J. D. Robb: Halhatatlan a halálban Első fejezet A házasság olyan, mint egy gyilkosság. Eve egyszerűen nem értette, hogy történhetett ez vele. Hiszen csak rendőr volt, az Isten szerelmére. Habár a testületnél eltöltött tíz év alatt komolyan hinni kezdte, hogy egy zsarunak egyedülállónak kell maradnia, függetlennek, aki kizárólag csak a munkájával törődik. Őrültség volt azt hinni, hogy egy személy megoszthatja az erejét, az idejét és az érzelmeit a törvény - annak minden fénye és árnyoldala -, valamint a család - annak minden követelése és intimitása - között. Mindkét élet - és, mint ahogy rádöbbent, a házasság sem más, mint kemény munka - lehetetlen feladatok és pokoli órák elé állította. Lehet, hogy 2058-at írtak, a technikai haladás fényes korszakát, de a házasság ettől még házasság maradt. Eve számára pedig maga volt a rettenet. És egyszer csak, a nyár közepén, elérkezett a nagy nap - egyik ritka és értékes szabadnapja -, amikor végig kellett járnia a boltokat. Nem tudta visszatartani a reszketését. És nemcsak a vásárlás miatt, emlékeztette önmagát. Hanem azért, mert menyasszonyi ruhát kellett vásárolnia. Szemmel láthatóan elment az esze. Persze mindezt Roarke okozta. Kihasználta egyik gyenge pillanatát. Mindketten sebesülten véreztek, és örültek, hogy életben maradtak. Ha egy férfi elég okos, és elég jól ismeri az áldozatát, akkor pontosan ilyen helyet és időt választ, hogy házasságot ajánljon, és a nő - hát, valljuk be őszintén - elveszett. Legalábbis ha Eve Dallasnak hívják. -Úgy nézel ki, mint aki éppen most vert halálra puszta kézzel egy csapat drogost. Eve éppen egy cipőt vizsgált, de most felnézett. Túl vonzó ez a férfi, gondolta magában. És bűnös. Az a kemény tekintet, költői ajkak, és gyilkos-kék szemek. És ha az arcáról a testére tévedt a tekintete, akkor hasonlóan lenyűgöző élményben lehetett része. Mindehhez hozzávette ír akcentusát, és máris készen volt a pokoli csomag. -Jelenleg még annál is pocsékabbul érzem magam és Eve elkomorodott, amikor meghallotta, micsoda nyafogás tört elő a saját torkából. Még soha nem nyafogott. De igazság szerint sokkal szívesebben verekedett volna egy felpörgetett narkóssal, mintsem elmenjen ruhákat válogatni. Ruhákat, édes Istenem, ruhákat! Visszafojtott egy káromkodást, és morcosan figyelte, ahogy Roarke átvágott a tágas hálószobán. Megvolt az a
képessége, hogy a legváratlanabb pillanatokban azt az érzést keltse benne, hogy megőrült. Mint most is, ahogy leült mögé a magas, széles ágyra, amit megosztottak egymással, és megfogta az állát. - Reménytelenül beléd szerettem. Hát ez az. Ez a férfi a bűnös kék szemeivel, az erős, fenséges, és valahogy Raffaello bukott angyalaira emlékeztető férfi beleszeretett. - Roarke - fojtott el Eve egy sóhajt. Szembe tudott, és néha szembe is kellett néznie egy élesített lézerpisztollyal, amit egy vad, mutáns zsoldos tartott a kezében, de akkor sem rémült meg annyira, mint amikor nyíltan kimondott érzelmekkel kellett szembenéznie. - Csak túl akarok lenni ezen az egészen, ha már egyszer beleegyeztem. Roarke savanyúan ráncolta a homlokát. Azon csodálkozott, hogy feledkezhet meg Eve ennyire önnön varázsáról, ahogy ott ül az ágyon, szőke, tusi haja az égnek mered, miközben kétely és bosszúság fénylik whiskyszínű szemeiben. -Kedves Eve - csókolta meg könnyedén, egyszer a remegő ajkát, majd a gödröcskét az állán. - Sohasem kételkedtem benned - habár az igazat megvallva folyamatomes embernek tartotta magát. - Többszörös választást szeretnél? -Mert soha nem mondasz nekem nemet - állt fel Eve, és zsebre vágta a kezét. - Ezért csak fél pont jár. Próbálkozz újra. - Mert elment az eszem. -Ezzel sem nyerted meg az álomutazást a Star 50 tropikus paradicsomába. Eve vonakodva elmosolyodott. - Talán azért, mert szeretlek. -Talán szeretsz is - lépett vissza hozzá elégedetten Roarke, és megfogta Eve izmos vállát. - Mennyivel lehet még rosszabb? Betáplálhatnál néhány bevásárlóprogramot a számítógépbe, végignézhetnél tucatnyi gyönyörű ruhát, végül pedig azt rendelhetned meg, amelyiket csak akarod. -Eredetileg én is erre gondoltam - forgatta Eve a szemét. - De Mavis lebeszélt róla. - Mavis - sápadt el kissé Roarke. - Eve, mondd, hogy nem Mavisszel mész vásárolni. Roarke reakciója kissé felvidította. - Szerzett egy hozzáértő barátot. Egy divattervezőt. - Édes Krisztus. - Azt mondta, tuti kapcsolat. A Sohóban. csak valami áttörés kellene, hogy nevet szerezzen magának. - Szökjünk meg. Most rögtön. Remekül nézel ki. - Beijedtél? - vigyorodott el Eve. - Rettenetesen. - Remek. Akkor egy egyre állunk - és előrehajolt, hogy megcsókolja. - Most az elkövetkező hetekben azon aggódhatsz, mit fogok viselni a nagy napon. De már mennem kell - veregette meg Roarke arcát. - Húsz percen belül találkozunk. - Eve - ragadta meg Roarke a kezét. - Ugye nem készülsz semmi meggondolatlanságra? Eve kiszabadította magát.
- Hozzád megyek, vagy nem? Mi lehet ennél is nagyobb meggondolatlanság? Eve remélte, hogy Roarke egész nap fő majd a saját levében. Már a házasság gondolata is eléggé elbátortalanította, de az esküvő - a ruhák, virágok, a zene és az emberek. .. valósággal elborzasztotta. Kihajtott a külvárosba, és átkozódott, amikor egy mobil árus, nem adva meg neki az elsőbbséget, besorolt elé füstölgő csotrogányával. Már a forgalom bűze is facsarta az orrát, de a túlsütött szójadogok szaga szinte gyomron vágta. Mögötte egy Rapid taxi sértette éppen a városi csendrendeletet a kürtjével, és azzal, hogy a sofőr válogatott átkokat szórt mindenkire a külső hangszórón át. Egy szemmel láthatóan turistákból összeverődött csoport - kezükben kamerákkal, elektérképekkel és látcsövekkel - tátotta száját a nyüzsgő forgalomra. Eve csak a fejét rázta, amikor látta, hogy egy városi tolvaj a könyökével tör utat közöttük. Amikor visszatérnek majd a szállodába, néhány kredittel szegényebbek lesznek. Ha lett volna ideje, és főleg tere, hogy kisoroljon a forgalomból, talán fülön csípte volna a zsebest. De az, lábán légkorcsoíyával már bele is olvadt a tömegbe, mielőtt egyet pisloghatott volna. Ez New York, gondolta halvány mosollyal a szája szögletében. Belépés csak saját felelősségre. Kedvelte a tömeget, a zajt és a szüntelen rohanást. Itt ritkán érzi magát egyedül az ember, az intimitás pedig felér a lehetetlenséggel. Épp ezért költözött ide évekkel ezelőtt. Nem, nem volt antiszociális, de a túl nagy tér és az egyedüllét idegessé tette. Rendőrnek érkezett a városba, mert hitt a rendben, szüksége volt erre a túléléshez. Borzalmas, megalázott gyermekkorát üres terek és sötét sarkok töltötték meg, és ez azóta sem változott. Annál inkább megváltozott ő maga. Magához ragadta az irányítást, és megtalálta önmagát. Már nem volt az a kis senki, akit egy szociális munkás Eve Dallasnak nevezett el annak idején. És most ismét egy nagy változás kapujába ért. Még pár hét, és nem csak Eve Dallas, a gyilkossági csoport nyomozója lesz. Hanem Roarke felesége. De az még előtte sem volt tiszta, hogy birkózik majd meg ezzel a kettős szereppel. Egyikük sem tudta, milyen lehet családban élni, milyen érzés, amikor körülveszi az embert, és hogy kell családot alapítani. Helyette tisztában voltak a kegyetlenséggel, a megaláztatással és az elhagyatottsággal. Vajon éppen ezért találtak egymásra, tűnődött Eve. Mert mindketten megtanulták, milyen, ha az embernek nincs semmije? Semmi, csak a félelem, az éhség és a kétségbeesés. Vagy olyan alapvető volt ez, mint a vágy? Vágy a szexre, a szeretetre - és arra az eggyé olvadásra, amit Eve el sem tudott képzelni, mielőtt Roarke felbukkant az életében. Fel kell tennem egy kérdést dr. Mirának, merengett, miközben a rendőrségi pszichiáterre gondolt, akivel - munkájából kifolyólag - sokszor konzultált. De Eve elhatározta, hogy most nem gondol rá. Sem a jövőre, sem pedig a múltra. Pillanatnyilag a jelen is elég bonyolult. Három háztömbnyire a Green utcától megragadta az
alkalmat, és besurrant egy üres parkolóhelyre. Miután átkutatta a zsebeit, talált egy megfelelő címletű érmét amit a kiöregedett parkolóóra monoton, gügye hangon követelt tőle -, és kétórányi időt vásárolt magának. így legalább attól nem kellett tartania, hogy beidézik közlekedési kihágás miatt. Vett egy mély lélegzetet, és végignézett a környéken. Nem túl gyakran járt a külváros eme részében. Gyilkosságok mindenütt történnek, de a Soho nyomorgó fiataljai sokkal gyakrabban intézték el vitás ügyeiket egy pohár olcsó bor mellett, mint mások. Most itt is eluralkodott a nyár. A virágárusok pultjai majd leszakadtak a rózsák alatt, a klasszikus vörös és rózsaszín versenyre kelt a hibrid, csíkos példányokkal. Az utcákon a forgalom zúgott és morajlott, miközben a járművek néha feltorlódtak a rozoga házak között. Mindenütt az Európában divatos tógákat, művészi szandálokat és hajpántokat lehetett látni, melyeket fülbevalók és fityegők egészítettek ki. Olaj- és vízfestők, számítógépes művészek álltak a boltok előtt, versenyre kelve az utcai árusokkal, akik hibrid gyümölcsöket, jeges joghurtot vagy tartósítószer-mentes zöldségpépet árultak. Klassz. A Tiszta Szekta tagjai borotvált fejjel, kidülledt szemmel járkáltak valaha fehér, de most már inkább porszürke tógáikban. Közülük került ki a Soho lakosságának nagy része. Eve elment egy szemmel láthatóan vallási fanatikus mellett, odavetett neki egy kis aprót, mire hálából üdvözült mosolyt és egy fényes kavicsot kapott. - Tiszta szerelem - magyarázta neki a vallási fanatikus. - Tiszta élvezet. - Aha, persze - morogta Eve, és oldalt lépett. Vissza kellett mennie, hogy rábukkanjon Leonardóra. A nagy reményű tervező a harmadik emeleten rendezte be a műhelyét. Az utcára néző ablakot teletömték divatlapokkal és színes foltokkal, amitől Eve idegesen nyelt egy nagyot. Nem az ő ízlését tükrözték, hanem inkább Mavisét. Nem úgy tűnt, hogy gyakran járnának ide olyan emberek, akik Leonardo művészetében akarnak gyönyörködni. Eve gyomrába újra beleállt az ideges görcs, ahogy megpillantotta a tollakat, gyöngyöket és festett gumiruhákat. Habár nagy örömére szolgált, hogy ráijeszthetett Roarke-ra, azért mégsem akart neonszínekben az oltár elé járulni. De látott még mást is. Úgy vette észre, Leonardo nagyban űzte a divattervezést, és igyekezett reklámozni is. Mesterremeke, egy kísérteties, fehér modell úgy függött a vállfán, mintha csak élne. Eve-nek a hideg futkározott a hátán. Huhu, gondolta. Innen sem a mennyországba, sem pedig a pokolba nem vezet út. Megfordult, és már csak a menekülésre tudott gondolni, amikor belefutott Mavis karjaiba. - Olyan ridegek a munkái - ölelte át szeretettel Mavis Eve derekát, és álmodozó tekintettel kinézett az ablakon. -Nézd, Mavis... - És rettenetesen kreatív. Láttam, amikor a képernyőn
tervezte az egyik ruháját, yad volt. - Aha, vad. Azt hiszem... -A legbelsőbb lélek szakavatott ismerője - folytatta sietve Mavis. Ő aztán igazán ismerte Eve lelkét, és tudta, hogy a barátnője bármelyik pillanatban megfutamodhat. Mavis Freestone arany kezeslábasban és háromhüvelykes légtalpakon állt Eve előtt. Hátradobta fehér csíkokkal tarkított göndör, fekete haját, és elvigyorodott. - Te leszel New York legmegrázóbb menyasszonya. -Mavis - és Eve összehúzott szemmel jelezte, hogy nem szeretné, ha ezúttal is félbeszakítanák. - Csak valami egyszerűbb ruhát szeretnék, amiben nem festek úgy, mint egy idióta. Mavis meghajolt. Bicepszén megrándult a rátetovált szárnyas szív, ahogy a melléhez emelte a kezét. - Dallas, bízz bennem. - Nem - tiltakozott Eve, amikor Mavis már húzta is visszafele a lépcsőről. - Komolyan gondoltam, Mavis. Inkább számítógépen keresztül rendelek valamit. - Csak a testemen keresztül - motyogta Mavis, és az utcai bejárathoz rángatta Eve-et. - Legalább annyit megtehetsz, hogy megnézed a kollekcióját, és elbeszélgetsz vele. Adj a fickónak egy esélyt - nyomta előre a felső ajkát, ami, főleg ha bíborvörösre festette, félelmetes fegyvernek bizonyult. - Ne legyél már ennyire tök, Dallas. - A fenét, hiszen eljöttem. Mavis elpirult és felnézett a zümmögő biztonsági kamerába. - Mavis Freestone és Eve Dallas keresi Leonardót. A külső ajtó fülsértő nyikorgás kíséretében kinyílt. Mavis egyenesen az öreg lift felé tartott. - Ez a hely valóságos őskövület. Azt hiszem, Leonardo azután is itt fog lakni, miután betör a piacra. Tudod, a különc művészek, meg minden. - Pontosan - hunyta le Eve a szemét, és imádkozni kezdett, ahogy a lift egy zökkenővel megkezdte az útját felfelé. Lefelé már tuti, hogy a lépcsőn fog jönni. - És most, ha megkérhetlek, nyisd meg az elmédet parancsolt rá Mavis. - És engedd Leonardónak, hogy a gondodat viselje. Darling! - hömpölygött ki a nyikorgó liftből egy rendetlen, mindenféle színű anyagdarabokkal borított szobába. Eve csodálkozva nézett körül. - Mavis, galambocskám. Eve némán állt. Az elébe toppant művész legalább 195 magas volt, és olyan széles, mint egy maxibusz. Hatalmas, hullámzó bicepszét kiemelte az ujjatlan, szembántó színű lepel alól, amit viselt. Ezért megjelenése valahogy a marsi naplementékre emlékeztetett. Széles holdvilágképén rézszínű bőr feszült, mint valami dobon. Csillogó fogakkal vigyorgott, szemei pedig úgy villogtak, mint az aranyérmék. Karjaiba zárta Mavist, felkapta a levegőbe, és kecsesen megforgatta. Majd hosszan, szenvedélyesen megcsókolta, ami arra figyelmeztette Eve-t, hogy a kettejük közti kapcsolat többre épül, mint a divat és a művészet kölcsönös szeretetére.
- Leonardo - túrt bele Mavis ragyogva a férfi sűrű, vállig érő fürtjeibe. - Babám. Eve a háttérben maradt, amíg ölelkeztek, de azért forgatta a szemét. Kétségtelenül behálózták. Mavis újra szerelembe esett. -Gyönyörű a hajad - futtatta végig Leonardo virsliujjait Mavis fürtjein. -Reméltem, hogy tetszeni fog. Ő... - tartott Mavis egy kis hatásszünetet, mintha csak egy díjnyertes schnauzert akarna bemutatni - .. .Dallas. - Ó, persze, a menyasszony. Boldog vagyok, hogy személyesen megismerhetem - és egyik kezét Eve felé nyújtotta, míg a másikkal továbbra is szorosan ölelte Mavis derekát. - Már nagyon sokat hallottam önről. - Aha - pillantott Eve a barátnőjére. - Nekem viszont csak apró részleteket mesélt magáról. Leonardo felnevetett. Ettől a hangtól Eve-nek csengeni kezdett a füle, és megrándult a szája széle. - Az én kis galambocskám nagyon titkolódzó. Frissítőt - kiáltott fel, és kavargó színorgiába burkolózva, nem várt kecsességgel megpördült a tengelye körül. -Ugye gyönyörű? - suttogta Mavis, és szemeiben táncot járt a szerelem tüze. - Almaid férfija. - Nem is hinnéd, milyen... ötletes. Hogyan... - vett egy nagy levegőt Mavis, és kidüllesztette a mellkasát. - Ez a férfi egy szexartista. - Erről nem akarok hallani. Egy árva szót sem - és Eve összehúzott szemöldökkel vizslatni kezdte a helyiséget. Tágas volt, magas mennyezetű. Mindent virágok és ruhaanyagok borítottak. Szivárványos fiiksziák, ében szökőkutak, sartrőzfüggönyök lógtak a plafonról, a falak mentén, az asztalokon és a székeken. -Jézusom - csak ennyit bírt kinyögni. Edények és tálcák tele fényes szalagokkal, csatokkal és gombokkal. Selymek, övek, kalapok, fátylak borították a félkész ruhakölteményeket és a veretes fűzőket. Mintha egy farmot kereszteztek volna egy virágbolttal. Eve megrémült, és kissé elsápadva hátrálni kezdett. -Mavis, én szeretlek. Talán ezt eddig még nem mondtam, de így van. Most viszont elmegyek. - Dallas - és egy gyors kuncogás kíséretében Mavis megragadta a karját. Alacsony termetéhez képest meglepő erő szorult bele. - Nyugi. Vegyél egy nagy levegőt. Garantálom, Leonardo arra készül, hogy menyasszonyt faragjon belőled. - Éppen ettől félek, Mavis. Méghozzá nem is kicsit. -Jeges citromos tea - jelentette be Leonardo, mintha csak énekelne, és kilépett egy műselyem függöny mögül. Kezében egy poharakkal megrakott tálcát tartott. - Kérem, kérem, üljön le. Először el kell lazulnunk, csak akkor hangolódhatunk egymásra.
Eve fél szemmel az ajtót lesve lassan oldalazni kezdett az egyik fotel felé. -Nézze, Leonardo, Mavis talán nem magyarázta el pontosan a dolgokat. Nézze, én... - A gyilkossági csoport egyik nyomozója. Már olvastam önről - jelentette ki kedvesen Leonardo, miközben letelepedett a kanapéra, Mavis pedig azonnal az ölébe ült. A legutóbbi ügye valóságos médiaszenzációvá vált. Be kell vallanom, lenyűgözött. Maga éppen úgy apró mozaikdarabkákkal dolgozik, akárcsak én. Eve megkóstolta a teát, és meglepetésében csaknem pislogni kezdett, amikor megérezte, milyen testes és jóízű. - Maga mozaikdarabkákkal dolgozik? - Természetesen. Látok egy nőt, és magam elé képzetem, milyen ruhába szeretném öltöztetni. Majd ki kell tanom kicsoda, micsoda valójában, miként éli az életét. Mik a reményei, az elképzelései, milyen képet alkotott önmagáról? Utána ezeket a darabokat össze kell raknom, hogy megalkossam a kinézetét. Először is minden nő maga a megtestesült titok, én pedig igyekszem megfejteni. Mavis minden szégyenkezés nélkül, kéjesen felsóhajtott. - Hát nem nagyszerű, Dallas? Leonardo kuncogva meghúzta Mavis fülét. -A barátnőd aggódik, galambocskáim. Azt hiszi, elektro-rózsaszínbe és fiitterekbe akarom csomagolni. - Ez csodásan hangzik. - Számodra - mosolygott vissza Eve-re. - Szóval készül hozzámenni ahhoz a rejtélyes és hatalmas Roarkehoz? - Nagyon úgy néz ki - motyogta Eve. - Egy nyomozás közben botlottak egymásba. Mégpedig a DeBlass-ügyben, igaz? És rabul ejtette a homokszín szemével és a komoly mosolyával. - Nem mondtam, hogy én... - Nem mondta - folytatta Leonardo. - Mert nem úgy tekint saját magára, mint ahogy ő. Vagy én. Maga kemény, bátor, törődő és bizalomra méltó. -Egy divattervezővel vagy egy analitikussal hozott össze a véletlen? - kérdezte Eve. - Az egyik nem megy a másik nélkül. Mondja el hadnagy, hogy sikerült Roarke-nak elnyernie a kezét? - Én nem valamiféle díj vagyok, amit csak úgy el lehet nyerni - csattant fel Eve, és eltolta maga elől a poharat. - Csodálatos - csapta össze Leonardo a kezét, és csaknem könnyekben tört ki. - Tűz és függetlenség. És egy kis félelem. Éppen csak, hogy egy kicsi. Magából csodálatos menyasszony lesz. És most munkára - állt fel. - Jöjjön velem. Eve is felállt. -Figyeljen, szerintem nem érdemes vesztegetnünk egymás idejét. Én csak. -Jöjjön velem - ismételte meg Leonardo, és karon fogta Eve-t. - Adj neki egy esélyt, Eve. Mavis kedvéért engedte, hogy a divattervező átvezesse
a falakról leomló szövetek labirintusán a padlástér túlsó végében berendezett műhelyig, ahol éppen olyan felfordulás uralkodott, mint ahol az imént teáztak. A számítógépet meglátva kissé jobban érezte magát. Ezt legalább értette. De a rajzoktól, amiket a szerkezeten generáltak és beborították a helyiség minden szóba jöhető felületét, hevesebben kezdett verni a szíve. Már csaknem megkönnyebbüléssel gondolt a fiitterekre és a fuksziára. A lógó ruhákban a modellek úgy néztek ki, mint a mutánsok. Néhányan sportos tollcuccot viseltek, a többiek köveket. Páran pedig olyan fantáziát, amit alig lehetett ruhának nevezni - csúcsos gallérokat, felmosórongy méretű szoknyákat, bőrszínű egyenruhákat -, és ettől úgy festettek, mint egy halloweeni karnevál résztvevői. - Némi ízelítő az első bemutatómból. Láthatja, hogy a magas szintű divattervezés nem más, mint a valóság kifacsarása. Merész, egyedülálló és lehetetlen. - Nekem tetszik. Mavis felé pillantva Eve elhúzta a száját, és összefonta a karját. - Ez csak egy szűk körű, otthon megrendezett ceremónia lesz. - Hmm - ült le Leonardo a számítógépe elé, és elbűvölő gyakorlattal esett a billentyűzetnek. - És most... mutatott egy képet, aminek láttán Eve ereiben megfagyott a vér. Egy vizeletszínű ruhát látott maga előtt, a nyak és a mellrész között sárbarna fodrok és csipkék borították, melyről gyermekökölnyi kövek lógtak. A tervező olyan boré hagyta, hogy Eve biztos volt benne, bárki is fogja viselni, teljesen eltűnik benne még az ujja hegye is. Ahogy az ábra elfordult a képernyőn, Eve vethetett egy pillantást a hátára is. A dekoltázs a derék alá ért, és tollak szegélyezték. - Ez nem magának készült - fejezte be Leonardo, és látván Eve sápadt arcát, szívből kacagni kezdett. - Bocsánatot kérek. Ne tudtam ellenállni. Magának... ez csak egy vázlat, érti? Egyszerű. Mint egy pillér. Nem túl kidolgozott. Miközben beszélt, folytatta a munkáját. A képernyőn lassan alakot öltöttek a vonalak és foltok. Eve zsebre dugott kézzel figyelte. Elámult, hogy látszólag milyen egyszerű a tervezés. Hosszú vonalak, az ingvállra helyezett leheletnyi hangsúly, az ujjak, melyek lágyan megereszkednek a viselője karján. Eve ennek ellenére nyugtalanul várta, mikor kezdi Leonardo felcicomázni. -Egy kicsit még piszmogni kell vele - jelentette ki szórakozottan a művész, és megfordította a képet, hogy a ruha hátát is szemügyre vehesse, olyan elegáns-e, mint elöl, ahol térdig fel van hasítva. - Mit szólna, ha belőnénk? - Belőnénk? - Nem - mosolygott Leonardo, és egy pillanatra felemelte a tekintetét. - Nem akarja. A haját lőnénk be. Egy fejdíszre gondoltam. Eve méltatlankodva beletúrt a hajába. - Ha csak tehetem, nem takarom el.
- Nem, nem, nem. Illik önhöz. - Valóban? - ejtette le Eve meglepetten a karját. - Valóban. Csak kicsit alakítani kell rajta. Ismerek valakit. .. - majd hirtelen elvetette a ki sem mondott ötletet. - De a színek, azok a barna és arany árnyalatok, és az a rövid, kócos stílus nagyon is illik önhöz. Csak egypár nyisszantás - tanulmányozta Eve fejét hunyorogva. Nem, semmi fátyol vagy diadém. Az arca is tökéletesen elég. És most lássuk a színt és az anyagot. A selyem egész jó választás - grimaszolt egy kicsit. - Mavis azt mondta, nem Roarke fogja fizetni. - Nekem lesz a ruha. - Erről nem hajlandó letenni - magyarázta Mavis. Mintha Roarke-nak számítana néhány ezres. - Most nincs itt az ideje... - Persze hogy nincs - mosolyodott el ismét Leonardo. - Akkor hát folytassuk. A szín? Nem hinném, hogy a fehér jó lenne, a maga bőrszínéhez képest túlságosan is rideg. Összeszorított szájjal nyúlt a színkeverő gombhoz, és kísérletezni kezdett. Eve megbűvölten figyelte, ahogy a vázlat fehérből krémszínűre vált, majd sápadtkékre, élénkzöldre, miközben felvette a szivárvány minden árnyalatát. Habár Mavis néhány színt látva elégedetten sóhajtott, Leonardo csak a fejét rázta. Végül megállapodott a bronznál. - Ez az. Igen, ó igen. Amilyen a bőre, a szeme, és a haja. Valósággal ragyogni fog. Akár egy istennő. De kell majd egy nyaklánc is, egy legalább harminchüvelykes nyaklánc. Jobb lenne persze mindjárt kettő, egy huszonnégy és egy harminchüvelykes. Talán rézből, színes kövekkel. Rubinnal, kvarccal, ónixszal. Igen, igen, és kalcedonnal, talán egy kis turmalinnal. Ezeket a tartozékokat meg kell majd beszélnie Roarke-kal. Habár a ruhák soha nem jelentettek neki sokat, Eve mégis azon vette észre magát, hogy sóvárogva szemléli a képet. , - Ez gyönyörű - jelentette ki óvatosan, és magában már kezdte is számolgatni, mennyibe fog kerülni. - De nem vagyok még benne egészen biztos. Tudja, a setyem... Kicsit túl drága nekem. -A ruhát a saját költségemen készítem. Természetein ajándékba kapja - és Leonardo élvezettel figyelte, hgy költözik óvatos kíváncsiság Eve szemébe. - Feltéve, ha én tervezhetem meg Mavis ruháját is. Akkor tekintse a kelengyéje részének. - Egyáltalán nem is gondoltam kelengyére. Vannak ruháim. - Dallas hadnagynak vannak ruhái - javította ki Leonardo. - Roarke leendő feleségének viszont új ruhák kellenek. -Talán meg tudunk egyezni - és Eve rádöbbent, hogy nagyon akarja azt az átkozott ruhát. Erezte, hogy szüksége van rá.
- Csodálatos. Vetkőzzön le. - Oké, seggfej... - csattant fel Eve. - Csak azért, hogy méretet vehessek - felelt gyorsan Leonardo. Az Eve szemében izzó tűz arra késztette, hogy felálljon, és hátráljon egy lépést. Bálványozta a nőket, és megértette a dühüket. Más szóval félt tőlük. - Gondoljon rám úgy, mintha az orvosa lennék. Nem tervezhetek tökéletes ruhát, ha nem vagyok tisztában a méreteivel. Művész vagyok, és úriember - jegyezte meg méltóságteljesen. - Nagyon körültekintően fogom levenni a méreteit. De ha kényelmetlenül érzi magát, felőlem Mavis is maradhat. Eve félrefordította a fejét. - Egyedül is el tudok bánni veled, haver. Ha túllépsz egy bizonyos határon, vagy akár csak megfordul a fejedben, hogy túllépd, erre magad is rájössz. -Ebben biztos vagyok - emelt fel Leonardo komolyan egy műszert. - Ez a szkennerem, magyarázta. - Nagyon pontosan fogom levenni a méreteit. De a mérési hibák kiküszöbölése miatt meztelenre kell vetkőznie. - Hagyd abba a vihogást, Mavis. Inkább menj és hozz egy kis teát. - Persze. Különben is, már láttalak pucéron - és csókot dobva Leonardo felé, Mavis távozott. -Van más ötletem is... mármint a ruhával kapcsolatban - tette hozzá gyorsan Leonardo, amikor látta, hogy Eve haragosan összevonja a szemöldökét. - A kelengyével kapcsolatban. Esti és nappali viselet, szabályos és szabatos. Hol töltik a mézesheteket? - Nem tudom. Erre még nem is gondoltam - húzta le lemondóan a cipőjét Eve, és kezdte kigombolni a farmerjét. -Akkor ez minden bizonnyal Roarke meglepetése lesz. Számítógép, mentsd lemezre az eredményt. A fájl neve legyen Dallas Egyes, és tartalmazza a méreteket, a színt, a magasságot és a súlyt is - és miután Eve félrelökte az ingét, Leonardo, kezében a szkennerrel előrelépett. Lábakat össze, ha kérhetném. Magasság öt láb kilenc hüvelyk, a súly százhúsz font. - Mikor feküdt le először Mavisszel? Leonardo tovább hadarta az adatokat. -Nagyjából két hete. Nagyon kedves nekem. Csípő huszonhat egész két tized hüvelyk. - Az előtt, vagy az után, hogy elárulta, a legjobb barátnője épp most készül hozzámenni Roarkehoz? Leonardo megmerevedett, szemében szikrázott a düh. -Nem használom ki Mavist, és maga már azzal is megsérti, hogy ilyesmire gondol. - Csak ellenőriztem. Tudja, ő nekem is nagyon kedves. Mindössze látni akartam, hogy nyílt kártyákkal játszik, ennyi az egész. Tehát... Gyorsan és erőszakosan szakították félbe a beszélgetést. Mégpedig egy testhez simuló, fekete ruhába öltözött nő. Tökéletes fogait és vörösre festett körmeit villogtatva valósággal berobbant a szobába. - Te rohadt csaló kurvapecér. Leonardo félreugrott előle. - Pandora, meg tudom magyarázni...
- Ezt magyarázd meg - és minden dühét Eve-re zúdítva úgy lendítette felé karmait, hogy alig hibázta el a szemét. Erre csak egy választ lehetett adni. Eve leütötte. 0 Jézus, ó, Jézus - görnyesztette le Leonardo széles VaUait, miközben a kezét tördelte. Második fejezet - Mindenképpen ütnöd kellett? Eve figyelte a nő fennakadt szemeit, majd azt, hogy ismét élet költözik beléjük. -Aha. Leonardo letette a szkennerét, és felsóhajtott. - Eleven pokollá fogja tenni az életem. - Az arcom, az arcom - tapogatta az állkapcsát Pandora, miközben visszanyerte eszméletét, és próbálta talpra küzdeni magát. - Összetört? Meglátszik? Egy órán belül tárgyalásom lesz. - Hát ez pech - vont vállat Eve. -Kicsinállak, kurva - sziszegte Pandora, miközben úgy váltakozott a hangulata, mint egy jobbra-balra szökellő, tébolyult gazella. - Soha többé nem jelenhetsz meg a képernyőn vagy diszken, de még harmadosztályú melót sem kaphatsz. Tudod te egyáltalán, ki vagyok én? Eve meztelensége csak fokozta rosszkedvét. - Miből gondolod, hogy egyáltalán érdekel? - Mi folyik itt? A fenébe, Dallas, csak a ruhát akarta pró... Ö - és a mindkét kezében teáscsészét tartva beviharzó Mavis döbbenten megtorpant. Pandora. - Te - és Pandora mérge ettől a váratlan találkozástól szemmel láthatóan nem csökkent. Rávetette magát Mavisre, aki mindent kiejtett a kezéből. A csészék szilánkokra törtek és a tea kiömlött. A két nő pillanatokon belül öszszegabalyodva hempergett a földön, miközben hevesen tépték egymás haját. -Ó, Krisztus szerelmére - és ha Eve-nél lett volna egy bénító, habozás nélkül rájuk süti. - Válasszuk szét őket. A francba, Leonardo, segítsen, mielőtt még megölik egymást - vetette bele magát lábakat és kezeket rángatva Eve a küzdelembe. Pandorának még külön belekönyökölt a mellkasába is, csak mert így esett jól neki. - Istenre esküszöm, beduglak egy cellába - és jobb híján ráült, miközben egyik kezével a ledobott farmerja zsebéből sikerült kihalásznia a jelvényét. - Nézd meg alaposan, te idióta. Rendőr vagyok. Eddig kétszer jöttél nekem. Akarsz még egy menetet? - Takarítsd el rólam a csupasz, csontos segged. Eve nem a parancsoló szavaknak engedelmeskedett, amikor felállt, hanem inkább a nyugodt tónusnak. Pandora felállt, aprólékosan lesimította fekete bőrruháját, elfintorította az orrát, megrázta tűzvörös sörényét, majd smaragdzöld szemével jeges pillantást lövellt Eve felé.
- Ezek szerint egyszerre már nem is elég neked egy, Leonardo. Te szemét - és felvetve finoman metszett állát, lenéző pillantást vetett előbb Eve-re, majd Mavisre. - Lehet, hogy az évágyad megnőtt, darling, de az ízlésed erősen megromlott. - Pandora - és Leonardo, még mindig remegve a támadástól, benedvesítette az ajkait. - Mondtam, hogy meg tudom magyarázni. Dallas hadnagy egy ügyfél. - Hát most már így hívod őket? - fröcsögött Pandora, akár egy kobra. - Azt hiszed, félrelökhetsz, mint a tegnapi újságot, Leonardo? Én fogom megmondani, mikor van vége. Mavis kissé bicegve Leonardo mellé lépett, és egyik karját a dereka köré fűzte. - Nincs szüksége rád, és nem is akar téged. - Leszarom, hogy mit akar. De hogy mire van szüksége? - görbült undok mosolyra Pandora szája. - Majd felvilágosít az élet dolgairól, kislány. Nélkülem a jövő hónaptól egyetlen divatbemutatóra sem fog bejutni a másodosztályú ruháival. Divatbemutatók nélkül pedig képtelen eladni bármit is, és ha nem ad el ruhákat, akkor nem tudja kifizetni az anyagait, a raktárkészletét, és azt a szép, kövér összeget, amivel a lábtörőknek tartozik. Vett egy mély lélegzetet, és a körmeit tanulmányozta, melyek letörtek a verekedés közben. Olyan sötéten villant meg szemében a düh, mint amilyen fekete bőrszerkót viselt. - Ez nem éri meg neked hosszú távon, Leonardo. Az elkövetkező néhány napban be vagyok táblázva, de megtalálom a módját, hogy megszorongassalak. Mondjuk úgy, hogy elbeszélgetek a támogatóiddal. Mit gondolsz, mit szólnak majd hozzá, ha elmondom nekik, többé már nem adhatom le annyira a színvonalat, hogy kifutóra engedjem a ruháidat? Olyan másodosztályúak, mint annak a rendje. - Ezt nem teheted, Pandora - és minden szavában ott vibrált a félelem. És Eve esküdni mert volna rá, hogy a vörös hajú rettenetesen élvez? a helyzetet. - Ezzel teljesen tönkretennél. Mindenemet ebbe a bemutatóba fektettem. Időt, pénzt... - Milyen kár, hogy nem akkor gondoltál erre, amikor felszedted ezt az ordas kurvát - húzta össze Pandora a szemét. - Azt hiszem, a hét végén össze tudok jönni egy ebédre néhány pénzes fazonnal. Maradt még néhány napod eldönteni, darling, hogy akarod játszani ezt a játékot. Vagy megszabadulsz az új játékszeredtől, vagy számolsz a következményekkel. Tudod, hol találsz. Olyan peckesen vonult ki, mintha csak most is a kifutón sétálna, akár egy modell. A túlzásba vitt gesztus végére az ajtó csapódása tett pontot. - Ó, a francba - zuhant bele Leonardo egy fotelbe, és a tenyerébe temette az arcát. - Tökéletesen időzítette a látogatását, mint mindig. - Ne. Ne hagyd, hogy ezt tegye veled. Hogy ezt tegye velünk - guggolt le elé Mavis, és csaknem könnyekben tört ki. - Nem hagyhatod többé, hogy irányítsa az
életedet, vagy azt, hogy zsaroljon... - és Mavis úgy pattant fel, mint akit hirtelen megszállt az ihlet. - Ugye ez zsarolás volt, Dallas? Gyerünk, tartóztasd le. Eve éppen végzett az inge gombjainak begombolásával. -Kedvesem, nem tartóztathatom le azért, mert azt mondta, nem hajlandó a szerelmed ruháit hordani. A nyakára mászhatnék, mert megtámadott, de hamarabb leint lenne, mintsem rázárhatnám az ajtót. - De ez tényleg zsarolás. Leonardo mindenét ebbe a divatbemutatóba fektette. Ha nem mehet el, mindent elveszít. - Nagyon sajnálom. Igazán. Éppen csak az a helyzet, hogy ez nem rendőrségi vagy biztonsági ügy - túrt bele Eve a hajába. - Nézd, egy kicsit túlreagálta a dolgot. Valósággal izzott a tekintete. Az egyetlen esély, ha megnyugszik. - Nem - dőlt hátra Leonardo a fotelben. - Azt akarja majd, hogy fizessek. Meg kell értenie, hogy szeretők voltunk. Csak elhidegültünk egymástól. Amikor pár hétig elutazott a bolygóról, átgondoltam az egész kapcsolatunkat, és úgy találtam, hogy vége. Akkor találkoztam Mavisszel - szorította meg Leonardo a szerelme kezét. - És akkor már biztos voltam benne, hogy csakugyan vége. Ezt röviden meg is beszéltem Pandorával. Jobban mondva megpróbáltam. - Mivel Dallas nem segít, csak egy dolgot tehetünk remegett meg Mavis álla. - Vissza kell menned hozzá. Ez az egyetlen lehetőség - tette hozzá, mielőtt Leonardo tiltakozhatott volna. - Nem találkozhatunk, legalábbis addig nem, amíg túl nem estél azon a bemutatón. Akkor talán újra összejöhetünk. Nem hagyhatod, hogy elmenjen a támogatóidhoz és aláássa a terveidet. -Szerinted képes leszek erre? Hogy vele legyek? Hogy ezek után hozzáérjek? Utánad? - állt fel. - Mavis, én szeretlek. - Ó - telt meg könnyel Mavis szeme. - Ó, Leonardo. Ne most. Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy végignézzem, ahogy tönkretesz. Elmegyek. Hogy megmentselek. Ezzel kirohant a szobából, Leonardo csak bámult utána. -Csapdába estem. Az a bosszúálló kurva. Mindenemet elveheti. Ha tehetném, megölném azért, amit Mavisszel tett - vett egy mély lélegzetet, és lepillantott a kezeire. - Egy szépség megkötheti az ember kezeit úgy, hogy meg sem nézi, mi van a külső mögött. -Amit arról mondott, hogy milyen fontosak magának azok az emberek, az igaz? Nem fektették volna magába a pénzüket, ha nem látnának fantáziát a munkájában. - Pandora a bolygó egyik topmodellje. Van neki hatalma, tekintélye, kapcsolata. Ha belesúg pár szót a megfelelő fülbe, valaki máris felemelkedik. Vagy megbukik intett kezével a mögötte függő háló- és kőfantázia felé Leonardo. - Ha azzal áll a nyilvánosság elé, hogy a munkám másodrendű, akkor lőttek a tervezett eladásaimnak. És pontosan tudja, hogy kell az ilyesmit végrehajtani. Egész életemben azért gürcöltem, hogy részt vehessek azon a divatbemutatón. Ő ezt nagyon jól tudja, és azt is, hogy álljon közém és a show közé. És ezzel még korántsem érne véget.
Leonardo maga mellé ejtette a karjait. - Mavis ezt nem érti. Még nem. Pandora az egész hátralévő szakmai életemben a torkomon tartaná a lézersugarat... vagy Mavis torkán. Soha nem tudnék megszabadulni tőle, hadnagy, amíg úgy nem dönt, hogy leszáll rólam. Eve teljesen kimerült, mire hazaért. Miután otthagyta Leonardót, még Mavis tiltakozását is végig kellett hallgatnia, és ez teljesen kiszívta az erejét. De mostanra már biztos megvigasztalódott Eve régi lakásában, miután elfogyasztott negyed gallon jégkrémet, és végignézett egy csomó videót. Eve el akarta felejteni ezt az egész érzelmi zűrzavart a divattal egyetemben, ezért egyenesen a hálószobába ment, és arccal előre az ágyra dobta magát. Galahad, a macska melléje ugrott, és vadul dorombolni kezdett. Majd miután többször is megbökte Eve fejét, de az nem reagált, inkább abbahagyta és álomba merült. így, mozdulatlanul talált rá Roarke. - Na, hogy telt a szabadnapod? - Gyűlölök vásárolni. - Egyszerűen még nem fejlődött ki hozzá az érzéked. - És ezt ki akarja? - fordult Eve kíváncsian a hátára, és feltekintett Roarke-ra. - Te szeretnéd. Szeretnéd, ha mással sem töltenem a napjaim, csak vásárolgatással. - Persze - nyúlt el mellette Roarke, és lesöpörte a mellkasáról a macskát, amikor az úgy döntött, hogy megmássza, mint egy hegyet. - Csaknem olyan megnyugtató érzés, mint a birtoklás. Szegénynek lenni, hadnagy, egész egyszerűen szívás. Eve átgondolta a hallottakat. Mivel már volt szegény, ez arra késztette, hogy feltámaszkodjon és vitába szálljon Roarke kijelentésével. - Különben is, úgy vélem, a legrosszabbon már túlvagyok. - Ez gyors volt - és ez a sebesség kissé meg is rémítette. - Tudod, Eve, nem kell akármivel beérned. -Tulajdonképpen úgy vélem, megállapodásra jutottunk Leonardóval - és a tetőablakon keresztül összevont szemöldökkel felpillantott a mocskosfehér égre. - Mavis beleszeretett. -Ühüm - felelt félig lehunyt pillái mögül Roarke, miközben továbbra is a macskát dögönyözte, és arra gondolt, hogy ezt a feladatot át kellene passzolnia Eve-nek. - Nem, én a Nagy Ő-ről beszélek - sóhajtott nagyot Eve. - De a nap nem zajlott teljesen zökkenőmentesen. Roarke fején három nagyobb üzleti ügy alakjai suhantak át. Erőszakkal félresöpörte őket, és közelebb csúszott Eve-hez. - Meséld el. - Leonardo... megbízható és páratlanul vonzó... Nem is tudom. Egy jelenség. Érzésem szerint erős benne a született amerikai vér. A csontszerkezete és a bőrszíne
észak-amerikai származásról tanúskodnak. Olyanok a bicepszei, mint egy csillagtorpedó, de a hangja, akár a magnólia. Nem vagyok nagy szakértő, de amikor elkezdte a vázlatot, nagyon összeszedettnek és tehetségesnek látszott. Különben is, ahogy ott álltam előtte meztelenül... -Valóban? - kérdezte Roarke jóindulatúan, és a könyökével odébb tuszkolva a macskát, Eve fölé hengeredett. - Hogy levegye a méreteimet - gúnyolódott Eve. - Folytasd. - Oké - Mavis kiment, iiogy hozzon egy kis teát... - Kényelmes. - És akkor berontott az a nő, és csaknem szájon vágott. Leesne az állad, ha meglátnád... csaknem hat láb magas, vékony, mint egy lézersugár, csaknem egy yard hosszú a haja, ráadásul vörös, és az arca... nos, ismét a magnóliához tudom csak hasonlítani. Üvöltözött Leonardóval, és mivel az a hatalmas ember csak lapult, nekem ugrott. Ki kellett terítenem. - Leütötted. -Izé, aha, még mielőtt felhasította volna az arcom azokkal a pengeéles körmeivel. - Kedves Eve - csókolta meg Roarke előbb az egyik, majd a másik arccsontját, majd alattuk a gödröcskéket is. - Mi van benned, hogy kihozod az emberekből a vadállatot? - Azt hiszem, egyszerűen csak szerencsés vagyok. Tehát ez a Pandora... - Pandora? - kapta fel Roarke a fejét, és összevonta a szemét. - A modell? - Aha. Azt hiszi magáról, hogy kurvára szép. Roarke erre felnevetett. Először csak kuncogott, majd olyan elemi erővel tört föl belőle a hahota, hogy végül a hátán hentergett. - Megütötted Pandora tökéletes, egymilliárd dolláros arcát. Fenéken is rúgtad? -Ami azt illeti - és Eve érezte, hogy rossz kedvét mintha elfújták volna, és ez olyan meglepetésként érte, mint a féltékenység hirtelen szúrása. - Te ismered. - Úgy is lehet mondani. -JóEve felvonta egyik szemöldökét, nem is annyira bizalmatlanul, mint inkább kíváncsian. Eddigre már felült, és fenyegetően nézett le Roarke-ra, aki amióta ismerte, először vette észre a zöld csillogást a szemében. - Volt egy idő... régen - vakarta meg az állát. - Nagyon távoli ez az egész. - Csődör. - Nekem legyen mondva. De veled mi a helyzet? - Van egyáltalán olyan nő, aki gyönyörű, és még nem feküdtél le vele? -Majd írok egy listát. Tehát ott tartottunk, hogy a padlóra küldted. - Aha - és Eve már sajnálta, hogy eleresztette az öklét. - Sikítozott és jajveszékelt. Ekkor jött be Mavis, mire minden dühét feléje fordította. Jól megtépték egymás haját. Leonardo meg csak a kezét tördelte. Roarke magára rántotta Eve-et. - Nagyon érdekes életet élsz. -Végül Pandora megfenyegette Leonardót: kirúgja
Mavist, vagy megfúrja azt a divatbemutatót, amire épp készül. Szemmel láthatólag mindenét ebbe a bemutatóba fektette, még kétes alakoktól is kölcsönkért. Ha Pandora megfúrja a bemutatót, neki vége. - Ez a viselkedés jellemző rá. - Miután Pandora elment, Mavis... - Te még mindig pucér voltál? - Éppen öltözködtem. Mavis úgy döntött, meghozza a tőle telhető legnagyobb áldozatot. Nagyon drámai volt. Leonardo szerelmet vallott neki, mire zokogni kezdett, és elrohant. Jézusom, Roarke, úgy éreztem magam, mint egy kukkoló. Mavist a régi lakásomba vittem, legalább ma éjszakára. Holnapig nem kell bemennie a klubba. - Képben vagyok - dünnyögte Roarke, és belenézett Eve üres szemeibe. - Azok a régi, naponta vetített drámák. Mindig a legizgalmasabb résznél szakadtak félbe. És mihez kezd most a mi hősünk? - Bizonyos értelemben tényleg hős - mormolta Eve. A francba, kedvelem, még akkor is, ha szoknyavadász. Legszívesebben beverné Pandora fejét, de talán visszafogja magát. Nem hozhatnánk ide Mavist pár napra, ha úgy alakul? - Dehogynem. -Komolyan? - Ez a ház, mint ahogy azt már számtalanszor megjegyezted, elég nagy. Én pedig kedvelem Mavist. - Tudom - villantotta felé Eve gyors, ritka mosolyát. - Koszi. És a te napod hogy telt? - Vettem egy kisebb bolygót. Csak vicceltem - tette gyorsan hozzá, amikor látta, hogy Eve már nyitja is a száját, hogy mondjon valamit. - Habár befejeztem egy tárgyalást a Taurus Öt egyik földművelő kommunájával. - Földművelés? - Az embereknek enniük kell. Némi átszervezéssel a kommuna képes lesz ellátni gabonával a Mars ipari kolóniáit, ahol jelentős befektetéseim vannak. Kéz kezet mos. - Alighanem. És most, visszatérve Pandorára... Roarke a hátára fordította Eve-t, és megrántotta az ingét, aminek a felső gombjait már kigombolta. - Nem fogsz összezavarni - közölte vele Eve. - Milyen régóta vagy benne ebben az üzletben? Roarke egy türelmetlen mozdulatot tett, amit akár vállrándításnak is lehetett értelmezni, majd Eve szájától a nyaka felé folytatta a harapdálást. - Mondjuk, mint egy éjszaka, egy hét... - izzott Eve teste, amikor Roarke szája a melle felé közeledett. - Oké, most meg te zavarsz össze engem. - De én jobban fogom csinálni - ígérte meg Roarke. És így is lettÓcska dolog egy hullaházi látogatással kezdeni a napot. Eve próbált nem törődni vele, hogy reggel hatkor már halottszemlére hívták, miközben a fehér csempéken ereszkedett lefelé a pincébe. És ami még ennél is rosszabb, nem egyszerűen halotthoz, hanem vízihullához. Az ajtó előtt megállt, felmutatta jelvényét a biztonsági
kamerának, és várt, amíg a rendszer ellenőrizte az azonosítási számát. Odabent egyszerű technikus várta a fal mellett, melybe hűtött fiókokat építettek. Eve arra gondolt, hogy a legtöbben biztos fekszik valaki. Nyáron mindig is sokan haltak meg. - Dallas hadnagy. - Igen. Van valamije a számomra. - Csak jöjjön beljebb - és a technikus a szakmájára jellemző könnyed mosollyal az arcán az egyik fiókhoz lépett, és beütötte a kódot. A zárak és a hűtőszerkezet csipogás kíséretében kikapcsoltak, és a fiók némi jeges ködöt lehelve előcsúszott a falból, megmutatva az alakot, aki benne feküdt. - Mindegyik egyforma, habár felismerték, hogy magához tartozik. - Aha - és Eve nagy levegőt vett a száján keresztül, hogy megóvja magát a rosszulléttől. A halálban, az erőszakos halál látványában semmi újat nem talált. Nem volt benne biztos, hogy el tudná magyarázni. Könnyebb volt így. Valahogy kevésbé személyes egy testet szemügyre venni, ha halottról van szó. Itt, a kezdeteknél, a hullaház csaknem szűzies környezetében sokkal obszcénebbnek tűnt. -Johannsen, Carter. Alias Boomer. Utolsó ismert lakcíme a régi világítótorony. Piti kis tolvaj, de minden hájjal megkent, időnként dílerkedett, és csak szánalmas paródiaja egy embernek - sóhajtott fel Eve, miközben tanulmányozta, ami a testből megmaradt. - Hát a fenébe is, Boomer, mi a frászt műveltek veled? - Valami tompa tárggyal ölték meg - felelt a technikus, aki komolyan vette a kérdést. - Talán egy csővel, vagy egy tégladarabbal. Még nem fejeztük be a vizsgáktokát. Nagyon erősnek kellett lennie annak, aki odacsapott. Csak pár órája halott, ennek az időnek nagy részét a folyóban töltötte a zúzódások és repedések önmagukért beszélnek. Eve nem is figyelt oda. Hagyta, csak hadd fontoskodjon. Ő maga is látta, mivel áll szemben. Boomert soha nem lehetett joképűnek nevezni, de a gyilkosa nagyon keveset hagyott meg az arcából. Kegyetlenül összeverték, az orrát betörték, a száját teljesen elrejtették a duzzanatok és az ökölcsapások nyomai. A nyakán látható zúzódások fojtogatásra utaltak, akárcsak a szétpattant véredények, melyek élénken megfestették azt, ami az arcából megmaradt. Felsőtestét kék foltok borították, és a helyzetből, ahogy feküdt, Eve arra következtetett, hogy a karja is eltörött. Bal kezének egyik ujját még a háborúban veszítette el, és mindig nagyon büszke volt erre a harctéri sérülésére. Valaki elég erős, dühös és elszánt volt ahhoz, hogy elbánjon a szerencsétlen Boomerrel. És még ki is halászták. - A rendőr, aki megtalálta, a hátrahagyott nyomok alapján elvégezte az azonosítást. Magának csak vizuális megerősítést kell adnia. - Aha. Küldje el a boncolási jegyzőkönyv másolatát fordult el Eve a testtől, és indult kifelé. - Ki volt az a rendőr, aki megtalálta? A technikus elővett egy jegyzettömböt, és elkezdte a gombjait nyomogatni. - Peabody, Delia.
- Peabody - és Eve most először mosolyodott el egy kissé. - Kezd közismertté válni. Bárki is kérdezősködik a holttestről, tudni akarok róla. A kapitányságra menet Eve felvette a kapcsolatot Peabodyval. A rendőr nyugodt, komoly arca feltűnt a képernyőn. - Dallas. - Igen, hadnagy. - Maga halászta ki Johannsent. - Hadnagy, mindjárt befejezem a jelentésem. Magának is küldhetek egy másolatot. -Ezt nagyra tudnám értékelni. Hogy azonosította a testet? -A felszerelés tartalmaz egy hordozható azonosítót. Azzal ellenőriztem az ujjlenyomatait. Erősen megsérültek az ujjai, ezért csak részleges vizsgálatot tudtam végezni, de minden jel Johannsenre utalt. Úgy hallottam, a maga besúgói közé tartozott. - Aha, oda. Jó munkát végzett, Peabody. - Köszönöm, hadnagy. - Peabody, nem szeretne segíteni az ügy megoldásában a nyomozás vezetőjének? Peabody egy pillanatra elvesztette az önuralmát. Eve látta, hogy csillant meg a szeme a kérdés hallatán. - De igen, hadnagy. Maga vezeti a nyomozást? - Hozzám tartozott - közölte egyszerűen Eve. - Én fogom megoldani az ügyet. Találkozzunk az irodámban, Paebody. Egy óra múlva. - Igen, hadnagy. Köszönöm, hadnagy. -Dallas - dünnyögte Eve. - Csak Dallas - de Peabody már bontotta az összeköttetést. Eve vicsorgott, átkokat szórt a közlekedésre, majd tett egy három háztömbnyi kitérőt az autós kávézó felé. Itt csak kicsivel förtelmesebb kávét szolgáltak fel, mint amilyet a kapitányságon kapni lehetett. Ezzel - valamint egy süteménnyel, amit talán édes tekercsnek szántak - feltankolva indította be újra a kocsiját, és készült, hogy jelentést tegyen a felettesének. Ahogy a lépcsőn haladt felfelé, és arra gondolt, milyen nagy szüksége lenne most egy liftre, érezte, hogy a háta megmerevedik. Azzal áltatta magát, hogy ez csak jelentéktelen apróság, túl kell esnie rajta, és látszólag nem is számít igazán. Harag és fájdalom maradt benne egy elmúlt ügy kapcsán, amit még nem igazán sikerült elfelejtenie. Belépett a konzolokkal, sötét falakkal és kopott szőnyeggel felszerelt, lázasan dolgozó adminisztrációs terembe. Bejelentette magát Whitney kapitány fogadópultjánál, ahol egy semmittevő aktakukac unott hangon megkérte, hogy várjon egy kicsit. Eve inkább helyben maradt, mintsem odalépett volna az ablakhoz, hogy vessen egy pillantást a kinti világra, vagy egy magazindiszk olvasgatásával üsse agyon az időt. A háta mögötti falat elfoglaló képernyőket - melyek folyamatosan hírműsorokat játszottak lehalkították, de amúgy sem érdekelte a műsor. Néhány hete sokkal többet szerepelt a médiában,
mintsem szerette volna. Legalábbis, gondolta Eve, valaki, aki olyan alacsonyan állt a társadalmi ranglétrán, mint Boomer, nem igazán eredményez túl nagy publicitást. Egy besúgó halála nem emeli a nézettséget. -Whitney kapitány most fogadja önt, Dallas hadnagy. Eve átment a biztonsági kapun, majd jobbra, és Whitney irodája felé fordult. -Hadnagy. - Kapitány. Köszönöm, hogy fogadott. - Foglaljon helyet. - Nem, köszönöm. Nem tartom fel sokáig. Most azonosítottam egy ismeretlen vízbe fultat a hullaházban. A neve Carter Johannsen. Egyike volt a besúgóimnak. Whitney hátradőlt. Eve-nek ismét alkalma nyílt megcsodálni, milyen kemény az arckifejezése, és fáradtak a szemei. Egészében nézve a kapitány imponáló jelenség volt. -Boomer? Robbanóanyagot adott el az utcai gengeknek. A jobb mutatóujja hiányzott. - A bal - javította ki Eve -, uram. - A bal - támaszkodott az asztalra Whitney, és úgy figyelte Eve-t. Hibázott vele kapcsolatban, mégpedig egy olyan ügyben, ami személyesen is érintette. De megértette, hogy Eve ezt már magában félresöpörte. Tisztelettel és tekintettel viseltetett a feljebbvalója iránt, de az a bizonytalan barátság, ami kettejük között volt, mindörökre elmúlt. - Felteszem, gyilkosság történt. -Még nem kaptam meg a boncolási jegyzőkönyvet, de az áldozatot szemmel láthatóan megverték és fojtogatták, mielőtt a folyóba került volna. Szeretnék foglalkozni ezzel az esettel. -Kapott tőle tippeket bármelyik, jelenleg is folyamatban lévő ügyével kapcsolatban? - Nem. Néha a Törvényteleneknek árult adatokat. Ki kell derítenem, kivel dolgozott együtt ebben az üzletágban. Whitney bólintott. - Pillanatnyilag mennyire van tele munkával, hadnagy? - Meg tudok birkózni a feladattal. - Ezek szerint már megint túlhajtja magát - emelte fel Whitney az ujjait, majd visszaejtette az asztalra. - Dallas, a Johannsen-féle alakok keresik maguknak a bajt, és gyakran rá is találnak. Mindketten tudjuk, hogy ebben a hőségben több gyilkosság történik. Nem akarom a legjobb nyomozóm képességeit ilyesféle ügyre vesztegetni. Eve összeszorította a száját. - Az enyém volt, uram. Bármit is csinált még azonkívül, az én besúgóm volt. Éppen a hűség teszi a legjobbak egyikévé, tűnődött a kapitány. -Huszonnégy órán belül kitalálna valamit, amivel úgyis megszerzi magának az ügyet - közölte Whitney. Nem bánom, kap hetvenkét órát. Ha ennyi idő alatt nem
jut eredményre, kénytelen leszek átadni egy fiatalabb nyomozónak. Eve nem kapott többet a vártnál. - Szeretnék együtt dolgozni az ügyön Peabody közrendőrrel. Whitney vészjóslóan meredt rá. - Azt akarja, hogy egy ehhez hasonló ügyben segítséget osszak be maga mellé? - Peabodyt akarom - ismételte Eve, és egy arcizma sem rándult. - Már bizonyította, milyen kitűnően megállja a helyét a terepmunkában. Nyomozónak készül. Szerintem jobbak az esélyei egy ilyen gyakorlattal a háta mögött. - Kap három napot. De ha valami sokkal fontosabb jönne közbe, mindkettejüket leállítom. - Igenis, uram. - Dallas - kezdte Whitney, amikor Eve már fordult volna, hogy távozzon. Egy kicsit lejjebb adott a büszkeségéből. - Eve... Még nem is volt alkalmam személyesen átadni jókívánságaimat a közelgő házassága alkalmából. Mielőtt uralkodhatott volna az érzelmein, Eve szemében megcsillant a meglepetés. - Köszönöm. - Remélem, boldog lesz. - Akárcsak én. Kissé összezavarodva tette meg az utat a kapitányság bírintusában az irodájáig. El kellett még intéznie egy híást Mivel nem akarta, hogy bárki is megzavarja, bezárta ajtót, és csak ezután ült le a telelink mellé. Ryan Feeney kapitány. Elektronikus Megfigyelési Részleg. Megkönnyebbült, amikor Feeney gyűrött arca feltűnt a képernyőn. Korán van még, Feeney. -A fenébe, hát már reggelizni sem hagyod nyugodtan az embert? - siránkozott fánkkal teli szájjal. - Az egyik terminálból szivárognak az adatok, és rajtam kívül senki sem képes megtalálni a rést. -Kemény dolog, ha az ember nélkülözhetetlen a munkájában. Elindítanál nekem egy utánkeresést... nem hivatalosan? - Ez a kedvencem. A vadászat. - Valaki agyoncsapta Boomert. - Sajnálattal hallom - harapott bele a fánkba Feeney. - Szar alak volt, de általában beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Mikor történt? -Nem vagyok benne biztos korán reggel halászták ki az East Riverből. Tudom, hogy időnként az Illegálisak közül etetett valakit adatokkal. Utánanéznél? -Kockázatos dolog besúgókkal foglalkozni, Dallas. Ilyen esetekben rendkívüli biztonsági óvintézkedésekre van szükség. - Igen vagy nem, Feeney? - Meg tudom csinálni, meg tudom csinálni - motyogta Feeney. - De nehogy kapcsolatba hozd a nevem az esettel. Egy zsaru sem szereti, ha turkálnak az aktái között.
- Értesíts az eredményről. Méltányolom a segítőkészségedet, Feeney. Bárki volt is a gyilkos, kegyetlenül elbánt vele. Ha tudott valamit, ami miatt ölni is érdemes, nem hinném, hogy az én folyó ügyeim között kellene keresni a megoldást. - Akkor talán valaki másnak a folyó ügyei között. Majd visszahívlak. Eve hátradőlt az üres képernyő előtt, és próbálta rendezni a gondolatait. Lelki szemei előtt megjelent Boomer összetört arca. Talán egy cső, vagy tégla, tűnődött. De ököllel is. Tudta, mire képesek a csupasz ujjízületek az arccal. Tudta, milyen érzés. Az apjának nagy kezei voltak. Egyike volt ez azoknak a dolgoknak, melyeknél próbálta azt színlelni, hogy nem emlékszik rájuk. Ennek ellenére tudta, milyen érzés, hogy csapódik az ököl az arcba, mielőtt az agyban ez fájdalomként tudatosulhatna. Mi volt a rosszabb? A verések vagy az erőszak? A gondolatai között, a félelmeiben ez a kettő szinte elválaszthatatlanul összekeveredett. Aztán ott volt Boomer karjának a furcsa, kicsavart állása. Eltört, gondolta, és ráadásul még ki is csavarták. Bizonytalanul, a ködös múltból emlékezett a törött csont reccsenésére, az émelygésre, ami a fájdalmat követte, a fejhangú nyüszítésre, ami sikoly helyett tör elő az ember torkából, amikor egy kéz befogja a száját. A jeges verejték, és a rettenetes tudat, hogy azok az öklök egyre és egyre vissza fognak térni, amíg az ember végül bele nem hal a verésbe. Amíg végül a mindenható Isten elébe nem kívánja magát. Eve összerezzent, amikor meghallotta, hogy kopognak az ajtaján, és csak nagy nehézségek árán tudott viszszanyelni egy sikolyt. Az üvegen keresztül megpillantotta a vasalt egyenruhában, egyenes vállakkal várakozó Peabodyt. Eve megtörölte a száját, hogy lecsillapítsa magát. Itt volt az ideje, hogy munkához lássanak. Harmadik fejezet Boomer búvóhelye nem volt olyan rossz állapotban, mint sok másik. Egykor olcsó motelnek építették, ami a tolvajok és zsebesek tömeges szórakoztatásáról gondoskodott, mielőtt bevezették volna a prostituáltaknak a bárcarendszert. Négyemeletes volt, de az építésnél nem gondoskodtak liftről vagy ejtőaknáról, ezzel ellentétben hatalmas lobbyval büszkélkedett, és egy gyanakvó, mogorva képű biztonsági droiddal. Ha a köztisztasági hivatal megérezte volna az itt uralkodó szagot, azonnal elrendelte volna az alapos rovar- és rágcsálóirtást. Egy hibás chip miatt a robot jobb szeme üresen meredt a semmibe, de a ballal figyelmesen Eve jelvényére összpontosított. - A törvények szerint üzemelünk - állította a homályos üveg mögül. - Nincs semmi problémánk. - Johannsen - tette el Eve a jelvényét. - Nem látogatta meg valaki az utóbbi időben? A robot rossz szeme kattogott és forogni kezdett. - Nem vagyok arra programozva, hogy megfigyeljem
a látogatókat, csak arra, hogy beszedjem a bérleti díjat és betartassam a házirendet. -Lefoglalhatom a memóriadiszkjeid, és magam is visszajátszhatom. A droid egy szót sem szólt, de egy halk zúgás arról tanúskodott, hogy saját maga kezdte el a lemez visszapörgetését. -Johannsen, 3 szoba. Nyolc órája és huszonnyolc perce nem tartózkodik az épületben. Egyedül ment el. Az elmúlt két hét folyamán nem látogatták. - Hívások? -Nem használta a kommunikációs rendszerünket. Volt neki sajátja. - Vetünk egy pillantást a szobájára. - Harmadik emelet, balra a második ajtó. Ne háborgassák a többi bérlőt. Itt nincs semmi zűr. - Aha, maga a paradicsom - eredt neki Eve a feljárónak, miközben megfigyelte, hogy a korhadt lépcsőket alaposan elkoptatta a lakók cipője. - Vegyél fel mindent, Peabody. -Igenis, hadnagy - és kötelességtudóan az ingére csíptette a rögzítőjét. - Ha kábé nyolc órával ezelőtt még itt volt, nem húzta már sokáig a távozása után. Talán csak pár óráig. - Ahhoz azért elég hosszan, hogy még a szart is kiverjék belőle - vizsgálta végig lustán Eve a falakat. Számos törvénytelen felszólítást és anatómiailag kétséges tanácsot írtak fel rájuk. Az egyik alkotónak komoly gondjai lehettek a helyesírással, és következetesen kihagyta a baszásból az j-et. Ennek ellenére a felhívás elég egyértelműnek tetszett. - Otthonos kis hely, mi? - A nagymama házára emlékeztet. A 3C-vel jelölt ajtó előtt Eve hátralesett. - Miért, Peabody? Azt hiszem, mondtál egy viccet. Mialatt Eve kuncogva előhúzta a mesterkódját, Peabody mélyen elpirult. De mire az ajtó kinyílt, összeszedte magát. - Alaposan bezárkózott, igaz-e? - morogta az orra alatt Eve, miközben a három közül az utolsó Keligh-500ast is kinyitotta. - És nem olcsójános módjára. Ezek a bébik egyenként belekerülnek egyheti bérembe. Sok rejtegetnivalója lehetett fújta ki a levegőt. - Eve Dallas hadnagy, belépek az áldozat lakásába - nyomta be az ajtót. A francba, Boomer, mekkora disznó voltál. Hatalmas hőség fogadta őket. Az épület hőszabályozása, már ami megmaradt belőle, abból állt, hogy a lakók kinyitották vagy bezárták az ablakot. Boomer azt a lehetőséget választotta, hogy zárva tartja őket, és csapdába ejti odabent a fojtogató nyári hőséget. A szoba romlott ételtől, penészes ruháktól és kiömlött whiskeytől bűzlött. Eve Peabodyra hagyva a helyszín kezdeti felmérését, a szoba közepére sétált, amit véleménye szerint inkább kalickának kellett volna nevezni, és megrázta a fejét.
A keskeny ágy lepedőjét olyan foltok borították, amelyeket nem igazán akart analizálni. Az ágy mellett szétszórva gyorséttermi dobozok hevertek. A sarokba összehányt szennyes ruhakupacból arra következtetett, hogy a mosás nem foglalt el kiemelkedő helyet Boomer mindennapi házimunkáinak a listáján. A cipője talpa ragadt a padlóhoz, és járkálás közben halk, cuppanó hangokat hallatott. Önvédelemből addig küszködött, amíg sikerült kinyitnia az ablakot. Az utcazaj valósággal elöntötte a lakást. -Jézusom, micsoda hely. Pedig a besúgással elég jó pénzt keresett. Nem létezik, hogy ilyen körülmények között élt volna. - Akarnia kellett ezt az életformát. - Ühüm - fintorította el Eve az orrát, majd kinyitott egy ajtót, és megnézte a fürdőszobát. Egy rozsdamentes acélból készült vécét és lefolyót látott, és egy elérhetetlen magasságba épített zuhanyt. A bűztől felkavarodott a gyomra. - Rosszabb, mint egy háromnapos hulla - fordult vissza, miközben igyekezett a száján át lélegezni. - Itt tartotta a pénzét. Egyetértése jeléül Peabody Eve felé nyújtott egy vaskos zsetont. Rajta volt egy nagy összeg és egy kommunikációs centrum. Magasan a falba egy képernyőt építettek, valamint egy polcot, amiről valósággal lecsordultak a diszkek. Eve véletlenszerűen kiválasztott egyet, és elolvasta a címkéjét. -Aha, ezek szerint Boomer igazi kultúrlény volt. A Bimbózó Kurvák Nagy Dudái. - Tavaly ez nyerte az Oscart. Eve felhorkant, és hátradobta a diszket. - Ez jó volt, Peabody. Jó, ha megtartja a humorérzékét, mert végig kell néznünk ezt az egész szart. Majd a kapitányságon megvizsgálunk minden egyes lemezt. Eve felvette a linket, és olyan hívásokat keresett, amiket Boomer érdemesnek talált ahhoz, hogy megőrizze. Átfutotta a kajarendeléseket, egy rész valami videokurvával, aki ötezerrel vágta meg a hívót. Talált két hívást, ami egy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított alaktól érkezett, de a férfiak csak spojyról beszélgettek, különösen a baseball és az arénabox érdekelte őket. Érdekesnek találta, hogy az irodájának a számát kétszer is hívta az elmúlt harminchat óra adatai között, üzenetet viszont nem hagyott. - Kapcsolatba próbált lépni velem - motyogta. - De letette anélkül, hogy üzenetet hagyott volna - húzta ki a diszket a készülékből, és Peabody felé nyújtotta, hogy tegye el a bizonyítékok közé. -Nincs semmi jele annak, hogy félt vagy aggódott valami miatt, hadnagy. - Nem, igazi besúgó volt. Ha megfordult volna a fejében, hogy valaki ki akarja csinálni, letáborozott volna az ajtóm elé. Oké, Peabody, remélem a védőoltásai még hatásosak. Essünk neki, és rágjuk át magunkat ezen a szemétdombon. Mire végeztek, mocsokban és izzadságban fürödtek, szinte
már saját maguktól is megundorodtak. Eve közvetlen parancsára Peabody meglazította az egyenruhája merev gallérját, és feltűrte az inge ujját. Ennek ellenére az arcán patakokban ömlött a verejték, amitől a haja is őrült csigákba göndörödött. - És még azt hittem, a bátyáim disznók. Eve odébblökött egy mocskos alsógatyát. - Hány bátyja van? - Kettő. És egy húgom is. - Négyen vannak? -A szüleim szabadkorúak, hadnagy - magyarázta Peabody árnyalatnyi zavarral és mentegetőzéssel a hangjában. - Valóban falun élnek és nevelik a családjukat. -Folyton meglep valamivel, Peabody. Itt egy kőkemény városlakó, mint maga, és kiderül, hogy szabadkorúaktól származik. Hogyhogy nem azzal foglalkozik, hogy lucernát termeszt, rongyszőnyeget sző és egy fészekalja porontyot nevel? - Szeretek seggeket szétrúgni, hadnagy. -Jó magyarázat - és Eve nekilátott annak, amit a legrosszabbnak ítélt, és épp ezért utoljára hagyott. Leplezetlen undorral bámulta az ágyat, miközben paraziták szambáztak a gondolatai között. - Kezdjük a matraccal. - Igenis, hadnagy - nyelt nagyot Peabody. -Nem tudom, maga mihez kezd, Peabody, de én egyenesen megyek a fertőtlenítőbe, ha itt végeztünk. - Szorosan a nyomában leszek, hadnagy. - Oké. Akkor lássunk neki. A takaróval kezdték, de nem találtak semmit, csak bűzt és szennyfoltokat. Eve legszívesebben a takarítókra hagyta volna a vizsgálatukat, de minden eshetőséget ki akart zárni arra nézve, hogy Boomert a saját búvóhelyén ölték meg. Alapos akart lenni, ezért kirázta a párnát, majd nekiveselkedett a szivacsnak. Intésére Peabody megemelte a matrac egyik végét, míg ő a másikat ragadta meg. Olyan nehéznek érezték, mintha kősziklákkal lenne tele. Nagy nyögések kíséretében lökték oldalra. Talán mégiscsak van Isten - dünnyögte Eve. A matrac aljára két kis csomagot rögzítettek. Az egyik kék porral volt tele, a másikban egy lepecsételt diszket vettek észre. Eve egy rántással mindkettőt letépte. Legyőzte magában a sürgetést, hogy szemügyre vegye a port, előbb a lemezt vizsgálta meg. Nem címkézték fel, de ellentétben a többivel, gondosan becsomagolták, nehogy por érje. Normális esetben azonnal betette volna Boomer számítógépébe. Bírta a bűzt, az izzadságot, még a mocskot is. De egy pillanattal sem akart a kelleténél többet tölteni úgy, hogy közben állandóan arra kelljen gondolnia, hogy mikroszkopikus paraziták futkároznak a bőrén. - Tűnjünk a pokolba innen. Megvárta, amíg Peabody kivitte a bizonyítékokat tartalmazó dobozt a hallba. Fwe, miközben egy utolsó pillantást vetett a lakásra, ahol egykor az embere élt, becsukta
az ajtót, lepecsételte, és egy vörös rendőrségi biztonsági fényt helyezett el fölé. A fertőtlenítés nem volt fájdalmas, de nem is találták kellemesnek. Az viszont az előnyére vált, hogy nem tartott sokáig. Eve egy kétszemélyes kabint foglalt el Peabodyval együtt. Mindketten meztelenül ültek, miközben a falakból áradt feléjük a forró, fehér fény. - De ez száraz hőség - szögezte le Peabody, mire Eve felnevetett. -Ebből mindig kitalálom, milyen lehet a pokol hunyta le a szemét, és lazítani próbált. Soha nem tartotta magát fóbiásnak, de a zárt terektől mindig nyugtalan lett egy kicsit. - Tudja, Peabody, Boomert már vagy öt éve ismertem. Nem volt egy GQ, de azért nem hittem volna, hogy ilyen körülmények között él - jelentette ki, mert még mindig érezte orrában a fertelmes szagot. - Tisztán tartotta magát. Mondja el, mit látott a fürdőszobában. -Mocskot, penészt, mosatlan törülközőket. Két doboz szappant, az egyiket még bontatlanul, egy fél flakon sampont fgzsetéc, ultrahangos fogkefét, borotvát. Meg egy törött fésűt. - Tisztasági felszerelés. Jól tartotta magát, Peabody. Időnként úgy emlegette magát, mint akinek köze van egy hölgyhz- Véleményem szerint a takarítók majd megerősítik, hogy az ételmaradék, a szennyes és a kosz kettőmaximum háromhetesek. Magának mit mond ez a tény? -Azt, hogy dekkolt. Meghúzta magát... aggódott, betojt, vagy nagyon belekeveredett valamibe. - Pontosan. Annyira nem esett kétségbe, hogy előjöjjön, és kitálaljon nekem, de azért néhány dolgot a matraca alá rejtett. - Ahol reményei szerint senki sem kereste volna - tette hozzá Peabody szárazon. - Néhány dologgal nem volt egészen tisztában. Maga szerint mi az a por? - Szerintem kábítószer. - Ilyen színűt még soha nem láttam. Ez valami új tűnődött Eve. Ebben a pillanatban elhalványult a falakból sugárzó fény, és figyelmeztető hangjelzés szólalt meg. Úgy látszik, megtisztultunk. Ássunk elő néhány tiszta ruhát, és nézzük meg, mi van azon a diszken. - Mi az ördög ez? - nézte Eve mogorván a monitorát, és öntudatlanul játszadozni kezdett az inge alatt viselt nehéz gyémánttal. - Egy képlet? - Ezt magamtól is kitaláltam, Peabody. - Igen, hadnagy - dőlt hátra leforrázva Peabody. - A fenébe, hogy én mennyire gyűlölöm a tudományt - és Eve reménykedve lesett hátra a válla fölött. - Maga tudós beállítottságú? - Nem, hadnagy. Nem értek hozzá. Eve a képernyőn sorjázó számok, jelek és szimbólumok összevisszaságára kancsalított. - Nem úgy programozták a gépem, hogy elmolyoljon
ezzel a vacakkal. Le kell vinnem a laborba, hogy analizálják - dobolt ujjaival türelmetlenül az asztalon. - De azt gyanítom, hogy annak a kék pornak a képletét találtuk meg, de hogy a pokolba tette erre rá a kezét egy Boomerhez hasonló piti szélhámos? És ki volt a második oktatója? Tudja, Peabody, egyike volt azoknak, akik nekünk dolgoztak. Kicsoda? Leküzdve a zavarát, Peabody Eve válla fölött a képernyőre pillantott. -Megtalálja a belső ügyosztály lezárt esetei között, hadnagy. - Megkockáztatja, hogy belepillant a belső ügyosztály jelentéseibe, közrendőr? - Majd maga, hadnagy. -Miért? - Azért, hadnagy, mert maga a legjobb. - Be akarja hízelegni magát, Peabody, vagy az állásomra pályázik? - Lesz egy üresedés, amikor magát majd kapitánnyá léptetik elő, hadnagy. - Miből gondolja, hogy kapitány akarok lenni? - Mert ostoba lenne, ha nem akarna, maga pedig egyáltalán nem az. Mármint hogy nem ostoba, hadnagy. - Oké, ezt majd később megbeszéljük. Át szokott nézni más jelentéseket is? - Olykor-olykor. - Nem emlékszik valamire, amibe belekapaszkodhatnánk azzal kapcsolatban, hogy viszonyult Boomer kapcsolata a drogokhoz? -Nem, hadnagy. Nem láttam a nevét egyetlen: rendőrrel kapcsolatban sem. A legtöbb besúgónak cs egy kapcsolata van. - Boomer szeretett variálni. Menjünk az utcára. Me kell vizsgálnunk, milyen drogokkal szeretett élni, és köz ben lehet, hogy rábukkanunk valamire. Csak pár napunk van erre, Peabody. Ha várja valaki otthon, a családi tűz helv mellett, akkor jobb, ha tudatja vele, nagyon el lesz foglalva. Hajadon vagyok, hadnagy. Nem gond, ha több időt keJJ bent töltenem. -Remek - állt fel Eve. - Akkor nyeregbe. És Peabody, imént együtt ültünk, pucéran. Hagyja ezt az hadnagyozást, világos? Hívj egyszerűen Dallasnak. - Igenis, hadnagy. Már hajnali három is elmúlt, amikor Eve átbotorkált az ajtón, csaknem felbukott a macskában, ami úgy döntött, ezen az éjszakán a bejáratnál fog strázsálni, majd átkozódva a lépcsősor felé vette az útját. Az agyában tucatnyi élmény kavargott: homályos bárok, sztriptízklubok és párálló utcák, ahol gyenge minősítésű bárcások kínálgatták szorgalmasan a bájaikat. Majd mindnyájan összeálltak, és belezúdultak abba az egyáltalán nem étvágygerjesztő levesbe, ami valamikor Boomer Johannsen élete volt. Persze senki sem tudott semmit. Senki sem látott semmit. A város szegényebb negyedeiben tett kiruccanása
folyamán mindössze egyvalami nyert megállapítást, mégpedig az, hogy senki sem tartotta rajta a szemét Boomeren, nem is hallott felőle már vagy egy hete, de lehet, hogy még régebben. Valaki viszont nagy bulit látott abban, hogy ne csak az egyik szemét tartsa rajta, Eve pedig kezdett kifogyni az időből, hogy kiderítse, ki volt az, és miért. A háló lámpái kellemes félhomályba borították a szobát. Már levette az ingét, félre is lökte, amikor tudatosult benne, hogy üres az ágy. Hirtelen rátört a csalódás, és egy kis rémület is összerántotta a gyomrát. Roarke-nak el kellett mennie, gondolta. Már biztos a kolonizált világegyetem valamelyik távoli pontja felé tart. És lehet, bgy napokig távol lesz. Lerúgta a cipőjét és megrántotta a nadrágját, miközben szerencsétlenül bámulta az ágyat. A fiókban tapogatózva kikeresett egy gyapjútrikót, és magára húzta. Istenem, mennyire elkeseredett azon, hogy Roarkenak foglalkoznia kellett az üzlettel. Mert nem volt itt, hogy szorosan átölelje. Mert nem volt itt, hogy pajzském védje a zaklató rémálmoktól, melyek annál erősebben törtek rá, minél inkább emlékezni kezdett a múltjára. Azzal nyugtatgatta magát, túl fáradt ahhoz, hogy álmodjon. És túl elfoglalt ahhoz, hogy ezen gondolkodjon. És elég erős ahhoz, hogy csak arra emlékezzen, mire akar emlékezni. Megfordult, és fel akart menni az emeleti irodájába, hogy ott aludjon, amikor az ajtó váratlanul félrecsúszott. Olyan hirtelen könnyebbült meg, hogy elszégyellte ma 8át- Azt hittem, elmentél. - Dolgoztam - lépett mellé Roarke. - Fekete inge félhomályban erős kontrasztban állt Eve fehér trikójával. Roarke az ujjával felemelte Eve állát, és a szemébe nézett. - Miért hajtod magad mindig a végkimerülésig, hadnagy? -Ebben az ügyben holtpontra jutottam - és talá azért, mert valóban halálosan elfáradt, vagy azért, me ahogy telt az idő, egyre könnyebbé vált a szerelem, mind két kezével megfogta Roarke arcát. - Rettenetesen örülő hogy itt vagy - és amikor a férfi ölbe vette, és az ágy fe kezdte vinni, elmosolyodott. - Ez nem az, amire gond lok. - Lefektetlek, és rögvest elalszol. Nehéz vitatkozni olyan helyzetben, amikor az emb szemei mindjárt leragadnak. - Megkaptad az üzenetem? - Arra a választékos üzenetre gondolsz, hogy Kés fogok? Igen - csókolta homlokon Eve-t. - Kapcsold magad. - Még egy perc - küzdötte vissza magát Eve az álo mezsgyéjéről. - Csak pár percet tudtam beszélni Mavis ej Néhány napig ott akar maradni, ahol most is van. ívfég a Kék Mókusba sem fog lejárni. Beszólt, és azt mondták neki, hogy Leonardo már vagy fél tucatszor járt
0tt, és őt kereste. - Az igaz szerelem átka. - Mmm. Holnap megpróbálok egy órát kiszakítani a magánügyeimre, és beugrom, hogy megnézzem, de az is lehet, hogy holnaputánig nem tudok ennyi időt felszabadítani. - Vele minden rendben lesz. De ha akarod, én is elmehetek hozzá. - Koszi, de veled ezt nem beszélné meg. Amint kiderítem, ki tette taccsra Boomert, azonnal megyek, hogy a gondját viseljem. Rohadtul biztos vagyok benne, hogy nem tudta elolvasni azt a diszket. - Hát persze hogy nem - susogta Roarke, és remélte, hogy álomba tudja ringatni a kedvesét. -Nem mintha nem értett volna jól a számokhoz. Sokféle számhoz. De a tudományos képletek... - egyenesedett fel, de olyan hirtelen, hogy a fejével csaknem beverte Roarke orrát. - De a te felszerelésed ezt meg tudná csinálni. - Meg tudná csinálni? -A laborban csak ide-oda küldözgetnének. Visszakoznának a feladat elvégzése elől, mert alacsony a prioritása. Valójában nincs is prioritása - kászálódott ki Eve nagy nehezen az ágyból. - Nekem pedig tudnom kell az összetételét. Ugye a titkos egységed képes vegyileg elemezni valamit? - Hát persze - állt fel sóhajtva Roarke. - Felteszem, most rögtön neki keli látnunk. Hozzáférhetünk az irodai gépemen tárolt adatokhoz ragadta meg a kezét Eve, és a liftet rejtő panel felé kezdte vonszolni. - Nem fog sokáig tartani. Miközben felfelé mentek a liften, Eve tömören tájékoztatta Roarke-ot a lényegről. Mikor a férfi kikódolta a privát szoba ajtaját, már teljesen felébredt, agya teljes fordulatszámon pörgött. A felszerelés odabent lenyűgözően bonyolult, nem nyilvántartott, és teljes mértékben illegális volt. Mint Roarke, Eve is a tenyérlenyomat-azonosítóra helyezte a kezét, majd elfoglalta helyét az alakú konzol mögött. - Te gyorsabban hozzáférsz az adatokhoz, mint én mutatott rá Eve. - Kettes szintű, sárga kód őrzi, a név Johannsen. A hozzáférési kódom... - Kérlek - vágott közbe Roarke, mert ha hajnali háromkor úgy határozott, hogy eljátssza a zsarut, azt azért nem szerette, ha sértegetik. Roarke a kontrollpanel mögé, ült, és bebillentyűzött néhány számot. - Cél a rendőrkapitányság - mondta ki hangosan, és amikor felfigyelt Eve haragos tekintetére, csak mgsolygott. - Ennyit a biztonságról. - Kíváncsi vagy valami másra, mielőtt a gépedre összpontosítok? -Nem - jelentette ki határozottan, és Roarke hát mögé lépett. Miközben egyik kezének ujjai a billentyűzet fölött táncoltak, a másikkal megfogta Eve kezét, majd vállához és az ajkaihoz vonta, hogy a nő kuncogni kezdett. - Hencegő. - Abban semmi érdekes nem lenne, ha úgy jutnék be
hogy megadod a kódot. Az egységedbe - mormolta, miközben autó állásba fordított egy kapcsolót. - Kettes, sárga kód, Johannsen - és a szoba túlsó felén felvillant eg faliképernyő. Várakozás. - A bizonyíték száma 34-J. Mutasd meg, és másolati is kérek róla - rendelkezett Eve, és miközben a képlet véj gigszaladt a képernyőn, a fejét csóválta. - Látod eztj Olyan, mint valami ősi hieroglifa. - Kémiai képlet - tűnődött Roarke. - Honnan tudod? - Már én is kitaláltam egypárat. Persze csak legális. 2 valami fájdalomcsillapító-féle, de nem pontosan Iván. Hallucinogén tulajdonságokkal is rendelkezik... ettintett a nyelvével, miközben a fejét rázta. - Még nem Tttam ilyet. Nem szabványos. Számítógép, analizáld és azonosítsd! - Azt mondod, egyfajta drog - kezdte Eve, miközben felzúgott a gép. Több mint valószínű. - Ez egyezik az elméletemmel. De mit csinált Boomer a képlettel, és miért ölték meg érte? -Azt hiszem, ez attól függ, mennyire eladható. Mennyi profitot lehet nyerni belőle - nézett fel Roarke a képernyőre, ahol a vizsgálat eredménye már kezdett formát ölteni. Az analízis által felrajzolt molekula színes pontokban és spirálokban örvénylett a szemük előtt. - Oké, van egy szerves stimulánsod, egy hallucinogén szered, mindkettő igen alacsony hatásfokú, és többnyire legálisan is beszerezhető komponensekből áll. Ó, itt vannak a THR-50-nek a tulajdonságai. - Utcai nevén Zeus. Randa egy anyag. - Hmm. Mégis alacsony a hatásfoka. De ez egy érdekes keverék. Megéri, ha így kellemesebb lesz. Azt is kijelenthetem, hogy folyékony formában is előállítható. Össze lehet keverni Brínockkal. Az egy szexuális ajzószer és élvezetfokozó. Megfelelő arányban lehet vele gyógyítani az impotenciát. - Tudom, mi az a Brinock. Volt egyszer egy fickó, aki túladagolta. Belehalt, de előbb még megdöntötte a maszturbálási világcsúcsot. Szexuális csalódottságában kiugrott az ablakon. Olyan dagadt volt a lőcse, mint egy kolbász, ínég a színe is hasonlított rá. És persze olyan kemény, mint az acél. -Köszönöm, hogy megosztottad velem ezt az élményt. Mi ez? - lépett vissza Roarke zavartan a billentyűzethez. A számítógép csupán a következő üzenetet villogtatta: Ismeretlen anyag. Valószínídeg sejtregenerátor. Képtelen va gyök azonosítani. - Hogy lehet ez? - ámult el. - Folyamatosan, emberi beavatkozás nélkül frissíti az adatbázisát. Nincs semmi, amit ne tudna azonosítani. -Ismeretlen anyag. Nahát, nahát. Ezért talán érdemes ölni. Mi lehet? -Elemezd a meglévő adatok alapján - parancsolta
Roarke. az anyag egy izgatószer tulajdonságaival és hallucinogén jellemzőkkel rendelkezik. szervesalapú. Gyorsan bekerül a vérkeringésbe, és az idegrendszerre fejti ki a hatását. - A hatása? Elégtelen adat. - A pokolba. Próbáld felvázolni a hatását az ismert anyagok fényében. Eufóriát, paranoiát, szexuális étvágyat okoz,: kijátssza a fizikai és mentális érzékeket. egy 55 mil ligrammos dózis egy átlagos, 130 fontos férfinél négy és hat órán keresztül fejti ki a hatását. 10 milligrammos dózis halálhoz vezet a fogyasztó 87,3 százalékánál. az anyag hasonlít a thr-50 hez, alias zeushoz, de hozzáadódik a szexuáll vágy fokozódása és a sejtregenerációs hatás is. - Ez nem olyan nagy különbség - mormolta Eve. Nem olyan fontos. Már találkoztunk drogosokkal, akik Zeust összekeverték Eroticával. Durva kombináció, a vá rosban történő nemi erőszakok nagy része erre vezethet vissza, de ez nem titok, és nem is túl jövedelmező. Nem mikor bármelyik átlagos drogos kikutyulhatja egy hordozható labor segítségével. Kivéve az ismeretlen összetevőt. Sejtregenerátor áncolta össze Roarke a szemöldökét. - Az Ifjúság mesebeli Forrása. Bárki hozzájuthat egy fiatalító kúrához, akinek van elég pénze. De azoknak a hatása csak átmeneti - mutatott rá Roarke. - Egy idő után a szervezet visszaveszi azt, ami az övé. A biotabletták és az öregedés elleni injekciók drágák, időigényesek és sokszor kellemetlenek is. És azoknak a kezeléseknek nincsenek olyan kellemes mellékhatásai, mint ennek a szernek. - Bármi is legyen az az ismeretlen anyag, sokkal értékesebbé vagy végzetesebbé teszi ezt az egész kotyvalékot. Vagy ahogy te mondanád, sokkal piacképesebbé. - Nálad van a por - hívta fel Roarke a figyelmét. - Aha, és ettől a labor talán megemeli majd azt az eltunyult seggét. Ez az egész több időt igényel, mint amennyivel én rendelkezem. - Tudnál belőle mintát adni? - fordult meg Roarke a székén, és felmosolygott Eve-re. - Nem mintha le akarnám szólni a rendőrségi labort, de az enyém sokkal kifinomultabb. - Ez bizonyíték. Roarke felvonta a szemöldökét. - Roarke, van fogalmad róla, mennyire áthágtam már eddig is a szabályokat azzal, amit most itt műveltünk? vett Eve egy nagy levegőt, miközben visszaemlékezett Boomer arcára és kezére. - A pokolba is. Megpróbálom. -Jó. Kikapcs - és a számítógép csendben lekapcsolódott. - Most már mehetünk aludni? - Csak pár órát - engedte Eve elhatalmasodni magán
a fáradtságot, és karját Roarke nyaka köré fűzte. - Megint ölbe veszel? - Rendben - rántotta maga felé Eve csípőjét Roarke, mire a nő lábaival átfogta a derekát. - De ezúttal maradj nyugton, miközben viszlek. -Tudod, a szívem majd kiugrik a helyéből, amikor így zsarnokoskodsz felettem. -Csak várj, amíg visszaérünk az ágyba. Akkor togt majd kiugrani csak igazán. Eve felnevetett, Roarke vállához dörgölte a fejet, es mielőtt a lift leért volna velük, már álomba is merült. Negyedik fejezet yég teljes sötétség uralkodott, amikor Eve feje mellett felcsipogott a link. Először a rendőr ébredt fel benne, majd miután felszínre tört, békésen vissza is vonult. - Dallas. -Dallas, ó Istenem, Dallas. Segítségre van szükségem. Az Eve-ben lakó nő egyszeriben legyőzte a rendőrt, amikor felismerte Mavis arcát a képernyőn. - Fényt - parancsolta, és a szoba világosságba borult, így már mindent tisztán látott. A sápadt arcot, a liluló zúzódást a szeme alatt, az arcát végigszántó, véres karmolást, és a zilált hajkoronát. - Mavis. Mi folyik ott? Hol vagy? - Ide kell jönnöd - csuklott el Mavis hangja. A szemei fénylettek, ahogy erővel igyekezett visszatartani a könynyeit. - Siess. Kérlek, siess. Azt hiszem, a nő halott, és fogalmam sincs, mihez kezdjek. Eve nem kérdezte meg újra Mavis tartózkodási helyét, hanem begépelt a készülékbe egy parancsot, hogy kövesse vissza a hívást. Még akkor is nyugodt maradt a hangja, amikor a Mavis arca alatt feltűnt betűk Leonardo lakcímévé álltak össze. - Maradj, ahol vagy. Ne nyúlj semmihez. Érted, amit mondok? Ne nyúlj semmihez, és rajtam kívül ne engedj be senkit. Mavis? -Igen, igen. Nem. Nem fogok. Qak siess. Olyan szörnyű. - Már úton is vagyok - és amikor megfordult, látta, hogy Roarke már a nadrágját húzza. - Veled megyek. Eve nem vitatkozott. Öt perc múlva már a kocsival száguldottak a legmélyebb éjszakában. A belváros üres utcái most tág teret kínáltak a folyamatosan lófráló turistáknak, a videotáblák villogó hirdetései férfiaknak való gyönyöröket és árucikkeket kínáltak, szabadtéri kávéházakat az álmatlanságban szenvedő falusiaknak és az álmos művészeknek ízesített kávékínálattal. Eve hálát adott Roarke-nak, hogy nem kérdezősködött, amíg el nem érték a céljukat. Lelki szemei előtt Mavis sápadt, rémült arca lebegett. És ami még ennél is rosszabb, sokkal rosszabb, beszélgetés közben észrevette, hogy Mavis keze remegett. És a testén kivehető folt minden bizonnyal nem volt más, mint vér.
