Kifejezések és tulajdonnevek magyar{zata (Fordította: Huncut Angyal) {gyas: Kiv{lasztott, akit kitanítanak a szerelem művészetére. alantas: Az Alantasok T{rsas{g{nak tagja, lélek nélküli ember, akinek az a célja, hogy a v{mpírokat megölje. Csak akkor hal meg, ha szíven szúrj{k. Ha nem, korl{tlan ideig élhet. Nincs szüksége evésre vagy iv{sra, és képtelen a szexre. Idővel a haja, a bőre és a sziv{rv{nyh{rty{ja elveszíti pigmenttartalm{t, és kifakul. Haja szőke, arca fakószürke, szeme vil{gos lesz. Babahintőpor– illata van. Beavat{sa ut{n, amelyet az Omega végez el, mindig mag{n{l tart egy ker{miaurn{t, amelybe a szívét helyezik, miut{n elt{volított{k a testéből. Alantasok t{rsas{ga: Gyilkosok rendje, akiket az Omega hívott életre azzal a céllal, hogy a v{mpírokat kiirts{k. {lc{z{s: Egy adott fizikai környezet elrejtése, helyette egy illúzió megteremtése. {rtatlan: Szűz. {tv{ltoz{s: Egy v{mpír életének kritikus időszaka, ekkor v{lik felnőtté. Vért kell innia az ellenkező nem egyik tagj{ból, hogy életben maradhasson. A folyamat ut{n m{r nem tud kimenni a napfényre. Ez {ltal{ban húszas éveinek közepén következik be. Van olyan v{mpír – elsősorban a férfiak között – aki nem éli túl az {tv{ltoz{st. Az {tv{ltoz{s előtt a v{mpírok fizikailag gyengék, szexu{lisan éretlenek és nem fogékonyak a testi v{gyakra, valamint nem tudnak l{thatatlann{ v{lni. az [rnyék: Időtlen birodalom, ahol a halottak újra tal{lkoznak szeretteikkel, és tov{bblépnek az örökkévalós{gba. bajt{rs: Férfiak egym{s közt haszn{lt kifejezése, amely a kölcsönös tisztelet és szeretet mutatja. Szabad fordít{sban „dr{ga bar{tom”.
3
bosszú{ll{s: Hal{los megtorl{s, amit {ltal{ban a szeretett nő férfit{rsa hajt végre. Dhundh: Pokol el{tkozott hasonm{s: A gonosz, el{tkozott iker, aki m{sodikként született. életőr: Egy személy saj{t testőre, aki engedélyt kapott arra, hogy öljön. Ebbe a tisztségbe csak a kir{ly nevezhet ki valakit. az elit: Az arisztokr{cia t{rsadalm{nak legfelsőbb köre, hasonló a György régensherceg uralkod{sa idején hatalmon lévő angol arisztokr{ci{hoz. elkülönítés: [llapot, amelyet a kir{ly szab ki egy arisztokrata nőre, ha a nő csal{dja ezt ír{sban kérelmezi. A nőt ezzel a védelmező kiz{rólagos gy{ms{ga al{ helyezi, aki {ltal{ban a csal{d legidősebb férfi tagja. A védelmezőnek törvényes joga meghat{rozni a nő életének minden pillanat{t, valamint bel{t{s{tól függően korl{tozhatja a külvil{ggal fenntartott b{rmilyen kapcsolat{t is. elnök: Hatalommal és befoly{ssal rendelkező személy. az első csal{d: A v{mpírok kir{lya és kir{lynéja, valamint gyermekeik, ha vannak. Fekete Tőr Testvériség: Magasan képzett v{mpír harcosok szövetsége, akik fajukat védik az Alantasok T{rsas{ga ellen. A fajon belüli fajnemesítésnek köszönhetően a testvérek rendkívüli fizikai és ment{lis képességekkel rendelkeznek, valamint képesek öngyógyít{sra. Többnyire nem vér szerinti testvérek. A testvériségbe csak az kerülhet be, akit az egyik tag javasol. Természetüknél fogva agresszívak, akik szeretnek titkolózni, és csak saj{t magukban bíznak. A civil lakoss{gtól elszigetelve élnek, és minim{lis a kapcsolatuk a többi t{rsadalmi oszt{llyal, kivéve, ha t{pl{lkozniuk kell. Legend{s alakok, a v{mpír t{rsadalom tisztelettel övezi tagjait. Csak nagyon súlyos sérülés okozhatja a hal{lukat, mint péld{ul lövés vagy késszúr{s a szívbe.
4
fél: Női v{mpír, aki egy férfihoz tartozik. A nők {ltal{ban csak egy férfit fogadnak el p{rjukként, mivel a férfi v{mpírokn{l nagyon erős a territórium védelme. félelmetes: A kifejezés a férfi szexu{lis potenci{lj{ra utal. A szó szerinti fordít{s valami olyasmi, hogy „méltó arra, hogy egy nő testébe hatoljon.” gy{m: A keresztapa vagy keresztanya megfelelője. herceg: A v{mpír arisztokr{cia legfelsőbb szintje, közvetlenül, az első csal{d és az Őrző kiv{lasztottjai ut{n következik a ranglétr{n. Ebbe a rétegbe születni kell, nem ruh{zható {t. hűségesek: A szolg{k oszt{lya a v{mpír t{rsadalomban. Régi, konzervatív szok{s szerint szolg{lj{k uraikat, amihez hagyom{nyos ruh{zat és viselkedés t{rsul. Képesek kimenni a napfényre, és viszonylag hamar öregszenek. [tlagéletkoruk körülbelül ötsz{z év. kereszt: A dicsőséges hal{l szimbóluma ősi nyelvben. kiv{lasztottak: Női v{mpírok, akiket arra v{lasztottak ki, hogy az Őrzőt szolg{lj{k. Az arisztokr{cia tagjainak tekintik őket, b{r ink{bb szellemileg, mint időbeli síkon vannak együtt. Kevés vagy semmilyen kapcsolatot nem tartanak fenn férfiakkal, b{r az Őrző kív{ns{g{ra h{zass{got köthetnek a harcosokkal, hogy a faj fennmaradjon. Jövőbe l{tó képességgel rendelkeznek. A múltban a testvériség egyedül{lló tagjainak igényeit elégítették ki, ezt a gyakorlatot azonban a testvérek törölték. a Kripta: A Fekete Tőr Testvériség szent sírja. Szertart{si terület is egyben, valamint az alantasok urn{inak őrzőhelye. Az itt megtartott szertart{sok közé tartozik a beavat{s, a temetés és a testvérek ellen folytatott fegyelmi elj{r{sok. A testvériség tagjain, az Őrzőn és a beavatandó jelölteken kívül senki m{s nem léphet be ide. leelan: Becéző kifejezés, amely szabad fordít{sban annyit tesz: „legdr{g{bb kincsem”
5
lewlhen: aj{ndék, tehetség mama: Anya. Egyszerre lehet a fogalom megjelölésére és kedveskedő szóként haszn{lni. manipul{tor: A v{mpírok faj{n belüli alfaj, akiket többek közt az jellemez, hogy képes befoly{solni m{sok érzelmeit (azzal a céllal, hogy energi{t cseréljenek). A történelem sor{n h{tr{nyosan megkülönböztették őket, és volt olyan korszak is, amikor a v{mpírok vad{sztak r{juk. Kihalófélben vannak. nalla (nő), nallum (férfi): A szeret kifejezésének szava. Jelentése „dr{ga”. az Omega: Gonosz, mitikus alak, akinek legfőbb célja a v{mpír t{rsadalom megsemmisítése, mert megharagudott az Őrzőre. Időtlen birodalomban létezik, hatalmas ereje van, {m életet nem tud teremteni. az Őrző: Misztikus lény, a kir{ly legfőbb tan{csadója, a v{mpírarchívum őrzője, valamint az előjogok szétosztója. Időtlen birodalomban létezik, és rendkívüli erővel rendelkezik. Képes életet teremteni. Így hozta létre a v{mpírok t{rsadalm{t is. parancsoló: Férfi v{mpír, aki feleségül vett egy nőt. Megengedett, hogy egy férfi több nőt is feleségül v{lasszon. perzselő: Az egyén kritikus gyengeségére utal. A gyengeség lehet belső – péld{ul szenvedélybetegség – vagy külső – , mondjuk, egy szerető. segéd: Kiv{lasztottak, akik közvetlenül az Őrzőt szolg{lj{k, és különösen közel {llnak hozz{juk. rahlman: Megmentő.
6
rítus: A becsület vissza{llít{s{nak ritu{lis módja, amelyet a sértő fél aj{nl fel. A sértett, ha elfogadja, megv{laszthatja a fegyvernemet, amellyel lesújt a sértőre, aki védekezés nélkül kénytelen elszenvedni a t{mad{st. tahlly: A gyengés szeretet kedveskedő kifejezése. Jelentése szabad fordít{sban „dr{ga”, „kedves”. termékeny időszak: A női v{mpírok termékeny időszaka, {ltal{ban két napig tart, és erős szexu{lis v{gy kíséri. Körülbelül öt évvel azut{n következik be először, hogy egy nő {tv{ltozott, azt követően pedig csak tízévente egyszer. Bizonyos mértékben minden férfira hat{st gyakorol, ha egy termékeny időszak{ban lévő nő közelében van. Veszélyes időszak ez, mivel könnyen kitörhetnek harcok, vagy konfliktus a versengő férfiak között, főleg, ha a nő nem férjezett. uram: Tiszteletteljes kifejezés, amellyel egy szexu{lisan al{rendelt megszólítja a domin{ns felet. v{jó: Kínzóeszköz, amelyet arra haszn{lnak, hogy kivegyék vele egy ember szemét. v{mpír: A Homo sapienstől elkülönült faj tagja. A v{mpíroknak vért kell inniuk, hogy élni tudjanak, {m az ebből nyert erő nem sok{ig tart. Az {tv{ltoz{st követően, amely húszas éveik közepén következik be, nem tudnak kimenni a napfényre, és rendszeresen vért kell inniuk valaki vén{j{ból. Nem képesek egy harap{ssal {tv{ltoztatni az embereket v{mpírr{, vagy azzal, hogy vérüket issz{k, ritka esetben azonban h{zasodhatnak velük. Képesek l{thatatlann{ v{lni, amikor akarnak. Ehhez azonban meg kell nyugodniuk, koncentr{lniuk kell, és nem vihetnek magukkal nehéz t{rgyat. Ki tudj{k törölni az emberek emlékeit, feltéve, hogy azok rövidt{vú emlékek. Egyesek tudnak olvasni m{sok gondolataiban. Az {tlagéletkoruk néh{ny ezer év, egyeseknél még ennél is több. védelmező: Egy személy gondviselője. A védelmezőknek különböző fokozatai vannak, amelyek közül a legnagyobb befoly{sa annak van, aki egy elkülönített nő gondviselője.
7
vérrabszolga: Férfi vagy női v{mpír, akit egy m{sik v{mpír uralma alatt tart, hogy t{pl{lkoz{si igényeit kielégítse. A vérrabszolga– tart{s egyre ritk{bb, b{r a törvény még nem tiltja. verseny: Két férfi konfliktusa, akik azért harcolnak, hogy egyikük a nő p{rja lehessen. visszatérő: Az a személy, aki élve visszatér az [rnyékból. Nagy tisztelettel veszik körül, és becsülik szenvedéseiért.
8
PROLÓGUS (Fordította: Negra, Tyna) A VÉRONTÓ T[BORA, ÓHAZA, 1644 Azt kív{nta, b{rcsak több ideje volna. B{r igaz{ból, mi v{ltozna? Az idő csak akkor sz{mít, ha kezdenek vele valamit, de ő m{r megtette, amit tudott. Darius, Therror nemzett fia, Marklon elhagyott fia a piszkos padlón ült, térdén a nyitott naplój{val, és előtte egy méhviasz gyertya. A fénye gyenge volt, de betöltötte a szob{j{t, ami csup{n a barlang egy t{voli sarka volt. A ruh{ja harcra alkalmas bőrből készült, és a csizm{ja is ebből az anyagból volt. Az orr{ban a férfias izzads{g, a csípős föld és az édes, hal{los boml{sból sz{rmazó vér illata keveredett. A bűz minden egyes lélegzettel erősödött. Miközben {tlapozta a pergamenlapokat, visszautazott az időben, újra {télve azokat a napokat, amikor még nem a t{borban élt. Honv{gya m{r fizikai f{jdalmat okozott, az {thelyezése ebbe a t{borba felért egy amput{l{ssal. Egy kastélyban nőtt fel, ahol minden eleg{ns és b{jos volt. A vaskos falak megvédték őt és a csal{dj{t az emberektől és az alantasoktól egyar{nt, az esték melegek és rózsaillatúak voltak – főleg a júliusban, a hónapok és az évek gyorsan repültek. Az ötven szoba, amelyeket ő is bej{rt, selyemmel és szaténnal volt díszítve, a bútorok f{ból készültek, és a szőnyegeket is dr{ga anyagból szőtték. Az olajfestmények szinte izzottak aranyozott kereteikben, a m{rv{nyszobrok méltós{gteljes pózokat örökítettek meg. Akkor még nem gondolta volna, hogy egyszer ezen a helyen tal{lja mag{t. Mindamellett életének kezdetétől volt egy végzetes gyengesége. Míg az anyja szíve dobogott, addig biztosította sz{m{ra azt a jogot, hogy a kandalló melegét élvezze. És amikor az a szerető, létfontoss{gú szerv megszűnt dobogni a mellkas{ban, Darius nem csak az egyetlen élő rokon{t veszítette el, hanem az egyetlen otthont is, amit ismert. A mostohaapja elűzte, és megfosztotta rangj{tól, ami egy régóta rejtegetett ellenségeskedésnek volt köszönhető. Nem volt ideje, hogy meggy{szolja az édesanyj{t. Nem volt ideje töprengeni azon a hirtelen gyűlöleten, amit az a férfi érzett ir{nta, aki csup{n a nemzője volt. Nem volt ideje v{gyakozni az ir{nt, hogy fajt{j{nak olyan férfij{v{ v{ljon, aki független az elittől. El kellett vetnie ezeket a gondolatokat, mint azt az embert a barlang bej{rat{n{l, akit a pestis vitt el. És a küzdelme m{r azelőtt elkezdődött, hogy egy{ltal{n l{tott volna valaha m{r alantast, vagy elkezdődött volna a gyilkosokkal való küzdelem. A t{bortól való t{voz{s{nak első éjszak{j{n és napj{n megt{madta néh{ny újonc, akik szép öltözetét szemelték ki – az egyetlen olyan holmit, amit mag{val vihetett – azt gondolv{n, hogy ez is azt bizonyítja, hogy gyenge harcos. Nemcsak őket lepte meg, hanem saj{t mag{t is azokban a sötét ór{kban. Akkor megtanulta, mint ahogy a többiek is, hogy b{r egy arisztokrata nemzette, Darius vérében egy harcos tulajdons{ga lakozott. Valój{ban nem csak egy harcosé. Hanem egy 9
Testvéré. Anélkül, hogy tanulta volna, a teste tudta, hogy mit kell tennie, és dermesztő cselekvéssel v{laszolt a pszichikai t{mad{sra. Sőt még az elméjével is küzdött tetteinek erőszakoss{g{val, kezei, l{bai és agyarai is pontosan tudt{k, mekkora erőfeszítés szükséges. Volt egy m{sik oldala is, egy ismeretlen, fel nem fedezett<, ami valahogy többnek tűnt sz{m{ra, mintha nagyítón keresztül szemlélne valamit. Idővel egyre gyakorlottabb lett a harcban< és a saj{t mag{tól való rettegése csökkent. Az igazs{g az, hogy nem is volt m{s út, amin elindulhatott: igazi apj{nak, nagyapj{nak és ükapj{nak öröksége meghat{rozta bőrét, csontozat{t és izmait, a tiszta, harcos vérvonal hatalmas erőt örökített {t sz{m{ra. És gonosz, hal{los ellenféllé tette. Valój{ban úgy gondolta, hogy nagyon zavarja ezen m{sik személyazonoss{ga. Olyan volt, mintha két {rnyékot vetne alakja a földön, mintha ak{rhol {llna, testét két fényforr{s vil{gítan{ meg különböző oldalról. És mégis, b{r ilyen gyűlölettel viseltetett saj{t maga ir{nt, erőszakos viselkedése b{ntotta érzékenységét, megtanulta, tudta, hogy egy magasabb célt szolg{lni rendeltetett. És ez mentette meg őt újra és újra< azoktól, akik annyira igyekeztek neki {rtani a t{borban, és azoktól, akik holtan szerették volna l{tni. Sőt, a Vérontó, aki {llítólag a védelmezője volt, rosszabb volt az ellenségnél is, amikor harcba küldte őket. De lehet, hogy pont ez volt a célja. Nem sz{mított, hogy a harc milyen mocskos oldal{t mutatja, h{ny halott lesz, a felkészülés és a részvétel volt a lényeg. A Vérontó útmutat{sa kegyetlen volt, és olyan szadista cselekedeteket v{rt el, amelyekben Darius nem óhajtott részt venni. Valój{ban, Darius mindig győztesen került ki az újoncok közötti versengésből< de nem vett részt azokban a megerőszakol{sokban, ami a legyőzöttek büntetése volt. Ő volt az egyetlen, aki visszautasította ezt a megtiszteltetést. Ezen viselkedése miatt hívta ki a Vérontó, de amikor Darius majdnem megölte, azut{n soha többé nem prób{lkozott ezzel. A Darius {ltal legyőzötteket, köztük sokan olyanokat, akik a t{borba voltak besorozva, m{sok büntették meg, és azon idő alatt, amíg a t{borban maradottakat l{tv{nyoss{gokkal foglalt{k le, Darius legink{bb a naplój{ban tal{lt vigaszt. És valóban, még most sem tudott úgy a tűzbe nézni, hogy ne jussanak eszébe bizonyos dolgok. Gyűlölte, hogy ő volt az oka azoknak az eseményeknek, amelyek újra megtörténtek<de nem volt m{s v{laszt{sa. Edzenie kellett, harcolnia kellett, és győznie kellett. És a végső eredmény a Vérontó szab{lyaitól függött. A t{bortűz körül morg{s és hangos röhögés hallatszott. F{jt a szíve, ahogy ezeket a hangokat hallotta és lehunyta szemeit. Az egyik éppen aktu{lis büntetést egy gonosz hím végezte, aki a Vérontóra hasonlított. Gyakran elő{llt ezzel, hogy ne unatkozzanak, és legal{bb annyira élvezte a f{jdalom és a megal{ztat{s ilyen megnyilv{nul{s{t, mint a mézsört. De lehet, hogy m{r nem tart sok{ig. Legal{bbis Darius részéről. Ma éjjel lesz egy próba a mezőn. Egy évi kemény kiképzés ut{n nemcsak harcosokkal, hanem a Testvérekkel is kiprób{lhatja mag{t. Ez ritka megtiszteltetésnek sz{mított – és egy jele annak, hogy az Alantasok T{rsas{ga elleni harc, mint mindig, végzetes. Darius veleszületett szakértelmére felfigyeltek, és Wrath, a Mélt{nyos Kir{ly elrendelte, hogy vigyék el a t{borból, és a v{mpír faj legkiv{lóbb harcos{v{ képezzék ki. 10
A Fekete Tőr Testvériség. De mi van, ha nem sikerül. Ha ez az éjszaka bebizonyítja, hogy képes egyedül küzdeni, és a többiekkel való ökölharcban nem marad alul, akkor lenne még egy esélye, hogy visszamenjen a barlangba a Vérontó band{j{t móresre tanítani. A Testvérek soha nem adnak még egy lehetőséget, és akkor mehet vissza katonaként szolg{lni. Ez volt az egyetlen esélye a Testvériséggel, és a próba ezen a holdfényes éjjelen nem a harcról és a fegyverzetről szólt. Ez a szív prób{ja volt. Belenézhetett az ellenség s{padt szemeibe, és érezhette édeskés szagukat, tarthatta a fejüket nyugodtan, amíg testük m{r nem mozdul azoknak a gyilkosoknak< Darius egy pillanattal később felemelte a szemeit a kezében tartott pergamen betűiről. A barlang bej{rat{n{l négy magas és széles v{llú, jó felfegyverzett alak {llt. A Testvériség Tagjai. Tudta a négyes nevét is: Ahgony, Throe, Murhder, Tohrture. Darius becsukta naplój{t, becsúsztatta egy szikla hasadékba, és megnyalta a csuklój{t, hogy „tint{t” hozzon létre. Írótolla f{c{n farktoll{ból készült, nem volt hib{tlan, és nem volt biztos benne, hogy valaha is visszajön ide újra haszn{lni, de azért azt is bedugta. Ahogy felvette a gyerty{t és a sz{j{hoz emelte, meglepte a fény gyenge ereje. Annyi ór{t töltött el az ír{ssal ilyen gyenge, l{gy fényben< tényleg, úgy tűnt, hogy ez az egyetlen kapocs múltbeli élete és jelenlegi helyzete között. Egy lélegzettel elfújta a kis l{ngot. Talpra {llt, összeszedte a fegyvereit: egy acél tőrt, amit egy halott újonc kihűlő félben lévő teste mellől vett el, és egy kardot, amit a közös kiképző rakt{rból kapott. Egyik markolata sem illett a tenyerébe, de gyakorlott kezei nem törődtek vele. Amint a Testvérek figyelték készülődését, és egyikük sem üdvözölte, vagy utasította el, azt kív{nta, b{rcsak közülük az egyik lehetne az igazi apja. Mennyire m{s lenne, ha mellette {llna egy olyan valaki, aki törődne vele: aki nemcsak sz{ll{st biztosítana neki és nem törekszik különleges felmentésre, de most annyira egyedül volt, elkülönülve a többiektől, akik sosem tekintették közülük valónak. Csal{d nélkül élni olyan, mint egy furcsa, l{thatatlan börtön; a mag{nyoss{g és a gyökértelenség p{ntjai évek alatt egyre szorosabbra z{ródtak, és az összegyűjtött tapasztalatok elkülönítették az olyan férfiaktól, akiket nem akart megérinteni és ők sem akart{k őt. Darius nem nézett vissza a t{borra, amint elindult a négyessel, akik érte jöttek. A Vérontó tudta, hogy kiment a mezőre és nem érdekelte, hogy visszatér-e ide. Ugyanúgy, ahogy a többi újoncot sem. Darius azt kív{nta, b{rcsak több ideje lett volna felkészítenie mag{t az akarat, az erő és a b{tors{g prób{j{ra. De ez itt és most történik. Valóban, az idő csak telik, még ha lassítani is szeretnéd. Meg{llt a Testvérek előtt, v{gyott egy b{torító szóra, vagy egy jókív{ns{gra, vagy a bizalom egy jelére valamelyiküktől. Mivel egyik sem történt meg, egy rövid im{t aj{nlott a verseny szent anyj{nak: Legdr{g{bb őrző, kérlek, hogy ne bukjak el.
11
EGY (Fordította: Tyna) Egy újabb kibaszott pillangó. Ahogy R.I.P. ("rest in peace" jelentése: nyugodjék békében, a szerk.) nézte, hogy ki jön be üzletének az ajtaj{n, m{r tudta, hogy mi lesz a vége, egy kibaszott pillangó. Vagy kettő. Aha. Hosszan nézte a p{rost, szőkék és izgatottak, a recepciós pult felé menet végig nevetgéltek, így nem érte meglepetésként, ha nem kopony{t és csontokat akarnak. Ezek a Paris Hilton-ok és az ő annyira –rossz– vagyok hat{sukra megnézte az ór{j{t< és azt kív{nta, b{rcsak bez{rhatna m{r. Ember< a szar melót is megfizették. Az idő nagy részében könnyen viselte az ilyen könnyelmű ügyfeleket, de ma este bosszantott{k ezek a csinos– kisl{ny– piték. Nehéz volt elhinni, hogy a Hello Kitty– ért lelkesednek, amikor h{rom ór{t töltött azzal, hogy egy emlék portrét csin{lt egy motorosnak, aki elveszítette a legjobb bar{tj{t az úton. Az egyik a valós élet volt, a m{sik egy rajzfilm. Mar, a recepciósa elé lépett. – Van időd, hogy összet{kold? – {tszúrt szemöldökét felhúzta, miközben forgatta a szemeit. – Amennyiben nem tart sok{ig. – Persze – intett a p{rn{zott szék felé. – Küld az elsőt ide. – Együtt akarj{k. H{t persze, hogy együtt. – Rendben. Hozz egy széket h{tulról. Ahogy Mar eltűnt a függöny mögött, és ő fel{llt, azok ketten a pénzt{rgépnél, a hozz{j{ruló nyilatkozat fölött csacsogtak, amit al{ kellett írniuk. Időnként mindketten r{ pillantottak, a tetov{l{saival és a testékszereivel olyan volt, mint egy egzotikus tigris, amit megcsod{lnak az {llatkertben< és egy{ltal{n nem b{nta. Uh – huh. Remek. Előbb v{gta volna le a saj{t golyóit, minthogy valamelyiket megkefélje. Mar, miut{n elvette a pénzüket, bekísérte és bemutatta őket, Keri és Sarah. Ami több volt a v{rtn{l. Meg volt győződve, hogy Tiffany és Brittney. – Egy sziv{rv{ny pontyot szeretnék – mondta Keri, és nagyon cs{bítónak sz{nt mozdulattal leült a székre – Ide. Felhúzta szűk pólój{t és lehúzta a farmer cipz{rj{t, kivillant alóla rózsaszín tang{ja. A köldökében egy szív alakú, rózsaszín köves karik{t viselt. – Remek – mondta R.I.P. – Mekkora? Keri, a Cs{bító úgy tűnt, megingott egy kicsit – mintha arra sz{mított volna, hogy a helytől, amit megmutatott neki, úgy fog zih{lni, mint egy főiskolai futballj{tékos. – Hm< ne legyen túl nagy. A szüleim megölnének, ha megtudn{k, hogy tetov{ltattam. Teh{t ne lógjon ki a bikini alól.
12
Persze, hogy ne. – Két hüvelyk? – felemelte a kezét és megmutatta, mekkor{ra gondol. – Tal{n< Egy kicsit kisebb. Egy fekete tollal felrajzolta a v{zlatot, és miut{n megkérdezte, megfelel- e, felhúzott egy fekete gumikesztyűt, elővett egy steril tűt, és elindította a gépet. Rövid időn belül Keri könnyezett, fintorgott, és úgy szorította Sarah kezét, mintha helyi érzéstelenítés nélkül szülne. Nagy különbség volt a keménység és az önjelöltség között. A pillangók, a pontyok és a szívecskék nem voltak< Az üzlet ajtaja szélesre nyílt< és R.I.P. felegyenesedett gurulós székében. A h{rom fickó, aki bejött, nem viselt katonai egyenruh{t, de kiz{rt, hogy civilek voltak. A ruh{juk fekete bőrből készült, a kab{t, a nadr{g, de még a bakancs cowboy csizma is, termetük szinte az egész üzletet betöltötte. A kab{t néh{ny helyen gyanúsan dudorodott. Mintha fegyvereket és késeket rejtene. R.I.P. óvatosan a pult ir{ny{ba mozdult, ahol a riasztó gombja is volt. A bal oldalinak felem{s szemei voltak, piercingeket viselt, és a tekintete gyilkosan hűvös volt. A jobb oldali m{r kicsit laz{bb volt, kisfiúsan– szép arccal és vörös hajjal – kivéve, hogy a tart{sa olyan volt, mint aki m{r megj{rt egy h{borút. A középsőben nem volt semmi különleges. Kicsit nagyobb volt, mint a haverjai, barna haja rövidre volt nyírva, az arca klasszikusan szép – de a szemeiben csak annyi volt az élet, mint az elhaszn{lt aszfaltban. Egy sét{ló halott. Mint akinek nincs mit veszítenie. – Üdv – köszönt nekik R.I.P. – Szeretnétek egy tetkót, sr{cok? A piercinges a kékszemű haverja felé intett a fejével. – N{la van a minta is. A v{ll{ra kéri. R.I.P. elmondta a javaslatait a minta megv{ltoztat{s{ra. A férfiak egy pillant{st sem vetettek Marra. A pénzt{rgép z{rva volt és senki nem indult feléjük. Udvariasan v{rtak – de elv{r{sokkal. Úgy tűnt, hogy b{rmit megkapnak, amit, és akit akarnak. Visszament a helyére, és közben arra gondolt, majd szemmel tartja őket. – Kir{ly. Rögtön végzek itt. Mar hangosabban beszélt a pult mögül. – Én azt hittem, hogy kevesebb, mint egy óra múlva z{runk< – Te mehetsz – szól oda neki R.I.P. – Nem kell aggódnod az idő miatt. – Azt hiszem, maradok – mondta Mar, miközben a piercingest méregette. A kékszemű fickó felemelte a kezét, és rendezett mozdulatokkal mutogatni kezdett valamit. Miut{n befejezte, a m{sik megszólalt. – Azt mondja, köszönöm. És ha megfelel, akkor hozott mag{val saj{t tint{t. Ez ugyan nem felelt meg az egészségügyi előír{soknak, de R.I.P. sz{m{ra nem okozott gondot a rugalmass{g, ha az ügyfél úgy kív{nta. Újra elkezdett a pontyon dolgozni, amitől Keri beharapta az ajakait – úgy tűnt, nagy gyakorlata van a nyöszörgésben. Amikor befejezte, egy{ltal{n nem lepte meg, hogy miut{n Sarah végignézte bar{tnője szenvedését, ink{bb visszatérítést kért egy szép, sziv{rv{nyszínű tetov{l{s helyett. 13
Ez jó hír volt. Azt jelentette, hogy azonnal elkezdhet dolgozni a halott szemű fickón. Levette a gumikesztyűt és takarítani kezdett, közben pedig azon töprengett, hogy vajon hogy fog kinézni a minta, amit kért. És, hogy Marnak mennyi időre lesz szüksége, hogy bejusson a piercinges alsógaty{j{ba. Az előbbire a v{lasz, valószínűleg jól. Az utóbbira< körülbelül tíz perc, mert folyamatosan a felem{s szeműt b{multa, és Mar nagyon gyorsan dolgozott – nem csak a pult mögött. A v{ros m{sik oldal{n, t{vol a Trade utca üzleteitől és b{rjaitól, egy macskakövekkel borított részen, Xhex {llt az ablakn{l és kinézett a hull{mos, antik üvegen. Meztelen volt és f{zott, meg is sérült. De nem volt gyenge. Lent a j{rd{n egy emberi nő kis ölebet sét{ltatott, mobiltelefonnal a fülén. A túloldalon eleg{ns otthonaikban emberek ettek– ittak, vagy éppen olvastak. Az autók is lassabban haladtak, egyrészt a szomszédok nyugalma, m{srészt az egyenetlen út miatt. A Homo Sapiensek nem l{tt{k, vagy hallott{k őt. És nem csak azért, mert az érzékszerveik fejletlenebbek voltak a v{mpírokén{l. Vagy az ő esetében fél manipul{torokén{l. Még akkor sem, ha felkapcsolta a villanyt és addig sikított, amíg elment a hangja, ha addig lengette a karjait, amíg majdnem kiszakadtak a helyéről, azok a férfiak és nők túl naivak voltak, őt pedig elrejtették, és csapd{ba ejtették ebben a h{lószob{ban a vastag kőfalak. Az üveget nem lehetett betörni, még akkor sem, ha egy asztalt vagy az éjjeliszekrényt v{gta is hozz{. Ugyanez volt a helyzet, amikor megprób{lta berúgni a bej{rati ajtót, vagy a fürdőszob{n keresztül kijutni. Minden megprób{lt. A benne élő bérgyilkost lenyűgözte börtönének tökéletessége: {thatolhatatlan volt, és nem volt kiút. Elfordult az ablaktól és elindult, miközben elhaladt a kir{lyi méretű {gy mellett, ami szörnyű emlékeket idézett fel, és a m{rv{ny fürdőszoba mellett az ajtón keresztül a hallba jutott. Útközben mindent alaposan megfigyelt, ami a fogvatartój{val volt kapcsolatos, nem mintha szüksége lett volna r{, de nem tudott nyugton maradni, a teste remegett és zúgott. M{r történt vele ilyen ezelőtt. Tudta, hogy az elme, ak{rcsak a test, ha nem t{pl{lja, kiéhezhet, elsorvadhat. Figyelemelterelője? A kevert italok. Miut{n az elmúlt p{r évben klubokban dolgozott, egy egész sor koktélt és kotyvalékot ismert meg, felidézte az üvegeket, a poharakat, a shakereket, a jeget és a fűszereket. Ez a csaposokra jellemző gondolkod{s segített megőriznie a józan eszét.
