Jancsik András Integrációs folyamatok az Európai Unió turizmusában
Világgazdaságtan Tanszék
Témavezető: Dr. Surányi Sándor
© Jancsik András
Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Ph.D. program
Integrációs folyamatok az Európai Unió turizmusában Ph.D. értekezés Jancsik András
Budapest 2001
TARTALOM Tartalom ...................................................................................................................... 5 Táblázatok jegyzéke ................................................................................................... 11 Ábrák jegyzéke ........................................................................................................... 16 Bevezetés .................................................................................................................... 18 A. Integráció és turizmus ...........................................................................................24 1.
Az integráció fogalmi keretei............................................................................................ 24 1.1. A gazdasági integráció alapfogalmai és összetevői ............................................. 24 1.2. Integrációs formák a mai világgazdaságban ........................................................ 26 1.3. „Negatív” és „pozitív” integráció ......................................................................... 27
2.
A szolgáltatások és a nemzetközi szolgáltatás-áramlás liberalizációja ........................ 28 2.1. Szolgáltatások a modern gazdaságban ................................................................. 28 2.2. Nemzetközi szolgáltatások .................................................................................... 39 2.3. A szolgáltatások nemzetköziesedések mozgatórugói......................................... 42 2.4. A szolgáltatások nemzetközi kiterjesztésének stratégiái .................................... 45 2.5. A nemzetközi szolgáltatás-kereskedelem akadályai ............................................ 47 2.6. A nemzetközi szolgáltatás-kereskedelem liberalizációja .................................... 50 2.7. A GATS szerepe a liberalizáció terén .................................................................. 52
3.
Szolgáltatások a turizmusban ........................................................................................... 64 3.1. A turizmus alapfogalmai ........................................................................................ 64 3.2. A turisztikai szolgáltatások..................................................................................... 69 3.3. Nemzetközi turisztikai szolgáltatások .................................................................. 77 3.4. A nemzetközi turizmus korlátai és akadályai ...................................................... 79 3.4.1.
Az akadályok értelmezése ...................................................................... 79
3.4.2.
A turisták személyét érintő korlátozások ............................................. 80
3.4.3.
A turisztikai szolgáltatók működését korlátozó tényezők ................. 87 5
3.5. A turisztikai szolgáltatások nemzetközi liberalizációja és a GATS .................. 89 4.
Mikro-integrációs folyamatok a turizmusban ................................................................. 95 4.1. Együttműködés és növekedés a vállalkozási szférában ...................................... 95 4.2. Vertikális integrációk ............................................................................................... 98 4.2.1.
Upstream integrációk .............................................................................. 99
4.2.2.
Downstream integrációk ...................................................................... 102
4.2.3.
Kombinált vertikális integrációk ......................................................... 104
4.3. Horizontális integráció.......................................................................................... 106 4.3.1.
Általános jellemzők ............................................................................... 106
4.3.2.
Horizontális integráció a szállodaiparban .......................................... 107
4.3.3.
Utazásközvetítők horizontális integrációja ........................................ 108
4.4. Diverzifikáció ......................................................................................................... 110 4.5. Diagonális integráció ............................................................................................. 110 B. Az európai integráció turizmusa .......................................................................... 113 5.
Az Európai Unió kereskedelempolitikája ..................................................................... 113 5.1. Az uniós kereskedelempolitika általános vonásai.............................................. 113 5.2. A szolgáltatás-kereskedelem liberalizációja az Európai Unióban ................... 114 5.3. Az Európai Unió és a „GATS 2000” tárgyalási forduló .................................. 117
6.
Az Európai Unió turizmusa – trendek és fő mutatószámok ..................................... 118 6.1. A turizmus mérése ................................................................................................. 118 6.2. Kereslet és kínálat .................................................................................................. 127 6.3. Bevételek és kiadások ............................................................................................ 139 6.4. A turizmus-gazdaság mutatószámai .................................................................... 146
7.
A turizmus mint közösségi tevékenység ....................................................................... 150 7.1. Előzmények ............................................................................................................ 150 7.2. Közösségi kezdeményezések a turizmus területén ........................................... 153
6
7.3. A közös turizmuspolitika kérdése ....................................................................... 156 7.3.1.
A turizmuspolitikáról általában ........................................................... 156
7.3.2.
A Maastrichti Szerződés ....................................................................... 157
7.3.3.
A Zöld Könyv ....................................................................................... 158
7.3.4.
Az EK Szerződés módosításának kérdése a Kormányközi Konferencián ......................................................................................... 162
7.4. Turisztikai kezdeményezések az első Akcióterv után ...................................... 164 7.5. Az Európai Unió Bizottságának prioritásai a turizmus területén................... 167 8.
Nemzeti turizmuspolitikák az Európai Unióban ........................................................ 169
9.
Az Európai Unió Akcióterve a turizmus támogatására .............................................. 179 9.1. Az Unió turizmusára vonatkozó ismeretek elmélyítése és terjesztése ........... 179 9.2. A turisztikai szezon meghosszabbításának lehetőségeit célzó információcsere ..................................................................................................... 182 9.3. Transznacionális programok ............................................................................... 182 9.4. A turisták mint fogyasztók ................................................................................... 183 9.5. Kulturális turizmus................................................................................................ 183 9.6. A turizmus és a környezet.................................................................................... 184 9.7. Rurális turizmus..................................................................................................... 185 9.8. Szociális turizmus .................................................................................................. 186 9.9. Ifjúsági turizmus .................................................................................................... 186 9.10. Oktatás és szakképzés .......................................................................................... 187 9.11. Promóció harmadik országokban ....................................................................... 188 9.12. Az együttműködés és a konzultáció javítása a turizmus érdekében............... 188
10. Az Európai Unió közvetett intézkedései a turizmus érdekében ............................... 189 10.1. Az egységes belső piac akadályainak lebontása ................................................. 190 10.1.1.
A fizikai határok eltörlése és turisták szabad mozgása .................... 190
10.1.2.
A technikai és jogi korlátok lebontása................................................ 191
7
10.1.3.
Az adójellegű korlátok lebontása......................................................... 192
10.1.4.
Nemzetközi átutalások egyszerűsítése ................................................ 198
10.2. A fogyasztóvédelmi politika turisztikai vonatkozásai ....................................... 199 10.2.1.
Fogyasztóvédelem az Európai Unióban ............................................ 199
10.2.2.
Egészségügyi és fizikai biztonság ........................................................ 200
10.2.3.
Gazdasági és jogi érdekek..................................................................... 201
10.2.4.
A fogyasztók tájékoztatása ................................................................... 203
10.3. Vállalkozási politika ............................................................................................... 204 10.4. Versenypolitika....................................................................................................... 208 10.5. A turisztikai tevékenység fejlesztése a szociális és oktatási politika révén..... 210 10.5.1.
Munkahelyteremtés és szociális párbeszéd ........................................ 210
10.5.2.
Oktatási és szakképzési programok .................................................... 212
10.6. Gazdasági és szociális kohézió............................................................................. 215 10.6.1.
A Strukturális Alapok ............................................................................ 215
10.6.2.
A közösségi kezdeményezésű programok és turisztikai vonatkozásaik ......................................................................................... 222
10.6.3.
Az Európai Beruházási Bank finanszírozása ..................................... 225
10.7. Közlekedéspolitika ................................................................................................ 227 10.7.1.
Légiközlekedés ....................................................................................... 227
10.7.2.
Vasúti közlekedés .................................................................................. 231
10.7.3.
Közúti közlekedés ................................................................................. 233
10.7.4.
Trans-European Transport Network ................................................. 235
10.8. Az információs társadalom és a turizmus .......................................................... 243 10.8.1.
„Teletourism” kezdeményezés ............................................................ 243
10.8.2.
Az „eEurope” program ........................................................................ 243
10.8.3.
A turizmussal kapcsolatos prioritások a kutatás-fejlesztési tevékenységben ...................................................................................... 245
8
10.8.4.
Az elektronikus kereskedelem és a turizmus..................................... 245
10.8.5.
A „Go Digital” program a kis- és középvállalkozások számára..... 246
10.8.6.
TEN-Telecom ....................................................................................... 247
10.9. Kultúra és örökségvédelem.................................................................................. 248 10.9.1.
Kulturális akciók.................................................................................... 248
10.9.2.
Az építészeti örökség védelme ............................................................ 250
10.9.3.
A városi környezet védelme ................................................................ 251
10.9.4.
A Culture 2000 program ...................................................................... 251
10.10. Környezetvédelmi politika ................................................................................... 252 10.10.1. A Környezetvédelmi Akcióprogramok .............................................. 252 10.10.2. Környezetvédelmi intézkedések.......................................................... 253 10.11. A Gazdasági és Monetáris Unió.......................................................................... 255 10.11.1. Az euró és a turizmus ........................................................................... 255 10.11.2. Az euró bevezetésének feltételei ......................................................... 256 10.11.3. Bizottsági tevékenység a turizmus terén az euróra való átállás terén ........................................................................................................ 257 C. A turizmus európai integrációja? ......................................................................... 258 11. Az integrációs folyamatok pozitív és negatív hatásai.................................................. 258 11.1. Az Egységes Belső Piac kialakításával kapcsolatos pozitív hatások............... 258 11.2. Az Egységes Belső Piac kialakításával kapcsolatos negatív hatások .............. 261 11.3. A Gazdasági és Monetáris Unió megvalósításával kapcsolatos pozitív hatások .................................................................................................................... 263 11.3.1.
Az euró előnyei a turisták számára ..................................................... 263
11.3.2.
A turisztikai ágazatra kifejtett hatások ............................................... 263
11.4. A Gazdasági és Monetáris Unió megvalósításával kapcsolatos negatív hatások .................................................................................................................... 264
9
12. Az integrációs folyamatok alágazati és nemzeti sajátosságai ...................................... 267 12.1. Légitársaságok ........................................................................................................ 267 12.2. Szálláshelyek ........................................................................................................... 271 12.3. Utazási irodák ......................................................................................................... 275 12.4. Nemzeti sajátosságok ............................................................................................ 276 13. Koncentrációs folyamatok az európai turizmusban .................................................... 279 14. A XXI. század kihívásai az európai turizmusban ........................................................ 287 14.1. Modern és posztmodern turizmus ...................................................................... 287 14.2. Globalizáció ............................................................................................................ 289 14.3. Internet és turizmus .............................................................................................. 297 14.4. A fenntartható fejlesztés és a turizmus ............................................................... 309 14.5. Biztonsági fenyegetések a turizmusban .............................................................. 313 Összefoglalás ............................................................................................................ 318 Függelék ...................................................................................................................328 Tárgymutató .............................................................................................................350 Jogszabályok .............................................................................................................360 Felhasznált irodalom ................................................................................................374
10
TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE 1. táblázat.
A szolgáltató ágazat részesedése a bruttó hazai össztermékből ....................... 28
2. táblázat.
A szolgáltató ágazat részesedése az aktív népesség számából .......................... 29
3. táblázat.
A szolgáltatások jegyzékének fejezetei ................................................................. 38
4. táblázat.
Külkereskedelem és nemzetközi szolgáltatás-kereskedelem (1999) ................ 39
5. táblázat.
Szolgáltatás-export régiónként (1999) .................................................................. 40
6. táblázat.
Szolgáltatás-import régiónként (1999) ................................................................. 40
7. táblázat.
A nemzetközi szolgáltatás-típusok jellemzői....................................................... 42
8. táblázat.
Nemzetköziesedési lehetőségek a szolgáltatási ágazatokban ............................ 42
9. táblázat.
A légiközlekedés, a telekommunikáció és a számítógépek árának alakulása 1930-tól 1990-ig ...................................................................................... 44
10. táblázat. A nemzetközi szolgáltatás-áramlás útjában álló akadályok jellegzetes példái ......................................................................................................................... 49 11. táblázat. A GATS által definiált „szolgáltatási módozatok” jellemzői ............................ 54 12. táblázat. A GATS részét képező Engedményes Listák sematikus felépítése. ................ 61 13. táblázat. Ágazati kötelezettségvállalások áttekintése (országok száma, 1994)................ 62 14. táblázat. A kötelezettségvállalások jellege szolgáltatási szektoronként (százalékarányok az egyes kategóriákon belül).................................................... 63 15. táblázat. A turisztikai szolgáltatások részesedése a szolgáltatás-kereskedelemből régiónként (1999, százalékban) ............................................................................. 65 16. táblázat. Turisztikai és a turizmust érintő adók típusai (példák). ..................................... 84 17. táblázat. Liberalizációs kötelezettségvállalások a GATS Engedményes Listái szerint (országok száma és részaránya) ................................................................ 93 18. táblázat. Liberalizációs kötelezettségvállalások a GATS Engedményes Listái szerint (alágazatokon és szolgáltatási módozatokon belüli megoszlás) ........... 94 19. táblázat. Vállalati integrációs formák ................................................................................. 112 20. táblázat. Az Európai Unió kereskedelempolitikájának alapvető feltételrendszere ...... 113
11
21. táblázat. Európai integrációs sajátosságok az alapvető szolgáltatási szektorokban .... 116 22. táblázat. Turistaérkezések.................................................................................................... 129 23. táblázat. Turistaérkezések az Európai Unió országaiban ............................................... 130 24. táblázat. Nemzetközi turistaérkezések küldő és fogadó régiók szerinti bontásban, 1998 (ezer fő) ........................................................................................................ 131 25. táblázat. Nemzetközi turistaérkezések küldő és fogadó régiók szerinti bontásban 1998 (%-os megoszlás) ........................................................................................ 131 26. táblázat. Az Európai Unió tagországainak legfontosabb küldő piacai – részesedés az összes látogatóérkezések számából (1999) ............................... 132 27. táblázat. Az Európai Unió tagországainak legfontosabb küldő piacai – részesedés az összes vendégéjszakák számából (1999) ................................... 132 28. táblázat. Kereskedelmi szálláshelyek forgalmi adatai az Európai Unióban ................. 133 29. táblázat. Szállodai kapacitás-kihasználtság az Európai Unió országaiban, 1998 ......... 135 30. táblázat. Kereskedelmi szálláshelyek kapacitás-adatai az Európai Unióban ................ 136 31. táblázat. Turisztikai bevételek............................................................................................. 139 32. táblázat. Az Európai Unió tagországainak turisztikai mérlege ...................................... 142 33. táblázat. Az Európai Unió tagországainak turisztikai mérlege az unión kívüli nemzetközi forgalomban ..................................................................................... 144 34. táblázat. Az Európai Unió tagországainak turisztikai mérlege a legfontosabb küldő/fogadó területek viszonylatában ............................................................. 145 35. táblázat. Az Unión kívüli nemzetközi forgalom aránya az Európai Unió tagországainak turisztikai bevételeiben és kiadásaiban .................................... 146 36. táblázat. Az Európai Unió turizmus-gazdaságának fő mutatószámai és trendjei ....... 147 37. táblázat. A turizmus-gazdaság részesedése (1999)........................................................... 148 38. táblázat. A turizmus-gazdaság fő mutatószámai (1999).................................................. 148 39. táblázat. A turizmus-gazdasági GDP-növekedése ........................................................... 149 40. táblázat. Az EK tagállamok nemzeti turisztikai hivatalainak (NTH) tevékenysége.... 171 41. táblázat. Hozzáadottérték-adó (VAT) kulcsok a nemzetközi személyszállításban ..... 193
12
42. táblázat. Hozzáadottérték-adó (VAT) kulcsok a belföldi személyszállításban............. 194 43. táblázat. Hozzáadottérték-adó (VAT) kulcsok néhány kulturális és sportszolgáltatás esetében, 1998 ......................................................................... 194 44. táblázat. Utazási irodák adózási szabályai az Európai Unióban ..................................... 196 45. táblázat. A HORECA szektor vállalkozásainak, foglalkoztatottjainak és forgalmának megoszlása méretkategóriák szerint, 1996 .................................. 205 46. táblázat. A célkitűzésekre jutó finanszírozási források felosztása a tagállamok között az 1994-1999-es időszakban.................................................................... 217 47. táblázat. Turisztikai célú támogatások a Strukturális Alapokból az 1994-1999-es időszakban.............................................................................................................. 217 48. táblázat. A Strukturális Alapok és a FIFG részvétele a strukturális célkitűzések finanszírozásában .................................................................................................. 218 49. táblázat. A Strukturális Alapok részvétele a strukturális célkitűzések finanszírozásában .................................................................................................. 220 50. táblázat. A célkitűzésekre jutó finanszírozási források felosztása a tagállamok között az 2000-2006-os időszakban ................................................................... 221 51. táblázat. A Strukturális Alapok forrásainak felosztása, 2000-2006 ................................ 221 52. táblázat. A turizmus részesedése a közösségi kezdeményezésű programokból, 1994-1999 ............................................................................................................... 224 53. táblázat. Közösségi kezdeményezésű programok 1987-2006 ........................................ 225 54. táblázat. EIB-kölcsönök 1991-2000 ................................................................................... 226 55. táblázat. A turizmus részesedése az EIB-kölcsönökből, 1991-1995 ............................. 226 56. táblázat. A fő közlekedési eszközök utasforgalmának fejlődése az Európai Unióban, 1970-1998 ............................................................................................. 232 57. táblázat. A TEN közúti hálózatának fejlődése 1996-1997-ben...................................... 236 58. táblázat. Az új közutak építésére szánt források a TEN-T porgramban a közútfejlesztési költségvetés százalékában ........................................................ 237 59. táblázat. A TEN-T vasúti hálózata, 1997 .......................................................................... 237 60. táblázat. Az újonnan épített európai gyorsvasúti vonalak hossza .................................. 238 13
61. táblázat. Építés alatt álló gyorsvasúti vonalak az Európai Unióban ............................. 238 62. táblázat. A TEN vasúti hálózatának fejlődése 1996-1997-ben ...................................... 239 63. táblázat. A legnagyobb utasforgalmat lebonyolító repülőterek az Európai Unióban ................................................................................................................. 240 64. táblázat. A TEN-T programok közösségi finanszírozása .............................................. 242 65. táblázat. A TEN-T programok közösségi finanszírozásának hálózattípus szerinti megoszlása ............................................................................................................. 242 66. táblázat. A TEN-T fejlesztésére fordított összegek ........................................................ 243 67. táblázat. Európai Kulturális Város / Európa Kulturális Fővárosa ............................... 249 68. táblázat. Az Európai Unió turizmust érintő intézkedéseinek áttekintése .................... 265 69. táblázat. A legjelentősebb stratégiai szövetségek a légiközlekedésben ......................... 271 70. táblázat. Az európai turizmus 20 legnagyobb vállalatcsoportja ..................................... 284 71. táblázat. A „fordizmus” és a „poszt-fordizmus” jellemző vonásai ............................... 287 72. táblázat. A szállodaipar elmozdulása a posztmodernitás irányába ................................ 289 73. táblázat. Régi és új utazók ................................................................................................... 289 74. táblázat. Személyi számítógépekkel való ellátottság az Európai Unióban ................... 297 75. táblázat. Az online kereskedelem piaca az Európai Unióban, 1999 ............................. 300 76. táblázat. Az USA online utazói által felkeresett Internet-oldalak, 1999 ....................... 303 77. táblázat. A leglátogatottabb Internet-oldalak három európai országban, 2000 november – 2001 április ...................................................................................... 304 78. táblázat. A szolgáltatás-kereskedelmet befolyásoló intézkedések.................................. 328 79. táblázat. A szállodákat és éttermeket érintő korlátozások az Engedményes Listák alapján..................................................................................................................... 330 80. táblázat. Az utazásközvetítőket és az utazásszervezőket érintő korlátozások az Engedményes Listák alapján ............................................................................... 331 81. táblázat. Az idegenvezetői szolgáltatásokat érintő korlátozások az Engedményes Listák alapján ......................................................................................................... 332
14
82. táblázat. A turizmushoz kapcsolódó egyéb szolgáltatásokat érintő korlátozások az Engedményes Listák alapján........................................................................... 333 83. táblázat. A légiközlekedés értékesítését és marketingjét érintő korlátozások az Engedményes Listák alapján................................................................................ 334 84. táblázat. A CRS-szolgáltatásokat érintő korlátozások az Engedményes Listák alapján ..................................................................................................................... 335 85. táblázat A turisztikai tevékenység fejlődési fázisai Nyugat-Európában ....................... 341 86. táblázat. A turizmus gazdasági jelentősége az Európai Unió tagországaiban, 1997.... 343 87. táblázat. A nemzeti turisztikai hivatalok céljainak rangsorolása..................................... 344 88. táblázat. A nemzeti turisztikai hivatalok eszközeinek rangsorolása .............................. 345 89. táblázat. A nemzeti turisztikai hivatalok bevételei és kiadásai tíz EK tagállamban, 1991 ......................................................................................................................... 346 90. táblázat. Kormányzati turisztikai kiadások az EK országokban, 1990 ......................... 347 91. táblázat. A turizmuspolitika eredményességének mérése ............................................... 347 92. táblázat. A turizmuspolitika cél- és eszközrendszere az EK tagországokban.............. 348 93. táblázat. Sikertényezők az EK tagországok turizmuspolitikájában ............................... 348 94. táblázat. Hozzáadottérték-adó kulcsok a HORECA-szektorban, 2001 ....................... 349
15
ÁBRÁK JEGYZÉKE 1. ábra.
A gazdaságszerkezet nemzetközi fejlődése ..........................................................30
2. ábra.
Patterson és Cicic szolgáltatás-mátrixa .................................................................35
3. ábra.
A szolgáltatások csoportosítása a szolgáltatási folyamat jellegzetességei alapján........................................................................................................................36
4. ábra.
A turisztikai céllal utazók elkülönítése az egyéb utazóktól ................................66
5. ábra.
Az utazók csoportosítása ........................................................................................67
6. ábra.
Turisztikai szolgáltatások súlya és jelentősége .....................................................71
7. ábra.
A turizmus részesedése egyes gazdasági tevékenységekből ...............................72
8. ábra.
A turisztikai szolgáltatások osztályozása ..............................................................73
9. ábra.
A nemzetközi turistaérkezések alakulása, 1950-2000 ...................................... 128
10. ábra.
A világ vezető turisztikai célországai, 1998 ....................................................... 128
11. ábra.
A szállodai vendégéjszakák megoszlása, 1998 .................................................. 134
12. ábra.
Vendégéjszakák megoszlása az egyéb kereskedelmi szálláshelyeken ............ 134
13. ábra.
Az kereskedelmi szálláshely-férőhelyek alapkategóriák szerinti megoszlása ............................................................................................................. 137
14. ábra.
A szállodai kínálat relatív intenzitása az Európai Unió országaiban ............. 137
15. ábra.
A nem szállodai kínálat relatív intenzitása az Európai Unió országaiban .... 138
16. ábra.
A nemzetközi turistaérkezések és a turisztikai bevételek megoszlása régiók szerint, 1998 .............................................................................................. 140
17. ábra.
A turisztikai bevételek világrangsorának élmezőnye, 1998 ............................. 141
18. ábra.
A turisztikai kiadások világrangsorának élmezőnye, 1998 .............................. 141
19. ábra.
Az Európai Unió tagországainak nemzetközi turisztikai bevételei, kiadásai és egyenlege, 1997 .................................................................................. 142
20. ábra.
Normalised travel ratio, 1996-1998.................................................................... 143
21. ábra.
Az unión kívüli turisztikai bevételek és kiadások megoszlása a legfontosabb küldő/fogadó területek között, 1998 ......................................... 145 16
22. ábra.
A turizmus-gazdaság súlya az Európai Unióban és tagországaiban .............. 149
23. ábra.
A turizmuspolitika jellege és szerkezete az EK-ban ........................................ 173
24. ábra.
Az egy főre jutó turisztikai kormányzati kiadás és a turisztikai bevételek aránya az EK tagországaiban, 1991 .................................................................... 175
25. ábra.
VAT-kulcsok az Európai Unióban, 2001 .......................................................... 195
26. ábra.
Egyes turisztikai szolgáltatások VAT-kulcsai az Európai Unióban, 2001 .... 195
27. ábra.
A HORECA szektor az Európai Unióban, méretkategóriák szerinti megoszlás, 1996 ..................................................................................................... 206
28. ábra.
Munkahelyi és otthoni PC-ellátottság az Európai Unióban, 1999 ................. 298
29. ábra.
Internet-felhasználók az Európai Unióban, 1999 ............................................ 298
30. ábra.
Egy főre jutó éves online vásárlások, 1999........................................................ 299
31. ábra.
Az online vásárlások részaránya egyes termékek/szolgáltatások esetében, 1999........................................................................................................ 300
32. ábra.
Az online vásárlások megoszlása termékkategóriák szerint ............................ 301
33. ábra.
Az internetes utazási piac forgalmának megoszlása Európában, 1999 ......... 304
34. ábra.
A Strukturális Alapokból támogatásokban részesülő régiók, 2000-2006 ...... 340
17
BEVEZETÉS A kutatás előzményei és céljai A választott téma szorosan összefügg a szerzőnek a Veszprémi Egyetem Turizmus Tanszékén kifejtett oktatói munkájával: 1996 óta foglalkozik a turizmus egyes részterületeinek kutatásával és oktatásával. Kutatási területei közt kezdetektől fogva szerepel az európai integrációs folyamatok és a turizmus sokrétű összefüggésrendszere, eddigi eredményeit pedig az utóbbi két évben „Az Európai Unió turizmusa” című tantárgy keretében osztotta meg hallgatóival. A kutatás megkezdését az a vélemény ösztönözte, hogy jóllehet a turizmus nem tartozik sem az Európai Unió szektorális politikái, sem a csatlakozási tárgyalások kiemelt témái közé, a leendő turisztikai szakembereknek ismerniük kell azt a közeget és feltételrendszert, amelyben az ágazat a csatlakozás után működni fog. A kérdés gyakorlati jelentősége mellett nem elhanyagolhatóak az elméleti vonatkozások sem, különös tekintettel arra, hogy a turizmus és általában véve a szolgáltató ágazatok integrációja terén mindeddig viszonylag kevés tudományos megfigyelés került publikálásra. A dolgozat általános célja a vizsgált jelenség – az integráció és a turizmus kapcsolata – leíró jellegű elemzése az Európai Unió konkrét példájára vonatkoztatva, ami magában foglalja a jelenség eddig nem ismert aspektusainak, összefüggéseinek feltárását is. A fenti cél elérése az alábbi részcélok megvalósításán keresztül képzelhető el: − az integrációs folyamatok értelmezése, a negatív és pozitív integráció fogalmának feltárása a turisztikai szolgáltatásokra vonatkoztatva, figyelembe véve az utóbbiak összetettségét és ágazatközi kapcsolatrendszerét; − az Európai Unió turisztikai szektorának mélyreható elemzése, az ágazat jelentőségének, illetve mennyiségi és minőségi jellemzőinek bemutatása; − az Európai Unió politikáinak, intézkedéseinek célirányos vizsgálata, a turisztikai szektort közvetlenül vagy közvetett módon érintő szabályozások rendszerező áttekintése; − az Európai Unióban zajló integrációs folyamatok és intézkedések turizmusra gyakorolt hatásainak elemzése, az ágazatban megfigyelhető jelenségek, átalakulások értékelése, és mindezek alapján a perspektívák feltárása.
18
A dolgozat céljait sajátos megvilágításba helyezi az a tény, hogy az Európai Uniónak mindmáig nincsen hivatalosan deklarált turizmuspolitikája. Ugyanakkor a turizmust valamilyen formában a legtöbb szektorális politika érinti, az azok keretében foganatosított intézkedések hatással vannak a turisztikai ágazatra is. A dolgozat tehát a de jure létező politikák vizsgálatán keresztül jut el a de facto módon érvényesülő turisztikai szabályozórendszer lényegének felvázolásáig. Szakirodalmi áttekintés Az Európai Unióval, illetve az integráció gazdasági és társadalmi vonatkozásaival foglalkozó hazai szakirodalomban egyelőre meglehetősen csekély súlyt képviselnek a turisztikai ágazat integrációját tárgyaló művek (megjegyzendő, hogy a turizmus általában véve is csekély mértékben részesedik a közgazdasági jellegű szakfolyóiratok publikációiból). Szám szerint a legtöbb publikáció a témában (vagy legalábbis a témához kapcsolódóan) Lengyel Márton és munkacsoportja nevéhez fűződik. Lengyel kutatásaiban elsősorban a hazai turizmus fejlesztési perspektíváira összpontosít, az általa elgondolt prioritások viszonyrendszerében helyezi el az integrációval járó lehetőségeket és veszélyeket. Az integráció egy-egy vonatkozása szórványosan felbukkan mások publikációiban is, az euró bevezetésének várható hatásaival például foglalkozik Nemes Andrea, illetve Puczkó László és Rácz Tamara is. Ezzel együtt a téma hazai feldolgozottsága minimális, és hiány mutatkozik az átfogó jellegű munkákból is. A külföldi társadalomtudományi szakirodalomban a turizmus jóval kiterjedtebben van feldolgozva, többek között az igényes szakfolyóiratok széles választékának köszönhetően. Az Európai Unió turizmusának vizsgálatában több „vonulat” különíthető el: − kifejezetten az integráció folyamatával és általános hatásaival foglalkozó művek (e téren a publikációs tevékenység egy sajátos „hullámhegyet” mutatott 1993, azaz a belső piac tervezett megvalósítása előtt, azóta szórványossá váltak a közlések, és csak az euró bevezetése kapcsán nőtt meg ismét a számuk); − az integráció egyes jelenségeihez vagy egyes konkrét közösségi intézkedésekhez, jogszabályokhoz köthető művek (például a légiközlekedés deregulációja, a távolsági értékesítés szabályozása, a belső határok felszámolása stb.); − a vállalati működés változó feltételrendszerét vizsgáló publikációk; ezek közül külön kiemelhetők a mikro-integrációs folyamatokat, illetve azok mozgatórugóit és hatásait elemző írások; 19
− az európai turisztikai piac és részpiacai állapotát és fejlődési tendenciáit leíró, illetve elemző munkák (ezek az Európai Unió létét a legtöbbször „természetes” adottságnak tekintik, így az integrációs hatások elemzéséhez csak közvetve hasznosíthatók). A fenti témakörök leginkább folyóiratcikkek formájában öltenek testet, teljes könyveket ritkán szentelnek az európai turizmus integrációja vizsgálatának. Jellemzőbb az, hogy egy szélesebb témát felölelő könyvben kapnak egy-két fejezetet az integrációval kapcsolatos kérdések. Átfogó jellegű értékelések készítésében pedig mindeddig inkább csak az Európai Bizottság, illetve az uniós szakmai szervezetek szakértői jeleskedtek. A szerző eddig megjelent publikációi leginkább a fenti első „vonulatba” illeszkednek be, amennyiben az Európai Unió turizmusra vonatkozó gyakorlati intézkedéseivel (Jancsik 1997a, 1997b) és az uniós intézkedések különböző hatásaival (Jancsik 1999) foglalkoznak. Az előbbi két cikk (egyazon tanulmány két része) az adott téma mindeddig legrészletesebb hazai feldolgozása, gyakorlati jelentőségét mutatja, hogy változatlan formában átvette a szélesebb szakmai közönséghez szóló TTG Hungary című szaklap, illetve némiképp átszerkesztett formában – tananyagként való hasznosítás céljából – kiadta a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft. is. Az alkalmazott módszer és indoklása A dolgozat a deduktív logika alapján épül fel: a már ismert elméletek alapján hipotézisrendszert állít fel a vizsgált jelenség – a turizmus és az integráció kapcsolata – vonatkozásában, majd ezt szembesíti a gyakorlati megfigyelésekkel, végül levonja a hipotéziseket igazoló, esetleg azokat módosító következtetéseket. A dolgozat kettős „vezérfonalat” követ, a Jan Tinbergen által megfogalmazott „negatív integráció” és „pozitív integráció” gondolatából kiindulva (Tinbergen 1965). Ezek szerint az európai turizmus integrációját egyfelől a nemzetgazdaságok közötti kereskedelmi korlátozások lebontása, azaz konkrétan a szolgáltatás-liberalizáció felől közelíti meg, másfelől a Közösség által létrehozott új intézmények és mechanizmusok turisztikai vonatkozásainak vizsgálatára alapozva elemzi. A dolgozat röviden bemutatja a szolgáltatások természetére és gazdasági jelentőségére vonatkozó főbb elméleti megállapításokat, fokozatosan szűkítve a vizsgálódás körét előbb a nemzetközi szolgáltatásokra, majd a turizmusra, végül a nemzetközi szolgáltatás-liberalizáció általános és turisztikai vonatkozásaira. Az elméleti háttér részletes kifejtése a konceptualizációt is szolgálja, ami elengedhetetlen a vizsgált jelenségekre – köztük kiemel-
20
ten a turisztikai szolgáltatásokra – vonatkozó egységes fogalomrendszer hiányából kifolyólag. Ezek után a dolgozat áttér a vizsgált téma gyakorlati vonatkozásainak elemzésére: egyrészt a rendelkezésre álló statisztikai adatokra és a különféle tanulmányok, kutatások megállapításaira támaszkodva részletesen bemutatja az Európai Unió turizmusának mennyiségi és minőségi jellemzőit, kitérve a tagországi szintű turizmuspolitikai célok és eszközök vizsgálatára; másrészt a közösségi jogszabályok, a hozzáférhető szakmai anyagok és a vonatkozó tudományos publikációk feldolgozása alapján átfogó, ugyanakkor részletekbe menő rendszerező áttekintést nyújt a turizmust kisebb vagy nagyobb mértékben érintő, működési körülményeit és fejlődési lehetőségeit befolyásoló közösségi intézkedésekről. A záró rész az integrációnak vagy legalább részben annak tulajdonítható újszerű jelenségekkel, illetve a negatív és pozitív integráció egyértelmű és valószínűsíthető hatásaival foglalkozik, az eddigi tapasztalatok ismertetése mellett kitérve a lehetséges jövőbeni fejlődési irányokra is. Az elemzés részben az Európai Unió saját tanulmányaiban, illetve a független szakirodalomban fellelhető megállapításokra épül, részben pedig a szerző saját következtetéseit és értékelő munkája eredményeit tartalmazza. A dolgozat alapvető módszere a releváns források rendszerező-összehasonlító elemzése. A módszer használatát elsősorban az indokolja, hogy mind a turizmus, mind az integráció rendkívül összetett, sokrétű társadalmi-gazdasági jelenségek, egymáshoz való viszonyukat is számos aspektusból lehet vizsgálni, ami elengedhetetlenné teszi a megfigyelések rendszerbe foglalását. A rendszerezés további indoka, hogy a szerző átfogó képet szeretne alkotni egy heterogén jelenségről, vagyis nem egy-egy szűkebb terület mélyebb feltárására törekszik. Ez utóbbira ugyan számos lehetőség kínálkozik, ám úgy ítélhető meg, hogy a témát szélességében áttekintő mű(vek) megszületése előtt kevéssé célszerű a részterületek mélységi vizsgálata. A szerző a közvetlen adatgyűjtés lehetőségét elvetette a vizsgált jelenség nagyfokú heterogenitása miatt, ami lehetőségeit messze meghaladó mennyiségű kutatómunkát tett volna szükségessé. Ehelyett széles körben támaszkodott a jogforrásokra, illetve a publikált statisztikai adatokra és kutatási eredményekre. Hipotézisek felállítása A dolgozat alapkérdése az, hogy milyen mennyiségi és minőségi jellemzőkkel írhatók le az európai integrációs folyamatoknak a turisztikai ágazatra gyakorolt hatásai, figyelembe véve azt, hogy az Európai Unió közvetlenül csak minimális mértékben foglalkozik a szektorral. 21
A kezdeti tájékozódó kutatások után, az alapvető információk birtokában az alábbi hipotézisek felállítására került sor: − Az integrációs folyamatok lényegesen befolyásolják az európai turizmus működési és fejlődési feltételeit, összességében jótékony hatást gyakorolva az ágazat egészének vonatkozásában. A turisztikai ágazat egyaránt haszonélvezője a „negatív” és a „pozitív” integrációnak, azaz számos előnye származik egyrészt az áruk, a szolgáltatások, a tőke és munkaerő szabad áramlásának útjában álló különféle akadályok lebontásából, másrészt az egységes piaccá válás további feltételeit megteremteni hivatott közösségi intézkedések bevezetéséből. A hatások döntő többsége azonban nem egy tudatos turizmusfejlesztési politika következménye, hanem a gazdaság más ágazatait, illetve az integrációs övezet gazdaságának egészét befolyásoló uniós döntések közvetett eredménye. Megjegyzendő, hogy ez a hipotézis eléggé magától értetődőnek tűnik, vizsgálata mégsem érdektelen, mert lehetővé teszi a közösségi turizmus működési körülményeinek részletes feltérképezését, illetve a különböző intézkedések hatásainak sokoldalú vizsgálatát. − Az integrációs hatásokra és lehetőségekre a turisztikai ágazat országonként és alágazatonként bizonyos eltéréseket mutatva reagál. Az északi országok (elsősorban Nagy-Britannia és Németország) vállalatai mutatják a legnagyobb aktivitást a mikro-integráció terén, míg a déliek jóval passzívabbak. A turisztikai irányító szervek (illetve a mögöttük álló kormányok) viszont éppen a déli tagállamokban (főképp Görögországban és Olaszországban) tanúsítanak komoly érdeklődést az integráció iránt. Ami az alágazatokat illeti, az utazási irodák maradnak meg leginkább az uniós keretek között, míg a szállodavállalatok és a légitársaságok globális terjeszkedési politikát folytatnak, erős regionális hangsúlyokkal. A vállalati integráció különböző formákban zajlik és változatos együttműködési formákat alakít ki. − Az európai turizmus integrációja az ágazat sajátosságaiból kifolyólag bizonyos anomáliákat mutat. Időbeni anomáliának tekinthető – az ágazat működési feltételeinek egységesüléseként értelmezett – makro-integrációs folyamatok vontatottsága, például a szállodai szabványok vagy a turisztikai tevékenységeket terhelő adók harmonizációja terén. Térbeli anomáliának tekinthető, hogy az erősödő belső piaci versenyre részben az Európai Unión kívülre mutató mikro-integrációs törekvésekkel válaszolnak egyes turisztikai vállalatok. Koncepcionális
anomáliákkal
is
találkozunk,
szembeszegülés formájában.
22
az
integráció
főáramával
való
− Az európai turizmus integrációja nem lehet teljes egy közösségi szintű turizmuspolitika kialakítása nélkül. A közvetett hatások, amelyek az Unió szektorális politikáinak alkalmazásából fakadnak, pozitívan befolyásolják a turizmus működési körülményeit, de nem segítenek több specifikus probléma megoldása terén. Az európai turizmus komoly kihívásokkal szembesül napjainkban – ilyenek például az európai turizmus romló világgazdasági pozíciója, az informatika és a telekommunikáció rohamos fejlődése miatt megváltozó működési feltételek vagy az európai turisztikai attrakciók (természeti és kulturális értékek) mind súlyosabb, sok esetben a fennmaradást veszélyeztető túlterheltsége. E kihívásokra valószínűleg egy uniós szinten koordinált, egyértelmű stratégiai célkitűzések mentén megvalósuló turizmuspolitika alkalmazásával lehet a leghatékonyabban válaszolni. Megjegyzendő, hogy a jelzett kérdések nem szorosan vett integrációs problémák, viszont az európai turizmus egészét érintik, ezért indokolt a közös fellépés megoldásuk érdekében.
23
A. INTEGRÁCIÓ ÉS TURIZMUS 1. AZ INTEGRÁCIÓ FOGALMI KERETEI 1.1.
A gazdasági integráció alapfogalmai és összetevői
A gazdasági integrációk elméletét kiterjedt szakirodalom tárgyalja. A XX. század második felében intenzívvé vált kutatások és viták nyomán számos elméleti iskola alakult ki, melyek egymással sokszor nehezen összeegyeztethető megközelítésekben vizsgálják az integráció kérdéseit. Jelen munkának nem célja a különböző irányzatok kritikai elemzése, ezért az alábbiakban integrációelméleti tekintetben csupán a tanulmány további részeiben használt általános fogalmak értelmezésére, jelentésbeli körülhatárolására szorítkozunk. Az integráció általános fogalom, vonatkoztatható természeti és társadalmi jelenségekre egyaránt. Lényegét tekintve az integráció egyesülési folyamat, különálló részeknek egésszé való összeolvadása, beilleszkedés, beolvasztás. De nem feltétlenül csak teljes összeolvadást jelent: felfogható a részek együttműködéseként, működésük összehangolásaként és összekapcsolódásaként. Tömören fogalmazva: az integráció a részek alkalmazkodása és összefonódása egy magasabb szintű egységben (Palánkai 1995). A gazdasági integráció értelemszerűen többé-kevésbé önálló gazdasági egységek valamilyen jellegű összefonódását jelenti, ami egy új, magasabb rendű és/vagy kiterjedtebb gazdasági egység kialakulását eredményezi. A gazdasági integráció fogalmának pontosításához meg kell vizsgálnunk annak fő jellegzetességeit: 1. Az integráció történelmi folyamat, azaz nem lehet úgy tekinteni, mint a nemzetgazdaságok adott időpontban történő egyesülését vagy összefonódását. Az integrációs folyamatok végigkísérik az emberiség fejlődését a törzsek egyesülésétől napjaink világgazdasági egységesüléséig. A korábbi korszakokban ugyanakkor az integráció sokszor erőszakos formákban valósult meg: a hódításokon és gyarmatosításon alapuló „birodalmi integráció” a XIX. század jellemző vonása volt. A modern nemzetközi integrációra ezzel szemben napjainkban az a jellemző, hogy szuverén államok vagy nemzetgazdaságok önkéntes, komplex gazdasági és politikai összekapcsolódásaként jön létre. 2. Az integráció egy objektív, törvényszerű gazdasági és társadalmi folyamat, azaz erőteljes „nyereségeken” és „kényszereken” nyugszik, nem pedig ötletszerű és szubjektív tényezőkön. Az integráció ugyanis az újkori történelem egyik legfontosabb, az egyéni és társadalmi identitástudat szempontjából meghatározó közösségét, a nemzetállamot „kezdi ki”. 24
Ezért nagyon határozottan jelentkező előnyökre vagy kényszerekre van szükség ahhoz, hogy egy nemzetállam – illetve annak társadalma – önként lemondjon a szuverenitásáról (akár csak részlegesen is). 3. Az integráció komplex folyamat, amely átfogja, illetve áthatja a társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális élet valamennyi területét. Ez annak ellenére is igaz, hogy a mai világgazdaságban az integrációt elsősorban mint gazdasági programot és folyamatot kezelik, illetve értelmezik (kivéve az Európai Uniót, ahol a megvalósítással kapcsolatos kérdések ellenére a politikai integráció is konkrét célként jelenik meg). A tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy nincs tisztán gazdasági integrációs kérdés: a gazdasági, politikai és társadalmi összefüggések mindenkor szerves egységet képeztek. 4. Az integráció többszintű folyamat: mikro- és makrogazdasági vonatkozásai egyaránt vannak. A mikrointegráció a vállalati szférában zajló folyamat, mely különböző célú nemzetközi kooperációk (termelési, forgalmi, piaci, műszaki fejlesztési stb.) vagy közös gazdálkodási egységek formájában valósul meg. A makrointegráció össztársadalmi szintű összekapcsolódási folyamat, amely nemzetgazdasági ágak, önálló nemzetgazdaságok vagy országcsoportok között alakul ki (nemzeti, regionális és globális integráció). Korunk világgazdaságára az jellemző, hogy a vállalati, valamint a nemzeti, a regionális és a globális integrációs folyamatok egymással párhuzamosak, kölcsönhatásban vannak és bonyolultan egymásra rétegződnek. A többszintű folyamatként való megközelítésen alapul az integráció organikus felfogása. Sokak szerint ugyanis az egységesülésnek tekintett integráció csupán a folyamat mennyiségi oldala. Minőségileg az integráció egyre fejlettebb, magasabb rendű és növekvő hatékonyságú közösségek vagy organizmusok kialakulását jelenti (gazdaságban és biológiai organizmusoknál egyaránt). Gazdasági szempontból ez azt jelenti, hogy a termelő és fogyasztó egyének egyre szélesebb körű specializációja és együttműködése valósul meg, és társadalmi tevékenységük egyre hatékonyabb organizmusokba szerveződik a közvetlen termelés szintjétől (mikrogazdasági szféra) a nemzetgazdaságig vagy a világgazdaságig (makro- vagy megagazdasági szféra).
25
1.2. Integrációs formák a mai világgazdaságban Az integráció – ha annak makroszintű vonatkozásait vizsgáljuk – különféle kereskedelmi és gazdasági tömörülések, államközi együttműködési rendszerek formájában valósulhat meg. Ezek nagy változatosságot mutathatnak a világ különböző régióiban, ugyanakkor körvonalazható néhány jellemző típus (Palánkai 1995, p. 50.): 1. Preferenciális vámövezet. Az övezeten belül a résztvevők egymásnak vám- vagy egyéb kereskedelempolitikai kedvezményeket nyújtanak. Ez lehet más partnerekkel szemben alkalmazottnál alacsonyabb vám, vagy akár vámmentesség is. Az együttműködés e meglehetősen laza formáját általában nem tekintik integrációnak. 2. Szabadkereskedelmi övezet. Az övezeten belül a külkereskedelem liberalizált (az áruk és szolgáltatások mozgása akadálytalan), a kívülállókkal szemben minden tagország önálló nemzeti vámpolitikát folytat. 3. Vámunió. Belül liberalizált, kifelé egységes vámokat alkalmazó, közös külkereskedelempolitikát folytató integrációs együttműködési forma. 4. Közös piac. A vámuniónál tovább lép a belső liberalizáció terén, szabaddá téve a termelési tényezők (a tőke és a munkaerő) áramlását is. 5. Egységes piac (single market). Teljes liberalizációt valósít meg az akadálymentes belső piac létrehozásával, ami feltételezi az együttműködés „fizikai” (határformalitások), „technikai” (szabványok, előírások stb.) és „fiskális” (adóharmonizálás) korlátainak felszámolását. 6. Gazdasági unió. Megvalósul a gazdaságpolitikák egységesítése és összehangolása, ami végeredményben közösségi szintű gazdaságpolitikához (és közös szektorális politikák kialakításához) vezet. A gazdasági unió fontos eleme a közös valuta („egyetlen” valuta – single currency), amely bevezetésével gazdasági és monetáris unióvá teljesül ki. 7. Politikai unió. A hatalom és a törvényhozás (parlament, kormányzás, bíráskodás) fokozatos integrálása, azaz közösségi szinten való működtetése. Fontos megjegyezni, hogy a fenti, egyfajta hierarchikus rendbe foglalt formák az Európában lejátszódó integrációs folyamatok alakulását tükrözik (eltekintve a preferenciális vámövezettől, amely nem volt jellemző együttműködési forma), és azt sugallhatják, hogy az Európai Unió egy egyetemes modellt alakított ki, amely fenntartások nélkül alkalmazható másutt is. Ezzel szemben ki kell hangsúlyozni, hogy egyáltalán nem szükségszerű, hogy az eltérő történelmi fejlődési pályát bejárt és más kulturális-civilizációs jegyekkel bíró Európán 26
kívüli régiók a fentiekkel tartalmilag azonos integrációs modelleket valósítsanak meg, vagy hogy az integrációs folyamatok „végkifejletét” európai sémák szerint értelmezzék. 1.3. „Negatív” és „pozitív” integráció A nemzetközi integráció elméletének domináns irányzatai közé tartoznak a liberális/neoliberális iskolák, illetve a regulációs vagy „dirigista” elméletek. A liberális megközelítésben az integráció a szabad verseny elvein nyugszik és végső soron a szabadkereskedelemmel azonosul. Ennek révén az áruk, a szolgáltatások és a termelési tényezők árai nemzetközi szinten kiegyenlítődnek, ami elvezet az általános gazdasági fejlettség színvonalának közeledéséhez és a különbségek fokozatos eltűnéséhez. A regulációs elméletek bírálják a liberális felfogást, tekintettel arra, hogy a szabadpiac alapján szerintük az integrációs kiegyenlítődés még egy adott országon belül sem feltétlenül valósul meg, nem beszélve az eltérő fejlettségű országok közötti szabadkereskedelem esetéről. A gazdasági életet ugyanis az állam befolyásolja, szabályozza és irányítja („dirigálja”), ezért a nemzetközi integráció megköveteli a gazdaságpolitikák is, sőt bizonyos területeken közös politikák kialakítását és megvalósítását is. A két megközelítés regulációs irányból történő „ötvözését”, illetve a lényegi különbségek kiemelését Tinbergen kísérelte meg, aki bevezette – többek között – a „negatív” és a „pozitív” integráció fogalmát. Szerinte a „negatív integráció elsősorban a nemzeti gazdaságok közötti kereskedelmi korlátozások leépítéséből áll, vagyis az importvámok csökkenéséből és a kvóták eltörléséből” (Tinbergen 1965, p. 77.). Ezzel szemben a „pozitív integráció mind új intézmények és mechanizmusok kialakításán, mind a meglévő mechanizmusok módosításán keresztül elvben azokra az intézményekre és mechanizmusokra vonatkozik, amelyek centralizált irányítást igényelnek” (Tinbergen 1965, p. 78.). Másképpen fogalmazva – és általánosítva – negatív integrációnak az áruk, szolgáltatások és termelési tényezők nemzetközi áramlásának útjában álló különféle (tarifális, mennyiségi és technikai) akadályok lebontását, míg pozitív integrációnak az együttműködést és a fejlődésbeli kiegyenlítődést szolgáló közös gazdaságpolitikai eszközrendszer létrehozását tekinthetjük. Fontos hangsúlyozni, hogy nem két független, különálló jelenségről van szó, hanem ugyanazon folyamat két – szükségképpen – összefüggő és összekapcsolódó oldaláról. Az integráció nem lehet teljes csupán az akadályok lebontása révén (sőt, ily módon akár fokozhatja is a meglévő egyenlőtlenségeket), a gazdaságpolitikák összehangolásának pedig mind a lehetősége, mind a hatása erősen korlátozott (ha egyáltalán van), amennyiben nem szűnnek meg a nemzetgazdaságokat elválasztó akadályok.
27
Jelen tanulmányban a turisztikai ágazat európai integrációját a fenti fogalompár által megszabott elméleti keretben helyezzük el: a szolgáltatás-liberalizáció általános jellemzőinek, illetve a GATS szerepének vizsgálatán keresztül jutunk el a turisztikai szolgáltatások nemzetközi áramlását akadályozó tényezők felszámolásához, részletesen elemezve az Európai Unió keretében e téren zajló folyamatokat; emellett feltárjuk a turizmust közvetlen vagy közvetett módon érintő uniós gazdaságpolitikai intézkedéseket, valamint ezek makro- és mikroszintű hatásait az ágazatra. 2. A SZOLGÁLTATÁSOK ÉS A NEMZETKÖZI SZOLGÁLTATÁS-ÁRAMLÁS LIBERALIZÁCIÓJA 2.1. Szolgáltatások a modern gazdaságban A fejlett országok gazdaságát évtizedek óta a szolgáltató ágazat uralja. A tercier szektor dominanciája a GDP-hez való hozzájárulás mértékében és a foglalkoztatottak részarányában egyaránt megmutatkozik (1. táblázat, 2. táblázat). 1. táblázat. A szolgáltató ágazat részesedése a bruttó hazai össztermékből (százalékban) Ország Ausztrália Ausztria Belgium Csehország Dánia Egyesült Államok Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Izland Japán Kanada Koreai Közt. Lengyelország Luxemburg Magyarország Mexikó Németország Norvégia Olaszország Portugália Spanyolország Svájc Svédország Törökország Új-Zéland Forrás: OECD
1987 64,9 64,1 68,6 50,5 71,6 68,3 66,1 61,6 66,9 61,1 67,8 57,0 64,2 56,8 66,8 47,2 … 66,9 … 63,3 64,0 66,0 61,9 56,1 59,3 60,8 66,3 49,1 65,1
1997 70,6 68,2 71,3 58,4 72,1 71,4 70,8 66,3 71,5 67,9 69,8 55,6 69,0 60,2 71,6 51,4 … 75,0 … 68,4 69,9 65,9 66,9 60,9 70,9 63,5 70,5 54,2 66,6
Változás 5,7 4,1 2,7 7,9 0,5 3,1 4,7 4,7 4,6 6,8 2,0 -1,4 4,8 3,4 4,8 4,2 … 8,1 … 5,1 5,9 -0,1 5,0 4,8 11,6 2,7 4,2 5,1 1,5
A gazdaságfejlődés történelmi vonulatára – legalábbis a ma fejlettnek mondott országok esetében – általánosan jellemző, hogy az egyes nemzetgazdaságok a kitermelő (primer)
28
szektor dominanciáját jelentő agrárgazdasági szakaszból a különböző összetételű vegyes típusú gazdasági formákon keresztül a szolgáltató gazdaság irányába haladnak (Németh és Papp 1999). Ezt a fejlődési folyamatot szemlélteti – nagyszámú ország konkrét tényadatait, jellemzőit feldolgozva, összegezve – az 1. ábra ún. ternér-diagramja (ez a három fő szektorban foglalkoztatottak aránya alapján nevezi el az adott gazdaságot). Közvetlenül a második világháborút követő években az Egyesült Államok vált a világ első „szolgáltató gazdaságává”, mivel a foglalkoztatott népességnek ekkor már kevesebb mint 50%-a dolgozott a primer és szekunder szektorokban. A nyugat-európai országokban – némi késéssel – ugyanez a folyamat zajlott le, aminek eredményeképpen 1977-re az EK tagországaiban a foglalkoztatottak 52%-a már a tercier szektorban helyezkedett el, így ettől kezdve a Közösség egészét is mint „szolgáltató gazdaságot” határozhatjuk meg. 2. táblázat. A szolgáltató ágazat részesedése az aktív népesség számából (foglalkoztatottak aránya, százalékban) Ország Ausztrália Ausztria Belgium Kanada Csehország Dánia Finnország Franciaország Németország Görögország Magyarország Izland Írország Olaszország Japán Koreai Közt. Luxemburg Mexikó Hollandia Új-Zéland Norvégia Lengyelország Portugália Spanyolország Svédország Svájc Törökország Egyesült Királyság Egyesült Államok G7 EU-15 OECD összesen Forrás: OECD
1987 68,1 53,7 68,2 70,0 40,5 66,0 58,4 62,2 55,4 45,0 … 57,6 57,0 56,8 57,9 45,5 62,7 … 68,3 62,2 66,3 … 42,9 52,5 66,3 57,5 31,0 64,8 69,9 63,9 59,0 …
29
1997 72,7 63,8 71,4 73,0 52,5 69,5 65,5 69,9 60,2 56,9 57,0 65,5 61,7 61,2 61,6 57,7 71,8 54,1 74,1 67,6 71,6 47,5 54,8 61,7 71,3 68,6 34,7 71,3 73,4 68,2 65,2 64,1
Változás 4,6 10,1 3,2 3,0 12,0 3,5 7,1 7,7 4,8 11,9 … 7,9 4,7 4,4 3,7 12,2 9,1 … 5,8 5,4 5,3 … 11,9 9,2 5,0 11,1 3,7 6,5 3,5 4,3 6,2 …
1. ábra. A gazdaságszerkezet nemzetközi fejlődése
Forrás: Németh és Papp (1995)
A tercier szektor térhódítása – a témában folytatott számos nemzetközi kutatás eredményeinek összegzéseképpen – az alábbi általános okokkal magyarázható (Németh és Papp 1995, p. 30.): − A gazdaság más szektoraiban bővül a kereslet a termelő folyamatokhoz kapcsolódó („közbülső” vagy „termelői”) szolgáltatások iránt, azaz a „nem-szolgáltató” ágazatok fejlődése önmagában is a tercier szektor növekedése irányába hat (nem beszélve arról, hogy a gazdaság fejlődésével párhuzamosan egyre sokrétűbb termelési szolgáltatásokra van igény). − Az össztársadalmi jólét növekedése – legalábbis a fejlett és a de facto fejlődő országokban – a személyes szolgáltatások növekvő keresletét eredményezi a végső fogyasztók részéről (a mennyiségi igények bővülése mellett itt is beszélhetünk a minőségi és a változatossággal szemben támasztott igények fokozódásáról). − A szolgáltató szektor a feldolgozóiparhoz viszonyítva alacsonyabb munkatermelékenység-növekedéssel bír, azaz a kereslet növekedése – még ha ez a növekedés egyenletesen oszlik is meg az egyes szektorok között – megköveteli a munkaerő folyamatos átcsoportosítását a szolgáltató szektorba. 30
A szolgáltató ágazatnak a modern gazdaságban betöltött jelentőségét ismerve némiképp meglepő, hogy a szakirodalomban mindmáig nem alakult ki egységes álláspont a szolgáltatások fogalmának általános érvényű meghatározása terén. E jelentőség felismerését követően, illetve az ipari marketingnek a szolgáltatások terén való alkalmazására irányuló törekvések megjelenésével a hetvenes-nyolcvanas évek során bukkannak fel az első átfogó definíciós kísérletek. Ezek eleinte „negatív megközelítést” alkalmaztak, azaz az áruktól való különbségek kimutatásával kívánták meghatározni a szolgáltatásokat. Így például Christopher et al. (1980) szerint a „szolgáltatási termékek olyan termékek, amelyek egy sor, nem raktározható előnyt hordoznak”, míg Levitt (1981) a megfoghatóság és a megfoghatatlanság mentén tesz különbséget. Megjegyzendő, hogy egyes vélemények szerint felesleges a két jószágtípus között különbséget tenni: Wyckham et al. (1975) például kategorikusan kijelentette, hogy a „szolgáltatások nem különböznek a termékektől”. Gershuny és Miles (1983) a fentiekhez képest tovább megy, a szolgáltatás fogalmának komplex értelmezésére törekedve. Ennek eredményeképpen megállapítja, hogy ezt a kategóriát elemzési szempontból négyféle módon használhatjuk, úgymint: − Szolgáltató ágazatok (service-industries) − Szolgáltatások (service-products) − Szolgáltatási foglalkozások (service-occupations) − Szolgáltatási funkciók (service-functions) A „szolgáltató-ágazat” jelenti mindazokat a cégeket és munkaadókat, amelyeknek egyrészt végső kibocsátása valamilyen megfoghatatlan vagy mulandó szükségleti cikk, másrészt a hivatalos gazdaságban működő produktív szervezeteknek egy kis csoportját, amelynek végső terméke nem anyagi áru. A „szolgáltatás”-okat nem csupán a szolgáltató ágazatokban állítják elő, hanem termékgyártó cégek is gyakran végeznek szolgáltatást és eladják azokat a fogyasztóknak úgy, hogy az áruhoz kapcsolják, vagy pedig önálló produktumként (mint tanácsadás, ügyintézés, karbantartó szolgáltatás stb.) kínálják. A tercier szektorban, avagy a „szolgáltatási foglalkozások” területén foglalkoztatott munkások az összes ágazatban megtalálhatók és magukba foglalják a „nem termelő” tevékenységeket, amelyek az adatfeldolgozástól a javításig és karbantartásig, a tisztítástól és vendéglátástól a nevelésig és egészségügyi ellátásig terjednek. Ezek a tevékenységek többségükben a speciális szolgáltató ágazatokon belül találhatók, de sokszor egy más profilú cég saját munkaerő-állományán belül jelentik a „tercier szektort”. Végül a „szolgáltatási funkciók” magukba foglalják azokat a szolgáltatási
31
munkát végző egyéneket is, akik tevékenységüket nem a hivatalos gazdaság keretei között végzik (s így nem is jelennek meg közvetlenül a szolgáltatási ágazatok, foglalkoztatás és teljesítmények statisztikájában): önkéntes egyesületek, háztartások és egyének is képesek a „szabad idejükben” nem hivatalosan saját maguk (vagy mások) részére végső felhasználásra kerülő szolgáltatást nyújtani. Blois (1983) kísérletet tesz a szolgáltatás fogalmának definíciója körüli zavaros helyzetben némi rend megteremtésére – a szakirodalomban fellelhető véleményeket és álláspontokat négy csoportba sorolja aszerint, hogy milyen megközelítésben vizsgálják a termékek és szolgáltatások közötti különbségeket: 1. A szolgáltatások definíciója. 2. A javak osztályozása termékekre és szolgáltatásokra. 3. A megkülönböztető funkcionális eltérések meghatározása. 4. Koncepcionális keretek kialakítása. Az első megközelítés – egy egyértelmű és általános definíció megfogalmazásának kísérlete – számos szerzőt jellemez, mindazonáltal nem született olyan meghatározás, amely ha nem is teljes, de legalább széles körű elfogadottságra tett volna szert. Blois megállapítja, hogy két különböző kutató, akiknek a javak azonos körét kellene megvizsgálnia, valószínűleg nem jutna egyetértésre abban, hogy melyek tekinthetők közülük szolgáltatásoknak. Az „osztályozási” megközelítés egymással való hasonlóságuk alapján sorolja különböző csoportokba a javakat. Egy be nem sorolt jószág aszerint tekinthető terméknek vagy szolgáltatásnak (illetve ezek valamelyik altípusának), hogy tulajdonságai mely csoport tagjainak jellemzőivel mutatják a legtöbb közös vonást. Az ilyen csoportosításoknál azonban vagy túl kevés kategóriát képezünk, ezzel nagymértékben leszűkítve egy-egy kategória közös tulajdonságait, vagy túl sokat, miáltal viszont a termékek és szolgáltatások közötti határvonal mosódik el. A „funkcionális” megközelítés a szolgáltatások általános definíciója szempontjából tautologikusnak tekinthető, hisz a szolgáltatások megkülönböztető jegyeinek meghatározásához előbb szükség lenne a szolgáltatás fogalmának pontos értelmezésére, vagyis utóbbi nem lehet az előbbi következménye. Ennek ellenére a funkcionális különbségeket sok területen, például a szolgáltatás-marketingben a legtöbben adottnak tekintik. E különbségeket általában az alábbi pontokban foglalják össze:
32
− Megfoghatatlanság. Ezt tekintik az áruk és szolgáltatások legalapvetőbb különbségének. Az áruk birtokolhatók, a szolgáltatások átélhetők, megtapasztalhatók. A szolgáltatás nem érzékelhető az emberi érzékszervekkel, mivel nem anyagi jellegű jószág. A megfoghatatlanságból következik, hogy a fogyasztó sohasem tudhatja pontosan, mit is vásárol, illetve mit fog kapni a pénzéért. Ugyancsak e jellemvonás következménye, hogy igen nehéz a szolgáltatás lényegi, megkülönböztető vonásainak érzékeltetése, ami a szolgáltatásmarketing számára okoz gondokat. − Mulandóság. Az áruk raktározhatóak, a szolgáltatások azonban erre nem alkalmasak, vagyis múlandóak. Az el nem adott szolgáltatás nem használható fel máskor, örökre elvész az értékesítés és a bevételszerzés lehetősége. A szolgáltatás léte és értékesítése időhöz kötött: egy bizonyos szolgáltatás csakis egy adott időpontban valósítható meg, márpedig az idő nem raktározható. Egy szállodai szoba például éjszakánként egy egységnyi értékesíthető szállás-szolgáltatást jelent, az el nem adott szoba értékesítése így később már nem pótolható. − Sokféleség. A szolgáltatásokra jellemző a sokféleség (heterogenitás) is: míg az áruk szabványosak, rögzített műszaki jellemzőkkel rendelkeznek, ezért egy árucikk különböző egységei normális esetben azonos jellegűnek tekinthetők, a szolgáltatások sohasem teljesen egyformák, megvalósításuk során mindig jelentkeznek kisebb-nagyobb különbségek. Ezek az eltérések az emberi tényezőnek tulajdoníthatóak: az ember nem gép, a különböző helyzetekre eltérően reagál, így a szolgáltatási kapcsolat más-más formákban vagy eredménnyel valósulhat meg a különböző alkalmakkor. A heterogenitás a szolgáltatások esetében máshogy is értelmezhető: egy adott szolgáltató egymástól jellegében nagymértékben eltérő szolgáltatásokat képes nyújtani. Egy szálloda az elszállásolás mellett például gondoskodhat étkeztetésről, egészségügyi- és sportszolgáltatásokról, programszervezésről, szórakoztatásról, pénzváltásról stb. − Egyidejűség. A szolgáltatás megvalósulásához a termelőnek (a szolgáltatást végző személynek) és a fogyasztónak egyidejűleg jelen kell lennie, mégpedig általában azonos helyszínen. A termelési folyamat, vagyis a szolgáltatás előállítása és a fogyasztási folyamat, azaz a szolgáltatás igénybevétele egymással összekapcsolódva, egyidejűleg zajlik. Ma már léteznek olyan, csúcstechnikán alapuló szolgáltatások, melyeknél nem feltétel a két folyamat időbeni és térbeni egybeesése (pl. telebank-szolgáltatások, távoktatás), de ezek a szolgáltatási ágazat meglehetősen csekély részét képviselik.
33
Megjegyzendő, hogy a funkcionális megközelítést számos kritika érte, melyek szerint jónéhány úgynevezett szolgáltatás nem rendelkezik a fenti ismérvek közül eggyel vagy többel, ezzel szemben vannak olyan áruk, melyeknél megtalálható egyik-másik „szolgáltatási” tulajdonság is. A negyedik megközelítés a javak összességére érvényes koncepcionális keretek kialakítását tűzi ki célul, melyekben a hangsúly nem elsősorban az áruk és a szolgáltatások közötti különbségeken van, hanem a fogyasztható javak egyes sajátos tulajdonságain. Shostack (1982) a piaci kínálatot egy olyan kontinuumként értelmezi, melyben a javak a megfoghatóság foka mentén rendezhetők el, míg Grönroos (1980) a vásárlási folyamat során kialakuló eladóivevői kapcsolatok relatív fontosságát tekinti a javak jellegét meghatározó legfőbb koordinátáknak. Middleton (1983) egyenesen azt sugallja, hogy felesleges az áruk és szolgáltatások közötti különbségtétel, és a fogyasztó vásárlási magatartásának egyes jellemzői alapján alkotott kontinuum mentén helyezi el a javakat. Skálája egyik végén a gyakran vásárolt, alternatívák mérlegelését kevéssé igénylő javak állnak, míg a másikon a ritkán vásárolt, a vásárlási döntés meghozatalához komoly időráfordítást és erőkifejtést szükségessé tevő javak találhatók. Az utóbbihoz hasonló álláspontokkal szemben határozottan állítható, hogy a szolgáltatások fogalmának megkülönböztető használata létjogosultsággal bír, amire nemcsak az áruk és szolgáltatások közt elméletben megfogalmazható különbségek, hanem az utóbbi évtizedek nemzetközi gyakorlata is alapot adnak (elég, ha a gazdaságstatisztikai nyilvántartások szolgáltatási tételeire vagy nemzetközi kereskedelmi tárgyalások szolgáltatásokkal kapcsolatos fejezeteire utalunk). Ugyanakkor vitathatatlan, hogy az áruk és szolgáltatások közötti határvonal megvonása, a két jószágtípus éles elkülönítése komoly nehézségekbe ütközne. A valóságban ugyanis gyakorlatilag nem léteznek „tiszta” áruk vagy szolgáltatások: az áruk igénybevétele a legtöbbször csak szolgáltatásokon keresztül lehetséges (például vásárlás, javító szolgáltatások), a szolgáltatásoknak pedig szinte mindig vannak fizikailag is érzékelhető összetevői (például a szolgáltatáshoz felhasznált tárgyi eszközök). Így az áruk és szolgáltatások egyaránt megfogható és megfoghatatlan összetevőkből állnak, a köztük fennálló különbség érzékeléséhez a lényegi alkotóelem meghatározása szükséges. A szolgáltatásoknál a megfoghatatlan elemet tekinthetjük dominánsnak. A szolgáltatások definíciói közül átfogó jellegéből adódóan legjobbnak a tevékenységi oldalról közelítő fogalommeghatározást tartjuk. Eszerint a szolgáltatás olyan tevékenységek eredménye, amelyek lehetővé teszik valamely személy, illetőleg tárgy vagy ismeret – esetleg folyamat – állapotának fenntartását (helyreállítását), továbbítását, tárolását, továbbá kiegészí34
tését, fejlesztését, átalakítását anélkül, hogy annak alapvető jellege megváltozna. A szolgáltatás eredménye általában nem készletezhető, a tevékenység eredményéként anyagi-tárgyi testet öltő új termék nem jön létre, hanem közvetlenül elégíti ki a társadalom tagjainak személyes, vagy a társadalom egészének közös igényeit, továbbá a termelés szükségleteit. A definíciós kísérletek sokféleségéből is adódóan a szolgáltatások csoportosítása terén, ha lehet, még nagyobb változatossággal találkozunk a szakirodalomban. Az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül – néhány, eltérő szemléletmódot tükröző rendszerezési próbálkozást mutatunk be. Levitt (1983) a marketingszemlélet alkalmazásával alkotja meg kategóriáit: 1. Fogadott szolgáltatások – az ügyfél napi igényeit kielégítő, a szolgáltató intézményéhez vagy intézményeihez kötődő szolgáltatások, melyek eredménye valamilyen formában tárgyiasul (pl. javítás, személyszállítás, szállodaipar). 2. Szakmai szolgáltatások – egy adott szolgáltató cég vagy személy szakértői tevékenysége. (pl. egészségügy, továbbképzés, tanácsadás, jogi szolgáltatások). 3. Műszaki szolgáltatások – főként a beruházási javak értékesítéséhez szervesen kapcsolódó szolgáltatástípus (pl. mérnöki, ellenőrzési eljárások, adatbankok). 4. Birtokbavételi szolgáltatások – ezek esetében az ügyfél számára az eredmény nem a szolgáltatás befogadásában, hanem annak révén valamilyen tárgy, juttatás, új minőség formájában valósul meg (pl. elosztás, bérlet, bank, biztosítás). Patterson és Cicic (1995) egy kéttényezős mátrixba helyezi el a szolgáltatásokat, a megfoghatóság és a kapcsolat intenzitása szintjeinek kombinálásával. Az ily módon definiált kategóriákat a 2. ábra mutatja. 2. ábra. Patterson és Cicic szolgáltatás-mátrixa Megfoghatóság
alacsony Kapcsolatintenzitás magas
alacsony
magas
helyhez nem kötött professzionális szolgáltatások
szabványosított szolgáltatáscsomagok
helyhez kötött fogyasztói projektek
értéknövelt fogyasztói szolgáltatások
Forrás: Patterson és Cicic (1995)
35
Kéttényezős mátrixokra épülő csoportosítások – különböző tényezők figyelembevételével – több más szerzőnél is előfordulnak. Ezek általában a szolgáltatásoknak csupán bizonyos jellemzőit ragadják ki, így az ily módon nyert osztályozások inkább csak az adott tanulmány sajátos céljait szolgálják, semmint egy átfogó rendszer megalkotását. Silvestro et al.(1992) ennél tovább mennek, és több tényező vizsgálatából kiindulva, a szolgáltatás-előállítási folyamat jellegzetességei alapján javasolnak egy komplex osztályozást. Az általuk figyelembe vett tényezők az alábbiak voltak: − élőmunka- és felszerelés-igény − fogyasztói igényekhez való igazodás − a szolgáltató és a fogyasztó közötti kapcsolat intenzitása − a szolgáltatói diszkréció szintje − a back-office vagy a front-office tevékenységek szerepe az értékteremtésben − az eredmény vagy az eljárás elsődlegessége. 3. ábra. A szolgáltatások csoportosítása a szolgáltatási folyamat jellegzetességei alapján
Magas
Élőmunka (alacsony eszközigény) Kapcsolatintenzitás Testreszabottság Diszkréció Front-office [elsődleges] Eljárás [elsődleges]
Közepes
Élőmunka/eszközigény Kapcsolatintenzitás Testreszabottság Diszkréció Front-office/back-office Eljárás/eredmény
Alacsony
Élőmunka (magas eszközigény) Kapcsolatintenzitás Testreszabottság Diszkréció Back-office [elsődleges] Eredmény [elsődleges]
Professzionális szolgáltatások
Szolgáltatásüzletek
Tömegszolgáltatások
Termelési volumen
Forrás: Silvestro et al. (1992) nyomán
36
A fentiek alapján Silvestro et al. három szolgáltatási kategóriát javasolnak: − Professzionális szolgáltatások – ezekre viszonylag kevés tranzakció, a fogyasztói igényekhez való messzemenő igazodás (a szolgáltatás „testreszabása”), eljárás-orientáltság és hosszú kapcsolati idő jellemző (pl. szaktanácsadás, gyógyítás, építészeti tervezés). − Szolgáltatás-üzletek (service shops) – mérsékelt testreszabottság és diszkréció, valamint a többi jellemző tekintetében is köztes értékek jellemzőek rájuk (pl. lakossági bankszolgáltatások, kölcsönzés, szállodai szolgáltatások). − Tömeges szolgáltatások – ezek esetében nagyszámú tranzakció valósul meg korlátozott kapcsolati idő és csekély mértékű testreszabottság mellett. A kínálatot az eredmény elsődlegessége jellemzi, az értékteremtésben pedig a back-office tevékenységek az elsődlegesek (pl. telekommunikáció, tömegközlekedés, gyorséttermek). A fenti csoportosítást a 3. ábra illusztrálja. Németh és Papp (1995, p. 26.) a szolgáltatások társadalmi, gazdasági újratermelési folyamatban elfoglalt helye alapján alkotja meg kategóriáit, 6+1 szolgáltatási csoportot képezve: 1. Orientációs szolgáltatások – valamilyen állapotról, folyamatról, jellemzőről közvetlenül vagy közvetve információt nyújtva az újratermelési makrofolyamatok alakításához, a közösségi és egyéni, a vállalkozói és fogyasztói döntésekhez adnak támpontokat, azokat orientálják, esetenként meghatározóan befolyásolják (pl. banki-pénzügyi szolgáltatások, céginformáció, marketingszolgáltatások, közvélemény-kutatás). 2. Termelő szolgáltatások – a társadalmi újratermelési folyamathoz valamilyen új érték létrehozásával, új minőség megteremtésével járulnak hozzá (pl. tudományos kutatás-kísérleti fejlesztés, műszaki-tervezési szolgáltatások, vízügyi szolgáltatások). 3. Transzformációs szolgáltatások – egyrészt az újratermelés egyes mozzanatai közötti kapcsolatokat biztosítják, másrészt tárgyak, személyek, információk mozgatásával foglalkoznak (pl. közlekedési, kereskedelmi, hírközlési és postai szolgáltatások). 4. Fenntartó szolgáltatások – a gazdaság, a társadalom, az egyén életéhez adott vagy elhatározott állapotok, minőségek, „játékszabályok” fenntartását, érvényesítését hivatottak biztosítani (pl. környezetvédelmi szolgáltatások, közigazgatási, államigazgatási, kormányzati szolgáltatások, jogi szolgáltatások, honvédelem, illetve olyan személyes szolgáltatások, mint a fodrászat-kozmetika).
37
5. Regeneráló szoláltatások – korábban létrehozott használati értékek, minőségek visszaállítását, leromlott állapotok helyrehozását hivatottak biztosítani (pl. egészségügyi szolgáltatások, ipari javító szolgáltatások, biztosítási szolgáltatások, illetve textiltisztítás, takarítás). 6. Ellátó szolgáltatások – feladatuk a gazdaság, a társadalom életéhez tartozó, a működéshez szükséges egyes igénycsoportok kielégítése, szükségletek ellátása (pl. településgazdálkodás, kommunális szolgáltatások, lakásszolgáltatás, ügyviteli, számviteli szolgáltatások, tolmácsolás, személyzeti tanácsadás). + Egyéb szolgáltatások – ide azok a területek sorolhatók, amelyek meghatározó irányultságuk, tartalmuk alapján igazán az előző csoportok egyikébe sem illenek (pl. sport és szórakoztató szolgáltatások, számítástechnika-alkalmazási szolgáltatás). 3. táblázat. A szolgáltatások jegyzékének fejezetei 01 Mezőgazdasági, vadgazdálkodási és erdőgazdálkodási szolgáltatások 02 Halászati szolgáltatás 03 Bányászati szolgáltatás 04 Feldolgozóipari szolgáltatás 05 Villamosenergia-, gáz-, hő- és vízellátás 06 Építőipari szolgáltatás 07 Kereskedelem; közúti jármű és közszükségleti cikk javítása, karbantartása 08 Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás 09 Szállítás, raktározás, posta és távközlés 10 Pénzügyi szolgáltatás és kiegészítő szolgáltatásai 11 Ingatlanügyletek, bérbeadás 12 Számítástechnika-alkalmazási szolgáltatás 13 Kutatás, kísérleti fejlesztés 14 Gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás 15 Közigazgatás; kötelező társadalombiztosítás 16 Oktatás 17 Egészségügyi és szociális ellátás 18 Egyéb közösségi, társadalmi és személyi szolgáltatás 19 Szórakoztató, kulturális és sportszolgáltatás 20 Egyéb szolgáltatás Forrás: Szolgáltatások Jegyzéke
Az elméleti besorolási modellek mellett megemlítendő a szolgáltatások „hivatalosan” alkalmazott, statisztikai csoportosítása is. Ebből a szempontból általánosan elfogadottnak és alkalmazottnak nevezhető osztályozás alapja az ágazati rendszeren alapuló és a nemzetgazdasági mérlegrendszer keretében végzett csoportosítás. A nemzetközi összehasonlításokat az ENSZ által ajánlott és saját kiadványaiban használt ágazati osztályozás széles körű alkalmazása teszi lehetővé, amit az ISIC (International Standard Industrial Classification), a „Gazdasági Tevékenységek Szabványos Nemzetközi Besorolása” tartalmaz. Magyarországon 1992-ben került sor az ISIC rendszeréhez alkalmazkodó, ezért nemzetközi összehasonlítá38
sokat is lehetővé tevő statisztikai besorolási rendszer kialakítására. Ez a szolgáltatásokat a 3. táblázatban bemutatott húsz osztályba sorolja. A turisztikai szolgáltatások jellegével, besorolásával a 3.2 fejezetben foglalkozunk. 2.2. Nemzetközi szolgáltatások A szolgáltatások nem elhanyagolható része kilép a nemzetgazdasági keretek közül és nemzetközi ügyletek formájában valósul meg. A nemzetközi szolgáltatás-kereskedelem 1 részesedése a teljes külkereskedelmi forgalomból ugyanakkor messze elmarad a szolgáltatások arányától a bruttó nemzeti össztermékben. Mint a 4. táblázatból látható, a szolgáltatás-kereskedelem az ipari termékek nemzetközi forgalmának alig egynegyedét teszi ki, azaz részesedése a termékek és szolgáltatások együttes nemzetközi kereskedelméből nem éri el a 20 százalékot 2. Az egyes régiók, illetve országok tekintetében a világátlagtól jelentős mértékben eltérő mutatókkal is találkozunk. 4. táblázat. Külkereskedelem és nemzetközi szolgáltatás-kereskedelem (1999) Régiók / országok
Világ Észak-Amerika Egyesült Államok Latin-Amerika Mexikó Nyugat-Európa Európai Unió Afrika Dél-Afrika Ázsia Japán Kína Forrás: WTO (2000) 3
1
Külkereskedelem (áruk) Export (Mlrd $) 5473 934 695 297 137 2353 2180 112 27 1394 419 195
Import (Mlrd $) 5729 1280 1059 335 149 2418 2232 133 27 1200 311 166
Szolgáltatáskereskedelem Export Import (Mlrd $) (Mlrd $) 1350 1345 288 219 253 180 53 62 12 14 640 609 574 561 29 35 5 5 264 336 60 114 24 31
Szolgáltatásker. / árukereskedelem Export Import (%) (%) 24,7 23,5 30,8 17,1 36,4 17,0 17,8 18,5 8,8 9,4 27,2 25,2 26,3 25,1 25,9 26,3 18,5 18,5 18,9 28,0 14,3 36,7 12,3 18,7
A szakirodalomban szinonimaként előfordulnak még a következő kifejezések is: szolgáltatás-külkereskede-
lem, láthatatlan export és import, folyó láthatatlan tranzakciók, kereskedelmi szolgáltatások nemzetközi forgalma. 2
Figyelembe kell venni ugyanakkor, hogy a nemzetközi szolgáltatás-kereskedelemnek vannak olyan formái,
melyeket a hagyományos statisztikai számbavétel nem vagy csak részben mutat ki: ilyen pl. – a GATS szóhasználatával (lásd 2.7 fejezet) – az ún. „kereskedelmi jelenlét” vagy a „természetes személyek jelenléte”. 3
A WTO az idézett statisztikában a folyó fizetési mérleg szolgáltatások tételét veszi alapul, ám nem veszi figye-
lembe ezen belül a kormányzati szolgáltatásokat. A statisztikákban a vizsgált szolgáltatásokat kereskedelmi szolgáltatásoknak nevezi és három fő csoportot különít el: közlekedés, turizmus és egyéb szolgáltatások (ez utóbbiak tartalmazzák a kommunikációs, építési, biztosítási, pénzügyi, számítástechnikai és informatikai, licencjellegű, egyéb üzleti, valamint a személyes, kulturális és rekreációs szolgáltatásokat). 39
5. táblázat. Szolgáltatás-export régiónként (1999) Régió / ország Világ Észak-Amerika Egyesült Államok Latin-Amerika Mexikó Brazília Nyugat-Európa Európai Unió Egyesült Királyság Franciaország Németország Olaszország Afrika Egyiptom Dél-Afrika Ázsia Japán Hong Kong, Kína Koreai Közt. Kína Szingapúr Ausztrália Forrás: WTO (2000)
Érték (Mlrd $) 1999 1350 288 253 53 12 7 640 574 102 83 79 61 29 9 5 264 60 35 25 24 24 17
Részesedés (%) 1990 1999 100,0 100,0 19,2 21,3 16,9 18,8 3,8 4,0 0,9 0,9 0,5 0,5 53,2 47,4 47,3 42,6 6,8 7,5 8,5 6,1 6,6 5,9 6,2 4,5 2,4 2,2 0,6 0,7 0,4 0,4 16,8 19,5 5,3 4,5 2,3 2,6 1,2 1,8 0,7 1,8 1,6 1,7 1,3 1,3
1990-99 6 7 7 7 6 7 5 5 7 2 5 3 5 8 4 8 4 8 12 17 7 6
Éves növekedés (%) 1997 1998 4 1 9 3 9 2 7 7 5 6 23 29 2 7 1 7 14 7 -3 5 -2 2 2 0 0 -3 0 -14 7 -1 5 -15 3 -9 1 -13 12 -6 19 -3 2 -37 0 -13
1999 1 6 6 0 -1 -5 -1 0 3 -2 0 -8 8 18 -6 3 -2 4 4 -1 25 9
1990-99 6 6 7 7 4 7 5 5 6 7 3 3 3 7 3 7 3 25 11 9 6 9
Éves növekedés (%) 1997 1998 3 2 10 6 11 8 13 5 19 7 18 9 1 9 0 9 -3 4 9 10 -5 5 3 7 2 -1 23 1 6 -9 2 -11 -5 -9 24 -5 0 -19 5 8 2 -4 -3 -9
1999 2 8 9 -6 9 -24 1 0 3 4 -4 -7 -2 1 -1 5 3 16 11 -2 1 8
6. táblázat. Szolgáltatás-import régiónként (1999) Régió / ország Világ Észak-Amerika Egyesült Államok Latin-Amerika Mexikó Brazília Nyugat-Európa Európai Unió Németország Egyesült Királyság Franciaország Olaszország Afrika Egyiptom Dél-Afrika Ázsia Japán Kína Koreai Közt. Hong Kong, Kína Tajvan Szingapúr Forrás: WTO (2000)
Érték (Mlrd $) 1999 1345 219 180 62 14 12 609 561 133 81 63 58 35 6 5 336 114 31 26 24 23 19
Részesedés (%) 1990 1999 100,0 100,0 15,4 16,3 12,1 13,4 4,3 4,6 1,2 1,0 0,8 0,9 48,2 45,3 43,0 41,7 9,8 9,9 5,5 6,0 6,2 4,7 5,7 4,3 3,3 2,6 0,4 0,4 0,5 0,4 22,0 25,0 10,4 8,5 0,5 2,3 1,2 1,9 1,4 1,8 1,7 1,7 1,1 1,4
A nemzetközi szolgáltatás-kereskedelem régiónkénti adatait vizsgálva megállapítható, hogy abban kiugróan magas részesedéssel rendelkezik Nyugat-Európa, és azon belül az Európai Unió (5. táblázat és 6. táblázat). A növekedési adatok a forgalom tartós bővülését jelzik a 90-es évtizedre vonatkozóan, jóllehet az éves mutatók egyes országok tekintetében felet40
tébb szeszélyes ingadozásról tanúskodnak. Mivel jelen tanulmánynak nem célja a nemzetközi szolgáltatás-kereskedelem általános és világszintű alakulásának vizsgálata, további elemzésekre csak az európai turisztikai adatok vonatkozásában kerítünk sort, a 6. fejezet keretében. A statisztikai kimutatások készítése során értelemszerűen az egyes országok által (közvetlenül vagy közvetve) szolgáltatott adatokat használják fel, ám azt maga a WTO is jelzi, hogy nincs egyértelmű és általánosan elfogadott kritériumrendszer arra vonatkozóan, hogy mi sorolható a nemzetközi szolgáltatások körébe. Mindez nem véletlen, hisz a szolgáltatások rendkívüli heterogenitása nemcsak egyértelmű definíciójukat nehezíti meg, de „nemzetköziségük” kritériumainak pontos behatárolását is. A szakirodalomban létező csoportosítási, rendszerezési kísérletek többsége nem tesz explicit módon különbséget a belföldi és a nemzetközi szolgáltatások között. Clark et al. (1996) számos rendszerezési próbálkozás vizsgálata alapján rámutatnak, hogy ez a különbség egyértelműen létezik – szerintük a nemzetköziség legfőbb jellemzője a szolgáltatások körében a nemzeti határok valamilyen formában történő átlépése, illetve keresztezése a szolgáltatási kapcsolat megvalósítása során. A szolgáltatásnak az államhatárt keresztező vonatkozása alapján javaslatot tesznek nemzetközi szolgáltatások általános csoportosítására: − kapcsolat-alapú (contact-based) szolgáltatások, amelyek esetében természetes személyek (gyártók vagy fogyasztók) lépik át a határokat, hogy szolgáltatási kapcsolatba lépjenek (konzultációs szolgáltatások, ideiglenes munkavállalás); − összeköttetés-alapú (vehicle-based) szolgáltatások, melyek nemzetközi kommunikációs csatornákon keresztül, elektronikus formában valósulnak meg (tévéközvetítés, internetes információszolgáltatás); − vagyontárgy-alapú (asset-based) szolgáltatások, ahol a szolgáltatási tevékenység külföldi beruházók által létrehozott szolgáltató vállalkozások révén valósul meg (bankfiók); − eszköz-alapú (object-based) szolgáltatások, amelyek esetében a szolgáltatások fizikailag létező eszközökbe „ágyazódva” lépik át a határokat (szoftverek, videokazetták, külföldön elvégzett javítás után visszatérő tárgyak). A fenti módon képzett szolgáltatás-csoportok egyes jellemzőit tartalmazza a 7. táblázat.
41
7. táblázat. A nemzetközi szolgáltatás-típusok jellemzői Jellemző
Mi lépi át a határt? Kritikus határátlépési kérdések Kritikus kereskedelmi korlátok Kritikus tranzakciós változók Komparatív előnyök Komparatív hátrányok Általános példák
Kapcsolat Személyek Idegenrendészeti és vízumszabályozás Mobilitás
Összeköttetés Elektronikus jelek Nemzetközi adatforgalmi szabályok Adatátvitel
Vagyontárgy Tőke, szellemi tőke Külföldi tőkebefektetési szabályok Befektetés
Eszköz Tárgyak Kereskedelmi szabályok Kereskedelem
Kulturális érintkezés
Küldő- és fogadóeszközök léte Világszintű elérés elméleti lehetősége Csak információs és kommunikációs szolgáltatások Biztosítási ügynökség, számítógépes információk
Nemzeti elbánás politikája Állandó jelenlét
Származási szabályok
Érzékeny a helyi kormányzat befolyására Bankfiókok
Könnyen másolható
Azonnali szolgáltatáskiigazítás lehetősége Személyek mozgása nehezebb, mint a tárgyaké Projekt-menedzsment, időszakos munka
Forrás: Clark és Rajaratnam (1999) nyomán
Mint az áruknál
Szoftverek, filmek
Samiee (1999) nem határoz meg újabb „nemzetköziségi” kritériumokat, csupán megállapítja, hogy a szolgáltatások nagy részénél fennáll a nemzetközi szinten való megjelenés lehetősége. Az erre alkalmasnak tekintett szolgáltatási ágazatokat sorolja fel a 8. táblázat. 8. táblázat. Nemzetköziesedési lehetőségek a szolgáltatási ágazatokban Adatbevitel és -feldolgozás Árufuvarozás Befektetés-szervezés Biztonsági szolgáltatások Biztosítás Egészségügyi szolgáltatások Elszállásolás Építkezés Étkeztetés Helyfoglalási rendszerek Javítás és karbantartás Jogi szolgáltatások Kereskedelem Franchising Kiskereskedelem Nagykereskedelem Raktározás Ügynökség és képviselet Forrás: Samiee (1999) nyomán
Közhasznú szolgáltatások Licencdíjak Lízing Média Internet Mozi Nyomtatott média Rádió Televízió Műsorszórás Oktatás Felsőoktatás Munkahelyi és technikai képzés Vezetői továbbképzés Pénzügyi szolgáltatások Posta és csomagküldés Reklám Szaktanácsadás
Számítógépes szolgáltatások Számvitel Személyszállítás Szoftverfejlesztés Szórakoztatás Filmkészítés Sportrendezvények Színház és performance Tematikus parkok Zene Telekommunikáció Mobiltelefon Online szolgáltatások Üzenetküldő szolgáltatás Vezetékes telefon Temetkezési szolgáltatás Tervezés és design Turizmus
A szolgáltatások nemzetköziesedése a 80-as évekre a GATT égisze alatt folytatott multilaterális kereskedelmi tárgyalásokon is központi kérdéssé vált. Az 1986-ban kezdődött Uruguayi Forduló egyik legjelentősebb eredménye az Általános Szolgáltatás-kereskedelmi Egyezmény (General Agreement on Trade in Services – GATS) megkötése, mely többek között kodifikálja a szolgáltatások nemzetköziségének kritériumait is (részletesen lásd a 2.7 fejezetben). 2.3. A szolgáltatások nemzetköziesedések mozgatórugói A nemzetközi szolgáltatás-kereskedelem megjelenésének, illetve folyamatos bővülésének általános okai visszavezethetők a nemzetközi csere létrejöttének és mozgatórugóinak elmé42
leti magyarázataira. Az egyik leggyakrabban idézett elmélet a komparatív előnyök tana, vagyis a relatív tényezőellátottságon alapuló előnyöket számos kutató meghatározónak tartja a nemzetközi szolgáltatás-kereskedelem terén is (Barth 1999). Eszerint egy adott ország azon szolgáltatások esetében bír versenyelőnyökkel nemzetközi keretek közt, amelyek inputjai közt az országban bőséggel rendelkezésre álló – ezért nemzetközi összehasonlításban viszonylag olcsó – erőforrások meghatározó súlyt képviselnek. Egy kiemelkedő tőkeellátottsággal, ugyanakkor magas bérekkel rendelkező ország például elsősorban tőkeigényes és mérsékelt élőmunka-igényű szolgáltatásokkal lehet versenyképes külföldön, míg a magas munkaerő-inputot igénylő szolgáltatásokat inkább importálnia kellene. A termelési tényezők valamennyi kategóriájában 4 találunk olyan erőforrásokat, amelyek a szolgáltatások esetében komparatív előnyök alapjául szolgálhatnak: − humán erőforrások – ezek relatív költsége mellett fontos tényező a képzettség szintje, a szakmai ismeretek minősége, illetve a nyelvtudás jellege és színvonala (sajátos módon egy bizonyos nyelv anyanyelvi ismerete is előnyt jelenhet, mint például az angolé a nyelvoktatási szolgáltatások terén); a kulturális fejlettség és ennek tárgyi vonatkozásai is jelentős előnyöket biztosíthatnak (pl. történelmi-művészeti emlékekben gazdag városok a turizmus számára); − tőke – e tényező bősége különösen az infrastrukturális ellátottság terén biztosít nemzetközi előnyöket, mint például a közlekedési hálózatok kiépítettsége és a szállítókapacitás fejlettsége esetén; a magas tőkeellátottság egyúttal hozzájárul a többi tényezőben rejlő potenciális előnyök kiaknázásához; − természeti tényezők – az ezekkel való átlagon felüli ellátottság elsősorban a turisztikai szolgáltatások terén biztosít versenyelőnyöket; a relatív tényezőellátottság ebben az esetben mindenekelőtt minőségi szempontból értelmezhető (pl. nem a tengerpartok hossza számít, hanem azok fürdésre, pihenésre való alkalmassága); − technológia – az élenjáró technológiai ismeretek birtoklása előnyöket biztosít a nemzetközi expanzió terén például a kereskedelmi hálózatok, a szórakoztató-ipari létesítmények, a szálloda- vagy a gyorséttermi láncok esetében;
4
Jelen esetben a “klasszikusnak” tekintett termelési tényezők mellett figyelembe vesszük az újabb elméleti
irányzatok által említett tényezők közül a technológiát (a gyártási eljárások, licencek, szabadalmak összességeként értelmezve) és az információt (a gazdasági szempontból releváns adatok és tények megszerzésére, tárolására feldolgozására és alkalmazására való képesség értelmében). 43
− információk – a magas hatásfokú információ-feldolgozás képessége értelemszerűen előnyös az informatikai és kommunikációs szolgáltatások nemzetközi versenyében, de az olyan területeken is, mint például a média, a műsorszórás, a légiközlekedés (helyfoglalási rendszerek), a pénzügyi-befektetési vagy a szaktanácsadási szolgáltatások. Mindemellett a komparatív előnyök elmélete nem képes megmagyarázni vagy előre jelezni a nemzetközi szolgáltatás-kereskedelem fejlődésének valamennyi vonatkozását, ami nem csekély részben a szolgáltatások áramlásának útjában álló számos akadálynak tudható be (UNCTAD and World Bank 1994, lásd alább). Egyes vélemények (Barth 1999, p. 28.) – kissé leegyszerűsítő módon – az általános gazdasági és technikai fejlődés következményeként mutatják be a szolgáltatások nemzetköziesedését. Ezek szerint például a kommunikációs és a közlekedési költségek utóbbi évtizedekben tapasztalt jelentős csökkenése (mint azt a 9. táblázat is mutatja) nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a határokon átnyúló szolgáltatási kapcsolatok intenzívebbekké váltak. Ez kétségtelenül igaz az elektronikus alapú és a személyek határátlépésével létrejövő szolgáltatások esetében, de nyilvánvalónak tűnik például a tőkemozgáson alapuló szolgáltatásoknál is, hisz egy nemzetközi fiókhálózat vagy cégcsoport hatékony működtetése sem képzelhető el ma már fejlett kommunikációs-informatikai háttér nélkül (elég, ha a nemzetközi szállodaláncokat említjük, melyek számára létszükséglet a számítógépes foglalási rendszerekhez való kapcsolódás). 9. táblázat. A légiközlekedés, a telekommunikáció és a számítógépek árának alakulása 1930-tól 1990-ig (1990-es USD-árakon, ellenkező utalás híján) Átlagos légiközlekedési díj utaskilométerenként 1930 0,68 1940 0,46 1950 0,30 1960 0,24 1970 0,16 1980 0,10 1990 0,11 Forrás: IMF (1998b) Év
Egy háromperces telefonhívás díja New Yorkból Londonba 244,65 188,51 53,20 45,86 31,58 4,80 3,32
A számítógépek árának csökkenése (1990 = 1) … … … 125,00 19,47 3,62 1,00
Egy másik megközelítés (Müsslang 1995) a funkció- és a méretgazdaságossági előnyök kihasználásának szándékával magyarázza a szolgáltató vállalkozások nemzetközi expanzióját. A funkciógazdaságosság (economies of scope) a különböző nemzeti piacokon hozzáférhető humán-, technológiai és információs erőforrások integrált, szinergikus felhasználásából fakad, ami összességében költségcsökkentést tesz lehetővé a vállalat(csoport) számára. Az ilyen előnyök kihasználására irányuló jellegzetes törekvésnek lehet említeni a nagy könyv-
44
vizsgáló cégek, a bankok, a szállodaláncok vagy a számítógépes helyfoglalási rendszerek nemzetközi terjeszkedését. A méretgazdaságossági előnyök (economies of scale) – vagyis a termelési volumen növelésével elért fajlagos költségcsökkentés – elsődleges kihasználási területének a feldolgozóipar számít. Ugyanakkor a szolgáltató ágazatok bizonyos körében egyre jelentősebb tőkebefektetésekre van szükség a technikai fejlesztések finanszírozására, ami e téren is kiemeli a nagy vállalati méretek előnyeit. Nem véletlen tehát, hogy az utóbbi években megsokasodtak a nemzetközi felvásárlások, fúziók és stratégiai szövetségek az olyan szolgáltató vállalkozások közt, mint a telekommunikációs szolgáltatók, a légitársaságok vagy a biztosítók (ez utóbbiak elsősorban a nagyobb ügyfélkörből adódó kockázat-menedzselési költségek csökkentése érdekében növekszenek). A méretgazdaságossági előnyök kihasználásának szándékára utal a szolgáltató vállalkozások körében is mindinkább elterjedő outsourcing (termelés- vagy erőforrás-kihelyezés) gyakorlata is, vagyis az az eljárás, melynek során egyes „belső” tevékenységek felszámolására és több céget egyidejűleg ellátó „külső” beszállítókhoz való áthelyezésére kerül sor. 2.4. A szolgáltatások nemzetközi kiterjesztésének stratégiái A szolgáltató ágazatok nemzetközi terjeszkedésének oka mellett ennek módjára vonatkozóan is különféle elképzelések léteznek. A nemzetközi szerepvállalás hagyományos útjának azt tekintik, ha egy szolgáltató „követi” az általa hagyományosan ellátott termelő vállalkozást (Vandermerwe és Chadwick 1989). Amikor tehát egy termelő megjelenik a külpiacokon, a szolgáltató önszántából vagy kényszerűségből alkalmazkodik hozzá és ugyancsak belép az adott piacra (világosan megfigyelhető volt például ez a jelenség az amerikai bankok és reklámügynökségek esetében). A technikai fejlődéssel párhuzamosan csökkent a szolgáltatók egy részének helyhez – pontosabban a fogyasztók lak-, illetve telephelyéhez való – kötöttsége, amivel összefüggésben kialakult az „elektronikus terjeszkedés” módszere (Winstead és Patterson 1998). Ennek révén jelentek meg külföldön például a szoftverfejlesztők, az Internet-alapú (kereskedelmi vagy tartalomszolgáltató) vállalkozások, vagy a műholdas sugárzást igénybe vevő televíziós csatornák.
45
Grönroos (1999) a terjeszkedési módszerek beható tanulmányozása alapján öt nemzetköziesedési stratégiát határoz meg a szolgáltatások esetében: − Közvetlen export – elsősorban az ipari termékekhez vagy termeléshez kötődő szolgáltatásokra jellemző, ilyenek például a javító-karbantartó és a kisebb mértékben a szaktanácsadói szolgáltatások. E tevékenységek bázisa megmarad a hazai piacon, tehát csak maga a szolgáltatási kapcsolat nyúlik át a nemzeti határokon. − Rendszer-export – számos ipari termelő vagy szolgáltató más szolgáltatókkal szoros együttműködésben fejti ki tevékenységét, egyfajta rendszert alkotván (egy termelőhöz például szorosan kapcsolódhatnak pénzügyi, elosztási, biztonsági, mérnöki stb. szolgáltatásokat nyújtó szervezetek). A rendszer alkotóelemei között gyakran kisebb vagy nagyobb mértékű integráltság is fennáll. Természetes, hogy a rendszer központi elemét alkotó termelő vagy szolgáltató külpiaci megjelenésekor a hozzá kapcsolódó szervezetek kiterjesztik tevékenységüket az adott piacra. A rendszer-exportra tehát az ügyfelek követése a jellemző, míg a közvetlen export esetében új külföldi ügyfelek megszerzéséről van szó. − Közvetlen belépés – ebben az esetben a szolgáltató vállalkozás létrehozza saját szolgáltatóbázisát az adott külpiacon. Ez végbemehet egy új leányvállalat megalapítása révén, illetve egy már meglévő, hasonló profilú vállalkozás megvásárlása útján. A közvetlen belépés stratégiája fogyasztói és termelői szolgáltatások nemzetközi kiterjesztésére egyaránt alkalmas (miként a további tárgyalt stratégiák is). − Közvetett belépés – a külpiaci megjelenéshez a szolgáltató tőkekímélő megoldásokhoz folyamodik, vagyis nem szerez többségi (vagy bármilyen) tulajdont a partnercégben, hanem más módon épít ki vele kapcsolatot. A legelterjedtebb módszereknek e téren a licenc-, menedzsment- és franchising-szerződések számítanak. A szerződéseken keresztül a külpiacra lépő szolgáltató garantálja, hogy az általa kifejlesztett eljárások és módszerek jellemezzék a szolgáltatást, vagyis többé-kevésbé a sajátjának tekintheti azt. − Elektronikus marketing – a technikai fejlődés következtében lehetővé vált az ügyfelek elektronikus úton való elérése. Az Interneten keresztül a szolgáltató nemcsak információkat juttathat el a fogyasztókhoz, hanem egy új értékesítési csatornát is létrehozhat, illetve adatokat gyűjthet bizonyos fogyasztói szokásokról. E módszer legfőképpen abban különbözik az előzőektől, hogy míg azok feltételezik a nemzeti határok valamilyen formában történő átlépését, az Internet inkább „virtualizálja” a határt, amennyiben a fogyasztót egy olyan szolgáltatóval köti össze, melynek konkrét földrajzi elhelyezkedése
46
a szolgáltatás szempontjából teljességgel lényegtelen (ha a nyelvi különbségektől eltekintünk). Megjegyzendő, hogy valamennyi stratégiára egyaránt jellemző, hogy nem lehetséges azokat „tisztán” külföldről megvalósítani, vagyis a nemzetközi szolgáltatásnak mindig van helyi eleme vagy résztvevője (Grönroos 1990). Ez lehet egy leányvállalat csakúgy, mint egy franchisee vagy licencbirtokos, hogy csak a jellemző eseteket említsük. Még az elektronikus úton létrejött szolgáltatási kapcsolatból sem hiányozhat a helyi elem: a fogyasztó helyi telefonvonalat és Internet-szolgáltatót használ, a megrendelt árukat a helyi posta hozza ki számára (liberalizált piacokon valamennyi említett szolgáltatás esetében elképzelhető ugyan, hogy a szolgáltató külföldi tulajdonban van, maga a szolgáltatás mégis helyinek minősül a fogyasztó szempontjából). 2.5. A nemzetközi szolgáltatás-kereskedelem akadályai A legtöbb ország kereskedelempolitikájára általánosan jellemző, hogy a nemzetközi áruforgalom szabályozásához képest a szolgáltatások nemzetközi kereskedelme terén jóval több korlátozást alkalmaz. A korlátozások változatos formákat öltenek és a szolgáltatási kapcsolat más-más alkotóelemeire vannak közvetlen vagy közvetett hatással. A szolgáltatás-kereskedelem állami szabályozása a legtöbbször valamilyen politikai célt követ (Barth 1999, p. 30). A külföldi szolgáltatások megvásárlását korlátozó devizagazdálkodási szabályok például a fizetési mérleg egyensúlyban tartását szolgáló politikai alkotóelemei. A szolgáltatást végző személyek beutazását és letelepedését megnehezítő előírások a bevándorlási és a munkaerő-piaci politika részei. Más korlátozó szabályok célja a fogyasztók vagy a közbiztonság védelme (például a banki és biztosítási szolgáltatások felügyelete, illetve légi és a közúti közlekedés szabályozása révén), a pénzpiacok, az egészségügyi vagy az igazságszolgáltatási rendszer működési feltételeinek biztosítása (például az e területeken tevékenykedők kvalifikációjára vonatkozó előírások segítségével), vagy esetleg a kulturális értékek megóvása (például a hazai gyártású filmek vetítésére vonatkozó minimális kvóták megszabásán keresztül). A szolgáltatás-kereskedelem területén az állami szabályozásnak ritkán van kizárólag protekcionista, kereskedelem-korlátozó jellege. A fent példaként említett célok mindegyike túlmutat a kereskedelem-politikán, amennyiben (legalábbis elvileg) a kormányzat komplex politikai célrendszerének szerves részeit alkotják. Nem véletlen tehát, hogy a szolgáltatáskereskedelem liberalizációja gyakran komoly akadályokkal szembesül, mivel – ellentétben az
47
áruk nemzetközi forgalmával – az e téren végrehajtandó liberalizáció a legtöbbször összeütközésbe kerül egyes érzékeny belpolitikai kérdésekkel vagy a nemzeti szuverenitással. A nemzetközi szolgáltatás-kereskedelem akadályai akkor működnek „hatékonyan”, egy adott állam szempontjából, ha annak lehetősége van a különféle tranzakciók felügyeletére és/vagy ellenőrzésére. Az áruforgalommal ellentétben azonban az ellenőrzésnek nem csak (és nem elsősorban) a vámhatárokon kell megtörténnie, hanem a szolgáltató és a fogyasztó közötti „érintkezési pontokon”. Hisz a határellenőrzések alkalmával legfeljebb a szolgáltatásokat nyújtani kívánó külföldiek „szűrése” valósítható meg (az sem könnyen), az információké és a szolgáltatási szektorba befektetni kívánt tőkejavaké már nem, hogy csak a legegyértelműbb példákat említsük. Az ellenőrzések alapja tehát a szolgáltatni kívánó külföldi cégekre vagy magánszemélyekre, esetenként a potenciális belföldi fogyasztókra vonatkozó korlátozó jogszabályok összessége, az ellenőrzések módja pedig a megfelelő engedélyezési rendszerek kiépítése és működtetése. A kereskedelmi akadályok természete és hatásuk a nemzetközi szolgáltatás-áramlásra jelentős eltéréseket mutat az egyes ágazatok, illetve országok között. A leghatékonyabb akadályoknak azok számítanak, amelyek részben vagy teljesen meggátolják a külföldi szolgáltatók bejutását a nemzeti piacra, adminisztratív módon kizárva őket bizonyos szektorokból (klasszikus példák erre a belföldi légiközlekedés vagy a távközlés, amelyek a világ legtöbb országában nemzeti szolgáltatók részére vannak fenntartva). Az ilyen radikális korlátozások mellett szinte megszámlálhatatlanul sok egyéb akadály áll a szolgáltatások szabad nemzetközi áramlása útjában (néhány jellegzetes példát sorol fel minderre vonatkozóan a 10. táblázat). A kereskedelmi akadályok meghatározását, értékelését és esetleges csökkentését nagymértékben megnehezíti az a tény, hogy ezeket gyakran nem egyértelmű és nem következetes módon alkalmazzák. Nagy részüket ugyan világosan körvonalazzák a hatályos jogszabályok, mégsem mindig érvényesülnek szigorúan. Kivételek – akár törvényes kivételezési lehetőségek formájában is – nem ritkán előfordulnak, ami az engedélyező hatóságok számára önkényes döntések meghozatalát teszi lehetővé. Számos lehetőség létezik a nemkívánatos külföldi szolgáltatók informális eszközökkel való távoltartására is. Ugyancsak előfordul, hogy bizonyos korlátozások alapjául homályos belső adminisztratív utasítások és a hagyományosnak mondott gyakorlat szolgálnak. A nemzetközi szolgáltatás-kereskedelem akadályainak felmérésére és osztályozására több kezdeményezés született. A legjelentősebb eredményeket e téren a WTO, az OECD és a
48
UNCTAD érte el. A GATS megszületése óta megfigyelhető az ezirányú tevékenység közös elvi csatornákba terelődése, a koncepciók és a terminológia egységesülése révén. Bár jelen munkának nem célja a szolgáltatási ágazatok összességét érintő kereskedelmi akadályok részletes elemzése (erre csupán a turisztikai szolgáltatások vonatkozásában, a 3.5 fejezetben kerítünk sort), fontosnak tartjuk jelezni, hogy ezek az osztályozások is az akadályok igen széles körével számolnak, a legkülönfélébb területeken állapítva meg korlátozó tényezők létét (lásd pl. a UNCTAD listáját a 78. táblázatban, a 328. oldalon). 10. táblázat. A nemzetközi szolgáltatás-áramlás útjában álló akadályok jellegzetes példái A piaci belépést korlátozó szabályok (beleértve a befektetési szabályokat) −
A hazai piacra beengedhető külföldi szolgáltató vállalkozások számának korlátozása (esetleg a piaci belépés teljes tilalma)
−
Külföldi szolgáltatók/beszállítók igénybevételének tilalma bizonyos területeken
−
Bizonyos szolgáltatástípusok kizárólagos fenntartása a nemzeti szolgáltatók részére (pl. belföldi közlekedés, posta, telefon)
−
Bizonyos szolgáltatástípusok kizárólagos fenntartása az adott ország állampolgárai részére (pl. oktatás, tervezés, befektetési tanácsadás)
−
Belföldi szolgáltatások közvetlen kormányzati ellenőrzés alá vonása (pl. egészségügy)
−
A határokon átnyúló elektronikus tranzakciók és adatforgalom tilalma
−
Az államilag meghatalmazott vagy kizárólagos kommunikációs hálózatok használatának kötelezővé tétele a határokon átnyúló elektronikus tranzakciók esetében
−
Egy adott ágazatba irányuló külföldi befektetések mennyiségi korlátozása és/vagy helyi partner igénybevételének kötelező előírása
−
Egy adott ágazatban alkalmazható külföldi munkaerő számának korlátozása vagy egy adott cégen belüli külföldi munkaerő-arány maximumának meghatározása
−
A légi és tengeri közlekedésben szállítható utasok számának vagy áruk mennyiségének korlátozása, leszállási vagy kikötési engedélyek szabályozása
−
Külföldi filmek, televízió-műsorok és reklámok arányának korlátozása
−
Magasabb minimális alaptőke kikötése külföldi szolgáltató vállalkozások alapítása esetében
−
Korlátozások a külföldiek által alapítható vállalkozások jogi formája tekintetében
−
Korlátozások a pótlólagos befektetésekre / nyereség felhasználására vonatkozóan
−
A beruházás megvalósításának helyszínével kapcsolatos feltételek
−
Speciális belépési adók vagy díjak alkalmazása a külföldi szolgáltatókkal szemben
−
A külföldi bizonyítványok el nem ismerése vagy az elismertetés szigorú honosítási eljáráshoz való kapcsolása
A tőketulajdonra és a tulajdonosi jogokra vonatkozó kiegészítő korlátozások −
Vegyesvállalatok kötelező létesítése helyi befektetők, létező vállalkozások vagy a kormányzat részvételével
−
Az igazgatótanácsok külföldi tagjai számának korlátozása vagy a kormány által kötelezően delegált tagok előírása
−
Kormányzati jóváhagyás kikötése bizonyos üzleti döntések esetében
−
A külföldi részvénytulajdonosok jogainak korlátozása
−
A tulajdonosi jogok bizonyos részének kötelező átruházása helyi gazdasági szereplőkre meghatározott időn belül
Működési korlátozások −
Helyi részvétel kötelezővé tétele (pl. helyi technológia vagy felszerelés használata, helyi munkaerő és beszállítók minimális arányának kikötése)
−
A működési engedélyekhez való hozzájutás korlátozása
−
Jogdíjak és licencdíjak maximálása
−
A tőke- és profitrepatriálásra vonatkozó korlátozások
−
Hatósági árak megállapítása vagy egységes árképzési elvek kötelezővé tétele, függetlenül a hazai és külföldi szolgáltatók relatív hatékonyságától
−
A hazai szolgáltatók előnyben részesítése az általános és üzleti infrastruktúrához való hozzáférés engedélyezése tekintetében.
Forrás: OECD (2000a)
49
2.6. A nemzetközi szolgáltatás-kereskedelem liberalizációja A GATT égisze alatt zajló világkereskedelmi liberalizáció, és különösen az Európai Közösségek egységesülő piacának tapasztalatai megmutatták, hogy egy-egy ország intenzívebb bekapcsolódása a nemzetközi kereskedelembe – különféle hatások révén – általában ösztönzőleg hat a gazdasági növekedésre (UNCTAD and World Bank 1994). A kereskedelmi korlátozások ugyan előnyökkel járhatnak az általuk védelmezett ágazat számára, ugyanakkor makroökonómiai szinten többletterheket okoznak a fogyasztók és más ágazatok részére. A liberalizáció viszont a gazdaság egésze tekintetében fejt ki pozitív hatásokat, amennyiben lehetővé teszi a komparatív előnyök alapján történő szakosodást. A legalapvetőbb pozitívumok az alábbiak szerint foglalhatók össze (WTO 2001b): − Élénkebb verseny – a hazai piacok megnyitása a külföldi szolgáltatók előtt élénkíti a piaci versenyt, aminek számos előnye van: rövid és hosszú távon egyaránt növekszik a hatékonyság, csökkennek az árak, javul a szolgáltatások minősége és bővülnek a fogyasztók választási lehetőségei. A nemzetközi verseny szabaddá tétele a monopolszolgáltatók hatalmának korlátozása terén is általában hatásosabb eszköznek bizonyul, mint az adminisztratív szabályozás vagy a szolgáltató vállalkozás feldarabolása. − Alacsonyabb árak – a szolgáltatás-liberalizáció árcsökkentő hatása egyértelmű. Ez a hatás világosan megfigyelhető volt például a távolsági telefonhívások terén kibontakozó, a liberalizációnak köszönhető versenyben az Egyesült Államokban, később pedig Európai Unió több országában. − Az innováció felgyorsulása – a liberalizált szolgáltatási piac kedvezően hat a termék- és folyamat-innovációra is. Nem véletlen, hogy az Internet és a rá épülő szolgáltatások fejlődése lényegesen gyorsabb ütemben haladt az Egyesült Államokban, mint Nyugat-Európában, ahol a világhálós információ-robbanás kezdetén a legtöbb tagországban még jórészt fennállt a nemzeti telefontársaságok monopóliuma. Mivel az informatika és a telekommunikáció a mai világgazdaság húzóágazatainak számítanak, ezért a hozzájuk kötődő innovációs tevékenység a gazdaság egészének hatékonyságát is jelentős mértékben befolyásolja. − Növekvő foglalkoztatottság – bár sok közgazdász óv attól, hogy a liberalizációnak közvetlen munkahelyteremtő hatásokat tulajdonítsanak, a szolgáltató ágazatok tapasztalatai alátámasztják e hatások létét. A liberalizáció nyomán kibontakozó verseny kezdetben ugyan csökkentheti a munkahelyek számát, mivel az addigi szolgáltató(ka)t nagyobb hatékonyságra kényszeríti, de az újonnan belépő versenytársaknak köszönhetően összességében 50
mégis nő a foglalkoztatás. Ez világosan megmutatkozott például a telekommunikációs liberalizáció esetében a világ számos országában. − Nagyobb átláthatóság és előre jelezhetőség – a liberalizáció a legtöbbször bizonyos nemzetközi szerződésekhez való csatlakozás vagy alkalmazkodás keretében valósul meg, ami elvileg garantálja a stabil piaci játékszabályok létét, csökkenti a nemzetközi ügyletek bizonytalanságát. Ez kiszámíthatóbb perspektívákat nyit a gazdasági szereplők előtt, bátorítván a hosszú távú befektetéseket. − A tőke- és technológiaáramlás élénkülése – a megnyíló külpiacok és a stabil játékszabályok számos szolgáltatót tevékenységének külföldi működőtőke-befektetések révén történő exportálására ösztönöznek. A tőkeáramlás ebben az esetben technológiák és speciális szaktudás áramlását is jelenti, amelyek a befogadó gazdaságban a beszállítói kapcsolatok és a munkaerő-áramlás révén idővel „szétáramlanak”, további hatékonyság-növekedést okozva. A liberalizációs folyamatoknak a fogyasztók egyértelmű haszonélvezői (tekintettel arra, hogy olcsóbb és jobb minőségű termékkínálatból válogathatnak), ugyanakkor egyes, korábban védett ágazatok nehéz helyzetbe kerülhetnek a rájuk szabaduló nemzetközi versenyben. Az összhatás azonban általában pozitív, a nettó gazdasági haszon növekszik. A nemzetközi szolgáltatás-kereskedelem liberalizációja mindazonáltal jóval később került napirendre, mint az árukereskedelemé és a tőkeáramlásé. Az utóbbiak tekintetében ugyanis már a II. világháború végén, illetve az azt közvetlenül követő időszakban megtörténtek az első jelentős lépések a Bretton Woods-i egyezmény, illetve a GATT keretében. A szolgáltatásokra vonatkozóan az OECD nevéhez fűződnek az első számottevő liberalizációs kezdeményezések: 1961-ben a szervezet elfogadta a tőkeáramlások és a „folyó láthatatlan tranzakciók” 5 liberalizációjának irányelveit. Ezek arra sarkallták a tagállamokat, hogy teljes terjedelemben liberalizálják nemzetközi tőkeáramlásukat és fokozatosan számolják fel a korlátozásokat bizonyos „láthatatlan tranzakciók” tekintetében. 1992 végéig gyakorlatilag valamennyi tagállam eltörölte a tőkemozgásokra vonatkozó restrikciós intézkedéseket. A szolgáltatások terén ugyanakkor teljes liberalizációról még nem beszélhetünk, bár az OECD a korlátozások folyamatos csökkenéséről ad számot az eltelt három évtized vonatkozásában (OECD 1995).
5
A megnevezés értelemszerűen a nemzetközi szolgáltatás-áramlást takarja, lásd az 1. lábjegyzetet. 51
Nyilvánvalóan nem minden, a szolgáltatás-liberalizáció terén elért eredmény tudható be a liberalizációs irányelvek alkalmazásának az OECD tagországaiban, különös tekintettel arra, hogy ezen irányelveknek nincsen kötelező ereje. Ugyanakkor megteremtették a szolgáltatások nemzetközi forgalma útjában álló akadályok lebontásának elvi alapjait, mindmáig kulcsszerepet biztosítva a szervezetnek a liberalizációs kezdeményezések terén. A nemzetközi szolgáltatás-áramlás szabaddá tétele terén – legalábbis saját keretei közt – jelentős eredményeket ért el az Európai Unió is. Már az Európai Gazdasági Közösséget 1957-ben létrehozó Római Szerződés is célul tűzte ki a „négy szabadság”, köztük a szolgáltatások szabad áramlásának biztosítását. Ez utóbbi megvalósítása azonban nem volt zökkenőmentes, és a vámunió kialakításához képest csak jelentős késéssel kezdett körvonalazódni. Mindezzel részletesebben az Európai Unió kereskedelempolitikája kapcsán, az 5. fejezetben foglalkozunk. A két említett szervezet intézkedései mellett világszerte számos bilaterális és multilaterális együttműködési, kereskedelmi és beruházási egyezmény szolgáltatásokra vonatkozó fejezetei foglalkoznak a liberalizáció kérdésével. A többoldalú egyezmények, illetve szervezetek közt fontos példaként említhetők az 1960-ban alapított – ám mára az eredeti tagországok nagy részének az Európai Unióhoz való csatlakozása folytán „kiürült” – EFTA (Európai Szabadkereskedelmi Övezet), vagy az 1992-es eredetű NAFTA (Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Övezet). A „befelé” liberalizálódó, ám „kifelé” protekcionista jellegű intézkedéseket foganatosító regionális szervezetek jelentőségének növekedése bizonyos tekintetben mérsékli a WTO keretei közt zajló multilaterális liberalizációs tárgyalások hatásfokát, illetve eredményességét. 2.7. A GATS szerepe a liberalizáció terén A GATT égisze alatt zajló multilaterális kereskedelmi tárgyalások Uruguay-fordulója (19861994) áttörést hozott a nemzetközi szolgáltatás-kereskedelem liberalizációja terén: megszületett az Általános Egyezmény a Szolgáltatások Kereskedelméről 6 (General Agreement on Trade in Services – GATS), az első globális nemzetközi szerződés, mely kifejezetten a szolgáltatások internacionalizálódásának feltételeit hivatott javítani. Ugyanakkor a GATS kapcsán maga a WTO is felhívja a figyelmet, hogy az Egyezményt az e téren kifejtett nemzetközi szabá6
A szakirodalomban nem egységes az Egyezmény megnevezésének magyar fordítása: a „Szolgáltatások
kereskedelmére vonatkozó megállapodás” (pl. Szentes 1995) és a „Szolgáltatáskereskedelemre vonatkozó egyezmény” (pl. Somai 1997) megnevezés egyaránt előfordul; a fent használt fordítás a Marrakesh-i Egyezményt Magyarországon kihirdető 1998. évi IX. törvény szövegében szerepel. 52
lyozó tevékenység kezdeti lépésének kell tekinteni, intézkedéseit az első évek tapasztalatai és a tagországok újabb igényei alapján rendszeres konzultációkon szükséges értékelni, illetve továbbfejleszteni. A GATS rendelkezései kiterjednek valamennyi ma létező szolgáltatásra, illetve a jövőben kialakuló új szolgáltatásokra is. Ugyanakkor az Egyezmény nem rögzít egy minden tagországra egyöntetűen jellemző nyitottsági fokot (vagyis nem garantál azonos mértékű liberalizációt), mivel az részben a tagországok egyéni kötelezettségvállalásainak függvényeként alakul ki. A GATS olyan alapelvei, mint a legnagyobb kedvezmény vagy az átláthatóság elve valamennyi szolgáltatási ágazatra egyaránt vonatkoznak, ugyanakkor a piacra jutást és a nemzeti elbánást szabályozó rendelkezések csak olyan mértékben érvényesek, amennyire az egyes országok konkrét kötelezettségvállalásokat tettek az adott ágazatok vonatkozásában. Az „ágazati lefedettség” tagországok szerint nagyfokú változatosságot mutat, és egyetlen tagország sem tett kötelezettségvállalásokat valamennyi, az egyezmény által megnevezett szolgáltatási ágazatban. A GATS által meghatározott rendelkezések kiterjednek minden olyan intézkedésre, melyet a központi, a regionális, vagy a helyi hatóságok, illetve az általuk delegált jogosítványok alapján működő nem-kormányzati testületek hoztak 7. A nemzetközi áruforgalommal ellentétben, amelynek csupán egy megjelenési formája létezik (a termékek átlépése a nemzeti határokon), a szolgáltatások nemzetközi forgalma több konkrét formában is jelentkezhet. A GATS négy nemzetközi szolgáltatási (szolgáltatásnyújtási) módozatot (modes of supply) 8 definiál: − Határon átnyúló kereskedelem (cross-border trade): a hagyományos árukereskedelem legközelebbi analógiája – csak maga a szolgáltatás keresztezi a nemzeti határokat, a szolgáltató bárminemű helyi jelenléte nélkül. − Külföldi fogyasztás (consumption abroad): ez az eset áll fenn, amikor a fogyasztó az állandó tartózkodási helyéül szolgáló országon kívül vesz igénybe szolgáltatásokat; az Egyezmény értelmében nemcsak a külföldön tartózkodó fogyasztó részére nyújtott, hanem annak vagyontárgyát érintő szolgáltatások (pl. külföldi repülőgép-javítás) is ide tartoznak. 7
Általános Egyezmény a Szolgáltatások Kereskedelméről [1998. évi IX. törvény 1. B) melléklet – a további hivatko-
zásokban GATS], I. Cikk 3. bek. 8
GATS I:2; megjegyzendő, hogy a fenti szövegben alkalmazott megnevezések nem az Egyezmény szóhaszná-
latát tükrözik, hanem a vele kapcsolatos tárgyalások és dokumentációs gyakorlat során kialakult szakmai zsargont. 53
− Kereskedelmi jelenlét (commercial presence): ebbe a kategóriába tartozik minden olyan szolgáltatás, amelyet külföldi illetőségű cégek nyújtanak egy adott országban, függetlenül a jelenlét konkrét formájától (tehát leányvállalatok, képviseletek, vegyes vállalatok, franchising-rendszerben működő vállalkozások egyaránt szóba jöhetnek). − Természetes személyek jelenléte (presence of natural persons): az ideiglenesen külföldön szolgáltatói munkát vállaló személyek tevékenységei sorolhatók ide, akár egyéni vállalkozóként, akár alkalmazottként folytatják azokat. Mint látható, „valódi” szolgáltatás-áramlás csak az első módozatnál fordul elő, hisz a többi esetben a határokat nem maga a szolgáltatás, hanem annak fogyasztója, a szolgáltató vállalkozásba befektetendő tőkejavak vagy a szolgáltató személy lépik át. Az egyes módozatok legfőbb elméleti jellemzőit – a 2.2 fejezetben bemutatott 7. táblázat analógiájára – a 11. táblázat foglalja össze. 11. táblázat. A GATS által definiált „szolgáltatási módozatok” jellemzői Jellemző
Mi lépi át a határt? Kritikus határátlépési kérdések Kritikus kereskedelmi korlátok Komparatív előnyök Komparatív hátrányok
1. módozat Szolgáltatások Technikai lehetőségek Fizikai adottságok Viszonylag olcsó piacbővítés Lehetséges szolgáltatások szűk köre
2. módozat Fogyasztók Idegenrendészeti és vízumszabályozás Mobilitás
3. módozat Tőke, szellemi tőke Külföldi tőkebefektetési szabályok Befektetés
4. módozat Szolgáltató személyek Munkavállalási és vállalkozási szabályok Szaktudás
Hazai környezet
Állandó jelenlét
Gyors munkaerő-piaci alkalmazkodás Beilleszkedési, alkalmazkodási problémák
Személyek mozgása nehezebb, mint a tárgyaké Általános példák Műholdas műsorszórás Szállodai szolgáltatás Forrás: a jellemzők kategóriái tekintetében Clark és Rajaratnam (1999),
Érzékeny a helyi kormányzat befolyására Banki szolgáltatások Szaktanácsadás a konkrét jellemzők saját megállapítások
Fontos megjegyezni, hogy a 3. és 4. módozattal kapcsolatos szabályozások túlmutatnak a hagyományos kereskedelempolitikán, tekintettel arra, hogy olyan kényes kérdéseket érintenek, mint például a külföldi vállalkozások működési feltételeinek szabályozása vagy a külföldi magánszemélyek munkavállalási (illetve vállalkozási) lehetőségei. A GATS úttörő szerepet vállal abban a tekintetben, hogy egységes multilaterális keretfeltételeket és szabályokat igyekszik kodifikálni a fenti kérdések kezelése ügyében, jóllehet bizonyos területeket eleve kizár illetékességi köréből (például nem foglakozik az állampolgárság, a letelepedés és a határozatlan időre szóló munkavállalás kérdéseivel 9). A GATS tehát kiterjed a nemzetközi szolgáltatás-kereskedelem valamennyi formájára, illetve a szolgáltatások teljes körére, de nem érint minden olyan kérdést, ami összefügg ez-
9
GATS, Melléklet a szolgáltatást nyújtó természetes személyek mozgásáról az Egyezmény értelmében, 2. bek. 54
zel a területtel. Az előző bekezdésben említett, bevándorlással kapcsolatos szabályokon túl az alábbiakra sem terjed ki a GATS hatálya: − kormányzati szolgáltatások − adóügyi kérdések (feltéve, hogy az adóztatásban is érvényesül a legnagyobb kedvezmény elve) − vámszabályok (a szolgáltatásokat a megvalósításukhoz szükséges eszközök külkereskedelmén keresztül érintik) − beruházásvédelmi intézkedések − valutaárfolyam-menedzsment (e téren a WTO azonban együttműködést tervez az IMFfel és a Világbankkal) − privatizációs szabályok. Néhány más kérdés tekintetében a GATS jövőbeni konzultációkat irányoz elő 10. Ilyenek például: − üzembiztonsági intézkedések − közbeszerzési eljárások szabályai − szubvencionálási szabályok − belföldi szabályozásra vonatkozó előírások. A nemzetközi szolgáltatás-kereskedelem legfőbb szabályává a GATS a legnagyobb kedvezmény elvét teszi (The Most Favoured Nation Clause). Eszerint „minden Tag bármely másik Tag szolgáltatásainak és szolgáltatóinak azonnal és feltétel nélkül köteles biztosítani legalább azt a kedvezményes elbánást, amelyet bármely más Tag hasonló szolgáltatásainak és szolgáltatóinak megad” 11. Ez a GATT-ból átvett elv igyekszik kiterjeszteni az árukereskedelem terén elért liberalizációs sikereket a szolgáltatási szektorra is, mégpedig általános alapokon, azaz nem az alágazatok egyenkénti és fokozatos megnyitásából, hanem a teljes és differenciálatlan piacnyitás felől közelítve. A szolgáltatási szektor liberalizációja azonban a GATS-egyezmény aláírásakor igen eltérő fázisban volt még a fejlett országokban is, ezért az egyezmény megengedi, hogy a tagor10
http://gats-info.eu.int
11
GATS II:1. 55
szágok – bizonyos, a GATS függelékeiben rögzített feltételek mellett – kivonhatják egyes szektoraikat a legnagyobb kedvezmény elvének alkalmazása alól 12. A mentességeket ötévente felülvizsgálják, és normális esetben nem tarthatók fenn tíz évnél hosszabb ideig. A liberalizáció másik fontos alapelve az átláthatóság (transparency). Ez az elv lehetővé teszi a tagországok és gazdasági szereplőik számára a szolgáltatás-kereskedelemre vonatkozó jogszabályok, illetve azok változásainak nyomon követését. Az Egyezmény kötelezettségeket ír elő a változások közzététele, az erről szóló értesítés és az ún. tájékoztató központok felállítása tekintetében 13. Az általános elveken túl a GATS meghatározza a tagországok szolgáltatási piacaira való kölcsönös bejutás konkrét feltételeit, a piacra jutás és a nemzeti elbánás szabályozásán keresztül. Mindkét területen a tagok ún. Engedményes Listája 14 a mérvadó, amely azok konkrét kötelezettségvállalásait tartalmazza az egyes szolgáltatási ágazatok tekintetében 15. A piacra jutás elve rögzíti, hogy „minden Tag legalább olyan kedvező elbánást biztosít valamely másik Tag szolgáltatásának, illetve szolgáltatójának, mint amelyet az Engedményes Listájában elfogadott és meghatározott kitételek, korlátozások és feltételek szerint nyújtania kell” 16. Ez a szabály a szolgáltatás-kereskedelem mind a négy módozatára vonatkozik, és megtiltván a GATS által el nem ismert piaci akadályok alkalmazását, egyenlő feltételeket biztosít minden szolgáltató és szolgáltatás számára a piaci megjelenés tekintetében. A GATS számol azzal, hogy a szolgáltatások nemzeti piacait összetettebb szabályozórendszer védi, mint az iparcikkekét, hisz utóbbiak esetében a tarifális akadályok képezik a legfontosabb védőeszközöket, míg a szolgáltatások esetében többféle akadállyal kell számolni. Ezért lehetővé teszi a tagországok számára, hogy bizonyos korlátozó intézkedéseket alkalmazzon, amelyeket azonban fel kell tüntetnie Engedményes Listájában, és amelyeknek meg
12
GATS II:2.
