IV. TÁRSADALMI BERENDEZKEDÉS, SZOKÁSJOG, TISZTSÉGVISELÉS

IV. TÁRSADALMI BERENDEZKEDÉS, SZOKÁSJOG, TISZTSÉGVISELÉS

A középkori székelység sajátos társadalmi berendezkedése és jogszokásai hamar felkeltették a krónikások, útleírók figyelmét. Kezdetben ez az érdeklõdés, miként Anonymus, Kézai Simon vagy a XIV. századi krónikakompozíció is bizonyítja, elsõsorban az eredet felé fordult. A késõbbiekben azután egyre nagyobb teret kapott a különösnek ható szokások, a megszokottól eltérõ társadalmi viszonyok leírása is. A XIV. század elején keletkezett, Kelet-Európáról szóló útleírás ismeretlen szerzõje még csak annyit közöl a székelyekrõl, hogy õk alkotják Magyarország egyik „tartományát” (54). Thuróczy János is csupán rövid megjegyzésben tesz említést az eredettörténet elbeszélése során a székelyek szigorú erkölcseirõl, s arról, hogy “a föld felosztásában is igen különböznek a többi magyartól” (4). A XVI. század elsõ feléig az egyes szerzõk szûkszavú tudósításokban világították meg a középkori székely viszonyok egy-egy szeletét. Tomori Pál 1515-ben papírra vetett megjegyzései a kereszténység felvétele elõtti székely hitvilág és szokásjog egyes elemeinek (mint például a vérbosszúnak) a fennmaradását és továbbélését örökítették meg (55). A mohácsi csata történetét megíró Brodarics István figyelmét viszont a székely társadalmon belül uralkodó – valójában már csak látszólagos – egyenlõség ragadta meg, ami a svájciakkal vonandó párhuzamra késztette a szerzõt (56). E tudósítások azonban bármilyen értékesek is, csak mozaikokkal szolgálnak a középkori székelységrõl. Jóval átfogóbb képet nyújtanak azok az összefoglalások, illetve leírások, amelyek jobbára XVI. századi történetírók tollából maradtak ránk. E munkák többnyire egy-egy nagyobb lélegzetû történeti mû részleteként keletkeztek. Szerzõik vagy közvetlen tapasztalatból vagy a viszonyokat ismerõ emberek összefoglalásából merítették ismereteiket. Az ebbe a körbe tartozó kútfõk komoly forrásértékét két tényezõ biztosítja. Egyrészt íróikat már nem

131

a középkori krónikások valóságot és kitalációt elegyítõ mentalitása, hanem a humanista mûveltségû történetírók nagy ismeretanyaga és a pontosságra, történeti hûségre való törekvés jellemezte. (Ez még akkor is igaz, ha e historikusok egy része a székelyek hun származásának és Attilával való kapcsolatának hagyománnyá merevedett középkori eredetû elméletét – a kor közfelfogásával egyezõen – történeti tényként kezelte.) Másrészt olyan idõszakban (1530-as évek vége–1600-as évek legeleje) íródtak ezek a munkák, amikor a bomlófélben levõ középkori székely viszonyok a jelent, 1562 után pedig a visszaállítani kívánt közelmúltat jelentették. Történelmi léptékkel mérve tehát abban az utolsó pillanatban íródtak ezek a munkák, amikor még közvetlen tapasztalatokon alapuló, hiteles képet lehetett rajzolni a középkori székelységrõl. Olyan képet, amely alkalmas arra, hogy következtetéseket vonjunk le belõle a korábbi, sokkal forrásszegényebb korokra nézve is (57–61). A társadalmi berendezkedés és a jogrendszer megismerésének további, nélkülözhetetlen forráscsoportját jelentik a szokásjogot írásba foglaló és rendszerezõ törvénygyûjtemények. E kodifikációs tevékenység meglehetõsen késõn, csak a XV. században vette kezdetét; még egy XVI. század közepe táján keletkezett, ismeretlen szerzõjû összefoglalás is azt írta a székelyekrõl, hogy “írott és biztos törvényeket keveset, vagy semmit sem használnak, hanem mindig az õseik és elõdeik régi szokásai és joggyakorlata szerint ítélkeznek” (58). Az egyik elsõ ilyen emlék 1451-bõl származik, amikor is a marosvásárhelyi székely gyûlés öröklésre vonatkozó határozatait foglalták írásba a görgényi várnagyok (65). Sokkal átfogóbb jellegûek és szélesebb körre kiterjedõk voltak azok az intézkedések, amelyeket 1466-ban, a zabolai gyûlésen fogadtak el számos erdélyi nemes és valamennyi székely szék küldötteinek a részvételével (69). A székely jogszokások megerõsítésének és rendszerezésének az igénye hívta életre II. Ulászló 1499. július 13-án kiadott kiváltságlevelét is (71), mely a hadkötelezettségre vonatkozó cikkelyek mellett (23) az igazságszolgáltatás módjával, menetével is foglalkozik. Hat év elteltével, 1505. november 23-án ismét sor került – az ez alkalommal Székelyudvarhelyt tartott – székely nemzetgyûlés határozatainak az írásba foglalására. A fõ témát ezúttal az igazságszolgáltatás mûködésében tapasztalható visszásságok szolgáltatták: “kézzelfogható-

132

an tapasztaltuk azt is, hogy kedvezés, harag, ellenszenv és egyéni érdek gyakran nem engedi, hogy országunkban a bírák és a választott bírák kiderítsék az igazságot” (73). Az ítélkezés megjavítása végett állítottak fel egy fõtörvényszéket, melynek hatásköre egész Székelyföldre kiterjedt, a gondok azonban nem szûntek meg, sõt szaporodtak, így 1506-ban ismét össze kellett hívni a nemzetgyûlést. Az agyagfalvi gyûlés határozatai nagy hangsúlyt fektettek a király elleni lázadás elítélésére, a békétlenséget szítók megbüntetésére. (Nem sokkal ezt megelõzõen került sor annak a székely felkelésnek az elfojtására, amely a II. Ulászló által elrendelt ökörsütés miatt tört ki.1) Másrészt szükségessé vált az is, hogy az elõzõ évi udvarhelyi intézkedéseket módosítsák és megpróbálják azokat hatékonyabbá tenni (74). Werbõczy István 1514-ben az országgyûlés és a király által is jóváhagyott Hármaskönyvében (Tripartitum) – mely Magyarország szokásjogát dolgozta fel és foglalta írásba – csak érintõlegesen foglalkozott a székely jogrendszerrel, mondván, hogy „teljesen külön törvények és szokások szerint élnek” (76). A három erdélyi (rendi) nemzet, azaz a nemesség, a székelyek és a szászok által tartott országgyûlések azonban egyre gyakrabban hoztak olyan rendelkezéseket, amelyek a székelységet is közvetlenül érintették (82, 85). A középkori székely jogalkotó és -rendszerezõ tevékenység csúcsát azonban az 1555. évi udvarhelyi székely nemzetgyûlés jelentette, amely a szokásjog minden korábbinál részletesebb gyûjteményét hozta létre (84.). A területi-közigazgatási-bíráskodási autonómiával rendelkezõ székelység hosszú idõn keresztül a hagyomány által szentesített, íratlan törvények szerint élte életét. A XV. század közepén meginduló kodifikációs törekvés két okra vezethetõ vissza. Kis mértékben hozzájárult ehhez az írásbeliség elterjedése, valamint az, hogy a szomszédos népek – magyarok, szászok – régóta rendelkeztek már írott törtvényekkel. A meghatározó ok azonban az volt, hogy a székely társadalomban uralkodó korábbi, hozzávetõleges egyenlõség – vagy inkább egyensúlyi állapot – a XV. századra egyre inkább megbomlott, s a belsõ feszültségek zavargásokhoz, felkelésekhez vezettek. Nem véletlen, hogy a törvényalkotó (-rendszerezõ) nemzetgyûlések összehívására több alkalommal is egy-egy felkelés leverése után került sor (mint például az 1466. évi zabolai vagy az 1506. évi agyagfalvi gyûlés

133

esetében). Ezek az alkalmak lehetõséget nyújtottak a szokásjog rendszerezésére, illetve az új idõk követelményeihez való igazítására, egyúttal az írásbeliség tekintélye, ereje révén történõ szentesítésére is. A külsõ és belsõ problémák, feszültségek növekedésére utal, hogy a szilárdnak és „örökérvényûnek” szánt határozatok, illetve gyûjtemények egyre gyorsuló ütemben követték egymást a XVI. században, mégsem tudtak gátat vetni a középkori székely berendezkedés feltartóztathatatlan bomlásának; hét évvel az 1555. évi udvarhelyi gyûlés után az 1562. évi székely felkelés leverésével visszavonhatlanul véget ért a székely társadalom – és jogtörténet – középkori korszaka. Történelmi szempontból óriási e kodifikációs tevékenység jelentõsége: a szokásjog archaikus jellege révén ezek az írott emlékek nagy mértékben hozzájárulnak a korábbi székely társadalmi és jogi viszonyok rekonstruálásához. E megismerõ tevékenységhez azonban messzemenõen figyelembe kell venni egy harmadik forráscsoport tanulságát is: azokét az oklevelekét, amelyek egy-egy jogi ügylet – vásárlás, birtokper, székely örökség megszerzéséért, megosztásáért folytatott küzdelem vagy éppen végrendelkezés – kapcsán értékes felvilágosítással szolgálnak a szokásjog bizonyos elemeirõl, az ítélkezés menetérõl, a tisztségviselésrõl vagy éppen a nemzetségi szervezetrõl. Jelentõségüket növeli, hogy sokkal korábbi idõkbe nyúlnak vissza, mint az összefoglaló leírások vagy a joggyûjtemények: a jogi, társadalmi viszonyokról érdemi adatokat szolgáltató diplomák a XIII. századtól kezdve állnak rendelkezésünkre. A különbözõ forráscsoportokba tartozó kútfõk révén képet alkothatunk a középkori székely társadalmi berendezkedésrõl és jogviszonyokról, és – igaz hézagoktól és kételyektõl nem mentes – képet rajzolhatunk ezek fejlõdésérõl.2 A székely társadalmi berendezkedés alapját a nemekbõl és ágakból álló nemzetségi szervezet jelentette. E szervezetre vonatkozó írott forrásokkal csak a XV–XVI. századból rendelkezünk,3 az azonban nem kétséges, hogy eredete jóval korábbra nyúlik vissza.4 A nemzetségi szervezetre vonatkozó források Marosszék vonatkozásában a legrészletesebbek, ami lehetõvé tette a kutatás számára, hogy rekonstruálja az itteni viszonyokat:5

134

Nemek:

Ágak:

Nemek:

Ágak:

I. Halom

1.György 2. Péter 3. Halond 4. Náznán

IV. Meggyes 1. 2. 3. 4.

Meggyes Dudar Kürt Gyaros

Ii. Örlec

1. Bud 2. Szovát 3. Seprõd 4. Ecken

V. Adorján

Telegd Pozsony Vácmán Vai(a)

III. Jenõ

1. Szomorú 2. Uj-ág 3. Boroszló 4. Balázsi

VI. Ábrahám 1. 2. 3. 4.

1. 2. 3. 4.

Nagy Gyeró Uj-ág Karácson

Más területrõl csak töredék-adatok maradtak fenn, de ezek alapján is megállapítható, hogy minden szék hat-hat nemre, a nemek pedig négy-négy ágra tagolódtak, vagyis minden székben huszonnégy ág volt.6 A nemzetségi szervezet, mint említettük, a forrásokban való felbukkanásánál jóval korábbi idõszakra nyúlik vissza. Az általunk megismert formájában minden bizonnyal mesterséges szervezés eredménye.7 Erre utal az is, hogy a nem- és ágnevek egy része magyarországi helységnevekbõl keletkezett, de vannak olyanok is, amelyek a Biblia névanyagából veszik eredetüket vagy éppen szláv, illetve német származásúak.8 A nem- és ágnevek zöme tehát az államalapítás, illetve a kereszténység felvétele utáni korból származik. A nemzetségi szervezet volt a katonáskodás, a hivatalviselés és a székelyföldi megtelepedés alapja. Ez utóbbi funkcióját írott – igaz kései, 1427-bõl való – forrás is megerõsíti. Zsigmond király 1427. évi oklevele szerint a Kézdiszéki elõkelõk Torjavására (Kézdivásárhely) mezõvárost öt nemzetségre és ágra osztották fel, az ott lakók sérelmére (43.). Ez arra mutat, hogy a megtelepedéskor követett gyakorlat szívósan tovább élt még a XV. században is. A nemzetségi szervezet szorosan összefüggött

135

a széki hivatalviselés jogával és sorrendjével is. 1336 óta tûnik fel a forrásokban a „székelyek három neme” (tria genera Siculorum) kifejezés.9 A terminus a székely társadalomban kiformálódott három rétegre vonatkozott.10 Ezt igazolja többek között egy XVI. század elsõ felébõl származó feljegyzés is: „a székelyeknek három neme van. Egyeseket fõnépeknek vagy fõembereknek (potiores vel primores), másokat primipilusnak, közönségesen lófõnek... neveznek, megint mások, tudniillik az egyszerûek és a másoknak alávetettek a közrendû elnevezést (Communitatis) viselik” (80. c). A három réteg részben katonai, részben pedig társadalmi felosztást jelent. Bár a székelyek kollektív nemességgel és elvileg azonos jogokkal rendelkeztek, a tisztségviselés csak az elsõ két réteget illette meg. A tisztségviselõ réteg kialakulása arra a korai idõszakra nyúlik vissza, amikor még nem rendelkezünk elégséges írott forrással a székely társadalmi szervezet részletekbe menõ vizsgálatához. Annyi azonban valószínûnek tartható, hogy e vezetõi kiváltságokkal rendelkezõ elit létrejötte a fentebb már említett mesterséges szervezéssel állhat összefüggésben. Az ágakra való felosztást – amely kezdetben az egész székelységre kiterjedt – a késõbbiekben már csak a tisztviselõ rétegek õrizték meg.11 A „három székely nem” a XVI. századra határozottan rendies jelleget öltött, s a társadalmi feszültségek és az egyre gyakoribbá váló belsõ villongások szerepét töltötte be. A tisztségviselés váltakozásáról, illetve a bíráskodás menetérõl elsõssorban a XVI. századi források szolgálnak hasznos információkkal. Jó összefoglalást nyújt errõl az úgynevezett Bernáld-féle perirat, amely ugyan 1569–1571 között keletkezett, de pontos képet rajzol az 1562. évi székely felkelést megelõzõ viszonyokról: “az Aag Népe soha nem oztot, sem oztis senkinek eoreoksseget, hanem tiztet, eztendeijg valo hanag’ssaagot, ees eztendeijg valo Birossaagot, (az az) egh feo hannagiot, maast egh feo Birot emeltek keozteok. Ez keet ember mellett lo feiek voltak kikel Itiltenek, Ez hannagssaag es Birossaag Series zerint [sorrend szerint] Jaart minden Zekeken, Eg eztendeoben a kjk voltak, maas eztendeoben Maast emeltek fel keozteok az tiztre. Az hannaginak tarssi voltak az hannagsaghoz, az bironak azonkeppen maas rendbelj tarssij voltak az birossaghoz. Ezek az falwkat elrendeltek, ki melj faluknak legien praefectussa [elöljárója], azokban a falwkban a meliek melik lofeonek

136

Jutot, maas lofeo ot birssagot semit nem vehetet, mint egegh Ispan oliatanok voltak. Ezek mondattak Aag Nepenek a kjk az il zerbe Jaro tiztben egh tarssassagban voltanak. Ezek nem mind egi falwban laktak, hanem chak hogi egh zeekben, de kij egh mélj feoldeon, s kj ketteon lakot eghmaastol...consuetudo et obseruatio trium generum Siculorum [a székelyek három nemének szokása és rendszabálya] ez volt hogij a melj falwban feo ember zallot be, vagi lofeo, az falwtol kért az is haaz heliet, vagi pénzén kellet vennij.”12 A hadnagyság és a bíróság tehát meghatározott sorrend szerint körbejárt az egyes nemek és ágak között. A hadnagy és a bíró is lófõ társakkal rendelkezett, akikkel a falvakat felosztották egymás között a katonai és bíráskodási teendõk ellátása végett. Az ilyen „társaságot” nevezték Ág népének. A tisztség (primipilatus, azaz lófõség) nem pusztán a hivatalt jelentette, hanem a hozzá kapcsolódó (eltérõ nagyságú) birtokot és bizonyos katonai kötelezettségeket is. A tisztségviselés joga öröklés útján a fiúutódra szállt, ha ilyen nem volt, akkor a leány örökölte a lófõséget, a hivatalt azonban a férje látta el (fiúleányság). A tisztséghez nemcsak öröklés, hanem vásárlás útján is hozzá lehetett jutni; ebben az esetben az új tulajdonos teljes joggal rendelkezett a tisztséggel és a birtokkal (78). A lófõséget közösen is birtokolhatták, a tulajdonosokat ebben az esetben együttesen illették meg a tisztséggel járó jogok.13 A helyi szintû bíráskodást, mint ahogy ez a Bernáld-féle periratból kiderül, a falvak élén álló lófõk látták el. Kérdéses azonban e latinul judicatus decimalisnak nevezett igazságszolgáltatási fórum és a székbíróság viszonya, ugyanis nincs olyan adatunk, amelyik alátámasztaná, hogy ez utóbbi fellebbviteli, másodfokú bíróságként mûködött volna.14 A XVI. században a székbíróság tagjai a hadnagy és a bíró mellett a központi hatalmat képviselõ királybíró (iudex regius) és a tizenkét esküdt (iurati assessores) voltak.15 Az igazságszolgáltatás hierarchiáját az 1466. évi zabolai határozatok is megvilágítják. Ha valaki elégedetlen a székbíróság ítéletével, akkor “fellebbezés útján Udvarhelyszékhez, és végül ha akar, a székelyek ispánjához, és azután a királyi felség jelenlétéhez...mehessen” (69.). A végsõ szót tehát a király bírósága mondta ki, azonban az uralkodó jogköre bizonyos esetekben korlátozva volt. Ahogy Werbõczy Hármaskönyve fogalmaz: “Az elmarasztalt és elítélt az örökségét nem veszíti el, hanem az örököseire és

137

atyafiaira száll” (76.). Vagyis a királynak – legalábbis a székely felfogás szerint – a legsúlyosabb vétkek esetén sem állt jogában az elítélt jószágait elkobozni, és azokat idegennek, azaz nem székelynek juttatni. A gyakorlat terén azonban megfigyelhetõ a két ellentétes – az uralkodói és a székely – felfogás és szemlélet egymással való küzdelme.16 E fontos kiváltságnak végül az 1557. évi gyulafehérvári országgyûlés vetett véget kimondva, hogy “hûtlenség esetén a székelyek is elveszítik fejüket és összes javaikat és örökségeiket, miként a nemesek”.17 Nem sokkal ezt követõen az 1562. évi felkelés, illetve az azt követõ megtorlás elsöpörte a középkori székely berendezkedést és vele együtt megváltoztatta a jogrendszert is.

138

1. Leírások, általános összefoglalások 54. ISMERETLEN SZERZÕ LEÍRÁSA MAGYARORSZÁGRÓL 1308-BÓL

A Descriptio Europae Orientalis c. útleírás 1308 tavaszán keletkezett; szerzõje ismeretlen, egyes vélemények szerint azonos lehet Andreas Hungarus-szal, aki domonkos rendi szerzetesként V. István (1270–1272) alatt diplomáciai feladatokat látott el, majd egyebek között pápai követ és antivari érsek is volt. A mû fontos információkat közöl a korabeli Magyarországról és megemlíti Erdélyt, valamint a székelyeket is. Kiad.: ADEO. 44–45. Ford.: Géczi Lajos (részlet)

És akkor a magyarok, akiket más néven hunoknak hívnak, az egész földet Magyarországnak nevezték el. Ez az ország pedig tartományokra és nagyhercegségekre tagolódik, amelyek a következõk: az elsõ Pozsony, a második Trencsén, a harmadik Szepes, a negyedik Cungolipso,18 az ötödik Ung, a hatodik Máramaros, a hetedik Szilágy, a nyolcadik Erdély, a kilencedik a székelyek, a tizedik sicurrite,19 a tizenegyedik Szörény, a tizenkettedik Szerém, a tizenharmadik Marcia,20 a tizennegyedik Sopron, a tizenötödik Horvátország, a tizenhatodik Dalmácia.21 55. TOMORI PÁL MUNKÁCSI ÉS FOGARASI VÁRNAGY A SZÉKELYEKRÕL (1515. június 12. és november 18.)

1515-ben az eperjesi városi tanács részeg fõvel elkövetett botrányos viselkedéséért rövid úton elítélte és lefejeztette a brassói András deákot, akinek számottevõ székely rokonsága is volt. A székelyek a sérelmet minden áron meg kívánták torolni az eperjesieken. Az ügyben Tomori Pál munkácsi és fogarasi várnagy (késõbbi kalocsai érsek, aki Mohácsnál a magyar sereg fõvezére volt) próbált közvetíteni. Tomori – aki 1506-ban fegyveres konfliktusba is keveredett a székelyekkel, s jól ismerte õket –

139

óvta az eperjesieket az archaikus szokásaihoz, így a vérbosszúhoz ragaszkodó kemény erdélyi néptõl. Kiad.: SzO. VIII. 247. és 252–253. Ford.: Kordé Zoltán (részletek)

Ezek a székelyek úgy tartják, hogy akit megölnek, az szolgájuk lesz a másvilágon. Köztünk szólva ugyanis vannak soraikban olyanok is, akik – ha valakinek nem lenne rokona közöttük – nem riadnának vissza attól, hogy embert öljenek.22 (...) Óvlak benneteket uraim az elszánt székelyektõl, akik nem tartanak sem Istentõl, sem embertõl, sõt a törvényességtõl és a törvénytelenségtõl sem.23 56. BRODARICS ISTVÁN IGAZ LEÍRÁS A MAGYAROK ÉS A TÖRÖKÖK MOHÁCSI ÜTKÖZETÉRÕL

Brodarics István (1470 k.–1539) 1526-ban mint szerémi püspök és kancellár vett részt a mohácsi csatában. Kiváló humanista mûveltséggel rendelkezett. A tragikus kimenetelû ütközet történetét 1527-ben írta meg. Kiad.: Kulcsár 1985. 30–31. Ford.: Sebõk Ferenc (részlet)

Itt [Erdélyben – Ford.] élnek a székelyek, harcias és vad nép, közülük senki sem nemes és senki sem paraszt, mindannyian ugyanazon jog szerint ítéltetnek meg, akárcsak a svájciak.24 57. OLÁH MIKLÓS ATHILA

Oláh Miklós (1493–1568) 1543-tól kezdve töltött be fõpapi tisztségeket, 1553-tól pedig esztergomi érsek volt. Mohácsot követõen II. Lajos király özvegyének, Mária királynénak (Habsburg Ferdinánd testvérének) szolgálatába állt, s hosszú éveket töltött Németalföldön. Itt jeles humanistákkal – köztük Erasmusszal – került kapcsolatba. Mecénási tevékenységet is ellátott, õ indította el a pályáján például Istvánffy Miklóst (1538–1615) a kiváló történetírót. Külföldi tartózkodása során kezdett

140

hozzá terve megvalósításához, Magyarország története megírásához. A mûbõl két fejezet készült el, a második az 1537-re befejezett Athila, a tulajdonképpeni „õstörténeti” rész. Ennek keretében szól a székelyekrõl is. Mûvének értékét nem a székelyek eredetérõl leírtak adják (e tekintetben a korábbi magyar krónikákat követi), hanem azok a kiegészítések, amelyek értékes adatokat szolgáltatnak az akkor még létezõ középkori székely viszonyokról, szokásokról. Kiad.: Eperjessy–Juhász 1938. 71–72. Ford.: Sebõk Ferenc

A sicambriai mezõn vívott csata után a Görögországba távozott Csaba25 seregén kívül az öldöklésbõl megmenekült háromezer hun telepedett meg Cegléd mezején, ott, ahol most a hasonló nevû mezõváros van.26 Ezek tartván Detrik27 és más németek hatalmától gyors vonulással Dácia azon részére jutottak, amelyet a mi korunkban Erdélynek, vagy Hétvárnak hívnak (a hunok hét vezére után, akik a hunok Pannóniába való második bejövetelekor táborukat ezen a helyen ütötték fel).28 Ezek, hogy könnyebben elhitessék magukról, hogy õk nem a hunok maradékai, megváltoztatván a hun nevet magukat székelyeknek kezdték nevezni. Ezt a népet még manapság is azon hunok leszármazottainak tartjuk, akik Magyarországon maradtak. Számukat tekintve úgy megszaporodtak, hogy midõn háború tör ki, könnyedén ki tudnak állítani és hadba tudnak küldeni ötvenezer vagy még több fegyverest. Családjukba, házukba idegen népbõl valót házasság révén nem szívesen fogadnak be, erkölcseiket, szokásaikat, törvényeiket tekintve a többi magyartól nagy mértékben különböznek. Véleményük és akaratuk kifejezésére nap mint nap használnak a papír és a tinta, valamint más nyelvek betûi mellett kis vésett fa pálcikákat, amelyek közöttük valamilyen jelentéssel bírnak, és ezekkel barátaiknak és szomszédaiknak mintegy levélként híreket küldenek.29 Ezek a székelyek a mai napig azt hiszik, hogy Csaba nem tért vissza Szkítiába, hanem Görögországban megölték. Ennek mintájára, ha egy ember egy távoli helyrõl soha nem tér haza, azt mondják rá, hogy akkor tér haza, amikor Csaba Görögországból Magyarországra. Mindannyian szabadok akarnak lenni, úgy mint a régi hunok maradékai. A szabadságot mindennél többre becsülik, ugyanis senki sem tûri el

141

közöttük, hogy valamelyiküknek nagyobb szabadsága legyen. A legalacsonyabb rangúak közöttük ugyanazzal a mentességgel rendelkeznek, mint a legmagasabb rangúak. Csík, Gyergyó, Kézdi, Orbai és néhány más megyére oszlanak, amelyeket õk régióknak vagy székeknek neveznek, amelyekben a legõsibb, a leghatalmasabb és a legnagyobb méltósággal bíró családok adják a kapitányokat, vagy fõurakat, akiket saját nyelvükön lófõszékelyeknek neveznek, ezeket nagy tisztelettel, gondoskodással és megbecsüléssel övezik. Ha ellenük valamiféle ellenség támad, a lófõk zászlai alatt vonulnak hadba. A lófõk bírják a fõhatalmat az ítélkezésben, a nép összehívásában, és minden õket érintõ döntés meghozatalában. Adóval senki sem tartozik közülük sem a királynak, sem másnak, amikor azonban a király Magyarország királyává koronáztatik, vagy megházasodik, vagy fia születik, fejenként adnak neki egy-egy ökröt. Ezt sokan közülük csak nagy nehézségek közepette hajlandók megtenni, amint az a jelen korban apám kárára is megtörtént. Ugyanis midõn Tomori Pált30 Ulászló király31 parancsára fia, Lajos születésekor bizonyos számú katonasággal kiküldték a székely ökrök bélyeggel való megjelölés céljából (ugyanis a királynak szánt ökröket tüzes vassal szokták megbélyegezni), és atyám, Oláh István segítségül tizenhat lovast küldött, Pál kérte a királynak a nép szokása szerint járó ökröket, azok vonakodtak ennek eleget tenni és ellenálltak neki; kénytelen volt velük összecsapni, és a székelyek serege erõsebbnek bizonyult, mint az õ ötszáz lovasnál is nagyobb létszámú csapata, és õ maga húsz sebet is kapott (ha jól emlékszem).32 Ebben a csatában sok katonáját megölték, nagyobbik részük felszerelésétõl megfosztva búsan hazafutott, közöttük atyám három lovasa is holtan maradt, a többiek félig szétszabdalva tértek vissza. A közülük való gonosztevõkkel szemben a következõ büntetéseket alkalmazzák: midõn úgy ítélik meg, hogy maguk közül valaki a közügyek és a közjó ellen elkövet valamit, vagy – amit valamennyi emberi dolog közül a legnagyobb bûnnek tartanak – szabadság ellen tervez titokban valamit, vagy pedig a felhívásra az ellenség ellen nem kel fel és nem jelenik meg, vagyontárgyait és javait széthordják és házát teljesen lerombolják, és ha módját tudják ejteni, megölik. A királyon kívül senkinek sem engedelmeskednek, csak az erdélyi vajdának, akit a király vajdává, elöljáróvá való kinevezésekor mindig

142

megtesz ispánjukká is. De gyakran még iránta is engedetlenek. A korábbi években, midõn az említett Szapolyai Jánosnak (akkor szepesi ispán, erdélyi vajda és székely ispán, most pedig király) a legkevésbé sem engedelmeskedtek, a vajda kénytelen volt ellenük hadba szállni, fegyverre kelni és õket erõvel kényszeríteni. Õ vitézül valamivel a saját csatasora elõtt rohamozva mindenki szeme láttára összecsapott azokkal, és õket legyõzve mintegy engedelmességre kényszerítette õket.33 Így a székelyek a szkíták õsi erkölcseit és szabadságait még ma sem felejtették el. 58. NÉVTELEN SZERZÕ JELENTÉSE VERANCSICS ANTALNAK AZ ERDÉLYI SZÉKELYEKRÕL

Verancsics Antal (a rá vonatkozó tudnivalókat lsd. a 7. sz. szemelvény bevezetésében) évtizedeken keresztül gyûjtötte tervezett nagy magyar történetéhez az adatokat, forrásokat. Az anyag jelentõs részét teszik ki azok az írások, amelyek az õ kezdeményezésére születtek meg. Ezek közé tartozik az alább közölt, névtelen szerzõ által készített összefoglalás, amely a székelyek földrajzi, társadalmi viszonyait, szokásait ismerteti. Az értékes leírás a XVI. század második harmadát, vagyis azt az idõszakot mutatja be, amikor végóráit élte az archaikus, középkori berendezkedés, amelyet a bomlás félreismerhetetlen jelei hatottak át. Kiad.: VÖM. II. 285–289. Ford.: Sebõk Ferenc

Az erdélyi székelyekrõl Midõn pedig a számomra terhes, és képességeimnek kevéssé megfelelõ írás munkáját, kötelességét nagytiszteletû uram kedvéért magamra vettem, olyasmit vállaltam, ami nemcsak az alacsonyabb rendû, mûveletlen embernek, hanem az elõkelõ és mûvelt szellemûnek is oly fáradságos lenne, amelyet írásban kifejezni igen nehéz feladat. Oly komoly és súlyos dolgot vállal az, aki egy vidék fekvését, részeit, tartományait, szokásait szándékozik leírni, hogy az a mondás jut eszünkbe: mikor amforát készítesz, ügyelj a fazekaskorongra, nehogy vizeskorsó legyen belõle. Így hát tudatlanságomat, szellemem száraz

143

stílusát, a mû nehézkességét, tévedéseit ne nekem legyen feladatom kijavítani, hadd bízzam ezt nagytiszteletû uram bölcsességére és okosságára. Röviden szólok tehát, amennyire erõm és képességeim lehetõvé teszik. Elõször a vidék fekvésérõl, részeirõl és határairól kell beszélnem, majd pedig a néprõl, erkölcseirõl és törvényeirõl. A vidék keleten Moldáviával és annak hegyeivel érintkezik, nyugat felõl Havasalföld, a felsõ részt északon pedig Alsó-Lengyelország határolja. Tehát minden oldalról hegyek veszik körül. Burchia, Orbai és Kézdi a Paraho alatti síkságon helyezkednek el, Bozaa és Nemere a hegyekben vannak. Sepsi az Olt folyó mentén hosszan terül el, a Barót havasa nevû hegy alatt. Csík és Gyergyó a Hargita és Chyalo nevû hegyek között helyezkednek el. Azon résznek négy jelentõsebb folyója van: a Maros, az Olt és a két Küküllõ. A Maros és az Olt a Kárpátokból erednek. A Maros Gyergyó földjét és Marosszéket öntözi, az Olt pedig az egész Csíkon, Kézdiszék részein és az egész Sepsin átfolyik a hegyek más folyóival, a Feketeügy és a Bodza vize nevûekkel együtt; a két Küküllõ Udvarhelyszéken folyik keresztül, eredetét a Hargita hegységben veszi. A székelység egyeteme hét széket alkot. A székek (amelyeket másutt, más néven megyéknek hívnak) nevei a következõk: Udvarhely, Maros, Aranyos, Sepsi, Orbai, Csík és Gyergyó. Annak a vidéknek a lakossága három rendre tagolódik (amint az írásokban is olvasható, az õsi szkíta néprõl és nemzetrõl székelyeknek elnevezett három nemzet összessége). Elõkelõ-, közbülsõ- és alsó nemekre oszlanak. Az elõkelõkhöz tartozók, akiket nemeseknek neveznek, azon a vidéken mindenben az elsõ helyet foglalják el, olyannyira, hogy az alávetettek közül senkinek nincs joga hatalmasul kezet emelni rájuk, akár elõkelõ, akár alávetett, csak peres úton szállhat szembe velük. Ha egyik a másik részérõl hátrányt kénytelen elszenvedni, lest vet neki. A székelyek õsidõktõl fogva királyi privilégiummal bírnak, és az erdélyi vajda joghatósága alá tartoznak. Ahogy az iratokban is írják: “Mi, N. erdélyi vajda és a székelyek ispánja a hét székely szék három neme valamennyi és minden egyes székely esküdtjének és elõkelõjének üdvözlet, stb.” Az erdélyi vajda alispánokat tart közöttük, és ha azok nem a székelyek szokásai és törvényei szerint intézik az ügyeket, nem kerülik el a fõbenjáró

144

büntetést, és mint ahogy az már gyakran megesett, a vajda kivégezteti õket. Ha az elõkelõbb nemesek (minthogy általában mindannyian nemesek) a bíráskodás napján nem foglalkoznának klienseik védelmezésével, mégpedig verejtéket hullajtva egészen addig, míg be nem fejezõdik az ítélkezés, nem maradhatnak a felsõbb osztályban, hanem az alsó néposztályba és állapotba süllyednek le, de ha jól védelmezik klienseik ügyét, és ügyes tárgyalófélnek mutatkoznak, azok haláluk után is engedelmeskedni tartoznak gyermekeiknek, mivelhogy az elhalt apa jól védte ügyüket; ugyanazt várják el a fiútól, mint az apjától, hogy az ne távolodjék el az atyai erkölcsöktõl, hanem annak helyébe lépve alávetettjei élére álljon. Továbbá egyetlen nemes sem kényszeríthet erõvel kliensei közül senkit szolgálatra, csak szép szóval kérheti, és tisztességes ellátást kell kilátásba helyeznie, és ha ezt teszi, a magukat önként felajánlók és a szolgálatra felkértek mindenre készek bármiféle fizetség vagy erõszak nélkül. A közbülsõ nemet, a lófõ és ágszáz nevekkel illetik, mint ahogyan az egyes székeknek is megvan az elsõ õsüktõl, a szkítáktól származó saját nevük. Ehhez a rendhez tartozik a székenkénti bíráskodás és igazságszolgáltatás az õsi leszármazási rend szerint. Minden egyes évben három új embert bíróvá választanak az egyes székekben, akik körbejárják azt az egy széket (értsd: a többiben is így történik), bármely helyre bemehetnek, bárkinél hatalmukban áll megszállni, senki ez ellen szót nem emelhet, szállást három vagy négy szomszédjukkal együtt azoknak kell adniuk, akiknél igazságot kell szolgáltatni. Ha pedig a perlekedõk közül valaki elégedetlen a bírói ítélettel, meghatározott napon fellebbezhet a bírói székhez igazságát keresvén; innen pedig a szék legfõbb bíróságához, majd pedig a vajdai székhez fordulhat. De már a legfõbb bírói széken fellebbezési díjat kell letennie a felperesnek, vagy az alperesnek, attól függõen, hogy ki fellebbezett. A vajdai székhez pedig azt küldik, akinek az ügyét tárgyalják, ott a küldött elõadja, hogy az ügy miként keletkezett, és a fellebbezés és vizsgálat útján hogyan jutott el a vajdai székhez, és a szék bírái milyen ítéletet hoztak és adtak ki. Azoknak akik ezzel az ítélettel sem voltak elégedettek, és igazságukat keresve a vajdai székig vitték és terjesztették ügyüket, onnan, ha az az ítélet sem tetszik, lehetõségük van (mint ahogy az gyakran megesik) a király õfelségéhez fellebbezni, de ez úgy

145

értendõ, hogy csak becsületsértési ügyekben, illetve három forintnál nagyobb értékû örökség ügyében. Jogi úton tehát így támadhatják meg egymást. Írott és biztos törvényeket keveset, vagy semmit sem használnak, hanem mindig az õseik és elõdeik régi szokásai és joggyakorlata szerint ítélkeznek. Az emberölésért járó vérdíj huszonnégy forint, az életdíj és a nyelvváltság tizenkét forint, miként az az ország dekrétumából kitûnik; bár ritka körükben a gyilkosság. Az alsóbb néposztályban levõk, akiket közrendûeknek neveznek, a felsõbb nemesség szolgálatában állnak, akik védelmére szükségük van, és így õk is a nemességhez tartozónak számítanak; de ha valakik az alsóbb néposztálybeliek közül, akik jogi szempontból ugyanúgy kezeltetnek, mint a felsõbb osztálybeliek, a felsõbb rendbe jutnak, csak bírjanak vagyonnal, és kedvükre szereznek barátokat, amint a versecske mondja: míg szerencsés vagy, sok barátot fogsz számlálni; ha borús idõket élsz, egyedül leszel. Ha pedig valaki urát valamilyen okból el akarná hagyni, évente egyszer húsvét idején két nagy búzakenyér adása révén máshoz szegõdhet, illetve másnak vetheti alá magát. Ezért van az, hogy a birtokos rögtön megfenyíti azt a kliensét, aki magát másik birtokoshoz kötötte és magát alávetette, anélkül, hogy elõbb a neki járó évi ajándékot megfizette volna. Ez a székelyekre jellemzõ törvények és jogok legfontosabb és leginkább lényeges része. Ezeken kívül van sok más is, melyek elõttem nem ismeretesek, de a leglényegesebbeket és legkiemelkedõbbeket áttekintettem, amennyire tõlem tellett. Hozzá kell még tennem, hogy nagytiszteletû uram vegye jó néven, és nézze el elõadásom összeszerkesztésének módját, nagyméltóságú uramat mostantól sok dologban fogom újra szolgálni. 59. VERANCSICS ANTAL ERDÉLY, MOLDVA ÉS HAVASALFÖLD FEKVÉSÉRÕL Kiad.: VÖM. I. 144–146. Ford.: Sebõk Ferenc (részlet)

Ez a székelyek eredete,34 innen a nemesség, amelynek közösen mindannyian örvendenek, még az ekét és kapát forgatók is; innen a

146

szabadság, amelynek következtében az évi censusok és adók beszolgáltatásától teljességgel mentesek és függetlenek, csupán két kötelességük van. Amikor ugyanis a királyokat háború fenyegeti, saját költségükön kell hadba vonulniuk, azonban különbözõ feltételekkel, ha igen régi szabadságukat tiszteletben tartják. Ha ugyanis keleti, vagy északi ellenséggel, vagy az ország területén kell harcolni, fejenként mindannyian fegyverre kelnek, és a háborúból nem távozhatnak, csak ha az befejezõdött. Ha nyugati ellenség jön, tizedrészüket küldik hadba, és tizenöt napnál tovább nem követik a tábort. Dél felõl jövõ ellenség ellen hadinépük felét küldik, és a háborút addig viselik, ameddig csak bírják. Manapság, midõn az ország szabadságának nem csekély romlását és kárát kénytelen elviselni, a veszélyben lévõ haza segélyére mind gyakrabban kellett hadra kelniük, ahol a helyzet megkövetelte. Ugyanúgy osztályrészük még az ököradó. Õsi jog alapján minden egyes király csak háromszor vetette ki rájuk ezt az adót, tudniillik családonként, vagy ahogy õk mondják portánként egy ökröt: a koronázáskor, az uralkodó házasságkötésekor és elsõszülöttjének világrajövetelekor, amikor is, ha leány született, a harmadik adózás alól fel voltak mentve. Mostanában az õsi szokást figyelmen kívül hagyva, mintegy segély gyanánt a király kívánságára, a haza fenntartása érdekében nem vonakodnak többször is adózni. Az utódnemzés terén a nép igen termékeny, úgyhogy manapság harmincezer embert lehet hadrafogni, anélkül, hogy házaikat védelmezõ nélkül hagynák. Általában lovaskatonaként használják õket, semmilyen jellemzõ hadfelszereléssel, semmiféle felismerhetõ fegyverzettel, sem feltûnõ hadijelvényekkel nem bírnak, hanem számukban és lelkük õsi nagyságában bízva serényen harcolnak. Nem trombita, hanem kürtszó a hangjelzésük, s ha idõben nem kerül sor ütközetre, hamar megunják a táborozást, gyorsan és csendben szétszélednek. Mûveletlenre valló erkölcseik egyáltalán nincsenek és a korábban szkíta durvaságot mutató magyaroktól az élet legtöbb intézményét, a szokást és a törvényeket tekintve különböznek, kivéve a vallást és a nyelvet, amelyben, midõn õsi módon beszélnek, hasonlatosak. Betûként szögletesre faragott botszerû formákat használnak. A vonalat is jobbról balra vezetik, mint a zsidók, egyiptomiak és a törökök, ezeket

147

egy, vagy legfeljebb két pont hozzáadásával számjegyként fogja fel az értelem.35 Közismert közöttük, hogy a hunok is ezeket használták. Gyûlésre fegyveresen vonulnak, az elõkelõbbek körben ülnek, a többiek nagy kiáltozással lármázva körben állnak, buzgón elutasítva azt, ha számukra kedvezõtlen döntés születik. Ha valamit mindannyiuk akarata nélkül határoztak el, azt olykor elviselik, de a szerzõjén, akinek a mûködése vagy csökönyössége miatt szokatlan terhek elviselésére kényszerülnek, ezt az igazságtalanságot megtorolják: házát csapatosan mindannyian megtámadják és földig lerombolják; és ha véletlenül valaki olyan javaslatot tenne, amely az általam ismert szabadságukat csökkentené, azt fegyveresen üldözõbe veszik, és elfogása után a gyûlés szeme láttára megölik. Azok házait pedig, akikrõl kiderül, hogy ezen bûnüket megbánták, együttesen helyreállítják, és velük az egyetértés visszatér. Magyar módra öltözködnek, de nem egészen ugyanúgy, nem olyan gondosan. Földeket mûvelnek, a legjobb méneseket tenyésztik, a gabonában bõvelkednek, boruk nincs, és ezért sörféle italt isznak. 60. ANTONIO POSSEVINO TRANSILVANIA (II. könyv, 6. fejezet)

Antonio Possevino (1533–1611) jezsuita szerzetes, író, diplomata. Hosszas franciaországi tartózkodás, majd svédországi diplomáciai küldetés után 1581-ben XIII. Gergely pápa megbízásából Krakkóba ment Báthori István lengyel királyhoz és erdélyi fejedelemhez, hogy az uralkodót rávegye a lengyel–orosz háború befejezésére. 1583-ban Erdélybe utazott: egyéb okok mellett ez az út is közrejátszott abban, hogy 1584-re elkészítse Erdély elsõ rendszeres földrajzi–történelmi leírását Transilvania címmel. Mûve ugyan jó két évtizeddel a székely középkort lezáró felkelés után íródott, összefoglalása azonban így is érdekes és sok szempontból hasznos képet ad az archaikus szokásaihoz, berendezkedéséhez ragaszkodó székelységrõl. Kiad.: APT. 51–53. Ford.: Vígh Éva (részlet)

148

Székelyföld, amely (mint említettem) Scituliának is nevezhetõ, Dácia egyik, Moldvával határos csücske. Hét szék avagy körzet alkotja, amelyek neve: Csík, Gyergyó, Kászon, Udvarhely, Maros, Kézdi, Sepsi, Orbai, vagy ahogy mások írják: Czyk, Girgio, Marus-Szék, AranyosSzék, Kizdi, Sepsi, Orbai. Az erdélyiek lakják, akiket a hunok õseinek tartanak, és ezért is nevezik õket szittyáknak, vagy kis szkítáknak, hisz minden más népnél jobban fennmaradtak megõrizve eredeti mivoltukat, ama természettõl védett kicsiny és sokszor zord vidéken. Sok valah36 is keveredett közéjük. Csík északon található terület, balra Kézditõl, pont a Kárpátok lábainál, közel Gyergyóhoz, amely szintén ugyanennek a hegynek a lábainál található nyugatabbra; zord és hegyes vidék. E székhellyel szomszédos Marosszék, amely dél felé nyúlik, és Erdély közepén helyezkedik el; közel van a Maros folyóhoz, nagyvárosai Székelyvásárhely, melyet a németek Neumarktnak hívnak. Meglehetõsen nagy terület, ahol gyakran egybegyûlnek a székelyek elintézendõ vagy megoldandó ügyeik intézésére. A többi szék ezekkel szomszédos, de tekintve hogy a nemesség, a katonaság és a vallás tovább fennmaradt Székelyföldön mint bárhol máshol, ezért errõl külön fogok értekezni. A székelyek valamennyien nemesnek tartják magukat, ezek pedig kétfélék. Az egyik az urak és más vezetõ emberek alkotta nemesség, akikhez a székely alattvalók falvai tartoznak, annak megfelelõen ahogyan ezeket Magyarország királyaitól kapták adományként, ki többet, ki kevesebbet. Ezen nemesi családok közül két család maradt katolikus, a Lázár és a Becz család. A Lázár család nagyon nagy: az igen hatalmas Lázár András, õt követi Lázár János és Farkas. Becznek még az anyja is kiváló és tiszteletre méltó idõs hölgy, aki mind a mai napig a mieinket látogatja, amióta csak betették a lábukat Gyulafehérvárra. Legidõsebb fia Becz Imre, Csíkszék királybírája. Kisebbik fia Lengyelország királyának37 udvarában volt egyik unokaöccsével együtt. Rajtuk kívül ott van még a szintén nemes és befolyásos Kornis család, akik – bár az ariánus istentelenség38 hívei – Székelyföld nemesei között igen nagyszámú követõre leltek. A nemesek másik fajtáját domesticusnak nevezik, mivel csak saját házzal és birtokkal rendelkeznek: ezeket egyszerûen lófõnek, vagyis fõlovasoknak hívják,

149

mintha azt mondanánk, a legfõbb lovasok. Azért tartandók nemeseknek, mert nem fizetnek semmiféle adót a fejedelemnek; viszont saját költségükön kell háborúba kísérniük õt lovukon, amikor csak a fejedelem úgy parancsolja. Ezek száma valamennyi faluban igen magas. Vannak még mások is, akik nem fizetnek adót, és ezért a háborúba gyalog mennek; õk szekercével, karddal és hosszú puskával vannak felszerelve. Mindezek élén, legyenek bár lovagok vagy gyalogosok, ötven forintnyi és tizenkét forintnyi vagyonnal bíró kapitányok39 állnak, akik havonta tartanak szemlét, és vörösbe öltöznek. Ezekbõl nem is olyan régen még egy hadsereget lehetett kiállítani, legfeljebb negyvenezer emberig, akiket Erdély fõ ütõerejének tekinthettek; én ugyan valahol azt olvastam, hogy kilencvenezer embert is ki tudtak állítani. De számuk vagy lecsökkent azóta, amióta ezt írták – ami nem valószínû – , vagy az egész nem igaz. Arra használják még õket, hogy védjék a fejedelem tartózkodási helyét vagy városát, és sokkal megbízhatóbbaknak és bátrabbaknak tartották õket a többieknél. Persze a Moszkvai Nagyfejedelemségben is láttam én rettenthetetlen és a haláltól oly kevéssé félõ embereket, akik lelkesítették a többieket. Kötekedõ és kiismerhetetlen természetûek, annyira hogy négy ezüstért akár hat évig is veszekednek. És akikben a jóindulat nem kerekedett felül és nem gyõzte le a rossz természetet, látható, hogy könnyedén ölnek és rabolnak; keményfejûek, még az észérveknek sem akarnak engedni. De amilyen hamar felkelnek akár uraik vagy a fejedelem ellen is, ugyanolyan hamar szétszélednek, gyáván megadják magukat. Nem sokan vannak közülük, akik hajlanak az irodalom mûvelésére. Azért a nemesek gyermekeit megragadva igen nagy eredményt és kitartást lehetne elvárni, hiszen ezen a vidéken mindmáig több katolikus relikvia maradt meg mint egész Erdélyben, különösképpen Csík- , Gyergyó- , Kászonszékben. Valamennyien a magyar nyelvet beszélik, kivéve a közéjük keveredett valahokat.