14
Most pedig keresett egy hib{t, egy menekülési lehetőséget. Egyik sem jött, a remény pedig kezdett halv{nyulni, maga mögött pedig felfedte azt a fekete lyukat, ami csak arra v{rt, hogy elnyelhesse őt. Így tov{bbra is csak italokra gondolt, amíg megtal{lja a megold{st. És furcsa módon a tapasztalatai is segítettek. Ami itt történt vele, lehetett b{rmennyire rossz, vagy f{jdalmas, semmi ahhoz képest, amiken m{r keresztülment. Ez volt a j{tszma kevésbé rossz része. Vagy< legal{bb is ezt mondogatta mag{nak. Néha úgy érezte, ez sokkal rosszabb. Folytatta a j{rk{l{st, elhaladt az ablak, majd az íróasztal, és végül újra az {gy előtt. Bement a fürdőszob{ba. Nem voltak borotv{k, hajkefék, vagy fésűk, csak néh{ny kissé nedves törölköző és egy darab szappan, vagy kettő. Amikor Lash elrabolta, ugyanazt a var{zslatot haszn{lta, ami ebben a szob{ban is bent tartotta, elhozta ebbe a h{zba, és az első együtt töltött nap ut{n nyilv{nvaló volt, hogy mire sz{míthat a tov{bbiakban. A mosdók feletti tükörben megl{tta saj{t mag{t, és végre nyugodtan megvizsg{lhatta az egész testét. Tele volt zúzód{sokkal< v{g{sokkal és horzsol{sokkal. Brut{lis volt, amit vele művelt, de visszav{gott, mert {tkozott legyen, ha hagyja, hogy megöljék – így nehéz volt megmondani, hogy melyik sérülést okozta ő, és melyiket okozta az, amikor a fattyúval harcolt. Odavonszolta meztelen seggét az ablak elé, és fogadni mert volna az utolsó lélegzetébe, hogy nem nézett ki jobban n{la. Szemet szemért. De ennek volt egy szerencsétlen következménye, hogy a benne lobogó tűz csak még jobban feltüzelte a m{sikat. Minél többet harcoltak, ann{l hevesebb lett és meg volt lepődve Lash érzésein. Az első néh{ny nap a büntetéséről szólt amiatt, amit a bar{tnőjével tett – kétségkívül, azokat a lövedékeket annak a szemétnek a mellkas{ba kellett eresztenie, amivel valój{ban megjelölte a szarh{zit. De azt{n a dolgok megv{ltoztak. Elkezdett kevesebbet beszélni az exéről, és többet az ő testéről, és a jövőre vonatkozó fant{zi{iról, ahol neki el kellett volna viselni a beosztottaival együtt. Kellemes esti beszélgetések egy szociopat{val. A szemei most m{s okból izzottak, amikor odament hozz{, és ha kiütötte, akkor úgy nyerte vissza az eszméletét, hogy beborította a testével. Xhex visszatért a jelenbe és megdermedt, mielőtt egy lépést is tehetett volna. Valaki volt a földszinten. Elhagyta a fürdőszob{t, és odament az előtérbe vezető ajtóhoz, miközben lassan és mélyeket lélegzett. Ahogy a döglött {llatokra jellemző, izzadts{ggal keveredett szag megtöltötte az orr{t, tudta, hogy valaki van ott – de nem Lash az. Nem, ez a kegyenc volt, aki minden este a fogva tartója előtt érkezett, hogy adjon neki valamit enni. Jézus, mennyire nem volt szerencséje: az Alantasok T{rsas{g{nak egyetlen olyan tagja tartotta fogva, aki képes volt enni és kefélni.
15
A többi tehetetlen volt ezen a téren, mint egy kilencven éves, aki örül, hogy levegőt tud még venni, de Lash? A farka tökéletesen működőképes volt. Visszament az ablakhoz és a kezét az üvegre tette. Ez jelentette börtönének hat{r{t, egy energiamező, amihez ha hozz{ért, szúró f{jdalmat érzett. Az az {tkozott dolog olyan volt, mint egy l{thatatlan kerítés kuty{n{l nagyobb élőlények sz{m{ra – r{ad{sul a jótékony hat{sú nyakörv nélkül. Kicsit rugalmas volt< ahogy nyom{st gyakorolt r{, érezte a v{ltoz{st, de csak egy bizonyos pontig. Akkor a molekul{i m{r annyira rezegtek, hogy az égető érzés elviselhetetlenné v{lt, és meg kellett r{zni a kezét, hogy a f{jdalom t{vozzon belőle. Miközben arra v{rt, hogy Lash visszajöjjön hozz{, a gondolatai arra a férfira terelődtek, akire igyekezett nem gondolni. Különösen, ha Lash is jelen volt. Nem volt vele tiszt{ban, hogy fogva tartója mennyire képes az elméjébe hatolni, de nem akart kock{ztatni. Ha a fattyú úgy v{gyódott, mint egy gy{szhusz{r, az jót tett a l{ny lelkének, ahogy az emberek mondj{k, és ő ezt felhaszn{lhatta volna ellene... és John Matthew ellen. Az agy{ban egy kép jelent a szikr{zóan kék szemeiről, és annyira élénk volt, hogy még a sötétebb foltokat is l{tta benne. Jézus, azok a gyönyörű kék szemek. Jól emlékezett még az első tal{lkoz{sukra, mielőtt még a fiú keresztülment az {tv{ltoz{son. Olyan félelemmel vegyes csod{lattal nézett r{, hogy az a kinyilatkoztat{s az életénél is többet ért. Természetesen akkoriban még csak annyit tudott róla, hogy olyan, mint egy időzített bomba a Zero Sum-ban, és mint a klub biztons{gi főnöke, lefegyverezte és kihajította az utc{ra. De azt{n megtudta, hogy a gy{mja nem m{s, mint a Vak Kir{ly, és minden megv{ltozott. A boldog híreket követően a fiú különleges vendégnek sz{mított, a két bar{tj{val együtt. Onnantól m{r rendszeresen megjelent, és őt figyelte, azok a kék szemek követték, b{rhol is volt. Azt{n megtörtént az {tv{ltoz{s. Szentséges pokol, hatalmas lett, és a félénk tekintetében megjelent valami perzselő. Ez nagyon sokat elvett a kedvességéből. De gyilkos természetének köszönhetően sikerült ellen{llnia a forrós{gnak – és annak, ahogy r{ nézett. Miközben az utc{t figyelte, arra gondolt, amikor az alagsori lak{s{ban együtt voltak. A szex ut{n, amikor meg akarta csókolni, és kék szemeiben a sebezhetőség és együttérzés ragyogott, elérte, hogy bez{rkózzon előtte és elhúzódjon. Egyszerűen p{nikba esett. Nem tudta, mit kezdjen az ilyen szívügyekkel, a vir{gokkal, vagy azzal, hogy valaki felelősnek érzi mag{t érte< vagy azzal, hogy ő valaha is képes lesz szeretni valakit. Az {r, amit fizetett, annak a különleges pillant{snak a hal{la volt. Vigasztalta a tudat, hogy az ut{na kutató férfiak mellet – Rehvenge, iAm és Trez< a Testvériség – John nem vett rész ebben a keresztes hadj{ratban. Ha kereste is őt, akkor azt azért tette, mert harcos volt, és nem azért, mert belekényszerítették ebbe az öngyilkos küldetésbe. Nem, John Matthew nem sz{llna harcba amiatt, amit ir{nta érez. Egyszer m{r végignézte, ahogyan a p{rja megöleti mag{t, miközben megprób{lja megmenteni, most legal{bb nem kell újra végignéznie. 16
Ahogy a friss grillezett bélszín illata betöltötte a régi h{zat, megfékezte a gondolatait, és maga köré gyűjtötte, mintha p{ncél lenne. A „szeretője” b{rmelyik pillanatban megérkezhetett, meg kellett szüntetnie az összes ment{lis rést és felkészülni az esti küzdelemre. Szüksége volt ételre, de főleg egy kiadós alv{sra, amire mostan{ban nem sok kil{t{sa volt. A kérdés az volt, hogy tudja-e az egyik l{b{t a m{sik ut{n téve v{nszorogni, amíg össze nem esik. Ez és a férfinak való ellen{ll{s volt minden, amit akart.
17
KETTŐ (Fordította: Negra) Ha időrendben nézzük, Rocke fia, Blaylock m{r több mint egy éve ismerte John Matthew-t. De ez nem is a helyes kifejezés kapcsolatuk valódi meghat{roz{s{ra. Az ember életében két idősík létezik: a valós és az érzékelt. A valós az {ltal{nos nappal–ut{n– éjszaka körforg{sa, amely az év h{romsz{zhatvanöt napj{n {t ciklikusan ismétlődik. Azt{n ott van az a m{sik, amibe az olyan periodikusan ismétlődő események tartoznak, mint a hal{l, a megsemmisülés, a kiképzés, a harc. Mondhatni, hogy m{r {tment az összes f{zison< ez m{r mindkettőjükkel megtörtént az elmúlt négysz{zezer évben. És ez csak folytatódni fog, gondolta, ahogy a haverj{ra nézett. John Matthew a tetov{ló szalon fal{t borító mint{kat b{multa, szemét a kopony{kon, a tőrökön, az amerikai z{szlókon és a kínai szimbólumokon j{ratva. Hatalmas termete mellett teljesen eltörpült a h{rom helyiségből {lló üzlet – annak jeleként, hogy ő egy m{sik bolygóról érkezett. Ellentétben {tv{ltoz{s előtti {llapot{val, a fiúnak m{r olyan masszív izomzata volt, mint egy díjbirkózónak, és b{r a csontozata hatalmas volt, az izomzata ar{nyosan fedte be, ezért a megjelenése eleg{nsabb volt, mint azoké az izompacsirt{ké. Sötét haj{t katon{san rövidre v{gva viselte, amely arc{t a jóképűnek mondhatón{l keményebbé tette – a szemei alatt húzódó sötét karik{k kemény seggfej kifejezést kölcsönöztek tekintetének. Az élet kitolt vele, de ahelyett, hogy összeomlott volna, minden ütéstől és csap{stól csak még erősebbé, keményebbé és kitartóbb{ v{lt. Mostanra m{r megacélosodott, semmi sem maradt abból a kisfiúból, aki egykor volt. De ez együtt j{rt a növekedéssel. Nem csak a testével, hanem a fejben lévő dolgokkal is. Bar{tj{t elnézve az {rtatlans{g elvesztése hib{s lépésnek tűnt. És ennél a pontn{l a recepciós l{ny mag{ra terelte Blay figyelmét. Szépen el volt l{tva mindenféle kiegészítőkkel, mellein fekete melltartó feszült és fekete izompólót viselt. Megszürkült fémkarika volt az orr{ban, a szemöldökében és mindkét fülében. A falon lévő tetkós rajzok közepette ő volt az élő példa, hogy valaki szerezhet munk{t, ha akar. Egy nagyon szexi, agresszív példa< akinek vörösbor– színű ajkai és az éjszaka színeiben pomp{zó haja volt. Mindez felkeltette Qhuinn figyelmét. Megérezte benne a nőstényt. És ki tudja. Qhuinn kutató szemei m{r a l{nyon j{rtak, miközben mosoly{ban ott bújt az egyértelmű „megkaphatsz” védjegy. Blay az egyik kezét bőrkab{tj{nak zsebébe süllyesztette és kitapintotta a vörös Dunhill cigi doboz{t. Ember, semmit sem kív{nt jobban egy ciginél, amikor Qhuinn szerelmi életével szembesült.
18
És vil{gos, hogy a koporsóba egy m{sik szöget is be kell vernie ma éjjel: Qhuinn a recepciós l{ny körül sündörgött és ivott is belőle, mint egy hosszú, kiadós, frissen csapolt sörből, mintha ór{k óta a hőségben dolgozott volna. Qhuinn szemei a l{ny mellét vizsg{lgatt{k és kereste a nevét. Azt{n a l{ny segített tiszt{zni a helyzetet azzal, hogy a karjaiba omlott. Kifejezetten jó, hogy a v{mpírok nem lehetnek r{kosak. Blay h{tat fordított a pénzt{rgépnél lévő „Spice Csatorna műsornak” és odament John Matthew mellé. – Ez jó – mutatott r{ Blay egy tőr v{zlat{ra. – Szereztél már tintát? – írta John. – Nem tudom. Isten tudja, hogy tetszene-e neki a bőrén< Visszanézett Qhuinn-re. A sr{c hatalmas teste eltakarta az emberi nőstényt, széles v{lla, feszes csípője és hosszú, erős l{bai azt mutatt{k, hogy a l{ny egy pokoli lovagl{sban részesül éppen. Qhuinn-nel elképesztő volt a szex. Nem mintha Blay ezt első kézből tudn{. L{tnia és hallania kellett< és elképzelte, milyen lenne. De amikor a lehetőség szóba került, egy rövid, velős kijelentéssel utasított{k el: szó sem lehet róla. Valój{ban ez a kijelentés több volt, mint elutasít{s< mert ő volt az egyetlen, akivel Qhuinn nem volt hajlandó szexelni. – Hmm< ez a szurk{l{s örökké fog tartani? – kérdezte egy női hang. Egy mély férfihang morgott v{laszul, és Blay {tnézett a m{sik tetov{ló székhez. A szőke, akin ott dolgoztak, óvatosan lehúzta a blúz{t a celof{nkötésre és a fickót b{multa, aki a tint{val dolgozott rajta, mintha orvos lenne, miközben a fertőzés veszélyeinek elkerüléséről ad tan{csokat. A két l{ny azt{n odament a recepcióshoz, ahol az egyikük, aki meggondolta mag{t, visszakapta a pénzét és mindketten Qhuinn-t figyelték. Olyan volt, mintha b{rhov{ ment volna és b{rmit csin{lt volna, Blay akkor is a legjobb bar{tjaként szeretné. Most itt volt ez a soha–véget–nem–érő–elutasít{s: ha Qhuinn b{rmikor igent mondott, az mindenki sz{m{ra igen volt, csak neki nem. – Én készen vagyok, ha ti is, sr{cok – hívta őket a tetov{ló művész. John és Blay az üzlet h{tsó részébe mentek és Qhuinn, dobva a recepciós l{nyt, mint egy rossz szok{st, követte őket. Egy jó dolog elmondható volt róla, az, hogy komolyan vette azt a szerepet, amit John életőreként v{llalt: {llandóan a sr{c körül kellett lennie a nap huszonnégy ór{j{ban, és ezt a felelősséget komolyabban vette, mint a szexet. Amint John leült a munkaterület közepén {lló kip{rn{zott székre, elővett egy darab papírt és kiterítette a művész asztal{ra. A férfi a homlok{t r{ncolta és szemügyre vette, amit John felv{zolt. – Teh{t ez az egyik a négy jelkép közül, amelyiket a v{llai felső részére akar?
19
John bólintott és leírta: Úgy díszítheted, ahogy akarod, de tiszt{nak kell lenniük. Miut{n Qhuinn tolm{csolta, a művész bólintott. – Jó. Megragadott egy fekete tollat és hozz{l{tott a képhez, amelynek egyszerű form{ja eleg{nsan kanyargott. – Erről jut eszembe, mit jelentenek ezek a dolgok? – Csak jelképek – felelte Qhuinn. A művész újra bólintott, és rajzolni kezdett. – Na, milyen lesz? Mindh{rman odahajoltak. – Ember – mondta Qhuinn l{gyan. – Ez durva. Az volt. Abszolút tökéletes volt, olyan dolog, amit John büszkén viselhet majd a bőrén – nem mintha b{rki is értené az ősi nyelv betűit vagy a l{tv{nyos mint{zat egészét. Azt, amit jelentett, nem akarta széles körben ismertté tenni, de ez volt az a tetov{l{s, amit akart: ne legyen nyilv{nos és Isten a megmondhatója, hogy a viselőjének rengeteg pólója volt, amivel eltakarhatta. Amikor John bólintott, a művész fel{llt. – Engedd meg, hogy lem{soljam a papírt. Ha {tm{solom r{d, nem tart olyan sok{ig és kezdhetjük a munk{t. Amint John letett egy krist{lyüvegben lévő tint{t a pultra, és kezdte levenni a dzsekijét, Blay leült egy székre és kinyújtotta a kezét. John zsebei tele voltak fegyverrel, ami nem jelentett volna senkinek semmi jót, ha azt a szart a fogasra teszi. Amikor félmeztelenre vetkőzött, John leült szembe, nehézfegyverzete a p{rn{zott b{rszéken pihent. Miut{n a tetov{ló művész hozta az {tm{solt mint{t, kisimította John h{t{n és elkezdte m{solni. A minta tökéletes ívet alkotott izmain, befedve John tekintélyes méretű h{t{t. Az ősi nyelv valóban gyönyörű, gondolta Blay. B{multa a jelképeket, egy rövid, nevetséges pillanatra saj{t nevét képzelte John v{llaira, belevésve abba l{gy bőrbe az esküvői szertart{s jeleként. De ez soha nem fog megtörténni. A végzet arra rendelte őket, hogy a legjobb bar{tok legyenek< ami az idegenekhez mérten sokkal többet jelent. És a szerelmesekhez mérten? Ez olyan z{rt ajtó volt, amelyen soha nem jut {t. [tnézett Qhuinn-re. A sr{c az egyik szemét John-on tartotta, a m{sikat a recepciós l{nyon, aki bez{rta a bej{rati ajtót és odajött mellé. Bőrnadr{gj{nak slicce mögött erekciója nyilv{nvaló volt. Blay lenézett az ölében lévő ruh{k rendetlenségére. Óvatosan egyenként gondosan összehajtogatta előbb a trikót, a hosszú ujjút, majd John dzsekijét. Amikor felnézett, Qhuinn éppen a mutatóujj{t futtatta végig lassan a l{ny karj{n. Azt{n h{travonultak a baloldali függöny mögé, hogy befejezzék, amit elkezdtek. Az üzlet bej{rati ajtaja biztosítva volt, a függöny meglehetősen vékony, és Qhuinn gyorsan végzett a l{nnyal. Így John egész idő alatt biztons{gban volt< és az ő v{gya is kielégülésre tal{lt. Ami azt jelentette, hogy Blay-nek azért kellett szenvednie, mert hallotta őket. De még mindig jobb, mintha l{tta is volna. Különösen, mert Qhuinn gyönyörű volt, amikor szex közben nézte. Olyan< csod{latos.
20
Visszanézve, amikor Blay a hetero kapcsolatot prób{lta azzal a két emberi nővel, nem tudott visszaemlékezni az arcukra, a testükre, sem a nevükre. Ez mindig csak Qhuinn-ről szólt. Mindig. A tetov{ló tű f{jdalmas harap{sa kellemesen érintette. Ahogy John lehunyta a szemét és mélyen, lassan lélegzett, a fém és a bőr tal{lkoz{s{ra gondolt, arra, hogy az éles f{jdalom milyen l{gy tud lenni, hogyan folyhat a vér< hogyan érezte pontosan, hol hatol be a tű. Mint most, hogy a tetov{ló művész pontosan a gerincénél j{rt. John-nak elég sok tapasztalata volt erről az egész v{gj– bele– és– kock{ztass szars{gról – csak sokkal nagyobb mértékben, és a legtöbbször ink{bb ő volt, aki adott, mint kapott. Biztos, hogy néh{nyszor m{r beletenyerelt m{sok területi érdekeltségébe, de ő is otthagyta a maga részét, és mint a tetov{ló művésznek, neki is megvolt a saj{t felszerelése a munk{j{hoz. Dzsekije tele volt mindenfajta tőrrel, ostorral, sőt, még egy hosszú l{nccal is. És még hozz{sorolható egy kézifegyver készlet is. Nos< mindezeken felül még egy p{r tüskés cilicium is. Nem mintha azokat valaha is haszn{lta volna az ellenséggel szemben. Nem, azok nem fegyverek voltak. És b{r m{r majdnem négy hete nem szorított{k senkinek semmilyen részét, nem voltak haszn{laton kívül. Jelenleg egyfajta kibaszott biztons{gi takaróként szolg{lt. Nélkülük meztelennek érezte mag{t. Ez a holmi, ez a brut{lis kötelék volt az egyetlen kapocs ahhoz az egyetlen személyhez, akit szeretett. Amely, ha figyelembe vesszük a dolgok jelenlegi {ll{s{t közöttük, csak kozmikus érzés volt. Valamiért még nem jutottak elég messzire. Xhex azért viselte a combjai körül azokat, hogy megszelídítse manipul{tor oldal{t, de John nem azt a fajta az {llandós{got kereste, és ez volt az, ami a saj{t fém– a– bőrön szövetséghez vezetett. Amikor a cilicium John-n{l volt, a l{ny is mindig ott volt vele. A bőrén és alatta is. A v{llain is legal{bb annyira, mint a fejében. Remélhetőleg ez az emberi lény jó munk{t végez a mint{val. Amikor a testvérek közül b{rmelyiknek b{rmilyen okból tetov{l{sra volt szükségük, Vishous dolgozott a tűvel, és a sr{c profi volt – a pokolba, Qhuinn arc{n a vörös könnycsepp és a fekete kacskaringós d{tum nyaka h{tulj{n eléggé ütős volt. A baj az, hogy ha elmegy Vishous-hoz egy ilyen munk{val, mint ez, hirtelen kérdéseket tesz fel – nem csak neki, de b{rki m{snak is. A testvérek között nem sok titok létezett, és John most meg akarta tartani mag{nak a Xhex ir{nti érzéseit. Az igazs{g az volt< hogy szerelmes volt belé. Teljesen, minden hat{ron túl, visszafordíthatatlanul, míg–a–hal{l–el–nem–v{laszt fajta szars{gos módon. És b{r a szíve és a vir{gok viszonzatlanok maradtak, nem sz{mított. Megbékélt azzal a ténnyel, hogy az egyetlen, akit ő akart, az nem akarta őt. Amivel nem tudott együtt élni, az az volt, hogy a l{nyt vagy megkínozt{k, vagy lassú, gyötrelmes hal{llal haldoklik.
21
Vagy, hogy nem lesz képes illendően eltemetni. Megsz{llottja volt a l{ny eltűnésének. Minden egyes gondolata az önpusztít{s volt. Erőszakos és könyörtelen indulatok égették azzal szemben, aki elrabolta. De ez nem tartozott m{sra. Az egyetlen jó dolog ebben a helyzetben az volt, hogy a Testvériség hasonló elkötelezettséggel viseltetett azir{nt, hogy kiderítse, mi a fene történhetett a l{nnyal. A testvérek senkit sem hagytak magukra a küldetésben, és amikor elmentek Rehvenge– t kiszabadítani a manipul{tor kolóni{ból, Xhex nagyon fontos tagja volt a csapatnak. Amikor a köd kitisztult és a l{ny eltűnt, azt gondolt{k, hogy elrabolt{k. És ez csak két módon történhetett: a manipul{torok vagy az alantasok {ltal. Mit is mondanak ilyenkor, „Melyiket kív{nja jobban, a gyermekbénul{st, vagy az Ebol{t?” Mindenki, John-t, Qhuinn-t és Blay-t is beleértve, rajta volt az ügyön. És az eredmény? Úgy nézett ki, mintha a keresés John munkakörének része, mint egy katona a h{borúban. A tű zümmögése meg{llt és a művész letörölte John h{t{t. – Jól néz ki – mondta a sr{c elégedetten munk{j{val. – Akarod, hogy két részletben csin{ljam, vagy most egyben? John Blay-re pillantott és intett. – Azt mondja, ma éjjel túl akar lenni rajta, ha van időd – fordította Blay. – Rendben, meg tudom csin{lni. Mar? Hívd Rick-et és mondd meg neki, hogy későn végzek. – M{r hívom is – mondta a recepciós. Dehogyis, John nem hagyta a testvéreknek, hogy l{ss{k ezt a tint{t – nem sz{mít, milyen nagy dologról van szó. L{tta, hogy működik a rendszer. Egy autóbusz {llom{son született és kitették meghalni. Azt{n bekerült az emberi gyermekjóléti rendszerbe. Thor és t{rsa felszedte, csakhogy a t{rs{t megölték és a fickó eltűnt. És most Z-t, aki közel tudott jutni hozz{, érthetően lefoglalja a fele és újszülöttjük. Még Xhex is kirekesztette őt a tragédia előtt. Így, ak{rhogyan is, értette a célz{st. Azon kívül különösen felszabadító érzés szarni m{sok véleményére. Felszabadító érzés, hogy t{pl{lja mag{ban az erőszakot, rögeszméjévé v{lt, hogy megtal{lja az emberrablót és kitépje a kibaszott végtagjait. – Nem mondan{d meg, hogy mi ez? – kérdezte a tetov{ló sr{c. John r{nézett és l{tta, hogy nincs oka hazudni az embernek. Ezen kívül Blay és Qhuinn tudta az igazs{got. Blay egy kissé meglepetten nézett, azt{n fordított. – Azt mondja, ez a l{ny neve. – Aha, igen, gondoltam. Nősülni készülsz? Miut{n John nemet intett, Blay azt mondta. – Ez egy emlék. Csönd t{madt, majd a tetov{ló sr{c letette a tollat a guruló asztalra, ahol a tinta volt. Egy r{nt{ssal felhúzta fekete ingének ujj{t, alkarj{t John elé tartotta. Egy
22
gyönyörű nő képe volt rajta, haj{t szellő fújta a v{lla körül, a szemei úgy fókusz{ltak, mintha egyenesen őr{ nézne. – Ez volt az én bar{tnőm. Ő m{r nincs velem. Egy hirtelen r{nt{ssal a sr{c letakarta a képet. – Szóval, megértem. Amint a tűt ismét a kezébe vette, John lélegzete lelassult. A gondolat, hogy Xhex valószínűleg halott, mostanra teljesen felemésztette< és mi volt rosszabb, mint elképzelni azt a módot, ahogy meghalt. John tudta, ki vitte el. Csak egyetlen logikus magyar{zat volt r{: amíg bement a labirintusba, hogy segítsen kiszabadítani Rehvenge-t, Lash feltűnt, és amikor eltűnt, eltűnt a l{ny is. Nem véletlenül. És b{r senki sem l{tott semmit, körülbelül sz{z manipul{tor volt abban az üregben, ahol Rehv volt és annyi minden történt< és Lash nem egy mezei alantas volt. Ó, nem< nyilv{nvalóan ő volt az Omega fia. A gonosz ivadéka. És ez azt jelentette, hogy annak a faszfejnek voltak trükkjei. John l{tta néh{ny különleges adotts{g{t, amíg a kolóni{n{l harcoltak: ha a sr{c a tenyerén felemelte az energia bomb{t Rhage szörnyetegének orra elé, akkor miért ne tudna elkapni valaki m{st a többiek orra elől. A dolog úgy {llt, hogy ha Xhexet megölték azon az éjszak{n, meg kellett volna tal{lniuk a testét. Ha életben lett volna, és csak megsebesült, telepatikus úton elérhette volna a manipul{torokat, vagy a szintén manipul{tor Rehvenge-t. És ha életben lett volna, de csak egy kis szabads{got akart volna kivenni, csak azut{n t{vozott volna, miut{n meggyőződik arról, hogy a többiek biztons{gban hazaértek. A testvérek dolgozt{k ki ugyanazt az a logikai feltételezést, így mindannyian az alantasokat keresték. És b{r a legtöbb v{mpír elhagyta Caldwell-t, hogy a biztons{gos h{zaikba költözzenek a rajtaütések ut{n, az Alantasok T{rsas{ga, Lash vezetésével a drogkereskedelem felé fordult, és behatolt a Trade utc{n lévő majdnem összes klubba. Elhagyatott sik{torokban folyt a j{ték, mindenki a szert kereste, amitől élőhalott lesz és megízlelte, keresztként cipelve tov{bb a nyomorús{g terhét. Négy hét telt el és nem tal{ltak m{st, mint jeleket, amiket az alantasok hagytak maguk ut{n az emberek részére az utc{n. John m{r majdnem megőrült, legink{bb attól, hogy semmit sem sikerült kideríteni és az aggodalomtól, de részben attól is, hogy mag{ban tartsa az erőszakot. B{r elképesztő volt, mit tehetne, ha nem volna m{s v{laszt{sa – kénytelen volt norm{lisnak és közömbösnek mutatkozni, ha részt akart venni ebben, így ez volt az, amit kifelé mutatnia kellett. És ez a tetov{l{s? Ez volt az a jelzés, amellyel megjelölte a területét. Az üzenete ezzel az volt, hogy b{r Xhex nem akarta őt, John a p{rj{nak tekintette és mag{nak követelte élve vagy halva. Itt volt ez a dolog: a többiek úgy gondolt{k, hogy összetartoznak és csak ők ketten tudt{k, hogy ez nem így van, illetve a kapcsolat egyoldalú. Vagyis csak< volt. Istenem, azt kív{nta, b{rcsak ne lenne olyan közönyös, ha kapn{nak még egy esélyt. Egy utolsó alkalmat. 23
Hirtelen megszakította gondolatait, visszagyömöszölve a szomorús{g, a megb{n{s és a visszautasít{s dzsinnjét a palackj{ba. Nem engedhette meg mag{nak, hogy letörjön. Tov{bb kell mennie, keresnie, haladnia kell lépésről lépésre. Az idő nem {ll meg, annak ellenére, hogy legszívesebben lelassítan{, hogy nagyobb esélyük legyen élve megtal{lni. Az ór{t azonban nem érdekelte a véleménye. Dr{ga Istenem, gondolta. Kérlek, ne hagyj most cserben.
24
H[ROM (Fordította: Huncut Angyal)
– Indukciós? Mi, mint az a kibaszott klub? Ahogy a szavak pattogtak körbe a Mercedes belsejében, Lash szorosabban fogta a korm{nyt és kinézett a szélvédőn. Volt egy rugósbicska a Canali öltönye belső zsebében és a kényszer, hogy előkapja a kést, és egy v{g{ssal felnyissa a tork{t ennek az embernek, rohadt cs{bító volt. Persze azt{n lenne egy holtteste és vér, körbe a bőrön. Amiket mind el kell tüntetnie. [tnézett az ülésre. Az, akit felszedett a több sz{z közül, kifejezetten a t{pl{lkoz{s{hoz, drogos, sunyi szemű köcsög. A gyerek története leolvasható az arc{ról, a b{ntalmaz{sok, az arc{ra égetett kör alakú sebek – amelyeket cigaretta égő végével okoztak – és az utc{n leélt kemény élete, az okos, ideges szeme. Kapzsis{g{ban körbenézett az autó belsejében, ahogy prób{lta kital{lni, hogyan szerezhetne mag{nak egy saj{tot és tal{lékonys{g{val, hogyan szerezhetne mag{nak hírnevet, mint díler. – Több, mint egy klub – mondta Lash halkan. – Sokkal több. Jövőd van ebben az üzletben, és én ezüstt{lc{n nyújtom neked. Az emberem leszel és felveszlek itt holnap este. – Mi van, ha nem akarom? – A te döntésed. – Természetesen, akkor a rohadék holtan fog felkelni reggel, de részletek, részletek< A kölyök szeme tal{lkozott Lash szemeivel. Az ember nem volt akkora, mint egy harcos, ő olyan felépítésű volt, akinek az arc{t a seggéhez ragasztj{k az iskolai öltözőben. De nyilv{nvalóv{ v{lt, hogy az Alantasok T{rsas{g{nak most kétféle emberre van szüksége: pénzcsin{lókra és katon{kra. Miut{n {tvette Mr. D. hat{skörét az Xtreme Parkban és l{tta, ki mozgatja a legtöbb {rut, ez a kis szar a hüllőszerű tekintetével a legjobb. – Meleg vagy? – kérdezte a kölyök. Lash egyik kezével elengedte a korm{nyt és benyúlt a kab{tj{ba. – Miért kérdezed? – Úgy nézel ki. Úgy is öltözködsz. Lash gyorsan mozdult, a célpontj{nak nem volt esélye arra, hogy h{tradőljön az ülésén. Gyors előrelendüléssel előkapta a bicsk{j{t, és az éles pengét a létfontoss{gú, pulz{ló vén{j{ra nyomta a nyaka oldal{n. – Az egyetlen dolog, amit a férfiakkal csin{lok, az az, hogy megölöm őket – mondta Lash. – Meg akarsz így dögleni? Mert én kész vagyok, ha te is. A kölyök szeme kit{gult, mint a mesékben, teste remegett a piszkos ruh{i alatt. – Nem< semmi bajom a melegekkel.
