ISKOLÁK A VILÁGÉRT
JOGOT AZ ÉLELEMHEZ!
Fotó: Friedrich Ofner
www.schools.welthaus.at
ISKOLÁK A VILÁGÉRT TARTALOMJEGYZÉK 4 –
NEMZETKÖZI MEZİGAZDASÁGI KERESKEDELEM ÉS FEJLESZTÉS 5 –
FENNTARTHATÓ MEZİGAZDASÁGI
ÉS ÉLELMEZÉSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA EURÓPÁBAN ÉS A VILÁGON 9 – 10 –
A KÖZÉPPONTBAN ECUADOR
KÜZDELEM AZ ÉLELEMHEZ VALÓ JOGÉRT 11 –
12 – 13 –
TESZT ECUADORRÓL
KÉPZİK KÉPZÉSE 2008 PROGRAM HÁTTÉRINFORMÁCIÓK A BANÁNRÓL
15 –
TUDNIVALÓK A BANÁNRÓL
„A VILÁG A BEVÁSÁRLÓKOSARUNKBAN” 20 – 31 –
MELLÉKLET
TUDNIVALÓK A RIZSRİL 33 – RIZSMŐHELY
2
www.schools.welthaus.at
BEVEZETİ ISKOLÁK A VILÁGÉRT Az Iskolák a világért program célja, hogy a projektben résztvevı négy ország, Lettország, Szlovénia, Ausztria és Magyarország iskoláiban megjelenjen a fejlesztés kérdésköre. A partnerség azt kívánja elısegíteni, hogy a tanárok és a tanulók jobban megértsék a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat, annak érdekében, hogy küzdjenek egy igazságosabb, emberibb világért. Négy különbözı országból hét – az EU és az ÖEZA által támogatott – szervezet vesz részt a programban: Welthaus Graz, Welthaus Linz, Welthaus Klagenfurt és Welthaus Vienna (Ausztria), az Artemisszió Alapítvány (Magyarország), a Humanitas (Szlovénia) és a MiTi (Lettország). Annak érdekében, hogy a projektben résztvevık további képzéseket (tanár képzéseket, tanulói workshopokat) tudjanak nyújtani, az együttmőködı résztvevık számára a projekt három nemzetközi képzést biztosít. Az elsı „Képzık képzésére” 2007-ben Ausztriában került sor, a másodikat 2008. márciusában Budapesten tartották. Ezen a találkozón a résztvevık az élelmiszer-önrendelkezés témáját vitatták meg. Ez a brosúra a kétnapos találkozó elıadásait és a vitafórum összefoglalóját tartalmazza. Sok hasznos feladatot és tananyagot találhat benne, a jelenlegi mezıgazdasági kereskedelmi rendszerrel kapcsolatos globális problémákkal kapcsolatban. Az ismertetett segédanyagokhoz hasonló tanári segédanyagok öt nyelven hozzáférhetıek a civil szervezıdés kapcsolódó honlapján: www.schools.welthaus.at. Kellemes olvasást kívánunk! Az Artemisszió Alapítvány 3
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
Jogot az élelemhez MEZİGAZDASÁGI KERESK EDELEM ÉS NEMZETKÖZI FEJLESZTÉS A magyar népesség mindennapi tápláléka a
azok
világ minden tájáról származó alapanyagokat
elegendı
tartalmaz: spanyol paradicsomot, török szılıt,
kereskedelmi
ugandai kávét, ecuadori banánt, argentin
vállalatok exportja mind a megélhetésüket
steaket, chilei bort... Magyarország az egész
fenyegeti.
világot behálózó kereskedelmi lánc része. A
Éppen
fejlıdı országokban emberek milliói termesztik és
világkereskedelmet
állítják elı az itt fogyasztott termékeket: kávét,
társadalmi
szóját, banánt vagy cukrot. Míg a magyar
fenntarthatóságon alapul.
vállalatok
1.
az
egész
világra
exportálják
De ki profitál a mezıgazdasági termékek kereskedelmébıl?
mezıgazdasági
A
a
gazdák
támogatást, szabályok,
ezért
egy
az a
olyan
a
és
a
mezıgazdasági
szorgalmazunk,
és
kapnak
igazságtalan
dömping
igazságosságon
termelık
nem
és
amely
környezeti
kereskedelmi
alkalmazottak méltányos bért kapnak.
termékeiket és szolgáltatásaikat.
nemzetközi
családjaira:
Vajon
kereskedelem
2.
kereskedelem
a
nem
szennyezi
a
környezetet.
jelenlegi
rendszere elısegíti vagy éppen gátolja a
A mezıgazdasági termelés, szállítás és
3.
Mindenki
számára
elegendı,
tápláló,
szegénység és az éhezés elleni harcot?
rendszeres és kulturálisan elfogadható
Az 1,2 milliárd, napi egy dollárnál kevesebb
élelem áll rendelkezésre.
jövedelemmel rendelkezı szegények közül 900 millió
vidéken
él.
A
vidékfejlesztés
így
4.
A politikai döntéshozók a nemzetközi és nemzeti jog segítségével meghatározzák
kulcsfontosságú a szegénység elleni harcban.
a
méltányos
béreken,
A globális mezıgazdasági kereskedelemben
fenntarthatóságon és élelembiztonságon
uralkodó jelenlegi viszonyok leginkább negatív
alapuló
hatással vannak a fejlıdı országok termelıire és
kereteit.
mezıgazdasági
környezeti
kereskedelem
4
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
ISKOLÁK A VILÁGÉRT FENNTARTHATÓ MEZİGAZDASÁGI ÉS ÉLELMEZÉSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA EURÓPÁBAN ÉS A VILÁGON ALEXANDRA STRICKNER ( IATP) ELİADÁSA ALAPJÁN
Miért kulcsfontosságú a mezıgazdaság? Az élelem és a víz nélkülözhetetlen a létfenntartáshoz. A világon elegendı élelmet állítanak elı, ennek ellenére az éhezés még mindig létezı probléma. Jelenleg 850 millió ember alultáplált és évente 30 millió ember hal éhen. A mezıgazdaság társadalmi jelentıségét mutatja, hogy a világ népességének a fele, 3 milliárd ember vidéken él, többségük fejlıdı országokban. Az élelmiszertermelés módja jelentıs ökológiai hatással is jár. A mezıgazdaság szoros kapcsolatban áll a környezettel. Hogyan épül fel a jelenlegi mezıgazdasági rendszer? A második világháború óta a mezıgazdaságban erıs iparosodás figyelhetı meg: a kisebb családi gazdálkodások eltőnnek, ezzel szemben a farmok egyre jobban terjeszkednek (az északi és déli földtekén egyaránt). Ennek számos negatív következménye van. Szociális szempontból a munkakörülmények gyakran kibírhatatlanok, már-már a rabszolgasághoz hasonlóak. Ez nemcsak Délen van így, hanem több európai országban is. Az iparosodás nemcsak a környezetet károsítja – pl. a vizek szennyezésével, a biodiverzitás csökkentésével, a föld eróziójával – hanem az élelmiszer minıségére is negatívan hat. A hústermelés és a húsfogyasztás növekedésével az állati takarmány megtermelése is egyre több területet igényel. Ma már a földterület 50 %-át állati takarmány termelésére használják. Az iparosodás a vállalatok koncentrációjához vezet: egyre kevesebb transznacionális vállalat irányítja a globális mezıgazdaság egész folyamatát, a vetımag-ellátástól kezdve az árukereskedelmen át, az élelmiszerek eladásáig: a világkereskedelmi forgalomban lévı magok 50 %-át 10 multinacionális vállalat forgalmazza, a kávékereskedelem négy vállalat irányítása alatt áll, a 30 legnagyobb
kiskereskedelmi cég (szupermarketlánc) uralja az európai piac 70 %-át. Emiatt egyre nagyobb a nyomás a termelıkön és a fogyasztókon egyaránt: a termék aktuális ára nem függ az aktuális elıállítási költségektıl, miközben a profit nagy része a kereskedıkhöz jut. A mezıgazdasági termékek ára elég gyorsan változik, ami nagy terhet ró a termelıkre (ha az árak alacsonyak) és a fogyasztókra (ha az árak magasak). Elıreláthatólag a jövıben a piaci koncentráció növekedése magasabb élelmiszerárakhoz vezet. Sok fejlıdı ország kénytelen volt megnyitni a piacát az erıltetett kereskedelmi liberalizáció miatt. Mivel a helyi termelés nem tud versenyezni az olcsó importtal, a fejlıdı országok az élelmiszer-importırökké váltak. Napjaink dilemmája Az áremelkedés miatt az élelmiszerbiztonság (azaz megfelelı mennyiségő élelmiszer biztosításának) ügye mindannyiunkat érint. Az élelmiszerárak, fıként az alapvetı élelmiszerek (pl. a kenyér, tej) árai folyamatosan emelkednek. Egyre többen szembesülnek a stagnáló bérekkel, az alapvetı kiadások (pl. villanyszámla, lakbér) növekvı mértékével, így Európában egyre több ember kerül a szegénységi küszöb közelébe vagy az alá. Az élelmiszerárak emelkedése még jobban sújtja a fejlıdı országokban élı szegények életét. Fıleg a városi lakosság veszélyeztetett, mert a napi megélhetéshez olcsó élelmiszerekre van szükségük. A folyamatosan emelkedı élelmiszerárak az alábbi okokra vezethetıek vissza: - megnövekedett az igény az élelem iránt, ami egyrészt a világ lakosságának növekvı számával, másrészt az étrendváltozással magyarázható(pl. Kínában és Indiában nı a tej- és a húsfogyasztás, és ez a takarmánygabona iránti igényt is növeli) - csökkent az élelmiszer-kínálat az aszály és a klímaváltozás miatt 5
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
Jogot az élelemhez - a bioüzemanyag és a gabona új felhasználásának népszerősítése a gabonakészleteket szinte teljesen kimerítette. A fentiekbıl világosan kiderül, hogy a mezıgazdaság jelenlegi rendszere nem garantálja sem az egészséges és mindenki számára elérhetı élelmet, sem a gazdálkodók létbiztonságát. Fontos kérdés, hogy a jelenlegi agrárpolitika és a kereskedelmi kapcsolatrendszer hogyan tartja fenn az egyenlıtlenségeket és a meglévı rendszer helyett milyen alternatívát lehet bevezetni. Az Európai Unió Közös Agrárpolitikája (KAP) és hatásai A Közös Agrárpolitika 1963 óta létezik, és azóta is az európai élelmiszerrel és mezıgazdasággal kapcsolatos programok megvalósulásának bázisa. A KAP eredetileg azt tőzte ki célul, hogy a világháború utáni idıszakban az élelmiszerbiztonságot újjáteremtse, azaz ellássa Európát megfelelı mennyiségő élelmiszerrel. A cél elérése érdekében közös piacot alakítottak ki, és engedélyezték a mezıgazdasági termékek szabad mozgását az Európai Unión belül. A termékek fix árasak lettek (ún. intervenciós ár). Ez egyrészt elég alacsony volt ahhoz, hogy a vásárlók élelmiszerhez való szabad hozzáférését biztosítsa, másrészt elég magas volt ahhoz, hogy fedezze a gazdálkodók megélhetési költségeit. A Közös Agrárpolitikával kapcsolatos költségeket az európai uniós büdzsébıl finanszírozták. Globális szempontból az európai termékeket támogatták az importárukkal szemben, ennek megfelelıen importtarifákat vezettek be. Az intézkedések eredményeként a termelés fellendült és a kívánt élelmiszerbiztonság is megvalósult. Emellett azonban a KAP számos negatív hatással is járt. Mivel a KAP azokat jutalmazza, akik többet termelnek, erısödött a mezıgazdaság iparosodása, egyre több európai családi gazdaság ment tönkre, valamint a környezet is károsodott. A kialakult rendszer az élelmiszerek minıségét is csökkentette A BSE-krízis (kergemarhakór) csak egy példa a sorból. Mivel az árutermelést nem szabályozták, a ’80as és ’90-es években a Közös Agrárpolitika túltermeléshez vezetett. A növekvı raktározási költségek miatt az EU exportálni kezdte a többletet. A termelık exporttámogatást kaptak, ami azt jelentette, hogy az európai árukat az elıállítási ár alatt adhatták el, így
