• Ember Mária–Kôbányai János • HALHATATLAN BESZÉLGETÉS
Ember Mária–Kôbányai János
Halhatatlan beszélgetés Utolsó e-mail váltások Ember Máriával Itt nincs hely, hogy leírjam, Ember Máriával való kapcsolatom történetét. Leereszkedni ama múltnak „mélységes kútjaiba”, noha nem is volna haszon nélküli. Különösen most, hogy ezt a levelezést elôveszem, e számunk tematikája miatt – s döbbenek rá, hogy mennyi és mennyi szálát és színét, érzelmét eleveníti föl az emlékezésnek, a lesüllyedt, de belénkszervült világnak, a csak alig tíz éve megtörtént dokumentumsor is. S mennyi ténye távolodott úgy el, hogy már csak lábjegyzetek révén érthetô. Ember Mária a Múlt és Jövônek kezdetektôl fogva munkatársa volt – ô szokta volt mondani, szorgalmazni: nem lehet olyan számot kiadni, amelyben legalább egy írás ne foglalkozna a holokauszttal. Ezzel vitatkoztam, nem értettem vele egyet – azóta teljesen igazat adok neki. Valamirôl eszembe jutott, hogy 70 éves lesz, s felhívtam, hogy írást kérjek tôle, egy köszöntô írás kiegészítéseként. Kérdeztem, mije van? Min dolgozik? Akkor számolt be a 2000-ben fogunk még élni? tervérôl. Hasonló rutinszerûséggel kérdeztem meg, hogy „hogy van?”. Így derült ki, hogy rákos beteg. Attól kezdve látogattuk, s ösztökéltük, hogy dolgozzon, csak ez húzhat ki a betegségbôl, vagy tereli el róla a figyelmet. Nehéz szívvel hagytam ott (mint annyi minden mást), s bíz-
tam Fenyô Ágira a vele való törôdést, s indultam új állomáshelyemre –, melynek elfoglalását az akkor forradalmian újdonságnak számító e-mailnek köszönhettem. (A mai napig.) A levelezést évekkel ezelôtt állítottam össze. Azóta több számítógépcserén estem át, s néhány adat, cím és dátum pontosításának már nem tudok utánanézni, mert néhány levelezésfile megsérült. (Mibôl fog dolgozni a történelemtudomány?, ha az e-mail váltások dokumentációja nem megoldott.) Pedig – az élô és komunikáló agy kikapcsolódásával – ezek a romlandó „adathordozók” rögzítik az idôt – s lényegítik humusszá a „napok hordalékát” – a magam, s a folyóirat életének, lassan szintén történelemmé (halottá) merevülô sorsát. K.J. Jeruzsálem, 2009. május
Feladó:
[email protected] Címzett: Ember Mária „
[email protected]> Kedves Mária! Ági1 révén nyomon követem életedet. ha van kedved és erôd, írj nekem is. Szellemi és fizikai hogylétedrôl. S küldd el az ujabb készülô mûvedet direkt nekem. (Vagy via Jeges Erzsi2, aki konvertálja.) Sokszor ölel: János
kaptam.) Nem tudtam letenni. nagyszerû. S fôként elmult a depresszióm. (Ennél többet irodalmi mû nem tehet.) (Nem paradoxon, ugye a témája, ha jó irodalom, akkor gyógyító.) Szóval ismét gratulálok. Úgy látszik, hogy meg kell érni a 70-et, hogy az ember komoly dolgokat írjon. (Most újra el akarom olvasni a Hajtûkanyart – nem tett rám olyan benyomást, mint ez a két friss írásod.)
From:
[email protected] Kedves Mária! Miért csak Áginak írsz? E-maillel ez ugyanakkora távolság, mint ha Pesten lennék. De megkaptad a levelem, mert utasításaim szerint átjött az El a faluból. Ma sok minden miatt depressziós voltam, gondoltam a munka elôtt belenézek az írásodba. (Éjjel
Kis apróságok. Mi tudjuk mi az a Bethlen térre érkezni3 – egy mondattal szervítsd bele ezt az információt, ahol elôfordul. Biztos Szenes Annának4 és nem Hannának hívták a helyet?5 Külön hálás vagyok egyébként, hogy leírtad e helyet, mert nem tudok úgy mellette elmenni, hogy ne akarnám visszaigényelni, ott kellene a MésJ-nek mûködnie. (Ámos Imre is itt állított ki utoljára.)
• 23 •
• Ember Mária–Kôbányai János • HALHATATLAN BESZÉLGETÉS
Nusiról valami bôvebbet, személyesebbet kell, mert többször elôfordul, de nincs bemutatva. Szerintem a srác, kölök, farok szavak helyett semmlegesebb szavakat kell használni. Polgár Ági6, aki munkát küldött – mi lett Ausztráliában? Varrónô? Mûvész? És ezt a szót ki kell írtani: „emlékszem”, hiszen emlékezés az egész, nem kell kimondani. De jó lenne, szerkesztéssel, mûvekkel, írók biztatásával foglalkozni – ez lenne a dolgom. Helyette csak a pénzhajsza. Ez itt üdítô kivétel volt – ezért is külön köszönet. Ugye ez egy teljesen új írás? Nem ez, ami állítólag nem kellett nekem és a Beszélôben jelent meg7. (Nem hinném, hogy erre nem kaptam volna fel a fejem.) Ha jól látom, ez egy emlékezésregény elsô fejezete. Ugyanis lehetne ez is egy kisregény, mint az elôzô. Még 30-40 oldalt kellene írni hozzá. E szerint mozgósítani az emlékeket ebbôl a korszakból. Én valahogy a Budai izr. nôegylet8-et tágítanám. Tudom, hogy ez nem kutatás – de kicsit legyen benne a története. Ha kisregény – akkor a többi szereplô sorsa is elvarrható – és valahogy legyen benne, hogy szûnt meg a „Szenes”. Most dilemmában vagyok – illetve majdnem döntöttem. Ezt kellene betenni a köv. számba. A könyvecske9 úgyis megjelenik. mi a vélemény? Ezzel a két anyaggal ki lehet lépni a nemzetközi porondra. Pláne, hogy van a Hajtûkanyar németül. (Amelyet esetleg elôbb-utóbb mi is kiadhatunk. Az a Katalizátor-kiadás nem volt szerencsés.) Szeretnék kötni egy olyan szerzôdést, amelyben a Hajtûkanyarra ügynöki jogosultságokat szerzünk. (20%-ért csak mi, vagy rajtunk keresztül eladható.) Ezenkívül, hogy magyarul egy meghat. idôn belül kiadjuk. (Ez két külön dolog.) Mégegyszer köszönöm az olvasmányélményt. Egészségi állapotodról is tudósíts. Minden bizonynyal az írás segít ebben is. Amiért külön tisztellek, hogy ilyen állapotban dolgozni tudsz – és milyen jól. Ölel: János mégegyszer kösz
From: „Ember Mária” „
[email protected]> „Kedves Ági, Jánosnak teljesen igaza volt a fülszöveget10 illetôen. Köszönöm neki is és Zsámboki Marinak11 is. Marinak átküldtem az utolsó sorban egy „javasolt apró javítást. A biztonság kedvéért Neked is mellékelem. From:
[email protected] Kedves Mari! Nem kell Erzsin keresztül levelezni velem. Egyszerûen replayozol – nem így szoktad? (