150

61. SZAMOSKÖZY ISTVÁN ERDÉLY TÖRTÉNETE. (VI. Pentas, I. könyv.) Kiad.: SZTM. II. 376–382. Ford.: Lele József (részlet)

Továbbá40 a székelyek egész területe ma is hét székre vagy körzetre oszlik, saját önkormányzatukat a szék elnevezéssel illetik. Azt hihetnénk, hogy a kerületeket hatalmi szóval nevezik el. Ebben maguk a szászok is utánozzák õket, akik a saját területeiket elkülönítik a székektõl. Nagyot téved a költõ Titus Cortesius, aki a Mátyásnak, Magyarország királyának írt dicsõítõ énekében arról mesél, hogy ezek a Siculusok vagyis erdélyi székelyek a Szicília szigetén lakó népektõl veszik eredetüket. Ezeknek azonban annyi közük sincs ama szicíliai Siculusokhoz, mint amennyi a britanniaiaknak az egyiptomiakhoz. A magyarokkal rokon, sõt egyazon nyelvet használnak, még ha kiejtésük valamelyest el is távolodott amazokétól. Míg ugyanis a többi magyar valamifajta éles atticizmussal, a székelyek legnagyobb része lekerekített dorizmussal beszél, beszédüket mint egy üres barlangból, szájuk hátsó szegletébõl hallatják. Azt hihetnéd róluk, hogy valamit zsidó nyelven mondanak. Eredeti nyelvjárásuknak ugyanis, amelyet keletrõl hoztak magukkal, ma is õrzik a nyomait. Ezért van, hogy beszédükben az utolsó szótagokat hangsúlyozzák, a zsidók szokása szerint. De gyakori beszédükben az elsõ és második magánhangzó használata is. Szertartásaikban nagyrészt a rómaiakét követik ma is, bár a szászok és magyarok szomszédságában élnek, az öregek közül legtöbben mégis az õsök vallásának vetik alá magukat.41 A latinon kívül saját betûket, helyesebben mondva betûféle jeleket is használnak, amelyek már náluk is elavultak, és a felejtés miatt elenyésztek. E jeleket lehántolt és négyzetesre faragott pálcákra bicskaheggyel vésik, úgy miként hajdan Szkítiában közölték egymással a mondandójukat. Ezeket a betûket jobbról balra haladva helyezik el, a zsidók gyakorlata szerint, amibõl felismerhetjük eredetét, amit egyébiránt másutt bõvebben is kifejtünk.42 Semmi, avagy csak igen csekély figyelmet fordítanak arra, hogy a tiszteletnek örvendõ tudományok segítségével csiszolják

151

szellemüket. Fõként földmûveléssel és állattenyésztéssel foglalkoznak, ami e nép szkítiai eredetét igazolja. Nincsenek sem városaik, sem megerõsített helyeik. Az egész nép falvakban lakik. Házaikat, helyesebben szólva kunyhóikat fából és sárral, mintegy gipsszel betapasztott sövénybõl építik, s ezt szalmával és mocsári náddal fedik be. Ezek az õ palotáik és cserepeik. Meglepõnek is tûnik számomra, hogy a magyar királyság elsõ évszázadaitól kezdve akkori királyaink kegyességének jóvoltából örökös adómentességet élveztek, mégis minden finomabb mûveltségtõl elfordulva éltek, úgyhogy egészen mostanáig nem laknak olyan, nemes emberekhez méltó városokban, amelyek díszükre válnának és oltalmukra szolgálnának. Mindannyian falvakban, tanyákon élnek, emiatt gyakorta vannak kitéve népirtó pusztításoknak. Ennélfogva elrejtett kincsekbõl sem halmoztak fel maguknak vagyont, minthogy azokat nem tudják biztonságba helyezni. Javaik és minden vagyonuk földjeikben és szántóikban vannak, amelyeket állandó ellenséges pusztítás fenyeget. Valamiféle barbár együgyûségbõl a félelem jelének tartják, ha valakik fallal veszik körül magukat, s ezen az alapon a megerõsített városokban lakó szomszédos szászokat gyávalelkû embereknek csúfolják, ám ezek semmibe veszik, kinevetik az efféle becsmérlést, sõt gúnyolódásuk ily alantas barbársága miatt maguk is bántják a székelyeket. Ezek a rettenthetetlen emberek ugyanis jobban szeretnek puszta mellkasukkal szembeszállni a dárdák sokaságával és az ostromgépek seregével, mint kövekkel és cementtel. Jobban kedvelik nyílt mezõn bizonyítani erényüket. Itt ha gyõznek, vitézségüket merészségüknek tulajdonítják. Ám ha legyõzik õket, teljes seregük, egész államuk, feleségeik, fiaik, vagyonuk, s minden Istentõl eredõ és földi kincsük azonnal az ellenség zsákmánya lesz. Ekkor félelmükben erdõkben, hegyekben húzzák meg magukat, minthogy semmilyen más menedékük nincs. Amit a székelyekrõl mondok, azt a magyarok más népeire is érvényesnek tartom. Ezek ugyanis államszervezésük kezdeteitõl fogva szintén tunyaságuk miatt mellõzték az erõsségek építését. Továbbá a székelyek lelkületébõl adódik, hogy jobban vágynak a szabadságra, mint amennyire szokásaikból következik az, hogy csökönyösek. Sok évszázaddal ezelõtt valóban szabadok voltak. Sem a nemesség nem sanyargatta õket adókkal és szolgasággal, sem maga a király nem

152

kényszerítette õket semmiféle rendszeres teherviselésre és adózásra. Csupán háborúk esetére tartogatták õket, mint a félretett dárdákat és fegyvereket szokás. Gyakori lázadásaikkal azonban megfosztották magukat szabadságuktól, amit mostanában hol visszanyernek, hol pedig elveszítenek megint. Néhányan azonban bírják teljes hajdani szabadságukat, s élvezik õsi mentességüket. Egykor mintegy negyvenezer, most, ha gondosan összeírják õket, mintegy tizenkétezer férfi feladata a fegyveres szolgálat. Ennélfogva több katonához illõ merészséget tanúsítanak, mint vezérekhez méltó elõrelátást. Ezért gyûlölik oly rettenetesen a nemességet és mindenféle más hivatalos felsõbbséget. A népuralom hívei. Az erdélyi fejedelem közülük nevezi ki az egyes székek élén álló vezéreket, akik háborúban a katonai feladatok végrehajtásában, békében pedig a peres ügyek kivizsgálásában látják el tisztüket. Döntésükkel szemben csakis a fejedelmi táblához lehet fellebbezni. Görög hit szerint élnek, ritkán engednek valamiben hosszas alkudozás nélkül. Módfelett kedvelik a perpatvart, nagy hamissággal csalják el egymás javait. E nép nem annyira bölcs, mint inkább ravasz. Innen ragadt rájuk a mondás, „a székelynek és a rókakölyöknek szinte soha nem lehet eligazodni az észjárásán”. Bizonyára isteni elrendelésbõl származó régi szokást õriznek azzal, hogy egymás között házasodnak, s idegenekkel nehezen lépnek frigyre. Tob.4.: Saját rokonságod körébõl végy feleséget, mondja az Úr, és ne valamely idegen nemzethez tartozó asszony fia elõl vedd el azt, aki nem a te atyáid magjából származik. Földjük gyümölcsben gazdag, borban azonban teljesen szegény, ám ennek a hiányát az árpasör bõsége pótolja. Ezt az italt, ahogy más népek is, komlóból és árpából vagy búzából fõzik. És jóllehet a földet okosan mûvelik, és Liber atya ügyet sem vet rájuk, õk mégsem mértékletesek. A bornemissza Cerest kapatossá változtatták, és csak úgy vedelik az árpasört, amirõl azt tartják, hogy jobban megedzi erejüket és egészségüket, mint a bor. E férfias népet egy nõi istenség ruházta fel férfiúi lélekkel. A vendégeket szívélyesen fogadják, és igen gazdagok a velük született ékesszólásban. Egész tartományukat hét országocskára osztották föl, amelyeket határaik egyenlõtlenül rajzolnak körül. Közülük az elsõ Moldvához van közel, és Csík a neve, amit vagy arról a székely vezérrõl kapott, aki ezt a földet elõször elfoglalta, vagy valami más módon. Ennek a

153

széknek harmincöt kerülete43 van, egyenként száz, kétszáz, háromszáz többé-kevésbé ügyes, rátermett lakossal. Innen ered a Maros, az Olt és mindkét Küküllõ folyó. Közülük az elõbbi Erdélyt átszelve a Tiszába ömlik, az Olt pedig éppenhogy megerõsödik Erdélyben, ezt a hazát máris elhagyja, majd mintegy hálátlan szökevény Havasalföldtõl is megválik, és a Dunába ömlik. A két Küküllõ Balázsfalva vidékén találkozva Gyulafehérvár fölött a Marosba torkollik. Úgy tûnik, hogy Gyergyó a nevét az ázsiai georgiánusokról44 kapta, akik egykor a székelyek fegyveres szövetségéhez csatlakozva itt telepedtek le. Ennek a körzetnek tizenegy kerülete van. Kászon kétségtelenül egy vezérnek a neve, akit Bonfini is említ mûvében, és amilyen nevû terület Magyarországon még most is létezik. Ennek a Kászonszéknek csupán négy kerülete van. Sepsi azonban, huszonnégy kerülettel rendelkezik, és ugyanez a név fennmaradt Magyarország egy városában, Kassa tájékán is. Kézdi neve a Kusid névbõl származik, errõl a vezérrõl a mi történeteinkben is gyakran említést tettünk. Róla õrzi az emlékezet, hogy amikor a magyarok másodszor tértek vissza Pannóniába, Szvatopluk királytól egy marék füvet, egy Duna vizével telt kancsót és egy darabka földet vett át. Kézdi [...] kerülettel rendelkezik. Ezt a körzetet az Orbai követi, nevét bizonyosan alapítójáról, Orbusról kapta, mivel ez a név széltében elterjedt más kerületekben is.45 Ez a szék [...] kerülettel rendelkezik. Udvarhely körzete (amely név a királyi udvar helyét jelöli) kiterjedtebb a többinél, a hegyek és erdõk itt sík vidékké, békés tájjá szelídülnek. Százharminc kerületet számlál. A székelyek lázadása után ennek a széknek a nyakára ültette rá II. János Erdély fejedelme46 Udvarhely várát, ahonnan megzabolázhatta nyugtalanságukat, ha netán volt még valakinek erre bátorsága. Ezért adták alapításakor a Székelytámad nevet a várnak, mára azonban egyre ritkábban használják ezt a nevet, ezért lassan feledésbe merül. Végül Maros következik szélesen elterülve a Maros folyó mentén, amelyrõl a nevét is kapta. Százhúsz kerülete van és itt fekszik az egyetlen, de nem megerõsített város, Vásárhely, amely név a vásár helyére utal. Ez a körzet a többihez képest bõvelkedik kiválóságban, a polgárok mûveltségében, tudományokban és mindenben, ami az emberi szükségletek kiteljesítéséhez a gazdagságnál is fontosabb és ékesebb. Még szõlõbõl is, aminek más székek híjával vannak, itt bõven terem.

154

Lehet, hogy ezek a székelyek a többi magyar leszármazottaihoz képest némileg már megváltoztak, mégis elismerik, hogy családfájuk gyökere közös, de annak ágait nem ismerik. Ámbár közülük néhányan még emlékeznek ezekre az ágakra. Azt állítják ugyanis, hogy nemzetségüknek hat õse van, s ezt régtõl fogva hirdetik és örökítik tovább a családjukban. Ezek nevei a következõk: Abran, Halond, Oerlecz, Ieone, Megyies, Adorjan. Ezeknek a nemzetségébõl különféle módon vezetik le családfájuk egyes ágait. Ezeknek az ágaknak az egykori, õsi nevei ezek: Naznan, Giarus, Borozlo, Zovat, Vaczman, Dudon, Poson, Thelegd, Zomoru, Buda, Seprwd, Gierae, és még mások, amelyek az egykori alapítókat idézik, s amelyek család- és városnevekké váltak.47 Talán ez az egyetlen nemzet Európában a zsidókon kívül, amely a maga nemzetségének õsiségét még ama elsõ alapítók nemzetségébõl vezeti le, számon tartja családjaik rokonságát, és közülük a fejedelem azokat rendeli a seregek vezéreivé, akik nemzetségükre és bátorságukra nézve kitûnnek. Abba ugyanis nem nyugszanak bele, hogy idegeneket állítsanak az élükre.

155

2. Szokásjog – jogszokások 62. V. ISTVÁN (1270–1272)

V. István király megparancsolja a telegdi (udvarhelyi) székelyeknek, hogy Lõrincet és ennek fiát, Leustákot birtokaikkal együtt fogadják be maguk közé. (A kutatás egy része gyanúsnak minõsítette az oklevelet: RA. 2969. sz., EO. I. 292., 367. sz.). Kiad.: US. I. 107–8. Ford.: Kordé Zoltán

István, Isten kegyelmébõl Magyarország királya. A jelen oklevél tartalma révén tudtára adjuk mindenkinek, mind a jelenlegieknek, mind az eljövendõknek, hogy elébünk járulván Hylyas fia Lõrinc és fia, Leusták, azt kérték tõlünk, hogy õk maguk és öröklött birtokaik, melyek közül az elsõt Szederjesnek nevezik – melyen kõbõl való egyház épült Szûz Mária tiszteletére – , a másikat pedig, amelyik szintén öröklött, Szentkeresztnek hívják – amelyre kõbõl való egyház épült a Szent Kereszt tiszteletére – , mely birtokok a telegdi székelyek48 szomszédságában fekszenek elkülönítetlenül, s határok nélkül, az összes telegdi székelyt megilletõ törvényt és szabályt élvezhessék, s avval élhessenek. Mi pedig figyelembe véve az elõbb mondott Lõrinc és fia, Leusták szolgálatait és hûségét megadjuk és szívesen megengedjük ezt nekik úgy, ahogyan kérték. Ebbõl kifolyólag nektek, a telegdi székelyek közösségének a jelen oklevél révén szilárdan megparancsoljuk, hogy az elõbb említett Lõrincet és fiát, valamint örököseiket és örököseik utódait közösségetekbe jóakaratúan fogadjátok be és ne késlekedjetek õket minden bajt okozótól megóvni vagy megvédeni, mivel az említett Lõrincet és örököseit birtokaikkal együtt a vajdaság minden megyéjének a joghatósága alól kivettük és felmentettük oly módon, hogy egyetlen vajda tisztviselõje se merészeljen felettük ítélkezni vagy õket zaklatni.

156

63. WEYNRICH, DÁLYAI PÉTER ÉS MIKLÓS COMESEK (1299. július 19. elõtt)

Az oklevél kiadói értesítik az erdélyi káptalan kanonokjait a fehéregyházi Péter comes megölése ügyében a székelyek közössége által elfogadott egyezségrõl. Kiad.: US. I. 218. (A keltezésre és a nevekre: EO. I. 324. 578. sz.) Ford.: Kordé Zoltán (részlet)

A Krisztusban tiszteletre méltó uraknak, a fehérvári káptalan kanonokjainak, tudniillik Vince mesternek és Arnold mesternek, valamint Lõrinc mesternek és ugyanezen egyház urai közösségének Weynrich comes, Dályai Péter és Apoldiai Miklós comesek üdvöt és minden elérhetõ tisztséget és méltóságot! Úgy tetszett a székelyek közösségének49, hogy a fehéregyházi Péter ispán halála ügyében békét és elégtételt rendeljenek Simon bán és Apoldi Miklós között, tudniillik elvett dolgai adassanak vissza, és a test megöléséért [adjon] 25 márkát, tíz nemes vérdíjának a felét, valamint 10 márkát érõ lovat ércpajzzsal és köpönyeggel. A többi dologról pedig, melyeket azt akarjuk, hogy visszakapjon, esküt tesz, miként ezt a törvénykezés rendje megköveteli, és megfogadta, hogy a színetek elõtt megjelöli az elégtétel határnapját, s kötelezte magát, hogy a Simon bán fia: János által bûntársaival öt falunkban elkövetett fosztogatások, gyújtogatások és rablások alól huszonöt hozzá hasonló nemesemberrel együtt kettõs esküvel tisztázza magát: az elsõt a fosztogatásért, a másodikat a gyújtogatásért [teszi le] a nevezett személyekkel együtt. Ha pedig nem merné ezt letenni, abban az esetben megfogadta, hogy akármelyik esküért száz márkát fog adni és ha a fentebb említett ígéretében szilárdságot tanúsít, mint reméljük, akkor az általunk és a mieink által vele szemben elkövetett károk tekintetében kegyességtek ítéletére és rendeletére bízzuk magunkat. Ezenkívül határoztatott a bölcs férfiak elõbbi rendelkezésével, hogy ha az elõbb említett boldog emlékezetû fehéregyházi Péter ispán haláláért az említett pénzösszeget nem adná át záros határidõig, ebben az esetben kötelezte magát, hogy kétszeresen fogja megfizetni, a határidõ napja pedig akkorra lett kitûzve, amikor a királyi haderõ szétoszlik. Határozat született még, hogy ha

157

nem tartaná meg szavát az összes fent említett ígéret vonatkozásában, akkor mi a székelyekkel együtt, a Ti határozatotoknak megfelelõen foglalni fogunk falvaiban és öröklött birtokaiban. Azonkívül azoknak a nemeseknek, akik a nekünk okozott kár részesei voltak, nem kell magukat tisztázniuk; és ha a jelen oklevélbe valamit is nem foglaltunk bele, azt a székelyek követétõl és oklevelébõl meg fogjátok tudni. 64. LACKFI ANDRÁS SZÉKELY ISPÁN BIZONYSÁGLEVELE (1344. október 18.)

Lackfi András székely ispán nem szándékos emberölés ügyében kiadott bizonyságlevele András fiai: György és Erne számára. Kiad.: ÓMO. 167–168. Ford.: Petrovics István.

Mi, András mester a székelyek három nemének ispánja, Brassó és Beszterce ispánja az emlékezetnek ajánlva a jelen oklevél soraival tudatjuk mindazokkal, akiket illet, hogy megjelentek elõttünk egyrészrõl Orbos fia: Székely György, annak rokonai és hozzátartozói, másrészrõl pedig András fiai: György és Erne mesterek, a királyi udvar vitézei, és a mondott Orbos fia: György élõszóval elõadta: fiának, Ferencnek a meggyilkolásáért és haláláért, amit az említett Erne szándékán kívül okozott, a mondott Erne és György teljes elégtételt adtak neki és adott elõttünk, valamint a székely békéltetõk elõtt, amibõl fakadóan a mondott Orbos fia: György rokonaival egyetemben fiának, Ferencnek a meggyilkolása miatt a székely nemzet egyeteme elõtt minden tekintetben felszabadítottnak és felmentettnek nyilvánította Ernét és Györgyöt. A fenti ügy bizonyságául adjuk levelünket mondott Ernének és Györgynek. Meggyõzõdve az igazságról. Kelt Székelyvásárhelyen, Lukács evangélista ünnepén, az Úr 1344. évében.

158

65. MAROSVÁSÁRHELYI SZÉKELY GYÛLÉS HATÁROZATAI (1451. június 17.)

Vízaknai Miklós és Vingárdi Geréb János görgényi várnagyok írásba foglalják a marosvásárhelyi székely gyûlésnek a székely örökségre vonatkozó határozatait. Kiad.: SzO. I. 162–164. CXXXIII. sz. Ford.: Sebõk Ferenc

Mi, Vízaknai Miklós, az erdélyi részek alkormányzója és Vingárdi Geréb János, görgényi várnagyok, akiket a dicsõséges hadvezér, Hunyadi János, Magyarország kormányzója a székely Marosszék bírájául rendelt, a jelen oklevél által tudtul adjuk, hogy a székelyek egyetemének Szent Barnabás ünnepe elõtti legközelebbi kedden50 Vásárhely mezõvárosában tartott közgyûlésünkön Szentgyörgyi Barnabással, egy nagyobb sereg kapitányával, és Miklós fia: Gyalakuti Péterrel, fõbíránkkal, Imre fia: Meggyesfalvi Kis Jakabbal, továbbá Szentháromsági51 Simonnal, Balázs fia: Andrásfalvi Mihállyal, Mosoni Bichak Benedekkel, és a többi 24 esküdttel az összes székely dícséretes törvénye és kipróbált régi szokása szerint törvényszéket tartottunk, egyhangúlag és közös akarattal, más örökérvényû határozatokkal együtt úgy rendelkeztünk, hogy senki bármely örökség ügyében, ha 32 évig semmiféle jogi lépést és tiltást nem tett, a továbbiakban már semmiféle követelést nem támaszthat, hanem örökre hallgatni tartozik, és a múltban valahányszor két testvér a székely örökségen kölcsönösen megosztozott, akkor az õket követõ örököseik úgy birtokolják és tartsák a székely örökséget, hogy ameddig bármelyikük ágában férfi örökösök vannak, a nõi örökösök a még élõ férfi örökösök kárára, az effajta örökség birtokába magukat nem vezettethetik be, elfogyván a férfi örökösök, és nõi örökösök tovább élnének, akkor amíg élnek, a rokonság másik ágából való férfi örökösök az ilyesfajta örökségnek arra az ágára esõ részéhez nem kapcsolhatják magukat. És amikor mindkét nembeli örökösök elfogynak, akkor a rokonság másik természetes ágára kell szállniuk az említett örökségeknek. Ezen rendelkezés és határozat örök szilárdságára határoztuk kiadni fentebb

159

írt oklevelünket. Kelt elõbb mondott gyûlésünk 10. napján a mondott helyen, az Úr 1451. évében. 66. VINGÁRDI GERÉB JÁNOS GÖRGÉNYI VÁRNAGY (1453. szeptember 20.)

Vingárdi Geréb János görgényi várnagy székely örökség ügyében kiadott ítéletlevele. Kiad.: SzO. I. 165–166. CXXXVII. sz. Ford.: Sebõk Ferenc

Mi, Vingárdi Geréb János, görgényi várnagy, a nagyságos Hunyadi János, örökös besztercei gróf, Magyarország fõkapitánya által a székelyekhez delegált bíró tudatjuk, hogy noha valamennyi náznánfalvi és kisfaludi székelyek a néhai Bolgár Semjén és László, valamint az összes szentkirályi székely és nép javai és örökségei ügyében elõttünk és Marosszék bírája, valamint kapitánya és seniorai elõtt pert folytattak, és amint azt megtudtuk, mind a mi idõnkben, mind pedig korábban is perlekedtek, de mivel a már említett Bolgár László nem volt otthon, hanem Magyarországon szolgált, emiatt ezen Bolgár László anyja az õ és a már említett Semjén és a szentkirályi székelyek javaiból és örökségébõl semmit el nem veszíthetett vagy tékozolhatott. Ezért az említett javakat és örökségeket Torockai Illésnek és Erdélyi Miklós feleségének, valamint Vízaknai Miklós leszármazottainak hagyjuk békés és egyenlõ bírásra és birtoklásra. Kelt Vásárhelyen, csütörtökön, Máté apostol52 ünnepének elõestéjén, az Úr 1453. évében. 67. PÁLFALVA ÉS VÁRALJAFALU KÖZÖTT FOLYÓ PER (1459)

Az udvarhelyszéki Pálfalva és Váraljafalu közötti pereskedés egyik mozzanataként Vingárdi Geréb János erdélyi fõkapitány felszólítja Udvarhelyszék kapitányát, székbíráját és elõkelõit, hogy hozzanak az ügyben végsõ döntést. A pereskedéssel kapcsolatos két oklevél némi fényt vet arra, hogy a XV. század közepén hogyan mûködött a széki bíráskodás, s milyen volt az államhatalom és a széki önkormányzat viszonya.

160

a) VINGÁRDI GERÉB JÁNOS ERDÉLYI FÕKAPITÁNY (1459. június 22.) Kiad.: SzO. I. 177–178. CL. sz. Ford.: Sebõk Ferenc

Vingárdi Geréb János, a királyi felség erdélyi részekre állított fõkapitánya53 a jeles férfiaknak, Udvarhelyszék kapitányának és székbírájának, valamint elõkelõinek üdvözlet és tisztelet! Tudjátok, mivel elõzõ levelünkben megírtuk nektek, hogy a Pálfalva és Váraljafalu falvak között elõttetek folyt pereket fel kellett volna vennetek és kellõ módon végsõ döntést kellett volna hoznotok, ezért a király nevében és személyében a legszigorúbban rendelkezve ismét megparancsoljuk, hogy jelen levelünk elolvasása után tüstént szálljatok ki az említett falvakba embereinkkel, Nyújtódi Jánossal és Galambfalvi Andrással, ahol is mindkét fél igazságát megvizsgálva minden módon tartoztok azt megítélni, befejezni és kellõ módon lezárni jelen levelünk által e részben rátok ruházott hatalmunknál fogva és az igazság közbejöttével, nehogy az elõbb említett okkal valaki panaszkodva elénk járuljon. Akarjuk azt is, hogy a peres felekre örök hallgatást parancsoljatok. És bármiképpen döntsetek is, azt leveletekben írjátok meg nekünk, másként ne cselekedjetek, levelünket pedig elolvasása után felmutatójának adjátok vissza. Kelt Vingárdon, Szent János születésének ünnepe elõtti legközelebbi pénteken, az Úr 1459. évében. b) NYÚJTÓDI JÁNOS ÉS GALAMBFALVI ANDRÁS (1459. június 29.) Kiad.: SzO. I. 178–179. CLI. sz. Ford.: Sebõk Ferenc

Nagyságos és tiszteletreméltó urunk! Tisztelettel jelentjük Nagyságtoknak, hogy a jeles váraljafalvi férfiak, tudniillik Markosi Domokos és Pauli Imre az említett Váraljafalváról bemutatták nekünk Nagyságtok oklevelét, amely levelet tisztelettel megkaptunk az alábbi tartalommal: [Következik a 67 a. sz. oklevél.] Mi pedig ezeket hallván Nagyságtok parancsa szerint személyesen kimentünk az említett

161

földekre, és a peres felek közötti ügyet olyan elképzeléssel vettük a kezünkhöz, hogy amely fél erõsebb bizonyságot tud Nagyságtok személyében elénk hozni, akkor ti mindkét fél bizonyítása szerint hagyjátok jóvá. Ezt hallván a mondott Domokos és Imre a másik felet képviselvén felálltak és a kapitányokkal és a székbírákkal, tudniillik Jánosi Gergellyel, Gergely Györggyel és Vargasi Kelemennel, továbbá Illés Antal bíróval, akik azokban az idõkben kapitányok és székbírák voltak, oly bizonyságot tettek, hogy a mondott Váraljafalván élõk elõttük a mondott Pálfalván élõket a törvényszéken hitükön marasztották, és bármit is adott elõ Pálfalvi István nagyságtok elõtt a váraljafalvi emberek ellen, az teljesen hamis, és gyûlölségbõl tette, és a mondott ügyben Adorján Miklós és Simon Lõrinc atyafiaikkal, ebben az ügyben ügyvédek, teljes mértékben a mondott Váraljafalván élõk ellenségei, ezért mi úgy gondoljuk, hogy ha a mondott nemesek nem vettek volna részt az ügyben, akkor mi ketten nagyságodat képviselve a peres felek között egyetértést teremthettünk volna. Mi tehát a mondott föld helyszínén hitünk szerint ezt az igazságot tudtuk meg. Kelt Keresztúr mezõvárosában, Péter és Pál apostolok ünnepén, az Úr 1459. évében. 67. ROZGONYI OSVÁT ÉS LOSONCI LÁSZLÓ SZÉKELY ISPÁNOK (1461. október 13.)

Rozgonyi Osvát és Losonci László székely ispánok örökség tárgyát képezõ malom ügyében intézkednek. A malmok – az irtványföldekhez hasonlóan – a magántulajdon, illetve a magánbirtok legkorábbi megjelenési formáját jelentették Székelyföldön. Az oklevél egyúttal tájékoztat arról is, hogy miként zajlott le az esküvel kísért bizonyítás. Kiad.: SzO. I. 187–190. CLVII. sz. Ford.: Sebõk Ferenc

Mi, Rozgonyi Osvát és Dezsõ fia: idõsebb Losonci László székely ispánok stb. a jelen oklevél által adjuk tudtul, hogy Szent Gallus hitvalló ünnepe elõtti legközelebbi kedden,54 midõn mi a nagyobbik sereg kapitányával és Udvarhely- és Marosszékek székbíráival és más

162

székelyekkel Szászkézd mezõvárosában összegyûltünk, hogy ugyanezen székelyek bizonyos nehéz ügyeit megfelelõen elintézzük, a jeles férfiú, Szélnek mondott Jakab fia: Nyárádtõi Simon elénk és ugyanezen székelyek elé járulván elõadta, hogy a hasonlóképpen Szélnek mondott néhai Nyárádtõi János leányai: Piroska, Apollónia és Anasztázia a Nyárád folyón levõ malmának ügyében és tekintetében, amelynek békés birtoklásába a nagyságos Lábatlani László székely ispán okleveles ítélete révén, amelyet nekünk betekintésre átadott, továbbá a tekintetes és a nagyságos Horogszegi Szilágyi Mihály, örökös besztercei ispán és az erdélyi részek kormányzója bevezetõ, iktató és idézõ oklevelei révén, amelyek a nagyobb sereg kapitányához és Székelyvásárhely bíráihoz szóltak, valamint Vingárdi Geréb János, hasonlóképpen az erdélyi részeknek alkormányzója tudósító oklevele révén, másrészt a kapitány és a mondott bírák magyarázó oklevele révén, amelyeket a rend szerint nekünk és ugyanezen székelyeknek nyilvánosan bemutatott, õ már be lett vezetve, és Mihály fia: Karácsonyfalvi Péter, az említett néhai Nyárádtõi Szél Mihály leányainak ügyvédje jogtalanul és különféle módokon zaklatja és hatalmaskodva háborgatja, sérelmére és elég nagy, negyven aranyforintot jelentõ kárára, ügyet sem vetve a mi perbe hívó oklevelünkre, színünk elé idézte. Ezt hallván a mondott Mihály fia: Péter, aki hasonlóképpen a mi és ugyanezen székelyek színe elé állt, azt válaszolta, hogy a mondott Simont semmi módon nem zaklatta, az õ malmában soha nem volt, sem negyven forint kárt nem okozott, a malomhoz soha semmi köze nem volt és most sincs. Ezért mi meghallgatván mindkét fél elõterjesztését és állításait, és látván a mondott Jakab fia: Szél Simon megannyi elõttünk bemutatott oklevelét, és azt, hogy a mondott Mihály fia: Péter egyet sem mutatott be, úgy határoztunk ítélni, hogy a mondott Jakab fia: Szél Simon a malom békés birtoklásában a mondott Szél János leányai és Mihály fia: Péter ellentmondása ellenére örökre maradjon meg. A mondott Mihály fia: Karácsonyfalvi Péter pedig arról, hogy ugyanezen Simonnak negyven forintnyi kárt az állított módon nem okozott, a közelgõ tizenegyezer szûz ünnepe elõtti legközelebbi csütörtökön,55 tudniillik törvénykezési napon, huszonötödmagával, mind igaz székelyfiakkal, harangzúgás ideje alatt Székelyvásárhely mezõvárosában e célból kiküldött emberünk színe elõtt esküt

163

tenni köteles és tartozik ezen oklevelünk bizonysága által. Kelt a mondott Szászkézd mezõvárosában, a már mondott napon és idõpontban, az Úr 1461. évében. 69. ZABOLAI GYÛLÉS HATÁROZATAI (1466. január 20.)

A XV. század közepére Székelyföldön felerõsödtek a társadalmi feszültségek, az elõkelõk és a köznép közötti ellentétek, melyek Kézdi-, Sepsi- és Orbaiszékben a fõemberek elleni felkeléshez vezettek. Mátyás király az erdélyi vajdai és székely ispáni méltóságot viselõ Szentgyörgyi János grófot köldte ki az ellentétek elsimítására és a székelyek régi törvényeinek a megerõsítésére. A gyûlés megrendezésére számos erdélyi elõkelõ és „valamennyi székely szék igen sok székelyével” közösen került sor. A határozatok egy része az elõkelõk és a közszékelyek közötti ellentéteknek kívánt véget vetni, megerõsítve az utóbbiak jogait (ezeket a részleteket az V. fejezetben közöljük). Más paragrafusok viszont az igazságszolgáltatás menetérõl és a bíráskodási fórumok hierarchiájáról, illetve a szokásjog bizonyos vonatkozásairól szolgáltatnak adatokat. Kiad.: SzO. III. 83–86.; ETJ. I. 3–6. Ford.: Géczi Lajos (részlet)

Rendeltetik továbbá, hogy amiként Kézdiszékben tizenkét esküdt állíttatott, úgy az elõbb írt másik két székben is56 tizenkét esküdt választassék a köztük lévõ valamennyi peres ügy megítélésére és eldöntésére, fele részük a seniorok, fele részük pedig a közszékelyek közül állíttassék. Õk egy teljes év elteltéig és leforgásáig álljanak az ilyesfajta tisztségben és [hivatalban], és így ezek az esküdtek hasonlóan állíttassanak minden következõ esztendõben, ha szükséges. Miként a lófõ vagy kapitány, s a székbíró, de a mondott székek királybírája is a maga idejéig maradjon. És minden jogukat, jövedelmüket és járandóságukat, tudniillik a kapitányét és a bírókét a tizenkét esküdt fogja kiadni, és a mondott kapitány és bírók, de még a seniorok sem követelhetnek semmit az esküdtek rendelkezésén túl. És ha a királybíró akarná a székbírót az év leforgása alatt három alkalommal ítéletei és bírságai miatt eskü letételére venni és kényszeríteni, hatalma legyen

164

rá. A királybíró pedig jogai és bírságai ügyében tartozik a törvényszék elé menni, és az esküdtek és seniorok jelenlétében kérje a bírságokból ráesõ részt. És ha valamelyik szék megtagadná azt neki kiadni, akkor a királybíró az ilyen székbõl bármely embert találna, a Prázsmár mezõvárosi bíróval ugyanabban a mezõvárosban börtönbe vetheti, és azután tizenöt napig nem tartozik kivinni, és magán a tizenötödik napon a székbíró tartozik a lefoglalt dolgokat onnan kiszabadítani. Határoztuk pedig, hogy a székbírók és kapitányok addig törvényszéket ne tarthassanak vagy ítéletet ne hozhassanak, amíg az esküdtek az elõzõ módon meg nem választatnak. És ha netán maguk az esküdtek elméjük homálya és lelkük gyengesége miatt valakinek az ügyét nem tudnák a jog helyes útja szerint megítélni, akkor az ítéletükkel elégedetlen fél fellebbezés útján Udvarhelyszékhez, és végül ha akar, a székelyek ispánjához, és azután a királyi felség jelenlétéhez,57 e részben a régi szokást fenntartván, mehessen. Hozzáteendõ, hogy saját ügyét mindenki a saját törvényszékén vigye, s ne másutt. És hogy maguk az esküdtek tisztségükben tiszteletben tartassanak, elrendeljük, hogy ha bárki magukat az esküdteket törvényszékükben valamely gyalázkodó vagy sértõ szóval illetné, ellenük és rájuk gyalázatot hozna, akkor nyelvváltságában, azaz tizenkét márkában marasztaltassék el. Továbbá, ha valamely esküdt a törvénykezés napján vagy idõpontjában akár váratlan betegség, akár más nyomós ok miatt nem tudná székét elfoglalni, legalább az esküdtek fele összegyûlvén, teljes ítélet hozassék. A kapitányok és bírók illetékessége a vallomásokat és tanúsításokat illetõen régi erejében ténylegesen megmaradjon. Továbbá, ha kiderülne, hogy valaki az állított vagy állítandó esküdtek közül az elõbb írt határozattal és rendelkezéssel ellentétesen tevékenykedik, vagy valakinek a jogait tudatosan eltitkolja vagy meghamisítja, az igazság elõbb bírt vizsgálatán felül kiérdemelje, hogy az országlakosok közös véleményével megnyúzás büntetésére ítélék, és bõrét szalmával kitömjék. Rendeljük továbbá, hogy senki se tartóztathasson le jogtalanul senkit. Hogyha mezõn tenné, rablás, ha pedig faluban, hatalmaskodás bûntettében legott elmarasztaltassék. Azonban mindenki adósát vagy adósait a székekben és rendes bírái elõtt a jog közbenjöttével perelheti,

165

a szemtõl szembe felismert adósát vagy a sajátja helyett jogosan követelt javakat nem saját maga, hanem valamely közbíró által letartóztattathatja, másként az említett terhek alatt tegye. (...) Továbbá, hogy a székbíró közöttük három lovason felül többet ne szállásolhasson be. És bármely székbíró saját személyében ne többet, csak egy helyettest állíthasson, aki saját személyében járjon el. S ugyanaz a helyettes ne állítson valakit vagy valakiket a maga helyére, hanem csak õ járjon el a mondott bíró személyében, ellenkezõ esetben mások eljárása érvénytelen legyen. 70. TELEGDI ISTVÁN ALVAJDA (1497. augusztus 11.)

A lófõség (primipilatus) a tisztséget és az ahhoz kapcsolódó birtokot jelentette. A székelyek a tisztségeket a nemzetségi szervezet meghatározott rendje szerint töltötték be, a XV–XVI. századra azonban a lófõség már adás-vétel tárgyává vált. Telegdi István alvajda oklevele egy ilyen ügyletrõl számol be. Kiad.: SzO. III. 129–130. 505. sz. Ford.: Tóth Ildikó

Mi, Telegdi István erdélyi alvajda emlékezetül adjuk, hogy nemes Dellõi János elõttünk személyesen megjelenve önként és szabadon bevallást tett, miszerint õt jelenleg igen nagyon gyötrõ bizonyos szükségei miatt, egy bizonyos teljes tisztségét, primipulatusát,58 melyet közönségesen lófõségnek hívnak, melyet õ Halom nemben Péter ágán bír, és amely a Marosszékben folyó Nyárád nevû folyó mellett fekvõ Székelyszentmiklós faluban van, teljes haszonvételeivel és tartozékaival, úgymint egy bizonyos Barthaberke erdõvel, valamint mûvelt szántóföldekkel, mûveletlen földekkel, rétekkel, legelõkkel, kaszálókkal, malmokkal és malomhelyekkel, erdõkkel, ligetekkel, bokrokkal, hegyekkel, völgyekkel és általában bármiféle ezen lófõi tisztséghez59 – közönségesen lófõséghez – jogosan és régtõl fogva tartozó és tartozandó bármely néven nevezett haszonvétel teljességével a nemes Nagyfalusi Apafi Lénárdnak, örököseinek és összes utódjának – mint mondja – huszonöt, tõle már teljesen megkapott és átvett aranyforin-

166

tért adta, eladta és átíratta örök jogon és visszavonhatatlanul tartásra, birtoklásra és bírásra, sõt adja, eladja és átíratja elõttünk jelen oklevelünk bizonysága mellett. Kelt Tordán, Szent Lõrinc vértanú ünnepe utáni legközelebbi pénteken, az Úr 1497. évében. 71. II. ULÁSZLÓ (1499. július 13.) Kiad.: SzO. III. 141–145. 511. sz. Ford.: Tóth Ildikó (részlet)

Hasonlóképp60 ha a közérdek hasznosságát és a helyzet alkalmasságát szem elõtt tartva köztörvényszéket akarna az ispán tartani az elõkelõkkel és a székek ülnökeivel, miután kiválasztott tizenkét ülnököt a székelyek elõkelõbbjeibõl és más nemes és megbízható emberei közül, minden egyes székben tizenöt napon keresztül vagy a helyzet kívánalmai szerint ítélkezhet. Elõbbiektõl a királyi felség és mindenkori helyettese, az ispánjuk iránti köteles hûség megtartásáról, továbbá a peres felek számára pedig jó szokásaik és jogos törvényeik szerinti helyes ítélet hozataláról a legszigorúbb esküt követelje. Ez alatt az ítélkezés alatt az ispán és bírái élelmiszerrel való ellátásáról gondoskodjanak, azaz annak a széknek a közössége, melyben ítélkeznek. Az ispán ilyen köztörvényszékeinek bírságai kétszeresek a közönséges törvényszékek bírságaihoz képest. Ezen bírságok fele az ispánhoz kerüljön, a másik felét pedig a kapitány vagy annak a széknek a székbírája, akinek székében az ítéletet szolgáltatták, ossza szét az ülnökök és az elõbb említett tekintélyesebb esküdtek között. Hasonlóképp az ispán figyelembe véve a közügyek hasznát és a szükséget minden évben tarthasson efféle törvényszéket. Hasonlóképp hogy egyetlen ügy se kerüljön az ispán vagy a királyi felség elé egyszerû kérvény által, csak ha elõbb az a peres fél saját székében meghiúsulna, vagy valamelyik fél nem lenne megelégedve, akkor tehetik azt át Udvarhelyszékhez, vagyis a székelyek közösségéhez és innen az alispánhoz, a székelyek alispánjától az ispánhoz, és innen kerülhet át a királyi felség hatáskörébe.

167

Hasonlóképp hogy a köztörvényszékek vagy a székelyek közösségének közhírré tett gyûlései idején kívül az ispán, a vajda úr vagy tisztjei semmi élelmet ne szedhessenek be a székelyektõl, sõt semmilyen hadsereget, mely a székelyek városaiban és falvaiban tartózkodik, nem kötelesek eltartani, mivel minden székely város vagy falu bármely hadsereg beszállásolásától mentes és kiváltságolt. Ha azonban az ország bajainak elhárítása és megszabadítása érdekében a szükség mégis megkövetelné, hogy a vajdát vagy ispánjukat magán- vagy országos haddal a székelyek földjén át kell útnak indítani, akkor õ és hadserege a székelyek javaiba beszállásolható, és azokban a helyzet szüksége szerint tartózkodhat, mindazonáltal e székelyek kára vagy akadálya nélkül. Hasonlóképp a mindenkori ispánok mindig tartsanak embert és szolgálattevõt az egyes székekben a bírságokból eredõ jogok gyakorlása és a jövedelmek behajtása céljából. Az ispán szolgálattevõje köteles letelepedni a széki mezõvárosban vagy faluban, és ne menjen ki a székelyek egyetlen falujába se a szegények elnyomására vagy megadóztatására. Mindazonáltal jövedelmeik felkutatására és beszedésére, vagyis bevételeik megtudakolására és megkeresésére, hogy vajon a bíró az ilyen jövedelmeket hûségesen intézi-e számukra vagy sem, az alispánoknak – kiket királybíráknak neveznek – joguk van a székely falvakhoz és birtokokhoz kimenni, és jövedelmeiket vagy bírságaikat hasonlóképp behajtani, valamint az élelmiszereket, amint egyébként szokás, bírhassák és beszedhessék, továbbá e székelyek nekik tisztes szállásokat kötelesek adni. Hasonlóképp ha egy nemes székely hûtlenség bûnébe esik, de ha ez a bûn csak a székelyek között történt, akkor az ilyen csak székelységét veszítse el. Ha azonban az ország és a királyi felség ellen követte el, akkor az ilyen székelységét és nemességét, birtokait és javait is veszítse el, és ezek a királyi kincstárra háramoljanak. A királyi felség pedig az efféle javakat nem juttathatja másoknak, csak székelyeknek és csak azoknak, akik közöttük házhelyet létesítenek,61 nehogy ezáltal a székelyek megrövidüljenek. Hasonlóképp ha valaki a székelyek közül magánál vagy földjein tolvajt vagy más gonosztevõt bújtat, és ezt jogszerû és elégséges tanúságtétellel bizonyítani is lehet, ekkor az ilyet büntessék mint

168

tolvajok rejtegetõjét, vagyis vétkei szerint a törvény által megszabott büntetéssel. Hasonlóképp hogy a jövõben e székelyek mások házait szétdúlni ne merészeljék, és senkit közülük önhatalmúlag, az ispán tudta nélkül örökös hûtlenség terhe alatt halálbüntetésre ne ítélhessenek. Hasonlóképp mikor valaki a székelyek közül bármilyen támogatással megerõsítve a közösség érdeke és jó helyzete ellenében egyénileg bármelyik székben új és rossz törvényeket hozna be, vagy a közösséget jogaiban vagy vagyonában elárulná vagy elnyomná, avagy a jogokat és helyes szokásokat, a székelyek jó és közös állapotát érintõ és illetõ igazságos székely törvényeket felforgatni próbálná, és a szék bírái által jogosan megintve a tiltottaktól nem akarna elállni, és bíróságban nyíltan visszautasítaná, akkor saját székének az ülnöke megfelelõ s éppúgy jogos egyszerû kérésre nyomban sújtson le és kényszerítse meghatározott helyre, és annak a széknek a közösségét köteles gyûlésre hívni. Ha annak elintézésére és megvitatására abban az ügyben az adott szék erre nem lenne képes, akkor más székekbõl is össze lehet hívni. Ha pedig szükséges, Udvarhelyszék kapitánya az elõkelõk megbízásából összehívhatja a székelyek három nemének egyetemét, akik elõtt a panaszokat és indokokat meghallgatva ítélhetnek az ügyben, és a felek ezután az ispánjuk elé vihetik azt. Ispánjuk akarata és vizsgálata nélkül pedig senkit se merészeljenek közösen vagy egyénileg személyében zaklatni vagy javaiban és birtokaiban megkárosítani. Ha pedig az ispánjuk látná és felismerné, hogy õk jó és helyes ítéletet hoztak, akkor köteles jóváhagyni az ítéletet, vagy pedig újra vizsgálhatja azt és új ítéletet hozhat. Ha pedig valaha valaki a székelyek közül az elõbbiek ellenében vétkezne, az ilyet feje és ingó javai elvesztésével büntessék. Ha pedig valamely elõzõ módon kihirdetett vagy törvényesen elítélt gonosztevõ a királyi felséghez vagy a fõpapokhoz és bárókhoz folyamodna, a királyi felség méltóztatni fog errõl az ispánnak és a székelyeknek írni és ezt nekik jelezni, és ezt az ügyet avagy bûntényt és annak kimenetelét tõlük megtudakolni. S miután ezt megvizsgálta, és úgy látná a királyi felség, hogy annak bûne, a bûntény vagy vétek nem annyira súlyos, és a bûnösnek kegyelmet kívánna adni, akkor ezt szabadon, az elõbbi székelyek jóváhagyása nélkül megtehesse, mivel nem lenne tisztességes, hogy a királyi

169

teljhatalmat kizárják. Azonban senkinek sem kegyelmezhet meg, csak ha elõbb kérelmezik azt. Ha pedig õfelsége úgy látná, hogy a bûntény és a bûnös vétke nagy és súlyos, akkor õfelsége az ilyeneknek ezután könnyedén ne adjon kegyelmet. Hasonlóképp, ha valamely szomszédos bármilyen állapotú nemes új határokat felállítva erdõket, réteket, kaszálókat, szántóföldeket, folyókat és halászóhelyeket foglalna el a maga számára a mondott székelyektõl, és jogos kérésre visszaadni vagy helyreállítani nem akarná, akkor annak a széknek a közössége, ahol a foglalás történt, errõl elõször a vajdát és ispánjukat tartozik tudósítani, a vajda pedig tartozik a felek összehívása után az elõbbi felek között igaz és helyes ítéletet és ezáltal elégtételt adni, valamint minden további haladék nélkül az eredeti helyzetet visszaállítani, és a helyreigazítást nem halaszthatja oktávára.62 Mi pedig a mondott székelyeink részérõl a fentebbi módon Felségünk elé terjesztett könyörgést királyi nagylelkûséggel meghallgattuk és kegyesen megértettük, megfontoltuk és lelkünkben is meghánytukvetettük azokat a hûséges szolgálatokat, melyeket elõbbi székelyeink országunk, Magyarország elsõ ideiben a Szent Koronának, vagyis elõdeinknek, Magyarország királyainak, és legfõképp az igen rettenetes törökök, a keresztény hit legádázabb ellenségei ellen minden idõben megszakítás nélkül, vérük hullatásával, és sok õsük valamint atyafiuk megölettetésével nyújtottak, ami világosan ismert, továbbá azon szolgálatokért is, melyeket nekünk a kezdetektõl ezen országunkba való bejövetelünkig nem csupán a törökök, hanem pártütõink és az ellenünk felkelõk ellen is mindig fáradhatatlan lelkülettel bármely kérésünkre teljesítettek és nyújtottak, és a jövõben is nyújtani készek. Kedveskedni kívánunk ezért nekik, és királyi bõkezûségünket ezáltal megmutatni és kinyilvánítani, ugyanezen székelyek régi szokásait és szabadságait tartalmazó említett összes cikkelyt az elõbbi módon ezen privilégiumunk formájában megalkotva elfogadjuk, jóváhagyjuk és elismerjük, és azokat jelenlegi és jövõbeli székelyeink közössége részére örökre megerõsítjük jelen oklevelünk ereje és bizonysága által, amelyet Magyarország királyaként használt titkos pecsétünk felfüggesztésével erõsíttettünk meg. Kelt Budán, Szent Margit szûz és vértanú ünnepén, az Úr 1499. évében, magyarországi stb. királysá-

170

gunk nyolcadik, csehországi királyságunknak pedig huszonnyolcadik évében. 72. II. ULÁSZLÓ RENDELETE (1504. szept. 18.)

