii Concensu praehabitis, et exhibitis, saepefatos Patres Franciscanos Marianos Anno modo currente 1747. die 15ta Januarii ad praedictum locum introduxi, in eodem statui, ac ut ibidem pro majori DEI gloria, Animarum salute, et Ecclesiae Catholicae augmento, in errigendo novo Conventu DEO jugiter famulari valeant, stabilivi. Quod gratiae genus P. Secretarius Provinciae, qua sui P. Provincialis Comissionatus una cum praesentibus PP. Guardianis Kesztheliensi, et Andocsiensi, ac alijs Confratribus suis ibidem in facie Loci adstantibus reliquis etiam praenarratis omnibus cum debitu ad Illustrissimum ac Reverendissimum Dominum Ordinarium reflexione, ex parte Provinciae suae reverenter gratias egit. Quae omnia, ut praemissu sunt, taliter esse peracta, in fidem subscriptus testor. Stephanus Lenthij Canonicus Wesprimiensis m.p. [rányomott viaszpecséttel] 5. Lenty István, Nova plantatio eucharistica. Titkos értelmü fel-áldozott Plantálás […] Mesztegnyöben az el-pusztúlt mezön álló ó Klastrom és Templom helyén […] Hunyady Antal […] által […] Nepomuki Szent Já­ nos tisztességére tett új Fundatiora-való bé-vétele, és [t]örvényes bé-helheztetése: Mellyet […] vitt végben […] Mesztegnyöi ó Templomban, Boldog Aszszony havának 15-dik napján 1747-dik Estendôben; s-ugyan akkor élô nyelvével azt ki-is hirdette […], Poson, Royer Maradéki, (1747) (Részletek a nyomtatott prédi­ kációból) […] Elegendö bizonyság ebben, csak ezen Isten dicsöségére még haidan föl épült roppant nagy Temp­ lom, és Klastrom; Ime önnön magatok szemeitekkel láttyátok, miképpen […] El-hányottattak ezen Mesz­ teg­nyöi Templomnak, és Klastromnak falai, és minden­ felé hevernek a szent helynek kövei […] A pitvaraiban mindenüt kívül, s-belöl sürü tüske, veszszö nevelkedett mint az erdöben, vagy a hegyeken […] Hunyady Antal […] Mint egy meg eskütt az Urnak, és fogadást fogadot […] ezen el-pusztúlt Istennek házát újobban föl épéthetné, elöbbi virágzására vihetné […]. Ezen fönt álló darab falak, el-széllelt, s-hányatott kövek, már ez

24

után bizonyossan Isten házává fordéttatnak, s-hivat­ tatnak, hogy szünetlen tiszteltessék az Urnak szent neve […] ki-irtatta a körüle, és benne nevelkedett tövisseket, és vesszöket, le-vágatta a sürü erdöket, kitisztogattatta pitvarait, kerületit, czinteremit, ugy hogy már-is Mesztegnyö, ki az elött fáidalmas szivel mondotta: Az a ki sokáig nyögtem, kevés bötük válto­ zásával, már most örömmel mondhattya: Zengettem, mert Istennek élni kezdettem. […] Hunyady Antal urnak dicsíretes cselekedetirül emlékezem: […] Mit cselekszik csak itt a Tekéntetes Nemes SomogyVármegyében? […] nagy roppant Templomot Kéthelben, Sz. Kozma, és Demjén Martyrok tiszteleté­ re újonnan fundamentombúl, számos költséggel, és mint egy szent tékozlással épéttetett […] Szilban Bol­ dog emlékezetü Dücsösséges Szent István elsö Aposto­ li Királyunk tiszteletire; Ugy Szemesben, és egyéb helységeiben, ékes Templomokat, Szent Egyházakat, épéte, és áldoza a nagy Istennek […] ezen el-pusztúlt Szent Helyet, Mesztegnyöi Klastromot, és Templomot lelki buzgósággal, örvendezö szivel, szemekkel, és lé­ lekkel tekéncsük. Ime ezt, nem csak […] Maria Teresia Magyar Or­ szági Királyi Királyné Aszszonyunk kegyelmes engedelmébül, a Romai Szent Szék meg erössétéssébül, Weszprémi Ordinarius mostani Püspök, Méltóságos Padányi Biró Márton Uram ö Nagysága kegyes Concessussábul, a Makula nélkül fogantatott Boldog­ ságos Szüz Nária neve alatt lévö, élö, és leendö Szent Ferencz Fiainak ajánlotta, atta, és ajándékozta; hanem ugyan azon szerzetes Atyáknak itten lakó helyet, s-klastromot maga elégséges költségével föl fogja épéteni, készéteni, s-ékesétteni; ezen kívül, azon szer­ zetes Atyáknak tartásokra itten mindenekbül elegendö, és szükséges örökös rendelést tenni nem csak gondol­ kodott, hanem maga pöcsételt levelével meg erössétteni-is méltóztatott. […] Oh Szerencsés, Maria, Ferencz, Antal, és Nepomuczenus Fiai, Szerzetes Mesztegnyöi Atyák! […] Jerünk tehát mi-is K[edves] H[ivek] ime az Oltár itt ezen a szent Helyen készen vagyon, tegyünk tehát mi-is áldozatot, és adgyunk hálát a mi Istenünknek, hogy ezt adta mi nékünk meg-érnünk, de minek elôtte ez áldozathoz kezdgyünk, Mondgyunk Szent Ambrus­ sal, Te Deum Laudamust. 6. Canonica visitatio, 1748. november 21. (Részletek a Veszprémi Érseki és Fôkáptalani Le­ véltár, Visitationes Canonicae 1748, A8/9, 188–204. p. iratából) Anno 1748. Die vero 21ma Mensis Novembris facta est Visitatio Ecclesiae Possessionis Mesztegnye, Bono ali­ as Haereditario Inclytae Familiae Hunyadianae Praesentibus Perillustre Domino Ladislao Jászay, Dominali Fiscali Gregorio Bogyó, et Joanne Bódis, Judicibus: Item Michaële Nyakas, Stephano Tóth, Joanne Bódis, Joanne Gésey, dictae Possessionis Juratis, et Colonis, alijs quam plurimis.

Quo ad Ecclesiam? Primo. Ius Patronatus in Mesztegnye, habet I. Familia Hunyadiana, Quae raro modernae aetatis exemplo, praeterquam, quod Seraphicam S. Francisci Familiam huc Introductam, stabiliter Fundaverit et Dotaverit, grandem insuper Ecclesiam Honori S. Joannis Nepomuceni Dicandam peramplo cum Monasterio erigere molitur. Dicunt condam Locum incoluisse Minoritas, verius Paulinos – quemadmodum a Paulinorum Religioso magnae apud ipsos Authoritatis accepi, qui etiam denominationem Mesztegnye, a Turcis, dum Plagae huic Dominarentur, impositam referebat, alios Ersek Apáti vocabitur; Ita post longam saeculi plusquam unius viduitatem, possessio haec sacerdotibus alijs maritata, Sanctum canere occipit priannis nuspiam ingemiscens fortunis, ampliori splendori reponenda. Est hic veteris Ecclesiae pars, in qua Divina eo usque peraguntur, donec nova, aemulum Profectionis accipiat. Nullam ista habet Dotem, aut vero, quia illam amisisset, accipit altera, nimirum, nec Caelestium orbium motu sidera decdunt, nisi exorientibus alijs. Secundo. Veteris hujus Ecclesiae Titulus Patrocinij, qui nam fuerit; ignoratur. Sub tutela nunc S. Joannis Nepomuceni existit, Benedicta est Anno 1747mo, per Reverendum Dominum Stephanum Lenthy, Vicarium generalem, dum Filios Francisci, Gratiosa ex commissione moderni Excellentissimi Praesulis, penes Regium suae Majestatis Sacratissimae Diploma, et supramemoratae Familiae Hunyadianae Literas Calationales, ist huc Introduceret, et installaret Processiones hinc instituntur In Festo Annunciatae Virginis, ad Marczali, in festo S. Joannis Baptistae, ad Gadány, in festo Ssmae Trinitatis, ad Kéthel, in festo Sanctorum Petri et Pauli Apostolorum, ad Szenyér, et aliae ab Ecclesia receptae. Habet propterea Devotiones Ordini Communes, sua quoque Cordigeris erit congregatio. Tertio. Vetus haec Ecclesia, uti prepostium esset, nullam habet dotum, aut legata. Quarto. Tectum autem Ecclesiae est stramineum, cujus conservatio, donec Ecclesia novata parata fuerit. Colonis Mesztegnyensibus compete, munita intus et nitida servatur, Chorus autem, et Organum, necdum sunt, Cathedra tamen, et subsellia Rusticano labore Contructa habentur. Quinto [...] Sexto [...] Septimo [...] Octavo [...] Nono [...] Decimo. Est Coemeterium extra Ecclesiam, cum Crucifixo, nullo opere cinctum, et occasione visitationis, per me V. Archi Diaconum, benedictum. Quo ad Altaria? Primo. Altare Unicum, est sub titulo, et veneratione S. Joannis Nepomuceni. Secundo [...] Tertio [...] Quo ad Turres et Campanilia?

Primo. Est ligneum Campanile existens in Pago, et Crux in culmine ejus, alterum autem Campanile, penes Residentiam, cujus pariter in Culmine crux visitur. Secundo. 1um sustinet Campanulam quadraginta librarrum, sub nominibus B. M. Virginis et S. Gregorii Martyris, quam procurarunt suis sumptigus Coloni Mesztegnyeienses, alterum sustinet Campanam nonaginta quinque librarum, sub nominibus B. V. Mariae et S. Antonii Paduani, hanc Patres Residentiae compararunt, ambas consecravit Excellentissimus modernus Praesul Wesprimiensis. Quo ad Sacristiam? Primo. Quamvis Ecclesiae huic nulla Sacristia incorporata habeatur, supellectilia tamen sacris usibus deservientia hoc ordine reperiuntur: […] Possessio Libis-Kozma, filialis Ecclesiae Mesztegnyeiensis Hic Loci nulla est Ecclesia, nec Campana […]. 7. Padányi Bíró Márton veszprémi püspök 1752. évi je­ lentése a Római Szentszékhez egyházmegyéjérôl (Mar­ tini Bironij Padani episcopi Weszprimiensis villicationis ratio, et relatio […] Beendicto Papae XIV reddita. [1752] Részlet. Közölve: Padányi Bíró Márton veszprémi püspök naplója. Függelékül Bírónak Rómá­ ba tett két jelentése 1752 és 1757-bôl. Közli Hornig Károly veszprémi püspök. Veszprém, 1903. 279., 282.) […] Series Parochiarum Neoerectarum […] in Archidiaconatu Districtus Següsdiensis Prima In Possessione Mesztegnyô, in qua per Inclitam Familiam Hunyadianam Anno 1746 fundati et illocati sunt PP. Franciscani strictioris observantiae Provinciae Marianae. Haec fundatio, antequam Regia auctoritate stabiliretur, diversas patiebatur difficultates. Imprimis contradictio aliorum in proxima vicinitate praeexistentium Ord. Mendicantium, et ex quaestua­ tione, pura eleemosina viventium Religiosorum. Deinde cum Seraphicus PP. Franciscus Altissimam, sine glossa, absque ulla unquam interpretatione praescripserit paupertatem ita ut ostiatim et ex incertis eleemosynis suam filii sui vitam sustentare teneantur, hoc Sacro-Sancto Patrimonio se se exuere praefixam et determinatam in parato aere, et victualibus substantiam et provisionem habere non possent. In parato enim aere habent 20000 fl 40 c. Urnas vini, Laridum, butirum, frumentum, salem, etc. in certa et notabili quantitate. Interim hac praeallegata ratione non obstante Diplomate Regio stabiliti sunt. […] Series novarum Ecclesiarum Catholicarum per totam Dioecesim Weszprimiensem […] 72. In Mesztegnyô S. Joannis Nepomuceni M. […] 8. Padányi Bíró Márton veszprémi püspök 1757. évi je­ lentése a Római Szentszékhez egyházmegyéjérôl ­(Martini Bironij Padani episcopi Weszprimiensis in Hungaria villicationis ratio et relatio […] Beendicto Papae XIV reddita. [1757] Részlet, közölve: Padányi

25

Bíró Márton veszprémi püspök naplója. Függelékül Bí­ rónak Rómába tett két jelentése 1752 és 1757-bôl. Köz­ li Hornig Károly veszprémi püspök. Veszprém, 1903. 315., 329.) […] In Archi-Diaconatu aeque Anno 1747 instituto Següsdiensi […] Parochiae neo-erectae […] in Mesztegnyô ann. 1747 […] […] In Archi-Diaconatu Següsdiensi funditus erectae […] Ex solidis materialibus: […] in Mesztegnye, S. Joannis Nepomuceni M. actu erigitur […] 9. Canonica visitatio, 1778. május 28. (Részletek a Veszprémi Érseki és Fôkáptalani Le­ véltár, Visitationes Canonicae 1778, A8/13, 431–435. p. iratából) Canonica Visitatio Ecclesiae, et Parochiae Mesztegnyensis Die 28a Maij Anno 1778 peracta. De statu Ecclesiae. Mater Mesztegnyensis Ecclesia est Conventualis Patrum Ordinis S: Francisci Provinciae Marianae, horumque propria subit vices Parochialis, este e solidis materialibus erecta, benedicta, et honori S: Joannis Nep: Dedicata, sunt in ea altaria 5. lapidibus portatilibus bonis, neque ulla sui parte violatis instructa, quae sicut elegantia, et affabre elaborata sunt, ita omnibus requiasitisdecore ornata. Fundata est ab Illustrissimo Domino L: B: Joannis Nep: Hunyadi, sed absque ulla Dote, […] De Dominis Terrestribus, et Patronis. Dominus Terrestris est Illustrissimus Dominus L: B: Joannes Nep: Hunyadi, e cujus munificentia tum Ecclesia, tum etiam Conventus surrexit, jure Patronatus gaudet, sed ius presentationis non exercet. De Parocho ejusque obligatione. Est tantum Administrator ex ordine Patrum Minorum S: Franscisi Provinciae S: Mariae P. Martianus Krancsics pro tempore superior Conventus, qui per subalternos religiosos Parochiam administrat. […] […] Domus Parochialis hic nulla habetur, Scholaris autem lignea est in statu miserimo posita, et ruinae proximae, ejus et aedificatio, et Conservatio incumbit Loci incolis. De filialibus. Matri Mesztegnyensi Ecclesiae bina praedia pro filialibus adnexa sunt, nempe praedium Keleviz, et Dávod […] In Praedio Keleviz habetur Ecclesiola per Familiarum Dominorum Desô, e solidis materialibus erecte, benedicta, et Natae Angelorum Regina honori dedicata. 10. Hunyady József kérelme I. Ferenc királytól a mesz­teg­ nyô ferences konvent helyreállítására, Posony, 1796. december 4. (Közöletlen, magántulajdonban)

26

Instantia pro restituendo Conventu Mesztegnyensi. Sacratissima Majestas Rex. Apostolice Domine Domine Benignissime; Communis querela, jam in vocem publicam transiit, quod religio alias efficax uniendorum animorum remedium, firmum societatis civilis vinculum, et verae felicitatis vehiculum tepescat; cujus effectus jam etiam postremam hominum classem, ruriculas nempe penetrare incipit, dum communi plebi animalitatem tantum relinquit; ac proinde cuncta, quae ejus instinctu agit, sine relatione ad verum bonum, aut malum perficit, ac in quaevis audenda prorumpit. Ratio hujus praecipua est, quod ii praeprimis, quorum obligatio in sylvis, et proediis ad greges, et armenta concentratur, vel ob majorem a verbi Divini distantiam, vel plane eorum defectum, aut denique in sufficientiam vix occasionem, et modum habeant, ut rudimentis verae fidei imbuantur, litterarumque principiis initientur, nascuntur quippe, et emoriuntur hae generationes, quin vel scopum creationis, suae proinde existentiae, propagationis humanae, et mutui in communi societate obligaminis modum pervidendi narreiscantur. Horum ego praeprimis necessitudini, in quantum virium mearum est succursurus constitui fundationem, quam avus meus desideratissimus Antonius quondam Hunyady in posessione [!] sua Mesztegnye Comitatui Sümeghiensi ingremiata pro 12 Religiosis ordinis S. P Francisci strictioris observantiae Provinciae S. Mariae constituerat, ac Testamento quoque mediante ad eos, velut totidem mendicos, et non alios, titulo purae, et simplicis Elemosyne restrinxerat per sublationem catum Franciscanorum emortuam restaurare, eoque convertere, ut partium illarum multum sylvosarum populus in fide Catholica, vera proinde Religione imbuatur, ac in reliquo tum humiliori nobilitati, quum etiam subditelae proles suas ad minus litterarum rudimentis initiandi occasio suppeditetur. Sublatis nempe in Conventu Mesztegnyensi Franciscanis, relictus est ibi unicus cum normali pensione sacerdos in qualitate Administratoris, qui utut ejat is possessionis populo sacra ministret, ejus tamen velut unius tantum ministerium, non tantum pro illis, verum etiam vicinorum Praediorum Léta, Agaros, Arad, Dávod, Hidas, et Gyota ad diversos Dominos terrestres pertinentium incolis esse summopere necessarium, sed insufficiens acclusum originale Processualis Judlium attestatum sub A perhibet. Praenuncupatis Praediis non absque fundamento adnumerari debent Gadány, et Keleviz, quae siquidem a Matre sua Tapsany, Capellano alioqiun nox provisa adeo distent, ut earum incolae bono etiam itinere vix ad adiendum verbum Dei debito tempore comparere possint, alias autem viis pejoribus vel domi manere, vel paratis pecuniis currus conducere, vel ­denique Ecclesiam Mesztegnyensem petere cogantur, ut sub B. et C. in fide proficiendi Zelo ducti supplicuerunt, Ecclesia Mesztegnyensi adfiliari, ibidemque complures verbi Divini ministros constitui, ut sub D. et E.

Cum proinde parte ab una Administraturae Mesztegnyensis, velut per unicum pensionalistam Sacerdotem provisi stabilitas sperari non possit, et alioqiun unicus sacerdos, etiam, si stabilis foret, pro ejate; et circumjacente, sed praesertim sylvas late diffusas incolente populo erudiendo insufficiens sit, parte vero ab altera ipsa contribuentis plebis vicinae felicitas exigat, ut tum in fidei rudimentis, quum etiam litterarum initiis imbuatur, atque erudiatur, ac ita publico utiles, quoque, pacatique cives, et fideles Majestati vestrae SSmae subditi praeparentur, e re fu­ turum, et congruum, aptamque remedium fore conclusi, fundationem Avi mei desideratissimi alioquin pro 12 Franciscanis, et non aliis constitutam, et ideo neque ad fundum Religionarium illata min propagationem fidei Catholicae, erudiendumque populum convertere, et Clementiam sacrae Caeor Reae Mattis exornare in eo. Primo: ut in possessione Mesztegnye prae existentem Ecclesiam constantis, et ordinariae Parochiae nomine stabilire, eique remotiorem a matre Tapsony, Possesionem Gadány, ac etiam Keleviz cum nominatis sub A praediis adfiliare. Secundo: ut ibidem Nationales Scholas induci facem digneretur. Parochiam stabilem ibi necessarium esse, non tantum exhibita sub A, B, C, D, E, verum ipsa Matrum distantia remotior, difficultates proinde erudiendae plebis ex investigatione proditurae perhibent. Ad Scholas Nationales expetendas, et ibidem figendas parte ab una benigna Majestatis Vetsrae Sacratissimae resolutio, qua mediante in gremium Comitatus Sümeghiensis Scholas alioquin resolvere dignata est, tanto fortius argumentum mihi suppeditavit, quod Nationales Scholae non tantum ad formandam communem etiam populum, verum praeparandam ad humaniores scientias juventutem necessariae sint, parte vero ab altera tunc circumjacentis inferioris Nobilitatis, quum etiam contribuentis populi desiderium, quo nempe Ossasionem habeant, levioribus sumptibus Proles erudiri curandi, animavit. Fundatio, quam pro Parocho, Capellano, et Nationalium Scholarum Informatoribus applicitam habere cuperem adjecta obligatione 500 Sacrorum, et 4. Cantatorum celebrandorum, substitit in sequentibus. Parato nempe aere floreni – 500 denar. 00 In reliquo sunt naturalia, quae juxta ordinarium il­ larum partium sic redueuntur. Frugum pro pane M. P. 150. a d. 15=102+50. Tritici M. P. 50. ab 1 fl. 15 D=62+50 Vini Urnae 150. ab 1 fl. 50D=225+Setigeri No. 4 a 12 12 fl. 50 D.=50+Lignorum Orgiae 80. ab 1 fl.=80+Faenum pro equis. 4 = 60+Lignatio ex deciduis et humi jacentibus - - - - 20+-------------------------------------Summa= floreni 1100. Quo proinde fundatio haec seu in natura, seu in aequi­valem … prae… [levágva] sine ulteriori aerarii Regii, aut contribuentis plebis praeter stolam onere, pro

subsistentia Parochi, Capellani, et informatorum sufficiat supplico. Tertio: dignetur Majestas Vestra Ssima, clementer intulgere, ut Conventus Mesztegnyensis Religiosis S: P. Francisci strictioris observantiae Provinciae S: Mariae tum Parochiam administraturis, quum etiam Scholas Nationales docturis, restituatur, ac proinde in forma Residentiae restauretur. – Et quia Pro administranda Parochia, docendisque Nationalibus Scholis, quinque, aut sex individua suffectura sunt, fundationem quoque superius defixam, pro illis suffecturam, illud unicum forte praebet argumentum, quod cum prae existent in Conventus, et Francisanorum ex illa 12 individua substiterint. Cum proinde Conventus Mesztegnyensis nulli publico utilitati, quin potius annua ipsius reparatio fundo Religionario majori oneri sit, alioquin autem Scopus supplicis mei in propagatione Religionis, ejusque incremento succrescentis juventutis necessaria tantum eruditione concentretur, sed et alias etiam prae attacta Fundatio, velut solos 12, Franciscanos, et non alios restricta cessaverit, et fundo Religionario nempe applicita sit, firma min clementia Majestatis Vestrae Ssimae fiduciam colloco, quod Conventum illum, alias lapsu temporis desolandum cum horto pro residentia Religiosorum, Parochiam, et Scholae Nationales administraturorum, Scholaribusque cubilibus gratis cessura sit. Quantum ad constituendam stabilem Parochiam, nullum arbitror accursuram difficultatem, relate vera ad Scholas Nationales, illa duntaxat occurrere posset difficultas, quod in posessione Mesztegnye actu vix duae, tres vae domus, civilasiti proinde hospites dandis juventuti hospitiis apti reperiantur, haec interim difficultas non est adeo gravis, ut lapsu praesertim temporis ei magis magisque non occuratur. Conventus nempe adeo amplus est, ut pro recipiendis honoratiorum filiis ex eo pars aliqua praecludi; et quasi in Convictum efformari possit, eoque apta individua constitui, quae juventutis necessitatum Domesticarum curam habeant, plebei porro, et pro hic, et nunc hospitia reperturi sunt, sed et alias etiam. Cum in eadem Posessione Mesztegnye consti­ tuerim complures Domos pro Opificibus, et artificibus extruere, ac etiam Nundinas annuales inducere, ac totaliter ipsam posessionem ampliare, et civilisare difficultas ratione hospitiorum, et curae prolium Nationales Scholas frequentaturarum intra breve tempus suapte cessabit. – Interim. Casum in eum, si exmittendae ne fors investiganti comissioni videretur difficultatem hospitiorum recipiendae juventutis aptorum adeo gravem esse, ut nationales Scholaee pro hic, et nunc induci nequirent, clementiam Majestatis Vestrae Ssimae in eo quoque homagiali submissione accepturus sum, si ad insinuatum Conventum Mesztegnyensem in forma Parochialis Residentiae Religiosi ea conditione reducti fuerint, ut dum et quando difficultas hospitiorum cessaverit; ad docendas Scholas sine ulterioris beneficii accessione obligentur.