13
GATS III:1-5.
14
Egyes forrásokban a „vállalási lista” megnevezés szerepel.
15
GATS XX:1. Eszerint a lista meghatározza: a) a piacra jutással összefüggő kikötéseket, korlátozásokat és feltételeket; b) a nemzeti elbánásra vonatkozó feltételeket és minősítést; c) a további kötelezettségekkel kapcsolatos vállalásokat; d) amennyiben indokolt, az ilyen kötelezettségek végrehajtásának idősávját; és e) a kötelezettségek életbelépésének időpontját.
16
GATS XVI:1. 56
kell felelniük az Egyezmény által elfogadhatóként definiált típusok valamelyikének. A GATS az alábbi korlátozás-típusok alkalmazására ad lehetőséget17: − a szolgáltatók számának korlátozása; − a szolgáltatási ügyletek és tőke összértékének korlátozása; − a szolgáltatási tevékenységek teljes számának vagy a szolgáltatások mennyiségének korlátozása; − a szolgáltató által foglalkoztatható természetes személyek, illetve szolgáltatás nyújtásához kapcsolódó személyek teljes számának korlátozása; − a szolgáltatásnyújtási tevékenységhez jogi személyiséget vagy vegyes vállalatot előíró intézkedések; és − a külföldi tőke részvételének korlátozása. Ha egy tagország nem alkalmazza a fenti korlátozások egyikét sem, akkor az Egyezmény értelmében feltételezhető, hogy teljesen megnyitja piacát a külföldi szolgáltatások és szolgáltatók előtt. Az esetleges korlátozások alkalmazására a legnagyobb kedvezmény elve alapján kell sort keríteni. A tagországok nem változtathatják meg kötelezettségvállalásaikat oly módon, hogy a korábbinál kedvezőtlenebb feltételeket vezetnek be. A nemzeti elbánás elve megköveteli a külföldiek és a helyiek diszkriminációmentes kezelését a szolgáltatási szektorban. Az áruk külkereskedelméhez képest ez az elv tágabban érvényesül, ugyanis nemcsak a szolgáltatásokra, hanem a szolgáltatást nyújtó szervezetekre és magánszemélyekre is vonatkozik. A GATS szerint „minden Tag valamely másik Tag szolgáltatását, illetve szolgáltatóit, a szolgáltatásnyújtást érintő intézkedésekkel összefüggésben legalább olyan elbánásban részesíti, mint saját hasonló szolgáltatásait vagy szolgáltatóit” 18. Az Egyezmény kimondja, hogy a nemzeti elbánás elve teljesíthető a külföldiek és hazaiak formálisan azonos és formálisan eltérő kezelésével egyaránt 19. E megfogalmazás mögött az a felismerés rejlik, hogy a de jure azonos elbánás de facto hátrányos helyzetbe is hozhatja a külföldi szolgáltatót, tekintettel a szolgáltatásokat az áruknál sokkal inkább átható, a környezeti tényezőkre fokozottan érzékeny humán elemekre. Ezért az egyenlő nemzeti elbánás elve – legalábbis elméleti szinten – leginkább a kiegyenlített versenyfeltételek biztosításában kell, 17
GATS XVI:2.
18
GATS XVII:1.
19
GATS XVII:2. 57
hogy jelentkezzen, ami éppenséggel a külföldieknek nyújtott de jure kedvezményekben is megvalósulhat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az adott országnak kompenzálnia kell a külföldi szolgáltatást vagy szolgáltatót minden olyan körülményért, amely külföldi mivolta miatt hátrányokat okoz számára (ideértve például a fogyasztók döntéseit befolyásoló, specifikusan a külföldieket érintő különféle pszichológiai, kulturális, vallási, politikai stb. tényezőket). Az Egyezmény csupán megengedi a formális megkülönböztetést, feltéve, hogy ez biztosítja az egyenlő elbánást. A nemzeti elbánást befolyásoló tényezőket az egyes országoknak részletesen fel kell sorolniuk Engedményes Listájuk megfelelő rovatában. A feltüntetett korlátozásokkal kapcsolatban a szabály ugyanaz, mint a piacra jutás elvénél: azokat szigorítani nem, csak enyhíteni vagy eltörölni engedi a GATS. A nemzetközi szolgáltatás-kereskedelmet befolyásolják a belföldi szabályozás kérdései is. Számos szolgáltatás esik ugyanis a kormányzatok szabályozó tevékenységének hatálya alá a megfelelő színvonalú szolgáltatás-nyújtás, illetve a fogyasztók védelmének biztosítása céljából. A GATS elismeri a kormányok jogát belföldi illetőségű szolgáltatásaik szabályozása terén. Ugyanakkor arra törekszik, hogy ennek során kiiktassa a diszkriminációt a különböző külföldiek, illetve a külföldiek és belföldiek között, valamint szorgalmazza a szabályozórendszer minél nagyobb fokú átláthatóságát. Az Egyezmény a belföldi szabályozás alapelveként kimondja, hogy „minden Tag köteles biztosítani, hogy a szolgáltatások kereskedelmét érintő általános alkalmazású intézkedések ügykezelése méltányos, tárgyszerű és elfogulatlan legyen” 20. A GATS a szolgáltatások akadálymentes nemzetközi áramlását fokozatos liberalizáció útján kívánja megvalósítani oly módon, hogy előírja a tagok számára rendszeres tárgyalási fordulók megtartását. Az Egyezmény szerint „a tárgyalások a különböző intézkedések szolgáltatás-kereskedelemre gyakorolt negatív hatásainak csökkentésére, illetve megszüntetésére irányulnak, ezáltal biztosítva a hatékony piacrajutást” 21.
20
GATS VI:1.
21
GATS XIX:1. 58
A nemzetközi szolgáltatás-kereskedelem liberalizációja szempontjából kulcsfontosságú, fent ismertetett intézkedések mellett a GATS több kiegészítő intézkedést irányoz elő. A legfontosabbak ezek közül: − gazdasági integrációs megállapodásokban való részvétel lehetőségének megengedése, feltéve, hogy az a részt vevő felek közötti kereskedelem előmozdítását célozza és az integráción kívüli országok vonatkozásában a korábbiakhoz képest nem korlátozza jobban a szolgáltatás-kereskedelem szabadságát 22 − monopóliumok kialakulásának vagy fenntartásának tilalma 23 − a szabad versenyt korlátozó üzleti gyakorlatok felszámolásának kötelezettsége 24 − a nemzetközi szolgáltatás-kereskedelemmel kapcsolatos fizetések és átutalások korlátozásmentességének biztosítása 25 − szolgáltatásokat nyújtó külföldi természetes személyek ideiglenes belföldi tartózkodásának engedélyezése 26. A GATS ezen kívül meghatározza azokat a kivételeket, amelyek alapján a tagországok eltérhetnek az általános szabályok alkalmazásától 27, valamint szabályozza a vitás kérdések rendezésével kapcsolatos eljárásokat28. A GATS megalkotta saját szolgáltatás-osztályozási rendszerét, mely elvileg – legalábbis az Egyezmény megalkotóinak szándékai szerint – szektor egészét lefedi. A rendszer tizenegy fő ágazatot (plusz egy „egyéb” kategóriát), s ezeken belül számos alágazatot különböztet meg. A fő ágazatok a következők: 1. Üzleti szolgáltatások 2. Kommunikációs szolgáltatások 3. Építőipari és mérnöki szolgáltatások 4. Elosztási szolgáltatások 22
GATS V.
23
GATS VIII.
24
GATS IX.
25
GATS XI.
26
GATS, Melléklet a szolgáltatást nyújtó természetes személyek mozgásáról az Egyezmény értelmében.
27
GATS XIV.
28
GATS XXII-XXIII. 59
5. Oktatási szolgáltatások 6. Környezetvédelmi szolgáltatások 7. Pénzügyi szolgáltatások 8. Egészségügyi és szociális szolgáltatások 9. Turisztikai és utazási szolgáltatások 10. Rekreációs, kulturális és sportszolgáltatások 11. Közlekedési szolgáltatások 12. Egyéb szolgáltatások A fenti kategóriák közül a turisztikai és utazási szolgáltatásokkal, illetve az ezekre vonatkozó kötelezettségvállalásokkal foglalkozunk bővebben a 3.5 fejezetben, a többi kategória tekintetében csupán az átfogó, főképp mennyiségi értékelésre szorítkozunk. Az egyes szolgáltatási ágazatokra vonatkozó liberalizációs kötelezettségvállalásokat (illetve átmeneti korlátozó intézkedéseket) a tagországok Engedményes Listái tartalmazzák, melyekből eredetileg 95-öt 29 csatoltak a GATS cikkelyeihez (így a listák az Egyezmény szerves részét képezik). A nemzeti Engedményes Listák egy szabványos formátumot követnek, amely megkönnyíti összehasonlító elemzésüket (12. táblázat). A kötelezettségvállalások két részből állnak: „horizontálisaknak” tekinthetők azok, amelyek valamennyi, a Lista által felölelt szolgáltatási ágazatra kiterjednek, míg „szektor-specifikusnak” (ágazatinak) azok, amelyek egy-egy konkrét szolgáltatási ágazatra vagy tevékenységre vonatkoznak. A Listákban rögzített kötelezettségvállalások két dimenzióban értékelhetők: szélességben, azaz a lefedett szolgáltatási ágazatok számának tekintetében, és mélységben, vagyis a vállalt liberalizációs fokozat vonatkozásában. Ez utóbbi meghatározására a GATS alapvetően négy kötelezettségvállalás-típust használ, melyek a liberalizáció fokának csökkenő mértéke szerint rendezve a következők: − korlátozásmentesség – mindennemű korlátozás eltörlése a külföldi szolgáltatókkal szemben; − korlátozás – bizonyos feltételek előírása a külföldi szolgáltatók belföldi gazdasági szereplőket érintő tevékenységére vonatkozóan;
29
Az Európai Unió közös listát állított ki 12 tagállama nevében, megjelölve az esetleges specifikus nemzeti
szintű kötelezettségvállalásokat. 60
− el nem kötelezettség – a tagország nem tesz liberalizációs kötelezettségvállalásokat; ez nem feltétlenül jelenti, hogy a külföldi szolgáltatókat nem engedi be a piacára, csupán nem garantálja számukra, hogy az adott állapotot fenntartja (vagyis a de facto liberalizációt akár jogszerűen is csökkentheti); − el nem kötelezettség technikai megvalósíthatóság híján – a tagország nem tesz (liberalizációs vagy korlátozó) kötelezettségvállalásokat, mivel azok nem értelmezhetők vagy nem lehetségesek az adott szolgáltatás természetéből kifolyólag (például a szolgáltatások legnagyobb részénél nem értelmezhető a határon átnyúló kereskedelem fogalma, mivel a fogyasztó távollétében nem valósítható meg maga a szolgáltatás). 12. táblázat. A GATS részét képező Engedményes Listák sematikus felépítése. Szolgáltatási módozat I. Horizontális kötelezettségvállalások (jelen Listában szereplő valamennyi ágazatra kiterjednek)
II. Ágazati kötelezettségvállalások (specifikus szolgáltatói tevékenységekre vonatkozó korlátozások)
Forrás: GATT (1994)
1. (Határokon átnyúló keresk.) 2. (Külföldi fogyasztás) 3. (Kereskedelmi jelenlét) 4. (Természetes személyek jelenléte) 1. (Határokon átnyúló keresk.) 2. (Külföldi fogyasztás) 3. (Kereskedelmi jelenlét) 4. (Természetes személyek jelenléte)
Piacra jutás feltételei (példák) Nincs
Nemzeti elbánás feltételei (példák) Nincs
Kiegészítő kötelezettségek –
Nincs
Nincs
–
Jogi személy létrehozása kötelező Csak vállalaton belüli munkaerőmozgás engedélyezett Nincs
Ingatlanvásárlási korlátozások El nem köt., kivéve a piacra jutásnál feltüntetetteket Nincs
–
Nincs
Nincs
–
Nincs
Nincs
–
El nem köt., kivéve a horizontális kötelezettségvállalásokat
El nem köt., kivéve a horizontális kötelezettségvállalásokat
–
– –
A piacra jutást és a nemzeti elbánást szabályozó feltételek mellett figyelembe kell venni a legnagyobb kedvezmény elve alóli kivételeket is. A GATS ugyanis lehetővé teszi, hogy ideiglenes jelleggel – legfeljebb az Egyezmény aláírásától számított tíz évig – fennmaradjanak olyan intézkedések, amelyek nem egyeztethetők össze ezzel az általános, elméletileg mindenkire kötelező elvvel. Az ilyen intézkedéseket a tagországoknak fel kell tüntetniük a legnagyobb kedvezmény elve alóli kivételek nemzeti listáján (national list of MFN exemptions). A nemzeti kötelezettségvállalások liberalizációs hatásainak felmérése mindazonáltal nem könnyű feladat. Ugyanis a szolgáltatások nemzetközi kereskedelmében nincsenek az áruk külkereskedelmét gátoló vámoknak megfelelő tarifális akadályok – az importkorlátozások jellegzetesen a szolgáltatási tevékenység külföldiekre nézve diszkriminatív szabályozásában öltenek testet, ám ezek, illetve hatásaik csak nehezen (vagy egyáltalán nem) számszerűsít-
61
hetők. Emellett nem léteznek részletes és átfogó, szolgáltatási módozatok szerint bontott adatok az egyes szolgáltatások nemzetközi kereskedelmére vonatkozóan. Mindezért a liberalizáció a szolgáltatások terén csupán hozzávetőlegesen „mérhető”, mégpedig elsősorban a tagországok által tett kötelezettségvállalások mennyisége és jellege révén. A 13. táblázat országcsoportoként összesítve, illetve a tagországok által általában használt alágazatonkénti bontásban (GATT 1991) mutatja be az Uruguayi Forduló lezárásáig tett nemzeti kötelezettségvállalások számát. A táblázat adatainak értékelésekor figyelembe kell venni két fontos körülményt: egyrészt a felsorolt alágazatok igen nagy változatosságot mutatnak foglalkoztatottság, termelési és kereskedelmi volumen terén, a táblázat viszont nem képes érzékeltetni e különbségeket; másrészt a táblázat országcsoportonkénti összesítő adatai elrejtik azokat az eltéréseket, amelyek a csoporton belüli tagállamok között fennállnak a szektorális lefedettség terén. 13. táblázat. Ágazati kötelezettségvállalások áttekintése (országok száma, 1994) Szolgáltatási ágazatok 1.
2.
3.
4.
5.
6.
Üzleti A. Szakmai B. Számítógépes C. K+F D. Ingatlan E. Bérbeadás/lízing F. Egyéb Kommunikációs A. Postai B. Futár C. Telekommunikációs − Alap − Értéknövelt D. Audiovizuális E. Egyéb Építőipari A. Építési B. Tervezési C. Kivitelezési és összeszerelési D. Végső kidolgozás E. Egyéb Elosztási A. Ügynöki tevékenység B. Nagykereskedelmi C. Kiskereskedelmi D. Franchising E. Egyéb Oktatási A. Alapfokú B. Középfokú C. Felsőfokú D. Felnőttoktatás E. Egyéb Környezetvédelmi A. Szennyvíztisztítási B. Hulladék-elhelyezési C. Köztisztasági D. Egyéb
Fejlett
Országok Fejlődő
Átmeneti
25 25 22 23 25 25
37 34 15 3 13 38
4 4 3 0 3 4
66 63 40 26 41 67
0 4 4 2 25 2 6
3 15 18 16 22 11 0
0 3 3 3 5 0 6
3 22 25 21 52 13 12
24 24 24 23 20
21 20 19 13 15
3 3 3 3 2
48 47 46 39 37
22 25 24 23 2
2 8 7 5 0
0 4 2 2 0
24 37 33 28 2
18 19 18 18 3
5 5 4 1 2
4 4 4 4 2
27 28 26 23 7
23 24 23 24
7 7 5 6
2 3 3 1
32 34 31 31
62
Összesen
Szolgáltatási ágazatok 7.
Fejlett
Országok Fejlődő
Pénzügyi A. Biztosítási 25 47 B. Banki 25 37 C. Egyéb 0 0 8. Egészségügyi A. Kórházi 14 14 B. Egyéb egészségügyi 2 4 C. Szociális 13 1 9. Turisztikai A. Szállodai és vendéglátó 25 68 B. Utazási irodai 25 53 C. Idegenvezetői 23 21 D. Egyéb 1 13 10. Rekreációs A. Szórakoztatási 17 16 B. Sajtóügynökségi 22 0 C. Könyvtári, levéltári, múzeumi 4 3 D. Sport 21 16 E. Egyéb 1 1 11. Közlekedési A. Tengeri 5 26 B. Belvízi 2 2 C. Légi 23 17 D. Világűrbeni 2 0 E. Vasúti 19 5 F. Közúti 25 15 G. Csővezetékes 3 1 H. Kiegészítő 21 15 I. Egyéb 14 6 Forrás: GATT (1994) Megjegyzés: a fenti adatok a 12 EU-tagállamot egyenként veszik figyelembe
Átmeneti
Összesen
4 4 0
76 66 0
1 0 0
29 6 14
4 4 2 0
97 82 46 14
1 0 0 1 0
34 22 7 38 2
1 3 3 0 3 3 1 1 0
32 7 43 2 27 43 5 37 20
14. táblázat. A kötelezettségvállalások jellege szolgáltatási szektoronként (százalékarányok az egyes kategóriákon belül). Szolgáltatások
Határon átnyúló Külföldi fogyasztás Kereskedelmi jelenlét Természetes kereskedelem személyek jelenléte NL L UB NL L UB NL L UB NL L UB Üzleti 72 3 25 88 1 11 86 11 4 86 8 7 Kommunikációs 73 10 16 84 2 14 73 20 7 89 2 10 Építőipari 17 1 82 83 0 17 80 15 5 91 6 3 Elosztási 69 3 28 93 0 7 87 12 1 92 5 3 Oktatási 81 9 10 92 3 6 77 18 5 90 6 5 Környezetvédelmi 20 0 80 96 0 4 96 4 0 94 4 2 Pénzügyi 51 19 30 57 17 26 39 56 5 75 15 10 Egészségügyi 20 0 80 89 2 9 76 16 8 89 6 6 Turisztikai 51 4 45 88 1 11 78 17 5 82 8 10 Rekreációs 68 0 31 94 1 5 86 9 5 89 5 6 Közlekedési 48 3 49 94 0 5 74 13 13 91 3 6 Jelmagyarázat: NL– no limits (korlátozásmentesség 30), L – limits (korlátozások 31), UB – unbound (el nem kötelezettség 32) Forrás: GATT (1994)
30
Ágazat-specifikus korlátozások hiányaként értelmezve; az esetek többségében ugyanis horizontális
korlátozások létével kell számolni, vagyis az ágazati korlátozásmentesség nem feltétlenül jelent teljes liberalizációt. 31 32
A korlátozások magukba foglalják a piacra jutással és a nemzeti elbánással kapcsolatos feltételeket egyaránt. Az adatok magukban foglalják az el nem kötelezettség általános és technikai megvalósíthatatlanságon
alapuló formáját rögzítő kötelezettségvállalásokat egyaránt. 63
A kötelezettségvállalások száma azonban elsősorban azt árulja el, hogy beleesik-e egy-egy ágazat vagy alágazat a tagországok érdeklődésének hatósugarába a nemzetközi szolgáltatáskereskedelem fejlesztése kapcsán, de nem ad pontos képet arról, mennyire liberalizált az adott terület. A kötelezettségvállalások ugyanis, mint fent láttuk, különböző liberalizációs fokozatot jelenthetnek, így azok nagy száma nemcsak a külföldi szolgáltatók „beengedésének” szándékát mutathatja, hanem éppenséggel azt is, hogy egyes országok jelenleg vagy a későbbiekben korlátozni kívánják a nemzetközi versenyt nemzeti piacaikon. Az árnyaltabb kép kialakítását segíti a 14. táblázat, a kötelezettségvállalás-típusok arányainak ágazatonkénti és szolgáltatás-módozatonkénti bemutatásával. A GATS-egyezmény aláírása óta eltelt időszakban újabb államok csatlakoztak a WTO-hoz, melyek mindegyike tett kötelezettség-vállalásokat a szolgáltatás-kereskedelem liberalizációja terén. Emellett a régebbi tagállamok közül többen számottevő mértékben bővítették vállalásaik körét (WTO 2001a). A liberalizációnak újabb jelentős lökést adhat a „GATS 2000” tárgyalási forduló, amelyet az Európai Unióban kiemelt érdeklődés és alapos előkészítő munka előzött meg (részletesebben lásd az 5.3 fejezetben). 3. SZOLGÁLTATÁSOK A TURIZMUSBAN 3.1. A turizmus alapfogalmai A turizmus a szolgáltatóipar egyik legfontosabb ágazata, részesedése a nemzetközi szolgáltatás-kereskedelemből a világ legtöbb régiójában kiemelkedően magas (15. táblázat). Az ágazat folyamatosan növekszik, gazdasági jelentőségét tekintve a vezető iparágak között szerepel (olyan „mamutok” társaságában, mint az olajtermelés, a gépjárműgyártás vagy a hadiipar). A nemzetközi turistaforgalomban 1999-ben részt vevő mintegy 660 millió személy összességében több mint 450 milliárd USD bevétellel gyarapította a fogadó országok nemzetközi fizetési mérlegét (WTO-OMT 2000a). Megjegyzendő, hogy a turizmus statisztikai mérése terén alkalmazott újabb módszerek – amelyek figyelembe veszik a turisztikai fogyasztás hatásait is – a fenti bevételi adatok többszörösét mutatják ki az egyes országok GDP-jéhez való hozzájárulás megállapításánál (részletesebb statisztikai elemzésre később, a 6.4 fejezetben térünk vissza).
64
15. táblázat. A turisztikai szolgáltatások részesedése a szolgáltatás-kereskedelemből régiónként (1999, százalékban) Régió Észak-Amerika Latin-Amerika Nyugat-Európa Európai Unió Afrika Ázsia Japán Forrás: WTO (2000)
Export 33,8 56,0 30,8 30,9 48,1 28,4 5,7
Import 33,5 31,7 31,7 31,6 21,0 27,5 28,7
A turizmus fogalmának meghatározása terén egy sajátos kettősséggel szembesülünk: egyrészt – ellentétben a szolgáltatások fogalmával – létezik egy hivatalosnak tekinthető, szakmai körökben általánosan elfogadott definíció az ágazat legmagasabb szintű kormányközi szervezete, a Turisztikai Világszervezet (WTO-OMT 33) iránymutató tevékenységének köszönhetően, másrészt azonban távolról sincs konszenzus abban a tekintetben, hogy konkrétan milyen szolgáltatások tartoznak a turizmus gyűjtőfogalmának körébe. A WTO-OMT alapvetően a statisztikai adatgyűjtés koncepcionális egységesítése jegyében szorgalmazza a turizmus fogalmának, illetve a hozzá kapcsolódó legfontosabb szereplők, jelenségek pontos meghatározását. A szervezet megközelítésében ezért az alapvető módszer a turisták elkülönítése azon személyektől, akik nem turisztikai céllal utaznak. Ezen „elkülönítés” logikáját, illetve alapvető lépéseit mutatja a 4. ábra. A fentiek alapján a WTO-OMT a következő alapkategóriákat definiálja (WTO-OMT 1995a): − Utazó – bármely olyan személy, aki kettő vagy több helyszín közötti utazáson vesz részt. − Látogató – bármely olyan személy, aki szokásos környezetén kívülre utazik kevesebb, mint 12 hónapos időtartamra és akinek a fő utazási célja nem a pénzért végzett munka a meglátogatott helyen. − Egynapos látogató (kiránduló) – az a látogató, aki nem tölt egy éjszakát sem kereskedelmi vagy magánszálláson a meglátogatott helyen.
33
A madridi székhelyű Turisztikai Világszervezetet – angol megnevezése alapján (World Tourism
Organization) – általában a „WTO” rövidítéssel jelölik. A Világkereskedelmi Szervezet azonban megalakulása után „kisajátította” ezt a betűszót, így jelen dolgozatban a félreértések elkerülése végett az előbbi szervezetre a „WTO-OMT” megjelöléssel hivatkozunk (felhasználva a szervezet megnevezésének az újlatin nyelvekben használatos kezdőbetűit). 65
− Turista – az a látogató, aki legalább egy éjszakát tölt el kereskedelmi vagy magánszálláson a meglátogatott helyen. 4. ábra. A turisztikai céllal utazók elkülönítése az egyéb utazóktól
Utazó
Az utazás a szokásos környezeten kívülre irányul? Igen
Nem
Az utazás hossza kevesebb, mint 12 hónap? Igen
Nem
Más-e az utazás célja, mint egy olyan tevékenység, amelyet a felkeresett helyen fizetnek meg? Igen
Nem
Turizmus Látogató
Egyéb utazók
Éjszakázik-e a meglátogatott helyen? Igen
Nem
Éjszakázó látogató (turista)
Egynapos látogató
Forrás: World Tourism Organization (1995a)
66
Az utazók csoportosítását, illetve a nem turisztikai céllal utazók kategóriáit az 5. ábra szemlélteti. 5. ábra. Az utazók csoportosítása
Utazók
A látogatás célja:
Látogatók
Szabadidőtöltés, pihenés, rekreáció
Éjszakázó látogató (turista)
Egynapos látogató
Szokásos környezetükben utazó személyek
Lakhelyüket megváltoztató személyek
Ingázók Határállomások dolgozói Lakhelyük közvetlen közelében utazók
Hosszú távra áttelepülők 1) Saját országukon belül máshová költözők
Barátok és rokonok látogatása
Egészségügyi célok
Egyéb utazók
Vallási utak, zarándoklatok Egyéb
Üzleti és szakmai célok
Állandó lakhellyel nem rendelkező személyek
Nomádok Vándorok Menekültek
Gazdasági tevékenységük helyszínére utazó személyek Rövid távra áttelepülők 2) Szezonális dolgozók Oktatók, előadóművészek Au pair-ek
Egyéb utazók (turisták közül megegyezés alapján kizárva) Tranzitutazók 3) Fegyveres erők tagjai 4) Konzulátusi alkalmazottak 5) Diplomaták 5) Rabok 6)
Forrás: World Tourism Organization (1995a) Megjegyzések az ábrához: 1) A meglátogatott helyen több mint 12 hónapot eltölteni szándékozó személyek 2) A meglátogatott helyen legfeljebb 12 hónapot eltölteni szándékozó személyek 3) Nem számítanak látogatónak a fogadó ország szempontjából, ha illegálisan léptek be az országba 4) Abban az esetben, ha szokásos tartózkodási helyükről szolgálati állomáshelyükre utaznak (és fordítva), valamint ha katonai műveletekben vesznek részt (ide sorolandó a velük tartó kiszolgáló személyzet is) 5) Abban az esetben, ha szokásos tartózkodási helyükről szolgálati állomáshelyükre utaznak (és fordítva; ide sorolandó a velük tartó kiszolgáló személyzet is) 6) A kísérőszemélyzettel együtt.
67
Ami magát a turizmust illeti, az ágazat (pontosabban a jelenség) leginkább mértéktartónak tekintett definíciója a WTO-OMT által 1989-ben kiadott ún. Hágai Nyilatkozatban szerepel (WTO-OMT 1989): „A turizmus magában foglalja a személyek lakó- és munkahelyén kívüli minden szabad helyváltoztatását, valamint az azokból eredő szükségletek kielégítésére létrehozott szolgáltatásokat.” 34 A fenti definíciót pontosítani kell azzal, hogy rámutatunk, a turizmus nem csupán a gazdaság egyik ágazata, hanem egy komplex társadalmi-gazdasági jelenség, amely esetében a szorosan vett gazdasági tevékenységek mellett figyelembe kell venni a szerteágazó kulturális, jóléti és politikai vonatkozásokat is. A komplexitás jele a kereslet és a kínálat összetettsége is (Lengyel 1992). A keresleti oldalon ugyanis a fogyasztó szabadon felhasználható jövedelme és motivációi mellett meghatározó szerephez jut a szabadidő is 35, míg a kínálatban a turisták által igénybe vehető különféle szolgáltatások mellett (sőt azok előtt) alapvető fontosságúak a vonzerők, valamint az egészségügyi és biztonsági viszonyok, illetve a vendégszeretet. Különös figyelmet érdemelnek a vonzerők: az attrakcióknak vagy turisztikai erőforrásoknak is nevezetett objektumok, illetve jelenségek – amelyek rendkívüli változatosságot mutatnak a műemlékektől és más kulturális kincsektől kezdve a természeti értékeken át a különféle eseményekig – a turista utazásának alapvető célját képezik, amelyekhez csupán kiegészítésképpen veszi igénybe a turisztikai szolgáltatásokat. Mindezért a későbbiekben, az integrációnak a turizmusra gyakorolt hatásai vizsgálatakor nem szorítkozhatunk csupán a turisztikai szolgáltatókat (vagyis az ágazat vállalkozásait és non-profit szervezeteit) érintő intézkedések elemzésére, hanem ki kell térnünk a turistákat mint fogyasztókat illetve a turisztikai vonzerőket befolyásoló vonatkozásokra is. Megjegyzendő, hogy a turizmus természetét taglaló elméleti viták közt markánsan jelen van egy olyan álláspont is, mely szerint a turizmus nem tekinthető egy önálló gazdasági ágazat34
Megjegyzendő, hogy a fenti definíció alapjául egy tágabb meghatározás szolgált, melyet Lengyel Márton
dolgozott ki. Eszerint: „Turizmus alatt egyrészt az ember állandó életvitelén és munkarendjén (lakásán és munkahelyén) kívüli valamennyi helyváltoztatását és tevékenységét értjük, bármi legyen azok konkrét indítéka, időtartama és célterülete. A turizmus másrészt az ezzel kapcsolatos igények kielégítésére létrehozott anyagi-technikai és szervezeti feltételek, valamint szolgáltatások együttese. Két formája a hivatásturizmus és a szabadidő-turizmus. A hivatásturizmus a foglalkozással kapcsolatos helyváltoztatások során végzett szakmai és szabadidő-tevékenységek együttese. A szabadidő-turizmus az állandó lakáson kívül szabad időben végzett és szabadon választott tevékenységek összessége, amelyet az ember változatosságigénye motivál.” (Lengyel 1986) 35
A kereslet említett elemei inkább csak a szabadidős turizmusra vonatkoztathatók egyértelműen, hiszen a
hivatásturista főképp nem a saját jövedelmét és jobbára nem a szabadidejét áldozza utazásra. 68
nak, csupán egy sajátos piacnak (Wilson 1998). A gazdasági ágazat ugyanis egy hasonló termékeket vagy szolgáltatásokat előállító vállalatcsoportként értelmezhető – ezzel szemben a turizmus kibocsátása rendkívül heterogén, lévén egymástól alapvető jellegzetességeikben is eltérő szolgáltatásokat nyújt. Wilson ezért csak a turisztikai piac létét ismeri el, ahol különböző ágazatok kínálata találkozik a turisták keresletével. Más vélemények szerint (Harris és Harris 1994) a turisztikai ágazat önmagában nem határozható meg, mivel más önálló ágazatok közös részét képezi. Jelen munkában a turizmust létező gazdasági ágazatként kezeljük, mint az egyes, homogén kibocsátással bíró alágazatok összességét kifejező gyűjtőfogalmat. 3.2. A turisztikai szolgáltatások Meglehetősen bonyolult feladatot jelent a turisztikai szolgáltatások körének pontos behatárolása. A turizmus modern elméletei egyre szélesebb dimenziókban gondolkodnak, mind több tevékenységet és szolgáltatást tekintenek a szektor részének. Ezt fejezi ki a WTOOMT fent idézett turizmus-definíciója is. A turisztikai szolgáltatások tehát – ezen értelmezések szerint – a turizmusból eredő, illetve a turisztikai tevékenységgel összefüggésbe hozható szükségletek kielégítésére hivatott szolgáltatásokként definiálhatók. Ebbe körbe azonban rendkívül nagyszámú és sokféle szolgáltatás sorolható. Hiszen messze nem elég csupán a turista szempontjából az utazás megvalósításához elengedhetetlenül szükséges szolgáltatásokat figyelembe venni (szállás, étkezés, közlekedés), hanem tekintettel kell lenni az útközben igénybe vett kiegészítő szolgáltatásokra (programok, sport), az utazás előkészítése során felhasznált szolgáltatásokra (pénzváltás, biztosítás, szervezési szolgáltatás, információnyújtás), illetve a turisztikai szolgáltatók által igénybe vett „beszállítói” szolgáltatásokra is (piackutatás, reklám, tervezési, karbantartási szolgáltatások stb.). Bizonyos fokig turisztikai szolgáltatásnak minősíthetők a vonzerők állapotát és hasznosíthatóságát, illetve az ágazat egészének működési feltételeit javítani hivatott szolgáltatások is (műemlék- és természetvédelem, nemzeti parkok működtetése, közbiztonság javítására irányuló tevékenységek stb.). Nem véletlen, hogy a turizmus gazdasági teljesítményének statisztikai mérésében komoly problémát jelent, hogy konkrétan milyen szolgáltatás minősíthető turisztikainak, pontosabban hogy a turizmussal kapcsolatba hozható szolgáltató ágazatok kibocsátásának mekkora hányada hozható közvetlen összefüggésbe a turisztikai fogyasztással. A turisztikai szolgáltatások statisztikai célú osztályozása terén iránymutatónak számít az ENSZ és a WTO-OMT együttműködésével megalkotott SICTA (Standard International 69
Classification of Tourism Activities), amely az ENSZ ISIC-rendszerére épülve határozza meg a turisztikai és a turizmussal összefüggésbe hozható tevékenységeket (United Nations 1994). A SICTA az alábbi ágazatok és szolgáltatás-csoportok esetében állapít meg turisztikai vonatkozásokat: − építőipar (szállodák, turisztikai infrastruktúra, üdülőházak és nyaralók); − gépjármű-értékesítés és -javítás, illetve üzemanyag-értékesítés; − élelmiszer-kiskereskedelem; − egyéb kiskereskedelem (ruházat, utazási felszerelések, sportszerek, kemping-felszerelések, horgász- és vadász-eszközök, fényképészeti eszközök és szolgáltatások, ajándékok); − szállodák és egyéb szálláshelyek; − vendéglátás; − közlekedés (közúti, vasúti, légi, vízi közlekedés, menetrendszerű és nem-menetrendszerű formában); − utazási irodai szolgáltatások; − pénzügyi közvetítő szolgáltatások (pénzváltás, utazási csekkek kiállítása); − biztosítási szolgáltatások (utazási, útlemondási és felelősség-biztosítások); − ingatlanügyletek (menedzsment, bérbeadás, közvetítés); − közlekedési eszközök kölcsönzése; − kutatás és fejlesztés (turisztikai kutatások, hatástanulmányok); − piackutatás és tanácsadás; − reklámtevékenység; − államigazgatási tevékenység (közszolgáltatások, információs, kulturális és rekreációs szolgáltatások, engedélyezési eljárások ügyvitele); − oktatás (graduális turisztikai képzés, szakoktatás, felnőttoktatás); − szakmai szövetségek tevékenysége (kamarák, szakszervezetek, szakmai érdekképviseletek);
70
− kulturális, rekreációs és sporttevékenységek (múzeumok és kiállítótermek, természetvédelmi területek, előadóművészeti tevékenységek, sportlétesítmények üzemeltetése, sportesemények szervezése, kaszinók, tematikus parkok). A „turisztikai vonatkozások” megléte azonban nem jelenti azt, hogy a turizmus egyformán fontos lenne valamennyi felsorolt tevékenység (ágazat) számára, hisz míg egyik-másik közülük túlnyomórészt vagy szinte kizárólagosan a turizmust szolgálja ki, addig másoknál a turisztikai fogyasztás kisebb mértékű vagy egyenesen elenyésző. Másfelől a turizmus számára sem azonos az egyes tevékenységek jelentősége, legalábbis ami a turisztikai kiadások megoszlását illeti: e kiadások jelentős része néhány alapvető fontosságú szolgáltatás-típusra összpontosul, míg a maradék számos kiegészítő szolgáltatás között oszlik meg. Ezt a jelenséget mutatja be néhány kiemelt szolgáltatás példáján a 6. ábra.
Ágazati részesedés a turisztikai kiadásokból (%)
6. ábra. Turisztikai szolgáltatások súlya és jelentősége 20
Üdülok, nyaralók építése
18
Szállodai szolgáltatások
16
Menetrendszeru légi személyszállítás
14 12 Éttermi szolgáltatások
10
1) 2) 3) 4)
8 Gépkocsiértékesítés és -javítás
6
Utazási felszerelések értékesítése Tengeri személyszállítás Turisztikai célú piackutatás Turisztikai konzulensi szolgáltatás Kempingek szolgáltatásai
4
Szállodák és éttermek építése Közlekedési eszközök bérbeadása Közlekedési infrastruktúra építése 1) Vasúti személyszállítás Utazási irodai szolgáltatások Valutaváltás Élelmiszer-értékesítés Utazási biztosítások Távolsági autóbuszos személyszállítás
2 0 0
10
20
30
40
50
60
70
80
90
2) 3) 4)
100
A turizmus részesedése az ágazat eladásaiból (%)
Összeköto vonal híján egy adott felirathoz az annak jobb alsó sarkánál található jelölés tartozik
Forrás: United Nations (1994) függeléke alapján saját becslések
Megjegyzendő, hogy a SICTA-osztályozás több módon is igyekszik érzékeltetni az egyes szolgáltatások turisztikai jelentőségét: egyrészt valamennyi kategória esetében feltünteti, hogy kifejezetten csak részben turisztikai jellegűnek tekinti, másrészt egy háromfokozatú skálán igyekszik érzékeltetni az ágazati részesedés arányát a turisztikai kiadásokból, illetve a turizmus részesedését az adott ágazat eladásaiból (alacsony, közepes vagy magas részarányt megállapítva; a 6. ábra ezen útmutatások alapján készült).
71
A turisztikai szolgáltatások osztályozásának hasonló megközelítési módjával másutt is találkozunk, például a WTTC vagy az Európai Unió által felállított High Level Group on Tourism and Employment (HLG) nevű szakmai csoport esetében. A HLG egy áttekintő jellegű osztályozást alkotott, három átfogó kategóriát határozva meg (7. ábra). 7. ábra. A turizmus részesedése egyes gazdasági tevékenységekből 36
Alapvető turisztikai szolgáltatások (a turizmus részesedése az adott szolgáltató értékesítéséből 50 % feletti) utazásszervezők, utazásközvetítők, szállodák és egyéb szálláshelyek, éttermek és egyéb vendéglátóhelyek, közlekedési vállalatok, beutaztató irodák, gyógyfürdők, turisztikai információs központok, szórakozó-, tematikus és kalandparkok, sportlétesítmények, turisztikai szövetségek, ajándéktárgy-készítők és -forgalmazók, utazási felszerelés-kereskedők, konferencia- és kongresszusszervezők, repülőterek, utazási biztosítók, kézművesek, kulturális és szórakoztató vállalkozások, globális elosztási és foglalási rendszerek, utazási irodalom, illetve térképek kiadói és terjesztői, pénzváltóhelyek, Internetes utazási portálok Kiegészítő szolgáltatások (a turizmus részesedése 50-25 %) sportfelszerelés-gyártók, szórakoztató elektronikai ipar, fotóipar, közlekedési eszköz-gyártók (repülőgépek, gépkocsik, hajók stb.), egészségügyi szolgáltatók, írók, újságírók, színészek, zenészek, nagy- és kiskereskedők, szakmai tanácsadók (jogi, adóügyi, üzleti konzulensek), reklámügynökségek, papírgyártók, nyomdai szolgáltatók, informatikai szolgáltatók, tájrendezők Mellékszolgáltatások (a turizmus részesedése 25 % alatti) kikötők, kozmetikai és gyógyszeripar, ruhaipar, autószerelők, felsőoktatási intézmények, szakoktatási intézmények és szakmai továbbképző szervezetek, építészek, elektromérnökök, bankok, építőipar Forrás: HLG on Tourism and Employment (1998)
A fenti, értékesítési/fogyasztási arányokon alapuló osztályozások mellett szükségét érezzük egy alapvetően koncepcionális jellegű osztályozásnak is, különös tekintettel arra, hogy a turisztikai fogyasztás pontos mérése általában komoly nehézségekbe ütközik, mivel a statisztikai adatgyűjtésen túl specifikus kutatási tevékenység elvégzését is feltételezi. A turisztikai szolgáltatások fő kategóriái eszerint az alábbiak (a szerző definíciói): − Turisztikai alapszolgáltatások – ide olyan szolgáltatások tartoznak, amelyek kizárólag vagy döntő részben a turizmust szolgálják és amelyek a turisztikai termékek döntő többsége
36
A jobb áttekinthetőség kedvéért a szolgáltatások helyett a szolgáltatók kerültek felsorolásra, tekintettel arra,
hogy egy-egy szolgáltató több különböző szolgáltatást is nyújthat. 72
esetében nélkülözhetetlenek. Ilyenek például az utazási irodai, szállodai és vendéglátó, illetve a nemzetközi közlekedési szolgáltatások. 37 − Alapvető fontosságú kiegészítő turisztikai szolgáltatások – e szolgáltatások nem csak vagy nem elsősorban a turizmust szolgálják, de a turizmus léte nehezen képzelhető el nélkülük. Ide tartoznak a belföldi közlekedési, a banki (pénzváltó), a biztosítási és a közbiztonsági szolgáltatások. − Egyéb kiegészítő turisztikai szolgáltatások – turisztikai fogyasztás céljára szánt szolgáltatások, amelyek azonban a legtöbb turisztikai termék esetében opcionálisak, azaz nem nélkülözhetetlenek, csupán a szolgáltatások körét bővítik. Ide sorolhatók a különféle programok (folklórműsor, lovasbemutató, koncert stb.), az ajándéktárgy-kereskedelem, a strandszolgáltatások, az idegenvezetés stb. − A turisták által igénybe vett egyéb szolgáltatások – nem kifejezetten turisztikai szolgáltatások, amelyeket a turisták is igénybe vesznek (de nem feltétlenül kell ezt tenniük). Gyakorlatilag minden, fent nem említett szolgáltatás itt említhető (csupán példaképpen: kiskereskedelem, fotókidolgozás, egészségügyi szolgáltatások, szépségápolás stb.). A fenti kategóriákat a 8. ábra szerint foglalhatjuk rendszerbe (a kategorizálásból következő elkerülhetetlen leegyszerűsítésekkel). 8. ábra. A turisztikai szolgáltatások osztályozása Elsősorban turisztikai fogyasztásra szánják?
igen Általában nélkülözhetetlen összetevői a turisztikai fogyasztásnak? nem
37
igen
nem
Turisztikai alapszolgáltatások
Alapvető fontosságú kiegészítő turisztikai szolgáltatások (pl.
(szálláshelyek, vendéglátás, utazási irodai, nemzetközi közlekedési szolgáltatások)
közlekedés, pénzváltás, biztosítás, közbiztonság)
Egyéb kiegészítő turisztikai szolgáltatások (pl. programok,
A turisták által igénybe vett egyéb szolgáltatások (pl. fotókidolgozás,
idegenvezetés, ajándéktárgykereskedelem)
sport/rekreáció, egészségügyi szolgáltatások stb.)
Megjegyzendő, szerepük alapján ide lennének sorolhatók a vonzerők is, amennyiben a turisztikai termék
alapját képezik, ezek azonban önmagukban nem tekinthetők szolgáltatásnak. A vonzerők hozzáférhetővé tétele, bemutatása, interpretálása már egyértelműen szolgáltatási tevékenység, ugyanakkor ezt a fenti osztályozásban nem tekintjük közvetlen turisztikai alapszolgáltatásnak (lásd az osztályozáshoz fűzött megjegyzéseket). 73
A fenti osztályozáshoz néhány kiegészítő megjegyzést kell fűznünk: − A jelzett kategóriák egy-egy adott turisztikai termék szempontjából könnyen érvényüket veszíthetik, hiszen pl. az üdülőturista szempontjából a strand-szolgáltatások is alapvető fontosságúak; az osztályozás tehát azt vizsgálja, hogy az egyes szolgáltatások általában milyen szerepet játszanak a turisztikai termék kialakításában. − A kategóriák közt szándékosan nem említettük a turisztikai vállalkozások és szervezetek (utóbbiak közé értve a vonzerő-objektumok fenntartóit és üzemeltetőit is) számára nyújtott szolgáltatásokat, mivel ezek összetétele és jelentősége nagymértékben függ az adott vállalkozás vagy egyéb szervezet jellegétől: míg egy légitársaság számára például a repülőgép-szerelői és a számítógépes értékesítői szolgáltatások számítanak elsődleges fontosságúnak, addig egy strandüzemeltető a kommunális és szórakoztatási szolgáltatások megfelelő hozzáférhetőségében és minőségében érdekelt. Az áttekinthetőség kedvéért valamennyi ilyen szolgáltatást „beszállítói” jellegűnek tekintjük (még ha a feldolgozóipari analógia sántít is), és abban a kategóriában vesszük figyelembe, ahol a fogyasztói „végszolgáltatás” szerepel. A továbbiakban a turisztikai szolgáltatások fogalmát mindenekelőtt a fenti első kategóriára (vagyis a turisztikai alapszolgáltatásokra) vonatkoztatjuk, indokolt esetben külön kitérve a többi kategória bizonyos szolgáltatás-csoportjaira. Szükség esetén sor kerül egyes „beszállítói” szolgáltatások elemzésére is. A fenti koncepcionális jellegű kategorizálás mellett – azzal összeegyeztethető módon – megvalósítható egy gyakorlatiasabb jellegű osztályozás is, mégpedig a tevékenység jellege alapján történő szolgáltatói csoportokat képezve. Eszerint a turizmus a következő alágazatokra osztható (feltüntetve az egyes kategóriákhoz tartozó legfontosabb szolgáltató-típusokat; Gee 1997): − Elszállásolás – szállodák, panziók motelek, kempingek, üdülőfalvak, fizetővendéglátók, ifjúsági szállások, menedékházak stb. − Vendéglátás – éttermek, bárok, presszók, cukrászdák, catering-szolgáltatók stb. − Utazási irodai tevékenység – utazásszervezők, utazásközvetítők, utazási nagykereskedők, kongresszusszervezők, incentive program-szervezők stb. − Személyszállítás – légitársaságok, autóbusz-társaságok, autókölcsönzők, hajóstársaságok stb.
74
− Turisztikai közszolgáltatások – nemzeti turisztikai hivatalok, információs irodák, turisztikai szakmai szövetségek és kamarák, külképviseletek stb. − Egyéb turisztikai szolgáltatások – idegenvezetők és szövetségeik, kulturális és sportlétesítmények, kaszinók, szabadidő- és tematikus parkok stb. Ez az osztályozás tehát gyakorlati szempontból jól használható, és összecseng a turizmusról alkotott hagyományos elképzelésekkel is. Ugyanakkor némiképp leegyszerűsítő jellegű is, ezért az itt közölt kategóriák értelmezését mindenképpen a tágabb, koncepcionális keretek között célszerű megvalósítani. A turisztikai szolgáltatások sajátosságai részben a szolgáltatások – korábban említett – általános jellemzőiből vezethetők le. Ezek a sajátosságok az alábbiakban foglalhatók össze: − Megfoghatatlanság – ez a szolgáltatási tulajdonság a turizmus területén hangsúlyozottan jelentkezik. Más szolgáltatóknál, például egy fodrásznál, egy lakberendezőnél vagy akár egy fogorvosnál a szolgáltatás, annak eredménye révén sokkal „kézzelfoghatóbb”. A turizmusban olyan szolgáltatási jellemzők lehetnek fontosak, amelyeknek egyáltalán nincs tárgyiasult eredménye: ilyenek például a kényelem, a személyzet udvariassága és felkészültsége, a cég hírneve, a diszkréció, a jó hangulat és a szórakozási lehetőségek stb. − Mulandóság – az el nem adott társasutazás, szállodai szoba vagy éttermi hely nem „raktározható” egy későbbi időpontban történő eladás céljából. A turizmusban ez különösen a kereslet szezonális ingadozásai és a néha szeszélyesen változó turisztikai divat miatt jelent gondokat: az ágazat várható és váratlan kapacitás-feleslegekkel, illetve időnként kiugró túlkereslettel kénytelen megbirkózni. − Sokféleség (heterogenitás) – ugyanazon cégen belül a fogyasztók erősen eltérő szolgáltatásokat kaphatnak. Egy étteremben például az egyes asztaloknál üzleti vacsora, baráti összejövetel, családi ünnep is folyhat egyidejűleg – mindegyik más-más menüvel és eltérő igényekkel a személyzet felé. Ugyanez érvényes a szállodákra is, ahol különböző típusú vendégek (üzletemberek, nyaraló turisták, nászutasok stb.) lakhatnak az egyes szobákban. Még a légitársaságok is többféle vevőkört szolgálnak ki ugyanazokkal az eszközökkel. Eltérően bánhat a személyzet is az egyes vendégekkel. Ezért itt sokkal nehezebb a minőségi normák meghatározása és ellenőrzése, mint az ipari termékeknél. − Egyidejűség – a turisztikai szolgáltatások csak helyben vehetők igénybe, azaz ha a vendég kapcsolatba kerül az adott turisztikai vállalattal, illetve annak személyzetével. Bár a turizmus területén is kezdenek elterjedni az olyan szolgáltatások, amelyek nem igényik a 75
fogyasztó személyes és egyidejű kapcsolatát a szolgáltatóval (pl. Internet-alapú helyfoglalási szolgáltatások), az alapszolgáltatások (szállás, étkezés, utazás) összetevőinek zöme esetében fizikai lehetetlenség a térbeli és az időbeni „szétválás”. A turisztikai szolgáltatások rendelkeznek továbbá néhány olyan sajátossággal, amelyek megkülönböztetik őket a többi szolgáltatásoktól is. Ilyenek például az alábbiak (Morrison 1996): − Csomagjelleg – a turisztikai szolgáltatások jelentős részét nem különálló formában, hanem „csomagban” értékesítik. Egy körutazás résztvevője például egy olyan csomagot vásárol, amely tartalmazza a szállítást, szállást, étkezést, idegenvezetést, utasbiztosítást, szórakozást stb. De a felsoroltak nagy része ugyancsak egy-egy csomagot alkot: a szálloda például az alapfunkción (elszállásolás) túl gondoskodik reggeliztetésről, csomaghordásról, kommunikációs lehetőségekről, rendezvényekről, szórakozásról stb. A csomagjellegből következik, hogy a fogyasztó sokszor még akkor is „csomagként” értékeli a kapott szolgáltatásokat (vagy a szerzett élmény egészét), ha azokat egyébként külön-külön vásárolta meg. Így például egy bolti vagy éttermi csalás miatt érzett bosszúság negatívan befolyásolhatja az utazás egészének megítélését. − Kiegészítő jelleg – mint korábban utaltunk rá (lásd 68. oldal), a turisztikai szolgáltatások zömét nem önmagáért fogyasztják. A turisztikai fogyasztás fő motiváló tényezői ugyanis az úgynevezett vonzerők, vagyis az olyan természeti és kulturális értékek, amelyek megismerése, használata, élvezete jelenti a turista fő célját. A turisztikai szolgáltatások a legtöbbször csupán lehetővé teszik e fő cél megvalósulását (egy példával élve: nyelvtanfolyamon azért vesz részt az ember, hogy megtanulja az adott nyelvet; egy szállodába azonban ritkán megy valaki csak azért, hogy alhasson – az illető valószínűleg üzletet akar kötni, pihenni szeretne vagy az adott várost kívánja megnézni, így a szálloda csak segíti célja megvalósítását). − Termékek és szolgáltatások keveredése – a turisztikai szolgáltatások a legtöbbször nem „tisztán”, önmagukban jelennek meg, hanem valamilyen termékkel kapcsolódnak össze. A fogyasztók a termékek és szolgáltatások sajátos keverékét kapják, melynek belső arányai az alágazatoktól függően erősen változóak lehetnek (egy gyorsétteremben minimális a szolgáltatás súlya a termékkel szemben, egy luxusszállodában ennek az ellenkezője az igaz). − Merevség – sok turisztikai szolgáltatás csak nagy értékű eszközök segítségével valósítható meg (szállodaépületek, közlekedési infrastruktúra elemei stb.). Ezért a kereslet megváltozása esetén jelentős lehet az alkalmazkodás tőke- és időigénye (Szende 1994). 76
− Sajátos birtokviszonyok – számos turisztikai szolgáltatás esetében a szolgáltató tulajdonát képező eszköz átmenetileg a fogyasztó birtokába kerül (pl. szállodai szoba és berendezése, éttermi terítékek, kölcsönzött gépjármű vagy sportfelszerelés stb.). A birtokviszony voltaképpen a szolgáltatás (egy részének) ideiglenes tárgyiasulását jelenti. 3.3. Nemzetközi turisztikai szolgáltatások A laikus közvélemény sok esetben hajlamos a turizmust eleve nemzetközi jellegűnek tekinteni, holott az ágazat forgalmát és bevételeit tekintve – legalábbis a fejlett országok többségében, amelyek a világ turistaforgalmának zömét generálják – a belföldi kereslet a meghatározó (lásd pl. az Európai Unió vonatkozó statisztikáit a 6.2 fejezetben). A nemzetközi turizmus ugyanakkor kétségkívül az ágazat „látványosabb” és statisztikai módszerekkel egyszerűbben mérhető része, amely egyúttal a belföldi turizmusénál markánsabban megnyilvánuló gazdasági hatásokat is eredményez. A nemzetközi turizmus – statisztikai szempontból – abban különbözik a belföldi turizmustól, hogy egy vagy több nemzeti határ átlépését feltételezi a turista részéről. E tényt figyelembe véve a turizmussal kapcsolatban korábban megadott általános alapfogalmak az alábbiak szerint módosított formában érvényesek a nemzetközi turizmusra nézve (WTOOMT 1995a): − Nemzetközi utazó – bármely olyan személy, aki az állandó tartózkodási helyéül szolgáló országon kívülre utazik. − Nemzetközi látogató – bármely olyan személy, aki az állandó tartózkodási helyéül szolgáló országon és szokásos környezetén kívülre utazik kevesebb, mint 12 hónapos időtartamra és akinek a fő utazási célja nem a pénzért végzett munka a meglátogatott helyen. − Nemzetközi kiránduló – az a nemzetközi látogató, aki nem tölt egy éjszakát sem kereskedelmi vagy magánszálláson a meglátogatott országban. − Nemzetközi turista – az a látogató, aki legalább egy éjszakát tölt el kereskedelmi vagy magánszálláson a meglátogatott országban. A nemzetközi turizmust, annak iránya szerint két alapkategóriára oszthatjuk: beutazó és kiutazó turizmusra. Beutazó turizmusnak tekintjük a külföldön állandó tartózkodási hellyel bíró személyek belépését az adott országba, míg kiutazó turizmusnak a belföldön rezidens személyek külföldre utazását, mindkét esetben feltételezve a turisztikai jellegű tevékenységek végzésének célját (és ezzel általában együtt turisztikai szolgáltatások igénybevételének
77
szándékát). Megjegyzendő, hogy egy adott ország szempontjából a forgalmi adatok tekintetében csak az számít nemzetközi turizmusnak, ha határátlépés történik a turista részéről, ugyanakkor nemzetközi turisztikai bevételei keletkezhetnek olyan turistamozgásokból is, amelyek nem érintik a nemzeti határokat (például amikor egy hazai utazásszervező két külföldi ország között lebonyolított turistaforgalomból tesz szert bevételre). A nemzetközi turisztikai szolgáltatások értelmezése nem építhető kizárólag a fenti definíciókra, vagyis nem érhetjük be azzal, hogy csupán a nemzetközi turisták által külföldön igénybe vett szolgáltatásokat soroljuk ebbe a kategóriába. Nemzetközi turisztikai szolgáltatásnak kell tekintenünk ugyanis minden olyan szolgáltatást, amelynél a szolgáltatási kapcsolat megvalósításakor sor kerül a nemzeti határok valamilyen formában történő átlépésére. Ez a kategória igen széles lehet, tekintettel a turisztikai szolgáltatások korábban érzékeltetett sokaságára, illetve a határok keresztezésének különféle módjaira. Néhány konkrét példa megnevezése céljából felidézzük Clark és Rajaratnam osztályozását (2.2 fejezet)38: − kapcsolat-alapú (contact-based) szolgáltatások: ide sorolható a legtöbb, a turisták által a fogadó országban igénybe vett szolgáltatás (szállás, étkezés, helyi közlekedés stb.); de itt említhetők az olyan idegenvezetői, sportoktatói stb. szolgáltatások is, ahol a szolgáltató személy külföldön fejti ki tevékenységét; − összeköttetés-alapú (vehicle-based) szolgáltatások: klasszikus példának számítanak a számítógépes helyfoglalási rendszerek, melyek az Internet segítségével egyre inkább hozzáférhetővé válnak a fogyasztók számára is; − vagyontárgy-alapú (asset-based) szolgáltatások: a nemzetközi szállodaláncok egyes házainak szolgáltatásai az adott országban nemzetközinek minősíthetők, ha a szóban forgó szállodák tulajdona is külföldi kézben van (bizonyos tekintetben a belföldi tulajdonú, ám külföldiek által üzemeltetett hotel is nemzetközi szolgáltatást nyújt); − eszköz-alapú (object-based) szolgáltatások: jellegzetesen ebbe a kategóriába sorolhatók a nemzetközi közlekedési szolgáltatások, hisz ebben az esetben a szolgáltatás helyszíne (és egyúttal eszköze) lépi át a határokat.
38
A szerző példái. 78
Mint korábban láttuk, némiképp más megközelítést alkalmaz a nemzetközi szolgáltatások osztályozásában a GATS. Az Egyezményben meghatározott szolgáltatási módozatok mindegyikére találunk példákat a turizmusban: − határon átnyúló kereskedelem (cross-border trade): jellemzően ilyen tevékenységet folytatnak például azok az utazásszervezők, akik a székhelyük szerinti ország szolgáltatásait kínálják eladásra külföldön anélkül, hogy ott telephellyel vagy képviselettel rendelkeznének (az Internet térhódítása nagymértékben javítja az ilyen jellegű tevékenységek végzésének feltételeit); − külföldi fogyasztás (consumption abroad): ide tartoznak azok a szolgáltatások, amelyeket a turista „tesz nemzetközivé” azáltal, hogy külföldiként igénybe veszi őket az adott országban – gyakorlatilag bármilyen turisztikai szolgáltatás besorolható ebbe a kategóriába; − kereskedelmi jelenlét (commercial presence): a külföldi képviseletek vagy leányvállalatok, illetve a nemzetközi hálózatokat kiépítő szolgáltatók sorolhatók ide, tehát a turizmusban például a nemzetközi utazási irodai hálózatok, a szállodai és (gyors)éttermi láncok, vagy éppen a képviseletek útján terjeszkedő foglalási rendszerek; − természetes személyek jelenléte (presence of natural persons): ebbe a kategóriába esik valamennyi, egyéni vállalkozóként külföldön turisztikai szolgáltatást végző személy tevékenysége (pl. sportoktatók), illetve az egyes országokban működő turisztikai szolgáltató vállalkozásoknál munkát vállaló külföldi személyek tevékenysége (a szállodaiparban, a vendéglátásban, a légiközlekedésben például nem elhanyagolható mértékű a külföldi munkavállalók aránya). Amint az mindkét osztályozás vizsgálatából kiderül, a turisztikai szolgáltatások – aligha meglepő módon – valamennyi tárgyalt kategóriában jelen vannak, sőt egyes kategóriákban (pl. a GATS által definiált „külföldi fogyasztás” esetében) meghatározó súlyt képviselnek. 3.4. A nemzetközi turizmus korlátai és akadályai 3.4.1. Az akadályok értelmezése Jóllehet a turizmus számít az egyik leginkább liberalizált szolgáltatási ágazatnak (legalábbis erre utalnak a WTO és az OECD értékelései 39), a turisztikai szolgáltatások nemzetközi áramlása távolról sem tekinthető teljesen szabadnak. A korlátozó tényezők – a turizmus összetett voltából kifolyólag – igen sokrétűek: számolni kell természetes (pl. klimatikus, 39
A két szervezet értékeléseit összegzi: WTO-OMT (1995b) 79
földrajzi) és kulturális (pl. nyelvismeret hiánya, ismeretlentől való félelem) akadályokkal, valamint számtalan mesterségesen létrehozott korlátozással. A szolgáltatások liberalizációja szempontjából azonban csak ez utóbbiakat kell figyelembe vennünk (Ascher és Edgell 1986). Mindenekelőtt tisztázandó, hogy mit értünk a nemzetközi turizmus mesterségesen létrehozott akadályának fogalma alatt. Az OECD értelmezésében (OECD 1991) ilyen akadálynak tekinthető minden olyan intézkedés vagy eljárás, amely az adott ország jogszabályaiban vagy adminisztratív gyakorlatában gyökerezik, és amely: − megakadályozza vagy korlátozza az egyént, hogy külföldre utazzon turisztikai szolgáltatások igénybevétele céljából; vagy − diszkriminatív eljárás(oka)t foganatosít annak érdekében, hogy egy adott ország állampolgárait belföldi utazásra ösztönözze külföldi utak helyett, vagy egy meghatározott ország(csoport)ba terelje külföldi utazásaikat; a diszkrimináció – pozitív vagy negatív formában – vonatkozhat a potenciális beutazó turistákra is; vagy − a hazai vállalkozókénál kevésbé kedvező körülmények kialakításával megakadályozza vagy gátolja a külföldi szolgáltatót abban, hogy turisztikai szolgáltatásokat nyújtson a fogadó ország piacán vagy szolgáltató vállalkozást hozzon létre a fogadó országban; vagy − a hazai magánszemélyekénél kevésbé kedvező körülmények kialakításával megakadályozza vagy gátolja a külföldi magánszemélyeket abban, hogy egyéni vállalkozóként vagy alkalmazottként turisztikai szolgáltatásokat nyújtsanak a fogadó ország piacán. A fenti négy kategóriát két nagyobb csoportba sorolhatjuk: az első két akadályt a turisták személyét érintő korlátozásoknak tekintjük, míg a második kettőt a turisztikai szolgáltatók működését korlátozó tényezőknek. 3.4.2. A turisták személyét érintő korlátozások A turisták mozgását, turisztikai fogyasztását korlátozó mesterséges akadályok igen sokfélék és összetett hatásúak lehetnek. Ezek a korlátozások alapvetően öt nagyobb csoportba sorolhatók: − Nem tarifális akadályok – ide tartoznak az olyan importkvóta-jellegű eszközök, mint az utazási valutakeret, a bankkártyák külföldi használatának letiltása, a vámmentesen hazahozható áruk mennyiségének korlátozása vagy az importelőleg-befizetéshez hasonló kikötések.
80
− Tarifális akadályok – ide sorolhatók az olyan importvám-jellegű előírások, mint a megvásárolt külföldi valuta értéke után fizetett adó vagy a határátlépéskor fizetendő „kilépési adó”, amelyek megnövelik a külföldi utazások költségeit. − Szubvenciók – ilyen jellegű akadálynak minősülnek például a kedvezményes valutaátváltási árfolyamok, amelyeket a külföldi turistáknak kínálnak az adott ország turisztikai szolgáltatásainak vonzóbbá tétele érdekében, vagy a különböző árkedvezmények, amelyeket a külföldi turisták számára nyújtanak a közlekedési, elszállásolási, kulturális stb. szolgáltatások árából. − Adminisztratív és jogi akadályok – ide tartoznak a vízumok, kiutazási engedélyek, egészségügyi előírások stb. − Szolgáltatási jellegű és infrastrukturális akadályok – megnehezíthetik a nemzetközi turizmust az olyan problémák is, mint az általános és turisztikai infrastruktúra fejletlensége, illetve a szolgáltatások szervezetlensége vagy megbízhatatlansága (még ha ez az állapot a legtöbbször nem is minősíthető mesterségesen létrehozott akadálynak). Az alábbiakban részletesebben áttekintjük az említett kategóriákat. Nem tarifális akadályok Ezek az akadályok korlátozzák a fogyasztók által megvásárolható külföldi turisztikai szolgáltatások mennyiségét. A szélsőségesen szigorú korlátozások gyakorlatilag teljesen „befagyaszthatják” a kiutazó turizmust. A nem tarifális akadályok a leggyakrabban előforduló kereskedelmi jellegű korlátozások a nemzetközi turizmusban és egyúttal a legerőteljesebb hatásúak is: extrém esetben teljesen kizárhatják a külföldi szolgáltatókat az adott ország turisztikai piacáról, függetlenül attól, hogy mennyire versenyképesek az áraik. Ezzel szemben a tarifális akadályok és a szubvenciók „csupán” a külföldiek versenyfeltételeinek rontásával akadályozzák a nemzetközi turizmust. A nem tarifális akadályok a turizmusban méltán tekinthetők a protekcionizmus megnyilvánulásának, hiszen egyik legfontosabb hatásuk éppen a hazai szolgáltatók védelme. (Nem feledkezhetünk meg persze arról sem, hogy ezek a korlátok fontos szerephez juthatnak a nemzetközi fizetési mérleg egyensúlyának fenntartásában is.) Ez a protekcionizmus azonban nem szolgálja minden hazai turisztikai vállalkozás érdekeit: a kiutaztatásban érdekelt utazásszervezők, utazásközvetítők és légitársaságok számára ugyanis ez az értékesítési és ezzel együtt a növekedési lehetőségek beszűkülését jelenti.
81
A világ országainak többsége alkalmaz valamilyen mértékben nem tarifális akadályokat (IMF 1998a). Ezek között előfordul a külföldi pénzeszközök vásárlásának teljes tilalma is, azonban általában inkább a korlátozott mértékű valutaváltás lehetősége a jellemző. Előfordulnak vegyes megoldások is, például amikor csak egy bizonyos valutaövezeten kívülre irányuló utazások esetén vannak érvényben mennyiségi korlátozások. A nem tarifális akadályok között kiemelkedő jelentőséggel bírnak a vámmentes árubehozatalra vonatkozó szabályok (duty free allowances). Gyakorlatilag minden ország korlátozza valamilyen mértékben az áruknak azt a mennyiségét, amit egy-egy turista vámmentesen hazavihet. Ezek a szabályok igen nagy változatosságot mutatnak, mind az érintett áruféleségek körét, mind a vámmentességi értékhatárokat tekintve. A túl alacsony értékhatárok érezhetően korlátozzák a turisták külföldi áruvásárlási lehetőségeit, ami nemcsak a határmenti övezetekre jellemző bevásárló-turizmust fogja vissza, de a „klasszikus” turisztikai formák fejlődését is akadályozza. Egy amerikai felmérés (USTTA 1988) kimutatta, hogy az Európai Közösségek országainak többségében 45-50 $ értékhatárig lehet harmadik országból vámmentesen árut behozni (egyes országokban, például Görögországban és Portugáliában 25 $ig), aminek következtében az európai turisták költenek a legkevesebbet az USA-ban ajándéktárgyakra (átlagosan 224 $-t), míg a japánok a legbőkezűbb költekezők (átlagosan 576 $), ami bizonyára az 1500 $-os vámmentességi értékhatárnak is köszönhető. Tarifális akadályok Valamivel ritkábban fordulnak elő, mint az előző pontban említett akadályok és céljaik is általában mások: nem elsősorban a hazai szolgáltatók védelme okán alkalmazzák ezeket, hanem inkább a költségvetés vagy egyes intézmények bevételeinek növelése érdekében. Bár kétségtelen, hogy az aránytalanul magas tarifák (pl. a „kilépési adók” esetében) visszafoghatják az adott irányú turizmust, a nem tarifális akadályokhoz hasonló hatásokat eredményezve. A tarifális akadályok nem ismeretlenek még a fejlett országok körében sem, Ausztráliában például 1988-ig 5 $-t kellett fizetniük az országba belépő turistáknak, 20 $-t pedig a külföldre utazó ausztráloknak. Sajnos sok helyütt (leginkább egyes, korrupcióval átitatott afrikai és latin-amerikai országokban) előfordul az is, hogy a határőrizeti szervek „feketén”, saját hasznukra szednek „kilépési adót” a kiszolgáltatott turistáktól, akiknek az adott országot elhagyván se lehetőségük, se kedvük nincs már a panasztételre. A határátlépéskor fizetendő összegek, akár hivatalosak, akár nem, általában rossz fényt vetnek az adott országra, bizonyos mértékben csökkentve nemzetközi versenyképességét is. A már említett Ausztráliában például sok külföldi megtagadta a belépési díj, mint „nem civilizált” korlátozás kifizetését (Sydney Morning Herald, May 26, 1988 – idézi Edgell [1990], p. 57). 82
A ki- illetve belépési adókhoz hasonló jellegűek a repülőtéri illetékek, amelyek azonban elvileg nem a költségvetés bevételeit növelik, hanem a repülőterek fenntartási költségeinek fedezéséhez járulnak hozzá. Ezek megfizetése alól akkor mentesülhet a turista (vagy élvezhet csökkentett mértékű fizetési kötelezettséget), ha a repülőtér fenntartását teljes mértékben finanszírozza az adott állam/önkormányzat vagy valamelyik szervük, illetve ha a repülőtér saját bevételeivel pótolja ezeket. Ez utóbbira adnak lehetőséget a vámmentes üzletek, amelyek a nagy forgalmú nemzetközi repülőterek számára kiemelkedő jelentőségű bevételi forrást alkotnak (éppen ezért okoz gondokat az európai repülőterek számára a vámmentes vásárlási lehetőségek megszűnése az unión belüli utazások esetében, mint később látni fogjuk). Előfordul, hogy a tarifális akadályok közvetett módon kapcsolódnak a külföldi utazásokhoz, például az útiokmányok kiállítását vagy fenntartását érintő adók formájában. Az útlevél kiállítása a legtöbb országban illetékköteles, de előfordul az is, hogy az útlevél érvényben tartásáért éves díjat (adót) kell fizetni. Mindmáig ez a helyzet például Olaszországban, ahol részben éppen emiatt volt visszafogott a külföldre irányuló turistaforgalom egészen a személyi igazolvánnyal való határátlépés lehetőségének létrejöttéig (az EK tagországainak viszonylatában). Egyes szerzők (pl. Wason 1998) a tarifális akadályokat általánosítva azonosítják a turisták és a turisztikai vállalkozások által fizetendő különféle adókkal és illetékekkel, megállapítva, hogy ezeket rendkívül változatos jogcímeken szedik a különböző országokban (néhány példát mutat be a 16. táblázat). Bár kétségtelen, hogy a turizmust érintő adók vagy adójellegű terhek közül egyik-másik valóban képes a fent ismertetett kritériumok valamelyikének megfelelve a nemzetközi turizmus korlátozására, az ilyen adókat hiba lenne egységesen akadályoknak tekinteni, és csupán egy alaposabb vizsgálat után lehetne turizmuskorlátozó „erejükről” ítéletet alkotni (csupán példaként említjük meg a két végletet: a Bhután által megkövetelt beutazási engedély fejenként mintegy 2000 dollárba kerül, ráadásul csak szervezett utazáson való részvételre jogosít, azaz igen komoly akadálynak tekinthető; ezzel szemben a szálláshelyi adók legnagyobb részét a fogyasztók nem is érzékelik, mivel azok általában csekély mértékűek és be vannak építve a szolgáltatások árába). A nemzetközi turizmus állami támogatása nyilvánvalóan nem minősíthető akadálynak a támogatásokat nyújtó ország szempontjából, ugyanakkor torzítja a piaci verseny feltételeit, ezért korlátozó tényezőnek a nemzetközi turizmus egészét illetően. Ennek az eszköznek a használata mindazonáltal meglehetősen ritka. A központilag ellenőrzött gazdasággal rendelkező országokban (az egykori európai KGST-országokban vagy a mai Kínában) inkább az 83
ellenkezője volt jellemző: a külföldi turisták a kötött devizagazdálkodás keretein belül csak a (fekete)piaci árfolyamnál rosszabb feltételekkel vásárolhattak helyi valutát, és a belföldi turistákhoz képest általában csak magasabb áron juthattak turisztikai szolgáltatásokhoz. 16. táblázat. Turisztikai és a turizmust érintő adók típusai (példák). Ágazat/adófajta Belépési/kilépési adók
Az adó neve Beutazási engedély Kiutazási adó Vízum Légiközlekedés Légiutas-illeték Repülőjegy-adó Üzemanyag-adó Reptéri és kikötői adók Felszállási adó Reptéri illeték Reptéri biztonsági adó Reptéri parkolási adó Tranzitadó Szálláshelyi adók Ágyadó Béradó Differenciált VAT Elszállásolási adó Értékesítési adó Foglaltsági adó Fogyasztási adó Idegenforgalmi adó Ideiglenes elszállásolási adó Pótadó Szállodai adó Szállodai és éttermi adó Szolgáltatási adó Többlethaszon-adó Üzleti adó Vendégéjszaka-adó Éttermek Értékesítési adó Szeszesital-adók Úthasználat Úthasználati díjak Üzemanyag-adók Autóbérlés Beszerzési adó Helyi adó Üzemanyag-adók Turistabuszok Beszerzési adó Turistaszállítási adó Attrakciók Fogyasztási adó Látogatói adó Trekking-adó Oktatás, képzés Catering-adó Oktatási adó Forrás: Wason, G. (1998) nyomán
Ország(ok) Bhután Indonézia, Pakisztán számos ország Egyesült Királyság USA, Tanzánia Kenya Hong kong számos ország Spanyolország Jordánia Kirgizsztán Szingapúr, Hong Kong Bermuda Írország, Finnország stb. Mexikó Botswana Maldív-szigetek Pakisztán Magyarország Macedónia Malawi Hong Kong Mauritius Ghána Fidzsi-szigetek Kambodzsa Nepál Mauritius Pakisztán számos ország számos ország Lengyelország Florida (USA) számos ország számos ország Costa Rica Egyesült Királyság Jordánia Nepál Kenya Fidzsi-szigetek
Adófizető Fogyasztó Fogyasztó Fogyasztó Fogyasztó Fogyasztó Vállalkozás Fogyasztó Fogyasztó Fogyasztó Fogyasztó Fogyasztó Fogyasztó Vállalkozás Fogyasztó Fogyasztó Fogyasztó Fogyasztó Vállalkozás Fogyasztó Fogyasztó Fogyasztó Fogyasztó Fogyasztó Fogyasztó Vállalkozás Vállalkozás Fogyasztó Fogyasztó Vállalkozás Fogyasztó Vállalkozás Vállalkozás Fogyasztó Fogyasztó Fogyasztó Fogyasztó Fogyasztó Fogyasztó Fogyasztó Vállalkozás Vállalkozás
Szubvenciók Bizonyos tekintetben a turizmus szubvencionálásaként értékelhető ugyanakkor az a gyakorlat, amit egyes dél-európai országok (különösen Spanyolország) folytattak egészen a legutóbbi időkig (konkrétan az euró-zónához való csatlakozásig). Ezek, a tömeges vakációs turizmusban érdekelt országok ugyanis turisztikai szolgáltatásaik nemzetközi versenyképességének javítása érdekében mesterségesen alacsonyan tartották nemzeti valutájuk árfolyamát, tekintettel arra, hogy ezen a fokozottan árérzékeny piacon komoly konkurensekkel 84
kellett számolniuk egyes Európán kívüli mediterrán országok (főképp Törökország és Tunézia) személyében (Puczkó és Rátz 1999). Természetesen az árfolyampolitika nemcsak a turizmus exportképességét javította, hanem más ágazatokét is, ugyanakkor szabályozására elsősorban a stratégiai ágazatnak tekintett turizmus érdekében volt szükség. Adminisztratív akadályok A nemzetközi turizmus legerőteljesebb hatású korlátozó tényező közé tartoznak a ki- és beutazásra, illetve a határátlépésre vonatkozó előírások és engedélyek. A vízumok, vagyis az államok külképviseleti szervei által kiállított, személyre szóló beutazási engedélyek sokkal inkább (kül)politikai célokat szolgálnak, mintsem a turizmus korlátozását. A vízumkötelezettség jellemzően eltérő politikai és/vagy gazdasági rendszerű (vagy erősen eltérő gazdasági fejlettségű) államok között áll fenn, a legtöbbször kölcsönösségi alapon (bár kivételek is akadnak, mint jelenleg magyar-amerikai viszonylatban). A vízumok általában több típusra és altípusra oszthatók, úgy mint turista- (ezek között tartózkodásra jogosító vagy tranzit, egyszeri vagy többszöri belépésre jogosító), diák-, munkavállalási és bevándorlási vízumok. A turistavízumok kiadása általában kevésbé körülményes és az előírt feltételek teljesítése esetén – extrém körülmények kivételével – automatikus. A vízum díja, illetve az eljárással összefüggő kényelmetlenségek ennek ellenére jelentős mértékben korlátozzák a nemzetközi turistaforgalmat. Egyes antidemokratikus rendszerekben (például az egykori európai szocialista országokban) általánosnak volt tekinthető a „kiutazó vízumok” alkalmazása, még ha nem is ezzel a megnevezéssel illették őket (Magyarországon kiutazási engedélynek nevezték). Ezeket a belügyi szervek állították ki (esetleg olyan „fedőszervek” közbeiktatásával, mint nálunk az Ibusz utazási iroda), és kifejezetten politikai célokat szolgáltak (hisz a nemzetközi fizetési mérleg egyensúlyán megfelelő szigorral őrködtek a kötött devizagazdálkodás utazási valutakeretet érintő szabályai). A kiutazási engedélyek rendszere – a bonyolult és sokszor önkényes eljárások, feltételek révén – a hidegháború korszakában messze nem a turizmust, hanem sokkal inkább a bezárkózást szolgálta (más kérdés, hogy mindez elősegítette a belföldi turizmus fejlődését). Megjegyzendő, hogy egyes országokban (például a Szovjetunióban) még belföldön is csak „belső vízumokkal” lehetett utazni, a totalitárius állam mindenre kiterjedő ellenőrzési rögeszméjének jegyében. A beutazást korlátozhatják különféle előírások is, a vízumkiadás gyakorlatával összefüggésben vagy attól elkülönülten. Az előbbire példa a meghívólevelek vagy bizonyos egészségügyi tesztek, illetve oltások kikötése, az utóbbira a minimálisan elvárt napi költőpénz vagy a 85
visszaútra szóló közlekedési jegy bemutatási kötelezettsége. Az előírások azonban a vízummentes forgalomban általában nem tekinthetők normatívnak, sőt hivatalos mivoltuk is gyakran megkérdőjelezhető. Az Európai Unió egyes tagállamai például, annak ellenére, hogy a 90-es évek elején eltörölték Magyarországgal szemben a vízumkötelezettséget, „félhivatalos” szinten gyakorta megtagadják bizonyos magyar állampolgárok beutazását – mint közismert, az egyedül utazó fiatal lányokat előszeretettel és sokszor különösebb vizsgálódás nélkül „fordítják vissza” a nyugati határőrök, holott hivatalosan közülük csak azokat utasíthatnák el, akik nem tudják hitelt érdemlően bizonyítani, hogy turisztikai céllal utaznak. A legtöbb ország alkalmaz idegenrendészeti szabályokat, amelyekkel többek között az országban tartózkodó külföldiek kötelezettségeit írják elő. E szabályok akkor válnak utazást korlátozó tényezőkké, ha túlzott szigorúságukkal riasztólag hatnak a potenciális turistákra. A leggyakoribb szabály a bejelentési kötelezettség, amely a belügyi és/vagy statisztikai szervek felé történő adatszolgáltatást (ritkábban személyes bejelentkezést) feltételez. A bejelentést a szállásadók általában elvégzik a vendég helyett a kényelmetlenségek elkerülése érdekében, ám sajnos az is előfordul, hogy a fogadó állam számára nem a vendég kényelme az elsődleges (lásd Románia gyakorlatát a Ceausescu-érában, amikor még a magánházaknál megszállókat is rendőrségi bejelentési kötelezettség terhelte, az adatgyűjtésen jóval túlmenő célokkal). A turisták általában véve „rossz néven veszik”, ha a határellenőrzéseken és az esetleges repülőtéri biztonsági kontrollon túl egyéb hatósági ellenőrzési procedúrában is részt kell venniük utazásuk során. A kötött devizagazdálkodás időszakára volt jellemző több országban a kötelező valutabeváltás gyakorlata – eszerint az országba érkező külföldi turisták kötelesek voltak egy hatóságilag rögzített napi minimális valutaösszeget átváltani a helyi fizetőeszközre, függetlenül attól, hogy el kívánták-e költeni az adott összeget. Ez az előírás egyes szocialista országokban egészen a rendszerváltásig érvényben volt, jelentősen visszafogva a beutazó turizmust. Az eszköz „elrettentő erejére” utal, hogy miután Magyarország eltörölte azt 1979-ben, ugrásszerűen megnőtt a hazánkba látogató nyugati turisták száma (ehhez hozzájárult az Ausztriával szembeni vízumkötelezettség egyidejű eltörlése is). A nemzetközi turizmus legdrasztikusabb korlátozásának a külföldi utazások teljes (jogszabályban rögzített) tilalma minősül. Az egykori NDK-ban törvény szabta meg, hogy 18 és 65 éves kor között az állampolgároknak csak „baráti” országokba szabad utaznia – hasonló, bár kevésbé szigorú korlátozások minden korabeli szocialista országban érvényesek voltak. De nemcsak a szovjet szövetségi rendszerben fordultak elő ilyen esetek: Dél-Koreában egészen a nyolcvanas évek végéig nem utazhattak külföldre az 50. évüket be nem töltött 86
lakosok (kivételt képeztek az üzleti céllal utazók; Edgell 1990). Az előbbiekkel ellentétben ebben az esetben nem annyira az ideológiai, mint inkább a gazdasági szempontok voltak a meghatározóak. Szolgáltatási jellegű és infrastrukturális akadályok Nagyon ritkán ugyan, de előfordul az is, hogy egy ország szándékosan nem fejleszti a turisztikai infrastruktúrát (vagy visszafogja annak fejlődését), hogy ezáltal is csökkentse az oda irányuló turisztikai keresletet. Jellegzetes példaként említhető Tibet esete, melyet a kínai központi kormányzat igyekszik továbbra is minél teljesebben elzárni a külvilágtól. Ez a gyakorlat nem idegen más, antidemokratikus berendezkedésű államoktól sem: még ahol jelentős fejlesztésekre is sor kerül, ott sem feltétlenül a turizmus általában való fellendítése a cél, hanem a megbízható (és ugyanakkor ellenőrzés alatt tartható) turisztikai bevételforrások megteremtése (lásd pl. Kuba esetét). Kivételt képez a már említett Bhután esete, amely ősi kultúrája, hagyományos életvitele és természeti értékei védelmében korlátozza igen erős mértékben a nemzetközi turizmust, többek között az ellenőrzés alatt tartott szolgáltatások révén is. Valamennyi esetre egyaránt jellemző ugyanakkor, hogy az infrastruktúra fejlődésének visszafogása nem önálló turizmuskorlátozó eszközként jelentkezik, hanem más, közvetlenebb módszerek kiegészítéseképpen. Mindemellett fontos megjegyezni, hogy sok esetben nehéz elválasztani az infrastruktúra fejlődésének korlátozására irányuló szándékot a fejlesztési lehetőségek szűkösségétől vagy hiányától. Az utóbbi eset különben is sokkal inkább jellemző, mint az előbbi, ám nyilvánvalóan nem tekinthető mesterségesen létrehozott akadálynak a turisztikai szolgáltatások nemzetközi áramlása útjában. 3.4.3. A turisztikai szolgáltatók működését korlátozó tényezők Az előbbiekhez képest nehezebb helyzetben vagyunk, ha egyértelműen meg kívánjuk határozni a turizmusra nézve mérvadó akadályokat. A korlátozó tényezők 40 nagy része ugyanis nem csak vagy nem elsősorban a turizmust érinti, a kifejezetten turisztikai téren érvényesülő akadályok viszont meglehetősen nagy változatosságot mutatnak. Ezért célszerű, ha a GATS terminológiájára építjük az akadályok osztályozását. Eszerint a turisztikai szolgáltatók működését (illetőleg a turisztikai szolgáltatások áramlását) korlátozó tényezők (intézkedések) alábbi csoportjait határozhatjuk meg (néhány jellemző típus megnevezésével): a) A piacrajutást érintő intézkedések − a szolgáltatók számának korlátozása 40
Az általános akadályokra vonatkozó összesítést lásd az 1. számú függelékben (329. oldal). 87
− a szolgáltatási tranzakciók összértékének korlátozása − a szolgáltatási műveletek számának korlátozása − az alkalmazotti létszám és/vagy a külföldi alkalmazottak arányának korlátozása egy adott ágazatban vagy vállalattípusnál − vegyesvállalat-létesítés kötelezettsége − külföldi tőkebefektetés és tőkerészesedés korlátozása stb. b) A nemzeti elbánást érintő intézkedések − diszkriminatív adók − diszkriminatív ösztönzők vagy szubvenciók − kormányzati beszerzési politikák − helyi tartalomra vonatkozó előírások − nemzetiségre, állampolgárságra vagy állandó lakhelyre vonatkozó előírások stb. c) A legnagyobb kedvezmény elvével összefüggő intézkedések − integrációs megállapodások − kölcsönösségi megállapodások − kétoldalú egyezmények stb. d) Nem-diszkriminatív intézkedések (a GATS VI. cikkelye alapján) − licenc-eljárások − technikai szabványok előírása − szakmai minősítés elismerése stb. A fenti tényezőcsoportokhoz sorolható konkrét kereskedelmi akadályokat a GATS keretében zajló liberalizációs folyamatok vizsgálata kapcsán, a 3.5 fejezetben elemezzük részletesen. Mint a fejezet elején jeleztük, a turizmust nemcsak specifikus, közvetlen vagy közvetett hatású intézkedések korlátozhatják, hanem olyan körülmények is, amelyek részben vagy teljesen függetlenek az adott kormány kereskedelempolitikájától. Ilyen körülmények például az alábbiak: − földrajzi távolságok – ezekkel párhuzamosan nőnek a közlekedési és kommunikációs költségek, ami valamennyi szolgáltatás-kereskedelmi formát megdrágítja, korlátozva ezzel az üzleti tevékenységet is;
88
− infrastruktúra – a turisztikai szolgáltatások kereskedelmének liberalizálása önmagában még nem eredményezi a forgalom fellendülését, ha hiányoznak az üzleti tevékenység olyan alapfeltételei, mint a megfelelően kiépített kommunikációs, közlekedési és energiahálózatok, illetve létesítmények; − környezeti problémák – a természetes és mesterséges környezet katasztrofális állapota a turisztikai fejlesztések esetén kizáró tényező, vagyis az üzleti tevékenység kiterjesztéséhez aktív környezetvédelmi politikára van szükség; A felsorolt és a hozzájuk hasonló körülmények nem küszöbölhetők ki pusztán liberalizációs intézkedésekkel, a kereskedelem szabaddá tétele azonban elősegítheti a belőlük fakadó hátrányok mérséklését: a földrajzi távolság például nyilván olyan adottságnak számít, ami semmilyen módon nem változtatható meg, a légiközlekedés költségeinek redukálásához – és ezáltal a távolságok relatív csökkentéséhez – viszont igenis hozzájárulhat a liberalizáció (miként azt a transz-atlanti légiközlekedésben szabaddá tett verseny példája is megmutatta). 3.5. A turisztikai szolgáltatások nemzetközi liberalizációja és a GATS Mint az előző fejezetben láthattuk, a turisztikai szolgáltatások nemzetközi áramlásának útjában különféle akadályok állhatnak, melyeknek csak egy része „tisztán” gazdasági jellegű. Sőt, ha megvizsgáljuk az utóbbi évtizedek világturizmusának alakulását, azt tapasztalhatjuk, hogy a jelentősebb forgalmi változások általában nem a szolgáltatás-liberalizációt (vagy éppen annak visszafogását) célzó intézkedésekre voltak visszavezethetők, hanem merőben más okokra. Ilyenek voltak például a háborúk és más súlyos fegyveres konfliktusok (Öbölháború, Csecsen hadjárat, Koszovó, Intifáda), a pénzügyi válságok (olajárrobbanás, a mexikói peso összeomlása, Délkelet-Ázsia válsága) vagy a nagy horderejű politikai események, mint például a kelet-európai kommunista rendszerek bukása. A szolgáltatás-liberalizáció eleve nem forradalmi változások formájában szokott végbemenni, hanem sokkal inkább a fokozatosság elve alapján (ezt támogatja a GATS is, lásd 58. oldal), ráadásul még a valóban gyökeres változást eredményező intézkedések hatása sem jelentkezik azonnal (például ha egy ország megnyitja piacát a külföldi szállodavállalatok befektetései előtt – azaz lehetővé teszi számukra a kereskedelmi jelenlétet –, még évek telhetnek el, míg számottevő fogadókapacitást képviselő szállodai jelenlét alakul ki). A szolgáltatás-liberalizáció tehát hosszabb távon és egyéb kedvező körülmények mellett vezethet a turizmus fellendüléséhez. A turizmus, mint fontos – sőt egyes elmaradott országok számára szinte az egyetlen – devizakitermelő ágazat már a GATS aláírása előtti egy-két évtizedben nagymértékben libe-
89
ralizálódott. A külföldi fogyasztást, azaz a turisták fogadását és helyi ellátását egyes diktatórikus rezsimek kivételével alig korlátozták az országok 41, ez viszont általában maga után vonta a külföldi turisztikai befektetők valamilyen formában való jelenlétének engedélyezését (hisz sok helyütt a helyi anyagi és szellemi erőforrások elégtelenek voltak a jó fizetőképességű turisták igényeit kielégítő szolgáltatások megteremtéséhez). Ha máshogy nem, megtűrt formában számos helyen még a szolgáltatást végző külföldi természetes személyek jelenléte is megvalósulhatott. Tehát ha liberalizációról, azaz a szolgáltatás-áramlás útjában álló akadályok következetes, módszeres és globális felszámolásáról nem is beszélhetünk a 70-80-as években, liberalizálódásról, vagyis spontán és részleges módon történő akadály-felszámolásról igen 42. Nem véletlen, hogy a GATS-egyezményt aláíró országok szinte mindegyike vállalt liberalizációs kötelezettségeket a turisztikai szolgáltatások területén, miáltal ez utóbbiak szerepelnek a leggyakrabban az Engedményes Listákon (lásd 13. táblázat). A kötelezettségvállalások alapjában véve szentesítették a fennálló állapotokat, az egyezményhez való csatlakozás gyakorlatilag sehol sem jelentette a turisztikai szektor hirtelen megnyitását a külföldiek előtt. Ezzel együtt a GATS jelentősége igen nagy a turizmus számára: egyrészt ugyanis rendszerbe foglalta a meglévő intézkedéseket, nagymértékben javítva átláthatóságukat, másrészt stabilizálta a liberalizált/liberalizálódott piaci állapotokat azzal, hogy nem engedi meg a vállalt kötelezettségektől való „visszatáncolást”, vagyis egyfajta garanciaként szolgál arra, hogy a kialakult szolgáltatási kapcsolatok a jövőben is zavartalanul működhetnek (kivéve természetesen az „el nem kötelezett” szolgáltatások esetét). Ami a rendszert illeti, a szolgáltatási módozatokról és az akadályok/liberalizációs vállalások osztályozásáról már szó esett az előző fejezetben. Fontos kérdés emellett, hogy a GATS miket tekint turisztikai szolgáltatásoknak. A „turizmussal és utazással kapcsolatos szolgáltatások” a WTO szolgáltatásokra vonatkozó ágazati osztályozási listájában (W/120) önálló fejezetet alkotnak (a 9. számút) és négy alfejezetre oszlanak: − 9(A) szállodák és éttermek – ide tartoznak a szállodai és egyéb szálláshelyek, illetve a helyszíni étel- és italfogyasztást lehetővé tevő különböző szolgáltatók (éttermek, cateringszolgáltatók, presszók, bárok, szórakozóhelyek stb.); 41
Amennyiben a vízumkötelezettséget az eltérő politikai rendszerű vagy az erősen különböző gazdasági
fejlettségű országok közötti turizmus „természetes” akadályának tekintjük. 42
Mindez elsősorban a kevésbé fejlett országokra vonatkozóan helytálló; a fejlett országokban, ha nem is
általános, de meglehetősen következetes liberalizáció zajlott az említett időszakban. 90
− 9(B) utazásközvetítői és utazásszervezői szolgáltatások – az utazási irodai tevékenység keretében végzett „klasszikus” szolgáltatások sorolhatók ide, vagyis a túraszervezés, a szálláshely-közvetítés, az utazási információk nyújtása, a tanácsadás és tervezés, a személy- és csomagszállítás szervezése, a jegyárusítás, a biztosítás-kötés stb. − 9(C) idegenvezetői szolgáltatások – tartalmazzák az ügynökségek és az egyéni vállalkozók által nyújtott idegenvezetői szolgáltatásokat egyaránt, de nem tartalmazzák a vadászati kísérők és a hostessek szolgáltatásait; − 9(D) egyéb turisztikai szolgáltatások. Maga a WTO is megállapítja, hogy a fentiek messze nem fedik le az összes, turizmushoz kapcsolódó, illetve a turisztikai tevékenység végzéséhez szükséges szolgáltatást (WTO 1998). Ezért a WTO szakértői összeállítottak egy listát, amelyben a SICTA-ban felsorolt tevékenységeket összekötik a GATS szolgáltatásokra vonatkozó ágazati osztályozási listájában szereplő kategóriákkal (lásd 3. számú függelék, 335. oldal). A listából kiderül, hogy gyakorlatilag valamennyi szolgáltatási osztályban vannak turisztikai vonatkozású szolgáltatások, ezért a turizmus valódi és teljes liberalizációja nehezen képzelhető el a többi szolgáltatási ágazatra vonatkozó korlátozások felszámolása nélkül. Ugyanakkor a nem-turisztikai ágazatokban hozott liberalizációs intézkedések turisztikai hatásai sokszor csak áttételesen érvényesülnek, illetve hatásuk nehezen különíthető el más intézkedések hatásaitól, ezért az alábbiakban csak a „szűken vett” turisztikai szolgáltatásokkal (vagyis az osztályozási lista 9. fejezetében szereplőkkel) foglalkozunk, az egyéb területek közül pedig csak a számos ország tekintetében létfontosságúnak minősíthető légiközlekedést vizsgáljuk meg. Az alábbiakban tehát áttekintjük a GATS keretében tett nemzeti kötelezettségvállalásokat a jelzett területeken, a még meglevő korlátozás-típusokra összpontosítva, és külön kiemelve az Európai Unió tagországaiban létező akadályokat. Határokon átnyúló kereskedelem Az 1. szolgáltatási módozat tekintetében a leggyakoribb fennálló korlátozás az el nem kötelezettség (azaz a liberalizációs intézkedések hiánya), általában a technikai megvalósíthatóság hiányára hivatkozva. Ez a hozzáállás jellemző például a szállodák és éttermek tekinteté-
91
ben az Európai Unióra 43. Az utazási irodák tevékenységét az országok nagy része nem korlátozza, az uniós tagországok közül csak Svédország írja elő helyi vállalkozás létrehozásának kötelezettségét. Az idegenvezetői szolgáltatások tekintetében kevesebb ország tett kötelezettségvállalásokat, és a teljes liberalizáció sem sok helyütt jellemző. Külföldi fogyasztás A 2. szolgáltatási módozat létfontosságú a turizmus számára, tekintettel arra, hogy valamennyi más szolgáltatási ágazattal összehasonlítva itt a legjellemzőbb a fogyasztók nemzetközi mozgása. Éppen ezért ez a legnagyobb mértékben liberalizált módozat, itt találjuk a szolgáltatás-nyújtás teljes szabadságát biztosító nemzeti kötelezettségvállalások legmagasabb számát valamennyi szolgáltatási kategóriában. Az Európai Unió a „korlátozásmentesség” kategóriájába sorolja a szállodai és éttermi, az utazási irodai és az idegenvezetői szolgáltatásokat egyaránt (az „egyéb turisztikai szolgáltatások” terén nem tesz kötelezettségvállalásokat). Kereskedelmi jelenlét Ezen a területen (3. szolgáltatási módozat) változatos korlátozásokkal, és ebből következően viszonylag mérsékeltebb liberalizáltsággal találkozhatunk. A fő korlátozás-típusok az alábbiak: − helyi vállalkozás létrehozásának kötelezettsége – bizonyos országokban a külföldi szolgáltatónak belföldön (is) bejegyzett jogi személynek kell lennie (azaz szolgáltatás nem nyújtható pl. képviselet útján); az Európai Unió tagországai közül Belgium és Portugália tett ilyen korlátozást a GATS aláírásakor; − tőkekorlátozások – egyes fejlődő országok előírják a helyi tőke bizonyos mértékű (maximum 60 %-os részesedést biztosító) bevonását a területükön létesítendő szolgáltató vállalkozásokba (az Európai Unió tagországai közül egyik sem, az OECD-tagállamok közül pedig csak Mexikó él ezzel az eszközzel); − működési/létesítési engedélyek kiváltásának kötelezettsége – a szolgáltatások nyújtását több országban is előzetes engedélyekhez kötik; ezek korlátozó hatásának megítélése nehéz, mivel függ az engedély megszerzésének feltételeitől; az Európai Unióban Spanyolország, Görögország és Portugália fenntartja a jogot, hogy megtagadja szállodák építésének en43
Megjegyzendő, hogy az Internet elterjedésével az üzleti és a mindennapi életben új értelmezést nyernek
bizonyos szolgáltatások, hiszen például egy szálloda képessé válik szolgáltatásai közvetlen értékesítésére a külföldi fogyasztó számára, azaz megvalósul esetében a határon átnyúló kereskedelem. 92
gedélyezését a különleges történelmi és művészeti értékekkel bíró területeken, míg Finnország az utazási irodák engedélyezését köti speciális engedélyhez; − gazdasági szükségszerűségi tesztek (economic needs test) előírása – egyes országokban a turisztikai szolgáltatók létrehozása/megtelepedése előtt kötelező elemezni a piaci feltételeket, megakadályozandó a túlkínálatot; ilyen vizsgálatokat írnak elő pl. Olaszországban új vendéglátó létesítmények vagy utazási irodák engedélyezéséhez; − állampolgársághoz vagy állandó lakhelyhez fűződő korlátozások – ilyen jellegű előírásokat általában az idegenvezetők működésének engedélyezéséhez írnak elő az országok, de más területeken is előfordulhatnak; Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Görögország és Portugália például saját állampolgárainak tartja fenn az idegenvezetői szolgáltatásokat (az előbbi kettő ráadásul csak a területileg illetékes kamarák vagy szövetségek tagjainak engedélyezi e tevékenységet), míg Franciaország a kávézók és presszók esetében írja elő ugyanezt. Természetes személyek jelenléte Bevándorlási és munkaerő-piaci szempontból „kényes” területről lévén szó, az országok többsége nem vállalt liberalizációs kötelezettségeket e tekintetben – ez a jellemző az Európai Unió tagországainak zömére, Finnország kivételével, amely liberalizálta a természetes személyek jelenlétét mindhárom alágazatban. Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Portugália és Görögország itt is kikötötte a 3. szolgáltatási módozat esetében tett korlátozásokat, utóbbi pedig kiegészítette ezeket az utazási irodákat érintő korlátozásokkal (egy irodában csak két külföldi személy vállalhat munkát). A kötelezettségvállalások összesítő statisztikáit a 17. táblázat és a 18. táblázat tartalmazza, míg a turisztikai alágazatokra vonatkozóan tett nemzeti kötelezettségvállalások áttekintése a 2. számú függelékben található (79. táblázat–82. táblázat). 17. táblázat. Liberalizációs kötelezettségvállalások a GATS Engedményes Listái szerint (országok száma és részaránya) Piacrajutás Nemzeti elbánás Teljes Részleges El nem köt. Teljes Részleges El 33 49 30 37 48 Határon átnyúló kereskedelem 29% 44% 27% 33% 43% 55 47 10 58 42 Külföldi fogyasztás 49% 42% 9% 52% 38% 25 86 1 49 61 Kereskedelmi jelenlét 22% 77% 1% 44% 54% 1 105 6 12 90 Természetes személyek jelenléte 1% 94% 5% 11% 80% Megjegyzés: a százalékos megoszlás a liberalizációs szintek szerint, a szolgáltatási módozatok között értendő Szolgáltatási módozat
Forrás: WTO (1998)
93
nem köt. 27 24% 12 11% 2 2% 10 9%
18. táblázat. Liberalizációs kötelezettségvállalások a GATS Engedményes Listái szerint (alágazatokon és szolgáltatási módozatokon belüli megoszlás) 1. Piacrajutás Szállodák és éttermek Utazási irodák Idegenvezetők Egyéb
Határon átnyúló kereskedelem Teljes Részl. K.len. 31% 23% 46% 49% 19% 31% 56% 7% 37% 38% 31% 31%
Külföldi fogyasztás Teljes 54% 65% 78% 38%
Részl. 37% 20% 13% 54%
K.len. 9% 15% 9% 8%
Kereskedelmi jelenlét Teljes 27% 27% 41% 23%
Részl. 72% 67% 54% 69%
K.len. 1% 6% 6% 8%
Természetes személyek jelenléte Teljes Részl. K.len. 3% 91% 6% 1% 88% 11% 0% 85% 15% 0% 92% 8%
2. Nemzeti elbánás
Határon átnyúló Természetes Külföldi fogyasztás Kereskedelmi jelenlét kereskedelem személyek jelenléte Teljes Részl. K.len. Teljes Részl. K.len. Teljes Részl. K.len. Teljes Részl. K.len. Szállodák és éttermek 37% 21% 42% 58% 30% 12% 51% 46% 3% 11% 79% 10% Utazási irodák 55% 15% 30% 70% 13% 17% 64% 27% 9% 17% 69% 15% Idegenvezetők 59% 4% 37% 85% 4% 11% 76% 15% 9% 13% 67% 20% Egyéb 54% 23% 23% 62% 38% 0% 54% 46% 0% 23% 69% 8% Megjegyzés: a százalékos megoszlás az egyes alágazatokra és szolgáltatási módozatokra vonatkozó kötelezettségvállalások körében, liberalizációs szintek szerint értendő Forrás: WTO (1998)
A légiközlekedéssel a GATS egy külön függelékben foglalkozik, ennek 6. paragrafusa meghatározza az érintett szolgáltatások körét: − repülőgépek karbantartása és javítása; − számítógépes helyfoglalási rendszerek üzemeltetése; − a légiközlekedési szolgáltatások értékesítése és marketingje. Ezek közül csak az utóbbi kettő bír közvetlen turisztikai jelentőséggel, így az ezekre vonatkozó kötelezettségvállalásokat tekintjük át. A légiközlekedéssel összefüggő szolgáltatások liberalizációja sajátos kettősséget mutat: egyrészt megállapítható, hogy a GATS hatálya alá eső szolgáltatások meglehetősen liberalizáltak, viszonylag sok korlátozásmentességet garantáló kötelezettségvállalással; másrészt a légiközlekedés egyik legkényesebb területe, a járatok üzemeltetése 44 kívül esik a GATS hatókörén és szabadságfoka továbbra is alapvetően regionális és bilaterális egyezményeken alapul (az Európai Unióra légügyi liberalizációjára vonatkozóan lásd a 10.7.1 fejezetet). A WTO tagállamai közül 1998 végéig 33-an tettek kötelezettségvállalásokat a légiközlekedési szolgáltatások értékesítése és marketingje terén, 39-en pedig a számítógépes helyfoglalási rendszerek üzemeltetésére vonatkozóan, ami más közlekedési alágazatokkal összehas44
A WTO szóhasználatában felbukkan a „hard rights – soft rights” fogalompár: az előbbivel a lényegi vagy
alapszolgáltatásokat jelölik, jelen esetben magát a légiszállítást, míg az utóbbival a kiegészítő szolgáltatásokat (értékesítés, karbantartás stb.). Eszerint a GATS csupán a légiközlekedés „puha” vonatkozásait érinti és közvetlenül nem szolgálja a „kemény” összetevők liberalizációját. 94
onlítva viszonylag magas liberalizációs fokot jelent. Az Európai Unió tagállamai zömmel korlátozásmentességet vállaltak, egyes specifikus esetek tekintetében el nem kötelezettséget megállapítva. Aligha meglepő módon, az Unióban a szolgáltatások nyújtásának feltételei általában nem rosszabbak, mint más országokban. A kötelezettségvállalások tartalmi összefoglaló táblázatait 2. számú függelék tartalmazza (83. táblázat–84. táblázat). 4. MIKRO-INTEGRÁCIÓS FOLYAMATOK A TURIZMUSBAN 4.1. Együttműködés és növekedés a vállalkozási szférában A turisztikai ágazatot egymástól számos tekintetben eltérő szolgáltató vállalkozások széles köre alkotja. Ezek a nagy, közepes vagy kisméretű vállalkozások, amelyek egyaránt lehetnek szolgáltatások termelői, kibocsátói és közvetítői, egymással együttműködve (interaktivitásban) nyújtják azokat az összetett turisztikai szolgáltatásokat, amelyek képesek kielégíteni a nemzeti és nemzetközi turisztikai kereslet sokrétű igényeit. Közgazdasági szemszögből vizsgálva az „interaktivitás” fogalma nem azonos az interdependenciáéval, mivel ez utóbbi a gazdasági szereplők számos ponton összekapcsolódó tevékenységéből eredő kölcsönös függőségi viszonyokat jelenti, ami a gyakorlatban nem feltétlenül eredményez kölcsönösen előnyös együttműködést; az interaktivitás ezzel szemben feltételezi az egymást kiegészítő erőforrások kiaknázásával elért szinergikus hatások kihasználását, mellyel az egyedi szolgáltatók által el nem érhető eredmények valósíthatók meg (Hakansson 1989). Az együttműködési kapcsolatok/hálózatok értékkel rendelkeznek a vállalkozás számára, amennyiben lehetővé teszik a költségek és a kockázatok megosztását a fejlesztési szakaszban, időleges előnyöket biztosítanak az ajánlatok elkészítése és piaci elhelyezése tekintetében, valamint méretgazdaságossági és termékdifferenciációs előnyök kiaknázására adnak lehetőséget (Porter 1990). E kapcsolatok különösen nagy értéket képviselnek, amennyiben a résztvevő partnerek heterogén és komplementer ismeretanyagának, illetve erőforrásainak kombinációjával nagyobb hatásfokkal valósíthatók meg az új eljárások és termékek kialakítására irányuló közös fejlesztések. Ha abból indulunk ki, hogy egy turisztikai vállalkozás piaci sikereinek egyik legfontosabb befolyásoló tényezője az együttműködési kapcsolatok rendszere, akkor egyértelmű, hogy a sikerhez megfelelő partnerekre, hatékony együttműködési módszerekre és hatékony hálózat-menedzsmentre van szükség. Ebből a szempontból nézve egy együttműködési hálózat az adott vállalkozás egyik alapvető „láthatatlan” erőforrásának minősül. 95
A turisztikai szolgáltatások piacát erős versenyhelyzet és folyamatos bővülés jellemzi világszerte. E piacon tartósan jelen lenni kívánó szolgáltatók újabb és újabb kihívásokkal szembesülnek, amelyekre különféle stratégiai válaszokat adhatnak, mint például a piaci pozíciók megerősítése, új piacokra való belépés, termékek differenciálása vagy új termékek bevezetése. A stratégiai célkitűzések megvalósítása a legtöbbször feltételezi a vállalkozás átszervezését vagy növekedését. A növekedést többféle módon lehet elérni (Tribe 1997): − belső növekedési folyamatok − fúziók és felvásárlások vagy − együttműködések és szövetségek révén. A belső növekedés alatt azt a folyamatot értjük, amikor egy vállalkozás saját erőforrásaira támaszkodva fejleszt ki új termékeket vagy szerez meg új piacokat. Ez jellemző például azokra a tour operatorokra, akik úgy döntenek, hogy belépnek a tengeri hajóutak piacára anélkül, hogy ehhez igénybe vennék a már régebb óta ezen a területen tevékenykedő szolgáltatók segítségét, vagyis közvetlenül kötvén szerződéseket a hajóstársaságokkal, teljes egészében maguk végzik az új termék előállítását és értékesítését. Fúziókról vagy felvásárlásokról akkor beszélhetünk, amikor egy cég a saját szolgáltatáskínálatának bővítése céljából már meglevő szolgáltatókra támaszkodik, pontosabban amikor kettő vagy több szervezet erőforrásai integrálódás révén történő egyesítéséről dönt. Ezt teszi például egy olyan tour operator, amelyik meg kívánja vetni a lábát az üdülőfalvak piacán, és ennek érdekében részben vagy egészen felvásárol egy e területen már egy ideje működő vállalkozást. Az integráció többféle formában valósulhat meg (Poon 1993): − vertikális integráció − horizontális integráció − diverzifikáció − diagonális integráció. Vertikális integrációról akkor beszélhetünk, ha az összekapcsolódási folyamat a termelési ciklus különböző fázisaiban részt vevő vállalkozásokat érint, ami a turizmus esetében például egy utazásszervező és egy légitársaság integrációját jelentheti. A horizontális integráció esete akkor áll fenn, ha a termelési ciklus azonos fázisában részt vevő cégek, például szállodavállalatok fonódnak össze. Diverzifikációként jellemezzük azt az esetet, amikor egy vállalkozás egy számára teljesen új, korábbi tevékenységével a termelési folyamat szempontjából össze 96
nem függő területre lép be – például amikor egy kőolaj-forgalmazó cég szállodaláncot vásárol fel. Végül, diagonális integrációval akkor találkozunk, amikor egy vállalkozás egy olyan partnerrel kapcsolja össze tevékenységét, amely nem vesz részt ugyan saját terméke/szolgáltatása termelési ciklusában, de tevékenysége révén valamilyen módon kapcsolatban áll a másik fél ágazatával, illetve a vele való összefonódás költségcsökkentést vagy pótlólagos versenyelőnyöket biztosít. Diagonális integrációval találkozunk a turizmus területén például abban az esetben, ha egy tour operator egy szoftvercéggel vagy egy reklámügynökséggel egyesül, de akkor is, amikor egy bank tulajdoni részesedést szerez egy utazásszervezőben, majd saját fiókhálózatát is felhasználja a turisztikai szolgáltatások értékesítésére. Mindebből a fogyasztó számára határozott előnyök származhatnak (az integráció fenti formáival alább részletesebben foglalkozunk). Az együttműködések és szövetségek változatos formákban valósulhatnak meg. Ilyenek például a közös vállalatok (joint venture) és a franchising-szerződések, illetve a különféle egyedi együttműködési szerződések. Az ilyen szerződések és megállapodások vonatkozhatnak az érintett cégek teljes tevékenységére csakúgy, mint annak egy meghatározott részére. E szövetségi formák célja bizonyos stratégiai célkitűzések megvalósítása a már létező piaci szereplők erőforrásaira támaszkodva anélkül, hogy sor kerülne felvásárlási vagy fúziós folyamatokra (azaz a résztvevők megőrzik tulajdoni függetlenségüket). A szövetségek és együttműködések esetében is mind gyakrabban beszélnek integrációról, jóllehet e kifejezés használata adott esetben nem kifejezetten indokolt. A fúziók és felvásárlások, illetve az együttműködések és szövetségek esetében külső növekedési folyamatokról beszélhetünk, ellentétben az első említett formával, amit belső növekedésnek neveztünk. A belső növekedés olyan közvetlen befektetéseknek köszönhető, amelyek egy adott vállalkozás keretén belül, belső döntés és tervezés alapján valósultak meg; ezzel szemben a felvásárlások és az együttműködési megállapodások esetében a növekedéshez szükség van más vállalkozások gazdasági erőforrásaira is. A külső növekedés, mint stratégiai választás, az alábbi alapvető hatásokkal jár: − A külső növekedési folyamatok megindítása kitágítja a vállalkozás stratégiai manőverezési képességeit, amennyiben az alternatívák szélesebb köre áll rendelkezésére a kiválasztott célok megvalósításához. − A külső növekedés időigénye kevesebb a belső növekedésénél, ha azonos vagy hasonló célok megvalósítását hasonlítjuk össze. Ez azt jelenti, hogy a kizárólag belső forrásokra
97
támaszkodó vállalkozások könnyen hátrányos versenypozícióba kerülhetnek a külső növekedés útjára lépőkkel szemben. − A külső növekedési manőverek determinálják vagy legalábbis erősen befolyásolják a konkurensek válaszadási lehetőségeit, amennyiben gyorsaságuk révén megszabják a verseny ütemét és irányát. A hasonló növekedésre nem képes versenytársak függő helyzetbe kerülnek, követő stratégiára kényszerülnek. A vállalkozások együttműködési hálózatai a kölcsönös egymásrautaltság révén mára olyan szövevényessé váltak, hogy átrajzolták a verseny hagyományos kereteit. A vállalkozások közötti szerződéses és tulajdoni kötelékek közel hoztak egymáshoz számos korábbi versenytársat, új fejlődési lehetőségeket tárva fel a résztvevők számára, és komoly fenyegetést jelentve mindazok részére, akik nem képesek vagy hajlandók alkalmazkodni a változásokhoz. A 90-es évekre a turizmus területén is egyértelművé vált, hogy a versenyelőnyök biztosításának és fenntartásának elsődleges eszköze a különféle szolgáltatók közötti stratégiai szövetségek kialakítása. Ennek jeleként a vállalatközi megállapodások és szövetségek gyorsuló ütemű terjedésének lehetünk szemtanúi, a legkülönfélébb csoportok, konzorciumok, közös vállalatok, franchising-rendszerek formájában. 4.2. Vertikális integrációk Vertikális integrációról akkor beszélhetünk, ha a termelési folyamat egy bizonyos szintjén álló vállalkozás egyesül ugyanazon folyamat egy másik szintjén működő szervezettel. Ebben az esetben az általános cél a termelési folyamat különböző szakaszainak ellenőrzés alá vonása. Egy vállalkozás akkor tekinthető vertikálisan integráltnak, amikor a szervezetén belül jelen van a teljes termelési ciklus a termék (szolgáltatás) előállításától annak értékesítéséig. Az integráció lényegében a termelési ciklus egyes fázisainak internalizációját jelenti, külső (piaci) szereplők igénybevétele helyett. Az integrálódásra vonatkozó döntéshez különféle – alapvetően gazdasági – szempontokat kell figyelembe venni. Az integráció a legtöbb esetben jelentős pénzügyi terhet ró a kezdeményező vállalkozásra, ezért körültekintő vizsgálatokkal kell megállapítani, hogy összességében előnyösebb-e az egyes funkciók internalizálása a hagyományos piaci kapcsolatok fenntartásánál.
98
Az integráció több fokát különböztethetjük meg: beszélhetünk teljes integrációról, részleges integrációról és „majdnem integrációról”. − Teljes integráció valósul meg akkor, amikor egy vállalkozás, például egy utazásszervező felvásárolja mindazokat a szolgáltatókat, amelyek a termékeit alkotó különféle szolgáltatásokat nyújtják. − Részleges integráció megy végbe, ha csak bizonyos funkciók internalizálására kerül sor, így a külső beszállítói kapcsolatok egy része is megmarad (például ha egy utazásszervező csak szálláskapacitást vásárol fel, közlekedésit már nem). − A „majdnem integráció” jelensége mindinkább terjedőben van napjainkban (Strukey és White 1993). Valójában helytelen integrációnak nevezni ezt a formát, tekintettel arra, hogy egy gyűjtőfogalomról van szó, amely magában foglalja a vállalati együttműködés legkülönfélébb módjait, kivéve azt az esetet, ami az integráció lényegének tekinthető, vagyis más vállalkozások ellenőrzés alá vonását többségi tőketulajdonuk megszerzése révén. Típusát tekintve a vertikális integráció két esetét különböztethetjük meg: a termelési folyamat iránya ellenében (upstream vagy más néven backward integráció), illetve annak mentén (downstream vagy forward integráció) megvalósuló összeolvadást (Nugent és Hamblin 1996). Az ipari és szolgáltató vállalkozások gazdasági tevékenységük során különféle tranzakciókra lépnek a termeléshez szükséges inputok megszerzése és az outputok továbbadása érdekében. Az adott vállalkozás szempontjából az inputláncolat résztvevőinek felvásárlását nevezhetjük upstream, míg az outputláncba tartozó szervezetek ellenőrzés alá vonását downstream integrációnak. 4.2.1. Upstream integrációk Ebben az esetben tehát a termelési folyamat inputjait nyújtó vállalkozás(ok) integrálásáról van szó. A strategic outsourcing-nak is nevezett folyamat jelentős előnyök realizálását teszi lehetővé a költségmegtakarítás, az időgazdálkodás és az innovációs dinamika tekintetében (Hemmington és King 2000). Az előnyök konkrétan az alábbiakban mutatkoznak: − míg a hagyományos piaci kapcsolatoknál általában az ár a döntő tényező a beszállítók kiválasztásánál, addig az integrálásra kiszemelt cégek közül a megbízhatóság, az innovatív képességek és a szolgáltatás-minőség alapján lehet választani, ami pozitív hatással van a végtermékre;
99
− az integrációban a beszállítói hálózat organikus rendszerré válik, mely a tartós kapcsolatok alapján képes hosszú távú célkitűzések megvalósítására; − az integrációban résztvevő cégek kapcsolatai sűrűbbé és gyakoribbá válnak, az egyirányú befolyásolás helyett az egymásra hatás és a kölcsönös kiigazítás válik jellemzővé; − a folyamatos kapcsolat a beszállítókkal nagyobb hatékonyságot és minőségjavulást eredményez. A turizmusban az upstream integráció a teljes „termelési” vertikum esetében akkor valósul meg, amikor egy utazásközvetítő(i hálózat) felvásárol egy tour operatort és más turisztikai szolgáltatókat, ez az eset azonban meglehetősen ritka a gyakorlatban. Sokkal jellemzőbb az, ha az utazásszervezők integrálják szolgáltatóikat, részesedést szereznek például légitársaságokban, gépkocsi-kölcsönző cégekben, autóbusz-üzemeltető vállalkozásokban, szállodákban, éttermekben, beutaztató utazási irodákban vagy a fogadóhelyeken működő ingatlanközvetítőkben. Egy utazásszervező számára az upstream integráció az alábbi előnyökkel járhat: − az ügykezeléssel kapcsolatos (tranzakciós) költségek csökkenése; − megbízhatóbb információkhoz való hozzájutás az ellenőrzött vállalkozásoktól; − tágabb lehetőségek egy termékdifferenciációs politika megvalósítására; − garantált szállítói és szálláskapacitások megszerzése; − az ágazatot sújtó részleges (azaz egy-egy vállalattípust érintő) válságok könnyebb áthidalása. A fenti előnyök annak függvényében jelentkeznek, illetve aknázhatók ki, hogy az integráció mely fokáról van szó, valamint hogy az integrált vállalatcsoport a piac mekkora részét fedi le. Az integrációból származó előnyök mellett ugyanakkor figyelembe kell venni az azzal járó hátrányokat is, azaz nem szabad olyan eszköznek tekintetni, mely megoldást nyújt minden problémára és garantálja a tartós növekedést. Az integráció, főleg ha teljes körű és felvásárlások révén valósul meg, jelentős tőkebefektetést tesz szükségessé, ami bizonyos fokig növelheti a vállalati szerkezet merevségét. Emellett számolni kell azzal is, hogy az ellenőrzés kiterjesztése a vállalkozás alaptevékenységétől eltérő területen működő cégekre számottevő mértékben növeli a vállalkozás menedzsmentjének feladatait és felelősségét.