ezek elárasztották a fejlıdı országok piacait. Ezt az is elısegítette, hogy a Világkereskedelmi Szervezet Mezıgazdasági Egyezménye és a Világbank/IMF (Nemzetközi Valutaalap) megnyittatta a fejlıdı országok mezıgazdasági piacát. A mezıgazdasági kereskedelem liberalizálása miatt a mezıgazdasági termelés visszaesett, mivel a helyben elıállított élelmiszerek árai nem tudtak versenyezni az olcsó importárakkal. A fejlıdı országok Európai Uniós exportja nem tudta kompenzálni a helyi termékek piacra jutásának elmaradásából eredı veszteséget. A fejlıdı országokban az elmúlt évtizedekben gazdálkodók millióinak megélhetése került veszélybe. Az exportlehetıségekbıl csak a fejlett mezıgazdasággal és jó infrastruktúrával rendelkezı országok (pl. Brazília, Argentína vagy Thaiföld) tudtak profitálni. A 80-as évektıl kezdve a Közös Agrárpolitika költségei az intervenciós árak és az exporttámogatás bevezetésével egyre jobban emelkedtek. Úgy tőnt szükség van a Közös Agrárpolitika reformjára. Két szabályozási rendszert vezettek be: a tejkvóta-rendszert és a közvetlen kifizetések rendszerét. Egyik sem mőködött hibátlanul. A tejkvóta kissé meghaladta a belföldi fogyasztási szintet, így továbbra sem oldódott meg az árudömping problémája, ugyanakkor az állandó túltermelés miatt a tejár alig haladta meg a megszabott minimumszintet. Emelés nélkül ez az árszint egyre kevésbé tudja fedezni a gazdálkodók termelési költségeit. A közvetlen kifizetések rendszerének szintén megvannak a hátrányai. A belföldi árakat csökkentették annak érdekében, hogy az exportot olcsóbbá tegyék. A gazdálkodók ebbıl adódó bevételkiesését ellensúlyozták a közvetlen kifizetésekkel. A kisebb birtokon gazdálkodók számára a bevezetett közvetlen kifizetések nem igazán kompenzálták az alacsony belföldi árakat, így kiszorultak a piacról. Ugyanakkor megmaradt az exporttámogatás is. A kereskedelmi dömping folytatódott. IATP: Mezıgazdasági és Kereskedelmi Politikai Intézet, nonprofit kutatási és oktatási szervezet. Küldetése, hogy kívánatos mezıgazdasági és kereskedelmi irányelvek kialakításával közremőködjön a környezeti és gazdasági fenntarthatóságot biztosító közösségek és régiók kialakításában. Az intézet követi a mezıgazdaságot, környezetvédelmet, a gazdasági fejlıdést és kereskedelmet érintı kulcseseményeket és kérdéseket, oktatási anyagok dolgoz ki, tréningeket, konzultációkat ad, nemzeti és nemzetközi hálózatokat szervez annak érdekében, hogy segítséget nyújtson a közérdekő szervezeteknek hazai és nemzetközi irányelveik megalkotásában.
6
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
ISKOLÁK A VILÁGÉRT A jelenlegi rendszer nyertesei: A mezıgazdasági és az élelmiszeripar, amely a mezıgazdasági termékek alacsony árán tud takarékoskodni Az Európai Unió nagyobb gazdálkodói, amelyek kihasználják a gazdaságossági küszöböt A vesztesek: Az Európai Unióban élı családi gazdálkodók, akik tönkremennek A Délen (fejlıdı országokban) élı egyéni és családi gazdálkodók, akik nem tudnak versenyezni az olcsó importárukkal, A környezet és a természeti erıforrások Északon és Délen, amelyek egyre inkább kimerülnek A fogyasztók, akik korlátozottan férnek hozzá egészséges és biztonságos élelmiszerhez
A jelenlegi mezıgazdasági és kereskedelmi rendszer alternatívája - A fenntartható mezıgazdasági és élelmiszer-rendszer kiépítése Európában és a világon A jelenlegi mezıgazdasági rendszert és kereskedelmi liberalizálását növekvı kritika és ellenállás övezi. A gazdálkodók, a környezet-, és fogyasztóvédelmi szervezetek éppúgy kritizálják, mint a fejlesztéseket támogató nonprofit szervezetek. A családi gazdálkodók szervezeteinek nemzetközi mozgalma, a Via Campesina kidolgozott egy alternatívát a jelenleg támogatott modell helyett, az élelemszuverenitás modelljét. Az élelem-önrendelkezés magába foglalja a jogot az ökológiailag megbízható és a fenntartható módszerekkel elıállított egészséges és kulturálisan megfelelı élelemhez, és a jogot ahhoz, hogy a nemzetek, társadalmi csoportok meghatározhassák hazájuk élelmezési és mezıgazdasági rendszerét. A piaci és vállalati igények helyett tükrözi azoknak a törekvéseit és szükségleteit, akik az élelmezési rendszer motorjaként az élelmiszereket elıállítják. Az élelemönrendelkezés elsısorban a helyi és regionális gazdaságot és piacot támogatja. Elınyben részesíti azokat az egyéni és családi gazdálkodókat, akik a mezıgazdasági tevékenység, a tradicionális halászat, a szabad legeltetés, illetve az ehhez kapcsolódó élelmiszer-elıállítás, -elosztás és -fogyasztás során biztosítják a környezeti, a szociális és a gazdasági fenntarthatóságot. Az élelmiszer-önrendelkezés: Az emberek élelmezését helyezi a középpontba, az élelmiszer-, mezıgazdasági, állattenyésztési és halászati ágazaton belül az élelemhez való jog kérdését tartja a legfontosabbnak. Egyúttal elutasítja azt az álláspontot, amely szerint az élelem csak egy
árucikk vagy összetevı a nemzetközi agrárkereskedelemben. Elismeri és tiszteletben tartja az élelmiszer-termelık jogait, és elutasítja azokat az elveket, tevékenységeket és programokat, amelyek alulértékelik ıket, fenyegetik és ellehetetlenítik a megélhetésüket. Helyi élelmezési rendszert alakít ki, így közel hozza egymáshoz az élelmiszer elıállítóit és fogyasztóit. Egyúttal elutasítja azt a kormányzati struktúrát, azokat megállapodásokat és a gyakorlatot, amely támogatja a fenntarthatóságot nem biztosító és méltánytalan nemzetközi kereskedelmet, illetve távoli, ezáltal felelısségre nem vonható vállalatok befolyását növeli. Helyben ellenırzi a vidéki területeket, a földbirtokokat, a legelıket, a vizeket, a vetéseket, a haszonállat- és halállományt; egyúttal elutasítja azokat a törvényeket, kereskedelmi szerzıdéseket, szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos jogszabályokat, amelyek természeti erıforrásokat privatizálnak. Tudást és szakismeretet nyújt a helyi élelmezési és betakarítási rendszer átalakításáról, fejlesztésérıl, irányításáról; ugyanakkor elutasítja azokat a technológiákat, amelyek aláássák, fenyegetik vagy megfertızik ezt a rendszert (pl. génmódosítás). A természethez igazodik a különbözı agrárökológiai termelési és betakarítási módszerekkel, ami optimalizálja az ökorendszer mőködését, és támogatja a természeti változásokhoz, különösen a klímaváltozáshoz történı alkalmazkodását. Egyúttal elutasítja az energiaigényes ipari módszereket, amelyek rombolják a környezetet és globális felmelegedést okoznak. Ezen elvek gyakorlati megvalósítása azt kívánja, hogy Európában felépítsünk egy helyi élelmiszer-gazdasági rendszert és Délen is olyan gazdaságpolitikai irányelveket támogassunk, amellyel ugyanez elérhetıvé válik. A helyi élelmiszergazdaság támogatásával csökken az energia iránti igény, mivel így kevesebb élelmiszert szállítanak az elıállítási helytıl nagy távolságokra. A helyi élelmiszergazdaság így csökkentheti a klímaváltozás mértékét is. Összefoglalva ezek az elvek és ajánlások meghatározzák a szükséges közösségi politikát, amely mind Európában (és más ipari országokban), mind a Déli államokban támogatja a helyi élelmiszer-gazdaságot, és ezzel képessé teszi az embereket a saját élelmük elıállítására. A kereskedelem csak kiegészítı eszköznek tekinthetı, és nem sodorhatja veszélybe az országok és régiók önfenntartását.
7
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
Jogot az élelemhez Alexandra Strickner Alexandra Strickner közgazdaságtanból szerzett egyetemi diplomát, fejlesztés és regionális integráció szakirányon. Strickner fı szakterületei: az oktatási együttmőködés, a szegénység csökkentése és a nemzetközi kereskedelem. Jelenleg a Mezıgazdasági és Kereskedelmi Intézet munkatársa, aktuális kutatási témája az agrárpolitika mai helyzete az USA és az Európai Unió területén. Keresi a lehetıségeket arra, hogy a jelenlegi rendszer a fenntartható mezıgazdaságot és a családi gazdaságokat támogató rendszerré alakuljon Délen és Északon egyaránt.