27

Fundatio autem praesentibus oblata pro hic et nunc numero Religiosorum adproportionetur, residuum autem in reparatione Monasterii ruinati convertatur. Quae dum Sacro Majestatis Vetsrae obtutui humillime proponerem, ac una clementiam exorarem, homagiali in submissione emorior. Signatum Posonii Die 4a Decembris 1796. Majestatis Vestrae Ssimae Humillimus Servus perpetuoque fidelis subditus B Jos. Hunya[di] [m.p.]

Parochus est Joannes Buday in comitatu Soproniensi A[nn]o 1784. 3 Maij natus. Studia Philosophica partim Jaurini, partim Sabaria Theologica vero Wesprimii absolvit, ad clerum susceptus est anno 1805, in praesbiterum ordinatus anno 1809, linguas callet hungaricam, et germanicam mediocriter, in matre, et filialibus uterque necessaria est ad excipiendas fidelium confessiones, curam animarum exercet ab anno 1810, in capellania 3 annis, modo in annum 4um parochus, canonice inressitus, sed nec dum installatus. […]

11. Canonica visitatio, 1815. szeptember 21. (Részletek a Veszprémi Érseki és Fôkáptalani Le­ véltár, Visitationes Canonicae 1815, A8/20, 113–140. p. iratából)

12. Koller József, Mesztegnyei Plebania Emlékirata, 1850 (?), 1854 (?) (Veszprémi Érseki és Fôkáptalani Levéltár, AD 428/1854, részletek)

Visitatio Canonica Parochialis Ecclesiae Mesztegnyeiensis Anno 1815. Die 21a Septembris peracta per eundem Georgium Kurbelyi […] praesentibus Joanne Horváth Archi, et Joanne Tomor surrogato V. Archi Diacono […] pro testimonio legali Antonio Teberi Inclyti Comitatus Simighiensis V. Judice Nobilium: – ex parte Patronatus Stephano Illovay fiscale, Josepho Katskovitse xactore Dominalibus […] ex parte fidelium Mesztegnyeiensium Paulo Nezavits Judice Georgio Hajdu Francisco Rumij Josepho Torok Juratis […] I De statu parochialis Ecclesiae Mesztegnyeiensis § 1us Situs et structura matris ecclesiae Ecclesia haec […] in honorem S. Joannis Nepomuceni, erectae condam per Illustissimum L. B. Joannem Nepomucenum Hunyadi de Kéthely A[nn]o quo, non scitur, e solidis materialibus splendide exornata […] § 2us Partes et instructio matris ecclesiae Chorum habet sat amplum, aeque e solidis materialibus, infra turrim in aditu ecclesiae columnis lapideis imixum, chatedram ligenam, nitide exornalem […] criptas habet duas 1am pro familia fundatoris, aliam pro diversae aestimatae condititonis fidelibus utraque habet […] portam, taxa nulla fuit […] dum sta­ bilis defixa, pro futuro defigiunt taxa 25 florenorum pro extraneis, qui non sunt e familia fundatoris; Aras habet 5, majorem in honorem S. Joannis Nepomuceni lateralem 1. in honorem Immaculatae conceptionis B. M. V, alteram in honorem S. Antonii Paduani, 3iam in honorem S. Francisci Seraficii [!], 4am denique S. Elisabetae viduae […] § 14. Statuae crucifixi imagines et caemeteria […] Caemeterium tam in Matre, quam in filialibus extra Possessionem situatur. […] VIII De Parocho § 19us Descriptio Parochi

Mesztegnye Helység eredetérül minden adat hiányában lévén […] A kéthelyi uradalom levéltárában örzött hi­ vatalos számadások szerént pedig 1728ik évben Mesztegnyei helység a Tekintetes […] Hunyady nem­ zetség birtoka volt. Vajjon a Mesztegnyöi Rom[ai] keresztény lako­ soknak Templomok, vagy Imaházuk volté? feljegyezve nem találtatik. – Mesztegnyô Dél nyugotti részén mi jelenleg sósgáti Pusztának nevezteteik, düledékek ugyan szemlélhetôk, maradványi az egykori szentegy­ háznak, mellröl azoban a hagyomány csak annyit emlit meg, hogy valaha ott Edde helység állott! – Ugy szinte a mostani Templom északi részén, az ugy nevezett ba­ rát kert felsô végén látható egy emelkedett domb, melly hányt föld és épület szerezkbül áll, miröl a mostan élô öregek csak annyit bizonyítnak, hogy annak közében hajdan temetö volt. 1745-ben Mesztegnyén még állandó lelki Atya nem volt. […] a veszprémi püspöki levéltár bizonyítvá­ nya szerént csak husz Plébánia volt […] Hunyady An­ tal, mesztegnyei helység kegyes földes Ura […] lépése­ ket tön a Szüz Mariarul nevezett Szent Ferenczi szerzetes atyák béhozatalára, kik 1747ik év Januar 15én Méltóságos Padányi Biró Márton veszprémi püs­ pök érdemteljes vicariussa által […] béigtattak. Az itt letelepült szerzetes atyák valamely rögtön­ zött épületbe véve lakásukat, Tekintetes Hunyady Antal nagy lelkû védnökük gazdag költségivel megkezdék azonnal az isten Háza, s jövendô lakhelyük építését. […] már 1750ik Év Junius hó 29én Méltóságos Padányi Bíró Márton veszprémi püspök által a Templom alap­ köve ünnepélyesen letétetett, s ugyanaz évben […] Szobkovits János marcali Plebanos s veszprémi czimzetes kanonok által felszenteltetett. – Az uradalmi számadások szerént ez évben Gróf Grasalkovits részérülis a templom építésre ajánlott ezer forint kiszolgáltatott. – Minô mellékes kedvezések, vagy nehézségek járul­ tak az építés befejezéséhez, felirva nem találtatik. […] Az épületi anyag jól kiégett téglábul van, erôs mész ke­ verékkel öszve illesztve ugy, hogy szilárdsága s csinos­ sága maiglanis elsöbégeét vívja maganak ki a jelenben

28

épülô mívek fölött. […] Elsö s az építésben foglalatosko­ dó szerzetes atyák név szerint: T. Bitter Edvárd; és Rájtsits Sebestyén, kiknek nyugtatványi az uradalmi le­ véltárban az építésrôl felvett pénzekrôl tartanak; voltak egyszersmind a hivek lelki gondviselôi, ezek szerezték meg a Plebániai keresztelô könyvet 1747-ben és ebben már az 1744ik évtôlfogva kereszteltetteket beigtatták. A házasultak és halottak könyve 1751-ben a Templom jö­ vedelmét s kiadásit mutató könyv 1760ik évtôl kezdödik. A kormánytól s megyei hivataltol érkezett levelek Jegyzô Könyve 1781 fogva szerkesztetett. […] 1797. Nagyságos B. Hunyady Jósef a vallás s ne­ velés ügy eránti buzgoságbul 1797-ben Jan. 10én fo­ lyamodást tön a Helytartó Tanácshoz, az eltörlesztett szerzetesek visszahelyeztetéséért Mesztegnyôre […] E buzgó törekvés azomban, mi okbul? Nem tudni mitsem létesített, s ezzel letünt a mesztegnyei szérzet feléllesztô reménye, s végkép eltünt Mesztegnyérül élete, a midön 1804-ben Febr. 15-én Tisz. Rumi Mihály szerzetes atya mesztegnyei plebánia érdemteljes helyetese élni megszünt. […] Jegyzetek 1. Így mindenekelôtt mértékadó a település történeté­ re: G. Jáger Márta: Mesztegnyô. Budapest, [2000]. 2. Így pl.: Lángi József: A mesztegnyôi ferences templom falképei és berendezése. Mûemlékvédelmi Szemle, 5. 1995. 229–264. 3. Vö. G. Jáger 2000. i. m. 15. 4. Kniezsa István: Mesztegnye. Magyar Nyelv, 31. 1935. 89–92. 5. Hervay Ferenc Levente – Diós István: Mesztegnyô. Magyar katolikus lexikon. Fôszerk. Diós István. IX. Budapest, 2004. 67–68. 6. Somogy Újság, 1928 – idézi: G. Jáger 2000. i. m. 29. Az Érsekapáti hely- és családnév gyakori volt a történeti Magyarországon, például Bihar vár­me­ gyé­bôl is ismeretes egy érsekapáti templomrom. Vö. S. Németh Katalin: Vigyázó kövek. Nagyvárad, 2009. (Partiumi füzetek, 61.). 7. P. Takács J. Ince – Pfeiffer János: Szent Ferenc fiai a veszprémi egyházmegyében a 17–18. században. Pápa – Zalaegerszeg, 2001. I.: 200–202. 8. Horváth Alice: Mesztegnyô. Templom és kolostor. Budapest, 1993. 4., 8. (Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára, 454.). Azonos adatokkal ld. még: Horváth Alice: A mesztegnyôi Nepomuki Szent Já­ nos-templom. Létünk, 25, 1995, 1/2. 29–33. 9. Mesztegnyôre vonatkozó 1743. évi canonica visitatiót nem tartanak számon a Veszprémi Érseki és Fôkáptalani Levéltárban ôrzött canonica visitatiók között. Vö. még: Pfeiffer János: A veszp­ rémi egyházmegye legrégibb egyházlátogatásai (1554–1760). Veszprém, 1947. (A Veszprémi Egy­ házmegye múltjából, 10). 10. „Pfeiffer János, A veszprémi egyházmegye mû­ emlékei (kézirat a veszprémi Püspöki Levéltár­ ban)” Lángi 1995. i. m. 229., 251.: 5. jegyzet.

11. „Pfeiffer János, A veszprémi egyházmegye törté­ neti névtára (1630–1950), München, 1987, 1089” Lángi 1995. i. m. 230–231., 251.: 13. jegyzet. 12. „Veszprémi Püspöki Levéltár, Protocolla episco­ pali III. 126–129, 275–279., Lenthy István: Nova Plantatio Eucharistica, Pozsony, 1947 [!]., Koller, i. m. 2.” Lángi 1995. i. m. 231., 251.: 18. jegyzet. 13. „Veszprémi Püspöki Levéltár, Protocollum mixtum (1745–62). 144–145. (Az okirat szövegé­ nek másolata.)” Lángi 1995. i. m. 231., 251.: 19. jegyzet. 14. G. Jáger 2000. i. m. 29. 15. 2009 nyarán egy baráti beszélgetésben. 16. G. Jáger 2000. i. m. 122. 17. Mivel az adott részhez tartozó források összegzé­ sében G. Jáger Márta nem 1743-at, hanem 1748-at említ, valószínû, az 1748. évi canonica visitatio adatait kívánta itt – többek között – összegezni. Az említett „Emlékirat” azonos: Koller József, Mesztegnyei Plebania Emlékirata, 1850 (?), 1854 (?), Veszprémi Érseki és Fôkáptalani Levéltár, AD 428/1854. G. Jáger 2000. i. m. 122., 188. 18. G. Jáger 2000. i. m. 122. 19. Itt jegyzem meg, hogy az elektronikusan elérhetô címeken pontatlan, megtévesztô és ellentmondá­ sos adatok sora olvasható a mesztegnyôi templom­ ról. Ezekre itt külön nem térek ki. Ld. például: http://hu.wikipedia.org/wiki/Mesztegnyô (201312-27) vagy http://templomok.blogter.hu/400404/ szerzetesi_ferences_templom_Mesztegnyô (201312-27). 20. A vonatkozó helytörténeti vizsgálatokhoz lásd még: Kövesdi Tiborné: „Az én falum” Mesztegnyô. Budapest, [1998]. 2. kiad. [2003].; Csabainé Szán­ tó Judit: A Mesztegnyôi Honismereti és Termé­szet­ védô Egyesület a magyarságtudomány szolgálatá­ ban. Kaposvár, 2004. (A Somogyi Honismeret kiskönyvtára). 21. Harsányi András: A domonkosrend Magyarorszá­ gon a reformáció elôtt. Debrecen, 1938. 86.: 24. jegyzet. Reprint kiadása: Budapest – Szentendre, 1999. 22. A forrást közli: Iványi Béla: A Szent Domonkosrend római központi levéltára. Részletek a magyar dominikánus provincia multjából. Levéltári Közle­ mények, 7. 1929. 17. 23. G. Jáger 2000. i. m. 46. 24. Vö. 22. jegyzet. 25. A mesztegnyôi domonkos kolostor és templom raj­ za – Csákánytól, Balatonszentgyörgytôl és Sze­ nyér­tôl eltérôen – nem található meg az 1500 körül dokumentált, erôdtemplommá alakítható magyar­ országi templomok sorában a bécsi Kriegs­archiv­ ban. Tüskés, Gábor – Knapp, Éva: Ungarn und Siebenbürgen. In: Kolb, Karl: Wehrkirchen in Europa. Würzburg, 1983. 150–153. Vö.: Móricz Béla – Gál József: Marcali a török hódoltság ide­ jén. Marcali története. Várostörténeti tanulmá­ nyok. I. Szerk. Kanyar József. Marcali, 1991. 128– 130.

29

26. Az erre vonatkozó teljes iratanyagot ld.: Minsi­ terstvo Vnútra Slovenskej Republiky Štátny Ar­ chív v Bratislave, Archív Mariánskej Prvoncie Františkánov v Bratislave (1253–1918) anyagá­ ban, jelzete: Ladula 28 (181–182), Kláštor v Mesztegnyi Fasc. 1. no. 1–16 (1744–1745. év), Fasc. 2. no. 1–8 (1743–1746. év). 27. Lenty István életrajzi adatai ismeretlenek. Teológi­ ai doktori téziseit 1727-ben védte meg Nagyszom­ batban, praeses-e Kazy János volt. A tézisek nyom­ tatásban fennmaradtak a kiadvány mecénása, Rátky Dániel, Sopron vármegye táblabírája révén, aki Lenty „patronus gratiosissimus”-a volt. Ultimum Mundi Quadriennium […], Tyrnaviae, Acad. S. J., per Fr. Gall, 1727. Használt példány: Budapest, Egyetemi Könyvtár, Ad 11222. Lenty késôbb a veszprémi egyházmegyében olvasókano­ nok, majd nagyprépost és püspöki helynök (vica­ rius generalis) volt. 28. Ferencesekre valószínûleg a frissen alapított (1744, introductio 1747) ferences közösség miatt gondoltak. Egy másik legenda szerint valamikor a marcali plébániatemplom is pálos kolostortemp­ lom volt. Marics József, Fejezetek a Marcali plébá­ nia történetébôl. Marcali története. Várostörténeti tanulmányok. I. Szerk. Kanyar József. Marcali, 1991. 157–182, itt: 160–161, 180. A Marics által félre értett és félre magyarázott Vitae fratrumadatokat azonban nem támasztják alá a források. Vö.: Inventarium Paulinorum Conventuum […] „Liber Viridis” dictum, Budapest, Egyetemi Könyv­tár, Cod. Lat. 115; Guzsik Tamás – Fehér­ váry Rudolf: A pálosrend építészeti emlékei a kö­ zépkori Magyarországon. Budapest, 1980. 13.: Nr. 48. Minden valószínûség szerint a nagyszakácsi pálos kolostor emléke élt tovább úgy a marcali, mint a mesztegnyôi pálos legendában. 29. Az alapítás jogi cselekedet, amelyet idôvel követ a megfelelô építmény létrehozása. 30. Tüskés, Gábor – Knapp, Éva: Die barockzeitliche Verehrung des Hl. Johannes von Nepomuk in Ungarn anhand der Freiplastiken. 4. Internationale Tagung für Bildstock- und Flurdenkmalforschung in Linz 11.10. – 14.10. 1984. Linz, 1984. 3–12.; Tüskés Gábor – Knapp Éva: Nepomuki Szent Já­ nos tisztelete a szabadtéri emlékek tükrében. Ethnographia, 99. 1988. 330–356. 31. Tüskés Gábor – Knapp Éva: Padányi Bíró Márton és a dunántúli protestantizmus. Veszprémi Törté­ nelmi Tár, 2. 1989. 139–145.; Tüskés Gábor – Knapp Éva: Padányi Bíró Márton és a dunántúli protestantizmus. Történelmi Szemle, 32. 1990. 259–273. 32. Az oltárképen az alamizsnát osztó Szent Erzsébet Hunyady Nepomuk János elsô feleségének, Haller Erzsébetnek a vonásait hordozza. Vö. Schmiddely Dániel pozsonyi rajztanár 1756–1758 között ké­

30

szült, Haller Erzsébetet ábrázoló portréja. Közli: Lángi 1995. i. m. 258., 263. 33. Mária Terézia 1770-ben a mariánus ferences pro­ vinciának 28 rendházat engedett fenntartani 953 szerzetes számára. II. József ezt lecsökkentette és további 9 kolostort, köztük a mesztegnyôit is, fel­ oszlatta; a szerzetesek létszámát összesen 368 fôre csökkentette (326 pater és 42 frater). II. József a mesztegnyôi rendházat a keszthelyivel együtt 1788-ban oszlatta fel. Mesztegnyôrôl a mariánus ferencesek 1790. II. 19-én költöztek ki véglege­ sen. Nagy Béni: A mariánus ferencesek 1790-tôl az 1822-iki nemzeti zsinatig. Budapest, 1914. 7., 15. 34. Takács–Pfeiffer 2001. i. m. II.: 846–846. Sylvester Schwarcz 81 évesen Veszprémben halt meg. Vö.: Weisz János Mihály: A magyarországi mariánus ferences rendtartomány tagjainak névjegyzéke. Kézirat. Várgesztes, 1975, 50. 35. A kötet késôbbi tulajdonosa – Schwarcz Sylvester akarata szerint – a szintén mariánus ferences Kopeczki Bonifác (1812–1882) volt. 36. A visszaállításra vonatkozó 1797-tôl keletkezett iratanyagot ld. a Veszprémi Érseki és Fôkáptalani Levéltár, Acta Parochialia, 14.115., 14.116., 14.117., 14.120.; Intimata XXXIX.2.3, XL.70. 37. A mariánus ferences provincia képviselôje, Balogh Bernárd szerint a mesztegnyôi ferences rendház visszaállítására vonatkozó tárgyalás a Hunyady család részérôl „csak taktikázás” volt, hogy a val­ lásalapba ne kelljen befizetniük a régi alapítványi összeget. Amikor Balogh értesítette errôl a provin­ ciálist, a tárgyalások megszakadtak. Nagy 1914. i. m. 15. 38. A levéltár jelenleg is Pozsonyban található, a Szlo­ vák Belügyminisztérium Levéltárának része. Itt köszönöm meg Halkó József pozsonyi segédpüs­ pök és Bercz Amália önzetlen segítô közbenjárá­ sát, hogy a levéltár mesztegnyôi rendházra vonat­ kozó teljes iratanyagát tanulmányozhattam. 39. Ez a helybeliek és Koller József vélekedése, illetve következtetése; a ma már nem látható romokról („düledékek”) egykorú rajz vagy leírás nem áll rendelkezésre, ilyet – tudomásom szerint – nem készített Koller. 40. Talán csak az alapfalakat és újra felhasznált építô­ anyagot. Ugyanakkor, lehet, hogy a középkori, 1744–1748-ban még álló középkori falak, vagy falrészletek is megtalálhatók lennének. Lángi Jó­ zsef hívta fel a figyelmet a templom padlásterében általa megfigyelt középkori téglákra. Lángi 1995. i. m. 232. 41. Lehetséges, hogy érdemes lenne a régészeti feltá­ rást a templom körüli, épületektôl mentes területen elkezdeni, ahol a mai ismeretek szerint a XVIII. század közepéig biztosan használt, feltételezhetôen középkori eredetû temetô (cinterem) volt.