II. Ulászló parancsa Szentgyörgyi Péter erdélyi vajdának, hogy a nemes székelyek birtokügyeit az általa Erdélybe küldendõ királyi ember elé terjessze fel. Kiad.: SzO. III. 158—160. 519. sz. Ford.: Tóth Ildikó

Ulászló, Isten kegyelmébõl Magyarország és Csehország stb. királya hívünknek, a tekintetes és nagyságos Szentgyörgyi és Bazini Péter gróf országbírónak és országunk erdélyi részei vajdájának üdvöt és kegyet! Mivel mi bizonyos megfontolásokból és okokból megengedtük és jóváhagytuk híveinknek, erdélyi részeink birtokjoggal és nemességgel rendelkezõ nemes székelyeinek, hogy õk az elõttetek indított és indítandó birtokjogot érintõ ügyeiket, melyekkel jogaik és szokásaik szerint a ti vagy helyetteseitek jelenlététõl Felségünkhöz fellebbezhetnek és fordulhatnak vagy már ténylegesen fordultak, az alatt az idõ alatt, mikor emberünk – akit a köztetek és az azon a területünkön lakó és onnan származó székelyeink között fennálló egyenetlenségek és nehézségek kivizsgálására és elintézésére küldünk Erdélybe – Erdélyünk fentebbi részeibe belép, ne Felségünkhöz, hanem a mondott székelyek nagyobb kényelmére a fentebbi királyi ember jelenléte elé tudjanak fordulni és fellebbezni. E királyi emberünk pedig azokra a részekre megérkezve Felségünk hatalmával és személyében minden effajta ügyet is, amit – mint az elõbb említettük – birtokjog miatt indítottak és hozzánk fellebbeztek, szabadon megvizsgálhat és ítélkezhet. Sõt ezt jelen oklevelünk által jóváhagyjuk és megengedjük, ezért jelen sorokkal igen erõsen megparancsoljuk hûségteknek, hogy miután megkaptátok az oklevelet, az olyan székelyek efféle fellebbezésének, akik – mint említettük – azon ország hagyománya és szokása szerint az elõbb érintett ügyeiket a ti vagy helyetteseitek jelenléte elõl a mondott emberünk jelenléte elé terjesztenék, vagy már ténylegesen

171

Felségünkhöz fellebbeztek, helyt adni tartoztok, és az ügyeket az elõbbi királyi ember jelenléte elé minden módon kötelesek vagytok megvizsgálásra átengedni. Mást semmiképpen ne tegyetek, a levelet pedig miután elolvastátok, adjátok vissza a bemutatónak. Kelt Budán, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe utáni szerdán, az Úr 1504. évében. 73. UDVARHELYI SZÉKELY GYÛLÉS HATÁROZATAI (1505. nov. 20.)

Fontos lépést jelentett a székely jogszabályozás terén az 1505. évi székelyudvarhelyi székely nemzetgyûlés, amely a bíráskodás és az igazságszolgáltatás hibáinak kijavítása, valamint a visszaélések elkerülése végett az egész Székelyföldre kiterjedõ hatállyal rendelkezõ fõtörvényszék felállítását rendelte el. Az okmánynak korábban csak hitelesített magyar változata volt ismeretes (SzO. I. CCXXIV. sz.), az 1930-as évekre azonban elõkerült a latin nyelvû eredeti példány is. A fordítás ez utóbbinak a kiadása alapján készült. Kiad.: SzO. VIII. 218–221. 124. sz. Ford.: Tóth Ildikó

Mi, a székelyek földjének országlakosai és a székelyek minden egyes székének és összes nemének általános egyeteme emlékezetül adjuk jelen oklevél soraival mindenkinek, akit illet, hogy midõn az Úr 1505. évében, Szent Erzsébet királyné ünnepe utáni legközelebbi csütörtökön63 Udvarhely mezõvárosban említett országunk bizonyos ügyeinek elrendezésére és némely visszaélések megjavítására országunk régi szokása szerint általános gyûlést tartottunk, akkor más igen szükséges dolgok között láttuk, hogy országunkban az általános gyûlések lazasága az országlakosok felülvizsgálatra fellebbezett sok ügyének végzését napról napra halasztja, és ennek következtében az ilyen halasztások miatt nem kevesek jogaiban különbözõ károk keletkeznek. Kézzelfoghatóan tapasztaltuk azt is, hogy kedvezés, harag, ellenszenv és egyéni érdek gyakran nem engedi, hogy országunkban a bírák és a választott bírák kiderítsék az igazságot. Tehát az ügyek ilyen halasztásairól, a bírák és fogott bírák túlkapásairól elõrelátóan gondoskodni akarván határoztuk és minden

172

országlakos által örökre megtartani rendeltük, hogy a tehetõsebb székelyek Udvarhely- és Keresztúrszékben négy ember, az ugyanezen székekben lakó lófõk közül pedig tizenhárom ember fentebbi országunk hatalmánál fogva bírákul és jogbírókul állíttassék, akik összesen tizenheten a székelyek egyes székei és összes neme általános egyetemét képviseljék. Ezek a bírák pedig a választás után tüstént a szent kereszt érintésével a szent esküt oly módon tegyék le, hogy nem kedvezéstõl, ellenszenvtõl, kéréstõl, jutalomtól vagy egyéni érdektõl vezérelve, hanem kizárólag Istent és az õ igazságát tartva szem elõtt, azt fogják ítélni, ami az elõttük levõ perlekedõ felek között a joggal egybehangzónak látszik. Ha így tesznek, helyesen cselekszenek, mert másképp Isten elfordul, ha valaki e bírák közül Istenrõl megfeledkezve, és saját lelki üdvét háttérbe szorítva kérésre, jutalomért vagy egyéni érdekbõl rossz útra térve az igazság ösvényérõl valamilyen módon jogtalanul letérne. Ezért az ilyet örök számkivetés ítélete sújtsa, így minden ingó és örökölt javait elveszítse, és esküszegõként és megvetettként ne maradhasson tovább a székelyek földjén. Az pedig, aki az ilyen esküszegõvel és számûzetésbe küldöttel törõdne, vagy érte közbenjárni törekedne, hasonlóképp bûnhõdjék, mint az esküszegés részese és számûzött pártfogója. Továbbá hogy az elõzõ módon felesküdött bírák ítélete ne legyen hiábavaló, elrendeltük, hogy bármely perben is ítélnek, legyenek képesek a köteles elégtétel teljesítésének érvényt szerezni, mindig épen hagyván az évente egymást váltó kapitányok, bírák és minden tisztviselõ jövedelmét. Ha pedig valaki az elõbbi bírák közül az idõk folyamán elhalálozna, akkor társai, akik õt túlélik, a fentebbi tisztségre az elhalálozott lakóhelyén egy vele hasonló társadalmi helyzetû, a mondott székekben lakó más alkalmas embert válasszanak, és legyenek kötelesek kijelölni országunk hatalmánál fogva, hogy országunk bíráinak tizenhetes száma mindig épségben megmaradjon. Hogy pedig az elõbb sorolt rendelkezések és rendeletek kellõ követésre találjanak, körünkbõl felállítottuk a nemes Patakfalvy Pétert, és minden elõbbi rendelkezésünket és rendeletünket érthetõ hangon, nyíltan és az összes, a már említett gyûlésen megjelent hallatára a mondott Péter által kihirdettettük és közhírré tétettük.

173

Végül hogy a fentebbi bírák hasonlóképp megválasztassanak, a teljes gyûlés egyetértésével, az összes ott megjelent jelenlétében az alább írtakat határoztuk megválasztandónak az ország bíráinak említett országunk elõkelõi és fentebbi Udvarhely- és Keresztúrszék lófõi közül, tudniillik Nyújtódi Pált, Kaczai Antalt, Benedekfi Jánost és Bethlenfalvi Pétert, Patakfalvi Pétert, Kedei Kelement, Lokudi Pétert, Kedei Ferencet, Szombatfavi Gergelyt, Vágási Imrét, Patakfalvi Kelement, Markos Mihályt, Bíro Balázst, Lengyelfalvi Boldizsárt, Fancsali Balázst, Kadácsi Mihályt és Gálfi Lukácsot. Ezen biztos tudásunkból választott általános bírákat pedig elõbbi dekrétumunk alapján e gyûlésünkön a fentebbi eskü letételére rávettük, ezután e bírák az eljárás rendje szerint a mondott esküt a fentebb kihirdetett módon gyûlésünk elõtt letették. E dolog miatt hasonlóképp mi is, úgy az elõkelõk, mint a lófõk és egyszerûek, felemelt jobb kezünkkel esküdtünk, hogy minden elõbbi dekrétumunkat sértetlenül és visszavonhatatlanul megtartjuk, és mindenkivel megtartatjuk. Mindezek és minden egyes rész bizonyságául kiadjuk pecsétünk erejével megerõsített jelen rendelkezõ és dekretális oklevelünket. Kelt Vásárhelyen, az elõbb írt napon és évben. A fõkapitány Bögözi János lévén. 74. AGYAGFALVI SZÉKELY GYÛLÉS VÉGZÉSEI (1506)

Az udvarhelyi gyûlés utáni évben ismét szükségessé vált a székely nemzetgyûlés összehívása, ezúttal Agyagfalvára. Az eltelt idõszakban II. Ulászló által elrendelt ökörsütés miatt elsõ ízben került sor arra, hogy a székelység a királyi hatalom ellen lázadjon. A felkelést elfojtották, így érthetõ, hogy az agyagfalvi határozatok nagy teret szenteltek az uralkodó iránti hûség biztosításának, illetve a pártütõk és zavargást szítók megbüntetének (ezeket a részleteket ld. a 101. sz. szemelvényben). A rendeletek második fele az udvarhelyi gyûlés határozatainak a módosításával és kiegészítésével foglalkozik. Ez utóbbi részt közöljük az alábbi szemelvényben. Az agyagfalvi végzések eredetileg latinul íródtak, de csak késõbbi, hitelesített magyar fordításuk és ezek átiratai maradtak fenn.

174

Kiad.: SzO. I. 315–316. CCXXVI. sz. (részlet)

Továbbá a mely fogyatkozást az el múlt ezer öt száz öt esztendõbéli gyûlésünkben, mely Udvarhelyt volt, mely végezésén ismertünk, most azt újabban ennyivel újitjuk és erõsitjük, és mindeneknek meg tartani parancsoljuk: hogy ennek utánna a mü Országunkban semmi tisztviselõ az Ecclesiától rendeltetett innep napokon annak meg útálására törvényt ne tehessen. Ha mely pedig a mü tõllünk rendeltetett bírák közzûl törvényt tenne, azt a törvényt erõtelennek hagyjuk és végezzük, azon kivül pedig az olyan bíró két marha bírsággal büntettessék; mely bírságot közönséges tisztviselõn a Fõ Kapitány exequáltasson;64 ha pedig a Fõ Kapitányon esik meg, tehát a Király Bíró a Fõ Kapitányt is meg büntesse. Végezetre ez is tetszék mi nékünk, ez is ugyanazon gyülésünkben, noha hites törvény tévõket és bírákat rendeltünk, kik minden embereknek az Istennek igazsága szerént igaz itéletet szolgáltassanak: még is mind azon által látjuk, hogy kevés haszna vagyon; holott azt osztán senkitõl végbe vinni nem látjuk. Az okáért jelen való gyülésünkben szentül rendeljük, hogy minden Bíró itt az mü Országunkban valamely valami dolgot ez után meg itél, és annak igazságát, úgy mint a kit tisztaságnak hívnak, fel vészi, tehát az olyan tizen ötöd napra a meg gyõzött félnek javaiból a gyõzedelmesnek eleget tégyen. Ha hol penig eleget nem akarna tenni, avagy ha ereje nem volna, hogy igazat tehessen, akkor tartozzék az õ Székinek Kapitányától és Tisztitõl segítséget kérni, kinek ereje által igazat vehessen; de ha ugyan csak el veszteglené, tehát magáéból a Birónak a gyõzedelmes félnek tegyenek eleget; hogy a szegények és együgyûek az elégtételnek halogatasával nagyobb és több kárba ne essenek. Lettek ezek az végezések az fenn meg írt helyen, esztendõben és nap tájatt, az Gyergyai Lázár András elsõségiben, az Udvarhely széki elsõk jelen létiben, úgy mint Bögözi János, Nyujtódi Pál, Kaczai Antal, Benedekfi János és Péter Bethlenfalviak, és Gergely János; Marus Székrõl peniglen és Aranyos Székrõl Apaffi Lénárt, Gyalakuti Mihály, Barcsai Gáspár, Tót Miklós, Alárd Ferencz, Tatár Gergely, Dénes András; Csík és Kézdi Székrõl Lázár Balás, Bláskó János, Györffi Sándor, Becz Imreh, Czakó János, Urbán Dimjén, Czirják Bernád, Kún Antal, Apor István és Csomortán László; Sepsi és Orbai Székbõl Kálnoki Bálint,

175

Laczok Mihály, Czirják Balás, Daczó Péter, Mikó Mihály, Mihályffi István, Bíró Miklós. Ezeken kivûl számtalan sokaság, a kik a mi Székely Országunknak javáért meg halni készek volnának, és a Szent Koronához is hûséget tartanak. 75. KOLOZSMONOSTORI KONVENT (1508. május 25.)

A kolozsmonostori konvent II. Ulászló király parancsára beiktatja Lázár Andrást Kisfalud és három lófõség birtokába, amirõl jelentést küld az uralkodónak. Kiad.: SzO. III. 168–170. 527. sz. Ford.: Petrovics István

A kolozsmonostori Boldogságos Szûz Mária egyház konventje Krisztus valamennyi hívõjének, mind a mostaniaknak, mind az eljövendõknek, akik a jelen oklevelet megtekintik, üdvöt az Úr Jézusban, az üdvösség szerzõjében! Jelen oklevelünkkel mindenki tudomására kívánjuk hozni, hogy a legfelségesebb úrnak, Ulászlónak, Isten kegyelmébõl Magyarország és Csehország stb. királyának hozzánk parancsilag intézett, birtokbaiktatásról és birtokba történõ bevezetésrõl intézkedõ oklevelét, kellõ tisztelettel és alázattal, kézhez kaptuk az alábbi szavakkal: [Következik II. Ulászló 1508. március 12-én kelt oklevele, melyben megparancsolja a konventnek, hogy a királyi ember jelenlétében Gyergyói vagy Szárhegyaljai Lázár Andrást vezesse be Kisfalud és három lófõség birtokába, amelyeket Esztergomi Székely Ferenctõl vásárolt (SzO. III.166–168).] Mi pedig, engedelmeskedni kívánván a mondott király úr elõbb említett parancsának, miként ez kötelességünk, a szóban forgó birtokbaiktatás és birtokba való bevezetés elvégzésére a fent említett nemessel, a mondott király úr emberével, Gyalakutai Mihállyal együtt hiteles tanúként kiküldtük a magunk emberét, Demeter testvért, az Istenfélõ férfiút, szerzetestársunkat. Az említett Demeter testvér, a mi tanúságtevõnk, aztán onnan hozzánk visszatért, de a mondott királyi embert, Gyalakutai Mihályt, valamiféle betegség megakadályozta abban, hogy elõttünk megjelenjen és vallomást tegyen a szóban forgó ügy végrehajtásáról. Ezért a mondott Lázár András

176

kérésére és törvényes keresetére megbíztuk két testvérünket, tudniillik György perjelt és Barnabás papot, szerzetes társainkat, hogy hallgassák meg mindazt, amirõl a mondott Gyalakutai Mihály vallomást tesz, majd jelentsék azt nekünk. Õk végül visszatértek hozzánk, s miután megkérdeztük õket, nekünk igen lelkiismeretesen az alábbi dolgokat jelentették: Szent Mihály arkangyal megjelenésének ünnepe utáni szerdán65 az említett királyi ember, Gyalakutai Mihály az õ saját, Gyalakután levõ házában ágyban fekvõ betegként elõttük vallomást tett, miként a mi tanúbizonyságunkat nekünk a következõ módon jelentette: a Virágvasárnapot megelõzõ csütörtökön,66 valamint az azt közvetlenül követõ napokon, amelyek arra alkalmasak és elegendõek voltak, miután törvényesen egybehívták az összes szomszédot és határost, különösen a nemes Nagyernyei Székely Bernátot, Vas György Marosszéki alkapitányt, Choronk Benedeket, a néhai Szentgyörgyi67 György özvegyének familiárisát, Székelyfalvi Polyák Albertet, továbbá a bölcs férfiakat, Székelyvásárhely mezõváros bíráját, Ballai Andrást, valamint Kovács Jánost, Szerdai Balázst, akik szintén a mondott Székelyvásárhely nevû mezõvárosban tartózkodtak, valamint még másokat és elmentek a fent említett, a székelyek földjén, a Székelyvásárhely nevû mezõváros határában, a Marosszéknek nevezett kerületben vagy székben fekvõ Kisfalud nevû egészbirtok, következésképpen az ugyanazon Kisfalud birtokon levõ ház és nemesi kúria, valamint a Kisfalud melletti, a Maros nevû folyón épült malom, továbbá a mondott néhai esztergomi Székely Bertalan fia, a nemes Székely Ferenc valamennyi székely öröksége, azaz három lófõség helyszínére, amelyek közül az elsõ a Meggyes-nem Dudor ágán, a másik ugyazon Meggyes-nem Kürt ágán, a harmadik pedig a Halom-nem Náznán ágán található bizonyos királyi jogokkal együtt. Ott az említett királyi ember a mi tanúságtételre kiküldött emberünk jelenlétében beiktatta és bevezette a mondott Gyergyói vagy Szárhegyaljai Lázár Andrást a szóban forgó birtokok és az ottani királyi jogok tulajdonába, hogy ugyanazon Lázár András a mondott jószágokat és királyi jogot, azoknak minden hasznával és tartozékával, az õt megilletõ jogcímen örökletesen birtokolja. A birtokok helyszínén megfelelõ és elégséges idõt hagyva ellentmondó nem jelentkezett. Ezen dolog emlékezetére és örök megerõsítésére megengedjük a mi hiteles függõpecsétünk

177

erejével megerõsített kiváltságlevelünket. Kelt az említett birtokbaiktatás és birtokba való bevezetés tizenhatodik napján, az Úr 1508. esztendejében.68 76. WERBÕCZY ISTVÁN NEMES MAGYARORSZÁG SZOKÁSJOGÁNAK HÁRMASKÖNYVE (III. rész, 4. cím)

Werbõczy István a magyar történelem legnagyobb nevet szerzett jogtudósa. 1514-re készült el röviden Hármaskönyvnek (Tripartitum) nevezett mûvével, amely a magyarországi szokásjogot tárgyalja három részre bontva. Bár a munkát az országgyûlés és a király is jóváhagyta, formailag nem emelkedhetett törvényerõre, mert a megyéknek való hivatalos megküldés – így a kihirdetés – a bárók burkolt ellenállása miatt elmaradt. Ennek ellenére 1517. évi nyomtatásban való megjelenését követõen a Hármaskönyv egészen 1848-ig a megyei (vagyis köznemesi) joggyakorlat legfontosabb kézikönyvévé vált. A székelyekkel kapcsolatos összefoglalalás abban a részben (III.) kapott helyet, amelyben egyebek mellett azokat a tartományokat tárgyalja Werbõczy, amelyek a magyarországitól eltérõ szokásokkal rendelkeznek ugyan, de végsõ döntésre a királyi kúriába utalják át az ügyeket. Kiad.: WHK. 382–384. Ford.: Géczi Lajos.

Az erdélyi szkítákról, akiket székelyeknek nevezünk Ezenkívül az erdélyi részeken élnek a szkíta néptõl, annak Pannóniába való elsõ bevonulása alkalmával elszármazott szkíták, akiket mi bizonyos rossz elnevezéssel székelyeknek nevezünk;69 teljesen külön törvények és szokások szerint élnek, a hadi dolgokban igen jártasak, az örökségeket és tisztségeket (régi szokás alapján) törzsek, nemzetségek és nemzetségi ágak szerint osztják el maguk között. 1. § Fejváltságukat huszonöt forinttal számítják. 2. § A nyelvváltságot pedig maguk között tizenkét forintra és ötven dénárra értékelik.

178

3. § Ispánjuk elõtt székely ellen hozott fõbenjáró ítélet huszonnégy, ugyanannyi forintot érõ márkára rúg. Az elmarasztalt és elítélt az örökségét nem veszíti el, hanem az örököseire és atyafiaira száll, a felségsértés eseteit és a bûnügyeket kivéve a feje is épen marad. 4. § Törvényszékükön minden márkát ötven dénárral szoktak letenni és megfizetni. 5. § Továbbá ispánjuk és alispánjuk bármilyen ügyben az ítélet meghozatala és kihirdetése után saját bírói részét (még ha az elmarasztalt ellenfelével meg is egyezett) tüstént követelheti. 6. § Továbbá a három forintnál nagyobb értékû örökségi ügyben köztük támadt pereket a szokásos fellebbezéseket betartva behatóbb vizsgálat céljából a királyi kúriára szokták átküldeni. 7. § Ezen országok és nemesek egyéb helyi jogai (mivel csak körükben érvényesek és közöttük ismeretesek) bõvebb kifejtést nem igényelnek. 77. HÉDERFÁJI BARLABÁSI LÉNÁRD SZÉKELY ALISPÁN (1524. január 13.)

Héderfáji Barlabási Lénárd erdélyi alvajda és székely alispán székely örökségért indított perben patvarkodásért elmarasztalt ember büntetésének kifizetését igazolja. Kiad.: SzO. II. 13–14. CCLIII. sz. Ford.: Sebõk Ferenc

Mi, Héderfáji Barlabási Lénárd, erdélyi alvajda és a székelyek alispánja stb., adjuk emlékezetül, hogy midõn mi a Remete Szent Pál ünnepe utáni szerdán70 számos erdélyi nemessel és székellyel itt, a már említett Hederfája falunkban tartózkodtunk, egy részrõl Bergenyõi Székely Simon a vitézlõ és kiváló Panyiti Alárd Ferencet mint felperest képviselve, másik részrõl Szentmiklósi Pálffi István a vitézlõ és hasonlóképpen kiváló Frátai Mátyást mint alperest képviselve, mindketten a mi ügyvédvalló oklevelünkkel, színünk elõtt megjelentek a törvény szerinti peráttételt betartva és személyesen ítélõszékünk elé járulva, a mondott felperes ügyvédje ura nevében azon ügy

179

kapcsán, amelyet ugyanezen felperes az alperessel szemben két marosszéki Ábrán-nemen és Újágon lévõ lófõségért indított, és amelyet Udvarhelyre, végül pedig vizsgálat útján a mi jelen vajdai székünkre tettek át, és amelyben ugyanezen felperes a mondott Maros- és Udvarhely- székely székekben az alperessel szemben patvarkodás bûnében bírói ítélettel elmarasztaltatott és hat márka megfizetésére ítéltetett, két harmad részt nekünk mint bírónak, egy harmadot pedig az alperesnek megfizetett színünk elõtt megnyugtató módon, és az ügyet letette a jelen oklevél ereje és tanúságtétele mellett. Kelt a fent említett helyen és idõben, az Úr 1524. évében. 78. KISFALUD BIRTOKÁÉRT ÉS A HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ LÓFÕSÉGEKÉRT FOLYÓ PER (1535–1538)

1521-ben Szapolyai János erdélyi vajda és székely ispán a hûtlenségben elmarasztalt Lázár János és Ferenc kisfaludi birtokrészét és az ahhoz kapcsolódó lófõségeket Tót Jánosnak adományozta. A kárvallottak a késõbbiekben – arra való hivatkozással, hogy székely ember ha el is veszti javait, azok örököseit és atyafiait illetik – a birtokot és annak tartozékait visszafoglalták. Az ebbõl keletkezõ, több bírósági fórumot megjárt pert az immár választott királyként uralkodó Szapolyai zárta le 1538-ban a székely jogszokásoknak megfelelõen helyreigazítva saját korábbi döntését. a) MAJLÁD ISTVÁN ERDÉLYI VAJDA ÉS SZÉKELY ISPÁN (1535. november 6.) Kiad.: SzO. II. 28–39. CCLXIV. sz. Ford.: Sebõk Ferenc

A nagyságos fejedelemnek, János úrnak, Isten kegyelmébõl Magyarország, Dalmácia, Horvátország stb. királyának,71 legkegyelmesebb urának legalázatosabb szolgálatait örök hûséggel ajánlja Majlád István erdélyi vajda és a székelyek ispánja, stb. Tudja szent felséged, hogy midõn Szent Imre herceg ünnepének másnapján, szombaton72 mi és a nagy tiszteletû György barát,73 választott váradi püspök, kincstartó és tanácsos, valamint a nagyságos Tomori Miklós budai

180

várnagy, a vitézlõ Babai Péter és Kõrõsi Ferenc, szent felséged udvaroncai, továbbá alvajdánk és ítélõmesterünk, és számos más erdélyi részekrõl való nemes és székely a székelyek és szászok általános gyûlésén együtt lévén törvényszékünk elõtt személyesen megjelent a személyesen jelen lévõ vitézlõ és kiváló Szentgyörgyi Tóth Mihály és fivére, a néhai Tóth János árvái mint felperesek képviseletében [...] Pál egyrészrõl, másrészrõl pedig az ugyancsak jelen lévõ vitézlõ és kiváló Gyergyói Lázár János és Ferenc mint alperesek a brassói Pál deák, és mindkét részrõl törvényszékünk elé tárták a köztük fennforgó ügy sorát is tartalmazó halasztó oklevelünket, amelyben többek között az áll, hogy Szent Adalbert püspök és mártír minapi ünnepén74 Fogarason az elõbb említett felek a fent említett módon elõttünk megjelenvén a kiváló Harasztkeréki Nagy Péter Marosszéki esküdt kivizsgálás céljából elõadta nekünk: az elmúlt napokban a mondott Tót Mihály felperes a maga és az elõbb mondott árvák nevében a fent említett alperesek ellen panaszt tett oly módon, hogy a mondott alperesek szintén az elmúlt napokban a felperesek Maros-székben lévõ, Székelyvásárhely közvetlen szomszédságában lévõ Kisfalud nevû faluját az ott lévõ kétkerekû malommal együtt, valamint minden tartozékával és haszonvételével együtt a felperesek kezébõl, nem tudni milyen jogon és címen, elfoglalva bitorolták, és jogtalanul maguknál tartják most is, amely elfoglalással és megtartással a mondott alperesek az említett felpereseknek hatalmaskodva több mint kétszáz forintnyi kárt okoztak a felperesek nyilvánvaló sérelmére. Ezzel szemben az alperesek ennek hallatán azt válaszolták, hogy a mondott falut és az említett malmot nem hatalmaskodva, hanem az ország alkotmánya és szent felséged által a legújabban elmúlt õsszel mindenkinek, a hûtleneknek is, akik a felséged iránti hûség kimutatására és az engedelmesség megtartására tértek vagy térnek, az elmúlt zavaros idõkben bárki által és bármilyen módon elfoglalt javainak visszaadásáról tett engedelme alapján foglalták el és ezért azt nem jogtalanul tartják, és nem hatalmaskodtak a felperesekkel szemben és nekik kárt sem okoztak, hanem ugyanazon felperesekkel szembeni elõbb mondott perben és keresetben teljességgel ártatlanok és bûntelenek. Ezen válasszal szemben a felperes oly módon mondott ellent, hogy az alperesek a mondott falut és malmot a legkevésbé sem foglalhatták

181

el az ország alkotmánya és felséged jóváhagyása alapján, mivel a felperesek az említett falunak és malomnak a szent felséged és Ferdinánd király75 közötti említett zavaros idõk elõtt is urai voltak és birtokolták azt, mint ahogy azt már a mondott Marosszék vitézlõ és kiváló kapitányainak, bíráinak és ülnökeinek is tudomására hozták, ezért az alperesek ellen a fenti hatalmaskodás miatt országos büntetést követelt, ezután a két fél igazságot kért magának Marosszéktõl. Ezeket meghallgatván ugyanezen szék a következõképpen döntött: mivel a mondott felperes említett ellentmondása szerint ugyanazon felperesek már a szent felséged és Ferdinánd király között keletkezett viszály elõtt is a mondott falu és malom birtokában voltak, és maguk is tudják, ezért a mondott alperesek a falut és a malmot az ország alkotmánya és felséged jóváhagyása alapján semmiképpen sem foglalhatták el a felperesek kezébõl, hanem ha ezen foglalást meg akarták tenni, a jog útját kellett volna követniük, mert az ország alkotmánya és felséged jóváhagyása nem a korábban, hanem a legújabb idõkbeni kettõs királyság idején elfoglalt javak visszaadására vonatkozott, az említett javak azonban korábban jutottak a felperesek kezére, és mivel az alperesek az ország szokását és a jogi utat mellõzve foglalták el azokat, ezért a mondott felperesekkel szemben székely hatalmaskodás bûnében huszonnégy márka értékben elmarasztaltattak, a felperesek pedig, amennyiben kárukat az alperesekkel meg akarják téríttetni, azt az ország törvénye és szokása szerint tehetik meg. Erre az alperesek a szék bíróságát illetéktelennek mondották, a mondott felperes pedig a hatalmaskodás büntetésével elégedetlen lévén, mindkét fél a jelen idõpontra hozzánk fellebbezett, és maga a szék is hírnöke útján átküldte hozzánk az ügyet érettebb megfontolásra és végleges döntésre, amely idõpontról a felek között fennforgó ügy ugyanazon halasztó oklevél által a jelen idõpontig halasztódott, amely idõpontban a felperes ügyvédje kijelentette, hogy a mondott alpereseket az említett falu és malom hatalmaskodó elfoglalása miatt az ország törvénye és szokása szerint nemcsak a székely büntetéssel, hanem súlyos hatalmaskodás miatt fejük, minden vagyonuk, birtokjoguk és bármilyen más dolguk elvesztésével kell sújtani. Ezt hallván az alperesek ügyvédje úgy válaszolt, hogy székely a nyilvánvaló hûtlenség és bizonyos más bûncselekmények eseteit leszámítva sohasem szokott fejének vagy

182

javainak elvesztésével bûnhõdni, tehát még ha hatalmaskodva el is foglalták volna az alperesek a mondott falut és malmot, bûnhõdjenek akkor a mondott huszonnégy márka megfizetésével és az igazságtalanul elfoglalt javak visszaadásával, valójában azonban sem a büntetést megfizetniük, sem a javakat visszaadniuk nem kell, ugyanis készek megfelelõ iratokkal igazolni, hogy azok a javak õket törvényes joggal megilletik, és õk azokat már az említett viszályok elõtt birtokolták, de a mondott viszályok során elveszítették. Erre a mondott felperes némiképpen habozva kijelentette, hogy nem önként, hanem kényszerítve valami olyasfélét akar mondani, ami miatt az említett alperesek ellene semmit sem tudnak bizonyítani. Ezt felfogván, mivel láttuk, hogy mindkét fél nagy csoport embert tüzelt fel, és nyilvánvaló volt, hogy ha a felperes azt, amivel kapcsolatban habozott, kimondja, egész Székelyföldön hatalmas forrongás keletkezne, ugyanis az az ügy nem kizárólag a jelen ügyben érdekelt feleket – kiváltképpen az alpereseket – érinti, ezért mi inkább Szent Felséged országának jelen helyzetét, mint a felek perét vettük tekintetbe, magukat a feleket helyesnek tartottuk külön megvizsgálni annak érdekében, hogy közöttük az egyetértés magját elhinthessük. Ezért tehát a feleket jelenlétünkbõl elküldtük, majd elõhívtuk elõször a felperest és megkérdeztük, hogy vajon mi olyat tud mondani, amely miatt az alperesek nem tudnak ellene semmit sem bizonyítani. Õ erre azt válaszolta, hogy az alperesek Szent Felséged vajdasága idején nyilvánvaló hûtlenség miatt fejük és összes javaik, birtokjogaik és bármilyen dolgaik elvesztésére lettek ítélve, amelyrõl az alperesek ellen kiállított és kibocsátott ítéletlevéllel rendelkeznek, és azok a javak ezen jogon és jogcímmel voltak Szent Felséged által a mondott néhai Tót Jánosnak, testvérének adományozva, és a néhai felséges fejedelem, Lajos király76 idejétõl fogva, tudniilllik, amikor az alperesek Szent Felségeddel, akkor mint vajdával szemben, hûtlenek és lázadók voltak, és amikor Ferdinánd király és Szent Felséged között a fent említett viszályok, amelyeket illetõen a hûségre visszatérõ hûtlenek javainak visszaadásáról az ország alkotmánya és Szent Felséged jóváhagyása rendelkezett, még nem dúltak, az alperesek soha sem birtokolták a mondott javakat, sõt még akkor sem, amikor ezen országban Ferdinánd király volt hatalmon, ugyanis õk akkor is ugyanolyan hûtlenek voltak, mint annak elõtte, és késõbb,

183

midõn a minap végül hatalmaskodva elfoglalták azt a felperesek kezébõl, pedig a mondott néhai testvér, Tót János és maga a felperes, és az említett árvák Szent Felséged iránt sohasem voltak hûtlenek, tehát ezeket a javakat, és általában amely egykor atyjuké, Tót Miklósé volt, õk uralták. És mivel ugyanezen javakra a néhai Lázár András, az alperesek atyja akkor mindig is áhítozott, amikor a felperesek atyja, a mondott Tóth Miklós az õ Majos nevû falujában betegeskedett, ugyanezen Lázár András egy kis zsákocskában kétszáz forintot tetetett be az ablakon abba a házba, amelyben feküdt, és ily módon jogtalanul és hatalmaskodva elfoglalta, és azt a mondott néhai testvér, Tót János hûségéért és szolgálataiért kapták vissza a már említett módon a felperesek, és tudni szeretnék, milyen ok miatt kellene õket azoktól megfosztani. Mi pedig ily módon kikérdezvén õket, hogy hol van errõl oklevél, amellyel õk ezen javakat visszakapták, elõvette és bemutatta azt a privilegiális és nyílt pergamen oklevelet, amelyre Szent Felséged vajdai függõpecsétje volt erõsítve és amelynek tartalma a következõ: [Következik Szapolyai János erdélyi vajda 1521. február 21-i oklevele, amelyben a beiktatást követõen megerõsíti Szentgyörgyi Tót Jánost és utódait a néhai Szárhegyi Lázár András fiaitól: Jánostól és Ferenctõl hûtlenség miatt elvett és a vajdai bíróság kezére jutott kisfaludi birtokrész és a tartozékok tulajdonában.77] Ennek bemutatása után a felperest színünk elõl elbocsátottuk, elõhívattuk a mondott alpereseket, akiket hasonlóképpen megkérdeztünk, hogy milyen irattal akarják igazolni, hogy a mondott javak jog szerint õket illetik, és hogy õk azokat már az említett viszályok elõtt is birtokolták. Ekkor õk bemutattak két oklevelet, mindkettõ hasonlóképpen nyíltan és privilegiálisan pergamenen, függõ pecsét alatt adatott és állíttatott ki mondván, hogy a hûtlenséget magát, amelyet a felperes felhozott, nem tagadhatták, viszont Szent Felséged veleszületet jóakarata és különös kegye révén azt nekik kegyesen megbocsátva már elengedte és megszüntette, és õket az alól feloldozta, és ugyanezen javak õket ezen jog és cím szerint illetik meg, miként az oklevélben olvasható, és amelyeket Szent Felséged az ország joga és szokása szerint senkinek sem adományozhatja el, mert azok székely javak, ha pedig székelyt bármilyen módon elítélnek és perben legyõznek, mint ahogy az említett általános dekrétum

184

is mondja, a javakat és örökségeket sohasem veszti el, hanem azok örököseit és atyafiait illetik. Az elsõ oklevélnek tartalma pedig ez:

II. Ulászló (1507. XI. 21.) „Mi, Ulászló, Isten kegyelmébõl Magyarország, Csehország, stb. királya a jelen oklevél révén adjuk tudtára mindenkinek, akit illet, hogy hívünk, a vitézlõ Gyergyói avagy Szárhegyaljai Lázár András nevében és részérõl bemutatták nekünk a nagyságos és tekintetes Bazini és Szentgyörgyi Péter gróf, országbíró és erdélyi vajda és székely ispán papíron kiállított nyílt bevalló oklevelét, amelybõl az látszik, hogy a néhai Esztergomi Székely Bertalan fia: Ferenc, nemes férfi Kisfalud nevû teljes birtokát, valamint a székelyek földjén, Székelyvásárhely mezõváros mellett, Maros-székben lévõ ugyanezen Kiasfalud faluban fekvõ házát és nemesi kúriáját az ugyanezen Kisfalud mellett folyó Marosvize folyón épített malommal és összes más székely örökségével, például három, ugyanazon oklevélben világosan leírt lófõséggel együtt, a mondott Lázár Andrásnak és általa mindkét nemû összes örökösének és utódának ezer aranyforintért eladta, adományozta és örökítette bizonyos, ugyanazon oklevélben kifejtett módozatokkal, feltételekkel és záradékokkal. A mondott Lázár András személyesen kérte tehát felségünktõl, hogy ugyanezeket az alant írt tartalommal érvényesnek, tetszõnek és elfogadottnak tekintsük, és jelen kiváltságlevelünkbe szó szerint illesszük és írassuk be, és méltóztassunk a mondott adományozáshoz és örökítéshez és minden egyes ugyanazon oklevélben foglalt intézkedéshez királyi jóváhagyásunkat és egyszersmind jóindulatú beleegyezésünket adni. Ennek az oklevélnek a tartalma pedig ez: Szentgyörgyi Péter székely ispán (1507. XI. 13.) «Mi, Péter comes, Szentgyörgyi és Bazini gróf, stb. a felséges fejedelem, Ulászló, Isten kegyelmébõl Magyarország, Csehország stb.

185

királyának orszábírója, erdélyi vajdája és székely ispánja a jelen oklevél révén hírül adjuk, hogy a néhai Esztergomi Székely Bertalan nemes Ferenc fia, a lányai, nemes leányok, Katalin, Margit és Krisztina, összes más atyafia és rokona, akiket az alábbi ügy érint, adósságait és terhei, magára és összes örökösére vállalva, elõttünk személyesen megjelenve önként és szabadon az alábbi bevallást tette és adta elõ: méltó megfontolással mérlegelve, belátó gondoskodással számba véve a vitézlõ Gyergyói avagy Szárhegyaljai Lázár András sokféle odaadását és õszinte szívességét, amikkel õ már hosszú idõ óta mindig kész gondoskodással és igen nagy elszántsággal ugyanezen Ferencnek törekedett szolgálni és hasznára lenni, részint tehát ezekre való tekintettel, részint azért az ezer aranyforintért, melyet ugyanezen Ferenc számos ügyének intézésekor egymás után kapott és elfogadott tõle, teljes Kisfalud nevû faluját, valamint a székelyek földjén Székelyvásárhely mezõváros mellett, Marosszékben vagy kerületben lévõ ugyanezen Kisfalud falujában fekvõ házát és nemesi kúriáját, nemkülönben ugyanezen Kisfalud falu mellett lévõ, a Marosvize folyón épített malmával és minden székely örökségével együtt, például három lófõséggel, amelyekbõl az elsõ a Meggyes-nem Dudor-ágában, a második hasonló módon a Meggyes-nem Kürt-ágában, a harmadik pedig a Halom-nem Náznán-ágában van, összes tartozékaival és haszonvételeivel, mûvelt és mûveletlen szántóföldjeivel, mezeivel, legelõivel, erdeivel, berkeivel, hegyeivel, völgyeivel, szõleivel és szõlõhegyeivel, folyóival, halastavaival és halászóhelyeivel, vízfolyásaival, malmaival és azok helyeivel, általában összes bármiféle néven nevezett hasznainak és tartozékainak jog szerint és régóta ahhoz tartozó és tartozandó teljességével a mondott Lázár Andrásnak és örököseinek, mindkét nemû leszármazottainak adja, adományozza és juttatja örök joggal és visszavonhatatlanul tartásra, bírásra és egyszersmind birtoklásra, sem magának, sem leányainak, sem említett atyafiainak azokban semmiféle tulajdonjogot, sem más jogot nem tartván fenn sem a jelenben, sem a jövõben, hanem azt a mondott Lázár Andrásra és általa összes örököseire és mindkét nemû utódaira ruházza teljes joggal és érvénnyel. A mondott Ferenc az említett terheket magára véve vállalja, hogy a mondott Lázás Andrást az említett falu, ház, nemesi kúria, malom és az említett lófõségek tartozékainak és járandóságainak békés

186

birtoklásában minden idõben saját fáradozásaival és költségeivel megvédi, megtartja és megóvja jelen oklevelünk ereje és tanúságtétele mellett. Kelt Budán, Szent Bereck püspök és hitvalló ünnepén, az Úr 1507. évében.» II. Ulászló (1507. XI. 21.) folyt. Mi pedig a mondott Lázár András nevében a fenti módon felségünkhöz benyújtott kérést királyi jóindulattal meghallgattuk és kegyesen jóindulatúan fogadtuk, a fentmondott Péter gróf országbírónk nem vakart, nem törölt, és semelyik részében sem gyanús, sõt mindenféle gyanú fölött álló jelen privilegiális oklevelünkben szóról szóra, csökkentés vagy betoldás nélkül átírt említett bevalló oklevelét annak tartalmát klauzuláit és artikulusait, bármennyi is van belõlük, jogszerûen és törvényesen kibocsátottnak tekintjük és amelyek erejével az igazság elõmozdíttatik, ezeket jogosnak, törvényesnek és érvényesnek vesszük, az összes fenti dolog átadásához, adományozásához és elörökítéséhez és minden egyes ugyanezen oklevélben foglalt fenti rendelkezéshez királyi jóváhagyásunkat adtuk, sõt jóindulatunkat és beleegyezésünket adjuk. Nem kevésbé tartozunk megbecsüléssel a mondott Lázár András hûségéért és hûséges szolgálatainak érdemeiért, amelyeket õ elõször Magyarországunk koronájának, majd pedig felségünknek különbözõ helyeken és idõkben a hûség minden állhatatosságával tanúsított és mutatott, teljes és összes királyi jogunkat, amelyet a mondott Kisfalud faluban, házban, nemesi kúriában, malomban, a három lófõségben, az összes más járandóságában és tartozékában, tudniillik mûvelt és mûveletlen földekben, szántókban, rétekben, legelõkben, mezõkben, kaszálókban, erdõkben, berkekben, hegyekben, völgyekben, szõlõkben és szõlõhegyekben, vizekben, folyókban, halastavakban és halászóhelyekben, vízfolyásokban, malmokban és azok helyeiben, általában pedig az összes azokhoz régóta tartozó bármi néven nevezett Járandóság és tartozék teljességében, bármiképpen bírtunk vagy a jövõben bírhatunk, vagy felségünket okból, erõvel vagy móddal most megillet vagy ezután megilletne, a mondott Lázár Andrásnak és általa összes örökösének és mindkét nemû leszármazottjának adtuk, adományoztuk és juttattuk, sõt örök joggal és

187

visszavonhatalanul tartásra, bírásra és birtoklásra adjuk, adományozzuk és juttatjuk, mások jogainak tiszteletben tartása mellett Magyarország királyaként használt tikos pecsétünk ráfüggesztésével megerõsített oklevelünk ereje és tanúságtétele által. Kelt Budán, Szent Cecília szûz és mártír ünnepe elõtti vasárnapon, az Úr 1507. évében, magyarországi uralkodásunknak a tizennyolcadik, csehországi uralkodásunknak pedig a harmincnyolcadik évében.” A másik oklevél szószerinti tartalma ez: Szentgyörgyi Péter székely ispán (1507. IV. 18.) „Mi, Bazini és Szentgyörgyi Péter gróf, a felséges fejedelem, Ulászló, Isten kegyelmébõl Magyarország, Csehország, stb. királyának országbírája, erdélyi vajdája és székely ispánja hírül adjuk, hogy Szentannai Tót Miklós nemes és fiai: János és Balázs színünk elõtt személyesen megjelentek és önként és szabadon az alábbi bevallást tették: mivel nekik a vitézlõ Szárhegyi Lázár András azt a pénzösszeget, amelyért egy másik nemes, a néhai Kisfaludi Székely Bertalan fia: Ferenc a székely Marosszékben fekvõ ugyanezen teljes Kisfalud falut, valamint ugyanezen Kisfalud faluban lévõ házát és nemesi kúriáját, továbbá ugyanezen Kisfalud falu földjén át folyó Maroson épült háromkerekû malmát egy bizonyos korábban kiállított bevalló záloglevél értelmében rájuk írt és nekik elzálogosított, megfizette és rendezte, e miatt õk teljesen megelégedvén, a mondott néhai Székely Bertalan fia: Ferencet a mondott pénzösszeget illetõen, amely a mondott Lázár András által nekik, Tót Miklósnak és Jánosnak és Balázsnak az elõbbi módon letétetett és megfizettetett, teljességgel felmentik és feloldják, a mondott Kisfalud falut és az abban lévõ házat és nemesi kúriát, valamint a háromkerekû malmot a mondott Lázás Andrásnak békésen és nyugodtan visszaadják és átadják. Továbbá ugyanezen Tót Miklós és fiai: János és Balázs tisztelettel tartozva a mondott Lázár András kiváló jótéteményeinek és sokszor tanúsított szívességeinek érdemeiért, amelyeket nekik ugyanezen Lázár András különféle ügyeikben és dolgaikban bõségesen tanúsított és mutatott, ahhoz a bevalláshoz és szerzõdéshez, amelyet a mondott néhai Székely

188

Bertalan fia: Ferenc az említett Kisfalud falu és az ott lévõ ház és nemesi kúria, valamint a Maros folyón épült háromkerekû malomról mondott Andrásnak bárhol és bárhogyan tett, beleegyezésüket és jóindulatú hozzájárulásukat adták, sõt adják és nyújtják színünk elõtt a jelen oklevélünk erejénél és bizonyságánál fogva. Kelt Majos faluban, Szent György mártír ünnepe elõtti szerdán, az Úr 1509. évében.”781508. május 25-i oklevelét Kisfalud Lázár András javára történt beiktatásáról (75. sz. szemelvény). Miután ezeket bemutatták és az alpereseket színünk elõl elbocsátottuk, az összes oklevet elovastuk és jól megismertük, minthogy az említett általános dekrétum tartalma szerint igaz, hogy az elítélt székely javait és örökségeit nem veszíti el, ebbõl nem következik, hogy a felperesek az alperesek hûségét és tiszteletét vagy fejét követeljék, hanem csupán a mondott javakat, mivel fejüknek Szent Felséged megkegyelmezett, e miatt a felperesek a nyilvánvaló hûtlenség vádját az alperesekkel szemben nem hozhatják fel, mivel Szent Felséged azon javakat a felpereseknek mások jogainak épen tartása mellett adományozta, az alperesek jogai azon javakban sértetlenül megmaradtak, amely jogok jók, és a felperesek jogainál messze jobbaknak, hatályosabbaknak és erõsebbeknek tûntek. Ezért nekünk és az említetteknek egyetértõleg és nyilvánvalóan úgy tûnik, hogy ugyanezen felperesek ugyanezen javakat Szent Felséged elõbb említett adományozásának ereje folytán a legkevésbé sem tarthatják, sem nem birtokolhatják, sõt el sem foglalhatták, és ennek következtében akárhogyan is vesztették el az alperesek ezen javakat, az ország alkotmányának és Szent Felséged jóváhagyásának ereje folytán visszafoglalhatták azokat, és továbbá azok miatt semmiféle büntetéssel nem marasztalhatók el, hanem a felperesek keresete alól egyszerûen mentesülniük és feloldatniuk kell, és azon javak jogos és békés birtokába és örökös birtoklásába a fentiek értelmében bevezetendõk és meghagyandók. Mindezek érett megfontolásából, mivel a felek említett elõterjesztéseit, állításait és válaszait a mondott ok miatt, tudniillik nehogy gyalázkodjanak egymás ellen, és e miatt igen nagy viszály támadjon, mintegy nem teljesen törvénykezéshez méltóan, tudniillik úgy hallgattuk meg a feleket, hogy nem szemtõl szemben voltak, hanem elkülönítettük õket, tehát a külön meghallgatásnál bármennyire elégségesen és kellõképpen intettük a