25
Az idióta nem a kérdésre v{laszolt, de mindegy. – Meg{llapodunk? – mondta Lash, nyom{st gyakorolva r{ a késsel. Ahogy a nyom{s elérte a kellő mértéket, vér buggyant elő, és ottmaradt a résben egy pillanatra, minta prób{lta volna eldönteni, hogy a fényes acélra folyjon vagy a sima bőrre. A kést v{lasztotta, kanyargott a rubinvörös patak. – Kérlek< ne ölj meg. – Mi a v{laszod? – Igen. Megcsin{lom. Lash erősebben nyomta, nézte a folyó vért. Egy pillanatra elrugaszkodott a valós{gtól, hogy ha fogn{ a fegyvert, és mélyebbre toln{ a húsba, az ember megszűnne létezni, mint egy levegővétel a csípős éjszak{ban. Élvezte az isteni érzést. Ahogy nyöszörgés tört elő a kölyök cserepes ajkai közül, Lash elengedte, visszahúzódott. Egy gyors nyal{ssal megtisztította a kést és összecsukta a fegyvert. – Oda készülsz, ahol bevégzed. Ígérem. Adott egy esélyt a sr{cnak a feleszmélésre és tudta, hogy nem fog sok{ig tartani a kölyöknek, hogy mag{hoz térni. A seggfejeknek, mint ennek, olyan egója volt, mint egy lufi. Nyom{sra, különösen, mint egy késé a torkon, összeomlanak. De ahogy a stressz enyhül, talpra {llnak, visszatérnek a helyükre. A kölyök letörölte a gagyi bőrkab{tj{t. – Szeretek jól lenni. Bingó. – Akkor miért nézed úgy a kocsimat, mintha szeretnél egy ilyet a gar{zsodba? – Jobban szeretek egy ilyenben utazni. – Oh. Valóban. – Lash végignézett rajta tetőtől talpig. – Minden este BMX– eljössz ide. A farmered szakadt, és nem azért, mert így lett tervezve. H{ny zakó van a szekrényedben? Oh, v{rj csak, egy dobozban tartod azokat a híd alatt. – Lash a szemét forgatta, ahogy valamiféle meglepetés buggyant elő az anyósülés felől. – Gondolod, hogy nem fizetünk ki? Azt hiszed, hülyék vagyunk? Lash az ujj{val az Xtreme Park felé mutatott, ahol gördeszk{sok, mint a metronóm a r{mp{n, fel és le, fel és le. – Te vagy a szar ezen a j{tszótéren. Rendben. Gratul{lok. De azt akarjuk, hogy messzebb menj. Egyesülsz velünk, lesz erő mögötted< pénz, termék, kapcsolat. Sikeres lehetsz velünk, több lehetsz, mint egy t{ncoló kiskakas a sok beton körül. Jövőt adhatunk neked. A kölyök sz{mít{sba vette a kis területét Caldwell-ben, majd tekintete a horizont felé fordult, ahol a felhőkarcolók magasodtak. A becsv{gy ott volt és ez volt, amiért őt v{lasztott{k. Erre volt a rohadéknak szüksége a felemelkedéshez és a kiúthoz. Valój{ban eladta a lelkét, de ez nem fog neki addig derengeni, amíg m{r túl késő nem lesz, de ez volt az Alantasok T{rsas{g{nak módszere. Abból, amit Lash mondott az alantasokról, ő most parancsolt, soha nem fedték fel a teljes igazs{got, 26
mielőtt beavatt{k őket – és ez érthető volt. Hitte volna b{rmelyikük is, hogy gonosz v{r az ajtó m{sik oldal{n, amin kopogtatnak? B{rmelyikük is önként v{llalkozott volna arra, amit kaptak? Meglepetés, szemétl{da. Ez nem Disney World, és ha egyszer az útra lépsz, soha nem sz{llhatsz ki. Lash teljesen jó volt a megtévesztésben, mindamellett. – Készen {llok a nagyobb szeletre – suttogta a kölyök. – Jó. Most húzd ki a segged a kocsimból. A t{rsam fel fog venni holnap este hétkor. – Rendben. Az üzlet lebonyolít{s{val, Lash türelmetlenül v{rta, hogy minél messzebb kerüljön a rohadéktól. A kölyök szaga, mint a csatorn{é és zuhanyért ki{ltott – olyan lemos{sra lenne szüksége, mint egy piszkos j{rdaszakasznak. Amint az ajtó becsukódott, Lash kitolatott a parkolóból és felhajtott az útra, ami p{rhuzamosan futott a Hudson folyóval. Hazafelé vezetett, keze a korm{nyt markolta, m{s okból, mint az ölés késztetése. A v{gy kibaszottul erős motiv{lója volt. Az utca, ahol lakott Old Caldwell-ben, barna homokköves volt, és a j{rda mentén f{k {lltak, az ingatlanok értéke nem kevesebb, mint egy millió doll{r. A szomszédok összetakarítanak a kuty{ik ut{n, soha nem zajonganak, a szemetet csak a h{tsó t{rolóba teszik, és csak az arra kijelölt napokon. Ahogy elhajtott a h{za előtt, és lefordult a tömb körül a gar{zshoz, irrit{lta a kibaszott rózsaszín, gondolta ezeket a fukar– segg gazdagokat, akik a szomszédjait is, mint őt. Úgy nézett ki és öltözködött, mint ők, de fekete vér keringett benne és lelketlen volt, mint egy viasz szobor. Ahogy megnyomta a gar{zsnyitó gombj{t, elmosolyodott és az agyarai, aj{ndék az anyja oldal{ról, megnyúltak, ahogy kész lett az ő Helló, Lucy itthon vagyok szars{ggal. Sose öregszik meg. Visszatér Xhex-hez és soha nem öregszik meg. Miut{n leparkolta az AMG-t, kisz{llt és nyújtózkodott a testével. Kifacsarta, abszolút, és szerette, ahogy otthagyja mereven< és nemcsak a fark{ban. Semmi sem vidít fel úgy, mint egy jó ellenfél. [tv{gott a h{tsó kerten, és a konyh{n keresztül lépett be a lak{sba, érezte a grillezett bélszín és friss kenyér illat{t. Nem akart most enni, gondolta. Köszönhetően a parkbeli beszélgetésnek, a kis szaros korcsoly{s az első utasít{s{ra ment, az első aj{ndék, aki az apj{nak hozott, az Omeg{nak. És nem tette rajongóv{ egy kis szexért. – Y, minden kész az evésre? – Mr. D kérdezte a tűzhelytől és megfordított egy szelet húst. A kis texasi hasznosnak bizonyult nemcsak a kezdeti időszakban, hogy bevezette az Alantasok T{rsas{g{ba, hanem gyilkosnak és félig tisztességes szak{csnak is. – Nah, én most felmegyek. – Ledobta a kulcsait és mobilj{t a gr{nit asztallapra. – Hagyd az ételt a hűtőben, és z{rd be az ajtót magad ut{n. – Igen uram.
27
– Holnap este ott leszünk. Felveszed a célpontot hétkor. Tudod hov{ kell vinned. – Igen uram. Ez a két szótag volt a kurafi kedvenc v{lasza – ami a m{sik oka volt, hogy a férfi maradt, és a m{sodik a parancs. Elhaladt a komornyik kamr{ja és az ebédlő mellett, és felment a jobb oldali faragott lépcsőn. Mikor először l{tta a helyet, kiürítették, nem maradt semmi, de az életmódjuk maradék{t h{trahagyt{k: selyem tapéta, damaszt drapéria és egy karf{jú szék. Most, a barnaköves h{z fel van töltve régiségekkel és szobrokkal és odaillő szőnyeggel. Tov{bb tartott beszerezni mindent, mint amennyire gondolt, hogy szüksége lesz, nem előnyös a h{ztart{s szempontj{ból, hogy csak éjszaka teheted ki a segged a h{zból. A lépcső tetején, l{ba könnyű volt, teste zúgott, ahogy kigombolta a kab{tj{t és azt{n a zakój{t. Ahogy közeledett Xhex-hez, nagyon jól tudta, hogy kital{lta a férfinak, ahogy visszatéríti a belefektetett szenvedélyt: Mi v{rhat a férfira a szob{ja m{sik oldal{n, több mint amennyit kialkudhatott volna. Olyan egyszerűnek tűnt először: Elfogta a nőt, mert az elvette tőle a nőt. Mikor fent volt a kolóni{ban, a barlangban, r{fogta a fegyvert a nőre, meghúzta a ravaszt és golyókat pump{lt a ribanc mellkas{ba. Nem elfogadható. A nő elvette tőle a kedvenc j{ték{t és pontosan olyan faszkalap volt, hogy szemet szemért követelt. Amikor idehozta és bez{rt a szob{ba, az volt a célja, hogy darabokra szedje a nőt, hogy kiv{gjon darabokat az elméjéből, az érzéseiből, a testéből, addig gyötörje, amíg könyörögni nem kezd. Azt{n, mint minden törött dolgot, eldobja a nőt. Legal{bb is, ez volt a terv. Vil{goss{ v{lt azonban, hogy a nő nem unalmas. Oh, nem. Tit{n volt. Ereje, kitart{sa bizonyította kimeríthetetlenségét és férfi zúzód{sai is. Ahogy odalépett az ajtóhoz, meg{llt, hogy levegye az összes ruh{j{t. [ltal{noss{gban elmondható, hogy szükségük volt arra, hogy ledobj{k a földre mielőtt bemegy, mert szemét lesz belőle rögtön, hogyha a nő közelébe mennek. Kigombolta és levette a nadr{gj{t, kigombolta kézelőgombjait, a folyosó asztal{ra tette és levette a selyem ingét. Jelek voltak rajta. A nő ökleitől. A körmei. Az agyarai. A farka hegye bizsergett, ahogy különböző sebeit és horzsol{sait nézte. Gyorsan gyógyult, köszönhetően apja vérének, ami a vén{iban kering, de néha a veszteség, amit a nő vesztett és, hogy felpörgette a magj{t. Mikor te vagy a gonosz fia, kevés dolog van, amit nem tehetsz meg, birtokolni, vagy gyilkolni, és a l{ny haladó énje nehezen megfogható trófea volt, amit meg tudott érinteni, de nem tette a polc{ra. Ez adta a kivételességét. Ez tette értékessé. Ez tette sz{m{ra< szerethetővé a nőt. Kitapintott egy kékes– fekete zúzód{st alkarja belsején, és elmosolyodott. El kellett ma este mennie az apj{hoz, hogy megerősítsék a bevezetést, de előtte szeretett volna eltölteni egy kevés időt az asszony{val és begyűjteni tőle p{r karcol{st. És
28
mielőtt elindul, ad neki némi ételt. Mint minden megjutalmazott {llatnak, a nőnek is szüksége volt erre a feltételre. Kinyúlt a kilincshez, és összehúzta a szemöldökét, ahogy belegondolt az etetés problém{j{ba. A nő csak félig volt manipul{tor és a v{mpír oldala aggasztotta. Előbb vagy utóbb olyanra lesz szüksége, amit nem tud megv{s{rolni Hannafordban< és nem volt semmi, amit adhatott neki. A v{mpíroknak szükségük volt arra, hogy az ellenkező nem vén{j{ból igyanak. Ez megv{ltozhatatlan volt. Ha maradt valami biológiai benned, meghalt{l, hacsak nem teszel hardvert a sz{dba, haszn{lni és lenyelni a friss vért. És a nő nem tudta, mi van a férfi testében – benne minden fekete volt. Ennek eredményeképpen az emberei, a kevesek, akiket meghagyott, kerestek egy megfelelő korban levő férfit, de üres kézzel jöttek vissza. Caldwell közel üres volt, amikor megérkeztek a civil v{mpírok. B{rcsak< tett volna egyet a fagyasztóba. A probléma az volt, tudta, hogy képes lett volna r{ a kibaszott régi életében, és a gondolat, hogy a nő valakinek a vén{j{t elfogadja a bar{tai közül, csak megbolondította. R{ad{sul az a szemétl{da Qhuinn b{tyja volt – szóval igen, nem a vérvonal miatt akart a nővel b{rmit is tenni. Mindegy. Előbb vagy utóbb, az emberei visszatérnek valamivel – csak ez volt a dolguk. Mert az új kedvenc j{téka az a fajta volt, amit szeretett volna sok{ig megtartani. Ahogy kinyitotta az ajtót, elkezdett mosolyogni. – Szia, édes. Hazajöttem. A v{ros túloldal{n, egy tetov{ló szalonban, Blay prób{lt arra fókusz{lni, hogy mit történik John h{t{n. Volt valami hipnotikus abban, hogy figyeli a tű nyom{n keresztül a kék vonalakat. Azt{n időről időre a művész meg{llt a munk{ban, és letörölte a bőrt fehér papírtörlővel mielőtt folytatta a munk{j{t, a pisztoly búgó hangja megtöltötte a csendet újra. Sajnos, mag{val ragadó volt az egész, de még így is elég figyelme maradt, mikor Qhuinn eldöntötte, megdugja az embernőt. Azt{n a p{r halkan beszélgetett, és felv{ltva simogatt{k egym{s karj{t, v{ll{t, elképesztőek, szeme elsodródott a bej{rati ajtóról. Egy pillanattal később, Qhuinn keresztülsét{lt és ellenőrizte, tényleg be van– e z{rva. Az a zöld és kék tekintet nem tal{lkozott Blay-ével, ahogy visszajött a tetov{ló részbe. – Jól bírod? – kérdezte Johnt. Mikor John felpillantott és bólintott, Qhuinn gyorsan leírta, Nem baj, ha egy kicsit gyakorlatozok a függöny mögött? Kérlek, mondj igent, gondolta Blay. Kérlek, mond neki, hogy maradjon itt. Nem baj – írta John. – Vigyázz magadra.
29
Itt leszek, ha szükséged lesz rám. Még akkor is, ha úgy kell előjönnöm a kihúzott farkammal. Ja, mintha el tudnánk kerülni azt, értékelem ezt. Qhuinn nevetett egy kicsit. – Eléggé igaz. – Volt egy szívdobban{snyi szünet, azt{n elfordult anélkül, hogy Blay-re nézett volna. A nő ment a m{sik szob{ba először, és ringatta a csípőjét, készen volt arra, ami történni fog, ahogy Qhuinn is. Azt{n Qhuinn széles v{lla eltakarta a l{tv{nyt és a függöny visszahullott a helyére. A felső vil{gít{s a szob{ban és a függöny vékony anyaga elég jó képet adott, így Blay majdnem tiszt{n l{tta, hogy Qhuinn kinyúl a nő nyak{ért, és mag{hoz húzza. Blay a szemét John tetov{l{s{ra szegezte, de nem l{tta élesen. Két m{sodperccel később figyelte a peep show-t, nem annyira figyelte, hogy mi történik, ahogy elmerült a részletekben. Tipikus Qhuinn módban, a nő térdelt és a pasi keze beletúrt a haj{ba. Mozgatta a fejét, a csípője megfeszült és elernyedt, ahogy a pasi megkefélte a sz{j{t. A tompított hangok hihetetlenül vizu{liss{ tették és Blay mocorgott a széken, a teste égett. Ő akart bent lenni ott, a térdén, Qhuinn keze {ltal vezetve. Azt akarta, hogy ő legyen az, akinek tele van a sz{ja vele. Ő akart a felelős lenni Qhuinn lihegéséért és erőlködéséért. Nem lesznek egym{sban. Ember, mi a franc? A pasi megdugja az embereket a klubokban és mosdókban és kocsikban és folyosókon és alkalmanként {gyakban. Tízezer idegennel csin{lta, férfiak és nők és hímek és nőstények egyar{nt< ő volt Wilt Chamberlain agyarakkal. Kitiltott{k őt, mintha kiz{rt{k volna egy nyilv{nos parkból. Blay prób{lt m{sfele nézni, de a feltörő mély nyögés ismét odavonzotta a szemét. Qhuinn feje is a függöny felé fordult, és kipillantott a függönyön keresztül. És ahogy a tekintetük tal{lkozott, illetéktelen b{mul{sa feltűnő volt< mintha jobban izgatta volna, hogy ki figyeli őt, ann{l, hogy kivel kefél. Blay szíve meg{llt. Különösen, ahogy Qhuinn felhúzta a nőt, megfordította, és ledöntötte az íróasztalra. Egy r{nt{s és a farmerja a térdére csúszott. És azt{n< Jézus Krisztus. Lehetséges volt, hogy a legjobb bar{tja ugyanarra gondol, amire ő? Kivéve, hogy Qhuinn a nő felső testét mag{hoz húzta. Azt{n suttogott valamit a fülébe, nevetett és oldalra fordította a fejét, hogy megcsókolhassa. Amit megtett. Te hülye fasz, gondolt Blay mag{ról. Te hülye köcsög. A pasi pontosan tudja, kivel csin{lja< és kivel nem. Megr{zta a fejét, és motyogta. – John, baj, ha kimegyek elszívni egy cigit? Amikor John megr{zta a fejét, Blay fel{llt és letette a ruh{j{t a székre. A tetov{ló sr{cnak azt mondta, – Csak felpattintom a z{rat? – Ja és hagyd nyitva, ha csak az ajtón kívülre {llsz. – Kösz, ember. – Nem probléma.
30
Blay elt{volodott a zümmögő tetov{ló pisztolytól és a nyögések szimfóni{j{tól a függöny mögött, kicsusszant a boltból, és megt{maszkodott az épület bej{rata mellett. Tenyerébe fogott egy lapos Dunhill vörös dobozt, megsodorta a cigarett{t, az ajkai közé tette, és megnyújtotta fekete öngyújtój{val. Az első slukk maga volt a mennyorsz{g. Mindig a legjobb az azt követők közül. Ahogy kifújta, ut{lta, hogy olvassa a dolgokat, l{tta a kapcsolatokat, amik nem voltak ott, félreértett csat{k és b{mészkodók és alkalmi kapcsolatok. Sz{nalmas, valóban. Qhuinn nem azért nézett fel, hogy Blay tekintetével tal{lkozzon. John Matthew– t ellenőrizte. És megfordította a nőt, h{tulról tette be neki, mert így szerette. Kibaszott< remélte nem tart az örökkévalós{gig, ahogy elöntötte a józanész és önvédelem. Keményen lélegzett, annyira belegabalyodott a saj{t gondolataiba, hogy nem vette észre az {rnyékot a sik{torban az utca túloldal{n. Észrevétlenül figyelték, sok{ig doh{nyzott, a csípős tavaszi éjszaka felemésztette a füstöt, ahogy az felsz{llt az ajk{ról. A felismerés, hogy ez a helyzet nem tartható így tov{bb, mélyen megfagyasztotta a csontja velejéig.
31
NÉGY (Fordította: Timi) – Nah jó, azt hiszem, kész vagyok. John érezte, hogy a férfi még egyszer letörli a h{t{t, azt{n a tetov{ló gép elnémult. Felült a padon, ahol az elmúlt két ór{ban összegörnyedve feküdt, a feje fölé emelte a karj{t, és kinyújtóztatta a felsőtestét. – Csak egy perc, és mindj{rt letisztogatlak. Amikor az emberi férfi a rozsdamentes acélmosogatóhoz lépett, John még egyszer kinyújtózott, és érezte, hogy a bizsergető érzés lassan szétterjed a h{ta felső részéből az egész testébe. Amikor azt{n elcsendesedett, egy olyan emlék villant az emlékezetébe, amelyre m{r évek óta nem gondolt. Abban az időszakban történt, amikor még az Irgalmas Nővérek {rvah{zban élt, és még nem tudta, ki is valój{ban. A hely egyik t{mogatój{nak, egy gazdag férfinek volt egy nagy h{za a Saranac-tó partj{n. Minden ny{ron meghívta oda a gyerekeket egy napra, hogy a focip{lya méretű kertjében j{tsszanak, a gyönyörű fa csónakj{n csónak{zzanak, és szendvicset meg dinnyét egyenek. John mindig leégett a napon. B{rmennyi naptejet is kentek r{, a bőre mindig pirosra sült, ezért végül sz{műzték a torn{cra, az {rnyékba. Ki volt szorítva az oldalvonalra, onnan nézte a fiúkat és a l{nyokat, ahogy j{tszottak, hallgatta a nevetésüket, miközben a szép, zöld füvön henteregtek. Az ennivalój{t is odavitték neki, és ott ette meg egyedül, miközben csak kívülről figyelte a többiek szórakoz{s{t, ahelyett, hogy ő is részt vett volna a j{tékban. Furcsa< a bőre most is úgy égett, mint akkor. Feszült és szúrt, különösen akkor, amikor a tetov{ló művész visszajött egy nedves ruh{val, és körkörös mozdulatokkal letörölte a friss tint{t. Istenem, John még emlékezett r{, milyen rettegve v{rta azt a tóparti, szörnyű napot minden évben. Annyira szeretett volna a többiekkel együtt lenni< b{r, ha igaz{n őszinte akart lenni mag{hoz, be kellett ismernie, nem is annyira azért, amit csin{ltak, hanem mert kétségbeesetten prób{lt beilleszkedni közéjük. Az ég szerelmére, ha üvegszil{nkokat ettek volna, és vér csorgott volna ki a sz{jukból le az ingük elejére, akkor is lelkesen benne lett volna a dologban. Hónapoknak tűnt az a hat óra, amit a torn{con kellett eltöltenie, egyetlen képregény vagy egy mad{rfészek t{rsas{g{ban, amit újra és újra megnézett. Túl sok ideje maradt, hogy gondolkozzon és v{gyakozzon. Mindig abban reménykedett, hogy valaki majd örökbe fogadja, és az ilyen mag{nyos pillanatokban, mint ez is, a sóv{rg{s szinte felemésztette. Szeretett volna együtt j{tszani a fiúkkal, {m még ennél is jobban szeretett volna egy csal{dot, egy igazi any{t és ap{t, nem pedig nevelőszülőket, akiknek fizettek azért, hogy felneveljék őt. Szeretett volna tartozni valakihez, aki azt mondja neki, hogy „az enyém vagy”.
32
Természetesen most, hogy m{r tudta, micsoda< most, hogy v{mpírként v{mpírok között élt, sokkal jobban megértette ezt a „valakihez tartoz{s” dolgot. Természetesen az emberek is ismerték ezt a fogalmat, csal{dokban éltek, h{zass{got kötöttek, meg minden, a v{mpírok közössége azonban legink{bb egy {llatfalk{hoz hasonlított. A vérszerinti kötelék és az összekötődés sokkal mélyebb és erősebb érzés volt közöttük. Amikor John visszagondolt fiatalabb és szomorúbb önmag{ra, megsajdult a szíve. Nem azért, mert szeretett volna visszarepülni az időben, és megmondani annak a kisgyereknek, hogy egyszer majd eljönnek érte a szülei. Nem< azért érzett f{jdalmat, mert az a dolog, amire annyira v{gyott, majdnem elpusztította őt. Megvalósult az {lma, hogy örökbe fogadj{k, a „valakihez való tartoz{s” azonban nem tartott sok{ig. Wellsie és Tohr besét{ltak az életébe, megmondt{k neki, hogy kicsoda, egy futó pillanatra megmutatt{k neki, milyen is egy igazi otthon< azt{n eltűntek. Így John most kategorikusan ki tudta jelenteni, hogy sokkal rosszabb az, ha valakinek vannak szülei, de elveszíti őket, mintha soha nem is kapja meg őket. Nos, az igaz, hogy Tohr végül visszatért a testvériség h{z{ba, John sz{m{ra azonban olyan volt, mintha soha nem is jött volna haza. Még most is, amikor a helyes dolgokat mondta neki, túl sok csalód{st élt m{r {t ahhoz, hogy hinni tudjon neki. Túl késő volt. A maga részéről befejezte ezt az egészet Tohr-ral. – Itt egy tükör, haver, nézd meg! John bólintott köszönésképpen, majd odalépett egy egészalakos tükörhöz a sarokban. Blay visszatért a cigarettaszünetből, Qhuinn pedig kilépett a szomszédos helyiség függönye mögül. John megfordult, és megnézte a h{t{t a tükörben. Istenem. Pontosan ezt akarta. A kidolgoz{s mesteri volt. Egyet bólintott, majd a kézitükröt úgy fordította a kezében, hogy minden szögből jól l{ssa a tetov{l{s{t. Istenem, milyen k{r, hogy a két bar{tj{n kívül ezt senki m{s nem fogja l{tni! A felirat ugyanis lenyűgöző volt. Xhex nevét íratta a bőrébe. Most m{r örökre a része lesz. Amíg a hal{l le nem rothasztja a bőrét a csontjairól. Mindegy, mi történik ezek ut{n, hogy élve vagy halva tal{lj{k meg őt, mindig vele lesz. Az a négy, ősi nyelven írott betű megnyugtatta. Ami m{ris több volt, mint amit az eddigi módszerekről elmondhatott, amivel megprób{lkozott: iv{s, {jul{sig való edzés, alantasokkal való harc, amíg m{r nemcsak a gyilkosok véreztek< de semmi sem tudott megnyugv{st nyújtani neki. Az elmúlt két hét, amióta Xhex-et elrabolt{k, élete leghosszabb két hete volt. Pedig m{r azelőtt is voltak {tkozottul hosszú napjai. Szörnyű volt a gondolat, hogy nem tudja, hol van a nő, és azt sem, hogy mi történt vele. Amikor elvesztette, úgy érezte, mintha hal{los sebet kapott volna, hab{r a bőre sértetlen maradt, a karja és a l{ba nem tört el, és a mellkas{t sem lyukasztotta {t golyó vagy penge. Xhex nem akarta őt, ez igaz. Eltaszította mag{tól. A helyzet azonban úgy {llt, hogy miut{n John mag{hoz tért az elutasít{s miatt érzett f{jdalm{ból, r{jött, attól, hogy Xhex nem
33
kív{ncsi r{, ő még mindig érezhet úgy ir{nta, ahogy akar. Neki szentelheti az életét. És gyilkolhat is, hogy megtal{lja őt. Azt{n hazahozza, b{rmilyen {llapotban is van – ak{r azért, hogy meggyógyítsa, ak{r azért, hogy eltemesse. Xhex az övé volt. Ezen pedig még az sem v{ltoztatott, hogy az érzési nem tal{ltak viszonz{sra. Ha kiszabadítja, és azt{n Xhex nélküle éli tov{bb az életét, az is rendben volt. Csak szerette volna tudni, hogy él és biztons{gban van. John r{nézett a tetov{ló művészre, a szívére tette a kezét, és mélyen meghajolt. Amikor felegyenesedett ebből a h{l{lkodó testtart{sból, a férfi kinyújtotta felé a karj{t. – Nagyon szívesen, öreg. Sokat jelent sz{momra, hogy meg vagy elégedve. Hadd kössem be valamivel! Miut{n kezet fogtak, John mutogatni kezdett valamit, amit Blay lefordított. – Nem szükséges. Vill{mgyorsan gyógyul. – De ehhez idő kell. – A tetov{ló művész odahajolt a h{t{hoz, majd felvonta a szemöldökét, amikor megvizsg{lta a művét. Mielőtt még kérdéseket tehetett volna fel, John h{tralépett, és elvette az ingét Blaytől. Azt a tint{t, amit magukkal hoztak, V készletéből emelték el, ami azt jelentette, hogy az összetételében volt só is. Az a név és azok a csod{latos vonalak örökre belevésődtek a bőrébe< ami ekkorra m{r be is gyógyult. Ez volt az egyik előnye annak, ha valaki majdnem tiszta vérű v{mpír volt. Blay odanyújtotta John-nak a dzsekijét, és amikor a szomszédos szoba függönye mögül előlépett az a l{ny, akivel Qhuinn kor{bban elvonult, nem lehetett nem észrevenni Blay f{jdalmas arckifejezését. John, aki maga is alaposan belekóstolt a viszonzatlan szerelem érzésébe, legszívesebben megölelte volna a bar{tj{t, de visszafogta mag{t. Néha egy férfinek m{r csak a büszkesége maradt. – Ez a tetkó nagyon {llat – jegyezte meg Qhuinn. A nő is bólintott, majd egy kis papírcetlit dugott Qhuinn farzsebébe. Johnnak kedve lett volna megmondani neki, hogy ne nagyon reménykedjen. Miut{n a sr{c megkapott valakit, részéről le volt z{rva az ügy – kicsit úgy, mintha a szexpartnerei eldobható borotv{k lennének, amelyeket arra haszn{lt, hogy megszabadítsa mag{t a felgyülemlett feszültségtől. Sajnos a kis Kat von D hasonm{s teljesen el volt var{zsolva a sr{ctól. – Majd hívj! – súgta oda Qhuinn-nek magabiztosan, b{r hat{rozotts{ga fokozatosan csökkenni fog, ahogy majd telnek a napok. Qhuinn halv{nyan elmosolyodott. – Vigy{zz magadra! E két szó hallat{n Blay feszültsége egy pillanat alatt elp{rolgott, a v{lla elernyedt. Qhuinn szót{r{ban ugyanis a „Vigy{zz magadra!” egyenlő volt azzal, hogy „Soha többé nem fogunk tal{lkozni, se beszélni, se kefélni.” John elővette a t{rc{j{t, amely tele volt bankjegyekkel, {m személyazonoss{gi iratokkal egy{ltal{n nem, és kivett belőle négysz{z doll{rt. Ami pont kétszerese volt 34
annak, amibe a tetov{l{s került. Amikor a művész a fejét r{zta, mondv{n, hogy ez túl sok, John Qhuinn felé bólintott. Mindketten felemelték a jobb tenyerüket a férfi arca elé, majd behatoltak az agy{ba, és elrejtették az elmúlt néh{ny óra emlékét. Se a művész, se a recepciós l{ny nem fog tudni pontosan visszaemlékezni arra, mi is történt. Legrosszabb esetben hom{lyos {lmaik lesznek róla, legjobb esetben pedig csak egy kis fejf{j{s. Amikor a két ember transzba esett, John, Blay és Qhuinn kisét{lt a bolt ajtaj{n az éjszaka sötétjébe. Megv{rt{k, hogy a férfi mag{hoz térjen, odamenjen az ajtóhoz és elfordítsa a z{rban a kulcsot< azt{n elérkezett az ideje, hogy visszatérjenek a dolgukhoz. – Sal éttermébe? – kérdezte Qhuinn. A hangja a szexu{lis kielégülés bizonyítékaként mélyebb volt a szok{sosn{l. Blay r{gyújtott egy cigarett{ra. John bólintott, és azt mutogatta. M{r v{rnak minket. Egym{s ut{n l{thatatlann{ v{ltak, és eltűntek az éjszak{ban. John maradt utolsónak, de egy pillanatra megtorpant, mert az ösztönei jeleztek valamit. Jobbra tekintett, majd balra, lézerszeme {thatolt a sötéten. A Trade utc{n nagyon sok neonfény égett, és az elhaladó autók fényszórója is vil{gított, mivel még csak hajnali két óra volt, őt azonban nem a vil{gos részek érdekelték. Sokkal ink{bb a sötét sik{torok. Valaki figyelte őket. Zsebre tette a kezét, és megmarkolta bőrdzsekije mélyén az egyik tőrt. Nem okozott problém{t sz{m{ra, hogy megölje az ellenséget, különösen most, hogy tudta, ki tartja foglyul a nőjét. Remélte, hogy egy olyan valaki lép elé, akinek a szaga egy egyhetes, döglött szarvasra emlékezteti. De nem volt ilyen szerencséje. Helyette megszólalt a mobiltelefonja. Nyilv{n Qhuinn és/vagy Blay amiatt aggódott, hol a fenében marad m{r. V{rt még egy percet, majd úgy döntött, hogy az [rnyéktól kapott inform{ció fontosabb, mint b{rmilyen alantas, aki esetleg a sik{torban leselkedik r{. Xhex volt az első. Ő volt az egyetlen, aki valamit is sz{mított az életében. Egyetlen célja volt csak, hogy őt biztons{gban hazahozza. Bosszúv{ggyal telve l{thatatlann{ v{lt, miközben nem hagyott mag{ból semmit h{tra a helyszínen. A duplasz{rnyú ajtón levő kémlelőnyíl{s kinyílt, majd Qhuinn kidugta rajta a fejét. – Mi a fene tartott ennyi ideig? – Paranoi{s – gondolta John. – Duplán ellenőriztem a fegyverem - jelelte John miközben arrébb ment. – Arra kérlek, v{rj itt meg. Vagy valami történni fog. – Igen is, Anya! A Rat Pack nevű / csőcselékek iskol{ja / régi iskola lett {talakítva klubnak, amit belülről vörös tapéta és plüss szőnyeg díszített, egészen addig, amíg a szem ell{tott. A klubban v{szon székek és fém asztalok {lltak, amire hamísított ezüst
35
evőeszközöket raktak, a hangulathoz Dean Martin illene, a klasszikus Sands Casino című sz{m{val, ami csöpögős és ütemes zene. Ehelyett az Öreg Kék Szemek / Ol' Blue Eyes / együttes éppen a Fly Me to the Moon-t j{tszotta. Valószínűleg a tulaj megtagadott minden m{sfajta zenét. Ők h{rman elsét{ltak a h{ziasszony mellett, egészen a büféig, ahol egy csípős arom{jú szivart szívó alak időzött, annak ellenére, hogy a New York-i törvények tiltott{k a nyilv{nos helyen lévő doh{nyz{st. Blay a pulthoz ment és rendel egy kól{t, míg John csípőre tett kézzel fel-al{ j{rk{lt, szemét pedig a m{rv{nypadlón nyugtatta, de közben felmérte az egész helyet. Qhuinn leült az egyik székre. – Azt mondt{k, hogy itt v{rjunk és rendeljük egy italt. Mindj{rt kijönnek. Abban a pillanatban a személyzeti szob{ból egy puffan{s majd egy nyögés hallatszott, ami elnyomta Sinatra Scooby-Doo című sz{m{t. John szitkozódva követte Qhuinn-t, mert a sr{c szeretett a vezető lenni. Ha [rnyék éppen a szart veri ki valakiből, akkor valószínűleg most tov{bb tart, mint m{skor. Mivel Qhuinn kinyújtotta a l{b{t a fekete asztal alatt és h{tradőlt, így jól l{thatóv{ v{lt az erőfeszítés az amúgy mindig nyugodt arc{n, a sz{ja megdagadt, mintha csókolózott volna. Egy pillanatra John kísértésbe esett, hogy megkérdezze tőle, miért erősködik a kibaszott ember Blay előtt, de ha részeg és Q megkérdezi, hogy miért b{mulja, akkor a vörös köddel borított agya könnyen célpontt{ v{lhat. – Ugye mennyire m{s volt, mikor még a rohadékok elhúztak ilyenkor? A férfi szó szerint kihívóan nézett John-ra, de ők mindannyian egyszerre {llt{k a kihív{st< Blay-jel az élen az egész csapat. Blay visszajött a kól{val és John mellé ült, de csendben maradt. John úgy gondolta, hogy kínosan sok{ig nem mondott senki semmit. Tíz perccel később a személyzeti ajtó kinyílt és Trez lépett ki rajt. – Elnézést a v{rakoz{sért. – Megragadta a b{rban lévő kéztörlőt és letörölte a vért a kézfejéről. – iAm kidobja a szemetet a sik{torban. Mindj{rt jön. Tudunk b{rmiben segíteni? – mutogatta John. Qhuinn megfontolta a dolgot, Trez összer{ncolta a szemöldökét, és az [rnyék sz{mító szemekkel nézett. – Mire gondol? – Xhex-re – mondta Qhuinn. Trez elgondolkodott a dolog kivitelezhetőségén, miközben letörölte mag{ról a mocskot. – Az utolsó dolog, amit tudok, hogy még élt, amikor együtt volt Rehv-vel. Ő az. [rnyék beletemette a tenyerébe a fejét és megemelte a v{llait. – Akkor miért engem kérdezel a kereséséről és a kiszabadít{s{ról? Tudod nagyon jól – gesztikul{lta John. Az eszmecsere ut{n Trez sötét szeme élénk zölden csillant meg. – Tudom. A nőnek van egy húga, b{r nem az én vérem. Akkor mi a gond? – mutogatta John.