A mûemlékek helyreállításának régóta alkalmazott módszere a rekonstrukció. Viták is szinte a kez­de­ tektôl támadtak körülötte, elsôsorban az egyes esetekben alkalmazott módszerek érvényességét és mér­ tékét, de akár a kitûzött célt is megkérdôjelezve. A vita napjainkban sem csökkent, sôt erôsödött, de mintha résztvevôi elbeszélnének egymás mellett. Fejérdy Tamás és Lôvei Pál cikkének közlésével vitát szeretnénk indítani, várva a tárgyszerû hozzászólásokat. (Szerk.)

Fejérdy Tamás

MOSTANTÓL KEZDVE MINDEN MÁSKÉPPEN VOLT? Egyszerre magabiztosan kijelentô és a (fel­ tételezett, ráadásul eleve – mondjuk így – manipulatívnak beállított) másik fél (ezek bizony mi volnánk, „a mûemlékesek”) ellen harcosan fellépô stílusa alapján akár provo­ katívnak is nevezhetô, számomra mégis in­ kább gondolatébresztô írás került a kezembe a kövek és történeti alkalmazásuk szak­ér­tô­ jé­nek tollából. Dr. Szabó Attila: A diós­gyôri vár újjáépítése felé címû írására gondolok.1 A téma nagyon idôszerû, és ideje volna va­ lóban szakmai alapon megvitatni, vagy még inkább tisztázni, hogy hogyan is értékeljük a napjainkban az egész közép-európai régi­ ónkra jellemzô újjáépítési hullámot. Nem mintha eddig nem esett volna szó errôl az elmúlt évek, lassan évtizedek során, fôleg egyes konkrét esetek alapján, vagy azok mi­ att, hanem azért, mert az eltérô szemponto­ kat képviselôk mintha meg sem hallották volna egymás elgondolásait, érveit. Érde­

mes kicsit utánanézni: hány tanácskozásnak volt már ez a témája itthon és külföldön egy­ aránt, hány értekezés, szakmai írás foglalko­ zik a rekonstrukció kérdéseivel. Legutóbb a berlini Schloß rekonstruktív újjáépítése és Humbold Fórum céljára történô funkcióba állítása tárgyában volt egy érdekes kamarakiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban, amelyhez egy, a mûemlékek rekonstrukció­ jával foglalkozó pódiumbeszélgetés is kap­ csolódott.2 Bizonyára nem kell hosszasan bizonygatnom, hogy a „pro” és a „kontra” rekonstrukció helyes voltának meggyô­zô­dé­ ses képviselôi számos (számtalan?) példát tudnának a maguk igaza mellé felsorakoz­ tatni. Mindamellett úgy tûnik, hogy párbe­ széd helyett még csak nem is párhuzamos monológok sorozatáról van szó, amelyek érthetôen nem segítettek igazán a valós kihí­ vások reális megítélésében, a járható vagy legalább az értékek fennmaradását nem ve­

1. A diósgyôri vár „rétegei” 2013 ôszén. Szerzô felvétele

31

2. Diósgyôr, vár, autentikus patchwork 2013 ôszén. Szerzô felvétele

szé­lyeztetô, és ezért ajánlható „utak” felde­ rítésében. Jómagam úgy jó három és fél évtizede tartom hivatásomnak a mûemlékek és együtteseik, a mûemlékhelyszínek, azaz mai kifejezéssel a kulturális örökség épített ele­ meinek megôrzését. Miközben a legfonto­ sabb cél, vagyis ennek az örökségnek az utánunk következô generációk számára tör­ té­nô megôrzése, továbbadása nem változott, bezzeg sok minden változott azóta, hogy 1976-ban „mûemlékessé” váltam. Sietek hozzátenni, hogy a változásokat egyáltalán nem tartom eleve rossznak vagy károsnak, hanem sokkal inkább az élet természetes ve­ lejárójának – amely alól miért éppen a mû­ em­lék­vé­de­lem területe lenne kivétel? Más kérdés, hogy a „változás”, csak úgy önma­ gában, még nem érték, hanem csupán lehetôség arra, hogy annak révén érték bon­ takozhasson ki, vagy éppen új érték (is) ke­ letkezzék – és ez alól sem kivétel a mû­em­ lék­vé­de­lem. Az egyik ilyen terület, ahol a szemlélet-változás (igénye) egészen jól érzé­kel­hetô, hogy-hogy nem, éppen a mû­ em­lé­kek­kel összefüggô rekonstrukció meg­ ítélésének, alkalmazásának a témaköre. Jó­ magam is számos cikkben, elôadásban foglalkoztam e témával, de természetesen sokan mások is –a XXI. Országos Mûemléki Konferencia3 egyik szekciótanácskozása például csak ezt a kérdést járta körül. A Mû­

32

emlékvédelem folyóirat elsô ötven évfolya­ mának Bardoly István által összeállított re­ pertóriuma (1957–2006) is felsorol jó néhány írást, amelyek alapján tájékozódhat a téma iránt érdeklôdô, aki esetleg a szak­ mai megfontolások alakulására is kíváncsi. És akkor még nem is említettem azokat az írásokat, amelyek egy-egy konkrét mûemlék kapcsán születtek, de erôteljesen érintik a rekonstrukció kérdését is. Erôs a késztetés arra, hogy a fent említett szövegekbôl vett idézetekkel folytassam ezt a reflexiót, de most inkább a Kartákat át­ tekintô kritikai megközelítés mellett szem­ látomást elkötelezett Dr. Szabó Attila által megnyitott, de a végig be nem járt utat foly­ tatnám. Nevezetesen a különféle nemzetkö­ zi dokumentumokból – nevezzük ôket az egy­sze­rû­ség kedvéért a gyakorta használt összefoglaló névvel a továbbiakban is Kar­ ták­nak – vett idézetek lehetséges sora nem ér véget az általa idézettekkel, sôt, éppen az azokat kö­ve­tô dokumentumokkal kezd „iz­ galmassá válni” a kérdés. Örömmel láttam az ICOMOS Magyar Nemzeti bizottság ál­ tal kiadott Karták könyvébôl vett idézeteket – tényleg jó, hogy ezek a dokumentumok így együtt könnyedén elérhetôk. E kötetnek már ismert és forgatott elsô kiadása (2002) is tartalmazza a Krakkói Karta 2000 doku­ mentumot,4 amely, bár hangsúlyozottan a Velencei Charta szellemiségét köve­tônek

deklarálja magát, egyebek között igen konk­ rétan foglalkozik a mûemlékek rekonstruk­ ciójának a kérdésével is: „4. A mû­emlék egé­ szének vagy jelentôs részének »az épület eredeti stílusában« történô rekonstrukcióját el kell kerülni. A fontos építészeti jelen­tô­ ség­gel bíró egészen kis részek rekonstrukci­ ója kivételesen elfogadható, de csak akkor, ha a rekonstrukció vitathatatlanul pontos dokumentációk alapján készül. Ha az épület megfelelô használhatósága megkívánja, na­ gyobb térbeli és funkcionális egységek hely­ reállítása a kortárs építészet eszközeivel ­elfogadható. Fegyveres vagy természeti ka­ tasztrófának áldozatul esett teljes épület re­ konstrukciója akkor fogadható el, ha annak az egész közösség önazonosságára nézve van kivételes társadalmi vagy kulturális mo­ tivációja.”5 Az ugyanabban az évben megalkotott Rigai Karta a kulturális örökséggel össze­ függô rekonstrukciók hitelességérôl, 2000 ennél még részletesebben foglalkozik a kér­ déssel (igaz, ez csak a Karták könyve 2011. évi második kiadásában található meg ma­ gyarul),6 egyebek között pontosítva azokat a körülményeket, amelyek nemcsak lehe­tô­vé, de adott esetben akár szükségessé is tehetik részben vagy egészben elpusztult „mû­ emlék” rekonstruktív újjáépítését. A „mûemlék” kifejezés az elôzô mondat­ ban azért szerepel idézôjelben, mert amit új­

jáépítenek, az nyilvánvalóan nem lehet ugyanaz, mint ami elveszett, de mégsem tel­ jesen független attól, hiszen annak a fizikai létezésben való megjelenítése. A magyar nyelv kifejezôerejét és a jelentéstartalmak pontos elkülöníthetôségét szolgáló gazdag változatosságát dicséri, hogy – szemben pél­ dául az indoeurópai nyelvekkel – a ’mû­em­ lék’ és az ’emlékmû’ fogalma a magyarban világosan elkülönül. Mûemléket senki sem épít, valami legfeljebb azzá válik, ugyanak­ kor emlékmûvet természetesen minden kor­ ban emeltek és emelnek (más kérdés, hogy idôvel az is mûemlékké válhat). Valójában tehát mûemléket újjáépíteni is inkább csak abban az értelemben lehet, hogy az emlékez­ tet az egykor volt eredetijére (remélhetôleg kicsit sem félrevezetô, hanem a lehetô leghi­ telesebb módon) – tehát valójában egyfajta emlék-mûemlék, vagy talán inkább: mû­em­ lék-emlék jön, jöhet létre. Visszatérve a Rigai Kartában foglaltak­ hoz, ez az összesen két oldalas dokumentum a társadalom, a közösség által – éppen az identitását hordozó „nem anyagi dimenzió” hiányának pótlása miatt – igényelt és e te­ kintetben legitim törekvésnek elfogadott re­ konstrukciók esetében is nagy hangsúllyal kezeli a hitelesség, a rekonstrukcióhoz szük­ séges információk elegendô mivoltát, meg­ bízhatóságuk fontosságát. Nem kevésbé fontos ajánlásként emeli ki a meglévô és

3. Diósgyôr, vár, sürgôs megoldásra váró részletek, 2013. ôsz. Szerzô felvétele

33

4. Idealizált felvétel a vár klasszikus részletérôl 2013 ôszén. Szerzô felvétele

megtartandó történeti értékek megtartásá­ nak prioritását, amely nem szorulhat háttér­ be, nem sérülhet a rekonstruktív beavatko­ zások miatt. „4. a hitelesség annak a fokmérôje, hogy a kulturális örökség fizikai értékhordozói (beleértve a formát és a formatervet, anya­ gokat és szerkezeteket, használatot és ren­ deltetést, hagyományokat és technikákat, elhe­lye­zést és komplex környezeti beágyazó­ dást, szellemet és hangulatot, és más té­nye­ zô­ket) hûségesen és pontosan tanúskodnak annak (eredeti) jelentôségérôl, abban a meg­gyôzôdésben, hogy a kulturális örökségi elem utánzatként történô megvalósítása ál­ talában a múlt téves interpretációját ered­ ményezi, és ezért minden építészeti alkotás­ nak a saját korát kell megjelenítenie, annak elfogadásával, hogy az illeszkedô új épüle­ tek jól fenn tudják tartani a környezeti kon­ textust. Ugyanakkor kulturális örökségi elem re­ konstrukciója kivételes körülmények között megvalósítható: akkor, ha az akár a termé­ szet, akár az ember okozta veszteség miatt szükséges, ha a szóban forgó mûemléknek kivételesen nagy mûvészeti, szimbolikus vagy környezetformáló jelentôsége van (le­ gyez az városi vagy vidéki környezet) az adott terület (»régió«) történetében, illetve kultúrájában; ha megfelelô és megbízható felmérési és történeti dokumentációk (ide­

34

értve a képi, levéltári, illetve fizikai jellegû dokumentumokat) állnak rendelkezésre. A rekonstrukció nem hamisíthatja meg az adott, átfogó települési vagy táji össze­ függéseket; nem károsíthatja a meglévô és értékhordozó történeti részeket; és minden esetben biztosítottnak kell lennie, hogy a re­ konstrukcióról, annak szükségességérôl és indokoltságáról a helyi- és az országos szintû hatóságok és az érintett közössége be­ vonásával lefolytatott, széleskörû és nyílt konzultációs folyamattal határoznak.”7 Mindezek alapján látható tehát, hogy a mûemléket érintô rekonstrukció kérdésében az utóbbi bô egy évtizedben árnyaltabb lett a nemzetközi szakmai álláspont, ráadásul azt sem szabad szem elôl téveszteni, hogy ezek a karták (dokumentumok) nem kôbe vésett törvények, de még csak nem is jogszabály­ ok, hanem szakmai-etikai iránymutatások, mégpedig a valódi értékek megóvásának a szolgálatában. Kétségtelen az is, hogy a ma­ gyar mûemlék-helyreállítási gyakorlatban (ami nem azonos a mûemlékvédelemmel, annak csupán egy kisebb, bár az egyik leg­ látványosabb rész-halmaza) kialakult egy­ fajta sajátosan szigorú (Velencei) Carta ér­ telmezés, amely a (véleményem szerint még ma is érvényes) szemléleti megalapozás el­ fogadásán túllépve, konkrét megoldási sza­ bályokat is „beleértett” a Charta (általában a karták) szövegébe. A bevezetôben már emlí­

tett írások, elôadások éppen ezeknek a rára­ kódott „tabuk”-nak az oldása felé mutatnak, és talán nem is egészen hatástalanul. Az eddig leírtak után alighanem nem ha­ laszthatom tovább annak feloldását, hogy miért az a címe ennek az írásnak, ami. Elsôsorban és fôleg talán nem is szakmai megfontolásból, mert – minden ellenkezô látszat vagy szándék ellenére – számomra úgy tûnik, hogy dr. Szabó Attila szenvedé­ lyes hangvételû írása mintha mást venne célba – talán többet, mint a mûemlékek re­ konstrukciójának úgymond szakmai kérdé­ seit, de mindenképpen mást, vagy mást is. Úgy érzem, hogy a múlt, az egyébként tény­ leg eléggé hányatott és sok méltánytalansá­ got is hozó történelmünk lenyomata ellen (is) hadakozik a Szerzô – bocsánat a várak esetében amúgy nem idegen ’hadakozik’ ­kifejezésért, nem sértô szándékkal alkal­ mazom. „Elegünk van már a vesztes csatáink ünneplésébôl,8 a dicsô múlt bokáig érô ma­ radványainak dédelgetésébôl” – ez egy nem szószerinti idézet egy neves építészünknek a visegrádi fellegvár helyreállításának vala­ mely ütemét (még bôven a rendszerváltás elôtt) tárgyaló Mûemléki Tervtanácson han­ goztatott véleményébôl. De vajon megvál­ tozik-e azáltal a múlt, ha azt, ami elveszett, megpróbáljuk újjáteremteni, esetleg újra el­ mesélni (kôbe építve, persze), hogy ilyen volt, vagy pontosabban ilyen lehetett… ilyen is lehetett… ilyen is lehetett volna? És attól kezdve talán elôáll az, hogy minden másképpen volt?9 Mindannyian tudjuk, hogy ez nem ilyen egyszerû. Álljon itt egy hosszabb idézet Mezôs Tamás egyik elô­ adásából: „Meggyôzôdésem, hogy a történelem ítéletének megváltoztatásához nincs jogunk. Nem bírálhatjuk felül azt a több évszázados döntést, amelyet a Krakkói Karta az egész közösség önazonosságára nézve kivételes társadalmi vagy kulturális motivációként definiál. Téves tehát az a felfogás, amely az évszázadok óta pusztuló, erkölcsi10 értelem­ ben értéküket vesztett emlékeknek az újra felépítésével akarja biztosítani a rom fenn­ maradását. Téves abból a szempontból is, hogy egy olyan beavatkozást ösztönöz, amely a rom környezetének, a történetileg kialakult táj arculatának is a megváltoztatá­ sát eredményezné. Mivé lenne a Rajna völ­

gye a folyó menti várak rekonstrukciója után, vagy a skóciai felföld tájképi értékei­ vel, ha rekonstruálnák az évszázadok óta ro­ mos középkori várakat? Ebbôl a megfonto­ lásból kiindulva tartom elhibázottnak azt a szándékot, amely esetleg 11 vár teljes vagy részleges kiépítését irányozza elô. Bizonyos szempontból már Szigliget és a visegrádi fellegvár modern kori kiépítettségének mér­ téke is túljutott azon a határon, amit még el­ fogadhatónak lehet tartani. Az az argumen­ tum pedig, amelyik a történeti múlt jeles emlékhelyeinek megismertetésével indokol­ ja a romos várak kiépítésének a szándékát, mindaddig hamis, amíg igen rossz állapot­ ban ugyan, de áll még Eger, Kôszeg, Siklós, Szigetvár, Gyula, Kisnána és sorolhatnám a  viszonylag jobb állapotban megmaradt erôs­ségek sorát. Azokét a várakét, amelyek, ha nem kapnak sürgôsen segítséget, maguk is a riegli régiségérték igen magas értékét közelítik, vagyis a teljes pusztulásét.”11 Ezzel azonban még korántsem tartom „kereknek” az egész kérdéskör sokarcúsá­ gának, sokrétûségének a bemutatását. Bár már a korábbiakban is fel-felbukkant ebben az írásban, legalább két fontos tényezôt szükséges még közelebbrôl is megvizsgál­ nunk mûemlékek (romok) esetleges re­ konstruálása kapcsán. Mindkettônek van köze a hitelességhez, mármint abban az ér­ telemben, hogy valami akkor hiteles, ha a történeti valóság, valóság marad. Az egyik ezek közül az idô-faktor. Arról az idôrôl – idôtartamról – van szó, amely a pusztulás és a rekonstrukció között telik (telt) el. Legjobban talán példákkal világít­ ható meg, hogy mit kell ez alatt érteni. A ve­ lencei Szent Márk téren összeomlott Cam­ pa­nile csaknem azonnali újjáépítése a XX. század elején, vagy a luzerni Kápolna-híd 1993-as leégését követôen 1994-ben (!) be­ fejezett újjáépítése a pusztulás és a megúju­ lás között eltelt idô rövidsége miatt (nem utolsó sorban a még szinte mindenre kiterjedôen és azonnal rendelkezésre álló in­ formációk alapján) hitelesen elvégezhetô volt. Ugyancsak közismert példa az újjáépíté­ se után az UNESCO Világörökség Listájára felvett mostari Stari Most esete.12 Lényegé­ ben ebbe a kategóriába tartozik a varsói óvá­ ros és a varsói királyi palota is. Jómagam (tudom, hogy eltérve ezzel a hagyományos

35

mûemlékes gondolkodás fô irányvonalától) hajlok arra, hogy hasonlóan értékeljem a bu­ dai Sándor palota rekonstrukcióját, illetve az attól nem messze található helyszínen még csak megvalósulóban lévô villa-re­ konstrukciót.13 Másrészt viszont például az ókori világ hét csodájának egyikeként „ismert” Rodoszi Kolosszus újjáépítése idôben oly távoli és ismeretlen információkat igényelne, ame­ lyeknek várhatóan már – sajnos vagy nem sajnos, sohasem jutunk a birtokába. Hazai példaként az esztergomi egykori Szent Adalbert-székesegyház – szerencsére ko­ molyan soha fel nem merült – példája említhetô, mint az eredeti helyén és formá­ jában egészen biztosan nem rekonstruálható történeti épület. A székesfehérvári koronázó (prépostsági) templom rekonstrukciója vi­ szont többek szerint akár megoldható is len­ ne, noha valójában az sem vet fel kevesebb, csak részben más jellegû problémát, mint az esztergomi eset. Számos, nem kevésbé egy­ ér­tel­mûen problematikus hazai és külföldi példák sokasága között lehetne válogatni, köztük vannak olyan már megvalósultak is, amelyeket metaforikusan akár a „mûemlékköltészet” gyöngyszemeinek is tarthatunk. A nemzeti identitást erôsítô szándék iránti elismerô tisztelettel, de jómagam ezek közé sorolom például a több évszázados pusztu­ lási folyamat végpontjaként 1801-ben cári parancsra teljesen lebontott vilniusi nagy­ hercegi palota 2009-ben befejezett újbóli felépítését is, vagy frissebb és hazai példa­ ként, a nyírbátori Bátori-vár nemrég elké­ szült újjáépítését. Több évszázada, de legalábbis több évti­ zede gyakorlatilag teljesen elpusztult épüle­ tek rekonstrukciójának a kérdése – és meg­ valósítása – nem véletlenül van napirenden a mi kelet-közép európai régiónkban, ha­ sonlóan a szomszédos kelet-európai régió­ hoz, a Baltikumtól a Balkánig. Igazat adok ugyanis dr. Szabó Attilának abban, hogy például a második világháború utáni újjá­ építések esetében messze nem azonos szem­ pontok érvényesültek Európa nyugati és ke­ leti felében. Véleményem szerint egyebek között erre vezethetô vissza a rekonstrukci­ ós hullámnak ez a majd’ félévszázados késé­ se a mi térfelünkön. A II. világháború pusz­ tításai jelentette „exponálást” nálunk nem követte a „felvétel” elôhívása, azaz a helyre­

