Iván László dr. Ne féljünk az öregedéstől!

Iván László dr.

Ne féljünk az öregedéstől!

A huszadik századot „őszülő évszázadnak" is nevezik a népesség csökkenese és az átlagos élettartam növekedése elöregedő társadalomképet mutat. Az utóbbi évi z dekben az öregedésről felhalmózodott orvosi és társadalmi ismeretek gyakorlatban való felhasználását látja szükségesnek a gerontológus szerző, aki életét tette fel az idősgondozás megszervezésére és az időskorúak egészségi állapotának javítását célzó — a W H O által is támogatott — program megvalósítására. Vallja, mindenki életvitelével is felelős azért, hogy hosszú, boldog éveket tölthessen egészségben családja és szűkebb környezete körében.

H

e u r é

k a !

a

Ezt a könyvet Mentálhigiénés Programiroda adja Önnek

Iván László dr.

Ne féljünk az öregedéstől!

Sub'Rosa

9
Sorozatszerkesztő NÁCSA KLÁRA

Lektorálta DR. VEÉR ANDRÁS

© Dr. Iván László, 1997 SubRosa Kiadó, Budapest, 1997 Felelős kiadó Gruber Ottóné igazgató Felelős szerkesztő Sós Adrienne Fedél- és sorozatterv Nagy András Az első és hátsó borítón Fülöp György rajza Nyomdai előkészítés Allegro Tipográfiai Stúdió I S S N 1218-8115 I S B N 963 8354 73 9

Tartalom

Ajánlás (Dr. Veér András)

7

Bevezetés A gerontológia fogalma A gerontológia és a geriátria jelentősége a harmadik évezred küszöbén Az idős népesség Magyarországon Az ember és öregedése Beszéljünk az idősödésről és időskorról

9 11 12 17 26 33

Az idősödés folyamata és főbb jellemzői Mi történik a „normál" öregedés során? A magány A csontritkulás

33 35 36 40

A nők idősödése

46

Táplálkozás időskorban

50

Az egészséges öregedés tíz pontja

A szénhidrát- és rostszükséglet A folyadékfogyasztás jelentősége A vitaminok szerepe

Időskori lelki zavarok, lelki betegségek A zavartságok okai

49

58 59 60

64 67

A demenciák és az Alzheimer-kór

71

A stroke

78

Amit a szellemi hanyatlásról tudni kell A stroke megelőzése, gyógyítása és rehabilitációja

A gyógyszeres kezelések sajátosságai időskorban A geríátriai terápia elvei

Az időskorúak gondozása Az ismeretközvetítés jelentősége az idősödés minőségének befolyásolásában A boldog öregkor esélyei és kockázatai

76

81

82 85

87 89 93

Ajánlás Iván László könyve szakszerű és érthető magyarázatát adja annak a szinte feloldhatatlan ténynek, hogy hazánkban a várható élettartam mind a férfiak, mind a nők esetében Európában a legalacsonyabb, mégis közel kétmillió idős nyugdíjas él hazánkban. Ugyancsak fontos, hogy az olvasó megértse, egészségi állapotának milyensége, életesélyei nem az egészségügy, hanem az életmód alapvetően fontos és lényeges megválasztásán múlik. Ezzel azt a tényt erősíti meg, amit a W H O , valamint a külföldi egészségpolitikusok és szakemberek már régen felismertek. Azt, hogy a megelőzés elsődleges csapása a mentálhigiénés mozgalmak erősítése, a mentálhigiénés képzés és szemlélet önálló megjelentetése az iskolákban. A képzés és a társadalmi kommunikáció olyanynyira fontos, hogy az életmódprogramokra fordítandó anyagi lehetőségeinket egyértelműen erre kellene koncentrálni. Sajnos ez a tény hazánk egyes egészségügyi vezetői előtt is ismeretlen, vagy különböző érdekek által mostanában „váltóállítás" következik be. N e m hiszem, hogy a tények figyelmen kívül hagyásával eredményes megelőzést lehet elérni, sőt a nemzet szempontjából kártékony folyamatok elindítása következhet be. Ennek a mementója is ez a könyv. Szakmai sajátosságai mellett szociálisan érzékeny, emberileg meleg, tiszteletet ébresztő és empatikus. Egyúttal objektív és szakszerű is, mentes a túlzásoktól, éppen ezért hiteles. Mostanában, amikor a szolidaritás eszméje — remélhetőleg — új tartalmat kap, fontos, hogy a generációk közötti megértés is új formákat öltsön. Remélem, hogy a könyv csupán bevezetője a szemléletformálásnak, és a szerző aktivitása és fölényes szakismerete további hasznos művek megírását indítja el.

Dr. Veér András

Bevezetés „...úgy vegyük birtokba ö n m a g u n k a t , mint ahogy egy művész birtokolja a művét. L e g a l á b b annyit e l m o n d h a t u n k a z e l j ö v e n d ő v i l á g n a k , v a g y m a g u n k n a k , h a m á s n e m f i g y e l o d a : e z v o l t a m - v a g y n a g y o b b ö n b i z a l o m m a l a k á r azt is, hogy: ez voltam és vagyok valóban."

Malcolm Cowley: Nyolcvan év magasából

Annak tudatában, hogy az ember természeténél és eredeténél fogva jo, szükségesnek látjuk megismerni, feltárni és befolyásolni, ami az embert jobbá, emberibbé válásában gátolja vagy torzítja. Népességünk soha nem látott módon megosztottá vált, érdekviszonyoktól és politikai jelszavaktól megcsömörlő érdektelenségbe és önpusztító közönybe fordította vitalitását: egyszerre fogyó és elöregedő, deprimált néppé vált és már nem túlélni, hanem csak élni kívánt. A természeténél fogva jó emberi tulajdonságok már kritikus helyzetekben is csak eshetőségek — kultúra, gazdaság, politika éppúgy csupán manőverezés, mint az egészség, jólét, minőség és szolidaritás. A mindennapi elet egyéni és közösségi minősége bomlott fel, az egymáshoz való viszonyunk, a közösséghez, intézményességhez, értékrendhez, erkölcsiséghez és így a világhoz való viszonyunk konfliktusa bontakozik ki. Új jelszavak mögött régi és történelmileg megszenvedett, de azoknál látványosabb és technikailag még tökéletesebb tömeges fogyasztói uniformizálás és ellelketlenítő, hideg manipulálás húzódik meg. A fegyverek közvetlen ridegségét mindinkább felváltja (vagy kiegészíti) a láthatatlanul és alattomosan belénk ivódó kiábrándultság, igénytelenítő közízlés és a napi örömpótlás kommersz mákonya, hogy a hajszoltság, a küszöb alatti ingerek szuggesztív mérgezése elvégezze az egyéni ember átnevelését. Valljuk, hogy elkötelezetten keresnünk kell a tapasztalatra, megerősítésre számító és racionalitásra alapozó mai szellemiség minden területén az értékek meghatározott tartalmát, értelmét és az egyén, valamint közössége teremtő cselekvésének napi módozatát, eszmeiségtől a megvalósításig. Tudjuk, hogy a modern társadalom pluralista: nem fiigg egyöntetűen elfogadott világnézet és etika alapelveitől. Működésének szabályai nem eleve adottak, hanem azokat állandóan keresni kell, módosítani, ahogy a tudomány és a civilizáció is előre-

10

NE FJÉLJÜNK AZ ÖREGED ÉSTŐL!

halad. Létszükséglet az emberi jogok elismerése, a szabadság, egyenlőség, testvériség értékrendjére épülő demokrácia megvalósítása. Ez a fogalom elsősorban nem politikai rendszert jelent, hanem az emberi kapcsolatok új viszonylatát és típusát az egyén és közössége együttműködési szerződésében, valamiféle lelkiismereti szándéknyilatkozat formájában. Alapja minden ember egyenlő méltóságának tisztelete, elismerése, minden kiváltság és hátrányos megkülönböztetés eltörlése. Ebben a minőségben a demokráciát etikai eszményként értelmezzük, melyért mindenkinek el kell köteleznie magát. A demokratikus szabadság nem jelentheti az értékektől való „megszabadulást", hiszen ezek az értékek alkotják az ethoszt, mely a szókratészi, a keresztény vagy más etikai hagyományokhoz kapcsolódik. A kizárólag az észre támaszkodó, a hagyományt elvető, pusztán az egyéni belátást követő önmeghatározó szabadság relativizmushoz vezet és a napi életben eljuthat a szabadossághoz, az elembertelenedetten rideg civilizációhoz — a szeretet világa helyett.

A gerontológia fogalma

A gerontológia (gero = öregkor; gerontesz = öregek, görög eredetű szó) az öregedés és öregkor élet- és kórtanával foglalkozó tudomány. Alap- és alkalmazott kutatásokkal vizsgálja az életfolyamatok időben előrehaladó változásait és megfogalmazza az öregedés és öregkor jellemző törvényszerűségeit. Az embert élettani, lélektani, társadalmi és ökológiai rendszerében tanulmányozza és öregedésének fajra és személyre jellemző sajátosságait „normál" és kóros csoportosításban értelmezi. Az öregedésre vonatkozó számos ókori és középkori tapasztalati ismeretre épült, de a X X . században fejlődött ki, több tudomány együttműködésével. így különült el rendszerében a szociális, klinikai — orvosi és elméleti - kísérletes gerontológia, az összehasonlító, elkülönítő kultúrantropológiai gerontológia. A geriátria megelőző, gyógyító és rehabilitáló idősorvoslás; az öregkorban előforduló betegségekkel foglalkozó tudomány.

A gerontológia és a geriátria jelentősége a harmadik évezred küszöbén A XX. századot „őszülő évszázadnak" is nevezhetjük, melyet a „demográfia parancsuralma' jellemez. Az emberi szükségletek és igények robbanásszerűen burjánzó problémái és kérdései mindinkább mélyülő szakadékokat repesztenek népességek, nemzedékek, intézmények és érdekek között. Fenyegetővé vált az éhezés, az éhhalál, a tömeges elszegényedés, és a függőségek, tehetetlenségek, kiszolgáltatottságok ön- és közpusztító hatásait csak a Konrád Lorenz által megfogalmazott X X . század végi „érzelmi fagyhalál" jegeli békességbe. A tömeges frusztrálódások rohamos egészségromlást, életminőség-ellehetedenülést eredményeznek, mindinkább visszafordíthatatlanul megbontva az esély-kockázati egyensúlyt — az élet sikeres vagy sikertelen átvészelésének kiegyenlítettségét. Végül is a felhalmozódó létkérdések, problémák és kockázatok X X . századi káoszában egyszerre kiállt segítségért a politika, a gazdaság, a tudomány, a kultúra, de mindenképpen a mindennapok szenvedő és elbizonytalanodó embere, aki szeretne hoszszabban, de jobb egészségben és jobb biztonságban élni. Szeretne elérhetőbben részesülni az adott és megtermelt javakból, ismeretekből, védő és megoldó módszerekből, technikákból, a valakihez, valamihez, valahová tartozás személyes harmóniájában. Az életfolyamatokat kapacitásban, időbeni ütemezésükben, egyediségükben, genetikailag kódolt alapprogramok biztosítják. Az ember személyes öregedésének megvalósulásában azonban a kódolt maturalizációval szorosan együttműködő szocializációs folyamatok, a mindenkori kockázatokkal, véletlenszerű ártalmakkal és veszélyekkel szembeni védekező-elhárító szoftverek önfejlesztő rendszere meghatározó jelentőségű. így értelmezhető az öregedés sokfélesége és így válik kezelhetővé az a dilemma, hogy egyszerre fajspecifikus és egyszerre személyre szabott — Az öregedésről olyan bőséges ismeret halmozódott föl a XX. század

A GERONTOLÓGIA ÉS A GERIÁTR1A JELENTŐSÉGE.

U

végére tapasztalatilag, humánvizsgálatokkal, hogy szintézise, értelmezése és a gyakorlatba való átültetése elengedhetetlenül szükséges. E procedúra kulcsfogalma az általam kifejlesztett humángero-ökológiai holisztikus modell, mely rendszerszemléletű gondolkodás mellett személyre szabott praxist követel. Mivel az ember nem írható le egydimenziós, csak biológiai képletként és nem szorítható rigid sémákba, öregedésének értelmezését és befolyásolását sem lehet lineárisan ábrázolni és mérni. A X X . század végére ily módon teljes legitimációt és kompetenciát nyert a gerontológia és geriátria, mint az idősödés és időskor tudománya, alapfolyamatainak kutatásával, befolyásolásával, esély—kockázati szemléletével, megelőző, gyógyító és helyreállító orvoslásával és humán-gero-ökológiai holisztikus rendszerszemléletével együtt. Megállapításaimat az alábbiakkal támasztom alá: • az emberiség népességszáma rohamosan növekszik; • ezen belül számszerűen több az idős tagja, és fejlettebbé válásának megfelelően az idősebbek aránya is növekszik (Kínában a 60 éves és idősebbek aránya ugyancsak 10%, de ez számszerűen 120 millió, míg az ún. nyugati civilizációban és a fejlett társadalmakban a népességen belüli arány növekedésének megfelelően a 60 éves és idősebbek aránya 20 és 3 0 % közé emelkedik); • az idősebbek (65 év felettiek ) és legidősebbek (80 évesek és ennél idősebbek) száma és aránya ugyancsak növekszik: ( W H O , 1993, 1995 szerint) 2025-re a 65 éves és idősebbek száma a fejlődő világban eléri az 571 milliót, mely szám kétszerese a fejlett nemzetek ilyen korú időseinek. Magyarországon egyszerre tapasztalunk népességfogyást (3,2 ezrelék) és az öregkornak, idősebbek arányának növekedését (elérte a 60 éves és idősebbek aránya a 20%-ot), s ez a tendencia csak fokozódik; • az őszülő évszázad természetszerűen teremtett rendkívüli kihívást a politika, a gazdaság, az orvoslás, a gondozás és a jogalkotás számára; • az esély—kockázat elemzés, a megelőzés, a demográfia, az epidemiológia (járványtan) és nem utolsósorban a gerontológiai oktatás, képzés, szakképzés, valamint a tudományos kutatásszervezés és a szolgáltatási szféra fejlesztése, differenciálása korszerű

14


és szükséges témák, miként a civílszerveződések és szakmai differenciálódás idősügyi vonatkozásai; • a többgyökerű tudományosság a gerontológia-geriátria számára nyilvánvalóvá vált — miként a keresztmetszeti és követéses vizsgálatok együttes igénye is; • mindinkább előtérbe kerül az egészség és életminőség kérdése az öregedésben és az időskorban, hangsúlyozva, hogy az egészség a sejtek és szervezeti rendszerek közötti harmóniát jelend, a genetikailag kódolt információk és ezek megvalósulásának harmóniáját; • míg Nyugat-Európában a születéskor várható élettartam átlagosan 77 év a férfiaknál és 82 év a nőknél, Magyarországon ez a férfiaknál 63—64 év, nőknél 73 év; • Magyarországon 1991-ben az elkövetett 3 9 9 3 öngyilkosságból 3 5 % 60 éves vagy idősebb volt (kétszer annyi férfi, mint nő); • a 60 évesek vagy idősebbek 50%-a szenved krónikus betegségben, egytizede két, 3%-a három vagy több ilyen betegségben szenved; • 45%-uk szív-érrendszeri betegségben, 16%-uk csont-izomízületi megbetegedésben szenved; az egyéb megbetegedésben szenvedők aránya 4 0 % ; • a családok száma csökken - 2 0 0 l - r e 2 886 7 0 0 -, 202l-re 2 737 100 várható; • a reumás betegek 60%-a idős beteg, fogazathiányos 9 0 % uk, valamilyen pszichiátriai betegségben szenved 30%-uk, tünete 35%-nál fordul elő. Jövőjét reménytelennek tartja a 60 éven felüliek 2 5 - 3 0 % - a ; • a nyugdíjasok 2 0 % - a kis lakásban él, 3 5 % - a egyedül, 3 0 % egy másik időssel, 4 2 % komfort nélküli lakásban él (a 70 évesnél idősebbek 60%-a); • az idült, nem fertőző betegségek miatti elhalálozás kockázata: 1. életmódbeli: 4 0 % , 2. környezeti ártalom: 15—20%, 3. genetikai ártalom: 20—25%, 4. az egészségügyi ellátás hiányossága: 10—15%; • az elmúlt 10—15 évben a gerontológusok figyelme mindinkább az „egészséges és sikeres" öregedés felé fordult, és megállapítást nyert, hogy a közegészségügy, a megelőző idősorvoslás és

A GERONTOLÓGIA ÉS A GERIÁTRIA JELENTŐSÉGE...

15

korrekt epidemiológiai elemzések megnövelik az életkilátásokat és az. életminőséget!; • jóllehet a medicina igen fontos tudományág, az ezredfordulóra nem ígér betegségmentes életet, és mindinkább az öregek számát növeli — holott a cél: megnövelni a betegségmentes életszakaszt, így biztosítva a pozitív és boldog öregkort!; • minden négy európaiból 1 személy megérheti a 60 éves kort, ezért is cél az egészségben hosszan élő, független idős társadalom!; • az egészségügyi kiadások, szolgáltatási ráfordítások az idősek részére 4-7-szerese a közép-életkorúakénak; • az ár- és költségrobbanás miatt a nemzeti gazdaságok terhei olyan mértékben emelkednek, hogy restrikciós egészségügyi és szociálpolitikai intézkedésekre kerül sor, mely a népesség és az időskorúak elégedettségét rontja, bizalmi biztonságát labilissá teszi, stressz-szintjét fokozza, morbiditását és mortalitását növeli, izolálódással, magányossá válással, pszichés problémákkal. Összesítve az indoklásokat, vázolható a jövő: 1. Az emberi genom feltérképezése fokozódik, dekódolják a D N S - t , olyan „genetikai gépezetet" hoznak létre, mely eliminálja a genetikailag megalapozott betegségeket, szelektálva az utódöröklést, kontrollálva az „öregedési óra" örökletes programját. 2. Fokozódik annak a lehetősége, hogy regenerálással-fejlesztéssel végtagok, szervek, szövetrészek pótolhatóvá váljanak. 3. Állatkísérletekben kivitelezhető lesz a kiónozott állati sejtek megfigyelése, transzplantátumokkal egybevetve. 4. A világűrben klónozással szerzett tapasztalatok felhasználása. 5. Az emberi élettartam megnyújtható — 150—200 évre. 6. Az ember—komputer direkt kapcsolata megvalósul. 7. Komputerápoló, -gondozó és egyéb szolgáltatás kialakítása. 8. Komputerek és robotok összekapcsolása az idősgondozásban és családon belüli szolgáltatásokra. 9. Az idegsejtek telomerjeinek szelektív stimulálása, valamint tanulóprogramok a memóriadeficit befolyásolására. • A géntechnológia fejlesztése, és ún. „biológiai gyártórendszerek beállítása" növekedési hormon, DHEA-termelés érdekében, mind a „Repaire", mind az immunrendszer biztonságos működtetésére.

16


• 2 0 - 4 0 éves életkormegnyújtás: megelőző, életmód-, géntechnológiai és implantációs technikákkal (mesterséges implantátumok). • Az adaptáció és a védekező-elhárító szervezeti működések befolyásolhatósága célzott és szelektív dietetikai programokkal fejleszthető. • Az öregedés biológiai és szociológiai modelljeinek fejlesztése és rendszerkapcsolása. • A szellemi teljesítmények növelése: kémiai, pszichológiai és pszichobiológiai módszerekkel. • A sejtfelísmerő rendszerek és sejtszignalizációs folyamatok feltárása. • A személyiségstrukturális vizsgálatok általánossá válásával keresztmetszeti és prognosztikus tanácsadás. • Magatartásszabályozás fejlesztése, biofeedback-módszerek bevezetése. • Magányfolyamatok oldása, egyedileg és közösségileg egyaránt. • Uj transzplantációs és implantációs technológiák bevezetése, mint saját fiatalkori szöveti-, sejt- és szervbankok felhasználása. • A szociokulturális és gazdasági fejlődés alapvető változásokat eredményez: szerepfunkciókban, szolgáltatásokban, az idősek élete változatossá válik, a munka fakultativitásával megváltozik a munka—szabadidő struktúrája és annak tervezhetősége. • A személyi önállóság lehetősége megnő, a jogvédelem biztonságossá válik, a szociális gondoskodás, szociális segítés, a házi gondozás, a szakápolás és az ápolás hozzáférhetősége és választhatósága meghatározóvá válik. • Az idősödés és időskor szerepmintái átalakulnak, a negatív öregkép átalakul. • Jó esetben és optimista szemlélettel érvényesül és megvalósul a pozitív életértékelés lehetősége, felkészítéssel, önfejlesztéssel, távoktatással és felvilágosítással, valamint tréningekkel. • Végül, de nem utolsósorban kiteljesedik Erik Erikson megállapítása, miszerint „az időskor a fejlődés utolsó szakasza". A gerontológia és a geriátria a harmadik évezredre meghatározó rendszertudományként átszövi mindennapi életünket, a politikát, a gazdaságot, a kultúrát és a szakosodásként a tudományt és oktatást, valamint beépül „a mindennapi szocializálásba".

Az idős népesség Magyarországon

A 60 éves és annál idősebb népesség aránya Magyarországon 1996-ra elérte a 20%-ot. Ugyanakkor tovább fogyott a népesség és elérte a mínusz 3,2 ezreléket. A nyugdíjasok száma 1995-ben 2,53 millió. Az ellátásban részesülők száma 1994-re már elérte a 2,949 milliót, 4 4 2 milliárd Ft nyugdíjkiadással, mely a G D P 11,6%-a! A magyar népesség haláloki adatai szerint a halálozások 89%áért öt betegségcsoport felelős: szív- és érrendszeri betegségek (50%), daganatos betegségek (22%), az erőszakos halálokok (9%), az idült tüdőbetegségek (4%). A rendelkezésre álló adatok igazolják: a magyar népesség életesélyei kedvezőtlenebbek a nyugateurópai népekéhez viszonyítottan, nemek, korcsoportok szerint egyaránt. Ugyancsak kedvezőtlen a népesség mentális egészsége is, különösen a problémafelismerést és problémakezelést, illetve -feloldást illetően. Megrendítően magas az öngyilkosságok száma, így például 1991-ben a 3 9 9 3 elkövetett öngyilkosságból 1432 eset 60 éves és annál idősebb korcsoportból került ki. Az öngyilkosságok áldozatai több mint kétszeres túlsúllyal a férfiak. (A férfiak standardizált halálozási aránya egyébként is meghaladja a nőkét: 1990-ben 62,1, majd 1991-ben már 77%-kal). Az évenkénti halálozások 18%-a azért következik be (mintegy 27 ezer haláleset) mert az egészségügyi ellátás nem megfelelő. Ezek az adatok megerősítik azt a megállapítást, hogy a magyar népesség életkilátásai, életesélyei, életminősége javítása egyaránt sürgős, folyamatos intézkedéseket tesz szükségessé. Figyelmet érdemelnek továbbá olyan adatok, melyek hazai népegészségügyünk és az idősödés, valamint az időskor életminőségét érintő feladataink fontosságát és szükségességét támasztják alá. A 60 éves és idősebb magyar népesség 50%-ánál tartós betegség állapítható meg, míg a fiatalabbaknál ez az arány 11 %.

18


Az is sokatmondó tény, hogy az idősek egytizede három- vagy többféle tartós betegségben szenved. Keringési betegség 4 5 % ban, csont-izombetegség 16%-ban, és egyéb betegség 40%-ban fordul elő. A népességünk egészének veszélyeztető jellemzője a vér koleszterinszintjének emelkedése: a megengedett értéken belül van 53%-nál, mérsékelten emelkedett 31%-nál és veszélyeztetően magas 16%-nál. Megemlítem, hogy a szívinfarktus kockázata szempontjából az értékek a következők: optimális: 5,2 mmol/1 -ig; kétszeres a kockázat: ha eléri a 6,5 mmol/l-t, és háromszoros a kockázat: 7,8 mmol/1 felett. További jellemző adat, hogy a reumatikus betegségben szenvedők 6 0 % - a idős ember, hiányos fogazattal él az idősek 90%-a. Az 50—59 éves népességünk 44%-a (vagyis a nyugdíjazás, a korai nyugdíjazás veszélyzónájában) neurotikus; a depresszió előfordulása az életkorral előrehaladva fokozódik, súlyos a tünetek előfordulása 11%-nál. A 60 év felettiek 32%-ának nincs barátja, 50%-uk nem él együtt házas- vagy élettársával; 38%-ban fordul elő, ha nem sikerül valami, megfogalmazottan sikertelennek tartja magát. A 60 év felettiek 80%-a nem számíthat volt munkatársai segítségére, és 90%-uk nem számíthat hivatalos segítségre. Mintegy 77%-ban csak gyermekeik segítségére számíthatnak. A jövőjét reménytelennek tartja a 60 év feletti nyugdíjasok 25%a. Nehéz élethelyzetében a nyugdíjasok 61%-a fogad el (ha kap!) segítséget. Az idősek 20%-a lakik kis lakásban, 3 5 % - a egyedül, 3 0 % egy másik időssel együtt, 4 2 % - u k komfort nélküli lakásban él, a 70 év felettieknél ez az arány eléri a 60%-ot. A rendelkezésre álló demográfiai adatok jelzik, hogy hazai népességünk egy időben fogyó és öregedő népesség, az epidemiológiai adatok szerint pedig morbiditása is kiemelkedik az európai mezőnyben mind testi, mind lelki megbetegedések és veszélyeztetettség vonatkozásában. Csak kiegészítésként jegyzem meg, hogy a magyar 60 évesnél idősebb emberek egyötöde dohányzik: a férfiak 3 6 % - a és a nők 8%-a. Kétszer annyian fogyasztanak alkoholt, mint amennyien dohányoznak! Alkalmilag fogyaszt alkoholt a férfiak 4 0 % - a és a nők 17%-a, és rendszeresen a férfiak 23%-a és a nők 2%-a. Magyarországon házigondozásban részesül mintegy 8 0 - 8 5 ezer ember, szociális étkezésben vesz részt közel 100 0 0 0 és klubokban nappali segítségben részesülhet közel

AZ IDŐS NÉPESSÉG MAGYARORSZÁGON

19

45 0 0 0 idős. Az egyedül élők száma 2 0 0 l - r e 9 0 6 600, 2 0 2 l - r e 1 0 0 0 000 körül várható. A családok fogyása miatt számuk az előrejelzések szerint 2 0 0 l - r e 2 886 700, majd 2 0 2 l - r e 2 7 3 7 100 körül várható. A környezeti ártalmak és az egészségi állapot közötti kapcsolatok vizsgálatai az utóbbi időben jelentősen megszaporodtak. Egy tanulmány szerint azonban hazánkban és a hasonló társadalmi és gazdasági fejlettségű országokban az idült, nem fertőző betegségek és ezek miatti halálozások kozkázatköre és aránya a következő (Somosi G y „ 1993): 1. életmóddal összefüggő kockázati tényezők: 4 0 % , 2. környezeti ártalmak: 15—20%, 3. genetikai adottság: 20—25%, 4. egészségügyi ellátás hiányossága: 10—15%. Kétségtelenül fontos az életmód: későbbi életkorunkban egészségünk nagymértékben függ korábbi életünk során kialakított életstílusunktól. Az életmód azonban szorosan összefügg anyagi, gazdasági, biztonsági tényezőkkel is. Ezek legfontosabbika a jövedelem és természetesen a nyugdíj. A nyugdíjak vásárlóértéke 1990-től 1994-ig 18%-kal romlott, míg az infláció ugyanezen idő alatt 28-30%-kal nőtt. A jelenlegi nyugdíjfejlesztési tendencia 1996-ra sem kompenzálta az inflációt. A közölt adatok tükrében jól érzékelhető az a robbanásszerűen növekvő igény, ami az idősödő és idős népesség problémáinak megoldására, egészségének fenntartására, helyreállítására és nem utolsósorban emberi méltóságának megtartásával jóllétére vonatkozóan világviszonylatban kibontakozóban van, és hazánkat sem kerüli el. Az egészség- és népjóléti politika állami intézményes rendszere mellett mindinkább meghatározóvá válik az egyének személyes részvétele életük minőségének alakításában — a személyes részvétel a megelőzésben, gyógyításban és helyreállításban —, de mindinkább kibontakozik az egyének Önszerveződésével a kiterjedtebb önsegítő, önkéntes civilszerveződések hálózata, az ún. N G O (Non Govermental Organisation), vagyis nem állami szerveződések rendszerében.