A fenntartható élelmezési rendszer pillérei Európában a következık: - agroökológiai és biogazdálkodással elıállított élelmiszerek, melyek megırzik a régi fajtákat - a termelık és a fogyasztók közvetlen kapcsolta: néhány nagy áruház helyett inkább direkt marketing és alternatív kereskedelmi marketing-rendszer - olyan kereskedelmi rendszer, mely minden termelınek igazságos jövedelmet garantál, és minden fogyasztónak garantálja az élelemhez és az élelem ellenırzéséhez való jogait. Ugyanakkor lobbitevékenységre van szükség ahhoz, hogy több területen is politikai változás következzen be. Olyan agrárpolitika szükséges, amely - biztosítja a termelık hozzáférését a hazai piacokhoz - kiszámítható jövedelmet ad a gazdálkodónak - támogatja az ökológiailag fenntartható termelést - garantálja az egészséges és biztonságos élelmet minden ember számára Olyan helyi gazdaságot támogató politikára van szükség, amely - elınyben részesíti a helyi és belvárosi üzleteket a városok, falvak külterületein található nagy áruházakkal szemben - támogatja a fenntartható fogyasztást, és a közszolgálati és a közintézmények (iskolák, kórházak, közintézmények, menzák) helyi elıállítású élelmiszerrel történı ellátását A kereskedelmi szabályokat a következı irányelvek alapján kell megfogalmazni: - a termelés és az export ellenırzésének engedélyezésével jogot kell biztosítani az egyes országoknak, hogy megvédjék gazdálkodóikat - a hazai (regionális) élelmiszerbiztonságot elsıbbség illeti az exporttal szemben, és a belföldi piac prioritást kell, hogy kapjon a külföldi piacokkal szemben - meg kell akadályozni, hogy az exportpiac birtokba vegyen földterületeket és természeti erıforrásokat, ha az negatívan befolyásolja a
hazai gazdasági szektort - meg kell akadályozni, hogy az exporttámogatás egy szők kör, néhány nagymérető gazdálkodó üzem vagy vállalat kezében összpontosuljon - amennyire csak lehet, be kell vonni az exportgazdaságba az ıstermelıket, a szövetkezeteket, valamint a föld nélküli munkásokat, miközben biztosítani kell a méltányos kereskedelmi kapcsolatokat és a megfelelı munkakörülményeket - támogatni kell a nıket az exporttevékenység területén, biztosítani kell, hogy az exporttámogatásból mindkét nem részesüljön - meg kell elızni a mezıgazdaság iparosodását, és támogatni kell az ismeretterjesztést a munkaigényes agrártermelési módszerekrıl, mint például a biodiverzitást fenntartó gazdaság és az agroökológia - hatásosan össze kell kapcsolni az exportot a többi gazdasági ágazattal, és be kell vonni a szélesebb mezıgazdasági rendszerbe. Ezek a törekvések nem járhatnak sikerrel anélkül, hogy ne foglalkoznánk olyan további kérdésekkel, mint például a bioüzemanyag és a fejlett országok élelmiszer-fogyasztása. Jóllehet a bioüzemanyag potenciálisan egy új energiahordozó, ténylegesen csak akkor válik azzá, ha a termelés és a fogyasztás helyi szintő marad, és az ellenırzés is helyben történik. Azzal, hogy a bioüzemanyagot, – amivel a fejlett országokban élık autóit feltöltik – a globális Délen termelik meg, a fejlıdı országokban élı emberek élelmiszer-ellátásának biztonságát fenyegetik. Ezt a helyzetet a biodízel támogatóinak mind a fejlıdı országokban, mind az EU-ban figyelembe kell vennie, és alkalmazkodnia kell hozzá. Ma az ipari országok élelmiszerfogyasztását fıként magas húsfogyasztás jellemzi, ezért a fejlıdı országokban óriási területeket szentelnek az takarmány-elıállításra, hogy ezt a növekvı igényt fenntartsák. A piacok bıvülése, fıként India és Kína növekvı számú középosztálya, ezt az igényt tovább erısíti. 8
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
ISKOLÁK A VILÁGÉRT A középpontban Ecuador* Ecuador
Ausztria
Magyarország
Lettország
Szlovénia
283, 560 km2
83, 870 km2
93, 030 km2
64, 589 km2
20, 273 km2
13, 927, 650
8205, 533
9, 930, 915
2, 245, 423
2, 007, 711
-7. 98
1. 88
0. 86
-2. 29
0. 64
76. 81 év
79. 36 év
73. 18 év
71. 88 év
76. 73 év
$7, 200
$38, 400
$19, 000
$17, 400
$27, 200
9. 3%
4. 4%
7. 3%
5. 7%
4. 8%
38. 3%
5. 9%
8. 6%
N.A.
12. 9%
alsó 10%: 2% felsı 10% 35 %
alsó 10%: 3.3% felsı 10% : 22.5%
alsó 10%: 4% felsı 10%: 22.2%
alsó 10%: 2,5 % felsı 10%: 29.1%
az alsó 10%: 3,6% a felsı 10%: 21.4 %
mezıgazdaság: 6.7% ipar: 35. 1% szolgáltatás: 58.2%
mezıgazdaság: 1.6% ipar: 30.3% szolgáltatás: 68%
mezıg.: 2.8% ipar: 31. 5% szolg.: 65.8
mezıg.: 3.3% ipar: 22% szolg.: 74.7%
mezıg.: 2.1% ipar: 34.4% szolg.: 63.5%
banán, kávé, kakaó, rizs, burgonya, manióka (tápióka), útilapu, cukornád; szarvasmarha, juh, sertés, marhahús, sertéshús, tejtermékek, balsafa, garnélarák
gabonafélék, burgonya, cukorrépa, bor, gyümölcs; tejtermékek, marhahús, sertéshús, faanyag
búza, kukorica, napraforgó-mag, burgonya, cukorrépa, sertés, szarvasmarha, baromfi, tejtermékek
gabonafélék, cukorrépa, burgonya, zöldségek, marhahús, sertéshús, tej, tojás; hal
burgonya, sör, búza, cukorrépa, kukorica, szılı, szarvasmarha, juh, baromfi
89
15
36
27
45
Terület
Lakosság Nettó migrációs ráta /1, 00 lakosra jutó migránsok száma/ Átlagos életkor
GDP /fı (PPP) : Munkanélküliségi ráta Szegénységi küszöb alatt élık Háztartási bevétel, fogyasztás %-os megoszlásban
Dolgozók foglalkozás szerinti megoszlása
Mezıgazdasági termékek
HDI-index**
*Forrás: CIA factbook, UN Human Development Report 2007/2008 ** HDI-index- Egy összetett mutatószám, amely az átlagos értékeket mutatja a társadalmi fejlettség három alapvetı dimenziójában (Human Development
Az alultápláltság Ecuadorban általános. A falvakban a lakosság 26 %a alultáplált. Ez az arány a bennszülött lakosság körében 40 %-os is lehet. További szociális problémát jelent az országban a gyermekmunka. Vidéken körülbelül a gyermekek 40 %-ának dolgoznia kell. Hozzávetıleg 2-3 millió ember vándorolt ki gazdasági okok miatt az országból. (www.welthaus.at) 9
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
Jogot az élelemhez KÜZDELEM AZ ÉLELEMHE Z VALÓ JOG MEGVALÓSULÁSÁÉRT A globalizáció és a kereskedelmi liberalizálás hatása az ecuadori gazdákra
Josefina Lema a CONFEUNASSC képviselıjének elıadása összefoglalva Az ecuadori ıshonos lakosság életében fontos szerepe van a mezıgazdaságnak. A kecsua közösség évszázadok óta foglalkozik földmőveléssel. A legfıbb élelmiszerek a kukorica, a burgonya, a bab, a gabonafélék és a quinoa (dél-amerikai gabonaféle). Sajnos az utóbbi évek során. az élelemhez való hozzáférés joga egyre gyakrabban sérül. Az exportorientált ültetvények, amelyeken banánt és rózsát termelnek Európa számára, sok vizet igényelnek. Néhány éve az ecuadori kormány privatizálta az öntözırendszert, így most csak azok férnek hozzá a vízhez, akik meg tudják fizetni az árát, azaz a nagy export-orientált vállalatok. Kisgazdálkodók ezrei nem jutnak hozzá a vízhez, mert azt felhasználják a nagy ültetvényeken. Ugyanakkor megjelent a piacon az olcsó import, ami csökkentette az árakat, és kiszorította a helyi árukat. Idıvel a termékek árai növekedni kezdtek, terhelve ezzel a szegényeket.
A CONFEUNASSC (az Ecuadori Gazdaszövetség) a Via Campesina mozgalom tagja. Harcol az ecuadori kisbirtokosok szociális biztonságáért.
Josefina Lema az ecuadori mezıgazdasággal és az ecuadori nık jogaival foglalkozó szakértı. A képen egy indián hagyományt mutat be.
Ennek eredményeként egyre többen alapítottak civil szervezeteket, annak érdekében, hogy küzdjenek az egészséges élelemhez és a vízhez való hozzáférés jogáért. Josefina Lema is csatlakozott a gazdák tüntetéséhez. Ezek a megmozdulások sikeresek voltak: az élelmiszer önrendelkezés joga bekerült az ecuadori alkotmányba is. Az egészséges helyi termékek kínálata is növekedett. A harcnak azonban ezzel még nincs vége, a szegénység és az éhség problémáját ez még nem oldja meg. Source: www.schools.welthaus.at
10
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
ISKOLÁK A VILÁGÉRT TESZT ECUADORRÓL 1. Mi Ecuador fıvárosa? a.) Quito b) Lima c) La Paz 2.) Milyen Ecuadorból származó termékkel találkoztál már? 3.) Mi a CONFEUNASSC? a) egy szakszervezet b) egy gazdaszervezet c) egy jogvédı civil szervezet 4.) A gyerekek hány százaléka kénytelen dolgozni Ecuadorban? a) 20% b) 40% c) 80% 5.) Melyik két fı bevételi forrás jelenti az ország külföldi bevételét? a) A banán és az olaj b) A banán és a külföldön élı ecuadoriak átutalásai c) Az olaj és a külföldön élı ecuadoriak átutalásai 6.) Ecuadorban melyik bennszülött nyelvnek van különös jelentısége? a) Urdu b) Szuahéli c) Kecsua 7.) Mit jelent az élelmiszerönrendelkezés? a) A nemzetállamok jogát ahhoz, hogy meghatározzák hazájuk agrárpolitikáját. b) A nemzetállamok jogát ahhoz, hogy a hazai agrártermékeket támogassák és az exporttermékeket más országokba szállítsák c) A nemzetállamok kérhetik a vámtarifák megszüntetését, hogy szabadon exportálhassák termékeiket
8.) A következı helyek közül melyik nem tartozik Ecuadorhoz? a) Andok b) Galápagos-szigetek c) Húsvét-szigetek 9.) Az európai termékek támogatása milyen problémákat okoz Ecuadorban? a) A helyi gazdák nem tudják eladni a termékeiket b) Az importáruk alacsonyabb minıségőek c) A fogyasztók nem tudnak különbséget tenni a helyi és az importáruk között. 10.) Mi az ország hivatalos nyelve? a) Aymara b) Portugál c) Spanyol 11.) Melyik egy fontos ecuadori exporttermék? a) A banán b) A mangó c) A licsi 12.) Miért kerülnek hátrányba az ecuadori gazdák a nagy exportvállalatokkal szemben? a) Kevesebb vízhez jutnak. b) Kevesebb földhöz jutnak. c) Kevesebb állami támogatást kapnak.