36

állítási, részleges, netán teljes újjáépítési munkák megvalósítása, mégpedig nemcsak az anyagi források evidens hiánya miatt, ha­ nem ideológiai okokból sem. Inkább azt is elbontották, ami megmaradt, nemhogy re­ konstruálták volna az elveszett, de visszaál­ lítható részeket.14 A fotózás megkezdett meta­fo­rá­ját folytatva: a régiónkban megva­ lósuló mostani rekonstrukciók nagy része az elôzô rendszer ideje alatt „jegelt” pusztulási expozíció elôhívása – hogy csak a drezdai Frauenkirche nyilvánvalóan ebbe a kategó­ riába tartozó, közismert példájára utaljak. Ami pedig a módszereket illeti – ezek a ké­ sei (mai) kelet-európai rekonstrukciók a tu­ dományos megalapozottság és a restaurátori ismeretek és módszerek alkalmazása terén bizony nem egy esetben magasabb színvo­ nalúak, mint az ötven évvel korábbi nyugati társaik…15 A helyzet persze nem ennyire vegytiszta, hiszen ahol nem rekonstruáltak, viszont: bontottak és át- meg ráépítettek az eredeti maradékaira a pusztulások, pusztítások után, ott aztán különösen nehéz kérdéseket vet fel egy – a Krakkói Karta 2000 szerint akár megalapozottnak is elfogadott – re­ konstrukció megvalósíthatósága. Lássuk ezek után a másik, a hitelességet nem kevésbé befolyásoló tényezôt is, amely abban a kérdésben foglalható össze, hogy mennyire lehetséges az egykori, eredeti álla­ pot visszaállítása, pontosabban újraalkotá­ sa. Alighanem közhely, de attól nem kevés­ bé igaz, hogy a történeti, esztétikai értékek megôrzésére törekvô restaurálás gyakorta szembesül a széles értelemben vett funkcio­ nális igényekkel, elvárásokkal, amelyek ilyen vagy olyan mértékben szétfeszítik a csupán restaurálási szintig meghatározható kereteket. Mit, mennyit és hogyan: ezek a re­ konstrukciós döntés elôtt mindenképpen megválaszolandó gyakorlati kérdések – ezek felelôs megfontolása nélkül nem volna sza­ bad átlépni azon az elvi küszöbön, hogy a re­ konstrukció ilyen vagy olyan megfontolás­ ból indokolt. Érdemes ezen a ponton külön­vá­lasz­tani a rekonstrukció nagyon is racionális gyakorlati szándékait – a fenntart­ hatóság, a fenntartható és még inkább: a fenntartó használat biztosításának igényét – és azokat az ismereteket, amelyek a kiépítés mértékét és módját megalapozhatják, illetve azokat a korlátokat, amelyek átlépése a

meglévô eredeti (maradványok, töredékek, részek és részletek) értékrombolásával járna. Rom16 „kiépítési” szándéknak többféle motivációja lehet, az adott emlék egyedi értékeitôl és adottságaitól (eredeti funkció, megôrzési állapot, stb.) függôen, de nem ke­ vésbé a környezeti kapcsolataival, beágya­ zódásával összefüggésben. Olyan kitûnô példák is ismertek, ahol – horribile dictu – a „hivatásos mûemlékesek” rekonstruáltak – mint például a siklósi dzsámi,17 vagy vala­ mivel még annál is korábban a váraszói templomrom esetében (1958, 1964).18 A vá­ rosi, települési vagy település-közeli hely­ zetben lévô, és ezen belül is egykor szakrá­ lis (templom) funkciót betöltô romok kiépítése és újra használata, újrahasznosítá­ sa újabban nem is olyan ritka, már a hazai gyakorlatban sem.19 Sajnos a megvalósult példák nagyon eltérô minôsége arról a régi tapasztalatról is tanúskodik, hogy „nem aka­ rásnak nyögés a vége”, mert csak azok a jól sikerült megoldások, ahol a társadalmi-kö­ zösségi kezdeményezés igényli, ezután (az elsô indulatból megfogalmazott, „elvszerûen kategorikus” elutasítás helyett) a „mûem­lé­ ke­sek­tôl” meg is kapja, és még el is fogadja a szükséges szakmai segítséget, közre­ mûködést. A romok újjáélesztésének kérdésében nem az jelenti a gyökeres szemléleti eltérést, hogy részben vagy – ritkábban – teljes egé­ szében kiegészítjük, hozzáteszünk, lefedjük (a használhatóság, a fenntarthatóság bizto­ sítása érdekében), hanem az, hogy ettôl a hozzá­tételtôl elvárjuk-e, elôbb-utóbb el hisszük-e, és másokkal is el akarjuk hitetni, hogy az olyan, mint amilyen egykor, erede­ tileg volt? Azaz elvárunk-e tér-tömeg és for­ mai rekonstrukciót is a kiépítéstôl, sôt, eset­ leg éppen azt akarjuk elsôdlegesen, és aztán majd csak sikerül valami rendeltetést is kita­ lálni a romjaiból felélesztett tereknek, épü­ letnek, épületegyüttesnek? Amelyek ezzel együtt is csak pótlékok (utánzatok csak ak­ kor lehetnének, ha az eredetit utánozhat­ nánk, ha ismernénk) maradnak – ha mégoly zseniálisak és illúziókeltôk is. Ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy lehetnek az egy­ kori, gyakorta meglehetôsen bizonytalan ábrázolásokra alapozottaknál megalapozot­ tabb rekonstrukciós elgondolások is. A tu­ dományos kutatások eredményein (beleért­ ve annak minden ága-bogát, egészen a szóba

jöhetô kapcsolatok, analógiák felkutatásáig és elemzéséig) alapuló elméleti rekonstruk­ ció továbbra is igen fontos eszköz marad, segítve az adott „örökségi darab” jobb, el­ mélyültebb megértését és a minél hitelesebb restaurálását, bemutatását. Új keletû, egyre elterjedtebb eszköz az információs tech­ noló­gia (IT) alkalmazása. Az IT egyre ­nagyobb hatékonyságával az elméleti re­ konstrukció olyan mérvû kiteljesítése, töké­ letesítése közelíthetô meg, hogy az végül már kész kísértés arra, hogy az elvi rekonst­ rukció látványosra sikerült eredményét meg is építsék. Többnyire erôteljes alátámasztó szerep jut a hiányzó ismeretek analógiák alapján történô pótlásának, valószínûsítve, hogy ami más, hasonló épületnél akkor és úgy volt megoldva, az a konkrét rekonstrukció esetében is úgy lehetett. Például az azonos megrendelô vagy legalább a megrendelô családi és/vagy társadalmi kapcsolatai alap­ ján, vagy az azonos (iskolához tartozó) építô-, kôfaragó-, fafaragómesterre utaló adatok, jelek stb. alapján. A világ más nagy kulturális régióira is figyelve, az említett történeti párhuzamok, a rekonstruálni kívánt épülethez valamiképpen kapcsolható analó­ giák „felhasználása” tekintetében az európai régió, az eltérô kulturális hagyományok és szemlélet miatt teljes más helyzetben van, mint például az ázsiai kultúrák. E tekintet­ ben nem is annyira az egyes japán sinto (shinto) szentélyek a szakmában ma már közismert, 20 évenkénti alternáló újjáépíté­ se releváns, hiszen ott mindig rendelkezésre áll, mégpedig az utolsó kis részletre kiter­je­ dô teljes pontossággal az, amit „rekonstruál­ ni”, vagyis inkább újból megépíteni akarnak – egyszóval adott a teljesen hiteles másolat készítésének minden feltétele. Sokkal in­ kább arra kell itt gondolni, hogy analógiák és az azokból leszûrhetô, kánon-szerû szer­ kesztési szabályok alapján épült együttesek rekonstrukciója teljesen hitelesnek elfoga­ dott megoldás pl. a japán, a kínai, a (dél)ko­ reai gyakorlatban. A pekingi Tiltott Város (császári palota-együttes) jelentôs részét is ilyen módon „újították fel”. Ugyanez a kánon­szerû kiszámíthatóság, amelynek alapján mintegy biztosra lehet menni a re­ konstrukcióval, távolról sem jellemzô az eu­ rópai és így a hazai történeti épületekre.20 Különösen nem a középkori eredetûekre, és

37

még azokon belül is sajátos kategóriát alkot­ nak a helyi (egyedi) terep morfológiai adott­ ságaihoz minden más épületfajtánál jobban igazodó védelmi építmények, várak. A sík területen felépített várak között érthetôen több a szabályos(abb) alaprajzi kialakítás – a diósgyôri is ilyen –, ennek ellenére azokat is az adott emléknél megtalálható részmeg­ oldások sokasága teszi egyedivé. Hogy mi következik az elôzô, hosszúra sikeredett eszmefuttatásból? Egyrészt az, hogy bár a közvélemény – és ebbe részben még a szakmát, vagy a szak­ ma iránt szorosabban érdeklôdôket is bele kell érteni – számára még nem vált egy­ér­tel­ mûen érzékelhetôvé, hogy a rekonstrukció­ val kapcsolatos mûemléki szakmai állás­ pont árnyaltabbá vált. A zsámbéki középkori romtemplom korábban igencsak szenvedé­ lyes vitákat kiváltó helyreállítása kapcsán 1995-ben (több, mint másfél évtizede) a következôk hangzottak el egy szakmai kon­ ferencián: „Jómagam nagyon is figyelemre­ méltónak tartom ezeket a sokasodó jeleket, és hajlamos vagyok úgy tekinteni ôket, mint a mûemlékvédelmi szemlélet átalakulásának tüneteit. Botorság volna ugyanis azt gondol­ ni, hogy a mûemlékvédelmi szemlélet válto­ zatlan és változtathatatlan volna. A változás iránya is felrajzolhatónak tûnik: sematiku­ san, vagy inkább kissé játékosan megkö­ zelítve a dolgot: a purizmus által megfo­ galmazott teória tézisének a modern mû­em­lék­védelem jelentette az antitézisét. S talán egyfajta szintézis készülôdik? Ha így van, amit miért is ne remélhetnénk, az talán a megoldások szellemi és technikai ténye­ zôi­nek egyensúlyát, általában is az egymás­ nak ellentmondó szempontok egyensúlyát, a kizárólagos, vagy annak kikiáltott szem­ pontok háttérbeszorulását hozhatja. A hite­ lesség fogalma és értelmezése, netán újraér­ telmezése körül igencsak megélénkült szellemi tevékenység talán szintén erre a tisztázásra törekvô folyamatra utal. Kétség­ telen, hogy az általam »modern«-nek neve­ zett mûemlékvédelem kritikája ma a legin­ kább érzékelhetô vonulata ennek az újragondolási igénynek. Azt hiszem, az is nehezen volna cáfolható, hogy ebben a nem is olyan ritkán a mai elmélet és gyakorlat teljes elutasításáig is elmennek a kritikát megfogalmazók – természetesen nem tisztán elméleti megfontolásokból. Ez azonban nem

38

szabad, hogy a mû­em­lék­vé­de­lem elkötele­ zettjeiben egyfajta reakcióként automatiku­ san az elutasítás elutasításához vezessen. Hiszen a mûemlékvédelmi gondolat megszü­ letése, pontosabban annak a XIX. századi kiteljesedése óta az értékek megóvása és be­ mutatása terén bekövetkezett változásokat soha sem csak a szûken vett szakma – mond­ juk így, fejlôdése határozta meg, hanem mindig is erôsen befolyásolták a társadalmi elvárások is…”.21 Ez az azóta többször is megismételt gon­ dolatmenet persze önmagában még nem ho­ zott áttörést, de azért érdemes volna elemez­ ni például a sokat emlegetett (leginkább kritizált) Mûemléki Tanácsadó Testület ál­ lásfoglalásainak alakulását e tekintetben is. Visszatérve a romok rekonstruktív kiépí­ tésének a kérdésére, annyi bizonyára megál­ lapítható, hogy azt a mai, integrált szemléletû mûemlék-helyreállítási és hasznosítási gya­ korlat nem utasítja el olyan kategorikusan, mint korábban, de józan megfontolások alapján továbbra is csak kivételes esetekben tartja elfogadható megoldásnak. Kivételes esetekben, hiszen az összes hazai rom újjá­ építés általi megszüntetése (ami természete­ sen minden alapot nélkülözô hipotézis) nemcsak azzal járna, hogy mással nem pó­ tolható esztétikai, etikai és dokumentatív ér­ tékek vesznének el, de azzal is, hogy a ro­ mok egyébként nem ritkán valóban igen súlyos kihívást jelentô karbantartása helyett a belôlük kiépített intézmények vonzerejé­ nek folyamatos fenntartása, rentábilis mû­ köd­te­té­sé­nek finanszírozása merülne fel megoldandó feladatként. Nem tévesztve szem elôl azokat a különleges körülménye­ ket (megközelíthetôség, infrastrukturális el­ látás biztosítása, stb.) sem, amelyek a romok elhelyezkedése miatt a kiépítésük után is jellemzôk maradnak. Értelemszerûen e te­ kintetben is lehetnek különbségek a kortárs építészeti eszközök alkalmazásával, vagy a „korhû” újjáépítéssel kiegészített kiépítés között, de a meghatározó döntés vélemé­ nyem szerint mégis az, hogy megôrizzük-e a romot „változatlanul”, azaz a fennmaradá­ sához óhatatlanul szükséges minimális be­ avatkozással és a folyamatos karbantartás eszközének alkalmazásával, vagy – kerül, amibe kerül – újjáélesztjük azt. Úgy gondo­ lom, hogy erre a kérdésre is igaz az a mûemlékvédelemben általánosan elfogadott

megállapítás, amely szerint vannak az álta­ lánosan érvényes és ezért követendô elvek, betartandó szempontok, mégis: minden mûemlék, minden eset egyedi, és úgy is kell kezelni, meg kell találni az arra az emlékre legjobban alkalmazható megoldást. Ennek során mindenképpen számolni kell azzal is, hogy a különféle elvárásokat csak kivételes esetekben lehet egyszerre és azonos mérték­ ben kielégíteni, de minden esetben fontos elôfeltétel, hogy soha ne ártsunk a meg­lé­vô örökségi értékeknek! E tekintetben min­ denki­nek csak ajánlani tudom a visegrádi királyi palota északi udvarának a helyreállí­ tás-történetének, majd (részleges) rekonst­ rukciójának a tanulmányozását. Jómagam a mûemlékes szakmán belül az ott megvalósí­ tott beavatkozásokat „elfogadók” aligha­ nem szûkebb köréhez tartozom. Ugyanak­ kor tárgyilagosan azt is meg kell állapítani, hogy a rekonstrukciók egyik nagy kérdésé­ re, hogy mit, mennyit, meddig és pontosan hogyan rekonstruáljunk, Visegrádon sem született még meggyôzô válasz. A „kész” ál­ lapot tömege, külsô homlokzatai már nem a katartikus érzéseket keltô egykori romos ál­ lapotot, hanem sokkal inkább a befejezet­ lenség, ráadásul a befejezhetetlenség bi­ zonytalanságát mutatják. Miközben eredeti feltárt részek (a Duna felôli körítôfal és részletei, a címeres zárterkély töredékei) részben in situ és részben dobozokban vár­ ják a megôrzô és bemutató, nagyrészt kiegé­ szítéses anastylosis munkájának az elvégzé­ sét. Nem említve a szomszédos ferences kolostor fantasztikusan magával ragadó, be­ szédesen töredékes maradványait, azok részleges újbóli összerakásának lehetôségét és szükségességét. Majdani látványuk, ha egyszer tényleg mégis visszakerülnek a „he­ lyükre”, nagyban hozzájárulhat a rekonst­ rukció elfogadtatásához, hitelesítéséhez. A  visegrádi helyszín is igen jól példázza, hogy a mûemlékek a materiális létezésüknél sokkal többet jelentenek, sokkal több érté­ ket hordoznak – de ez utóbbiak megôrzése sem független a mûemlék valós anyagától. Attól az anyagtól, amely így vagy úgy, de mindig ki volt, és ki van téve annak, hogy lassabban le/elpusztul, vagy éppen drámai hirtelenséggel éri valamilyen katasztrófa nyomán súlyos veszteség. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a méltó használat és a folya­ matos karbantartás fontosságát, mégis biz­

tosra vehetjük, hogy idôrôl-idôre azok meg­ léte esetén is szükségessé válhat a mûemlék restaurálása (helyreállítása). A restaurálás eredménye: a létezô örökségi értékek meg­ ôr­zé­se, úgy és azáltal is, hogy az élet változó körülményei között ez a megôrzés biztosít­ ható, biztosított legyen. Nem ismerve a terveket, a részleteket, csupán a KÔ-ben megjelent cikket illusztrá­ ló számítógépes grafikák alapján feltehetô a kérdés, hogy diósgyôri vár esetében terve­ zett rekonstrukció eltalálja-e a jó választ a meddig elmenni, hol megállni kérdésre? A várnak a – rom életébe egyébként ugyan­ csak beavatkozó elôzô helyreállítása óta – megszokott képe biztosan megváltozik, csak remélni lehet, hogy a rekonstrukció nem vesz el meglévô értéket azzal, amit hozzáad. Amikor történeti rom mûemlék rekonst­ rukciójáról gondolkodunk, döntünk, mindig tudatában kell lenni annak, hogy a rekonst­ rukció a helyreállításhoz képest gyökeresen eltérô beavatkozást jelent. A rekonstrukciós hozzátétel ugyanis nem az eredeti örökség része, hanem akkor is kortársa alkotás, ha a régvoltat akarja visszahozni. A leggondo­ sabb és legmegfontoltabb elôkészítés, a leg­ átgondoltabb építészeti megoldások mellett sem más (mert koncepciójánál fogva nem is lehet más!), mint egyfajta ‘örökségi-illúzió‘ kortárs kifejezôdése,22 és mint ilyen, elsô­ sor­ban nem a múltról, a történeti értékek meg­ôrzésérôl, hanem a jelen alkotásáról szól… ami persze néhány évtized/évszázad múlva jó esetben akár a mûemléknek a ko­ rábbi „rétegeihez” hasonlóan megbecsült történeti periódusává is válhat. Jegyzetek 1. Szabó Attila: A diósgyôri vár újjáépítése felé. Díszítô-, Termés-, Építô-, Mûkô, 14, 2012, 2. 16– 22. 2. Bocsánat, ha tévednék, de mintha ez alkalommal dr. Szabó Attila geológus, egyetemi docens úr is jelen lett volna. 3. XXI. Országos Mûemléki Konferencia. Építészet és mûemlékvédelem a XX. században, 2001. szeptem­ ber 12–16. Szeged. Szerk. Kovács Erzsébet. [Bu­ dapest], [2004.] 84–115. 4. Krakkói Karta, 2000. Karták könyve. Mûemlék­vé­ del­mi dokumentumok gyûjteménye. Gyûjtötte, vál. és szerk. Román András. Budapest, 2002. 77–81. 5. Uo., 79.

39

6. Karták könyve. Mûemlékvédelmi dokumentumok gyûjteménye. 2. bôv. kiad. Szerk. Román András, a bôvített kiadást Fejérdy Tamás. Budapest, 2011. 260. 7. Uo., 261 8. Istenem, hát nem éppen augusztus 29-én írtam le ezeket a sorokat? F.T. 9. Orwelli áthallása (vö.: 1984) nem véletlen, de csu­ pán az érzékeltetés a célja, magamban sem teszek semmiképpen egyenlôségjelet a szándékok kö­ zött! Ugyanakkor a múlt visszamenôleges meg­ változtathatóságának a kísértése mindkét esetben fennáll. 10. A szöveg-összefüggésbôl kiderül, hogy az elôadó „erkölcsi” alatt itt a funkcionális avulásra, a funk­ cionális szempontból bekövetkezett használhatat­ lanság jelenségére utal. Ez a lábjegyzet az eredeti idézetnek nem része! 11. Mezôs Tamás: Rekonstrukció és/vagy hitelesség. XXI. Országos Mûemléki Konferencia 2004. i. m. 97. 12. A felvételt alátámasztó pozitív ICOMOS állásfog­ lalás kidolgozásában teljes szakmai meggyô­zô­dés­ sel, erôteljesen részt vettem. 13. Az egykori Lónyay-villa a Csónak utcában – Keré­nyi József építész, egyetemi tanár tervei alap­ ján. 14. Azt hiszem, hogy a budai Királyi Palota máig meg­ oldatlan eseténél nem kell jobb (rosszabb…) pél­ da. Esetleg a berlini Schloß… 15. Ld. a Riga Kartában lefektetett elvárásokat.

40

16. Itt hívnám fel a figyelmet egy nemrég megjelent érdekes kötetre. Kelemen Bálint Zoltán: Bevezetés a romkarekterológiába. Budapest, 2012. – tanulsá­ gos szempontokat fogalmaz meg a romokkal kap­ csolatosan 17. Tervezô: Mendele Ferenc (OMF), munkatárs: Cséfalvay Gyula (OMF). Kutató: Dr. Gerô Gyôzô. Igaz, ez a példa azért nem egészen tökéletes, mert a kiegészítés jórészt (az akkori) kortárs építészeti eszközökkel történt. 18. Gergelyffy András – Császár László: A váraszói románkori templom helyreállítása és bôvítése. Mû­ em­lékvédelem, 2. 1958. 217–222. és Erdei ­Ferenc Ybl díjas építész. Szerk. Deák Zoltán, Sedlmayr Já­ nos, Császár László. Budapest, 1993. 26. 19. Tihany, Apáti rom; Budapest, gercsényi, nyéki templomromok stb. 20. Bizonyos részletek, szerkezeti megoldások eseté­ ben szerencsére jobb a helyzet: pl. a gótikus szer­ kesztési szabályok ismerete, kikövetkeztetése sok esetben lehetséges és eredményesen alkalmazható (ld. a Szakál Ernô-féle kútház és zárterkély re­ konstrukciókat, vagy Szekér Györgynek az ezzel a területtel kapcsolatos munkáit, megállapításait). 21. Fejérdy Tamás: Zsámbék, mûemlékhelyreállítás. Magyar Építôipar, 48. 1998. 311–317. 22. Személyes véleményem szerint jól példázza ezt a nyírbátori Bátori-vár (nagyrészt „XXI-ik századi reneszánsz”) kiépítése, nem véletlen, hogy ez a nemrég elkészült mû eltérô, sôt szögesen ellentétes véleményeket vált ki a szemlélôibôl.