A kitörni készülő orkánra figyelmeztető heves szél korbácsként vágott végig a magas házak között. Lecsapott Eve-re, miközben kiugrott Roarke kocsijából, még mielőtt a férfi a járdaszegély mellé kormányozta volna. Eszelősen rohanva tette meg a járdán az utolsó harminc yardot, és lecsapott a biztonsági kamerára. -Mavis. Dallas vagyok. Mavis, a fenébe - és olyan zaklatott lelkiállapotba került, hogy tíz kétségbeesett másodpercébe telt, mire észrevette, hogy a kamerát tönkretették. Roarke belépett a nyitott kapun, és Eve-vei egyszerre értek el a lifthez. Amikor kinyílt az ajtaja, Eve tudta, hogy minden pontosan olyan rosszul alakult, mint ahogy attól előre tartott. Korábbi látogatásakor Leonardo padlásszobáját kedvesen rendetlennek és színpompásan züllöttnek találta. Most kegyetlen zűrzavar uralkodott odabent. A hosszú szöveteket foszlányokká szaggatták, az asztalokon álló tárgyakat szétszórták és összetörték. Rengeteg vér pettyezte a falakat és a selymeket, mintha egy házsártos kölyök tapicskolt volna össze mindent a festékes kezével. -Ne nyúlj semmihez - figyelmeztette Eve megszokásból Roarke-ot. - Mavis? - lépett előre két lépést, majd tnegttPmtamikor latta ngy esyí csiug fuggöny eglebbent. Mavis lépett ki mögüle, és állt meg előtte ingadozva. Dallas. Dallas. Hála Istennek. Oké. Minden oké - és abban a pillanatban, amint magához húzta, rászakadt a megkönnyebbülés. Mavis ruháját és kezét nem a saját vére pettyezte. Megsérültél. Nagyon fáj? Szédülök és émelyeg a gyomrom. A fejem. - Engedd leülni, Eve - fogta meg Roarke Mavis karját, és egy székhez vezette. - Gyerünk, darling, ülj le. így ni. Sokkot kapott, Eve. Hozz neki egy takarót. Hajtsd hátra a fejed, Mavis. Ez az, kislány. Hunyd le a szemed, és lassan, mélyen lélegezz. - Fázom. - Tudom - hajolt le Roarke, majd felvett egy csillogó szaténdarabot, és Mavis köré csavarta. - Mélyen szívd le a levegőt, Mavis. Lassan és mélyen - villantotta Eve felé a tekintetét. - Ápolásra van szüksége. - Nem hívhatom az MT-t, mielőtt nem tudnám tisztán, miféle helyzettel kerültem szembe. Addig törődj vele egy kicsit - és nagyon is jól tudva, mire számítson, Eve a függöny mögé lépett. A nőnek, akit megpillantott, csúnya halál jutott. Eve csak a hajáról ismert rá, ki is volt életében. Arról a pompázatos, vörös hajzuhatagról. Az arcát hátborzongató precizitással zúzták péppé. A gyilkos fegyver ott hevert, ahová az elkövető hanyagul félrelökte. Eve úgy vélte, olyan bot vagy sétapálca,
amit a tulajdonosa nem azért hordott magával, mert szüksége volt valamire, amivel segítette a járását, hanem azért, mert urasabban akart kinézni. A megalvadt vér alól ezüst csillant, a fogója talán egyhüvelyknyi vastag volt, és a nemesfém egy vigyorgó farkasfejet formázott. Két nappal ezelőtt már látta ezt a sétabotot. Ott állt Leonardo műhelyének a sarkában. Nem érezte szükségét, hogy ellenőrizze Pandora pul-zusát, ennek ellenére megtette, majd óvatosan hátralépett, nehogy tovább szennyezze a helyszínt. -Krisztusom - motyogta mögötte Roarke, és megfogta Eve vállait. - Most mit fogsz tenni? - Amit tennem kell. Mavis nem lehetett képes erre. Roarke maga felé fordította, és a szemébe nézett. -Nem kell ezt mondanod. Szüksége van rád, Eve. Szüksége van rád, mint jó barátra és remek nyomozóra egyaránt. - Tudom. - Nem lesz könnyű egyszerre megfelelni mindkét elvárásnak. - Akkor jobb, ha máris nekilátok - indult el Eve viszszafelé, ahol Mavis ült. Olfan volt az arca, mint a megolvadt viasz, a zúzódásai és horzsolásai éles kontrasztot alkották halálsápadt bőrével. Eve eléje guggolt, és gyöngéden megfogta Mavis jéghideg kezét. - Szükségem van rád, hogy elmondj mindent. Csak lassan, nyugodtan, de ne felejts ki semmit. -Nem mozdult. Mindenfelé vér, és ahogy az arca kinézett... És... és nem mozdult. - Mavis - szorította meg a kezét Eve egy gyors mozdulattal. - Nézz rám. Mondd el pontosan, mi történt attól: a pillanattól kezdve, hogy beléptél az ajtón. -Bejöttem... Azt akartam... Arra gondoltam, jó lenne beszélnem Leonardóval - remegett meg Mavis, miközben véres kezével a takaró szélét tépkedte, amibej Roarke belecsavarta. - Ideges volt, amikor legutóbb a klubban járt, és engem keresett. Még a kidobóembert is megfenyegette, pedig ez a viselkedés egyáltalán nem jellemző rá. Nem akartam, hogy tönkretegye a karrierjét, ezért arra gondoltam, jobb lesz, ha személyesen beszélek vele. Idejöttem, és valaki összetörte a biztonsági egységet, ezért egyszerűen csak besétáltam. Az ajtó nem volt bezárIdőnként Leonardo megfeledkezik róla motyogta, és Összezsugorodott ültében. Mavis. Leonardo itt volt? -Leonardo? - és Mavis a sokktól nehézkes pillantácokkal végigpásztázta a szobát. - Nem, nem hinném. Kiáltottam, mert éreztem, hogy valami baj van. De senki sern felelt. És... és vért láttam. Rengeteg vért. Féltem, Dallas. Attól féltem, hogy öngyilkos lett, vagy valami más őrültséget követett el, ezért gyorsan hátraszaladtam... hátra. Ott láttam meg. Az hiszem... Azt hiszem, elájultam. Igen valószínűleg elájulhattam, mert a következő emlékem az, hogy a teste mellett térdelek, és sikoltani próbálok. De képtelen voltam sikoltani. Csak a fejemben éreztem, hogy sikítok, de úgy, mintha abba sem tudnám hagyni. Aztán meg azt hiszem, valami hátulról megütött.
Azt hiszem... - érintette meg tétova ujjával a tarkóját. Fájt. De amikor magamhoz tértem, minden ugyanolyannak tűnt. Pandora még mindig a padlón hevert, és a vér is ott volt körülötte. És felhívtalak. -Oké. Megérintetted a testet, Mavis? Hozzányúltál bármihez is? - Nem emlékszem. Nem hiszem. - Ki tette ezt az arcoddal? - Pandora. Eve lelkébe egy villanásra belehasított a rémület. -Kedvesem, azt mondtad, már halott volt, amikor megtaláltad. -Ez még korábban történt. Ma este, de korábban. Elmentem a házába. Eve óvatosan felsóhajtott, hogy csillapítsa gyomrának háborgását. - Ma este a házában jártál. Mikor? - Nem tudom pontosan. Talán úgy tizenegy körül. El akartam mondani neki, hogy nem állok közé és Leonardo 02, csak ne tegye tönkre a karrierjét. - Verekedtél vele? J.D.Robb - Valamiért jókedvében találtam. Sok ember volt nala, mintha egy kis partit rendezett volna. Undokul viselkedett velem, mindenfélét a fejemhez vágott. Erre én is kieresztettem a hangom. Egy kicsit megtéptük egymást. Megütött és megkarmolt - simította hátra Mavis a hajátj hogy megmutassa az addig elrejtett sebeit is a nyakán Páran szétválasztottak minket, majd eljöttem onnan. - Hová mentél onnan? - Végigjártam néhány bárt - mosolyodott el Mav erőtlenül. - Egy csomó bárt, ha jól emlékszem. Sajnálta magam. Csak úgy lógtam mindenfelé. Ekkor támadt az ötletem, hogy beszélek Leonardóval. - Mikor érkeztél? Hány órakor értél ide? - Későn, igazán későn. Háromkor, négykor. - Tudod, hol van Leonardo? -Nem. Nem volt itthon. Azt akartam, hogy itt le gyen, de Pandora... Mi fog most történni? - Arra majd gondom lesz. Be kell jelentenem az ese tet, Mavis. Ha nem teszem meg gyorsan, csak rosszab lesz. Beviszlek egy kihallgatásra, ahol rögzítjük a vallomáj sódat. -Be... Be... Nem gondolhatod komolyan, ho én... - Persze hogy nem - de oda kellett figyelnie, hogy hangja jókedvet sugározzon, hogy elrejtse Mavis elől sajái félelmeit. - De tisztáznunk kell a történteket, amilye: gyorsan csak lehet, és amilyen tisztára csak tudjuk. Az ag gódást csak hagyd rám. Oké? - Alig érzek valamit. -Csak ülj nyugodtan, amíg beindítom a gépezetei
Azt akarom, hogy emlékezz vissza a részletekre. Kivel bel széltél ma éjjel, merre jártál és kiket láttál? Emlékezi mindenre, amire csak tudsz. Nemsokára újra végigvesszü az egészet. - Dallas - dőlt hátra Mavis egy kissé remegve. - Leo nardo. Ő soha sem lenne képes ilyesmit művelni senkivel. - Hagyd csak rám az aggódást - ismételte meg Eve, Roarke-ra pillantott, aki megértette a néma jelzést, és ívfavis mellé ült. Eve előhúzta a kommunikátorát, és félrefordult. Dallas vagyok. Be kell jelentenem egy gyilkosságot. Pve-nek soha nem volt könnyű az élete. Rendőri pályafutása során annyi szörnyűséget látott, hogy már nem is számolta. De eddig még semmivel sem birkózott meg nehezebben, mint azzal, hogy Mavist be kellett vinnie egy kihallgatásra. -Jól vagy? Tudod, nem kell most azonnal belevágnunk. -Jól. Az MT-sektől kaptam helyi érzéstelenítést érintette meg Mavis a tarkóját. - Kellemesen zsibbaszt. Utána meg adtak még valamit, amitől tudok koncentrálni is. Eve hosszasan figyelte Mavis szemeit, a szemei színét. Normálisnak látszott, de ez még nem nyugtatta meg. -Figyelj, abból nem lesz semmi bajod, ha egy vagy két napra befekszel egy kórházba megfigyelésre. - Csak az időt akarod húzni. Jobb, ha minél hamarabb túlesek rajta. Leonardo - nyelt nagyot Mavis. - Megtalálták már Leonardót? -Eddig még nem. Mavis, ha akarod, jelen lehet az ügyvéded vagy a képviselőd. - Nincs semmi rejtegetnivalóm. Nem én öltem meg, Dallas. Eve a felvevőre pillantott. De a rögzítéssel még várhatott egy percet. -Mavis. Követnem kell az előírásokat. Pontosan a szabályzat szerint kell eljárnom. Ha nem így teszek, elvehetik tőlem az ügyet. És ha nem én vezetem a nyomozást, nem tudok neked többé segíteni. Mavis gyorsan megnedvesítette az ajkait. Egyre keményebb lesz. - És még sokkal, de sokkal keményebb is lehet. Szoktasd hozzá magad ehhez a gondolathoz. Mavis mosolyogni próbált, de nem igazán sikerült. - Hé, annál semmi nem lehet rosszabb, mint amikor besétáltam, és megpillantottam Pandorát. Semmi. 0, dehogynem, gondolta Eve, de azért bólintott. Bekapcsolta a rögzítőt, elmondta a nevét, az azonosítási számát, és hivatalosan felolvasta Mavisnek a jogait. Kérdéseivel! óvatosan vezette végig Mavist a helyszínen, és annyiszor állt meg beszéd közben, ahányszor csak szükségét érezte. - Amikor az áldozat lakásán jártál, mások is jelen vol tak? - Egypáran. Olyan volt az egész, mint egy kisebbfajta összejövetel. Justin Young is ott volt. Tudod, a színész
Aztán Jerry Fitzgerald, ajnodell. És még egy fickó, akit nem ismertem. Úgy festett, mint egy öltönyke. Tudod mint egy ügyvéd. - Megtámadott az áldozat? - Behúzott egyet - felelt bánatosan Mavis, és ujjáva megdörzsölte a foltot az arcán. - Úgy nekem ugrott, mini aki megőrült. Úgy forgatta a szemét, hogy azt hittem, ba van tépve. - Arra gondolsz, hogy tiltott szerekkel élt -Méghozzá nem is kicsiben csinálta. Úgy értem, a szemei úgy csillogtak, mint a kristálygolyók, amikor nekem esett. Magad is láttad, hogy korábban összeakaszkodtunk - folytatta Mavis, mire Eve összerezzent. - De eddig még nem tapasztaltam nála ekkora erőt. - Visszaütöttél? - Azt hiszem, kaptam tőle egyet, legalább egyet. Ösz szekarmolt... átkozottul hosszú körmei voltak. Én pedij belekapaszkodtam a hajába. Ha jól emlékszem, JustirB Young és az öltönyke választott szét minket - És azután? Merre? És meddig maradtál? - Bementem e a Cikcakkba, abba a lebujb - Beszéltél ott valakivel? Bementem egypár helyre. Ha jól emléksz sarkán. jem, először a Hatvanegyedik és a Lex -Nem volt kedvem senkivel sem beszélgetni Saieotr rcom, es mocskosnak éreztem magam. JS az arcom sort. tem egy majd eljöttem. Végigjártam pár bárt. ami ipla zombit, és duzzogtam egy Mivel fizettél? - Azt hiszem... Aha, szerintem csak beütöttem a hitelszámom egy képernyőn. Remek. Akkor rögzítve van a hely és az idő. Onnan merre mentél tovább? -Gak lődörögtem, és mindenhova bementem, az utamba akadt. Eléggé le voltam pukkanva. - Ahol még rátöítöttél az előzőre? -Úgy kellett lennie. Nagyon részeg voltam már, amikor úgy döntöttem, hogy felkeresem Leonardót. - Hogy mentél be a belvárosba? -Sétáltam. Ki kellett kicsit józanodnom, ezért döntöttem a gyaloglás mellett. Párszor felszálltam egy siklóra, de többnyire csak mentem. Eve megismételte az eddig elhangzottakat, mert remélte, hogy viszonthallva Mavisban felcsillan az emlékezés
szikrája. - Amikor kijöttél a Cikcakkból, merre indultál el? - Épp előtte döntöttem le három tripla zombit. Nem is mentem, inkább tántorogtam. Fogalmam sincs, merre. Dallas, fogalmam sincs, miféle helyekre mentem be ezután, és mi a fenét ittam össze. Minden homályos. Zene, mberek nevetése... egy asztalon táncoló alak... - Férfi vagy nő? Egy fickó. Vetkőzött. Azt hiszem te - festve is lehpTp XU!Zem 0lt e továláett gyík is gyo volt - Hogy nézem ki ez a testén, de lehe a táncos? - A francba, Dallas, nem is néztem a csípője fölé. - Beszéltél vele? Mavis a tenyerébe temette az arcát, és kétségbeesettel próbált visszaemlékezni. Miközben az emlékei között kvJ tátott, olyan érzés kerítette a hatalmába, mintha a teny rében kellene vizet hordania. -Nem tudom. Nagyon megroggyantam. Csak arri emlékszem, hogy mentem és mentem. Azért akartarf megkeresni Leonardót, mert arra gondoltam, talán ez leá az utolsó alkalom, hogy láthatom. De nem akartam vej részegen találkozni, ezért bevettem egy maroknyi TiszjT Fej tablettát, mielőtt hozzá indultam. Utána pedig megtf láltam Pandorát, és ez még sokkal rosszabb volt, mint részegség. - Amikor beléptél, mk láttál meg először? -Vért. Rengeteg vért. És felborogatott tárgyaká széttépett szövetet és még több vért. Megijedtem, hog Leonardo bekattant és ártott magának, ezért hátrarohafl tam a műhelybe, és megláttam... - és ezt a pillanata kristálytisztán fel tudta idézni -, megláttam Pandoráj Felismertem a hajáról és a ruháról, amit korábban is láj tam rajta. De az arca... Tulajdonképpen nem is mára arca. Még sikoltani is képtelen voltam. Letérdeltem mel Nem tudtam, mire gondoljak, mit tegyek, csak azt, hoj tennem kell valamit. Aztán valaki hátulról leütött, amikor magamhoz tértem, felhívtalak. - Láttál valakit az épület előtt, amikor beléptél a pun? - Nem. Már késő volt. - Beszélj a biztonsági kameráról. - Összetört. Néha az utcai punkok vagánysági tönkreteszik. Nem gondoltam semmi rosszra, amikor lj tam, hogy nem működik. - Hogy jutottál be a lakásba? - Nem volt bezárva az ajtó. Egyszerűen besétáltam.!
És Pandora már halott volt? Nem beszéltél még veI ? Nem vitatkoztatok? Nem de ezt már mondtam. Ott feküdt a földön. Korábban már kétszer is összeverekedtetek. Nem rtént meg újra, Leonardo lakásában? Nem. Már halott volt. Dallas... Előző alkalommal miért verekedtetek össze? - Azzal fenyegetőzött, hogy tönkreteszi Leonardo karférjét - cikáztak át különféle érzelmek Mavis összetört arcán: fájdalom, félelem, bánat. - Nem akarta elereszteni. Szerettük egymást Leonardóval, de az a nő nem akarta elereszteni. Magad is láttad, milyen volt, Dallas. - Leonardo és a karrierje nagyon fontosak neked. - Szeretem - felelt csendesen Mavis. - Bármit megtettél volna, hogy megvédd, hogy lásd, nem ártanak neki sem személyesen, sem pedig szakmailag. - Elhatároztam, hogy kilépek az életéből - jelentette ki Mavis olyan méltóságteljesen, amit Eve figyelmeztetésnek értékelt. - Máshogy is bánthatta volna Leonardót, és nem akartam, hogy ez megtörténjen. - De holtan már nem árthat neki. És neked sem. - Nem én öltem meg. -Elmentél a lakására, veszekedtetek, megütött, te pedig visszaütöttél. Amikor pedig eltávoztál, leittad magad. Aztán pedig elmentél Leonardóhoz, és ott találtad holtan. Lehet, hogy megint összevitatkoztatok, talán ismét neked esett. Védekeztél, és az események kicsúsztak a kezeid közül. Mavis óriási, fáradt szemei előbb zavart, majd mélyséj ges fájdalmat tükröztek. - Miért mondod ezt? Te is tudod, hogy nem igaz. Eve határozott tekintettel előrehajolt. - Pokollá tette az életed, és fenyegette a szerelmed. ikailag is bántalmazott. Erősebb volt nálad. És amikor meglátta, hogy ismét felkerested Leonardót, neked esett. Leütött, és beverted a fejed. Utána megijedtél, és megragadtad, ami a kezed ügyébe került. Odacsaptál vele, csak! hogy védd magad. Talán megint támadni akart, ezért újr ütöttél. Önvédelemből. Majd elveszítetted az önuralma és csak ütötted, ütötted, amíg holtan nem terült el a pad lón. Mavis szaggatottan szedte a levegőt összeszorított aj kain keresztül. Egész testében reszketett, miközben a fejé rázta. -Nem én voltam. Nem én öltem meg. Már halót volt. Az Isten szerelmére, Dallas, hogy gondolhatsz olya hogy képes lennék bárkit is meggyilkolni? - Talán nem te tetted - és Eve nyugalmat parancso magára, mert csaknem kiugrott a szíve a mellkasábó Nyugalom, már csak felvétel miatt is. - Talán Leonard tette, és te csak védeni akarod. Láttad már, hogy elves tette a fejét, Mavis? Nem ő vette kézbe a sétapálcát, verte agyon?
- Nem, nem, nem! -De az is lehet, hogy már akkor értél oda, mik megtörtént a gyilkosság, és Leonardo ott állt, pánikba e ve a mozdulatlan test fölött. Segíteni akartál eltüntetni testet, ezért elküldted utána pedig felhívtál. -Nem, egyáltalán nem így történt - pattant fi Mavis sápadtan a székből, de a szeme vadul csillogott. Leonardo ott sem volt. Nem láttam senkit. Ő különbé sem lenne képes ilyesmire. Miért nem hallgatsz meg? - Hallgatlak, Mavis, csak ülj le. Ülj le - ismételte me Eve sokkal gyengédebben. - Már csaknem végeztün Akarsz még valamit hozzátenni a vallomásodhoz, va megváltoztatni valamelyik részletét? - Nem - mormolta színtelenül Mavis, és elnézett a vegőbe Eve válla fölött. -Mavis Freestone első kihallgatása befejeződöt Gyilkosság, Pandora. Eve Dallas hadnagy - és Eve mé imondta a dátumot és a pontos időt a rögzítőre, majd mélyet sóhajtott. Bocsánatot kérek, Mavis. Bocsánatot kérek. -Hogy tehetted ezt? Hogy mondhattál nekem ilyesmiket? - Mert szükséges volt. Nekem fel kellett tennem ezeuet a kérdéseket, neked pedig válaszolnod kellett - ölelte At határozottan Mavist Eve. - Az is lehet, hogy újra fel kell majd tennem, neked pedig újra felelned kell rájuk. Nézz rám, Mavis - és Eve megvárta, amíg Mavis felemeli a pillantását. - Nem tudom, mit fognak begyűjteni a takarítók, és mi lesz majd a labor jelentésében. De hacsak nem vagy különösen szerencsés, szükséged lesz majd egy ügyvédre. Mavis arcából kiszaladt a vér, az ajkai is teljesen elszíntelenedtek, amíg maga is úgy nem nézett ki, mint valami holttest. - Le fogsz tartóztatni? - Nem tudom, eljutunk-e addig, de szeretném, ha erre is felkészülnél. Most viszont menj haza, és aludd ki magad. Roarke majd elkísér. Azt akarom, hogy erősen, nagyon erősen próbálj visszaemlékezni az időpontokra, a helyszínekre és az emberekre. Ha bármi az eszedbe jut, el kell mondanod. - Mit fogsz csinálni? -Végzem a dolgom. És ebben piszok jó vagyok, Mavis. Ezt vésd az eszedbe, és bízz bennem. Tisztázni fogom az igazságot. - Tisztázni fogod az igazságot - ismételte utána Mavis keserűen. - Úgy érted, tisztázni fogsz engem. Szerintem ártatlannak kell tekintened, amíg be nem bizonyosodik a bűnösségem. - Ez a legnagyobb hazugság, amivel együtt élünk állt fel Eve, és szertartásosan kikísérte Mavist a folyosóra.
Minden tapasztalatomat latba fogom vetni, hogy gyorSan a végére járjak az ügynek. Ez minden, amit tehetek. - Azt is mondhattad volna, hogy hiszel nekem. -Azt is mondhattam volna - és hagyta, hogy Mavi elhagyja az irodát. Mindig akadt papírmunka. Egy órán belül kiírta Mavist akit Roarke önként hazakísért. Hivatalosan Mav: Freestone-t tanúként jegyezte be. De Eve tudta, hog nem hivatalosan őt tekintik elsődleges gyanúsítottnak Elhatározta, hogy ez ellen sürgősen tesz valamit, és a kol légája irodájába sietett. - Oké, mi ez a szarság, hogy Mavis agyoncsapott lami nagyra tartott modellt? - Feeney - és Eve legszívesebben külön-külön végig csókolta volna az összes ráncát. Feeney az íróasztala mü gött ült, ölében az elmaradhatatlan, cukrozott dióval te zacskóval. Arca mogorva redőkbe gyűrődött. - Gyorsan száll a szó. - Ez volt az első, amit meghallottam, amikor lemen tem az étkezőbe. Azt rebesgetik, hogy nyakon csípték legjobb nyomozónk haverját. - Csak semmi nyakon csípés. Ö tanú. Legalábbis ed. dig. - A média már felkapta a hírt. A nevét ugyan mé nem sikerült megtudniuk, de tele vannak a képernyők arcával. A feleségem a zuhany alól rángatott ki, ho megnézzem. Pandora KNU volt. - Kibaszott nagy üzlet, élve vagy halva - ült le fára tan Eve fél fenékkel az íróasztalra. - Nem akarsz végi futni Mavis vallomásán? -Mit gondolsz, miért vagyok itt? Mert élvezem légkört? Eve átadta neki a vallomás gyorsírással készült kivon tát, amit mindkettőjüknek meg kellett tanulniuk olvas amikor beálltak a rendőrséghez. -A francba, Dallas. Nem áll túl jól Mavis szén Láttad, hogy mindenki őt akarja. -Élve, és börtönben. Mi az ördögnek kellett megint lálkoznia Pandorával... - állt fel Eve, és járkálni kezdett és alá a szobában. - Ezt figyelembe véve sokkal roszabb a helyzet. Remélem, a labor talál majd valamit. Bármit- De igazából nem számítok rá. Mennyire vagy betáblázva, Feeney? Ne is kérdezd - hessegette el a kérdést a férfi. - Mire van szükséged? Utánkeresésre Mavis hitelkártyája kapcsán. Az első hely, ahova bement, és vissza is tud rá emlékezni, az a Cikcakk. Ha ezt, vagy bármi más szórakozóhelyet igazolni tudunk, ahol a gyilkosság időpontjában járt, akkor máris tisztáztuk. -A kedvedért megteszem, de... Valaki, aki ott volt a helyszínen, fejbe kólintotta Mavist. Csak akkor maradt esélyünk, ha ezzel nem esett ki túl sok idő.
- Tudom. De el kell varrnom minden szálat. Le fogok nyomozni mindenkit, akit Mavis felismert az áldozat házában, és mindenkinek rögzítem a vallomását. És meg akarom találni azt a nagy farkú, tetovált asztali táncost is. - A szórakozásnak soha nincs vége. Eve ezt hallva csaknem elmosolyodott. - Találnom kell valakit, aki igazolja, hogy valóban beállította magát. Még egy marék Tiszta Fejjel sem kerülhetett olyan állapotba, hogy el tudta volna tenni láb alól Pandorát, ha egész úton a belváros felé ivott. - Azt állította, hogy Pandora élt ezzel a szerrel. - Ez is olyasmi, amit le akarok ellenőrizni. Aztán ott yan az a megfoghatatlan Leonardo. Hol a pokolban volt? Es hol a pokolban lehet most? Ötödik fejezet Leonardo már órák óta Mavis nappalijának közepén vert elterpeszkedve, részeg kábulatban, ahová egy üv szintetikus whisky és nagy adag önsajnálat kölcsönhatás ként került. A feje kóválygott, és a részeg kábulatban nem is érez az arca felét. Amikor óvatosan felemelte a kezét, és végi simította, csak akkor érezte, hogy az egész a helyén va csupán elzsibbadt Mavis padlóján. Nem sokra emlékezett. Éppen ezért ivott ritkán, soha nem engedte meg magának, hogy alaposan felöntsö a garatra. Amikor túl sokat töltött magába, az emlék között nyüzsögtek a sötét foltok. De Mavis nem volt idehaza. Ebben csaknem teljese biztos volt. Bizonytalan emlékei szerint áttántorgott a roson, miközben a valahol vásárolt - lopott? - üvegb kortyolgatott. A pokolba. Lassan megpróbált felülni, kinyitni bedagadt szemeit. Csak abban volt biztos, hog még mindig a kezében szorongatja azt az istenverte üv get, miközben a whisky a gyomrában lötyög. Minden bizonnyal eszméletlenre itta magát. Ettől gyón undorodott. Miből remélte, hogy Mavis megért lesz vele szemben, ha csontrészegen beesik a lakásába? Csak hálás lehetett, hogy nem találta itthon. Most persze egyre erősödik fejében a fájdalom, amit legszívesebben összegömbölyödne a padlón, miközben gyelemért könyörög. De Mavis visszajöhet, és Leonar nem akarta, hogy ilyen elgyötört állapotban lássa. Kén szerítette magát, hogy felálljon, és keresett némi fájdalo csillapítót, mielőtt erős feketekávét programozott volna autoséfbe. Ekkor vette észre a vért. Megszáradt csíkban nyúlt le a karján, egészen a kezéLgy hosszú és elég mély vágást pillantott meg az alkar. afni már kezdett behegedni. Vér, gondolta ismét, és sszerándult a gyomra, amikor észrevette, hogy az ingét és a nadrágját is átáztatta.
Mélyet lélegzett, elhátrált a konyhapulttól, és végignézett saját magán. Verekedett? Bántott valakit? Émelyegni kezdett, amikor rádöbbent, hogy az emlékei tele vannak lyukakkal és ködös foltokkal. Ó, édes Jézus, csak nem ölt meg valakit? Eve épp gyászos képpel meredt a halottkém előzetes jelentésére, amikor gyors koppanást hallott. Az irodája ajtaja még azelőtt kinyílt, hogy behívta volna a látogatóját. - Dallas hadnagy? - a belépő napbarnított bőrével, szarrágó vigyorával és viseltes csizmájával úgy festett, mint egy cowboy. - A francba, szemtől szemben állok egy élő legendával. Láttam már képen, de az életben sokkal gyönyörűbb. -Meg vagyok hatva - dőlt hátra összevont szemöldökkel Eve. A férfi maga is meglehetősen csinos volt göndör, búzaszőke hajával és bölcs arcával, melyen a ráncok összefutottak palackzöld szemei körül. Hosszú, egyenes orra volt, és Eve egy alamuszi gödröcskét is megfigyelt a mosolyra húzott szája szélén. És a teste is úgy festett, mint aki naponta lovagol. - Ki az ördög maga? - Casto. Jaké T. Casto - húzott elő a férfi egy jelvényt kopott Levis-e zsebéből. - Drognyomozó. Úgy hallottam, keresett. Eve megvizsgálta a jelvényt. - Valóban? És azt is hallotta, miért kerestem, Jaké T. Casto? - Mert kölcsönösen egymás segítségére lehetünk - lépett be Casto, és kényelmesen letelepedett az íróasztalra. eg közel került Eve-hez, hogy a nő megérezze az illatát: szappan és bőr szaga keveredett az orrában. - Ne szégyenkezzen az öreg Boomer miatt. Ártalmatlan kis narkós. -Ha tudta, hogy Boomer nekem dolgozott, mi tartott olyan sokáig? Miért nem keresett hamarabb? - Mással voltam elfoglalva. És az igazat megvallva nem hinném, hogy túl sokat mondhatok vagy tehetek. Aztán hallottam, hogy keresett Feeney az Elektronikus Felderítésről - mosolyodtak el ismét gúnyosan a szemei. Feeney is magának dolgozik, mi? - Feeney önállóan dolgozik. Miért vette igénybe Boomer szolgáltatásait? - Csak a szokásos - emelt fel Casto egy ametiszttojást Eve asztaláról, megcsodálta a zárványait, majd elkezdte dobálni egyik kezéből a másikba. - Informált a drogokról. Kis szarházi. Szerette azt hinni magáról, hogy ő a nagyfiú de mindig csak kicsiben játszott. - A legnagyobb kép is apró darabokból áll össze. -Épp ezért vettem igénybe a szolgáltatásait, kedvsem. Időnként nagyon hasznosnak bizonyultak az info mációi. Sokszor megcsíptem egy-egy közepes dílert a: alapján, amit tőle hallottam - vigyorodott el ismét. Most pedig valaki taccsra tette. - Aha. Tehát ki verhette péppé? Casto arcáról lefagyott a vigyor. Visszatette a tojást az
asztalra, és megcsóválta a fejét. -Nem mondhatnám, hogy tudok tippet adni. Boomer nem volt valami szeretetre méltó figura, de senkit! sem tudnék mondani, aki annyira gyűlölte vagy annyira fenekedett rá, hogy így intézze el. Eve elnézte a férfit. Keménynek tűnt, és volt valami a hangjában, ahogy Boomerről beszélt, ami a saját, óvatos, jóindulatára emlékeztette. Mégis úgy érezte, jobban bele kell látnia Casto lapjaiba. - Dolgozott valami különlegességen? Valami furcsán?1 Nem készült valami nagy dobásra? Casto felvonta homokszín szemöldökét. Pontosan mire gondol? -Én kérdeztem magát. A drogok nem az én asztalom-Semmi olyasmin nem ügyködött, amiről tudnék. Amikor utoljára beszéltünk, a pokolba, alig két hete történt, éppen be volt lőve, és arról zagyvált, hogy valami nagy disznóság készül. Maga is tudja, hogy beszélt, Eve. -Aha, tudom, hogy beszélt - és itt jött el az ideje, nogy ő is kijátssza az egyik lapját. - És találtam valami azonosítatlan anyagot is elrejtve a lakásán. Elküldtem a laborba, most analizálják. Eddig annyit derítettek ki róla, hogy valamiféle új keverék, és sokkal hatásosabb bárminél, amit jelenleg az utcán lehet kapni. - Egy újfajta keverék - ráncolta Casto a homlokát. Akkor mi a fenének nem adott róla legalább egy tippet? Ha mind a két oldalon jó akart lenni... - sziszegte összeszorított fogai között. - Maga szerint ezért verték agyon? - Ez a legjobb elképzelésem. - Aha. A rohadt életbe. Talán megpróbálta megvágni a készítőt vagy a terjesztőt. Figyeljen, beszélek a laborral, utána pedig megnézem, nem pletykálnak-e az utcán valami új anyagról. - Ezt nagyra értékelném. - Nagyon örülök, hogy magával dolgozhatom - váltott témát Casto, és pillantása egy szíwerésnyit elidézett Eve ajkain. Tekintete sokkal inkább volt hízelgő, mint zaklató. - Talán harapna valamit. Közben a stratégiánkat is megvitathatnánk. Vagy bármi mást, amit a fejében forgat. - Köszönöm, de nem. -Azért nem, mert nem éhes, vagy azért, mert épp most készül férjhez menni? - Mindkettő. - Hát akkor - állt fel Casto, és Eve nem tudta nem észrevenni, hogy feszül a farmer a férfi hosszú lábain -, ha megváltoztatná a véleményét, most már tudja, hol tal meg. Elérhető leszek - lötyögött az ajtóhoz, majd meg torpant és megfordult. - Tudja, Eve, magának olyanok szemei, mint egy remek, koros whiskynek. Biztos na hatással van vele a férfiakra. Eve haragosan nézett a férfi háta mögött becsukod ajtóra, miközben azon bosszankodott, hogy a pulzusa
szokásosnál kissé gyorsabban és szabálytalanabbal ver. elhessegette magától ezt a gondolatot. Mindkét kezével hajába túrt, és visszafordult a képernyőre vetített jelentés hez. Nem volt szüksége arra, hogy elmagyarázzák neki miként halt meg Pandora, de érdekes volt látni, hogy aMT szerint az első három, fejre mért ütés bizonyult végzes tesnek. Ami utána követjcezett, csak a gyilkos öröm szolgálta. Eve megjegyezte, hogy az áldozat küzdött a halál előtt. Ennek a nyomát különböző sebek és horzsoláso őrizték. A halál időpontját két óra ötvenre tették, és a gyomo tartalmából az derült ki, hogy az áldozat utolsó vacsoráj amit huszonegy óra körül fogyaszthatott, meglehetőse nagystílű volt. Homárt evett bajor vajjal, hozzá pedig mi nőségi pezsgőt ivott. És még olyan kémiai szereknek is megtalálták a nyo mát a vérében, amit még analizálni kellett. Tehát Mavis valószínűleg igazat mondott. Úgy tűnt Pandora beszedett valami olyasmit, ami nagy valószínű seggel megtalálható azon a listán, amelyen az illegális sze reket sorolták fel. De a dolgok nagy összképében ez lehet hogy nem is okozott különbséget. Annál inkább az áldozat körme alatt talált bőrfoszlányok. Eve halálosan biztos volt benne, hogy a labor a dol ga végeztével bebizonyítja: ez bizony Mavis bőre. Min ahogy azok a hajszálak is az ő fejéről hullottak le, amiket takarítók a test mellől gyűjtöttek be. És amitől a legir vább rettegett, hogy a gyilkos fegyveren is a barátnője ujjlenyomatait fogják megtalálni. Tökéletes időzítés, gondolta Eve, miközben hátradőlt és lehunyta a szemét. Mavis belépett, rossz helyen járt és rossz időben, gyökös pedig tökéletes bűnbakra lelt a személyében. Vajon tudta, milyen a viszony Mavis és az áldozat között, vagy egyszerűen csak szerencsés volt? Mindenesetre leütötte Mavist, elhelyezett néhány bizonyítékot, talán a halott nő körmeit is végighúzta Mavis arcán. Az ujjait könnyedén a fegyver köré fonhatta, majd a jól végzett munka örömével elhagyta a helyszínt. Eve arra gondolt, hogy ehhez igazán nem kellett zseninek lenni. Viszont a helyzet ilyetén kihasználása hideg, számító elmét igényelt. És hogy tudná pontosan lejátszani magában a Pandorát ért támadást? Márpedig meg kell tennie, mondta magának. Tisztáznia kell Mavist, és megtalálni a gyilkost, aki hidegvérrel szétverte egy nő arcát, majd pedig kitakarított maga után. Abban a pillanatban, amikor fel akart állni, kivágódott az ajtó, és Leonardo viharzott be rajta vérben forgó szemekkel. - Megöltem. Megöltem Pandorát. Istenem, segíts. Ezzel kifordultak a szemei, és mind a kétszázhatvan fontjával végigterült Eve előtt a padlón.
-Jézus. Jézus Krisztus - és Eve ahelyett, hogy igyekezett volna elkapni, inkább ellépett a zuhanó test útjából. Olyan volt, mintha egy kidöntött vörösfenyőt figyelt volna. Most keresztbe feküdt a szobán, lábai a küszöböt érték, mégis csaknem beverte a fejét a szemközti falba. Eve guggolt, a falnak támaszkodott, és próbálta a hátára fordítani Leonardót. Majd néhány gyors, kemény pofont adott neki és várt. Magában azt mondogatta, hogy csak Veretné feléleszteni a kemény ütésekkel. Leonardo felnyögött és kinyitotta véreres szemeit. -Mi... Hol... - Pofa be, Leonardo - csattant föl Eve, majd felállt és zz ajtóhoz menet félrerúgta a férfi lábait. Amikor be tudta csukni, lenézett a földön heverő alakra. - Fel fogom olvasni a jogait. -A jogaim? - nézett körbe kábán Leonardo, de addig küzdött, amíg ülő helyzetbe nem tornázta magát. -Hallgassa végig - és elmondta a módosítót! Mirandát, majd mielőtt Leonardo megszólalhatott volná felemelte az egyik kezét. - Megértette a jogait és a lehetőségeit? - Aha - dörzsölte meg Leonardo fáradtan az arcát. Tudom, mi történik. - Nem akar vallomást tenni? - Már elmondtam... Eve közönyös tekintetet vetett rá, és ismét felemelte a kezét. - Igen vagy nem. Csak igen vagy nem. - Igen, igen. Vallomást akarok tenni. - Álljon fel a földről. A vallomását rögzíteni fogom fordult Eve az íróasztala felé. Levihette volna egy kihallgatószobába. Talán meg is fogja tenni, de úgy döntött, ezzel még várhat. - Felfogta, hogy amit most mond, szalagra kerül? -Igen - állt talpra Leonardo, majd lezöttyent egy székre, ami felnyögött a súlya alatt. - Dallas... Eve megrázta a fejét, és ezzel el is hallgattatta. Miután bekapcsolta a rögzítőjét, felmondta rá a szükséges infor mációkat, és újfent elismételte a Mirandát. - Leonardo, megértette a jogait és a lehetőségeit, pillanatnyilag lemond az ügyvédi jelenlétről, és megteszi vallomását? - Szeretnék minél hamarabb túlesni rajta. - Igen vagy nem? - Igen, hogy a fene egye meg. - Ismerte Pandorát? - Hát persze hogy ismertem. - Viszonya volt vele? -Igen - takarta el Leonardo ismételten az arcát, de tav is maga előtt látta azt a képet, ami Mavis képernyőjén vílJant fel előtte, amikor elhatározta, hogy megnézi a híreket. Ahogy azt a hosszú, fekete zsákot cipelik kifelé a saját lakásából. - Nem hiszem el, hogy ez megtörténhetett.
- Milyen természetű volt a viszonya az áldozattal? Hűvös, gondolta Leonardo, legalábbis Pandora így jellemezte volna. - Az áldozattal - ejtette Leonardo az ölébe a kezét, és egyenesen Eve-re nézett. - Tudja, hogy szeretők voltunk. jis azt is, hogy szakítani akartam vele, mert... - A halála pillanatában - szakította félbe Eve - már nem volt viszonyuk egymással. -Nem, már hetek óta nem éltünk együtt. Nem is volt a bolygón. De még az előtt elhidegültünk egymástól, hogy elment volna. És amikor Mavisszel találkoztam, minden megváltozott körülöttem. Dallas, hol van most Mavis? Hol van? - Nem hatalmaztak fel, hogy eláruljam magának Ms. Freestone jelenlegi tartózkodási helyét. - Csak annyit mondjon, hogy jói van - teltek meg könnyekkel Leonardo szemei. - Csak annyit, hogy jól van. - A gondját viselik - mondta Eve. Csak ennyit tudott közölni. - Leonardo. Igaz, hogy Pandora azzal fenyegette, tönkre fogja tenni magát szakmailag? Hogy azt követelte, folytassák a viszonyukat, és ha nem így tesz, akkor nem mutatja be a maga által tervezett ruhákat azon a divatbemutatón, amibe annyi pénzt és energiát fektetett? -Ott volt, maga is hallhatta. Nem bírta elviselni, Wv nem kellett nekehi. Addig akarta folytatni, amíg nem felejtem el Mavist, amíg nem leszek újra a lábtörlője, atníg nem látja a saját szemével, hogy hiba volt az a divatbemutató. -Maga viszont nem akart szakítani Ms. FreestonewWbHPWWIIIÍBPi - Szeretem Mavist - jelentette ki fennkölten Leonardo. - Ö a legfontosabb az életemben. - Ennek ellenére elfogadta Pandora követeléseit, és e: azzal járt, hogy minden bizonnyal elengedte volna a haí talmas adósságait, és tűrhetetlenül beszennyezi a szakm hírnevét. Pontos ez így? - Igen. Odalöktem mindent. Szükségem volt arra divatbemutatóra. Rengeteg kölcsönt vettem fel. Sőt am még fontosabb, benne volt a szívem. A lelkem. - Ő pedig ezt akarta romba dönteni. - Ó, igen - görbült le Leonardo szája. - És mindé bizonnyal nagyon élvezte volna. - Az elmúlt éjjel maga hívta a lakására? - Nem. Soha többé nem akartam látni. - A múlt éjjel mikor érkezett meg Pandora a lakás ra? - Nem tudom. - Hogy jutott be? Maga nyitott neki ajtót? - Nem hinném. Fogalmam sincs. Talán még nála vol a bejárati ajtó kódja. Nem gondoltam rá, hogy vissza kellene kérni vagy lecserélni. Minden olyan eszeveszettne tűnt. - Vitatkoztak.
Leonardo tekintete kiürült, a szeme megüvegesedett - Nem tudom. Nem emlékszem. De vitatkoznun kellett. Biztosan vitatkoztunk. - Az utóbbi időben Pandora többször is hívatlanul je lent meg a lakásán, fenyegette magát, és fizikailag is meg támadta azt, akit ott talált. - Igen, igen, pontosan ezt csinálta - erre vissza tudott emlékezni. Legnagyobb megkönnyebbülésére, Leonard erre vissza tudott emlékezni. - Ezúttal milyen lelkiállapotban kereste fel Pandora? -Biztosan mérges volt. Biztos közöltem vele, hogj nem vagyok hajlandó szakítani Mavisszel. Ezzel nagyoj felbőszíthettem. Dallas... - és a szemeiben kétségbees ükröződött. - Egyszerűen képtelen vagyok visszaemlékezni- Semmi sem jut az eszembe. Amikor ma reggel magamhoz tértem, Mavis lakásában találtam magam. Mintha emlékeznék arra, hogy a saját kódommal jutottam be. Egész éjjel ittam. Csak mászkáltam és ittam. Nagyon berúghattam, mert az emlékeim televannak fekete foltokkal. És amikor feleszméltem, megláttam a vért - tartotta fel a karját, amit egy hevenyészett kötés takart. - Véres volt a kezem és a ruhám. Rászáradt. Biztos összeverekedtünk. És jjjcor kellett megölnöm. - Hol az a ruha, amit az elmúlt éjjel viselt? - Mavisnál hagytam. Letusoltam, és átöltöztem. Nem akartam, hogy ha véletlenül hazajön, olyan állapotban lásson. Utána vártam, és próbáltam kitalálni, mit is csinálhat, majd bekapcsoltam a híreket. Ott hallottam... és láttam. És tudtam, mi történt. - Azt állította, nem emlékszik, hogy találkozott volna az elmúlt éjjel Pandorával. Azt állította, nem emlékszik, hogy veszekedtek volna. Nem emlékszik, hogy megölte... -De meg kellett tennem - erősködött Leonardo. Az én lakásomon érte a halál. - Mikor ment el otthonról a múlt éjjel? -Nem vagyok benne egészen biztos. Előtte ittam. Nem is keveset. Ideges voltam és dühös. - Látta valaki? Beszélt valakivel? - Vettem egy teli üveget. Azt hiszem, egy utcai árustól. - Látta a múlt éjjel Ms. Freestone-t? - Nem, nem hinném. Ha láttam volna, ha beszéltem yolna vele, akkor minden rendben lenne. - De mi van, ha azt mondom, Mavis a lakásán járt a últ éjjel? - Biztos látni akart - derült fel Leonardo arca. - ViszS2ajött volna hozzám? De ez nem lehet. Ezt nem felejtette volna el. amikor Pandorával dulakodót -Ott volt Mavis, Amikor megölte? - Nem. Nem. -Azután érkezett, hogy Pandora már meghalt, után maga megölte? Ugye pánikba esett? Megrémült.
Leonardo szemei most valóban rémületet tükröztek - Mavis nem lehetett ott. - De ott volt. A maga lakásából hívott fel engem, után rábukkant a holttestre. - Mavis látta? - és a reszelős hangja mögött Leonar teljesen elvesztette az uralmát az arca fölött. - Ó, Istene ez nem lehet igaz. - Valaki leütötte Mavist, hogy elveszítette az eszmél tét. Maga volt az, Leonardo? -Leütötték? Megsérült? - pattant fel Leonardo székből, és vadul beletúrt a hajába. - Hol van most? - Maga tette? Leonardo feltartotta a kezét. - Hamarabb vágnám le ezeket, mintsem hogy Mav bántsam. Az Isten szerelmére, Dallas, árulja el, hol most. Hadd tudjam, hogy minden rendben van vele. - Hogy ölte meg Pandorát? - Én... a riporter azt mondta, hogy agyonvertem remegett meg Leonardo. - Hogy verte agyon? Mivel? -A... a kezemmel - tartotta fel ismét. Eve meg gyelte, hogy nyoma sincs sérülésnek, karmolásnak va horzsolásnak a csuklóin. Olyan tiszta, mintha csak a tisztább fából faragták volna ki. - Pandora erős nő volt. Biztos visszaütött volna. - A karomon van egy vágás. -Szeretném megvizsgálni. Akárcsak azokat a kat, amiket Mavisnél hagyott. - Most letartóztat? - Pillanatnyilag nem vádolom semmivel. Habár ne engedhetem el, amíg el nem végezték a tesztet. gve megint átvette Leonardóval az eseményeket, veztette az időpontokat, a helyeket és a személyeket. De e,. Ls újra falba ütközött, ahogy szembesülnie kellett Leardo emlékezetének sötét foltjaival. Messze nem volt megelégedve, amikor befejezte a kihallgatást, de nem enedte elmenni Leonardót, amíg a bizonyítékok vizsgálatának az eredménye meg nem érkezett. Whitney kapitány volt a következő megálló. A kapitány hiába kínálta hellyel, inkább állva maradt, míg Whitney széles íróasztala mögött foglalt helyet. Gyorsan beszámolt az első kihallgatások eredményeiről. Whitney összefonta a karját, és figyelt. Jó szemei voltak, zsaruszemei, és feltűnt neki, ha a beszélgetőpartnere ideges. - Szóval talált egy férfit, aki magára vállalta a gyilkosságot. Akinek volt indítéka, és lehetősége is a tett elkövetésére. -Találtam egy férfit, aki képtelen visszaemlékezni a kérdéses éjszakára, még kevésbé arra, hogy agyonverte az áldozatot. -Nem ez lenne az első alkalom, hogy egy elkövető így akarja az ártatlanság látszatát kelteni. - Nem, uram. De személy szerint nem hiszem, hogy
lenne a gyilkosunk. Talán a laborvizsgálat megcáfolja ezt a feltevésemet, de a személyisége egyáltalán nem passzol egy ilyesféle bűncselekményhez. Szemtanúja voltam egy korábbi veszekedésüknek, ahol az áldozat megtámadta Mavist. Ahelyett, hogy szétválasztotta volna őket, az erőszak legkisebb jele nélkül hátralépett, és csak tördelte a kezét. - Saját bevallása szerint alkoholos befolyásoltság alatt volt a gyilkosság estéjén. És az ital sokszor okoz időleges változásokat a személyiségben. Igen, uram. Mindez ésszerűen hangzott. Eve a szíve mélyén szeretvolna gyorsan Leonardóra tűzni a gyilkos feliratú cé dulát, minél hamarabb begyűjteni a vallomását, és elfelé, teni ezt az ügyet. Mavis talán nyomorultul fogja magát érezni, de legalább biztonságban lesz. Tisztázódik. - Nem vall rá - mondta Eve laposan. - Azt javaslom, tartsuk benn, amíg csak lehet. Újra ki fogom hallgatni, és megpróbálom felfrissíteni a memóriáját. De nem tartóztathatjuk le azért, mert azt hiszi, hogy elkövetett egy gyilkosságot. - Egyetértek a javaslatával, Dallas. Az újabb laborje: lentés hamarosan megérkezik. Reméljük, az majd tisztáz. fog mindent. De azt meg kell értenie, hogy előfordulna! még jobban gyanúba keveri Mavis Freestone-t. - Igen, uram, ezzel tisztában vagyok. - Hosszú barátság fűzi magához. Nagy foltot ejten karrierjén, ha kihúzná a nevét az elsődleges gyanúsítoti sorából. Igazság szerint magának sokkal jobb lenne, sokkal ésszerűbb is, ha nem tenné. - Nem, uram. Nem fogom kihúzni az elsődleges gy núsítottak sorából. De ha nem adja nekem az ügyet, kor a szabad időmben foglalkozom majd vele. Ha szüks ges, ki is lépek. Whitney egy pillanatig összekulcsolt kezeivel mass rozta a szemöldökét. - Nem fogadom el a lemondását. Üljön le, hadna, A fenébe is, Dallas - tört ki, mikor látta, hogy Eve a fí szólítás ellenére állva maradt. - Leülni. És ezt vegye rancsnak. - Igenis, parancsnok. Whitney felsóhajtott, és némi önuralmat erőltet magára. -Nem sokkal ezelőtt személyesen megbántott ami nem volt helyénvaló, és nem is szolgált rá. Ezzel romboltam valamit a kettőnk kapcsolatában. Megérte. ha többé nem érzi jól magát a beosztottamként. Utalás a szerző A halál fényében c. regényére Maga a legjobb parancsnok, aki alatt eddig szolgálSemmi gondom azzal, hogy maga a főnököm. De nem vagyunk már barátok... még távoliak sem és mivel Eve hallgatott, a parancsnok bólintott. - De
mvel akkor a saját személyes érzelmeim hatása alatt álltam teljes mértékben meg tudom érteni, hogy maga most mit érezhet. Tudom, mi verhet éket az eskühöz való hűségbe, Dallas. Mivel maga képtelen velem megvitatni az érzéseit ezzel az üggyel kapcsolatban, határozottan azt javaslom, hogy adja át valaki másnak. Abban a másik Ügyben hatalmasat hibáztam, és nem akarom, hogy ezt a terhet most maga vegye a vállára. -Mavis nem ölt meg senkit. Nincs az a bizonyíték, ami engem erről meggyőzne. Végzem a dolgom, parancsnok. És meg fogom találni az igazi gyilkost. - Afelől nincs kétségem, hogy végzi a dolgát, és afelől sincs, hogy meg fog szenvedni ezért. De támogatni fogom, akár tetszik ez magának, akár nem. - Köszönöm, uram. Engedélyt kérek, hogy párhuzamosan egy másik esettel is foglalkozhassak. - Melyik lenne az? - A Johannson-ügy. Ezúttal Whitney hosszasan, mélyen sóhajtott. - Dallas, maga olyan, mint egy francos terrier. Nem engedi el az embert. Eve nem vitatkozott ezzel a kijelentéssel. - Megkapta a jelentésem, amiben leírtam, mit találtunk Boomer búvóhelyén. Azt az illegális anyagot még fem sikerült azonosítanunk. A saját hatáskörömben lefuttattam egy utánkeresést arra az anyagra, amit találtunk húzott elő Eve egy diszket a táskájából. - Egy újfajta kelték, nagyon hatékony, és a hatása is sokkal tovább tart fokhoz az anyagokhoz képest, amiket az utcán árulnak. gy átlagos dózis betart négy és hat óra között. A túladagolása nyolcvannyolc százalékos valószínűséggel végzetes lehet. Whitney összeszorított ajkakkal forgatta a kezében - Utánkeresés saját hatáskörben, Dallas? - Vannak kapcsolataim, és most kihasználtam őket. labor még dolgozik, de már azonosítottak sok alkotóele. met, és a mennyiségüket. Véleményem szerint ebből az anyagból valaki roppant mód profitál, mivel már kis dózissal is el lehet érni a megfelelő hatást. Nagy hatásfokú drog. Aki beszedi erősnek, hatalmasnak érzi tőle magát, és a fellegekben jár... de egyáltalán nem nyugszik meg, inkább uralkodni kíván mások felett. És tartalmaz még egyfajta sejtregenerátort is. Kiszámoltam, milyen hatással jár a rendszeres fogyasztása. Öt éven keresztül napi egy adag az idegrendszer hirtelen és teljes lerobbanásához vezet. És utána beáll a halál. -Jézus Krisztus. Ez valami méreg? - Tulajdonképpen az. Bizonyára tudják ezt a gyártók is, ami annyit tesz, hogy nem csupán illegális kábítószer kereskedelemben, hanem előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságban is bűnösek. Eve hagyta a kapitányt, hadd rágódjon el ezen egy : lanatig. Tudta, mekkora fejfájást okozna neki a média, véletlenül megkaparintaná ezeket az adatokat. -Lehet, hogy Boomer erről is tudott, de az is lehe
hogy nem. Mindenesetre tudott annyit, hogy megölje Be akarom fejezni ezt az ügyet, és mivel ezzel egy időbe mással is foglalkoznom kell, szeretném, ha segítségül mel lém osztaná Peabodyt, amíg le nem zárom a nyomozást. - Peabodynak vajmi kevés a tapasztalata a drogok, letve a gyilkosságok területén, hadnagy. - De szívvel-lélekkel fog nyomozni. És abban is na segítségemre lenne, hogy Casto hadnagy a kábítószerese tői egyenrangú félként kezeljen. Boomer ugyanis neki dolgozott, mint besúgó. - Majd utánanézek. Ami a Pandora-gyilkosságot ül ti, nyugodtan vegye igénybe Feeney segítségét - húzta Yhitney az egyik szemöldökét. - Amint látom, már meg . rette. Játsszuk azt, hogy a parancsomat követte, és te1 ük hivatalossá. És egyezségre kell jutnia a médiával. -Ehhez már kezdek hozzászokni. Nadine Furst már ,. dolgozik. Majd beadom neki, amit jónak látok - állt , gve Beszélnem kell pár emberrel. Feeneyvel is kaprsolatba fogok lépni, és őt is magammal viszem. Lássuk csak, tisztázni tudjuk-e az ügyeket a nászútja előtt - és erre a kijelentésre Eve arcán egyszerre lehetett ggfigyelni a zavar, a gyönyör és a félelem csodálatos egyvelegét. Erre a látványra Whitney hangos nevetésben tört Túl fogja élni, Dallas. Ezt garantálom. -Persze, hiszen a fickó, aki az esküvői ruhámat tervezte, most lakat alatt van - morogta Eve. Köszönöm, kapitány. Whitney figyelte, ahogy Eve kisétált az irodájából. Lehet, hogy ő nem vette észre, hogy leomlottak a kettejüket elválasztó gátak, a kapitány viszont igen. -A feleségemnek tetszeni fog - dőlt hátra Feeney több mint elégedetten az anyósülésen, és hagyta Eve-t vezetni. Kis forgalomban hajtottak a Park Avenue South felé. Feeney, mint született New York-i, már oda sem figyelt az utcazajokra, a fejük fölött elhúzó siklókra, és turistákkal teli léghajókra. - Nekem azt mondták, meg fogják javítani. Mocskok. Hallod ezt, Feeney? Hallod azt a rohadt zajt? Feeney udvariasan belehallgatott a műszerfal felől hallható zúgásba. - Olyan, mint egy csapatnyí gyilkos méh. - Három napja - füstölgött Eve. - Három napja hoztam ki a műhelyből, és hallgasd csak. Rosszabb, mint volt. - Dallas - fogta meg Feeney a karját. - Egyszer végre S2embe kellene nézned a ténnyel, hogy a kocsid nem más, mmt egy rakás szemét. Igényelj inkább egy újat. -De én nem akarok újat - csapott Eve tenyere élével
a műszerekre. - Én ezt akarom, de zúgás nélkül - érintette meg gyengéd ujjakkal a kormánykereket, mivel a ki. szűrődő zajok miatt nem bízott a robotpilótában. - Hol a pokolban van a Central Park South 582? - Csak szépen kell kérned - javasolta Feeney. - Számítógép. Kérek egy térképet, és jelöld meg rajta a Central Park South 582-t. Eve csak vicsorgott, amikor a térkép felvillant a kép ernyőn, és a gép bejelölte a céljukhoz vezető utat. - Én nem pátyolgatom a tárgyaimat. -Éppen ezért mennek tönkre, amikor a legnagyob szükséged lenne rájuk. Mint ahogy azt már emiitettem folytatta Feeney, mielőtt Eve közbevághatott volna -, e feleségnek ezt meg kell szeretni. Justin Young. Ő játszott a csődört a Night Falls-foan. - Ez valami szappanopera? - vetett rá Eve egy pillart tást. - Mi a fenének nézed a szappanokat? - Hé, csak azért kapcsolok arra a csatornára, hogy lazítsak egy kicsit, mint akárki más. A feleségem kissé szédült. Most már átnyergelt a mozira. Alig akad olyan hét, amikor ne adnák valamelyik csatornán az egyik filmjét. És jó a srác. Aztán ott van Jerry Fitzgerald - mosolyodott el Feeney álmodozva. - Tartsd meg magadnak a mocskos álmaidat, haver. - Elmondom neked, hogy néz ki az a nő. Nem ánj úgy, mint azok a modellek, akik csonttá és bőrré fogyaszt ják magukat - és olyan cuppantást hallatott, mintha eg egész csésze fagylaltot akarna egyszerre benyalni. - Tu dod, mi tetszik a legjobban abban, hogy mostanábai együtt dolgozunk, Dallas? - Az elragadó modorom és a pengeéles eszem? - Ó hát persze - forgatta Feeney a szemét. - De le inkább az, hogy ha hazamegyek, eldicsekedhetek a feles gémnek, hogy kit hallgattam ki aznap. Egy milliárdosi Utalás a szerző Meztelenül a halálba c. regényére szenátort, olasz arisztokratákat és filmsztárokat. Én ondóm neked, ez nagyon megemeli a tekintélyemet. - Örülök, hogy segíthetek - préselte be Evé viharvert dőrségi járgányát egy mini Rolls-Royce és a JVíercedes 2yik idei modellje közé. De azért próbáld visszafogni a ggilletődésedet, mialatt harmadik fokozatú eljárást folytatunk egy színésszel szemben. -profi vagyok - felelt Feeney, de úgy vigyorgott, jujnt aki menten kibújik a bőréből. - Csak nézd meg ezt a telket. Hogy lehet itt hozzájutni egy ilyenhez? - majd felvihogott, ahogy a fényes márványhomlokzat után a gőgös épületet is szemügyre vette. - Ó, el is felejtettem. Számodra ez már a szegénynegyed. Csókold meg a seggem, Feeney. - Lazíts már, kölyök - ölelte át Eve vállát Feeney, miközben a bejárati ajtó felé tartottak. - A világ leggazdagabb emberének a szerelmén nincs semmi szégyellnivaló. - Nem szégyellek semmit. Csak nem szeretek hosszan beszélni róla.
Az épület elég választékos volt ahhoz, hogy élő ajtónálló is legyen a kapuban az elektronikus biztonsági rendszer mellett. Mind Eve, mind pedig Feeney felmutatta a jelvényét, mire bebocsáttatást nyertek egy márvánnyal és aranynyal borított előtérbe, ahol hatalmas, kínai porcelánból készült vázákban páfrányok és egzotikus virágok nőttek. - Hivalkodó - suttogta Eve. - Látod, hogy megijedtél? - lépett Feeney a belső biztonsági rendszer egyik képernyője elé. Dallas hadnagy és Feeney kapitány. Justin Younghoz jöttünk. - Egy pillanat - és a lágy géphang elhallgatott, amíg te nem ellenőrizte a személyazonosságukat. - Köszönöm a türelmüket. Mr. Young már várja önöket. Kérem, fáradjanak a hármas felvonóhoz, melyet az önök számára állítottunk be. És további kellemes napot kívánok. Hatodik fejezet -Akkor hát hogy játsszuk ezt a játékot? - sziszegt Feeney összeszorított szájjal, miközben a lift sarkába fel szerelt aprócska kamerát figyelte. - A bevált jó zsaru rossz zsaru-t adjuk elő? - Vicces, hogy még mindig működik. - A civilek észjárása nem túl bonyolult. - Kezdjük azzal, hogy elnézést a zavarásért, és kérj meg, hogy működjön együtt velünk néhány dologbar Ha rájövünk, hogy csak játszik velünk, majd váltunk. - Ha így lesz, énzeretnék lenni a rossz zsaru. - Te egy piszok rossz zsaru vagy, Feeney. Ezzel job ha máris szembesülsz. Feeney gyászos pillantást vetett Eve-re. - Feljebb állok a ranglétrán, Dallas. - De én vezetem a nyomozást, és a rossz zsaru szer pét is jobban el tudom játszani. Ebbe jobb, ha beletörőds - Mindig én vagyok a jó zsaru - morgott, miközbe kiléptek egy jól megvilágított előszobába, ahol még a le tinél is több márvány és aranyozás fogadta őket. Tökéletes időzítéssel nyílt a szemközti ajtó, és már előttük állt Justin Young. És, gondolta Eve, a jól szitu tanú szerepét kezdte játszani, aki kész együttműködn Drága bőrnadrágot és selyeminget viselt. A lábára divato vastag talpú szandált húzott, aminek a lábfejét bonyol minta díszítette. - Dallas hadnagy, Feeney kapitány - szaladt szigo ráncokba szép, kozmetikázott arca. Gyilkosan fekete sz mei éles, drámai kontrasztot alkottak göndör hajáv amely olyan csillogó szőke volt, hogy vetekedett az el szoba aranyozásával. Kinyújtotta egyik kezét, és az ujjí csillant egy vaskos, ónixköves gyűrű. - Kérem, fáradjak beljebb. Köszönöm, hogy ilyen gyorsan fogadott minket, rr Young - és lehet, hogy Eve szemei elfáradtak, de első Hántása, amivel felmérte a szobát, elgondolkodtatta. Eltúlzott, erőltetett, tál drága, -Micsoda tragédia, micsoda borzalom - terelte Eveéket egy hatalmas, alakú szófa felé, melyet vad színorgiában játszó, elegáns párnák borítottak. A szoba túlfelén
egy képernyő megnyugtató, tropikus tengerparti naplementét mutatott. - Szinte hihetetlen, hogy Pandora meghalt. És még hihetetlenebb hogy ilyen hirtelen és brutálisan. - Elnézést, hogy magára törtünk - kezdte Feeney, és készült a jó zsaru szerepre, miközben igyekezett, hogy ne tátsa túl nagyra a száját a rojtok és a színes üvegek láttán. - Minden bizonnyal nehéz időszakot él most át. -Valóban. Pandorával barátok voltunk. Kérnek valamit? - ült le egy elegáns, apró karosszékbe, ami olyan finom volt, hogy egy kisgyerek is keresztbe lenyelhette volna. - Nem, köszönjük - próbálta Eve befészkelni magát a párnák közé. - Én viszont kérek, ha nem bánják. Amióta megtudtam, hogy mi történt, szinte csak nyugtatókon élek - hajolt előre, és az előtte álló asztalon megnyomott egy apró gombot. - Kávét kérek. Egyet - és visszadőlve elmosolyodott. - Azt akarják tudni, hol voltam, amikor Pandorát Megölték. Rengeteg krimiben szerepeltem a pályafutásom során. Játszottam rendőrt, gyanúsítottat, pályakezdő koromban még áldozatot is. De az arcommal mindig ártatlannak találtak. Felpillantott, amikor kezében üvegtálcával belépett eLy házirobot. Eve csodálkozva nézte, hogy a gépezetet eLy francia szobalány uniformisába bújtatták. Justin leemelte a magányos csészét a tálcáról, de mindkét kezére szüksége volt, hogy a szájához emelje. - A médiában nem szerepelt konkrétan a gyilkosság időpontja, de azt hiszem, fel tudom sorolni, mit csináltam egész este. Nagyjából éjfélig vele voltam egy apró összejövetelen, amit a házában rendezett. Jerryvel együtt... Jerry Fitzgeralddal... együtt jöttünk el, és bementünk meginni valamit egy közeli magánklubba. Az Ennuiba. Nagyon eredeti hely, és megérte mindkettőnknek, hogy megnézzük. Azt hiszem, egy órakor vagy akörül jöttünk el. Elő szőr arra készültünk, végigjárunk néhány bárt, de bevallom, mindketten sokat ittunk már, és a társaságból is elegünk lett. Ide jöttünk, és együtt is maradtunk úgy másnap reggel tízig. Akkor Jerrynek tárgyalásra kellett mennie. Amint kitette a láfcát a házból, megkávéztam, majd elkezdtem nézni a híreket. Akkor hallottam Pandoráról. -Ez természetesen lefedi a kérdéses estét - mondta! Eve. Habár a férfi úgy mondta fel, mint egy jól betanult szerepet. - De azért beszélnünk kell Ms. Fitzgeralddal is, hogy megerősítse. - Ez magától értetődik. Akarják most azonnal? A pi henőszobában van. Panodora halála meglehetősen felzak lattá. - Akkor hagyjuk, hadd pihenjen még egy kicsit - ta nácsolta Eve. - Azt mondta, barátok voltak Pandorával Ezzel arra akart célozni, hogy szeretők? -Olykor-olykor, de semmi komolyabb nem történt Azért több történt közöttünk, mint rendszerint azok kö zött, akik ugyanabban a körben mozognak. És ezzel egJ
időben az a kegyetlen igazság, hogy Pandora jobban sze rette azokat a férfiakat, akiken uralkodhatott és megfé lemlíthetett - mosolyodott el, amivel mutatta, hogy ő : zony egyik csoportnak sem a tagja. -Jobb szerette azoka akik még törtek felfelé azoknál, akik már elérték a céljú És cszk ritkán szolgált örömére, ha meg kellett osztafa valakivel a reflektorfényt. Kivel járt éppen együtt a halálakor? - vette fel peeney a ritmust. Azt hiszem, többekkel is. Azt hiszem, egyikükkel a Srarüght Állomáson találkozott. Magában csak kis színézemnek nevezte, de elég gúnyosan. Aztán itt volt ez az érvényesülni akaró divattervező, aki Jerry szerint ragyogó. Michelangelo, Puccini, Leonardo. Valamelyik a három közül. Azon a bizonyos éjszakán pedig Paul Redfbrd, a filmrendező volt vele. Belekortyolt a kávéjába és pislogott. -Leonardo. Igen, Leonardónak hívták. Összezördültek egy kicsit. Amikor nála voltunk, egy nő jött be a házba. Megverekedtek Leonardóért Pandorával. Amolyan régimódi stílusban. Egész mókás lett volna, ha nem hozza az összes jelenlévőt szörnyen kínos helyzetbe - tárta szét az ujjait, és állítása ellenére módfelett szórakoztatta az eset. Jól csinálta, gondolta Eve. Jól betanult, tökéletesen időzített történet. - Paullal együtt tudtuk csak szétválasztani őket. - Az a nő elment Pandora lakására, és fizikailag bántalmazta? - kérdezte Eve, és nagyon vigyázott, hogy a hangjából ne lehessen semmiféle érzelmet kiolvasni. - Ó, nem, egyáltalán nem így történt. Az a szerencsétlen teljesen össze volt törve, és könyörgött. Pandora meg szidalmazta és megütötte - és Justin, hogy érzékeltesse az esetet, ökölbe szorította a kezét, és a levegőbe csapott. - Ez nagyon megdöbbentette a látogatót. Apró termetű volt ugyan, de kemény. Azonnal visszaütött. Ezután jött a birkózás, a hajhúzás és a karmolás. A nő vérzett ls, amikor elment. Pandorának halálos körmei voltak. Pandora megkarmolta az arcát? , Nem. Habár abban biztos vagyok, hogy ejtett rajta ? Par sebet. Amennyire vissza tudok emlékezni, a nyakán. e attól tartok, nem tudom megmondani annak a nőnek a nevét. Pandora csak kurvának és ehhez hasonló neveken nevezte. Amikor elment, próbálta visszatartani a könnyeit és drámaian közölte, hogy Pandora ezért még megfizet. De kifelé menet összeomlott, szipogott, és arról magyarázott valamit, hogy a szerelem mindent legyőz. Eve arra gondolt, hogy a most hallottak egybevágnak Mavis vallomásával. - És miután elment, hogy viselkedett Pandora? - Dühös volt és izgatott. Jerryvel épp ezért is jöttünk el korábban a tervezettnél. -ÉsPaulRedford?
- Ő maradt fogalmam sincs, meddig - és Justin sajnálkozó sóhaj kíséretében eltolta magától a csészét. Nem szép dolog ilyesmit mondani Pandoráról, amikor meg sem tudja védeni magát, de keményen, igen gyakran nyersen viselkedett. Aki keresztbe tett neki, csúnyán megfizetett. - És maga keresztbe tett neki, Mr. Young? - Nagyon ügyeltem rá, hogy ilyesmi még véletlenül se forduljon elő - mosolyodott el Justin lefegyverzően. Élveztem a karrierem és az arcom, hadnagy. Pandora nem fenyegette az elsőt, de hallottam róla, hogy csúnyán öszszekarmolta azokat, akik megbántották. Higgye el, nem csak a divat miatt fente pengeélesre a körmeit. - Voltak ellenségei. - Bőségesen, de legtöbbjüket halálra rémítette. El sem tudom képzelni, végül melyikük szedte össze annyira a bátorságát, hogy hátulról fejbe vágja. És abból, amit a hítj adásokból megtudtam, biztos vagyok benne, ho, Pandora sem számított ilyen szörnyű végre. - Értékeljük az őszinteségét, Mr. Young. Ha alkalm az időpont, szeretnénk most Ms. Fitzgeralddal is beszél Négyszemközt. Justin felhúzta egyik elegánsan vékony szemöldökét - Hát persze, természetesen. Hogy ne egyeztethessi a vallomásainkat. gve ezt hallva csak mosolygott. Erre már eddig is rengeteg idejük volt. Ennek ellee rnégiscsak négyszemközt szeretnénk beszélni vele. Eve élvezte a pillanatot, amikor ezt hallva Justin botvált arca kissé megremegett. Ennek ellenére felállt, és összekötő folyosóhoz sétált. Mit gondolsz? - suttogta Feeney. - Azt, hogy ez egy pokoli színjáték. - Egyetértünk. Ennek ellenére ha egész éjjel a lepedőt gyűrték Fitzgeralddal, akkor tiszta. - Egymásnak igazolnak alibit, tehát mindketten tiszták. El fogjuk kérni az épület biztonsági rendszerének a el-vétekk, abból meg lehet állapítani, hogy mikor érkeztek meg. És azt is látni fogjuk, ha utána megint elmentek. - Soha nem bíztam az efféle felvételekben, különösen a DeBlass-eset óta. - Rá fogsz jönni, ha manipuláltak a diszkekkel - és amikor meghallotta, hogy Feeney felszisszent, felkapta a fejét. Feeney szégyenlős arca felderült. A szemei tűzben égtek. Amikor Eve a Jerry Fitzgerald szobája felé vezető ajtóra pillantott, egyből megértette, miért lóg ki a társa nyelve. A nőnek szép a teste, gondolta Eve. Buja melleit alig takarta az elefántcsontszínű selyem, amit szinte a mellbimbói tartottak, és pár milliméterrel lógott csak a dereka
alá. Egyik térdét virágzó, vörös rózsával díszítette. Jerry Fitzgerald szemmel láthatóan virágzott. Majd ott volt az arca, ami olyan lágynak és álmosítottak tűnt, mintha ebben a pillanatban hagyta volna abba a szexet. Ébenfekete, nyílegyenes szálú haját kerek, nőies álla alá fésülve viselte. Telt, vörös és nedves ajkai voltak, és vakítóan kék szemei. Ahogy a fotel felé siklott, mint valami pogány szexistennő, Eve bátorítóan megveregette Feeney combját - és ern utolsósorban azért, hogy a társa maradjon nyugodtan a helyén. - Ms. Fitzgerald - kezdte Eve. - Igen - felelt a nő, és hangja olyan volt, mint az áldozati füst. Gyilkos pillantását épp hogy csak rávetette Eve-re, mielőtt beitta volna Feeney egyszerű, kába arcának a látványát. - Kapitány, ez egyszerűen borzalmas. Már próbálkoztam az elkülönítő tartállyal, a hangulatlifttel, még egy sétát is beprogramoztam a réten a holovetítőbe, ami eddig mindig megnyugtatott. De képtelen vagyok bármivel is kitörölni az agyamból ezeket az iszonyú eseményeket - remegett meg, és mindkét kezével eltakarta azt a gyönyörűséges arcát. - Biztos úgy festek, mint valami vénasszony. - Gyönyörűen fest - hebegte Feeney. - Lehengerlőén Úgy, mint egy... - Hagyd abba - súgt oda Eve, és megbökte a köj nyökével. - Tudjuk, milyen feldúlt most, Ms. Fitzgerald! Hiszen Pandora a barátja volt. Jerry kinyitotta a száját, majd újra becsukta, és szégyenlősen elmosolyodott. - Mondhatnám, hogy az volt, de elég gyorsan kiderítenék, ez mennyire nem igaz. Mivel ugyanazon a területen dolgoztunk, elviseltük egymást, de az igazat megvallva ki nem állhattuk egymást. - De hiszen meghívta az otthonába. - De csak azért, mert azt akarta, hogy Justin ott legyen, és pillanatnyilag nagyon közel állunk egymáshoz. jelenleg együtt is dolgoztunk néhány munkán. Jerry felállt. Vagy azért, hogy minél többet kivillant hasson a testéből, vagy mert jobban szerette kiszolgál magát. A sarokban álló szekrényből kivett egy hattyú al kú palackot, és zafírkék tartalmával megtöltött egy poh rat. - Először is hadd mondjam azt, hogy valóban feldú az, ahogy meghalt. Borzasztó belegondolni, hogy val ennyire gyűlölte. Nekem más a foglalkozásom, és ne vagyok annyira reflektorfényben, mint ő volt. Nem ful. bálvány, mint Pandora. Ha ez történt vele. At el a hangja, és nagyot kortyolt a pohárból. - meteor lem is megtörténhet. Épp ez volt az egyik oka, hogy itt áradok Justinnal, amíg el nem ülnek a hullámok.
Mondja el, mit csinált aznap éjjel, amikor Pandorát rnegölték. Jerry tagra nyitotta a szemet. Gyanúsított vagyok? Ez csaknem hízelgő - lépett issza a székéhez, itallal a kezében. Miután helyet foglalt, 2 tette keresztbe a lábát, hogy az Eve mellett ülő Feeney remegni kezdett. - Soha nem volt elég erős a gyomrom ahhoz, hogy néhány epés megjegyzésen kívül mással is ártsak neki. De az esetek felében nem is tudta, mii-ől van szó. Pandorára nem lehetett azt mondani, hogy szellemi óriás volt, és soha nem fogta fel a finomságokat. Akkor hát minden rendben. Visszaült, lehunyta a szemét, és alapvetően ugyanazt a történetet adta elő, mint Justin, habár ő sokkal közelebbről ecsetelte a Pandora és Mavis közti összecsapást. - Be kell vallanom, hogy neki szurkoltam. Mármint a kicsinek, és nem Pandorának. Volt stílusa - merengett Jerry. - Méghozzá páratlan és emlékezetes. Valahol egy lelenc és egy amazon között állt. Próbált fölébe kerekedni, de Pandora feltörölte volna vele a padlót, ha Justin és Paul nem akadályozza meg benne. Pandora nagyon erős volt. Rengeteg időt töltött az alakja formálásával az edzőteremben. Egyszer láttam, hogy a szó szoros értelmében keresztülhajított a szobán egy divatszakértőt, mert az a szerencsétlen tökfilkó félrecímkézte a kellékeit a divatbemutató előtt. Különben is... Legyintett, majd kihúzta a mögötte álló rézasztalka Syik fiókját, és előkeresett belőle egy zománcdobozt. elővett belőle egy csillogó, vörös cigarettát, meggyújtotta, es illatos füstöt fújt a szoba levegőjébe. -Különben is, az a nő azzal kezdte, hogy próbálta meggyőz ni Pandorát, és megegyezni vele Leonardo felett. Ő egy divattervező. Szerintem Leonardo és a lelenc illette! egymáshoz, Pandora viszont nem akarta elengedni magi mellől. Leonardo éppen egy divatbemutatóra készült. Ismét felvillantotta cicás mosolyát. - Ha Pandora otthagyta volna, én magam veszem szárnyaim alá. - Korábban nem volt érdekelt ebben a bemutatóban? - Pandora volt a vezető. Mint már említettem, akadt néhány közös vállalkozásunk. Pár videofilm. Jól festett még a megjelenését is kellemesnek lehetett mondani, de az volt a nagy gondja, hogy amint megpróbálta felolvasni valaki másnak a szövegét, vagy bájologni a képernyőn, tehetségtelennek bizonyult. Lelketlennek. Egyszerűen szörnyűnek. Én viszont jó voltam - állt meg egy pillanatra, és újabb füstfelhőt eregetett ki az arcán. - Nagyon jó. Mert ha játszottam, mindig a szerepemre koncentráltam. De... az, hogy ezzel a divattervezővel együtt jelenek meg a bemutatón, nagy lökést adott volna nekem médiaszerte. érzéketlenül hangzott. Elnézést - vont vállat. - Ilyen ai élet. - Pandora halála pont jókor jött a maga számára.
- Ha látok egy kedvező lehetőséget, akkor meg fogom ragadni. De ölni nem ölök érte - vont ismét vállat Jerry. - Ez inkább Pandorára volt jellemző. És előrehajolt, hogy elöl az inge könnyelműen szétnyílt. - Nézzék, ne játsszunk egymással. Én tiszta vagyok Egész éjjel Justinnal voltam, és nem is láttam Pandorát éjfél után. Becsületemre legyen mondva, elárultam, hogy 1 nem állhattuk egymást, minden tekintetben rivalizálturf egymással, és csak azért akarta elcsábítani tőlem Just hogy bosszantson, és talán végül sikerült is volna neki. nem tudnék ölni egy férfi miatt - és figyelmeztető pill tást vetett Feeney felé. - Odakint rengeteg a csábítás. az a meztelen igazság, hogy egyetlen emberrel sem jött . ültette a lábát a lakásába. Én csak egy vagyok a töraegblMüyen 0 a kedve aznap éjjel, amikor meghalt? Durva és kusza - majd Jerry váratlanul hátravetette fejét, és kéjesen elnevette magát. - Nem tudom, mi kozott neki csalódást, de teljesen biztos vagyok benne, 0gy szikrázott tőle a szeme. Nagyon heveskedett. Ms. Fitzgerald - kezdte Feeney lassan, szinte már bocsánatkérően. - Ezzel arra akar célozni, hogy Pandora netán valami törvénytelen drogot fogyasztott? jerry egy pillanatig tétovázott, majd megrántotta alabástromszín vállait. - Drágám, ami legális, attól nem érzi magát ilyen jól az ember. Vagy ilyen rosszul. Ő pedig hol fenn volt a csúcson, hol pedig lesüllyedt a mélypontra. Bármit is használt, pezsgőbe keverve, vödörszámra döntötte magába. - Tapasztalt olyat, hogy a vendégeit is droggal kínálta? - kérdezte Eve. - Velem soha nem akarta megosztani. De tudta, hogy én nem élek ilyesmivel. Az én testem olyan, mint egy templom - és amikor Eve a poharára pillantott, elmosolyodott. - Proteinital, hadnagy. Tiszta protein. Ez meg? emelte fel karcsú cigarettáját. - Szárított zöldség, teljesen törvényes nyugtatókkal keverve. Láttam már hatalmas embereket, akiket tönkretett egy rövid, gyors utazás. Épp egy hosszú távú munka kellős közepén tartok. Napi három gyógyfüvekből sodort cigarettát engedek meg magamnak, és időnként egy pohár bort. Semmi kémiai stimuláns, semmi dilibogyó. Másfelől viszont... - tolta débb az italát - Pandora megrögzött fogyasztó volt. barmit lenyelt, ami csak a kezébe akadt. Nem tudja, hogy hívták a dílerét? -Soha nem jutott az eszembe, hogy megkérdezzem le. Egyszerűen nem érdekelt. De ha találgathatok, ak0 szerintem ezúttal valami eddig soha nem látott újdonagot szedett be. Még nem láttam ennyire feldobottnak, és fáj ugyan kimondanom ezt, de jobban festett, mint szokott. Fiatalabbnak nézett ki. Mármint a bőrszínéből és a feszességéből kiindulva. Egyszerűen sugárzott. Ha nem lennék képben, akkor azt mondanám, kapott egy min. denre kiterjedő kezelést, de nem mondom, hiszen mini1
ketten a Paradicsomba jártunk. Tudom, hogy aznap nemjárt ott, mert akkor összefutottunk volna. Különben iSj rákérdeztem, és felelet helyett először csak mosolygott majd megjegyezte, hogy van egy gyönyörűséges kis titka. És nagyon sokat készül felhalmozni ebből a kis titokból. - Érdekes - kommentálta Feeney az eseményeket, amikor visszapréselték magukat Eve kocsijába. - Beszéltünk kettővel a három ember közül, akik utoljára látták az áldozatot. És egyikük sem állhattőt. -Talán közösen követték el - tűnődött Eve. Fitzgerald ismerte Leonardót, együtt akart vele dolgozni. A világ legegyszerűbb dolga, hogy egymásnak igazolnak alibit. Feeney megtapogatta a zsebét, ahová az épület biztonsági rendszerének a felvételeit tartalmazó diszket rejtette. - Majd végigfuttatjuk, és meglátjuk, mit találunk. Bárki is tette el Pandorát láb alól, nem egyszerűen megölni akarta, hanem eltörölni. Itt hatalmas indulatok dolgoztak. Ezek ketten pedig nem úgy festettek, mint akik szeretnek keményen dolgozni. - Mindenkit kemény munkára lehet bírni azzal, ha az ember a megfelelő gombot nyomja meg. Szeretnék beugrani a Cikcakkba. Ott ki tudnám deríteni, el lehet-e kezdeni Mavis éjjeli útjának a rekonstruálását. És fel kell vennünk a kapcsolatot a producerrel, hogy előkészítsük ef kihallgatásra. Rá tudnád állítani a semmittevő embere egyikét a taxitársaságokra, Feeney? Nem tudom elképz? ni, hogy a mi kis hősünk busszal vagy metróval ment na be a belvárosba Leonardóhoz. persze - húzta elő Feeney a kommunikátorát. - Ha ott vagy igénybe vett egy magán-fuvarozótársaságot, tL7órán belül le tudjuk nyomozni. 5 És annak is nézzetek utána, hogy egyedül utaz0tt, vagy társa is akadt. íslem sok vendéget találtak a Cikcakkban a nap közepén. A szórakozóhelyen igazából éjszaka zajlott az élet. A napr vendégsereget főleg turisták és sietős munkások alkották, akik nem sokat törődtek vele, hogy a dekoráció feltűnően ízléstelen, a kiszolgálás pedig meglehetősen barátságtalan. A klub egy olyan karneválra hasonlított, amelyik éjjel csillogott, a korát és a szépséghibáit pedig csak az éles, nappali fényben tárta fel. Mégis sikerült fenntartani a helyet körüllengő titokzatosságot, ami mindig idecsődítette az álmodozókat. Halkan morajlott valami zene, ami azonban a naplementével fülsértő robajjá fog erősödni. A nyitott, kétemeletes épületet öt pult és két forgó táncparkett uralta, melyek este kilenckor lendültek mozgásba. Most még nyugodtan álltak, de este majd felszántják őket az éjjeli táncosok léptei. Az ételkínálat halott rockzenészekről elnevezett szendvicsekből és salátákból állt. A nap specialitását éppen a fehér kenyérre kent mogyoró- és banánkrém jelentette, hagymával és jalapehóval. Az Elvis-Joplin mix. Eve Feeneyjel az oldalán letelepedett az első pult mellé. Feketekávét rendelt és a bárpincért próbálta felbecsülni Magában. Inkább embernek tűnt, mint a szokásos droidnak. Valójában Eve egy robotikus alkalmazottat sem látott az egész bárban. -Dolgozott már az éjszakai műszakban? - tette fel Eve a kérdést.