20


Ugyancsak jelentős fejlődésen megy át az új-régi tudomány, ami az idősödés és időskor tudományaként kutatásaival az öregedés okait, jellemzőit vizsgálja, azzal a szándékkal, hogy azt befolyásolhassa, minőségében javíthassa es minél hosszabb időre biztosíthassa az egészséges öregedés szakaszát. Különös paradoxonnak tűnik, hogy a gerontológia még mindig, és sok helyen, így hazánkban is önállóságáért küzd, és máig nem önálló ága a szakorvosképzésnek. N e m mellőzhető azonban oktatása, szakképzést pótló továbbképzése különösen azokon a szakterületeken és feladatkörökben, ahol elsődlegesen találkoznak az időskorúakkal; így az alapellátó orvosi és ápoló-gondozó ellátásban, a szakorvoslásban és a rehabilitálásban. A gerontológia klinikai orvosi megvalósulását a geriátria biztosítja. Miként nincs gerontológiai önálló szakképesítés, így nincs még idősgyógyító szakorvosi képzés sem szakképesítő diplomával, holott számos országban ezek nélkül már nem képzelhető el idősellátó intézeti szakfelelősség, miként nem lehet nélküle betölteni ilyen intézményben vagy ilyen tevékenységben tisztséget. A S O T E Gerontológiai Központja jelenleg az egyetlen szervezett orvosegyetemi komplex szakintézmény klinikai osztállyal, geriátriai szakambulanciával, egyetemi oktatással — (még csak kötelezően választható fakultációval) és kutató, szervező és továbbképző tevékenységgel. Szerencsére az érdeklődés fokozódik ez iránt a tudomány, és még inkább a gyakorlati módszerei iránt. Vidéki egyetemeink is nagyban hozzájárulnak a korszerűsítéshez és a közgondolkodás alakításához az idősügy érdekében, miként több gondozó-ápoló szakintézet és tudományos, társadalmi szervezet. Szóljunk tehát a gerontológia-geriátria néhány alapvető ismeretéről. Mint már említettem, a gerontológia az idősödés és időskor tudománya, a geriátria pedig az idősödés és időskor orvoslása. Az időskor meghatározása általában az egyes társadalmak nyugdíjazási rendszerének szokásrendjéhez kapcsolódik, ami természetesen nem az öregedést jelzi és fejezi ki. Az öregedés az életrendszerek időbeni változásainak összessége, és ennek megfelelően genetikailag alapozott és a környezet befolyásolásával létrejövő életfolyamatok megvalósulása. Az emberi öregedés specialitása, hogy az emberi faj egyedeinek öregedése személyiségükkel történik, vagyis tudatos, szemé-


21

lyes életstílusunk kompetenciájával. Megállapíthatjuk tehát, hogy nincs két egyforma öregedő és öreg ember, nincs két egyforma öregedés, hanem miként nincs két egyforma ujjlenyomat, úgy minden egyes ember öregedése biológiailag, pszichológiailag egyaránt, sajátos, egyedi. Ami azonban ezeket az egyediségeket jellemzi, az időbeni változások rendszerjellegű megközelíthetősége. Ezt a rendszert az életfolyamatok törvényszerűsége meghatározza, de az egyén énszerveződése én-specifikussá alakítja. Amikor öregedésről beszélünk, mindig figyelemmel kell lennünk arra, hogy nem naptári évvel kapcsolható csupán, hanem az egyénre jellemző folyamatok minőségével, alkalmazkodásával, tanulási képességével, önellátásának fokával, és a világgal való viszonyával, nem utolsósorban aktivitásával írható körül. Kétségtelen, hogy az életkornak számos következménye és befolyása van egyénre, családra, közösségre, csoportokra, intézményekre, társadalomra, kultúrára, tudományra, egészségre, politikára egyaránt. Az öregedés kihívást jelent az egyénnek, hogy megküzdjön a korban előrehaladóan szaporodó nehézségekkel és vesztességekkel. Ilyen veszteségek az érzékszervek fogyatékossá válása, a testi erő, az alkalmazkodási képesség csökkenése, a sejtvesztések és azok miatt szükséges regeneráció vagy pótlás fogyatékossága. A szervezet ún. helyreállító képessége csökken, változik a kötőszövet rugalmassága, a vesefunkció csökken, a máj metabolikus tevékenysége lassul, a tüdő kapacitása beszűkül, a felszívó nyálkahártya-működések teljesítménye csökken, a központi és perifériás idegrendszer sejtvesztése, mivel nem képződik újra, kiesési tüneteit csak funkcionális működéskompenzációval képes ellentételezni. Veszteségek jelentkeznek az emberi kapcsolatokban és viszonylatokban is. A munka vagy az aktivitás és tevékenység elvesztése, a barátok és társak elvesztése — megszokott környezet és személyes tárgyak, élőlények elvesztése —, a gyerekek, unokák eltávozása, és nem utolsósorban az anyagi biztonságvesztés. Mindezek az életkorral előrehaladva halmozódnak. Hatásukra egyéni válaszok észlelhetők, de többnyire a kiszolgáltatottság, a függőség, a tehetetlenség valamilyen változata vagy együttese okoz nehézségeket, mert az idősödő egyén önállóságát, önellátását, önmegbecsülését érintik és sérthetik. Amennyiben magára marad, az egyedüllét kö-

22


vetkeztében kialakulhat a magány, mely lélektanilag betegítheti meg, depresszió, zavartság, kóros visszahúzódás vagy személyiségés elmezavarok formájában, nemegyszer öngyilkossággal befejezve. Az idősödéssel gyakran együtt jár az immunrendszer működésének megváltozása, gyengülése, pontadanná válasa és így megnő a fertőzések, az autoimmun betegségek és a daganatképződés lehetősége. Az évek múlásával a pszichoszomatikus károsodások is előfordulhatnak. A stresszekkel szembeni érzékenység vagy elégtelen szabályozás és modulációs biztonság miatt a pszichoszomatikus patogenezis hangsúlyozottá válik. Egy súlyos lelki trauma, mint a társ, vagy a kedvenc háziállat elvesztése, a hirtelen lakásváltoztatás, a megszokottból egy új környezetbe „telepítés", vagy az idős ember elleni jogsértés, személyes jogainak csorbítása, súlyos testi működészavarokkal, szabályozászavarokkal és betegségekkel járhat. Az elvesztett társ „után megy" sokszor az idős ember. Mindezek mellett problémát jelent, hogy a korosodó ember mind több panaszára mind több gyógyszert, mind több gyógybeavatkozást kap és ezek között sokszor összeférhetetlenség, ártalmas együtthatás, vagy késői, nem kívánt mellékhatás, utóhatás alakulhat ki, mely növeli az idős ember problémáit. A gerontológiai kutatások kiderítették, hogy számos elváltozás és kórtünet a korban előrehaladva mindinkább összefügg, azonban a követéses (longitudinális) vizsgálatok igazolták, hogy ugyanazon személyen belüli változások sorozata alapján elkülöníthetők azok a tünetek és változások, melyek az egyén ún. „saját" programszerű öregedésének velejárói, és amelyek a szervezetében kórosan végbemenő károsodások következményei, vagyis betegségek. Nemzedékenként is nagy különbségek mutatkoznak, és ezek a különbségek az ún. kohort-longitudinális kutatásokkal mutathatók ki. Ü g y tűnik, hogy a legújabb kutatási eredmények megerősítik, hogy a „hosszúéletűség" és „rövidéletűség" alapvetően genetikailag kódolt — az életminőség azonban nagyban függ az életmódtól, környezettől, körülményektől —, leginkább a korai szocializáció személyiségfejlődésének meghatározóitól, melyek életstílusunkat is meghatározzák. A tudományos eredmények alapján „esély—kockázat rendszerként fogható fel az öregedés lefolyása és kimenete egyaránt. Bioló-


23

giailag geroid és antigeroid tényezők találhatók. A korai és késői öregedésjellemzők figyelembevételével a tudományos igény és a napi szükséglet egyaránt ún. korai jelzőket, jellemzőket és figyelmeztetőket keres es igyekszik módszerként kidolgozni a korai és távoli veszélyek kivédése érdekében. Ezek a jellemzők nemcsak biológiai jelzőkként ismertek, hanem mindinkább a személyiségszerkezeti minták segítségével is gyarapodnak. Ezek között vannak olyan kimutatható jellegzetességek, melyek egybekapcsolva fiziológiai, pszichofiziológiai és kémiai-biokémiai, enzimkémiai jellemzőkkel, életminőség prognosztikai jelentőségűek, és természetesen a prevenciót, megelőzést és a rehabilitatív orvoslást is segítik. Vizsgálódási és statisztikai határéletkornak a 60 éves kort fogadjuk el konvencióként és így az e fölötti népességet idősödőkre (60—75 éves), idősekre (75—90 éves) és aggkorúakra (90 év fölött), valamint matuzsálemi korúakra (100 év felett) osztjuk. Az idősorvoslas vagy geriátria alapelveit a következőkben foglalhatjuk össze: a szervrendszerek homeosztatikus tartalékának folyamatos beszűkülésével kell számolni a 35—40 életévtől kezdve, mely azonban önmagában nem jelent betegséget, mivel a szervezet összrendszer-kapacitásában a kiegyenlítődések biztosíthatók, így relatív egyensúlyi szintek alakulhatnak ki. Az egyik szervrendszer funkciócsökkenése független lehet a többi szervrendszer változásától, és ezt diéta, környezeti hatások, személyes szokások befolyásolják. Az alapelvek röviden a következők: 1. Az egyének a korral mindinkább különböznek egymástól, nincs ún. egységes öregedési minta. 2. Egy szervrendszer vagy fünkció gyors leromlása mindig betegség, nem pedig a normál öregedés következménye. 3. A normál öregedést — melynek lényege a kapacitásbeszűkülések következményei, melyek azonban mindig egyfajta egyensúlyba kerülnek — a rizikótényezők befolyásolják, módosíthatják, de kimondható, hogy van egészséges öregedés. 4. Az idős emberek azért betegek, mert megbetegedtek, és nem azért, mert idősek. 5. Az idősebbeknél egy új betegség kezdete általában érinti a legérzékenyebb szervet vagy szervrendszert, amely gyakran különbözik attól, amelyikben az új betegség megjelenik, így a be-

24


tegségfolyamat és a tünet zavart keltő módon észlelhető, sok diagnosztikai tévedés lehetőségével. 6. Az idősödéssel mindinkább az „öt i"-vel lehet számolni orvoslásban, ápolásban, gondozásban egyaránt. Ezek: immobilitás (mozgásképtelenség), instabilitás (állásképtelenség vagy probléma), intellektuális (szellemi-értelmi) hanyatlás és az iatrogénia (az orvos-egészségügyi ártalmak). 7. Mivel több homeosztatikus mechanizmus gyakran egyidejűleg szűkül be, több rendellenesség szorul kezelésre, ugyanakkor ezek bármelyikének hathatós javításával általános javulás érhető el (rendszeren belüli hatáselv). 8. T ö b b olyan tünet, ami fiatalabb korban rendellenesség jelzője, idősebb korban gyakrabban jelentkezhet úgy, hogy nem felelős bizonyos eltérésekért. 9. Idősebbeknél a kialakult tünetek mögött gyakran több ok van, ezért nem lehet diagnosztikailag „takarékoskodni". 10. Az idősebbeknél a már említett változások és jellemzők miatt a terápiás stratégiák speciálisak, körültekintő és gondos munkát igényelnek, személyre szabottan, a kapacitást figyelembe véve és mégis hatékonyan. A geriátriai terápiás stratégia legfontosabb szempontjai: • ne okozzunk több nem kívánt mellékhatást és utóhatást, mint amennyi problémával a betegség jár; • a fiatal- és felnőttkorúak gyógyszerdózisa általában nagyobb az idősebbekénél; • a többféle panaszt, tünetet és betegséget súlyossági és fontossági sorrend szerint tanácsos gyógyszerelni, gyógykezelni; • általában kis dózissal induljon a terápiás gyógyszerezés, és szükség szerint emelkedjenek a dózisok; • a gyógyszeres kezelés beállításánál különös figyelmet kell fordítani a táplálkozásra, a folyadékfogyasztásra, a napi programokra, a gyógyszerbeviteli lehetőségekre és nem utolsósorban a beteg bevonhatóságára a gyógykezelésbe. A gyógyszerbevételek ellenőrzése indokolt, mivel gyakori az „időskori jóindulatú feledékenység", ami miatt vagy elmarad, vagy ismételten veszi be az idős beteg a gyógyszert. 11. A személyiségjellemzők mind a megelőzésben, mind a gyógyításban, mind a rehabilitálásban meghatározó jelentőségűek.

25 Többfele személyiségtípusról lehet beszélni az idősek betegségei, problémái vonatkozásában: vannak felosztások, melyek az idős ember magatartása szerint beszélnek: • harmonikus, produktív, • karosszék típusú, • függeszkedő, vagy rászoruló, • áthárító és • maga ellen forduló idős embertípusról. A másik felosztás a tudati szint és a rendezettség szerint: • integrált, ép tudatú, • dezintegrált, részlegesen igénybevehető, • konfúzus, zavart, szétesett típust különböztet meg. Megint másféle a funkcionális és eredményességi beosztás: • sikeres, • sikertelen; és az aktivitás szerint: • go-go (örökmozgó), • slow-go (nyugis), • no-go (passzív) típusú öreg. A S O T E Gerontológiai Központban kidolgozott és alkalmazott személyiségrendszer és kombinált, ún. holisztikus modell szerint esély—kockázat arányokat vizsgálunk, melyek alapján életvezetési tanácsokat, gyógyítási stratégiákat és személyre szóló prognosztikát lehet kialakítani és követni. Ezek közül kiemelhető a személyiségszerkezeti méréssel és feltárással készülő kockázati minta, a „pszichoszomatikus minta", amely a fokozott patológiai kockázatot jelenti az egyén számára és speciális segítséget igényel. Összegezve megállapítható, hogy a gerontológia-geriátria — mint az idősödés és időskor rendszerszemléletű és speciális módszertant is magában foglaló gyűjtő tudomány és orvoslás — polgárjogot nyert a megelőzésben, gyógyításban és rehabilitálásban. Sajátosságainak mellőzése növeli a rokkanttá és krónikus beteggé váló idősek számát és mind egészség, mind életminőség vonatkozásában súlyos egyéni, társadalmi, népegészségügyi és népjóléti károsodáshoz vezet.

Az ember és öregedése

A ma embere méltán teszi fel a kérdést: lehetséges-e öregség nélkül megöregedni, majd csendben, békén elszunnyadni? A kérdés megválaszolása még várat magára. Vágyak, feltételezések lengik körül, miközben a gerontológusok több más tudományág tudósaival együttműködve, vizsgálják az élő világot térben, időben és összefüggéseiben, molekuláitól egyedeinek, fajainak sajátos rendszeréig. N a p mint nap szenzációs hírekben közlik a médiumok a csodás matuzsálemek titkait, a hosszúéletűség módszereit. A nyugdíjasság olyan élethelyzet, mely társadalmi megegyezéssel, mesterségesen kialakított élethelyzet, és kevésbé az ún. idősödés valódi mutatója, ezért sajátos élethelyzetként, kihívásokat, sajátos feladatokat jelent mind az egyén, mind a közösség számára. Tény, hogy az életút második felét vezeti be és többnyire egybeesik a biológiai, pszichológiai és szociológiai öregedés áthajlási szakaszaival. Az emberi különbözőségek többszintű oka miatt az idősek sokkal inkább különböznek egymástól, mint a fiatalabbak, különösen élettörténetük eltérősége miatt. Ugyanakkor számos hasonló jellegzetesség alapján, bizonyos öregtípusok ismerhetők fel mindennapi életünkben. Megtaláljuk a jóságos és bölcs öreget, és a gonoszkodó, zsémbes, rút vénséget. Ismerünk koravéneket és fiatalos öregeket, sikeresen és sikertelenül öregedőket, boldog és boldogtalan időseket. Van daliás, roskatag, örökmozgó, passzívan szemlélődő, van sokbeszédű és szűkszavúan hallgatag, van szelíd és agresszív, egyszóval megjelenítik az ifjúság sokszínűségét és jellemzőit, plusz az öregségüket. Érthetően a mindennapok embere és a „jó" hosszúéletűség titkát kutató tudós egyaránt az öregedés és öregkor nyomorúságát, tehetetlenségét, kiszolgáltatottságát és függőségét szeretné elkerülni — azaz szuverén és biztonságos öregséget, minél több egészségben eltöltött évet, és fájdalommentes elmúlást szeretne megélni.

AZ EMBER ÉS ÖREGEDÉSE

27

Mivel a világ népessége rohamosan gyarapodik és ez óriási földrész-kulonbözőségekkel történik, a világ nem harmonikusan „öregszik'. Változik a 60 éves es idősebb népesseg számaránya, születéskor várható lehető élethossza egyaránt. Jellemző, hogy a fejlettebb országok népességnövekedése lelassul, bár öregkorukban várható élettartamuk évszáma nő. Európában a népességnövekedés megállt és nagyot változott a legöregebbek, valamint az inaktívak aranya. A „jó öreg Európa" és a hozzáöregedő ÉszakAmerika népessége társadalmilag, lélektanilag, gazdaságilag erőteljes kihívasnak van kitéve és nem látszik még, hogyan tudnak megküzdeni ezzel a problémával. Igen, kihívás és megküzdés, esély és kockázat, siker és sikertelenség, egészség, betegség — ezek a meghatározó minőségfogalmak a huszonegyedik század küszöbén, egyben ezek a fogalmak rejtik az ember öregedésének alapkérdéseit is. Az ember történetében fennmaradását, de fejlődését is az aktivitás és a tanulás határozza meg három alapszükségletére szerveződően. E három alapszükséglete: az önfenntartás, a fajfenntartás és a valakihez-valamihez tartozás szükséglete. Életútja során a gyarapodás, az egyensúlytartás, a tanulás és a veszteségekhez való alkalmazkodás, velük való megküzdés folyamatai, reagálásai speciális személyiségjegyeket követelnek meg. E kiválasztódás kezdetben a fennmaradáshoz szükséges legalkalmasabb információk megszerzése, elsajátítása révén működött. Amíg ez a folyamat a „szájról szájra" közvetítéssel ment végbe, addig az „öregre" szükség volt. Amikor az informálás már áttételessé vált, írásban, jelrendszerekben rögzült, felidézhetővé, tanulhatóvá vált, az öregek jelentősége csökkent, létfontosságuk helyett a fiatalabb nemzedékek mindinkább hangoztatott terhevé váltak, legfeljebb „tulajdonosi" szerepük folytán az öröklés lehetőségével „megtűrtté" minősültek. A legújabb korra mindez teljes mértékben megváltozott! A demográfiai robbanásokkal, a születések mesterséges szabályozásával, de a politikai ideológiák manipulációi miatt is, a „népességi korfák" megváltoztak, deformálódtak, „lombjuk" aránytalanságát az öregek számának növekedése, még inkább a legöregebbek, azaz 80 éven felüliek arányának növekedése fokozta. A nemzedékek riválissá váltak, szerepvetélkedésük számos jellegzetes harcával, lelketlenségével, és kialakult az ún. „öregellenes

28


magatartásforma", melyet velejáróan követett az idősek leértékelése, megvetése, lekezelése és diszkriminálása , „negatív címkézése". A hagyományos nagycsalád felbomlása és a családok széthullása sajátos új jelzőket teremtett: a család elavult, avítt, korszerűtlen, nincs rá már igény, fontosabb az együttélés gyors, szabados változtathatósága, így válik az egyén „szabadabbá, szuverénebbé". Az öregek helye és szerepe mind a családokban, mind a társadalomban olyan bizonytalanná és kilátástalanná vált, hogy a személyes krízisek szaporodtak, öngyilkosságba meneküléseik száma és súlyossága megugrott, magányosságuk soha nem észlelt módon fokozódott, valamennyi kórtünetével együtt. Ezekkel a változásokkal együtt természetszerűleg romlott meg a közösségek integrálása, szolidáris megtartóereje, lelki egészsége és személyiségnevelő, emberfejlesztő lehetősége. A széthullás zűrzavarában az öregek és öregedés presztízse nagymértékben megromlott, a fiatalabb nemzedékek célrendszere és jövőképe dehumanizálódott, haszonérdekeltség és haszonorientálódás öntötte el az egyéni és közgondolkodást egyaránt. Az új magatartási és emberi viszonyminták nemcsak tradicionális értékeiket vesztették el, hanem önkényességet, erőszakosságot, önzést, szeretet nélküli mohóságot és videoclip-gyorsaságú és változatosságú komputer-rafinériát fejlesztettek ki, megannyi álmagyarázattal, vagy éppen a „másság" fetisizált dogmáival, melyek merőben ellentétesen nyilvánultak meg a napi életünkben. Az öregek biztonságának csökkenésével megrokkant a közösségek és társadalmak ereje, vitalitása és kreativitása, így egyenes következményként a személyiségfejlesztés kulturálása deformálódott. A civil szerveződések, önszerveződések és humanitárius szolgálatok csupán enyhíteni képesek a gondokat. A vallási szervezetek minden törekvése a világvallások intézményeiben gyakorta szervezett ellenállásba ütközik, fennmaradásukat csodálatos tartalékerejükkel is nagy nehézségekkel biztosítják, a hiteváltozó emberiség szorongó létbizonytalanságában. Az egyházak és szervezeteik nehezen küzdenek meg a „testre szabott üdvök" befolyásával. A transzcendenciális gondolkodás és élményteremtés másféle módozatai a ma időseinek visszahúzódását, védekezését, olykor agresszióját okozzák, mind kevésbé tudnak és akarnak


29

azonosulni a komputerizált gondolkodás abszurdságával és programozott különösségével. A harmonikus azonosság élményét őrzik, védik és keresik. A visszahúzódás vagy az agresszió természetesen nem oldja meg, márpedig a vágyott hosszabb életminőséget és biztonságot, örömöt és jóllétet, egészséget és valahová tartozást igényelnék bővítetten újrateremthetően! Az utóbbi 15 évben a gerontológusok az egészséges és sikeres öregedés lehetőségei felé fordulnak, megkülönböztetve sikeres és sikertelen öregedést. A kutatások általánosságban megfogalmazhatóan a modern közegészségügy, a megelőző orvostudomány és a járványtan eredményeként értékelik az életkilátások és életminőség lehetőségeiben bekövetkezett javulást. A jelenleg előre jelezhető tendencia: az idősek számának növekedése. Ezzel együtt és éppen ezért a legfontosabb cél, a már említettek mellett: megnövelni a betegségmentes életszakaszt. Az már megállapítható, hogy az a lendületes optimizmus az öregedés megismerését illetően, melyet Alex Comfort, a NagyBritanniai Orvosi Kutató Tanács Gerontológiai Csoportjának igazgatója a hetvenes évek elején képviselt, nem teljesült. Szerinte ugyanis „legfeljebb, mondjuk 20 éven belül, tisztába jövünk az ember öregedési folyamatainak lényegével. Minden feltétel adott egy olyan frontáttörésre, amely kihatással lesz az időskorban lévő ember életerejére vagy az emberi élettartamra, vagy mindkettőre. Ha ma ez még csak spekuláció is, a közösségnek és a hivatalos szerveknek meg kell érteniük, hogy a lehetőség megvan és számos tudós fáradozik a megvalósításán." E frontáttörést jelentő korszaknak az egyik nagyon fontos tudományos megállapítása, hogy a biológiai öregedés mellett a pszichológiai és szociológiai öregedés meghatározó jelentősége egyedileg és társas-társadalmilag egyaránt érvényes. Ezt támasztotta alá az USA-ban 1955 és 1980 között végzett követéses településnépességi kutatássorozat Ewald W. Busse és George L. Maddox tudományos elemzésével: Az agyfunkciók korfüggő változásai nagyon is összefüggnek a szociális tényezőkkel: az emberközi kapcsolatokkal, rokonsági és családviszonyokkal, baráti és munkakapcsolatokkal, neveltetéssel, iskolázottsággal, a munkavégzés jellemzőivel és mindazon tényezők összességével, mely az egyén részéről a „megélt" saját él-

30


ményt jelenti jóléte és egészsége vonatkozásában egyénenként, társadalmanként és kultúránként. Ebben az összefüggésrendszerben az öregedés-meghatározó szociológiai és magatartás-tudományi teóriák két fontos tényezőt emelnek ki: az „életeseményt" és az „élet-stresszt". Az életesemények között említik a nyugdíjazást, az özvegységet, a családi változásokat, a súlyos betegségeket. A stresszről kijelentik, hogy az öregedés és öregkor önmagában stresszt okoz, de nem szükségszerűen destruktív stresszt. Valamennyi kockázattal szemben és megoldásában az egyén szerepe a fizikális, a pszichés és társadalmi ártalmakkal kapcsolatos megküzdésben perdöntő és ezzel szorosan összefügg a közösségbe-intézményességbe való bevontsága az egyéneknek, vagyis az egyén és környezete, az egyén és közösség, az egyén és az intézmények együttműködéseinek és viszonyainak harmonikus volta. Az önismerettel rendelkező egyént „érett egyénnek" is nevezzük. Az önismerettel és az öntevékenységgel a korai problémafelismerés is társul, így a korai konfliktusmegoldás vagy akár a konfliktusmegelőzés is lehetővé válik. Márpedig az öregedés és öregkor legfontosabb minőségvédelme és minőségbiztosítása a kockázatmegelőzés, kockázatmegoldás, kockázatkezelés és az egyénben személyesen működő tapasztalatilag alátámasztott és tanulással fejlesztett védekező—elhárító alkalmazkodás. T ö b b tanulmány foglalkozott az öregedés és öregkor ún. alkalmazkodási stratégiáival és típusaival. Mint minden típustan, ezek a próbálkozások is sok pontatlansággal jellemezhetők és a számos átfedés miatt nem szabad tiszta öregedési típusokat keresni, csupán jellemzőket és jellegzetes stratégiákat, melyek vonatkoztatásként hasznosíthatók a mindennapi életben és bizonyos tanácsadás és tervezés érdekében. Az egyik ilyen osztályozást még a hatvanas évek elején három amerikai kutató dolgozta ki. S. Reichard, F. Livson és P. G. Peterson öt személyiségtípust különböztetett meg, az öregkori beletörődés, alkalmazkodás öt stratégiája alapján. Ezek a következők: konstruktivitás, függőség, védelembe vonulás, rosszindulat, öngyűlölet. Igaz, a vizsgált személyek mintegy harmada nem volt besorolható egyik típusba sem, ezek mégis jól alkalmazható stratégiáknak tarthatók.