189

mondott Tót Mihály felperest, kimondva és kinyilvánítva, hogy errõl az ügyérõl másképpen gondoskodjék majd, hogy esetleg egyezség révén bírhat az alperesektõl valamit, mert a jog és igazság útján azon javakat visszaszerezni nem tudja, és ugyanezen alpereseket is erõsen igyekeztünk rávenni, hogy ráálljanak az egyezségre, de mivel effajta figyelmeztetéseinkre egyik fél sem akart megbékélni, és mivel a felek elõterjesztéseit, válaszait és állításait mint mondottuk, nem teljesen törvénykezéshez méltó módon hallgattuk meg, ezért ítéletünket és határozatunkat a felek elõtt kihirdetni sem helyesnek, sem lehetségesnek nem látszott. Sõt mivel világosan láttuk, hogy még ha ki is mondanánk a döntést, az említett Tóth Mihály azt a legkevésbé sem akarná elfogadni, ugyanis azt mondta, hogy úgy látszik Szent Felséged adományozása a mi bíróságunk színe elõtt mit sem ér, ezért azt újra Szent Felséged elé viszi, és õ ezt többször is elmondta az alperesekkel szemben, akiknek mi azt mondtuk, hogy Szent Felséged adományozását magát semmiképpen se vitassák el, ugyanis Szent Felséged mások jogainak épségben tartása mellett adományozott, mégis mivel az ügy a három forintnál értékesebb székely örökséget illetõen indult, és a generális dekrétum artikulusainak tartalma és értelme szerint felséged jelenléte elé továbbviendõnek és átteendõnek látszott, és maga Tót Mihály, mint mondottuk, tovább akarta vinni, mi tehát ugyanezen urak, nemesek és székelyek érett megfontolásból eredõ tanácsára a mondott feleknek Szent Felséged színe elõtti megjelenésre idõpontul a jelen oklevél keltének hatvanadik napját kitûzve a mondott ügyet és nézeteltérést a maga teljességében Szent Felséged színe elé átteendõnek határoztuk érettebb megfontolásra és végleges eldöntésre, cselekedjék Szent Felséged a felek között úgy, hogy az vagy a jognak, vagy szent felségednek jobban megfeleljen. Kelt a fent említett helyen és idõben, az Úr 1535. évében. b) SZAPOLYAI (I.) JÁNOS (1538. július 23.) Kiad.: SzO. II. 45–47. CCLXIX. sz. Fod.: Sebõk Ferenc

190

Mi, János, Isten kegyelmébõl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya a jelen oklevéllel adjuk tudtára mindenkinek, akit illet, hogy az Úr mennybementele legutóbbi ünnepe utáni kedden79 több fõpap és báró úrral, ítélõmesterünkkel és országunk számos nemesével, úgymint ítélõszékünk ülnökeivel Székelyvásárhely mezõvárosunkban törvényszéket tartván Szentgyörgyi Máté a vitézlõ Gyergyói Lázár János nevében [...] egy részrõl, [...] megbízólevéllel, másik részrõl a tekintetes és nagyságos Majlád István [erdélyi vajdánk] és székely ispánunk ítélõ- és feljebbviteli levelének tartalma szerint színünk elõtt megjelentek [...] a papíron írt vajdai zárt ítélet- és feljebbviteli levelet mondott István vajdánk pecsétjével külsõ oldalán megerõsítve mindkét részrõl bemutatták és elénk tárták, amelynek tartalma a következõ: (Következik Majlád István erdélyi vajda és székely ispán 1535. november 6-án kelt fenti oklevele.). A felek mondott ügye a fent említett Szent Imre hercegnek és hitvallónak az Úr 1535. évében elmúlt ünnepe hatvanadik napjáról áttéve halasztóleveleink következtében közöttük sokáig fennforgott, – s mi pedig idõvel magunk és országunk dolgait és ügyeit elrendezvén és országunk ezen erdélyi részeire szerencsésen érkezvén – utoljára is az ügy az említett Úr mennybemenetele legközelebb elmúlt ünnepe utáni legközelebbi keddre halasztván az említett István vajdánk ítélet- és feljebbviteli levele által halasztással felségünk jelenléte elé jutott és érkezett, amikor is a mondott felek ügyvédei elõttünk megjelenvén ügyfeleiknek elõbb mondott ügyében felségünk által egyenlõ elbírálást, igazságtételt és végsõ döntést kértek. Ezért mi megtekintvén és elolvasván és gondosan meghányva-vetve az említett vajdai ítélet- és feljebbviteli levél tartalmát és értelmét, minthogy ugyanennek a mondott és fentebb szószerint a jelen oklevélbe foglalt vajdai ítélet- és feljebbviteli levél tartalmából és értelmébõl nyilvánvalóan kiderült, hogy az elõbb mondott ügy említett István vajdánk által a jog rendjének, az igazságnak és a jog módjának, valamint országunk és a hozzá kapcsolt részek dícséretes törvényének és szokásának megfelelõen lett eldöntve és kimondva, ezért a mi mondott István vajdánk ezen ítéletét, illetve bírói döntését, amit az említett felek között, mint mondtuk, meghozott és kimondott, annak minden pontját, záradékát és artikulusát elfogadni, megerõsíteni, érvényesíteni és dícsérni, és a mondott teljes Kisfalud

191

falut, valamint a házat és a nemesi kúriát, amely a mi székelyeink földjén a már említett Székelyvásárhely mezõvárosunk mellett a mondott Maros-székben vagy kerületben van, a mondott malommal, amely ugyanezen Kisfalud falu mellett, a Marosvíz folyón épült, az összes más székely örökséggel együtt, úgymint három lófõséggel, amelybõl az elsõ, mint mondtuk, a Meggyes-nem Dudor-ágából, a második ugyanezen Meggyes-nem Kürt-ágából, a harmadik pedig a Halom-nem Náznán nevû ágában vagy fájában van, összes haszonvételeivel és tartozékaival, amelyek hozzá jog szerint és régóta tartoznak és tartozandók, a mondott Lázár Jánosnak és általa örököseinek és összes utódának örökre ítélni, visszaadni és visszaszolgáltatni, a mi, a fõpap és báró urak, az ítélõmesterünk, és országunknak a jelen ügy tárgyalásában és megvizsgálásában velünk együtt levõ nemesei, mintegy törvényszékünk ülnökei számára nyilvánvalónak látszott, ezért mi ugyanezen fõpap és báró urak, ítélõmesterünk és törvényszékünk ülnökei tanácsa és érett megfontolása alapján az említett István vajdánk elõbb mondott bírói döntését, amelyet õ a felek ügyében a fenti rendben, mint mondottuk, meghozott, annak egész tartalmát, összes záradékát és artikulusát elfogadtuk, dicsértük, helyeseltük és jóváhagytuk, és a mondott teljes Kisfalud falut együtt a mondott székely örökségekkel, úgymint a mondott három lófõséggel az elõbb mondott három nemben és ágban, az ugyanezen faluban lévõ házzal és nemesi kúriával, malommal és összes más, bármilyen néven nevezett haszonvételeivel és tartozékaival, ami, mint mondottuk, jog szerint és régóta hozzátartozik, a mondott Lázár Jánosnak és általa örököseinek és utódainak örökre odaítéljük és neki másik, korábban kiállított ítélet- és foglaló levelünk révén, az említett Tót Mihálynak és másoknak az alperesekkel szembeni ellentmondása és tiltakozása által az elõbbi okból nem akadályoztatva, visszaadni és visszaállítani és általa a korábbi jogra támaszkodva, tartani, birtokolni és bírni határozzuk és rendeljük, sõt bírói hatalmunknál fogva a jog és igazság közbenjöttével határoztuk és rendeltük, a jelen, Magyararország királyaként használt, titkos és hiteles függõpecsétünkkel megerõsített oklevelünk ereje és bizonysága által. Kelt Segesvár királyi városunkban a fent említett idõpont ötvenhatodik napján, az Úr 1538. évében.

192

c) SZAPOLYAI (I.) JÁNOS (1538. augusztus 2.) Kiad.: SzO. II. 48–49. CCLXX. sz. Ford.: Sebõk Ferenc

János, Isten kegyelmébõl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya hívünknek, a nemes Nagybesenyõi Léta Jánosnak, udvarunk jegyzõjének üdvözletünket és kegyünket! Ismeretes elõtted, hogy a vitézlõ Gyergyói Lázár János felperes, valamint a nemes Szentgyörgyi Tót Mihály alperes között a mi Székelyvásárhely mezõvárosunk szomszédságában, Marosszékben lévõ Kisfalud falu, valamint az ugyanitt épült kétkerekû malom és három lófõség – amelyekbõl az egyik a Meggyes-nem Dudor-ágában, a másik ugyanazon nem Kürt-ágában, a harmadik pedig a Halom-nem Náznán-ágában van – ügyében színünk elõtt folytatott és általunk megítélt per vizsgálata és tárgyalása nyomán a mondott Kisfalud falut és a malmot, valamint a lófõségeket összes tartozékaikkal és járandóságaikkal bizonyos ésszerû okok miatt örökre a felperesnek és örököseinek ítéltük és adtuk, mint ahogy azt korábban kiállított ítéletlevelünk tartalma is világosan kifejezi és kimondja, amely falu, malom és lófõségek visszaadására királyi kúriánkból téged küldtünk ki, ezért hûségednek ezúton meghagyjuk és megparancsoljuk, hogy a jelen oklevelet kézhez véve a mondott Kisfalud faluhoz, malomhoz és lófõségekhez a szomszédokat és határosokat, valamint a mondott Marosszék kapitányait és bíráit tüstént törvényesen öszehíva a mondott Kisfalud falut, a malmot, valamint a lófõségeket összes járandóságaikkal és tartozékaikkal a mondott Lázár Jánosnak és általa leszármazottainak juttasd, iktasd és hagyd örökös tartásra, használatra, birtoklásra és bírásra a mondott Tót Mihály és mások korábbi ellentmondását és tiltakozását figyelmen kívül hagyva. És ezen visszaállításról tartozol hited szerint felségünknek a maga módján jelentést tenni. Másképpen ne cselekedj, a jelen oklevelet elolvasása után felmutatójának add vissza! Kelt Alsóbajom

193

faluban, Vasas Szent Péter apostol ünnepe utáni pénteken, az Úr 1538. évében. 79. I. JÁNOS (1536. január 8.)

Szapolyai János király megparancsolja Lázár Ferencnek és Kornis Miklósnak, hogy Czakó Benedek özvegye, Margit úrnõ számára a férje végrendelétében meghatározott jószágot szolgáltassák ki. Kiad.: SzO. II. 39–40. CCLXV. sz. Ford.: Sebõk Ferenc

János, Isten kegyelmébõl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya híveinknek, a vitézlõ Gyergyói Lázár Ferencnek és Kornis Miklósnak üdvözletünket és kegyünket! A nemes úrhölgy, Margit, a vitézlõ és kiváló néhai Csíki Czakó Benedek özvegye elõadta felségünknek, hogy noha ugyanezen Czakó Benedek úr, az õ házastársa élete végén végakaratával és szándékával titeket annak végrehajtóiul rendelt és állított, és végakaratában nektek meghagyta, hogy néhány dolgát és jószágát ugyanezen panaszt tevõ úrhölgynek adjátok vissza, ti, nem tudni milyen ok miatt, nem adtatok vissza az úrhölgynek semmit az õ igencsak gyakori kérései ellenére sem, és a jelen pillanatig sem juttattatok neki vissza semmit az úrhölgy nyilvánvaló kárára és sérelmére, ezért õ személyesen felségünkhöz fordult kérelemmel könyörögve, hogy neki jog szerinti megfelelõ orvoslatot nyújtsunk, és õt bármiféle más, általatok alkalmazott törvénytelen zaklatókkal, háborgatókkal és ügyvédekkel szemben megvédelmezni és megóvni méltóztassunk. Elfogadván és jóindulatúan meghallgatván panaszát akarjuk és a jelen oklevél révén a leghatározottabban megparancsoljuk hûségteknek, hogy a jelen oklevelet kézhez véve a mondott úrhölgyet a házastársa által végrendeletileg – miként elõadatott – ráhagyományozott dolgok és javak tekintetében a végrendelet tartalmának megfelelõen elégítsétek ki, továbbá õt bármiféle törvénytelen zaklatókkal, háborgatókkal és ügyvédekkel szemben mindenféle módon óvni és megvédeni tartozzatok és kötelesek legyetek a jelen oklevéllel e részben

194

rátok ruházott királyi hatalmunknál fogva a jog és az igazság érvényesülésével. Másképpen ne cselekedjetek, a jelen oklevelet elolvasása után adjátok vissza felmutatójának! Kelt Váradon, Vízkereszt ünnepe utáni legközelebbi szombaton, az Úr 1536. évében. 80. A SZÉKELY NEMZETSÉGI SZERVEZET

Az alábbiakban a székely nemzetségi szervezetre vonatkozó forrásokból közlünk néhány alapvetõ fontosságú kútfõt. Az iratok a XVI. században keletkeztek, nyelvük – részben vagy egészben – magyar. A magyarul íródott részleteknél meghagytuk az eredeti helyesírást és nyelvezetet, a latin szövegeket viszont a mai nyelvi követelményeknek megfelelõen fordítottuk. a) A MAROS-SZÉKI FÕTISZTSÉGEK NEMEK ÉS ÁGAK SZERINTI VISELÉSÉNEK LAJSTROMA AZ 1491–1515.ÉVEKRE VONATKOZÓAN (1557)

Az 1557-ben keletkezett irat a Marosszéki fõhadnagyság és fõbíróság nemek és ágak szerinti viselésének sorrendjét tartalmazza az 1491–1515 közötti idõszakra vonatkozóan. A hat nem négy–négy ága évenkénti váltásban követte egymást a tisztségviselésben, így a lajstrom szerzõje, szándéka szerint, egy huszonnégy éves periódust kívánt leírni. A feljegyzésbe azonban hiba csúszott, mert – bizonyára tévedésbõl – az 1500. esztendõ kimaradt, aminek következtében a huszonnegyedik esztendõ nem 1514-re, hanem 1515-re esett. Az ágak és a nemek megfelelõ sorrendjét az 1548. évi lajstrom (b. szemelvény) segítségével Szabó Károly rekonstruálta (SzO. II. 142–143. 2. sz. jegyzet). Kiad.: SzO. II. 139–143.

Vrnak eztendeijeben ezer t zaz hotwen het ezttendoben Lofosegrol valo nemrol agrol valo regestum Ezer Neg zaz kijlencwen eijgben irnanak

195

Az f hadnagsag wolt ewrloc nemben bod agan: f hadnagijok voltak: barcijaij gaspar, es gijalakutijak. Az f bijrosag volt, Jeno nemben: borozlo agan. f bijrak voltak, zentgijorgij gijorg, toth fijaij. Ezer nijeg zaz kijlencwenket ezttendoben Az f hadnijagsag wolt Jeno nemben zomoro agon. f hadnagijok voltak, barcijaij gaspar, es apaphij Lenart. Az f bijrosag wolt, adorijan nemben pozon agan: f bijrak voltak toth fijaij. Ezer nijeg zaz kijlencwen haromban. Az f hadnagsag volt mijegges nemben, meggijes agan: fw hadnijag wolt barcijaij gaspar. Az f bijrosag volt zabrag nemben nag agon. fw biro wolt zancijalij gijorg. Ezer nijg zaz kijlencwen nijgben A fw hadnijagsag wolt adorijan nemben: telegd agan: f hadnagok voltak bijcak lorijnc: es pijnkolccij bernald. f bijrosag wolt ewrloc nemben bod agan. fw bijrak volttak, Barcijaij gaspar es gijalakwtijak. Ezer nieg zaz kijlencwen ht ezttendoben Az fw hadnijagsag volt zabrag nemben nag agon: f hadnagijok voltak bijcak lorijnc: zenpalij wrakkal. Az fw bijrosag wolt mijeggijes nemben kwrt agan ffw bijrak woltak: gijalakwtijak, es cijanij lazar Ezer nijeg zaz kijlencwen hatban A fw hadnijagsag wolt ewrlec nemben zowat agan: f hadnag wolt ianosij pal fijaij: es kereleij pal. f bijrosag wolt Jeno nemben balasij agon. f bijrak voltak bijcijakek. Ezer nijeg zaz kijlencwen hetben Az f hadnagsag wolt Jeno nemben Nag agon. f hadnagok voltak zent gijorggij gorg, es toth miklos, A f Biijrosag volt adorijan nemben wacmijan agan fw Bijrak voltak gijalakwtijak. Ezer nijeg zaz kijlencven nijolcban Az fw hadnijagsag wolt mijegges nemben dwdor agan, fw hadnagok woltak apaphij Lenart, f Bijrosag wolt: abram nemben wij agon, f Bijrak woltak az kereleij pal fijaij. Ezer nieg zaz kilencben kijlencwenben Az fw hadnagsag wolt adorijan nemben pozon agon, f hadnagok woltak toth fijaij, Az fw Bijrosag volt ewrloc nemben eczken agon fw Bijrak Bijcak Lorinc, es Bicak magijas.

196

Ezer ewt zaz eijg eztendoben A f hadnagsag wolt zabrag nemben gero agan, f hadnagok voltak kereleij pal fijaij, marton ianos, es marton antal. es semijen nemzeti. Az f Bijrosag volt halond nemben peter agan, f Birak voltak Bijcak Lorinc es tho falui andras. Ezer ewt zaz ket eztendoben Az f hadnijagsag wolt halond nemben halond agan, az fw hadnagijok woltak Barcijaij gaspar, gijalakwtijak, es simijen fijaij. Az f Bijrosag megijes nemben dudor agan, f Bijrak woltak Bijcijak fijaij, gijalakwtij mijal, es pijnkolcci bernald. Ezer ewt zaz harom ezttendoben Az f hadnagsag volt ewrlc nemben zeprod agan. Az f Bijrosag Jeno nemben zomoro agan. Ezer ewt zaz negij ezttendoben A fw hadnagsag volt Jeno nemben Borozlo agan, f hadnijag volt toth miklos felesege wtan. Az fw Bijrosag Adorijan nemben waij agon. Ezer ewth zaz ewth ezttendoben Az f hadnijagsag wolth mijeggijes nemben kwrt agon fw hadnagijok voltak Barcijaij gaspar es gijalakwtijak. Az f Bijrosag volt abram nemben, karacijon agon, f Bijro Apaphij lenard. Ezer ewt zaz hath ezttendoben az f hadnagsag wolt adorijan nemben wacmijan agan fw hadnagijok voltak gijalakwtijak, Az f Bijrosag wolt ewrlc nemben seprod agan, fw Bijro volt Balasij Istwan. Ezer ewth heth ezttendoben80 Az f hadnijagsag wolt abram nemben wij agon hadnagok woltak kereleij pal fijaij, Az f Birosag wolt halond nemben halond agon f Bijrak voltak, Semijen gijalakwtij Mijal, Barcijaij gaspar. Ezer ewth zaz nijolc ezttendoben Az fw hadnagijsag wolt halom nemben Naznan agan az f hadnijag Lazar Andras, Az f Bijrosag wolt meggijes nemben gijaros agan, f Bijro volt Apaphij Lenart, marton Janos, marton Antal Ezer ewth zaz kijlencben A fo hadnijagsag wolt ewrloc nemben eczken agan, fw hadnagijok woltak az Bijcijakek, fw Bijrosag wolt Jeno nemben waij agon.

197

Ezer ewth zaz tijz eztendoben A fw hadnijagsag wolt Jeno nemben Balassij agon, f hadnagijok woltak, Bijcijakek, es gijalakwtijak, Az fw Bijrosag adorijan nemben telekd agon, fw Bijrak Bijcijakek. Ezer ewth zaz thijzengij eztendoben Az f hadnijagsag wolt meggijes nemben gijaros agan, hadnijag Apaphij lenart, Az f Bijrosag abram nemben gerw agon, az f Bijrak Barcijaij gaspar, gijalakwtijak. Ezer ewth zaz tijzenket ezttendoben Az f hadnijagsag adorijan nemben aija agan.81 Az f Bijrosag ewrloc nemben zowath agon, f Bijro, miko peter. Ezer ewth zaz tijzen harom ezttendoben. Az f hadnijagsag abram nemben karacijon agon f hadnijag Apaphij Lenarth. Az f Bijrosag halond nemben naznan agan, f Bijrak Lazar Andras, Bijcijakek Ezer ewth zaz tizen nijeg ezttendoben A f hadnijagsag halond nemben peter agan, Az f Bijrosag megijes nemben megijes agan. Bijro Barcijaij gaspar. Ezer ewth zaz tijzenewtben Az f hadnagsag wolt megijes nemben kwrt agan, f hadnagijok woltak Barcijaij gaspar es gijalakwtijak b) HADNAGYSÁG ÉS BÍRÓSÁG NEMEK ÉS ÁGAK SZERINTI VISELÉSE MAROS-SZÉKBEN (1548)

A XVI. század közepérõl való irat huszonnégy éves ciklusra vonatkozóan közli a hadnagyságnak és a bíróságnak – a szék két legfontosabb tisztségének – a nemek és ágak szerinti, meghatározott sorrend alapján történõ viselését. A dokumentum a székely nemzetségi szervezet egyik legfontosabb forrása. Kiad.: SzO. II. 78–79. CCXC. sz.

Hannadsag Inclusiue. Anno. Domini. Millesimo. Quingen. 82 Quattragesimo, octawo.

198

Hadnagsag

Birosag

Halom

Nemben

gijerg

Aga

–

Megges

Nemben

Megges

Ewrlech

Nemben

Bwd

Aga

–

Jenw

Nemben

Borozlo

Aga

Jenw

Nemben

Zwmwrw

Aga

–

Poson

Aga

Megges

Nemben

Megges

Aga

–

Nagij

Aga

bwd

Aga

gijergij

Aga

Adorijan Abran

Nemben Nemben

Aga

fijleeke Adorijan

Nemben

Thilecd

Aga

–

Abran

Nemben

Nagij

Aga

–

Ewrlechij Halom

Nemben Nemben

Halom

Nemben

Peter

Aga

–

Megges

Nemben

Kwrt

Aga

Ewrlijch

Nemben

Zowat

Aga

–

Jenw

Nemben

blasij

Aga Aga

Jenw

Nemben

Wij

Aga

–

Adorijan

Nemben

Wachman

Meggijes

Nemben

Dwdor

Aga

–

Abran

Nemben

Wij

Aga

Adorijan

Nemben

Poson

Aga

–

Ewrlijchij

Nemben

Echken

Aga

Abran

Nemben

gijerw

Aga

–

Halom

Nemben

Peter

Aga

Halond

Nemben

Halond

Aga

–

Ewrlijchij

Nemben

Seprwd

Aga

–

Jenw

Nemben

Borozlo

Aga

–

Megges

Nemben

kwrt

Aga

–

Adorijan

Nemben

Wachijman Aga

–

Abran

Nemben

Wij

–

Aga

Megges Jenw Adorijan Abran Ewrlijch Halond

Megges

Nemben Nemben Nemben Nemben Nemben Nemben

Nemben

Dudor

Aga

Zwmwrw

Aga

Waij

Aga

karachijon Aga Seprwd

Aga

Halond

Aga

gijarws

Aga

Halom

Nemben

Naznan

Aga

–

Ewrlijchij

Nemben

Echken

Aga

–

Jenw

Nemben

Wij

Aga

Jenw

Nemben

blasij

Aga

–

Adorijan

Nemben

Thelocd

Aga

Megijes

Nemben

gijarws

Aga

–

Abran

Nemben

gijerw

Aga

Adorijan

Nemben

Waija

Aga

–

Ewrlijch

Nemben

Zovat

Aga

Abran

Nemben

Karachijon Aga

–

Halom

Nemben

Naznan

Aga

Megges Nemben Dudor Agan vagijon ket lofezegem Akosfalwarol es Waijabol. Megges Nemben gijarws Agan vagijon Akosfalwij Hazra. Abran Nemben Wij Agan vagijon az Akosfalwij Hazra.

Halom Jenw Ewrlich Megges Adorian Abran.

c)

199

JEGYZÉK A SZÉKELY NEMEKRÕL, ÁGAKRÓL ÉS A SZÉKEKRÕL (XVI. század elsõ fele)

A XVI. század elsõ felébõl származó irat a székelyek három nemérõl (vagyis rendjérõl), a nemzetségi szervezetrõl és a székekrõl nyújt tömör összefoglalást A szögletes zárójelben levõ, a forrás megcsonkulása miatt elveszett ágnevek más listák alapján készült rekonstrukciók. Kiad.: SzO. II. 80–81. A latin részleteket ford.: Kordé Zoltán

Mint mondják, a székelyeknek három neme van. Egyeseket fõnépeknek vagy fõembereknek, másokat primipilusnak, közönségesen lófõnek vagy fõlónak83 neveznek, megint mások, tudniillik az egyszerûek és a másoknak alávetettek a közrendû elnevezést viselik.84 A székelyek e három neme örökségét igazi nemesek módjára birtokolja és az elõbb említett fõemberek vagy fõnépek, illetve lófõk sem uralkodhatnak a közrend felett, csak az örökletes tisztség révén, amely évenkén jut vagy száll rájuk a hat alább leírt nembõl, melyeknek huszonnégy ága van, miként alant [látható]. Az Adoryan, Megyes, Jenew, Halom, Zabram, Ewrlecz nem, melyekhez egyenként négy ág tartozik, az alábbi rend szerint: I. Adoryan nembem

Waczmanaga

I.

Thelegdaga

II. Meggyes nemben

IV. Halom nemben

Naznanaga

Wayaaga

Petheraga

Posonaga

Gyewrghaga

Megyesaga

V. Zabran nemben

Kyrthaaga

III. Jenyew nemben

Halomdaga

Gyewrewaga Wyaga

Dudaraga

[Nagy ága]

Gyarywsaga

[Karácson ága]

Balasyaga

VI. Ewrlewcz nemben

Eczkenaga

Iwyaga

Seprewdaga

Zomorowaga

Zowathaga

Borozloaga

[Bod ága]

Továbbá a székelyek említett három neme saját hét székében lakik. Az elsõ széket Maroszeknek nevezik

200

második................................Chykzek harmadik.............................Sepsyzek negyedik............................Kyosdyzek ötödik..................................Orbayzek hatodik............................Aranyaszek A hetedik és utolsó szék, az ország85 fõszéke Udvarhely-szék,86 ahol a fellebbezett ügyeket tárgyalják, innen pedig az ispán jelenléte elé utalják át azokat. 81. TESTAMENTUMOK

A végrendeletek képet adnak arról, hogy miként oszlott meg a vagyon a székely örökösök között, hogyan érvényesült a gyakorlatban az írásbeliség által is megerõsített szokásjog, másfelõl arról is informálnak bennünket, hogy a XVI. század közepén milyen ingó és ingatlan javak képezték egy-egy tehetõsebb székely ember vagyonát. a) SZENTANNAI LÁZÁR JÁNOS VÉGRENDELETE (1549. március 1.) Kiad.: SzO. II. 83–86. CCXCIII. sz. A latin részeket ford.: Kordé Zoltán

Az Úr nevében, ámen. Én, Szentannai Lázár János, a Krisztus születésétõl számított 1549. évben, Mátyás apostol ünnepe utáni legközelebbi pénteken, ugyan beteg testtel, de teljesen ép lélekkel a következõképpen végrendelkezem az Isten által nekem adományozott ingó és ingatlan dolgokról és javakról fiaim: Lázár Imre, István, János, Ferenc és Mihály, valamint gyóntatóm, a Szent Ferenc rendjébõl való György barát, továbbá a bölcs és körültekintõ Köpeczi Tamás és Ugrai Mihály deák, Székelyvásárhely mezõváros esküdt polgárai jelenlétében. A fiaim közül bárki, aki végrendeletemet érvénytelennek tekintené, annak a lelke az én lelkemmel lépjen perbe a leghatalmasabb Isten színe elõtt, és a fiaim ellenem elkövetett vétkeit sem bocsátom

201

meg, csak ha végrendeletemet sértetlenül megõrzik és jogerõsen betartják.87 Elõször hagyom az én lelkemet az hatalmas Istennek, ki megváltott engemet az õ fiának általa. Továbbá hagyom az gyergyai házamot minden örökségével és hozzá tartozandóságával egyetembe Lázár Istvánnak és Lázár Mihálynak, nekiek hagyom Kászont is, Lázárfalvát is, és Szent Tamást is, minden hozzá tartozó örökivel egyetembe, de ugy hogy az ide ki való örökökbõl és jószágokból kivegyék kezeket és a többi atyafiaknak engedjék. Továbbá azt is hagyom, hogy Lázár Mihály részének, örökségének fõképpen oltalma legyen Lázár István, miért hogy egyedül lészen vele jószága, Lázár István után az több atyafiakot is hagyom oltalmul nekie. Továbbá hagyok az gyergyai kápolnához egy házhelyet, és két földönlakó88 házához való örökséget, szántó földet és széna rétet, hogy az örökségen papot jámbort tartsanak, ki az Istent az õ igazsága szerént szolgálja és dicsérje. Továbbá hagyom az én házamat Szent Annán minden örökségivel és hozzá tartozandóságával egyetembe Lázár Imrének, Jánosnak és Lázár Ferencznek, mind az kisfaludi örökségvel és malommal egyetembe, mind az jobbágyokkal egyetembe, és az tóval egyetembe; miért hogy az szentannai ház széna fûvel és egyéb örökségvel szûkösb, hogy nem mint az oda ki való házunk, az szentannai háznál való marhát is nekik hagyom. Hagyom kediglen Lázár Jánosnak és Ferencznek fõképpen itt künn való jószágból örökségbõl oltalmúl Lázár Imrét, õ utána az több atyafiakot is. Továbbá hagyom az kisfaludi malom hasznának hason felét az vásárhelyi barátoknak és apáczáknak, ugy de maga89 hogy az fele hasznának két része az apáczáké legyen, harmad része az barátoké, kik dicsérjék az Istent üdvösségünkért. Továbbá hagyom, hogy Kisfaludon minden esztendõnként adjanak az barátoknak tíz ka(szaalja) füvet, az apáczáknak is ugyan tiz kaszaalja füvet. Továbbá hagyom az én leányomat oltalmul fõképpen az én fiaimnak mindnyájon, és annak utánna az én házas leányimnak, hogy oltalmazzák és gondját viseljék mind tartásának, mind nevelésének, és egyenlõképpen egyenesüljenek meg az vérekkel, hol legyen lakása. Minden ruhát anyjától maradtat hagyok az én leányomnak, hagyom is, hogy mikor az Ur Isten szerencsét parancsol nekie, házasitsák fõképpen ki az gyergyai lakó háztól, és a szentannai háztól való marhából ennek

202

utánna az atyafiak mindnyájon egyenlõképpen, mint az õ tisztességek adja. Továbbá hagyom, az tó hasznából hogy az én fiaim szegényeket segéljenek Isten nevéért, és az barátokat és apáczákat is segéljék az tó hasznából, az mennyire lehet. Továbbá az kis szekrényt is hagyom az én leányomnak, és hogy még egyet csináltassanak nekie Segesváratt flor. VI. Továbbá hagyom, hogy az én fiam Lázár István onnéton belõl Gyergyóból mindenkor segélje az én több fiaimot, kik ide ki laknak. Az én leányomnak Orsola asszonynak hagyok négy kalánt ezüstet, egy ezüst kupát, és egy serleg ezüst pohárt, és negyven arany forintot. Továbbá az én ezüstes szablyámat és (ezüs)tes buzogányomat hagyom az én fiamnak Lázár Mihálynak, megint ugyan nekie hagyok negyven arany forintot. Ugyan nekie az ezüst korsót és az megjegyzett ezüst pohárt hagyom. Továbbá hagyok a szentannai házhoz három ezüst kalánt, Lázár Imrének hagyok egy nagy ezüst aranyos kupát. Lázár Jánosnak hagyok egy ezüst serleg pohárt nagyot az kristály pohárral egyetembe. Hagyok magamnak két nagy aranyos kupát, egyiket hogy kehelyt csináltassanak belõle, az másikat hogy az szentannai egyházat csináltassák belõlle az árrával. Lázár Istvánnak hagyom az aranyos kupát, és az ezüst pohárt, a ki nála vagyon, és az gyergyai egyházhoz adott ezüst kupát is nekie hagyom, igy hogy az Petki Jánosnál való kupát megváltsa, és az helyébe adja az gyergyai egyházhoz. Továbbá hagyok három török aranyot aranyoznia az kehelyre. Az kamuka foszlánt hagyom Lázár Istvánnak. Az én fiamnak Ferencznek hagyok egy aranyos kupát és egy ezüst csészét. Továbbá hagyom, hogy az kik engemet szolgáltak és szolgálatjokról meg nem elégittettek, hogy megelégitsék õket az én marháimból, mindent mind egy fillérig, kinek bizonysága lehet. Ezen kivül is, a ki bizonyságot tehet rólla, hogy adós voltam neki, hagyom hogy megelégitsék. Továbbá hagyom, hogy az mely árra fizetetlen örök vagyon én nálam, ha az kié volt vissza kivánja, nekie megbocsássák minden okvetés nélkül, ha pediglen ki az árrát akarja elvennie, hagyom hogy az árrát nekie megadják. Továbbá az mely széna füvet az kisfaludi határon adtam vala Mihály deáknak, melyet irtott is, hagyom hogy nála hagyjátok, és tõle el ne vegyétek; õ is tüteket ugy szolgáljon, mint engemet szolgált. Továbbá hagyom, hogy a kisfaludi malom hasznából is nekie segitséggel legyetek, és segéljétek. Továbbá Köpeczi Tamásnál is nála hagyom az széna rétet,

203

tü is tõle el ne vegyétek, de õ is titeket ugy szolgáljon, mint engemet szolgált. Ez testamentum irattatott az ide fel megnevezett napon, mikoron irnának születés után ennyi esztendõben 1549. Rendelkezésem végrehajtójává teszem a székelyvásárhelyi Köpeczi Tamást és Mihály deákot.90 b) MAKSAI BEKES ADORJÁN VÉGRENDELETE (1560. október 15.) Kiad.: SzO. V. 75–77. 913. sz. A latin részletet ford.: Kordé Zoltán

Az Úr 1560. évében, Dénes ünnepe utáni kedden. Mi, Maksai Bekes Adorján önszántunkból és akaratunkból kifolyólag a gondos férfiak – tudniillik Dálnoki Kovács Miklós, aki jelenleg Kézdiszék székbírája, valamint Léczfalvi Bodor János és Pál, akik jelenleg az említett szék kapitányai és Maksai Petõ Lukács és az ugyanonnan való Veres Balázs, valamint az elõbb mondott Maksáról való Maksai István, aki ugyanonnan való község- vagy falubíró – színe elõtt szabad akarattal ezt a végrendeletet hagyom és teszem:91 Én Bekes Adorján, mint megvagyon írva, az én szabad akaratom szerint minden leleményemet, ki nem õstõl maradt volna, hanem tulajdonom, én hagyom mindenütt az én unokámnak Janco Ferecznek, Zalánból. Léczfalván három lakó örök, egyiket híják Fagyas örökének, azon örökön lakik Fagyas István, az más örökséget híják Csíky örökének, azon lakik Fagyas János, harmadikat híják Bak Péterné örökének, azon laknak Kovács István és Kanyó László; továbbá vadnak ugyanazon Léczfalva határán mezõn való szántóföldek is, kiket vöttem örök áron, megkínálván minden vért vele, az csonka jigenyível, egy szél az Ördögereszkedõje alatt, két szalagot, kit hínak Tima örökének, az két út között három hold egy barázdán, kit az Cseresek adtak az Tima öröke váltságában, vagyon az Dálnok Ríti mellet egy hold, kit hínak Patakszökõ Bartalis földének, ezeket örökbe vöttem; ugyanezen határon vagyon szénafû, kit az dülõben hínak Gele Fûjének, kit vöttem

204

azon atyafiaktól Gele Andrástól, Mátyástól és Fábiántól, fia fiával; továbbá itt Maxán az örökben, az kiben lakom, ezt vettem Patakszökõ Lõrincztõl örökáron, kinek több harminckét esztendejinél, hogy birom, szabad uraságában voltam, senki érte meg nem keresett; továbbá ugyan ezen örök mellett vagyon egy darab, kin vagyon csûröm és aklom, kit vöttem Máthé Jánostól örökben, ennek is elmúlt harminckét esztendeje; továbbá ugyanezen Máthé Jánostóly bitai határban vöttem örökbe egy malomhelt, egy hold földet és egy darab szénafüvet, kit idegen kézre akar vala adni Bessenyey Gáspárnak és Miklósnak, ezektõl tarttam, miérthogy én velem mesgyés és egy oszlás vala, 14 forinton; továbbá it Maxán ezen Máthé Jánostól vöttem egy tóhelt az ároknak az belfelével egyembe vöttem örökbe, fizettem érte négy ökröt, egy tömlõt, egy szalonnát, egy karasia szoknyát egy [...] 8 forintot, két köböl búzát, továbbá értem egyszer vala egy birságon is, ezen ára fizetés számba azt is; továbbá vagyon több leleményem is itt, Maxán az malom az falu felvégén, az füves kert. Továbbá az kin lakik Csángó András, esmeg a kin lakik Seötét Györgyné, esmeg a kin lakik Kis Ferencz, esmeg ahul lakik Mátyás, esmeg az kin Chsanto Mihály lakik, ezeket én mind örök áron vettem és több harminczkét esztendejénél, hogy szabad uraságában voltam, most is vagyok, mint én leleményembe. Ezeket én hagyom tisztán az én szabad akaratom szerint fia fiára kiváltképpen így, hogy holtam napig engem jámborúl hallgasson és békességgel tartson, ezeket én az én lelkem szerént vallom és éltembe íratom. Item mi feljûl megírt személyek t. i. Kovács Miklós Dálnokból, u. m. székesbíró és Bodor János és Bodor Pál Léczfalváról, mint székes-hadnagyok adjuk emlékezetre mindeneknek az mi hütünk szerént, hogy mi elõttünk így lõn ez vallás Bekes Adorján urunktól, ezt az mi pecsétünkkel megpecsételtük. Item Mártonfalván az István Demeter pinze ki volna, az is én leleményem õsre, azt is Ferencznek hagyom, az több én leleményemmel egyembe. 82.

205

A HÁROM ERDÉLYI NEMZET MAROSVÁSÁRHELYI ORSZÁGGYÛLÉSÉNEK CIKKELYEI (1545. november 1.)92 Kiad.: SzO. V. 58–61. 933. sz.; EOE. I. 224–225. (töredék) Ford.: Sebõk Ferenc (részlet)

A három nemzet országlakos urainak Mindenszentek nap93 ján Vásárhelyen tartott országgyûlésén hozott cikkelyek. (...) Továbbá, minthogy a havasalföldi vajda úr94 úgy kívánta, hogy az átszökött román nemesek, akik nem akarnak visszatérni, távozzanak ebbõl az országból, határoztatott, hogy mindenki, aki nem akar visszatérni, hagyja el ezt az országot. Továbbá, hogy a szász urak között levõ területeken emelt összes várat és erõdítményt le kell rombolni, és romjaikból Szeben, Brassó, Segesvár és Szászsebes városait kell megerõsíteni, valamint ágyúkat és puskákat golyókkal, lõporral és más hadiszerekkel kell a városokba vinni. A tolvajokról, a hamis pénzverõkrõl, a gyújtogatókról, rablókról és pártfogókról, akik a tolvajoknak oltalmat szoktak nyújtani, és a székely urak között található más gonosztevõkrõl az a határozat született, hogy a királybíró a kapitánnyal és a bíróval falvanként járjanak körül az összes székben, melléjük mindegyik szék válasszon két kiváló embert és két lófõt, és azok falvanként tegyenek esküt, és akiket három szavahihetõ ember – származzanak azok akár egy faluból, akár különbözõekbõl – tanúságtétele mellett hitüket letéve másfél év leforgása alatt ilyesfajta bûnben rajtakapnak, akasztassanak fel. Ha pedig az effajta tolvajok és más gonosztevõk megbüntetésére a kiküldött emberek akár azok elmenekülése, akár valamilyen más ok miatt nem elegendõek, tüstént írják össze azok nevét falvanként, hogy ahol kézre kerülnek, ott megbüntethessék õket. Ha három lófõ egy kiemelkedõ székelyre vonatkozóan hites tanúságtételt tesz valamilyen hasonló gonosztettrõl, az ilyenek hasonlóképpen bûnhõdjenek.95 Ha valakik Moldvából és Havasalföldrõl tolvajlással lovat vagy valami mást hoznának ki, hasonló büntetésben fognak részesülni.

206

Továbbá, a gonosztevõk javait és dolgait, tudniillik azok személyes tulajdonát az õket elítélõ királybíró, kapitány és bíró kapják meg. Ha valaki a székely urak ezen határozataival szembeszegül, vagy azok végrehajtását akadályozza, becsületének és fejének elvesztésével bûnhõdjék. Továbbá a nagytiszteletû helytartó úr96 levél útján tárgyaljon a moldvai vajda úrral,97 hogy ha valamely tolvaj vagy gonosztevõ a büntetéstõl való félelmében Moldvába menekül, az ilyeneket ott akasztassa föl, ha pedig az ilyen gonosztevõk egy-két év elteltével újólag visszatérnének, elfogatván hasonlóképpen bûnhõdjenek. Akik pedig mások feleségét, leányát vagy más szüzeket megerõszakolják, vagy azokat másoktól erõszakosan elragadják, ezek azonnali fõvesztéssel bûnhõdjenek. Ha valaki más jogainak megszûnése elõtt javakat foglal le, ezen javak becsült értékének megfizetésére ítéltessék. Ha valaki más javait a jog elvesztése elõtt erõszakkal elfoglalja, mint hatalmaskodót ítéljék el. 83. POKAI BALÁZS APAFFY LÁSZLÓVAL SZEMBEN SZÉKELY ÖRÖKSÉG ÜGYÉBEN FOLYTATOTT PERE

Pokai Balázsnak Apaffy László ellenében bizonyos nyárádtõi székely örökség ügyében folytatott perében fontos szerepet kaptak a bíráskodással és a bírói illetékességgel kapcsolatos kérdések. a) KENDY FERENC ÉS DOBÓ ISTVÁN ERDÉLYI VAJDÁK ÉS SZÉKELY ISPÁNOK (1553. december 15.) Kiad.: SzO. II. 106–107. CCCV. sz. Ford.: Géczi Lajos

Szentiváni Kendy Ferenc és Ruszkai Dobó István, erdélyi vajdák és a székelyek ispánjai stb. a szék tekintetes és kiváló kapitányának, bírójának és esküdtjeinek üdvöt és [kegyet]! Tudjátok meg, hogy midõn mi Szent Luca szûz ünnepe utáni legközelebbi pénteken98 az ország ezen erdélyi részeinek számos nemes urával az ügyek elbírálására

207

törvényszékünkben összegyûltünk, bíróságunk elõtt a kiváló Vágási Kovács Miklósnak, Udvarhelyszék kiküldöttjének meghagyására megjelent egyrészrõl tekintetes Pókai Balázs mint felperes helyett a mi ügyvédvalló oklevelünkkel a kiváló Bögözi András, másrészrõl pedig szintén a mi ügyvédvalló oklevelünkkel Aczél Deák Mátyás tekintetes Almakereki Apaffy László mint alperes helyett. A meghagyás pedig azt tartalmazta, hogy elõzõleg az említett felek a Marosszéki Nyárádtõ faluban lévõ bizonyos székely örökségek tárgyában indított perüket fellebbezés útján Udvarhelyszékre vitték. Ott a felperes ügyvédje az alperessel szemben elõadta, hogy a felperes magát az alperest az elõbb mondott székely örökségek használatától és birtoklásától három alkalommal törvényesen eltiltotta, és a harmadik alkalommal az alperest Marosszékre perbe hívta. Ott az alperestõl azt tudakolta, hogy ugyan ki légyen az a bíró, aki ugyanazokat az örökségeket a felperes tiltása ellenére az alperes részére szabad használatra felszabadította. Az alperes azt válaszolta, hogy azt nem tartozik elárulni. A mondott Marosszék bírái azonban úgy határoztak, hogy az alperes köteles azt megvallani. Mivel azonban az alperes semmiképpen sem akarta a bíró nevét kiadni, Marosszék bírái az alperest az említett örökségek elvesztésében, és azonfelül kilenc márka bírságban marasztalták el. Ezen ítélettel az alperes nem értve egyet, a pert Udvarhelyszékhez fellebbezte, ahol ugyanazon szék bírái az ítéletet helybenhagyták. Mivel az alperes az Udvarhelyszéki bírák ítéletével sem értett egyet, a pert jelenlétünkhöz fellebbezte, a felperes ügyvédje pedig az alperest hamis pervitellel vádolta. Az említett kiküldöttnek elõttünk az elõbbi módon tett jelentése alapján bizonyos és törvényes okokból az ügy megvitatásában és megtárgyalásában országunk velünk együtt lévõ elõbb említett nemes urainak ítélete és határozata szerint az említett alperest a kilenc márka terhe alól, amelyben ti elmarasztaltátok, mentessé és feloldottá teendõnek, az említett bírót pedig, akinek hatalma által az alperes számára az említett vitás örökségek használata és jövedelmeinek élvezete megengedtetett, az alperes által elõttetek megnevezendõnek ítéltük és határoztuk, valamint ítéljük és határozzuk. Ennélfogva megkeresünk titeket, és az általunk betöltött tisztségnél fogva meghagyjuk, hogy megkapván levelünket, ennek kiadása után tartandó elsõ törvényszéketeken az említett feleket vagy

208

törvényes képviselõiket magatok elé híva az említett bírót a mondott alperes által megneveztetni, és ti végül a felek ügyét a jog útján megvizsgálni, és törvényes fellebbezéssel a szokott következõ fellebbezési helyetekre a felek bármilyen sérelme nélkül átteni minden módon tartoztok, és kötelességetek a jog és igazság közbenjöttével másként nem cselekedni. Jelen levelünket elolvasás után a bemutatónak adjátok vissza. Kelt Kolozsvárott, az elõbb jelzett idõpontban, az Úr 1553. évében.

b) KENDY FERENC ÉS DOBÓ ISTVÁN ERDÉLYI VAJDÁK ÉS SZÉKELY ISPÁNOK (1555. október 6.) Kiad.: SzO. II. 128–130. CCCXVII. sz. Ford.: Géczi Lajos

Mi, szentiváni Kendy Ferenc és Ruszkai Dobó István, erdélyi vajdák és a székelyek ispánjai stb. emlékezetül adjuk jelen levelünk által mindenkinek, akit illet, hogy midõn csütörtökön, tudniillik Szent Ferenc hitvalló ünnepén99 országunk ezen erdélyi részeinek számos nemes és székely urával a peres ügyekben való mérséklõ ítélkezésre törvényszékünkben összeültünk, bíróságunk elõtt Udvarhelyszék kiküldöttje, a kiváló Kovács Miklós jelentésének megfelelõen megjelent egyrészrõl a kiváló Pókai Balázs mint felperes helyett a kiváló Kecseti Gáspár, másrészrõl pedig tekintetes Apaffy László mint alperes helyett nemes és kiváló Sárdi Semjén Gergely. Ugyanaz a Semjén Gergely bemutatta nekünk a következõ tartalmú ítélõ és bizonyságlevelünket, amelynek a tartalma a következõ: [Következik Kendy Ferenc és Dobó István erdélyi vajdák és székely ispánok 1553. december 15–i, fenti oklevele.] A levél elõadása és bemutatása után a mondott Kovács Miklós jelentésébõl kiderült, hogy egyrészrõl a tekintetes és kiváló Pókai Balázs mint felperes, másrészrõl pedig tekintetes Apaffy László mint alperes között a Marosszékben fekvõ Nyárádtõ birtok területén lévõ bizonyos székely örökségek miatt ugyanazon Marosszéken indított ügy fellebbezés folytán Udvarhelyszékhez került, ahol az említett

209

Pókai Balázs a nevezett Apaffy Lászlóval szemben elõadta, hogy ugyanazon felperes a nevezett alperest a Nyárádtõ nevû birtokon Marosszékben levõ bizonyos székely örökségek használatától és birtoklásától három alkalommal törvényesen eltiltotta, de az alperes a háromszori törvényes eltiltás ellenére a nevezett örökségeket erõszakkal birtokolta. Az alperes ügyvédje azt válaszolta, hogy az alperes nem hatalmaskodva, hanem bíró feloldásával és engedélyével birtokolta azokat, és igazolásul a bírót ugyanazon Marosszék elé akarta állítani. A felperes azt felelte, hogy az alperes vállalta ugyan állítását a bíró tanúságával bizonyítani, de akit akkor az alperes elõállítani akart, az nem a bíró, hanem a kapitány volt, s ezért ugyanazon kapitány bizonyságának elfogadását megtagadta. Az alperes ügyvédje azonban azt mondta, hogy a felperesnek a kapitány tanúságát el kellett volna fogadnia, minthogy a bíró és a kapitány egy s ugyanaz a személy. Továbbá, mivel ítélõ és bizonyságlevelünkben senkinek a neve nem volt leírva, hanem az alperes vállalta állítását azzal a bíróval igazolni, aki ugyanazon alperes számára azokat az örökségeket feloldotta, Marosszék úgy ítélt, hogy a felperesnek ugyanazt a kapitányt el kell fogadnia, mivel ugyanazon ítélõ és bizonyságlevelünkben senki sincs megnevezve, hanem csak azt tartalmazza, hogy az alperes a bíró bizonyságával fogja állítását igazolni. Marosszék ezen ítéletét a felperes nem fogadván el, az ügyet Udvarhelyszékhez fellebbezte, ahol ugyanaz a szék azt kérte a felperestõl, hogy mutassa be ítélõ és bizonyságlevelünket, amellyel bizonyítani tudja, hogy az alperes vállalta: állítását a bíró bizonyságával igazolni fogja. A felperes azt felelte, hogy ugyanazon levelünk, amelyet õ is kért elõadni, az alperes ügyvédjénél van. Az alperes ügyvédje azt válaszolta, hogy azt elõadni nem tartozik, mivel levelünknek a felperesnél is meg kell lennie. Ezért az említett Udvarhelyszék Marosszék ítéletét minden részében helybenhagyta, és a mondott felperest, mivel semmit sem tudott bizonyítani, teljes perében és keresetében vesztesnek és elmarasztaltnak ítélte. Mindezeket megértvén, azonkívül országunk ezen ügy tárgyalásában és vizsgálatában velünk együtt levõ említett urai és nemesei érett tanácsát és megfontolt ítéletét elfogadva, mindkét említett szék elõbb írt ítéletét minden pontjában, részében és szakaszában helyesnek véltük és helybenhagytuk, és a felperes perében és keresetében

210

elõadott székely örökségeket örökre a nevezett alperes, és valamennyi örököse és utóda kezén hagyni, és ezen felül ugyanazt az alperest a nevezett felperes, valamint fiai: Ferenc és István, akikre ez az ügy ugyanazon felperes, az atyjuk halálával szállt, utolsó követelése és keresete alól feloldottnak és mentesnek lenni ítéltük és határoztuk, amint ítéljük és határozzuk jelen levelünkkel. Kelt Vécs várában, az elõbb jelzett idõpont harmadik napján, az Úr 1555. évében.