. -Soha. Én nappali alkalmazott vagyok - tette le a Puicér Eve kávéját a pultra. Olyan fürgén mozgott, mintha valami gyorsétteremláncban szolgálna ki, és nem egy bárban dolgozna pincérnőként. - Ki van bent tíz és három között, aki jó megfigyelő, és emlékszik az arcokra? - Itt senki sem emlékszik az arcokra, ha ezzel segít valakinek. Eve előkotorta a jelvényét és a pultra fektette. - Talán ez felfrissíti az emlékezetét. - Nem mondhatnám - vont vállat érdektelenül a pincérnő. - Nézzék, ez a lebuj tiszta. Van otthon egy köly. köm, ezért dolgozom nappal, nem pedig éjjel, és ezért nézem meg rendesen, hol állok munkába. Mielőtt idejöttem, alaposan megvizsgáltam ezt a helyet. Dennis egy barátságos bárt vezet, éppen ezért alkalmaz embereket a robotok helyett. Talán bevadultam egy kicsit, de szemet hunyt fölötte. - Ki az a Dennis, és merre találjuk? - Felmennek a csigalépcsőn, és jobbra lesz az irodája, az első pult mögött. Ő ennek a helynek a tulajdonosa. - Hé, Dallas. Talán szakíthatnánk pár percet arra, hogy együnk valamit - panaszkodott Feeney, miközben követte Eve-t. - Szerintem a Mick Jagger megérne egyj próbát. - Majd máskor megkóstolod. A felső szinten nem nyitották még meg a bárt, de nyilvánvalóvá vált, hogy Dennist már riadóztatták. Félresiklott egy tükörrel borított panel, és mögötte ott állt a férfi, egy sovány, aszkétaarcú alak. Hegyes, vörös szakáll díszelgett az álla alatt, feje tetején pedig egy kopasz foltot vett körül hollófekete haja, akár a szerzeteseknél. -Rendőr urak, Isten hozta önöket a Cikcakkban üdvözölte Eve-éket alig hangosabban, mint egy sóhaj. Van valami gond? - Szeretnénk a segítségét kérni. Szeretnénk, együttműködne velünk, Mr... -Dennis. Hívjon egyszerűen csak Dennisnek. A név kényelmetlen - vezette beljebb őket. A küszöbnél 5 et ért a kinti, karneváli hangulat. Az irodát spártai vszerűséggel rendezték be, modern felfogás szerint. Xkbent csend uralkodott, akár egy templomban. Ez az én szentélyem - mondta, mint aki tisztában ezzel a kontraszttal. - Vannak, akik egyáltalán nem Tvezik, nem is viselik el a zajt, a tömeget, és az egymásba gabalyodott embereket, ellentétben másokkal. Kérem, foglaljanak helyet. Eve kifogott magának egy fekete, magas támlájú, komoly kinézetű széket, Feeney pedig a kistestvérében helyezte magát kényelembe. - Egy múlt éjszakai vendégének az útját próbáljuk leellenőrizni. - Miért? - Hivatalos okból kifolyólag.
- Értem - ült le Dennis egy halom magasra tornyozott műanyag lap mögé, melyek az íróasztalt helyettesítették. - Milyen időpontról van szó? - Tizenegy és egy között. - Képernyő kinyit - és parancsára félrecsúszott a fal egy darabja. - Kérem a biztonsági felvételek visszajátszását este tizenegytől. A képernyő és a szoba megtelt színekkel, hangokkal és kavargással. Egy pillanatig káprázott Eve szeme, csak utána tudott összpontosítani. A kép látószöge befogta az egész klubot. Méltóságteljes nézet, csodálkozott Eve. Mintha a megfigyelő közvetlenül a vendégek feje fölött lebegne. Ez visszahozta Dennist a földre. Mosolyogva figyelte Eve reakcióját. - Hangot kiiktatni - és hirtelen csend támadt. A tömeg mozgása földöntúlinak tűnt. Táncosok keringtek a forgó parketteken, miközben villogó fények világították meg az arcukat, kiemelték komoly, vidám vagy vad grimaszaikat. Egy sarokasztal melletti társaság mozdulataiból világosan kitűnt, hogy valamin keményen összevitatkoztak. Egy másiknál vadul fogdosta egymást egy elmélyült pár. Majd hirtelen kiszúrta Mavist. Egyedül. - Ki tudja nagyítani? - emelkedett fel ültéből Eve, és ujjával a képernyő bal középső harmadára mutatott. - Természetesen. Eve szemöldökráncolva figyelte, ahogy Mavis alakja megnő és kitisztul. A képernyő sarkában futó óra szerint mindez huszonhárom óra negyvenötkor történt. Szeme alatt a zúzódás már elkezdett sötétedni. És amikor fejét egy mellette elhaladó csoport felé fordította, világosan ki lehetett venni a karmolásokat a nyakán. De nem az arcán, szorult el Eve szíve. A kék ruha, amit viselt, a vállánál kissé beszakadt, de azért még tartott. Látta, hogy Mavis leráz magáról egy csoport férfit, majd egy csoport nőt. Lehajtotta az italát, és a poharat két ugyanolyan, de már üres pohár mellé állította az asztalra. Kissé inogva állt fel, egyensúlyozott, majd eltúlzott méltósággal tört utat könyökével a tömegben. Ekkor volt nulla óra tizenöt. - Ezt kereste? -Többé-kevésbé. -Videó kikapcs - mosolygott Dennis. - A kérdéses nő időről időre bejár a klubba. Általában sokkal barátságosabban viselkedik, szeret táncolni. Néha még énekel is. Úgy vélem, egyfajta tehetség, szereti szórakoztatni a közönséget. Kíváncsi a nevére is? - Tudom, ki ő. - Akkor hát - állt fel Dennis - remélem, Miss Freestone nem keveredett nagyobb bajba. Szerfölött boldogtalannak látszott. -Küldjek hivatalos kérelmet a diszk másolatáér vagy ad most nekem egyet? Dennis felvonta egyik vakítóan vörös szemöldökét. -Boldogan a rendelkezésére bocsátok egy példány Számítógép, készíts egy másolatot! Esetleg valami másban is a segítségükre lehetek? - Nem, pillanatnyilag nem - vette át Eve a diszket, és
becsúsztatta a retiküljébe. - Köszönöm, hogy együttműködött velünk. - Az együttműködés tartja egyben az életet - jegyezte jfleg Dennis, miközben hátuk mögött a panel csendben a helyére siklott. - Varázslatos - ámult Feeney. - Inkább csak hathatós. Tudja, Mavis belekeveredett egy verekedésbe, miközben a klubban táncolt. Megkarmolták az arcát, és elszakították a ruháját. - Aha - és Feeney, elhatározva, hogy most már mindenképp eszik valamit, megállt egy pult előtt, és rendelt magának egy Jaggert elvitelre. - Az aggodalom és a munka mellé neked is férne még valami a szervezetedbe, Dallas. -Jól vagyok. Nem sok látszik a felvételen, de ha Mavis azt forgatta a fejében, hogy elmegy Leonardóhoz, akkor innen délre és keletre kellett elsétálnia. Gyerünk, derítsük ki, hogy közben hol állhatott meg. - Remek. Csak folytasd - és Eve-nek ki kellett várnia, amíg a rendelés kicsúszik a pult egy résén. Feeney menet közben tépte le a csomagolópapírt, és akkor harapta az elsőt, amikor beültek a kocsiba. Őrületesen jó kaja. Mint Jagger volt. -A pokolba vezető úton haladók örökké élnek kezdte el keresni Eve a térképet, amikor a kocsi linkje hirtelen beérkező hívást jelezve felcsipogott. - A laborjelentés - mormolta, és a képernyőre meredt. - Ó, a francba. - A pokolba, Dallas, ez aztán a szendvics - és első étvágyát elverve, Feeney zsebre rakta a vásárolt ételt. Majd mindketten hallgatásba burkolóztak. A jelentés világos volt. Mavis, és csakis Mavis bőrét tárták meg az áldozat körmei alatt. Mavis, és csakis Mavis ujjlenyomatait a gyilkos fegyveren, és a tetthelyen is csak az ő vére keveredett az áldozatéval. A link ismét felcsipogott, de ezúttal egy arc tűnt fel ai képernyőn. -Jonathan Heartly államügyész vagyok, Dallas hadnagy. - Veszem az adást. -Másodfokon kiadtunk egy elfogatási parancso Mavis Freestone ellen. A vád: gyilkosság. - Nem vesztegetik az idejüket - morogta Feeney. Hetedik fejezet ggyedül akarta végigcsinálni. Egyedül kellett végigcsinálnia. Persze számíthatott Feeneyre, hogy összeszedje azokat a részleteket, melyek meggyengíthetik a Mavis ellen felhozott vádakat. De a munka oroszlánrészét neki kellett elvégeznie. Mégis boldog volt, amikor Roarke nyitott neki ajtót. - Ne szólj egy szót sem. Látom az arcodon - és a két tenyere közé fogta Eve arcát. - Nagyon sajnálom. - Nálam van a letartóztatási parancs. Nekem kell érte mennem és bevinnem. Ennél többet nem tehetek érte. - Tudom. Gyere be - húzta magához Roarke, és szorosan ölelte, miközben Eve a vállára hajtotta a fejét. Meg fogjuk találni a mozaikdarabkákat, amelyek végül
segítenek Mavist tisztázni. -Eddig semmit sem találtam, semmit, Roarke, ami segít rajta. Minden egyre rosszabb és rosszabb lesz. Minden bizonyíték a helyén van. Az indíték és az időzítés is egyezik - húzódott hátra Eve. - Ha nem ismerném személyesen, még én magam sem kételkednék a bűnösségében. - De ismered. - Meg lesz rémülve - ijesztgette magát Eve, és a lépcsőforduló felé pillantott, ami mögött Mavis várta. A vizsgálóbíró azt mondta, nem gördít akadályt az óvadékfizetés elé, ennek ellenére szüksége lesz... Roarke, gyűlölök esmit kérni... - Nem kell kérned. Már fel is vettem a kapcsolatot az ország legjobb ügyvédi irodájával, ami bűnügyekkel is foglalkozik. - Ezt soha nem fogom tudni neked megfizetni. - Eve... - Most nem a pénzre gondoltam - és Eve remegő lélegzettel megszorította Roarke mindkét kezét. - Nem is ismered igazán, mégis hiszel az ártatlanságában, mert én is hiszek. Ezt nem tudom neked visszafizetni. Most pedig be kell vinnem. - És egyedül akarod - értette meg Roarke, és korábban már arra az álláspontra jutott, hogy ha ez bekövetkezik, akkor ne vitatkozzon Eve-vei. - Riasztom az ügyvédeit. Mi a vád? - Gyilkosság. Beszélnem kell a médiával. Már biztosan kiszivárgott, hogy régóta ismerem Mavist - túrt bele zilált hajába Eve. - És a te neved is belekeveredhet. - Szerinted én emiatt aggódok? Eve erre a kérdésre csaknem elmosolyodott. -Nem, azt hiszem, nem. Nem fog sokáig tartani. Mavist pedig olyan hamar visszahozom, amilyen hamar csak tudom. - Eve - mormolta Roarke, amikor Eve elindult a lépcsők felé. - Ő is bízik benned. És jó oka van rá. - Remélem, igazad van - és összeszedve a bátorságát felment a lépcsőn, majd lassan végigsétált a Mavis szobájához vezető folyosón. Amikor odaért, bekopogott. - Bejöhetsz, Summerset. Mondtam neked, hogy majd lemegyek a süteményért. Ó - hajolt hátra meglepetten Mavis a számítógép képernyőjétől, ahol éppen egy új ze neszámon dolgozott. Hogy felvidítsa magát, zafírokkal díszített, testhez tapadó ruhát vett fel, és a haját is hasonk élénk színűre festette. - Azt hittem, Summerset jön. - És a sütemény. - Aha. Betört ide, és azt mondta, hogy a szakács tripl csokoládés sutit sütött. Tudja, hogy ez a gyengém. Tu: dom, hogy ti ketten nem igazán jöttök ki egymással, hozzám nagyon kedves. - Mert folyton meztelenül képzel maga elé. - Bármiért is, de működik - kezdett trikolórban pom pázó körmeivel verni egy ideges ritmust a konzolon.
Amúgy nagyszerű fickó. Azt hiszem, ha Roarke-ra veta tekintetem, minden egész másképp lenne. Az egész letét neki szentelte. Azt hinné az ember, hogy nem is a főnöke, hanem az elsőszülött és egyetlen fia. Ez az egyetlen oka, hogy fájdalmat okoz neked... és nem igazán segít sem, hogy nyomozó vagy. Szerintem Summerset alapvetően idegenkedik a rendőröktől. Itt Mavis elhallgatott, és szemmel láthatóan megremegett. - Elnézést, Dallas. Csak fecsegek itt összevissza. Halálosan meg vagyok rémülve. Ugye megtaláltad Leonardót? Valami nagyon, de nagyon tönkrement. Ugye megsérült? Meghalt. - Nem, egyáltalán nincs semmi baja - vágott át Eve a szobán, és letelepedett az ágy végébe. - Ma reggel bejött a kapitányságra. Van egy vágás a karján, ennyi az egész. Kettőtöknek ugyanaz az ötlete támadt az éjszaka. Jól berúgott, elment a lakásodra, és mielőtt kidőlt volna, még megvágta magát a törött üveggel - Részeg volt? - pattant fel Mavis. - Nagyon ritkán szokott inni. Tudja, hogy nem engedheti meg magának. Egyszer elmesélte, hogy részegen olyan dolgokat csinál, amire józanul képtelen visszaemlékezni. Ez megijesztette, és... a lakásomra - mondta, és ellágyult a tekintete. - Ez olyan édes. Utána pedig, mivel engem nem talált, elment hozzád. -Azért jött el hozzám, hogy bevallja, ő ölte meg Pandorát. Ezt hallva Mavis úgy tántorodott hátra, mintha Eve arcul csapta volna. - Ez lehetetlen. Leonardo senkit sem bántana. Egyszerien képtelen rá. Csak engem próbált védeni. - Akkor még semmit sem tudott arról, hogy te is belekeveredtél. Azt hiszi, hogy biztosan vitatkozott Pandoravai, majd összeverekedtek, és megölte. -Hát ez a feltevés teljes mértékben hibás. -Ahogy a bizonyítékokból is kiderül - dörzsölgette Eve fáradt szemeit, és egy pillanatra odaszorította az ujjait. - A karján a vágás egy törött üvegtől származik. A tetthelyen nem találták meg a vérét, és a ruhájára sem tapadtak rá szálak Pandora öltözékéből. Még nem rekonstruáltuk pontosan, merre járt a gyilkosság éjjelén, de nincs ellene semmi bizonyítékunk. - Ó, akkor minden rendben. Te nem hittél neki. -Ezt még nem döntöttem el, de pillanatnyilag tisztázzák a bizonyítékok. - Hála Istennek - csúszott Eve mellé az ágyra Mavis. - Mikor találkozhatom vele, Dallas? Tisztáznunk kell egyet s mást a kapcsolatunkban. - Ez még egy kiesig odébb lesz - hunyta le szorosan a szemét Eve, majd kinyitotta, és kényszerítette magát, hogy Mavis szemébe nézzen. - Meg kell, hogy kérjelek egy szívességre, a legnagyobbra, amit valaha is kérni lehet tőled. - Fájni fog?
- Igen - és Eve látta, hogy Mavis halovány mosolya lefoszlik az arcáról. - Kérlek, bízz bennem, és abban, hogy vigyázni fogok rád. Hogy hidd el, a munkámban én vagyok a legjobb. Arra kell kérjelek, hogy emlékezz: te vagy a legjobb barátom, és nagyon szeretlek. Mavis lélegzete remegni kezdett. De szemei szárazak maradtak, perzselően szárazak. A szája is kiszáradt. - Azért jöttél, hogy letartóztass. -Befutott a labor jelentése - fogta meg Eve Mavis kezét, és erősen megszorította. - De nem okozott meglepetést, mert már tudtam, hogy valaki elrendezte a helyszínt. Igazság szerint számítottam erre, Mavis. Reméltem, hogy találok valamit... bármit, mielőtt meg kell tennem, de képtelen voltam. Feeney is ezen dolgozik. Ő a legjobb, Mavis, hidd el nekem. És Roarke már felfogadta a legjobl ügyvédeket, akiket ember felfogadhat. Ez csak formaság. - Gyilkosság vádjával kell letartóztatnod. - Kettős gyilkosság gyanújával. Egy kis törés. Tudom, hogy ez nem hangzik valami vidáman, de az ügyészség nem gördít akadályt az óvadékfizetés elé. Néhány órán belül visszahozlak, és nyugodtan megeheted a süteményed. De Mavis fejében az elhangzottaknak csak egy kis darabkája visszhangzott. Kettős gyilkosság. Kettős gyilkosság. - Be kell dugnod egy cellába. Eve perzselő tüzet érzett a tüdejében, ami gyorsan terjedt a szíve felé. - Csak rövid időre. Ezt megígérem. Feeney épp most dolgozik azon, hogy előrébb hozzák az előzetes meghallgatást. És rengeteg emberét bevonta a munkába. Mire beviszlek, minden rendben lesz, a bíró megállapítja az óvadék összegét, és már jöhetsz is vissza. És viselheted a személyi azonosítót, ami jelzi, merre jársz, gondolta Eve. Csapdába leszel ejtve a házban, nehogy a média lecsapjon rád. A cella osztályon felüli, és kényelmes, de itthon is börtönben fogod magad érezni. - Ez nem hangzik túl vészesen. - Azért nem lesz könnyű, de meg tudom azzal könynyíteni, hogy emlékeztetlek rá: a legjobb nyomozók állnak melletted. Semmiről se mondj le, ami a jogodban áll, oké? Ne mondj nekem semmit, amit nem szükséges. Ne mondj senkinek semmit. Megértettél? - Rendben - tolta el magától Eve kezeit Mavis, és felállt. - Essünk túl rajta. Eve csak órák múlva ért vissza a házba, ennyi ideig tartott, amíg végzett. A lámpák halványan világítottak. Remélte, hogy Mavis bevette a nyugtatókat, amiket tanácsolt, és ttrár rég lefeküdt aludni. De tudta, hogy ő nem követi majd a példáját. Tudta, Feeney teljesíti a kérését, hogy Mavist Roarke személyes felügyelete alá helyezzék. De mást is meg keliett csinálnia. Es ezek között a sajtótájékoztató bizonyult a legszörnyűbbnek. Mint ahogy számított is rá, a hiénák lecsaptak a Mavisszel fennálló barátságára, és pedzegették a személyes érintettséget is. De a parancsnok személyes jókívánságai mellett arról is biztosította, hogy teljes mértékben megbízik benne, és ő vezetheti ezt a nyomozást. Nadine Fursttel négyszemközt találkozott, és ez valamivel könnyebb volt. Csak annyit kell tenned, gondolta
Eve rosszkedvűen, miközben felfelé kapaszkodott a lépcsőn, hogy megmented egy ember életét, és boldogan melléd áll majd. Nadine szívében ott tombolt a vérszomj, nagyon akarta a sztorit, de emellett le is volt Eve-nek kötelezve. Mavis korrekt sajtót kap majd a 75-ös Csatornától. Majd olyasmit tett, amire eddig még csak nem is gondolt. Önként felhívta a rendőrség pszichológusát, és kért tőle egy időpontot. Még lemondhatom, emlékeztette önmagát, miközben a szemhéját dörzsölgette. Talán le is mondom. - Ahhoz képest, hogy milyen nehéz nap áll maga mögött, elég későn ért haza, hadnagy. Erre maga mellé ejtette a kezét, és látta, hogy Summerset lép elő a szobájától jobbra eső ajtó homályos négyszögéből. Mint általában, most is feszes, fekete ruháját viselte, és helytelenítően ráncolta komoly arcát. Csaknem annyira gyűlölte Eve látványát, mint amilyen simán vezette a háztartást. - Ne kössön belém, Summerset. Summerset egyenesen feléje lépett. -Eddig azt hittem, habár folyamatosan hibázik, ennek ellenére legalább egy hozzáértő nyomozó. Most viszont már látom, hogy nem több, csak egyik barátja annak, aki magától függ. - Komolyan azt hiszi, hogy a mai este után bármit mond, azzal hatással lesz rám? - Nem hinném, hogy bármi is hatással lenne magára, hadnagy. Magából hiányzik a hűség, tehát maga egy nagy senki. Sőt még annál is kevesebb. - Talán maga majd ad néhány tanácsot, hogy kellene kezelnem a kialakult helyzetet. Talán be kellett volna ültetnem Mavist Roarke egyik hajójába, kilőni a bolygóról, és elrejteni valami eldugott planétán. És akkor az egész hátralévő életében menekülhetne. - Akkor legalább nem sírta volna álomba magát. Ez a lövés egyenesen a szíve közepébe talált, ahová Summerset szánta. A fájdalom felülkerekedett a kimerültségén. - Takarodj az utamból, te csirkefogó, és tartsd is magad távol tőlem - lökte el Summersetet, de ennek ellenére nem fogta menekülésre a dolgot. Lassú léptekkel a nappaliba sétált, ahol Roarke épp a sajtótájékoztatóját nézte vissza a képernyőn. - A rettenetes nyomás ellenére - mondta Roarke, és felállt - egész jól csináltad. - Aha, igazi profi vagyok - ment át Eve a fürdőszobába, és nézegetni kezdte arcát a tükörben. Egy sápadt nőt látott, akinek sötét karikák övezik a szemét. És a saját képe mögött megpillantotta saját tehetetlenségét is. -Mindent olyan jól csináltál, ahogy csak tudtad szólalt meg mögötte Roarke csendesen. -Jó ügyvédeket szereztél Mavisnek - rendelt Eve hideg vizet a rendszertől, és az arcába fröcskölte. Zsonglőrködtek velem az interjú alatt. Megszorongattak. Keménynek kellett lennem. De hatással voltam rájuk. Legközelebb, ha majd villamosszékbe kell juttatnom a barátom, biztos megint őket fogom majd felfogadni.
Roarke figyelte, ahogy egy törülközőbe temeti az arcát. - Mikor ettél utoljára? Eve csak a fejét rázta. Ennek a kérdésnek nem volt jelentősége. - A riporterek ki akartak csinálni. Egy hozzám hasonló nyomozó ritkán kerül a karmaik közé. Megoldottam néhány jelentősebb ügyet, és a csúcsra kerültem. Néhanyan egyszerűen csak szeretnék látni, milyen nagyot esem. És közben a nézőszám jár az eszükben. - Mavis nem hibáztat semmiért. - Én hibáztatom saját magam - tört ki Eve, és félrelökte a törülközőt. - Én hibáztatom magam, hogy a fene egye meg. Én mondtam neki, hogy bízzon bennem, és hogy majd kézbe veszem az ügyet. És hogy vettem kézbe? Letartóztattam. Bevittem. Ujjlenyomatot vettem tőle, lefényképeztem, megtörtént a hangazonosítás is, és most az egész anyag ott van az aktájában. Utána pedig benn tartottam egy cellában, amíg az ügyvédek, akiket te fogadtál fel, meg nem érkeztek az óvadékkal. Gyűlölöm magamat. Összetört. Eve egyszerűen összetört. A tenyerébe temette az arcát, és hangos zokogásban tört ki. -Itt az idő, hogy kiengedd - kapta ölbe fürgén Roarke, és az ágyhoz vitte. - Ettől majd jobban érzed magad - kezdte ringatni, miközben a haját simogatta. Valahányszor Eve felsírt, Roarke azt gondolta, hogy ez csak valami hirtelen érzelemkitörés, múló vihar. Eve szemében csak ritkán jelentek meg nyugodt, csendes könnyek. Evének csak ritkán volt bármi is könnyű. - Ez nem segít - sikerült végül kinyögnie. - Dehogynem. Kisírod magadból a hamis bűntudato és a fájdalmat. Holnap sokkal tisztábbnak fogod mag érezni. Eve próbálta megnyugtatni magát, de fájt a feje, remegett a lélegzete. - Ma éjjel dolgoznom kell. Meg kell vizsgálnom pár személy és lehetőség valószínűségét. Nem, gondolta Roarke nyugodtan. Nem fogsz dolgozni. - Csak egy pillanat. Előbb egyél valamit - és mielőtt Eve tiltakozhatott volna, Roarke már fel is állt, és elindult az autoséf felé. - Még a te csodálatos szervezetednek is szüksége van táplálékra. És van valami, amit el akarok mesélni. - Nem vesztegethetem az időm. - Nem fogod vesztegetni. Tizenöt perc, gondolta Eve, miközben csodálatos illatok szálltak feléje. - Csak gyorsan csináld meg a kaját, és fogd rövidre a mondandódat, oké? - dörzsölte meg Eve a szemhéját, miközben nem tudta eldönteni, hogy szégyellje magát, vagy inkább megkönnyebbüljön, hogy végre ki tudta lökni a dugót, és szabad folyást engedett a könnyeinek. - Bocs, hogy csak itt bőgök neked. - Mindig készen állok ara, hogy kisírd magad a vállamon - lépett mellé Roarke, kezében egy tányér gőzölgő omlettel és egy csészével. Majd leült, és Eve duzzadt, kimerült szemébe nézett.
- Imádlak. Eve elpirult. Úgy látszik, egyedül Roarke tudta vörösbe borítani az arcát. - Csak próbálod elterelni a gondolataim - húzta maga elé a tálcát és a villát. - Ez mindig sikerül, és soha nem tudom, mit feleljek - kóstolta meg a tojást. - Talán az megtenné, hogy te vagy a legjobb, ami az életemben történt velem. - Ez megteszi. Eve felemelte a csészét, belekortyolt, majd összeráncolta a szemöldökét. - Ez nem kávé. -A változatosság kedvéért most teát kaptál. Egy nyugtató teakeveréket. El tudom képzelni, mennyire túl vagy töltve koffeinnel. - Lehet - és mivel a tojásnak mesés íze volt, valamint ereje sem maradt, hogy vitatkozzon, Eve nagyot kortyolt a bögréből. - Finom. Oké, akkor elő azzal a mesével. -Már bizonyára elgondolkoztál rajta, miért tartom ftiagam mellett Summersetet, holott ő... hogy úgy Mondjam, a legkevésbé sem barátságos. Eve felhorkant. - Úgy érted, legszívesebben kitaposná az átkozott beleimet. De ez a te dolgod. - A mi dolgunk - javította ki Roarke. - Különben sem akarok éppen most róla beszélgetni. - Ez történetesen sokkal inkább rólam szól, és egy olyan esetről, amiben sok hasonlóságot fedezhetsz fel a jelenlegi helyzeteddel - figyelte, hogy iszik Eve, és azt számolgatta, marad-e elég ideje elmondani a történetet. Amikor még nagyon fiatal voltam, és még a dublini utcákon éltem, összeköttetésbe kerültem egy férfival és a lányával. A kislány, nos, a kislány egy valódi angyal volt. Neki volt a legédesebb mosolya ezen a kerek világon. Ők ketten párban űzték a szélhámosságot, mégpedig valami csodálatos hatékonysággal. Többnyire beugrattak másokat, átrázták az ostobákat, miközben szerény életet éltek. Akkoriban magam is hasonlóképp kerestem a kenyerem, viszont velük ellentétben én szerettem a változatosságot, zsebmetszéssel és tiltott szerencsejátékok szervezésével is foglalkoztam. Amikor Summersettel és a lányával találkoztam, habár akkor még nem ez volt a neve, még élt az apám. - Tehát szélhámos volt - vetette közbe Eve két harapás között. - Tudtam, hogy van valami homályos folt a múltjában. - Egész ragyogó volt. Rengeteget tanultam tőle, és szerettem úgy gondolni, hogy ő is tőlem. Egyszer, amikor a kedves öreg papa a szokásosnál is kegyetlenebbül elvert, ő talált rám eszméletlenül egy sikátorban. Magához vett. A gondomat viselte. Nem volt pénze orvosra, nekem pedig nem volt betegkártyám. Ellenben volt pár törött bordám, agyrázkódásom és egy kificamodott vállam. - Sajnálom - és ahogy maga elé képzelte a helyzetet, egy másik kép is előtört Eve emlékei közül, amitől kiszáradt a szája. - Szívás az élet. -Az. Summerset viszont képzett ember volt. Még: nemi orvosi gyakorlattal is rendelkezett. A munkája során
sokszor kellett MT-s álöltözékben mozognia. Olyan meszsze azért nem akarok menni, hogy kijelentsem, ő mentette meg az életemet. Fiatal voltam, erős, és hozzá voltam ilyenekhez szokva, de ebből az is következett, hogy semmivel szemben sem támasztottam felesleges igényeket. -Az adósa lettél - tolta félre Eve az üres tányért. Értem. Ezzel semmi gond. - Nem, egyáltalán nem erről van szó. Az adósa lettem. És leróttam az adósságot. Volt olyan időszak, amikor ő tartozott nekem. Amikor az apám, akit mellesleg senki sem siratott, élete véget ért, partnerek lettünk. Megint csak azt kell mondanom, hogy nem ő karolt fel, egyedül is tudtam volna vigyázni magamra, de megadta nekem azt, amit akár családnak is nevezhetnénk. Szerettem Marlenát. - A lányát - és Eve megrázta a fejét, hogy tisztuljanak a gondolatai. - El is felejtettem. Nehéz elképzelni apaként ezt a vén fingot. És hol van most a lány? -Meghalt. Tizennégy éves volt, én pedig tizenhat. Többé-kevésbé elmondható, hogy hat évet töltöttünk együtt. Az egyik általam szervezett szerencsejáték elég rendesen jövedelmezett, és felkeltette a figyelmét egy apró, de különösen erőszakos szindikátusnak. Úgy érezték, behatoltam a területükre. Én viszont úgy, hogy csak kihasítottam azt, ami jár nekem. Megfenyegettek. Elég nyegle voltam ahhoz, hogy ezt a fenyegetést figyelmen kívül hagyjam. Egyszer-kétszer megpróbáltak elkapni. Azt hiszem azért, hogy megtanítsanak a tiszteletre. De engem elég nehéz volt elcsípni. És közben nőtt a hatalmam, talán még az elismertségem is. És természetesen pénzt csináltam. Eleget ahhoz, hogy vegyünk egy apró, nagyon szerény lakást. És közben valahogy Marlena is belém szeretett. Roarke itt szünetet tartott a történetben, lenézett a kezeire, és sajnálkozva folytatta a visszaemlékezést. - Úgy vigyáztam rá, mint egy értékes befektetésre, de nem úgy, mint egy szeretőre. Gyönyörű volt, és hihetetlenül ártatlan, dacára annak az életnek, amit folytattunk. Természetesen én is férfi voltam, talán romantikával gondoltam rá. Ám szexuálisan soha. Azonban neki más elképzelései voltak, és egy éjjel bejött a szobámba. Édes volt, de egyben meg is rémített, amikor felajánlkozott nekem. Megijedtem, dühös lettem, és a csontom velejéig reszketni kezdtem. De mivel egyben férfi is voltam, el lehetett csábítani. Ekkor ismét csak Eve-re emelte a tekintetét, a viharos tekintetét. -Kegyetlenül viselkedtem vele, Eve. Elküldtem, és ezzel összetörtem a szívét. Gyerek volt még, és ez teljesen feldúlta. Sohasem felejtem el az arcát. Bízott bennem, hitt bennem, és én pedig azt tettem, ami helyes volt: elárultam. - Ugyanúgy, ahogy én árultam el Mavist. - Ugyanúgy, ahogy szerinted elárultad Mavist. De ez
más. Több. Aznap éjjel elhagyta a házat. Másnap reggelig Summerset sem és én sem tudtuk meg, hogy elment, csak akkor, amikor egy küldönc tájékoztatott minket arról, hogy a szindikátus elkapta. Visszaküldték a ruháit, amiket viselt. A vérfoltos ruháit. Eletemben először és utoljára láttam Summersetet teljesen tanácstalannak. Én voltam az egyetlen, aki megadhatta nekik azt, amit akartak, én voltam ez egyetlen, aki tehetett valamit. Tétovázás nélkül felajánlhattam volna magamat Marlenáért cserébe. Mint ahogy most te is tétovázás nélkül helyet cserélnél Mavisszel. - Igen - tette le kábán az üres csuprot Eve. - Bármit megtennék. - Van, amikor már mindenhez késő. Felvettem a kapcsolatot a szindikátussal, és azt mondtam, megbeszélhetnénk ezt a dolgot, és könyörögtem, hogy ne bántsák. Persze már bántották. Megerőszakolták és megkínozták azt az elbűvölő, tizennégy éves kislányt, aki olyan sok örömet talált az életben, és csak most kezdte érezni mindazt, amit egy nő érez. Néhány órával azután, hogy üzentem a szindikátusnak, odalökték a küszöbömre. Csak arra használták a testét, hogy megrémítsenek egy vetélytársat, egy betolakodót. Embertelenül bántak vele, és már nem maradt lehetőségem, hogy megváltoztassam a történteket. - Nem a te hibád volt - fogta meg Eve Roarke kezét. Sajnállak. Nagyon sajnállak, de akkor sem a te hibád volt. -Nem, valóban nem az én hibám volt. Evekbe telt, mire ezt elhittem, megértettem és feldolgoztam. Summerset pedig sohasem hibáztatott, Eve. Pedig megtehette volna. Marlena volt az élete, aki miattam szenvedett, és halt meg. Ennek ellenére ezt egyszer sem hányta a szememre. Eve felsóhajtott és lehunyta a szemét. Tudta, hogy Roarke az életének egy olyan szeletét osztotta meg vele, amit rémálomként élt meg, és megkönnyebbült most, hogy kiadhatta magából. - Nem akadályozhattad meg a történteket. Qak kézbe vehetted az irányítást, miután mindez megtörtént - és fáradtan megint kinyitotta a szemét. - Mi történt ezután, Roarke? - Hajtóvadászatot indítottam azok után, akik ezt tették Marlenával, és megöltem őket, egyiket a másik után. Olyan lassú és fájdalmas halált haltak, amilyet csak ki tudtam agyalni - mosolyodott el. - Mindannyian a saját módszereink szerint keressük az igazságot és a feloldozást, Eve. - Az önbíráskodás nem jelent igazságot, Roarke. - Neked nem is. De Mavis számára megtalálhatod az igazságot és a megnyugvást. Ebben senki sem kételkedik. - Nem engedhetem, hogy kitegyék egy tárgyalás borzalmainak - csuklott oldalt Eve feje majd visszarántotta egyenesbe. - Meg kell találnom... El kell mennem... de súlyos kezét már képtelen volt a fejéhez emelni. A francba, Roarke. A francba. Ebben a teában nyugtató volt. - Aludj csak - dünnyögte Roarke, és gyengéden lekapcsolta Eve fegyvertáskáját. - Feküdj le.
- Gyógyszert adni egy olyan embernek, aki ebbe nem egyezett bele, megsérti a... - és Eve már alig érezte, hogy óvatos kezek kigombolják az ingét. - Reggel majd letartóztatsz - javasolta Roarke. Levetkőztette Eve-et, majd maga is megszabadult a ruháitól, mielőtt melléje feküdt volna az ágyba. - Most csak aludj. Eve aludt, de még így, Roarke mellett is üldözték az, álmai. Nyolcadik fejezet Eve rosszkedvűen ébredt. Roarke egyedül hagyta, ami az ő szempontjából talán bölcs döntés volt, mégsem csalt vele mosolyt Eve arcára. Az altatónak, Roarke szerencséjére, nem voltak utóhatásai. Éberen, frissen és dühösen nyitotta ki a szemét. Viszont az elektronikus jegyzettömb vörös lámpája, ami az éjjeliszekrényen pislogott sem dobta fel túlzottan. Sem pedig Roarke kedves hangja, amit akkor hallott meg, amikor elhatározta, hogy visszahallgatja az üzenetet. -Jó reggelt, hadnagy. Remélem, jól aludtál. Ha felébredsz nyolc előtt, megtalálsz a reggelizőzugban. Nem akartam megzavarni az álmodat. Olyan békésnek tűntél. - De nem sokáig - sziszegte Eve összeszorított fogai között. Tíz perc alatt letusolt, felöltözött, és felcsatolta a fegyvertáskáját. A reggelizőzug, ahogy kedvesen nevezték, valójában hatalmas, napfényes terasz volt a konyha mellett. Eve nemcsak Roarke-ot találta ott, hanem Mavist is. Ahogy közeledett hozzájuk, mindketten rávetették kifejezéstelen tekintetüket. - Rengeteg elintéznivalónk van, Roarke. -Visszatért a színed - állt fel örvendezve a férfi, és megcsókolta Eve orra hegyét. - Nem áll neked jól a sápadt bőr - majd felnyögött, ahogy Eve beleöklözött a gyomrába. Férfiasan megköszörülte a torkát. - Szemmel láthatóan visszanyerted az erőd is. Kérsz kávét? -Azt akarom, hogy tudd: ha még egyszer megengedsz magadnak egy ilyen vakmerő húzást, én... - majd ellépett Roarke elől, és Mavis felé pillantott. - Hát te meg min vigyorogsz? - A látványon. Azon, hogy szurkáljátok egymást. - A végén még meg találom szúrni, de annyira, hogy hanyatt fekve végzi, a plafont bámulva - de ennek ellenére továbbra is álmélkodva figyelte Mavist. - Egyszerűen... nagyszerűen festesz - jelentette ki - Úgy ám. Jól kibőgtem magam, befaltam egy nagy tábla svájci csokit, majd befejeztem az önsajnálatot. Hiszen a város legjobb nyomozója és a legjobb ügyvédekből verbuvált csapat, amit csak egy milliárdos megvehet, az én oldalamon áll, és még van egy fickó is, aki szeret. Rájöttem, hogy ha túlestem mindezen, úgy fogok visszatekinteni az életem eme szakaszára, mint valami nagy kalandra. És mivel a média figyelmét is felkeltettem, a karrierem is felszárnyal majd. Megfogta Eve kezét, és maga mellé húzta a párnázott
padra. - Már nem félek. Eve hosszan és mélyen Mavis szemébe nézett. - Valóban. Igazán remekül nézel ki. Látom rajtad. - Már jól vagyok. Újra és újra átgondoltam az eseményeket. Ha már minden leülepedett, nem is olyan bonyolult. Nem én öltem meg Pandorát. Te majd kinyomozod a tettest, és amikor megtaláltad, minden véget ér. Addig meg itt fogok lakni ebben a hihetetlen házban, és hihetetlen ételeket eszek - szúrta föl a villájára az utolsó falatot. Az arcomat és a nevemet pedig felkapja a média. - így is lehet nézni - mondta Eve, miközben nyugtalanul kávét programozott az autoséfbe. Mavis, nem akarom, hogy aggódj vagy idegeskedj, de ez nem olyan könynyű, mint végiggördeszkázni a parkon. - Nem vagyok hülye, Dallas. - Nem úgy értettem... - Arra gondoltál, nem készültem fel a legrosszabbra, ami történhet velem. De felkészültem, viszont egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy ez be is következik. Mától kezdve pozitívan gondolkodom majd, és megteszem azt a szívességet, amire tegnap kértél. -Oké. Rengeteg dolgunk van. Azt akarom, hogy koncentrálj, és próbálj visszaemlékezni a részletekre. Bármilyen részletre, nem számít milyen apró, vagy jelentéktelen. . Mi ez? - kérdezte arra a tálkára utalva, amit Roarke épp ebben a pillanatban helyezett el előtte az asztalon. - A reggelid. - Ez zabpehely. -Pontosan. Eve rosszallóan meredt a tányérjára. - Miért nem kaphatok én is olyat, mint Mavis? - Kaphatsz, ha már megetted a zabkását. Eve villámló szemekkel kapott be egy kanálnyit. - Nagyon itt lenne az ideje, hogy elbeszélgessünk. - Nagyszerűek vagytok együtt, srácok. Igazán örülök a szerencsének, hogy ilyen közvetlen közelről nézhetlek titeket. Nem úgy értem, hogy minden tetszett elejétől a végéig, de többnyire örültem neki, hogy Dallas egy gazdag fickó ölében kötött ki - villantotta tekintetét Roarke felé. - Erre valók a barátok. - Aha, de olyan csodálatosan tudsz bánni vele. Eddig még senkinek sem sikerült. - Pofa be, Mavis. Neked most az a dolgod, hogy gondolkozz, hogy nagyon keményen gondolkozz, de ne mondj nekem semmit, mielőtt meg nem beszéled az ügyvédeiddel. - Ezt már ők is tanácsolták. Úgy vélem, ez valahogy úgy működik, mint amikor az ember próbál visszaemlékezni egy névre, amit elrejtett valahová az agya hátsó zugába. Ha abbahagyja a gondolkodást, és elkezd valami mással foglalkozni, hopp, egyszer csak ki is pattan a fejéből a válasz. Tehát elkezdek mással foglalkozni, elsősorban esküvővel. Leonardo azt üzente, hogy hamarosan menned kell az első próbádra. - Leonardo? - és Eve erre a megjegyzésre csaknem lefordult a székről. - Te beszéltél Leonardóval?
- Az ügyvédek elintézték. Úgy vélték, ez jó alkalom arra, hogy tovább folytassuk a kapcsolatunkat. A nyilvánosság romantikusnak fogja találni könyökölt Mavis az asztalra, és játszani kezdett a bal cimpájába fűzött három fülbevalóval. - Tudod, csak a hazugságvizsgálatot és a hipnózist vetették el, mert nem lehetnek benne biztosak, mire fogok visszaemlékezni. Többnyire hisznek nekem, de nem akarnak hagyni semmiféle kiskaput. Leonardóra viszont azt mondták, hogy láthatom. Tehát meg kell beszélnünk azt a próbát. - Nincs időm ruhapróbákra gondolni. Jézus Krisztus. Mavis, te arra gondolsz, hogy most a ruha és az esküvői hercehurca a legnagyobb bajom? Nem lesz esküvő, amíg ezt az ügyet be nem fejezem. Ezt Roarke is megérti. Roarke elővett egy szál sigarettát, és elmélyülten tanulmányozni kezdte. - Nem, Roarke nem érti meg. - Figyelj ide... - Nem, te figyelj ide - állt fel Mavis, és kék haján ragyogva csillant meg a napsugár. - Nem hagyom, hogy ez a zűrzavar még jobban belekavarjon az életembe. Pandora mindent megtett, hogy tönkretegyen engem és Leonardót. És még rosszabbat tett a halálával. Ezt most már nem tudja tönkretenni. Ez nem mehet így tovább, Dallas, és jobban teszed, ha beiktatod a próbát a napirendedbe. Eve nem vitatkozott, mert könnyek csillogását vette észre Mavis szemében. -Oké, rendben. Remek. Majd szakítok egy kis időt arra az ostoba ruhára. - Ez nem egy ostoba ruha. Ez egy szenzációs ruha lesz. - Én is ezt gondoltam. - így már jobb - ült le Mavis szipogva. - Mikorra jelenthetem be magunkat? - Ó... hallgass csak ide, jobb lesz, ha amíg tart ez az ügy, nem látnak együtt minket. És ezt azok a flancos ügyvédeid is meg fogják erősíteni. A nyomozás vezetője kézen fogva járkál a vádlottal. Ez nem venné ki túl jól magátv - Úgy érted, hogy nem... - csukta be Mavis a száját, és újra átgondolt mindent. - Akkor jó, nem együtt fogunk menni. Leonardo akár itt is dolgozhat. Tudtad, hogy Roarke-nak nincs az ellenére? - Ó, az ellentétek - szippantott elégetten egyet a cigarettájából Roarke. - Szerintem ez a tökéletes megoldás. - Egy nagy, boldog család - motyogta Eve. - A nyomozás vezetője, a vádlott és a tetthely bérlője, aki az áldozat volt, és a gyanúsított jelenlegi szeretője. Megbolondultatok? -Ki tudná meg? Roarke-nak kiváló a biztonsági rendszere. És ha a legkisebb esély is van arra, hogy a dolgok rosszabbra fordulnak, a lehető legtöbb időt akarom Leonardo társaságában tölteni - húzta Mavis makacs fintorra a száját. - Tehát ezek a terveim. -Majd meghagyom Summersetnek, hogy készítsen elő egy műhelyt. - Köszönöm. Ezt nagyra értékeljük.
-És mialatt egy tébolyult teadélutánt szerveztek, nekem kell megoldanom ezt a gyilkossági ügyet. Roarke Mávisre kacsintott, majd az elviharzó Eve után kiáltott. - És mi lesz a reggeliddel? - Tömd magadba. - Majd megőrül érted - jegyezte meg Mavis. - Úgy tud hízelegni, hogy az szinte már zavarba ejtő. Akarsz még enni? Mavis megtapogatta a pocakját. - Miért is ne? A Kilencedik és az Ötvenhatodik között kialakult dugó Pokollá változtatta a közlekedést. A gyalogosok és a sofőrök - fittyet hányva a városi zajszintet szabályozó törvényre - tülköltek, és kiordították magukból a felgyűlt feszültséget. Eve szívesen feltekerte volna az ablakot, hogy ezzel is csökkentse a beáramló zajt, de a kocsi hőszabályozója már megint bedöglött. Hogy még kellemesebb legyen a helyzet, természetanya negyvenfokos hőséggel árasztotta el a várost. Hogy múlassa az időt, és ne unatkozzon, Eve a beton fölött remegő levegőt figyelte. Ha ez így megy tovább, délutánra a legtöbb számítógép processzora felmondja a szolgálatot. Úgy gondolta, inkább a levegőbe emelkedik, annak ellenére, hogy a vezérlőpult időnként szeretett saját életet élni. De sok, rohanó vezető ezt már megtette. Feje fölött undorító összevisszaságban kavargott a forgalom. Néhány egyszemélyes minikopter próbált sikertelenül megbirkózni az összevisszasággal, és etől még inkább olyan lett az egész, mint a kavargó méhkas. Eve azon vette észre magát, hogy vadul vicsorog az előtte álló kocsi lökhárítóján vibráló SZERETEM NEW YORKOT feliratú holomatricára. Úgy döntött, akkor cselekszik a legésszerűbben, ha munkája egy részét elvégzi a kocsiban. - Peabody - parancsolt a linkre, mire az néhány kiábrándító statikus zörej után kapcsolta a hívottat. - Peabody. Gyilkossági csoport. - Itt Dallas. Fel fogom venni a West Side-i rendőrség előtt. Negyedóra múlva ott vagyok. - Igen, hadnagy. - Hozzon magával minden aktát, ami a Johannsenesethez és a Pandora-esethez tartozik. És legyen... - szakította félbe magát Eve, és a képernyőre sandított. - Miért van ott olyan csend, Peabody? Nem a munkahelyén van? - Ma reggel csak kevesen maradtunk idebent. Elég randa dugó alakult ki a Kilencediken. Eve kinézett a forgalomtengerre. - Ez tény? - Reggel megéri hallgatni a közlekedéssel foglalkozó adót - tette hozzá Peabody. - Én is kerülő utat választottam. - Fogja be, Peabody - morogta Eve, és bontotta az összeköttetést. A következő néhány percet azzal töltötte,
hogy elkérte az asztali linkjére befutott hívásokat, majd bejelentette magát Paul Redford belvárosi irodájába. Felhívta a labort, és próbálta megsürgetni Pandora toxikológiai jelentését, végighallgatta a szokásost, majd otthagyta őket egy találékony fenyegetés kíséretében. Épp azon tanakodott, fel kellene hívnia Feeney-t, és jól lebarmolni, amikor meglátott egy kis rést az áthatolhatatlannak tűnő kocsifalban. Előrearaszolt, befurakodott, miközben figyelmen kívül hagyta a háta mögött felharsanó kürtkoncertet és a magasba emelt középső ujjakat. Miközben azon imádkozott, hogy a járműve is engedelmeskedjen neki, a magasba emelte a gépét. Inkább felrázkódott, mint felpattant, de szerencsére el tudta érni a minimális tízlábnyi magasságot. Jobbra kanyarodott, eltöfögött az izzadó, dugóba szorult emberek feje felett, és már a Hetedik felett járt, amikor a műszerfalon a kontrollfények figyelmeztették, hogy túlterhelte a járművét. Öt háztömbnyi út megtétele után a gép rázkódni kezdett, de a dugó legrosszabb részét eddigre már maga mögött hagyta. Olyan döccenéssel rakta le a gépet, hogy összekoccantak a fogai, és gyorsan megindult a kapitányság nyugati bejárata felé. A megbízható Peabody már várta. Eve nem tudta, hogy tud a nő ilyen forróságban is ennyire nyugodtnak és hűvösnek kinézni, de nem is akarta tudni. -Egy kicsit hörög a járgánya, hadnagy - jegyezte meg Peabody, amikor beült Eve mellé. - Tényleg? Eddig észre sem vettem. -Maga túl szigorú magához, hadnagy - és amikor Eve válaszképp egyszerűen csak rávicsorgott és elindultak atvágni az Ötödiken, Peabody belenyúlt a táskájába, kivett egy aprócska ventilátort és az egyik ablakra csíptette. A hideg légáramlattól Eve csaknem összeborzongott. - Köszönöm. - Ennek a típusnak nem túl megbízható a hőszabályozója - felelt Peabody, és az arca továbbra is érzelemmentes maradt. - De lehet, hogy ezt eddig nem vette észre. - Ügyesen forgatja a szavakat, Peabody. Épp ezt szeretem magában. És most húzzunk Johannsenhez. - A labor még mindig problémázik annak a pornak az elemzésével, amit találtunk. Megakadtak. Ha azonosították is minden összetevőjét, nem árulják el. Egy kapcsolatom a fülembe súgta, hogy a tiltott szerek elsőbbséget élveznek, szóval lehet, hogy valamilyen politikai játszma folyik a háttérben. Az áldozat testében a második vizsgálat sem találta nyomát semmiféle illegális anyagnak. - Tehát nem élt velük - gondolkodott Eve. - Boomer magánál tartotta azt a nagy zsák szart, de még csak bele se kóstolt. Mit szűr le ebből, Peabody? - A lakásának az állapotából és a portásdroid jelentéséből tudjuk, hogy lett volna ideje és lehetősége kipróbálni. A priusza közepes kilengésekről tanúskodik. Ezekből arra következtetek, hogy tudhatott vagy sejthetett valamit a porról, ami visszatartotta egy kóstolótól. - Én is így gondoltam. Mit kapott Castótól? - A sötétben tapogatózik. Együttműködő, nagyon is, információk és teóriák tekintetében. Eve hallott valamit a hangjában, ami arra késztette,
hogy futólag rápillantson. - Felkereste magát, Peabody? Peabody egyenesen meredt előre csikófrizurája alól. - Nem viselkedett illetlenül. - Ne guríts, haver, nem ezt kérdeztem. Erre piros szín kúszott fel Peabody egyenruhájának a gallérja alól az arcára. - Természetes, személyes érdeklődést mutatott. -Jézusom, ez nagyon zsarusan hangzott. És ez a természetes, személyes érdeklődés viszonzásra talált? - Megfontolandó lenne, ha nem táplálna több érdeklődést a közvetlen főnököm iránt - villantotta Eve felé Peabody a tekintetét. - Van valamije magának. - Hát jobb lesz, ha inkább megtartja magának - ennek ellenére egyáltalán nem esett neki rosszul. Az én személyes érdeklődésem valahol máshol van. Egy fess gazember, vagy nincs igazam? -Állandóan az ajkamat akarom nyalogatni, amikor rám néz. - Hmmm - és Eve próbaképpen utánozta. - Akkor hajrá. -Jelenleg nem vagyok rá felkészülve, hogy belebonyolódjak egy romantikus kapcsolatba. -A pokolba, ki beszélt itt kapcsolatról? Csak vakon egymásba gabalyodnának egypárszor. -Jobb szeretem a gyengédséget, és ha partnernek tekintenek a szexuális viszonyaim során jelentette ki mereven Peabody. - Hadnagy. - Aha. Van különbség - sóhajtott Eve. Csaknem fizikai fájdalmat érzett, hogy el kellett terelnie a gondolatait Mavisről, ennek ellenére megpróbált összpontosítani. Csak ugrattam magát, Peabody. Tudom, milyen érzés, amikor az ember próbálná végezni a munkáját olyasvalakivel, akinek a jelenléte csípi a szemét. Sajnálom, ha kényelmetlenül érzi magát a társaságában, nekem viszont szükségem van a munkájára. - Ez nem gond - mosolygott felszabadultan Peabody. Es nem nagy áldozat, hogy a képét kell néznem - pillantott fel, miközben Eve az Ötödik egyik fehér tornya latt kialakított parkolóhelyek felé suhant. - Ezeknek az epületeknek is Roarke a tulajdonosa? A legtöbbnek - felelt Eve, miközben az elektronikus Prtás megvizsgálta a járművet és továbbengedte. - Ez a 02ponti irodája. És egyben a Redford Produkció New York-i főnöksége. Egyeztettem vele egy időpontot a Pandora-gyilkossággal kapcsolatban - siklott Eve a VIP fölé, amit Roarke a számára tartott fenn, és letette a kocsit. Maga nem ezen az ügyön dolgozik, ellenben hivatalosan az alárendeltem. Feeney belemélyedt az adatbányászatba, nekem pedig szükségem van egy másik szem- és fülpárra. Ellenvetés? - Nem jut semmi sem az eszembe, hadnagy. - Dallas - emlékeztette Eve, miközben kilépett a kocsiból. A biztonsági sorompó fényei felhunyorogtak, és a
rács körülölelte a kocsit, hogy megvédje az ütődésektől, karcolásoktól és a tolvajoktól. Mintha, gondolta keserűen Eve, lenne olyan tolvaj, aki két pillantást is vetne erre az ütött-kopott járműre. Óriási léptekkel haladt egy magánfelvonó felé, amikor odaérj bebillentyűzte a kódját, és próbálta titkolni a zavarát. - Ezzel időt takaríthatunk meg - motyogta. Peabody szeme kerekre tágult, ahogy belépett a vastag szőnyeggel borított kabinba, ami elég tágas volt akár hat személynek is, és még egy hatalmas, illatosán friss hibiszkusszal is büszkélkedhetett. - Imádok időt spórolni. - Harmincötödik emelet - rendelkezett Eve. - Redford Produkció, adminisztrációs részleg. - Harmincötödik emelet - ismételte meg a számítógép a kapott parancsot. - Északi kvadráns, adminisztrációs szint. - Pandora egy kisebb partit szervezett aznap este, amikor meghalt - kezdte Eve. - Talán Redford az utolsó ember, aki még életben látta. Jerry Fitzgerald és Justin Young is ott volt a meghívottak között, de hamarosan távoztak Mavis Freestone és Pandora verekedését követőenAz éjszaka hátralévő részére egymásnak igazolnak alibitRedford egy ideig még Pandorával maradt. Ha Fitzgerald és Young igazat mondanak, ők tiszták. És tudom, hogy Mavis sem hazudik - várt ki egy szíwerésnyit, de Peabody nem fűzött megjegyzést az utolsó mondatához. - Tehát megnézzük, mit tudunk kiszedni a producerből. A lift zökkenőmentesen váltott át vízszintes haladásra, és kelet felé siklott. Amikor az ajtószárnyak szétcsúsztak, beáradt a kinti zaj. Redford alkalmazottai nyilvánvalóan szerettek zenét hallgatni a napi robot közben. A levegőt süllyesztett hangszórók dübörgése töltötte el energiával. Két férfi és egy nő munkálkodott a széles, kör alakú konzolnál, derűsen beszéltek a linkekbe, és bámulták a számítógépek képernyőit. A jobb felé eső váróteremben mintha csak valami apró, de kedélyes összejövetel zajlott volna. Különféle emberek forgolódtak odabent, miközben belekortyoltak apró poharaikba vagy kis süteményeket rágcsáltak. Gyöngyöző nevetésük elkeveredett az odakintről beáramló zenével. - Mintha csak egy filmet látnék - jegyezte meg Peabody. - Éljen Hollywood - lépett Eve a konzolhoz, és felmutatta a jelvényét. Úgy döntött, amennyire csak tudja, megkönnyíti a három recepciós dolgát. - Dallas hadnagy vagyok. Megbeszéltem egy találkozót Mr. Redforddal. - Igen, hadnagy - mosolygott a férfi, aki akár Istennek is elmehetett volna tökéletes kinézetével. Azonnal bejelentem, hogy megérkezett. Kérem, addig szolgálja ki magát egy kis frissítővel. - Bekap pár falatot, Peabody? - Ezek a sütik nagyon jól néznek ki. Eltakaríthatnánk párat az útból. - Egy hullámhosszon vagyunk. - Mr. Redford azonnal fogadja, hadnagy - emelte fel a
konzol egy részét a modern Apolló. - Azonnal odakísérem hozzá. Füstüveg ajtókon vezette keresztül a rendőröket, és a belső termekben a kinti zenét kattogó zaj váltotta fel. A folyosó egyik oldalán nyitva álltak az ajtók, odabent pedig férfiak és nők ültek az asztalok mellett, járkáltak fel és alá, vagy hevertek a díványokon, vitatkoztak, egyezkedtek. - Hányszor hallottam már ezt a tervet, J. T.? Már ezer éve ezt mondogatod. - Friss arcra van szükségünk. Garboesque és a Kis Bo Peep még szüzek. - Az emberek nem akarnak mélységet, drágicám. Ha választhatnának egy óceán és egy pocsolya között, egyenesen a pocsolyába vetnék magukat. Mindnyájan gyermekek vagyunk. Eve-ék egy kétszárnyú ezüstajtó felé közeledtek. Kísérőjük drámai mozdulattal tárta szét előttük az ajtószárnyakat. - A vendégei, Mr. Redford. - Köszönöm, Caesar. - Caesar - mormolta Eve. - Egész közel jártam. - Dallas hadnagy - emelkedett fel Paul Redford egy alakú asztal mögül, ami éppen olyan ezüstös színben csillogott, mint az ajtaja. Az örvénylő színekkel díszített padló olyan sima volt, akár az üveg. Redford mögött, mint ahogy ezt el is várták egy hasonló kaliberű embertől, egy ablakon keresztül remek kilátás nyílt a városra. Könynyedén, gyakorlottan fogott kezet Evevei. - Köszönöm a beleegyezését, hogy itt keres fel, az irodámban. Egész nap ki sem látszom a megbeszélésekből, és számomra összehasonlíthatatlanul kényelmesebb, hogy felkeresett, mintha nekem kellett volna elmennem magához. - Semmi probléma. Hadd mutassam be a segédem, Peabody rendőrtisztet. Redford mindkettejüket lenyűgözte udvarias mosolyával, amit épp annyit gyakorolhatott, mint a kézfogást. -Kérem, foglaljanak helyet. Mivel kínálhatom meg önöket? - Csak némi információval - pillantott Eve az ülőgarnitúrára, és pislogott. A fotelek, zsámolyok, szófák mindegyike valamilyen állatot formázott, úgymint tigriseket, kutyákat és zsiráfokat. - A feleségem lakberendező volt - magyarázta Redford. - Miután elváltunk, úgy döntöttem, ezeket megtartom- Ezek emlékeztetnek a legjobban az akkori életemre választott magának egy basset houndot, a lábát pedig feltette egy összegömbölyödött macskára emlékeztető vánkosra. - Pandoráról akarnak velem beszélni. - Igen - és ha valóban szeretők voltak, mint ahogy azt megtudta, Eve úgy vélte, hogy hamar túltette magát a bánatán. És a rendőrségi kihallgatás tényét sem fogta fel súlyosan. Higgadtan viselkedett, úgy ült előttük, mint egy jóindulatú háziúr az ötezer dolláros öltönyében és vajszínű papucsában. Eve eltűnődött rajta, hogy éppen olyan a megjelenése,
mint a színészeké, akikkel együtt dolgozott: képernyőre illett. Határozott, csontos, mézszínű arcát gondosan nyírt, csillogó bajusszal hangsúlyozta ki. Sötét haját hátrafésülte és varkocsba fonta, amely a vállára lógott. Úgy festett, határozott magában Eve, mint ami volt: sikeres producernek, aki élvezte a hatalmát és a gazdagságot. - Szeretném rögzíteni a beszélgetést, Mr. Redford. -Ezt javasolni is akartam, hadnagy - dőlt hátra Redford a szomorú szemű kutya ölelésébe, és a hasa előtt összefonta a karját. - Úgy hallottam, már letartóztatott valakit az üggyel kapcsolatban. - Valóban. De a vizsgálat még folyik. Ön ismerte az elhunytat, név szerint Pandorát. -Nagyon is jól ismertem. Voltak közös üzleti ügyeink, az évek során gyakran összefutottunk különféle társadalmi rendezvényeken, és amikor alkalmasnak találtuk az időt, le is feküdtünk egymással. - A halála idején is szeretők voltak? - Soha nem voltunk szeretők, hadnagy. Csak lefeküdtünk egymással. Nem pedig szeretkeztünk. Tulajdonképpen kétlem, hogy élt egyáltalán olyan ember a föld színén, aki szerette volna, vagy legalább megpróbálja. És ha igen, akkor az bolond volt. Én pedig nem vagyok bolond. - Tehát maga nem szerette. - Szeretni? - kacagott fel Redford. - Istenem, dehogy. Ő volt a legeslegutálatosabb ember, akit csak ismertem. Viszont tehetséges volt. Na nem annyira, mint ezt ő hitte saját magáról, és bizonyos területekhez hozzá sem tudott szagolni, és még... Felemelte elegáns kezeit ujjain megcsillantak a gyűrúk: sötét kövek súlyos aranyfoglalatban. - Szépnek lenni könnyű, hadnagy. Vannak, akik már, így születnek, mások pedig megvásárolják. Manapság nevetségesen hozzá lehet jutnPegy attraktív külsőhöz. Ennek ellenére még mindig sokan vágynak rá. A kellemes külső soha nem megy ki a divatból, de hogy valaki élni is tudjon vele, ahhoz bizony tehetség is kell. - És Pandorának volt tehetsége? - Kisugárzása, hatalma, ereje, még állatiasan kirobbanó szexuális vágyai is. A szex mindig is jól jövedelmezett. - Ez most bárcához van kötve - hajtotta oldalt Eve a fejét. Redford feléje villantott egy vidám mosolyt. - Az államnak kell az ebből befolyó adó. De én nem úgy értettem, hogy csak a szex eladására, hanem úgy, hogy a szex felhasználására, ha el akarunk adni valamit. És el is adtunk az italoktól kezdve a konyhafelszerelésig mindent. És a divat - tette hozzá. - A divat mindig a sor elejére került. - És ez volt Pandora különleges specialitása. -Az ember akár konyhafüggönybe is becsavarhatta volna, mielőtt elindítja a kifutóra, és még a legintelligensebbek is szélesre nyitották a bukszájukat, hogy tanúi lehessenek ennek a látványnak. Eladónő volt. Nem akad olyasmi, amit nem tudott elsózni. Szerencsétlen módon fejébe vette, hogy játszani akar. De nem lett volna az, aki,
ha nem próbálja meg. Nem lett volna Pandora. - Épp az imént említette, hogy együtt dolgoztak egy projekten. - Elgondolkoztam rajta, hogy tökéletes lenne, ha önmagát kellene alakítania. Se többet, se kevesebbet. Talán működött volna. És a bevételek... hát az biztos, hogy dőlt volna a pénz. De mindez még csak a tervek szintjén létezett. - A lakásán járt aznap éjjel, amikor meghalt. - Igen, társaságra vágyott. És azt hiszem, arra, hogy Jerry orra alá dörgölhesse, hogy szerepelni fog az egyik filmemben. - És hogy fogadta ezt Ms. Fitzgerald? - Meglepődött. Azt hiszem, bosszantotta is egy kicsit. Én is bosszankodtam, mert olyan távolinak gondoltam a pillanatot, amikor majd a közönség elé léphetünk vele. Talán kellemes estében lehetett volna részünk, de félbeszakítottak bennünket. Méghozzá az a fiatalasszony, egy elbűvölő fiatalasszony, aki belépett az ajtón. Az, akit maga letartóztatott - csillant fel a szeme. - A média szerint közeli barátja. - Miért nem szorítkozik arra, hogy mi történt, miután Ms. Freestone megérkezett? - Melodráma, akció, erőszak. Képzelje el - és kezével a képernyő régi, szögletes jelét mutatta a levegőbe. - Belép a fiatal, bátor hősnő, és könyörögni kezd. Sír, az arca sápadt, a szemei kétségbeesettek. Félre akar állni, hogy megvédje annak a férfinak a karrierjét, akit mindketten szeretnek. Közelkép Pandoráról. Az arcáról sugárzik a harag és a megvetés. Mániákusan energikus. Krisztusom, a szépség. A szépség szinte mindig gonoszságot rejt maga alatt. Nem teljesíti a kérést. Azt akarja, hogy az ellenfele fájdalmat érezzen. Elsősorban lelki gyötrelmet, de az első Ufés után már fizikait is. És következhet a klasszikus küzdelem. Két nő összeverekszik a szeretett férfi felett. A fiatalabb valóban szereti is, de még ez az érzelem sem ér fel Pandora bosszúvágyával. A kifent körmeivel. Addig tépik egymást, amíg a társaság megdöbbent férfitagjai közbe nem lépnek. Egyiküket még meg is harapja. Redford itt kacsintott egyet, és megdörzsölte a jobb vállát, mielőtt folytatta volna. - Pandora a vállamba mélyesztette a tépőfogait, miközben megpróbáltam elrángatni. Be kell vallanom, még az is megfordult a fejemben, hogy magam fogom leütni. A maga barátja elment. Elejtett pár tipikus megjegyzést Pandora felé, hogy mennyire sajnálja a történteket, de igazság szerint sokkal inkább látszott szerencsétlennek, mint diadalmasnak. - És Pandora? - Energikus volt - akárcsak ő maga, miközben előadta a történetét. - Veszélyes lelkiállapotban volt egész este, és a verekedést követően sokkal álnokabbul is viselkedett,
mint előtte. Jerry és Justin udvariasan, de sietve elköszöntek, én viszont maradtam, és próbáltam Pandorát lecsillapítani. - És sikerült? -Nem tudtam közel férkőzni hozzá. Teljesen bevadult. Mindenféle képtelenséggel fenyegetőzött. Arra készült, hogy az után a kis lotyó után veti magát, és széttépi az arcát. Ki akarta herélni Leonardót. Mire végez vele, arra sem lesz jó, hogy gombokat áruljon az utcasarkon. És még akkor sem veszi fel a rongyait, ha térden csúszva könyörög neki. Úgy húsz perc múlva feladtam. Akkor már engem okolt, hogy ilyen rövidre sikerült az este, és egy csomó átkot vágott a fejemhez. Hogy nincs rám többé szüksége, sokkal nagyobb és jobb terveket dédelget magában. -Tehát nagyjából úgy tizenegy harminckor hagyta magára? - Ez közel jár a valósághoz. - És ekkor Pandora egyedül maradt? - Csak a házidroidjai maradtak mellette. Nem szerette maga körül az olyan embereket, akiket nem ő rendelt oda. Tudomásom szerint nem maradt senki sem a házban. - Amikor távozott, hová ment? - Ide elláttam a sérült vállam. Pandora elég csúnyán megharapott. És úgy gondoltam, ha már itt vagyok, dolgozom is egy kicsit. El kellett intéznem pár hívást. Utána elmentem a klubomba. A hátsó bejáraton mentem be, és órákat töltöttem a szaunában és az úszómedencében. - Mikor ért a klubba? -Úgy mondanám, kettő körül járhatott az idő. Azt viszont tudom, hogy bőven elmúlt négy, mikorra hazaértem. -Találkozott, vagy beszélt valakivel hajnali kettő és öt között? - Nem. Az egyik oka, hogy ilyen későn járok a klubba, hogy egyedül lehetek. A parton megvannak a saját létesítményeim, de itt be kell érnem az egyszerű tagsággal. - Mi a neve a klubjának? - Az Olympus. A Madisonon van - vonta fel Redford a szemöldökét. - Értem már. Nem tökéletes az alibim. Habár belépésnél és távozásnál használtam a kódom. Ez az előírás. - Ebben biztos vagyok - és Eve abban is biztos volt, hogy amint teheti, utána fog nézni ennek az állításnak. Ismer valakit, aki nagyon szerette volna, hogy Pandorának valami baja essen? - Akár élethosszig is sorolhatnám, hadnagy - mosolyodott el újra, kivillantva tökéletes fogait, és szemeiből látszik, hogy olyan jól mulat, mint egy ragadozó, miközben becserkészi a zsákmányát. - És magamat csak azért nem számolom közéjük, mert Pandora vajmi keveset ért a szememben. - Megosztotta magával Pandora az utolsó drogadagját? Redford ezt hallva megmerevedett, tétovázott, majd megnyugodott. -Kiváló játék volt, nem a szokásos szemét, amit
meggondolatlanságból gyakran beszednek. A felvétel miatt kijelentem, hogy sohasem éltem tiltott szerekkel - de olyan szélesen mosolygott, hogy Eve-nek nyilvánvalóvá vált: hazudik. - Azt persze tudtam, hogy Pandora néhanéha szív egy kicsit. De úgy döntöttem, végül is ez az dolga. Abban egyetértek, hogy valami újat talált magának, valamit, ami túlpörgette. Valójában még aznap este, de korában, bementem a hálószobájába. Itt Redford tartott egy pillanatnyi szünetet, mintha visszagondolna, és maga elé idézné a történteket. -Valami pirulát szedett elő egy míves fadobozból. Azt hiszem, kínai volt. Mármint a doboz - tette hozzá gyors mosoly kíséretében. - Meglepődött, mert korábban érkeztem a megbeszéltnél. Gyorsan belökte a pipereszekrénykéje fiókjába, amit bezárt. Megkérdeztem, mi az, amit annyira véd, mire azt felelte, ez az ő... - itt ismét megállt, és összevont szemöldökkel gondolkodott. - Mit is mondott? A kincse, a szerencséje. Nem, nem, valami ilyesmit: a jutalma. Igen, teljesen biztos vagyok benne, hogy ezt mondta. Majd bekapta a tablettát, és pezsgővel nyelte le. Utána lefeküdtünk egymással. Először azt hittem, zavart, utána hirtelen megvadult, telhetetlenné vált. Nem hinném, hogy volt valaha is ekkora élményben részünk, amikor együtt voltunk. Amikor végeztünk, felöltöztünk, és lementünk. Jerry és Justin éppen akkor érkeztek meg. De erről Pandorát többé nem kérdeztem. Egyszerűen szóba se akartam hozni. - A benyomásai, Peabody? - Simlis a fickó. - És sikamlós - és miközben a lift lefelé indult, Eve zsebre vágta a kezét és játszani kezdett a hitelkártyájával. - Lebecsülte Pandorát, ennek ellenére lefeküdt vele, és ki akarta használni. - Azt hiszem, szánalmasnak és potencionálisan veszélyesnek, de azért eladhatónak találta. - És megölte volna, ha csökken a piaci értéke vagy nő a veszélyessége? - A pillanat tört része alatt - és Peabody lépett először a garázsba. - Ennek az alaknak a lelkiismeret nem túl erős oldala. Ha ez a befektetése rossz felé vette volna az irányt, vagy Pandora megpróbál nyomást gyakorolni rá, egyszerűen elsöpörte volna. Az ilyen kispolgárian önelégült alakokban rengeteg rejtett agresszió bujkál. És az alibije nem ér egy hajítófát sem. -Aha, valóban. Hát nem? - és ettől a lehetőségtől Eve szélesen vigyorogni kezdett. - Le fogjuk ellenőrizni, rögtön azután, hogy elmentünk Pandorához, és megtaláltuk a rejtekhelyét. Hívd a diszpécsert parancsolta. - Biztosítson minket, hogy felnyithassuk Pandora ajtaján a pecséteket. -Ami téged úgysem állítana meg - mormogta Peabody, de azért engedelmesen a link után nyúlt. A doboz eltűnt. Ez annyira lesújtotta Eve-t, hogy vagy tíz másodpercig állt Pandora pazarul berendezett hálószobájában az üres fiókot bámulva, mire eljutott a tudatáig, hogy az üres. - Ez egy pipereszekrény, igaz?
- így is szokták hívni. Nézd meg az üvegcséket és a tégelyeket. Krémek erre, krémek arra. Ezért nevezik pipereszekrénynek - emelt fel Peabody egy aprócska tégelyt, ami alig volt nagyobb a hüvelykujja egyik percénél. - Az Örök Fiatalság kenőcse. Tudod, mennyibe kerül ez a szarság, Dallas? Több mint ötszázat kérnek el érte a Saksban. Ötszázat fél unciáért. És még van pofájuk szépítőszernek nevezni. Peabody visszatette a helyére az üvegcsét, miközben szégyellte magát, hogy kísértésbe esett. Még ha egy pillanatra is, de el akarta süllyeszteni a zsebébe. - Az a cucc, amit magad előtt látsz, megér tíz-, de talán még tizenötezret is. - Lazítson, Peabody. - Igenis, hadnagy. Sajnálom. - Egy dobozt keresünk. A takarítók már végeztek a rutineljárással, elvitték a diszket a linkből. Tudjuk, hogy nem hívta fel senki aznap éjjel, és ő sem hívott senkit. Sem innen, sem máshonnan. Felhúzta magát. Bepörgött. Mit tesz ilyenkor az ember? Eve tovább húzogatta a fiókokat, és beszéd közben mindegyikbe belekotort. - Talán folytatta az ivást, kóválygott a házban, és arra gondolt, hogy mi mindent tenne azokkal, akik rendre merték utasítani. Azokkal a csirkefogókkal és kurafikkal. Hiszen ki az ördög az a többiek? Ő mindent megtehet, és azzal, akivel csak akarja. Talán visszajött ide, és bekapott még egy pirulát, csak hogy fenntartsa a benne tomboló erő tévképzetét. Eve reménykedve nyitott ki egy zománcozott dobozkát, annak ellenére, hogy az nem fából készült. Rengeteg gyűrűt pillantott meg a belsejében. Aranyat, ezüstöt, csillogó porcelánt, faragott elefántcsontot. - Vicces, hogy itt tartja az ékszereit - jegyezte meg Peabody. - Úgy értem, hogy itt egy nagy üvegszekrény van a ruháinak, az igazán értékes dolgoknak pedig ott a széf. Eve felpillantott, és amikor látta, hogy a társa komolyan mondta, amit mondott, nem fárasztotta magát azzal, hogy visszafojtsa a nevetését. -Ezek nem egészen ékszerek, Peabody. Ezek farokgyűrűk. Tudod, fel kell húzni őket, és aztán... -Hát persze - remegett meg Peabody, és próbált nem odanézni. - Ismerem. Csak... akkor is mókásnak találom, hogy itt tartotta őket. -Aha, valóban ostobaság a szexuális játékszereket közvetlenül az ágy mellett tartani. Különben is, hol tartottam? Ö bevette a tablettáját egy kis pezsgővel. Valakinek meg kellett fizetni azért, mert tönkretették az estéjét. Az az ostoba Leonardo tántorgott, és könyörögni akart. Pandora meg akarta leckéztetni, mert felszedett egy értéktelen nőcskét a háta mögött, és mert elvitte a házába, ami tulajdonképpen Pandora háza volt, hogy ott lefeküdjön vele. Eve betolta a fiókot és kinyitotta a következőt. -A biztonsági rendszer jegyezte, hogy nem sokkal kettő után elhagyta a házat. Az ajtón automata zár van. Nem hívott taxit. Legalább hatvan háztömbnyi séta állt
előtte, mire elérte Leonardo házát. Tűsarkú cipőt húzott a lábára, mégsem hívott taxit. Semmi nyoma a társaságoknál, hogy bárki is felvette vagy kitette volna. A nevére be van jegyezve egy maroklink, de azt még nem sikerült megtalálnunk. Ha magával vitte, és használta is, gyorsan megszabadult a készüléktől. Vagy ő, vagy valaki más. - Ha a gyilkosát hívta, akkor annak elég okosnak kellett lennie, hogy eltüntesse a linket - kezdett bele Peabody egy kétszintes szekrény átvizsgálásába, és kényszerítenie kellett magát, hogy ne kapkodja a levegőt a hatalmas ruhahalmok láttán, melyeken még ott lógott az árcédula. - Lehet, hogy valóban beszélt valakivel, de semmi esetre sem eredt neki gyalog a belvárosnak. Az itt található cipők felének még csak meg sincs kopva a sarka. Pandora nem szerethetett gyalogolni. - Rendben, akkor beszélt valakivel. De átkozott legyek, ha beszállt egy koszos taxiba. Csak csettintenie kellett volna az ujjával, és máris egy csapatnyi önkéntes hódoló fuvarozta volna, ahová csak kívánja. Tehát csettintett. Valaki pedig felvette. Ezután Leonardóhoz hajtottak. De miért? Peabodyt annyira elbűvölte, hogy Eve előadta az estét az áldozat nézőpontjából, hogy abbahagyta a kutatást, és felnézett. - Követelődzőit. Akaratoskodott. Fenyegetőzött. -Talán magát Leonardót hívta. Vagy valaki mást. Odavitette magát, ahol a törött biztonsági kamera nem láthatta. Vagy ő maga törte össze. - Vagy a gyilkos - túrta át magát Peabody egy halom elefántcsontszín selymen. - Mert már akkor eltervezte, hogy megöli. - De ha már előre eltervezte, akkor miért vitte el Leonardóhoz? - tette fel Eve a nagy kérdést. Vagy ha Leonardo tette, akkor miért piszkított a saját fészkébe? Nem vagyok benne biztos, hogy elsősorban gyilkolni akart, legalábbis egyelőre. Feltételezve, hogy Leonardo története igaz, amikor odaértek, üresgi találták a helyet. Csontrészegre itta magát, miközben Mavist kereste, aki úgyszintén csontrészegre itta magát. Pandora viszont azt kívánta, hogy Leonardo otthon legyen, mert meg akarta büntetni. Elkezdte szétverni a lakást, talán a kísérőjén is próbálta levezetni a dühe egy részét. Összeverekedtek. Egyre dühösebben. A férfi megragadta a botot, talán, hogy védekezzen, talán, mert támadni akart. Pandora megrémült. Fájdalmat érzett, és ettől pánikba esett. Hiszen őt senki sem bánthatja. Mi folyik itt? Utána pedig a gyilkos nem tudott, vagy nem akart megálljt parancsolni az eseményeknek. Pandora a földre került, és mindent elborított a vér. Peabody hallgatott. Maga előtt látta a tetthely képét. És maga elé képzelte az eseményeket éppúgy, ahogy Eve előadta. - A tettes lihegve állt Pandora teste fölött - és Eve félig lehunyt szemmel próbálta maga elé képzelni a helyzetet. - A nő vére teljesen összekente a ruháját. És mindenfelől érezni lehetett a szagát. De nem esett pánikba, nem engedhette meg magának, hogy pánikba essen. Hogy lehet Pandorához kapcsolni? A maroklinken keresztül. Ezért elvette, és zsebre vágta. Ha okosan cselekedett,
márpedig okosnak kellett lennie, átkutatta az áldozat táskáját, hogy biztos legyen benne, semmi sem vezethet el hozzá. Letörölte a pálcáról az ujjlenyomatokat, és minden 0iást is, amiről úgy gondolta, hogy megérintette. Eve képzeletének a filmje úgy futott a szemei előtt, mint egy régi videoszalag. A homályos alak - a férfi vagy a nő - sietve tünteti el a nyomait, a test körül sertepertél, közben néhányszor átlépi a vértócsát. -Gyorsnak kellett lennie. Hiszen bármikor visszajöhetett valaki. De egyben alaposan is kellett végeznie a dolgát. Már majdnem mindent megtisztított. Ekkor hallotta meg, hogy valaki bejön. Mavis. Leonardo nevét kiabálja, hátrasiet, meglátja a testet, és melléje térdel. Tökéletes. Erre a gyilkos leüti, ujjait a sétapálca köré szorítja, talán még oda is csap így néhányat Pandorára. Megfogja a halott ujjakat, és végigszánt velük Mavis arcán, és megtépi velük a ruháját. Majd magára vesz valamit, talán Leonardo egyik tunikáját, hogy ezzel leplezze a saját ruházatát. Eve épp az egyik alsó fiókot kutatta át. Most felegyenesedett, és meglátta, hogy Peabody meredten nézi. - Úgy adtad elő, mintha te is ott lettél volna - motyogta. - Bárcsak én is képes lennék erre. - Ha látsz majd egypár gyilkossági helyszínt, akkor képes leszel. Az a munka nehezebbik része, hogy kimenj egy újabbra. Hol a pokolban lehet az a doboz? - Talán magával vitte. - Erre azért nem fogadnék. Hol a kulcs, Paebody? Ez a fiók zárva. Hol a kulcs? Peabody csendben elővette a személyi adattárát, és végigfutott a tárgyak listáján, amit az áldozatnál találtak. - A bizonyítékok közé nem vettek fel semmiféle kulcsot. - Akkor ez azt jelenti, hogy a tettes a kulcsot is magával vitte, ugye? Majd visszajött ide, eltette a dobozt, és minden mást, amire szüksége volt. Gyerünk, nézzük át a biztonsági rendszer felvételeit. - Nem lehet, hogy a takarítók már átnézték? - Miért tették volna? Pandorát nem itt ölték meg. És csak annyi volt a feladatuk, hogy tudják meg, mikor ment el itthonról - lépett Eve a biztonsági monitorhoz, és elrendelte a kérdéses időszak visszajátszását. Látta, ahogy Pandora kiviharzik a házból, és gyorsan eltűnik a kamera látóteréből. - Két óra nulla nyolc. Oké, lássuk, mi van még. A halál nagyjából háromkor következett be. Számítógép, menj előre három órára, és tripla sebességgel játszd vissza a felvételt! - és Eve figyelni kezdte a kép alsó sarkában száguldó órát. - Merevítsd ki a képet. Abüdösdisznó. Ezt nézd meg, Peabody. -Látom, az idő négy ójra nulla háromról négy óra harmincötre ugrott. Valaki kikapcsolta a kamerát. Távirányítással kellett megtennie. És nagyon a tudatában kellett lennie, hogy mit is művel. -Valaki nagyon be akart jutni, és nagyon magával akart vinni valamit, ha még ezt is megkockáztatta. Mondjuk egy doboznyi tiltott narkotikumot vigyorgott Eve. Remeg a gyomrom, Peabody. Gyerünk, rugdossuk meg
egy kicsit a fiúkat a laborban. Kilencedik fejezet Bajba akar sodorni, Dallas? Hanyagul magára vetett fehér köpenyében Dickie Berenski laborvezető - akik ismerték és nem szerették, azok csak Dixinek gúnyolták - épp egy szőrszálat vizsgált. Nagyon lelkiismeretes volt, ugyanakkor kiállhatatlan, mint a segg-görcs. Habár hírhedten lassan végezte a vizsgálatokat, bíróság előtti tekintélye és szakmai ismerete a laborosok vezetőjévé tette. - Hát nem látod, hogy ide vagyok eltemetve? Jézusom - állította be aprólékos ujjaival a mikroszkóp-szemüvege élességét. - Idelöknek nekünk tíz gyilkosságot, hat nemi erőszakot, egy rakás gyanúsítottat és felbomlott hullát. Nem vagyok én robot! - De közel állsz hozzá - dünnyögte Eve. Nem szerette a labort, annak fehér falait és steril levegőjét. Túlságosan is hasonlított egy kórházra, vagy ami még ennél is rosszabb, a Vizsgálatra. Minden rendőrnek, aki szolgálatteljesítés közben megölt valakit, át kellett esnie a Vizsgálaton. És Eve-nek nem voltak valami kellemesek az emlékei erről a tolakodó procedúráról. - Nézd, Dickie, rengeteg időd volt, hogy azonosítsd azt a keveréket. - Rengeteg idő - lökte el magát Berenski a laborasztaltól. A szemei a szemüveg mögött olyan kereknek és dülledtnek látszottak, mint egy bagolyé. - Te és a többi zsaru a városban mind azt képzelitek, hogy elsőbbséget élveztek. Mintha sutba dobnánk minden egyebet, és csak neked dolgoznánk. Tudod, mi történik, ha emelkedik a hőmérséklet, Dallas? Az emberek szarrá verik egymást, az történik. Nektek csak be kell gyűjtenetek a gyanúsítottakat, de nekem és a munkatársaimnak végig kell nyalnunk minden egyes haj- és elemi szálat. Ez pedig időbe kerül. A végén szinte már nyüszített, és ezt hallva Eve-nek összeszorult a foga. - A gyilkosságiak itt lihegnek a nyakamon, miközben a sarkamban rohannak a kábszeresek. És itt vagy te is. - Szükségem van az utolsó vizsgálat eredményére. - Még nincs meg - és elfintorította a száját, miközben a képernyőn feltűnő szőrszál felé fordult. - Na, ezen már be is fejeztem a DNS-elemzést. Eve tudta, hogy hathat Berenskire. Nem kedvelte ugyan ezt a módszert, de ismerte. -Páholy? Berenski lassan megmozdította ujjait a kontrollpanel fölött. -Páholy? - A harmadik bázis meett. Dickie lebillentette a szemüvegét, és elnézett felette. A többi laboráns buzgón dolgozott, mindegyik a saját munkapadjánál. - Talán előrébb lendíthetem egy kicsivel a nyomozást - és anélkül, hogy a lábát megmozdította volna, meglökte a székét, mire az egy másik képernyő elé gurult. Óvatosan
a billentyűzet felé nyúlt, és manuálisan előkereste a megfelelő fájlt. Lassan kopogott a billentyűkön, miközben a képernyőn felbukkanó adatokat szemlélte. - Látod, itt a gond. Ezzel az összetevővel. Eve nem látott mást, mint színes, ismeretlen jeleket, de azért a felfelé sorjázó adatokat látva morgott valamit az orra alatt. Az ismeretlen összetevő, gondolta, amit még Roarke gépe sem tudott azonosítani. - Az a vörös? -Nem, nem, nem, az csak közönséges amfetamin Meg lehet találni a Zeuszban, a Dongóban és a Vigyori ban is. De a pokolba is, azok csak szelíd játékszerek ehhe, képest - ropogtatta meg az ujjait. - Oké, mi ez? - Ez itt a nagy kérdés, Dallas. Még soha nem látt ilyesmit. A számítógép képtelen azonosítani. Szerintem a bolygón kívülről származik. - Ez nagyban felveri az árát, nem? Ha az ember behoz valami azonosítatlan anyagot a Földre, akár húsz évet is kaphat. Nem tudnád elmagyarázni, mi is ez valójában? -Épp azon dolgozom. Látszólag sokban hasonlít az öregedésgátló szerekhez és az erőfokozókhoz. És csak úgy duzzad a szabad gyököktől. De van egy kellemetlen mellékhatása, ha hozzákeverik azokhoz a kemikáliákhoz, amelyek szintén megtalálhatóak a porban. Nagy részét elolvashatod a jelentésben. Fokozza a nemi vágyat, ami Önmagában nem olyan kellemetlen, viszont borzalmas hangulatváltások követik. Megnöveli a fizikai állóképességet, de ez együtt jár az önkontroll hiányával. Ez a szar valósággal körültáncolja a jó öreg idegrendszert. Egy ideig félelmetesnek hiszi tőle magát az ember, tulajdonképpen sebezhetetlennek, bagzana, mint a nyúl, de nem érdekli, hogy a párja akarja-e. Amikor bekövetkezik az összeomlás, az gyors és alapos. És az alany úgy érzi, csak a következő adag ránthatja ki a gödörből. És ha folyamatosan szedi, a sok csúcstól és mélyponttól az idegrendszer a padlóra kerül. Majd a fogyasztó belehal. - Ez sokkal több annál, mint amennyit eddig elárultál. - Csak azért, mert leragadtam az összetevőnél. Csak annyit állíthatok teljes biztonsággal, hogy növényi eredetű. Hasonlít a pengelevelű macskagyökérhez, ami délnyugaton terem. Az indiánok gyógyszert készítettek a leveleiből. De a macskagyökér nem toxikus, ezzel szemben ez az anyag igen. - Mérgező? - Önmagában a megfelelő adag igen, mérgező lehet. Akárcsak a legtöbb növényi eredetű alapanyag, amit a gyógyászatban alkalmaznak. - Ez egy gyógynövény. - Ezt azért nem állítanám. Még nem azonosítottam fújta fel Berenski az arcát. - De olyan, mint valami Földön kívüli hibrid. Ez a legtöbb, amit jelenleg mondhatok. És azzal, hogy a kábszeresekkel felváltva zaklattok, még nem fogom gyorsabban megtalálni a választ. - Ez nem a kábszeresek ügye, hanem az enyém.
- Ezt nekik mondd. - Fogom is. És most, Dickie, szükségem lenne a Pandora-gyilkosság kapcsán végzett toxikológiai vizsgálatok eredményére. -Ez nem az én asztalom, Dallas. Susie-Q-ra osztották, ő pedig nem fog bejönni huszonnégy órán belül. - Te vagy a laborvezető, Dickie, nekem pedig kell az a jelentés - és Eve kivárt egy szíwerésnyit. - Azzal a páholyjeggyel járna még két belépő az öltözőkhöz is. -Aha. Hát soha nem árt, ha meglepetésszerűen ellenőrzöm a beosztottaimat - gépelte be a kódját Dickie, majd lekérte az anyagot. - Helyes, lebiztosította. Itt Berenski laborvezető, hatálytalanítsd a Pandora-dosszié kódját. Azonosító: 563922-H. Hanglenyomat ellenőrizve. - írd ki a toxikológiai vizsgálat eredményét. A TOXIKOLÓGIAI ELEMZÉS JELENLEG IS FOLYIK. ELŐZETES EREDMÉNYEK A KÉPERNYŐN. - Elég sokat ivott - dünnyögte Dickie. - Méghozzá a legjobb francia pezsgőből. Talán boldogan halt meg. 55ös Dómnak tűnik. Susie-Q jó munkát végzett. Egy kevés boldogságport is kevert bele. A halott kislány valószínűleg mulatni készült. Olybá tűnik, mint a Zeusz... Nem - es úgy hajolt rá a képernyőre, mintha valaki ki akarna szúrni vele. - Mi az ördög ez? Amikor a számítógép elkezdte részletesen felsorolni az Összetevőket, egy ideges ujjmozdulattal megállította a listát, és manuálisan kezdte futtatni a programot. -Valami idekeveredett - motyogta. - Valami fantasztikus. Ujjai úgy táncoltak a klaviatúra felett, mint valami begyakorlott zongoristának a zongoraversenyen. Lassan, óvatosan és pontosan, Dallas figyelte a felbukkanó jeleket és ábrákat, ahogy felbomlottak és újra összeálltak. És ő is meglátta a mintázatot. - Ez ugyanaz - nézett Eve acélos tekintettel Peabodyra, aki eddig meg sem szólalt. - Ez ugyanaz az anyag. - Ezt azért nem mondanám - szakította félbe Dickie. Fogd be, és engedd, hogy végigfuttassam az elemzést. - Ez ugyanaz - ismételte meg Eve. - Az összetevő zöld ábrája. Csak az a kérdés, Peabody, hogy mi a közös egy topmodellben és egy levitézlett besúgóban? - Az, hogy mindketten halottak. -Az első kérdést tökéletesen megválaszoltad. Nem akarod megpróbálni a második menetet, és megduplázni a nyereményed? Mi a közös a halálukban? Peabody ajkai halvány mosolyra húzódtak. - Agyonverték őket. -Most jön a harmadik kör, egyenesen a nagydíjért. Miféle kapcsolat áll fenn e között a két, látszólag teljesen független gyilkosság között? - Az összetevő - pillantott a képernyőre Peabody.