[email protected]) egyébként a címem. Szerintem te akkor valami mást adtál abba az antológiába. (Annak a – talán szülei által elpusztított – bolond gyerek történetét, ami szerepel a könyvben is.) Kizárt dolog, hogy erre nem haraptam volna. Mindegy. (Illetve nagy kár. Mert az antológia kollektív regénynek készült és ez a „fejezet” hiányzott belôle.) Egyébként, ha egy nagy amerikai kiadónak, akivel megismerkedtünk Frankfurtban hinni lehet – akkor megveszi az antológiát és korrigálunk. Kérdés: mi az, ami nem jelent meg a Beszélôben? Azt ha megáll, lehet közölni. (És azt a fényképet, amirôl írsz.) A többirôl ha visszajöttem az egyetemrôl, mert szaladok. Ölel: János From:
[email protected] Kedves Mari! Ez a replay. Holnap bôvebben. (Sok a lecke, s itt is beköszöntött a hideg – amitôl lelassulok.) Most min dolgozol? Ölel: János From:
[email protected] Drága Mari! Hogy vagy? Aggódom érted. most is téged olvaslak. El fogok mondani egy imát itt érted, valami autentikus helyen12. Ágit megkértem, hogy fôzzön húslevest neked. Ölel: János From:
[email protected] Drága Mari! Örülök, hogy hírt kapok felôled. bár Ági rendszeresen tájékoztat. S, hogy mindezt fölerôsítsem – a Hajtûkanyart olvasom. (Ha van kedved, részletesebben elemzem. Nagyszerû egyébként – olyan, ami az idôben érik-kiteljesedik, s nem kopik, mint annyi „sikeres” könyv. Bár minden kívánsá-
• 24 •
• Ember Mária–Kôbányai János • HALHATATLAN BESZÉLGETÉS
god így teljesülne, ma hozzák a könyvet a nyomdából, s remélhetôleg Ági azonnal viszi. Min dolgozol? Ágitól csak annyit tudok, valaminek a folytatásán. Mi lesz a következô könyvünk – ha már így belejöttünk. Az e-mailezés nem fáraszt? Ha nem, legyünk rendszeresen kapcsolatban. Shabat salom (állítólag a Szombat gyógyulást hoz.) De ha enyhülést, az is valami – tehetnénk hozzá. Sokszor ölel és szorít érted: János
[email protected] Drága Mari! Gyakran nyitogatom az e-mailt, mert lesem a válaszodat. S remélem, hogy az új könyvecske is emelt a hangulatodon. S mint írtam, kompenzálandó, hogy nem tudlak meglátogatni, s hogy mégis közeledben legyek, az elmúlt hetet, s ezt az egész sabatot a Hajtûkanyarral töltöttem. (Épp a most megjelenô Bibó könyvünk13 fülszövegére írtam vádlólag-okítólag, hogy a gyakran idézett, emblematikussá váló, vagy vált könyveket, sajnos nem olvassák. Én is úgy tudtam, hogy olvastam a Hajtûkanyart, több kiadásban meg is van, de talán csak beleolvastam.) Mindenesetre az újszerûség varázsában olvastam végig most. S abból a szempontból szerencsésen, hogy épp e utolsó könyvecskéd után. Egy olyan közlés után, ahol kevesebb távolságtartással idézôdik fel életed legnagyobb eseménye, története. (Az is megérne egy misét – neked is – elemezni, hoy miért kellett egy kisfiú bôrébe bújnod.) Itt a Katalizátor kiadását olvastam – derék tett volt a részükrôl – de a kivitelezés elég alacsony nívójú. (A könyv szét is esett.) Különösen a komoly funkciójú dokumentumbetétek tipografizálatlansága bántó, s ez nem csak tipográfiai probléma. Ezt a könyvet rendesen, tisztességesen ki kell adni. Ezzel kapcsolatban néhány kritikai megjegyzés. Mint mondtam, drámai eleme a könyvnek a dokumentumbetétek. (Noha anélkül is megállna.) De: A történet: fikció, a dokumentum: nonfikció. Ennek a két merôben más anyagnak az összeillesztése nem mindenütt megoldott. Mégpedig „poétikailag”. A bécsi bírósági és egyéb anyagok teljesen fölöslegesek. Nincs funkciójuk. Nem tesznek semmit a történethez, csak annyit, hogy valóságos figurákról van szó. De a hôs, a figurák egy fikció hôsei, bármennyire is élô alakokról mintázódtak. Lerontja az egész hatását. Csak anynyit tesz, hozzá, hogy igazat írsz, de ennek annyi az értéke, mint az arany jánosi-józsef attilai valóság-igazság fogalmaknak. A kisfiú igazsága, látá-
sa sokkal magasabb rendû igazságot képvisel, mint a bírósági anyagok. S még egy dimenzióban nincs funkciójuk. A könyv mottója szempontjából: hogy ez a magyar történelem része. A dokumentumrészleteknek akkor van felerôsítô funkciójuk a fikcióban, ha (brechti) elidegenítô kontrapunktokat képviselnek. Így döbbenetes a fikció-nonfikció közti feszültség. Pl. már régen Ausztriában járunk, de az elhagyott gettókkal foglalatoskodó iratok döbbenetesen – és ebben a döbbenetben: zseniálisan – kontrapunktolják az ottani narratívát. Ki kell hagyni az ukránokra, cigányokra, németekre, SS-kre vonatkozó dokumentum-utalásokat, magyarázatokat, különösen a teljesen idegen lábjegyzeteket is, mert nem erôsítik, hanem gyengítik a tárgyat. (Kivéve egyet: a Speer idézetet Göring sétájáról. Ez a helyén van, s önmagában százszor erôsebb, mint a többi.) Egy mikrovilágból – a magyar vidéki zsidók világocskájából, tragédiájából (amelynek most már megmásíthatatlanul te vagy, lettél a leghivatottabb megörökítôje) kell kibontani az egész univerzumot. S ez megvan: csak néhány húzással kell kontrasztosabbá tenni ezt az egyetemességet. (Ezt mint szerkesztô pontosan tudod.) A kimaradt részek nem hiányoznának, illetve azóta gyûjtött dokumentumaiddal kicserélhetôk lennének. (Mert szintén poétikailag végig kell a könyvön vonulniuk, mint egy zenemûben is, ahol egy leütött akkord maga után vonja a többit az öszhangzatban…) Nagyon jó lenne, ha idôd, kedved, energiád lenne ezt az utolsó korrekciót elvégezni ezen a mûvön – amelyet méltóképpen kell átadni az utókornak, hogy klasszicizálódjék. És a Hajtûkanyarnak ez lenne a megérdemelt sorsa. Fölösleges udvariaskodás lenne azt írni, hogy remélem... Tudjuk, szembenézünk vele, hogy erre nincs sok remény.14 (S ez sokkal emberibb, szeretetteljesebb, mint hazudozni.) Ezért kérlek, felelôsen, hogy ezt a korrekciót – írásban – bízd rám. Hogy bízz bennem, hogy ezt meg tudom csinálni a te érdekedben-szellemedben. Hiszen – ha más nemzedékbôl, s ezért aspektusból, ugyanannak az emlékezésnek, tapasztalatnak: „magyar történelemnek” (én hozzátenném: és zsidó történelemnek) vagyunk a gazdái? akiktôl ez a rettenetes tapasztalat sok évszázados hatással talán nem lesz hiábavaló. Jelentkezz!!!!!!!!! Sokszor ölel és Sávuá tov (jó hetet, mert közben feljött a szombat kimenetelét jelzô csillag): János
• 25 •
• Ember Mária–Kôbányai János • HALHATATLAN BESZÉLGETÉS