Lôvei Pál

„Konzerválni és nem restaurálni” – A mûemlék­ védelem elvei, régebbi és újabb törekvései1 „Nem az a fontos, hogy hasonlítson, hanem, hogy azonos legyen.”2 Konzerválni és nem restaurálni – hangsú­ lyozta Georg Gottfried Dehio3 (1850–1932) 1905-ben, a német császár születésnapja al­ kalmából a Vilmos Császár Egyetem ünnep­ ségén tartott, A mûemlékek védelme és gon­ dozása a tizenkilencedik században címû elôadásában.4 A német mûvészettörténészt Németország és Ausztria mûvelt közönsége leginkább a ma is nevét viselô, a mûemlékek viszonylag rövid leírásait zsebkönyvekben közzétevô topográfia sorozatokról5 ismeri – a „Dehio” ma is élô hagyomány, a sze­mély­ névbôl köznévvé válás természettudomá­ nyokból jól ismert folyamatának – lásd rönt­gen, ohm, amper stb. – egyetlen mû­em­ lékes példája. Dehio pontosan látta, hogy a mûemlékek és mûalkotások jelentette szel­ lemi értékek nem választhatók el azok anya­ gától: „A szellemei értékek továbbélésének […] veszélyeztetôje azok anyagi szubsztrá­ tumhoz való kötöttsége.”6 A másik veszélyt az építészetben látta: a minden áron való újat akarás következtében „az építészet el­ pusztítja az építészetet”. Ezek a veszélyek hívták életre a XIX. század folyamán a tör­ téneti létezés tiszteletén alapuló mû­em­lék­ vé­del­met. „A XIX. század historizmusa azonban, valódi gyermekén, a mûem­lék­vé­ del­men kívül, egy törvénytelen gyermeket is nemzett: a restaurálást. Gyakran összeté­ vesztik ôket egymással, pedig ellenlábasok. A mûemlékvédelem valami létezôt akar megtartani, a restaurálás nemlétezôt újjáal­ kotni. A különbség átütô erejû. Az egyik ol­ dalon áll a talán megkurtított, elhalványult valóság, de mindig a valóság – a másikon a fikció. […] a romantika meghamisította a konzervatív elv egészséges értelmét. Ugyan­ is csak azt konzerválhatjuk, ami még meg­ van – ’ami elmúlt, nem tér vissza’. […] semmi sem jogosabb, mint a gyász és a ha­ rag egy eltorzított, elpusztított mûalkotás láttán; itt azonban egy ténnyel állunk szem­ ben, amelyet el kell fogadnunk, mint az öregség és a halál tényét általában; nem aka­

runk csalásokkal vigasztalódni. Borzadál�­ lyal tölt el bennünket, ha azt látjuk, hogy a tisztes valóságba álarcos alakok és kísérte­ tek keverednek.”7 A Dehio által kárhoztatott, XIX. századi „álarcos alakok és kísértetek” legklassziku­ sabb megjelenési formáját a francia Pierrefonds 1393 és 1407 között VI. Károly francia király testvére, Lajos orléans-i her­ ceg által felépített várkastélya jelentette. Az ábrázolások szerint igen monumentális épü­ let egy jelentôs részét 1617-ben tervszerûen lebontották (1. kép). A festôi maradványokat 1848-ban mûemlékké nyilvánította a francia kulturális miniszter. III. Napóleon császár 1857-ben Eugène-Emmanuel Viollet-leDuc (1814–1879) építészt kérte fel a vár császári rezidencia célját szolgáló helyreál­ lítására – lényegében teljes ki- és újjáépíté­ sére. Az építész azonnal publikálta a vár le­ írását,8 majd elkészítette a helyenként az eredeti maradványokat meglehetôsen szaba­ 1. Pierrefonds várának romjai. Rajz: Viollet-le-Duc: Description du chateau de Pierrefonds. Paris, 1857

41

2. Pierrefonds helyreállított vára (fotó: http://www. eupedia.com/france/ pierrefonds.shtml)

don kezelô terveket, amelyek alapján még halála után is, 1885-ig folytatódtak a mun­ kák. Az eredmény egy a XIX. század máso­ dik felének a középkori várépítészetrôl al­ kotott ismereteit helyenként bravúros formában mutató épületegyüttes9 (2. kép). Mûemlék, de már nem a középkoré, hanem a XIX. század historizmusáé – ahogy idôvel a franciák maguk elnevezték a jelenséget, a vandalisme restaurateur10 produkciója. 3. Wartburg vára. Lôvei Pál felvétele, 2012

42

A  Viollet-le-Duc által a restaurálásra adott definíció egyébként világosan meghatároz­ za, valójában mivel is szállt szembe Dehio: „Egy épület restaurálása nem azt jelenti, hogy karbantartjuk, kijavítjuk [ezt jelenti a konzerválás – LP] vagy rekonstruáljuk, ha­ nem azt, hogy visszaállítjuk a teljesség olyan állapotába, amely jóllehet nem is léte­ zett egy adott idôben.”11 (Hangsúlyozni kell, hogy az idézetekben szereplô „restaurálás” nem a mai magyar és nemzetközi gyakorlat­ ban restaurálásnak nevezett festmény és tárgyrestaurálás!) Dehio azonban közelebb, Németország­ ban is jócskán talált a kárhoztatott restaurá­ lásra példát. 1838–1890 között építették ki romladozó állapotából a Szent Erzsébet éle­ téhez is kapcsolódó Wartburg várát, mint nemzeti mûemléket (Nationaldenkmal).12 A hasonló alkotások közül ez a világöröksé­ gi címet is elnyerte, építészeti értékei mel­ lett, mint Martin Luther tevékenységének helyszíne. A világörökségi dokumentáció� hangsúlyozza, hogy Hugo von Ritgen (1811–1889) építész nagyobbrészt feltétele­ zéseken alapuló kiegészítései inkább kötôd­ nek a romantikus fantáziához, mint a törté­ neti realitáshoz – vagyis a világörökségi cím a Luther-féle nem anyagi (intangible) jelen­ tô­ség mellett sokkal inkább szól a XIX. szá­ zadi romantika alkotásának, mint a még meglévô középkori maradványoknak (3. kép). Németországban a XIX. és XX. század fordulóján a mûemlékes és mûvészet­tör­té­ nész szakmát leginkább a heidelbergi kas­

4. Heidelberg, vár­kastély, a tervezett kiépítés. Képeslap a XX. század elejérôl

tély munkálatai késztették vitára.14 A XIII. századi alapokon a XV–XVI. században ki­ épült, a XVII. század elejéig kivételes mé­re­ tû és gazdagságú reneszánsz palotákkal bô­ ví­tett együttes a harmincéves háborúban, majd XIV. Lajos francia király hadmûveletei következtében a XVII. század végére már nagyon komoly károkat szenvedett, egy ré­ szét felgyújtották és fel is robbantották. A  már csak úgy-ahogy kijavított épületek 1720 után már nem is szolgáltak rezidencia­ ként, és 1764-ben egy villámcsapás okozta tûzvész végképp rommá tette a kastélyt. A XIX. században a monumentális romok a romantikus romkultusz – és a növekvô ame­ rikai turizmus – egyik fontos helyszínévé lettek, amelyekrôl irodalmi leírást közölt Mark Twain 1880-as útikönyvében.15 Az épületegyüttes állapotát és a helyreállítás lehetôségeit már a XIX. század eleje óta vizsgálták. A beavatkozást egyre inkább szükségessé tették az 1861-ben a várhegyet átfúró vasúti alagút okozta statikai problé­ mák, majd Franciaország 1871-es legyôzése után a rom már, mint a kiköszörülendô nem­ zeti szégyen emléke jelent meg a köztudat­ ban. Igen részletes és pontos – több év mun­ kájával elkészített – felmérések birtokában több bizottsági ülésen vitatták meg a kér­ dést. Bár a szükséges javításokon kívül a teljes kiépítés ellen fellépôk voltak többség­ ben, de a „legfelsôbb helyrôl” érkezett véle­ mény nyomán végül 1894-ben Carl Schäfer, a századvég egyik legbefolyásosabb német építésze megbízást kapott az együttes egyet­ len nem romos palotája, a Friedrichsbau

restaurálására. (Schäfer valamivel még késôbb, 1902–1908 között építette fel – a magdeburgi székesegyház nyugati homlok­ zatának arányait véve alapul – a meisseni dóm két nyugati tornyának a középkor óta hiányzó két felsô emeletét; ez volt a XIX. századi németországi toronykiépítések utol­ só példája.16) A heidelbergi palotára az épí­ tész erôsen megmagasított tetôt emelt, a homlokzati kôelemek túlnyomó részét újra­ faragtatta és kicserélte, megváltoztatta a ­helyiségkiosztás alaprajzi rendszereit, és historizáló belsô díszítést tervezett. 1900ban megbízták a teljes együttes helyreállítá­ sának tervezésével, amelynek során már az ún. Ottheinrichsbau elpusztult oromzatai­ nak és szintjeinek felépítését tûzte ki célul (4. kép). Az alapvetôen inkább kiépítés párti építészek és az azt ellenzô mûvé­szet­tör­té­né­ szek közötti vita újra és újra fellángolt – maga Dehio 1901-ben Mi lesz a heidelbergi kastélyból? címmel írt vitairatot, céltalan­ nak és drágának ítélve a magastetôvel együtt megduplázni akart épülettömeget, mögötte egy teljesen szabadon kezelt térrendszer­ rel.17 Dehio a tervekkel kapcsolatban az ­építész nevébôl új szót – Verschä­ferung, „elschäferizálás” – is alkotott.18 1905-ben a Mûemlékvédelem Napján – ezt Németor­ szágban 1900 óta szervezik évente, ebben az évben (2013) a 81. van soron – a heves vita során végül a kiépítés ellenzôi, élükön Dehióval, kerültek túlsúlyba, a visszafordít­ hatatlan beavatkozások elvetésével. Fontos érvük volt, hogy a tervezett rekonstruktív elemek további felesleges súlyokkal terhel­

43

5. Heidelberg, várkastély. Michael Hof felvétele, 2013

nék meg az eredeti falmaradványokat, ugyanakkor a gazdagon faragott kôhom­lok­ zatok védelméhez semmivel sem járultak volna hozzá, például még növelték is volna a rájuk folyó csapadékvizet. A  kö­vet­ke­zô száz év során a Schäfer által tervezett be­ avatkozásokhoz képest nem kevesebb mun­ ka készült, hanem más, konzerválóbb természetûek (5. kép). Dehio a mûemlékvédelmen kívül álló, ritka esetekben egyébként el tudta képzelni a restaurálást/rekonstrukciót, így Pompeji­ ben egy ház fô helyiségének díszítéseivel együtt elkészült szerkezeti helyreállítását egyfajta modellkísérletként fogta fel, mert

6. Vajdahunyad várának kiépítési terve, Steindl Imre, 1870-es évek eleje. Budapest, Forster Központ, Tervtár

44

az emlékcsoport – Pompeji ismert házma­ radványai – számossága több száznyira rú­ gott már akkor is.19 A mûemlékvédôknek nem volt problémájuk a bajorországi Neu­ schwan­stein várkastélyának 1869–1886 kö­ zötti felépítésével20 sem – azóta maga is mûemlék már –, mivel akkoriban teljesen érdektelennek tartott, csekélyebb romma­ radványok elpusztításával járt csak. Pierrefonds párhuzamai Magyarországon is megtalálhatók. 1868-ban kezdôdtek meg az 1854-ben kiégett vajdahunyadi (Hune­ doara) vár helyreállítási munkálatai. A korán elhunyt Schulcz Ferenc (†1870), majd a he­ lyére lépô Steindl Imre (1839–1902) nagy­

7. Visegrád, Salamontorony, 1870. Beszé­ des Sándor felvétele. Budapest, Forster Központ, Fotótár

szabású, az együttes királyi várrá történô ki­ építését célzó tervei azonban hamarosan finanszírozhatatlannak bizonyultak (6. kép), ráadásul Steindlnek a munkáról való 1874es lemondását követôen mû­ve­ze­tô­je további óriási károkkal járó bontásokba kezdett. Az 1880-as években Khuen Antal (†1890), majd már az I. világháború elôtti években Möller István (1860–1934) visszafogottabb tervei szerint alakult ki a várnak ma is fenn­ álló képe.21A visegrádi váregyüttes Duna mentén álló Alsóvárának erôsen romos öregtornyát, az ún. Salamon-tornyot (7. kép) 1871–1872-ben az eredeti középkori, de oda nem illônek ítélt árnyékszéktorony és belsô válaszfalak bontásával kezdték el helyreállí­ tani. Az 1872-ben alapított Magyarországi Mûemlékek Ideiglenes Bizottsága – a jog­ utódjának, utolsó nevén Kulturális Örökség­ védelmi Hivatalnak 140 évvel késôbbi fel­ oszlatásával tavaly szûnt meg az egységes elvek alapján mûködô intézményes mûem­ lék­védelem Magyarországon – császári és királyi vadászkastély céljára kívánta nagy­ méretû, historizáló ablakokkal és nagysza­ bású lépcsôházzal kiépíteni. A  „res­tau­ rationális” terveket Schulek Frigyes (1841– 1919), a Bizottság építésze 1873-ban mutatta be, elképzelései Viollet-le-Duc erôs hatását mutatják: nem az eredeti középkori állapot megjelenítését célozta meg, hanem a teljes, „stílszerû” kiépítést – egy sosemvolt középkor romantikus vágyképét (8. kép). Az

építkezés 1882-ben pénzhiány következté­ ben leállt, a királyi vadászkastély sosem ké­ szült el.22 Teljesen felépült viszont Bajmóc (Bojnice) vára, amelyet a birtokos gróf Pálffy János (1829–1908) saját elképzelései szerint, Hubert József (1846–1916) építész közremûködésével, lényegében francia min­ ták nyomán, a korábbi, alapvetôen kora új­ kori épület méretbeli és stiláris adottságait messze meghaladó léptékben építtetett át gótizáló várkastéllyá 1889–1908 között.23 A XIX. századi historizáló restaurálás­ nak Dehio és kortársai általi elvi elvetése 8. Visegrád, Salamon-torony, Schulek Frigyes helyreállítási terve, 1873. Buda­ pest, Forster Központ, Tervtár

45

9. Visegrád, Salamon-torony, a déli oldal a Schulek János tervezte fazsindelyes ­kiegészítéssel, 1920-as évek. Budapest, Forster Központ, Fotótár

10. Visegrád, a Salamon-torony a Sedlmayr János tervezte helyreállítás után, 1967. Budapest, Forster Központ Fotótár

n­ em jelentette azonban azt, hogy a mû­em­ lékek pusztulását beletörôdéssel kell elfo­ gadni – a mûemléki rommaradványok XX. századi kezelésének vezetô elvévé, több-ke­ vesebb határozottsággal, a Dehio-i alapve­ tés szerinti konzerválás vált.24 A XIX–XX. század fordulója tájának eu­ rópai szemléletváltozásai gyors hatással vol­ tak a magyarországi mûemlékvédelem elve­ ire is, ahogy azt a visegrádi Salamon-torony további sorsa is példázza. 1915-ben az ere­ detileg tervezett, meredek, historizáló tetô helyett vasbeton födém készült a leg­fel­sô szinten, majd az 1920-as években a torony felsô részén még meglévô kiomlást faszerke­ zettel és zsindellyel zárták le25 (9. kép). A cél már nem egy elképzelt középkor stíl­szerû re­ konstruálása volt, hanem a meg­lévô marad­ ványok védelme. A faszerkezet kifejezetten a Dehio-féle visszafordítható beavatkozás jellegzetes megvalósítását jelentette, a vas­

beton alkalmazása pedig azokhoz a Dehio által megjósolt korszerû módszerekhez tar­ tozott, amelyek elôsegíthetik az eredeti marad­ványok konzerválását. A faszerkezet késôbb, 1950-ben leégett. A torony helyreál­ lítását végül befejezô Sedlmayr János (1932– 2004) a Schulek-féle histo­ri­zá­lás szinte vala­ mennyi megépült részletét eltüntette, és a hiányzó falrészleteket vasbetonnal pótolta ki26 (10. kép). Munkája nem kevés kritikát is kiváltott, de a Velencei Karta (1964) a kiegé­ szítések és hozzáépítések esetében korszerû anyagokat és formákat elôíró elveinek meg­ felelôen megvalósult mû ma már klasszikus­ nak számít, az új részletekkel együtt – az el­ pusztult boltozat fémhálós jelzése például esztétikus, informatív és az eredeti maradvá­ nyok legcsekélyebb rombolása nélkül el­ bontható – védendô mûemlék. Ugyanennek a korszaknak egyik legna­ gyobb szabású helyreállítása Diósgyôrben

46

11. Diósgyôr, a vár felmérési terve, Sztehlo Ottó, 1894. Budapest, Forster Központ, Tervtár

történt. Az 1360–1370-es években emelt, a királyi-királynéi udvari reprezentáció for­ makincsét mutató, szabályos alaprajzú, négy saroktornyos várkastély a XIX. szá­ zadra a Bükk hegység erdôs magaslata elôtt a völgyben emelkedô, festôi rommá vált. A maradványokkal a Mûemlékek Országos Bizottsága csak a XIX. század utolsó évti­ zedében kezdett foglalkozni, amikor azok építészeti felmérését is elkészíttették (11. kép). A legsürgôsebb biztosítási munkákat 1909-ben végezték el. Az ezeket irányító Sztehlo Ottó (1851–1923) 1921-re – lénye­ gében magánszorgalomból – elkészítette a vár rekonstrukciós rajzait is, nem tudomá­ nyos célzattal, hanem építészeti tervekként (12. kép). Az akkor már a Dehio-féle elvek szerint igencsak korszerûtlennek számító, historizáló elképzelések kivitelezésének a lehetôségeit sem tárgyalta meg a mûemléki grémium. 1953 és 1970 között alakult ki a

váregyüttes mai képe, amely alapvetôen a romállapot fenntartásával végezte el a szük­ séges állagmegóvási és állagbiztosítási munkákat, értelmezve a maradványokat, egyben pedig megteremtve a turisztikai be­ mutatás és „használat” lehetôségeit. Ennek érdekében bizonyos részek jelzésszerû, értelmezô helyreállítása a vasbeton és más korszerû anyagok szinte avantgárd-jellegû alkalmazásával történt27 (13. kép). A Sedlmayr és kortársai által elô­sze­re­tet­ tel és bravúrosan használt vasbetonnal szem­ ben azonban egyre több kifogás merült fel: az 1980-as évektôl az újabb generáció kép­ viselôi – fôleg a mûvészettörténészek és ré­ gészek – egyre erôsebben kritizálták a be­ avatkozások „visszafordíthatatlan” megol­ dásait, a merev és elbonthatatlan betont és mû­követ a mûemlékek kiegészítésein, és nem értettek egyet az új építészeti elemek idônként öncélú, magamutogató alkalmazá­

12. Diósgyôr, a vár kiépítési terve, Sztehlo Ottó, 1921. Budapest, Forster Központ, Tervtár

47

13. Diósgyôr, a vár a Ferenczy Károly tervezte helyreállítást követôen. Budapest, Forster Központ, Fotótár sával.28 Ettôl független kritikaként jelent meg az építészek és egyes társadalmi-értel­ miségi körök részérôl a Velencei Karta29 el­ veinek bírálata – nem függetlenül a moder­ 14. Füzér, a vár tervezett kiépítése elôtti állapota, rekonstrukciós terve és makettje. Szeg Építészmûhely Kft. http://szegstudio.blogspot. hu/2012/12/a-fuzeri-var-rekonstrukcioja. html