36
Qhuinn habozni l{tszott, mint aki meg akar bizonyosodni arról, hogy igaz{n szükséges John-nak megtudnia ezt [rnyéktól, miközben John a fejével intett a sr{cnak, hogy kezdjen bele. Qhuinn megr{zta kicsit a fejét. – Azt mondja, hogy megérti ezt. Csak meg akar tudni mindent. – Fel a fejjel, de én nem hiszem, hogy ezt mutogatta. – Trez mosolya rideggé v{lt. – És itt van a problém{m. Idejössz és emlékeztetsz az összes létező problém{mra, de nem bízol abban, hogy Rehv elmondja neked, hol volt, vagy úgy gondolod, hogy nem keresné meg azt, aki elintézte a nőt. És tudod< ez a szar nem tesz felhőtlenül boldogg{. iAm kilépett a személyzeti ajtón és csak egy bólint{ssal üdvözölte a testvérét, amikor elment mellett – valószínűleg ez volt a legtöbb, amit valaha kapott tőle. – Ne mondj fölöslegesen semmit. Vagy megütlek és a kifröccsenő vértől piszkos lesz a szürke pólód. És a sr{c nem kérdezett semmit, nem kellett még egyszer elmondani neki. Úgy l{tszott teljesen felkészült a felgyorsult eseményekre, ami azt jelentette, hogy vagy l{tott valamit a biztons{gi kamera felvételén, vagy tiszt{ban volt a testvére feszültségével. Nem harcolni vagy sértegetni jöttünk titeket – mutogatta John. – Csak meg akarjuk találni a lányt. Ezut{n Qhuinn tartott egy kis szünetet. És ezt kihaszn{lva Trez feltette a hatvannégyezer doll{ros kérdést. – A kir{ly tudja, hogy itt vagy? – Amikor John megr{zta a fejét, Trez még jobban összehúzta a szemét. – És mit fogunk kapni ezért? – Mindent, amit tudni lehet, és igaz lehet Xhex hollétéről. Valamint inform{ciót a Caldwellben folyó k{bítószer kereskedelemről. Ekkor megv{rta, hogy Qhuinn feldolgozza a hallottakat, majd folytatta. – Tegyük fel, hogy Rhevnek igaza van, és Lash először kiütötte a dílereket a v{rosban, ami {tkozottul valószínű és az Alantasok T{rsas{ga betöltötte az űrt, amit előidézett. – Qhuinn újabb szünetet tartott. – Szóval Trade, hov{ mehetnek az emberek v{s{rolni a klubbon kívül? Nincs egy lista? És ki az a sz{llító, akivel Rehv dolgozott? Ha Lash megprób{l alkudozni, akkor ő keres valakit, aki szarik a jutalomra. Qhuinn vett még egy utolsó pihenőt. – Voltunk a sik{torban, de mostan{ig nem tal{ltunk semmi olyat, ami segítene nekünk a tov{bbiakban. Csak embereket, üzletelő embereket. Trez megkönnyebbülten tette le a tenyerét az asztalra és gyakorlatilag megszagolta az égett f{t, ami a csapnivaló munka eredménye volt. – Hadd kérdezzek valamit. Persze – mutogatta John. Trez körülnézett, majd a szeme ismét John-on {llapodott meg. – Négyszemközt folytassuk.
37
ÖT (Fordította: pokergirl25) Ahogy az {rnyék kijelentette a feltételét, John l{tta, hogy Qhuinn és Blay egyszerre megmerevednek, és rögtön tudta, hogy mire gondolnak. Trez a szövetségesük volt, ugyanakkor veszélyes is. Az {rnyék a saj{t szab{lyai szerint j{tszott, és tehetséges volt azokban a dolgokban is, amik a manipul{torokra jellemzőek. De mivel Xhex-ről volt szó, b{rmibe beleegyezett volna. – Amint kapok egy írótömböt és egy tollat, m{r mehetünk is – mutogatta John. Amikor sem Blay, sem Qhuinn nem fordította le mondanivalój{t, összer{ncolta szemöldökét és oldalba lökte őket. Qhuinn megköszörülte a tork{t, szétnézett a b{rban, majd tekintetét Trez-re emelte. – Mint John életőre, b{rhov{ megy ő, én követem. – De nem az én, és a testvérem területén. Qhuinn talpra szökkent, mint aki azonnal képes lenne legyőzni az {rnyékot, ha szükség lenne r{. – Így működnek itt a dolgok. John kisurrant a boxból, testével z{rva el az utat Qhuinn előtt, mielőtt a faszfej felcsípi az összes kurv{t. Vetett egy pillant{st h{trafele, amerre feltételezte, hogy Trez és ő menni fognak, v{rva az {rnyékot, hogy mutassa az utat. Természetesen Qhuinn ezt az időpontot v{lasztotta ki arra, hogy kinyissa a sz{j{t. – Baszd meg, John. John hirtelen visszafordult, és mutogatni kezdett. – Istenverte utasításokat adjak neked? Vele fogok menni, és te kint maradsz. Ennyi. Pont. – Megszívtad – mutogatta Qhuinn a kezével. – Nem azért tartalak, hogy beléd rúgjak, aztán kiröhögjelek. A csengő hangja hirtelen félbeszakította a vitatkoz{st, mindenki az {rnyékokra nézett, iAm gyors pillant{st vetett a biztons{gi kamera monitorj{ra. – A két óra harminc perces ügyfeleink érkeztek meg – mondta. Amint gyors léptekkel elindult és elhagyta a helyiséget a bej{rati ajtón keresztül, Trez Qhuinn-re nézett egy hosszú pillanat erejéig, majd így szólt John-hoz. – Magyar{zd el a bar{todnak, hogy nehéz megvédeni valakit, ha halott vagy. Qhuinn hangja megkeményedett. – Meghalnék érte! – Csak tartson is ki ez a hozz{{ll{s! Qhuinn megmutatva agyarait sziszegett vissza, amellyel egy hal{los {llatt{ v{ltozott, amelyet az emberek mitologikus lénynek képzelek. Trez-re vetett pillant{s{ból azonnal egyértelművé v{lt, hogy nem sok v{lasztja el attól, hogy az {rnyék tork{nak ugorjon. Trez hidegen elmosolyodott, de nem mozdult egy tapodtat sem. – Kemény sr{c vagy. Vagy legal{bbis annak mutatod magad. Nehéz megmondani, melyikük t{ncolt hamarabb vissza. Az {rnyéknak volt p{r trükk a tarsoly{ban, ugyanakkor Qhuinn úgy nézett ki, mintha arra készülne, 38
hogy leromboljon egy nagy épületet. Mindenesetre ez Caldwell, nem Las Vegas. John sem volt bukméker, aki fogad{st kötött volna r{juk. A helyes út az volt, hogy ne engedje, hogy tal{lkozzon egym{ssal a meg{llíthatatlan erő és a megingathatatlan teremtmény. John ökölbe szorította a kezét, és r{csapott az asztalra. A csattan{s olyan hangos volt, hogy mindenki hallotta, és Blay-nek el kellett kapnia a kól{s üvegét, amely felugrott a levegőbe. John megragadta a két harcoló fél figyelmét, miut{n bemutatott mindkettejüknek: némas{ga miatt ez volt a legkönnyebb módja annak, hogy kifejezze, amit mondani szeretett volna. Qhuinn egy szerencsétlen pillant{st vetett az {rnyékra, amikor hirtelen visszafordult felé. – Ez éppen olyan, mintha Rehv-ért csin{ln{d. Ne engem okolj ezért. Volt egy rövid szünet< Ut{na az {rnyék mintha megkönnyebbült volna egy kicsit. – Igaz. Végül tesztoszteron szintjük csökkenésével, Trez bólintott. – Igaz. Nem fogom b{ntani őt. Ha úriemberként fog viselkedni, én is az leszek vele szemben. Szavamat adom r{. Maradj Blay-jel! – mutogatta John, ut{na sarkon fordult és követte az {rnyékot. Trez mutatta az utat a csarnok felé, amely széles volt, és teljesen meg volt pakolva sörrel és szeszesitalokkal. Ennek a végében volt a konyha, amelyet egy lengőajtóval v{lasztottak el a hely többi részétől, amely teljesen hangtalan volt, amikor {tmentél rajta. Minden patyolat tiszta volt, a vörös mozaikpadló, a tűzhelyek, a hús t{rol{s{ra alkalmas kamra, a rozsdamentes acél munkalapok. Ez volt az étterem lelke. Edények voltak mindenfelé, és valami elképesztő készült az első g{zégőn. Trez odasét{lt, és a felemelte a fedőt. Mély lélegzetet vett, majd egy mosollyal az arc{n Johnhoz fordult. – A b{ty{m remek szak{cs. Biztosan az, gondolta John. Ha egy {rnyékkal vagy, mindig {t kell gondolnod, hogy mi is a protein. Mivel az a hír j{rja, hogy szeretik megenni az ellenségüket. Visszahelyezte a fedőt, és egy rak{s írótömb felé nyúlt. Felkapott egyet, végigsét{lt a pult mentén, majd elkapott egy tollat az egyik bögréből. – Ez a tied – mondta Trez, miközben összekulcsolta kezeit hatalmas mellkasa előtt, majd nekidőlt a tűzhelynek. – Amikor hívt{l és kérted, hogy tal{lkozzunk, megleptél engem. Úgy értem, Rehv és te ugyanott éltek. Tudnod kell, hogy mit csin{l fent északon, a kolóni{ban. Következésképpen tudnod kell, hogy a labirintus legészakibb részén kutat ezen a héten< és azzal is tiszt{ban kell lenned, hogy semmi arra utaló jelet sem tal{lt, hogy Xhex-et a manipul{torok kapt{k el. John meg sem mozdult, nem erősítette meg, de nem is tagadta az elhangzottakat. – Valamint eléggé érdekes az is, hogy engem kérdezel a drog üzletekről, amikor köztudott, hogy Rehv mindent tud a Caldwell-ben folytatott kereskedelemről.
39
Ebben a pillanatban lépett be iAm a konyh{ba. Odament a fazékhoz, megkavarta az ételt, majd a testvéréhez sét{lt, és felvette ugyanazt a pozíciót, amit ő. John úgy tudta, hogy nem ikrek, de most {tkozottul m{shogy festett a dolog. – Mit csin{lsz, John? – morogta Trez. A kir{ly miért nem tudja, hogy miben s{ntik{lsz? És miért nem beszélsz az én emberemmel: Rehv-vel? John szembenézett velük, majd fogta a tollat, és írt egy keveset a papírra. Felvillant a papír, és az {rnyék m{r nyúlt is érte. Tökéletesen tiszt{ban vagy azzal, hogy mi folyik itt. Ne vesztegessük az időnket. Trez nevetett, iAm mosolygott. – H{t igen, le tudjuk olvasni az érzelmeidet az arcodról. Csak mutasd ki azt, amit ki akarsz fejezni. John megr{zta a fejét, amire Trez bólogatni kezdett. – Oké, ez elég korrekt. És elv{rom, hogy ne mondj hülyeségeket. Ki tudja még, hogy ez egy személyes ügy sz{modra? John visszatért a jól bev{lt papír-toll konstrukcióhoz. Rehv, mivel ő egy manipul{tor. Qhuinn és Blay. De senki sem a testvérek közül. iAm szólalt meg. – Szóval a tetov{l{s, amit most csin{ltatt{l< vele kell lenned? John egy pillanatra meglepődött, majd arra gondolt, hogy tal{n megérezték a tinta friss illat{t, vagy érezték a lassan csökkenő f{jdalom visszaverődését. Gyorsan lefirkantotta gondolatait. Ez nem a te dolgod. – Oké, tiszteletben tartom a kérésedet – v{laszolta Trez. – Figyelj< nem t{mad{sként kérdezem, de miért nem tudsz megbízni a Testvériségben ebben a helyzetben? Ez azért van, mert Xhex egy manipul{tor, és aggódsz amiatt, hogyan fogadn{k ezt az egészet? Gondold {t. Ágyútűz elé {llnék miatta. De vajon megtal{ljuk őt? Abban a h{zban mindenki a közeljövőben tartandó ceremóni{ra készül. Gondolod, ő élvezné? És mi van, ha meghalt? Nem akarom, hogy minden reggel az ebédlő asztal felett b{muljanak r{m, arra gondolva, hogy mikor kötöm fel magamat a fürdőszob{ban. Trez nevetett. – H{t, nem tudom követni a logik{dat. Szükségem van a segítségedre. Segíts nekem, segíts neki! A két {rnyék egym{sra nézett, majd egy hosszú szünet {llt be a beszélgetésben. Ami azt jelentette John sz{m{ra, hogy nem néz egy könnyű beszélgetés elé. Egy p{r pillanattal később újra a fiúra néztek, és mint mindig, most is Trez kezdte meg a beszélgetést. – És most< mivel őszinte volt{l velünk, mi is azok leszünk veled. Ezzel elég nehéz helyzetbe hozzuk magunkat. Mint tudod, a mi kapcsolatunk Rehvvel elég szoros, és ő is személyesen érintett ebben az ügyben, mint te. – John megprób{lt r{jönni, miről is van szó. Trez folytatta. – De tudnod kell< egyikünk sem tal{lta meg őt. Sehol sem. John nagyot nyelt, miközben arra gondolt, hogy ezek nem túl jó hírek. – Nem, tényleg nem az. Vagy meghalt, vagy valahol fogs{gban tartj{k – {tkozódott Trez. – Úgy gondolom, Lash-nek is köze lehet hozz{. És teljesen biztos vagyok benne, hogy az utc{kon dolgozik, hogy pénzt keressen. Az egyetlen módja, hogy megtal{ljuk őt, ha ott keressük. Ha tal{lgatnom kellene, azt mondan{m, hogy 40
emberi dílereket prób{l ki, mielőtt beléptetné őket az Alantasok T{rsas{g{ba. A fejemet tenném r{, hogy minél hamarabb be szeretné őket léptetni. [t akarja venni a hatalmat az összes kiskereskedőjén, és ezt csak úgy tudja elérni, ha {tv{ltoztatja őket. Az üzletkötések meleg{gyai a bev{s{rlóközpontok. Ilyen helyek még a középiskol{k, ami problém{t okoz sz{modra a napfény miatt. Az önkorm{nyzati építési területek és az ipari teherautók is v{s{rolnak tőlük. Nem beszélve az Xtreme korcsolyap{ly{król. A hidak alatt alult{pl{lt hajléktalanok laknak, velük nem foglalkozik Lash, mivel nem jelentenek nagy jövedelemforr{st. John bólogatott, miközben arra gondolt, hogy sokkal részletesebb inform{ciókat kapott, mint amire v{rt. És mi a helyzet a sz{llítókkal? – írta. Ha Lash Rehv nyomdokaiba akar lépni, kapcsolatban kell {llnia velük. – Igen. De ez egy nagyv{ros, és Ricardo Benloise kibaszottul el van szigetelve. – Trez a testvérére nézett, újabb szünet {llt be a t{rsalg{sban. Amikor iAm bólintott, Trez visszafordult. – Oké. Megl{tjuk, elég inform{ciót adunk neked ahhoz Benloiseról, hogy lenyomhasd a seggét a földre, amikor Lash-sel tal{lkozik. John gondolkod{s nélkül mutogatta nekik vissza, hogy: Köszönöm szépen. Mindketten bólogattak, végül Trez szólalt meg. – Két feltétellel. John a kezével intette a fiúknak, hogy folytass{k. – Az első: semmit sem titkolunk el Rehv elől. Amikor tal{lkozunk vele, elmondjuk neki a történteket. – John összer{ncolta a homlok{t, erre v{laszul Trez megr{zta a fejét. – Sajn{lom, de ez így működik. – Jó, hogy a dolgok mélyére akarsz {sni. Minél többen dolgozunk az ügyön, ann{l több esélye lesz Xhex– nek. – vetette közbe iAm. John is tudta ezt, de megtartotta mag{nak a véleményét. Mielőtt elkezdett volna írni a lapj{ra, Trez folytatta. – Kettő: t{jékoztatnod kell minden inform{cióról, b{rmiről, amit megtudsz. Rehvrenge, az a kibaszottul ellenőrzés–m{ni{s sr{c megkért minket, hogy maradjunk ki ebből az egészből. Mi a te szereped ebben? Így legal{bb érintettek lehetünk az ügyben. John azon gondolkodott, hogy mi a fenéért kötötte meg a kezét az {rnyékoknak ebben a dologban. – Ha megtudja, kinyír minket. – mondta iAm. – És mivel nagyon jó a< – itt meg{llt és elgondolkodott a helyes kifejezésen. – < a kapcsolatunk vele, tehetetlenek vagyunk. – Jobban tette volna, ha odal{ncol minket egy kibaszott falhoz. Trez megvonta a v{ll{t. – Ez az, amiért beleegyeztünk, hogy tal{lkozunk veled. Abban a pillanatban tudtuk, hogy< – < itt van az< – < amire v{rtunk. Ahogy az {rnyékok kiegészítették egym{s mondatait, John mély lélegzetet vett. Legal{bb megértették, hogy miért és honnan jött. Trez ökölbe szorította a kezét, amikor John megveregette a v{ll{t. A sr{cok bólogattak. – És tartsuk titokban ezt a kis beszélgetést.
41
John az írótömb fölé hajolt. V{rjatok! Azt mondt{tok, hogy elmondj{tok Rehv-nek, hogy itt j{rtam. Nem? Trez elolvasta John kézír{s{t és elnevette mag{t. – Igen, el fogjuk neki mondani, hogy megl{togatt{l minket, és ettél egy jót. iAm sötéten elmosolyodott. – A többiről nem kell tudom{st szereznie. Miut{n Trez és John visszament, Blay megitta a kól{j{t, és követte Qhuinn-t a periférikus l{t{s{val. A sr{c nagy léptekkel szelte {t a b{rt, úgy mintha sz{rnyai lettek volna, nem igaz{n érdekelte a környezete. Ez a kínos csend sokkal rosszabb volt, mintha – őszintén – k{romkodott volna. Blay felkapta üres pohar{t az asztalról, és a b{rhoz sét{lt. Újratöltette a kól{j{t, és nézte, hogyan ütköznek egym{shoz a jégkock{k a pohar{ban, miközben azon gondolkodott, hogy vajon miért tartja őt annyira vonzónak a sr{c. Ő csak egy egyszerű kérek-köszönöm-szépen fajta férfi volt. Míg Qhuinn egy baszd-megmeghalok típusú volt. Az ellentétek vonzz{k egym{st. Legal{bbis ha az ő oldal{t nézzük csak. iAm visszajött valakivel, akit csak úgy lehet leírni, mint egy figyelemreméltó férfit. Kifog{stalanul öltözött, a sötétszürke kab{tj{tól kezdve minden tökéletes volt rajta. Nyakkendő helyett selyem nyaks{lat viselt. Vastag sz{rú szőke haja h{tul rövidre volt v{gva, elől viszont hosszúra hagyt{k. Szemei gyém{ntként csillogtak. – A kurva életbe, mi a fenét keresel itt? – harsogta Qhuinn, amint iAm eltűnt h{tul. – Te ravasz disznó. Blay első v{lasza az lett volna, hogy vegyen vissza mag{ból. Nem volt szükségük még nagyobb nézőközönségre. Ekkor összer{ncolta a homlok{t. Lehetséges lenne
42
Saxton h{tat fordított Qhuinn-nek, és tekintete Blay-t kereste. – Blaylock, ugye? – kérdezte, miközben kinyújtotta eleg{ns kezét feléje. – Nem l{ttalak évek óta. Blay mindig is hallgatag volt Saxton jelenlétében, mivel a ravasz disznónak eléggé felv{gt{k a nyelvét. Mindig úgy csin{lt, mintha mindenre tudta volna a helyes v{laszt, és csak akkor avat be titkaiba, ha megfelelsz a mércéjének. – Hogy vagy? – kérdezte Blay, amikor tenyereik tal{lkoztak. B {r Saxton mosolygott, kézfog{sa nagyon üzletiesnek tűnt. – Sokkal nőttél, mióta utolj{ra tal{lkoztunk. Blay elvörösödött, amikor visszahúzta a kezét. – Te viszont nem v{ltozt{l semmit. – Nem? – kérdezte, miközben r{villantotta tekintetét. – És ez jó vagy rossz? – Oh< jó. Nem úgy értettem< – Most pedig meséld el, hol j{rt{l, mit csin{lt{l. Összeh{zasodt{l néh{ny szép l{nnyal, akivel a szüleid hoztak össze? Blay élesen és keményen nevetett fel. – Uram, dehogy. Senkim sincs. Qhuinn is bekacsolódott a beszélgetésbe, miközben közéjük {llt. – Szóval, hogy vagy, Sax? – Elég jól. – Miközben v{laszolt, nem nézett Qhuinn-re, tekintetét tov{bbra is Blay-en nyugtatta. – A szüleim azt akart{k, hogy hagyjam el Caldwell-t, de én nem akartam. Mivel Blay nem akarta tov{bbra is Saxton-t b{mulni, azzal foglalta le mag{t, hogy megigya a kól{j{t, és sz{molja a pohar{ban a jégkock{kat. – És ti mit csin{ltok itt? – kérdezte Saxton. Hosszú szünet {llt be a beszélgetésben, Blay elfordította tekintetét, miközben azon csod{lkozott, hogy Qhuinn miért nem v{laszol. Oh. Igen. Tal{n azért, mert Saxton nem neki címezte a kérdést. – Most neked kell beszélned Blay – emlékeztette Qhuinn egy szemöldökr{ncol{s kíséretében. Első alkalommal< Istenem, úgy tűnik örökké< Pillant{sa tal{lkozott legjobb bar{tj{val. Nem úgy tűnt, hogy megerősítésre lenne szüksége. Mint mindig, szemeit m{sfelé ir{nyította. Saxton t kutató pillant{sokkal vették körbe a b{rban, néh{ny alacsonyabb férfi figyelte őt. De ő nem volt ennek tudat{ban, vagy egy{ltal{n nem is volt ennek tudat{ban. – V{laszolj nekem Blay! – mormogta. Blay megköszörülte a tork{t. – Azért vagyunk itt, hogy segítsünk egy bar{tunknak. – Csod{latra méltó. – v{laszolta Saxton mosolyogva, miközben kivillantak hófehér agyarai. – El kellene mennünk valamikor szórakozni. Qhuinn kissé élesen v{laszolt unokatestvérének. – Oké. Jól hangzik. Megadom a sz{momat neked.
43
Amint ledikt{lta a telefonsz{m{t; John, Trez és iAm visszatértek hozz{juk. Blay nem csatlakozott a t{rsalg{shoz, megitta a kól{j{t, majd pohar{t betette a mosogatóba. Ahogy a pult előtt sét{lt, elhaladt Saxton előtt, aki kinyújtotta felé a kezét. – Jó, hogy újra l{tlak. – Blay gondolkod{s nélkül kezet r{zott vele, és csak ekkor vette észre, hogy Saxton tenyerében a névjegyk{rty{t. Megprób{lta elrejteni meglepődöttségét, amíg Sax mosolygott. Amíg Blay elrakta a k{rty{t a zsebébe, Saxton Qhuinn felé fordult. – Hívlak majd unokatestvérem. – Oké. A búcsúz{s sokkal bar{ts{gtalanabb volt Qhuinn részéről, de Saxton nem foglalkozott ezzel, vagy nem vette észre, de a m{sodik nem valószínű. – Ha megbocs{totok< – mondta Blay, legfőképpen mag{nak. Egyedül hagyta el az éttermet, miut{n kisét{lt, nekidőlt a hideg falnak és r{gyújtott egy cigarett{ra, egyik l{b{t a falon pihentette. Miközben doh{nyzott, kivette a k{rty{t a zsebéből. Vastag és b{rsonyos volt. Természetesen gravírozott volt, nem dombornyom{sos. Fekete, ódivatú betűkkel. Ahogy az orr{hoz emelte, érezte a kölni illat{t rajta. Szép. Nagyon szép. Visszatette a k{rty{t a zsebébe, nagyot szívott a cigijéből, majd lassan kifújta a füstöt. Nem volt hozz{szokva, hogy nézzék, vagy megközelítsék őt. Amióta csak emlékszik r{, ő mindig figyelt, és mindig Qhuinn volt a célpont. Az ajtó hirtelen kiv{gódott, és a sr{c kisét{lt. – Haver, ut{lom a cigarettafüstöt – dünnyögte Qhuinn, miközben megprób{lta a füstfelhőt arrébb legyezni. Blay eloltotta csizm{ja sark{n a Dunhill-t, majd visszatette a félig elszívott cigarett{t a doboz{ba. – Merre megyünk? Az Xtreme Parkba. – mutatta John. Az van a legközelebb a folyóhoz. És kaptunk néh{ny infót, amit fel kell derítenünk. Beletelik néh{ny napba. – Az a park, ami egy banda fennhatós{ga al{ tartozik? – kérdezte Blay. – Sok rendőr van a környékén, nem? – Miért aggódsz a rendőrök miatt? – tört ki nevetésben Qhuinn. – Ha bajba kerülünk, Saxton b{rmikor a segítségünkre siet majd. Nem? Blay körbenézett, és ez egyszer megmerevedett. Qhuinn kékes-zöldes szemének tekintete az övébe fúródott. Amint észrevette ezt, egy régi, ismerős érzés sz{guldott {t rajta. Jó Isten< Ő volt az, akit szeretett. Akit mindig is szeretni fog, gondolta. Mintha tőröket döftek volna a szívébe. L{tta a makacs {ll{t, sötét szemöldökét, piercinges fülét, telt alsó ajk{t. Vastag sz{rú, fényes fekete haj{t, aranyló bőrét és kisportolt, izmos testét. Szerette a nevetését, és azt, hogy sohasem kiab{lt. Lelke sebekkel tarkított volt, amiről senki sem tudott. Mindig ő akart lenni az első, aki berohan egy égő épületbe, odaér egy véres csat{hoz, egy autóbalesethez. Ez mind Qhuinn volt. És mindig is ő lesz. Vannak dolgok, amik soha nem fognak megv{ltozni. 44
– Mi nem fog megv{ltozni? – kérdezte Qhuinn, miközben összer{ncolta a homlok{t. Oh. A fenébe. Hangosan beszélt. – Semmit. Megyünk John? John visszanézett r{juk, tekintete oda-vissza j{rt közöttük. Bólintott. Mindössze h{rom ór{nk van hajnalig. Siessünk.