31

Mai szemlélettel és öregedés-lélektani megközelítéssel is jól használható stratégiákként típusképzésre is alkalmasak. Valamennyi típus és stratégia az életkockázatokkal is összevethető és világosan következtethető, hogy a konstruktív-kreatív öregedéstípus a legeredményesebben, legsikeresebben és leginkább kockázatcsökkentőén biztosítja a harmonikus beilleszkedést és fennmaradást. Elfogadhatóan és kielégítően még a függőség és védelembe vonulás, de már valamivel több kockázattal, és végül a legkedvezőtlenebb a rosszindulat és áthárító gyűlölködés, valamint az öngyilkossági kockázatnövelő öngyűlölő, önhibáztató öregedési stratégia, illetve típus. Különösen a tartós gondozást és ápolást biztosító és hosszú idejű otthonként működő intézetekben, idősek panzióiban, nyugdíjasházaikban, szeretetkórházakban és hosszú ápolást-gondozást biztosító idősek betegotthonaiban vált nagyon kritikussá a bentlakó idősek helyzete, ha nem megfelelő személyek kerültek egymás mellé szobatársként. Az az igény, hogy amennyire csak lehet, olyan személyek kerüljenek egymás mellé, akik beilleszkedésükben, személyiségvonásaik alapján kielégítően tudnak együtt élni, felveti az idősek személyiségvizsgálatának szükségességét is. Megkülönböztettek közösségi, önmagának való és diktatórikus időseket. Mások vizsgálatai alapján elkülöníthetők voltak az integrált, dezintegrált, konfúzus, egyedül élő idős ember személyiségtípusok. Az aktivitás alapján pedig jól elkülönül a go-go (örökmozgó), a no-go (passzívak) és a slow-go (nyugis) típusú idős ember, megállapíthatóan legsikeresebb öregedőként a slow-go csoporttal. Az ún. „túlélőnek" a kissé agresszív, önös és érzéketlen személyiségtípúsú idős embert tartják. Ugyanakkor a szeretetmódszerekkel élők fokozottabb pszichés frusztrációknak vannak kitéve, ezért sérülékenyebbek, nehezen alkalmazkodnak, védekező-elhárító magatartásúak. A nemzedékek kapcsolattípusa nagymértékben függ a közösség integráltságától vagy dezintegráltságától, azonban meghatározható az egy évjáratúak (kohorszok) egymáshoz való viszonya, kommunikálása és együttműködése, valamint fogalmi és metakommunikatív rendszere. Az ún. dezengagement, vagyis elkülönülésre való törekvés, visszahúzódásos magatartás tudományos kutatása az időskori magányvizsgálatokkal került előtérbe. Újab-

32


ban hangoztatják, hogy nem az idősek húzódnak vissza a napi kapcsolatokból és közösségi életből, hanem kirekesztik őket az előítéletekkel, diszkriminációkkal, gerontofóbiával (mely utóbbi hátterében öregellenesség, ún. ageizmus húzódik meg). A kiegészítő fantázia ilyen esetekben igyekszik pótolni a hiányokat, de ezzel csak összekuszálódnak a szálak és időrendi, témaközi zavarok bontakozhatnak ki, időskori zavartságokkal. A hangulati nyomottság és a bizonytalansági szorongások elől nem egyszer alkoholfogyasztásba, gyógyszerfogyasztásba menekül az idős ember, máskor álomvilágba, meseszövésbe, fantáziáló kitalált világba. Ez a jelenség a Münchhausen-szindróma, ami azt jelenti, hogy az idős ember olvasott vagy hallott betegségeket él át, és ezek miatt kórházba viteti magát. A mozgásbeszűkülés korlátozhatja az idős ember életét, ez pedig lélektani zavarokhoz vezethet, ha nincs megfelelő támogatósegítő környezete, gondoskodója, családja, rokonsága, baráti köre, szomszédsága. A beleérző képesség, a segítő szeretet és a közösségi befogadás adja egy társadalom idős tagjainak problémamegoldásához az alapokat. Sokféle próbálkozás bontakozott ki az idősek életminőségének javítása érdekében, az egymáshoz tartozás fokozása és realizálása, olykor edzése érdekében. Ilyennek tekinthetők a nyugdíjasok szervezetei, klubjai és mozgalmai, az idősek az idősekért szerveződések, az idősek a gyermekekért, a gyermekek az idősekért mozgalmak és szervezetek. Vallási közösségek és szeretetszolgálatok, célszerű tevékenységet és szabadidőprogramokat biztosító idősek körei, valamint nyugdíjasok kamarája, idősek sportkörei, nyugdíjasok szabadegyetemei, nyugdíjasok közvetítő irodái, idősek klubjai, művelődési csoportjai. Kellő önismerettel elérhető az arányos és harmonikus élet, az ember időskorára egyensúlyhoz juthat, vágyai, képességei és lehetőségei között. Hiszen nincs fontosabb, mint a testi-lelki béke és biztonság, az önként vállalt és önismeréssel fejlesztett élet, a folyamatosság tudata és a valahová, valakihez tartozás biztonsága.

Beszéljünk az idősödésről és az időskorról

Miként speciális ismeretekre van szükség a csecsemő- és gyermekgyógyításhoz, ugyanúgy fontos annak hangsúlyozása, hogy az idősödéshez, időskorhoz is speciális ismeretekre van szükség. N e m elég csak jól tudni az általános orvostant, a felnőttek orvoslását, hanem ismerni kell és személyre szabottan alkalmazni kell az öregedő szervezet, lelki működés, társas-társadalmi kapcsolatviszony korban előrehaladó, „normál" változásait, és ezek figyelembevételével kell felismerni a kóros folyamatok tüneteit, lehetőleg minél korábban. A korai tünetfelismerés számos későbbi súlyos megbetegedés megelőzését, tehetetlenné válást okozó krónikus betegségek kialakulását akadályozhatja meg.

Az idősödés folyamata és főbb jellemzői A körülmények és az öregedésre adott emberi magatartásválaszok, társadalmi beállítódások és érdekek alakítják egy-egy kultúra, szubkultúra, közösség, ország, terület „öregképét". Ebből a szempontból nagyon fontos az úgynevezett öregedés- és öregkép, valamint ezzel kapcsolatos beállítódás és érzelmi, tudati magatartás, egyén és közösség, intézmény és társadalom vonatkozásában egyaránt. Vannak védekező és elhárító magatartások, és vannak befogadó, elismerő, megbecsülő, szeretetteljes viszonyulások. A modernnek nevezett világ, a maga rendkívül felgyorsult élettempójával, megnövekedett igényeivel, de ismereteivel is, a nemzedékek között fokozódó feszültségeket hoz létre. A fiatalabbak önmegvalósítása türelmetlenséggel kísért történést eredményez, kiszorítósdi alakul ki, és ha nincs megfelelő gazdasági feltétel, ha nincs megfelelő munkalehetőség, ha nincs harmonikus társadalmi együttmunkálkodás és munkamegosztás,

34


akkor negatív és idősellenes magatartásformák alakulnak ki, okoznak kibékíthetetlen szakadásokat és sérüléseket nemzedékek között. Gyermekek, unokák, szülők és nagyszülők érzelmi kapcsolatai és egymást elfogadó, egymást megbecsülő szerves viszonyulása magatartása helyett, gépies és ellenséges, rideg és agreszszív megnyilvánulások válnak maghatározóvá. Az idősödés tehát nagyban függ a fiatalabb korban kialakuló személyes életstílusunktól, magatartásformánktól, érzelmi és tudati fejlődésünktől, erkülcsi és értelmi érlelődésünktől. Ezek egy része örökletes biológiai adottságokra épül, jelentős működései azonban a társassá és társadalmivá avató emberi nevelésnek, tanulásnak, tanításnak a következménye, családból, óvodából, iskolából, barátságból, szomszédságból, környezeti körülményekből és szokásrendszerekből szövődően. Ez a bonyolult szerveződés folyamatok sokaságából szövi az ember személyességét és alapozza meg, készíti elő a későbbi élete örömét, boldogságát, sikerességét vagy örömtelenségét, sikertelenségét egyaránt. Számos tudományos vizsgálat és kutatás amellett szól, hogy ez a bizonyos „előzetes személyiségünk" jellegzetessé teszi nemcsak egész felnőtté válásunkat, felnőtti életünket, hanem az öregedésünket és öregkorunkat is. Bizonyos típusokat lehet elkülöníteni ilyen megfigyelések és vizsgálatok alapján. Van, aki korban előrehaladva legidősebb koráig, csaknem haláláig tevékeny, kezdeményező, pozitív gondolkodású, reális, kellő önbizalommal és kellő kedélyével meghatározó, példamutató tagja családjának, közösségének. Tapasztalatait, meglévő képességét és erejét, önállósága lehető megtartásával, szolidárisán gyakorolja és jellemző módon, még késői időskorban is érdeklődő, kíváncsi és tanulni vágyó. Ez a típus egészségesebb és kifejezetten boldogabb, harmonikusabb öregséget ér meg, úgynevezett sikeresen öregedő ember. A vizsgálatok során, az ún. matuzsálemi korban, ebből a típusból találtuk a legtöbbet. Tudjuk, hogy a hosszúéletűség és az életben maradás esélyeinek tényezői között az örökletességnek, környezetnek és az életstílusunknak meghatározó súlya van. A szeretetteljes közösség, család, baráti kapcsolódás, célszerű életmód, érdekelten végzett személyes munka, mind-mind megannyi segítője ennek a típusú megöregedésnek.

BESZÉLJÜNK AZ IDŐSÖDÉSRŐL ÉS AZ IDŐSKORRÓL

35

Mi történik a „normál" öregedés során? Egyénenként eltérő életkorban, de átlagosan 40 éves kor körül elindul az agy sejtjeinek fogyása, de ez a veszteség még nem okoz konkrét panaszokat, még kevésbé orvosilag észlelhető tüneteket. Az idegsejtek fogyására jellemző, hogy a kétféle sejt közül, az íngerlő-aktiváló és a fékező-gátló idegsejttípus közül a gátló sejtek vesztesége fokozottabb, ezért a korban előrehaladva érzékenyebbekké, ingerlékenyebbé válunk, hacsak nem tanultunk meg előző életkorunkban szelídítő, kontroli-magatartásformákat, melyekkel ezeket az idegsejtváltozásokat kísérő jelenségeket mérsékelni tudjuk. A gerontológiai kutatásokból ismert, hogy minél inkább pallérozott, művelt, tanult az agyunk fiatalon, annál több kapcsolat alakul ki az idegsejtjeink között és annál inkább maradnak jól működő rendszerek az agyunkban késői időskorunkig. A szakemberek azt mondják, hogy az életkorral az intelligencia, az értelmi és műveltségi színvonal nem törvényszerűen hanyatlik, mi több, azt mondjuk, hogy az agysejtek vesztesége ugyan sejtszaporodással nem pótlódik, mert az idegsejtek nem szaporodnak, de képesek megfelelő „edzéssel", gyakorló tanulási ingerléssel olyan kapcsolatokat kifejleszteni egymás között, hogy a kiesett sejtműködéseket pótolni tudják, gyakorlatilag a legidősebb korig. Találkoztunk 100 éves és ennél idősebb emberekkel, akik bölcsességben, ismeretben, tapasztalati intelligenciában nagyszerű teljesítményekre voltak képesek. A korral előrehaladva változik a memória, de érdekes m ó d o n nem egészen úgy, miként azt a közvélemény és a laikus ember véli. Kétségtelenül jellemző, hogy az idősödő ember a közeli ismereteket, eseményeket, adatokat nem eléggé rögzíti és így valamiféle szórakozottsághoz hasonlóan a friss dolgokban feledékeny. Keresi a kulcsot, ami a kezében van, a szemüveget, holott a zsebébe tette, az imént letett tárgyat, és különösen gyorsan esnek ki fejéből az újabb nevek, számok, dátumok. Különösen igaz ez akkor, ha az érdeklődés csökken, mert a jó memóriához érdeklődés, kellő odafordulás, érdekeltség, ahogy mostanában mondani szoktuk, bizonyos hangulati szint szükséges. Leginkább azt jegyzi meg az ember, ami érdekli, ami érdekes,

36


ami számára fontos vagy élménydúsabb! Ezért van az, hogy fiatalon, az érzelmekkel telített lelki odafordulással jobban rögzítjük az eseményeket, dolgokat. N e m szólva arról, hogy maga az agy is sokkal befogadóbb, kevésbé telített. Ezért aztán a fiatalkori emlékek, élmények, tanult dolgok jó mélyen rögzülnek és életünk végéig friss elevenséggel idézhetők fel. Éppen az az érdekes, hogy a már említett idegsejtvesztés a normál öregedéssel éppen azt eredményezi, hogy a napi dolgokat nehezebben rögzítjük, ugyanakkor a régebbi benyomások, történések, tanult adatok, képek, emlékek még inkább elevenebben és színesebben „szabadulnak " ki a „ memóriatárolókból". Az idősebb ember a múltjában él, szokták mondani. Valóban, a múlt emlékei az előbb említett okok miatt könnyebben elevenednek föl és a jelen valósága, sokszor kellemetlenségei elől menekülhet az idős ember ezekhez a múltbeli emlékekhez. Többnyire akkor fordul elő ez, ha a környezetéből nem kap elég figyelmességet, szeretetet, megértést, törődést, melegséget, támogatást. Sokszor az ellenséges környezet készteti az idős embert a visszahúzódásra. Megfigyelhető, hogy akik fiatalabb korban családi, baráti, közösségi kapcsolatokat alakítottak ki, barátsághálót szőttek maguk köré és nemcsak elvártak másoktól, hanem adtak is másoknak, azok késő öregkorukigra kevésbé válnak magányossá.

A magány Mi is az a magány? Azt hiszik sokan, hogy a magány egyenlő az egyedülléttel. A statisztikusok, szociológusok gyakorta használják az egyedüllétre a magányosság kifejezést. Ez nem egészen így van. A magány olyan lélektani jellegzetesség, mely abból származik, hogy az ember nem tud valakihez, valamihez tartozni. Vagy azért, mert elszigetelten él, vagy azért, mert nem tud társas kapcsolatra lépni, nem képes a számára fontos és szükséges ingerekhez jutni, vagy azért, mert személyesen elbizonytalanodva húzódik vissza, szakít meg kapcsolatokat emberekkel, világgal, feladatokkal, természetes és mesterséges környezettel egyaránt. Ez a magányossághatás lelkileg lehet lehangolódás, levertség, kedvetlenség, feszültség, nyugtalanság vagy éppen kifejezett


38

passzivitás, jelentkezhet magatartás-változásokkal, érzékelési problémákkal, zavaró közérzettel, nemegyszer fokozódó érzékenységgel, amikor is magára vonatkoztat olyan dolgokat, melyek a valóságban nem reá tartoznak, nem felé irányulnak.

Jól ismert a korral előrehaladva gyakorivá váló halláscsökkenés. Ennek egyik formája, hogy a hallósejtek „kopásával" eleinte csak a magasabb hangok tartományában csökken a hallás, a mélyebb hangok megtartottsága mellett Emiatt „félrehallanak" az ilyen hallásváltozás során és tévednek, majd félreértelmezve a hallott dolgokat, félre is magyarázzák. Nemritkán alakulnak ki ily módon anyós—meny konfliktusok, romlanak meg a barátságok, vesznek el szomszédsági kapcsolatok. A „félreértett ügyek" elvezethetnek a téveszmerendszer kialakulásához, akár súlyos lelkibetegségekhez. Máskor a fel nem oldott tévedések, vonatkoztatások agressziókhoz vezethetnek és olyan is előfordul, hogy magába fojtva sérelmét, így kialakuló kóros lelki tartalmait, öngyilkosságot követ el az idős ember. Pedig egy korai hallásvizsgálattal ez kideríthető és ily módon a magány súlyos következményei kivédhetők. Természetesen a halláscsökkenésen kívül egyéb érzékszervünk korral gyakoribbá váló működéscsökkenése is vezethet realitászavarokhoz, olykor érzékcsalódásokhoz, akár hallucitiációkhoz, például látáscsökkenés esetén, sziirkehályog vagy zöldhályog következményeként. A magány lappangó formája beavatkozik a lelki-testi szabályozás rendszerébe is és megzavarhatja, akár megbonthatja az automatikus idegi, hormonális, anyagcsere-, immunszabályozásaink egyensúlyát, a legkülönbözőbb panaszokat, zavarokat, akár betegségeket okozva. Ezeket a zavarokat egyébként pszichoszomatikus zavaroknak nevezzük.

Vérnyomás-ingadozás, gyomor- és nyombél-, nyálkahártya-károsodások, vastagbél-működési problémák, epe-, vese- és hólyagkőképződés, érgörcsök, szívkoszorúér-keringési zavarok, pajzsmirigy-túlműködés, cukorbetegség bizonyos formája, de allergiák, ekcémák, izomgörcsök, migrénes fejfájások, elhízás vagy lefogyás, immunrendszeri gyengülés miatt könnyebb fertőződés, és újabban ilyen pszichoszomatikusán kialakuló autoimmun betegségek alakulhatnak ki (amikor a saját védekező-elhárító rendszerünk a saját szervezetünk el-

38


len támad, mert nem ismeri fel a „saját sejtjeit, szöveteit, szerveit" és ezen a m ó d o n bizonyos daganatkeletkezés feltételeit is elősegítheti). Érdekes egyébként, hogy mai ismereteink szerint a gyomorés nyombélfekély bizonyos formáit éppen az immunrendszer helyi védekezési és működési zavara okozza egy baktérium, a Heliobacter pylori révén. A magány tehát nagyon is jelentős befolyást gyakorol az idősödő ember egészségére, életminőségére egyaránt. Mivel a magány az egyedülléttel kétségtelenül gyakoribb, az egyedülmaradás, elhagyatottság, megözvegyülés vagy éppen a szeretett személy, tárgy, állat elvesztése miatt az idősödő és idős ember veszélyeztetettsége ilyen vonatkozásban is fokozottabb. Lehet a magánynak ritkán jótékony hatása is, a tudományos megfigyelések szerint vannak kifejezetten kreatív, produktív emberek, akik visszavonulva tudnak nagyot, értékeset, igazit alkotni. A mai civilizáció azonban kialakította a társas magányt is. Ez azt jelenti, hogy sok-sok ember között élünk, mégis magányosság fog el bennünket, rövidebb vagy hosszabb időre, ez a társas magány ugyancsak sokféle lelki zavarral, károsodással, személyiségtorzulással járhat.

A magány kevésbé alakul ki az ötimagukkal elégedettebb, önmagukkal „kibékült" és derűs, belső nyugalommal, szemlélődéssel élő időseknél A mindenkori hobbi, a tevékeny életmód és főleg a harmonikus emberi szeretetkapcsolatok nagyban megvédik az idős embert a társas és elszigetelő magánytól. Korunk problémái között nagy szerepet kap az úgynevezett „információs robbanás" jelensége. Az ismeretek felgyorsulása, valamint a rohanás napi életünkben nem teszi lehetővé az elmélyülést, a személyes nyugalom megteremtését, de a fogalmak tisztázását és átgondolását sem. Nincs elég idő, de nincs elég lehetőség sem a másik ember megismerésére. így a nemzedékek egymáshoz való viszonya is lazul, megváltozik és nemzedékek tülekedésévé válik az élet. Az erőszakosabbak, a türelmetlenebbek, vagy éppen a frissebb ismeretekkel felvértezettek szorítják ki a többieket, így érthetően a koruk miatt érzékenyebb és sérülékenyebb öregeket.


39

Változik az érzelmek és hangulatok világa is. A mélyebb érzelmek helyett a sekélyebbek nyernek előjogot, mert gyorsabbak, elérhetőbbek, könnyebben kezelhetőek, kevésbé köteleznek és változtathatóbbak. A korral velejáróan a mimikai és maga tartáskifejeződések visszafogottabbakká válnak, az emberközi kapcsolatok megfogyatkoznak, a szóbeli és kifejezésbeli kapcsolatviszony is csökken, beszűkül. A személyiség korral járó változásai között kiemelhető az önmagával és világával elégedetlenkedő típus, a saját bizonytalanságából fakadóan keserű, problémáit áthárító, bizalmatlan, vádaskodó, kekeckedő, alkalmazkodni nehezen tudó idős ember. Az ilyen személyiség ön- és közgyötrő magatartásával számos problémát és konfliktust gerjeszt élete során. Az egyszerre törődést igénylő, de ugyanakkor kritizáló, megszóló, kibeszélő ember ugyancsak beilleszkedéssel, kapcsolattartással küszködő ember. Nagyon sok gondot jelent a rámenős, erőszakos természetű ember, amiképpen a széthulló, bizonytalankodó, befolyásolható és másra rászoruló öreg is. Vannak, akik mindenért önmagukat, míg mások mindig a „másikat" hibáztatják. Vannak összefogott és zilált egyének. Beszélünk sikeres és sikertelen öregedésről, és vannak megfigyelések arról, hogy ezek a személyiségtípusok milyen életviteli, életszemléleti és milyen napi gyakorlati magatartással jellemzettek korosodásuk folyamán. Különösen a kiugró személyiségek, a 100 éves és idősebb matuzsálemek, valamint az ún. híres „túlélők" vizsgálatai látszanak igazolni, hogy a hosszabbéletűség, egészségesebb élet néhány fontos tényezővel összefügg. Ezek: érdekelt tevékenység, könnyű vegyes táplálkozás, önálló életvitel, naprakész feladatok, saját magával és világával elégedettség, jó kedély és hangulat, és nem utolsósorban a lankadatlan kíváncsiság, ismeretigénylés, de legalább is tanuló, gondolkodó beállítódás. Jelentős előny a napi problémákra adott saját életstílusbeli válaszok biztonsága. A személyesen megélt hit jelentősége hangsúlyozható. Lehet ez vallásos hit, eszmei hit vagy éppen emberléptékű, de az életet vezérlő bizakodás hite. Az öregedés folyamatrendszere tehát esélyek és kockázatok aranya szerint értelmezhető. Egyetlen kis része a nagy szervezeti, testi-lelki, társas-társadalmi személyes életrendszerünknek, meg-

40


határozza az egészséget, azaz az egész rendszer egyensúlyi működését. Mert ez a lényeg, hogy normál öregedésünk során mindenkor egyensúlyba kerüljünk, veszteségeink és kopásaink ellenére is! Voltaképpen a testi-lelki működéseink kapacitása szűkül be az évek múlásával, de nem borid fel, nem válik dezorganizálttá az egész rendszer. Bármikor minőségromlást észlelünk valamely élettevékenységünkben, szellemi vagy testi működésünkben, kóros változásra gyanakodhatunk, ezért vizsgáltassuk ki magunkat. Ezért van jele?jtősége a szűrővizsgálatoknak orvosilag, lélektanilag, emberileg egyaránt. További megfigyelés, hogy a férfiak idősödésük során korábban halnak meg, de kevésbé betegednek meg, mint a nők. Ugyanakkor az életmóddal ez a különbség mérséklődik, utalok itt a japánok várható élettartamának növekedésére és a nő—férfi élettartam közötti különbség kiegyenlítődésére az elmúlt 20 év alatt, életmód-változtatásuk révén. Leggyakoribb kóros öregedési folyamat a szív- és érrendszeri betegségek, a csont-ízületi betegségek, a cukor-anyagcsere-betegségek, a daganatos betegségek és nem utolsósorban a csontritkulás és a szellemi hanyatlás problémái.

A csontritkulás Az idősödéssel átalakul a csontozat alapállománya és a szervetlen-, ásványianyag-összetétele is. Az így kialakuló folyamatot nevezzük oszteoporózisnak, azaz csontritkulásnak, ami a leggyakoribb csontanyagcsere-zavar és -betegség, különösen a fejlettebb, civilizáltabb országokban — ahol a népesség 10%-ának van csontritkulása. Rendszerint középéletkorúaknál és idősebbeknél válik nyilvánvalóvá, vagy a jellegzetes panaszok alapján, vagy a bekövetkező szövődményei miatt, a gyakori csonttörések során. Ezek a törések érinthetik a végtagokat, csípőtájat, a gerinc csigolyáit egyaránt. Nemegyszer más panasz miatti vizsgálat során, vagy esetleg szűrővizsgálattal kerül megállapításra a csontritkulás. Kialakulása lappangó, amikor a tünetei vagy szövődményei megjelennek, vagy amikor a röntgenképen láthatóvá válik, már előrehaladott a folyamat. Megjelenhet a „változó életkorban", vagy az ún.