P.S. A Murányi Gabi15 írhatna egy tanulmányt a Hajtûkanyar korabeli fogadtatatásáról – ez is már történelem... Feladó: kobanyai
[email protected] Címzett: Ember Mária
[email protected] Dátum: 2001. november 27. 23:36 Tárgy: Re: fülszövegDrága Mari! Hogy vagy, Aggódom érted. most is téged olvaslak. El fogok mondani egy imát itt érted, valami autentikus helyen. Ágit megkértem, hogy fôzzön húslevest neked. Ölel: János Feladó: Ember Mária
[email protected] Kedves János! Nagyon nem jól vagyok. Elvesztettem a hangom maradékát is, már nem tudok telefonálni sem. Még szeretném megérni a könyvünk megjelenését. Csók Mari From: Ember Mária
[email protected] Szervusz, János, utóbbi heteim egyetlen öröme az Általad kiadott könyv megjelenése; köszönöm! A kötet finom, jól esik kézbe venni, s talán olvasókra is talál... Tudom, hogy Ági mindent meg fog tenni érte(m). Én már a Petôfi Csarnokba16 sem tudok elmenni, s már ott tartok, hogy még szeretném megúszni a soron következô éjszakát. – Örülök, hogy a Hajtûkanyart élônek ítéled ma is; mivel 74-ben jelent meg, ez a 30 év körüli idô a kritikus idô: van, ami ennyi év után totál elévül. Én már nem fogok tudni változtatni rajta egy vesszôt sem, és kérlek, ne is tegyük – a dokumentumfilmesektôl azt tanultam, hogy a dokumentumnak abban van az ereje, hogy mindig más részlet válhat fontossá az idôben. A német periratok a hazudozást és a gyávaságot voltak hivatottak illusztrálni (s a per hanyag vezetését: Wolf Olga halála!), a más nemzetekre vonatkozó részletek a kitekintést, a fasizmus egyetemességét. – Kérdésedre, miért bújtam anno egy kisfiú bôrébe, csak alkotáslélektani válasz létezik: még közel 30 év után is túl közel volt az egész, el kellett tolnom magamtól, hogy rálátásom legyen, hogy ô-nek nevezhessem a gyermek-hôst, és ne én-nek. Amikor az El a faluból-t írtam (két éve) még mindig nagyon fájdalmas volt az egyesszám elsô személy, a 2000-ben fogunk még élni? esetében még inkább vérre menô, húsba markoló. Dehát ennek ez volt az ára. –
Ami az El a faluból kiadását illeti, Murányi Gábornak az a javaslata, tegyük mellé egy tíz éve írt és még meg nem jelent (eredetileg „önvallomás”nak és nem kiadásra szánt) kisregényemet; címe: Naplónak indult, s valóban a Gorbacsov elleni puccs napjaiban kezdtem írni, egyedül Balatonfüreden. Az anyagot nemrég beszkenneltettem, de átnézni még se idôm, se erôm nem volt; attól még jól olvasható, s ha netán olyan, mint egy szénakazal, Zsámboki Mari majd elrendezi. Elküldöm Neked, s meg vagyok hatva, hogy velem foglalkozol. (Ez ugyan nem zsidó tárgyú, de ugyancsak én-regény, s Murányi Gábor szerint trilógia kerekedhet ki a háromból.) (A mellékletek sorrendje: Napló 1, 2, 3, Rilke németül, Faludy, vas.) Üdv, üdv, Mária
[email protected] Kedves Mari! Örülök, hogy örömet tudtunk okozni neked. Ez a mi létezésünknek is a visszaigazolása. Kár, hogy nem hiszel nekem. Épp azt a kis kiigazítást tenném a könyveden – amitôl nem hogy 30, de 100 év múlva is ez lenne a magyar vidék holocaustjának a nagy dokumentuma. Ezek az osztrák-német dokumentumok biztos nem fognak élni. Nem tudnak versenyezni az aktákkal. Neked mondjam az Aktavers17 írójának. A szövegeket hétvégén olvasom, addig Erzsi átalakítja. Addig is minden jót, ölellek, s könnyû, szenvedésmentes éjszakákat kívánok. Ölel: János
[email protected] Drága Marikám! Belenéztél, rendben találtad? Nem volt hasonló a fülszövegen levô elütéshez? Hogy állsz a listáddal? Bízom benne, hogy kinyitod a mailt, és így könnyen tudunk kommunikálni. Irj, vagy telefonáltass, ha jöjjek. Én szervezkedem már. Épp most beszéltem Bálint Évivel18. Azt mondja, nincs otthon a férje, jöjjek át. Az ügyet szolgálva, odamegyek egy kicsit pletyizni az angol lecke rovására. (János nem tudja, hogy újra tanulni kezdtem egy kicsit, ne buktass le, ha írsz neki). Murányival beszéltem az újabb könyvekrôl, és hogy Jánosnak írjam meg, nem akarsz a Hajtûkanyaron változtatni. Ne is hara-
• 26 •
• Ember Mária–Kôbányai János • HALHATATLAN BESZÉLGETÉS
gudj érte Jánosra, tudod, ilyen. Amit egy éve el sem olvasott, most úgy lelkesedik érte, mint a fene. A Hajtûkanyart meg egybôl a saját legjobb belátása szerint forgatná fel. Látod, amiért lelkesedik, azt megcsináljuk bármi áron. Ezt a támogatást, mint kiadó kaptuk hat könyvre, és még nem is tudhatjuk, hogy megkaptuk, csak elôre megsúgták. 22-én volt a kuratórium. Ô elhatározta, és megcsináltuk. Bízzál bennünk, tele vagyunk szeretettel és bûnbánattal irántad, hogy ezelôtt mennyire nem foglalkoztunk Veled. Szeretnék Neked minden szépet és jót adni, amit csak adhatok, tehát kívánj tôlem mindenfélét. Megyek Bálint Évihez. Szeretettel csókollak: F. Ági Ember Mária
[email protected] Édes Ági, köszönöm, nagyon jólestek soraid. Mivel a könyvet toôlem már szétkapkodták, örülnék, ha holnap (csütörtökön) vagy legkésôbb holnapután, amikor a Petôfi Csarnokba mész, útba ejtenétek, és hoznátok megint egy csomagot, hogy dedikálhassam, címezhessem (lassabban megy, mint hittem). Értesítést kérek, hogy mikor jössz (jöttök). A könyvtôl egyébként, mint kiadványtól mindenki el van ragadtatva, hogy milyen ízléses, milyen finom, kellemesen simul a kézbe, elegáns stb. Magában a belsô szövegben nem találtam sajtóhibát. Jánosnak átküldtem egy még meg nem jelent kisregényt, hátha úgy ítéli meg, hogy az El a faluból mellé állítható. (Nem biztos.) Szeretettel gondol Rád Mária ––Eredeti üzenet–– Feladó: fenyo
[email protected] Címzett: Ember Mária
[email protected] Dátum: 2001. december 5. 20:46 Tárgy: hivlak Drága Marika! Jajj, de jó, hogy van ez az e-mail!! Persze, hogy jövök. Egy ilyen 30-as csomagot hozok, ha nem potyognak a cigánygyerekek az égbôl, és a kocsi viszi. Megpróbálok délelôtt átugrani. Tudod, a lap még nincs készen, várom Petrát, Erzsit. Jó, hogy elküldted Jánosnak a könyvet. Én voltam a Népszabiban, Tamás Ervin19 lenyelte, Vörös T20. is kért. Ma elküldtem. Bálint Évi megkapta, kérdezte, lehet-e Veled csinálni egy anyagot, tudnád-e vállalni ha ô jönne hozzád? A Népszabiban is kérdezték.