- Nyomon vagyunk, Peabody. Dickie, küldd át a jelentést az irodámba. Qak az enyémbe ismételte meg Eve, és amikor Berenski felnézett, hozzátette: - Ha a kábszeresek érdeklődnének, csak annyit tudsz, mint fél órával ezelőtt. - Hé, nem áshatom el az adatokat. - Rendben - fordult sarkon Eve. - Ötre átküldőm az ígért jegyeket. -Tudtad - mondta Peabody, miközben a gyilkossági csoport felé vezető siklójárdán álltak - amikor visszamentünk az áldozat lakására, nem találtad meg a dobozt. Mégis tudtad, mi volt benne. - Csak gyanítottam - igazította ki Eve. - Egy új keverék, ami fokozza a nemi vágyat, és a legyőzhetetlenség érzésével ruházza fel a fogyasztóját - pillantott az órájára. - Szerencsém volt. Egyszerre dolgoztam az ügyeken, ezért mindkettőt fejben kellett tartanom. Először aggódtam az átfedések miatt, de aztán csodálkozni kezdtem. Én láttam mindkét áldozatot, Peabody. És ugyanazt a túlzott erőszakot, felesleges brutalitást tapasztaltam. - Nem hinném, hogy csak a puszta szerencsén múlott. Én is jártam mindkét helyszínen, mégis le vagyok maradva vagy hat lépéssel hzád képest. - Gyorsan be fogsz érni - lépett le Eve a siklójárdáról, hogy felvonóval folytassa az utat. - Ne emészd magad emiatt, Peabody. Több mint kétszer annyi ideje dolgozom a szakmában, mint te. Peabody belépett az üvegcsőbe, és emelkedés közben érdektelen pillantást vetett a lábai előtt elterülő városra. - Miért avattál be ebbe az ügybe? - Neked rejtett... tehetséged és rátermettséged van a nyomozáshoz. Feeney is ezt mondta nekem, amikor annak idején a szárnyai alá vett. Az is egy gyilkossági ügy volt. Két tinédzsert feldaraboltak, és a testrészeiket szétszórták a Második és a Huszonötödik indítóállásai között. Én is csak hat lépéssel lemaradva tudtam követni Feeney gondolatmenetét. De fel tudtam venni a ritmust. - Miből jöttél rá, hogy a gyilkossági csoportnál akarsz nyomozni? Eve kilépett a csőből, és az irodája felé fordult. - Mert mindig is bántott a halál gondolata. Főleg az, amikor valaki korábban távozik a kelleténél. Igyunk meg egy nagy adag kávét, Peabody. Nagyon tisztán akarok látni ebben az ügyben, mielőtt beszámolok a parancsnoknak. - Felteszem, enni már nem marad időnk. Eve a válla fölött hátravigyorgott. - Nem tudom, mi van az autoséfemben, de... - és hátratántorodott, amikor az irodába belépve megpillantotta Castót, ahogy ott ült az íróasztala mögött. Hosszú, farmeres lábait bokában keresztbe vetve az asztalon pihentette. - Hát, Jaké T. Casto, látom, már egész otthon érzi magát.
-Épp magára várok, darling - kacsintott Eve-re, majd Peabody felé villantotta gyilkos mosolyát. - Hello, Didi. - Didi? - motyogta Eve, majd a gép elé lépett, és kávét rendelt. - Hadnagy - pattant acélkeményen Peabody, de arcát rózsaszín pír öntötte el. -Micsoda szerencsés fickó vagyok, hogy olyan nyomozókkal dolgozhatom együtt, akik nemcsak okosak, hanem egyszerűen gyönyörűség rájuk nézni. Kaphatnék én is egy csészével, Eve? Erősen, feketén és édesen szeretem. - Kávém az van, időm viszont nincs, hogy beszélgessünk. Rengeteg papírmunkát kell elvégeznem, és néhány óra múlva lesz egy megbeszélésem is. - Nem tartom fel - felelt a férfi, ennek ellenére meg sem moccant, amikor Eve feléje nyújtotta a csészét. Megpróbáltam egy kicsit megsürgetni Dixit. Az a pasas lassúbb, mint egy háromlábú teknősbéka. Maga vezeti a nyomozást, ezért arra gondoltam, kikövetelhetne egy mintát a számomra. Van egy magánlaborom, amit hébehóba igénybe veszünk. Ok gyorsabban dolgoznak. - Nem hinném, hogy ezt az anyagot kiereszthetnénk a kapitányság területéről, Casto. - A Kábszereseké a labor. -A Gyilkosságiak területéről értettem. Adjunk Dickie-nek egy kicsit több időt. Boomer nem megy már sehova. - Hé, ne húzza fel magát! Csak azt szeretném, ha minél gyorsabban magam mögött tudhatnám az ügyet. így keserű a szám íze. Nem úgy, mint ez a kávé - sóhajtott fel, és lehunyta a szemét. - Jézusom, honnan szerezte ezt, asszonyom? Ez arany. - Vannak kapcsolataim. - Aha, persze, a gazdag barátja - kortyolt bele Casto a csészébe, ízlelgette a kávét. - Egy férfi, aki csak hideg sört és Tacot tud felajánlani, labdába sem rúghat. - Én kávét szoktam inni, Casto. - Nem vádolom magát - és Peabodyra pillantott. Hogy van a mi kis Didink? Megízlelte már a kemény életet? - Peabody rendőrtiszt szolgálatban van - vágott közbe Eve, amikor hallotta, hogy Peabody csak hebeg. - Van itt egy kis elintéznivalónk, Casto. - Akkor hagyom magukat dolgozni - emelte le lábait az asztalról Casto, és felállt. - Miért nem hív fel, Didi, amikor leteszi a szolgálatot? Ismerek egy éttermet, ahol a legjobb mexikói kaját főzik a Rio Grandé innenső oldalán. Eve, ha meggondolta magát, és úgy döntött, gyorsabban kellene az elemzés, csak tudassa velem. - Zárd be az ajtót - parancsolt Eve Peabodyra, amikor Casto kisétált. - És töröld le a nyálat az álladról. Peabody rémülten emelte fel az egyik kezét. Amikor érezte, hogy az álla száraz, valahogy nem tudta értékelni Eve humorát.
- Ez nem túl vicces, hadnagy. - Hagyd már ezt az hadnagyozást. Vagy mindenkinek el fogom mondani, hogy Didi méltósága öt pontot5 zuhant a skálán - dobta le magát Eve a még meleg székbe. - Mi az ördögöt keresett itt? - Szerintem elég tisztán az értésünkre adta. -Nem, ettől még nem vette volna a fáradtságot, hogy ide jöjjön - hajolt előre Eve, és bekapcsolta a számítógépét, és egy gyors vizsgálattal kiderítette, hogy senki sem akart jogosulatlanul hozzáférni az adataihoz. - Ha be js jutott a gépbe, nem hagyott nyomot maga után. - De mit keresne a fájljaid között? -Ambiciózus ember. Ha előttem tudná lezárni az Ügyet, az nagyon jól jönne neki. Egy kábszeres amúgy sem szokott osztozni senkivel. - Miért, a gyilkosságiak szoktak? - kérdezte Peabody szárazon. - A pokolba is, dehogy - nézett fel vigyorogva Eve. Gondoljuk át ezt a jelentést. Arra készülünk, hogy igénybe vegyük egy Földön kívüli toxikológus segítségét. Jobb, ha visszakozni is tudunk abba az odúba, amit a költségvetés még megenged nekünk. Harminc perccel később behívatták őket a rendőrfőnök irodájába. Eve kedvelte Tibble rendőrfőnököt. Hatalmas termetű, merész férfi volt, és szíve mélyén inkább rendőr, mint politikus. Szükség volt a friss szellemre azután a bűz után, amit az előző rendőrfőnök hagyott maga után, és Tibble pontosan ezt hozta magával. De Eve nem tudta, miért hívatta. Egész addig, amíg be nem vezették az irodába, és odabent meg nem pillantotta Castót és a közvetlen felettesét. - Hadnagy - intett Tibble a fotelek felé. Stratégiai megfontolásokból Eve a Whitney kapitány mellett állót választotta. - Kialakult köztünk egy kis vita - kezdte Tibble. Amit gyorsan és véglegesen le szeretnénk zárni. Dallas hadnagy, maga vezeti a nyomozást a Johannsen- és a Pandora-gyilkosságok ügyében. -Igen, uram, én vezetem. Engem kértek fel, hogy azonosítsam Johannsen holttestét, aki az informátoraim közé tartozott. A Pandora-ügyben Mavis Freestone hívott ki a helyszínre, aki jelenleg a gyilkosság egyik gyanúsítottja. Jelen pillanatban mindkét akta nyitott, a nyomozás folyik. - Peabody közrendőr a társa. -Én kértem, hogy osszák be mellém, és ezt a parancsnokom is jóváhagyta. - Nagyszerű. Casto hadnagy, Johannsen magát is ellátta információkkal. -Valóban. Egy másik eset kapcsán dolgoztam, amikor behozták. A haláláról csak később értesültem. - És akkor a gyilkossági, valamint a kábítószeres csoport úgy döntött, hogy együttműködnek a nyomozás folyamán. - Igen. Habár időközben olyan értesülések birtokába jutottam, hogy valójában mindkét ügy a kábítószeresek hatáskörébe tartozna. - Ezek gyilkossági ügyek - vágott közbe Eve.
- De mindkettőhöz tiltott szerek kapcsolódnak - villantott fel egy könnyű mosolyt Casto. - A legfrissebb laborjelentés szerint a Johannsen lakásában fellelt keveréket Pandora szervezetéből is kimutatták. Ez az anyag tartalmaz egy ismeretlen összetevőt, amit eddig még nem sikerült azonosítani, és a Hatodik Cikkely Kilencedik Bekezdésének Jelzése alá tartozik, mely szerint minden ilyen ügyben a kábítószer-ügyosztály hivatott a nyomozás vezetésére. -Kivéve abban az esetben, ha az említett ügyekben már egy másik ügyosztály megkezdte a nyomozást - és Eve vett egy mély lélegzetet. - A jelentésem a két üggyel kapcsolatban egy órán belül elkészül. - A kivételek nem lépnek életbe automatikusan, hadnagy - illesztette egymáshoz ujjbegyeit a kábítószeresek kapitánya. - Az a meztelen igazság, hogy a gyilkosságiaknak nincs megfelelő emberük, tapasztalatuk, vagy a megfelelő berendezéseik, hogy egy ismeretlen anyagot vizsgáljanak. A kábítószereseknek viszont mindez a rendelkezér síikre áll. És az együttműködésre sem mutat hajlandóságot, hiszen visszatartja az adatokat. - Casto hadnagy, az osztálya kompletten meg fogja kapni a jelentésem másolatát. Ezek az ügyek az enyémek. .. Whitney felemelte a kezét, mielőtt Eve robbanhatott volna. - Dallas hadnagy a nyomozás vezetője. Ha az ügyek kapcsolódnak is a tiltott szerekhez, attól még gyilkosságok maradnak, amit Eve-nek kell felderítenie. - Tisztelettel, kapitány úr - mosolyodott el Casto. A kapitányságon belül közismert, mennyire kedveli a hadnagyot, és jog szerint elért eredményeit. Mi kezdeményeztük ezt a megbeszélést Tíbble rendőrfőnök úrral, hogy tisztességesen döntsük el az osztályaink közötti rangsort. Nekünk több kapcsolatunk van az utcán élő kereskedőkkel és drogelosztókkal. Rejtve dolgozunk, és jobban ismerjük a drogmalmokat, gyárakat és laborokat. A hadnagy egyszerűen nem szerzett tapasztalatokat ezen a téren. Ehhez még hozzájön a Pandora-ügyben letartóztatott gyanúsított kiléte is. - Egy gyanúsított, akinek semmi köze Johannsenhez - vágott közbe Eve. - Johannsent ugyanaz a tettes ölte meg, Tibble rendőrfőnök úr. Tibble tekintete hűvös maradt. Jól elrejtette az egyetértését, vagy éppen a hiányát. - Ez a maga álláspontja, hadnagy? - Mint szakértő, ez a véleményem, uram, és a jelentésemben meg is fogom indokolni. -Rendőrfőnök úr. Nem titok, hogy a hadnagy személyesen is jó viszonyban áll a gyanúsítottal jelentette ki velősen a kapitány. - Természetes, hogy ködösíteni próbál az ügyben. Hogy lehet pártatlan a véleménye, amikor a gyanúsított nem más, mint egy közeli barátja? Tibble feltartotta az egyik ujját, hogy megakadályozza vele Eve ingerült reakcióját. -Whitney kapitány. Hallhatnám az ön véleményét is? -Fenntartások nélkül támaszkodhatom, és támaszkodni is fogok Dallas hadnagy véleményére. Nagyon jól érti a dolgát.
- Egyetértek, kapitány. Nem tűrök árulót a soraink között - ez a feddés jámbor volt ugyan, de a célzás halálos. - Most pedig mindkét ügyosztály jogot formál a nyomozás vezetésére. A kivételek ugyan nem lépnek automatikusan életbe, és egy ismeretlen anyag is belekeveredett, aminek minden jel szerint két halálesetet is köszönhetünk. Mind Dallas hadnagynak, mind pedig Casto hadnagynak makulátlan a szakmai múltja, és véleményem szerint több mint kompetensek ennek az ügynek a felderítésében. Egyetért, kapitány? - Igen, uram, mindketten kiváló nyomozók. - Akkor azt javaslom, működjenek együtt ahelyett, hogy kijátsszák egymást. Dallas hadnagy marad a nyomozás vezetője, ennélfogva köteles Casto hadnagyot, és az ügyosztályát értesíteni a nyomozás mindenkori állásáról. Akkor hát ennyi. Vagy fenyegetőzzek, hogy kettévágom a gyereket, mint Salamon? -Fejezze be azt a jelentést, Dallas - súgta Eve fülébe Whitney, miközben kifelé tartottak a rendőrfőnök irodájából. - És amikor legközelebb megpróbálja megvesztegetni Dixit, végezzen jobb munkát. -Igen, uram - és Eve lenézett a karját fogó kézre, majd fel Castóra. -Megért egy dobást. A kapitány kedveli a labdazsonglőröket. Eve megértette, hogy Casto a baseballra célzott, és nem is túl burkoltan. - Addig semmi gond, amíg én tartom a kezemben az ütőt. Meg fogja kapni a jelentésem, Casto. - Ezt nagyra értékelem. Én meg folytatom a szaglászást az utcákon. Mindeddig senkit nem találtam, aki tudna erről az új anyagról. De a hír, hogy Földön kívüli a keverék, új utakra terelheti a nyomozást. Van egy csomó semmittevő a vámosok között, akik az adósaim. Eve tétovázott, majd úgy döntött, eljött az ideje, hogy kezdje hozzászokatni magát az együttműködés gondolatához. - Kezdetben próbálkozzon a Stellar Öttel. Onnan érkezett vissza Pandora pár nappal a halála előtt. Vissza kellene nyomozni az útját, és megnézni, beugorott-e valamelyik állomásra. - Remek. Majd értesítsen - mosolyodott el Casto, és a karjáról lecsúszott a keze Eve csuklójára. - Támadt egy olyan érzésem, hogy ha le tudjuk vetkőzni az ellentéteinket, pokoli egy csapatot fogunk alkotni. Ha sikeresen lezárjuk ezt az ügyet, az mindkettőnk személyi anyagában jól fog majd mutatni. -Sokkal jobban érdekel, hogy megtaláljak egy gyilkost, mint az, hogy mennyire számít ez a legközelebbi előléptetésemkor. - Hé, nekem mindenem az igazság - kacsintott Casto. - De nem fogok krokodilkönnyeket hullatni, ha ezzel közelebb kerülök a kapitányi fizetéshez. Nem neheztel rám ezért? - Nem, én is ugyanezt teszem. - Akkor minden a legnagyobb rendben. De egy nap, hamarosan, majd benézek még egy csésze kávéért - szorította meg hirtelen Eve csuklóját. - És Eve, remélem tisztázni tudja a barátját. És ezt komolyan is gondolom. - Tisztázni fogom a barátom - a férfi már két lépéssel arrébb járt, mikor rádöbbent, hogy képtelen ellenállni.
Casto? - Igen, darling? - Mit ajánlott neki? -Dixinek? - és Casto olyan szélesen elvigyorodott, mint Oklahoma. - Egy palack színtiszta skót whiskyt. 1 hl Úgy kapott utána, mint a béka, amikor legyet lát, és kilöki a nyelvét - csettintett Casto a sajátjával, és megint kacsintott. - A kábszereseknél nincs jobb a vesztegetésben, Eve. - Ezt megjegyzem - vágta zsebre Eve a kezét, de ez sem segített rajta, hogy ne vigyorodjon el maga is. - Van stílusa. Majd megmondom neki. - És jó a segge. Csak úgy mellékesen jegyezném meg. - Ezzel teljes mértékben egyet kell értenem. Hát, Peabody, ezt a csatát megnyertük. Most menjünk, és próbáljuk megnyerni a háborút is. Mire elkészült a jelentés, Eve-nek csaknem keresztbe állt a szeme. Amikor elküldte a másolatokat a megfelelő helyekre, hazaküldte Peabody-jt. Arra gondolt, hogy mégse megy el a dilidokihoz, mert minden oka és lehetősége megvolt a halasztásra. De a megbeszélt időpontban mégis dr. Mira rendelőjében találta magát, a herbatea és a doktornő titokzatos parfümjének az illatától körülvéve. - Örülök, hogy meglátogatott - tette keresztbe Mira selyemnadrágba bújtatott lábait. Eve észrevette, hogy megváltoztatta a frizuráját. Rövidre vágatta, és simára fésülte, ami sokkal jobban állt neki, mint az eddig viselt szigorú konty. A szemei, azok a nyugodt, kék, megértéssel teli szemek azonban maradtak a régiek. -Jól néz ki. -Jól is érzem magam. - Nem látom, hogy tud megbirkózni azzal a rengeteg nehézséggel, ami mostanában felmerült az életében. Mind a magán-, mind a szakmai életében. Nagyon nehéz lehetett letartóztatni a barátját, mint az egyik folyamatban lévő ügye gyanúsítottját. Hogy birkózott meg vele? - Végzem a munkám. És eközben tisztázni fogom Mavist, és eközben megtalálom azt, aki gyanúba keverte. - Nem érzi úgy, hogy meg kell osztani a lojalitását? -Nem, miután alaposan belegondoltam az eseményékbe, egyáltalán nem - dörgölte meg Eve a térdét. A tenyere izzadása mindig is együtt járt azzal, hogy meglátogatta dr. Mirát. - Ha bármiféle, ismétlem, bármiféle kétségem merült volna fel Mavis ártatlanságával kapcsolatban, nem tudom, mit tettem volna. De ez nem történt meg, tehát a válasz egyértelmű. - És ez megnyugvással tölti el. - Aha, így is lehet mondani. De csak akkor érezném magam igazán remekül, ha sikerülne végre lezárnom ezt az ügyet, és végleg tisztázhatnám. Bevallom, aggódtam egy kicsit, amikor megbeszéltem magával ezt a találkozót. De most sokkal összeszedettebbnek érzem magam. - És ez fontos magának. Hogy összeszedett legyen.
-Képtelen lennék úgy végezni a munkámat, hogy tudom, nem az én kezemben van az irányítás. - És mi a helyzet a magánéletével? - A fenébe. Roarke kezéből senki sem képes kiragadni a kormánykereket. - Tehát ő mozgatja a szálakat? - Ha hagyják - nevetett fel kurtán Eve. - Talán ő is ugyanezt mondja rólam. Azt hiszem, huzakodtunk egy kicsit, ki viselje a nadrágot, de a végén mindig kiderül, hogy ugyanazt akarjuk. Roarke szeret engem. - Ez úgy hangzott, mintha meg lenne lepve. -Még senki sem szeretett. Legalábbis így nem. Sok ember túl könnyen kezeli ezt az érzést. A szavakat. De Roarke számára ezek nem csupán üres szavak. A vesémbe lát, és én ezt egyáltalán nem bánom. - Valóban? -Nem is tudom. Nem mindig tetszik, amit látok odabent, de neki igen. Legalábbis megértő - és ebben a pillanatban Eve felfogta, hogy ezt kell kibeszélnie magából. Mármint a belsejében rejtező sötét, rongyos foltot. Talán azért van ez, mert mindketten vesztesként kezdtük az életet. Túl fiatalon kellett rádöbbennünk, milyen kegyetlenek is az emberek. Hogy a hatalom, ha rossz kezekbe kerül, mekkora kárt okozhat. Ő... én soha nem szerettem még senkit előtte. Persze volt szex az életemben, de nem éreztem, csupán a testi vágyakat. Soha nem volt... bensőséges kapcsolatom - jelentette ki Eve. - Ez a megfelelő kifejezés? - Igen, azt hiszem, pontosan megtalálta a megfelelő kifejezést. Miből gondolja, hogy vele beteljesült egy bensőséges kapcsolat? - Nem lehetett másként. Mert ő... - és Eve érezte, hogy szemei megtelnek könnyekkel, ki kellett pislognia őket. - Mert Roarke megnyitott valamit bennem, amit eddig elzártam. Nem, ez a seb beforrt. Valahogy eluralta a lényem ezen részét, vagy én hagyom, hogy uralkodjon azon, ami meghalt bennem. Még akkor, amikor gyerek voltam... -Jobban fogja magát érezni, Eve, ha kimondja. - Amikor az apám megerőszakolt - sóhajtott fel Eve remegve, és már a könnyek sem számítottak. - Megerőszakolt, megbecstelenített és megalázott. Amikor még túl kicsi és gyenge voltam, hogy megakadályozzam, úgy használt, mint egy kurvát. Vagy leszorított, vagy kikötözött. Addig ütött, amíg már a végén alig láttam valamit, vagy befogta a számat, hogy ne tudjak sikoltani. És akkor belém hatolt, amíg a fájdalom szinte már maga is olyan obszcénná vált, mint az aktus. És nem akadt senki, aki segített volna rajtam, én pedig nem tehettem mást, csak vártam a következő alkalomra. - Meg tudja érteni, hogy nem szabad vádolnia önmagát? - kérdezte lágyan Mira. Amikor végre felszúrnak egy kelést, gondolta Mira, lassan, de határozottan ki kell nyomni azm összes mérget. - Sem akkor sem, most, sem pedig a jövőben? Eve a kézfejével törölgette az arcát.
-Rendőr akartam lenni. Mert a rendőröknek ott afl kezükben a hatalom. Megállítják a rossz fiúkat. Olyan egyszerűnek látszott. És miután egy ideje már rendőr voltam, kezdtem látni, hogy egy embertípus állandóan a gyengébbet és a kiszolgáltatottat hajszolja - vett Eve egy határozott lélegzetet. - Nem, nem az én hibám volt. Ennek ellenére együtt kell élnem vele, és könnyebb volt akkor, amikor semmire sem emlékeztem. - De ugye már régóta emlékszik mindenre? - Csak képekre, töredékekre. Minden, ami az előtt történt, hogy megtaláltak a sikátorban, csak így élt az emlékeim között. - És most? - A darabok száma megnőtt, túl sok lett belőlük. És tisztábbak, közelebbiek - törölte meg Eve a kezével a száját, majd szántszándékkal ismét az ölébe ejtette. - Már látom az arcát. Eddig képtelen voltam visszaemlékezni az arcára. De a télen, a DeBlass-ügy folyamán... azt hiszem, olyan sok volt a hasonlóság, hogy a felszínre hozta az emlékeimet. Majd jött Roarke, és azóta sokkal gyakrabban és tisztábban emlékszem vissza. És nem tudok gátat vetni a folyamatnak. - Ez az, amit akar? Gátat vetni a folyamatnak? -Ha tudnám, mindenestői kitörölném azt a nyolc évet az életemből - jelentette ki Eve hevesen, és így is gondolta. - Most már nem számítanak. Nem is akarom, hogy bármit is számítsanak. - Eve, az a nyolc év, bármilyen szörnyű és obszcén is volt, de kialakította a személyiségét. Segített, hogy erős legyen. Amiatt a nyolc év miatt szánja az ártatlanokat, ettől lett a személyisége olyan összetett és rugalmas. Az, hogy visszagondol a múltjára, és küzd az emlékeivel, még nem változtatja meg magát. Gyakran javasoltam, hogy egyezzen bele a hipnózisba. Többé már nem teszem. Véleményem szerint a tudatalattija felszínre dobta az emlékeit, és a megfelelő helyre fogja rakni őket. Ha valóban így van, akkor Eve szerette volna lassítani ezt a folyamatot, hogy egy kis lélegzethez jusson. - Talán van néhány emlék, amire még nem készültem tel. Ettől függetlenül jönnek. Van egy álmom, ami folyton visszatér. Az utóbbi időben állandóan. Egy szobát látok magam előtt, egy koszos szobát, ahol homályos, vörös fények pislognak az ablak mögött. Ki-be. Ki-be. Van ott egy ágy. Üres, de mocskos. Tudom, hogy vérmocskos. Rengeteg a vér. Látom önmagam, ahogy a sarokban, a földön kuporgok. Ott még több a vér. Teljesen beborít. Nem látom az arcom, a fal felé fordulok. Semmit sem látok tisztán, ennek ellenére tudom, hogy az az alak én vagyok. - Egyedül van? - Azt hiszem. De nem tudom. Csak az ágyat, a sarkot, és a pislogó fényeket látom. És egy kés hever mellettem a földön. - Amikor megtalálták, nem jegyezték fel, hogy szúrt seb lett volna a testén. Eve Mirára emelte űzött tekintetét. - Tudom.
Tizedik fejezet Amikor Eve belépett a házba, számított rá, hogy Summerset hűvösen fogadja majd. Már megszokta. Nem tudta volna megmagyarázni, miféle perverz érzés kerítette hatalmába, amikor Summerset nem várta az ajtóban valami epés megjegyzéssel. A társalgóból a hallba lépett, és a fali szenzor felé fordult. - Hol van Roarke? ROARKE A TORNACSARNOKBAN TARTÓZKODIK. AKAR VELE BESZÉLNI? -Nem. Kikapcs - Eve úgy gondolta, gépi segítség nélkül is meg tudja keresni. Épp egy kis izzadásra volt neki magának is szüksége, hogy kitisztítsa a gondolatait. A folyosó falába vágott rejtekajtó mögötti lépcsőn ereszkedett le egy szintet, és átvágott az uszodán, ahol a medence mögé vetített holotáj egy trópusi lagúnát mintázott zöld pálmafákkal. Egy egész világ van idelent, gondolta Eve. Roarke másik világa. Egy buja medence, és felette egy olyan berendezés, ami szimulálhatott csillagfényt, napsütést vagy holdsugarakat. Csak el kellett fordítani egy kapcsolót a holoterem, ahol ezernyi játékkal lehetett múlatni egy hosszú éjszakát egy török fürdő egy elkülönítő egy lőterem egy aprócska színház és egy meditációs szoba, komolyabb, mint bármelyik földön vagy azon kívül található, méregdrága egészségcentrum által ajánlott. A gazdagok játékszerei, gondolta Eve. Roarke a túlélés eszközeinek nevezte volna őket - ami szükségképpen a lazítást jelentette a napról napra gyorsuló világban. Jobban egyensúlyozott a munka és a pihenés között, mint ő Eve ezt elismerte. Valahogy megtalálta a kulcsot, hogy élvezze azt, amit eddig összegyűjtött, miközben megvédi azt és még többet keres. Tanult néhány dolgot Roarke-tól az eltelt néhány hónap folyamán. És ezek közül az egyik legfontosabb lecke az volt, hogy néha lökjön félre minden gondot, kötelezettséget, és az legyen, akinek lenni kell: csupán Eve. Ezek a gondolatok jártak a fejében, amikor besurrant a tornacsarnokba, és bekódolta maga mögött az ajtót. Roarke nem az a típus volt, aki spórol a saját felszerelésén, de nem is olyan, aki a könnyebbik utat választja, hogy építse a testét, karban tartsa az izmait és a szervezetét. Az izzadság és az erőkifejtés éppúgy hozzátartoztak, akár a gravitációs szék vagy az uszoda és a terhelőszoba. Mivel olyan férfi volt, aki tisztelte a tradíciókat, az edzőtermet régies súlyzókkal, ferdepadokkal és virtuális valóság rendszerrel szerelte fel. Ezek közül éppen a legelsőt emelgette. Lassú félköröket írt le a súllyal, miközben a monitoron bámult valami vázlatot, és a fejére tett linken keresztül éppen beszélt valakivel. -A biztonság az elsődleges erőforrás, Teasdale. Ha valahol hiba került a rendszerbe, derítsék fel. És javítsák ki - bámult összevont szemöldökkel a képre, miközben a mozdulat megtörése nélkül átváltott körzésről nyújtásra.
- Egyszerűen annyira lenne szükség, hogy körültekintőbben végzik a dolgukat. És ha túllépik a költségvetést, akkor ennek az okát meg kell indokolniuk. Nem, nem azt mondom, hogy a bocsánatomat kell kérniük, Teasdale. Megindokolni. A bolygó ideje szerint nulla kilenc nulla nullára várom az irodámban a jelentését. Kikapcs. - Szigorú vagy, Roarke. Amikor a képernyő elsötétült, Roarke körülnézett, amikor észrevette Eve-t, rámosolygott. - Az üzlet egy nagy háború, hadnagy. -Épp ezért játszod, gyilkos. Ha én lennék Teasdale helyében, azonnal felkapnám a gravitációs csizmámat, és munkához látnék. - Ez volt az én elképzelésem is - lökte földre a súlyokat Roarke, és levette a fülhallgatót. Eve figyelte, ahogy átmegy a terhelőszobába, és elkezdi a láberősítést. Szórakozottan felemelt egy súlyt, és dolgoztatni kezdte a tricepszét, miközben Roarke-ot figyelte. A fekete, átizzadt homlokpánttal a fején úgy néz ki, mint egy harcos. És a sötét, ujjatlan trikó, valamint a rövidnadrág felfedték a szemrevaló izmokat, miközben a bőrén kihívóan fénylett az izzadság. Eve elnézte azokat a hatalmas izomcsomókat, melyek sós vízcseppeket harmatoztak, és hirtelen rádöbbent, mennyire akarja ezt a testet. - Úgy tűnik, jól szórakozik, hadnagy. - Valóban. Élvezem, ha veled lehetek - hajtotta félre a fejét Eve, és hagyta a tekintetét végigsiklani a férfin. Remek tested van, Roarke. Roake felvonta a szemöldökét, amikor Eve odalépett és ellenőrizte a bicepsze keménységét. - Kemény fickó. Felvigyorgott Eve-re. Látta, hogy rátört egyfajta hangulat. Csak abban nem volt biztos, hogy jókedvű, vagy épp ellenkezőleg. - Akarod látni, milyen kemény? - Azt hiszed, megijedek tőled? - és anélkül, hogy levette volna róla a tekintetét, Eve kibújt a fegyverövéből, és felakasztotta az egyik korlátra. - Gyerünk - sétált egy birkózószőnyeg mellé, miközben hívogatóan integetett az ujjaival. - Lássuk, le tudsz-e gyűrni. Roarke még mindig hason fekve figyelte. Rádöbbent, hogy Ját valamit Eve szemében, ami több, mint kihívás. Es ha nem téved, akkor ez a vágy. - Eve, csuromvizes vagyok. - Akkor törölközz meg - gúnyolódott Eve. - Hadd zuhanyozzak le előbb, és aztán - rezzent össze Roarke. - Gyáva nyúl. Tudod, egyes férfiak megrekedtek azon a szinten, hogy a nők nem érnek fel velük fizikailag. Amióta ezen túlléptem, mindig azt hiszem, attól tartasz, hogy kiporolom a feneked. Ez a megjegyzés megtette a magáét. -Program vége - ült föl lassan Roarke, és egy
törülközőhalom felé nyújtotta a kezét. Megtörölte az arcát. - Birkózni akarsz? Akkor hagyok egy kis időt, hogy bemelegíts. Eve vére ekkorra már hevesen lüktetett. -Már bemelegedtem. Kezdjünk egy szokványos, puszta kezes harcot. - Csak semmi öklözés -Jépett Roarke a szőnyegre, és amikor Eve gúnyosan felhorkant, összevonta a szemöldökét. - Én nem foglak megütni. - Aha. Úgy érted, ha elég közel kerülsz... Roarke villámgyorsan támadott, kibillentette az egyensúlyából, mire Eve a fenekére huppant. - Gyalázatos - morogta, miközben előrerúgott. - Ó, tehát már ezek a szabályok. Mint egy igazi zsaru. Meggörnyedve köröztek egymás körül. Roarke cselezett, Eve belépett. Tíz feszült másodpercen keresztül birkóztak egymással, de Eve keze lecsúszott a férfi izzadt bőréről. Roarke megpróbált gáncsot vetni, és a trükk sikerült is volna, ha Eve nem számít erre a mozdulatra, és el nem hajol. Kihasználva a magasságából adódó előnyét, egy gyors mozdulattal átdobta a feje fölött Roarke-ot. - Most már egyenlők vagyunk - guggolt le Eve, amikor Roarke megpróbált felállni, fekete haját hátracsapva az arcából. - Oké, hadnagy, ezentúl nem fogom vissza magam. - Visszafogta magát. Naná, a valagam fogtad vissza magad. Te... Roarke-nak csaknem újra sikerült megragadnia, és a földre is vitte volna, ha Eve nem találja ki, hogy apró támadásokkal akarja elterelni a figyelmét. Kikerülte Roarke-ot, és belefordult annak a mozdulatába. Majd amikor az arcuk közel került egymáshoz, a testük pedig megfeszült, Eve bevetette a leghatékonyabb fegyverét. Roarke lábai közé csúsztatta a kezét, és finoman a heréi köré kulcsolta az ujjait. Roarke pislogott a meglepetéstől és a gyönyörtől. - Hát akkor - motyogta, és Eve arca felé közelítette az ajkait, és már csak egy hüvelyknyire járt tőle, amikor a lány fogást váltott. Repülés közben Roarke-nak még arra sem maradt ideje, hogy átkozódjon. Nagy puífanással landolt a szőnyegen, és Eve már rá is vetette magát, a térdét a lábai közé támasztotta, a vállait pedig a kezével szorította le. - A földre kerültél, haver. Véged van. - Bolondokat beszélsz. - Tanulj meg veszíteni. - Nehéz úgy vitatkozni egy nővel, hogy közben a férfiasságomba térdel. - Remek. Végezni fogok veled. - Valóban? -Nagyon is. Győztem - hajtotta félre Eve a fejét, majd lenyúlt, és letépte Roarke testéről a trikót. - Ha együtt működsz velem, nem foglak bántani. Huhu - és amikor Roarke megpróbált feléje nyúlni, visszanyomta a szőnyegre. - Én vagyok felül Ne kényszeríts rá, hogy elővegyem a bilincseket.
- Hmm. Érdekes fenyegetés. Miért nem... - és elhallgatott, mert Eve forrón és keményen a szájára tapasztotta az ajkait. Roarke önkéntelenül behajlította a karjait, át akarta ölelni Eve-et. De megértette, hogy a lány most valami egész másra, ennél többre vágyik. Ezért hagyta, hogy egyedül találjon rá. - Leteperlek - harapta meg Eve Roarke ajkát, és ebbe az érzésbe a férfi egész testében beleborzongott. - Csináld azt, amit mondok. Roarke megszédült, elakadt a lélegzete. - Légy velem gyengéd - javasolta, és amikor Eve erre csak nevetett, elöntötte a forróság. - Álmodik a nyomor. Durva volt - gyors, követelőző kezek, türelmetlen, nyughatatlan ajkak. Roarke csak vibráló vadságát érezte, az ő teste is átvette Eve zabolátlan energiájának egy részét. Mintha Eve csak táplálni akarta volna vele. Ha uralkodni akart fölötte, Roarke boldogan átengedte neki ezt a szerepet. Vagy legalábbis így gondolta. De mialatt Eve szinte letaglózta, Roarke valahol út közben elveszítette a választás lehetőségét. Eve a fogaival karcolta égig Roarke testét, rávetette magát, amíg a férfi izmai tehetetlenül remegni nem kezdtek. Amikor Eve a szájával ráborult, és keményen munkához látott, elködösült előtte a világ, és minden erejére szüksége volt, hogy ne robbanjon. - Ne fogd vissza magad - szorította meg erősen Eve, és visszacsúszott Roarke felsőtestén. Szájának a szerepét a kezei vették át. - Azt akarom, hogy elélvezz - szívta be a férfi nyelvét a szájába, megharapta, kiengedte. - Most. Eve látta, hogy Roarke szemei elhomályosulnak, pillanatokkal azelőtt, hogy érezte volna a férfi orgazmusát. Szilaj nevetése vadul rohamozta meg Roarke fülét. - Már megint győztem. -Jézus Krisztus - és már az is nagy erőfeszítésébe került, hogy Eve köré fonja a karjait. Úgy elgyengült, akár egy csecsemő, és a teljes alárendeltség kusza zavarában szédítő gyönyört élt át. - Még azt sem tudom, hogy mentegetőzzek vagy köszönetet mondjak. - Tartogasd későbbre. Még nem végeztem veled. Roarke ezt hallva kis híján kuncogni kezdett, de Eve tovább harapdálta az arcát, és frissítő jeleket küldött a férfi kimerült szervezetének. - Darling, azt hiszem, adnod kellene nekem egy percet. -Nem kell adnom semmit - részegült meg Eve a gyönyörtől és a saját hatalmától. - Csak el kell venned. Eve lefogta Roarke-ot, és áthúzta ingét a feje felett, majd a szemébe nézett, és végigsimította a saját felsőtestét, a keze fel-le járt a mellkasán. Roarkenak elcseppent a nyála. Eve mosolyogva megfogta a kezét, és magához vonta. És egy sóhaj kíséretében lehunyta a szemét. Ismerős volt az érintése, mégis valahogy új. Roarke végigfuttatta ujjait Eve testén, addig birizgálták a mellbimbóit, amíg azok meg nem teltek vérrel, és amikor elérte azt a pontot, hogy fájdalmat okozott volna, hirtelen megrántotta, amitől Eve ölét forróság öntötte el.
Hogy mindkettejüknek kényelmesebb legyen, Eve hátradőlt, mire Roarke föléje hajolt, és elborította a száját a csókjaival. Eve magához húzta a férfi fejét, és hagyta, hogy elöntsék az érzelmek - Roarke fogainak érintése az érzékeny bőrén, ami hol lágy volt, hol pedig brutális, ahogy megfeszültek, majd elernyedtek az ujjai a csípőjén, a bőre simasága és a túlfűtött szex illata. És amikor sürgetve próbálta ismét magához vonni a száját, megérezte vakmerő vágyának az ízét is. Amikor Eve elhúzódott, Roarke olyan hangot hallatott, ami egyszerre hangzott sóhajnak és átoknak. Gyorsan felállt, és örült, hogy a talpáig remeg. A teste erősen követelte a jussát. Még nem vallotta be Roarke-nak, hogy soha, soha senkivel nem érezte ilyen jól magát, mint vele. A férfi már enélkül is tudta. Amikor megismerte, rögtön érezte, hogy többet talált meg benne, vele, mint eddig bárki mással. Eve Roarke fölé állt, és már nem próbálta visszatartani a lihegését, és már nem zavarta saját testének a remegése. Lerúgta a cipőjét, kikapcsolta a nadrágját, és hagyta, hogy a bokájához csússzon. Hőhullám öntötte el, amikor Roarke pillantása végigAzt akarom, hogy láss - és Roarke figyelte, hogy ragyognak fel azok a szemek, miközben fokozta a ritmust, hallotta Eve sikolyát, amikor egyre mélyebbre és mélyebbre vezette magát a testébe. Majd mindketten megfeszültek, elmerültek egymásban. Eve megszorította Roarke kezét, és keményen nekiszorította a csípőjét. Roarke kíméletlenül borította száját Eve ajkaira, így fojtva belé a gyönyörteli sikolyt. Egymásba gabalyodva kapkodtak levegő után, mint két bokszoló, akikre egyszerre kell rászámolni. Roarke kissé lecsúszott Eve testéről, és rádöbbent, hogy habár a mellei szinte kikövetelik a csókot, annyi ereje sem maradt, hogy közelítsen hozzá a szájával. - Nem érzem a lábujjaimat - eszmélt rá Eve. - Az ujjaim sem. Azt hiszem, eltörtem valamim. Azért történt, mert a rajta heverő Roarke elszorította a vérkeringését. Nagy erőkifejtést igényelt ugyan, de a férfi változtatott a helyzetén. - így már jobb? - Azt hiszem - vett mély lélegzetet Eve. - Bántottalak? - Micsoda? Roarke maga felé fordította Eve fejét, és hosszan nézte a lány megrészegült, üres vigyorát. - Ne is törődj vele. Végeztél velem? - Pillanatnyilag. - Istennek hála - dobta hátra magát Roarke, és összpontosítania kellett, hogy levegőt vegyen. -Jézusom, mekkora felfordulást csináltunk. - Semmi sem hasonlítható a ragadós, izzadt szexhez. Ez emlékeztet rá, hogy végtére is emberek vagyunk. Gyerünk. - Gyerünk? Hová? - Darling - lehelt egy könnyű csókot Eve lucskos vállára Roarke. - Szükséged van egy zuhanyra. -Pedig arra készültem, hogy itt helyben fogom átaludni az elkövetkező néhány napot - fordult meg Eve
ásítva. - Menj te elsőként. Roarke megrázta a fejét. Összeszedte az erejét, félretolta maga mellől Eve-et, és talpra kecmergett, majd vett egy nagy levegőt, lenyújtotta a kezét, és a vállára kapta a lányt. - Na persze, visszaélsz egy halott nő helyzetével. - Holtsúly - motyogta Roarke, és az öltöző felé fordult. Biztonságosabb helyzetbe igazította a vállán fekvő Eve-t, majd megtette az első lépést. Ezután gonoszul elvigyorodott, és megpördült, amitől Eve arca szembekerült egy vízsugárral. - Hatvanhárom fok és teljes permet. - Három... - Eve-nek csk erre maradt ideje. A többi elveszett a fénylő csempék között visszhangzó sikolyok és átkok között. Már nem jelentett holtsúlyt, kígyózva harcoló, vizes testű nővé vált. Roarke keményen leszorította, és hangosan nevetett Eve fröcsögő átkain. - Kilencvenkettő - kiáltott Eve. - Kilencvenkét elcseszett fok. Most. Eve csak akkor jutott ismét lélegzethez, amikor elérte a zuhany forró vízsugara. -Megöllek, Roarke. Méghozzá abban a pillanatban, amint kiolvadtam. -Jót fog tenni neked - állította talpra Roarke a vízsugár alatt, és feléje nyújtotta a szappant. Gyerünk, hadnagy. Mindjárt megfagyok. Akárcsak Eve. - Akkor majd később öllek meg - döntötte el. - Miután már vacsoráztam. Egy órán belül letusolt, megnyugodott, felöltözött és vadul támadásba lendült egy két hüvelyk vastag vesepecsenye ellen. - Tudod, csak a szex és a kaja miatt megyek hozzád. Roarke belekortyolt a borába, és figyelte, ahogy Eve átrágja magát a húson. - Hát persze. Eve beleharapott egy hosszú sült krumpliba. - És mert olyan gyönyörű az arcod. Roarke nyugodt maradt, csupán vigyorgott. - Ezt mondja mindenki. De nem csak a jó étel, a szex és a szép arc látványa dobta fel Eve hangulatát. Rámosolygott Roarke-ra. - Hogy van Mavis? Roarke már várta a kérdést, de tudta, hogy a testének előbb felfrissülésre volt szüksége, csak azután térhetett vissza a munkához. -Jól. Újra együtt lehet Leonardóval. Majd reggel beszélhetsz velük. Eve, mielőtt újra belevágott volna a steakbe, lenézett a tányérjára. - Mit gondolsz Leonardóról? -Szerintem végzetesen, csaknem szánalmasan belezúgott Mavisbe. És amióta magam is megtapasztaltam ezt az érzést, kedvelem az ilyen helyzeteket. - Nem tudtuk rekonstruálni, merre járt a gyilkosság
éjjelén - emelte föl Eve a borát. - Volt indítéka, és alkalma is elkövetni a gyilkosságot. Nincsenek tárgyi bizonyítékok, melyek összekötnék a személyét a tett elkövetésével, de az ő lakásán történt az eset, és a gyilkos fegyver is az övé volt. -Ezek szerint el tudod képzelni, ahogy megöli Pandorát, és elrendezi a helyszínt, hogy ezzel Mavisre terelje a gyanút? - Nem - tette le Eve ismét a bort. - Csak könnyebb lenne, ha el tudnám - dobolt ujjaival az asztalon, mielőtt megint felemelte volna a poharat. - Ismered Jerry Fitzgeraldot? - Igen. Ismerjük egymást - és Roarke kivárt egy pillanatig. - Nem, soha nem feküdtem le vele. - Ezt nem is kérdeztem. - Csak leegyszerűsítettem a dolgokat. Eve vállat vont, és ivott egy kortyot. - Én gyorsnak, okosnak és erősnek ismertem meg. - A benyomásaid pontosak. Magam sem jellemezhettem volna jobban. - Nem tudok túl sokat a modellszakmáról, de végeztem némi kutatást a témában. Egy Fizgerald szintű modell nagyon magas színvonalon él. Pénz, tekintély, média. Ha valaki magasan áll, felfedezheti, hogy Leonardo sokat ér, nagyon sokat. És Pandora halálával ő lép a helyébe. - Ha bejönnek a tervei, valóban rengeteget hozhat a konyhára - értett vele egyet Jloarke. - De ez csak spekuláció. -Együtt él Justin Younggal, és mindenki láthatta, hogy Pandora megpróbálja visszacsábítani tőle. Roarke átgondolta a hallottakat. -Nehezen tudom elképzelni, hogy Jerry Fitzgerald képes gyilkolni, hogy megtartson egy férfit. - De egy divattervezőért már inkább el lehet képzelni - ismerte be Eve. - Ám akad itt még más is. Röviden felvázolta a kapcsolatot Boomer és a halála körülményei, valamint a Pandora szervezetében kimutatott anyag között. - Nem találtuk meg a rejtekhelyét. Valaki megelőzött minket, aki tudta, merre kell kutatni. -Jerry nyilvánosan is felszólalt a tiltott szerek ellen. Persze ez csak a nyilvánosság - tette hozzá Roarke. - Ez pedig a pénzről szól, nem pedig a meggyőződésről. - Ez az elképzelésem. Egy új anyag, mint ez is, amihez gyorsan hozzá lehet szokni, hatalmas haszon ígéretét rejti magában. A tény, hogy végül halált okoz, nem gátolja meg, hogy eladják vagy használják. Eve olyan mozdulattal tolta félre maga elől a félig megevett steaket, hogy Roarke megdermedt. Hiszen amikor Eve nem evett, akkor aggódott valamiért. - Nekem úgy tűnik, nagy fába vágtad a fejszédet. És ez igencsak messze esik Mavistől. - Aha - állt fel nyugtalanul Eve az asztaltól. - És ez az út nem vezet sehová. Fitzgerald és Young egymásnak igazolnak alibit. A biztonsági rendszer felvételeivel tudják igazolni a hollétüket a halál időpontjában. Hacsak egyikük, vagy mind a ketten nem kerülték meg ezt a rendszert. Redfordnak nincs alibije, jobban mondva az alibijében óriási lyukak tátongnak. De egyelőre nem tudtam megfogni. Eddig. Eve azt akarta, hogy Roarke tisztán lásson az ügyben.
- Mik voltak róla a benyomásaid? - Érzéketlen, kegyetlen és egoista. - Nem igazán kedvelted meg. - Nem. Valóban nem. Sima, önelégült, és magabiztosan kezelhet sok városi kopót anélkül, hogy közben megerőltetné az agytekervényeit. És önként tett vallomást, akárcsak Young és Fitzgerald. Én pedig nem bízom az önkéntesekben. Egy rendőr agya csodálatosan működik, tűnődött Roarke. -Jobban megbíznál benne, ha úgy kellett volna kiimádkozni belőle a vallomást. - Hát persze - Eve számára ez volt az egyik alapszabály. - Szinte égett a vágytól, hogy megetessen: Pandora drogos. Akárcsak Fitzgerald. És mind a hárman boldogan hozták a tudomásomra, hogy mennyire gyűlölték. - Arra már gondolni sem merek, hogy felmerült benned: becsületes emberek. -Ha az emberek ennyire nyitottak, különösen egy nyomozóval szemben, akkor ott valami lappang a mélyben. És tenni akarok valamit, hogy ezt előássam - fordult meg Eve, és megint leült. - Aztán itt van ez a bunkó is a kábszeresektől. - Casto. - Aha. Nagyon akarta az ügyet, és amikor mégsem lehetett egyedül az övé, nem akart közösködni. Kapitányi babérokra vágyik. -És te nem? Eve ridegen Roarke szemébe nézett. - Csak akkor, ha már kiérdemeltem. - És közben természetesen boldogan megosztod az információidat Castóval. Eve elhúzta a száját - Fogd be, Roarke. Tény, hogy Boomer halála és Pandora meggyilkolása között szoros kapcsolatot kell találnom. Meg kell találnom azt, vagy azokat, akik összekapcsolják őket, akik mindkettejüket ismerték. Amíg ez nem sikerül, Mavis feje felett ott lebeg egy gyilkossági tárgyalás rémképe. -Amennyire én látom, ez azt jelenti, hogy egyszerre két úton kell járnod. - Melyik kettőn? - A csillagok fényes sugárútján, és a durva utcakövön - vett elő Roarke egy cigarettát, és rágyújtott. - Mit mondtál, merre járt Pandora, mielőtt visszatért volna a bolygóra? - A Starlight állomáson. - Van benne némi érdekeltségem. - Micsoda meglepetés - jegyezte meg Eve szárazon. - Kérdezősködöm majd egy kicsit. A Pandora köreiben mozgó emberek nem igazán szeretik a jelvényt. - Ha nem kapod meg a kellő válaszokat, magam is odamehetek. A hangjában volt valami, ami megszólaltatta Roarkeban a vészcsengőt. - Valami gond van? - Nem, semmi.
-Eve. Eve ismét felállt az asztal mellől. - Még soha nem hagytam el a bolygót. - Soha? - ámult el Roarke. - Úgy érted, egyszer sem? - Nem mindenki ugorhat ki egy kis Föld körüli kiruccanásra, amikor csak kedve tartja. Legtöbbünk itt éli le a dolgos kis életét. - Nincs mitől tartanod - olvasott tökéletesen a gondolatai között Roarke. - Az űrutazás biztonságosabb, mint a városi közlekedés. - Süket duma - morgott Eve az orra alatt. - Nem mondtam, hogy félek. Ha mennem kell, hát megyek. Csak szívesebben maradnék idelent, ez minden. Minél közelebb tartom az ügyet a Földhöz, annál hamarabb ránthatom ki Mavist a bajból. - Ühüm - érdekes, gondolta Roarke, hogy még egy ilyen elszánt hadnagynak is akadnak fóbiái. - Miért nem várod meg, hogy mit tudok kideríteni helyetted? - Te civil vagy. - Persze nem hivatalosan. Eve visszanézett Roarke-ra, és amikor észrevette rajta a zavart megértést, felsóhajtott. - Remek. De nem hinném, hogy ismersz egy szakértőt, aki járatos a földön kívüli növényekben, és kölcsön is tudnád nekem adni. Roarke mosolyogva emelte fel a poharát. - Hát, ami azt illeti... Tizenegyedik fejezet Az ügy egyszerre túl sokfelé ágazott széjjel. És a legjobb irány egyben a legbarátságosabb is, határozott Eve. Az utcákat választotta. És úgy döntött, ezúttal egyedül megy. Peabodyra bízott egy halom adatot, hogy ellenőrizze, körülzsongta Feeneyt, hogy lássa el újabbakkal, de szólóban vágott neki az útnak. Senkivel nem akart fecsegni, nem vágyott társaságra. Az éjszakai rossz alvás most megszedte a maga vámját. Régóta nem volt ilyen iszonyatos rémálma. Elszorult torokkal, verejtékezve ébredj az összegyűrt lepedőn. Csak a hajnal hozott számára egy kis könnyebbséget. És egyedül volt, mert Roarke már felkelt, és éppen zuhanyozott. Ha meglátta volna ilyen állapotban, azt Eve sohasem heveri ki. Talán sértett büszkeségből, de mindent megtett, hogy aznap reggel elkerülje a vele való találkozást, és csak egy sietős üzenetet hagyott hátra, amikor kilopózott a házból. Mavist és Leonardót is sikerült elkerülnie, és csak Summersettel futott össze elég sokáig ahhoz, hogy fogadja az egyik neki szóló jeges pillantását. Félrefordította a fejét, és egyszerűen kisétált a házból, miközben az a beteg érzés kerítette hatalmába, hogy a háta mögött hagyott egy sokat ígérő megjegyzést is. A munka adott választ a kérdésre, legalábbis Eve így remélte. A munka, amihez értett. Letette a kocsiját az
East End-i Mocskos Alja Klub előtt, és kiszállt. - Hé, fehér lány. - Hogy s mint, Recsi? - Ó, nagyobb verekedések nélkül - vigyorgott Eve-re a férfi, egy hatalmas termetű, fekete ember, akinek az arcát tetoválások díszítették. Széles mellkasát részben befed te egy tollas köpeny, ami a térde alá lógott. - Ma is jó meleg napunk lesz. - Ha van egy kis időd, gyere be velem, és hűts le egy itallal. - Lehet róla szó, édesem. Megfogadtad Recsi tanácsát, és a jelvény helyett a Mocskos Alja táncszínpadát választottad? - Ebben az életben nem igen fog erre sor kerülni. Recsi felnevetett, és megpaskolta fényes hasát. -Nem is tudom, mit szeretek benned. Na, gyere be szépen, és csacsogd el az öreg Recsinek, hogy mi bánt. Eve járt már rosszabb helyeken is, de hálát adott a sorsnak, hogy jobbakban is. Még mindig érezni lehetett az éjszaka poshadt bűzét füst, olcsó illatszerek, pálinka, bizonytalan eredetű levelek parazsa, mosdatlan testek és alkalmi szex szaga kavargott a levegőben. A legtöbb törzsvendég számára még túl korán volt. A székek az asztalokra borítva várakoztak, és Eve egy hanyagul tolt felmosórongynak is észrevette a nyomát a koszos padlón. A foltok nagy részének az azonosításába talán még a labornak is beletört volna a bicskája. Ennek ellenére a bárpult mögötti üvegek különféle színekben ragyogtak. A jobb kéz felé eső színpadon egy rózsaszín hálóba csavart táncosnő. A zenegép trombitahangjával kísérve gyakorolt egy figurát. Recsi csak intett a fejével a pincérdroid felé, mire a táncosnő elkotródott. - Mivel tehetek a kedvedre, fehér kislány? - Egy feketét kérek. Recsi zörögve keresgélt a pult mögött, miközben még mindig vigyorgott. - Megvan. Mit szólnál, ha dobnék bele egy adaggal a specialitásomból? Ilyen alkalmakra tartogatom. Eve vállat vont. Rómában, mint a rómaiak. -Jöhet. Nézte, ahogy Recsi beprogramozza a kávét, majd kikódol egy fiókot, és elővett belőle egy akkora palackot, amiben egy dzsinn is elfért volna. És a homályos bárban, az illatokat beszíva, Eve is ellazult egy kicsit. Tudta, miért kedveli Recsk, az éjszakai sólymot, akit alig ismert, mégis megértett. Annak a világnak a részét képezte, amiben élete nagy részét ő is leélte. - Micsinász egy ilyen ocsmány helyen, drágicám? Zsarut játszol? - Attól tartok - kóstolt bele Eve a kávéba, és elakadt a lélegzete. -Jézusom, ez tényleg nem mindennapi. - Csak a legkedvesebb barátaimnak jár belőle. Súrolja a törvényesség határát - kacsintott Recsi. - Épp hogy csak egy picit. Mit akarsz, mit tehetne érted Recsi? -Ismerted Boomert? Carter Johannsent? Kisstílű adattolvaj volt.
- Tudom, ki volt Boomer. De ő már kész. - Aha, pontosan. Valaki taccsra tette. Üzleteltél valaha vele, Recsi? - Eljött ide olykor-olykor - és Recsi minden figyelmét a kávéjának szentelte. Belekortyolt, és elismerően csettintett. - Néha bejárt, néha pedig elmaradt. Szerette nézni a műsort és nyomni a sódert. De nem sok vizet zavart az öreg Boomer. Hallottam, hogy teljesen szétverték az arcát. - így igaz. Szerinted ki akarhatott ilyen csúnyán elbánni vele? - Annyit mondhatok, ráuszítottak egy igazi nagyfiút. Boomernek nagy fülei nőttek. És ha ivott is egy kicsit, akkor a szája is hatalmasra tudott ám nyílni. - Mikor láttad utoljára? - A pokolba, nehéz visszaemlékezni. Talán pár hete. Úgy rémlik, lejött egy este, és tele volt tömve a zsebe. Vett egy üveg italt, pár bogyót és egy privát szobát. Lucille ment el vele. Nem, a fenébe is, nem Lucille. Hetta. Ti, fehér lányok, olyan egyformák vagytok - tette hozzá egy kacsintás kíséretében. - Nem dicsekedett el vele, mitől vannak tele a zsebei? -Talán Hettának. Nagyon elégedetten távozott. Mintha bekapott volna még egypár tablettát. Boldog akart maradni. Hetta azt mesélte, hogy Boomer vállalkozó vagy valami hasonló lószar akar lenni. Magunk között csak nevettünk az egészen. Amikor végzett, felment a színpadra, és meztelenül táncolt. Erre még jobban nevettünk. Neki volt a legapróbb farka, amit valaha is láttam. - Ezek szerint nyélbe ütött valami üzletet. - Azt lefogadom. El voltam foglalva. Meg kellett recscsentenem egypár koponyát, és kidobni néhány testet. Emlékszem, kint álltam az utcán, amikor kirohant. Elkaptam a grabancát, de csak viccből. Már nem tűnt boldognak. Annyira rettegett, hogy majd összepisilte magát. - Mondott valamit? - Csak lerázta magáról a kezem, és rohant tovább. Amennyire vissza tudok emlékezni, ekkor láttam utoljára. - Ki beszélt vele? Kivel állt szóba? - Fogalmam sincs, édes. - Láttál ezek közül az emberek közül valakit aznap éjjel? - kérdezte Eve, és pár fényképet terített ki az asztalra a táskájából. Pandora, Jerry, Justin és Redford fotóit, valamit, mivel az eljárásjog miatt szükséges volt neki, Mavisét és Leonardóét. - Hé, ezt a kettőt ismerem. Híres modellek - lebegett széttárt ujjú keze Pandora és Jerry képe fölött. - A vörös időnként lejárt ide ismerkedni, kalandot keresni. Lehet, hogy akkor is itt volt, de ezt nem állíthatom teljes bizonyossággal. De a többiek nincsenek rajta a vendégek listáján, annyit mondhatok. Legalábbis nem emlékszem rájuk. - Láttad valaha a vörös hajút Boomer társaságában? -Boomert nem szedte fel. A fiatal, izmos és ostoba férfi volt a zsánere. Ezekből Boomerre egyedül az ostoba illett rá. -Mit hallottál arról az új anyagról, ami most jelent rneg az utcán, Recsi?
Erre a kérdésre Recsi szemmel láthatóan bezárkózott. - Nem hallottam semmit. Eve tudta, hogy a haverkodásnak vége. Csendesen elővett pár bankót, és a bárpultra tette. - Ez megjavítja a hallásod? Recsi szemügyre vette a pénzt, majd a tekintetét viszszafordította Eve felé. Felismerve a taktikus habozást, Eve közelebb tolta hozzá az összeget. A bankjegyek eltűntek a pult túlsó oldalán. -Suttognak valami újdonságról, lehet, hogy forgalomba került valami friss szarság. Erős, hosszan tart, habár meglehetősen drága. Azt hallottam, Züllöttségnek hívják. De rajtam keresztül senki sem akart teríteni, legalábbis eddig még senki. Azok közül, akik ide járnak, nem sokan szednek újdonságokat. InkábJD várják a lecsengést, és arra még egypár hónapot várni kell. - Boomer beszélt ilyesmiről? - Hát ebbe keveredett? - villant fel a töprengés fénye Recsi szemében. - Erről soha nem tett említést. Habár némi szóbeszéd azért eljutott hozzám. Állítólag a drogosok majd megőrülnek érte, de olyannal még nem beszéltem, aki személyesen kipróbálta volna. Jó üzlet - mosolyodott el Recsi. - Szerzel egy szert, egy új szert, és beetetsz egy vevőkört. Ha bejön, nagyot kaszálhat az ember. Nagyon nagyot. -Aha, valóban jó bolt - hajolt előre Eve. - Nehogy kipróbáld, Recsi. Végzetes - és amikor ezt mondta, Recsi izmos karjára tette a kezét. - És ezt most szó szerint értettem. Ez méreg, egy lassan ölő méreg. Ha ismersz valakit, aki megkóstolta, és szereted, akkor figyelmeztesd erre a szarra, különben nem sokáig fogsz már vele beszélgetni. Recsi hosszasan figyelte Eve arcát. - Nem hülyéskedsz, fehér lány? Ez nem csak valami süket zsaruduma? -Nem hülyeség, és nem zsaruduma. Egy rendszeres fogyasztónak öt éven belül a padlóra küldi az idegrendszerét. Ez a véres valóság, Recsi. És bárki is készíti, tud erről- Pokoli egy pénzkereset. - Nemcsak erről van szó. És most tudod, merre találom Hettát? Recsi felsóhajtott, és megrázta a fejét. - Ezt senki sem fogja nekem elhinni. A kokósok már így is ki vannak éhezve az újra - és visszanézett Eve-re. Hettát? A francba, fogalmam sincs. Már hetek óta nem láttam. Ezek a lányok jönnek és mennek, melóznak pár napot, majd pedig továbbállnak. - Mi a vezetékneve? -Moppett. Hetta Moppett. Amikor utoljára hallottam róla, a Kilencediken bérelt egy szobát, valahol a százhuszadik szám környékén. És ha bármikor meggondolod magad, cukorafalat, az ajtóm mindig nyitva áll. Hetta Moppett már három hete nem fizette a lakásért a bérleti díjat. És azóta senki sem látta a csontos seggét. Erről az épület gondnoka tájékoztatta Evet, és még hozzátette, hogy ha negyvennyolc órán belül nem egyenlíti ki a hátralékát, el fogja veszíteni a bérleményt. Eve a lépcsőn felfelé tartva hallgatta ezt az idegesítő
károgást, miközben rossz szájízzel gondolt az előtte álló három emeletre. Kézbe vette a gondnok mesterkódját, és biztosra vette, hogy az már használta, hogy kinyissa Hetta ajtaját. Egyszerűen berendezett szobába lépett, keskeny ágygyal, kopott ablakkal, amit fodros, rózsaszín függönnyel, és rózsaszín párnákkal próbáltak otthonosabbá tenni. Eve gyorsan átkutatta a helyiséget, átlapozott egy címjegyzéket, egy csekkfüzetet, melyben egy háromezres letétet talált, megvizsgált pár bekeretezett fényképet, és talált egy lejárt jogosítványt is, ami feltüntette Hetta utolsó lakcímet New Jerseyben. A beépített szekrényt félig pakolták csak tele, a kupac tetején egy kopott bőrönd hevert. Eve szerint úgy, ahogy annak idején Hetta odalökte. Végigpörgette a link által rögzített hívásokat, majd készített egy másolatot a diszkről, valamint a jogosítványról. Ha Hetta elutazott, nem vitt magával mást, csak a ruhát, amit viselt, és amit bele tudott tömni a zsebeibe. De erre Eve nem fogadott volna. A kocsilinkjén felhívta a hullaházat. - Nézzétek végig az ismeretlen női tetemeket - utasította őket. - Akit keresek, az fehér bőrű, szőke, huszonnyolc éves, nagyjából százharminc font súlyú, öt láb, négy hüvelyk magas. Átküldőm a jogosítványán szereplő holoképet. Alig három háztömbnyire járt a kapitányságtól, amikor befutott a válasz. - Hadnagy, van itt egy hulla, akire illik a személyleírás. De kellene a fogsorának a felvétele, a DNS-e, vagy az ujjlenyomata a végső azonosításhoz. A hologram alapján nem azonosítható. - Miért nem? - kérdezte Eve, pedig a lelke mélyén már tudta a választ. - Mert nem maradt elég az arcából. Az ujjlenyomat egyezett. Az ismeretlen holttest Hettaként került nyilvántartásba. Az irodájában Eve lenézett az asztalán heverő három aktára. - Hanyag munka - motyogta. - Moppet ujjlenyomatát tartalmazta a bárcája. Carmichael már hetekkel ezelőtt azonosíthatta volna. -Szerintem Carmichaelt nem igazán érdekelte egy ismeretlen női holttest - jegyezte meg Peabody. Eve visszafojtotta a dühét, és Peabody felé villantotta a tekintetét. -Akkor Carmichael rossz szakmát választott magának, nem igaz? Itt a kapcsolat, Peabody. Hettától Boomerhez, Boomertől pedig Pandorához. Milyen valószínűW séget adott a számítógép, amikor végigfuttattad a keresést annak, hogy ugyanaz a személy gyilkolta meg mindhármukat? - Kilencvenhat egész egy tized százalékot. - Oké - és Eve gyomra megrándult a megkönnyebbüléstől. - Minderről tájékoztatom az államügyészt, és megpróbálom táncba vinni. Talán rá tudom beszélni, hogy ejtse a Mavis ellen felhozott vádat. Legalább addig, amíg nem gyűjtünk még több bizonyítékot. De ha nem.. - - nézett Eve egyenesen Peabody szemébe - Kiszivárogtatom az adatokat Nadine Furstnak. Ez szabálysértésnek számít, és csak azért mondom el neked, mert
együtt dolgozunk ezen az ügyön, és rád is ugyanakkora felelősség nehezedik, mint rám. Ha ez bekövetkezik, egy lehetséges fegyelmit kockáztatsz. De áthelyeztethetlek, mielőtt megteszem. - Atgondoltam a fegyelmi kérdését, hadnagy. Érdemtelenül kapnám. Eve egy pillanatig hallgatott. -Kösz. Didi. Peabody összerezzent. - Ne nevezz Didinek. -Rendben. Vigyél minden összegyűjtött anyagot a postázóba, hogy személyesen Feeney kapitány kezébe kézbesítsék. Nem akarom elektronikusan átküldeni ezeket az adatokat, legalábbis addig nem, amíg nem beszéltem az államügyésszel. Utána pedig megkísérlek majd egy kis magánnyomozást. Amikor észrevette, hogy ezekre a szavakra Peabody szeme felcsillant, elmosolyodott. Emlékezett rá, milyen érzés volt újoncként részt venni az első, komolyabb ügyében. - Menj el a Mocskos Alja Klubba, ahol Hetta dolgozott, és beszélj Recsivel, egy nagy benga. Higgy nekem, el sem fogod tudni téveszteni. Mondd neki, hogy nekem dolgozol, és azt, hogy megtalálták Hetta holttestét. Nézz utána, mit tudsz belőle vagy bárki másból kihúzni. Kinek a társaságában látták, mit mesélt Boomerről az utolsó éjszakán, és kivel volt még együtt aznap este. Ismered a dörgést. - Igenis, hadnagy. - Ó, és Peabody - csúsztatta táskájába az aktákat Eve, és felállt. - Ne egyenruhában menj. Azzal csak a frászt hozod a helyiekre. A vizsgálóbíró tíz perc alatt romba döntötte a reményeit. Eve még további húsz percen keresztül vitatkozott vele, de csak ugyanazokat a köröket járták végig. Jonathan Heartly abban egyetértett vele, hogy a három gyilkosság valószínűleg összefügg. Elismerte Eve munkáját, a következtetései helyességét, és az így kapott eredmények rendszerbe szedett bemutatását. Valójában csodált minden egyes rendőrt, aki példamutatóan és hatékonyan végezte a munkáját. De sem ő, sem pedig a hivatal nem készült arra, hogy ejtse a Mavis Freestone ellen felhozott vádakat. Túl erősek voltak a tárgyi bizonyítékok, és túl erősen megállt a vád ahhoz, hogy visszavonják az elfogatási parancsot. Habár ebben a kérdésben nyitottnak mutatkozott. Ha Eve hoz egy másik gyanúsítottat, abban a pillanatban hajlandó lesz újratárgyalni ezt a kérdést. -Faszfej - morogta Eve, miközben belépett a Kék Mókusba. Azonnal kiszúrta Nadine-t, aki már helyet foglalt egy bokszban, és épp az étlap felett fintorgott. - Mi a fenének adsz folyton itt találkát, Dallas? - kérdezte nyomatékosan, amikor Eve a vele szemközti székre dobta magát.
-A szokások rabja vagyok - de neki is észre kellett vennie, hogy ez a hely már nem ugyanaz a színpadon álló Mavis nélkül, ahogy alig takaró ruháiban épp a költészetének legújabb gyöngyszemét sikítja a közönség felé. Kávét. Feketén - rendelt Eve. -Nekem ugyanazt. Hogy romolhattak el ennyire a dolgok? - Csak várd ki a végét. Még mindig dohányzói? Nadine nyugtalanul körülnézett. - Itt tilos rágyújtani. - Akkor majd szólnak. Nem kínálnál meg? - Te nem is dohányzói. - Úgy tűnik, kezdek felszedni bizonyos rossz szokásokat. Vagy meg akarod tartani azt a két dekket? - Nem - és figyelve, nehogy valaki észrevegye, Nadine előhalászott két szál cigarettát. - Úgy festesz, mintha valami keményebbet is bedobtál volna. - Ez is megteszi - hajolt előre Eve, hogy Nadine meg tudja gyújtani a cigarettáját, és pöffentett egyet. A füst mellbe vágta. - Jézusom. Hadd próbáljam meg újra szívta be a füstöt. Érezte, hogy megszédül, miközben a tüdeje erősen tiltakozott, mire idegesen elnyomta. - Ez undorító. Miért csinálod? - Hozzá lehet szokni. - Akárcsak kutyaszart enni. És kutyaszarról beszélni vette el Eve a kávéját, és bátran belekóstolt. - Hogy vagy? -Jól. Jobban. Olyasmit is csinálok, amiről eddig azt hittem, soha nem lesz rá időm. Vicces, hogy ha az ember majdnem meghal, utána már nem vesztegeti tovább feleslegesen az életét. Úgy hallottam, Morse-t alkalmasnak találták egy normális tárgyalásra. - Nem bolond. Csak egy gyilkos. - Csak egy gyilkos - simított végig Nadine a torkán, ahol Morse pengéje egyszer már vért fakasztott. - Ha csak egy kicsit késel, már nem élnék. - Sok ember szeret a gyilkolás öröméért ölni. Ne ragadj meg hosszan ennél, Nadine. Az nem segít. - Próbálom. Néhány hetet a családommal töltöttem. Az segített. És arra is emlékeztetett, hogy szeretem a munkám. És jól is végzem, habár eltemettek... -Nem temettek el - szakította félbe türelmetlenül Eve. - Le voltál gyógyszerezve, egy késsel a torkodon, és ettől megrémültél. Lépj túl az egészen. - Aha. Rendben. Jó - fújta ki Nadine a füstöt. - Van valami újság a barátnőddel kapcsolatban? Nem is tudom elmondani, mennyire sajnálom, hogy bajba keveredett. - Ki fogom húzni belőle. - Erre akár fogadni is mertem volna. -Pontosan, Nadine, te pedig segíteni fogsz nekem. Átadok neked pár adatot, melyek meg nem nevezett rendőrségi forrásból származnak. Nem, csak semmi felvevő, írd le - szólt rá Eve, amikor látta, hogy Nadine már
nyúl is a retikülje felé. - Minden szavad - nyúlt mélyebbre Nadine, és talált egy tollat, valamint egy jegyzettömböt. - Vágj bele. -Van három gyilkosságunk, és a bizonyítékok arra utalnak, hogy ugyanaz a tettes követte el őket. Az első áldozat Hetta Moppett, egy félállású táncos és konzumnő, akit május 28-án vertek agyon körülbelül hajnali két órakor. Az ütések nagy részét a fejére és az arcára kapta, oly módon, hogy ez az azonosítását is megnehezítette. - Ó - sóhajtott fel Nadine. - A testét másnap reggel hatkor találták meg, és ismeretlen jelzéssel került a hullaházba. Halálának az időpontjában Mavis Freestone a mögötted lévő színpadon állt, és teli tüdőből énekelt vagy százötven szemtanúnak. Nadine felvonta a szemöldökét, és elmosolyodott. - Nocsak, nocsak. Folytassa, hadnagy. Eve pedig folytatta. Pillanatnyilag ez volt a legtöbb, amit tehetett. Amikor mindez megjelenik majd a médiában, a kapitányságon nem biztos, hogy nem akad majd olyan ember, aki ne tudná, ki is volt az a bizonyos ismeretlen rendőrségi forrás. De nem fogják tudni bebizonyítani. És Eve, no nem a maga, hanem Mavis kedvéért, de lelkiismeret-furdalás nélkül akár hazudik is, ha megkérdezik. Jó néhány órát töltött benn a kapitányságon, elintézte szomorú kötelességét, értesítette Hetta bátyját, az egyetlen rokonát, akit meg tudott találni, és elmondta neki, hogy a húga meghalt. Ezt a vidám közjátékot követően nekilátott átnézni azokat a bizonyítékokat, melyeket a takarítók összeszedtek Moppett halálának a helyszínén. Afelől nem volt kétsége, hogy ott ölték meg, ahol a tetemre rátaláltak. A halált tiszta ütések okozták. Talán egy is elég volt. A könyöke pedig biztos csak azért tört el, mert védekezett. A gyilkos fegyvernek viszont nyomát sem találták. Akárcsak Boomer esetében, tűnődött el. Néhány törött ujj színezte a törött kart és a szilánkokra zúzott térdkalácsot - mindegyik sérülés a halál beálltát megelőzően keletkezett. Eve gyanította, hogy megkínozták. Boomernek több is lehetett a birtokában, mint információ, nála volt a minta, a képlet, és a gyilkos mindkettőt akarta. De Boomer ebben szívósnak bizonyult. A gyilkosnak nem maradt ideje, vagy tartott valamitől, de nem ment el a lakásába, és nem kutatta át. De miért dobták a testét a folyóba? Hogy időt nyerjenek, spekulált Eve. De nem jártak sikerrel, hamar megtalálták, és azonosították a testet. A tetem felfedezésétől számított néhány órán belül Peabodyval az oldalán már meg is érkezett Boomer lakásába, és begyűjtötték a bizonyítékokat. Akárcsak Pandora esetén. A nő túl sokat tudott, túl sokat akart, egy labilis üzleti partnerrel kísérletezett, és azzal fenyegetőzött, hogy beszél egy nem megfelelő emberrel. Ez volt az utolsó csepp, gondolta Eve, és megmasszírozta a homlokát.
A halálában több volt a harag, keményebben is küzdött, több zavart okozott, mint a többiek. Ellenben ő szedett a Züllöttségből. Nem valami butuska táncosnő volt, akit el lehetett kapni egy sikátorban, sem pedig egy pitiáner besúgó, aki többet tud a kelleténél. Pandora erős nő volt, éles eszű és törtető. És, emlékezett vissza Eve, nem megvetendő bicepszet fejlesztett magának. Három holttest, egy gyilkos, és a kapcsolat közöttük. A kapocs neve pedig: pénz. Minden gyanúsítottat végigfuttatott a számítógépén, és ellenőrizte a pénzügyi tranzakcióikat. Leonardót találta az egyetlen fájdalmas pontnak. Sokaknak tartozott, köztük Pandorának is. Ezzel szemben a kapzsiság nem pénzügyi helyzettől függ. Ez az érzés éppúgy a szegények sajátja, mint a gazdagoké. Egy kicsit mélyebbre ásott, és ráakadt egy adatra, miszerint Redford is belevágott kockázatos pénzügyi manőverekbe. Megvonások, letétek, és még több megvonás. Elektronikus átutalások ugrákak egyik parttól a másikig, sőt, még a közelben keringő műbolygókra is. Érdekes, gondolta Eve, és még érdekesebbnek találta, amikor rábukkant egy átutalásra, amely közvetlenül Jerry Fitzgerald számlájára helyezett százhuszonötezret. - Három hónappal ezelőtt - dünnyögte Eve, és újra ellenőrizte a dátumot. - Ez túl nagy összeg, még barátok között is. Számítógép: vizsgáld meg az erről a számláról kiinduló, valamint a Jerry Fitzgerald vagy Justin Young számláira beérkező átutalásokat tizenkét hónapra visszamenőleg. Keresés. Nincs nyoma átutalásnak. -Vizsgáld meg az átutalásokat bármilyen, Redford nevére bejegyzett számláról. A célszámlák az előbbiek. Keresés. Nincs nyoma átutalásnak. - Oké, oké, akkor próbáljuk meg a következőt. Vizsgáld meg az átutalásokat bármelyik, Redford nevére bejegyzett számláról, bármelyik, Pandora nevére bejegyzett számlára. Keresés. A következő átutalások történtek: Húszezer a New York Központi Bankban nyitott számláról Pandora Központi Bankban nyitott számlájára 58.02.06-án. Hatezer a New Los angeles security bankból pandorának 58.03.19én. Tízezer a New York Központi Bankban nyitott számláról a New Los Angeles Security Bankba, Pandora számlájára 58.05.04-én. Tizenkétezer a Starlight Állomás Vámszabadterületéről a Starlight Állomás Vámszabadterületére, Pandora nevére 58.06. 12-én. Más átutalás nem történt - Nos, azt hiszem, ez megteszi. Vajon kifosztott, vagy csak üzletelt veled, haver? - és Eve egy röpke pillanatra Feeney után vágyódott, majd maga vágott bele, és lépett a következő szintre. - Számítógép, vizsgáld meg az elmúlt évet. A többi adat ugyanaz marad. Mialatt a gép dolgozott, Eve programozott magának egy kávét, és a gondolataiba merült. Két óra múlva már fájt a szeme, ordított a nyaka, de
több is összejött a kelleténél, hogy még egyszer kihallgathassa Redfordot. Akár az elektronikus adatátviteli rendszert is igénybe vehette volna, de megengedte magának azt az örömöt, hogy másnap reggel tízre berendelte magához a kapitányságra. Miután üzenetet hagyott Peabodynak és Feeneynek, döntött, mára elég a munkából. Nem dobta fel viszont a hangulatát a Roarke-tól kapott üzenet, ami a kocsilinkjén várta. - Nem tudtalak elérni, hadnagy. Közbejött valami, és személyesen kell intézkednem. Azt hiszem, mire megkapod ezt az üzenetet, én már Chicagóban leszek. De gyorsan rendbe rakom ezt a kis bonyodalmat. A River Palaceban elérhetsz, ha szükséged lenne valamire, különben is, holnap majd látjuk egymást. Ne töltsd munkával a fél éjszakádat. Arról tudni fogok. Eve egy bosszús mozdulattal kikapcsolta a rögzítőt. - Most meg mi az ördögöt csináljak? - tette fel magának a kérdést. - Nem tudok aludni, ha nincs mellettem. Beviharzott a ház kapuján, és némi remény támadt benne, amikor észrevette, hogy mindenfelé égnek a fények. Talán Roarke lemondta a tárgyalást, innen is el tudta intézni a felmerült problémát, vagy az is lehet, hogy lekéste a gépét. Bármi is legyen, gondolta Eve, itthon maradt. Üdvözült mosollyal az arcán sétált a bejárati ajtóhoz, és követte Mavis nevetésének a hangját. A társalgóban négyen üjjek a díványokon, és poharazgattak, de Roarke-ot nem látta közöttük. Gyors megfigyelés volt, hadnagy, gondolta Eve mogorván, és még egyszer végig kellett pillantania a szobán, mielőtt észrevették. Mavis még mindig nevetett. Olyan ruhát vett magára, ami szerinte megfelelt az otthoni viseletnek. Vörös bőrruháját ezüstcsillagok díszítették, ami fölé smaragdzöld, hosszú inget húzott, de nem gombolta be. Hathüvelyknyi tűsarkakon ingadozott, miközben Leonardót ölelgette. A férfi egyik karját Mavis köré fonta, a másikkal egy tiszta, buborékos folyadékkal teli poharat szorongatott. A kanapén egy nő zabált, versenyre kelve a házidroiddal, aki alig győzte szállítani az újabb adag chipseket. A haját apró csigákba fonva viselte, melyek mindegyike más-más színben tündökölt. A bal fülcimpájába ezüstkarikát fűzött, ahonnan az arca előtt egy csavart ezüstlánc vezetett a jobb füléhez, amibe hüvelykujjnyi szeget tűzött. Vékony, hegyes orra mellé egy rózsabimbót tetováltak. Acélkék szemeit éles, alakú lila szemöldök keretezte. Eve legnagyobb megdöbbenésére ez nagyon is illett vasdarabokkal átszőtt ruhájához, ami valamivel az Öle alatt egy bilincsben végződött. A vasak körülvették dinynyeméretű, csupasz melleit, így takarva el a mellbimbóit. Mellette egy agyontetovált férfi figyelte rózsaszín szemüvegén keresztül az eseményeket, miközben Roarke drága, fehér borát nyakalta. A ruhája egy lötyögős sortból állt, ami épphogy csak a csontos térdéig lógott, a trikóját pedig hazafias színekre, vörösre, fehérre és kékre festette. Eve komolyan elgondolkodott, hogy majd észrevétlenül feloson az irodájába, és magára zárja az ajtót. - A vendégei - szólalt meg mögötte Summerset mással összetéveszthetetlen hangja - önt várjak. - Figyelj, haver, ők nem az én...
- Dallas! - sikkantott Mavis, és életveszélyes cipőjében merészen beugrott a szoba közepére. Pityókásan elkapta Eve karját, és ezzel a mozdulattal csaknem mindkettejüket feldöntötte. Nagyon elkéstél. Roarke-nak el kellett valahová utaznia, de beleegyezett, hogy Biff és Trina meglátogassanak. Majd meghalnak a kíváncsiságtól, hogy megismerhessenek. Leonardo majd kever neked is egy italt. Ó, Summerset, ez kitűnő. Maga olyan édes. - Örülök, hogy élvezi - hajolt meg feléje Summerset. Lehetetlen volt leírni ködösen fénylő pillantását, mielőtt eltűnt volna a hallban. - Gyerünk, Dallas, csatlakozz a társasághoz. -Mavis, igazán, rengeteg a dolgom... - de eddigre Eve-t már be is rángatták a társalgóba. - Egy italt, Dallas? - villantott felé egy szomorú, kiskutyás mosolyt Leonardo. Eve megadta magát. - Persze. Nagyszerű. Egy pohár bort kérnék. - Rendkívül finom ez a bor. Biff vagyok - nyújtotta felé finom kezét a férfi, akinek egy térképet tetováltak a koponyájára. - Boldogan ismerem meg Mavis bajnokát, a legendás Eve Dallast. Tökéletesen igazad van, Leonardo folytatta, és szemei felragyogtak a rózsaszín üveg mögött. - Remekül áll neki a bronzszínű selyem. - Biff a szövetek szakértője - magyarázta Mavis nevetésbe fúló hangon. - Szinte kezdettől együtt dolgoznak Leonardóval. Épp a kelengyédről tárgyaltak. -Az én... - Ö pedig Trina. A fodrászod. - Valóban? - és Eve érezte, minden csepp vér kiszaladt a fejéből, hogy aztán a lábaiban keressen menedéket. - Hát, izé... Nem... - esett pánikba, amikor szemügyre vette a színes loknijait, pedig nem volt ijedős. - Nem hinném, hogy... - Grátisz - jelentette be Trina olyan hangon, mintha rozsdás vasat reszelnének. - Ha tisztázod Mavist, egész életedben ingyen fogom csinálni a hajad - morzsolta meg ujjai között Eve egyik tincsét. -Jó anyag. Jó a súlya is. De borzalmasan vágták le. - Itt a borod, Dallas. - Köszönöm - és Eve-nek szüksége is volt erre az italra. - Örülök, hogy találkoztunk, de maradt még egy kis elintéznivalóm. Mennem kell. - Ó, de hát nem hagyhatsz itt minket - kapaszkodott bele a karjába Mavis, mint egy pióca. - Mindenki rád várt. Erre a kijelentésre Eve-nek még a lábujjaiból is kifutott a vér. - Miért, mit akartok velem tenni? - Már berendezkedtünk odafent. Leonardo munkahelye mellett Trina és Biff is kapott helyet. És holnapra a többi dolgos méh is körülzsong majd. - Méhek? - nyögte ki Eve. - Zsongnak. - Csak amíg tart a show - ragadta meg józanul Mavis karját Leonardo, hogy próbálja féken tartani a lelkesedését. - Galambocskám, Dallas most nem szeretné, ha megtelne a ház emberekkel. Úgy értem... - ugrálta körül a
nyomozót - Olyan közel már az esküvő. - De csak úgy tudjuk befejezni a munkánkat, ha öszszegyűlünk egy helyre - fordult Eve felé Mavis, és szemeiből tisztán ki lehetett venni a mentegetőzést. - Ugye nem bánod? Nem leszünk útban. Leonardónak olyan sok a dolga. A tervek egy részét meg kellett változtatni, mert... mert Jerry Fitzgerald vette át a divatbemutató szervezését. - Más színek kellenek - szúrta közbe Biff. Más a teste. Nem olyan, mint Pandoráé - mondta ki végre azt a nevet, amelynek az említésétől addig mindnyájan ódzkodtak. -Aha - mosolyodott el fényesen Mavis. - Tehát akadt egy csomó pluszmunkánk, és Roarke mindenbe beleegyezett. A ház olyan hatalmas, meg satöbbi. Nem is fogod tudni, hogy itt vagyunk. Emberek, gondolta Eve, akik ki és be rohangálnak. Biztonsági rémálom. - Ne aggódj - mondta. Majd ő fog kettejük helyett is. - Mondtam neked, hogy minden rendben lesz - puszilta arcon Leonardót Mavis. - És megígértem Roarkenak, hogy ma éjjel nem fogod munkába temetni magad. Leülsz, mi pedig a gondodat viseljük. Már rendeltünk pizzát. -Te jó ég. Mavis... -A gépezet olajozottan működik - folytatta Mavis csaknem reménytelenül, és megszorította Eve karját. A 75-ös csatorna a nyomozásban felbukkant új szálról beszél, a többi gyilkosságról és a drogról. Én nem is ismertem a többi áldozatot, Dallas, ebből pedig az következik, hogy valaki más ölte meg Pandorát. És ez az egész hamarosan véget ér. - Ez még egy kis időbe azért beletelik, Mavis - állította le Eve, és megdobbant a szíve, amikor észrevette Mavis szemében a rémületet. - Igen, hamarosan mindennek vége. Pizza, mi? Be tudnék egyet burkolni. - Remek. Szuper. Megkeresem Summersetet, és tudatom vele, hogy készen állunk. Vigyétek fel Dallast, és mutassatok meg neki mindent, oké? - indult kifelé. - Ez sokat használt - jegyezte meg Leonardo csendesen. - Mármint a riport. És nagyon kellett is már neki. Kirúgták a Kék Mókusból. - Kirúgták? - Szemetek - morogta Trina a kanapén. - A vezetés úgy vélte, nem túl szerencsés olyasvalakit szerepeltetni a plakáton, akit gyilkossággal vádolnak. Ez nagyon megrázta. Nekem támadt az az ötletem, hogy így rázom fel. Sajnálom. Először magával kellett volna megbeszélnem. - Nem, minden a legnagyobb rendben - kóstolt bele Eve a borába, és összeszedte magát. - Akkor menjünk, és essünk túl rajta. Tizenkettedik fejezet Sfem is olyan rossz, gondolta Eve. Különösen akkor nem, ha összevetjük a Városi Forradalom rémtetteivel, vagy a spanyol inkvizíció kínzókamráival, vagy egy XR-85-ös holdsikló tesztrepülésével. És ő mégiscsak egy zsaru, egy tíz éve szolgáló veterán, aki hozzászokott a veszélyekhez. Biztos volt abban, hogy a szemei úgy mozogtak, mint egy pánikba esett lóé, mikor Trina azt tesztelte, hogy bírja az emelkedőt. - Hé, talán elég lenne, ha...