41

„áthajlás korában", nőknél többnyire a menstruáció elmaradása után, vagy kialakulhat az idősebb korban „elsődlegesen" bontva le a csont szerkezeti alapanyagát, miközben az ásványi anyagainak vesztesége fokozatosabb, mint a beépülése. A csont ilyen veszteségei következtében a csont mennyisége is csökken, tartószilárdsága romlik és sérülékennyé, törékennyé válik, magát a vázát is deformálhatja. A legjellemzőbb tünetei, melyek a diagnózis alapját is képezik, a gyakori és előrehaladó háti fájdalom, és a testmagasság mérhető csökkenése, gyakori csigolyaösszenyomódással vagy ún. összenyomásos csigolyatöréssel a röntgenleletben. Baleset nélkül bekövetkező csípő-, borda-, csigolyatörés különösen gyanússá teszi a csontritkulás lehetőségét. N e m haszontalan tudni, hogy a csontozatunkat örökletes tényezők jelentősen befolyásolják, nőknél kifejezettebben, mint férfiaknál, de életmódbeli, táplálkozási, aktivitásbeli és még környezeti ártalmak, hatások nagyban befolyásolják kialakulását, épségét vagy károsodását. A növekedés szakaszában 30 éves korig az ásványi anyagok közül a kalcium felvétele a csontozatban meghatározó és nagyobb mérvű, mint a leadása. Felnőttkorban évente a csontállomány 10%-a kicserélődik. A kor előrehaladtával évente a férfiaknál 0,3—0,4%-os, nőknél 1—4%-os a csökkenés. Minden huszadik csontritkulásos embert valamilyen csonttörés ér. A 60 év feletti nők 25%-ánál található csontritkulás miatt bekövetkezett összenyomódásos csigolyakárosodás. A korban előrehaladva 5 évente megkétszereződik a csontritkulásos csípőtáji, combnyaktörések kockázata. A nők életük során a csontozatuk ún. kérgi (kortikális) rétegének 35%-át, míg a szerkezeti (trabekuláris) tartók közel 50%-át vesztik el. A korral jellegzetesen velejáró csontritkulást férfiaknál csak kb . 70 év felett látjuk igazolhatóan. A kalcium, vagyis közismerten a szervezet csontozatának mésztartalom-csökkenése fontos jellemzője a csontritkulásnak; 5 0 % °s csökkenésnél megjelennek a röntgenen látható tünetek, de 30%-os veszteségnél a csigolyákon a tünetek már korábban észlelhetők, ezért egyértelmű, hogy a korai szűrővizsgálatok jelentősege rendkívül fontos mind a törések csökkentése, mind a fájdalmak megelőzése, mérséklése miatt. Annál is inkább, mert a női,

42


ún. posztmenopauzális (áthajláskori) csontritkulások nagyon eredményesen befolyásolhatók, korai diagnózis és korai komplex gyógykezelés révén! A későbbi csontritkulások panaszai és szövődményei ugyancsak befolyásolhatók. A csontritkulásban több folyamat zajlik. A női nemi hormonok termelésében bekövetkező csökkenés, a kalcium felszívódásának csökkenése, egy, a hetvenes években felfedezett ideghormonszerű anyag, a Calcitonin (neuropeptid) csökkenése megannyi jellemzője a csontritkulásnak. Kockázatai között kimutatott a dohányzás, alkoholfogyasztással összefüggő felszívódási zavarok, mozgásszegény életforma, fokozott túlsúlyosság, cukoranyagcsere-zavarok, a mellékpajzsmirigy működészavara, pajzsmirigy-működészavar, táplálkozási hiányok, főleg kalcium- és D-vitamin-szükséglet vonatkozásában, az életkor előrehaladása önmagában, egyes májbetegségek bizonyos hormonok és hormonszerű anyagok fokozatos csökkenése miatt (női nemi hormon, az ösztrogének, a dehydroepiandroszteron vagy D H E A , a melatonin, mely a tobozmirigy terméke stb.). M i n d több adat szól amellett, hogy elősegítik a csontritkulás kialakulását a rendszeresen szedett corticosteroid-készítmények, mint tartósan szedett gyógyszerek, az epilepszia ellen adott néhány gyógyszertípus, bizonyos folyamatosan szedett vízhajtók, továbbá alumíniumsó-tartalmú gyomorsavlekötő gyógyszerek, és a légzéselégtelenségre adott egyes készítmények. Mindez azt jelenti természetesen, hogy mindig a kezelőorvossal történő megbeszélés alapján és részletes felvilágosításával szabad szedni is, meg elhagyni is bizonyos gyógyszereket! A lehetőségek és tennivalók bizonyos mértékig függnek attól, hogy mikor, milyen típusú és milyen stádiumban lévő csontritkulásról van szó. A jelentőségére azonban az egyén és a társadalom szempontjából egyaránt utal példaképpen egy adat: az U S A ban a csontritkulás szövődményeire, következményeire fordított kiadás eléri az évi 10—15 milliárd dollárt!

A megelőzés fő szempontjai: • az elégséges kalcium-bevitel a szervezetbe folyamatosan (a napi táplálkozástól függően, de hasznos kiegészítésként naponta plusz 1 grammnyi kalcium-karbonát bevitele);


43

• a szükséges fehérjék bevitele és ugyancsak étrendileg a D-vitamin-szükséglet fedezése, naponta legalább (ha ennek feltételei biztosítottak) 1 óra könnyű séta levegőn, szórt napfényen; • rendszeres, testtartást javító tornagyakorlatok; • a rendszeres, és feltétlenül az egyén állapotától függő aktív vagy passzív testgyakorlások biztosítása; • az elesésektől való óvakodás és óvás, figyelemfelkeltő felvilágosításokkal; • a dohányzás és alkoholbevitel csökkentése; fokozatos elhagyása, a kávéfogyasztás mérsékletével; • a drasztikus fogyást eredményező fogyókúrák mellőzése, ez hátrányos lehet a csontritkulás vonatkozásában, a hormonális arányváltozások miatt.

A gyógyító törekvések és tudományos eredmények újabban mindinkább feljogosítanak arra, hogy a csontritkulást mint népbetegséget befolyásolhatónak tartsuk, számos reménykeltő lehetőséggel, eredménnyel. A megelőzés lehetősége a komplex, szakszerű és folyamatosan ellenőrzött kezelésben van: 1. Megfelelő szűréssel mielőbb megállapítani, van-e és ha igen, milyen típusú és milyen fokú a csontritkulás? 2. Szakmailag erre specializált centrumban gondozásba venni és a háziorvossal-családorvossal szoros együttműködésben, a szükséges minimális ellenőrzések segítségével, a megtervezett, egyénre szabott komplex kezelés kialakítása. 3. Az életmód, táplálkozás, aktivitás, terhelés, szabadidő, sport mennyiségének és minőségének szakszerűen megtervezett és ellenőrzött kialakítása. 4. A kockázatokra vonatkozó felvilágosítás után ezek megelőzésére, kivédésére, kivonására vonatkozó személyes segítségek biztosítása. 5. Kiegyensúlyozott, nyitott, derűs életszemlélet, mely napra kész érdeklődéssel és megfelelő napirenddel segít át a gondokon. 6. Végül olyan önismeret kialakítása, melynek segítségével kialakíthatók a napi életpraktikák, konfliktusfeloldások, célok és a személyes valahová, valakihez, valamihez tartozás módozatai. Az orvosi-szakorvosi csontritkulás-centrumok az országban több helyen, az országos intézetekben, orvosegyetemi kliniká-

44 kon ugyancsak működnek, s a háziorvosok erről mindenütt tudnak.

Összefoglalva: • Az emberi idősödés akkor kezdődik, amikor a szervezet felépítő tevékenysége már nem tart lépést a bontással. • Az emberi fajra jellemző és elfogadott maximálisan 120 év körüli élettartamból átlagosan alig több mint fele időt élünk, mert szervezeti hibáink, kopásaink, környezeti ártalmaink mellett életmódunk, megelőző magatartásunk, így az egészségben töltött és összes életévünk egyaránt elmarad a kívántaktól, de a lehetőségektől is, különösen Magyarországon, számos tőlünk függő ok miatt is. • Minél inkább idősödünk, annál inkább különbözünk egymástól, életutunk ártalmai, életkörülményeink miatt. • Nincs két egyformán idősödő ember, csak a társadalmi, környezeti és szokásbeli hatások miatt látszunk idősebben hasonlónak, valamiféle „egyenkinézésűnek", ha hagyjuk! • A személyiségünk révén élünk sikeresen vagy sikertelenebbül, jobban vagy rosszabbul, egészségesebben vagy betegesebben, rövidebben vagy hosszabban, bár természetesen az anyagigazdasági körülmények nagyon fontosak, de az egészségügyi ellátás lehetőségei, a környezet minősége, és biztonsági feltételeink jelentősége sem hagyható figyelmen kívül. • A személyes önismeretünk révén a vágyaink, képességeink és lehetőségeink harmonikus aránya jobban megvalósítható, így problémafelismerésünk, problémafeloldásunk és alkalmazkodási készségünk minőségileg javítható, csalódásaink csökkenthetők vagy elkerülhetők, és adott alkalommal az ártalmas mértékű stresszek kivédhetők. • A „normál" idősödés azt jelenti, hogy természetes kopási folyamataink működésbeli beszűküléssel járnak ugyan, de egyensúlyunkat visszaállítják, és így kóros változások nem következnek be, akár a legidősebb matuzsálemi korig sem, ha megérjük. • Amikor minőségi romlás következik be akár testileg, akár lelkileg, ott mindig megbetegedést kell keresni és annak korai feltárására törekedve, már korán helyreállítani egészségünket.


45

• Az idegrendszer, a lelkiállapot folyamatos karbantartását a tevékenység, mozgás, aktív és célratörő, de kíváncsisággal is kísért magatartás biztosítja, a gyakorló edzés szervezeti tartalékainkat feltölti, immunrendszerünket erősíti, független életünket biztosítja, és kialakítja a testi egészség mellett az „érzelmi egészséget".

A nők idősödése

A X X . század kétségtelenül a technikai civilizálódás, a társadalmi liberalizálódás és demokratizálódás, valamint a nők egyenjogúvá válásának évszázada. Korábban a nőkre jellemző volt, hogy hosszabban éltek, több problémás és tartós betegséggel, társtalanabbul, de valamelyest önellátásra képesebb állapotban, mint a férfiak. Az is ismert, hogy a korban előrehaladva mind több a nők száma a népességen belül. A XXI. század lehetőségei a nők életkilátásaiban a következők: a javuló orvosi ellátás, a mindinkább tudatosuló táplálkozási és testedzési reformszokások, a javuló életfeltételek és a korszerű nevelés. A nők idősödése több tényező együttesétől függően alakul, ezek között a legfontosabb a családi előzmény és az életstílus. Az örökletes alkati adottságok feltétlenül jelentősek, azonban több kutató szerint ezeknek kb. 60—65 éves korig van közvetlen befolyásuk a női öregedésre mint „gén vezérelte életprogramra". Azt követően már a személyes életstílus és körülmények kombinációja alakítja az egyén életét, különösen a fiatalabb életszakasz „megalapozása" révén. Ez egyébként reményt keltő és biztató lehetőség is a XXI. századra „beérő" idősek számára. A szülői életvezetés és szemlélet, a pedagógus nevelő-oktató tevékenysége, a barátok és ismerősök példája, az ismeretterjesztés hatékonysága, a médiumok befolyása és az anyagi-gazdasági-kulturális életkörnyezet feltételei mind meghatározó jelentőségűek. A mai fiatalabbak felé a szív-érrendszeri betegségek és kockázatok megelőzésének tanácsai áramlanak, melyek egyszerű programja a következő: testedzés, kiegyensúlyozott és mértékletes, korszerű táplálkozás, kellő mennyiségű rost bevitele a táplálékkal, a dohányzás mellőzése és az alkoholos italok kontrollja, elegendő tejtermék és víz fogyasztása, napi száj- és foghigiéné, alapos rágás

A NŐK IDŐSÖDÉSE

47

étkezéskor, és végül a direkt napozÁstól való tartózkodás. Ezeknek a szabályoknak kiegészítését a személyiség egyéni magatartása „tanulással" biztosítja, stressz-szabályozással, konfliktuskezelés és pozitív jövőre irányultsággal. Ebben nagy szerepet játszik az „érett önismeret", melyhez napi apró gyakorlatokkal is eljuthatunk, „vágyaink-képességeink-lehetőségeink" mérlegelésével. Mindezzel néhány öregedési probléma megelőzhető, mérsékelhető, vagy éppen javítható, mint például szív- és érrendszeri zavarok, emésztési problémák, csontritkulások, daganatos megbetegedések, fogínysorvadások és bizonyos fogbetegségek, kötőszöveti zsugorodással járó kellemetlen ráncképződés, depressziók, létszorongások, bizonyos anyagcsere- és hormonzavarok. Az életminőségben a hosszabbéletűség érdekes m ó d o n a tartósan csökkentett kalóriabevitellel, megfelelő tápanyag-összetétellel, a fokozott testi-szellemi igénybevétellel, és bizakodó életszemlélettel jellemezhető hangulati-érzelmi élettel biztosítható leginkább. Az idősödés során a nők számos jellemző változáson mennek keresztül: testi erejük gyöngül, tüdőkapacitásuk csökken, csontállományuk megfogyatkozik és ruganyosságuk fokozatosan mérséklődik. Mindez elhanyagolható akkor, ha egyébként a nő a maga női szerepeiben és testi-lelki egyensúlyában harmonikusan megmarad. Ebben az esetben szellemileg, szexuálisan, produktivitásában jó minőségű életet élhet. A felkészülést az időskorra minél korábbi életszakaszban érdemes megkezdeni: — eldobni a cigarettát, lecsökkenteni az alkoholos italokat, elhagyni néhány életviteli rossz szokást, mint például az éjszakázást, a magatartásbeli rossz tulajdonságokat, a mindent rossznak és megoldhatatlannak látó szemléletet, a napi hajszoltságot, mely abból is származik, hogy időben elúszunk, hogy a dolgok közötti fontossági sorrendet nem tudjuk kialakítani, hogy ötletszerűen es nem tervszerűen élünk, hogy végletes érzelmi hatások alá kefülünk és feszültségeinket, hiányérzeteinket nem természetes, hanem gyors, mesterséges módon kívánjuk kezelni, hogy fáradtságunkban nem tudunk kicsit kivárni a döntésekkel, és adott esetben a „mindent vagy semmit" jellegű magatartással reagá-

48


lünk a konfliktusokra. Rosszul választhatjuk m e g a feloldás és enyhítés módszereit, így alkoholba, kábítószerbe, pótcselekvésekbe menekülünk vagy agressziókba kényszerülünk, és nemegyszer „kapkodjuk" a nyugtatót, élénkítőt, fogyasztót, altatót és a számtalan „innen-onnan hallott" megváltó ajánlást. A számbavétel egyben az önismeret gyakorlását is jelenti. Beletartozik napi gyakorlati életstílusunk is, hogy mennyit alszunk, mettől-meddig, hogyan ébredünk és tornázunk-e, edzünk-e, rágyújtunk-e éhgyomorra cigarettánkra, mit és hogyan étkezünk reggelire, ötletszerűen, kapkodva vágunk-e neki napi tevékenységünknek, összekuszált gondolatainkkal, mikor, hol, mit és mennyit ebédelünk, gyalog megyünk-e vagy járművel, vagy bevágjuk magunkat a kocsiba, szívjuk az előttünk kipufogó autósor mérgeit, mintsem hogy gyalogolnánk vagy kerékpároznánk? Szabad óráinkban rendszeresen feloldjuk-e napi és életgondjainkat, beszélgetünk-e meghitt baráti körben, van-e baráti kapcsolatunk, és csak azt a tévéprogramot kapcsoljuk-e be, melyet előtte a műsorból kiválasztottunk, közben m é g nassolgatunk is. Vacsorára megtömjük-e magunkat vagy tudatosan étkezünk, kiválasztva az ízes, de nem megterhelő és persze anyagilag is elérhető élelmiszereket, beszélgetünk-e egyáltalán kötetlen és indulatmérsékelt m ó d o n dolgainkról, élményeinkről, problémáinkról, terveinkről, ötleteinkről, véleményeinkről? Minden ismertetés ellenére kifekszünk-e a déli napra és rákvörösre égettetjük-e bőrünket, számolva a bőrrák veszélyével, vagy lombárnyékban légfürdőzünk-e, inkább kora délelőtt vagy késő délután? És szánunk-e időt meghitt emberi kapcsolatok ápolására, őszinte érdeklődésre a másik iránt? Mindmegannyi kérdés és kiragadott gondolat az esélyek és kockázatok rengetegéből, az öregedés tengernyi problémájából, a női élet sokféle megoldatlanságából. A genetikailag meghatározott alkati adottságok sem végzetszerűek, mivel a korai életszakaszban kialakuló és egy életen át fejlődőképes életmódnak jelentős befolyása van az öregedésre. A génvezérelt életműködések egyébként 60—65 éves korig érvényesülnek közvetlenül, ezután az életstílus és életmód alakítja a folyamatokat és az öregedés minőségét, ütemét, tartamát, valamint az egyén önállóságát, hangulatát, aktivitását. Ezért is fontos az idő-

A NŐK IDŐSÖDÉSE

49

betli felkészülés az öregedés kihívásaival szemben, indokolt és lehetséges a folyamatos életmód-alakítás, az önismeret gyakorlása, valamint a tudományosan megalapozott „optimális öregedési programok' szervezése. Ezekre ezért is szükség van, mert a szülőktől elsajátítható életstílusminták kevésbé alkalmasak a változó és nemzedékváltó szociokulturális korszakok öregedéskockázatainak kivédéséhez, feltétlenül kiegészítésre szorulnak újabb tanulási programok révén.

Az egészséges öregedés tíz pontja Bármely életkorban hasznos tanácsként ajánlhatom a nők számára az egészséges öregedés tíz pontját: 1. Ne dohányozzon. 2. Ne napozzon délelőtt 10 és délután 5 óra között, és amenynyiben napon tartózkodik, használjon fényvédő testkrémet. 3. Változtasson az étkezési szokásán (amennyiben nem így étkezik) és egyre több gyümölcsöt, salátát, tejtermékeket és magvakat (gabona, szezám, szója, kukorica, napraforgó, tökmag stb. fogyasszon). 4. Kellő mennyiségű kalcium-bevitelről gondoskodjon szervezete számára, napi 1 és másfél gramm között. 5. Legalább hetente háromszor másfél óra erőteljes testgyakorlást végezzen rendszeres programként (torna, úszás, futás). 6. Az általánosan ajánlott „ideális testsúlyt" 10%-nál többel lehetőleg ne haladja túl. 7. Naponta legalább 6—8 pohár vizet fogyasszon el. 8. Minden héten legalább egyszer gondolja át, hogyan tudott megküzdeni gondjaival és próbáljon megbékélni magával és a világgal, még ha sok is a gond és a nehézség (ha hívő, meditáljon, végezzen lelkiismeret-vizsgálatot). 9. Kerülje az alkoholt, kábítószereket, ajzó- vagy nyugtatószereket, szenvedély-pótcselekvéseket, boszszúságokat. 10. Legyen érdeklődő családja, rokonsága, barátai, ismerősei és a világ eseményei iránt, bizakodóan, tervezően, újrakezdően.

Táplálkozás időskorban

Az élő szervezetek tápanyagfelvétele és felhasználása szükségszerű, célszerű és fajra jellemzően genetikailag programozott. Az embernél kialakult és differenciálódott a táplálkozás szocializálódott igénye, egyéni ízlése és társadalmi kultúrája. Az élet fenntartása mellett befolyásolja az élethosszat, az egészséget, az életminőséget és a kóros öregedés kockázatát, valamint az életkorral kapcsolódó betegségek keletkezését, lefolyását és kimenetelét. Sajátos oda-vissza kapcsolatai vannak az idősödés folyamatrendszerével biológiailag, pszichológiailag és pszichoszociálisan. Az idősödés és időskor rendszerszemléletű (holisztikus) értelmezésében és kutatásában jelentősége mindinkább előtérbe kerül és elméleti fontosságán túl meghatározóan fontossá válik a preventív, kuratív és rehabilitáló medicinában (a megelőző, gyógyító és helyreállító orvoslásban) az idősödés mentén. Az időskor orvoslása arra törekszik, hogy a korral gyakoribbá váló, vagy éppen a korosodással járó betegségek gyakoriságát csökkentse, visszaszorítsa, esetleg megszüntesse. Mind több tudományos közlemény számol be a táplálkozás jelentőségéről az idősödéssel összefüggésben: megállapítva, hogy fontos tényező olyan, a korral gyakoribb betegségek kialakulásában, mint a daganatos betegségek, malignitás-folyamatok, szívérrendszeri károsodások, csontritkulás, szürkehályog (katarakta), makula-degeneráció. Időseknél nagy annak a veszélye, hogy táplálkozásuk elégtelen, nem megfelelő, mennyiségben és összetevőkben, vagy éppen nem igazodik az idősödéssel járó aktivitás-beszűküléshez, az önállóság és öntevékenység csökkenéséhez, a többféle gyógyszerekkel végzett kezeléshez és az étvágycsökkenéshez, melynek gyakorta következménye a kalória- és szükséges tápanyag-beviteli elégtelenség.

TÁPLÁLKOZÁS IDŐSKORBAN

51

A táplálkozás idősödéssel összefüggő vizsgálata, értékelése és értelmezése lehetőséget nyújt az időskori alultápláltság megértéséhez és feltárásához, valamint a káros táplálkozás felismeréséhez, mintegy a „táplálkozászavarok" epidemiológiájához. Az egészséges időseknél az a cél, hogy a megfelelő táplálkozási ajánlás csökkentse az elégtelen táplálkozás kockázatát. Az elesett, leromlott és meggyengült idősek esetében a táplálkozásuk elemzése, feltáró vizsgálata, mintegy átfogó geriátriai vizsgálat részeként (Comprehensive Geriatric Assesment [MNA]), az ártalmas táplálkozás már a legkorábbi szakaszában képes jelezni a folyamatot és így csökkentheti a komplikációkat. Beteg idős személynél, mint például az Alzheimer-kórban szenvedő beteg embernél, a táplálkozási intervenció csökkentheti a morbiditást és fokozhatja az általános életminőséget. Az idősödéskutatások olyan eredményeket hoztak, hogy napjainkra prioritást nyert a preventív gerontológia, melynek fontos része az ún. „geroalimentológia", azaz az idősödés táplálkozástudománya. Ennek az igénye, de szükséglete is mindinkább fokozódik népességileg és szakmailag egyaránt. A kutatások azt is igazolják, hogy az öregkor számos betegsége összefügg a nem megfelelő táplálkozással, így a „sikeres öregedés" egyik módszere a táplálkozás-moduláció lehet. Az is megfogalmazódott, hogy a teljes kalóriabevitel megszorításának hatása máig nem teljesen tisztázott, öregedésre való hatásában. Egyik feltételezés szerint az ún. „túlevés" fokozza a szabadgyök-termelődést, ez pedig gyorsíthatja az öregedést. Más vélemények szerint a táplálékok modulálhatják a génexpressziót, és éppen azoknál a géneknél, melyek közreműködnek az öregedés kialakításában. A humán vizsgálatok tapasztalatai alapján megállapítható, hogy mind a túlsúlyos, m i n d az ún. súlyhiányos emberek halálozási rizikója fokozottabb. Volt olyan feltételezés, hogy a súlyhiányos emberek halálozási kockázatáért a dohányzás felelős, azonban több utánvizsgálat igazolja, hogy éppen a nem dohányosoknál észlelhető fokozott halálozási rizikó, súlyhiány mellett. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a nagyon alacsony testzsírtartalékkal rendelkezők („ginoid típus") kevésbé veszélyeztetettek a mortalitás, koronária-betegség, cerebrovascularis történések eseten, mint a közepes testzsírlerakódással jellemezhetők.

52


Az eddigi kutatások és vizsgálatok néhány lényeges összefüggést látszanak igazolni bizonyos táplálkozássajátosság és megbetegedés között, az időskorban. Ezek a következők: • Fehérjekalória-káros táplálkozás: immunelégtelenség, anaemia, kimerültség, fokozott fertőzéshajlam, demencia, felfekvéses gyulladások. • Folyadékivási elégtelenség (hypodipsia): dehidráció, orthostatikus hypotonia, hypernatrémia. • Fokozott kalóriabevitel: elhízás, hipertónia, II. típusú diabétesz. • Kalcium- és D-vitamin-elégtelenség, csökkent napsugárzás mellett: osteopenia, csípőtáji törések. • Rostszegény táplálkozás: diverticulitis, székrekedés. • Fokozott rostbevitel: bélcsavarodás. • Cink-elégtelenség: immunelégtelenség, anorexia, csökkent sebgyógyulás. • Folsav- és B ]2 -vitamin-elégtelenség: anémia, dementia. • Vashiány: anémia. • Szelénium-elégtelenség: karcinóma és myopathia-hajlam. • A-vitamin-többlet: hypercalcemia. • Fokozott nátrium-bevitel: hypertonia, cerebrovascularis események. Egyes vizsgálatok alapján megállapítható, hogy az idősek általánosságban kevés fehéijét fogyasztanak. Érdekes módon azoknál az időseknél, akik hiányos kalóriabevitel miatt fogytak, a szérumalbumin-szint normális volt. Feltehetően a csökkent kalóriabevitel mellett átmenetileg a saját izomfehérjékből pótlóan, marad az albumin-szint. T ö b b hasonló megfigyelés alapján alakult ki az a feltételezés, hogy a leginkább alkalmas tápláltsági indikátorok: a magasság, a testsúly és a jól dokumentált testsúlycsökkenés. Világviszonylatban jól beváltak egyes életbiztosítók alkalmazta testsúlytáblázatok, melyek 5 éves korosodásiszakasz-normatívákat adnak meg az idősödés testsúlynormáiként, figyelembe véve a testmagasság-csökkenést a korban előrehaladva, 40 éves kortól! Ez megközelítően másfél cm minden 20 éves periódusban. Újabban leginkább a Framingham-tanulmány normatíváit használják, mivel adatai nagyon jól korrelálnak a mortalitással.