Ma voltam a struma kontrolon, és láttalak a klinikai könyves pultján. Nagyon örültem, hogy a terjesztô kislány jól dolgozott. A többit majd holnap. Sok csók: Agi From: Ember Mária
[email protected] Édes Ági! Már többekrôl tudok, akik megvették a könyvet, tehát – úgy látszik – terítve van. Ha Bálint Éva jönni akar, szívesen látom, de fel kell készíteni, hogy nem tudok beszélni, csak beszélgetô füzettel tudok válaszolni a kérdéseire. Ugyanez a Népszabadság újságírójára is vonatkozik. Igyekszem a hét végén minél több könyvet öszszekészíteni postára, de sajnos borítékom sincs. Majd valahogy megoldjuk. Kôbányai György21 telefonált, hogy tetszett neki a könyv. Kár, hogy gondviselôim nem adták át nekem a kagylót, így csak a tényrôl értesültem, pedig a részletek is érdekeltek volna. Csókol Mária ––Eredeti üzenet–– Feladó: kobanyai
[email protected] Címzett:
[email protected] Dátum: 2001. december 10. 22:51 Tárgy: no subject Kedves Mari! Napok óta tartozom neked írni, mert elolvastam a naplót. Viszont elôtte szeretnék egy írást elküldeni neked, amit rólad írtam. Állítólag nem szabadna, de szerentem csak csak így szabad írni. Én nagyon-nagyon remélem, hogy igazad adsz nekem. (Murányi száraz, színész számára felolvashatatlan szövege helyett írtam, de fontos felfedezésekhez juttatott – Ági kicenzurázta, s azt szeretné, ha neked se mutatnám meg.) Én nagyon remélem, hogy örülsz neki. A szintnén hasonlóan ôszinte kritika jô, hamarosan. (Itt is felfedezéshez juttattál.) Ölel és hanukkai csodát kíván. János (Volt Abádszalókon hanukka?) Kôbányai János Ember Mária „nagy utazásai”* Ezen az estén a hiány angyala suhint közénk ebben a teremben. Ember Mária személyes hiánya., akinek az új könyvét ünnepeljük. Persze... „Egészségügyi okok” miatt nincs közöttünk. Egé-
• 27 •
• Ember Mária–Kôbányai János • HALHATATLAN BESZÉLGETÉS
szégügyi...? Az élet-okokat így is meg lehet nevezni. Amikor ezt az estet meghirdettük, amikor ezt a könyvet nyomdába adtuk, amikor a kéziratát elolvastuk, tudtuk, hogy nem lesz itt. Azt nem tudtuk, hogy még itt lesz. Ezért külön öröm számunkra, hogy a kezébe adhattuk a mûvét, ami ôt életbentartotta s elvezette ôt hozzánk. Eddigi ismereteink szerint odaátról nem szokták meghallani a dícsérô, magasztaló, a szeretetet, tiszteletet kifejezô szavakat. (Bár úgy lenne.) Ezért jobb kimondani ôket, amikor nem magunknak mondjuk – ezzel teljesen lefokozva, kiûrítve az értelmüket. Legyen bátorságunk, tisztességünk még itt, evilágon kimondani ôket. Amikor annak jelentenek valamit, akirôl – állítólag – szólnak. Ezt tesszük, amikor – még innen – magunk közé idézzük ôt, nagyon erôsen vele érezve. A kezét fogva. Borzongva megérintve a pillanat borzalmától, emelkedettségétôl, méltóságától. Azért is tartozik ez az „egészségügyinek” is eufeizálható ok a közeli és távoli közönségre, mert elválaszthatatlan a mûtôl, amelyet ma ünnepelünk. Kevés írónak adatott meg, hogy egy-két írásuk okán tudjuk: egy magasabb akarat indította el ôket ezen a fájdalmas pályán. Mintha a jeltelen földi élet nem jelentene elég fájdalmat. Ember Mária azért született, hogy megírja a Hajtûkanyart. A magyar vidéki zsidóság tragédiájának ô legyen a krónikása. Ô hagyjon olyan nyomot, amiben ez a tengernyi szenvedés és halál, ha nem is nyugalmat, de értelmet nyerjen – legalább azzal, hogy emléke fentmarad. Gondolkodásra, emlékezésre, s talán megjobbulásra késztetve, mindazokat, akik a magyar történelemhez fordulnak, hogy azonosságuk alapvetô elemeivel szembenézzenek. Tragédiát mond a henye, s az emlékezésbôl is rutint koptató henye fogalmazás. A szó: tragédia nem mond semmit. S mert nem pontos, nem is jelölhet meg valamit, amihez a konkrét érzelmeket, a konkrét tudást lehetne kötni. Ember Mária a Hajtûkanyarban egy pontos meghatározható mozzanatot írt le: a gyökerek kitépését. A vidéki zsidóság kiforgatást a földbôl, ahol oly termékenyen, oly humuszt termôen, és oly sokszínû formában felvirágzott, gyökeret eresztett, gyümölcsöt hozott. Ez a létezés nem Auschwitzban füstölgött el: hanem a magyar televénybôl kiszántva halt meg. Mielôtt azok a vonatok végsô állomásukra értek volna. Ember Máriáék vonatáról a legtöbben visszajöttek – s ha egy más léte-
zésben is, mint akiknek a vonatsa máshová indult, de ôk sem élték túl a „nagy utazást”. (Mint ezt egy szintén nemrégiben keletkezett írása, az El a faluból elbeszéli: a túlélést, sokkal nehezebb volt túlélni.) A gyökerektôl megfosztás mozzanata itt esett meg: Magyarországon. Magyar szereplôkkel, a magyar történelemben, a sajátos magyar történelem folyományaként. A lefokozó, szûkítô és szûkítô, végül a falhoz szorító törvényekkel, a gettóba tereléssel, a hatósági bábának a nemi szervekben aranyért kutakodó újjával, s majd a végén: a vagonnal. S mire a határon a nincstelen magyar baka beszólt hozzájuk, hogy „amijük van, adják oda neki, s legyenek olyan jó magyarok, hogy ne a németeknek adják, hiszen lesz már semmi földi jussra nem lesz szükségük”: elvégeztetett. Lehet-e élni gyökerestül kitépve a földbôl? Vázában, mesterségesen adagolt tápokkal ideig-óráig-emeberöltôig igen. De milyen élet az? Aki ezzel tisztességesen szembenézett, le is vonta a következtetéseket. Primo Levi, Jean Amiery... A túlélôk nemzedéke tanusága szerint, ez az emlékek országútján elinduló „erôltetett menet”még sokkal borzalmasabb volt, mint az az igazi – ezért a legtöbben nem is merészkedtek neki vágni ennek az önkéntes visszaútnak, vagy földrésznyi távolságokból, idegen nyelvek védelmében óvakodtak az emlékezés meredek ösvényeire. Vagy más utakra térítették a szellem útjait, amelyek nem voltak az övéik: az emléktelenítés irányába, ahol az útaknak végük szakad, mint ama elsô utazás rámpáin is megtörtént. (Ez volt az igazi csend oka, s nem a „politikai helyzet”.) Ember Mária, hogy túlélje ezt a második „nagy utazást”, amivel megszakította a nyomasztó, elsorvasztó, eligaztalanító csendet, egy kisfiú alakját helyezte maga és a maga által megélt tapasztalatok közé. Nem volt ereje ahhoz, hogy a gyökértelenítés narratívájában megidézze a falusi zsidó kislányt, s az igazi, a vissza nem jött apát. S azt a valóságos kislányt szembesítse azokkal a dokumentumokkal, amelyekkel a felnôtt – egy másik – énje, mint „kutató” szembesült. S amelyek oly szenvtelen szikárságukban tetézték mindazt, amit egy ember átélhet, s amelyek csak úgy záporoztak és záporoztak azután is a Hajtûkanyar lapjain, hogy a vonat Ausztriába – bizony-bizony – emberségesebb és elviselhetôbb körülmények közé ért. Túl, nem a magyar határon, de túlon-túl a magyar történelmen. Ember Mária arra használta fel a betegségét, és annak minden
• 28 •
• Ember Mária–Kôbányai János • HALHATATLAN BESZÉLGETÉS