48

niz­mus irányzatával szemben a történeti formák újbóli alkalmazásától már nem ide­ gen­kedô posztmodern jelentkezésétôl. A sok szempontból a XIX. századi elképzelések­ hez hasonló új – a romok historizáló kiépí­ tését erôltetô – törekvések erôteljesebb je­ lentkezése az 1990-es évektôl kezdôdött, gyakran összefüggésben a történelemhez való populista és igencsak felületes viszo­ nyulás politikai szempontból is támogatott erôsödésével. Közép- és Kelet-Európa más államaiban is hasonló tendenciák figyelhetôk meg.30 A nagyszabású rekonstrukciók jelen­ tôs költségigényét, legalábbis Magyarorszá­ gon, az építtetô állami, önkormányzati meg­ bízók nem kis részben európai uniós támogatásokból fedezték vagy kívánják fe­ dezni. Mivel mûemlékvédelemre közvetle­ nül az uniós pénzek nem használhatók, így turisztikai fejlesztések attrakcióiként kezelik az újjáépíteni vágyott mûemlék rommarad­ ványokat.31 Ezeknek a törekvéseknek leggyakoribb terepei a várak és várkastélyok, ahol a cél minél több új helyiség, fedett épületszárny létrehozása. Még akár évtizedekkel koráb­ ban már hasznosított várromok is új tetôk sorával „gazdagodhatnak”, a tájban szépen érvényesülô korábbi állapothoz képest sok­ kal unalmasabb látványt nyújtva (pl. Bol­ dog­kô vára). Nyírbátor Bátori-várkas­té­lyá­ nak maradványai közül egy épületrésznek a barokk korban magtárként hasznosított alsó terét teljesen új emelettel fejelték meg 2006ban, az ásatások során talált kôfaragványtöredékeken alapuló reneszánsz ablak és loggia-rekonstrukció hordozójaként.32 Amit azonban a rekonstrukciós rajzon szaggatott vonallal lehet jelölni, mint bizonytalan fel­ tételezést, felépítve nagyon is konkrét értel­ met nyer, mintha maga lenne a történelem eredeti tanúja. A kúp alakú hegycsúcsra ültetett füzéri vár romjai között a gazdagon tagolt, hatal­ mas ablakokkal megnyitott gótikus várká­ polna megóvásához valóban szükséges sta­ tikai kiegészítések és új tetô már önmagában is sokat változtatott a mûemlék és a táj ké­ pén, most azonban a vár teljes újra felépíté­ séhez kapták meg a pénzügyi támogatást és a mûemléki tervtanács állásfoglalásai elle­ nére az építési engedélyt is (14. kép). A Diósgyôr korábbi helyreállításához használt beton helyenként az eredeti marad­

ványokban komoly károsodásokat okozott, és a vár állapota az elmaradt – elspórolt – rendszeres karbantartás híján egyre rosszabb lett. A kiutat, mint annyi más helyen, a tu­ risztikai fejlesztés megalomán rekonstrukci­ ójában vélte megtalálni Miskolc városa, hol nászutas lakosztályokat vizionálva a torony­ helyiségekbe, hol pedig nagytermet a föld­ szintesként is csak félig álló szárnyépület emeletére. Óvatosságra inthetett volna pe­ dig, hogy már a viszonylag kis beavatkozá­ sok, így a kapu környékének felmagasítása is komoly tévedésekkel járt, például egy oda nem illô címerkô befalazásával, ennek megfelelô volt a kedvezôtlen szakmai kritika is. A fejlesztésekhez akadtak elôbb építé­ szek, majd pályázat és azt megítélô grémium is,33 így Sztehlo Ottó kilencven év után fel­ élesztett historizáló álmai a megvalósulás, az eredeti falmaradványok nem jelentéktelen része pedig a pusztulás küszöbén áll.34 A magyarországi mûemlékvédelem leg­ újabb, vázolt produkciója kapcsán még egy dolgot érdemes hangsúlyozni. Nemcsak ar­ ról van szó, hogy a most készülô rekonst­ rukciók mögött nem áll olyan erôs szellemi háttér, mint a Viollet-le-Duc, Schulek Fri­ gyes és társaik alkotásait megvilágító XIX. századi romantika és pozitivizmus. Sajnála­ tos tény az is, hogy a pályázati megvalósí­ tásnak a választási ciklusokkal erôs össze­ függésben elvárt szoros határidôi, párosulva a hagyományos kézmûves technikák isme­ retének gyors hanyatlásával (ehhez jó alapot adott a magyar mûemlékvédelem kivitelezôi részlegeinek húsz évvel ezelôtti csôdbe ker­ getése, aminek következtében ma már olyan feladatok is szakrestaurátort igényelnek, amelyek elvégzésére korábban jól képzett szakmunkások is elegendôk voltak) nem­ csak a XIX. századi, de az 1960–1980-as évek helyreállításaihoz képest is a kivitele­ zés színvonalának óriási visszaesésével jár­ tak (példaként elég a visegrádi királyi palota romjaira ráerôszakolt mûemléki protézisek villámgyors épületfizikai avulására utalni35). Neuschwanstein, Pierrefonds, Bajmóc és Vajdahunyad XIX. századi kiépítéseinek, helyreállítási terveinek legközvetlenebb XX. századi és XXI. század eleji rokonai a vidámparkokhoz és a filmgyártáshoz kap­ csolódnak. Az elvarázsolt kastélyok, Dis­ neyland vára, Harry Potter Roxfortja jelenti azt az „intellektuális” hátteret, amelyben

Nyírbátor, Diósgyôr, Füzér hasonló számí­ tógépes programokkal tervezett és manipu­ lált mostani építkezései valójában értel­mez­ he­tôk. A történeti tudathoz semmi közük, feladatuk a kulisszáké és díszleteké. Leg­ jobb esetben is csak modellkísérletek, ame­ lyek egy Disneylandhez hasonló vidám­ parkban vannak helyükön, nem pedig történelmi rommaradványok, mûemlékek helyén. Jegyzetek 1. A Vajdasági Magyar Mûvelôdési Intézet Az aracsi pusztatemplom. A mûemlékek helyreállításának hasznáról és kockázatáról címû, 2013. április 21– 23-án Törökbecsén és Zentán rendezett, nemzetkö­ zi konferenciáján elhangzott elôadás szerkesztett változata. 2. Márton László: Zazár és Fokics. Élet és Irodalom, 2012. december 21. 35. (novella) 3. Életérôl és mûködésérôl tanulmánykötet: Georg Dehio (1850–1932). 100 Jahre Handbuch der Deutschen Kunstdenkmäler. München–Berlin, 2000. 4. Dehio, Georg Gottfried: Denkmalschutz und Denkmalpflege im neunzehnten Jahrhundert. Rede zur Feier des Geburtstages Sr. Majestat des Kaisers gehalten in der Aula der Kaiser-WilhelmsUniversitat am 27. Januar 1905. Strassburg 1905. – magyar fordítása: Georg Gottfried Dehio: A mû­ emlékek védelme és gondozása a tizenkilencedik században. Ford. Rozványiné Tombor Ilona és Ta­ mási Judit. Magyar Mûemlékvédelem, 10. 1996. 193–200. az idézet helye: 200.; A német szöveg némileg rövidített formában újra megjelent: Denk­ mal­pflege. Deutsche Texte aus drei Jahrhunderten. Hrsg. Norbert Huse. München, 1984. 139–146. 5. Az elsô kiadás: Handbuch der Deutschen Kunst­ denkmäler. Im Auftrag des Tages für Denkmal­ pflege bearbeitet von Georg Dehio. I–V. Berlin 1905–1912. 6. Dehio 1996. i. m. 193. 7. Dehio 1996. i. m. 197. 8. Viollet-le-Duc: Description du chateau de Pierrefonds. Paris 1857. – elérhetô az interneten is: http://gallica.bnf.fr/ark:/12148/bpt6k104817r 9. Burgen in Mitteleuropa. Ein Handbuch. Hrsg. von der Deutschen Burgenvereinigung e. V. Stuttgart, 1999. I.: 170. 10. Dehio, Georg Gottfried: Was wird aus dem Heidelberger Schloß werden? Denkmalpflege 1984. i. m. 108–115.: 108. 11. A „restaurálás” címszó Viollet-le-Duc építészeti szótárában jelent meg: Dictionnaire raisonnée de l’architecture francaise du XIe au XVIe siècle. VIII. Paris, 1875. 14–34. – magyar fordítása: Viollet le Duc tanítása a restaurálásról. Ford.

49

Bôhm Endre. Magyar Mûemlékvédelem, 9. 1984. 377–389. – az idézet helye: 377.; az építész mûemléki tevékenységérôl: Horler Miklós: Viollet-le-Duc egy centenárium távlatából. ÉpítésÉpítészettudomány XIII (1981) 321–341. 12. Werner Noth: Die Wartburg. 4. Aufl. Leipzig, 1974..; Burgen 1999 i. m. I.: 167.; Winghart, Stefan: Die Wartburg bei Eisenach. ZeitSchichten. Erkennen und Erhalten – Denkmalpflege in Deutschland. 100 Jahre Handbuch der Deutschen Kunstdenkmäler von Georg Dehio. Hrsg. Ingrid Scheurmann. München–Berlin, 2005. 82–87. 13. http://whc.unesco.org/en/list/897 14. A témát részletesen tárgyalja a heidelbergi várkas­ télynak szentelt, a Baden-Württembergi Mûemléki Hivatal által rendezett kiállítás katalógusa: Traum & Wirklichkeit. Vergangenheit und Zukunft der Heidelberger Schlossruine. Begleitbuch zur Aus­ stellung im Heidelberger Schloss, Ottheinrichsbau vom 16. April bis 17. Juli 2005. Red. Inken Gaukel. Stuttgart, 2005.; Osteneck, Volker: Die Debatte um das Heidelberger Schloss. ZeitSchichten 2005. i. m. 108–113. 15. Twain, Mark: A Tramp Abroad. Hartford–London 1880. – az elsô kiadás elektronikus változata: http://www.gutenberg.org/files/119/119-h/119-h. htm#p033 16. Mrusek, Hans-Joachim: Drei sächsische Kathed­ ralen. Merseburg – Naumburg – Meissen. Dresden, 1976. 379. 17. Dehio 1984. i. m. 18. Uo., 115. (A kifejezésre Horváth Edina hívta fel a figyelmemet.) 19. Dehio 1996. i. m. 198. 20. Külsô kialakítása Georg Dollmann (1830–1895) mûve; Petzet, Michael: The Castle of Neu­schwan­ stein. München, 1970. 21. Möller István: A vajda-hunyadi vár építési korai. Budapest 1913. (különlenyomat a Magyarország Mûemlékei III. kötetébôl); Sisa József: Vajda­ hunyad várának 19. századi restaurálásáról. Ars Hungarica, 28. 2000. 97–108.; Lupescu, Radu: Mûemlékvédelmi szemléletek érvényesülése a vajdahunyadi ún. Mátyás-loggia homlokzatának helyreállítása során. Emlékkönyv Kiss András szü­ letése nyolcvanadik évfordulójára. Szerk. Pál-An­ tal Sándor et al. Kolozsvár, 2003. 331–342.; Lupescu, Radu: Vajdahunyad, a vár kutatástörténe­ te (19–20. század). Korunk, 15, 2004, 7. 43–57. a korábbi írások kritikájával: Bardoly István: „Az indítványozó és jégtörô”. Arányi Lajos (1812– 1887) és a vajdahunyadi vár restaurálásának egy korszaka. Adalékok a magyar mûemlékvédelem történetéhez II. Magyar Mûemlékvédelem, 15. 2011. 7–103. 22. Lapidarium Hungaricum. Magyarország építészeti töredékeinek gyûjteménye 8. Pest megye II. Bozóki

50

Lajos: Visegrád, Alsó- és Felsôvár. Budapest, 2012. 34–37.; 84–86. kép 23. Ciulisová, Ingrid: Dreaming about the Past: The Story of Count Pálffy and others. The NineteenthCentury Process of „Musealization” in Hungary and Europe. Ed. Ernô Marosi, Gábor Klaniczay. Budapest, 2006. 181–195.; Horváth Hilda: Gróf Pálffy János mûgyûjteménye. Budapest, 2007. 39– 44. és 1–17. kép. 24. Hangsúlyozni kell, hogy ez a szemléletmód Né­ metországban a II. világháború végéig lényegében csak a rommaradványokra korlátozódott, az „ép”, használt épületekre alkalmazott mûemléki elvek ettôl erôsen különböztek: Christoph Hellbrügge: «Konservieren, nicht Restauroieren» – ein Mythos der Denkmalpflege? Vortrag anlässlich des Symposiums «Nachdenken über Denkmalpflege» im Haus Stichweh, Hannover am 3. November 2001. kunsttexte.de 2/2002 – 1 / http://edoc.huberlin.de/kunsttexte/download/denk/hellbruegge. PDF 25. Bozóki 2011. i. m. 38. és 90. kép 26. Sedlmayr János: A visegrádi lakótorony helyreállí­ tása. Magyar Mûemlékvéde­lem, 5. 1970. 315–334.; Bozóki 2011. i. m. 40.; 96–99. kép. 27. Ferenczy Károly: A diósgyôri várrom építészeti restaurálása és mûemlékvédelme. Magyar Mûem­ lék­védelem, 9. 1984. 163–253. 28. Vö. Mentényi Klára: A mai magyar mû­em­lék­ védelem „hitelességérôl”. Mûemlékvédelmi Szem­ le, 6, 1996, 1. 139–146.; Lôvei Pál: Sedlmayr Já­ nos (1932–2004). Régi-új Magyar Építômûvészet, 2005, 1. 44–46. 29. Karták könyve. Mûemlékvédelmi dokumentumok gyûjteménye. Gyûjtötte, válogatta és szerkesztette: Román András. Budapest, 2002. 16–18. 30. Lôvei Pál: Ragályos középkor. Mûemlékvédelem, 50. 2006. 362–367. 31. Az újabb fejleményekkel kapcsolatos helyzetké­ pek: Somorjay, Sélysette: Die Denkmalpflege in Ungarn – Beispiele und Tendenzen. Die Denk­mal­ pflege, 65. 2007. 139–145.; Somorjay, Sélysette: Tendencies in Historic Building Preservation in Hungary Today. Practice, Consequences, respon­ siblity. Acta Historiae Artium, 49. 2008. 255–264. 32. A kétes eredmény kiváltotta szakmai vita teljes bibliográfiája: Somorjay 2008. i. m. 257., 263.: 5. jegyzet, és 4–5. kép. 33. Zöldi Anna: Miskolci fejlesztések VI. – Diósgyôri vár, valamint Gál Tibor: Szakbírálat; mindkettô: http://epiteszforum.hu/miskolci-fejlesztesek-vidiosgyori-var 34. Marosi Ernô: Az Európai Unió a várromok ellen? In memoriam castri Diósgyôr? Mûemlékvédelem, 55. 2011. 123–128. 35. A problémákról folytatott vita bibliográfiájával: Somorjay 2008. i. m. 257., 262–263.: 4. jegyzet.

Károlyi Zsuzsanna

PÉLDÁUL: REGENSBURG INTERAKTÍV VILÁGÖRÖKSÉGI LÁTOGATÓKÖZPONT A REGENSBURGI SÓHÁZBAN Regensburg óvárosa a stadtamhofi város­ résszel együtt 2006-ban került fel az UNESCO világörökségi listára1 (1. kép). A két városrészt összekötô Kôhíd lábánál áll az a kiemelkedô mûemléki értékû régi Só­ ház, amelyben világörökségi információs központot hoztak létre. Az állandó kiállítás nagy általánosságban tárgyalja a világörök­ ségi helyszíneket szerte a világban, és feldol­ gozza Regensburg történelmét is öt temati­ kus részben – külön megvilágítva azokat az okokat, amelyek alapján Regens­burg elnyer­ hette a kiemelkedô értékkel rendelkezô hely­ színeknek járó UNESCO-világörökség cí­ met. A korszerû eszközökkel létrehozott, interaktív kiállítás kortól és képzettségtôl függetlenül mindenkihez szól. A városban mûködô többi kulturális intézmény is benn van a látogatóközpont erô­te­ré­ben. Egy látogatóközpont nem tud olyan mély ismereteket átadni, mint egy múzeum, és ez nem is feladata, ezért a kiállítás azon pontja­ in, amelyhez kapcsolódhat egy-egy múzeum, kiállítás vagy bármely más intézmény, erre külön „linkek” segítségével hívják fel a ven­ dégek figyelmét. A „linkek” való­já­ban négy­ zet alakú papírlapokra nyomtatott kis térké­

pek fontos információkkal kiegészítve, ame­lyek a város különbözô pontjaira irányítanak. A le­téphetô lapok a látogatókat kalandra hív­ ják, ösztönzik a kapcsolódási pontok felkere­ sésére, az összefüggések megértésére. A látogatóközpontban a bejáratnál egy turisztikai információs és szolgáltató iroda mûködik, amely egész évben nyitva van, és így a világörökségi központ látogathatósá­ gát is biztosítja. A REGENSBURGI SÓHÁZ

Az egykori városi sóház az óváros központ­ jában, közvetlenül a Kôhíd lábánál helyez­ kedik el, és Regensburg város mûemléki lis­ táján kiemelkedô egyedi mûemlékként szerepel (2. kép). A XVII. század elején épült, amikor a sókereskedelem fellendülése miatt a városnak új raktárra volt szüksége. Röviddel az átadása után tartószerkezeti problémák miatt az épület egy része beom­ lott. A javítás során az épület födémeit hatal­ mas kôpillérekkel támasztották alá, amelyek mind a mai napig állnak. A XIX. század folyamán a sókeres­ke­de­ lem jelentôségének csökkenésével az épület

1. RegensburgStadtamhof UNESCOvilágörökségi helyszín

51

2. Regensburg látképe a Szent Péter-székesegyházzal, a Világörökségi Látogatóközponttal és a XII. századi Kôhíddal elvesztette raktár szerepét, és a Sóházba más funkciók költöztek. Az 1990-es évek elején az épületet teljesen felújították. A történeti épületszerkezeteket a hatalmas faszerkeze­ tekkel és a tágas raktárhelyiségekkel együtt megmentették, ugyanakkor új fém- és üveg­ szerkezetek használatával a kortárs építé­ szeti formavilág is teret kapott. A Sóház négy emeletén rendezvényter­ mek, kiállítóterek találhatóak, itt mûködik több üzlet és egy étterem is. Regensburg vá­ rosvezetése már 2007-ben kidogozta azt az ötletet, hogy hogyan lehetne itt, közvetlenül

a Duna-partján, a Kôhíd lábánál a város szá­ mára olyannyira fontos UNESCO világ­ örökségi témát megfelelô módon bemutatni (3. kép). ÉPÍTÉSZET ÉS SZERKEZETI KIALAKÍTÁS

Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a fel­ adatot a világörökségi témához méltóan ma­ gas színvonalon kell megoldani. Elsô he­ lyen állt az a kihívás, hogy olyan építészeti megoldásokat találjanak, amelyek alázato­

3. A bejáratnál idegenforgalmi információs és szolgáltatási pont mûködik

52

4. A födémrôl függesztett panelokból kabineteket alakítottak ki. Ezekbe a kabine­ tekben Regensburg városát mutatják be öt megközelítésben

san viszonyulnak az egyedi mûemlékhez, annak eredeti történeti funkcióját nem fedik el, a tûzvédelem és az akadálymentesítés megemelkedett követelményeit kielégítik, és mindezek teljesítése mellett is vonzó és a kortárs kívánalmaknak is eleget tevô kiállí­ tóteret hoznak létre. A 2008-ban kiírt építé­ szeti ötletpályázaton a Bertron, Schwarz, Frey építésziroda2 került ki gyôztesként, va­ lamint a kiállítás építészeti kialakítására is ôk nyertek megbízást. A megvalósult tervek alapötlete egy olyan födémrôl függesztett kabinet3 volt (4. kép), amelynek falain kü­ lön­bözô tematikus szempontok szerint mutat­ják be Regensburgot mint UNESCO-

világörökségi helyszínt. A függesztett kabi­ netek lebegése oldja a jelentékeny kereszt­ met­sze­tû teherhordó faszerkezetek súlyos látványát, és az egész kiállításnak könnyed­ séget, átláthatóságot biztosít. A  csupán pár helyen tudatosan felsliccelt padlófelület szinte egyáltalán nem zavarja a kiállítótér egybefüggô látványát. A gépészeti és elekt­ romos szerelvényeket a fafödém síkjába rej­ tették. A tervezôk által javasolt tipográfia és színvilág egyértelmûséget, letisztultságot sugall, nem verseng a markáns mûemlékkel. Tudatos távolságtartása mégis jól harmoni­ zál a meglévô faszerkezetek masszív forma­ nyelvével (5. kép).