- Hagyd a szakértőkre - mondta Trina. Eve szinte sírt a megkönnyebbüléstől, amikor újra letehette a nyírót. - Na, most lássuk ezt. Fegyvertelenül közelített, de Eve így is aggodalommal figyelte minden mozdulatát. - Van egy fodrászati tanácsadó programom - nézett fel Leonardo egy hosszú asztal mellől egy takaró alól, ahol ő és Biff együtt mormogtak valamit. - Tökéletes morphingképességek. - Nincs szükségem egy újabb büdös programra. - Ezt bizonyítandó Trina megragadta Eva arcát a nagy, erőteljes kezeivel. A szemét összehúzva simította körbe Eve fejét az állkapcsától kezdve föl, egészen a pofacsontjáig. - Kiváló csontszerkezet - mondta elismerőleg - Kit használsz? -Mire? - Arcszobrászatra. -Az Istent. Trina egy pillanatra megállt, felkacagott, aztán fülsiketítő nevetésben tört ki, ami egy rozsdás tuba hangjára emlékeztetett. - Tetszik a zsarud, Mavis. - Ő a legjobb - mondta Mavis bódultan. Egy közelben lévő sámlira ült, miközben a hármas tükörben nézegette magát. - Talán nekem is megcsinálhatnád, Trina. Az ügyvédek azt javasolták, hogy szakítsak ezzel a vad külsővel. Tudod, legyek barna, vagy valami ilyesmi. - Baszd meg - Trina Eve állkapcsa alá nyomta a hüvelykujjait, hogy felemelje a fejét. - Tudok egy újabb szarságot, amitől bármelyik bíró összecsinálja magát, édesem. Bordélyrózsaszín ezüstcsúccsal. Már kapható. - Ő, hát persze - lökte hátra Mavis zafírszínű tincseit és elgondolkozott. - Amit egy kis felvilágosítással meg is tehetek neked. Eve vére hirtelen megfagyott. - Csak vágást kérnék, rendben? Egy kicsikét lenyiszszantunk a végéből. - Ez az, ez az! - Trina a mellére szorította Eve fejét. Ez a szín is Isten ajándéka? - Magában kuncogott, hátrarántotta Eve fejét, és a haját elsöpörte az arcából. A szem jó. A szemöldökre ráférne egy kis igazítás, de ezt igazán megtehetjük. - Adj még egy kis bort, Mavis - Eve lehunyta a szemeit, amik jóknak találtattak, és magában azt gondolta, hogy bármi is történjék, úgyis vissza fog nőni. - Oké, részegedj le - Trina a mosogató felé fordította a széket vonakodó használójával együtt, és hátradöntöttel amíg Eve nyaka a kárpitozott mélyedésbe nem simult Csukd be a szemed és élvezd, édesem. A legjobb sampont! adom neked, és a szakma legjobb fejmasszázsát kapod. Meg kell hagyni, végül nem is bizonyult olyan rossznak. A bor, vagy talán Trina ügyes ujjai enyhülést adtak Eve-nek valamiféle alkonyatbeli ellazuláshoz. Tompán
hallotta, amint Leonardo és Biff azon vitatkoznak, hogy vajon a bíborvörös szatén vagy a skarlátvörös selyem a jobb egy esti pizsamához. Leonardo valami klasszikus ze nét programozott be pityergő zongorakísérettel. A levegőt Összemorzsolt virágok illata töltötte be. Miért beszélt neki Paul Redford a kínai dobozról és a törvénytelenekről? Ha maga ment volna vissza értük, ha megtartotta volna saját magának, miért akarná tudni, hogy léteznek-e? Kettős blöff? Egy trükk? Talán nem is volt doboz, amivel elkezdhették volna. Vagy tudta, hogy már rég nincsen, vagyis... Eve meg se moccant, amíg valami hideg és ragadós dolog nem csapta arcon. Felkiáltott. - Mi a fene...! - Saturnia arcápoló - Trina még több trágyaszínű zselét dobot az arcára. - Úgy kitisztítja a pórusaidat, mit a vákuum. Bűn ennyire elhanyagolni a bőröd. Mavis, megtennéd, hogy előveszed a Sheenát? - Mi az a Sheena? De mindegy - Eve egy utolsó borzongással lehunyta a szemeit és megadta magát. - Tudni sem akarom. - Megkaphatod a teljes kezelést - Trina még több sarat kent Eve állkapcsa alá, miközben fürgén kígyóztak az ujjai. - Feszes vagy, édes. Szeretnéd, hogy betegyek neked egy jó kis VR-programot? - Nem, nem. Annyira csodálatos, hogy jobbat már el sem tudnék képzelni, koszi. - Oké. Szeretnél a kedvesedről beszélni? - Trina egy gyors mozdulattal kioldotta Eve köntösét, amit hordania kellett, és rátolta sárral vastagon borított kezeit Eve melleire. Mikor felpattantak a szemei és tüzesen ránéztek, nevetni kezdett. - Ne aggódj. Nem a nőkre hajtok. A kedvesed imádni fogja a melleidet, ha majd végeztem velük. - Ö úgy szereti őket, ahogy vannak. - Persze, de a Saturina a legjobb bőrápoló. Olyanok lesznek a melleid, mint a rózsa szirmai. Hidd el nekem. A kedvesed majszolgatni szereti vagy szívni? Eve megint behunyta a szemét. - Itt sem vagyok. - Oké, kedvesem. Vízcsobogást hallott, aztán Trina visszajött, és beledörzsölt egy vaníliaszagú akármit a hajába. Egyesek fizetnek ezért, emlékeztette magát Eve. Óriási összegeket fizetnek, amelyek tátongó lyukat hagynak a számlájukon. Az emberek nyilvánvalóan őrültek. Makacsul csukva tartotta a szemét, miközben valami meleg és nedves dolog folyt a sárral fedett mellére és az arcára. A beszélgetés vidáman folyt tovább körülötte. Mavis és Trina különféle szépségápolási eljárásokról társalogtak, Leonardo és BifT vonalakról és színekről beszélgetett. Nagyon is őrültek, gondolta Eve, aztán amikor a lábait kezdték dögönyözni, felnyögptt. Valami forró és furcsamód kellemes dologba mártották őket. Sercegést hallott,
és érezte, hogy megemelik és bebugyolálják a virgácsait. Majd a kezei is hasonló ápolásban részesültek. Tűrte, tűrte még valaminek gyors berregését is a szemöldöke körül. Aztán hősnek érezte magát, amikor Mavis könnyedén nevetgélt és flörtölt Leonardóval. Arra gondolt, hogy gondoskodnia kell Mavis szórakoztatásáról. Ez legalább annyira számított, mint a nyomozás bármelyik lépése. Még jobban összeszorította a szemét, amikor meghallotta Trina ollójának nyiszáló hangját, és megérezte az enyhe rántást, ahogy a fésű a hajába kapaszkodott. A haj az csak haj, mondta magának. A külső nem számít. 0, Jézusom, ne hagyd, hogy megskalpoljon! Kényszerítette magát, hogy a munkájára koncentráljon. Átgondolta, hogy milyen kérdéseket fog feltenni Redfordnak reggel, és ő erre miket fog válaszolni. Valószínű, hogy behívják a parancsnoki irodába is a hírek kiszivárogtatása miatt. De majd ezt is megoldja, mint annyi mást az élete folyamán. El kellett beszélgetnie Feeneyjel és Peadbodyval is. Ideje volt megnézni, hogy a hármójuk által feltárt adatok vajon illeszkednek-e egymáshoz. Vissza kell menni a klubka, és tovább érdeklődni Recsinél. Esetleg látta valaki, hogy ki ijesztette meg Boomert azon az éjszakán. És ha ugyanaz az ember beszélt Hettával... Megrázkódott, amikor Trina hátradöntötte a széket, és elkezdte leszedni az iszappakolást. - Öt perc és viheted - közölte Trina a türelmetlenkedő Leonardóval. - Nem fogom elkapkodni a tehetségemet - vigyorgott Eve-re. - Nagyszerű a bőröd. Adok néhány mintát. Ha használod, formában tarthatod magad. Mavis is lenézett rá, mire Eve kezdte magát úgy érezni, mint beteg a műtőasztalon. -Nagyszerű munkát végeztél, Trina, különösen a szemöldökén. Olyan természetesnek hat. Már csak a szempilláját kell kifestened. Még műszempillára sincs szüksége. És nem gondolod, hogy az a gödröcske az arcán egyszerűen csodálatos? - Mavis - szólalt meg Eve fáradtan -, nem szeretnélek megütni. Mavis csak vigyorgott. - Itt egy kis pizza. Harapj egyet - tuszkolt egy falatot Eve szájába. - Várj csak, míg meg nem látod a bőrödet, Dallas. Elragadó! Eve erre csak dünnyögött valamit. A forró sajt égette a szájpadlását. Megpróbálta megrágni a maradékot, mialatt Trina egy ezüstturbánba tekerte a haját. -Ez termál hatású - mondta Trina, miközben újra egyenesbe állította a széket. - A szer egyaránt hat a hajhagymákra és a hajszálakra. Eve megszemlélte a változást. Lehet, hogy a bőre tényleg harmatosabb lett, és ahogy egy bizonytalan mozdulattal végighúzta rajta az ujját, valóban puhábbnak érezte. De a haját egyáltalán nem látta.
- Ugye megvan még? Mármint a hajam? - Persze hogy megvan. Oké, Leonardo. Húsz percre a tiéd. - Végre - sugárzott Leonardo a boldogságtól. - Vedd le a köntöst. -Ó, odanézz...! - Dallas, mindketten profik vagyunk. Ki kell próbálnod az alapozót az esküvői ruhához. Feltétlenül szükség van még némi igazításra. Ha már úgyis egy divattervező karmai közé került, gondolta Eve, miért ne állna meztelenül egy olyan szobában, ami televan emberekkel? Kibújt a köntösből. Leonardo odalépett hozzá egy fehér, sima, fényes valamivel a kezében. Mielőtt még bármit tehetett volna azonkívül, hogy felsikoltott, körbehúzta a teste körül, és a hátához szorította. Lapátkezeivel az anyag alá nyúlt, és gondosan hozzáigazította a melléhez. Lehajolt, a szövet egy darabját a lába között megkötözte és hátralépett. -Ó. - Szent Isten, Dallas! Roarke nyelve a földig fog lógni, amikor arra kerül a sor. - Mi a fene ez? - A Vidám Öreg Özvegy egy változata - finom kis csípésekkel és a redők széthúzogatásával Leonardo eligazította rajta a ruhát. - Én úgy hívom, Curvaceous. Egy kicsit megemeltem mell alatt. Igencsak szépek a melleid, de ez a vonal több kontúrt ad nekik. Éppen csak egy kis csipke, egynéhány gyöngyszem. Semmi túlzás - fordította a tükör felé. Szexisnek látszott, kirajzolódtak a finom hajlatai és domborulatai. Érett, állapította meg Eve elcsodálkozva. Az anyag enyhén csillogott, mintha nedves lett volna. A derekán össze volt fogva, ami kihangsúlyozta a csípőjét, és el kellett ismernie, hogy a melleit számára eddig ismeretlenül izgalmas módon megemelte. - Nos... Azt hiszem, hogy az öltözet... ez igazán illik egy nászéjszakához. - Bármilyen éjszakához - tette hozzá Mavis álmodozó hangon. - Ó, Leonardo, nekem is varrsz egyet? - Már varrtam is egyet vörös szaténból. Dallas, nem szorít valahol? Nem dörzsöl valahol? - Dehogy - és Eve nem tudott betelni a ruhával. Öszszevissza tekeredett rajta, mégis olyan kényelmesnek találta, mint egy melegítőt. Kísérletképpen előrehajolt, hátrafordult: pont megfelelő. - Kitűnő. Biff találta az anyagot egy kis szatócsüzletben a Richer 5 alatt. Most pedig a ruha. Még csak össze van tűzögetve, úgyhogy vigyázni kell vele. Kérlek, emeld fel a karod. Átvetette a vállán és hagyta leomlani. A hatás elképesztő volt. Eve könnyen felismerte, még ilyen állapotban is, krétajelekkel összefirkálva. Úgy tűnt, tökéletesen illik rá a bársonyosan sima felsőrész, a kényelmes ujjak, az egyszerű vonalak, ám Leonardo a szemöldökét ráncolta, megráncigálta, itt-ott behajtotta, eligazgatta.
- A nyaknál rendben van. De hol a nyaklánc? - Tessék? -A rézből és drágakőből készült nyaklánc. Nem mondtam még, hogy kérj egyet? - Nem mondhatom Roarke-nak csak úgy, hogy akarok egyet. Leonardo felsóhajtott, körbeforgatta Eve-t, aztán öszszenéztek Mavisszel. Bólintott, majd Eve csípőjénél kezdte vizsgálni a ruha vonalát. - Fogytál - jelentette ki szemrehányóan. - Nem, ez nem igaz. - De igen. Legalább egy kilót - csettintett a nyelvével. - Még nem veszem be. Meglátjuk, visszahízod-e. Biff melléjük masírozott, és az arca mellé emelt egy összetekert szövetcsomagot. Bólintott, azzal vissza is sietett, miközben motyogott valamit, és a füzetébe jegyzetelt. - Biff, megmutatnád neki a másik szabásmintát, amíg én megtűzöm az igazításokat a ruhán? Biff egy széles mozdulattal bekapcsolt egy képernyőt. - Amint láthatod, Leonardo figyelembe vette mind az életstílusodat, mind a testfelépítésedet a szabásminta elkészítésekor. Ez az egyszerű, nappali viselet kiválóan alkalmas munkaebédhez, sajtótájékoztatóhoz. Korlátlanok a felhasználási lehetőségek, igen elegáns. Az általunk használt anyagot vászonnal keverjük és egy sóhajnyi selyemmel. Citrin, egy kevés vörös drágakővel. - Ez az! - és Eve úgy látta, olyan, mint egy finom, egyszerű kosztüm, de összerezzent, amikor megpillantotta számítógép által generált önmagát, amint bemutatja a ruhát. -Biff? -Igen, hadnagy? - Miért van egy térkép a fejére tetoválva? Biff mosolygott. - Nagyon rossz a tájékozódó képességem. Most pedig folytassuk, amit az imént elkezdtünk. Eve végignézett egy tucat változatot. Összemosódtak benne a képek. Minden alkalommal, amikor Mavis felkiáltott a gyönyörűségtől, Eve durván helyreutasította. -Még két hosszú pillanat - kapta le róla Leonardo egy másodperc alatt a ruhát, Trina pedig ráadta Eve-re a köntöst. - Vessünk egy pillantást a dicsőség koronájára - és miután letekerte Eve fejéről a turbánt, előhúzott egy tág fogazatú fésűt göndör tincsei közül, és elkezdte óvatosan szedegetni, simítgatni és tupírozni a haját. Eve első megkönnyebbülése - hogy mégiscsak maradt haja, amivel foglalatoskodhat - hamar elszállt, amint a tekintete egy kígyózó rózsaszín rugóra irányult. - Ki csinálja a hajadat Trina? - Rajtam kívül senki más nem nyúlhat hozzá - kacsintott rá Trina. - És Istenem, nézz csak rám! Felkészülve a legrosszabbra, Eve megfordult. AtŰv körben látott nő egyértelműen Eve Dallas volt. Először azt gondolta, ez csak egy jól kifundált vicc, és tulajdonképpen
semmi sem történt. Aztán alaposabban szemügyre vette, közelebb is lépett a tükörhöz. A zabolátlan hajtincsek és a szerteálló fürtök eltűntek. A haja, csak úgy mellékesen, rövidre volt vágva, rendezetlenül állt, mégis maradt valami formája. És azelőtt semmiképp sem csillogott ilyen szépen. Követte a feje vonalát, a frufru szegélyezte, a haj körbeölelte az arcát. És mikor megrázta a fejét, engedelmesen visszalendült a helyére. A szemeit összehúzva, az ujjaival beletúrt a hajába, és nézte, amint a tincsek rugalmasan visszaugranak. - Tettél rá egy kis szőkítőt? - Nem. Ez a természetes fénye. A Sheenával hoztam elő, ennyi az egész. Őzikehajad van. - Micsoda? - Láttál már valaha őzet rejtőzködés közben? Mindenféle színben játszik: rőt, barna, arany, és egy leheletnyi fekete. Neked is ilyen a hajad. Isten kegyes volt hozzád. Az egyetlen baj, hogy bárki is nyúlt hozzád korábban, minden bizonnyal egy sövényvágót használt és nem hajfényt. -Jól néz ki. - Átkozottul jól. Zseni vagyok. - Gyönyörűen festesz - jelentette ki Mavis, és hirtelen arcát a tenyerébe temetve felzokogott. - Férjhez mégy. - Ö Istenem, ne csináld ezt, Mavis! Na, elég legyen veregette meg Eve egy tétova mozdulattal Mavis hátát. -Olyan részeg vagyok, és olyan boldog. És nagyon félek. Dallas, elveszítem a munkámat! -Tudom, kislány. Sajnálom. Majd szerzel másik állást. Egy jobbat. - Nem érdekel! Nem érdekel! És nem is fog érdekelni! A miénk lesz a legnagyszerűbb esküvő, ugye Dallas? - Erre mérget vehetsz. - Leonardo elkészíti nekem a legmenőbb ruhát. Mutasd meg neki, Leonardo. - Majd holnap - lépett mellé Leonardo, és átölelte. Dallas már fáradt. - Hát persze. Pihennie kell - és Mavis Leonardo vállára hajtotta a fejét. - Túl keményen dolgozik. Aggódik miattam. Nem akarom, hogy aggódjon, Leonardo. Minden rendben lesz, ugye? Ugye? - Ahogy mondod - vetett Eve-re Leonardo még egy utolsó, aggodalmas pillantást, mielőtt kivitte Mavist. Eve nézte, ahogy elmennek. - Bassza meg - sóhajtott fel. - Mint az a drága kis teremtés, aki képes volt betörni egy másik ember arcát - közölte dühös tekintettel Trina, miközben összeszedte a szersaémait. - Remélem, Pandora a pokolra jutott. - Ismerted őt? -Mindenki ismerte őt a szakmában. És mindenki utálta is. így van, BifT? - Kurvának született, kurvaként is halt meg. - Csak fogyasztó volt vagy kereskedett is a droggal? BifT lopva Trinára pillantott, aztán megvonta a vállát. - Sohasem kereskedett nyíltan, de itt is, ott is hallani,
hogy mindig jól el volt látva. Az a helyzet, hogy az Erotika megszállottja volt. Imádta a szexet, és könnyen lehet, hogy kivételes partnereinek adott is belőle. - Te is közéjük tartoztál? Biff elmosolyodott. -Ami a romantikus érzelmeimet illeti, én jobban kedvelem a férfiakat. Nem olyan bonyolultak, mint a nők. - És mi a helyzet veled? -Én is a férfiakat szeretem jobban... ugyanabból az okból. És ő is így volt ezzel - szedte össze Trina a szerszámkészletét. - Utoljára azt a pletykát hallottam róla, hogy szívesen kötötte össze a kellemeset a hasznossal. Akadt egy-két pasija, akikért teljesen odavolt. Csak úgy ragyogott a rengeteg flittertől. Pandora imádta a drágaköveket, de nem szeretett fizetni értük. Az emberek azt rebesgették, volt valamilyen forrása. - Tudod a forrás nevét? - Nem, de egész nap a marok linkjén lógott. Ez körülbelül három hónappal ezelőtt történt. Nem tudom, kivel beszélt, de legalább egy hívása intergalaktikus távolságokba ment, mert igencsak felpaprikázta magát a késés miatt. - Mindig hordott magánál marok linket? - A divat- és szépségszakmában mindenki hord magánál, édesem. Olyanok vagyunk, mint az orvosok. Már csaknem éjfélre járt az idő, amikor Eve az íróasztalához ülhetett. A lakosztályt választotta, amit a munkára és a magánéletre egyaránt használt. Kávét programozott magának, aztán elfelejtette meginni. Feeney nélkül nem maradt más választása, minthogy minden lehetőséget áttekintve megpróbáljon lenyomozni egy három hónappal ezelőtti intergalaktikus hívást, amit egy marok linkről kezdeményeztek, ami viszont nem áll a rendelkezésére. Egy óra múlva feladta és átmászott a kanapéra. Alszom egy keveset, mondta magában. Próbálta meggyőzni az agyát, hogy reggel ötkor magától ébredjen fel. Törvénysértés, gyilkosság és pénz, gondolta magában. Együtt mentek el. Nyomozd ki a forrást, gondolta bizonytalanul. Azonosítsd az ismeretlent. Ki elől rejtőzött Boomer? Hogy tudta rátenni a kezét az anyagra és a képletre? És ki törte össze a csontjait, hogy visszaszerezze? Az összezúzott test képe villant fel előtte, aztán könyörtelenül kikapcsolt. Nem volt szüksége erre, hogy el tudjon aludni. De talán jobban járt volna, mint azzal az álommal, amit helyette kapott. Koszos vörös fény villogott. Újra és újra az ablakon át. SZEX! ÉLŐ! SZEX! ÉLŐ! Még csak nyolcéves volt, de az esze már gyorsan járt. Azon gondolkozott, vajon az emberek képesek lennének fizetni a halott szexért is? Az ágyán fekve figyelte a villogást. Tudta, mi az a szex. A szex undorító, fájdalmas és félelmetes. Ráadásul elmenekülni sem lehet előle. Lehet, hogy haza sem jön ma este. De eddig hiába
imádkozott, hogy feledkezzen meg róla, vagy terüljön el holtan valami árokban. Mindig visszajött. De néha, ha nem hagyja cserben a szerencséje, túl részegen, túl kábultan érkezett, és azonnal belezuhant az ágyba. Azokon az éjszakákon remegett a megkönnyebbüléstől, és a sarokba bújt aludni. Még mindig fontolgattad szökést. Elképzelte, ahogy kijut a bezárt ajtón át, vagy lemászik az ötödik emeletről. Ha az éjszaka nagyon rosszul alakult, arra gondolt, hogy egyszerűen kiugrik az ablakon. Gyorsan lezuhanna, aztán egy puffanás, és mindennek vége. És akkor többé már nem tudna ártani neki. De túlsígosan gyáva volt ahhoz, hogy ezt megtegye. Mégiscsak gyerek volt még, és ezen az éjszakán éhes is. Valamint reszketett a hidegtől, mert dührohamában az apja eltörte a hőszabályozót, és az most nem működött. A szoba sarka felé húzódott, amit főzőfülkének használtak. Tapasztalatból előbb megrázogatta a fiókot, hogy szétkergesse a csótányokat. Talált benne egy szelet csokoIádét. Az utolsót. Valószínűleg verést kap, mert megette. De mit számít, ha így is, úgy is elveri. Akkor már inkább élvezi az evés gyönyörét. Befalta, mint egy állat, aztán a kézfejével letörölte a száját. Továbbra is éhes maradt. A megismételt kutatás egy penészes sajtdarabot hozott elő. Nem akart arra gondolni, hogy mi dézsmálhatta már meg. Óvatosan elővett egy kést, és elkezdte levagdosni a leszáradt széleket. Aztán meghallotta, hogy az apja már az ajtóban jár. inni félelmében kiejtette kezéből a kést. Még akkor is zörgött a padlón, amikor a férfi belépett. - Mit művelsz itt, te lány? - Semmit.Felébredtem. Csak egy kis vizet akartam -Felébredtél - a szemei üvegesek voltak, de nem eléggé üvegesek, állapította meg reményvesztetten. - Hiányzik az apukád? Gyere, adj egy puszit apucinak! Nem kapott levegőt. Nem kapott levegőt, és a hely a lába között, ahol bántani szokta, lüktetni kezdett a félelemtől. - Fáj a hasam. - Nahát, tényleg? Hát majd a papa megpuszilja - villantotta ki a fogait, ahogy feléje közeledett. Aztán a vigyor hirtelen lehervadt az arcáról. - Te ettél. Ettél anélkül, hogy kértél volna, ugye? Ugye?! - Nem, én csak... - de a hazugság és a remény, hogy megúszhatja, szertefoszlott, amint a kemény férfikéz végigvágott az arcán. Az ajka felrepedt, a szemei megteltek könnyel, de alig szisszent fel. - Éppen egy kis sajtot készítettem elő. Egy kis harapnivalót, ha megérkezel... Erre az apja megint megütötte, elég erősen ahhoz, hogy csillagokat lásson. Most már a földre került, és még mielőtt fel tudott volna emelkedni, már rá is vetette magát. Sikoltott és sikoltott, mert az öklei keményen és könyörtelenül csépelték. Fájdalom, vakító, elnémító fájdalom járta át a testét, ami semmi sem volt a félelemhez képest.
- Apu, kérlek. Kérlek, kérlek... -Meg kell hogy büntesselek. Soha nem hallgatsz fám. Soha a kibaszott életbe nem figyelsz rám. Úgyhogy rnost móresre tanítalak. Egy jó nagy móresre, és akkor Wajd rendes kislány leszel. pw rorró leheletet az arcán, aminek valahogy curoit. A kezei tépdesték róla a már egyébként is rongyos ruháját, nyomkodták, szorongatták, leteperték. A légzése megváltozott. Ezt a változást már jól ismerte és rettegett tőle. Lassú és kéjes lett. -Ne, ne, fáj! Fáj! Gyenge, fiatal teste ellenállt. Feléje csapott, még mindig visított, a rémülettől karmolni kezdett. Az apja dühödten felkiáltott. Hátracsavarta a kezét. Hallotta a száraz, durva hangot, amint a csontjai megreccsentek. - Hadnagy. Dallas hadnagy. Vakon hadonászva, sikoltozva ébredt fel. Vad pánikban felugrott, a lábai összegabalyodtak és a földre esett. - Hadnagy. Félrehúzódott a kéztől, amely megérintette a vállát, összehúzta magát, ahogy a zokogás és a kiáltások a torkában rekedtek. -Csak álmodott - szólalt meg halkan, egykedvűen Summerset. Talán látta volna a szemeiben a felismerést, ha a sajátját nem homályosítják el az emlékek. - Csak álmodott - ismételte meg, miközben úgy közelített hozzá, mint egy csapdába esett farkashoz. - Rémálma volt. - Tartsa távol magát tőlem! Menjen innen! Messzebb! - Hadnagy. Tudja, hogy hol van? - Tudom, hol vagyok - kapkodta Eve a levegőt, miközben a szavakat formálta. Nagyon fázott, ugyanakkor kiverte a veríték és nem tudta megfékezni a teste remegését. - Menjen el. Csak menjen el - és amennyire csak térdei engedték, hátradőlt, eltakarta a száját és hintázni kezdett. - Takarodjon innen a pokolba! - Hadd segítsek eljutni a székig - nyúlt feléje Summerset gyengéd, mégis erős kezekkel, melyek elég erősnek bizonyultak ahhoz, hogy megtartsák, amikor megpróbált szabadulni tőlük. - Nincs szükségem magára. - Segítek eljutni a székéig - a férfi mellett Eve olybá tűnt, mint egy gyerek, egy sérült gyerek, aki gondoskodásra szorul. Mint a férfi Marlenája volt valamikor. Eve próbált nem gondolni arra, vajon az ő gyereke is koldult-e úgy, mint ő. Miután leültette a székbe, elővett a szekrényből egy takarót. Eve fogai vacogtak, a szemei tágra nyíltak a sokktól. - Maradjon így - hallatszott a pattogó utasítás, és Eve lassan kezdte összeszedni magát - Maradjon ott, ahova letettem, és legyen csöndben. Summerset felegyenesedett, hosszú lépésekkel a konyhába ment, és bekapcsolta az autoséfet. Miközben nyugtatót rendelt, verejtékes szemöldökét egy zsebkendővel törölgette. A keze remegett, de ez nem lepte meg. A nő sikolya a csontjáig hatolt, ezért futott őrült iramban a lakosztályához.
Egy gyermek sikolyát hallotta. Megnyugodott kissé, és átvitte a poharat Eve-nek. - Igya meg! -Nem akarom... - Igya meg, vagy élvezettel fogom leönteni a torkán. Eve meggondolta, hogy kiüsse-e a poharat a kezéből, aztán mindkettőjüket zavarba hozta azzal, hogy összehúzta magát és szipogni kezdett. Summerset megadóan félretette a poharat, betakarta és kiment, hogy felvegye a kapcsolatot Roarke háziorvosával. Ám a lépcsőházban magával Roarke-kal találkozott. - Summerset, maga sohasem alszik? - Dallas hadnagyról van szó. Volt egy... Roarke ledobta a táskáját, és a gallérjánál fogva megragadta Summersetet. - Megsérült? Hol van? -Rémálmot látott. Sikoltozott - veszítette el Summerset a rá olyannyira jellemző lélekjelenlétét, és a hajába túrt. - Épp az ön orvosát akartam hívni. A magánlakosztályában hagytam. Ahogy Roarke félrelökte, Summerset megragadta a karját. -Roarke, meg kellett volna mondania, mi történt vele. Roarke csak megrázta a fejét és ment tovább. - Majd én vigyázok rá. Szorosan összegömbölyödve talált rá Eve-re, aki még mindig remegett. Érzelmek váltakoztak benne: düh, megkönnyebbülés, bánat és bűntudat. Elfojtotta őket és óvatosan felemelte a szerelmét. - Most már minden rendben van, Eve. - Roarke - rándult meg még egyszer görcsösen Eve, aztán szorosan hozzásimult. Roarke az ölébe vette, és viszszaült a székbe. - Az álmok. - Tudom - csókolta meg a nyirkos homlokát. - Sajnálom. - Egyfolytában rám törijek, egyfolytában. Semmi sem állíthatja meg őket. - Eve, miért nem mondtad el nekem? - vonta magához a fejét, hogy a szemébe nézhessen. Nem egyedül kell ezen keresztülmenned. - Semmi sem tudja megállítani őket - ismételte Eve. - Régebben nem tudtam másra visszaemlékezni. De most már minden előjött - dörzsölte meg tenyerével az arcát. - Megöltem, Roarke. Megöltem az apámat. Tizenharmadik fejezet Roarke Eve szemébe nézett, és érezte a teste remegését. - Kedvesem, rémálmot láttál. Az álmomban visszatért a múlt. Le kellett higgadnia, hogy kiadhassa magából a felgyűlt feszültséget. Ahhoz, hogy józan és racionális maradjon, úgy kellett gondolkoznia, mint egy rendőrnek, és nem úgy, mint egy nőnek. Nem úgy, mint egy megfélemlített gyereknek. -Olyan tisztán emlékszem, Roarke. Még mindig a
testemen érzem. Még mindig magamon érzem. Emlékszem a dallasi szobára, ahova bezárt. Mindig bezárt valahová ott, ahová épp magával vitt. Egyszer megpróbáltam megszökni, elfutni, de megfogott. Aztán pedig az emeleten bérelt szobát, és rám zárta az ajtót. Sohasem tudtam kijutni. Nem hiszem, hogy bárki tudott volna arról, hogy én egyáltalán létezem - próbálta megköszörülni a torkát. - Kérnék egy kis vizet. - Itt van. Idd meg ezt - emelte fel a poharat, amit Summerset hagyott a szék mellett. - Nem, az nyugtató. Nem akarok nyugtatót - lélegzett mélyeket Eve. - Nincs rá szükségem. - Rendben. Ezt viszont már én hoztam - tolta odébb, és felállt. Észrevette a gyanakvást Eve szemeiben. - Qak víz, Eve. Esküszöm. Eve hitt neki. Felvette a poharat, amit visszahozott és hálásan kiitta. Amikor Roarke visszaült a szék karjára, maga elé meredt, és folytatta. - Emlékszem a szobára. Az elmúlt hetekben erről álmodtam. A részletek elkezdtek rögzülni. Még dr. Mírát is láttam - révedt a szeme a semmibe - Nem, nem mondtam meg neked. Nem voltam rá képes. - Rendben - próbálta Roarke elfogadni a helyzetet. De most már el fogod mondani. - Most el kell hogy mondjam - vett egy mély lélegzetet, és felidézte magában az eseményeket úgy, mint ahogy azt bármely más bűncselekmény esetében is tenné. - Ébren voltam, és abban reménykedtem, hogy túl részeg lesz ahhoz, hogy hozzám nyúljon, amikor hazajön. Már későre járt. Nem kellett becsuknia a szemét ahhoz, hogy lássa a koszos szobát, a piszkos ablakokon át betűző vörös fények villódzását. - Hideg volt - mormolta maga elé. - Összetörte a hőfokszabályozót, és kihűlt a lakás. Láttam a leheletemet a levegőben - rázkódott össze az emlékektől. - De az éhség is mardosott. Találtam néminnivalót. Az apám nem tartott túl sok ételt a házban. Folyamatosan éheztem. Épp egy darab sajtról vágtam le a megpenészedett részeket, amikor megérkezett. Az ajtó kinyílik, a félelem a szívébe markol, a kés fémes zörejjel a padlóra esik. Megpróbál felállni, megnyugtatni magát, de hitte, hogy elbírják a lábai. - Azonnal észrevettem, hogy nem elég részeg. Ezt világosan lehetett látni. Most már arra is emlékszem, hogy nézett ki akkor. Sötétbarna haja volt, az arca pedig felpuffadt az italtól. Valamikor talán jóképű lehetett, de már régen. Véraláfutások borították az arcát. Lapátkezei voltak. Lehet, hogy csak azért, mert én voltam kicsi, de iszonyatosan nagynak tűntek. Roarke Eve vállához emelte a kezét, és masszírozni kezdte, hogy enyhítsen a feszültségén. - Már nem bánthat. Már nem érhet hozzád. - Nem - csak az álmaiban, tette hozzá magában. Az álmaimban újra átélem a fájdalmat. - Nagyon ideges lett, mert ettem. Nem lett volna szabad elvennem bármit is
előzetes kérés nélkül. -Jézusom - tekerte még szorosabban Eve köré a pok-s rócot, mert a nő egyfolytában remegett. És azon vette észre magát, hogy szeretné megetetni. Bármit, mindent odaadna neki, csak hogy ne gondoljon többé az éhségre. -Ütlegelni kezdett - csuklott meg Eve hangja, és nagy erőfeszítésébe került, hogy folytassa a történetet. Ez csak egy jelentés, hajtogatta magában. Semmi több. - Leütött, és amikor a földre kerültem, tovább vert. Az arcom, a testem. Sírtam, sikoltoztam, könyörögtem neki, hogy hagyja abba. Szétszaggatta a ruhámat, és az ujjaival belém hatolt. Borzalmasan fájt, mert előző este is megerőszakolt, és még mindig szenvedtem tőle. Aztán újra erőszakoskodni kezdett. Az arcomba mászott, zihált, és azt mondogatta, hogy legyek jó kislány, és közben megerőszakolt. Úgy éreztem, mintha minden szétszakadna bennem. A fájdalom annyira erős volt, hogy már nem bírtam elviselni. Karmoltam. Biztos véresre karmoltam. Akkor törte el a karom. Roarke hirtelen felállt, és elszaladt, hogy kinyissa az ablakokat. Levegőre volt szüksége. -Nem tudom, hogy elájultam-e. Talán igen, de azt hiszem, csak egy rövid időre. Viszont a fájdalom nem múlt el. - Igen - mondta Roarke automatikusan. - Tudom. - De ez olyan ellenállhatatlan volt. Sötét és sikamlós fájdaiomhullámok. És nem hagyta abba. Kezembe került a kés. Csak úgy, egyszer csak ott termett. Beledöftem remegett meg Eve válla. - Beleszúrtam, és csak szúrtam, és szúrtam. Mindent elborított a vér. Érzem a nyers, édeskés szagát. Kimásztam alóla. Addigra már halott lehetett, de még mindig szurkáltam. Roarke, látom magamat térdepelve, kezemben a késsel, miközben a vér a csuklómra folyik, az arcomra fröccsen. És a fájdalom, a roham magával ragadott. Egyszerűen képtelen voltam abbahagyni. Ki hagyta volna abba?, gondolta Roarke magában. Ki tudta volna abbahagyni? -Aztán az egyik sarokba vonszoltam magam, hogy eltávolodjak tőle, mert tudtam, ha felkel, meg fog ölni. Elájultam, vagy csak elaludtam, mert nem emlékszem semmire egészen a nappali világosságig. Mindenem fájt... iszonyatosan fájt. Rosszul lettem. Nagyon rosszul, és amikor kikészültem, láttam, láttam... Roarke megfogta a kezét. Jéghideg volt, vékony és törékeny. - Ennyi elég, Eve. - Nem, engedd, hogy befejezzem. Be kell fejeznem a szavak úgy buktak a felszínre, mintha óriási köveket dobálna le a szívéről. - Láttam. Tudtam, hogy megöltem, és azt is, hogy majd eljönnek értem, és bedugnak egy cellába. Egy sötét cellába. Mindig azt mondta nekem, hogy ezt teszik az emberrel, ha nem viselkedik jól. Bementem a
fürdőszobába és lemostam magamról a vért. A karom... a karom iszonyatosan fájt, de nem akartam börtönbe kerülni. Felvettem valami ruhát, és betettem minden holmimat egy táskába. Közben folyton attól féltem, hogy mindjárt felkel, és nekem esik, de ő csak feküdt tovább. Otthagytam. Elindultam. Korán volt, kora reggel. Senki nem járt odakint. A táskát eldobtam vagy elhagytam. Már nem emlékszem. Sokat gyalogoltam, aztán bementem egy sikátorba és elbújtam estig. Eve a kezével megtörölte a száját. Vissza tudott emlékezni arra az éjszakára is, a sötétségre, a bűzre, a félelemre, ami még a fájdalomnál is erősebb volt. - Aztán tovább gyalogoltam, és addig mentem, amíg már képtelen voltam emelni a lábam. Találtam egy másik sikátort. Nem tudom, meddig maradtam, de ott találtak rám. Ekkora már nem emlékeztem semmire... mi történt, hol vagyok. Ki vagyok. Még most sem emlékszem a nevemre. Soha nem hívott a nevemen. - A te neved Eve Dallas - vette kezébe Roarke az arcát. - És az életednek ez a része már lezárult. Túlélted, legyőzted. Most már képes voltál felidézni is, és ezzel teljesen vége. - Roarke - és ahogy ránézett, tudta, hogy senkit nem szeretett annyira, mint őt. Nem is fog soha. - Nincs vége. Szembe kell néznem azzal, amit tettem. Szembe kell néznem a következményeivel. Nem tudok most hozzád menni. Holnap be kell szolgáltatnom a jelvényemet. - Miféle őrültség ez? -Megöltem az apámat, nem érted? Nyomozást kell indítani. Még akkor is, ha tiszta vagyok. Az akadémiai felvételim, a papírjaim mind érvénytelenek. Amíg a nyomozás tart, nem lehetek rendőr, és nem mehetek hozzád feleségül - állt fel magabiztosan. - Össze kell csomagolnom. - Próbáld csak meg. A mély, fenyegető hang megállította Eve-t. - Roarke, követnem kell a szabályokat. - Nem, embernek kell lenned - lépett az ajtóhoz, és becsapta. - Azt gondolod, hogy keresztülgázolhatsz rajtam, az életeden, mert megvédted magad egy szörnyeteggel szemben? - Megöltem az apámat. - Megöltél egy átkozott szörnyeteget. Gyerek voltál. Ideállsz elém, a szemembe nézel és képes vagy azt mondani, hogy meg tudnád vádolni bármivel is azt a kisgyereket? Eve kinyitotta a száját, majd bezárta. -Ez nem attól függ, hogy én hogy látom, Roarke. A törvény... -A törvénynek meg kellett volna védenie téged! vesztette el a türelmét Roarke az agyában örvénylő, ördögi képektől. - A fene essen a törvénybe. Mi jót tett az velünk, amikor a legjobban szükségünk ktt volna rá? Vissza akarod adni a jelvényed, mert a törvény kurvára gyenge ahhoz, hogy megvédje az ártatlanokat és a gyerekeket? Légy őszinte! Dobd el a karrieredet! De tőlem nem szabadulsz meg ilyen könnyen. A vállánál fogva megragadta, aztán elernyedtek a kezei.
- Nem tudok hozzád nyúlni - és megrémülve az indulattól, ami kitört belőle, hátralépett. - Félek rád tenni a kezemet. Nem tudnám elviselni, ha őt juttatnám eszedbe, miközben velem vagy. - Nem - nyúlt utána döbbenten Eve. - Nem. Ez nem igaz. Ilyen nem történhet meg. Amikor megérintesz, semmi más nem létezik, csak te meg én. Csak kezelnem kell ezt valahogy. -Egyedül? - kérdezte elkeseredetten Roarke. Ahogy a rémálmaiddal is egyedül küzdesz? Nem mehetek vissza, hogy megöljem helyetted, Eve. Megadnék mindent és még annál is többet, ha megtehetném ezt az egyet. De nem tudom. Nem fogom megengedni, hogy egyedül birkózz meg vele. Ez egyikünk számára sem megoldás. Ülj csak le. - Roarke! - Kérlek, ülj le - vett egy mély lélegzetet, hogy kitisztuljon a feje. Nem is figyelne rá, ha dühöngene. Hozzá pedig nem illik ez a viselkedés. - Megbízol dr. Mirában? - Igen. Úgy értem... - Amennyire bárkiben megbíznál - fejezte be a mondatot Roarke. - Ez így rendben is van - lépett oda az íróasztalhoz. - Mit csinálsz? - Felhívom. - Az éjszaka közepén? - Tudom, mennyi az idő - emelte fel a linket. - Az tanácsát hajlandó vagyok elfogadni. Szeretném, ha te is ezt tennéd. Eve vitatkozni szeretett volna, de nem talált semmilyen szilárd támpontot. Elcsigázottan hajtotta tenyerébe a fejét. - Rendben. Ott maradt, alig hallva Roarke halk hangját, és a válaszokat. Amikor a férfi visszajött hozzá, kinyújtotta feléje a kezét, és ránézett. - Már útban van ide. Lejönnél a földszintre? - Nem azért csinálom ezt, hogy bántsalak, vagy felbosszantsalak. - Már mindkettőt megtetted, de most nem ez a legfontosabb - fogta kézen Eve-t, és magához húzta. - Nem fogom hagyni, hogy elmenj, Eve. Ha nem szeretnél, vagy nem akarnál engem, ha nem lenned szükséged rám, el kellene engedjelek. De te szeretsz, és akarsz. És ha nehezen fogadod is el a gondolatot, szükséged van rám. Nem foglak kihasználni, gondolta Eve, de hangosan nem mondott semmit, miközben lementek a lépcsőn. Nem tartott sokáig, amíg Mira odaért. A tőle megszokott módon, gyorsan és abszolút felkészülten érkezett. Higgadtan üdvözölte Roarke-ot, vetetett egy pillantást Eve-re, majd leült. - Hálás lennék egy brandyért, ha nem veszik zokon.
És azt hiszem, a hadnagynak is követhetné a példámat miközben Roarke az italért ment, Mira körbenézett a szobában. - Micsoda barátságos otthon. Boldogságot áraszt mosolygott, és felemelte a fejét. - Eve, miért alakítottad át a frizurádat? Nagyon tetszetős lett. Roarke egy pillanatra zavarba jött, megállt és bámult. - Mit csináltál vele? Eve megrándította a vállát. - Semmi különös, csak... - Férfiak - vette el Mira a brandyjét, és megfordult. Miért idegeskedjünk? Amikor a férjem nem veszi észre a változást, mindig azt mondja, hogy ez azért van, mert engem szeret és nem a hajamat. Általában békén hagyom ezzel a válasszal. Most pedig - dőlt hátra -, el tudod mondani? -Igen - és Eve elmesélt mindent, amit Roarke-nak már elmondott. De immár a zsaru hangján, hűvösen, viszszafogottan, eltávolodva az eseményektől. - Nehéz éjszakád lehetett - pillantott Mira Roarke-ra. - És ez mindkettőtökre vonatkozik. Lehet, hogy nehéz lesz elhinni, de mától kezdve csak jobb lesz. Kész rá az agyad, hogy feldolgozza ezt az élményt? - Azt hiszem. Az emlékek egyre tisztábban jöttek elő, és egyre gyakrabban - hunyta le Eve a szemét. - Pár hónappal ezelőtt válaszoltam egy helyi bűnesetről szóló hívásra. Túl későn értem oda. Az apa Zeust szedett. Már megölte a kislányt, mielőtt bejutottam a lakásba. Én pedig lelőttem. -Igen, emlékszem. Az a gyerek akár te is lehettél volna. Viszont te túlélted. - Az apám viszont nem. - És hogy érzed magad ettől? -Boldognak. Ugyanakkor aggaszt, hogy ennyi gyűlölet szorult belém. -Vert téged. Megerőszakolt. Az apád volt és neked biztonságban kellett volna lenned mellette. De nem. Mit gondolsz, hogy kellene érezned? - Evekkel ezelőtt történt. - Tegnap történt - javította ki Mira. - Egy órával ezelőtt. - Igen - nézett le Eve a brandyjére és visszafojtotta a könnyeit. - Kellemetlen, hogy megvédted magad? - Nem. Nem az, hogy megvédtem magam. Én meg is öltem. Még akkor is tovább szurkáltam, amikor már meghalt. Ez... vak gyűlölet, ellenállhatatlan dühroham. Úgy viselkedtem, mint egy állat. - Úgy bánt veled, mint egy állattal. Állatot csinált belőled. Igen - mondta Mira Eve reszketésére válaszolva. Rosszabbat tett annál, hogy elvette a gyermekkorodat, az ártatlanságodat, de még az emberségedtől is megfosztott. Léteznek szakkifejezések arra a személyiségre, amely képes azt megtenni, amit veled megtettek, de egyszerű szavakkal szólva - és ezt egészen hűvös hangon jelentette ki egy szörnyeteg volt.
Mira nézte, amint Eve tekintete Roarke szemébe fúródik, egy pillanatra megállapodik, majd továbbsiklik. - Elvette a szabadságod - folytatta Mira -, a választás lehetőségét, megjelölt téged, megbélyegzett, mint egy állatot, és bepiszkított. Nem számítottál embernek a szemében, és a helyzet nem változott. Lehet, hogy nem is lett volna belőled más, csak egy állat, ha túlélted volna egyáltalán. És azután, hogy megszöktél, felépítetted önmagad. Mi lett belőled, Eve? - Rendőr. Mira mosolygott. Pontosan ezt a választ várta. - És azon túl? - Egy ember, egy személyiség. - Egy felelősségteljes ember? - Igen. -Barátságra, hűségre, együttérzésre, humorra, szeretetre fogékony ember? Eve Roarke-ra nézett. - Igen, de... - Az a gyermek képes volt erre? -Nem, ő... túlságosan féltem ahhoz, hogy érezni merjek. Rendben van, megváltoztam - szorította homlokára a tenyerét Eve, és meglepődve, megkönnyebbülve tapasztalta, hogy enyhül a lüktető fejfájása. - Sikerült valami jót formálnom magamból, ami azonban nem változtat azon a tényen, hogy öltem. A kivizsgálásnak meg kell történnie. Mira felhúzta a szemöldökét. - Természetesen vizsgálatot indíthatsz, ha az apád kiléte fontos a számodra. Fontos? - Nem, a legkevésbé sem érdekel. Ez csak az eljárás... - Bocsáss meg - emelte fel Mira a kezét. - Vizsgálatot akarsz kezdeményezni ennek az embernek a halála ügyében, aki a te kezedtől halt meg, amikor nyolcéves voltál? - Ez a szabály - állította Eve makacsul - És megkívánja az automatikus felfüggesztésemet, amíg a vizsgálati csoport kielégítő választ nem kapott. Szintén tanácsos a személyes terveimet is egy időre felfüggeszteni, amíg ez az ügy meg nem oldódik. Megérezve Roarke erősödő indulatát, Mira vetett rá egy gyors figyelmeztető pillantást, aztán végignézte, amint megvívja a keserű harcát az Önuralomért. - Megoldódik, de milyen értelemben? - kérdezte higgadtan. - Nem akarok úgy feltűnni, mint aki képes feltételezésekbe bocsátkozni a munkádról, hadnagy, de ez esetben olyan dologról beszélünk, ami körülbelül huszonkét évvel ezelőtt történt. - Tegnap történt - és Eve érzett valami sekélyes örömöt abban, hogy Mira saját szavaival vágott vissza. - Egy órával ezelőtt történt. - Érzelmileg igen - mondta Mira helyeslően anélkül, hogy sikerült volna kibillenteni őt az egyensúlyából. - De a gyakorlatban és jogi értelemben is több mint két évtizeddel ezelőtt. Nem találnának semmilyen tetemet vagy bármilyen tárgyi bizonyítékot a vizsgálat folyamán. Természetesen rendelkezésre állnak feljegyzések az akkori
helyzetedről, amikor megtaláltak, a megrontásról, az alultápláltságról, az elhanyagoltságról és a traumatikus állapotról. Mostanra viszont az esetre már csak a te memóriád emlékszik. Gondolod, hogy a történeted változni fog egy kihallgatás során? - Nem, természetesen nem, de... Ez az eljárás. - Nagyon jó zsaru vagy, Eve - jelentette ki szelíden Mira. - Ha ez az ügy az asztalodra kerülne, pontosan úgy, ahogy most előadtad, mi lenne a szakmai és objektív véleményed? Mielőtt válaszolnál, kérlek légy óvatos és légy őszinte. Nincs értelme büntetni önmagad, vagy azt az ártatlan gyereket, akivel olyan durván bántak. Mit tennél? -Én... - ült Eve magába roskadva. Szipogott, a kezével a szemeit dörzsölte - Lezárnám. - Akkor zárd le. - De ez nem rajtam múlik. -Boldog leszek, ha magam vethetem fel ezt a parancsnokodnak, négyszem közt. Közölném vele a tényeket és a személyes javaslatomat. Azt hiszem, tudod, mi lenne a döntése. Szükségünk van olyan emberekre, mint te, akik szolgálnak és védnek bennünket, Eve. És itt egy férfi, akinek szintén szüksége van arra, hogy bízz benne. - Én bízom benne - és erre Mira átölelte, miközben Roarke-ra pillantott a válla fölött. - De félek, hogy kihasználom. Nem számít, mások mit gondolnak a pénzről és a hatalomról. Nem akarok bármikor okot adni arra, hogy azt gondolja, én valaha is kihasználnám őt. - Vajon valóban ezt gondolja? Eve rákulcsolta a kezét a gyémántra, ami a mellei között hintázott. - Túlságosan szeret ahhoz, hogy képes legyen felfogni ennek az értelmét. - A magam részéről azt gondolom, hogy ez csodálatos. És nemsokára alkalmad lesz megtapasztalni a különbséget aközött, hogy milyen függeni valakitől, akit szeretsz, és akiben megbízol - állt fel Mira. - Azt mondanám, vegyél be egy nyugtatót, és holnap vegyél ki egy nap szabadságot, de te egyiket sem fogod megtenni. - Nem, tényleg nem. Sajnálom, hogy az éjszaka közepén idevonszoltunk. - Mi, zsaruk és orvosok hozzá vagyunk szokva ehhez. Beszélünk még később? Eve vissza akarta utasítani, meg akarta tagadni ahogy évekig elutasított és eltaszított magától mindent és mindenkit. De ez alkalommal rájött arra, hogy ennek az időszaknak vége. - Igen, oké. Hirtelen indíttatásból Mira Eve arcára tette a kezét és megcsókolta. - Meg fogod csinálni, Eve. - Aztán Roarke-hoz fordult és kinyújtotta felé a kezét. - Örülök, hogy felhívott. Személyes érdeklődést tanúsítok a hadnagy iránt. - Csakúgy, mint én. Köszönöm. - Remélem meghívtok az esküvőre. Köszönöm, egyedül is. Roarke leült Eve mellé. -Jobb lenne, ha megszabadulnék a pénzemtől, az ingóságaimtól, félrelökném a cégemet, és alulról kezdeném? Sok mindenre számított Eve, de erre nem. Rábámult.
- Megtennéd értem? Roarke előrehajolt és gyengéden megcsókolta. - Nem. Meglepte az Eve-bői kitörő kacagás. - Úgy érzem magam, mint egy idióta. - Van is rá okod - kulcsolta kezét Eve kezére Roarke. - Hadd segítsek elmulasztani a fájdalmat. - Ezt próbálod, amióta beléptél az ajtón - sóhajtott fel Eve, és Roarke homlokához támasztotta a homlokát. Légy türelmes velem, Roarke. Jó zsaru vagyok. Tudom, hogy mit csinálok, amikor a jelvényem a tét. Ha leveszem, teljesen elbizonytalanodom. - Türelmes vagyok. Szembe tudok nézni a sötét oldaladdal is, Eve, csakúgy, ahogy te is az enyémmel. Gyere, feküdjünk le. Aludnod kell - segítette fel megint. - És ha rémálmaid támadnak, ugye nem fogod eltitkolni előlem? - Nem, többet nem teszem. Mi ez? A szemeit összehúzva Roarke beletúrt Eve hajába. -Tényleg más Nem könnyű észrevenni, de nagyon csábító a változás. És van valami... - cirógatta meg a hüvelykujjával az arcát. Eve a szemöldökét húzogatta, hátha észreveszi a megújult formáját, de a férfi csak tovább nézte. - Na mi az? - Gyönyörű vagy. Tényleg gyönyörű vagy. - Te meg fáradt. - Nem, nem vagyok - hajolt közel hozzá, majd hoszszan és kitartóan megcsókolta. - Egyáltalán nem. peabody megbámulta, Eve pedig úgy döntött, nem vesz tudomást róla. Már túlvolt a kávéján, és Feeney érkezésére várva még egy kosárka muíflnt is magával hozott. Elétárultak New York látványos formái: csillogó felhőkarcolók a park dús zöldjének hátterében. Arra gondolt, hogy nem tudja elítélni Peabodyt azért, mert így megnézi. - Nagyon örülök, hogy inkább ide jöttéi és nem a kapitányságra - kezdte Eve a társalgást. Tudta, hogy még nem pörgött fel teljesen, mint ahogy azt is, hogy Mavis nem engedheti meg magának, hogy fecsérelje az idejét. -Szeretném... - Szeretnék még egy-két dolgot elintézni, mielőtt bejelentkezem. Amint megteszem, szerintem már Whitney hívni is fog. Lőszerre van szükségem. - Semmi probléma - és Peabody tudta, hogy vannak emberek, akik tényleg így élnek. Hallott már erről, olvasott is róla, filmen is látta. És nem volt semmi különös a hadnagy szobáiban. Mindenesetre kellemes benyomást keltettek. Tágas tér, szép bútorok. Mindennel fel volt szerelve. De a ház! Istenem, a ház! Inkább a kastély felé hajlott, sőt szinte már el is érte. Zöld pázsit, virágzó fák és szökőkutak. Megvolt hozzá az összes torony, a vakító fehér kövek. Ezt láthatta a látogató, mielőtt a háziúr kíséretében belépett a házba és bent elkápráztatta a márvány, a kristály és a fa. És tér. Az a rengeteg tér. - Peabody?
- Tessék? Elnézést. - Oké, minden rendben. A hely meglehetősen tekintélyt parancsoló. - Ez egyszerűn hihetetlen - fordult ismét Eve felé. Másképpen néz ki - mondta, mint aki döntésre jutott és hunyorogva nézte. - Másként néz ki. Hé, levágattad a hajad! És a szemöldököd - hajolt közelebb érdeklődve. A bőrével is csináltak valamit. - Csak egy kis kozmetika - fordította el Eve zavartan a fejét. - Rátérhetünk a tárgyra vagy szeretné tudni a tanácsadóm nevét is? - Nem hiszem, hogy megengedhetném magamnak válaszolt Peadbody mosolyogva. - Mindenesetre jól nézel ki. Hetekkel az esküvődre előtt elkezdtél szépítkezni. -Nem hetek múlva megyek férjhez, hanem a jövő hónapban. - Fogadjunk, hogy nem vetted észre, hogy már a jövő hónapban járunk. Olyan ingatott vagy - remegett meg Peabody szája. - Soha nem szoktál izgatott lenni. - Pofa be Peabody! Itt gyilkosság történt. - Igenis, hadnagy - szégyellte el kissé magát, miközben elfojtott egy önelégült mosolyt. - Azt gondoltam, elütjük az időt, amíg Feeney százados meg nem érkezik. -Tíz órakor megbeszélésem van Redforddal. Nincs időm tétlenkedni. Mondd el, mit sikerült elintézned a klubban. - Már megírtam a jelentésem - Peabody újra nyeregben érezte magát és elővett egy diszket a táskájából. - Tizenöt harmincötkor érkeztem, megkerestem a Recsi nevű alanyt, és az asszisztensedként azonosítottam magam. - Mit a véleményed róla? - Olyan ember, akárcsak a többi - válaszolt Peabodí szárazon. - Azt mondta, hogy jó asztaltáncos lehetnék, mert erősek a lábaim. Erre azt feleltem, hogy ez nem szerepel a közeli terveim között. - Szép kis alak. - Elég segítőkészen viselkedett. Megítélésem szerin dühös volt, amikor tájékoztattam Hetta haláláról és a köí rülményekről. Nem sokáig dolgozott ott, de azt mondta jó volt a természete, hatékonyan dolgozott és sikereket is ért el. - Ezekkel a szavakkal? - Pontosan így, Dallas. Az ő szavajárásával, amit a jelentésemben idézek is. Nem látta, hogy kivel beszélt a Boomerrel történt incidens után, mert a klub zsúfolásig megtelt, ő pedig dolgozott. - Fejeket reccsintett. -Ahogy mondod. Ettől függetlenül megnevezett jó néhány más alkalmazottat és törzsvendéget is, akik láthatták valakivel. Megvannak a nevek és a vallomások. Egyikőjük sem vett észre semmi különöset vagy a szokványostól eltérőt. Az egyik kuncsaft úgy emlékezett, hogy látta őt egy privát kabinba bemenni egy másik férfival, de már nem tudta, hogy ez mikor történt, és csak homályos személyleírást tudott adni. Egy magas krapek. - Nagyszerű.
- Kettő tizenötkor jelentkezett ki, több mint egy órával korábban, mint máskor. Azt mondta az egyik társuknak, hogy túlórázott. Felmutatott egy maréknyi hitelkártyát és készpénzt. Egy új kuncsafttal büszkélkedett, aki állítólag a minőségért fizet. Ekkor látták utoljára. -A holttestét három nappal később találták meg lökte el magát Eve feldúltan az asztaltól. - Ha hamarabb kaptam volna meg az ügyet, vagy ha Carmichael vette volna a fáradságot, hogy utánanézzen... Mindegy, ez már így van. - Úgy tűnt, nagyon szerették. - Volt valakije? -Senki komoly vagy hosszú távú. Az ilyen klubok nem bátorítják a randit a vendégekkel odakint, és Hetta láthatóan igazi profi volt. Egyik klubból ment a másikba, de eddig nem sikerült semmit sem találnom róla. Ha a halála éjszakáján dolgozott valahol, arról nem maradt feljegyzés. - Drogozott? -Társaságban, alkalmanként. Nem volt nagy fogyasztó azok szerint, akikkel beszéltem. Ellenőriztem az aktáját, és néhány birtoklástól eltekintve tiszta. - Mikoriak a feljegyzések? - Ötévesek. -Oké, maradj rajta. Hetta a tiéd - pillantott hátra Eve, amint Feeney besétált. - Örülök, hogy csatlakozol hozzánk. - Hé, odakint halálos közlekedési baleset történt. Pupákok! - kapcsolódott be a társalgásba Feeney. - Hogy vagy, Peabody? -Jó reggelt, százados. - Találtak valamit? Új inge van, Dallas? -Nem. - Valahogy másképp né ki - töltött magának egy kávét, miközben végigmérte Eve-t. - Megtaláltuk a fickót a kígyótetoválással. Mavis elment a Zéró Szintre körülbelül kettőkor, rendelt magának egy Sikoltót és egy asztaltáncost. Én magam is beszéltem az ipsével a múlt éjszaka. Emlékszik rá. Azt mondja, épp útban volt egy másik bolygóra. Felajánlott neki egy listányi bevett szolgáltatást, de nem érdekelte semmi, és kitámolygott. Feeney felsóhajtott és leült. - Ha egy másik klubba próbált átvánszorogni, nem használt hitelkártyát. Nincs nyoma azután, hogy kettő negyvenötkor elhagyta a Zéró Szintet. - Hol van a Zéró Szint? - Körülbelül hat háztömbnyire a gyilkosság helyszínétől. Fokozatosan haladt lefelé, keresztül a városon, azt követően, hogy elhagyta Pandorát és bement a Cikcakkba. Eközben öt másik klubban járt, útközben Sikoltót vett magához, többnyire hármasával. Nem tudom, hogy bírt megállni a lábán. - Hat háztömbnyire - mormolta Dallas. - Harminc perccel a gyilkosság előtt. -Sajnálom kölyök. Ettől nem lesz számára jobb aj
helyzet. Most pedig a biztonsági diszkek. Leonardo biztonsági kamerája bekrepált a kérdéses este, tízkor. Tengernyi bejelentés érkezik olyan kölykökről, akik a külső kamerákat rongálják ezen a területen, úgyhogy valószínű, hogy ez történt akkor is. Pandora biztonsági rendszere ki volt kapcsolva. Semmi trükk, semmi szabotázs. Bárki is ment be, tudta, hogy lehet bejutni. - Ismerte őt, és ismerte a rendszert is. - Kellett hogy ismerje - helyeselt Feeney. - Nem leltem semmilyen nyomot a Justin Young-féle épület biztonsági rendszerének a diszkjein. Megtaláltam őket, amikor bementek körülbelül egy harminckor, és amikor a nő újra kiment tízkor vagy tizenkettőkor másnap. Közte semmi. Habár... - tartott kis hatásszünetet - van hátsó ajtaja is. - Micsoda? - Helyi bejárat, ami a konyhán át egy teherlifthez vezet. Ott nincs biztonsági rendszer. Hat szinten át közlekedik, plusz a garázs. Nos, a garázsba szereltek biztonsági kamerát, és a többi emeletre is, de... - újabb szünet. - A közműveket is számításba vehetjük a földszinten. A karbantartási területet, ahol a biztonsági rendszer igencsak kifinomult. - Kijuthattak észrevétlenül? - Talán - szürcsölt bele Feeney a kávéjába. - Ha ismerték az épületet, a rendszert, és ha odafigyeltek a kilépés időzítésére, hogy elkerüljék a karbantartáson az ellenőrzést. - Ez más megvilágításba helyezi az alibijüket. Áldjon meg az Isten, Feeney. - Nos, igen. Küldhetitek a pénzt. Vagy csak adjátok nekem ezeket a muffinokat. - A tiéd. Azt hiszem, újra beszélnünk kell a fiatal szerelmeseinkkel. Van néhány érdekes játékosunk ebben a történetben. Justin Young annak idején Pandorával bújt ágyba, most pedig intim viszonyba került Jerry Fitzge ralddal, aki Pandora egyik legfőbb riválisa az út királynője címért. Mind Fitzgerald és Pandora, filmes karriert akarnak befutni. írd be Redfordot mint producert! Szeretne Fitzgeralddal dolgozni, korábban dolgozott már együtt Jounggal és most együtt van Pandorával. Mind a négy ember Pandoránál szokott összejönni. Azon az éjszakán, amikor meghívta őket, megölték. Nos, vajon miért akarta Pandora, hogy ott legyenek, a riválisa, az ex-szeretője és a producer? - Szerette a drámai helyzeteket - vetette közbe Peabody. - Élvezte a konfliktusokat. -Igen, ez valószínűleg igaz. Szerette azt is, amikor kényelmetlen helyzeteket okozhat. Kíváncsi lennék, hogy vajon nem akart-e valamit az arcukba vágni. Mindnyájan nagyon nyugodtan viselkedtek a kihallgatás alatt - emlékezett vissza Eve. - Nagyon összeszedettek és nyugodtak voltak. Lássuk, vajon fel tudjuk-e rázni őket. Eve a másik oldalt kémlelte, miközben szétnyílt az ajtó, ami az irodáját elválasztotta Roarke irodájától. - Nem volt bezárva - mondta és megállt a küszöbön. - Zavarok?
- Nem, dehogy. Csak be kell fejeznünk valamit. - Hé, Roarke - szólt oda Feeney egy muffinnal a kezében. - Készen állsz rá, hogy igába hajtsd a fejed? Csak vicceltem - dünnyögte, mialatt Eve szinte leforrázta a tekintetével. - Azt hiszem, menni fog a béklyóban való járás - vetett Peabodyra egy pillantást, és felhúzta a szemöldökét. - Elnézést, Peabody. Ismerje meg Roarke-ot. Miután Eve bemutatta, elmosolyodott, és a szobába lépett. - Peabody a hatékony munkaerő. Örülök, hogy megismerhettem. Peabody viszonozta a kézfogást, miközben próbált nem meredten bámulni rá. - Részemről a szerencse. -Ha egy rövid időre elrabolhatnám a hadnagyot, nem állnék az útjukba - tette a kezét Eve vállára, és megszorította egy kicsit. Amikor felállt, hogy kimenjen vele, Feeney prüszkölt egyet. -Le fogja nyelni a nyelvét, Peabody. Miért van az, hogy a nőknek egyből elhomályosodik a tekintetük, ha meglátnak egy férfit, akinek olyan a feje, mint az ördögé, viszont olyan a teste, mint az Istené? - Ez hormonális - motyogta Peabody, de továbbra is Eve-t és Roarke-ot figyelte. Az utóbbi időben nagy érdeklődést mutatott a férfi-nő párkapcsolatok iránt. - Hogy vagy? - kérdezte Roarke. -Jól. Megfogta Eve állát, gyengéden belefúrta a hüvelykujját a gödröcskéjébe. - Remélem, nyomra akadtál. Lesz néhány találkozóm a belvárosban ma reggel, de gondoltam, hogy ez érdekelni fog - nyújtott át egy kártyát az övéi közül, névvel és címmel a hátoldalán. - Ő a bolygóközi ügyek specialistája, akiről kérdeztél. Időt fog szakítani bármire, amire megkéred. Már nála is a minta, amit ideadtál nekem, de szeretne még egyet. Az ellenőrző teszteléshez. Azt hiszem, így mondta. - Köszönöm - csúsztatta Eve a kártyát a zsebébe. Tényleg hálás vagyok. - A Startlight állomás aktái... -A Startlight állomás? - és belekerült egy kis időbe, amíg felfogta. -Jézusom, el is felejtettem, hogy ezt is kértem tőled. A memóriám nem a legjobb. - Nagyon is fontos minél hamarabb megcsinálni. Különben is, a forrásaim szerint Pandora a legutolsó útja alkalmával igencsak zajos társasági életet élt. Úgy tűnik, nem volt senki, aki különösebben érdekelte volna. Legalábbis nem tovább egy éjszakánál. - A francba, mindig csak a szex? - Nála ez elsőbbséget élvezett - mosolyodott el, amikor Eve szemei összeszűkültek, és eltűnődött. - És amint már említettem, e rövid kapcsolatunk is már nagyon régen történt. Bár többször is hívott, mindig a maroklinkjéről. Soha nem használta a nyilvános rendszert. - Nincs külső felvétel - tűnődött Eve. -Az az én felvételem lenne. Szolgálatban volt, és a
szokásos módon végezte a munkáját. Arról beszélnek, hogy egy új szerrel dicsekedett, amit be akart jelenteni. Valamint egy videofelvételről. Eve erre dünnyögött valamit és feljegyezte az információt. - Köszönöm, hogy időt szakított rám. - Mindig boldogan segítek a helyi rendőrségnek. Háromkor találkozónk van a virágárussal. El tudsz jönni? A elintézendői jártak fejében: - Ha te bele tudod szorítani, én is - vette elő a zsebéből határidőnaplóját és beírta a találkozót. Nem akart kockáztatni. - Ott találkozunk - hajtotta le a fejét és figyelte, ahogy a nő pillantása a szobán keresztül az asztal felé siklik. - Remélem, ettől nem csökken a tekintélyed - suttogta és gyengéden megcsókolta. - Szeretlek. - Igen, persze - köszörülte meg a torkát. - Rendben. - Költészet - simította végig szórakozottan a nő haját, majd újra megcsókolta, ami már valóban kezdte izgalomba hozni. -Feeney, Peabody közrendőr - bólintott, és visszament irodájába. Az ajtó bezárult mögötte. -Töröld le azt a hülye vigyort az arcodról, Feeney. Van egy kis munkám a számodra - lépett vissza az asztalhoz és előhúzta zsebéből a kártyát. Szükségem van rád, hogy mintát vehessünk a Boomertől szerzett anyagból, amit aztán elküldhetünk a szakértőnek. Roarke már megtisztította. Boomer nem volt rendőrségi vagy biztonsági ember, úgyhogy kerüld a feltűnést. - Megoldható. -Később még benézek hozzá, hogy megnézzem, hogy halad. Peabody, te velem jössz. - Igen, hadnagy. Peabody egészen addig várt, amíg be nem szálltak Eve kocsijába, csak azután szólalt meg: - Gondolom, elég nehéz lehet egy rendőrnek a magánéletét is rendben tartani. - Mondj valamit erről - Vallasd a gyanúsítottat, hazudj a parancsnoknak, veszekedj a laborral. Rendelj mennyegzői csokrotjézusom. -Nézd, ha kitartó vagy és óvatos, akkor nem kell kockáztatnod a karrieredet. - Ha engem kérdezel, egy rendőr nem valami jó választás. De mit tudok én erről? - ütögette ujjaival idegesen a kormányt - Feeney a kezdetek kezdete óta házas. A parancsnoknak boldog otthona van. Másoknak megy sóhajtott fel: - Én is erre készülök. Amikor áthajtott a kapun, észbe kapott: - Elkezdődött valami, Peabody? - Talán. Gondolkodom rajta - törölte kezeit a nadrágjába, összekulcsolta, majd széthúzta őket. - Ismerem? - Tulajdonképpen, igen - Peabody keresztbe tette lábait. - Castóról lenne szó. - Casto? - Eve a Kilencedik utca felé tartott a városon keresztül, közben megelőzött egy villamost. - Nem akarom elhinni. Mikor történt a dolog? - Nos, tegnap este futottunk össze. Helyesebben észrevettem, hogy követ, úgyhogy... - Követett? - kapcsolta be Eve a robotpilótát. A kocsi
rándult egyet, aztán zörgő, kattogó hangot hallatott. - Mi a fenéről beszélsz? -Jó szimata van. Kiszagolta, hogy nyomon vagyunk. Rendesen felment bennem a pumpa, amikor elkaptam, azután el kellett ismernem, hogy én is ugyanezt tettem volna. Eve ujjaival dobolt a kormányon, és végiggondolta a hallottakat: - Akárcsak én. Megpróbált lefektetni? Peabody elvörösödött és dadogni kezdett -Jézusom, Peabody, nem úgy gondoltam. -Tudom, tudom. Nem vagyok ehhez hozzászokva, Dallas. Úgy értem, szeretem a férfiakat, persze - túrt a hajába és megigazította feszes egyenruhájának a gallérját - volt már dolgom néhány férfival, de az olyanok, mint Casto... tudod, ez olyan, mint Roarke. - Rövidzárlatot okoznak. - Igen - és megkönnyebbült, hogy el tudta mondani valakinek, aki megérti. - Megpróbált információkat kihúzni belőlem, de elég jól viselte, amikor visszautasítottam. Tudta, mi az ábra. A főnök azt mondta, hogy az alosztályok működjenek együtt, de mi ezt általában figyelmen kívül hagyjuk. - Gondolod, hogy tud valamit, amit mi nem? - Talán. Ő is a klub körül járkált, mint én. így kaptam el először. Azután amikor elmentem, követett. Vezettem egy darabig, csak hogy lássam, mihez fog kezdeni mondta Peabody mosolyogva. - Azután hátulról elkaptam. Látnod kellett volna az arcát, amikor felbukkantam mögötte és rájött, hogy leleplezték. - Szép munka. - Egy kicsit összezörrentünk. Hogy kinek mi a dolga, meg ilyesmi. Aztán megittunk valamit és egyetértettünk abban, hogy félretesszük egy időre a zsarumentalitást. Jó volt. A munkán kívül egy csomó közös tulajdonságot felfedeztünk magunkban. Zene, filmek meg miegymás. A francba is, Istenem, lefeküdtem vele. -Ó! - Tudom, butaság volt. De, hm, megtettem. Eve várt egy darabig: - És milyen volt? - Hú! - Ennyire jó? Az igen! - Aztán ma reggel azt mondta, együtt ebédelhetnénk meg ilyesmi. - Hát szerintem ez normálisnak hangzik. Peabody megrázta fejét, tekintete újra kijózanodott. -Az ilyen fickók nem vonzódnak hozzám. Tudom, hogy neked tartogat valamit... Eve felemelte a kezét: - Várj csak egy kicsit. Ezt ismételd meg. - Gyerünk, Dallas, te is tudod, hogy így van. Tetszel neki. Tiszteli a képességeidet, az eszed. A lábaid. -Ne mondd nekem, hogy Castóval a lábaimról beszélgettetek.
-Arról nem, de az eszed szóba került. Egyébként nem tudom, hogy szabad-e ennél tovább mennem. A karrieremre kell összpontosítanom, és ő is a sajátjával törődik. Amint megoldódott ez az ügy, megszakítjuk ezt a románcot Eve ugyanezt gondolta, amikor Roarke megütötte. És így is kellett volna tennie. Általában így is tett. -Tetszik neked, kedveled, elég érdekesnek találod, hogy vele légy. - Persze. - És a szex jó volt. - A szex hihetetlenül jó volt. -Akkor a felettesedként, Peabody, azt tanácsolom, küzdj érte. Peabody picit elmosolyodott, azután kinézett az ablakon. - Majd még meggondolom. Tizennegyedik fejezet Eve elégedett volt az időzítéssel. Kilenc ötvenötkor jelentkezett a kapitányságon, és egyenesen a kihallgatószobába ment. Nem ment be az irodájába, így megúszta Whitney kapitány üzeneteit, amelyekben azt követelte, hogy jelenjen meg előtte. Azt remélte, mire szembe kell néznie vele, mentség gyanánt már lesz néhány új információ a kezében. Redford pontos volt, ezt el kellett ismernie. Ugyanolyan simulékony és nyugodt modorral érkezett, mint amikor először találkoztak. -Hadnagy, remélem, nem tart sokáig. Ez egy roppant alkalmatlan időpont. -Akkor fogjunk hozzá rögtön. Foglaljon helyet csukta be maga mögött az ajtót Eve. A kihallgatás nem a legkellemesebb légkörben zajlott. Nem is volt szándékukban kellemessé tenni. Egy kis asztal körül ültek, a székek kemények, a falakon semmi dísz. A tükör nyilvánvalóan a másik oldalról átlátszó üveg volt, célja a megfélemlítés. Eve egyenesen a magnóhoz ment, bekapcsolta és bediktálta a szükséges adatokat. - Mr. Redford, önnek joga van ügyvédhez vagy más jogi képviselethez a kihallgatáson. - Felolvassa nekem a jogaimat, hadnagy? - Ha kívánja, megteszem. Ön nem áll vád alatt, de joga van ügyvédhez, amikor egy hivatalos kihallgatáson kérdéseket tesznek fel önnek. Kíván ügyvédet? - Ez alkalommal nem - pöckölt le egy sebtapaszdarabkát az ingujjáról. Arany kézelő csillant a csuklóján. Nagyon szívesen működök közre a nyomozásban, amint azt a mai jövetelem is bizonyítja. -Szeretném újra lejátszani az ön előző vallomását, hogy lehetősége legyen hozzátenni valamit, törölni vagy változtatni rajta bármilyen mértékben - csúsztatta be a felcímkézett diszket a nyílásba. Redford, egy kis türelmetlenséggel a szemében, meghallgatta. - Fenntartja az előző vallomását annak jelenlegi formájában? - Igen. Annyira pontos, amennyire emlékszem. - Nagyon jó - cserélte ki Eve a lemezt és összefonta
karjait. - Ön és az áldozat szexuális viszonyban voltak. - így igaz-Szedett ön a gyilkosság éjszakáján az áldozattal együtt kábítószert? - Nem. - Szedett ön más alkalommal kábítószert az áldozattal együtt? Redford elmosolyodott. Amikor félrehajtotta fejét, Eve még több aranyat pillantott meg, amely a ruhája ujján végigvarrva, egy csíkban a válláig tekeredett. -Nem. Nem osztoztam Pandora szenvedélyében az efféle anyagok iránt. - Ismerte az áldozat New York-i lakásának biztonsági kódját? - A biztonsági kódját? - ráncolta a homlokát Redford. - Ismerhettem. Talán. - És most látszott először nyugtalannak. - Azt hiszem, régebben megadta, hogy leegyszerűsítse a látogatásaimat - szedte össze újra magát és elővette a jegyzettömbjét, hogy adatokat hívjon elő belőle. Igen, itt van. - Használta ön a biztonsági kódot a gyilkosság éjszakáján, hogy bejusson a lakásába? -Egy háztartási alkalmazott engedett be. Nem volt rá szükség. -Nem, tényleg nem volt rá szükség. A gyilkosság előtt. Tud ön arról, hogy a biztonsági kód kapcsolja be és ki a videorendszert is? Redford szemében ismét riadt óvatosság csillant. - Nem vagyok biztos benne, hogy tudom követni. - A kóddal, amelyről ön azt állítja, hogy a birtokában van, a külső biztonsági kamera kikapcsolható. Az a kamera, amelyik a gyilkosság után is ki volt kapcsolva körülbelül egy óra hosszat. Ön azt állítja, Mr. Redford, hogy ez alatt az időtartam alatt a klubjában tartózkodott. Egyedül. De valaki, aki ismerte az áldozatot, akinek birtokában volt a kód, aki tudatában volt annak, hogy miként működik Pandora lakásának a biztonsági rendszere, kikapcsolta a megfigyelést, bement a házba, és úgy tűnik, amikor távozott, magával vitt valamit. - Nem volt okom, hogy ezek közül bármelyiket megtegyem. A saját klubomban voltam, hadnagy. Ki- és beléptem. Egy klubtag ki-be jelentkezhet anélkül, hogy bármikor bemenne - és látta, ahogy megkeményedik Eve arca. - Ön látott egy díszes,..valószínűleg kínai antik dobozt, amelyből, állítása szerint, az áldozat kivette az anyagot és elfogyasztotta. Továbbá ön azt is állítja, hogy ezután Pandora elzárta a dobozt a hálószobájának pipereszekrényébe. Biztos benne, hogy ez a doboz létezett? A levegő megfagyott, de Eve a jég alatt, a széleknél úgy érezte, rátapintott valamire. Nem szabad pánikba esnie, még nem. - Biztos benne, hogy a doboz, amit leírt, létezett, Mr. Redford? - A saját szememmel láttam. -És a kulcs? - A kulcs? - nyúlt egy vízzel teli pohár után. Eve látta, hogy a kezei még mindig nyugodtak, de az agya már erősen dolgozott. - Egy láncon hordta. Egy aranyláncon, a nyakában. -Sem láncot, sem kulcsot nem találtak a testen vagy?
a helyszínen. - Ebből az következik, hogy a gyilkos magával vitte, hadnagy. Nem? - Nyíltan hordta a kulcsot? -Nem... - megakadt, az állkapcsán rángatóztak az izmok. - Nagyon jó kérdés, hadnagy. Úgy emlékszem, a ruhája alatt hordta. De mint mondtam, nem én vagyok az egyetlen, aki ruha nélkül láthatta Pandorát. - Miért adott neki pénzt? - Tessék? -Az elmúlt tizennyolc hónapban ön több mint háromszázezer dollárt utalt az áldozat bankszámlájára. Miért? Redford tekintete kifejezéstelenné vált, és Eve először fedezett fel félelmet mögötte. - Az, hogy mit csinálok a pénzemmel, csak rám tartozik. - Nem. Amikor gyilkosságról van szó, nem. Zsarolta önt? - Ez nevetséges. - Azért játsszunk el a gondolattal. Tudott valamit önről, valami veszélyeset, kínosat, valamit, amivel élvezte, hogy sakkban tarthatja? Piszkálgatta nap mint nap, néha kisebb összegeket követelt, máskor nem is olyan kicsiket. Azt hiszem, az a fajta ember volt, aki büszke az effajta hatalomra, aki örömét leli ebben a játszadozásban. Egy férfi ebbe belefáradhat. Talán rádöbbent, hogy csak egy kiút létezik. Ez tényleg nem a pénzről szólt, Mr. Redford. Vagy igen? A hatalomról? Arról, hogy ki irányít és az efölött érzett boldogságról, amit folyton az ön orra alá dörgölt? Redford légzése szaggatottá vált, de az arca nyugodt maradt. - Azt mondanám, hogy Pandora nem vetette meg a zsarolást, hadnagy. De nem tudott rólam semmit, én pedig nem tűröm a fenyegetéseket. - Mit tenne ilyen helyzetben? - Az én pozíciómban az ember megengedheti magának, hogy elég sok mindent figyelmen kívül hagyjon. Az én szakmámban a siker sokkal fontosabb, mint a pletyka. - Akkor miért fizetett neki? A szexért? - Ez zaklatás. - Nem, nem hiszem, hogy egy férfinak az ön helyzetében fizetnie kellene a szexért. Mégis, ez egyfajta izgalmas változatosságot visz a dologba. Járt valaha a Mocskos Alja klubban az East Enden? - Nem járok az East Endre és magától értetődik, hogy be sem tenném a lábam egy másodosztályú szexklubba. - De tudja, mi az. Járt ott valaha Pandorával? -Nem. - Egyedül? - Már mondtam, nem jártam ott. - Hol volt ön június tizedikén hajnal kettő körül? - Mi ez? - Tudja igazolni a hollétét az adott napon és időben? -Nem tudom, hol voltajn. Erre nem kell válaszolnom.
- A Pandorának kifizetett összegeket üzleti jellegű kifizetésként vagy ajándékként jellemezné? - Igen. Nem - szorultak ökölbe kezei az asztal alatt. Azt hiszem, most már szeretnék beszélni az ügyvédemmel. - Persze. Ön dönt. Megszakítjuk a kihallgatást és engedélyezzük az alanynak, hogy gyakorolja a jogait, és konzultáljon az ügyvédjével. Kikapcs - mosolyodott el Eve. -Jobban tenné, ha elmondana mindent, amit tud. Jobban tenné, ha elmondaná valakinek. És ha nemcsak ebbe keveredett bele, azt tanácsolom, kezdjen el komolyan gondolkodni a jövőjén - lépett hátra Eve az asztaltól. - Odakinn van egy nyilvános link. - Van sajátom - közölte Redford kimérten. - Tudna mutatni egy szobát, ahonnan egyedül telefonálhatok? - Semmi akadálya. Jöjjön velem. Azzal, hogy elküldött egy jelentést és rendet csinált az asztalán, Eve-nek sikerült elkerülnie Whitneyt. ? Karon fogta Peabodyt és kiment vele. -Jól ráijesztettél Redfordra. Igazán ráijesztettél. - Ez volt a célom. -És ahogy különböző oldalról folyamatosan támadtad. Először szépen egyenesen, aztán bumm. A klubbal elgáncsoltad. - Vissza fogja nyerni az egyensúlyát. Még ráijeszthetünk a fizetséggel, amit Fitzgeraldnak adott, de most már sokkal felkészültebb lesz. Az ügyvédei haladékot szereznek neki. - Igen, és legközelebb már nem fog alábecsülni. Gondolod, hogy ő tette? -Szerintem megtehette. Gyűlölte. Ha kapcsolatba tudnánk hozni a drogokkal... Majd meglátjuk. Mennyi vizsgálatra váró új szempont, gondolta Eve. És az idő rohan. Ő is sietett Mavis bírósági meghallgatására. Ha nem talál semmilyen bizonyítékot az elkövetkező néhány napban... -Azt az ismeretlent akarom. A forrást. Megtaláljuk, és követni fogjuk. - Ekkor akarod bevonni Castót? Akkor a nyomozás hivatalossá válik. - Castónak jobbak a kapcsolatai az utcán. Megosztom vele az információinkat, amint lelepleztük az ismeretlent. - és amikor feksipogott a linkje, megrándult az arca. - A francba. Tudom, hogy Whitney az. Érzem. Kisimította az arcát és bejelentkezett. - Dallas. - Mi a fenét csinál? - Uram, épp egy nyomot ellenőrzők. Úton vagyok a Jaborba. - Utasításokat küldtem önnek, hogy legyen nulla kifene nulla nullakor az irodámban. - Sajnálom, parancsnok, nem kaptam meg. Nem jutottam el az asztalomig. Ha megkapta a jelentésemet, láthatta, hogy ma reggel egy kihallgatást vezettem. Az alany Pillanatnyilag az ügyvédeivel tanácskozik. Azt hiszem... - Hagyja abba a dzsiggelést, hadnagy. Pár perccel ezelőtt beszéltem dr. Mirával.
Eve úgy érezte, a bőre kihűl és megkeményedik. -Uram? - Csalódtam önben, hadnagy - Whitney lassan beszélt, miközben mereven Eve szemébe nézett. Gondolt arra, hogy az osztály idejét és emberállományát egy ilyen ügyre pazarolja? Nem áll szándékunkban hivatalos nyomozást indítani vagy bármiféle magánnyomozást támogatni az esettel kapcsolatban. Az ügy lezárult, és úgy is marad. Megértette, hadnagy? Érzelmek kavarogtak benne: megkönnyebbülés, bűntudat, hála. - Uram, én... Igen. Értettem. -Nagyon helyes. Korgoly problémákat okozott nekünk, hogy a 75-ös Csatornának valaki információkat szivárogtatott ki. -Igen, uram - és nyugalmat parancsolt magára. Gondolj Mavisre. - Biztos vagyok benne, uram, hogy problémát okozott. - Tisztában van azzal, mi a hivatal álláspontja az olyan esetekkel kapcsolatban, amikor jogosulatlanul szivárogtatnak ki információkat a médiának? - Igen, nagyon is tisztában vagyok. - Hogy van Ms. Furst? - Azt hiszem, egész jól néz ki a képernyőn, parancsnok. A parancsnok összevonta szemöldökét, de közben fet csillant a szeme. - Maradjon észnél, Dallas. És legyen az irodámban tk zennyolc nulla nullakor. Tartunk egy kibaszott sajtókonferenciát. -Jó csel - gratulált Peabody. - Minden igaz, kivéve, hogy úton vagyunk a laboratóriumba. - Azt nem mondtam, melyikbe. - Mi volt az a másik ügy? A főnök nagyon izgatott nak tűnt miatta. Van valami más ügyed is? Vagy ehhez van köze? - Nem. Ez már lefutott. Vége. Eve, hálát érezve, hogy ezt is megúszta, a Roarke vállalat egy leányintézménye, a Jövő Laboratóriuma és Kutatóintézet kapujához hajtott. - Dallas hadnagy, New York-i rendőrség - jelentette be magát a kapunál. - Már várják önt, hadnagy. Kérem, haladjon tovább a kék parkolóba. Az autóját hagyja ott, és a transzporttal menjen a keleti komplexumba. Hatos szektor, első emelet. Már várják. Valóban. Egy labordroid várta őket, egy vonzó, barna, hófehér bőrű, tiszta, kék szemű nő, aki a mellén lévő biztonsági kitűző szerint Anna-6 névre hallgatott. Hangja olyan dallamosan csengett, mint a templomi harangoké. -Jó napot, hadnagy. Remélem, nem okozott problémát megtalálni minket. - Nem. - Nagyszerű. Dr. Engrave a szoláriumban várja. Nagyon kellemes ott. Kövessen. - Ez egy droid - mormolta Peabody Eve-nek. Annahátrafordult, és kivillantotta a fogsorát. - Egy új, kísérleti modell vagyok. Még csak tíz hozzám hasonló épült, és mindannyiunkat ebben a komplexumban üzemeltetnek. Reméljük, hogy hat hónapon belül a piacra dobnak majd. Átfogó és alapos kutatás áll
mögöttünk, de sajnos a költségek még mindig gátló tényezőt jelentenek a legtöbb fogyasztó számára. Reméljük, hogy a nagyobb vállalatok érdemesnek találják majd a befektetést addig is, amíg gazdaságosan megkezdhetik a tömeges termelésünket. Eve felemelte a fejét. - Roarke látott már? - Természetesen. Roarke hagy jóvá minden új terméket. A tervezésben is részt vett. - Fogadni mertem volna. - Itt jöjjenek keresztül, kérem - vezette őket tovább Anna-6, és befordult egy kórházfehér, hosszú, boltíves folyosóra. - Dr. Engrave nagyon érdekesnek találta a mintát. Biztos vagyok benne, hogy nagyon segítőkész lesz. Megállt egy mini faliképernyő előtt, és beütött egy számsort. - Anna-6 - mondta. - Dallas hadnagy, az asszisztense kíséretében. A panelek szétnyíltak, és beléptek egy hatalmas, növényekkel és kellemes mesterséges napfénnyel teli szobába. Folyóvíz csörgedezése és elégedett méhek lusta zümmögése hallatszott. - Most magukra hagyom önöket. Majd később visszajövök. Kérem, ne habozzasak bármilyen frissítőt kérni, amilyet csak szeretnének. Dr. Engrave gyakran megfeledkezik róla. - Menj, mosolyogj valahol máshol, Anna! - úgy tűnt, mintha a mogorva hang egy páfránybokorból jönne. Anna-6 csak mosolygott, hátralépett, és eltűnt az öszszezáruló ajtószárnyak mögött. - Tudom, hogy a droidoknak is megvan a maguk helye, de a fenébe is, néha az idegeimre mennek! Ide jöjjenek, a gyöngyvesszőhöz! Eve óvatosan a páfrányokhoz lépett, és keresztülment rajtuk. Egy nő térdelt a zsíros, fekete földön. Őszülő haját rendetlen kontyba tűzte, kezei vörösek és földesek voltak. A valaha talán fehér overallja a felismerhetetlenségig összepiszkolódott. Ahogy felnézett, sima, keskeny arca ugyanolyan koszosnak bizonyult, mint ruhája. - Ellenőrzöm a gilisztáimat, egy új tenyészetet tesztélek - emelt fel egy izgő-mozgó földkupacot. -Nagyon szép - mondta Eve, és megkönnyebbült, mikor Engrave elásta a mozgolódó halmot. -Szóval maga Roarke zsaruja? Mindig azt gondoltam, hogy a fontoskodó, kékvérű, vékony nyakú úrhólgyek közül választ majd magának. Mondjuk egy nagy mellűt. Lebiggyesztette ajkait, miközben végigmérte Eve-t. - Boldog vagyok, hogy nem így tett. Az a probléma a kékvérűekkel, hogy állandóan kényeztetni kell őket. Engrave piszkos kezét koszos ruhájába törölte. Ahogy felemelkedett, látszott, hogy körülbelül 150 centi magas. - Gilisztákkal foglalkozni jó terápia. Másoknak is ki kellene próbálnia, akkor nem lenne szükségük drogokra ahhoz, hogy átvészeljék a napot. - A drogokról szólva... - Igen, igen, erre jöjjenek - indult el gyors léptekkel, majd lelassított és témát váltott. - Emitt egy kis metszésre lenne szükség. Több nitrogénre. Víz alattira. Gyökérhez kötődőre - és megállt a szárba szökkenő zöld levelek, kúszónövények és bimbózó virágok mellett.