45
HAT (Fordította: [gi)
– Szeretem, ahogy r{m nézel. Xhex nem reag{lt Lash – a h{lószoba szemközti sark{ból érkező – szavaira. Ahogy a férfi leroskadt a komód elé, az egyik v{lla magasabban volt, mint a m{sik, a nő arra gondolt, hogy minden bizonnyal kificamította a férfi felkarj{t. És nem ez volt az egyetlen sérülése. Fekete vér sziv{rgott a nő {ltal felsebzett ajk{ból, végig az {ll{n és s{ntított, miut{n a nő megharapta a combj{t. A férfi szemérmetlenül b{multa a nő testét, akit viszont nem zavart, hogy nem tudja eltakarni mag{t a kezével. Ha a férfi akar még két menetet, akkor a nőnek minden csepp erejére szüksége lesz. És különben is, szemérmességre csak akkor lenne szükség, ha ronda teste lenne, és hosszú t{vú kapcsolatra v{gyna a férfival. -- Hiszel az első l{t{sra születő szerelemben? – kérdezte a férfi. Egy morran{ssal felt{p{szkodott a padlóról és megkapaszkodott a komód szélében, amíg végzett néh{ny gyakorlatot a karj{val. – Hiszel? – sürgette. – Nem. – Cinikus. Odabicegett a boltívhez, ami a fürdőszob{ba vezetett. Az ajtókeretben {llva nekit{masztotta az egyik kezét a falnak, balra fordította a fejét és vett egy mély lélegzetet. Hangos k{romkod{s és recsegés mellett egy ütéssel helyre tette a karj{t. Meggörnyedt, légzése nehézkessé v{lt, az arc{n lévő v{g{sokból sziv{rgó fekete vérmint{kat rajzolt fehér bőrére. A nő felé fordult és elmosolyodott. – Érdekelne egy zuhany, velem? Mikor a nő nem v{laszolt, a férfi megr{zta a fejét. – Nem? K{r. Eltűnt a m{rv{ny fürdőszob{ban, és egy pillanattal később zubogni kezdett a víz. Csak miut{n meghallotta, hogy mossa mag{t, és megérezte a m{rk{s szappan illat{t, rendezte {t óvatosan a kezeit és a l{bait. Nem a gyengesége miatt. Megmutatta m{r neki, hogy nem gyenge. És nem csak azért akarta bebizonyítani, hogy erős, hogy a férfi kétszer is meggondolja, hogy kikezdjen– e vele. Egyszerűen a természete ellen való lett volna, ha megadja mag{t neki, vagy b{rki m{snak. Soha nem adja meg mag{t, ink{bb meghal harc közben. Egyszerűen keménykötésű nő volt: legyőzhetetlen – és ezt nem csak az egója mondatta vele. Rengeteg tapasztalata volt e téren, b{rmit is követtek el ellene, képes volt megbirkózni vele. De édes Isten, gyűlölt a férfival harcolni. Elege volt ebből az egész szars{gból. Mikor a férfi nem sokkal később frissen mosdva visszatért, var{zslatos módon egészséges volt, a sebei begyógyultak, a zúzód{sai elhalv{nyultak, a v{g{sai eltűntek, a csontjai összeforrtak. 46
Ilyen az ő szerencséje. Egy istenverte Duracell nyuszi. – Elmegyek ap{mhoz. Ahogy a nő felé közeledett, és az kivillantotta az agyarait, l{tszott a tekintetében, hogy b{rmelyik pillanatban megdicsérheti. – Szeretem a mosolyod. – Ez nem mosoly, seggfej. – Tökmindegy, hogy minek nevezed, akkor is szeretem. És egy nap bemutatlak az édesap{mnak. Terveim vannak sz{munkra. Lash odament, hogy lehajoljon, kétség sem fért hozz{, hogy megprób{lja megcsókolni a nőt, de amikor az torka mélyéről sziszegett, meg{llt és {tgondolta a dolgot. – Visszajövök – suttogta. – Szerelmem. A férfi tudta, hogy a nő gyűlöli ezt a „szeretlek” szars{got, ezért a nő ügyelt arra, hogy ne mutasson semmilyen reakciót. Még akkor sem gúnyolta ki a férfit, amikor az megfordult, és elment. Minél ink{bb nem akart belemenni a l{ny a j{tékba, a férfi ann{l ink{bb összezavarodott, míg a nő gondolatai kitisztultak. Hallgatta, ahogy férfi körbesét{l a szomszédos szob{ban, l{tta maga előtt, ahogy felöltözik. A férfi a m{sik szob{ban tartotta a ruh{it, azut{n vitte {t oda őket, miut{n nyilv{nvalóv{ v{lt sz{m{ra, hogy a dolgok nem alakulnak sim{n közöttük: a férfi ut{lta a rendetlenséget és nagyon kényes volt a ruh{ira. Mikor minden elcsendesedett a m{sik szob{ban, és meghallotta, hogy a férfi lemegy a lépcsőn, vett egy mély lélegzetet, és felküzdötte mag{t a padlóról. A fürdőszoba levegője még mindig p{r{s volt, gyűlölte a gondolatot, hogy ugyanazt a szappant haszn{lja, mint a férfi, de még ink{bb undorodott attól, ami a bőrén volt. Egy pillanat alatt belépett a forró sug{r al{, a víz lemosta róla a vörös és a fekete színű vért, megszínezte vele a m{rv{nyt a l{b{n{l, majd eltűnt vele a lefolyóban. Gyorsan végzett a szappanoz{ssal és az öblítéssel, mivel Lash csak néh{ny pillanattal kor{bban ment el, és soha nem lehetett tudni, hogy mikor jön vissza. Néha rögtön visszajött. M{skor viszont egész nap t{vol maradt. Annak a szar francia szappannak a szag{tól, amihez Lash ragaszkodott, és amitől bűzlött a fürdőszoba, felfordult a gyomra, hab{r sejtette, hogy a nők nagy része kedveli a levendula és a j{zmin keverékét. Ember, mit meg nem adott volna egy darabért Rehv Dial szappanj{ból? Hab{r kétség kívül rohadtul marn{ a sebeit, de nem volt kifog{sa a f{jdalom ellen, és egész vonzó volt sz{m{ra a gondolat, hogy az élő húsig ledörzsölje a bőrét. Minden alkalommal, mikor f{jdalom hasított végig a karj{ban, vagy a l{b{ba, amikor oldalra vagy előre hajolt, a ciliciumok jutottak eszébe, amiket azért viselt régen folyamatosan, hogy ellenőrzés alatt tudja tartani a benne élő manipul{tort. Az {llandó küzdelem a h{lószob{ban elegendő f{jdalmat okozott neki, hogy lehűtse gonosz v{gyait – nem mintha érdekelte volna. Nem akart „norm{lis” lenni, énjének sötét része segített neki, hogy túlélje ezt a helyzetet.
47
Miut{n az elmúlt két évtizedben folyamatosan viselte a vezeklő öveket, különös érzés volt, hogy most nem volt rajta. A Testvériség kastély{ban hagyta a tüskés l{ncokat... az éjjeli szekrényen, abban a szob{ban, ahol aludt, mielőtt elmentek volna a kolóni{ba. Azt tervezte, hogy az éjszaka végén visszamegy, lezuhanyozik és visszacsatolja őket... de most kétség kívül porlepetten v{rj{k, hogy visszatérjen. Elvesztette a reményt, hogy még egyszer együtt lehet azokkal a faszfejekkel. Vicces, hogy hogyan szakadhat félbe valaki élete: Elhagysz egy h{zat azzal a sz{ndékkal, hogy visszatérsz, de azut{n az út balra fordul alattad, ahelyett, hogy jobbra fordulna. Vajon mennyi ideig tartja meg a Testvériség a személyes holmijait? – tűnődött. Vajon mennyi idő ut{n dobj{k ki a cuccait ak{r a kastélyból, vagy az alagsori lak{s{ból, vagy a vad{szkunyhój{ból, hogy még rendetlenség se maradjon ut{na? Tal{n két hétig v{rnak a lomtalanít{ssal – hab{r Johnon kívül senki nem tudott az alagsori lak{sról, ott tal{n hosszabb ideig maradnak meg a dolgai. Néh{ny hét ut{n kétségtelenül berakj{k a szarjait egy szekrénybe. Azt{n bedobozolj{k és felviszik a padl{sra. Vagy tal{n egyszerűen kidobj{k a szemétbe. Ez történik, amikor meghal valaki. Így lesz szemét a személyes t{rgyakból – kivéve, ha valaki mag{hoz veszi azokat. És nem volt valószínű, hogy túl nagy kereslet lenne a ciliciumokra. Elz{rta a csapot, megtörölközött, és visszament a h{lószob{ba. Ahogy leült az ablakhoz, nyílt az ajtó és egy kis alantas – aki főzni szokott – jött be egy telepakolt t{lc{val. Mindig zavarodottnak tűnt, amikor letette a t{lc{t a komódra, és körülnézett a szob{ban – ahogy eddig mindig, most se l{tta be, hogy mi a pokolért kell meleg ételt hagynia egy üres szob{ban. Megvizsg{lta a falakat, felfedezte a friss szakad{sokat és a frissen kiontott fekete vér nyomait. L{tva, hogyan takarít, kétség nem férhet hozz{, hogy itt mindent ő csin{lt: Mikor a nő először jöhetett ide, a selyemtapéta hib{tlan {llapotban volt. Most azonban úgy nézett ki, mintha {tnyomt{k volna egy facsarógépen. Ahogy az {gy fölé hajolt, hogy megigazítsa az összegyűrődött paplant és a szétszóródott p{rn{kat, t{rva–nyitva hagyta az ajtót, a nő kib{mult az előszob{ba, le a lépcsőn. Nem tudott kirohanni. És {rtalmatlann{ tenni sem tudta az alantast. Vagy manipul{tor eszközökkel kiiktatni, mert mind fizikailag, mind ment{lisan korl{tozva volt. Minden, amit tehetett, az volt, hogy nézi őt és azt kív{nja, hogy b{rcsak elérhetné őt valahogy. Istenem, ugyanilyen tehetetlennek érezheti mag{t az {llatkerti oroszl{n, amikor a gondozói bemennek a ketrecébe, hogy kitakarítsanak n{la és megetessék: B{rki m{s bemehet hozz{, megv{ltoztathatja a környezetét, de ő maga nem tehet semmit. Ez az érzés, amikor bele akar harapni valamibe. Miut{n elment, a nő odament a t{lc{hoz. Tudta, hogy az nem segít, ha a 48
steaken tölti ki a mérgét, és szüksége van az energi{ra, hogy képes legyen harcolni, ezért mindent megevett. Az egész szarnak olyan íze volt, mintha kartonpapírt r{gott volna, miközben azon tűnődött, hogy vajon eszik e még valaha úgy, hogy kív{nja az ételt és ízlik is neki. Az egész étel puszt{n üzemanyag filozófia, logikus, de valój{ban nem ad okot r{, hogy örömmel v{rd az étkezést. Mikor befejezte az étkezést, visszament az ablakhoz, leült a fotelba és a mellkas{hoz húzta a térdeit. Kib{mult az utc{ra, nem volt nyugodt, puszt{n mozdulatlan. Az elmúlt hetekben a menekülési utat kereste...és az utolsó leheletéig keresni fogja. Egyébként, mint ahogy a Lash elleni ösztönös küzdelem, a menekülés sem csak a körülmény szülte feladat volt, hanem abból is fakadt, hogy ő nő volt, és mint nő, a szabads{g gondolata eszébe jutatta Johnt. Eltökélt volt, hogy t{vol tartja mag{t tőle. Arra gondolt, amikor együtt voltak—nem az utolsó alkalomra, amikor a fiú megfizetett neki az elutasít{sért, hanem arra, amikor az alagsori lak{s{ban voltak. Szex ut{n a fiú felé hajolt, hogy megcsókolja... vil{gos, többet akart egy gyors, kemény menetnél. És mit reag{lt ő? Felpattant és berohant a fürdőszob{ba zuhanyozni, mintha a férfi bemocskolta volna őt. Azut{n otthagyta. Így nem hib{ztatta azért, amit az utolsó éjszak{n csin{lt vele. Körbenézett sötétzöld börtönében. Tal{n itt fog meghalni. Tal{n nem is olyan sok{ra, hiszen nem ivott vért és folyamatosan komoly fizikai és érzelmi nyom{snak volt kitéve. Saj{t hal{l{nak gondolata felidézte benne azoknak az arc{t, akikre leb{mult, miközben az élet elhagyta a testüket és a lelkük szabadon elsz{llt. Orgyilkosként a hal{l volt a munk{ja. Manipul{torként egyfajta hajlam. Ez a folyamat mindig lenyűgözte őt. Minden {ldozata küzdött ellene, annak ellenére, hogy tudt{k, hogy amint eléjük {ll b{rmilyen fegyverrel a kezében, még ha sikerül is nekik kiszabadulni egy pillanatra az örvényből, végezni fog velük. Nem okozott problém{t neki. A rettegés és a f{jdalom úgy működött, mint egy energiaforr{s, t{pl{lék a küzdelmükhöz és ő tudta, hogy ez milyen érzés. Milyen, amikor küzdesz azért, hogy lélegezz, de a levegő nem jut le a torkodon. Milyen, amikor a hideg veríték ellepi a túlhevült bőrödet. Milyen, amikor az izmaid elgyengülnek, de te még mindig azt hajtogatod nekik, hogy mozogj, mozogj, mozogj a pics{ba. Kor{bbi fogva tartói elérték, hogy többször a hullamerevség szélére kerüljön. Hab{r a v{mpírok hittek az Őrzőben, a manipul{torok nem ismerték a túlvil{g fogalm{t. Sz{mukra a hal{l nem egy {tj{ró volt egy m{sik vil{gba, hanem egy szakadék széle, amibe belezuhantak. És ami ut{n nem volt semmi. Személy szerint ő nem vette be ezt a kegyes istenség szars{got, és b{r a hit csak neveltetés vagy értelem kérdése, a végkifejlet ugyanaz volt. A hal{l 49
villanyolt{s, a történet vége. Az Isten szerelmére, oly sokszor l{tta a hal{lt közvetlen közelről – a nagy küzdelem ut{n nem jött... semmi. Az {ldozatai nem mozdultak többé, megfagytak abban a pozícióban, amelyben akkor voltak, amikor le{llt a szívük. És b{r néh{nyan tal{n mosollyal az ajkukon haltak meg, tapasztalatai szerint ez ink{bb volt grimasz, mint örömteli mosoly. Az ember azt gondoln{, hogy ha ők megl{tj{k a nagy fehér fényt, és az egész mennyei kir{lys{g szars{got, akkor legal{bbis úgy ragyognak, mint aki megnyerte a lottó ötöst. De tal{n ennek az az oka, hogy rosszabb helyre kerültek, mint amilyenre sz{mítottak. A megb{n{s... ő soha nem b{nt meg semmit. Eltekintve attól, hogy azt kív{nta, hogy b{r m{s körülmények között jött volna a vil{gra, volt két olyan vétke, amelyet sokkal súlyosabbnak ítélt, mint a többit, amelyeket megb{nt. Azt kív{nta, hogy b{r elmondta volna Murhdred-nek akkor, sok évvel ezelőtt, hogy félig manipul{tor. Akkor tal{n nem ment volna el a kolóni{ba, hogy megmentse őt, amikor fogva tartott{k. Ha tudta volna, hogy elkerülhetetlen, hogy a csal{dj{nak m{sik fele eljöjjön érte, akkor tal{n nem halt volna meg. Azt is kív{nta, hogy visszamehessen és elmondhassa John Matthew–nak, hogy mennyire sajn{lja. Még mindig t{vol tartan{ mag{tól, mert ez volt az egyetlen lehetősége, hogy megakad{lyozza, hogy a férfi elkövesse a m{sik szeretője hib{j{t. De elmondan{ neki, hogy ez nem őmiatta van, hanem miatta. Legal{bb vele minden rendben volt. A Testvériség és a kir{ly vigy{z r{, és h{la annak, ahogy visszautasította, nem fog semmilyen örültséget elkövetni. Csak mag{ra sz{míthatott, és így vagy úgy, de végig fogja csin{lni. Erőszakos élete volt, így egy{ltal{n nem meglepő, hogy erőszakos véget fog érni... de hűen önmag{hoz, biztos volt benne, hogy néh{nyakat mag{val fog vinni a hal{lba.
50
HÉT (Fordította: Brigi) Francba, elpocsékolj{k az éjszak{t. Felesleges erőfeszítés volt, hogy John az ór{j{ra nézett. A szúró f{jdalom a szemében pontosan jelezte neki, hogy milyen kevés idejük van hajnalig. A napfény ígérete is elég volt ahhoz, hogy sűrűn kelljen pislognia. R{ad{sul a mozgolód{s is megszűnt az éjszak{ra az Xtreme Park területén, az errefelé lézengők is kiütötték magukat, m{r vízszintesben voltak a padokon, vagy a nyilv{nos WC-k felé vették az ir{nyt egy utolsó adag drogért. Caldwell többi parkj{tól eltérően, ez a hét minden napj{n huszonnégy ór{ban volt nyitva, magas l{mpaoszlopai gyéren vil{gított{k be a beton felületét. Nehéz volt megmondani, mi volt a sz{ndéka a v{ros tervezőinek az {llandó üzletekkel – mivelhogy az folyt itt. Éjjel-nappali üzlet. A rengeteg drogtól, ami gazd{t cserélt, m{r-m{r olyan volt az egész, mint egy b{r, ami t{vol volt a Trade utc{n tal{lható szórakozóhelyektől. Alantasok sehol. Emberek üzleteltek emberekkel az {rnyékban. Mégis ígéretes volt. Ha Lash még nem h{lózta be e területet, akkor majd fogja. Még úgy is, hogy a zsaruk r{érősen j{rőröztek a kijelölt kocsijukban, remekül el lehetett bújni a kív{ncsi tekintetek elől, és sokan figyeltek is. A park úgy volt megtervezve, mint egy hatalmas terasz, csatornafedelek, felhajtók és ugratók v{ltogatt{k egym{st a földön. Lényegében az emberek l{tt{k, ha jöttek a zsaruk, és még idejében fedezékbe tudtak húzódni. R{ad{sul nagyon tudt{k a dolgukat. Johnék rejtekhelyükről, egy fészer mögül figyelték őket és l{tt{k, ahogy újra és újra megteszik. Megfordult az ember fejében, vajon a rendőrök miért nem küldenek jelöletlen j{rőröket, vagy egyszerűen épülnek be közéjük civil ruh{ban. Vagy tal{n m{ris ezt teszik. Tal{n m{sok is voltak, akik ak{rcsak John, észrevétlenek maradtak a tömegben. Persze nem úgy, mint ő, Qhuinn és Blay. Kiz{rt dolog volt, még egy mesterien képzett zsarutól is, hogy teljesen l{thatatlan legyen, pedig John és t{rsai pont ezt csin{lt{k az elmúlt h{rom ór{ban. Ha valaki elment mellettük, azonnal kitörölték a memóri{j{t. Fura volt ott lenni valahol, ahol nem volt{l ott< éreztek, de nem l{ttak. – Szellemek akarunk tal{n lenni? – kérdezte Qhuinn. John felnézett a vil{gosodó égre és azzal nyugtatta mag{t, hogy körülbelül tizenh{rom óra múlva az a hülye hősug{rzó eltűnik az égről, ők pedig visszatérhetnek a helyükre és v{rhatnak. Az Isten verje meg. – John? Menjünk. A m{sodperc törtrészéig úgy tűnt, letépi bar{tja fejét, felemelte a kezeit cselekvésre készen gondolv{n, bazd-meg, nem-vagy-a-bébiszitterem.
51
Egyedül csak a tény {llította meg, hogy ak{rmennyit v{rnak is, Lash nem jelenik meg hamarabb. Ha r{förmed Qhuinn-re, az sem fogja segíteni a megfigyelést. Bólintott, azt{n még egyszer körbe kémlelt. Volt egy mag{nyos díler, aki tov{bbra is {rult, a kölyök a legutolsó pillanatig v{rt. H{ttal {llt a középső felhajtónak, ami okos dolog volt, tekintve, hogy mindent l{tott, ami a parkban zajlott, a t{voli sarkoktól kezdve a főútig, ahol a rendőrök j{rőröztek fel-al{. A gyerek tal{n tizenhét vagy tizennyolc éves lehetett, ruh{i laz{n lógtak rajta, ami hozz{tartozott a deszk{s stílushoz, és valószínűleg hasznosnak bizonyult ahhoz is, amit {rult. Úgy tűnt, mint akire r{fér, hogy alaposan megdörgöljék egy autómosó kefével p{rszor, de éber volt és okos. És úgy tűnt, egyedül dolgozik. Ami érdekes volt. Ahhoz, hogy valaki uraljon egy területet a drogjaival, ahhoz az illetőnek komoly erőre volt szüksége, aki fedezte, különben elkapt{k, mindegy, hogy a termékéért, vagy a pénzéért. De ez a fiú< ő egész idő alatt egyedül volt. Vagy volt valami különleges meglepetése az {rnyékban, vagy pedig épp most akarj{k felvenni. John fel{llt arról a helyről, ahol eddig a melléképületnek t{maszkodott, és intett a fejével a bar{tainak. Menjünk. Mikor ismét testet öltött, a borsónyi nagys{gú kavicsok megnyikordultak bakancsa alatt, ahogy teljes súly{val r{juk nehezedett és egy heves széllöket épp az arc{t érte. A Testvériség h{z{nak udvar{t az elülső sz{rny, és egy húsz l{b magas fal vette körül. A fehér m{rv{ny szökőkút arra v{rt, hogy feltöltsék és beüzemeljék a melegebb hónapokra, és az egym{s mellett parkoló fél tucat autó is csak az akcióra v{rt. Ahogy meghallotta egy olajozott kerék fordul{s{nak hangj{t, felkapta a fejét. Lassan a fém redőnyök leereszkedtek az ablakokra, a panelek szétnyíltak és elfedték az üveget, mintha rengeteg szemhéj csukódna le éjszak{ra. Rettegett bemenni. Hab{r valószínűleg több mint ötven szoba volt az emeleten, ahova mehetett, a ténytől, hogy nyugton kell maradnia, míg lemegy a nap, még ez a h{z is cipős doboznak tűnt. Ahogy Qhuinn és Blay is megjelent mellette, felsét{lt a lépcsőn a hatalmas kétsz{rnyú ajtóhoz és belépett. Bent megmutatta az arc{t a biztons{gi kamer{nak. A z{rak azonnal kinyíltak, ő pedig belépett egy előcsarnokba, ami legink{bb a c{ri Oroszorsz{gra emlékeztetett. Smaragdzöld és bordó oszlopok t{masztott{k al{ a h{rom emelet magas, festett mennyezetet. Aranyleveles gyertyatartók és tükrök vajszínű fényt {rasztottak és tükröztek vissza, ami tov{bb gazdagította a színeket. És az a lépcső< az a valami olyan volt, mint egy szőnyegezett lesz{llós{v, ami egészen a mennyekig nyúlt, arany korl{tjai felül szétv{ltak, hogy kialakíthass{k az emelet nyitott erkélyét. Az apja azt{n nem takarékoskodott a pénzével, és dr{mai módon még jó érzéke is volt hozz{. M{r csak egy zenekar hi{nyzott volna, és el tudt{l volna képzelni egy kir{lyt a pal{stj{ban, ahogy leereszkedik< Wrath jelent meg a lépcső tetején. Hatalmas testére a szok{sos fekete bőrruh{t vette fel, hosszú fekete haja körbeölelte félelmetes v{llait. Fejhez simuló napszemüvege is a helyén volt, és hab{r épp a tetején volt egy hatalmas méretű ess52
a-seggedre típusú helynek, nem nézett le. Nem volt r{ oka. A szemei most m{r teljesen vakok voltak. De mégsem volt teljesen vak. Az oldal{n ott volt George, aki figyelt mindent. A vakvezető kuty{t a kir{ly ir{nyította, azonosultak a h{mon keresztül, ami a golden retriever mellkas{t és csípőjét fonta körbe. Ők voltak az utolsó Mutt és Jeff, egy kutyabar{t Jó Szamarit{nus, aki úgy nézett ki, mint valami szépségverseny résztvevője, és egy kegyetlen harcos, aki puszt{n szeszélyből képes lett volna kitépni a torkodat a helyéről. De tökéletesen dolgoztak együtt, és Wrath úgy tűnt, beleszeretett a kuty{ba: Úgy b{nt vele, mint a kir{lyi h{zi{llattal, ami volt – fenébe még iAm-nél is jobban. George azt ehette, amit a gazd{ja, vagyis kiv{ló b{r{ny- és marhaszeleteket. A helyzet pedig úgy {llt, hogy George ott aludt Beth és Wrath {gy{ban, függetlenül attól, hogy senki sem léphetett az Első Csal{d lakrészébe. Ahogy Wrath leindult az előcsarnokba, kicsit s{ntított, ami az Őrzőnél tett l{togat{s{nak eredménye volt. Senki nem tudta, kihez megy, vagy miért szórakoztatta egy fekete szem, vagy felhasadt ajka úgy, mintha norm{lis lenne, de mindenki, még John is h{l{s volt az ott töltött időnek. Megnyugtatta Wrath-t, és t{vol tartotta a harctértől. Most, hogy a kir{ly lefelé jött, és néh{ny testvér lépett be azon az ajtón, amit John is haszn{lt, úgy érezte, musz{j megszöknie. Ha azok az [rnyak megérzik rajta a friss tint{t, akkor az éhes fenevadak r{vetnék magukat, mint valami utolsó vacsor{ra, ha elég közel érnének. Szerencsére volt egy b{rpult a könyvt{rban és John egyenesen oda ment, hogy kisegítse mag{t egy kis Jack Daniel’s-szel. Első a sok közül. Mialatt mag{ba döntötte az italokat, lerogyott a m{rv{nylap tövébe, és azt kív{nta, b{rcsak lenne egy időgépe – hab{r azt még nem tudta, hogy visszafelé menne, vagy előre. – Kérsz valamit enni? – kérdezte Qhuinn az ajtóból. John nem nézett a fiú ir{ny{ba, csak megr{zta a fejét, és ink{bb töltött még egy adag folyékony megkönnyebbülést zömök pohar{ba. – Oké. Hozok neked szendvicset. John k{romkodva megfordult és mutogatni kezdett. Nem kell. – Marhasült? Jó. Meg hozok neked egy répatort{t. A t{lca a szob{dban lesz. – Qhuinn megfordult. – Ha öt percet v{rsz még, akkorra m{r mindenki az asztaln{l lesz, szóval tiszta lesz a levegő az emeleten. A fiú elment, ami olyan volt, mintha fejbe verte volna őt az üveggel, ő pedig feleslegesen prób{lta volna kifejteni az én-egy-sziget-vagyok véleményét. Hab{r, azzal csak k{rba menne a jó ital – Qhuinn keményfejű volt, ha homlokon v{gtad egy feszítővassal, akkor sem l{tt{l volna semmi érzelmet az arc{n. Szerencsére, az alkohol kezdte kifejteni a hat{s{t. Először a v{llait lepte el a zsibbadts{g, mielőtt tov{bb terjedt volna fel és al{ a testében. Ez a szar semmit nem tett, hogy elnémítsa az elméjét, de a csontjai és izmai elernyedtek.