100
A tour operatorok és az utazásközvetítők meglehetősen rugalmas vállalati szervezettel bírnak, mivel állandó költségeik viszonylag korlátozottak. Ezzel szemben beszállítóik többsége, elsősorban pedig a szállodák és a légitársaságok igen magas állandó költséghányaddal működnek, ezért rugalmatlanabb struktúrával bírnak. Az ilyen szolgáltatók integrálása tehát nemcsak jelentős tőkebefektetéssel, hanem a vállalati szerkezet rugalmasságának csökkenésével is jár. Az utazásszervező gazdasági térnyerése egyúttal piaci alkalmazkodóképességének csökkenésével is jár. A vállalati szerkezet rugalmasságából következik az utazásszervezők azon jellegzetessége is, hogy nincsenek – legalábbis pénzügyi szempontból – egy adott szolgáltatástípushoz vagy desztinációhoz kötve, vagyis viszonylag könnyen tudják módosítani termékkínálatukat. Természetesen a legtöbbször létezik valamiféle specializáció a kínálatukban, de elvileg semmi sem akadályozza meg őket abban, hogy viszonylag rövid idő alatt és mérsékelt költségteher mellett változtassanak ezen. Amennyiben azonban egy tour operator integrálja egy vagy több szolgáltatóját, hozzáköti magát egy bizonyos szolgáltatástípushoz, illetve desztinációhoz, amelyeken nem tud változtatni egyik napról a másikra, úgynevezett „kilépési akadályokat” kreálva magának ezáltal. Ezen felül az integrációval megnő az adott vállalkozás által folytatandó tevékenységek száma, ami nyilvánvalóan növeli a menedzsmentre háruló feladatok mennyiségét és összetettségét. A különböző típusú vállalkozások más-más irányítási módszereket igényelnek, ami megakadályozza – vagy legalábbis jelentősen megnehezíti – az adott cégnél bevált gyakorlat automatikus átvitelét az ellenőrzés alá vont szolgáltatókra. A „majdnem integráció” eseteiben, azaz a különféle szövetségek és együttműködések keretében, a fenti kockázatok sokkal kevésbé érvényesülnek, amennyiben a tőkebefektetések nagyságrendekkel elmaradnak a teljes integrációra jellemzőektől, így a „kilépési korlátok” is sokkal alacsonyabbak, illetve amennyiben nagyrészt megmarad a résztvevők szervezeti függetlensége, ezért nem szükséges az irányítás átvétele sem. Ez a fő oka annak, hogy az utazásszervezők mindinkább azokat az együttműködési formákat keresik, amelyek nem feltétlenül igényelnek tőkebefektetést, lehetővé téve ezáltal az együttműködés előnyeinek kiaknázását anélkül, hogy jelentősen megnövelnék a vállalkozás kockázati tényezőit.
101
A „majdnem integráció” sokféle módon valósulhat meg a turizmusban. A lehetőségek nagyfokú változatossága miatt az esetek teljes körű bemutatása helyett csak néhány példára szorítkoznánk (Berretta 2000): − Értékesítési és együttműködési megállapodások utazásszervezők és szállodák között – a leggyakoribb kooperációs formának számít; a szerződések általában rögzítik a tour operator által garantált forgalmat, és gyakran magukban foglalják a szállodai termék bizonyos módosításait az utazásszervező igényeinek megfelelően. Az olasz Alpitour például – annak tudatában, hogy az átlagolasz utazó külföldön is az otthon megszokott szolgáltatási jellemzőkre vágyik (ételek, kiszolgálás módja, nyelv stb.) – együttműködési szerződéseket kötött legmegbízhatóbb és legkeresettebb külföldi szállodai partnereivel, amelyek a szokásos forgalmi garanciák mellett kikötik, hogy a szálloda a szervező segítségével alkalmazkodik az olasz vendégkör speciális igényeihez. Ennek keretében például a résztvevő szállodák szakácsai számára olasz főzőtanfolyamot szerveztek, biztosítják az olasz napilapok eljuttatását a szállodákba és állandó képviselőt telepítettek számos hotelbe. − Kooperatív értékesítési szerződések utazásközvetítők és utazásszervezők között – a szokásos viszonteladói szerződésekhez képest többletet jelent, hogy a szervezők ezek keretében differenciálják kínálatukat a közvetítők sajátos igényei szerint, ez utóbbiak pedig vállalják, hogy értékesítésükben preferenciát adnak az ily módon „személyre szabott” árualapnak. Az együttműködést kihangsúlyozhatja, ha úgynevezett double branding valósul meg, azaz a specializált kínálatot megjelenítő katalógus mind a szervező, mind a közvetítő márkanevét magán viseli. − Technikai együttműködési megállapodások utazásszervezők és utazásközvetítők között – mindkét fél elemi érdeke, hogy a közvetítők jól ismerjék az értékesítendő árualapot, illetve napra készen lépést tartsanak a korszerű értékesítési és ügyviteli technikák fejlődésével. Mivel erre a közvetítők korlátozott tőkeereje miatt kevés a lehetőség, sokan közülük hajlandóak privilegizálni egy adott szervezőt, ha az gondoskodik rendszeres továbbképzésükről. 4.2.2. Downstream integrációk Ebben az esetben az adott vállalkozás outputjait befogadó, átalakító, illetve (tovább)értékesítő piaci szereplők ellenőrzés alá vonásáról van szó. A turizmus területén ez általában az elosztási csatornák kontrollálását célzó törekvések formájában jelenik meg.
102
A légitársaságok és a szállodavállalatok esetében a kiemelkedően magas tőkelekötés és az állandó költségek magas szintje stabil és kiszámítható üzletmenetet kívánna; ugyanakkor ezek a társaságok kénytelenek szolgáltatásaik értékesítését egy szétaprózott és ezért nem ellenőrizhető (sőt nem mindig megbízható) közvetítői hálózatra bízni. Ez az együttműködés piaci és technikai jellegű problémáin túl azzal is gondot okoz, hogy ronthatja az adott márkanév presztízsét a fogyasztók körében. Így érthető, hogy a szállító és szállásadó szolgáltatók törekszenek valamilyen módon ellenőrzésük alá vonni termékeik értékesítését, aminek leghatásosabb módja nyilvánvalóan a közvetítői hálózat egy részének a felvásárlása. De nemcsak az utazásközvetítők, hanem a tour operatorok is „kívánatossá válhatnak” egyegy légitársaság számára, mivel ez utóbbi ellenőrzésük révén tartósan növelheti kapacitáskihasználtságát. Az utazásszervezők a maguk részéről pedig abban lehetnek érdekeltek, hogy saját közvetítői hálózatot alakítsanak ki, stabil piaci jelenlétük biztosítása céljából. A downstream integráció fő előnye, hogy a vállalkozás ezáltal kiterjedtebb és közvetlenebb kapcsolatokra tesz szert az ügyfélkörrel, javítva ezzel az információ-áramlást mindkét irányban. Ez az előny hatványozottan jelentkezik abban az esetben, ha nem csak egy-két egyedi közvetítő vállalkozás integrálására kerül sor, hanem egy teljes közvetítői hálózatéra. Ekkor ugyanis számottevően javulhat az integrációt kezdeményező vállalkozás versenypozíciója az alábbiaknak köszönhetően: − piaci belépési korlátok alakulnak ki a konkurens vállalkozások előtt, vagyis ez utóbbiaknak szűkül a mozgástere; − stabilizálható az értékesítés volumene; − szélesednek a termékdifferenciálás lehetőségei az értékesítőhelyeken megvalósított kiegészítő szolgáltatásoknak köszönhetően; − jobban nyomon követhető a fogyasztói igények változása, így gyorsabbá válik az azokhoz való alkalmazkodás; − közvetlen hatást lehet gyakorolni az értékesítőhelyek személyzetének teljesítményére a képzési és ösztönzési rendszerek segítségével. A downstream integráció hátrányai hasonlatosak az „ellenkező irányú” vállalatfelvásárlásoknál jelentkezőkhöz. Azaz ebben az esetben is számolni kell a nagyarányú tőkelekötéssel járó rugalmasság-csökkenéssel és az összetettebbé váló menedzsment-feladatokkal. Némi különbség azonban mindkét tekintetben megmutatkozik: egy közvetítői hálózat, bár összességében tekintélyes befektetést igényelhet, jóval rugalmasabb, mint egy szállodavállalat vagy 103
légitársaság, mivel alacsonyabb az állandó költségeinek szintje és szükség esetén könnyebben át tud állni új termékekre vagy piacokra (pontosabban tud alkalmazkodni termékeinek szállítója ilyen jellegű váltásaihoz); a menedzsment területén jelentkező problémák viszont nem annyira a feladatok újszerűségéből, mint egy kiterjedt hálózat hatékony irányításából adódnak (azaz más fajsúlyú problémát jelent egy-két nagyobb szálloda vagy üdülőfalu menedzselése, mint több száz kis utazási irodáé). Mindezért e téren is mind nagyobb szerephez jutnak a viszonylag kisebb tőkebefektetést igénylő szövetségi és együttműködési formák, mint például a franchising-rendszerek, vagy az előzőekben már említett preferenciális megállapodások. 4.2.3. Kombinált vertikális integrációk A modern turizmusban megfigyelhető a kétféle vertikális integráció együttes alkalmazása is, vagyis amikor a termelési-értékesítési láncban központi helyet elfoglaló vállalkozás mind a szállítóira, mind a közvetítőire kiterjeszti ellenőrzését (vagy legalábbis közös érdekeltségi rendszert alakít ki velük szerződéses kapcsolatain keresztül). A turisztikai termékek előállítása szempontjából ilyen központi szereplőnek számítanak az utazásszervezők, akik az „eredendő” turisztikai szolgáltatások és a belőlük alkotott termékek értékesítő hálózata közötti összekötő kapcsot jelentik. Hiba lenne azonban a tour operatorokat egyszerű közvetítőnek tekinteni, hisz tevékenységük lényege épp abban áll, hogy a piaci igényeknek megfelelő módon szelektálják, alakítják és prezentálják a különböző részszolgáltatásokat, alkotóan hozzájárulva ezzel a turisztikai termékkínálat bővüléséhez. Bár a hagyományos értelemben vett disztribúciós lánc tagjaiként kétségkívül közvetítőnek minősülnek, valójában ők az ágazat igazi nagybani „termelői”, hisz a különálló szolgáltatások inputjából állítják elő a hozzáadott értéket tartalmazó termék-outputot, ami általában olyan formában tartalmazza a szolgáltatásokat, amilyenben az utazásszervezőket kikerülni kívánó (tehát szállodáktól, légitársaságoktól stb. közvetlenül vásárló) fogyasztó nem veheti azokat igénybe (például egy tour operator által kínált üdülőfaluban a fogyasztó egyénileg is megszállhat, de akkor többet kell érte fizetnie, nem vehet részt automatikusan a speciális programokon és közvetlen charterjárat helyett drágább és esetleg még átszállásokat is szükségessé tevő menetrendszerinti járatokkal kell utaznia). E helyütt szükséges részletesebben is kitérnünk arra, hogy miben áll a tour operator, mint sajátos közvetítő szervezet által alkotott hozzáadott érték lényege. A hagyományos mikroökonómiai felfogás ugyanis, amely a közvetítőknek marginális szerepet tulajdonít a termék versenyelőnyeinek kialakítása szempontjából, a turizmus területén tarthatatlan, mi-
104
ként az az előző bekezdésben mondottak alapján is sejthető. Az utazásszervezői tevékenység tehát azáltal képes hozzáadott érték generálására, hogy magában foglalja az alábbiakat: − különféle erőforrások (humán, vállalkozói, pénzügyi, szellemi stb.) hatékony és koncentrált felhasználása, ami lehetővé teszi a szolgáltatók számára marketingköltségeik jelentős csökkentését; − piaci információk gyűjtése és kezelése, ami segítséget nyújt a versenyhelyzet, a piaci viszonyok és a technológiai újdonságok megismerésében és feltérképezésében; − a szolgáltatói kínálat hangsúlyos és bővített bemutatása a részszolgáltatások alkotó jellegű felhasználása révén; − a szolgáltatókétól részben független, saját imázs megteremtése, ami megkönnyíti az új szolgáltatások piaci bevezetését és növeli a meglévők elismertségét a fogyasztó részéről. Összességében a tour operatorok sokkal inkább számítanak a versenyelőnyök kialakítóinak, semmint azok egyszerű felhasználóinak, lévén részt vesznek a szolgáltatók piaci stratégiáinak megvalósításában és hozzájárulnak termékkínálatuk differenciáltsági fokának növeléséhez, amennyiben módosítják vagy kibővítik azt a végfelhasználók igényeinek megfelelően. Az európai turizmusban a jelentős gazdasági erővel bíró utazásszervezők körében mind gyakoribb a vertikális integráció kezdeményezése. Egy tour operator akkor valósít meg teljes integrációt, ha a szolgáltatói hátteret nyújtó vállalkozásokat és a közvetítői hálózatot egyaránt ellenőrzése alá vonja, vagyis kombinálja az upstream és a downstream integrációt. Ezzel egyidejűleg kihasználhatja mindazon előnyöket, melyeket fentebb, a vonatkozó fejezetrészekben részletesen kifejtettünk. Megjegyzendő azonban, hogy a teljes, „kétirányú” integráció még akkor is kiemelkedően magas tőkeerőt feltételez az utazásszervező részéről, ha abban csak korlátozott mértékben kerül sor felvásárlásokra vagy fúziókra, tágabb teret engedve a preferenciális megállapodásoknak, ugyanis az ilyen jellegű integráció előnyeinek teljes körű kiaknázása igazán csak tömeges (évi több százezer vagy millió fős nagyságrendű) utasforgalom mellett lehetséges, ami eleve jelentős vállalati méreteket feltételez, nem beszélve a fogyasztói bizalom megteremtéséhez szükséges „piaci tekintélyről”, ami ugyancsak szorosan összefügg a cég nagyságával. Nem véletlen, hogy Európában csak a legnagyobbak képesek teljes „kétirányú” integrációt megvalósítani.
105
4.3. Horizontális integráció 4.3.1. Általános jellemzők A turizmusban megfigyelhető integrációs és koncentrációs folyamatok ellenére az ágazatra továbbra is az erős széttöredezettség jellemző, amennyiben a kis- és középvállalkozások dominanciája még mindig meghatározó. E jellegzetesség több okra vezethető vissza: − az ágazat hagyományai – a turisztikai szolgáltatók (különösen a szállodák és az éttermek) sohasem csupán egyszerű „üzemek” voltak, semleges szolgáltatásokkal, hanem önálló arculattal, „szellemiséggel” bíró piaci szereplők, melyek vezetői és tulajdonosai ennek megfelelően erősen individualista beállítottsággal bírtak; ez mind a növekedés, mind a másokkal való összeolvadás útjába komoly akadályokat gördített; − az ágazat piaci sajátosságai – számos turisztikai vállalkozás a fogyasztóhoz közel (utazási irodák, éttermek) vagy a fogyasztás helyéhez közel (szálláshelyek, autókölcsönzők) települ, ami a piac jobb lefedése érdekében – különösen az előbbiek esetében – több kisebb szolgáltató létét indokolja néhány nagy helyett; − az integrációs folyamatokkal szembeni fenntartások – sok vállalkozó tart az ilyen folyamatokkal járó költségektől, az elvárásoknak való meg nem feleléstől, a mozgástér jelentős beszűkülésétől (függetlenül attól, hogy van-e reális oka az ilyen aggályokra vagy sem); az utazási szektor kis- és középvállalati tulajdonosai közül sokan hagyományosan legfeljebb csak középfokú végzettséggel bírnak, ezért hajlamosak gyanakvással és meg nem értéssel fogadni a nagyobb szervezetekhez való csatlakozáskor alkalmazandó professzionális menedzsment-módszereket. Mindemellett a szállodaiparban már több évtizede felismerték a nagyobb vállalati méretekben rejlő előnyöket, ami egy speciális integrációs forma, a szállodaláncok kialakulásához és világméretű elterjedéséhez vezetett. A 80-as, 90-es évek során az utazási irodák körében is mindinkább tért hódított az a meggyőződés, hogy az önállóság (részbeni) feladása az aggregációs folyamatok keretében végső soron több előnyt, mint hátrányt eredményez számukra. Ennek következtében ebben az alágazatban is jellemzővé váltak az integrációs törekvések, bár ezek a szállodákéval ellentétben elsősorban nemzeti léptékűek voltak. Mindezek a jelenségek horizontális integrációnak minősülnek, lévén a turisztikai termék előállítási és értékesítési folyamatának azonos szintjén (fázisában) található vállalkozások összekapcsolódásáról, illetve összeolvadásáról van szó. Ezen integrációs típus fő célja egyértelműen egy olyan koncentráltsági fok (vállalati méret) elérése az adott ágazaton belül, ami 106
jelentősebb gazdasági súly – és ennek megfelelően jobb alkupozíció – elérését teszi lehetővé a többi piaci szereplővel szemben. 4.3.2. Horizontális integráció a szállodaiparban A szállodaláncok kialakulása a turizmus területén megvalósuló horizontális integrációs folyamatok klasszikus példája. A szállodaláncok – amelyek egyaránt lehetnek nemzetiek és nemzetköziek – különböző helyeken található, de egységes irányítás alatt álló, és a legtöbbször (közelítőleg) egységes minőségi jellemzőkkel bíró tagszállodákból állnak. A szállodaláncok rendelkeznek bizonyos előnyökkel az „integrálatlan” hotelekhez képest. A legfontosabbak ezek közül: − lehetőség van a kapacitások jobb kihasználására, amennyiben sikerül az ügyfeleket arra ösztönözni, hogy elsősorban az adott lánchoz tartozó szállodákat vegyék igénybe utazásaik során; különösen előnyös, ha körutazáson résztvevő egyéni vagy csoportos turisták, illetőleg sokat utazó üzletemberek élnek ezzel a lehetőséggel; − a kapacitások jobb kihasználását szolgálja az a gyakorlat is, hogy egyes szállodaláncok a nagyvárosokban több hotelt is nyitnak, így szükség esetén képesek átirányítani a vendégeket az egységek között (így túltöltés esetén is „házon belül” marad a vendég); − az általános költségek jelentősen csökkenthetők azáltal, hogy közös adminisztráció hozható létre, amely a lánc valamennyi tagja részére nyújt különféle (műszaki, kereskedelmi, pénzügyi, menedzsment- stb.) szolgáltatásokat; − differenciált árpolitika folytatható a lánc különféle egységeiben, így több piaci szegmens fedhető le egyidejűleg (vállalati szinten); − jobban lehet igazodni az átmenetileg változó munkaerő-szükséglethez azáltal, hogy a pillanatnyilag hiányt szenvedő területekre láncon belüli átcsoportosítással lehet alkalmazottakat biztosítani; − csökkenthetők bizonyos felújítási költségek, ha a magasabb kategóriájú egységekben lecserélt bútorokat vagy berendezéseket a lánchoz tartozó kevéssé színvonalas házakban újból felszerelik; − elvileg jobbak a személyzet oktatásának és továbbképzésének lehetőségei; az újonnan belépők gyakorlatot szerezhetnek a lánc legjobb szállodáiban;
107
− az egész lánc igényeit kiszolgáló, központosított árubeszerzés lehetővé teszi a vételárak csökkentését a nagy mennyiségben történő vásárlásnak köszönhetően; − könnyebben oldható meg a magas minőségi színvonal biztosítása a lánc egészében. A szállodaláncok kialakulása ugyanolyan változatos formákat ölthet, mint a turizmusban zajló integrációs folyamatok legtöbbje. A fúzió vagy felvásárlás a teljes lánc viszonylatában ma már meglehetősen ritka (a nyilvánvaló tőkeigény miatt), a szállodaláncok tulajdonosai inkább csak a stratégiai fontosságúnak vélt házak megvásárlását tekintik céljuknak, a többi esetben átmeneti megoldásokat alkalmaznak. Ilyen például a menedzsment-szerződés révén történő integráció, melynek keretében a szállodalánc központja gondoskodik a szerződő ház irányításáról, s ennek fejében részesedik annak bevételeiből. A franchising a szállodaiparban csak a legutóbbi egy-két évtizedben hódított jelentősebb teret. A sokáig csak a kiskereskedelemre korlátozódó értékesítési forma alkalmazása ma már bevett gyakorlatnak számít olyan jelentős láncoknál, mint a Hilton, a Sheraton, a Holiday Inn, a Ramada, a Marriott stb. A franchising-rendszerben történő üzemeltetés keretében a lánchoz csatlakozó szálloda (franchisee) tulajdoni szempontból önálló marad, és megtartja saját managementjét is, ugyanakkor alkalmazza a szállodalánc (franchisor) nevét, megkülönböztető jeleit, betartja minőségi normáit és üzemeltetési előírásait. Megjegyzendő, hogy egy szállodalánc és az azt tulajdonaként kezelő vagy irányító szállodavállalat között ritka a teljes egybeesés. Egyrészt jellemző az, hogy a láncok a termékdifferenciálás jegyében al-láncokra osztódnak, másrészt előfordul, hogy az egy tulajdonoshoz tartozó házak más-más láncokhoz kapcsolódnak. Emellett arra is van példa, hogy egy adott befektető különböző láncok felvásárlása után megtartja azok arculati önállóságát (pl. a francia Accor-csoportba tartoznak a Novotel, az Ibis, az Etap, az Urbis, a Mercure és a Sofitel hotelláncok). 4.3.3. Utazásközvetítők horizontális integrációja A kis- és középvállalkozások horizontális integrációkba való összekapcsolódása a fejlett piac kihívásaira adott jellegzetes kiskereskedői válaszlépésnek tekinthető. A turizmus kiskereskedői, az utazásközvetítői vállalkozások hagyományosan az ágazat leginkább elaprózott vállalati struktúráját alkotják. Számukra a horizontális integráció több fontos előnnyel jár: − az értékesítési volumen összesített nagysága alapján kedvezőbb jutalékokat vagy együttműködési feltételeket érhetnek el szállítóikkal szemben;
108
− kihasználhatják a hálózati működés szinergikus hatásait, például a know-how kölcsönösen előnyös cseréje és felhasználása terén; − olyan fejlesztéseket valósíthatnak meg, ami az önálló kisvállalkozások szintjén nem lenne gazdaságos (például számítógépes ügyviteli rendszer kifejlesztése, speciális termékek létrehozása); − szélesebb lehetőségeik nyílnak a humán erőforrás-fejlesztés terén (tanfolyamok, szakmai gyakorlatok, tanulmányutak); − adminisztratív költségeket takaríthatnak meg a központosított ügyvitel révén; − központilag összehangolt, hatékony marketingtevékenységet folytathatnak; − a csoport márkanevének használata révén javulhat imázsuk, piaci elismertségük. Bizonyos hátrányokkal ennél az integrációs formánál is számolni kell, bár itt nem annyira a tőkeigény és a strukturális rugalmasság csökkenése, mint inkább a függetlenség elvesztése és a megszokottól esetleg idegen normáknak, szabályoknak való megfelelés számít a legfőbb negatívumnak. Természetesen az integráció konkrét formája nagyban befolyásolja az abból fakadó előnyök és hátrányok mértékét, illetve jellegét. Az együttműködési formák az egészen laza kapcsolatot jelentő vásárlói (beszerzési) szövetségtől a fúzióig terjednek, olyan köztes stádiumokat foglalva magukban, mint az árkartell, a konzorcium, a franchising, a menedzsment-szerződés vagy a joint venture. E formák túlnyomó többsége inkább a „majdnem-integráció” fogalomkörébe tartozik, hisz a tulajdonosi függetlenség megőrzésével valósul meg. Az utazásközvetítői szektorban napjainkban három alapvető együttműködési modell figyelhető meg: − Közös tulajdonú hálózatok, melyekben minden tag tőkerészesedéssel bír és ennélfogva jogosult a profitból való részesedésre is. − Szerződéses csoportosulások (konzorciumok), közös tőketulajdon nélkül; általában létezik a csoporton belül egy (vagy néhány) meghatározó súlyú, vezető szerepet betöltő vállalkozás, amely(ek) az egész csoport számára nyújt(anak) belső szolgáltatásokat, a tagok által fizetett díj ellenében. − Önálló vállalkozásokból felépülő franchising-csoportok. A piaci folyamatokhoz való gyorsabb és rugalmasabb alkalmazkodás igénye a vertikális integrációkhoz hasonlóan e téren is előtérbe helyezte a kevésbé tőkeigényes együttműkö-
109
dési formákat, azaz a hálózatok bővülése nagyobbrészt nem felvásárlások révén, hanem különböző típusú szerződéses kötelékek kiépítése útján valósul meg. 4.4. Diverzifikáció Mint szó volt róla, diverzifikáció alatt egy másik ágazathoz tartozó – vagyis az adott vállalkozás termelési ciklusához nem kötődő – cég felvásárlását értjük. A diverzifikáció fő célja általában a tőke hatékonyságának növelése, amennyiben ezáltal (részben) kivédhetők a csupán egy-egy ágazatot érintő konjunkturális ingadozásokból fakadó hátrányok. Az európai turizmusra kevéssé jellemző szektor vállalatai által kezdeményezett diverzifikáció, lévén a jelentős tőkeerővel bíró vállalkozások mindeddig leginkább az ágazaton belüli – vertikális vagy horizontális – integrációra összpontosítottak. Sokkal elterjedtebb eset, hogy turisztikai vállalkozások válnak az ágazaton kívüli befektetők „zsákmányává” (például a brit Thomson Holidays, amely egy kanadai pénzügyi csoport ellenőrzése alatt áll, vagy a Forte szállodalánc, amely korábban az Agip kőolajvállalathoz tartozott). A turisztikai vállalkozásokat több sajátos ok teszi különösen vonzóvá a saját szektorukon kívül terjeszkedni kívánó befektetők számára: − a turisztikai kereslet és ezáltal az ágazat folyamatos, világszintű bővülése (illetve ennek üteme, amely felülmúlja a világgazdaság átlagos növekedési ütemét); − a tour operatorok sajátos pénzügyi adottságai – a jól működő utazásszervezők folyamatosan nagy mennyiségű likvid pénzeszköz felett rendelkeznek, lévén ügyfeleikkel általában előre befizettetik szolgáltatásaik ellenértékét, míg szállítóiknak csak hetekkel (esetleg hónapokkal) később fizetnek; − a szállodák és üdülőfalvak ingatlanvagyona – ez az eszköz a turisztikai kereslettől függetlenül is jelentős értéknövekedésen mehet keresztül, tehát egyfajta biztosítékot jelenthet a befektető számára. Előfordulhat, hogy a diverzifikációt kezdeményező befektető előbb-utóbb valamilyen formában összekapcsolja vállalkozásai tevékenységét és ezáltal pótlólagos előnyöket realizál. Ekkor már a diagonális integráció esetével állunk szemben. 4.5. Diagonális integráció Ha egy vállalkozás olyan cégekkel alakít ki szoros együttműködést, amelyek nem vesznek részt saját termékének/szolgáltatásának termelési ciklusában (nem minősülnek sem beszállítónak, sem közvetítőnek), ugyanakkor tevékenységük valamilyen formában összeköthető 110
az adott vállalkozáséval, akkor diagonális integráció megvalósulásáról beszélhetünk. Általában olyan szolgáltató cégek vesznek részt benne, amelyek tevékenysége elérhetőbbé vagy kényelmesebbé teszi az integráló vállalkozás szolgáltatásait, illetve amely hozzájárul ez utóbbi költségeinek csökkentéséhez (Poon 1993). A turisztikai szolgáltatások jelentős része nem önmagában, hanem „csomagokba” szervezve jut el a fogyasztókhoz. A csomagok általában tartalmazzák az elszállásolást, az étkezést, a közlekedést, az idegenvezetést stb., de nem foglalják magukban a turisták által utazásukkal kapcsolatban igénybe vett összes szolgáltatást. Ez utóbbiak közt ugyanis – a legkülönfélébb helyi szolgáltatásokon túl – olyanok is szerepelnek, amelyek a turisztikai szolgáltatások hozzáférését, megvásárlását vagy felhasználását teszik könnyebbé (például banki, biztosítási, egészségügyi, információs szolgáltatások). A turista megelégedettség-érzésének kialakulásában (az értéklánc felépülésében) valamennyi szolgáltatás közrejátszik, még ha nem is egyforma módon és mértékben. Természetesnek tűnhet tehát az a törekvés, hogy a turisztikai termékeket (csomagokat) alkotó, illetve ezek fogyasztásához valamilyen módon kapcsolódó szolgáltatások előállítói egymás között együttműködési rendszereket alakítsanak ki, megpróbálván kihasználni az ebből fakadó szinergikus előnyöket. Az ilyen jellegű együttműködés ugyanis a fogyasztók (turisták) számára értéknövelt végtermékeket eredményez, a szolgáltatók számára pedig lehetővé teszi bizonyos költségeik csökkentését a funkciógazdaságossági előnyök kiaknázása révén. A diagonális integráció egyik jeles példája a turizmus területén az American Express csoport, amelyen belül utazási, pénzügyi és biztosítási szolgáltatások összekapcsolt előállítására és értékesítésére kerül sor. Példának hozhatók fel még azok a bankok, amelyek fiókhálózatukban utazási csomagok és utasbiztosítások értékesítésével is foglalkoznak (e téren a holland Rabobank számít úttörőnek Európában), illetve azok a terjedelmes kiskereskedelmi vállalkozások, melyek áruházaikban és üzleteikben utazásközvetítő tevékenységet is folytatnak (Európában ez Németországra, Franciaországra és Spanyolországra a legjellemzőbb). A 19. táblázat összehasonlító áttekintést nyújt a fent tárgyalt integrációs formák legfontosabb jellemzőiről.
111
19. táblázat. Vállalati integrációs formák Terület Termelés súlypontja
Vertikális integráció Termelési stádiumok
Horizontális integráció Azonos termelési stádium
Stratégiai cél
A termelési stádiumok ellenőrzése Termelési integráció
Piaci koncentráció
Szervezeti cél
Orientáció Termelési orientáció Fő gazdasági előny Méretgazdaságosság Forrás: Miriam Berretta (2000) nyomán
Egy egységként való működés Értékesítési orientáció Méretgazdaságosság
112
Diverzifikáció Diagonális integráció Össze nem kapcsolódó Funkcionálisan összetevékenységek kapcsolódó szolgáltatások Kockázatcsökkentés Költségcsökkentés Hatókör-szélesítés
Szinergikus termelés
Befektetési orientáció Piaci függetlenedés
Ügyfél-orientáció Funkciógazdaságosság
B. AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ TURIZMUSA 5. AZ EURÓPAI UNIÓ KERESKEDELEMPOLITIKÁJA 5.1. Az uniós kereskedelempolitika általános vonásai Az Európai Gazdasági Közösséget megalapító Római Szerződés egyik alapvető deklarált célja volt a korlátozásoktól mentes, szabad belső piac megalkotása, amely biztosítja az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő akadálytalan áramlását a tagországok között. A Közösség eleinte az áruk szabad belső kereskedelmének feltételeire koncentrált, és e téren érte el első jelentős integrációs sikerét a vámunió 1968-as létrehozásával. Az egységes belső piac létrejötte – a kezdeti várakozásokkal ellentétben – nem következett be automatikusan, pusztán a szabadpiaci mechanizmusokra támaszkodva, ezért szükségessé vált a fennmaradt akadályok „központi” felszámolása. Ezt a célt szolgálta az 1987-ben aláírt, 1993. január 1-én életbe lépett Egységes Európai Okmány. A kitűzött irányelveket azonban mindmáig nem sikerült teljes mértékben megvalósítani, így – a már valóban meghatározóvá vált – egységesség mellett a belső piacon még mindig léteznek bizonyos akadályok (ezekről, illetve az uniós kereskedelempolitika kereteitől ad általános áttekintést a 20. táblázat). 20. táblázat. Az Európai Unió kereskedelempolitikájának alapvető feltételrendszere Terület/Vonatkozás Áruk
Jellemzők Az integráción belüli kereskedelem 1993 óta teljességgel mentes a vámoktól és a mennyiségi korlátozásoktól, illetve az árumozgás egyéb belső akadályaitól. Szolgáltatások A kereskedelmi korlátozásokat jórészt felszámolták, néhány ágazatban, illetve szolgáltatási területen azonban még nem teljes a liberalizáció (energetika, közlekedés, telekommunikáció, valamint jogi, számviteli és postai szolgáltatások). Tőkeáramlás A tagállamok közötti tőkeáramlás teljes szabadságot élvez. Bizonyos megkötések vannak ugyanakkor a vállalkozások létesítésére vonatkozóan. Munkaerő A munkaerő-áramlás majdnem teljesen szabad. Bizonyos korlátozások továbbra is fennállnak a szakmai képesítések elismerése, illetve a járulékos juttatások és a nyugdíjak nemzetközi transzferálása terén. Állami támogatások A közösségi versenypolitika szellemében folyamatosan csökkennek a szubvenciók, a szintjük azonban még mindig meglehetősen magas. A közös agrárpolitika (CAP) uniós szintű szubvencionálásban részesül. Jogszabályok és A tagállamok kölcsönösen elismerik egymás jogszabályait és szabványait, számos területen szabványok pedig közösségi normák kerültek kialakításra (kötelező vagy irányadó jelleggel). A technikai szabványok és a közvetett adóztatás terén még mindig számottevő különbségek mutatkoznak. Közbeszerzések Az áruk és szolgáltatások közbeszerzése az átláthatóságot és a szabad piacrajutást garantáló szabályok hatálya alá tartozik; az ellenőrzések terén időnként problémák mutatkoznak. Viták rendezése Az államközi kereskedelmi viták rendezése az Európai Bíróság hatáskörébe tartozik. Intézményi keretek Az Európai Unió intézményei szupranacionális hatalmi szervekként működve átveszik a nemzeti kormányok bizonyos hatásköreit (tehát pl. a kereskedelempolitikai döntések egy része is közösségi szinten születik). Forrás: Lawrence (1996) nyomán
Az Európai Unió kereskedelempolitikáját kezdettől fogva sajátos kettősség jellemezte: a belső integrációra és a multilaterális (külső) liberalizációra való törekvés. Ennek megfelelően a belső piac kiépítésére és kiteljesítésére irányuló erőfeszítések mellett a Közösség mindenkor 113
aktívan részt vett a GATT (majd a WTO) égisze alatt zajló kereskedelmi tárgyalásokon. Az egyes fordulókon elért látványos eredmények ellenére akadtak olyan vélemények, melyek szerint az európai „kereskedelmi erőd” létrejötte éppenséggel fékezte a globális liberalizációt. Ez a felvetést a történelmi analógiák (vagy ellenpéldák) hiánya miatt ugyan nehéz lenne bizonyítani, az mindenesetre tény, hogy az Európai Unió képes akár körömszakadtáig is ellenszegülni a liberalizációnak, ha bizonyos területen érdekei úgy kívánják (erre a legmarkánsabb példa a közös agrárpolitikáé). Emellett az is tény, hogy az európai integráció elmélyülésével és kiszélesedésével párhuzamosan jelentős mértékű multilaterális liberalizáció is végbement az utóbbi évtizedek világgazdaságában, tehát az előbbi folyamatot semmiképpen nem tekinthetjük az utóbbit kizáró vagy akár erősen megnehezítő tényezőnek (OECD 2000c). E helyütt nem célunk a közösségi kereskedelempolitika alakulásának, illetve a multilaterális tárgyalási fordulókon elért eredmények részletes elemzése, különös tekintettel arra, hogy a nemzetközi áruforgalom szabályozó eszközei a legtöbbször irrelevánsak a szolgáltatás-kereskedelem szempontjából. Ezért a továbbiakban a Közösségen belüli, illetve a Közösség által szorgalmazott külső szolgáltatás-liberalizációval összefüggő kérdésekre összpontosítunk. 5.2. A szolgáltatás-kereskedelem liberalizációja az Európai Unióban A szolgáltatások nemzetközi áramlásának szabadságát az Európai Unió csak jókora lemaradással valósította meg az iparcikk-kereskedelem liberalizációjához képest, sőt bizonyos területeken mindmáig nem beszélhetünk teljes akadálymentességről. Bár a kilencvenes évek folyamán még a „kényesnek” minősíthető szolgáltatási területeken (pénzügyi szolgáltatások, telekommunikáció, légiközlekedés) is jelentős liberalizáció ment végbe, a szolgáltatások összetett természeténél fogva nehezen ítélhető meg, hogy valóban sikerült-e felszámolni a korlátozásokat. Ráadásul az egyes államoknak számos eszköz áll rendelkezésére, amelyekkel közvetett és/vagy rejtett módon befolyásolhatják a belföldi, illetve a külföldi szolgáltatók működését, ami ugyancsak a szabad kereskedelem akadályozásának tekinthető. A szolgáltatás-kereskedelem liberalizációjának kérdése eleve más formában jelentkezett, mint az árukereskedelemé. Míg ez utóbbi szabadságát ugyanis elsősorban a vámok és mennyiségi korlátozások felszámolásával lehetett megvalósítani, addig az előbbi sajátos módon két másik „szabadsággal”, a tőke- és a munkaerő-áramlás akadálymentességével állt szoros összefüggésben. Legalábbis abban az értelemben, hogy amíg e két tényező nemzetközi mozgása korlátozva van, addig a szolgáltatás-áramlás bizonyos formái sem válhatnak 114
szabaddá (a GATS terminológiájával élve a 3. és a 4. módozatról van szó). Teljesen (vagy majdnem teljesen) liberalizált tőke- és munkaerő-áramlás esetén viszont már előtérbe kerülnek a szolgáltatások „saját” akadályai, vagyis a különféle adminisztratív előírások és korlátozások, amelyek nem általánosságban, hanem az egyes konkrét szolgáltatási szektorokra vonatkozóan gátolják a piacrajutást. Mivel az Európai Közösségben a tőke- és munkaerőmozgás a vámunió létrejöttével párhuzamosan (1968-ra) lényegében liberalizálódott (Palánkai 1995) – bár a teljes korlátozásmentesség csak az egységes piac kiteljesedésével valósult meg –, a szolgáltatások terén már viszonylag hamar az adminisztratív korlátozások vették át a főszerepet, több alágazat esetében hermetikusan elzárva a belső piacot a külföldi versenytől (ez elsősorban a telekommunikációs szolgáltatásokra és a közlekedésre vonatkozott). Elmondhatjuk, hogy az egységes belső piac megvalósításáig markáns „liberalizációs deficit” mutatkozott a szolgáltatások területén. Az Európai Egységokmány (Single European Act, SEA) döntő jelentőségű volt a szolgáltatások liberalizációja területén. Az okmány alapjául szolgáló Fehér Könyv [COM (85) 310] 282 intézkedési javaslata közül mintegy 50 a szolgáltatásokra vonatkozott, nevezetesen az adminisztratív korlátozások felszámolását szorgalmazta a különböző alágazatokban. Ugyanezt a célt szolgálta a belső piac kiteljesítését célzó politika egyik speciális eszköze, az ún. Egységes Piaci Program a Szolgáltatások területén (Single Market Program in Services, SMPS). A fenti program elveinek és célkitűzéseinek szellemében került sor 1988 és 1993 között a legfontosabb szektorális liberalizációs intézkedések meghozatalára, amelyek lényegében megteremtették a szabad versenyt az addig leginkább zárt ágazatokban, azaz a banki és biztosítási szférában, a telekommunikáció és a közlekedés területén. Az intézkedések fokozatosan léptek életbe, több esetben évekkel az egységes belső piac kezdődátumaként deklarált 1993. január 1-e után (a telekommunikációs piac például 1998-re lett szabad). Mindennek lényeges kiegészítője volt a belső piaci tőkeáramlás teljes akadálytalanságát megvalósító irányelv (88/361/EEC). A belső piaci szolgáltatás-liberalizációs intézkedések kialakítása, illetve meghozatala sajátos módon egybeesett az Uruguayi Forduló keretében zajló multilaterális szolgáltatás-kereskedelmi tárgyalásokkal, azaz a külső liberalizációra gyakorlatilag a belsővel párhuzamosan került sor. Azonban nem csupán a két folyamat dimenziói különböztek egymástól (a GATS nem terjed ki néhány kulcsfontosságú szolgáltatási ágazatra), hanem a bennük foglalt liberalizációs intézkedések jellege, mondhatnánk filozófiája is eltérő volt: míg a SMPS általános megközelítést alkalmazott, és néhány ideiglenesnek tekintett korlátozás megengedése mellett a szolgáltatások összességének liberalizációját tűzte ki célul, addig a GATS külön-külön ha115
tározta meg azokat a konkrét szolgáltatásokat, amelyek esetében a tagállamok (teljesen vagy részben) szabaddá teszik a nemzetközi kereskedelmet, illetve amelyekben fenntartják maguknak a jogot a korlátozásokra (ráadásul, mint láttuk, a liberalizáció szándéka szolgáltatási módozatonként, valamint a piacrajutás és nemzeti elbánás tekintetében részletezve van). A GATS esetében mindez kiegészült még az ún. horizontális intézkedésekkel, amelyek a szektorsemleges korlátozásokat specifikálták (Hoekman 1995). Mindezek ellenére a nemzetközi szolgáltatás-áramlás az Európai Unióban továbbra sem teljesen szabad: nem sikerült még minden közvetlen akadályt sem „eltakarítani”, nem beszélve a rejtett piacvédő eszközökről, melyek rövid távú felszámolása legalábbis kétségesnek tűnik (hiszen nem kis feladatot jelentene egyáltalán meghatározni ezeket). A külső szolgáltatás-liberalizáció pedig még korlátozottabb, különösen a közlekedés terén, ahol csak különböző bilaterális egyezmények szabályozzák a harmadik országokkal fennálló kapcsolatokat. Az uniós szolgáltatás-liberalizáció legfőbb jellegzetességeit a 21. táblázat foglalja össze. 21. táblázat. Európai integrációs sajátosságok az alapvető szolgáltatási szektorokban Szolgáltatási ágazat
Belső piac szabadsága Közös külső politika
Pénzügyek
Van, de nem teljes mértékű és nem minden tagállamban
Telekommunikáció
Van, bizonyos monopoljogok és különbségek fennmaradásával
Légiközlekedés
Van, az Európai Unió jogalanyai számára
Kezdetleges; számos bilaterális egyezmény létezik
Anti-diszkrimináció és kölcsönösség
Tengeri közlekedés
Van, az Európai Unió jogalanyai számára (ideiglenes kivételekkel) Van, az „európai alkotások” számára
Van, bár egyes tagállamok fenntartják bilaterális egyezményeiket Van, jelentős különbségekkel a közösségi szabályok értelmezésében és alkalmazásban Embrionális (inkább csak szándékok)
Szabad hozzáférés, antidömping intézkedésekkel és kiegyenlítő adókkal terhelve Európai alkotások preferálása (nem kötelező jellegű kvóták használata)
Audiovizuális szolgáltatások
Turizmus 45
Van, közvetett és heterogén módon Forrás: OECD (2000c) nyomán
45
Kereskedelempolitikai orientáció Szabad hozzáférés
Van (a bankfiókok engedélyezése és ellenőrzése a nemzeti politika hatáskörében marad) Van, bár a piacrajutási Szabad hozzáférés a szabályok országonliberalizált területeken ként különbözőek lehetnek
Szabad hozzáférés
Multilaterális egyezmény GATS (bizonyos korlátozásokkal)
GATS (értéknövelt szolgáltatások); nincs az alapszolgáltatásokra vonatkozó egyezm. GATS (kiegészítő szolgáltatások; az alapszolgáltatásokat nem érinti) Még nincs
Még nincs (legnagyobb kedvezmény elve alóli kivételek az „európai alkotások” számára) GATS (bizonyos korlátozásokkal)
A turizmussal nem foglalkozott külön a SMPS, és explicit közösségi turizmuspolitika létéről sem beszél-
hetünk; a táblázatban szereplő megállapítások a szerző kiegészítései, a hivatkozott forrásban nem szerepelnek. 116
5.3. Az Európai Unió és a „GATS 2000” tárgyalási forduló Az Európai Unió 1998-ban megkezdte a felkészülést a GATS soron következő tárgyalási fordulójára, meghatározva az ott elérendő célokat. Ennek érdekében sor került a „GATS 2000” elnevezésű konferenciára Brüsszelben, majd megindult egy konzultációs folyamat – az ún. European Services Network –, melynek keretében a szolgáltató ágazatok résztvevői eljuttathatták észrevételeiket a témával kapcsolatban a Bizottság részére. Ez utóbbiak illetve a konferencia megállapításainak figyelembevételével a Bizottság 1999 tavaszára kialakította tárgyalási stratégiáját, melynek fő pontjai a következők voltak (European Commission 1999c): − Átfogó jellegű tárgyalások folytatása valamennyi szolgáltatási ágazatra vonatkozóan a liberalizációs kötelezettségvállalások kiszélesítése és elmélyítése érdekében, valamennyi WTO-tagállam vonatkozásában. Az Európai Unió voltaképpen a belső kereskedelempolitikában alkalmazott általános liberalizációs megközelítést szándékozik átültetni a GATS keretei közé, már amennyire azok ezt lehetővé teszik. − „Versenybarát” szabályozási mechanizmusok kialakításának szorgalmazása – ezalatt az Európai Unió a burkolt vagy rejtett kereskedelmi akadályok felszámolását érti. − Lényegi előrelépés a GATS által mindeddig nem érintett területek szabályozásában – ilyenek például a közbeszerzési eljárások, az állami szubvencionálás és az üzembiztonsági intézkedések. − A horizontális intézkedések rendszerének áttekintése és az ilyen jellegű korlátozások számának csökkentése, különös tekintettel az általános szabályok (pl. a legnagyobb kedvezmény elve) alóli kivételekre. − A GATS Engedményes Listáinak felülvizsgálata értelmezésük megkönnyítése és ezáltal felhasználó-barát jellegük fokozása céljából. − A tengeri és légiközlekedés bevonása a GATS hatókörébe, illetve ezek multilaterális liberalizációjának megvalósítása. 2000 decemberére elkészültek az Európai Unió és tagállamai konkrét tárgyalási javaslatai az egyes szolgáltatási szektorokra vonatkozóan. Ezek közül az alábbiakban a turisztikai szolgáltatásokat érintő indítványokat foglaljuk össze (European Commission 2000b). A javaslat megállapítja, hogy a turizmus az egyik legfontosabb és leggyorsabban növekvő szolgáltatási ágazat, és ezzel együtt a leginkább liberalizált a GATS keretében tett nemzeti
117
kötelezettségvállalásokat tekintve. Az Európai Unió az általa biztosított liberalizációt magas fokúnak minősíti, kevés megmaradó korlátozásról adván számot. Felhívja ugyanakkor a figyelmet a turisztikai szolgáltatások hivatalos osztályozásának hiányosságaira, amennyiben ezektől elkülönítve szerepel számos fontos kiegészítő szolgáltatás. Mindemellett nem tekinti ezt számottevő akadálynak a liberalizációs folyamat továbbvitele szempontjából. Az Unió azt javasolja a WTO tagállamainak, hogy a lehető legteljesebb mértékben liberalizálják turisztikai szolgáltatásaikat, mennyiségi és minőségi szempontból is fejlesztve kötelezettségvállalásaikat. Külön felhívja a figyelmet a közvetlen külföldi tőkebefektetésekkel kapcsolatos korlátozások felszámolására. Az 1., 2. és 3. szolgáltatási módozat tekintetében az Európai Unió minden szükségtelen korlátozás felszámolását szorgalmazza. A 4. szolgáltatási módozat esetében ugyanakkor nem beszél a teljes korlátozásmentességről, csupán a külföldön szolgáltatást nyújtani kívánó személyek mozgásának – azaz munkavállalásának – megkönnyítéséről. Az Európai Unió harmadik módozatra vonatkozóan két esetben tart elfogadhatónak bizonyos korlátozásokat: − a szállodák és éttermek létesítése korlátozható különleges történelmi vagy művészeti értékek védelme érdekében; ugyancsak megengedhető bizonyos fogyasztóvédelmi célú ellenőrzések és engedélyezési eljárások fenntartása; − az utazási irodák esetében megengedhető a jogi személy létrehozásának kötelezettsége csakúgy, mint a fogyasztóvédelmi célú engedélyezési eljárás. Az Unió eddigi kötelezettségvállalásaival (3.5 fejezet) összehasonlítva a fenti javaslatokat, megállapítható, hogy azok bizonyos fokú továbblépést jelentenek a belső liberalizáció terén is, amennyiben a kifejezetten megengedett korlátozások között nem szerepelnek olyanok, mint például az ún. gazdasági szükségszerűségi tesztek vagy az állampolgársághoz fűződő előírások (igaz, ez utóbbiak főképp a 4. szolgáltatási módozat esetében relevánsak, ahol az Unió továbbra sem tervez teljes liberalizációt). 6. AZ EURÓPAI UNIÓ TURIZMUSA – TRENDEK ÉS FŐ MUTATÓSZÁMOK 6.1. A turizmus mérése A turizmus mérése – lévén egy igen összetett gazdasági jelenségről van szó – nem mentes a különféle problémáktól, megvalósítását koncepcionális és módszertani tisztázatlanságok nehezítik. Jelen munkának nem célja e problémák átfogó elemzése, csupán a következő 118
fejezetben bemutatandó adatsorok könnyebb értelmezhetősége érdekében tartjuk szükségesnek az alapvető módszertani kérdések tisztázását, vagy legalább a létező álláspontok és megközelítési módszerek rövid bemutatását. A turizmus hagyományos mérési módszerei annak kínálati és keresleti vonatkozásaira, valamint bevételeire és kiadásaira (forgalmára) összpontosítanak. Egyre nagyobb igény mutatkozik a turizmus szerteágazó gazdasági hatásainak felmérésére is, ám e téren még a fejlett országok is csak a bíztató próbálkozásoknál tartanak, kikristályosodottnak nevezhető módszerekről, illetve azok elterjedéséről még nem beszélhetünk. A turizmus kínálatának mérése tűnik látszólag a legegyszerűbb feladatnak, hisz ebben az esetben a turisztikai infrastruktúra mennyiségi számbavételéről van szó. Valójában a kínálat (fel)mérése terén is komoly problémák merülnek fel. A turistáknak szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások és intézmények ugyanis nagyon sokfélék lehetnek (és a turizmus fejlődésével párhuzamosan sokasodnak is), és nem léteznek általánosan elfogadott szabályok arra vonatkozóan, hogy pontosan mi tekinthető a turisztikai infrastruktúra részének (leginkább abból a problémából fakadóan, hogy statisztikai módszerekkel sok esetben szinte lehetetlen elkülöníteni a turisztikai fogyasztást a nem-turisztikaitól – pl. egy éttermet környékbeli lakosok ugyanúgy látogathatnak, mint turisták). A szokások alapján ezért a kínálat mérése címén általában a kereskedelmi szálláshelyek számának és kapacitásának statisztikai számbavételére kerül sor (amit nagymértékben megkönnyít az a tény, hogy a világ legtöbb országában a szálláshelyek üzemeltetése speciális engedélyezési eljárásokhoz van kötve). Jellemző még az utazási irodák számának kimutatása is, jóllehet ezek nem képezik a kínálat szerves részét, mivel alapvetően közvetítik azt a fogyasztók számára. A kínálat olyan, kiemelten fontos elemeivel, mint a közlekedési eszközpark és infrastruktúra, a turisztikai statisztikák meglehetősen ritkán számolnak. A kínálat alapját képező vonzerők pedig gyakorlatilag teljesen kiesnek a mennyiségi számbavétel hatóköréből 46. Az egyéb kínálati tényezők mérésére vagy a turizmusstatisztika keretein kívül, vagy – statisztikai értelmezhetetlenség miatt – egyáltalán nem kerül sor (az előbbire példa a közbiztonság vagy az egészségügyi helyzet, az utóbbira a vendégszeretet). Mondani sem kell, hogy a kínálatot bemutató statisztikai számsorok önmagukban messze nem elegendőek a mélyreható elemzésekhez és a nemzetközi összehasonlításokhoz, hisz ehhez a volumenértékek mellett fel kell tárni a kínálat minőségi jellemzőit is.
46
Ennek ellenére a vonzerők felmérése lehetséges, azonban ennek során a mennyiségi és minőségi értékelést
vegyesen kell alkalmazni, mint például az ún. vonzerőleltárak esetében. 119
A kereslet mérése a turizmusban meglehetősen sajátos: nem (illetve nem elsősorban) az értékesített szolgáltatások mennyiségében nyer kifejezést, hanem a turistaként (pontosabban látogatóként) regisztrált fogyasztók számában. Azaz a keresletet leggyakrabban a nemzetközi látogatóérkezések (visitor arrivals) adott időszakra vetített számában fejezik ki. Kétségtelen, hogy az erre vonatkozó adatokat lényegesen könnyebb megszerezni, mint a tényleges fogyasztásra vonatkozókat, azonban a látogatóérkezésekre alapozott keresleti statisztikáknak van néhány súlyos hiányossága, mint például: − nem alkalmasak a belföldi turizmus kimutatására (mivel a látogatóérkezés normális esetben 47 csak az országhatárokon mérhető); − nem adnak információt a fogyasztás valódi nagyságáról; − nem tájékoztatnak az igénybe vett szolgáltatások jellegéről és összetételéről. Emellett a turizmusban létezik igazi fogyasztásmérés is, ez azonban a turisták által igénybe vett szolgáltatásoknak csupán kisebb – igaz, meghatározó – részére vonatkozik. Általánosan elterjedt ugyanis a kereskedelmi szálláshelyeken realizált vendégéjszakák számának, illetve az ebből származó bevételek nagyságának mérése. Ugyancsak gyakori a közlekedési eszközök utasforgalmának, illetve a vendéglátóipari létesítmények vendégforgalmának mérése is, bár ezek esetében ismét csak a turisztikai és a nem turisztikai fogyasztás elkülönítésének problémájával szembesülünk. Mindebből azonban nehéz átfogó képet alkotni a teljes turisztikai kereslet nagyságáról. Megjegyzendő, hogy a fent vázolt problémák megoldására nem mutatkozik szándék a turizmussal foglalkozó nemzetközi szervezetek és egyéb érintett turisztikai intézmények részéről a keresleti statisztikák keretein belül. A WTO-OMT és az ENSZ által közösen kidolgozott turizmusstatisztikai útmutató (United Nations 1994) például a kereslet (pontosabban a motivációk) különböző típusaira, illetve a turisztikai piac szegmenseire összpontosít, a fogyasztás mérésének módszereivel nem foglalkozik. Nem véletlenül: a turisztikai kereslet és fogyasztás felmérését az ágazat gazdasági súlyának kimutatására szolgáló, újfajta eljárások szerves részeként képzelik el. A turisztikai bevételek és kiadások (forgalom) tekintetében hagyományosan két alapkategóriát szokás megkülönböztetni: a nemzetközi és a belföldi forgalmat. Sajátos módon a bevételikiadási statisztikák csak a nemzetközi forgalom adatait tartják számon a belföldi turisztikai 47
“Nem normális” (turizmusellenes) esetnek tekintve azt, ha például az országba érkező külföldinek minden
esetben kötelezően be kell jelentkeznie az ideiglenes tartózkodási hely szerint illetékes rendőrségen. 120
bevételek mérésének nehézségei miatt, holott ez utóbbiak több ország esetében számottevően meghaladják a nemzetközi bevételeket (Jandala 1992). A nemzetközi forgalmi statisztikák vizsgálatakor mindenekelőtt a két fogalom jelentését kell tisztázni: − Turisztikai bevételek – a fogadó országban közvetlenül vagy közvetve külföldi valutában jelentkező, külföldi látogatók által saját célra, áru- és szolgáltatások vásárlására fordított összeg. (Nem tartalmazzák a nemzetközi közlekedési kiadásokat.) − Turisztikai kiadások – az adott ország lakosainak külföldi utazásaik során felmerült kiadásai. (Nem tartalmazzák a nemzetközi közlekedési kiadásokat.) A fenti definíciók látszólagos egyszerűsége ellenére a nemzetközi turisztikai bevételek és kiadások számbavétele nem könnyű feladat. Hiszen a turisták által turisztikai szolgáltatásokra elköltött összeg mellett számos olyan tétel létezik, amely természetét tekintve ugyan turisztikai bevételnek minősül, azonban a nyilvántartásokban nem turisztikai címszó alatt jelenik meg. Az üzleti utazók számára például sokszor saját cégüknek a fogadó országban található leányvállalata rendeli meg a szolgáltatásokat, így a jellegét tekintve turisztikai bevétel akár egy transznacionális vállalaton belüli pénzügyi elszámolás formáját is öltheti. Az egy napnál rövidebb időre érkező külföldiek pedig sokszor tipikusan nem turisztikai jellegű kiadásokat eszközölnek (pl. fogyasztási célú áruvásárlás, egészségügyi szolgáltatások igénybevétele), azokat mégis turisztikai bevételként szükséges nyilvántartani. Ezzel szemben nem minősülnek turisztikai bevételnek a közlekedési költségekre fordított kiadások: az IMF javaslata szerint a nemzetközi közlekedési bevételeket/kiadásokat (azaz a külföldi látogatók által a hazai közlekedési vállalatok, illetve a külföldre utazó hazaiak által külföldi közlekedési vállalatok számára fizetett összegeket) nem a fizetési mérleg „Utazás” tételénél, hanem külön kell nyilvántartani 48. Ez a megoldás azzal magyarázható, hogy jóllehet kimulatható az összefüggés a nemzetközi turizmus forgalma és a nemzetközi közlekedésre fordított kiadások között, az utóbbiak mértéke a hazai közlekedési vállalatok által bonyolított forgalom részarányának megfelelően alakul. A bevételek és kiadások számbavételekor meg kell határozni, melyek azok a tételek, melyeket a statisztikákban turizmussal kapcsolatos tételként tartandók nyilván, és melyek azok, melyek nem minősülnek turisztikai költekezésnek. 48
Ezt a gyakorlatot követi a WTO is a statisztikai összesítésekben. 121
Turizmussal kapcsolatos kiadások A turisztikai célú látogatók utazással és tartózkodással kapcsolatos saját célú áru- és szolgáltatásvásárlásai (kivéve: nemzetközi közlekedés). A turisztikai célú látogatók vásárlásai a fogadó ország számára bevételként, a küldő ország számára kiadásként jelentkeznek. Nem turizmussal kapcsolatos kiadások − Az ideiglenes vagy végleges bevándorlók kiadásai. − Az üzleti úton levők kereskedelmi célú áru és szolgáltatásvásárlásai cégük költségére. − A turisztikai célú látogatók kereskedelmi célú áruvásárlásai saját költségükre. − A közlekedési vállalatok és a vámmentes üzletek bevételei. − A látogatók pénzügyi átutalásai, amennyiben azok föld, ingatlan, részvény vásárlását vagy valuta-spekulációs célokat szolgálnak. − Pénzbeni vagy nem pénzbeni adományok. (Gyakran nehéz megkülönböztetni az ajándéktól, mely turizmussal kapcsolatos kiadásnak minősül.) − Vízumdíjak, útlevél-illetékek, egyéb – pl. repülőtéri – illetékek. − Utazásszervezők és utazási irodák szállodáktól, közlekedési vállalatoktól stb. kapott jutalékai. (E tétel kizárása vitatott, számos ország a turizmus bevételeiként/kiadásaiként könyveli el a kapott/fizetett jutalékot.) A felsorolt tételeknek a turizmustól független kimutatása egy olyan elméleti igény, amelynek a gyakorlatban rendkívül nehéz érvényt szerezni. Azokban az országokban van csak erre lehetőség, ahol megfelelő statisztikai eszközök léteznek az említett tételeknek a tényleges turisztikai kiadásoktól való különválasztására. A felsorolt tételek összértéke ugyanakkor a teljes turisztikai bevételhez és kiadáshoz viszonyítva nem jelentős. Röviden ki kell térnünk a bevételek és kiadások statisztikáinak készítési módszereire, hangsúlyozva, hogy mindmáig nincs egy világszerte elfogadott, egységes módszer (ez is magyarázza a forgalmi adatok pontos megállapításának nehézségeit). A következő alapvető statisztikai módszerek használatosak: − Banki (közvetlen) módszer. A módszer lényege, hogy a statisztikai adatokat a központi jegybank, illetve a kereskedelmi bankok szolgáltatják az egyes valuták forgalmának bejelentésével. A módszer alkalmazásának sikere attól függ, mennyire pontosak a kért információk, meg lehet-e határozni a valóban turisztikai célú valutavételt és -eladást, létezik-e 122
valuta-feketepiac az országban, ismertek-e az utazás előtt esedékes esetleges átutalások, a hivatalos beváltóhelyek mindegyike szolgáltat-e adatokat stb. E problémák kiszűrésére, illetve annak megállapítására, hogy a határon turisztikai céllal átlépők a meglátogatott ország valutáját részben vagy egészben már otthonról viszik-e magukkal, hogy mennyire jellemző az adott országban a kölcsönösségi alapon bonyolított utazás (a külföldiek tartózkodását a rokonok, barátok, ismerősök saját, hazai valutában fedezik), különféle piackutatásokat kell elvégezni. − Megkérdezéses (közvetett) módszer. A módszer azért nevezhető közvetettnek, mert a turisták (látogatók) kiadásait számítás útján, a vendégéjszakák vagy az érkezések számának és az átlagköltés szorzataként határozza meg. Az átlagköltés kimutatható egy éjszakára vagy egy látogatóra vetítve. Az átlagköltés nagysága vagy egyéni megkérdezéssel, vagy az egyes, turizmusban érdekelt szervezetektől (szálláshelyek, utazási irodák, közlekedési vállalatok stb.) nyert információk alapján, becsléssel állapítható meg. A közvetett módszer segítségével csak akkor határozhatók meg az adott ország turizmussal összefüggő bevételei/kiadásai, ha a turizmus forgalmára vonatkozó alapinformációk (érkezések száma, eltöltött éjszakák száma) is rendelkezésre állnak. − Kombinált módszer. Az első két módszer előnyeit egyesíti a kombinált módszer alkalmazása, melynek segítségével a banki módszerrel nyerhető információk a rendszeresen lebonyolított megkérdezésekkel pontosíthatók. A belföldi turizmussal kapcsolatos bevételek és kiadások az adott ország fizetési mérlegének alakulását közvetlenül nem befolyásolják. Mivel azonban a belföldi turizmus országhatárokon belüli vásárlóerő-átcsoportosítást jelent, így a turizmus megléte vagy hiánya regionális szinten óriási jelentőségű lehet. A belföldi turizmus pénzügyi folyamatainak mérésére nem állnak rendelkezésre egzakt módszerek. A bevételek és kiadások kimutatása a nemzetközi forgalomhoz képest lényegesen bonyolultabb, kizárólag felmérésekkel, becslésekkel lehetséges. A nemzetközi tapasztalatok szerint a belföldi turizmus fogyasztási szerkezete a nemzetközi turizmuséhoz hasonló képet mutat. Az egyes költésfajtáknak az összes fogyasztáson belüli részaránya ugyanis az alábbi tényezőktől függ: − az utazási motiváció; − az igénybe vett szálláshely; − az utazás szervezésének módja; 123
− az igénybe vett közlekedési eszköz; − a tartózkodási idő hossza. A belföldi turisztikai fogyasztás kimutatására általában a háztartás-statisztikai felmérések keretében kerül sor. Ebben az esetben a megkérdezettek által az üdülésre, kirándulásra és – a munkával kapcsolatos utazások kivételével – a távolsági közlekedésre fordított összegek tekinthetők belföldi turisztikai kiadásoknak. Ezeket az értékeket azonban a megkérdezettek már eleve becsléssel szokták meghatározni, így a reprezentatív felmérések végösszege igen nagy hibahatárok között mozog. További nehézségeket gördít a pontos mérés útjába a turizmus fogalmának újfajta értelmezése (amely a 80-as években terjedt el): eszerint ugyanis minden, szabadidőben végzett házon kívüli tevékenység turizmusnak minősül. Következésképpen a teljes vendéglátóipari forgalom (kivéve a munkahelyi, iskolai vendéglátást), a teljes belföldi távolsági közlekedés forgalma (kivéve a munkába járást), a kulturális szolgáltatások (színház, mozi, múzeum) bevételei, a sporttal kapcsolatos szolgáltatások forgalmának egésze turisztikai forgalomnak minősül. Ugyancsak a turizmusnál kell számításba venni a helyi közlekedés és a kiskereskedelem forgalmának egy részét is. (Hogy valójában mekkora ez a figyelembe veendő rész, csupán szakértői becsléssel állapítható meg.) A turizmus forgalmának az említett módon történő meghatározásával kapott összegből a nemzetközi turizmusból származó bevételeket levonva állapítható meg a belföldi turizmus forgalma. A turizmus teljes gazdasági hatásának mérésére azonban a fent ismertetett bevételi-kiadási statisztikák önmagukban nem elégségesek. A szolgáltatások jelentőségének megítélésben áttörést eredményező Uruguayi Forduló után az egyik legjelentősebb szolgáltató ágazat, a turizmus gazdasági szerepének értékelése terén is előrelépés volt tapasztalható. A Turisztikai Világszervezet (WTO-OMT), az OECD, a Turisztikai és Utazási Világtanács (WTTC), valamint több kormány is együttműködött annak érdekében, hogy kialakítsák az ún. szatellit számlák rendszerén alapuló elszámolást a turizmus teljes gazdasági hatásának mérésére (OECD 2000b). A turizmus szatellit számla nem más, mint az ágazat közvetlen és közvetett gazdasági hatásait összesítő, annak valódi nemzetgazdasági súlyát kimutató statisztikai rendszer. A szatellit kifejezés arra utal, hogy a turizmussal kapcsolatos statisztikai mutatók (a turizmus részesedése a bruttó hazai termékben, a turizmusból származó költségvetési bevétel, a turizmus 124
foglalkoztatás növelő hatása stb.) beilleszkednek a makrogazdasági statisztikák, a nemzeti számlák rendszerébe. A szatellit jelző azt a kapcsolatot szimbolizálja, hogy a turizmusra összpontosító részletes statisztikák úgy igazodnak a nemzeti számlákhoz, mint a naprendszerben a bolygók a naphoz. A szatellit számlák gondolata nem új a közgazdasági szakirodalomban és nem is a turizmus volt az első téma, amellyel kapcsolatban felmerült az összeállítás igénye (Hüttl és Probáld 2000). A nemzetgazdaságban számos olyan fontos funkcionális terület van (pl. az egészségügy, a kutatás-fejlesztés, a környezetvédelem), amely elemzésére a nemzeti számlák központi rendszere nem nyújt elegendő információt, viszont kialakítható ehhez illeszkedő, ezzel a fő mutatókban találkozó statisztikai rendszer. Eddig jórészt csak a legfejlettebb statisztikával rendelkező országok tudtak nekilátni a szatellit számlák alkalmazásának, annak a lehetőségét keresve, hogy a vizsgált területek statisztikai információit miként lehetne a nemzeti számlákhoz kapcsolni, pénzügyi, vagy természetes mutatók alapján. A turizmust illetően egyes nemzetközi szervezetek, így az OECD és a WTO-OMT a kilencvenes évek közepe óta foglalkoznak a turizmus szatellit számláinak módszertani kérdéseivel és legutóbb már az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat is bekapcsolódott a kutatásokba. Az említett szervezetek legutóbb 1999 nyarán Nizzában kétnapos konferenciát szenteltek a kérdésnek, sőt néhány országban – elsősorban azokban (Kanada, Ausztria, Norvégia), ahol fejlett statisztikai rendszerek és statisztikai infrastruktúra áll rendelkezésre – sokéves munkával előrehaladott kísérletek történtek a turisztikai szatellit számlák összeállítására. A turizmus szatellit számlához szükséges adatforrások összegyűjtése azonban anyagi és szakmai erőforráskorlátok miatt csak több éves távlatban valószínűsíthető. Átmeneti megoldásként több országban – köztük Magyarországon is – lépések történtek a WTTC és a WEFA tanácsadó cég által közösen kifejlesztett Szimulációs Turizmus Számla alkalmazása érdekében. A Szimulációs Turizmus Számla lényegében arra vállalkozik, hogy a szatellit számla összeállításához hiányzó adatokat – múltban megfigyelt tapasztalatok, vagy nemzetközileg jellemző arányok alapján – helyettesítse. Tehát összegyűjt minden rendelkezésre álló adatot, majd különféle statisztikai becslésekkel, ökonometriai modellekkel pótolja a hiányzókat. A számla érvényessége nagymértékben függ a modellezés, becslés során alkalmazott feltevésektől. Az eljárás a gazdasági teljesítmény legáltalánosabb mutatószámainak (GDP és GNP) megállapításánál használatos módszereket alkalmazza oly módon, hogy az egyes kategóriáknál
125
csak a turizmussal kapcsolatos tételeket veszi figyelembe (WTTC 1997). A következő kategóriák turisztikai komponenseinek mérésére, illetve becslésére és modellezésére kerül tehát sor: − Fogyasztói kiadások – a hazai fogyasztók személyes kiadásai utazásra, szállásra, étkezésre, pihenésre, egyéb turisztikai szolgáltatásokra és turizmussal kapcsolatos áruvásárlásra. − Beruházások – vállalkozások, állami intézmények és magánszemélyek befektetései a turisztikai infrastruktúra és ingatlanok fejlesztése céljából. − Kormányzati kiadások – a turizmus érdekében történt működési kiadások a kormány és az önkormányzatok részéről. − Külkereskedelmi egyenleg (nettó export) – a külföldiek által hazai turisztikai szolgáltatásokra és turizmussal kapcsolatos áruvásárlásra fordított kiadásokból származó bevételek (export) és a hazai lakosok által külföldi turisztikai szolgáltatásokra és árukra fordított kiadások (import) különbsége. − Üzleti kiadások – a vállalkozások és a kormányzat működéshez kapcsolódó utazási kiadásai. A fentiek alapján megállapítható a turizmus által generált foglalkoztatottság is. Ennek kategóriái: − A fogyasztók, üzleti és kormányzati utazók részére turisztikai szolgáltatásokat nyújtó személyek, mint például pilóták, szállodai alkalmazottak, utazási irodai dolgozók, kiskereskedelmi foglalkoztatottak. − A turisztikai szolgáltatók részére építési, termelési, elosztási és üzleti szolgáltatásokat nyújtó személyek. − A turizmus által igénybe vett kormányzati szolgáltatásokat – például marketing, közlekedés, környezetvédelem, egészségügy, közbiztonság – nyújtó intézmények által foglalkoztatott személyek.
126
A szatellit (illetve szimulációs) számla által megtestesített mérési módszerek alapján egy új fogalom is bevezetésre került a WTO-OMT ajánlásait követő, turizmusra vonatkozó statisztikai elemzésekben: az ún. „turizmus-gazdaság” fogalma. Ez a turisztikai ágazat hagyományosnak tekinthető kategóriájával szemben tágabb jelenséget képvisel. A két fogalom az alábbiak szerint definiálható: − A turisztikai ágazat fogalmába tartoznak azok a tevékenységek, amelyek közvetlenül, teljes egészében, vagy döntően a turistákat szolgálják ki, illetve amelyek meghatározóak a turisztikai keresletben (például szállásadás, közlekedés, vendéglátás). − A turizmus-gazdaság azon javakat és tevékenységeket öleli fel, amelyek valamilyen mértékben részt vesznek a közvetlen turisztikai kereslet kielégítésében, még ha elsődlegesen nem is a turistáknak szánják azokat (a banki szolgáltatásoktól kezdve az egészségügyön és az oktatáson át az építőiparig számos tevékenység tartozik ide). A turizmus-gazdaság ágazataira jellemző, hogy a turisztikai kereslet csökkenése ezen ágazatokban is hanyatlást idézne elő. A turizmus-gazdaság fogalma tehát számol a turisztikai kereslet tovagyűrűző hatásaival, ezáltal a turizmus gazdasági jelentőségének körültekintőbb elemzését teszi lehetővé. A későbbiekben elsősorban ebben a felfogásban vizsgáljuk az EU-országok turisztikai teljesítményét. 6.2. Kereslet és kínálat A dinamikusan bővülő világturizmus keresleti statisztikáit elemezve megállapíthatjuk, hogy abban Európa tartósan vezető szerepet tölt be (9. ábra). Az 1950-ben regisztrált kb. 25 millióról a 2000. év küszöbére mintegy 670 millió főre nőtt a nemzetközi turistaérkezések száma. Európa részesedése azonban fokozatosan csökkent: a kezdeti 70-75 %-ról napjainkra 60 % alá esett. Európán belül az Európai Unió 15 tagországa meghatározó részesedéssel bír az érkezések számából: az európai forgalom 71 %-át, s egyúttal a világforgalom közel 42 %-át képviseli (22. táblázat; a részletes közösségi adatokat a 23. táblázat ismerteti). Három uniós tagállam – Franciaország, Spanyolország és Olaszország – immár tartósan a turistaérkezések szerinti világrangsor élmezőnyében található (10. ábra).
127
9. ábra. A nemzetközi turistaérkezések alakulása, 1950-2000
Forrás: WTO-OMT (2000b)
10. ábra. A világ vezető turisztikai célországai, 1998 (a turistaérkezések száma ezer főben) Franciaország Spanyolország Egyesült Államok Olaszország Egyesült Királyság Kína Mexikó Kanada Lengyelország Ausztria 0
10 000
20 000
30 000
40 000
50 000
60 000
70 000
80 000
Forrás: Eurostat (1999)
Európa – és azon belül az Európai Unió – turisztikai világpiaci részesedésének fokozatos csökkenése mögött elsősorban a délkelet-ázsiai és a karibi térség turizmusának rohamos bővülése áll, de piaci pozícióit potenciálisan fenyegetik más régiók is. A gyorsan fejlődő gazdaság és turisztikai szolgáltatások a viszonylag kedvező árszínvonal mellett kivételes 128
turizmusfejlesztési lehetőségeket biztosítanak számos fejlődő országnak, amit a fejlett országok fogyasztási szokásainak változásai is gerjesztenek. Egyre megfizethetőbbé válnak ugyanis számukra a trópusi nyaralások és emellett a különlegességek, az újdonságok is felértékelődtek az utóbbi egy-két évtizedben. Sajátos paradoxon, hogy számos fejlődő országban a turisztikai infrastruktúra dinamikus bővülése éppen a legfontosabb küldő piacoknak számító fejlett országok befektetőinek tudható be. Mindazonáltal a jelenleg „feltörekvő régiókat” még mindössze egyetlen állam, nevezetesen Kína képviseli a legtöbb turistát fogadó országok tizenötös élmezőnyében (27 millió turistaérkezéssel ötödik volt 1999-ben; WTO-OMT 2000). 22. táblázat. Turistaérkezések
Világ összesen
1990 460 933
Éves adatok (ezer fő) 1995 1997 1998 569 326 616 763 637 873
1999 657 328
Afrika Amerika K-Ázsia / Óceánia Európa Közel-Kelet Dél-Ázsia
14 92 54 286 8 3
20 108 81 342 12 4
26 122 97 387 17 5
EU-15 Pre-EU 12
204 961 39 688
Régió
Régió Világ Afrika Amerika K-Ázsia / Óceánia Európa Közel-Kelet Dél-Ázsia
959 799 598 460 959 158
155 939 355 324 353 200
229 022 69 182
23 116 88 369 14 4
205 558 254 654 258 834
250 102 66 889
24 119 87 385 15 5
937 939 428 069 281 219
263 837 63 824
1995/90 23,5
Változás % 1997/95 1998/97 8,3 3,4
1999/98 3,0
878 874 158 006 757 655
34,7 17,4 49,0 19,5 37,9 33,0
15,1 7,0 8,5 8,0 15,4 15,1
7,5 2,9 -0,9 4,2 7,2 8,0
7,8 2,4 11,1 0,5 16,2 8,4
275 691 60 960
11,7 74,3
9,2 -3,3
5,5 -4,6
4,5 -4,5
Részesedés a világforgalomból (%) 1990 1995 1997 1998 1999 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 3,2 20,1 11,8 62,1 1,9 0,7
3,5 19,1 14,3 60,1 2,2 0,7
3,8 18,9 14,3 59,9 2,3 0,8
3,9 18,8 13,7 60,4 2,4 0,8
4,1 18,7 14,8 58,9 2,7 0,9
EU-15 44,5 40,2 Pre-EU 12 8,6 12,2 Forrás: WTO-OMT (2000a) nyomán
40,6 10,8
41,4 10,0
41,9 9,3
Az európai turizmus egyik fő jellemzője a nagyon erős kontinensen belüli forgalom (JansenVerbeke és Spee 1995), és ezzel együtt a számottevő belföldi forgalom, amely több országban (pl. Olaszország, Franciaország) gazdasági jelentőségét tekintve a nemzetközit is felülmúlja. Az intraregionális forgalom meghatározó súlyát jól érzékelteti a 25. táblázat, melyből jól látható, hogy Európában a saját régió országaiból érkező turisták részesedése világviszonylatban a legmagasabb, több mint 87 %-os. Ez a rendkívül erős „belső” forgalom a gazdag, széleskörű és változatos vonzerőkínálatnak, a viszonylag kis földrajzi távolságoknak és a magas vásárlóerejű fogyasztók nagy tömegeinek köszönhető.
129
23. táblázat. Turistaérkezések az Európai Unió országaiban Ország Európai Unió Ausztria Belgium Dánia Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Luxemburg Németország Olaszország Portugália Spanyolország Svédország Ország Európai Unió
1990 204 961 19 5 1 18 1 52 8 5 3 17 26 8 34 1
011 147 838 013 572 497 873 795 666 820 045 679 020 085 900
Éves adatok (ezer fő) 1995 1997 1998 229 022 250 102 263 837 17 5 2 23 1 60 10 6 4 14 31 9 38 2
173 560 124 537 779 033 130 574 821 768 847 052 511 803 310
16 6 2 25 1 67 10 7 5 15 34 10 43 2
647 037 158 515 832 310 070 834 587 771 837 692 172 252 388
17 6 2 25 2 70 10 9 6 16 34 11 47 2
352 179 073 745 644 040 916 320 064 789 511 933 295 403 573
1999 275 691 17 6 2 25 2 73 12 9 6 17 36 11 51 2
467 369 023 740 700 042 000 844 511 815 116 097 600 772 595
1995/90 -9,7 8,0 15,6 30,7 13,2 14,4 14,2 13,4 31,5 -6,3 -12,9 16,4 18,6 13,8 21,6
Változás % 1997/95 1998/97 -3,1 8,6 1,6 8,4 3,0 12,1 -0,6 19,2 15,9 0,4 6,7 11,7 6,9 11,5 3,4
4,2 2,4 -3,9 0,9 44,3 4,1 8,4 19,0 8,5 2,3 4,3 0,7 11,0 9,6 7,7
1999/98 0,7 3,1 -2,4 0,0 2,1 4,3 9,9 5,6 7,4 3,3 3,7 3,3 2,7 9,2 0,9
Részesedés az EU forgalmából (%) 1990 1995 1997 1998 1999 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
Ausztria 9,3 Belgium 2,5 Dánia 0,9 Egyesült Királyság 8,8 Finnország 0,8 Franciaország 25,6 Görögország 4,3 Hollandia 2,8 Írország 1,8 Luxemburg 0,4 Németország 8,3 Olaszország 13,0 Portugália 3,9 Spanyolország 16,6 Svédország 0,9 Forrás: WTO-OMT (2000a) nyomán
7,5 2,4 0,9 10,3 0,8 26,2 4,4 2,9 2,1 0,3 6,5 13,6 4,2 16,9 1,0
6,7 2,4 0,9 10,2 0,7 26,9 4,0 3,1 2,2 0,3 6,3 13,9 4,1 17,3 1,0
6,6 2,3 0,8 9,8 1,0 26,5 4,1 3,5 2,3 0,3 6,3 13,2 4,3 18,0 1,0
6,3 2,3 0,7 9,3 1,0 26,5 4,4 3,6 2,4 0,3 6,2 13,1 4,2 18,8 0,9
Az országonkénti adatokat vizsgálva jól látható, hogy az Európai Unió részesedése meghatározó mind a turistaérkezések (26. táblázat), mind a vendégéjszakák (27. táblázat) számát tekintve. Az előbbi tekintetében látható, hogy nincs olyan uniós tagország, ahol a turistáknak kevesebb, mint 55 %-a érkezne a másik 14 tagállamból (több, mint 92 %-os „csúccsal” Portugália esetében), míg a vendégéjszakák tekintetében nagyobb szórással ugyan, de úgyszintén meghatározó a tizenötök kölcsönös dominanciája (csupán az Egyesült Királyság esetében süllyed részarányuk 50 % alá, a kimagasló amerikai keresletnek köszönhetően). Mindez azért is említésre méltó, mert Schengen után „fizikai” értelemben belföldivé vált az Európai Unió nemzetközi forgalmának nagy része, a monetáris unió kiteljesedése (a nemzeti valuták megszűnte) után pedig pénzügyi értelemben is azzá válik (ebből is látható, hogy súlyos hiányosság csupán a nemzetközi mutatók alapján megítélni egy ország turizmusának teljesítményét).
130
24. táblázat. Nemzetközi turistaérkezések küldő és fogadó régiók szerinti bontásban, 1998 (ezer fő) Világ
Afrika
Amerika
987 950 677 390 480 736 667 521 654 963 433 471 428 147 951 330 777 869 428 437 918 125 092 219
16 223 10 721 873 1 000 136 2 932 5 780 379 318 9 1 51 452 138 225 89 3 189 583 1 512 98 857 139 1 353 129
124 167 1 017 176 142 27 388 284 86 728 61 752 10 107 2 925 11 944 6 685 3 755 1 964 966 28 456 6 564 10 601 1 644 8 733 914 780 501
Hová Világ 635 Afrika 24 Észak-Afrika 8 Nyugat-Afrika 2 Közép-Afrika Kelet-Afrika 5 Dél-Afrika 7 Amerika 119 Észak-Amerika 84 Karib-térség 15 Közép-Amerika 3 Dél-Amerika 15 K-Ázsia / Óceánia 87 Északkelet-Ázsia 50 Délkelet-Ázsia 28 Óceánia 8 Európa 383 Észak-Európa 43 Nyugat-Európa 131 Közép-, K-Európa 83 Dél-Európa 111 Kelet-med. Európa 13 Közel-Kelet 15 Dél-Ázsia 5 Forrás: WTO-OMT (2000b)
Honnan K-Ázsia / Európa Óceánia 92 079 369 593 577 9 078 55 4 734 105 950 6 135 206 2 060 205 1 199 8 616 20 627 8 242 13 688 68 3 807 61 417 245 2 715 66 663 10 470 40 335 4 331 20 719 4 643 5 609 1 496 14 475 322 911 2 439 32 260 6 122 107 977 1 603 77 922 4 040 93 737 271 11 015 1 101 4 013 647 2 494
KözelKelet 10 094 1 041 971 32 1 20 17 268 251 1 0 16 344 64 248 32 1 728 406 437 204 298 383 6 511 202
Dél-Ázsia
Egyéb
5 581 105 5 26 0 51 23 355 343 5 1 6 1 333 446 837 50 1 352 269 402 271 65 345 1 193 1 243
18 250 2 411 1 863 135 175 79 159 2 548 60 1 966 28 494 1 481 1 078 315 88 11 666 1 348 4 377 1 695 4 188 58 141 3
25. táblázat. Nemzetközi turistaérkezések küldő és fogadó régiók szerinti bontásban 1998 (%-os megoszlás)
Hová Világ Afrika Észak-Afrika Nyugat-Afrika Közép-Afrika Kelet-Afrika Dél-Afrika Amerika Észak-Amerika Karib-térség Közép-Amerika Dél-Amerika K-Ázsia / Óceánia Északkelet-Ázsia Délkelet-Ázsia Óceánia Európa Észak-Európa Nyugat-Európa Közép-, K-Európa Dél-Európa Kelet-med. Európa Közel-Kelet Dél-Ázsia Forrás: WTO-OMT (2000b)
Világ
Afrika
Amerika
100,0 3,9 1,4 0,4 0,1 0,9 1,2 18,8 13,3 2,5 0,5 2,4 13,7 7,9 4,6 1,3 60,3 6,9 20,7 13,1 17,6 2,1 2,4 0,8
100,0 66,1 5,4 6,2 0,8 18,1 35,6 2,3 2,0 0,1 0,0 0,3 2,8 0,9 1,4 0,5 19,7 3,6 9,3 0,6 5,3 0,9 8,3 0,8
100,0 0,8 0,1 0,1 0,0 0,3 0,2 69,8 49,7 8,1 2,4 9,6 5,4 3,0 1,6 0,8 22,9 5,3 8,5 1,3 7,0 0,7 0,6 0,4
Honnan K-Ázsia / Európa Óceánia 100,0 100,0 0,6 2,5 0,1 1,3 0,1 0,3 0,0 0,0 0,2 0,6 0,2 0,3 9,4 5,6 9,0 3,7 0,1 1,0 0,1 0,1 0,3 0,7 72,4 2,8 43,8 1,2 22,5 1,3 6,1 0,4 15,7 87,4 2,6 8,7 6,6 29,2 1,7 21,1 4,4 25,4 0,3 3,0 1,2 1,1 0,7 0,7
131
KözelKelet 100,0 10,3 9,6 0,3 0,0 0,2 0,2 2,7 2,5 0,0 0,0 0,2 3,4 0,6 2,5 0,3 17,1 4,0 4,3 2,0 3,0 3,8 64,5 2,0
Dél-Ázsia
Egyéb
100,0 1,9 0,1 0,5 0,0 0,9 0,4 6,4 6,1 0,1 0,0 0,1 23,9 8,0 15,0 0,9 24,2 4,8 7,2 4,9 1,2 6,2 21,4 22,3
100,0 13,2 10,2 0,7 1,0 0,4 0,9 14,0 0,3 10,8 0,2 2,7 8,1 5,9 1,7 0,5 63,9 7,4 24,0 9,3 22,9 0,3 0,8 0,0
26. táblázat. Az Európai Unió tagországainak legfontosabb küldő piacai – részesedés az összes látogatóérkezések számából (1999, %, megoszlás a függőleges oszlopokban) Ausztria Belgium Dánia Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Luxemburg Németország Olaszország Portugália Spanyolország Svédország
A – 2,0 1,1 3,4 0,3 2,6 … 6,4 … … 56,4 5,5 … 1,1 0,9
B 0,6 – 1,0 17,1 0,6 13,6 0,5 24,5 0,5 1,0 13,9 3,4 0,7 2,8 1,4
DK 0,5 0,8 – 4,4 2,0 1,4 … 4,1 … … 19,8 2,4 … 0,9 29,5
UK* 0,9 4,6 1,7 – 0,6 12,7 0,8 6,7 9,0 … 11,0 4,2 0,7 3,4 2,6
FIN 0,9 1,2 3,1 8,0 – 3,5 0,6 4,4 … … 12,9 3,5 … 1,9 17,8
F 0,5 12,4 0,7 16,3 0,1 – 0,4 15,7 … … 20,8 8,6 0,9 4,3 0,5
GR* 4,1 2,5 2,7 18,7 1,4 4,5 – 5,0 … … 19,6 6,0 … … 4,3
NL IRL* … … 6,6 1,2 1,1 0,5 17,5 61,5 0,4 … 4,8 4,5 … … – 2,2 0,5 – 0,4 … 30,9 5,1 3,5 2,3 … … 2,3 1,4 1,6 1,1
L** 0,6 23,3 1,3 5,0 0,5 6,9 0,3 30,6 0,4 – 14,5 2,1 0,8 1,3 0,9
D 4,3 3,9 4,4 9,7 1,1 5,0 … 14,2 … … – 6,1 … 2,4 4,2
I 10,7 1,2 0,5 3,5 … 17,0 1,2 2,3 … … 22,8 – … 1,4 0,4
P 0,5 1,9 1,2 16,4 0,6 6,1 … 4,1 1,2 0,3 7,7 2,3 – 49,0 1,1
E … 3,9 … 25,6 … 11,1 … 4,9 … … 23,5 4,7 2,9 – …
S … … … … … … … … … … … … … … –
Európai Unió össz.
79,7
81,6
65,8
58,9
57,8
81,2
68,8
69,6
79,8
88,5
55,3
61,0
92,4
76,6
…
Norvégia Svájc USA Japán Oroszország * 1998-as adatok
… 4,0 3,6 1,6 0,6
0,5 0,8 5,3 2,5 0,5
14,1 1,3 4,2 1,9 …
2,0 2,3 15,1 2,1 0,5
5,3 2,4 5,2 4,0 9,0
0,2 4,9 4,0 0,9 …
2,1 2,7 2,0 0,8 1,2
0,8 1,5 8,1 1,8 …
… 0,9 13,0 0,4 …
… 1,8 3,2 … …
1,4 5,8 11,8 4,8 1,1
… 19,6 2,5 1,5 0,3
0,4 0,8 2,1 0,4 …
… 2,8 2,3 0,9 …
… … … … …
** 1995-ös adatok Forrás: WTO-OMT (2000b) nyomán
27. táblázat. Az Európai Unió tagországainak legfontosabb küldő piacai – részesedés az összes vendégéjszakák számából (1999, %, megoszlás a függőleges oszlopokban) Ausztria Belgium Dánia Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Luxemburg Németország Olaszország Portugália Spanyolország Svédország
A – 2,5 1,1 3,4 0,2 2,1 … 8,5 … … 64,4 3,2 … 0,6 0,8
B 0,5 – 0,9 15,0 0,5 10,7 0,5 30,7 0,4 1,2 17,1 2,8 0,7 2,1 1,0
DK 0,4 0,8 – 4,2 1,5 1,2 … 6,8 … … 36,3 2,1 … 0,6 19,4
UK* 0,8 1,5 1,2 – … 7,8 0,9 3,2 7,5 … 8,2 5,4 0,7 4,4 2,2
FIN 1,0 1,1 2,8 8,5 – 3,7 0,7 4,0 … … 12,8 3,7 0,5 1,9 15,3
F 0,6 12,3 0,9 15,6 0,2 – 0,6 14,0 … … 21,4 7,7 0,8 3,5 0,6
GR … … … … … … – … … … … … … … …
NL IRL* … … 6,5 1,2 0,9 … 13,6 46,7 0,3 … 3,4 6,7 … … – 1,6 0,4 – 0,2 … 45,7 8,0 2,8 3,0 … … 1,8 4,4 1,1 1,4
L** 0,4 22,6 1,0 3,9 0,4 4,7 0,3 43,7 0,3 – 9,9 1,9 0,9 0,7 0,6
D 4,2 4,1 3,7 9,2 1,0 4,4 … 18,4 … … – 5,6 … 2,3 3,1
I* 6,0 2,6 1,4 6,7 0,4 5,6 0,5 4,1 … … 38,5 – … 1,7 1,2
P 1,5 2,5 2,0 28,4 1,3 5,3 0,2 7,9 2,6 0,2 21,5 3,7 – 7,9 2,4
E 0,8 4,5 0,8 27,5 0,5 5,4 … 4,0 0,6 0,3 35,0 4,3 1,5 – 1,6
S 0,5 0,7 9,8 5,8 5,8 2,3 … 5,5 … … 20,4 2,2 … 1,0 –
Európai Unió össz.
86,8
84,1
73,3
43,8
56,0
78,2
…
76,7
73,0
91,3
56,0
68,7
87,4
86,8
54,0
Norvégia Svájc USA Japán Oroszország * 1998-as adatok
… 3,4 1,9 0,7 0,4
0,4 0,6 4,7 1,9 0,5
13,5 0,9 3,0 1,1 …
1,1 1,7 14,6 3,0 0,9
5,2 2,4 5,9 3,4 10,2
0,1 4,0 5,1 0,7 …
… … … … …
0,5 1,2 5,7 1,2 …
… 1,5 14,8 … …
… 1,1 2,3 … …
1,1 5,2 11,2 3,5 1,6
… 4,8 7,2 3,3 1,1
1,5 1,6 3,0 0,7 …
0,7 1,8 2,3 0,8 0,8
22,7 1,8 4,4 1,6 0,9
** 1995-ös adatok Forrás: WTO-OMT (2000b) nyomán
Mint említettük, több uniós tagállamban is meghatározó szerepet játszik a belföldi turisztikai kereslet. Mivel ennek mérése meglehetősen nehéz (lásd előző fejezet), a belföldi turiz-
132
mus arányaira csak következtetni lehet a szállodai és egyéb kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák megoszlásából 49 (28. táblázat). A 11. ábra alapján megállapítható, hogy a négy legnagyobb tagállam mindegyikében (továbbá olyan fontos küldőországokban, mint Hollandia és Svédország) túlsúlyban van a belföldi kereslet a külföldihez képest – ez Franciaország és Olaszország (valamint kisebb mértékben az Egyesült Királyság) esetében különösen figyelemre méltó, hiszen ezek az országok külföldről is igen nagy létszámban fogadnak turistákat. Csak a viszonylag kisebb lakosságú és/vagy fejletlenebb, ugyanakkor jelentős turizmust vonzó tagállamok esetében figyelhető meg a külföldi dominancia 50. 28. táblázat. Kereskedelmi szálláshelyek forgalmi adatai az Európai Unióban (ezer vendégéjszaka) Tagország
Belföldi vendégéjszakák Szállodák és hasonló 51 Egyéb szálláshelyek 52 szálláshelyek 1998 1999 1998 1999 Belgium 3 498 3 652 9 687 9 460 Dánia 4 339 4 417 10 543 10 829 Németország 147 274 154 419 89 094 91 423 Görögország 13 948 469 Spanyolország 66 552 81 504 13 442 14 374 Franciaország 96 696 108 774 62 153 62 512 Írország 6 667 6 938 2 305 2 098 Olaszország 129 178 128 238 52 088 53 409 Luxemburg 81 67 184 187 Hollandia 12 622 13 829 39 127 41 994 Ausztria 16 483 17 241 7 944 8 225 Portugália 9 164 9 397 6 162 6 846 Finnország 9 494 9 600 2 132 2 204 Svédország 15 643 16 192 13 825 15 062 Egyesült Királyság 81 093 93 000 83 890 94 830 EU-15 612 732 661 216 393 045 413 922 Forrás: Eurostat (2001c) nyomán
49
Külföldi vendégéjszakák Szállodák és hasonló Egyéb szálláshelyek szálláshelyek 1998 1999 1998 1999 9 483 9 749 5 356 5 617 4 462 4 350 5 825 5 616 29 735 30 913 7 356 7 602 42 565 717 111 803 149 036 9 193 11 388 66 330 66 330 33 013 37 071 13 712 14 327 3 339 3 714 87 192 90 236 34 050 36 432 1 089 1 136 1 206 1 297 14 262 15 224 10 311 12 251 53 503 53 123 9 697 10 708 23 241 23 331 2 032 1 749 3 226 3 271 475 503 4 409 4 516 3 620 4 085 56 299 55 794 521 311 563 901 126 190 138 750
Ezek az adatok azonban nem mutatják ki a nem kereskedelmi szálláshelyeket igénybe vevő turistákat,
valamint az egynaposnál rövidebb utazáson résztvevő személyeket, így csak közelítő becslésre alkalmasak. 50
Természetesen minden tagállam esetében lehetnek sajátos okai a jelzett arányok kialakulásának: ilyen lehet
például egy közeli, nagy küldő piac dominanciája, mint Ausztria esetében Németországé vagy Írország esetében Nagy-Britanniáé. 51
Az Európai Unió statisztikáiban ebbe a kategóriába sorolják a következő szálláshely-típusokat: szállodák,
apartmanszállók, motelek, útmenti fogadók, strandhotelek, klubjellegű rezidenciák, közlekedési eszközökön kialakított szálláshelyek és turisztikai rezidenciák. 52
Ebbe a kategóriába tartozik valamennyi, az előző lábjegyzetben nem említett kereskedelmi szálláshelytípus,
mint például a kempingek, az agroturisztikai szálláshelyek, a diákszállók stb. 133
11. ábra. A szállodai vendégéjszakák megoszlása, 1998 (%) Luxemburg
93,1
6,9
Ausztria
76,4
23,6
Görögország
75,3
24,7
Belgium
73,1
26,9
Portugália
71,7
28,3
Írország
67,3
Spanyolország
32,7
62,7
Hollandia
37,3
53,1
Dánia
46,9
50,7
49,3
Egyesült Királyság
41,0
59,0
Franciaország
40,7
59,3
Olaszország
40,3
59,7
Finnország
25,4
Svédország
74,6
22,0
Németország
78,0
16,8 0%
83,2 20%
40%
60%
Külföldi vendégéjszakák
80%
100%
Belföldi vendégéjszakák
Forrás: Eurostat (2001c) nyomán
12. ábra. Vendégéjszakák megoszlása az egyéb kereskedelmi szálláshelyeken, 1998 (%) Luxemburg
86,8
13,2
Görögország
60,5
39,5
Írország
59,2
40,8
Ausztria
55,0
45,0
Spanyolország
40,6
59,4
Olaszország
39,5
60,5
Belgium
35,6
64,4
Dánia
35,6
64,4
Franciaország
34,7
65,3
Portugália
24,8
75,2
Hollandia
20,9
79,1
Svédország
20,8
79,2
Finnország
18,2
Németország
81,8
7,6 0%
92,4 20%
40%
Külföldi vendégéjszakák
Forrás: Eurostat (2001c) nyomán
134
60%
80%
Belföldi vendégéjszakák
100%
Az egyéb kereskedelmi szálláshelyek esetében szembetűnő, hogy azok forgalmában minden esetben nagyobb hangsúlyt kap a hazai kereslet (12. ábra), ami az Unió országainak többségében jelentős túlsúlyt eredményez. A kereslet időbeni eloszlását jól érzékelteti a szállodai kapacitás-kihasználtság mutatója. Ez az uniós tagországokban meglehetősen nagy változatosságot mutat mind mértéke, mind szezonális ingadozása tekintetében (29. táblázat). Az ingadozás minimális mértéke mindössze 14,2 % (Luxemburg esetében; a „szépséghiba” csupán az, hogy ezzel együtt jár a legalacsonyabb átlagos évi kihasználtság), a maximuma pedig 46,4 % (Olaszország). A legmagasabb havi kihasználtsági mutatókat Spanyolország és Franciaország éri el, az előbbihez fűződik a 78 %-os havi csúcsérték is. A szezonális ingadozásra általánosságban a nyári csúcsok jellemzőek: az országok többségében augusztusra esik a kihasználtság maximuma, míg néhány helyen (elsősorban a skandináv országokban) júliusra. Németországban és Franciaországban az augusztusival majdnem megegyező mértékű a szeptemberi mutató, Ausztria pedig sajátos kivételt képez az augusztusi csúccsal gyakorlatilag megegyező februári kihasználtsággal (ami egyértelműen a síturizmusnak tudható be). 29. táblázat. Szállodai kapacitás-kihasználtság az Európai Unió országaiban, 1998 (%) Belgium Dánia Németország Spanyolország Franciaország Írország Olaszország Luxemburg Hollandia Ausztria Portugália Finnország Svédország Egy. Királyság Forrás: Eurostat
Jan 22,0 26,1 22,0 44,6 44,0 27,0 28,8 18,2 34,0 45,4 26,1 30,2 23,0 27,0 (2001c)
Febr 28,2 30,7 26,7 50,8 48,6 37,0 32,8 21,1 40,0 54,7 33,8 36,7 30,0 34,0
Márc 29,5 34,1 26,7 54,5 53,6 38,0 32,2 21,3 42,0 39,5 39,8 40,2 32,0 36,0
Ápr 30,1 35,6 29,7 58,6 54,5 44,0 35,3 25,0 53,0 24,8 44,7 37,9 32,0 40,0
Máj 37,4 43,7 37,2 60,3 60,7 52,0 37,9 29,4 54,0 26,4 47,2 33,4 33,0 45,0
Jún 34,8 50,2 38,4 65,0 66,5 56,0 47,4 28,1 52,0 32,6 51,0 40,0 38,0 49,0
Júl 40,5 66,8 39,5 70,6 65,6 61,0 59,2 30,0 56,0 44,0 56,9 49,1 51,0 54,0
Aug 40,3 55,5 43,1 78,0 70,8 64,0 69,4 32,4 62,0 55,0 67,1 40,2 41,0 57,0
Szept 37,9 45,2 44,0 70,9 68,2 54,0 49,5 28,5 53,0 36,1 56,1 39,4 37,0 52,0
Okt 35,4 38,3 37,9 61,2 60,0 52,0 35,4 26,9 49,0 25,1 46,3 35,6 34,0 46,0
Nov 31,2 38,7 27,7 50,5 51,6 39,0 24,1 24,9 44,0 19,1 33,5 35,8 33,0 38,0
Dec 27,3 25,3 25,0 41,9 46,2 32,0 23,0 19,3 37,0 30,6 24,9 30,3 25,0 31,0
A kínálat egyik legfontosabbnak tartott mutatója, a szállodai ágyak száma tekintetében az Európai Unió több mint 9,5 millió férőhellyel (1998) világszinten mintegy 30 %-os részesedéssel rendelkezik (pontosabb mutatót nehéz megállapítani a nemzeti statisztikai adatgyűjtés módszertani különbségei miatt). A teljes ágykapacitás több mint háromnegyede öt tagországban koncentrálódik (30. táblázat). A szállodai ágyak száma azonban önmagában nem ad teljes képet az adott ország fogadókapacitásáról, mivel abban egyrészt figyelembe kell venni a nem szállodai jellegű szálláshelyek férőhelyeit, valamint a – statisztikailag nehezen kezelhető – magánszállásokat (nyaralóingatlanokat) amelyek nagymértékben befolyásolhatják az összesített adatokat. Az egyéb szálláshelyek ágyainak száma például összességében 135
jelentősen meghaladja a szállodai férőhelyekét, elsősorban Franciaország kiugróan magas, közel hárommilliós kapacitásának köszönhetően (a részletes országonkénti adatokat ugyancsak a 30. táblázat tartalmazza; a magánszállásokra vonatkozóan nem állnak rendelkezésre hivatalos statisztikai adatok). 30. táblázat. Kereskedelmi szálláshelyek kapacitás-adatai az Európai Unióban (db) Tagország
Szállodák és hasonló szálláshelyek Egységek száma Ágyak száma 1998 1999 1998 1999 Belgium 1 998 2 015 116 297 119 365 Dánia 467 464 59 772 60 513 Németország 38 914 38 701 1 546 862 1 561 830 Görögország 7 946 584 834 Spanyolország 7 539 16 229 979 325 1 299 021 Franciaország 19 555 19 379 1 451 129 1 485 863 Írország 5 460 5 692 117 163 135 473 Olaszország 33 540 33 379 1 782 382 1 807 275 Luxemburg 342 325 14 709 14 449 Hollandia 2 788 2 826 169 078 169 749 Ausztria 15 780 15 378 584 889 576 602 Portugália 1 754 1 772 215 572 216 828 Finnország 978 1 004 112 289 114 892 Svédország 1 891 1 898 184 545 184 970 Egyesült Királyság 47 532 51 300 1 096 484 1 176 490 EU-15 188 482 200 307 9 017 328 9 510 153 Forrás: Eurostat (2000a; 2000b)
Egyéb szálláshelyek Egységek száma Ágyak 1998 1999 1998 1 655 1 646 523 388 627 621 317 760 16 486 16 632 1 449 207 340 97 280 1 084 641 994 9 169 9 140 2 979 209 2 525 2 540 58 564 35 991 36 822 1 792 494 320 297 52 638 3 502 3 595 957 271 5 207 5 290 323 692 233 244 268 765 537 524 34 230 1 601 1 602 66 823 11 237 1 759 673 92 512 93 613 11 324 986
száma 1999 517 918 318 249 1 466 018 2 977 54 1 816 50 965 328 268 33 67
325 706 616 803 322 222 455 709 287
11 365 576
A szállodai és nem szállodai férőhelyek aránya országonként igen jelentős eltéréseket mutat, bár felfedezhetők bizonyos tendenciák (13. ábra). A végletek meglehetősen egyértelműek: a Benelux-államokban és Dániában a nem szállodai férőhelyek száma többszörösen meghaladja a szállodaiakét. Valamivel kisebb, de ugyancsak jelentős arányeltolódás mutatkozik az előbbiek irányába Franciaországban és az Egyesült Királyságban. Ennek oka a sajátos utazási és üdülési szokásokban keresendő: az említett országokban ugyanis igen nagy hagyományokkal rendelkezik a kempingezés. A másik végletet Görögország, Svédország és Finnország alkotják, ahol igen alacsony maradt a kempingek aránya – északon ennek egyrészt a rideg klíma, másrészt a családi nyaralókra alapozott üdülés hagyománya az oka, míg délen a megkésett gazdasági fejlődéssel összefüggésbe hozható sajátos (torz) infrastruktúra-fejlesztés (nem beszélve a hagyományok hiányáról). A „köztes mezőnyben” már nehezebb lenne közös okokat találni, inkább az egyedi sajátosságok a meghatározóak. Ausztria például jellemzően a síturizmus egyik európai fellegvára, ami főképp szállodai hátteret igénylő utazási forma. Spanyolország tudatos és államilag erősen támogatott fejlesztés során építette ki turisztikai kapacitásait, melynek során elsősorban a szállodai férőhelyek megteremtésére összpontosított. Portugáliában ezzel szemben a fejlesztések mérsékeltebb támogatottsága miatt a kevésbé tőkeigényes szálláshely-létesítésre nagyobb hangsúly jutott.
136
13. ábra. Az kereskedelmi szálláshely-férőhelyek alapkategóriák szerinti megoszlása (%) Görögország
14,3
85,7
Finnország
23,4
76,6
Svédország
26,6
73,4
Írország
33,3
66,7
Ausztria
35,6
64,4
Spanyolország
39,6
60,4
Németország
51,6
48,4
Olaszország
49,9
50,1
Portugália
55,5
44,5
Egyesült Királyság
61,6
38,4
Franciaország
67,2
32,8
Luxemburg
78,2
21,8
Belgium
81,8
18,2
Dánia
15,8
84,2
Hollandia
15,0
85,0
0%
20%
40%
60%
Szállodai férőhelyek
80%
100%
Egyéb férőhelyek
Forrás: Eurostat (2000a) alapján saját számítás
14. ábra. A szállodai kínálat relatív intenzitása az Európai Unió országaiban, 1998 (db) Ausztria Görögország Luxemburg Írország Olaszország Franciaország Spanyolország EU-15 Finnország Portugália Svédország Németország Egyesült Királyság Belgium Dánia Hollandia 0,0
20,0
40,0
Forrás: Eurostat (2000a) alapján saját számítás
137
60,0
80,0
Érdekes adat a kínálat relatív intenzitása, vagyis a kapacitások viszonyítása a lakosság számához. A szállodai ágyak tekintetében ez a mutató kiugróan magas Ausztria, illetve Görögország esetében, és viszonylag magas az értéke az Unió déli tagállamaiban (14. ábra). Az északi államok között magas (Luxemburg, Írország) és alacsony (Hollandia, Dánia, Belgium) értékeket egyaránt találunk. Amennyiben a kínálat intenzitásának mutatóit a nem szállodai jellegű kereskedelmi szálláshelyek vonatkozásában számítjuk ki, az előbbiekhez képest sok esetben homlokegyenest ellentétes eredményeket kapunk (15. ábra). Itt például Hollandia, Dánia és Belgium az élmezőnyben, míg Görögország és Írország a sereghajtók közt szerepel. Mindez nem meglepő a szállodai és egyéb férőhelyek megoszlásának vizsgálata során mondottak ismeretében. 15. ábra. A nem szállodai kínálat relatív intenzitása (ezer lakosra jutó ágyszám) az Európai Unió országaiban, 1998 (db) Luxemburg Hollandia Dánia Belgium Franciaország Ausztria Olaszország EU-15 Egyesült Királyság Portugália Németország Spanyolország Írország Görögország Svédország Finnország 0,0
20,0
40,0
60,0
80,0
100,0
120,0
140,0
Forrás: Eurostat (2000a) alapján saját számítás
A turisztikai kínálatot természetesen messze nem csak a szálláshelyek alkotják, hisz beletartoznak a vendéglátóipar különféle egységei, a kulturális és szórakoztatóipari létesítmények, a sportrendezvényekre alkalmas helyszínek és a közlekedési infrastruktúra is, nem beszélve magukról a vonzerőkről, amelyek a turista szemszögéből a kínálat lényegét alkotják, míg minden egyéb – általában – kiegészítő jelleggel bír. A kínálati elemzésekben időn138
ként helyet kapnak a turisták szállítói, azaz a közlekedési vállalatok, valamint a turisztikai szolgáltatások „csomagolói” és értékesítői, vagyis az utazásszervező és utazásközvetítő vállalkozások is. Mindezekkel jelen tanulmány keretében nem foglalkozunk, egyrészt mivel a szálláshelyekhez képest másodlagos jelentőséggel bírnak egy adott ország turisztikai „teljesítőképessége” szempontjából, másrész mert a felsorolt kínálati elemek zöme (az utazási irodák kivételével) nem csak a turisztikai kereslet kielégítését szolgálja. 6.3. Bevételek és kiadások 31. táblázat. Turisztikai bevételek Év Világ összesen
1990 207 596
Éves adatok (millió €) 1995 1997 1998 309 802 389 094 393 738
Afrika Amerika K-Ázsia / Óceánia Európa Közel-Kelet Dél-Ázsia
4 54 30 113 3 1
6 76 56 161 5 2
EU-15 Pre-EU 12 Év Világ
172 485 864 012 466 598
94 715 3 600
163 694 914 623 741 667
125 356 13 582
8 103 66 198 8 3
316 436 991 645 129 576
146 266 19 315
8 105 60 207 7 3
792 329 547 614 654 801
155 760 19 213
1999 405 851
207 967
156 451 16 937
1995/90 53,9
Változás % 1997/95 1998/97 8,3 0,3
52,4 45,2 90,2 47,5 70,9 72,2
16,4 16,3 1,5 6,0 22,1 15,7
4,8 0,9 -10,4 3,6 -6,7 5,3
36,5 289,2
0,6 22,7
5,5 -1,4
1999/98 3,1
0,2
0,4 -11,8
Részesedés a világturizmus bevételeiből (%) 1990 1995 1997 1998 1999 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
Afrika Amerika K-Ázsia / Óceánia Európa Közel-Kelet Dél-Ázsia
2,0 26,2 14,9 54,4 1,7 0,8
2,0 24,8 18,4 52,2 1,9 0,9
2,1 26,6 17,2 51,1 2,1 0,9
2,2 26,8 15,4 52,7 1,9 1,0
EU-15 Pre-EU 12
45,6 1,7
40,5 4,4
37,6 5,0
39,6 4,9
51,2
38,5 4,2
Forrás: WTO-OMT (2000a) 53
A turisztikai bevételek tekintetében megállapíthatjuk, hogy Európa és ezen belül az Európai Unió részesedése a globális bevételekből elmarad a turistaérkezésekben képviselt aránytól: az utóbbi kb. 60 %-os értékéhez képest az előbbi alig valamivel több, mint 50 %-ot tesz ki (az Európai Unió részesedése pedig az 1990-es évek során 40 % alá szorult, 31. táblázat). Ennek elsősorban az az oka, hogy az Európán belüli küldő és fogadó piacok egymáshoz való földrajzi közelsége lehetővé teszi a rövidebb, kisebb költségigényű utazásokat is. További fontos ok, hogy az európai turisztikai kínálatban hagyományosan nagy számban vannak képviselve az olyan, kevésbé drága szálláshelyek, mint a kempingek vagy a bérbeadásra kínált turisztikai üdülőingatlanok. Megemlítendő még, hogy az összeurópai adatokat nagymértékben „lehúzzák” a közép- és kelet-európai országok bevételei, melyek jelentősen el53
Az eredeti USD-adatok konvertálásával az Eurostat által regisztrált éves árfolyamokon. 139
maradnak a nyugat-európai országokban realizált fajlagos bevételektől (nem véletlen, hogy az Európai Unió esetében a globális összbevételben való részesedés csak kismértékben marad el az összforgalomban képviselt aránytól, 16. ábra). 16. ábra. A nemzetközi turistaérkezések és a turisztikai bevételek megoszlása régiók szerint, 1998 (%)
100%
Érkezések
90%
Bevételek
4,1
2,2
18,7
26,8
80% 70%
14,8
60%
0,9 2,7
15,4
1,0 1,9
50% 40%
Afrika Amerika Kelet-Ázsia és Óceánia Dél-Ázsia Közel-Kelet
41,9
30%
EU-15
39,6
Egyéb Európa
20% 10%
16,9
13,2
0%
Forrás: WTO-OMT (2000a) alapján
Az Európai Unió országonkénti adatait (32. táblázat) vizsgálva látható, hogy a közösség teljes turisztikai bevételének több mint felét három ország, a forgalmi statisztikákban ugyancsak élenjáró Franciaország, Spanyolország és Olaszország adja. Ez a három ország egyúttal a bevételi világrangsorban is stabilan az élbolyban szerepel (a mindhármukat messze megelőző Egyesült Államok mögött, 17. ábra). Az első tíz között további három uniós tagország, az Egyesült Királyság, Németország és Ausztria is szerepel. A turisztikai kiadások terén az Európai Unióban még jelentősebb koncentráció tapasztalható: két tagállam, Németország és az Egyesült Királyság lakosai számítanak a legnagyobb utazóknak, a kiadások közel felét elköltve (az első négy ország e téren együttesen mintegy kétharmados részarányt képvisel). Az Unió négy legnagyobb tagállama – Hollandiával és Ausztriával együtt – a világranglista tízes élmezőnyében is szerepel (18. ábra, 32. táblázat).
140
17. ábra. A turisztikai bevételek világrangsorának élmezőnye, 1998 (millió €) Egyesült Államok Franciaország Spanyolország Olaszország Egyesült Királyság Németország Kína Ausztria Kanada Mexikó 0
10 000
20 000
30 000
40 000
50 000
60 000
70 000
80 000
Forrás: Eurostat (1999)
18. ábra. A turisztikai kiadások világrangsorának élmezőnye, 1998 (millió €) Egyesült Államok Németország Egyesült Királyság Japán Franciaország Olaszország Hollandia Kanada Ausztria Kína 0
10 000
20 000
30 000
40 000
50 000
60 000
Forrás: Eurostat (2000b)
A turisztikai bevételek és kiadások egyenlegét tekintve jól látható, hogy a forgalmi statisztikákban is élen járó három ország képes kiemelkedő, 10 milliárd eurót meghaladó mértékű aktívumot elérni (19. ábra). Spanyolország egymaga olyan nagyságú többletet ér el, mint az őt követő két ország együttvéve. Jóval kisebb mértékben ugyan, de a bevételek meghaladják a kiadásokat a további két déli állam, valamint Ausztria és Írország esetében. Negatív tu141
risztikai mérleggel rendelkeznek az északi országok, közülük is messze kiemelkedik Németország, 26 milliárd eurót meghaladó passzívumával. 32. táblázat. Az Európai Unió tagországainak turisztikai mérlege (millió €) 1997 146 144 4 672 2 806 14 567 3 363 23 720 24 708 2 289 26 358 5 503 10 883 4 049 1 684 3 175 18 367
Bevételek 1998 98/97 155 615 6,5
Arány* 100,0 3,2 1,9 10,0 2,3 16,2 16,9 1,6 18,0 3,8 7,4 2,8 1,2 2,2 12,6
1997 141 722 7 341 3 718 40 767 1 172 3 977 14 624 1 963 14 768 9 056 9 515 1 909 1 938 5 938 25 036
Európai Unió Belgium-Luxemburg Dánia 2 868 2,2 Németország 14 643 0,5 Görögország 4 614 37,2 Spanyolország 26 639 12,3 Franciaország 26 685 8,0 Írország Olaszország 26 641 1,1 Hollandia 6 068 10,3 Ausztria 10 320 -5,2 Portugália 4 490 10,9 Finnország 1 650 -2,0 Svédország Egyesült Királyság 20 861 13,6 * 1997 Forrás: Eurostat (1999; 2000b és internetes adatbázis)
Kiadások Egyenleg 1998 98/97 Arány* 1997 1998 150 587 6,3 100,0 4 422 5 028 5,2 -2 669 4 029 8,4 2,6 -912 -1 161 41 226 1,1 28,8 -26 200 -26 583 1 564 33,4 0,8 2 191 3 050 4 467 12,3 2,8 19 743 22 172 15 867 8,5 10,3 10 084 10 818 1,4 326 15 685 6,2 10,4 11 590 10 956 9 967 10,1 6,4 -3 553 -3 899 8 714 -8,4 6,7 1 368 1 606 2 173 13,8 1,3 2 140 2 317 2 016 4,0 1,4 -254 -366 4,2 -2 763 29 637 18,4 17,7 -6 669 -8 776
19. ábra. Az Európai Unió tagországainak nemzetközi turisztikai bevételei, kiadásai és egyenlege, 1997 (az összforgalomra vonatkoztatva, millió €) Spanyolország Olaszország Franciaország Görögország Portugália Ausztria Írország Finnország Dánia Belgium-Luxemburg Svédország Hollandia Egyesült Királyság Németország -30 000 -20 000 -10 000
0
Bevételek
10 000 Kiadások
Forrás: Eurostat nyomán
142
20 000
30 000
Egyenleg
40 000
50 000
Az abszolút számoknál jobban kifejezi a turisztikai mérleg egyenlegének jelentőségét az ún. normalizált turisztikai mutató (normalised travel ratio), amely az összforgalomhoz viszonyítja az aktívumot, illetve a passzívumot (20. ábra). Ez meglehetősen átrendezi az abszolút számok alapján kialakult sorrendet, csupán a lista két végpontján nem eredményezve változásokat. 20. ábra. Normalised travel ratio, 1996-1998 Spanyolország Görögország Portugália Olaszország Franciaország Ausztria Írország* Finnország Dánia Egyesült Királyság Belgium + Luxemburg* Hollandia Svédország* Németország
-0,60
-0,40
-0,20
0,00 1998
0,20 1997
0,40
0,60
0,80
1996
* az adatok az 1995 és 1997 közötti időszakra vonatkoznak Normalised travel ratio: összforgalomhoz viszonyított turisztikai egyenleg [NTR = (Bevételek – Kiadások) / (Bevételek + Kiadások)] Forrás: Eurostat nyomán
Sajátos különbségeket tapasztalhatunk, ha a bevételek és kiadások vizsgálatánál kiszűrjük az unión belüli forgalmat (33. táblázat). Az unió egésze tekintetében például 1998-ban már kisebb (1,3 milliárd eurós) deficit figyelhető meg, szemben a teljes forgalomban realizált ötmilliárd eurós többlettel. Spanyolország e téren jóval kisebb többletet ér el, mint Franciaország vagy Olaszország, ami az ibériai állam rendkívül erős unión belüli piaci kötődésére utal. 1997-ben pedig még olyan országok is pozitív szaldót regisztrálhattak az unión kívüli forgalomban, amelyek turisztikai mérlege összességében deficitet mutat (Egyesült Királyság és Finnország; igaz, 1998-ra ez a többlet is elolvadt). Az unión kívüli forgalom egyenlege egyébként az 1990-es évek folyamán végig szeszélyesen ingadozott, az évtized eleji 5,3 mil-
143
liárd eurós csúcsot közel a nullszaldóig sikerült csökkenteni 1994-re, hogy azután három egymást követő évben jelentős többletet lehessen elkönyvelni (Eurostat 2000b). Az uniós tagországok kiadásainak stabil és folyamatos növekedése miatt az egyenleget leginkább a fő küldő piacokról származó bevételek ingadozása boríthatja fel. 33. táblázat. Az Európai Unió tagországainak turisztikai mérlege az unión kívüli nemzetközi forgalomban (millió €) 1997 59 736 1 068
Európai Unió Belgium-Luxemburg Dánia Németország 5 Görögország 1 Spanyolország 3 Franciaország 12 Írország Olaszország 12 Hollandia 1 Ausztria 2 Portugália Finnország Svédország Egyesült Királyság 11 * 1997 Forrás: Eurostat (2000b)
Bevételek 1998 98/97 60 945 2,0 1 377 28,9
Arány* 100,0 0,7
1997 57 119 1 850
Kiadások 1998 98/97 Arány* 62 277 9,0 100,0 2 215 19,7 1,3
Egyenleg 1997 1998 2 617 -1 332 -782 -837
399 724 664 861
5 1 3 13
303 614 790 234
-1,8 -6,4 3,4 2,9
3,7 1,2 2,5 8,8
13 773 570 1 832 6 926
13 710 760 2 095 7 844
-0,5 33,3 14,4 13,3
9,7 0,4 1,3 4,9
-8 1 1 5
375 153 833 935
-8 407 854 1 695 5 390
568 443 068 977 831
11 125 1 665 2 209 961 700
-11,5 15,4 6,8 -1,6 -15,8
8,6 1,0 1,4 0,7 0,6
8 760 2 421 3 771 477 658
9 463 2 701 3 390 494 739
8,0 11,6 -10,1 3,6 12,3
6,2 1,7 2,7 0,3 0,5
3 809 -978 -1 703 500 172
1 662 -1 036 -1 182 467 -40
970
12 924
8,0
8,2
11 443
13 568
18,6
8,1
527
-645
Az unión kívüli fő küldő, illetve fogadó piacok adatai (34. táblázat) megmutatják, hogy a legfontosabb partnerország az Egyesült Államok, amely egymagában kb. 29 %-os részesedéssel bír mind a bevételekből, mind a kiadásokból (21. ábra). Igen jelentős még az EFTAtagországok (tulajdonképpen Svájc és Norvégia), illetve az egyéb európai országok (Középés Kelet-Európa „átmeneti” országai valamint az ún. kelet-mediterrán országok) részesedése, ám a forgalom ezen régiók viszonylatában már sokkal kevésbé kiegyensúlyozott, mint az amerikai: míg az EFTA igen jelentős többletet hoz, addig az egyéb európai országok viszonylatában deficites a forgalom (ami elsősorban ez utóbbiak turistáinak mérsékelt költési hajlandóságára vezethető vissza). A nullszaldótól ugyancsak távol esik a Japánnal lebonyolított forgalom (erős pozitívumot eredményezve az unió mérlegében), illetve az afrikai országokkal (elsősorban a Földközi-tenger partján fekvő északi államokkal) folytatott turizmus egyenlege (hiányt eredményezve a közösség számára).