- Ott tartunk, hogy már fizetnek is nekem a kertészkedésért. Kellemes munka, ha ért hozzá az ember. Tudja, mi ez? Eve ránézett a bíborszínű, trombita alakú virágra. Egész biztosan tudta, hogy mi az, de csapdát gyanítva csak annyit mondott: -Egy virág. - Petúnia. Hah. Az emberek elfelejtették a hagyományos dolgok vonzerejét - állt meg egy csapnál, és a föld nagy részét lemosta a kezéről, rövidre vágott körmei alatt viszont annál több maradt. - Manapság mindenki valami egzotikusát akar. Valami nagyobbat, jobbat, egyszóval mást. Egy petúniaágyás sok örömet szerez egy kis gondoskodásért cserébe. Az ember elülteti anélkül, hogy valami csodát várna, aztán élvezi a látványukat. Egyszerűek, nem hervadnak el csak azért, mert ferdén nézel rájuk. Egy jó petúniaágyás jelent valamit. Hát akkor... Felhúzta magát a munkaasztal előtt álló székre. Az asztalon kerti szerszámok, virágcserepek, papírok hever tek, valamint egy autoséf, amely üresen villogott, és egy szupercsúcs számítógépes rendszer. - Érdekes trükköket küldtél azzal az írrel. Aki mellesleg ismerte a petúniákat. - Feeney nagyon sokoldalú. - Küldtem a feleségének szép árvácskákat - kapcsolta be Engrave a számítógépet. - Már lefutottam egy elemző programot azon a mintán is, amit Roarke hozott. Rábeszélt, hogy siessek vele. Ő is ír, hogy az Isten áldja őket! Az aprólékos, pontos munkában hiszek egy ilyen ügyben, mint ez. De az új mintával jóval több munkám akadt. - Akkor megvannak az eredmények... - Ne siettessen, kislányom! Ez csak a jóképű íreknél jön be. Ráadásul nem szeretek zsaruknak dolgozni - mosolyodott el szélesen Engrave. - Nem értékelik a tudomány művészetét. Fogadok, hogy még a periódusos rendszert sem ismeri, igazam van? -Figyeljen, doktor... - és ekkor Eve legnagyobb megkönnyebbülésére a képlet megjelent a képernyőn. - Ezt az egységet már ellenőrizte? - Ne aggódjon, jelszóval védett. Roarke azt mondta, teljesen biztonságos. Maga még meg sem született, amikor én már leléptem a falvédőről - és miközben az egyik piszkos kezével lesöpörte Eve-t, a másikkal a képernyőre mutatott. - Itt nem megyek bele az alapelemekbe. Egy gyerek is meg tudná csinálni, így feltételezem, felismeri őket. - Ez az egy, amit nem ismerek... -Tudom a gyakorlatot, hadnagy. Itt a maga kis problémája - világított rá egy sor tényezőre. - Ebből a képletből nem vezethető le, mert kódolták. Amit itt láttunk, az egy nagy badarság. Ez az... - nyúlt át, hogy elvegyen egy kicsi, poros mikroszkóplemezt. - Még a legjobb laboratóriumaiknak is fejtörést okozott volna ennek a finomítása. Másnak látszik, mint ami valójában. Ha így keverik össze, akkor a reakció megváltoztatja a tulajdonságait. Sokat tud a kémiáról?
-Kellene? - Bárcsak több ember értené... - Dr. Engrave, én a gyilkosságot akarom megérteni. Ön elmondja mi ez, a többit pedig hagyjuk. - A türelmetlenség a mai emberek egy másik problémája - dühöngött Engrave, majd elővett egy kicsiny, fedett tálkát, benne néhány csepp tejszerű folyadékkal. Mivel egy hajszálnyit sem érdekli, nem mondom el, mit csináltam. Maradjunk annyiban, hogy néhány teszten átfuttattam, egy kicsit vegyészkedtem, és elkülönítettem az ön ismeretlen anyagát. - Ez az? - Igen. Cseppfolyós állapotban. Fogadok, hogy a laboratóriumi technikus azt mondta, valamiféle macskagyökérről van szó. Ez egy délnyugat-amerikában őshonos faj. Eve megvizsgálta, és felpillantott. - Na és? -Közel jár, de nem teljesen igaz. Odáig rendben, hogy növény, és hogy macskagyökeret használtak a mintadarab oltásához. Ez egy nektár. Az az anyag, amely elcsábítja a madarakat és méheket, és az egész földet mozgatja. De ez a nektár nem őshonos fajtól származik. - Úgy érti, nem Amerikában őshonos fajtól. - Sehol sem őshonos és pont - emelt fel egy cserepet, és egy puffanással Eve elé tette. - Itt a maga bébije. - Csinos darab - jegyezte meg Peabody közelebb hajolva a buja, fodros szélű virágokhoz, melyek színe a krémfehér és a királybíbor között váltakozott. Szippantott egyet, behunyta szemét, és szippantott egy még nagyobbat. - Istenem, ez csodálatos. Ez olyan... - bódult el. Erős. - Meghiszem azt, hogy erős. Elég, különben egy órán át kába lesz - tisztította le Engrave a növényt. -Peabody? - Eve megfogta a karját és megrázta. Térj magadhoz! - Olyan, mintha egy teli pohár pezsgőt egy hajtásra meginnánk - nyomta Peabody a kezét a homlokához. Csodálatos. - Kísérleti hibrid - magyarázta Engrave. A kódneve: Örökvirág. Ez a példány tizennégy hónapos, és még sosem hervadt el. Az Éden telepen oltották be. - Ülj le, Peabody. Ez az, aminek a nektárját keressük? - A nektár önmagában is hatásos. A méhekből részegséghez hasonló reakciót vált ki. Ugyanilyen reakciót használnak a gyümölcsök túlérlelésére, mint például az őszibarack érlelésére, ahol a gyümölcsnedv magas koncentrátumú. Hacsak nem szabályozzuk a bevitelt, az eredmény az lesz, hogy a méhek újra és újra felkeresik. Egyszerűen nem tudnak betelni vele. - Drogfüggő méhek? - Mondhatjuk azt is. Lényegében nem akarnak más virágokat meglátogatni, mert ez az egy elcsábította őket. A maguk laboratóriuma nem talált rá, mert ez a hibrid
szerepel a kertészeti telepek ellenőrzött listáján, és a Galaktikus Vámhivatal hatáskörébe tartozik. A telep azon dolgozik, hogy kiiktassa ezt a problémát, mivel erősen korlátozza az exportlehetőségeket. - Tehát az Örökvirág egy ellenőrzött mintapéldány. - Pillanatnyilag igen. Orvosi, különösképpen kozmetikai felhasználási lehetőségeket rejt magában. A nektár fogyasztásától az ember bőre ragyogni fog, rugalmassága visszatér, és fiatalos külsőt kap. - Ugyanakkor mérgező. Fogyasztása hosszú távon leépíti az idegrendszert. A laboratóriumunk ezt megerősítette. - Az arzén is méreg, de egykor a finom úrihölgyek kis adagokban szedték, hogy fehérebbé és tisztábbá tegyék a bőrüket. Néhány ember számára a szépség és fiatalság megőrzése kétségbeejtő problémát jelent - rántotta meg Engrave utálkozva a csontos vállát. - Ebben a képletben, a többi elemmel kombinálva aktivátor szerepet tölt be. Az eredmény egy nagyfokú függőséget okozó szer, mely növeli az ember energiáját és erejét, szexuális vágyát, és a visszatért fiatalság érzését kelti. A növény jól alkalmazkodik a földi körjáLményekhez. Lehetőség van rá, hogy olcsón és nagy mennyiségben termesszék. - Szaporodnak bolygóközi körülmények között is? - Abszolút mértékben. Az Éden kolónia a növényzetet és a flórát a bolygóknak megfelelő körülmények szerint teremti meg. - Szóval kap egypár növényt - tűnődött Eve -, egy laboratóriumot, és más vegyszereket. - Ön pedig illegálisan szerzett magának egyet. Fizesse meg! - közölte Engrave fanyar mosollyal. - Legyen erős, gyönyörű, fiatal és szexi. Bárki is találta ki ezt a képletet, ismerte a vegyészetet, az emberi természetet, és értékeli a magas profitot. - Halálos szépség. - Ó, feltétlenül az. Négy-hat éves rendszeres használata tönkreteszi az embert. Az idegrendszer beadja a kulcsot. Pokoli évek, melyek végül a teljes leépüléshez vezetnek. - Honnan tud ilyen sokat erről a... mi is ez... Örökvirágról, ha a termesztése csak az Éden kolónián engedélyezett? -Mert ebben a szakmában én vagyok a legjobb. Megoldom a házi feladatomat, és a lányom mellesleg az Éden főméhésze. Egy engedélyezett laboratóriumnak, mint ez, vagy egy kertészeti szakmérnöknek megengedett, igaz, csak korlátozott mértékben, hogy mintapéldányokat importáljon. - Úgy érti, máris van néhány darab itt lent, a bolygónkon? -Leginkább másolatok, ártalmatlan utánzatok, de néhány eredeti példány is akad. Kizárólag szobai, ellenőrzött használatra vannak beállítva. Na, most már be kell oltanom a rózsákat. Vigyék el a jelentést és a két mintát a kapitányság intelligens dolgozóihoz. Ettől majd okosabbak lesznek azok az akasztófáravalók. -Jól vagy, Peabody? - Eve elővigyázatosságból erősen fogta Peabody kezét, ahogy kinyitotta a kocsiajtót.
- Igen, csak nagyon ellazultam. -Túlságosan is ahhoz, hogy vezess - jegyezte meg Eve. - Eredetileg úgy terveztem, hogy kiteszel a virágárusnál. De most jön a terv: fordulunk egyet, és szerzünk neked valami kaját, hogy ellensúlyozza a virágszagolgatást, aztán elrakod a mintákat és Engrave jelentését. - Dallas - és Peabody hagyta, hogy a feje az ülés hátának dőljön. - Tényleg csodálatosan érzem magam. Eve óvatosan szemmel tartotta. - Nem fogsz megcsókolni vagy ilyesmi? Peabody feléje sandított. - Nem vagy az esetem. Különben sem érzem magam különösebben kiéhezettnek. Csak feldobott. Ha ez a cucc úgy elterjed az utcán, mint a virágillat, az emberek odalesznek érte. -Az biztos. Valaki már így is eléggé megbolondult tőle ahhoz, hogy három embert megöljön. Eve beviharzott a virágüzletbe. Húsz perce maradt, ha még le akarta nyomozni a többi gyanúsítottját is. Idő kellett arra, hogy kiugrassza őket, vissza kellett menni a kapitányságra, hogy iktassa a feljegyzéseit, és hogy megtartsa a sajtókonferenciát. Észrevette Roarke-ot, amint az alacsony, virágzó fák mellett lődörög. - A virágspecialistánk csak miránk vár. - Bocsánat - és Eve elgondolkozott, vajon ki akarhat fél méternél is alacsonyabb fákat. Korcsoknak érezte őket. Itt vannak velem. - CsakNesétáltam. Dr. Engrave segítőkészen viselkedett? - Meg mások is. Van stílusa - követte Roarke-ot az illatos szőlővel befuttatott lugasba. - Van egy halom Anna 6-osom. -Ó, az Anna-sorozat. Azt hiszem, igen népszerűek lesznek. - Különösen a tinédzser fiúk körében. Roarke felnevetett és előretessékelte. - Mark, ő a menyasszonyom, Eve Dallas. -Ó, igen - úgy nézett ki, mint mindenki kedvenc nagybácsija, mikor kézfogásra nyújtotta a kezét, a szorítása pedig akár egy szkanderbajnoké, akire ráijesztettek. Lássuk, mit tehetünk önökért. Az esküvők meglehetősen komplikáltak, és nem hagytak nekem túl sok időt. - Roarke sem hagyott nekem túl sokat - tette hozzá Eve. Mark felnevetett és megigazította ezüstösen őszülő haját. -Üljenek le, pihenjenek, igyanak egy kis teát. Sok mindent meg szeretnék mutatni önöknek. Eve-t nem igazán érdekelte a látvány. Szerette a virágokat. Csak éppen azt nem tudta, hogy ilyen átkozottul sok van belőlük. Öt perc után szédülni kezdett a sok orchideától és liliomtól, a rózsáktól és a gardéniáktól. -Legyen egyszerű - döntött Roarke. - Hagyományos. Semmi mesterkélt. - Hogyne, természetesen. Van néhány hologramom, amelyek különböző képzeteket keltenek. Mivel odakint
szeretnék tartani őket, a lugast és a lilaakácot javaslom. Hagyományosak, és bájos, régimódi az illatuk. Eve a hologramokat tanulmányozta, és próbálta magát elképzelni egy ilyen lugas alatt Roarke-kal, miközben kimondják a boldogító igent. A gyomra megremegett. - Mi a helyzet a petúniákkal? Mark kacsintott. - A petúniákkal? - Szeretem a petúniákat. Egyszerűek és nem tesznek úgy, mintha olyanok lennének, amilyenek nem. - Igen, bizonyára. Valóban elbűvölök. Talán egy kevés liliommal együtt... Mivel a színek... - Vannak Örökvirágai is? - kérdezte Eve egy hirtelen gondolattól vezérelve. - Örökvirágok - csillant fel Mark szeme. - Azok igazi specialitások. Persze nehéz a beszerzésük is, de nagyon szívósak és látványosak a kosárban. Akad egypár utánzatom. - Nem akarunk utánzatokat - emlékeztette Eve. - Attól tartok, hogy csak kis mennyiségben lehet őket exportálni, és kizárólag engedéllyel rendelkező virágkereskedőknek és kertészeknek. És csak benti környezetbe. De mivel az önök esküvője a szabad ég alatt lesz... - Sokat elad belőlük? - Nagyon ritkán, és csak más engedéllyel rendelkező kertészeti specialistának. De van valamim, ami legalább annyira elragadó... -Vannak feljegyzései ezekről az értékesítésekről? Tudna adni nekem egy neveket tartalmazó listát? - Természetesen, de... - Szükségem lenne mindazok nevére, akik az elmúlt két évben Örökvirágot rendeltek. Mikor Mark egy döbbent pillantást vetett rá, Roarke megköszörülte a torkát. - A menyasszonyom egy telhetetlen kertész. - Igen, azt látom. Beletelhet egypár percbe, míg előkeresem a kért adatokat. Mindenkire kíváncsi? -Mindenkire, aki megrendelést juttatott el az Édeni kolóniára, melyben Örökvirágokat igényelt az elmúlt két évben. Kezdheti az Államokkal. - Ha megtenné, hogy vár egy kicsit, megnézem, mit tehetek. - Tetszik a lugasos ötlet - jelentette ki Eve, és felpattant, mikor Mark távozott. - Te mit gondolsz? Roarke is felállt, a kezét a vállára tette. -Miért nem hagyod, hogy én intézzem a virággal kapcsolatos ügyeket? Meglepetést akarok neked szerezni. - Én tartozom neked eggyel. -Ami azt illeti, igen. A törlesztést máris kezdheted azzal, hogy emlékeztetsz: pénteken hivatalosak vagyunk Leonardo bemutatójára. - Tudtam. - És hogy emlékeztess arra is, ki kell venned három hét szabadságot a mézesheteinkre. - Azt hittem, kettőről volt szó.
- így igaz. De most már tartozol még eggyel. Szeretnéd elmondani nekem, hogy mi ez a hirtelen érdeklődés az Éden kolónia virágai iránt? Vagy higgyem azt, hogy megtaláltad az ismeretlenedet? - A nektárja miatt érdekel. Valószínűleg ez kapcsolja össze a három gyilkosságot. Ha kapnék egy kis szünetet. .. - Remélem, ezt keresi - tért vissza Mark egy papírlappal a kezében. - Nem is volt olyan nehéz, mint gondoltam. Nem adtak fel túl sok megrendelést Örökvirágokra. A legtöbb importőr beéri az utánzatokkal. A valódi növénnyel akad néhány probléma. - Köszönöm - vette el Eve a lapot és átfutotta a listát. - Megvagy - mormolta maga elé, aztán Roarke felé fordult. - Mennem kell. Vegyél rengeteg virágot, egy hajórakományra valót. Ne felejtsd a petúniákat! - azzal már sietett is kifelé, közben elővette a kommunikátorát. - Peabody. - De... de a csokor. A menyasszony csokra - fordult Mark zavarodottan Roarke-hoz. - Még nem is választott. Roarke az elsiető Eve után nézett. - Tudom, mit szeret - mondta. - Gyakran jobban is, oiint ő maga. Tizenötödik fejezet - Örülök, hogy ismét találkoztunk, Mr. Redford. - Ez lassan már egy szerencsétlen szokássá válik, hadnagy - ült le Redford a kihallgatószobában az asztal mellé. Néhány órán belül várnak New Los Angelesben. Bízom benne, hogy nem sokáig kellemetlenkedik velem. - Én meg abban, hogy megerősíti az adataimat. Nem szeretném, ha bármi vagy bárki elkerülné a figyelmünket. A sarokba nézett, ahol Peabody álldogált, akin csak úgy feszült a tiszti egyenruha. Eve tudta, hogy az üveg másik oldalán Whitney és az, ügyész figyeli minden mozdulatukat. Leült, és főbólintással üdvözölte Redford választott jogtanácsosának a hologramját. Nyilvánvalóan sem Redford, sem pedig az ügyvédje nem tekintette a helyzetet olyan súlyosnak, hogy valódi hús-vér képviseletet kellene biztosítani. -Jogtanácsos úr, megkapta ön a kliense vallomásának egy példányát? - Igen, megkaptam - fonta össze a kihúzott szemű, kemény tekintetű képmás maga előtt a gondosan ápolt kezeit. - Az ügyfelem mindenben együttműködött önnel és a részlegével, hadnagy. Csak azért járultunk hozzá ehhez a kihallgatáshoz, hogy végleg lezárjuk az ügyet. Azért járultatok hozzá, mert nem volt más választásotok, gondolta magában Eve, de arcizma se rezdült. -Nagyra értékeljük az együttműködését, Mr. Redford. Ön azt állította, hogy megismerkedésük után alkalmi intim viszonyba kerültek Pandorával. - Ahogy mondja. - Üzleti kapcsolat is fennállt önök között? - Két házi videót forgattam, amelyben Pandora szerepelt. Egy másik projekt is szóba került. - Ezek sikeresek voltak?
-Mérsékelten. - Ezektől eltekintve volt-e bármilyen üzleti kapcsolat Ön és az elhunyt között? -Semmilyen - tűnt fel egy halvány mosoly a szája sarkában. - Egy aprócska spekulatív befektetéstől eltekintve. - Mit ért aprócska spekulatív befektetésen? - Azt állította, hogy lefektette az alapjait egy saját divat- és szépségsorozatnak. Természetesen szüksége volt támogatókra, az én érdeklődésemet pedig eléggé felkeltette ahhoz, hogy befektessek a tervezetbe. - Pénzt adott neki? - igen. Az utóbbi másfél év során több mint háromszázezret. Találj módot arra, hogy a saját dolgoddal foglalkozz, gondolta Eve és hátradőlt a székében. - Milyen stádiumban volt ez a divat- és szépségsorozat, amibe állítása szerint az elhunyt belekezdett? - Semmilyen állapotban, hadnagy - emelte fel a kezét Redford, aztán hagyta leesni. - Felültettek. Csak a halála után jöttem rá, hogy nem tervezett semmiféle sorozatot, nem volt más támogató, sem pedig produktum. - Ertem. Ön sikeres producer, egy pénzember. Kérnie kellett volna tőle egy prospektust, adatokat, költségszámítást, tervezett bevételeket. Esetleg termékmintát is. - Nem - feszült meg a szája, ahogy lenézett a kezeire. - Nem kértem. - Azt várja, hogy elhiggyem, csak úgy pénzt adott át egy projektre, amiről semmilyen információval nem rendelkezett? - Zavarba ejtő - nézett fel ismét Redford. - Jó a hírem az üzleti életben, és ha ez kiszivárog, a hírnevem csorbát fog szenvedni. - Hadnagy - vágott közbe a jogtanácsos. - A kliensem hírneve értékes vagyontárgy. És ez a vagyontárgy veszélybe kerülne azzal, ha ez az adat kiszivárogna. Tilalmat jelenthetek be, és be is jelentek a vallomása ezen részére az érdekei védelmében. -Tegye. Ez nem akármilyen történet, Mr. Redford. Most pedig nem akarja elmesélni, hogy egy ember az ön hírnevével és vagyonával miért áldozna háromszázezer dollárt olyan üzletre, amely nem is létezik? -Pandora nagyon meggyőzően érvelt, és ráadásul gyönyörű is volt. Sőt okos is. A szőnyeg alá söpörte az előrejelzésekre és az adatokra vonatkozó kéréseimet. Hozzájárultam a pénzek további folyósításához, mert hittem, hogy érti a szakmáját. - És nem szerzett tudomást a kétszínűségéről egészen a haláláig. - Utánajártam egy-két dolognak. Felvettem a kapcsolatot az üzletkötőjével és a képviselőjével fújta fel az arcát és már majdnem sikerült maflának látszania. - Senki sem tudott semmit a sorozatról. - Mikor történt ez a vizsgálódás? Redford habozott egy darabig. -Ma délután. - A kihallgatása után? Azok után, hogy megkérdeztem önt a kifizetésekről? -így van. Meg akartam bizonyosodni afelől, hogy nincs semmiféle zűrzavar, mielőtt válaszolok a kérdéseire. Az ügyvédem javaslatára felvettem a kapcsolatot Pandora
embereivel, és felfedeztem, hogy átejtettek. - Az időzítése... nagyon ügyes. Milyen hobbinak hódol, Mr. Redford? - Hobbinak? - Egy olyan embernek, mint ön, aki ennyire hatalmas feszültséggel járó munkát végez, olyan nagy... vagyon fölött rendelkezik, szüksége lehet valamilyen kikapcsolódásra. Bélyeggyűjtés, számítógépezés, kertészet. - Hadnagy - szólalt meg a jogtanácsos ingerülten. jyíi értelme ennek? - Kíváncsi vagyok, mivel tölti a kliense a szabadidejét. Már megállapítottuk, hogyan dolgozik. Talán arra használta ezeket a befektetéseket, hogy rajtuk keresztül eressze ki a gőzt. - Nem, Pandora volt az első és egyben az utolsó hibám. Nincs időm hobbira. Még arra sincs, hogy akarjak valami hobbit magamnak. - Értem. Valaki ma azt mondta nekem, hogy a legtöbb ember petúniákat szeret ültetni. El sem tudom képzelni, hogy a földet túrva virágokkal bíbelődve töltsem az időmet. Nem mintha nem szeretném őket. Ön szereti a virágokat? -Megvan a helyük az életemben. A személyzet egy része csak ezzel foglalkozik. - De ön egy engedéllyel rendelkező kertész. -Én... - Engedélyért folyamodott, és három hónappal ezelőtt meg is kapta. Épp akkortájt, amikor Jerry Fitzgeraldnak adott százhuszonötezer dollárt. És két nappal azelőtt Orökvirágot rendelt az Éden kolóniáról. -Az ügyfelem virágok iránti érdeklődésének nincs köze az ügyhöz. - Dehogy nincs. Nagyon is sok - vágott vissza Eve. És ez egy kihallgatás, nem pedig tárgyalás. Nincs szükségem különleges indokra. Miért volt szüksége egy Örökvirágra? - Én... Pandorának akartam ajándékozni. - Képes volt vállalni a meglehetősen hosszú időt, fáradságot és a kiadásokat, aztán megvásárolt egy ellenőrzött fajt nem kis összegért, ajándékba egy olyan nőnek, akivel alkalmilag lefeküdt. Egy nőnek, aki a legutóbbi tizennyolc hónapban több mint háromszázezer dollárt nyúzott le önről. - Az befektetés volt. Ez pedig ajándék. - És ez meg marhaság. Tartsa meg a kifogásait ügyvéd úr, kellő időben majd jegyzőkönyvezzük. Hol van most a virág? - New Los Angelesben. - Peabody, intézkedj az elkobzásáról. - Kérem, adjon egy percet - kapaszkodott a székébe Redford. - A virág az én tulajdonom, fizettem érte. -Ön meghamisította az adatokat az engedélyén. Törvénytelenül vásárolta meg egy ellenőrzött faj egyik példányát. Ezt elkobozzuk öntől, és kiszabjuk a megfelelő bírságot. Peabody? -Igen, hadnagy - fojtotta el mosolyát Peabody, és elővette a kommunikátorát, hogy felvegye a kapcsolatot
az illetékesekkel. - Ez nyilvánvaló zaklatás - panaszkodott az ügyvéd. Ezek a szánalmas vádak pedig nevetségesek. - Ó, még csak most kezdtem bele. Tudtam az Örökvirágról, tudtam, hogy elengedhetetlen hozzávalója a drog elkészítésének. Pandora nagy üzletet akart. Magát meg ki akarta túrni? - Fogalmam sincs, miről beszél. - Sikerült rászoktatnia magát, adott elegendő kóstolót ahhoz, hogy a rabjává váljon? Talán később visszafogott belőle valamennyit, addig, amíg könyörögni nem kezdett érte. Addig, amíg már meg akarta ölni érte. - Soha egy ujjal sem értem a droghoz! - kiáltott fel Redford. - De tudott róla. Tudta, hogy Pandorának van belőle. És azt is, hogy többet is szerezhet. Úgy döntött, inkább maga túrja ki őt az üzletből? És Jerryt vonja be helyette? Ön megvette a növényt. Ki fogjuk deríteni, hogy kielemeztette-e az anyagot. így már előállíthatta a saját drogját. Már nem volt szüksége rá. Meg nem is tudta ellenőrzése alatt tartani, vagy igen? Egyre több pénzt és több drogot kért. Rájött arra, hogy a szer halálos is lehet, de Nélküle szabad út állt volna maga miért várt öt évet? előtt. - Nem én öltem meg. Már nem voltam vele együtt, nem maradt rá okom, hogy megöljem. - Elment hozzá azon az este. Agyba bújtak. Ott volt a kábítószer is. Piszkálta vele? Már két alkalommal ölt, hogy megvédje önmagát és a befektetéseit, de ő még mindig az útjában állt. - Nem öltem meg senkit! Eve hagyta, hogy ordítson, hagyta, hogy az ügyvéd elővezesse az ellenvetéseit és a fenyegetőzéseit. -Átkísérte Leonardóhoz azon az éjszakán, vagy már csak vitte? - Soha nem jártam ott. Soha még csak hozzá sem értem. Ha meg akartam volna ölni, már megtettem volna a saját házában, amikor megfenyegetett. -Paul... - Fogd be a szád! Csak fogd be a szád! - förmedt rá Redford az ügyvédjére. - Gyilkosságot próbál rám kenni, az Isten szerelmére! Vitatkoztunk. Még több pénzt akart, sokkal többet. Biztosított arról, hogy láthatom a drog beszállítóját, hogy mennyi a pénze. Valóságos vagyon felett rendelkezett. De én már elvégeztettem az analízist. Nem volt szükségem rá, és ezt meg is mondtam neki. Jerryre akartam bízni az üzlet folytatását, ha eljön az ideje. Nagyon dühös lett, azzal fenyegetőzött, hogy tönkretesz, hogy meg fog ölni. Nagy élvezettel hagytam faképnél. -Azt tervezte, hogy saját maga fogja előállítani és
szétosztani az anyagot? - Ha itt eljön az ideje - válaszok Redford, és megtörölte száját a kézfejével. - Ha már minden készen áll. Ellenállhatatlan volt. A pénz. A fenyegetőzései semmit nem jelentettek, érti? Nem tudott tönkretenni anélkül, hogy magát tönkre ne tenné. És soha nem vetemedett volna erre a lépésre. Már szakítottam vele. És mikor meghallottam, hogy halott, kinyitottam egy üveg pezsgőt, és ittam a gyilkosa egészségére. - Igazán kedves. Most pedig kezdjük elölről. Miután Eve átadta Redfordot az ügyésznek, belépett a parancsnoki szobába. - Nagyszerű munkát végzett, hadnagy. - Köszönöm, uram. Legszívesebben gyilkosságért helyezném vád alá, nem kábítószerrel kapcsolatos visszaélésért. - Lehet, hogy ennek is eljön az ideje. - Folytatom a munkát, ügyész úr. - Hadnagy - állt fel még akkor az ügyész, amikor Eve belépett, és állva is maradt. A modora közismert volt az egész bíróságon. Még amikorfJgyomlálni ment, azt is magabiztosan tette. - Nagyra értékelem a kihallgatási módszerét. Szeretném, ha a tanúk padjára szólíthatnám ebben az ügyben, de nem hiszem, hogy eljutnánk a tárgyalásig. Mr. Redford ügyvédje felkereste az irodámat. Meg fogunk egyezni. - És mi lesz a gyilkossággal? -Nincs elég a kezünkben ahhoz, hogy eljárást kezdeményezzünk ellene. Nincs tárgyi bizonyíték folytatta, mielőtt Eve tiltakozhatott volna. - És az indíték... ön bebizonyította, hogy Redford már Pandora halála előtt kikövezte a céljához vezető utat. Még így is több mint valószínű, hogy bűnös. De maradt még egy kis munka ahhoz, hogy alá tudjuk támasztani ezt a vádat. - Ön alátámasztotta, miért kell Mavis Freestone-t vád alá helyezni. -Mert elsöprő erejű bizonyítékok álltak rendelkezésünkre - emlékeztette az ügyész -Tudja, hogy nem ő követte el, ügyész úr. Tudja, hogy a három áldozat ebben az ügyben összekapcsolódik. - pillantott Eve Casto felé, aki egy székben ülve lógatta lábát. - Ezt a kábítószer-alosztály emberei is tudják. - Egyet kell hogy értsek az hadnaggyal - jelentette ki Casto vontatottan. - Megvizsgáltuk azt az aspektust, miszerint Freestone is belekeveredett a Züllöttség néven közismert szer terjesztésébe, és nem találtunk semmilyen kapcsolatot közte és a drog között. Az áldozatokkal sem állt kapcsolatban. Van egy-két folt az előéletén, de ezek mindegyike régi történet, és már akkor is jelentéktelennek számítottak. Azt kérdezi, hogy a hölgy vajon rosszkor járt rossz helyen? - mosolygott rá Eve-re. - Azt kell hogy mondjam, teljes mellszélességgel Dallas mellé állok, és javaslom, hogy a Mavis Freestone elleni vádakat ejtsék el, amíg a nyomozás nem tár fel újabb tényeket. - A javaslatát tudomásul vettem, hadnagy - közölte az ügyész. - A hivatal megfontolás tárgyává teszi, mikor áttekintjük a legfrissebb adatokat. Ezen a ponton az a meggyőződésünk, hogy az a feltételezés, miszerint a három gyilkosság egymással összefügg, még nem nyert kellő
bizonyítást. A hivatalunk azonban hajlandó hozzájárulni Ms. Freestone képviselőjének azon legutóbbi kéréséhez, hogy végezzünk el egy Vizsgálatot, ami hazugságvizsgálatból, autohipnózisból és VRszimulációból áll. Az eredmények nagy súllyal esnek majd latba a döntésünk meghozatalánál. Eve hosszan és lassan kifújta magából a levegőt. Kikényszerített egy engedményt, méghozzá nem is akármekkorát. - Köszönöm. -Ugyanabban a csapatban játszunk, hadnagy. És most fontos, hogy ezt mindannyian észben tartsuk és megállapodjunk valami közös álláspontban, mielőtt kezdetét venné a sajtótájékoztató. Miközben készültek a tájékoztatóra, Eve Casto mellé sodródott. - Értékelem a tettét. Casto egy vállrándítással válaszolt. - Szakmailag ez volt a véleményem. Remélem, segítettem vele a barátnőjén. Ha engem kérdez, szerintem Redford csak annyira bűnös, amennyire mindenki magában hordozza az eredendő bűnt. Eve szeretett volna ebbe kapaszkodni, de lassan ingatta a fejét. - Profi érvelés. Bár túl slendriánnak tűnik egy profihoz képest, mivel túl személyes. De azért kösz a segítséget. -Ha tetszik, viszonozhatja az évtized legnagyobb bűnesetének átadásával. Ha egyszer végzünk ezzel, és a nyilvánosság elé állunk a Züllöttség-üggyel meg a többivel, szerzek magamnak egy századosi csillagot. - Akkor előre is gratulálok. - Úgy értettem, ez mindkettőnknek kijár. Maga meg fogja oldani ezeket a gyilkossági ügyeket, Eve, és akkor mindketten nagyon jól járunk majd. - Én megoldom őket, ezzel nincs is semmi probléma - húzta fel a szemöldökét, amikor Casto megsimogatta a haját. -Tetszik - majd hirtelen elmosolyodott, és zsebre vágta a kezét. - Teljesen biztos abban, hogy férjhez megy? Eve félrehajtotta a fejét, és visszamosolygott. - Hallom, együtt ebédelnek Peabodyval. - Ő egy ékszer. így is van. Vonzódom az erős nőkhöz, Eve, és meg kell bocsátania, ha egy kicsit elkedvetlenedem néha. - Miért nem próbálok inkább bókoltatni magamnak? - Észrevette Whitney hívását és felsóhajtott. - Ó, a pokolba, már jönnek. - Olyan érzése támad tőle az embernek, mintha egy nagy húsos csont lenne, amit a kutyák közé vetettek, hát nincs igazam? - dünnyögte maga elé Casto, amint az ajtó kinyílott egy csapatnyi újságíró előtt. Sikerült megbirkózni velük, és Eve már lassan kezdte azt gondolni, hogy jó munkát végzett. Ám vidám hangulata elszállt, amikor Nadine feltartóztatta a föld alatti garázsban. - Ide nem léphetnek be civilek. - Hagyd most ezt, Dallas - vigyorgott rá Nadine a kocsija motorháztetőjén üldögélve. - Elviszel? -A 75-ös Csatorna nem esik útba - és miközben
Nadine továbbra is csak mosolygott, Eve magában átkozódva kikódolta az ajtót. - Szállj be. -Jól nézel ki - jegyezte meg Nadine. - Ki a fodrászod? - A barátom barátja. Már unom, hogy örökösen a hajamról beszéljek, Nadine. -Oké, beszéljünk gyilkosságról, kábítószerről és pénzről. - Most töltöttem el ezzel negyvenöt percet - mutatta fel Eve a jelvényét a biztonsági kamerának és kikanyarodott az utcára. - Ha nem tévedek, te is ott voltál. -Csak egy kiadós adag porhintést láttam. Mi ez a nyikorgó hang? - Az én remekül beállított járművem. -Valóban? Megint rekordot döntöttél költséglefaragásban? Micsoda szégyen. De mindegy. Mi a helyzet ezzel az új vizsgálatsorozattal? -Nem áll módomban folyamatban lévő ügyről nyilatkozni. - Persze, persze. És mi folyik e körül a Paul Redford körül? - Redfordot, ahogy az a sajtótájékoztatón is elhangzott, csalás, ellenőrzött növényfaj birtoklása és illegális anyag előállításának, valamint terjesztésének a kísérlete miatt helyezték vád alá. - Es hogy kapcsolódik ez Pandora meggyilkolásához? - Nem áll módomban... - Rendben, hagyd el - dőlt hátra Nadine az ülésben, miközben szidta a dugót, amitől alig lehetett haladni. Mi lenne, ha üzletet kötnénk? - Talán menni fog. Te kezded. - Szeretnék egy exkluzív interjút Mavis Freestone-nal. Eve nem válaszolt. Nadine felhorkantott. - Gyerünk Dallas, hagyd, hogy elmondja az ő verzióját is a nyilvánosságnak. - Baszd meg a nyilvánosságot. -Hivatkozhatok rád? Te és Roarke őrzitek. Senki nem tudott a közelébe férkőzni. Tudod, hogy korrekt leszek. - Igen, őrizzük. Nem, senki nem juthatott a közelébe, és nem is fog. Tudom, hogy valószínűleg korrekt lennél, de Mavis nem áll szóba a médiával. - Ez az ő döntése vagy a tiéd? - Hátrébb az agarakkal Nadine, hacsak nem akarsz tömegközlekedési eszközzel továbbmenni. - Qak közvetítsd a kérésem. Mindössze ennyit kérek, Dallas. Tudasd vele, érdekelt vagyok abban, hogy elmondhassa a történetét a nyilvánosság előtt. - Rendben, és most váltsunk témát. - Oké. Ma délután hallottam valami érdekeset az egyik pletykarovatos kollégámtól. -És te nagyon jól tudod, hogy mennyire szeretem hallgatni a gazdagok és nevetségesek életét részletező történeteket. - Dallas, nézz szembe vele, hogy nemsokára te is közéjük fogsz tartozni - és Eve dühödt arckifejezésétől Nadine-nak nevethetnékje támadt. - Istenem, imádlak hergelni. Olyan könnyű. Egyébként az a szóbeszéd járja, hogy a legutóbbi hónapok sztárpárosa hamarosan válni
fog. - Hogy oda ne rohanjak. - Lehet, mégis érdekelni fog, ha meghallod, hogy ez a pár Jerry Fitzgerald és Justin Young. Eve erre annyira felélénkült, hogy újra átgondolta, vajon nem kellene-e mégis megállnia egy megállóban, és kitenni az utasát. - Mesélj, mit tudsz. -Leonardo bemutatójának az előkészületei közben rendeztek egy kis jelenetet. A mi szerelmes barátaink egymásnak estek a nagy nyilvánosság előtt. Történt egy kis pofozkodás. - Megütötték egymást? - Hát, a forrásom szerint többnek nézett ki szerelmes paskolásnál. Jerry visszament az öltözőjébe. Apropó, már övé a sztárok öltözője. Justin pedig felduzzadt, megdagadt szemekkel rohant ki onnan. Egypár órával később már Mauiban süttette magát egy másik szőkével. Aki szintén modell. Egy fiatal modell. - Min kaptak össze? -Senki nem tudja. A féltékenység démona, úgy tűnik, felütötte az ocsmány fejét. A nő azzal vádolta, hogy megcsalta, és viszont. És nem úgy tűnt, mint aki ezt képes elviselni. Akárcsak Justin. Jerrynek nem volt rá többé szüksége, és a férfi sem akarta már visszaszerezni. - Ez nagyon érdekes, Nadine, de ennek így semmi értelme. De az időzítés, gondolta Eve. 0, az időzítés! Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Mindenesetre mulatságos, hogy a nyilvánosság szeme előtt lévő emberek, mindketten médiaszemélyiségek, elveszítik az önuralmukat a közönség szeme láttára. Azt kellene hogy mondjam, igencsak fel lehettek paprikázva. Vagy csak a közönségnek adták elő ezt nem mindennapi műsort. - Ahogy mondtad, ez elég érdekes - nyitotta ki Eve a kocsi ajtaját. - Végállomás. - Elvihetnél a bejáratig. - Fogj egy villamost, Nadine. - Ide figyelj, te is tudod, hogy utána fogsz nézni annak, amit most elmondtam, úgyhogy mi lenne, ha egyeztetnénk néhány adatot? Dallas, nekem és neked van egy közös történetünk. Ez teljes mértékben fedte a valóságot. -Nadine, a dolgok mostanában egy nagyon vékony szálon függnek. Nem engedhetem meg, hogy történjen bármi is. -Nem hozok nyilvánosságra semmit, amíg nem járulsz hozzá. Eve habozott, aztán megrázta a fejét. - Nem tehetem. Mavis túl fontos nekem. Amíg nincs kint, nem kockáztathatok. - Tisztázódni látszik az ügye? Gyerünk, Dallas! - Nem tőlem hallottad. Az ügyészi hivatal újra fontolóra veszi a vádak elejtését. De még nem történt meg. - Van más gyanúsítottad? Redford? Ő az új első számú?
- Ne próbálj kicsikarni belőlem ilyesmit, Nadine. Te szinte már a barátom vagy. - A fenébe is! Csináljuk a következőt! Ha bármi, amit mondtam neked, hasznodra válik, később fizetsz érte valamivel. -Ellátlak minden információval, mihelyst tisztázódnak a dolgok. -Akarok egy szemtől szembeni beszélgetést veled, mielőtt bármi elhangzik a médiában. Eve áthajolt és kinyitotta Nadine-nak az ajtót. -Viszlát! - Öt percet, Dallas, a fenébe is. Csak öt megveszekedett percet. Ami - Eve tisztában volt vele - osztályozópontok százait és dollárezreket jelentett. - Öt percig a rendelkezésedre állok... ha és amikor a helyzet megengedi. Nem ígérhetek többet. - Meglesz - szállt ki az autóból Nadine elégedetten, aztán nekidőlt az ajtónak. - Tudod, Dallas, egyszerűen nem fogod kihagyni. Mindent megteszel a halottakért és az ártatlanokért. A halottakért és az ártatlanokért, gondolta Eve, és megborzongott, ahogy továbbhajtott. Tudta, hogy a halottak közül sokan bűnösek voltak. Az ágy fölött, az égre nyíló ablakon keresztül besütött a holdsugár, amikor Roarke elhúzódott Eve-tői. Ez egy új érzés volt a férfi számára, az izgalom a szeretkezés előtt, közben és utána. Volt erre egy csomó oka, vagy legalábbis jó néhányat felsorolt magában, miközben Eve szokása szerint odabújt hozzá. A ház tele emberekkel. Leonardo tarkabarka, mániákus csapata egy egész szárnyat megszállt. Számtalan projektje és üzlete futott különböző stádiumokban, üzletek, melyeket feltétlenül le akart zárni az esküvő előtt. Aztán maga az esküvő. Kétségtelen, hogy egy férfi jogosan érezhette magát ilyenkor egy kicsit szétszórtabbnak a sokévi átlagnál. Ő azonban legalább magával szemben szeretett brutálisan őszinte lenni. Csak egy oka lehetett az idegeskedésnek. Az a kép, ami folytonosan előtört a képzeletében Eve-ről: összeverve, véresen és összetörve. És a félelem, hogy azzal, ha megérinti, visszahozhatja mindezt, és valamit, ami a gyönyört állati ösztönökké változtathatja. Eve forgolódott mellette, aztán a könyökére támaszkodott, és lenézett rá. Az arca még mindig ki volt pirosodva, de a szemei alatt karikák sötétlettek. - Nem tudom, mit kellene most mondanom. Roarke végigsimította kezével az arcát. - Miről? -Nem vagyok üvegből. Nincs rá okod, hogy úgy bánj velem, mintha sebesült lennék. Roarke összevonta a szemöldökét. A bosszúság visszaszállt rá. Nem vette észre, hogy Eve ennyire könnyen tud olvasni a gondolataiban, még akkor is, ha nincs vele. És ettől a felismeréstől nem derült jobb kedvre. - Fogalmam sincs, hogy érted ezt. Kezdett felébredni és arra gondolt: jó lenne tölteni: magának egy italt, amit valójában nem is kíván, de Eve! erősen megszorította a karját.
- A probléma megkerülése nem a te stílusod, Roarke - és Eve-t aggasztotta a kialakult helyzet. - Ha az érzéseid megváltoztak amiatt, amit tettem, amire visszaemlékeztem... - Ne támadj le! - csattant fel Roarke. Eve nagy megkönnyebbüléssel vette észre a szemében felszikrázó érzelmeket. - Mire kellene gondolnom? Ez az első alkalom, hogy megérintettél azóta az éjszaka óta. Akkor az több volt egyszerű ápolásnál... - Nem szereted a gyengédséget? Eve tudta, hogy elég okos. Lehet nyugodt, avagy zaklatott, tudta, hogy fordítsa a helyzetet a saját javára. A kezét Roarke karján tartotta, miközben egymás szemébe néztek. - Azt gondolod, nem tudom, hogy visszafogod magad? Nem akarom, hogy visszafogd magad. Jól vagyok. - Én nem annyira - szabadította ki a karját Roarke. Én nem érzem jól magam. Páran közülünk egy kicsit emberibbek vagyunk a többieknél, és kicsivel több időre van szükségük. Hagyj békén. A szavai pofonként csattantak Eve meztelen arcán, aki bólintott, bebújt az ágyba és elfordult tőle. -Rendben. De az, ami gyermekkoromban történt, nem szex volt. Hanem obszcenitás - hunyta le szorosan a szemét, és megpróbált elaludni. Tizenhatodik fejezet Amikor felcsipogott a linkje, már csaknem hajnalodott. Eve csukott szemmel nyúlt utána. - Videó kikapcs. Dallas. -Eve Dallas hadnagy, itt a diszpécser. Valószínűleg gyilkosság történt. Az áldozat férfi. A test a Száznyolcadik utca 19- szám mögött hever. Azonnal induljon a helyszínre. Eve gyomra idegesen összerándult. Nem ő volt az ügyeletes, nem őt kellett volna hívni. - A halál oka? - Szemmel láthatólag agyonverték. Az arc súlyos sérülése miatt még nem sikerült azonosítani. - Vettem. A fenébe - lendítette át Eve a lábát az ágy peremén, és pislogva vette észre, hogy Roarke már felöltözve áll mellette. - Mire készülsz? - Elviszlek a tetthelyre. - Civil vagy. Semmi keresnivalód egy gyilkosság helyszínén. Roarke csak feléje villantotta a tekintetét, miközben Eve a farmerját húzta magára. - A kocsija szervizbe került, hadnagy - és némi megelégedéssel hallotta Eve sóhaját, ahogy ezt az eszébe idézte. - Elviszlek. Útban az irodám felé - pontosította majd kiteszlek. - Tégy, ahogy jónak látod - csatolta fel Eve a fegyverövét. Borzalmas környékre érkeztek. Számos épületet díszítettek gonoszságot sugalló graffitik. Az ablakok összetörtek, és a düledező épületek arról tanúskodtak, hogy a városi tanács lebontásra ítélte őket. Persze azért még laktak itt emberek, összezsúfolódtak a mocskos szobákban, hogy elkerüljék a rendőri őrjáratokat, és bármit boldogan beszedtek, ami csak egy kicsit is kiütötte őket. Olyan, mint bárhol a világon, gondolta Roarke, miközben a gyenge napsütésben a rendőri kordon mellett
álldogált. Hasonló helyen nőtt fel ő is, habár az háromezer mérföldre esett innen, az Atlanti óceán túlsó oldalán. Tudta, milyen itt, ismerte a lemondást és az élet árát éppúgy, mint az erőszakot, ami azokhoz az eseményekhez vezetett, melynek a kimenetelét Eve épp ezekben a pillanatokban vette szemügyre. Miközben Eve-t figyelte, ahogy az emberroncsokkal, álmos utcalányokkal és a züllött kíváncsiskodókkal beszélt, rádöbbent, hogy milyen alaposan sikerült megismernie. Eve érzéketlen arccal, gyorsan intézkedett. De a szemében szánalom csillant, amikor annak a maradványát vette szemügyre, ami valaha egy ember volt. Roarke jó képességűnek tartotta, erősnek és rugalmasnak. Bármilyen sebet szerzett, túlélte. Nem azért volt rá szüksége, hogy pátyolgassa, hanem azért, hogy elfogadja olyannak, amilyen. - Nem a maga megszokott környezete, Roarke. Ahogy Feeney melléje lépett, Roarke lenézett. -Jártam már rosszabb helyeken is. - Mindnyájan jártunk már - sóhajtott Feeney, és egy csomagot húzott elő a zsebéből. - Reggelit? - Kihagyom. De maga azért csak egyen nyugodtan. Feeney három óriási harapással eltüntette a fánkot. -Jobb, ha most megyek, és utánanézek, mire készül a kislány - lépett át a szalagon, miközben a mellére tűzött jelvényre mutatott, hogy megnyugtassa az idegeskedő rendőrségi őrszemet. - Szerencse, hogy a média még nem ért ide - jegyezte meg. Eve felpillantott. - Ezen a környéken nem megy szenzációszámba egy gyilkosság... legalábbis addig, amíg ki nem szivárognak a részletek - térdelt Eve a test mellett, és steril kesztyűjét máris vér borította. - Elkészültek a képek? - és a videotechnikus bólintását követően a halott alá csúsztatta a kezeit. - Segíts megfordítani, Feeney. Az áldozat arcra esett, vagy így dobták a földre. A tarkóján tátongó öklömnyi lyukat vér, és az agyának a darabkái szegélyezték. A másik fele sem nyújtott vidámabb látványt. - Nem sikerült azonosítani - jelentette Eve. Peabody most lakásról lakásra végigjárja a házat, hátha talál valakit, aki ismerte, vagy esetleg látott valamit. Feeney az épület hátsó traktusára emelte a tekintetét. Észrevett pár ablakot. A mocskos üvegtáblákat sűrűn berácsozták. Majd a betonudvarra pillantott, amelyen keresztül idejött. Látott egy törött hulladékfeldolgozót, egy zsákot, tele szeméttel, lomokat és egy rozsdás vaskupacot. - Nem valami fényes látvány - jegyezte meg. - Végeztünk már vele? - Vettem ujjlenyomatokat. Az egyik rendőr már elindította a keresést. A fegyvert összecsomagoltuk. Azt a vascsövet egyszerűen bedobták a hulladékfeldolgozó alá tanulmányozta összevont szemöldökkel Eve a holttestet. Boomer és Hetta Moppett esetében a gyilkos nem hagyta ott a fegyvert. És az is nyilvánvaló, Leonardónál miért
igen. Most pedig játszik velünk, látni akarja, merre ugrik ez a vak béka. Te mit veszel ki ebből? - csettintett az ujjával. Feeney felmordult. A hulla ki volt öltözve. Szivárványos csíkokkal díszített, szegekkel kivert térdnadrágot, holdfényszínű trikót és drága gyöngyökkel kivarrt bőrszandált. - Nem vesztegette ócska ruhákra a pénzét. Ha itt is lakott, nem süllyedt le az épület színvonalára. - Díler - határozott Eve. - Középszintű. Azért lakott itt, mert itt kötötte az üzleteit - állt fel Eve, és miközben egy egyenruhás rendőr közeledett feléje, véres kezét a nadrágjába törölte. - Találtunk egy egyezést. Az áldozat Lamont Ro, alias Csótány. Hosszú a priusza. Többnyire drogokkal kapcsolatban ítélték el. Birtoklás, halmozott előállítás és kismillió kihágás. - Alkalmazta valaki? Súgott bárkinek is? - Erről még nem találtunk adatot. Eve Feeneyre sandított, aki morogva vette tudomásul a ki nem mondott kérést. Majd ő előássa, ha van mit előásni. - Oké, tegyék egy zsákba, és fel vele a kocsira. Akarok egy toxikológiai jelentést. És engedjék ide a takarítókat. Eve megint végigpillantott a helyszínen, majd tekintete megállapodott Roarke-on. - Szükségem van egy fuvarra, Feeney. - Meg tudom csinálni. - Csak egy pillanat - fordult Eve a kordon felé. - Azt hittem, az irodába mégy. - Oda. Te már végeztél? - Maradt még pár elintéznivalóm. Majd Feeney elvisz. -Ugyanannak a gyilkosnak a nyomait találtad meg itt is. Eve már tájékoztatni akarta a rendőri munka mibenlétéről, de aztán vállat vont. A média egy órán belül amúgy is mohón ráveti magát a bűntényre. - Látva a péppé vert arcát, ennek igen nagy az esélye. Nekem... A sikoltást hallva Eve villámgyorsan megperdült. A hosszan csengő, velőtrázó hangok még az acélba is lyukat vájtak volna. Egy csaknem meztelen, csupán vörös bugyit viselő nő rontott ki az épületből. Elsodort két rendőrt, akik épp a kávéjukat szürcsölték, és vadul vágtatott afelé az emberi test felé, akit valamikor Csótánynak hívtak. - Ó, bassza meg - motyogta Eve, és már rohant is, hogy elcsípje. Alig egyyardnyira a tetemtől vetette előre magát, és ugrásból döntötte földre a nőt. Mindketten fájdalmas közelségből ismerkedtek meg a betonnal. - Ez az én pasim - tottyant le a nő, akár egy kétszáz fontos hal, és húsos kezeivel Eve felé csapkodott. - Ez az én pasim, te kurva zsernyák. Hogy megóvja a helyszínt és saját testi épségét, Eve elhelyezett egy horogütést a nő zsíros tokája alá. - Hadnagy. Jól érzi magát, hadnagy? - hajolt le hozzá egyszerre mindkét egyenruhás, hogy felsegítsék az ájult
asszonyról. - Jézusom, a semmiből tűnt elő. Ne haragudjon. .. - Ne haragudjak? - lökte félre őket Eve. - Ne haragudjak? Szerencsétlen agyhalott seggfejek. Még két másodperc, és beszennyezi a helyszínt. Legközelebb, ha komolyabb ügyben kell kivonulniuk, mint egy közlekedési dugó, vegyék le a nyamvadt kezüket a farkukról. És most lássuk, maradt-e annyi sütnivalójuk, hogy felhívják az MT-t, és megkérik őket, hogy vessenek egy pillantást erre a bolond asszonyságra. Utána kerítsenek neki valami ruhát, és vigyék be. El tudják intézni? Eve elsántikált, meg sem várta a választ. A farmerja elszakadt, vére keveredett az áldozat vérével, és a szeme villámokat szórt. így találkozott Roarke-kal. - Mi a fenén vigyorogsz? -Mindig örülök, ha dolgozni látlak, hadnagy - ragadta meg Roarke Eve arcát, és olyan erősen csókolta szájon, hogy az hátratántorodott. - Ne fogd vissza magad folytatta, miközben Eve a meglepetéstől csak pislogni tudott. - Rád is vethetne egy pillantást az MT. Órákkal később hívatták Whitney irodájába. Eve Peabodyval az oldalán indult el. - Elnézést, Dallas. Valahogy átcsúszhatott mellettem. -Jézus, Peaobody, lapozz már. Amikor az a nő kirohant, az épület egy teljesen más részében jártál. - Biztos az egyik lakó értesítette. - Aha. Ki kell fényesítenünk a kristálygömböket. Végül is nem csinált mást, csak okozott néhány újabb horzsolást rajtam. Casto már hívott? - Még a terepen van. - Még a terepeden van? Peabody elhúzta a száját. - Együtt töltöttük az elmúlt éjszakát. Amikor elindultunk, csak vacsorázni akartunk, de az egyik dolog következett a másikból. Esküszöm, nem aludtam ilyen jól kölyökkorom óta. Hogy egy jó kis szex milyen álmosító lehet! - Erről tudnék mesélni. ,4 -Különben is, csak akkor értesült az eseményekről, amikor befutott a hívásom. Szerintem tudni fogja, ki az áldozat, és talán segíthet. Eve felmordult. Nem várakoztak az előszobában, egyenesen Whitney elé engedték őket. A parancsnok hellyel kínálta a belépőket. - Hadnagy, tudom, hogy a jelentését már elküldte, de jobb szeretném, ha szóban tájékoztatna a legutóbbi gyilkosságról. - Igen, uram - és ismertette a haláleset helyét, körülményeit, az áldozat nevét és személyleírását. Hogy megtalálták a gyilkos fegyvert, amivel az MT szerint a halálos sebeket okozták - Peabody lakásról lakásra végigjárta az épületet, de nem derített ki semmiféle használhatót, ennek ellenére meg fogjuk ismételni. A nő, aki együtt élt az áldozattal, segített egy kicsit. Whitney felvonta az egyik szemöldökét. Eve még mindig azt a mocskos inget és szakadt farmert viselte, amiben kiment a helyszínre. - Nekem azt mondták, volt egy kis gond. - Semmi említésre méltó - felelt, mert már korábban elhatározta, hogy tartani fogja a száját. Semmi szükség rá,
hogy hivatalosan megfenyítsék az egyenruhásokat. - Az a nő egy bárcás. Csak nem volt pénze, hogy megújítsa az engedélyét. Ráadásul drogos is. Ezen a ponton egy kis nyomást gyakoroltunk rá, és elmondta, merre járt az áldozat az utolsó éjszakáján. A vallomása szerint éjjel egyig együtt voltak a lakásban. Bort ittak, és beszedtek egy kis Egzotikumot. Ekkor a pasas azt mondta, mennie kell, mert várja egy üzlet. A nő ezután beszedett egy kis Letöltőt, és ezzel teljesen kiütötte magát. Az MT az első becslések szerint hajnali kettőre tette a halál időpontját, ami egybevág azzal, amit mondott. - A bizonyítékok arra utalnak, hogy az áldozatot ott ölték meg, ahol maguk később rátaláltak. És az is fölöttébb valószínű, hogy a gyilkos megegyezik Boomer, Moppett és Pandora gyilkosával. Eve nagy levegőt vett, és igyekezett megőrizni hangjának hivatalos tónusát. - Mavis Freestone tartózkodási helyét a gyilkosság elkövetésének az idején a nyomozás vezetőjén kívül mások is megerősíthetik. Whitney egy pillanatig hallgatott, de a szemét le nem vette volna Eve arcáról. -Itt senki sem hiszi, hogy Mavis Freestone-nak bármiféle köze lenne ehhez a gyilkossághoz. Az államügyészi hivatalnak is hasonló az álláspontja. A kezemben van dr. Mira előzetes jelentése Ms. Freestone kivizsgálásáról. - Kivizsgálás? - ugrott fel Eve, és teljesen elfelejtette, hogy szolgálatban van, ráadásul a felettesével beszél. - Mit ért az alatt, hogy kivizsgálás? Hétfőre tervezték a vizsgálatokat. - Átütemezték - felelt Whitney higgadtan. - És délután háromig teljesen be is fogják fejezni. - Engem miért nem tájékoztatott senki? - és Eve gyomrát görcsbe rántotta az emlék, amikor visszagondolt a saját Vizsgálataira. - Nekem is ott kellene lennem. -Mindenki egyetértett abban, akinek bármi köze is van ehhez az ügyhöz, hogy jobb, ha nincs jelen - és Whitney felemelte az egyik kezét. - Mielőtt elvesztené a fejét, és megkockáztatna egy függelemsértést, hadd mondjam el, hogy dr. Mira előzetes szakvéleménye szerint Ms. Freestone megfelelt a Vizsgálat minden követelményének. A hazugságvizsgálat szerint a vallomása nem tartalmaz valótlanságokat. Dr. Mira érzése szerint az alany nagyon is kellemetlenül érzi magát most, hogy Pandorát megölték. Félretéve a nagy szavakat, dr. Mira azt javasolja, hogy ejtsék el a Ms. Freestone ellen felhozott vádakat. - Ejtsék el - és Eve izzó szemmel ült vissza a helyére. - Mikor? - Az államügyészi hivatal szakértői véleményként kezeli dr. Mira jelentését. Nem hivatalosan azt mondhatom, hogy ha nem merülnek fel olyan bizonyítékok, melyek ezt a véleményt kétségessé teszik, akkor hétfőre már el is ejtik az összes felhozott vádat - és Whitney figyelte, ahogy Eve próbálta fékezni a remegését. - A tárgyi bizonyítékok ugyan erősek, de pillanatnyilag Mira jelentése az erősebb, valamint azok a bizonyítékok, melyeket a kapcsolódó
ügyekben sikerült begyűjteni. - Köszönöm. - Nem én tisztáztam a gyanú alól, Dallas. De nem is maga, habár átkozottul közel járt ahhoz, hogy megtegye. Kapja el ezt a gazembert, amilyen gyorsan csak tudja. - Azon leszek - és ebben a pillanatban felcsipogott Eve kommunikátora. De azért, mielőtt felvette volna, megvárta Whitney beleegyező főbólintását. - Dallas. -Megkaptam az átkozott parancsod, hogy siessek vicsorgott rá Dickie a képernyőről. - Mintha ezen kívül nem is lenne más dolgom. - Panaszkodni később is ráértsz. Mit találtál? - A legutolsó áldozatod egész kiadós adag Züllöttséget nyelt le, mielőtt taccsra tették. Szerintem közvetlenül a halála előtt szedte be az adagját. Nem hinném, hogy maradt ideje élvezni a hatást. -Küldd át a jelentést az irodámba - felelt Eve, és megszakította a kapcsolatot, mielőtt Dickie vitatkozhatott volna vele. Mosolyogva állt fel. - Most dolgom van. Szerintem betart éjszakára is, de azt hiszem, megtalálom a kapcsolatot. A káosz, a pánik és a feszült idegek éppúgy hozzátartoztak egy divatbemutatóhoz, mint a kifutó, a csontsovány modellek és a drága ruhák. Érdekes, és egyben meglepő is volt a látvány, ahogy a színészek mind játszották a nekik rendelt szerepeket. A savanyú manöken, aki minden egyes ruhadarabban talált valami kivetnivalót, a tébolyult nyúlként ugrabugráló öltöztető, aki a hajába font párnába szúrta a gombostűket, és a szerencsétlen tervező, aki a szédült forgatag kellős közepén tördelte a kezét. -Elkésünk. Elkésünk. Két percen belül ki kell hámozni Lissát a gyapjúszoknyából. A zenészek tartják az ütemet, mi viszont elkésünk. -Lissa oda fog érni. Jézusom, Leonardo, lazíts már egy kicsit. Eve egy pillanat alatt felismerte a fodrászt. Trina olyan hegyes tüskékbe fésülte a haját, hogy könnyedén kiszúrhatta volna vele bárkinek a szemét. De a hangja elárulta, és Eve figyelte, hogy tesz rá egy parókát, ami aggasztóan emlékeztette egy ló sörényére, egy vékony, kúp alakú tartóra. Közben valaki félrelökte a könyökével. - Mit keresel itt? - támadt rá egy bagolyszemű, térdig érő kabátot viselő férfi Eve-re, mint valami harcias terrier. - Vedd már le a ruháid, az Isten szerelmére. Hát nem tudod, hogy Hugó milyen erőszakos? - Ki az a Hugó? A férfi erre olyan hangot hallatott, mint amikor kiszökik a gáz egy palackból, majd Eve felé nyújtotta a kezét, hogy maga húzza le a trikóját. - Hé, haver, meg akarod tartani az ujjaid? - söpörte félre Eve, és fenyegetően végigmérte.
- Vetkőzni, vetkőzni. Kifutunk az időből. A fenyegetés nem hatott, a férfi Eve farmernadrágja felé kapott, aki először arra gondolt, egy ütéssel bírja jobb belátásra, de aztán mégis inkább a jelvényét húzta elő. -Vagy visszakozol, vagy bezsuppollak, mert rátámadtál egy rendőrtisztre. - Mit keres maga itt? Van engedélyünk. Befizettük az adót. Leonardo, itt egy zsaru. Egyszerűen nem vagyok rá felkészülve, hogy tárgyaljak a rendőrséggel. -Dallas - viharzott elő Mavis különféle színű kelmékkel a kezében. - Tényleg útban vagy. Miért nem odakint nézelődsz? Krisztusom, miért vagy még mindig ebben a ruhában? - Mert nem maradt időm hazamenni és átöltözni - és Eve hirtelen mozdulattal megrántotta Mavis foltos ingét. - Jól érzed magad? Nem tudtam, hogy átütemezték a kivizsgálásod, különben ott lettem volna. -Túlvagyok rajta. Dr. Mira nagyszerűen viselkedett velem, ennek ellenére örülök, hogy már vége. Nem akarok beszélni róla - tette hozzá gyorsan, majd félrefordította a tekintetét az apró térben összezsúfolódott tömeg felé. - Legalábbis most nem. - Oké. Találkozni akarok Jerry Fitzgeralddal. -Most? A bemutató már megkezdődött. Az utolsó mikroszekundumig megterveztük a lépéseket - és Mavis egy vén róka gyakorlottságával fordult ki egy hosszú lábú modell útjából. - Most koncentrálnia kell, Dallas. Ez a sebesség felér egy gyilkossággal - ingatta a fejét a zene ütemére. - Kevesebb mint négy percen belül megint jelenése lesz. - Akkor majd nem tartom fel sokáig. Merre van? - Dallas, Leonardo meghagyta... - Merre? - Ott hátul - intett indulatosan Mavis, és átadott egy réteg ruhát a mellette elviharzó öltöztetőnek. - A művészöltözőben. Eve-nek ki kellett térni a rohanó emberek útjából, kígyózva tört át a kavargó tömegen, miközben az ajtó felé tartott, melyen jól látható felirat hirdette Jerry nevét. Nem vesztegette kopogtatással az idejét, egyenesen benyomult, és odabent azt látta, hogy a nő, akit ki akar hallgatni, épp egy aranyiamé csőbe igyekszik bepréselni magát. - Ebben nem kapok levegőt. Még egy csontváz sem kapna. - Nem kellett volna megenned azt a pástétomot, drágám - jelentette ki kérlelhetetlenül az öltöztetője. - Csak bújj szépen bele. - Érdekes - jegyezte meg Eve az ajtóból. - Úgy néz ki benne, mint egy varázspálca. -Ez egyike Leonardo atavízmusainak. A huszadik század első felének a csillogását hivatott felidézni. Mozdulni sem tudok. Eve közelebb lépett, és szigorú tekintettel vette szemügyre Jerry arcát. - A kozmetikus jó munkát végzett. Egy karcolást sem látok - és elhatározta, ellenőrizni fogja Trinát is, hogy az arcán akad-e takargatnivaló. - Hallottam, Justin Young
ellátta a bajukat. - Az a szemét. Pont egy bemutató előtt pofozott fel. -Inkább úgy mondanám, az öklét használta. Min kaptak össze, Jerry? - Azt hitte, megcsalhat egy kis táncosnővel a karból. Engem ugyan soha. - Az idő érdekes tényező, nem igaz? Mikor kezdődött ez a kis viszony? - Figyeljen, hadnagy, nagyon kell sietnem, és ha a kifutón le lehet olvasni az arcomról a rosszkedvet, akkor az tönkreteszi az egész bemutatót. Mondjuk úgy, hogy Justinnak ez már történelem. Figyelmen kívül hagyva Eve tiltakozását, hevesen kirontott az ajtón. Eve maradt, ahol volt, és hallgatta a tapsorkánt, ami akkor tört ki, amikor Jerry a kifutóra lépett. Hat perc múlva már vissza is ért, és elkezdte kihámozni magát az aranyiaméból. - Hogy jött rá erre a viszonyra? - Trina. A hajam, az Isten szerelmére! Jézusom, hogy maga milyen kitartó. Egyszerűen kiszagoltam, ennyi az egész. És amikor felelősségre vontam, mindent tagadott. De a képébe vágtam, hogy hazudik. - Huhu - és Eve maga elé képzelte a szituációt. Közben Trina a tüskéiből egy kézi hajsütő segítségével leomló csigákat varázsolt. A karjánahamisítatlan, szivárványszín mintás, fehér selyemruha feküdt. - Nem maradt sokáig Mauin. - Leszarom, bárhol legyen is. - Múlt éjjel visszarepült New Yorkba. Ellenőriztem a siklók utaslistáját. Tudja, Jerry, ez meglehetősen szokatlan. És megint előjön az időzítés kérdése. Amikor utoljára láttam magukat, nagyon egymásba voltak gabalyodva. Együtt mentek el Pandorához, és együtt is tértek haza. Maga reggelig ott maradt a lakásán. Azt hallottam, állandóan kísérgette magát a ruhapróbáira. Számomra ebből nem az derült ki, hogy túl sok időt áldozna egy egyszerű kartáncosra. - Egyes férfiak gyorsan váltanak - nyújtotta ki egyik karját Jerry, mire az öltöztető gyorsan rákapcsolt féltucatnyi csörömpölő karperecet. - Nyilvánosan összeverekedtek, nem is egy tanú előtt, és még a média ügyes munkatársai is jelen voltak. Tudja, a dolgok jelenlegi állása szerint ez nagyban meggyengíti a közös alibijüket. Mármint, ha én olyasfajta nyomozó lennék, aki hisz a dolgok jelenlegi állásában. Jerry a tükör felé fordult, hogy ellenőrizze a ruhája esését. - Mit akar tőlem, Dallas? Én most dolgozom itt. - Én is. Hadd mondjam el, hogy látom én a dolgokat, Jerry. A haverjával együtt belebonyolódtak egy kis üzletbe Pandorával. De az a nő kapzsinak bizonyult. Úgy tűnik, meg akarta szorongatni magukat. És ekkor egész kényelmes megoldás adódott. Megjelent Mavis, és egymásnak estek Pandorával. Egy magához hasonló, éles
eszű nőnek ez adhatott egy ötletet. Jerry felkapott egy poharat, és egy hajtásra ledöntötte annak zafírkék tartalmát. - Még mindig maradt két gyanúsítottja, Dallas. Akkor most ki is a kapzsi? -Maguk hárman előre megbeszélték? Mármint maga, Justin és Redford? Maga elmegy Justinnal, hogy legyen szilárd alibijük. Redford viszont marad. Talán ő nem olyan okos. Talán maga azt sugallta, visszamegy érte, ennek ellenére nem tette. Redford elvitte Pandorát Leonardóhoz. Maguk már ott várták. Vajon ekkor kicsúszott a kezei közül az irányítás? Melyikük emelte fel végül a sétapálcát? - Ez nevetséges. Justinnal a lakására mentünk. Ezt a biztonsági rendszer felvételei is megerősítik. Ha vád alá akar helyeztetni, szerezzen letartóztatási parancsot. És amíg ez nincs a kezében, fogja be a száját. -Vajon maga és Justin voltak olyan okosak, hogy nem beszéltek egymással a verekedésig? Nem hinném, hogy ő irányítja magát, Jerry. Igazság szerint akár fogadni is mernék rá. Reggelre a kezünkben lesznek az adatok a linktársaságtól. - És ha felhívott? Mi van akkor? - és amikor Eve félreállt az útjából, Jerry egyből az ajtóhoz viharzott. - Ez még semmit sem bizonyít. Magának nincs semmi a kezében. - Van viszont egy másik holttest - nézett vissza Eve, és tartott egy kis szünetet. - Felteszem, a múlt éjjelre már nem tudnak alibit igazolni egymásnak, vagy tévednék? - Lotyó - emelte fel Jerry indulatosan a poharát, és vállánál fogva elkapott egy szerencsétlen öltöztetőt. Semmit sem tud a nyakamba varrni. Nincs semmije. Miközben a színfalak mögött a lárma és a zűrzavar újabb magasságokba csapott, Mavis lehunyta a szemét. -Ó, Dallas. Hogy tehettél ilyet? Leonardónak szüksége van még rá tíz átöltözésre. - Elvégzi a munkáját. Túlságosan is vágyik a reflektorfényre ahhoz, hogy félbeszakítsa a bemutatót. Most megyek, és megkeresem Roarke-ot. - Odakint láttam - jelentette ki fáradtan Mavis, miközben Leonardo viharzott ej mellette, hogy lecsillapítsa az ideges sztárját. - Ne menj így ki. Előbb vedd fel ezt. Már megy a show. Ha nem öltöztél ki, és nincs rajtad sál, senki nem fog felismerni. - Csak ki akartam... -Kérlek. Nagyon sokat számítana, ha felvennéd az egyik kreációját. Ez olyan egyszerű, Dallas. És keresek valahol egy pár cipőt, ami illik a lábadra. Negyedórával később, miután a táskájába gyömöszölte tépett ruháját, Eve kiszúrta Roarke-ot az első sorban. Udvariasan tapsolt, miközben három nagymellű modell lejtett el előtte átlátszó kezeslábasban. - Nagyszerű. Épp arra vágyunk, hogy a nők ilyesmiben sétáljanak az Ötödiken. Roarke vállat vont. - Tulajdonképpen Leonardo legtöbb ruhája nagyon ivonzó. Én pedig a magam részéről nem bánnám, ilyesmiben látnálak. - Álmodozz csak - vetette keresztbe a lábait Eve, és
mozdulatot a ráadott szaténruha vad suhogása kísérte. Milyen sokáig kell maradnunk? -Egészen a legvégéig. Mikor vetted ezt a ruhát? futtatta végig egy ujját Roarke az Eve bicepszét körülölelő szíjakon. - Nem az enyém. Mavis erőltette rám. Ez is Leonardo remeke, csak lemaradtak róla a fodrok. - Tartsd meg. Jól áll. Erre Eve csak felmordult. Tépett farmerja sokkal inkább illett jelenlegi hangulatához. - Ó, itt jön a díva. Jerry siklott elő, kecses üvegcipellőkbe bújtatott lába minden lépése nyomán a kifutó más és más színekben ragyogott fel. Eve kevés figyelmet fordított a hatalmas, hullámzó szoknyának és az áttetsző ingecskének, ami hangos tetszésnyilvánítást váltott ki a nézőkből. Jerry arcát figyelte, csakis az arcát, miközben mögötte a divattal foglalkozó kritikusok buzgón mormoltak a rögzítőikbe, és tucatnyi vásárló adta le vadul a rendelését hordozható linkjén keresztül. Jerry arca nyugalmat tükrözött, miközben tíz izmos férfi felé intet, akik erre a lábai elé vetették magukat. Jerry méltóságteljes forgással mutatta be a ruhát, és a jól megtervezett koreográfiát követve fellépdelt az izmos férfitestek piramisán. A közönség tapsolt. Jerry meghajolt, majd jégkék szemét Eve felé fordította. - Ó - motyogta Roarke. - Mondhatnám, ez telibe talált. Történt valami, amiről tudnom kellene? - Szeretné átszabni az arcom - közölte Eve, kissé szépítve a valóságot. - Ezek szerint sikerrel jártam - dőlt hátra elégedetten, és máris kezdte élvezni azt, ami a bemutatóból még hátra volt. - Láttad ezt? Dallas, láttad azt? - és egy gyors piruettet követően Mavis szorosan átölelte Eve-t. - A finálénál valósággal a vállukon vitték Leonardót. Még Hugó is gratulált neki. Ez egy durva szakma, és az alul lévő modellek közül sokan nem bírják megfizetni mindazt, amit a testük karbantartása megkövetelne. Ha átkutatnád a társaságot, rengeteg drogot találnál, többnyire szabadkézből való szereket. -Jerry? -Ő egészségmegszállott. Még inni sem iszik meg akármit. Na jó, elszív időnként egy-egy cigarettát, de az valami spéci, idegnyugtató keverék. Soha nem láttam, hogy bevett volna bármi kockázatosat. De... -De? - De az őt körülvevő emberekkel már nem ilyen óvatos, tudod? Pár nappal ezelőtt az egyik lány nem érezte magát valami jól. Egész éjjel lumpolt. Belekortyolt Jerry kék italába, aki erre teljesen bevadult. Azt akarta, hogy rúgják ki a lányt. - Érdekes. Kíváncsi lennék, mit tartalmaz az az ital. -Valami növényi kivonatot. Jerry azt állítja, hogy serkenti az anyagcseréjét. - Kellene belőle egy kis minta. De nincs a kezemben elég bizonyíték, hogy szerezzek egy házkutatási parancsot
- állt meg Eve, gondolkodott egy kicsit, majd elmosolyodott. - De azt hiszem, már tudom, hogy fogom csinálni. Na, induljunk a buliba. - Mire készülsz? Dallas - és Mavis sietősre fogta a lépteit, hogy utolérje a hosszú lábú Eve-t. Nem szeretem, ha így csillog a szemed. Ne keverj semmi bajt. Kérlek. Ez Leonardo nagy estéje. - Lefogadom, hogy ha fokozná a média figyelmét, az jótékonyan hatna az eladásokra. Eve belépett a bálterembe, ahol az emberek pörögve táncoltak a parketten, vagy a büféasztalok körül tülekedtek. Eve, amint kiszúrta Jerryt, azonnal elindult feléje. Roarke elkapta a pillantását, és keresztezte az útját. - Hirtelen egész rendőrös kinézeted lett. - Kösz. - Nem bóknak szántam. Botrányt akarsz kavarni? - Csak azt teszem, amit a legjobbnak látok. Távol akarsz tőle maradni? - Szó sincs róla - karolt bele Roarke kíváncsian. - Gratulálok a sikeres bemutatóhoz - kezdte Eve, miközben félrelökött egy kritikust, hogy szemtől szembe kerülhessen Jerryvel. - Köszönöm - emelt fel Jerry egy pohár pezsgőt. De abból, amit láttam, számomra az derült ki, hogy maga nem igazán divatszakértő - villantotta Roarke felé szívdöglesztő mosolyát. - Habár a férfiakkal kapcsolatban kitűnő az ízlése. -Jobb, mint a magáé. Hallotta már, hogy látták Justin Youngot ma éjjel a Privayc Klubban egy vörössel? Egy vörössel, aki feltűnően hasonlít a néhai Pandorára. - Hazudsz, ribanc ő nem... - fogta vissza magát hirtelen Jerry, és a folytatást csak a fogai között sziszegte. Mondtam már, hogy nem érdekel, mit csinál, vagy kivel látják együtt. -Miért? Habár az igaz, hogy ilyen sok bemutató és testformálás között az ember nehezen birkózik meg a valósággal. Szerintem Justin csak friss húsra vágyott. A férfiak mind disznók - vett el Eve egy pohár pezsgőt az arra siető pincér tálcájáról, és belekortyolt. - Nem mintha maga nem nézne ki nagyszerűen. Mármint a korához képest. Azok az éles színpadi fények... valahogy megérlelik az asszonyokat. - Baszd meg - öntötte Eve arcába Jerry a poharában maradt pezsgőt. - Pontosan erre gondoltam - morogta Eve, miközben kipislogta szeméből az égető érzést. - Ez rendőrtiszt elleni erőszak. Letartóztatom. - Vedd le rólam a kezed - lökte el magától dühösen Jerry. - Ráadásul ellenáll a letartóztatásnak. Ez biztos a szerencsenapom - és Eve két gyors mozdulattal hátracsavarta Jerry karjait. - Csak fel kell hívni a rendőröket, hogy bevigyék. Nem fog hosszan tartani, biztos gyorsan leteszi majd valaki az óvadékot. Viselkedjen úgy, hogy az úton
ne kelljen felolvasnom a jogait - villantotta elbűvölő mosolyát Roarke felé. - Sietek vissza. - Nem kell elhamarkodnod, hadnagy - vette ki Eve kezéből Roarke a poharat, és egy hajtásra megitta a maradék pezsgőt. Adott neki tíz percet, majd maga is kisétált a bálteremből. Eve a hotel bejárata előtt állt, és figyelte, ahogy Jerryt épp bezsuppolják egy rabszállítóba. - Mire volt ez jó? - Időt kellett nyernem, és így talán bizonyítékot is találhatok. A gyanúsított erőszakos magatartást tanúsított, és idegeskedett. Ebből akár drogfogyasztásra is lehet következtetni. Rendőrök, gondolta Roarke. - Felhergelted, Eve. - Az is benne volt. De hamarabb kint lesz, mintsem beérne. Nekem viszont indulnom kell - Hová? - követelt választ Roarke, miközben Eve-vei együtt átrobogtak a báltermen, a színfalak mögé. -Mintát akarok venni az italából. És a letartóztatás feljogosít a mintavételre... ha egy kicsit rugalmasan kezeljük a szabályokat. Analizáltatni akarom. - Komolyan azt hiszed, hogy ilyen leplezetlenül drogozik? -Azt hiszem, hogy a hozzá hasonló emberek, mint Pandora, Young vagy Redford, rettenetesen arrogánsak. Rengeteg a pénzük, jól néznek ki, óriási hatalommal és tekintéllyel rendelkeznek. Ettől a törvény fölött állónak képzelik magukat - villantotta Roarke-ra a tekintetét, miközben besurrant Pandora öltözőjébe. - Nálad is megfigyelhető ez a tendencia. - Köszönöm szépen. - Szerencséd, hogy itt vagyok, és az egyenes úton tartálak. Falaznál nekem? Ha gyorsan kerít egy ügyvédet, nem lesz időm befejezni. - Természetesen, csak az egyenes úton - jegyezte meg Roarke, és várakozni kezdett az ajtó előtt, amíg Eve a szobában kutakodott. -Krisztusom, ez egy valóságos kozmetikai aranybánya. - Ehhez rajta kívül senkinek semmi köze, hadnagy. - Annyit mondok, évente több százezret keres, mint a hiúság vámszedője. Isten tudja, mennyit költ belőle ezekre a kenceficékre. Csak találnék egy keveset abból a porból. - Züllöttséget keresel? - nevetett fel Roarke. - Lehet, hogy arrogáns, de nem bolond. - Talán igazad van - nyitotta ki Eve egy kis hűtőszekrény ajtaját, és elmosolyodott. - Viszont itt egy doboz az italából. Egy lezárt doboz - nézett összeszorított szájjal Roarke felé. - Nem tételezem fel, hogy ki tudnád... - Elég messzire kerültünk attól a bizonyos egyenes úttól - sóhajtott fel Roarke, és a hűtő mellé lépve figyelmesen megszemlélte a zárral ellátott palackot. - Bonyolult. Jerry nem akart semmit sem kockáztatni. A kinézetéből ítélve az üveg is törhetetlen - és miközben beszélt, ujjai finoman játszottak a zárral. - Keress egy körömreszelőt, egy hajcsatot vagy valami hasonlót. Eve feltúrta a fiókokat. - Ez jó lesz?
Roarke rámeredt az aprócska körömvágó ollóra. - Nagyjából - ütögette meg ravaszul a zárat egy ponton, és hátralépett. - Készen van. - Ehhez nagyon jól értesz. - Qak szunnyadó tehetség, hadnagy. - Aha - nyúlt a táskájába Eve, és elővett egy, a bizonyítékok tartására szolgáló tégelyt, és kitöltött néhány unciát. - Több is lesz, mint elég. - Zárjam vissza? Csak egy pillanat műve. - Ne foglalkozz vele. Már indulunk is. - Hová? - Ahová Peabodyt rendeltem. Justin Young hátsó ajtajához - villantott Roarkra egy elbűvölő mosolyt Eve, miközben fél lábbal már kint is járt a szobából. - Tudod, Roarke, Jerrynek egy dologban igaza volt. A férfiakkal kapcsolatban remek az ízlésem. - Drágám, az ízlésed valóban kifogástalan. Tizenhetedik fejezet Egy gazdag ember mellett élni Eve szerint rengeteg hátránnyal járt, viszont volt egy hatalmas előnye is. A kaja. A visszaúton pukkadásig ette magát a kocsi kiválóan felszerelt autoséfje által készített kijevi csirkemellel. -Senki sem készíti fel a kocsiját, hogy kijevi csirkét szolgáljon fel - jegyezte meg teli szájjal. -Bárki megtenné, aki veled él. Különben egyszer még kipurcantod magad a sok szójaburgerrel vagy a sugárkezelt tojással. - Ki nem állhatom a sugárkezelt tojást. - Pontosan - fojtotta vissza Roarke a torkából kitörni készülő kuncogást. - Nagyon jó a hangulatod, hadnagy. - Hétfőn reggel ejtik a Mavis ellen felhozott vádakat, én pedig el fogom kapni a szemeteket. Minden mögött a pénz állt - és ujjaival felcsipegette a rizs utolsó szemeit is. - Az a kibaszott pénz. Pandora volt a kapcsolat a Züllöttseggel, ez a két nagyra törő disznó pedig ki akarta szakítani a maga részét az üzletből. - Vagyis becsalták Leonardóhoz, és meggyilkolták. -Talán Jerry dobta be ezt az ötletet. Nem akart odamenni, viszont készen állt a verekedésre. Megadta a gyilkosainak a tökéletes alkalmat és helyszínt. Mavis csak hab volt a tortán. Különben Leonardóra kenték volna az egészet. -Nem azért, hogy megkérdőjelezzem a csodálatos eszedet, gyorsaságod és gyanakvó természeted, de miért nem ütötték le már a sikátorban? Ha igazad van, csináltak már ilyet korábban. -Ezúttal meg akarták adni a módját - vont vállat Eve. - Hetta Moppett a helyzetéből adódóan vált áldozattá. Egyikük szemben állt vele, mondjuk kérdezett valamit, majd agyoncsapta. Nem kockáztatták, hogy Boomertől esetleg mást is kapott a szexen kívül. - Utána pedig maga Boomer következett. -Túl sokat tudott, túl sokat kellett tudnia. De az nem valószínű, hogy mindhármukat ismerte. De egyiküket biztosan, és amikor kiszúrta a klubban, lemerült. De
kicsalták a rejtekhelyéről, megkínozták, utána pedig megölték. Arra viszont már nem maradt idejük, hogy a lakásába rejtett anyagot is megszerezzék. - És mindezt a haszon miatt? -A haszon miatt, és ha megérkezik a laborjelentés, abból véleményem szerint kiderül, hogy a Züllöttség miatt is. Pandora ezen élt, efelől semmi kétség. Véleményem szerint bármit is birtokolt vagy akart, Jerry túl szerettei volna szárnyalni. Az ember s?erez egy drogot, amitől erősebbnek, fiatalabbnak és szexibbnek látszik. Ez már csak a foglalkozása miatt is megérte, hogy kockáztasson. Nem számítva az egóját. - De ez a szer halálos. - Ezt mondják a dohányzásra is, mégis láttalak már rágyújtani - nézett Eve összevont szemöldökkel Roarke-:: ra. - A védekezés nélküli szex is lehetett halálos a huszadik század második felében. Az emberek ennek ellenére51 összefeküdtek az idegenekkel. A fegyverek is halálosak,! mégis évtizedekbe került, mire megtisztítottuk tőlük utcákat. Aztán... -Értem az álláspontod. A legtöbb ember azt hiszi örökké fog élni. Megvizsgáltátok Redfordot? -Meg. Ő tiszta. Mondjuk ez nem jelenti azt, hogy kevesebb vér tapadna a kezeihez. Viszont ezt a hármat ki! akarom vonni a forgalomból az elkövetkező ötven évre. Roarke nyugodtan megállította a kocsit a követkéz lámpánál, és Eve felé fordult. -Azért, mert embert öltek, vagy azért, mert beleár tották magukat az egyik barátod életébe? - A végeredményt tekintve nem mindegy? - Az érzéseid szempontjából egyáltalán nem az. -Ártottak neki - közölte keményen Eve. - Pokollá tették az életét. Ezért én is pokollá teszem az övékét. Mavis elveszítette az állását, és az önbizalmának nagy részét. Ezért fizetniük kell. - Rendben. Akkor már csak egy kérdésem maradt. - Nem kérek egy olyan alak megjegyzéseiből, aki zárakat tör fel. Mint te is, haver. Roarke elővett egy zsebkendőt, és megtörölte Eve állát. -Legközelebb azzal kezded majd, hogy nincs családod - szólalt meg csendesen. - Gondold át újra. Mavis a családod. Eve átértékelve a dolgokat, beszélni kezdett. - Csak a munkámat végzem - állította. - Mi abban a rossz, ha személy szerint örömet találok benne? - Semmi - csókolta meg könnyedén Roarke, és balra fordult a kocsival. - Körbe akarom járni az épület hátsó traktusát. A következő sarkon fordulj be jobbra, azután pedig. - Tudom, merre van a ház hátulja. - Nehogy azt mondd, hogy ez is a tiéd. -Jó, akkor nem mondom. Különben is, ha megkérdeztél volna Young házának a biztonsági rendszeréről,
megkímélhettelek volna az időveszteségtől és a bonyodalmaktól. Vagyis nem téged, hanem Feeneyt - és amikor Eve felmordult, csak mosolygott. - Mi rossz van abban, ha örömemet lelem Manhattan nagy részének a birtoklásában? Eve az ablak felé fordult, hogy elrejtse Roarke elől a vigyorát. Roarke számára látszólag mindig szabad volt a legelőkelőbb éttermek legjobb asztala, első sorban ült a színdarabok premierjén, és mindig kényelmesen talált magának parkolóhelyet az utcán. Most is elfoglalt egyet, majd leállította a motort. - Gondolom, nem akarod, hogy itt várjalak meg? -Nem, mert úgysem maradnál. Gyere, de ne feledkezz meg róla, hogy civil vagy. Én pedig nem. - Ez olyasvalami, amit soha nem felejtek el - kódolta be Roarke a kocsi ajtaját. Nem jártak ugyan rossz környéken, de a jármű árából hat hónapra kivehették volna az épület legdrágább lakását. - Drágám, mielőtt átmennénk hivatalosba, hadd kérdezzem meg, hogy mit viselsz a ruhád alatt? - Amit arra terveztek, hogy bevaduljanak tőle a férfiak. - Működik. Nem hittem volna, hogy valaha is látom ilyen csábosán ringani a feneked. - Ez most egy zsaru feneke, észlény, szóval vigyázz. - Vigyázok - mosolyodott el Roarke, mire kapott egy kemény gyomrost. - Higgy nekem. A, jó estét, Peabody. - Roarke - lépett elő Peabody olyan nyugodt arccal a bokrok közül, mintha semmit sem hallott volna. - Dallas. -Volt valami jele... - guggolt le Eve védekezően, ahogy meghallotta a bokrok leveleinek a susogását, majd amikor meglátta a vigyorogva előlépő Castót, elkáromkodta magát. - A fenébe, Peabody. - Ne Didit hibáztassa. Éppen vele voltam, amikor befutott a hívása. Utána pedig már nem tudott lerázni. Mit szólna az ügyosztályok közti együttműködéshez, Eve? - és még mindig mosolyogva kinyújtotta a kezét. - Örülök, hogy találkoztunk, Roarke. Jaké Casto vagyok, a drogosoktól. -Jól összegyűltünk - jegyezte meg Roarke, és összevonta a szemöldökét, amikor észrevette, hogy Casto alaposan megnézi magának a fekete szaténba öltözött Eve-t. Úgy kivicsorította a fogait, mint egy barátságtalan kutya. - Szép a ruhája, Eve. Megemlített valami mintát, amit beküldött a laborba. -Mindig belehallgat egy másik rendőr beszélgetéseibe? -Hát... - vakarta meg Casto a tokáját. - Tudja, a hívása éppen egy különleges pillanatban futott be. Csak akkor nem hallottam volna, ha süket vagyok, mint egy ágyú - és hirtelen elkomolyodott. - Arra számít, hogy elkapta Jerry Fitzgeraldot egy adag Züllöttséggel? -Meg fogjuk várni az analízis eredményét - és Peabody felé fordította a figyelmét. - Young odabent van? -Bizony. A biztonsági rendszer szerint tizenkilenc nulla nullakor érkezett. És azóta nem hagyta el az épületet. - Hacsak a hátsó kijáraton keresztül nem. - Nem, hadnagy - és Peabody megengedte magának,
hogy finoman elmosolyodjon. - Felhívtam a linkjét, amikor megérkeztem, és válaszolt. Utána pedig mentegetőztem a téves kapcsolás miatt. - Már találkoztatok. Peabody megrázta a fejét. - Az ő fajtája nem tartja észben a beosztottakat. Nem ismert meg, és semmi mozgást nem vettünk észre a környéken, amióta megérkeztünk huszonhárom harmincnyolckor - intett felfelé a kezével. - A lakásban égnek a fények. - Akkor várunk. Casto, tegye magát hasznossá, és cövekeljen le a főbejárat előtt. - Próbál lerázni - vigyorgott rá Casto. Eve szeme megvillantak válasz helyett. - Hogyne. Akár csinálhatjuk hivatalosan is. A Moppett-, Johannsen-, Pandora- és Rogyilkosságokban folytatott nyomozás vezetőjeként teljes hatáskörben irányíthatom a vizsgálatot. Ennélfogva... - Maga kemény asszony, Eve - sóhajtott vállat vonva Casto, és Peabodyra kacsintott. - Gyújts egy gyertyát értem, Didi. -Elnézést, hadnagy - kezdte Peabody hivatalosan, amint Casto eltűnt. - Belehallgatott a beszélgetésünkbe. Utána pedig már nem tudtam megakadályozni, hogy eljöjjön. Sokkal célravezetőbbnek tűnt, ha elfogadom a felkínált segítségét. - Ez még látszólag nem probléma - és amikor felcsipogott a kommunikátora, oldalt lépett. Dallas - majd összeszorított szájjal hallgatott egy ideig, utána bólintott. - Koszi - és már vágta volna is zsebre a műszert, amikor ráeszmélt, hogy ezen a ruhán nincs zseb. Ezért inkább a retiküljébe lökte. - Fitzgerald tudatában van a kötelességeinek. Nem meglepő, hogy verekedett a divatbemutatón egy kis semmiség miatt. - Ha a laborjelentés téved - vetette közbe Peabody. - Ha. Kivárjuk - pillantott Eve Roarke-ra. - Hosszú éjszaka állhat előttünk. Nem kell itt maradnod. Ha majd végzünk, Peabody és Casto hazavisznek. - Szeretem a hosszú éjszakákat. Egy pillanatot kérek még az idődből, hadnagy - és Roarke kemény kézzel fogva a karját, néhány lépéssel odébb vezette. - Eddig nem említetted, hogy a drogokkal foglalkozó ügyosztályon is akadnak csodálóid. - Nem? - túrt a hajába Eve. - Olyan csodálóid, akik a végsőkig hajlandóak elmenni. -Érdekes. Nézd, pillanatnyilag együtt jár Peabodyval. - Ez még nem akadályozza meg, hogy utánad csorgassa a nyálát. Ezt hallva Eve kurtán fölkacagott, majd ahogy észrevette Roarke szemének különös fényét, elkomorodott és megköszörülte a torkát. - Ártalmatlan. - Nem hiszem. - Ugyan már, Roarke, ez csak az az ostoba tesztoszteronos játék, amit a férfiak játszanak - de látta, hogy a férfi szemei még mindig izzanak, és ettől összerántotta gyomrát az idegesség. - Csak nem vagy féltékeny? - De igen - nehéz volt bevallania, de férfi volt, és azt
tette, amit az adott helyzetben egy férfinak tennie kellett. - Valóban? - és a remegés hirtelen gyönyörű melegséggé változott. - Hát nagyon köszönöm. Nem volt lehetősége sóhajtozni. Még arra sem, hogy alaposan megrázza. Ehelyett Roarke zsebre vágta a kezét, és mélyen lehorgasztotta a fejét. - Nagyon örülök. Eve, pár nap múlva összeházasodunk. -Aha - rántotta össze ismét a görcs a gyomrát, de ezúttal erősebben. - Ha továbbra is így néz rád, kénytelen leszek leütni. - Higgadj le, fiú - mosolygott rá Eve, és megveregette az arcát. De mielőtt ennél többet is tehetett volna, Roarke megragadta a csuklóját, és magához rántotta. - Te hozzám tartozol - vicsorgott, miközben szemei vad tűzben égtek, de amikor rádöbbent, milyen dühös, egyszeriben lehiggadt. - Ezen az úton is járhatunk, drágám, de azt hadd mondjam el neked, mert úgy fair, hogy nagyon vigyázok arra, ami az enyém - csókolta szájon Eve-t. - Szeretlek, Eve. Annyira szeretlek, hogy az már nevetséges. - Nevetséges, rendben - és Eve vett egy mély lélegzetet, hogy megnyugodjon. - Nézd, nem mintha azt hinném, hogy magyarázkodnom kellene, de engem nem érdekel sem Casto, sem pedig bárki más. És miközben mi itt beszélgetünk, Peabody már utána is ment. Csak csillapodj le, jó? - Megtörtént. Ne hozzak neked egy kis kávét a kocsiból? Eve félrehajtotta a fejét. - Nem gondolod, hogy ez elég olcsó módja a kibékülésnek? -Emlékeztetnélek, hogy az én kávém minden, csak nem olcsó. -Peabody hígan szereti. Maradj - ragadta hirtelen karon Eve Roarke-ot, és a bokrok felé lódította. - Várj itt - suttogta, miközben egy kocsi fordult be az utcába. Sikítottak a fékek, majd a jármű függőlegesen felemelkedett a tetőparkoló irányába. Hallották a türelmetlen manőverezés miatt egymásnak csattant lökhárítók hangját. Majd egy fénylő ezüstruhába öltözött nő sietett le a járdára. -Itt az emberünk - súgta csendesen Eve. - Nem vesztegette az idejét. - Mintha csak te hívtad volna ide, hadnagy - jegyezte meg Peabody. -Nagyon úgy fest. Na már most. Miért rohan egy nő, aki épp most esett át egy kellemetlen, kínos és megalázó helyzeten, épp ahhoz a férfihoz, aki csalásra kényszerítette, és nemrég még össze verekedtek? Mindezt nyilvánosság előtt. - Szadomazochista? - találgatott Roarke. - Nem hinném - felelt Eve, de azért értékelte a megjegyzést. - Rendben, SM, de az is csak a szexről és a pénzről szól. És nézd csak, Peabody. A mi kis hősnőnk ismeri a hátsó bejáratot. Jerry csak egyszer nézett hátra könnyelműen a válla fölött, miközben egyenesen a szervizlépcső bejárati ajtaja felé tartott. Amikor odaért, beütött egy kódot, majd eltűnt odabent. - Szerintem nem először használja ezt a bejáratot tette Roarke Eve vállára a kezét. - Ez elég ahhoz, hogy
romba döntse az alibijét? - Veszettül jó kezdet - nyúlt Eve a retiküljébe, és előhúzott egy figyelőszemüveget. Feltette, beállította az élességet, és Justin Young hálószobájának az ablakára fókuszált. - Nem látom - morogta. - Sem ott, sem pedig a nappaliban - fordította el a fejét. - A háló üres, de az ágyon egy nyitott bőrönd hever. Sok ajtó pedig zárva van. Nem lehet látni a konyhát, és a hátsó bejáratot sem, hogy a fene enné meg. Csípőre tette a kezét, és folytatta a vizsgálódást. - Az ágy melletti asztalon áll egy üveg valami. Villogó fények. Szerintem bekapcsolva hagytak egy képernyőt. Jerry most lépett be. Eve elhúzta a száját, ahogy figyelte a hálószobán átviharzó nőt. A szemüveg elég erős volt ahhoz, hogy közelképet adjon az arcáról leolvasható vegytiszta gyűlöletről. Jerry mozgatta a száját. Lenyúlt, letépte a lábáról a cipőit, és elhajította. - Harag, harag - mormolta Eve. - Mindjárt kiabálni fog és összetör valamit. Az ifjú titán épp most tűnt fel a színpad bal oldalán. Hát csak annyit mondhatok, igen jó felépítésű. Peabody, aki szintén feltette a saját szemüvegét, egyetértése jeleként csak hümmögött. Justin anyaszült meztelen volt, a testén és hátrafésült haján vízcseppek csillogtak. Szemmel láthatóan nem gyakorolt rá nagy hatást a nő jelenléte. Jerry feléje irányította a haragját, meglökte, miközben az védekezően maga elé emelte a kezét, és alaposan meg is rázta. Eve arra gondolt, ahogy a vitatkozás kezd eldurvulni. Justin esés közben belekapaszkodott Jerry tízezer dolláros ezüstruhájába, és letépte róla. így esett az ágyra. - Aú. Hát nem édes, Peabody? A zsák és a foltja. Roarke megveregette Eve vállát. - Nem is sejtettem, hogy van még egy szemüveged. - Perverz - de mivel úgy tűnt tisztességesnek, levette a szeméről, és Roarke felé nyújtotta. - Lehet, hogy beidéznek tanúként. - Hogyan? Hiszen én itt sem vagyok - tette fel a szerkezetet a fejére, és beállította. - Ugye, milyen szörnyen jó a fantáziájuk? Valld be, hadnagy, láttál már ilyen hosszú szeretkezést a megfigyeléseid alatt? - Nem létezik olyasmi, amit egy ember egy másikkal tehet, és én még nem láttam. Roarke felismerte a hangjában bujkáló élt. Visszaadta a szemüveget. -Szörnyű ez a munka. Egyet kell értenem abban, hogy akit gyilkossággal gyanúsítanak, annak nincs magánélete. Eve vállat vont, és visszaállította a szemüveget a saját szeméhez. Gyorsan vissza kellett nyernie a jókedvét. Tudta, hogy sok rendőr lenézi azokat a társait, akik beleselkednek a hálószobaablakokon, és a szemüvegekkel való visszaélés minden szinten megtalálható volt. Ő maga eszközként gondolt rájuk, noha nagyon is fontos eszközként, melynek a használatáról minden egyes alkalommal be kellett számolnia. - Úgy tűnik, hamarosan befejezik - jegyezte meg gúnyosan. - Becsülöm őket ezérüa sebességért.