53

Azoknál az időseknél, akik ágyhoz vagy tolókocsihoz kötöttek, a testmagasság helyett bizonyos korrekciókkal a karhosszúság mérete használható. A szérumfehérje 3,5 g/dl alá csökkenésekor zsigeri fehérje-depléció észlelhető. 3,0 g/dl alatti értékek igen rossz prognosztikát jelentenek időseknél, ami miatt gyors és intenzív intervencióra van szükség. Fekvőbetegeknél maga a tartós fekvés kb. 0,5 g/dl szérumalbumin-szint csökkenést eredményez a folyadékátrendeződés miatt. Valójában egészséges ambuláns idősek szérumalbumin-szintje soha nem csökken, 4,0 g/dl érték alá! Népességvizsgálatok azt is megerősítik, hogy egészséges idősek szérumalbumin-szintje a korral előrehaladóan érdemi csökkenést nem mutat. Másik indikátorként a karközép-izomzati körfogat jól jelzi az izomvesztést. Ellenőrzött vizsgálatok szerint felhasználható az idősek halálozási előrejelzéseként. A tricepsz izomzat körfogata és a subscapularis bőrredő vékonyodásmérése alkalmas a zsírszövet tömegének vizsgálatához. Férfiaknál inkább s a subscapularis méret, nőknél pedig a tricepsz körfogatértéke megbízhatóbb. Ezeket az így mért értékeket azonban életkori standardokhoz kell viszonyítani. Vannak tanulmányok, melyek szerint a rövid életű fehérjék, mint a transferrin, retinol-kötésű fehérje és a prealbumin kevésbé alkalmasak (és kevésbé játszanak szerepet) a fehérjekalóriás rosszultápláltság megállapításában. Hasonlóan kevésbé megbízható indikátor a bőrteszt, anergiás öregeknél, még ha fehérjekalóriás rosszultápláltság nincs is jelen, ugyanakkor általában megbízható előrejelzés a fehérjekalóriás rosszultápláltságra vonatkozóan az alacsony szérumkoleszterin-szint, mely szorosan korrelál hosszú ápolási idősintézetekben a mortalitással. Az 1500/cm 3 nél kevesebb össz-lymphocyta-értéket többen is a rosszultápláltság jelének tekintik. A korban előrehaladva a szomatomedin-C szintje csökken. Ez a csökkenés kifejezettebb rosszul táplált időseknél. Mindezek alapján a nagyon költséges vizsgálatok helyett a gyakorlatban ajánlható bevezető tápláltsági vizsgálatként a testsúlycsökkentés elemzése, testmagasságmérés, testsúlymérés és a szérumalbumin-meghatározás.

A legtöbb táplálkozási problémával a magára hagyott időseknél, az elszegényedett, visszahúzódó öregeknél, a magatehetetleneknél, a

54


pszichésen betegeknél és szakszerűtlenül működő idősellátó intézményekben, otthonokban, kórházakban, krónikus osztályokon és tapasztalatlan gondozórendszerekben találkozunk. Indokolt kiemelni a rosszultápláltság okai közül az ún. „gyógyítható rosszultápláltságokat": ilyen okokként figyelmet érdemelnek a depresszió, bizonyos gyógyszerek (Digoxin), a bél vérkeringési zavara, özophageális candidiázis, egyes fizikális tényezők, cink-elégtelenség, anyagcserezavarok (hyperthyreozis, hyperparathyreozis stb.), krónikus obstruktív tüdőbetegségek és az ún. maiabszorpciós szindróma. Hangsúlyozható, hogy a depressziókat időseknél az őket ellátó személyzet, gondozó, ápoló, orvos, szociális munkás tévesen ismeri fel, vagy nem veszi észre. Az ápoló kórházakban ellátott idősek több mint 4 0 % - a valamilyen fokú depresszióban szenved. Az idősek depresszióval társult anorexiáját gyakorta gyászreakció indítja el. Ezeknél az időseknél a testsúlyvesztés lényegesen meghaladja a fiatalabb korúakét. A depresszióval társult anorexia folyamatáért nagy valószínűséggel a hypothalamus C R F (corticotropin-releasing faktor) fokozott aktiválódása felelős, mely kimutatottan potenciális anorexigén anyag állatkísérletekben. Ez az anorexia és testsúlyvesztés időseknél jól reagál kisdózisú antidepresszáns kezelésre. Végső esetben, vitálisán veszélyeztető testsúlycsökkenéssel járó mély depresszióknál elektrosokk-kezelés is szóba jön, az egyéb terápiák hatástalansága esetében. Gyakoriak időseknél a gyógyszermellékhatások miatt kialakuló anorexiák. A 70 éven felüli digoxinkezeltek egynegyedénél alakul ki anorexia. • Nyelőcső-candidiázis többnyire állandósuló probléma időseknél és praktikusan élethosszig tartó kezelést igényel. Sok intézeti idős beteg ún. félig-testtartásban, vagy teljesen fekve kapja ételét, mely miatt gyakori az aspiráció, regurgitáció és emiatt kondicionálódhat az ételtől való félelem, ételelutasítás, elhárítás. Ez feloldható, illetve megelőzhető ilyen esetben az állva étkezéssel, vagy felegyenesedett ülő testtartásban. • Az intestinális ischaemia megjelenhet úgy, mintha a beteg teltséget, puffadásos jóllakottságot érezne. Aránylag jól reagál nitrátkészítményre, vagy kalcium-csatornablokkolóra. A cink-


55

elégtelenség időseknél többnyire másodlagosan okoz anorexiát, leginkább azoknál, akik más ok miatt csökkentett kalóriabevitellel táplálkoznak. Másfelől mind a diuretikumok, mind a diabetes mellitus hyperzincuriát okozhatnak, mely miatt ún. határeset-cink-állapot alakulhat ki. • A testsúlyvesztés klasszikus metabolikus oka a hyperthyreozis. Emlékeztetek, hogy gyakran jelentkezik atípusosan, maszkírozottan és maszkírozóan. Egyik jellegzetes megjelenése az ún. apátiás hyperthyreozis. Ez a megjelenés elég gyakori időseknél. Ráadásul a rosszultápláltság időseknél trijódthyronin- (T3-) szintcsökkenéshez vezethet. Ily módon a súlyosan rosszultáplált idős beteg „hibás-tipikusan" mutat alacsony T3-as euthyroid „Sic syndroma" jellegzetességet, emelkedett T3-as szint helyett, mely jelezné a hyperthyreozist (a pajzsmirigy működés csökkenését). Mint említettem, anorexiában megtalálható időseknél hyperparathyreozis és egyéb hypercalcaemia is. • Komoly probléma a súlyos testsúlyvesztés krónikus obstruktív tüdőbetegségekben. Ezek a betegek étkezéskor súlyosan rövidült légzés miatt szenvednek, mely zavarja a táplálkozást is, és anorexiához vezet. Könnyítheti a többszöri, kevés étkezés. Az öregedés és anorexia kapcsolatát elemezve megállapítható, hogy az ún. öregedés-anorexia okai a következők lehetnek: • csökkenő szükséglet: alacsony alapanyagcsere miatt csökkent aktivitás miatt; • csökkenő örömélmény (anhedonia): az ízérzés romlása, a szaglás csökkenése és látásromlás miatt; • csökkenő étvágykésztetés: neurotranszmitter-szinten csökkenő endogén opioidok és táplálkozási tényezők miatt (cinkhiány); • fokozott jóllakottsági hatások: cholecystokinin-hatás. Kiemelhető, hogy az endogén opioid peptid, a dynorphin, fontos szerepet játszik az étvágykeltésben. Ujabban igazolható, hogy öreg rágcsáló állatoknál az opioid étvágykésztetés (evéskésztetés) Meghatározóan csökken. Ismert, hogy az étkezés végére, amint a tápanyag a tápcsatornán, emésztőrendszeren passzálódik, számos gasztrointesztinális hormon szabadul fel. Az öreg állatoknál a

56


cholecystokinin peptiddel szembeni érzékenységfokozódás, mint jóllakottság (teltség) tapasztalható. Ennek analógjaként éreznek jóllakottságot azok az idősebb emberek is, akiknél testsúlyvesztés alakult ki. Az idősek kóros testsúlyvesztése gyakorta észlelhető dementálódás mellett. A demencia (elbutulás; a szellemi képességek végleges hanyatlása) ugyanis az ételek különbségélményét fokozatosan megszünteti, az étkezést a demens idős ember elfelejti, magának az étkezésfolyamatnak a „programja" elromlik, a falatot nem rágja, nem nyeli, a falat áll a szájüregében, esetleg ott forgatja csupán. Egy tanulmány szerint dementált betegek átlag 99 percet töltöttek étkezéssel otthonukban, míg intézetben, ápoló kórházban segítséggel étkezés mellett ez az idő 18 percre csökkent. N e m tisztázott, hogy Alzheimer-kórban szenvedő idős betegek rosszultápláltsága a táplálékbevitel csökkenésével, vagy a paradox módon megnövekedett anyagcserével függ össze. Azoknál, akiknél infekció vagy rákos betegség indul, a makrofágokból kahectin (tumor necrozis faktor) szabadul fel. A kahectin gátolja a lipogén enzimeket és így anorexiát okoz. Számos idős, magatehetetlen és dekubitálódó, infekciókkal küszködő ember veszít testsúlyt, táplálékbevitelének csökkenésétől eltérő nagyobb mértékben, feltehetően ilyen esetekben a kahectinnek szerepe lehet az extrém súlyvesztés kialakulásában. A daganatos idős betegek ectopiás hormontermlésének következménye a daganatos betegeknél jellemző és gyakori ún. „ráktünetek és jelek" kialakulása. A tumorok által keletkező számos peptid, mint a bombesin, calcitonin potenciális anorexigén anyagok. így a peptidek ectopiás termelése további vizsgálatokat igényel az öregedés rosszultápláltságának és testsúlyvesztésének differenciál-diagnosztikájában. Összehasonlítva a fehérjekalóriás alultápláltság hatásait és az öregedést, számos hasonlóság állapítható meg. Néhány vonatkozásban az öregedésnek tartott változásokat a szegényes tápanyagbevitel okozza: ilyen az albumin-csökkenés, de többségükben a változásokat, melyek az öregedéssel járnak, nem a rosszultápláltság okozza, jóllehet a rosszultápláltság kiválthatja a normál öregedéssel járó változásokat.


57

A rosszultápláltsági változások reverzibilisek és megoldhatók a megfelelő tápanyagbevitellel, ugyanakkor a rosszultápláltság súlyosan befolyásolhatja az időskori morbiditást és mortalitást. Az öregedéssel együtt jár a „száraz testtömeg" csökkenése és a fehérjefelvétel mérséklődése. Svéd vizsgálatok szerint 70 éves idősek 5 évente száraz testtömegük 1 kg ját veszítik. Az ajánlott napi fehérjebevitel 0,8 g testsúly-kilogrammonként. Régebben kevesebb bevitelt tartottak elégségesnek az idősek nitrogén-egyensúlyának fenntartása érdekében. Legfrissebb adatok szerint (Gersovitz M. és társai) kimutatták, hogy enyhe krónikus betegségek mellett az ajánlott fehérjemennyiségnél többre lehet szükség. Amerikai és angol tanulmányok újabban egészséges időseknek naponta testsúlykilónként 1 g fehérjét ajánlanak. A nagyobb fehérjebevitel ajánlása azonban ellentmondásos a krónikus vesebetegségek kockázatával összevetve. A korral járóan csökken a fehérjeszintézis és fehérjelebontás egyaránt. Az időseknél a fehérjeszintézis fokozottabban csökken, mint a fiatalabbaknál, de az idősek rosszabbul alkalmazkodnak ehhez a változáshoz. Egészséges idősek albumin-szintje többnyire megtartott, de már kisebb betegség hatására is könnyen csökkenhet ez a szint. Az esszenciális aminosavak, mint a valin, metionin, izoleucin, leucin, fenilalanin, lizin szintje alacsonyabb az időseknél, a fiatalokéhoz viszonyítottan. Az, hogy a korban előrehaladva viszont emelkedhet az esszenciális aminosav szükséglete, jelenleg ellentmondásos. A legtöbb felnőtt esszenciális aminosav szükséglete az összfehérje-bevitelük 20%-a, ennek alapján számítva az idősek esszenciális aminosav-elégtelenséggel élnek. A szérumkoleszterin- és triglicerid-szint az életkorral emelkedik, a teljes testzsírszövet arányának megfelelően. A 80 év felettieknél a koleszterin- és LDL-szintek nagymértékben csökkennek a 60—79 éves korcsoportos idősek értékeihez viszonyítottan. Ez a jelenség abból származhat, hogy az előrehaladottabb korra már „elvesznek", akik koronáriabetegségük miatt a nagyobb kockázatú lipidkárosodottak közé tartoztak. A legtöbb hosszú életű egyén a családilag örökletesen hajlamosított hypobeta, vagy hyperalfalipoproteinémiás emberek közül kerül ki. Ráadásul a HDL-koleszterin-szint az idősebbeknél

58


magasabb, mint a középéletkorúaknál, keresztmetszeti vizsgálatok szerint is. Azt is figyelembe kell venni, hogy a 70 éven felüli időseknél a szérumkoleszterin-szintek kardiovaszkuláris betegséget előrejelző értéke nagymértékben gyengül. Az obezitás változatlanul komoly probléma és vitakérdés az időseknél, lévén minden második-negyedik ember 20 vagy több százalékkal túlsúlyos, ez kockázatot jelent a mortalitás vonatkozásában, különösen a legidősebb korban. M é g az polókórházakban is fokozott mortalitás tapasztalható a túlsúlyosoknál.

A szénhidrát- és rostszükséglet A szénhidrátszükséglet nem specifikus időskorban, csupán a teljes energiabevitel egyik komponenseként tartjuk számon. A nem emészthető rost-szénhidrát-bevitel sajátos kérdés időseknél. Mivel az emberi emésztőszervek nem tartalmaznak rostbontó enzimeket, a rostok mint a perisztaltikát segítő, gyorsító anyagok, csökkentik a székrekedést. Ugyanakkor ágyhoz kötött betegnél időskorban éppen ellentétesen hat a rost, székrekedést, megakolont és szigma-volvulust okozhat. Ezért intézeti fekvő beteg időseknek a rostdús étkezés vagy rostbevitel mérséklendő és nagyon megfontolandó, ambuláns, mobilis idősekhez viszonyítottan az említett okok miatt. A szolubilis étkezési rost azonban enyhítheti a táplálkozási, ún. étkezési glycaemiás reakciót, megelőzve a posztprandiális nagyfokú glukóz-ingadozást. Fontos tudni azt is, hogy az étkezési rost megkötheti a nyomelemeket és csökkenti felszívódásukat. M í g a többségnél nem jelentenek problémát a jól kialakított időskori diéta rostban gazdag változatai, vannak, akiknél nyomelem-elégtelenséget okozhat. Az 5 g napi rostbeviteltöbbletet aránylag jól tűrik az idősek, de a fiatalabbak 20 g napi bevitelével szemben már nagyon is hátrányban vannak. Minden táplálékrost-növeléshez, ne feledjük, szükséges a folyadékbevitel növelése, és ezt a tejbevitel nem biztosítja, mi több, az még csak fokozza a folyadékigényt!


59

A folyadékfogyasztás jelentősége Vízfelvételi igény vonatkozásában az idősek különösen érzékenyek. A legtöbb idős ember nem azért kerül sürgősséggel intenzív kórházi felvételre, mert nem kap megfelelő gyógyszert, vagy nem megfelelően gondozzák otthonában, hanem annak ismerethiányaként, hogy „a jó egészség titka a mindenkori megfelelő vízbevitel biztosítása!" A víz a testsúly kétharmadát adja (41%). A kor haladtával lassú krónikus dehidráció alakul ki. Csökken a vese glomerolusok által filtrált víz reciklicitása a tubulusok révén. A másik nagy vízvisszaszívó rendszer a vastagbél. Mivel a csökkent rostbevítel miatt csökken a vastagbéltartalom vízmennyisége is, kevesebb kerül visszaszívódásra. Az idősek legáltalánosabb közös problémája a dehidrálódás miatt kialakuló folyadék-elektrolitháztartás zavara. Ezt még csak súlyosbítja a diuretikus kezelés. Említeni kell a hypodipsia jelenséget. Ez gyakran cerebrovaszkuláris betegséghez kapcsolódik. Máskor az ágy melletti vizet a korlátozott mozgású beteg idős ember nem éri el. Philips, P. A. és társai kimutatták, hogy egy éjszakai víz-depriváció után idősebb férfiak kevésbé szomjasak, mint a fiatalabbak, emiatt nem pótolják a kialakult vízhiányt megfelelően. N e m egészen tisztázott ennek a mechanizmusa. Feltehetően a korral megfogyatkozott baroreceptorok miatt csökken a hypovolémiát jelző rendszer pontossága és elégtelen a késztetés a szükségleti deficit pótlásához. Mások szerint az idősek száj szárazságjelzése csökken, ezért nem isznak időben többet. Kétségtelen, hogy a száj-garat rendszer számos vonatkozásban meghatározó jelentőségű az időskori rosszultápláltság és dehidrálódás kialakulásában. A folyadékvesztés számos olyan tünetet okoz, mely az idősekre jellemző: súlycsökkenés, szemek beesése, merevebb ízületek a synoviális folyadék megfogyatkozása miatt, székrekedés, száraz száj, száraz szem, száraz, ráncolódó bőr, apátia, depresszió, gondolkodászavarok, olykor zavartságok. N e m utolsósorban a folyadékvesztés miatt csökken a vizeletmennyiség és leromlik a szervezet tartaléka is, hogy zsírból és szénhidrátból endogén vizet készítsen. A vízanyagcsere aktív kar-

60


bantartása nagyon fontos időskorban. Dehidráció kialakulását leginkább a gondozó, ápoló és gyógyító szolgálat hibája eredményezi! A kórházba vagy intézetbe kerülő idősek gyakran „víztelen sivatagba" kerülnek, ezért a szükséges vizet ugyanúgy elő kell írni, mennyiségileg, adagolásban, mint a gyógyszereket, tápanyagot stb. Hangsúlyozom, a folyadékbevitel előírása és biztosítása a gyógyítás fontos része! N e m nélkülözhető természetesen az elektrolit-vízháztartás folyamatos ellenőrzése, kontrollálása sem! Ritkább esetben a folyadékbevitelt csökkenteni kell, elgyengült időseknél, nem megfelelő „antidiuretikus hormon-szekréció szindróma" esetében. A gerontológus véleménye szerint, hacsak speciális ellenjavallata nincs, idősek részére a napi minimum folyadékbevitel legalább 1 liter legyen!

A vitaminok szerepe A vitaminokkal kapcsolatosan jelentős adatmennyiség gyűlt össze az öregedés összefüggésében. Az egészséges idősek negyede a szükségesnél 50%-al kevesebbet visz be a táplálékkal B 6 -, D- és E-vitaminból, valamint fólsavból. A B p -vitamin-felvéteÍ pedig a szükségesnek 75%-a. A HANES-tanulmány szerint idősek 10%-a az ajánlott vitaminmennyiségek kétharmadánál kevesebbet vesz magához. Különösen az A-vitamin és a vízben oldódó vitaminok bevitele volt szegényes. Ugyanakkor az egészséges idős férfiak 57%-a és a nők 61%-a szedett egy vagy két vitamint és ásványi anyagot. A C-vitamin-bevitel feltehetően csökken az öregedéssel, mivel a plazma-leukociták és vérlemezkék C-vitamin-szintje fokozatosan csökken. Az aszkorbátszint-vizsgálatok az idősek 1,9%-nál találtak 0,2 mg/dl-nél alacsonyabb értéket (ennél a szintnél nagy valószínűséggel alakul ki a skorbut). Linus Pauling hosszúéletűségre vonatkozó nyilatkozata óta (és Szentgyörgyi Albert javaslata alapján is) sokan szednek C-vitamin-megadózist, hogy védekezzenek a felsőlégúti infekciókkal és a daganatkeletkezéssel szemben. Egy délkaliforniai nyugdíjaskö-


61

zösségben végzett felmérés szerint a lakók 6 7 % - a szedett kiegészítő C-vitamint és 6 % - u k napi 2 g-ot, vagy többet. A szakirodalom szerint a C-vitamin-megadózis-szedés sem nem erősíti a hatást, sem nem fokozza a kockázatot. Az elfogadott, hogy a megadózisok megvonása hirtelen nem ajánlott, mert ún. visszahatásos skorbutot okozhat. Legalább három napot kell várni C-vitamin-kihagyást követően, hogy értékelni lehessen a székletvizsgálat során a vérreakciót, mivel a megadózis C-vitamin fals reakciót eredményez, hasonlóan diabéteszes beteg vércukor-meghatározásánál is figyelembe kell venni ezt. Mivel nálunk is sokan szednek megadózis (1000—2000 mg) C-vitamint naponta, ajánlom figyelmükbe a megadózis C-vitamin mellékhatásainak lehetőségeit: visszahatásos skorbut; fals-negatív széklet okkultvérzés próba; szérumglukóz- és vizeletglukóz-mérés befolyásolása; oxál-vesekőképződés lehetősége; csökkent B J 2 -vitamin-felszívódás; fokozott táplálék-vas-felszívódás; haemolitikus anémia. Az A-vitamin-elégtelenség alapjában véve ritka, néhány intézeti idősnél, alkoholistáknál, malabszorpciós szindrómánál, és olyan gyógyszerszedőknél fordulhat elő, akiknél a gyógyszer kötődik az A-vitaminhoz (bizonyos olajok, neomycin, cholestyramin stb). 6 0 0 - 7 0 0 mikrogramm napi A-vitamin-felvétel elég a hiánytünetek megelőzésére időseknél. Bizonyos vizsgálatok szerint az A-vitamin és prekurzora, a béta-karotin kiegészítő szedése preventív védelmet jelenthet tüdőkarcinóma ellen. Az idősödés befolyásolására nincsenek adatok. Mivel a C-vitamin után az A-vitamin a második leggyakrabban használt kiegészítő szer, érdemes hangsúlyozni, hogy hosszan szedett napi 50 ezer vagy nagyobb egység A-vitamin toxikus következményekkel járhat (fejfájásokkal, máj működés-zavarokkal, leukopeniával, hyperkalcémiával), geriátriai ajánlásban ezért nem szerepel. Az E-vitamin szükséges a glutathion-peroxidáz hatásához, mely révén megelőzi a hydroxyl-gyök keletkezését. Intermittens klaudikáció kezelésében is használják. Alacsonyabb E-vitamin-szintet találtak időseknél Sic-szindrómánál, ugyanakkor diabetes melli-

62

NE FÉLJÜNK AZ ÖREGEDÉSTŐL!

tusban az E-vitamin-szint megemelkedik. O k a ismeretlen. A vérlemez alfa- és gamma-tokoferol-szintje öregedéssel csökken. Mivel idősek 70%-ánál a koagulációs tromboteszt abnormalitását találták és ez K-vitamiivxA per ós szedés mellett befolyásolható, a K-vitaminra terelődött a figyelem az öregedéssel kapcsolatosan is. Annyi megállapíthatóvá vált, hogy az idősek Warfarinnal szembeni érzékenységét fokozza. Az idősek fele a B-vitamin ajánlott dózisának kétharmadánál kevesebbet vesz magához. Mintegy 10%-uk határeset Thiaminszintet mutat. Kifejezett alkoholfogyasztónál rosszultápláltság mellett alakul ki a klasszikus Thiamin-elégtelenség. Glukoz-infúzió a hiányt még csak növeli. Alapvetően fontos a Krebs-cyclus működéséért, glukozfelhasználás során. A B 2 - és B 6 -felvétel vonatkozásában az időseknél gyakori a határeset, alultápláltság mellett a Thiamin-adás fokozhatja a glukoz-metabolizmust és hypoglikémiát válthat ki. Folsav-ellátOttságot illetően a vizsgálatok szerint folsav-elégtelenség (3 mikrogramm/ml vérszint alatt) az otthonukban élő idősek mintegy 3 - 7 % - á n á l fordul elő. A pantoténsav a korral csökken. Biotin-vizsgálatok szerint szintje a korral változatlan, vagy legfeljebb kissé csökken. Mivel a korral gyakran elvész az intrinzik faktor, a B 1 2 -elégtelenség miatti tünetek ismertebbek időseknél (vészes vérszegénység). Bevitele sok idősnél csökkent. A 150 pikogramm/ml szint alattiak száma növekszik. Általában a B-vitaminok szintje időseknél ugyancsak határeset, kiegészítő szedésüknek van alapja, ajánlott.

A gyógyszerek és egyéb szerek, valamint táplálékok interakciója idős korban fontos szempont. Határesetként értékelhető tápláltsági státus mellett időseknél a mellé a d ó n gyógyszer miatt a „tápláltság" felborulhat. T ö b b gyógyszer, köztük a Digoxin, Theofillin, Hydrochlortiazid, non-steroid gyulladásgátlók, anorexiát okozhatnak, míg az Allopurinol, Clindamycin, és antihisztaminok, hypogeuziához vezethetnek, Izoniazid, B 6 - és niacin-elégtelenséget okozhatnak. Ásványi olajok nehezítik az A-, D - , és K-vitaminok felszívódását. A Tetracyclin csökkenti a kalcium és a vas felszívódását. Folsav-elégtelenséget okoznak anti-konvulzánsok, és


64

Thymethoprin. Az antikovulzánsok gyengíthetik a D-vitamin felszívódását, és növelik a K-vitamin-szükségletet. Szalicilátok csökkentik a C-vitamin-felvételt a vérlemezkékbe, leukocytákba, továbbá vashiányos anémiát okozhatnak és szekunder hypoprothrombinaemiát eredményezhetnek a K-vitamin-metabolizmussal interferálva. A diuretikumok cinkhiányt válthatnak ki. Másfelől a tápanyagok ugyancsak interferálhatnak a gyógyszerekkel. K-vitamin-tartalmú tápanyagok, mint például a káposzta és a brokkoli interferálhat a véralvadásgátló Warfarin-nátriummal. Gyógyszerek abszorbcióját csökkenthetik a fehérjetartalmú tápanyagok, mint például a tej és a tejtermékek, emellett befolyásolhatják a Cefalosporin, penicillin, szulfadiazin felszívódását. Más gyógyszereknél csökkenthetik az ún. „első menet" májmetabolizmust, fokozva a gyógyszerhatást például propranolol és spironolakton esetében.

Összefoglalva hangsúlyozható, hogy az idősödés és időskor egészsége, életminősége, esélye és kockázata fajspecifikus genetikai meghatározottság mellett individuális különbségekkel szorosan összefügg a táplálkozással és „oda-vissza" hatásviszonyaiban számos ismert törvényszerűség érvényesül. Ezek ismerete segíthet az időskor preventív, kuratív és rehabilitatív orvoslásában, valamint az egészségesebb hosszúéletűség esélyeinek fokozásában és a kockázatok csökkentésében. Az időskorúak táplálkozásának tárgyalása során érintettük a vitaminok, fontosabb tápanyagok jelentőségét, hiánytüneteit és szükséges beviteli szempontjait, valamint helyenként kockázatait, s meg kell említeni a nyomelemek fontos szerepét is. Az idősödés és időskori táplálkozás összefüggéseinek ismerete lehetőséget adott egy általunk kifejlesztett „holisztikus gerontológia" szemléletének bemutatásához, nem utolsósorban gyakorlati alkalmazásához, jelezve, hogy az idősorvoslás nem egyenlő a gyermek- és felnőttorvoslással és az idősödés humán folyamatai nem egyszerűen a részismeretek összessége, hanem minőségi rendszerműködése ma már új specialitást igényel, megértésben, kutatásban és alkalmazásban egyaránt.