144
34. táblázat. Az Európai Unió tagországainak turisztikai mérlege a legfontosabb küldő/fogadó területek viszonylatában (millió €)
EU-n kívüli országok EFTA Egyéb Európa Oroszország Törökország Afrika Észak-Afrika Egyéb Afrika Amerika Kanada Egyesült Államok Mexikó Argentína Brazília Ázsia Kína India Japán Óceánia Ausztrália Egyéb * 1998 Forrás: Eurostat (2000b)
1997 59 736 13 748 6 472 1 964 540 3 509 1 827 1 683 20 542 1 648 16 129 349 449 1 055 11 134 290 394 4 742 1 876 1 605 2 455
Bevételek 1998 98/97 60 945 2,0 13 611 -1,0 6 692 3,4 1 844 -6,1 540 0,0 3 838 9,4 2 014 10,2 1 823 8,3 22 187 8,0 1 567 -4,9 17 623 9,3 419 20,1 475 5,8 1 119 6,1 10 277 -7,7 390 34,5 421 6,9 4 357 -8,1 1 579 -15,8 1 299 -19,1 2 761 12,5
Arány* 100,0 22,3 11,0 3,0 0,9 6,3 3,3 3,0 36,4 2,6 28,9 0,7 0,8 1,8 16,9 0,6 0,7 7,1 2,6 2,1 4,5
1997 57 119 7 452 8 579 807 2 448 6 260 4 037 2 221 23 768 2 042 16 695 727 308 865 8 247 595 803 1 011 1 632 1 320 1 181
Kiadások 1998 98/97 Arány* 62 277 9,0 100,0 8 564 14,9 13,8 9 600 11,9 15,4 916 13,5 1,5 2 304 -5,9 3,7 6 401 2,3 10,3 4 096 1,5 6,6 2 305 3,8 3,7 25 983 9,3 41,7 2 019 -1,1 3,2 18 338 9,8 29,4 827 13,8 1,3 370 20,1 0,6 940 8,7 1,5 8 742 6,0 14,0 700 17,6 1,1 892 11,1 1,4 1 153 14,0 1,9 1 772 8,6 2,8 1 411 6,9 2,3 1 216 3,0 2,0
Egyenleg 1997 1998 2 617 -1 332 6 296 5 047 -2 107 -2 908 1 157 928 -1 908 -1 764 -2 751 -2 563 -2 210 -2 082 -538 -482 -3 226 -3 796 -394 -452 -566 -715 -378 -408 141 105 190 179 2 887 1 535 -305 -310 -409 -471 3 731 3 204 244 -193 285 -112 1 274 1 545
21. ábra. Az unión kívüli turisztikai bevételek és kiadások megoszlása a legfontosabb küldő/fogadó területek között, 1998 (%) Bevételek Ausztrália 2,1%
Afrika 6,3%
Kiadások
Egyéb 9,9%
Ausztrália 2,3%
Kanada 2,6%
Egyéb 11,6%
Kanada 3,2%
Egyesült Államok 28,9%
Afrika 10,3%
Egyesült Államok 29,4%
Egyéb Ázsia 9,7% Egyéb Ázsia 12,2%
EFTA 22,3%
Japán 7,1% Egyéb európai országok 11,0%
Japán 1,9%
EFTA 13,8% Egyéb európai országok 15,4%
Forrás: Eurostat nyomán
Érdekes adatokat eredményez az unión kívüli országokkal folytatott turisztikai forgalom részesedésének vizsgálata (35. táblázat). A körülbelül 40 %-os uniós átlagtól a bevételek terén szembetűnően eltér Spanyolország és Ausztria (mindkettő elsősorban a tömeges német keresletnek köszönhetően), és valamivel kisebb mértékben, de ugyancsak elmaradnak tőle Portugália és a Benelux-államok (ugyancsak nagy európai küldő piacok kitüntetett érdeklődésének tulajdoníthatóan). Ezzel szemben az uniós átlagnál jóval magasabb értékkel 145
bír az Egyesült Királyság, a meghatározó súlyú amerikai és a kisebb mértékű, de ugyancsak jelentős nemzetközösségi kereslet miatt. 1997-ben még további négy ország esetében fordult elő, hogy bevételeinek körülbelül a fele az unión kívülről származott, ám 1998-ra ezek közül már csak Franciaország tudott felmutatni hasonló részesedést. A kiadások terén feltűnő az Egyesült Királyság és főleg Németország „visszafogottsága”, ami az unión belüli célországok iránti többségi érdeklődésüket jelzi, valamint az olaszok kiemelkedő érdeklődése az unión kívüli célpontok iránt (ami főképp azért érdekes, mert a 80-as évek derekáig még az Európán belüli külföldi utazásaik aránya is elenyésző volt a hazaiakhoz képest). 35. táblázat. Az Unión kívüli nemzetközi forgalom aránya az Európai Unió tagországainak turisztikai bevételeiben és kiadásaiban (%)
Európai Unió Belgium-Luxemburg Dánia Németország Görögország Spanyolország Franciaország Írország Olaszország Hollandia Ausztria Portugália Finnország Svédország Egyesült Királyság
Bevételek 1997 1998 40,9 39,2 22,9 … … … 37,1 36,2 51,3 35,0 15,4 14,2 52,1 49,6 … … 47,7 41,8 26,2 27,4 19,0 21,4 24,1 21,4 49,3 42,4 … … 65,2 62,0
Kiadások 1997 1998 40,3 41,4 25,2 … 33,8 48,6 46,1 47,4 … 59,3 26,7 39,6 25,0 34,0 … 45,7
33,3 48,6 46,9 49,4 … 60,3 27,1 38,9 22,7 36,7 … 45,8
Forrás: Eurostat alapján saját számítás
6.4. A turizmus-gazdaság mutatószámai A 6.1 fejezetben kifejtettük, hogy a hagyományos statisztikai módszerek csak részben képesek kimutatni a turizmus gazdasági jelentőségét, mivel figyelmen kívül hagyják a turisztikai forgalom jelentős részét és nem számolnak a turizmus közvetett hatásaival. Az alábbiakban a WTTC és a WEFA által kidolgozott módszertant (lásd 125. oldal) követve elemezzük az európai turizmus-gazdaság legfontosabb statisztikai mutatószámait. Az 36. táblázat adataiból jól látható, hogy a turizmus-gazdaság részesedése a bruttó hazai össztermékből mintegy háromszorosa a hagyományos módszerekkel számított turisztikai ágazati részesedésnek. Hasonló arány jellemző a foglalkoztatottsági adatokra. Ezek önmagukban véve is sokatmondó adatok, tekintettel arra, hogy a turizmussal foglalkozó hivatalos uniós dokumentumok – nyilvánvalóan a hagyományos számítási módszerek alapján – általában 5-6 % körüli részesedést emlegetnek a fenti mutatókra vonatkozóan, azaz erősen
146
lebecsülik az ágazat valódi jelentőségét54. Emellett szembetűnő, hogy az Európai Unió mindkét tekintetben – és a turizmusnak a beruházásokból való részesedése vonatkozásában is – a világ élmezőnyében szerepel (37. táblázat), ami turizmus-gazdaságának fejlettségét és kiterjedtségét jelzi (a részletes régiónkénti adatokat a 38. táblázat foglalja össze). 36. táblázat. Az Európai Unió turizmus-gazdaságának fő mutatószámai és trendjei
Magánutazások Üzleti utazások Kormányzati kiadások Tőkebefektetések Látogatói export Egyéb export Aggregált turisztikai kereslet Turisztikai ágazati GDP Turizmus-gazdaság GDP Tur. ágazat foglalkoztatottság*** Tur. gazd foglalkoztatottság***
Mlrd $ 746,1 127,7 124,7 270,2 220,0 165,2 1 653,8 418,8 1 262,7 7,5 22,1
1999 Rész. % 13,9 – 9,5 15,8 7,6 5,7 – 4,7 14,1 4,9 14,5
Növ.* 9,1 3,6 -0,9 6,6 4,5 4,5 6,5 8,5 6,9 6,7 5,3
Mlrd $ 1 285,2 228,7 211,2 503,4 434,6 404,9 3 068,1 735,0 2 207,1 8,0 23,4
2010 Rész. % 13,7 – 9,5 15,4 7,2 6,7 – 4,7 14,0 4,9 14,4
Növ.** 2,3 2,5 2,3 2,9 5,0 5,0 2,9 2,4 2,3 0,6 0,5
* Reálnövekedés 1998 (%); ** Éves reálnövekedés 1999-2010 (előrejelzés, %); *** Millió fő Fogalmak: − Magánutazások: magánszemélyek pénzkiadásai turisztikai szolgáltatások (például repülőjegyek, szállás) vagy áruk (bőröndök, fotóanyagok, benzin stb.) vásárlására − Üzleti utazások: vállalatok és kormányzati szervek pénzkiadásai munkatársaik utaztatása céljából − Kormányzati kiadások: kormányzati szervek pénzkiadásai az utazók és utazási vállalkozások árukkal és szolgáltatásokkal való ellátása céljából − Tőkebefektetések: turisztikai vállalkozások és kormányzati szervek beruházásai a turisztikai infrastruktúrába − Látogatói export: külföldi látogatók (utazók) pénzkiadásai a fogadóországban − Egyéb export: turisztikai felhasználás céljából exportált termékek − Aggregált turisztikai kereslet: a turizmus teljes gazdasági kibocsátásának értéke (a fenti tételek összesített értéke) − Turisztikai ágazat: az utazók által közvetlenül felhasználásra kerülő termékeket és szolgáltatásokat előállító tevékenységek − Turizmus-gazdaság: az utazók számára előállított termékek és szolgáltatások, illetve a turisztikai kiadásoktól erősen függő egyéb tevékenységek. Forrás: WTTC (1999b)
A növekedési kilátások tekintetében már nem ennyire bíztató az Európai Unió helyzete. Míg a kilencvenes évek második felében viszonylag erőteljes bővülés jellemezte a turizmusgazdaságot mind összességében, mind az egyes rész-mutatók tekintetében, az elkövetkező tíz évre a WTTC szakértői igen mérsékelt növekedést jósolnak, melynek mértékét tekintve az Unió a világ turisztikai régióinak rangsorában az utolsó helyre szorulhat (a GDP-ből való részesedést illetően lásd a 39. táblázatot). 55 Szembetűnő, hogy a foglalkoztatottság növekedése tekintetében az előrejelzés különösen borúlátó (36. táblázat): mindössze 1,3 millió új 54
A turizmus-gazdaság foglalkoztatási mutatója például azt fejezi ki, hogy hány ember munkája van szoros
összefüggésben a turizmussal – egyáltalán nem mindegy tehát, hogy a turisztikai kereslet esetleges megcsappanása 7,5 vagy 22 millió foglalkoztatottat érint. 55
A World Trade Center elleni terrorista támadás után és az újabb hasonló fenyegetések árnyékában a fejlett
országok turizmusára vonatkozó előrejelzések bizonytalansága nagymértékben megnőtt, így a bemutatott adatokat csak erős fenntartásokkal kezelhetjük. 147
„turizmus-gazdasági” munkahely létrejöttével számol tíz év alatt, ami 0,5 %-os növekedést jelent (ami – ha reális feltételezésnek vesszük – megkérdőjelezi az uniós szakértők és politikusok optimizmusát az ágazat munkahely-teremtő lehetőségeire vonatkozóan). 37. táblázat. A turizmus-gazdaság részesedése (1999, %) a GDP-ből 1. Karib-térség 2. EU-n kívüli Ny-Európa 3. Óceánia 4. Európai Unió 5. Észak-Amerika 6. Világátlag 7. Fekete-Afrika 8. Közép- és Kelet-Európa 9. Délkelet-Ázsia 10. Északkelet-Ázsia 11. Közel-Kelet 12. Észak-Afrika 13. Latin-Amerika 14. Dél-Ázsia Forrás: WTTC (1999a) nyomán
20,6 15,4 14,7 14,1 11,8 11,7 11,2 11,1 10,6 10,0 7,3 6,8 5,6 5,3
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
a foglalkoztatásból Óceánia Karib-térség EU-n kívüli Ny-Európa Európai Unió Észak-Amerika Közép- és Kelet-Európa Világátlag Észak-Afrika Fekete-Afrika Délkelet-Ázsia Északkelet-Ázsia Közel-Kelet Latin-Amerika Dél-Ázsia
16,0 15,8 15,6 14,5 11,9 11,7 8,2 7,4 7,4 7,3 7,1 6,1 6,0 5,4
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
az összes beruházásból Karib-térség 25,7 EU-n kívüli Ny-Európa 16,1 Európai Unió 15,8 Óceánia 13,9 Fekete-Afrika 11,7 Világátlag 11,3 Észak-Amerika 9,8 Közép- és Kelet-Európa 9,7 Délkelet-Ázsia 9,5 Latin-Amerika 9,1 Északkelet-Ázsia 9,0 Dél-Ázsia 6,1 Közel-Kelet 6,1 Észak-Afrika 5,5
38. táblázat. A turizmus-gazdaság fő mutatószámai (1999, becslés) GDP Mlrd $ Rész. % Növ.* Világ 3 549,9 11,7 3,0 Afrika 45,8 8,8 5,6 Észak-Afrika 19,7 6,8 6,0 Fekete-Afrika 26,2 11,2 5,2 Amerika 1 289,5 11,1 2,8 Észak-Amerika 1 170,8 11,8 2,5 Latin-Amerika 90,0 5,6 6,1 Karib-térség 28,6 20,6 5,5 Ázsia/Óceánia 712,6 10,0 3,6 Óceánia 67,8 14,7 3,8 Északkelet-Ázsia 536,9 10,0 2,8 Délkelet-Ázsia 81,4 10,6 5,5 Dél-Ázsia 26,5 5,3 9,1 Európa 1 460,8 14,0 2,6 Európai Unió 1 262,7 14,1 2,3 EU-n kívüli Ny-E. 103,1 15,4 3,8 Közép- és K-Eur. 95,0 11,1 4,8 Közel-Kelet 41,3 7,3 5,2 *Éves reálnövekedés 1999-2010 (előrejelzés, %) Forrás: WTTC (1999a) nyomán Régió
Foglalkoztatás M mhely Rész. % 192,3 8,2 11,8 7,4 2,2 7,4 9,6 7,4 33,8 9,6 21,2 11,9 8,9 6,0 3,6 15,8 96,9 6,7 2,1 16,0 57,2 7,1 15,3 7,3 22,3 5,4 47,8 13,2 22,1 14,5 4,4 15,6 21,3 11,7 2,0 6,1
Növ.* 2,6 3,3 2,8 3,4 2,0 1,4 3,4 1,9 3,3 1,9 3,0 4,7 3,3 1,0 0,5 1,9 1,3 3,2
Mlrd $ 733,2 9,4 3,3 6,1 225,0 188,5 29,6 7,0 174,6 14,1 134,0 19,9 6,7 316,6 270,2 25,4 21,0 7,6
Beruházások Rész. % 11,3 8,4 5,5 11,7 9,9 9,8 9,1 25,7 9,2 13,9 9,0 9,5 6,1 15,2 15,8 16,1 9,7 6,1
Növ.* 3,9 5,6 6,1 5,3 3,7 3,3 5,8 5,3 4,8 2,9 4,2 7,8 9,1 3,2 2,9 4,1 6,4 5,0
Ez Európai Unió országain belül meglehetősen nagy különbségeket tapasztalhatunk a turizmus-gazdaság fő mutatószámai (pontosabban a megfelelő kategóriákból való részesedésük tekintetében, 22. ábra; a részletes adatokat a 86. táblázat tartalmazza, 343. oldal). Aligha meglepő, hogy a turizmus-gazdaság súlya elsősorban a gazdaságilag viszonylag kevéssé fejlett, ugyanakkor jelentős turistaforgalmat fogadó déli országokban a legnagyobb, míg a fejlettebb északi államokban a legkisebb. A turisztikai „nagyhatalomnak” számító Franciaország és Olaszország középmezőnybeli „helyezése” is érthető kiterjedt iparukra gondolván. Annál meglepőbbek első megközelítésben Belgium mutatói, bár valamivel érthetőbbekké 148
válnak, ha figyelembe vesszük gazdaságának közepes méretét, illetve a közeli és jó fizetőképességű küldő piacok létét. Ugyancsak szembetűnő a foglalkoztatottsági adatok szokatlan szintje Németország, az Egyesült Királyság és Írország esetében. 39. táblázat. A turizmus-gazdasági GDP-növekedése (%) 1998/1999 1. Óceánia 10,9 2. Dél-Ázsia 9,8 3. Európai Unió 6,9 4. EU-n kívüli Ny-Európa 6,2 5. Karib-térség 5,7 6. Világátlag 4,3 7. Észak-Afrika 3,5 8. Észak-Amerika 3,5 9. Latin-Amerika 3,2 10. Közép- és Kelet-Európa 2,3 11. Fekete-Afrika 1,4 12. Északkelet-Ázsia 1,0 13. Közel-Kelet 0,7 14. Délkelet-Ázsia -3,4 Forrás: WTTC (1999a) nyomán
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
1999/2010 Dél-Ázsia Latin-Amerika Észak-Afrika Karib-térség Délkelet-Ázsia Fekete-Afrika Közel-Kelet Közép- és Kelet-Európa EU-n kívüli Ny-Európa Óceánia Világátlag Északkelet-Ázsia Észak-Amerika Európai Unió
9,1 6,1 6,0 5,5 5,5 5,2 5,2 4,8 3,8 3,8 3,0 2,8 2,5 2,3
22. ábra. A turizmus-gazdaság súlya az Európai Unióban és tagországaiban (százalékos részesedés a feltüntetett kategóriákból, a GDP-részesedés alapján rendezve) Spanyolország Belgium Portugália Görögország Ausztria Luxemburg Franciaország EU-15 Olaszország Németország Egyesült Királyság Dánia Finnország Hollandia Írország Svédország 8,0
10,0
12,0
Bruttó hazai össztermék
Forrás: WTTC (1999b) nyomán
149
14,0 Összes adó
16,0 Foglalkoztatottak
18,0
7. A TURIZMUS MINT KÖZÖSSÉGI TEVÉKENYSÉG 7.1. Előzmények Tekintettel a turizmus kiemelkedő gazdasági, társadalmi és kulturális jelentőségére az Európai Közösség életében, első megközelítésben értehetetlennek vagy legalábbis meglepőnek nevezhetjük, hogy milyen kevés figyelmet szenteltek az ágazatnak kezdetben az integráció vezetői és tagállamai. Annak ellenére, hogy az alapító hatok közül két nagy ország is – Franciaország és Olaszország – egyértelmű haszonélvezője volt az ágazatnak, a Római Szerződés aláírásától számítva mintegy huszonöt év telik el az első, turizmust érintő közösségi intézkedések meghozataláig. A turizmus kezelésének közösségi szintre emeléséhez egyértelműen hiányzott a politikai akarat (Robinson 1993). Ebben nemcsak az ágazat – mindmáig észlelhető – alulbecsültsége játszott szerepet, hanem az is, hogy a kérdést behálózták a Közösség jól ismert problémái: az örökös illetékességi és hatalommegosztási konfliktusok a tagországok és a Közösség vezető szervei között. Emellett komoly nehézségeket vetített előre az a felismerés, hogy a turizmus elválaszthatatlanul összekapcsolódik olyan kulcskérdésekkel, mint például a közlekedés fejlesztése, a regionális politika, a helyváltoztatás és a vállalkozás szabadsága, illetve a környezetvédelem (Lickorish 1991). Márpedig a tagállamok tapasztalataiból nyilvánvaló volt, hogy ezen kérdések koordinációja (és az erre alapozott integrált turizmusfejlesztés) nemzeti szinten sem jelent könnyen megoldható feladatot, így a több ország közötti hatékony egyeztetés egyenesen lehetetlennek tűnt. Az első átfogó turizmuspolitikai jellegű állásfoglalásra így egészen 1982-ig kellett várni, ugyanakkor már ezt megelőzően is születtek összehangolatlan, mégis fontosnak tekinthető turizmust érintő intézkedések. Ezek közül az alábbiakat érdemes megemlíteni: − 1968: a szállodák, kávézók és éttermek dolgozóit érintő intézkedések (68/367/EEC sz. irányelv) − 1974: az Európai Parlament határozata a kontinens kulturális örökségének védelméről 56 − 1975: az Európai Regionális Fejlesztési Alap létrehozása – ez ugyan közvetlenül nem a turizmus fejlesztését szolgálta, mégis létrehozott egy fontos eszközt ez utóbbi megvalósítására − 1975: a fürdővizek minőségének szabályozása (76/160/EEC sz. irányelv ) 56
1974. május 13-i Határozat 150
− 1976: veszélyes anyagok természetes vizekbe való ürítésének szabályozása (76/464/EEC sz. irányelv); a következő években több más fontos környezetvédelmi egyezmény és akcióprogram elfogadására is sor került (Bonni Egyezmény az Északi-tenger védelméről, Barcelonai Egyezmény a Földközi-tenger szennyezés elleni védelméről, Athéni Jegyzőkönyv a Földközi-tenger szárazföldi származású szennyezés elleni védelméről) − 1977: az Európai Tanács májusi ülése a közösségi környezetvédelmi politika jelentős megerősödését eredményezte; 1984-ig bezárólag a Minisztertanács 63 jogszabályt fogadott el környezetvédelmi téren. A közösségi közvélemény és az Európai Parlament fokozódó nyomása (különösen környezetvédelmi kérdésekben), valamint a turizmus jelentőségének mind szélesebb körben történő felismerése arra ösztönözte a Bizottságot, hogy 1982-ben megalkossa a „Kezdeti irányelvek egy közösségi politikáról a turizmus területén” című dokumentumot [COM (82) 235 final]. Ez a dokumentum képviselte az első átfogó kísérletet a Közösség részéről a turizmus jelentőségének megfelelő kezelésére és a kapcsolódó közösségi politikák kontextusában való elhelyezésére. Az írás meghatározta a turizmuspolitika fejlesztésének és megvalósításának fő kérdéseit és problémáit, és hiányosságai ellenére kijelölte a következő évek e területet érintő közösségi tevékenységének alapvető témáit. A dokumentum tartalmilag három fő téma köré épült: − Turizmuspolitika – e tekintetben meghatározásra kerültek a Közösséget hosszabb távon leginkább érdeklő kérdések. Ezek a következők voltak: a turisták szabad mozgásának biztosítása, illetve a turisták fizikai biztonságának és fogyasztói érdekeinek védelme; a turizmusban dolgozók munkavállalási körülményeinek és előremeneteli lehetőségeinek javítása (ideértve a szakmai képesítések kölcsönös elismerését és a továbbképzési lehetőségek meglétét csakúgy, mint a szolgáltatásnyújtás szabadságát); a közlekedési és regionális politika hatásainak vizsgálata a turizmusra, az összehangolt fejlesztési lehetőségek kiaknázása; a természeti és kulturális javak védelme a turisztikai tevékenységekkel kapcsolatban. − A Közösség szerepének körvonalazása – az irányelvek leszögezték, hogy a turizmus fejlesztésének irányítása alapvetően nemzeti keretek közt kell, hogy maradjon, ugyanakkor szükség van bizonyos közös szabályok kialakítására és a Közösség nemzeti politikákat koordináló szerepvállalására (nem volt még szó ugyanakkor egy „hivatalos” közösségi szintű
151
turizmuspolitika kialakításának szándékáról abban az értelemben, hogy az ágazat kerüljön be az EK Szerződésben önállóan megnevezett tevékenységi területek közé 57). − A turizmussal kapcsolatos közvetlen közösségi prioritások – ezekben gyakorlatias jellegű igények kerültek megfogalmazásra, nevezetesen: az európai turizmus erőteljes szezonalitásának mérséklése (az iskolai szünidők és a munkahelyi szabadságolások „széthúzása” révén, illetve az elő- és utószezoni kínálat szélesítésén keresztül); a turizmus alternatív formáinak fejlesztése (ami ugyancsak hozzájárulhat a kereslet időbeni és térbeli koncentrációjának mérsékléséhez); a „szociális turizmus” ösztönzése (a kedvezőtlenebb társadalmi helyzetben levő személyek számára hozzáférhetőbb kínálat kialakítása). A kezdeti irányelvek elfogadása után – részben már az egységes belső piac kiépítését szolgáló egyezmény előkészítése jegyében – a turizmus iránti figyelem némi fokozódása figyelhető meg a tagállamok és a közösségi intézmények részéről. Ismét csak az Európai Parlament bizonyult a legaktívabbnak: állásfoglalásaiban folyamatosan nagyobb határozottságra és gyorsabb cselekvésre ösztönözte a Minisztertanácsot. Egy 1983-as határozatában58 felszólított a turizmus prioritásként való kezelésére, a turisták fogyasztói érdekeinek védelmére és a turizmusban dolgozók szakképesítésének harmonizációjára, illetve javaslatot tett a szállodák kategorizálásának összehangolására. Ez utóbbi javaslatát felkarolta a Minisztertanács, amikor 1986-ban ajánlást fogadott el a szállodai információs szimbólumok szabványosítására és a hotelek kategória-rendszerének közösségi szintű egységesítésére (86/665/EEC). Ugyanabban az évben egy még jelentősebb előrelépés történt: döntés született a turizmus területén folytatandó konzultációról és együttműködésről, melynek előmozdítására a Tanács megalapította a Turisztikai Tanácsadó Bizottságot. A Bizottság feladata a nemzeti szinten hozott turisztikai intézkedésekre vonatkozó információk, illetve az ágazatot érintő vélemények cseréje és egyeztetetése volt (86/664/EEC sz. döntés). Ugyanakkor mindezt az Európai Parlament továbbra is elégtelennek tartotta: egy 1987-es jelentésében (McMillan-Scott 1987) az elfogadott intézkedéseket a szükségesnél és kívánatosnál jóval csekélyebbnek értékelte. Fontos fejlemény volt a Közösség turizmusért felelős minisztereinek első találkozója 1988 decemberében. Ezen elfogadásra került egy akcióprogram, amely hangsúlyozta a turizmus 57
Ennek alapján is nyilvánvaló, hogy a “turizmuspolitika” eddig használt fogalma csupán a közösségi
szerepvállalás turizmust illető szándékára utal, nem pedig egy szabályos jogi keretek közt működő tevékenységi területre. 58
Resolution on Community policy on tourism, OJ C 10, 1984/01/16 152
jelentőségét a Népek Európájának létrehozásában, és amely az 1990-es évet az „Európai Turizmus Évének” szándékozta nyilvánítani. Ez utóbbi kezdeményezést felkarolta a Bizottság, és végül megszületett ez erre vonatkozó döntés (89/46/EEC). A program fő céljai a Közösségen belüli turizmus megkönnyítése, a harmadik országokból származó kereslet élénkítése, az ágazatban dolgozók munkakörülményeinek javítása, a kereslet jobb szezonális és földrajzi eloszlásának ösztönzése és az ágazat jelentőségének tudatosítása voltak. Mivel mindezek mögött nem állt értékelhető nagyságú közösségi finanszírozási forrás, a kezdeményezést még nem tekinthetjük valódi programnak, csupán egyfajta „szándéknyilatkozatnak” a későbbiekben folytatandó munka fő területeit tekintve. Az „Európai Turizmus Éve” valóban inkább csak jelképes értékű volt, a Bizottság mégis sikernek nyilvánította, mivel véleménye szerint első ízben sikerült az Igazgatóságok (egy részének) tevékenységét összehangolni a turizmus érdekében (European Commission 1990). Az 1990 novemberében ismét összeült közösségi turisztikai miniszterek, az „Európai Turizmus Évének” tapasztalatait értékelve felszólították a Bizottságot, hogy lépjen tovább a közösségi szerepvállalás terén és fogadjon el konkrét intézkedéseket és programokat a turizmus érdekében. Ennek eredményeképpen alkotja meg a Bizottság 1991-re a Közösség Akciótervét a turizmus támogatására [COM (91) 97 final]. 7.2. Közösségi kezdeményezések a turizmus területén Az Akcióterv tekinthető az első valódi közösségi programnak a turizmus érdekében, amennyiben már nemcsak irányelveket és általános szándékokat, hanem konkrét célkitűzéseket és feladatokat is tartalmaz, illetve mindezt közösségi forrásokkal támogatja. Fontos megjegyeznünk, hogy a Közösség úgy cselekedett, hogy valójában nem is volt közvetlen felhatalmazása turisztikai téren való tevékenységre. Maastrichtig ugyanis az EK Szerződés szövegében még maga a „turizmus” szó sem szerepelt, nem beszélve az ágazatot illető politika hiányáról. Az Európai Uniót létrehozó Szerződés aláírása is csak az előbbi tekintetben hozott változást (részletesebben lásd alább). Ezért a Közösség turisztikai téren kifejtett tevékenységének alapjául mindmáig a csupán közvetett felhatalmazást adó 235. cikkely 59 szolgál, amely az alábbiakat mondja ki (Fazekas 2000):
59
A Maastrichti és az Amszterdami Szerződésekben foglalt módosítások integrálása után a 308. számot kapta,
változatlan tartalommal. 153
„Ha a Közösség fellépése szükségesnek látszik ahhoz, hogy a közös piac működése körében a Közösség valamelyik célját megvalósítsa, és a jelen Szerződés nem írta elő az ennek érdekében megkívánt cselekvési jogosítványokat, akkor a Tanács – a Bizottság javaslatára és az Európai Parlamenttel való konzultáció után – egyhangúsággal hozza meg a megfelelő rendelkezéseket.” E cikkelyre támaszkodva fogadta el tehát a Minisztertanács 1992-ben a Bizottság által benyújtott Akciótervet a turizmus támogatására (92/421/EEC sz. döntés). Az Akcióterv egy 1993. január 1-ével kezdődő három éves időszakra vonatkozott, mintegy 18 millió ECU költségvetéssel (részletesen lásd később, a 9. fejezetben). A program ambiciózus célokat fogalmazott meg, tizenegy cselekvési területet kijelölve: − Az Unió turizmusára vonatkozó ismeretek elmélyítése és terjesztése − A szünidők széthúzása − Transznacionális programok − A turisták tájékoztatása fogyasztói jogaikról − Kulturális turizmus fejlesztése és a kulturális örökség védelme − A turizmus és a környezet − Rurális turizmus − Szociális turizmus − Ifjúsági turizmus − Oktatás és szakképzés − Promóció harmadik országokban Az Akcióterv és a hozzá kapcsolódó programok kiértékelésére 1996 folyamán került sor egy bizottsági jelentésben [COM (96) 29 final], illetve egy külső szakértők által összeállított tanulmányban (European Commission és Price Waterhouse 1996). Az utóbbi dokumentum meglehetősen kritikus hangnemben fogalmaz: elaprózott és következetlen intézkedésekről, a célok és az eszközök közötti meg nem felelésről, befejezetlen és egymást átfedő akciókról, a folyamatosság hiányáról és mindenekelőtt a rendelkezésre álló erőforrásokhoz viszonyított túlzott ambíciókról beszél. A Bizottság elfogadta a kritikát és egyúttal magyarázattal próbált szolgálni: a tagállamok egymástól erősen eltérő szempontjai, a turizmusban jelen levő érdekek komplexitása, egy
154
közösségi szintű politika hiánya, a szubszidiaritás elve és az egyhangú döntés szükségessége a Minisztertanács részéről egyaránt hozzájárultak az Akcióterv, illetve megvalósításának hiányosságaihoz (Club de Bruxelles 1997). A Bizottságnak – többek között reagálva a fentiekre – 1996-ban egy újabb akciótervet kellett volna meghirdetnie. Ehelyett – az „előre menekülés” jegyében – egy ambiciózusabb program kidolgozását vállalta fel, amelyet végül Philoxenia néven fogadott el [COM (96) 168 final]. A Philoxenia ugyanúgy az EK Szerződés 235. cikkelyén alapul, mint az első Akcióterv, tekintettel arra, hogy az elfogadásakor még nem lehetett tudni, bekerül-e a turizmus mint önálló fejezet a Szerződésbe a Kormányközi Konferencián. A program kinyilvánított fő célja az európai turizmus minőségének és versenyképességének javítása volt a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság előmozdítása érdekében. Ezen általános célt négy konkrét célkitűzés megvalósításán keresztül kívánta elérni: − A turizmusra vonatkozó ismeretek bővítése a turisztikai információforrások fejlesztése, a turizmuson kívüli információforrásokból való releváns adatok gyűjtése és a turizmust érintő közösségi intézkedések értékelésének megkönnyítése révén; − A turizmus jogi és pénzügyi környezeti feltételeinek javítása a tagállamok és vállalkozásaik kapcsolatainak fejlesztésén keresztül; − Az európai turizmus minőségének javítása a fenntartható turizmusfejlesztés előmozdítása és a fejlesztés akadályainak elhárítása segítségével; − A harmadik országokból érkező turisták számának növelése Európa, mint turisztikai célterület erőteljesebb hirdetésével. Valamennyi intézkedés közös nevezője, hogy azok a létező közösségi politikákat terjesztik ki a turizmus területére, és ezzel sajátos „hozzáadott értéket” képeznek azok mellett. A közösségi szintű politikák igénybevétele elengedhetetlen, tekintettel arra, hogy a vázolt intézkedések nem valósíthatók meg helyi, regionális vagy nemzeti szinten. Az intézkedések egyúttal a közösségi tevékenység következetesebbé és összefüggőbbé tételét is szolgálják. A Philoxenia programot a Bizottság négy éves időtartamra (1997-2000) fogadta el, összesen 25 millió ECU költségvetéssel (a projektek nagy részénél társfinanszírozóként bevonva az érdekelteket). Ez az összeg így is meglehetősen szerény, különösen, ha az ágazat teljesítményéhez viszonyítjuk. Ennek ellenére a programnak nem sikerült elnyernie valamennyi tagország támogatását a Minisztertanácsban, így hosszas huzavona után Németország és az 155
Egyesült Királyság ellenállásán gyakorlatilag megbukott (a Bizottság 2000 áprilisában visszavonta a javaslatot). Azóta – többek között a Bizottság és igazgatóságainak átszervezése, illetve az EK Szerződés turisztikai fejezettel való kibővítésének kudarca (lásd alább) miatt – újabb bizottsági kezdeményezésű, átfogó turisztikai program elfogadására nem került sor. A közösségi szintű, átfogó jellegű programok elfogadtatásának nehézségei miatt, illetve az uniós politikák prioritásainak változásai nyomán az Európai Bizottságban a kilencvenes évek második felében némi hangsúlyeltolódás ment végbe a turizmussal kapcsolatos preferenciák tekintetében: az általános megközelítés helyett egyes konkrét kérdések, problémák kerültek előtérbe. Ezek között leginkább a turizmus és a foglalkoztatás kapcsolata, összefüggésrendszere váltott ki érdeklődést. Az Amszterdami Szerződés 1997-ben foglalkoztatási fejezettel bővítette ki az EK Szerződést, ami felértékelte a tartósan munkahelyteremtő ágazatokat, így a turizmust is. A Bizottság ennek megfelelően konkrét lépéseket tett a turisztikai ágazat foglalkoztatási potenciáljának, illetve az ennek kiaknázásával összefüggő teendők feltárása érdekében (lásd az 1997-es luxemburgi elnökségi periódus eseményeit, 165. oldal). Az utóbbi években jellemző, turizmussal kapcsolatos bizottsági prioritásokat a fejezet végén foglaljuk össze. 7.3. A közös turizmuspolitika kérdése 7.3.1. A turizmuspolitikáról általában A korábbiakban többször használtuk a „turizmuspolitika” kifejezést anélkül, hogy ennek lehetséges értelmezéseiről szót ejtettünk volna. Ugyanis alapvetően kétféle, informális és formális turizmuspolitikáról beszélhetünk. Amint egy állam foganatosít olyan intézkedéseket, amelyek közvetett vagy közvetlen módon érintik a turizmus valamely vonatkozását (fogyasztók, szolgáltatók, vonzerők stb.), informális turizmuspolitika megvalósulásáról beszélhetünk (Gee 1997). Formálissá akkor válik, ha a kormányzat tudatosan és célirányosan foglalkozik a turizmussal mint ágazattal, felvállalva az alábbi, egymással szorosan összefüggő feladatokat: − a turizmus adminisztrációja – jogszabályok előkészítése, megalkotása és végrehajtása az államigazgatási apparátus megfelelő szintjein; − a turizmus fejlesztése – a stratégiai fejlesztési célok kijelölése, a fejlesztési prioritásoknak megfelelő szabályozók és ösztönzők megalkotása;
156
− a turizmus állami támogatása – a kívánatos fejlesztések társfinanszírozása mellett az államra hárul a nemzeti turizmuspropaganda feladata is; − a turizmus hatásainak elemzése és kezelése – a turizmussal kapcsolatos kutatási tevékenység szolgál alapul a stratégiai döntések meghozatalához. A formális turizmuspolitika létének legegyértelműbb jele egy turisztikai (keret)törvény megalkotása lenne, ez azonban még a fejlett turizmussal rendelkező államok többségére sem jellemző. Ennek híján elegendő „bizonyítéknak” tekinthetjük a turizmus megjelenését az államigazgatási apparátus valamely szintjén (minisztériumi főosztály, szakterület, divízió, esetleg önálló minisztérium) és/vagy egy nemzeti turisztikai hivatal létezését (részletesebben lásd a 8. fejezetben). Ami a közösségi szintű turizmuspolitikát illeti az európai integrációban, a képlet valamivel bonyolultabb. Nem tekinthetünk el ugyanis a szubszidiaritás általános elvétől, vagyis a Közösség nem avatkozhat állami, regionális vagy helyi hatáskörökbe a turizmussal kapcsolatban sem. Márpedig több állam is határozottan kiáll amellett, hogy a turizmus irányításának legmegfelelőbb szintje a régió vagy esetleg a tagállam, de semmiképpen nem a Közösség. Mindazonáltal vitathatatlan, hogy az egységes belső piac, valamint a gazdasági és monetáris unió kiépülésével a gazdaságpolitika és a gazdaságirányítás egy része közösségi kompetenciává válik, így az olyan gazdaságpolitikai feladatoknak is, mint a turizmus irányítása, kialakulnak közösségi vetületei. Elvileg tehát valamennyi fent jelzett turizmuspolitikai feladatot felvállalhatja – a szubszidiaritás engedte mértékben – az Európai Unió is. Az informális politika, mint láttuk, gyakorlatilag már a hatvanas évektől kitapintható. Azonban csak a kilencvenes évek elején vetődött fel határozott szándék formájában a formális turizmuspolitika intézményi hátterének kialakítása. 7.3.2. A Maastrichti Szerződés Az Európai Unió létrehozására vonatkozó Maastrichti Szerződés hozott először eredményt a turizmus közösségi szintű fejlesztésének jogi háttere tekintetében: első ízben tette lehetővé explicit módon az Unió számára a turizmusra vonatkozó akciók megvalósítását. Ez önmagában még nem jelentette egy turizmuspolitika kialakítását, csupán arról volt szó, hogy az Unió előtérbe helyezte azon tevékenységek fejlesztését, amelyek alkalmasak a környezeti értékek megóvására, a társadalmi védettség és az életminőség javítására, a foglalkoztatottság növelésére, a fenntartható fejlődés megvalósítására, illetve a tagállamok közötti
157
gazdasági és társadalmi kohézió erősítésére (2. cikkely). A turizmus természeténél fogva valamennyi fenti igénynek képes megfelelni, ami indokolttá teszi előtérbe kerülését. A közös politikákat és tevékenységeket felsoroló 3. cikkely utolsó, t) jelű bekezdésében 60 meg is nevezi a turizmust – sajátos módon az energetika és a polgári védelem társaságában – mint olyan területet, ahol a Közösség a 2. cikkelyben megjelölt célok elérése érdekében intézkedéseket hozhat. A Maastrichti Szerződés egyik mellékletében a tagállamok aláírtak egy nyilatkozatot 61, mely szerint a szándékukban áll megvitatni annak lehetőségét, hogy a Szerződés reformja során azt kiegészítsék a turizmusra vonatkozó fejezettel. A vita nyitányaként az Európai Bizottság 1995-ben megjelentette a Zöld Könyvet a turizmusról. 7.3.3. A Zöld Könyv 1995. április 4-én jelent meg tehát az Európai Bizottság régóta várt Zöld Könyve az Unió szerepéről a turizmus területén [COM (95) 97 final]. A vitairatnak szánt és a Kormányközi Konferenciára való felkészülés jegyében született dokumentum sok tekintetben kényes kérdéseket feszeget, ugyanakkor igyekszik érvekkel szolgálni az uniós szerepvállalás szükségességének alátámasztására. A Zöld Könyv aláhúzza a turizmus jelentőségét és hosszasan ecseteli az uniós szintű turizmuspolitika által generált hozzáadott értéket. A Bizottság célja annak bizonyítása volt, hogy az Európai Unió képes a nemzeti, regionális és helyi kezdeményezések értékét növelni, a turizmus viszont a maga részéről hozzá tud járulni az Unió bizonyos céljainak eléréséhez. A Zöld Könyv egyik fő érdeme, hogy megfogalmazza az Európai Unió szerepvállalásának lehetséges eseteit. Ennek során figyelembe veszi az Unió Bizottsága, a Gazdasági és Szociális Bizottság, illetve az Európai Parlament közötti egyetértés alapján az európai turizmus fejlesztésében kívánatosnak tartott fő irányokat. E prioritások a következők: − a turizmus minőségének javítását célzó intézkedések támogatása, különös tekintettel a turisták igényeinek és szükségleteinek fejlődésére − a turisztikai tevékenységek és termékek változatosságának növelése a turisztikai ipar versenyképességének javítása céljából − a turizmus fenntartható és kiegyensúlyozott fejlődésének támogatása, a kulturális és környezeti vonatkozások figyelembevételével. 60
Az Amszterdami Szerződésben foglalt módosítások integrálása után u) jelűvé változott.
61
Nyilatkozat a polgári védelemről, az energiáról és a turizmusról. 158
Mivel a turizmus fejlesztése sokrétű feladat és gyakran konfliktusokat eredményez a fejlesztésben érintett magánvállalkozók, közintézmények és fogyasztók között, mindenképpen szükség van az Európai Unió valamilyen formában való közreműködésére. E formára vonatkozóan a Zöld Könyv négy lehetőséget fogalmazott meg 62: − A „nullamegoldás” – az uniós tevékenységek csökkentése vagy megszüntetése. Minthogy a turizmus fejlesztési irányaiként fent megnevezett három területről elmondható, hogy azokat már létező közösségi politikák szolgálják, reális választási lehetőségnek tűnik a turizmusra vonatkozó speciális tevékenységek teljes elvetése. A fogyasztók megelégedettségét ennél az opciónál például biztosítanák a fogyasztóvédelmi intézkedések, a turisztikai termékek változatosságának növelését szolgáló eszközök (különös tekintettel a kulturális és a rurális turizmus fejlesztésében igénybe vehető Strukturális Alapokra), vagy a közlekedés biztonságának fokozását támogató közösségi intézkedések. A turisztikai vállalatok érdekeit ugyanakkor jól szolgálhatnák a következetes és stabil közösségi politikák az adózás, az infrastruktúra-fejlesztés vagy a versenyfeltételek garantálása területén, illetve általánosságban az Egységes Piac megvalósítása érdekében foganatosított intézkedések. A Strukturális Alapokon keresztül az Unió aktívan részt vállal a természeti környezet és a kulturális örökség védelmét célzó erőfeszítésekből, amivel többek között hozzájárul a turizmus fenntartható fejlesztését biztosító körülmények megteremtéséhez is. − A „minimalista megoldás” – a jelenlegi keretek fenntartása. Az EK Szerződés szellemében fogant politikák – a szubszidiaritás elvére támaszkodva – lehetővé tették az Unió számára, hogy lépéseket tegyen a turizmus fejlesztése érdekében. Ezek azonban jórészt közvetett intézkedések voltak, aminek a fő oka, hogy ez a tevékenység nem volt megfelelő jogi normákkal megalapozva (még a Maastrichti Szerződés 3t. cikkelye sem tekinthető közvetlen jogi alapnak). Az Unió a 235. cikkelyre támaszkodva továbbra is foglalkozhat a turizmusfejlesztés keretfeltételeinek megteremtésével, illetve megvalósíthat olyan akcióterveket, mint az 1992. évi volt, mindazonáltal ezen intézkedések hatása meglehetősen korlátozott lenne. − Az „alkalmazkodó megoldás” – a meglevő EK Szerződés lehetőségeinek jobb kihasználása. Az első Akcióterv megvalósítása során világossá vált, hogy széleskörű érdeklődés mutatkozik a turisztikai területen megvalósítható nemzetközi együttműködés iránt, ám a lehetőségek kiaknázása e tekintetben messze nem volt teljes. Azaz még a jelenlegi Szerződés keretein belül maradva is nyílna mód hatékonyabb intézkedések meghozatalára, aminek nem 62
Az idézőjelben található elnevezések fantázianevek, a Zöld Könyv szövegében nem szerepelnek. 159
utolsósorban anyagi feltételei lennének (az eddiginél jóval komolyabb költségvetés). A turizmus több helyütt is hangsúlyosabban szerepelhetne az Európai Unió fejlesztési terveiben, akár önálló fejezetet képviselve azokban (oktatási programok, közlekedés-fejlesztés, kis- és középvállalkozások fejlesztése stb.). − Az „ambiciózus megoldás” – egy Uniós szintű turizmuspolitika megvalósítása. Elvileg lehetőség van arra is, hogy az Unió egészen új alapokra helyezze a turizmus kezelését, egy közösségi szintű turizmuspolitika megvalósításával. Egy ilyen politika keretein belül a Bizottságnak módja nyílna a nemzeti kezdeményezések ösztönzésére és összehangolására, illetve nemzeti turizmuspolitikák konvergenciájának bátorítására. Lehetőség adódna kiegészítő jellegű vagy önálló közösségi kezdeményezések megvalósítására is, a nemzeti szintű politikák hiányosságainak orvoslása, valamint az európai turizmusnak mint egésznek a fejlesztése és népszerűsítése céljából. E megoldás egyértelmű előfeltétele az EK Szerződés kiegészítése egy, a turizmusra vonatkozó fejezettel. Az Európai Parlament 1995 decemberében kiadott jelentésében a negyedik javaslat mellett foglalt állást, aláhúzva, hogy nem képzelhető el közösségi szintű turizmuspolitika egy erre vonatkozó fejezet nélkül az EK Szerződésben. A jelentés egyben felszólítja az Uniót, hogy váltsa valóra a GATT Uruguayi fordulója során tett kötelezettségvállalásait a szolgáltatások – és köztük a turizmus – liberalizációja tekintetében. Az uniós turizmuspolitika jellegét illetően a jelentés aláhúzta a szabad verseny garantálásának és a nyitott piac megteremtésének fontosságát. Az ezzel együtt járó élesedő versenyhelyzetben – az új utazási célterületek és az új turisztikai termékek felbukkanása közepette – folyamatosan szükség lehet az Unió kisebb-nagyobb súlyú kiigazító intézkedéseire a kontinens nemzetközi pozíciójának megőrzéséhez. Ugyancsak szükség van a vállalkozásbarát környezet megteremtésére az újonnan felmerülő piaci igényekre való reagálás képessége érdekében. Fontos továbbá az együttműködés fejlesztése a turisztikai szektor résztvevői, azaz a vállalkozások, a fogyasztók, a közintézmények és más szervezetek között csakúgy, mint a tagállamok között az ágazat harmonikus működése érdekében. A Gazdasági és Szociális Bizottság mindig egyértelműen kiállt egy európai turizmuspolitika mellett. Véleménye (European Commission 1995c) szerint létfontosságú az európai turizmus érdekeinek megfelelő integrálása az Európai Unió különböző politikáiban, mivel az ágazatnak komoly kihívásokkal kell szembesülnie a megerősödő verseny és az olyan külső fenyegetések miatt, mint a környezeti problémák és a gazdasági recesszió. Ezért a Gazdasági és Szociális Bizottság fájlalja, hogy az Unió csak korlátozott lehetőségekkel bír e terü160
leten és azokat sem tudja kellőképpen kihasználni a költségvetési források szűkössége és a megfelelő koordináció hiánya miatt. A Bizottság támogat minden olyan kezdeményezést, amely megerősítené az Európai Unió szerepvállalását a turizmusban, különös tekintettel annak a gazdaság fejlesztésében játszott szerepére. A Gazdasági és Szociális Bizottság üdvözölné egy turizmusra vonatkozó fejezet felvételét az EK Szerződésbe. A Zöld Könyvvel kapcsolatban megfogalmazott állásfoglalásában konkrét javaslatot is tesz a fejezet szövegére vonatkozóan (a szerző fordítása): „Turizmus 1. A Közösség és a Tagállamok gondoskodnak a turisztikai szektor versenypozíciójának fenntartásához és megerősítéséhez szükséges keretfeltételek megteremtéséről a Közösségben. Ennek érdekében tevékenységük a következőkre irányul: − szoros együttműködés kialakítása a Közösségi politika és a Tagállamok politikái között a turisztikai szektorban; − közös akciók megvalósítása a Közösség és a Tagállamok között annak érdekében, hogy a Közösség turisztikai szektora képes legyen helytállni a nemzetközi versenyben; − az érintett vállalkozások és a fogyasztók érdekeinek kiegyensúlyozott összehangolása a fenntartható fejlődés talaján, illetve a természeti és kulturális örökség megóvásának figyelembevételével. 2. Az 1. bekezdésben felsorolt célok elérése érdekében a Közösség gondoskodik a turisztikai szektort érintő valamennyi közösségi politika integrációjáról és összehangolásáról.” A Gazdasági és Szociális Bizottság hozzáteszi, hogy a turizmust az Unióban „rendszerként” kell kezelni, azaz nem szabad kizárólag ágazati szemszögből vizsgálni. Megjegyzi továbbá, hogy a közösségi és a magánszektor, illetve a különféle tevékenységi csoportok közötti együttműködés jelentősebb fejlődésre képes, ha a különféle szereplők között uniós szinten is szoros a kapcsolat. A Zöld Könyv megállapításai számos észrevételt, véleményt, állásfoglalást eredményeztek a különféle nemzetközi szervezetek, szakmai szövetségek, turisztikai vállalkozások, önkormányzatok és egyéb intézmények részéről is. Az észrevételek összegzése és szembeállítása céljából egy nemzetközi konferenciát tartottak Brüsszelben 1995. december 8-án (European Commission 1995b). A véleményekből és hozzászólásokból kiderült, hogy a résztvevők jó része még nem képes a turizmust széles összefüggésrendszerben vizsgálni – különösen ha környezeti hatásokról
161
van szó –, mégis mind többen vannak azonban azok, akik elismerik egy integrált közösségi turizmuspolitika fontosságát. Ennek alapján, bár voltak markáns egyéni kivételek, illetve különvélemények, a többség a Zöld Könyv negyedik megoldása mellett foglalt állást. 7.3.4. Az EK Szerződés módosításának kérdése a Kormányközi Konferencián A fent említett vélemények és támogató nyilatkozatok által megerősítve, az Európai Unió Bizottsága célul tűzte ki a turizmus területén kifejtett közösségi tevékenység továbbfejlesztését, illetve a turizmusra vonatkozó fejezet beiktatását az EK Szerződésbe a Kormányközi Konferencia során. Ez a szándék azonban komoly akadályokba ütközött egyes tagállamok kétségeinek, ellenvéleményének formájában. Az Európai Unió Bizottságában a turizmus kérdéseivel a Zöld Könyv kiadásakor és a Kormányközi Konferencia idején egy görög politikus, Christos Papoutsis foglalkozott. Papoutsis határozottan kiállt amellett, hogy a turizmus váljon teljes jogú közösségi politikává és kerüljön be önálló fejezetként az EK Szerződésbe. A görög tisztviselő, akinek országa számára kulcsfontosságú ágazat a turizmus, élvezte az Európai Parlament támogatását, azonban mindinkább elszigetelődött véleményével a Bizottságon belül. Néhány bizottsági tag ugyanis jóval nagyobb fenntartásokkal bírt a kérdésben, ezért Papoutsis támogatottsága még a Bizottságon belül is sokszor kérdéses volt. A legnagyobb ellenállás azonban a Minisztertanácsban mutatkozott, lévén néhány tagállam erős ellenállást fejtett ki egy uniós szintű turizmuspolitikával szemben. A tagállamok között nem volt egyetértés abban, hogy szükséges-e egyáltalán egy közös turizmuspolitika, és még kisebb volt az egyetértés az EK Szerződés turisztikai fejezettel való kiegészítése tekintetében. Úgy tűnt, igen nagy a távolság a kiterjedt turisztikai szektorral rendelkező és ezért közösségi támogatást és koordinációt igénylő országok, illetve az ebben kevésbé érdekelt tagállamok között. Utóbbiak határozottan úgy vélték, hogy a dolgokat úgy kell hagyni, ahogy vannak, lévén az Európai Unió pénzalapjait más területeken hatékonyabban lehetne felhasználni. A különböző vélemények alapján a Kormányközi Konferencián az alábbi csoportok alakultak ki: − Az európai szintű turizmuspolitika támogatói – a Kormányközi Konferencia idején, amikor fennállt az elvi lehetősége annak, hogy áttörés következzen be az Unió turisztikai szerepvállalása terén, a tizenöt tagállam közül csak négy olyan volt, amely támogatta a turizmusra vonatkozó önálló fejezet beiktatását az EK Szerződésbe, vagyis amely a Zöld Könyv negyedik megoldását részesítette előnyben. Görögország úgy vélte, hogy a többi opció korlátozza az Európai Unió lehetőségeit, amennyiben csak elszigetelt, egyedi akci162
ókat tesz lehetővé, míg egy önálló turizmuspolitika biztosítaná a globális megközelítést, amely magába foglalná a turizmus társadalmi vonatkozásait is, például a munkanélküliség csökkentését. Olaszország szerint szükség van a turizmus fejlődésének stabil keretfeltételeire, amit csak a negyedik megoldás képes biztosítani. Írország véleménye szerint más szektorokhoz hasonlóan a turizmus területén is helye van a közösségi szintű politikának. Belgium is a negyedik opciót támogatta, bár inkább föderalista megfontolásokból, mint – eltérően a másik három államtól – a pénzügyi támogatások reménye miatt. − A határozott ellenállók – A közösségi turizmuspolitika támogatóival szemben néhány „nehézsúlyú” tagállam sorakozott. Az Egyesült Királyság ellenezte valamennyi opciót, és szembeszegült az Unió szerepének bármilyen megerősítésével a turizmus területén, mivel szerinte nem származik semmilyen előny egy specifikus közösségi turizmuspolitikából. Az egyetlen szerep, amit a Bizottság betölthet a britek szerint, az az ágazat érdekeinek védelme. Minden egyéb kezdeményezésnek nemzeti, regionális vagy helyi keretek között kellene maradnia. Németország többé-kevésbé hasonló álláspontot képviselt és aláhúzta, hogy a turizmussal regionális keretek között célszerű foglalkozni. Megállapította, hogy az Unió szerepét minimalizálni kell a turizmus területén, amennyiben az ágazat érdekeit a meglévő politikákban kell figyelembe vennie. Következésképpen Németország a második megoldást támogatta. Hollandia sem tanúsított több lelkesedést a kérdésben és nem tartotta kívánatosnak az Unió szerepének növelését a turizmus területén. Inkább a turizmusra hatással bíró, már meglevő eszközök hatékonyságának növelését támogatta, nem zárva ki a rendelkezésre bocsátható közösségi források nagyságának növelését. Spanyolország eredetileg ugyancsak a status quo fenntartása mellett állt ki, és a turizmus fejlesztését a meglevő uniós politikák keretein belül képzelte el. Álláspontja azonban később módosult, és egyre inkább felvállalta a negyedik megoldás támogatását. − A határozatlanok csoportja – Ausztria attól tartott, hogy a negyedik megoldás újabb kötöttségek bevezetését eredményezné, ezért a harmadik opciót támogatta, feltéve, hogy az nem járna az EK Szerződés megváltoztatásával. Hasonlóan vélekedett Portugália is, amely igényelte ugyan az Unió nagyobb mértékű szerepvállalását, de a meglévő politikák koordinálása formájában. Finnország szerint a döntéshozatalnak a turisztikai kérdésekben nemzeti keretek közt kell maradnia, ugyanakkor igényelte a hatékonyabb közösségi szintű koordinációt. Luxemburg is a meglevő Szerződés alapuló közösségi tevékenységek megerősítése mellett foglalt állást, ugyanakkor nem vetné el a negyedik megoldást, ha az általános támogatottságot élvezne az Unióban.
163
− A várakozók – néhány állam túl korainak tartotta, hogy állást foglaljon a javasolt négy megoldás tekintetében. Franciaország, Európa első számú turisztikai nagyhatalma a Kormányközi Konferencia idején egyáltalán nem nyilatkozott a kérdésben. Dánia és Svédország általánosságban hivatkozott a szubszidiaritásra és fenntartotta magának a jogot, hogy változtasson álláspontján. Mindezek alapján nem meglepő, hogy a Kormányközi Konferenciát lezáró Amszterdami Szerződés nem tartalmaz specifikus turisztikai fejezetet, azaz nem sikerült megteremteni a közösségi szintű turizmuspolitika jogi alapjait. Az évtized végén ez a kérdés uniós szinten háttérbe szorult az olyan, kétségkívül nagyobb horderejű problémák mellett, mint az intézményi reform, a keleti bővítés, illetve a gazdasági és monetáris unió kiteljesedése. Hivatalosan ugyan nem mondta ki az Unió, hogy nem fűződik érdeke a közös turizmuspolitika megvalósításához, ez azonban nem szerepel a közeljövő konkrét célkitűzései között. 7.4. Turisztikai kezdeményezések az első Akcióterv után A turizmus – mint az a fentiekből is kitűnik – nem minden tagállam számára bír azonos jelentőséggel, ennélfogva nem mindenütt szerepel a prioritások között. A turizmus súlyát a tagállamok politikájában kiválóan érzékelteti az egyes országok turisztikai kérdésekben kifejtett tevékenysége az adott tagállam elnökségi periódusa alatt (Club de Bruxelles 1997). Az első Akcióterv elfogadását követően a legtöbb tagállam úgy érezhette, hogy megtette, ami az adott területen elvárható, így nem szorgalmazták újabb turizmussal kapcsolatos kérdések napirendre tűzését. Többévi általános érdektelenség után az 1994-ben beköszöntő görög elnökség hozott először látványos változást: sor került egy nemhivatalos Turisztikai Tanácsülésre Athénban (ennek egyik fő eredménye volt az említett Zöld Könyv megszületése), majd egy ugyancsak nemhivatalos Környezeti Tanácsülésre Santorini szigetén, amely részletesen foglalkozott a turizmus és a környezet kapcsolatával. A bíztató kezdeteknek azonban nem volt közvetlen folytatása. Az 1994 második felében zajló német elnökségi periódus alatt semmi sem történt a turizmus kérdésében. Az ezt követő francia elnökség is csalódást hozott: annak ellenére, hogy korábban a francia környezetvédelmi miniszter a turizmust elsődleges fontosságú cselekvési területnek nevezte, az elnökség idején nem került sor semmilyen tanácsülésre ebben a kérdésben, csupán egy konferenciát tartottak 1995. április 10-11-én „Turizmus, foglalkoztatás, szakképzés” címmel Annecy-ben. A spanyol elnökség eredetileg merészebb tervekkel ren-
164
delkezett, de hivatali idejében mindössze egy kormányközi megbeszélésre került sor (1995. szeptember, Mallorca), ami ráadásul nem hozott kézzelfogható eredményeket. Ekkor is egy konferencia mentette meg a „mundér becsületét”: 1995. november 16-17-én rendezték meg a „Szociális Turizmus Nemzetközi Szemináriumát” Calvià városában. Az elnökséget 1996 elején átvevő Olaszország sokkal következetesebb hozzáállást tanúsított. A „minimálisan elvárható” szemináriumok és konferenciák 63 tető alá hozásán túl 1996. május 13-án Brüsszelben, a Minisztertanács ülése keretében megszervezte az unió turizmusért felelős minisztereinek találkozóját („Turisztikai Miniszterek Tanácsa” néven), amely megvitatta a Bizottság jelentését a turisztikai Akciótervről, illetőleg a Philoxenia program tervezetét. Az olasz szakminiszter és a Bizottság görög tagja, Papoutsis nagy lelkesedéssel szervezték a további megbeszéléseket és előzetesen megegyeztek egy 1996 őszén rendezendő találkozóról is az ír elnökségi periódusban. Erre azonban végül nem került sor, mert a COREPER előkészítő munkája elégtelennek bizonyult ahhoz, hogy döntést lehessen hozni a Philoxenia program elfogadásáról. A holland elnökség 1997 első felében ismét levette a napirendről a turizmussal kapcsolatos kérdéseket. Luxemburg elnöksége viszont úgy tűnt, hogy előrelépést hozhat: átdolgozásra került a Philoxenia program tervezete, növelendő a tagországok kompromisszumkészségét. A program költségvetését az eredetileg tervezett 25 millió ECU-ről 15 millióra csökkentették, és áthelyezték a hangsúlyokat az önálló akciókról a meglevő közösségi intézkedések jobb összehangolására. A Turisztikai Tanács decemberben Brüsszelben tartott ülésén ennek ellenére sem született megállapodás az Egyesült Királyság és Németország vétója miatt. Ugyanakkor – jelezve a Bizottság preferenciáiban bekövetkező hangsúlyeltolódást – még november elején sor került egy jelentős konferenciára „Foglalkoztatás és turizmus: útmutatások a cselekvéshez” címmel (European Commission 1997c), a szakma és a közszféra képviselői, társadalmi partnerek és kutatók részvételével. A konferencia nyomán a Bizottság felállította a „Turizmussal és Foglalkoztatással Foglalkozó Magas Szintű Csoportot” (High Level Group on Tourism and Employment) melynek fő feladata annak feltárása volt, hogy miként tudna a turizmus jobban hozzájárulni az európai növekedéshez és stabilitáshoz. Az Egyesült Királyság elnökségi periódusa alatt, 1998 májusában került sor a walesi Llandudno városában egy konferenciára a DG XXIII támogatásával, amely Agenda 2010 címmel ajánlásokat fogadott el a kis- és középvállalkozások támogatására a turizmus terüle63
„Turizmus és kultúra” (Milánó, 1996 február), „Turizmus a harmadik évezredben”, „Európai Régiók
Napja”, „Turizmus az euro-mediterrán együttműködés keretében” (mindhárom Nápolyban, 1996 május). 165
tén 64. Átfogó turisztikai programok az angolok hozzáállása miatt érthető módon nem kerültek napirendre. Az év második felében, az osztrák elnökség időszaka alatt Mayrhofenban Európai Turizmus Fórumot szerveztek „Integrált Minőségmenedzsment a Turizmusban” címmel, amely az Európai Bizottság több tagja részvételével felvázolta az Európai Unió tevékenységét és mozgásterét a turizmus területén. A fórum az európai turizmus minőségének és versenyképességének javításához szorgalmazta az Európai Unió ezirányú tevékenységének fokozását65. Németország és Finnország 1999-es elnökségi periódusaiban turisztikai kérdésekben nem történt lényeges kezdeményezés. A 2000 első felében sorra került portugál elnökség idején hosszabb idő után ismét középpontba került a turizmus kérdése, sőt bekerült az Európai Tanács soros ülésének témái közé is. A portugálok arra törekedtek, hogy nyilvánvalóvá tegyék a turizmus jelentőségét az unió stratégiai célkitűzéseinek megvalósítása terén, illetve hogy előmozdítsák az integráció adta keretek jobb kihasználását az európai turizmus fejlesztése érdekében. A 2000. május 11-én Vilamourában tartott informális tanácsülés a turizmusért felelős uniós miniszterek részvételével a fentiek jegyében az alábbi javaslatokat fogadta el: − az uniós politikák turisztikai hatásainak komplex értékelése; − a tagállamok által hozott turisztikai intézkedésekre vonatkozó információk cseréjét biztosító rendszer kialakítása; − egy információs központ létrehozása a turisztikai statisztikák, az uniós intézkedések és kezdeményezések, valamint a tagállamok gyakorlatából fakadó tapasztalatok gyűjtésére és közzétételére; − a Turisztikai Tanácsadó Bizottság kibővítése az ágazat vállalkozásainak képviselőivel; − a Turisztikai Világszervezet legfontosabb kezdeményezéseivel való összhang megteremtése;
64
Agenda 2010 – A Tourism Conference held at Llandudno in May 1998 under the UK Presidency of the
EU 65
The strategic dimension of quality in tourism policy, Speech by Mr Christos Papoutsis, Member of the
European Commission, European Tourism Forum on Integrated Quality Management in Tourism, Mayrhofen, Austria, 9-12 July 1998 166
− egy többéves keretprogram kialakítása a turizmusra vonatkozó uniós tevékenység folyamatos fejlesztése érdekében. A portugál elnökség legfőbb újítása abban állt, hogy megkerülte a közösségi jogalap problémáját és az uniós turizmusfejlesztés kérdéseit a nemzeti szakminisztériumok konzultációjának és együttműködésének keretei közé helyezte el. Így egy formális kötöttségek nélküli mechanizmust hozott létre, amely lehetővé tette a felvetett témák továbbtárgyalását a következő elnökségi időszakban. A franciák, 2000 második felében sorra került elnökségük alatt szakítottak korábbi passzivitásukkal és jelentős erőfeszítéseket tettek, hogy a turizmust az Unió érdeklődésének középpontjába helyezzék. Az uniós turisztikai miniszterek 2000 november 22-én Lille-ben tartott ülésén több pontban is egyetértés született: − az Európai Tanács Lisszaboni ülésén javasolt, a szubszidiaritás elvén alapuló nyílt koordinációs mechanizmus alapján történő nemzeti turizmusfejlesztés támogatása; − a miniszteri szintű tanácskozások rendszeressé tételének igénye a mindenkori előremenetel értékelése és a felmerült nehézségek hatékony leküzdése érdekében; − a turizmus etikai kódexének a nemzeti turizmuspolitikákba való gyors beillesztésének szándéka, különös tekintettel a fiatalkorúak kárára megvalósuló szexturizmus elleni harcra; − az Európai Unió népeinek jólétét szolgáló, fenntartható turizmusfejlesztési politika támogatása, egy európai turizmusstratégia megvalósításának ösztönzése; − a fenntarthatóság elvének érvényre juttatása a mediterrán, illetve a közép- és kelet-európai országokkal folytatott turisztikai együttműködés keretében megvalósuló fejlesztéseknél; − a Bizottság felszólítása a turizmust érintő kérdések áttekintésére a 2002-ben esedékes fenntartható fejlesztési konferencia („Rio + 10”) előkészületeképpen. 2001-ben a svéd elnökség alatt további előrelépés e téren nem történt, Belgium viszont még az előző évben kilátásba helyezte egy újabb turisztikai miniszteri konferencia összehívását. 7.5. Az Európai Unió Bizottságának prioritásai a turizmus területén Uniós szintű turizmuspolitika híján meglehetősen esetlegesen alakul azon kérdések köre, amelyek megvitatásában, kezelésében a Bizottság kezdeményező szerepet játszik. Mivel a
167
turizmus önálló főigazgatósággal sem rendelkezik (1999-ig a XXIII. számú főigazgatóságba tartozott, a Bizottság reformja óta pedig a Vállalkozáspolitika hatáskörébe tartozik), a turisztikai kérdések sokszor csak egy szélesebb kontextusban bukkannak fel. Mindemellett meghatározható néhány olyan kérdés, amelyek napirendre tűzése szemmel láthatóan a Bizottságnak is érdekében áll (legalábbis amennyire a bizottsági kiadványok vagy a Bizottság által támogatott konferenciák tematikájából kitűnik). Ezek messze nem fedik le a turizmus minden vonatkozását, csupán azt jelzik, mely területeken lehet minden valószínűség szerint a legkönnyebben közösségi támogatásokhoz jutni a turisztikai vonatkozású projektek finanszírozására. A Bizottság tehát az alábbi kérdések iránt mutat fokozott érdeklődést 66: − a foglalkoztatottság növelése a turisztikai és turizmussal kapcsolatban álló vállalkozásokban, illetve intézményekben; − a kis- és középvállalkozások működési feltételeinek javítása a turizmusban; − az információs társadalom és a turizmus viszonya, az ebből adódó lehetőségek kiaknázása, illetve az ehhez szükséges technikai-szellemi feltételek megteremtése; − a turizmusra vonatkozó ismeretek terjesztése, részben a turizmusra vonatkozó statisztikák módszertani fejlesztése és egységesítése, részben az ágazatra vonatkozó kutatások koordinálása és kofinanszírozása révén; − az európai turisztikai termékek minőségének javítása a nemzetközi versenyképesség megőrzése érdekében; − a turizmus és a környezetvédelem kapcsolata, ez utóbbi szerepének hangsúlyozása a turisztikai attrakciók megőrzésével, illetve a turizmus egészének fenntartható fejlesztésével összefüggésben; − a Strukturális Alapok felhasználhatósága a turizmusban, azaz a turisztikai projektek „beillesztése” az Alapok által támogatott célok közé; − a turisztikai vállalkozások felkészítése az euró bevezetésére; − a gyermek-szexturizmus visszaszorítása. 66
A Bizottság preferenciáit kijelölő hivatalos állásfoglalás híján ezek meghatározásánál a Vállalkozáspolitikai
Főigazgatóság internetes honlapján található információkra, illetve a Bizottság nyomtatott kiadványaira támaszkodhattunk. 168
A fenti területekkel a Bizottság közvetlenül jobbára csak ajánlások, útmutatók, tanulmányok publikálása révén foglalkozik, közvetett módon azonban számos, más ágazatot érintő intézkedésben és kezdeményezésben érvényre juttatja az említett prioritásokat. Az egyes területeket érintő konkrét intézkedésekről a 9. és a 10. fejezetek számolnak be részletesen. 8. NEMZETI TURIZMUSPOLITIKÁK AZ EURÓPAI UNIÓBAN 67 Mielőtt részletesen megvizsgálnánk a nemzeti turizmuspolitikák cél- és eszközrendszerét, röviden rá kell mutatnunk azokra az okokra, amelyek a Közösség kormányait a turisztikai ágazatba való beavatkozásra késztetik. Ezek a következők (Gee 1997): − A turizmus egy olyan „közös jószág”, melynek fejlesztése az ágazat szereplőinek együttes érdeke. Ez utóbbiak azonban nem érdekeltek abban, hogy egyénileg tegyenek erőfeszítéseket a fejlesztés érdekében: a szállodák összessége például érdekelt a turisták számának növelésében, egy adott szálloda számára azonban nem éri meg ennek érdekében nemzeti propagandát folytatni. A kormányzat (illetve megfelelő szerve) kell, hogy fellépjen az ágazat közös érdekeinek érvényesítésére. − A turisztikailag elmaradott régiók turizmusának fejlesztése a magánvállalkozások számára sokszor túl kockázatos feladat, ezért állami beavatkozás szükséges. Ez utóbbi leginkább infrastruktúra-fejlesztésben vagy pénzügyi kedvezményekben ölthet testet. − A turisztikai termék minőségének javítása a munkavállalók szakképzésén keresztül az egyes cégek eredményességének növekedésén túl externális (az ágazat egészét érintő) előnyöket is hordoz. Az állami szerepvállalásra azért van szükség, mert a cégek által finanszírozott képzési programoknál nagy a befektetés gazdaságtalanná válásának veszélye, amennyiben a képzett munkaerő jobb lehetőségek reményében otthagyja a céget (de valószínűleg nem hagyja ott a szektort, tehát az állam szempontjából nincs szó elherdált képzési forrásokról). − Az állam számára fontosak a turizmus által generált másodlagos előnyök. A turizmus bővülése növeli a foglalkoztatottságot és az adóbevételeket, mégpedig a multiplikátorhatás révén nemcsak közvetlenül, hanem közvetetten is. Ezért az államnak megéri az ágazat kedvezményes adókulcsok vagy közvetlen támogatások formájában történő támogatása. 67
Az alábbi fejezet megírásakor alapvetően Akehurst, Bland és Nevin (1993) tanulmányára támaszkodtunk,
mely részletességét és szakmai igényességét tekintve egyedülálló a téma szakirodalmában. A tanulmány publikálási dátumából kifolyólag még csak a tizenkettek közösségéről értekezik. 169
A nemzeti turizmuspolitikák legfőbb céljait illetően a 87. táblázat (343. oldal) ad útmutatást. A táblázat 0-tól 5-ig rangsorolja az egyes célok fontosságát az adott ország nemzeti turisztikai hivatalának (NTH) értékítélete szerint 68. Az utolsó két oszlop az értékelések átlagát, illetve az adott célnak maximális fontosságot tulajdonító NTH-k számát jelöli. Az adatok alapján több következtetés vonható le: Egyértelműen megmutatkozik, hogy a legtöbb országban a magasabb költési hajlandóságú külföldi turisták forgalmának növelése az első számú célok között található. Erre utal az olyan konkrét célok által elért magas pontszám, mint a külföldi bevételek növelése és a turisztikai termék minőségének javítása. Viszonylag magas pontszámot kapott a turizmus jobb térbeni és időbeni eloszlásának szorgalmazása (ez utóbbi alatt a szezonalitás mérséklését értve), ami az erősen koncentrált turizmus „fenntarthatóság-ellenes” jellegét tekintve nem meglepő. Ezzel függ össze a környezetbarát turizmus előtérbe helyezésének közepesnél magasabb pontszáma is. A vártnál alacsonyabb, bár még mindig meglehetősen magas pontszámot kaptak az olyan, turizmussal kapcsolatban általánosan „elvárt” célok, mint a munkahelyteremtés és az ágazat növekedése. Az előbbi tekintetében az idézett tanulmány megjelenése óta alighanem változott a helyzet az Európai Bizottság ez ügyben markánsan képviselt álláspontjának köszönhetően. A pontszámok szórása az egyes célokon belül általában nagy, kevés esetben sugallnak közösségi szintű konszenzust az eredmények, ami jól mutatja a közös turizmuspolitika kialakításával kapcsolatos nehézségeket. A nemzeti turizmuspolitika főbb eszközeit, illetve azok fontosság szerinti rangsorolását mutatja be a 88. táblázat (345. oldal). Jól látható, hogy az összkép még változatosabb, mint a célok esetében. Nem véletlenül: a Közösség országaiban nemcsak a turizmuspolitika kívánatos tartalmát illetően mutatkoznak eltérések, hanem e politika szervezeti keretei, azaz a megvalósítására hivatott intézmények feladatainak és felelősségének megoszlása tekintetében. A legfontosabb szerv minden országban a nemzeti turisztikai hivatal, jóllehet kompetenciája és viszonya a turizmus szabályozásában részt vevő többi szervvel, illetve a turizmuspo-
68
A nemzeti turisztikai hivatalok tekinthetők a turizmuspolitikával kapcsolatos kormányzati szándékok
legfőbb hordozóinak és kifejezőinek (lásd később a fejezetben). 170
litika döntéshozó testületeivel tagországonként nagy változatosságot mutat 69. A NTH-k tevékenységének alapvető területeit a 40. táblázat foglalja össze. 40. táblázat. Az EK tagállamok nemzeti turisztikai hivatalainak (NTH) tevékenysége Ország NTH röv. NTH teljes név Belgium OPT Office de Promotion du Tourisme Belgium VGCT Vlaams Commisariaat-General voor Toerisme Dánia DTB Danish Tourist Board (Danmarks Turistad) Egy. Királyság BTA British Tourist Authority Franciaország MdlF Maison de la France Görögország NTO National Tourist Office of Greece Hollandia NBT Nederlands Bureau voer Toerisme Írország Bord Failte Bord Failte Luxemburg ONT Office Nationale de Tourisme de Luxembourg Németország DZT Deutsche Zentrale für Tourismus Olaszország ENIT L'Ente Nazionale Italiano per il Turismo Portugália IPT Instituto de Promocao Touristica Spanyolország SNTA Spanish National Tourist Authority (Tourespaña) Forrás: Akehurst et al. (1993) nyomán
[1]
× × × × × × ×
[2] × × × × × × × × × × × × ×
[3]
× ×
[4] × × (*) × ×
[5]
[6]
×
×
×
×
(*) (*)
(*) A pénzügyi támogatások más szervezeteken keresztül valósulnak meg. Tevékenységek [1] Kutatás + tanácsadás [2] Promóciós tevékenység [3] Szakképzés [4] Pénzügyi támogatás [5] Ágazati szabályozás [6] Közvetlen befektetés
A két fenti táblázat alapján, illetve azok adatait kiegészítve az alábbi megállapításokat tehetjük a közösségi NTH-k tevékenységével kapcsolatban: − Valamennyi NTH folytat nemzeti promóciós (propaganda-) tevékenységet. Ennek céljából mindannyian fenntartanak külképviseleteket a legfontosabb küldő piacokon. − Néhány országban – elsősorban Németországban, Dániában és a Benelux-államokban – a NTH tevékenysége alig terjed túl a fentieken. A NTH nem tölt be központi koordináló funkciót a turisztikai ágazatban. − A termékfejlesztési tevékenység több országban is felbukkan, ugyanakkor alig néhány helyen (Görögország, Portugália, Franciaország) van bevonva a NTH a fejlesztés fizikai tervezési folyamatába. − Ritkán kerül sor a NTH-k szakvéleményének kikérésére a természeti vagy kulturális javak megóvása tekintetében – kivételt csupán Görögország és Portugália képez.
69
Az idézett tanulmány e viszonyrendszer feltárását nem tekinti céljának, így – egyéb mértékadó források
híján – e helyütt csak a NTH-k tevékenységének értékelésére van lehetőség. 171
− Néhány NTH részt vesz a turisztikai ágazat (azon belül elsősorban a szállodák) fejlesztésének finanszírozásában, közvetlenül vagy az ERDF és az EIB által nyújtott kölcsönök közvetítőjeként (ez a görög, a portugál és a spanyol hivatalra a legjellemzőbb; az Egyesült Királyságban a regionális TH-k látnak el hasonló feladatokat). − Spanyolország, Portugália, Görögország és Franciaország NTH-ai közvetlenül is kezelnek bizonyos turisztikai szolgáltatókat vagy vonzerőket (szállodákat, múzeumokat, kulturális létesítményeket stb.), míg másutt ez egyáltalán nem fordul elő. − Több NTH a turisztikai szolgáltatók (egy részének) felügyeleti szerveként is működik, jóllehet az országok többségében az ágazat szabályozása önkéntes vagy szakmai érdekképviseleti (kamarai) alapokon nyugszik. Görögországban, Portugáliában és Spanyolországban a központi kormányzat hatáskörébe tartozik a szállodák, éttermek és utazási irodák engedélyezése és felügyelete, valamint az előbbiek kategóriákba sorolása. − Az NTH-k többsége nem finanszíroz közvetlenül szakképzési programokat a görög, a portugál és – kisebb mértékben – a spanyol hivatal kivételével. Általánosságban megállapítható, hogy a NTH-k nagyobb súllyal és szélesebb körű kompetenciával bírnak azon tagországokban, ahol − viszonylag magas a turizmus hozzájárulása a GDP-hez; − a kormányzati gazdaságpolitika inkább irányító-befolyásoló, mint megengedő jellegű. A turizmuspolitika jellegét az egyes tagországokban érdemes részletesebben is megvizsgálni, összekapcsolva szerkezetének jellemzésével. Ami a jelleget illeti, az állami beavatkozás mértéke és az állami irányító szerep jelentősége alapján a turizmuspolitika elhelyezhető egy skálán, melynek két végpontján egyfelől a szigorú, kiterjedt állami szabályozás, másfelől a teljesen liberális „laissez faire” hozzáállás található. A szerkezet alapján pedig a turizmuspolitika egy másik skálán, az erős központosítás és a teljes decentralizáció végpontjai között helyezhető el. A tagországok turizmuspolitikájának fenti ismérvek alapján történő értékelésével a 23. ábra szerinti „térképet” kapjuk.
172
23. ábra. A turizmuspolitika jellege és szerkezete az EK-ban Központosított Portugália Turizmuspolitika szerkezete
Írország Görögország
Franciaország
Egyesült Királyság Luxemburg
Spanyolország
Olaszország Hollandia
Belgium
Németország Dánia
Föderatív alapú Kiterjedt szabályozás
„Laissez Faire” Turizmuspolitika jellege
Forrás: Akehurst et al. (1993) nyomán
Az ábrán világosan megfigyelhető egy általános összefüggés: minél kiterjedtebben igyekszik szabályozni egy-egy ország a turisztikai szektort, annál inkább jellemző rá a turizmuspolitika központosítása, vagyis a központi – azaz nemzeti – turisztikai hivatal irányító-koordináló funkciókkal és hatósági jogosítványokkal való felruházása. A „laissez faire” megközelítést alkalmazó országok esetében tehát a központi TH „gyenge”, minimális koordinációt lát el, míg a regionális hivatalok meglehetősen nagy önállósággal foglalkozhatnak az adott terület saját turizmuspolitikájának megvalósításával. Az ilyen országokban jellemző a fejlesztésben érdekelt magánszervezetek bevonása a hivatal tevékenységének finanszírozásába (Németország, Dánia, Hollandia és az Egyesült Királyság hozható fel tipikus példaként). Az ellenkező végletet képviselő Portugália és Görögország (valamint kisebb mértékben Franciaország és Írország) esetében az erős központi szabályozó funkciókat központosított irányító-koordináló szervezettel kívánják megvalósítani. A központosítás ugyanakkor általában nem jelenti az alsóbb szintű turisztikai hivatalok (vagy azok részbeni önállóságának) hiányát, ami nem kellően átgondolt koordináció esetén konfliktusokhoz vezethet. A nemzeti turizmuspolitika finanszírozása ugyancsak számottevő különbségeket mutat a tagországok között (89. táblázat, 346. oldal). Tekintettel arra, hogy a NTH-k elszámolási módszerei és a nyilvántartásokban szereplő bevételi és kiadási tételek jelentősen eltérhetnek egymástól, a közölt adatok csak fenntartásokkal kezelhetők, ugyanakkor lehetőséget nyújtanak néhány általános következtetés levonására: 173
A kormányzati juttatások minden tagállamban a NTH-k bevételeinek többségét teszik ki, 50,4 % (Hollandia) és 100 % (Olaszország) közötti részarányokkal. Olaszországot kivéve mindenütt vannak nem állami bevételi források – ezek a legtöbbször reklámbevételek (a nyomtatott anyagokban értékesített felületek után), tagdíjak, a promóciós kampányokhoz való közvetlen szolgáltatói hozzájárulások, kereskedelmi bevételek (például utazási irodai tevékenységből) és tanácsadói díjak formáját öltik. A kiadások legfontosabb tétele szinte mindenütt a marketing és promóció, mintegy 82 %os részesedést elérve Olaszország esetében, 50-70 % között ingadozva a többi országnál (Belgium és Luxemburg kivételével). A turisztikai ágazat pénzügyi támogatása és az oda irányuló állami befektetések nagysága csak Görögország esetében számottevő. Spanyolország, Olaszország, Portugália, Franciaország, valamint kisebb mértékben az Egyesült Királyság és Írország is nyújt pénzügyi támogatást a turizmus részére, ez azonban nem a NTH-n keresztül valósul meg. További elemzésre ad lehetőséget a 90. táblázat (347. oldal), amely összeveti a kormányzati turisztikai kiadásokat az adott ország nemzetközi turisztikai bevételeivel, valamint a lakosság számával. Az adatokból látható, hogy a legtöbb tagországban a turizmusnak juttatott kormányzati kiadások nagyobb részét a NTH-k kapják. Olaszország, Portugália és Spanyolország esetében az alacsony részarányt az indokolja, hogy ezek az országok az ágazatnak juttatott infrastruktúra- és vállalkozásfejlesztési támogatásaikat más kormányszerveken keresztül juttatják célba.
174
24. ábra. Az egy főre jutó turisztikai kormányzati kiadás és a turisztikai bevételek aránya az EK tagországaiban, 1991 Nemzetközi turisztikai bevétel (ECU, fejenként)
600,0 500,0 400,0 300,0 200,0 100,0 0,0 0,0
Dánia
Spanyolország Írország Belgium-Luxemburg Portugália Olaszország Franciaország Hollandia Egyesült Királyság
Görögország
Németország
1,0
2,0
3,0
4,0
5,0
6,0
Központi kormányzati kiadás a turizmusra (ECU, fejenként)
Forrás: Akehurst et al. (1993) nyomán
Az egy főre jutó turisztikai kormányzati kiadások tekintetében Görögország messze megelőzi a többi tagállamot, és az átlagnál magasabb értékeket mutat Írország és Portugália is (24. ábra). Az adatokat megvizsgálva és kiegészítve az alábbi következtetések vonhatók le: − Általánosságban szemlélve csak meglehetősen gyenge korrelációt fedezhetünk fel a kormányzat egy főre jutó turisztikai kiadásai és a realizált bevételek között. A kis népességű államokat (Dánia, Írország, Portugália, Görögország) kizárva azonban az összefüggés a két tényező között sokkal meghatározóbbá válik 70. − A kisebb tagállamok magasabb egy főre jutó kormányzati turisztikai kiadásai kifejezhetik azt a tényt, hogy a nagy tagállamok méretgazdaságossági előnyöket realizálhatnak a turisztikai promóció terén, illetve hogy ez utóbbiakban a regionális önkormányzatok nagyobb súlyuknál fogva a turizmus finanszírozásában is jelentősebb szerepet játszanak. − A közvetlen kormányzati kiadások nem feltétlenül fejezik ki a turizmusnak juttatott támogatások mértékét, tekintettel arra, hogy több tagországban is alkalmazásra kerülnek olyan közvetett eszközök, mint a kedvezményes adókulcsok (elsősorban a 70
Ezzel ugyanakkor nem sugallhatjuk azt, hogy a csupán a turizmusra fordított állami kiadások növelésével
számottevő emelkedés volna valószínűsíthető a bevételek terén, mivel az előbbi csupán az egyik, de korántsem kizárólagos feltétele az utóbbinak. 175
hozzáadottérték-adó terén), a gyorsított értékcsökkenési leírás engedélyezése, az átmeneti társaságiadó-mentesség stb. A fentiek összefoglalásaképpen, illetve az ágazatra vonatkozó további ismeretek alapján a nemzeti turizmuspolitika finanszírozásában két fő tendencia figyelhető meg a Közösség tagországaiban: − Általános törekvés a tevékenység legalább részbeni önfinanszírozására, illetve a turizmussal összefüggő bevételekből való finanszírozásra (pl. Portugáliában a szerencsejátékok adóbevételéből). − Az EK pénzügyi támogatásainak bevonása a turisztikai tevékenységek finanszírozásába – Írország, Portugália, Olaszország és Spanyolország például nagymértékben támaszkodik az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és más forrásokból származó juttatásokra. Sajátos jelenség, hogy a régiók egyre inkább fordulnak támogatásért közvetlenül a Közösséghez, megkerülve saját nemzeti kormányzatukat, mely ily módon turizmuspolitikai szempontból fokozatosan teret veszít az integráció központi intézményeihez képest. A turizmuspolitika eredményességének mérése többféle mutató vizsgálatával lehetséges (91. táblázat, 347. oldal). A legtöbb tagország a turistaérkezések számának és a turisztikai bevételek nagyságának alakulásával méri a sikert. A belföldi bevételek nagyságán túl a többi lehetséges tényezőt csak átlagosan közepes jelentőségűnek értékelik az érintett NTH-k (a táblázat alsó részében olyan tényezők találhatók, melyek csak egy-két ország esetében játszanak szerepet a tevékenység megítélésében – a többieknél általában még a mérésükre sem kerül sor). A 87. táblázat és a 91. táblázat adatait összevetve megállapítható, hogy a fő célok és az eredményesség kritériumai között a nyilvánvaló összefüggések mellett bizonyos ellentmondások is fennállnak. Ilyen például az, hogy Németország elsődleges célnak tekintette a munkahelyteremtést, a foglalkoztatottság alakulását azonban nem is méri. Általában is jellemző, hogy a NTH-k a viszonylag könnyen hozzáférhető adatokat részesítik előnyben a teljesítmény mérésénél – többé-kevésbé függetlenül a kitűzött céloktól –, majd ezekből „következtetnek vissza” a többi mutató alakulására. A turisztikai bevételek nagyságának növekedése alapján ilyenformán „megállapítható” mind a turisztikai termék minőségének javulása, mind a munkahelyek bővülése. Mindemellett felvázolható az a cél- és eszközrendszer, amely kisebb-nagyobb hangsúlyeltolódásokkal, de valamennyi EK-tagország turizmuspolitikáját jellemzi, akár explicit mó-
176
don, akár különféle törekvésekből és részintézkedésekből kikövetkeztethetően. E rendszert fő vonásaiban a 92. táblázat (348. oldal) mutatja be, amely természetesen csak egyfajta „közös nevező” megjelenítésére képes, figyelmen kívül hagyva a speciális nemzeti célokat. A közös célok megállapítása azért is fontos, mert ezek lehetnek egy közösségi szintű turizmuspolitika sarkalatos pontjai is. A megjelölt célok sorrendje nem feltétlenül jelent hierarchiát, bár kétségtelen, hogy például a munkahelyteremtés az Európai Unió turizmussal kapcsolatos tevékenységében preferált célnak számít. A táblázat alapján levonható néhány további következtetés is: − a nemzeti turizmuspolitikák eszközei között a marketing fontos szerepet játszik, de nem kizárólagosat – a szakképzés, a pénzügyi ösztönző és szabályozó eszközök, az elemző és tervező munka egyaránt megkerülhetetlenek; − a turizmuspolitika megvalósítása nem alapozható csupán a NTH-kra, abba más kormányzati és egyéb szervezeteket, illetve részben a magánszférát is be kell vonni; − a turizmuspolitika hatékonyságának mérése nem alapozható csupán a turizmusstatisztikákra, mivel egyéb mutatószámokra és célzott kutatások eredményeire is szükség van hozzá (megjegyezvén, hogy a táblázat egyébként is csak néhány példaként kiragadott mutatószámot tartalmaz). Végül tanulságos lehet megvizsgálni, hogy melyek a nemzeti turizmuspolitika sikertényezői, legalábbis az 1990-es évek elejének tapasztalatai szerint. Az idézett tanulmány szerzői három közösségi tagállamot, Franciaországot, Portugáliát és Írországot minősítettek a turizmuspolitika sikere szempontjából „mintaországnak”. Bár ezen országok turisztikai ágazatának eredményessége nem szükségszerűen áll összefüggésben turizmuspolitikájukkal, ez utóbbiban felfedezhetők náluk bizonyos közös elemek: − világos és következetes kormányzati turizmusfejlesztési stratégiát követtek; − termékeiket nemcsak a hagyományos kínálati elemekre (a három plusz egy „S”-re – „sea, sun, sand + skiing”) építették, hanem új, bővülő piaccal rendelkező termékek fejlesztését is szorgalmazták (környezetbarát, rurális, kulturális, gasztronómiai stb. turizmus); − a turizmusnak juttatott központi pénzügyi juttatások folyamatosan növekedtek, és a promóción túl kiterjedtek a turisztikai beruházások finanszírozására is (közvetett vagy közvetlen módon);
177
− a központi kormányzatok fontos pénzügyi ösztönző eszközöket is alkalmaztak kedvezményes hozzáadottérték-adó kulcsok és gyorsított értékcsökkenési leírás lehetőségének formájában; − a belső források kiegészítéseképpen mindhárom ország igénybe vett közösségi pénzügyi forrásokat is turizmusnak fejlesztésére (juttatásokat az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és kölcsönöket az Európai Beruházási Bankból); − a központi turisztikai költségvetést nem elaprózottan, hanem néhány kulcsterületre koncentráltan használták fel, növelve az elköltött összegek hatékonyságát; − következetes marketingstratégiát alkalmaztak, a közeli piacokra összpontosítva, a rövidebb tartózkodási idejű, ugyanakkor többet költő turisták megnyerése érdekében; − a turizmuspolitikát mindhárom államban összhangba hozták más ágazati politikákkal, különösen a közlekedési, környezetvédelmi, kulturális és regionális politikával; − mindhárom állam következetes turisztikai irányítási rendszerrel rendelkezett, amely a központi kormányzat koordinálása alatt működött, a funkcionális és regionális felelősségek világos elhatárolásával; − a kormányzat aktívan lépett fel a magánszektorral szemben is, annak „katalizátoraként” működve, s nem csupán a magánkezdeményezések összehangolásával törődve. Más tagállamokban a fenti feltételek közül nem mind állt rendelkezésre. Spanyolország és Olaszország például hozzáférhetett közösségi pénzügyi forrásokhoz, azonban világos turisztikai fejlesztési stratégia híján ezek hatékony és célszerű felhasználása erősen megkérdőjelezhető. A fenti sikertényezők tagállamonkénti „leltárját” próbálja meg összefoglalni a 93. táblázat (348. oldal). A turizmuspolitika sikere tehát – akár mennyiségi, akár minőségi kategóriákban törekszünk a „siker” fogalmának értelmezésére – komplex és következetes stratégián, ennek megfelelő részcélokon és programokon, valamint a végrehajtásra maradéktalanul alkalmas szervezeti rendszeren múlik. A turizmus, mint gazdasági ágazat – sőt, mint társadalmi-gazdasági jelenség – összetett és szerteágazó volta miatt azonban a sikertényezők biztosítása még nemzeti keretek közt sem egyszerű feladat, nem beszélve az esetleges közösségi szintű turizmuspolitika megvalósításának szándéka esetén leküzdendő nehézségekről.
178
9. AZ EURÓPAI UNIÓ AKCIÓTERVE A TURIZMUS TÁMOGATÁSÁRA Mint a 7.2 fejezetben említettük, 1992-ben megszületett a mindmáig legjelentősebb közösségi dokumentum a turizmusra vonatkozóan, a három éves (1993-1995) Akcióterv a turizmus támogatására. Az Akcióterv három általános célt tűzött ki a turizmus fejlesztése érdekében: − az európai turisztikai ágazatra vonatkozó ismeretek elmélyítése és terjesztése; − speciális közösségi programok megvalósítása a turisztikai termékek és szolgáltatások változatosságának növelése, illetve minőségük javítása céljából; − az együttműködés és a koordináció javítása az Európai Bizottságon belül, a tagállamok között, valamint más országokkal és szervezetekkel a harmonikus és következetes fejlesztés érdekében. A kitűzött célok elérése érdekében a Közösség saját forrásaiból összesen 18 millió ECU nagyságú finanszírozást biztosított. Az Akcióterv költségvetéséhez további mintegy 800 ezer ECU nagyságrendű összeggel járult hozzá Ausztria, Finnország, Svédország, Norvégia és Izland, így ezek az országok is részt vehettek az előirányzott programokban és fejlesztésekben. A továbbiakban az Akcióterv konkrét célkitűzéseit, illetve az elért eredményeket foglaljuk össze (a téma tagolásában az Akciótervet elfogadó 92/421/EEC számú minisztertanácsi döntés által meghatározott cselekvési területeket vesszük alapul). 9.1. Az Unió turizmusára vonatkozó ismeretek elmélyítése és terjesztése A turisztikai ágazat vállalkozásai számára a szakmai ismeretek, illetve az információk a piacok méretéről, jellemzőiről, összetételéről és fejlődéséről létfontosságúak a kínálkozó piaci lehetőségek megfelelő mértékű kiaknázása tekintetében. Mivel azonban a turisztikai cégek többsége kis- és középvállalkozás, legtöbbjük számára megfizethetetlenek a költséges piackutatások. Ezért az Unió magára vállalta bizonyos információk gyűjtését, feldolgozását és eljuttatását az érintettekhez, különféle eszközöket alkalmazva. Statisztikák. Az Akcióterv egyik legfontosabb eredményeként létrejöttek egy egységes európai turizmusstatisztikai rendszer megvalósításához szükséges jogi és technikai keretek. A Bizottság által felkért szakértők – az ENSZ és a WTO-OMT idevágó ajánlásainak figyelembevételével – összeállítottak egy statisztikai módszertani kézikönyvet (European Commission 1999b) a nemzeti statisztikák adatainak összehasonlíthatóvá tétele és az adatok 179
értelmezésének megkönnyítése céljából (a publikációra csak jóval az Akcióterv időszaka után került sor). A tagállamokkal és a mérvadó szakmai szövetségekkel való konzultációk alapján sor került a harmonizált statisztikai adatok európai szintű gyűjtésére vonatkozó irányelv-tervezet [COM (94) 582 final ] kidolgozására, majd elfogadására (95/57/EC). A turizmusstatisztikai irányelv elfogadása ösztönzőleg hatott a statisztikai módszerek és adatgyűjtés további fejlesztésére, számottevő eredményeket hozva: − folytatódott a módszertani kutatómunka a turizmus egyes speciális statisztikai vonatkozásai terén, melynek köszönhetően megszületett a beutazó turizmusra (European Commission 2000e), illetve a kongresszusi és konferencia-turizmusra (European Commission 2000d) vonatkozó statisztikai kézikönyv; − speciális szoftverek kifejlesztésére és az Internet-alapú adatáramlás megszervezésére került sor a statisztikai adatgyűjtés megkönnyítése céljából (különösen a szállodák adatszolgáltatásának gördülékenyebbé tételére volt szükség); − sor került a statisztikai együttműködés kiterjesztésére a mediterrán, illetve a közép- és kelet-európai országokkal. Fontos lépések történtek az információszolgáltatás javítása terén is. Megkezdődött a havi és az éves turizmusstatisztikai adatok rendszeres közlése. 1995-re elkészült az európai turizmus folyamatainak és trendjeinek statisztikai adatokon nyugvó, mélyreható elemzése (European Commission 1995f). Az Unió statisztikai intézménye, az Eurostat önálló éves és havi kiadványokat indított a turisztikai adatok közlésére. Tanulmányok. A Közösség az Akciótervben szorgalmazta különféle tanulmányok készítését, amivel több célt kívánt szolgálni egyidejűleg: a turisztikai tevékenységre vonatkozó ismeretek bővítését, a közösségi turizmuspolitika hatásainak feltárását, a turizmus új formáinak elemzését és a keresleti tendenciáknak megfelelő fejlesztési stratégiák kialakítását. Az Akcióterv által kezdeményezett kutatások eredményeképpen az alábbi tanulmányok készültek el: − „Ki kicsoda a turizmusban” (European Commission 1996c) – a turisztikai ágazat vállalkozásainak szánt kézikönyv, amely részletes információkat tartalmaz az Európai Unióban működő turisztikai szervezetekről, intézetekről, nemzetközi testületekről, szakmai szövetségekről stb. − Gyakorlati útmutató a turizmust érintő közösségi intézkedésekről (European Commission 1996b) – ugyancsak a vállalkozóknak szánt kiadvány, amely részletesen elemzi a Közösség különféle, a turizmust közvetlenül vagy közvetve érintő politikáit, alapjait, 180
programjait és intézkedéseit, és bemutatja, hogy mindezek milyen lehetőségeket nyújtanak a vállalkozások számára. − Tanulmány a turizmust érintő költségvetési és adópolitikákról 71 – alapvető fontosságú összehasonlító elemzés az Európai Unió országaiban érvényesülő jogszabályokról. − „Tegyük Európát elérhetőbbé” (European Commission 1996a) – tanulmány azon vállalkozások és intézmények számára, amelyek fogyatékos emberek részére kívánnak turisztikai szolgáltatásokat nyújtani. − „Yield management a turisztikai ipar kis- és középvállalkozásaiban” (European Commission 1997d) – a tanulmány a Közösség tagországainak adottságaira alkalmazva mutatja be a yield management technikáit. − „Tanulmány az üzleti és konferencia-turizmusról” (European Commission 1997a) – a tanulmány célja az üzleti és konferencia-turizmus keresletének és kínálatának mennyiségi, illetve minőségi elemzése. − Tanulmány a szállodai túlfoglalásokról 72 – az európai turizmust rendszeresen sújtó és a turisták érdekeit súlyosan sértő jelenség okainak és megnyilvánulásainak feltárását célzó tanulmány, a kezelési módszerekre tett javaslatokkal. Egyéb intézkedések a turizmus jobb megismerése érdekében. Az utóbbi években széleskörű kutatómunka bontakozott ki az Unió keretein belül a turisztikai fejlesztési lehetőségek minél teljesebb feltárása érdekében. Kiemelt figyelem irányult például a rurális, a kulturális és a környezetbarát turizmusra, valamint a turizmus és a foglalkoztatás kérdéskörére. Az Unió lépéseket tett a kutatási eredmények megismertetése érdekében is: konferenciákat és szakmai találkozókat szervezett a tagországok turisztikai szakemberei számára, illetve saját kiadványaiban publikálta a legfontosabb eredményeket. A konferenciák témái közt – a három említett területen kívül – szerepeltek még a turizmus kutatásának módszerei, a turizmusra vonatkozó speciális jogszabályok (csomagtúrák, távolsági értékesítés, time-sharing stb.) megalkotásának kérdései, illetve gyakorlatilag valamennyi, az Akcióterv által érintett területre vonatkozó témák.
71
Study on “Budgetary and Fiscal Policies affecting tourism”
72
Study on “Overbooking in hotels and other holiday accommodations” 181
9.2. A turisztikai szezon meghosszabbításának lehetőségeit célzó információcsere Az Akcióterv céljaival összhangban az Unió tagországai erőfeszítéseket tettek az európai turizmus kedvezőbb szezonális megoszlásának megvalósítása érdekében. A fő eszköz e tekintetben a tagországok közötti önkéntes koordináció volt, mivel közösségi szintű jogszabályok megalkotása nem állt szándékukban. A koordinációt megkönnyítendő a Bizottság megindította a HODEO programot (Holiday Dates Exchange Operation – tkp. a vakációs időszakokra vonatkozó információcsere), melynek keretében begyűjtik és rendszerezik az egyes tagországoktól, illetve régióktól az iskolai szünetekre és a munkahelyi szabadságolásokra vonatkozó információkat. E programot támogatták azok a kutatások is, amelyek az európai turisták utazási szokásait vizsgálták (European Commission 1998b), és amelyek ezáltal lehetővé teszik a turisztikai kereslethez való hatékonyabb alkalmazkodást a tervezés során. 9.3. Transznacionális programok Az Akcióterv keretén belül számos olyan projekt került lebonyolításra, amely a Közösség egyes országait, illetve esetenként a Közösségen kívüli országokat is átfogó turisztikai fejlesztések megvalósítását szolgálta. E projektek konkrét céljai közül kiemelendők az alábbiak: − az együttműködés javítása a tagországok határmenti területeinek közösségi, magánjellegű és szakmai szervezetei között az egységes piac nyújtotta lehetőségek maximális kihasználása érdekében; − a turisztikai információszolgáltatás hatékonyabbá tétele, ami egyrészt feltételezi a turisztikai szakemberek, illetve rajtuk keresztül az utazóközönség megfelelő információkkal való ellátását, másrészt a turistákat közvetlenül tájékoztató eszközök technológiai fejlesztését. 1994-ben született egy munkaprogram, amely túlmutatott az Unió határain, amennyiben kifejezetten kelet-európai országokat érintő intézkedéseket javasolt. Ezeket a PHAREprogram keretein belül kívánták megvalósítani. Ilyen projektek voltak például: − a piacgazdaság körülményei között működő turisztikai ipar speciális problémáinak megismertetése a szakemberekkel és a döntéshozókkal; − a turisztikai ágazat közép- és felsővezetői számára szervezett tréning-programok;
182
− kutatómunka a turizmus speciális alágazatainak fejlesztése érdekében, együttműködve az Unió tagországaival. A későbbiekben a Bizottság megállapította, hogy az együttműködés Közép- és Kelet-Európával, a Maghreb országaival, Ciprussal és Máltával fokozottabb figyelmet és ezért további intézkedéseket igényel, különösen a know-how átadása, a promóciós stratégiák fejlesztése, a turisztikai termékek marketingje, valamint a turisztikai kis- és középvállalkozások létrejöttének támogatása terén. 9.4. A turisták mint fogyasztók Az Akcióterv támogatta mindazon kezdeményezéseket, amelyek növelik a turisták tájékozottságát fogyasztói jogaik tekintetében, illetve fokozzák védelmüket olyan területeken, mint például az egyes besorolási rendszerek alapján nyújtandó szolgáltatások, a time-sharing megállapodások, a szállodai túlfoglalások vagy a kártérítési eljárások. Első lépésként a Bizottság 1994-95 folyamán elkészíttetett egy fogyasztóvédelmi kézikönyvet, amely az Európai Gazdasági Térség valamennyi államára kiterjedve ismerteti a turisták jogait, illetve ezek érvényesítésének lehetőségeit. Külön figyelmet szentelt a Bizottság a szállodai túlfoglalások vizsgálatának, amivel más közösségi szervek, elsősorban az Európai Parlament Közlekedési és Turisztikai Bizottsága is kiemelten foglalkoztak. A turisták fogyasztói igényeinek kielégítése érdekében a Bizottság bevonta vizsgálatai körébe a kiskereskedelmet is, felismervén, hogy üzletek és egyéb vásárlási lehetőségek híján egy-egy település vagy terület kevésbé vonzza a turistákat. 1994 decemberében a Bizottság egy szemináriumot szervezett Brüsszelben a kérdés megvitatására, „Szolgáltatások a falvakban – a kiskereskedelem jövője a rurális övezetekben” címmel. 9.5. Kulturális turizmus Az Akcióterv aláhúzta az európai kulturális örökség kiemelkedő fontosságát a turizmus számára és hangsúlyozta az európai kultúrák, hagyományok és életformák jobb megismerésének szükségességét. A kulturális turizmus kulcsszerepet játszik az Unió turizmusstratégiájában, amennyiben jelentős mértékben hozzájárul az európai turisztikai szolgáltatások sokszínűségének növeléséhez és a változó keresleti tendenciákhoz való jobb alkalmazkodáshoz. A kulturális örökség, valamint a helyi és regionális kultúrák iránti növekvő érdeklődés, a kulturális tényezők gazdaságfejlődést szolgáló erőként való azonosítása (pl. városrekonstrukció, rurális területek fejlesztése vagy hanyatló ipari övezetek revitalizálása során), illetve a
183
turizmus, a szabadidőtöltés és a művészetek összefonódásának felismerése egyaránt hozzájárultak a kulturális turizmus „felértékelődéséhez”. Jóllehet széles körben osztott vélemény volt, hogy a kulturális és a turizmuspolitikát célszerű lenne összehangolni, kialakítva a megfelelő mechanizmusokat a szakemberek közötti információcserére, uniós szinten erre az Akcióterv időszakáig nem került sor. A kilencvenes évekre az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Bizottságnak szorosabban együtt kell működnie a kulturális turizmus fejlődését befolyásoló más kulcsfontosságú nemzetközi szervezetekkel, köztük is elsősorban az Európa Tanáccsal és az UNESCO-val, biztosítandó a felek bármelyike által kezdeményezett akciók maximális eredményességét. A tagállamok igen aktívnak bizonyultak a kulturális turizmusra vonatkozó projektek tekintetében: a Bizottság javaslattételi felhívásaira az Akcióterv időszakában közel 200 projektjavaslat érkezett, amelyek közül 29 nyerte el a Bizottság támogatását. Valamennyi projekt nemzetközi kulturális turisztikai termékek létrehozására irányult, ami elsősorban új turisztikai útvonalak és hálózatok kialakítását jelentette (European Commission 1995a). A kiemelkedő projekteket az Unió bemutatta a jelentősebb turisztikai szakvásárokon. 9.6. A turizmus és a környezet Az Akcióterv kiemelte, hogy a turizmus fejlesztése során a környezetvédelmi szempontokat a lehető legnagyobb mértékben figyelembe kell venni. Ezért a Bizottság lépéseket tett a turizmusra vonatkozó intézkedések és az Unió környezetvédelmi politikájának összehangolására (European Commission 1995e). A Bizottság a tagállamokkal együttműködve létrehozta az Európai Turisztikai és Környezetvédelmi Díjat a turisztikai szektor környezeti felelősségének tudatosítása érdekében. A díjjal azokat a régiókat vagy célterületeket jutalmazzák, amelyek követendő példát mutatnak a „fenntartható turizmus” tervezése, fejlesztése és irányítása terén. A díj elnyerésének feltétele, hogy a pályázó (általában egy helyi vagy regionális önkormányzat) alakítson ki egy hatékony együttműködési rendszert a turizmusfejlesztésben érdekelt, illetve az általa érintett vállalkozásokkal és szervezetekkel (tour operatorok, programgazdák, környezetvédelmi szervezetek stb.), amely elfogadja és alkalmazza a fenntartható fejlesztés elveit. A díjat, mely az alapítók szándéka szerint komoly presztízst kölcsönöz a nyertesnek, kétévente ítélik oda 73.
73
Az első, 1995-ös díjra az EGT 17 tagállamának 269 önkormányzata, illetve térsége pályázott, ami mutatja a
díj presztízsét. 184
Fontos kezdeményezés volt az Akcióterv megvalósítása során az 1994-ben megalakult Earthwatch Network (Németország, Hollandia, Olaszország és Spanyolország részvételével jött létre), amely a környezeti értékek megőrzésének szükségességét kívánja minél jobban tudatosítani a turisták és a turisztikai vállalkozások körében. A Bizottság 1995-ben további projekteket is elfogadott a turizmus és környezetvédelem témakörében, ezek megvalósítására azonban már csak az Akcióterv időszaka után (1998-ig) került sor [SEC (1997) 1419]: − a projektek többsége (összesen nyolc) a látogatói menedzsment új módszereinek kidolgozására irányult, abból a felismerésből kiindulva, hogy a látogatók tömegeinek koncentrációja nem elhanyagolható mértékben veszélyezteti a környezeti értékeket; − egy további projekt a European Community Network for Environmental Travel & Tourism (ECoNETT) megvalósítására irányult, mely a turizmus és környezet kapcsolatára vonatkozó információk gyűjtését, rendszerezését és közzétételét tűzte ki célul, azzal a szándékkal, hogy útmutatással szolgáljon a magán- és a közszféra turisztikai fejlesztéseihez. 9.7. Rurális turizmus Külön pontban foglalkozott az Akcióterv a rurális turizmus fejlesztésének kérdésével, hangsúlyozva azonban, hogy a turizmus a rurális övezetek átfogó fejlesztési programjának részeként jelenik meg. A rurális turizmus annak a különleges kölcsönhatásnak köszönheti az Unió szakembereinek figyelmét, ami a turizmus és a rurális övezetek között fennáll. Utóbbiak ugyanis komoly fejlődési lehetőségeket tartogatnak a hagyományosan tengerpartokra, városokra és magashegységekre koncentráló európai turizmus számára, míg a turizmus a maga részéről megakadályozhatja egyes területek elnéptelenedését és az ősi közösségek szétesését, vagyis hozzájárulhat a hagyományos rurális kultúra fennmaradásához. Nem véletlen, hogy az elmaradott térségek felzárkóztatását szolgáló LEADER I és LEADER II programok keretében elfogadott projektek közül számos olyan van, amelyik a turizmust kiemelt fontosságú fejlesztési tényezőnek tartja. Általánosságban is elmondható, hogy az Unió számos intézkedése, programja érinti valamilyen mértékben a rurális övezeteket, és ezáltal lehetőséget nyújt a turizmus fejlesztésére is. A korábban már említett Gyakorlati útmutató a turizmust érintő közösségi intézkedésekről részletesen bemutatja azokat a különféle közösségi politikákat, alapokat, programokat és intézkedéseket, amelyek hatással vannak a rurális turizmus fejlesztési lehetőségeire.
185
Éppen ezért az Akcióterv nem irányzott elő jelentősebb finanszírozást e területen, hanem elsősorban a létező lehetőségre igyekezett ráirányítani a figyelmet. A Bizottság kezdeményezte emellett egy olyan szakértői csoport felállítását, amely tevékenységével a rurális turizmus szolgáltatóinak minőségjavító intézkedéseit volt hivatott elősegíteni. E szándékát a Régiók Bizottsága is támogatta egy állásfoglalásában (Committee of Regions 1995). 9.8. Szociális turizmus Az Akcióterv egyik célkitűzése, hogy megkönnyítse a turizmusban való részvételt olyan személyek és csoportok számára, amelyek szociális vagy egészségi szempontból e téren akadályokban ütköznek. A Bizottság ennek érdekében pályázatot írt ki két kiadvány elkészítésére: az egyik egy útmutató a korlátozott utazási lehetőségekkel bíró turisták számára, a másik egy kézikönyv azon turisztikai szervezetek számára, amelyek ilyen turisták részére kívánnak szolgáltatásokat nyújtani. A kiadványok 1994-95-re elkészültek, majd megkezdődött az egyes tagországokra vonatkozó speciális útmutatók összeállítása is. A turisztikai Akcióterv és a „Helios II” nevű, korlátozott emberek támogatását célzó közösségi akcióterv összehangolására a Bizottság létrehozta a „Group Independent Living – Tourism for all” elnevezésű csoportot (93/136/EEC sz. döntés), melynek fő feladata a tagországok azon intézkedéseinek koordinálása (valamint az ehhez szükséges információcsere) volt, amelyek a korlátozott lehetőségekkel rendelkező emberek utazásainak akadályait voltak hivatottak lebontani. A „Helios II” program lezárulása alkalmával sor került egy bizottsági jelentés [COM (96) 406 final] kiadására a korlátozott emberek esélyegyenlőségének biztosításáról, melyben figyelembe vették a turizmussal kapcsolatos szempontokat is. Az idősebb korosztályok a turisztikai piac egyre fontosabb szegmensének számítanak, ami indokolttá teszi különleges utazási igényeik figyelembe vételét. Mivel az Európai Unió idősebb polgárai körében is a személygépkocsi a legelterjedtebb közlekedési eszköz, a Bizottság támogatást nyújtott a Nemzetközi Autós Szövetségnek (Fédération Internationale d’Automobile) egy tanulmány elkészítésére, amelynek az idősek utazási szokásait és az autós utazásaikat megkönnyíteni hivatott eszközöket kellett feltárnia 74. 9.9. Ifjúsági turizmus Az Akcióterv két tekintetben is foglalkozott az ifjúsági turizmussal: egyrészt támogatta a tagállamok kultúrájának mélyebb megismertetését a fiatalokkal, másrészt intézkedéseket
74
AIT/FIA (1995): Mobility and older people. 186
foganatosított a fiatalok utazásainak megkönnyítése érdekében. A Bizottság mindezt azért tartotta különösen fontosnak, mert szakértők által alátámasztott véleménye szerint a fiatal korban szerzett utazási tapasztalatok nagymértékben befolyásolják a felnőtt életben jellemzővé váló turisztikai szokásokat. Az ifjúsági turizmussal kapcsolatos célkitűzések megvalósítására a Bizottság támogatta azokat a projekteket, amelyek a fiatalok speciális utazási lehetőségeit vizsgálják. Ilyen volt például az „európai osztályok” koncepciója, mely szerint a diákok olcsó és ismeretbővítést szolgáló utaztatását egy nemzetközi diákcsere-hálózat révén lehetne hatékonyan megoldani. A projekt gyakorlati tesztelése még 1994-ben megkezdődött, 4 ország 100 diákjának részvételével. Az ifjúsági turizmus piacának feltárása érdekében a Bizottság 1994-ben 50 ezer ECU nagyságú támogatást nyújtott a European Travel Commission részére, amely egy tanulmányt készített erről a piacról, meghatározva a sajátos piaci szegmenseket, vizsgálva a fiatal turisták áramlását, valamint részletesen elemezve szociális és gazdasági adottságaikat. Az ifjúsági turizmus kérdésköre szervesen beilleszkedik az Európai Unió ifjúsággal kapcsolatos intézkedéseibe. 1995-ben indult az öt éves futamidejű „Youth for Europe III” program (95/818/EC sz. döntés), amely a 15-25 éves korosztályra vonatkozott, és érintette a fiatalok turizmusban való részvételének lehetőségét is, hangsúlyozottan ráirányítva figyelmüket a hagyományostól eltérő turisztikai formákra, mint például a rurális turizmusra. 9.10. Oktatás és szakképzés A turizmus az Európai Unióban a foglalkoztatás növelésének egy igen fontos forrása, sőt egyes régiókban szinte az egyetlen ilyen forrásnak tekinthető. Annak ellenére, hogy a turizmus ennyire kiemelkedő szerepet játszik a munkahelyteremtésben, gyakran előfordul, hogy a szükségesnél kevesebb ember érez motivációt az ágazatban történő munkavállalásra. Ennek fő oka, hogy az Unió országainak többségében a turisztikai munkának viszonylag alacsony a presztízse – sokan ugyanis nem tekintik azt magas képzettséget és különleges szakmai ismereteket igénylő foglalkozásnak. Ugyanakkor a nem megfelelő oktatás megakadályozza a turisztikai termékek minőségének javítását és kínálatának bővítését is.
187
Mindezt az Akcióterv alkotói is felismerték, ezért célul tűzték ki a turisztikai oktatás fejlesztését, és ezen keresztül a szakmai munka színvonalának emelését. Ennek jegyében a Bizottság olyan projekteket fogadott el és támogatott, amelyek az alábbi közvetlen célokat szolgálták: − a turisztikai munkakörök népszerűsítése a fiatalok körében, elsősorban a kapcsolódó tevékenységekre, a karrierlehetőségekre és a szükséges szaktudásra vonatkozó információk terjesztése révén; − nemzetközi együttműködési rendszerek kialakítása az oktatás és a tréningprogramok terén, különös tekintettel a turisztikai oktatók felkészítésére; − az oktatási intézmények és vállalkozások közötti kapcsolatrendszer fejlesztése. A Bizottság tíz projektet választott ki a fenti kritériumok alapján, melyeket összesen 1,2 millió ECU támogatásban részesített. 9.11. Promóció harmadik országokban Az Akciótervben a Bizottság hangsúlyozta, hogy Európát vonzóbbá kell tenni a távoli országok turistái számára. Annak ellenére ugyanis, hogy még mindig Európa fogadja a legtöbb turistát valamennyi kontinens közül, részesedése a turisztikai világpiacon az utóbbi évtizedekben folyamatosan csökkent. A Bizottság ezt a tendenciát kívánta megállítani – de legalábbis lassítani – Európa turisztikai célterületként való jobb megismertetése révén. A Bizottság egyidejűleg kívánta reklámozni Európát a meglevő piacokon (pl. az Egyesült Államokban) és a gyors ütemben növekvő piacokon is (elsősorban Japánban). A kampány mindenekelőtt a szabadidős turistákat célozta és Európát komplex élményként való bemutatására koncentrált, mellőzve az egyes konkrét turisztikai termékek promócióját. A többféle reklámhordozót felhasználó kampányt visszacsatolási lehetőségekkel is kiegészítették, így sor kerülhetett a fogyasztói vélemények utólagos kiértékelésére is. A Bizottság támogatásával sor került az Unión belüli turizmus felmérésére is: a European Tour Operators Association készített egy tanulmányt, amely megvizsgálta a turizmus alakulásának trendjeit a főbb európai célterületeken, meghatározta az új piacokat és a termékfejlesztési lehetőségeket, és felvázolta egy későbbi marketingakció lényegi elemeit. 9.12. Az együttműködés és a konzultáció javítása a turizmus érdekében Az Akcióterv általános célként fogalmazta meg az együttműködés és a koordináció javítását az Európai Bizottságon belül, a tagállamok között, valamint más országokkal és szerveze188
tekkel a turizmus harmonikus és következetes fejlesztése érdekében. Ennek jegyében az Akcióterv időszakában az alábbi főbb kezdeményezésekre került sor: − A Turisztikai Irányító Bizottság (Tourism Management Committee) felállítása – az Akcióterv 3.2 pontja által létrehozott, a az Európai Unió és az EGT tagállamainak képviselőiből álló bizottság fő feladata a terv megvalósításának irányítása és felügyelete volt, az Unió Bizottságának érintett igazgatóságaiban folyó munka összehangolásával. − A szakma képviselőivel való konzultációk lebonyolítása – ezek keretében olyan témák kerültek terítékre, mint a számítógépes helyfoglalási rendszerek, a hozzáadottérték-adó kulcsainak harmonizálása, a szexturizmus visszaszorítása, illetve Európa mint egységes desztináció promóciója. Emellett sor került a „Zöld Könyv”, valamint a bizottsági beszámolók kiértékelésére és véleményezésére is. − Együttműködés a Minisztertanács elnökségét adó országokkal – a Bizottság ösztönözte és támogatta a turizmussal kapcsolatos kezdeményezéseket, aminek a leglátványosabb eredményeit már az Akcióterv lezárulása utáni, 1996-os olasz elnökségi periódus hozta (lásd bővebben a 7.4 fejezetben). − Konzultációk a Bizottságon belül – mivel a turizmust nem csak az Akcióterv, hanem más bizottsági intézkedések is érintették, a Bizottság az ún. Tourism Inter Service Group segítségével rendszeresen egyeztetéseket folytatott olyan kérdésekben, mint például a statisztikai adatgyűjtés, a fogyasztóvédelem, a környezetvédelem vagy a személyek szabad mozgása. E konzultációkon egyeztették a „Zöld Könyv” és a Philoxenia program tervezetét is. − Szakértői csoportok felállítása – a szociális és rurális turizmusra, illetve ezek fejlesztési lehetőségeire vonatkozó alapos ismeretek hiánya miatt a Bizottság létrehozta a korábban már említett „Group Independent Living – Tourism for all” elnevezésű csoportot, valamint a rurális turizmus tíz kiemelkedő szakemberéből álló, külön névvel nem illetett csoportot. 10. AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZVETETT INTÉZKEDÉSEI A TURIZMUS ÉRDEKÉBEN A turizmust közvetett módon az Európai Unió számos intézkedése érinti. Természetesen az „érintettség” foka nagymértékben függ az adott intézkedés általános céljaitól, illetve a turizmus jelentőségének megítélésétől a kérdéses összefüggésben. A turizmus sokrétű ágazati kapcsolatrendszere miatt igen nagy azoknak az EU-szabályoknak a száma, amelyek ha áttételesen is, de összefüggésbe hozhatók a turizmussal. A jobb áttekinthetőség érdekében 189
ezért a különféle intézkedéseket szelektálva, az uniós politikák, illetve tevékenységi területek szerint csoportosítva vizsgáljuk. 10.1. Az egységes belső piac akadályainak lebontása 10.1.1. A fizikai határok eltörlése és turisták szabad mozgása Az Európai Közösség állampolgárai annak külső határain belül történő mozgásuk esetén már kezdettől fogva jelentős könnyítéseket élvezhettek, amennyiben nem állt fenn vízumkényszer a tagállamok közötti turisztikai utazások esetén. A belső határátkelőhelyek „EKfolyosói” sokhelyütt már akkor jelképessé tették a határokat, amikor még azok felszámolása még csak távolabbi terv volt. Az Egységes Piac kialakításával párhuzamosan, a kilencvenes évek elején további könnyítésekre került sor: eltörölték a turisták csomagjainak vámellenőrzését a belső határokon (fenntartva ugyanakkor a biztonsági ellenőrzések lehetőségét; 91/3925/EEC és 92/1832/EEC sz. rendeletek) és megszüntették az utasellenőrzést a belső közúti és vízi járműveken (utaslisták, jogosítványok, forgalmi engedélyek ellenőrzése; 91/335/EEC sz. rendelet). A Maastrichti Szerződés 1991-ben történt aláírása után – annak szellemében – az Unió Bizottsága két tekintetben is foglalkozott a turisták szabad mozgásának biztosításával: egyrészt rögzíteni kívánták az Unión kívüli országok állampolgárainak utazásaira vonatkozó szabályokat, másrészt konkrét lépéseket tettek a közösség belső határainak eltörlése érdekében. 1995-re az Európai Unió egységesítette vízumkibocsátási gyakorlatát. Meghatározták azon országok körét, melyek állampolgárai csak érvényes vízum birtokában léphetnek az Unió területére (95/2317/EC, 99/574/EC és 2001/539/EC sz. rendeletek), illetve egységes vízumformátumot és eljárási rendet alakítottak ki (95/1683/EC sz. rendelet). Ezzel együtt az Unió biztosítani kívánta a saját területén való szabad mozgást külső országok állampolgárai részére is (azaz gyakorlatilag az Európai Unión belül megszűnt a különbség a közösséghez tartozó, illetve más országok polgárai között a határátlépések szempontjából). A határok eltörlésére vonatkozó uniós szándékok az 1995. március 26-án életbe lépett Schengeni Egyezményben öltöttek testet 75. Ez az Európai Unió belső határainak teljes felszámolását tűzte ki célul a külső határok egyidejű megerősítése mellett. Mindezt kiegé-
75
Az Egyezményt 1985. június 14-én írták alá a luxemburgi Schengen városában. 190
szítették az illegális bevándorlás megakadályozására, a rendőri és bűnüldözési együttműködésre, a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemre és a nemkívánatos személyek kiszűrését célzó információs rendszer létrehozására vonatkozó intézkedések. Az Egyezmény jelentősége turisztikai szempontból (is) kiemelkedő, hiszen ennek köszönhetően az uniós Európa mint egységes célterület jelenik meg a világ turisztikai kínálatában. Az egyezményt az első körben hét ország, Belgium, Franciaország, Hollandia, Németország, Luxemburg, Portugália és Spanyolország léptette életbe közös határain. Mára az Egyesült Királyság és Írország kivételével valamennyi uniós tagország alkalmazza az egyezményt, sőt egy speciális megállapodás keretében 1999-től Norvégia és Izland is részesévé vált (a skandináv országok ugyanis már korábban eltörölték belső határaikat, így a két EFTA-ország kénytelen volt csatlakozni Schengenhez, ha fenn kívánta tartani ezt az állapotot). A Schengeni Egyezményt az Amszterdami Szerződéssel integrálták az EK Szerződésbe, így a jövőben csatlakozó államok számára a schengeni acquis alkalmazása kötelező lesz. 10.1.2. A technikai és jogi korlátok lebontása Az Unió belső határainak felszámolása – ami az EU-szóhasználatban a technikai korlátok lebontásaként is szerepel – a turizmus területén biztosítja a teljes mozgásszabadságot, mégpedig egyszerre a turisták, azaz a szolgáltatások igénybevevői számára és a turisztikai vállalkozók, vagyis a szolgáltatások szállítói részére. A Schengeni Egyezményt életbe léptető országok polgárai számára a teljesen szabad mozgás mára realitássá vált. A turizmusban résztvevők azonos jogállásának biztosítása azonban ezen túlmenően szükségessé teszi az esetleges hátrányos megkülönböztetések felszámolását is. Példaértékű e tekintetben az az európai bírósági döntés 76, amely elmarasztalta Spanyolországot, amiért saját állampolgárainak ingyenes belépést biztosít az állami múzeumokba, míg a 21 éven felüli külföldi látogatóknak (köztük más uniós tagállamok polgárainak) ugyanezért belépti díjat kell fizetniük. A szolgáltatók szabad mozgása az Unión belül ma már legnagyobbrészt ugyancsak akadálytalan, ám többek között az idegenvezetők, a csoportkísérők és a sportoktatók tekintetében léteznek még korlátozó jogi rendelkezések. Bár a szükséges képesítésekre vonatkozó dokumentumokat a tagállamok ma már kölcsönösen elismerik, a munkavállalás lehetőségét igyekszenek korlátozni a helyi szolgáltatók védelme érdekében. E kérdéskörben még ma is sok az ellentmondás a különböző álláspontok között. A korlátozások általában megjelennek a GATS-egyezményhez csatolt egyéni kötelezettségvállalásokban (lásd 3.5 fejezet), néhányat közülük uniós bizottsági döntések „szentesítenek”. 76
C-45/93 sz. Eset, 1994/03/15-i döntés 191
10.1.3. Az adójellegű korlátok lebontása Az adórendszerek harmonizálása számít az egyik legkényesebb kérdésnek az egységes belső piac kialakítása során. A kezdetben fennálló jelentős nemzeti különbségek miatt csak lassú előrehaladás volt eddig tapasztalható, komoly lemaradást eredményezve más integrációs területekhez képest. A közvetlen adóztatás összehangolására irányuló törekvések kapcsán az alábbi fontos dokumentumok említhetők meg: − A „Növekedés, versenyképesség és foglalkoztatás” címmel 1993-ban kiadott Fehér Könyv kiegészítéseképpen a Bizottság 1994-ben elfogadott egy Közleményt a kis- és középvállalatok adófeltételeinek javításáról [COM (94) 206 final], illetve egy ajánlást e vállalkozások adóztatásáról. − A Bizottság 1996 tavaszán közreadta javaslatait „Adóztatás az Európai Unióban” címmel [SEC (96) 487 final]. Ebben mindenekelőtt megállapította, hogy az adóztatás harmonizációját egyrészt a vonatkozó döntéshozatali eljárások (a Minisztertanács adóügyekben csak egyhangúsággal fogadhat el döntéseket), másrészt a kérdéskör áttekintésének hiánya akadályozza. A dokumentum közösségi akciótervet javasol a problémák orvoslására. − A Bizottság 1997 októberében közleményt adott ki az adóharmonizáció kapcsán [COM (97) 495 final], amelyet a Minisztertanács adóügyekben folytatott vitái alapjául szánt. A javasolt intézkedések négy fő területet érintettek: •
a vállalkozások adóztatásának magatartási kódexe
•
intézkedések a tőkejövedelmek adóztatása terén létező torzulások kiküszöbölésére
•
intézkedések a nemzetközi kamatjövedelmek és a vállalatok közötti szabadalmi és jogdíjak adóztatásának felszámolására
•
intézkedések a közvetett adóztatás terén létező aránytalanságok mérséklésére.