Justin a könyökére támaszkodva merült el Jerryben, aki keményen nekifeszítette lábait a matracnak, és fel-feldobta a csípőjét. Az arcuk izzadságfürdőben fénylett, és az egymáshoz közel került arcok furcsa keverékét tükrözték a kínnak és a kéjnek. Amikor a férfi ráomlott Jerryre, Eve beszélni kezdett. De hamar abba is hagyta, amikor látta, hogy Jerry szorosan magához öleli Justint, aki a nyakához dörgölőzött, így tartották egymást, miközben összedörzsölték az arcukat. - Átkozott legyek - morgott Eve. - Ez nem csupán szex. Ezek szeretik egymást. Hogy az aktus túllépett az állatias ösztönök megnyilvánulásán, és felszínre kerültek az emberi érzelmek, nehéz volt szemmel követni az eseményeket. Hirtelen mindketten felültek az ágyon úgy, hogy a lábaik továbbra is szorosan összegabalyodva maradtak. Justin simogatni kezdte Jerry összekuszálódott haját. Aztán beszélgetni kezdtek. Az arckifejezésükből ítélve komolyan. Egy ponton Jerry lehajtotta a fejét, és sírva fakadt. Justin megcsókolta a haját, a szemöldökét, majd felállt, és átvágott a szobán. Egy minifrigóból elővett egy karcsú palackot, és kitöltötte a sötétkék folyadékot. De a tekintete elkomorodott, amikor Jerry kikapta a kezéből a poharat, és egy hajtásra megitta a tartalmát. - Egészségvédő ital, a valagam. Drogos. - De csak a nő - szúrta közbe Peabody. - A férfi egy kortyot sem ivott. Justin lehúzta Jerryt az ágyról, átölelte, és kikísérte a szobából. Mindketten kikerültek a megfigyelők látóteréből. - Folytasd a megfigyelést, Peabody - parancsolta Eve, és lekapta a saját szemüvegét, ami most egy zsinóron lógott a nyakában. - Valaminek a szélére került, és nem hinném, hogy a mi kis párharcunk ilyen könnyen véget ért. Egyre nagyobb rajta a nyomás. Vannak olyan emberek, akik nem született gyilkosok. - Ha próbálnak távol maradni egymástól, hogy ezzel is erősítsék az alibijüket, akkor fölöttébb kockázatos volt ez a ma esti találka. Eve bólintott és Roarke-ra nézett. -Szüksége volt Justínra. A szenvedély bármilyen alakban felbukkanhat - és mivel jelzett a kommunikátora, benyúlt a retiküljébe. - Dallas. - Nincs más, csak a rohanás, rohanás, rohanás. - Dickie, jó híreket mondj. - Érdekes keverék, Dallas. Néhány alkotóelem, hogy szép színe legyen, valamint egy kis ízesítő, és már kész is az ital. Minden benne van, amit már az előzőleg behozott porból is kimutattunk, beleértve az Örökvirágot is, habár a keverék kevésbé hatékony, és amikor szájon át kerül a szervezetbe... -Csak ennyire van szükségem. Küldd át az egész
anyagot az irodai számítógépemre, és juttass el egy másolatot Whitneynek, Castónak és az államügyésznek is. - Azt nem akarod, hogy vörössel bekarikázzam? s - Hagyd a szarakodást, Dickie. Tiéd a baseball-bérlet - bontotta Eve az összeköttetést, és elvigyorodott. Peabody, kérj egy letartóztatási, és egy házkutatási parancsot. Nyomás, vigyük be ezt a gyönyörű párt. - Igen, hadnagy. Izé... És Castóval mi legyen? -Mondd meg neki, hogy a főbejáraton fogunk bemenni. A drogosztály is megkapja a maga részét a sikerből. Hajnali ötre járt az idő, mire végeztek az irodai papírmunkával, és befejezték az első kihallgatásokat. Ekkor Fitzgerald ügyvédei kiharcoltak egy minimum hatórás szünetet. Mivel nem volt más választása, Eve nyolcig szolgálaton kívül helyezte Peabodyt, majd a saját irodájába sietett. - Hát nem megmondtam, hogy aludj egy keveset? kérdezte Roarke-tól, amikor meglátta, hogy az íróasztala fölé görnyedve dolgozik. - Akadt némi elintéznivalóm. Eve dühösen pillantott a képernyőre, és a bonyolult tervrajzok láttán felszisszent. - Ez rendőrségi tulajdon. Ezért nyolc hónap házi őrizetben letöltendő szabadságvesztést is lehet kapni. - Nem tehetnénk el későbbre ezt a letartóztatást? Már csaknem végeztem. Északi szárny, az összes emelet. -Nem viccelek, Roarke. Nem használhatod a munkahelyi felszerelésemet a saját céljaidra. -Megjegyzés a pihenőközponthoz. kvadráns, a hossza ismeretlen. Minden feljegyzést és módosítást küldj fel a Free Star Egyre, az irodámba. Majd mentsd lemezre. Utána kikapcs - vette ki a diszket a gépből, és a zsebébe csúsztatta. - Mondtál valamit? - Ezt az egységet úgy programozták, hogy csak az én hangomnak engedelmeskedhet. Hogy fértél hozzá az adatokhoz? Roarke csak mosolygott. - Na de Eve. -Rendben, el ne mondd. Különben sem vagyok rá kíváncsi. Nem tudtad volna legalább otthonról csinálni? -Dehogynem. Viszont akkor kimaradok abból az örömből, hogy hazavihetlek, és néhány órára ágyba dughatlak - állt fel Roarke. - És most pontosan ezt fogom tenni. - Szundítok majd egy kicsit a váróban. -Nem, itt fogsz ülni, a bizonyítékokat rendezgeted, és valószínűség-számításokat végeztetsz a géppel, amíg a szemeid maguktól le nem csukódnak. Eve vitatkozni akart. A körülményekre való tekintettel könnyedén hazudhatott volna. -Csak van egy csomó minden, aminek még utána kell néznem. - Hol van Peabody? - kapta fel erre a fejét Roarke. - Hazaküldtem.
- És a felbecsülhetetlen Casto? Eve felismerte a kérdésben rejlő csapdát, de nem látott kiutat, ezért csak vállat vont. - Szerintem vele ment. - A gyanúsítottjaid? - Megkapják a minimum kijáró szünetet a kihallgatások között. - Akárcsak - ragadta karon Roarke - te - és amikor Eve próbálta lerázni magáról a kezét, a férfi könyörtelenül vezette maga mellett kifelé. - Biztos vagyok benne, hogy mindenki méltányolja, amit teszel, de felteszem, egy alvás, egy zuhany, és miután átöltöztél, jobb teljesítményt fogsz nyújtani. Eve végignézett a fekete szaténruháján. Teljesen megfeledkezett róla, hogy mit visel. - Talán akad egy farmer az öltözőszekrényemben - és amikor rádöbbent, milyen könnyedén cipelte el Roarke a liftig, feladta. - Oké, oké. Hazamegyek, lezuhanyozok, és talán valami reggelit is bekapok. Ér, gondolta Roarke, előtte legalább öt órát alszol. - Hogy haladnak a dolgok? - Hmm? - pislogott Eve, és kissé magához tért. Nem sokkal jutottunk előre. De az első kihallgatástól ezt nem is lehetett remélni. Kitartanak amellett, hogy a kábítószert valaki odacsempészte a hálószobájukba. De elég bizonyíték van a kezünkben, hogy Fitzgeraldon elvégeztessünk egy drogtesztet. Az ügyvédei ugyan csaptak körülötte némi hűhót, ennek ellenére keresztülvittük. Eve egy nagyot ásított. - Az eredménnyel kikényszerítünk belőle néhány adatot, ha nem egy őszinte, feltáró jellegű vallomást. A következő kihallgatáson már háromszor annyian fogunk részt venni. Roarke a látogatók számára fenntartott parkoló felé vette az irányt. Rádöbbent, hogy Eve úgy sétál mellette, mint aki erősen be van rúgva. - Ezt nem fogják megkockáztatni - jelentette ki, miközben a kocsijához tartott. - Roarke, zárakat kinyitni. Majd kitárta az ajtót, és betette Eve-t az utasülésre. - Majd áthárítjuk a felelősséget. Casto nagyszerű kihallgató - csuklott Eve feje a támlára. - Ő majd kiszedi belőlük, amit kell. Peabody is tehetséges. Kitartó. Elkülönítve fogjuk kihallgatni mindhármukat, miközben cserélgetjük a kihallgatókat. Lefogadom, hogy elsőként Young törik majd meg. Roarke kissé megnyugodva hazafelé fordította a kocsit. - Miért? - Az a szemét szereti Jerryt. A szerelem pedig mindent összezavar. Az ember hibákat követ el, mert aggódik, és igyekszik védeni a szerelmét. Ostobaság. Ezt hallva Roarke halványan elmosolyodott, kisimította Eve haját az arcából, aki szinte belezuhant az álom ölelő? karjaiba. - Erről én is tudnék mesélni. Tizennyolcadik fejezet Eve azt mondta magában, hogy ha egy mintaférj viselkedését tapasztalta, akkor a házasság nem is lehet olyan
rossz. Roarke gyengéden ágyba kényszerítette, és öt feledhetetlen órával később frissen főtt kávé és palacsinta illatára ébredt. Roarke már fenn volt, fel is öltözött, és éppen az életbevágó üzleti leveleit olvasta. Eve-t sokszor felbosszantotta, hogy látszólag kevesebb alvással is beérte, mint egy átlagember, de ennek soha nem adott hangot. Ezzel csak önelégült vigyorgást csalna a képére. Roarke előnyére vált, hogy nem mutatta ki, mennyire törődik vele. Tudta, hogy ez anélkül is elég hátborzongató, hogy hangos ujjongással kísérné. Tehát kipihenten, jóllakottan, megjavított járművében a kapitányság felé vette az irányt, ami alig öt háztömbnyi út megtétele után elhatározta, hogy meglepi a legújabb gyengéjével. A sebességjelzője vörösre váltott annak ellenére, hogy mozdulatlanul állt egy forgalmi dugó kellős közepén. FIGYELEM, mondta a gép udvariasan. A JELENLEGI SEBESSÉG MELLETT A MOTOR ÖT PERCEN BELÜL TÚLMELEGSZIK. KÉREM LASSÍTSON, VAGY KAPCSOLJON ÁT AUTOMATA ÜZEMMÓDBA. -Csípjen meg valaki - kérte Eve, és az út hátralévő részét a folyamatos, de legalább udvarias figyelmeztetés hallgatása mellett tette meg, miszerint lassítson, különben fel fog robbanni. De nem hagyta, hogy ez elvegye a kedvét. És nem zavarta az undok, fekete színű viharfelhő sem, ami pedig zűrzavarrá változtatta a közlekedést. Szombat volt, valójában egy héttel állt az esküvője előtt, és valahogy még a rá váró nehéz, fáradságos munkanapnak is tudott örülni. Bősz vigyorral az arcán hajtott be a kapitányság parkolójába. - Úgy látom, készen állsz, hogy széttépj valakit - jegyezte meg Feeney. -Amennyire csak lehetséges. Találtál azóta valamit, hogy elmentem? -Kezdd el a napod. Majd feltöltöm a gépedre az anyagot. Feeney tett egy kis kerülőt, odalépett Eve mellé a siklójárdára, ami a hétvégénekfiköszönhetően szinte teljesen üresen futott. A szerkezet kicsit rángatott, de azért biztonsággal vitte őket felfelé. Manhattan látképe egyre távolodott tőlük, míg végül egymást keresztező utakkal és a rajtuk száguldó, csillogóan színes járművekkel teli terepasztallá nem vált. A viharfelhőben villám lobbant, amit olyan erős dördülés követett, ami megrázta az ablakokat. Úgy elkezdett szakadni az eső, mintha dézsából öntenek. - Nesze nektek - nézett le Feeney a megkergült hangyaként futkározó gyalogosokra. Egy vadul bőgő kürtökkel közeledő légibusz csupán hüvelykekkel kerülte el az üvegtáblát. -Jézusom - szorította hevesen dobogó szívére a kezét. - Hol szerezték ezek a gazemberek a jogosítványukat? -Bárki vezetheti ezeket a tutajokat, ha egészséges. Nem lőhetsz le minden rossz sofőrt. - Szégyenletes állapotban van a városi tömegközlekedés - húzott elő Feeney egy csomag cukrozott mandulát, hogy lecsillapodjon. - Amúgy a maui hívással kapcsolatos gyanúd megállta a helyét. Young kétszer is hívta Fitzgerald lakását, mielőtt felszállt volna a visszafelé tartó siklóra. Ő rendelte a médiafigyelmet is. Két teljes órán keresztül.
-A biztonsági rendszerek felvételei szerint van róla adat, hogy Csótánynál járt aznap éjjel, amikor megölték? - Young hajnali hat körül tette le otthon a bőröndjét. A siklója viszont éjfélkor érkezett. A két időpont közötti hat órával nem tud elszámolni. - Nincs alibije. Rengeteg ideje volt, hogy a terminálról a gyilkosság helyszínére menjen. De mi a helyzet Fitzgeralddal? - Nem sokkal huszonkettő harminc után hagyta el a báltermet, addig ott tartózkodott. A tegnap esti divatbemutató részleteit egyeztették. Rengeteget telefonált: hívta a fodrászát, a masszőrét, az edzőjét. Tegnap órákat időzött szépítkezéssel a Paradicsomban. Young azzal töltötte a napját, hogy beszélt az ügynökével, a könyvelőjével, és... - mosolyodott el Feeney - egy utazási irodával. A fiút egy kétszemélyes út érdekelte az Éden kolóniára. - Imádlak, Feeney. -Biztos, mert imádnivaló fickó vagyok. Befelé jövet felvettem a takarítók jelentését. Youngnál vagy Fitzgeraldnál sem találtak semmi használhatót. A kábítószer fogyasztásról csak az a kék ital tanúskodik. Ha több is van nekik belőle, akkor azt máshol tartják. Nem maradt jele hívásoknak, és az anyag képletét sem találták meg. Még mindig keményen dolgozom, hátha elrejtettek valamit, de ha engem kérdezel, egyikük sem technikai zseni. -Nem, de Redford talán többet tud, mint a másik kettő. Itt többről van szó, Feeney, mint gyilkosságról vagy üzérkedésről. Ha sikerül ezt a szert méregként felvetetnünk a nyilvántartásba, és megvádoljuk őket, hogy tudtak a halálos voltáról, akkor hamisítatlan gengszterségben és gyilkosságban való összeesküvésben is bűnösnek találhatjuk őket. - A Városi Forradalom leverése óta senkit sem vádoltak összeesküvéssel, Dallas. A siklójárda recsegve megállt. - Szerintem szép kör lesz. Eve látta, hogy Peabody már várja a kihallgatószobák előtt. - Hol vannak a többiek? -A gyanúsítottak az ügyvédjeikkel tanácskoznak. Casto pedig elment kávéért. -Oké. Hívd fel őket. Nem maradt több idejük beszélgetni. A parancsnok nem üzent valamit? - Úton van ide. Meg akarja figyelni az eljárást. Linken keresztül az államügyészi hivatal is be fog kapcsolódni. -Jó. Feeney megvizsgálja majd a felvételeket. Nem akarok semmi apróságon elcsúszni, ha majd tárgyalásra kerül a sor. Az első körben ,-íe kapod Fitzgeraldot. Casto Redfordhoz megy. Én Youngot akarom. Amikor Eve meglátta Castót, aki egy tálcányi kávét egyensúlyozva közeledett, odaintett neki. - Feeney, töltsd ki a pótlólagos adatokat. Csak okosan - tette hozzá, miközben leemelt a tálcáról egy csészét. Félóránként fogunk cserélni. Eve becsusszant a kihallgatóba. Elég volt egy korty a rémes étkezői kávéból, hogy mosolyt csaljon az arcára. Ez
a nap már csak jó lehet. - Ennél maga jobbat is tud, Justin - járkált föl és alá Eve. A kihallgatás harmadik órájánál tartottak. - Azt kérdezte, mi történt. A többi rendőr is azt kérdezte, mi történt - kortyolt bele Justin az előtte álló pohárba, miközben maga is tudta, hogy hebeg. - Már mindent elmondtam. - Maga színész - mosolygott rá barátságosan Eve. Méghozzá egész jó színész. Ezt minden kritika megerősíti. Olvastam az egyiket, ami azt állítja, hogy remekül énekei. Viszont itt nem hallok semmiféle zenét, Justin. - Hányszor akarja, hogy elmondjam ugyanazt? , J. v-uijunujam ugyanazt. - nézett Young az ügyvédjére. - Meddig kell még ezt csinálnom? -Bármikor félbeszakíthatjuk a kihallgatást - emlékeztette az ügyvédje, egy fineszes kinézetű szőkeség. Nem köteles vallomást tenni. -így igaz - szólt közbe Eve. - Félbeszakíthatjuk. Visszatérhet a cellájába. Kábítószerrel kapcsolatos ügyekben nem lehet óvadék ellenében szabadlábra kerülni, Justin - hajolt előre Eve, és mereven Young szemébe nézett. - Nem, amikor négyrendbeli gyilkosság vádja lóg a feje felett. - Az ügyfelemet kábítószer birtoklásán kívül nem vádolták meg semmi mással - döfte a levegőbe tűhegyes orrát az ügyvéd. - A maga ügyére nem itt kell keresnie a választ. Ezt mindannyian tudjuk. -Az ügyfele nagyon meredek szakadék peremén egyensúlyozik. Ezt mindannyian tudjuk. Egyedül akar belezuhanni, Justin? Ez számomra nem tűnik túl tisztességesnek. A barátai épp ezekben a pillanatokban válaszolják meg a feltett kérdéseket - emelte fel Eve az egyik kezét, és széttárta az ujjait. - Mihez kezd majd, ha egyszerűen átverik? - Én nem öltem meg senkit - villantotta Young a tekintetét az ajtó, majd a tükörfal felé. Tudta, van közönsége, csak azt nem, hogy kellene nekik játszani. - Soha az életben nem hallottam ezekről az emberekről. - De Pandorát ismerte. - Persze hogy ismertem Pandorát. Ez nyilvánvaló. - A házában járt aznap este, amikor megölték. - Ezt már mondtam, vagy nem? Nézze, Jerryvel elmentünk hozzá, mert meghívott minket. Ittunk pár italt, amikor berontott az a másik nő. Pandora utálatosan kezdett viselkedni, mire eljöttünk. - Milyen gyakran használták Ms. Fitzgeralddal a házának azt a bejáratát, amit nem figyelnek a biztonsági kamerák? - Csak a magánéletünk miatt - erősködött Young. Ha magát is állandóan üldözné a média, akkor megtanulná becsülni ezt az érzést. Eve nagyon is jól tudta, miről beszél Justin, és szélesen elmosolyodott. - Vicces. Egyikük sem tűnt túl szégyenlősnek, amikor reflektorfénybe került. Valójában, ha cinikus akarnék lenni, akkor azt mondanám, alaposan kihasználták a média figyelmének minden egyes pillanatát. Mióta él Jerry Züllöttségen?
- Fogalmam sincs - fordította ismét a tükör felé a tekintetét Young, mintha csak a rendező ennyi bekiáltását várná, és a jelenet máris -éget érne. - Mondtam már, hogy nem tudtam, mit tartalmaz az az ital. - Ott volt az üveg a hálószobájában, de nem tudta, mivel van teli. Soha nem kóstolt bele? - Még csak meg sem érintettem. - Ez is vicces, Justin. Tudja, ha az én frigómban lenne valami számomra ismeretlen, akkor ellenállhatatlan késztetést éreznék, hogy belekóstoljak. Persze csak akkor, ha biztosan tudom, nem méreg. Ugye tudta, hogy a Züllöttség lassan ölő méreg? - Nem az - és hirtelen elhallgatott, majd nagy levegőt vett az orrán keresztül. - Semmit sem tudok arról az anyagról. - Túlterheli az idegrendszert. Lassan ugyan, de a hatás végzetes. Maga pedig töltött belőle egy pohárba, és odaadta. Ez gyilkosság. - Hadnagy... - Soha nem bántanám Jerryt - tört ki Young. - Szeretem. Soha nem ártanék neki. - Valóban? Több tanú állítása szerint ez máskor is előfordult. Megütötte vagy nem ütötte meg Ms. Fitzgeraldot július másodikán, a Waldorf Royalban, a kulisszák mögött? - Nem. Én csak... Elvesztettük a fejünket - mélyültek el a ráncok a homlokán. Mint aki elfelejtette a végszavát. - Csak egy kis félreértés támadt közöttünk. - Pofon vágta. - Igen... nem. Igen, valóban összekaptunk. -Összekaptak, ezért olyan erősen megütötte a nőt, akit szeret, hogy elveszítette az egyensúlyát. Akkor is ilyen dühös volt rá, amikor múlt éjjel felkereste a lakásán? Amikor átnyújtotta neki azt a pohár lassan ölő mérget? - Mondtam már, hogy az nem méreg, legalábbis nem úgy, ahogy maga gondolja. Sohasem haragudtam rá. Erre képtelen lennék. - Soha nem haragudott rá. Soha nem is bántotta. Én hiszek magának, Justin - halkította le Eve a hangját, és előredőlt, megfogta Justin remegő kezét. - Valójában meg sem ütötte. Ugye csak eljátszotta? Maga nem olyan típus, aki veri a nőket, akiket szeret. Csupán eljátszotta, mint a szerepeit. - Én nem... én... - nézett tehetetlenül Eve szemébe, aki ebből tudta, hogy az elevenébe talált. - Maga rengeteg akcióvideóban játszott. Tudja, hogy kell megjátszani egy pofont. Aznap is ezt csinálta, igaz, Justin? Maga és Jerry azt játszották, hogy verekednek. Maga soha nem emelne kezet rá - jelentette ki Eve gyengéd, megértő hangon. - Maga nem erőszakos ember, igaz, Justin? Young megtörve, összeszorított szájjal nézett az ügyvédjére, aki erre felemelte a kezét, hogy elejét vegye a további kérdéseknek, és Justin füléhez hajolt. Eve kedves kifejezéssel az arcán várt. Tudta, milyen kellemetlen helyzetbe hozta Youngot. Vagy beismeri, hogy csak eljátszották a veszekedést, és ezzel egyben azt is,
hogy hazudott, vagy rajtakapták, hogy megütötte a nőt, akit szeretett, és ezzel felfedték az erőszakos hajlamait. Nem maradt semmiféle biztos pont, amibe belekapaszkodhat. Az ügyvéd hátralépett és összefonta karját a melle előtt. - Az ügyfelem és Ms. Fitzgerald csak egy ártalmatlan játékot játszottak. Ostobaság volt, elismerem, de nem bűncselekmény. -Nem, valóban nem az - érezte meg Eve az első gyenge pontot az alibijükben. - Mellékesen elutazott Mauira, és eljátszotta, hogy megcsalja egy másik nővel. Ettől az egész csak hihetőbbé vált, igaz, Justin? - Mi csak... Úgy értem, nem szántunk rá elég időt, hogy végiggondoljuk. Zaklatottak voltunk, ez minden. Miután maga végzett Paullal, arra gondoltunk, hogy felénk fogja fordítani a figyelméét. Mindnyájan Pandoránál jártunk azon a bizonyos éjszakán, ezért ez a lépés logikusnak tűnt. - Tudja, pont ez járt a fejemben - mosolyodott el barátságosan Eve. - Ez nagyon is logikus lépés. - Mindkettőnknek fontos üzleti ügyei voltak folyamatban. Nem engedhettük meg magunknak, hogy elfajuljanak az események. Arra gondoltunk, ha eljátszunk egy veszekedést, akkor ezzel megszilárdítjuk az alibinket. - Mivel mindketten tisztában voltak vele, hogy milyen gyenge lábakon áll. Kikalkulálták, ha komolyan vizsgálódni kezdünk, kitaláljuk, hogy hagyhatta el egyikük, másikuk vagy mindketten az épületet Pandora halálának az éjjelén úgy, hogy a távozásukat nem rögzítették a biztonsági kamerák. Elmehettek Leonardóhoz, megölhették Pandorát, és visszasurranhattak a lakásba anélkül, hogy ennek a felvételeken nyoma maradt volna. - Nem mentünk sehová. Ezt nem tudja bizonyítani húzta ki magát Young. - Nem tud bizonyítani semmit. - Ebben azért ne legyen olyan biztos. A szeretője Züllöttség-függő. Maga pedig birtokolta a drogot. Hogy került a palack a lakására? - Én... Valaki neki adta. Nem tudom. -Talán Redford? A markában tartja valamivel Jerryt? Ha így van, akkor maga nagyon gyűlölheti. Arról a nőről beszélünk, akit szeret. Már akkor elkezdett haldokolni, amikor megitta az első kortyot abból a löttyből. -Az nem méreg. Nem méreg. Nekem azt mondta, hogy Pandora az egészet magának akarta megtartani. Nem akarta megosztani Jerryvel az italt. Az a lotyó tudta, mire képes, de azt akarta... - tört meg a hangja, és rádöbbent, hogy az ügyvédje éles figyelmeztetése kissé elkésett. -Mit akart, Justin? Pénzt? Sok pénzt? Kigúnyolta magát, Jerry? Vagy megfenyegette? Ezért ölte meg? -Nem. Egy ujjal sem nyúltam hozzá. Mondom magának, hogy nem nyúltam hozzá. Csak vitatkoztunk, rendben? Volt egy ronda afférunk, miután aznap este Leonardo nője elment. Jerry felhúzta magát. De Pandora olyasmiket vágott a fejéhez, hogy ehhez minden joga megvolt. Ezért is vittem el onnan, és ittam vele pár italt.
Csak hogy megnyugtassam. Azt mondtam neki, hogy felesleges aggódnia, hogy nem csak Pandorától szerezheti meg az adagját. - Miféle más forrásokat ismert rajta kívül? Justin nehezen vette a levegőt, és szinte őrjöngve taszította félre az ügyvédje kezét. - Pofa be - csattant fel. - Hallgasson már. Mi a fene hasznát láttam eddig? Mielőtt befejeződne ez a kihallgatás, már rács mögött is fogok csücsülni gyilkosságért. Miért nem szólt közbe hamarabb? - törölte meg kézfejével a száját. - Üzletet szeretnék kötni. - Beszélhetünk róla - jelentette ki nyugodtan Eve. Mit tud nekem felajánlani? - Pault - lehelte remegve Justin. - Felajánlom Paul Redfordot. Ö ölte meg Pandorát. Talán minden áldozatot az az alávaló gazember ölt meg. Húsz perccel később Eve belépett a tárgyalóterembe. - Egy kicsit meg akarom izzasztani Redfordot. Hagyjuk, hadd gondolkozzon el, vajon mennyit árultak el nekünk a többiek. - A kisasszonyból nem sok mindent sikerült kihúzni dobta föl a lábát Casto az asztalra, és keresztbe vetette a bokáit. - Szívós. Látszanak rajta az elvonási tünetek. A szája kiszáradt, reszket, időnként képtelen koncentrálni. Ennek ellenére kitart. - Már nem jutott anyaghoz... mennyi is? Több, mint tíz órája. Szerinted meddig fogja bírni? - Nem tudom biztosan - tárta szét Casto a kezét. Lehet, hogy tíz percen belül úgy összeesik majd, mint a tápiókapuding, de az is lehet, hogy még napokba telik, mire vallomást tesz. - Oké, tehát nem számíthatunk rá, hogy megtörik. -Redford már ingadozik - szólt közbe Peabody. Nagyon begyulladt. Inkább az ügyvédje a kemény dió. Ha csak öt percre egyedül maradhatnék vele, úgy megroppantanám, mint a dióhéjat. - Erre nem számíthatunk - tanulmányozta Whitney a kihallgatások legfrissebb, kinyomtatott jegyzőkönyvét. De Young vallomásával nyomást gyakorolhat rá. - De az elég gyenge lábakon áll - mormogta Eve. - Akkor úgy kell tenni, hogy sokkal erősebbnek tűnjön. Állítása szerint Redford adott először Züllöttséget Fitzgeraldnak három hónappal ezelőtt, miközben felajánlotta, hogy működjenek együtt. - És a mi jóvágású fiúnk szerint mindez teljesen legális és törvényes volt - mordult fel gúnyosan Eve. - Senki sem lehet ilyen rohadt naiv. - Nem tudom - motyogta Peabody. - Lenézte Fitzgeraldot. Én mondom, képes volt meggyőzni az üzlet törvényességéről. Kutatás és fejlesztés, a szépség és a fiatalság új forrása, mindez összekötve Fitzgerald nevével... -És csak annyit kellett tenniük, hogy félreállítják Pandorát - mosolygott Casto. - És már áradt is a pénz. -így még nem lett volna eléggé jövedelmező. Pandora útban volt - dobta le magát Eve egy fotelbe. -A
többiek útban voltak. Talán Young valóban ártatlan, talán nem. Redfordra mutogat, de lehet, csak azért, mert még nem jött rá, hogy ezzel egy időben Fitzgeraldra is mutogathat. Eleget elárult neki, hogy a nő beleegyezzen egy közös utazásba az Éden kolóniára abban a reményben, hogy ki tudnak csempészni egy tövet a növényből a saját hasznukra. - Akkor itt az összeesküvés - mutatott rá Whitney. Ha Young lerázza a többieket, már meg is szerezte magának az üzletet. És itt jött be a képbe a gyilkosság. Ennél a pontnál nem sokat ér a vallomása. Azt hiszi, Redford állította félre Pandorát. Megadta nekünk az indítékot. Mi pedig megtalálhatjuk az indítékhoz illő alkalmat. De nincsenek sem tárgyi bizonyítékok, sem pedig szemtanúk. Felállt. -Szerezze meg a vallomását, Dallas. Nagyon erős a nyomás az államügyészség felől. Hétfőn elejtik a Mavís Freestone ellen felhozott vádakat. Ha addig nem találnak valaki mást, akivel betömhetik a média száját, mindenki hülyének fog nézni minket. Amikor Whitney elhagyta a szobát, Casto elővett egy kisollót, és elkezdte vágni a körmét. - Isten tudja, nem akarjuk, hogy az ügyészség hülyének nézzen minket. A fenébe is, azt akarják, hogy tálcán nyújtsuk át nekik az eredményt, vagy nem? - emelte Evére a tekintetét. - Redfordot nem kapták gyilkosságon, Eve. Ö a kábítószer miatt került be. A pokolba is, csaknem előkelő, hogy nem varrnak a nyakába négy gyilkosságot. Gak egy reményünk maradt. - Amennyiben? - akarta tudni Peabody. - Az, hogy nem egyedül csinálta. Ha megtörünk valakit a többiek közül, ezzel egyben őt is megtörjük. Én Fitzgeraldra fogadok. - Akkor foglalkozzon vele maga - vett Eve egy nagy levegőt. - Én majd megdolgozom Redfordot. Peabody, tegye el Redford fényképét. Menjen vissza a klubba, menjen vissza Boomer lakásához, Csótányhoz és Moppetthez. Közben pedig mindenkinek mutogassa azt az átkozott fotót, akivel csak találkozik. Ha csak egyvalaki felismeri, már sínen vagyunk. Ebben a pillanatban felcsipogott a linkje. Eve elkomorodva vette fel. - Dallas. Most ne zavarjon. - Mindig örülök, ha hallom a hangod - kedveskedett kérlelhetetlenül Roarke. - Épp egy megbeszélés kejős közepén vagyok. - Akárcsak jómagam. Fél órán belül indulok a FreeStarra. - Elhagyod a bolygót? De... Hát, akkor jó utat. - Nem tudtam elkerülni. Három nap múlva visszajövök. Tudod, hogy érhetsz el. - Aha, tudom - és Eve akart még mondani mást is, ostobaságokat, magánügyeket. - Egy darabig nagyon elfoglalt leszek - szólalt meg ehelyett. Viszlát, ha majd visszajöttél.
- Ugorj be az irodádba, hadnagy. Mavis már nagyon sokszor keresett. Úgy tűnik, nem jelentél meg a legutóbbi ruhapróbán. Leonardo... nagyon zaklatott. Eve-nek nagy erőfeszítésébe került, hogy elengedje a füle mellett a Casto torkából feltörő kuncogást. -Jelenleg épp más jár az eszemben. - Hát nem mindannyian így vagyunk vele? De azért szakíts egy percet, és beszélj vele, drágám. A kedvemért. Zsuppoljuk ki végre azokat az embereket a házunkból. - Én már napokkal ezelőtt ki akartam rúgni mindenkit. De azt hittem, szereted, ha ennyi ember vesz körül. - Én meg azt hittem, a te bátyád - mormolta Roarke. - Micsoda? -Egy szakállas vicc. Nem, Eve, nem szeretem, ha körbevesznek azok az emberek. Van erre egy jó szó: mániákusuk. Épp most találtam meg Galahadet. Az ágy alá bújt. Valaki gyöngyökkel és piros nyilacskákkal díszítette fel. Ez mindkettőnk számára megalázó. Eve a nyelvébe harapott, hogy fel ne nevessen. Roarke viszont egyáltalán nem mulatott ilyen jól. - Most, hogy tudom, téged is az őrületbe kergetnek, jobban érzem magam. Kitesszük a szűrüket. - Gináld. Ó, és attól tartok, jövő szombatra neked kell elintézned pár apróságot, amíg távol vagyok. Summersetnél hagyom a listát. Most mennem kell, vár a taxi - és Eve látta, hogy Roarke odaint valakinek, aki a képernyőn kívül tartózkodik, majd újra Eve szemébe nézett. - Viszlát pár nap múlva, hadnagy. -Aha - és miközben Eve ezt elnyögte, a képernyő már el is sötétült. - Kibaszott jó utat. - Hát, a fenébe is, Eve. Ha sürgősen ki kell rúgnod a szabódat, vagy elvinni a macskát egy terapeutához, Peabody és én elintézzük ezt a csip-csup gyilkossági ügyet. Eve összeszorította a száját. - Csak szórakozzon velem, Casto! Minden idegesítő tulajdonsága ellenére Castót nagyon is jó ösztönökkel áldotta meg a sors. Redford nem fog a közeljövőben megtörni. Eve keményen dolgozott, hogy vallomásra bírja, és annak ellenére, hogy a kábítószer birtoklásának a bevallása némi megelégedettséggel töltötte el, a többszörös gyilkosság beismerése csak nem következett be. - Lássuk csak, jól értettem-e - állt fel Eve. Úgy érezte, ki kell nyújtóztatni a lábait. Töltenie kell magának egy kis kávét. - Pandora beszélt magának először a Züllöttségről. És mikor? - Mint ahogy azt már mondtam, másfél évvel ezelőtt, talán egy kicsit régebben - felelt jegesen a férfi, teljes önuralomról téve tanúbizonyságot. Tehát azt az utat választotta, hogy elviszi az ügy kábítószeres részét a gyilkosságok helyett. - Üzleti ügyben keresett fel. Vagyis kezdetben ezt állította. Felajánlott egy képletet, amivel szerinte forradalmasítani lehetett volna a szépségipart. - Gyönyörű. És nem említette meg, mennyire veszélyes vagy halálos.
- Akkor nem. Visszakoznia kellett, hogy beindíthassa az üzletet. Csak azt kötötte ki, hogy az ő neve alatt kerüljön forgalomba. - Megmutatta a képletet? -Nem. Mint azt már mondtam, bepalizott. Csak ígérgetett. A részemről kétségkívül rosszul ítéltem meg. Szexuálisan a rabja voltam, ő pedig könyörtelenül kihasználta a gyengeségemet. Ugyanakkor üzleti szempontból úgy gondoltam, érdemes megfontolnom az ajánlatát. Tablettaként szedte a szert. És lenyűgöző volt a hatás. A saját szememmel láttam, hogy sokkal fiatalabb és fittebb. Fokozta az energiáit és a szexuális éhségét. Ha jól árusítják, egy ehhez hasonló anyag irgalmatlanul nagy hasznot termelhet. Nekem pedig néhány üzleti szempontból kockázatos vállalkozás miatt nagy szükségem volt a pénzre. -Pénzt akart, tehát anélkül fizetett neki kisebbnagyobb összegeket, hogy teljes rálátása lett volna a helyzetre. - Egy darabig. Idővel egyre türelmetlenebbé és követelőzőbbé váltam. Kezdtem gyanítani, hogy a maga útját járja, vagy lepaktált valaki mással. Ezért magam tettem egy próbát. - Megkóstolta a szert? Eltartott egy ideig, mire megérkezett a válasz, mintha., a férfi csak keresgélné a megfelelő szavakat. - Amikor aludt, elcsentem a kulcsát, és kinyitottam aj ládikát, amiben a tablettáit tartotta. Hogy megvédjem a befektetésemet, kivettem pár szemet, és elvittem analizáltatni. - És mikor lopta ki azokat a tablettákat, hogy védje a befektetését? -A lopás ténye nem bizonyított - vágott közbe az ügyvéd. - Az ügyfelem jóhiszeműen fizetett a termékért. - Oké, akkor máshogy fogalmazok. Mikor határozta el, hogy nagyobb figyelmet szentel a befektetésének? - Úgy hat hónappal ezelőtt. Elvittem a mintát kémiai analízisre, és fizettem, hogy csak velem közöljék az eredményt. - És megtudta... Redford hallgatott, és a kezét tanulmányozta. -Megtudtam, hogy rendelkezik mindazon tulajdonságokkal, amiket Pandora megígért. Habár bizonyos mellékhatásai miatt automatikusan kábítószernek minősülne. És hosszas szedése akár halált is okozhat. - És mivel maga egy tisztességes ember, elkönyvelte a veszteséget és kiszállt az üzletből. - Tisztességesnek lenni nem kifizetődő - jegyezte meg jóindulatúan Redford. - És meg kellett védenem a befektetésemet. Elhatároztam, kutatni fogok, hogy mivel lehetne enyhíteni vagy megszüntetni a nemkívánatos mellékhatásokat. Szerintem teljesen vagy nagy részben el tudtuk volna érni így is a kívánt hatást. - Ezért hát Jerry Fitzgeraldot használta kísérleti nyúlként. -Tévedésnek bizonyult. Talán én voltam túl hiszékeny, amikor Pandora egyre több pénzt kért, miközben azzal áltatott, hogy hamarosan kiléphetünk a termékkel a nagyközönség elé. Én meg akartam előzni, és tudtam,
hogy erre Jerry a legalkalmasabb. Ö egyetértett, persze a megfelelő díjazás fejében, hogy kipróbálja az emberei által finomított változatot. Folyadék formájában. A tudomány néha elkövet bizonyos hibákat, hadnagy. A kábítószertartalma megmaradt a szernek, méghozzá nagyon is erősen, csakhogy erre későn jöttünk rá. - És végzetesnek bizonyult? - Látszólag. Persze a folyamat lelassult, de még így is attól féltem, hosszú távon halálhoz vezethet. A lehetséges mellékhatásokról hetekkel ezelőtt tájékoztattam Jerryt. - Mielőtt vagy miután Pandora rájött, hogy ki akarja játszani? -Attól tartok, utána, csak utána. Szerencsétlen módon Pandora és Jerry szakmájukból kifolyólag összefutottak. Pandora elejtett néhány szót a Justinhoz fűződő, régebbi viszonyáról. Én másodkézből úgy értesültem, hogy erre Jerry az arcába vágta a mi kis üzleti tervünket. - Ezt pedig Pandora nem fogadta kitörő lelkesedéssel. - Természetesen őrjöngött. A kapcsolatunk abban az időben meglehetősen bizonytalan alapokon nyugodott. Én épp akkor szereztem egy példányt az Örökvirágból, és eltökéltem, hogy kiiktatom a szer minden mellékhatását. De nem azzal a szándékkal, hadnagy, hogy egy végzetes kábítószert dobjak piacra. Ezt a feljegyzéseim is igazolják. - Ezt majd a kábítószer-ügyosztály nyomozói ellenőrzik. Pandora megfenyegette magát? -Pandora élt-halt a fenyegetésekért. Hozzájuk volt szokva. Én viszont úgy éreztem, a helyzetemből kifolyólag figyelmen kívül hagyhatom, habár azért számon tartottam őket - és ez alkalommal jóval magabiztosabban mosolygott. - Tudja, ha túl messzire megy, akkor a képletet ismerve tönkretehettem volna. De egyelőre semmi okom nem volt, hogy ártsak neki. - Bizonytalan volt a kapcsolatuk, ennek ellenére elment hozzá aznap éjjel. - Azt reméltem, kompromisszumot köthetünk. Épp ezért javasoltam, hogy Justin és Jerry is jöjjenek. - Lefeküdtek egymással. - Gyönyörű, kívánatos asszony volt. Igen, valóban le! feküdtünk. mr - A birtokában voltak a tabletták. -Valóban. Mint már említettem, egy dobozkában tartotta az öltözőszekrényében - mosolygott. - Mégpedig azért említettem, mert feltételeztem, és amint azt a mellékelt ábra mutatja: jogosan, hogy a robotkém kimutatja az anyag nyomait a szervezetében. Bölcs döntésnek látszott, hogy elébe megyek az eseményeknek. Semmi mást nem tettem, csupán együttműködtem a hatóságokkal. - Könnyű úgy együttműködni, ha közben tudja, nem fogok találni semmiféle tablettát. Miután meghalt, maga visszament a dobozért. Védte a befektetését. Ha nem marad versenytársa, magáé az egész haszon. - Miután elhagytam a házát, már nem mentem viszsza. Nem volt rá okom. A termékem ennél sokkal többet
ért. - Ezeknek a termékeknek egyikét sem lett volna képes legálisan a piacra dobni, és maga ezt nagyon is jól tudta. De az utcán Pandora verziója sokkal nagyobb profitot eredményezett volna, mint a maga finomított, felvizezett, és sokkal kevésbé hatékony szere. - Ha folytathattam volna a kutatást, a kísérleteket... -És több pénzt szerzett volna? Már több mint háromszázezret nyomtak a markába. Már így is figyelemre méltó költségeket halmozott fel, miközben szerzett egy példányt a növényből, fizetett a kutatásokért, a kísérletekért, és fizetett Fitzgeraldnak is. Szerintem égett a vágytól, hogy ennyi kiadás mellett már némi bevételre is szert tegyen. Mennyit várt Jerry tol egy szállítmányért? - Jerryvel üzleti megállapodást kötöttünk. - Tízezer adagonként - vágott közbe Eve, és figyelte, ahogy ezzel a férfi elevenjébe talál. - Háromszor utalt át ekkora összeget két hónap alatt a Starlight állomáson bejegyzett számlájára. belé zámláj - Egy befektetésben... - kezdte Redford. - Először rászokatt pett a dílerek :aAf Slenf maJd kihasználta. Ezzel Mr. Redford. Erre az ügyvéd elkezdte csavarni a szót, és a drogüzletből két befektetőtárs közötti üzleti megállapodást kanyarított. -Kapcsolatokra volt szüksége. Utcai kapcsolatokra. Boomer pedig imádta a pénzt. De eltűnt egy időre, szerette volna maga is kipróbálni az új szert. Hogy jutott hozzá a képlethez? Maga ezen a ponton elég óvatlannak bizonyult. - Nem ismerek semmiféle Boomert. - Látta, amikor a bárban tépte a száját. Nagy üzletet akart kötni, de a saját szakállára. És amikor szobára vitte Hetta Moppettet, nem lehetett benne biztos, mennyit árult el neki. De amikor észrevette, és menekülni kezdett, magának lépnie kellett. -Rossz nyomon jár, hadnagy. Nem ismerem ezeket az embereket. - Talán azért ölte meg Hettát, mert pánikba esett. Talán nem is akarta megölni, de amikor látta, hogy meghalt, el kellett tüntetnie a nyomait. Túl sok áldozattal járt az üzlet. Talán elárult valamit a halála előtt, talán nem, mindenestre eljutott Boomerhez. Szerintem mire idáig fajultak a dolgok, élvezni kezdte, ahogy összezavarta maga mögött a nyomokat. Először megkínozta, majd kivégezte. De annyira önteltté vált, hogy nem kutatta át olyan gondosan a lakását, mint én. Eve felállt az asztal mellől, és körbejárta a helyiséget. - És szembekerült egy óriási problémával. A rendőrség talált az anyagból, megszerezte a képletet is, és Pandora kezdett kicsúszni a kezei közül. Milyen lehetőségei maradtak? - támaszkodott Eve az asztalra, és közelebb
hajolt Redfordhoz. - Mit tehet egy üzletember, amikor látja, hogy a befektetései és a remélt profit elszáll a semmibe? - Pandorával befejeztem az üzletelést. - Aha, befejezte. Okos húzás volt, hogy odacsalta Leonardóhoz. Maga okos fickó. Pandora már így is berágott Mavisre. Ha ott végez vele, ezzel azt a képzetet kelti, hogy Leonardónak is elege lett. Ha ott találja, vele is végez, csak mert eddigre rákapott a dolog ízére. De nem találta, és ez megkönnyítette a dolgát. Az pedig még inkább, hogy egyszer csak besétált Mavis, így egyúttal talált egy bűnbakot is. Redford lélegzete kissé felgyorsult, ennek ellenére nyugodt maradt. -Amikor utoljára láttam Pandorát, még élt, őrjöngött, és a dühét mindenáron ki akarta tölteni valakin. Ha nem Mavis Freestone ölte meg, akkor lefogadom, hogy Jerry Fitzgerald tette. Eve érdeklődve tolta hátra a székét, és előrehajolt. - Valóban? És miért? -Ki nem állhatták egymást. Versengtek. Az adott helyzetben élesebben, mit előtte bármikor. Pandora a csúcson volt, és Justint is vissza akarta csábítani magához. Ezt Jerry valahogy nem nézte jó szemmel. És... - mosolyodott el - Jerry ültette a bogarat a fülébe, hogy menjen el Leonardóhoz, és számoljon le vele. Ez új, vonta fel Eve a szemöldökét. - Csakugyan? - Miután Ms. Freestone elment, Pandora ideges volt és ingerült. Jerry látszólag élvezte a helyzetet, és tény, hogy kapott pár ütést. Ö heccelte fel Pandorát. Mondott valami olyasmit, hogy ő bizony nem tűrné, hogy így megalázzák. Mármint, ha Pandora helyében lenne. És el kellene mennie Leonardóhoz, hogy megmutassa, ki is az úr valójában. Majd elejtett egy apró szúrást, hogy Pandora képtelen megtartani a férfiakat maga mellett, mire Justin gyorsan kituszkolta Jerryt. Redford beszéd közben egyre szélesebben mosolygott. -Tudja, mindketten lenézték Pandorát. Az nyilvánvaló, hogy Jerry miért. Justin pedig azért, mert elárultam rieki, hogy Pandora a drogok miatt viselkedik úgy, ahogy. Teljes mértékben. Én pedig érzelmileg nem voltam érint ve egyik játékosnál sem. Csak lefeküdtem Pandorával. Csak szex volt köztünk, semmi egyéb, hadnagy. És üzlet. Eve bekopogott az ajtón, ami mögött Casto éppen Jerryt hallgatta ki. Amikor Casto kidugta a fejét, Eve benézett mellette, és szemügyre vette az asztal mögött ülő nőt. - Beszélnem kell vele. - Kezd kimerülni. Ma már nem folytathatjuk sokáig a kihallgatását. Az ügyvédje így is egyre gyakrabban emeli fel a hangját, hogy tartsunk egy kis szünetet. - Beszélnem kell vele - ismételte meg Eve. - Hogy viselkedett vele ebben a körben?
- Keményen. - Oké, akkor én majd lazítok a gyeplőn - siklott be Eve a szobába. Amikor alaposabban szemügyre vette, rádöbbent, hogy Jerry még mindig szánalmasan fest. Nyugtalanul kapkodta a tekintetét, és a szemeit sötét karikák vették körül. Az arca nyúzott volt, a keze remegett. Mintha öszszetört volna a szépsége. Csak árnyéka volt korábbi önmagának. - Kér valamit enni? - kérdezte halkan Eve. - Nem - nézett körbe Jerry. - Haza akarok menni. Justint akarom. - Meglátjuk, össze lehet-e hozni egy találkozást. Meg lehet szervezni - töltött Eve egy pohár vizet. - Miért nem iszik egy kortyot? Pihenjünk egy percet - kulcsolta Eve Jerry remegő kezeit a pohár köré, és segített azt a szájához emelni. - Nagyon durva helyzetbe került. A bocsánatát kell kérnem. Nem kaphat semmit, amivel enyhíteni tudná az elvonási tüneteit. Még nem tudunk eleget, és lehet, hogy csak rosszat tennénk, ha adnánk valamit. -Jól vagyok. Semmi bajom. - Pechje van - ült le Eve egy székre. - Redford keverte bele ebbe az ügybe. Ezt ő is beismerte. - Semmi bajom - ismételte meg Jerry. - Csak kimeHalbatatlan a halálban rültem. Kellene egy kicsi az italomból - nézett fel reménykedve, szánalmasan Eve-re. Nem kaphatnék egy keveset, csak hogy élénkítsem a figyelmem? -Maga is tudja, hogy ez mennyire veszélyes, Jerry. Tudja, mit művel magával az a szer. Ügyvéd úr, Paul Redford jegyzőkönyvben is elismerte, hogy ő adta az első adagot Ms. Fitzgeraldnak egy lehetséges üzletkötés ürügyén. Feltevéseink szerint Jerry nem volt a tudatában a mellékhatásainak. Pillanatnyilag nem akarjuk kábítószer fogyasztásának a vádjával letartóztatni. Eve reményei beigazolódtak. Az ügyvéd szemmel láthatólag megkönnyebbült. - Akkor hát, hadnagy, szeretném indítványozni a védencem szabadon bocsátását és átszállítását egy rehabilitációs intézetbe. - Ha ez önkéntes, akkor meg fogom tenni a megfelelő lépéseket. Az ügyfelének mindössze annyit kell tennie, hogy együttműködik velem, és segít lezárni a Redfordügyet. - Ha együttműködik, elejtik az ellene felhozott összes, kábítószerrel kapcsolatos vádat? - Maga is tudja, ügyvéd úr, hogy nem tehetek efféle ígéretet. Habár javasolhatom, hogy mentsék fel a birtoklás és a terjesztés vádja alól. - És Justin? Őt is elengedik? Eve visszanézett Jerryre. A szerelem páratlan teher, gondolta. - Belekeveredett a terjesztésbe? -Nem. Épp hogy engem is ki akart rántani az ügyből. Amikor rájött, hogy... függő vagyok, el akart vinni a rehabba, hogy többé ne kelljen innom azt az italt. De szükségem volt rá. Abba akartam hagyni, de szükségem volt rá. -Azon az éjjelen, amikor Pandora meghalt, történt
egy kis veszekedés. - Pandora körül mindig történt valami veszekedés. Kiállhatatlan volt. Azt hitte, visszaszerezheti Justint. Az a kurva egyáltalán nem törődött vele. Csak engem akart bántani. És őt. - De ugye Justin nem akart visszamenni hozzá. Vagy igen, Jerry? -Épp annyira gyűlölte Pandorát, mint én - emelte Jerry a szájához gyönyörűen manikűrözött körmeit, és rágni kezdte. - Boldogok voltunk, amikor meghalt. -Jerry... - Nem érdekel - robbant ki a nő, és egy elvadult pillantást vetett az ügyvédjére, aki hiába próbálta lecsillapítani. - Rászolgált a halálra. Mindent magának akart, azzal viszont soha nem törődött, milyen áron szerzi meg. Én vezettem volna Leonardo divatbemutatóját, ha nem jön rá, mennyire akarom. Erre elcsábjtotta, csak azért, nehogy én kapjam meg a munkát. Pedig az nekem járt volna, egyesegyedül csak nekem. Éppúgy, mint ahogy Justin is. Mint ahogy a kábítószer is. Erőssé, gyönyörűvé és kívánatossá teszi az embert. És amikor valaki vesz majd belőle, rám gondol majd. Nem rá, hanem rám. -Justin is magával ment Leonardóhoz aznap éjjel? - Hadnagy, mi ez? - Csak egy kérdés, ügyvéd úr. Magával ment, Jerry? -Nem, természetesen nem. Mi... mi nem jártunk ott. Ittunk egy italt. Utána pedig hazamentünk. -Ugye kigúnyolta Pandorát? Tudta, hogy kell vele szemben viselkedni. Biztosan tudta, hogy ezek után Leonardóra veti majd magát. Redford felhívta? Ö súgott, mikor ment el otthonról Pandora? - Nem, nem tudom. Teljesen összekavar. Nem kaphatnék valamit? Szükségem lenne az italomra. - Aznap éjjel ívott belőle. Erősnek érezte magát. Elég erősnek ahhoz, hogy megölje Pandorát. A halálát kívánta. Mindig is az útjában állt. És a tabletták sokkal erősebbek. Hatásosabbak voltak a maga italánál. Meg akarta szerezni a tablettákat, Jerry? - Igen, meg. Pandora a szemeim előtt vzk egyre fiatalabbá. Soványabbá. Nekem figyelnem kellett minden egyes kibaszott falatra, amit megettem, de ő... Paul azt állította, hogy talán sikerül elvenni tőle. Justin pedig felszólította, hogy maradjon távol tőlem. De Justin ezt nem érthette. Nem értette, hogy éreztem magam. Halhatatlannak - jelentette ki rémítő mosollyal az arcán. - Az embert eltölti a halhatatlanság érzése. És az Isten szerelmére, elég hozzá csak egy pohár. - Tehát maga kiszökött a hátsó ajtón, és Leonardóhoz ment. Azután mi történt? - Nem így volt. Összezavarodtam. Kellett valami. - Felvette a sétapálcát és megütötte? Megverte? - A halálát akartam - hajtotta Jerry a fejét zokogva az asztalra. - A halálát akartam. Segítsen rajtam, az Isten szerelmére. Bármit elmondok, amit hallani akar, csak segítsen rajtam.
- Hadnagy, amit az ügyfelem fizikai vagy lelki kényszer hatására állít, a nyomozás folyamán felhasználhatatlan. Eve elnézte a zokogó asszonyt, majd a linkje után nyúlt. -Hívják az MT-t - parancsolta. - És intézzék el, hogy Ms. Fitzgeraldot kórházba szállítsák. Őrizet mellett. Tizenkilencedik fejezet - Miért nem tartóztatod le? - tört ki Casto, és szemei elsötétültek az indulattól. - Hiszen megkaptad azt a kibaszott beismerő vallomást. - Ez nem nevezhető beismerő vallomásnak - javította ki Eve. Fáradt volt, halálosan fáradt, és undorodott önmagától. - Ezt még folytatni fogja. -Jézus Krisztus, Eve. Jézus Krisztus - járkált fel és alá Casto az egészségügyi központ csíramentes csempéin, mintha csak a dühét akarná kisétálni magából. - Hiszen te sztárt csináltál belőle. - Egy fenét csináltam - és Eve fáradtan próbálta kimasszírozni a fejfájást a bal halántékából. Figyeljen, Casto. A jelenlegi állapotában azt is bevallotta volna, hogy saját kezűleg verte a szegeket Krisztus tenyerébe, ha kábítószert ígérek neki. És ha ezt teszem, akkor az ügyvédei már az előzetes meghallgatáson szét fognak tépni. - Nem kell az előzetes meghallgatás miatt aggódnod - lépett el Peabody mellett, aki Eve-nek háttal állt. - A torkának kellett volna ugranod, mint ahogy ezt egy rendőrtől elvárják, ha gyilkossági ügyben nyomoz. Ezzel szemben ellágyultál. Fenemód megsajnáltad. - Ne dörgöld az orrom alá, milyen voltam - jelentette ki Eve nyugodtan. - És arra se figyelmeztess, hogy kell eljárni. Én vezetem a nyomozást, Casto, szóval húzzon el a búsba. Casto végigmérte. - Nem kívánhatod, hogy a te fejeddel gondoljam végig ezt a döntést. - Fenyegetsz? - hajolt előre Eve, mint egy támadásra készülő bokszoló. - Menj, és tedd, amit tenned kell. A javaslatom még áll. Jerry megkapja a szükséges orvosi kezelést, habár Isten tudja, mennyire fog neki rövid távon használni. Utána megint kihallgatjuk. Amíg meg vagyok győződve róla, hogy orientált és döntésképes, nem fogjuk letartóztatni. Eve látta, hogy Casto próbálja visszafogni magát. És azt is, hogy ez mekkora erőfeszítésébe kerül. De nem érdekelte. -Eve, megkaptad az indítékot, megkaptad az alkalmat és a vizsgálat eredményét, amivel próbálták megállapítani, képes lenne-e elkövetni a gyilkosságot. És a kérdéses bűncselekményt igenis, hogy képes lett volna elkövetni. A saját bevallása szerint is befolyás alatt állt, és gyűlölte Pandorát. Mi a fenét akarsz még ezenkívül? - Azt akarom, hogy nézzen a szemembe, józanul nézzen a szemembe, és úgy mondja, hogy ő követte el a gyilkosságokat. Azt akarom, hogy elmondja, hogyan tette. Amíg ez nem következik be, várunk. Mert egyvalamit el kell mondanom neked, te forrófejű. Képtelenség, hogy egyedül tette. Hatalmas képtelenség, hogy az összes áldozatot a saját apró kezecskéivel intézte el. - Miért? Mert nő? - Nem, hanem azért, mert őt nem motiválja a pénz.
A szenvedély, a szerelem, a gyűlölet, az igen. Talán féltékenységi rohamában megölte Pandorát, de nem hinném, hogy a többieket is ő intézte volna el. Legalábbis nem segítség nélkül. Támogatás nélkül. Tehát várunk, újra kihallgatjuk, és rákényszerítjük, hogy Redfordra mutasson. Vagy Youngra. Vagy mindkettőre. Akkor lesz csak minden elkövető a markunkban. - Szerintem rossz úton jársz. - Figyelj csak - vágott vissza fürgén Eve. - Panaszolj be, sétálj egyet, vagy játssz seggrepacsit, de tűnj el a szemem elől. Casto szeme indulatosan megvillant, de hátrált egy lépést. - Kimegyek és lehűtöm magam. Elviharzott, és közben alig vetett egy pillantást a csendben álldogáló Peabodyra. - A barátod ma éjjel veszített egy kicsit a vonzerejéből - jegyezte meg Eve. Peabody közölni akarta, hogy ugyanez a parancsnokára is igaz, de idejében visszanyelte a nyelvét. - Mindannyian hatalmas nyomás alatt állunk, Dallas. Castóra ez különösen igaz. - Tudod mit, Peabody? Számomra az igazság többet jelent, mint egy csillagot a személyi lapomon vagy kapitányi sráfokat az egyenruhámon. És ha most a szerelmed után akarsz rohanni, hogy ápold az egóját, senki sem fog visszatartani. Peabody összeszorította az állkapcsát, de a hangja nyugodt maradt. - Én nem megyek sehová, hadnagy. - Remek. Akkor csak maradj itt, és játszd a mártírt, mert én... - hallgatott el Eve a szóáradat közepén, és viszszafojtotta a lélegzetét. - Bocsánat. Csak tudod, rajtad kívül nincs itt más, akit hibáztathatnék, Peabody. - Ez is része a munkaköri leírásomnak? Hadnagy. - Mindig készen állsz a megfelelő válasszal. Kezdelek ezért megutálni - és Eve megnyugodva a társa vállára helyezte az egyik kezét. - Bocsánatot kérek, mert megbántottalak, és kellemetlen helyzetbe hoztalak Casto előtt. A magánélet és a hivatalos lét sohasem keverednek jól egymással. - Tudom kezelni. Rosszul tette, hogy így rád vetette magát. Meg tudom érteni, hogy érez most, de ez akkor sem mentség. - Talán nem - dőlt neki Eve a falnak, és lehunyta a szemét. - De egy dologban igaza volt, és ez nem hagy nyugodni. Nincs meg a kellő gyomrom ahhoz, amit Fitzgeralddal kellett művelnem a kihallgatás során. Beledöngöltem a földbe, kegyetlenül megforgattam, mialatt csak szenvedett. De megtettem, mert ez a munkám, és elvárták tőlem, hogy rá vessem magam, mint vadász az űzött vadra. És pontosan ezt is csináltam. Eve kinyitotta a szemét, és metsző pillantást vetett az ajtóra, ami mögött Jerry Fitzgerald feküdt enyhén lenyugtatózva. - És időnként, Peabody, ez a munka nem más, mint egy hatalmas szívás. - Igen, hadnagy - és Peabody most először érintette meg Eve karját. - Éppen ezért végzi annyira jól a dolgát.
Eve szóra nyitotta a száját, de hirtelen kirobbant belőle a kacagás. - A fenébe is, Peabody, nagyon kedvellek. - Én is kedvellek - és Peabody kivárt egy szíwerésnyit. - Mi a gond velünk? Eve kissé felvidulva ölelte át Peabody izmos vállát. - Menjünk és együnk valamit. Ma éjjel Fiztgerald már nem megy sehová. De ebben Eve tévedett. A hívás mély, álomtalan álomból ébresztette fel, kevéssel hajnali négy előtt. Káprázott a szeme, és nyelve megduzzadt attól a kis bortól, amit Leonardo és Mavis unszolására fogyasztott el az este. Megköszörülte a torkát, és a link után nyúlt. - Dallas. Krisztusom, hát senki sem alszik ebben a városban? - Én is sokszor felteszem magamnak ezt a kérdést hallatszott egy bizonytalanul ismerős hang, és a képernyőn feltűnt a hozzá tartozó arc is. Eve próbálta előkotorni a megfelelő információkat az agya hátsó zugából. - Doktor... a pokolba is, Ambrose? - emelkedett felszínre fokozatosan a név az emlékei közül. Ambrose egy nyurga nő volt, aki a városi drogelvonó központot vezette. Ősei között mindenféle bőrszínű embereket meg lehetett találni. - Ott van még? Fitzgerald helyrejött már? -Nem egészen, hadnagy. Támadt egy kis gondunk. Fiztgerald ápolt elhalálozott. - Elhalálozott? Mit ért azon, hogy elhalálozott? -Azt, amit a szó jelent - felelt Ambrose kedvesen mosolyogva. - Úgy tűnik, gyilkosság történt, hadnagy. Azt hiszem, a maga számára ismerős ez a kifejezés. - De hogy a fenébe? Összeomlott az idegrendszere, vagy kiugrott azon a kibaszott ablakon? -Amennyire meg tudjuk állapítani, túllőtte magát. Rátette a kezét arra az adag Züllöttségre, amire szükségünk volt a helyes kezeléshez. Bevette az egészet, és még rászedett a mellette tárolt szerekből is. Sajnálom, hadnagy, de vége. Nem tudjuk újraéleszteni. Amikor megérkezik a csoportjával, majd elmondom a részleteket. - Még szép, hogy elmondja - csattant fel Eve, és bontotta az összeköttetést. Eve először a testet vizsgálta meg, mintha csak arról akart volna meggyőződni, hogy nem egy végzetes félreértés áldozata. Jerry ágyban feküdt, színkóddal ellátott kórházi hálóinge kissé lötyögött a testén. Világoskék, tehát most még csak a kezelés első szintjén állt. De soha nem kerül már át a másodikra. A szépség és a semmi máshoz nem hasonlítható titokzatosság visszatért csontfehér arcára. A szeme alól eltűntek az árnyékok, és a szája szélén is kisimultak a ráncok. Elvégre a halál nem véletlenül végső megnyugvás. A mellkasán halványan látszottak az égési sérülések, ahol az újraélesztő csapat próbálta sokkolni, és a kézfején is ki lehetett venni az infúzió helyét. Eve az orvosok szeme láttára vizsgálta meg, de nem talált olyan sérülést, amiből erőszakra
következtethetett volna. Eve úgy vélte, olyan boldogan halt meg, mint ahogy élt. -A halál oka? - kérdezte tömören, ellentmondást nem tűrő hangon. - Züllöttség és abból ítélve, ami még hiányzik, morfium és szintetikus Zeus keveréke. A robotkém majd megerősíti. - Zeust tartanak a rehabban? - temette Eve a tenyerébe az arcát. -Jézusom. - Csak kutatási és rehabilitációs céllal - jelentette ki keményen Ambrose. - A pácienseinknek lassú, orvosilag ellenőrzött megvonásra van szükségük. - Akkor hol a pokolban maradt most az orvosi ellenőrzés, doktor? - Ms. Fitzgeraldot lenyugtatóztuk. Úgy véltük, reggel nyolc előtt nem nyeri vissza az eszméletét. Ez volt a feltevésünk, de sajnos még nem volt időnk kiismerni a Züllöttség tulajdonságait, és azt, hogy a szervezete miként reagál a beadott nyugtatókra. - Tehát felkelt, elsétált a drogszekrényig, és kiszolgálta magát. - Valami ilyesmi - és Eve hallotta, ahogy Ambrose a fogait csikorgatja. - És mi van a biztonságiakkal? Mi van a nővérekkel? Talán menet közben láthatatlanná vált? - Ellenőrizheti. A maga kollégája őrködött. -Biztos lehet benne, hogy ellenőrizni is fogom, dr. Ambrose. Ambrose erre ismét összeszorította a fogait, majd felsóhajtott. -Figyeljen, nem akarom, hogy magát hibáztassa, hadnagy. Néhány órával ezelőtt akadt egy kis problémánk. Az egyik erőszakos hajlamú betegünk letépte a szíjakat, amivel lekötöztük, és rátámadt a főnővérre. Néhány percig mindenki nagyon el volt foglalva, és az a rendőr is segített, akit itt hagyott őrségben. Ha nem segít, akkor a főnővér most nem a törött bordáit és a sípcsontját babusgatná, hanem kézen fogva állna odafent Ms. Fiztgeralddal a Mennyek Kapuja előtt. - Sűrű éjszakája volt, doktor. - Hát nem olyan, mint amit egyhamar át szeretnék újra élni - túrt bele göndör, rozsdaszínű hajába Ambrose. - Figyeljen, hadnagy, ez az intézet makulátlan hírnévnek örvend. Segítünk az embereken. Ha elveszítünk egyet, az éppen olyan tetű érzés nekünk, mint magának. A francba, hiszen aludnia kellett volna. És az ajtaja elé állított rendőr sem hagyta el tizenöt percnél hosszabb ideig az őrhelyét. - Egyeztessük újra az időpontokat - pillantott le Eve Jerryre, és próbálta lerázni a vállairól a felelősség súlyát. Mi a helyzet a biztonsági kamerákkal? -Nincsenek biztonsági kamerák. Hadnagy, el tudja képzelni, mi történne, ha kiszivárognának a felvételek, és a média megtudná, hogy a város mely híres személyei tartoznak a betegeink közé? A személyiségi jogok védelme gúzsba köti a kezeinket. - Remek. Nincsenek biztonsági felvételek. Senki sem
látta az utolsó útját. Hol a drogszekrény, ahol túllőtte magát? - Ebben a szárnyban, csak egy szinttel lejjebb. - Hogy a pokolba jutott el odáig? -Ezt, hadnagy, nem tudom megmondani. Továbbá azt sem, hogy kódolta ki a zárat. Nem csak az ajtón, de a szíjakon is, amikkel lekötöztük. Ennek ellenére megtette. A takarítók találtak rá munka közben. Az ajtó nyitva. - A zár vagy maga az ajtó? - Az ajtó - erősítette meg Ambrose. - Akárcsak két szekrény. Ms. Fitzgerald a padlón hevert holtan, mint egy császár. Természetesen próbálkoztunk a szokásos eljárással, hogy újraélesszük, de inkább csak formalitásból. Nem maradt remény. - Mindenkivel beszélni akarok, aki ebben a szárnyban tartózkodott, a betegekkel éppúgy, mint a személyzet tagjaival. -Hadnagy... - Bassza meg a magánélethez való jogot, doktor. Felülbírálom. És az éjszakai ügyeletesekkel is találkozni akarok - és amikor Eve letakarta a holttestet, átcikázott rajta a szánalom. - Bejött valaki? Nem próbálták meglátogatni? Nem érdeklődtek a hogyléte felől? - Erről a nővér tud felvilágosítással szolgálni. -Akkor kezdjük a nővérrel. Addig gyűjtse össze a többieket. Van valahol egy szabad szoba, ahol lefolytathatom a kihallgatásokat? - Használhatja az irodámat - nézett vissza Ambrose a testre, és a fogai között sziszegte: - Gyönyörű nő. Fiatal, híres és szerencsés. A gyógyszerek gyógyításra valók, hadnagy. Meghosszabbítják az életet, és javítják a minőségét. Csillapítják a fájdalmat, és megnyugtatják a zaklatott idegeket. Nagyon keményen szoktam erre gondolni, amikor a saját szememmel látom, ezen kívül mi mindenre képesek még. Ha engem kérdez, márpedig nem fog, akkor azt mondom, hogy ez a vég benne volt az első korty kék italában. -Igen, de sokkal hamarabb elérte, mintsem kellett volna. Eve kilépett a szobából, és Peabodyt pillantotta meg a folyosón. - Casto? - Már beszéltünk. Úton van ide. -Ez egy fatális véletlen, Peabody. Lássuk, hogy tudunk belőle jóvá tenni valamit. Nézze a szobát... Hé, maga - vette észre a rendőrt a folyosó végén, aki elhagyta az őrhelyét. Úgy mutatott feléje az ujjával, mintha fel akarná nyársalni. Látta, hogy a rendőr összerezzent. Eve azzal is kieresztett egy kis gőzt, hogy jól letolta. Azt viszont nem akarta, hogy fegyelmi eljárássá fajuljanak az események. Viszont ezt nem árulta el, hagyta izzadni az egyenruhást. A dörgedelmek végeztével szemügyre vette a rendőr kulcscsontján éktelenkedő, csúnya karmolást. - Ezt az a beteg csinálta?
- Igen, uram, mielőtt lekötözhettük volna. - Nézéssé meg valakivel, az Isten szerelmére. Elvégre kórházban van. És azt akarom, hogy biztosítsa ezt az ajtót. Ezúttal képes lesz végrehajtani a feladatot? Egy lélek se ki, se be. -Igen, hadnagy - és úgy vágta vigyázzba magát, mint egy kiskutya, amin korbáccsal vertek végig. Eve a fejét csóválta: a rendőr épp hogy elég idős volt ahhoz, hogy nyilvánosan vegyen magának egy sört valamelyik utcai árustól. - Maradjon az őrhelyén, amíg nem küldök valakit, aki leváltja. Majd sarkon fordult, és intett Peabodynak, hogy kövesse. - Ez mindig elrontja a kedvem - jegyezte meg Peabody halkan. - Sokkal jobban szeretem, ha behúznak nekem egyet, mintha megmossák a fejemet. - Ezt megjegyeztem. Casto, boldog lennék, ha csatlakozna hozzánk. Casto egy gyűrött inget viselt, mintha ébredés után azt kapta volna hirtelen magára, ami először a kezébe akadt. Eve ismerte ezt az érzést. Az ő ruhája is úgy festett, mintha valaki egy héten keresztül zsebre gyűrve hordta volna. - Mi a fene történt itt? - Éppen ezt próbáljuk kideríteni. Dr. Ambrose irodájában fogunk berendezkedni. Egyszerre fogjuk kikérdezni a személyzet érintett tagjait. A betegek esetében pedig szobáról szobára járunk majd. Peabody. Ettől a pillanattól kezdve rögzítsen minden egyes elhangzott szót. Peabody egy szó nélkül húzta elő a felvevőjét, és felcsíptette a kabátja hajtókájára. - Felvétel indul, hadnagy. - Eve Dallas hadnagy. Kikérdezzük Jerry Fitzgeraki halálával kapcsolatban a lehetséges szemtanúkat - pillantott az órájára, és a felvétel kedvéért hangosan is elmondta a dátumot és a pontos időt. -Jelen van még Jaké T. Casto hadnagy a kábítószer-alosztályról és Delia Peabody rendőrtiszt, aki ideiglenesen Eve Dallas társa. A kihallgatás helye dr. Ambrose irodája, a Belvárosi Kábítószer-elvonó Központban. Dr. Ambrose, kérem, küldje be a főnővért. És maga is maradjon bent, doktor. - Hogy a fenébe halhatott meg? - követelőzött Casto. -A szervezete egyszerűen feladta? Hogyan? - Bizonyos mértékben. Menet közben majd tájékoztatom. Casto mondani akart valamit, de aztán uralkodott magán. -Lehet itt kávét kapni, Eve? Nem maradt időm, hogy igyak egyet. - Próbálja meg ott - mutatott Eve a hüvelykujjával egy falba épített autoséf felé, majd elfoglalta helyét az asztal mögött. Nem lett sokkal jobb. Délre Eve személyesen kikérdezte az összes alkalmazottat, akik a kérdéses időpontban az
épületben tartózkodtak, és minden egyes alkalommal hasonló eredményre jutott. A 6027-es szobában a beteg letépte magáról a szíjakat, melyekkel az ágyhoz kötözték, megtámadta a főnővért, és elszabadult a pokol. Amit megtudott, abból kiderült, hogy az emberek összeszaladtak a folyosón, és Jerry szobája tizenkéttizenöt perc hoszszan őrizetlenül maradt. Egy elszánt asszonynak ez az idő több mint elég arra, hogy kiszabaduljon. De vajon miből tudta, merre kell keresnie a drogot, és hogy jutott el odáig? - Talán a személyzet egy tagja szólta el magát a szobájában - lapátolta magába a főzeléket Casto, ebédszünetben a kórház éttermében. - Ha feltűnik valami új anyag, mindig megindul a sugdolózás. Nem kell Einsteinnek lenni, hogy kitaláljuk: a főnővér vagy a nővérek erről beszélgettek. Fítzgerald pedig nyilvánvalóan nem volt annyira kába, mint azt hitték. Meghallotta őket, és amikor elérkezettnek látta az időt, elindult beszerezni az adagját. Eve egyszerre próbálta megemészteni ezt a teóriát és a csirkefasírtot. - Hihető. Valahonnan hallani kellett róla. És elszánt volt, valamint okos. Elhiszem, hogy megtalálta a módját, hogy juthat le észrevétlenül egy emelettel lejjebb. De hogy a pokolba jutott át a zárakon? Honnan ismerte a kódot? Ezen Casto is elgondolkodott, miközben nyelte az ebédjét. Egy férfinak hús kell, a fenébe is. Jó, véres hús. Úgy érezte, ebben az átkozott kórházban meg akarják mérgezni. - Nem szerezhette meg valahonnan a mesterkódot? tűnődött Peabody, miközbeg villájára szúrt egy zöld salátalevelet. - De az is lehet, hogy egy kódtörő tette. - De akkor hol van? - vágott vissza Eve. - Amikor ráleltek, már halott volt. A takarítók pedig semmiféle mesterkódot nem találtak a szobájában. - Talán nyitva maradt az a nyomorult ajtó - tolta félre Casto undorodva a tálcáját. - Ilyen a mi szerencsénk. - Ez számomra nem igazán valószínű. Oké, hallotta, hogy a Züllöttségről beszélgetnek, és arról, hol tartják a kutatáshoz szükséges kábítószert. Erős elvonási tünetek kínozták, mindenképpen szüksége volt a szerre. Aztán, mintha csak Isten ajándéka lenne, támadt odakint egy kis felfordulás. Én viszont nem kedvelem Isten ajándékait morgott Eve. - De vizsgáljuk meg ezt a lehetőséget is. Felkelt, látta, hogy eltűnt az őr az ajtaja elől, és már kint is termett. Lement a drogszekrényhez, habár jómagam nem tapasztaltam, hogy az alkalmazottak között ez lenne a napi beszédtéma. Mégis megtalálta, ezt mindnyájan láthattuk. De bejutni... - Mire gondol, Eve? Eve Castóra emelte a tekintetét. -Arra, hogy valaki segített neki. Hogy valaki azt akarta, jusson el a drogszekrényhez. - Arra gondol, a személyzet egy tagja segítette hozzá, hogy kiszolgálhassa magát? - Ez is egy lehetőség - vont vállat Eve, hallva a Casto
hangjából áradó hitetlenséget. - Megvesztegette, ígéri neki valamit, vagy egyszerűen szembekerült az egyik rajongójával. És ha végighallgatjuk a kihallgatásokról készült felvételeket, talán találunk valahol egy gyenge pontot. Ezalatt... - és elhallgatott, mert felcsípogott a kommunikátora. - Dallas vagyok. - Itt Lobar a takarítóktól. Találtunk valami érdekeset Itt egy mesterkód, rajta mindenfele Fitzgerald ujjlenyomata. -Tegye be egy zacskóba, Lobar. Hamarosan ott leszek. -Ez megmagyaráz egyet s mást - kezdte Casto. A beszélgetés feldobta annyira, hogy ismét nekilásson a: ebédjének. - Valaki segítette, ahogy azt az imént fejtegette. Vagy a zűrzavart kihasználva elcsente a nővérpultról. -Ügyes kislány - mormolta Eve. - Nagyon ügyes kislány. Minden óramű pontossággal zajlott. Lement egy emeletet, kikódolta a szekrényt, és még a mesterkód elemelésére is maradt ideje. Ugye milyen tiszta fejjel gondolkodott? Peabody az ujjaival dobolt az asztalon. - Ha először bevette a Züllöttséget, márpedig látszólag ez történt, akkor ez felspannolta az idegrendszerét. Talán rádöbbent, hogy ha marad, akkor elkaphatják. És nála a mesterkód. Ha elemelte, akkor könnyedén kisétálhatott volna az épületből. -Aha - villantott feléje Casto egy mosolyt. - Számomra ez így rendben is van. - De akkor miért maradt mégis? - kérdezte Eve. Megszerezte az adagját. Miért nem szaladt el vele? - Eve - és Casto hangja csendes és szomorú volt, akárcsak a szemei. - Van még egy lehetőség, amit eddig nem vizsgáltunk meg. Mi van akkor, ha meg akart halni? -Szándékos túladagolás? - gondolkodott el Eve, és gyomrát görcsbe rántotta a bűntudat. - Miért? - Csapdába esett - fogta meg a kezét Peabody, aki tisztában volt vele, mit érez most a társa. - Elkaptad. Tudnia kellett, hogy egész hátralévő életét rács mögött kell leélnie. Rács mögött - ismételte meg -, ahol nem szerezhet magának kábítószert. Megöregszik, és elveszít mindent, még azt is, ami leginkább számított neki. Csak egy kiútja maradt, hogy örökké szép és fiatal maradjon. - Öngyilkosság - vette fel a fonalat Casto, és tovább is szőtte. - Halálos kombinációt vett be. Ha elég tiszta volt a feje ahhoz, hogy lejusson a drogszekrényhez, akkor ahhoz is elég tisztának kellett knnie, hogy tudja ezt. Miért nézzen szembe a botránnyal, a börtönnel és az elvonókúrával, amikor gyorsan és tisztán is kiszállhat az egészből? - Magam előtt látom, mi történt - tette még hozzá Casto. - Az én ügyosztályomon ez egyáltalán nem szokatlan. Az emberek képtelenek együtt élni a droggal, de nem is tudnak meglenni nélküle. Ezért aztán megölik vele magukat. -Nem maradt búcsúlevél - makacskodott Eve. Semmiféle üzenetet nem hagyott hátra. - El volt keseredve, Eve. És mint ahogy ezt maga is megjegyezte, elszánta magát mindenre - játszott Casto a kávéjával. - Hirtelen ötlettől vezérelve cselekedett, úgy
érezte, gyorsan meg kell tennie, amit kigondolt. Nem jutott odáig, hogy búcsúüzenetet hagyjon, Eve. Senki sem kényszerítette. Semmi jele erőszaknak, vagy annak, hogy küzdött volna valakivel. Önmaga találta ki az egészet. Lehet, hogy baleset történt, de az is, hogy szándékosan adagolta túl a szert. Nem valószínű, hogy valaha is teljes bizonyossággal kiderül. - Ezzel azonban a gyilkossági ügy még nincs lezárva. Nem követhette el egymaga. Casto és Peabody összenéztek. - Talán nem. De a drog hatásával az is megmagyarázható, ha mégis. Egy darabig dolgozhat még Youngon és Redfordon. Isten tudja, talán egyikük sem fog tisztán kimászni ebből. De előbb vagy utóbb le kell zárnia az ügyet. Vége - tette le a csészét. - Lazítson már egy kicsit. - Hát kellemes kis hely - lépett oda Justin Young az asztalhoz. Tompa, véreres szemével Eve-t fixírozta. Ugye semmi sem elégíti ki az étvágyad, te ringyó? Casto már állt volna felfelé, de Eve felemelt ujjával jelezte, hogy maradjon nyugton. Ő maga pedig időlegesen elfelejtkezett a szánalomról, amit érzett. - Tehát az ügyvédei végül kiszabadították, Justin? - így van. Jerry halála miatt tehették le az óvadékot. Az ügyvédem azt mondta, hogy ez a végkifejlet, mert így nevezte az a büdös disznó, hogy ez a végkifejlet, és az ügyet le lehet zárni. Jerry többszörös gyilkos volt, kábítószer-élvező, most pedig halott, én pedig tiszta vagyok. Ügyes, hát nem igaz? - Nem igaz? - kérdezett vissza Eve közömbösen. - Maga ölte meg - hajolt előre az asztal fölött. - Ezzel az erővel akár át is vághatta volna a torkát. Segítségre, megértésre és egy kis szánalomra lett volna szüksége. Ehelyett maga addig gyötörte, amíg darabokra nem hullott. És most halott. Érti, mit jelent ez? - sírta el magát. Most halott, maga pedig kap egy szép, kövér csillagot a neve mellé. Érezze magát elvetemült gyilkosnak. De szeretnék mondani valamit, hadnagy. Jerry nem ölt meg senkit. Ellentétben magával. Az ügynek itt nincs még vége - söpörte le egy dühös mozdulattal az asztalról a tányérokat és az evőeszközöket. A padló megtelt szilánkokkal és ételmaradékkal. - Nincs az az Isten, hogy itt véget érjen. Miközben távozott, Eve lassan kieresztette a tüdejében felgyűlt levegőt. - Nem. Az ügynek szerintem sincs még vége. Huszadik fejezet Eve soha nem gondolta volna, hogy egy hét ilyen gyorsan elrepül. Mindenki elkönyvelte, hogy az ügy lezárult, beleértve az államügyészi hivatalt és a saját felettesét is. Jerry Fitzgerald testét elhamvasztották, utolsó beszélgetése szalagokra került. A média szokás szerint őrjöngött. Egy topmodell kettős élete. A tökéletes szépség mögött lapuló gyilkos. A halhatatlansághoz vezető út a halálba fut. Természetesen Eve-nek akadtak más ügyei, más kötelezettségei, de minden szabad idejét a kihallgatások felvételeinek újranézésével, a bizonyítékok újraelemzésével töltötte, miközben megpróbált új elméleteket kiagyalni.