Okosabb vagy nálam? 11
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
Jogot az élelemhez KÉPZİK KÉPZÉSE 2008 NAPIREND 2008. MÁRCIUS 4. 9.30-10.00 10.00-12.00
Megnyitó - Artemisszió Alapítvány Nyitóülés – Alexandra Strickner (Kereskedelmi és Mezıgazdasági Intézet, Ausztria) Fenntartható mezıgazdasági és élelmiszer-rendszer kialakítása Európában és a világon A Közös Agrárpolitika kritikai áttekintése és a javasolt újítások
12.00-13.00
Összefoglaló kulcsszavakban Niko Reinberg (Welthaus Graz) Sajtóebéd Médiasarok: Olvasási és pedagógiai háttéranyagok, videók bemutatása, amelyek az oktatási workshopokon használhatóak
13.00-14.00 14.00-15.00 15.00-18.00
Délutáni workshop: - Küzdelem az élelemhez való jog megvalósulásáért (Fighting for the right to food) Josefina Lema (Equador) - Résztvevı vendégek Dél-Amerikából (Involving guests from the South) Waltraud Hamad Said (Welthaus Graz)
2008. MÁRCIUS 5. 9.00-9.15
Megnyitó MiTi
9.15 – 10.15
A tanulóknak szóló workshopok - Bemutató elıadások - Banán-workshop – Artemisszió Alapítvány - Rizs-workshop - Welthaus Vienna
10.30 – 11.30
Értékelés - Wilfried Hackl
11.30 – 12.00
Visszajelzések - Welthaus Linz
12.00 – 13.30
Ebéd
13.30-14.30
Közös megbeszélés és a fontosabb eredmények bemutatása
14.30-15.30
Visszajelzések és a minıségi folyamat - Waltraud Hamad Said (Welthaus Graz)
15.00-16.30
Munkacsoport-megbeszélések: Segédanyagok, Tréning és PR
16.30-17.30
Összefoglaló elıadás a megbeszélések eredményeirıl
12
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
ISKOLÁK A VILÁGÉRT HÁTTÉRINFORMÁCIÓK A BANÁNRÓL A banán a legnépszerőbb gyümölcs Európában, s azon belül Magyarországon. A banánt trópusi területeken (Afrikában, LatinAmerikában, Karib-szigeteken, Csendes-óceáni területeken) termesztik. Európai országok közül Franciaország (Martinique és Guadeloupe), Spanyolország (Kanári szigetek), Portugália és Görögország területén találunk banánföldeket. 6 országban (India, Brazília, Ecuador, Fülöp-szigetek, Kína és Indonézia) termelik a világ banánjainak több, mint felét. Egyes banántermelı országokra, mint például Ecuador, a nagy, ipari mérető ültetvények jellemzıek, ahol a termelés egyre inkább gépesített és sok növényvédıszert használnak fel. A karibszigeteki banántermelést inkább a kis független családi gazdaságok jellemzik.
A banánkereskedelem nyereséges üzlet, azonban a profitból egyre kevesebbet látnak a kistermelık és az ültetvényeken dolgozók. Mivel a banán olcsó ára vásárlócsalogatónak számít, ezért sok szupermarketlánc a banán árát egyre csökkenti, hogy forgalmát növelje. Az árak csökkenése azonban nem jár együtt a nyereségük csökkentésével.
.
A szupermarketláncok az árak csökkentését inkább a banánkereskedelmi lánc (termelı, ültetvényes, szállítmányozó, érlelı) többi szereplıjére hárítják. Mivel a banánkereskedelmet néhány hatalmas multinacionális vállalat (Chiquita-USA, Dole-USA, Del MonteUAE/Mexikó, Noboa-Equador, Fyffes-Írország) tartja a kezében, s ezek olyan mamutvállalatok, amelyek a termelés, a szállítás és az érlelés folyamatát is ellenırzik, a szupermarketek által kifejtett árnyomás végsı soron a kistermelıkön
13
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
Segédanyagok és módszerek
Picture: Friedrich Ofner
és ültetvényeken dolgozókon csapódik le. Az utóbbi idıben a banánültetvényeken dolgozó munkások életszínvonala rohamos mértékben romlott. Az órabérek olyan alacsonyak, hogy még napi 12-15 órányi munkával is alig tudják elıteremteni a saját és családjuk megélhetéséhez szükséges pénzt. Az alacsony órabérek arra kényszerítik a munkásokat, hogy földeket arra az idıre se hagyják el, amíg repülırıl növényvédıszereket permeteznek, ami súlyos egészségügyi következményekkel jár. Kiszolgáltatottságukat növeli, hogy egyre gyakoribb, hogy munkaszerzıdéseiket határozott idıre kötik, így a munkások elesnek azoktól a szociális juttatásoktól, amelyek állandó szerzıdés esetén járnának nekik. A szakszervezeteket akár erıszakkal is elnyomják, és nemcsak munkájuk elvesztése fenyegeti a tagokat, de például Kolumbiában szakszervezeti vezetık meggyilkolására is találunk eseteket. A kis családi farmokon termelı gazdák életkörülményei sem feltétlenül jobbak. A kistermelık egyre kevésbé képesek felvenni a versenyt a nagy, ipari ültetvényekkel, amelyek gyakran környezetszennyezı eljárásokkal és a munkások kizsákmányolásával képesek nagyon olcsón
elıállítani terményüket. Mivel gyakran egy felvásárlótól függnek, ezért kénytelenek elfogadni az alacsony árat, amely termelési költségeiket sem fedezi, nemhogy megélhetésük biztonságát garantálná. Számukra a Fair trade (méltányos kereskedelem) egy kitörési lehetıség, hiszen a Fair Trade hálózathoz csatlakozott termelıszövetkezet méltányos és hosszú távon garantált árat kap termékeiért, ami fedezi termelési és megélhetési költségeit. Jelenleg az Európában forgalmazott banánok 10%-a származik Fair Trade kereskedelembıl, de Svájcban ez az arány már meghaladja az 50%-ot is. Forrás: European Fair Trade Association: Fair Trade Yearbook 2001. Elérhetı online: http:// www.european-fair-trade-association.org/ efta/Doc/yb01-en.pdf The Fairtrade Foundation: Unpeeling the Banana Trade. Elérhetı online: http:// www.bananalink.org.uk/images/stories/ unpeeling_the_banana_trade.pdf
14
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
ISKOLÁK A VILÁGÉRT
A VILÁG A BEVÁSÁRLÓK OSARUNKBAN Ez a képzés mindazoknak szól, akik már valaha vásároltak. Napjaink szupermarketjeiben a világ távoli országaiból származó termékekkel találkozunk nap, mint nap. De vajon hányszor gondoltuk végig, hogy honnan is jönnek ezek az áruk, és hogyan élnek azok, akik megtermelték ıket? Mindannyian vásárlók vagyunk, de vajon gondolunk-e rá, hogy vásárlásainkkal távoli helyeken élı emberek életét is befolyásoljuk? A képzés arra mutat rá, hogy a globalizáció térnyerésével egyre inkább egymásrautaltságban élünk és kölcsönösen függünk egymástól. A játékos foglalkozás rövid, bevonó jellegő gyakorlatokon keresztül a mezıgazdasági kereskedelem példáját használva illusztrálja a globalizáció folyamatát és az egyenlıtlenségek kialakulását. Célja, hogy a fiatalokat tudatos és felelıs fogyasztásra ösztönözze. Idıtartam: 90 perc
15
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
Segédanyagok és módszerek 1. játék- Honnan jön a csoki? A gyakorlat célja: - A diákok érdeklıdésének felkeltése, a téma bevezetése. Elınye, hogy a gyakorlat nem igényel semmi mást, mint csokoládét a csoport minden tagja számára és egy nagy világtérképet. A játék idıtartama: 10 perc Ajánlott korosztály: 10+ Eszközigény: tábla csokoládé (lehetıség szerint méltányos kereskedelembıl származó), világtérkép, kakaóbab-kártyák, csokoládékártyák, madzag, vonalzó 1. A játékosok feladata, hogy kitalálják melyik az öt legnagyobb kakaótermelı, illetve csokoládégyártó ország a világon és elhelyezzenek egy-egy kártyát a megfelelı helyre a falra felfüggesztett térképen. Megkínáljuk a csoportot csokival, majd a következıket kérdezzük meg tılük. - Tudják-e, hogy honnan származik a csoki? - Milyen országokban termelnek kakaót? Melyik a 6 legnagyobb kakaóbab-termelı ország? 1. Elefántcsontpart 2. Ghána 3. Indonézia 4. Nigéria 5. Kamerun 6. Brazília - Milyen országokban gyártanak csokit? Melyik az 5 legnagyobb csokoládégyártó cég? 1. Mars (USA) 2. Nestlé (Svájc) 3. Hershey Foods (USA) 4. Cadbury (Egyesült Királyság) 5. Ferrero (Olaszország) - Hol vannak ezek az országok a térképen? A térképre helyezzük fel a kakaóbab és csokoládékártyákat. 2. Megbeszélés: - Mi érdekes az elrendezésben? - Mi az oka ennek az eloszlásnak? 3. Képzeljük el, hogy egy elefántcsontparti termelı kakaójából az Amerikai Egyesült Államokban készítenek csokoládét, majd azt Magyarországra hozzák. Mérjük meg madzag segítségével, hogy összesen hány kilométert utazik ez a csoki. Milyen következményei vannak ennek?
16
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
ISKOLÁK A VILÁGÉRT 2. játék Termékkártyák Cél: - Megismertetni a diákokat a mindennapi élelmiszerek eredetével - Megismertetni a diákokat a fejlıdı országbeli termelık életével Idıtartam: 20 perc Ajánlott korosztály: 12+ Eszközigény: Egy-egy szett termékkártya (melléklet) csoportonként. 1. Kérdezzük meg a diákokat, milyen olyan élelmiszereket ismernek, amelyeket a kakaóbabhoz hasonlóan távoli kontinenseken, országokban termelnek. A 2. Minden egyes csoport kap egy szett termékkártyát. Az egyes csoportoknak össze kell párosítania ıket. - kép a kész termékrıl (banán, tea, kávé, cukor, kakaó) - származási ország - leírás a termelı életérıl - kép a nyersanyagról Megoldás: banán-Ecuador, cukor- India, tea- Sri Lanka, kávé- Brazília, csokoládé- Elefántcsontpart 3. Közös megbeszélés: Voltak-e meglepetések? Mik voltak azok? Milyen párhuzamokat látnak az egyes termelık élete között? Mennyiben más egy magyar termelı élete?
3. játék A banán útja Idıtartam: 30 perc Korosztály: 12+ Eszközigény: Képek a banán útjáról, papír, színes ceruza, zsírkréta 1. A diákokat 4 fıs csoportokra osztjuk. Minden egyes csoport képregény készít a banán útjáról (hogyan jut el a termelıtıl hozzánk, merre és mivel utazik, mi történik vele, kik dolgoznak vele stb.). 2. Az elkészített képregényeket kiállítjuk a teremben. 3. A képek segítségével beazonosítjuk a termelési – értékesítési lánc szereplıit (ültetvényen dolgozó munkások, ültetvényes, szállítmányozó, importır, érlelıüzem tulajdonosa, bolttulajdonos).
17
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
Segédanyagok és módszerek 1
KÁVÉ
Termékkártyák BRAZÍLIA
KICSI PIROS GYÜMÖLCSŐ FÁKAT NEVELEK. MINDEN GYÜMÖLCS BELSEJÉBEN EGY BABSZEM TALÁLHATÓ, AMELYBİL ITALT FİZNEK. SAJNOS A FIZETÉSEM NEM ELÉG ARRA, HOGY FEDEZZEM A KIADÁSAIMAT, EZÉRT PÉNZT KELL KÖLCSÖNKÉRNEM MÁSOKTÓL, ÉS ÍGY AZ ADÓSSÁGAIM EGYRE NİNEK.
Forrás: http://www.risc.org.uk/ 2
CUKOR INDIA
ÉDES ÉS RAGADÓS A TERMÉS, AMIT SZÜRETELEK. SAJÁT CSALÁDOM SZÁMÁRA IS TERMELEK ÉLELMET, MÉGIS SOKSZOR NINCS MIT ENNÜNK. 2HA TEHETEM, A TERMÉNY ÁRÁBÓL ÉTELT, RUHÁT ÉS GYÓGYSZERT VÁSÁROLOK, DE ARRA MÁR NEM MARAD PÉNZEM, HOGY A GYERMEKEIMET ISKOLÁBA KÜLDJEM.