− A fenti javaslatok továbbfejlesztésével a Bizottság újabb közleményt adott ki 1997 őszén [COM (97) 564 final]. Hosszú politikai vita után a Gazdasági és Pénzügyminiszterek Tanácsában (ECOFIN Council) 2000. novemberében politikai megegyezés született a javaslatok megvalósításáról, 2002. december 31-ét jelölve meg a végső döntéshozatal határidejéül.
192
E dokumentumokban foglalt intézkedések értelemszerűen hatást gyakorolnak (vagy fognak gyakorolni) a turisztikai vállalkozásokra is, ennek megítélésére azonban még nincs reális lehetőség. A közvetett adóztatás, vagyis a hozzáadottérték-adó (value added tax – VAT) tekintetében ma még ugyancsak nagy különbségek vannak a tagországok gyakorlatában [a turisztikai szolgáltatásokra vonatkozóan az adókulcsok nullától 25 %-ig terjednek, lásd a 94. táblázat, (349. oldal), a 41. táblázat és a 42. táblázat adatait]. Ezért a Bizottság komoly erőfeszítéseket tesz a különböző adórendszerek összehangolására és egyszerűsítésére, illetve egy közös adórendszer kialakítására. Jelenleg azonban még átmeneti rendelkezések vannak érvényben. 41. táblázat. Hozzáadottérték-adó (VAT) kulcsok a nemzetközi személyszállításban, 2001 Nemzetközi buszos személyszállítás a tagállamban, ha a vállalkozó belföldi külföldi VAT VAT* Egyéb feltételek 10 % vagy 10 % Kötelező regisztráció 0,06 ATS Kötelező regisztráció + Belgium 6% 6% pénzügyi képviselő Kötelező regisztráció + Dánia 25 % 0,0625 DKR pénzügyi képviselő Egyesült Királyság 0% 0% – Finnország 0% 0% – 5,5 % 5,5 % Franciaország – (tranzit 0 %) (tranzit 0 %) Görögország 8% ? ? Hollandia 6% 6% – Írország ex ex Nincs VAT-visszatérítés Luxemburg 0% 0% – 16 % vagy Kötelező regisztráció + Németország 16 % 0,0139 DEM pénzügyi képviselő Olaszország 0% 0% – Portugália 0% 0% – Spanyolország 7% 7% – Svédország 0% 0% – * a feltüntetett pénzdíjak utaskilométerenként értendők Forrás: ECTAA (2001) Ország
Nemzetközi személyszállítás repülővel
vonattal
0%
10 %
0%
6%
mentes
0%
0% 0%
0% 0% 5,5 % (tranzit 0 %) 0% 6% 0% 0%
0% 0 0 0 0
% % % %
0%
16 %
0% 0% 16 % 0%
0 0 7 0
% % % %
A turizmust közvetlenül több speciális intézkedés is érinti. Egy, az átmeneti harmonizációt célzó intézkedések közé tartozó, 1992. októberében kiadott irányelv (92/771/EEC) lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy egy kedvezményes (ugyanakkor 5 %-nál nem alacsonyabb mértékű) adókulcsot alkalmazzanak a lakossági és kulturális jellegű szolgáltatások egy meghatározott körére, amelyek egy 17 kategóriát tartalmazó listán szerepelnek (az irányelv „H” mellékletében). E kategóriák között megtalálhatók a személyszállítás, a szállodai szolgáltatások, a fürdőhelyi gyógykúrák, a sportszolgáltatások, a kulturális rendezvények, illetve a belépti díjak olyan intézményekbe, mint a múzeumok, vásárok, cirkuszok, állatkertek, kiállítások stb. Az irányelv a normál adókulcs minimumát 15 %-ban rögzíti. Mint a fenti táblázatok, illetve a 25. ábra és a 26. ábra mutatják, jelenleg az Európai Unióban nemcsak az
193
alkalmazott kulcsok mértékében vannak jelentős különbségek a tagországok között, hanem abban a tekintetben is, hogy a turisztikai szolgáltatásokat – vagy legalább azok egy részét – a kedvezményezett kategóriába sorolják-e. 42. táblázat. Hozzáadottérték-adó (VAT) kulcsok a belföldi személyszállításban, 2001 Ország Ausztria Belgium Dánia Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Luxemburg Németország Olaszország Portugália Spanyolország Svédország Forrás: ECTAA (2001)
Normál kulcs 20 % 21 % 25 % 17,5 % 22 % 19,6 % 18 % 17,5 % 21 % 15 % 16 % 20 % 17 % 16 % 25 %
Autóbuszos szolgáltatás típusa Menetrendszerinti Különjárat 10 % 10 % 6% 6% mentes 25 % 0 % (17,5 %) 0% 8% 8% 5,5 % 5,5 % 8% 8% 6% 6% mentes mentes 3% 3% 7% 16 % 10 % 10 % 5% 5% 7% 7% 6% 6%
Vasút
Repülő
10 % 6% mentes 0% 8% 5,5 % 8% 6% mentes 3% 16 % (7 %) 10 % 5% 7% 6%
10 % 6% mentes 0% 8% 0 8 % (6 %) 6% mentes – 16 % 10 % 5% 16 % (7 %) 6%
43. táblázat. Hozzáadottérték-adó (VAT) kulcsok néhány kulturális és sportszolgáltatás esetében, 1998 Ország Ausztria Belgium Dánia Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Luxemburg Németország Olaszország Portugália Spanyolország Svédország Forrás: European Commission
Sportesemények belépőjegyei 20 % Mentes / 6 % Mentes / 25 % 17,5 % 6% 20,6 % 8% 6% Mentes Mentes / 3 % 7 % / 15 % 10 % 5% 7 % / 16 % 0%
Színházak, mozik stb. belépőjegyei Mentes / 10 % Mentes / 6 % Mentes / 25 % 17,5 % 6% Színház 2,1 % / Egyéb 5,5 % Színház 4 % / Egyéb 8 % 6% Mentes / 12,5 % Mentes / 3 % Mentes / 7 % 10 % Mentes / 5 % Mentes / 7 % Mentes
194
Sportlétesítmények használata Mentes / 20 % 6% Mentes 17,5 % 12 % 20,6 % 8% Mentes / 17,5 % 12,5 % 3% 15 % 19 % 5% Mentes / 16 % Mentes
25. ábra. VAT-kulcsok az Európai Unióban, 2001 (%) Ausztria Belgium Dánia Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Luxemburg Németország Olaszország Portugália Spanyolország Svédország 0,0
5,0
10,0 Normál
15,0
20,0
25,0
30,0
Kedvezményes
Forrás: ECTAA (2001)
26. ábra. Egyes turisztikai szolgáltatások VAT-kulcsai az Európai Unióban, 2001 (%) Ausztria Belgium Dánia Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Luxemburg Németország Olaszország Portugália Spanyolország Svédország 0,0
5,0
10,0 Éttermi szolgáltatások
Forrás: ECTAA (2001)
195
15,0
20,0
25,0
Szállodai szolgáltatások
30,0
Külön szabályok vonatkoznak a használt árucikkek, műtárgyak, gyűjteményi darabok és régiségek értékesítésére (94/5/EEC sz. irányelv). E szabályok az említett tárgyak áramlásának elősegítését és ezzel a kulturális turizmus fejlődését célozzák (legalábbis a Bizottság sajátos értelmezésében, lévén a kulturális turizmusnak a szakemberek döntő többségének véleménye szerint nem a műgyűjtés, hanem az eredeti helyszíneken történő megismerés a lényege). A direktíva az adó alapjául a kereskedő árrését írja elő, nem pedig az árucikk teljes értékét. A magánszemélyek közötti adásvétel pedig teljes adómentességet élvez. 44. táblázat. Utazási irodák adózási szabályai az Európai Unióban 77 Ország Ausztria Belgium Dánia Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Luxemburg Németország Olaszország Portugália Spanyolország Svédország
Típus Utazásszervezői Utazásközvetítői csomagok jutalékok M+S S M S E E M S M S M M M S M S E E S S M S M S M S M S M S
Hatály Jegyeladás és Csomagok egyéb EU D EU D / D EU / EU D EU D D D EU D / / D D EU D EU D EU D EU D EU D
Kulcs (%) 20 21 25 17,5 22 20,6 18 17,5 / 5 16 20 17 16 25
Jelmagyarázat: S M E D EU
standard adózás árrés-adózás adómentesség VAT csak belföldi forgalom esetén VAT csak az Európai Unión belüli forgalom esetén
Forrás: ECTAA (2001)
Az utazási irodák és utazásszervezők által nyújtott szolgáltatásokra ugyancsak külön szabályok érvényesek, melyek azonban még jóval az Egységes Piac létrehozása előtt születtek (77/388/EEC sz. irányelv). Eszerint az ilyen cégek által nyújtott szolgáltatáscsomagok adószempontból egységes szolgáltatásnak minősülnek, az adó alapja pedig a szolgáltató árrése (az igénybe vett szolgáltatások adóval növelt összköltsége és a fogyasztó által fizetett, adóval csökkentett vételár különbözete). Az Európai Közösségen kívüli utazások adómentesek. Az adót abban a tagállamban vetik ki, ahol a cég székhelye található, illetve ahol főtevékenységét végzi. A hivatkozott irányelv ellenére ugyanakkor a helyzetkép nem teljesen egységes: több tagállamban is eltérnek kisebb-nagyobb mértékben az általános szabályoktól,
77
A táblázat értelemszerűen csak az adózási főszabályt képes megjeleníteni, a különleges szabályokat,
kivételeket stb. viszont nem, így nem tekinthető az adózási szabályok részletes ismertetésének. 196
nem beszélve az alkalmazott adókulcsok terén mutatkozó jelentős különbségekről (44. táblázat). Az árrés-alapú adóztatás rendszere nem tekinthető véglegesnek: a Bizottság már tervbe vette az érintett irányelv felülvizsgálatát, ami gyökeres változtatásokat is eredményezhet. A Bizottság egy 1997-es jelentésében [COM (97) 559 final] elemezte a fennálló hozzáadottérték-adó rendszert, különös tekintettel a kedvezményes kulcsok alkalmazására. A jelentés megállapítja, hogy a 92/771/EEC irányelv két tekintetben is torzítja az adóalanyok versenyfeltételeit: − a „H” mellékletben felsorolt területek opcionálisak, vagyis a tagállamok maguk dönthetik el, hogy alkalmazzák-e azokra vonatkozóan a kedvezményes kulcsokat; − a „H” mellékletben felsorolt szolgáltatások nincsenek egyértelműen definiálva. A Bizottság megállapította, hogy a fenti hiányosságok kiküszöbölése egy új, általános hozzáadottérték-adó rendszer keretein belül lenne célszerű. Az Európai Parlament a jelentésre reagálva támogatta ezt a javaslatot, és felszólította a Bizottságot, hogy az új rendszer előkészítésének és tesztelésének jegyében alkosson egy irányelv-tervezetet a kedvezményes adókulcs hatályának néhány nagy munkaintenzitású szolgáltatásra való kiterjesztésére vonatkozóan (ezek között az éttermi szolgáltatásokra is). A Bizottság 1999 februárjában bemutatta tervezetét, ám a minisztertanácsi vita során néhány ország nem támogatta az éttermi szolgáltatások kedvezményes adóztatását, jóllehet elismerték, hogy az ösztönző hatással lehetne a turizmusra (az éttermi fogyasztást ugyanis luxuscikknek tekintették). Így a végül elfogadott irányelv (99/85/EC) kedvezményezett szolgáltatásai közé a vendéglátás nem került be. A hozzáadottérték-adó rendszer harmonizációjának legfontosabb kérdéseit taglalja egy 1996-os bizottsági jelentés [COM (96) 328 final], amely a rendszer kívánatos alapelveit az alábbiakban foglalja össze: − a vállalkozásokra nehezedő adminisztratív kötelezettségek enyhítése az adózási rendszer egyszerűsítése céljából; − az adóbevételek fenntartása a tagállamok számára; − az adóztatás biztonságának és ellenőrizhetőségének garantálása; − az adók versenyszempontok szerinti semlegességének fenntartása.
197
A jelentés az alábbi konkrét javaslatokat teszi: − egy adott helyen történő adózás az Unió területén végzett valamennyi tevékenység után (ami egyúttal feltételezi, hogy az adott vállalkozás egy helyen jogosult a visszatérített adó felvételére is); − az adóbevételek újraelosztása a tagállamok között a fogyasztási statisztikák alapján; − az adókulcsok, illetve az adóbeszedési mechanizmusok harmonizációja az adórendszer teljes semlegességének biztosítása érdekében (a javaslat feltételezi egy-egy uniós szinten egységes normál és kedvezményes ráta bevezetését, vagy legfeljebb egy nagyon szűk ingadozási sáv engedélyezését ezek vonatkozásában); − a hozzáadottérték-adó rendszer modernizációja a gazdaságfejlődés által előtérbe került új igényeknek megfelelően (például az alkalmazás módozatainak, illetve a kedvezmények és kivételek rendszerének áttekintése). A bizottsági jelentés, amely kötelező érvényű szabályozássá „fejlődve” mérföldkő lehetett volna a valódi adóharmonizáció tekintetében, túl ambiciózusnak bizonyult: a tagállamok részéről ugyanis a kellő együttműködés hiánya, illetve bizonyos esetekben a nyílt ellenállás mindeddig megakadályozták a benne foglalt javaslatok megvalósítása irányába történő előrelépést. Így az integrált hozzáadottérték-adó rendszer létrehozásának időpontja 2001 elején meglehetősen bizonytalannak tűnik. 10.1.4. Nemzetközi átutalások egyszerűsítése Jóllehet a tőkék szabad áramlása az Európai Unióban elvileg már jó ideje biztosított, az unió polgárainak – köztük a turisták – pénzátutalásai sokáig akadályokba ütköztek. A nemzetközi átutalások drágábbak voltak, mint a belföldiek, a fogyasztókat pedig hiányosan tájékoztatták a vonatkozó költségekről. Ráadásul az átutalások időigénye indokolatlanul magas volt. A brüsszeli Bizottság 1994 októberében előterjesztett egy irányelv-tervezetet [COM (94) 436 final] a tárgyra vonatkozóan, mely alapján rögzíteni szándékoztak a bankok számára a betartandó átutalási időket és fel kívánták számolni a kettős költségterhelés gyakorlatát, amely az átutalások 36 %-ára volt jellemző. Hosszú viták után 1997 elején fogadták el az irányelvet (97/5/EC), melynek értelmében az 50.000 ECU összeget meg nem haladó átutalások esetében az alábbi szabályok érvényesítendők:
198
− a tagállamok közötti átutalások hat munkanapon belül teljesítendők, az esetleges időtúllépést okozó banknak pedig késedelmi kamatot kell fizetnie; − minden költséget a fizetés (eredeti) megbízójára kell terhelni, a kedvezményezett nem viselhet semmilyen költséget; kettős költségterhelés esetén visszafizetési kötelezettség áll fenn; − az elveszett átutalások 12.500 ECU értékhatárig teljes egészében visszatérítendők a megbízó részére az átutaló bank által; − az ügyfelet teljes körű és részletes információkkal kell ellátni az átutalási megbízás átvétele előtt. 10.2. A fogyasztóvédelmi politika turisztikai vonatkozásai 10.2.1. Fogyasztóvédelem az Európai Unióban A belső piac által nyújtott előnyök minél teljesebb kiaknázása érdekében a Közösség különös hangsúlyt fektet a fogyasztóvédelmi intézkedésekre. Mivel a turisták a szolgáltatókkal szemben fogyasztói minőségben lépnek fel, a fogyasztóvédelmi politika hatálya természetesen rájuk is kiterjed. Több fogyasztóvédelmi akcióprogram sikeres lebonyolítása után a Minisztertanács 1999. január 25-én döntést hozott a fogyasztók érdekében kifejtett közösségi tevékenységek általános kereteinek megalkotásáról (99/283/EC). A döntés fő célja a fogyasztók érdekeinek magas szintű védelmének biztosítása az alábbi területeken: − a fogyasztók egészsége és biztonsága; − a fogyasztók gazdasági és jogi érdekeinek védelme; − a fogyasztók tájékoztatása jogaikról; − a fogyasztók érdekeinek képviselete. Az Európai Unió többféle módon járulhat hozzá a fenti cél megvalósulásához: − közösségi intézkedésekkel; − az európai fogyasztói szervezeteknek juttatott pénzügyi támogatásokkal; − az Unió tagországainak érintett szervei által benyújtott fogyasztóvédelmi projektek pénzügyi támogatásával.
199
A fenti döntés által megalkotott keretprogram 2003 végéig 112,5 euró összegű finanszírozást irányoz elő. Természetesen már a keretprogram elfogadása előtt is sor került jelentős fogyasztóvédelmi intézkedések meghozatalára. Ezek közül az alábbiakban a turizmust – pontosabban a turistákat – elsődlegesen érintő jogszabályokat ismertetjük. 10.2.2. Egészségügyi és fizikai biztonság 10.2.2.1. Balesetmegelőzés Egy 1994-es határozat (94/3092/EC) alapján az Európai Unióban adatgyűjtést kezdtek a lakosság és a kórházak körében az otthon és a szabadidős tevékenységek során elszenvedett balesetekre vonatkozóan. Az adatgyűjtés megfelelő balesetmegelőző intézkedések kialakításához kíván alapot szolgáltatni. A szabadidőtöltés kapcsán számos turisztikai tevékenység is érintett a kérdésben. 10.2.2.2. Szállodai tűzbiztonság A Minisztertanács 1986-ban elfogadott egy ajánlást a szállodai tűzbiztonságról (86/666/ EEC), ennek nem kötelező jellege miatt azonban a későbbiekben aggodalmak merültek fel a valódi biztonsági garanciákkal kapcsolatosan. Ezért az Európai Parlament felszólítására az Unió Bizottsága 1994-ben hozzálátott egy, a szállodai tűzbiztonságra vonatkozó tanulmány kidolgozásához. A tanulmány 1996-ra készült el és megállapította, hogy a meglevő nemzeti szabályok összhangban állnak a közösségi ajánlásokkal, ám alkalmazásuk hatékonysága nem minden esetben megfelelő. Ez alapján a tanulmány javaslatokat tett a tűzbiztonság javítására vonatkozóan. Az Európai Parlament újabb felhívására a Bizottság 2000. május 17-én konferenciát szervezett a kérdés felülvizsgálatára. A találkozón a felek megállapították, hogy a tagországok megfelelően és hatékonyan alkalmazzák a közösségi ajánlásokat, ezért a Bizottság nem tervez további konkrét intézkedéseket ebben a kérdésben. 10.2.2.3. Általános termékbiztonság A Minisztertanács még 1992-ben elfogadta a termékek általános biztonsági előírásaira vonatkozó irányelvet (92/59/EEC), amelyet a Bizottság 1999-ben továbbfejlesztésre javasolt [COM (2000) 139 final], az Európai Parlament véleményének áttanulmányozása után pedig további javaslatokat fogalmazott meg [COM (2001) 63 final]. A javaslatok egyszerűbbé, áttekinthetőbbé kívánják tenni a termékbiztonsági előírásokat, azzal a céllal, hogy az unió piacán csak garantáltan biztonságos termékek jelenhessenek meg. A turizmus számára
200
fontos, hogy a javaslatok szerint a termékek biztonságáért nemcsak az azokat forgalomba hozó kereskedők felelősek, hanem a terméket a fogyasztó érdekében felhasználó vagy működtető szolgáltatók is (pl. szállodák, éttermek stb.). A javaslatokat a Minisztertanács elfogadta, azok jelenleg (2001) a második parlamenti olvasatra várnak. 10.2.3. Gazdasági és jogi érdekek 10.2.3.1. A csomagtúrákra vonatkozó közösségi irányelv (The Package Travel Directive) Az 1990-ben kiadott irányelv (90/314/EEC) meghatározza azokat a minimálisan betartandó szabályokat, amelyek a csomagtúrák és a csomag-üdülések szervezésénél kötelezően figyelembe veendők, és amelyek ezáltal általános útmutatásul szolgálnak a fogyasztói jogok tekintetében az Európai Unión belül. Külön szabványok vonatkoznak a csomagtúrák és üdülések megvásárlása utáni, az elutazás előtti és az utazás megkezdése utáni fogyasztói jogok garantálására. Az irányelv előírásai a következő területekre vonatkoznak: − a szervezők által nyújtandó információk és garanciák köre; − az előre rögzített árak módosításának lehetséges esetei; − a fogyasztó kárpótlása áremelkedés vagy az utazás meghiúsulása esetén; − a fogyasztó kárpótlása a megrendelt szolgáltatások vagy azok egy részének nem teljesítése esetén; − a csomagtúrák leírásában kötelezően megadandó információk; − a szakmai felelősség kérdései; − a szolgáltatók pénzügyi biztonságával (likviditásával) kapcsolatos kérdések. A Bizottság 1999 novemberében jelentést nyújtott be a Minisztertanácsnak a csomagtúrákra vonatkozó irányelv megvalósulásáról a tagállamokban abból a célból, hogy meghatározásra kerüljenek az alkalmazás során felmerült problémák és kezdetét vegye egy egyeztetés az irányelv lehetséges továbbfejlesztéséről. Fő problémaként a jelentés megállapítja, hogy az irányelv sok esetben túl általánosan vagy nem eléggé egyértelműen fogalmaz, ami a nemzeti jogszabályok között komoly eltéréseket eredményez. Különösen a csomagtúrák fogalmának meghatározása, a szakmai alkalmasság (és felelősség) megállapítása, valamint a pénzügyi garanciákkal kapcsolatos kérdések terén mutatkoznak hiányosságok. A jelentés mindezekkel kapcsolatban új elvek, definíciók és szabályok bevezetését javasolja.
201
A jelentést véleményezték az érintett európai szakmai szervezetek, majd 2000 áprilisában a Minisztertanács is elfogadta azt. Ezt követően a Bizottságnak javaslatot kellett volna tennie az irányelv továbbfejlesztésére, ám erre mindeddig nem került sor (a javaslat megvitatása még a Bizottság munkatervében sem szerepel 2001-ben). 10.2.3.2. Timeshare-üdülések 78 A timeshare-alapú üdülési jogok megvásárlásával kapcsolatos fogyasztó jogok védelmére vonatkozó irányelv (94/47/EC) 1994-ben látott napvilágot. A direktíva szabályozza a timeshare-szerződés tartalmi vonatkozásait (kiemelve a fogyasztók számára kötelezően megadandó információkat), a szerződéstől való visszalépés lehetőségét (garantálva a fogyasztók számára egy hétnapos „megfontolási időszakot”), az előlegfizetés rendjét (erre nem ad módot a „megfontolási időszak” letelte előtt) és a szerződés kötelező nyelvét (a fogyasztó nemzeti hovatartozás szerinti hivatalos nyelvén kell kötni a szerződést). Nem szerepelnek viszont az útmutatások között a timeshare-alapú üdülési jogok továbbértékesítésére vonatkozó szabályok. Minthogy az irányelv elfogadása utáni időszakban is számos panasz érkezett az Unió illetékes szerveihez a timeshare-üdülésekkel kapcsolatban, a Bizottság megvizsgálta az irányelv továbbfejlesztésének lehetőségét. Javaslatai két fő területre összpontosultak: − Az irányelv által érintett szerződések körének kiszélesítése – az eredeti irányelv csak olyan szerződésekre vonatkozik, amelyeknél a bérleti időszak legalább három év, az évenkénti üdülési napok száma pedig legalább hét; mivel többen ennél rövidebb időszakokra vonatkozó szerződésekkel próbálják megkerülni a jogszabályi előírásokat, a Bizottság javasolja az idővel kapcsolatos korlátozások eltörlését. − A fogyasztók érdekeinek szigorúbb védelme – a Bizottság szükségesnek tartja a „megfontolási időszak” meghosszabbítását tíz napra, valamint a csomagtúrákra vonatkozó irányelvben foglaltakhoz hasonlóan pénzügyi jellegű garanciák előírását. A Minisztertanács ezeket a javaslatokat is elfogadta 2000 áprilisában, ám a Bizottság e téren sem látott még hozzá a jogszabály módosítását előkészítő munkához.
78
A timeshare fogalmának még nem honosodott meg magyar megfelelője. A timeshare egy olyan bérleti
konstrukció, amelyben a bérlő meghatározott időszakra – általában 10-99 évre –, előre rögzített évenkénti időtartamra – a legtöbbször 1-2 hétre – használati jogot szerez egy adott üdülőingatlanban. A használati jog tárgya „elcserélhető”, azaz a bérlő a bérbeadó rendszeréhez kapcsolódó más üdülőingatlanokat is igénybe vehet (Haylock 1994). 202
10.2.3.3. Távolsági értékesítés (Distance Selling) A Minisztertanács hosszas előkészítő munka után 1997-ben fogadta el a távolsági értékesítési szerződésekkel kapcsolatos fogyasztói jogok védelmére vonatkozó irányelvet (97/7/EC), amely a különféle – köztük turisztikai – termékek speciális csatornákon (telefon, fax, televízió) keresztül történő, azaz „távolsági” értékesítésére vonatkozik. Az irányelv megszabja, hogy a fogyasztót írott információval kell ellátni a szerződés aláíratása előtt. Az aláírás után a fogyasztónak hét napig joga van mindennemű indoklás és kötbérfizetési kötelezettség nélkül visszalépni a szerződéstől. A szolgáltatónak az aláírástól számított harminc napon belül teljesítenie kell a megrendelést. Mivel a turisztikai megrendelések esetében komoly problémákat okozhat egyes foglalások törlése a szerződés aláírásától számított hét napon belül (a szállodákban például általában már az érkezés előtti három héten belül történő lemondás esetén is kötbért kell fizetnie a fogyasztónak), a Bizottság az irányelv előkészítése során figyelembe vette a turisztikai szakmai szervezetek álláspontját, aminek következtében az irányelv az ágazat számára előnyös kivételeket tartalmaz, anélkül azonban, hogy a fogyasztók jogait csorbítaná a szerződések teljesítése tekintetében. 10.2.3.4. A légiutasok fogyasztói jogai A Bizottság az utóbbi években felismerte, hogy az európai légiközlekedés dinamikus fejlődésével párhuzamosan egyre nagyobb mértéket ölt a fogyasztói jogok bizonyos mértékű csorbulása is (késések és információhiány miatt elszenvedett hátrányok, esetenként az utasok szándékos félrevezetése stb.). Ezért 2000-ben ajánlásokat fogadott el a fogyasztói jogok e területen való bővítésére (részletesebben lásd a 230. oldalon). 10.2.4. A fogyasztók tájékoztatása Az Európai Unió a fogyasztói jogokra vonatkozó ismeretek terjesztése érdekében 1995-ben kiadta „Az európai fogyasztó útmutatója az Egységes Piacon” (European Commission 1995d) című összeállítást, amelyben külön fejezetet szenteltek a turizmusnak. Itt olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint a csomagtúrákra vonatkozó közösségi irányelv rendelkezései, a menetrendszerinti légijáratok túlfoglalása esetén fizetendő kártérítések rendszerének szabályozása, a tagállamok közötti gépkocsi-bérlés lehetősége, vagy az utazási betegség- és balesetbiztosítások hatálya az Unión belül. A kiadványt az Interneten is közzétették. Az Európai Unió egyes tagállamai a „Co-line European Network” nevű projekt keretében hozzáláttak fogyasztóvédelmi jogszabályaikat tartalmazó adatbázisaik összekapcsolására, ami turizmusra vonatkozó normákat is érint. A projektben jelenleg Portugália, Spanyolor-
203
szág, Franciaország, Luxemburg és Németország vesz részt, de tervbe vették a többi tagállam bevonását is. Még 1986-ban került sor egy ajánlás (86/665/EEC) elfogadására a szállodai tájékoztatásban használt szimbólumrendszer egységesítésére, azonban a tagállamok mindmáig keveset tettek annak érdekében, hogy a javaslatokat átültessék a nemzeti jogszabályokba. 10.3. Vállalkozási politika Az Európai Unióban a turisztikai vállalkozások túlnyomó többsége viszonylag kis méretű, és igen elterjedtek a családi vagy egyéni vállalkozások is (uniós szinten a vállalkozások közel 95 %-a egyéni vagy mikrovállalkozás, amelyek az összes foglalkoztatottak, illetve az ágazat forgalmának mintegy felét képviselik, lásd 45. táblázat és 27. ábra; a táblázatban nem szereplő utazási irodai szektorban hasonló arányok jellemzőek). Így az Unió kis- és középvállalkozásokat támogató programjai, illetve intézkedései jelentősen befolyásolják az ágazat fejlődési lehetőségeit. Az Unió vállalkozáspolitikájának egyik prioritási területe a kis- és középvállalkozások működési körülményeinek és fejlődési lehetőségeinek javítása. A vállalkozáspolitika fő céljai – az alább ismertetett programok tartalma alapján – a következőkben foglalhatók össze: − az üzleti környezet adminisztratív és szabályozó eszközeinek egyszerűsítése, illetve javítása; − a vállalkozások pénzügyi környezetének kedvezőbbé tétele; − a vállalkozások támogatása működésük „európaizálásában” és stratégiáik nemzetköziesítésében, elsősorban az információszolgáltatás javítása révén; − a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása, a kutatási és innovációs tevékenységhez, valamint a szakképzéshez való jobb hozzáférésük biztosítása; − a vállalkozási hajlandóság fokozása és speciális célcsoportok támogatása.
204
45. táblázat. A HORECA 79 szektor vállalkozásainak, foglalkoztatottjainak és forgalmának megoszlása méretkategóriák szerint, 1996 (%) Vállalkozások száma EU-15 Ausztria Belgium Dánia Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Luxemburg Németország Olaszország Portugália Spanyolország Svédország Foglalkoztatottak száma EU-15 Ausztria Belgium Dánia Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Luxemburg Németország Olaszország Portugália Spanyolország Svédország Forgalom EU-15 Ausztria Belgium Dánia Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Luxemburg Németország Olaszország Portugália Spanyolország Svédország * Egyéni vállalkozók
Class 0*
1-9
10-49
50-249
250+
41,7 31,8 71,6 47,7 36,2 43,9 43,9 … 35,5 … … 32,6 47,0 1,2 52,7 37,9
52,7 59,6 25,1 47,2 52,2 50,5 52,2 … 59,1 … … 59,2 48,9 94,4 43,9 49,8
5,1 8,0 3,1 4,6 10,4 4,8 3,6 … 4,7 … … 7,6 3,9 3,9 3,0 11,1
0,4 0,6 0,2 0,4 1,0 0,6 0,2 … 0,6 … … 0,6 0,2 0,4 0,4 1,1
0,1 0,0 0,0 0,1 0,2 0,2 0,1 … 0,1 … … 0,0 0,0 0,1 0,0 0,1
11,7 8,8 28,2 11,0 4,9 7,1 17,4 … 9,6 … … 6,9 11,8 0,5 22,4 6,9
41,5 45,6 43,7 49,1 23,9 32,8 45,0 … 49,4 … … 46,8 55,2 60,6 41,3 32,3
21,0 30,2 16,2 24,2 19,6 19,6 18,8 … 20,0 … … 27,5 18,9 20,2 17,9 29,3
8,6 10,8 4,4 8,2 9,3 11,9 5,5 … 11,4 … … 9,3 5,5 10,1 10,1 14,9
17,2 4,6 7,5 7,5 42,3 28,6 13,3 … 9,6 … … 9,5 8,6 8,6 8,3 16,6
9,0 7,3 29,5 14,8 3,1 7,7 11,1 … … … … 5,9 13,0 0,4 14,7 8,1
40,8 43,3 30,7 41,6 25,4 34,6 43,8 … … … … 45,8 47,5 52,7 32,0 25,0
20,2 31,1 18,6 24,9 17,0 20,7 20,8 … … … … 26,0 21,1 21,4 15,2 33,2
10,7 12,1 7,2 10,7 9,0 11,2 7,0 … … … … 11,7 6,9 14,2 21,0 17,3
19,3 6,2 14,0 8,0 45,5 25,8 17,3 … … … … 10,6 11,5 11,3 17,1 16,4
Összesen 1 412 37 54 11 148 9 191 40
987 688 253 545 860 544 281 … 197 … … 737 796 705 594 256
270 211 64 259 10 (fő) 6 544 710 188 102 206 168 79 724 1 484 014 43 524 811 510 … 303 429 … … 1 274 830 736 708 213 990 915 519 70 008 (millió ECU) 278 706 8 450 6 499 3 293 52 220 3 458 38 934 … … … … 51 625 33 164 4 432 29 334 4 685
Forrás: Eurostat (2000c)
79
HORECA: „Hotels, restaurants, cafés” – a szállásadó és vendéglátó vállalkozások összefoglaló neve, a
turisztikai szolgáltatók meghatározó részét képezik. 205
27. ábra. A HORECA szektor az Európai Unióban, méretkategóriák szerinti megoszlás, 1996 100% 90% 80% 70%
250+
60%
50-249
50%
10-49
40%
1-9 Class 0
30% 20% 10% 0%
Vállalkozások száma Alkalmazottak száma
Forgalom
Forrás: Eurostat (2000c) nyomán
A különböző uniós politikák kis- és középvállalkozások érdekében történő összehangolásának egyik első kísérlete volt az Unió 1994-ben elfogadott, 1996-ban elindult kis- és középvállalkozási, valamint kézműipari Integrált Programja [COM (94) 207 final], amely különféle intézkedéseket határozott meg e vállalkozások adminisztratív, adózási és jogi körülményeinek javítására, illetve specifikus támogatási és fejlesztési eszközöket irányzott elő. Az Európai Tanács madridi ülésén, 1995 végén mutatta be a Bizottság a kis- és középvállalkozások kiemelkedő jelentőségét hangsúlyozó jelentését [CSE (95) 2087]. A dokumentum rámutat, hogy az Unióban nincsen teljes mértékben kihasználva e vállalatcsoport növekedési és munkahelyteremtési potenciálja a piaci és vállalkozáspolitikai tökéletlenségek és torzulások okán. A jelentésben megfogalmazott javaslatok ezzel kapcsolatban az alábbiakat foglalják magukba: − a vállalkozási kedvet visszafogó bürokrácia mérséklése; − a kis- és középvállalkozások szervezeteinek nagyobb mértékű bevonása a politikai döntéshozatali mechanizmusokba; − a kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő tevékenységének pénzügyi támogatása
206
− a piaci torzulások mérséklése; − a kutatási, innovációs és szakképzési tevékenység erőteljes támogatása a kis- és középvállalkozások érdekében; − a kis- és középvállalkozások versenyképességének és nemzetközi szerepvállalásának fokozása. A Bizottság fenti ajánlásai és céljai az Unió nagy jelentőségű kezdeményezésében, a Kis- és középvállalkozásokra vonatkozó Harmadik Többéves Programban (97/15/EC sz. döntés) öltöttek testet. Az 1997-től 2000-ig zajló program keretében 127 millió ECU/euró támogatásban részesült az ágazat, több speciális részprogramon, illetve kezdeményezésen keresztül: − CREA (Capital Risque pour les Entreprises en phase d’Amorcage) és European Venture Capital – az innovatív tevékenységet folytató (vagy ilyet folytatni szándékozó), ötven főnél kisebb létszámú vállalkozások létrehozását vagy fejlesztését elősegítő kockázati tőkéhez való hozzájutást segítő program (a finanszírozásra közvetlenül csak a kockázatitőketársaságok pályázhattak); − Joint European Venture Initiative (JEV) – különböző uniós tagországok kis- és középvállalkozásai közötti együttműködést, pontosabban közös vállalkozásaik létrehozását segítő program (az ilyen vállalkozások létrehozásának bizonyos költségeinek fedezésére lehetett pályázni); − Business Co-operation Network (BC-Net) – üzleti kapcsolatokat és stratégiai partnerségeket létrehozni szándékozó kis- és középvállalkozások számára kialakított adatbázis (testreszabott szakértői közvetítőmunkán alapul); − Bureau de Rapprochement des Entreprises – az előzőhöz hasonló program, ám annak bizalmas, zárt jellegével szemben itt nyíltan működő rendszerről van szó: az együttműködési ajánlatokat a lehető legszélesebb körben teszik közzé; − Euro Info Centres – az EGT területén 275, a közép- és kelet-európai, valamint a mediterrán országokban pedig további 19 irodával rendelkező hálózat elsődleges célja a az Európai Unió ügyeivel kapcsolatos tájékoztatás; a Harmadik Többéves Program a kis- és középvállalkozásokat érintő kérdések legfőbb információs forrásának jelölte ki; − Europartenariat – a program célja kétévenkénti üzleti találkozók szervezése a kis- és középvállalkozások vezetői számára, előre kijelölt témákban való tárgyalások céljából; 207
− Initiative to encourage partnerships among industries or services in Europe (Interprise) – az előzőhöz hasonló, ám kisebb léptékű és ezért gyakrabban sorra kerülő üzleti találkozók sorozata. A fenti programok szektorsemlegesek, tehát a turisztikai vállalkozások számára is nyitva állnak, illetve álltak. A Harmadik Többéves Program tapasztalatait hasznosítva és az időközben felmerült új igényeket figyelembe véve jelenleg a Negyedik Többéves Üzleti, illetve Kis- és középvállalkozási Program előkészítése folyik. 10.4. Versenypolitika Az Európai Unió versenypolitikájának alapelve szerint a tagállamok és azok vállalatai részéről tapasztalható versenykorlátozó intézkedések gátolják a gazdaság kiegyensúlyozott fejlődését, ezért megakadályozandók. Bizonyos korlátozó egyezmények vagy támogatási formák azonban kivételképpen megengedhetők, ha például azok elősegítik a gazdaság szerkezeti modernizációját vagy az elmaradt térségek fejlesztését. Az EK Szerződés azon cikkelyei, amelyek a verseny szabadságáról és az állami támogatásokról rendelkeznek 80, természetesen a turisztikai vállalkozásokra is vonatkoznak. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy a Bizottság nem azonos súllyal kezeli az egyes ágazatokat: az energetika vagy a telekommunikáció területén például igen nagy erőfeszítéseket tesz a verseny korlátozásainak felszámolására, a közösségi szinten versenysemleges turisztikai piac létrehozása viszont jóval kevésbé aggasztja. A Bizottság turizmussal kapcsolatos versenyliberalizáló tevékenységére mindeddig leginkább az eseti alapon történő döntések voltak a jellemzőek, általában egy-egy panasz kivizsgálása kapcsán. A Bizottság ilyen esetekben részletesen megvizsgálta az érintett piacot csakúgy, mint a kérdéses megállapodás vagy monopolhelyzet lehetséges hatásait az ágazat egészére nézve. Példaként megemlíthető az 1990-es olaszországi labdarúgó-világbajnokság vagy az 1992-es barcelonai olimpia, amikor a belépőjegy-értékesítésben monopolhelyzetet élvező cégekkel szemben lépett fel a Bizottság, az 1989-es ACCOR–Wagons-Lits fúzió, amelynek érdekében a francia cégnek autópálya-éttermi hálózatát kellett részben felszámolnia, valamint a német TUI és NUR kizárólagosságot biztosító spanyolországi szálláslekötései elleni fellépés.
80
81-89. (korábban 85-94.) cikkely 208
A turisztikai szolgáltatások közül egyelőre csak a légiközlekedés 81 élvezi az Unió kitüntetett figyelmét, legalábbis e területen beszélhetünk átfogó szabályozásról. Az ágazat sajátosságai, illetve az a tény, hogy a nemzeti légitársaságok fenntartása és működtetése sokáig a gazdasági racionalitáson is túlmutató politikai-érzelmi kérdést jelentett a tagországok számára, nagymértékben megnehezítette a versenypolitika érvényesítését e területen. Így csak egy hosszabb folyamat eredményeként alakult ki a kilencvenes évek második felére a teljesen liberalizált piac az európai légiközlekedésben (részletesebben lásd később, a 10.7.1 fejezetben). Megemlítendő, hogy az Unió versenypolitikájának gyakorlati alkalmazása terén jelentős változások várhatók. Az EK Szerződés 81. és 82. (korábban 85. és 86.) cikkelyének végrehajtásáról rendelkező első jogszabály, az 1017/68/EEC minisztertanácsi rendelet a versenykorlátozó intézkedések tilalmának betartatására a tagországokat és a Bizottságot egyaránt felhatalmazta, míg a kivételek elbírálását teljes mértékben a Bizottság hatókörébe utalta. Ez a rendszer jótékony hatással volt az összeurópai versenykultúra kialakulására, mára azonban, egy többszörösére növekedett gazdaságban szinte tarthatatlanná vált. A Bizottság ezért előbb egy Fehér Könyvben [COM (99) 101] foglalta össze a rendszer modernizációjára vonatkozó elképzeléseit, majd 2000 őszén javaslatot nyújtott be a versenyszabályozásra vonatkozó minisztertanácsi rendeletek megújítására [COM (2000) 582 final]. A javasolt új rendszer lényege, hogy a tagállamok (illetve megfelelő szerveik) ezentúl a Bizottság bevonása nélkül, maguk hozhatnak döntést a versenyszabályozás valamennyi kérdésében, így a kivételek elbírálásának ügyében is. Bár egyes politikusok veszélyforrást látnak a versenyszabályozás „újranacionalizálásában”, a többség üdvözölte a reformot. Az új szabályozás még nem lépett életbe, egyelőre intézményi egyeztetés alatt áll. Külön említést érdemelnek az állami támogatások. Az EK Szerződés 87. (korábban 92.) cikkelye megtiltja ezek alkalmazását, amennyiben módosítják a versenyfeltételeket azáltal, hogy előnyben részesítenek egyes cégeket vagy termékeket. Ugyanakkor a cikkely említ bizonyos kivételeket. Megengedett az állami támogatás például az elmaradott térségek fejlesztésére, a közös európai érdekeket szolgáló projektek előmozdítására, vagy a kulturális örökség védelmét szolgáló tevékenységek folytatására. Mivel számos turizmussal kapcsolatos tevékenység beleillik a fenti kategóriákba, a Bizottság mindmáig meglehetősen elnéző volt az ágazatban előforduló állami támogatási gyakorlattal szemben. Ehhez az is hozzájá81
Mint korábban láttuk, a közlekedést általában nem tekintik a turizmus részének, ugyanakkor kétségtelen,
hogy a turizmus számára igen fontos szolgáltatásokat nyújt, ezért indokoltnak tartjuk a „turisztikai szolgáltatás” megnevezést. 209
rul, hogy a támogatások viszonylag kis összegűek és általában nincsenek közvetlen hatással az Európai Unió piacának egészére nézve. Megjegyzendő, hogy a Bizottság fontolóra vette a turizmus név szerinti megemlítését is az állami támogatásra jogosult területek között, ám az Amszterdami Szerződésbe végül is nem került be ez a módosítás. 10.5. A turisztikai tevékenység fejlesztése a szociális és oktatási politika révén 10.5.1. Munkahelyteremtés és szociális párbeszéd Az Európai Unióban a munkanélküliségi ráta a kilencvenes évek első felére meghaladta a 10 %-ot, és tartósan e szint fölött maradt, ami a munkahelyteremtést a Közösség egyik legfontosabb társadalmi-gazdasági céljává emelte. E prioritást hangsúlyozza több fontos uniós dokumentum, köztük két Fehér Könyv [COM (93) 700; COM (94) 333] és két bizottsági jelentés [CSE (96) 1; CSE (96) 6 final] is. A turizmus természeténél fogva munkahelyteremtő és -megtartó ágazat, mivel a technikai fejlődés nem csökkenti élőmunka-igényét (Icoz és Tavmergen 1999). Az Európai Tanács 1994. decemberében megtartott esseni csúcsértekezletén beterjesztett bizottsági javaslat [SEC (94) 2199], amely a munkahelyteremtés és a helyi fejlődés lehetőségeinek perspektíváit vázolta fel, kimutatta, hogy a turizmusban körülbelül ötször annyi munkahely kialakítására van lehetőség, mint a közigazgatásban, és mintegy tízszer annyira, mint a nehézipar szerkezetátalakítása révén. Ezek és az ehhez hasonló adatok arra ösztönözték a Bizottságot, hogy kiemelten kezelje a turizmust az Unió foglalkoztatási kezdeményezéseinek és programjainak keretében. Például a helyi foglalkoztatás fejlesztésére irányuló akciótervnek (Local Employment Development Action – LEDA) részét képezte a rurális turizmus fejlesztését szolgáló kezdeményezés. A hosszú távú munkanélküliség csökkentését célzó ERGO programban is külön fejezet foglalkozott a turizmussal. Kiemelendő az 1995-ben létrejött Európai Foglalkoztatási Szolgálat (European Employment Services – EURES), amely az országok között munkaerőmozgást hivatott elősegíteni. A Szolgálat számítógépes adatbázisa, amelyet az Európai Bizottság kezel és újít meg rendszeresen, a nyilvános állásajánlatok lehető legszélesebb körét foglalja magába, segítve többek között a tagállamok turisztikai ágazatában való elhelyezkedést. A szociális politika egyik legfontosabb uniós eszköze, az Európai Szociális Alap ugyancsak lehetővé teszi turisztikai vonatkozású munkahelyteremtő tevékenységek finanszírozását (bővebben lásd a 10.6.1 fejezetben). 210
Speciális programok foglalkoznak a nők foglalkoztatási lehetőségeinek bővítésével. A kérdés különös jelentőségét az adja, hogy az Európai Unióban a turizmus az egyik olyan terület, ahol potenciálisan igen magas a nők által betölthető munkahelyek száma (jelenleg az ágazatban foglalkoztatottak 45-65 %-a nő), valamint az, hogy egyre komolyabb érdeklődés mutatkozik a nők részéről turisztikai vagy turizmushoz kapcsolódó kis- és középvállalkozások alapítása iránt. A Helyi foglalkoztatási kezdeményezések nők számára nevű program (Local Employment Initiatives for Women – LEI) olyan nők számára nyújt támogatást, akik innovatív vagy munkahelyteremtő vállalkozásokat indítanak nők részvételével. Az IRIS II. program (1994-1998) egy olyan hálózatot hozott létre, amely magában foglalja az Uniószerte létező, nők számára szervezett képzési programokat, köztük a turisztikai jellegűeket is. Az Európai Unió a munkahelyteremtés mellett érdekelt a kedvező munkakörülmények kialakításában, valamint a munkaadók és alkalmazottak közötti párbeszéd javításában is. A munkakörülményekre vonatkozóan több közösségi jogszabály is született: − A munkaidőre vonatkozó irányelv (93/104/EC) – szabályozza a napi, heti és éves szinten minimálisan garantálandó pihenőidőt, illetve a munkaidő beosztásával kapcsolatos egyéb kérdéseket; az irányelv nem terjed ki a közlekedési eszközökön végzett munkatevékenységekre, amelyekre vonatkozóan később több külön jogszabályt alkottak. − A munkavállaló fiatalok védelmére vonatkozó irányelv (94/33/EC) – a jogszabály általános célja, hogy kizárja a fiatalokat az olyan munkavégzésből, amely hátráltathatja fizikai, pszichikai és társadalmi fejlődésüket; az irányelv megkülönbözteti a 15-18 éves korosztályt, amelynél a munkavégzést nem, csak a negatív körülményeket kívánja tiltani, és a 15 év alattiakat, akik számára – bizonyos, jól körülhatárolt esetek kivételével – megtiltja a munkavállalást. − A részmunkaidős foglalkoztatásra vonatkozó irányelv (97/81/EC) – előírja a teljes munkaidőben foglalkoztatottakkal azonos elbánást a részmunkaidős alkalmazottak számára is. − A munkavállalók kiküldetésére vonatkozó irányelv (96/71/EC) – szabályozza a külföldi (de tagállamok közötti) munkára kiküldött személyek foglalkoztatásával kapcsolatos kérdéseket; csak azokra a kiküldöttekre vonatkozik, akik az eredeti munkaadó és a fogadó vállalkozás közötti szerződés keretében dolgoznak külföldön (azaz vonatkozik például egy menedzsment-szerződés keretében más országba helyezett szállodaigazgatóra, de nem terjed ki a hatálya egy turistacsoportot külföldön kísérő idegenvezetőre). 211
A turizmus sajátosságai miatt az ágazatban igen jelentős az atipikus munkahelyek és munkakörülmények részaránya, így a fenti irányelvek mindegyike kiemelkedő fontosságú a turisztikai alkalmazottak körülményei és munkavégzési feltételei szempontjából. A szociális párbeszédben az Európai Unió fő partnere HOTREC (Confederation of National Associations of Hotels, Restaurants, Cafés and Similar Establishments), amely 17 ország mintegy 30 szakmai szövetségét reprezentálja. A HOTREC látja el a munkaadók érdekeinek védelmét, illetve képviseletét a munkavállalók szervezeteivel (ez esetben a European Trade Unions Confederation-hez tartozó ECF-IUF-fel) folytatott párbeszédben. A konzultációs eljárásokra és a kollektív szerződések lehetséges típusaira vonatkozóan a Bizottság dokumentumai az irányadóak, köztük is elsősorban a Szociális Protokoll megvalósítására vonatkozó javaslat [COM (93) 600 final]. Külön irányelv (94/45/EC) vonatkozik a nagyvállalati szektoron belüli szociális párbeszédre, ami mintegy ezer turisztikai vállalkozást is érint az Európai Unióban. Eszerint a legalább ezer főt foglalkoztató cégek kötelesek egy információs és konzultációs fórumot létrehozni alkalmazottaik számára (European works councils – EWC). A tanácsokat legalább évente egyszer össze kell hívni, és folyamatosan tájékoztatni kell minden olyan vállalati eseményről, amelynek hatása lehet az alkalmazottakra. 10.5.2. Oktatási és szakképzési programok Az emberi erőforrások fejlesztése állandó kihívást jelent a turisztikai ágazat részére, különösen mivel e téren korábban a turizmusban komoly hiányosságok voltak tapasztalhatók. Az utóbbi tíz évben azonban az Európai Bizottság számos olyan programot kezdeményezett, amely javította az oktatási és képzési lehetőségeket az Unió fiataljai számára, többek között a turizmus és a szabadidőipar területén. A legismertebb e programok közül a rendkívül sikeres ERASMUS volt, amelyet később a SOCRATES váltott fel. Az Európai Unió e téren kifejtett tevékenységének világosan megfogalmazott célja az ágazat szakmai szempontból történő megerősítése a turisztikai ipar versenyképességének növelése érdekében (92/421/EEC sz. döntés). Jóllehet a turizmus fontos foglalkoztatási területnek számít, az ágazatban dolgozni kívánó személyek száma még mindig túl alacsony, különösen az Unió egyes régióiban. Számos turisztikai munkahelynek nem elég magas a presztízse a potenciális munkavállalók szemében. Az Európai Unió tájékoztatással, illetve magas szintű oktatási és továbbképzési programokkal kíván a helyzeten javítani (megjegyzendő, hogy az Unió e célra fordított teljes költségvetésének csak meglehetősen szerény része jut közvetlenül a turizmusra). Az oktatáspolitika növekvő súlyát jelzik, illetve kívána212
tos fejlesztési irányait jelölik ki az olyan dokumentumok, mint az oktatásról és szakképzésről szóló Fehér Könyv [COM (95) 590 final] és a „Tudás Európája felé” című bizottsági jelentés [COM (97) 563 final]. Az egyetemek és a vállalkozások együttműködés elősegítő COMETT program (86/365/ EEC és 89/27/EEC sz. döntések) volt az első a felsőoktatást érintő programok közül (19861994). Fő célja a vállalati továbbképzések hatékonyabbá tétele és magasan képzett munkaerő biztosítása volt. A turisztikai iparral létesítendő kapcsolatok sohasem játszottak elsődleges szerepet a programban. Nyolc év alatt a program költségvetésének mindössze 1 %-át, azaz 590.500 ECU-t fordítottak turizmust érintő projektekre. Kifejezetten a felsőoktatási mobilitást szolgálta az ambiciózusabb ERASMUS program (1987-1994; 87/327/EEC és 89/663/EEC sz. döntések), amely során mintegy 400.000 diák és 50.000 tanár cseréje valósult meg. A programban külön fejezetet hoztak létre a turizmus és a szabadidőipar számára, így az 1994/95-ös tanévben 2.350 diák vett részt külföldi képzésben ebben a témában. A program egyik legnagyobb sikerének az ún. Európai diplomák kibocsátása tekinthető. Ezek között megemlítendő az európai turizmus-menedzsment posztgraduális diploma, amelyet a hallgató három különböző tagállam oktatási intézményeiben sikeresen elvégzett kurzus után kaphatott kézhez. Az ERASMUS támogatta az ATLAS-hálózat megteremtését és fejlesztését is. Az ATLAS a turizmus és szabadidőipar oktatását végző egyetemek és főiskolák együttműködési rendszere, munkájában 55 ország 265 oktatási intézménye vesz részt 82 a Tilburgi Egyetem (Hollandia) koordinálásával. Az Európai Bizottsággal közösen szervezett, 1994 decemberében tartott konferenciájukon a hálózat tagjai ajánlásokat fogadtak el, amelyek a SOCRATES program kialakítása során a Bizottság figyelembe vett. Az ERASMUS-t továbbfejlesztő, 850 millió ECU költségvetésű SOCRATES (1995-2000; 95/819/EC sz. döntés) kiterjedt az oktatás valamennyi szintjére és több formájára, amennyiben a felsőoktatást szolgáló ERASMUS mellett magába foglalta az alsóbb oktatási szintekre vonatkozó COMENIUS programot, a nyelvi képzést támogató LINGUA-t és a távoktatást és felnőttképzést szolgáló ODL (Open and distance learning) programot. A SOCRATES II program (2000-2006; 2000/253/EC sz. döntés) jelentősen megnövelt, 1.850 millió euró költségvetéssel indult, és az Európai Unió tagállamain kívül kiterjed az 82
2001 júniusi adatok szerint, www.atlas-euro.org 213
EFTA-tagországokra, Közép- és Kelet-Európa társult államaira, valamint Ciprusra, Máltára és Törökországra is. A második fázis a korábbi részprogramokat öleli fel, némiképp kibővült célokkal. a program valamennyi oktatási intézmény számára nyitva áll, tehát a turisztikai képzés is profitálhat belőle. Az 1990 óta futó TEMPUS program már harmadik szakaszába lépett (2000-2006; 99/311/EC sz. döntés). A TEMPUS a Phare és a Tacis programokban részt vevő középés kelet-európai országok, illetve az uniós felsőoktatási intézményeinek együttműködését szolgálja, különös hangsúlyt fektetve az előbbi országcsoport felsőoktatási reformjainak támogatására (Airey 1994). A TEMPUS-t a Phare és a Tacis programok rendelkezésére bocsátott pénzügyi eszközökből finanszírozzák. A felsőoktatás mellett a szakképzésben is több fontos program került lebonyolításra. A PETRA program (1988-1994; 87/569/EEC és 91/387/EEC sz. döntések) igen hatékonynak bizonyult a képzett turisztikai szakemberek hiányának tulajdonítható problémák kezelésében. A program keretében számos szakmai továbbképzési projekt valósult meg, zömmel olyan szervezetek koordinálásában, mint a HOTREC (a szálloda- vendéglátóiparban) vagy ECTTA (az utazási irodai szektorban). A program hat éve alatt 442 projektet bonyolítottak le összesen 6,82 millió ECU költségvetéssel. Az EUROTECNET program (1990-1994; 89/657/EEC sz. döntés) innovatív demonstrációs projektjei között három turisztikai vonatkozású is szerepelt, amelyek a program többi projektjéhez hasonlóan a technológiai változások hatását vizsgálták a foglalkoztatásra, a munkafolyamatokra és a képesítésre nézve. A vállalkozásoknak, munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezeteknek szánt, alkalmazottak továbbképzését célzó FORCE program 83 (1991-1994) keretében 30 turisztikai projektet finanszíroztak, mintegy 1,5 millió ECU nagyságrendben. A korábbi programok sikerére és tapasztalataira alapozva a Bizottság 1995-ben útnak indította az ötéves időtartamra szánt LEONARDO DA VINCI programot (94/819/EC sz. döntés). A 620 millió ECU nagyságú költségvetéssel tervezett program váltotta fel a lezárult COMETT, FORCE, PETRA és EUROTECNET programokat a szakképzés területén. A LEONARDO nemzetközi projektek, szakmai gyakorlatok és csereprogramok megvalósításának kereteit biztosította az Európai Unió vállalkozásai számára bármilyen tevékenységi területen, azaz a turizmusban is. Az 1999 végén lezárult első szakaszban közel háromezer projektet támogattak. A program második szakasza (1999/382/EC sz. döntés) 2000-től 83
OJ C 111, 1991/04/26 214
2006-ig tart, 1.150 millió euró költségvetéssel gazdálkodik, és a SOCRATES-hez hasonlóan az Unión kívüli államok számára is elérhető. 10.6. Gazdasági és szociális kohézió Az Európai Unión belüli gazdasági és szociális kohézió a különféle régiók közötti fejlettségbeli különbségek csökkentését jelenti, azaz olyan fejlődési szintek megvalósítását, amelyek hosszú távon fenntarthatók, megfelelő életminőséget, kedvező környezeti feltételeket és gazdasági prosperitást biztosítanak lakosságuknak. A turizmust az Unióban az elmaradott térségek fejlesztésének egyik fontos tényezőjeként tartják számon, akár mezőgazdasági övezetekről, akár hanyatló iparral rendelkező régiókról van szó. Ennélfogva a turizmusnak kitüntetett szerep jut az Európai Unió strukturális politikájában. A fenntartható fejlesztés megvalósítását célzó strukturális átalakítások alapvető pénzügyi eszközei a támogatások (a strukturális alapokból) és a kölcsönök (az Európai Beruházási Bank finanszírozásában). 10.6.1. A Strukturális Alapok A Strukturális Alapok működése konkrét célkitűzéseknek van alárendelve, amelyek fokozatosan formálódtak a Közösség strukturális, illetve regionális politikájának fejlődésével párhuzamosan (Forman 2000). Az 1994-től 1999-ig terjedő időszakban az alábbi célkitűzések voltak érvényben (1988/2052/EEC és 1993/2081/EEC sz. rendeletek): − 1. célkitűzés – A gazdaságilag elmaradott térségek fejlettségének és strukturális felzárkózásának elősegítése. A támogatott területek kiválasztása az egy főre jutó GDP alapján történik: azok a NUTS II régiók 84 juthatnak támogatáshoz, ahol az utolsó három évben ez a mutató nem éri el a közösségi átlag 75 %-át. − 2. célkitűzés – Az iparilag hanyatló régiók, a határmenti területek vagy kisebb térségek átalakítása, beleértve a foglalkoztatási területeket és az ipari településeket. Olyan NUTS III régiók részesülhettek támogatásokban ezen a jogcímen, ahol a munkanélküliségi ráta és az iparban foglalkoztatottak aránya a közösségi átlag felett van, valamint ahol jelentős csökkenés következett be az ipari foglalkoztatásban 1975 óta. − 3. célkitűzés – A hosszú távú munkanélküliség leküzdése, a fiatalok és a munkaerőpiacról kiszorult egyének munkába történő beilleszkedésének elősegítése. Ez a célkitűzés horizontális jellegű, azaz 84
NUTS (Nomenclature des unites territoriales statistique): a statisztikai területegységek rendszere. Három
szintet különböztet meg, lefektetve az ezeket alapvetően definiáló elveket; az EU ugyanakkor közvetlenül nem szólt bele a tagországok régióinak kialakításába. A NUTS I a legnagyobb, a NUTS III a legkisebb figyelembe vett közigazgatási egység az európai regionális politikában. 215
nem régiók között osztja szét a támogatásokat, hanem a tagországoknak juttatja azokat a probléma komplex kezelésének elősegítésére. − 4. célkitűzés – A dolgozóknak az iparban és a termelési rendszerekben végbemenő technológiai változásokhoz való alkalmazkodásának megkönnyítése. Az előzőhöz hasonlóan ez is egy horizontális célkitűzés, amely főleg oktatási és szakképzési projekteket támogat. − 5a. célkitűzés – A mezőgazdaság szerkezetátalakításának a közös mezőgazdasági politika reformja keretében történő felgyorsítása, a halászat átalakítása. Ágazati jellegű, horizontális célkitűzésről van szó, amely főleg az agrárvállalkozások megerősítését, modernizációját célozza a képzési programoktól a közvetlen támogatásokig terjedő eszközökkel. − 5b. célkitűzés – A mezőgazdasági területek fejlődésének és szerkezeti átalakulásának elősegítése. E célkitűzés kifejezetten a területfejlesztést helyezi előtérbe, ezért területi alapon nyújt támogatásokat azon NUTS III régióknak, amelyek alacsony gazdasági és társadalmi fejlettségi szinttel rendelkeznek, illetve ahol magas a mezőgazdasági népesség aránya, ugyanakkor a mezőgazdaságból származó jövedelem alacsony szintű. − 6. célkitűzés – A rendkívül alacsony népsűrűségű sarkvidéki területek támogatása (ez a célkitűzés 1995-ben került be a támogatott területek közé). Svédország és Finnország északi területeinek szánt támogatásokról van szó, az elvándorlás mérséklése céljából. A regionális fejlődést támogató célkitűzések (1., 2., 5b. és 6.) turizmusra vonatkozó elemeket is tartalmaztak. A turisztikai célú támogatások között elsőbbséget élveztek a szálláshelyek és az infrastruktúra korszerűsítésére, az utazási szolgáltatók szaktudásának javítását és szervezettségük emelését célzó intézkedésekre, valamint egyes régiók turizmusstratégiájának kialakítására szánt összegek. Az 1994-től 1999-ig terjedő időszakban az Európai Unió közel 139 milliárd (1999-es árakon 163 milliárd) ECU/euró támogatással járult hozzá a fenti célok megvalósításához a Strukturális Alapokon keresztül (46. táblázat). Az 1. célkitűzésre az Unió 1994 és 1999 között 93,8 milliárd ECU-t fordított, amelynek 6,2 %-a, azaz 5,85 milliárd ECU jutott a turisztikai ágazatra (47. táblázat), elsősorban a kis- és középvállalatok támogatására és az infrastruktúra fejlesztésére. A turizmus fejlesztési prioritásként szerepelt például az olyan régiók esetében, mint az új német szövetségi tartományok (ex-NDK), Cantabria (Spanyolország), Hainaut (Belgium), Flevoland (Hollandia), az Egyesült Királyság hegyvidékei és szigetei, a dél-olasz tartományok vagy a Franciaországhoz tartozó Guadeloupe szigete. 216
46. táblázat. A célkitűzésekre jutó finanszírozási források felosztása a tagállamok között az 1994-1999-es időszakban (millió ECU, 1994-es árakon) Tagállam
1. célkitűzés 2. célkitűzés
Ausztria 162 Belgium 730 Dánia – Egyesült Királyság 2 360 Finnország – Franciaország 2 190 Görögország 13 980 Hollandia 150 Írország 5 620 Luxemburg – Németország 13 640 Olaszország 14 860 Portugália 13 980 Spanyolország 26 300 Svédország – EU összesen 93 972 Forrás: European Commission
99 342 119 4 581 179 3 774 – 650 – 15 1 566 1 463 – 2 416 157 15 360
3. és 4. célkitűzés 387 465 301 3 377 336 3 203 – 1 079 – 23 1 942 1 715 – 1 843 509 15 180
5a. célkitűzés 380 195 267 450 347 1 933 – 165 – 40 1 143 814 – 446 204 6 916
5b. célkitűzés 403 77 54 817 190 2 238 – 150 – 6 1 227 901 – 664 135 6 862
6. célkitűzés – – – – 450 – – – – – – – – – 247 697
Összesen 1 431 1 809 741 11 585 1 502 13 338 13 980 2 194 5 620 84 19 518 19 753 13 980 31 669 1 252 138 987
47. táblázat. Turisztikai célú támogatások a Strukturális Alapokból az 1994-1999-es* időszakban (millió ECU, 1994-es árakon) Tagállam 1. és 6. célkitűzés Ausztria 39 Belgium 37 Dánia nem alkalmazható Egyesült Királyság 154 Finnország 12 Franciaország 106 Görögország 733 Hollandia 6 Írország 466 Luxemburg nem alkalmazható Németország 800 Olaszország 1 725 Portugália 657 Spanyolország 1 099 Svédország 20 Összesen 5 854 * Ausztria, Finnország és Svédország: 1995-1999 Forrás: European Commission
2. célkitűzés 8 10 11 288 5 150 nem alkalmazható 42 nem alkalmazható – 15 71 nem alkalmazható – 15 615
5b. célkitűzés 59 10 15 156 7 266 nem alkalmazható 18 nem alkalmazható 1 83 119 nem alkalmazható 45 15 793
A 2. célkitűzés hatóköre alá eső régiókban a turizmust a teljes költségvetés 4 %-ával, azaz 615 millió ECU-vel támogatták 1994 és 1999 között. A támogatásokat ebben az esetben alapvetően a termelési körülmények javítására szánták. Az 5b. célkitűzés jegyében a turizmus támogatására az alapok 11,6 %-a, azaz 793 millió ECU jutott. A prioritások között kiemelhetők a környezetvédelem, a turisztikai infrastruktúra fejlesztése és a rurális turizmus népszerűsítése.
217
Az Európai Unió Strukturális Alapjai biztosítják a fenti célkitűzések megvalósításának pénzügyi fedezetét. Az 1993-as rendeletek három Strukturális Alapot neveznek meg: − Európai Regionális Fejlesztési Alap (European Regional Development Fund, ERDF) – 1975-ben kezdte meg működését, feladata a társadalmi és gazdasági kohézió támogatása a regionális egyenlőtlenségek felszámolása révén, a régiók fejlesztésében és átalakulásában való részvétellel. − Európai Szociális Alap (European Social Fund, ESF) – 1960-ban állították fel, fő feladatai a munkanélküliség csökkentését és a humán erőforrások fejlesztését szolgáló programok megvalósítása. − Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap (European Agricultural Guidance and Guarantee Fund, EAGGF) – 1962-ben hozták létre a közös mezőgazdasági politika (CAP) támogatására, orientációs része (amely az alap költségvetéséből 15 %-kal részesül) 1988 óta szolgál strukturális célokat (mezőgazdasági termelés diverzifikálása, minőségés hatékonyságjavítás, tanácsadás, kutatás-fejlesztés stb.). Nem tartozik a Strukturális Alapok közé, de azokhoz hasonló célokat szolgál a Halászati Orientáció Pénzügyi Eszközei (Financial Instrument for Fisheries Guidance, FIFG) nevű alap, amely a tengeri halászatban jelentősen érdekelt, ám csökkenő bevételekhez jutó térségek gazdaságának szerkezetátalakítását szolgálja. Speciális célokkal hozták létre a Maastrichti Szerződés döntései alapján a Kohéziós Alapot (1994-ben kezdte meg működését). Fő feladata az Unió legszegényebb tagállamainak felzárkóztatása, illetve felkészítése a monetáris unió feltételeinek (a maastrichti konvergenciakritériumok) teljesítésére, elsősorban a környezetvédelem és a közlekedés fejlesztésére összpontosítva (tekintettel arra, hogy ezek számítanak a leglassabban megtérülő beruházásoknak). E két terület kiemelt kezelése révén a Kohéziós Alap közvetett módon a turizmus számára fontos fejlesztési forrásnak minősül. Az Alap támogatásaiból négy tagállam, Spanyolország, Görögország, Portugália és Írország részesült. 48. táblázat. A Strukturális Alapok és a FIFG részvétele a strukturális célkitűzések finanszírozásában 1. Célkitűzés 2. Célkitűzés 3. Célkitűzés 4. Célkitűzés 5a. Célkitűzés 5b. Célkitűzés 6. Célkitűzés Forrás: European Commission
ERDF × ×
ESF × × × ×
× ×
× ×
218
EAGGF-Orientáció ×
FIFG ×
× × ×
× ×
Az egyes Strukturális Alapok az alábbiak szerint járulnak hozzá az 1994-1999-es időszakban a turizmus fejlesztéséhez a fenti célok alapján [COM (96) 29 final]: − Az EAGGF a turizmusra fordított támogatásokból átlagosan 9 %-kal részesedett. A mezőgazdasági övezetek tevékenységeinek diverzifikálása több vonatkozásban is szolgálhatja a turizmus érdekeit, például az alapinfrastruktúra fejlesztésével vagy természetvédelmi övezetek létrehozásával és fenntartásával. − Az ERDF a turizmus strukturális támogatásának fő forrása, ennek 86 %-át finanszírozta. Az 1994 és 1999 közötti időszakra négy fő prioritást jelöltek ki az Alap számára: régiók közötti együttműködés, területfejlesztés, innovatív regionális fejlesztés és városfejlesztés. Valamennyi prioritási területen szerepeltek turisztikai projektek. − Az ESF főképp az ERDF által kezdeményezett akciókat segíti, az át- és továbbképzési, munkaerő-fejlesztési és humán erőforrás menedzsment projektek támogatásával. Az Alap a turisztikai támogatásokból 5 %-kal részesedett. A munkahelyteremtő turisztikai és szabadidőipari fejlesztések előkelő helyen szerepeltek az Alap prioritásai között. Az 1999. március 24-25-i berlini Európai Tanács politikai döntést hozott az „Agenda 2000” nevű intézkedéscsomag elfogadásáról, amely az Unió előtt álló kihívásokra – keleti bővítés, közös pénz bevezetése, világgazdasági versenyképesség javítása – kívánt választ adni. A csomag részét képezték a Strukturális Alapokra, a közös agrárpolitikára, illetve az előcsatlakozási támogatásokra és eszközökre vonatkozó irányelvek a 2000-2006 közötti időszakra. Ezek alapján sor került a strukturális támogatások reformjára (1260/1999/EC sz. rendelet). A reform keretében a korábbi hét célkitűzésben megfogalmazott célokat összevonták, három általános célkitűzést megjelölve: − 1. célkitűzés – A fejlődésben elmaradott területek fejlesztésének és strukturális alkalmazkodásának támogatása. A korábbi 1. és 6. célkitűzést foglalja magába, a közösségi átlagos GDP 75 %t el nem érő régiókra, Finnország és Svédország északi területeire, valamint az Unió legtávolabbi régióira vonatkozva (ez utóbbiak közé tartoznak a francia tengerentúli területek, a Kanári- és az Azori-szigetek, valamint Madeira). − 2. célkitűzés – Strukturális nehézségekkel küzdő régiók gazdasági és társadalmi átalakulásának támogatása. A korábbi 2. és 5b. célkitűzés által érintett területekre vonatkozik, ipari, rurális, városi, valamint halászati területek és régiók támogatását célozza.
219
− 3. célkitűzés – Oktatási, szakképzési és foglalkoztatási rendszerek és politikák modernizációja és adaptációs képességének javítása. A korábbi 3. és 4. célkitűzést foglalja magába, koncentrálva az Unió valamennyi, humán erőforrás-fejlesztéssel kapcsolatos célját. A korábbi 5b. célkitűzés részben az új 1. célkitűzés keretében valósul meg, részben – az utóbbi által nem érintett régiókban – a közös mezőgazdasági politika vidékfejlesztési „pillérére” támaszkodva (a finanszírozásba pedig bevonták az EAAGF garanciális részét is). A reform részeként Strukturális Alappá „avatták” a FIFG-et is. A célok finanszírozásában az új rendszerben az Alapok a 49. táblázat szerint vesznek részt a célkitűzések pénzügyi támogatásában. 49. táblázat. A Strukturális Alapok részvétele a strukturális célkitűzések finanszírozásában 1. Célkitűzés 2. Célkitűzés 3. Célkitűzés Forrás: European Commission
ERDF × ×
ESF × × ×
EAGGF-Orientáció ×
FIFG ×
Az új célkitűzések között az 1. és a 2. regionális irányultságú, míg a 3. horizontális jellegű. Sajátos eleme a szabályozásnak, hogy azok a régiók, amelyek az előző időszakban jogosultak voltak támogatásokra valamely célkitűzés keretében, de az új időszakban elvi jogosultságukat már elvesztették, átmenetileg és csökkenő mértékben továbbra is részesülhetnek strukturális támogatásokban, elkerülendő a drasztikus átmenet okozta esetleges zavarokat. A támogatások az ilyen régióknak legkésőbb 2006 végéig folyósíthatók (egyes támogatások csak 2005 végéig). Az 1. és 2. célkitűzés alapján támogatásokban részesülő régiókat a 34. ábra mutatja (340. oldal). A célkitűzések finanszírozását szolgáló strukturális források a 2000-2006 közötti időszakban meghaladják a 183 milliárd eurót (50. táblázat), a Strukturális Alapok forrásainak 93,5 %-át felhasználva (51. táblázat). A források felosztása a korábbiakhoz hasonlóan az 1. célkitűzés javára történő erőteljes koncentrációt mutatja. Az új struktúrában a turisztikai célú támogatásoknak továbbra is helye van. Erre utalnak a Bizottság által kiadott irányelvek a regionális fejlesztési programokról (European Commission 1999a), amelyek a turizmust növekedési és munkahelyteremtési potenciálja alapján a regionális fejlesztés szempontjából az egyik legfontosabb ágazatnak nevezi, hangsúlyozva, hogy a benne rejlő lehetőségek mindedig nem kerültek teljes körűen kiaknázásra. A Bizottság a turizmus kiegyensúlyozott és fenntartható fejlesztését kívánja előmozdítani, különösen az alábbi tevékenységek támogatása révén:
220
− a turisztikai és turizmussal kapcsolatos infrastruktúra modernizációja, illetve hatékonyságának növelése; − a turisztikai szakmák és képességek fejlesztése a turisták és az ágazat igényeinek jobb kielégítése céljából; − az üzleti kapcsolatok, valamint a magán- és a közszféra együttműködésének javítása a turisztikai termékekben foglalt szolgáltatások jobb integrációja érdekében. 50. táblázat. A célkitűzésekre jutó finanszírozási források felosztása a tagállamok között az 2000-2006-os időszakban (millió euró, 1999-es árakon) Tagország
1. célkitűzés
Átmeneti támogatás*
2. célkitűzés
Ausztria 261 0 578 Belgium 0 625 368 Dánia 0 0 156 Egyesült Királyság 5 085 1 166 3 989 Finnország 913 0 459 Franciaország 3 254 551 5 437 Görögország 20 961 0 0 Hollandia 0 123 676 Írország 1 315 1 773 0 Luxemburg 0 0 34 Németország 19 229 729 2 984 Olaszország 21 935 187 2 145 Portugália 16 124 2 905 0 Spanyolország 37 744 352 2 553 Svédország 722 0 354 EU összesen 127 543 8 411 19 733 * a korábbi 1. célkitűzés alá tartozó régiókban ** a korábbi 2. és 5b. célkitűzés alá tartozó területeken *** az 1. célkitűzés hatályán kívül eső régiókban
Átmeneti támogatás* 3. célkitűzés * 102 528 65 737 27 365 706 4 568 30 403 613 4 540 0 0 119 1 686 0 0 6 38 526 4 581 377 3 744 0 0 98 2 140 52 720 2 721 24 050
Halászati támogatás* ** 4 34 197 121 31 225 0 31 0 0 107 96 0 200 60 1 106
Összesen 1 473 1 829 745 15 635 1 836 14 620 20 961 2 635 3 088 78 28 156 28 484 19 029 43 087 1 908 183 564
Forrás: European Commission DG Regional Policy
51. táblázat. A Strukturális Alapok forrásainak felosztása, 2000-2006 Terület 1. célkitűzés 2. célkitűzés 3. célkitűzés Halászat (1. célkitűzésen kívül) Közösségi kezdeményezésű programok Innovatív intézkedések és technikai támogatás Forrás: European Commission DG Regional Policy
Támogatások (millió euró) 135.900 22.500 24.050 1.110 10.442 1.000
Strukturális Alapok százalékában 69,70 % 11,50 % 12,30 % 0,50 % 5,35 % 0,51 %
Átmeneti támogatások (%) 4,3% 1,4% – – – –
A Bizottság felhívja a figyelmet a körültekintő turizmustervezés szükségességére, a helyszínek teherbíró-képességének és a környezeti, társadalmi és gazdasági hatások figyelembevételére. Emellett hangsúlyozza a természeti és kulturális örökség megőrzésének fontosságát is. Mindez útmutatással szolgál a támogatásokra pályázó turisztikai jellegű projektek preferált típusaira vonatkozóan.
221
10.6.2. A közösségi kezdeményezésű programok és turisztikai vonatkozásaik A közösségi kezdeményezésű programok (“Community Initiatives”) az Európai Unió által kezdeményezett (vagy általa felkarolt, eredetileg alsóbb szinteken kezdeményezett) programok, melyek közös jellemzője a regionális fejlesztéssel és/vagy a gazdasági modernizációval összefüggő célok követése, és ennélfogva a Strukturális Alapokból való finanszírozás. Az első közösségi kezdeményezésű programok a nyolcvanas évek végén indultak. Ezeket részben folytatva, részben megújítva és kibővítve került meghirdetésre az 1994-1999 közötti időszakra 13 kezdeményezés, amelyek több mint 500 részprogram keretéül szolgáltak (lásd az 53. táblázatot is): − Interreg II: (A) határokon átnyúló együttműködés, (B) energiahálózatok fejlesztése, (C) regionális tervezésben való együttműködés; − Employment: •
Employment-Now: a nők egyenlő munkavállalási esélyeinek biztosítása, a jövőorientált szakmák és a vezetői pozíciók elérésének támogatása;
•
Employment-Horizon: a csökkent munkaképességű emberek foglalkoztatási perspektíváinak javítása;
•
Employment-Youthstart: a húsz éve kor alatti személyek munkaerőpiaci integrálása, különös tekintettel a végzettség és szakképzettség nélküliekre;
•
Employment-Integra: a társadalmi kirekesztéssel fenyegetett személyek integrálása, a rasszizmus és idegengyűlölet elleni küzdelem;
− Leader II: vidékfejlesztés, a vidéki vagy agrártérségek innovációs képességeinek fejlesztése; − Adapt: az ipari szerkezetátalakításhoz való munkaerőpiaci alkalmazkodás és az információs társadalom kihívásaira való felkészülés; − SMEs: a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása; − Urban: válsággal sújtott városi területek regenerálása; − Konver: a hadiipartól erősen függő övezetek gazdasági diverzifikációjának támogatása; − Regis II: a leginkább periférikus övezetek integrációjának elősegítése; − Retex: a hagyományos textilipari övezetek gazdasági diverzifikációjának támogatása;
222
− Resider II: a vas- és acélkohászat válsága által sújtott régiók átalakulásának támogatása; − Rechar II: a szénbányászati övezetek konverziójának elősegítése; − Peace: az észak-írországi békefolyamat támogatása; − Pesca: a halászattal foglalkozó régiók gazdasági diverzifikációjának támogatása. A fenti programok nagyobb része felhasználható volt turisztikai jellegű projektek finanszírozására is, illetve számos, nem közvetlenül turizmusfejlesztésre irányuló projekt esetében is kimutatható volt az ágazatra nézve kedvező hatás (52. táblázat). Különösen a Leader II program volt nagy jelentőségű a turizmus számára, tekintettel arra, hogy 98 elfogadott projektjének szinte mindegyike tartalmazott turizmusra vonatkozó intézkedéseket (Barke és Newton 1995). A 2000-2006 közötti időszakra vonatkozóan a közösségi kezdeményezésű programok összességében jelentős átalakításon mentek keresztül, amennyiben – az egyszerűsítés és a források koncentrációja jegyében – mindössze négy kezdeményezés maradt meg: − Interreg III: határokon átnyúló, nemzetek és régiók közötti együttműködés az európai területek harmonikus és kiegyensúlyozott fejlődésének, illetve területi tervezésének elősegítése céljából; − Urban: válságban levő városok és városi övezetek társadalmi és gazdasági regenerációja a fenntartható városfejlesztés megvalósítása céljából; − Leader+: integrált programok és a helyi kezdeményező csoportok együttműködésén alapuló vidékfejlesztés; − Equal: nemzetközi együttműködés a munkaerőpiaccal kapcsolatos mindennemű diszkrimináció és egyenlőtlenség elleni küzdelem érdekében. A megszüntetett programok tematikájába illeszkedő támogatások az 1., 2. és 3. célkitűzés keretében megvalósuló programokon keresztül érhetők el. Újdonság, hogy a korábbiaktól eltérően mindegyik program egy adott Strukturális Alapból kerül finanszírozásra: az Interreg és az Urban az ERDF, a Leader az EAAGF orientációs része, az Equal pedig az ESF eszközeiből valósul meg.
223
52. táblázat. A turizmus részesedése a közösségi kezdeményezésű programokból, 19941999 Kezdeményezés
Érintett országok
LEADER II Valamennyi tagállam KONVER II Belgium Vallónia KONVER II Dánia KONVER II Franciaország Alsó-Normandia KONVER II Németország Alsó-Szászország KONVER II Németország Rajna-Pfalz KONVER II Németország Saarland RECHAR II Németország Szászország RECHAR II Németország Szászország-Anhalt RECHAR II Németország Alsó-Szászország RECHAR II Egyesült Királyság Wales RECHAR II Egyesült Királyság Kelet-Midlands RECHAR II Egyesült Királyság Északkelet-Anglia RECHAR II Franciaország Burgundia RECHAR II Franciaország Provence-Alpes-Côte d'Azur RESIDER II Németország Szászország RESIDER II Németország Szászország-Anhalt RESIDER II Franciaország PACA RESIDER II Hollandia Ijmond RESIDER II Franciaország Burgundia RESIDER II Németország Saarland INTERREG II Görögország INTERREG II Németország/Hollandia Ems-Dollart INTERREG II Németország/Luxemburg Euregio INTERREG II Németország/Dánia INTERREG II Németország/Dánia Ostholstein, Lübeck REGIS II Spanyolország Kanári-szigetek PEACE Írország/Egyesült Királyság Írország/Észak-Írország PESCA Németország PESCA Svédország PESCA Egyesült Királyság * becslés a programok tartalma alapján
Közösségi hozzájárulás (ezer ECU) 1 755 000 4 920
Turisztikai felhasználás* (ezer ECU) 702 000 3 000
Turisztikai felhasználás (%) 40,0 61,0
2 397 2 328
166 2 015
6,9 86,6
12 919
921
7,1
13 910
1 315
9,5
1 240
650
52,4
29 800
2 980
10,0
19 223
1 922
10,0
1 650
389
23,6
20 459
2 915
14,2
42 154
4 920
11,7
23 456
1 994
8,5
1 540
46
3,0
1 012
304
30,0
14 880
1 488
10,0
5 000
2 750
55,0
5 182
709
13,7
18 100
1 200
6,6
1 842
230
12,5
12 901
409
3,2
309 800 22 470
59 250 6 404
19,1 28,5
8 035
1 560
19,4
1 800 5 200
360 1 080
20,0 20,8
216 934
29 461
13,6
299 993
49 888
16,6
13 970 2 210 24 760
5 260 790 10 300
37,7 35,7 41,6
Forrás: European Commission
A Strukturális Alapok forrásainak felhasználására vonatkozó, fent idézett bizottsági irányelvek alapján egyértelmű, hogy a turizmus valamennyi program tematikájába beilleszthető, 224
értelemszerűen elsősorban oda, ahol a gazdasági szerkezetátalakítás vagy a regionális fejlesztés keretében a munkahelyteremtés és a természeti és kulturális erőforrások hasznosításának kérdéseit integrált módon kell megoldani. A Leader programban továbbra is meghatározó marad a turizmus részesedése. 53. táblázat. Közösségi kezdeményezésű programok 1987-2006 1987-1993 1994-1999 Program Költségvetés* Program Költségvetés** INTERREG 914 INTERREG II 3 400 REGEN 347 INTERREG II B 510 EUROFORM 302 EMPLOYMENT 1 848 NOW 153 EMPL.-NOW 481 HORIZON 305 EMPL.-HORIZON 531 LEADER 450 LEADER II 1 768 REGIS 234 REGIS II 612 RECHAR 369 RECHAR II 462 RESIDER 300 RESIDER II 579 KONVER 130 KONVER II 740 RETEX 100 RETEX II 607 RENAVAL 200 ADAPT 1 638 STAR 788 STRIDE 460 SME 1 087 PRISMA 114 TELEMATIQUE 233 ENVIREG 580 – VALOREN 400 – – URBAN 891 – PESCA 300 – PEACE 300 Összesen 6 379 15 754 * millió ECU, 1993-as árakon ** millió ECU/euró, 1996-os árakon *** millió euró, 1999-es árakon Normál betűvel vannak jelezve a jogfolytonos programok, dőlt betűvel a másik megváltozott szabályozórendszerű programok
Program
2000-2006 Költségvetés***
INTERREG III
4 875
EQUAL
2 847
LEADER+ – – – – – –
2 020
– – – URBAN – –
700 10 442
közösségi programba beillesztett vagy
Forrás: Forman (2000) és European Commission DG Regional Policy nyomán
10.6.3. Az Európai Beruházási Bank finanszírozása A közösségi politikák megvalósítását hosszú lejáratú hitelekkel támogató Európai Beruházási Bank (EIB) közreműködik a turisztikai tevékenységek finanszírozásában is. Az EIBhitelek legnagyobb része a Strukturális Alapok által támogatott régiókba áramlik. A támogatott projektek főképp a kis- és középméretű szállodákat érintik, és elsősorban az üzleti turizmus fellendítését célozzák, tekintettel arra, hogy ez az év során folyamatos forgalmat biztosít, így kiegyensúlyozottan járul hozzá a turisztikailag kevésbé vonzó területek gazdasági fejlődéséhez. Az EIB hiteleit helyi bankokon keresztül folyósítja, amelyek jól ismerik az adott terület gazdasági viszonyait. Az 1990 és 1994 közötti időszakban 1200 szállodai projekt részesült EIB-finanszírozásban, összesen 632 millió ECU nagyságrendben [COM (96) 29 final]. A kölcsönök fő haszonélvezőinek mindmáig Franciaország és Olasz-
225
ország számítanak, de 1990 óta az új német tartományokba is komoly befektetések áramlanak. A szállodákon kívül számos egyéb vállalkozás és intézmény is részesült EIB-kölcsönökben, melyek mindegyike az adott terület turisztikai vonzerejének erősítését szolgálta. Így megemlíthetők például a kempingek, síközpontok, üdülőhelyek, vagy akár az olyan óriás-projektek is, mint a Párizs melletti Euro Disney-park. Bizonyos esetekben non-profit szervezetek is részesültek az EIB-hitelekből, például egyes jelentős turisztikai érdeklődésre számot tartó műemlékek és települések (elsősorban Olaszországban). Mindezzel együtt a turisztikai vonatkozású kölcsönök összességében igen csekély részt képviselnek az EIB finanszírozásában (54. táblázat és 55. táblázat). 54. táblázat. EIB-kölcsönök 1991-2000 (millió ECU/euró) Ipar, szolgáltatások, mezőgazdaság 1991-1995 Ausztria 362 70 Belgium 2 272 893 Dánia 3 832 467 Egyesült Királyság 10 803 1 483 Finnország 234 25 Franciaország 9 810 3 727 Görögország 2 012 170 Hollandia 1 466 437 Írország 1 338 200 Luxemburg 152 93 Németország 9 704 3 423 Olaszország 16 715 6 500 Portugália 5 961 1 377 Spanyolország 15 113 2 283 Svédország 255 15 Egyéb – – Összesen 80 029 21 159 Forrás: EIB Annual Report 1995, EIB Annual Report 2000 Ország
Összes kölcsön 1991-1995
Összes kölcsön 1996-2000 2 3 4 15 2 15 5 2 1 23 21 7 16 3 1 127
744 384 060 877 356 684 335 161 166 510 281 718 604 667 600 286 431
Ipar, szolgáltatások, mezőgazdaság 1996-2000 563 149 133 1 783 654 1 219 150 160 23 120 1 855 2 226 223 1 159 329 – 10 745
55. táblázat. A turizmus részesedése az EIB-kölcsönökből, 1991-1995 (millió ECU) Szolgáltatások 1991-1995 Egyéni kölcsönök 890,6 Kihelyezés globális 2 529,3 kölcsönökből Összesen 3 419,9 Részesedés az összes 4,3 % EIB-kölcsönből Forrás: EIB Annual Report 1995
Turizmus, szabadidőtöltés, egészségügy 1991-1995 242,7 772,0
Szolgáltatások 1995 287,6 708,6
Turizmus, szabadidőtöltés, egészségügy 1995 11,7 125,4
1 014,7
996,2
137,1
1,3 %
5,8 %
0,8 %
Ugyanakkor az EIB finanszírozásában megvalósuló nem turisztikai projektek közül jónéhány igen komoly hatással van a turizmus fejlődési lehetőségeire. A Bank jelentős mértékben vesz részt az európai közlekedési infrastruktúra fejlesztésében: 1996 és 2000 között mintegy 34 milliárd ECU/euró nagyságrendben nyújtott kölcsönöket e célból (ami
226
az összes kölcsön 27 %-át képezte) 85. Aligha kell hangsúlyozni például az Eurotunnel vagy a Koppenhága-Malmö híd megépültének, illetve a repülőterek bővítésének turisztikai jelentőségét. Számottevő nagyságú finanszírozásban részesültek még a kommunális beruházások és a városfejlesztési projektek is (7,2 és 6,1 milliárd ECU/euró a jelzett időszakban), amelyek a turizmus környezeti feltételeire gyakoroltak pozitív hatást. 10.7. Közlekedéspolitika 10.7.1. Légiközlekedés A légiközlekedés szabályozásával és fejlesztésével kapcsolatos kérdések hosszú időn át az európai közlekedéspolitika legérzékenyebb területei közé tartoztak. Az erősen szétszabdalt európai légiforgalmi piacon a sok esetben folyamatos állami szubvenciókra szoruló nemzeti légitársaságok dominanciája volt jellemző, amelyeket általában a mögöttük álló kormányok erőteljesen protekcionista módon kezeltek. Valódi verseny a legtöbb viszonylatban nem alakult ki, így az ágazat megújulási képessége visszafogott maradt. Az európai kormányok jellemző módon sokáig nagyobb erőfeszítéseket tettek egy közös repülőgép-család (Airbus) kifejlesztéséért, mint a légiforgalmi piac felszabadításáért (Dearden 1994). A légiközlekedést a Római Szerződés nem sorolta a közös közlekedéspolitika hatálya alá eső területek közé, csupán lehetőséget biztosított arra, hogy a Minisztertanács – minősített többséggel – intézkedéseket hozzon az ágazatra vonatkozóan. A közösség nemzeti légitársaságai ugyanakkor már 1958-ban tárgyalásokat kezdtek az együttműködés bővítéséről és egy esetleges fúzióról, melyek az illetékes kormányok bevonásával 1965-ig folytatódtak. Az Európai Bizottság azonban megtámadta e tárgyalásokat, mint az EK Szerződés szellemével nem összeegyeztethető kezdeményezéseket és felszólított egy közös európai légiforgalmi politika kialakítására. A Bizottság 1972-ben konkrét akciókat javasolt a légiközlekedés fejlesztésére, ám igazi előrelépés nem történt egészen 1979-ig, az ún. Első Polgári Légiforgalmi Memorandum kiadásáig. Ez a dokumentum, bár a légiközlekedés piacának teljes liberalizálását a távolabbi jövőbe helyezte, az első határozott jele volt annak, hogy a Bizottság elszánta magát a versenykörülmények megteremtésére ebben az ágazatban is. A Memorandum felszólította a Minisztertanácsot, hogy tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a légiközlekedés vonatkozásában is érvényesüljön a Közösség versenypolitikája, valamint a vállalkozások létrehozá-
85
EIB Annual Report 2000 227
sának és a szolgáltatások nyújtásának szabadsága. Ekkor azonban a Minisztertanács még nem támogatta e kezdeményezéseket. Az európai protekcionizmus számára kedvező IATA-szabályok azonban hagytak teret némi liberalizációnak, amennyiben nem vonatkoztak a nem menetrendszerű (charter-) légijáratokra és a belföldi légiforgalomra, illetve lehetőséget biztosítottak a bilaterális egyezményeken alapuló piacnyitásra (Balfour 1994). Az Egyesült Államokban a hetvenes évek közepétől radikális dereguláció ment végbe, amely nemcsak teljes belső piacát, hanem nemzetközi viszonylatait is érintette. Európában az Egyesült Királyság járt az élen a légiforgalmi liberalizáció terén, a nyolcvanas évek elejétől követve a tengerentúli példát: 1980ban engedélyezte a versenyt a belső járatoknál, 1984-ben felszabadította áraikat is. Ugyanettől az évtől megkezdte a bilaterális alapú liberalizációt Hollandiával, Németországgal, Belgiummal és Írországgal. Mindez arra ösztönözte az EK döntéshozóit, hogy tegyenek határozottabb lépéseket a közösségi piac belső akadályainak lebontása érdekében. A Bizottság a fokozódó nyomásra reagálva 1984-ben kiadta az ún. Második Polgári Légiforgalmi Memorandumot. Ez bevezette a rugalmasság elvét a repülőjegy-tarifák díjszabásában, azaz bizonyos sávon belül a légitársaságok szabadon állapíthatták meg áraikat, hacsak az adott járat által érintett országok kormányai nem emeltek kettős vétót. A liberalizációt segítette az Európai Bíróság egyik döntése, amely megakadályozta a francia hatóságokat, hogy – versenykorlátozó módon – fellépjenek az egyik, nyomott repülőjegy-árakat alkalmazó utazásszervező ellen. Mindezek következtében 1987-ben sor került az Első Légügyi Csomag deregulációs intézkedéseinek elfogadására, amely határozottan megerősítette a Bizottság jogát a közösségi versenyszabályozás érvényesítésére a légiközlekedés területén, megengedte ugyanakkor e tekintetben kivételek biztosítását bizonyos szerződéstípusok esetében (a kapacitástervezésre és a bevételek megosztására, a számítógépes helyfoglalási rendszerekre és a földi szolgáltatásokra vonatkozó egyezményeknél) 1991-ig. A csomagba tartozó további intézkedések nagymértékben korlátozták a tagországok jogát a tarifák megszabására, illetve automatikusan biztosították a kedvezmények nyújtásának jogát bizonyos határokon belül. Bővültek továbbá az új légitársaságok piacrajutási lehetőségei is. A liberalizáció következő lépcsőjét az 1990-es Második Légügyi Csomag jelentette, amely meghosszabbította ugyan a Bizottság jogát a fent említett kivételek nyújtására 1993-ig, ugyanakkor további díjszabás-liberalizációt helyezett kilátásba 1993. január 1-től.
228
A deregulációs folyamat betetőzését – és a korábbi félmegoldásokat felváltó valódi liberalizációt – az 1992-ben elfogadott, 1993 és 1997 között megvalósult Harmadik Légügyi Csomag jelentette. Ez három kulcsfontosságú minisztertanácsi rendeletet foglalt magába: − Az engedélyezési rendelet (92/2407/EEC) minden tagországra nézve egységes pénzügyi és technikai kritériumokat vezetett be a légiközlekedési vállalatok engedélyeztetésében. − A piacrajutási rendelet (92/2408/EEC) megnyitotta az Európai Unió valamennyi légiközlekedési útvonalát minden engedélyezett légitársaság számára, fenntartva a Bizottság számára a jogot, hogy „komoly pénzügyi veszély” esetén átmenetileg korlátozza egy-egy viszonylat forgalmát. Ez a rendelet tehát szabaddá tette az ún. cabotage-tevékenységet, vagyis légikapcsolat megvalósítását a légitársaság anyaországától különböző országok között, sőt a belföldi járatokat is megnyitotta más országok repülési vállalatai számára (a cabotage szabaddá tételének határideje 1997. április 1-e volt). − A díjszabás-rendelet (92/2409/EEC) teljes mértékben felszabadította az árakat, eltörölve az állam jogát a díjszabásba való beavatkozásra, fenntartva ugyanakkor a Bizottság számára a lehetőséget a szélsőséges és piacromboló árak elleni intézkedések meghozatalára. A közösségi versenyszabályok érvényesítésén túl az Unió vezető szervei számos más tekintetben is foglalkoztak az európai légiközlekedéssel. A legfontosabb intézkedések és kezdeményezések az alábbiakban foglalhatók össze: − A számítógépes helyfoglalási rendszerekre (Computer Reservation Systems, CRS) vonatkozó rendelet (89/2299/EEC sz. rendelet, módosítva a 93/3089/EEC, majd 99/323/EEC sz. rendelet által ) a visszaélések megakadályozása érdekében és a verseny tisztaságának biztosítására kötelezően betartandó normákat ír elő. Alapvető szabály a diszkriminációmentes és áttekinthető helyfoglalási rendszer kialakításának kötelezettsége valamennyi légijáratra nézve, beleértve a menetrenden kívüli járatokat is. Egyetlen légitársaság járatai sem élvezhetnek elsőbbséget másokhoz képest. Az utazási irodák számítógépeinek képernyőjén minden járatnak meg kell jelennie a fogyasztók minél teljesebb tájékoztatása érdekében. A domináns helyzettel való visszaélések elkerülése végett a rendelet előírja, hogy egy adott rendszerben elhelyezett információt kérésre a többi rendszer számára is hozzáférhetővé kell tenni. Emellett azt is megállapítja, hogy egy másik rendszer által végrehajtott foglalást azonnal el kell fogadni, amint megtörténik a foglalási díj kifizetése. Fontos biztonsági intézkedések kerültek bevezetésre a helyfoglalási rendszerek központi adatbázisában tárolt információk védelme érdekében is. A rendeletet 1993-ban kibőví-
229
tették a Harmadik Légügyi Csomag intézkedéseivel összhangban, majd 1999-ben újra kiterjesztették, hatálya alá vonva a vasúti és az utazási irodai helyfoglalást is. − A légiutasok fogyasztói jogaival a Bizottság a legutóbbi időkben kezdett el foglalkozni, ezeket egyrészt új jogszabályok bevezetésével, másrészt az európai légitársaságok önszabályozó intézkedései révén kívánja védelmezni [COM (2000) 365 final]. A jogszabályok a késések és járattörlések miatt elszenvedett károk kompenzálásával, illetve a fogyasztói döntések kellő megalapozásához szükséges légitársasági információk közzétételével foglalkoznának, újfajta jogokat biztosítva a fogyasztóknak. A légitársaságok önszabályozó intézkedéseinek a szolgáltatásminőség és az információ-áramlás javítására, a késést elszenvedő utasok megfelelő kezelésére és új panaszkezelési mechanizmusok kialakítására kellene irányulniuk. A bizottsági javaslat jelenleg (2001) szakmai egyeztetés alatt áll. − A légitársaságok általában túltöltik járataikat, mivel az utasok egy része statisztikailag kimutathatóan nem szokott megjelenni az induláskor. Amikor azonban az átlagosnál kisebb mértékű a „lemorzsolódás”, előfordulhat az, hogy érvényes jeggyel rendelkező utasok nem kapnak helyet a gépen. A megtagadott beszállás (denied boarding) esetére egy minisztertanácsi rendelet (295/91/EEC) szabályozza a fogyasztót megillető kártérítést és bánásmódot. − A földi szolgáltatások liberalizálására vonatkozó irányelv (96/67/EC) megnyitotta a repülőtereket az utasok és a repülőgépek földi kiszolgálását végző „külső” (tehát légitársaságtól vagy a repülőteret üzemeltető szervezettől független) szolgáltatók számára. Az irányelv fokozatos piacnyitást helyezett kilátásba és bizonyos szolgáltatások liberalizálását az utasforgalom minimális határértékeihez kötötte. − A légitársaságok anyagi felelősségére vonatkozó rendelet (97/2027/EC) a fogyasztóvédelem erősödésének szellemében szigorúbb feltételeket szabott a fogyasztók baleseti kártérítése tekintetében. E téren a rendelet hatályba lépéséig a globális hatókörű, 1929-es Varsói Egyezmény volt az irányadó, amely a folyamatos kiegészítések ellenére már idejétmúlttá vált 86. A rendelet bevezeti a korlátlan kártérítési kötelezettség fogalmát a légitársaság hibájából eredő, személyi sérülést vagy halált okozó baleseteknél, illetve maximum 100.000 SDR nagyságrendű kártérítést ír elő arra az esetre is, ha a balesettel kapcsolatban a légitársaságot nem terheli mulasztás. A kártérítési kötelezettség alól csak abban az esetben
86
Az Egyezmény 125.000 aranyfrankban (kb. 8.300 USD) maximálta a légitársaság által fizetendő baleseti
kártérítés nagyságát. 230
kaphat részleges vagy teljes felmentést a vállalat, ha bebizonyosodik, hogy az utast ért kárért őt magát terheli felelősség. A Bizottság által 2000-ben beterjesztett rendelet-tervezet [COM (2000) 340 final] kilátásba helyezi az anyagi felelősség kiterjesztését az utasok csomagjait ért, illetve a késésekből eredő károkra vonatkozóan is. − A légiközlekedés kontrollja és menedzsmentje egyre hangsúlyosabb kérdésként jelenik meg az európai légtér növekvő zsúfoltsága miatt, ami a járatok mintegy egyharmadának késését eredményezi. Az 1994-es esseni csúcstalálkozón az Unió vezetői hangsúlyozták közlekedés-menedzselési rendszerek fontosságát, különösen a légiközlekedés esetében. Több szórványos intézkedés után a Bizottság 1999-ben kiadta az „Egységes európai égről” szóló közleményét [COM (1999) 614 final], melyben felszólított az állandósult késések problémájának hatékony kezelésére. A közlemény nyomán felállításra került egy Magas Szintű Csoport az Európai Unió tagállamainak polgári és katonai légügyi képviselőiből, hogy stratégiát dolgozzon ki a megoldásra. A Csoport 2000 végére elkészített jelentésében (European Commission 2001) egy 2005 végéig megvalósítandó stratégiát javasolt, melyben többek között felhívta a figyelmet egy erős központi szabályozás szükségességére, a közös polgári és katonai légtér-menedzsment felé történő fokozatos elmozdulás igényére, az Európai Unió irányító szervei és az európai légi irányítási rendszer intézményi szinergiájának célszerűségére, valamint a legmodernebb technológiák és koordinált humánerőforrás-politikák bevezetésének elengedhetetlenségére. 10.7.2. Vasúti közlekedés A vasúti közlekedés fejlesztése, részarány-csökkenésének megállítása (ennek alakulását mutatja a többi közlekedési eszközhöz képest az 56. táblázat), a pályák és a gördülőállomány modernizációja az Európai Unió közlekedéspolitikájának prioritásai közt szerepel. Éppen ezért a liberalizációs intézkedések mellett a Közösség döntéshozói nagy hangsúlyt fektetnek a fejlesztések anyagi és szellemi ösztönzésére is. A kilencvenes években több, a fenti célokat szolgáló intézkedés is született. Egy 1991-es irányelv (91/440/EEC) szélesítette a versenyt a vasúti közlekedés egyes területein és nagyobb átláthatóságot követelt meg a vasút finanszírozásában (előírva az infrastruktúra fejlesztésére szánt összegek elkülönítését a működési költségektől). 1995-ben szabályozták a vasúti vállalkozások engedélyezésének kritériumait, valamint a vasúthálózat kapacitás-kihasználásával és az infrastruktúra használatáért járó díjak megállapításával kapcsolatos elveket (95/18/EC sz. irányelv).
231
56. táblázat. A fő közlekedési eszközök utasforgalmának fejlődése az Európai Unióban, 1970-1998 (km) Közlekedési eszköz Személygépkocsi Autóbusz Metró + villamos Vasút Repülő Összesen
[1] [2] [1] [2] [1] [2] [1] [2] [1] [2]
1970 1 588 73,6 280 13,0 39 1,8 217 10,1 33 1,5 2 157
1980 2 294 75,8 364 12,0 41 1,4 253 8,4 74 2,4 3 026
1990 3 231 78,7 395 9,6 49 1,2 274 6,7 157 3,8 4 106
1995 3 577 79,3 405 9,0 47 1,0 277 6,1 202 4,5 4 508
1996 3 640 79,2 413 9,0 48 1,0 284 6,2 209 4,5 4 594
1997 3 706 79,2 413 8,8 49 1,0 287 6,1 222 4,7 4 677
1998 3 776 79,1 415 8,7 50 1,0 290 6,1 241 5,1 4 772
[1] Milliárd utaskilométer [2] Részesedés az összforgalomból (%) Forrás: European Commission és Eurostat (2000)
A Bizottság 1996-ban kiadott egy Fehér Könyvet [COM (96) 421], amely a vasúttal kapcsolatos, következő években megvalósítandó tevékenységeket foglalja magában, négy fő területet nevezve meg: − a vasúttársaságok pénzügyi helyzetének tisztázása (különös tekintettel az állami szubvenciókra); − a piaci verseny további szélesítése a vasúti közlekedésben; − a vasúti szolgáltatások minőségének javítása; − a nemzeti vasúti rendszerek technikai harmonizációja. A Fehér Könyv ajánlásaira támaszkodva alakultak ki a következő években az ún. „vasúti csomag” jogszabályai. Ezek a következő intézkedéseket tartalmazzák: − A közösségi vasutak fejlesztéséről szóló irányelv (2001/12/EC) tovább szélesíti a versenyt, javítja az átláthatóságot (a korábbinál szigorúbb elvárásokat megfogalmazva a vasúti menedzsment és elszámolások terén), valamint szigorítja a biztonsági szabályok betartatásának feltételeit. − A vasúti vállalkozások engedélyezéséről szóló irányelv (2001/13/EC) a korábbi hasonló jogszabályt fejleszti tovább abban a tekintetben, hogy míg az csupán a nemzetközi vasúti szolgáltatókra vonatkozott, addig ez kiterjed valamennyi, a Közösség területén működő társaságra. A tagállamok által kiadott engedélyek az Unió egész területén érvényesek, biztosítva ezáltal a korlátlan piacrajutást.
232
− A vasúti infrastruktúra allokációjáról és használati díjairól szóló irányelv (2001/14/EC) ugyancsak a hasonló korábbi szabályozást fejleszti tovább, egyrészt pontosítva a kapacitások használatának szabályait és az ebből fakadó esetleges konfliktusok kezelését, másrészt részletesen szabályozva a használati díjak megállapításának és kiszabásának módszereit. A hálózat – és a vasúti közlekedés egészének – megújítása terén a legjelentősebb fejlemények a gyorsvasúti hálózat kialakulásához és folyamatos bővüléséhez köthetők (Hollings 1997). A nyolcvanas évek egyik legjelentősebb európai közlekedéstechnológiai újításaként üzembe állított francia TGV-expressz sikere nyomán több uniós tagország is hasonló fejlesztésekbe kezdett. Mivel a gyorsvasúti hálózat fejlesztése és egy összefüggő európai hálózat kiépítése a közlekedésfejlesztéssel kapcsolatos legfontosabb uniós célok között szerepel, e tevékenység jelentős közösségi támogatásban részesül a TEN-T programon keresztül (lásd alább). 10.7.3. Közúti közlekedés A közúti közlekedés fejlesztésének kérdései két tekintetben is relevánsak az európai turizmus számára: egyrészt a közúthálózat bővítése és minőségének javítása kapcsán (tekintettel arra, hogy az európai turisták döntő többsége saját személygépkocsiját használja turisztikai célú utazásaihoz), másrészt az autóbuszos személyszállítás feltételrendszerének szabályozása révén (mivel az Európán belül nem elhanyagolható súlyt képviselő csoportos turizmus legfőbb közlekedési eszköze az autóbusz). Ez utóbbi tekintetében az Európai Unió több liberalizációs, illetve biztonságnövelő intézkedést is hozott a kilencvenes évek folyamán: − A nemzetközi autóbuszos személyszállításra vonatkozó rendelet (98/11/EC) biztosítja e tevékenység teljes szabadságát a tagállamokban bejegyzett szolgáltatók számára, a menetrendszerű és nem menetrendszerű közlekedésben egyaránt. A rendelet meghatározza a menetrendszerű járatok engedélyeztetésének szabályait is. − A szakmai alkalmasságra vonatkozó irányelv (98/76/EC) egységes szabályokat határoz meg a vállalkozási szabadság útjában álló technikai akadályok lebontása érdekében. Az irányelv három tényezőt nevez meg a szakmai alkalmasság elbírálásával kapcsolatban: •
jó hírnév – ez büntetlen előéletűséget, pszichikai alkalmasságot, valamint a közlekedési és környezetvédelmi szabályok tiszteletben tartását feltételezi;
•
megfelelő pénzügyi háttér – a megbízható üzletmenet biztosítása érdekében az Unió előírja, hogy a vállalkozónak az első üzembe állított autóbusz után legalább 9000 233
euró, minden további jármű után 5000 euró nagyságrendű tőkével vagy tartalékkal kell rendelkeznie; •
szakmai hozzáértés – a vállalkozónak a végezni kívánt tevékenységnek megfelelő írásbeli vizsgát kell tennie.
Az irányelv emellett előírja a tagállamokban szerzett szakképesítések és bizonyítványok kölcsönös elismerésének kötelezettségét. − A külföldi szolgáltató által végzett belföldi személyszállításra vonatkozó rendelet (98/12/EC) meghatározza, hogy milyen esetekben végezhető cabotage-szolgáltatás a buszos vállalkozók részéről. Eszerint ilyen tevékenység alapvetően csak alkalmi (nem menetrendszerű) járatok esetén végezhető, illetve menetrendszerinti járatoknál csak akkor, ha a belföldi szakasz egy nemzetközi szakasz közvetlen folytatását jelenti. A rendelet emellett – megfelelő szerződés alapján – megengedi ún. speciális menetrendszerű szolgáltatások nyújtását is (ezeket csak az utasok egy előre meghatározott köre veheti igénybe). A városi és elővárosi szolgáltatásokra a rendelet nem vonatkozik. − A közúti biztonságra vonatkozó bizottsági Közlemény [COM (97) 131 final] egy három elemre épülő stratégiát helyez kilátásba a biztonság növelése érdekében: •
egy közúti biztonsági információs rendszer felállítása);
•
balesetmegelőző intézkedések foganatosítása (pl. a gépjárművezetők alkohol-, kábítószer- és gyógyszerfogyasztásának korlátozása);
•
a balesetek következményeinek hatékonyabb kezelése.
A közúthálózat bővítése kapcsán az Unió kettős politikát folytat: egyrészt stratégiai útmutatással és jelentős anyagi hozzájárulással támogatja a közút- és különösen az autópályahálózat fejlesztését (European Commission 1993b), másrészt ösztönözni kívánja az alternatív közlekedési eszközök (elsősorban a vasút) használatát a gépkocsival szemben 87. A turizmus számára mindkét irányzat előnyös, bár kétségtelen, hogy mind az autópálya-, mind a vasútfejlesztések a környezeti állapot veszélyeztetése révén (a közlekedési útvonalak mentén és a megnövekvő forgalmú célterületeken) összességében hátrányos következményekkel is járhatnak az ágazatra nézve.
87
Lásd pl. a “The citizens network” című Zöld Könyv [COM (95) 601 final] ajánlásait. 234
10.7.4. Trans-European Transport Network A Transz-európai Hálózatok (Trans-European Networks, TEN) kialakításának ötlete a nyolcvanas években merült fel, összhangban az egységes piac kialakításának tervével. Ehhez ugyanis a Közösségben elengedhetetlennek tartották egy modern és hatékony összeurópai infrastruktúra létét. A Transz-európai Hálózatok önálló címként szerepel az EK Szerződésben 88, mint a belső piac kialakításának kulcsfontosságú tényezője, illetve a gazdasági és szociális kohézió megerősítésének eszköze. A TEN-program három infrastrukturális területre terjed ki, a közlekedési, az energetikai és a telekommunikációs hálózatokra. Az Európai Unió számos közös program részfinanszírozásában vesz részt a TEN saját költségvetésén, a Strukturális és Kohéziós Alapon, valamint az EIB-n keresztül. A Trans-European Transport Network (TEN-T), azaz a közlekedési hálózatokra vonatkozó részprogram az alábbi célok megvalósítását szolgálja (96/1692/EC): − a személyek és az áruk mobilitásának biztosítása; − magas minőségű infrastruktúra kialakítása; − a különböző közlekedési módozatok kombinálása; − a létező kapacitások optimális kihasználásának biztosítása; − a hálózat összetevői inter-operabilitásának (összehangolt működésének) megvalósítása; − a Közösség egész területének lefedése; − a hálózatok kiterjesztésének lehetősége az EFTA-tagországokra, a közép- és kelet-európai, valamint a mediterrán országokra. A transz-európai közlekedési hálózatok magukba foglalják a közlekedési infrastruktúrát (utak, vasutak, vízi utak, kikötők, repülőterek, navigációs segédeszközök, áruátrakó terminálok, csővezetékek), illetve az infrastruktúra működtetéséhez szükséges szolgáltatásokat. A közösség a fenti célok megvalósítása érdekében az alábbi típusú tevékenységeket végzi, illetve támogatja: − a közlekedési hálózat szerkezetfejlesztésére vonatkozó tervek készítése; − a közösségi vonatkozású projektek meghatározása; − a pénzügyi támogatások következetességének és kiegészíthetőségének ellenőrzése; 88
XV. fejezet, 154-156. cikkely 235
− a hálózatokkal összefüggő kutatás és fejlesztés; − az érintett harmadik országokkal való együttműködés biztosítása; − ösztönző eszközök nyújtása a tagállamok részére; − a fejlesztésekben érdekelt felek együttműködésének elősegítése. Az Európai Bizottság jelentése [COM (1998) 614 final] összefoglaló értékelést ad a TEN-T program első éveiben elért eredményekről, illetve javaslatokat fogalmaz meg a további fejlesztési irányokra vonatkozóan. A továbbiakban a jelentés fő megállapításaira támaszkodva röviden bemutatjuk a turisztikai szempontból is jelentős európai közlekedési infrastruktúra jellemzőit, illetve fejlődését. 57. táblázat. A TEN közúti hálózatának fejlődése 1996-1997-ben (km) Tervezett hálózat Fejlesztés alatt Ausztria 119 75 Belgium 171 159 Dánia 238 227 Egyesült Királyság 1 303 1 181 Finnország 760 760 Franciaország 3 153 2 233 Görögország 3 900 2 038 Hollandia 220 165 Írország 148 148 Luxemburg 53 21 Németország 3 391 2 939 Olaszország 2 171 1 227 Portugália 1 406 611 Spanyolország 2 385 2 354 Svédország 1 021 392 TEN összesen 20 438 14 528 Forrás: European Commission DG Energy and Transport website
Ebből építés alatt 41 104 131 974 280 1 607 n.a 95 85 21 345 1 217 385 1 518 176 6 979
Ebből befejezve – 17 77 118 292 247 n.a 35 63 – 440 1 184 506 172 2 153
Az Európai Unió főúthálózatát mintegy 280 ezer km autópálya és főközlekedési út alkotja. A TEN-T program 74,5 ezer km-es hálózatot érint, amiből 27 ezer km 2010-ig valósítandó meg. Ez utóbbi jelentős része, több mint 20 ezer km már 1997-ben fejlesztés, illetve megvalósítás alatt állt (57. táblázat). A program által érintett hálózat kétharmada autópálya, egyharmada pedig „magas minőségű főút” (2×2 vagy 2×1 sávos gyorsforgalmi út). Jóllehet a TEN-T úthálózat a teljes közösségi hálózatnak csupán az egynegyedét alkotja, a közúti statisztikák kiemelik jelentőségét: részesedésük az utas- és teherforgalomból valamennyi tagországban meghaladja ezt a mértéket. Az úthálózat fejlesztése csupán az esetek kisebbségében jelenti új közutak építését, nagyobbrészt a meglévő úthálózat modernizációjáról van szó (58. táblázat). Ez utóbbi magába foglalhatja a kapacitásbővítést, a biztonsági szempontoknak való jobb megfelelést és egyéb minőségjavító intézkedéseket is.
236
58. táblázat. Az új közutak építésére szánt források a TEN-T porgramban a közútfejlesztési költségvetés százalékában A B DK UK FIN F GR NL IRL 77% 27% 100% 2% 33% 83% n.a n.a n.a Forrás: European Commission DG Energy and Transport website
L 39%
D 56%
I 2%
P 83%
E n.a
S 1%
EU 46%
A TEN-T úthálózat fejlesztésére 1996/97-ben 14,6 milliárd ECU-t fordítottak, melynek közel felét Németországban és Franciaországban használták fel; Spanyolország a fenti összeg 12 %-át, Görögország pedig mintegy 9 %-át költötte el (66. táblázat). A fejlesztések nagy részét a nemzeti költségvetésekből fedezték, ugyanakkor az Európai Unió is támogatta azokat különböző forrásokból (lásd alább). A 15 uniós tagállam vasúthálózatának hossza mintegy 156 ezer km, amelyből 78,6 ezer km tartozik a TEN-T hálózatba. A hálózat hagyományos és gyorsvasúti vonalakra osztható (59. táblázat). 59. táblázat. A TEN-T vasúti hálózata, 1997 (km) Új gyorsvasúti vonalak Modernizált gyorsvasúti vonalak Létező 2 600 2 300 Tervezett 10 000 14 000 Összesen 12 600 16 300 Forrás: European Commission DG Energy and Transport website
Hagyományos vonalak 48 400 1 300 49 700
A hagyományos vasútvonalak esetében a fejlesztések fő célja a minőségjavítás, ami a maximális pályasebesség, a kapacitások és a biztonság növelése révén valósítható meg. A fejlesztések általában az alábbi konkrét tevékenységekben öltenek testet: − villamosítás; − egyvágányú vonalak átalakítása kétvágányúvá; − nyomtávfejlesztés (az eltérő nyomtávszélesség átszállást és átrakodást tehet szükségessé); − tengelysúly-terhelés növelése (hosszabb és nehezebb vonatok közlekedtetése érdekében); − jelző- és ellenőrző-rendszerek fejlesztése. A gyorsvasúti hálózatot az újonnan épült, minimum 250 km/órás sebességet lehetővé tevő, csúcstechnológiát képviselő vonalak és a megújított hagyományos vonalak alkotják (ez utóbbiak legalább 200 km/órás sebesség elérését teszik lehetővé). Az új gyorsvasúti vonalak kiépítésében Franciaország járt élen (TGV-hálózat), a többi uniós tagállam az új vonalak
237
mellett részben (Németország, Spanyolország) vagy szinte kizárólag (Egyesült Királyság) a hagyományos vonalak átalakításának módszerét követte (60. táblázat). 60. táblázat. Az újonnan épített európai gyorsvasúti vonalak hossza (km) Év B DK 1981 – – 1983 – – 1988 – – 1990 – – 1991 – – 1992 – – 1993 – – 1994 – – 1995 – – 1996 14 – 1997 88 15 1998 88 15 1999 88 15 Forrás: European Commission és Eurostat
D – – 90 90 428 428 428 428 428 428 428 577 577 (2000)
E – – – – – 471 471 471 471 471 471 471 471
1 1 1 1 1 1 1
F 301 417 417 699 699 737 057 159 159 246 246 246 246
I 150 150 224 224 224 246 246 246 246 246 246 246 246
S – – – – – – – – – – – 31 31
UK – – – – – – – 52 52 52 52 52 52
EU-15 451 567 731 1 013 1 351 1 882 2 202 2 356 2 356 2 457 2 546 2 726 2 726
A következő öt évben az újonnan épített gyorsvasutak hálózata várhatóan mintegy 1640 km-rel bővül, két fővárost (London, Amszterdam) és más jelentős városokat (Frankfurt, Marseille) hozzákötve a franciaországi „súlyponttal” szerveződő összeurópai hálózathoz (61. táblázat). Ezzel párhuzamosan zajlanak a hagyományos vonalak átalakítását célzó munkálatok (pl. Németország keleti részén). 61. táblázat. Építés alatt álló gyorsvasúti vonalak az Európai Unióban Ország Vonal Belgium (Brussels) Leuven – Bierset (Liège) Belgium Antwerpen – holland határ Egyesült Királyság Channel Tunnel – Fawkham Junction (London) Franciaország Valence – Marseille / Nîmes Hollandia Amsterdam – belga határ (szakaszok) Németország Köln – Rajna/Majna (Frankfurt) Németország Nürnberg – Ingolstadt Olaszország Róma – Nápoly Olaszország Firenze – Bologna Spanyolország Madrid – Lerida (Barcelona; szakaszok) Svédország Nyland – Umeå Forrás: European Commission és Eurostat (2000)
Építési szakasz hossza 62 38 74 250 120 215 88 220 77 296 200
Átadás éve 2002 2005 2003 2001 2005 2002 2003 2003 2005 2002 2006
Az 1996/97-es időszakban a teljes TEN-T vasúthálózat fejlesztésébe mintegy 15,1 milliárd ECU-t fektettek, melynek egyharmadát Németországban, mintegy 11-11 százalékát pedig Franciaországban és Olaszországban használták fel (66. táblázat). A befektetések több mint kétharmada a gyorsvasúti hálózat fejlesztésére irányult. A program összesen 33,6 ezer km vasútvonal fejlesztését érinti, új vonalak kiépítése vagy a meglévők minőségjavítása formájában (62. táblázat).
238
62. táblázat. A TEN vasúti hálózatának fejlődése 1996-1997-ben (km) Tervezett hálózat Fejlesztés alatt (2010-ig) Ausztria 1 186 1 079 Belgium 273 273 Dánia 714 714 Egyesült Királyság 1 408 1 408 Finnország 1 044 1 044 Franciaország 5 574 3 304 Görögország 1 649 1 511 Hollandia 563 342 Írország 1 080 1 080 Luxemburg 46 46 Németország 3 472 3 472 Olaszország 5 312 3 577 Portugália 908 778 Spanyolország 5 498 4 792 Svédország 4 879 4 712 TEN összesen 33 605 28 132 Forrás: European Commission DG Energy and Transport website
Ebből gyorsvasút
2 1 3 9
671 125 176 850 – 294 582 – – – 030 558 – 592 066 944
Ebből hagyományos vasút 324 – – 150 1 044 346 919 160 1 080 46 533 1 305 538 n.a 401 6 846
A repülőterek hálózata természetéből adódóan jelentősen eltér a földi összeköttetések hálózatától. Az előbbi ugyanis csomópontok rendszeréből áll, míg az utóbbi vonalas hálózatot alkot. Az Európai Unió repülőtereit a TEN-T program irányelvei alapján három fő kategóriába sorolhatjuk: − A Nemzetközi Összekötőpontok bonyolítják a teljes utasforgalom mintegy háromnegyedét és az Unión kívüli forgalom 90 %-át. Évi utasforgalmuk meghaladja az ötmillió főt, néhány közülük világviszonylatban is kiemelkedő fontosságú „hub”-nak (nemzetközi utasforgalmi gócpontnak) számít (63. táblázat). Összesen mintegy harminc légikikötő sorolható ebbe a kategóriába. − A Közösségi Összekötőpontok évi 1-5 millió fős utasforgalmat bonyolítanak, és jórészt a teljes fennmaradó Unión belüli és nemzetközi forgalom rajtuk keresztül zajlik (kb. hatvan repülőtér tartozik ide). − A további kb. kétszáz repülőtér – az ún. Regionális és Elérhetőségi Pontok – viszonylag csekély forgalmat bonyolít (az összes közösségen belüli utasforgalom alig 5 %-át és az unión kívüli forgalom elenyésző részét), maximum évi egymillió utast fogadva. Jelentőségük azonban egy-egy térség megközelítése szempontjából létfontosságú lehet. A TEN-T hálózatok fejlesztésére vonatkozó irányelvek hangsúlyozzák, hogy a közösségi repülőtereknek képesnek kell lenniük a folyamatosan bővülő forgalom megfelelő kezelésére, és ezzel egyidejűleg a biztonsági és környezetvédelmi előírások maradéktalan teljesítésére.