fájdalmát, hogy ezzel a fájdalmmal szemben egy nagyobb és mélyebb fájdalmat idézzen fel magában. A kislány fájdalmát, akit kiforgatnak a világából, a történetébôl, a sorsából. Ezúttal közvetítô bôr nélkül: meztelenül maradva saját maga magával, és az elvesztett apa szellemével, aki most olyan közel jött vissza hozzá, hogy élénkebb, elevenebb mint amikor igaziból élt. Ezt az útat most élénkebb, részletesebb rajzú képek kísérik – le a sejtek, krolofil szemcsék felnagyított alapjaiig. S benne a magyar–zsidó összeélés, és össze nem élhetés zsigeri mikrodokumentumai – gyerekek játékok, mondókák, versek, csúfolódások, nyelvi rétegek, illatok, ételek, gyümölcsök íze, hangok, gesztusok, csöndek .... – mint egy roppant Atlantisz-világ épületei, szobrai emelkednek fel. Érdemes volt lemenni értük a fájdalom tengere fenekére, mint Orpheusnak elpusztult szerelme után leszállni a halál birodalmába. A betegség és a vége: általában értelmetlen. Ô ezt ezzel a harmadszori nagy utazással, s dokumentumával, az Élünk-e még 2000-ben? címû könyvvel mégis értelmet adott neki. Ember Mária az író és az ember legyôzte a halált. Történhet bárni: ô már gyôztes. Ô – mit számít milyen formában – él. Nagy és ritka dolog ez. Örüljünk neki, ünepeljünk! Ilyenkor nem szokás. Ez hiba. Az ilyen gyôzelmeket illik megünnepelni, s ha ünnep, csoda történt: minden okunk meg van, hogy szívbôl örüljünk. A halálból – az élményébôl, a közelségébôl – életet fakasztani: felér, a születéssel. Jeruzsálem, 2001.dec.7. *Elhangzott a Múlt és Jövô Hanukka estjén, dec.8án a IBS színházban. From
[email protected] Kedves János, mélyen meghatva olvastam írásodat. Igazad van: ez a világ úgy van berendezve, hogy a temetésen mondanak kirôl-kirôl olyasmiket, aminek a felétôl könnyekig meg lett volna hatva életében. A „2000-ben fogunk még élni?” részben errôl is szól: hogy csak a mások arcában láthatod meg az arcodat (nem pontos idézet), s a kislány, aki voltam, annyira szerette volna tudni, milyennek látják ot a számára oly fontos felnôttek... Köszönöm Neked ezt a szép írást, amelynek akaratlan ihletoje lehettem. Abádszalókon nem volt hanukka, sem széder-este (nálunk). Grünwald Sándoréknál láttam összehajtogatható sátorházat. Jóllehet a zsinagóga orthodox templom
volt, s az imák szövegének kiejtése is (mint valaki elmagyarázta nekem) orthodox, azért az egész közösség eléggé szabadon értelmezte a törvényeket. Disznót nemcsak nekünk vágtak egy távoli tanyán, hanem más zsidó családoknak is, a szalonna elmaradhatatlan nép-élelmezési cikk volt a gabona-, bor- stb. kereskedok, szállítmányozók háza táján. Várom következô leveledet a Naplóról. Szeretettel gondol Rád Mari
[email protected] Kedves Mari! Nagyon örülök, hogy hasonlóképpen látod a dolgokat, amint én. (Az ámenednek az is lesz a gyakorlati következménye, hogy hétfôn ez megjelenik – legalábbis így lett ígérve – a Népszabadságban.) (Rettegek, hogy a lényeget kihúzzák belôle.) De térjünk a tárgyra. 1. A Naplóra22 Azt a felfedezést nyújtotta számomra, hogy – folytatva a cikkem gondolatsorát – az ember csak egy élmény, egy nagy tapasztalat, igazság megjelenítésére született. Neked a zsidó élmény, a gyökértelenítés élménye és megjelenítése adatott. De hát ez nem a teljes világ? (Thomas Mannak is egy adatott – az, hogy a Buddenbrook után még írogatott egy s' mást nem jelent semmit. Nem sokat tett hozzá. Egyébként döbbenetes, mennyire nem éli át a századot.) Neked a gyökértelenítés nagy élményét sikerült „ledokumentálnod”, s aztán azt az igazságot is kimondani (az El a faluból-ban), hogy a túlélés nehezebb feladat elé állítja, aki látta azt a poklot. (Akik ezt kifogásolták: semmihez sem értenek.) Miként Murányi barátod sem ért sokmindenhez. Helyes, rendes fiú – de most komoly dolgokról beszélünk. Az életeddel egyenrangú ügyrôl: az életmûvedrôl és sorsáról. (Gáborról csak annyit még egy fontos szerkesztôi felismeréshez juttatott: az író, esetében újságíró is olyan mint a sportoló: egy távot bír csak. Ô az 5-8 flekkes távon nyújt elfogadható teljesítményt. A 20 flekkes DEGOB sztorit nem tudta megírni. (Nem is emlékszem közöltem e vagy nem, ha igen. Kínnal-keservvel.) És Persze nem ért sokat az életmûvedhez sem, ha ilyen tanácsokat ad. Ugyanis ez a Napló adott még egy felismerést is. Csak a zsidó ügy, ez a nagy és a civilizációnkkal egyidôs probléma ad anyagot világirodalmi léptékû mûhöz. A magyar 56, s különösen az azt követô, persze rengeteg
• 29 •
• Ember Mária–Kôbányai János • HALHATATLAN BESZÉLGETÉS
emberi tragédiával járó ügyek és narratíva: nem. (Nem véletlen, hogy nincs 56 regény, s nincs magyar nagy regény sem Móricz néhány könyvét leszámítva, abban is a zseniális Kivilágos virradatig: zsidó probléma – akár rokon is a te élményeddel. Déry is csak egy provinciális sztártipus. S noha sok minden tényezôn múlik a világhír. De azért mégsem véletlen, hogy a konvertibilitást, majdnem csak zsidó íróink tudták produkálni. A magyar sajtóban ezt még titkolják: de Pap Károly e percekben elkezdte Máraihoz hasonló menetelését23 mégpedig az USA-ban, és noha semmi hátországa nincs Magyarországon, jó magamat leszámítva, aki hajtom az ügyet – de a kritikusoknak nem okoz problémát, hogy azonnal Bruno Schultz és Franz Kafka mellé tegyék.) A naplód szépen meg van írva, jól meg van szerkesztve (de a Gorbacsov féle pucss idndítás és narrációs keret ma már komikusnak hat – hiszen alig emlékeznek rá: mert perc-léptékû kis mozzanatocska volt.) De ahogy az irodalom is csak anyagból van, úgy a drámai erôt hiányoló anyagból nem lehet irodalmat csinálni. És. Ne hidd, hogy én zsidót zsidóval eszek alapon ítélem meg a világot. De itt van egy történet, minden szereplôje zsidó, minden szereplôje túlélô, mégpedig azzal a deffektussal túlélô, amit épp te jelenítettél meg. Bántó, sértô és elhiteltelenítô az elhallgatása ennek az eredetnek. (Szinte érezni, hogy ki akarod mondani – s amikor írtad, akkor ezt mégsem akartad kimondani.) Ha nincs ez az önelfojtás (ettôl impotens a magyar irodalom nagy része – mindkét oldalról. A folyamatot Heller Ági ragyogó, elhallgatott, vagy mint a 2000-ben undorítóan kigúnyolt24 (A magyar irodalom zsidótlanítása25) remek esszéje26 ezt a folyamatot plasztikusan, s oly mélyen elemezetten leírta.), akkor hirtelen megtellik élettel: vérrel a történet, a figurák. Mit éltek át a megjelenített nemzedék képviselôi? miért, és milyen eszmék jegyében maradtak Magyarországon? S mitôl korcsosodtak el? (Azért Erdôs Péter27 is Buchenwaldban szerezte börtön iskoláját, s különös – „gonosz” – figurája innen datálódik.) (ide szúrok még egy zárójelet: a brilliáns tehetségû Eörsi Istvánnál sem tud ez az élmény világirodalmi szintre fejlôdni: egy perccel sem élik túl az írásai a hetet, mint amikor íródtak. Ragyogó Heine fordítónak megmarad – mostanában gyakran forgatom az általa szerkesztett nagy Heinét.) S neked miért lett fontos Nagy Imre és köre? (Ezt a fordulatot várnám az El a faluból