53
Miut{n kiv{rta az aj{nlott öt percet, John mag{hoz vette a pohar{t és az üveget, azt{n kettesével szedve a fokokat felszaladt a lépcsőn. Ahogy felfelé haladt, az étkezdéből érkező elfojtott hangok végig kísérték őt, de csak azt hallotta. Mostan{ban nem sok minden volt, amin nevethettek az étkezések alatt. Amikor a szob{j{hoz ért, kinyitotta az ajtót és besét{lt a dzsungelbe. Minden elképzelhető négyzetcentire ruh{k voltak hajig{lva – az öltözőszekrényre, a forgószékre, az {gyra, még a plazmatévére is. Olyan volt, mintha a szekrénye eluralkodott volna mindenhol. Az {gyt{mla két oldal{n üres Jack üvegek voltak felhalmozva, és a halott katon{k onnan terjeszkedtek, halomba gyűltek m{r a padlón is, befészkelve magukat az összegyűrt {gyneműre és paplanra. Fritz és a takarító band{ja nem léphetett be két hétig, ebben az ütemben pedig m{r egy fekete lyukra lesz szükségük, mikor kinyitja nekik az ajtót. Levetkőzött, otthagyta az ingjét és bőrruh{j{t, ahol épp földet értek, de a kab{tj{ra vigy{zott. Legal{bb addig, míg kivette a fegyvereit, azt{n ledobta azt is az {gy szélére. A fürdőszob{ban azt{n kétszer is ellenőrizte a tőreit, azt{n megtisztította a pisztolyait azzal a ruh{val, amit a m{sodik mosdókagylón hagyott. Igen, lejjebb adta a színvonalat, még egy csövesnél is, de a fegyverei m{sok voltak. A hasznosat fenn kell tartani. Gyorsan lezuhanyozott, mialatt beszappanozta a mellkas{t és a bicepszét, visszagondolt azokra az időkre, mikor m{r a meleg víz simogat{s{tól kemény lett a farka. De többé m{r nem. Azóta nem volt erekciója< mióta utolj{ra Xhex-szel volt. Egyszerűen csak nem izgult fel – még az {lmaiban sem, ami azért új volt. Basszus, még az {tv{ltoz{s előtt, mikor nem szabadott volna tudat{ban lennie a saj{t szexualit{s{nak, a tudatalattija mindig valami forró és heves {lommal lepte meg. Az a szex, amiről {lmodott, olyan valós{gos volt, olyan részletes, most m{r ink{bb olyan volt, mintha emlék lenne, nem is a képzelete szüleménye. És most? A Blair Witch Project üldözős jelenetei voltak, amik a belső képernyőjén j{tszódtak le, ahol fojtogató kétségbeesés miatt futott, csak épp azt nem tudta, mi üldözi< vagy hogy egy{ltal{n biztons{gban lesz-e valaha. Mikor kijött a fürdőszob{ból, észrevett egy t{lc{t, amin rajta volt egy marhasültes szendvics és egy pont-akkora-mint-a-fejed nagys{gú szelet a répatort{ból. Semmi ital nem volt mellé, de Qhuinn tudta, hogy ő hoz mag{nak egy kis üdítő Mr. Daniel-t. John a komód előtt {llva evett, meztelenül, mint azon a napon, mikor megszületett, és amikor az étel elérte a gyomr{t, kiszipolyozta belőle az energi{t, kiszívott mindent a fejéből. Megtörölte a sz{j{t a v{szon szalvét{ban, kitette a folyosóra a t{lc{t, azt{n visszatért a fürdőszob{ba, ahol megszok{sból fogat mosott. Minden villany le volt kapcsolva a fürdőben. A szob{ban is. Ő és Jack ott ültek az {gyon. Ak{rmilyen kimerült is volt, nem volt oda a gondolatért, hogy lefeküdjön. Valami fordított kapcsolat volt az energiaszintje és a füle, valamint a talaj t{vols{ga között. Igaz, hogy a f{radts{gtól alig l{tott, abban a m{sodpercben, amikor a feje a
54
p{rn{n landolt, a gondolatok kavarogni kezdtek benne, és tudta, a vége az lesz majd, hogy éberen a plafont b{mulja, sz{molja az ór{kat és a f{jdalmat. Eltüntette még, ami a pohar{ban volt, majd a könyökét a térdére t{masztotta. P{r perc múlva a feje fel– le kezdett mozogni, a szemei lecsukódtak. Amikor elkezdett oldalra dőlni, hagyta mag{t, annak ellenére, hogy nem tudta pontosan, melyik ir{nyba dől, a p{rn{k felé, vagy az összegyűrt paplan felé. A p{rn{k felé. Felhúzta a l{b{t az {gyra, betakarta a csípőjét a takaróval, és egy percre {tadta mag{t a boldog öntudatlans{gnak. Tal{n ma az ördögi kör megtörik. Tal{n a süllyedő megkönnyebbülés mag{val r{ntja végre abba a fekete lyukba, amit v{rt. Tal{n< Felpattantak a szemhéjai és beleb{mult a sötétségbe. Nem. Kimerült volt annyira, hogy m{r nem csup{n keserű idegességet érzett, hanem nagyon is ébren volt< de seggberúg{s szinten. Ahogy megdörgölte az arc{t, r{jött, hogy a dolgok ellentmondó {llapota mennyire hasonlított arra, ahogy a méhek tudnak repülni: A fizikusok {llított{k, hogy lehetetlen, és mégis megtörtént újra és újra. [tfordult a h{t{ra, összefonta a kezeit a mellkasa előtt, és akkor{t {sított, hogy majdnem kiakadt az {llkapcsa. Azon gondolkodott, vajon felkapcsolja– e a villanyt. A sötétség csak r{erősített a szédülésre a kopony{j{ban, de a l{mpafény szúrta a szemét úgy, mintha homokot könnyezne. [ltal{ban v{ltozóan vagy felkapcsolta a villanyt, vagy pedig le. A szobros folyosóról beszűrődött Zsadist, Bella és Nalla hangja, ahogy a szob{juk felé sét{ltak. Miközben a p{r a vacsor{ról beszélt, Nalla gügyögött és nyöszörgött, ahogy a gyerekek szoktak, mikor tele van a pocakjuk és a szüleik épp velük voltak. Blay volt a következő. V mellett ő volt az egyetlen, aki szivarozott a h{zban, így tudta John, hogy ő az. Qhuinn is a fiúval volt. Vele kellett lennie. M{skülönben Blay nem lenne részeg a saj{t szob{j{n kívül. Ez volt a visszaj{rója a recepciósnak a tetov{ló szalonban, ki okolhatta érte? Hosszú csend volt a folyosón. Azt{n egy utolsó p{r bakancs. Tohr is készült aludni. A csendből még nyilv{nvalóbb{ v{lt, hogy ki az, mintha zajt csapott volna – a lépések lassúak voltak és igencsak könnyedek egy Testvérhez képest: Tohr dolgozott rajta, hogy visszanyerje az erejét, de még nem {llt készen, hogy terepre menjen, ami persze logikus volt. Még vagy huszonh{rom kiló izmot kellet mag{ra szednie, mielőtt szemtől szemben küzdhet meg az ellenséggel. Elméletileg senki nem maradt m{r odakinn. Lassiter, vagyis Thor aranyszínű {rnyéka nem aludt, teh{t az angyal {ltal{ban lenn maradt a bili{rd szob{ban és kultur csatorn{kat nézett. Mint péld{ul apas{gi teszteket a Maury– ban, The People’s Court című műsort Milian bíróval és Real Houswives maratonokat. Csend< csend< csend< Mikor a szívverése m{r kezdte őt idegesíteni, John k{romkodva felült és felkapcsolta a villanyt. Ahogy visszadőlt a p{rn{kra, hagyta, hogy a kezei ernyedten 55
lelógjanak az {gyról. Nem osztotta Lassiter érdeklődését a bamba csatorn{k ir{nt, de minden jobb volt, mint a csend. Az üres üvegek között hal{szva sikerült megtal{lnia a t{vir{nyítót, és mikor megnyomta a bekapcsol{s gombot, volt egy szünet, mintha az a valami elfelejtette volna, hogyan kell működnie – azt{n a kép is megjelent végre. Linda Hamilton egy folyosón futott végig, teste tele volt erővel. Messze a folyosó végén kinyílt egy liftajtó< Mögötte megjelent egy alacsony, sötét hajú gyerek és Arnold Schwarzenegger. John r{nyomott a kikapcsoló gombra és a kép eltűnt. Akkor l{tta utolj{ra ezt a filmet, mikor Thor és ő együtt nézték< mikor a Testvér kiragadta a sz{nalmas, szomorú életéből és megmutatta neki, ki is valój{ban. Még mielőtt az életük minden része darabokra szakadt. Az {rvah{zban, még az emberek vil{g{ban, John mindig is tudta, hogy ő m{s< és a Testvér megadta neki aznap este a v{laszt a miértre. Az agyarak mindent megmagyar{ztak. Természetesen, most a felismerést, hogy nem is az vagy, akinek vagy minek addig hitted magad, felv{ltotta egy nagy rak{s aggodalom. Thor mindig is ott {llt mellette, csak ült, vagy tévét néztek, még akkor is, mikor harcolnia kellett volna és volt egy terhes fele, akire vigy{znia kellett. Ez volt a legkedvesebb dolog, amit valaha valaki érte tett. Ahogy visszatért a valós{gba, John az éjjeliszekrényre hajította a t{vir{nyítót, ami egy kicsit pattogott, majd ledöntött egy üres üveget. Kifröccsent belőle a maradék whisky, ő pedig egy pólóért nyúlt, hogy feltörölje. Ami a szoba többi részének {llapot{t tekintve éppen annyira volt értelmes, mintha elcserélt volna egy Big Mac-et és sült krumplit egy diét{s kól{ra. De mindegy. Letörölte a szekrény tetejét, egyesével emelgetve az üvegeket, azt{n kinyitotta a kicsiny fiókot, hogy {ttegye a< Ledobta a pólót a földre, belenyúlt és kivett egy régi bőrkötéses könyvet. A napló lassan m{r hat hónapja volt a tulajdon{ban, de nem olvasta el. Ez volt az egyetlen dolog, ami az apj{tól volt. Mivel semmit nem tudott csin{lni és sehova nem tudott menni, kinyitotta. Az oldalak pergamenből voltak és régies szaguk volt, de a tinta most is tiszt{n olvasható volt. John azokra a cetlikre gondolt, amiket iAm-nek és Trez-nek írt még Sal-n{l, és az jutott az eszébe, vajon az ő és apja ír{sa tényleg ugyanolyan volt-e. Mivel a bejegyzések a naplóban az Ősi nyelven íródtak, nem tudta megmondani. Koncentr{lni prób{lt f{radt szemeivel, azt vizsg{lgatta, hogyan voltak a betűk megform{lva, hogyan voltak a tintavonalak kihúzva és form{lt{k meg a jeleket, hogy nem volt semmilyen {thúz{s, vagy hiba, hogy annak ellenére, hogy a lapok nem voltak bevonalazva, az apja mégis milyen lehetetlenül egyenes írt, minden sorban. Elképzelte, hogyan hajolhatott Darius a lapok fölé és írt gyertyafénynél, lúdtollat m{rtogatva<
56
Valami szokatlan remegés futott végig John testén, az a fajta, ami ut{n elgondolkozik az ember, hogy vajon beteg lesz-e< De az émelygés megszűnt, ahogy bevillant neki egy kép. Egy hatalmas kőh{zat l{tott, nem olyan volt, mint amiben most élnek. Egy gyönyörűen kidekor{lt szoba. Egy sietős bejegyzés a naplóba még egy előkelő b{l előtt. Egy gyertya meleg és gyengéd fénye. John megr{zta mag{t, és tov{bb forgatta a lapokat. Egy idő ut{n azt{n m{r nemcsak a karakterek alakj{t figyelte, hanem el is olvasta őket< A tinta színe feketéről barn{ra v{ltozott, mikor az apja a harcos t{borban töltött első éjszak{j{t írta le. Milyen hideg volt. Milyen ijedt volt. Mennyire hi{nyzott az otthona. Mennyire egyedül volt. John együtt érzett a férfival, olyannyira, hogy lassan nem lehetett elv{lasztani ap{t a fiútól: A sokévnyi és egy egész kontinensnyi t{vols{g ellenére olyan volt, mintha az apja helyében lenne. Mondjuk. Ugyanabban a helyzetben volt: Egy bar{ts{gtalan valós{g rengeteg sötét sarokkal< és nem voltak szülei, akik mellette {lljanak most, hogy Wellsie meghalt, Thor pedig egy élő, lélegző szellem volt. Nehéz volt megmondani, hogy mikor hunyta be a szemeit. Ugyanakkor el is aludt, közben {hítattal szorította mag{hoz azt a keveset, ami az apj{tól maradt.
57
NYOLC (Fordította: pokergirl25) 1671 TAVASZA, AZ ŐSHAZ[BAN Darius egy kiterjedt, sűrű erdőben öltött alakot, pontosan egy barlang bej{rata előtt. Az éjszak{t kutatva figyelemreméltó hangok ut{n hallgatózott< Az őzek lassan lépkedtek a halkan csordog{ló patak mentén, a szél fütyült a fenyőfa tűlevelei között és hallotta a saj{t lélegzetvételét is. De egyébként nem volt ott sem ember, sem alantas. Egy pillanattal később becsusszant egy ki{lló szikla al{, és besét{lt egy terembe, amely évezredekkel ezelőtt készülhetett. Minél lejjebb ment, a levegő olyan szaggal telt meg, amit megvetett: a levegő koszos, dohos és nyirkos volt, ami a h{borús t{borhelyekre emlékeztette őt – hab{r m{r 27 évvel ezelőtt kikerült arról az ördögi helyről, annak az időnek az emlékei még ma is megdöbbenésre kényszerítik. A t{volabbi falhoz futott, kezét a nedves, egyenetlen szikl{ra helyezte, és addig mozgatta, ameddig meg nem tal{lta a vas fogantyút, ami egy rejtett ajtónyitó szerkezetét rejtette mag{ban. Egy fojtott hang hallatszott, amikor a z{r elfordult, majd a barlang egy része jobbra csúszott. Nem v{rta meg, amíg a panel teljesen elhúzódik, amint széles mellkasa elfért, {tpréselte mag{t a résen. A m{sik oldalon is meghúzott egy kallantyút, és megv{rta, míg a j{rat teljesen eltűnik. A Testvériség szentélyébe hosszú út vezetett, amelyet f{kly{kkal vil{gítottak meg, melyek vadul l{ngoltak és ijesztő {rnyékokat vetettek az egyenetlen földre és mennyezetre. Körülbelül félúton j{rhatott, amikor meghallotta testvérei hangj{t. Sokan ott voltak közülük a megbeszélésen, mély hangjuk teljesen megöltötte a levegőt. Tal{n ő érkezett utolj{ra. Amikor egy vasr{csos kapuhoz érkezett, elővett egy nehéz kulcsot a mellényzsebéből, amit beillesztett a z{rba. A kapu kinyit{sa még tőle is nagy erőkifejtést igényelt. Amikor belépett a hatalmas z{rt területre – ami a föld mélyén volt – a Testvériség m{r ott volt, és az ő megjelenésével a megbeszélés megkezdődött. Amint elfoglalta helyét Ahgony mellet, mindenki elcsendesedett, és Wrath, a kir{ly az egybegyűlteket vizsg{lta. A testvérek tisztelték a faj vezetőjét, aki nem volt katona, de kir{lyhoz méltó bölcs tan{csai, körültekintése és megfontolts{ga fontos tényezőnek sz{mított az alantasok ellen szervezett h{borúban. – Katon{im! – mondta a kir{ly. – Azért gyűltünk itt ma össze, hogy megoszthassak veletek néh{ny fontos hírt és egy kérést. Egy hűséges érkezett nappal a mag{nh{zamba, aki személyes meghallgat{st kért tőlem. Miut{n elutasítottam kérését, összeomlott és könnyekben tört ki. Az uralkodó körbej{ratta tekintetét a testvéreken, miközben Darius azon elmélkedett, miért is fontos ez. Semmi jó nem történhetett, gondolta. – Ekkor léptem közbe. – A kir{ly lesütötte a szemét. – A hűséges a lehető legrosszabb híreket hozta a gazd{j{tól. A csal{d hajadon le{nya eltűnt. Aznap mindenki kor{n visszavonult, ekkor még minden rendben volt. Amikor a szobal{ny felvitte az ebédet a l{ny szob{j{ba, az üres volt.
58
– Mikor l{tt{k őt utolj{ra? – kérdezte Ahgony, a testvériség vil{gi vezetője. – Az utolsó étkezés előtt. Lement a szüleihez, hogy értesítse őket arról, hogy nincs étv{gya, és le szeretne feküdni. – A kir{ly tekintete tov{bbra is körbe-körbe j{rt harcosain. – Az apa egy becsületes férfi, aki személyes szívességet tett nekem. Szitkozód{sok visszhangzottak a barlangban, mire a kir{ly bólogatni kezdett. – Sampsone l{ny{ról van szó. Darius keresztbe rakta karjait a mellkasa előtt. Ezek rossz hírek voltak, nagyon rossz hírek. Az ap{knak nagyon sokat jelentenek a l{nyaik, úgy őrzik őket, mint az ékszereket, ameddig nem kerülnek egy m{sik férfi fennhatós{ga al{, aki hasonlóképpen kezeli a l{nyt. Ezeket a nőket megkülönböztetett figyelemmel tüntették ki, úgy éltek, mint az ap{c{k a kolostorban. Nem tűnhettek el olyan egyszerűen a saj{t csal{di h{zukból. Ugyanakkor elrabolhatt{k őket. Mint minden ritka dolog, ezek a jól nevelt nők is nagyon értékesek voltak a v{mpír t{rsadalom sz{m{ra, az egyéniség nem lehetett fontosabb a csal{dn{l. Nem azért fizetnek v{lts{gdíjat értük, hogy megmentsék az életüket, hanem azért, hogy megőrizzék a vérvonaluk hírnevét. Valój{ban nem volt ismeretlen az, hogy szűzl{nyokat szöktetnek meg és tartanak rabs{gban, ami rémületet kelt a t{rsadalomban. Az Alantasok T{rsas{ga nem az egyetlen forr{sa volt a gonosznak. A v{mpírok tudt{k, hogy m{s is leselkedik a v{rosukra. A kir{ly mély hangja visszhangzott a barlangban. – Mint személyes őrömet, téged kérlek meg arra, hogy orvosold ezt a problém{t. – A kir{ly tekintete végül Darius-on {llapodott meg. – Egyetlen ember van közöttetek, akit megkérhetek arra, hogy erőfeszítéseket tegyen arra, hogy megoldja ezt a helyzetet. Darius meghajolt a kir{ly akarata előtt. Mint mindig, most is készen {llt arra, hogy segítsen kir{ly{nak. – Köszönöm, testvérem. A te képességeire van szükség most ann{l a csal{dn{l, és van érzéked a protokollhoz is. És ha r{jössz, hogy ki az elkövető, biztosítani tudod a helyes végeredményt, ebben biztos vagyok. Mindenekfelett együttes erővel tal{lj{tok meg őt. Egy édesap{nak sem kellene elviselnie ezt a szörnyűséget. Darius nem egyezkedett tov{bb. Az egy bölcs döntés volt egy bölcs kir{lytól. Darius valój{ban politikus volt. De nem {llt kapcsolatban nőkkel, mióta elvesztette az édesanyj{t. Senki m{s a testvérek közül nem kaphatta meg ezt a küldetést, kivéve tal{n Harm-ot, aki szintén hom{lyos kapcsolatban {llt a nőkkel. De Darius érezte {t egyedül ennek a felelősségét, és a kir{ly mérlegelte ezt. Azt mondt{k szüksége lesz segítségre, azért szétnézett a testvérek között, hogy eldöntse, kit vigyen mag{val, alaposan megvizsg{lva a kegyetlen, ugyanakkor mégis ismerős arcokat. Hirtelen egy ismeretlen arcot fedezett fel közöttük. Az olt{r előtt Harm {llt, és mellette egy fiatalabb, vékonyabb sr{c volt, aki nagyon hasonlított r{. Sötét hajú, kék szemű sr{c volt, széles v{llal és mellkassal rendelkezett, amiben szintén Harm-ra hasonlított. De a hasonlós{g itt véget is ért. Harm pökhendien {csorgott a barlang fal{nak t{maszkodva, amely nem volt meglepetés. Jobban szeretett küzdeni, mint beszélgetni; kevés időt és figyelmet fordított az utóbbira. Ezzel ellentétben a fiút teljesen 59
lekötötte a t{rsalg{s, intelligens tekintetét a kir{lya szegezte, szeméből félelemmel vegyes tisztelet sug{rzott. A kezét a h{ta mögött tartotta. B{r nyugodtnak mutatta mag{t, a kezét csavargatta ott, ahol senki sem l{thatta, az alsókar mozg{sa idegességről tanúskodott. Darius megértette a fiú érzéseit. A tal{lkozó ut{n mindenki kimegy harcolni, és Harm fia először fogja mag{t megmérettetni az ellenséggel szemben. Nem volt kellően felfegyverkezve. Nemrég érkezett a katonai t{borból, fegyverei nem voltak jobbak, mint Darius-é. De nem ő volt az apja, aki fel tudta volna őt szerelni, Harmnak kellene gondoskodnia kiegyensúlyozott, jól kivitelezett eszközökről, amelyek ugyanolyan jók, mint a saj{tjai. A kir{ly karjait felemelve a mennyezetre nézett. – Reméljük, hogy az Őrző jóindulattal és {ld{ssal tekint az itt összegyűlt katon{kra, akik épp most lépnek a csata mezejére. A testvérek csataki{lt{st hallattak, Darius nagy lélegzetvétellel csatlakozott hozz{juk, üvöltésük visszhangzott és visszaverődött, amint a k{nt{l{s elkezdődött. A mennydörgésszerű hang egyre hangosabb és hangosabb lett, és a kir{ly kinyújtotta oldalra a tenyerét. A trón fiatal örököse kilépett az {rnyékból, arckifejezése idősebbnek mutatta őt a maga hét événél. Wrath, Wrath fia olyan volt, mint Tohrment, kiköpött m{sa volt a nemzőjének, de itt a hasonlós{gok véget is érnek. A régens uralkodó szent volt, nemcsak a szülei, de a faj sz{m{ra is. Ez a fiatalember volt a jövő, a következő vezető< Az Alantasok T{rsas{g{nak folyamatos t{mad{sai ellenére, a v{mpírok még mindig léteztek. Rettenthetetlen volt. B{rmely fiatal a szülei mögé h{tr{lt, ha szemtől szembe {llt egy Testvérrel, de ő ott {llt egyedül az előtte {lló férfiakat b{mulva, mintha parancsolhatna ezeknek az erős embereknek, figyelmen kívül hagyva zsenge kor{t. – Menjetek, harcosaim! – mondta a kir{ly. – Menjetek, forgass{tok ügyesen a tőreiteket, okozzatok hal{los sebeket velük! Vérszomjas dolgokról beszélgetni a fiatalok előtt nem jó, de a h{ború közepén nincs értelme megvédeni ezektől a kir{lyi csal{d következő gener{ciój{t. Wrath, Wrath fia, nem harcolhat a többiekkel, ahhoz túl fontos volt a faj sz{m{ra, de sokat tudott ahhoz, hogy tudja mivel fognak szembenézni a hat{sköre al{ tartozó férfiak. A kir{ly elsőszülöttjére emelte a tekintetét, amely teljesen elhom{lyosult a büszkeségtől, az örömtől, a reménytől és a szeretettől. Mennyire különbözött Harm és fia tőlük. A sr{c a nemzője mellett {llt, de körülbelül annyi figyelmet szentelt neki, mintha egy idegen mellett {llt volna. Ahgony Darius-hoz hajolt. – Valakinek vigy{znia kell a fiúra. – Igen. – Elviszem a t{borból ma éjszaka. Darius a testvérére nézett. – Valóban? Hol van a nemzője? – Egy hajadon l{ba között. Darius {tkozódott a bajsza alatt. Valój{ban a testvér kegyetlen egy alkat volt, ami ellent mondott a neveltetésének és az udvariass{gnak, sz{mos fia volt, amely megmagyar{zza meggondolatlans{g{t, de nem menti fel ez alól. Természetesen a többi fia nem volt alkalmas 60
arra, hogy a Testvériség tagja legyen, mivel édesanyjuk ereiben nem kiv{lasztott vér csörgedezett. Ugyanakkor Harm közömbösnek tűnt. Ahogyan a fiú ott {llt egyedül, Darius felidézte mag{ban első éjjelét a csatamezőn: nem volt senkije, félt szembenézni az ellenséggel, nem volt semmije, csak az esze és a kiképzése. Meg kellett növelnie a b{tors{g{t. A Testvérek nem törődtek azzal, hogy mennyire félt. Vigy{zniuk kellett magukra, és neki tartania kellett saj{t mag{t. Ez a fiatal kölyök ugyanebbe a kategóri{ba tartozott, csak éppenséggel van egy apja, ami tal{n megkönnyítheti a helyzetét. – Légy jó, Darius! – mondta Ahgony, miközben a kir{lyi csal{d a Testvérek között kezdtek sét{lni, kezet r{ztak mindenkivel előkészítve ezzel a t{voz{sukat. – Elkísérem a kir{lyt és a herceget. – Légy jó, testvérem. – gyorsan megölelték egym{st, majd Ahgony csatlakozott a két Wrath-hoz, és kiment velük a barlangból. Tohrture szintén elhagyta a barlangot, hogy feloszthassa a területet éjszak{ra, p{rok alakultak, miközben Darius Harm fi{t figyelte a többiek feje felett. A fiú fokozatosan visszah{tr{lt a falhoz, ott {llt mereven, kezeit tov{bbra is a h{ta mögött tartva. Úgy tűnt, Harm semmi m{ssal nem törődött, csak azzal, hogy a többiekkel üzleteljen. Tohrture két ujj{t a sz{j{hoz emelte, majd füttyentett egyet. – Testvéreim. Figyeljetek! – a barlang elcsendesedett. – Köszönöm. Tiszt{ban vagyunk a területekkel? Mindenki kollektíven egyetértett, a Testvérek sz{llingózni kezdtek, Harm még a fi{ra sem nézett vissza. A kij{rathoz sét{lt. Felocsúdva a fiú előrehúzta a kezét, majd az egyiket a m{sikhoz dörzsölte. Ellépett a faltól, miközben az apja nevét ismételgette. A Testvér visszafordult egy olyan kifejezéssel az arc{n, ami azt tükrözte, hogy egy nem szívesen l{tott kötelezettséget kell teljesítenie. – H{t, gyere velem. Darius közéjük {llt. – Örömömre szolg{lhatna, ha a fiú segítene nekem a szolg{latom sor{n. Ha nem sértelek meg téged ezzel. Az volt az igazs{g, hogy őt semmi sem érdekelte. A fiúnak sokkal többre volt szüksége ann{l, mint amit az apja nyújtani tudott neki. Darius képtelen volt hagyni ezt. – Úgy gondolod, hogy nem vagyok képes vigy{zni a saj{t véremre? – csattant fel Harm. Darius a férfi felé fordult, alig p{r centiméterre voltak egym{stól. Darius a békés t{rgyal{sokat részesítette előnyben, amikor konfliktusba keveredett valakivel. De Harm-mal kapcsolatban nem hallgatott az okos szóra. És Darius rendkívül jó harcos is volt. Körülöttük a Testvériség megdermedt, Darius halkan beszélt, mégis minden jelenlévő hallhatta a beszélgetésüket. – Elviszem a fiút, hajnalra visszakapod egészben. Harm morgott, mint egy farkas. – Csakúgy, mint én. Testvérem. Darius közelebb húzódott hozz{. – Ha kiviszed őt harcolni és meghal, örökön-örökké szégyen égeti majd a lelkedet. – B{r az igazat megvallva, nehéz volt meg{llapítani, hogy egy{ltal{n hat{st gyakorolna-e r{. – Add nekem és megvédem azt a terhet. – Soha nem kedveltelek, Darius.
61
– Még régen a t{borban te akartad azokat szolg{lni, akiket legyőztem. – Darius megvillantotta agyarait. – Tudva, hogy mennyire szeretted ezt, azt gondoltam volna, hogy nagyobb megbecsüléssel gondolsz r{m. És most, ha nem engeded meg, hogy vigy{zzak a fiúra, akkor lenyomlak a földre és addig ütlek, ameddig meg nem enyhülsz ir{nyomban. Harm megtörte a szemkontaktust, és Darius v{lla felett merev tekintettel b{mult valamit, mintha teljesen elmerült volna a múltban. Harm tudta, ki nyerne egy esetleges ökölharcban. – Vidd őt – mondta a férfi hat{rozottan. – Csin{lj vele, amit akarsz. Ezennel megtagadom őt, mint a fiamat. A testvér megfordult, és elment< És mag{val vitte az összes levegőt a barlangból. A harcosok nézték, hogy elmegy. Hallgat{suk hangosabb volt, mint egy csataki{lt{s. Kitagadni egy utódot ellentétes volt a faj nézeteivel, legal{bb annyira, mintha a csal{di étkezéseket nappal tartott{k volna, mindkettő pusztul{shoz vezet. Darius {tvette a fiút. Az arca< Szentséges Őrző! Az arca nem volt sem szomorú, sem lesújtott, sem szégyenkező. Von{si egyfajta halotti maszkhoz hasonlítottak legink{bb. Kinyújtotta tenyerét, és így szólt. – Üdvözöllek, fiam. Én Darius vagyok. Én leszek ezentúl a gy{mod. A fiú pislogott egyet. – Fiam? Menjünk a szikl{khoz. Hirtelen Darius-ra emelte szúrós pillant{s{t. A fiú kényszer és a sz{nalom jelét kereste rajta, de nem érzékelt semmi ehhez hasonlót. Darius pontosan tudta, hogy a fiú szemében azonnal kegyvesztetté v{lna, ha b{rmi jelét is mutatn{ a kedvességnek. – Miért? – kérdezte rekedt hangon. – A szikl{khoz kell mennünk, hogy megtal{ljuk azt a nőt – mondta Darius nyugodtan. – Ezért. A fiú tekintete Darius tekintetébe fúródott, kezét a mellkas{ra helyezte. Egy meghajl{s kíséretében a következőket mondta. – Mindent megteszek azért, hogy ne a terhedre, hanem a szolg{latodra legyek. Ezt felesleges volt mondania. Egy ilyen megszégyenítés ut{n nehéz volt tartania mag{t. – Mi a neved? – kérdezte Darius. – Tohrment. Tohrment vagyok, fia< - megköszörülte a tork{t. – Tohrment vagyok. Darius a fiatal sr{c mellé lépett, tenyerét annak v{ll{ra helyezte. – Gyere velem. A fiú hat{rozottan követte őt< ki a Testvériség hallóteréből, ki a szentélyből, ki a barlangból az éjszak{ba. Dariusban megindult valami, amikor megtették az első lépést kifelé és együtt l{thatatlann{ v{ltak. Úgy érezte, először az életében van saj{t csal{dja< b{r nem volt a vér szerinti fia, mégis úgy érezte, hogy gondj{t kell viselnie.
62
Következésképpen, ha egy penge meg akarn{ sebesíteni őt, fel{ldozn{ mag{t érte. Ez volt a testvériség törvénye, de csak a testvérek sz{m{ra. Tohrment még nem volt tag, de be volt avatva, ami a vérvonal{nak tisztas{g{nak köszönhetett. Ez lehetővé tette, hogy beléphessen a sírkamr{ba, de semmi m{sra nem form{lhatott jogot. De ha nem bizonyít, akkor ki lesz z{rva mindenből. Valój{ban a törvény szerint a fiút elpusztíthatn{k a csatamezőn, és otthagyhatn{k meghalni. De Darius ezt nem fogja hagyni. Mindig is akart egy saj{t gyermeket, egy fiút.
63
KILENC (fordította: Karsi)
HÚSZ MÉRFÖLDRE CHARLESTONTÓL, DÉL-KAROLINA
- Szent. . . szar. Van itt egy p{r fajta fa. Nos, ja, összefoglalva. Ahogy a Paranormal Investigators (Paranorm{lis Nyomozók c. műsor- a szerk.) műholdvevős furgonja letért a Rural Route SC 124-ről, Gregg Winn fékezett, és előrehajolt a korm{nykerék fölött. Kibaszottul...tökéletes. Az ültetvényh{z bej{rata mindkét oldalon egy-egy lakókocsi méretű, élő tölgyf{val volt megjelölve, és spanyol moha lógott le masszív {gairól, lengedezve a l{gy szellőben. Lent, a kialakított fasor végén, mintegy fél mérfölddel odébb, az oszlopos kúria csinosan terült el, mint egy úrihölgy egy székben, a déli napfény citroms{rg{ra festette a homlokzat{t. A h{tsó ülésről a PI h{zigazd{ja, Holly Fleet hajolt előre. – Biztos vagy ebben? - Ez egy sz{lloda, nemigaz? – Gregg a g{zra taposott. – Nyitva a nagyközönség sz{m{ra. - Négyszer hívtad őket. - Nem mondtak nemet. - Vissza sem hívtak. - Mindegy. – Ezt meg kellett tennie. A PI főműsoridős különkiad{sa annak a hat{r{n volt, hogy a h{lózatn{l végre {ttörje a következő hirdetési doll{rszintet. Az igaz, hogy nem voltak az American Idol szintjén, de m{r kurv{ra kipenderítették a Magic Explosed legfrissebb epizódj{t, és ha a trend folytatódik, a pénz sűrűbb lesz, mint a vér. A hosszú út a h{zhoz egy ösvényre hasonlított, amely nem csak beljebb vitt a birtokra, hanem visszafelé is az időben. Az Isten szerelmére! Ahogy körbenézett a fűvel borított területen, azt v{rta, hogy felbukkan néh{ny polg{rh{borús katona, és h{ború előtti Vivien Leigh-ek sét{lgatnak a f{k alatt. A kavicsos út egyenesen a hivatalos bej{rathoz vezette a l{togatókat, és Gregg leparkolt az út mellett, hogy elférjenek mellette az arra haladó autók. - Ti ketten maradjatok itt. Én bemegyek. Ahogy kisz{llt a korm{ny mögül, fekete széldzsekivel takarta el Ed Hardy ingét, és az ujj{t r{húzta arany Rolex ór{j{ra. A furgon a PI logój{val, amely egy fekete, {rnyékos szellem feletti nagyítót {br{zolt, épp elég feltűnő volt, és nem volt kétséges, hogy a h{z egy helyi lakosé. Az a helyzet, hogy a hollywoodi stílus nem feltétlenül jelentett előnyt Los Angelesen kívül – és ez a bar{ts{gos hely olyan messze volt a plasztikai sebészettől és a napbarnított bőrtől, mint Makó Jeruzs{lemtől.