Időskori lelki zavarok, lelki betegségek

Közel negyven éve, hogy az Egészségügyi Világszervezet ( W H O ) Szakértői Bizottsága összeállított egy 50 oldalas jelentést az idősödés és időskor lelkiegészség-problémáiról, a lelki egészség védelméről és a zavarok, illetve lelki betegségek megelőzésének és gyógyításának lehetőségeiről. Ezek a problémák azóta is előtérben vannak és az időközben megerősödő gerontológia orvosi alkalmazott tudományaként mint pszichogeriátria foglalkozik mind kutatásban, mind klinikai gyakorlatban az idősödés és időskor neuropszichiátriai problémáival. A pszichogeriátriai megbetegedések gyakoriságát a 65 éven felüli népességben mintegy 28—30%-ban lehet becsülni, beleértve a neurózisokat, elmezavarokat, a szervileg alapozott lelki zavarokat, zavartságokat és szellemi elbutulással járó folyamatokat. A korban előrehaladva a zavartságok és szellemi elbutulás előfordulása fokozódik, gyógyításuk esélye csökken. A neurózisokra vonatkozó kutatások jelzik, hogy megjelenési formájuk, színességük és tünetük változik, színtelenebbé válik és nemegyszer összemosódik zavartságokkal, dementálódással vagy éppen pszichózisokkal, depressziókkal, személyiségzavarokkal. Az utóbbi évek pszichogeriátriai diagnosztikus módszereinek gazdagodásával és értékelhetőségének javulásával mind több lappangó depresszió, szorongásos neurotikus folyamat, pszichoszomatikus reakció, pánikbetegség, fóbiás megbetegedés és atípusos pszichoaszténiás reakció kerül felszínre. Az időskori pszichogeriátriai kórfolyamatokra különösen érvényes az atípusos megjelenés, illetve kialakulás, a kombináltság, a domináns tünetszegénység mellett a maszkírozó tünetképződés és a zavartságba átcsapás gyakorisága. Ugyancsak hangsúlyozható, hogy e kórfolyamatok kialakulásában a biológiai, pszichés és szociális tényezők alapvetőek, azonban még inkább gondot jelent feltárhatóságuk az adatnyerés nehézségei miatt, az előbb

IDŐSKORI LELKI ZAVAROK, LELKI BETEGSÉGEK

65

említett feltételek és jellemzők következtében. A „három tényező" mind az öregedés egyéni megjelenésében, mind a pszichogeriátriai kórfolyamatok kialakításában sokféle variációt eredményezhet, így az ún. többtényezős diagnosztikai megközelítés és a szükséges szelektív célzott gyógykezelés a pszichogeriátriát is speciális alkalmazott orvoslássá avatja. Nem úgy kell gyógyítani az idős pszichés beteget, mint a középkorút vagy a fiatalt! A pszichogeriátriai zavarok kiváltó tényezői között kiemelkedő jelentőségűek az idősödés veszteségei, frusztrációi, magányfolyamatai, érzékszervi fogyatékossághoz, károsodásokhoz társuló kommunikációs és deprivációs tényezők, és a pszichoszociális adaptáció elégtelenségei. A veszteségek között legsúlyosabb a társvesztés, majd sorrendben a gyermek vagy unoka, a hozzátartozó, barát, ismerős környezetében tartott állatok és megszokott, kedvelt tárgy, környezet vagy szituáció elvesztésének hatása. Sokan nem gondolnak arra, hogy ezek a veszteségek súlyos lelki kríziseket, depressziókat, pszichoszomatikus reakciókat, akár elmezavarokat válthatnak ki, néha öngyilkossággal befejezve. A magány lényege az idős ember harmadik életszükségletének, a valakihez, valamihez vagy valahova tartozásának a megvalósíthatatlansága, vagy megszakadása. Ez a lélektani folyamat többnyire depressziót vált ki, nyugtalansággal, vagy éppen apátiával, lemondással, önfeladással — máskor súlyos pszichoszomatikus reakciókkal, mint vérnyomás-ingadozás, szívinfarktus, agyi vérkeringészavar, bélbeidegződési problémák, fekélykiújulás, cukorbetegség rosszabbodása, immunműködések felborulása miatt kialakuló gyulladásos betegségek (többnyire tüdőgyulladással), ízületi gyulladások (ún. autoimmun reakciók) és olykor daganatos betegségek kibontakozása vagy súlyosbodása, vagy éppen allergiás folyamatok kifejlődése. A lelki eredetű magánybetegségek között gyakorta megjelennek a túlérzékenységgel, túlértékeléssel járó szenzitív vagy paranoid lelki zavarok, átmeneti vagy tartós jelleggel, megállapodottan vagy előrehaladott formában. Ezek a folyamatok súlyos elszigetelődéshez vezethetnek, vagy éppen az elszigetelődés hozza felszínre tüneteit, és másodlagos érzékcsalódások, kóros következtetések, a valóság félreismerései és félreértékelései, kóros gondo-

66


lattartalmak, téveszmék alakulhatnak ki, az önellátás és öntevékenység beszűkülésével, másodlagos elhanyagoltsági mechanizmusokkal, testi leromlással, kiszáradással, táplálkozási és folyadékellátási hiánytünetekkel. A téveszmék között önvádlások, vádaskodások, befolyásoltatások, meglopatások, ellene irányuló megkárosítások és az elszegényedéstől, éhenhalástól való félelmek jelentkezhetnek, üldöztetéssel, hallucinációs és látomásos érzékcsalódásokkal kísérten, vagy téveszmeként kibontakozó testi panaszokkal, hipochondriás téveszmékkel, kóros testérzésekkel. Ezek nagy része előfordulhat depressziókban vagy szellemi elbutulásokban is, valamint késői elmebetegségekben, mint az ún. késői paraphreniákban. Az érzékszervi fogyatékosságok és károsodások folyamata ma már kellően ismert. A jóindulatú öregedési nagyothallás, a presbiakuzis, kezdetben a magasabb hangtartományban jelentkezik, ami miatt az információbefogás zavarát okozza, és „félrehallásos félreértelmezésen" keresztül vezethet tévedésekhez, téveszmékhez. Mindez az emberközi kapcsolatok zavarával, elhárító vagy visszahúzódási kóros magatartást eredményezhet. Nemritkán a családi béke borul fel, agressziók vagy öngyilkosságba menekülések robbanhatnak ki. A látáscsökkenés és látásvesztés a szenzoros beáramlás deficitjével látási érzékcsalódásokat, kóros magatartási reakciókat és biológiai szabályozás zavarokat eredményezhet időskorban: zavartságokkal (delíriummal), például szürkehályog (katarakta), zöldhályog (glaukóma), retinopathiak, üvegtesti homályok következményeként. Az időskori zavartságok (delíriumok) jellemző tünetei: többnyire az agyműködés átmeneti vagy tartós zavara, máskor a szervezet egyéb, kimutatható működészavarai, a szellemi működések zavarai, a figyelem, emlékezés, képzettársítás, gondolkodás, tudati rendszerműködés, a pszichés kivitelezés tempójának, a koncentrálásnak, a hangulati-érzelmi szabályozás és a felismerés kórtüneteivel. A zavartságok alatt elemi védekező, menekülő vagy támadó magatartási „sablonok" gépiesen ismételődhetnek. A zavartságok gyakran rosszabbodnak sötétben és olykor egyes nyugtatók, altatók hatására. A zavartságok kezdetben változó intenzitással jelentkeznek, a 24 órás napi ritmus felborul, nappalok és éjszakák összemosódnak, időbeli és térbeli, valamint személyfel-


67

ismerési problémák alakulhatnak ki. Mindezek hatására az idős betegeknél súlyos testi kimerülés mutatkozik, gyakran társul kiszáradással, a vizeletürítés zavarával, a bélműködés leállásával vagy izgalmával, és a szívelégtelenség sem ritka, esetleg bekövetkezhet a halál. Krónikussá váló zavartságok mellett gyakori a viselkedészavarok fokozódása. A zavartságok hátterében az agyműködés elsődleges vagy másodlagos károsodásai húzódnak meg, változatos kombinációkkal. Felismerésük egyszerű, oki elemzése, eredettisztázása bonyolultabb, mivel a beteg kikérdezhetősége hiányos, a kórfolyamat többtényezős elemzése magas szintű orvosi-szakorvosi feladat.

A zavartságok okai 1. Mérgezések: alkohol, nyugtatók, altatók, brómkészítmények, antikolinerg gyógyszerek, antidepresszívumok, egyes fájdalomcsillapítók, különösen barbituráttartalmúak, hallucinogének, szalicilátok tartós használata, számos vény nélkül is kapható szer, továbbá háztartási oldószerek; 2. gyógyszerek, alkohol, kábítószerek megvonása; alkohol, nyugtató-, altatószerek, kortikoszteroidok; 3. alkohol tartós fogyasztása mellett; 4. fertőzések: septicaemia, bakteriális, gombás, vírusos, paraziták okozta tbc-s agyhártyagyulladás, agyvelőgyulladás, mikrobiális akut és krónikus fertőzések, szifilisz; 5. endokrin zavarok: mellékvesekéreg zavarai, thyreotoxikus krízis, csökkent pajzsmirigyműködés, inzulinoma, inzulin-túladagolás, mellékpajzsmirigy túlműködés vagy csökkent működése, hipofízis-működészavarok, diabetes mellitus ketacidosisa; 6. ventillációs zavarok: hypoxia, hyperkapnia; 7. táplálkozási hiánybetegségek: B,-vitamin-, B J 2 -vitamin-, nikotinsav-, fehérje-, kalóriahiány; 8. szív-érrendszeri, keringési, ritmuszavarok, szívizominfarktus, agyi keringészavarok, stroke, hypertensio, embólia, trombózis, agyi lágyulások; 9. sérülések: burki és burok alatti koponyán belüli vérzések, agyrázkódás, agyzúzódás, agyi állomány vérzése;

68


10. daganatos betegségek: központi idegrendszer elsődleges vagy áttételes daganatai, tumoros eredetű hypercalcaemiák; 11. epilepszia; 12. kötőszöveti és immunbetegségek: autoimmun betegségek, Sjögren-tünetegyüttes, A I D S , szisztémás lupusz eritematodesz; 13. neurodegeneratív megbetegedések: Alzheimer-kór, Pickféle betegség, sclerosis multiplex, Parkinson-betegség, Huntington-kór, normotenziós hydrocephalus. Az időskori neuropszichiátriai problémák és megbetegedések jelentőségét támasztják alá a gyakorisági előfordulási adatok, melyek Magyarországon meglehetősen hiányosak, így csak becsléseink vannak az idős népességre vonatkozóan. Nyugat-európai epidemiológiai vizsgálatok szerint a 60 éven felüli népességen belüli prevalenciaadatok a következők: 1. elmebetegség 6 , 3 % , 2. neurózis 12,7%, 3. könnyebb szervi működészavar 10,9% (összesen: 29,9%). Pszichogeriátriai incidenciaadatok: 60 év felett: 30,8/1000; összkorcsoportban: 15,2/1000; 80 év felett: 7 2 , 3 / 1 0 0 0 (H. Laűer adatai az 1970-es évekből). Magyarországon a K S H adataiként közölte Klinger András (1983), hogy a 60 éven felüli férfiak pszichogeriátriai zavar incidenciája 131,6/1000, a nőké 144,3/1000. A pszichogeriátria és egyáltalán az idősorvoslás, idősgondozás, és a népességi szociális gondoskodás rohamosan növekvő kihívása világszerte a szellemi elbutulás, a demencia, amelynek többféle formája, sokféle eredete és változatos lefolyása ismert. Gyakorisága az Egészségügyi Világszervezet vizsgálatai szerint 60 év felett: 1. közepes vagy súlyos demencia: 5%; 2. valamilyen fokú demencia: 10%. Eredetük szerint osztályozva: 1. az ún. Alzheimer-féle betegség képezi a demenciák 5 0 - 60%-át, 2. vascularis eredetű a demenciák 20—30%-a, 3. egyéb eredetűnek tekinthető 1 0 - 2 0 % . Előfordulási gyakoriságuk: népességen belüli prevalencia: 65 év felett: 10%, 80 év felett: 2 0 % . A demensek 50%-a súlyosan károsodott. Életkilátásuk a 65 éven felüli népességben a megállapított diagnózistól számított átlag 2,5 év, míg az azonos korú kontrolloké 9—11 év.


69

Követéses vizsgálattal 3 év után megállapítható volt, hogy a demens betegek közül 3 0 % teljes szellemi hanyatlást mutatott, változatlan maradt 3 0 % és normalizálódott 3 0 % a megfelelő és szakszerű gyógykezelések eredményeként. Drámai gyakorisági és előrejelzési adatokat közölnek az USAból (1992): a becsült Alzheimer-kóros beteg: 4 millió; a betegség incidenciája: 65—74 év között: 4 % ; 85 év fölött: 5 0 % ; az Alzhei mer-kórban elhunytak száma évente mintegy 100 0 0 0 , és ezzel a szívbetegség, rák és agyvérzés után a negyedik halálok, különösen az idősebb népességben. Az Alzheimer-kórban szenvedők gondozására, ápolására az USA-ban évente 100 milliárd dollár kiadást számolnak. Hatalmas anyagi ráfordítások mellett, sok biztató kutatási eredmény ellenére sem tudjuk az Alzheimer-kór pontos eredetét és célzott gyógyítását. Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy a szeretetteljes és következetes, szakszerű gondozás, ápolás, tevékenységbe vonás a betegségfolyamatot lassíthatja, a szenvedés megélését enyhíti és olykor még látványosan egyes működéseket javíthat is. Az Alzheimerkór azonban a számos demencia csupán egyik megjelenési formaja, még ha a legkilátástalanabb is. A valódi előrehaladó vagy visszafordítható demenciák mellett ismerjük az ún. pszeudodemenciát (álelbutulást). M i n d több mesterségesen keletkező vagy éppen alkalmazott mérgező anyagról tudjuk, hogy demenciát okozhat Ilyenek a szív-érrendszeri, a gyomor-bélműködésre ható, izom-kötőszövet-ízületi, gyomorbélrendszeri zavarok kezelésére, a neuropszichiátriai, a légzőszervi és anyagcserezavarok kezelésére alkalmazott szerek, gyógyszerek. Hosszú lista lenne ma már felsorolásuk, de felhívom a figyelmet egyes gyógyszerekre, amelyek elősegíthetik a demencia kialakulását. Újabban a legkorszerűbb vizsgálati módszerek segítségével bizonyos differenciálás is lehetséges. A pszeudodemenciát a hangulati élet deprimálódása okozhatja, mivel az idős beteget mind cselekvéseiben, válaszreakcióiban, mind pedig érzelmi kifejezésében a depresszió maga gátolhatja. Ennek következtében teljesítményei lecsökkennek vagy akár megszűnnek és ápolásra szoruló vegetatív lénnyé válhat.

70 Az említett pszeudodemencia-folyamat differenciálása (és erre a megfigyelésen, adatgyűjtésen túl a legkorszerűbb vizsgáló-mérőmódszerek és technikák révén mindinkább lehetőség nyílik!) azért is rendkívül fontos, mivel például a hangulati élet rendezésével, gyógyításával sikeresen rendeződhet a demenciának tartott teljesítménygátoltsági tünetképződés. A demenciák kialakulását elősegíthetik, de főleg magatartásés személyiségzavart okoznak a nitrátok, procainamin, propranolol, digitális, quinidin, metyl-dopa, clonidin, atropin, belladonna, Homatropin, Hyosciamin, phenotiazin, corticosteroid, Indomethacin, salicylátok, Phenylbutazon, barbiturátok, Carbamazepin, Diazepam, Phenytoin, Levodopa, bromidok, gluthetimid, chloralhydrát, lithium, MAO-gátlók, Meprobamat, triciklikus antidepresszánsok, egyes antihisztaminok, antikonvulzív szerek, expektoránsok, és az opiátok, Phenacetin, Procarbazin, Isonizid, Rifampin. A környezeti ártalmak közül kiemelhetők a C O , ólom, kadmium, higany, alumínium, egyes foszforsavészterek, gyomirtók, peszticidek, permetszerek. Az anyagcsere-betegségek között ilyen vonatkozása lehet a cukorbetegségnek, csökkent pajzsmirigyműködésnek, gyomor-bélfelszívódászavaroknak, mivel hiánybetegségeket okozhatnak, érbetegségeknek, húgyvérűségnek, az oxigéntúladagolásnak, vérszegénységnek, egyes daganatoknak, és végül egyes szenvedélyártalmaknak, mint alkohol, gyógyszer, kábítószer (főleg a szipózás, ragasztózás) és újabban az AIDS. A demenciák nemcsak az egyén, a család, az ismerősök, a szűkebb környezet, hanem az össztársadalom problémája, gondja és kihívása gazdaságilag, szociálisan, pszichésen egyaránt. Az elmondottak alapján egyértelművé válik, hogy az idősödés és időskor személyes problémái és zavarai a pszichogeriátria jelentőségét nagyon is felértékelik, és szükségessé teszik a pszichogeriátriai terápiák, gondozási és ápolási feladatok fejlesztését, elterjesztését és főleg ismeretét, valamint a demenciák és pszichogeriátriai zavarok népességi szintű megelőzését.

A demenciák és az Alzheimer-kór

A demográfiai és gazdasági adatok jelzik az idősödés és időskor jelenlegi és várható gondjait mind az egészség—betegség, mind az esély—kockázat arányok vonatkozásában, hangsúlyozva az idősödés és időskor életminőségének gerontológiai-geriátriai rendszerszemléletének és folyamatelemzésének sajátosságait. Ennek a szemléletnek megfelelően a genotípia és fenotípia személyiségszintű szerveződésére a korszerű longitudinális idősödéskutatások adnak megközelítési lehetőségeket. A személyiségvizsgálatok ilyen vonatkozásban modellekkel dolgoznak, alkalmazott technikák felhasználásával. A személyiség és idősödés, a személyiség esélykockázatának mintái, a személyiség ún. egészség- és kockázatjelzői megannyi lehetőséget tartogatnak a „normál" és patológiás öregedésfolyamatok feltárásához, elkülönítéshez és monitorozásához. Jól alkalmazható a Lawton-féle négydimenziós „személyiség—környezet modell", mivel a személyiségszerveződés „minősége" és „produktivitása", „sikeressége" az intellektuális működésektől meghatározóan függ — mind a kognitív, mind az emocionális, mind a megvalósítható és alakító intellektuális tevékenység változásai, az idődimenzió mentén fontos indikátorai az egyén öregedési folyamatának is. A személyes „normál" öregedési működésváltozásokat olyan „kapacitásszűkülés" jellemzi, melynek során az egyén számára elvárható és szükséges napi életegyensúly fokozatos kiegészítő-támogató segítség mellett fenntartható. A személyes életút és életkörülmény-rendszer elemzése ennek lehetőségét megadja. Amikor az így megfogalmazott egyensúly nem tartható fenn, és minőségi működés- és teljesítményromlás, vagy képességvesztés következik be, akkor demenciáról beszélünk. Ennek a megközelítésnek a segítségével a demenciák, pszeudodemenciák és reverzibilis demenciák, valamint a normál szellemi kapacitásszűkülés az idősödés mentén elkülöníthető, egyedileg ütemezhető és beso-

72


rolható. Különösen hangsúlyozható, hogy prognosztikailag hasznos minták alakíthatók mind a változások ütemére, mind a súlyosságára, mind a kórosságára vonatkozóan. Amely társadalom gazdasági, kulturális, szociális és egészségügyi, valamint politikai rendszerében él az egyén, annak összefüggései és „pszichoszociális benyomatai" nagyban meghatározzák az egyén genetikailag alapozott és szocializációval „érlelődő'' személyiségét fejlődő, tetőző és hanyatló szakaszában egyaránt, öregedésével együtt. Minden társadalom ugyanakkor „értékeli" az életszakaszokat, és szakmailag „minősíti" is. Szükségletei és érdekei alapján értelmezi is a korcsoportokat és a korcsoportba tarozókat egyaránt. A nemzedékek „létszáma" és „aránya" a nagy társadalmon belül, a G D P egésze és a G D P - n belüli részesedésarányok, a munkaerő-minőség és -mennyiség, a „nagy társadalom" motivációi és a „politikai társadalom"-mal való viszonya, és nem utolsósorban a „biztonsági életminőségi garanciák és lehetőségek", beleértve a biztosítási intézményeket, egészségügyi és népjóléti feltételeket, szolgáltatásokat, megszabják az idősödő és időskorú ember autonómiáját, szuverenitását és életminőségét. Az egyén viszonya a már említett „rendszerhez" célorientált, önfenntartó, személyes és alakítóan tevékeny, valamint alkalmazkodó és közösségi. Bármelyik működését ért ártalom, veszteség, zavar vagy veszély esetében a társadalom intézményes és civilszerveződésű segítségének adja meg azt a feltételt, melynek révén esélyei és kockázatai alakulnak. A demenrálódás ugyan osztályozható, de mint az öregedés, úgy ez is személyre szabottan egyedi. Egyéni személyiségszerkezetében és fejlettségében és egyéni élettörténete, körülményei, kapcsolatvilága és életstílusa szerint egyaránt. Az organicitás alapján számos pszichoszociális következmény, a személyiség jellegzetességei alapján számos adaptációbeli, magatartásbeli és gyógyítási következménnyel kell számolni. A körülmények és környezet adottságai megszabják az orvosi, gondozói valamint szociális segítségnyújtás lehetőségeit, elérthetőségeit. A lappangva, lassan előrehaladó dementálódáshoz, ha van személyes környezet, család, hozzátartozó, rokon, barát, segítő szomszédság vagy szakszolgáltatás, a beteggé válás befogadásának vagy elfogadásának esélye jobb, és átmenetileg az egyén gyógyu-

A DEMENCIÁK ÉS AZ ALZHEIMER-KÓR

73

lása is alakíthatóbb. A hirtelen jelentkező demenciaválságok destruálják a munkát, társas és társadalmi kapcsolatokat, sorozatveszteségeket eredményeznek az egyén presztízsében, gazdasági produktivitásában, tevékenységtervezeti rendszerében, programjaiban, ígérvényeiben, biztonságfunkcióiban és olyan kihívásokat jelentenek, melyre a környezet és maguk a szolgáltatások is. A többnyire konfliktussal reagálnak, kezdetben elhárítóan, áthárítóan és nemegyszer kirekesztően, megbélyegzően. A dementálódással bekövetkező „hibasorozatok" kihatnak más egyének, intézmények, rendszerek működésminőségére is. Az ún. „jóindulatú idősödési feledékenység" csupán megmosolyogtatja a környezetet, az érintettek valamiféle „egyezségre" jutnak napi életűk során és eltekintenek az ügytől, betudják az öregedésnek, a segítőkész viszonzás többnyire kialakul, a kóros feledékenység, a lelki és magatartásbeli kórosságok azonban már „szelektíven hatnak", éppen a már említettek alapján. A tájékozódás károsodása térben, időben önmagára és idegen személyre veszélyjelzőként riadalmat kelt. A tudatzavarokkal kísért elkóborlás, a napirend felborulása, a napszakok felcserélődése vagy elmosódása, s végül a beszéd, a metakommunikáció, a kognitív működések látványos romlása jelzi a súlyosságot s bekapcsolja az otthonról elhárítás, eltávolítás mechanizmusait. A kis és nagyobb közösség egyaránt nehezen tud megküzdeni a tehetetlenséggel, az ambivalens érzelmi hatásokkal, és a felelősségérzet kihívásával. Gyakori jelenség a családtagok aggodalma, hogy a „baj" örökletes vagy éppen „elkapható". Az észlelt „túlreagálások" között kétféle séma gyakori: az egyik típusú túlértékeli a környezetre való veszélyeztetést, a másik pedig bagatellizálja a problémát és hagyja közlekedni, autót vezetni, új, idegen környezetbe menni, felelős döntéseket hozni stb. A probléma felismerésétől kezdve, a kórfolyamat elemzésén és követéses értékelésén át, a mindenkori szükséges döntések meghozataláig medikális, szociális és perszonális vonatkozásokban a legfontosabb feladat a megfelelő kompetencia biztosítása, az ún. segítségelérhetés biztosítása és a mindenkori személyiségteljesítmények kapacitásának feltárása, felhasználása, még a progresszivitás megállapítása mellett is újratanulási módszerek segítségével és megerősítő tréningek alkalmazásával.