folytatásának – mert a nagy narratívának (A VAS ISTVÁNÉNAK IS) ott van vége. Ezt a fordulatot nekem sikerült a Heller Ágiból kihúznom – ezért íródott-kérdezôdött az egész.) Férjed28 (miért szerepel ô is álnéven, ha te teljes néven szerepelsz? – ez a Hajtûkanyar egy poétikai hibája is.) mitôl lett azzá, aki? Felületesen ismertem (gúnyolódni szokott a zsidó ügybuzgalmamon) miért lett szegénynek ez az ügye, s mit ért el, mit alkotott ezáltal? (Ahogy én neki, számomra ô volt nevetséges, ugra-bugra figura, aki a magyar történelem részévé akar válni. Egy emlékem van róla, s valóság közeliségéhez – ez jellemzô az SZDSZ értelmiségre is. Demszky a nagy bukás után összehívta az SZDSZ-t, hogy a polgármesterválasztásra mozgósítson, s ötleteket gyûjtsön a kampányra. Hegedüs András nagy ötlete az volt, hogy a szemetet ne hajnalban gyûjtsék be, mert zavarja az alvásban a kukáskocsi zörgése, hanem erre 9 óra elôtt ne kerüljön sor. Ez biztos népszerû intézkedés lesz. Az, hogy a kukás kocsik mit okoznának az amúgy is elviselhetetlen közlekedési dugókban, arra már nem terjedt ki a figyelme. Számomra ez akkor mindent elmondott az általa egyébként szignifikánsan képviselt „keménymag”-értelmiség valósághoz való viszonyáról. Gábor is azt mondta, hogy csak az SZDSZ nélkül van esélye a gyôzelemre.) Ez az én megfigyelésem gyökere már nálad is szerpelhetne. A válás is megvan említve, az is hogy a börtön élet következménye – de nincs kifejtve. Pedig ez is egy lehetôség, hogy a történetbôl irodalom legyen. A Rilke párhuzam: mache és szervetlen, el sem tudtam olvasni. Ez még talán a Beszélô olvasóinak is az lenne – ahová írásod való egyébként – ebbe a fülledt, öntömjénezô, alapítványi pénzekkel önmítoszt építgetô-erôszakoló gettóba. (Atyám említette, hogy úgy tûnik neki, hogy a most megjelent könyvünkbôl van ott egy részlet. Remélem, ha igaz is ez a közlés, nem tôled ered – hiszen nem etikus egy mûbôl közölni, amelyre egy kiadóval szerzôdés van. Csak annak a hozzájárulásával lehet, s feltûntetve, hogy hol jelenik meg. A Beszélôt nem engedtem volna – cikkekkel, sôt bírósági eljárással is a Múlt és Jövô megszûntetése irányában munkálkodtak29.) A te jóízlésed és szerncséd, eredeti tehetséged erje, hála Istennek megóvott attól, hogy ebbe a gettóba tartozzál, amelybôl még nem jött ki, mert nem jöhetett ki univerzális érték – még akkor is, ha oda szeretnél tartozni. (A tehetség, az elhivatottság isteni eredetû – és érvényesül az
• 30 •
• Ember Mária–Kôbányai János • HALHATATLAN BESZÉLGETÉS
ember partikuláris léte, érdekfelismerései ellenére is.) A te igazi, de nem témájuk, hanem univerzális értékeik alapján együvé tartozó mûveid: A Hajtûkanyar (amin egy egész picit még dolgozni kellene), az El faluból, és a Élünk e még 2000-ben? S persze a 101 kép30. (Szégyellem magamat, mert nem igen ismerem a többi könyvedet – a rendszerváltás elôtt olyan ronda kiadásokban jelentek meg, hogy nem igen volt kedvem beléjük nézni. (A könyvhöz hozzá tartozik, hogy a tartalmával harmonizáló köntösben jelenjen meg.) Amilyen irásokat tôled közöltünk a zseniális emberséges nyilast, a Karinthy feleséget31, s legutóbb az Ámos32 írást – abból is lehetne egy erôs kötetet csinálni. Ezért is kérlek arra, hogy határozdd el magadat, és találjunk egy jogi formát arra, hogy mi, a Múlt és Jövô legyünk ezeknek a mûveidnek a jövôben a gazdái. Ugy a magyar, mint a külföldi recepciót illetôen. Az utóbbi még fontosabb. Pap Károlyom sikere (Ámos is kezd a közelébe járni) felbíztat erre. Ahogy a cikkemet elfogadtad, most is hazug és (az én felfogásomban: embertelen) lenne nem szembenézni az idô rövidségével. Az az emberséges, sôt. felemelô hogy az ember felelôsséggel rendelkezzen azzal ami a leginkább ômaga: a mûvével. a. Mégegyszer kérlek, hogy hallgass meg. Igazán csak a te érdekedben „erôszakoskodom”, hogy a Hajtûkanyar egy kis kiigazításra szorul. És nem a megjelenése után eltelt idô miatt, hanem mert eredetileg is vétett bizonyos poétikai szabályok ellen. Az egész szerkezete: fikciós. És az a zseniális találmányod benne, hogy a kemény dokumentumok annyira jól válogatottak, annyira abszurdak, hogy a funkciójuk fikciós: nem lehúzzák, fölerôsítik a fikciót. És ezáltal – ez a fikció sajátja – sokkal mélyebben megvilágítják a tárgyat, amirôl írsz. Ez a legritkább esetben sikerül. Neked sikerült. Most a végén ez teljesen lehúzódik azzal, hogy egy két kisstílû osztrák náci perébôl idézel. Ez lehet, hogy komoly kutató munkádba került, de még is jobb, ha megválsz tôle. (A kutatók munkája messze nem ér fel azzal, amit egy író el tud érni.) Idegen az anyagtól, és teljesen lerontja azt az egy döbbnetes Göhring idézetet. A kisfiunak nem ismerjük a nevét, ha az idé-
zetek alatt nincs ott az aláírók neve – helyesen, akkor miért egy osztrák náci nevét kelljen megörökíteni? És van még egy poétikai elem: remélem ezzel foglak meggyôzni. Mi a könyv mottója? A magyar történelem. Nos az az osztrák náci nem a magyar történelemhez tartozik. Mint egy zenemûben: leütsz egy akkordot, annak rengeteg a vonzata, ehhez kell tartanod magadat. A Hajtûkanyar után remek dokumentumokat gyûjtöttél. (Emlékszem egyre, egy néhány hónapos zsidó csecsemô ellen fogganatosított eljárásról. Ezekkel kellene kicserélni. Ezt még te is megtehetnéd a saját irásaidból, egy nap alatt!!!!!!!!!! Erre azért is kérlek, mert egy nagyon szép uj kiadással el kellene ezt a könyvet indítani a világba. Illetve: ez vele a célom. Szerintem e kis korrekció után erre lenne lehetôség. Ez is van olyan értékes mint a Kertész Imre könyve, s igazságtalan, hogy nincs az ôt megilletô helyen. Viszont ehhez elengedhetetlen azt a szárnyalást, az az univerzális jelleget megadni. (Az irodalom nem lóverseny: jómagam megrögzött szociográfus, jobban szeretem a te általad képviselt irodalmat, mert az jellemeket, helyzeteket mutat be – amibôl az esztétikai élvezeten kívûl meg is lehet tudni valamit.) Ez a fô értéke az Élünk e még 2000-ben-nek is. Most ha Ági kihozza újra elolvasom: mégpedig egy külföldi olvasó szemével. Most úgy látom-érzem, hogy a El a faluból-nak van a leguniverzálisabb értéke. (Ezt a Szabó Dezsôs címet meg kell változtatni – nem is kvadrál a tartalmával.) Ha nincs erôd dolgozni még rajta, akkor nincs mit csinálni: ennyi. Csak egyszerûen 60 oldal nem igen lehet egy könyv, az minimum 90 oldal. (Heller Ági kis Jézus33 könyvével is ez volt a helyzet – az elsô szóra szállította a plusz 30at. Azóta németül eladtam, s egy amerikai is esedékes).) Múltkor adtam egy-két ötletet, hogy mit lehetne kibontani. Az természetesen elfogadhatatlan hogy xy megsértôdik. A világirodalomnak dolgozunk!!!!!!!!! Én szívesen fognám a kezed – így e-mailen keresztül és átmehetnénk rajta. Nagyon nagy téma, lehetôség – és már megvan!!!!!!!!!!! Most nem tudom mit csinálsz? Mi az a munka, amely életben tart? (Pontos választ kérek!!!!!!) Ha ez az 56 utáni történet: errôl mélyen lebeszéllek, most nincs idô az energiákat pocsékolni.