5
TEA SRI LANKA
EGY HATALMAS ÜLTETVÉNYEN DOLGOZOM. A LEVELEKBİL, AMELYEKET LESZÜRETELEK, AZ EGÉSZ VILÁGON ITALT FİZNEK. A LESZÜRETELT TERMÉST EGY HATALMAS KOSÁRBAN CIPELEM A HÁTAMON - EZ KÜLÖNÖSEN NEHÉZ MUNKA, HISZEN A LÉPCSİK SÍKOSAK ÉS MEREDEKEK. 18
www.schools.welthaus.at
ISKOLÁK A VILÁGÉRT 3
BANÁN
4
ECUADOR ÉN TERMELEM A VILÁG KEDVENC GYÜMÖLCSÉT. MINDENNAP 12 ÓRÁT DOLGOZOM, 6 NAPOT HETENTE. ENNYIT MÉG TE SEM JÁRSZ ISKOLÁBA!
CSOKOLÁDÉ
ELEFÁNT CSONTPART
A TERMÉS, AMIT SZÜRETELEK, ÉRETLENÜL ZÖLD, MAJD ÉRETTEN SÁRGA SZÍNŐ TOKBAN VAN. A BENNE LÉVİ BABOT ADOM EL. ÉDESSÉGET KÉSZÍTENEK BELİLE, DE SEM GYEREKEIM, SE ÉN NEM KÓSTOLTAM MÉG SOHA - EGYSZERŐEN NEM ENGEDHETJÜK MEG MAGUNKNAK.
19
www.schools.welthaus.at
Segédanyagok és módszerek 4. játék Kinek mi jut a banánból? Idıtartam:30 perc Korosztály: 12+ Eszközigény: Szerepkártyák (melléklet), 5 db banán, 5 db kés, szalvéta/papírtörlı, 30 db zseton 1. A játék bemutatása során ismertessük, hogy a következı játék a banán útját mutatja be a latinamerikai ültetvényektıl a mi asztalunkig. Alakítsunk öt csapatot, hogy megszemélyesítsünk minden egyes szakmát, ami része a banán áruláncolatának: - banán-ültetvényen dolgozó munkás - ültetvény-tulajdonos - szállítmányozó - importır, banánérlelıüzem tulajdonosa - bolttulajdonos. (Mindenkinek jusson egy-egy szerep!) Elsı kör A csapatok felosztása. Adjuk oda nekik a szerepkártyáikat, és kérjük meg ıket arra, hogy olvassák el a szerepeikrıl szóló információkat. Hagyjunk pár percet arra, hogy végiggondolják, mit is jelenthetnek a szerepeik. Mondjuk el nekik, hogy minden egyes banán 30 forintba kerül. Kérjük meg ıket arra, hogy döntsék el, a 30 forintból mennyit kellene nekik kapniuk a munkájukért a banán láncolatban. Kérjük meg ıket arra, hogy töltsenek néhány percet azzal, hogy érveket győjtenek amellett, hogy miért is illeti meg ıket az az összeg, amit az imént meghatároztak maguknak. Minden csoportnak adunk egy banánt és megkérjük ıket, hogy vágják le az ıket megilletı összegnek megfelelı szeletet. Most pedig minden csapat mondja el a többieknek a kitalált összeget és az okokat. A kért összegeket rögzítsük a táblán, majd adjuk ıket össze. A levágott banándarabokat rakjuk egymás mellé: egy óriásbanánt kapunk! Második kör A csoportok által maguk számára meghatározott díjak összege elkerülhetetlenül több, mint 30 forint, így a csapatoknak újra kell tárgyalniuk az elosztást. Minden egyes csapat gondolja át, hogy tud-e engedni az árból. Az új árakat ismét írjuk fel a táblára. Hogy fokozzuk a hatást, adjuk oda a 30 forintot az áruházat megelevenítı csapatnak, akik megtartják ebbıl a részüket, a maradékot pedig továbbadják az érlelıknek, akik szintén lecsípve a részüket továbbadják a maradékot az importıröknek, akik megtartják a részüket és továbbadják a maradékot a szállítmányozóknak, ezután következnek csak az ültetvénytulajdonosok, majd a legvégén a dolgozók. Végül leplezzük le az igazi felosztást, hogy valójában ki mit kap a Latin-Amerikai banán végsı árából. Hagyományos kereskedelembıl származó banán: Banán munkás: 1 forint Ültetvény tulajdonos: 5 forint Szállítmányozó: 4 forint Importır és banánérlelı-üzem tulajdonosa 7 forint Bolt vagy áruház 13 forint Összesen 30 forint Méltányos kereskedelembıl származó banán esetében a banán munkások számára kifizetett összeg minden esetben úgy kerül meghatározásra, hogy az fedezze megélhetési költségeiket. Ennek megfelelıen az egyes termelıknek juttatott ár országonként eltér a helyi viszonyoknak megfelelıen. Lezárás, közös megbeszélés: Igazságos-e ez a helyzet? Miért így oszlik meg a 30 forint? Kié a hatalom és miért? Hogyan lehetne javítani a helyzeten? Hogyan tudnánk mi, mint fogyasztók befolyásolni az elosztást? Hallottál már a méltányos kereskedelemrıl? Hajlandó lennél-e többet fizetni a banánodért, ha tudnád, hogy a munkások, vagy a termelık cserébe annyit fizetséget kapnának, hogy az fedezze az alapvetı szükségleteiket? Ismersz-e hasonló szituációt Magyarországon, amikor a jövedelmek elosztása nem igazságos? 20
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
Segédanyagok és módszerek A banán útja
2. A banánt éretlenül, zölden szüretelik, majd szüretelés után megmossák, felcímkézik és dobozokba rakják.
Forrás: http://www.oxfam.org.uk/
1. A banán-ültetvényeken nehéz dolgozni. Hónapokba telik, mire elıkészítik a területet, lyukakat vájnak a földbe, és belehelyezik a banáncsemetéket. Az ültetés után fél évvel megjelenik az elsı termés. A még éretlen banánokat kék mőanyag zacskóval fedik be. Ez megóvja ıket a sérüléstıl, illetve a növényvédı szerektıl,
3. Az ültetvényrıl teherautóval szállítják a banánt a raktárba, ahol megvizsgálják és osztályozzák ıket. Mivel az európai vásárlók tökéletes gyümölcsre vágynak, csakis a hibátlan banánokat exportálják. Amelyik gyümölcs nem felel meg a magas minıségi elvárásoknak, azt helyben, igen alacsony áron adják el.
4. Akár hat napba is beletelik, míg a banán hajóval eljut Dél-Amerikából illetve a Karibszigetekrıl Európába. A hajó gyomrában a hımérséklet nem haladja meg a 13,3°C fokot, amely megakadályozza, hogy az érési folyamatok beinduljanak. Európa nagy kikötıibıl (Amszterdam, Hamburg stb.) a banánt hőtıkamionokkal szállítják el a banánérlelı üzemekbe. A banánérlelés mindig ott zajlik, ahol majd a banánt értékesíteni kívánják, mivel az érett banán szállítása nagyon kockázatos.
5. A banán az érlelı üzemekbıl a szupermarketekbe, boltokba kerül. Az egy fıre jutó banánfogyasztás Magyarországon évi 7 kilogramm. 21
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
ISKOLÁK A VILÁGÉRT Kinek mi jut a banánból? Forrás: http://www.bananalink.org.uk/
Banánültetvényen dolgozó munkás 12- 14 óra kemény fizikai munkát végzel, nagy melegben. Feladataid: 1. mőtrágya és növényvédıszerek alkalmazása, melyek veszélyeztetik az egészségedet. Mivel a növényvédıszereket gyakran repülıgéprıl szórják az ültetvényre, családtagjaid is veszélynek vannak kitéve. 2. a banánok szüretelése - óriási kosarakban cipeled a súlyos banánfürtöket 3. a banánok kiválogatása 4. a banánok megmosása - a kezed egész nap vízben ázik Aggodalmaid: vajon marad-e elég pénzed, hogy élelmet és gyógyszert vegyél és gyermekeid iskolába járasd? Nincs lehetıséged, hogy munkatársaiddal közösen tiltakozz az alacsony fizetés és a rossz munkakörülmények ellen. A szakszervezethez nem csatlakozol, mert félsz, hogy akkor elvesztheted a munkád.
Ültetvényes Az ültetvény fenntartásának költségei: drága szerszámokra, gépekre, növényvédıszerekre, a permetezı repülıgépekhez benzinre van szükséged. Ügyvédi költség: ha munkásaid pert indítanak ellened, ügyvédet kell fogadnod. Hulladék: Mivel a legtöbb európai országban csakis a “tökéletes” banán az eladható, viszonylag magasak a termelési költségek. Ha a megtermelt banán nem felel meg a minıségi követelményeknek, akkor azt sokkal kevesebb pénzért tudod csak értékesíteni a helyi piacon. Rizikó: ha rossz a szüret, ha egy hurrikán vagy kártevı tönkreteszi a termést, a következményeket te viseled. Befektetés: állandóan újabb és újabb gépeket kell venned, hogy ültetvényed megfeleljen a kor követelményeinek és ne menj tönkre. Termıfölddel kapcsolatos költségek: Egy idı után banánföldjeid termékenysége csökken. Újabb földterületet kell vásárolnod vagy még több mőtrágyát kell, hogy használj. 22
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
Segédanyagok és módszerek Szállítmányozó Költségeid: Hajókkal kapcsolatos költségek: a teherszállító hajók drágák és magasak a fenntartási költségeik. Benzin. A hajóút hosszú, ennek megfelelıen a benzinköltségek is magasak. Biztosítás: ha a rakomány a te hibádból megsérül, a kárt neked kell a megrendelınek kifizetned. Hőtés: a hajókon hatalmas hőtıket üzemeltetsz, nehogy a banánok idı elıtt megérjenek. Kikötıdíj: Mind a származási, mind a célországban kikötıdíjat kell fizetned.
Importır, banánérlelıüzem tulajdonosa Szállítási költségek: a nagy európai kikötıkbıl az érlelıüzemekig, majd onnan az üzletekig szállítod a banánt. Szerzıdés: az ültetvényessel kötött szerzıdésben vállalod, hogy minden héten adott mennyiségő banánt veszel. A boltigazgatóval kötött szerzıdésben vállalod, hogy minden héten adott mennyiségő banánt szállítasz neki. Ha mindezt bármilyen okból nem tudod teljesíteni, te vagy a felelıs érte. Engedély: Ahhoz, hogy importálhass, engedélyre van szükséged, ami pénzbe kerül. Irodaköltségek: céged nagy, reprezentatív irodákat tart fent. Érlelıgáz: Költséges etiléngázt hasznának az üzemekben. Csomagolási költségek: az érett banánokat újracsomagolják, ennek költségeit is te állod.
Boltigazgató Személyzet: elı kell teremtened alkalmazottaid bérköltségét Mőködési költségek: rezsi, szállítás, beszerzések költségei Verseny: ahhoz, hogy fel tudd venni a versenyt a többi szupermarkettel, újítanod kell, nagyobb és szebb üzletet kell építened és modern gépeket kell venned. Rizikó: Ha a banánok sérülten vagy túl éretten kerülnek a boltba, a vásárlóid elpártolhatnak tıled. Reklám: hirdetési költségeid magasak.