84. SZÉKELYUDVARHELYI GYÛLÉS HATÁROZATAI (1555. április 28.)

1555 áprilisában a Székelyudvarhelyen összeülõ székely nemzetgyûlés nagyszabású kodifikációs tevékenységet vitt végbe: összegyûjtötte és rendszerezte az õsi és az újabb keletû székely szokásjogot, létrehozva az addigi legrészletesebb székely joggyûjteményt. A határozatokat Kendy Ferenc és Dobó István, I. Ferdinánd erdélyi vajdái is megerõsítették. A törvénygyûjtemény latin nyelvû eredetije elveszett; hitelesített kivonatok és magyar fordítások révén sikerült rekonstruálni. Kiad.: SzO. II. 119–127. CCCXIV. sz.; ETJ. I. 19–28. (helyesírási eltérések-

kel)

Municipalis consvetudo Siculorum ex Judiciis

100

1) Az mely széken az per elkezdetik biró vagy hadnagy elõtt, ha az elsõ széken ellene mondás nem lészen, tehát a pert azon procurator101 végig viheti; ha hol ellene mondás lészen, bizonyítsa meg a biróval vagy hadnagygyal, hogy vallott procuratora; ha meg bizonyithatja, a más fél dolgát elveszti, ha meg nem bizonyithatja, székely földén három gyrán marad, ki másfél forintot tészen, és a pert elveszti, s külömben fel nem veheti perét, hanem ha letészi az három gyrát; az után, ha akarja, ismét ugyanazon emberét procuratorává teheti. 2) Ha procurator hivás lészen, székely földen másfél forintot tészen.

211

3) Ha valamely perhez akárhány személy légyen keresõ, együtt egy uj itélettel és egy sententiával102 esik meg. 4) Az uj itélet árra egy forint, a sententia árra is egy forint; ha pedig valaki feles örököket vagy malmot nyerne meg, három forint. 5) Székely földen a széktörés 24 gyra. 6) A székelység között való patvar 24 gyra, és a pernek örökös elvesztése. 7) A méltatlan keresetnek birsága a székelyek közt 3 gyra. 8) A pernek letétele a széken egy forint, a Fejedelem tábláján 3 forint. 9) Székely földén a széken egy gyra tészen 50 pénzt, vagy fél forintot, a Fejedelem tábláján egy forintot. 10) Valamely dologban sententiát mondanak, kétszer terh nélkül bentilthatják, harmadszor terhe vagyon. 11) Valamely dologban sententiát törnek, a sententia árra azé, a ki a sententia árrát megadta volt. 12) A sententia törés ha 12 forintot érõ dologban jár, egy forint; ha pedig annak felette lészen, mindenkor 3 forint. 13) Valamely dologban sententiát mondanak, ha a meggyõzött fél uj itéletet kér benne, miglen a sententia ki nem adatik, a meggyõzött fél nem tartozik a sententia árrát megfizetni. 14) Ha uj itélettel érik a sententiát, miglen véle el nem járnak, tehát el ne járhassanak a sententiával; ha eljártanak volna is, ha uj itélettel érik, a sententiával elvitt marhákat tartozik kiadni, miglen az uj itélet mellett vége szakad. 15) Valamely alperes a felperesnek hitére hagyja az õ keresetét, ha megesküszik a felperes, megnyeri dolgát; ha pedig meg nem esküszik, az alperes ment lészen. 16) A felperes kérdõre nem veheti önnön hitét a biró elõl, az hol a per lészen. 17) Minden hadnagy és biró tartozik minden törvényt elnapozni,103 és ha el nem akarná napozni, admonitióval104 kérdõre veheti, a ki akarja.

212

18) Valamely peres más székre akarja dolgát halasztani, szabad légyen; de tovább ne halaszthassa, hanem ha szék vagy ország dolgában vajda urakhoz vagy fejedelemhez küldettetnék. 19) Valamely per csak 3 forint érõ dolgában jár, azt egyik székrõl a másikra ne vihese, miképpen önnön hitét. 20) Valamely embernek fia, leánya vagyon, az örökség a fiat illeti; de ugy hogy a fiu a leányt, kiki a maga székének törvénye szerént, kiházasitsa. 21) Ha két férfiu egy ember gyermeke, egyiknek fia, a másiknak leánya vagyon, a leány olyan örökös az atyja örökségében mint a fiu.105 22) Valamely embernek két leánya vagyon, fia nincsen, atyjokról maradott öröségek egyaránt illetik õket, de ugy, hogy a kissebbik választhasson a lakó helyben, de ugy hogy a másiknak hozzája hasonló légyen, egyaránt örökösködhessenek benne; ha pedig a kissebbik a nagyobbiknak hasonlót nem adhatna, tehát az örökség két felé osztassék. 23) Valamely embernek két leánya vagyon, egyik leánynak fia, a másiknak leánya vagyon, a leány is olyan örökös az atyja jószágában, mint a fiu; de ha a leánynak fia és leánya lészen, a fiu a leányt kiházasitja belõle. 24) Valamely székely örökségben 32 esztendõ eltelik, indulatlan volt benne az ember, a más fél nem tartozik reá felelni. 25) A zállagos jószágban idõ mulás nem tartatik. 26) Valamely ember vérgyökér valamely örökségben, abban idõ mulás nincsen; mivel a vér atyafiak között a Decretum szerént idõ mulás nem lehet. 27) Atyafi atyjafia ellen idegennek semmijét el nem adhassa, sem el nem vallhatja; ha elvallotta volna is, ha 32 esztendõ közben tilalom lett volna benne, a vér gyökér vissza veheti, hanem ha öröksége helyébe ismét örökséget adtanak volna. 28) Ha valamely örököt eladnak, és a kit illetne meg nem kinálnák véle, ha ellene mond, 15-öd napig várják meg véle, ha megveheti az örökséget, adják néki: ha pedig meg nem veheti, vagy a kináláskor ellene nem mond, adják annak, a ki az árrát letészi, s az után az atyafi ne perelhessen érte.

213

29) Az elveszett pert atyja életében a fia el nem kezdheti. 30) Székely ember örökségét semmiképpen el nem vesztheti, ha a fejét hitetlenségért elvesztené is, hanem atyjafiára marad. 31) Ha a pere vesztett ember a törvény kimondása után hozzája szólana, ha helyt nem adnak szavának, maradsága semmi nincsen. 32) Ha valakit kurva fiának, árulónak, hitetlennek mondanak, és törvénybe jutván megtagadja, hogy nem mondotta, ha a más fél megbizonyitja, hogy õ hozzája büntelen mondotta, eleven díján, azaz tizenharmad fél forinton marad: mert tisztességében jár. Ha pedig a biró elõtt szemében mondja, hogy õ mondotta és meg nem bizonyíthatja, a más fél megmenti magát, õ pedig nyelvén marad érette. 33) Ha valaki orvnak mond valakit, ki õtet nem illeti, és reá nem bizonyithatja, a más fél megmenti magát tõlle, eleven díján marad érette; ha pedig káráért keres valakit orvnak, tolvajnak, vagy égetõnek mondja birája elõtt, érette semmin se marad. 34) Orozásról való gyanúság szabad személy ellen ha támad, ha az elõtt suspicio106 nem volt felõlle, csak õ maga hitivel mentse magát; ha pedig a féle dolognak meglételekor a félének találtatik lenni, az ilyen személynek maga mentségére harmad magával kell megesküdni. 35) Parancsolattal senkit se hivhassanak se vajda urak, se ispány eleibe, hanem kit kit széken keressenek elõbbszer, és a ki mit nem igazúl, az kérdõjével mehessen el ország törvénye szerént: de a székben mindjárást törvényt láttassanak; ha pedig halasztás lenne perében, mindjárást appellálhassa az õ szokott kérdõjét. 36) Az örökös székely meg ne tartassék a vajda urak tábláján, hanem ha halált érdemelne. 37) Szántszándékkal való halálért a gyilkos meghaljon; a vajda urak kegyelme még a király is meg ne oltalmazhassa a peres ellen. 38) Ha a szántszándékos gyilkost a véren megfoghatják, ugyanottan szolgáltassék törvény reája; ha pedig meg nem foghatják a véren, ugy is megsententiázzák, és a mely széken megtalálják, ugyan ottan törvény szolgáltassék reája. 39) Történettel való halálért107 a vajda urak kegyelme használ esztendeig és három napig, de ugy, hogy a közben a halálosokon több

214

boszut ne tégyen; annak utánna ha az alatt meg nem békéllik, törvény szolgáltassék reája. 40) Ha valakinek szántszándékkal házára vagy ekéjére mennek, vagy meglesik utjában s megölik, valamennyin volnának, mind halált szenvedjenek érette. 41) Valamely ember valakinek házára mégyen hatalommal, s házánál megölheti, a díja is elvész. 42) Valamely ember valakinek házán vagy ekéjén vagy szekerén hatalmat tészen, 24 gyrán maradjon. 43) A hatalom cselekedés ló vagy barom elvételében 12 gyrát tészen; ettõl megválva egy hatalom három gyrát tészen. 44) Ha valaki egyik a másikat a földre leüti, 6 gyrán marad; ha a földön veri, vagy vérét ontja, 24 gyrán marad. 45) Ha valaki egyik a másikat meg akarná ölni, a más ember oltalmazása miatt maradhat meg élete, 24 gyrán marad. 46) A tetem törés tészen 12 gyrát, a nagy seb is annyit, a szablya vágása is annyit, egy íznyi seb tészen egy gyrát. 47) Valamely peres valakit biró eleibe hivat, az alatt megbékéllik vélle, a biró birságot 3 gyrát vehet rajta. 48) Ha egy személy valamely birónak tisztibe hág, 3 gyrán marad érette. 49) A földnek foglalása nem mégyen feljebb 12 gyránál, néha 3 gyra, néha 9 gyra, néha pedig 12 is, a hold földnek mivoltához képest. 50) A biró tilalma tészen 3 gyrát, t. i. ha egész falu szegi meg. 51) Az egész falu csak annyiban marad a potentiáért,108 mint hatalmat cselekedett három személyek: mert három személyek egy egész falu felõl mindenkor szabadon felelhetnek. 52) Valamely faluban a fõ embernek, vagy ló fõnek öröksége vagyon, a falu ellen is, a kinek pedig ott közöttök öröke nincsen, ellenek ott örököt nem vehet; ha ki vett volna is, ha ki akarják vetni, 32 esztendeig kivethetik. 53) A megitélt örökségnek megbocsáttásakor az adversa parsot109 meg kell kinálni; mert külömben a sententiának semmi ereje nem lészen.

215

54) Ha valaki székely örökségért mást perbe akarna fogni, tehát tartozik az actor110 minden atyjafia felõl felelni, hogy õ vélle más nem perel. 55) A székely örökségért, ki 3 forintot ér, királyig elmehetnek; tisztesség dolgával is elmehetnek: de ha elmennek, mind a két fél elmenjen, s kiki maga tulajdon dolgát folytassa. 56) Székely földön minden dolgot megitélhetnek, csak bajviadalt nem itélhetnek, és uj itéletet nem adhatnak. 57) Székely földön a víz határt nem tehet, hanem csak a régi folyása. 58) Valaki adós egyik a másiknak, önnön hitére, valahol találja, megfoghatja s megtarthatja. 59) Valamely ember egyik a másikkal törvényben vagyon, ha az alatt valamelyik ujabb törvénytelenséget tenne, 6 gyrán maradjon; ha pedig meg nem akarná adni, dolgától elmaradjon. 60) Az itélet a székely földön ilyen: hogy a falu három igaz jámbort fogad, és az a három ember megfelel a faluért, és valakit kiad nyilván való tudással, azt megbüntetik, a mi marhája vagyon, az õ részét elveszik, felesége, gyermeke részét meghagyják; valakit pedig hallomással felelnek ki, annak helyt nem adnak. 61) Ha földön lakó büntettetik meg, és annak megitélésében a hadnagy és királybiró jelen vagyon, a marháknak fele része a székülõkkel a hadnagyé és királybiróé, más fele része pedig a földes uráé; de ha az ura a gonosztévõ földen lakót, miglen a királybiró és hadnagy oda mégyen, megbünteti, minden marhája az urának marad. 62) A bûn alatt senki magát földön lakóvá nem teheti, ha ki tenné is, erõtelen lészen. Ha ki Lajos király után földön lakóvá tette magát, erõtelen, mert király nemese. 63) Székely földérõl ha ki akart menni, szabad volt mindenkor, és ha valaki valahonnan székely földére akar jönni, az is szabad, erõvel ki nem vethetik: de a nemes jobbágyát bé nem fogadhatják, el se vethetik. 64) Valamely székely szolgálni akart menni, bár más országban is, ki országunknak védelmére nem volt, szabad volt szolgálni menni; de a szegõdett szolgát megtartóztathatták.

216

65) Valamely embert Sz. Mihály napjáig111 ki nem vethetnek házából, az után Sz. György napig112 ki nem vethetik: met téli idõben nem szokott az ember házat csinálni. 66) Valamely ember peresének valamit hitére hagy és megesküszik, uj itélet abban nem lehet. 67) Valamely dologban arbiter biróra113 fog a peres, és addig uj itélettel el nem tiltják, abban az után uj itélet nem lehet. 68) Örökös székelyt törvényben éretlen meg nem foghatnak, hanem ha véren találják, vagy marhát fognak kezén. Ha törvényben elérik, miglen marhájában tart, addig örökségéhez nem nyulhatnak; ha sem marhája sem öröksége nem lészen, fejéhez is hozzá nyulhatnak. 69) Három törvénynyel való tilalmat törvény látatlan senki el nem szabadithat; de ha harmad nap reá nem akar szóllani, a ki megtiltotta, a más fél kérésére a biró megszabadithatja. 70) Ha valaki kezességen valakit kivészen, és a praefigált napra114 elõ nem viheti, három keresõ napot adnak annak az embernek, a ki kezességen kivette, és ha akkor is elõ nem adhatja, azon marad a kezes, a mint a dolog tartja. 71) Székely földön a nemesek között való jegyruha 24 forint, a lófõ székelyek között való jegyruha 12 forint, a darabont székelyek között való jegyruha 6 forint, a paraszt székelyek között való jegyruha 3 forint. 72) Valaki eddig követséget vitt a táblára, és akkor a törvény elhaladott, a követséget pénz nélkül irták bé, mert két követséget a követ nem viselhet. 73) Valamely székely ember sóval akar kereskedni, Segesvár székben, Kõhalom székben, és Fogaras földén szabad volt kereskedni; de ugy, hogy a királybirótól pecsétet kell váltani, hat járombeli ökörtõl 3 pénzen kell váltani, két ló vonása terhétõl két pénzen. De ha pecsét nélkül elmegyen, a királybiróé marhája, szekere, a só pedig az emberé légyen. Ha igaz pecsét vagyon nála, és a királybiró még is háboritja, a szegény ember ha maga oltalmába megölheti is, egy só dija. 74) Székelységnek emlékezetére nem tudjuk azt, hogy sereg ilyenképpen lakott volna székely földén; mert soha törvényünk nem volt: annak okáért most is könyörgünk vajda uraknak õ Nagyságoknak,

217

mint kegyelmes urainknak, hogy a régi szabadságunk szerént éltessenek, és ennek utánna azzal ne terheljenek. 75) A királybirák dolga ez, hogy a székhelyeken üljenek vagy lakjanak is, és biráktól várjanak, esztendeig a biráktól háromszor számot vehessenek: ha nem hiszik, hiteket vehetik; de õ magok biró nélkül birságot nem vehetnek. 76) Valamely széken vagy biró, vagy hadnagy, vagy királybiró törvénytelenül cselekednék, azon széken törvénye legyen benne; de ha birságért vagyon a per, azért a székrõl kérdõt nem viselhet. 77) Biró, hadnagy, királybiró másért nem procuratoroskodhatik,115 hanem maga személye dolgát viselheti. 78) A királybiráknak ilyen birságból vagyon részek: orv birságból, vér birságból, parázna birságból; azoknak mindenike három gyrát tészen, annak felével a biró és királybiró osztozik, a más felével a hadnagy a széktartókkal. 79) Ha házas ember vétkezett, annak része marháját elvették. 80) Birák, hadnagyok, királybirák, kiki csak az õ idejebeli birságot vehetett; de a vajda urak birságát, valamely királybiró idejében esett, de a jelen való királybirák megvehetik. 81) Valamely birónak, hadnagynak tiszti vagyon, addig vele nem perelhetnek annak elõtte való dolgáért, hanem ha tisztiben esett dologért, és mikor tiszte eltelik, más szék napján perelhetnek vele. 82) A kit megölnek tetememelésben, három forint a biróé; ezt a gyilkoséból fizetik: de ha azon meg nem vehetné is, az övébõl meg kell fizetni. 83) Kézdi széknek törvénye ennyiben különbözik, hogy valaki peresét hatalmon éri, a biró igazsága 45 oszpora, mely tészen 2 forintot és 25 pénzt, a királybirónak is 45 oszporán marad, ez is tészen 2 forintot, 25 pénzt, az hadnagynak 32 oszporán marad, mely tészen 1 forintot 60 pénzt. Vér birságban, parázna birságban is ugyan ezen feljül megirt birság vagyon. 84) Továbbá a vajda urak itélete felõl a volt a székelység törvénye, hogy mikor a nemes uraknak octavájok volt a vajda urak akaratjából,116 annak utánna való Sz. György117 és Pünkösd között a vajda urak a székelységrõl itéletet kivántak.

218

85) Minden széken itélhetnek tizenötöd napig, s az alatt tartozott a szék 40 lóra élést adni. Azon székek, biró, hadnagygyal egyetemben 12 személyt adtanak melléjek, és valami birság a vajda uraknak jutott, annak fele azon 12 személyeké volt. 86) A törvényre való hivatalra két pénzért adtanak czédulát. 87) Valamikor hadat, fegyvert adtanak székely földérõl, annak készitését a föld népe készitette, kit ha vajda urak zászlója alá adtanak, ha kik akaratjok nélkül haza szöktenek, azoknak büntetése a vajda uraké volt. 88) Valamely ember a széken vagy a vajda urak elõtt leült perese elõtt, a biró idõt adott benne, hogy reá bizonyithassa, és ha reá nem bizonyithatta, törvénye lett benne. 85. A GYULAFEHÉRVÁRI ORSZÁGGYÛLÉS VÉGZÉSEI A SZÉKELYEK ÜGYÉBEN (1559. június 12.)

Az 1550-es évekre az erdélyi országgyûlések egyik fontos témájává nõtte ki magát a székelyek részérõl felmerülõ sérelmek és panaszok megtárgyalása, illetve az országgyûlési határozatokkal szembeni gyakori ellenállás. Az 1557. évi tordai gyûlés például kimondta, hogy amit két erdélyi nemzet elfogad, az a harmadikra nézve is kötelezõ; ez a rendelkezés az adófizetés megszavazásánál hátrányba hozta a székelyeket. Elfogadták ezeken az országgyûléseken a három nemzet közötti egyenlõ teherviselés elvét is, ami megint csak a székelységnek volt hátrányos. A székely fõemberek úgy próbálták a helyzetüket megkönnyíteni, hogy az adófizetés alól kivették saját zselléreiket, s annak terhét a közszékelyekre hárították. Ez utóbbiak az 1559. évi gyulafehérvári országgyûlésen kérték Szapolyai (II.) Jánost és Izabellát, hogy írják össze szabadsájogaikat és orvosolják panaszaikat. Az országyûlés arra a formai kifogásra támaszkodva, hogy a székelyeknek nem ismeretes írott privilégiuma, csak arra vállalkozott, hogy „ûket rígi szabadságokban, a mennire lehetséges az üdõnek mi voltáért” megtartja. Ez jóval kevesebbet jelentett, mint amire a székelyek számítottak; így például az adófizetés terén sem sikerült lényegesebb enyhítést elérni (az erre vonatkozó cikkelyek az V. fejezetben olvashatók). A határozatok lényegében arra törekedtek, hogy a székelyek szabadságjo-

219

gait és régi kiváltságait összhangba hozzák a megváltozott történelmi körülmények követelményeivel. A törvénycikkelyek világosan mutatják, hogy a középkori székely kiváltságok ekkorra már számos ponton sérültek, s mintegy elõrevetítik a pár év múlva bekövetkezõ katasztrófát. A végzések latin nyelvû eredetije mellett fennmaradt egykorú magyar fordításuk is. Ez utóbbit közöljük az alábbiakban. Kiad.: EOE. II. 122–126. (részlet) 118

Az 1559. esztendõben Fejérváratt Szent Iván havá119 tizenkettõd napjára való gyûlésben û Felségök álnak tal az székely uraim könyergése felõl végeztetett 120 articulusok 1) Miért hogy û Felségök, az több engedelmes hívei között, az székely uraimhoz mindenkor kegyelmes és kegyes tekintetbe voltanak, és az û szabadságok meg tartásának kedveztek, mostan is be adott supplicatiójokat121 jó akarattal fogják, és ûket rígi szabadságokban, a mennire lehetséges az üdõnek mi voltáért, el tökéllették meg tartania. (...) 6) Királybirák adatnak tisztûl, hogy dicsíretes szokással és az û királyi Felségökhöz illendõ méltósággal éljenek minden székeken, az birság bûntetés nem az ispánok akaratjára engedtetik, jóllehet azokat is õ felségök nem akarja úgy hátra hadni, hogy az õ jövedelmöktûl akarmint el fogattassanak, avagy egyebek között semminek böcsûltessenek. Mert nyilván látja û Felségök, és minden széknek hit alatt költ bizonságbúl veszik eszekbe, hogy az királbirák az székely tiszttartók között mindennel hátrább hagyattattanak, és a bírságnak is méltó része, a mint kellene és illendõ volna, és a mint az fejedelmek tiszttartói érdemlenék, nekik úgy nem szolgáltatnék. Azért ezentúl a királbirák minden székely székeken méltó tisztességbe és böcsûletbe tartassanak, és abban legyenek a tekintetben melylyel az fejedelmek méltósága igazán, nyilván, és merõn ki tündököljék. Mert û Felségök az õ személyeknek és méltóságoknak akarják kiválképpen való tekintetit állatni. 7) Annakokáért az királbiró, ha az û felségök avagy az ország szolgálatjába foglalatos nem lészen, személye szerint, minden közönséges törvínben jelen legyen. Ha penig szemílye szerint az õ felségök

220

avagy az ország szolgálatja, avagy egyéb bizonyos akadályok és okok miatt jelen nem leend, tahát helyibe mást valakit hagyjon. 8) Az nyilván való bûnesök és gonosztevõk, törvínbûl meg sententiáztattak,122 az ország végezése és szokása szerint halállal bûntettessenek, semmi sarczon meg ne menjenek, hanem ha Fejedelem gratiája123 érendi. 9) Az lopóknak, gyilkosoknak, paráznáknak, vérontóknak, tag szakasztóknak, hamis hitûeknek, verekedõknek, és a kik kéket ejtnek, birsága minden székeken, Marus, Udvarhely, Aranyas, Csík, Gyirgyó, Kízdi és Orbai széken, fele részébûl az király biróé leszen, hasonfele ûn köztök, az kapitán és az szék airája124 s az szék ûlõk között az û szokások szerint osztassék. 10) Annak felette minden jövedelmekben, tudni illik appellatióknak bírságában, a házra való menésben és minden féle hatalmak tételében, és az capitalis sententiában, és egyébben ki egy forintra és feljebb megyen az királbirónak hasonfele járjon. 11) Az bírságért vött zálogot meg böcsûljék, és ha feljebb ér, mint a bírság volna, ha meg nem váltják, az biró harmad nap mulva meg tarthatja magának, de az mennyivel többet ér, tartozzék meg fordítani. 12) Végeztetett továbbá, hogy minden restantiákat125 az királbiro szedje a kapitánnal és az szék biróval. 13) Annak felette, hogy a királybiró az õ jövedelmit avagy birságát, akarminemût, az negyedes biróval együtt szedhesse és vehesse fel, mely biró ha királbiróval ki nem menend, az királbiró negyedes biró nélkûl is az û bírságát fel szedhesse. 14) Továbbá, valamely faluba menend az királbiró, tisztességgel fogadtassék, és valahul akar szabadon ügyét követhesse, de azért az û költségén éljen, az községnek és egyébnek akarkinek bántása nélkûl. 15) A só dolgában azért az só hordók maradtságábúl és birságábúl a régi mód tartassék, kinek birsága csak az király birónak jár. 16) Ha penig mi törvéntelen bántást tesznek az királbirák, akarják û Felségök, hogy azon széken törvínt álljanak, a hol az bántódás lett, az egyéb vármegyék ispánja modja szerint, az nemesek között, holott az ispánok vétket tesznek, mindjárt ítíltetni szoktak, de azért az appellatio ereiben maradjon mind a két félnek az û Felségökre. (...)

221

18) Azt is meg engedik û felségök kegyelmesen, hogy innet Moldvába menõknek, avagy Moldvábúl û felségekhezjövõknek, az û felségök mandatuma nékûl lovat ne adjanak, de a hul û felségök levele leszen, semmiképpen abban nem kedveskedhetnek, jóllehet csak igen szükséges dologba kénszeríttetnek avval terheltetni. 19) Az görgínyi tiszttartó mely víz vételt szerzett az õ nagy károkra, û felségök a tiszttartótúl meg érti, és el igazitják, ugy hogy arrúl ne panaszolkodhassanak. 20) Az moldaiakkal és az havaseliekkel valo visszavonást, az barmok hajtogatását, ökröknek, lovaknak el vételit, és annyi erõszakot û felségök ugy végezték el csendesíteni, hogy mind Erdélybûl mind Moldvábúl és Havaselbûl az visszavonások és ragadományok el csendesedjen(ek). 21) Továbbá, minthogy az székelyck semmi priuilegiumot126 elõ nem adtak, õ felségök semmi priuilegiumot sem adhatnak nekik, és nem confirmálhatnak.127 Mindazáltal ez jelen való articulusokban kegyelmesen végeztenek, jó rendet szabni, és nekiek pecsét alatt ki adni, és úgy rendelték a dolgot, a mennyire lehetett, hogy ennyi nehéz dolgok között mind az közönséges szükségre és az ország meg tartására, mind penig az õ szabadságoknak meg oltalmazására kegyelmes gondot viselnek. 22) Ez articulusokat128 penig parancsolja û Felségök minden puntjaiban és részeiben jövendõ idõkben minden koron minden meg szegés és rontás nélkûl merõn meg tartatni. Melnek nyilván való erõsségére és bizonságára kéz írással és királyi pecséttel erõsítették meg. Adatott Gyula Fejírváratt Kis Asszony havának129 14 napján, az 1559 esztendõben. 86. FOGOTT BÍRÁK ELÕTTI EGYEZSÉGEK

Az alábbiakban olyan egyezségeket tartalmazó jogi iratokat közlünk, amelyeket nem az igazságszolgáltatás hivatalos tisztségviselõi, hanem a felek által felkért, általában a helyi közösség tagjaiból álló ún. fogott bírák állítottak ki. a)

222

BETHLENFALVI GERÉB JÁNOS ÉS HESTFALVI GERGELYNÉ ZSÓFI ASSZONY BIRTOKCSERÉJE (1560. november 6.) Kiad.: SzO. V. 77–78. 944. sz.

Mi Szombatfalvi János Szombatfalváról, Semjén Gergely Sárdról, Sárpataki Márton Moháról, Ilkei Péter Eztelakáról, adjuk mindeneknek tudtára, hogy az Bethlenfalvi vitézlõ János Geréb és Zsófi asszony, az vitézlõ Hestfalvi Gergely felesége az õ fiával Pállal mi elõttünk tûnek ilyen cserélést, hogy valami õstõl maradott öröke az meg mondott vitézlõ János Gerébnek nagygalambfalvi határon vagyon, ki õ része volna (az kis-galambfalvitól megválva), adta cserében az megmondott Zsofi asszonynak, az õ fiával Pállal, fiuról fiura, mind vizével, malomhelyeivel, erdejével, szénafüvével, szántóföldével, tavával és mindenféle az õ részével, kik az õstõl maradott házhoz tartoznak nagy-galambfalvi határon, mindazokkal egyetemben, kik pénzen vétettenek és az mely örökség felõl, kik azon határon vadnak, kik felõl az megmondott János Geréb most törvényben vagyon, ha meg nyerheti, tehát az is ugyan ahhoz maradjon ezen cserélés alatt, ha penig elveszténdi, tehát arról az megmondott személyek számot ne vehessenek; és az megmondott Zsófi asszony is, az õ fiával Pállal, ez megmondott örökért adta az megmondott János Gerébnek az õ része örökét, az bethlenfalvi házhoz tartozandót, fiuról fiura, mind házával, vizével, tavával, malmával, erdejével, szántóföldével, szénafûvével és mindenekkel, kik az õstõl maradott házhoz tartoznak; és az vitézlõ János Geréb õsfivá tötte az megmondott Zsófi asszonyt az õ fiával Pállal, az megmondott nagy-galambfalvi örökségben fiuról fiura. És ezon Zsófi asszony is, ezon fiával Pállal, õsfiuvá tette az megmondott János Gerébet az bethlenfalvi örökön fiuról fiura. Ezt mi felül megirattatott birák avagy szerzõk, az mi hitünk szerént megirtuk és az mi pecsétünk alatt mindeneknek tudtára adtuk. Datum ex Hestfalva, postero die domini Emerici, anno Domini 1560.130 b) LUKA ANTAL LEÁNYAINAK A BIRTOKELADÁSA (1561. május 3.)

223

Kiad.: SzO. V. 8182. 947. sz.

In anno domini 1561. 3. die Mai.131 Mi, kik vagyunk ez alatt megirt dologban fogott bírák, Imeczi Damokos Orbai-széki imeczfalvi nemes ember, Osvat Lukacz de eadem,132 Szent-Katolnáról Cheh István, adjuk emlékezetre mindeneknek, az kiknek illik. Jövének mi elõnkben ilyen jámbor személyek, egyfelõl Kondorát István imecsfalvi lófõ-személy, másfelõl Luka Antal leányi Margit, Anna, minthogy Kondorát Istvánné, Annos, Luka Demeter leánya volt és az mely örökségen lakik Kondorát István, az Luka Antal leányival oszló volt mind falun, mezõn, adák azért az õ részek jószágot Imecsfalván levõt, mind falun, mind mezõn és akármi névvel nevezett helyen Kondorát Istvánnak, feleségének Annos asszonynak és maradváinak örök örökbe négy ökörért, melyet bevevének pro flor. XIIII.133 és kísz pénzt is võnek flor. XXVI.134 ilyen ok alatt, hogy minden törvény szerint való háborgatók ellen menedékséget fogadának, az megnevezett Luka Antal leányi, kötelet is vevének magokra az Luka Antal leányi és Luka Demeter leánya, Annos asszony, szabad akaratjok szerint, hogy valamelyik fél meg nem állaná, része vesszen, és az felett maradjon 25 flor., melynek bizonyságára adtuk ez hit szerint való levelünket pecsétünkkel megerõsítvén. Datom ex Imeczifalva, die et anno supranotato.135

Jegyzetek: 1. Az 1506. évi felkelésre: Rugonfalvi 1939. I. 211–213. 2. A székely társadalom XIV–XVI. századi fejlõdésérõl nyújt jó összefoglalást: Jakó 1997. 3. A

nemzetségi szervezetre vonatkozó források felsorolása: Connert 1901. 5–6.;

Németh 1935. 144. skk. 4. A székely nemzetségi szervezetre a fenti munkákon kívül: Szádeczky 1927. 25–29.; Rugonfalvi 1939. 143–151.; Bónis 1942. 37. skk.; Györffy 1990. 70. skk.; Göckenjan 1972. 129. skk.; Bodor 1983. 5. Györffy 1953. 106. Ld. a 80. sz. alatti szemelvényeket. 6. Németh 1935. 146.; Györffy 1953. 107. 7. Györffy 1990. 76. 8. A nem- és ágnevekre: Németh 1935. 121–124.; Benkõ Loránd 1990. 118. 9. Elõször Lack székely ispán 1336. VII. 22-i oklevelében (Df. 252 741; DPIR. III. 587.). 10. Ld. az 153. sz. jegyzetet.

224

11. Györffy 1990. 76. 12. SzO II. 282–283. 13. Bodor 1983. 288–290. 14. Uo. 287. 15. Szádeczky 1927. 33. A királybírák szerepérõl: Bónis 1942. 48–49. 16. Bónis 1942. 56. skk. 17. EOE. II. 75. 18. Közelebbrõl nem meghatározhatö „tartomány”. 19. Közelebbrõl nem azonosítható népesség. 20. Marchia fõesperesség volt a pécsi egyházmegyében (Kristó Gyula in: KMTL. 442–443.). 21. A felsorolt „tartományok”, illetve „nagyhercegségek” valójában megyék, régiók és népek nehezen azonosítható sorrendjét jelentik, melyek

csak a kisebb részét

tartalmazzák a korabeli Magyarország közigazgatási egységeinek. 22. A nehézkes fogalmazású mondat értelme a következõ: ha a székelyek között valakit sérelem ér, de nincsen olyan rokona, aki ezért bosszút állhatna, akkor a többiek feladata, hogy megtorolják az illetõt ért bántalmat. 23. Tomori Pál tudosítása arról tanúskodik, hogy a székelyek körében még a XVI. században is éltek a törzsi-nemzetségi berendezkedésre jellemzõ szokásjog és hiedelemvilág elemei, melyek a magyarok körében korábban szintén fellelhetõek voltak, ekkorra azonban már régen kivesztek. Erre utal az, hogy a XI. századi törvények tiltják a vérbosszú gyakorlatát (Zsoldos Attila in: KMTL. 725.). A XIV. századi krónikakompozíció pedig az Augsburgnál fogságba esett kalandozó vezérek, Bulcsú és Lél mondáját elbeszélve tesz tanúbizonyságot a székelyekével megegyezõ hiedelem meglétérõl. A

történet szerint Lél vezér miközben kürtjével halálra

sújtotta a német császárt, “így szólott hozzá: «Elõttem fogsz menni és szolgám leszel

a másvilágon.» Scytha hiedelem ugyanis, hogy azok, akiket megöltek, a másvilágon nekik fognak szolgálni” (KK.. 72., SRH. I. 308.). 24. A diplomáciai feladatokat is ellátó, külföldi kitekintéssel rendelkezõ humanista számára a székely berendezkedés a svájci szabad paraszti társadalom megfelelõje volt. 25. Ld. a 47. sz. jegyzetet. 26. Kézai Simon szerint a megmaradt hunok, azaz a székelyek “félvén a nyugat

nemzeteitõl Csigle mezején Árpád idejéig megmaradtak” (3 a). Oláh Miklós a Csigle nevet Ceglédével azonosította, s ide helyezte a székelyek lakóhelyét (ld. még az 53. sz. jegyzetet). 27. Ld. a 43. sz. jegyzetet! 28. Erdély német Siebenbürgen (‘Hétvár’) elnevezése az itt található hét vármegyére utal. Oláh Miklós lényegében a XIV. századi krónikakompozíció mondai színezetû elbeszélését veszi át, mely szerint a magyarok a honfoglalás során megérkezve Erdélybe “hét földvárat építettek, hogy abban õrizzék feleségüket és holmijukat, és egy

darabig itt maradtak. A teutonok attól kezdve ezért hívták ezt a részt Simburgnak, vagyis Hétvárnak” (KK. 42.; SRH. I. 286.). 29. Oláh Miklós a székely rovásírásra utal. 30. Tomorira lsd. az 55. sz. szemelvény bevezetõjét. 31. II. Ulászló (1490–1516). 32. A lázadássá fajult ökörsütésre 1506-ban került sor. Tomori Pál Marosvásárhely mellett szenvedett vereséget a székelyektõl.

225

33. A Szapolyai ellen felkelt – fõleg csíki – székelyeket a vajda-ispán Homoródszentpál közelében gyõzte le 1519 nyarán (Endes 1938. 29–30). 34. A szerzõvel kapcsolatos tudnivalókat és a székelyek eredetére vonatkozó részletet ld. a 7. sz. szemelvény alatt. 35. A rovásírásról van szó. 36. Román 37. Báthori István lengyel király (1575–1586) és erdélyi fejedelem (1571–1586). 38. Az unitárius (Szentháromságtagadó) protestáns felekzetrõl van szó. 39. Capitani quinquagenarii, decinieri (o decurioni). Bizonyára azokról a katonai vezetõkrõl van szó, akikrõl az 1545. évi marosvásárhelyi országgyûlés határozatai azt írják, hogy ötven, illetve tizenkét forintnyi vagyonnal rendelkeznek, s megfelelõ fegyverzet kiállítására is kötelezik õket (26. sz. szemelvény). 40. A szerzõvel kapcsolatos tudnivalókat, valamint a székelyek eredetérõl írott részletet ld. a 8. sz. szemelvény alatt. 41.

Vagyis katolikusok.

42.

A rovásírásról van szó.

43. A kerület alatt itt település értendõ. 44. „Girgio a Georgianis Asianis nomen traxisse videtur”. Az elnevezés a grúzokra utal. Szamosközyt a látszólagos névhasonlóság vezette erre a magyarázatra, amelynek semmilyen történeti alapja nincs. 45. Szamosközynek a székek elnevezésével kapcsolatos magyarázatai nélkülözik a hitelességet. Mint korábban már szó esett róla, a székek hely- és víznevekrõl nyerték elnevezésüket. 46. Szapolyai János Zsigmond (1556–1571). 47. Szamosközy a nemzetségi szervezet eredetére próbál magyarázatot adni. 48. Telegdszék 1448 után Udvarhelyszékként szerepel a forrásokban (Benkõ Elek in: KMTL. 666.). 49. “communitati Siculorum” 50. Június 8. 51. “Simone...de Sancta Ciuitate”. A Sancta Ciuitas minden bizonnyal elírás a Sancta Trinitas (Szentháromság) helynév helyett (SzO. I. 163. 1. sz. jegyzet). 52. Az oklevél kiadója, Szabó Károly Máté helyett Mátyás apostolnak tulajdonította a keltezésben szereplõ ünnepnapot, s tévesen február 24-vel oldotta fel a dátumot (SzO. I. 165.). 53. A XV. század közepén az erdélyi vajdai címet viselõ fõurak helyett a teendõket az alvajdák, illetve kormányzó (gubernator) végezte el (Janits 1940. 15–16.). Ilyen feladatkört töltött be a fõkapitány (supremus Capitaneus...Inpartibus Transsiluanijs) címet viselõ Vingárdi Geréb János is; az erdélyi vajdai méltóságot ekkor Rozgonyi Sebestyén és Kanizsai László viselték. 54. Október 13. 55. Október 15. 56. Orbai- és Sepsiszékrõl van szó. 57. Ld. a 262. sz. jegyzetet. 58. Helyesen: primipilatus. 59. Officium primupulatus. 60. II. Ulászló kiváltságleveléhez a bevezetést, valamint a székelyek hadkötelezettségével foglalkozó részét ld. a 23. sz.szemelvényében. Az adózásra vonatkozó paragrafusokat az V. fejezetben közöljük.

226

61. Vagyis aki közéjük beházasodik vagy betelepszik. 62. Vajdai szék, amelyet oktáviális, azaz nyolcados bíráskodásnak is neveztek, mivel bizonyos egyházi ünnepek nyolcadnapjához igazodott a kezdete (Janits 1940. 13–14.). 63. November 20. 64. Foganatosítson. 65. Május 10. 66. Április 13. 67. Marosszentgyörgy. 68. A keltezésben szereplõ dátum feloldása 1508. április 28. lenne, ami azonban ellentmond annak, hogy a királyi ember meghallgatására csak május 10-én került sor. Az oklevél két másik fennmaradt példánya (Dl. 28 673 és Dl. 28 676) már helyes dátumozású, azaz a királyi ember meghallgatásához képest a tizenhatodik napon kelt, vagyis május 25-én. Az oklevél közlõje, Szabó Károly május 6-ra keltezte a diplomát, ami azonban semmilyen szempontból sem fogadható el (SzO. III. 168.). 69. Werbõczy a székelyek eredetével kapcsolatosan a Petrus Ransanus és Antonio Bonfini krónikájában olvasható, s széles körben elterjedt nézetet követi (5., 6. sz. szemelvények). 70. Január 13. 71. Szapolyai János király (1526–1540). 72. November 6. 73. Martinuzzi (Fráter) György 74. Április 23. 75. Habsburg (I.) Ferdinánd (1526–1564). 76. II. Lajos (1516–1526). 77. SzO. II. 5–6. CCXLVIII. sz. 78.

Az idézett okleveleken kívül ld. még a kolozsmonostori konvent

79. Június 4-én. 80. A „száz” szó kimaradt; a helyes dátum: 1507. 81. Helyesen Waij vagy Waija ág, ami Vaja formában olvasandó 82. Hadnagyság beleértve. Az Úr 1548. évében. 83. Ez a kifejezés más forrásokban nagyon ritkán volt használatos. 84. A Communitas ebben az esetben a székelyek harmadik, közrendjét jelöli. 85. Székelyföld értendõ a Regnum kifejezés alatt. 86. Wdwarhelzek. 87. Idáig tart a végrendelet latin bevezetõje. 88. Ld. a 159. sz. jegyzetet. 89. Értsd: noha. 90. Az utolsó mondat latinul íródott. 91. Idáig tart a végrendelet latin nyelvû bevezetõje. 92. A forrásra vonatkozó beveztõt és a katonáskodással kapcsolatos cikkelyeket ld. a

26. sz. szemelvényben. 93. November 1. 94. Mircea Ciobanul (Mircse) elõször 1545–1552 között uralkodott, a késõbbiekben még többször visszatért Havasalföld élére. 95. Mármint a székely elõkelõ. 96. Martinuzzi Fráter György 97. Petru Rareš (Rares Péter) 1541–1546 között uralkodott másodjára.

227

98. December 15. 99. Október 4. Az oklevél dátumozásával ellentétben 1555-ben Szent Ferenc ünnepe nem csütörtökre, hanem péntekre esett. 100. A székelyek peres eljárásokkal kapcsolatos helyhatósági szokásjoga 101. Ügyvéd. 102. A sententia ítéletet jelent. 103. Elnapolni. 104. Intés, figyelmeztetés. 105. Ez az úgynevezett fiúleányság, amikor a leány gyermeket jogi értelemben fiúnak tekintették. 106. Gyanú. 107. Nem szándékos, véletlen emberölésért. 108. Hatalmaskodásért. 109. Ellenfelet. 110. Felperes. 111. Szeptember 29. 112. Április 24. 113. Választott bíró. 114. Kitûzött napra. 115. Másnak ügyvédje nem lehet. 116. Az erdélyi vajda által tartott bírósági fórumról, a vajdai székrõl van szó, amely bizonyos egyházi ünnepek nyolcadnapjához (oktávájához) igazodott. 117. Lsd. a 390. sz. jegyzetet. 118. Gyulafehérvárott. 119. Szent Iván hava júniusnak felel meg. 120. Az adózásra vonatkozó határozatokat ld. a 93. sz. szemelvényben. 121. Kérvényüket. 122. Elítéltettek. 123. Kegyelme. 124. Bírája. 125. Tartozásokat. 126. Kiváltságlevelet. 127. Nem erõsíthetnek meg. 128. Cikkelyeket. 129. Augusztus. 130. Kelt Hetfalván, Imre úr [ünnepe] utáni napon, az Úr 1560. évében. 131. Az Úr 1561. évében, május 3-án. 132. Ugyanonnan. 133. Tizennégy forintért. 134. Huszonhat forintért. 135. Kelt Imecsfalván az említett napon és esztendõben.

228

V. ADÓZÁS, TÁRSADALMI FESZÜLTSÉGEK

A középkori székely történelmet vizsgáló kutatók gyakran nyilatkoztak lelkesült szavakkal a székelyek adómentességérõl, úgy vélve, hogy legfeljebb önkéntes felajánlásokkal tisztelték meg az uralkodókat.1 E némileg romantikus színezetû kép azután – annak ellenére, hogy a székelyek középkori adózását számos monográfia részletesen tárgyalta2 – teret nyert a székelység története iránt fogékony közvéleményben is. A valóság azonban ennél prózaibb volt. Maga a katonáskodás is olyan kötelezettség – ha úgy tetszik adó – volt, amely kezdett fogva jellemezte a székelységet. Köztudott, hogy ez a tevékenység vált a szabadságjogok alapjává. A székelyek teherviselése azonban nem merült ki ennek az alapvetõ feladatnak az ellátásában, hanem más adójellegû szolgáltatást is teljesítettek a központi hatalom számára. Az ököradónak vagy ökörsütésnek (signatura boum) nevezett szolgáltatást XV–XVI. századi forrásokból ismerjük. Mátyás 1473. évi oklevele a következõket írja a székelyek adózásáról: “hûséges székelyeink semmiféle pénz fizetésére sem nekünk, sem a mi embereinknek örök idõktõl fogva nem voltak kötelezve, csak a mi és Magyarország felséges királyai házasságkötéseinek és gyermekáldásainak alkalmával tartott mulatságokra tett önkéntes és készséges felajánlásokra [spontaneis et promptis oblacionibus], valamint jövedelmük szerint a hozzájuk, vagy az általuk küldött követségeknek lovasság adására” (21.). A fogalmazásból a kutatás egy vonulata arra következtetett, hogy “az ökörsütés , ugy látszik, eleinte szabad ajándék volt, de végül olyan ajándékká vált, melynek fizetését a királyok követelték”.3 E felfogásnak azonban bizonyos adatok és megfontolások ellentmondanak. Régóta ismeretes IV. Béla 1256. évi oklevele, amely “a székelyektõl és a románoktól aprómarhában, szarvasmarhában és bármilyen állatban járó királyi jövedelem” említésével a székelyek által teljesített állatadó elsõ konkrét bizonyítéka (87.). Márpedig a fogalmazásban semmi sem mutat arra, hogy a királyi hatalom ezt a kötelezettséget önkéntes felajánlásnak fogta volna fel; úgy tûnik, hogy a székelyektõl szedett adó éppen olyan

229

kötelezõ jellegû volt, mint a más népelemektõl (így például a velük együtt említett románoktól) járó szolgáltatások. Még kevésbé látszik valószínûnek az „önkéntes” jelleg, ha figyelembe vesszük, hogy az Erdélyben való megtelepedés és a kiváltságok kiteljesedése elõtt a székelység jogállása – a katonai segédnépekéhez hasonlóan – alacsonyabb volt annál, mintsem, hogy ki tudtak volna bújni a központi hatalom adóztatási igénye alól.4 Ráadásul nem ez volt az egyetlen szolgáltatás, amelyre a székelyek kötelezve voltak. Mátyás idézett oklevele említést tesz arról is, hogy lovasságot kellett adniuk „a hozzájuk, vagy az általuk küldött követségeknek”. A király által kinevezett székely ispánnak is tartoztak bizonyos járandóságokkal, mint kiderül ez Simon ispán 1391. évi levelébõl, amelyben felszólítja a marosszéki elõkelõ székelyeket, hogy emberének fizessék meg járandóságát.5 Még egyértelmûbben derül ki ez a kötelezettség II. Ulászló 1499. évi kiváltságlevelébõl: “a király által közéjük küldött ispánnak elsõ eljövetelekor a székelyek hét széke egy-egy lovat, azaz a teljes közösség hét lovat köteles adni, melyeknek bármelyike annyit érjen, hogy azzal maga az ispán is tisztességesen vonulhasson hadba” (88.). Mindez arra mutat, hogy a székelyek a hadakozáson felül kötelesek voltak bizonyos adójellegû szolgáltatásokat teljesíteni a királyi hatalom, illetve az általa kinevezett ispán részére. Ez az adózás már a kezdetekben sem lehetett önkéntes jellegû, hanem a központi hatalom követelte meg ennek teljesítését. A székely szabadságjogok kiteljesedését követõen is megmaradtak ezek a szolgáltatások, amelyek azonban nem pénzben fizetendõ rendszeres adót, hanem bizonyos alkalmakkor állatadó formájában teljesítendõ kötelezettséget jelentettek. Éppen ez az alkalmakhoz való kötõdés tette lehetõvé, hogy e járandóságokat „önkéntes felajánlásoknak” lehessen beállítani, ami jobban összeegyeztethetõ volt a hadakozást hivatásszerûen ûzõ, s az adómentesség elvéhez ragaszkodó székelyek felfogásával. A kötelezõ szolgáltatások mellett természetesen voltak olyan esetek, amikor valóban alkalmi, spontán segítségre került sor. Erre vonatkozóan a legkorábbi példát IV. László 1289. évi oklevelében találjuk, aki egyebek mellett “annak a nyolcvan lónak a fejében, amelyet kényszerhelyzetünkben elvettünk tõlük” megerõsíti az aranyosi székelyeket földjük birtokában (40 b.).