• 31 •
• Ember Mária–Kôbányai János • HALHATATLAN BESZÉLGETÉS
Miért nehezebb a deportálás után élni, mint be ne a deportálásban? Ezt a témát megfogtad. Ennek a tapasztalattal való legerôsebb szembenézés legyen, ami éltessen. Ugyanis minden ami utána következett, minden amit most élünk: az ebbôl a tapasztalatból-felismerésbôl jön. És ezzel csak kevesen mertek szembenézni. Te igen. És ezt csak te adhatod tovább. Amint a cikkemben is írtam ez az a halál, ami életet fakaszt. Remélem nem fárasztottalak nagyon ki, abba is hagyom. Még mindig lobognak itt a hanukka lángok, s nagy erôvel és sodrással folyik itt a világtörténelem – boldog vagyok, hogy itt lehetek. Válaszod igen várom, s persze erôt, jó munkát (egy szerkesztô mi mást kívánhat) kívánok neked és nagy szeretettel ölellek. Ági már egy nap múlva itt lesz nálam, de innen is akarunk tudni a mindennapjaidról. Ölel: János
miféle házigazda lehet. A klezmer része a meûsornak nem volt erôs, az irodalom annál inkább. Bächernek38 a Zongora helye címe – írását olvasták fel, ahol Viktorkát cikizi, hogy egy baromi komoly állami megemlékezésen Viktorka kedvéért áthelyezik a zongorát a zenekari árokba. Székhelyi vidám, de melankolikus, szintén a múltba visszatekintô vidám-szomorkás írását olvasta fel. Azt hiszem, jól sikerült mások szemével is. A többit majd szóban. Szeretettel üdvözöl és csókol: Agi From:
[email protected] Édes Ági, köszönöm a két röpbeszámolót. Gyere, amikor tudsz, hozz – légy szíves – akkora borítékokat, amilyenekbe a könyv belefér, én megcímezem ôket. Segíts emlékezni, hogy ki a Kun Zsiga, mert én nem tudom. Csók, várom telefonodat, hogy jössz. Mária
Feladó: fenyo
[email protected] Címzett: Ember Mária
[email protected] Dátum: 2001. december 9. 10:32 Tárgy: siker
Drága Mari! Adj életjelt!!!!!!!!! A Mancs-ban megjelent egy egész oldalas kritika. Ölel: János, Ági
Drága Marikám! Nagyon szépen sikerült. Én egészen a Te nevedben izgultam, hogy mit mond Székhelyi34, hogy mondja. Elégedett vagyok, mert amit rontott, hogy neki nehéz egy kislány hangján szólni, azt, úgy érzem, tehetséggel pótolta. Kicsit modoros, de ez talán csak nekem tûnt úgy, mert most több alkalommal hallottam ôt a saját szövegét mondani. Biztosan igaz, hogy minden szinész minden szerepben saját magát is hozza. Mi hozzá vagyunk szokva, hogy egy klezmer est közönsége nem túl türelmes35, de halál csendben vártak, figyeltek, majd nagyon-nagyon lelkesen tapsoltak. 15 könyvet adtunk el, és adtunk tiszteletpl-t Gáspár Sárinak, tudod, rádiós, ezen kívül megjelent ott Kun Zsiga36, aki meleg szavakkal csókoltat, üdvözöl Téged, és szeretettel gondol Rád. Elhoztam a könyvet, amit meg akart vásárolni, de én felajánlottam, hogy megkérlek, dedikáld neki. Majd viszem Hozzád. Soha nem voltam ebben az IBS-ben, nagyon kulturált hely, tele volt a nézôtér. Azt mondják, 400 emberes. Vámosnak37 nem akarsz küldeni? Ott volt, de szerintem nem ült be a nézôtérre. Vala-
kobanyai kobanyai@multesjovo Édes Marikám! Hogy vagy? Talán rosszabb napjaid voltak, hogy nem írtál nekünk? Itt vagyok Jánosnál, nagyon gyönyörû az idô. Tegnap megjelent a lap is. A kislányok fognak Neked küldeni. Mielôtt eljöttem, az „öreg” Kôbányai kérdezte, jónéven vennéd-e, ha meglátogatna, csak közben nagyon megfázott. Most már jól van. Kereshet Téged? A Narancsos cikket nem láttam, csak hallottam, hogy megjelent. Dési János39 keresett már? A Kritika? Itt szép, csöndes, napsütéses, viszonylag hideg idô van. Mi meg csak örülünk egymásnak. Szeretettel csókolunk: Ági és János muranyi gmuranyi@ ... Kedves Ági és János, Mari tegnap, 30-án este a kórházban meghalt. István fiától úgy tudom, hogy az utolsó órák viszonylag elviselhetôek voltak a számára. Remélem, így volt. Úgy látszik, Mari nem akarta megérni 2002-t. Nem tudok most mást írni, szerbusztok, Gábor
• 32 •
• Ember Mária–Kôbányai János • HALHATATLAN BESZÉLGETÉS
Ember Mária mûvei a Múlt és Jövôben
Egy kép alá. Rosszkedvû kisfiú lehetséges töprengései úton a gázkamra felé. (Vers) 1988. 17–18. A gettók népe. Joshua Sobol Gettó címû színmûvéhez. (Tanulmány) 1990/2. 72-79.
„Mintha nyilasok csinálták volna…” Beszélgetés Szalai Pállal. (Interjú) 1990/4. 58–66. Böhm Aranka aktája (1944). (Tanulmány) 1991/ 3. 39–43. Egy elôkoncepció tündöklése és bukása. (Tanulmány) 1992/2. 10–13. Szônyi Péter emlékére. Beszélgetés Diener Péterrel. (Interjú) 1992/4. 74–77. Pedig csak egy árva hegedû szól… Horváth Lajos zenéje és személye. (Interjú) 1993/1. 91–93. „Életem nagy mûvébôl semmi sem lett…” Ignotus Pál: Fogságban. (Recenzió) 1993/3. 112–114. Szavak leckéje. (Elbeszélés) 1993/3. 36-37. Vonzások és választások. (Esszé) 1998/4. 70–72. A rómaiaktól Weimarig. (Frankfurt ’98) (Recenzió). 1998/4. 128-132. Örök bolygók. Fejtô Ferenc két könyvérôl. (Recenzió) 1999/1. 93–95. Félelem és tiltakozás. Ámos-kiállítás a Szolnoki Galériában. (Esszé). 1999/3. 89–91. Nem félünk a Gólemtôl? (1999/4.) Három befejezhetetlen történet. (Önéletrajzi esszé) 2001/3. 54–58.