23
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
ISKOLÁK A VILÁGÉRT Lezáró vita Forrás: http://www.bananalink.org.uk/
A banántermeléssel kapcsolatos problémák nem érdekelnek. Csakis az a fontos, hogy minél olcsóbban vehessek banánt.
Kulcsfogalmak: felelıs fogyasztás szegénység organikus termelés
gazdaságosság
alapvetı emberi jogok globalizáció
mezıgazdaság szerepe
multinacionális vállalatok
bevándorlók, menekültek társadalmi problémák
méltányos kereskedelem
vidéki hagyományok, szokások városiasodás
környezetszennyezés
3 milliárd vidéki lakos
fejlıdı és fejlett országok
gyarmatosítás
vidéki munkanélküliség
rizikók és költségek megosztása magyar kistermelık
24
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
Segédanyagok és módszerek TUDNIVALÓK A RIZSRİL Háttérinformációk tanárok és trénerek számára Mindennapi élelmünk a rizs „Ettél már ma rizst?” – Kínában, Thaiföldön, Bangladesben ez egy szokásos üdvözlıforma. Néhány ázsiai országban az elfogyasztott élelmiszer 80 %-a rizs. Sok ázsiai országban a rizs és az étkezés kifejezésére ugyanazt a szót használják. Madagaszkáron szintén fontos szerepet játszik a rizs. A barátság szó az ı nyelvükön azt jelenti „rizs és víz”. Brazíliában a legtöbb étkezés alapja a rizs és a bab. A rizs Európában is a mindennapi élelem. Jól alkalmazkodik az éghajlati körülményekhez, minden kontinensen megterem. A világ lakosságának a fele számára ez a legfontosabb élelmiszer. A rizst fıként kisbirtokokon termelik. Évente 620 millió tonnát takarítanak be. Ennek ellenére az éhezık 50 %a, azaz 420 millió ember, rizstermelı vidékeken él. Gyermekek ezrei halna k meg sze gé nys ég gel s zo ro s a n ö ss ze fü ggı betegségekben vagy éhezésben.
A rizs – az éhezés elleni harc eszköze Hosszú ideig úgy tőnt az ipari rizs jelenti a megoldást az éhezésre. Az új rizsfajták és a zöld forradalomban kifejlesztett új gazdálkodási módszerek magasabb terméshozamot eredményeztek. Sajnos ez azzal is járt, hogy a kisgazdálkodókat egyre kiszolgáltatottabbá vá l ta k a v e tı m a g o t, tr á g yá t és rovarirtószereket gyártó vállalatokkal szemben. A fejlesztési, gazdasági szakértık egyaránt az új ellenálló fajták monokulturális termelését támogatták. Ennek azonban negatív hatásai is voltak. A hagyományos mezıgazdasági rendszer összeomlott, és csökkent a helyi biodiverzitás. Az új fajták többsége csak egyszeri vetésre volt alkalmas, a következı
évben már nem lehetett elvetni a magokat. Emiatt sok gazdálkodó függı viszonyba került a vetımag-elıállító vállalatokkal. A monokulturális termelés sokkal érzékenyebb a kártevıkre és a gombákra. Az új fajtákhoz használt rovarirtószerek és trágyák sok betegséget okoztak. A 19. században a Fülöpszigeteki gazdák 3000 rizsfajtát ültettek. Ma az ország földbirtokának 90 %-án már csupán 5 fajtát termelnek. A rizstermelı vidékeken a lakosság fele, azaz 420 millió ember éhezik. Több területet érint a klímaváltozás, amelynek következményeként, az áradások hatására, csökken a terméseredmény. A FAO egyik célja, hogy a szárazsághoz alkalmazkodó erıs fajtákat népszerősítse. Más elképzeléseket – mint pl. az A vitamint is tartalmazó aranyrizs felhasználása (Golden Rice, génmódosított rizs) – a szakértık nem támogatják széleskörően. Néhányan vitatják, hogy az aranyrizs segít megelızni az alultápláltságot. Mások még szkeptikusabbak, és azt állítják, hogy egy személy számára csak 1,5 kg (szárazsúlyú) rizs fogyasztása biztosítja a napi A-vitamin szükségletet. Ezért inkább érdemesebb a vitamindús helyi gyümölcsöket és zöldségeket választani. Egy mangó például tartalmazza az egész napi A-vitamin bevételt. A vállalatok ezzel szemben leginkább azokat a késztermékeket reklámozzák, amelyek sok esetben egészségtelenek. A helyi vitaminban gazdag élelmiszereket nem értékelik, nem ismerik el. A népesség ugrásszerő növekedése és a klímaváltozás okozta gyenge terméshozamok komoly kihívást jelentenek az emberiség számára. Mégsem a rizstermelés gyenge hozamai okozzák a éhínségeket, hanem az élelem rosszul szervezett elosztása. A rossz táplálkozás fı okai a háborúk, a szegénység, a helyes táplálkozásról való információhiány és a mezıgazdaságot befolyásoló méltánytalan világkereskedelmi szabályozások.
Forrás: Maria Wiggerthale elıadása a „Képzık Képzése” konferencián Grazban (2007. október 22.) Bsp: Jasminreis und Patentierung von gentechnisch verandertem Saatgut S 18/19 Mesieror Report Südwind Magazin 7/8 2002 Kleine Zeitung 2007.11.12. „Trauriger Report” S12 Internet: http://tpd.buch-club-net.de/news/thailand-weltgroesster-reisexporteur.htm (2007) http://www.transfair.org/produkte/reis/wissenswertes.html#c261 (2007) http://de.wikipedia.org/wiki/Reis (2007) 25
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
ISKOLÁK A VILÁGÉRT
26
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
Segédanyagok és módszerek Rizsmőhely Cél: A résztvevık tájékozódjanak a globális kereskedelemrıl, valamint az agrártermékeket érintı komplex kérdésekrıl, elsısorban a rizs példáján keresztül. A feladatok során ismertetjük a kereskedelem alternatív módjait, így a méltányos kereskedelem rendszerét. A résztvevık megismerkednek a biológiai sokféleség elınyeivel – ez garantálja az élelmet és biztosítja a megélhetéshez szükséges jövedelmet. • • • • •
Személyes asszociációk a rizs témájáról Tények és adatok a rizsrıl A rizstermelés láncolata Biodiverzitás – a sokféleség, amely számos ember életét és túlélését biztosítja A rizs világkereskedelmi és méltányos kereskedelmi ára
Idıtartam: legalább 100 perc (részenként is felhasználható)
Segédanyagok: papírlapok, ceruzák, kérdıívek, tájékoztató lapok, rizsmemória-játék, találós kérdések, két kép összehasonlítása (monokultúra – polikultúra), a „rizs-összefüggés” játékhoz kártyalapok, adatlapok (háttérinformációk) A feladatok bemutatása 1. feladat – Személyes asszociációk (10’) Mindannyian ismerjük a rizst – mégis különbözıképpen fogyasztjuk. A következı 1, 5 órában a rizzsel kapcsolatos problémákkal foglalkozunk. Kezdjük néhány pozitív asszociációval! Biztosan ismertek egy finom ételt, amely rizsbıl készül. Mindenkit arra kérünk, hogy meséljen kedvenc rizsételérıl! A pozitív emlékeket még jobban elıidézi, ha a résztvevık le is írják az ételek nevét. A papírokat egy rizsestálba győjtjük, és félretesszük.
2. feladat – Szólások a rizsrıl (10’) Sok embernek a rizs a fı tápláléka. Rengeteg szólást alkottak ezzel az étellel kapcsolatban. A szólásokat tartalmazó lapokat elhelyezzük a teremben. A játék résztvevıi körbejárnak, és elolvassák a szólásokat. Három perc után mindenki kiválasztja azt a szólást, amelyik neki a legjobban tetszik. Minden résztvevı hangosan
felolvassa és elmagyarázza, hogy miért pont azt választotta. Izgalmas feladat lehet, ha kihagyjuk a szólás eredetét, és ki kell találni, hogy honnan származik. Ebben az esetben a rizstermelı országokat már a játék elején bemutatjuk.
3. feladat – Rizs-kvíz (30’) A játék célja az, hogy a részvevık megismerjék, hogy világszerte milyen a termelık helyzete. Az info rmá ció részletek összeállításá va l a résztvevıknek nagyobb rálátása lesz a témára. Felteszünk egy kérdéssort. Mindegyik kérdésnél három lehetséges válasz adható. Minden válaszhoz a terem egy adott sarkát rendeljük. A kérdés és az információszerzés folyamatát érdekesebbé tehetjük, ha három csapatot alkotunk. Miután feltesszük a kérdést, minden résztvevıt arra kérünk, menjen a választ képviselı helyre (1, 2, 3 válasz). Akik helyesen tippeltek, azok kapnak egy golyót vagy pontot. A játék végén a csapatok összeszámolják a golyókat, pontokat stb. (A legtöbb pontot elérı csapat egy tábla csokoládét kap – megkérjük ıket, hogy osszák el egymás között). A játék után a kérdéseket elismételjük.
4. feladat – Rizs memory – A rizstermelés láncolata (16 kép-szöveg párosítás) A résztvevık információt kapnak a rizstermesztésrıl és a betakarításról a Fülöpszigeteki példán keresztül. A játék 1. verziója (15’) A 32 kártyát lefordítva elhelyezzük az asztalon. Minden játékos felfordít két kártyát, úgy, hogy mindenki láthassa azokat. Ha az egyik játékos talál egy összeillı kép-szöveg párt, akkor azt megtarthatja. Ha minden párt megtaláltak, sorrendbe kell állítaniuk a termelési lánc elemeit. A játék 2. verziója (15’) A memóriakártya-csomagot fejjel lefelé fordítjuk, minden résztvevı húz egy kártyát. Ezután minden játékos megpróbálja megtalálni a társát, akinél az ehhez illı kép vagy szöveg van. A végén a párok bemutatják a csoportnak az összeillı képet és szöveget, és közösen megállapítják a termelési lánc elemeinek helyes sorrendjét.
5. feladat – Egyféleség helyett sokféleség (20’) A rizs különbözı formájú és színő lehet. Hány rizsfajtát ismerünk? Mennyi rizsfajta létezik a világon? Hány típust tudunk megkülönböztetni egy üvegben? Régen hány rizsfajta létezett, és mennyi van jelenleg? A játék résztvevıit arra kérjük, hogy csoportban 27
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
ISKOLÁK A VILÁGÉRT vagy önállóan válaszoljanak a különbözı szintő kérdésekre. A játék célja az, hogy megismerjék a különbözı rizsfajtákat. Bevezetésként megkérdezzük a játékosokat, hogy hány rizsfajtát ismernek. Segítségképpen megemlíthetjük a különbözı rizsbıl készült ételeket, amelyek ötleteket adhatnak a résztvevıknek. Ezután kis csoportokat alkotnak, és minden csoport kap egy kérdıívet. Csoportmunkában próbálják kitalálni a válaszokat. Ezután minden résztvevı kap egy lapot a helyes válaszokkal, amelyrıl információt szerezhetnek. 1. Hányfajta rizs található ebben az üvegben? 2. Mely földrészeken termelnek rizst? 3. Hány rizsfajta létezik a világon? 4. Hány különbözı rizsfajta létezett a Fülöpszigeteken a 19. században? Most mennyi rizsfajta terem (a terület 98 %-án)?