74


A dementálódás és demencia-következmények rendszerszemléletével a már említett Lawton-modell tényezőinek figyelembevételével megszerkeszthető egy „egyénre irányuló" feladatsor, szakmai program a megfelelő kompetenicákkal. A feladatsort a szubjektív panaszok és az észlelt jelenségek elsődleges adatrögzítése nyitja, követi az anamnézis, és a szükséges kivizsgálás lépései, demenciagyanú típusa szerint. A szomatikus, pszichés és pszichoszociális elemzések első szakaszában kompetens a háziorvos, a vizsgálatok megszervezését is menedzseli, majd az adatgyűjtés és az egyén személyes „szakmai minősítése" alapján, ha van hozzátartozó, következik a „segítő megbeszélés és a segítség bevonása": a közvetlen segítség, a civil szerződésű segítség, valamint a professzionális és intézményes segítség megszervezése. Ezzel párhuzamosan az érintett személy bevonása a programba elengedhetetlen. Valamennyi demenciatípus esetében gondosan keresni kell azokat a maradék vagy megkímélt működéseket, melyek alkalmasak lehetnek dementálódás ütemének lassításához, a napi élettevékenység részleteinek gyakorlásához, a biztonsági feltételek javításához és a segítség elfogadásához. A háziorvos feltáró, adatrögzítő és koordináló, ún. demencia-menedzselő tevékenysége áldozatos és nehéz feladat és az orvos saját mentálhigiénéjének erősítését is igényli. Szükséges tanácsot, szupervíziót, segítséget kérni és keresni, hogy saját „letörését" megelőzze. A dementálódott beteget tartósan gondozó személyeket leginkább csoportbeszélgetésekkel, esetmegbeszélésekkel és szükség szerint időszakos személyes problémamegbeszéléssel kell támogatni. Különösen fontos az intézményes keretek között dementálódott betegekkel professzionálisan és tartósan foglalkozó személyzet mentálhigiénés, szükség szerint pszichoterápiás segítése, hogy a „kiégésüket" megelőzhessük, adott esetben kezelhetővé tegyük. Az időseket ellátó otthonokban, klubokban, tartós ápolású intézetekben, valamint otthonukban intézményesen ápolt dementálódott betegek „rendszergazdája" a háziorvos, és konzultánsai, a szakorvosok részére ezeket a segítő, mentálhigiénés feltételeket ki kell alakítani. A szakmai tapasztalatok azt igazolják, hogy bizonyos esetek kivételével, a dementált beteg otthoni gondozása és ápolása számos előnyt nyújt a korházhoz, intézményhez viszonyítva. A be-

A DEMENCIÁK ÉS AZ ALZHEIMER-KÓR

75

teg számára megszokott és begyakorolt mozdulatok, fogások, tevékenységtöredékek hosszú ideig fenntarthatnak egy segítséggel otthon gondozhatóságot, míg az idegen környezet, hospitalizáció vagy a másféle napirend, táplálkozás, fizikális és infekciós környezet hirtelen dekompenzálódást, progressziót okozhatnak. A házi betegápolás-beteggondozás, a házi kiegészítő szociális szolgáltatások és konzíliumok megszervezésén túl, a kompetenciakérdés a finanszírozás vonatkozásában is alapkérdés. Ki biztosítja ezeket a szolgáltatásokat és kit érint a felelőssége? Megoldatlan és nem rendezett probléma, jóllehet az egészségügyi reform, a szociális reform, az egészségügyi törvény módosításával, a szociális törvény módosításával, a társadalombiztosítási törvény kidolgozásával, nem utolsósorban az új Alkotmány elkészítésével várhatóan ezeket a problémákat is rendezik. Figyelembe véve a demencia-előfordulás európai gyakoriságát, Magyarországon megbecsülhetően a 60 éves és idősebb népesség 10— 15%-nál fordul elő valamilyen demencia, ami 190— 250 ezer embert érinthet. Korcsoportonként 60 év felett az arányok jelentősen eltérnek és 1,5%-tól 3 0 % fölötti gyakoriságig terjedhetnek, a korban előrehaladva a kockázata rohamosan fokozódik, gyakorisága nő. Az 1993-as osztrák adatok szerint (K. Maurer és munkatársai) a demenciák megoszlása a következő volt: Alzheimer típusú: 5 0 % Alzheimer és vaszkuláris kevert típusú: 2 5 % Vaszkuláris típus: 10% Szekunder demencia: 10% Pszeudodemencia: 5% Ennek analógiáját figyelembe véve Magyarországon (durva összehasonlításként, mivel számos eltérő tényezővel kell számolni), a demenciák ellátásának megoldatlan gondjai mind globálisan, mind differenciáltan percről percre fokozódnak és a háziorvosi praxis, a kórházi fekvőbeteg- és ambulánsellátó kapacitás, a szociális betegotthonok, idősotthonok és tartós ellátást nyújtó, ún. ápolókórházak hatalmas és pontosan fel nem becsült szakmai, gazdasági és szociális kihívást jelentenek.

76


Amit a szellemi hanyatlásról tudni kell A szellemi hanyatlás gyűjtőfogalom és sokféle panaszt, tünetet foglal magában. Lényege, hogy a megszerzett ismeretek felidézése, alkalmazása romlik vagy elvész, másrészt új ismeretek megszerzése, rögzítése és felidézése nem valósul meg. Ez megnyilvánulhat az egyszerű adatismerettől a magatartás-szabályozás szintjéig és így megnyilvánulhat feledékenységben, felfogásbeli nehezítettségben, a gondolkodás minőségének romlásában, absztrahálási képtelenségben, tájékozódási panaszokban térben, időben, saját és más személyben, továbbá az ún. összetettebb gondolkodási műveletekben, tervező és elvonatkoztató gondolkodás hanyatlásában, az én-viszonylatok tudatosságában, valamint az emberi kommunikációs, alkalmazkodási magatartás-hanyatlásban, súlyosbodásukkal pedig az egyén „arctalanná" válásában és személyes önállóságának elvesztésében. Az értelmi működések a tanult ismeretek elvesztése vagy alkalmazásának képtelensége miatt és mert az új tanulási műveletek sem valósulhatnak meg, elbutulást jeleznek és az egész személyiség rendszerműködésének zavaraival személyiséghanyatlás bontakozhat ki. Az elbutulás és személyiséghanyatlás folyamatában számos olyan jelenség és tünet is felismerhető, mely az ún. szokványos öregedés során észlelhető. Az idősödő ember napi dolgokra, apróbb eseményekre, használati tárgyainak helyére és nevekre, számokra vonatkozó feledékenysége, tévesztése gyakorta szórakozottságnak tűnik. Az idős ember közismerten nagyon élesen, naprakészen és jelenetszerűen, pontos adatfelidézéssel emlékezik a régebbi dolgokra, eseményekre, dátumokra. Van olyan vélemény is, hogy idős ember csak arra nem emlékezik, amit nem tart számára fontosnak, ugyanakkor ami érdekli, azt pontosan felidézi. A régmúltra való részletes és éles visszaemlékezés, ugyanakkor a friss emlékezeti műveletek romlása az ún. „öregedésijóindulatú feledékenység" megnevezést kapta. Amennyiben ezzel együtt a gondolkodása is beszűkül, magtartása elszíntelenedik, érdeklődése tompul, de önmagát egyensúlyban tartja, idősödése mentén beszűkülő személyiségről beszélünk. A jóindulatú feledékenységgel élő idős ember kialakítja a maga egyéni technikáját, hogy feledékenységét, figyelmetlenségét

A DEMENCIÁK ÉS AZ ALZHEIMER-KÓR 78 ellensúlyozza, ugyanakkor egy károsodott végtagmozgásnál bénulás után csak a másik, illetve többi végtag pótló műveletei fejleszthetők, a károsodottság nem tekinthető meg nem történtnek — a bénult végtagot vonszolja maga után. A szellemi hanyatlások és elbutulások leggyakoribb panasza és tünete a memória megváltozása, a feledékenység, mely többnyire az egész személyiség működésére kihat és számos működés teljesítményzavarát eredményezi, sokféle kombinációban. A panasz-tünetmegjelenés, csakúgy, mint a kórfolyamat kibontakozása és előrehaladása függ a kórfolyamat okától, az egyéni előzményi adottságoktól, tanultságtól, életvezetéstől, elszenvedett egyéb ártalmaktól, életkörülményektől, munkától, tevékenységtől, táplálkozástól és a személyes jellemzőktől. Az orvostudomány, ezen belül az idegtudományok és orvosi vizsgálati módszerek rohamos fejlődése számos új diagnosztikus lehetőséget nyújt a szellemi teljesítmények minőségromlásának korai megállapításához, jellegének elkülönítéséhez, és a lehetőségek szerinti befolyásolásához. Nagyon fontos azoknak a biológiai, speciális változásjelzőknek és előrejelzőknek a kimutatása, melyek a szervezet, az agy működéseinek károsodásaival összefüggésben keletkeznek. Ezek laboratóriumi, idegélettani, és ma már klinikailag is értékesíthető személyiség-lélektani tesztekkel mutathatók ki, olykor mérhetők. A szervi károsodásokkal alapozott és előrehaladó elbutulást, szellemi hanyatlást demenciának nevezzük. Kóreredetük szerint degeneratív és vérkeringési (vaszkulárisj agyi kórfolyamatok alapján kialakidó demenciák ismertek. A degeneratív kórformák közé soroljuk az Alzheimer-kórt és a szenilis demenciát. A vaszkuláris demenciák csoportjába tartoznak az érelmeszesedéses (arterioszklerotikus), a magasvérnyomás következtében bekövetkező, valamint az agylágyulásos és érelzáródási dementiák. Vannak e két nagy csoporton kívül egyéb agykárosodás következtében kialakuló demenciák is, mint mérgezések, fizikális ártalmak, hormonális és anyagcsere-betegségek alapján, cukorbetegség, alkoholfüggőség, agyrázkódás és -sérülés, agyvelő- és agyhártyagyulladás, újabban pedig különböző vírusos megbetegedések, mint az A I D S következtében kialakuló demenciák.

A stroke

A stroke az agyi vérkeringési katasztrófák gyűjtőfogalma. Magyar megfelelője a szélütés, szélhűdés, gutaütés. Az idősödéssel a srroke gyakorisága növekszik. Minden második stroke-beteg 60 évesnél idősebb. A stroke-esetek 85%-a 65 évesnél idősebb. A rokkantságok gyakori oka a stroke, s ez jelentősen beszűkíti az időskorúak autonómiáját. A harmadik halálok a fejlettebb országokban. Költségkihatása az USA-ban meghaladja a hétmilliárd dollárt évente. Az emberi kár, túl a dollármilliárdokon, felbecsülhetetlen. A modern orvosi módszerekkel ily módon számos helyen sikerült csökkenteni a stroke eshetőségét. Lényegében a stroke az agyi infarktus következményeként kialakuló klinikai tünetcsoport. Többnyire hirtelen alakul ki, olykor kevésbé gyorsan, egyik vagy másik oldal, vagy mindkét végtag hűdését okozva. A mozgásbénulás általában érzéskieséssel társul és tudatzavar is jelentkezhet. A baloldali, illetve domináns agyfélteke érintettsége esetén beszédzavar és intellektuális deficit kíséri. A jobboldali agyfélteke infarktusa esetében érzelmi változások bontakoznak ki és lehetséges a beteggel való kommunikálás. A bal félteke érintettsége esetében a rendeződés bizonytalanabb és lassúbb. Okozhatja kórfolyamat: agyi értrombózis (kezdetben részleges, majd teljes érelzáródással), embólia (érelzáródással) és érfalrepedés következtében agyvérzés, vagy agyi értágulat (aneurizma), repedés, társulhat agydaganathoz, és nem utolsósorban magas vérnyomásból származó keringészavarokhoz. Az ily módon kialakuló károsodások agylágyulást eredményezhetnek, vagy akár agyszövetelhalást és agyvérzés esetén a koponyaüregben komoly nyomásfokozódás, agyszövetduzzanás alakulhat ki. A trombózis gyakran alakul ki arterioszklerózis miatt beszűkült érszakasz közelében. Embóliák, mint valahonnan leszakadó vérrögök sodródva kerülnek az agyi erekbe és okozzák

A STROKE

79

a már fent jelzett tüneteket. Viták vannak azzal kapcsolatosan, hogy az ún. TLA (átmeneti keringési zavar) ide sorolható-e. Három csoportját különítik el a stroke-nak: 1. a nagyfokú stroke, 2. a kezdeti tünetek után rohamosan rosszabbodó stroke, 3. a T I A és kisebb fokú stroke. A nagyfokú stroke származhat embóliából, mely szívből, vagy nagyobb érből szakad le. A vérzéses stroke lehet burok alatti vérzés és agyállománybeli vérzés. M i n d a diagnózis, mind az ellátás formája nagyban különbözik a kétféle stroke esetében. A T I A lényegében ún. stroke-szerű történés és általában 24 órán belül elmúlik, de többnyire 10—15 perces lezajlású. Ezzel szemben egy kisfokú stroke minimális maradványt hagy maga után. Elkülönítenek még fiatalkori stroke-ot is, ha a beteg életkora 45 év alatt van. A stroke-betegek több mint 50%-a előzően már átesett átmeneti keringési zavaron. Az ilyen alkalommal beállított véralvadásgátló kezelés nagyon megnöveli a vérzéses stroke előfordulásának veszélyét. A legtöbb stroke a középső agyi verőér által ellátott területen alakul ki. Ez a verőér az elülső nyaki főverőérből származik. A stroke leggyakoribb oka a trombózis eredetű agyi infarktus, az esetek mintegy 50%-ában. Az embólia, agyvérzés és hajszálér-károsodás mindösszesen kb. 15%-ot képvisel. Az agyi véráramlás és az agyi anyagcsere szorosan összefüggnek. Az agy meglehetősen állandó oxigén- (O,-) és cukor- (glukóz-) ellátást igényel. Ezt két fontos feltétel biztosítja: 1. normál szív-érrendszeri működés és 2. normál szöveti átáramlás és anyagcsere (normál agyi érrugalmasság, agyvíznyomás, az agyi vérátáramlás autoregulációja, és az agyi anyagcsere normál működése, beleértve a glukóz- és oxigénfelhasználást. Az agyi vérátáramlást gyengítő tényezők kockázatot jelentenek. Ilyenek: szívritmuszavarok és szívhibák. A következmények az idegszövet túlélési idejétől függnek. Abszolút oxigénhiány 5—10 percen belül vissza nem fordítható metabolikus és működési károsodást okoz. Csökkent oxigénellátás magaslaton, légzőizom-gyengülésnél, tiidőtágulat, légcsőelzáródás következményeként fordul elő. Az ún. iszkémiás oxigénhiány trombózis vagy embólia miatt elzáródó verőér következményeként alakul ki, gyors körülírt

80

NE FÉLTÜNK AZ ÖREGEDÉSTŐL!

agyszövet-károsodás tüneteivel, mint féloldali bénulás stb. Mintegy 4—6 órára a tartalék-vérellátó érrendszer a minimális fennmaradási szintet biztosíthatja. Inkomplet iszkémia olyan érfali trombózis esetében alakul ki, amikor az érlumen több mint 75%-os helyreállítása 8 - 1 4 napon belül bekövetkezik. Az ismereteink szerint mintegy maximum 6 órán át minimális működés fennmarad az agyi infarktus területén, de a gyógyító beavatkozást azonnal kell kezdeni. A klinikai „alarmjelek" csupán jelzik, hogy az oxigénellátás túl alacsony a funkció fennmaradásához. Szövetkárosodása szerint megkülönböztethető „vörös" és „fehér" agyi infarktus. A vörös infarktust vérzés, míg a fehér infarktust az agyi vérellátás csökkenése vagy hiánya okozza. A vörös infarktus esetében gyorsan kibontakozhat az agyi duzzanás (agyödéma) és veszélyeztető nyomásfokozódással járhat a koponyaűrön belül. Az első 4 - 6 órában a jelek és tünetek kezdete után lehetőség van beavatkozásra. Ezen időtartam után az agy-vérgát károsodik és vérzés indulhat meg. A gyógykezelés a másodlagos vérzés kockázatának csökkentésére, a vérlemezkeösszecsapódás mérséklésére, illetve megakadályozására és a szívérrendszeri keringés stabilizálására irányul. Fehér infarktus esetében a folyamat lassú. Az alapvitális folyamatok 4—6 órán át fennmaradhatnak úgy, hogy újrainduló vérellátás esetén visszaállhat a működés. Az agyi infarktusok fele trombus-eredetű és az elzáródás kezdetben 75—95%-os. Terápiás közbeavatkozás érdekében a tünetek megjelenésétől számított 12 órán belül kell eljárni. Mivel megfelelő kollaterális (kisegítő) keringés, illetve ellátás nem fejlődik ki, embólia után a várakozási idő maximum 4 óra. Ha már kialakult az infarktus, az esélyek a rendeződésre nagyon csökkennek.

• Lehetőségek: a kollaterális keringés támogatás, erősítése (vérnyomás-csökkentéssel romlik a kollaterális keringés), ezért is a hirtelen vérnyomás-csökkentés kerülése fontos! Az értágítás hasonlóképpen ártalmas lehet, mivel a kitágult érszakaszok elvonják a vért az érintett területről. Hipotóniás betegeknél szóba jön Dopamin-infúzió (100—200 mikrogramm/óra!).

A STROKE

81

Szívhiba esetében szükség szerint a beteg csak acetyl-digoxint kaphat. A rehabilitáció is gondos folyamatelemzést, gyors terápiás beavatkozást és személyre szabott programot igényel jó motivációval és szociális segítséggel! Feltétlenül jól összeforrott és feladatra irányított team-munkára van szükség.

A stroke megelőzése, gyógyítása és rehabilitációja A stroke megelőzése, gyógyítása és rehabilitációja a személyre szabott esély—kockázat arányok befolyásolásával lehetséges. Az esélyeket az ún. egészségkapacitás alapján és annak minősítésével lehet növelni és a kockázatok csökkentésével előtte, alatta, utána egyaránt. A rendszerszemléletű, idősödés-felfogásunk adja meg a korszerű stroke-ellenes program alapját is.

• Kockázatai: dohányzás, fokozott alkoholfogyasztás, nagy menynyiségű kávéfogyasztás, magas vérnyomás, fel nem fedett értágulatok, cukorbetegség, inaktivitás, szorongásos-aggályos személyiségadottság, impulzív-szabályozatlan magatartás, bizonyos vesebetegségek, felszaporodott véralakos elemek, fokozott véralvadékonyság, elhanyagolt visszértágulat, szívhibák, erőltető székrekedés, magas összkoleszterin, alacsony HDL-koleszterin mellett, táplálkozásbeli korszerűtlenség: magas állatizsír-arány a fogyasztott táplálékban, túlsúlyosság, szívritmuszavarok, fokozott stresszhatások, örökletes hajlamosítottság, érelmeszesedés, hirtelen vérnyomás-emelkedés vagy -zuhanás. • Esélyt, azaz egészség- és életesélyt fokozó lehetőségek: a mértéktartó életmód, aktivitás fenntartása szellemi, fizikai vonatkozásban egyaránt, érdeklődő és érdekelt életvezetés, oldott és derűs életvitel, a vágyak-képességek-lehetőségek arányos egyensúlya, személyi higiéné és önkarbantartás, időszakos szűrések, a dohányzás, a fokozott alkoholbevitel mellőzése, naprakész életprogramozottság, igénybevétel és szabadidő-arányosítás, személyre szabott edzés és sport, szeretetteljes viszonyulás az emberekhez és a világhoz, végül: egyensúly önmagunkkal!

A gyógyszeres kezelések sajátosságai időskorban

Az idősek nemzedéke heterogénebb mint a fiataloké, éppen életútjuk sajátosságai miatt. Nincs két egyforma megbetegedésük és így természetszerűen gyógyításuk is differenciáltabb. Figyelembe kell venni a fiziológiás idősödésüket, a kóros reakciókat és folyamatokat, praemorbid személyiségüket, jellegzetes változásaikat a korban előrehaladva, magatartásbeli, táplálkozási, gyógyszerelési szokásaikat és nem utolsósorban a gyógykezelés idejében körülményeiket, feltételeiket. Fontos szempontok a klinikai gerofarmakológiában: — az idősek gyógyszerszedési szokásainak „epidemiológiája", — az idősödés befolyása az egyén „bevonhatóságára", — az idősödés hatása a klinikai farmakokinetikára és farmakodinamikára, — és az idősödéshez alkalmazott farmakoterápiás elvek individualizálása. A leggyakrabban használt gyógyszerek megbetegedés szerint: — kardiovaszkuláris szerek (szív-érrendszeri problémák miatt), — magas vérnyomás, reumás betegségek miatt, valamint nyugtatóként, altatóként szedett készítmények és végül — a gyomor-bélrendszer gyógyszerei. A kórházi vizsgálatok szerint a gyógyszermennyiség az életkorral és a kórházban tartózkodás idejével egyenes arányban növekszik. Tartós ápolást nyújtó intézményekben az idős betegek kétharmada kap 3 vagy több gyógyszert: — a betegek 75%-a kap pszichés problémáikra ható gyógyszert (az ambuláns betegek „csupán" 35%-a), — valamint szív-érrendszerre ható gyógyszereket, vízhajtókat, magas vérnyomásra ható szereket és — antibiotikumokat. A pszichés zavarok miatt szedett gyógyszerek számos szövődménye ismert, például az elesések, memória- és szellemi károsodások.

A GYÓGYSZERES KEZELÉSEK SAJÁTOSSÁGAI IDŐSKORBAN

83

Vannak az ún. „szükség szerinti" gyógyszerek és sajnálatosan ezek között találjuk a nyugtatókat, altatókat, fájdalomcsillapítókat és hashajtókat, „rábízva" az ellátó személyzetre, így számos szövődményt, túladagolást és tünetelfedést kockáztatva. Az idősek gyógyszerelésének számos gondja közül kiemelhetők a következők: 1. Az idős ember orvosi vizsgálat nélkül szed gyógyszereket, és amikor valamilyen ok miatt orvosi kezelésre szorul, az addigi öngyógyszerelés megzavarja a szükséges gyógykezelést. 2. Az idősgyógyászatban kevésbé jártas orvos, merő jóindulatból, az idős beteg minden panaszára valamilyen „nagyon j ó " gyógyszert ad, ami miatt a hatások összekeveredéséből származó súlyos szövődmények léphetnek fel. 3. Az idős beteg nem úgy kapja, vagy nem úgy szedi az elrendelt gyógyszereket, mint azt szakszerűen elrendelték. 4. Az idős betegre bízott gyógyszerszedés esetében a beteg elfelejti, hogy bevette már a gyógyszerét és „rádupláz", vagy egyáltalán nem veszi be, nemegyszer öngyilkosságnak vélt végzetes esetben ilyen feledékenységből származó gyógyszer-túladagolás állapítható meg. 5. A gyógyszereket olyan táplálékkal veszik be, amelyek megkötik a gyógyszert és hatása csökken, például fehérjetartalmú ételekkel, vagy éppen a táplálék befolyása miatt a gyógyszer hatása megváltozik (másként, hosszabban vagy rövidebben hat). 6. Napi életszokások befolyásolhatják a gyógyszerek hatását, így alkoholfogyasztás, dohányzás. 7. Az idős betegek gyakorta bizalmatlanok a gyógyszerekkel szemben, vagy éppen a gyógyszert elrendelő személyzettel kapcsolatosan vannak fenntartásaik, ezért nem hajlandók részt venni a gyógyszeres programban, máskor előfordul, hogy pszichés zavarok, szellemi hanyatlás vagy magatartászavarok állnak az „elutasítás" mögött (érzékcsalódások, félreértések). • Az idősödéssel járó gyakori látás-, hallás-, kapcsolatképzéscsokkenés, beszűkülés miatt a jól kialakított gyógyszeres program segítség nélkül nem valósulhat meg, ilyenkor különösen fontos tájékozódni, milyen lehetőségek vannak a gyógyszeres ke-

84


zelés biztosításához (házigondozás, szakápolás, önkéntes segítők, családtagok, rokonok, ismerősök bevonása stb.). • Az elnagyolt gyógyszerelési „utasítás" nem jól értelmezhető. • A gyógyszerek veszélyeire nem kellően hívják fel a figyelmet, így az idős beteg nem figyel a megelőzés elemi módszereire, például vérnyomást csökkentő gyógyszer bevétele után hirtelen feláll, napozik, vagy vízhajtó, hashajtó mellett utazik, nyugtató vagy altató után létrára áll stb. • A többosztatú dobozban elosztott gyógyszereket kiborítja és utána összekeveri a gyógyszereit. • Az idős betegnek apró betűvel írják elő, hogyan szedje gyógyszerét, közben csökkentlátó. • Olyan recept nélkül kapható szereket szed, melyek hatásával nincs tisztában, ugyanakkor a fontos gyógyszer hatását rontja. • Az idős betegek között is vannak, akik azonnal tanulmányozzák a gyógyszerek mellé csatolt leírásokat és „elszörnyülködve" a mellékhatásokon, nem szedik a gyógyszert. • És végül „ajánlott" gyógyszereket szednek vagy „rendelnek" a szakdolgozóval maguknak.

Sok problémát okoznak a nem kívánt mellékhatások, vagy éppen ellentétes hatások gyógykezelés során. Nemegyszer ezek a reakciók másféle betegség tüneteit utánozzák, így megzavarják a beteget, orvost, szakdolgozót, hozzátartozót egyaránt. Ilyenkor nagyon fontos a panaszok és tünetek gondos elemzése, kikérdezése, mérlegelése, vagyis elkülönítése és meghatározása, mert el kell dönteni: gyógyszertől van-e, meglévő betegség fellángolását jelzi, vagy egy újabb betegség indulásaként okoz panaszt. Ezek a gyógyszerreakciók fiatalabb betegeken (30 éves korig) 2 - 1 0 % - b a n , idősebbeken (60 év felett) 6 - 4 0 %-ban észlelhetők. Ismerünk néhány hajlamosító tényezőt ezekre a reakciókra: - az előrehaladott kor, — a női nem, - az alacsony testtömeg, - a máj- vagy veseelégtelenség — a többféle vegyes gyógyszerelés, — ha előzetesen voltak már ilyen gyógyszerreakciók.

A GYÓGYSZERES KEZELÉSEK SAJÁTOSSÁGAI IDŐSKORBAN

85

Az idős betegek együttműködése, bevonhatósága, mint már jeleztem, nem mindig biztosított. Az ambuláns betegek 25— 50%-a a felírt gyógyszert nem szedi vagy másként, tévesen szedi. A gyógyszeres kezelések során még inkább gondolnunk kell a gyógyszer felszívódását, eloszlását, célbajutását és kiürülését befolyásoló tényezőkre: a farmakokinetikára, a farmakodinamikára meghatározó befolyást gyakorol, maga az idősödés és időskor egyéni megjelenése, valamint az idősebb korban gyakoribb a többféle betegség együttese és a többféle gyógyszer használata. Néhány fontos tényezőt kiemelnék: — a gyógyszerfelszívódás aktív vagy passzív formában, — a gyógyszer eloszlása és eljutása a keringéssel a megfelelő helyre, — a gyógyszer lebontása, átalakulása, — kiürítése, illetve kiürülése, — a gyógyszereket sejtszinten „megragadó érzékelők" (receptorok), — a másként jelentkező reakciók, — a mellékhatások, az együttes hatások, ellentétes hatások, Sokszor hallani az ún. placebo-hatásról, vagyis hatástalan, közömbös szer gyógyszerkénti hatásáról. Sokan úgy hiszik, hogy a placebo-hatás „becsapás". N o s , vizsgálatok jelzik, hogy a placebo-hatás is egyfajta sajátos hatás, és az idős betegek mintegy 40%-a a placebo hatásáról számol be, de ez a hatás általában 10—12 napnál nem tart tovább. Van olyan idős beteg, aki még egy év múltán is reagál a placebóra (a kezeltek 1%-a). A gyógyszerek felszívódását befolyásolja a gyomor-bélrendszer aktuális állapota: a pH-értéke, a motilitása, a bélfelszín és nyálkahártya állapota; egyik legfontosabb jellemzője, a vérátáramlás: az időskorra 40—50%-kal csökken. Végül összefoglalom az időskori gyógyszeres kezelések elveit.