5. Kihívás volt olyan építészeti megoldáso­ kat találni, amelyek alázatosan viszonyul­ nak az egyedi mûemlékhez, annak eredeti történeti funkcióját nem fedik el, a tûzvédelem és az akadálymentesítés megemelkedett követelményeit kielégítik és mindezek teljesítése mellett is vonzó és a kortárs kívánalmaknak is eleget tevô kiállítóte­ ret hoznak létre

53

A több célra használható rendezvényte­ rem és az olyan kiszolgáló funkciók, mint a ruhatár, értékmegôrzô vagy a catering ös�­ szecsukható mobil pultja az épület föld­ szintjén kaptak helyet. Itt azt is meg kell em­ lítenünk, hogy a Duna magas vízállása esetén4 ezt az épületrészt nem lehet használ­ ni, mert elönti a víz. TEMATIKUS FELOSZTÁS

Az építészeti kihívások teljesítése után olyan tudományos koncepciót kellett készíteni, amely a térelrendezés építészeti alapötletét nem írja át, hanem a kiállítási kabinetek kita­ lált elrendezéséhez idomul. Fontos volt a ki­ állítás tematikájának lehatárolása, konkreti­ zálása is. A megfelelô partnert egy másik pályázat során találták meg, mégpedig a gráci Joanneum Fôiskola csapatát. A tervezési fo­ lyamat nyomon követésére és minô­ség­

biztosítására Dr. Michael Fehr5 professzor vezetése mellett egy tudományos testületet hoztak létre, olyan tagokkal például, mint szabadúszó mûvészettörténészek, a mû­em­ lék­védelmi hatóság, a regensburgi Turizmus Kft., a városi múzeumok valamint a gráci Joanneum múzeum egy-egy kép­viselôje. Egyeztetések során dolgozta ki Karl Stocker6 professzor és csapata azt a koncep­ ciót, amely a kiállítást öt fô tematikus részre osztotta. Folyamatos párbeszédet folytattak a tudományos testülettel és Ulrich Schwarz professzor építész csapatával is. A bejárati zónában kapott helyett az UNESCO Világ­ örökség témája. A világörökségi cím meg­ szerzésével kapcsolatos szükséges háttéris­ mereteken túl itt nagy vonalakban mutatják be a világ többi világörökségi helyszínét. Látványelemként egy túlméretes földgöm­ böt használnak, amely már az utcáról magá­ hoz vonzza a látogatók tekintetét. Ezen a

6. A kiállítás összeállításánál vegyítették a klasszikus kiállítás-tervezés bevált módszereit, alkalmaztak korszerû megoldásokat és a ma emberét izgató interaktív elemek is helyet kaptak. Megegyeztek abban, hogy eredeti tárgyat keveset mutatnak be, és amit mégis kitesznek annak feltétlenül eredetinek és különleges jelentôségûnek kell lennie. A letisztult és igényes grafika nem verseng a Sóház architektúrájával

54

fölgömbön jelölték a világ összes világörök­ ségi színhelyét, és érintôképernyôkön több­ nyel­vû információt lehet lehívni az hely­szí­ nek­rôl. Az elsô nagy kabinetben egy interaktív városmakett vezet végig Regens­ burg várostörténeti fejlôdésén – A római kori tábortól a modern városig. Az épület északkeleti sarkában, ahol az ablakból a Duna látványa fogad minket, a folyó mellett fekvô város és a kereskedelem témáját dol­ gozták fel. Egy további kabinetet a birodal­ mi gyûlések városának bemutatására szen­ teltek, egy másikat pedig a múlt és a jelen viszonylatából elemezve a hétköznapi vá­ rosi életet szemlélteti. A kabinetek magyará­ zó szövegei német és angol nyelvûek (6. kép). A KIÁLLÍTÁS TARTALMI KONCEPCIÓJA

Regensburg város ezeréves történelme ter­ mészetesen gazdag forrásanyagot biztosított a kiállítás háttéranyagához. Így a tartalmi ré­ szek összeállításakor az az ötlet valósult meg, hogy egy izgalmas séta készüljön Regensburg „történelmén keresztül”. A kalandozás során azokon a pontokon állnak meg és bocsátkoz­ nak mélyebb magyarázatba, ahol tartalmi kapcsolódás mutatható ki a világörökségi cím elnyerésének valamelyik okával. A kiállítás összeállításánál vegyítették a klasszikus kiállítástervezés bevált módszere­ it, alkalmaztak korszerû megoldásokat, és a ma emberét izgató interaktív elemek is helyet kaptak. Megegyeztek abban, hogy eredeti tárgyat keveset mutatnak be, és amit mégis bemutatnak, annak feltétlenül eredetinek és különleges jelentôségûnek kell lennie. Di­ daktikus redukciónak nevezték azt a folya­ matot, amelynek során a tárgyakat kiválogat­ ták, és roppant érzékenységgel meghatározták a bemutatás módját. Az együtt­mû­ködô kultu­ rális intézetek komoly partneri hozzáállásá­ nak köszönhetô csupán, hogy ezt a változatos kiállítást így lehetett megvalósítani. A bemutatott tartalomhoz temérdek tör­ ténelmi ábrázolás, térkép, filmfelvétel és metszet tartozik. A legértékesebb kiállított eredeti tárgy egészen biztos a regensburgi Szent Péter-székesegyház kb. 2 méter ma­ gas fiatornya. A látogatókat olyan interaktív játékok csábítják, mint például a világörök­ ségi kvíz vagy a történelmi öltöztetô. Izgal­ masak az urbanoszkópok is, ezek olyan spe­

ciális távcsövek, amelyekkel a múltba lehet tekinteni. A célcsoportként meghatározott közön­ ség nagyon széles spektrumot fed le, így ab­ ban a koncepcióban egyeztek meg, hogy a kiválasztott történeteknek és egyéb kiállítási tartalmaknak gyerekek, fiataloknak és a felnôtt látogatók számára is vonzónak, és ér­ dekesnek kell lennie, a témákat pedig vilá­ gosan és alaposan kell bemutatni. A város­ ban található más kulturális létesítményekre úgynevezett „linkek” utalnak. Linkek talál­ hatók a kiállítás azon pontjain, ahol olyan dolgot (például történelmi tényt, épületet stb.) érintenek, amelyrôl a város valamelyik másik pontján mélyebb ismereteket lehet szerezni. A linkek-et négyzet alakú papír­ lapokra nyomtatták, amelyeket az érdeklôdô látogatók, mint egy naptárlapot letéphetnek és magunkkal is vihetnek. A lapon valójában egy kis térkép van, és olyan fontos informá­ ciók, mint a távolság, a nyitvatartási idô, va­ lamint annak a rövid leírása, hogy mit lehet ott látni. A látogatókat így ösztönzik arra, hogy ezeket a külsô helyszíneket is felkeres­ sék, és tudásukat tovább mélyítsék. A látogatóközpont külön figyeli, hogy mely kiállítási elemek népszerûek, és me­ lyek nem kötik le a figyelmet. Az unalmasa­ kat lecserélik, így a kiállítás lépést tart a kor­ ral és folyamatosan megújul. KIEGÉSZÍTÓ FUNKCIÓK

A Regensburgról készített állandó kiállítás mellett egyéb mûködési egységek is helyet kaptak a látogatóközpontban: a bejáratnál turisztikai információs és szolgáltató iroda mûködik, ahol az év 365 napján, a látogató­ központ nyitvatartási idejében több nyelven beszélô munkatárs áll a látogatók rendelke­ zésére. Az információs pult mellett virtuális könyvtár teszi lehetôvé a további ismeret­ szerzést. A földszinten korszerû vetítô­ techni­kával felszerelt, többfunkciós rendez­ vényterem bérelhetô, ahol elôadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket lehet szervezni. A terem könnyen átrendezhetô, napközben akár mûhelyfoglalkozások tartására is alkal­ mas iskolai csoportoknak. A flexibilis, fö­ démbe rejtett kiállítási rendszer biztosítja, hogy az idôszaki kiállítások is színvonala­ sak legyenek. Egy nagy LCD-falon csak né­ mán képkockák peregnek. Ez a téri szituáció

55

akár arra is jó, hogy az idegenvezetô itt tart­ sa felvezetô elôadását a tényleges városné­ zés elôtt. A földszinti bejárat kerekesszékkel is járható, az épületen belüli akadálymentes közlekedést a lift szolgálja. A földszinten is és a híd magasságában fekvô elsô emeleten is nyilvános mosdók üzemelnek.

ülô, nem a látogatóközponthoz kapcsolódó munkatárson kívül, személyzet sincs.7 A Regensburgi Világörökségi Látogató­ központ címe: Weiße-Lamm-Gasse 1, 93047 Regensburg, www.welterberegensburg.de; nyitvatartási idô: 10:00– 19:00.

IZGALMASAN BESZÉLNI VILÁGÖRÖKSÉGRÔL

Jegyzetek

A világörökségi látogatóközpont nagyra törô terve csak számtalan együttmûködô partner, politikai támogató, köztiszteletben álló védnökök jóakaratából és azok segítsé­ gével jöhetett létre. A kivitelezési munkában részt vevô cégek is elsôrangú munkát vé­ geztek. Legjobb tudomásunk szerint Re­ gens­burg az egyetlen világörökségi város, amely hasonlót létesített, így, mivel ehhez fogható világörökségi látogató központnak nem volt elôképe, nagy kihívást jelentett a  Világörökségi Menedzsment Irodának a koncepció kidolgozása. A megvalósítható­ sági tanulmányt 2008. januártól- júniusig készítették, az épületet 2011 júniusában nyi­ tották meg. A bekerülési költség 2 125 000 euró volt, amelybôl 1 300 000 euró külön­ bö­zô Európai Uniós alapból származott. Már a megnyitás utáni elsô négy hónap­ ban is több mint 100 000 látogató volt. Az­ óta a látogatószám napi 1500–2000 ember. Belépôdíj nincs, és az információs pontban

56

1. Hivatalos neve: Die Altstadt Regensburg mit Stadtamhof. A „jógyakorlat” utat a regensburgi UNESCO-világörökségi látogatóközpontban a HerMan (Kulturális örökség menedzsment a kö­ zép-európai térségben) projekt keretében tettük 2013. október 21–22-én. Budapesti helyszín elô­ ször 1987-ben került a világörökségi listára, ez a Duna-part látképe és a Budai várnegyed volt. 2002-tôl az Andrássy út és történelmi környezete is a Világörökség része lett. 2. A berlini székhelyû Architekturbüro Berton, Schwarz, Frey vizuális kommunikációval, múze­ um- és kiállítástervezéssel foglalkozik. Hitvallá­ suk szerint jó megoldások interdiszciplináris csa­ patban és a tudományos szakemberekkel és a kurátorokkal folytatott párbeszédek folyamán szü­ letnek. 3. A kabinet jelentése itt kis szoba. 4. Például 2013 júniusában minden eddiginél maga­ sabb volt a Duna vízállása. 5. Berlin, Universität der Künste. 6. Graz, Fachhochschule Joanneum. 7. Matthias Ripp: UNESCO-Welterbe interaktiv erleben. Das Besucherzentrum Welterbe im Regensburger Salzstadel. Museum Heute, Nr. 41. 2011. 16–19.

RECENZIÓ

A szórvány emlékei. Szerk. Kollár Tibor. A szerkesztô munkatársai: Áment Gellért, Bardoly István. Budapest, Teleki László Alapítvány, 2013. 349 p. Az elôttünk fekvô munka a Teleki László Alapítvány 2002-ben megindult mûemléki tanulmánykötet sorozatának legfrissebb da­ rabja.1 A felsorolt köteteknek közös vonása, hogy mögöttük egy a kilencvenes évek vé­ gé­tôl összekovácsolódott sokféle kutatási részterületet és a szakmát magába fogadó, a középkor és a reneszánsz korszakával fog­ lalkozó kutatói közösség áll, amelyet sok te­ kintetben a pionírok lendülete fog össze, és az eredmények magas színvonala minôsít. Az általuk végzett, és persze számos más publikációban is testet öltött munka érte­ lem­szerûen óriási mennyiségi növekedést hozott Erdély és a történelmi Magyarország keleti régiói, valamint a Dél-Alföld ma több állam közt megoszló középkori emlékeinek ismeretében és mindez a mûvészettörténeti értékelés új területeit is megnyitotta, az összképet pedig lényeges pontokon átrajzol­ ta. De ha magukat a kiadványokat nézzük a befogadás, és a további tudományos kutatás

szempontjából is kiemelendô fontos eré­ nyük az ilyen szakmai publikációkban egye­ dülállóan nagyszámú, kiemelkedôen magas fényképészeti és nyomdai minôségû illuszt­ ráció. Földrajzi szempontból a most bemuta­ tandó kötet tanulmányai Homoróddaróc ki­ vételével az erdélyi szászföld nyugati ré­ szét, Temesvárt, két Kolozsvár környéki emléket, egy határmenti bihari romtemplo­ mot (ez látható a könyv címlapján) és Máramarossziget már nem is létezô falképe­ inek problematikáját mutatják be. A témát a mûemléki veszélyeztetettség határozta meg: a szórványról, vagyis olyan régiók em­lé­kei­ rôl van itt szó, amelyek régebbi és újabb tör­ téneti-demográfiai folyamatok eredménye­ ként gyakorlatilag nagyrészt gazdátlanná váltak a történelmi Erdélyben és a mai Ro­ mánia nyugati régióiban. Ezért többségében pusztuló vagy végveszély küszöbén álló emlé­kek­rôl van szó, amelyek egy részét ko­ rábban sokféle okból, az ebben elsôsorban illetékes magyar, román és szász mûvé­szet­ tör­té­neti kutatás nem méltatott jelen­tô­sé­ gük­höz méltó figyelemre, vagy ha mégis, az értékelésekben vagy a részletek kellô isme­ rete, vagy a valós kontextus felismeréséhez szükséges távlatok hiányoztak. Más részük­ nél, és ez a középkori falképek esetében áll fenn, nagyszámú új feltárásra és a restaurá­ torok alapos munkájára volt szükség ahhoz, hogy a középkori Magyarország faképfesté­ szetének kutatásában, nyugodtan mondhat­ juk, tudománytörténeti korszakot jelzô új horizontok nyílhassanak meg. Kezdjük tehát a szász vidékkel. A kötetet indító Marosi Ernô által írt ta­ nulmányban Oltszakadát, Felek, Holcmány és Kisprázsmár, az Olt, illetve mellékfolyó­ ja a Hortobágy völgyében elhelyezkedô (Nagyszeben környékérôl van szó) templom sajátos kaputípusa mûvészettörténeti/építé­ szettörténeti helyének meghatározásáról van szó. A figurális ívbéllet díszû emlékcso­ port a magyarországi román kor kutatásában már régóta ismert, értékelésében azonban Gerevich Tibor nagy összefoglalása, tehát 1938 óta lényeges új szempont nem merült

57

fel. Gerevich e különleges emlékegyüttest az Esztergomon keresztül az országban szétsugárzó francia hatás következményé­ nek tekintette és ezt bizonyítandó, a kapuk specifikumát, az ívbélletének alsó szintjén megjelenô figurákat, a francia portálok archivoltjainak vájatait kitöltô szoborfüzér helyi leegyszerûsítésének minôsítette. Ma­ rosi tanulmányában alapos ikonográfiai elemzésnek veti alá a sokszor igen lepusz­ tult állapotban lévô szobordíszt és arra a kö­ vetkeztetésre jut, hogy a vizsgált kapuzatok esetében szerkezetileg és esztétikailag a ka­ pubéllet fejezetsorát koronázó figurális dísz­ rôl, nem pedig a legalsó szintre redukált archivolt szobrokról van szó. A felhozott né­ met és cseh, illetve a jáki és gyulafehérvári épület plasztikának ebbe a felfogásba jól illeszkedô analógiái a formai megoldás közvetítô útvonalát is meggyôzôen kirajzol­ ják. Az így feltárt összefüggések a Ják–Gyu­ lafehérvár kronológia mai állásának figye­ lembevételével a vizsgált emlékcsoport datálására nézve is az eddigieknél szilár­ dabb fogódzókat kínál. Ennek megfelelôen valószínûsíti végül a szerzô Felek és Olt­sza­ kadát kapuzatainak elkészültét a XIII. szá­ zad elsô felére, míg Holcmányt és Kis­prázs­ márt inkább a század második felére. A második tanulmány szerzôje Havasi Krisztina, aki a Gyulafehérvár közelében ta­ lálható Boroskrakkó egykor három hajós, fallal kerített, több román kori, gótikus és késôbbi periódusban épült, ma használaton kívül álló templomának építéstörténetét igyekszik tisztázni. Alapos munkája össze­ foglalja a szakirodalom eddigi megállapítá­ sait, részletesen elválasztja és elemzi az egyes periódusokhoz köthetô épületrészeket és mûformákat és ezek, valamint a vizsgá­ latba bevont archív források értelmezésével megalapozott építéstörténeti hipotéziseket fogalmaz meg. Mindez, ahogy a szerzô he­ lyesen megfogalmazza, nem elegendô e fontos építészeti emlék problematikájának megnyugtató tisztázásához, de minden ko­ rábbinál szilárdabb alapokat nyújt a további komplex kutatásokhoz, amelyeknek felada­ tait Havasi Krisztina így foglalja össze. „A hiteles történet megismeréséhez és le­he­ tô legteljesebb rekonstruálásához hosszú távú, forrásfeltáró – régészeti (hitelesítô ásatás), épületarcheológiai, restaurátori, le­ véltári – kutatómunkával lehetne közelebb

58

jutni.” Majd ehhez hozzáteszi: „Ha egyszer erre mód nyílna, akkor az Árpád-kori Erdély történetének és (kora) XIII. századi történe­ tének e kövekbe zárt forrásai is megszólal­ hatnának, s bizonyára alaposabban és többet mesélhetnének.” Boroskrakkóval még két további írás foglalkozik a kötetben. Az egyik a templom­ ban megmaradt középkori sírköveket, a má­ sik a faképtöredékeket tárgyalja. A sírkövekrôl szóló tanulmány szerzôje Lôvei Pál, aki igen rövid, ámde mintaszerûen elkészített feldolgozásában mintegy a boroskrakkói emlék sírkô monográfiáját nyújtja. A rövidség azzal függ össze, hogy mindössze két ilyen középkori emlék ma­ radványai maradtak fenn és további kettô, egy 1960-ban Radu Heitel által végzett ása­ tás kôfaragvány jegyzékében található, de mára már elveszett római sírkôlap, amelye­ ket az ásató régész feljegyzése szerint a XIII. század második felében újra síremlék­ ként hasznosítottak. A tanulmány ezeket a leleteket a lényegre törô és alapos leíráso­ kon túlmenôen a Kárpát-medence nagyjából egykorú sírkôállítási és formai megoldások­ ban követett gyakorlatának összefüggéseibe állítva mutatja be. A nagyon lepusztult, de a XIV. század elsô fele erdélyi falfestészetének összefüg­ gései feltérképezése szempontjából mégis jelentôs információkat hordozó faképtöre­ dékeket Szabó Tekla írása mutatja be. A ma álló templom elsô periódusában, tehát a XIII. században a jelek szerint csak egyszerû felszentelési keresztek díszítették a falakat, a következô század elsô felébôl azonban két kifestési periódus maradványait lehetett el­ különíteni, ebben döntô szerepe volt a Kiss Lóránd restaurátor által vezetett 2011-ben lezajlott állagmegóvó, de további részlete­ ket is feltáró és új ikonográfiai meghatáro­ zásokat is lehetôvé tévô, a következô évben publikált kutatásnak. A templomfalak jele­ netekkel való díszítésére a második kifestési szakaszban került sor. Ehhez a falkép cik­ lushoz tartózó rétegben egy, az eddig ismert nagyszámú emlékhez képest újszerû ábrázo­ lási sajátosságokat is mutató Szent László sorozat elemeit, egy a szokásosnak meg­fe­le­ lô­en nagyméretû Szent Kristóf figurát és az északi falon az Utolsó ítélet részleteit lehe­ tett azonosítani. A következô, az elôbbit csak néhány évtizeddel követô periódus,

amelynek jobban értékelhetô maradványai a falak felsô részén a jelenlegi boltozat fölé is nyúlva figyelhetôek meg, az Utolsó vacso­ ra, a Keresztlevétel talán a Betlehemi gyer­ mekgyilkosság és további Jézus életébôl vett jelenetek töredékeivel gazdagítja e különle­ ges lelôhely mûvészettörténeti forráskészle­ tét. Az ábrázolások és töredékes elemek részletes bemutatása után a szerzô, stíluskri­ tikai érvekre alapozva, a falképek elkészíté­ sében közremûködô mesterek elválasztására is kísérletet tesz, majd mindezt az építéstör­ ténet ismert körülményeivel is egybevetve a periódizációs kérdések felvetésével zárja a tanulmányt. A szász vidékhez kapcsolódik még egy tanulmány és itt most nem a könyvben kö­ zölt sorrendet követem, amely egy ikonog­ ráfiai témakört, a Szent Katalin-legenda ábrá­zo­lá­sát emeli ki, mint megtudjuk szer­ kesztôi elképzelés alapján, három, újonnan feltárt, illetve kevéssé kutatott emlék, a Medgyes környéki Darlac és Somogyom, valamint már a szász vidék keleti részéhez tartozó Homoróddaróc igen gazdag falkép­ anyagából. Ez a témaválasztás a szerzô, GaylhofferKovács Gábor feldolgozásában, a szerzôt is némileg meglepô módon, rendkívül gyü­ mölcsö­zô­nek bizonyult. Az itt tárgyalt új freskófeltárások, megint csak, mint az utób­ bi másfél évtizedben Erdély-szerte szinte mindenhol, Kiss Lóránd és munkatársai ne­ véhez kapcsolódnak. Az elemzés közép­ pontjában az eddig csaknem ismeretlen somogyomi ciklus áll a Katalin-legendát feldolgozó rendkívül gazdag és több részle­ tében a Kárpát-medencében is egyedül álló narratívájával. Ezt a szerzô részletesebben a  homoróddaróci és a legutóbbi idôkben elô­került darlaci ciklusokkal veti össze, ki­ tekintésként utalva a szászfenesi mészfá­ tyoltól még megtisztítandó Szent Katalinjelenetekre is. Az eredmények olyan további, a szent életével kapcsolatos közép­ kori szöveghagyományokat kiaknázó kuta­ tásokra ösztönöznek, amelyek, amint azt a tanulmány írója megfogalmazza, az ikonog­ ráfiai vizsgálatok mellett a képi narrációk összehasonlító vizsgálatát is lehetôvé teszik a teljes erdélyi emlékanyagra kiterjedôen, az eddig említetteken túl a kászonimpéri, gelencei és máramarosszigeti falképek be­ vonásával. Mindez új szempontokat kínál,

egyszersmind fontos fogódzókat nyújt egy átfogóbb és messze nem feltárt, inkább ke­ rülgetett komplex kérdéskör, a nyugati és (post)bizánci (balkáni) mûvészet erdélyi érintkezésének mélyebb és egyre sürgetôbb feltárásához. Máramarosszigetet említettük. Ennek középkori temploma, amelyben a Szent Ka­ talin legenda darabjai is megtalálhatóak vol­ tak a XIX. század hatvanas éveiben teljesen elpusztult, egy 1859-ben bekövetkezett ha­ talmas tûzvészben elszenvedett károk nyo­ mán néhány évvel késôbb lebontották. Kü­ lönös módon mégis ehhez az emlékhez kapcsolódik a bontakozó magyar mûvé­szet­ történet tudomány elsô, a középkori fakép­ festészet kérdéseit érintô elhúzódó vitája. Ennek oka, hogy a meszelés alól az 1840-es évek elsô felében elôkerült falképekrôl egy helyi rajztanár rajzokat készített, majd ami­ kor ezek Henszlmann Imre kezeihez kerül­ tek, ô Barabás Miklós által másolatokat ké­ szített róluk. Az elsô értékeléseket ezek alapján fogalmazták meg. A vitát részlete­ sen feldolgozta Jánó Mihály, a falképeket a már említett és további rajzi források fel­ használásával Lángi József és Jékely Zsom­ bor ismertette 2009-ben. Jelen kötetben Jékely Zsombor e nagy jelentôségû és rész­ ben szétszóródott, majd végül közgyûj­te­mé­ nyekbe került rajzi forrásanyag darabjainak keletkezéstörténetét és egymáshoz való vi­ szonyát tisztázza. A Hunyad megyei Ôraljaboldogfalva re­ formátus templomának jelenetekben gaz­ dag, XIV. századi bizánci jellegû faképsoro­ zatát a viseletek szempontjából elemzi és mutatja be, részletesen a vizsgálatába vont egyes megoldások analógiáira is kitérve Szabó Tekla, nagyobb terjedelmû tanulmá­ nya. A téma feldolgozásához a Forster Köz­ pont Tervtárában található Sztehlo Ottó és Gróh István által készített vázlatokat és ak­ varellmásolatokat, ill. Sztehlo Ottó által 1873-ban készített 1:1 arányú pausz másola­ tokat használja fel és ezek jó részét elôször ebben a könyvben láthatjuk nagyméretû il­ lusztrációkban. Kötetünk elsôsorban falképekkel foglal­ kozó írásainak sorát Kis Lóránd legfrissebb, 2013. év tavaszán végzett feltáró munkáját bemutató kutatási beszámolójával zárom. Szamosújvárnémeti reformátusok által gon­ dozott, használaton kívül álló templomában