6. feladat – Monokultúra, polikultúra (10’) Végül a két képet összehasonlítják. Az elsı kép a rizs monokulturális mővelését mutatja be. Milyen hátrányokkal járnak ezek a termelési módok a gazdálkodókra? A résztvevık erre keresik a lehetséges válaszokat: Például: • Ha csak egy rizsfajtát termesztenek, és azt egy kártevı megfertızi, az egész termés tönkremegy. • Ha csak egy rizsfajtát termelnek és szegény a gazdálkodó, a családja csak rizst eszik. Ha a rizst nem tudják megfelelı áron eladni, a család nem tud más élelmet venni – ha egyáltalán tudnak venni valamit! A monokulturális termelés gyakran nagy mennyiségben használ mőtrágyát, ami szennyezi a földeket. Összehasonlítva a két képet a szituáció elég eltérı. Mit látnak a résztvevık a második képen? Miben tér el a 2. kép az 1. képtıl? A résztvevık közösen összegyőjtik a 2. képen bemutatott biológiai sokféleség pozitív hatásait: •
•
•
•
van, akkor azt eladják a piacon. Egy egészséges rizsföldön – vegyi anyagok nélküli területen – még halat is tenyészthetnek. Ezt akár el is fogyaszthatják és hasznos is, mivel a kártevıket megeszik, és a trágyáját is felhasználhatják. A biológiai sokféleség így kiegészítı jövedelmet is jelenthet, ami segíthet abban, hogy a gyerekek iskolába tudjanak járni és/vagy a családnak abban, hogy a farmot bıvítsék (gépekkel, állatokkal stb.)
7. feladat – Rizskereskedelem: fókuszban a méltányos kereskedelem (25’) A tanulók információkat kapnak a rizs kereskedelmérıl és a méltányos rizskereskedelemrıl, és ehhez kapcsolódóan az európai és USA-beli exporttámogatások hatásairól. Tájékoztatjuk ıket a méltányos kereskedelem jellemzıirıl, és egy esettanulmányt is bemutatunk. A bevezetı elıadás után 3-6 fıs csapatokat alkotnak. A csoport kártyákat kap, amely az elıadás szavait tartalmazza. A feladat: a diákokat megkérjük, hogy logikusan rendezzék el a kifejezéseket, és kapcsolják ıket össze egymással, hogy egy ábra alakuljon ki belıle. Néhány kártya üres – ezeket is használhatják szavak felírására, amivel új kapcsolatokat alakíthatnak ki, felhasználva saját ismereteiket. Ha szükség van rá, színes kártyákat is felajánlhatunk, amelyeken megjelölhetik a fı fogalmakat. Az egyedi kapcsolódási rendszereket vagy ábrákat bemutatják az osztálynak. A csoportmunkák közötti különbségeket az egész osztály megvitatja.
A különbözı rizsfajták – a fülöp-szigeteki elıadó szerint egy rizsföldön ötféle rizst is termesztenek – garantálják a védelmet kártevıkkel szemben. Ha az egyik rizsfajta tönkremegy, még megmarad a többi. A gyümölcs- (mangó, papaya, stb.) és zöldségfajták a családnak biztosítják a változatos étrendet, amelyet nem kell megvásárolniuk. Így sokkal függetlenebbek lehetnek. Ha feleslegük 28
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
Segédanyagok és módszerek 2. JÁTÉK – SZÓLÁSOK A RIZSR İL
Hiába van ezer földed, naponta csak egy adag rizst tudsz enni. Hiába van ezer szoba a házadban, éjszakára csak egy hely kell az ágyadnak. (ismeretlen)
Egy tál verejték – egy tál rizs. (Vietnám).
A rizs vízben születik, és borban hal meg. (Olaszország)
Ha egy órára boldog akarsz lenni, idd le magad, ha három napra boldog akarsz lenni, házasodj meg, ha egy életen át boldog akarsz lenni, egyél mindennap rizst. (Kína)
Ha nem ettél rizst, nem is ettél semmit. (Afrika)
3. FELADAT - - RIZSKVÍZ (A megoldást kiemeléssel jelöljük) 1. Világszerte hány ember fı tápláléka a rizs? A világ lakosságának több mint 10 %-a A világ lakosságának több mint 90 %-a A világ lakosságának több mint 50 %-a
A fı táplálék azt jelenti, hogy ez az élelmiszer adja a tradicionális étrend alapját. Fı élelmiszer lehet például a búza, a rizs, a burgonya, a yamgyökér, illetve a hüvelyesek, pl. a lencse és a bab. (faostat.fao.org/site/340/default.aspx) 2. Mikor termesztettek elıször rizst? 15000 ezer éve 2000 ezer éve 500 ezer éve
Az elsı rizst Kelet- és Dél-Ázsiában termeszthették 15 000 évvel ezelıtt, amikor a folyódelták mentén letelepedtek, és a vadrizst háziasították. http://www.fao.org/rice2004/en/kids.htm 29
www.schools.welthaus.at
www.schools.welthaus.at
ISKOLÁK A VILÁGÉRT 3. Világszerte hány országban termelnek rizst? 20 országban 113 országban 76 országban
113 országban termelnek rizst (összehasonlításképpen az ENSZ 193 országot ismer el). A világ rizstermésének 90 %-át kisbirtokosok, azaz 2 hektárnál kisebb földeken gazdálkodók termesztik. (Wiggerthale 2007)
4. 2005-ben 620 millió tonna búzát arattak. Évente mennyi rizst takarítanak be? Körülbelül ugyanannyit (620 millió tonnát) Körülbelül a felét A kétszeresét
A világon mintegy 618,4 millió tonna rizst aratnak (FAO, 2006. aug.). A három legnagyobb rizstermelı ország Kína, India és Indonézia. http://www.dlz-agrarmagazin.de/?redid=70480
5. A rizzsel a világpiacon kereskednek. Thaiföld és Vietnam exportálja a legtöbb rizst a világon. Ezután melyik ország következik?
USA India Olaszország
Thaiföld a legnagyobb rizsexportáló ország 25,8 millió tonnával (39 %), ezt követi Vietnam, 4,2 millió tonnával és az Egyesült Államok 3 millió tonnával. Indiában ezzel szemben csökken a kivitel; itt 2004-ben 6,9 millió tonnáról 2,8 millió tonnára csökkent az export, így a 4. helyre került. http://tpd.buch-club-net.de/news/thailand-weltgroesster-reisexporteur.htm Olaszországban a rizsmővelés hagyománya több mint 500 évre tekint vissza, de nem exportálnak nagy mennyiségben. (2005-ben 17,29 ezer tonna rizst exportáltak) faostat.fao.org/site/340/default.aspx 6. Melyik földrészen importálják a legtöbb rizst?
Afrika Ázsia Európa A rizsimport 48 %-a Ázsiába, 31%-a Afrikába kerül. A 10 legnagyobb importáló ország között szerepel Indonézia, Nigéria, a Fülöp-szigetek, Banglades és Elefántcsontpart. (Wiggerthaler 2007)
30
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
Segédanyagok és módszerek 7. 840 millió ember éhezik a világon. Hány százalékban élnek rizstermelı vidékeken?
10% 30% 50%
A rizsterméstıl függı területeken a lakosság 50 %-a éhezik. A rizstermés 5 %-a kerül csak a nemzetközi áruforgalomba. Ezért amellett, hogy a nemzetközi méltányos kereskedelem megvalósul, nagyon fontos támogatni a helyi termelés és a helyi élelmiszerek népszerősítését.
8. Különféle rizsfajták léteznek. Az egyik leghíresebb a basmati rizs. Mit jelent a basmati?
Hosszúszemő Illat Élet Hindi nyelven a basmati illatot jelent. Ez egy illatos, hosszúszemő rizs, amely eredetileg Indiából származik. 9. Miért engedik az ázsiai gazdák, hogy a kacsák az elárasztott földeken ússzanak? (Forrás: Brot zum Leben from Brot für die Welt)
A kacsák megeszik a kártevıket és trágyázzák a földet. A kacsák a hagyomány szerint jó termést hoznak A kacsák megeszik a kis halakat, amelyek kárt okoznak a rizstermésben. 10. A rizsmővelés során szükség van elegendı vízre. Egy kg rizshez pontosan mennyi vízre van szükség?
2l 200 l 2000 l Átlagosan egy farmer 2 000 liter vizet használ el egy kg rizs termeléséhez. (Forrás: Der Handel mit dem Hunger, 31.o. – Fian, http://www.fao.org/rice2004/en/kids.htm) 11. Az összes rizs 90%-át
5 vállalat 8 vállalat 10 vállalat forgalmazza. Ez a helyzet nehezíti a méltányos kereskedelem megvalósulását.
31
www.schools.welthaus.at
www.schools.welthaus.at
ISKOLÁK A VILÁGÉRT
4. játék Rizs memory
Az ember elıször több mint 15 000 éve termesztett rizst a mai Kína területén. Emberek milliói számára a rizs jelenti a fı élelmet. A világ rizstermésének 90 %-a Ázsiában terem.
A rizst fıként a kisbirtokosok termesztik. Ázsiában a legnagyobb arányban saját ellátásra termelnek. Csupán 4 % kerül a nemzetközi kereskedelmi forgalomba.
1
2
A Fülöp-szigetek déli részén, hatalmas sík területeken termelik a rizst.
A Fülöp-szigetek északi részén a lakosság szorgalmas munkával teraszokat épített, így növelte a földmővelésre alkalmas területet.
3
4
A vetésterületet vízzel fel kell tölteni, hogy a rizst el lehessen vetni. A vizet ezért csatornán vezetik a teraszokra.
Amíg a mag növekszik, elıkészítik a talajt. A vízibivalyok (carabaók) a legalkalmasabbak az ilyen elárasztott területeken történı munkákra, mivel nem félnek a víztıl és nem süllyednek el az iszapos földeken. 6
5
Két-három palántát kisebb halmokba ültetnek. Ez a munka nehéz és kimerítı. A nap éget és az eláradt földek felett magas a pára.
Ha a magok megérnek, a vizet elvezetik a földterületrıl. A rizs virágzata hasonlít a búzáéra. Optimális körülmények között a vetımagból 3000 rizsszem terem.
7
8 32
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
Segédanyagok és módszerek A virágzatot éles késsel levágják mielıtt kévébe kötik.
A kévét felkötik vagy a földre fektetik, hogy megszáradjon.
9
10
11
A rizsszemeket még egyszer kiteszik száradni. A magokat újból és újból átforgatják. A kisgazdálkodók általában a lábukkal dolgoznak. A nagy ültetvényeken gereblyéket használnak. 12
A rizsszemeket kicsépelik a bugákból és elkülönítik a szalmától.
A száraz rizst nagy zsákokba teszik. Egy részét a malomba viszik, és lisztet készítenek belıle.