239
63. táblázat. A legnagyobb utasforgalmat lebonyolító repülőterek az Európai Unióban Repülőtér
Ország
London Heathrow Egyesült Királyság Frankfurt Rhein-Main Németország Párizs Ch. de Gaulle Franciaország Amszterdam Schiphol Hollandia London Gatwick Egyesült Királyság Madrid Barajas Spanyolország Párizs Orly Franciaország Róma Fiumicino Olaszország München Németország Bruxelles Zaventem Belgium Palma de Mallorca Spanyolország Manchester Egyesült Királyság Koppenhága Kastrup Dánia Barcelona Spanyolország Stockholm Arlanda Svédország Milánó Malpensa Olaszország Düsseldorf Németország Dublin Írország Bécs Scwechat Ausztria Berlin Németország Helsinki Finnország Athén Hellenikon Görögország Milánó Linate Olaszország Forrás: European Commission és Eurostat (2000)
1970 15,6 9,4 2,2 5,2 3,7 4,8 10,4 6,5 3,6 2,8 4,8 1,9 6,5 4,0 2,6 – 3,6 1,9 1,5 3,7 2,9
1980 1990 1998 (évi utaslétszám, millió fő) 27,5 43,0 60,7 17,6 29,4 42,7 10,1 22,5 38,6 9,4 16,5 34,4 9,7 21,2 29,2 10,1 16,2 25,5 15,7 24,3 25,0 11,4 17,7 25,3 6,0 11,4 19,3 5,1 7,1 18,5 7,3 11,3 17,7 4,3 10,1 17,6 8,6 12,1 16,7 5,8 9,0 16,2 4,3 14,0 16,4 – – 6,0 7,2 11,9 15,8 2,6 5,5 11,6 2,7 5,5 10,6 8,8 9,4 9,2 10,1 11,5 6,2 9,5 13,6
1999 62,3 45,9 43,6 36,8 30,6 27,5 25,3 24,0 21,3 20,0 19,2 17,8 17,4 17,4 17,4 16,9 15,9 12,8 11,2 9,6 9,6
1999/98 (%) 2,6 7,3 12,9 6,9 4,8 8,1 1,6 -5,2 10,2 8,3 8,9 1,2 4,4 7,7 5,8 181,2 1,1 9,8 5,3 8,6 2,1
6,6
-51,9
A vizsgált időszak fejlesztései gyakorlatilag valamennyi Nemzetközi Összekötőpontot érintették, közel 5 milliárd ECU nagyságrendű összberuházásban testet öltve. Különös hangsúlyt kaptak a repülőterek és a vasúti – főképpen a gyorsvasúti – hálózat összekapcsolását célzó fejlesztések (nagyarányú beruházások valósultak meg Amszterdam/Schiphol, Milánó/Malpensa és London/Heathrow esetében). A Közösségi Összekötőpontok 800 millió ECU beruházásban részesültek, a projektek széles körét megvalósítva (kifutópályák építésétől a forgalmi épületek modernizációjáig számos területen). A többi repülőtéren összesen kb. 300 millió ECU-t fektettek be különböző fejlesztésekbe. A TEN-T program részét képezik még a belső víziutak (folyók, tavak, csatornák) és hozzájuk csatlakozó kikötők, valamint a tengeri kikötők fejlesztésére irányuló projektek is, ezek azonban marginális jelentőségűek a turizmus számára, ezért részletesebben nem foglalkozunk velük 89.
89
A vízi turizmus ugyan egy ígéretesen fejlődő ágazat az Európai Unióban, a TEN-T program keretében zajló
fejlesztések azonban kifejezetten a vízi teherszállítás és a közlekedési eszközök közötti átrakodás feltételeit kívánják javítani. 240
A TEN-T program a szorosan értelmezett közlekedési infrastruktúra fejlesztésén, illetve annak támogatásán túl nagy hangsúlyt fektetett a közlekedés fejlesztésének egyéb vonatkozásaira is. E tevékenység az alábbi területekre terjedt ki: − Közlekedés-menedzselési és navigációs rendszerek kialakítása, illetve fejlesztése. A nemzeti közlekedési hálózatok összekapcsolása szükségessé teszi a közlekedés-irányítás közösségi szintű harmonizációját is. A TEN-T program keretében valamennyi, hálózatfejlesztés által is érintett területen (közúti, vasúti, vízi és légiközlekedés) sor került ilyen rendszerek kialakítására vagy tesztelésére. A megvalósult projektek igen sokrétűek, az útjelzések egységesítésétől az utastájékoztatás fejlesztésén át az adatgyűjtési és adatfeldolgozási, közlekedés-irányítási és műholdas helymeghatározási rendszerek kiépítéséig számos tevékenységre irányulnak. − Kutatás és fejlesztés. A TEN-T hálózatok fejlesztésével kapcsolatban felmerülő társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi kérdéseket az Unió kutatási és fejlesztési keretprogramjaiból finanszírozott tanulmányok elemzik részletesen. A legfőbb vizsgált témák között szerepelnek a károsanyag-kibocsátás, az energiafelhasználás, a biztonság, a természetes élőhelyek veszélyeztetése vagy nagy volumenű beruházások komplex hatásmechanizmusa. Az 1998-2002-es időszakban futó K+F Keretprogram két részterületén 90 is folytatódnak a közlekedési hálózatokkal kapcsolatos kutatások. − Környezetvédelem. A közlekedési beruházások nagymértékben képesek befolyásolni a környezeti feltételeket, ezért – az Unió vonatkozó környezetvédelmi előírásaival összhangban – a TEN-T program irányelvei is megkövetelik az ún. stratégiai környezeti értékelés (Strategic Environmental Assessment, SEA) elkészítését az infrastrukturális projektek tervezési szakaszában. A Bizottság elkészíttette és közzétette erre vonatkozó kézikönyvét (European Commission 1999d). − Összeköttetés harmadik országokkal. Az Európai Unió – többek között a bővülésre való felkészülés jegyében – szorgalmazza egy összeurópai közlekedésfejlesztési politika kialakítását (European Commission 1997b). Ennek szellemében kijelölte az európai főközlekedési folyosókat, szorgalmazza a fejlesztések összehangolását, illetve bizonyos mértékben fejlesztési hozzájárulásokat nyújt az előcsatlakozási alapokon keresztül. A TEN-T programok finanszírozásában a tagállamok saját forrásai játszanak meghatározó szerepet. Ugyanakkor az Európai Unió is részt vállal a fejlesztések anyagi hátterének bizto90
“Sustainable Mobility and Intermodality”, “Systems and Services for the Citizen” 241
sításában: a legfontosabb közvetlen forrásoknak a TEN-T program költségvetése, a Kohéziós Alap és az Európai Regionális Fejlesztési Alap minősülnek. Ezek 1996/97-ben együttesen 4.157 millió ECU-vel járultak hozzá a programok megvalósításához (64. táblázat). Több mint kétszer ekkora összeg jutott a fejlesztésre közvetett módon, vagyis az EIB és az EIF által nyújtott kölcsönök, illetve garanciák formájában. A közel 13 milliárd ECU nagyságrendű közösségi forrás azonban csak körülbelül egyharmadát teszi ki a TEN-T programok finanszírozására fordított teljes összegnek a vizsgált időszakban (66. táblázat). 64. táblázat. A TEN-T programok közösségi finanszírozása (millió ECU) Év TEN-T költségvetés 1996 280 1997 352 1996+97 632 Forrás: European Commission
Kohéziós Alap 1 224 1 251 2 475
ERDF – – 1050
EIF 303 55 358
EIB 3 504 4 943 8 447
A közösségi források hálózattípusonkénti megoszlását vizsgálva megállapítható, hogy azok oroszlánrészét a vasút- és a közúthálózat fejlesztésére fordították (a közúti infrastruktúra fejlesztésének dominanciájával a Kohéziós Alap esetében, ugyanakkor a vasúthálózat preferálásával a másik két közvetlen forrás tekintetében, 65. táblázat). 65. táblázat. A TEN-T programok közösségi finanszírozásának hálózattípus szerinti megoszlása (millió ECU és %) TEN-T költségvetés Kohéziós Alap 1996 % 1997 % 1996 % 1997 Közút 35,3 12,6 62,0 17,7 959,5 78,5 707,6 Vasút 173,6 62,0 204,0 58,0 222,0 18,1 407,7 Vízi út 1,5 0,5 4,0 1,1 – – Kikötők 3,6 1,3 9,0 2,6 23,0 1,9 21,3 Repterek 3,7 1,3 21,0 6,0 15,7 1,3 110,3 IST* 62,3 22,3 52,0 14,8 4,0 0,3 4,2 Total 280,0 100,0 352,0 100,0 1 224,2 100,0 1 251,1 * Intelligent Transport Systems – Közlekedés-menedzselési és navigációs rendszerek Forrás: European Commission
% 57,0 32,6 1,7 8,8 0,3 100,0
ERDF 1997 % 139,6 26,0 369,9 69,9 – 14,9 2,8 5,0 0,9 – 529,4 100,0
A 66. táblázat adatai rámutatnak egyrészt a tagországok közlekedésfejlesztési prioritásaira (legalábbis az egyes hálózattípusok fejlesztésére szánt összegek nagyságrendjén keresztül), másrészt az európai közlekedéspolitika célkitűzéseinek megvalósításával járó anyagi terhekre. Összességében az adatok arra utalnak, hogy a turizmus fejlődési lehetőségei a közlekedési infrastruktúra oldaláról a következő években érezhető, sok esetben pedig számottevő javulást tapasztalhatnak.
242
66. táblázat. A TEN-T fejlesztésére fordított összegek (millió ECU/euró) Befektetések 1996/97-ben Vasutak Közutak Repterek Kikötők Összesen Ausztria 1 100 50 172 – 1 322 Belgium 549 148 4 81 783 Dánia 1 253 1 087 175 10 2 525 Egy. Királyság 543 366 n.a 402 1 311 Finnország 180 237 6 126 550 Franciaország 1 667 3 529 1 092 103 6 392 Görögország 361 1 304 10 110 1 785 Hollandia 610 112 1 053 188 1 963 Írország 41 300 103 12 455 Luxemburg 30 4 2 – 36 Németország 5 299 3 555 1 831 163 10 848 Olaszország 1 726 816 860 65 3 466 Portugália 131 713 168 16 1 028 Spanyolország 762 1 838 403 256 3 258 Svédország 899 543 31 170 1 643 TEN-T össz. 15 151 14 602 5 908 1 703 38 390 Forrás: European Commission
Becsült összes projektköltség Vasutak Közutak Repterek Összesen 11 626 1 487 618 13 731 4 109 786 48 4 944 4 977 3 209 871 9 057 8 489 2 281 226 10 996 1 133 1 691 6 2 831 30 318 17 900 1 760 49 978 2 042 10 426 353 12 821 11 990 2 377 4 307 18 674 120 818 311 1 249 34 n.a 78 112 54 078 15 192 14 884 84 154 30 156 9 281 860 40 296 1 480 2 757 736 4 973 19 897 9 926 558 30 381 5 157 3 734 362 9 252 185 607 81 865 25 976 307 448
10.8. Az információs társadalom és a turizmus 10.8.1. „Teletourism” kezdeményezés A közösségi kezdeményezésű SME-program (1994-1999) keretében a DG XXIII és a DG XVI közösen hirdette meg a „Teletourism Initiative” (InTouriSME) elnevezésű akciót, melynek fő célja az Internet használatának elősegítése volt az elmaradott régiókban tevékenykedő turisztikai kis- és középvállalkozások számára, nemzetközi piacra lépésük támogatása érdekében. Kilátásba helyezték egy foglalási és fizetési funkciókat lebonyolítani képes elektronikus kereskedelmi rendszer felállítását is, e szándék azonban később beépült az általánosabb célokat követő „Go Gigital” programba (lásd alább). 10.8.2. Az „eEurope” program Az Európai Bizottság, felmérve az információs technológiák elterjedésének jelentőségét a globális versenyképesség szempontjából, valamint az Unió e téren való lemaradását az Egyesült Államoktól, 1999 decemberében meghirdette az „eEurope – egy információs társadalom mindenki számára” című kezdeményezést [COM (1999) 687 final]. A program Európa erősségeire – technológiai vívmányaira, oktatási és vállalkozói potenciáljára – építve kívánja a lehető legmélyebben kiaknázni az „e-gazdaság” lehetőségeit, az egész gazdaság modernizációjának egyik kulcsává téve azt. Az „eEurope” program fő céljait a Bizottság az alábbiakban határozza meg: − Az Internet-hozzáférés és a digitális korszakba való belépés lehetőségének biztosítása az Unió valamennyi lakosa, háztartása, oktatási intézménye, vállalkozása és közhivatala számára.
243
− Egy „digitálisan művelt” Európa létrehozása, amit az új ötletek finanszírozására és fejlesztésére nyitott vállalkozói szellem támogat. − Az információs társadalom megvalósítási folyamatának társadalmi kirekesztésektől mentes lebonyolítása, a fogyasztói bizalom és a társadalmi kohézió megerősítésével párhuzamosan. A fenti célok elérése érdekében a Bizottság tíz tevékenységi területet jelöl meg, amelyeken a Bizottság, a tagállamok, a vállalkozások és az uniós polgárok közös erőfeszítései szükségesek. Ezek között szerepelnek az Internet minél szélesebb körű elérhetőségét és jobb használhatóságát, az elektronikus kereskedelem („e-commerce”) élénkítését, a széleskörűen (fizetésre, internetezésre, közlekedésre stb.) használható elektronikus kártyák elterjedését, a csúcstechnológiát képviselő kis- és középvállalkozások által igénybe vehető kockázati tőkeforrások jobb elérhetőségét, az online egészségügyi szolgáltatások kialakítását, az intelligens közlekedési rendszerek kifejlesztését, valamint a kormányzati információk és szolgáltatások internetes hozzáférhetőségét szolgáló intézkedések. A 2000. március 23-24-én megtartott lisszaboni Európai Tanács-ülésen üdvözölték a kezdeményezést, amit követően a Bizottság kiadta a program megvalósítását szolgáló Akciótervét (European Commission 2000a). Ez a fenti programban megjelölt tevékenységi területeket – némileg kiegészítve és átalakítva – három fő cél alá sorolja, melyek megszabják az Akcióterv alapvető irányultságát: − olcsóbb, gyorsabb, biztonságosabb Internet-elérés; − az emberi tudás és képességek fejlesztése; − az Internet használatának ösztönzése és kiterjesztése. Mindezek az intézkedések nagy jelentőséggel bírnak a turizmus számára is. A turizmus egyike azon ágazatoknak, ahol az elektronikus kereskedelem egy bizonyos formája – a számítógépes foglalási rendszereken keresztül történő repülőjegy- és szállásértékesítés – már az „Internet-korszak” (a kilencvenes évek közepén kezdődött robbanásszerű fejlődés) előtt is realitás volt, így sok szolgáltatónak és közvetítőnek már nem ismeretlen ez a terület. Az Internet fejlődése és a hozzáférési lehetőségek javulása egyrészt változatosabbá teheti a szolgáltatók értékesítési lehetőségeit, másrészt „demokratizálja” az értékesítés folyamatát abban az értelemben, hogy a foglalási rendszerekhez már a végső fogyasztók is hozzáférhetnek.
244
10.8.3. A turizmussal kapcsolatos prioritások a kutatás-fejlesztési tevékenységben A turizmus helyet kapott az Unió ötödik kutatási és fejlesztési keretprogramjában (1999/ 182/EC sz. döntés). A program által meghatározott egyik akcióterület – a kutatási, technológiai fejlesztési és demonstrációs programok megvalósítása – négy fő témát érint: − életminőség és erőforrás-menedzsment; − felhasználóbarát információs társadalom; − versenyképes, fenntartható növekedés; − energetika, környezetvédelem és fenntartható fejlődés. A második téma prioritási területei között a már tárgyalt közlekedés mellett szerepel a turizmus is. A kutatómunka célja a turizmussal kapcsolatban olyan tények és ismeretek feltárása, melyek révén az ágazat szolgáltatói képesek lesznek összehangolt, értéknövelt és nemzetközileg versenyképesebb szolgáltatások nyújtására. A kutatások középpontjában a turisztikai vállalkozások közötti, illetve ezek és a fogyasztók közötti információáramlás kérdései állnak, különös tekintettel a hatékonyságnövelés és a minőségjavítás terén elérhető eredményekre. A kutatásokban hangsúlyosan kezelik a kis- és középvállalkozások előtt álló lehetőségeket. 10.8.4. Az elektronikus kereskedelem és a turizmus Az elektronikus kereskedelem valósággal forradalmasíthatja a termékek és szolgáltatások értékesítését az elkövetkezendő években, még ha a kezdeti lelkesedést a tények jelenleg még kevéssé támasztják is alá. Mint az „eEurope” program kapcsán jeleztük, a turizmus számára nem ismeretlen ez a kereskedelmi forma, az Internet „csupán” új távlatokat nyitott alkalmazhatóságában. Ezek azonban kétségkívül minőségi és mennyiségi változást eredményezhetnek a turisztikai szolgáltatások kereskedelmében. Az Európai Bizottság tisztában van az elektronikus kereskedelem harmonikus fejlődését biztosítandó szabályozás fontosságával, ezért több intézkedést készített elő a területre vonatkozóan. Ezek közül kettő már uniós jogszabállyá vált: − Az elektronikus aláírásokra vonatkozó irányelv (1999/93/EC) az Interneten történő szerződéskötés legfőbb akadályát hárítja el azzal, hogy megalkotja az ilyen aláírások használatára és elismerésére vonatkozó jogi kereteket. Az irányelv kimondja, hogy az elektronikus aláírások nem diszkriminálhatók csupán azon az alapon, hogy digitálisak, vagyis hitelességüket műszakilag megfelelő eljárás alkalmazása esetén kötelező elismerni. 245
− Az elektronikus kereskedelemre vonatkozó irányelv (2000/31/EC) hatálya kiterjed mind a vállalkozások közötti („B2B”), mind a vállalkozások és a fogyasztók közötti („B2C”) kapcsolatra, és magába foglalja az ingyenes szolgáltatásokat, illetve az online fizetést feltételező tranzakciókat egyaránt. Az irányelv csak az Európai Unióban bejegyzett vállalkozásokat érinti. Az irányelv az elektronikus kereskedelem szabadságát, átláthatóságát és megbízhatóságát hivatott biztosítani olyan intézkedéseken keresztül, mint az akadálytalan megjelenés garantálása az Unió egész területén (egy tagállam csak bizonyos, jól körülhatárolt esetekben korlátozhatja egy másik tagállam szolgáltatójának piaci megjelenését), az elektronikus üzenetek minimálisan kötelező tartalmának előírása, a kéretlen kereskedelmi üzenetek erőteljes korlátozása vagy az elektronikus úton megköthető szerződéstípusok meghatározása. 10.8.5. A „Go Digital” program a kis- és középvállalkozások számára Az Európai Unió valamennyi, kis- és középvállalkozásokat érintő intézkedése fontos a turizmus számára az ágazat korábban ismertetett vállalatszerkezeti jellemzői miatt. Így a Bizottság azon programja is kiemelkedő jelentőségű, amely e vállalatcsoport Internet-használatát hivatott elősegíteni. A kis- és középvállalkozások „digitalizálási” programját [COM (2001) 36 final] az „eEurope 2002” Akciótervhez kapcsolódva hirdették meg. A program általános célja az információs és kommunikációs technológiák kis- és középvállalkozások részéről történő használatának támogatása a rendelkezésre álló közösségi erőforrásokra alapozva. Így a program finanszírozását a Vállalkozáspolitikai és az Információs Társadalom Főigazgatóság forrásaiból, valamint a Strukturális Alapokból biztosítják. A „Go Digital” program prioritásai a következők: − az elektronikus üzletkötés és az elektronikus alapon működő vállalkozások létrejötte számára kedvező környezet és keretfeltételek kialakítása; − az „e-business” megvalósításának megkönnyítése a vonatkozó kutatási eredmények és egyéb információk közzétételével és hasznosíthatóságának támogatásával; − az információs és kommunikációs technológiákban való jártasság fejlesztése a megfelelő képzési programok támogatásával.
246
10.8.6. TEN-Telecom Az információs társadalom megvalósításával kapcsolatos uniós politika fontos eszköze a telekommunikációs
hálózatok
fejlesztését
célzó
TEN-Telecom
(Trans-European
Telecommunications Networks) program, amely a transz-európai hálózatokkal foglalkozó keretprogram szerves részét alkotja. A program pénzügyi bázisát két minisztertanácsi rendelet (95/2236/EC és 99/1655/EC) biztosítja. Az 1997-ben elfogadott TEN-Telecom irányelvek (97/1336/EC sz. döntés) meghatározzák a program céljait és prioritásait, valamint azon közös érdekeltségű projektek körét, amelyek pénzügyi támogatásokban részesülhetnek a program forrásaiból. A program fő céljai az alábbiakban foglalhatók össze: − az információs társadalomba 91 való átmenet megkönnyítése mindenki számára; − az európai vállalkozások – különösen a kis- és középvállalkozások – versenyképességének javítása, a belső piac megerősítése; − a gazdasági és társadalmi kohézió megerősítése. − Munkahelyteremtéshez vezető új tevékenységek ösztönzése. A fenti célok elérése érdekében az irányelvek a következő prioritásokat határozzák meg: − a hálózati alapú multimédiás alkalmazások összehangolása a megnevezett célokkal; − az általános Internet-alapú szolgáltatások támogatása, különös tekintettel az információs társadalomhoz kapcsolódó innovatív megoldásokra (elektronikus kereskedelem, oktatás, egészségügy stb.); − a hálózatok együttműködésének, inter-operabilitásának biztosítása. A TEN-Telecom program elsősorban az alábbi típusú projekteket részesíti támogatásokban: − hálózati alapú általános szolgáltatásokat bevezető projektek; − távoktatás megvalósítását és a kulturális örökség megismerését célzó alkalmazás-projektek; − hálózati alapú szolgáltatások kis- és középvállalkozások, a közlekedés, a környezetvédelem és az egészségügy számára. 91
A program az „e-society” kifejezést használja. 247
Mindhárom fő típus tematikájához illeszthetők olyan projektek, amelyek közvetetten, vagy akár közvetlenül is a turizmus fejlesztését szolgálják. A TEN-Telecom irányelvek I. függeléke megnevezi azokat a konkrét területeket, illetve témákat, amelyeken közös érdekeltségű projektek kezdeményezhetők. Ezek közül az alábbiak bírnak kiemelkedő jelentőséggel a turizmus számára: − Transz-európai telekommunikációs hálózatok az európai kulturális örökség eléréséhez – az európai kulturális örökség (múzeumok, könyvtárak, audiovizuális gyűjtemények stb.) „digitalizálása” megkönnyíti a közös kincsnek tekintett szellemi értékekhez való hozzáférést. Az irányelvek külön hangsúlyozzák a „virtuális” múzeumok és kiállítások szerepét abban, hogy a turisták jobban megismerjék és értékeljék Európa kulturális örökségét 92. − Transz-európai telekommunikációs alkalmazások a kis- és középvállalkozások számára – a program olyan projektek megvalósítását támogatja elsősorban, amelyek segítik e vállalati kört a releváns üzleti információkhoz való hozzájutásban, az elektronikus tendereken való részvételben, az elektronikus kereskedelem fejlesztésében, illetve amelyek hozzájárulnak a kis- és középvállalkozások működését segítő intézményi keretek továbbfejlesztéséhez. − Transz-európai telekommunikációs hálózatok a közlekedés és a mobilitás szolgálatában – a közlekedés és a kommunikáció szoros kapcsolata a TEN-T program prioritásai alapján is nyilvánvaló. A kommunikációs szolgáltatások a közlekedési, és ezeken keresztül az utazási és turisztikai szolgáltatások megbízhatósága és minősége szempontjából kulcsfontosságú tényezőnek minősülnek. Az irányelvek megemlítik a dinamikus és folyamatos turisztikai és utazási információk biztosításának szükségességét, a testre szabott információ-szolgáltatás lehetőségével kiegészítve. Áttételesen más projekt-területeknek – környezetvédelem, egészségügy, humán erőforrásfejlesztés – is lehetnek turisztikai vonatkozásai. 10.9. Kultúra és örökségvédelem 10.9.1. Kulturális akciók Az európai turisztikai kínálat meghatározó fontosságú összetevője a kultúra. A kulturális turizmus gazdasági és társadalmi jelentősége ellenére az Európai Unió mindmáig nem alakított átfogó szabályozást e területen. Pontosabban a turizmussal, illetve kultúrával külön92
Vagyis a TEN-Telecom program megfogalmazói – ellentétben bizonyos véleményekkel – nem tartanak
attól, hogy a múzeumok „virtuális megnyitása” csökkenti majd a „valódi” látogatók számát. 248
külön már igen sokat foglalkoztak az Unióban, de a két terület együttes, integrált kezelésére csak elvétve akad példa. Bizonyos pozitív törekvések azonban már felfedezhetők. Szimbolikus jelentőségű akciónak indult (1985-ben), de ma már fontos turizmust vonzó tényezőnek számít az „Európai Kulturális Város / Európa Kulturális Fővárosa” 93 cím évenkénti odaítélése. A kiválasztott város Európa művészvilágának egyik találkozóhelyévé válik, ami koncertek, színházi előadások, kiállítások és más kulturális események formájában kelti fel a turisták érdeklődését. Az érintett város által élvezett közvetlen és közvetett előnyök nyilvánvalóak, és évről évre növelik a jelentkezők számát. A társult államok városainak csatlakozási szándékára reagálva az EU 1990-ben elhatározta az „Európai Kulturális Hónapok” megrendezését, amely a fentihez hasonló természetű, ám szerényebb kezdeményezés. A 2000. évet az Unió többek között azzal kívánta méltóképpen megünnepelni, hogy egyszerre kilenc városnak ítélte oda a megtisztelő címet, melyek között először szerepeltek nem uniós tagállamok települései (67. táblázat). A fenti címeket viselő városokat 1999-ig a Kulturális Miniszterek Tanácsának egyhangú határozatával választották ki a jelöltek közül; az említett évben sor került a kiválasztási eljárás reformjára, melynek eredményeképpen más európai intézmények is bekapcsolódtak a döntéshozatalba. 67. táblázat. Európai Kulturális Város / Európa Kulturális Fővárosa Év Város Év Város 1985 Athén 1993 Antwerpen 1986 Firenze 1994 Lisszabon 1987 Amszterdam 1995 Luxembourg 1988 Berlin 1996 Koppenhága 1989 Párizs 1997 Thessaloniki 1990 Glasgow 1998 Stockholm 1991 Dublin 1999 Weimar 1992 Madrid Forrás: European Commission DG Culture website
Év 2000
2001 2002 2003 2004
Város Avignon, Bergen, Bologna, Brüsszel, Helsinki, Krakkó, Reykjavik, Prága, Santiago de Compostela Porto + Rotterdam Brugge + Salamanca Graz Genova + Lille
1994-ben indult meg a Kaleidoscope-program, amely kulturális akciók és események támogatását irányozta elő a képzőművészetek, az előadóművészetek, az iparművészet, a multimédia-művészet, a könyvkiadás, az építészet és egyéb művészeti ágak területén. Az Unióhoz benyújtott közel ezer projekt közül százat választott ki egy független zsűri, amelyek maximum 25 %-os EU-kofinanszírozásban részesültek. Hasonló célokkal indították útnak 1996-ban a második Kaleidoscope-programot (96/719/EC), amelyet kiterjesztettek az Európai Gazdasági Térség egészére, valamint Ciprusra, Máltára és a társult országokra is. A program 1999-ig tartó futamidejében 518 projekt támogatására került sor, összesen 36,7 93
A kezdeményezés 1998-ig az „Európai Kulturális Város” (European City of Culture) nevet viselte, 1999-től
az „Európa Kulturális Fővárosa” (Cultural Capital of Europe) megnevezés van érvényben. 249
millió ECU közösségi hozzájárulással. Az Európai Kulturális Főváros és az Európai Kulturális Hónap cím elnyerői is ebből a forrásból részesültek támogatásban (városonként 100600 ezer ECU nagyságrendben). A finanszírozott projektek közül jónéhány számottevő turisztikai jelentőségű kulturális programok és rendezvények megvalósítására irányult. 10.9.2. Az építészeti örökség védelme Az európai kulturális örökség, amely a kontinens turisztikai vonzerőinek meghatározó részét képezi, éppen rendkívüli gazdagságának köszönhetően csak jelentős anyagi ráfordításokkal tartható fenn (Borg, Costa, és Gotti 1996). Mivel hagyományosan nemzeti, regionális vagy helyi hatáskörbe tartozó tevékenységről van szó, az Unió intézkedései e téren sokáig néhány jelképes akcióra és kísérleti projektre korlátozódtak, amelyek 1994-ig összesen alig 7 millió ECU támogatásban részesültek. A kísérleti projektek történelmi épületek és épületegyüttesek rekonstrukcióját, hasznosítását és megőrzését szolgálták. 1983 óta a Közösség közvetlenül is részt vett egyes, európai jelentőségű műemlékek és történelmi helyek felújításának támogatásában, amelyek mindegyike egyúttal fontos turisztikai vonzerő is. Megemlítendő például az athéni Akropolisz, az Athosz-hegyi kolostorok, a Lisszaboni Chiado-negyed, a portugáliai Coimbra és a spanyolországi Santiago de Compostela városának felújításában való részvétel. Kisebb összegű „sürgősségi” segélyek kiutalására is sor került egyes, váratlan károsodást szenvedett, jelentős műemlékek vagy gyűjtemények számára (Uffizi Képtár Firenzében, Liceo Színház Barcelonában, Breton Parlament Rennes-ben, Delfi romterülete, Fenice Színház Velencében). A hasonló jellegű és jelentőségű, elvégzésre váró feladatok mennyisége miatt azonban ezek az akciók csupán jelképesnek tekinthetők. A kilencvenes évek közepére a tagországok és az Unió vezetőiben kialakult az a felismerés, hogy a tagországok kulturális öröksége egyúttal közös európai „kincsnek” is minősül, ezért indokolt a közösségi szintű szerepvállalás az örökség védelme és fenntartása terén. E célból a Bizottság 1995-ben egy ötéves közösségi akcióprogramot kívánt meghirdetni Raphaël néven [COM (95) 110 final ], 67 millió ECU költségvetéssel, amely integrált módon kívánta szolgálni a műemlékek védelmét és a kapcsolódó ismeretek hatékony terjesztését. A program végül egy négyéves időszakra (1997-2000) kerül elfogadásra, erősen lecsökkentett költségvetéssel (30 millió ECU). Ennek ellenére mintegy 360 örökségvédelmi projektet sikerült megvalósítani támogatása révén.
250
10.9.3. A városi környezet védelme Az előzőeknél határozottabb, bár szűkre szabottabb politikát folytat az Európai Bizottság a városfejlődés egyes negatív hatásainak kezelése tekintetében: 1990-ben egy Zöld Könyvet 94 adott ki a városi környezetről, 1994-ben pedig elindította az URBAN programot egyes, gazdasági válság által sújtott városok infrastrukturális és környezeti fejlesztésére. A program 600 millió ECU-t használhat fel 1994 és 1999 között és főképp görög, illetve északír városok támogatását célozza. Mivel a városfejlesztés kérdései zömmel a tagállamok, illetve azok helyi adminisztratív szerveinek hatáskörébe tartoznak, a Bizottság inkább csak útmutatásokat dolgoz ki, az érdeklődés homlokterébe igyekszik állítani a fejlesztés problémáit, illetve támogatja az adminisztratív szerveket hatékonyabb eszközök kialakításában. A RECITE programon belül például 15 millió ECU állt rendelkezésre a városok közötti együttműködési kapcsolatok ápolására. 10.9.4. A Culture 2000 program A kilencvenes évek kulturális kezdeményezéseinek tapasztalatai alapján a 2000. év elején sor került az Unió első kulturális keretprogramja, a Culture 2000 elfogadására (2000/508/EC sz. döntés). Kombinálva a Kaleidoscope, a Raphaël és az Ariane 95 programok törekvéseit, a Culture 2000 célul tűzte ki az európai népek kultúrájának és művészetének terjesztését, kölcsönös megismerésének elősegítését, illetve az európai kulturális örökség védelmét. A keretprogramot a 2000-tól 2004-ig terjedő időszakra fogadták el, 167 millió euró költségvetéssel. A programban részt vehetnek az Európai Gazdasági Térség tagállamai, az Európai Unió társult államai, valamint minden olyan ország, amely kulturális fejezetet tartalmazó együttműködési megállapodást kötött az Unióval. A Culture 2000-program ezen felül lehetővé teszi közös akciók megvalósítását a kulturális tevékenységet (is) folytató nemzetközi szervezetekkel, pl. az Európa Tanáccsal vagy az UNESCO-val. A program turisztikai szempontból kiemelkedő jelentőséggel bír, amennyiben a Bizottság által is szorgalmazott fejlődési irány, a kulturális turizmus bővülése irányába hat.
94 95
The Green Paper on the urban environment Az európai irodalmi művek kölcsönös megismerését szolgáló Ariane-program a fordítói tevékenységet
támogatta 1997 és 1999 között, összesen 11,1 millió ECU költségvetéssel. Turisztikai jelentősége elenyésző. 251
10.10. Környezetvédelmi politika 10.10.1. A Környezetvédelmi Akcióprogramok A környezetvédelemmel kapcsolatos kérdések az Európai Unióban évtizedek óta nagy hangsúlyt kapnak. A közösségi szintű környezetvédelmi tevékenység 1972-ben vette kezdetét és egymást követő akcióprogramokban testesült meg, melyek keretében mintegy kétszáz jogszabály megalkotására került sor. Ezek vertikális jellegűek voltak, azaz ágazati megközelítésben kezelték a környezeti problémákat, főképp a szennyezéssel kapcsolatos határértékek és szabványok bevezetése révén. A környezetvédelem a Maastrichti Szerződéssel vált hivatalosan is uniós politikává, az Amszterdami Szerződés pedig újabb továbblépést jelentett, amennyiben a Közösség céljai között megnevezte a fenntarthatóság elve alapján megvalósuló fejlődést 96. A fenntartható fejlődés megvalósítására való törekvés azonban már valamivel korábban, a Közösség Ötödik Környezetvédelmi Akcióprogramjában 97 megjelent. Az 1993 elején elfogadott, 2000-ig tartó és a „Fenntarthatóság felé” alcímet viselő program részben új szemléletmódot tükrözött, amennyiben bevezette a „horizontális” megközelítést a környezetvédelmi intézkedések terén, vagyis az ágazati alapon történő problémakezelés helyett a szennyeződések és egyéb környezeti károk általános kezelését helyezte előtérbe. Emellett a program még konkrét ágazati intézkedéseket is előirányzott, nevezetesen az ipar, az energetika, a közlekedés, a mezőgazdaság és a turizmus területén. A közlekedést illetően a program szorgalmazta az infrastruktúra és a közlekedési eszközök menedzsmentjének továbbfejlesztését, a tömegközlekedés fejlesztését és az üzemanyagok minőségének javítását. A turizmus területén a program felhívta a figyelmet a tömegturizmus hatékonyabb kezelésének, a turisztikai szolgáltatások minőségjavításának, az alternatív turisztikai formák fejlesztésének és a környezeti felelősség tudatosításának szükségességére. A Bizottság 1995-ben közzétett egy megvalósítási jelentést [COM (95) 624 final] az Akcióprogrammal kapcsolatosan, amelyben felhívja a figyelmet a környezetvédelmi intézkedések bevezetésének késlekedésére a mezőgazdaság és a turizmus területén. Az 1999-ben publikált bizottsági értékelés [COM (1999) 543 final] rámutat a program, illetve a közösségi kör96
Az EK Szerződés 2. cikke szerint „A Közösség feladata az, hogy […] az egész Közösségben előmozdítsa a
gazdasági tevékenységek harmonikus, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődését…” (Fazekas 2000, p. 20.) 97
Resolution of the Council and the Representatives of the Governments of the Member States, meeting
within the Council of 1 February 1993 on a Community programme of policy and action in relation to the environment and sustainable development. OJ C 138, 1993/05/17. 252
nyezetvédelmi politika hiányosságaira, többek között arra, hogy a környezetvédelmi szabványok fejlődése nem képes lépést tartani az áruk, illetve a közlekedési és turisztikai szolgáltatások iránti kereslet növekedésével. E tekintetben az Akcióprogram csak korlátozott mértékben volt képes szolgálni a fenntartható fejlődés ügyét, így eredeti céljait nem érte el. A tapasztalatok alapján került sor a Hatodik Környezetvédelmi Akcióprogramra vonatkozó bizottsági javaslat [COM (2001) 31 final] összeállítására. A korábbi programokkal ellentétben ez már nem irányoz elő szektorspecifikus intézkedéseket, azaz teljes egészében horizontális megközelítést alkalmaz. A program négy prioritási területet határoz meg: − a globális klímaváltozás elleni küzdelem; − a természet védelme és a biodiverzitás megőrzése; − a környezeti és egészségügyi problémák hatékonyabb kezelése; − a természeti erőforrások megőrzése és a hulladékok megfelelő kezelése. A fenti területeken történő eredményes cselekvés érdekében a program öt alapvető megközelítési módszert vázol fel: − a meglevő környezetvédelmi jogszabályok hatékonyabb betartatása; − a környezetvédelmi szempontok integrálása valamennyi közösségi politikába; − a vállalkozásokkal és a fogyasztókkal való szoros együttműködés a megoldások feltárása érdekében; − alaposabb és könnyebben hozzáférhető környezeti információk biztosítása a Közösség állampolgárai számára; − a környezeti tudatosság fejlesztése a földhasználat kérdésében. Az Akcióprogram több vonatkozásban is felhívja a figyelmet a turizmus és a környezeti kérdések kapcsolatára, hangsúlyozva a környezeti értékek fontosságát az ágazat számára, illetve a turizmusfejlesztés és a fenntarthatóság közötti egyensúly kialakításának és megőrzésének szükségességét. 10.10.2. Környezetvédelmi intézkedések A turizmust közvetlenül érintő környezetvédelmi intézkedések közül az alábbiak emelendők ki (a turizmust közvetetten érintő intézkedésekkel nem foglalkozunk, tekintettel arra,
253
hogy végső soron minden környezetvédelmi norma hatással van a turizmus feltételeire és lehetőségeire): Természetes fürdővizek minősége. A fürdővíz minősége kulcskérdésnek számít a tengerparti üdülőhelyek fejlesztése szempontjából, meghatározhatja egy turisztikai központ sikerét. Még 1976-ban született egy irányelv (76/160/EEC, módosítása a 91/692/EC sz. irányelv) erre vonatkozóan, amely többek között a szennyezett fürdővizek által terjesztett betegségek miatti aggodalmakra reagált. Az irányelv szennyezettségi határértékeket állapít meg és a kormányok hatáskörébe utalja a fürdővizek ez alapján történő minősítését. A kilencvenes években a Bizottság tovább kívánta fejleszteni a kérdést érintő jogszabályokat, ám új irányelv-javaslata nem került elfogadásra. Ezért végül egy közleményt adott ki [COM (2000) 860 final], melyben meghatározta a fürdővizek minőségének javításával kapcsolatban követendő elveket; ezek szerint a jövőben nem egyszerűen a minőségellenőrzésre, hanem az aktív minőségvédelemre kell helyezni a hangsúlyt. Tengerparti zónák menedzsmentje. Az EU tengerpartjainak védelme több uniós nyilatkozatban és dokumentumban, köztük az Ötödik Környezetvédelmi Akcióprogramban is szerepel. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség tapasztalatai alapján az európai partvidéki övezetek négy fő problémával küzdenek: a vízszennyezéssel, a túlnépesedéssel, az erőforrások kimerülésével és a partvonal változásával. A problémákat súlyosbítja, hogy ezekben az övezetekben (a tengerpart menti 50 kilométeres sávon belül) 200 millió ember él az Európai Unióban. Az Akcióprogramban megfogalmazott célok kijelölik a Bizottság által kívánatosnak tartott cselekvési területeket. Ezek közül kiemelendő a döntéshozók tevékenységének jobb összehangolása, illetve a problémák tudatosítása az érintett adminisztratív és gazdasági szervezetek körében. A Bizottság 1996-ban elindított egy demonstrációs keretprogramot is, amely az egyes konkrét projekteken keresztül bemutatta, hogyan lehet biztosítani a tengerparti övezetek integrált menedzsmentjét (több projekt kifejezetten turisztikai célú fejlesztéseket irányzott elő). Környezeti hatásértékelés (Environmental Impact Assessment – EIA). Az EIA-irányelv (85/337/EEC) meghatározza a különféle fejlesztési projektek környezetre gyakorolt hatásának vizsgálati kritériumait, uniós szinten egységes eljárásokat bevezetve. Az irányelv két fő kategóriát különböztet meg: egyrészt azokat a projekteket, amelyeknél kötelező elvégezni a környezeti hatásértékelést, másrészt azokat, amelyek esetében a tagállamok dönthetik el, hogy végeznek-e ilyen értékelést vagy sem. Az irányelv módosítása (97/11/EC) nyomán függelékeket csatoltak annak szövegéhez: az I. számú függelék konkrétan felsorolja az EIA kötelező alkalmazási területeit, míg a II. számú függelék ágazatonkénti bontásban tar254
talmazza a tagállami hatáskörbe utalt projekteket (a tagállamok számára a III. függelék ad útmutatást a döntési kritériumok tekintetében). A II. függelékben felsorolt ágazatok között szerepel a turizmus és szabadidőipar is, az alábbi típusú infrastrukturális projektek nevesítésével: − sípályák, síliftek, függővasutak és csatlakozó berendezések; − turisztikai kikötők; − üdülőfalvak, városon kívüli szállodai komplexumok és a csatlakozó létesítmények; − kempingek és lakókocsi-táborok; − tematikus parkok. Az ilyen objektumok létrehozására irányuló projektek tehát akár saját jellemzőik (méret, erőforrás-felhasználás, szennyezőanyag-kibocsátás stb.), akár a megvalósítás helyének tulajdonságai (ökológiailag érzékeny és/vagy védett terület) beleeshetnek a fenti irányelv alkalmazási tartományába. Ecolabels („ökocímkék”). Az ecolabel egy olyan címke, amelyet a környezetet a hasonló termékekhez képest jobban kímélő, ám azoktól minőségben el nem maradó termékek kaphatnak az Európai Unióban (92/880/EEC). A címkét eredetileg csak ipari termékeknek ítélték oda, ám a vonatkozó jogszabály módosítása (2000/1980/EC) immár lehetővé teszi a szolgáltatásokra való kiterjesztést is. Az Európai Bizottság 2000-ben egy megvalósíthatósági tanulmány keretében megvizsgálta az ecolabel szállodai szolgáltatások részére történő odaítélésének lehetőségét is. A tanulmány pozitív eredményei alapján az első szállodai címkék odaítélését 2002 második felére tervezik. 10.11. A Gazdasági és Monetáris Unió 10.11.1. Az euró és a turizmus Az európai integrációs folyamatokban a legutóbbi tíz év folyamán végbement döntő fontosságú események – a belső piac kialakítása, a Schengeni Egyezmény életbe léptetése, az Európai Monetáris Unió fejlődése és ennek következtében a közös valuta, az euró bevezetése – nagymértékben befolyásolják az európai turizmus fejlődési lehetőségeit is. A közös valuta megteremtése Európa modern kori történelmének egyik kulcsfontosságú eseménye. Ez euró bevezetésével az Európai Unió a világ legnagyobb monetáris uniójává válik, ami tovább gyorsítja az egységes piac kiépítését és a régió fejlődését.
255
Az új közös valuta hozzájárulhat ahhoz, hogy egy egységes „Európa-desztináció” jelenjen meg a világ turisztikai piacán (Puczkó és Rátz 1999). Ugyanakkor az átváltási költségek és a banki jutalékok megszűnése, illetve az eltérő valutákkal összefüggő egyéb technikai akadályok megszűnése az unió belső turizmusára is komoly élénkítő hatással lehet, az áruk, szolgáltatások és tőkék növekvő mobilitása pedig új fejlődési perspektívákat nyit meg a turisztikai ágazat számára (az euró bevezetésének hatásait részletesebben lásd a 11.3 fejezetben). 10.11.2. Az euró bevezetésének feltételei A közös valuta bevezetésének feltétele, hogy a résztvevő országok alávessék magukat egy nemzetek fölötti közös monetáris politikának. Ezért a belépés előtt minden tagországnak bizonyítania kell, hogy hajlandó és képes önálló monetáris politikájának feladására. Ennek objektív mérésére szolgálnak az ún. konvergencia-kritériumok. Ezeket az Európai Uniót megalapító szerződésben határozták meg, így a Maastrichti konvergencia-kritériumok elnevezést viselik, és az alábbiakat tartalmazzák: − Árfolyamstabilitás: az euró-övezetben résztvevő országok valutáinak piaci árfolyama az árfolyam-mechanizmus által meghatározott ingadozási sávon belül kell, hogy maradjon úgy, hogy nem kerülhet sor a többi tagországgal szemben megállapított középárfolyamok leértékelésére a konvergencia-jelentést megelőző két évben. − Árstabilitás: a vizsgált tagország inflációs rátája a konvergencia-jelentésben meghatározott egy éves periódusra legfeljebb 1,5 százalékponttal múlhatja felül a legalacsonyabb inflációs rátát felmutató három tagállamnak ugyanezen időszakra számított számtani átlagát. − Fenntartható költségvetési pozíció: az adott tagország a résztvevő országok körére vonatkozó európai tanácsi döntés idején nem áll ún. túlzott deficit eljárás alatt. A túlzott deficit megállapítása, illetve az eljárás feloldása nemcsak gazdasági, hanem politikai döntés is. A költségvetési hiányra vonatkozó 3%-os, illetve a bruttó államadósságra vonatkozó 60%-os GDP arányok referenciaértékek a túlzott deficit megállapításának folyamatában. − Kamatkonvergencia: a vizsgált tagország hosszú távú kamatlába a konvergencia-jelentésben meghatározott egy éves periódusban legfeljebb 2 százalékponttal múlhatja felül a legalacsonyabb inflációs rátát felmutató három tagállam hosszú távú kamatainak számtani átlagát. A közös monetáris politika működéséhez gazdaságpolitikai koordinációra is szükség van. A közös monetáris politika folytatásának intézményi feltétele a közös európai jegybank létrehozása.
256
Ez az intézmény határozza meg az euró-övezet monetáris politikai céljait, tartja fenn az árstabilitást, utóbbi eléréséhez pedig a jegybanki függetlenség adja az intézményi biztosítékot. 10.11.3. Bizottsági tevékenység a turizmus terén az euróra való átállás terén Az 1999-es évben kezdetét vette a Gazdasági és Monetáris Unió megvalósításának 3. szakasza. Ugyanakkor a Bizottság aggasztóan alacsonynak találta az euró bevezetése és hatásai iránti érdeklődést a vállalkozások, különösen a kis- és középméretűek körében. Egy 1999 tavaszán végzett felmérés eredményeiből kiderül, hogy a kis- és középvállalkozások csupán 43 %-a vette figyelembe az euró várható hatásait és mindössze 18 %-uk alakított ki megfelelő stratégiát98. A legtöbben az utolsó pillanatokra (vagy azok utánra, azaz 2002-re) hagyják a felkészüléssel kapcsolatos teendőket. Sok vállalkozás még a rá háruló jogi kötelezettségekkel sem volt tisztában. Az Európai Bizottság – a felkészülést megkönnyítendő – támogatta az euró bevezetésére vonatkozó konferenciák megrendezését és az arról szóló kiadványok megjelentetését. Ezek közül néhány kifejezetten a turizmus terén jelentkező lehetőségekkel, problémákkal és teendőkkel foglalkozott. Még 1998 tavaszán került sor egy munkacsoport felállítására, amely az euró és a turizmus kapcsolatát vizsgálta. A munkacsoport előkészítő tevékenysége nyomán került sor ugyanazon év októberében egy konferencia megrendezésére, melynek jelentése 99 részletesen ismerteti a turisztikai vállalkozások által alkalmazható átállási módszereket, a turisták várható reakcióját az euró bevezetésére, a vállalkozások belső alkalmazkodásával összefüggő kívánalmakat és bankszektorral való kapcsolatok várható alakulását. A Bizottság az Association for Monetary Union in Europe nevű szervezettel közösen 1999-ben kiadott egy gyakorlati útmutatót is, mely részletes ellenőrzőlistái segítségével hozzájárul az üzleti rendszerek, eljárások és humán erőforrások „átállításához” az euró használatára a turisztikai vállalkozásokban. Az útmutatót valamennyi hivatalos uniós nyelven elkészítették és hozzáférhetővé tették az Interneten is (European Commission – AMUE 1999).
98
Lásd az “Enterprises 2002 – 18 months to finalise your euro preparation” című konferencia megállapításait,
http://europa.eu.int/comm/dgs/economy_finance/conf_events/rndtbl/rndtbl0600_en.htm 99
“Conference on the euro and tourism: opportunities and strategies for businesses, Brussels, 16 October
1998, Final Report”, http://europa.eu.int/comm/enterprise/services/tourism/tourism-publications/publications.htm 257
C. A TURIZMUS EURÓPAI INTEGRÁCIÓJA? 11. AZ INTEGRÁCIÓS FOLYAMATOK POZITÍV ÉS NEGATÍV HATÁSAI 11.1. Az Egységes Belső Piac kialakításával kapcsolatos pozitív hatások A belső piac kialakítása során, mint az előző részből kiderült, számos olyan intézkedés történt az Európai Unióban, ami hatással volt a turisztikai ágazat fejlődésére. Ezek nem mindegyike kapcsolódik szorosan a belső piachoz, de jobbára annak kialakítása időszakában hozták meg, így hatásukat az alábbiakban összefoglalóan tárgyaljuk. A pozitív hatások közt kiemelendők az alábbiak: − A belső határok eltörlése elsősorban az unión kívüli turisták számára eredményez jelentős könnyítést, hisz a tagállamok polgárai addig is jórészt külön „folyosókat” vehettek igénybe a határátlépésnél 100. Az országok közötti akadálytalan mozgás ösztönzi a turistákat több tagállam felkeresésére, és elősegíti egy egységes „Európa-imázs” kialakulását a tengerentúli utazók körében. A European Travel Commission felmérése 101 megállapította, hogy az amerikai és a japán turisták általában több európai nagyvárost is szívesen felkeres(né)nek egy-egy útjuk során, így számukra a határellenőrzések felszámolása jelentős mértékben növeli az öreg kontinens vonzerejét. A határok megszűnése javítja a közlekedés feltételeit is, nemcsak távolsági, hanem – a határmenti régiókat érintő – helyközi szinten is 102. − A vámellenőrzések felszámolása a belső határokon megkönnyíti az uniós állampolgárok mozgását, különösen a közúti forgalomban. A légi és hajóforgalomban a biztonsági ellenőrzések fenntartása miatt ez a hatás kevéssé jelentős. A vámkezelésekkel járó bürokratikus formalitások felszámolása pedig a turisztikai vállalkozások, különösen a kisebb cégek számára kedvező, még ha turizmussal összefüggő áruimport nem túl jelentős mértékű is. − Az adóharmonizációs intézkedések elsősorban a fogyasztók érdekeit szolgálják ott, ahol az európai átlaghoz képest kiemelkedően magas kulcsokat alkalmaznak (amennyiben azok a harmonizáció során várhatóan csökkennek), de a szolgáltatók működési feltételeit is ja100
Még ha az ezek által nyújtott „kiváltságok” a közúti határátkelőhelyeken csúcsforgalom esetén nem is
érvényesülhettek. 101
idézi European Commission (1993a)
102
Jellemző példa az egyik strasbourgi városi buszjáraté, melynek végállomása a francia-német határ túloldalán
levő Kiel városában van. 258
vítják, amennyiben áttekinthetőbbé és következetesebbé teszik az egyes országokban használt kulcsokat. Az adórendszer harmonizációja felé tett lépések egyúttal a versenyfeltételek egységesítését is jelentik. − Az Európai Unió fogyasztóvédelmi irányelvei a turisztikai tevékenységek tekintetében növelhetik mind az uniós, mind a külső állampolgárok biztonságérzetét és ezzel együtt utazási hajlandóságát. A legfontosabb jogszabálynak ilyen szempontból a csomagtúrákra vonatkozó irányelv minősül, amely stabil garanciális rendszert alakít ki az egyik legkényesebb turisztikai termék tekintetében. Ugyancsak nagy jelentőségű a timeshare-üdüléseket szabályozó direktíva, amely növeli a jogbiztonságot e sokak számára vonzó, ám kétségtelen veszélyekkel terhelt üdülési forma kapcsán, elősegítve annak további terjedését. Az általános fogyasztóvédelmi intézkedések, illetve az intézményesített fogyasztóvédelem (egyes szervezetek „védőernyőként” való működése) pedig gondoskodnak azok az egyéni utazókról is, akik a Package Travel Directive hatálya alá nem eső termékeket vesznek igénybe. − A kis- és középvállalkozásokat támogató közösségi intézkedések közvetetten ugyancsak szolgálják a turizmus fejlődését. Az ágazat szolgáltatóinak jó része, mint megállapítottuk, ebbe a kategóriába tartozik (különösen a szállodák, éttermek, utazási irodák, autóbusz-társaságok körében), ezért a fejlődésüket elősegítő pénzügyi és jogi eszközök egyúttal a szolgáltatások minőségének, választékának javítását is eredményezik. Az Unió vállalkozáspolitikájának eszköztára jórészt éppen ezen vállalati kör megerősödését, sikerre esélyes kezdeményezésinek felkarolását szolgálja, míg a versenypolitika a szabadpiaci verseny tisztaságának és akadálytalanságának biztosításán keresztül piaci lehetőségeik szűkülését hivatott meggátolni. − A szociálpolitikai intézkedések fokozatosan javíthatják egyes hátrányos helyzetű rétegek anyagi lehetőségeit és/vagy viszonylagosan olcsóbbá tehetik számukra a turisztikai szolgáltatások egy részét, s ezzel növelhetik utazási hajlandóságukat. Az Európai Unióban a nyugdíjasok, munkanélküliek, mozgáskorlátozottak egy összességében több tízmilliós tábort alkotnak, vagyis hatalmas piaci potenciált jelentenek a turizmus számára (tekintettel arra, hogy a turizmus ma már nem számít olyan tevékenységnek, ami kizárólag a jobb körülmények között élők kiváltsága lenne). − A szabad munkaerő-áramlás és a képzési fokozatok kölcsönös elismerése elősegíti a nemzetközi turisztikai vállalkozások (hotelláncok, légitársaságok stb.) hatékonyabb munkaerő-gazdálkodását, a szezonális vagy tartós munkaerő-hiány áthidalását. 259
− Az oktatási és szakképzési programok szabványainak egységesítése a turizmus területén is elősegíti a szolgáltatások minőségi színvonalának növelését, a munkanélküliség csökkentését, illetve új turisztikai tevékenységek elterjedését. Az Európai Unió pénzügyi támogatása az ilyen programok megvalósításához növeli hatókörüket és hatékonyságukat. − Az Európai Unió Strukturális Alapjai, valamint az Európai Beruházási Bank egyaránt nagymértékben hozzájárulnak a turizmus fejlesztési lehetőségeinek bővüléséhez. A turisztikai ágazat közvetlenül (specifikus projektekre kapott támogatás formájában) vagy közvetetten (pl. területfejlesztési, szerkezetátalakítási programokon keresztül) az utóbbi egy évtizedben több milliárd ECU nagyságrendű finanszírozásban részesült a nevezett forrásokból. − A közlekedéspolitika terén hozott liberalizációs intézkedések élénkítik a versenyt és ezáltal a válaszék bővüléséhez és kedvezőbb árakhoz vezetnek, különösen a légiközlekedés területén. Az egységes piac kedvez a vállalati összefonódásoknak is, a méretgazdaságossági előnyök kihasználására ösztönözve. A közlekedési hálózatok fejlesztése terén tett erőfeszítések pedig elérhetőbbé teszik az utazók számára a turisztikai célterületeket, ezáltal hozzájárulnak a forgalom növekedéséhez és az utazás minőségének javulásához. − Az információs társadalom fejlődésének elősegítését szolgáló közösségi intézkedések jótékony hatással vannak a turisztikai piacra, amennyiben lehetővé teszik a szolgáltatás-kínálat bővülését (legalábbis ami a fogyasztók által közvetlenül elérhető szolgáltatásokat illeti); emellett hozzájárulnak a kis- és középvállalkozások – a versenyben való helytállás szempontjából létfontosságú – technikai alkalmazkodásának felgyorsulásához. − Az Unió a kulturális politika keretében viszonylag kis mértékben ugyan, de hozzájárul a számos turisztikai termék alapjául szolgáló közös európai kulturális örökség fenntartásához és megújításához, illetve társfinanszírozóként közvetlenül is részt vesz egyes kulturális turisztikai termékek kialakításában. − Az Unió környezetvédelmi intézkedési, azon túl, hogy meggátolhatják a turizmus természetes alapjául szolgáló környezeti értékek tönkretételét, hozzájárulnak a turizmus új formái, például a rurális turizmus elterjedéséhez, valamint általánosságban is növelik az európai turisztikai kínálat színvonalát.
260
11.2. Az Egységes Belső Piac kialakításával kapcsolatos negatív hatások Nem tekinthetünk el az uniós intézkedések egyes negatív hatásaitól: − A belső határellenőrzések felszámolása megnehezíti a statisztikai adatgyűjtést az Európai Unió belső forgalmára vonatkozóan. Az Unióban át kellett térni a korábbiaknál szigorúbb és következetesebb szálláshely-statisztikák vezetésére. − Az adóharmonizálás egyes országokban bizonyos szolgáltatások esetében az adókulcsok emelését jelenti, ami mindenképpen hátrányos a fogyasztókra, de a gazdaság egészére nézve is az inflációs hatás miatt. A tagországok többségében például sokáig forgalmiadómentes volt a menetrendszerinti belföldi és helyi személyszállítás, amelynek a harmonizációs irányelveknek megfelelően adókötelessé kellett válnia (a kedvezményes kulcs alkalmazásával). Még nagyobb gondot okoz a harmonizáció a szállodai és éttermi szektorban: az erős konkurenciaharc miatt nyomott árak, valamint az ágazat hagyományosan alacsony árrése okán egy néhány százalékpontos adókulcs-emelkedés is érzékeny veszteségeket okozhat a vállalkozásoknak. Nem véletlen, hogy a HORECA-szektor adókulcsai még távolról sem nevezhetők harmonizáltnak az Európai Unióban (lásd 94. táblázat, 349. oldal). − Az unión belüli légi- és kompközlekedést igen érzékenyen érinti az adómentes üzletekben történő vásárlás lehetőségének megszűnése a belső forgalomban. A repülőterek bevételeinek drasztikus csökkenése növeli az illetékeket és egyéb szolgáltatások díjait, ami a légitársaságok növekvő költségein keresztül kihat a repülőjegyek árára is. A légitársaságok – csakúgy, mint a kompokat üzemeltető hajóstársaságok – maguk is jelentős bevételektől esnek el a vámmentes forgalom elvesztése miatt. − Az Európai Unió fogyasztóvédelmi intézkedései, és különösen a csomagtúrákra vonatkozó irányelv az utazásszervezőket áraik növelésére vagy szolgáltatás-választékuk csökkentésére ösztönözheti a fogyasztókkal szemben megnőtt felelősség miatt. Ez könnyen az ár/minőség arány romlását eredményezheti a turisztikai szolgáltatásokban. − Az egységes belső piac kialakulása viszonylag kedvező helyzetbe hozza a nagyobb, tőkeerős cégeket a turizmus területén is. Ezzel az ágazat sokszínűsége, szolgáltatás-választéka kerülhet veszélybe, tekintettel a „nagyokhoz” képest alternatívát kínáló kis- és középvállalkozások működési feltételeinek romlására. − Az uniós versenypolitika megakadályozhatja, illetve korlátozhatja a turisztikai és közlekedési nagyvállalatok tervezett fúzióit. Ez ugyan elvileg a fogyasztók érdekeit szolgálja, mi261
vel biztosítja a verseny szabadságát, ugyanakkor a mai világgazdaságban jellemzővé vált vállalati méretek ismeretében feltételezhető, hogy az elaprózottabb vállalati struktúra fenntartása makrogazdasági szempontból hátrányos lehet. − A szociális politika keretében alkotott munkaidő-szabályozási és foglalkoztatási intézkedések megnehezíthetik az ágazatra jellemző rugalmas foglalkoztatás lehetőségeit, ami a növelheti az illegális munkavállalás esélyeit és/vagy előidézheti a turisztikai termékek minőségi színvonalának romlását. − A közlekedés-liberalizációs intézkedések a kialakult struktúrák „tehetetlensége” folytán nem feltétlenül az egészséges versenyt, hanem a „nagyok” pozícióinak megerősítését szolgálják. Ugyanakkor a rejtett akadályok fennmaradása miatt a liberalizáció sok tekintetben nem teljes vagy csak látszólagos – emiatt a „betegeskedő” vállalkozások is fenn tudnak maradni, jelentős bizonytalansági tényezőkkel terhelve a közlekedési ágazatot. A közlekedési hálózatok fejlesztése ugyan a turizmus egészére vonatkozóan jótékony hatással bír, ám kétségkívül az amúgy is erősen igénybe vett európai környezet további megterhelésével is jár. − Az információs társadalom fejlődése veszélybe sodorja az utazási szolgáltatások közvetítőit, amennyiben az Internet révén a fogyasztók közvetlenül is elérhetik a turisztikai szolgáltatókat, így egyre kevesebben szorulnak rá az utazási irodák igénybevételére. Megjegyzendő, hogy ez a jelenség bekövetkezne az Európai Unió vonatkozó intézkedési nélkül is, ezek a fejlődési gyorsítása révén csupán hozzájárulnak a hatások erősödéséhez. − A környezetvédelmi intézkedések meggátolják a nagyarányú fejlesztéseket bizonyos területeken. Ennélfogva a tengerparti és alpesi vidékeken lefékeződhet a szállodák építése, azaz a fogadókapacitás és ezzel együtt a jövedelemszerzési lehetőségek bővülése. A környezetvédelmi intézkedések többletköltségeket jelenthetnek az engedélyezett fejlesztések esetében is, ami végső soron a fogyasztói árak színvonal-emelkedéséhez vezethet.
262
11.3. A Gazdasági és Monetáris Unió megvalósításával kapcsolatos pozitív hatások 11.3.1. Az euró előnyei a turisták számára A Gazdasági és Monetáris Unió megvalósításával a történelemben példátlan átalakulás megy végbe, melynek legfontosabb alkotóeleme a közös valuta bevezetése. A turizmust érintő hatások is elsősorban ezzel a változással vannak összefüggésben (Bywater 1997; Puczkó és Rátz 1999). A hatások egy része a közvetlenül a turistáknál jelentkezik: − A turisták az elsők között lesznek, akik megtapasztalhatják az euró előnyeit, hiszen az átváltási költségek eltűnése közvetlen megtakarításokat tesz számukra lehetővé. Ez jelentős előnynek tekinthető, hisz egyes felmérések szerint egy Európa országait végiglátogató turista magával vitt pénzének akár a kétharmadát is elveszítheti csupán az átváltási költségek miatt, anélkül, hogy árukra vagy szolgáltatásokra egy fillért is költene. A konverziós költségeken elért megtakarítás elvileg magasabb utazási költségkeretet tesz lehetővé, ami remélhetőleg növeli a turisztikai szolgáltatásokra fordított kiadásokat. − A turisták számára előnyös az is, hogy egy stabil, komoly nemzetközi súllyal bíró valutát használhatnak. Az euró stabilitására – csakúgy, mint más valutákéra – persze nincs garancia, de az euró közvetlen elődjének, az ECU-nek a mutatói e téren az utóbbi évtizedben igen kedvezőek voltak. A stabil valuta általánosságban véve – így a turisták számára is – nagyobb biztonságérzetet ad, míg a nemzetközi tekintély előbb-utóbb valószínűleg lehetővé teszi a dollár mellőzését az Európán kívüli utazások esetében is. − Az euró kényelmesebbé teszi az utazásokat az árak áttekinthetőbbé válása miatt is. A közvetlenül és egységesen euróban kifejezett árak nemcsak az átszámítások hibalehetőségeit szüntetik meg, de semlegessé teszik az árakat a pszichológiai hatások tekintetében is (egy relatíve alacsonyabb névértékű valutában kifejezett ár magasabbnak tűnhet egy nagyobb névértékűben kifejezettel szemben, még ha valójában ugyanakkora értéket is tükröznek). Mindez segít a turista számára a reálisabb ár-érték arányok érzékelése terén is. 11.3.2. A turisztikai ágazatra kifejtett hatások Az euró megjelenésének előnyei a turisztikai vállalkozások esetében is megmutatkoznak: − Az árak átláthatóbbá válása kiemeli az országonként eltérő adókulcsokat (különösen a hozzáadottérték-adóét), ami bizonyára meggyorsítja az adóharmonizációs folyamatokat az EU-ban. E folyamatok remélhetőleg elvezetnek az utazási irodák adózási szabályainak
263
egyszerűsítéséhez, lévén e tekintetben még zavaróan bonyolult szabályozás van érvényben a legtöbb EU-tagországban. − Az árak könnyebb összehasonlíthatósága élénkíteni fogja a turisztikai vállalkozások közötti versenyt is, ami pozitív következményekkel fog járni a szolgáltatások árszínvonalára és minőségére nézve. − Az eurozónán kívüli piacok számára a közös valuta Európát egy könnyebben bejárható és ezért vonzóbb desztinációvá fogja tenni, hatékony eszközt adva az uniós turisztikai promóció tervezői és megvalósítói kezébe. Ugyanakkor félreértésekre adhat okot és bizonyos zavarokat okozhat az a tény, hogy nem minden EU-tagország része az eurozónának – ez a probléma körültekintő tájékoztatást tesz szükségessé. − A turisztikai vállalkozások komoly előnyökre számíthatnak az eurozónán belüli árfolyamingadozások megszűnésével – ez ugyanis egyszerűbbé és megbízhatóbbá teszi, mind a tervezési, mind az árképzési tevékenységet, és hozzájárul a hosszabb távú gondolkodás meghonosodásához. Csökkenhet a tour operatorok által kötelezően vagy gazdasági kényszerűségből tartalékolt pénzeszközök nagysága, ami javítja a vállalkozások jövedelmezőségét és növeli a döntéshozatal rugalmasságát. A turisztikai szektor hagyományosan alacsony árrése mellett minden ilyen megtakarítási lehetőség lényeges fontosságú a vállalkozások számára. 11.4. A Gazdasági és Monetáris Unió megvalósításával kapcsolatos negatív hatások Az euró bevezetése kapcsán bizonyos negatív hatásokkal is számolni kell: − Egyes célországok az eurozónán belül (főleg Spanyolország és Portugália) attól tartanak, hogy az euró bevezetése következtében csökken versenyképességük néhány, hasonló adottságokkal bíró EU-n kívüli országgal szemben (pl. Horvátország, Törökország, Tunézia). A mediterrán területekre irányuló vakációs turizmus ugyanis nagymértékben árérzékeny, azaz viszonylag csekély árkülönbségek is komoly hatással vannak a fogyasztói preferenciákra. Az euró bevezetése előtt az egyes országok tudtak hatni turisztikai szolgáltatásaik nemzetközi versenyképességére valutájuk árfolyamának ellenőrzése révén, ám erre az EMU tagjaiként nincs már lehetőségük. − Komoly bevételi forrástól esnek el az utazási irodák a pénzváltásból származó jutalék megszűnésével (pontosabban csökkenésével, hisz az eurózónán kívülről érkezők továbbra is igényt tartanak majd erre a szolgáltatásra). Mindez olyan időszakban történik, amikor az utazási irodák piaci pozícióit amúgy is jelentős mértékben fenyegeti az Interneten ke264
resztül történő értékesítés erőteljes növekedése. Az irodák pénzügyi helyzetének megrendülése minden bizonnyal csődökhöz és növekvő munkanélküliséghez fog vezetni. − Nem elhanyagolható probléma a turizmusra vonatkozó statisztikai adatgyűjtés komplikáltabbá válása. Hagyományosan a valutaátváltások volumenéből lehetett következtetni a turisztikai bevételek 103 nagyságára („központi banki módszer”). Az euró bevezetésével más, összetettebb módszerek kidolgozására van szükség („szatellit számlák módszere”). − Sokan az euró bevezetésének hároméves átmeneti korszakát túl hosszúnak tartják, mivel felesleges költségeket eredményez (kettős árlisták, nehézségek az adatfeldolgozás terén, személyzet továbbképzési költségei). Az 68. táblázat áttekintést ad a korábban megnevezett közvetett intézkedések hatásairól (a sematikus összefoglalásból adódó torzításokkal és pontatlanságokkal). 68. táblázat. Az Európai Unió turizmust érintő intézkedéseinek áttekintése Európai Uniós politikák, programok és intézkedések Belső piac korlátainak lebontása − fizikai határok eltörlése − technikai korlátok felszámolása − adójellegű korlátok eltörlése Fogyasztóvédelem − egészségügyi és fizikai biztonság − Package Travel Directive − timeshare-üdülések − távolsági értékesítés − légiutasok fogyasztói jogai Vállalkozási politika − kis- és középvállalkozások támogatása Versenypolitika − versenyszabályozás − állami támogatások Szociális politika − foglalkoztatáspolitika − munkaidő-szabályozás − részfoglalkoztatás − kiküldöttek − szociális párbeszéd Oktatási és szakképzési programok − Socrates − Leonardo da Vinci − Tempus Gazdasági és szociális kohézió − Európai Regionális Fejlesztési Alap − Európai Szociális Alap − Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap − Halászati Orientáció Pénzügyi Eszközei − Kohéziós Alap − Interreg III − Urban 103
Turista + + +/– + + + + +
Turisztikai ipar Hot. Közl. Ut.ir. +/– +/–
+ +/– +/–
+/–
Tk. erőforrások Komplex Term. Kult. +
+ +/–
+/–
+/–
+
+
+
+
+/– –
+/–
+/– +/– +/– +/– +
+/– +/– +/– +/– +
+/– +/– +/– +/– +
+ + +
+ + +
+ + +
+ + +
+ +
+
+
+
+
+
+ +
+ + + + +
+ + +
A határellenőrzések megszüntetése a látogatói statisztikák vezetését nehezítette meg, az euró bevezetése
pedig a zónán belüli nemzetközi turisztikai bevételek mérésében tesz szükségessé új módszereket. 265
Európai Uniós politikák, programok és intézkedések − Leader+ − Equal − Európai Beruházási Bank Légiközlekedés − Harmadik Légügyi Csomag − CRS-rendelet − légiutasok fogyasztói jogai − földi szolgáltatások liberalizálása − légitársaságok anyagi felelőssége − légiközlekedés kontrollja és menedzsmentje Vasúti közlekedés − közösségi vasutak fejlesztése − vasúti vállalkozások engedélyezése − vasúti infrastruktúra használata Közúti közlekedés − nemzetközi autóbuszos személyszállítás liberalizálása − szakmai alkalmasság − közúti biztonság Trans-European Transport Network − főutak fejlesztése − gyorsvasutak fejlesztése − hagyományos vasutak fejlesztése − repülőterek fejlesztése − belső víziutak − egyéb Információs társadalom − „eEurope” program − kutatás-fejlesztési tevékenység − elektronikus kereskedelem − „Go Digital” program TEN-Telecom − az európai kulturális örökség elérése − alkalmazások a kis- és középvállalkozások számára − a közlekedés és a mobilitás fejlesztése Kulturális politika − Európa Kulturális Fővárosa − Kaleidoscope-program − Raphaël-program − Culture 2000 Környezetvédelmi politika − Környezetvédelmi Akcióprogramok − fürdővizek minőségének szabályozása − tengerparti zónák menedzsmentje − környezeti hatásértékelés − Ecolabels („ökocímkék”). Gazdasági és monetáris unió − euró bevezetése − tájékoztató tevékenység
Turista
Turisztikai ipar Hot. Közl. Ut.ir. + + + + + + +/– +
+
Tk. erőforrások Komplex Term. Kult. + + + +
+
+/– + + + +/– + + + +
+
+ + + + + +
+
+ + + +
+ + + +
+ + +/– +
+
+ +
+
+ + +
+ +
+ +
+/–
+/–
– –
– –
+/– +
+/– +
– –
+ + +
+
+ +
+ +
+
+ + + +
+ + + +
+ + +
+ + + + + +/– +
+/–
Rövidítések: Hot. – Szállodaipar, Közl. – Közlekedés, Ut.ir. – utazási irodák (utazásszervezők és utazásközvetítők), Tk. – turisztikai, Term. – természeti, Kult. – kulturális, Komplex – a turisztikai ágazat egészét és/vagy a turisztikai régiókat érintő hatások Jelmagyarázat és értelmezés: „+” – pozitív hatás – a turizmus jelzett szereplői, alkotóelemei vagy az ágazat egésze alapvetően haszonélvezője az adott intézkedésnek, ami konkrétan jelenthet anyagi hasznot, minőségjavulást, bővülő fejlődési lehetőségeket stb. „–” – negatív hatás – a megjelölt turisztikai szereplők/alkotóelemek bizonyos tekintetben jelentős hátrányokat szenved(het)nek el az adott intézkedés következtében, anyagi hátrány, minőségromlás vagy szűkülő fejlődési lehetőségek formájában. „+/–” – vegyes hatás – nem egyértelmű hatás, pl. az ágazat egyes szereplői vagy egyes tevékenységek haszonélvezői az adott intézkedésnek, míg mások inkább kárvallottjai; mindez nem feltétlenül jelenti a pozitív és negatív hatások kiegyensúlyozottságát sem. Megjegyzés: a táblázat csak az elsődleges vagy legvalószínűbb hatásokat jelöli, az áttételesen jelentkezőket nem (a turistákat például közvetetten valamennyi intézkedés érinti). Forrás: saját gyűjtés
266
12. AZ INTEGRÁCIÓS FOLYAMATOK ALÁGAZATI ÉS NEMZETI SAJÁTOSSÁGAI 12.1. Légitársaságok Az európai légiközlekedést évtizedeken át a nemzeti légitársaságok („flag carriers”) – államilag is széleskörűen támogatott – dominanciája jellemezte. A nyolcvanas-kilencvenes években azonban jelentős átalakuláson ment át a szektor, részben a légiközlekedés liberalizációját megelőlegezve, részben (és nagyobbrészt) annak következtében. A Harmadik Légügyi Csomag (10.7.1 fejezet) valódi versenyhelyzetet teremtett az európai légiközlekedésben, szabad utat nyitva többek között a különféle mikro-integrációs törekvéseknek [COM (96) 514 final]. A nemzeti és egyéb „régi” légitársaságok a liberalizáció következtében szemben találták magukat az újonnan létrejövő belföldi, valamint a nemzetközi terjeszkedésbe kezdő külföldi légitársaságokkal (Button, Haynes és Stough 1998). A nemzeti légitársaságok helyzetét tovább bonyolította, hogy az Európai Unió versenyszabályai értelmében fokozatosan le kellett mondaniuk az állami támogatásokról. Ez utóbbi feltétel ugyan mindmáig nem teljesült maradéktalanul 104, az új körülményekhez való alkalmazkodás mégis új stratégiák megvalósítását követelte. Az új stratégiák a nemzeti légitársaságok esetében általában a következők voltak (Chan 2000): − Megelőző felvásárlás. A nagy nemzeti légitársaságok mellett a kilencvenes évek elején már több menetrendszerinti járatokat üzemeltető közepes vagy kisebb légitársaság is működött. A liberalizációval realitássá vált az a lehetőség, hogy ezeket külföldről felvásárolják, ezzel erős „házon belüli” konkurenciát hozva létre az előbbiek számára. Ezért a tőkeerősebb légitársaságok sokszor maguk vásárolták fel a kisebb belföldi szállítókat, még ha maga az ügylet nem is kecsegtetett közvetlen haszonnal (például a British Airways a British Caledoniant, az Air France az UTA-t szerezte meg ilyen célból).
104
Az Európai Bizottság által 1993-ban felállított Bölcsek Tanácsa, mely a közösségi légiközlekedés
versenyképességének javítását szolgáló feltételeket volt hivatott vizsgálni, egyszeri szanálás utáni széles körű privatizációt javasolt a nemzeti légitársaságok körében, ami után szükségtelenné válna az állami támogatás. Azóta a szanálás és a privatizáció hét nemzeti légitársaság (Sabena, Aer Lingus, Iberia, Air France, TAP, Alitalia, Olympic Airways) esetében végbement, de a nyílt vagy rejtett állami támogatás egyes formái fennmaradtak (az állam például rejtett támogatást nyújthat a nemzeti légitársaság bázisául szolgáló repülőtér nagyarányú fejlesztésével; Citrinot 1998). 267
− Függőségbe vonás. A nemzeti légitársaságok igyekeztek megerősíteni pozícióikat belföldi versenytársaikkal szemben akkor is, ha azok iránt nem érdeklődtek külföldi cégek. Velük szemben a függőségbe vonás különféle módszereit alkalmazták a megbízási szerződésektől a részleges felvásárlásig. A megbízási szerződésekkel sokszor a nemzeti légitársaságok bázis-repülőtereinek dominanciáját kívánták erősíteni, nemzetközi jelentőségű „hub”-okká (légiforgalmi csomópontokká) fejlesztendő azokat. E szerződésekkel ugyanis általában a „hub”-okat és a kisebb repülőtereket összekapcsoló „bekötőjáratok” üzemeltetésére kötelezték a partnereket. − Nemzetközi terjeszkedés. A megnyíló piacokban rejlő kiaknázatlan lehetőségeket természetesen minden tőkeerős légitársaság igyekezett kihasználni európai piaci pozíciói megerősítésére. A „nagyok”, azaz a British Airways, a Lufthansa és az Air France, valamint kisebb mértékben a KLM – a megelőző felvásárlások ellenére – megvetették lábukat a jelentősebb európai piacokon. A British Airways például többek között részesedést szerzett a német Delta Air-ben és a francia TAT European-ben, a Lufthansa a British Midlands-ben, a KLM az ugyancsak angol Air UK-ben vált résztulajdonossá. Sajátos a KLM esete: terjeszkedését az indokolja, hogy nemzetközi hálózata túlméretezett a belső piachoz képest, ezért más európai országokból próbál forgalmat biztosítani tengerentúli járataihoz. − Stratégiai vállalati szövetségek kialakítása. A felvásárlások jelentős tőkeigénye erősen korlátozza a légitársaságok nemzetközi terjeszkedését (és gyakorlatilag kizárja a kisebb légitársaságokat ebből a lehetőségből), ezért mind nagyobb jelentőségre tesznek szert az ún. stratégiai szövetségek (strategic alliances) a szállítók között. Ezek – többek között – a résztvevő társaságok járatainak optimalizálásával, menetrendjeik, foglalási rendszereik, szolgáltatásaik és törzsutas-programjaik összehangolásával kívánják a fúziók révén létrejövő közös vállalatoknál jelentkező előnyöket realizálni, az ott felmerülő hátrányok kiküszöbölésével. Az európai légiközlekedés liberalizációja ösztönzést adott az új légitársaságok megjelenésének is: az Európai Bizottság becslése szerint (European Commission 2000f) 1993 és 1998 között mintegy 140 új szállító kezdte meg működését, és ugyanakkor kb. 100 ment csődbe vagy olvadt be más társaságba ugyanebben az időszakban (ezek nem feltétlenül az előbbiek közül kerültek ki). Az új piaci belépők alapvetően három stratégia közül választhatnak (Graham 1997):
268
− Teljeskörű szolgáltatás nyújtása. Ez számít a legnehezebb stratégiának, különösen akkor, ha olyan útvonalat kíván kiszolgálni az új társaság, ahol egy régebbi, tőkeerős cégnek „bejáratott” összeköttetése üzemel. Az új szállító ilyen esetben a fő vetélytárs szolgáltatási hiányosságaiból, esetleg túlterheltségéből, vagy egy másodlagos repülőtér felfejlesztésével és „monopolizálásával” realizálhat versenyelőnyöket. − Limitált szolgáltatások nyújtása. Az új piaci szereplők fő ütőkártyája lehet az alacsony ár is, ami elsősorban a költségek drasztikus csökkentésével érhető el. Mivel a repülés biztonságával összefüggő költségek nyilván nem mérsékelhetők, a légitársaságok az alacsony árak érdekében a kényelmi szolgáltatásokat limitálják vagy vonják meg egészen az utasoktól. Az amerikai Southwest Airlines által kitalált „no frills”-koncepció105 jegyében az utasok pl. nem kapnak a gépen étkezést és újságokat, ezért minimális az utaskísérők száma is. Az ilyen „alacsony komfortfokozatú” járatok üzemeltetése az új amerikai és európai légitársaságok egyik kedvenc stratégiájává vált. − Piaci rések „kitöltése”. A legegyszerűbb és a legkevésbé kockázatos stratégia az új légitársaságok számára egy korábban kihasználatlan repülőtér vagy egy ki nem szolgált viszonylat által alkotott piaci rés kitöltése. Az európai légiközlekedés liberalizációja e téren vezetett a leglátványosabb eredményekre: számos periférikus régió vált elérhetővé légi úton, nemcsak a saját nemzeti légiforgalmi központból („hub connection” – csomópontra csatlakozás), hanem közvetlenül más regionális központokból is („hub-bypass” – csomópontkikerülés). A fentieket, valamint az Unió közlekedéspolitikája kapcsán mondottakat (10.7 fejezet) mérlegelve és összefoglalva az alábbi következtetések adódnak: − A liberalizáció nem rendítette meg igazán a nagy európai (nemzeti) légitársaságokat, sőt inkább kiszélesítette piaci lehetőségeiket a terjeszkedési korlátok lebontásával. E társaságok értelemszerűen megőrizték legforgalmasabb, legjövedelmezőbb járataikat, sőt növelni tudták azok kihasználtságát a partnercégek kiszolgáló forgalma révén. A „nagyok” nem elsősorban a „kicsikkel” versenyeznek, hanem egymással. − A liberalizáció közvetetten felértékelte a nemzeti légitársaságok bázisául szolgáló „hub”ok jelentőségét. Hasonló hatással van a TEN-T program a nemzetközi és közösségi összekötőpontok fejlesztésére és a gyorsvasúti, illetve az autópálya-hálózattal való összekapcsolásukra irányuló célkitűzései révén. 105
Szó szerint „flanc nélküli”. 269
− Az Unió közlekedéspolitikája ugyanakkor nem minden tekintetben szolgálja az európai légiközlekedés fejlődését: a gyorsvasúti vonalak 500 km-es távolságon belül nagyobb konkurenciát jelentenek a légitársaságoknak, mint azok egymásnak (a vasútfejlesztés mindazonáltal egyértelműen hasznosnak minősíthető a közlekedés egésze szempontjából, többek között az európai légtér már-már veszélyessé váló zsúfoltságának csökkentése miatt). − A liberalizáció hozzájárult a légiközlekedési tarifák csökkenéséhez egyrészt a hagyományos járatok árversenye, másrészt az alacsonyabb komfortfokozatú járatok megjelenése miatt. Megjegyzendő, hogy igazi árverseny csak ott bontakozott ki, ahol egy viszonylaton legalább három légitársaság üzemeltetett járatokat (Graham 1997, p. 809). − A liberalizáció legfőbb pozitívuma mindemellett az uniós országok belföldi és regionális légiközlekedésének fejlődése a kis és közepes légitársaságok piaci belépése folytán (French 1998). Ez főleg a „nagyok” által lefedetlenül hagyott piaci területekre irányult, sokszor azonban az általuk szorgalmazott összeköttetés megvalósításával (hub-connection). Emellett a „kicsik” számos járatot indítottak a regionális repülőterek közvetlen összeköttetésére (hub-bypass). Az európai liberalizáció hatásai mellett azonban az unió légitársaságainak számolniuk kell a légiközlekedés globalizációjának következményeivel is. A világméretűvé vált versenyben az európai „nagyok” is csak összefogással, a politikák és a működés összehangolásával képesek megállni a helyüket. Ez utóbbiak eszközéül szolgálnak a stratégiai szövetségek a légitársaságok között (Flôres 1998). A stratégiai szövetségek sajátossága, hogy azok nem regionális, hanem globális alapon szerveződnek, a légiközlekedés szempontjából legfontosabb térségek, Észak-Amerika, Európa és Délkelet-Ázsia/Óceánia egyes légitársaságaiból (69. táblázat). Ma már gyakorlatilag valamennyi, jelentősebb nemzetközi forgalmat lebonyolító légitársaság valamely stratégiai szövetség részét képezi. Az együttműködés jellege és az összekapcsolódás foka a különböző szövetségek között, sőt az egyes szövetségeken belül is más-más lehet: a közös törzsutas-programoktól az együttes marketingtevékenységen keresztül a vállalati stratégiák összehangolásáig, illetve résztulajdon-szerzésig terjedhet (Glisson et al. 1996). A legjellemzőbb marketing terén történő együttműködés. Megállapítható, hogy a nagy európai nemzeti légitársaságok érdeklődése mindinkább a globális stratégiai szövetségekben való részvételre és az abban való sikeres szereplésre irányul, míg az európai piacon valamivel defenzívebb stratégiát folytatnak, ami részben a regionális légitársaságok tevékenységének „behatárolására” irányul. A „nagyok” mikro-integrációs 270
törekvései tehát kétirányúak: egyfelől jóval túlnyúlnak az Unió határain és egyértelműen horizontális jellegűek, másfelől – a piac belső liberalizációját kihasználva – a Közösségen belüli kisebb szállítók egy részének bizonyos tekintetben vertikálisnak mondható integrációját célozzák (annyiban vertikális ez a kapcsolat, hogy a kisebb légitársaságot a nagyobb kiszolgálójává teszi; lényegét tekintve nyilván itt is horizontális integrációról van szó). A tőkerészesedés-szerzéssel járó kapcsolatépítés főképp az utóbbi területen jellemző. 69. táblázat. A legjelentősebb stratégiai szövetségek a légiközlekedésben Star Alliance United Airlines Lufthansa Air Canada SAS Thai Airways Varig
USA Németország Kanada Svédország, Norvégia, Dánia Thaiföld Brazília
Delta Swissair group Delta Airlines USA Swissair Svájc Sabena Belgium Austrian Airlines Ausztria TAP Portugal Portugália Singapore Airlines Szingapúr Forrás: European Commission (2000f)
Oneworld American Airlines British Airways Iberia Canadian Airlines Qantas Aerolineas Argentinas Cathay Pacific
USA Egyesült Királyság Spanyolország Kanada Ausztrália Argentína Hong Kong
Wings North West Airlines KLM Alitalia Continental Airlines Kenya Airways
USA Hollandia Olaszország USA Kenya
12.2. Szálláshelyek Az európai szállodaiparban nem voltak a légiközlekedéshez hasonló, szigorú piacrajutási korlátok, így nem volt szükség látványos liberalizációs intézkedésekre sem. Az ágazatban zajló integrációs folyamatokra így az alábbi tényezők voltak elsősorban hatással: − a világ szállodaiparának általános fejlődési tendenciái; − az Európai Unió vállalkozás- és versenypolitikája, valamint számos egyéb, turizmust érintő intézkedése; − az európai szállodaipar sajátos hagyományai. A nagy múltra visszatekintő európai szállodaipar – mely a II. világháborúig elsősorban exkluzív atmoszférájú, magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtó grand hoteljeiről volt híres – a 60-70-es évek gazdasági fellendülésével párhuzamosan nagyarányú expanzióba kezdett. Ez azonban eleinte változatlanul hagyta a döntően egyedi hotelekre épülő, széttöredezett ágazati struktúrát. Ekkorra azonban az ágazat megújulásában az úttörő szerepet már az Egyesült Államok vette át. Innen terjedtek el világszerte az egyedi szolgáltatókat nagyvállalati struktúrákba soroló szerveződések, a szállodaláncok (Go és Pine 1995).
271
Az amerikai szállodaláncok európai megjelenése, majd gyors térhódítása a hatvanas évek végére tehető. A terjeszkedés útjában nem álltak jelentősebb akadályok, különös tekintettel arra, hogy a láncokhoz való csatlakozás jellemző formái a menedzsment- és a franchisingszerződés voltak, amelyek még tőkemozgást sem igényeltek. A példa gyorsan követőkre lelt: a hetvenes években megjelentek az első, európai alapú szállodaláncok (ezek sajátos módon sokáig nem léptek ki a nemzeti keretekből). A nyolcvanas az európai szállodaláncok már jelentős piaci súlyt képviseltek, és ezzel egyre vonzóbb célponttá váltak a szakmai befektetők számára. Az évtizedben végbement néhány fontosabb változás az európai szállodaiparban (Litteljohn és Roper 1991): − néhány jelentős szállodalánc európai házainak ellenőrzése amerikai kézből brit, skandináv, illetve japán kézbe került (pl. a Hilton, az Inter-Continental vagy a Holiday Inns esetében); − megjelentek az ágazatban a diverzifikációra törekvő, nem szakmai befektetők (pl. a Bass sörgyár a Holiday Inns esetében); − egyes szállodaláncok a több márkanév használatán alapuló stratégiára (multi-tier brand strategy), azaz önálló arculatú „al-láncok” kialakítására (pl. az Accor csoport). A 80-90-es években néhány európai szállodalánc látványos expanziót folytatott: az említett Accor zömmel Európán belül, a francia Club Mediterranée és Meridien vagy a spanyol Sol Meliá csoport viszont világszerte terjeszkedett, hogy csak az ismertebb példákat említsük (Litteljohn és Beattie 1992). Különösen gyors ütemben épültek az európai kézben levő üdülőfalvak a trópusi tengerpartokon. Ugyanebben az időszakban, a növekvő jólét és a posztmodern utazási szokások elterjedése következtében folyamatosan csökkent a hagyományos, alacsony kategóriájú, kis méretű és korlátozott szolgáltatásokat nyújtó szállodák száma. Mivel ezek túlnyomórészt egyedi hotelek voltak, visszaszorulásuk következtében a láncok részaránya saját bővülésük üteménél gyorsabban nőtt. Mindemellett az európai szállodaipar fejlődését néhány sajátos körülmény befolyásolta (legalábbis az ágazat fejlődésében mértékadó amerikai mintákhoz képest; Slattery 1991): − Európa városainak többségében szűkösen áll rendelkezésre a szállodaépítésekhez igénybe vehető terület. Nagyon gyakran csak foghíjbeépítés lehetséges, és a hatástanulmányok készíttetése, a szigorú építésügyi előírások betartása is megdrágítja a fejlesztéseket. Európában a befektetők ezért általában valamivel lassabb megtérüléssel számolhatnak, mint a tengerentúlon.
272
− Európában a hoteleket gyakran régi épületek felújításával alakítják ki, vagy ha új házakat emelnek, azok a városi környezethez kell, hogy illeszkedjenek. Így a hotelláncok külalaki megkülönböztető jegyei csak mérsékelten érvényesíthetők. A láncok igyekszenek legalább a házak belsejét szabványaikhoz illeszteni – ennek szélsőséges esete, amikor a régi homlokzat mögött álló épületrészeket teljesen lebontják az újjáépítéskor. − A kontinens különböző nemzetei más-más mentalitással, általános és fogyasztási szokásokkal rendelkeznek, így eltérő igényeket támasztanak a szállodák berendezése és szolgáltatásai iránt is (egy egyszerű példa: a németek, illetve az olaszok más-más módon ágyaznak). Egy hotel általában nem egyetlen nemzet képviselőire számít vendégként, mégis valamilyen szokásrendszerhez igazodnia kell, ugyanis nem létezik egységes európai „szokás-szabvány”. A szállodaláncok terjeszkedése így valamivel mérsékeltebb ütemű, mint az Egyesült Államokban, illetve a legjelentősebb feltörekvő piacnak számító Délkelet-Ázsiában. Az európai szállodaiparra emellett továbbra is igen nagyfokú heterogenitás jellemző, ami részben a nemzeti hagyományoknak, részben az országonként eltérő fejlődési lehetőségeknek köszönhető. A hagyományok szerepe a szállodaiparban kiemelkedő jelentőségű. Az ágazat – ellentétben számos más szolgáltató ágazattal – nem a technológiai újításokra épít a fogyasztók megnyerése érdekében, hanem az olyan, „állandó” értékekre, mint a vendégszeretet, a kényelem, az elegancia stb. Az újszerű műszaki megoldások rejtve maradnak a vendég előtt, aki legfeljebb a design változásait érzékeli. Sok szálloda kifejezetten a hagyománytiszteletet hangsúlyozza tevékenysége vezérelveként, ami nyilvánvalóan fékezi a megújulás dinamikáját. Mindezért az integrációs hatások érvényesülése a szállodaiparban meglehetősen korlátozott. Az Európai Unió intézkedései közül kevés érinti közvetlenül a szállodákat, és az egységes piac kiépülése sem okoz gyökeres változást működési feltételeikben. A szállodaipar makrointegrációja – a szabványok és kategóriák egységesüléseként, az adókulcsok és bizonyos fokig az árszínvonal kiegyenlítődéseként értelmezve – csak igen vontatottan halad. A mikro-integráció terén látványosabb változásoknak lehettünk szemtanúi az utóbbi egykét évtizedben: jelentős európai szállodaláncok és vállalati csoportosulások alakultak ki. A szállodaipar európai mikro-integrációja ugyanakkor több szempontból is sajátos: − A szállodaláncok és szállodai csoportok – amennyiben nemzetközivé válnak – ritkán „állnak meg” az Európai Unió külső határainál: lehetőség szerint Európa-, sőt világszerte terjeszkednek. Az Európai Unió sajátos módon ebben leginkább úgy játszik sze273
repet, mint a terjeszkedés irányának kijelölője: ahol a Közösség polgárai számottevő turisztikai keresletet támaszta(ná)nak, oda irányulnak a fejlesztések. A Club Mediterranée vagy más üdülőfalu-láncok így gyakorlatilag a világ valamennyi fontosabb turisztikai desztinációjában jelen vannak. − A szállodaláncok terjeszkedése nem mindig jelent valódi (azaz tulajdonszerzést feltételező) integrációt: a különféle átmeneti formák sokasága jellemző (lásd 108. oldal). A láncok gyakran csak a kiemelkedően fontos piaci pozícióban levő házakat működtetik saját tulajdonukként, míg másutt tőkekímélőbb megoldásokat alkalmaznak. − A szállodák horizontális integrációja mellett az ágazatban jelen van a vertikális integráció is, ennek azonban ritkán kezdeményezői a szállodavállalatok. A 60-70-es évek „hőskorában” több szállodalánc mögött légitársaságok álltak, mára azonban ezek jórészt visszaszorultak, gyakran nem szakmai befektetőknek adván át helyüket (ilyen esetben inkább diverzifikációról beszélhetünk). A kilencvenes években egyre gyakrabban jelentek meg a nagy utazásszervezők a szállodák tulajdonosai közt, ez azonban nem feltétlenül jelentette teljes láncok felvásárlását (a német „óriások” például a mediterrán üdülőhelyek láncoktól független szállodái körében „vásároltak be”, és szerzeményeiket a későbbiekben sem formálták klasszikus szállodaláncokká). − Európai „találmánynak” minősíthetők az „eleve integrált” termékként megjelenő üdülőfalvak: a már többször említett Club Mediterranée szálláshelyeit, pontosabban az azokra épülő integrált turisztikai termékeit (az ún. all-inclusive nyaralásokat) sokáig csak saját, exkluzív utazási irodai hálózatában értékesítette (a cég egy időben még egy légitársaságot is megpróbált üzemeltetni, ezzel százszázalékossá téve az integrációt, de ezzel kudarcot vallott). A Club Med példáját többen követték, így ez a termék ma jellemzően a szálláshely és az utazásszervező összekapcsolódását (vagy cégbeli egységét) mutatja, legalábbis Európa latin nyelvű országaiban. − A tulajdoni szempontból függetlenségüket megőrző európai szállodák (ide tartozik a kisés középméretű házak zöme) sokszor ugyancsak kialakítanak bizonyos integrációs kapcsolatokat: sok helyütt (főleg a déli országokban) működnek laza értékesítési szövetségek egy-egy település vagy régió szálláshelyeinek részvételével. Ez általában egy közös promóciós szervezet fenntartását jelenti, amely időnként saját foglalási rendszert is üzemeltet.
274
12.3. Utazási irodák A nagy európai utazásszervezőket érintő mikro-integrációs folyamatokról részletesebben szólunk a 13. fejezetben, ezért e helyütt csak néhány kiegészítő megjegyzésre szorítkoznánk. Az utazási irodai szektor fejlődése Európában jelentős nemzeti eltéréseket mutat, amelyek a tényezők két csoportjára vezethetők vissza: − földrajzi-klimatikus tényezők – a turisztikai kínálat (azaz a fő desztinációk) távolsága a keresletet alkotó lakosságtól; − társadalmi-gazdasági tényezők – az urbanizált népesség abszolút száma és aránya a társadalmon belül, valamint a lakosság általános jövedelmi viszonyai. Eszerint Európa azon országaiban indult meg hamarabb és öltött kezdettől fogva jelentős méreteket az utazási irodai szektor fejlődése, amelyek a kedveltebb nyaraló-célterületektől távolabb helyezkedtek el, illetve ahol a jómódú, városi lakosság nagy tömegei számottevő keresleti nyomást gyakoroltak. E tényezők hatását befolyásolta az adott országokban uralkodó vállalkozói mentalitás, illetve az utazási befektetések iránt érdeklődő tőke nagysága. Mindezek alapján az európai utazási irodai piacot nagyjából három övezetre oszthatjuk (Becheri 2000): − A kontinentális Északnyugat-Európában (Németország, Benelux-államok, Skandinávia, Svájc) a mediterrán üdülési kínálattal szemben jelentkező tömeges és meglehetősen homogén keresletre épülve hamar (már a 60-70-es évek folyamán) megindult a nagy utazásszervezők piaci terjeszkedése, mely mára a kontinens legnagyobb (és domináns helyzetű) turisztikai vállalatbirodalmainak kiépüléséhez vezetett. − Nagy-Britannia önmagában is jelentős kiutazó keresletet generált, bár ez kezdetben az előző csoporténál általában kisebb vásárlóerejű utazókat jelentett, és a kereslet homogenitása is kevésbé volt jellemző (a britek több desztináció és többféle termék iránt érdeklődtek, mint a németek). Emellett a brit utazásszervezők mentalitására a nagyobb nyitottság, innovációs és liberalizációs hajlam volt jellemző (Dale 2000). − A latin és mediterrán Európa (Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Görögország) eleinte inkább csak belföldi kereslettel számolhatott (ez mindmáig jelentősebb a kiutazó keresletnél ezekben az országokban), ami visszafogta az utazási irodai szektor fejlődését (nem beszélve az általános gazdasági fejlettség terén mutatkozó lemaradásokról). Jellemzően a fejlődés akkor indult meg nagyobb mértékben (Franciaország275
ban az 1970-es években, másutt az 1980-as évek közepén-végén), amikor megerősödött ezen országok kiutazó kereslete az európai és főleg az Európán kívüli desztinációk iránt. A térségből származó kereslet azonban még mindig jelentősen elmarad az északi országokétól, ami visszafogja a szektor növekedését. Ehhez hozzájárul a hagyományosan elaprózott vállalati struktúra és a mérsékelt innovációs hajlam is. Európa utazási irodai szektorát ma a német óriások uralják, melyek a kilencvenes évek óta stabilan jelen vannak a brit piacon is, és ugyancsak megkezdték térhódításukat a déli országokban. Az általuk és más nagy európai utazásszervezők által létrehozott hálózatok erősen integráltak, bár a „teljes vertikum” (szolgáltatók – közlekedési vállalatok – utazásszervezők – utazásközvetítők) ritkán egyesül egy adott cégcsoportban. Sokkal jellemzőbb az utazásszervezők és utazásközvetítők által alkotott integrációk léte, a német és a brit piacon már az ezek a csoportok vannak domináns helyzetben (Gratton és Richards 1997). Megjegyzendő, hogy az utazásszervezői csoportosulások mögött ma már a leggyakrabban nem szakmai befektetők állnak, vagyis az ágazat a diverzifikációs célú befektetések kedvelt terepévé vált. A turizmus alágazatai közül az utazási irodai szektor tekinthető a „legeurópaibbnak”, amennyiben integrációs kapcsolatai nemigen nyúlnak túl az Európai Unión (pontosabban az Európai Gazdasági Térségen, tekintettel a jelentős svájci turisztikai ipar nagyfokú integráltságára). Egyúttal bizonyos tekintetben itt találkozunk a legintenzívebb integrációs és koncentrációs törekvésekkel, hisz az utóbbi 20-25 év nagyfokú átalakulásaihoz mérhető változások sem a légiközlekedésben, sem a szállodaiparban nem következtek be. Ez ugyanakkor csak az érem egyik oldala. Figyelembe kell venni ugyanis azt is, hogy az utazási irodák jóval „mozgékonyabbak” a légitársaságoknál vagy a szállodáknál, kisebb tőkebefektetéssel tudnak igazodni a piaci változásokhoz és ezáltal az integrálódás kényszere is kisebb súllyal jelentkezik náluk. Nem véletlen, hogy az európai turisztikai piacok a „nagyok” mega-hálózatai mellett „eltartanak” több tízezer független, kis utazási irodát, melyek mozgásterét az uniformizált hálózatok léte bizonyos tekintetben még növeli is. Más kérdés, hogy mi vár az utazási irodákra a jövőben, az internetes utazási piac és a posztmodern fogyasztási szokások mind szélesebb térhódításával. Ez azonban nemcsak a kisméretű független irodákat, hanem a hálózatokat fenntartó óriásokat is érinti. 12.4. Nemzeti sajátosságok Az Európai Unió tagállamai eltérő módon viszonyulnak a turisztikai ágazattal kapcsolatos integrációs kérdésekhez, ezek között mindenekelőtt az Unió szerepvállalásának szükséges-
276
ségéhez és mértékéhez. Ennek megfelelően a turizmussal kapcsolatban sokszor egészen eltérő preferenciákkal találkozhatunk a különböző országokban. E véleményeket és preferenciákat alapvetően az egyes államoknak az európai turizmusban betöltött történelmi szerepe befolyásolja, bár hatással vannak rájuk egyes sajátos politikai megfontolások is. A tömegturizmus kialakulásának időszakától (1950-60-as évek) kezdve ugyanis kialakult egy jellegzetes megosztottság Európában 106, amely szerint az Alpok vonalától északra elhelyezkedő országok minősültek a fő küldőterületeknek, míg az ettől délre fekvők alapvetően fogadóországként szerepeltek (a „köztes” országokban, azaz Ausztriában, Svájcban és Franciaországban a küldő- és fogadójelleg egyaránt erős volt). Ez a megosztottság nagyjából egybeesett a gazdasági fejlettség szerinti különbségekkel (Olaszország kivételével, mely maga is kétfelé osztható ilyen értelemben). Mindezek alapján mind a turisztikai ipar, mind a turizmus állami irányítása más-más modellek szerint fejlődött „északon”, illetve „délen”. A kép azonban árnyaltabb annál, minthogy csupán két nemzeti turizmus-integrációs modell létezne az Unióban. A korábbi fejezetek megállapításaira támaszkodva az alábbi sajátosságokat vázolhatjuk fel: − Németországban és az Egyesült Királyságban a tömeges, tartós és jó fizetőképességű kiutazó keresletnek köszönhetően magas koncentrációs fokot elérő turisztikai ipar alakult ki, a kontinens legerősebb vállalat-birodalmaival. Ezek nagymértékben integrált cégcsoportok domináns piaci pozícióban vannak, ezért nem szívesen vennék az esetleges kötöttségeket, amit egy erőteljesebb uniós szabályozás róna rájuk (Lengyel 1999, p. 29). Emiatt ezek az országok az európai turizmus ágazati integrációjának kérdéséhez (közös tervezés és irányítás, közös költségvetésű fejlesztések stb.) passzív, sőt elutasító módon állnak hozzá. Ezt az álláspontot Németország részéről csak erősíti az ország föderatív jellege, az Egyesült Királyság részéről pedig a gazdaságpolitika hagyományosan erős liberalizmusa. − Hollandia, Luxemburg, Dánia és Svédország az előző két országhoz hasonló jellegzetességekkel bír a turisztikai kereslet természetét illetően, ám (jóval) kisebb piacokkal rendelkeznek. Így turisztikai vállalataik az európai mikro-integrációs folyamatokban inkább az „áldozatok”, s nem a „hódítók” szerepét töltik be (ez utóbbi szerep elsősorban a német, másodsorban a brit cégeké), mindazonáltal intenzíven bekapcsolódnak e folyamatokba. Hozzáállásuk az ágazati integrációhoz az előző csoportéhoz hasonló, bár itt nem 106
Figyelmen kívül hagyva az európai turizmusban a Vasfüggöny leomlásáig (vagy legalábbis a 80-as évek
elejéig-közepéig) marginális szerepet játszó közép- és kelet-európai országokat. 277
annyira az erős hazai turisztikai ipar érdekeinek védelme, mint az uniós költségvetés újabb kiadási tételekkel való bővítésének ellenzése a domináns szempont (tekintettel arra, hogy valamennyi állam nettó befizető). − Átmeneti kategóriát képez a vegyes álláspontot képviselő Finnország, Belgium és Ausztria, illetve a leginkább semlegesnek minősíthető Franciaország. Az első három ország főképp küldő piacnak minősül és viszonylag alacsony népességszámmal bír, ezért alapjában véve az előző csoport tagjaihoz hasonlatosak (erős, nagyrész „kívülről irányított” mikro-integráció, főleg Belgiumban és Ausztriában). Ugyanakkor sajátos megfontolásokból mindhárom ország bizonyos fokig hajlik az uniós ágazati integrációra, legalábbis érdekeltek közösségi koordinációjú és finanszírozású tevékenységekben: Finnország periférikus helyzete és az északi területek fejlesztésének szándéka miatt, Belgium az országot már-már kettészakító föderatív tendenciák ellensúlyozása érdekében, Ausztria pedig az ország turisztikai versenyképességének romlása okán. Franciaország külön eset, alighanem sikerágazatként értékeli turizmusát (kétségkívül megvan rá az oka, akár a beutazó forgalom alakulását, akár az európai mikro-integrációs folyamatokban való szerepvállalását nézzük), mivel nem mutat különösebb érdeklődést az ágazati integráció iránt, igaz, nem is szegül ellen az ezt célzó próbálkozásoknak. Franciaország szempontjából kulcsfontosságú lehet a közös agrárpolitika jövőbeni alakulása: az Unió legnagyobb agrárnépességgel bíró országaként a támogatások esetleg visszafogása esetén jelentősen megnövekedhet érdeklődése a vidékre alapuló turisztikai formák fejlesztése iránt (ami valószínűleg elmozdítaná a közös turizmuspolitika támogatása irányába). − A déli országok (Olaszország, Spanyolország, Portugália, Görögország) hagyományos fogadóországoknak minősülnek, ennek megfelelően az észak-európai mikro-integrációs folyamatok fő hajtóerejét képező utazásszervező cégek itt jóval lassabban fejlődtek és lényegesen kisebb vállalati méreteket értek el, mint északi „társaik”. Ugyanakkor elmaradott térségeik fejlesztésében nagy reményeket fűztek a turizmushoz, mint munkahelyteremtő ágazathoz. Az általános elmaradottságból adódó infrastruktúra-fejlesztési igények pedig az európai turizmuspolitika és ágazati integráció támogatóivá tették ezen országokat, igaz, eltérő hangsúlyokkal. Spanyolország például már a nyolcvanas évek elejétől markáns és határozott turizmusfejlesztési politikát folytatott, ezért eleinte fenntartásai voltak a közös turizmuspolitikával szemben (nyilván tartott a fejlesztési prioritások számára esetleg kedvezőtlen megváltoztatásától); a kilencvenes évek második felében viszont Madrid már nagyobb integrációs hajlandóságot mutatott e téren (talán felismerve, hogy az esetleges turisztikai fejlesztési forrásokra hosszabb távon számíthat, mint pél278
dául a kohéziós támogatásokra). Olaszországban az utóbbi években az állam mindinkább kivonul a turizmusból (megszűnt például a Turisztikai Minisztérium is) és a föderalizmus erősödése is elvileg a közösségi turisztikai kompetenciák szélesítésének támogatása ellen hat, de az elmaradott déli országrész fejlesztése továbbra is tartós érdekeltséget teremt az uniós turizmus-integráció terén. Görögország viszont kezdettől fogva folyamatosan „teljes vállszélességgel” áll ki ez utóbbi mellett, ami adottságait tekintve a legkevésbé sem meglepő. Ehhez az országcsoporthoz sorolhatjuk Írországot is, habár sem földrajzi helyzete, sem – ezzel összefüggésben – turizmusának fejlődése nem indokolná. Az előbbi alapján ugyanis alapvetően küldőországnak kellene lennie, ám elmaradottsága sokáig megakadályozta, hogy azzá váljon. Az utóbbi évek látványos gazdasági fejlődése ellenére Írország továbbra sem turisztikai nagyhatalom, a mikro-integrációs folyamatok passzív résztvevője maradt (nyilvánvaló brit kapcsolódási pontokkal). A turizmusban viszont jelentős fejlődési potenciált látott és más ágazatokban szerzett pozitív tapasztalatai alapján támogatta az uniós szerepvállalást. Összességében azt mondhatjuk tehát, hogy „északon” erős mikro-integrációs hajlam és az állami-közösségi turisztikai szerepvállalással szembeni fenntartások (illetve ellenszegülés) a jellemzőek, míg „délen” visszafogottabb vállalati koncentrációs folyamatok és az ágazati integráció (közös kasszából finanszírozott turizmuspolitika) többé-kevésbe határozott támogatottsága jellemző. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a hivatalos politikai álláspont az országok nagy részénél nem esik egybe a szakmai véleményekkel, vagyis az ágazat résztvevői által kinyilvánított preferenciákkal. Mint arra egy 1998-ban elvégzett hazai felmérés 107 rámutatott, a szakma képviselői általában nagyobb érdeklődést tanúsítanak a közösségi szerepvállalás iránt, mint illetékes kormányaik és gyakran elégtelennek minősítik az utóbbiak által támogatott megoldásokat. A felmérésből kirajzolódó vélemények sokfélesége és gyakori össze nem egyeztethetősége világosan jelzi azt is, hogy a közös európai turizmuspolitika kialakítását nemcsak a politikai szándék, hanem az ágazat működésével és irányításával kapcsolatos elvi kérdések terén való egyetértés hiánya is nagymértékben akadályozza. 13. KONCENTRÁCIÓS FOLYAMATOK AZ EURÓPAI TURIZMUSBAN Az európai turisztikai ágazatban mindinkább meghatározóvá válik néhány, jól lehatárolt befolyási övezetekkel bíró nagy vállalatcsoport, melyek elsősorban német és brit, másod107
Eredményeit ismerteti: Lengyel (1999) pp. 42-53. 279
sorban francia és svájci kézben vannak. Valamennyi csoport hosszabb-rövidebb ideje határozott terjeszkedési stratégiát folytat, melynek célja a nemzetközi vezető szerep elérése (Bywater 1998). Ez elsősorban a különböző integrációs törekvésekben ölt testet. A koncentrációs folyamatokra és a stratégiai szövetségek létrehozására irányuló törekvések legfontosabb kiváltó okai és befolyásoló tényezői a kilencvenes években az alábbiak voltak: − A hazai piac mérete – a koncentrációs folyamatok főszereplői eredetileg olyan országokban működtek, amelyek már hosszabb ideje a nemzetközi turizmus fő küldőországainak számítanak, azaz turisztikai piacukra a szolgáltatások iránti tömeges és erőteljes kereslet jellemző. − A vállalati működés jogi-szervezeti keretei (különös tekintettel a deregulatív jellegű versenyszabályozásra), amelyek lehetővé tették a külpiacok iránt is érdeklődő, jelentős tőkeerővel és know-how potenciállal rendelkező vállalatcsoportok kialakulását és gyors expanzióját. − A turisztikai vállalkozások és a pénzintézetek közötti egyre sokrétűbb kapcsolatok, valamint egyes alapvető fontosságú szolgáltatók (pl. kisebb légitársaságok, harmadik világbeli szállodák) tőkeszegénysége. − A tőkepiaci fejlesztési források növekvő fontossága a turizmus számára. − A turisztikai vállalatcsoportok fejlődési pályája, illetve az időnként előforduló különösen kedvező körülmények (Passerelli és Resmini 1995). A nagy utazásszervezők léte a fejlett turisztikai piaccal rendelkező országokban indirekt módon bizonyítja, hogy a turisztikai ágazatban is léteznek a vállalati méretekkel összefüggő gazdasági előnyök. Ezen előnyök különféle tényezőkhöz köthetők: − a vállalkozás abszolút mérete (skálahozadék); − különböző termékkategóriák kínálatának képessége (funkciógazdaságossági hozadék); − közvetítő szolgáltatók igénybevételének lehetősége előnyös együttműködési feltételek alapján (vertikális integráció hozadéka); − nagyobb know-how potenciál (tudáshozadék); − jobb tárgyalási pozíció a szállítókkal és a közvetítőkkel való szerződéskötések esetében.
280
Az integrációra való törekvések mellett, illetve részben azok ellenében más folyamatok is megfigyelhetők voltak a legutóbbi évtized európai turizmusában: − Specializációra való törekvés. Különösen az utazásközvetítő hálózatok esetében figyelhető meg a szabadidős vagy az üzleti turizmusra való szakosodás (az előbbire példa a Lunn Poly csoport stratégiája, az utóbbira a Hogg Robinson csoporté). Előfordul, hogy a két részpiacra vállalatcsoporton belül történik meg a specializáció, amennyiben egymástól szervezetileg élesen elkülönülő részlegek létrehozására kerül sor. Általában eltérőek a két részpiacon alkalmazott stratégiák is: a szabadidős turizmus terén a közvetítők és a nagy utazásszervezők vertikális integrációja a jellemző, nemzeti szintű lefedettség biztosítása céljából (pl. TUI), míg az üzleti szektorban gyakoribb a horizontális integráció és a globális jelenlétre való törekvés (pl. Carlson Wagonlits). A specializáció általában külsőségekben is megnyilvánul: az üzleti turizmusra szakosodó irodák „visszavonulnak” az utcákról és irodaházakba települnek, esetleg nagyvárosonként csak egy-egy központi irodát tartanak fenn, ahonnan telefonon és Interneten tartanak kapcsolatot ügyfeleikkel. − Repülőjegy-értékesítő operátorok megjelenése. A szakzsargonban seat-only operators-nak nevezett irodák egyéni szabadidős turisták igényeit látják el, mégpedig főképp olyanokét, akik a repülőjegyen kívül más szervezett szolgáltatásokra általában nem is tartanak igényt (ilyenek például a diákok és a fiatalok, illetve a rokonok vagy barátok látogatására induló turisták). Létük többek között az európai légiközlekedési deregulációs folyamatok következtében kibontakozó árversenynek köszönhető. − Dezintegrációs tendenciák érvényesülése. A hetvenes-nyolcvanas évek több légitársaság vásárolt kisebbségi vagy többségi részesedést szállodavállalatokban, a kilencvenes évekre azonban legtöbbjük visszavonult, újabb ilyen jellegű terjeszkedésre pedig alig került sor. Ennek fő oka valószínűleg az, hogy az egyre liberalizáltabb piacon a légitársaságoknak sokkal komolyabb érdekeik fűződnek stratégiai vállalati szövetségek kialakításához, mint az ágazaton kívüli pozíciónyeréshez (Lafferty van Fossen 2001). Ok lehet még az is, hogy a légitársaságok menedzsment-módszerei meglehetősen nehezen egyeztethetők össze a szállodákéval. Végső soron azonban ez csupán a horizontális integráció preferálását jelenti a vertikálissal szemben. Ugyanakkor valódi dezintegráció is megfigyelhető: mind az intézményi, mind a szakmai befektetők egy része elfordul a viszonylag lassú megtérülést és limitált profitot biztosító turizmustól, hogy a kilencvenes évek új csillagait, az informatikát és a telekommunikációt részesítse előnyben.
281
Az általános európai (és globális) tendencia a turizmusban mindemellett a vállalatközi integráció. A meghatározó súlyú csoportok egyöntetűen a méretgazdaságossági előnyök kiaknázására törekszenek, általában több alágazatot átfogó stratégiai szövetségek és fúziók keretében, s nem csupán egy-egy alágazat keretein belül. A fő különbséget közöttük az e cél eléréséhez szükséges integrációs módszerekről alkotott eltérő vélemények alkotják. Németországban a vertikális integráció a legkedveltebb forma, ami számára kedvező a kezdeményező vállalkozások (általában utazásszervezők) hatalmas tőkeereje, lehetővé téve az utazásközvetítői hálózaton túl a szálláshelyek, sőt újabban a charter-légitársaságok integrálását is. A legjelentősebb vállalatcsoport a TUI (Touristik Union International): a hatvanas évek végén született néhány független utazásszervező szövetségéből, a piaci vezető szerep kivívása és a szolgáltatókkal való jobb tárgyalási pozíció elérése céljából. A későbbi felvásárlások és szövetségek révén mára a német utazásszervezői piac közel egyharmadát birtokolja. A német tour operatorok között a legkiterjedtebb integrációt valósította meg: jelentős szállodai és utazásközvetítői érdekeltségei vannak, és a fogadóterületek utazási irodái közül is számos tartozik a kötelékébe. A Hapag Lloyddal való fúzió (1998) után az igénybe vett légi szállítókapacitás egy részét is az ellenőrzése alá vonta. Az Egyesült Királyságban az ország sziget voltából adódóan a repülő jelenti a legfontosabb kiutazó közlekedési eszközt; a közlekedési költségek magas részaránya kezdettől fogva a légitársaságokkal való integrációs törekvéseket erősítette az utazásszervezőknél. Jelentéktelenek ezzel szemben a fogadókapacitás ellenőrzését szolgáló felvásárlások. A legfontosabb vállalat a Thomson Group, amely a Thomson Corporation nevű kanadai pénzügyi csoport ellenőrzése alatt áll (ez utóbbi érdekeltségei a kiadói tevékenységtől a kőolajtermelésig terjednek). Európai viszonylatban az egyik legerősebben integrált csoportról van szó: többek között magában foglalja a Britannia Airways chartertársaságot és a legnagyobb brit utazásközvetítői hálózatot, a Lunn Poly-t. Sajátos jelenségnek számít, hogy a brit piacon második legjelentősebb vállalatcsoport, az Airtours nemzetközi érdekeltségeit is figyelembe véve nagyobb súlyt képvisel a Thomsonnál, olyannyira, hogy ez utóbbit is nemzetközi expanzióra készteti. Franciaországban kiemelkedő szerepet tölt be az Accor csoport, amelyhez szállodák, utazásszervezők és közvetítői hálózat egyaránt tartozik. A csoportra minden más európai konkurensénél jobban jellemző a globális terjeszkedés, amit például egyik érdekeltsége, a Wagonlits fúziója is jelez az Egyesült Államokbeli Carlson utazásközvetítői hálózattal. Szállodaláncai révén az Accor ugyancsak széles nemzetközi jelenlétre törekszik (bár házai túlnyomórészt Franciaországra koncentrálódnak). Az egyik legjelentősebb francia utazás282
szervező, a Nouvelles Frontières is bővíti vertikális integrációs kapcsolatait az utóbbi években: a hagyományosnak mondható utazásközvetítői érdekeltségek mellett részesedést szerzett a Corse International légitársaságban és megkezdte a szállodák és üdülőfalvak felvásárlását is. Sajátos esetet képvisel a Club Mediterranée, a világ első és mindmáig legjelentősebb üdülőfalu-hálózata: a vállalatban kezdettől (a 60-as évektől) fogva létezett a vertikális integráció egy bizonyos formája, amennyiben a szálláshelyek értékesítését saját utazási irodáikban végezték, exkluzív módon. A nyolcvanas évek végétől a Club Mediterranée kevéssé sikeresnek bizonyult lépéseket tett egyes légitársaságokkal való integráció terén. A negyedik nagy európai piacon, Olaszországban a nagy európai konkurensekhez képest jóval kisebb súlyú vállalati csoportosulások alakultak ki, aminek fő oka az, hogy az ország sokáig elsődlegesen fogadópiacként szerepelt az európai turizmusban (egy igen erőteljes belföldi kereslet léte mellett), s csak az utóbbi években vált jelentős küldőországgá. Az olasz turisztikai ágazatban így némi lemaradás tapasztalható mind a vállalati és hálózati méretek, mint az integrációs folyamatok előrehaladottsága tekintetében. Csak a legutóbbi években indultak meg a jelentősebb fúziók, aminek következtében létrejött egy meghatározó súlyú utazásszervezői csoport (az Alpitour, a Francorosso és a Viaggidea egyesülésével), valamint kialakult az első nagy vertikálisan integrált csoport, a Gruppo Hit (a Parmalat élelmiszeripari konszern turisztikai holdingjaként működve, magában foglal néhány utazásszervezőt, egy üdülőfalu-láncot, egy utazásközvetítői hálózatot és egy kisebbségi részesedést a Lauda Air légitársaságból). Az olasz piacra jellemző a pénzügyi és ipari csoportok, valamint a külföldi turisztikai vállalkozások mind jelentősebb szerepvállalása az integrációs folyamatokban. A többi nyugat-európai piacon csak kisebb méretű és/vagy kevéssé integrált turisztikai vállalatok alakultak ki, a német és az angol cégek meghatározó befolyása mellett. Kivételként Spanyolország és Svájc említhető, ahol léteznek nemzetközi szinten is számottevő, önálló „integrációs központok” (az előbbiben a Viajes Iberia és a Viajes El Corte Inglés, az utóbbiban a Kuoni és a Hotelplan). A legfontosabb európai turisztikai vállalatcsoportokat a 70. táblázat mutatja be.