64
Prada cipője keresztülsuhant a kocsifelhajtó kőkock{in, ahogy a bej{rat felé közeledett. A fehér h{z egy h{romrészes doboz volt verand{val az első és a m{sodik emeleten, és manz{rdablakokkal a tetőn, de az ar{nyoss{g eleganci{ja és az {tkozott dolog puszta mérete volt az, ami egyértelműen kúri{v{ minősítette. És ami az öreg hölgyre feltette a koron{t, hogy az ablakokat belül gyöngyh{zfényű drapéria szegélyezte, és az ólomüvegen keresztül l{thatta a magas mennyezetről függő csill{rokat. Micsoda pokoli egy sz{ll{s. A bej{rati ajtó akkora volt, ak{r egy katedr{lisé, és a kopogtató egy csaknem életnagys{gú, bronz oroszl{nfej volt. Felemelte a nehéz súlyt, és csak hagyta visszahullani a helyére. Amíg v{rt, visszanézett, hogy megbizonyosodjon, Holly és Stan a helyén maradt. A h{ttért{mogat{s az utolsó dolog, amire szüksége volt egy úgynevezett üzleti beszélgetésnél – különösen, amikor egy „Helló, a nevem” nem volt épp helyénvaló. És az igazs{g az volt, hogy ha nem lett volna dolguk Charleston-ban, valószínűleg nem prób{lkozott volna személyesen, de az a fél ór{s kitérő megérte az erőfeszítést. Egy p{r napig még nem volt esedékes, hogy elkezdjék a különkiad{s összeszerkesztését Atlant{ban, szóval volt idejük erre. R{ad{sul ölni tudott volna, hogy... Az ajtó szélesen kit{rult, és mosolyognia kellett azon, amit a m{sik oldalon l{tott. Ember...ez egyre jobb lesz! A fickó angol komornyiknak volt öltözve, fényes cipőjétől fekete mellényéig és kab{tj{ig. - Jó napot, uram! – És akcentusa is volt. Nem egészen brit, nem egészen francia, de magasan képzett európai. – Miben lehetek a szolg{lat{ra? - Gregg Winn – nyújtotta a kezét. – Néh{nyszor telefon{ltam. Nem vagyok biztos benne, hogy megkapt{k az üzenetemet. A komornyik kézfog{sa gyors volt. – Valóban. Gregg v{rta, hogy a férfi folytassa. Amikor nem történt semmi, megköszörülte a tork{t. – Ó..., azt gondoltam, megengedik, hogy egy kicsit nyomozgassunk a b{jos h{zukn{l és földjükön. Az Eliahu Rathboone legenda nagyon figyelemre méltó, úgy értem... a vendégeik besz{molói elképesztőek. A csapatom és én... - Engedje meg, hogy félbeszakítsam. Nem lesz semmiféle filmezés vagy besz{moló a helyszínen... - Fizetnénk. - ...egy{ltal{n – a komornyik mosolya feszes volt. – Biztosan megérti, hogy a mag{néletünk mindennél fontosabb. - Őszintén szólva, nem igaz{n. Milyen k{r érheti Önöket, ha megengedik, hogy kicsit körbeszagl{sszunk? – Gregg lehalkította a hangj{t, és előrehajolt. – Hacsak, természetesen... nem épp maguk gy{rtj{k azokat a l{bnyomokat az éjszaka közepén. Vagy horg{szdamillal függesztenek fel gyerty{kat abban az emeleti h{lószob{ban. A komornyik arca nem v{ltozott, de lerítt róla a megvetés. – Úgy gondolom, épp indulni készültek.
65
Nem magyar{zott, nem javasolt, hanem követelt. De basszus, Gregg m{r komolyabb dolgokkal is elb{nt, mint egy pingvinjelmezes buzi. - Tudja, jó nagy forgalmuk lehet a kísértetj{r{sos történetek miatt – Gregg még lejjebb halkította a hangj{t. – A mi tévénk nézőközönsége hatalmas. Ha úgy gondolj{k, hogy most sok l{togatójuk van, képzelje el, mi lenne az üzletükkel, ha orsz{gos nyilv{noss{got kapn{nak. És még ha Önök agyalt{k is ki a Rathboone sztorit, ink{bb Önökkel dolgozn{nk, mintsem Önök ellen. Ha érti, mire célzok. A komornyik h{tralépett, és készült becsukni az ajtót. – Viszontl{t{sra, uram!... Gregg testével el{llta az utat. Még ha nem is akart szívből ut{naj{rni a történeteknek, ezt az egész „Nem” dolgot nem vette be. És mint mindig, az, hogy ki akart{k rekeszetni, csak még jobban felkeltette az érdeklődését. - Akkor szeretnénk maradni éjszak{ra. Feldolgozn{nk néh{ny szomszédos, polg{rh{borús helyszín anyag{t, és szükségünk lenne egy helyre, ahol aludhatn{nk. - Attól félek, telth{zunk van. Abban a percben, mint egy isteni aj{ndék, egy p{r jött lefelé a gyönyörű lépcsőn, csomaggal a kezében. Gregg elmosolyodott, ahogy elnézett a komornyik v{lla felett. - Tal{n mégsincs telth{z – {tnyújtott egy köteg személyes iratot, és felvette legjobb, „nem fogok gondot okozni” {br{zat{t. – Ha nem, h{t nem, megértettem. Szóval semmit nem fogunk felvenni, se hanganyagot, se videót. A nagyany{m életére esküszöm! – Üdvözlésre emelte a karj{t, és hangosan megszólalt. – Hé, emberek, élvezték az ittlétet? - Ó, Istenem, hihetetlen volt! – mondta a bar{tnő, feleség, alkalmi szerető vagy ak{rki. – Eliahu valós{g! A bar{t, férj, nőfaló bólogatott. – Nem hittem neki. Úgy értem, szellemek<, ugyan m{r! De igen
- De ha nekem
Ahogy visszacsusszant belülre, a t{vozó p{r éppen elhajtott nyitható tetejű Sebringjével, a fickó a furgonba behajoló Holly-t figyelte az út helyett. A l{ny hajlamos volt ilyen hat{st kiv{ltani a férfiakból. Még egy ok, hogy maga mellett tartsa. No meg, hogy kapható volt az alkalmi szexre. Gregg besét{lt a szalonba, és lassan körbenézett. Az olajfestmények múzeumi minőségűek voltak, a szőnyegek perzs{k, a falakra kézzel festettek t{jképeket. Minden felületen valódi ezüst gyertyatartók {ltak, és nem egy bútor a huszonegyedik vagy huszadik...sőt tal{n a tizenkilencedik sz{zadból sz{rmazott. A benne lévő újs{gíró felébredt és ordítozott. Panziókat, még ha első oszt{lyúak is, nem szereltek fel így, mint ezt. Szóval itt valami van. Vagy az, vagy az Eliahu legenda pokoli sok fejet rakott minden éjjel azokra a p{rn{kra. Gregg odament egy kisebb portréhoz. Egy fiatalember volt a húszas évei közepén, egy m{sik korban, m{sik helyen lefestve. Az alak egy merev t{ml{jú széken ült, l{b{t a térdénél keresztbe rakta, eleg{ns kezei lelógtak az egyik oldalon. Sötét haja h{trafésülve és összefogva egy szalaggal, felfedve az arcot, amely nagyszerű volt. A ruha... nos, Gregg nem volt történész, így a franc se tudja, de pokolian úgy néztek ki, mint amit George Washington és kort{rsai viseltek. Ez Eliahu Rathboone, gondolta Gregg. A rejtélyes rabszolgafelszabadító, aki mindig h{trahagyott egy fényt, hogy b{torítsa és mutassa az utat azoknak, akik szökésben voltak... a férfi, aki meghalt egy ügyért, még mielőtt az gyökeret ereszthetett volna Északon... a hős, aki annyi embert megmentett, csak hogy őt élete teljében megöljék. Ez volt az ő szellemük. Gregg keretet form{lt a kezével, és körbep{szt{zta a szob{t, mielőtt r{fókusz{lt volna az arcra. - Ez ő? – Holly hangja a h{ta mögül jött. – Ez tényleg ő? Gregg ragyogva nézett vissza a v{lla felett, a teste hat{rozottan bizsergett. – És én még azt gondoltam, hogy a képek az interneten jók. - Ő olyan...nagyszerű. És ilyen volt a története, és a h{za, és az összes ember, aki elt{vozva innen beszélt a kísértetekről. Bassz{k meg az atlantai utat ahhoz a menedékhez. Ez volt az ő következő különkiad{suk. - Azt akarom, hogy dolgozd meg a komornyikot – mondta Gregg l{gyan. – Tudod, hogy értem. Hozz{férést akarok mindenhez. - Nem fekszem le vele. Meghúzom a hat{rt a halottgyal{z{sn{l, és az a fickó öregebb, mint az Isten. - Azt kértem, hogy feküdj hanyatt neki? Van m{s módja is. És ott van neked a ma este, és a holnapi nap. Innen akarom a különkiad{st. - Úgy érted...? - Innen közvetítünk élőben tíz nap múlva – odasét{lt az ablakhoz, amely a fasor felé nézett, és minden lépésére megnyikordult a padlódeszka. Nappali Emmy-díjak (napközben futó tévéműsorok díja – a szerk.), itt jövünk, gondolta Gregg. Kibaszottul tökéletes. 68
TÍZ (Fordította: [gi) John Matthew a fark{val a kezében ébredt. Pontosabban, úgy ébredt, ahogy mindig szokott. Akcióra készen. Ködös elméjében izgató képek v{ltogatatt{k egym{st mag{ról és Xhexről. L{tta magukat a nő alagsori lak{s{ban, az {gyon voltak meztelenül, a nő a csípőjén ült szétvetett l{bakkal, miközben ő felnyúlt és megérintette a mellét. Örömmel, magabiztosan ült a férfin, hasítéka nedves és forró volt erekciój{n, erős teste megfeszült és elernyedt, ahogy hozz{dörzsölte mag{t ahhoz, ami f{jón v{gyott a behatol{sra. Szüksége volt, r{, hogy benne legyen. Hogy elélvezzen benne. Hogy megjelölje a nőt. Ösztönei eluralkodtak rajta, ahogy felült és a sz{j{ba vette a nő egyik mellbimbój{t. Ahogy ajkai közé vette a húst, soha nem l{tott finoms{ggal szívogatta, nyalogatta, csipkedte, valahol az agya egy h{tsó zug{ban tudta, hogy még ha ez csak fant{zia is, akkor is helytelen. Nem volt tisztességes a nő emlékével szemben, még akkor, sem ha a fant{zi{ja ennyire élethű is, és a tenyere olyan szorosan markolja mag{t... még akkor, sem ha ez az érzés túl élethű és felpezsdítő is volt ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyja. Nem volt visszaút. John elképzelte, hogy a h{t{ra fordítja a nőt, fölé helyezkedik és lenéz azokba az acélszürke szemekbe. A nő combjai a csípője két oldal{n, teljesen felkészülten v{rta, amit tenni akart vele, illata megtöltötte az orr{t, amíg m{r csak a nő létezett sz{m{ra. Végig simította a nő felsőtestét, a mellén keresztül a has{ig, el{mult, hogy mennyire hasonló a testük. A nő kisebb volt n{la, de izmaik ugyanolyanok voltak, kemények és erősek, ugr{sra készek, combjai satuként szorított{k. Im{dta a selymes bőrét, az erejét, a makacss{g{t... Megörült ezért a nőért. Hirtelen képtelen volt elszakadni tőle. Olyan volt, mintha a l{tom{s megdermedt volna, a lej{tsz{s megszakadt volna, a DVD karcos lenne, a digit{lis f{jl sérült volna. És csak a cs{bít{s maradt, és a r{nt{s az ext{zis szélén, ami az őrületbe taszítja őt. Xhex a tenyerébe fogta az arc{t, és ezzel a gyengéd mozdulattal uralma al{ hajtotta a férfit, övé volt mindene, az elméje, a lelke, és a teste: A nőé volt mindene a szemétől a combj{ig. Az övé volt. – Gyere – mondta a nő, oldalra döntve a fejét. A könnyektől elhom{lyosult a l{t{sa. Végre, megcsókolj{k egym{st. Végre, megtörténik minden, amit eddig megtagadott tőle a nő. Mikor lehajolt hozz{... a nő visszavezette a sz{j{t a mellbimbój{ra. Egy pillanatig f{jt neki az elutasít{s, de azut{n földöntúli boldogs{g öntötte
69
el. Az elutasít{stól még valós{gosabbnak tűnt, az jutott eszébe, hogy ez tal{n nem is egy {lom. Tal{n ez tényleg megtörténik. Félretéve a szomorús{g{t, arra koncentr{lt, hogy mit hajlandó megadni neki a nő. – Harapj meg – mondta a nő mély hangon. Kivillantotta a szemfog{t, éles, fehér hegyével körberajzolta, cirógatta a bimbó udvart. Meg akarta kérdezni, hogy biztosan ezt akarja– e, de a nő önként megerősítette. Egy gyors mozdulattal felemelkedett a matracról és a bőréhez szorította a férfi fejét annyira, hogy az megsebesítette őt és vérezni kezdett. John hirtelen visszahőkölt, attól tartva, hogy f{jdalmat okozott neki... de nem tette és attól, ahogy a nő teste a gyönyörtől ívbe feszült, ő is elélvezett. – Igy{l belőlem – parancsolta a nő, ahogy a férfi farka megr{ndult és forró hull{mokban beterítette a combj{t. – Csin{ld, John! Most. Nem kellett kétszer kérnie. A férfit elbűvölte, ahogy az egyre duzzadó mélyvörös csepp lassan lefolyik a nő s{padt mellén. Nyelvével lecsapott a szökevényre és követte visszafelé az útj{t a mellbimbóig. A férfi egész testében remegett a nő zamat{tól, miközben a megjelölés illata {radt a pórusaiból, el{rasztva a nő bőrét. Xhex vére testes és m{morító volt, m{r az első korttyal függőséget okozott, az volt a rendeltetése, hogy a férfi soha ne akarja elhagyni őt. Ahogy megízlelte, amit elvett, egy pillanatig hallani vélte, hogy a nő nevet, miközben elélvez, de azut{n al{merült Xhex vérének élvezetében. A nyelve körbe j{rta a nő mindkét mellbimbój{t és a hasíték{t, majd visszatért a melléhez és inni kezdett belőle, a sötét fűszeres nedű lecsurgott a tork{n a gyomr{ba. Mindig is erre a kapcsolatra v{gyott a nővel, és most, hogy ivott belőle, az élvezet, amit ez okozott neki, magasan meghaladta azt az elemi erőt, amit a nő véréből nyert. Valamivel viszonozni akarta, amit a nőtől kapott, kezével végig simított a csípőjén és a combjai között. Végigj{rva a feszes izmokat, a férfi úgy tal{lta, hogy a nő hasítéka... Oh, Isten, nedves, sima és tűzforró, készen {ll arra, hogy befogadja őt. És jóllehet, szart se tudott a női testről, hagyta, hogy a nő nyögései és mozdulatai elmondj{k neki, hogy hova tegye az ujjait, és mit csin{ljon velük. Nem tartott sok{ig, amíg megtal{lta azt a helyet, ami a legnedvesebb volt, majd becsúsztatta a középső ujj{t. Hüvelyk ujj{val masszírozta a csiklój{t, miközben ugyanabban a ritmusban szívogatta a melleit. Elvitte ő a végsőkig, hatalm{ba kerítette, visszaadva mindazt, amit kor{bban kapott, de tudta, hogy többre van szüksége. Benne akar lenni, amikor elélvez. Akkor lehetne igaz{n teljes. Egy összekötődött férfi ösztöne és v{gya. Ez kellett neki, hogy a lelke megnyugodjon. Elvonta az ajkait a nő melléről, elvette a kezét a l{ba közül, testhelyzetet v{ltoztatott, hogy nedves farka a nő l{bai közé kerüljön. Mélyen a nő szemébe nézett, miközben megsimogatta az arca körüli rövid hajat. Ajk{t lassan a nőé felé közelítette< – Nem – mondta a nő. – Ez nem erről szól. 70
John Matthew felpattant, az {lomkép szil{nkjaira tört, mellkas{t jeges marokként szorította a f{jdalom. Undorodva felkelt – m{r nem volt kemény. A farka teljesen lekonyult, annak ellenére, ami a fejében lezajlott, elélvezett. Ez nem erről szól. Ellentétben az {lommal, ami teljes egészében a fant{zi{ja szüleménye, ezek a szavak valóban elhangoztak közöttük, és pontosan a szexszel kapcsolatban. Ahogy lenézett meztelen testére, minden, amit az szabadított fel benne, hogy elképzelte a nőt mag{n, ott volt a has{n és a lepedőkön. Mi a fenéért történik ez akkor is, ha egyedül van. Az ór{ra pillantva l{tta, hogy {taludta az ébresztést. Vagy, ami a valószínűbb, hogy nem {llította be az ébresztést. Az egyetlen jó dolog az {lmatlans{gban, hogy nem kell az ébresztés be{llít{s{val törődni. A zuhany alatt, a fark{val kezdve, gyorsan lemosta mag{t. Ut{lta, amit fél{lomban művelt. Teljesen helytelennek érezte, hogy elélvez, figyelembe véve a körülményeket, ezért elhat{rozta, hogy mostantól, ha kell, farmerban fog aludni. Hab{r a kezét ismerve, az az {tkozott valószínűleg még az anyagon keresztül is sikerrel j{rna. Bassza meg, oda fogja l{ncolni a csuklóit ahhoz a nyavaly{s fejt{ml{hoz. Miut{n megborotv{lkozott, ami ugyanúgy, mint a fogmos{s, ink{bb volt szok{s, mint hiús{gi kérdés, tenyerét a m{rv{ny falnak t{masztva {llt a zuhanyrózsa alatt és hagyta, hogy a víz lemossa az egész testét. Az alantasok impotensek. Az alantasok...impotensek. Lehajtotta a fejét és érezte, ahogy a forró vízsug{r a kopony{ja h{tsó részét ostromolja. A szex felszínre hozta az összes rossz emléket, és ahogy a mocskos lépcsőh{z képe egyre ink{bb kiteljesedett az agy{ban, kinyitotta a szemét és visszatért a jelenbe. Nem, ez sem volt jobb. Ezerszer ink{bb {télte volna újra, ami vele történt, hogy megvédje Xhex– et, attól, hogy hasonlót kelljen {télnie. Oh... Isten... Az alantasok impotensek. Mindig is azok voltak. Olyan volt, mint egy zombi, kilépett a zuhany alól, megsz{rítkozott és visszament a h{lószob{ba, hogy felöltözzön. Amikor felvette a bőr nadr{gj{t, megcsörrent a telefonja, feltúrta a dzsekijét és végül megtal{lta a készüléket. Felnyitotta... Trez-től kapott egy üzenetet. 189 St. Francis ave 102 nite, ez volt az egész. Összecsukta a készüléket, szíve örült iramban kezdett verni. Egy kis rés a pajzson... ezt kereste, egy apró kis nyíl{st Lash vil{g{n, egy repedést, valamit, ahol be tudja préselni mag{t, hogy azut{n szétrombolhassa az egészet. Xhex tal{n m{r meghalt, és tal{n mindörökké nélküle kell élnie, de ez nem akad{lyozza meg abban, hogy bosszút {lljon érte. A fürdőszob{ban felcsatolta a mellkas{ra a pisztolyt{sk{j{t, felfegyverkezett 71
és felkapta a dzsekijét, és kiment az előszob{ba. Megtorpant, eszébe jutottak azok az emberek, akik a földszinten lehetnek...valamint az is, hogy mennyi az idő. A redőnyök még nem húzódtak fel. Ahelyett, hogy balra indult volna a nagy lépcső felé, és onnan az előcsarnokba, jobbra indult... nem csapott zajt, annak ellenére, hogy bakancs volt rajta. Blaylock kicsivel hat előtt elhagyta a szob{j{t, mert meg akarta nézni Johnt. A sr{c {ltal{ban bekopogott hozz{ az első étkezés körül, de ma nem jött. Ami azt jelentette, hogy vagy halott, vagy hulla részeg. Bar{tja ajtaj{n{l meg{llt, és odahajolt az ajtóhoz. Semmit nem hallott a túloldal{ról. Miut{n egy halk kopog{s ut{n sem kapott v{laszt, úgy döntött, nem zavartatja mag{t és benyitott a szob{ba. Ember, a szoba úgy festett, mintha feldúlt{k volna, ruh{k voltak mindenhol és az {gy olyan volt, mintha egy roncs derbit rendeztek volna rajta. – Bent van? Qhuinn hangja hallat{n megdermedt, kényszerítenie kellett mag{t, hogy ne forduljon felé. Nem lett volna értelme. Enélkül is tudta, hogy a fiú valamilyen Sid Vicious vagy Nine Inch Nails vagy Slipknot pólót visel, amit betűrt a bőrnadr{gj{ba. Mark{ns arca sim{ra borotv{lt. Fekete tüsi haja még nedves a zuhanyz{stól. Blay bement John szob{j{ba és a fürdőszoba felé indult, feltételezve, hogy ezzel v{laszt kaphat a kérdésre. – J? Hol vagy J? Mikor benyitott a m{rv{ny helyiségbe, a levegő nehéz volt a p{r{tól és John Ivory szappanj{nak illat{tól. Egy nedves törölköző volt a pulton. Ahogy megfordult, hogy kimenjen, beleütközött Qhuinn mellkas{ba. Az ütközés olyan volt, mintha egy autó ütötte volna el, legjobb bar{tja felé nyújtotta a kezét, hogy nehogy elessen. Oh, nem. Semmi érintés. – Blay gyorsan h{tralépett és a h{lószob{ba b{mult. – Sajn{lom. Egy pillanatig zavartan hallgatott, majd megszólalt. – Nincs itt. Nyilv{nvalóan. Qhuinn oldalra dőlt és úgy helyezkedett, hogy az arca, az a gyönyörű arc Blay l{tóterébe kerüljön. Mikor felegyenesedett, Blay tekintete követte őt, mert nem tehetett m{st. – Soha többé nem nézel r{m. – Nem, nincs itt. Igen, nem nézek. Kétségbeesetten, hogy elszabaduljon a kék és zöld szemek pillant{s{tól, megr{zta mag{t, és odament a törölközőhöz. Felvette és ledobta a szennyes csúszd{n, de a francba, ez sem segített. Ann{l is ink{bb, mert elképzelte, ahogy a saj{t fejét prób{lja beszuszakolni a nyíl{sba. Blay nyugodtabb volt, mikor visszafordult Qhuinn felé. Még akkor is, mikor belenézett a szemébe. – Lemegyek vacsor{zni. 72
Nagyon büszke volt mag{ra, mikor elsét{lt mellette — Qhuinn keze azonban kinyúlt, megragadta a felkarj{t és így meg{llította őt. – Van egy problém{nk. Neked és nekem. – Van. Nem kérdezett. Mert nem akarta folytatni ezt a beszélgetést. – Mi a pokol van veled? Blay pislogott. Mi a baj vele? Az, hogy ő nem egy egyszerű meleg sr{c. Nem, ő egy sz{nalmas idióta, aki sóv{rog a legjobb bar{tja ut{n. Aki őt rohadtul semmibe veszi. És közel {ll ahhoz, hogy kiboruljon és egy zsepivel a mark{ban törölgesse a könnyeit. Szerencsétlenségére a harag l{ngja hamar kihunyt benne, és csak ürességet hagyott maga ut{n. – Semmi. Nincs semmi baj. – Lószart. Rendben. Oké. Ez nem tisztességes. Egyszer m{r megbeszélték ezt, és lehetett Qhuinn ak{r mekkora mocsok, de a memóri{ja kitűnő volt. – Qhuinn... Blay beletúrt a haj{ba. Végszóra, egy kibaszott Bonnie Raitt sz{m ugrott be neki, a nő gazdag hangj{n énekli, hogy....Nem tudom elérni, hogy szeress, ha te nem...Nem tudod elérni, hogy a szíved érezzen valamit, amit nem érez. Blay-nek nevetnie kellett. – Mi, olyan vicces? – Lehetséges, hogy kasztr{ljanak, anélkül, hogy észrevennéd? Most Qhuinn-en volt a sor, hogy pislogjon. – Nem, hacsak nem volt{l hulla részeg. – Nos, józan vagyok. Hulla józan. Mint, mindig. Úgy hangzott, tal{n szüksége van r{, hogy kövesse John péld{j{t, és leigya mag{t. – Azt hiszem, v{ltoztatnom kéne ezen. Megbocs{jtasz< – Blay< – Nem. Ne Blay – ez itt nekem. Ujj{val bar{tja arca felé bökött. – Te csak csin{ld azt, ami a dolgod. Amihez a legjobban értesz. Hagyj magamra! Kisét{lt, b{r a feje kóv{lygott, l{bai szerencsére egyenesen vitték. [tment a szobros folyosón a főlépcsőhöz, elhaladt a görög – római alkot{sok mellett, és végig futtatta rajtuk a pillant{s{t. Természetesen, gondolatban mindegyikre Qhuinn fejét montírozta. – Nem kell semmit megv{ltoztatnod. Hallotta Qhuin hangj{t halkan a h{ta mögül. Blay a lépcsőhöz ment és lenézett. Az üresen {sítozó, ragyogó előszoba úgy terült el előtte, mint egy aj{ndék, amit úgy bonthatsz fel, hogy belépsz az arany és a ragyogó színek ölelésébe. Tökéletes hely egy esküvő megtart{s{ra, minden különösebb ok nélkül. – Blay. Ugyan m{r. Semmi nem v{ltozott. [tnézett a v{lla felett. Qhuinn piercinggel díszített szemöldökét összevonta, szemei dühösen csillogtak. De amennyire akart a sr{c beszélgetni, Blay annyira nem akart. Gyorsan elindult a lépcsőn lefelé. De nem lepődött meg, amikor Qhuinn megragadta őt és beszélni kezdett. – Mi a poklot jelent ez? Oh, remek m{r csak erre volt szükség, hogy közönség előtt 73
folytass{k le ezt a beszélgetést az ebédlőben. Qhuin-nek nem okozott gondot, ha közönség előtt kellett csin{lnia valamit, de Blay-nek egy csöppet sem segített, hogy hallgatós{ga akadt. Ezért fellépett két lépcsőfokot, hogy egy magass{gban legyenek. – Hogy hívt{k a l{nyt? Qhuinn visszahőkölt. – Tessék? – A recepciós neve. – Milyen recepciós? – Tegnap éjjel. A tetov{ló szalonban. Qhuinn megforgatta a szemét. – Oh, ugyan m{r< – A neve. – Istenem, halv{nylila gőzöm sincs. Qhuinn felemelte a kezeit, mintha azt mondan{, hogy „nem mindegy?”. – Miért érdekes ez? Blay v{laszra nyitotta a sz{j{t, hogy elmagyar{zza Qhuinnek, hogy milyen pokoli érzés volt őt úgy l{tni. De tudta, hogy ez úgy hangzana, mintha lenne köztük valami és ez ostobas{g. Így beszéd helyett a zsebébe nyúlt, elővette a cigijét és kivett belőle egy sz{lat. A sz{j{ba dugta és meggyújtotta, miközben egyenesen azokba a rosszalló szemekbe b{mult. – Ut{lom, hogy doh{nyzol – morogta Qhuinn. – Szokj hozz{ – mondta Blay, megfordult és elindult lefelé.
74
TIZENEGY (Fordította: Huncut Angyal) – Hov{ mész, John? Lent az {tj{róban, a kúria h{tsó részén, John egyik megdermedt keze az egyik ajtón, ami a gar{zsba vezet. A fenébe is< a h{z nagy, azt hiszed, el tudod hagyni közönség nélkül. De nem< szemek mindenhol. Vélemények< mindenhol. E tekintetben olyan, mint egy {rvah{z. Megfordult és r{nézett Zsadist-ra. A Testvérnek szalvéta volt az egyik kezében, és cumisüveg a m{sikban, nyilv{n csak fel{llt az étkező asztal mellől, és idejött a konyh{n keresztül. És jéé, tal{ld ki< a következő személy, aki keresztüljött az ajtón, Qhuinn, és egy félig megevett pulykacomb volt n{la, mintha ez lenne az utolsó reménye az étkezésre a következő tíz ór{ban. Blay érkezése alakította {t kibaszott gyűléssé. Z John kezére bólintott, ami a kilincset markolta, valahogy olyan volt a nézése, mint egy sorozatgyilkosnak, a babakellékek ellenére. Valószínűleg az arc{n lévő heg miatt. Még ink{bb a feketén villogó szemei miatt. – Feltettem egy kérdést, fiú. Kiviszem a kibaszott szemetet. – Akkor hol a szemetes zs{kod. Qhuinn befejezte a vacsor{j{t, és azt{n sz{ndékosan keresztülsét{lt a lomt{rhoz, hogy kidobja a letisztított csontot. – Ja, John. V{laszolnod kellene. Nem, kurv{ra nem. Kimegyek innen – mutatta. Z előrehajolt és tenyerét az ajtóra fektette, a szalvéta laz{n lógott, mint egy z{szló. – Egyre kor{bban és kor{bban indulsz minden este, de elérted a hat{rt. Nem engedlek ilyen kor{n. Ropogósra sülhetsz. És megjegyzem, ha arra gondoln{l, hogy újra elhagyod a h{zat az életőröd nélkül, Wrath úgy fogja haszn{lni a fejed, mint egy kalap{csot, értesz engem? – Jézus, kibaszott Krisztus, John. – Qhuinn hangja egy undorító hörgés volt, és az arca olyan, mint akinek a fürdőszob{t kell kitakarítani a saj{t lepedőjével. – Soha nem {llítottalak meg. Soha. De te így kibaszol velem. John valahol Z bal füle felett bambulta a helyet. Kísértette, hogy azt mutogassa, hogy hallotta, mikor a Testvér Bella ut{n kutatott, mindenféle vad és őrült dolgokat tett. Ha felhozza, hogy fele elrabl{sa vörös posztó volt a bika előtt, és John kész volt ugyanezt megtenni az asszony{ért. A kettő túlz{s lenne. Z hangja lehalkult. – Mit csin{lsz, John? – Csöndben maradt. – John – Z közelebb hajolt felé. – Kiverem belőled a v{laszt, ha kell. Csak rossz az időzítés. A hazugs{ggal megszívta, mert ha igaz lett volna, akkor kiment volna az ajtón, és nem fedezték volna fel a nyom{t a kuk{s sztorival. De őszintén, nem volt elővigy{zatos, és a vödör, amiben a hülyeségét hordta, kilyukadt.