Végül már Peabody is azt javasolta neki, hogy adja fel. Próbálta elterelni a figyelmét, és belevetette magát az esküvő részleteibe, melyeket Roarke rábízott. De honnan az ördögből kellene tudnia a party service-ről, akik az ennivalót szállítják, a megfelelő borok kiválasztásáról és az ülésrendről? A végén feladta a büszkeségét, és minden gondot a gúnyosan mosolygó Summerset nyakába varrt. Aki persze kioktatta, hogy egy Roarke társadalmi pozíciójában lévő férfi feleségének tisztában kell lennie az alapvető társasági elvárásokkal. Eve azt felelte erre, hogy kopjon le, mire mindketten megelégedve hagyták faképnél a másikat azzal a tudattal, hogy a legjobbat hozták ki magukból. És Eve csaknem megijedt attól, hogy a jelek szerint kezdik megkedvelni egymást. Roarke átment a saját irodájából az Eve-ébe. És megcsóválta a fejét. Másnap össze fognak házasodni. Kevesebb mint húsz óra múlva. Nem a menyasszonyi ruha körüli izgatottságnak, az illatszereknek és az egész napos álmodozásnak kellene ilyenkor történnie? Nem, Eve ehelyett a számítógépe fölé görnyedt és motyogott hozzá. A haja összekócolódott, mert folyamatosan turkált benne a kezével. Az ingén egy nagy folt éktelenkedett, ahol leöntötte kávéval. A padlón egy tálca hevert, rajta egy valamikori szendvics összeszáradt maradékával. Még a macska is elkerülte. Roarke Eve mögé lépett, és azt látta a képernyőn, amit várt. A Fitzgerald-ügy adatait. Megigézte Eve állhatatossága, és igen, vonzotta is. Arra gondolt, vajon rajta kívül másnak is megengedné-e, hogy lássa, mennyire megszenvedte Fitzgerald halálát. Hiszen ha tudná, még előle is elrejtené. Tudta, hogy a bűntudat és a szánalom dolgozik benne. És a kötelességtudat. Minden erő továbblökte az ügyben, és egyben le is láncolta lényének egy részét. Éppen ez volt az egyik oka, hogy annyira szerette, mert oly hatalmas érzelmek bontakoztak ki logikus rendszerbe foglalt gondolatai között. Épp előre akart hajolni, hogy megcsókolja a feje búbját, amikor Eve felnézett. Amikor Eve feje hozzákoccant Roarke állához, mindketten elkáromkodták magukat. -Jézus Krisztus - törölte le ámulva a vért Roarke az álláról. - Veled még a romantika is életveszélyes. - Nem kellett volna így mögém lopakodnod - tapogatta meg sötéten Eve a fejét. Még egy pont, ahol lüktetni fog. - Azt hittem, Feeneyvel és a többi kéjvágyó cimboráddal elmentetek egy kis íegénybúcsúztató orgiára. - Egy agglegény mulatozása nem hasonlítható a vikingek betöréséhez. Maradt még egy kis időm, mielőtt átmennék barbárba - ült fel Roarke az asztal sarkára, miközben szemét le nem vette volna Everől. - El kellene szakadnod ettől az ügytől. - Hát nem kivettem egyszerre három hetet? - sziszszent fel Eve, mire Roarke csak türelmesen felvonta a szemöldökét. - Elnézést, kezdek kiállhatatlanná válni. Nem tudok elszakadni ettől az anyagtól, Roarke. A múlt
héten fél tucatszor is félrelöktem, de valami miatt mindig újra előveszem. - Mondd ki hangosan. Néha segít. -Oké - állt fel hirtelen az asztaltól Eve, miközben csaknem rálépett a macskára. - Járhatott a klubban. A gazdagok közül sokan szeretik az efféle lerobbant helyeket. - Pandora is szerette. - Pontosan. És alapvetően ugyanabban a társaságban mozogtak. Tehát igen, járhatott a klubban, és ott láthatta Boomerrel. Még beszélhetett is vele, és Boomer megemlíthette, hogy benne van az üzletben. De ez a teória feltételezi, hogy Jerry ismerte, ámenem nyert százszázalékosan bizonyítást. És vele vagy rajta keresztül dolgozott. Meglátta, és rádöbbent, hogy eljárt a szája. Teherré vált a jelenléte. - Eddig logikus. Eve bólintott, de nem hagyta abba a járkálást. - Oké, tehát Boomer kiszúrta, mikor kijött Hetta Moppett-től. Jerrynek most már amiatt is aggódnia kellett, hogy mondott-e valamit odabent. Talán dicsekedett, mondjuk azért, hogy lenyűgözze Hettát a felsőbb körökhöz fűződő kapcsolataival. Boomer elég fineszes volt ahhoz, hogy rádöbbenjen, bajba került, ezért felszívódott. Tehát Hettából lett az első áldozat. Azért kellett meghalnia, mert esetleg tudott valamit. Gyorsan és brutálisan végzett vele, olyan látszatot keltve, mintha csak valami hirtelen dühroham áldozatává vált volna. Elvette az azonosítókártyáját. Ez annyit tett, hogy tovább tartott kideríteni a kilétét, és rajta keresztül eljutni a klubhoz, valamint Boomerhez. Rosszul jött volna ki a számára, ha valaki lenyomozza ezt a szálat. - Csakhogy nem számított rád. - Hát ez az. Boomer rendelkezett mintával a szerből, és nála volt a képlet is. Amikor kellett neki, gyorsan rátette a kezét, és korábban nagy jártasságra tett szert a tolvajlás terén. Nem volt túl erős oldala a törvénytisztelet. De az is lehet, hogy több pénzt akart kisajtolni Jerryből, nagyobb szeletet akart kihasítani a tortából. Senki sem tudta, hogy a New York-i rendőrségnek dolgozik mint besú- Es akik tudták, azok nem vették komolyan, milyen fontos számodra a barátság - kapott Roarke a fejéhez. - A legtöbben felültek volna annak, hogy halálának az okát egy elrontott drogüzletben kellene keresni, hogy az egyik üzleti partnere állt bosszút valami korábbi sérelméért. - Ez nagyrészt igaz, de Jerry nem lépett elég gyorsan. Megtaláltuk Boomernél az anyagot, és elindultunk ezen a nyomon. Ezzel egy időben személyesen is meggyőződhettem Pandora valódi természetéről. Ezt a történetet már ismered, és a halála éjszakájáról is hallottál. Szerencse, hogy Mavis is belekeveredett, egyszerre bal- és jó szerencse. Ez időt adott Jerrynek, és tálcán kínálta a megfelelő bűnbakot. -Egy bűnbakot, aki nagyon közel állt a nyomozást vezető rendőr szívéhez. - Ez volt a balszerencse. Hányszor kellett úgy beletemetkeznem az aktákba, hogy tudom: a legfőbb gyanúsított ártatlan? Minden megtalált bizonyíték ellenére? Ez egyszerűen nem történhetett meg. - Nem tudom. De velem is így voltál pár hónappal
ezelőtt. - Csak éreztem az igazságot. És egy bizonyos idő el teltével már tudtam is - vágta zsebre Eve a kezét, majd ismét előhúzta. - Ismertem Mavis természetét. Ezért az eseményeket más szemszögből vettem szemügyre. így már három lehetséges gyanúsítottat láttam magam előtt, akiknek volt indítékuk, lehetőségük elkövetni a tettet, és hasznot húztak Pandora halálából. És kezdtem gyanakodni, hogy egyikük erősen függ attól a szertől, ami ezt az egész lavinát elindította. És amikor már kezdtem elfogadni a helyzetet, hirtelen meghalt az East Enden egy díler. Hasonló körülmények között. Miért? Képtelen voltam megtalálni a kapcsolatot, Roarke. Nekik nem kellett Csótány. Boomer halálával kapcsolatban olyan adatokhoz jutottunk, melyek túlmutattak a sztratoszférán. Ennek ellenére eltették láb alól, és a kábítószer nyomait is kimutattuk a szervezetében. -Szórakozásból - vett elő Roarke egy cigarettát, és rágyújtott. - Vagy elterelő hadműveletnek szánták. Eve órák óta először vigyorodott el. - Ezt szeretem benned. A kriminális gondolkodásod. A gyilkosok bedobnak valami zavaró tényezőt, a rendőrök pedig megfeszülnek az igyekezettől, hogy kapcsolatot találjanak Csótány és a többi gyilkosság között. Ezalatt Redford a saját kedve szerint több változatot is előállított a Züllöttségből, amit aztán átadott Jerrynek. Ez az okos üzletember még azt is megkockáztatta, hogy szerez egy példányt a növényből az Éden kolóniáról. - Kettőt - szólt közbe Roarke, és élvezte a pillanatot, amikor látta, hogy Eve értetlenül mered rá. - Két micsodát? -Két példányt rendelt meg. Útban visszafelé beugrottam az Édenre, és beszéltem Engrave lányával. Megkérdeztem, szánna-e rám annyi időt, hogy egyeztessük az adatokat. Redford kilenc hónappal ezelőtt rendelte az elsőt, persze álnéven, hamis igazolvánnyal. De az azonosítószámon nem változtatott. Egy kétes hírnevű szakértőhöz vitte a Vega Il-re, akinek a csempészett flóra volt a szakterülete - állt meg, és belehamuzott egy márvány hamutartóba. - Azt mondanám, onnan került a laborba, ahol finomították a növényi kivonatot. - Eddig ezt miért nem mondtad? - Most mondom. És csak fél órával ezelőtt erősítették meg. Talán felvehetned a kapcsolatot a Vega II biztonsági szolgálatával, és meghagyhatnád nekik, hogy kérdezzék ki azt a szakértőt. Eve átkozódva nyúlt a linkje után, hogy kiadhassa a megfelelő parancsokat. - Még ha vallomásra is bírják, hetekbe telhet, mire a bürokrácia útvesztőin keresztül elintézzük, hogy a Földre szállítsák, és én is elkezdhessek foglalkozni vele - ennek ellenére Eve idő előtt dörzsölgetni kezdte a kezét. - El kellett volna mondanod, hogy mit csináltál. - De ha nem jártam volna eredménnyel, legalább csalódást sem okoztam volna. Most viszont hálás vagy - józanodott ki a tekintete. - Eve, ez nem sokban változtat a kialakult helyzeten. - Ez azt jelenti, hogy Redford már sokkal régebb óta
kísérletezik a szerrel, mintsem nekünk bevallotta. Azt jelenti. .. - hallgatott el, és ledobta magát az egyik fotelbe. - Tudom, hogy Jerry megtehette volna, Roarke. Egyedül. Kisurranhatott Young lakásából anélkül, hogy bárki is megláthatta volna. Otthagyta, amikor aludt, majd viszszament, és megtisztálkodott. Minden egyes átkozott alkalommai. De az is lehet, hogy Young mindenről tudott. Falazhatott neki, elvégre színész. Egy szempillantás alatt a farkasok elé vetette volna Redfordot, hogy megvédje Jerryt. Eve egy pillanatig a tenyerébe hajtotta a kezét, és erősen masszírozni kezdte a homlokát. - Tudom, hogy megtehette volna. Tudom, hogy találhatott egy megfelelő alkalmat, és eljuthatott a drogszekrényig. Talán valóban úgy döntött, véget vet az életének, méghozzá meglehetősen stílusosan. De valahogy nem érzem igaznak. -Nem kell önmagad okolnod a haláláért - mondta halkan Roarke. - Épp az események logikája miatt nem szabad önmagad vádolnod. - Aha. Tudom - állt fel ismét Eve nyugtalanul. - Túl kell lépnem rajta. Mavis az apámra emlékeztet. Elfelejtettem egyes részleteket, máskor viszont túlszerveztem mindent. Ez az egész segít elterelni a gondolataimat. - Az esküvő? - vetette föl Roarke. Eve megengedett magának egy halvány mosolyt. - Igyekszem minél kevesebbet gondolni rá. Számomra ez személytelen. - Fogd fel formalitásként. Ha akarod, nézheted úgy, mint valami szerződést. - Egy éve gondoltál erre? Akkor még nem is ismertük egymást. Gondoltál rá, hogy ugyanabban a házban fogunk lakni, de időnk nagy részében külön utakon járunk? Hogy ez az egész... amit egymás iránt érzünk, talán nem is fog olyan hosszan tartani? Roarke állhatatosan nézett a szemébe. - Ki akarsz rúgni egy napgal az esküvőnk előtt? - Nem akarlak kirúgni, Roarke. Te vetetted fel a témát, és amióta ezzel is el akarod terelni a gondolataimat Jerryről, tisztázni akarom a helyzetet. Ezek ésszerű kérdések, és őszinte választ érdemelnek. Roarke tekintete elfelhősödött. Eve tudott olvasni az apró jelekben, és felkészült a viharra. De ehelyett Roarke felállt, és olyan jeges nyugalommal kezdett beszélni, hogy Eve beleremegett. - Visszakozol, hadnagy? -Nem. Mondtam már, hogy hozzád megyek. Csak azt hiszem... gondolkodnunk kellene - jelentette ki sután, és abban a pillanatban, ahogy kimondta, már meg is gyűlölte érte magát. - Hát akkor gondolkodj, és próbálj keresni valami elfogadható választ. Én már megtaláltam a magamét - pillantott az órájára. - És el is késtem. Téged pedig Mavis vár odalent. - Miért? - Kérdezd meg tőle - felelt Roarke olyan kedvesen, ahogy csak tudott, miközben kisétált. - A francba - rúgott bele Eve az asztalba, de olyan
erősen, hogy Galahad felkapta a fejét, és gúnyosan figyelni kezdte. Újra belerúgott, mert akkora bűntudat tombolt benne, hogy szüksége volt erre a kis fájdalomra, majd kisántikált a szobából, hogy megkeresse Mavist. Egy órával később azon vette észre magát, hogy berángattak a Mocskos Alja Klubba. Már túljutott Mavis parancsain, hogy öltözzön át, csináljon valamit a hajával és az arcával. De amikor a zene és a zaj gyomron vágta, megtorpant. -Jézusom, Mavis. Miért pont ide? -Mert ez undorító hely, azért. És a legénybúcsúk is minden bizonnyal undorítóak. Krisztusom, nézd azt a fickót a színpadon. Akkora a farka, mint egy fúró. Még jó, hogy megkértem Recsit, foglaljon nekünk egy A kategóriás asztalt. Olyan ez a hely, mint egy szardíniásdoboz, és már csaknem itt az éjfél. - Holnap férjhez megyek - kezdte Eve, és első ízben találta kényelmesnek ezt a kifogást. - Éppen erről van szó. Jézusom, Dallas, lazíts már. Hé, itt a mi társaságunk. Eve kezdett hozzászokni a meglepetésekhez, de ezúttal túl sok minden érte egyszerre. Közvetlenül a táncos heréi alatt, az asztal körül Nadine Furst, Peabody, egy nő, aki nem lehetett más, mint Trina, és, te jó Isten, maga a hatalmas dr. Mira várták. Mielőtt becsukhatta volna a meglepetéstől tátva maradt száját, Recsi csapott le rá, és felkapta a levegőbe. - Valami pezsgőt is kaptatok, haver. Itt hozom a dugót. - A pokolba is, ez habzik. Mit kérsz? - pörgette meg a levegőben Recsi, és a közönség éljenzése közepette leültette egy székre. - Hölgyeim, érezzék jól magukat, mert ha nem, velem gyűlik meg a bajuk. - Érdekes barátaid vannak, Dallas - pöfékelt Nadine. Idebent senkit sem érdekelt a dohányzási tilalom. - Igyál egyet - emelt meg egy üveget, és valamilyen ismeretlen, víztiszta folyadékot töltött az Eve előtti pohárba. - Már csak rád vártunk. -Át kellett öltöznünk - nyomakodott be Mavis az egyik székhez. - Egész úton panaszkodott - majd a szeme megtelt könnyel. - Csak értem tette - vette el Eve elől a poharat, és egy hajtásra kiitta. - Meg akartunk lepni. - Sikerült. Dr. Mira. Ugye, az ott dr. Mira? Mira káprázatosan mosolygott. - Amikor beléptem ide, még az voltam. De attól tartok, utána elveszítettem a fonalat. - Tósztot - imbolygott Peabody a tűsarkain, és kénytelen volt az asztalnak támaszkodni, hogy el ne veszítse az egyensúlyát. Sikerült úgy felemelnie a poharát, hogy a tartalmának csak kevesebb mint a fele kötött ki Eve fején. A legjobb zsarura ebben a mocskos városban, aki feleségül megy a leggazdagabb pasihoz, akire én magam is szemet vetettem, és aki olyan okos, hogy miatta választottam én
is a gyilkossági osztályt. Ahová, és ezt most már minden egyes seggfej megmondhatja, én is tartozom. Ez a helyzet - gurította le az ital maradékát, majd visszahuppant a székébe, és csak ostobán vigyorgott maga elé. - Peabody - és Eve lehúzta az alsó szemháját. - Még soha nem hatott meg ennyire egyetlen beszéd sem. - Alaposan berúgtam, Dallas. - Minden jel erre mutat. Lehet itt enni is valamit, amitől nem kapunk mérgezést? Mindjárt éhen halok. -A menyasszony étkezni óhajt - és Mavis, színjózanul, mint egy apáca, talpra állt. - Majd én intézkedem. Meg ne moccanj. - Ó, és Mavis - fogta vissza Eve, és a fülébe súgta: Hozz valamit inni, ami nem ennyire hatásos. - De Dallas, ez egy leánybúcsú. - Én pedig élvezni akarom. Komolyan élvezni akarom, de egyben azt is, hogy holnap tiszta legyen a fejem. Ez nekem nagyon fontos. - Ez olyan édes - hajtotta Eve vállára a fejét Mavis, és megint sírva fakadt. - Aha, én már csak ilyen édes anyagból vagyok gyúrva - és hirtelen indulattól vezérelve megcsókolta Mavis arcát. - Köszönöm. Erre rajtad kívül senki más nem gondolt. - Dehogynem. Roarke - törölte meg a szemét Mavis a ruhája csillogó ujjával. - Együtt terveltük ki. - Aha, együtt - mosolyodott el halványan Eve, és kételkedve pillantott a színpadon vonagló meztelen testekre. - Hé, Nadine - töltötte színültig a riporternő poharát. Az a vörös bőrbugyogót viselő fickó szemezik veled. - Nahát, tényleg? -Készülj. -Mire készüljek? Hogy felmenjek oda? A fenét, hiszen az semmi. - Akkor csináld - hajolt előre Eve, és közvetlen közelről belevigyorgott az arcába. - Lássunk egy kis akciót. -Azt hiszed, nyúl vagyok - emelkedett fel inogva Nadine. - Hé, nagyfiú - kiáltott oda a legközelebbi táncosnak. - Add a kezed. Eve látta, hogy a közönségnek tetszik a móka. Különösen, amikor Nadine vette magának a bátorságot, és levetkőzött egészen a bíborvörös alsóneműjéig. Eve belesóhajtott az ásványvizébe. Ő biztosan tudta, hogy kell barátokat szerezni. - Hogy mennek a dolgok, Trina? -Megtapasztaltam a testenkívüliséget. Azt hiszem. Tibetben jártam. - Huhu - nézett össze Eve dr. Mirával, aki olyan jól érezte magát, hogy Eve már attól tartott, ő is fel fog lépni a színpadra. Amennyire meg tudta ítélni, erre az éjszakára egyikük sem fog szívesen visszaemlékezni. - Peabody - és mutatóujjával a társa karjába döfött, hogy legalább valami bizonytalan reakciót kiváltson belőle. - Gyerünk, keríts még valami ennivalót. - Ezt én is meg tudnám csinálni - mordult fel Peabody. Követve a pillantását, Eve észrevette, hogy Nadine a
lábaival éppen szorosan átöleli az egyik táncost, aki ruha helyett csupán némi testfestést viselt. - Hát persze, haver. Mindenkit el tudnál kápráztatni. - És fognám azt a petyhüdt zacskót - indult volna el tántorogva, ha Eve nem kapja el ügyesen a karját. - Jaké azt szokta mondani rám, hogy gyáva vagyok. - Azért nem kellene mindjárt rábuknod. - Ez töröklött. - Öröklött. - Akkor öröklött - tántorgott Peabody, miközben Eve keresztülvezette a tömegen. - A családom minden tagjának van egy. Jaké a soványakat szereti. Mint amilyen te is vagy. - Akkor izgasd fel őt. -Megtettem - kuncogott Peabody, majd nekitámaszkodott a bárpultnak. - Teljesen kicsavartam. De semmi olyasmi nem történt, Evíe, mint amire gondolsz. Eve felsóhajtott. -Peabody, nem akarok megütni senkit csak azért, mert részeg. Tehát ne nevezz Evie-nek. - Rendben. Tudhatnám, hogy miért csináljátok? - Kaját - adta le a rendelést az egyik pincérrobotnak. - Bármilyet, de sokat. A hármas asztalhoz. Mit miért, Peabody? - Ezt. Ezt az egészet közted és Roarke között. A kapcsolatot. És ami a kapcsolat mögött van. A szex csak ráadás. - Aha. Problémáid támadtak Castóval? - Dehogy. Csak ritkábban találkozunk most, hogy lezárult az ügy - csóválta meg a fejét Peabody, mire vakító csillagokat látott. - Jézus, de berúgtam. Tennem kell egy kétbetűs kitérőt. - Majd én elkísérlek. - Egyedül is menni fog - és némi méltósággal Peabody kirántotta a kezét Eve szorításából. - Nem fogok a felettesem előtt hányni még akkor sem, ha te vagy az. - Kérlek. Ennek ellenére Eve sólyomként figyelte, ahogy keresztülbotladozik a padlón. Úgy vélte, a többiek legalább három órával előtte érkezhettek. És habár a mulatság az mulatság, vinnie kell valami harapnivalót a barátnőinek, utána meg gondoskodnia arról, hogy épségben hazajussanak. Mosolyogva hajolt a bárpult fölé, és figyelte, ahogy Nadine bíbor alsóneműben diskurál dr. Mirával az asztal mellett. Trina feje eddigre az asztalra bukott. Már minden bizonnyal a dalai lámával trafikált. Mavis ragyogó szemekkel állt fent a színpadon, és sikoltozott a rögtönzött zenére. A tömeg szemmel láthatóan élvezte a műsort. A fenébe, gondolta, miközben égett a torka. Szerette ezt az egész, züllött bagázst. Peabodyt is beleértve. És amikor eszébe jutott a társa, úgy döntött, benéz a mellékhelységbe, és a saját szemével győződik meg róla, csakugyan nincs szükség a segítségére. Már félig átvágott a klubon, amikor karon ragadták.
Mivel egész este ezt kapta a párt kereső vendégek felől, jóindulatúan le akarta rázni magáról a kéretlen kezet. - Próbáld újra, nagyfiú. Nem érdekelsz. Hé! - a szúrás a karján inkább idegesítette, mintsem fájt volna. A tekintete elködösült, miközben egy erős kar az egyik privát szoba ajtaja felé lökte. - A fenébe, mondtam már, hogy nem érdekelsz - de amikor a zsebébe akart nyúlni, hogy elővegye a jelvényét, elhibázta a mozdulatot. Érezte, hogy megpördítik, és máris egy keskeny ágyon találta magát - Csak nyugi, Eve. Beszélnünk kell - dobta le magát Eve mellé Casto, és bokában összekulcsolta a lábait. Roarke nem volt bulizós hangulatban, de Feeney olyan nagy erőfeszítésekkel igyekezett megteremteni a hedonista légkört, hogy inkább játszotta a szerepét. Valamiféle férfiakkal teli teremben voltak, és a meghívottak többsége meglepődött, hogy hirtelen egy pogány rituálé kellős közepén találta magát. Feeney, mint számítógépmágus, könnyedén összeszedett egy listát, amely tartalmazta Roarke legközelebbi üzleti partnereinek a nevét és címét, és egyikük sem merte megkockáztatni, hogy visszautasítsa egy hozzá hasonlóan fontos partner meghívását. Tehát a híresek és gazdagok eljöttek, és most egymáshoz préselődve bámulták a teremben az életnagyságú képernyőket, rajtuk a meztelen, szexuális őrjöngés közepette élvező alakokkal. Az egyik trió már le is vetkőzött, és elég whisky és sör folyt gl, hogy elsüllyessze az egész Hetedik Flottát. Roarke-nak el kellett ismernie, szép gesztus volt ez tőle, és mindent megtett, hogy megfeleljen Feeney elvárásainak, mint olyan férfi, aki szabadságának utolsó éjszakáját tölti. - Hé, fijjú, hoztam neked még egy whiskyt - és mivel ő is legurított már néhányat az ír italból, sokkal jobban tudta utánozni a távoli ország kiejtését, amit valójában még nem is látott, habár az igazat megvallva a nagyszülei onnan hajóztak át az Újvilágba. - Éljenek a felkelők, mi? Roarke felvonta a szemöldökét. Ő maga Dublinban született, Dublin utcáin csavarogva nőtt fel, ennek ellenére nem táplált romantikus érzelmeket az ország és a felkelői iránt. - Fenékig - közölte, hogy megfeleljen barátja elvárásainak, és felhajtotta az italt. - Itt a legény. Sajnálattal kell közölnöm a jelen lévő hölgyekkel, akik szemet vetettek rá, hogy Roarke már foglalt. - A legjobb úton haladok, hogy a bárd alá hajtsam fejem. Feeney elvigyorodott, és olyan erősen hátba vágta Roarke-ot, hogy megtántorodott. - Mint valami jutalom, igaz-e? Mármint a mi Daliásunk. - Ő... - nézett bele komoran a poharába Roarke. Valami olyasmi - jelentette ki. - Csak dolgoztasd szorgalmasan, és az lesz. Csak dolgoztasd. Tudod, foglalkozzunk egyszerre csak egy dologgal. Valld be őszintén, ez a legutolsó ügye nem tett jót neki.
- Még nem lépett túl rajta - közölte Roarke, miközben hűvös nyugalommal fogadta azt a félmeztelen szőkét, aki a melle köré fűzte a karjait. - Vele több szerencséd lesz - mondta neki, miközben egy fátyolos szemű, halszálkamintás öltönyt viselő férfi felé mutatott. Ő a Stoner Dynamics tulajdonosa. És amikor az csak ostobán nézett, a nadrágjára mutatott és hozzátette: - Nagyon ki van éhezve. A lány odalejtett hozzá, miközben Feeney sóvárogva pillantott utána. - Én boldog házasságban élek, Roarke. - Már mesélted. -És nehéz beismernem, hogy szívesen elkapnék egy ilyen csinibabát egy gyors fordulóra. - Ennél azért jobb embernek ismerlek, Feeney. - Ez az igazság - sóhajtott fel hosszan Feeney, majd visszakanyarodott a korábbi témához. - Dallas kivett pár hetet. Hamarosan túl fog lépni ezen az ügyön, és elkezd foglalkozni a következővel. - Nem szeret lustálkodni, azt pedig pláne, ha mások hiszik lustának - és próbált nem is figyelni a témára. A francba, az nem lehet, hogy a legénybúcsúját egy gyilkossági üggyel karöltve tölti. Elfojtva átkozódott, miközben Feeneyt egy csendes sarok felé kormányozta. - Mit tudsz arról a dílerről, akit az East Enden csaptak agyon? - Csótánynak hívták. De ennél nem sokkal többet. Díler volt, simlis és ostoba. Elképesztő, hány ilyen alak van közöttük. Leragadnak egy dolog mellett. Szeretik a könnyű, gyors bevételt. - Ő is foglalkozott besúgással? Mint Boomer? - Exbesúgó. A kapcsolata tavaly nyugállományba vonult. - És ilyenkor mi történik? - Vagy átveszi valaki a besúgót, vagy leírják. Csótányt viszont nem akadt, aki átvette volna. Roarke szerette volna már lezárni ezt a témát, de valami miatt tovább pepecselt vele. - És a visszavonult rendőr? Kivel dolgozott együtt? - Hé, mit gondolsz, memóriachipet ültettek a fejembe? -Aha. Feeneynek tetszett ez a kijelentés, és büszkén kihúzta magát. - Hát az igazat megvallva hallottam, hogy egy régi cimborámnak dolgozott. Danny Rileynek. Negyvenegyben állt be a rendőrséghez. Pár évig Mari Dirscolli társaságában járőrözött, talán negyvennyolcig. De lehetett az negyvenkilenc is. - Nem fontos - motyogta Roarke. - Utána pár évre Casto csoportjába került. Roarke erre hirtelen felfigyelt. - Casto? Castóval dolgozott együtt, miközben ő volt Csótány kapcsolata? -Persze, de természetesen csak a csoport egy része foglalkozott a besúgókkal - morogta Feeney, miközben a
homlokát ráncolta. - Az a szokásos eljárás, hogy a csoport egy másik tagja veszi át a partner besúgóit. De nem maradt feljegyzés arról, hogy Casto megtette volna. Neki már voltak saját besúgói. Roarke próbálta meggyőzni magát, hogy csak az előítélet, a nevetséges féltékenység dolgozik benne. Ennek ellenére nem hagyta megszökni a gondolatot. -A feljegyzések nem tartalmaznak minden részletet. Nem tartod különösnek, hogy két besúgót is agyonvertek, akik kapcsolatban álltak Castóval és a Züllöttséggel? - Nem állíthatjuk biztosan, hogy Casto ismerte Csótányt. És egyáltalán nem véletlen egybeesésről van szó. Ha az ember narkóval foglalkozik, akkor az ügyek sokszor átfedik egymást. -Miféle kapcsolatot lehet találni Csótány és a többi gyilkosság között Castón kívül? -Jézusom, Roarke - simította végig Feeney az arcát. - Épp olyan rettenetes vagy, mint Dallas. Nézd, a legtöbben, akik a kábszerosztáíyon dolgoznak, úgy végzik a karrierjüket, hogy lebuknak valami túlkapáson. Casto viszont teljesen tiszta. A Vizsgálatai során soha nem került a felszínre semmi. Gyönyörű az aktája, a kapitányságig fogja vinni, és nyílt titok, hogy erre is törekszik. Nem fog effajta szarba keveredni. - Néha csak kicsit csábul el az ember, de elcsábul. Azt állítod, hogy ez lenne az első alkalom, amikor egy nyomozó a drogosok közül a másik oldalról egészíti ki a jövedelmét? - Nem - sóhajtott ismét Feeney. Ettől a témától teljesen kijózanodott. És ez egyáltalán nem tetszett neki. Semmi bizonyíték ellene, Roarke. Dallas együtt dolgozott vele. Ha rossz zsaru lenne, azt kiszagolta volna. Van érzéke az ilyesmihez. - Kicsit meg volt zavarodva - dünnyögte Roarke, és visszaemlékezett a saját szavaira. - Gondolj csak bele, Feeney. Nem számít, milyen gyorsan gondolkodott, egy lépéssel mintha mindig le lett volna maradva. Ha valaki ismerte a terveit, akkor az könnyedén megelőzhette. Különösen, ha az a valaki úgy gondolkodik, mint egy zsaru. - Azért nem kedveled, mert majdnem olyan gyönyörű, mint te magad - jelentette ki savanyúan Feeney. Roarke elengedte a füle mellett ezt a megjegyzést. - Mennyi adatot tudsz még ma éjjel előásni Castóról? - Ma éjjel? Jézusom, Azt akarod, hogy belemélyedjek egy kollégám személyi anyagába, mert kinyírták pár besúgóját? Ráadásul még ma éjjel? Roarke Feeney vállára tette a kezét. - Használhatnánk az én gépemet. - Összeillő pár vagytok - morgott Feeney, miközben Roarke átvezette a tömegen. - Két lerázhatatlan cápa. Eve feje kitisztult, mintha hirtelen hideg vizet locsolt volna az arcába. Látta, ahogy Casto beszívta a haja és szappanos bőre halvány illatát. De abban már nem volt biztos, mi keresnivalója van itt. -Mi folyik itt, Casto? Kaptunk valami hívást? - és
vakon, Peabodyt keresve körülnézett. Egy vörös drapériákba burkolt szobában voltak. Erről a színről azt feltételezték, kedvet csinál majd a szexhez, mivel szemmel láthatóan erre a célra építették az egész helyiséget. Gyors, olcsó szexre. - Várjon egy pillanatot. - Csak nyugi - Casto nem akart adni neki még egy adagot, mert nem tudta, mennyit ivott Eve a leánybúcsún. - Bezártam az ajtót, Eve, nem mehet sehová. Kapott egy rendes löketet, amitől szebb lesz majd a világ támasztotta meg a hátát egy szaténpárnával. - Könnyebb lesz, ha mindenki azt hiszi, egyszerűen lelépett. De nem. Nem fog. Jézusom, még most sem tudom elhinni, hogy a nyomára akadt a Liliigának. - Ki... Micsoda? - A Vega II agrárszakértőjének. Ezzel átkozottul közel került a megoldáshoz. Én magam alkalmaztam azt az átkozottat. Eve gyomra émelyegve tiltakozott. Amikor torkában érezte az epe ízét, előrehajtotta a fejét, és a légzésre koncentrált. - Ez a szer sokakra hat így. Legközelebb valami mással fogok próbálkozni. - Elhibáztam - és Eve próbált inkább a padlóra koncentrálni, mint a szájában összegyűlt folyadékra. - A rohadt életbe, nem vettem magát figyelembe. -Aha - és tudta, hogy Eve soha nem mondaná ki hangosan az érzelmeit. - Nem keresett másik társat. Hé, miért nem? És ezzel együtt megvoltak a saját gondjai. A szabályok érvénytelenné váltak, Eve. Maga is tudja, hogy a nyomozás vezetőjének soha, de soha nem lenne szabad személyesen is érintve lenni az ügyben. Túlságosan is aggódott a barátja miatt. Ezt csodálom magában, annak ellenére, hogy nagy ostobaságnak tartom. Megragadta Eve haját, és hátrahajtotta a fejét. Miután gyorsan ellenőrizte a pupilláit, úgy vélte, az első adag még kitart egy darabig. Nem akarta a túladagolást kockáztatni. Addig nem, amíg nem fejezte be a mondanivalóját. - És magát is csodálom, Eve. - Te baromállat - folytak össze a szavai, mert a nyelve annyira kiszáradt, hogy alig forgott a szájában. - Te ölted meg őket. - Méghozzá mindet - nyújtotta ki kényelmesen a lábát Casto. - Bevallom, nehéz volt titokban tartani. Nem tett jót az egómnak, hogy nem dicsekedhettem el egy magafajta nő előtt a tetteimmel. Tudod, Eve, kissé aggódtam, amikor meghallottam, hogy rád osztották a Boomergyilkosságot - és egyik ujjával végigcirógatta Eve arcát, le egészen a melléig. - Habár el tudtam volna bűvölni. Ismerd el, hogy lenyűgöztelek. - Vedd le rólam a kezed - csapott rá Eve, de több hüvelykkel elhibázta. - Nincs mélységérzékelésed - kuncogott Casto. - A drog egészen összezavart, Eve. Hagyd meg inkább nekem. Én minden egyes nap látom ezt a szart az utcákon. És felfordul a gyomrom a látványtól. így kezdődött. Azok a jópofa fickók megkötötték a jópofa kis üzleteiket, és nem foglalkoztak vele, hogy közben bepiszkolják a kezük. Miért ne állhattam volna én is közéjük? - Pénzért. - Mi másért? Már évekkel ezelőtt belemerültem ebbe
a Züllöttség-üzletbe. Mintha csak a végzet rendelte volna. Akkoriban még csak a házi feladatomat végeztem, és próbáltam találni egy kapcsolatot az Éden kolónián, aki eljuttatott volna hozzám egy mintát. Szegény öreg Boomer szagolta ki nekem... Ő volt az Édenen a kapcsolatom. - Boomer mesélt róla. - Hát persze hogy mesélt. Ha talált valamit a drogpiacon, rögtön hozzám futott. De akkor még nem tudta, hogy én is beszálltam. Mindent a fű alatt végeztem. Azt viszont nem tudtam, hogy Boomer is szerzett egy példányt abból a kibaszott formujából. Nem, amíg meg nem lobogtatta a szemem előtt, remélve, hogy lehasíthat az üzletből egy jó kis zsíros szeletet. - Maga ölte meg. Valósággal darabokra verte. -Nem, amíg nem vált feltétlenül szükségessé. Semmit sem tettem addig, amíg valóban meg nem kellett tennem. Például Pandorát, azt a gyönyörű lotyót sem intéztem el azonnal. Eve figyelt, igyekezett a testét és a szellemét a megszokott kondícióba hozni, miközben Casto egyre csak a szexről, hatalomról és profitról beszélt. Pandora észrevette a klubban. Vagy egyszerre vették észre egymást. Tetszett neki, hogy ismer egy rendőrt, mégpedig olyat, amilyet. Hiszen Casto rengeteg anyagra rá tudta tenni a kezét, vagy nem? A számára pedig boldogan elcsent ezt-azt. Casto pedig megbabonázta, a rabjává tette, és igen, még a kábítószerre is rászokatta. De nem ez volt a baj. Ott követte el a hibát, hogy megosztotta vele mindazt, amit a Züllöttségről tudott, és meghallgatta Pandora nagyra törő, pénzéhes elképzeléseit. Hatalmas bevételt jósolt. Többet, mint amennyit Casto egy életen át meg tudott volna keresni. Ezenfelül fiatal volt, gyönyörű, és ügyes az ágyban. Gyorsan rászokott a kábítószerre, mind többet és többet akart belőle. Castót használta az igényei kielégítésére. De az ő személye is hasznosnak bizonyult. A karrierje és a hírneve megkönnyítette az utazásokat, és szállíthatta az anyagot, amit a Starlight állomáson készítettek egy privát laborban. Utána Casto rájött, hogy Pandora Redfordot is bevette az üzletbe. Felkapta a vizet, de Pandora ígéretekkel és szexszel le tudta csillapítani. És természetesen még több pénzzel. De a dolgok egyre rosszabbra fordultak. Boomernek is kellett a pénz, és bespájzolt magának egy adag por alakú kábítószert. - Kézben tudtam volna tartani. A kis görcs. Idáig követtem. Jártatta a száját és szórta a pénzt, amit pedig azért kapott, hogy hallgasson, de nagyon mélyen. Nem tudhattam, mit mondott annak az átkozott kurvának - vont vállat Casto. - De ezt maga is kitalálta. Jó volt a forgatókönyve, Eve, csakhogy a rossz emberről íródott. Én meg akkorra már túl mélyen merültem a hibák mocsarába, és különben is, csak egy kurva volt.
Eve a falnak támasztotta a fejét. Már csaknem elmúlott a szédülése. Hálát adott Istennek, hogy csak egy kis adagot kapott. Casto egyre csak beszélt. Ő pedig hagyta. Ha nem veszíti el a fejét, és nem csinál ostobaságot, akkor hamarosan keresni kezdi valaki, és megmenekül. - Aztán Boomer után vetette magát. -Nem mehettem a lakására, hogy kirángassam onnan. Túl jól ismerték az arcom a környéken. Adtam neki egy kis időt, majd felvettem vele a kapcsolatot. Azt mondtam, hogy talán megegyezhetünk. És azt is, hogy szükségünk van rá. Ő pedig elég ostoba volt hozzá, hogy bevegye ezt a maszlagot. Akkor kaptam el. - Először megkínozta. Csak utána ölte meg. -Tudnom kellett, mennyit mondott el másoknak abból, amit tudott. És a mi kis Boomerünk elég rosszul tűrte a fájdalmat. Hamar megeredt a nyelve. Beszélt a képletről. Ez nagyon megzavart. Nem akartam összetörni az arcát, mint a kurváét, de elvesztettem a fejem. Ez ilyen tiszta és egyszerű. Maga is elmondhatja, hiszen érzelmileg éppúgy érintve volt az ügyben, mint én. - Maga egy hidegvérű gazember - suttogta Eve, de azért arra vigyázott, hogy a hangja ködösnek és gyengének tűnjön. - Hát, ez azért nem igaz, Eve. Kérdezze csak meg Peabodyt - vigyorodott el Casto, és megmarkolta Eve mellét, amitől a hadnagynak felfordult a gyomra. - Amikor rádöbbentem, hogy magával semmire sem jutok, Didihez fordultam. Maga túlságosan is belehabarodott abba a gazdag ír seggfejbe, hogy egy pillantást is vessen egy igazi férfira. Didi viszont, Istennek hála, sokkal érettebbnek bizonyult. Ezzel együtt kitűnő rendőr. Habár ha az ember egy kicsit megszórja a borát, sokkal együttműködőbbé válik. - Drogot adott Peabodynak? - Olykor-olykor. Csak hogy kiszedjek belőle néhány részletet, amit maga kihagyott a hivatalos jelentésből. És persze mélyen elaltattam, amikor el kellett mennem otthonról éjszakára. Sziklaszilárd alibit biztosított. Amúgy maga is ismerte Pandorát. Aznap éjjel lecövekeltem az ajtaja előtt. Attól a pillanattól kezdve a nyomába eredtem, hogy kiviharzott a kapun. Ahhoz a tervezőhöz tartott. Akkorra már véget ért közöttünk a szexuális kapcsolat. Csak az üzleti maradt. És arra gondoltam, miért is ne tehetném el láb alól? Tudtam, hogy azon mesterkedik, miként túrhat ki az egész üzletből. Az egészet akarta. Nem gondolt a járőrökre, és még ha eszébe is jut a veszély, akkor is magával vitte volna az összes anyagot. Ö is tudott Boomerről. De ez egyáltalán nem szegte a kedvét. Mit foglalkozott ő egy lecsúszott sikátorlakóval? És nem gondolta, eszébe sem jutott volna, hogy bántani merészelem. - De bántotta. -Elvittem, ahová menni akart. Előtte nem voltam benne biztos, hogy akkor és ott ölöm meg, de az összetört biztonsági kamera olyan volt, mint egy jel. A lakást üresen találtuk. Csak ő meg én voltunk odabent. Ragaszkodott ahhoz a szabóhoz, érti ezt? Ezért megütöttem. Már
az első csapással a földre küldtem, de felugrott. Az a kis szaros erős volt és szívós. Folyamatosan ütnöm és ütnöm kellett. A vér meg csak fröcsögött mindenfelé. Majd végül elesett, és lent is maradt. Ekkor lépett be a maga kis barátnője. A többit pedig már tudja. -Aha, a többit már tudom. Visszament, és eltette a dobozt, amiben Pandora a tablettákat tartotta. De miért vette el a marok linkjét? -Mert folyton engem hívogatott vele. Lehet, hogy rögzítette is benne a számot. - És Csótány? - Csak egy kis extra a koktélba. Megtévesztő manőver. Csótány állandóan mintát akart az új szerből. Maga egyre csak nyomult, nekem pedig kellett egy olyan gyilkosság, amikor százszázalékos az alibim. Csak puszta elővigyázatosságból. Tehát elmentem Didihez. - Ugye Jerrynél is maga járt? -Olyan könnyű volt, mint egy séta a tengerparton. Felkavartam egy kicsit az állóvizet, és vártam a fejleményeket. Magához térítettem Jerryt, körbevittem, és a végén megöltem, mielőtt felfoghatta volna, mi is folyik körülötte. Amikor ígértem neki egy adagot, úgy zokogott, mint egy kisbaba. Először kapott egy kis morfiumot, ezért fel sem merült benne, hogy nem működik együtt velem. Utána jött a Züllöttség, majd egy löket Zeus. Boldogan halt meg, Eve. Megköszönte. - Maga egy hamisítatlan humanitárius, Casto. -Nem, Eve. Én önző vagyok, aki mindig első akar lenni. És ezt egyáltalán nem szégyellem. Tizenkét évig dolgoztam az utcán, gázoltam a vérben, okádékban, miközben egyre csak törtettem előre. Megfizettem mindenért. És akkor ez a drog mindent megadott, amire valaha is vágytam. Megszerzem magamnak a kapitányi széket, és az én kapcsolataimmal négy vagy öt év alatt a drogüzletből szép kis vagyont halmozok fel, majd elutazom egy tropikus szigetre mai tait szürcsölgetni. Eddigre már nagyon elkanyarodott az eredeti témától. A gyakorlatias gondolkodástól egyre inkább eltávolította az izgalom és az arrogancia. - Ahhoz előbb engem kell megölnie. - Tudom én azt, Eve. És ez nagyon megalázó. Tálcán nyújtottam át Fitzgeraldot, mégsem volt hajlandó elfogadni - és beletúrt a hajába. - De megkönnyíteni a dolgot a maga számára. Van valamim, amitől szépen, csendben elalszik. Nem fog érezni sepimit. - Maga nagyon figyelmes, Casto. - Sokkal tartozom magának, édes. Mint zsaru a zsarunak. Bárcsak abbahagyta volna a hajtást, amikor sikerült tisztáznia a barátnőjét, de nem így tett. Szeretném, ha máshogy alakultak volna az események, Eve. Maga nagyon is tetszik nekem - hajolt olyan közel, hogy Eve megérezte a forró leheletét. Mintha csak alaposan szemügyre akarná venni. Eve lassan felnyitotta a pilláit, és felnézett az arcába. - Casto - suttogta lágyan. - Aha. Csak eressze el magát. Nem tart hosszú ideig nyúlt Casto a zsebébe. - Baszd meg - rántotta fel Eve keményen a térdét, de
a mélységérzékelésével még mindig voltak gondjai. Casto tökei helyett az állát találta el. A férfi lehengeredett az ágyról, és a padlóra ejtette a kezében tartott fecskendőt. Egyszerre ugrottak utána. - Hol a pokolban lehet? Nem mehetett el a saját leánybúcsúztatójáról - topogott idegesen Mavis a tűsarkain, miközben tekintetével a tömeget pásztázta.. - Ráadásul közülünk ő az egyetlen, aki még józan. - Talán a női mosdóban? - találgatta Nadine, aki már felvette a blúzát a csipkés melltartójára. Igaz, begombolni elfelejtette. - Peabody már kétszer megnézte. Dr. Mira, ugye Eve nem hagyhatott itt minket csak úgy, szó nélkül? Tudom, hogy ideges, de azért... - Ő nem az a fajta, aki köszönés nélkül ott hagyja a társaságot - és habár a feje még mindig zúgott, Mira próbált összefüggően beszélni. - Még egyszer körülnézünk. Itt kell lennie valahol. Csak olyan nagy a tömeg. -Még mindig a menyasszonyt keresitek? - tűnt föl vigyorogva Recsi. - Úgy tűnik, akart még egy utolsó menetet. Az a figura látta, hogy beslisszol egy privát kabinba egy cowboy társaságában. - Dallas? - és Mavis felhorkant, amikor végiggondolta a hallottakat. - Kizárt. -Na és? Ünnepel - vont vállat Recsi. - És ha maguknak is viszket, maradt még szobánk. - Melyikbe? - kérdezte ellentmondást nem tűrő hangon Peabody, aki miután mindent kihányt magából, mostanra már kijózanodott. -Az ötösbe. Hé, ha gruppent akarnak, felhajthatok maguknak néhány csinos fiút. A méret, a forma és a bőrszín nem számít - csóválta meg a fejét, ahogy a lányok elvonultak mellette, és úgy döntött, inkább ő is velük tart, csakhogy megőrizze a békét. Eve ujjai lecsúsztak a fecskendőről, a pofacsontjába csapódó könyök pedig fájdalmat plántált az arcába és a fogaiba. De annak ellenére meglepte Castót, hogy ő kezdett el előbb vérezni. A férfit valósággal sokkolta ez a harci kedv. - Nagyobb dózist kellett volna adnod - és hogy szavainak nagyobb nyomatékot adjon, ököllel Casto légcsövére csapott. - Ma este egy kortyot sem ittam, seggfej gördítette át a feje felett. - Holnap ugyanis férjhez megyek - lapította véres masszává az orrát. Ezt Peabodyért kaptad, te szemétláda. Casto átfogta Eve bordáit, és alaposan megszorította. Érezte, hogy a tű behatol a karjába, mire meghajlította a csípőjét, készen arra, hogy kirúgjon a lábaival. Soha nem tudta meg, vajon a vakszerencse segítette, a mélységérzékelése tért vissza egy pillanatra, vagy egyszerűen csak hibázott, de pontosan a gyomorszája közepén találta el a férfit, majd a lába, mint egy dugattyú, az arcába csapódott. Casto szemei kifordultak feje vészjósló, de meggyőző koppanással ütődött a padlónak. Ennek ellenére próbált még több drogot Eve-be pumpálni. Eve tántorgott, ahogy a vérével keveredő sárga szirup kifejtette a hatását. Elértesz ajtót, de a zár és a kulcskártya magasan a feje fölött voltak. Majd az ajtó kirobbant, és a pokol egyszeriben véget ért.
Erezte, hogy felemelik és a hátát veregetik. Valaki ostobán felszólította az embereket, hogy húzódjanak hátra, és hagyjanak neki egy kis levegőt. Kuncogni kezdett. Már repült, másra nem is tudott gondolni. - Az a kutyaütő ölte meg őket - vihogta. - A kutyaütő gyilkolt. Én pedig tévedtem. Hol van Roarke? Valaki felhúzta a szemhéját. Valahonnan meghallotta a kórház szót, mire harcolni kezdett, mint egy tigris. Roarke vigyorogva jött lefelé a lépcsőn. Tudta, hogy Feeney még odafent maradt. Még mindig füstölgött magában, de sikerült meggyőznie. Egy Züllöttség horderejű üzlet gyakorlatot és belső kapcsolatokat igényelt. Casto pedig mind a kettőnek meg tudott felelni. De Eve talán nem akar ilyesmiről hallani, ezért nem is említi majd neki. Egyelőre. Feeneynek pedig három hete lesz folytatni a szaglászást, mialatt ők a mézesheteiket töltik. Már ha egyáltalán elmennek nászútra. Hallotta, hogy nyílik az ajtó, és előremeresztette az állát. Ennek egyszer s mindenkorra véget kell vetnie, határozta el. Lépett még kettőt lefelé, majd a hátralévő fokokat őrült rohanásban tette meg. - Mi a fene történt vele? Vérzik - és a saját szemei is vérben forogtak, miközben átvette Eve ernyedt testét egy hét láb magas, ezüstkabátot viselő négertől. Mivel mindenki egyszerre kezdett beszélni, Mira öszszecsapta a tenyerét, mit egy tanár, amikor bemegy a rossz gyerekekkel teli osztályba. - Egy nyugodt szobára van szüksége. Az MT-sek kitisztították a szervezetéből a drogot, de azt mondták, számítani lehet bizonyos utóhatásokra. És nem hagyta, hogy kezeljék a vágásokat és zúzódásokat a testén. Roarke arca kőkeménnyé vált. - Miféle drogot? - állapodott meg Mavisen a tekintete. - Hova a pokolba vitted? - Nem az ő hibája - ölelte át Roarke nyakát Eve. A szeme még mindig üvegesen csillogott. - Casto. Casto tette, Roarke. Tudod? - Alapjában véve... - Ostoba... Ostoba voltam, hogy nem számoltam ezzel a lehetőséggel. Hanyag. Agyba kerülhetnék végre? - Vidd fel az emeletre - tanácsolta nyugodtan Mira. Majd én a gondját viselem. Hidd el, hamarosan jobban lesz. -Jobban leszek - helyeselt Eve, miközben Roarke felvitte a lépcsőn. - Majd mindent elmesélek. Mindig mindent el szoktam mondani, igaz? Mert szeretsz, te tökfilkó. Pillanatnyilag Roarke a történteknek csak egy kis darabkáját akarta tudni. Agyba fektette Eve-t, majd gondosan ellátta zúzott arcát és felrepedt száját. - Meghalt? - Dehogy. Csak a lelket is kivertem belőle - mosolyodott el Eve, majd elkapta Roarke pillantását, és lassan megcsóválta a fejét - Huhu, szó sem lehet róla. Ne is gondolj rá. Pár óra múlva összeházasodunk. - Valóban? - söpörte ki a haját az arcából Roarke. -Szerintem igen - Eve-nek nehezére esett koncentrálni, de tudta, hogy ez most valami fontos. Felemelte a kezét, és tenyerébe fogta a fejét, hogy megállítsa a világ őrült forgását. - Ez nemcsak formalitás. És nem is szerződés.
- Hanem micsoda? - Fogadalom. És különben sem olyan nehéz megfogadni, hogy olyasmit fogsz csinálni, amit szeretsz. És ha megbuknék, mint feleség, akkor is együtt kellene maradnod velem. Én ugyanis nem szegem meg ezt a fogadalmat. És van itt még valami. Roarke látta, hogy Eve megfordult, odébb csúszott, így Mira el tudta látni a hátán éktelenkedő vágást. - Miféle valami, Eve? - Az, hogy szeretlek. Néha még mindig görcsbe rándul tőle a gyomrom, de ennek ellenére tetszik ez az érzés. De elfáradtam. Megyek aludni. Szeretlek. Roarke megnyugodva hagyta, hogy Mira végezze a dolgát. -Minden rendben van vele? Nyugodtan hagyhatjuk elaludni? - Az alvás most neki a legjobb. Amikor felébred, remekül érzi majd magát. Talán kicsit másnapos lesz, ami kissé igazságtalan, hiszen nem is ivott semmit. Azt akarta, hogy az esküvőn tiszta legyen a feje. - Valóban? - és Roarke megjegyezte magában, hogy alvás közben Eve egyáltalán nem látszik nyugodtnak. Emlékezni fog erről bármire is? Mit fog nekem mondani? - Talán nem - közölte Mira vidáman. - De te igen. Roarke bólintott, és hátrált egy lépést. Eve ismét biztonságban volt. Újra biztonságban. Roarke Peabodyra pillantott. - Számíthatok önre, hogy felvilágosít a részletek felől? Eve valóban másnaposan ébredt, aminek egyáltalán nem örült. A gyomrába beleállt a görcs, és fájt az állkapcsa. Mira és Trina viszont boszorkányosan bántak a kozmetikumokkal, és mire végeztek, semmi sem látszott a horzsolásaiból. Amikor tükörbe nézett, megállapította, hogy menyasszonynak elég tűrhető. - Káprázatosan nézel ki, Dallas - sóhajtott fel Mavis, és lassan körüljárta Leonardo legszebb műremekét. A ruha csillogva omlott a földre, ahogy tervezték, és bronzszíne különös melegséggel tette teljessé Eve bronzbarna bőrét, kiemelték a vonalait. A lehető legegyszerűbben, mégis a leghatásosabban adta mindenki tudtára, hogy a benne lévő nő bizony sokat számít. -A kert tele emberekkel - folytatta boldogan, miközben Eve gyomra kavargott. - Nem akarsz kinézni az ablakon? - Már láttam embereket ezelőtt is. - Korábban a média is ideküldte a repülőkamerákat. Nem tudom, miféle gombot nyomott meg Roarke, de leállította őket. - Aranyos. -Ugye jól érzed magad? Dr. Mira szerint nem kell számítani kellemetlen utóhatásokra, mindazonáltal... - Remekül vagyok - és ennek csak egy része volt hazugság. - Most, hogy az ügy lezárva, és napfényre kerültek a legapróbb részletek is, már sokkal könnyebb - gondolt elgyötörten Jerryre. Majd Mavis ragyogó arcára, és ezüsttel befont hajára nézett, és elmosolyodott. - Összeköltözöl Leonardóval? - Ideiglenesen nálam fog lakni. De közben keresünk
valami nagyobbat, ahol nyugodtan tud dolgozni. Én pedig megyek újra a klubokba - vett elő az íróasztalból egy dobozkát, és átnyújtotta. - Ezt Roarke küldi. -Tényleg? - és miközben kinyitotta, Eve egyszerre érzett gyönyört és félelmet. A benne talált nyaklánc természetesen tökéletes volt. Két összecsavart rézszínű fémszál, telehintve színes drágakövekkel. - Épp, hogy csak megemlítettem. - Arra akár fogadni is mernék - csatolta fel sóhajtva Eve, majd a hozzáillő, hosszú fülbevalókat akasztott a fülébe. És úgy érezte magát, mint egy idegen. Egy pogány amazon. - Van itt még valami. - Ó, Mavis, többet már nem bírok ki. Roarke-nak is meg kellene értenie, hogy én... - és elhallgatott, amikor látta, hogy Mavis az asztalon heverő fehér doboz felé fordult, és elővett belőle egy fehér virágokból kötött csokrot. Petúniák. Egyszerű, kiskerti petúniák. - Mindig tudja - motyogta maga elé. Gyomrában kiengedett a görcs, az idegei megnyugodtak. Egyszerűen csak tudja. -Azt hiszem, amikor ez ember egy ilyen megértő társra talál, nagyon szerencsésnek érezheti magát. - Aha - vette át Eve a csokrot, és a karjára fektette. Az alak, aki a tükörből visszanézett rá, így már nem is tűnt idegennek. Olyan, mint Eve Dallas az esküvője napján, gondolta Eve. - Roarke le fogja nyelni a nyelvét, ha egyszerre ekkora adagot kap belőlem. Felnevetett, megragadta Mavis karját, és kisiettek, hogy Eve valóra válthassa a fogadalmát. Ha élvezte a című regényt ne mulassza el következő romantikus krimijét, a Mámoros halált Álljon itt egy izgalmas részlet, melyben folytatódnak EVE DALLAS New York-i rendőr hadnagy kalandjai. A sötét sikátor vizelettől és hányástól bűzlött. Gyors lábú patkányok éltek itt és sovány, éhes tekintetű macskák, akik rájuk vadásztak. A sötétben vörös szemek villantak, emberiek és állatiak egyaránt. Eve szíve könnyedén megdobbant, amikor besiklott a bűzös, nedvesen csillogó árnyak közé. Abban biztos volt, hogy a férfi elment. Az ő dolga pedig, hogy kövesse, megtalálja, és végül bevigye. A fegyvere már a kezében volt, abban a kézben, amely éles helyzetben soha nem remegett. - Hé, cukipofa, nem akarsz velem jönni? Nem akarsz? Hangok szálltak feléje a sötétből, melyeket reszelőssé tettek a drogok és az olcsó sör. Az elhagyatottak nyöszörögtek, az őrültek kacagtak. A patkányok és a macskák
nem egyedül éltek itt. Emberi roncsokból állt a társaságuk, akik kényelmetlenül hevertek a téglafalak lábánál. Eve meglengette a pisztolyát, és kikerült egy fal mellett álló hulladékfeldolgozót, amely a szagából ítélve már legalább egy évtizede nem üzemelt. A rothadó étel bűze megülte a párás levegőt, és Eve-nek olyan képzete támadt, mintha megbuggyant levesben araszolt volna előre. Valaki felnyögött. Eve megpillantott egy teljesen meztelen fiút, aki nem lehetett több tizenhárom évesnél. Arcát gennyező sebek borították, ahogy rákként a mocskos falhoz hátrált. Eve szívét elöntötte a szánalom. Ő is volt egyszer gyerek, mégpedig olyan gyerek, akit bántottak és megaláztak. És ő is egy sikátorban bujkált. - Nem akarlak bántani - súgta oda neki. Hangja alig volt több, mint egy sóhaj, miközben szemkontaktust létesítet a kisfiúval, és leeresztette a fegyverét. A férfi ekkor csapott le. Ordítva rontott elő Eve háta mögül. Gyilkos szándékkal csapott le a kezében tartott vascsővel. Eve félreugrott, de az ütés szele így is elérte a fülét. Alig maradt ideje, hogy elátkozza magát figyelmetlenségéért, azért, mert megfeledkezett róla, hogy ellenfele kétszázötven fontnyi tiszta izom. Fegyvere kirepült a kezéből, és eltűnt a sötétben. Látta az ellenfele szemeit, és a csillogásából arra a következtetésre jutott, hogy a férfi Zeust szedett. Figyelte, ahogy a cső magasba emelkedett, és csak egy töredékmásodperccel azelőtt indult el lefelé, hogy pályája csúcsán nekicsapódott volna a téglafalnak. Lábában megfeszültek az izmok, és fejjel előre a férfi gyomrának vetette magát. Az felnyögött, megtántorodott, és amikor Eve torka félé tapogatózott, a hadnagy ököllel állon vágta. Olyan erősen ütött, hogy az egész karja belesajdult. Az emberek szabadságra vágytak egy olyan bezárt világban, ahol senki és semmi nem volt biztonságban. Eve megpördült a tengelye körül, és fordulásból szétrúgta az ellenfele orrát. Spriccelt a vér, és az amúgy is furcsa szagokkal terhes levegő megtelt a vér édeskés, émelyítő illatával. A férfi szemei vad tűzben égtek, de a rúgás, bármilyen fájdalmasra is sikeredett, nem vitte le a földre. A fájdalom a drogok ködén is áthatolt. Vicsorogva ütögette a vékony vascsövet a tenyeréhez, miközben arcán patakokban folyt a vér. - Megöllek. Megöllek, te kurva zsaru - körözött Eve körül, miközben korbácsként lóbálta kezében a vascsövet. Vérzett, de közben csak vigyorgott, egyre csak vigyorgott. - Szétverem a fejed, és kieszem az agyad a koponyádból. Eve tudta, hogy nem viccel, és ettől magasra szökött szervezetében az adrenalin. Élni vagy meghalni. Lihegett, a bőre úgy fénylett az izzadságtól, mintha olajban fürdött volna. Sikerült elugrania a következő csapás elől, viszont térdre esett. A bakancsához kapott, és talpra ugrott. Immár ő is vigyorgott. - Ezt edd meg, te fattyú - és Eve kezében megvillant
a tartalék fegyvere. Többé már nem akarta elkábítani az ellenfelét. A kábítófegyver csak megcsiklandozta volna ezt a hatalmas, Zeus-szárnyakon repülő hústömeget. Eve készen állt rá, hogy lelője. Miközben ellenfele feléje lendült, Eve teljes erejéből tüzelt. A férfi tekintete megüvegesedett, mintha Eve csak egy játék baba szemébe nézett volna. A hadnagy oldalt lépett, készen arra, hogy ismét lőjön, de a cső kicsúszott a megmerevedő ujjak közül. A hatalmas test rángatózni kezdett. A hatalmas, Istent játszó emberhegy Eve bakancsára zuhant. - Nem fogsz többé szüzeket áldozni, seggfej - suttogta Eve, és izgalmában megdörzsölte az arcát. Fegyvert tartó kezét a teste mellé ejtette. Arra riadt, hogy bőr csúszik a betonon. Már fordult volna a zaj felé, már emelte volna a fegyverét, amikor két erős kar fogta át, és felemelte a levegőbe. - Mindig nézz a hátad mögé, hadnagy - suttogta egy hang, mielőtt egy fogsor finoman beleharapott volna a fülcimpájába. - Roarke, a fenébe is. Csaknem kicsináltalak. -Még csak a közelében sem jártál - forgatta meg Roarke nevetve a levegőben, miközben szája forrón, követelőzőn tapadt Eve ajkaira. - Szeretlek figyelni, miközben dolgozol - csúsztatta fel a kezét Eve melleire. - Ez egészen... feldoh - Elég legyen már - kérte Eve, de szíve megdobbant az izgalomtól, és valahogy nem sikerült komolyságot vinni a hangjába. - Ezt a helyet nem éppen a csábításra találták ki. - Épp ellenkezőleg. A mézesheteket pontosan a csábításra találták ki. Ez lassan már hagyomány engedte el Roarke Eve-et, de a kezét még mindig a vállán tartotta. Azon gondolkoztam, hogy hová tűnhettél. Tudnom kellett volna - pillantott le a lábai előtt heverő testre. - Mit követett el? -Előszeretettel verte be fiatal nők koponyáját, hogy aztán kiegye az agyukat. - Ó - csóválta meg remegve a fejét Roarke. - Igazán, Eve, nem tudnál valami kevésbé undorító dologgal foglalkozni? - Pár évvel ezelőtt a Terra kolónián élt egy férfi, akire illett a profil, én pedig arra gondoltam... - bicegett odébb Eve, miközben összeráncolta a szemöldökét. Egy ocsmány sikátor kellős közepén álltak, lábaik előtt a halállal. Roarke pedig, a nagyszerű, sötét angyalként föléje magasodó Roarke szmokingot, és gyémántgyűrűt viselt. - Miért öltöztél így ki? - Együtt terveztük el - emlékeztette Roarke. - Talán vacsora? - Elfelejtettem - csúsztatta Eve tokjába a fegyverét. Nem hittem volna, hogy ilyen sokáig fog tartani - fújta ki a levegőt. -Gondolom, meg kellene mosakodnom. - Úgy szeretlek, ahogy vagy - húzta magához ismét Roarke. - Felejtsd el a vacsorát... egyelőre - mosolyodott
el lassan, ellenállhatatlanul. - Viszont ehhez a gusztusos környezethez egyáltalán nem ragaszkodom. Program kikapcs - parancsolta. A sikátor, a szagok és a fal mellett összebúvó testek semmivé foszlottak. Egy hatalmas, üres teremben találták magukat, néhány készülékkel körülvéve. Villogtak a falba süllyesztett fények. A padlót és a mennyezetet matt üveglapok borították, hogy segítsék megteremteni a holovetítőknek a tökéletes illúziót. Ez volt Roarke legújabb, legbonyolultabb játékszere. -Számítógép, állítsd be a 4- jelzésű tropikus helyszínt, a kettős vezérlési állapot fenntartásával. Válaszként hullámok moraja hallatszott. A napsugár megcsillant tajtékos peremükön. Eve lába alatt finom homok csikordult. A távolban pálmafák hajladoztak. - Ez már sokkal inkább megfelel - határozott Roarke, és elkezdte kigombolni az ingét. - Vagyis megfelelne, ha nem lenne rajtad ruha. -Közel három hete szinte szüntelenül ruha nélkül látsz. Roarke felvonta a szemöldökét. - Ez a férjek kiváltsága. Van ellene valami kifogásod? Férj. Eve-t még mindig szíven ütötte ez a szó. Ez a harcoshoz méltó, fekete sörényt viselő, de angyalarcú, írkék szemű férfi nem volt más, mint a férje. Úgy érezte, soha nem fog hozzászokni a gondolathoz. - Nem. Csak egy... - akadt el a lélegzete, ahogy Roarke hosszú ujjaival megcirógatta a mellét. - Csak egy észrevétel. - Zsaruk - mosolygott Roarke, miközben kigombolta Eve farmernadrágját. - Mindig csak a megfigyelésen jár az eszük. Dallas hadnagy, maga most nincs szolgálatban. - Csak nem engedem, hogy lanyhuljanak a reflexeim. Ha az ember három hétig nem dolgozik, könnyen berozsdásodhat. Roarke becsúsztatta egyik kezét Eve meztelen combjai közé, megcsiklandozta, és figyelte, ahogy feje egy kéjes nyögés kíséretében hátracsuklik. - A reflexeid kitűnőek - motyogta, miközben hanyatt fektette a finom, ölelő homokfövenyre. Az ó felesége. Roarke kedvtelve forgatta ezt a gondolatot, mialatt Eve fölébe kerekedett, alája került, és miközben fáradtan hevert mellette. Ez az elbűvölő asszony, ez a született rendőr, ez a nyugtalan lélek immár hozzája tartozik. A program segítségével megfigyelte munka közben, amikor a sikátorban a benarkózott gyilkost kergette. És tudta, hogy a valóságban is éppilyen elszántan, ilyen eltökélt bátorsággal nézne szembe egy hasonló helyzettel. Annak ellenére csodálta ezt a képességét, hogy rengeteg kellemetlen pillanatot okozott már vele. Néhány napon belül visszatérnek majd New Yorkba, és osztoznia kell Eve-n a munkájával. De pillanatnyilag nem akart osztozni Eve-en semmivel. Senkivel. Nem volt számára idegen a hulladéktól és a reményvesztett emberi testektől bűzlő sikátor. Abban a környezetben nőtt fel, és végül abból a környezetből sikerült megszöknie. A saját akaraterejéből küzdötte fel magát azzá, ami végül lett belőle - és ebbe az életbe robbant be Eve olyan élesen és halálosan, akár a kilőtt nyílvessző,
hogy aztán fenekestül felforgassa. A zsaruk először az ellenségei voltak, majd szórakoztatták, míg végül egyikükkel összekötötte az életét. Alig több, mint két hete a lépteit figyelte, ahogy hoszszú, földre omló, bronzbarna ruhájában feléje közeledik, a kezében virággal. Az arcán lévő vágásokat, melyeket alig néhány órával az esküvő előtt ejtett egy gyilkos, kozmetikumok alá rejtette. És szemeiben, azokban a lágy szemekben egyszerre fedezte fel az idegességet, valamint a boldogságot. Itt állok, Roarke. Szinte hallotta a hangját, mit ahogy azt is csaknem érezte, hogy kezét a kezébe helyezi. Kitartok melletted jóban, rosszban. Isten segítsen bennünket, Most pedig viselte a gyűrűjét, ahogy Roarke is az övét. Annak ellenére ragaszkodott hozzá, hogy ezt a szokást a huszonegyedik század közepén már meglehetősen kevesen követték. Roarke viszont azt akarta, hogy ez a jelkép kézzelfoghatóan emlékeztesse őket arra, hogy mit jelentenek egymásnak. Felemelte Eve kezét, és a gazdagon vésett gyűrű fölött megcsókolta az ujjait. Eve ki sem nyitotta a szemét. Roarke elnézte éles arcvonásait, a kissé telt ajkait, és rövid haját, melyet felálló tüskékbe fésülve hordott. - Szeretlek, Eve. Erre a kijelentésre halvány pír öntötte el Eve arcát. Olyan könnyed, gondolta Roarke. És még arra, vajon tudja-e, milyen hatalmas a szíve. -Tudom - nézett fel Eve. - És már, izé, kezdem megszokni. - Nagyszerű. Eve, miközben a partra felfutó hullámok moraját és a pálmaleveleket libegtető szellőt hallgatta, felemelte a kezét, és kisöpört néhány kósza hajtincset az arcából. Arra gondolt, hogy egy olyan hatalmas, gazdag, impulzív férfi, mint Roarke, egyetlen ujjmozdulattal meg tud teremteni egy ehhez hasonló tájat. És ha megtette, akkor érte tette meg. - Boldoggá teszel. Ezt hallva Roarke elvigyorodott, miközben hasizma kéjesen megrándult. - Tudom - emelte magára Eve-t minden különösebb erőfeszítés nélkül, majd lustán végigcsúsztatta kezét az izmos női testen. - Beismered, hogy boldog vagy, hogy a mézesheteink végén elhoztalak a bolygóról? Eve elfintorította az arcát. Eszébe jutott, mennyire - megrémült, amikor Roarke bejelentette, vár rájuk a hajó. Végül a férfi a vállain cipelte a fedélzetre az átkozódó Eve-t, miközben teli torokból kacagott. - Kedveltem Párizst - szipogott Eve. - És nagyon élveztem azt a hetet is a szigeten. Semmi okát nem láttam, miért kellene meglátogatnunk egy félkész űrbeli menedéket, ahol amúgy is az időnk nagy részét ágyban töltjük. - Halálra voltál rémülve - és Roarke élvezettel gondolt vissza, mennyire elbátortalanította Eve-t az első űrutazása, miközben elégedetten idézte fel, milyen sikeresen szórakoztatta és terelte el a figyelmét az út alatt.
- Nem is - de majdnem, gondolta Eve. Kis híján összecsináltam magam. - Csak bosszantott, hogy nem beszélted meg velem a terveid. -Ha jól emlékszem, egyszer valaki azt mondta nekem, hogy amit csinálok, az nagyon is jól áll nekem. Gyönyörű menyasszony voltál, Eve. Erre Eve legörbítette a száját. - Csak a ruha miatt. - Nem, nem a ruha miatt. Miattad - emelte Roarke Eve arcához a kezét. - Eve Dallas. Immár az enyém. Eve-t elárasztotta a szerelem. Ez az érzés mindig hullámokban tört rá, és úgy érezte, hiába is küzdene ellene. - Szeretlek - hajolt közel Roarke-hoz, és megcsókolta. - Nekem úgy tűnik, te lettél az enyém. Éjfél előtt ültek vacsorához. A már csaknem befejezett Olympus Grand Hotel holdfényben úszó teraszán Eve beletemetkezett a homárba, miközben a kilátásban gyönyörködött. Most, hogy Roarke mozgatta a szálakat, az Olympus Menedéket egy éven belül teljesen be fogják fejezni, és kiadják. De most még egyedül voltak az egész állomáson nem számítva az építőmunkásokat, a személyzetet, a mérnököket, pilótákat és a masszív űrállomás többi lakóját. A kis asztaltól, ami mellett helyet foglalt, Eve elláthatott a menedék tengelye fölött. Az égbolton izzottak a csillagok, elegendő fényt adva az éjjeli szolgálatot teljesítőknek, miközben a gépek csendes, monoton dohogása minden pillanatban hallatszott, legyen bár éjjel, avagy nappal. Tudta, hogy a szökőkutakat miatta kapcsolták be, a fáklyák is érte égnek, és a vízpermeten lebegő szivárvány is csak neki szól. Roarke azt akarta, hogy lássa az építkezést, és talán azt is, hogy lassan kezdje megérteni, mi lett belőle. A felesége, aki részese mindeme csodának. Feleség. Eve sóhajtva kifújta tüdejéből a levegőt, és belekortyolt a jéghideg pezsgőbe, amit Roarke töltött ki a poharába. Kellett egy kis idő, mire megértette, hogy Eve Dallas, a gyilkossági osztály nyomozója annak a férfinak lett a felesége, akinek sokak szerint több a pénze, és nagyobb a hatalma, mint magának az Istennek. - Van valami gond? Eve feléje fordult, és halványan elmosolyodott. - Semmi - mártott meg odafigyelve egy falat homárt Eve az odakészített vajban. Valódi vajban, mivel Roarke asztalánál nem jutott hely talmi ételeknek. Majd megkóstolta. - Hogy fogok ezek után visszaszokni arra a fűrészporra, amit a kapitányság étkezőjében szolgálnak fel? - Végső megoldásként munka közben ehetsz néhány szelet csokoládét - töltötte tele Roarke Eve pezsgőspoharát, és amikor észrevette, milyen ellenséges tekintetet mereszt rá Eve, felvonta a szemöldökét. - Le akarsz itatni? - Bizony. Eve felkacagott, és vállat vonva felemelte a poharát. Roarke örömmel konstatálta, hogy az utóbbi napokban
sokkal gyakrabban és felszabadultabban nevetett, mint máskor. - Teszek neked egy szívességet. És ha majd berúgtam, olyan ajándékot adok neked, amit egyhamar nem fogsz elfelejteni - jelentette ki, miközben úgy nyelte a megfizethetetlenül drága pezsgőt, akár a vizet. Roarke gyomrát egy pillanatra összeszorította a vágy. - Hát ebben az esetben - töltötte tele színültig a saját poharát is - mindketten igyuk le magunkat. - Szeretem ezt a helyet - közölte Eve. Felállt az asztaltól, és poharát kézbe fogva sétálni kezdett a keskeny, faragott kövekkel kirakott ösvényen. Egy vagyonba kerülhetett kifejteni és idehozatni... de ez nem lehetett akadály, ha Roarke-ról volt szó. Eve előredőlve figyelte a víz és a fény játékát, vizsgálta az épületeket, a kupolákat és a magasba törő lándzsákat, a fényt és a pompát, amit arra terveztek, hogy otthont adjanak a gazdagoknak és a játékaiknak. A kaszinó már elkészült, és úgy ragyogott a fekete ég előtt, mint egy aranygolyó. A tucatnyi úszómedence közül egyet kivilágítottak éjszakára, benne a víz kobaltkéken csillogott. Az épületek között ragyogó selyemszálakként feszültek a siklójárdák. Még üresek voltak ugyan, de Eve el tudta képzelni, hogy fognak kinézni hat hónap vagy egy év múlva: tömve emberekkel, akiken villognak az ékszerek. Ide jönnek majd, hogy a márványfalak között testüket dédelgessék az ásványvizes fürdők, az iszappakolás, a halk szavú ápolók és a gondoskodó droidok. Ide jönnek majd, hogy szerencsét próbáljanak a kaszinóban, hogy exkluzív italokat fogyasszanak a bárokban, és szerelmet találjanak a bárcás prostituáltak lágy vagy kemény testei között. Roarke egy egész világot kínál fel nekik, ők pedig eljönnek. De Eve úgy érezte, ez nem az ő világa lesz, ha megtelik emberekkel. Sokkal jobban érezte magát az utcákon, a bűn és az igazság zajos otthonában. Roarke megértette ezt, mivel ő is hasonló helyről származott, mint Eve. Ezért hozta el ide akkor, amikor csak az övék lehetett az egész. - Te építesz itt valamit - fordult meg Eve, és nekidőlt a korlátnak. - Ez a tervem. - Nem - rázta meg Eve a fejét, és kicsikét megszédült a pezsgőtől. - Építesz valamit, amiről az emberek századokon keresztül beszélnek és álmodoznak majd. Nagy utat tett meg az egykori kis tolvaj Dublin sikátoraiból, mire ide jutott, Roarke. Roarke lassan és kissé szégyenlősen elmosolyodott. -Nem is olyan nagyot, hadnagy. Még mindig zsebekben turkálok... csak éppen annyira törvényesen teszem, amit teszek, amennyire csak lehetséges. És az, hogy feleségül vettem egy rendőrt, erősen beszűkítette a lehetőségeimet. Eve szigorú tekintetet meresztett rá. - Erről hallani sem akarok. - Eve, kedves - állt fel Roarke, és megfogta az üveget.
- A törvény mindenekfelett. Mégis olyan nyugtalanul viselkedsz, mintha csak valami sötét alakhoz mentél volna hozzá - töltötte újra tele a poharát, majd félretette a palackot. - Aki hónapokkal ezelőtt egy gyilkosság gyanúsítottjai között volt. És nem is valami hosszú listán. - Te élvezted azt? Hogy gyilkossággal gyanúsítottak? - Élveztem - simította végig hüvelykujjával Eve arcán a zúzódást, ami már kezdett halványulni. Az arcán, de nem a lelkében. - És féltettelek is egy kicsit - nagyon, ismerte be magában. -Jó zsaru vagyok. - Tudom. Az egyetlen, akinek a képességeit valóban elismerem. Miféle furcsa fintora a sorsnak, hogy pont a törvény elkötelezett szolgájába szerettem bele? - Számomra még különösebb, hogy olyasvalakivel kötöttem össze az életem, aki puszta szeszélyből bolygókat ad és vesz. - Összeházasodtunk - nevetett fel Roarke, és az orrát Eve tarkójához dörzsölte. - Gyerünk, mondd ki: összeházasodtunk. Nem fog a szó a torkodon akadni. -Tudom, hogy mit csináltunk - és Eve nyugalmat kényszerítve magára, nekidőlt Roarke-nak. - De hagyd, hadd éljek együtt a gondolattal még egy darabig. Szeretek itt lenni, mindentől távol, csak veled. - Akkor felteszem, boldog vagy, hogy rád kényszerítettem három hét szabadságot. - Nem kényszerítettél rám semmit. - Ezzel vitába kell szállnom - harapott bele Roarke a fulcimpájába. - Erőszakoskodnom kellett veled - siklott a keze Eve mellére. - Könyörögtem. Eve felhorkant. -Te soha nem könyörögsz semmiért. De az lehet, hogy valóban vitatkoztál. Nem voltam szabadságon három hétig egyfolytában... még soha az életben. Roarke emlékeztetni akarta, hogy a pontos megfogalmazás így hangzana: eddig. Hiszen Eve életében alig múlt el úgy huszonnégy óra, hogy ne üldözte volna a bűnt. - Miért ne lehetne belőle négy? -Roarke... Roarke kuncogni kezdett. -Csak próbára tettelek. Idd meg a pezsgőd. Még nem rúgtál be eléggé ahhoz, amit tervezek. -Valóban? - ugrott meg Eve pulzusa, és a feje is megszédült. - És mit tervezel? -Elveszne a szavak között - döntött Roarke. Mondjuk úgy, hogy le akarlak kötni az ittlétünk utolsó negyvennyolc órájára. - Negyvennyolc órára? - hajtotta le Eve utolsó cseppig az italát. - Hát mikor indulunk vissza? - Most nincs idő... - és dühösen elhallgatott, amikor a csengő félbeszakította. - Megmondtam a személyzetnek, hogy ne zavarjanak. Várj meg itt igazította el Eve
köntösét, amit csak pár pillanattal korábban kezdett lefejteni róla. - Bárki is jött, el fogom küldeni. Méghozzá jó messzire. - Ha már úgyis felálltái, hozz még egy üveggel - töltötte ki Eve vigyorogva az utolsó csepp pezsgőt. - Ezt valaki már megitta. Roarke mulatva vágott át a hatalmas nappali puha szőnyegén. Itt akarja kezdeni, döntötte el magában, a süppedős padlón, miközben a jeges űrből rájuk ragyognak a fényes csillagok. Kivett egy hosszú szál liliomot egy porcelánvázából, és elképzelte, milyen gyönyörben részesíti vele Eve-t. Mosolyogva fordult az előcsarnok felé, és a csillogó falak között átsietett a márvány lépcsőházon. Felkattintotta a kitekintőernyőt, és magában már elhatározta, hogy elküldi a szobapincért a fenébe, mert meg merte zavarni. Legnagyobb meglepetésére az egyik legjobb mérnökének az arcát látta meg maga előtt. - Carter? Valami baj van? Carter megdörzsölte halottsápadt, izzadó arcát. - Uram, attól tartok, hogy igen. Beszélnem kell önnel. Kérem. - Rendben. Csak egy pillanat - sóhajtott fel Roarke, miközben lekapcsolta a képernyőt és kinyitotta az ajtót. Carter fiatal volt a beosztásához képest, húszas éveinek a közepén járt, de zseninek számított a tervezés és a kivitelezés terén. Ha valóban baj történt valahol az építkezésen, akkor legjobb lesz, ha azonnal megbeszélik. - A szalon siklójárdájáról van szó? - kérdezte Roarke ajtónyitás közben. - Azt hittem, azt a gubancot már megoldotta. -Nem... vagyis úgy értem, igen, uram. Megoldottam. Már tökéletesen üzemel. Amikor Roarke rádöbbent, hogy az előtte álló ember reszket, elfeledkezett a bosszúságáról. - Baleset történt? - ragadta meg Carter karját, majd bevezette a nappaliba, és leültette az egyik fotelbe. - Megsérült valaki? -Nem tudom... mármint azt nem tudom, baleset volt-e? - pislogott Carter üveges szemekkel. - Miss. Madám. Hadnagy - mondta, amikor belépett Eve. Próbált felállni, de erőtlenül lerogyott a fotelbe, amikor Eve visszalökte a fotelbe. - Sokkot kapott - kapcsolt gyorsan Eve. - Próbálkozz nála azzal a flancos brandyvel, amiből tartasz itt is egy palacknyit - guggolt le, hogy a feje egy vonalba kerüljön a vendégével. - Ugye Carter a neve? Igya meg, de lassan. - Én... - és az arca olyan lett, akár a viasz. - Azt hiszem, el fogok... Mielőtt befejezhette volna, Eve a térdei közé nyomta a fejét. - Lélegezzen. Ne törődjön mással, csak azzal, hogy lélegezzen. Add már azt a brandyt, Roarke nyújtotta feléje a kezét, és Roarke már adta is a poharat. - Térjen magához, Carter - ült le Roarke, és a háta mögé igazított egy párnát. - Igyon. - Igen, hadnagy. - Az Isten szerelmére, a sírba tesz ezzel az hadnagyozással.
Akár az italtól, akár a szégyentől, de némi szín költözött Carter arcára. Bólintott, kortyolt az italból, és sóhajtott egyet. -Elnézést. Azt hiszem, már oké vagyok. Egyenesen ide jöttem. Nem tudom, egyedül... Nem tudom, mi mást tehettem volna - temette tenyerébe az arcát, mint egy kiskölyök, aki belenézett egy horrorvideóba. Kapkodva szedte a levegőt, és gyorsan kimondta, mi történt: Drew-ról van szó. Drew Mathiasról, a szobatársamról. Meghalt. A levegő robbanásszerű zajjal tört ki Carter tüdejéből, és olyan hatalmasat kortyolt a kezében tartott pohárból, hogy fulladozni kezdett. Roarke tekintete elsötétült. Maga előtt látta Mathiast, a türelmetlen, szeplős fiatalembert, aki mestere volt a szakmájának, az elektronikának, jobban mondva annak egy speciális ágazatának, az autotronikának. - Hol, Carter? Hol történt? - Úgy gondoltam, az lesz a legjobb, ha haladéktalanul tudatom önnel - és két vörös folt gyúlt ki Carter tésztaképén. - Azonnal idejöttem, hogy elmondjam önnek... és a feleségének. Mivel ő... rendőr, talán tehet valamit. - Rendőrre van szüksége, Carter? - vette ki a poharat a remegő kezekből Eve. - Miért? - Azt hiszem... így kellett történnie... öngyilkos lett, hadnagy. Ott lógott. Csak ott lógott a világítótesten a nappaliban. És az arca... Istenem. Jézusom. Eve hagyta, hogy Carter ismét a tenyerébe temesse a kezét. Odafordult Roarke-hoz. -Ki az illetékes az ehhez hasonló ügyekben az állomáson? -Van egy szabványos biztonsági szolgálatunk. Automatizált - hajtotta le megadóan a fejét Roarke. - Inkább azt mondanám, hogy te vagy az illetékes, hadnagy. - Oké, lássuk, tudunk-e keríteni valamit, ami hasonlít a helyszínelők felszereléséhez. Kell egy felvevő, audio és videó egyaránt, zacskó a bizonyítékoknak, csipesz, és egy csomó apró kefe. Eve sziszegve túrt a hajába. Roarke környezetében nem talált olyan hőmérő szondát, amivel meg lehetett volna mérni a holttest hőmérsékletét, és ebből következtetni a halál beálltára. Nem volt letapogató, takarítók, sem pedig azok a vegyszerek, melyeket a törvényszékiek olyan hatalmas előszeretettel hurcolnak magukkal a helyszínekre. Ezek nélkül kellett kezelnie a kialakult helyzetet. - Ugye van itt valamilyen orvos? Hívd fel. Ő fogja helyettesíteni az ME-t. Én is öltözöm. A legtöbb technikus a hotel már elkészült szárnyában rendezkedett be. Carter és Mathias szemmel láthatóan elég jól kijöttek egymással ahhoz, hogy osztozzanak egy nagyobb, kétágyas lakrészen, amíg le nem jár a szolgálati idejük az állomáson. Miközben lerohantak a tizedikre, Eve Roarke kezébe nyomott egy rögzítőt. - Tudod kezelni? Roarke felvonta a szemöldökét. A készülék az egyik
gyárában készült. - Azt hiszem, megbirkózom vele. - Remek - mosolygott rá halványan Eve. - Felhatalmazlak rá. Készen áll, Carter? - Aha - de úgy tántorodott ki a felvonóból, mint egy rászeg, aki minden igyekezetével arra törekszik, hogy meggyőzze a környezetét: nem ivott egy kortyot sem. Kétszer is megtörölte verejtékező homlokát az ingujjával, hogy tisztán lássa a képernyőt. Amikor végre kinyitotta az ajtót, hátralépett. - Most inkább mégsem mennék be. -Akkor várjon idekint - tanácsolta Eve. - Lehet, hogy szükségem lesz magára. Belépett. Odabent a világitótestek teljes fényerővel égtek. A falba süllyesztett hangszórókból harsogva szólt a zene: kemény, dübörgő rock. Az énekes sikító hangja Eve-t a barátnőjére, Mavisre amiékeztette. A padlót Karib-tengeri kékre festették, ami azt az illúziót keltette, mintha csak vízen járna. Az északi és a déli fal mellett számítógépeket állítottak fel. Eve feltételezte, hogy munkaállomások. Mellettük mindent elborítottak a különféle elektronikai alkatrészek, a mikrochipek, panelek és persze a szerszámok. Egy halom ruhát látott a heverőn, a dohányzóasztalon pedig három doboz Ázsia sör mellett - kettő már lapos volt, és csak arra várt, hogy valaki a hulladékfeldolgozóba dobja - egy VR szemüveg és néhány fűszeres perec hevert. Aztán meglátta Drew Mathias meztelen testét, ahogy a lepedőkből készített hurokkal a nyakában lóg a menynyezeti világítótestek egyikéről. - Ó, a pokolba - sóhajtott fel Eve. - Hány éves volt a kölyök, Roarke? Húsz? - Nem sokkal több - szorította össze a száját Roarke, miközben Mathias kölyökképét figyelte. Az arca bíborvörössé vált, szemei kidülledtek, a szája kinyílt. A halál gonosz szeszélyéből mosolyogni látszott. - Rendben, akkor lássuk, mit tehetünk. Eve Dallas hadnagy, New York-i rendőrség. Én vezetem a nyomozást, amíg fel nem vesszük a kapcsolatot a megfelelő interplanetáris szervekkel, és azok ide nem küldenek valakit. Az áldozat neve Drew Mathias. Helyszín az Olympus Grand Hotel, harminchatos szoba. Az időpont 2058. augusztus elseje, egy óra. - Le akarom szedni - jelentette ki Roarke. Nem lepte meg, hogy Eve milyen gyorsan és simán váltott a feleség szerepéről a rendőrére. - Még ne. Neki már nem számít, nekem pedig rögzítenem kell a helyszínt, mielőtt bármit elmozdítanánk fordult az ajtó felé. - Hozzányúlt valamihez, Carter? -Nem - törölte meg kézfejével a száját Carter. Csak kinyitottam az ajtót, akárcsak most, és beléptem. Azonnal megláttam Mathiast, ahogy ott lógott. Csak lógott. Tudtam, hogy meghalt. Láttam az arcán. - Miért nem megy át a hálóba? - intett Eve a szoba másik ajtaja felé. - Jobb lenne, ha ledőlne egy kicsit. Később majd beszélnem kell magával. -Oké.
- Ne szóljon senkinek - parancsolt rá Eve. - Nem, nem. Dehogy szólok. Eve megfordult, bezárta az ajtót, majd egyenesen Roarke szemébe nézett. Tudta, hogy ugyanúgy jár az agya, akárcsak neki. Mint aki már soha nem menekülhet el a halál közelségéből. - Lássunk neki. Amikor a technika képes megteremteni a szépséget és a fiatalságot, a szenvedély és a kapzsiság le tudja rombolni... Ő volt a legkeresettebb nő a világon. Egy topmodell, akit semmi sem állíthatott meg, ha meg akarta szerezni, amire szemet vetett - még akkor sem, ha egy másik nő barátjára vetett szemet. És most holtan hever egy brutális gyilkosság áldozataként. Eve Dallas rendőr hadnagy egész élettapasztalatát latba vetve nyomoz az ügyben, amikor a gyanú hirtelen a legfőbb barátnőjére terelődik, aki a harmadik személy szerepét játssza a végzetes szerelmi háromszögben. Eve rádöbben, hogy a csillogó álarc mögött a divat világa megszállottan hajszolja a szépséget és a hírnevet. És ha valaki lekerül a kifutóról, azt kíméletlenül beszippantja a New York-i alvilág, ahol droggal minden problémát meg lehet oldani de semmi sincs ingyen... Nora Robertsnek, a New York Times bestsellerregény-írójának az álneve. című regényében egy olyan világot mutat be, ahol a technika rfiegváltoztatta a nyomozási módszereket, de az emberi szív természete maradt a régi... GOLD BOOK