283
70. táblázat. Az európai turizmus 20 legnagyobb vállalatcsoportja (1994) Vállalatcsoport Kapcsolódó vállalkozás neve és fő tevékenysége TUI WestLB (D) (bank); Schickedanz; Quelle (csomagküldő) (J); DERABR (J)
Fő piacok
Másodlagos piacok
Főtevékenység
Márkanevek
Németország; Svájc; Ausztria; Hollandia; Franciaország; Spanyolország; Oroszország; Magyarország
Görögország; Kenya; Marokkó; Törökország; Portugália
Utazásszervezés; üdülőfalvak; szállodák; utazásközvetítés; beutaztatás (néhány desztinációból)
TUI; Take-off; Air DER; Arke Reizen; Conti; Wolters; Jet Tours Airtours; Seetours; Hit; Touropa; Dr Enzmann; Reise Quelle; TUI Urlaubs-Center; Terra Reisen; Dr Degener; Reisen & Freizeit; Ultramar Express; Ambassador; Robinson Club; Grecotel; Iberotel; Dorfhotels; Bauerndoerfer; Riu Hotels
Egyesült Államok; Japán; Egyesült Királyság
Utazásközvetítés; utazásszervezés; vonatjegy-árusítás; biztosítás
DER; DER-Part; DER-Tour
TUI; Hapag-Lloyd
Ausztria
Utazásközvetítés; utazásszervezés; üdülőszállodák /üdülőfalvak
NUR Touristic; Neckermann; Paneuropa; GUT; Club Aldiana; Terramar; Club 28; Sunsnacks; All Air, Royal Hansa; Saga
Viajes Iberia (beutaztatás, Spanyolország); Kuoni (Ausztria)
Nincs
Utazási irodák (szabadidős turizmus); utazásszervezés; légitársaság (charter)
Lunn Poly; Nincs Thomson; Skytours; Portland; Horizon; Britannia
Thaiföld; Karibtenger; Spanyolország
Légitársaság (üdülési & charter); utazásszervezés; beutaztatás; üdülőszállodák; nílusi hajóutak
LTU; LTU-Sud; LTE, Spain; Jahn; THR; Transair Meier's Weltreisen; Tjaereborg; Worldwide Destination Services; LTE Hotels
Thomas Cook; Owners Abroad
Görögország; Törökország
Utazásszervezés; utazásközvetítés; beutaztatás (néhány helyről); szállodák a fő desztinációkban
ITS; Eurojet; JetReisen; EVS; Holland International; Belgium International; Kuoni Fernreisen
Sun International; SunParks International; Bridge Travel Group; Kuoni
Belgium
Utazásközvetítés; utazásszervezés
Havas
Business Travel International network
DER Deutsche Bahn (D); Hapag-Lloyd (J); Lufthansa (J)
Németország; Olaszország; Spanyolország; Egyesült Királyság NUR (Neckermann) Karstadt (T) Németország; (kiskereskedelem) Hollandia; Belgium
Thomson Travel Group Thomson Egyesült Királyság Corporation (Canada) (T); (media) LTU International Airways Conle & Co. Németország; (pénzügyek) (T); Svájc; Ausztria; WestLB (D) Egyesült Államok (bank)
ITS/Holland International Kaufhof (T) (kisNémetország; kereskedelem) Hollandia; Belgium; Egyesült Királyság; Spanyolország Havas Voyages Havas (T) (média) Franciaország
284
Stratégiai szövetségesek
Kuoni Hugentobler Foundation (T); Kaufhof (J)
Svájc; Ausztria; Magyarország; Franciaország; Egyesült Királyság; Németország; Olaszország Club Méditerranée Caisse des Dépôts Európa; Északet Consignations Amerika; Dél(J); Crédit Amerika, Ázsia, Lyonnais (J); UAP Óceánia (néhány (J); Nippon Life deszt.) (J); Seibu Saison (J); Ifint (J); Accor (J); American Express (J) Owners Abroad Thomas Cook Egyesült Király(D); Mercury ság; Írország; Asset Kanada Management (J); Phillips & Drew Fund Management (J); Gartmore Investment Management (J); LTU (J)
Számos (beutaztatásban)
Utazásszervezés; utazásközvetítés; beutaztatás
Kuoni; Popularis; Helvetica; Privat Safaris; Neckermann (Austria); Travel Collection
ITS; NUR (Ausztria); Business Travel International network
Világszerte
„All inclusive”nyaralások üdülőfalvakban; utazásközvetítés
Club Med; Aquarius; Maeva; Forum Voyages
Ifint (Fiat); American Express; Air Liberté
Nincs
Utazásszervezés; légitársaság (charter); pénzügyi szolgáltatások; repülőjegynagykereskedés
Owners Abroad Thomas Cook; (Falcon, Olympic, LTU Sovereign, Eclipse); International Travel Holdings (Adventure Tours, Fiesta West, SolVac, PS Holidays, Dream Vacations, Fiesta Holidays, Encore Cruises); Air 2000
Utazásközvetítés; utazásszervezés; üzleti szállodák; üdülőszállodák; tengeri hajóutak; regionális légitársaság; beutaztatás
Fritidsresor; Star, Royal; Atlas; Senior; Bennett; Reso; Transwede; BT Cruises; Nordpool
Business Travel International network (Bennett)
Számos
Utazásközvetítés; utazásszervezés; üdülőszállodák; charter-légitársaság; nyelviskolák
Nouvelles Frontières; Paladiens; Corsair
Nincs
Mediterrán-régió; Afrika
Utazásközvetítés; utazásszervezés; tengeri hajóutak; légitársaság (charter); szállodák a fő desztinációkban
Airtours; Aspro; Tradewinds; EuroSites; Going Places; Ving; Saga; Always; Premiair; Airtours International; Sunwing
Nincs
Számos
Utazásközvetítés; utazásszervezés; üdülőszállodák
Episodes; Ted Cook's Islands in the Sun; Africa/Asia/ Americatours; Novotour Wagonlits; Tamaris; Viajes Ecuador; Windsor; Ventana; Turistrader
Carlson Travel; Ifil (Fiat)
Borgtornet AB (ex-Sara/ex-NRT Nordisk) Unions (J); Svédország; Spanyolország; Branded Dánia; Norvégia; Törökország Consumer Finnország; FranProducts (exciaország; EgyeProcordial) (J) sült Államok
Nouvelles Frontières Alapítók és Franciaország; alkalmazottak (D) Belgium; Hollandia; Egyesült Királyság; Olaszország; Németország; Európa; Egyesült Államok Airtours Részvénytársaság Egyesült KirályDavid Crossland ság; Németorelnök meghatászág; Hollandia; rozó részesedésé- Svédország; vel Norvégia; Dánia
Accor & Wagonlits Société Générale Franciaország; de Belgique (J); Spanyolország; Caisse des Depots Egyesült Királyet Consignations ság; Hollandia; (J); Générale des Olaszország; Eaux (J); Sociéte Dánia; NémetorGénérale (J); UAP szág; Svájc; (J); Ifil (Fiat) (J) Portugália; Brazília; Marokkó; Kanada
285
Hotelplan Migros (T) Svájc; Egyesült (kiskereskedelem) Királyság; Franciaország; Hollandia; Olaszország; Ausztria; Németország Thomas Cook WestLB (bank) (D); LTU (légitársaság) (J)
Egyesült Királyság; Ausztrália; Kanada; Németország; India; Japán; Hollandia; Új-Zéland; Szingapúr; Svájc; Egyesült Államok; Hong Kong Grupo Viajes Iberia Fluxa-család Spanyolország; Egyesült Királyság; Írország; Egyesült Államok
Jet Tours & Visit France Air France (T); Franciaország; Havas (J); TUI (J) Svájc; Olaszország; Egyesült Királyság; Belgium; Egyesült Államok Viajes El Corte Inglés EI Corte Inglés Spanyolország (T) (kiskereskedelem) Frantour SNCF (T) Franciaország; (vasúttársaság) Svájc; Spanyolország; Egyesült Királyság Rövidítések: T – társvállalkozás D – domináns tulajdonos J – jelentős tulajdonos
Spanyolország
Utazásközvetítés; utazásszervezés; üdülőszállodák
Hotelplan; Esco; Parianos; TPT; MTravel; Interhome; Autoplan; Horizonte; Inghams
Nincs
Számos
Utazásközvetítés; pénzváltás; utazásszervezés
Thomas Cook; Marlin Travel
LTU; Owners Abroad; Arke Zakenreizen
Franciaország
Utazásközvetítés; utazásszervezés; légitársaság (charter); szállodák; buszos közlekedés
Viajes Iberia; GVI Incoming Network; Iberojet; Iberotravel; Keilson; Sunworld; Abbey; Airworld; Iberostar
NUR (beutaztatás)
Számos
Utazásszervezés; üdülőszállodák
Jet Tours; Nincs Eldorado; Visit France; Visit Europe; Tourisme France International; Tamaris; Go Voyages
Nincs
Utazásközvetítés; utazásszervezés
Viajes El Corte Ingles
Business Travel International network
Nincs
Utazásközvetítés; utazásszervezés; üzleti & üdülőszállodák; catering
Frantour & additional allied agency networks
Nincs
Forrás: Bywater (1994) nyomán
A fenti táblázat az ágazati integrációs kapcsolatok szerteágazó voltán túl rámutat egy további fontos jellemzőre: a nem szakmai befektetők mind meghatározóbb jelenlétére a turizmusban. Megállapítható, hogy a nagy turisztikai vállalati csoportosulások a kilencvenes évekre „megértek” arra, hogy más ágazatok tőkeerős cégei diverzifikációs stratégiájuk hatókörébe vonják azokat108.
108
A táblázat alapjául szolgáló adatfelvétel időpontja óta újabb jelentős felvásárlások történtek az ágazatban, a
stratégiai befektetők között megjelent például a német Preussag nehézipari konszern, amely a TUI és a Hapag-Lloyd felvásárlásával a legnagyobb európai vállalati koncentrációt hozta létre a turizmusban. 286
14. A XXI. SZÁZAD KIHÍVÁSAI AZ EURÓPAI TURIZMUSBAN 14.1. Modern és posztmodern turizmus Az európai turisztikai ipar stabilan és folyamatosan növekedett a nyolcvanas évek közepéigvégéig. Azóta a növekedés feltételeiben gyökeres változások következtek be: a vállalatokra nehezedő „globalizációs nyomás”, a kommunista rendszerek összeomlása Kelet-Európában, a súlyosbodó környezeti és biztonsági problémák, valamint a fejlett társadalmak elmozdulása a „posztmodernitás” irányába jelentős mértékben átrajzolták az európai turizmus fejlődését és versenyképességét befolyásoló paramétereket. Ezek közül mindenekelőtt célszerű röviden áttekintenünk a turisztikai ágazat viszonyát a posztmodern gazdasághoz és társadalomhoz, jóllehet ez utóbbiak viszonyainak térhódítása önmagában nem tekinthető kihívásnak, mivel inkább csak keretet és táptalajt ad azoknak a jelenségeknek, amelyek a valódi kihívásokat hordozzák. Az angolszász szakirodalom a posztmodern termelési rendszereket a „poszt-fordista” (postFordist) kifejezéssel illeti, megkülönböztetendő a Henry Ford által bevezetett eljárások nyomán kialakuló, az USA-ban a harmincas évek közepétől a hatvanas évek végéig uralkodó „fordista” (Fordist) rendszerektől (Amin 1994). A két rendszer fő jellemzőit az alábbi táblázat foglalja össze. 71. táblázat. A „fordizmus” és a „poszt-fordizmus” jellemző vonásai „Fordizmus” „Keynes-i” jóléti állam Tömegtermelés, elsősorban a nemzeti piacok számára A pénzügyek, a gazdasági tevékenységek és a munkaerőpiac állami szabályozása Ipari termelés dominanciája Állandó, túlnyomórészt férfi, teljes munkaidős foglalkoztatottak Hierarchikus menedzsment-rendszerek Erősen strukturált és központosított vállalatok A nemzetállamok politikai-gazdasági dominanciája Forrás: Amin (1994) nyomán
„Poszt-fordizmus” „Munkaközpontú” („workfare”), azaz kompetitív állam Fogyasztó-orientált termelés a globális piacok számára A pénzügyek, a gazdasági tevékenységek és a munkaerőpiac állami deregulációja Szolgáltató ágazatok dominanciája Az időszakos és részmunkaidős foglalkoztatottak, valamint a női munkaerő arányának növekedése „Laposabb” menedzsment-rendszerek Rugalmasabb vállalati szervezetek A nemzetállamok politikai-gazdasági súlyának csökkenése
Az utóbbi években több szerző is foglalkozott a fenti koncepció turisztikai megjelenési formáival (Urry 1990; Poon 1988; Ioannides és Debbage 1997; Lafferty és van Fossen 2001). Munkáik alapján az alábbi megállapításokat tehetjük: − A turisztikai szolgáltatók és közlekedési vállalatok egy része tipikusan „fordista” viselkedésjegyeket mutat. A nagy hotelláncok, légitársaságok és autókölcsönző cégek általában szabványosított tömegtermékeket kínálnak és horizontális terjeszkedés révén törekszenek költségeik csökkentésére (skálahozadék). Termékpolitikájuk alapvetően kínálat-ori287
entált. A munkaerő funkcionális rugalmassága alacsony, a foglalkoztatás szezonális ingadozása ugyanakkor meglehetősen magas. − Mindinkább terjed ugyanakkor a „poszt-fordista” szemlélet, elsősorban a speciális termékekre és az üzleti turizmusra szakosodott utazásszervezők, a feltörekvő légitársaságok és a nagyvárosi szállodák körében. Termékeiket rugalmasan alakítják ki és lehetőség szerint a fogyasztó igényeihez igazítják. A szabványosítás helyett a specializáció jellemzi termelésüket. Munkaerejük funkcionálisan rugalmas a magasabb fokú képzettségből következően; a foglalkoztatottság szezonális ingadozása viszonylag alacsony. − Mindemellett a turizmusban ritkán találkozunk tisztán „fordista” vagy „poszt-fordista” termelési rendszerekkel, általában a kettő valamilyen fokú keveredése jellemző. Egy szállodai termék testreszabásának lehetőségei például fizikailag bizonyos fokig korlátozottak maradnak akkor is, ha a menedzsment maximálisan fogyasztó-orientált szemléletmódot alakít ki. A két irányzat ezért leginkább tendenciaként jelenik meg a turizmusban, nem pedig egyértelműen érvényesülő menedzsment-módszerként. − A turisztikai vállalkozások nagy része eleve nem sorolható be a fenti két kategóriába: a kis- és középvállalkozások zöménél például nem fedezhető fel az ismertetett jellemzőknek egy olyan rendszere, ami alapján bármelyik sémát rá lehetne „illeszteni” szervezetükre és működésükre. Az idézett szerzők általában a „pre-fordista” termelési rendszerek kategóriájába sorolják e cégeket, anélkül, hogy részleteznék ezek általános jellemzőit. Ugyanakkor többen kiemelik, hogy a „poszt-fordizmus” korszaka éppen a kis- és középvállalkozások számára nyit új perspektívákat, amennyiben a megfelelő specializáció és a hatékony együttműködési hálózatok kiépítése révén, a posztmodern fogyasztási szokásokra alapozva jelentősen megerősíthetik pozícióikat a globális versenyben109. Litteljohn (1997) a szállodaiparban megfigyelhető átmenetet vizsgálja, megállapítva – a fentiekkel összhangban –, hogy az általa jelzett fejlődési tendenciák (72. táblázat) még meglehetősen visszafogottan érvényesülnek az ágazat nagy részében. Az általános társadalmi változások a turizmusban részt vevő fogyasztóra – turistára, utazóra – is hatással vannak, nemcsak fogyasztási szokásait változtatva meg, hanem az utazással kapcsolatos gondolkodásmódját, turisztikai „világ-képét” is (73. táblázat). A változásokat sokan olyan mértékűnek tekintik, hogy magát a „turista” kifejezést is idejétmúltnak tartják 109
A továbbiakban a fenti jellemzőkre és jelenségekre való utalások során a „poszt-fordizmus” kifejezés
helyett az elterjedtebb és közérthetőbb „posztmodern” szót fogjuk használni. 288
(amennyiben a „régi típusú” utazókra alkalmazzák)110. A posztmodern turista (találóbb kifejezés híján) „utazóvá” vált, mintegy jelezve, hogy már nem elsősorban egy gazdasági ágazat kissé kiszolgáltatott és tehetetlen alkotóeleme, hanem egy autonóm entitás, amely közvetlen kapcsolatban áll az őt körülvevő és érdeklő világgal. 72. táblázat. A szállodaipar elmozdulása a posztmodernitás irányába Régi hangsúlyok Értékteremtés az erősen szelektált szállítókkal fennálló erős kapcsolatok alapján Méretgazdaságossági előnyök kihasználása Szabványosított termék/szolgáltatás specifikációk használata, a lehető legkevesebb változtatással Nemzetközi terjeszkedés leányvállalatok, franchising-szerződések, menedzsment-szerződések révén Működés-orientáció Belső centrum-periféria kapcsolatok meghatározó jelentősége; alapvetően vertikális kommunikáció Árakon alapuló verseny Földrajzi, kulturális és utazás célja szerinti piacszegmentáció Forrás: Litteljohn (1997) nyomán
Új hangsúlyok Értékteremtés nagyszámú szállítóval kialakított rugalmas kapcsolatok alapján Méret- és funkciógazdaságossági előnyök kihasználása A piaci igényekhez való adaptációra képes termékek/szolgáltatások kínálata Eszközök szélesebb körének használata a nemzetközi terjeszkedésben (stratégiai szövetségek, laza föderációk) Tudás-orientáció Belső és helyi hálózatok jelentősége nő; kiterjedtebb horizontális és diagonális kommunikáció Szolgáltatás-fejlesztésen alapuló verseny Szuperszegmentációs technikák alkalmazása (a régi szegmensek „felülírása” pszichografikus modellek alapján)
73. táblázat. Régi és új utazók Modern turista Árérzékeny Utazási téren tapasztalatlan, a szolgáltatóra bízza magát
Posztmodern turista Minőség-érzékeny Közvetlen és közvetett (pl. televíziós) utazási ismeretekkel bír, elvárja a szolgáltató alkalmazkodását Klasszikus „sun-sea-sand” orientációt követ Változatosság-kereső orientáció jellemző rá Ismert, „nagynevű” úticélokat választ Alternatív, újszerű úticélok iránt érdeklődik Egyszerű szabadidőtöltésre (passzív pihenésre) vágyik Élménydús, változatos (aktív) utazásra vágyik Az infrastruktúra jellege erős befolyásoló tényező (szálloda A környezet minősége nagyobb hangsúlyt kap az utazási minősége, fürdőhely kiépítettsége stb.) döntésben („homogén” infrastruktúra mellett) Forrás: saját megállapítások Urry (1990), Poon (1988), Ioannides és Debbage (1997), Lafferty és van Fossen (2001) alapján
A továbbiakban megvizsgáljuk az európai turizmusban jelentkező, annak versenyképességét befolyásoló, részben a modern-posztmodern átmenettel összefüggő kihívásokat. 14.2. Globalizáció A globalizáció napjaink egyik legtöbbet használt fogalma különféle politikai, társadalmi, környezetvédelmi és gazdasági jelenségekkel, tendenciákkal kapcsolatban. E helyütt nem célunk a fogalom széles jelentéstartományának feltérképezése, csupán legfontosabb gazdasági és turisztikai vonatkozásait szeretnénk kiemelni. Gazdasági értelemben véve a globalizáció fogalmát azonosíthatjuk a nemzeti piacok és termelés növekvő interdependenciájával, amely az áruk és szolgáltatások nemzetközi kereske110
A posztmodern utazók „bibliájának” tekintett Lonely Planet útikönyv-sorozat például szóhasználatában is
következetesen különbséget tesz a kissé lenézett „turista” (tourist, mass-tourist, package-tourist) és az önálló, független „utazó” (independent traveller) között. 289
delmével, a nemzetközi tőkeáramlásokkal, stratégiai vállalati szövetségekkel, együttműködésekkel és összeolvadásokkal, valamint a nemzetközi technológia-áramlással áll összefüggésben (Smeral 1996). A globalizáció egyúttal a nemzetközi munkamegosztás szélesedését is jelenti a termelés nemzetköziesedésének köszönhetően, valamint hozzájárul egy liberálisabb világgazdasági rend kialakulásához is. A globalizáció nyomonkövethető a turizmusban is, mégpedig annak kínálati és keresleti oldalán egyaránt. A kínálati oldal legfontosabb jelenségei az alábbiak: − Globális tevékenységi területű szolgáltatók megjelenése. A nagy légitársaságok és hotelláncok jó része, az utazási irodák közül pedig néhány már messze túlterjeszkedett a nemzeti határokon és globális szintű szolgáltatás-kereskedelmet folytat. E cégek a számítógépes helyfoglalási rendszereket (CRS) globális elosztási rendszerekként (GDS) használva széles körben hozzáférnek a világ turisztikai piacaihoz. A szolgáltatás-kereskedelem bővítésén túlmenően – arra építkezve – a terjeszkedés megszokott formáiként használják a stratégiai szövetségektől kezdve a nemzetközi fúziókig az integrálódás különféle módjait. − A légiközlekedés és a távközlés költségeinek csökkenése. A fejlett országok légitársaságainak jegyárai a liberalizációnak köszönhetően csökkennek, ami mellett figyelembe kell venni a növekvő személyes jövedelmek miatt bekövetkező további, relatív csökkenést. A kommunikációs költségek csökkenése (és az informatikai forradalom) megnöveli a hozzáférhető információk mennyiségét, valamint egyszerűbbé és olcsóbbá teszi az utazásszervezést. Mindez fokozza az érdeklődést az eddig kevéssé ismert turisztikai termékek és desztinációk iránt. − Új desztinációk felemelkedése. Az előző tényezőből következő növekedési potenciált kiaknázva és a nemzetközi tőke érdeklődését kihasználva új turisztikai célterületek alakulnak ki és kapcsolódnak be a globális versenybe (főleg a harmadik világ országaiban). E desztinációk olyan versenyelőnyökre tehetnek szert kezdettől fogva, mint az olcsó helyi munkaerő, a tudatos és következetes fejlesztés (szemben a hagyományos desztinációk gyakran spontán folyamataival), illetve a multinacionális turisztikai vállalatokkal való együttműködésből fakadó marketing-előnyök. A keresleti oldalon az alábbi jelenségek figyelhetők meg: − Az utazási motivációk változása, diverzifikálódása. A világ turisztikai keresletét meghatározó fejlett országokban zajló társadalmi és demográfiai változások – nagyobb jólét, idősebb korosztályok arányának növekedése – hatással vannak az életstílusokra és ezzel a turisz-
290
tikai keresletre: lelassult például a hagyományos európai desztinációk iránti érdeklődés bővülése, egyre kevésbé keresettek az egyetlen tevékenységre épülő utazások (pl. kizárólag tengerparti üdülés). − A turisták ismeretszintjének növekedése. A mai utazók a korábbiaknál tájékozottabbak „technikai” kérdésekben (az igénybe vehető lehetőségek, fogyasztói jogok), magasabb szintű nyelvtudással rendelkeznek, szélesebb körű ismeretekkel bírnak a meglátogatható desztinációkra vonatkozóan (jórészt az Internetnek és egyes globális tévécsatornáknak – pl. a National Geographic Channel-nek – köszönhetően), és emellett tapasztaltabbak is. A globalizáció következményei egyértelműen megjelennek a látogatói statisztikákban: a „klasszikus” turisztikai desztinációk, azaz Európa és Amerika együttes részesedése a világ turistaérkezéseinek számából az 1970-es évek elején még elérte a 95 %-ot, 1999-re azonban már 77 %-ra süllyedt (elsősorban Kelet-Ázsia és Óceánia „javára”). Még fontosabb következményei vannak a globalizációnak a turisztikai szolgáltatókra nézve, amennyiben jelentős mértékben megváltoztatja az ezek zömét alkotó kis- és középvállalkozások működési feltételeit (Smeral 1998). Ezeknek ugyanis olyan fogyasztók „kegyeiért” kell versenyezniük, akik a korábbinál szélesebb turisztikai kínálatból válogathatnak, amely kínálat ráadásul átláthatóságát, minőségi színvonalát, integráltságát tekintve felülmúlja az európai kis- és középvállalkozások „hagyományos” kínálatát. Ez utóbbiak még nem voltak képesek széleskörű együttműködés kialakítására a globális szolgáltatókkal, vagy még csak nem is ismerték fel ennek szükségességét, ezért a globálissá vált versenyben mindinkább lemaradtak. A globalizáció legfontosabb következménye a turizmusban mindemellett a verseny természetének megváltozása: míg korábban a turisztikai szolgáltatók közötti verseny volt a jellemző, addig a posztmodern turizmusban a különféle desztinációk versenye vált elsődlegessé. Ez nem jelenti azt, hogy korábban ne lett volna versengés a célterületek közt – azonban a nyolcvanas évekig a turisták zöme a fejlett világon belül utazott, vagyis a desztinációk sok szempontból homogénnek voltak tekinthetők, így a turisták szempontjából nagyobb szerepet játszottak a konkrét szolgáltatók (jellemző volt például, hogy a turisták kedvenc szállodáikba jártak vissza nyaralni évről évre, azaz volt, hogy a desztináció-választás fel sem merült). A nyolcvanas évek közepére-végére azonban, a fent leírt jelenségek következtében fokozatosan kialakult a globális turisztikai kereslet, amivel szemben – legalábbis a nagy multinacionális turisztikai szolgáltatóknak köszönhetően – kiépült egy irányított vagy spontán módon sok szempontból szabványosított (azaz homogén) globális kínálat. Ez pedig felértékelte a desztinációk közötti különbségeket (erősen leegyszerűsítve úgy fogalmazhatnánk
291
meg a különbség lényegét, hogy míg korábban ugyanazon a tengerparton – pl. a Földközitengeren – válogatott a turista a különböző hotelek közt, most – a minőségi jellemzők tekintetében – ugyanahhoz a szállodai szobához keresi a megfelelő tengerpartot). Ugyanakkor nem csupán arról van szó, hogy a szóba jöhető desztinációk között viszonylag nagyobb különbségek érvényesültek, hanem arról is, hogy a posztmodern turista számára az utazás során tapasztalt élmények összessége jóval fontosabb, mint az egyes összetevők külön-külön. Mindezért célszerű kitérnünk arra, hogy milyen tényezők határozzák meg egy turisztikai desztináció globális versenyképességét. A desztinációt (célterületet) egy földrajzilag meghatározott egységnek tekintjük, amely a fogyasztók szempontjából jól elkülönül más hasonló egységektől, s amely ilyen tekintetben hosszú távú stabilitást mutat. A desztináció versenytényezői – Porter modellje (Porter 1990) alapján – az alábbiakban foglalhatók össze: − Tényezőfeltételek. Ide tartoznak a tényezőellátottság, a tényezőárak, illetve ezek minősége és a termelési hatékonyság. A tényezők nem megfelelő hatékonyságú felhasználása a magasabb jövedelmet biztosító országok/területek irányába történő áramlásra ösztönzi a mobil tényezőket. Háromféle tényezőt kell figyelembe vennünk: •
természeti és kulturális erőforrások
•
tőkejellegű és infrastrukturális erőforrások
•
humán erőforrások.
A relatív tényezőellátottság nagymértékben befolyásolja egy adott desztináció versenyképességét, ugyanakkor a turisztikai fejlődési potenciál megítélésekor gyakran meglehetősen háttérbe szorul az a közgazdaságtanban jól ismert tény, hogy a versenyelőnyök fenntartásában a kreált tényezőknek nagyobb a szerepe, mint az örökölt vagy adott tényezőknek. A mégoly gazdag kulturális és természeti örökség sem aknázható ki megfelelően, ha nem társul hozzá a fogyasztói igényeket mennyiségileg és minőségileg követő infrastrukturális ellátottság és szakmai színvonal 111. − Szolgáltatói hálózat. Ennek a versenypozíciókat leginkább befolyásoló jellemzői a diverzifikáltság, a specializáció foka és a minőség. Különösen ez utóbbi befolyásolja jelentősen a turizmusban a versenyelőnyöket. A minőség három összetevőjét különböztethetjük meg: •
111
természetes minőség – környezeti feltételek;
Ezt mutatja Olaszország példája: a 60-70-es évek európai „sztár-desztinációja” nem tartott lépést
feltörekvő versenytársaival a turisztikai fejlesztések és az oktatás terén, aminek következtében a 80-as évekre Franciaország és Spanyolország is megelőzte a legfontosabb mutatók tekintetében. 292
•
anyagi minőség – a „hardver”, azaz a szállodák, éttermek, közlekedési eszközök és hálózatok, vásárlási, kulturális, szórakoztató és sportlétesítmények tulajdonságai;
•
nem-anyagi minőség – a „szoftver”, a szolgáltatások, a menedzsment, a szervezés stb. feltételei.
− Piaci szerkezet. Ezt elsősorban a jellemző vállalati méretekkel határozhatjuk meg. Az európai turizmusban uralkodó kis- és középvállalkozások a desztináció (esetünkben egy régió vagy ország) szempontjából annyiban jelentenek versenyhátrányt, hogy meglehetősen nehéznek mutatkozik a célterülettel együtt való integrált megjelenésük a turisztikai világpiacon, azaz termékeik értékesítése sokszor nehezen köthető a desztináció „értékesítéséhez”. Ez elsősorban abból fakad, hogy egyéni törekvéseiket nehéz közös nevezőre hozni a szorosabb együttműködéssel és az esetleges közös áldozatvállalással szembeni idegenkedésük miatt. Emellett a kis- és középvállalkozások nem teszik lehetővé a méretgazdaságossági előnyök kihasználását, ami megdrágítja a desztináció kínálatát. − A kereslet jellemzői. Ezek közül a desztináció versenyképességét olyan jellemzők határozzák meg, mint a kereslet nagysága és szerkezete, az utazók tapasztalatai és viszonyulása az új termékekhez, a vakációs és üzleti turisták aránya stb. E jellemzők nagymértékben befolyásolják a kínálat fejlődését és diverzifikációját. Különösen a nyitott gondolkodású és igényes turisták és egyéb fogyasztók megjelenése befolyásolhatja a versenypozíciót, amennyiben ezek a fogyasztói trendek alakulásának megelőlegezésével felhívhatják a szolgáltatók figyelmét a szükséges változtatásokra. A kereslet intenzitása sem elhanyagolható tényező: a túl erős (azaz magas kapacitás-kihasználtságokat eredményező) kereslet áremelkedéshez, illetve fizikai és társadalmi jellegű konfliktusokhoz vezet, ami hosszabb távon visszafogja vagy egyenesen megfordítja a kereslet növekedését. − Véletlen tényezők. Ezek „véletlensége” abból fakad, hogy kívül esnek az adott desztináció (vagy a hozzá tartozó szolgáltatók) irányítóinak hatáskörén. Ilyenek lehetnek az energiaárak vagy a valutaárfolyamok drasztikus változásai, a nagy horderejű politikai események (pl. a Vasfüggöny megszűnése), háborúk, terrorista akciók, természeti katasztrófák stb. − Kormányzati intézkedések. A központi vagy regionális kormányzatok intézkedéseikkel egyaránt javíthatják vagy ronthatják egy-egy desztináció versenypozícióit. Ilyen hatásokkal rendelkezhetnek például az alábbiak: •
árfolyam- és kamatpolitika;
•
adópolitika; 293
•
vállalkozásfejlesztő és beruházás-ösztönző intézkedések;
•
versenyszabályok és piacvédelmi intézkedések;
•
munkaerő-piaci politika;
•
oktatási és kutatási politika;
•
területfejlesztési politika;
•
közlekedéspolitika;
•
környezetvédelmi politika;
•
a nemzeti vagy regionális turisztikai hivatalok tevékenységének szabályozása.
A Porter-modell versenytényezői közül az első négy többé-kevésbé befolyásolható a magánszféra tevékenysége révén, a piaci mechanizmusokon keresztül. A megfelelő profitabilitás reménye esetén a desztináció versenyképességének (bizonyos fokú) javulása tehát „automatikusan” is megtörténhet, legalábbis az érintett kormányzat szempontjából. Azonban még kecsegtető profitkilátások mellett is számolni kell a piaci elégtelenségekkel, ami megkerülhetetlenné teszi a kormányzati beavatkozást, nem beszélve arról, hogy maga a várható profit nagysága sem független a kormányzat általános gazdaságpolitikai szabályozó tevékenységétől. A turizmusban elsősorban az alábbi területeken (WTO-OMT 1997) jelentkezhetnek kormányzati beavatkozást szükségessé tevő piaci elégtelenségek 112: − Oktatás és kutatás. A humán tőke fejlesztése egy adott desztináció versenyképességének egyik kulcstényezője, ugyanakkor nyilvánvalóan csak részben szervezhető meg piaci alapokon. Az oktatás és kutatás elégtelensége a turisztikai szolgáltatások alacsony minőségéhez, illetve az innovatív hajlam korlátozottságához vezet. Az európai országok árak terén nem versenyezhetnek a kevésbé fejlett országokkal, ezért csak a minőségre helyezhetik a hangsúlyt. Az oktatásnak a minőségi termékek előállításához szükséges alapvető képességek és ismeretek fejlesztésén túl gondoskodnia kell az újonnan szükségessé váló szakmák képzéséről is. A kutatási tevékenységnek pedig elsősorban arra kell irányulnia,
112
Piaci elégtelenségekről beszélhetünk, ha a piaci mechanizmusok önmagukban nem képesek biztosítani a
szükségletek megfelelő kielégítését valamely áru vagy szolgáltatás tekintetében. Ennek oka lehet, ha ún. közjavakról van szó (amelyek fogyasztásából nem lehet adott személyeket kizárni), ha az adott javak termelése externális költségekkel vagy haszonnal jár, ha erőfölényben levő piaci szereplők korlátozzák a kibocsátást, vagy ha információhiány akadályozza a kereslet hatékony kielégítését. 294
hogy a turizmus jelenségeinek kiértékelésével, illetve erre támaszkodva az új trendek és a várható változások előrejelzésével csökkentse az alkalmazkodás költségeit és időigényét. − Infrastruktúra-fejlesztés. Az általános infrastruktúra – közlekedési, közmű- és távközlési hálózatok – megfelelő színvonala elengedhetetlen a minőségi turizmus létrejöttéhez. Emellett egyre nagyobb szükség van a turisztikai termék változatosságát növelő infrastruktúra – kulturális, sport-rekreációs és szórakoztató létesítmények – tudatos fejlesztésére is. Az infrastrukturális beruházások magas tőkeigényük és hosszú vagy csak externáliákkal együtt értelmezhető megtérülésük miatt általában nem nélkülözhetik a kormányzati beavatkozást. − Desztináció-marketing. Az európai országokban a desztinációk kínálata számos független szolgáltató egyedi kínálatából tevődik össze, többé-kevésbé spontán módon. A köztük létrejövő, horizontális vagy vertikális együttműködésen alapuló stratégiai szövetségek kiépítése a globális turisztikai vállalkozókkal való verseny hatékony eszköze lehet. A közszférának támogatást kell nyújtania a turisztikai kis- és középvállalkozások számára az együttműködés kereteinek létrehozásában, illetve az egységes desztinációként való megjelenéshez szükséges marketingtevékenység megvalósításában. A desztináció-marketing jellemzően az externálisan megtérülő tevékenységek közé tartozik, ezért az illetékes kormányzat által működtetett nemzeti/regionális turisztikai hivatalok feladata. − Vállalkozás-fejlesztés. A rendkívül elaprózott vállalkozói tőke, mint az az európai turisztikai szektorban jellemző, erősen korlátozza az ágazat egészének növekedési és megújulási lehetőségeit (Morrison és Thomas 1999). A kis- és középvállalkozások, bár összességükben hatalmas potenciált képviselnek, külön-külön csak korlátozottan férnek hozzá a fejlesztésekhez szükséges információkhoz és tőkeforrásokhoz. Kormányzati részről ezért szükség van a fejlesztések és az innovatív tevékenység ösztönzésére a két említett termelési tényező hozzáférhetőségének támogatása révén (pl. ingyenesen igénybe
vehető
információs
szolgáltatások
vagy
állami
garanciával
működő
kockázatitőke-alapok segítségével). − Környezetvédelem és térbeli szervezés. A turisztikai vonzerők jelentős része potenciálisan veszélyeztetett természeti vagy kulturális értéknek minősül. Az európai turizmusban általános jelenség a célterületeknek a turisztikai kereslet térbeli és időbeni koncentrációja miatti túlterheltsége, amely sokszor eléri vagy meghaladja a fenntarthatóság határát. A turisztikai szolgáltatók által alkalmazott árak nem tartalmazzák a környezet megóvásának és esetleges helyreállításának externális költségeit, ami szükségessé teszi a kormány295
zati beavatkozást. Ez irányulhat a jelzett költségek fogyasztók általi megfizettetésére (pl. adók vagy belépti díjak formájában), az érzékeny területekre irányuló forgalom mennyiségi korlátozására (szálláshely-kapacitás limitálása) vagy a kereslet időbeni és térbeli átcsoportosítására (új célterületek fejlesztése kedvezményekkel és támogatásokkal). Ez utóbbi minősül a leginkább kívánatos megoldásnak, mivel nem csökkenti az összkeresletet és növeli a korábban elmaradott vagy csekély forgalmú területek turisztikai bevételeit. A kormányzati beavatkozás tehát elengedhetetlen a turisztikai desztinációk nemzetközi versenypozícióinak javítása érdekében a turizmus sajátos természete miatt. Mint a fentiekből kiderül, tisztán a piaci mechanizmusokra alapozva nem valósítható meg a turisztikai szektor minőségorientált, következetes, hatékony és torzulásoktól, negatív hatásoktól mentes fejlesztése (Keller és Koch 1995). Ez a feltételezés azonban ellentmond a liberális gazdaságpolitika azon tételének, miszerint a gazdaság egészséges fejlődéshez az állami beavatkozást célszerű a minimumra szorítani. Az ellentmondás mindemellett csak látszólagos: az előbbi tétel igaz, csupán azt kell hozzátennünk, hogy a turizmusban a beavatkozás minimálisan szükséges mértéke magasabb, mint számos más ágazatban. Ugyanakkor az európai országokban sokan látják úgy, hogy az ágazat a szükségesnél jóval szabályozottabb, a vállalkozások az adminisztratív előírások útvesztőjében bolyonganak. Ennek fő oka az lehet, hogy a turizmust érintő szabályozók megalkotására eseti módon, sőt időnként más szektorális politikák keretében kerül sor, azaz nincs következetes turizmuspolitika és ebből fakadóan megfelelő turizmusfejlesztési stratégia. A turizmust érintő globális kihívások tehát kiemelik az állam szerepét és felelősségét a turisztikai ágazat fejlesztése és versenyképességének javítása területén. Az európai turisztikai ágazat, mely multinacionális vállalatain keresztül a globalizáció egyik fő haszonélvezője, sajátos módon egyúttal az abból fakadó fenyegetésekkel is szembesül, mégpedig a „hagyományos”, kis- és középméretű szolgáltatók meghatározó súlya, illetve a tradicionális turisztikai formák széles körű elterjedtsége miatt. A posztmodern turisztikai fogyasztási szokások elterjedése ugyanakkor új lehetőségeket nyit a hagyományos európai szolgáltatók számára is, feltéve, hogy megfelelő kormányzati támogatásban részesülnek és annak segítségével képesek hatékony együttműködési hálózatok kialakítására. A kormányzatnak azonban messze nem csupán a kis- és középvállalkozások támogatása és tevékenységének bizonyos fokú koordinálása miatt kell szerepet vállalnia a turizmus fejlesztésében, hanem az utóbbival kapcsolatos feladatok komplexitásából kifolyólag is. A desztináció ugyanis, mint a poszt-
296
modern turisztikai versengés első számú szereplője, olyan összetett realitás, amely igényli a kormányzati beavatkozást a fent felsorolt területeken. 14.3. Internet és turizmus Az informatika – és azon belül az Internet – robbanásszerű fejlődése a globalizációs folyamatok egyik leglátványosabb kísérőjelensége, illetve több tekintetben katalizátora is. Olyan horderejű változásokról van szó, melyek alapvetően befolyásolják a turisztikai ágazat működési körülményeit, ezért indokoltnak tartjuk a kérdéskör kiemelt vizsgálatát. Az Internet fejlődése és elterjedése az Európai Unió országaiban az Egyesült Államokban tapasztalható mértéknél lassabban ugyan, de kétségkívül látványosan ment végbe az 1990-es évek második felében (European Commission 2000c). Az Unióban létező regionális fejlettségbeli különbségek e téren is megmutatkoztak: az „információs szupersztrádára” való rácsatlakozás alapfeltétele, a személyi számítógépekkel való ellátottság terén nagy eltérések figyelhetők meg a tagországok között (74. táblázat, 28. ábra). 74. táblázat. Személyi számítógépekkel való ellátottság az Európai Unióban Ország
1997 Ausztria 22 Belgium 29 Dánia 49 Egyesült Királyság 45 Finnország 29 Franciaország 22 Görögország 6 Hollandia 29 Írország 10 Luxemburg n.a. Németország 25 Olaszország 17 Portugália 14 Spanyolország 12 Svédország 28 Európai Unió-15 24 Forrás: European Commission (2000e)
Száz főre jutó PC-k száma 1998 30 33 54 47 32 24 7 32 12 n.a. 32 18 18 15 37 28
297
1999 36 39 61 49 40 31 11 35 18 52 36 20 22 15 51 34
Változás 1999/1997 (%) 29 16 11 4 17 17 38 9 37 n.a. 20 8 24 13 36 14
28. ábra. Munkahelyi és otthoni PC-ellátottság az Európai Unióban, 1999 Dánia
28%
Luxemburg
27%
Svédország
33% 25%
20%
31%
Egyesült Királyság
38%
Finnország
11%
19%
Belgium
22%
20%
Németország
19%
13%
23%
Ausztria
16%
20%
Hollandia
17%
18%
Európai Unió-15
18%
17%
Franciaország
12%
Portugália
19%
15%
Olaszország
11%
Írország
11%
Spanyolország
9% 7%
9%
Görögország
7%
6% 1%
10% 0%
10%
20%
30%
40%
Munkahelyi
50%
60%
70%
Otthoni
Forrás: European Commission (2000e)
29. ábra. Internet-felhasználók az Európai Unióban, 1999 Felhasználók (millió fő) -2
3
8
13
18
Svédország Finnország Dánia Hollandia Luxemburg Ausztria Egyesült Királyság Németország Olaszország Franciaország Belgium Írország Spanyolország Portugália Görögország -5
5
15 25 Felhasználók aránya (%) Felhasználók aránya
Forrás: European Commission (2000e)
298
35
Felhasználók összesen
45
A számítógép-ellátottsággal nagyjából egybecseng az Internet-felhasználók aránya 113: az északi országokban a legmagasabb a száz főre vetített hozzáférési arány (40 % körül), míg az ibériai országok és Görögország a 10 %-ot is alig érték el (29. ábra). A felhasználók abszolút száma szerinti rangsorban Németország és az Egyesült Királyság állnak az élen, míg az utóbbihoz hasonló lakosságszámmal bíró Olaszország és Franciaország meglehetősen lemaradva követik őket (szembetűnő például, hogy Hollandiában nem sokkal kevesebb a felhasználó, mint a nála közel négyszer több lakossal bíró Franciországban). 30. ábra. Egy főre jutó éves online vásárlások, 1999 (euró/fő az összlakosságra vetítve) Svédország Dánia Finnország Egyesült Királyság Hollandia Németország Ausztria Súlyozott EU átlag Írország Franciaország Olaszország Portugália Görögország Belgium Spanyolország 0
20
40
60 1998
80
100
1999
Forrás: European Commission (2000e)
Az online kereskedelem valamennyi tagországban jelentős mértékben bővül, volumene uniós szinten mintegy 17 milliárd eurót tett ki 1999-ben. Az egy főre jutó költés tekintetében az északi országok messze az uniós átlag feletti, a déliek (ideértve Franciaországot is) jóval az alatti mutatókkal rendelkeznek (30. ábra és 75. táblázat). A turisztikai célú internetes vásárlásokat két megközelítésben is vizsgálhatjuk. Egyrészt megbecsülhető az összes turisztikai kiadáson belül az online módon megrendelt és kifizetett szolgáltatások aránya: Európában ez a mutató nem éri el az 1 %-ot (31. ábra); másrészt különböző felmérésekből ismert az online vásárlások hozzávetőleges megoszlása termék- és 113
A lakosság azon része, amely otthon vagy munkahelyén Internet-hozzáféréssel rendelkezik. 299
szolgáltatáskategóriák szerint (egy ilyen felmérés eredményeit foglalja össze az 32. ábra). A becslések a turizmus részesedését az e-commerce piacából 8-12 % körülire teszik. 75. táblázat. Az online kereskedelem piaca az Európai Unióban, 1999 Ország
Lakosság
Felhasználó Vásárlási Vásárlók Vásárlás Összes Vásárlás egy k hajlandóság egy főre vásárlás vásárlóra millió fő millió fő % millió fő euró millió euró euró Ausztria 7,9 1,8 16% 0,3 61 481 1 634 Belgium 10,1 1,4 14% 0,2 8 76 380 Dánia 5,2 2,2 39% 0,9 85 442 516 Egyesült Királyság 58,0 13,9 23% 3,2 77 4 485 1 403 Finnország 5,1 2,2 31% 0,7 80 407 611 Franciaország 57,6 8,8 16% 1,4 34 1 935 1 368 Görögország 10,4 0,7 n.a. n.a. 11 119 n.a. Hollandia 15,3 6,1 18% 1,1 76 1 161 1 049 Írország 3,6 0,5 13% 0,1 38 135 1 984 Luxemburg 0,4 0,1 21% n.a. n.a. n.a. n.a. Németország 81,2 16,4 18% 3,0 69 5 588 1 892 Olaszország 57,1 9,2 14% 1,3 24 1 364 1 057 Portugália 9,9 0,9 n.a. n.a. 13 130 n.a. Spanyolország 39,1 3,9 11% 0,4 1 46 106 Svédország 8,7 3,9 26% 1,0 95 829 818 EU-15 369,6 72,2 20% 13,5 48 17 198 1 068 Vásárlók – termékeket és szolgáltatásokat Interneten keresztül megrendelő és kifizető fogyasztók Vásárlás – online ügylet Az adatok tartalmazzák a „B2B” (vállalatközi) ügyleteket is. Forrás: European Commission (2000e), saját számításokkal kiegészítve
31. ábra. Az online vásárlások részaránya egyes termékek/szolgáltatások esetében, 1999 Számítástechnikai eszközök
9,2%
3,5%
Könyvek
5,1%
1,6% 1,8% 1,2%
CD-k és videók Turisztikai szolgáltatások
0,8%
1,8%
0,1% 0,1%
Élelmiszerek 0%
2%
4% USA
6%
8%
10%
Európa
Forrás: The Boston Consulting Group
A fentiek alapján, mindkét megközelítést figyelembe véve, az Európai Unió online turisztikai piacának forgalmát 1999-ben 1,3-1,5 milliárd euró nagyságrendűnek becsülhetjük 114. Ez a ma még elenyészőnek tekinthető összeg azonban rendkívüli növekedési potenciált takar: a 114
Feltételezve, hogy a turisztikai piac forgalma hozzávetőlegesen azonos az uniós statisztikákban regisztrált
nemzetközi turisztikai kiadások nagyságával (lásd 6.3 fejezet). Ez a feltételezés csupán annyiban engedhető meg, amennyiben elfogadjuk, hogy az Interneten zömmel külföldi szolgáltatásokat vásárolnak a fogyasztók. 300
szakértői becslések a következő évtizedben az elektronikus kereskedelem volumenének meredek növekedésével számolnak 115. A PhoCusWright szakértői például már 2002-re 12 milliárd eurós nagyságrendű turisztikai online forgalmat jeleznek előre (PhoCusWright 2000). 32. ábra. Az online vásárlások megoszlása termékkategóriák szerint Könyvek
16,0% 10,5%
Ruházat
8,0% 6,8%
Hardver
6,2% 6,2%
Szabadidős utazások
5,6% 4,9%
Belépőjegyek
4,3% 3,1%
Videók
3,1% 2,5%
Kozmetikai cikkek
2,5% 2,5%
Értékpapírok
2,5% 2,5%
Ékszerek, divatcikkek
1,2% 0,6%
Egyéb
11,1% 0%
5%
10%
15%
20%
Forrás: Forrester Research
A turisztikai szolgáltatások online forgalmának bővülésétől nem függetlenek azok a jelenségek, amelyek új működési feltételeket és növekedési perspektívákat teremtenek a turisztikai vállalkozások jelentős része, illetve az ágazat egésze számára. Az Internet ugyanis sok tekintetben forradalmasította a turisztikai szolgáltatások értékesítését, illetve korábban nem létező szolgáltató-típust alakított ki, az online utazási irodát (lásd alább). A világháló jelentős mértékben hozzájárult a turisták „önállósodásához” is, abban az értelemben, hogy sokkal könnyebbé tette az utazáshoz szükséges információk megszerzését. 115
A Forrester Research (www.forrester.com) például az európai e-kereskedelem 15-20-szoros növekedésére
számít már a következő 4-5 évben is. Még ha az ilyen becslések fenntartásokkal kezelendők is, kétségtelen, hogy az online kereskedelem jóval gyorsabban fog bővülni a hagyományos kereskedelemhez képest. 301
Az Interneten különböző típusú oldalakat keresnek fel az utazni vágyók: − Keresők/általános portálok – ilyen oldalak pl. a Yahoo, az AltaVista, az Excite, a Lycos stb. Ezek ma már nemcsak az Internet egyfajta katalógusaként segítik az eligazodást, hanem saját tartalmat is elhelyeznek oldalaikon, illetve saját szolgáltatásokat is nyújtanak. − Desztináció-oldalak – a turisztikai célterületek, illetve vonzerők internetes megjelenése. „Klasszikus” változatuk a nemzeti vagy regionális turisztikai hivatalok által fenntartott információs oldalak, melyek részletesen bemutatják az adott terület kínálatát, de ide sorolhatók a különféle egyedi látnivalókat (múzeumok, rendezvények, természetvédelmi területek, szabadidőparkok stb.) bemutató oldalak is. − Vállalati oldalak – a turisztikai szolgáltatók virtuális „kirakatai”. Ma még többségük valóban nem sokkal több egy kirakatnál, amennyiben a kínálat megtekintésének lehetőségén kívül mást nem nyújt, azonban számos oldal félig vagy teljesen automatizált vásárlási lehetőséget is biztosít (az előbbinél emberi közreműködés szükséges az ügylet létrejöttéhez, az utóbbinál nem). − Kereskedelmi oldalak – online utazási irodáknak is nevezhetjük ezeket a szolgáltatásokat, tekintettel arra, hogy gyakorlatilag minden olyan tranzakció lebonyolítható rajtuk keresztül, amihez korábban egy „hagyományos” iroda kellett (szállás- és repülőjegy-foglalás, autóbérlés, utazási csomagok megvásárlása, egyéb szolgáltatások előjegyzése, információszerzés stb.) 116. E területen két amerikai „óriás” – a Travelocity és az Expedia játszik meghatározó szerepet, de számos kisebb oldal is megél az online utazási piacon. − Egyéb oldalak – bár mind a keresőoldalak, mind az online utazási irodák igyekszenek az utazáshoz szükséges információk lehető legszélesebb körét biztosítani, az utazók sok más oldalt is felkeresnek tájékozódás céljából. Ezek közt megemlíthetők a független utazókra szakosodott útikönyvek kiadóinak oldalai (pl. a Lonely Planet vagy a Rough Guides), az időjárási oldalak, a földrajzi és térkép-adatbázisok, illetve az egészségügyi, biztonsági, művészeti stb. jellegű kérdésekben tájékoztatást nyújtó oldalak. Egy amerikai felmérés (Travel Industry Association of America 2000) megállapította, hogy az „online utazók” (vagyis az utazásukhoz az Internetet valamilyen formában igénybe vevők) nagy része csak tájékozódni kíván, de nem vásárol utazási szolgáltatásokat (a megkérdezettek 69 %-a). Kiderült az is, hogy a fogyasztók más típusú oldalakat részesítenek előnyben tájékozódás és tervezés céljából, mint az online vásárlások esetében (76. táblázat). 116
Kivételek azért akadnak: a vízumbeszerzés például továbbra sem oldható meg teljesen online módon. 302
76. táblázat. Az USA online utazói által felkeresett Internet-oldalak, 1999 117 Tervezés Vásárlás Keresők 62% Vállalati oldalak Desztináció-oldalak 51% Kereskedelmi oldalak Vállalati oldalak 48% Keresők Kereskedelmi oldalak 36% Forrás: Travel Industry Association of America
51% 39% 32%
Európában az online utazási irodák súlya kisebb, az internetes turisztikai piacot a vállalati oldalak uralják. Utóbbiak együttes részesedése 1999-ben 74 %-os volt (33. ábra). Az európai utazási piacra általában véve mérsékeltebb online vásárlási hajlandóság jellemző (31. ábra). Ma még meglehetősen elterjedt az a gyakorlat az utazók körében, hogy az Interneten szerzett információk és kapcsolatok alapján „offline”, azaz hagyományos módon történik meg a szolgáltatások megvásárlása (az ilyen „kvázi-online” forgalmat a valódi e-kereskedelem négy-ötszörösére becsülik; IPK International 2000). A leglátogatottabb európai utazási oldalakat vizsgálva feltűnő, hogy a vasúttársaságok mindenütt előkelő helyen szerepelnek a rangsorban (77. táblázat; más európai országokban – Olaszország, Spanyolország, Svédország – a nemzeti vasúttársaság ugyancsak listavezető; Jupiter MMXI 2000). Az is megfigyelhető, hogy a nemzeti légitársaságok és a nagy utazási irodák (Thomas Cook, Nouvelles Frontieres, TUI) honlapjai mellett a „top 10”-ben szerepel jónéhány online utazási iroda is (Lastminute.com, Expedia.co.uk, eBookers.com, Promovacances.com, Reiseplanung,de stb.), maga mögé utasítva a vállalati honlapok többségét. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a látogatottsági statisztikák nem sokat árulnak el az online forgalomról: nem véletlen például a vasúttársaságok kiemelkedő szereplése – ezek látogatói nyilvánvalóan a menetrendi információk kedvéért keresik fel gyakran oldalaikat.
117
A legfrissebb adatok szerint az online értékesítésben meghatározó részesedésre tett szert a két legnagyobb
kereskedelmi oldal, a Travelocity (35 %) és az Expedia (25 %) – HVG, 2001. aug. 18. 303
33. ábra. Az internetes utazási piac forgalmának megoszlása Európában, 1999
Autókölcsönzők 3%
Szállodák 7%
Légitársaságok 28%
Vasúttársaságok 9%
Online utazásközvetítők 26% Utazásszervezők 27%
Forrás: PhoCusWight
77. táblázat. A leglátogatottabb Internet-oldalak három európai országban, 2000 november – 2001 április (látogatók ezer főben megadva) Egyesült Királyság No Oldal 1. Lastminute.com 2. Easyjet.com 3. Expedia.co.uk 4. Britishairways.com 5. eBookers.com 6. Railtrack.co.uk 7. Thomascook.co.uk 8. Airmiles.co.uk 9. Cheapflights.com 10. Thetrainline.com Forrás: Jupiter MMXI
Látogatók 4,071 419 412 388 355 327 307 271 266 254
Franciaország No Oldal 1. SNCF.com 2. Degriftour.fr 3. Promovacances.com 4. Airfrance.fr 5. Nouvelles-Frontieres.fr 6. Lastminute.com 7. BDV.fr 8. Travelprice.com 9. Accorhotels.com 10. Gites-de-france.fr
Látogatók 2,424 417 258 191 165 163 140 109 107 106
Németország No Oldal 1. Bahn.de 2. Reiseplanung.de 3. Lufthansa.de 4. Lastminute.de 5. Ltur.de 6. Tui.de 7. Flug.de 8. Start.de 9. Lastminute.com 10. Tiscover.com
Látogatók 3,569 348 265 265 259 243 216 196 194 163
A turisztikai szolgáltatások tehát az utóbbi években meghatározó pozíciókat szereztek az elektronikus kereskedelem piacán (Connolly et al. 1998). Az eddig tapasztalt és a következő évekre előre jelzett gyors növekedés több okra vezethető vissza: − a turisztikai szolgáltatások értékesítése raktározási és logisztikai problémák nélkül megoldható (ellentétben pl. a könyvek vagy a CD-lemezek értékesítésével), ezért kisebb e tevékenység kockázata is; − az internetes értékesítési rendszerek felhasználhatták a már „bejáratott” számítógépes helyfoglalási rendszerek (CRS) tapasztalatait, illetve közvetlenül ezekre épülhettek (a Travelocity például a Sabre, az Expedia a Worldspan rendszerre támaszkodik);
304
− a liberalizált légiforgalmi piacokon az élesedő versenyben több légitársaság is értékesítési stratégiája középpontjába állította a közvetlen, Interneten keresztül történő jegyeladást; − az Internet térhódítása egybeesik a posztmodern utazási szokások mind szélesebb körű elterjedésével, vagyis egyre több „független utazó” alapozza döntéseit a világhálón fellelhető információkra; − a világturizmus továbbra és jelentős mértékben bővül évről évre 118. Már az eddigi tapasztalatok is megmutatták, hogy a turizmus sokrétűen tudja kihasználni az Internet nyújtotta lehetőségeket. Ezek közül a legfontosabbak az alábbiakban foglalhatók össze: − az Internet jelentős költségmegtakarítást tett lehetővé a szolgáltatók nagy része számára: a légitársaságok (és kisebb mértékben más szolgáltatók) a közvetlen értékesítés révén megtarthatták az utazási irodáknak fizetendő jutalékot, és a szervezési költségek is érezhetően csökkentek; mérséklődnek az informálódás költségei az utazók számára is (Buhalis 2000); − az Internet ideális lehetőségeket nyújt a dinamikus árazásra és a yield management technikák alkalmazására: a változó foglaltsági státusnak megfelelően, azonnali hatállyal, átfutási idők nélkül lehet módosítani a szolgáltatások ajánlati feltételein (Wolff 1997); − javul a kínálat áttekinthetősége és összehasonlíthatósága, ami nemcsak a fogyasztó számára kedvező, de a szolgáltatóknak is közvetlenebb visszacsatolást biztosít, így az esetleges hibás döntések korrekciós ideje lerövidül (Pollock 1996); − az Internet bővíti a turizmusra vonatkozó ismereteket, dinamikusan egészíti ki a hagyományos nyomtatott tájékoztatókat (brosúrák, prospektusok stb.), naprakész információkkal látva el mind a szolgáltatókat, mind az utazókat – mindez elősegítheti a turisztikai kereslet jobb időbeni és térbeli eloszlását (a kevésbé ismert látnivalókra, eseményekre vonatkozó információk terjesztésével; Smith és Jenner 1998).
118
A felsoroltakon kívül természetesen az online kereskedelem feltételeinek általános javulása – a hitelkártya-
használat biztonságának növekedése, az adatátvitel gyorsulása, az Internettel szembeni bizalom erősödése stb. – is pozitív hatással van az „e-turizmus” fejlődésére. 305
Az Internet azonban nem feltétlenül és nem automatikusan hordoz előnyöket a turizmus szereplői számára. Számolni kell ugyanis az alábbi hátrányokkal, illetve fenyegetésekkel is: − a turisztikai közvetítői tevékenység egy részének kiiktatása értelemszerűen szűkíti a „hagyományos” közvetítők, vagyis az utazási irodák bevételszerzési lehetőségeit: az alapvetően repülőjegy-eladásból élő irodák például az Internet terjedésének és az iránta való bizalom növekedésének mértékében veszítik el piacaikat (Reinders és Baker 1998); − az online kereskedelembe való bekapcsolódás ugyanakkor – a piacot meghatározó szereplők szintjén – egyre költségesebbé válik, ezért kisebb cégek számára csak korlátozott lehetőségként jöhet szóba; mind a meglévő értékesítési rendszerekhez való csatlakozás, mind a saját rendszerek kiépítése ugyanis komoly költségterhet jelent; − a fogyasztó igényei szerint szeparáltan kínált, és ezért külön-külön árazott szolgáltatások kiiktatják a package-árazásban rejlő „játéklehetőséget”, azaz egy adott szolgáltatás alacsony árrésének ellensúlyozását egy másik, magasabb árrést biztosító szolgáltatással; vagyis a „meztelen” árak nemcsak az áttekinthetőséget növelik, hanem az árverseny kockázatát is; − az Internet használata megnehezítheti a fogyasztó számára a vásárlási döntést, mégpedig nemcsak a megnövekedett információmennyiség miatt, hanem a korábbi, megszokott döntési sémák érvénytelenné válása okán is – a „hagyományos” utazási döntések alkalmával ugyanis a fogyasztó az ismert, megbízható márkanevekre (pl. egy nagy utazásszervezőére) és/vagy a szolgáltatást értékesítőkkel fennálló bizalmas, személyes kapcsolatra támaszkodhatott; az Interneten viszont mindig személytelen a vásárlás és nem feltétlenül fémjelez egy-egy ismert márka minden ajánlatot; − sajátos módon az Internet fenyegetést jelent a számítógépes helyfoglalási rendszerekre nézve is (French 1999): ezek a világhálónak köszönhetően ma már nem „megkerülhetetlenek”, elvileg adott a lehetőség tőlük független, Internet-alapú elosztási rendszerek kiépítésére is – több jel mutat arra, hogy a szolgáltatók élni kívánnak ezzel a lehetőséggel, megelégelve a CRS-ek „kizsákmányoló” együttműködési feltételeit: 2001 júniusában indult például az American Airlines, a United Airlines, a Delta Air Lines, a Northwest Airlines és a Continental Airlines közös vállalkozásában fölállított, tisztán Internet-alapú Orbitz.com portál, amely a repülőjegyek mellett ugyanazokat az utazási szolgáltatásokat kínálja, mint a Travelocity vagy az Expedia, 2002-ben pedig előreláthatólag megkezdi
306
működését a Genesis-rendszer, amely a benne részt vevő utazási irodák kínálatát fogja megjeleníteni 119. A turizmus online piacán a szereplők három csoportja körvonalazódik, melyek mindegyike más-más fejlődési tendenciákkal számolhat: − általános utazási portálok/online utazási irodák – a legtöbb fejlett piacon kiemelkedik néhány olyan szolgáltató, amely képes összefogni az adott piac turisztikai kínálatának meghatározó részét, általános referenciaponttá vagy akár az utazási szokások befolyásolójává válva; az online turisztikai piac potenciális óriásaiként számukra a legnagyobb fenyegetést az elégtelen kereslet jelenti: kellő tőkeerő híján esetleg nem tudják kivárni a nyereségessé válást 120; − turisztikai nagyvállalatok/globális vállalatok – ezek ismertségüknek, tőkeerejüknek és kínálatuk versenyképességének megfelelően érhetnek el sikereket a globális online kereskedelemben; előnyük lehet az ismert márkanév, hátrányuk a portálokra jellemző átfogó kínálat hiánya – e hátrányukat, illetve korlátozott tőkeerejüket közös portálok kialakításával ellensúlyozhatják (lásd pl. az említett Orbitz.com esetét); − kis és közepes méretű turisztikai szolgáltatók – számukra az Internet „túl tágas” abban az értelemben, hogy kínálatuk és tőkeerejük csekély a világhálón való hangsúlyos megjelenéshez, a potenciális fogyasztók kritikus tömegének eléréséhez; a leginkább fenyegetett csoportról van szó, hisz az előző két csoport jórészt az ő hagyományos forgalmukat „elektronizálja”; ugyanakkor megfelelő – nemcsak kereskedelmi, hanem a vállalati működés egészére vonatkozó – stratégiák kiválasztásával ez a csoport is profitálhat az Internet térhódításából. A sikeres online kereskedelem kulcskérdése a fogyasztó döntésének megkönnyítése, illetve a döntési folyamat irányítása. Az Interneten fellelhető, gyakorlatilag végtelen információmennyiség nagymértékben megnehezíti a fogyasztó döntését, aki ezért ösztönösen is „tájékozódási pontok” után kutat. Alapvető orientációs pontként szolgálnak az ismert márkanevekkel bíró vállalatok weboldalai és főképp a nagy portál-oldalak. A kis és közepes méretű vállalkozásoknak viszont valamilyen módon csatlakozniuk kell az ismert tájékozódási pon-
119
www.genesistds.com
120
Az Expedia és a Travelocity például még 2000-ben is több tízmillió dolláros veszteséget könyvelt el, ám
növekedési perspektíváik miatt nem okoz gondot számukra a szükséges források biztosítása. 307
tokhoz, vagy maguknak kell létrehozniuk ilyeneket 121. Többféle lehetőség is rendelkezésre áll: − „beszállítói” szerződés 122 kötése egy jelentősebb utazási portállal vagy esetleg vállalati oldallal – ez esetben a szolgáltató egy ismert márkanév mögé „bújva” jelenik meg; − egy szakmai szövetség „színeiben” való megjelenés (pl. kastélyszállók vagy lovasfogadók egyesülete); − értékesítési-promóciós konzorcium kialakítása és közös internetes fellépése (Európa számos városában számít bevett gyakorlatnak 123); − területi alapon szervezett együttműködési rendszer, egy-egy város vagy régió turisztikai hivatalának koordinálásában és a hivatal internetes oldala alatti megjelenéssel. Ez utóbbi lehetőségre több szerző (Pollock 1995; Sussmann és Baker 1996; Marcussen 1997; Palmer és McCole 2000) is különös hangsúlyt fektet. A globalizáció hatásai kapcsán tett megállapításokkal összhangban arra hívják fel a figyelmet, hogy a posztmodern utazó számára a desztináció kimagasló jelentőséggel bír, ezért fokozottan érdeklődik az egyes célterületeket bemutató weboldalak iránt. Ez utóbbiak számára kivételes lehetőség adódik arra, hogy összefogják, integrálják és közvetítsék a területükön működő turisztikai szolgáltatókra, illetve azok kínálatára vonatkozó információkat. A desztináció-weboldalak ideális fenntartói a nemzeti vagy regionális turisztikai hivatalok lehetnek, amelyek helyismeretüknél és non-profit jellegüknél fogva hitelesebb és teljesebb információt nyújthatnak, mint a kereskedelmi oldalak (megfelelő minősítési rendszer biztosíthatja a megbízhatóságot is). A sikerhez persze ebben az esetben sem elegendő egy szép „kirakat” – a rendszernek képesnek kell lennie a fogyasztó szükségleteinek felismerésére és a szolgáltatók kínálatának dinamikus megjelenítésére. A területi (desztinációs) weboldal lehet tehát a „magja” egy olyan virtuális szervezetnek, amely képes egy adott térség szolgáltatás-kínálatának integrált megjelenítésére.
121
Egy kis- vagy középvállalkozás természetesen lehet sikeres széleskörű internetes megjelenés nélkül is,
egyéb területekre – például a személyesen felkutatott ügyfelekkel folyatott B2B kapcsolatra – összpontosítva az online kereskedelem hangsúlyát. 122
Abban az értelemben, hogy a szolgáltató – pl. egy szálloda vagy programgazda – egy csomag részeként
vagy egy homogén kínálat elemeként jelenik meg, nem pedig önállóan. 123
Lásd pl. a www.firenzehotels.com weboldalt. 308
Természetesen a világhálón való megjelenés, bármilyen modellben is valósul meg, önmagában még nem biztosítja a turisztikai szolgáltatók és desztinációk verseny-eredményességét az Internet-korszakban. Az Internet, mint infrastrukturális eszköz, csak akkor válik valódi sikertényezővé, ha a megfelelő termelési-irányítási rendszerben, a megfelelő tudással és mentalitással felvértezve kerül sor lehetőségeinek kiaknázására. 14.4. A fenntartható fejlesztés és a turizmus A természeti és kulturális javak alkotják a turisztikai vonzerők döntő többségét, és éppen ezért folyamatos fenyegetettségnek vannak kitéve napjaink mind nagyobb embertömeget megmozgató turizmusa részéről (Cohen 1978). Emiatt a fenntarthatóság elvének alkalmazása a világ leglátogatottabb régiójának minősülő Európai Unióban a turisztikai fejlesztések esetében már nem csupán kívánalom, hanem szükségszerűség, ami speciális irányítási és szabályozási feladatokat ró a turizmuspolitika formálóira, bármilyen szinten is tevékenykedjenek. A fenntartható fejlesztés megköveteli, hogy a gazdasági döntések során összehangolják a növekedés és a környezetvédelem érdekeit, valamint figyelemmel legyenek a költségek és a hasznok kiegyensúlyozott eloszlására mind az adott népességen belül, mind a különböző generációk között. Fontos hangsúlyozni, hogy a turizmus nagyszámú szereplője és az ágazat összetettsége miatt valószínűtlen, hogy egy-egy turisztikai vállalkozás vagy akár egy adott régióban működő összes vállalkozás képes legyen önmagában garantálni a fenntartható fejlesztés megvalósulását. Az egyes cégek tevékenysége ugyanakkor – különböző mértékben – kihathat a helyi turisztikai tevékenységre (fogyasztási volumenekre és szokásokra, fejlesztésekre stb.), ezért cseppet sem érdektelen, hogy az adott vállalkozás milyen intézményi-szabályozási környezetben és milyen motivációk alapján működik. Különösen igaz ez azokban az esetekben, amikor egy vagy néhány nagy vállalkozás meghatározó súlyra tesz szert valamely desztináció kínálatában (Debbage 1990). A turisztikai fejlesztések esetében a gyors tőkemegtérülésre való törekvés gyakran csak rövid távú hasznok és előnyök kiaknázását teszi lehetővé. Az általában ezzel járó túlzott erőforrás-kihasználás a természetes vagy emberalkotta környezeti értékek jóvátehetetlen károsodását eredményezheti, ami felszámolja nemcsak a további fejlesztések, de a turisztikai tevékenység alapját is. A környezeti károk adott esetben helyrehozhatók, ám ez komoly befektetéseket tehet szükségessé, melyek csak a korábbi években megtermelt jövedelmek terhére valósíthatók meg. A fejlesztés értékmegőrző útja ezzel szemben rövid távon nem hoz látványos (pénzügyi) eredményeket, ugyanakkor hosszabb távon tartós és számottevő 309
előnyöket biztosít. A hosszú távra történő tervezés emiatt kulcsfontosságú a fenntarthatóság elérése szempontjából a turizmus területén. A hosszú távú fejlesztési tervek és tőkemegtérülési elvárások mindemellett ma még kevéssé jellemzőek a turisztikai vállalkozásokra, aminek meglehetősen egyértelmű okai vannak. Ezek feltárásához különbséget kell tennünk a nagyméretű, illetve a kis- és középvállalkozások között, mivel sok tekintetben jelentősen eltérő működési jellegzetességekkel és logikával bírnak. A nagyméretű vállalkozások befektetési döntéseiket – legalábbis a neoklasszikus közgazdasági elméletek szerint – a profitmaximalizációs szempontok alapján hozzák meg, mivel erre késztetik őket részint a tulajdonosi elvárások, részint a versenyben való helytállás törekvése (Jensen és Meckling 1976). A jelenség végső okát azonban a legtöbb szerző a tőkepiacok működési logikájában látja, mely szerint a tőke a leghatékonyabb, azaz időarányosan a legjobb megtérüléssel kecsegtető befektetési lehetőségeket keresi. Ilyen értelemben a tőkepiaci „rövidlátás” (Hansen és Hill 1991) meggátolhatja a nagyvállalatok vezetőit abban, hogy a fenntarthatósági szempontokat helyezzék előtérbe a stratégiai tervezés során. A kormányzat tehát, ha fenntartható fejlesztésre kívánja ösztönözni a nagyméretű vállalkozásokat, a tőkepiacok befolyásolása révén számíthat leginkább sikerre (Rada és Trisoglio 1992). A turisztikai kínálat zömét nyújtó kis- és középvállalkozások esetében általában egészen más jellegű problémákkal kell számolni. A kockázati tőke érdeklődése a befektetési lehetőségek iránt körükben jóval mérsékeltebb, és maguk a tulajdonosok is bizalmatlanabbak a „külső” befektetőkkel szemben. Jellemző a tulajdonosok közvetlen részvétele a vállalkozás irányításában, ami a működési és a profitszempontok – elvileg – könnyebb összehangolhatóságát eredményezi. A kis- és középvállalkozásoknál mégsem gyakori a hosszú távú tervezés, két évnél hosszabb időszakban kevesen szoktak gondolkodni (Aram és Cowen 1990). Ennek fő oka az igen erős konkurenciaharc és a turisztikai kereslet nagyfokú változékonysága: e tényezők általában kiszámíthatatlanná teszik az üzletmenetet, ezért a vállalkozók a bevételek napi szinten történő maximalizálására törekszenek, megragadva minden kínálkozó lehetőséget (Plog 1994). Ez önmagában is mérsékli a hosszabb távú tervezésre való hajlamot, azonban ezzel kapcsolatban egy további – súlyosabb – problémával is számolni kell: a kereslet váratlan ingadozásai finanszírozási nehézségeket eredményezhetnek, melyeket érdemi saját tőke-bevonási lehetőségek híján rövid távú bankhitelekkel szükséges áthidalni; a rövid távú adósság pedig értelemszerűen az időben közeli megoldásokra helyezi a hangsúlyt.
310
A piaci realitások tehát – mind a nagy-, mind a kis- és középvállalkozások esetében – meglehetősen fenntarthatóság-ellenesnek tűnnek, amennyiben a fenntartható fejlesztés egyik legfőbb kritériumának a hosszú távú eredményességre való törekvést tekintjük. Hozzá kell tenni, hogy sajnálatos módon a nemzeti turisztikai hivatalok esetében is gyakran találkozunk olyan felfogással, amely a látogatók számában és a bevételekben méri a turisztikai fejlesztési tevékenység eredményességét, ami legalábbis megkérdőjelezi a környezetbarát turizmus megvalósításának realitását (lásd a 8. fejezetet). Szükség van tehát olyan kormányzati intézkedésekre, amelyek rábírhatják a turisztikai ágazat vállalkozásait a környezettudatosabb viselkedésre, a „haszon” fogalmának átértelmezésére és szélesebb összefüggésrendszerben való elhelyezésére. Az Európai Unióról szólva, ezen intézkedések nagy része közösségi szinten kell, hogy megvalósuljon, elkerülendő az eltérő nemzeti (vagy regionális) szabályozásból eredő esetleges kibúvókat. A kormányzati intézkedéseket alapvetően három területre célszerű összpontosítani: − a vállalkozások működésének befolyásolása; − a befektetői viselkedés befolyásolása; − a verseny természetének befolyásolása. Jóllehet a turisztikai vállalkozások körében mind jobban tudatosul, hogy a környezeti szempontból felelős magatartás tartós versenyelőnyöket is eredményezhet, ma még nem nélkülözhető a kormányzati beavatkozás a vállalkozások működésének befolyásolása céljából (McGregor 1996). Ennek egyik alapvető eszköze lehet a környezeti károk megtérítésének kötelezettsége, akár bírság, akár helyreállítási költség formájában. A vállalkozások vagy „beépítik” ezeket a költségeket az áraikba, ami csökkenti versenyképességüket, vagy „lenyelik” őket, ami viszont a profitkilátásaikat rontja. Mindez a tőketulajdonosokat is óvatosságra kell, hogy késztesse, azaz közvetett módon őket is érdekeltté teszi a környezeti értékek megőrzésében. A vállalkozások befolyásolásának másik – közvetettebb – módja a fogyasztókon keresztül történő nyomásgyakorlás. A fogyasztó ösztönösen is törekszik életkörülményeinek javítására, illetve legalább a meglévők fenntartására, ezért viszonylag könnyen rávehető a környezetbarát vállalkozások „jutalmazására”, illetve a károkozók „büntetésére”. A fogyasztók részéről történő „jutalmazás” lehet spontán, de elő is segíthető olyan megoldások révén, mint például az Európai Unió által bevezetett „ökocímkék” rendszere (lásd a 10.10.2 fejezetet).
311
A befektetői viselkedés befolyásolása ugyancsak reális lehetőség, amennyiben a befektető személyes meggyőződésétől nem feltétlenül idegen a környezettudatosság, sőt mind inkább tért hódít az ilyen szempontból „felelősségteljesnek” mondható befektetői magatartás (Holland 1992). A befektetők felelősségtudatának fejlesztése szempontjából alapvető fontosságú a megfelelő információáramlás: ha a tőketulajdonosok jól tájékozottak a vállalati tevékenység valamennyi következményéről, s nem csupán a pénzügyi mutatószámokat ismerik, erkölcsi meggyőződésüknek megfelelőbb döntést képesek hozni, és – elvileg – nagyobb türelmet tanúsítanak a megtérüléssel kapcsolatban. A kormányzati intézkedések ennek érdekében részletesen előírhatják például a tulajdonosok tájékoztatásának tartalmát és módját. A befolyásolás további eszközei lehetnek például a különböző adókedvezmények, amelyekben a „zöld” befektetők/befektetések részesülhetnek vagy az állami kezelésben levő alapok (pl. nyugdíjalap) számára előírt befektetési preferenciák. A turisztikai szolgáltatások területén a nagyszámú szereplő miatt általában igen éles verseny bontakozik ki, a fent ismertetett következményekkel. Éppen ezért a fenntarthatóság biztosításának egyik kulcskérdése lehet a verseny természetének befolyásolása. Mivel a rövid távra történő tervezést, mint láttuk, nem kis részben a bevételek (és a profitok) bizonytalansága, kiszámíthatatlansága okozza, a hosszú távú tervezésre való átállást az segíthetné elő a legjobban, ha a vállalkozók elfogadható (pozitív nettó jelenértékű) és tartós (relatíve alacsony kockázatú) jövedelem-áramlásra számíthatnának. A gyakorlatban ez azt feltételezi, hogy a fenntartható módon való működés és fejlesztés érdekében történő áldozatvállalásért 124 cserébe a vállalkozók elvárnának egyfajta védelmet a helyi versennyel szemben (Kanter 1994). Ez nem feltétlenül jelenti a verseny kiiktatását, hanem inkább egyfajta „felülről” ösztönzött, tudatos, kooperatív korlátozását, ami lehetővé teszi az ismeretek, a tapasztalatok és a finanszírozási források megosztását, biztosítva egyúttal a méretgazdaságossági előnyök kiaknázását. A kormányzati intézkedések ebben az esetben elsősorban a kooperatív mechanizmusok kiépülésének elősegítésére irányulhatnak, azonban közvetlen versenykorlátozást is eredményezhetnek, például a vállalkozások számára kiadott működési engedélyek számának limitálása révén. Az ismertetett intézkedéstípusokra vonatkozóan ma már számos példa van az Európai Unió gyakorlatában, amely deklarált módon alapelvének tekinti a fenntarthatóság elvének figyelembevételét tevékenységében. Az általános megközelítés azonban több tekintetben elégtelen a turisztikai ágazat szabályozása terén, annak összetettsége és sajátos vonásai miatt 124
A rövid távú megtérülésről való lemondásként értelmezve. 312
(elég, ha a vonzerők, a szolgáltatók és a turisták kényes viszonyrendszerére utalunk). Az európai turizmus komoly hasznát látná egy összehangolt és következetes, fenntartható fejlesztést célzó ágazati politikának. 14.5. Biztonsági fenyegetések a turizmusban A biztonságérzet közismerten alapvető fontosságú a turista számára, tekintettel arra, hogy megszokott, otthoni környezetéből kiszakadva ösztönösen is védtelenebbnek érzi magát. A fenyegetettségtől való félelem alapvetően befolyásolja az utazási döntést, mégpedig annál nagyobb mértékben, minél nagyobb távolságra és minél hosszabb időtávra szóló utazásról van szó (Lengyel 1992). Az Európai Unió országai által lebonyolított turistaforgalom kiemelkedő volumene miatt a biztonsági kockázatok viszonylag csekély változása igen nagymértékű változásokat idézhet elő a forgalom terén, vagyis az uniós országokat úticélnak választó turisták fenyegetettség-érzetének növekedése súlyosan fenyegeti az európai turisztikai ipart is. A turisták testi és lelki biztonságát fenyegető veszélyek többfélék lehetnek (Gee 1997): − Higiéniai problémák és betegségek – a tisztaság hiánya önmagában is riasztóan hat a fejlett országok turistáira, emellett a piszkos, elhanyagolt környezet melegágya lehet bizonyos súlyos fertőző betegségeknek, illetve kevésbé súlyos, de az utazás élményét tönkretevő problémáknak (pl. hasmenés). Egy-egy ország vagy terület leromlott köztisztasági vagy közegészségügyi állapotáról szóló híradások – különösen, ha konkrét megbetegedések is szóba kerülnek – jelentősen és hosszú időre visszavethetik az oda irányuló forgalmat. − Közbiztonság – jóllehet a turistákat érő atrocitások (zsebtolvajlás, poggyász- vagy autólopás, hitelkártya-csalások stb.) bekövetkezésének valószínűsége számottevően alacsonyabb, mint egy baleseti sérülés esélye, a potenciális utazók az előbbiekre jóval érzékenyebben reagálnak (különös tekintettel arra, hogy az ilyen eseteket a sajtó is előszeretettel tárja fel). − Közlekedés-biztonság – tapasztalatok szerint a turisták különösen a légiközlekedés baleseti veszélyeitől tartanak, holott statisztikai adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a legbiztonságosabb közlekedési eszközről van szó. Emellett a zsúfolt, balesetveszélyes közutak, vagy egy adott ország/város „szokatlan” közlekedési morálja is elrettentő hatással lehet. − Politikai problémák – ezek közé sorolhatók a sztrájkok, az utcai zavargások, a háborús helyzetek, de a diktatórikus elnyomás számlájára írható feszültség is. Ezek hatása a turistákra általában – érthető módon – elrettentő, bár sok múlhat azon, mennyire érzi ma313
gát fenyegetve az utazó, esetleg a valós helyzettől függetlenül (egy sztrájk például megmaradhat a „gyárkapukon belül”, ebben az esetben hatástalan maradhat a turizmusra, de kiterjedhet a turisztikai szolgáltatások egy részére is, nyilvánvaló negatív következményekkel). − Etnikai és vallási jellegű problémák – voltaképpen a politikai problémák egyik sajátos változatának tekinthetők, azzal a különbséggel, hogy az előbbiek (általában) nem csak a turistákra vagy nem konkrét személyekre nézve jelentenek fenyegetést, az utóbbiak viszont mindig egyes személyekhez köthetők. Az eltérő bőrszín, a vélt vagy valós etnikai, illetve vallási hovatartozás kirekesztő-elutasító magatartást, rosszabb esetben pedig agresszivitást válthat ki. A turizmustól már az előbbi is bőven elveheti az emberek kedvét. − Terrorizmus – napjainkban szomorú aktualitással bíró problémának számít a terrorizmus, ami igen változatos formákat ölthet (lásd alább), és kétségkívül rendkívüli elrettentő erővel bír, elsősorban kiszámíthatatlansága, nagyfokú kivédhetetlensége miatt. A terrorista fenyegetések közt találunk olyanokat, amelyek – a felsorolt problémák közül egyedüliként – kifejezetten a turisták és/vagy a turizmus ellen irányulnak. A felsorolt veszélyek mindegyike érinti valamilyen formában az Európai Unió turizmusát: még a higiéniai problémák sem ismeretlenek – jóllehet azokat a közvélemény elsősorban a harmadik világ országaival „társítja” –, elég a természetes vizek vagy a levegő néhol kritikus szennyezettségére utalni, a többi fenyegetésről nem is beszélve, hisz ezek valamilyen formában rendszeresen felbukkannak a Közösség országaiban. Hatással lehetnek az Unióra a határain kívüli konfliktusok is, mint például délszláv háborúk, melyek a közeli Görögországon túl más tagállamok turizmusát is visszavetették. Végső soron a Föld legtávolabbi vidékein jelentkező problémák esetében is megállapíthatunk bizonyos negatív hatásokat, hisz az ilyen helyekre utazni szándékozó európai turisták esetleges fenyegetettsége általában véve is csökkentheti utóbbiak utazási kedvét125. Az említett fenyegetések közül napjainkban az Európai Unióban leginkább a terrorizmussal kell számolni, mint olyan veszélyforrással, mely nemcsak egy-egy régió vagy város, hanem az egész kontinens turizmusára nézve is súlyos csapást képes mérni. A téma egyre szélesebb 125
Megjegyzendő, hogy az Unión kívülre irányuló utazásról való lemondás pénzügyi szempontból akár
pozitívan is értékelhető (a fizetési mérleg alakulása tekintetében), amennyiben a turista hazai vagy uniós alternatívát választ. Valószínűbb azonban, hogy egy jelentősebb fenyegetés esetén a turisták egy része nemcsak a külföldi úticélról, hanem magáról az utazásról is lemond, így összességében aligha beszélhetünk pozitív hatásról. 314
szakirodalmából 126 világosan kirajzolódik, hogy a terroristák általában éppen a turizmus területén okozzák a legnagyobb károkat, mégpedig nem a közvetlen pusztítás révén, hanem az annak következtében fellépő félelemérzet által. Ezt igazolják a legutóbbi hónapok eseményei is: a WTC tornyainak ledöntése, még ha minden idők legsúlyosabb terrorista támadásának tekinthető is, a közvetlen károkozás mértékét sokszorosan meghaladó veszteségeket okoz például az amerikai légitársaságoknak, a new york-i szállodáknak és minden olyan ország turizmusának, ahová amerikai utazók szoktak nagy számban látogatni (köztük az Európai Unió országainak) 127. A terrorizmus valójában gyűjtőfogalom, hiszen igen eltérő indíttatású és formájú cselekmények tartoznak körébe. A legjellemzőbb típusok a következők (Andrijevic 1997): − politikai – legközvetlenebb formája a politikusok személye ellen irányuló terrorizmus, de ide sorolhatók még az állami berendezkedés legitimitását kétségbe vonó, az ország stabilitását aláásni hivatott akciók is, illetve a politikai foglyok kiszabadítására irányuló cselekmények is; − ál-terrorizmus – lebonyolításukban „klasszikus” terrorista cselekményekre hasonlító akciók, melyeknek azonban „köztörvényes” motivációi vannak (pl. gépeltérítés váltságdíjért); − szimbolikus – olyan személyek vagy objektumok ellen irányuló akciók, akik/amelyek nem tekinthetők a terroristák valódi ellenségeinek, viszont rajtuk keresztül „üzeneteket” lehet eljuttatni az „illetékeseknek” (ilyen személyek lehetnek például a turisták, a sportolók vagy más „civilek”); − fanatikus vallási – vallási tanok nevében (de gyakorlatilag sohasem azok szellemében) elkövetett támadások, melyeknek civilek, fegyveresek és politikusok egyaránt lehetnek célpontjai; jellemző eszköz az öngyilkos merénylők bevetése; − nemzeti-etnikai – általában kisebbségi, elnyomott(nak vélt) népcsoportok egyes képviselőinek harca a többségi nemzet képviselői ellen; a kiterebélyesedő konfliktus polgárháborúba is torkollhat;
126 127
A különféle kutatási eredményeket és megállapításokat Sonmez összegzi tanulmányában (1998). Természetesen itt csak az anyagi károkról van szó – az emberéletben esett veszteségeket semmilyen
formában nem lehet és nem szabad összemérni más károkkal. 315
− állami – a hatalmi gépezet illegitim és/vagy antidemokratikus cselekményei a lakosság ellen, speciálisan kialakított állami szervek (pl. titkosrendőrség) igénybevételével; − államközi – (titkos) állami szervek által végrehajtott támadás külföldi célpontok ellen (elvileg az ENSZ BT felhatalmazása nélkül végrehajtott valamennyi ilyen jellegű akció ide sorolható, vagyis éppenséggel az amerikai vagy izraeli hadsereg bevetései is). A felsorolt típusok között többféle átfedés létezik, hisz például a fanatikus vallási terrorizmus gyakran szimbolikus formában jelentkezik, és a nemzeti-etnikai terrorizmusnak is lehetnek kifejezetten politikai vonásai. A turizmusra nézve, ha nem is egyformán, de mindegyik típus veszedelmes, különösen a szimbolikus terrorizmus, mivel az a legtöbbször kifejezetten „ártatlanok”, köztük turisták ellen irányul. Szó sincs róla, hogy mások, például egy politikus „bűnös” lenne, csupán arról, hogy itt a konkrét személy a terrorista szempontjából lényegtelen, bárki „megfelel” áldozatnak – és éppen ez kelti a legnagyobb félelmet, hisz senki sem érezheti magát kívülállóként biztonságban (Sonmez és Burnett 1997). A terrorizmus és a turizmus kapcsolatát elemző szakirodalom érthető módon elsősorban a következményeket vizsgálja (például Pizam és Smith 2000; Ryan 1993), hisz az okokat, illetve a problémák megoldását – amennyiben létezik egyáltalán megoldás – nem a turizmuson belül kell keresni 128. Mindenesetre határozottan állíthatjuk, hogy a terrorizmusnak nincs általános oka – ellentétben az olyan vélekedésekkel, amelyek nemes egyszerűséggel a hatalmi elnyomás valamilyen formáját tekintik annak. Minden terrorista cselekménynek megvannak a maga okai, melyek csak körültekintő vizsgálódással tárhatók fel. Egy ilyen irányú elemzés meghaladja jelen tanulmány kereteit, bár kétségkívül érdekes következtetéseket eredményezne, ha fel lehetne kutatni az Európai Uniót fenyegető terrorista fenyegetések legfőbb mozgatórugóit. A fentiek alapján elmondható, hogy általános érvényű megoldások sem léteznek. A szakirodalom nem is különösebben foglalkozik ezekkel, viszont a „tüneti kezelésre” és az elhárításra vonatkozóan több tanulmány és útmutató is napvilágot látott. Sonmez, Apostolopoulos és Tarlow (1999) például többszintű krízismenedzsment-terv létrehozását, válságstáb kiképzését, válságkezelő útmutató összeállítását és a biztonsági intézkedések szigorítását javasolja a turisztikai vállalkozások és intézmények számára. Az efféle megkö128
Éppenséggel rá lehet fogni a turizmusra, hogy nyugati mintákat közvetít, ezért káros a helyi társadalmakra,
ilyesmit azonban még senki sem tekintett komoly indoknak. 316
zelítések azonban eléggé kockázatosak, mivel végső konklúziójuk az lehet, hogy minden veszélyeztetett helyszínen fegyveres őrök és műszaki biztonsági eszközök alkalmazására van szükség, ami nyilvánvalóan óriási anyagi és pszichikai terhet jelent az érintettek számára és egyáltalán nem garantálja a turizmus zökkenőmentes működését. Természetesen a helyi biztonság garantálásával vagy legalább megerősítésével foglalkozni kell, éppen a terrorizmus kiszámíthatatlansága miatt. Az Európai Unió e téren nem érheti be a schengeni határok megerősítésével és a belügyi együttműködés kiszélesítésével – jogalkotási tevékenysége során figyelembe kell vennie a turizmus speciális biztonsági szempontjait, illetve az ágazat különös fenyegetettségét, és részterületekig lebontott, adekvát normákat kell alkotnia. A 2001. szeptember 11-e után létrejött világméretű terrorizmus-ellenes koalíció határozott fellépése, illetve az ENSZ ezirányú tevékenységének élénkülése ugyan reményt ad a terrorizmus bizonyos formáinak hosszabb távon történő visszaszorítására, ám az Unió egyes tagállamainak a jelenlegi konfliktusban történő aktív szerepvállalása miatt rövid távon sajnos számolni kell a terrorista fenyegetés fokozódásával.
Az Európai Unió turizmusa előtt tornyosuló kihívások áttekintését és elemzését messze nem tekintjük teljesnek, hisz e fejezetben csupán a mérvadó témák egy részének vázlatos vizsgálatára került sor, nem érintve például az olyan kérdéseket, mint az európai társadalom elöregedésével kapcsolatos problémák, az esetleges klimatikus változások negatív hatásai, vagy éppen az Unió soron következő bővítési hullámainak turisztikai vonatkozásai. Ez utóbbi kérdés már ma is jelentős hangsúllyal szerepel a hazai turisztikai kutatásokban, mindemellett indokolt az európai (és benne a magyar) turizmus perspektíváit feltárni hivatott vizsgálatok további kiszélesítése és elmélyítése.
317
ÖSSZEFOGLALÁS Az Európai Unióban a turizmus területén zajló integrációs folyamatok értékelése nem könnyű feladat. Megnehezíti az ágazat összetettsége és sokrétű kötődése más ágazatokhoz, a szolgáltatás-integráció fogalma körüli bizonytalanság, az uniós turizmuspolitika hiánya és a turizmus fejlődési lehetőségeit befolyásoló közösségi intézkedések szerteágazó volta. A turizmus, mint gazdasági ágazat, rendkívül összetett jelenség. Azzá teszik egymástól sok tekintetben különböző alágazatai, bonyolult és nehezen végigkövethető interszektorális kapcsolatai, illetve a gazdasági szférán túlmutató – elsősorban kulturális és környezeti – vonatkozásai. Jellemző módon nincs egyetértés még az ágazat „határait” illetően sem: a turizmus nemzetközi szervezetei, a független (értsd: nem turizmusban dolgozó) gazdasági szakemberek, a kutatók, illetve a politikusok általában más-más „kiterjedést/tartalmat” tulajdonítanak az ágazatnak. Egyes vélemények szerint a turizmus még csak önálló gazdasági ágazatnak sem tekinthető, mivel nem minősül egy hasonló termékeket vagy szolgáltatásokat előállító vállalatcsoportnak (Wilson 1998). Figyelembe véve a fentieket, jelen munkában a turizmus fogalmát mint az egyes, homogén kibocsátással bíró alágazatok összességét kifejező gyűjtőfogalmat kezeltük, mégpedig inkább kiterjesztő, mint leszűkítő értelemben az ágazat „tartalmát” illetően. Az
integráció
fogalmának
értelmezése
a
turizmusban
nem
problémamentes.
A szakirodalom e fogalom kapcsán általában a mikro-integráció jelenségeivel foglalkozik, egy-egy sajátos aspektust vizsgálva. A makro-integráció értelmezése gyakorlatilag fel sem merül. Adódhat a kérdés, beszélhetünk-e egyáltalán makroszintű integrációról a turizmus vonatkozásában? Első megközelítésben azt válaszolhatjuk, hogy a makro-integráció eleve a gazdaság egészét érinti, ezért egy ágazatra szűkítve a kérdés értelmezhetetlen. Valóban, ha a makro-integráció olyan ismérveit vesszük figyelembe, mint az üzleti ciklusok együttmozgása vagy a regionalizáció foka (Éltető és Sass 1998), egy adott ágazattal nem tudunk mit kezdeni. A turizmus legfeljebb hozzájárulhat az említett mutatók változásaihoz, de azokból „visszafelé” nem lehet ágazatspecifikus következtetéseket levonni. Lehetséges ugyanakkor egy másik megközelítési módszert alkalmazni: ha a turizmus tervezését, irányítását, illetve működési feltételeit vizsgáljuk, akkor az egységesség és az összehangoltság kritériumainak való megfelelés alapján már beszélhetünk az ágazat makroszintű integráltságáról. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ha egy integrációs övezetben tagországonként jelentős különbségek mutatkoznak egy-egy ágazat fejlődési lehetőségei, illetve működési
318
körülményei terén, akkor a gazdasági szereplők más-más versenyfeltételekkel találkoznak, vagyis nem beszélhetünk egy homogén belső piac megvalósulásáról. Véleményünk szerint ugyanakkor az egységes feltételek nem elégségesek a makroszintű integrációhoz, ez ugyanis feltételezi az egységes – vagy legalább összehangolt, azonos elvek alapján megvalósuló – turizmustervezési és irányítási tevékenységet is. Hogyan jellemezhető tehát az Európai Unió turisztikai ágazatának integrációja? Mindenekelőtt hangsúlyoznunk kell, hogy egy sokrétű és megkérdőjelezhető következetességű folyamatról van szó, amelyet sokkal inkább jellemez egyfajta spontaneitás, mint a céltudatos megtervezettség. Erre utal az, hogy az Európai Gazdasági Közösségnek megalakulásakor nemhogy a turizmusra, de szolgáltatásokra általánosságban vonatkozó liberalizációs stratégiája sem volt. A közösség alapítói nem gondoltak – vagy nem akartak gondolni – arra, hogy a közös piac deklarált létrehozása nem fogja a szolgáltatási ágazatok és tevékenységek teljes liberalizációját eredményezni. Később, az egységes piac kiteljesítésével kapcsolatos intézkedések meghozatalakor már sor került a szolgáltatás-áramlás útjában álló akadályok (legnagyobb részének) felszámolására, de a turizmus a liberalizáció során csak közvetett módon, egyes alágazatai révén „került terítékre”. Az Uniónak turizmus-stratégiája még ma sincs, és ennek megfelelően önálló turizmuspolitikát sem hozott létre. Sajátos módon az egyetlen terület, ahol a turizmus „saját jogon” szerepel az Unió szabadkereskedelmi politikájában, az a külső liberalizáció, tekintettel a GATS által megszabott kategóriákra. Ez azonban nem jelenti a belső szolgáltatás-liberalizáció korlátozottságát a külsőhöz képest, éppen ellenkezőleg: míg a GATS az egyes szolgáltatások kereskedelmét liberalizálja konkrét kötelezettségvállalások révén, addig az Európai Unió általában véve törekszik valamennyi szolgáltatás előtt lebontani a belső akadályokat. Az általános megközelítés ugyanakkor adott esetben kevésbé hívja fel a figyelmet a megmaradó, többé-kevésbé rejtett akadályokra, s ezáltal kevésbé ösztönöz azok felszámolására. A turisztikai szolgáltatások nemzetközi kereskedelmét gátló akadályok létezését mindenesetre meglehetősen egyértelműen jelzik az Európai Unió által a GATS-hoz csatolt Engedményes Listák: a konkrét korlátozások és az „el nem kötelezettség” esetei legalábbis a liberalizáció nem tökéletes voltára utalnak 129. A turisztikai ágazat integrációjával kapcsolatosan a tanulmány elején megfogalmazott hipotézisekből kiindulva és a feltárt összefüggéseket, hatásokat komplex módon összegezve az alábbi megállapításokat tehetjük.
129
Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a GATS keretében tett kötelezettségvállalásokkal mérhető lenne a
belső liberalizáció foka, csupán arról van szó, hogy ezek rámutatnak egyes, még meglévő akadályokra. 319
1. Az integrációs folyamatok lényegesen befolyásolják az európai turizmus működési és fejlődési feltételeit, összességében jótékony hatást gyakorolva az ágazat egészének vonatkozásában. A kedvező hatások megfigyelhetők mind a „negatív”, mind a „pozitív” integrációs folyamatok tekintetében. A kereskedelmi akadályok lebontásaként értelmezett „negatív” integráció kapcsán megállapíthatjuk, hogy jóllehet a szűken vett turisztikai szolgáltatások 130 nemzetközi áramlása a Közösségen belül nagymértékben liberalizált volt már az 1960-as évek végétől, a liberalizáció kiteljesedésére csak az 1990-es évek folyamán, az egységes belső piac kiépítése kapcsán került sor (különös tekintettel az olyan, alapvető fontosságú kiegészítő szolgáltatásokra, mint pl. a légiközlekedés). A közvetlen kereskedelmi akadályok 131 felszámolásán túl igen nagy jelentőséggel bírt a turizmus számára a különféle „technikai korlátok” megszüntetése – elég, ha arra utalunk, hogy a belső államhatárok „virtualizálása” tette lehetővé a fogyasztók nemzetközi mozgásának valóban teljes szabadságát. A „pozitív” integrációnak, vagyis a gazdaság kiegyensúlyozott fejlődését és a regionális különbségek csökkentését szolgáló intézkedéseknek a turizmus egyértelműen haszonélvezője, sőt ez esetben indokolt az „érdekek kölcsönös egybeeséséről” beszélni: a mérsékelt vagy minimális környezeti átalakítással megvalósuló munkahelyteremtés és az elmaradott térségek jövedelmeinek növelése a Közösség egésze számára ugyanolyan fontos, mint az utóbbi célok jegyében realizálódó fejlesztések a turisztikai ágazat és a turisták számára. E fejlesztések fő forrásait a Strukturális Alapok, illetve a közösségi kezdeményezésű programok jelentik, de közvetett(ebb) módon a turizmus haszonélvezője más uniós programoknak is (TEN fejlesztése, oktatási, környezetvédelmi programok stb.). Megjegyzendő, hogy a „negatív” és a „pozitív” integrációs folyamatokat, illetve intézkedéseket nem lehet élesen elválasztani egymástól: nemcsak a konkrét akadályok felszámolását tekinthetjük ugyanis a liberalizáció részének, hanem a belső piaci verseny feltételeinek egységesítését is, amire számos olyan uniós politika is hatással van, melyet elsősorban „építő” jellegűnek minősíthetünk 132.
130
A 72. oldalon megadott definíció szerinti turisztikai alapszolgáltatások, azaz pl. az utazási irodai, szállodai
és vendéglátó szolgáltatások. 131
A GATS megközelítésében a piacrajutási korlátok és a nemzeti elbánás hiánya tekinthető ilyeneknek; az
EK-ban ezeket összességében mint versenykorlátozó intézkedéseket kezelték. 132
Ez is alátámasztja azt a tanulmányunk elején tett megállapítást, hogy nem két önálló folyamatról, hanem
egyazon folyamat két, egymással összefüggő oldaláról van szó. 320
Ami az integráció hatásait illeti, természetesen nem csupán pozitívumokkal kell számolnunk: az integrációs folyamatnak, illetve intézkedéseknek óhatatlanul vannak kárvallottjai is. A verseny teljes felszabadítása, illetve a versenyfeltételek egységesítése nehéz helyzetbe hozhat számos, korábban „védett” helyzetben levő szolgáltatót, a turisztikai kínálat strukturális és területi átrendeződése pedig akár vállalat-felszámolások sokaságát is okozhatja 133. Az intézkedések bizonyos szempontból hátrányosak lehetnek a fogyasztókra nézve is, amennyiben például a környezetvédelmi vagy fogyasztóvédelmi intézkedések megdrágíthatnak bizonyos termékeket134, a belső piacon megerősödő szolgáltatók pedig a kínálat szűkülését okozhatják (pl. az alternatív szolgáltatók kiszorítása révén és a méretgazdaságossági előnyök kiaknázása céljából). Mindazonáltal aligha vitatható, hogy összességében az integráció előnyei vannak túlsúlyban: mind a szabad piac, mind a közös fejlesztések végső soron a turisztikai kínálat bővülése és minőségének javulása irányába hatnak. Fontos kihangsúlyozni, hogy mindez nem egy tudatos közösségi turizmusfejlesztési politika következménye, hanem jórészt a gazdaság más ágazatait, illetve az integrációs övezet gazdaságának egészét befolyásoló uniós döntések közvetett eredménye. 2. Az integrációs hatásokra és lehetőségekre a turisztikai ágazat országonként és alágazatonként bizonyos eltéréseket mutatva reagál. Az európai turizmusban klimatikus, demográfiai és gazdasági sajátosságok miatt eltérő fejlődési modellek valósultak meg: a kontinentális „szereposztásban” kezdettől fogva az „északi” országok számítottak a fő küldőterületeknek, míg a „déliek” alapvetően fogadó szerepet töltöttek be. Ennek megfelelően az előbbiekben (köztük is elsősorban Németországban és az Egyesült Királyságban) viszonylag hamar megindultak a vállalati koncentrációs folyamatok, ami az ezredfordulóra néhány domináns piaci helyzetű vállalatóriás kialakulását eredményezte, míg az utóbbiakban a turisztikai szolgáltatói szektor jóval széttöredezettebb és bizonyos tekintetben fejletlenebb maradt. Az északi országokban az ágazat „főszereplői” a nagy kiutaztató utazásszervezők, akik mindenekelőtt a korlátozásmentes működési feltételekben érdekeltek; ezek az országok egyúttal az uniós kassza nettó befizetői is, ezért nem véletlen, hogy csekély érdeklődést mutatnak a közösségi finanszírozású turizmusfejlesztési tevékenység iránt. A déli országokban ezzel szemben a viszonylag gyenge 133
A strukturális és területi átrendeződés ugyanakkor nem csupán – és néha nem elsősorban – az európai
integrációs folyamatoknak köszönhető. 134
Ezek a hátrányok persze viszonylagosak: a fogyasztó drágább, de végső soron jobb minőségű és
megbízhatóbb terméket kap a pénzéért. 321
utazásszervezők mellett nagyobb a fogadó szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások gazdasági súlya – emiatt, illetve a fenyegetett nemzetközi versenypozíciókból kifolyólag (nem feledkezve meg egyes régiók fejlettségbeli lemaradásáról) ezek az országok sokkal inkább támogatnák a markánsabb közösségi szerepvállalást a turizmus területén. Az „észak-dél” megosztás persze nagymértékű egyszerűsítést jelent, hiszen az egyes országok sajátos érdekeiből következően jelentős – és nem egy esetben a „főárammal” többé-kevésbé ellentétes – különbségek mutatkoznak a nemzeti preferenciák tekintetében. A tanulmányban kiemelten vizsgált alágazatok ugyancsak sajátos különbségeket felmutatva „integrálódnak”. A légiközlekedés európai integrációját sokáig megakadályozták a piacra jutási korlátok; amikor végül az 1990-es évek folyamán végbement a dereguláció, a nagy nemzeti légitársaságok már nehezen megingatható pozíciókkal rendelkeztek, többek között az Európai Unió jóváhagyásával bekövetkezett állami szubvencióknak köszönhetően. Így a kialakuló versenyben ezek a társaságok maradtak a domináns szereplők, ráadásul piaci pozícióikat gyakran rejtett állami támogató intézkedések is erősítik. A piacra belépő új légitársaságok elsősorban (bár nem kizárólag) „kiszolgáló” és „elkerülő” stratégiát választhattak, vagyis a „nagyok” csomópontjait köthették össze a regionális repülőterekkel vagy ez utóbbiak közvetlen összeköttetését valósíthatták meg. A légügyi liberalizáció Európában (eddig) nem vezetett a repülőjegy-tarifák általános és nagyarányú csökkenéséhez, viszont jelentős mértékben hozzájárult a kínálat szélesítéséhez és a regionális légiközlekedés fejlesztéséhez. Fontos megjegyezni, hogy ebben az időszakban már előrehaladott állapotban volt az európai légitársaságok globális integrációja, vagyis az ún. stratégiai vállalati szövetségekhez való csatlakozása. A szállodaiparban sajátos helyzet alakult ki: az Európai Közösségen belül a nemzetközi tőkeáramlás szabaddá tétele óta elvileg nem volt komolyabb akadálya az ágazati mikro-integrációnak, e folyamat mégis főképp külső kezdeményezések következtében indult meg, nevezetesen az Egyesült Államok szállodaláncainak terjeszkedése révén. A szállodaláncok egyébként változatos formákban valósították meg a vállalati együttműködést, tágabb értelmezést adva a mikro-integráció fogalmának. A szállodaláncok terjeszkedésének egyik legfőbb vezérelve a fogyasztó követése volt, vagyis az európai központú vállalatok annyiban kötődtek a Közösséghez, hogy annak lakosai által preferált turisztikai célterületekre összpontosították fejlesztéseiket, tehát „fizikailag” messze túlterjedtek az uniós külső határokon. A szállodaipar vállalati struktúrája mindemellett továbbra is széttöredezett: Európában a kínálat nagyobb részét a láncoktól független házak adják, nem beszélve arról, hogy a hotelláncok általában messze nem tekinthetők egységes vállalatoknak. 322
Az utazási irodai szektor tekinthető a „legeurópaibbnak”, amennyiben horizontális mikrointegrációja elsősorban (bár nem kizárólag) az Európai Unión (pontosabban az Európai Gazdasági térségen) belüli vállalkozásokat érinti. A mikro-integrációs folyamatok az északi országokban a legerőteljesebbek, közülük is kiemelkedik Németország és (kisebb mértékben) Nagy-Britannia, jelentősen koncentrált nemzeti piacokat eredményezve. Ezekben az országokban az utazási irodák közt már az 1960-as években megindult a horizontális integráció, majd a következő évtizedben a vertikális összekapcsolódás is: az utazásszervezők ekkor elkezdték kialakítani saját közvetítői hálózataikat. A 80-90-es években pedig „teljes vertikumok” is létrejöttek, a legnagyobb szervezők által integrált légitársaságok, szállodák és egyéb szolgáltatók révén. E folyamatok mindenesetre nem valamely konkrét közösségi politika vagy intézkedés(csomag) közvetlen következményei, amennyiben elsősorban az európai turisztikai piac fejlődéséből fakadnak; a liberalizált belső piac főképp mint kedvező közeg járult hozzá a folyamatok alakulásához. A nagy utazásszervezők még a szigorú légiközlekedési szabályozás jelentette korlátokat is meg tudták kerülni, amennyiben charterjáratokra építették termékeik zömét (ugyanis ezek tarifáit és útvonalát gyakorlatilag szabadon alakíthatták). A koncentrációs folyamatok kiterjedését jelzi, hogy a legnagyobb utazási vállalatcsoportok időnként már az uniós versenyszabályokkal is összeütközésbe kerülnek, amennyiben előfordul, hogy újabb tervezett fúzióik fennakadnak a trösztellenes szabályozás hálóján. Mindemellett hangsúlyozni kell, hogy az utazási irodai szektorban továbbra is a kisés középvállalkozások (sőt, a kilenc főnél kevesebbet foglalkoztató mikrovállalkozások) vannak számszerű túlsúlyban, jóllehet részesedésük az összforgalomból csökkenő tendenciát mutat. Jövőjük szempontjából nagy jelentőségűek lehetnek az Unió különböző kis- és középvállalkozási programjai, sorsuk azonban alapvetően az utazók fogyasztási szokásainak alakulásán múlik. 3. Az európai turizmus integrációja az ágazat sajátosságaiból kifolyólag bizonyos anomáliákat mutat. Az „anomália” kifejezést esetünkben természetesen csak relatív rendellenességként vagy a „főáramtól” való eltérésként értelmezhetjük, tekintettel arra, hogy az Európai Unió nem minősíthető egy befejezett, s még kevésbé egy tökéletes integrációs képződménynek. Ilyen értelemben a kifejezés nem feltétlenül jelent negatívumot, inkább csak egy sajátos helyzet fennállását. A turizmus, illetve alágazatainak integrációját tekintve megállapítható néhány időbeni anomália: ilyennek tekintjük mindenekelőtt egyes szolgáltatások liberalizációjának jelentős késedelmét más ágazatokéhoz, illetve általában az áruk és a termelési tényezők szabad mozgásának biztosításához képest. Vontatottan halad a turisztikai vállalkozások egységes műkö323
dési feltételeinek kialakítása is; a feltételek egy része nemcsak a turizmust érinti (pl. adóharmonizáció), más része kifejezetten erre az ágazatra vonatkozik (pl. a vállalkozások engedélyezési eljárásai, a szállodai szabványok összehangolása, a statisztikai adatgyűjtés módszereinek egységesítése stb.). Az eltérő piaci feltételek továbbélése úgy is értelmezhető, mint az ágazati makro-integráció késlekedése. Térbeli anomáliaként értelmezzük, hogy az erősödő belső piaci versenyre részben az Európai Unión kívülre mutató mikro-integrációs törekvésekkel válaszol számos turisztikai vállalat. Ez a jelenség ugyanakkor önmagában véve alig tekinthető rendellenességnek: egyrészt az integrációs folyamatok egy része eleve „kívülről” indult (lásd pl. a szállodaiparnál mondottakat), másrészt más ágazatokra sem jellemző, hogy csak az Unión belül építenének ki szoros vállalatközi kapcsolatokat. Ezért inkább úgy kellene fogalmaznunk, hogy a turizmus a legtöbb szolgáltató ágazathoz képest kisebb mértékben kötődik Európához. Ennek két fő okát állapíthatjuk meg: egyfelől a turisztikai szolgáltatások liberalizációja magas fokot ért el az Európai Unión kívül is, az egyik „legszabadabb” ágazattá téve a turizmust; másfelől a magas fizetőképességű és bővülő kereslet – amely bármely ágazat növekedésnek egyik alapfeltétele – a turizmus esetében számottevő mértékben jelentkezik az Unió határain túl. Viszonylag csekély jelentőségűek ugyan, de előfordulnak bizonyos, „koncepcionálisnak” mondható anomáliák is – ezalatt az integráció egyes elvei jogosságának megkérdőjelezését vagy egyszerűen csak „szabotálását” 135 értjük. Ilyennek tekinthető például a szabad munkaerő-áramlás és munkavállalás korlátozása egyes turisztikai tevékenységek, mint az idegenvezetés vagy a sportoktatás terén 136. A vállalkozás szabadságát kérdőjelezik meg az olyan rejtett kvóta-rendszerek, mint például a gazdasági szükségszerűségi tesztek előírása utazási irodák engedélyezéséhez (ebben az esetben ugyanis nem a piac, hanem egy előzetes és ezért spekulatív elemzés dönti el, hogy hány vállalkozás működhet egy adott településen). Általában véve koncepcionális anomáliának tekinthetjük a deklaráltan létező egységes belső piac
135
Bár ha valódi szabotálásról, azaz a kodifikált közösségi szabályok nyílt megsértéséről van szó, akkor
nyilván számítani lehet az Európai Bíróság vagy más közösségi szervek „korrekciós” beavatkozására, lásd pl. a diszkriminatív múzeumi belépőjegy-árazás korábban említett esetét Spanyolországban. 136
A szolgáltatás-liberalizáció kényes és összetett voltát mutatja az a tény, hogy adott esetben elvileg meg
lehet felelni a liberalizációs szabályoknak a korlátozások lényegi fenntartása mellett. Az idegenvezetői tevékenység például engedélyezhető mindenki számára, aki letesz egy megfelelő vizsgát – a vizsga tartalmával, a követelményszint megfelelően magasra emelésével ugyanakkor a „nemkívánatos” jelentkezők könnyedén távol tarthatók. Jelen esetben koncepcionális anomáliának tekintjük az ilyen „rejtett megoldások” alkalmazását is. 324
de facto kiteljesítéséhez szükséges intézkedések elmulasztását (ilyen értelemben ide is besorolható például az adóharmonizáció késlekedése). 4. Az európai turizmus integrációja nem lehet teljes egy közösségi szintű turizmuspolitika kialakítása nélkül. Az Európai Unióban a közös turizmuspolitika szükségességéről folytatott vita az Amszterdami Szerződés aláírása után alábbhagyott, de nem jutott nyugvópontra. Sajnálatos módon az elutasító álláspontra helyezkedő tagországok ebben a kérdésben politikai szempontok alapján döntöttek, félretéve a szakmai megfontolásokat. Az alábbiakban ez utóbbiak alapján kíséreljük meg összegezni a közös turizmuspolitika mellett szóló indokokat. Ma már aligha kérdőjelezné meg bárki is, hogy szükség van nemzeti szintű turizmuspolitikára, legfeljebb ennek kiterjedését, hatókörét, illetve megvalósításának szervezeti rendszerét illetően lehetnek eltérések az álláspontok között. A nemzeti turizmuspolitika folytatását az indokolja, hogy a modern turizmusnak szüksége van bizonyos mértékű kormányzati beavatkozásra a működő- és versenyképesség biztosítása céljából (erre ugyanis a magánszféra csak korlátozottan alkalmas). A kormányzati intézkedéseket megfelelő keretek közt, következetes stratégia alapján kell megvalósítani. Ezek az intézkedések sok esetben inkább koordinatív, semmint operatív jellegűek, azaz a más területeken folyó kormányzati tevékenység turisztikai szempontok alapján történő összehangolását célozzák. Ilyen területek lehetnek például a területfejlesztési, az oktatási és kutatási, a környezetvédelmi, a vállalkozásfejlesztési vagy az adópolitika, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Emellett szükség van a turizmus érdekében végzett közvetlen tevékenységekre is, mint például nemzeti propaganda- (marketing-) tevékenységre vagy bizonyos fokig infrastruktúra-fejlesztésre. Ugyanezek a feladatok közösségi szinten is jelentkeznek, különös tekintettel arra, hogy a felsorolt politikák mindegyikének van uniós megfelelője. Amennyire a turizmus integrált fejlesztése és irányítása indokolt nemzeti szinten, ugyanannyira indokolt egy olyan integrációs szinten is, amely a nemzetgazdaságokat fokozatosan egybeolvasztva egy új gazdasági egység megvalósítását jelenti. Az említett politikák terén hozott intézkedések természetesen „koordinálatlan módon” is pozitív hatással lehetnek a turizmus fejlődési lehetőségeire, ám az összehangoltság vitathatatlanul számottevő hozzáadott értéket eredményezne e téren. A közös turizmuspolitika megvalósítása ugyanakkor egyre kevésbé opcionális lehetőség az Európai Unió számára, mégpedig a turizmus területén (is) jelentkező kihívások miatt. A globalizációs folyamatok, illetve a posztmodern átalakulás megváltoztatták a turisztikai verseny természetét, a desztinációt helyezve előtérbe, mint a verseny alapvető egységét. 325
Európa, mint turisztikai desztináció ugyan továbbra is a legnagyobb világpiaci részesedéssel bír, ám ez csökkenő tendenciát mutat a jelenlegi és a potenciális versenytársak egyidejű erősödése mellett. Jóllehet Európa olyan vonzerőkkel rendelkezik, melyek egyedülállóvá teszik és tartós keresletet biztosítanak számára, néhány fontos szegmensben „legyőzhető”, vagyis az ár/minőség arány tekintetében vonzóbb alternatívákat kínálhatnak más országok, illetve kontinensek. Márpedig a relatív módon vagy esetleg abszolút mértékben csökkenő kereslet nemcsak a bevételek növekedésének lelassulását vagy megtorpanását eredményezheti, hanem a turisztikai befektetésekre szánt tőke „elvándorlását” is más, ígéretesebb célországokba, ami nyilván a kínálat további leromlásához vezet. Mindez nem jelenti az európai turisztikai kínálat egészének fenyegetettségét, de egyes régiók vagy szolgáltató-típusok kilátásai akár jelentős mértékben is romolhatnak. Éppen azért volna szükség egy integrált uniós turizmuspolitikára, hogy fel lehessen mérni az ilyen fenyegetéseket, és a szellemi és anyagi erőforrások közösségi szinten koordinált allokációjával elő lehessen segíteni a kínálat kiegyensúlyozott fejlődését, vagy akár nagyobb megrázkódtatásoktól mentes strukturális átalakulását. A globalizáció mellett, illetve annak részeként a kommunikációs forradalom is nagy horderejű kihívást jelent az európai turizmus számára. Elsősorban az Internet térhódítása az, ami új feltételeket teremt a turisztikai ágazat legtöbb szereplője részére. Az Internet a posztmodern utazási szokások elterjedésének egyik katalizátora, amennyiben sokszorosára növelte a lehetséges úticélokkal és az utazási lehetőségekkel kapcsolatos információmennyiséget, valamint forradalmasította az utazási szolgáltatások értékesítését is. Az Internet új lehetőségeket, ám egyúttal fenyegetéseket is jelent az ágazat szereplői számára. Ma még ugyan az online kereskedelem csekély részarányt képvisel az összes értékesítésből, ezért a változásokat talán kevéssé érzik a „hagyományos” módon dolgozó szolgáltatók, ám e téren a prognózisok töretlen és nagyarányú fejlődést jósolnak. A számítógépes ellátottság és az online vásárlások iránti bizalom növekedésével előbb-utóbb megkerülhetetlenné válik a jelenlét a világhálón, sőt a vállalati siker egyik alapfeltételévé válik a megfelelő internetes stratégia. Az Európai Unió felelőssége e téren is nagy: az infrastrukturális fejlesztések felgyorsítását szolgáló intézkedések meghozatalán túl lépéseket kell tennie az „Internet-intelligencia” növelése érdekében is. Ez magában kell, hogy foglalja olyan keretfeltételek és pénzügyi eszközök biztosítását, amelyek nemcsak általában szolgálják az online kereskedelem fejlődését, hanem az egyes ágazatok specifikus körülményeihez alkalmazkodó megoldások kialakulását is elősegítik. A turizmusban számos ilyen „specifikus körülménnyel” találkozunk, mint például az
326
elaprózott vállalati szerkezet vagy a fogyasztói érdeklődés desztinációkra, azaz nem elsősorban a szolgáltatókra való orientáltsága. Komoly kihívást jelent a turizmus terén megvalósítandó fenntartható fejlesztés körülményeinek biztosítása is. A tőkepiacok és a vállalkozások működési logikája a rövid távon történő profitmaximalizálás célját helyezi előtérbe, ami ellenkezik a fenntarthatóság eléréséhez szükséges filozófiával. Közösségi szerepvállalásra van szükség annak érdekében, hogy a megfelelő kényszerítő, ösztönző és támogató intézkedések révén sor kerüljön a vállalkozások, a befektetők és a piaci viszonyok célirányos befolyásolására. A világ – és különösen a fejlett országok – turizmusa előtt tornyosuló biztonsági fenyegetések pedig a turizmuson és az Unió keretein is messze túlmutató összefogást tesznek szükségessé, ám ezzel együtt nem szabad megfeledkezni a turizmus területén jelentkező kockázatok „házon belüli” kezelésének hatékonyság-növeléséről. Az uniós turizmuspolitika megvalósítási módját illetően még az ilyen politika szükségességét vallók között sem teljes az egyetértés. A szakma képviselőinek többsége és a pártoló országok egy része által szorgalmazott lehetőség, az EK Szerződés turisztikai fejezettel való kiegészítése egyelőre nincs napirenden, jóllehet ez lenne a legcélravezetőbb megoldás. Ehelyett a mai „realisták” legalább azt szeretnék elérni, hogy alakuljon ki konszenzus a tagállamok között a turizmus jelentőségét és szerepét illetően, s ez alapján négy-öt éves futamidejű, folyamatosan megújított keretprogramok hatókörében kerüljön sor az Európai Unió turizmust érintő intézkedéseinek összehangolására. Bár a bővítéssel, a gazdasági és monetáris unióval, illetve a kontinens biztonságával kapcsolatos kérdések jelenleg háttérbe szorítják a turizmuspolitika ügyét, talán nem alaptalan reménykedni abban, hogy a fentihez hasonló „realista” kompromisszum megszületésére néhány év távlatában sor kerülhet.
327
FÜGGELÉK 1. számú függelék
A nemzetközi szolgáltatás-kereskedelem akadályai
78. táblázat. A szolgáltatás-kereskedelmet befolyásoló intézkedések Oszt. 01
02
03
04
05
06
07
08 09
Csop. 011 012 013 014 015 016 017 019 024 026 029 031 032 033 034 035 036 037 039 041 042 043 044 045 046 049 051 052 053 054 059 061 062 069 071 072 073 074 075 076 077 078 079 081 089 091 099
Kategória Fiskális intézkedések Közvetlen diszkriminatív adók Közvetett diszkriminatív adók Tarifák Kormányzati szubvenciók Kormányzati beszerzési politika Tőketranszfer-adók Kormányzati árszabályozás Egyéb fiskális intézkedések Pénzügyi intézkedések Kötvénykibocsátás és -forgalmazás ellenőrzése Szabályozott valutaátváltás Egyéb pénzügyi intézkedések Adminisztratív előírások Helyi társulási vagy egyesülési követelmények Minősítési és vizsgakövetelmények Tevékenységgel kapcsolatos korlátozások Egy nemzetközi név használatával kapcsolatos korlátozások Állampolgársági vagy állandó lakhellyel kapcsolatos előírások Kölcsönösségi követelmények Importkorlátozások Egyéb adminisztratív előírások Elosztással kapcsolatos intézkedések A piacralépés formájával kapcsolatos korlátozások Elosztási korlátozások Helyi szolgáltatók előnyben részesítésének kötelezettsége Határokat keresztező adatáramlással kapcsolatos korlátozások Foglalási rendszerek hozzáférhetősége Helyi kommunikációs hálózatok használatra vonatkozó szabályozások Egyéb elosztással kapcsolatos intézkedések Piaci szerkezettel kapcsolatos intézkedések Piacralépés tilalma Állami monopólium vagy exkluzív szolgáltató Kínálható szolgáltatások korlátozása Piaci részesedésre vonatkozó vagy más kvantitatív korlátozások Egyéb piaci szerkezettel kapcsolatos intézkedések Technológiai jellegű intézkedések Külföldi technológiák vásárlására vonatkozó korlátozások Technikai szabványok Egyéb technológiai jellegű intézkedések Munkaerővel és annak jövedelmeivel kapcsolatos intézkedések Béreket és más jövedelmeket terhelő adók Vízumok és munkavállalási engedélyek Munkaerőpiaci vagy gazdasági szükségszerűségi (economic needs) vizsgálatok Külföldi munkavállalókra vonatkozó kvóták Külföldi/helyi arányok rögzítése az alkalmazottak számában vagy a bértömegben Helyi személyzet alkalmazásának kötelezettsége Diszkriminatív elbánás társadalombiztosítási, lakhatási, alkalmazotti jogi tekintetben Külföldi jövedelem-átutalásokra vonatkozó korlátozások Egyéb munkaerővel és annak jövedelmeivel kapcsolatos intézkedések Befektetési jövedelmekkel kapcsolatos intézkedések Nyereségadók Egyéb befektetési jövedelmekkel kapcsolatos intézkedések Transzferekkel kapcsolatos intézkedések Bevándorlóktól származó transzferekre vonatkozó korlátozások Egyéb transzferekkel kapcsolatos intézkedések
328
Oszt. 10
Csop.