59

az elsô faképnyomokat 2003-ban a Teleki László Alapítvány által támogatott kutatás során fedezték fel a templom régebbi, XIII. század végére tehetô részének egykori szen­ télyében. Ezek jelentôs részének feltárására pedig ez évben került sor. Az északi falon mozgalmas Utolsó ítélet viszonylag épen megmaradt részletei kerültek napvilágra, a déli falon Krisztus feltámadásának jelenetei rekonstruálhatóak az erôsen lepusztult ma­ radványokból. Egy másik, sokkal jobban ismert középerdélyi emlékkel, a Kolozsvár melletti, a vá­ rossal már szinte egybeépült elsô formájá­ ban már a XIV. század második negyedében megépült Szászfenes katolikus templomával két tanulmány is foglalkozik. Weisz Attila a szakirodalom és az 1962ben Bágyúj Lajos által végzett átfogó helyre­állítás kéziratos anyagának elemzô át­ tekintése és az épület világosan megfogal­ mazott részéletes leírása, valamint a nem túl bô, de kiaknázható levéltári források alapján felvázolja a templom építéstörténetét és egyes elemeinek építészettörténeti össze­ függéseit, illetve kapcsolatait. Alaposan be­ mutatja a templom faragott kô részleteit, sírkô lapokat stb., továbbá ismerteti a temp­ lom hajójának északi és déli falán, valamint keleti zárófalán található kiterjedt freskóma­ radványokat. Az utóbbiakkal kapcsolatban a Szent Katalin-jelenetek somogyomi kapcso­ latára is utal, és megemlíti azt is, hogy tanul­ mánya írása során Kis Lóránd a falképeket éppen tisztítja. A templom építéstörténeti részleteinek ismertetésére itt nincs hely, csu­ pán annak kiemelésére szorítkozom, hogy az egyhajós templomterem északi részéhez a XV. század végén egy viszonylag nagy­ méretû kápolnát emeltek, amelynek terét egy tágas, csúcsíves nyílással a templomtér­ rel egybenyitották. A szóban forgó kápolna azonban késôbb teljesen elpusztult, és az oda nyíló ívet ezután befalazták. Az emlékkel foglalkozó második tanul­ mány, amelynek Szôke Balázs a szerzôje ezt a toldaléképületet rekonstruálja a templom­ toronyban tárolt késô gótikus boltozati bor­ damaradványok segítségével. A feladathoz a szakismereten túl az egykori kápolna alap­ falai, a templomhajó északi oldalán azono­ sítható boltvállak, kilenc ásatásból elôkerült, igen jó megtartottságu boltozati csomópont, az ezeken tett megfigyelések, meg egy szá­

60

mítógép állt a rendelkezésére. Mindezek alapján elkészült a hálóboltozatos tér és a tö­ megforma eleven élményt keltô számítógé­ pes rekonstrukciója, a még megtalált kô­ szer­ke­ze­tek, két töredék által képviselt szentségház és egy négyzetes kertelésû ke­ rek ablak lehetséges elhelyezésével. A szer­ zô végül a hálóboltozat mûvészettörténeti összefüggéseit elemzi, utalva Kolozsvár né­ hány késô gótikus emlékének hasonló elvi problémákat felvetô megoldásaira. A végére hagyott két tanulmány témái Bihar és Temes megyék alföldi, ezúttal mindkét esetben Romániához tartozó részét érintik. Szakács Béla Zsolt a magyar határtól csak néhány kilométerre fekvô Tamáshida monumentális hatású, téglából épült rom­ templomának történetét és mûvészettörténeti helyét elemzi. A köz- és szakmai figyelem által elhanyagolt, és természetesen állagá­ ban súlyosan veszélyeztetett emlékrôl van szó. A tanulmány elsô fejezetében megis­ merhetjük, hogy a XIX. század óta ki és ho­ gyan foglalkozott az emlékkel, ezt követôen a mai állapot alapos leírást kapjuk, majd egy erre alapozott relatív kronológiát, illetve re­ konstrukciós kísérletet, és végül ezt követi a mûvészettörténeti értékelés. A lényeg rövi­ den így foglalható össze: Három hajós, fél­ köríves apszisokkal záródó templomról van szó, ahol a középsô hajó záródását szentély­ négyszög elôzi meg. A nyugati részen ha­ talmas, szélesebb oldalával nyugatra nézô tégla alaprajzú középtorony. A hajó gyakor­ latilag elpusztult, annak csak mellékhajók­ nak a toronyhoz kapcsolódó nyugati falai állnak, és az északi oldalon fontos sajátos­ ságként még észlelhetô a mellékhajó donga­ boltozatos indítása. A tanulmány szerzôje még egy építészeti elemet tart kieme­len­dô­ nek, ez a középsô hajó falainak a toronyhoz csatlakozó indítása, amelyen a mellékhajók­ ba nyíló árkádívei fölött egy emeleti nyílás­ indítás megfigyelhetô mind az északi, mind pedig a déli fal esetében. A sok analógiát felvo­nul­tató értékelés lényegét a szerzô­tôl idézem: „A Tamáshidán alkalmazott egyes építészeti elemek, különösen azok kombiná­ ciója megfelel az erdélyi Szászföldön a XIII. század folyamán általánosan alkalma­ zott megoldásoknak, ugyanakkor vannak dunántúli (különösen Felsôörs) és más ke­ let-magyarországi (pl. Harina) kapcsolódá­ sai is.” Mindent egybevetve a templom, épí­

tési korát Vǎtǎşianuval egyetértésben 1270 körülire teszi. A tanulmány befejezéseként e jelentôs épület létrejöttének a történeti for­ rásokból kibontható társadalomtörténeti hátterét vázolja fel, ami akár korábbi, azaz a tatárjárás elôtti templom lehetôségét és a ma ismert megoldást befolyásoló, tehát magya­ rázó hatását is felvetheti. Temesvárról ritkán hallunk, és még keve­ sebbet a középkori építészetérôl. Erre alkal­ mat a közelmúltban megkezdett és jelen­tôs eredményeket hozó ásatások adták a Temes­ vár központjában található, és 1947 óta a Bánsági Múzeum székhelyeként funkcionáló ún. Hunyadi-kastélyban, amint errôl két év­ vel ezelôtt a sajtó is hangsúlyosan hírt adott. A legfontosabb eredmény, amelyrôl köte­ tünkben Kopeczny Zsuzsanna, az ásató ré­ gész számol be, a XIII. és XIV. század fordu­ lójára tehetô tégla erôdítmény öregtornya alapjainak a járószint magasságában történt feltárása. Amint arra a szerzô rámutat ez az épület nagy valószínûséggel a Temesvárhoz közeli Csák várának nálunk szintén kevéssé ismert máig meglévô öregtornyához lehetett hasonlatos. A kötetben errôl a toronyról is ki­ váló fényképet láthatunk. Elôkerült még egy román kori kôkeretes ikerablak töredéke és egy élszedéses kapu néhány töredéke is, mely utóbbi formája és a régészeti megfigyelések alapján egyaránt egy Zsigmond kori építke­ zés hírnökének tekinthetô. A kevés mellékle­ tet, de sok részlet-megfigyelési le­he­tô­séget kínáló és további kutatást ösz­tön­zô ásatás eredményeinek szabatos leírása mellett a ta­ nulmány kísérletet tesz Temesvár középkori topográfiájának a felvázolására is. A sok év­ százados pusztulás és pusztítás következté­ ben ez nemcsak nehéz, hanem nagyrészt alig­

hanem megoldhatatlan feladat, de az írott források, térképek és ké­sôbbi ábrázolások kritikai vizsgálatával legalább egy leltár ös�­ szeállítható, esetenként a helyrajzi körülmé­ nyek hozzávetôleges meghatározásával is. Entz Géza Jegyzetek 1. Benkô Elek: Erdély középkori harangjai és bronz keresztelômedencéi. Budapest, Teleki László Ala­ pítvány – Kolozsvár, Polis Könyvkiadó, 2002.; Kovács András: Késô reneszánsz építészet Erdély­ ben 1541–1720. Budapest – Kolozsvár, Teleki László Alapítvány – Polis Könyvkiadó, 2003.; Ma­ gyar régészet az ezredfordulón. Fôszerk. Visy Zsolt. Budapest, Nemzeti Kulturális Örökség Mi­ nisztériuma – Teleki László Alapítvány, 2003.; Út­ mutató épített és tárgyi örökségünk megóvásához. Szerk. Káldi Gyula, Várallyay Réka. Budapest, KÖH – Teleki László Alapítvány, 2004.; Jékely Zsombor – Kiss Lóránd: Középkori falképek Er­ délyben. Szerk. Kollár Tibor. Budapest, Teleki László Alapítvány, 2008.; Marcu Istrate, Daniela: A gyulafehérvári római katolikus székesegház és püspöki palota régészeti kutatása (2000–2002). Elôszó: Kovács András. Budapest, Teleki László Alapítvány, 2008.; Jékely Zsombor – Lángi József: Falképfestészeti emlékek a középkori Magyaror­ szág északkeleti megyéibôl. Bev. Marosi Ernô. Szerk. Kollár Tibor. Budapest, Teleki László Ala­ pítvány, 2009.; Építészet a középkori Dél-Magyar­ országon. Tanulmányok. Szerk. Kollár Tibor. A  szer­kesztô munkatársai: Bardoly István, Lôvei Pál, Rostás Tibor. Budapest, Teleki Alapítvány, 2010.; Sarkadi Márton: „s folytatva magát a régi mûvet”. Tanulmányok a gyulafehérvári székesegy­ ház és püspöki palota történetérôl. Budapest, Tele­ ki László Alapítvány, 2010.; A gyulafehérvári szé­ kesegyház fôszentélye. Szerk. Papp Szilárd. Budapest, Teleki László Alapítvány, 2012.

61

Csányi Viktor – Sévity Lázárné – Vukoszávlyev Zorán: A Hódmezôvásárhelyi ortodox közösség és templom rövid története. Hódmezôvásárhely, Hódmezôvásárhely Megyei Jogú Város ­Önkormányzata, 2012. 104 p. A hódmezôvásárhelyi ortodox közösség és templom rövid története c. mû, melyet a ke­ zükben tartanak tudományos igénnyel író­ dott ismeretterjesztô munka, az ilyen típusú munkák erényeivel és hibáival. Három szer­ zô jegyzi a mûvet: Csányi Viktor, aki egy­ ben a kötet szerkesztôje is, Sévity Lázárné és Vukoszávlyev Zorán. A könyvet a Hód­ mezôvásárhelyi Megyei Jogú Város Önkor­ mányzata adta ki 2012-ben. A kötet tíz fejezetre oszlik. Ezek az egy­ ségek bemutatják az ortodox hitû balkáni népelemek megjelenését, betelepülésüket a városba, gazdasági felvirágzásukat, iskolá­ jukat, egyházi életüket, temetkezési szoká­ saikat, vagyis ízelítôt adnak a kisebbségi kö­ zösség életének szinte minden területérôl. A fejezetek jelzik azt, hogy a szerzôk egyegy témakört nemcsak Hódmezôvásárhely vonatkozásában, hanem mintegy kitekintés­ képpen, széles kontextusban is láttatni kí­ vánják. Például: mielôtt rátérnének a vásár­ helyi ortodox közösség történetének a taglalására, fölvázolják a magyarországi or­ todoxia történetét, és ebben helyezik el a vá­ sárhelyi ortodox közösséget. Másik példa: bemutatják a magyarországi ortodox temp­ lomépítészetet, és nemcsak önmagában, ha­ nem ebben is láttatják a vásárhelyi ortodox templom architektúráját.

62

A magyarországi ortodox közösségekkel foglalkozó szakirodalomra általában az jel­ lemzô, hogy a közösséget alkotó egyik vagy másik nemzetiséget vizsgálják. Ez a kötet nem vásárhelyi szerb, vásárhelyi macedov­ lach, vagy vásárhelyi román ortodox közös­ ségrôl beszél. A szerzôk vásárhelyi „ortodox közösségrôl” írnak, vagyis egységben vizs­ gálják a közösséget alkotó különbözô nem­ zetiségeket. Ez erénye a könyvnek, hiszen a hit által összekötötten problémáik, lehe­tô­sé­ geik az új hazában közösek volt. Ugyanak­ kor világosan kitûnik a mûbôl a vásárhelyi ortodox diaszpóra tagozódása is három nem­ zetiségre, sôt a XX. század elejétôl a bolgár­ ral együtt négyre. (Ezt jelzi a több­nyel­vû szövegváltozat is). A többségi környezet felé az ortodox közösség egységesnek tûnt, bár a diaszpórát alkotó nemzetiségek között is fe­ szültek ellentétek, hiszen egymással szem­ ben is kinyilvánították nemzeti önazonossá­ gukat. Ahogyan a könyv fejezeteivel kapcsolat­ ban említettük, a kiadvány kitér a vásárhelyi ortodox diaszpóra létének számos szegmen­ sére. Fölidézôdik a betelepülésük, gazdasági felvirágzásuk, beilleszkedésük a többségi társadalomba, bemutatásra kerül az iskolá­ juk, temetkezéseik. De mindezeken keresz­ tül az olvasó nemcsak a vásárhelyi ortodox közösség történetét ismerheti meg, hanem keresztmetszetét kapja Hódmezôvásárhely történetének, múltbéli létének. Vagyis a je­ len kiadvány lényegesen több ismeretanya­ got közöl, mint amit a címben ígér. A könyvben részletes leírását és képi bemu­ta­tását kapjuk a templom melletti, há­ rom, XIX. század elsô felébôl való kriptának. A tény, ortodox kripta hazánkban – önma­ gában is tudományos releváció, megtalálása a feltáró régészt, Csányi Viktort dicséri. A fel­ tárás igen részletes szöveges és képi bemuta­ tása azonban tükrözi a könyv szerzôinek álta­ lános szándékát, nevezetesen: élôvé tenni ennek a kisebbségi közösségnek a múltját. A kötet nagy erénye ez, és kiemeli a tudomá­ nyos ismeretterjesztô munkák sorából. A mû­ vet olvasva szinte megelevenednek a hód­ mezôvásárhelyi ortodox közösség tagjai, ezt segítik elô az archív fényképek Teodos Ta­ másról, Konstantin Péterrôl, Konstantin Pál­ ról és a közösség többi tagjáról. Mintegy a szemünk elôtt zajlik a lelkészlak és az iskola építése, vagy az 1792-ben fölszentelt temp­

lom idônkénti renoválása. „Földi feltámadá­ sukat” segítik magának a közösségnek a tag­ jai is, akik a régmúltból üzennek a kései utódoknak. A  torony gömbjében talált, a szerzôk által „idôkapszulának” nevezett ira­ tok egyikében a köztiszteletben álló görögke­ leti tanító, Adamovics Döme hagyja az utó­ korra, Vásárhelyre, érkezésének pontos idô­pontját: „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében helyezem el a jövô nemzedéknek, hogy ebbe a görögkeleti egyházközségbe 1657 Krisztus feltámadása napján érkeztem, mint állandóra kinevezett tanít”. Üzeneteik­ kel, az elôdök mintegy részeseivé kívántak válni az utókornak. Erre a szándékra éreztek rá a könyv szerzôi és – az elôdök szándékával összhangban – élôvé teszik a közösség rég­ múltját. A hatás elérésében nagy szerepe van az igen gazdag és jól összeválogatott kép­ anyagnak, ami a kötet szer­kesz­tôjét, Csányi Viktort dicséri. Egy-egy épület, például a Szürke/Lotta-palota, vagy a Konstantin-palo­ ta régi és jelenlegi képének a bemutatásával múlt és jelen egységben láttatik. A könyvben kiemelt szerepet kap a templom, mint architektúra, és mint szakrá­ lis hely, egyaránt. Ez nem véletlen, a temp­ lom a nemzeti és vallási kisebbségben élôk számára szimbolikus jelentôséggel bír. Mit is szimbolizál a templom? A kötetben képet kapunk arról, hogy a Hódmezôvásárhelyre került ortodox hitûek hogyan illeszkedtek be a számukra etnikai­ lag, nyelvileg, vallást tekintve idegen kör­ nyezetbe, sôt, váltak a város tekintélyes, el­ ismert polgáraivá, Konstantin Péter a Hód­mezôvásárhelyi Takarékpénztár alapí­ tójává, vezérigazgatójává, Konstantin Gyu­ la a Takarékpénztár igazgatósági tagjává stb.. Sôt, nemcsak beilleszkedtek, hanem új hazájuk hûséges fiai lettek, amit mi sem bi­ zonyít jobban, mint hogy az 1848–1849-es szabadságharcban nemcsak részt vettek, de a magyarok oldalán harcoltak, mint Davi­ dovics Konstantin, a késôbbi vásárhelyi lel­ kész önkéntes katonaként, Konstantin Péter

kereskedô lovas nemzetôrként, Misits Dáni­ el tûzmesterként. Vagyis, az ortodox közös­ ség tagjai vásárhelyi polgárokká váltak. Ab­ ban, hogy ezt megtehették, természetesen nagy szerepe volt a város befogadó közegé­ nek. Ez a szellemiség nem volt jellemzô minden magyar városra a XVII-XVIII. szá­ zadban: amíg Debrecenbôl vagy Gyöngyös­ rôl kiûzték az idegeneket, Hódmezôvásárhely befogadta ôket. A beilleszkedés szándéka mellett a betelepülôk igyekeztek megôrizni a nemzeti önazonosságukat is, aminek esz­ köze ôseik vallásának a megtartása. Ennek szimbóluma a templom. Többség és kisebb­ ség egymásra-találása és példaértékû együtt­ élése – ez a vásárhelyi ortodox közösség tör­ ténete. Ennek, mához szóló üzenetértékû fölmutatása a könyv jelentôs érdeme. A hódmezôvásárhelyi ortodox közösség és templom rövid története c. könyv tipográ­ fiailag igen szép, ízléses kiadvány. A tipog­ ráfia Erky-Nagy Tibort dicséri. A könyvben számos fotómûvész munkái szerepelnek, de többen, közöttük restaurátorok, muzeológu­ sok, az Önkormányzat munkatársai támo­ gatták a kötet létrejöttét. Minden részvetôt, aki a könyv létrejöttében közremûködött el­ ismerés illet. Az Olvasóknak kívánjuk, hogy teljék örömük a könyv olvasásában és a né­ zegetésében is. Befejezésképpen a vásárhelyi krónikás, Csordás István gondolatát idézem a vásár­ helyi ortodox közösségrôl, melyet 1967-ben vetett papírra: „A múlt század során virág­ korát élte, s századunkban élete alkonyán van. Történelmi hivatását teljesítette, s miu­ tán a történelemben részére újabb szerep nem osztatott, megszûnése elôbb-utóbb tör­ vény­szerûen bekövetkezik. Emlékét ôriz­zék meg a századok sokáig.” A kötet teljesíti a krónikás kívánságát. (Elhangzott a könyv bemutatóján: Hód­me­ zô­­vásárhely, 2012. szeptember 29.) Nagy Márta

63

Számunk szerzôi: Dr. Entz Géza mûvészettörténész, PhD Dr. Fejérdy Tamás építészmérnök, DLA, ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület Károlyi Zsuzsanna építészmérnök, Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgál­ tatási Központ Dr. Knapp Éva könyvtáros, fôtanácsos, DSc, ELTE Egyetemi Könyvtár Dr. Lôvei Pál mûvészettörténész, DSc, MTA BTK Mûvészettörténeti Intézet Dr. Nagy Levente régész, PhD, Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatá­ si Központ Dr. Nagy Márta mûvészettörténész, egyetemi docens, DSc, Debreceni Egyetem, BTK, Klasszika-filológia és Ókortörténeti Tanszék

64