230

Az ököradó teljesítésérõl és behajtásának a módjáról csak a XV–XVI. századi források nyújtanak tájékoztatást. II. Ulászló fentebb idézett kiváltságlevele úgy rendelkezik, hogy “bármely magyar király törvényes koronázására a székelyek közössége tartozik egy-egy ökröt adni minden egyes telkes székelytõl...Továbbá a királyi felség elsõ menyegzõjére minden egyes telkes székelytõl egy-egy ökröt szedjenek be az elõbbi módon. Továbbá a királyi felség elsõszülött fiának [ad baptismum primogeniti regiae Maiestatis] keresztelõjére minden telkes székely egy-egy ökröt adjon a fentebb leírt módon”. Vagyis elvileg három alkalommal kellett teljesíteni ezt a szolgáltatást: a király koronázásakor, elsõ esküvõje alkalmával, valamint elsõszülött fia világra jöttekor. Hasonlóképpen ír errõl I. Ferdinánd 1554. évi kiváltságlevele (92.), illetve Oláh Miklós is (57.),Verancsics azonban úgy fogalmaz, hogy “minden egyes király csak háromszor vetette ki rájuk ezt az adót, tudniillik családonként, vagy ahogy õk mondják portánként egy ökröt: a koronázáskor, az uralkodó házasságkötésekor és elsõszülöttjének világrajövetelekor, amikor is, ha leány született, a harmadik adózástól fel voltak mentve” (59.). Az eltérés tehát a harmadik ökörsütés teljesítése körül tapasztalható. Ez okozta a székelyek és II. Ulászló közötti konfliktust is 1506-ban. Ekkor született meg a trónörökös, Lajos herceg. A király elrendelte az ökörsütést, amit viszont a székelyek nem akartak teljesíteni, mivel az uralkodó elsõszülött gyermeke, Anna nem fiú volt, így – a székelyek felfogása szerint – a trónörökösnek, aki második gyermekként jött a világra, nem járt az ökörsütés. Valószínûtlen, hogy a szokásjog a székelyek értelmezésének felelt volna meg. Azontúl, hogy Verancsicson kívül más források az elsõszülött fiúhoz kötik az adó teljesítését, világosan látszik, hogy az ökörsütés az uralkodó magánéletének olyan eseményeihez kapcsolódott, amelyek az egész királyság szempontjából alapvetõ fontosságúak voltak: a koronázás, házassága (amely a trónörökös születésének az elõfeltétele), valamint az utódlás folytonosságát biztosító trónörökös világra jötte. Nehéz elképzelni, hogy e harmadik esetben olyan bizonytalan feltételhez lett volna kötve a szolgáltatás, hogy a trónörökös egyúttal az elsõ gyermek is legyen. Nagy valószínûséggel a nézeteltéréshez hozzájárulhatott az is, amire egyes kútfõk szerint a király adóbehajtói is utaltak,6 nevezetesen, hogy Zsigmondnak (1387–1437), I. Ulászlónak (1440–1444), V. Lászlónak (1441/1452–1457) és Mátyásnak

231

(1458–1490) nem született (törvényes) fiú utódja. Tegyük hozzzá, hogy Habsburg Albertet leszámítva (1438–1439) már I. (Nagy) Lajostól (1342–1382) kezdve a magyar királyoknak nem volt a fiúörökösük. Albert fia, László pedig apja halála után jött a világra, olyan idõpontban, amikor a koronáért már harcok dúltak, s e küzdelembõl nem a csecsemõ pártja került ki gyõztesen. Ilyen körülmények között nyilván nem is kerülhetett sor az ökörsütés elrendelésére és behajtására. Vagyis a királyi hatalom számára több mint másfél évszázadig nem nyílt arra mód, hogy a fiú- (azaz a trón- ) örökös születése esetén érvényesítse az ökörsütéshez való jogát. A székelyek szemében mindez azt a látszatot kelthette, hogy az õ felfogásuk a helyes, s II. Ulászló jogtalanul követeli az ököradó teljesítését. A nézeteltérésnek súlyos következményei lettek: a székelyek történetük során elsõ alkalommal fordultak szembe fegyveresen magával a királlyal. Elõször vereséget mértek az ellenük küldött Tomori Pál ötszáz lovasból álló seregére (az eseményrõl Oláh Miklós is beszámol: 57), ezt követõen azonban az uralkodó által összevont erõsebb haderõ meghátrálásra és az adó megfizetésére kényszerítette õket.7 Az 1506. évi felkelés több dologra is rávilágít. Egyrészt világos bizonyítéka annak, hogy a középkori székely társadalom válsága ekkorra már meglehetõsen elõrehaladott állapotba jutott. Másrészt arra is felhívja a figyelmet, hogy e válságnak az adózás az egyik, de távolról sem csak az egyetlen összetevõje. Az 1437. évi parasztháború zivataros ideje alatt került sor Kápolnán arra az eseményre, melyet a történetírás a három (rendi) nemzet uniójaként emlegetett a késõbbiek során. A király iránti hûségét hangoztató nemesség, székelység és szászság a belsõ és a külsõ ellenséggel, azaz a felkelt parasztsággal és a törökkel szemben lépett szövetségre. Bár a parasztháború hamarosan véget ért, a szövetséget 1438 februárjában Tordán megújították (94 a, b). Az „unió” a sajátos erdélyi rendi fejlõdés kiindulópontjává vált.8 Bár kifelé a székelység egységesnek tûnt, a társadalmon belül már érlelõdtek azok az ellentétek, amelyek a XV. és a XVI. század folyamán meghatározó szerpet játszottak a székely történelemben. Az 1466. évi zabolai gyûlés határozatai hírt adnak egy bizonyos Kapitánynak mondott Szolga Miklós által vezetett felkelésrõl, melyben a háromszéki közszékelyek vettek részt. A zavargásnak nyilván az volt

232

az oka, amit a rendeleteket írásba foglaltató Szentgyörgyi János erdélyi vajda és székely ispán így fogalmazott meg: “a Kézdi-, Orbaiés Sepsiszékekben élõ székelyek a köztük élõ elõkelõk által igen sokféle módon az elnyomás mérhetetlen terhének szolgáltattak ki, és nemes Magyarország isteni királyai által kegyesen régtõl nekik adományozott és jóváhagyott törvényeikbõl és jogaikból említett elõkelõik által teljesen kitaszíttattak és kiszakíttattak” (95.). A gyûlés igyekezett részletesen szabályozni az elõkelõk és a köznép viszonyát , s elejét venni a hasonló jellegû megmozdulásoknak. Talán éppen a közszékelyek iránti túlzottnak tartott kedvezés volt az egyik oka annak, hogy a Mátyás elleni 1467. évi erdélyi felkelésben (melyet másokkal együtt éppen az erdélyi vajda irányított) számos székely elõkelõ is részt vett (96.). 1498-ban Marosszékbõl értesülünk elõkelõk házainak a lerombolásáról és szmûzetésérõl; a zavarokat csak a király által kiküldött békéltetõknek sikerült elsimítani (99.). A már említett 1506. évi felkelés után összeült agyagfalvi gyûlés nagy hangsúlyt fektetett a király iránti hûség biztosítására, valamint arra, hogy “a mi Országunkban tolvajságok, másnak meg nyomorítása, kergetése, meg ölése, rá támadása, egyenetlenséges veszekedések, bosszú állások, pusztitások és égetések, házaknak el hányások, hadak és üstökvonások, és egyéb akár mi veszedelmek ne támadhassanak, mint az el mult idõkben egy néhányszor meg estenek” (101.) A kívánság jámbor óhaj maradt, mivel 1511. évi oklevélben is arról olvashatunk, hogy Csík- és Gyergyószékben több elõkelõ házát lerombolták, õket pedig elûzték (102.). Gyakoriak voltak azonban a szomszédos szászokkal és a nemességgel való összetûzések is (97., 103.). További problémákat gerjesztett az adózás kérdése. A török elõrenyomulása, s az ország kettõ (1526), majd három részre való szakadása (1541) következtében egyre kevésbé lehetett megõrizni az adómentesség korábbi állapotát. Szapolyai János már királyként, több alkalommal kért és kapott a székelyektõl ökörsütést, ahogyan ezt Verancsics is írja: „Mostanában az õsi szokást figyelmen kívül hagyva, mintegy segély gyanánt a király kívánságára, a haza fenntartása érdekében nem vonakodnak többször is adózni” (59.). Az 1545. évi tordai országgyûlés viszont kimondta, hogy a haza (a keleti országrészbõl megalakuló Erdélyi Fejedelemség) védelmének terheibõl mind a három nemzet egyformán köteles kivenni a részét.9 A marosvásárhelyi or-

233

szággyûlés ennek megfelelõen részleteiben rendezte az adófizetés módját (90.) Az 1554. évi székely gyûlés pedig már olyan módon intézkedett a teherviselésrõl, hogy az adózást teljes egészében igyekezett a köznépre áthárítani, kimondva például, hogy a II. Lajos király (1516–1526) halála elõtt lófõvé lett elõkelõk mentesek az adfófizetés alól (91.). Még világosabban látszik az elõkelõ székelyek azon törekvése, hogy a teherviselés aló kivonják magukat az 1559. évi gyulafehérvári országgyûlés cikkelyeibõl, a határozatok egyúttal azonban a fejedelmi hatalom általi adóztatás növelésére is utalnakl (93.). Melyek voltak tehát a középkori székely berendezkedés válságának és bomlásának az összetevõi? A legfõbb okok magán a társadalmon belül keresendõk. Az a hozzávetõleges jogi egység és egyensúlyi állapot, amely az erdélyi megtelepedéstõl és a kiváltságok kiformálódásától kezdve jellemezte a székely társadalmat, a XV. századra különbözõ okok folytán megszûnt. A két tisztviselõ rétegnek sikerült megszilárdítania hatalmat biztosító helyzetét, s a hármas tagozódást rendies jellegûvé változtatnia a XVI. századra. A magánbirtok székelyföldi elterjedésének következtében megnõttek a vagyoni különbségek. A közszékelyek közül egyre többen kerültek olyan helyzetbe, hogy már csak nehezen tudtak katonáskodási kötelezettségüknek eleget tenni, s arra kényszerültek, hogy az elõkelõk szolgálatába álljanak vagy éppen az õ földjükön telepedjenek meg. A török veszély erõsödésével viszont az államhatalom részérõl egyre nagyobb igény mutatkozott egyrészt a székelyek fokozott katonai igénybevételére, másrészt az adómentesség eltörlésére, a központi hatalom jövedelmeinek a kiegészítésére. Hozzájárult midehhez a Jagelló-kortól kezdve a királyi hatalom hanyatlása, majd pedig az állandósuló trónharcok. Ezek az ellentétes irányú folyamatok egyre elviselhetetlenebb nyomást gyakoroltak a több szempontból is archaikussá, sõt anakronisztikussá váló középkori eredetû társadalmi struktúrára. Hiába volt a közszékelyek makacs ellenállása, sokszor emberfeletti erõfeszítése szabadságjogaik maradéktalan megõrzése érdekében: a nagy nyomás alatt a középkori jellegû székely berendezkedésnek szükségszerûen össze kellett omlania.

234

1. Adózás 87. IV. BÉLA (1256. december 16.)

IV. Béla megerõsíti az esztergomi érsekség jogait egyebek mellett a székelyektõl járó adó vonatkozásában. Az oklevél elõször említi a székelyek átal teljesíteendõ állatadót. Kiad.: US. I. 80. Ford.: Kordé Zoltán (részlet)

Hasonlóképpen [megerõsítjük ezt az egyházat] a székelyektõl és a románoktól aprómarhában, szarvasmarhában és bármilyen állatban járó királyi jövedelem utáni tized begyûjtésében, kivéve a szászok földadóját. 88. II. ULÁSZLÓ (1499. július 13.) Kiad.: SzO. III. 141. 511. sz. Ford.: Tóth Ildikó (részlet)

Továbbá10 bármely magyar király törvényes koronázására a székelyek közössége tartozik egy-egy ökröt adni minden egyes telkes székelytõl úgy, hogy a nevezett ökrök összeszámlálása vagy behajtása idején bármely székely ökrei felét tartsa vissza magának oly módon, hogy a királyi ember azokat egymástól elhajtva találomra különítse el, és akié az ökrök, az válassza magának az elsõ felet, ezután a királyi ember válasszon egy ökröt a királyi felségnek a maradékból. Továbbá a királyi felség elsõ menyegzõjére minden egyes telkes székelytõl egy-egy ökröt szedjenek be az elõbbi módon. Továbbá a királyi felség elsõszülött fiának keresztelõjére minden telkes székely egy-egy ökröt adjon a fentebb leírt módon. Továbbá, hogy az ilyen ökrök behajtása idején az ispán vagy a királyi megbízottak határozzák meg és döntsék el, hogy az efféle ököradó alól kik legyenek mentesek, nehogy a királyi felség ezekben kárt szenvedjen.

235

Továbbá, hogy a király által közéjük küldött ispánnak elsõ eljövetelekor a székelyek hét széke egy-egy lovat, azaz a teljes közösség hét lovat köteles adni, melyeknek bármelyike annyit érjen, hogy azzal maga az ispán is tisztességesen vonulhasson hadba. 89. II. ULÁSZLÓ (1508. január 10.)

II. Ulászlónak az ököradó behajtóihoz intézett parancslevele azokra a súrlódásokra és visszaélésekre vet fényt, melyeket az adóbehajtás során a székelységgel szomszédos szászok szenvedtek el. Kiad.: SzO. III. 165–166. 525. sz. Ford.: Petrovics István

Ulászló, Isten kegyelmébõl Magyarország és Csehország stb. királya híveinknek, a királyságunk erdélyi részein ez idõ szerint általunk kinevezett valamennyi és minden egyes, az ököradót részünkre behajtó személynek, a jelen sorokat megtekintõknek, üdvöt és kegyet! A királyságunk erdélyi részein élõ híveink, az ottani szászok panaszos kérvényébõl komoly nemtetszéssel értesültünk arról, hogy azok az emberek, akiket mi legutóbb a mi székelyeink körében az ököradó behajtására kijelöltünk, azt a szokatlan dolgot cselekedték, hogy a minket illetõ ökröket a mi szász híveink földjén és legelõin hajtották át és legeltették, a mi mondott szász híveinket pedig az ökrök hajtásakor egy bizonyos pénzösszeg megfizetésére kényszerítették, amire különben õk a legkevésbé sem kötelezhetõk, más alkalmakkor a mi szász híveink falvaiban vándorolván arra kényszerítették a falvak lakóit, hogy nekik szállást adjanak, õket étellel-itallal ellássák, az ökröket õrizzék, továbbá a falvak közösségét arra kötelezték hogy fizessék meg az õrzéskor elpusztult ökrök árát. Mi pedig, miután megkaptuk és elfogadtuk szász híveinknek a fenti ügy miatti kérelmét, nem akarjuk, hogy õket az említett, merõben új dologra kényszerítsék, s hogy a mi mondott ököradó behajtóink azt szokássá tegyék, jelen oklevelünk soraival szigorúan megparancsoljuk hûségteknek, hogy mostantól fogva az említett szászokat, továbbá az õ népeiket és lakóikat az ökrök után fizetésre kényszeríteni, legelõiket használni és

236

õket megkárosítani, illetõleg az õ embereiket az ilyenfajta ökörcsordák õrzésére, királyi kegyünk megtartása mellett, semmilyen módon ne merészeljétek rászorítani és ne legyetek merészek rákényszeríteni. Miután a jelen oklevelet elolvastátok, adjátok azt vissza a levél bemutatójának. Kelt Budán, az Úr 1508. évében remete Szent Pál ünnepén. 90. A HÁROM ERDÉLYI NEMZET MAROSVÁSÁRHELYI ORSZÁGGYÛLÉSÉNEK CIKKELYEI (1545. november 1.) Kiad.: SzO. V. 58. 933. sz. Ford.: Sebõk Ferenc (részlet)

Elõször is,11 a székely urak a másik két nemzettel együtt az egyenlõ teherviselés ügyében egyetértésre, egyességre jutottak: a székely urak az ország terheit azonos mértékben kívánják viselni, és kérik az országlakosokat, hogy a hét székben lévõ atyafiaik közül válasszák ki azokat, akiknek össze kell írniuk a hét székely székben található lakosokat, kivéve az õsök által hátrahagyott lófõket, illetve azokat, akik régóta ott laknak és akiket fewldenlakonak12 neveznek, a többieket, legyenek azok földjei elzálogosítottak, pénzen vettek vagy bármi néven nevezettek, kötelesek összeírni. Továbbá, hogy mindegyik székben a lakosok összessége válasszon maguk közül két lófõt és két adófizetõ személyt, akik esküt téve mindenütt legyenek az összeírók mellett, nehogy az összeírók ellen valamiféle gyanú foganhasson meg. Továbbá, hogy az összeírók híven mérjék föl a lófõségekben található lakosokat, és számukat, amennyi lesz, azután foglalják írásba. Továbbá, hogy bárki is fellázadna vagy szembeszegülne a székely urak ezen közös határozatával, fej- és jószágvesztéssel bûnhõdjék. Továbbá, hogy effajta lázadók megbüntetésére a három nemzet egyeteme a helytartó úrral együtt keljen fel és büntesse azokat meg. Továbbá, hogy a teher mennyiségét a székely uraknak az összeírás befejezése után meg kell adniuk.

237

91. MAROSVÁSÁRHELYI SZÉKELY GYÛLÉS HATÁROZATAI AZ ADÓFIZETÉSRÕL (1554. január 25. körül)

1554-ben kiélezett politikai viszonyok jellemezték Erdélyt, amely ekkor Habsburg (I.) Ferdinánd uralma alá tartozott, de egyre komolyabb próbálkozások folytak Szapolyai János fiának, János Zsigmondnak és özvegyének, Izabellának a visszahívására. Az év elején került sor Marosvásárhelyt arra a székely gyûlésre, melynek célja az volt, hogy rendezze az adózás kérdését, s megállapítsa a mentesség körét. Kiad.: SzO. II. 108–109. CCCVI. sz.

Circa festum Conuersionis Beati Pauli Apostoli in oppido 13 Zekeli vasarhel editi 1554. Az Ado fizetesnek modgya, az zekel urak közöth. Mijnden ember kij falw nijláth14 bijrija forinthoth aggijon. Az kijnek hath forijnth erö labas Barma vagijon forijnthoth fijzessen. Az adonak kij zamlalasara es be zedesere, az kijketh az vaijda vrak akarnak valaztani, mijnden zeken, azokath valazzák, es azok azokath allassák az adonak kij mondasara, es kij felelesere, az kijketh ewk akarnak, mijnden falwbwl. Az Regij ewsthewl maradoth ló feijek, kijk nem laijos kiralij15 halála vthan ló fewwe letthenek, azok megh maradgijanak az fijzetésbewl. Ezeknek kijwölök mijnden Rendbelijek megh fijzessek az adoth. Az kik az gijwlesre nem jewtthenek, azoknak megh bijnthetheseth az vrak az zekelij orzagnak engettek, Az fewdewn lakok dolgath ijgij hatthák az vrak lennij hogij az kij ijghaz fewldewn lako, kij nem wallas es nem zalagos, ez megh thartassék, az kijk ennek kijvöle valok, megh rothassanak.16 Az Wajda vrak17 ijgij vegeztek magokban, hogij közönséges Iteleteth zolgaltassanak zekel orzagban es megh akarijak adnij ertenij az Zekelij wraknak, mijnth hogij hathalmokban vagijon az dologh, hogij mijndenek reija tartozzanak. Mijerth penijgh az Maros Zeken lakozo Zekelij wraijmnak az ló fewseghbewl kijlemb Zokasok wagijon az töb

238

zekelijnel, ezeknek az kijknek lo fewseghek walamelij falwban wagijon, ezeknek az ew emberij kijketh az ew ló fõsegheken tartnak megh ne rothassanak. Mijkor lazar Bernalthoth el vijtthék az ijdewben amij éghés thörthenth,18 wagij az kijknek marhaijokath el wetthék, ennek az penz zedewk ijol vegere menwen azok megh ne rothassanak. 92. I. FERDINÁND (1554. április 26.)

I. Ferdinánd, aki magyar királyként néhány évig Erdélyt is birtokolta, 1554-ben a székelyek kérésére megerõsítette szabadságjogaikat és adómentességüket. Kiad.: SzO. II. 112–114. CCCIX. sz. Ford.: Sebõk Ferenc

Mi, Ferdinánd, az isteni kegy jóvoltából a rómaiak, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya, örökös császár, Spanyolország infánsa, Ausztria fõhercege, Burgundia, Brabant, Stájerország, Karintia, Krajna hercege, Morvaország õrgrófja, Luxemburg, Felsõ- és Alsó-Szilézia, Würtemberg és Theka hercege, Svábföld fejedelme, Habsburg, Tirol, Ferret, Koburg és Gorizia grófja, Elzász tartományi grófja, a Szent Római Birodalom Enns feletti részének õrgrófja, Burgavia és Felsõ- és Alsó Lusatia és Szlavónia, a Naoni kapu és Salinae õrgrófja stb. a jelen oklevéllel adjuk tudtára mindenkinek, akit illet, hogy híveink, a kiváló és vitézlõ Bernáld Balázs és Sándor Mihály, valamennyi hûséges székelyünk hozzánk küldött követei és hírnökei színünk elé járulván alázatosan elõadták, hogy noha a székelyek összessége a régi idõktõl fogva, amikor õseik Attila fejedelem révén jöttek országunk erdélyi részeire, és ott letelepedtek, a mi elõdeinktõl, Magyarország szent királyaitól mindenféle adó, illetve pénzbeli fizetési kötelezettség alól teljes mentességet és szabadságot kaptak, valamint igazi nemességgel éltek, kivéve azt, hogy Magyarország királyainak koronázásakor, házasságkötésekor és elsõszülött fiainak születésekor mindannyian egy-egy ökröt adtak a királynak,

239

azonban nem sokkal ez elõtt a nagytiszteletû néhai György barát, váradi püspök, aki a fenséges Izabella királyné után a székelyek és Erdély élén állt,19 különbözõ ürügyekkel és eszközökkel õket arra kényszerítette, hogy mind a töröknek fizetendõ adóhoz, mind a mondott királynénak nyújtandó pénzbeli segélyhez bizonyos összeggel hozzájáruljanak. Ezen dolog által régi szabadságuk és nemességük igen nagy sérelmet szenvedett. Ezért a maguk és kiküldõik nevében könyörögtek felségünkhöz, hogy kegyesen méltóztassunk megõrizni õket az általuk régóta élvezett szabadságaikban. Mi pedig megértvén alázatos könyörgésüket és tekintetbe véve hûséges szolgálataikat, amelyeket felségünknek ezen zavaros idõkben hûségesen nyújtottak, és amelyek mindenkori állhatatos teljesítésére ígéretet tettek, jóváhagyjuk és kegyesen megengedjük, hogy a dolgok elmondott és nekünk elõadott állása szerint nekünk semmiféle adót vagy pénzbeli szolgáltatást ne tartozzanak nyújtani, hanem megszokott õsi szabadságaikban és jogaikban, amelyekkel élnek, békésen megõriztessenek és megmaradjanak, úgy azonban, hogy mindent, amit a mi elõdeinknek, Magyarország szent királyainak, vagyis fejenkénti egy ökröt saját megszokott idejében régóta szolgáltattak, és amelyet a nép nyelvén ökörsütésnek hívnak, nekünk és magyar királyi leszármazottainknak és örököseinknek is mindig kötelesek nyújtani, ezen felül szabadságaik sérelmére semmilyen kötelezettséggel se tartozzanak, sõt jóváhagyjuk és megengedjük a jelen oklevél ereje és bizonysága által, melyre Magyarország királyaként használt titkos pecsétünket függesztettük. Kelt Bécs városunkban, Ausztriában, április 26-án, az Úr 1554. évében, római királyságunk huszonnegyedik, egyebekbeli uralkodásunknak pedig a huszonnyolcadik évében. 93. A GYULAFEHÉRVÁRI ORSZÁGGYÛLÉS VÉGZÉSEI A SZÉKELYEK ÜGYÉBEN (1559. június 12.) Kiad.: EOE. II. 122–124., 125. (részlet)

2) Holott20 penig az feleltetésnek és czirkálásnak21 önnen magok adtanak legyen okot, avval, hogy hátra hagyván az thordai közönséges

240

gyûlésben, az û szokott szer tartások szerint, tizenkét ezer forint ravatalrúl22 végezett articulusokat,23 a fûfû székelyek az õ sellyéröket ki vötték belõle, és az köz rendbeli kösségre az egész egy forint és ötven pénz adóúl terhelték, kiért az köz rendbeli kösség û felségöket gyakor panasszal érte. Tetszett azért û Felségöknek tanácsival egyetemben, hogy a miképpen mind a két Maros és Udvarhelyszékbe ahoz választatott személyek által lett az feleltetés és az czirkálás, azonképpen ugyan azonok szedjék is. Mert nem kedvezhet ebben semmiképpen û felségök nekik, holott a több székeknek sem kedvezett, mindazáltal ennek a túlján afféle feleltetés és czirkálás semmiképpen nem leszen közöttök, ha magok nem adnak okot reá, és az û határokban maradnak és állnak meg, sõt inkább mind a fûfû székelyek, azokval a ló fejekkel egyetembe, kik tudni illik igaz gyökér szerint ló fû õsöktûl származtanak, és kiknek az û eleik Mátyás király és egyéb királyok ideibe jámborúl és serínyen vitézkedtenek, és véreket ontották, semmiképpen ezentúl meg nem rótatnak, sõt a régi szabadságokban, meg sértés nélkûl, a vitézlõ dologra és hadakozásra tartatnak meg, kiket û Felségök bizonyos idõkben meg mustráltat és készûletöket meg tudatja. 3) Minden székre penig alkolmas és hív személyek bocsáttatnak, kik minden faluknak számlálnak kapukat, és az û felségök nekik adott instructio24 szerint, mind sellyért, szolgát, és a köz kösséget híven s igazán rónak. (...) 5) Az székely városok az egyéb székelségtûl külön szakasztattanak, mert azok portai adót kényszerittetnek adnia, és nem lehet hogy két terehhel bántassanak. Azért bizonyába tetszett û Felségöknek azoknak városit az û szabadságokba meg tartatni, a mint hogy kegyelmesen kedveznek a több székelyek szabadságinak. (...) 17) Miért hogy törvénben bizonyittatott meg, hogy az fû székelyek a ló fejektûl, nem csak a három székbe, de a többiben is, dézmát szedtek, végeztetett azé(rt), hogy û felségöknek is dézmával tartozzanak.

241

2. Társadalmi feszültségek 94. A SZÉKELYEK ÉS A HÁROM ERDÉLYI NEMZET

Az 1437. évi parasztháború viharos napjaiban került sor arra, hogy Erdély kiváltságolt népelemei – a nemesség, a szászok és a székelyek – az alvajda és a székely ispánok vezetésével összegyûljenek Kápolnán és testvéri szövetséget (fraternam...unionem) kössenek. Az uniót a török és a felkelt parasztok elleni hathatós védekezés igénye, illetve a szövetség résztvevõi közötti ellentétek elsimításának a vágya hívta életre. A szövetkezés azonban nem alkalmi jellegû esemény volt (ezt bizonyítja az uniónak a parasztháború leverése utáni megerõsítése is), hanem az erdélyi társadalomfejlõdés logikus következménye: a kiváltságokkal rendelkezõ társadalmi rétegek érdekazonosságának a felismerése és érdekérvényesítési törekvéseinek a kezdete. Az unió tehát a sajátos erdélyi rendiség kezdeteinek tekinthetõ még akkor is, ha maga a natio szó (amely ebben az esetben nem nemzetet, hanem rendet jelöl) ezekben a forrásokban nem szerepel, s csak a késõbbiekben válik majd a „három erdélyi nemzet” latin terminusává. Világosan kiderül az iratokból az is, hogy az unió nem modern értelemben vett nemzeti törekvéseket képviselt, s nem egy negyedik nemzet, a románság ellen irányult; elég csak arra gondolni, hogy a felkelt parasztok körében magyarok, szászok és románok is voltak, akik nem valamiféle (ebben a korban egyébként is ismeretlen) nemzeti elnyomás, hanem a földesúri, egyházi terhek miatt, részben pedig a huszita tanok hatására fogtak fegyvert. A kápolnai unió ugyan „testvéri szövetséget” kívánt teremteni a résztvevõk között, a késõbbiekben azonban gyakorivá váltak a súrlódások és ellentétek, melyek nem kerülték el a székelységet sem. a) A KÁPOLNAI UNIÓ (1437. szeptember 16.) Kiad.: Demény 1991. 90–92. Ford.: Bodor András–Köllõ Károly–Szabó György

Mi, Váraskeszi Lépes Loránd, erdélyi alvajda, jelen sorokkal mindenkinek, mind a mostaniaknak, mind az eljövendõknek, tudomásul

242

adjuk, hogy a szent kereszt felmagasztalásának ünnepe utáni hétfõn25 velünk együtt Kusalyi Jakcs Mihály és Tamási Henrik, a székelyek ispánjai, az ország nemeseivel együtt, a hét meg két szász szék, a besztercei szászokkal és a székelyek összes székei összegyûltünk és megszálltunk Kápolna mezõvárosban, hogy megtárgyaljuk ezeknek a részeknek nehéz ügyeit. Az említett nemesek, a szászok és a székelyek között testvéri egyezséget létrehoztunk, és a Krisztus-kereszt jelét megérintve, örök idõre kinyilvánított esküvel megesküdtek annak megtartására, hogy a Szent Korona és a legyõzhetetlen fejedelmünk és urunk, Zsigmond úr, a rómaiak császára és Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország stb. királya, a mi legtisztelendõbb természetes urunk iránt hûségüket örökre megtartják, és hogy ellenállnak mindenkinek, akik ezt az országot megtámadnák, legyen az ellenség bármilyen állapotú is. És kölcsönösen megesküdtek, hogy ennek az országnak a védelmében szétválaszthatatlanok maradnak, mégis azzal a feltétellel, hogy amidõn és amikor a legyõzhetetlen fejedelmünk és urunk Zsigmond úr, Isten kegyelmébõl a rómaiak császára és Magyarország, Csehország, Dalmácia és Horvátország stb. királya, valamilyen szándékból vagy vád miatt e három fél, mégpedig a nemesek, a szászok és a székelyek ellen valamilyen döntést vagy cselekményt szándékozna végrehajtani, akkor a másik két fél nem siet másképpen segítségül menni, mint azáltal, hogy meghajtott térddel a harmadik félnek kegyelmet eszközöl ki, más támogatást semmiképpen nem köteles nyújtani és nem is merhet bármilyen módon. Ezenfelül elhatározták, hogy bármely idõben, amikor e felek közül valamelyik a táborozás megtartására törekszik, akkor nyári idõkben tartózkodjék a mezei szálláson, és a közelebbi vagy szomszédos falu földesurai a fent említett táborozóknak tartoznak élelmet szolgáltatni, nem drágábban, hanem a falusbírák által megengedett áron, amelyet a táborozók a maga módja szerint megfizetni ne ellenkezzenek. Ha valaki pedig drágábban merné adni, bírája nem vagyonával, hanem fejvesztéssel büntesse. Azt is elhatározták, hogy téli idõkben a mezõvárosokban és a falvakban megszállhatnak és nekik szállást nyújtanak, mégis olyan feltétellel, hogy egyetlen bármilyen állapotú nemes, szász vagy székely az õ vendéglátójának valamilyen károsodást ne okozzon és ne merjen neki (kárt) tenni. Aki azonban kárt okoz, a bíró a hadvezérrel együtt

243

arra a törvény szigorát alkalmazza, és köteles õt fõbenjáró büntetéssel vagy érdeme szerint megbüntetni. Ha pedig valamely nemesnek, szásznak vagy székelynek híve vagy tiszttartója szökevénnyé válna, akkor ama tiszttartó gazdája nem vonakodhat megesküdni, hogy (a tiszttartó) eltávozása nem az õ tanácsa és akarata szerint volt, ámde ugyanaz a gazda meghatározott esküvel köteleztessék saját javaiból elégtételt szolgáltatni. Ezenfelül a hadvezértõl szerezzen felmentési vagy lajstrombavételi igazolást, szolgáját nyomozva keresse és bûnének megfelelõen az írás tartalma szerint ítélethozatalt követeljen, és bárhol is megtalálja. Továbbá úgy döntöttek, hogy (a következõket) határozottan megtartják bármely idõben, és amikor történetesen elõfordulna valamilyenféle ellenségeskedõ betörés, úgyszintén bármilyen fajta viszály a nemesek, szászok és a székelyek fent jelzett felei között és az egyik fél (a másik) felet segítségül hívná, a segítségül hívott fél el ne mulassza, hogy a második napon kivonuljon és mindenik napon három mérföldet haladjon annak megsegítésére, tehát köteles gyorsan segítségül menni. Ha azonban bármelyik fél, mégpedig a nemesek, a szászok és a székelyek, ellenkezõképpen cselekedne, azon fél nem vagyonában, hanem jogszerûen fejvesztéssel büntettessék. Elrendelték és esküvel határozottan megerõsítették, hogy minden korábbi irigység vagy az ellenségeskedés bármilyen oka állt is fenn a Krisztusban tisztelendõ atya, az erdélyi püspök, Lépes György és az õ egyházának káptalanja, úgyszintén a nemesek, a szászok és a székelyek között, egészében és teljesen legyen eltörölve és megszüntetve, és mostantól kezdve a felek egyike se merészkedjék a korábbi helyzet felújítására, sem valamilyen zendülés támasztására. Ha azonban az elõbb mondott felek közül valamelyik felforgatást okozna, maradjon hitszegõ, és a másik felek közül egyik se merészeljen neki segítséget adni. Ha azonban valamelyik félnek oka lenne valamilyen vádaskodásra, vagy peres eljárásra a másik fél ellen, azt jogosan és törvényesen követelje a saját bírája színe elõtt, és az ellenfél bírája köteles közvetlenül igazságot szolgáltatni. Ennek a testvéri egyetértésnek fent érintett felei, a nemesek, a szászok és a székelyek a legalázatosabb esedezéssel kértek minket, hogy a jelen levelet a számukra bizonyságul és örökös érvényesség végett pecsétünkkel megerõsítsük.

244

Kelt a fent jelzett napon és idõszakban, az Úr ezernégyszázharminchetedik évében. b) AZ UNIÓ TORDAI MEGERÕSÍTÉSE (1438. február 6.) Kiad.: Demény 1991. 109. Ford.: Bodor András–Köllõ Károly–Szabó György

Mi, Váraskeszi Lépes Loránd erdélyi alvajda, jelen levéllel tudatjuk, hogy mivel elõzõleg, mégpedig a Szent Kereszt ünnepe táján26 Kápolna nevezetû birtokon Erdély e részei báróival és nemeseivel, nemkülönben a hét szász szék és a székely székek fõbb elõkelõivel együtt összegyülekeztünk volt, egyebek közt arról tárgyaltunk, hogy ezeket a részeket megvédjük, felszámoljuk és megsemmisítsük az elvetemült parasztok arcátlanságát és lázadásait, nemkülönben a legkegyetlenebb törökök gazságai ellen megvédjük, elõttünk és a bárók elõtt valamennyi nemes és az említett szék szászai egymás között olyan szövetséget és testvériséget kötöttek, hogy bármely idõben és amikor a nevezett törökök szorongatott vidékeinkre esetleg megpróbálnának betörni és benyomulni, akkor a nevezett nemesek legyenek kötelesek és tartozzanak a fent jelzett szászoknak a kölcsönösen õszinte szövetség és testvériség szerint segítségére jönni és sietni, ugyanakkor az elõbb mondott szászok is legyenek kötelesek és tartozzanak jönni és sietni a nemesek irigyei vagy ellenségei ellen, jelesül az említett elvetemült parasztok arcátlanságának eltörlése végett. Erre a felek önként esküvel kötelezték magukat elõttünk. Az elõbb írott nemesek pedig és a szászok korábban Tordán, közgyûlésünkön, nevezetesen a dicsõséges Szûz tisztulásának most eltelt ünnepén február 2. 27 az említett végzést és intézkedést s a testvéri szövetséget megerõsítették elõttünk, s errõl ezen levelünket adjuk bizonyságul. Kelt az említett Tordán, a boldogságos Szent Dorottya ünnepén, az Úr 1438. évében.

245

95. ZABOLAI GYÛLÉS HATÁROZATAI (1466. január 20.) Kiad.: SzO. III. 82—83., 85–86. 473. sz.; ETJ. I. 2—3., 6–7. Ford.: Géczi Lajos

Mi,28 Szentgyörgyi és Bazini János gróf, erdélyi vajda és a székelyek ispánja Krisztus minden hívének, úgy a jelenben, mint a jövõben, a jelen írást olvasóknak üdvöt mindenki megváltójában! Mivel minden egyes nép törvényeiben és jogaiban sértetlenül vezetõi és elõkelõi által õriztetik meg, a föld sokaságuktól gyarapszik és díszíttetik, s ha ez történik, nehezen néptelenedik el, és ház házra épül. Ennélfogva a Királyi Felség megfontolván, hogy hívei, az országa erdélyi részeinek végein, tudniillik a Kézdi-, Orbai- és Sepsi-székekben élõ székelyek a köztük élõ elõkelõk által igen sokféle módon az elnyomás mérhetetlen terhének szolgáltattak ki, és nemes Magyarország isteni királyai által kegyesen régtõl nekik adományozott és jóváhagyott törvényeikbõl és jogaikból említett elõkelõik által teljesen kitaszíttattak és kiszakíttattak, és szánván õket szerencsétlenségükben és elnyomatásukban, amelybe ugyanazok az elõkelõk kényszerítették õket, Õfelsége kirendelt bennünket hozzájuk közbenjáróként, hogy megvizsgálván ugyanazon székelyek régi törvényeit és jogait, megerõsítsük õket szabadságaik régi és örökös kiváltságaiban, hogy a magasságos Istennek hálát mondhassanak, a királyi felségnek pedig örökké hû szolgálatokat nyújthassanak. Miután egybegyûltünk nemcsak említett országunk erdélyi részeinek számos nagyságos és tekintetes, valamint nemes elõkelõjével, hanem valamennyi székely szék igen sok székelyével is, és összehívtuk az említett székeknek úgy az elõkelõit, mint közszékelyeinek embereit, és számba vettük ugyanazok régi törvényeit és jogait, amelyekkel régtõl fogva éltek és amelyeknek örvendtek, valamint látván és megértvén a néhai tekintetes fejedelem, Hunyad János úr, Magyarország egykori kormányzója bizonyos oklevelének tartalmát, amellyel engedélyezte ugyanazon székelyeknek jogok és törvények birtoklását és élvezetét, azokat a fenséges fejedelem, Mátyás úr, Isten kegyelmébõl Magyarország, Dalmácia, [...] királya, a mi kegyelmes urunk személyében megújítván, az említett elõkelõk és közszékelyek

246

között az alább részletezendõ cikkelyeket és kötelmeket tartalmazó, örökre és visszavonhatatlanul megtartandó intézkedést és rendelkezést tettük és határoztuk. [Rendeltetik] elõször, hogy a közszékelyek ne legyenek a hatalmasok és elõkelõk szolgálatába kényszerítve, hanem szabad lehetõségük legyen azt szolgálni, akit akarnak, kivéve azokat, akik az elõkelõk földjein maradnak. Õk sincsenek [...] szolgálatnak alávetve, hanem amikor akarják, lehetõségük legyen szabadon máshová menni szolgálni. Határoztatik továbbá, hogy ugyanazok a közszékelyek az elõkelõknek vagy hatalmasoknak szántani, aratni, kaszálni, és bárminemû szolgálatra jog szerint ne legyenek [kötelezve], [...] arra bármelyikük vállalkozhat fizetségért kérésre. Továbbá, ha a közszékelyek valamelyike a maguk szokását követve egy másik elõkelõ oltalma alá akarna menni, és magát annak alávetni akarná, szabad lehetõsége legyen neki minden akadályozás és követelés nélkül [ahhoz adnia magát, akihez] akarja. (..) Határoztuk azt is, hogy tisztségeket vagy hivatalokat a székelyek között bárki, tudniillik akihez a tisztség tartozik, akarata ellenére sem pénzzel, sem hatalommal senki se bírhasson, hacsak nem más e részben egyetértõ jóakaratából. Másként az ilyen feje, valamennyi jószága és vagyona elvesztésére jusson magánál a ténynél fogva. Akarjuk továbbá, hogy senki se merészeljen semmi módon személyében, jószágaiban és javaiban akadályozni vagy megkárosítani egyetlen ezeken a tartományokon átutazó utast, bármilyen állású, rangú és nyelvû, és a keresztény világ bármilyen részébõl is legyen, hacsak nem a királyi felségtõl vagy a székelyek ispánjától lesz erre írásbeli parancsa. (...) Akarjuk továbbá, és megfontolt lélekkel elrendeljük, hogy bizonyos istentelen, Kapitánynak mondott Szolga Miklós felkelése alatt eddig bárhogyan és bármilyen ürügy alatt a harcok idején hozott valamennyi ítélet és az ítéletek fajai üresek, érvénytelenek és erõtlenek, és jelen levelünkkel teljesen visszavonandók.29

247

Elrendeljük továbbá, hogy olyan faluban, amelyben örökségeket és jogokat nem bír, egyetlen hatalmas se szállhasson meg tartózkodás okából a falubeliek egyetértése nélkül. (...) S elhatároztuk minden eddigin felül, hogy bárki és bárkik a mondott elõkelõ vagy alacsonyabb rangú székelyek közül, akik között a jelenlegi viszály elkezdõdött, ezt az örök béke hasznára és az egység megszilárdítására kiadott rendelkezésünket megváltoztatni törekedne, úgy tudniillik, hogy magukat a közszékelyeket ismét a régi szolgaságban tartani és visszaûzni akarná, akkor a szabadság kiváltsága elleni ilyesfajta sérelem és támadás maguknak az esküdteknek elmondassék, ahol tudniillik az ilyesfajta sérelem történt, azonfelül a bebizonyosodott tiszta igazságot tartozzanak a székelyeknek az idõ szerinti ispánjával tudatni és neki átadni. Maga az ispán pedig az ilyet vagy az ilyen elkövetõket tartozzon az elõbbi módon fejüktõl, valamennyi jószáguktól és vagyonuktól minden kegyelem reménye nélkül megfosztani. És végül legutoljára rendeljük, hogy ha a mondott szenvedõ közszékelyek az idõk folyamán ilyesfajta pártütéseket, zendüléseket, veszekedéseket és viszályokat vagy ezekhez hasonlókat szítanának részlegesen vagy általánosan, akkor fejük, valamennyi jószáguk és vagyonuk elvesztésére ítéltessenek, és az örök hûtlenség bélyegét viseljék, és azonfelül valamennyi jogukat és szabadságukat, amelyeket az isteni királyok engedelmébõl és kegyelmébõl élveztek és amelyeknek örvendtek, ennélfogva elveszítsék. Hozzátesszük azt is, hogy az elõkelõknek az elõbb mondott viszály idején a közszékelység által elvett jószágai és javai jelen levelünk keltének harmadik napjáig visszaadassanak, és a mondott elõkelõknek a közszékelység által lerombolt vagy tûzzel felperzselt házai Keresztelõ Szent János születése legközelebb eljövõ ünnepéig30 az örök hûtlenség elõbb írt büntetése alatt a gyakran mondott közszékelység által újraépíttessék, és erre köteleztessenek. Mindezen elõrebocsátottakra és az elõrebocsátottak mendegyikére a mondott hatalmasok és elõkelõk, valamint az egész közszékelység önként kötelezték magukat elõttünk a fent írt kötelmek terhe alatt. Mindezen elõrebocsátottak igazságára és örök erejére határoztuk részükre kiadni jelen, pecsétünk erejével megerõsített levelünket. Kelt

248

Zabola faluban, hétfõn, Szent Fábián és Sebestyén vértanúk ünnepén, az Úr 1466. évében. 96. KOLOZSMONOSTORI KONVENT (1467. augusztus 18.)