6
JEGYZETEK:
Szintén figura a kisregénybôl – Ember Mária kollégista társa. A Budapesti aggada – holokauszt utáni magyar próza, Múlt és Jövô, 1999 – novelláskötetbe kértem tôle írást, s valami félreértés miatt ebbôl Ember Mária kimaradt. 8 Ez a szervezet is az épületben mûködött a holokauszt elôtt, s ôk alapították a kollégiumot, hogy a holokausztban árván maradt lányokat kenyeret adó szakmára tanítsák. 9 A 2000-ben fogunk még élni? címû másik „könyvecske”, amirôl még sok szó lesz. 10 A 2000-ben fogunk még élni? fülszövege. 11 Zsámboki Mária a 2000-ben fogunk még élni? szerkesztôje. 12 A Kotel 13 A Zsidókérdés Magyarországon 1944 után új kiadása, Fehér Ferenc tanulmányával. Múlt és Jövô Kiadó, 2001. 14 Mária egyre súlyosabbá váló rákbetesége. 15 Murányi Gábor újságíró, Mária magyar nemzetes kollégája, akit anyai szeretettel „nevelt”. 16 Itt volt a 2000-ben fogunk még élni? bemutatója. 17 Ember Mária is fölfedezte – amit késôbb Mezei András, a „tényversekel“ – a holokauszt dokumentumokban rejlô poézist, s ô is közzé tett ilyen dokumentum kiragadásokból álló, a tények („akták“) fölé növô „verset”. Többek közt a Múlt és Jövô indulását jelentô antológiába (1988) is egy ilyet publikált. 18 V. Bálint Éva újságíró, ekkor a Magyar Hírlap kulturális rovatának helyettese 7
1
2
3
4 5
Fenyô Ági, életem és a Múlt és Jövô „dór oszlopa” (Csajka Gábor Cyprian meghatározása), aki Budapesten tartotta (tartja) a frontot, míg én Jeruzsálemben vélek tartani egy másikat. A Múlt és Jövô tördelôszerkesztôje, s ezen kívül mindenféle digitalizált szöveg kitûnô konvertálója A különbözô táborokból visszaszállingozó túlélôket, itt, a Bethlen téri zsinagóga és kerületi hitközség komplexumában várták a Joint emberei élelemmel, ruhával, pénzzel, tanáccsal. Ugyanitt, a Deportáltakat Gondozó Bizottság munkatársai vették fel velük az elsô tanúvallomásokat. Ember Mária késôbb sokat foglalkozott a sokáig kallódó, máig feldolgozatlan DEGOB dokumentumokkal. A kisregény egyik figurája. Azt a zsidó lány kollégiumnak sebtében berendezett Keleti Károly 22. szám alatti épületet, ahol a félárván maradt Ember Mária az ausztriai munkatábor után megkezdte fôvárosi értelmiségivé válását. Ezt egy zsidó gyáros ajándékozta a hitközségnek, ahol zsidó kultúrház mûködött – többek közt itt tartották az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Kulturális Egyesület) tárlatait is. Igen jelentôs – szintén feldolgozásra váró „zsidó kulturális tér“ volt – különösen akkor, amikor a zsidóknak születettek számára más tér nem maradt. A rendszerváltáskor a Hazafias Népfront tulajdonában volt.
• 33 •
• Ember Mária–Kôbányai János • HALHATATLAN BESZÉLGETÉS
19
Tamás Ervin újságíró, ekkor fôszerkesztôheyettes, Vörös T. Károly. A Népszabadság kultúr rovatának akkori vezetôje 21 Apám. Ember Marinak, kollegája már az Atheneum Könyvkiadónál, 1949-ben – ahová, ahogy emlékszik, fölsétált egy nap az utcáról, hogy állást keres. 22 Megjelent a Noran kiadónál, 2006, Budapest 23 Az Azarel Steerforth Press-nél történt, 2001-es megjelenését követôen – fordító Olcsváry Pál – eddig nyolc nyelven jelent meg. 24 Az “Öv alatt“ címû rovatban övalatti modorban – szerintem emberi és szerzôi jogokat is sértô – megzanzásítása. 25 Zsidótlanítás a magyar irodalomban. In: Pikareszk Auschwitz árnyékában. Múlt és Jövô Kiadó, 2003. 7–25. 26 Lásd. Biciklizô majom 27 Erdôs Péter a Hungaroton, a pártállami hanglemezgyár pop márka menedzsereként elhíresült, jobb sorsra érdemes, újságíró, a regény, számomra nagyon is átlátszó figurája. 28 Hegedûs B. András szociológus (1930–2001) 29 Állítván, hogy én és lapom „fajelméletes”, TGM tollából. A demokratikus imázsú periodika, nem közölte válasz cikkemet 20
(Lásd. „Tisztelt beszélô!”, Hagyomány szakadás után, Budapest, 1999, 257.), s csak másodfokú pervesztesként – a helyreigazítást. 30 Ember Mária elôször közölte az Auschwitz-albumnak a Magyar Történeti Múzeumban ôrzött képanyagának egy részletét – lírai képaláírásokkal. Budapest, 1984, Magvetô Kiadó. Lásd errôl bôvebben Fenyves Katalin írását: Az Auschwitz-album, ha magyar Múlt és Jövô, 2004/3. 31 Böhm Aranka aktája. Múlt és Jövô, 1991/3. 39-43. 32 Félelem és tiltakozás. Ámos-kiállítás a Szolnoki Galériában. Múlt és Jövô, 1999/3. 89–91. 33 Heller Ágnes: A zsidó Jézus feltámadása, Múlt és Jövô, 2000 34 Székhelyi József, színmûvész 35 A Múlt és Jövônek, „Klezmer és irodalom” címmel néhány évig rendszeres hannukai programja volt a Petôfi Csarnokban, ekkor került sor a könyvbemutatóra 36 Dr. Kun Tibor jogász 37 Vámos Miklós író, az IBS színházi programjainak vezetôje 38 Bacher Iván író 39 Újságíró, a Népszava fômunkatársa
A Zsidó negyed szívében, a Kazinczy utca 31-ben található a Carmel étterem, amely 1987 óta áll az oda látogató vendégek rendelkezésére. 2008 áprilisától GLATT KÓSER ÉTTEREMKÉNT üzemel, Rav Weiszberger ortodox rabbi felügyelete alatt. Az új étlapon nemzetközi és magyaros ételspecialitások, zsidó ételkülönlegességek egyaránt megtalálhatók. Az igényesen felújított 100 férôhelyes étterem két szinten üzemel. Egy 25, 16 és egy 10 fôs különteremmel is rendelkezik, mely ideális lehetôséget nyújt családi, üzleti és egyéb összejövetelek megrendezésére. A GLATT KÓSER CARMEL ÉTTEREM csapata mindig örömmel, és szívélyesen fogadja Önt és asztaltársaságát! Catering szolgálatunk vállalja kóser esküvôk, Bar-micvak, Brit milák éttermen kívüli teljes lebonyolítását.
legyen a vendégünk! NYITVA TARTÁS: vasárnap – péntek: 12–23 óráig; szombat délben: 12–14 óráig; szombat este: 18–23 óráig. A péntek esti és szombat déli menü elôre fizetendô. GLATT KÓSER CARMEL ÉTTEREM 1074 Budapest, Kazinczy utca 31. Asztalfoglalás: Telefon: (+36–1) 322–1834, Tel.: (+36–1) 342–4585 Fax.: (+36–1) 461–0024 e-mail:
[email protected]; http://www.carmel.hu • 34 •
• 34 •