75
– Én ezt nem veszem be. – Z kiegyenesedett és ellenőrizte az ór{j{t. – Én nem mehetsz el a következő tíz percben. John keresztbe tette a kezét a mellkasa előtt, hogy komment{lja a bez{r{st, és ahogy a Kock{zat! zenéje j{tszódott a fejében, érezte, hogy felrobban. Z kemény pillant{sa nem segített. Tíz perccel később a redőnyök felhúzód{s{nak hangja megtörte a patthelyzetet a kúri{ban, és Z az ajtóra bólintott. – Oké, most m{r mehetsz, ha akarsz. Legal{bb nem sültél meg. – John elfordult. – Ha megint az életőröd nélkül kaplak el, behúzok neked egyet. Qhuinn {tkozódott. – Ja, és ut{na ki leszek rúgva. Ami azt jelenti, hogy V Donald Trump-ot fog a seggemre rajzolni, egy tőrrel. Szívesen. John megragadta az ajtógombot és megr{ntotta, hogy utat nyisson mag{nak, ki a h{zból, a bőrét túl szorosnak érezte. Nem akart bajba kerülni Z-vel, mert tisztelte a pasit, de {tkozottul robbanékony természetű volt, és arra törekedett, hogy hozz{ hasonlóan ő is azz{ v{ljon. A gar{zsban balra fordult, és elindult a külső ajtó felé, ami a h{tsó faln{l volt. Ahogy ment, nem volt hajlandó r{nézni a koporsókra, amelyek halomba voltak rakva az úton. Nem. Nem kellenek az ilyen képek a fejében, főleg most. Tizenhat? Mindegy. Kinyitotta az acélajtót, r{lépett a hull{mzó p{zsitra, amely az üres medence körül terült el, és elhúzódott egészen az erdő széléig és a t{mfalig. Tudta, hogy Qhuinn-nek igaza volt a seggéről, mert a rosszall{s illata beszennyezte e levegőt, mint a penész a pincét. És Blay is velük volt. Ahogy épp l{thatatlann{ akart v{lni, a karj{t erősen megragadt{k. Ahogy megpördült, azt akarta mondani Qhuinn-nek, hogy bassza meg, de meg{llt. Blay volt, aki visszatartotta és a vörös hajú kék szeme villogott. A pasi szemben {llt vele, hogy beszélhessenek, tal{n, mert kényszeríteni kellett Johnt, hogy figyeljen. Meg akarod öletni magad, rendben. Az a helyzet, hogy én elhat{rolom magam ettől a lehetőségtől. De nem veszélyeztethetsz m{sokat. Azt nem fogom hagyni. Ne menj el újra úgy, hogy nem szólsz Qhuinn-nek. John a pasi v{lla fölött nézett el Qhuinn-re, aki úgy nézett ki, mint aki meg akart ütni valamit, annyira frusztr{lt volt. Ah, szóval ez volt az oka, hogy Blay mutogatta a mondanivalój{t. Nem akarta, hogy triumvir{tusuk harmadik tagja hallja, amit mondani akart. Vil{gos? Mutatta Blay. Ritka volt, hogy Blay lyukat ütött véleménye fal{n. És ez történt, magyar{zta önmag{nak John. Nem ígérem meg, nincs szükségem szökésre – mutatta John. – Csak ne csin{ld. De megesküszöm, hogy elmondom neki. Legal{bb így ki tud jutni a h{zból. John<
76
Megr{zta a fejét és megszorította Blay karj{t. Nem ígérhetem meg senkinek. Nem, még ha a fejembe is kerül. De nem fogok úgy elmenni, hogy ne mondan{m meg neki, hova megyek, és mikor jövök vissza. Blay {lla dolgozott, megfeszült és elernyedt. Nem volt hülye. Tudta, mikor nem győzhető le az asztalon. Oké, ezzel együtt tudok élni. – Ti ketten meg akartok osztani egy kis szeretetet? – követelte Qhuinn. John h{tralépett és mutogatta. Elmegyünk az Xtreme Parkba tízig. Azt{n megyünk a St. Francis Avenue-ra. Trez üzent nekem. L{thatatlann{ v{lt, utaz{s délre és nyugatra, maga mögött hagyva a kocsibej{rót, körülötte fognak lógni, mint előző este. Ahogy megjelentek mögötte, nem vette a figyelembe a feszültséget, ami zavaros és súlyos volt a levegőben. Konkrétan keresztülnézett, nyomon követte a különböző szereplőket. Az a fiatal fegyveres teli zsebekkel volt a központ, egy r{mp{nak t{maszkodott, csattogtatta az öngyújtój{t, hogy szikr{zzon, de nem haszn{lta. Volt fél tucat korcsoly{s a kemény betonon, és egy m{sik tucat beszélgetett, és pörgették a kerekeket a deszk{jukon. Hét különböző autó, érdektelenek, sokat parkolnak itt, és ahogy a rendőrség lassan tovagördült és folyamatosan haladt, John érezte, hogy ez kolossz{lis időpocsékol{s. Tal{n ha mélyebbre mennének a v{rosba, sik{torokba, többet tal{ln{nak— A Lexus kerekei felpörögtek, nem parkolt be az egyik szabad helyre. Meg{llt merőlegesen a h{tsó lökh{rítókra< és aki a korm{ny mögül kisz{llt, úgy nézett ki, mint egy iskol{s gyerek, buggyos farmerban és cowboy kalapban. De a szél {rasztotta a szag{t, ami olyan volt, mint a hullah{zé, központi szellőztetés nélkül. És még< Old Spice? John kiegyenesedett, a szíve verte: Szia, hogy vagy. Az első gondolata az volt, hogy kitör és let{madja a szemetet, de Qhuinn visszatartotta őt egy karszorít{ssal. – V{rj – mondta a pasi. – Jobb kital{lni a magyar{zatot. John tudta, hogy haverj{nak igaza van, így lenyugtatta mag{t és prób{lta megjegyezni a rendsz{m{t, a krómozott LS 600–nak. A sedan többi ajtaja kinyílt, és h{rom pasi sz{llt ki. Nem voltak olyan fehérek, mint a régi alantasok, de szőke {rnyalatú fehér férfiak voltak, az biztos, és bűzlöttek. Ember, a babahintőpor szars{g, egyenesen az orrukba sz{llt. Az egyik gyilkos h{tra maradt, figyelni az utat, a m{sik kettő a kis cowboy elé {llt. Ahogy a betonon j{rtak, a szemük a parkra szegeződött. A kölyök a középső r{mp{n{l kiegyenesedett, és az öngyújtój{t a zsebébe tette. – Francba, én kív{ntam magunknak ezt a kibaszott utat – suttogta Qhuinn. Nagyon igaz. Esetleg, ha lenne egy felhőkarcoló a közelben, ahol tal{ln{nak egy t{vcsőt, nem volt lehetőségük követni a Lexust. A díler nem mozdult, ahogy megközelítették, és nem tűnt meglepettnek a l{togat{s miatt, szóval esélyes, hogy ez egy szervezett tal{lkozó. És amint tudtak, a megbeszélés ut{n a gyilkosok körülvették a pasit, és a csapat elindult vissza a sedanhoz. Mind, de egy alantas az autóban maradt. 77
Itt a döntés ideje. Bepattanhatnak a j{rműbe, forró drót és v{rj{k az erősítést? Megjelenhetnek a kibaszott Lexusban és lenyomhatj{k őket? Az volt a baj, hogy az összes megold{sban ott volt a kock{zat, hogy súlyosan megzavarj{k a hely nyugalm{t – és sok emlékezet törlést kellene csin{lniuk a húszfős csoporton. – Arra gondoltam, egyikünk maradjon h{tra – mormolta Qhuinn. Aha. A sofőr otthagyta egyiküket, ahogy a Lexus fordult és t{vozott. Hagyni az autót elmenni a legnehezebb dolog volt Johnnak, amit valaha is tett. De az igazs{g az volt, hogy a gazemberek felvették a terület elsősz{mú dílerét – teh{t vissza fognak jönni. És h{trahagytak egy alantast. Szóval, van, amivel elfoglalj{k magukat. John nézte a gyilkost, ahogy a parkba sét{l. Amint a fickó szemrevételezte a helyet, volt egy csavargó, lefelé sét{lt a területen, r{szegezték a szemüket. Idegesítette a korcsoly{sokat és a m{sokat, akit v{s{roltak az éjszaka lesz{llta előtt. De nem mindeni volt óvatos< vagy elég józan az érdeklődéshez. Ahogy felegyenesedett, John végignézett mag{n. L{bai a mocsokban tapicskoltak, fel és le ugr{lt, olyan gyorsan, mint egy nyúl. De nem fog felrobbanni. V{rt a fészer mögött< és v{rt< és v{rt. Az a szemét majdnem egy ór{t sét{ltatta körbe a seggét, de mikor végre a közelben volt, annyira, hogy a l{ba meg is érinthette volna. Gyors ment{lis lövés lesz, John lekapcsolta az utcai l{mp{kat, ami adott nekik egy kis mag{nyt. És ahogy a szemétl{da felnézett, John kilépett a fészer mögül. Az alantas feje körbe forgott és felismerte, hogy a harc a küszöbön {llt. A rohadék elmosolyodott, és benyúlt a kab{tj{ba. John nem aggódott, hogy elragadja a hév. Az alkalmazkod{s volt az egyetlen szab{ly, hogy nem tesznek semmit az emberek előtt< Egy automata került elő, és kilőtt gyorsan egy-két lövést, a kibocs{tott lövés úgy hangzott, mint egy durran{s, ahogy sz{llt a hang, keresztül az {tkozott parkon. John a h{t{ra bukott, mintha kibaszott sz{rnyakat adtak volna neki. És azt{n több golyó z{porzott, az ólom visszapattant a betonon, ahogy az emberek sikoltoztak és menekültek. A fészer mögött bev{gta a h{t{t a f{ba, és húzta mag{t egy darabon. Ahogy Blay és Qhuinn húzt{k haza, volt egy „ki vérzik?” pillanata, ami egybeesett a szünettel a golyóz{porban. Mi a faszt képzelt? – mutatta Qhuinn. Nyilv{nosan? Nehéz léptek közeledtek és volt egy klikkelő hang, ahogy t{rat cserélt. John a fészer ajtóra pillantott. A főz{rat a l{ncon isten küldte, kinyújtotta a tenyerét, elméjével kinyitotta a t{rgyat, és szabad csuklója köré tekerte, és hagyta lógni. Menjetek körbe a következő sarokra – mondta John a fiúknak. És tegyetek úgy, mint aki megsérült. Oh, a pokolba, nem.. John Qhuinn arca felé fordította a pusk{j{t.
78
Ahogy a pasi h{tr{lt, John csak jobban b{mult bele haverja kék és zöld szemébe. Ez John útja volt. Ő akarta elintézni az üzletet a gyilkossal. Vége a beszélgetésnek. Baszd-meg. – mondta Qhuinn, mielőtt ő és Blay l{thatatlann{ v{ltak. Egy hangos nyögéssel John elhagyta mag{t a túloldalon, a teste a földre ütődött, mint egy nehéz cementes zs{k. Kavargott a gyomra, a mellkasa al{ emelte SIG-jét és kibiztosította. A lépések egyre közeledtek. És nevetett egy kicsit, ahogy az alantasnak elérkezett az ideje. Amikor Lash visszatért az apj{tól, alakot öltött a h{lószob{ban, amellett, amelyikben Xhex-et tartotta. Ak{rmennyire is szerette volna l{tni, t{vol maradt tőle. Mindig, amikor visszajött a Pokolból, kihaszn{lta a helyet egy jó félór{ra, és nem akart hülye lenni, és adni neki egy esélyt arra, hogy megölje. Mert lenne. H{t nem édes? Lefeküdt az {gyra és becsukta a szemét, teste lassú és hideg volt, mélyeket lélegzett, érezte, hogy úgy olvad ki, mint egy darab marha. Nem, hogy fagyasztan{nak a m{sik oldalon. Valój{ban az apja albérlete kényelmes és jól felszerelt volt—feltéve, hogy benne volt{l ebben a meleg szars{gban. Apj{nak nem voltak bútorai, de elég gyertyatartót süllyesztett el a hajón. Mindig is l{tszott, hogy van valami köze a visszaúthoz, és minden alkalommal, mikor visszatért erre az oldalra, egyre megerőltetőbb volt helyre{llni. A jó hír az volt, hogy nem gondolta, hogy többször {t kell mennie. Most, hogy trükkökkel teljesen felt{rta és elsaj{tította, nem igaz{n igényelte, és az igazs{g az volt, hogy az Omega nem volt igaz{n ösztönző kapcsolat. Ez volt az elég-rólam-annyi-amit-gondoltok-rólam ügy. És ha időnként parancsot adott egój{nak kielégítésére, volt, hogy kidobta egy kétségtelenül nagy, gonosz rohadék, aki történetesen a te faterod volt, gyorsan megöregedett. Azon kívül, apja szerelmi élete zavarta, mint a szar. Lash soha nem gondolta, hogy azok a kibaszott dolgok, abban az {gyban voltak. Fekete szörnyek, ja, de a többiek neme megkülönbözhetetlen volt, ahogy a fajuk, és ahogy olajozottan mozogtak, h{tborzongató volt. Plusz, {llandóak keresték a dug{st, akkor is, ha nem volt jelen a t{rsas{g. És az apja soha nem mondta, nem. Egy sípol{s hallatszott, Lash a zakój{ért nyúlt, a mobilj{ért. Egy üzenet volt Mr. D-től. Úton vagyok. Elkaptam a pasit. Lash az ór{ra nézett és gondolta, hogy az idő nem lenne jó. Visszajön, két óra múlva—hogy lehet, hogy elvesztette a nyomot ilyen nagyon? Fel{llt és a gyomra kavargott, felemelte a kezét és megdörzsölte az arc{t, jobban megerőltette mag{t, mint kellett volna. A teste {llóképessége, p{rosulva a f{jdalmakkal, emlékeztette arra az időre, mikor megf{zott vagy influenz{s volt. Hasonló érzés. Lehetséges, hogy elkapott valamilyen betegséget?
79
Meglepte volna, ha valaki feljön egy {ruval, mint a Hal{l – paplan vagy valami szar. Tal{n nem. Ölébe ejtette a karj{t, a fürdőszoba felé pillantott. A zuhanyzó úgy tűnt, mérföldekre van, és nem biztos, hogy megéri az erőfeszítést. Beletelt még tíz percbe, mire ler{zta mag{ról a letargi{t, és mikor l{bra {llt, nagyot nyújtózkodott, hogy serkentse a fekete vérének keringését. Kiderült, hogy a fürdőszoba nem mérföldekre, csak yardokra volt, érezte, hogy minden egyes lépésnél erősebb lesz. Megnyitotta a forró vizet, megnézte a tükörben a zúzód{sainak gyűjteményét. Legtöbbjük éjszak{ról van, mielőtt elment, de tudta, hogy többet fog szerezni—Lash összevonta szemöldökét és felemelte a karj{t. A seb karja belső oldal{n nagyobb lett, nem kisebb. Mikor megnyomkodta az ujjaival, nem f{jt, de csúny{nak l{tszott, lapos, nyílt seb, ami szürke volt a közepén, és a szélein fekete. Az első gondolata az volt, hogy meg kellene nézetnie Havers-szel< kivéve, hogy ez nevetséges volt és lehetetlen, de egy maradv{nya a régi életének. Mintha felbukkanna a klinik{n és mondan{, Hé.. tudn{l segíteni, a fenébe? Különben is, nem tudta, azok mi a francot csin{ln{nak vele. Ami probléma volt a sikeres rajtaütéssel. A célpontod komolyan fenyegetővé v{lt, és mélyen be{gyazódott. Be{llt a meleg víz al{, óvatosan megmosta a területet szappannal, ami segített néh{ny fertőzés ellen, és azt{n gondolt egyéb dolgokra. Bazi nagy éjszak{ja lesz. A beiktat{s nyolckor. Tal{lkozó Benloise-val tízkor. Vissza ide, még több szerelemért. Mikor kisz{llt, megsz{rította mag{t és megvizsg{lta a gyullad{st. Az {tkozott egyre jobban kiborítja, ahogy egyre több figyelmet szentel neki, vékony fekete v{ladék tört elő a felszíne alól. Oh, a cucc nem tűnt jónak ahhoz, hogy abban a kibaszott selyem ingben menjen el. Felragasztott egy méretes sebtapaszt a dologra, és arra gondolt, hogy tal{n ma éjjel ő és a bar{tnője finoman j{tszhatn{nak. A nyakkendőjével esélyes lenne. Nem tartott sok{ig felvennie a Zegna öltönyét és t{vozott. Ahogy elhaladt a h{lószoba ajtaja előtt, meg{llt és beleöklözött. Olyan hangosan, hogy felébressze a halottakat, mosolygott. – Hamar itt leszek és hozom a l{ncokat. V{laszra v{rt. Mikor nem hallott semmit, megfogta a kilincset, és a fülét az ajtóra nyomta. Légzése hangja puha volt, mint a szelíd szellő, de ott volt. Élt. És életben lesz akkor is mikor visszaért. Lenyugtatta mag{t és elengedte az ajtógombot. Ha kinyitn{ az ajtót, vesztene p{r ór{t és az apja nem v{r. Lement a konyh{ba, körbenézett valami ehetőért, de nem tal{lt semmit. A k{véfőző időzítve volt két ór{val ezelőttre, így gyorsan felkapta, de nem tal{lt
80
semmit a tart{lyban. Hozz{v{gta a hűtőhöz, nem tal{lt semmit, amivel az éhségét csillapíthatta volna. Lash végül l{thatatlann{ v{lt a konyh{ban, üres kézzel és feneketlen gyomorral. Nem éppen jó p{rosít{s az ő hangulat{ban, de nem fogja hi{nyolni az előad{son – ha m{sért nem is, hogy l{tni akarja, mit tesznek vele a beavat{s alatt. A paraszth{z északi és keleti része viktori{nus stílusú volt, abban a pillanatban, hogy megjelent a füvön, tudta, hogy apja bent van. Furcsa borzong{s és vére bugyog{sa vette elő, valah{nyszor az Omega körülötte volt, mint a visszhang, z{rt helyen< b{r nem volt biztos abban, hogy ő volt a hang és az apja a barlang, vagy fordítva. A bej{rati ajtó nyitva volt, és ahogy fellépkedett a torn{cra, majd be a szaros kis folyosóra, a beavat{s{ra gondolt. – Mikor igaz{n az enyémmé v{lt{l. Lash megpördült. Az Omega nappaliban volt, fehér ruh{ja szabadon hagyta az arc{t és kezeit, a fekete energi{ja körbelengte a padlón, fekete {rny{kot vetett illúzió nélkül. – Izgatott vagy, fiam? – Jah. – Lash h{tra pillantott a v{lla felett az ebédlőasztalra. A vödröket és késeket m{r haszn{lt{k rajta, amelyek ott voltak. Készen {ll és v{r. A kavicsok csikorg{sa hallatszott a gumi alatt és az ajtó felé fordult. – Itt vannak. – Fiam, szeretném, ha többet hozn{l nekem. Újakra vagyok éhes. Lash az ajtó felé ment. – Nem probléma. Ebben legal{bb teljesen egyetértenek. Több beavat{s, több pénzt és több harcot jelentett. Az Omega megjelent Lash mögött és egy simító mozdulatot érzett, ahogy a fekete keze végigfutott a gerincén. – Jó fiú vagy. Egy pillanatra Lash fekete szíve meg{llt. A mondata pontosan az volt, a v{mpír, aki felt{masztotta őt, mondta időről időre. – Köszönöm. Mr. D. és két m{sik férfi sz{llt ki a Lexus-ból< és előre engedték az embert. Nem l{tszott a kis rohadékon, hogy farmerban és pólóban ő lesz az {ldozati b{r{ny. De abban a pillanatban, hogy megpillantotta az Omega-t, tiszt{n hallatszódott, hogy megszólalt benne a csengő.
81
TIZENKETTŐ (Fordította: Negra) Amint John arccal lefelé feküdt a földön és ellenségének l{ba közeledett, orr{n keresztül vette a levegőt és a friss föld szag{t érezte. A földre lapul{s {ltal{ban véve nem volt jó ötlet, de ez az anyabaszó, akinek a r{ngatózó ujja a ravaszon volt, nem illett olyan valakinek a profilj{ba, aki túl óvatos ahhoz, hogy megsebesítse célpontj{t. Hagyni elsülni egy fegyvert egy közpark kellős közepén? Ez az idióta soha nem hallott a caldwelli rendőrségről? Vagy a Caldwell Courirer Journal nevű lapról? A bakancsok meg{lltak és az alantas édeskés hintőporszaga émelyítően közelről érződött. Milyen vicces, hogy az élet-hal{l kérdése hogy fel tudja kelteni a nyelőcsöved figyelmét. Érezte, hogy valami tompa érintette meg bal karj{t, mint amikor a gyilkos akar a l{baival meggyőződni arról, hogy {ldozata él– e még. És azt{n, mintegy végszóra, Qhuinn eleresztett egy mély, f{jdalmas nyögést a fészer túloldal{ról. Mint amikor valakinek a m{ja megreped. A bakancsok elindultak lefelé John testén, mintha a fattyú meg akarta volna vizsg{lni, ekkor John szemei felpattantak. A gyilkos úgy nézett ki, mintha Hollywood-ból szalajtott{k volna, a fegyverét két tenyerébe fogva egyenesen előre tartotta, a csőtorkolatot ide-oda mozgatta, amiben több volt a színlelés, mint az akarat. B{r úgy nézett ki, mint a Miami Vice sorozatból Crockett és Tubbs nevetséges p{rosa azzal a mesterkélt mellfeszítéssel, a golyó az golyó, és ha csak egy kicsit is elmozdulna abba az ir{nyba, John közvetlenül a lőt{vols{gba kerülne. Okos dolognak tűnt, hogy ne szarja le. Mivel a rohadék mintegy n{szindulóra menetelve közeledett oda, ahol Qhuinn nyögött, Xhex arc{t képzelve maga elé John egy ruganyos mozdulattal felugrott. Az alantas széles h{t{n landolt, szabad karj{t és mindkét l{b{t lefogta, és a fegyverét a hal{nték{hoz nyomta. A gyilkos egy pillanatra megdermedt, John füttyentett, mire a jelre Qhuinn és Blay mögötte termett. – Ideje, hogy eldobd a fegyvert, seggfej – mondta Qhuinn, ahogy újra megjelent. Azt{n, anélkül, hogy időt adott volna ennek a szemétnek, hogy engedelmeskedjen, kinyújtotta a kezét, megfogta a gyilkos karj{t, és mint egy {gat, könnyedén elroppantotta. A csontok repedése hangosabb volt, mint John sípol{sa és a csukló elgyengülésének eredményeképpen a Glock m{r nem volt az ellenség felügyelete alatt. Amint az alantas r{ngatózott a f{jdalomtól, a t{volból sziréna hangja hallatszott<majd elhallgatott. John visszavonszolta a fattyút a barakk duplasz{rnyú ajtaj{n, és miut{n Blay megtisztította az utat, egy szó nélkül bevitte a zs{km{ny{t. Hangosan odaki{ltotta oda Qhuin-nek: Menj el a Hummerért!
82
– Ha azok a zsaruk értünk jönnek, fel kell robbantanunk. Akkor nem tudunk lelépni. Hozd a Hummer-t! Qhuinn elővette a kulcsokat és odadobta Blay-nek. – Menj. És z{rj be bennünket, érted? Blay egy m{sodpercet sem tétov{zott, kiment és bez{rta az ajtót. Csak a fém halk kattan{sa hallatszott, amint feltette a l{ncot és r{z{rta a lakatot. Az alantas teljes erejével küzdeni kezdett, de ez elég rossz ötlet tőle – még rosszabb volt az a tudat, hogy mi v{r r{. John gyomron v{gta a rohadékot és a nyak{n{l fogva h{trahúzta, amíg a gerince megfeszült. Qhuinn pontosan tudta, mit kell tennie. Letérdelt, jobb arc{t a gyilkoséhoz nyomta. – Tudjuk, hogy van egy női foglyotok. Hol van? Ahogy a szirén{k hangja erősödött, és gyilkosnak csak egy morg{sra futotta, John engedett egy kissé a szorít{son, hogy egy kis levegő jusson annak tüdejébe. Qhuinn h{trahúzta az öklét és pofonv{gta az alantast. – Kérdeztem tőled valamit, ribanc. Hol van? John kissé tov{bb lazította a fog{st, de nem annyira, hogy menekülési lehetőséget kín{ljon. H{tr{nyos helyzetét l{tva, az alantas remegett a félelemtől, igazolva, hogy amíg csak az a dolga az anyabaszónak, hogy a lövőtudom{ny{t bemutassa, addig nyeregben érzi mag{t, de ha felülkerekednek rajta, akkor egy senkivé v{lik, csak egy fiatal punk, aki megj{tssza az eszét. Qhuinn m{sodik pofonja keményebb volt. –V{laszolj! – Nincs< fogoly. Amint Qhuinn újra meglendítette a karj{t, a gyilkos h{trahőkölt – aha, b{r a köcsögök halottak voltak, f{jdalomérzetük kiv{lóan működött. – Egy elrabolt nőt tart fogva az alantas elölj{rótok. Hol van? John előrelépett és odaadta fegyverét Qhuin-nek, azt{n a hirtelen felszabadult kezével a h{t{hoz nyúlt és előhúzta vad{szkését. Mindezt egyetlen szó nélkül, és egyértelmű volt, hogy ő jelenti az igazi veszélyt, ahogy a pengét az alantas szeméhez nyomta. Vad r{ngatóz{s következett, de hamar lecsillapodott, ahogy John hatalmas teste betakarta. – Azt fogod akarni, hogy beszélj – mondta Qhuinn sz{razon. – Hidd el nekem. – Semmiféle nőről nem tudok. A szavak nem voltak hangosabbak egy suttog{sn{l, amelyek a John {ltal összeszorított légcsövéből törtek fel. John h{trar{ntotta és a gyilkos remegett. – Nem tudom. A szirén{k most m{r üvöltöttek és kinn a parkolóban sok gumiabroncs fékezését lehetett hallani. Ideje volt lelépni. Az alantas mostanra m{r igazolta azt az egyetlen h{borús szab{lyt, hogy amíg minden m{s gyilkos néma marad, ez nem volt igaz Mr. Klikkklikk Bang-bangra. John és Qhuinn szeme tal{lkozott, de a fickó m{r készen {llt, hogy ki{ltson. Megragadva egy halom olajos rongyot, Qhuinn összecsomózta és az alantas sz{j{ba tömte. Azt{n az idő megfagyott egy pillanatra. 83
Kívülről a zsaruk elfojtott hangja hallatszott. – Fedezz! – Rendben! Amint John eltette a kését, mindkét kezével le tudta fogni az alantast. Sok csoszogó l{b volt odakinn, legtöbbjük t{volról hallatszott. De kétség kívül közeledtek. Amíg az egyenruh{sok szétszóródtak, a rendőrautókban lévő r{diók hangosan recsegték a parancsokat a keresésről és a környék biztosít{s{ról. Ami nem tartott sok{ig. Néh{ny perc múlva a rendőrök összegyűltek az autók körül, közvetlenül a barakk mellett. – Kettő– negyvenes egység a központnak. A terület biztosítva. Nincs {ldozat. Nincs< Egy gyors mozdulattal az alantas megrúgta a benzintankot a bakancs{val. És gyakorlatilag hallani lehetett, hogy kint az összes fegyvert felhúzt{k, és a barakkra ir{nyított{k. – Mi a fasz van? Lash elmosolyodott, ahogy a kölyök szemei az Omega-ra szegeződtek. B{r mindent elleptek a robban{s maradv{nyai, teljesen idiót{nak kellett lenni, hogy ne vegye észre, hogy valami van alatta – és ding– ding– ding, így legyen ötöse a lottón. Amint azok a l{bak elindultak a tanyah{z mögül, Mr. D segédjei t{mogatt{k a kis fattyút és a karj{n{l fogva tartott{k. Lash intett az ebédlőasztal felé. – Az ap{m itt fogja megtenni. – Megtenni mit? Teljesen bep{nikolt, úgy kiab{lt, mint a kibelezett disznó. Ami nem jelentett semmit, de jó gyakorlat volt, hogy l{ssa, mi következik valój{ban. A gyilkosok felemelték, és a bok{j{n{l fogva fellógatt{k egy gerend{ra, és amint az Omega előrelépett, nyüszíteni és csapkodni kezdett. Ahogy a gonosz felhúzta a csukly{j{t, minden elcsendesedett. És azt{n olyan hangos sikolt{s tört fel az emberi lény sz{j{ból, amely végighasított a levegőn, visszhangj{t visszaverte a plafon, megtöltve a roskatag h{zat a hangj{val. Lash h{trahúzódott és hagyta az apj{t dolgozni, nézte, ahogy az ember ruh{j{t apró darabokra tépi fekete, {ttetsző tenyerének egyetlen csap{s{val. Azt{n eljött az ideje a késnek is, a pengén megcsillant az olcsó csill{r fénye, amely a koszos mennyezetről lógott. Mr. D volt az egyetlen, aki szakszerűen segített – nagy sietve elhelyezte vödröket a karok és l{bak alatt. Lash meghalt, amikor az ereit lecsapolt{k; csak akkor ébredt fel, amikor az az ütés, ami Isten tudja, honnan eredt, {tfutott a testén. Ezért most érdekes volt l{tni, hogyan is működik ez a dolog: hogyan ürül ki a vér a testből. Ahogy felnyílik a mellkas, és az Omega bemetszi a csuklój{t, hogy fekete olajt öntsön az üregbe. Hogyan hívja elő a gonosz a semmiből az energia gömböt és helyezi a tetembe. Hogyan történik az újraélesztés, amely az összes vén{n és artéri{n {t{ramlik. Az
84
utolsó lépés a szív elt{volít{sa, a szerv összezsugorodik az Omega tenyerében, mielőtt behelyezi egy ker{mia tartóba. Amint Lash visszaemlékezett saj{t jöjjünk-vissza-a-hal{lból folyamat{ra, felidézte, ahogy apja odavonszolta Mr. D-t, hogy t{pl{lékforr{sul szolg{ljon sz{m{ra. Szüksége lett volna még vérre, de azt{n azon a ponton újra meghalt egy ideig – de legal{bb félig v{mpír lett belőle. M{srészt ez az emberi lény ébredésekor nem több mint egy partra vetett hal és csupa zavarodotts{g Lash saj{t mellkas{ra tette a kezét és érezte szívének ritmus{t. – Valami sziv{rgott. Az ujj{val érezte. Amíg az Omega hozz{kezdett aljas dolgaihoz, Lash felment a lépcsőn a fürdőszob{ba. Levette kab{tj{t, elkezdte összehajtogatni< és r{jött, hogy nincs hov{ tennie. Mindent két évtizednyi kosz borított. Krisztus, miért is nem küldött valakit, hogy kitakarítsa a helyet? Fel akarta tenni a kab{tot egy akasztóra és < A fenébe. Ahogy felemelte a karj{t, ott volt egy fekete folt jobbra, ahov{ egy tapaszt rakott, és a könyökénél volt egy nedves folt. – Az Isten verje meg! Feltépte mandzsettagombjait, kigombolta az ingét és megdermedt, amint lenézett a mellkas{ra. Belenézett a hom{lyos tükörbe, mintha az valamit v{ltoztatna azon, amit l{tott, és az üveg felé hajolt. Volt egy m{sik seb a bal mellén, ugyanolyan kerek, tízcentes nagys{gú, mint az első. És egy harmadik a köldökén. Megcsapta a p{nik szele, egy enyhe szédüléssel a mosdókagylóhoz t{ntorgott. Első gondolata az volt, hogy az Omega-hoz szalad segítségért, de meggondolta – a sikolyok és morg{sok a földszintről azt jelezték, hogy valami komoly tevékenység folyik az ebédlőben, és csak egy bolond szakítan{ félbe azt. Az Omega természeténél fogva szeszélyes, de a kényszerbetegség m{r m{s dolog. Felfrissítve a kezeit a mosdókagylón{l, Lash lehajtotta a fejét, amint üres gyomra h{borgott és belülről égette. Kív{ncsi volt, vajon mennyi sebe van még – de nem akarta tudni a v{laszt. Beavat{sa, újj{születése, minden arra utalt, hogy {llapota tartós. Ez az, amit az apja mondott neki. A gonosztól született, a sötétségből ered, és ez örökre így marad. Saj{t rothadó bőre nem volt a terv része. – Jól vagy ott benn? Lash lehunyta szemét, a texasi kiejtés úgy hangzott, mintha egy gereblyét húztak volna végig a h{t{n. Kivételesen éppen nem volt ereje lebaszni a fickót. – Hogy mennek a dolgok odalenn? – kérdezte helyette. Mr. D megköszörülte a tork{t. És a helytelenítés elfojtotta a szavait. – Azt hiszem, még tart, uh. Óri{si.
85
Lash kényszerítette mag{t, hogy gerincét kiegyenesítse, majd megfordult, hogy szembenézzen helyettesével. Agyarai hirtelen megnyúltak a sz{j{ban és egy pillanatig nem tudott r{jönni, hogy miért. Azt{n észrevette, hogy szemei a fickó nyak{ra tapadtak. Mélyen Lash has{ban az éhség emelkedni kezdett és felkavarodott, belei összecsavarodtak. Minden túl gyorsan történt ahhoz, hogy meg{lljon, vagy kérdést tehessen fel, vagy gondolkodjon. Egy m{sodpercre gyökeret eresztett ott, ahol a mosdókagyló előtt {llt. A következő pillanatban pedig m{r Mr. D-n termett, az alantast h{tralökte az ajtóhoz és keményen a fickó tork{nak esett. A fekete vér, ami nyelvéhez {ramlott, volt a frissítő ital, amire szüksége volt és elsz{ntan szívta, miközben a texasi ellen{llt, végül elernyedt. De a fickónak nem kellett aggódnia. Nem volt semmi szexualit{s a szív{sban. Ez csak közönséges és egyszerű t{pl{lkoz{s volt. És minél többet nyelt, ann{l többre volt szüksége. Szorosan a mellkas{hoz húzta és tov{bb evett a faszfejből.
86
TIZENH[ROM (Fordította: Timi) Amint az alantas lépteinek hangja elhalt, Qhuinn megmozdult és r{ült f{jó l{b{ra. – A szemét, egy rúg{ssal kiütött engem, de nem lesz több esélye. Közben kint a rendőrök körülvették a fészert. – Z{rva van – hallatszott, amint az egyikük éppen ezt mondja, miközben r{zza a l{ncot. – Megnézem, hogy felülről be lehet– e jutni. – V{rj, valami van bent
87