A Mátyás király által az 1460-évek közepén bevezetett adóreformok fõleg az erdélyi nemesség körében váltottak ki elégedetlenséget. A néhány báró által vezetett összeesküvéshez csatlakoztak a szászok és a székelyek képviselõi is. Székely részrõl fõleg csík-, sepsi- és marosszéki elõkelõk vettek részt a mozgalomban. Az okok között szerepet játszhatott az is, hogy Mátyás a székelységen belüli társadalmi feszültségeket igyekezett a közszékelyek számára megfelelõ módon rendezni. A kitört felkelést az uralkodó gyorsan és határozottan leverte; a meghódoló bárókat nem bántotta, a résztvevõk – így a székely elõkelõk – közül azonban többeket kivégeztetett. Az alábbiakban a mozgalom szervezõinek a kolozsmonostori konvent elõtt kiállított szövetséglevelét közöljük. Kiad.: SzO. I. 207–211. CLXXI. sz. Ford.: Sebõk Ferenc

A Kolozsmonostori Boldogságos Szûz Mária monostor konventje minden Krisztusban hívõnek, úgy a jelenben, mint a jövõben, aki a jelen oklevelet megtekinti, üdvözlet a mindenek Megváltójában! Tudtára akarjuk adni mindenkinek úgy a jelenben, mint a jövõben a jelen oklevél által, hogy a vitézlõ nemes férfiak, idõsebb Losonci Dezsõfi László, Suki Mihály, Farnasi Veres Benedek, Gerendi Mihály, Iklódi Márton, Somkereki Erdélyi István és Hosszúaszói Péter, továbbá a nemes, bölcs és körültekintõ férfiak, Vízaknai Miklós, László szászvárosi bíró, Medgyesi Dori Gáspár, Perecsütõ Lõrinc Brassói bíró, Szegény Antal ugyanonnan és Besztercei Török Péter a maguk és bármely szász szék minden egyes szásza képviseletében és nevében egyik részrõl, másik részrõl pedig a jeles férfiak, Medgyesfalvi Alárd László, Nagylaki Márton, Torockai Illyés, Haranglábi György, Borosnyai Péter Sepsi-székbõl, Tárkányi Bálint Csík- székbõl, másik – Szövérdi – Bálint és Székely Máté Maros-székbõl színünk elõtt személyesen megjelenve saját akaratukból vallották és elõadták a következõ

249

módon, hogy látván és tapasztalván a maguk és egész Magyarország elnyomását, zaklatását és nyomorúságát, amelyek által az ország szent királyai, következésképpen ugyanezen ország Isten kegyelmébõl való felséges királya által adományozott kiváltságok Mátyás király úr által történt eltörlése és visszavonása folytán teljesen elnyomattak és végsõ romlásba jutottak, együttes elhatározással, egyhangú egyetértéssel és közös akarattal isteni támogatásért esdekelve a maguk és az egész Magyarország kiváltságait és szabadságait bármely bármilyen származású, nyelvû, rendû, rangú és kiválóságú ember ellen megvédeni, oltalmazni és megõrizni szándékozván, és azok ellen, akik az elõbb mondottakkal szembeszegülni, szembeszállni és ellene tevékenykedni mesterkednek, lehetõségeik szerinti erõs kézzel eljárni és mindaddig, amíg az isteni segítség révén a maguk és az egész Magyarország szabadságait és kiváltságait a saját jó és szerencsés állapotába visszaállítani és megerõsíteni nem tudják, a tekintetes és nagyságos urakat, Szentgyörgyi és Bazini János és Zsigmond grófokat, és Monyorókereki Ellerbach Bertold erdélyi vajdákat és székely ispánokat, és Imre és István31 szepesi ispánokat különös vezérükké és elöljárójukká megválasztották, megígérve nekik bizonyos alább kinyilvánítandó kötelezettségek sérthetetlen és rendületlen megtartását. Megígérték elõttünk és kötelezték magukat, hogy ezen erdélyi részek országlakosai az elõbb említett vezér és elöljáró urak akaratával egyet fognak érteni és annak engedelmeskedni fognak, atyafiaik és barátaik a jelen ügyben mindenféle ellentmondás és kifogás nélkül velük fognak tartani, hogy maguk és az egész Magyarország, valamint a már említett elöljáró urak és a hozzájuk tartozók szabadságait megõrizzék. Az említett elöljáró uraknak legyen hatalmuk minden egyes országlakos számára igazságot szolgáltatni a mondott erdélyi részek szokásai és jogai szerint. Ezenkívül legyen hatalmuk szükség esetén a mondott erdélyi részek országlakosai közül szabadságaik tiszteletben tartása mellett a jelen ügyben elõforduló bármiféle ellenség ellen bármely részre katonát szedni. Továbbá, ha a király erõivel nyílt mezõn kerülne sor összecsapásra, akkor a mondott elöljáróknak és vezéreknek, atyafiaiknak és a mondott ügyben hozzájuk csatlakozóknak szükség szerint bátor és megfelelõ segítséget nyújtva fognak föllépni, és megígérték, hogy

250

harcolni fognak a mondott erdélyi részek és az egész Magyarország szabadságainak megõrzéséért. Továbbá megígérték, hogy a füstpénzt,32 miként a rovások forintjait, elöljáróik és vezéreik kezéhez juttatják. Továbbá fegyverszünetet, szövetséget és bármilyen megállapodást az elõbb említett elöljáró urak akarata és egyetértése nélkül senkivel semmilyen szín alatt nem kötnek, és semmiféle emberrel egyetértésre jutni nem akarnak, kivéve ha azt mindenki elfogadja. Továbbá, ha idõközben megtörténne a jelen ügy miatt, hogy az említett elöljáró urak, az atyafiaik vagy ebben az ügyben nekik segítõk valamelyikének a vára vagy várai, városai, mezõvárosai, falvai vagy bármiféle egyéb örökségei elpusztulnának vagy elvesznének, addig senkivel nem kötnek békét, amíg mindazok vissza nem adatnak, vagy amíg ténylegesen vissza nem kerülnek. Ha a mondott erdélyi részekre valók közül valaki vagy valakik az ellenség fogságába esnének, vagy bármiféle veszélybe kerülnének, miatta, vagy miattuk megállapodásra jutni a legkevésbé sem törekednek. És az országlakosok közül senki a jelen ügytõl, semmiféle bírói rendelkezésre, legyen az akár egyházi, akár világi, magát el nem vonhatja, hanem a cél eléréséig állhatatosan ki kell tartania. Továbbá, az említett elöljáró urak illetve vezérek akarata és egyetértése nélkül saját indíttatásból sem békét, sem háborút nem kezdeményeznek, kivéve ugyanazok egyetértését. Továbbá, ha megtörténne, hogy a mondott elöljáró uraknak és vezéreknek a jelen ügyet sikeresen és véglegesen befejezni és lezárni a jelen pénzzel, amit most adnak nekik, valamint az erdélyi részek kezeikhez adott királyi jövedelmeivel nem lehetséges, akkor az erdélyi részek nemesei, a szászok és a székelyek összegyûlnek, és egységesen érett és bölcs megfontolással kötelesek az elöljáróknak az ország szorongató szüksége szerint, ha az ügy súlyossága megköveteli, akkor a költségek fedezésével és pénzekkel segítséget nyújtani. Ha pedig a felek bármelyike vonakodna, a másik két fél kényszerítse a vonakodót a teljesítésre a szabadság békés megõrzése és helyreállítása érdekében. Továbbá az ország szabadságai érdekében elindított jelen ügy végleges és eredményes lezárásáig az elöljáró uraktól, atyafiaiktól, valamint a jelen ügyben hozzájuk csatlakozóktól semmilyen, az emberi elme által elképzelhetõ okból, sem félelembõl, sem barátság okán, sem csalás vagy ármány útján, sem adomány vagy szeretet miatt nem

251

fognak eltántorodni, hanem minden erejükkel, fáradozásukkal, embereikkel és vagyonukkal szilárdan ki fognak állni mellettük, és mellõlük nem tágítanak, és hogy a jelen ügy minden, az elõbb mondott nehézség megtörténte nélkül legyen végrehajtható, minden munkálkodásukkal, fáradozásukkal, kiadásukkal és költségükkel törekedni fognak, és ha a dolog úgy hozza, hogy a már mondott elöljáróik valamelyikét csatában vagy máskor, amit Isten tartson távol, a halál elszólítja, a jelen ügy folytatódik, e miatt nem fordulnak el az elöljárók atyafiaitól, hanem mellettük a végsõkig állhatatosan ki fognak tartani. És hogy ezen összes elmondott dolgokat és az elmondottak minden egyes pontját a megnevezett erdélyi részekre való országlakosok be fogják tartani és tartatni az esküregistrum formája és ereje szerint jó keresztény hitük által a mondott elöljáró és vezér urak, valamint atyafiaik felé kötelezték magukat elõttünk. Ezen esküregistrum szövege pedig a következõ: minket a dicsõséges Isten és a szeplõtelen Szûz Mária, Istennek legszentebb anyja és Isten minden választottja segítsen, tartson meg, éltessen és segedelmezzen, és hogy a mi urunk, Jézus Krisztus, a legszentebb Szûz Máriának és az összes szenteknek a közremûködésével legszentebb urunk testét a halál pillanatában állítsa elénk és részesítsen bennünket az üdvözülésben, hirtelen és nem várt halállal minket és örököseinket ne sújtson és keresztény hitünk, melyet a keresztségben magunkra vettünk, bennünket úgy segítsen, hogy mi minden elõbb mondottat csalás és ármány, bármiféle kifogás és kitalált ravaszság nélkül szilárdan és kölcsönös hûséggel megtartunk a fent említett ügy és dolog eldöntéséig, ha pedig mi ezen kölcsönös szerzõdést egészben vagy részben megsérteni próbálnánk, vagy azt nem tartanánk meg, akkor bennünket a szerzõdésnek a meg nem tartásáért e ténynél fogva keresztény hitünk megsemmisítésével, becsületünk és emberségünk elvesztésével büntessenek és kell hogy bûnhõdjünk, és bennünket ezen szerzõdés betartására és ígéretünk megújítására két egyházi férfiú nyilvánosan szólítson föl és figyelmeztessen, és ha nem lennénk hajlandóak a szerzõdést betartani és az ígéretet újra megtenni, magatartásunkat megváltoztatni és az okozott sérelmet orvosolni, akkor minden perlekedés és végsõ vizsgálat lefolytatása nélkül a kiközösítés és a világi hatalom súlyos ítélete legyen osztályrészünk, és az érsek és a püspök urak, a prépostok, apátok és papok, és bármilyen

252

egyházi személy által közösíttessünk ki és minden egyes helyen kiközösítettnek nyilváníttassunk. Ezenkívül sem az Apostoli Széktõl, sem más méltóságtól ne nyerhessük el a feloldozás kegyét és könyörületét. És ha elnyertük volna vagy elnyernénk a feloldozást, semmi bennünket ebben ne segíthessen, hanem örök gyalázat sötétségével rontassunk meg. Mely dolog emlékezetére és örök erejére kiadni határoztuk hiteles pecsétünk felfüggesztésével megerõsített kiváltságlevelünket. Kelt a Boldogságos Szûz Mária mennybemenetele utáni legközelebbi kedden, az Úr 1467. évében. 97. SZÁSZOKKAL, NEMESSÉGGEL SZEMBENI HATALMASKODÁS

Nemcsak a székelységen belül mutatkoztak társadalmi feszültségek a XV. századtól kezdõdõen, de idõrõl-idõre a szomszédos szászokkal is kiélezõdött a viszony. Gyakran megtörtént ez a gazdag és hatalmas kereskedõvárossal, Brassóval. Mátyás oklevele az ellentétek egyik okára, nevezetesen a székelyföldi kereskedelmi útvonalak biztonságának a hiányára világít rá. Magyar Balázs erdélyi vajda diplomája pedig azt bizonyítja, hogy más szász területek, sõt a nemesség is áldozatává vált idõnként a székelyek hatalmaskodásának. a) MÁTYÁS (1471. november 1.) Kiad.: SzO. III. 94–95. 479. sz. Ford.: Sebõk Ferenc

Mátyás, Isten kegyelmébõl Magyarország stb. királya híveinknek, valamennyi és minden egyes székelynek országunk erdélyi részei székelyeinek valamennyi kerületében és székében üdvöt és kegyet! Panaszképpen elõadatott nekünk híveink, Brassó városunk bírája, esküdt polgárai és az egész város nevében, hogy midõn az elõterjesztõk vagy közülük valaki kereskedve területeteken utaztak, számos ott tartózkodó gonosztevõ a panaszosoknak rablással sok kárt okozott, s közületek senki sem igyekezett ítéletet és igazságot szolgáltatni az említett panaszosok részérõl jövõ kérésre az õ sérelmükre és kárukra,

253

és könyörgés tétetett felségünkhöz erre nézve kedvezõen gondoskodni. Mivel úgy véljük, hogy királyi tisztünkhöz leginkább hozzá tartozik, hogy az elkövetett bûnök ne maradjanak büntetlenek, s a megátalkodott ellenszegülõk részérõl a bûnözés lehetõsége teljesen elzárassék, ezért hûségteknek és közületek mindenki hûségének jelen levelünk által igen erõsen megparancsoljuk, hogy mostantól kezdve ezután amikor és ahányszor csak a panaszosok vagy közülük bárki által megkerestettek, az ilyesfajta gonosztevõk részérõl, akik nekik károkat okoztak vagy bármilyen módon okozni merészeltek, azon részek törvényét és szokását megtartva a panaszosoknak igazságot szolgáltassatok. Ellenkezõ esetben ugyanazon panaszosoknak lehetõséget adtunk, hogy õk maguk minden ilyen gonosztevõt, ahol éppen megtalálják, elfoghassák, és érdemei szerint megbüntethessék hatalmunkból eredõen e részben rájuk ruházottaknál fogva és az igazság közbenjöttével. Jelen levelünket elolvasás után a bemutatónak adjátok vissza. Kelt Budán, Mindenszentek ünnepén, az Úr 1471. évében, uralkodásunknak tizennegyedik, koronázásunknak pedig a nyolcadik évében. b) MAGYAR BALÁZS ERDÉLYI VAJDA ÉS SZÉKELY ISPÁN BESZTERCE VÁROSÁHOZ (1475. február 17.) Kiad.: SzO. III. 97. 481. Ford.: Sebõk Ferenc

Bölcs és körültekintõ kedves barátaink! Jól tudhatjátok, mennyi elnyomás, kár és zsákmányolás sújtott számos nemest és szászt Segesvár és Kõhalom vidékén a székelyek keze által, és még mennyi fog történni a jövõben, ha elõrelátó érett tanácskozással nem szegülünk szembe velük, ezért kérünk benneteket és király urunk nevében megparancsoljuk nektek, hogy Szent Mátyás apostol közelgõ ünnepe utáni legközelebbi keddre33 magatok közül tanácsosokat küldjetek Torda mezõvárosába, akik ott velünk és ezen részek nemességével a mondottakról tanácskozni és cselekedni fognak, minthogy mi azokat a székelyektõl meg akarjuk védeni. Másként az ezen esetekben szokásos büntetés terhe alatt cselekedni ne merészeljetek. Kelt Kolozsvá-

254

rott, Szent Péter apostol székbe ülésének ünnepe elõtti legközelebbi pénteken, az Úr 1475. évében. 98. A SZÉKELYEK ÉS BÁTHORI ISTVÁN ERDÉLYI VAJDASZÉKELY ISPÁN KÖZÖTTI KONFLIKTUS

Báthori István (aki 1479 õszén Kenyérmezõnél Kinizsi Pál segítségével aratott diadalt az Erdélybe törõ török seregen) Mátyás uralkodása alatt lett erdélyi vajda és székely ispán. A nagy király halála után többszöri pártváltoztatást követõen lett II. Ulászló híve, akit azért is támogatott, mert gyenge kezû uralkodót akart az ország élén látni. Úgy tûnt, hogy számításában nem csalatkozott, mert Ulászló kezdetben nem akadályozta meg, hogy Báthori Erdélyben zsarnoki hatalmat gyakoroljon, figyelmen kívül hagyva a királyi jogokat és érdekeket is. Fõleg a székelyekkel szemben mutatkozott meg a régi jogokkal és bevett szokásokkal homlokegyenest ellenkezõ hatalmaskodása. A vajda fékezhetetlen természete és törvénytelen cselekedetei a felkelés szélére sodorták a tartományt, fõleg Székelyföldet. a) A SZÉKELYEK HÁROM NEME A SZÁSZOK EGYETEMÉHEZ (1492. december 2.) Kiad.: SzO. III. 122–123. 498. Ford.: Sebõk Ferenc

A bölcs szebeni polgármesternek. valamennyi és minden egyes oda tartozónak üdvözlet. Ismeretes elõttetek, hogy mi, a székelyek három nemének egyeteme, a néhai boldog emlékezetû felséges Mátyás király halála után egész Erdélyország elõkelõivel a Sárdi mezõn mindkét fél akaratából olyan kötelezettséget tettünk, hogy ha valamikor a székelyek valamilyen elnyomás alá kerülnének, akkor tüstént felkeltek és egyenlõ akarattal a felséges királytól kieszközlitek, hogy országunk törvényének érvényt szerezzen, és ha valaki nem akarna fölkelni, azt fõvesztéssel és egész vagyonának elkobzásával kell sújtani. Ismeretes mindegyikõtök elõtt, hogy a vajda úr részérõl mekkora elnyomatásnak voltunk kitéve, de nem tudjuk pontosan, hogy vajon a felséges király úr tudtával történt-e vagy a nélkül, ezért kérünk benneteket, mint

255

barátainkat és jó szomszédainkat, hogy küldjetek magatok közül választott megbízható embereket hozzánk, ahol az egész ország nemesei is összegyûlnek, és egyhangúlag kérjétek velünk együtt a felséges királytól, hogy bennünket korábbi szabadságainkban megõrizni méltóztasson, tudnivaló ugyanis, hogy ha Isten óhajunkat, mint hisszük, teljesíti, irántatok barátsággal és jó szomszédsággal leszünk, de tudjátok meg, hogy mi, mind a gyalogosok, mind a lovasok, fölkeltünk, és ha valaki közénk jönni nem akar, annak birtokait meg fogjuk szállni, és egyességeink szerint kívánunk eljárni. Kelt Nagysolymoson, Szent Miklós püspök és hitvalló ünnepe elõtti vasárnapon, az Úr 1492. évében. b) A SZÉKELYEK BÁTHORI ISTVÁN ERDÉLYI VAJDA ELLENI PANASZLEVELE II. ULÁSZLÓ KIRÁLYHOZ (1492 decembere körül) Kiad.: SzO. I. 272–280. CCIX. sz. Ford.: Sebõk Ferenc

Nagyságos fejedelem, a mi legkegyelmesebb urunk! A hét székely szék egyeteme kéri Felségedet, hogy az alábbi pontokban felsorolt bizonyos bennünket szorító súlyos ügyeket méltóztassék a veleszületett jóakarattal kegyesen meghallgatni és azokat méltóképpen orvosolni. Szent Felség, jól tudja Felséged, hogy örvendetes megkoronázása után tüstént hozzánk küldte a nagyságos Veres Péter urat és hívét, az erdélyi püspököt34 levelével, amely õket teljhatalommal ruházta föl, amint Péter úr és a püspök úr állította, és Felséged általuk örök hûségünket és hû szolgálatainkat kívánta úgy, hogy Felséged a joghatóságunk alá esõ területeken mindig és örök idõkre megtart bennünket a minket megilletõ õsi szokásban, mint ahogy az Magyarország szent királyainak idejében is meg volt tartva. Erre az említett urak, Veres Péter úr és a püspök úr Felséged nevében esküt tett. És jóllehet abban az idõben Felséged tesvére, a nagyságos Albert király úr is bizonyos követek által tõlünk hûségünk kimutatását kívánta, és esküvel ígérte, hogy bennünket jogainkban örök idõkre meg akar tartani, de mivel erre az említett urak Felséged nevében már esküt tettek, mi ezeket tapasztalván, Felséged akaratának, és nem Albert király úrénak

256

engedelmeskedtünk,35 és egységesen esküt tettünk, hogy Felségednek örök hûséggel szolgálunk azzal a feltétellel, ha Felséged bennünket jogainkban meg fog tartani. Az említett urak, Péter úr és a püspök úr Felséged nevében kegyelmet adtak mindazoknak, akik Mátyás király halála után valamiféle mozgalmakban vettek részt, vagy pedig Albert király úr oldalára álltak. Ezt követõen mi Felséged iránt mindig hûségesek voltunk, és mindenben híven szolgáltunk, és még inkább szolgálnánk, ha a vajda úr ezt nem akadályozná. Ugyanis, Szent Felség, a vajda úr Felségednek az említett Veres urak (sic!) által nekünk tett ígéreteivel semmit sem törõdik. Valódi ellenség módjára jött körünkbe, közülünk sokakat ártatlanul megöletett, másoknak a szemét tolatta ki, megint másoknak a telkeit pusztíttatta el, feleségeiket és leányaikat megrontatta, összes javaikat és vagyontárgyaikat felprédáltatta és elraboltatta több mint tízezer forint értékben, marháikat elhajtatta. S ami még ennél is rosszabb és hallatlan dolog: területünkön várat épített, hogy onnan bennünket még biztosabban elnyomhasson és kizsákmányolhasson. Továbbá saját embereit küldte ránk, és azokkal török módjára dúlatott bennünket. Összes törvényes jogunktól megfosztott bennünket, és közülünk egyeseket ártatlanul számûzetésbe kényszerített. A vajda úr az elõkelõ székelyek közül magával vitte két familiárisát, Kaczai Antalt és Imrefi Albertet, akiket a székelység egyeteme nem követeinek, hanem az ország árulóinak nevezett, midõn a vajda Felségednek jelentést tétetett velük arról, hogy a Felségednek teljesítendõ szolgálatokat és jövedelmeket illetõen bizonyos lázadó székelyek miatt zavar támadt. De tudja meg Felséged, hogy mi minden parancsát hajlandók voltunk végrehajtani, ugyanis midõn Felséged az erdélyi püspök és Drágfi Bertalan urak révén tõlünk ökrök adását kérte, a székelyek mindannyian megígérték annak teljesítését, mint ahogy azt az említett püspök és Drágfi Bertalan urak világosan látták. Az ország alvajdája azonban ura parancsára az embereivel gondoskodott arról, hogy az ököradó ura megérkezéséig szétszóródjon, és így sok pazarlást vihessen végbe, és szolgáinak sok ökröt oszthasson szét. A mondott urak távozása után az említett alvajda azokat, akik az ökrök kiadását Felségednek megígérték, halállal fenyegette meg, õket üldözte, és ezek alig tudtak megmenekülni.

257

A vár felépítése után Udvarhelyszékben minden egyes embertõl egy köböl búzát, egy köböl zabot, egy tehenet, egy csirkét, egy kenyeret, minden kerülettõl két ökröt, két edény sört, két szekér szénát, és minden falutól egy szalonnát csikartak ki. Midõn valaki a kijelölt napon nem tudott fizetni, azt súlyos bírságokkal terhelték meg, úgy, hogy egy csirke vagy egy kenyér meg nem fizetéséért ötven dénárt vagy még többet hajtottak be egy-egy embertõl, a vár felépülése után minden egyes napon embereket ragadtak el, úgy, hogy egy nap hat vagy nyolc embert vittek a várba, és a legszigorúbb bilincsben tartották a szabadban hideg idõben, és még vérdíj lefizetése után is csak nehezen szabadulhattak. Zetelaka faluban, amelynek hatvan lakosa van, hat elfogott ember vérdíjával megváltotta magát, akiket pedig nem tudtak elragadni, azoknak gyerekeit fogták el, nyársat elõvéve szemük láttára hozzákötötték õket. Az anyák midõn látták, hogy meg akarják õket égetni, vérdíj lefizetésével kiváltották õket. Egy ártatlanul elfogott jó hírû és tisztességes asszonyt egy kõoszlophoz kötöztek és alá kendert téve megégettek, majd amikor már félholt volt, elengedték, miután testvérei vérdíj lefizetésével kiváltották. Bizonyos nemesek házait felégették, ami Felséged országában soha nem volt szokásos. A vajda úr familiárisai egy bizonyos nemes úr házához jõve õt vasbotokkal ütlegelték, ötven forintját elvették, szûz leányát a hajánál fogva gyalázatosan elvonszolták, és számos más szörnyûséget vittek véghez, és összes vagyonát elrabolták. Továbbá a vajda úr familiárisai egy nemes asszony házához menvén annak két, törvényes férjekkel bíró szolgálónõjét erõszakkal elvitték, és Törcsvárba hurcolták fajtalankodás céljából, és õket most is ott tartják. Két nemes székely, név szerint Veres András és István birtokait a vajda úr jogtalanul elfoglaltatta, pedig róluk az egész ország tudta, hogy ártatlanok és bûntelenek. Az õ javaikat oly mértékben szétszórták és eltékozolták, hogy több mint ezer arany forintnyi kárt kellett elszenvedniük. Egyikük feleségét rútul, gyalázatos módon megbecstelenítették, akik õt a várba hívták. Továbbá Veres András javait azért

258

vitték el, mert õ a székelyek követeként Felségedhez ment, és bûneiket Felségednek elõadta. Mivel az említett nemesek familiárisai uraik javait a várba vinni, és gabonájukat elõadni nem akarták, tõlük fejenként két-két forintot vettek el. Egy hároméves kisfiút a várba hurcoltak nyársakat készenlétben tartva, majd anyja jelenlétében a nyárshoz kötötték mondván, hogy meg akarják égetni, aminek hallatára a teljesen kétségbeesett anya vérdíj árán kiváltotta. Sófalván36 egy ártatlan embertõl ok nélkül és jogtalanul tizenhat forintot csikartak ki. Tudja meg Felséged, hogy a vajda úrtól más elnyomatásokat és zaklatásokat is el kell tûrnünk, amelyek miatt nem mertünk Felségedhez menni, hogy beszámoljunk elnyomattatásainkról. Ugyanis a vajda úr azt mondja, hogy Erdélyben õ a király és a vajda, és aki Felségedhez akar menni, annak két fejének kell lennie, hogy ha egyet elveszít, annak a másik megmaradhasson. A vajda azt is állítja, hogy a vajdai méltóságot Felségedtõl örök idõkre megkapta, ami hallatlan dolog, azt így még soha senkinek nem adományozták. A vajda úr familiárisai egy nemes asszony házához menvén az asszony három ujját levágták, és még kegyetlenül meg is botozták. A vajda úr familiárisai, név szerint Barlabási Lénárd és Siroki Mátyás Sepsiszékben ártatlan emberektõl igazságtalanul háromszáz forintot csikartak ki. Felség, bizton állíthatjuk, hogy Felséged elõdei, Magyarország szent királyai idején oly nagy elnyomatásban és zaklatásban még soha nem volt részünk, mint Felséged uralma alatt az új vajda által, de nem tudjuk, hogy Felséged tudtával-e vagy anélkül. Ugyanis oly sok kimondhatatlan zaklatást kell eltûrnünk, hogy az összeset nem is tudjuk elmondani. Felséged földjének számos lakója Moldvában és Havasalföldön szánt és vet, és magukat az említett országok vajdáinak vetették alá jobbágyként, és Felséged földjét elhagyták, és a vajdától elszenvedett igen nagy elnyomás miatt az említett vajdaságokba futottak. A vajda úr távozása után néhány nappal familiárisai száznál több embert munkára hajtottak a várhoz kapákkal és más dolgokkal hajtva oda õket, és hideg, fagyos idõben velük háztapasztást végeztet-

259

tek. Egy hét vagy valamivel több idõ elteltével pedig, midõn hazaküldték õket, mindegyiküktõl egy féldénárt csikartak ki. Büdös és ecetes söröket, amelyeknek õk már nem vehették hasznát, a székelyek falvaihoz vitték, és helyettük frisseket vettek el tõlük. Midõn a vajda úr Erdélybõl eltávozott, bizonyos familiárisai azt mondták, hogy a székelyek között kevés tolvajt és latrot találtak, mire õ azt válaszolta, hogy miután visszamegy, gondja lesz rá, hogy találjon ilyeneket és õket keményen megbüntesse. Azt is elmondta, hogy azokat a székelyeket, akiket elûzött, ha Felséged nekik hétszer megkegyelmezne is, õ akkor sem fogja azt betartani, akiket pedig az egész ország bûnteleneknek tart. Sok székben, ahol hiány volt a székely fiúkból, a vajda úr azok leányait zsenge ifjú korukban familiárisaihoz adta nõül a vérrokonok beleegyezése nélkül, és azok székely örökségét elfoglalta. És ezt azért tette, hogy familiárisait közénk szállásolhassa, és közöttünk még több pusztítást és zavart tehessen. Sok székely falut, ahol malmok, kaszálók és más székely örökségek voltak, azokat minden jog és igazság nélkül magának elfoglaltatta. Ha Felséged az elõbb mondottak igazságában kételkedik, méltóztassék kiküldeni tudományvételre egy megbízható és igaz emberét teljhatalommal felruházva, aki zaklattatásainkat annak rendje és módja szerint kivizsgálja. Abban az idõben, mikor a vajda körünkben forgolódott, azt mondta, hogy jobb és alkalmasabb lesz Felségednek, ha az egész székelyek lakta földet teljesen lerontják, mintha azt székelyek laknák, mivel mi Felségednek semmiféle alkalmas szolgálatot nem teljesítünk. Mi azonban úgy látjuk, hogy mi Felségednek szolgáltunk, és a jövõben is szolgálni akarunk. Ugyanis a vajda megtudhatta, és a fõpapoktól és a báróktól világosan értesülhetett arról, hogy az ország többi határát sok ezer forint költséggel kell megvédeni, és nagy mennyiségû pénzt kell az ország biztonságára fordítani, mégsem lehet azt a pusztulástól megóvni. Mi viszont Felséged országát mindenféle hadiadó nélkül, sok testvérünk halála és sok vér hullatása árán Felségednek érintetlenül megõriztük. Továbbá, midõn Magyarország szent királyai felkértek bennünket, az ország oltalma érdekében minden egyes hadjáratukban és hadrakelésükben részt vettünk és elõdeink vére bõven folyt a különbözõ országokban, úgymint Moldvában, Havasalföldön, Szerbiá-

260

ban, Törökországban, Horvátországban, Bulgáriában, és sok patak áradt meg vérünktõl, tagjainkból és csontjainkból pedig halmokat emeltek. Most pedig Felséged idejében tízezer ökröt csikartak ki tõlünk, ezután a székelyek nyolcadrészét Felséged érdekében hadba szólították, aminek elõkészítésére és magának a hadakozásnak a céljaira azok fejenként egy forintot fizettek, amelynek összege, ha gyorsan összeszámoljuk, 1000 ezer (sic!) forintra rúg. Midõn pedig mi zsoldosainkat elrendeztük és a pénz nagyobbik felét elõkészületeinkre elköltöttük, a vajda úr, nem tudni mi okból, bennünket, az elõkelõ székelyeket egyenként magához hívatott, és a zsoldra fordítandó pénzt tõlünk elvette, aminek elvétele nekünk nem csekély kárt okozott. Legalább azt szeretnénk tudni, hogy mi történt azzal a pénzzel, ugyanis sokan már a felkészülésre elköltötték azt, és a vajda kérését csak úgy tudták teljesíteni, hogy örökségük eladására kényszerültek. Ezeket tekintetbe és figyelembe nem véve, ugyanezen vajda urunk, amint valóságban megtudtuk, ha körünkbe jött, bennünket teljességgel tönkretenni törekedett, az elõkelõket a szegények közül kiírtani, és a szegény székelyeket, mint a nemesek parasztjait és jobbágyait, minden szabadságuktól megfosztani szándékozott, ugyanis hivatalaink azon kevés jövedelmét, amelybõl az említett szolgálatokat teljesítettük, a közöttünk emelt várhoz foglalta. Ugyanis Felséged királlyá választása elõtt a vajda nyíltan mondogatta, hogy õ olyan királyt akar választani, akinek üstökét állandóan kézben lehet tartani. Ezért mindannyian kérjük Felségedet mint legkegyesebb urunkat, hogy Felséged fontolja meg a mi oly nagy elnyomattatásainkat, és méltóztassék a vajdát tõlünk visszahívni, nehogy tõle még súlyosabb jogtalanságokat és további hallatlan zaklatásokat kelljen elszenvednünk. Felséged biztosra veheti, hogy mi õ alatta soha sem fogunk megmaradni, és fejünket soha sem fogjuk rábízni, még akkor sem, ha mindannyiunknak feleségeinkkel és gyermekeinkkel ebbõl az országból máshová kell költöznünk. Tudja meg ugyanis Felséged, ha a vajda úr továbbra is uralkodik felettünk, akkor, ahogy elõre bocsátottuk, úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk Felséged országát. Biztosra veheti Felséged, hogy abban az idõben, amikor a vajda úr közülünk egyeseket ártatlanul számûzötté nyilvánított, azt nem mindenki egyetértésével és akaratával tette, hanem bizonyos székelyeket, akik akkor a vajda

261

színe elõtt voltak, ennek kinyilvánítására kényszerített. És ezek nem saját elhatározásból, hanem szerfelett nagy félelmükben nyilatkoztak így. Mivelhogy a vajda abban az idõben a vár elõtt egy akasztófát állíttatott fel, és amire azokat, akik nem lettek volna hajlandók amazokat számûzötté nyilvánítani, felakasztatta volna. És tudja meg Felséged, hogy az akkor ott lévõ székelyek azon testvéreinket semmiképpen nem nyilvánították volna számûzötté, csak oly annyira sújtotta õket a rettegés, oly annyira meg voltak félemlítve, hogy az említett vajda úr, ha akarta volna, a saját nevüket is megtagadtathatta volna velük. Szent Felség, bizonyos bûnös emberek, tudniillik a vajda familiárisai egyik ártatlan tesvérünket a templomban, Krisztus testének felemelésekor nyomorúságosan megölték, õket az ország közös és egyhangú akarattal ezen gonosztettük miatt számûzte. És a vajda úr ma õket maga mellet tartja minden jogunk és szabadságunk megcsúfolásával, ami miatt már korábban gyakran folyamodtunk Felségedhez. Szent Felség, a vajda úr várbeli familiárisai a vár négymérföldes körzetébõl minden nõt arra kényszerítettek, hogy gabona rostálása céljából a várba menjenek, és akik erre nem voltak hajlandók, azoktól erre a célra szüzeket és szolgákat csikartak ki. A vár építésének idején az említett vajda a szegény székelyeket mint ökröket igába hajtotta, és velük mint barmokkal, fát és más szükséges dolgokat szállíttatott, ami korábban hallatlan dolognak számított volna. Szent Felség, az ököradó behajtásának idejében az adószedõk igen sok kárt okoztak Felségednek, ugyanis sok ember ökreit pénzzel megváltotta az adószedõktõl, amely pénzeket nem Felségednek szolgáltatták be, hanem maguknak megtartották és bitorolták azokat. c) II. ULÁSZLÓ (1493. január 19.) Kiad.: SzO. III. 124. 501. sz. Ford.: Sebõk Ferenc

262

Ulászló, Isten kegyelmébõl Magyarország, Csehország, stb. királya híveinknek, országunk erdélyi részein levõ hét szász székünk bölcs és körültekintõ polgármestereinek, bíráinak, esküdtjeinek és a többi szász polgárnak üdvözletünket és kegyünket! Minthogy mi az azon részeken való vajdai tisztséget és a székely ispánságot hívünktõl, a nagyságos Báthori Istvántól, országbíránktól, az iránta való kegyünk és jóakaratunk megtartása mellett elvettük, és ezeket a tisztségeket híveinknek, a nagyságos Losonci Lászlónak, tárnokmesterünknek, és Drágfi Bertalannak, udvarmesterünknek, akik hûségében teljességgel megbízunk, adtuk és adományoztuk minden joggal és igazságszolgáltatási jogkörrel, ezért hûségteknek határozottan elrendelve megparancsoljuk, hogy mostantól az említett Losonci Lászlót és Drágfi Bertalant vajdátoknak ismerjétek és fogadjátok el, az összes szokásos és bevett dologban irányukban kellõ odaadással legyetek, és amiket a nevünkben megparancsolnak, mindenféle módon teljesítenetek kell, és másképpen cselekedni ne merészeljetek, a jelen oklevelet elolvasása után adjátok vissza felmutatójának. Kelt Budán, Szent Fábián és Sebestyén mártírok ünnepe elõtti legközelebbi szombaton, az Úr 1493. évében.37 99. GERÉB LÁSZLÓ ERDÉLYI PÜSPÖK ÉS VINGÁRDI GERÉB PÉTER ORSZÁGBÍRÓ (1498. szeptember 13.)

1498-ban Marosszékben került sor összetûzésekre, melyek középpontjában néhány elõkelõ székely állott, akiket a székelyek általános gyûlése házaik lerombolására és számûzetésre ítélt. II. Ulászló – el akarván kerülni a zavargások elharapózását – megbízottjai révén igyekezett békét teremteni a felek között. Kiad.: SzO. III. 133–135. 508. sz. Ford.: Tóth Ildikó

Mi, László, Isten és az Apostoli Szék kegyelmébõl az erdélyi fehérvári egyház püspöke és Vingárti Geréb Péter gróf, a legfelségesebb fejedelemnek és király úrnak, Ulászló úrnak, Isten kegyelmébõl Magyarország és Csehország stb. királyának országbírója, emlékezetül adjuk jelen oklevelünkkel, hogy bár az elmúlt napokban a marosszéki

263

székelyek között némi veszekedések és nézeteltérések támadtak, és e zavargások miatt a székelyek három nemének egyeteme a mondottak megbizonyosodására általános gyûlést volt kénytelen összehívni, ahol a nemes Szentgyörgyi Györgyöt, Baldóczi Csányi Lõrincet és Lázárt, Szentkirályi Tamási Ferencet és Bernátot valamint Szentbenedeki Marton Jánost a székelyek fentebbi egyeteme házaik és malmaik lerombolása után számûzetésre és birtokaiktól való megfosztásra ítélte, mégis mondott király urunk megparancsolta nekünk, hogy mi egyrészt e számûzetésre és birtokaiktól való megfosztásra ítéltek, másrészt a székelyek egyeteme között ítéletet és igazságot tegyünk és szolgáltassunk, nehogy a székelyek eme szülõföldjét a meghasonlás még nagyobb zavara veszélyeztesse. Mikor a felek összehívása után az erdélyi részek nemességével együtt elõterjesztéseiket és eltérõ állításaikat meghallgattuk, a hiteles bizonyítékoknak helyet adtunk, bizonyos, a felek között békét óhajtó hites nemes férfiak ösztönzésére jobbnak látták a felek, hogy inkább testvéri egyetértéssel kibéküljenek, mi több elõttünk arra a megállapodásra és békés egyezségre jutottak, hogy a fentnevezett Szentgyörgyi György, Csányi Lõrinc és Lázár, Tamási Ferenc és Bernát valamint Marton János magukat mindenben vétkesnek [...] a székelyeket és kiváltképp az elõkelõket és az elõbbi Marosszék közösségét illõ alázattal, hogy nekik az ellenük bármi módon elkövetett bûneik miatt [...] megbocsátanak, megígérték azt is, hogy ezután egyetlen székelyt sem [...] házaik és malmaik elpusztításáért vagy más károk okozásáért akadályozni és zaklatni [nem] törekednek, viszont fentebbi Lõrinc nemesi jogaiban megmaradjon, Lázár pedig az eddig bármely módon bírt székely örökségeit kapja vissza, de azokban a székelyek egyetemének egyetértése és kiváltképpen Marosszék külön engedélye nélkül ne idõzzön és tartózkodjon, ellenben a székelyek között nyugodtan járhat, és atyafiaihoz és rokonaihoz betérhet, viszont a székelyek között egyetlen szolgát sem tarthat. Valamint Urunk születésének legközelebbi ünnepe38 után mindazon székelyek ellenében, akik a nevezett Csányi Lázár vagy Lõrinc által eddig birtokolt örökségekben valamilyen jogra igényt tartanának, vagy más módon magukat az elõbbiek által károsultnak és sértettnek állítanák, Lázár vagy Lõrinc köteles a székelyek székén a székely törvény és jog szerint válaszolni. Ha azonban e székelyek

264

ítéletével nem lenne megelégedve, akkor közülünk a másik, tudniillik a püspök úr az erdélyi részek nemességébõl megbízható nemeseket állítson, akik e felek között végítéletet tartoznak hozni, melyben azok kötelesek megnyugodni. Az elõbbi Szentgyörgyi György pedig miután Marosszék közembereinek közösségétõl megbocsátást kér, és azt eléri, örökségeiben békében megmaradjon, hogy az igazság közbenkjöttével az elõbbi Marosszék más elõkelõi módjára élhessen a dicsõ szokások és a székely jog szerint. Ha pedig közben bármiféle levelet hozna elõ valamelyik fél, annak semmilyen ereje és hatálya ne legyen. Az elõbbiek és azok mindegyikének megtartására a felek fej- és jószágvesztés terhe alatt kötelezték magukat elõttünk. Az elõbbiek biztosítékául és bizonyságára részükre kiadni határoztuk jelen nyílt levelünket. Kelt Vásárhely mezõvárosban, a Legyõzhetetlen Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe elõtti csütörtökön, az Úr 1498. évében. 100. II. ULÁSZLÓ (1504. december 24.)

A brassói és a szebeni huszadszedõk, valamint a székelyek közötti ellentét oka – amely e parancslevél kiadására késztette a királyt – lényegében a székelyek állatcsempészése volt, ami nemcsak a szász kereskedõvárosok, de az uralkodó érdekeit is sértette. Kiad.: SzO. III. 160–161. 520. sz. Ford.: Petrovics István

Ulászló, Isten kegyelmébõl Magyarország és Csehország stb. királya hívünknek, a nagyságos Tótselymesi Tarcai Jánosnak, a székelyek ispánjának,39 üdvöt és kegyet! Híveinknek, Brassó és Szeben városaink bölcs és körültekintõ bíráinak és esküdt polgárainak a panaszából igen kellemetlenül értesültünk arról, hogy az elmúlt napokban az országunk erdélyi részein élõ székelyek közül némelyek – dacára annak, hogy rendelkezések és tiltó levelek, azonfelül az ország általános törvényei mondják ki: tilos lovakat és más állatokat a mi királyságunkból idegen országokba hajtani – bizonyos lovakat törvénytelen és tiltott utakon Havasalföldre hajtottak és vittek, mire a panaszosok emberei vagy familiárisai, akik a mi huszadszedõ helyeinken teljesítenek szolgálatot,

265

elvették tõlük azokat a lovakat, illetve egyéb állatokat, amelyeket a mondott székelyek az említett módon királyságunk területérõl elhajtani szoktak. Ezért aztán sok esetben és igen gyakran az említett székelyek a mondott panaszosokat jogtalanul zaklatják és üldözik, nekik napról-napra súlyos károkat okoznak. Úgyhogy az említett panaszosok, illetve azok emberei a mondott székelyek miatt sem a szabad vásárokra nem tudnak elmenni, sem pedig más tevékenységüket nem tudják elvégezni, aminek következtében királyságunk huszadjövedelmei igencsak megcsappantak. Mivel mi ezt tovább eltûrni nem akarjuk, a jelen levél soraival szigorúan megparancsoljuk hûségteknek, semmiképpen ne engedd meg, hogy az említett székelyek a mi mondott polgárainknak a fenti módon ezentúl kárt okozzanak, vagy õket zavarják, s azoknak, akik az efféle tevékenységet végzik, a mi városaink szokása szerint, a székelyek körében mindenhol és mindenkor szabad járás-kelést biztosíts, mégpedig oly módon, nehogy a jövõben a mondott polgárok az említett dolog miatt felségünknek panaszt tenni kényszerüljenek. A jelen oklevelet, elolvasás után, adjátok vissza annak, aki azt bemutatta. Kelt Budán, az Úr 1508. évében, az Úr születésének ünnepe elõtti napon. 101. AGYAGFALVI SZÉKELY GYÛLÉS (1506) Kiad.: SzO. I. 313–315. CCXXVI. sz. (részlet)

Mi40 Székely Ország földének lakói és az egész Székely Földön lévõ székelyeknek közönségesen minden felsõ és alsó renden lévõi, adjuk emlékezetére mindeneknek, a kiknek illik, ez levelünknek rendiben, hogy mi az ezer öt száz és hat esztendõben, az Urunk születésinek négy idejének ötödik napján, Udvarhely széknek Agyagfalva majorjában az mü Országunknak közönségesen való szükséges dolgaiért kiváltképen való gyûlést hirdettünk és rendeltünk volna, hogy a külömb külömb féle egyenetlenségeket és hitván szokásokat el törlenénk és hadnánk; tetszék azért akkor mi nékünk, és ugyan világosan meg is jelenék, hogy a békeségnek ellenkezõje, az irígység, és az egyenes egyességnek ellensége a kevélység minden nagy orszá-

266

gokat el pusztitanak, és az elõbbeni állapotjokban meg rontanak. Hogy azért a községre eleve látó jó tanácsunkkal gondot viselhetnénk és pártütések miatt való veszedelmeket meg elõzhetnénk, azt rendeltük, hogy az Országnak minden lakóitól híhatattanúl meg tartassanak, el végeztük, hogy senki a kiváltképpen valók és elsõk közzûl, vagy a lófõvek és tisztviselõk közzûl, vagy pedig a közönséges renden lévõ emberek közzûl, valamelyek Székely Országban laknak, ennek utánna ebben az országban, kiváltképpen Fejedelmünk tisztessége és hívsége ellen, úgy mint László Istennek kegyelmességébõl Magyar és Cseh Országnak Királyának, nekünk kegyelmes Urunknak,41 és az õ Tisztviselõjének, tudni illik az Erdélyi Vajdának, és az Székelyeknek Ispánjának, vagy hogy a mü Országunknak romlására igyekeznék, és meg merészelné azt próbálni, hogy ehez társat is keresne magának, senki pediglen ennek utánna pártütésnek okáért se pedig rész szerént gyûlést ne indíthasson és celebrálhasson, és magának oly hatalmat és méltóságot ne tulajdonitson, hogy valami kevés esz vesztõ embereket maga mellé ne merészeljen venni; hogy így a mi Országunkban tolvajságok, másnak meg nyomorítása, kergetése, meg ölése, rá támadása, egyenetlenséges veszekedések, bosszú állások, pusztitások és égetések, házaknak el hányások, hadak és üstökvonások, és egyéb akár mi veszedelmek ne támadhassanak, mint az el mult idõkben egy néhányszor meg estenek; hogy az Országunkban valami taplója és kovásza a hitetlenségnek vagy pártütésnek a támadozók között teljességgel el száradjon és hervadjon; hogy így a szentséges Király méltóságának csemeret42 és meg unást, és a Király tisztviselõjének gondot és valami búsúlást ne hozzanak. Még úgy is, ha a királynak meg mondott tisztviselõitõl valami törvénytelen háborgatás és kár vallás országunknak szabadsága ellen, vagy közönségesképpen, vagy csak rész szerént, mint a pártütõk szoktak cselekedni, pártütéssel álljanak ellene; hanem közönségesen egy helyre gyüljünk és a meg bántott félnek segéljünk; ha csak rész szerént vagy közönségesképpen lett is a meg bántás, várakoztató és haladékoztató oltalommal segíjtsük közönséges egyenlõ akarattal illendõképpen, hûségeinket is meg tartván, királyunkat tanáljuk meg, hogy így közönségesen tanácsot tartván jobb móddal állhassunk ellene, míg a helynek messze volta miatt mü is a kútfõhöz, tudni illik a királyunknak kegyelmességéhez és Magyar

267

Országnak segitségéhez, kinek is mi is tagjainak hivattatunk, vagyunk is, illendõ orvosságért mehetünk; hogy így az igen igen nagy Scithyából reánk maradott tökélletes hívségnek dicsérete, a mely még eddig minden pártütéstõl, árultatástól, makula nélkül közöttünk meg maradott, ez után is közöttünk gyõzhetetlenûl maradhasson meg. Ha pedig valaki közöttünk, vagy az elsõk vagy vagy a lófûek közzûl, vagy a tisztviselõk közzûl, a mint elõbb meg írók, pártütést vagy arra való gyûlést tenne, vagy cselekedni meg gyõzettetnék: akkor mindjárt mint igaz tagtól el szakasztatott és közönséges végezésünknek rontója, ki közöttünk méltatlan, és Nemzetünknek árúlója, minden tisztességét és becsûletét el veszesse; ne is légyen az után soha örökké szabad törvényben venni, semmi tisztet ne is viselhessen, és itt Székely országban soha ne is lakhassék; mind az által, ha mi öröksége lészen, az õ igaz örökõsire maradjon; és az ilyeneknek mint hitetleneknek senki a Fejedelmen kívûl gratiát, kegyelmet, néki ne adhasson, hanem ha az egész Székelység egyenlõ akaratból, és minden ingó bingó marhája praedára, kapsira hányattassék, és maga örök számkivetésre ûzettessék. Ha pedig ilyen árúltatásban az köz nép közzûl való találtatik, az is hasonlóképpen számkivetésre vettessék és minden javai praedáltassanak el; annak is Fejedelmen kivûl senki kegyelmet ne adhasson, hanem csak az egész székelység. Hogy pedig a meg írt rendelések és végezések erõsen meg tartassanak, ez okáért mindnyájon, mind a nagyok és elsõk, mind pedig a lófûek és köz rendek, fel emelvén jobb kezünket, meg esküvének mindnyájon ezekre az articulusokra, végezésekre, hogy minden pontjait változhatatlanképpen meg tartsák, a mindenható Istennek tisztességére, az Királyunknak hûségére, és az egyességnek meg maradására, állására. 102. HÉDERFÁJI BARLABÁSI LÉNÁRT SZÉKELY ALISPÁN (1511. január 12.)

Héderfáji Barlabási Lénárt székely alispán oklevele a székelyföldi társadalmi feszültségek állandósulásáról, a korábban már megismert házlerombolás és számûzetés gyakorlatának a folytatásáról tanúskodik.

268

Kiad.: SzO. III. 176–177. Ford.: Petrovics István

Héderfáji Barlabási Lénárt erdélyi alvajda és a székelyek alispánja a bölcs és körültekintõ falusbíráknak, és más polgároknak és a Barcaság egész közösségének kellõ tiszteletet hódolattal! Úgy véljük, nem kerülte el a figyelmeteket, hogy Csík-, Gyergyószékek három nembeli székelyei, azon három székely székben43 némely elõkelõ székely házát lerombolták, ezért kérünk benneteket, mi több, a mi legkegyelmesebb urunk, János [székely] ispán44 nevében szigorúan megparancsoljuk nektek, hogy miután megkaptátok a mi levelünket, akkor és amikor az említett székely elõkelõk közöttetek és a hozzátok tartozó jószágokon feltûnnek és ott tartózkodnak, kötelesek vagytok nekik mindenféle segítséget és támogatást megadni, s õket elszállásolni. Másképp cselekedni ne merjetek, jelen levelünket pedig, miután elolvastátok, a levél bemutatójának adjátok vissza. Kelt Fehéregyházán az Úr 1511. évében, Vízkereszt ünnepe utáni vasárnapon. 103. MAJLÁD ISTVÁN ERDÉLYI VAJDA ÉS SZÉKELY ISPÁN (1536. május 20.)