Kategória Tőkével kapcsolatos intézkedések 101 Befektetés nagyságára vonatkozó korlátozások 102 Befektetés formájára vonatkozó korlátozások 103 Külföldi tulajdon tilalma 104 Helyi tőkerészesedés előírása 105 Helyi tartalom előírása 106 Tőkével, eszközökkel és tartalékokkal kapcsolatos előírások 107 Tőkeátutalásokra vonatkozó korlátozások 108 Kölcsönzésre vonatkozó korlátozások 109 Egyéb tőkével kapcsolatos intézkedések 11 Egyéb intézkedések Forrás: UNCTAD, közreadja WTO-OMT (1995b)
329
2. számú függelék
A turisztikai szolgáltatások és a GATS
79. táblázat. A szállodákat és éttermeket érintő korlátozások az Engedményes Listák alapján137 Ország
Határon átnyúló kereskedelem MA NT NL NL UB* UB* UB* UB* UB UB NL NL UB* UB* UB* UB* UB* UB* UB* UB*
Külföldi fogyasztás
Finnország Hong Kong, Kína Magyarország Izland India Indonézia Japán Koreai Közt. Malajzia Mexikó Marokkó Új-Zéland Norvégia Fülöp-szigetek Lengyelország Szingapúr Szlovákia Dél-Afrika Svédország Svájc
NL UB NL NL UB* NL UB* UBUB* UB*/NL NL/UB NL NL UB* UB* UB*/NL UB* UB UB* UB*
NL UB NL NL UB* NL UB* UB* UB* UB*/NL NL/UB NL NL UB* UB* NL UB* NL NL UB*
NL NL NL NL UB NL NL NL NL NL NL NL NL NL NL NL NL NL NL NL
NL UB NL NL UB NL NL NL NL NL NL NL NL NL NL NL NL NL NL NL
MA NL NL NL NL L/N/R NL NL NL/A/ENT L/ENT/Eq/ X NL NL NL NL Eq NL/Eq NL NL Eq/JV L,P NL NL NL Eq/X NL NL NL NL NL L/ENT
Thaiföld Törökország Egyesült Államok
UB UB* NL
UB NL NL
NL NL NL
NL NL NL
NL/X NL NL
Argentína Ausztrália Ausztria Brazília Kanada Chile Csehország EK 12 Egyiptom
MA NL NL NL UB NL X NL NL NL
NT NL NL NL UB NL X NL NL NL
Kereskedelmi jelenlét
Jelmagyarázat: A Engedélyhez kötött CP Kereskedelmi jelenlét Eq Tőkekorlátozás Est Helyi vállalat létrehozása kötelező ENT Economic Needs Tests Ex Vizsga letétele kötelező L Működési engedély kiváltása kötelező LI Helyi tőke bevonása kötelező MA Piacrajutás
N NL NT P R UB UB* X –
NT NL NL NL X N/R/X NL NL NL X
Természetes személyek jelenléte MA NT UB UB UB UB UB UB UB UB UB/N/R UB UB UB UB UB UB/N UB NL NL
NL NL NL L/R NL X X NL NL NL NL NL NL NL NL NL NL NL NL R/L/Ex
UB UB UB NL UB UB UB UB UB UB UB UB UB X UB UB UB UB UB UB/CP
NL/Eq NL NL
UB P/X UB
NL UB UB L/R UB UB UB UB UB UB UB UB UB NL NL UB UB UB UB UB/CP/L/ N NL NL UB
Állampolgársághoz kötött Korlátozásmentesség Nemzeti elbánás Engedélyeztetés Helyben lakás kötelező El nem kötelezettség El nem köt. technikai megvalósíthatóság híján Egyéb korlátozások Nincsenek kötelezettségvállalások
Forrás: OECD (2000a)
137
A táblázat (a következő, hasonló struktúrájú táblázatokkal együtt) az OECD-tagországokat és néhány más,
turisztikailag és/vagy gazdaságilag jelentős WTO-tagállamot tartalmaz, tehát nem minden olyan országot, amely kötelezettségvállalásokat tett a GATS keretében. 330
80. táblázat. Az utazásközvetítőket és az utazásszervezőket érintő korlátozások az Engedményes Listák alapján Ország Argentína Ausztrália Ausztria Brazília Kanada Chile Csehország EK 12 Egyiptom Finnország Hong Kong, Kína Magyarország Izland India Indonézia Japán Koreai Közt. Malajzia Mexikó Marokkó Új-Zéland Norvégia Fülöp-szigetek Lengyelország Szingapúr Szlovákia Dél-Afrika Svédország Svájc Thaiföld Törökország Egyesült Államok
Határon átnyúló kereskedelem MA NT NL NL CP NL NL NL – – NL/CP NL/R UB* UB* UB UB NL NL UB NL UB UB NL UB NL NL NL UB* UB Est NL NL CP CP NL UB NL Est NL UB Est NL
UB NL UB UB NL UB NL NL NL UB* UB NL NL NL NL CP UB UB NL NL NL UB X NL
Külföldi fogyasztás MA NL NL NL – NL X NL NL
NT NL NL NL – NL X NL NL
NL NL NL NL NL UB NL NL NL NL NL NL NL NL NL CP NL NL NL NL NL NL NL NL
NL NL UB NL NL UB NL NL NL NL NL NL NL NL NL CP NL NL NL NL NL NL NL NL
Jelmagyarázat: lásd 79. táblázat. Forrás: OECD (2000a)
331
Kereskedelmi jelenlét MA NL NL NL – NL NL ENT NL/A/X/E NT ENT L/N NL/LI NL X X X NL NL LI/Eq/L L/P L NL NL Eq NL R NL NL Est NL X NL X
NT NL NL NL – NL/R NL NL NL X NL NL NL L/R NL R X NL NL NL NL NL NL NL NL UB NL NL NL NL Eq X NL
Természetes személyek jelenléte MA NT UB UB UB UB UB UB – – UB/R UB/R UB UB UB UB UB/X UB NL UB UB UB UB UB UB UB UB UB UB UB UB UB X UB UB UB UB UB UB UB NL UB
NL NL UB UB UB UB UB UB UB UB UB UB UB UB NL NL UB UB UB UB UB NL NL UB
81. táblázat. Az idegenvezetői szolgáltatásokat érintő korlátozások az Engedményes Listák alapján Ország Argentína Ausztrália Ausztria Brazília Kanada Chile Csehország EK 12 Egyiptom Finnország Hong Kong, Kína Magyarország Izland India Indonézia Japán Koreai Közt. Malajzia Mexikó Marokkó Új-Zéland Norvégia Fülöp-szigetek Lengyelország Szingapúr Szlovákia Dél-Afrika Svédország Svájc Thaiföld Törökország Egyesült Államok
Határon átnyúló kereskedelem MA NT NL NL NL NL UB* UB* – – – – UB* UB* UB* UB* NL/UB NL – – NL NL – – – – NL NL – – – – UB* UB* NL NL – – UB UB UB UB NL NL NL NL – – – – NL UB UB* UB* UB* UB* NL NL UB* UB* – – NL
– – NL
Külföldi fogyasztás
Kereskedelmi jelenlét
MA NL NL NL – – X NL NL – NL – – NL – – NL NL – NL NL NL NL – – NL NL NL NL NL
NT NL NL NL – – X NL NL – NL – – NL – – NL NL – NL NL NL NL – – NL NL NL NL NL
MA NL NL NL – – NL NL NL – NL – – NL – – NL X – L,P N NL NL – – NL NL NL NL NL
– – NL
– – X
– – x
Jelmagyarázat: lásd 79. táblázat. Forrás: OECD (2000a)
332
NT NL NL NL – – NL NL NL – NL – – NL – – X NL – NL UB NL NL – – NL NL NL NL NL/N/ Ex – – NL
Természetes személyek jelenléte MA NT UB UB UB UB UB UB – – – – UB UB UB UB UB/N UB – – UB NL – – – – UB R/A/L – – – – UB UB UB UB – – UB UB UB UB UB UB UB UB – – – – UB UB UB UB UB UB UB UB UB/CP UB/Ex/N/ CP – – – – UB NL
82. táblázat. A turizmushoz kapcsolódó egyéb szolgáltatásokat érintő korlátozások az Engedményes Listák alapján Ország Argentína Ausztrália Ausztria Brazília Kanada Chile Csehország EK 12 Egyiptom Finnország Hong Kong, Kína Magyarország Izland India Indonézia Japán Koreai Közt. Malajzia Mexikó Marokkó Új-Zéland Norvégia Fülöp-szigetek Lengyelország Szingapúr Szlovákia Dél-Afrika Svédország Svájc Thaiföld Törökország Egyesült Államok
Határon átnyúló kereskedelem MA NT NL NL – – – – – – – – – – – – – – NL/UB NL/UB – – – – – – – – – – NL NL – – – – – – – – UB UB – – – – – – – – – – – – – – – – – – UB UB – – NL NL
Külföldi fogyasztás MA NL – – – – – – – NL – – – – – NL – – – – NL – – – – – – – – – NL – NL
NT NL – – – – – – – NL – – – – – NL – – – – NL – – – – – – – – – NL – NL
Jelmagyarázat: lásd 79. táblázat. Forrás: OECD (2000a)
333
Kereskedelmi jelenlét MA NL – – – – – – – NL/ENT – – – – – Eq – – – – NL – – – – – – – – – X – NL
NT NL – – – – – – – NL/X – – – – – X – – – – NL – – – – – – – – – Eq – NL
Természetes személyek jelenléte MA NT UB UB – – – – – – – – – – – – – – NL/UB NL/UB – – – – – – – – – – UB UB – – – – – – – – UB UB – – – – – – – – – – – – – – – – – – UB NL – – UB NL
83. táblázat. A légiközlekedés értékesítését és marketingjét érintő korlátozások az Engedményes Listák alapján Ország Argentína Ausztrália Ausztria Brazília Kanada Chile Csehország EK 12 Egyiptom Finnország Hong Kong, Kína Magyarország Izland India Indonézia Japán Koreai Közt. Malajzia Mexikó Marokkó Új-Zéland Norvégia Fülöp-szigetek Lengyelország Szingapúr Szlovákia Dél-Afrika Svédország Svájc Thaiföld Törökország Egyesült Államok
Határon átnyúló kereskedelem MA NT – – – – NL NL/UB – – – – UB* UB* UB UB NL NL/UB – – NL NL/UB – – – – NL NL/UB – – – – NL NL UB* UB* – – – – NL NL NL/UB NL NL NL/UB CP NL – – – – UB UB – – NL NL/UB NL NL/UB UB UB CP NL – –
Külföldi fogyasztás MA – – NL – – UB NL NL – NL – – NL – – NL NL – – NL NL/UB NL NL – – NL – NL NL UB NL –
NT – – NL – – UB NL NL – NL – – NL – – NL NL – – NL NL NL NL – – NL – NL NL UB NL –
Jelmagyarázat: lásd 79. táblázat. Forrás: OECD (2000a)
334
Kereskedelmi jelenlét MA – – NL – – NL UB NL – NL – – NL – – NL NL – – NL NL/UB NL NL – – UB – NL NL X NL –
NT – – NL/UB – – NL UB NL/UB – NL/UB – – NL/UB – – NL/X NL – – NL NL NL/UB NL – – UB – NL/UB NL/UB X NL –
Természetes személyek jelenléte MA NT – – – – UB UB – – – – UB UB UB UB UB UB – – UB NL – – – – UB NL – – – – UB UB UB UB – – – – UB UB UB UB UB UB NL NL – – – – UB UB – – UB UB UB UB UB UB NL NL – –
84. táblázat. A CRS-szolgáltatásokat érintő korlátozások az Engedményes Listák alapján Ország Argentína Ausztrália Ausztria Brazília Kanada Chile Csehország EK 12 Egyiptom Finnország Hong Kong, Kína Magyarország Izland India Indonézia Japán Koreai Közt. Malajzia Mexikó Marokkó Új-Zéland Norvégia Fülöp-szigetek Lengyelország Szingapúr Szlovákia Dél-Afrika Svédország Svájc Thaiföld Törökország Egyesült Államok
Határon átnyúló kereskedelem MA NT – – NL NL NL NL/UB – – NL NL NL NL UB UB NL NL/UB – – NL NL/UB – – NL NL NL NL/UB – – – – NL NL X NL – – – – NL NL NL NL NL NL/UB – – – – – – UB UB – – NL NL/UB NL NL/UB – – NL NL – –
Külföldi fogyasztás MA – NL NL – NL UB NL NL – NL – NL NL – – NL NL – – NL NL NL – – – NL – NL NL – NL –
NT – NL NL – UB UB NL NL – NL – NL NL – – NL NL – – NL NL NL – – – NL – NL NL – NL –
Jelmagyarázat: lásd 79. táblázat. Forrás: OECD (2000a)
335
Kereskedelmi jelenlét MA – NL NL –
NT – NL NL/UB –
NL UB NL – NL – NL NL – – NL NL – – NL NL NL – – – UB – NL NL – NL –
NL UB NL/UB – NL/UB – NL NL/UB – – NL/X NL – – NL NL NL/UB – – – UB – NL/UB NL/UB – NL –
Természetes személyek jelenléte MA NT – – UB UB UB UB – – UB UB UB – UB – UB UB – – UB UB – – UB UB UB – – – UB – UB UB – NL –
UB UB UB – NL – UB NL – – UB UB – – UB UB UB – – – UB – UB UB – NL –
3. számú függelék
A SICTA turisztikai szolgáltatásainak csoportosítása a GATS ágazati
osztályozási rendszere szerint
Üzleti szolgáltatások − saját vagy lízingelt turisztikai vagyontárgyak vásárlása, eladása vagy kölcsönzése − turisztikai ingatlanok közvetítése − turisztikai vagyontárgyak menedzsmentje − gépkocsi-kölcsönzés − motorbicikli-kölcsönzés − lakóautó- és lakókocsi-kölcsönzés − vízi járművek kölcsönzése − kerékpárkölcsönzés − sífelszerelés kölcsönzése − turizmussal kapcsolatos eszközök kölcsönzése − turisztikai és turizmus-piaci kutatás − turisztikai konzulensi tevékenység − turisztikai építészeti és mérnöki tevékenység − turisztikai reklámtevékenység − igazolványkép-fotózás − fordítói szolgáltatások − információnyújtás − látogatói és kongresszusi irodák Kommunikációs szolgáltatások Egyik osztályozás sem tartalmazza a desztinációs adatbázisokat. Építőipari és mérnöki szolgáltatások − kereskedelmi létesítmények (pl. szállodák, éttermek stb.) építése − szabadidős létesítmények (pl. sípályák, golfpályák, turisztikai kikötők stb.) építése − infrastrukturális fejlesztések (pl. közlekedés) − nyaralóházak építése
336
Elosztási szolgáltatások − utazási felszerelések, bőröndök, táskák, hátizsákok értékesítése − speciális turisztikai felszerelések értékesítése − búvárfelszerelések értékesítése − sífelszerelés értékesítése − kemping- és túrafelszerelés értékesítése − ajándék- és souvenir-boltok Megjegyzés: a franchising-ot a GATS említi, a SICTA azonban nem. Oktatási szolgáltatások − szálloda-iskolák − graduális turisztikai képzés − szabadidő- és nemzeti park-menedzsment képzés − egyéb turisztikai képzés − síoktatás Környezetvédelmi szolgáltatások A GATS által említett környezetvédelmi szolgáltatások (szennyvíztisztítás, hulladék-elhelyezés stb.) körébe elvileg több turisztikai vonatkozású szolgáltatás (pl. tengerparti strandok takarítása) is beilleszthető. A SICTA ugyanakkor nem sorol fel környezetvédelmi szolgáltatásokat. Pénzügyi szolgáltatások − utazási biztosítások − fizetési és pénzátutalási szolgáltatások, hitelkártyák, utazási csekkek Az utazási biztosítás fogalmát a SICTA csak az utazás során bekövetkező halálesetekre vonatkoztatja, holott általában az ilyen biztosítások a betegségek, balesetek esetén szükségessé váló kórházi kezelésre és ellátásra, valamint a hazaszállításra is vonatkoznak. Egészségügyi és szociális szolgáltatások − fitness-szolgáltatások − utazási klubok − utazási segélyszervezetek (traveller aid societies)
337
Sem a SICTA, sem a GATS nem határozza meg részletesen a turistáknak nyújtható egészségügyi szolgáltatásokat. Turisztikai és utazási szolgáltatások − szállodák és motelek étteremmel − szállodák és motelek étterem nélkül − diákszállók és menedékházak − kempingek − egészségvédelem-orientált szállások − egyéb szálláshelyek − presszók, bárok és egyéb italfogyasztásra alkalmas vendéglátóhelyek − hagyományos éttermek − gyorséttermek és önkiszolgáló éttermek − intézményi ételszolgáltatók és rendezvényi étkeztetők (caterers) − ételárusító standok − éjszakai bárok és zenés szórakozóhelyek − utazásközvetítők − utazásszervezők, csomagtúra-szervezők és utazási nagykereskedők − jegyirodák − idegenvezetők A WTO-OMT és az ENSZ ajánlásai részletesebb és más terminológián alapuló osztályozást használnak, mint a SICTA. Rekreációs, kulturális és sportszolgáltatások A SICTA e kategóriában egyetlen tevékenységet sem tekint kifejezetten turisztikainak, ám felsorol olyanokat, amelyeknél az értékesítés egy része a turisták részére történik: − előadóművészetek − előadások jegyeinek értékesítése − egyéb szórakoztató tevékenységek − szórakoztató parkok − múzeumok − történelmi helyszínek és épületek − természet- és vadvédelmi területek 338
− sportlétesítmények − horgászati szolgáltatások − szerencsejátékok − szabadidős vásárok és rendezvények Közlekedési szolgáltatások − helyközi vasúti személyszállítás − speciális vasúti túrák − menetrendszerinti helyközi buszos szolgáltatások − távolsági túraautóbuszok − helyi túrajárművek − sétahajók − hajóbérlés személyzettel − belvízi személyszállítás elszállásolással − helyi belvízi túrák − kiegészítő közúti és vasúti közlekedési szolgáltatások − kiegészítő vízi közlekedési szolgáltatások − kiegészítő légi közlekedési szolgáltatások − menetrendszerinti légiközlekedés − nem menetrendszerinti légiközlekedés − repülőgép-bérlés személyzettel Sem a GATS, sem a SICTA nem említi a számítógépes helyfoglalási rendszereket (CRS). Ezek azonban szerepelnek a GATS légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó Függelékében. Egyéb szolgáltatások − nemzetközi turisztikai hivatalok
339
4. számú függelék
Regionális politika
34. ábra. A Strukturális Alapokból támogatásokban részesülő régiók, 2000-2006
1. Célkitűzés (NUTS II régiók)
2. Célkitűzés (NUTS III régiók)
folyamatos támogatás
folyamatos támogatás
átmeneti támogatás
átmeneti támogatás
Forrás: European Commission DG Regional Policy website
340
85. táblázat
A turisztikai tevékenység fejlődési fázisai Nyugat-Európában*
Időszak
Motivációk
1950-es évek
− −
pihenés kultúra
1960-as évek
− − − −
pihenés − kultúra − szórakozás egészségmegőrzés
− − − − − −
pihenés − szórakozás − kultúra − egészségmegőrzés megismerés sport
elit rétegek középosztály alsó középosztály
− − − − − − −
magánszállások szállodák kempingek üdülőfalvak nyaralóházak diákszállások menedékházak
− − − −
családi üdülés egyéni üdülés szervezett utak ifjúsági utak
− − − − − − − − −
relaxáció − szórakozás élmény-keresés kultúra egészségmegőrzés megismerés tanulás sport kalandvágy
a legtöbb társadalmi réteg (különböző utazási módok, országonként különböző mértékben)
− − − − − −
magánszállások szállodák üdülőapartmanok kempingek üdülőfalvak falusi szálláshelyek nyaralóházak diákszállások menedékházak
−
üdülések (mediterrán + trópusi) egyéni utazások „all inclusive”utak szervezett utak ifjúsági és időskori turizmus
1970-es évek
1980-as évek
Résztvevők − −
elit rétegek (támogatott utazók, pl. dolgozók) elit rétegek középosztály
Jellemző szálláshelyek − szállodák − táborok − bérelt nyaralók, lakások − szállodák − táborok − nyaralóházak − magánszállások
− − −
Utazási formák −
üdülés
−
családi üdülés
− − − −
Terméktípusok − − − − − − − − − − − − − − − − − − − − − − − −
tengerpart hegyvidéki turizmus városlátogatás tengerpart hegyvidéki turizmus (nyáron is) városlátogatás termálturizmus tengerpart hegyvidéki turizmus (nyáron is) városlátogatás termálturizmus külföldi utak kongresszusi turizmus tengerpart hegyvidéki turizmus (egész évben) városlátogatás termálturizmus külföldi utak (más kontinensekre is) kongresszusi turizmus üzleti utak sportturizmus falusi turizmus trekking kalandturizmus
Domináns viselkedés − tradíciókövetés
Társadalom viszonya − közömbösség vagy tolerancia
A turisztikai termék jellege − luxuscikk
−
imitáció
−
mérsékelt figyelem
−
fogyasztási cikk
− −
imitáció reagálás a túlzott urbanizációra
− −
kiemelt figyelem turisztikai fejlesztések támogatása
−
tömeges fogyasztási cikk
− − −
imitáció differenciálás a munka egyhangúságának ellensúlyozására való törekvés
−
megkülönböztetett − figyelem a turizmus mint önálló ágazat kezelése
−
szükségleti cikk
Időszak
Motivációk
1990-es évek
− − − − − − − − − −
Résztvevők
relaxáció − szórakozás élmény-keresés kultúra egészségmegőrzés megismerés tanulás sport kalandvágy önmegvalósítás
valamennyi társadalmi réteg (különböző utazási módok, országonként különböző mértékben)
Jellemző szálláshelyek − magánszállások − szállodák − üdülőfalvak − üdülőapartmanok − luxushajók − kempingek − falusi szálláshelyek − különleges szálláshelyek (pl. szépségfarmok, meditációs központok, sportszállók stb.) − nyaralóházak − diákszállások − menedékházak
Utazási formák
Domináns viselkedés − imitáció − innováció − tömegturizmus által „sújtott” helyek elkerülésére való törekvés
Társadalom viszonya − komplex kezelés (szélesebb együttműködésen alapuló fejlesztési lehetőségek kihasználása, negatív hatások figyelembevétele)
A turisztikai termék jellege − alapvető szükségleti cikk
tengerpart hegyvidéki turizmus (egész − évben) − − városlátogatás − termálturizmus − − külföldi utak (az − egész világon) − kongresszusi turizmus − − üzleti utak − sportturizmus − (extrém is) − falusi turizmus − trekking − kalandturizmus − luxus tengeri hajóutak − speciális termékek széles választéka * a táblázatban vázolt fejlődési sajátosságok az Európai Unió egyes mai tagállamaira (pl. Görögország, Spanyolország, Portugália, Finnország) nem voltak jellemzőek vagy a fentitől eltérő ütemezésben valósultak meg Forrás: Becheri (1986) felhasználásával, saját kiegészítésekkel
−
üdülések (mediterrán + trópusi) egyéni utazások „all inclusive”utak szervezett utak ifjúsági, időskori és szociális turizmus testreszabott utak környezetbarát turizmus
Terméktípusok − −
86. táblázat. A turizmus gazdasági jelentősége az Európai Unió tagországaiban, 1997 EU-15 A B DK FIN F D GR A turisztikai ágazat fő mutatószámai (milliárd $) Fogyasztói kiadások 584,2 15,6 24,6 11,8 8,9 106,8 205,1 5,6 Kormányzati kiadások 104,1 4,1 4,7 3,8 2,4 25,6 26,8 2,2 Beruházások 215,5 10,5 9,9 5,4 4,2 45,9 57,5 5,2 Export 326,4 17,3 19,2 6,4 3,6 60,0 98,7 5,4 Import 308,3 14,7 18,5 6,7 4,9 45,7 106,7 3,9 Bruttó hazai össztermék 921,8 32,9 39,8 20,7 14,2 192,7 281,4 14,5 Üzleti kiadások 149,7 7,1 2,7 4,1 3,3 29,7 35,2 2,9 Bruttó kibocsátás 1 071,5 40,0 42,5 24,8 17,5 222,3 316,6 17,4 Összes adó 230,2 8,8 12,3 9,8 4,4 48,9 62,3 4,1 Foglalkoztatottak (millió fő) 19,1 0,5 0,6 0,3 0,2 2,8 3,6 0,5 A turisztikai ágazat mutatói a nemzeti számlák százalékában Magánfogyasztás 13,2 12,4 15,5 12,6 13,2 11,9 15,2 7,8 Kormányzati fogyasztás 7,6 9,9 12,6 8,8 9,3 8,5 5,8 11,9 Beruházások 15,1 17,6 20,9 17,9 18,4 16,4 11,4 25,8 Export 14,6 19,5 10,0 10,4 7,6 15,7 17,5 24,8 Import 14,6 16,2 10,2 12,6 12,6 13,7 20,2 11,8 Bruttó hazai össztermék 12,5 14,6 15,6 11,8 11,6 12,6 12,0 14,7 Összes adó 12,7 13,6 16,5 12,0 11,4 13,9 12,0 14,7 Foglalkoztatottak 12,8 14,1 16,4 11,8 11,3 12,4 10,4 13,5 Évi átlagos növekedés, 1994-1997 (%) Fogyasztói kiadások 2,6 -0,4 2,8 1,3 5,7 1,2 3,0 5,1 Kormányzati kiadások 1,0 1,2 1,1 1,2 1,2 1,2 1,9 1,9 Beruházások 3,5 2,2 4,3 6,2 7,7 4,1 1,4 5,7 Export 3,9 4,1 3,0 4,1 6,5 4,3 4,4 1,9 Import 4,7 1,9 5,1 3,1 14,0 3,1 4,3 4,3 Bruttó hazai össztermék 2,5 1,7 2,1 2,7 3,4 2,5 2,7 3,9 Üzleti kiadások 2,3 1,6 1,7 2,4 3,2 1,9 1,9 2,4 Bruttó kibocsátás 2,5 1,7 2,0 2,7 3,4 2,4 2,6 3,7 Foglalkoztatottak 1,2 0,5 0,8 1,5 1,4 1,3 1,6 2,4 A használt fogalmak értelmezését lásd a 6.1 fejezetben. Összefüggések: − Bruttó hazai össztermék = Fogyasztói kiadások + Kormányzati kiadások + Beruházások + (Export – Import) − Bruttó kibocsátás = Bruttó hazai össztermék + Üzleti kiadások Forrás: WTTC (1997)
IRL
I
L
NL
P
E
S
UK
3,6 0,6 2,4 4,9 3,9 7,6 1,5 9,1 2,1 0,2
85,9 20,9 35,2 45,7 40,7 147,0 27,6 174,6 35,6 2,7
1,1 0,2 0,5 1,4 1,0 2,2 0,3 2,5 0,6 0,3
33,1 3,4 10,9 18,3 22,1 43,6 4,9 48,5 10,4 0,7
4,7 2,1 6,1 9,3 5,2 17,1 2,3 19,4 4,0 0,6
39,3 13,8 32,5 27,9 19,1 94,4 14,3 108,7 21,9 2,2
15,4 3,6 5,4 11,5 10,8 25,2 9,4 34,5 8,8 0,4
117,1 6,8 18,8 49,5 54,4 137,8 28,6 166,4 33,3 3,6
9,6 5,8 20,4 8,8 8,7 10,8 10,3 13,6
11,2 10,8 16,5 14,3 14,2 12,2 11,6 13,7
12,6 9,6 13,7 11,4 7,8 14,3 14,7 13,7
14,0 6,3 13,2 8,3 11,0 11,1 10,8 10,5
6,7 10,9 19,1 25,4 11,5 15,0 15,0 14,8
10,8 15,2 25,2 18,0 12,4 16,1 17,6 17,7
11,8 5,8 13,1 10,9 12,3 10,0 10,1 10,1
15,6 2,9 10,3 14,3 15,1 11,9 12,0 13,6
2,8 2,8 7,8 14,1 4,8 10,5 7,9 10,0 3,2
4,2 -0,1 3,1 1,2 9,1 1,4 1,6 1,4 -0,2
2,1 1,6 14,7 0,8 1,3 3,9 1,7 3,6 2,5
2,3 0,8 4,6 4,9 4,9 2,6 2,5 2,6 1,5
-0,6 1,5 5,9 6,5 9,0 2,4 2,3 2,4 0,4
4,1 0,5 4,3 1,5 10,9 1,6 2,6 1,7 1,3
-0,6 -1,4 5,5 6,5 2,5 2,1 2,4 2,2 0,4
3,6 1,3 2,8 3,8 3,4 3,5 2,6 3,3 1,6
87. táblázat. A nemzeti turisztikai hivatalok céljainak rangsorolása B/V B/F DK F D Az ágazat méretével és foglalkoztatottsági szintjével kapcsolatos intézkedések [1] Az ágazat növekedésének elősegí4 5 4 4 0 tése [2] Munkahelyteremtés 5 2 4 1 5 [3] Hazai turisztikai bevételek növelése 2 3 4 1 0 [4] Külföldi turisztikai bevételek növe3 5 4 5 5 lése [5] Hazai turistaérkezések számának 3 4 3 1 0 növelése [6] Külföldi turistaérkezések számának 4 5 3 5 5 növelése Az ágazat szerkezetével, minőségével és a szezonalitással kapcsolatos intézkedések [7] Turisztikai tevékenység 2 0 2 2 0 diverzifikációja [8] Turizmus jobb térbeli elosztásának 3 1 2 5 3 támogatása [9] Megújulás támogatása 3 1 2 2 0 [10] Termékminőség javítása 5 5 3 4 4 [11] Szezonalitás mérséklése 3 3 4 5 2 [12] Szaktanácsadás 2 2 4 4 3,5 [13] Az ágazat szabályozása 4 3 0 2 0 [14] Közös kezdeményezések ösztön2 4 5 5 1 zése [15] A szakképzés és a szakmai színvo3 2 5 2 2 nal javítása [16] A környezetbarát turizmus előmoz5 3 0 2 4 dítása Forrás: Akehurst et al. (1993) nyomán Országok: B/V Belgium / Vallónia B/F Belgium / Flandria DK Dánia F Franciaország D Németország GR Görögország IRL Írország
I L NL P E UK
Olaszország Luxemburg Hollandia Portugália Spanyolország Egyesült Királyság
GR
Országok IRL
I
L
NL
P
E
UK
Átlag
Max. No
2
4
5
5
3
2
4
3
3,5
3
2 4 5
5 1 5
4 3 5
2 1 4
3 5 5
3 2 5
3 5 5
4 0 5
3,3 2,4 4,7
3 2 10
0
0
4
1
4
0
4
0
1,8
0
0
5
5
4
4
0
4
5
3,8
6
1
4
2
4
3
0
0
0
1,5
0
4
4
4
4
4
5
4
4
3,6
2
0 3 4 2 4 3
3 4 4 3 3 3
2 5 5 3 3 2
1 3 5 4 3 5
1 4 4 3,5 1 5
4 5 5 4 3 4
3 5 4 3 0 0
0 4 4 4 0 3
1,7 4,2 4,0 3,2 2,0 3,2
0 5 4 0 0 4
3
5
5
3
2
5
2
3
3,2
4
3
4
5
2
3
5
2
2
3,1
3
88. táblázat. A nemzeti turisztikai hivatalok eszközeinek rangsorolása
Marketing [1] Desztináció-marketing [2] Szolgáltatókkal közösen folytatott marketing [3] Hazai látogatók ellátása nyomtatott kiadványokkal [4] Külföldi látogatók ellátása nyomtatott kiadványokkal [5] Információnyújtás helyi turisztikai irodákon keresztül [6] Információnyújtás nemzetközi turisztikai irodákon keresztül Szakképzés [7] Szakképzési és foglalkoztatási politikák Pénzügyi támogatás [8] Turisztikai vállalkozások tőketámogatása [9] Turisztikai vállalkozások egyéb támogatása [10] Kedvezményes hitelek nyújtása Közvetlen beavatkozások [11] Turisztikai infrastruktúra fejlesztése [12] Turisztikai vállalkozások szabályozása és felügyelete [13] Követendő példák terjesztése [14] Környezeti minőség javítása Kutatás-fejlesztés [15] Kutatás, tervezés, statisztikai elemzés Forrás: Akehurst et al. (1993) nyomán Országok mint a 87. táblázat esetében.
B/V
B/F
DK
F
D
GR
Országok IRL
I
L
NL
P
E
UK
Átlag
Max. No
0 0
5 3
3 5
4,5 4,5
4 5
3 3
3 4
5 0
0 3
4 5
5 4
5 3
5 4
3,6 3,3
4 3
2
3
2
1
0
2
3
0
5
4
4
3
0
2,2
1
0
3
4
3
5
2
3
0
5
4
5
5
4
3,3
4
0
0
0
2
0
1
3
0
1
0
4
3
5
1,5
0
0
5
2
3
5
1
4
5
5
4
5
5
5
3,8
6
5
0
2
0
1
3
5
5
0
0
5
2
4
2,5
4
4,5
0
0
0
0
4
5
5
0
0
5
1
0
1,9
3
5
0
0
0
0
3
4
0
0
0
1
3
0
1,2
1
0
0
0
0
0
3
1
5
0
0
0
2
0
0,8
1
4 4
0 2
0 0
0 0
0 0
5 5
5 4
0 0
0 0
0 0
4 4
3 3
0 0
1,6 1,7
2 1
2 4
0 2
0 0
4 2
2,5 3
2 4
3 3
4 5
4 3
2 3
4 5
1 3
4 3
2,5 3,1
0 2
1
3
5
4
4
2
4
4
4
0
5
4
4
3,4
2
89. táblázat. A nemzeti turisztikai hivatalok bevételei és kiadásai tíz EK tagállamban, 1991
Bevételek Kormányzati juttatások Tagdíjak Kereskedelmi bevétel Kamatbevétel Magánadományok, szponzori díjak Összesen Kiadások Adminisztratív kiadások Nemzetközi marketing Belföldi marketing Kiadványok Kutatás + fejlesztés Turizmus pénzügyi támogatása Összesen
Bevételek Kormányzati juttatások Tagdíjak Kereskedelmi bevétel Kamatbevétel Magánadományok, szponzori díjak Összesen Kiadások Adminisztratív kiadások Nemzetközi marketing Belföldi marketing Kiadványok Kutatás + fejlesztés Turizmus pénzügyi támogatása Összesen Forrás: Akehurst et al. (1993) nyomán
Belgium / Flandria VCGT Ezer ECU %
Belgium / Vallónia OPT Ezer ECU %
Dánia DTB Ezer ECU
%
Franciaország MdlF Ezer ECU %
12 734
86,7
5 152
73,8
15 911
83,5
31 341
56,4
1 951
13,3
1 830
26,2
100,0
6 982
100,0
12,7 1,7 2,1 100,0
24 199
14 685
2 424 330 393 19 058
55 540
5 224 4 310
35,6 29,3
5 151 14 685
35,1 100,0
Írország Bord Failte Ezer ECU
%
2 1 1 1
285 949 110 311 77
33,9 29,0 16,5 19,5 1,2
5 963 11 928
31,2 62,5
1 130 76
5,9 0,4
6 732
100,0
19 097
100,0
Olaszország ENIT Ezer ECU %
28 439
90,0
3 160
10,0
31 599
100,0
21 548
7 379 24 220
23,4 76,6
100,0
31 599
21 548
100,0
Luxemburg ONT Ezer ECU
%
3 33 5 12
Németország DZT Ezer ECU %
43,6
19 762 123 2 818
85,9 0,5 12,3
100,0
297 23 000
Görögország NTOG Ezer ECU % 88 314
90,0
9 813
10,0
1,3 100,0
98 127
100,0
936 837 521 244
7,1 60,9 9,9 22,0
9 868 12 582
43,6 55,6
62 308 15 365
63,5 15,7
173
0,8
55 539
100,0
22 623
100,0
820 19 632 98 125
0,8 20,0 100,0
Hollandia NBT Ezer ECU
%
66,8 13,0 18,1 1,6 0,5 100,0
15 406
100,0
710 138 193 17 6 1 063
50,4
15 141 30 546
49,6 100,0
17 732
82,3
594 246
55,5 23,0
9 683 16 039
556 2 538 721 21 548
2,6 11,8 3,3 100,0
227 4
21,2 0,4
1 072
100,0
Egyesült Királyság BTA Ezer ECU % 36 099
65,3
18 665 559
33,7 1,0
55 323
100,0
31,9 52,8
3 034 39 931
5,7 74,8
4 049 599
13,3 2,0
7 868 2 544
14,7 4,8
30 370
100,0
53 376
100,0
90. táblázat. Kormányzati turisztikai kiadások az EK országokban, 1990 Kormányzati turisztikai keret Összes, NTH, NTH/összes, millió ECU millió ECU % Belgium-Luxemburg 14,5 14,1 97,1 Dánia 21,5 15,9 73,9 Egyesült Királyság 82,1 36,1 43,9 Franciaország 61,5 30,8 50,1 Görögország 104,9 88,3 84,2 Hollandia 33,0 15,4 46,6 Írország 33,0 28,0 85,0 Németország 20,7 19,7 95,2 Olaszország 89,9 21,5 24,0 Portugália 56,3 12,5 22,3 Spanyolország 92,8 30,7 33,1 EK 12 610,3 313,1 51,3 Forrás: Akehurst et al. (1993), Eurostat nyomán
Nemzetközi tur. bevételek, millió ECU 2 970 2 616 10 906 15 899 2 004 2 845 1 130 8 397 15 542 2 777 14 526 79 612
Népesség, millió fő 10,3 5,1 57,5 56,6 10,1 14,9 3,5 79,1 56,7 9,9 38,8 342,6
Egy főre jutó összegek, ECU Kormányzati Nemzetközi tur. NTH keret turisztikai keret bevételek 1,4 1,4 287,6 4,2 3,1 509,4 1,4 0,6 189,8 1,1 0,5 281,0 10,4 8,7 198,0 2,2 1,0 191,0 9,4 8,0 322,2 0,3 0,2 106,1 1,6 0,4 274,1 5,7 1,3 279,9 2,4 0,8 374,1 1,8 0,9 232,4
Korm. keret a bevételek %ában 0,5 0,8 0,8 0,4 5,2 1,2 2,9 0,2 0,6 2,0 0,6 0,8
91. táblázat. A turizmuspolitika eredményességének mérése
Nemzetközi látogatók száma Nemzetközi turisztikai bevétel nagysága Hazai turisztikai bevétel bagysága Belföldi látogatók száma Foglalkoztatottság a turizmusban Promóciókra való visszajelzés Tőkebefektetés nagysága Kezelt érdeklődések száma A turista megelégedettségének szintje Tartózkodási idő Politikai érdeklődés szintje Szállodai kihasználtság Marketingkutatások Új utazási irodai programok száma Turisztikai egyenleg Turisztikai forgalom Forrás: Akehurst et al. (1993)
B/V 5 5 4 4 5 1 4 2
B/F 5 3 3 5 5 2 2 1
2 4
DK 5 5 5 5 4 4 1 1
F 4 5 2 3 1 2 0 2
D 5 3 0 0 0 4,5 0 4,5
GR 2 5 3 1 3 5 4 3
5
Országok IRL 5 5 0 0 5 0 0 0
I 5 5 5 5 4 0 5 0 5
L 5 0 0 1 0 4 3 5
NL 5 5 5 5 2 5 1 3 5
5
4 3
P 3 5 5 3 0 0 4 0
3
E 5 5 5 5 3 3 3 4
UK 5 5 5 0 3 5 2 4
Átlag 4,5 4,3 3,2 2,8 2,7 2,7 2,2 2,3
Max. No 10 10 6 6 3 3 1 1
92. táblázat. A turizmuspolitika cél- és eszközrendszere az EK tagországokban Cél [1] Munkahelyteremtés [2] Külföldi látogatók számának növelése
Eszköz Szakképzési politika Nemzetközi desztináció-marketing
Felelős szervezet Szakképző intézmények Külföldi turisztikai képviseletek
[3] Egy látogatóra jutó költés növelése
Magasabb fizetőképességű fogyasztói szegmensekre irányuló célzott kampány Pénzügyi ösztönzők Marketing Pénzügyi ösztönzők Szabályozás Turizmustervezés Állami juttatások NTH-menedzsment politika
Turisztikai képviseletek + turisztikai szolgáltatók Pénzügyminisztérium NTH Pénzügyminisztérium Szabályozó hatóság Tervező intézmények Pénzügyminisztérium Turizmusért felelős minisztérium
[4] A turisztikai ágazat méretének növelése [5] A turisztikai mérleg egyenlegének javítása [6] A turisztikai termék minőségének javítása [7] A NTH hatékonyságának növelése
Teljesítménymutató − Foglalkoztatottság szintje az ágazatban − Külföldi látogatók száma − Látogatószám százalékos növekedése − Turistára jutó átlagos költés − Turizmusból származó összes valutabevétel − Az ágazatba irányuló tőkebefektetés nagysága − A turisztikai bevételi többlet nagysága − Szállodai kapacitáskihasználtság − Fogyasztói kutatások − Új szállodák besorolása − Egy alkalmazottra jutó turisztikai bevétel − Kezelt lekérdezések száma − Sajtócikkek és más PR-anyagok a célterületről − Szétosztott nyomtatott anyagok
Forrás: Akehurst et al. (1993)
93. táblázat. Sikertényezők az EK tagországok turizmuspolitikájában Tényezők 1. Tiszta és következetes kormányzati stratégia 2. Növekvő piacokra épülő turisztikai termék (rurális, kulturális, környezetbarát stb.) 3. Turizmusnak juttatott központi pénzügyi támogatások − növekvő mértékűek − magukba foglalják a szolgáltatók támogatását 4. Adójellegű ösztönzők: alacsonyabb VAT-kulcsok 5. EK-források stratégiai felhasználása a turisztikai termék fejlesztésére 6. Pénzügyi források összpontosítása néhány kulcsterületre 7. Célzott és következetes marketingstratégia 8. A turizmus koordinációja más ágazati politikákkal (közlekedés, környezetvédelem stb.) 9. Következetes szervezeti struktúra 10. Irányító jellegű kormányzati hozzáállás: a magánszektor vezetésének előtérbe helyezése annak követése helyett – jellemző, – nem jellemző, – kérdéses Forrás: Akehurst et al. (1993)
B
DK
D
GR
IRL
L
NL
E
UK
F
I
P
94. táblázat. Hozzáadottérték-adó kulcsok a HORECA-szektorban, 2001 (%) Ország
Általános kulcsok Normál
Kedvezményes
20 21 25 16 16 22 19,6 18 20 20 15 19 17 25 17,5 7,6 25
10 6/12 – 7 4/7 17/8 5,5 8 0/12,5 4/10 3/6/12 6 5/12 6/12 0/5 2,4 12
Ausztria Belgium Dánia Németország Spanyolország Finnország Franciaország Görögország(2) Írország Olaszország Luxemburg Hollandia Portugália Svédország Egy. Királyság Svájc Magyarország
Hotelek 10 6 25 16 7 8 5,5 8 12,5 10 3 6 5 12 17,5 3,6 12
Étterem 10 21 25 16 7 22 19,6 8 12,5 10 3 6 12 25 17,5 7,6 12
Éttermi szolgáltatások Étel Házhozszállítás elvitelre 10 10 6 6 25 25 7 7/16(1) 4/7 7 17 17 5,5 5,5 8 8 12,5 12,5 10 10 3 3 6 6 12/17(3) 12 12 12 0/17,5(4) 17,5 2,4 2,4 12 12
Megjegyzések: (1) 16 %, ha a házhozszállításhoz bármilyen más szolgáltatás is társul (2) Az adókulcsok a megadott mértéknél 30 %-kal alacsonyabbak az Égei-tenger néhány szigetén (3) Étteremből történő elvitelnél 12 %, egyéb vendéglátóhelynél 17 % (4) 17,5 %, ha az étteremben értékesítik az elvitelre szánt ételt, máskülönben 0 % (5) Bizonyos ételtípusok adója 17,5 % Forrás: ECTAA (2001)
Szeszes italok 20 21 25 16 7 22 19,6 18 20 10 3 19 12 25 17,5 7,6 25
Bárok, kávézók, klubok Bárok és Night Szeszes kávézók Clubok italok 10 10 20 21 21 21 25 25 25 16 16 16 7 7 7 22 22 22 19,6 19,6 19,6 8 18 18 12,5 20 20 10 20 10 3 3 3 6 6 19 12 12 12 25 25 25 17,5 17,5 17,5 7,6 7,6 7,6 25 25 25
Élelmiszerek a kiskereskedelemben Alkoholmentes Szeszes Étel it. italok 10 20 20 6/12/21 21 21 25 25 25 7 16 16 4/7 7 16 17 17 22 5,5 5,5 19,6 8 8 18 0/12,5/21 20 20 4/10 10/20 10/20 3 3 12/15 6 6 19 17 17 5/17 12 12 25 0(5) 17,5 17,5 2,4 2,4 7,6 12 25 25
TÁRGYMUTATÓ
A,Á ADAPT, 222 Adóharmonizáció, 192, 198, 258, 261, 263, 324 Adójellegű korlátok, 192 Adómentes üzletek, 261 Agenda 2000, 219 Akcióterv a turizmus támogatására, 153, 154, 179–89 Állami támogatások, 209 All-inclusive utak, 274 Általános termékbiztonság, 200 Amszterdami Szerződés, 156, 164, 191, 210, 252, 325 Árfolyam-ingadozás, 264 ARIANE, 251 Árrés-adózás, 196 Association for Monetary Union in Europe, 257 ATLAS, 213 Attrakció, 68 B Balesetmegelőzés, 200 BC-Net, 207 Belső határok eltörlése, 258, 261 Belső növekedés, 96 Belső víziutak, 240 Betegség- és balesetbiztosítások, 203 Betegségek, 313 Bevándorlási politika, 47
Bureau de Rapprochement des Entreprises, 207 Business Co-operation Network, 207 C Cabotage, 229, 234 CAP. Lásd Közös mezőgazdasági politika COMENIUS, 213 COMETT, 213 Community Initiatives. Lásd Közösségi kezdeményezésű programok CREA, 207 CRS, 290, 306 CULTURE 2000, 251 Cs Csomagtúra-irányelv, 201, 259 D Denied boarding, 230 Dereguláció, 228 Desztináció, 290 feltörekvő, 128 Internet-oldalak, 302 versenyképessége, 292 Desztináció-marketing, 295 Devizagazdálkodási szabályok, 47 Dezintegráció, 281 Distance Selling. Lásd Távolsági értékesítés Diverzifikáció, 96, 110 Double branding, 102
E,É EAGGF, 218 Earthwatch Network, 185 Ecolabels, 255 e-commerce, 244, 300 ECoNETT, 185 ECTTA, 214 eEurope, 243 EFTA, 52 e-gazdaság, 243 Egynapos látogató, 65 Egységes belső piac, 26, 113, 115, 152, 157, 190, 192, 261, 320 negatív hatások, 261 pozitív hatások, 258 Egységes európai ég, 231 Egységes Európai Okmány, 113, 115 Egységes Piaci Program a Szolgáltatások területén, 115 EIB, 172, 225, 242, 260 EK Szerződés, 152, 153, 156, 159, 160, 162, 191, 208, 209, 235, 327 235. cikkely, 153, 155 EK-folyosók, 190 El nem kötelezettség, 61 El nem kötelezettség technikai megvalósíthatóság híján, 61 Elektronikus aláírások, 245 Elektronikus kereskedelem, 244, 245 Elektronikus terjeszkedés, 45 Első Légügyi Csomag, 228 Első Polgári Légiforgalmi Memorandum, 227 EMPLOYMENT, 222
Environmental Impact Assessment, 254 EQUAL, 223 ERASMUS, 213 ERDF, 218 ERGO, 210 ESF, 218 Etnikai problémák, 314 EURES, 210 Euró, 168, 255, 263 negatív hatások, 264 pozitív hatások, 263 stabilitás, 263 Euro Info Centres, 207 Európa Kulturális Fővárosa, 249 Európa-desztináció, 256, 264 Európai Beruházási Bank. Lásd EIB Európai diplomák, 213 Európai Kulturális Hónapok, 249 Európai Kulturális Város, 249 Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap, 218 Európai Parlament, 152, 158, 160 Európai Regionális Fejlesztési Alap, 218 Európai Szociális Alap, 210, 218 Európai Tanács Berlini ülés, 219 Esseni ülés, 210, 231 Lisszaboni ülés, 244 Madridi ülés, 206 Európai Turisztikai és Környezetvédelmi Díj, 184 Európai Turizmus Éve, 153 Európa-imázs, 258 Europartenariat, 207
European Services Network, 117
kötelezettségvállalások, 60
European Travel Commission, 187
legnagyobb kedvezmény elve, 53, 55
EUROTECNET, 214
legnagyobb kedvezmény elve alóli kivételek, 61
EWC, 212
nemzeti elbánás, 53, 57
F
piacra jutás, 53, 56
Felsőoktatás, 213
szolgáltatási módozatok, 53
Fenntartható fejlesztés, 309–13
szolgáltatás-osztályozás, 59
Fenntarthatóság, 252
GATT, 50, 51, 52, 114
FIFG, 218
Gazdasági és Monetáris Unió, 157, 255,
Fizikai határok eltörlése, 190
263
Flag carriers, 267
Gazdasági és Szociális Bizottság, 158, 160
Foglalkoztatottság, 50, 168
Gazdasági és szociális kohézió, 215
Fogyasztók tájékoztatása, 203
Gazdasági szükségszerűségi teszt, 93
Fogyasztóvédelem, 151
Gazdasági unió, 26
Fogyasztóvédelmi politika, 199, 259, 261
GDS, 290
közvetlen intézkedések, 183
Globális elosztási rendszerek, 290
FORCE, 214
Globalizáció, 289
Fordizmus, 287
Go Digital, 246
Földi szolgáltatások, 230
Grand hotel, 271
Főúthálózat, 236 Franchising, 46, 97, 272
Gy
a szállodaiparban, 108
Gyermek-szexturizmus, 168
az utazási irodáknál, 109
Gyorsvasúti hálózat, 233, 237, 270
Funkciógazdaságosság, 44, 111 Fúzió, 96 a szállodaiparban, 108 Függőségbe vonás, 268
H Hagyományok, 273 Hagyományos vasútvonalak, 237 Halászati Orientáció Pénzügyi Eszközei,
G
218
GATS, 52–64, 89, 191
Hard rights, 94
átláthatóság elve, 53, 56
Harmadik Légügyi Csomag, 229, 267
belföldi szabályozás, 58
Határon átnyúló kereskedelem, 53, 91
Engedményes Listák, 60
Helios II, 186
GATS 2000 konferencia, 117
Higiéniai problémák, 313
HLG on Tourism and Employment, 165
Internet, 244, 297
HODEO-program, 182
INTERPRISE, 208
HOTREC, 212, 214
INTERREG, 222
Hozzáadottérték-adó, 193
InTouriSME, 243
Hub, 239, 269
IRIS II., 211
Hub connection, 269, 270 Hub-bypass, 269, 270
J
Humán erőforrások, 43
Joint European Venture Initiative, 207
I,Í
K
IATA-szabályok, 228
KALEIDOSCOPE, 249
Idegenrendészeti szabályok, 86
Kereskedelempolitika, 113
Idősebb korosztályok, 186
Kereskedelmi jelenlét, 54, 92
Ifjúsági turizmus, 186
Keresőoldal, 302
Independent traveller, 289
Kiránduló, 65, 77
Információs szupersztráda, 297
Kis- és középvállalkozások, 106, 108, 160,
Információs társadalom, 168, 243, 260, 262
165, 168, 183, 204, 222, 243, 244, 246, 259, 288, 295, 307, 310, 323
Informatika, 297
Kohéziós Alap, 218, 235, 242
Infrastruktúra, 295
Komparatív előnyök, 43
Innováció, 50
KONVER, 222
Integráció, 24
Konverziós költségek, 263
elméleti vonatkozások, 24–28
Korlátozás, 60
formái, 26
Korlátozásmentesség, 60
gazdasági, 24
Kormányközi Konferencia, 162
hatások, 258–66
Kormányzati beavatkozás, 294
jellegzetességei, 24
Kormányzati intézkedések, 311
liberális elméletek, 27
Környezeti hatásértékelés, 254
makrointegráció, 25
Környezetvédelem, 168, 295, 309
mikrointegráció, 25
közvetlen intézkedések, 184
negatív, 27
Környezetvédelmi Akcióprogramok, 252
pozitív, 27
Környezetvédelmi politika, 252, 260, 262
regulációs elméletek, 27
Kötbérfizetési kötelezettség, 203
Interaktivitás, 95
Kötelező valutabeváltás, 86
Interdependencia, 95, 289
Közbiztonság, 313
Közegészségügy, 313
LEONARDO DA VINCI, 214
Közlekedés-biztonság, 313
Liberalizáció
Közlekedéspolitika, 260, 262
a GATS keretében, 61
Közös európai jegybank, 256
fokozatos, 58
Közös mezőgazdasági politika, 218
légiközlekedés, 94
Közös piac, 26
nemzetközi szolgáltatás-keredkedelem, 51
Közös vállalat, 97
szektorális, 115
Közösségi kezdeményezésű programok,
szolgáltatás-kereskedelem az EU-ban,
222
114
Közösségi Összekötőpontok, 239
turisztikai szolgáltatások, 89
Közúti biztonság, 234 Közúti közlekedés, 233
Liberalizációs deficit, 115
Közvetett adóztatás, 193
Liberalizálódás, 90
Közvetett belépés stratégiája, 46
Lille-i turisztikai tanácsülés, 167
Közvetlen adóztatás, 192
LINGUA, 213
Közvetlen belépés stratégiája, 46
Llandudno-i konferencia, 165
Kulturális örökség, 250 Kulturális politika, 248, 260 Kulturális turizmus, 183, 196, 248 Kutatás, 294 Külföldi fogyasztás, 53, 92 Külső növekedés, 97
M Maastrichti konvergencia-kritériumok, 256 Maastrichti Szerződés, 153, 157, 159, 190, 218, 252 Makrointegráció, 273
L
Második Légügyi Csomag, 228
Látogató, 65, 77 Látogatói menedzsment, 185 LEADER, 185, 222 LEDA, 210 Légiközlekedés, 209, 227, 267, 290
Második Polgári Légiforgalmi Memorandum, 228 Mayrhofeni Európai Turizmus Fórum, 166 Megelőző felvásárlás, 267
globalizációja, 270
Megtagadott beszállás, 230
liberalizáció a GATS keretében, 94
Menedzsment-szerződés, 108, 272
menedzsmentje, 231
Méretgazdaságosság, 45
Légitársaságok anyagi felelőssége, 230
Mikrointegráció, 270, 273, 276
Légiutasok fogyasztói jogai, 203, 230
„majdnem integráció”, 99
LEI, 211
diagonális, 97, 110
horizontális, 96, 106
Nők foglalkoztatási lehetőségei, 211
részleges, 99
NUTS régiók, 215
teljes, 99 turizmus terén, 95–112
O,Ó
vertikális, 96, 98
ODL, 213
vertikális, downstream, 102
OECD, 48, 51, 80, 124
vertikális, kombinált, 104
Oktatás, 294
vertikális, upstream, 99
Oktatási és szakképzési programok, 212
Mikrovállalkozás, 204
Oktatáspolitika, 212, 260 közvetlen intézkedések, 187
Multi-tier brand strategy, 272 Munkahelyteremtés, 210
Online kereskedelem, 299, 307
Munkahelyteremtési potenciál, 206
Online utazási irodák, 302, 307
Munkaidő, 211
Outsourcing, 45, 99
Munkakörülmények, 211 Munkavállaló fiatalok védelme, 211 Munkavállalók kiküldetése, 211
P Package Travel Directive. Lásd Csomatúra-irányelv
N
Package-árazás, 306
NAFTA, 52
PEACE, 223
Nemzeti légitársaságok, 267
Pénzváltás, 264
Nemzeti turisztikai hivatal, 157, 170
PESCA, 223
Nemzetközi átutalások, 198
PETRA, 214
Nemzetközi Autós Szövetség, 186
PHARE, 182, 214
Nemzetközi forgalmi statisztikák, 121
Philoxenia-program, 155, 165, 189
Nemzetközi Összekötőpontok, 239
Piaci elégtelenségek, 294
Nemzetközi terjeszkedés, 268
Politikai problémák, 313
Nemzetközi turizmus akadályai, 79–89
Politikai unió, 26
adminisztratív, 85
Portál, 302
nem tarifális, 81
Poszt-fordizmus, 287
szolgáltatási és infrastrukturális, 87
Posztmodern, 287
szolgáltatókat érintő, 87
szállodaipar, 288
szubvenciók, 83
utazási szokások, 272, 305
tarifális, 82
utazók, 288
Népek Európája, 153
Preferenciális vámövezet, 26
No frills-koncepció, 269
Promóció, 188
R
Szállodai túlfoglalások, 183
RAPHAËL, 250
Szállodai tűzbiztonság, 200
RECHAR, 223 RECITE, 251 Regionális és Elérhetőségi Pontok, 239 Regionális politika, 151, 215 REGIS, 222 Rendszer-export, 46 Repülőterek, 239 Repülőtéri illeték, 83 RESIDER, 223 Részmunkaidős foglalkoztatás, 211 RETEX, 222 Római Szerződés, 52, 113, 227 Rurális turizmus, 185
Szállodaipar, 271 Szállodaláncok, 107, 272 Számítógépes helyfoglalási rendszerek, 229, 290, 306 Szatellit számla, 124, 265 Szezonalitás, 152, 182 Szimulációs Turizmus Számla, 125 Szociális párbeszéd, 212 Szociális politika, 259, 262 Szociális Protokoll, 212 Szociális turizmus, 186 Szociális Turizmus Nemzetközi Szemináriuma, 165 Szolgáltatások
S
csoportosítása, 35
Schengeni Egyezmény, 190, 191
definíciós kísérletek, 31
Seat-only operators, 281
elméleti háttér, 28–39
SICTA, 69, 91
nemzetközi, 39–47
SMEs-program, 222
nemzetközi kereskedelem akadályai, 47
SOCRATES, 213
nemzetközi kereskedelem liberalizációja, 51
Soft rights, 94 Statisztikai adatgyűjtés, 265
nemzetközi szolgáltatások, 41
Statisztikák, 168
nemzetköziesedés, 42
Stratégiai vállalati szövetségek, 268, 270
osztályozás a GATS szerint, 59
Strategic alliances, 268
terjeszkedési stratégiák, 45
Strukturális Alapok, 159, 168, 215, 260
turisztikai, 69–79
Strukturális támogatások reformja, 219
Szolgáltató gazdaság, 29 Szolgáltatók szabad mozgása, 191
Sz Szabadkereskedelmi övezet, 26 Szakképzés, 214 Szállodai szimbólumrendszer, 204
Szubszidiaritás, 157, 159, 167 T TACIS, 214 Tarifacsökkenés, 270
Távolsági értékesítés, 203
kerettörvény, 157
Technikai és jogi korlátok, 191
kiadások, 121
Technológia, 43
kínálat, 68, 119
Technológiaáramlás, 51
statisztikák készítése, 179
Teletourism, 243
statisztikák készítési módszerei, 122
TEMPUS, 214
szolgáltatások, 69–79
Tengerparti zónák menedzsmentje, 254
szolgáltatások a GATS szerint, 90
TEN-T, 235, 269
tanulmányok, 180
TEN-Telecom, 247
Turisztikai Tanácsadó Bizottság, 152
Tercier szektor, 28
Turisztikai Világszervezet. Lásd WTO-
Természetes fürdővizek, 254 Természetes személyek jelenléte, 54, 93
OMT Turizmus
Természeti tényezők, 43
alapfogalmak, 64–69
Terrorizmus, 314–17
alternatív formái, 152
Timeshare-üdülések, 202, 259
beutazó, 77
Time-sharing, 183
bevásárló, 82
Tourism Inter Service Group, 189
Európai Unió mutatószámai, 127
Tourism Management Committee, 189
kiutazó, 77
Tőkeáramlás, 51
mérése, 118–27
Tőkeellátottság, 43
nemzetközi, 77
Tőkepiaci „rövidlátás”, 310
nemzetközi szolgáltatások, 78
Törzsutas-programok, 270
szociális, 152
Trans-European Transport Network.
teljes gazdasági hatásának mérése, 124
Lásd TEN-T Transz-európai Hálózatok, 235
Turizmus-gazdaság, 127 Turizmuspolitika, 151, 156
Transznacionális programok, 182
céljai, 170
Túlfoglalás, 203
eszközei, 170
Turista, 66, 77
finanszírozása, 173
Turisztikai
jellege, 172
adók, 83
közösségi szintű, 157
alágazatok, 74
nemzeti, 169
bevételek, 121
sikertényezői, 177
erőforrás, 68 kereslet, 68, 120
Turizmusstatisztika az EU-ban, 127–49 a turizmus-gazdaság adatai, 146
belföldi kereslet, 132
Vámellenőrzések felszámolása, 258
belső forgalom, 129
Vámunió, 26, 113
bevételek, 139
Varsói Egyezmény, 230
kereslet, 127
Vasúthálózat, 237
kiadások, 140
Vasúti közlekedés, 231
kínálat, 135
VAT. Lásd Hozzáadottérték-adó
normalizált turisztikai mutató, 143
Verseny, 50, 264, 291, 312
szállodai kapacitás-kihasználtság, 135
Versenykorlátozó intézkedések, 208
turistaérkezések, 127
Versenypolitika, 208, 259, 261
vendégéjszakák, 133
Vilamourai turisztikai tanácsülés, 166
U,Ú
Vízum, 85 Vízumkényszer, 190
UNCTAD, 49
Vízumkibocsátási gyakorlat, 190
UNESCO, 184, 251
Vonzerő, 68, 73, 309
URBAN, 222 Uruguayi Forduló, 115
W
Utazási irodák, 275
WTO, 48, 52
Utazó, 65, 77
WTO-OMT, 65, 124
Útlevél, 83
Y
V
Yield management, 305
Vállalkozás-fejlesztés, 295
Youth for Europe, 187
Vállalkozási politika, 204, 259 Vallási jellegű problémák, 314 Vámellenőrzés, 190
Z Zöld Könyv a turizmusról, 158, 189
JOGSZABÁLYOK Hatályos jogszabályok 68/367/EEC
Council Directive 68/367/EEC of 15 October 1968 concerning the attainment of freedom of establishment and freedom to provide services in respect of activities of self-employed persons in the personal services sector (ISIC ex Major Group 85): 1. Restaurants, cafes, taverns and other drinking and eating places (ISIC Group 852), 2. Hotels, rooming houses, camps and other lodging places (ISIC Group 853). OJ L 367, 1968/10/22
76/160/EEC
Council Directive 76/160/EEC of 8 December 1975 concerning the quality of bathing water. OJ L 160, 1976/02/05
76/160/EEC
Council Directive 76/160/EEC of 8 December 1975 concerning the quality of bathing water. OJ L 160, 1976/02/05
76/464/EEC
Council Directive 76/464/EEC of 4 May 1976 on pollution caused by certain dangerous substances discharged into the aquatic environment of the Community. OJ L 464, 1976/05/18
77/388/EEC
Sixth Council Directive 77/388/EEC of 17 May 1977 on the harmonization of the laws of the Member States relating to turnover taxes - Common system of value added tax: uniform basis of assessment. OJ L 388, 1977/06/13
85/337/EEC
Council Directive 85/337/EEC of 27 June 1985 on the assessment of the effects of certain public and private projects on the environment. OJ L 337, 1985/07/05
86/365/EEC
86/365/EEC: Council Decision of 24 July 1986 adopting the programme on cooperation between universities and enterprises regarding training in the field of technology (Comett). OJ L 365, 1986/08/08
86/664/EEC
86/665/EEC: Council Recommendation of 22 December 1986 on standardized information in existing hotels. OJ L 664, 1986/12/31
86/665/EEC
86/664/EEC: Council Decision of 22 December 1986 establishing a consultation and cooperation procedure in the field of tourism. OJ L 665, 1986/12/31
86/665/EEC
86/665/EEC: Council Recommendation of 22 December 1986 on standardized information in existing hotels. OJ L 665, 1986/12/31
86/666/EEC
86/666/EEC: Council Recommendation of 22 December 1986 on fire safety in existing hotels. OJ L 666, 1986/12/31
87/327/EEC
87/327/EEC: Council Decision of 15 June 1987 adopting the European Community Action Scheme for the Mobility of University Students (Erasmus). OJ L 327, 1987/06/25
88/2052/EEC
Council Regulation (EEC) No 2052/88 of 24 June 1988 on the tasks of the Structural Funds and their effectiveness and on coordination of their activities between themselves and with the operations of the European Investment Bank and the other existing financial instruments. OJ L 2052, 1988/07/15
88/361/EEC
Council Directive 88/361/EEC of 24 June 1988 for the implementation of Article 67 of the Treaty. OJ L 361, 1988/07/08
89/2299/EEC
Council Regulation (EEC) No 2299/89 of 24 July 1989 on a code of conduct for computerized reservation systems. OJ L 2299, 1989/07/29
89/27/EEC
89/27/EEC: Council Decision of 16 December 1988 adopting the second phase of the programme on cooperation between universities and industry regarding training in the field of technology (Comett II) (1990 to 1994). OJ L 27, 1989/01/17
89/46/EEC
89/46/EEC: Council Decision of 21 December 1988 on an action programme for European Tourism Year (1990). OJ L 46, 1989/01/21
89/657/EEC
89/657/EEC: Council Decision of 18 December 1989 establishing an action programme to promote innovation in the field of vocational training resulting from technological change in the European Community (Eurotecnet). OJ L 657, 1989/12/30
89/663/EEC
89/663/EEC: Council Decision of 14 December 1989 amending Decision 87/327/EEC adopting the European Community action scheme for the mobility of university students (Erasmus). OJ L 663, 1989/12/30
90/314/EEC
Council Directive 90/314/EEC of 13 June 1990 on package travel, package holidays and package tours. OJ L 314, 1990/06/23
91/295/EEC
Council Regulation (EEC) No 295/91 of 4 February 1991 establishing common rules for a denied-boarding compensation system in scheduled air transport. OJ L 295, 1991/02/08
91/3356/EEC
Council Regulation (EEC) No 3356/91 of 7 November 1991 amending Regulation (EEC) No 4060/89 on the elimination of controls performed at the frontiers of Member States in the field of road and inland waterway transport. OJ L 3356, 1991/11/20
91/387/EEC
91/387/EEC: Council Decision of 22 July 1991 amending Decision 87/569/EEC concerning an action programme for the vocational training of young people and their preparation for adult and working life (Petra). OJ L 387, 1991/08/02
91/3925/EEC
Council Regulation (EEC) No 3925/91 of 19 December 1991 concerning the elimination of controls and formalities applicable to the cabin and hold baggage of persons taking an intra-Community flight and the baggage of persons making an intra-Community sea crossing. OJ L 3925, 1991/12/31
91/440/EEC
Council Directive 91/440/EEC of 29 July 1991 on the development of the Community’s railways. OJ L 440, 1991/08/24
91/569/EEC
87/569/EEC: Council Decision of 1 December 1987 concerning an action programme for the vocational training of young people and their preparation for adult and working life. OJ L 569, 1991/08/02
91/692/EEC
Council Directive 91/692/EEC of 23 December 1991 standardizing and rationalizing reports on the implementation of certain Directives relating to the environment. OJ L 692, 1991/12/31
92/1823/EEC
Commission Regulation (EEC) No 1823/92 of 3 July 1992 laying down detailed rules for the application of Council Regulation (EEC) No 3925/91 concerning the elimination of controls and formalities applicable to the cabin and hold baggage of persons taking an intra- Community flight and the baggage of persons making an intra-Community sea crossing. OJ L 1823, 1992/07/06
92/2407/EEC
Council Regulation (EEC) No 2407/92 of 23 July 1992 on licensing of air carriers. OJ L 2407, 1992/08/24
92/2408/EEC
Council Regulation (EEC) No 2408/92 of 23 July 1992 on access for Community air carriers to intra-Community air routes. OJ L 2408, 1992/08/24
92/2409/EEC
Council Regulation (EEC) No 2409/92 of 23 July 1992 on fares and rates for air services. OJ L 2409, 1992/08/24
92/421/EEC
92/421/EEC: Council Decision of 13 July 1992 on a Community action plan to assist tourism. OJ L 421, 1992/08/13
92/421/EEC
92/421/EEC: Council Decision of 13 July 1992 on a Community action plan to assist tourism. OJ L 421, 1992/08/13
92/59/EEC
Council Directive 92/59/EEC of 29 June 1992 on general product safety. OJ L 59, 1992/08/11
92/77/EEC
Council Directive 92/77/EEC of 19 October 1992 supplementing the common system of value added tax and amending Directive 77/388/EEC. OJ L 77, 1992/10/31
92/880/EEC
Council Regulation (EEC) No 880/92 of 23 March 1992 on a Community eco-label award scheme. Official Journal L 099, 11/04/1992. OJ L 880, 1992/04/11
93/104/EC
Council Directive 93/104/EC of 23 November 1993 concerning certain aspects of the organization of working time. OJ L 104, 1993/12/13
93/136/EEC
93/136/EEC: Council Decision of 25 February 1993 establishing a third Community action programme to assist disabled people (Helios II 1993 to 1996). OJ L 136, 1993/03/09
93/2081/EEC
Council Regulation (EEC) No 2081/93 of 20 July 1993 amending Regulation (EEC) No 2052/88 on the tasks of the Structural Funds and their effectiveness and on coordination of their activities between themselves and with the operations of the European Investment Bank and the other existing financial instruments. OJ L 2081, 1993/07/31
93/3089/EEC
Council Regulation (EEC) No 3089/93 of 29 October 1993 amending Regulation (EEC) No 2299/89 on a code of conduct for computerized reservation systems. OJ L 3089, 1993/11/11
94/3092/EC
Decision No 3092/94/EC of the European Parliament and of the Council of 7 December 1994 introducing a Community system of information on home and leisure accidents. OJ L 3092, 1994/12/21
94/33/EC
Council Directive 94/33/EC of 22 June 1994 on the protection of young people at work. OJ L 33, 1994/08/20
94/45/EC
Council Directive 94/45/EC of 22 September 1994 on the establishment of a European Works Council or a procedure in Community-scale undertakings and Community-scale groups of undertakings for the purposes of informing and consulting employees. OJ L 45, 1994/09/30
94/47/EC
Directive 94/47/EC of the European Parliament and the Council of 26 October 1994 on the protection of purchasers in respect of certain aspects of contracts relating to the purchase of the right to use immovable properties on a timeshare basis. OJ L 47, 1994/10/29
94/5/EC
Council Directive 94/5/EC of 14 February 1994 supplementing the common system of value added tax and amending Directive 77/388/EEC - Special arrangements applicable to second-hand
goods, works of art, collectors’ items and antiques. OJ L 5, 1994/03/03 94/819/EC
94/819/EC: Council Decision of 6 December 1994 establishing an action programme for the implementation of a European Community vocational training policy. OJ L 819, 1994/12/29
95/1683/EC
Council Regulation (EC) No 1683/95 of 29 May 1995 laying down a uniform format for visas. OJ L 1683, 1995/07/14
95/18/EC
Council Directive 95/18/EC of 19 June 1995 on the licensing of railway undertakings. OJ L 18, 1995/06/27
95/2236/EC
Council Regulation (EC) No 2236/95 of 18 September 1995 laying down general rules for the granting of Community financial aid in the field of trans-European networks. OJ L 2236, 1995/09/23
95/2317/EC
Council Regulation (EC) No 2317/95 of 25 September 1995 determining the third countries whose nationals must be in possession of visas when crossing the external borders of the Member States. OJ L 2317, 1995/10/03
95/57/EC
Council Directive 95/57/EC of 23 November 1995 on the collection of statistical information in the field of tourism. OJ L 57, 1995/12/06
95/818/EC
Decision No 818/95/EC of the European Parliament and of the Council of 14 March 1995 adopting the third phase of the ‘Youth for Europe’ programme. OJ L 818, 1995/04/20
95/819/EC
Decision No 819/95/EC of the European Parliament and of the Council of 14 March 1995 establishing the Community action programme ‘Socrates’. OJ L 819, 1995/04/20
96/1692/EC
Decision No 1692/96/EC of the European Parliament and of the Council of 23 July 1996 on Community guidelines for the development of the trans-European transport network. OJ L 1692, 1996/09/09
96/67/EC
Council Directive 96/67/EC of 15 October 1996 on access to the groundhandling market at Community airports. OJ L 67, 1996/10/25
96/71/EC
Directive 96/71/EC of the European Parliament and of the Council of 16 December 1996 concerning the posting of workers in the framework of the provision of services. OJ L 71, 1997/01/21
96/719/EC
Decision No 719/96/EC of the European Parliament and of the Council of 29 March 1996 establishing a programme to support artistic and cultural activities having a European dimension (Kaleidoscope). Official Journal L 099, 20/04/1996. OJ L 719, 1996/04/20
97/11/EC
Council Directive 97/11/EC of 3 March 1997 amending Directive 85/337/EEC on the assessment of the effects of certain public and private projects on the environment. OJ L 11, 1997/03/14
97/1336/EC
Decision No 1336/97/EC of the European Parliament and of the Council of 17 June 1997 on a series of guidelines for transEuropean
telecommunications
networks.
OJ
L
1336,
1997/07/11 97/15/EC
97/15/EC: Council Decision of 9 December 1996 on a third multiannual programme for small and medium-sized enterprises (SMEs) in the European Union (1997 to 2000). OJ L 15, 1997/01/10
97/2027/EC
Council Regulation (EC) No 2027/97 of 9 October 1997 on air carrier liability in the event of accidents. OJ L 2027, 1997/10/17
97/5/EC
Directive 97/5/EC of the European Parliament and of the Council of 27 January 1997 on cross-border credit transfers. OJ L 5, 1997/02/14
97/7/EC
Directive 97/7/EC of the European Parliament and of the Council of 20 May 1997 on the protection of consumers in respect of distance contracts. OJ L 7, 1997/06/04
97/81/EC
Council Directive 97/81/EC of 15 December 1997 concerning the Framework Agreement on part-time work concluded by UNICE, CEEP and the ETUC - Annex: Framework agreement on part-time work. OJ L 81, 1998/05/05
98/11/EC
Council Regulation (EC) No 11/98 of 11 December 1997 amending Regulation (EEC) No 684/92 on common rules for the international carriage of passengers by coach and bus. OJ L 11, 1998/01/08
98/12/EC
Council Regulation (EC) No 12/98 of 11 December 1997 laying down the conditions under which non-resident carriers may operate national road passenger transport services within a Member State. OJ L 12, 1998/01/08
98/76/EC
Council Directive 98/76/EC of 1 October 1998 amending Directive 96/26/EC on admission to the occupation of road haulage operator and road passenger transport operator and mutual recognition of diplomas, certificates and other evidence of formal qualifications intended to facilitate for these operators the right to freedom of establishment in national and international transport operations. OJ L 76, 1998/10/14
99/1260/EC
Council Regulation (EC) No 1260/1999 of 21 June 1999 laying down general provisions on the Structural Funds. OJ L 1260, 1999/06/26
99/1655/EC
Regulation (EC) No 1655/1999 of the European Parliament and of the Council of 19 July 1999 amending Regulation (EC) No 2236/95 laying down general rules for the granting of Community financial aid in the field of trans-European networks. OJ L 1655, 1999/07/29
99/182/EC
Decision No 182/1999/EC of the European Parliament and of the Council of 22 December 1998 concerning the fifth framework programme of the European Community for research, technological development and demonstration activities (1998 to 2002). OJ L 182, 1999/02/01
99/283/EC
Decision No 283/1999/EC of the European Parliament and of the Council of 25 January 1999 establishing a general framework for Community activities in favour of consumers. OJ L 283, 1999/02/09
99/311/EC
1999/311/EC: Council Decision of 29 April 1999 adopting the third phase of the trans-European cooperation scheme for higher education (Tempus III) (2000-2006). OJ L 311, 1999/05/08
99/323/EC
Council Regulation (EC) No 323/1999 of 8 February 1999 amending Regulation (EEC) No 2299/89 on a code of conduct for computer reservation systems (CRSs). OJ L 323, 1999/02/13
99/382/EC
1999/382/EC: Council Decision of 26 April 1999 establishing the second phase of the Community vocational training action programme ‘Leonardo da Vinci’. OJ L 382, 1999/06/11
99/574/EC
Council Regulation (EC) No 574/1999 of 12 March 1999 determining the third countries whose nationals must be in possession of visas when crossing the external borders of the Member States. OJ L 574, 1999/03/18
99/85/EC
Council Directive 1999/85/EC of 22 October 1999 amending Directive 77/388/EEC as regards the possibility of applying on an experiment basis a reduced VAT rate on labour-intensive services. OJ L 85, 1999/10/28
99/93/EC
Directive 1999/93/EC of the European Parliament and of the Council of 13 December 1999 on a Community framework for electronic signatures. OJ L 93, 2000/01/19
2000/1980/EC
Regulation (EC) No 1980/2000 of the European Parliament and of the Council of 17 July 2000 on a revised Community eco-label award scheme. OJ L 1980, 2000/09/21
2000/253/EC
Decision No 253/2000/EC of the European Parliament and of the Council of 24 January 2000 establishing the second phase of the Community action programme in the field of education ‘Socrates’. OJ L 253, 2000/02/03
2000/31/EC
Directive 2000/31/EC of the European Parliament and of the Council of 8 June 2000 on certain legal aspects of information society services, in particular electronic commerce, in the Internal Market (‘Directive on electronic commerce’). OJ L 31, 2000/07/17
2000/508/EC
Decision No 508/2000/EC of the European Parliament and of the Council of 14 February 2000 establishing the Culture 2000 programme. OJ L 508, 2000/03/10
2001/12/EC
Directive 2001/12/EC of the European Parliament and of the Council of 26 February 2001 amending Council Directive 91/440/EEC on the development of the Community’s railways. OJ L 12, 2001/03/15
2001/13/EC
Directive 2001/13/EC of the European Parliament and of the Council of 26 February 2001 amending Council Directive 95/18/EC on the licensing of railway undertakings. OJ L 13, 2001/03/15
2001/14/EC
Directive 2001/14/EC of the European Parliament and of the Council of 26 February 2001 on the allocation of railway infrastructure capacity and the levying of charges for the use of railway infrastructure and safety certification. OJ L 14, 2001/03/15
2001/539/EC
Council Regulation (EC) No 539/2001 of 15 March 2001 listing the third countries whose nationals must be in possession of visas when crossing the external borders and those whose nationals are exempt from that requirement. OJ L 539, 2001/03/21
Jogszabály-tervezetek, javaslatok, vélemények COM (82) 235 final
Initial guidelines on a Community policy on tourism.
COM (85) 310
Completing the Internal Market: White Paper from the Commission to the European Council.
COM (91) 97 final
Community Action Plan to assist tourism.
COM (92) 421 final
Proposal for a Council Directive amending Directive 89/686/ EEC on the approximation of the laws of the Member States relating to personal protective equipment.
COM (93) 600 final
Communication concerning the application of the Agreement on social policy presented by the Commission to the Council and to the European Parliament.
COM (93) 700
Growth, Competitiveness, Employment: The Challenges and Ways Forward into the 21st Century – White Paper.
COM (94) 206 final
Communication from the Commission to the Council and the European Parliament – the improvement of the fiscal environment of small and medium sized enterprises.
COM (94) 207 final
Communication from the Commission – Integrated Programme in favour of SMEs and the craft sector.
COM (94) 333
European Social Policy – A Way Forward for the Union – A White Paper.
COM (94) 436 final
Proposal for a European Parliament and Council Directive on cross-border transfers.
COM (94) 582 final
Proposal for a Council Directive on the collection of statistical information in the field of tourism.
COM (95) 110 final
Proposal for a European Parliament and Council Decision establishing a Community action programme in the field of cultural heritage.
COM (95) 590 final
Teaching and Learning. Towards the learning society. White Paper on Education and Training.
COM (95) 601 final
The Citizen’s Network – Fulfilling the potential of public passenger transport in Europe – European Commission Green Paper – Brussels, 1995.
COM (95) 624 final
Progress report from the Commission on the implementation of the European Community programme of policy and action in relation to the environment and sustainable development “Towards sustainability”.
COM (95) 97 final
The role of the Union in the field of tourism. Commission Green Paper.
COM (96) 166
Evaluation report on the Community action plan for tourism 1993-1995.
COM (96) 168 final
Proposal for a Council Decision on a First Multiannual Programme to Assist European Tourism “Philoxenia” (1997-2000).
COM (96) 29 final
Report from the Commission to the Council, the European Parliament, the Economic and Social Committee and the Committee of the Regions on Community measures affecting tourism (Council Decision 92/421/EEC).
COM (96) 328 final
A common VAT system.
COM (96) 406 final
Draft Resolution of the Council and of representatives of the Governments of the Member States meeting within the Council on equality of opportunity for people with disabilities.
COM (96) 421
White Paper: A Strategy for revitalising the Community’s Railways.
COM (96) 514 final
Impact of the Third Package of Air Transport Liberalization Measures.
COM (97) 131 final
Communication promoting the Road Safety in the EU.
COM (97) 495 final
Towards tax coordination – a package to tackle harmful tax competition.
COM (97) 559 final
Report from the Commission to the Council and to the European Parliament in accordance with Article 12(4) of the Sixth Council Directive of 17 May 1977 on the harmonization of the laws of the Member States relating to turn-over taxes – Common system of value-added tax: uniform basis of assessment.
COM (97) 563 final
Towards a Europe of Knowledge.
COM (97) 564 final
Communication from the Commission to the Council and the European Parliament – A package to tackle harmful tax competition in the European Union.
COM (98) 614 final
Trans-European Transport Network 1998 report on the implementation of the guidelines and priorities for the future.
COM (99) 101
White Paper on modernisation of the rules implementing Articles 85 and 86 of the EC Treaty. Commission programme No 99/027.
COM (99) 205 final
Enhancing Tourism’s Potential for Employment.
COM (99) 543 final
Communication from the Commission concerning the global assessment of the European Community Programme of Policy and Action in relation to the environment and sustainable development, “Towards sustainability”.
COM (99) 614 final
Communication from the Commission to the council and the European Parliament - The creation of the single European sky.
COM (99) 687 final
eEurope – An Information Society for all. Communication of 8 December 1999 on a Commission initiative for the special European Council of Lisbon, 23 and 24 March 2000.
COM (2000) 139 final
Proposal for a Directive of the European Parliament and of the Council on general product safety.
COM (2000) 340 final
Proposal for a Regulation of the European Parliament and of the Council amending Regulation (EC) No 2027/97 on air carrier liability in the event of accidents.
COM (2000) 365 final
Communication on the Protection of Air Passengers in the European Union.
COM (2000) 582 final
Proposal for a Council Regulation on the implementation of the rules on competition laid down in Articles 81 and 82 of the Treaty and amending Regulations (EEC) No 1017/68, (EEC) No 2988/74, (EEC) No 4056/86 and (EEC) No 3975/87 (“Regulation implementing Articles 81 and 82 of the Treaty”).
COM (2000) 860 final
Communication from the Commission tour operator the European Parliament and the Council - Developing a New Bathing Water Policy.
COM (2001) 31 final
“Environment 2010: Our future, Our choice” – The Sixth Environment Action Programme – Proposal for a decision of the
European Parliament and of the Council laying down the Community Environment Action Programme 2001-2010. COM (2001) 36 final
Helping SMEs to „Go Digital”.
COM (2001) 63 final
Amended proposal for a Directive of the European Parliament and of the Council on general product safety.
CSE (95) 2087
Small and Medium-sized enterprises – A dynamic source of employment, growth and competitiveness in the European Union.
CSE (96) 1
Confidence Pact for Employment.
CSE (96) 6 final
Putting Services to work.
SEC (96) 487 final
Taxation in the European Union.
SEC (97) 1419
Community actions affecting tourism. Commission staff working paper.
FELHASZNÁLT IRODALOM AIREY, D. [1994]: Education for tourism in Poland: the PHARE Programme. Tourism Management, Vol. 15, No. 6, pp. 467-471. AKEHURST, G. (ED.) [1992]: Perspectives on tourism policy. Mansell Publishing, London. AKEHURST, G.; BLAND, N.; NEVIN, M. [1993]: Tourism policies in the European Community member states. International Journal of Hospitality Management, Vol. 12 No. 1, pp. 33-66. AMIN, A. (ED.) [1994]: Post-Fordism. Blackwell, Oxford. ANDRIJEVIC, B. [1997]: Terrorism as a global problem for all developed tourism regions. Acta Turistica, Vol. 9, No. 2, pp. 109-135. ARAM, D.; COWEN, S. S. [1990]: Strategic planning for increased profit in the small business. Long Range Planning, Vol. 23, No. 6, pp. 63-40. ASCHER, B.; EDGELL, D. L. [1986]: Barriers to International Travel. Travel and Tourism Analyst, October 1986. FAZEKAS J. (ED.) [2000]: Az Európai integráció alapszerződései. KJK-Kerszöv, Budapest. BALFOUR, J. [1994]: The changing role of regulation in European air transport liberalization. Journal of Air Transport Management, Vol. 1, No. 1, pp. 27-36. BARKE, M.; NEWTON, M. [1995]: The EU LEADER initiative and rural tourism development: applications in Spain. Issues in travel and tourism, Volume 1, No 1, pp. 1-40. BARNES, I.; BARNES, P. [1993]: Tourism policy in the European Community. In: Tourism in Europe: structures and developments. CAB International, Wallingford, pp. 36-54.
BARTH, D. [1999]: The Prospects of International Trade in Services. Friedrich Ebert Foundation, Bonn, p. 26. BAUM, T. [1993]: Human resource concerns in European tourism: strategic response and the EC. International Journal of Hospitality Management, Vol. 12, No. 1, pp. 77-88. [1994a]: National tourism policies: implementing the human resource dimension. Tourism Management, Vol. 15, No. 4, pp. 259-266. [1994b]: The development and implementation of national tourism policies. Tourism Management, Vol. 15, No. 3, pp. 185-192. BEAVER, A. [1995]: Lack of CRS accessibility may be strangling small hoteliers, the lifeblood of European tourism. Tourism Economics, Vol. 1, No. 4, pp. 341-355. BECHERI, E. (ED.) [1986]: I mutamenti del turismo. In: Secondo rapporto sul turismo italiano. Ministero del Turismo, Roma. [2000]: Decimo rapporto sul turismo italiano. Touring University Press, Milano. BERRETTA, M. [2000]: I processi aggregativi nel comparto dell’intermediazione turistica, in “L’analisi dei fabbisogni formativi e professionali del settore turismo”. Franco Angeli, Milano. BIA, Y. [1996]: The international duty free market. Travel & Tourism Analyst, No. 6, pp. 37-63. BKIK [1998]: Irány az EU 8. – Részvétel az EU tagállamok közbeszerzési pályázatain. BKIK/Euro-információs és dokumentációs központ, Budapest. BLOIS, K. [1983]: Service marketing—assertion or asset. Service Industries Journal, Vol. 3. No. 2. BORG, J. VAN DER; COSTA, P.; GOTTI, G. [1996]: Tourism in European heritage cities. Annals of Tourism Research, Vol. 23, No. 2, pp. 306-321.
BRAY, R. [1996]: Market segments. The package holiday market in Europe. Travel & Tourism Analyst, No. 4, pp. 51-71. BUHALIS, D. [1999]: Tourism on the Greek islands: issues of peripherality, competitiveness and development. International Journal of Tourism Research, Vol. 1, No. 5, pp. 341-358. BUHALIS, D. [2000]: Tourism and information technologies: past, present and future. Tourism Recreation Research, Vol. 25, No. 1, pp. 41-58. BULL, B. [1999]: Encouraging tourism development through the EU structural funds: a case study of the implementation of EU programmes on Bornholm. International Journal of Tourism Research, Vol. 1, No. 3, pp. 149-165. BUTTON, K.; HAYNES, K.; STOUGH, R. [1998]: Flying into the future: air transport policy in the European Union. Edward Elgar Publishing, Cheltenham. BYWATER, M. [1994]: Who owns whom in the European travel trade. Travel & Tourism Analyst, Vol. 3, pp. 73-92. [1997]: The impact of the single European currency on the travel and tourism sector. Travel & Tourism Analyst, No. 5, pp. 88-102. [1998]: Who owns Whom in the European Travel Industry. Travel & Tourism Analyst, 1998/3, pp. 41-59. CARR, H. [1999]: Leisure travel in Europe: strategies for growth and competitive advantage. Financial Times Retail & Consumer, London, UK. CHAN, D. [2000]: The development of the airline industry from 1978 to 1998. A strategic global overview. Journal of Management Development, Vol. 19 No. 6, pp. 489-514. CHRISTOPHER, M.; MCDONALD, M.; WILLS, G. [1980]: Introducing Marketing. Pan Books, London.
CITRINOT, L. [1998]: Challenges and opportunities for Europe’s airports. Travel & Tourism Analyst, 1998, No. 6, pp. 1-21. CLARK, T.; RAJARATNAM D. [1999]: International services: perspectives at century’s end. Journal of Services Marketing, Vol. 13. No. 4/5. CLARK, T.; RAJARATNAM D.; SMITH, T. [1996]: Toward a theory of international services: marketing intangibles in a world of nations. Journal of International Marketing, Vol. 4 No. 2. CLUB DE BRUXELLES [1997]: The quest for a European tourism policy. Club de Bruxelles, Bruxelles. COATHUP, D. C. [1999]: Dominant actors in international tourism. International Journal of Contemporary Hospitality Management, 1999, Vol. 11, No. 2/3, pp. 69-72. COHEN, E. [1978]: The impact of tourism on the physical environment. Annals of Tourism Research, Vol. 5, No. 2, pp. 215-237. COMMITTEE OF REGIONS [1995]: Opinion on policy for the development of rural tourism in the regions of the European Union. CdR 19/95, 1995/02/02. CONNOLLY, D.J.; OLSEN, M.D.; MOORE, R.G. [1998]: The Internet as a distribution channel. Cornell Hotel and Restaurant Administration Quarterly, Vol. 8 No. 4, pp. 42-54. COOPER, C. [1999]: The European school travel market. Travel & Tourism Analyst, 1999, No. 5, pp. 89-106. COOPER, M. [1997]: Some reflections on the implications of GATS for emerging tourism destinations. CAB International, Wallingford, UK In: Pacific Rim tourism, pp. 206218.
COSTA, J.; ECCLES, G. [1996]: Hospitality and tourism impacts: an industry perspective. International Journal of Contemporary Hospitality Management, 1996, Vol. 8, No. 7, pp. 11-19. CULLEN, P. [1997]: Economics for Hospitality Management. International Thomson Business Press, London. D’ANNUNZIO-GREEN, N. [1997]: Developing international managers in the hospitality industry. International Journal of Contemporary Hospitality Management, 1997, Vol. 9, No. 4/6, pp. 199-208. DALE, C. [2000]: The UK tour-operating industry: a competitive analysis. Journal of Vacation Marketing, 2000, Vol. 6, No. 4, pp. 357-367. DEARDEN, S. J. H. [1994]: Air Transport Regulation in the European Union. European Business Review, Vol. 94 No. 5, pp. 15-19. DEBBAGE, K. [1990]: Oligopoly and the resort cycle in the Bahamas. Annals of Tourism Research, Vol. 17, pp. 513-527. DEEGAN, J.; DINEEN, D. A. [2000]: Developments in Irish tourism, 1980-96. International Journal of Tourism Research, 2000, Vol. 2, No. 3, pp. 163-170. DOWNES, J. J. [1996]: The Package Travel Directive – implications for organisers and suppliers. Travel & Tourism Analyst, 1996, No. 1, pp. 78-92. [1997]: European Union progress on a common tourism sector policy. Travel & Tourism Analyst, 1997, Vol. 1997, No. 1, pp. 74-87. EATON, B. [1996]: European leisure businesses: strategies for the future. Elm Publications, Huntingdon, UK. ECONOMIST INTELLIGENCE UNIT [1993]: Tourism in the European Community: the impact of the Single Market. Special Report – Economist Intelligence Unit, No. R451, London
ECTAA [2001]: ECTAA Report on European Union policies affecting the tourism industry. ECTAA, Brussels. EDGELL, D. L. [1990]: International Tourism Policy, Van Nostrand Reinhold, New York. [1995]: A barrier-free future for tourism? Tourism Management, 1995, Vol. 16, No. 2, pp. 107-110. [1999]: Tourism policy: the next millennium. Sagamore Publishing, Champaign, USA. EUROPEAN COMMISSION [1990]: European Tourism Year, European File. Eur-Op, Luxembourg. [1993a]: Impact of completion of the Internal Market on the tourism sector. Eur-Op, Luxembourg. [1993b]: Trans-European Networks – Towards a master plan for the road network and road traffic. Eur-Op, Luxembourg. [1994a]: The evolution in holiday travel facilities and in the flow of tourism inside and outside the European Community. Eur-Op, Luxembourg. [1994b]: Tourism policy in the EU. Background Report – European Communities Commission, 1994, No. ISEC/B24/94, 9pp. London, UK. [1995a]: Community Action Plan to assist Tourism – Sample Studies and Pilot Projects. Eur-Op, Luxembourg. [1995b]: Consultation on the basis of the Green Paper – A step further towards recognition of Community action to assist tourism. Eur-Op, Luxembourg. [1995c]: Opinion on the role of the Union in the field of tourism – Commission Green Paper. OJ C 301/68, 1995/11/13. Eur-Op, Luxembourg. [1995d]: The European Consumer guide to the Single Market. OPOCE, Luxembourg. [1995e]: Tourism and the environment in Europe. Eur-Op, Luxembourg. [1995f]: Tourism in Europe. Eur-Op, Luxemburg. [1996a]: A handbook for the tourism industry: making Europe accessible for tourists with disabilities. Eur-Op, Luxembourg. [1996b]: Tourism and the European Union: a practical guide. Eur-Op, Luxembourg. [1996c]: Who’s who of tourism. Eur-Op, Luxembourg.
[1997a]: Business and Conference Tourism in the European Economic Area. Eur-Op, Luxembourg. [1997b]: Connecting the Union’s transport infrastructure network to its neighbours – Towards a co-operative pan-European transport network policy. Eur-Op, Luxembourg. [1997c]: Employment and Tourism: Guidelines for Action. Luxembourg, 4-5 November 1997, Final Report. Eur-Op, Luxembourg. [1997d]: Yield management in small and medium-sized enterprises in the tourism industry. Eur-Op, Luxembourg. [1998a]: Conference on the euro and tourism: opportunities and strategies for businesses, Brussels, 16 October 1998, Final Report. http://europa.eu.int/ comm/enterprise/services/tourism/tourism-publications/publications.htm [1998b]: Facts and figures on the Europeans on holidays 1997-1998 – Results of an Eurobarometer survey. Eur-Op, Luxembourg. [1998c]: The Euro and the Tourism Industry. European Commission / AMUE, Bruxelles. [1999a]: Commission communication concerning the Structural Funds and their coordination with the Cohesion Fund – guidelines for programmes in the period 2000-2006, OJ C 1999/267. Eur-Op, Luxembourg. [1999b]: Community methodology on tourism statistics. Eur-Op, Luxembourg. [1999c]: GATS Strategy. MD: 79/99, 20.4.99. http://europa.eu.int [1999d]: Manual on Strategic Environmental Assessment of Transport Infrastructure Plans. Eur-Op, Luxembourg. [2000a]: eEurope 2002. An Information Society For All. Action Plan. 2000/06/14. EurOp, Luxembourg. [2000b]: GATS 2000: Tourism. Proposal from the EC and their Member States. http://europa.eu.int [2000c]: Information Society indicators in the Member States of the European Union. A report prepared by the ESIS Project Management Support Team. http://europa.eu.int/ISPO/esis/. [2000d]: Methodological manual for statistics on congresses and conferences. Eur-Op, Luxembourg.
[2000e]: Methodological manual on the design and implementation of surveys on inbound tourism. Eur-Op, Luxembourg. [2000f]: The European Airline Industry: from Single market to World-wide Challenges. Eur-Op, Luxembourg. [2000g]: EU – Transport in figures. Statistical pocket book. http://europa.eu.int [2001]: Single European Sky. Report of the high-level group. Eur-Op, Luxembourg. EUROPEAN COMMISSION / AMUE [1999]: Euro-Preparation Guide for Tourism Enterprises. http://www.amue.org/ és http://europa.eu.int/comm/enterprise/services/tourism/tourismpublications/publications.htm EUROPEAN COMMISSION / EUROSTAT [2000]: EU Transport in figures. Statistical pocket book. http://europa.eu.int. EUROPEAN COMMISSION / PRICE WATERHOUSE [1996]: Evaluation report on the Community action plan for tourism 1993-1995. COM (96) 166. Eur-Op, Luxembourg. EUROSTAT [1997]: Tourism in Europe – Key Figures 1995-1996. Eurostat, Bruxelles. [1998]: Facts and Figures on the Europeans on Holidays 1997-1998. Eurostat, Bruxelles. [1999]: Inbound tourism flows rising in Europe. Statistics in focus. Theme 4 – 5/1999. Eurostat, Bruxelles. [2000a]: Eurostat yearbook 2000. Eurostat, Bruxelles. [2000b]: EU remains world’s top destination for tourists. Statistics in focus. Theme 2 – 13/2000. Eurostat, Bruxelles. [2000c]: SME statistics. Statistics in focus. Theme 4 – 8/2000. Eurostat, Bruxelles. [2000d]: Transport Business Statistics. Statistics in focus. Theme 4 – 24/2000. Eurostat, Bruxelles. [2001a]: Regional Gross Domestic Product in the European Union 1998. Statistics in focus. Theme 1 – 3/2001. Eurostat, Bruxelles. [2001b]: Information society statistics. Statistics in focus. Theme 4 – 4/2001. Eurostat, Bruxelles.
[2001c]: Domestic tourism up in Europe. Statistics in focus. Theme 4 – 16/2001. Eurostat, Bruxelles. EVANS, N. G.; STABLER, M. J. [1995]: A future for the package tour operator in the 21st century? Tourism Economics, 1995, Vol. 1, No. 3, pp. 245-263. ÉLTETŐ A.; SASS M. [1998]: Makro- és mikroszintű egybeépültség az Európai Unió országai között. MTA VKI, Budapest. FAYOS-SOLA, E. [1996]: Tourism policy: a midsummer night’s dream? Tourism Management, 1996, Vol. 17, No. 6, pp. 405-412. FLÔRES, R. [1998]: Competition and Trade in Services: The Airlines’ Global Alliances. Blackwell Publishers, London. FORMAN B. [2000]: Regionális politika az Európai Unióban. Váti, Budapest. FORRESTER RESEARCH [2000]: www.forrester.com FRANGIALLI, F. [1999]: Observations on international tourism. WTO-OMT, Madrid. FRENCH, T. [1998]: Europe’s regional airlines. Travel & Tourism Analyst, 1998, No. 5, pp. 1-18. [1999]: The future of global distribution systems. Travel & Tourism Analyst, 1999, No. 3, pp. 1-17. GATT [1991]: Services Sectoral Classification List. GATT document MTN.GNS/W/120. GATT, Genéve. [1994]: The results of the Uruguay Round of multilateral trade negotiations. GATT, Genéve. [1998]
Általános Egyezmény a Szolgáltatások Kereskedelméről. 1998. évi IX. törvény 1. B) melléklet.
GEE, C. Y. (ED.) [1997]: International Tourism: A Global Perspective. WTO-OMT, Madrid. GERSHUNY, J. I.; MILES, I. D. [1983]: The new service economy. Frances Printer, London. GIANNIAS, D. [1999]: Regional tourism industry indices and the allocation of European Union and state funding: the case of Greece. International Journal of Tourism Research, 1999, Vol. 1, No. 6, pp. 401-412. GLISSON, L. M.; CUNNINGHAM, W. A.; HARRIS, J. R.; DI LORENZO-AISS, J. [1996]: Airline industry strategic alliances: marketing and policy implications. International Journal of Physical Distribution & Logistics Management, Vol. 26 No. 3, pp. 2634. GO, F. M ÉS PINE, R. [1995]: Globalization Strategy in the Hotel Industry. Routledge, London, p. 149. GO, F.; MOUTINHO, L. [1999]: International tourism management. CABI Publishing, Wallingford, UK In: Strategic management in tourism, pp. 315-335. GO, F.; RITCHIE, J. R. B. [1990]: Tourism and transnationalism. Tourism Management, 1990, Vol. 11, No. 4, pp. 287-290. GRAHAM, B. [1997]: Air transport liberalization in the European Union: an assessment. Regional Studies, Vol. 31, No. 8, pp. 807-822. GRATTON, C.; RICHARDS, G. [1997]: Structural change in the European package tour industry: UK/German comparisons. Tourism Economics, Vol. 3, No. 3, pp. 213-226. GRÖNROOS, C. [1980]: An applied service marketing theory. Working Paper No. 57, Swedich School of Economics and Business Administration, Helsinki. [1990]: Service management: a management focus for service competition. International Journal of Service Industry Management, Vol. 1 No. 1, pp. 6-14.
[1999]: Internationalization strategies for services. Journal of Services Marketing, Vol. 13 No. 4/5, pp. 290-297. GUERRA, D.; PERONI, G. [1994]: Occupations in the tourist sector: a comparative analysis in nine Community states. European Centre for the Development of Vocational Training (CEDEFOP), Berlin, Germany. HAKANSSON, H. [1989]: Corporate Technological Behaviour. Co-operation and Networks. Routledge, London. HALL, C. M. [1994]: Tourism and politics: policy, power and place. John Wiley & Sons, Chichester, UK. HALL, D. R. [1999]: Destination branding, niche marketing and national image projection in Central and Eastern Europe. Journal of Vacation Marketing, Vol. 5, No. 3, pp. 227-237. HANDSZUH, H. [1992]: Trade in tourism services under the Uruguay Round. Tourism Management, Vol. 13, No. 3, pp. 263-266. HANNIGAN, K. [1994]: National policy, European structural funds and sustainable tourism: the case of Ireland. Journal of Sustainable Tourism, Vol. 2, No. 4, pp. 179-192. HANSEN, G.; HILL, C. [1991]: Are institutional investors myopic? A time series study of four technology driven industries. Strategic Management Journal, Vol. 12, pp. 1-16. HARRIS, P.; HARRIS, D. [1994]: The Structural Dynamics of Aggregate Production: A Challenge to Tourism Research. Journal of Tourism Studies, No. 5, pp. 29-38. HARROP, K.; LONG, P. [1994]: Government and tourism. In: Travel and tourism, pp. 161-194. Business Education Publishers, Sunderland, UK
HAYLOCK, R. [1994]: The European timeshare market: the growth, development, regulation and economic benefits of one of tourism’s most successful sectors. Tourism Management, Vol. 15, No. 5, pp. 333-341. [1995]: Market segments: developments in the global timeshare market. Travel & Tourism Analyst, No. 4, pp. 38-52. HEMMINGTON, N.; KING, C. [2000]: Key dimensions of outsourcing hotel food and beverage services. International Journal of Contemporary Hospitality Management, Vol. 12 No. 4, pp. 256-261. HILL, T.; SHAW, R. N. [1995]: Co-marketing tourism internationally: bases for strategic alliances. Journal of Travel Research, Vol. 34, No. 1, pp. 25-32. HJALAGER, A. M. [1996]: Agricultural diversification into tourism. Evidence of a European Community development programme. Tourism Management, Vol. 17, No. 2, pp. 103-111. HLG ON TOURISM AND EMPLOYMENT [1998]: European Tourism: New Partnerships for jobs: Conclusions and recommendations of
the
High
Level
Group
on
Tourism and
Employment.
europa.eu.int/comm/enterprise/services/tourism/tourism-publications/ publications.htm. HODIERNE, T.; BOTTERILL, D. [1993]: The EC Travel Directive – for better or worse? Tourism Management, Vol. 14, No. 5, pp. 331-334. HOEKMAN, B. [1995]: Assessing the General Agreement on Trade in Services. World Bank Discussion Papers, No 309. HOLLAND, C. R. [1992]: ‘Socially-conscious’ investing. Business and Economic Review, Vol. 28, No. 3, pp. 30-31. HOLLINGS, D. [1997]: Europe’s railways in the 21st century. Travel & Tourism Analyst, No. 4, pp. 4-22.
HOLLOWAY, J. C. [1994]: The structure and organisation of the travel and tourism industry. Pitman Publishing Limited, London, UK In: The business of tourism, pp. 57-67. HORVÁTH Z. [1999]: Kézikönyv az Európai Unióról. Magyar Országgyűlés, Budapest. HURLEY, A.; ARCHER, B.; FLETCHER, J. E. [1994]: The economic impact of European Community grants for tourism in the Republic of Ireland. Tourism Management, Vol. 15, No. 3, pp. 203-211. HÜTTL A.; PROBÁLD Á. [2000]: A szatellit
számla
szerepe
a
turizmus
nemzetgazdasági
szerepének
meghatározásában. Turizmus Bulletin, 2000/1. ICOZ, O.; TAVMERGEN, I. P. [1999]: Service sector and tourism as a remedy for unemployment. Tourism Analysis, Vol. 4, No. 3/4, pp. 213-220. IMF [1998a]: Exchange Arrangements and Exchange Restrictions Annual Report 1998, International Monetary Fund, Washington D.C. [1998b]: World Economic Outlook 1997. International Monetary Fund, Washington D.C. INSKEEP, E. [1991]: Tourism planning: an integrated and sustainable development approach. Van Nostrand Reinhold, New York. [1994]: National and regional tourism planning: methodologies and case studies. Routledge, London. IOANNIDES, D.; DEBBAGE, K. [1997]: Post-Fordism and flexibility: The travel industry polyglot. Tourism Management, Vol. 18 No. 4, pp. 229-241. IPK INTERNATIONAL [2000]: Internet European Travel Monitor. www.ipkinternational.com. JANCSIK A. [1997a]: Az Európai Unió turizmussal kapcsolatos intézkedései I. Turizmus Bulletin 1997/3.
[1997b]: Az Európai Unió turizmussal kapcsolatos intézkedései II. Turizmus Bulletin 1997/4. [1999]: Turisztikai bevételek és kiadások Magyarországon, valamint ezek várható alakulása az Európai Unióhoz való csatlakozás után. Turizmus Bulletin 1999/1. JANDALA CS. [1992]: A turizmus közgazdasági elemzésének módszerei. KIT, Budapest. JANSEN-VERBEKE, M.; SPEE, R. [1995]: A regional analysis of tourist flows within Europe. Tourism Management, Vol. 16, No. 1, pp. 73-80. JENSEN, M. C.; MECKLING, W. [1976]: Theory of the firm: managerial behaviour, agency costs and capital structure. Journal of Financial Economics, No. 3, pp. 305-360. JONES, P. [1999]: Operational issues and trends in the hospitality industry. International Journal of Hospitality Management, Vol. 18, No. 4, pp. 427-442. JUPITER MMXI [2000]: www.jupitermmxi.com KANTER, R. M. [1994]: Collaborative advantage: the art of alliances. Harvard Business Review, Jul-Aug, pp. 96-108. KEARNEY, E. P. [1992]: Redrawing the political map of tourism: the European view. Tourism Management, Vol. 13, No. 1, pp. 34-36. KELLER, P.; KOCH, K. [1995]: Globalization of Tourism: The Challenge Facing Switzerland as a Traditional Land of Tourism. Die Volkswirtschaft, Special Edition, Vol. 68 No. 5. KENDE T. (ED.) [2000]: Európai közjog és politika. Osiris, Budapest. KOTAS, R.; TEARE, R.; LOGIE, J.; JAYAWARDENA, C.; BOWEN, J. [1996]: The international hospitality business. Cassell plc, London. KOTLER, P. [1991]: Marketing management. Műszaki Könyvkiadó, Budapest.
KRAAY, F. VAN [1993]: Tourism and the hotel and catering industries in the EC. Athlone Press, London. KSH [1999]: Idegenforgalmi évkönyv. KSH, Budapest. KULENDRAN, N.; WILSON, K. [2000]: Is there a relationship between international trade and international travel? Applied Economics, Vol. 32, No. 8, pp. 1001-1009. LAFFERTY, G.; VAN FOSSEN, A. [2001]: Integrating the tourism industry: problems and strategies. Tourism Management, n. 22, pp. 11-19. LAVERY, P. [1993]: A Single European Market for the tourist industry. CAB International, Wallingford, UK In: Tourism in Europe: structures and developments.; 1993, pp. 80-98. LAWRENCE, R. Z. [1996]: Regionalism, Multilateralism and Deeper Integration. The Brookings Institution, Washington. LENGYEL M. [1986]: A turizmus állandó és új tényezői, valamint motivációi. Doktori értekezés. MKKE, Budapest. [1992]: A turizmus általános elmélete. Viva, Budapest. [1997]: Turizmus stratégia. Európai Tükör – Műhelytanulmányok, 32. kötet. ISM, Budapest. [1998]: Az Európai Unió turizmussal kapcsolatos tevékenysége az egyes tagországok tapasztalatai tükrében. LT Consorg, Budapest. [1999]: Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz – Turizmus stratégia. KIT, Budapest. LENGYEL M.; SZATMÁRY, B.; SZILÁGYI, B.; RÁTZ, T.; PUCZKÓ, L. [1998]: Az Európai Unióhoz való csatlakozásra készülő közép-európai országok turizmusa. Európai Tükör – Műhelytanulmányok, 39. kötet. ISM, Budapest.
LEVITT, T. [1981]: Marketing intangible products and product intangibles. Harvard Business Review, May-June. [1983]: The Marketing Imagination. The Free Press, New York. LICKORISH, L. J. [1991]: Developing a single European tourism policy. Tourism Management, Vol. 12, No. 3, pp. 178-184. LIPMAN, G. [1996]: The taxation of tourism. Travel & Tourism Analyst, No. 5, pp. 88-102. LITTELJOHN, D. [1997]: Internationalization in hotels: current aspects and developments. International Journal of Contemporary Hospitality Management, Vol. 9 No. 5/6, pp. 187-192. LITTELJOHN, D.; ROPER, A. [1991]: Changes in international hotel companies’ strategies. In Teare, R.; Boer, A. (eds.): Strategic Hospitality Management. Cassell, London. LITTELJOHN, D.; BEATTIE, R. [1992]: The European hotel industry: corporate strategies and expansion strategies. Tourism Management, Vol. 13, No. 1, pp. 27-33. MAGAS, D. [1997]: Strategic development goals and national tourism policy. Tourism and Hospitality Management, Vol. 3, No. 2, pp. 265-274. MARCUSSEN, C. H. [1997]: Marketing European tourism products via internet/WWW. Journal of Travel & Tourism Marketing, 1997, Vol. 6, No. 3/4, pp. 23-34. [1999]: Internet distribution of European travel and tourism services: the market, transportation, accommodation and package tours. Research Centre of Bornholm, Nexo, Denmark. MARIN, P. L. [1995]: Competition in European aviation: pricing policy and market structure. Journal of Industrial Economics, Vol. 43, No. 2, pp. 141-159.
MAWSON, J. [1997]: Air transport liberalization in the European Union: an assessment. Regional Studies, Vol. 31, No. 8, pp. 807-812. MCGREGOR, N. C. [1996]: Investment horizons and sustainable tourism: implications for EU policy. European Environment, Vol. 6, No. 6, pp. 194-203. MCMILLAN-SCOTT, E. [1987]: Report drawn up on behalf of the Committee on youth, culture, education, information and sport. PE/115.349. MCNULTY, R.; WAFER, P. [1990]: Transnational corporations and tourism issues. D, Vol. 11, No. 4, pp. 291-295. MIDDLETON, V. T. C. [1983]: Product marketing—goods and services compared. Quarterly Review of Marketing, Vol. 8. No. 4. MIHALIK, B. J. [1992]: Tourism impacts related to EC 92: a look ahead. Journal of Travel Research, 1992, Vol. 31, No. 2, pp. 27-33. MORRISON, A. M. [1996]: Hospitality and Travel Marketing. Delmar Publishing, London. MORRISON, A.; THOMAS, R. [1999]: The future of small firms in the hospitality industry. International Journal of Contemporary Hospitality Management, Vol. 11, No. 4, pp. 148-154. MÜSSLANG, A. [1995]: Internationalisierung von Dienstleistungsunternehmen: Empirische Relevanz, Systematisierung, Gestaltung. Wiesbaden. NÉMETH GY.; PAPP I. [1995]: Szolgáltatási menedzsment. Aula, Budapest. NUGENT, E. J.; HAMBLIN, D. J. [1996]: Improved methodologies for vertical integration research. Integrated Manufacturing Systems, Vol. 7 No. 1, pp. 16-28.
O’BRIEN, K. [1998]: The European business travel market. Travel & Tourism Analyst, 1998, No. 4, pp. 37-54. OECD [1991]: Inventory of measures perceived as obstacles to international tourism in the OECD area. OECD, Paris. [1995a]: Introduction to the OECD Codes of Liberalisation of Capital Movements and Current Invisible Transactions. OECD, Paris. [1995b]: Tourism Policy and International Tourism in OECD Countries 1992-1993. OECD, Paris. [2000a]: Assessing
barriers
to
trade
in
services:
Tourism
services.
TD/TC/WP(2000)10/ FINAL. OECD, Paris. [2000b]: Measuring the Role of Tourism in OECD Economies. OECD, Paris. [2000c]: The European Union’s Trade Policies and their Economic Effects. OECD, Paris. OWEN, C. [1992]: Building a relationship between government and tourism. Tourism Management, Vol. 13, No. 4, pp. 358-362. PAGE, S. J.; FORER, P.; LAWTON, G. R. [1999]: Small business development and tourism: Terra Incognita? Tourism Management, Vol. 20, No. 4, pp. 435-459. PALÁNKAI T. [1995]: Az európai integráció gazdaságtana. Aula, Budapest. PALMER, A.; MCCOLE, P. [2000]: The role of electronic commerce in creating virtual tourism destination marketing organisations. International Journal of Contemporary Hospitality Management Vol. 12 No. 3 pp. 198-204. PAPOUTSIS, C. [1998]: For a European tourism policy. Espaces, Vol. 1998, No. 149, pp. 16-21. PASSERELLI, F.; RESMINI, L. [1995]: Il mercato europeo del turismo organizzato. Economia & Management, n. 4, pp. 115-126.
PATTERSON, P. G.; CICIC, M. [1995]: A typology of service firms in international markets: an empirical investigation. Journal of International Marketing, Vol. 3. No. 4. PEISLEY, T. [1998]: The cruise market in mainland Europe. Travel & Tourism Analyst, No. 1, pp. 425. PENDER, L. [1999]: European aviation: the emergence of franchised airline operations. Tourism Management, Vol. 20, No. 5, pp. 565-574. PHOCUSWRIGHT [2000]: The European Online Travel Marketplace, 2000-2002. www.phocuswright.com. PIZAM, A.; SMITH, G. [2000]: Tourism and terrorism: a quantitative analysis of major terrorist acts and their impact on tourism destinations. Tourism Economics, Vol. 6, No. 2, pp. 123-138. PLOG, S. C. [1994]: Leisure travel: an extraordinary industry faces superordinary problems. In: Global Tourism: the Next Decade (Ed. Theobald, W.), Butterworth-Heinemann, Oxford, pp. 40-54. POLLOCK, A. [1995]: The impact of information technology on destination marketing. Travel and Tourism Analyst, No. 3, pp. 66-83. [1996]: The role of electronic brochures in selling travel: implications for businesses and destinations. Australian Journal of Hospitality Management, Vol. 3 No. 1, pp. 25-30. POMPL, W. [1993]: The liberalization of European transport markets. CAB International, Wallingford, UK In: Tourism in Europe: structures and developments.; 1993, pp. 5579. POON, A. [1988]: Flexible specialization, small size – the case of Caribbean tourism. DRC Discussion Papers.
[1993]: Tourism, Technology and Competitive Strategies. CAB International, Wallingford. PORTER, M. [1990]: The Competitive Advantage of Nations. Macmillan, New York. PUCZKÓ L.; RÁTZ T. [1999]: The Future of Tourism in the European Monetary Union. Budapest University of Economic Sciences Paper presented in the IV CEMS Academic Conference 23-26th March, Barcelona, Spain. QUINTANO, C.; GARBACCIO, F. (ED.) [2000]: Turismo: il futuro nell’Europa dell’Unione Monetaria. Liguori Editore, Napoli. RADA, J.; TRISOGLIO, A. [1992]: Capital markets and sustainable development. Columbia Journal of World Business, Vol. 27, No. 3/4, pp. 42-50. REINDERS, J.; BAKER, M. [1998]: The future for direct retailing of travel and tourism products: The influence of information technology. Progress in Tourism and Hospitality Research, Vol. 4, No. 1, pp. 1-15. RENSHAW, M. B. [1994]: Consequences of integration in UK tour operating. Tourism Management, Vol. 15, No. 4, pp. 243-245. RICHINS, H. [2000]: Structural factors and their influence on community decision makers regarding tourism development. Asia Pacific Journal of Tourism Research, Vol. 5, No. 1, pp. 25-37. RITA, P. [2000]: Tourism in the European Union. International Journal of Contemporary Hospitality Management. Vol. 12, No. 7, pp. 434-436. ROBINSON, G. [1993]: Tourism and tourism policy in the European Community: an overview. International Journal of Hospitality Management, Vol. 12. No. 1, pp. 7-20.
ROBINSON, G.; MOGENDORFF, D. [1993]: The European tourism industry – ready for the Single Market. International Journal of Hospitality Management, Vol. 12, No. 1, pp. 21-31. RYAN, C. [1993]: Crime, violence, terrorism and tourism: an accidental or intrinsic relationship? Tourism Management, Vol. 14, No. 3, pp. 173-183. SAMIEE, S. [1999]: The internationalisation of services: trends, obstacles and issues. Journal of Services Marketing, Vol. 13. No. 4/5. SHOSTACK, G. L. [1982]: How to design a service. European Journal of Marketing, Vol. 16. No. 1. SILINGARDI, G. [1994]: Travel agents’ access to markets and prospects for market liberalization in the EU. Studi di Economia e Diritto, 1994, No. 4, pp. 519-537. SILVESTRO, R.; FITZGERALD, L.; JOHNSTON, R.; VOSS, C. [1992]: Towards a classification of service processes. International Journal of Service Industry Management, Vol. 3. No. 3, pp. 62-75. SIMONCESKA, L. [1999]: Contemporaneous processes of integration in tourist economy. Tourism and Hospitality Management, Vol. 5, No. 1/2, pp. 303-308. SLATTERY, P. [1991]: Hotel branding in the 1990s. Travel and Tourism Analyst, no. 1. (Sept.), pp. 2335. SMERAL, E. [1996]: Globalization and changes in competitiveness of tourism destinations. In: Keller, P. (Ed.): Globalization and Tourism. AIEST, St. Gallen. [1998]: The impact of globalization on small and medium enterprises: new challenges for tourism policies in European countries. Tourism Management, Vol. 19, No. 4, pp. 371-380. SMERAL, E.; WEBER, A. [2000]: Forecasting international tourism trends to 2010. Annals of Tourism Research, Vol. 27, No. 4, pp. 982-1006.
SMITH, C.; JENNER, P. [1994]: Travel agents in Europe. Travel & Tourism Analyst, 1994, No. 3, pp. 56-71. [1998]: Tourism and the Internet. Travel & Tourism Analyst, 1998, No. 1, pp. 62-81. SOMAI M. [1997]: A GATT-ból a WTO-ba: az Uruguayi forduló előzményei és eredményei. Külgazdaság, 1997/10. SONMEZ, S. F. [1998]: Tourism, terrorism, and political instability. Annals of Tourism Research, Vol. 25, No. 2, pp. 416-456. SONMEZ, S. F.; APOSTOLOPOULOS, Y.; TARLOW, P. [1999]: Tourism in crisis: managing the effects of terrorism. Journal of Travel Research, Vol. 38, No. 1, pp. 13-18. SONMEZ, S. F.; BURNETT, G. W. [1997]: Make no enemies: the tourist contending with the terrorist. Anatolia, Vol. 8, No. 3, pp. 45-58. SONMEZ, S. F.; GRAEFE, A. R. [1998]: Influence of terrorism risk on foreign tourism decisions. Annals of Tourism Research, Vol. 25, No. 1, pp. 112-144. STRUKEY J.; WHITE, D. [1993]: When an When Not to Vertically Integrate. Sloan Management Review, spring 1993, pp. 71-83. SURÁNYI SÁNDOR [1998]: Szolgáltatások térhódítása – A globalizálódás hajtóereje. Cégvezetés, 1998. 6. évf. 11. szám, pp. 124-130. [2000]: A szolgáltatások internacionalizálódása globális gazdaságban. In: Blahó A. (Ed.): Nemzetgazdaság, regionalitás, világgazdaság. Aula, Budapest, pp. 151162. SUSSMANN, S.; BAKER, M. [1996]: Responding to the electronic marketplace: lessons from destination management systems. International Journal of Hospitality Management, Vol. 15 No. 2, pp. 99-112.
SZENDE P. [1994]: Marketing a szállodaiparban. KIT Képzőművészeti Kiadó, Budapest. SZENTES T. [1995]: A világgazdaságtan elméleti és módszertani alapjai. Aula, Budapest. TEARE, R.; CANZIANI, B. F.; BROWN, G. [1997]: Global directions: new strategies for hospitality and tourism. Cassell plc, London. THOMAS, R. [1994]: European Union enterprise policy and the hospitality industry. International Journal of Contemporary Hospitality Management, Vol. 6, No. 4, pp. 10-15. [2000]: Small firms in the tourism industry: some conceptual issues. International Journal of Tourism Research, Vol. 2, No. 5, pp. 345-353. TINBERGEN, J. [1965]: International Economic Integration. Elsevier, Amsterdam. TRAVEL INDUSTRY ASSOCIATION OF AMERICA [2000]: Travelers’ Use of the Internet. www.tia.org. TREMBLAY, P. [1998]: The economic organization of tourism. Annals of Tourism Research, Vol. 25, No. 4, pp. 837-859. TRIBE, J. [1997]: Corporate strategy for tourism. International Thomson Business Press, London. UNCTAD AND WORLD BANK [1994]: Liberalizing International Transactions in Services. A Handbook. New York and Geneva. UNITED NATIONS [1994]: Recommendations on Tourism Statistics. United Nations, New York. URRY, J. [1990]: The tourist gaze: Leisure and travel in contemporary societies. Sage, London. USTTA [1988]: Inflight Survey, USTTA, Washington D.C.
VANDERMERWE, S.; CHADWICK, M. [1989]: The internationalization of service. The Service Industry Journal, Vol. 9, January, pp. 79-93. VIZJAK, A. [1996]: European Union standards for increasing quality in international tourism. Tourism and Hospitality Management, Vol. 2, No. 1, pp. 57-66. WANHILL, S. [1997]: Peripheral area tourism: a European perspective. Progress in Tourism and Hospitality Research, Vol. 3, No. 1, pp. 47-70. [2000]: Small and medium tourism enterprises. Annals of Tourism Research, Vol. 27, No. 1, pp. 132-147. WARDELL, D. J. [1998]: The impact of electronic distribution on travel agents. Travel & Tourism Analyst, 1998, No. 2, pp. 41-55. WASON, G. [1998]: Taxation and Tourism. Travel & Tourism Analyst, 1998, No. 2. WEIERMAIR, K.; PETERS, M. [1998]: The internationalization behaviour of small- and medium-sized service enterprises. Asia Pacific Journal of Tourism Research, Vol. 2, No. 2, pp. 1-14. WILSON, K. [1998]: Market/industry confusion in tourism economic analyses. Annals of Tourism Research, Vol. 25, No. 4, pp. 803-817. WINSTEAD, K.F.; PATTERSON, P.G. [1998]: Internationalization of services: the service exporting decision. Journal of Services Marketing, Vol. 12 No. 4, pp. 294-311. WOLFF, C. [1997]: Keeping a tighter reign on information. Lodging Hospitality, Vol. 53 No. 2, p. 48. WTO [1998]: Tourism services. Background note by the Secretariat. S/C/W/51. WTO, Genève. [2000]: International Trade Statistics. WTO, Genève. [2001a]: Annual report 2001. WTO, Genève.
[2001b]: GATS – Fact and fiction. WTO, Genève. WTO-OMT [1989]: The Hague Declaration of Tourism. WTO-OMT, Madrid. [1995a]: Concepts, definitions and classifications for tourism statistics. WTO-OMT, Madrid. [1995b]: GATS implications for tourism. WTO-OMT, Madrid. [1996]: Tourist safety and security: practical measures for destinations. WTO-OMT, Madrid. [1997]: Faced with Worldwide Competition and Structural Changes: What are the Tourism Responsibilities of European Governments? WTO/CEU-ETC Joint Seminar. WTO-OMT, Madrid. [1998a]: CEU/ETC Seminar on The Euro and Tourism. WTO-OMT, Madrid. [1998b]: The Euro impact on tourism 1998. WTO-OMT, Madrid. [2000a]: Tourism highlights 2000. WTO-OMT, Madrid. [2000b]: Tourism market trends Europe. WTO-OMT, Madrid. WTTC [1997]: European Union – Travel and Tourism: Creating Jobs. WTTC, London. [1998]: Travel & Tourism’s Economic Impact. www.wttc.org. [1999a]: Travel & Tourism: Economic Impact. www.wttc.org. [1999b]: Travel & Tourism: European Union Economic Impact. www.wttc.org. WYCKHAM, R. G.; FITZROY, T.; MANDRY, G. D. [1975]: Marketing services. European Journal of Marketing, Vol. 9 No. 1. YAQUB, Z.; BEDFORD, B. [1997]: European travel law. John Wiley & Sons, Chichester. ZHOU, D.; YANAGIDA, J. F.; CHAKRAVORTY, U.; LEUNG, P. [1997]: Estimating Economic Impacts from Tourism. Annals of Tourism Research, Vol. 24, No 1.