A geriátriai terápia elvei 1. A terápia szükségességének értékelése. aj N e m minden betegség igényel gyógyszeres kezelést. b) Amennyire lehet, kerüljük a gyógyszert, de ne tekint-

86


sük mérvadónak az életkort, ha az életminőség javításáról van szó. 2. Gondos anamnézis készüljön a személyes gyógyszerszedési szokásokról és előzményről. a) A betegek gyakran kérnek és fogadnak el tanácsot gyógyszereket illetően több orvostól. b) A meglévő terápia (a valós, előírt és nem a rendelt!) ismerete segít felismerni a gyógyszer-interakció lehetőségét. c) Dohányzás, alkohol, kávé befolyásolja a gyógyszerválasztást. 3. Ismerni kell az elrendelt gyógyszer farmakológiáját. a) Adjunk néhány gyógyszert jól, mint többet, rossz hatékonysággal. b) Jó tudni, az életkor összefügg a gyógyszerválaszokkal. 4. Általában rendeljünk kisebb dózisokat az időseknek. a) A szokásos adag az idősek számára túl nagy dózist jelent. b) M í g az életkorbefolyás a gyógyszer máj-metabolizmusára kevésbé igazolt, a gyógyszerkiválasztás a vesén át (és aktív metabolitjaik kiválasztása is) csökkenő tendenciát mutat a korral! 5. A gyógyszeradagolást a beteg reagálásai szerint kell biztosítani! a) Készítsünk ésszerű terápiás irányvonalakat és célokat. b) Biztosítsuk a dózisokat, míg el nem érjük a kitűzött célt vagy nem jelentkeznek nem kívánt mellékhatások. c) A megfelelő dózist kapja a beteg. d) Olykor a kombinált terápia alkalmasabb és hatásosabb. 6. Egyszerűsítsük a terápiás rendelést és segítsük a gyógyulást. a) Próbáljuk elkerülni az átmenetileg szünetelő gyógyszerszedési sémát, a napi egyszeri vagy kétszeri szedés az ideális. b) Válasszuk a betegnek alkalmas dózist. c) A gyógyszeradagolás címkézése világos, áttekinthető legyen. Adjunk gondos instrukciókat a betegnek, rokonnak. e) Tartassuk be a gyógyszerszedés időrendjét és napirendjét. f) Támogassuk a hagyományos és régebbi gyógyszerelések visszatérését vagy éppen eltörlését, ha kell. g) Javasoljuk a gyógyszeres terápia szupervízióját, ha kell, szomszéd, rokon, barát vagy gondozó segítségével. 7. Tekintsük át rendszeresen a gyógyszereket és ne adjuk tovább, mint szükséges. 8. Fontos: gyógyszerek betegségeket is okozhatnak.

Az időskorúak gondozása

Az időskorúak gondozásának problémája összefügg a születéskor várható élettartam megnövekedésével, az átlagéletkor és az öregek számának, arányának rohamos növekedésével. Ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy e változások és problémák vonatkozásában óriási különbségek mutatkoznak területenként, társadalmanként, etnikumonként, szociokulturális meghatározottságonként, valamint nemenként. Ezeknek az eltéréseknek és különbségeknek meghatározó befolyásuk lehet és van is az idősödés folyamataira, így az idősödők és időskorúak életminőségére, életesélyeire és kockázataira egyaránt. Az idősödés törvényszerűségeinek kutatásával ma már a gerontológia tudománya foglalkozik. Ez a régi-új tudomány az élet valamennyi aspektusával foglalkozik, kompetenciája az emberi élet szociális, biológiai, pszichológiai rendszereire egyaránt kiterjedt. A cél és ennek megfelelő feladatsor: az öregedés harmonikus és szabályozott megvalósulásának biztosítása, a kockázatok korai számbavételével, az öregkori betegségek megelőzése és az egészséges öregkor esélyeinek növelése. Beletartozik a programba a gondozási hagyományok, módszerek összehasonlítása régiónként és társadalmanként, valamint az igények számbavétele és kielégítésük lehetőségének elemzése. Hogyan mérhetők a hatások, hogyan hasonlíthatók össze a teljesítmények? Külön probléma, hogy hol, mit értenek gondozás alatt? Milyen szervezettségben, kik, mikor, mennyit, meddig gondoznak? Hogyan kapcsolódnak egymáshoz a gondozási egységek, módszerek, személyek? Milyen módon finanszírozzák és ezen belül mennyi terheli a gondozottat vagy hozzátartozóját? Hogyan fedi le a gondozás a szükségleteket és igényeket? Milyen az elérhetősége a gondozásnak? Milyen diszkriminációk léteznek itt és most? Milyen módon érvényesül a személyesség gondozott és

88


gondozó részéről? H o g y valósul meg a személyi méltóság védelme, a személyi autonómia és szuverenitás, ugyanakkor a szolidaritás és számos ún. emberi tényező? Milyen a gondozás-gyógykezelés? Hogyan sikerül az átfedéseket megoldani, a feladatprofilokat tisztázni és tisztítani, különösen az ún. medicinális és szociális feladatok vonatkozásában? Hogyan érvényesül az egészség mint érték a gondozásban, az idősödéssel és időskorban? Milyen intézményes és civil garanciák működnek a gondozás minőségében, szükségességében és szakszerűségében? Hogyan történik a szakképzés és továbbképzés? Milyen a gondozás ismertsége a társadalomban, közösségekben, rászorultaknál? Milyen mozgalmak, programok, kutatások, szerveződések és intézmények működnek az idó'skorúak gondozásának érdekében? Hogyan alakul arányában a szolgálat—szolgáltatás—kötelezettség—kötelesség a gondozásban? Az ápolás és hospice szolgáltatás milyen kapcsolatban van a gondozással? A világi és egyházi szervezetek gondozási tevékenysége hogyan találkozik? Végül vannak-e ideológiai meghatározottságok a gondozás koncepcionális rendszerében, társadalompolitikai programjaiban, fejlesztésében? Ezek a kérdések annál is inkább időszerűek és fontosak, mert az ideológiailag „homogenizált" kelet-európai társadalmak ún. szocialisztikus beállítódása és a központi elosztási elv paternalisztikus gyakorlata sajátos torzulását eredményezte egészségügynek, szociálpolitikának és természetesen ennek megfelelően az idősügynek, idősgondozásnak egyaránt. Különös kihívások érték ezeket az országokat a nagy rendszerváltozási és reformgazdasági hullám során egyénenként és egymáshoz való viszonyukban is, nagyon is eltérő válaszokkal mind a szükségletek és igények számbavétele, kielégítése és differenciálása vonatkozásában. A gazdaságok helyzete, a G D P ( G N P ) és ezen belüli felhasználások, a szegénység és gazdagság, valamint a társadalombiztosítási és biztosítói gyakorlat, a privatizációs magatartás, a profitorientáció és a nonprofit vállalkozások viszonya, beépülése a gondozási szolgáltatásokba mind megannyi szempont, kérdés, melyekre szakszerű és igényes válaszokat próbálunk adni, egy új típusú, humánusan és szociálisan érzékeny európai magatartást sajátítunk el.

Az ismeretközvetítés jelentősége az idősödés minőségének befolyásolásában Számos tapasztalat támasztja alá azt a megállapítást, hogy a mindennapok embere keveset tud arról, hogy mi az öregedés, hogyan zajlik általában és egyénileg. M é g kevésbé tudja, hogy van-e lehetőség befolyásolni, és ha igen, miképpen? Orvosok, egészségügyi dogozók, pedagógusok és szociális munkások gyakorta gondolják, hogy kellő szaktudományos ismeret halmozódott fel természettudományosan, lélektani és társadalomtudományos kutatásokból, melyeket mindenki a maga szakterületén alkalmazhat az öregedés megértése és az öreg emberek ellátása érdekében, és ez így elég is. Nemegyszer hallani a belgyógyászt, gégészt, szemészt, ideggyógyászt, hogy a saját szakismereteivel fiatalt-öreget egyaránt kielégítően tud diagnosztizálni és gyógyítani, nem kell hozzá más, csak a saját területének alapos ismerete. Az idős embert kérdezve általában azt kapjuk válaszként, hogy az öregség nyomorúságos dolog, csak baj és kilátástalanság, örömtelenség és keserűség, és öregkorára az ember csak torz mása önmagának. Jellemző, hogy saját öregedéséről az ember nem tud megközelítően reálisan beszélni, még kevésbé tud szembenézni a változásokkal, és többnyire nehezen alkalmazkodik saját öregedéséhez, öregségéhez. Kezdetben, mintha ő soha nem öregedne meg, később pedig perben áll önmagával, hogy ez bekövetkezhetett. A gerontológia, vagyis az öregedés és öregkor tudománya önálló és nélkülözhetetlen tudománnyá vált. Az időben zajló életfolyamatokat tanulmányozza, melyeket az embernél személyiségének rendszerében értelmez, összefüggésben környezetével, társadalmával és személyes pszichikumával. Mondhatjuk, hogy ez a megközelítés támaszt adhat az öregedés minőségének értelmezéséhez is. Alapvető cél az egészségben és jólétben eltölthető élet, ha lehet, minél hosszabban és minél biztonságosabban. Megérthető, ha valaki több veleszületett, hátrányos adottsággal vág neki az életének, sokkal több kiegészítő, védő, támogató

90


segítségre szorul, aminek hiányában életesélyei rosszabbak, kockázatai veszélyezterőbbek. Ezzel eljutottunk annak megfogalmazásához, hogy életkilátásunk és életminőségünk sajátos esély—kockázat kombinációnktól függően valósul meg, illetve valósítható meg. Ebben a szemléleti megközelítésben az élet minden pillanatában lehetséges befolyásolásnak vannak lehetőségei, és ezekkel szakszerűen, tudatosan lehet és kell is élni. Ennek megvalósítása követéses egészségellenőrzéssel, egészségvédelemmel és karbantartással lehetséges. Feladatai megoszlanak az egyén, a közösség és a társadalom intézményei között, de mindig az egyén felé irányulnak megelőzésben, gyógyításban és helyreállításban egyaránt. Az elmondottakból következik az a megállapítás, hogy az öregedést és öregkort tanítani és tanulni kel minden életszakaszban sajátos szempontok szerint. Az életszakaszok ismertek: gyermekkor, ifjúkor, ifjú felnőttkor, felnőttkor, átmenet kora, idősödés kora, időskor és aggkor, melynek a 100 éves és idősebb korúak részére fenntartott szakasza a matuzsálemi kor. A tanítás és tanulás célja általános ismereteket szerezni, melyeket személyre szabottan lehet felhasználni. Didaktikailag ugyan különválasztjuk a testi, lelki és társadalmi vonatkozásokat, azonban hangsúlyozni kell, hogy ezek szoros egyéni rendszerbe szerveződött és a korban előrehaladva változó arányokat mutató változások. Beszélhetünk normál egyensúlyban, és kóros változásokkal zajló, egyensúlyt nem biztosító öregedésről. Mindkétféle öregedés természetesen keveredhet, kombinálódhat, a minősítés a személyiség egyedi szintjén kell hogy megtörténjék, mert köznyelven szólva, kinek-kinek a maga élete a fontos! Ahogy megéli, ahogy elfogadja, ahogy alkalmazkodik hozzá, ahogy ellensúlyozza, ahogy szenvedi, ahogy befolyásolja és támogatja, kezeli önmagát, segítséggel vagy anélkül. Tény, hogy közös az igény: az aktivitás, az önállóság, az egészség, vagy legalábbis az egyensúlyban tartott és kielégítően működő életrendszer szubjektíve is megfelelő biztonsággal, anyagi és gazdasági, valamint társas-társadalmi feltételekkel. Fontosak ezek annak érdekében, hogy a tesri, lelki és társadalmi működések kapacitásának korban előrehaladó szűkülése mind kevésbé járjon együtt a személyiség értékés minőségvesztésével, illetve egyensúlyvesztésével, mind kevés-

AZ ISMERETKÖZVETÍTÉS JELENTŐSÉGE AZ IDŐSÖDÉS...

91

bé váljék rokkanttá, kiszolgáltatottá, magatehetetlenné, önmagát feladó magányossá. Meghatározó jelentősége van az öregedés és öregkor minőségének befolyásolásában az ismeretközvetítésnek. Az ismeretek forrásai a tapasztalás és a tudományos szaktudás. Rendszertana az öregedés és öregkor vonatkozásában a gerontológia. Már említettük, hogy minden életszakaszban indokolt az ismeretközvetítés, azonban a jelen tanulmány is bemutatja, hogy az idősödés áthajlási korszakától olyan események és változások jelentkeznek, melyek speciális jellemzői az emberi életnek: klimax, nyugdíjazás, családi helyzet megváltozása, munka-, élet- és társas-társadalmi szerepek megváltozása, jövőreirányultság átalakulása, és az egészséget, biztonságot érő változások. Érdemes felsorolni, kiket érint az ismeretközvetítés, az előbbi szempontokat illetően. Vonatkozik alapvetően az idősödő emberekre, akik saját neveltetésük, tanultságuk és élettapasztalataik szerint napról napra küzdenek problémáikkal, élik örömteli, vagy kevésbé kellemes életüket családban, család nélkül, egyedül, magárahagyottan, közösségben, megbecsülten, elhanyagoltan, nyomorúságban, jólétben, aktívan vagy tehetetlen inaktivitásban stb. Miként azonban a mindennapok embere kevéssé ismeri önmagát, saját személyiségét és tulajdon testi működéseit — hasonlóan, az egészségügyben tevékenykedők, vagy az emberekkel hivatásból és önkéntességből kapcsolatba kerülők sem tudják szakmai és általános ismereteiket vagy tapasztalataikat jól felhasználni egyénre-személyre szabottan alkalmazni. Gyakran találkozhatunk olyan jelenségekkel, melyek megfogalmazása okoz gondot. Gondos észlelések kerülnek máskor nem megfelelő kifejezésekkel és fogalmi megjelölésekkel leírásra, rögzítésre, sok félreérthetőséggel, a későbbiekben még inkább számos félremagyarázással, minthogy nem egyezményes értelmezhetőséggel állnak rendelkezésre az olvasónak. Éppen az előbb említett „hármas": a vágyak—képességek—lehetőségek magunkra vonatkozó megállapítása, egymáshoz viszonyítása és annak a viszonynak a minősítése képezi önismereti zavarunkat, vagy adott esetben, adott időben és adott viszonylatban alkalmazásának hibáit, vagyis problémafelismerésünk hibáit, majd alkalmazkodásunk zavarait és természetszerűen magatartásunk irányításának bizonytalanságait.

92

NE FÉIJÜNK AZ ÖREGEDÉSTŐL!

Az emberek általában hiányos ismeretekkel, és gyakorta hibás, téves ismeretekkel rendelkeznek egészségről, betegségről, fájdalmakról és testi-lelki érzetekről. A sokféle iskolai ismeret, otthon hallott megállapítás, gyakorlati tapasztalás kusza bizonytalansággal gomolyog az emberek tudatában és alkalmazhatóságuk vajmi csekély. Egyébként kiváló szakemberek ismereteiket nem tudják kellő hatékonysággal kifejezni, vagy átvinni úgy, hogy azok valóban át is kerüljenek és befogadottan hatóképesek lehessenek a befogadóban. Egyszóval befolyásolják az egyént oly módon, hogy módosításokat vezessen be, annak megértésével, hogy szüksége van rá és azonosuljon vele, hogy szemléletét megváltoztassa, magatartása annak megfelelően változzon. Az ismeretközvetítés a tudományt köti össze az egyénnel, annak életvitelével, magatartásával, élmény- és tudásvilágával, valamint az általa képviselt ember- és világképpel. Az ismeretközvetítés feltételei az elmondottak alapján: 1. az ismeret, 2. ismerettovábbító illetékes személy vagy intézmény, 3. az ismeretigénylő, ismeretvevő és felhasználó, és végül 4. az ismeretrögzítés és alkalmazásának rendszerszerű szerveződése. Az ismeretközvetítésnek szintjei vannak. Ezek aszerint különülnek el, hogy meghatározójuk 1. tárgyi-elemi, 2. tárgyi-összetett, 3. elvont általános, 4. elvont speciális, 5- tárgyi szimbolikus, 6. elvont szimbolikus és 7. eszmei. Valamennyi szint fogalmi ismereteit egyezmények tartják össze, integráltak és homogének. Ezeket az ismeretközvetítés során magyarázatok egészítik ki, mintegy lefordítják az ismeretbefogadók és felhasználók felé. Kiemelt fogalmai ennek a rendszernek: egyensúly, kapacitás, hatékonyság, kreativitás, integritás, én-tevékenység, én-kontroll, veszteség, alkalmazkodás, célképzés, minőség, egészség, betegség, jóllét, érdeklődés, működtetés, folyamatosság, egyénreszabottság. A megfelelő szakember és civil személy kiválasztása, ismeretközvetítésre való felkészítése egyaránt szükséges, majd a követéses értékelés a célorientálásban képezi a geragogia (idős-irányítás), geroedukáció (idős-képzés) és gerohigiéné (idősegészségtan) lényegét.

A boldog öregkor esélyei és kockázatai

Az öregségről, a barátságról című írásában Cicero több mint kétezer évvel ezelőtt mondta: „Ami engem illet, e könyv kidolgozása oly örömet szerzett, hogy nemcsak elhárította a vénség összes bosszúságát, hanem ráadásul az öregséget vonzóvá és kellemessé is tette." Jó néhány olyan személyes példát említ, mellyel állítását meg is erősíti. Említést tesz dicső vezérekről, államférfiakról, akik diadalmenettel írták magukat a történelembe, de másféle példái is vannak. Ám a nyugodtan, feddhetetlenül és szépen eltöltött életre is derűs és könnyű öregség következik. Végül az életszakaszok saját örömeit sorolva, erre a végkövetkeztetésre jut: „Tartsák meg maguknak a fiatalok a fegyvert, a lovakat, a dárdákat, az ütőt és a labdát, legyen övék az úszás és versenyfutás: nekünk, öregeknek hagyják meg a sokféle játék közül a kockát és a játékkövet: sőt e tekintetben is tehetnek, amint jólesik, mert az öregkor ezek nélkül is boldog lehet!" Mintha napjaink öregkérdéseit írná le, oly friss, annyira igazak ezek a megállapítások. Kétségtelen, az élet befejezése és a korban előrehaladó élet örök kérése a halál és elmúlás, kinek személyes hite, világképe és vélekedése szerint. N e m is annyira a halál maga, mint az odáig vezető út — leginkább a szenvedés lehetősége árnyékolja be az idős ember örömét, boldogságát. Magára nézve Cicero egyszerűen fogalmazza meg: „Én azt szeretném, hogyha rövidebb ideig élnék, mintsem idő előtt megöregednék", majd búcsúzásként: „Ezeket akartam elmondani az öregségről, bárcsak megértenék, hogy a tőlem hallottakat tapasztalataitok alapján helyeselhetnétek!" Lényegében itt most be is fejezhetném, hiszen mindaz, amit Cicero az ókorban elmondott, ma is igaz, bizonyítja évezredek tapasztalása és bölcsessége alapján, hogy van boldog öregkor!

94


Es most jönnek persze az érvek, ellenérvek, a tudomány esélyeket és kockázatokat, az emberi vélekedés jó és rossz tapasztalatokat, élményeket, általánosítható keserves vélekedéseket terít, különösen a mai társadalmi-gazdasági feltételek között. És nemzedékek nőnek fel lelketlenítő szólamokkal, vagy gépiesített robotszövegek nyomában, a napi pesszimizmust erősítő kilátástalansággal, reménytelenséggel, láncreakció-szerűen gerjesztődő öregség és öregellenességgel. Ami persze nem más, mint az ókor óta jócskán megfáradt és megváltozott emberi élet életminőségi és értékkrízisének, a vágyak, képességek és lehetőségek tömegekre és személyekre szabott görcsös aránytalansága, de nem utolsósorban a kiábrándultságok miatti csapkodó ellenfordulások jónak, bizakodásnak, reménynek, optimizmusnak és így a mindenki számára nehezen megfogalmazható boldogságnak. Ebben a világképi diszharmóniában és emberi küzdelemben a naprakész örömszerzés torzult és ön- és közellenes formái szaporodtak meg, meneküléssel drogba, gyógyszerbe, szenvedélyszerepekbe és halálba. Az öregedés és öregkor esélyeinek, még inkább az ember önbecsülésével és önállóságával jellemezhető, harmonikus és boldog öregkor esélyeinek alapkérdései elől több módon is menekülés észlelhető: ezek gazdaságossági és haszonmagyarázatok, a technokratikus magatartásválasztások hatalomban és napi együttélésben egyaránt, az öregkor fatális félreértésével megjelenő újabb szokásrendszerek, mint aktívak tartják el az inaktívakat, az állami és önkormányzati kompetenciák fenntartása mellett az idős nemzedék magárahagyása és kirekesztése, a megkülönböztető próbálkozások az öregekkel szemben, a fejük feletti álgondoskodó törődések és döntések újabb típusú diktatúrája, és hadd ne soroljam tovább. Leginkább azonban az az ösztönös és természetes életérzés sérül az említettek miatt és mellett, amely a cicerói egyszerű életöröm és boldogság öregkori értékrendjét adta. Végül is az itt felsorolt X X . századvégi tendenciák és kockázatok mellett a boldog öregkor esélyeit éppen az a szívós emberi fennmaradás és boldogságszükséglet alapozza meg, mely a hibás alkalmazkodások és negatív hatású kockázatok ellenére személyreszabottan és közösségileg felfedezhetők.

A BOLDOG ÖREGKOR ESÉLYEI ÉS KOCKÁZATAI

95

Ezek legfontosabb formái a következők: 1. Az ún. öregedési és élethosszváltozások globális tényezői által kiváltott társadalompolitikai és gazdasági kényszerintézkedések, az öregkori egészségmegőrzés, a kóros öregedés megelőzési stratégiáival. 2. Az idősek szerveződései, civil szerepváltozásaival járó integrációs törekvései, szerepváltoztatással nők és férfiak egyenjogúvá válásával kísérten. 3. Az idősügy tényezővé válása a politikában, szakmapolitikában és a közéletben, szociálpolitikában egyaránt. 4. Az ún. biológiai rendszerek, ezen belül az emberi agy kutatásaival szerzett újabb eredmények értékképző alapérvei, hogy még biológiailag is van boldogságállapot-meghatározó agyi működésrendszer. Erre építhetően szerveződik a pszichológiai és magatartás-szabályozás személyiségrendszere. Ezek a kutatások kimutatták, hogy a boldog emberekben közös jellemzők: békében vannak önmagukkal, és szeretik önmagukat jó értelemben, bizakodóak, mértéktartóan kontrollálják önmaguk vágyait, képességeit és lehetőségeit, és végül, nyitottabbak és világuk felé irányultabbak, mint az átlag. Ezek a vizsgálatok igazolták azt is, hogy a materializált értékek közül a pénz, vagyon, gazdagság nem függ össze meghatározóan az emberi, így az öregkori boldogsággal. Ugyanakkor meghatározóak az egymáshoz való viszony szeretet- és megértésgesztusai, a gondok és nehézségek egyszerűsítő, feloldó praktikái, melyek vagy már korai szocializációval beépülten, az áthajlás, majd az időskorra, vagy tanulással, az idősödő ember megküzdő képességét és örömminőségét javítják, végül az érett személyiség védekezőképességének növelésével, a negatív ageizmus és dehumanizáló tendenciákkal szemben bontakoznak ki. 5. A tudományos kutatások eredményeinek gyors konvertálása az életminőség és lelki egészség jobbítása érdekében az életút mentén, a harmadik életszakaszra különösen figyelemmel. 6. Annak felismerésével alakíthatók ki új stratégiák, hogy az idősek egészsége, autonómiája, aktivitása, hatalmas gazdasági szolgáltatásai, ipari prosperitást is jelenthet, melynek záloga a boldogságirányult időskor imázsa, mely teljes mértékű emberi tényező és értékként alapértéke az emberiségnek, az emberi jövőnek.

AZ

E G É S Z S É G E S

ÉLETÉRT

E d d i g megjelent köteteink Ajkay Zoltán dr_: Amit a szűrővizsgálatokról tudnunk kell Bánóczy Jolán dr.: Fogunk védelmében Btrencsi György dr.: Kinek ártanak a vírusok? Biró Sándor dr.: Életünk válsághelyzetei (A depresszió és a stressz) Bózsík Béla Pál dr.: Kullancs-KRESZ Böszörményi Miklós dr—Vadász Ferenc dr.: Tüdőbetegségek Buda Béla dr.: Szenvedélyeink Cselkó László dr.: Ne dobd el az életed! (Az öngyilkosságról) Martin Engelhardt: A sikeres triatlonedzés Fehér János dr.-l.engyel Gabriella dr.: Máj- és epebetegségek Elizabeth Fenwick dr. -Rjchard Walker dr.: Hogyan működik a szex? (Útmutatás a gyermekek testi, érzelmi és szexuális felnőtté válásához) Fövényi József dr.: A cukorbetegségről mindenkinek Frenkl Róbert dr.: Maradj fiatal! (A sportolás és az egészség) Genti György dr.: Reumás mozgásszervi betegségek Halmi László dr.: Elhízunk? (Mindennapi hízás vagy súlytartás) Haraszti László dr.: A felnőttkori elhízás (A kövérség pszichológiai problémái) Haraszti László dr.: Féltékenység (betegség?) Haraszti László dr.: Mitől és miért félünk (Pánikbetegségek) Jankó Mária dr.: Az élősködők és az ember Kondor Endre: Turisztika Kósa Lajos dr.: Allergia Kovács András dr.-Kiss András dr.-Landi Anna dr.: Miért ne dohányozzunk* Lakos András dr.: Ismert és újabb kullancsfertőzések Lőrincz Jenő dr.: A betegek jogállása Marczell István dr.: Bőrbetegségekés bőrvédelem Marczell István dr.: Gombás megbetegedések Marczell István dr.: Korunk réme, az A I D S Milch Hedda dr.-Czirók Éva dr.-Herpay Mária dr.: Hogyan támadnak a baktériumok' Rigó János dr.: A korszerű, kiegyensúlyozott táplálkozás Straub Ilona dr.: Korunk fertőző betegségei (Miért kötelező a védőoltás?) Szabó János dr.-Pecze Károly dr.: A vér (Vérképzés és vérpótlás) Takách Gáspár dr.: Miért ne igyunk... sokat (Alkoholizmus) Timmer Margit dr.: Öröm és üröm (Szexuális úton terjedő betegségek) T o m p a Anna dr.: Környezet és egészség Váradi András dr.: A szív sokat ér (Szív- és érrendszeri betegségek) Varga János dr.: Emberre is átterjedő állatbetegségek (Zoonózisok)

Előkészületben B. Kovács Judit dr.: Miért fáj a gyermek hasa? (Gyermekkori emésztőszervi betegségek) Chikán Csaba dr.: Embernek születtünk (Gondolatok a fogyatékosságról) Czinner Antal dr.: Miért baj, ha a gyermekünk kövér? (Gyermekkori zsíranyagcsere-zavarok és cukorbetegségek) Peter Konopka: A kerékpározás öröme Molnár Zoltán dr.: Legyen egészséges a gyermekünk Örley Judit dr.: Gyermek-nőgyógyászari ismeretek szülőknek Rákóczi István dr.: Az abortuszról Veér Andris dr Testi-lelki ápoltság Veér András dr.: A változás kora nőknél — férfiaknál

Iván László dr. Ne féljünk az öregedéstől!

Recommend Documents