13
A biogazdálkodásból és méltányos kereskedelembıl származó rizst növényvédı szerek nélkül és organikus trágya használatával termelik. Az ültetvényeken dolgozók méltányos bérezésben részesülnek. 15
Az osztrák Katolikus Gyermekmozgalom fejlesztési intézménye támogatja a biorizs-ültetvényeket, amelyeken a farmerek természetes trágyát és hagyományos rizsfajtákat használnak és ültetnek. 14
A méltányos kereskedelem feltételei biztosítják, hogy a farmerek felelısen gazdálkodjanak, a gazdálkodásukkal fedezzék a megélhetésüket, valamint az egészségügy és az oktatás területén a szükséges szintet elérjék. 16 33
www.schools.welthaus.at
www.schools.welthaus.at
4. játék Rizs memory
ISKOLÁK A VILÁGÉRT 1
2
3 4
5
6
8
7
34
www.schools.welthaus.at
Segédanyagok és módszerek 9
10
11
12
13
14
15
16
35
www.schools.welthaus.at
ISKOLÁK A VILÁGÉRT 5. játék – Egyféleség helyett sokféleség 1. Hány rizsfajta van ebben az üvegben ? A világon több mint 130 000 rizsfajta létezik. Ehhez a gyakorlathoz tanácsos a lehetı legtöbb rizsfajtát elhelyezni az üvegben. 2. Mely kontinenseken terem rizs?
Európa (Olaszország): Poebene területén 500 éve termelnek rizst. Jelenleg Olaszország a legnagyobb rizsimportáló és -exportáló ország Nyugat-Európában. www.agromil.it/ger/cultura/index.asp Dél-Amerika (Brazília): A rizs Spanyol és portugál telepesek által jutott el Brazíliába a 18. században. 2005-ben Brazília a 9. lett a rizstermelı országok rangsorában. www.eiselen.stiftung.de/knoll/ ernstberger.html Észak-Amerika (USA ): Az USA 11. a rizstermelı országok rangsorában (FAO 2005). A világpiacon forgalomba kerülı összes rizs 14%-a az Egyesült Államokból származik. A termelési költségek 72 %-át a támogatások adják (Wiggertaler 2007). Afrika (Tanzánia): Afrikában 3500 éve mővelik a rizsföldeket. Az afrikai rizsfajták különösen jól alkalmazkodtak a szárazsághoz. Sajnos ezek a 60-as években kezdtek eltőnni, mert a segélyszervezetek ázsiai rizst hoztak ide. Ezek magas terméshozamúak, de akkoriban megfertızıdtek, így a termés nem növekedett. www.de.wikipedia.org/wiki/NERICA Ázsia (Fülöp-szigetek): A Fülöp-szigeteken a rizs az elsıdleges táplálék. Háromszor esznek rizst: reggelire, ebédre és vacsorára. A lakosság 70 %-a él a termelésébıl és a kapcsolódó marketingbıl (Gilda Abien, Mindanao 2007) Ausztrália: A 20. század kezdetén a japánok hozták be a rizst az 5. kontinensre. http://www.unclebens.de/fibel/fibel_ 1.aspx Ausztráliában 67, 3 millió tonna rizst termelnek. http://www.datenbank-europa.de/erdkunde/kontinent/australien/land.htm
3. Hány rizsfajta létezik a világon? Válasz: A világon több mint
130
000
rizsfajtát
tartanak
számon
(Welthungerhilfe).
Háttérinformáció: A rengeteg rizsfajta a gazdálkodóknak köszönhetı, akik az évezredek során kitermesztették a különbözı variációkat. A különbözı rizsfajták jól alkalmazkodnak a különbözı éghajlatokhoz, a csapadékés talajviszonyokhoz. Az évszázadok során néhány rizsfajta ellenállóvá vált az egyes kártevıkkel szemben. 113 országban foglalkoznak rizs termesztésével. Az éhezı emberek 50 %-a rizstermı területen él. 4. Hány különbözı rizsfajta létezett a Fülöp-szigeteken a 19. században? Most hányfajta rizs terem? Válasz: Körülbelül 3000 fajta létezett. Ma a terület 90 %-án 5 fajta terem. Háttérinformáció: Vannak olyan projektek, amelyek segítik a biodiverzitás növekedését. Az osztrák Katolikus Gyermekmozgalom fejlesztési hivatala támogatja a Mindanaoban mőködı „Don Bosco projektet”, amellyel megvalósulhat a fenntartható mezıgazdaság. Újra felfedezik az ıshonos fajtákat, erısítik a biodiverzitást és biztosítják az élelmiszer-biztonságot a helyi lakosság számára. 36
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
Segédanyagok és módszerek
6. feladat Monokultúra – Polikultúra (Don Bosco, Mindanao, Fülöp Szigetek)
37
www.schools.welthaus.at
www.schools.welthaus.at
ISKOLÁK A VILÁGÉRT Rizskereskedelem: fókuszban a méltányos kereskedelem Célok: A diákok ismerjék fel a méltányos kereskedelemmel kapcsolatos összefüggéseket és értsék meg a hozzá tartozó fogalmakat. A résztvevık megosztják egymással a különbözı nézeteket, elmagyarázzák egymásnak a fogalmakat és az összefüggéseket. Minden résztvevı a saját nézıpontját képviseli. A csoportmunka elısegíti az együttmőködést és a megbeszélést. Ezáltal új kérdések is felmerülnek. Célcsoport: 11 év feletti tanulók, tanárok Forrás: Walter Prügger tanári segédanyaga A feladat menete: 1.) A diákok megkapják az információs anyagot a rizskereskedelemrıl. Megbeszélik az USA-beli és európai támogatások hatásait. Ezzel együtt egy konkrét esettanulmány a méltányos kereskedelmet is bemutatja. A diákoknak bemutatott információs anyag Számos rizstermelı kisbirtokos él szegénységben. Eladják a termékeiket azoknak a közvetítıknek, akik esetenként a termelési költségeket sem fizetik meg számukra. Sokan adósságokat halmoztak fel. A külföldi vevık nem állnak közvetlen kapcsolatban a kisbirtokosokkal, ezért a közvetítıktıl vásárolják meg a rizst. Thaiföld a legnagyobb rizsexportáló ország, 25,8 millió tonnával (39 %), ezt követi Vietnam 25,8 millió tonna mennyiséggel és az Egyesült Államok 3 millió tonnával. Az Egyesült Államok és Dél-Európa rizstermelıi erıteljes állami támogatással, az egész világpiacot ellátták rizzsel, ami csökkentette az árakat. Számos ázsiai és afrikai rizstermelınek okoztak ezzel nehézséget. Sokan tönkre is mentek emiatt. Az érintett termelık egy része alternatív megoldást talált. Csatlakoztak a Méltányos Kereskedelem (Fair Trade) kezdeményezéséhez. A méltányos kereskedelem garantálja a rizs minimumárát, amelyet a méltányos kereskedelem ellenırzı szervezete (Fair Trade Labelling Organization, FLO) állapít meg, az egyes országokban élı tagok és az ott élı termelık egyetértésével. A minimumár fedezi a termelési költségeket, és biztosítja a humánus munkakörülményeket. Ha a világpiaci ár meghaladja a minimumárat, a gazdálkodók az aktuális piaci árat kapják meg. Ezt kiegészíti az a tonnánkénti 30 eurós prémium,
amelyet az együttmőködı gazdák minden ısszel megkapnak. Ezt a támogatást a helyi infrastruktúra fejlesztésére, képzésekre, egészségügyre és ökológiai projektekre fordíthatják. Ezenfelül a kereskedık kötelesek hosszú távú kapcsolatokat kiépíteni a termelıkkel, hogy a közösségek tudjanak a jövıre tervezni, és így lehetıvé váljon a fenntartható fejlıdés. Esettanulmány A ’Khaddar’ basmati rizs-projekt a Gangesz partján és a Himalája lábánál valósul meg, Észak-Indiában, Loxar régióban. Ez a terület nagy rizstermı vidék. Kashmeer Shing, 52 éves rizstermelı itt él 5 bátyjával és a családjukkal. Három fiával együtt közösen két és fél hektáron termesztenek basmati rizst. „A kiegészítı jövedelem révén, amelyet a Transfairtıl kaptunk, közösen építettünk egy hidat. Ezelıtt a rizst a fejünk felett kellett hordanunk, és így kellett derékig érı vízben átkelnünk a csatornán.” – meséli Kashmeer Shing. Most már át tud menni a hídon a szállítmányával. A méltányos kereskedelem feltételeinek vizsgálata biztosítja, hogy a farmokon felelısen gazdálkodjanak, a gazdálkodással fedezzék megélhetésüket, és elérhetıvé váljon számukra az alapvetı egészségügyi és oktatási szolgáltatás. Khaddarban a terv szerint létesítenek egy alapszintő egészségügyi központot, fejlesztik az iskolarendszert, valamint telefonhálózatot alakítanak ki. „Ezután szeretnénk kikövezni a szők utakat, amelyek összekötik a falvakat a rizsföldekkel.” – mondja Kashmeer Shing. – „Mostanáig az utak mindig sárosak lettek a monszunidıszak alatt.” Vita: Az információs anyag bemutatása után a diákok 3-6 fıbıl álló csoportokat alkotnak. Minden csoport kártyákat kap, amelyeken az elızıekben bemutatott legfontosabb fogalmak szerepelnek. Feladat: A fogalmakat logikusan össze kell egymással kapcsolni. Ideális esetben az összes fogalom egy ábrát alkot. Ezenkívül üres lapokat is kiosztunk. Ezeket használhatják az új összefüggések és az új ötletek kidolgozására. A színes papírok az általános fogalmakat jelzik. A csoportok bemutatják egymásnak az ábrákat. Megbeszélik a különbözıképpen összekapcsolt fogalmakat. Fogalomkártyák: kiegészítésként használhatók üres lapok, amelyekre felírjuk a kapcsolódó fogalmakat.
38
www.schools.welthaus.at www.schools.welthaus.at
Segédanyagok és módszerek Kisbirtokosok
Szegénység
Export-üzlet
Befektetések
A méltányos kereskedelembıl származó jutalék
Közvetítık
A rizsexport állami támogatása
Adósság
A méltányos kereskedelem kritériuma
Egészség
Thaiföld
39 %
Vietnám
Alapvetı orvosi ellátás
Jobb iskolarendszer
USA
Alacsony árak
Az árak csökkentése
Hosszú távú szerzıdések
Dél-Európa
Felkészülni a jövıre
Alternatíva
Méltányos kereskedelem
Képzés
A biogazdálkodás támogatása
FLO – Fair Trade Labelling Oganisation –
Minimumár
Termelık
Ökológiai fejlesztések
Megélhetés biztosítása
A fair trade védjegy kiadására, ellenırzésére létrejött szervezet
A kisbirtokosok
39
www.schools.welthaus.at
www.schools.welthaus.at
Fıszerkesztı: Lırincz Marcell Szerkesztık: Koppány Judit, Nagy Gabriella Fordítás: Vízkeleti Viola Tördelés: Lırincz Marcell Képek: Friedrich Ofner, Welthaus Graz, Fair Trade, DKA Archivum, Wikipedia, aboutpixel.de, Artemisszió Alapítvány Minden jog fenntartva: Artemisszió Alapítvány
[email protected] Budapest, 2008 A jelen kiadvány az Európai Unió támogatásával jött létre. A kiadvány tartalmáért az Artemisszió Alapítvány tartozik kizárólagos felelısséggel, és nem tekinthetı úgy, mintha az az Európai Unió nézeteit tükrözné.
Köszönjük a támogatást!
40