A székelyek és a kereskedelemmel foglalkozó szász városok között a gazdasági (kereskedelmi) érdekek ütközése is feszültségeket keltett. Kiad.: SzO. II. 40–41. CCLXVI. sz. Ford.: Sebõk Ferenc

Majlád István erdélyi vajda és székely ispán stb. Minden vármegye valamennyi és minden egyes vitézlõ és nemes ispánjának, alispánjának és szolgabírájának, tisztségviselõknek, várnagyoknak, kamarásoknak, alkamarásoknak, adószedõknek és helyetteseiknek, továbbá az összes mezõváros és falu bölcs és körültekintõ bíráinak és elöljáróinak, valamint ezen erdélyi részek bármelyik pontjára is állított más elõkelõ rendû és rangú embernek, akik a jelen oklevelet olvassák, üdvözletünket és kedvezésünket! Mivel mi a vitézlõ és kiváló székelyeket és az egész Udvarhelyszéket a régi és kipróbált szokás alapján a Segesvár és Kõhalom székely székekben45 a bárhol is található székely só kereskedelme céljából átjárni és a sóval szabadon kereskedni ismertük

269

mindig is, ezért benneteket és a tieiteket arra ösztönözzük és a király nevében a jelen levéllel a leghatározottabban megparancsoljuk, hogy a mondott székely urakat és az említett egész Udvarhelyszéket a jövõben a mondott két szász székben az õ székely sójukkal szabadon, bármiféle személyi vagy dologi akadályoztatás nélkül átjárni, menni és a sóval az eddig szokásos módon élni hagyjátok, továbbá engedjétek és engedni vagytok kötelesek, valamint õket vagy közülük bárkit akár más javaikban, akár személyükben vagy dolgaikban akadályozni, zavarni vagy károsítani semmiféleképpen ne merészeljétek és ne legyetek merészek semmilyen módon. A jelen levelet elolvasása után adjátok vissza felmutatójának. Kelt Enyed mezõvárosában, Keresztjáró vasárnap elõtti szombaton, az Úr 1536. évében.

Jegyzetek: 1. Így például Rugonfalvi Kiss István: “nem volt példa a világon még egy országban arra,

hogy lakói általában mind nemesek és adómentesek legyenek”. E mentességet legfeljebb az önkéntes felajánlások szakították meg idõnként: “Nem ellenkezik a nemesi

szabadsággal, sõt kiegészíti a nemesi méltóságot, hogy önkéntes megajánlással, ajándékkal segítségére jön szükség esetén királyának”. (Rugonfalvi 1939. I. 151., 152.). 2. Connert 1901. 94–98.; Connert 1906. 278–291.; Szádeczky 1927. 73–84.; Rugonfalvi 1939. I. 151–156.; Göckenjan 1972. 137. skk. 3. Connert 1901. 94. Hasonlóképpen: Szádeczky 1927. 73.; Göckenjan 1972. 137. 4. Nem kívánunk e helyütt azokkal az elméletekkel foglalkozni, amelyek az állatadót a honfoglalás elõtti idõszakból vezetik le, s a volgai bolgárok, illetve más steppei népek lóval történõ adózásával vetik azt össze. Erre vonatkozóan lsd.: Györffy 1990. 66–69.; Göckenjan 1972. 138.; Kristó 1996b.60–62.; Kordé 1997. 10–11. Zimonyi István újabb szövegértelmezésre támaszkodva nem fogadja el a székely adózás volgai bolgár eredetét (Zimonyi 1990. 141–142.). 5. TCSO. I. 277. 6. Szádeczky 1927. 75. 7. Az 1506. évi felkelésre: Szádeczky 1927. 102.; Rugonfalvi 1939. I. 211–213. 8. Az „unióra” vonatkozóan: ETHK. I. 347 skk.; Demény 1987. 154 skk. 9. EOE. I. 217. 10.

II. Ulászló kiváltságleveléhez a

bevezetést,

valamint

a

hadügyekre vonatkozó

részleteket a 23. sz., a jogrendszerrel kapcsolatos passzusokat a 71. sz. szemelvény tartalmazza. 11.

A

forráshoz tartozó

bevezetést

és

a

székelyek

hadkötelezettségére

vonatkozó

határozatokat a 26., az igazságszolgáltatói jellegû és egyéb rendelkezéseket a 82. sz. szemelvény tartalmazza. 12. Ld. a 159. sz. jegyzetet.

270

13. Szent Pál apostol megtérésének ünnepe körül 1554-ben Székelyvásárhely mezõvárosában kiadott [cikkelyek]. 14. A nyílföld a székelyek által egymás között a falvakban elosztott (és idõnként újraosztott) földrész volt. 15. II. Lajos (1516–1526). 16. Megróhassanak, azaz rovás – adózás – alá kerüljenek. 17. Dobó István és Kendy Ferenc töltötték be ekkor a vajdai – egyúttal a székely ispáni – tisztet. 18. 1553-ban Szapolyai párti szervezkedés kezdõdött Erdélyben, amelyben a székelyek is részt vettek. Szeptember folyamán azonban Mircse moldvai vajda fia, Illés – aki szintén részese volt a mozgolódásnak – török segédcsapatokkal váratlanul betört a Székelyföldre, s nagy pusztítást vitt ott végbe; ekkor hurcolták el Lázár Bernátot is. A váratlan támadást követõen a Ferdinánd-ellenes mozgolódás összeomlott. 19. Martinuzzi (Fráter) Györgyöt 1551. december 17-én gyilkolták meg Ferdinánd zsoldosvezérének, Castaldonak az emberei. 20. A bevezetést és a többi cikkelyt ld. a 85. sz szemelvényben. 21. Átvizsgálásnak. 22. Rovásról, vagyis adókivetésrõl. 23. Törvénycikkelyeket. 24. Utasítás. 25. Szeptember 16-án. 26. Szeptember 14. 27. Február 2. 28. A

forrásra vonatkozó bevezetést és a határozatok többi részét ld. a 68. sz.

szemelvényben. 29. A háromszéki köznép Szolga Miklós vezetésével történõ felkelésére 1465-ben került sor (Szádeczky 1927. 90.). 30. Június 24. 31. Szapolyai Imre és István. 32. Mátyás által kivetett adó, amely felváltotta a Károly Róbert uralkodása alatt bevezetett kapuadót. A különbség annyi volt, hogy Mátyás nem jobbágytelkenként, hanem háztartásonként hajtotta be ezt az adót, ráadásul úgy, hogy a korábbi mentességeket nem ismerte el. 33. Február 28. 34. Geréb László volt ekkor az erdélyi püspök. 35. Mátyás 1490. április 6-án bekövetkezett halála után Jagelló Ulászló cseh király mellett testvére, János Albert herceg is igényt tartott a magyar koronára. Miután az országgyûlés nem mellette döntött, fegyverrel próbálta a trónt megszerezni, de 1491-ben vereséget szenvedett. 1492–1501 között lengyel király volt. 36. Ma: Ocna de Sus 37. A kortárs Ludovicus Tubero elbeszélése szerint a vajda leváltása a sok panasz ellenére sem volt egyszerû feladat, jóllehet hatalma már a királynak sem tetszett. A kényes ügyet Bakócz Tamás (ekkor egri püspök) oldotta meg azt javasolva Ulászlónak, hogy híresztelje el, miszerint minden fontosabb tisztségben – így a vajdaiban is – társat kíván adni az aktuális méltóságviselõ mellé. Amikor ez megtörtént, a csavaros eszû fõpap azt tanácsolta a sértett Báthorinak, hogy mondjon le, ami minden bizonnyal szándékának visszavonására fogja késztetni az

271

uralkodót. A vajda lépre ment, a király pedig helyette Losonci Lászlóval és Drágfi Bertalannal töltötte be a méltóságot (LTKF. 206–208.). 38. December 25. 39. 1467 után Mátyás végleg egyesítette a vajdai és a székely ispáni hivatalt, melyeket ezt követõen ugyanaz a személy töltött be. Az egyetlen kivételt Tarcai János jelentette, aki – igaz csak rövid idõre – a vajdai méltóságtól függetlenül viselte a székely ispáni tisztséget 1504–1506 között (Kubinyi 1988. 67., 68.). 40. A bevezetést és a bíráskodással kapcsolatos részleteket ld. a 74. sz. szemelvényben. 41. II. Ulászló (1516–1526) 42. Csömört. 43. Csíkszékbõl alakultak ki Gyergyó- és Kászonfiúszékek, ezért ír az oklevél három széket, bár Kászon nevét nem említi. 44. Szapolyai János töltötte be ekkor az erdélyi vajdai és székely ispáni tisztet. 45. Elírásról van szó: az írnok a Saxonicalibus szót véletlenül felcserélte a Siculicalibusra. Segesvár és Kõhalom ugyanis szász székek voltak.

272

VI. EGYHÁZI VISZONYOK

Annak ellenére, hogy számos archaikus, a kereszténység elõtti idõszakra visszamenõ szokás volt érvényben a székelység körében még a XVI. században is (55.), aziránt nem igen lehetnek kétségeink, hogy a székelyföldi megtelepedés idején a krisztianizáció már befejezett ténynek számított. Erre utal a legkorábbi hely- és személynévi anyag, amelyben nagy számmal találhatók biblikus, illetve keresztény jellegû elnevezések, de ide sorolható a nem- és ágnevek egy része is.1 A kutatás már régebben felfigyelt arra, hogy az 1332–1337. évi pápai tizedjegyzék tanúsága szerint a XIV. század elejére a Székelyföld már jelentõs plébániahálózattal rendelkezett. (A tizedjegyzékbõl – ismeretlen okból – csak Orbai-szék adatai maradtak ki.)2 Egyes számítások szerint a székely templomos helyek száma jóval felülmúlta az országos átlagot.3 Ez megint csak arra utal, hogy a székelyek már keresztényként érkeztek végleges lakhelyükre. (E helyütt csak röviden szeretnénk utalni arra, hogy az egyházas helyek nagy száma egyúttal a korabeli székelység gazdasági teherbíró képességére is rávilágít, ami – egyebek mellett – az adómentességgel is összefüggésben áll.) A viszonylagos földrajzi elszigeteltség és a hagyományõrzõ társadalmi berendezkedés ugyanakkor hozzájárult ahhoz, hogy – mint már említettük – a pogánykorra visszamenõ szokások is továbbéljenek, s ha némileg változott formában is, de évszázadokig fennmaradjanak.4 Nem teljesen világos, hogy milyen úton, de bizonyára egyházi hatásra következett be a XIV. század folyamán a harcos lovagszent, Szent László kultuszának az elterjedése, ami bizonyos mértékig fölébe nõtt a székelység korábbi idõkbe visszanyúló hagyományanyagának, a Csaba-mondának.5 Egyházigazgatási szempontból a Székelyföld az erdélyi püspökséghez tartozott, azon belül pedig a telegdi, fehérvári, kézdi és a tordai fõesperességhez.6 Több adat is utal arra, hogy a székelyek már a XIII. században sem jelentettek elhanyagolható tényezõt az egyházi jövedelmek szempontjából. Vilmos erdélyi püspök 1213. évi, a Barcaságba

273

telepített Német lovagrend számára kiadott kiváltságlevele az engedmények mellett továbbra is igényt tart a Barcaságba telepedõ székelyek tizedére (104.). IV. Béla 1256. évi oklevele, amelyben az uralkodó megerõsíti az esztergomi érsekség jogait, szintén fontosnak tartja biztosítani az egyházat a székelyektõl a királynak járó állatadó utáni tized vonatkozásában (87.). Ez a helyzet akkor változott észrevehetõen, amikor – a XV. századtól kezdõdõen – a székely társadalom válsága egyre erõteljesebbé vált. A vagyoni különbségek megnövekedése és a két tisztségviselõ, elõkelõ rend (nem) megerõsödésével a közszékelyek jelentõs részére kettõs nyomás nehezedett. A katonáskodási kötelezettség (fõleg a török veszély állandósulásával) egyre súlyosabb terhet jelentett, miközben a lófõk és az elõkelõk egyre érezhetõbben törekedtek a korábbi állapotok megváltoztatására és a közösség hatalmuk alá vonására. Ebben a helyzetben a közszékelyek számára nem kínálkozott más lehetõség, minthogy szabadságjogaikat minden törvényes vagy akár törvénytelen eszközzel is próbálják megvédeni és konzerválni. Ezek a folyamatok természetesen nem hagyták érintetlenül a székelyföldi egyházi viszonyokat sem. A “cseh eretnekség”, a huszitizmus, amely Magyarország egyes vidékein komoly gondokat okozott az egyházi és világi hatóságoknak e területen ugyan nem tudott számottevõ tömegeket meghódítani, de bizonyos “káros szokások” a székelység körében is felütötték a fejüket, minek következtében összeütközésbe kerültek püspökségükkel. Mátyás király 1466. évi oklevelébõl arról értesülünk, hogy tized helyett csak javaik tizenhatodát szolgáltatják be az egyháznak (105.). Más diploma pedig azért helyez kilátásba büntetést az orbai székelyeknek, mert az egyházi ítéletek és rendelkezések hatálya alól kiváltságaikra hivatkozva kivonják magukat, s a többszöri intés után sem hajlandóak engedelmeskedni (106.). A különféle visszásságok megszüntetését kívánták elérni az 1503. évi egyházügyi végzések, melyeket maga az erdélyi püspök erõsített meg (107.). Az intézkedések jól példázzák azt a törekvést, amely összhangba kívánta hozni az egyházi érdekeket a székely kiváltságokkal. Így például sem a püspök, sem vikáriusa nem lehet illetékes világi peres ügyekben, s nem jelenthet e téren fellebbviteli fórumot, de ide tartozik az a rendelkezés is, melynek értelmében a halotti megemlékezések alkalmával a helység plébánosa számára járó felajánlások mennyiségét

274

a szék szokásaihoz igazítják. Hamis lenne azonban a kép, ha csak a problémákat emelnénk ki e korszak egyháztörténeti tényezõi közül. Számos példát találhatunk nem egyszer jelentõs nagyságú önkéntes adományokra és felajánlásokra, az egyházi intézmények és a hívek harmonikus együttélésére is (110 a–b). Megtelepedtek Székelyföldön a szerzetesrendek is. Nagy jelentõségre tett szert az obszerváns ferencesek csíksomlyói kolostora, amelyet a török fölött 1442-ben aratott szentimrei gyõzelme emlékére Hunyadi János harminckét confraterrel adományozott meg; ezt az adományt a késõbbiekben Hunyadi fia, Mátyás király is megerõsítette.7 1444-ben pedig maga IV. Jenõ pápa buzdította arra a híveket, hogy a kolostorban a Szûz Mária egyház újjáépítését adományokkal segítsék elõ.8 Szintén nagy fontosságú a pálosok 1370-ben Szentkirályon (Székelyházán) alapított monostora, amelynek a középkori iratait Gyöngyösi Gergely rendfõnök (1520–1522) állította össsze és kivonatolta, megõrizve sok olyan oklevél regesztáját, amelyek teljes szövege már elveszett, a tudós szerzetes munkásságának köszönhetõen azonban a mai történészek mégis felhasználhatják a becses forrásanyagot (110.). A székely középkor utolsó évtizedei egybe esnek a protestantizmus magyarországi terjedésének az idõszakával. Ez a folyamat nem kerülte el Székelyföldet sem, mértéke azonban jóval kisebb volt, mint – nem számítva az ortodox románok által lakott vidékeket – Erdély más területein. Az Erdélyben megforduló olasz jezsuita, Antonio Possevino 1584-ben azt írta, hogy “ezen a vidéken mindmáig több katolikus relikvia maradt meg mint egész Erdélyben” (60.) Szamosközy szerint pedig “szertartásaikban nagyrészt a rómaiakét követik ma is, bár a szászok és magyarok szomszédságában élnek, az öregek közül legtöbben mégis az õsök vallásának vetik alá magukat” (61.). Mindazok a fejlemények azonban, amelyek 1562 után következtek be, már nem a székely középkorhoz, hanem egy másik, nem kevésbé embert próbáló idõszak történetéhez tartoznak.

275

104. VILMOS ERDÉLYI PÜSPÖK (1213)

Vilmos erdélyi püspök a Barcaságban megtelepedett Német Lovagrend számára kiadott kiváltságlevelében intézkedik az e területen megszálló magyarok és székelyek tizede ügyében. Kiad.: US. I. 15–1. Ford.: Kordé Zoltán (részlet)

Vilmos, Isten kegyelmébõl erdélyi püspök9 mindenkinek, akihez ez az oklevél eljut, üdvöt az igaz üdvözítõben! Mivel a vallásos és egyedül az Istenért küzdõ férfiakat irányítani és gondozni óhajtjuk, ezért a jeruzsálemi teuton rendi Szent Mária ispotály testvérei jogos kéréseinek engedvén a Borza10 nevû földön, melyet üresen és lakatlanul királyi adományból, sõt inkább saját vérükön nyertek el, s amelyet a pogányok mindennapos betöréseitõl magukat minden veszélynek kitéve védelmeznek, ama föld minden – mostani és jövõbeni – lakóitól a tizedek behajtásának szabad lehetõségét káptalanunk egyetértésével ezen barátoknak átengedjük; kivéve azt, ha magyarok vagy székelyek11 esetleg a mondott földre jönnének, akkor ezek a tized vonatkozásában nekünk és egyházunknak tartoznak kötelezettséggel. 105. I. MÁTYÁS (1466. június 27.)

Mátyás a székelyek között újonnan elharapódzott rossz tizedfizetési szokások ellen lép fel. Kiad.: SzO. I. 203–204. CLXIX. sz. Ford.: Sebõk Ferenc

Mátyás, Isten kegyelmébõl Magyarország, stb. királya híveinknek, Aranyos-, Maros-, Udvarhely-, Csík- és Gyergyószékekben lakó valamennyi és minden egyes székelyünknek üdvözletünket és kegyünket! Hívünk, a Krisztusban tisztelendõ atyánk, Miklós úr, az erdélyi fehérvári egyház püspöke, panaszkodva elõadta nekünk, hogy tõletek

276

és javaitokból ugyanezen püspök úrnak és a mondott egyházának fizetendõ tizedeket nem a mondott egyház régi szabadságai és szokása szerint [fizetitek], hanem valami rossz szokást bevezetve ugyanezen püspök úrnak javaitoknak tizenhatodát szoktátok tized gyanánt fizetni, ezért a mondott püspök úr kérte tõlünk, hogy az elmondottakat megfelelõen orvosolni méltóztassunk. És mivel mi azt akarjuk, hogy a püspök úrnak és egyházának fizetendõ tizedek a régi jól bevált szokás szerint fizettessenek a püspök úrnak és a mondott egyházának, ezért hûségteknek és közületek mindenkinek a jelen oklevél által határozottan megparancsoljuk, hogy mostantól a jövõben az említett püspök úrnak és az õ mondott egyházának javaitok után járó tizedeket új szokásotokat elvetve a régi jól bevált szokás szerint a püspök úrnak és említett egyházának ténylegesen tartoztok megfizetni. Egyébiránt megparancsoltuk és a jelen oklevél által szigorúan megparancsoljuk híveinknek, országunk erdélyi részei nagyságos vajdáinak és alvajdáinak és ispánjaitoknak, hogy valahányszor saját részüket illetõen felszólíttatnak, titeket és bárki hozzátok tartozót az elõbb mondottakra a legszigorúbban szorítsanak és kényszerítsenek rá akár a ti sérelmetekre is, a jelen oklevél által e részben rájuk ruházott hatalmunknál fogva és az igazság révén. Tehát másképpen ne cselekedjetek! A jelen oklevelet elolvasván felmutatójának adjátok vissza. Kelt Budán, Szent László király és hitvalló ünnepén, az Úr 1466. évében, uralkodásunknak kilencedik, koronázásunknak pedig harmadik évében. 106. MENYHÉRT ERDÉLYI PÜSPÖKI HELYETTES (1475 elõtt)

Menyhért erdélyi püspöki helyettes oklevele arról tájékoztat, hogy azok a társadalmi feszültségek, zavargások, amelyek a Székelyföld nyugalmát ekkoribanan egyre gyakrabban felkavarták, egyházügyi vonatkozásban is éreztették hatásukat. A székelyek – legalábbis az orbaiszékiek – kiváltságaikat és önkormányzatiságukat egyházügyi téren is szertették volna érvényesíteni. Kiad.: SzO. III. 95-96. 480. sz. Ford.: Tóth Ildikó

277

Menyhért stb. Krisztusban nekünk õszintén kedves, tiszteletre méltó Ferenc Altorjai plébánosnak és ézdiszéki alesperesnek üdvözlet és õszinte szeretet az Úrban! Mi különösen ezen alábbiakkal erõsen szótfogadni rendeljük, ismét felelevenítjük, és szeretetednek bizonyosságát nem vonjuk kétségbe, amint mi az elõzõekben értesülve az orbaiszéki székelyek egyetemének sokféle nyakasságáról és nyilvánvaló engedetlenségérõl, akik bizonyos régi kiváltságaikra hivatkozva – amit valójában nem kiváltságoknak, hanem egészen ízléstelen és meggondolatlan, sõt kárhozatos szóhasználatnak mondhatnánk – az egyházi törvénykezéstõl, a mi és bármely lelki bírák ítélkezésétõl mentesnek állítják magukat, és ezért sokszor a szentatyák büntetõ határozatai és az egyházi rendeletek ellenében, valamint a püspöki ítélkezés, a mi lelki székünk és egyházi személyek ellen is meggondolatlanul támadtak, õket pátensekkel, azután figyelmeztetõ okleveleinkkel stb. és ezen részre kirendelt végrehajtóink által szorgalmasan buzdítottuk, és plébánosaikat és parókiális egyházaikat üdvös orvosság gyanánt az istentõl felfüggesztettük, ezáltal õket ha nem buzdításunkkal, akkor legalább illõn, a nevelés érvével rábírhatjuk és kényszeríthetjük az engedelmességre az elõbbi erdélyi egyház iránt, és az egyházi ítélkezés elfogadására újra felszólíthatjuk, és hogy mennyi munkát végeztünk eddig velük, az Isten tudja: ezekben az elõzõ napokban feladatunknak megfelelve valóban kihirdettük, és ezeket nyilvánosan teljesen köztudomásúvá tesszük, hogy ha az említett Orbaiszék mondott székelyei magukat megjavítani és az engedelmességre hajlani nem akarnák, sõt a rosszat rosszal, a rosszabbat rosszabbal tetézve az elõbbi egyházi törvénykezés, a mi és az egyház parancsai iránt teljessséggel engedetlenek lennének, mert okleveleinket, ha oda eljutnának, teljesen semmibe vennék, és a mi és okleveleink végrehajtóit halálba kergetnék, plébánosaikat az ítélettõl távol maradni kényszerítenék és saját közönséges ítélkezésük elé állítanák...12 107. EGYHÁZÜGYI VÉGZÉSEK (1503. szept. 15.)

Miklós erdélyi püspök megerõsíti a székely nemzetgyûlés követei által elébe terjesztett egyházügyi határozatokat.

278

Kiad.: SzO. III.

153–157. 517. sz.

Ford.: Tóth Ildikó

Mi, Miklós, Isten és az apostoli szék kegyelmébõl az erdélyi egyház püspöke stb. emlékezetül adjuk jelen oklevelünkkel, hogy jelenlétünk elé jöttek a nemes és tiszteletreméltó férfiak, Gyergyói Lázár András, Nyújtódi Pál és István, Laczok Mihály, Kadicsfalvi Benedekfi János, Jobbágyfalvi Tót Balázs és Petki László a székely urak közösségének nevében és személyében mint ugyanazon székely urak által hozzánk küldött különleges követek, és egyéb tárgyalások és ügyek közben az alábbi cikkelyeket tárták elénk, kérve tõlünk alázatosan fentebbi székely urak nevében és személyében, hogy e cikkelyeket elfogadni, velük egyetérteni, szokásos pecsétünkkel ellátni és részükre jóváhagyni méltóztassunk. Mi tehát fõképp azon okból, hogy a mondott székely urak a királyi méltóság iránti engedelmességre a jövõben minél buzgóbbak legyenek, és irántunk mindannyian jószomszédsággal, jóindulattal és barátsággal maradjanak, az elõbbi nemesek kérését – amelyet nevükben és személyükben emezek nekünk már fenn az elõbbi módon elõadták – kegyesen és kegyelmesen meghallgattuk, hasonlóképp e cikkelyeket engedélyeztük, hogy jogosak és tiszteltek legyenek, és az egyházi szabadsággal ne legyenek ellentétesek. A cikkelyeknek minden egyes záradékát minden úton és módon elfogadjuk és jóváhagyjuk, és azokat szokásos pecsétünkkel megpecsételve a mondott székely uraknak kiadni határoztuk. Ezen cikkelyek közül pedig az elsõ a következõ: Ha két világi székely valamely pert a fehérvári13 vikárius székén akarna elindítani, akkor itt Fehérváron egyik fél se tudja azt ügyvéd útján megtenni, hanem vagy a felperes, illetve alperes saját, vagy valamelyik magával hozott rokona vagy barátja száján keresztül adhatja elõ a teljes ügyet a vikáriusnak. Ha pedig a felek közül az egyik pap lenne, akkor a világi egyén a pap elleni perét választott ügyvéd útján indíthatja, a pap pedig ne ügyvéd útján, hanem egyedül indítsa, és a pap a világi ellenében az iratokban ne levélen keresztül jelenjen meg. Jóváhagyjuk. Továbbá mentesek legyenek ajándékot adni a halotti miséért bármilyen rendi szerzeteseknek, más parókia plébánosának vagy saját

279

káplánjának, mivel plébánosaik, akiknek parókiáján ilyen ajándékokat fizetnek, nem akarják, hogy ezeket szerzeteseknek vagy külsõ plébánosoknak adják, hanem vagy maguk akarják birtokolni, vagy annyi ajándékot akarnak bírni annak kiegyenlítésére, amennyiben az ügyben a megállapodás idején megegyeznek a plébánossal. Aki ha elégedett, jól van, ellenkezõ esetben az ilyen alamizsnák, kiváltképp a végrendeletiek, a plébánost illessék. Jóváhagyjuk. Továbbá régtõl fogva megõrzött szokása az egész székelységnek – kivéve Csík-, Gyergyó- és Sepsiszékeket – , hogy mikor halottakra emlékeznek, akkor annak a helynek a plébánosa a felajánlásokból annyit birtokol, amennyit két meghívott pap, és ezzel ki van elégítve. Ez amiatt van, mivel van néhány szék, amelyben a plébános az ilyen megemlékezés idején a maga javára annyit akar, amennyit az összes meghívott pap, ami e föld szokásaival ellentétes. Jóváhagyjuk. Továbbá, mivel Csíkszék plébánosai senkit sem akarnak eltemetni, ha mégoly szegény is, csak ha a haldokló a plébános javára végrendeletet tesz, sõt, ami még rosszabb, az elõbbi ok miatt azokat a gyermekeket sem temetik el, akik csupán egyszer gyóntak. Minthogy azonban a temetéseket szabadon engedélyezik, elrendeljük, hogy a halottakat temessék el, és legyen a végrendelkezõ tetszése, hogy akar-e valamit a plébánosra hagyni vagy sem. Mindazonáltal a dicsõ szokásokat nem akarjuk ebben a vonatkozásban kisebbíteni. Továbbá van néhány pap, aki azért, hogy magának pénzt szerezzen, másokat jogtalanul zaklathat; a vikárius úrtól szoktak idézõ leveleket kieszközölni, melyekben senkinek a neve sem szerepel. Az oklevelek erejével mindenkit - bûnösöket és ártatlanokat egyaránt – tetszésük szerint idéznek és zaklatnak, és ezek az oklevelek érvényesek egy teljes éven keresztül. Nem akarjuk, hogy vikáriusunk engedélyezze ezeket az okleveleket, kivéve a tizedek, illetve a plébánosok és iskolamesterek fizetésének behajtása ügyében. Továbbá, hogy sem tiszteletreméltó Uraságtok, sem vikáriusa nem lehet illetékes világi ügyekben, és a vikárius sem foglalkozhat ezekkel, melyeket vagy fellebbezés, vagy egyenesen tiszteletreméltó Uraságtok vagy vikáriusa színe elõtt indítana valamely székely. E dolgot a királyi felség oklevele is jónak látja hangoztatni.

280

Továbbá hogy a tizedre kötelezett hospesek14 Sepsiszékben egy köböl zabon, egy tyúkon és egy kenyéren vagy ezeknek értékén túl nem tartoznak fizetni e tizedszedõknek, de ételt és italt adni kötelesek. Más székekben pedig, ahol szokás szerint három köböl zabot kötelesek fizetni, ha a tizedszedõ beszállna, köteles eme három köböl zab értékének megfizetésére. Így legyen. Jóváhagyjuk ezt a cikkelyt is a régi szokások szerint. Továbbá megtörténik olykor, hogy egy nõ, miután házasságtörésen kapták, a szokások szerint megtépett ruhában elûzve jön Fehérvárra, némelyeket idézésekkel és súlyos perekkel zaklat. Tiszteletreméltó Uraságtok ne engedje, hogy ez megtörténjen. Elrendeljük ezért, hogy az ilyen elítéltek, akik miután bûnük érdeme szerint kiváltképp jogos és törvényes ítélettel lettek sújtva, ügyeiket, melyekrõl azokon a területeken ítéletet hirdettek, székünk elé újra ne hozhassák. Ha pedig olyan ügyeik lennének, melyek jog vagy régi szokás szerint a szentszéki törvényszékre tartoznak, akkor ezeket ugyanezen székünkön a jog útján folytathassák, mivel a bírónál nincs helye személyi válogatásnak. Továbbá, ha hitbért érintõ ügyekben a vikárius elõtt valamelyik felet legyõznék, akkor a vikárius írjon a székely elõkelõknek, hogy mennyit fizessen a hitbér fejében a vesztes fél vagy mennyi legyen a vesztesé. Ez amiatt van, mivel a székelyek három részre vannak osztva, elsõk az elõkelõk, ezután a lófõk, végül a köznép. Elrendeljük, hogy a hitbér értékérõl és mennyiségérõl azon föld szokásai szerint ítéljenek. Továbbá, ha valamely plébános vagy pap házában néha véletlen folytán nézeteltérés támadna úgy, hogy a plébánossal szemben semmi ellenséges szándékot vagy háza ellen semmi szándékos erõszakosságot nem terveznek, akkor az ilyen plébános a házában történt erõszakosságot vádként felhozni ne tudja, és ezért a tiszteletreméltó püspök úr kincstárába valamit tartozik fizetni. Jóváhagyjuk, feltéve ha ez nem csalással, csellel vagy ártás szándékával kigondolt és indított. Továbbá, hogy minden egyházi per abban az idõben, mikor az összes székely vagy a törökök ellen vagy a királyi felség egyéb ügyeiben van elfoglalva, mely idõben a köztük lévõ világi pereket is szüneteltetik, ekkor az egyházi pereket is pihentessék, amíg ezeknek az ügyeknek vége nem lesz. Ugyanis minden székben szokás szerint halasztás van Szent Jakab ünnepétõl Szent Bertalan ünnepéig,15 Csík-, Gyergyó- és

281

Kézdiszékekben pedig Szent Jakab ünnepétõl Szent Gál hitvalló ünnepéig.16 Elrendeljük azt is kihirdetni, hogy az ily nagy bajok idején, mikor tudniillik e napok bekövetkeznek, küldjenek egy kijelölt embert a vikáriushoz, akinek a közvetítésével gondoskodjanak a vikáriust értesíteni, és õ köteles nekik ezt a halasztást megadni. Továbbá, hogy ha valaki a plébánosok közül nyíltan ágyastartónak bizonyulna, és köztudottan ágyast tartana, akkor az ilyet intsék meg, nehogy ilyen gaztettet a jövõben végrehajtson. Hogyha tartózkodni nem akarna, az alesperesre vagy inkább a fõesperesre bízzák, aki az elfogott plébánost vezesse a tiszteletreméltó Urasághoz vagy vikáriusához. Õrizkedni kell azonban attól, nehogy az efféle elfogatásban túlzásba essenek, ami miatt kiközösítésre jutnának. Jóváhagyjuk ezt a cikkelyt is zsinati oklevelünk tartalma szerint. Továbbá, hogy kis és csaknem semmilyen jelentõségû jogtalanságok miatt egyik a másikat ide Fehérvárra, a vikárius székéhez ne idézhesse. Jóváhagyjuk, ha az efféle jogtalanságok nem lesznek súlyosak és kegyetlenek, ha pedig súlyosabbak lennének, akkor ugyanitt a dékán vagy az alesperes ítéljen felettük. Továbbá, hogy azokban a perekben, melyek 12 forint vagy az alatti értéket érintenek, az alesperes kapja meg ugyanitt a teljes felhatalmazást az ítélkezésre. Jóváhagyjuk. Továbbá, hogy senki élete folyamán õsi javait valakinek akár hátrahagyni, akár végrendeletileg örökbe adni ne tudja, az általa szerzett javakat azonban bárkire szabadon hagyhatja vagy végrendelkezhet róluk bárki javára úgy, hogy atyafiai és vérrokonai a hátrahagyott vagy örökbe adott javakat azok értéke és becsüje szerint maguknak válthatják és válthassák. Abban az esetben, ha ilyen rokonai vagy atyafiai nem lennének, akkor annak a helynek lakói e javakat a fentebbi módon magukhoz válthatják. Jóváhagyjuk ezt is Székelyföld régi szokása szerint. Továbbá, hogy örökölt javak címén senkit se lehessen fehérvári székünkhöz perbe hívni, amint ezt a királyi felség az ügyben hozzánk küldött hiteles oklevele is hangoztatja. Jóváhagyjuk ezt a cikkelyt is, kivéve mégis azokat az örökölt javakat, melyeket végrendeletileg egyházaknak hagytak, amelyeket például, mint a korábbi cikkely is

282

tartalmazza, atyafiak és az ott lakók értékük és becsüjük szerint visszaválthatnak. Az összes elõbbieket és az elõbbiek bármelyikét természetesen hosszantartó kegyünk által akarjuk megismertetni, és kinyilvánítjuk ezen szokásos pecsétünkkel megerõsített oklevelünk ereje és tanúbizonysága által. Kelt Fehérvárott, püspöki palotánkban szeptember hónap tizenötödik napján, az Úr 1503. évében. 108. SZAPOLYAI JÁNOS ERDÉLYI VAJDA (1519. július 28.)

Szapolyai János erdélyi vajda megerõsíti a csíksomlyói obszerváns ferences kolostor harminckét confratere részére Hunyadi János által adományozott, majd pedig Mátyástól megerõsített kiváltságokat. Kiad.: SzO. I. 340–342. CCXLII. sz. Ford.: Tóth Ildikó

Mi Szapolyai János, örökös szepesi gróf, erdélyi vajda és a székelyek ispánja stb. emlékezetül adjuk jelen sorokkal mindenkinek, akit illet, hogy midõn mi Csíkszékbe szerencsésen megérkezvén itt, Várdotfalva faluban nem kevés nemessel és székellyel a székelyek három neme között általános törvényszéken együtt voltunk, tisztelendõ Gyulai János testvér, a szabályzat megtartásáról elnevezett csíki kisebb testvérek gvárdiánja saját maga és ugyanazon rendnek az ugyanott alapított Boldogságos Szûz Mária kolostorban élõ többi testvére nevében jelenlétünk elé járulva ismertetett egy bizonyos, az egykor néhai Hunyadi János úr, Magyarország egykori kormányzója által az õ mindenkori confratereiknek megengedett és adományozott, majd a legfelségesebb fejedelem, Mátyás úr, Magyarország, Dalmácia és Horvátország királya által ugyanezen szabadság gyakorlásával egyetértve saját oklevelének erejével elfogadott és jóváhagyott szabadság gyanánt a székelyek három nemének egyeteme által adott és megengedett szabadságot, és elõadta, hogy a mindenkori confratereik mindig azzal a szabadsággal éltek és annak örvendtek, hogy az említett egyház ugyanazon rendtársait avagy confratereit a testvérek akarata nélkül egyetlen ember sem választhatta ki semmilyen hivatalra vagy

283

szolgálatra, s senki sem idézhette õket eskü letételére és nem ítélkezhetett felettük. Ezen szabadságot illetõen pedig a mondott néhai Mátyás király úrnak Brassóban, az Úr már elmúlt 1462. évében Szent András apostol ünnepe17 után papíron kiadott, királyi pecséttel megerõsített és nekünk bemutatott bizonyos oklevelébõl világosan tapasztaltuk, hogy az említett kiváltságot néhai Hunyadi János kormányzó és maga a néhai legfelségesebb Mátyás király adta és hagyta jóvá egyebek mellett. Azonkívül ugyanaz a legfelségesebb Mátyás király ugyanazt a harminckét confratert és jövõbeni utódaikat minden hadjárat, úgy általános, mint részleges, a szemléken való részvétel, továbbá házaikat minden adó, illeték, tized, kilenced, begyûjtés, bármilyen alsóbbrendû vagy állami szolgálat, úgy a rendes, mint a renkívüli adók fizetése alól örökre kiváltságoltnak és mentesnek lenni akarta, megengedte és megparancsolta. Kérte tõlünk ezért az elõbbi János testvér, gvárdián a saját és – mint elõre bocsáttatott – a mondott testvérek nevében, hogy ezt a szabadságot, amely – mint Csíkszék bizonyos székely elõkelõitõl megtudtuk valóban így volt, mi is elismerjük és elfogadjuk, és az elismert szabadság tekintetében a királyi felség, a legkegyelmesebb Lajos király18 urunk nevében mi is egyetértésünket adjuk, miként a legfelségesebb Lajos király is ezt a szabadságot érvényesnek ismerte el. Mivel tehát a mondott János testvér, gvárdián kérése úgy az elõbbi királyi, mint az országlakosok jóváhagyásából jogosnak bizonyult, mi is Szt. Ferenc ezen Angyali rendjének különös kegyet nyújtunk, és kérését meghallgatva az említett szabadságot elfogadjuk, megerõsítjük és érvényesnek elismerjük. Ezen felül azt, hogy bárkinek a földekbõl, rétekbõl, legelõkbõl, kivágandó és makkos erdõkbõl annyi jusson, amennyi bárki másnak jut vagy bárki mást megillet, miként az említett királyok megengedték, mi is megengedjük azzal a feltétellel, hogy ezek a confraterek és az õ utódaik mindannyian a szokott módon az elõbbi kolostort szolgálni és a testvérek parancsa szerint eljárni kötelesek. Ha pedig egyes megátalkodottak engedelmeskedni nem akarnának, helyükre mások kerüljenek. Ezért nektek, híveinknek, bármely hely tisztviselõjének meghagyjuk és erõsen megparancsoljuk, hogy a kolostor említett rendtársait avagy confratereit ezen szabadságot, mentességet és kiváltságot használni és élvezni engedjétek, tartozzatok és kötelesek legyetek,

284

amint mi is az elõbb említett királyok ezen szabadságát jelen oklevelünk erejével és tanúbizonyságával örökre elfogadjuk, és a mondott országlakosok és székelyek elõbbi jóváhagyását megerõsítjük, jóváhagyjuk és helybenhagyjuk. Kelt Várdotfalva faluban, Szent Mária Magdolna ünnepe utáni legközelebbi csütörtökön, az Úr 1519. évében. 109. MIHÁLY PAP TANÚBIZONYSÁGA (1555)

Mihály csíkszentkirályi plébános házasságkötésrõl ad ki bizonyságlevelet. Kiad.: SzO. V. 69. 939. sz.

Közönetemet írom minden uraimnak egyházi embereknek s minden rendbelieknek, tudássá adhatom kgteknek,19 hogy én Myhal pap szentkirályi20 plebános, Andrássi Márton uramékot, az szent györgyi p. Mihál papot Demeter esperestnek káplánát eskettem meg az Vernyka azzonnal, azkoron germeke az Gergel vala. Ezzek jámborok elõtt valának. Ezt én hitem szerént írtam. Mihal [pap] anno domini 1555. Manu propria sigillo nro signavi21 110. A SZENTKIRÁLYI VAGY SZÉKELYHÁZAI PÁLOS RENDHÁZ

Az 1370-ben alapított szentkirályi pálos rendház történetét Gyöngyösi Gergely rendfõnök (1520–1522) munkásságának köszönhetõen ismerhetjük meg, aki rendtörténeti munkája megírása érdekében összegyûjtötte és kivonatolta számos magyarországi és küéhonbeli kolostor okleveles anyagát. A tudósi alapossággal végzett anyaggyûjtés nemcsak a munka megírását segítette, de lehetõvé teszi azt is, hogy végigkövessük a székelyföldi rendház középkori történetét.

285

a) A SZÉKELYHÁZAI KOLOSTOR OKLEVELEINEK JEGYZÉKE 1522-BÕL (1370-1510) Kiad.: DAP. II. 447-451. Ford.: Tóth Ildikó

1370: Tóth János, Bolgár László és atyafiaik egyezõ akarattal a remetéknek adtak Szentkirály falu felé egy dombon egy Szûz Mária tiszteletére alap±tott, szántóföldekkel és erdõrészekkel ellátott kõegyházat, kijelölt határokkal. Lásd a többi javakat és határokat az erdélyi fehérvári káptalan oklevelében és Lajos király iktatólevelében. 1372: Bolgár László mester adományozott a kolostornak egy udvarházat a Szent István király egyház plébánosának udvarháza közelében. Lásd János mester telegdi fõesperes oklevelében. Az elõbb mondott fehérvári káptalan oklevelében pedig az található, hogy az udvarházzal együtt a Kõröserdei erdõ egy részét és az elõbbi falu mellett egy halastavat is adományozott. 1379: Terenyei Ponya fia: Mihály székelyfalvai határai közt, Kisbese völgy végében egy bizonyos erdõt adományozott neki és szántóföldeket e Kisbese völgy bejáratánál a síkságon, Bespathaka folyó mellett, Bodamezeje réttel együtt. Megtalálható az erdélyi káptalan oklevelében. 1380: Fentebbi Mihály Székelyfalva székely falu határai között adományozott egy malomhelyet a Maros folyón a belsõ medernél, a remeték Bodamezeje nevû rétje végénél. Megtalálható az erdélyi fehérvári káptalan oklevelében. Hasonlóképp az elõbbi által adott malomhelyrõl lásd Zsigmond király oklevelét, mely magában foglalja a fentebbi fehérvári káptalan diplomáját. 1382: Sámsondi Székely Márton fia Márton Szentkirály falu határai között egy erdõt adományozott a kolostornak. Lásd Dezsõ fia: Miklósnak, a székelyek három neme ispánjának22 oklevelében. 1378: Bevallás történt, hogy Gerew Miklós fia: László vérrokonaival együtt örökségül hagyott a kolostornak egy szõlõhelyet a székelyek Bergenye nevû falujában, és egy házhelyet a szõlõhely alatti szántóföldekkel és kaszálókkal együtt. Lásd az elõbbi fehérvári káptalan oklevelében. Lásd bõvebben Mária királynõ 1387. évi oklevelében.

286

Szintén ugyanebben az évben egy malomhelyet adományozott egy bizonyos, a Marosból leágazó folyóban vagy mederben, tudniillik a Nazan nevû malom alatt egy telekkel együtt a molnárnak szükséges ház számára. Lásd Zsigmond király 1395. évi oklevelében. Továbbá lásd az elõbbi káptalan bizonyos oklevelét 1382-bõl egy kétkerekû malom adományozásáról, hasonlóképp Zsigmond király úr megerõsítõ oklevelét 1421-bõl. 1391: Thwsym-i Simon fia: Semjén mester a kolostornak adományozta a Szent László birtokon, a Küküllõ folyón mûködõ kétkerekû malom hozamának tizedét minden új jövedelem, mind a bor, mind a gyümölcs tizedével együtt. Lásd a kolozsmonostori monostor oklevelében. 1376: Bagycz nemes úrnõ Szentirály birtok határain belül lévõ Gelyen Erdeje erdõben bírt teljes részét adományozta a kolostornak. Megtalálható az erdélyi fehérvári káptalan oklevelében. 1382: Barthalus fia: Antal, Bartha Domonkos és Bakó fia: Miklós kegyesen adományozták a kolostornak Székelyfalva határain belül, a Maros folyón lévõ, és Ponya fia: Mihály mestertõl más malmokért cserébe kapott malmuk azon jövedelmét, mely minden egyes szombaton a végzsolozsma idejétõl a következõ vasárnap elsõ miséjének idejéig keletkezik, ahogy egykor Mihálynak is adták. Lásd az erdélyi fehérvári káptalan oklevelében. Ugyanezen évben Sámsondi Márton fia: Márton adományozott neki egy Szentkirály falu határain belül levõ Hegytetõ nevû erdõt. Megtalálható Dezsõ fia: Miklós oklevelében. 1381: A tiszteletre méltó István, az asszonyfalvai egyház rektora Székelyvásárhely határai között saját szõlõjét adományozta a kolostornak. Lásd az elõbbi fehérvári káptalan oklevelében. 1395: Margit asszony, a néhai Somosdi Ábrahám fia: János özvegye testvéreivel több per után megegyezett, hogy odaadja a kolostornak teljes birtokrészét egy Vincemalma nevû malomban, mely a Maros medrének Székelypataka nevû folyójában mûködik. Mindez a nagyságos Kanizsai István úr23 jelenléte elõtt történt, egy aranyozott palástért és két ökörért. Lásd a szentmártoni egyház rektorának oklevelében.

287

1408: Székely Barthalus Antal fia: Márton 301 forintért – forintját 40 új dénárral számolva – eladta a kolostornak a Székelyfalvában bírt kúria telkét és malomhelyeket a Maros folyón, e Marosból leágazó mederben. Lásd az elõbbi fehérvári káptalan oklevelében. 1403: Katalin úrnõ, Náznánfalvi István fia: Mihály atyafiának, Bálint fia: Ferencnek az özvegye, örökül hagyta a kolostornak Udvarfalvában bírt teljes székely birtokát. Lásd Istvánnak, a szentmártoni egyház rektorának oklevelében. Ugyanebben az évben bevallás történt arról, hogy Náznánfalvi Bakó Mihály örökül hagyta a kolostornak Bárdos faluban erdõkben, rétekben, szántóföldekben, szõlõkben, halastavakban és telekben bírt teljes részét. Megtalálható Istvánnak, a vásárhelyi Szt. Miklós egyház gubernátorának, valamint az elõbbi fehérvári káptalannak 1431. évi oklevelében. 1410: Székelyfalvi Bedecznek mondott András övéivel együtt egy házhelyet adományozott a kolostornak. Lásd Lõrincnek, a szentkirályi egyház plébánosának oklevelében. 1411: Bergenyei Pósa Pál örökül hagyta a kolostornak ugyanezen Bergenye területen lévõ vásárolt erdõrészét. Lásd Lõrincnek, a szentkirályi egyház rektorának oklevelében. 1413: Székelyfalvi Gál fia János örökül hagyta a kolostornak minden ingó és ingatlan vagyonát, tudniillik szántóföldeket, kaszálókat és egy fél erdõt, melynek felét eladta. Lásd László gubernátor oklevelében. 1405: Tamás fia Antal, füzkúti nemes 52 forintért – forintját 40 dénárral számolva – eladta Márk testvérnek, e monostor ügyvédjének egy birtokrészét, tudniillik egy cserjést a Bodmezeje nevû kaszálóval együtt a Maros folyó és egy bizonyos árok között. Megtalálható az elõbbi fehérvári káptalan oklevelében. Lásd Istvánnak, a székelyvásárhelyi Szt. Miklós egyház rektorának oklevelét, ahol említenek egy megegyezést malom, telek stb. tárgyában. Hasonlóképp lásd az említett fehérvári káptalan egy bizonyos oklevelét egy 1444. évi megegyezésrõl. Lásd az elõbbi káptalan másik, 1425. évi oklevelét is. 1419: Zahalws János minden ingó és ingatlan vagyonát, telkes házát a tartozékaival együtt adományozta a kolostornak. Megtalálható

288

Salamon fia: Mihálynak, a székelyek három neme ispánjának24 oklevelében. E javakat bizonyos Bolgár Miklós elragadta, amint egyes tanúk állították, melyekrõl lásd Antal, paniti plébános oklevelét. 1420: Szentannai Pónya fia: Mihály adott a kolostornak egy, a Marosárka folyón levõ malomhelyet Székelyfalva birtokon. Hasonlóképp szántóföldeket, kaszálókat és más javakat, amint a kolozsmonostori konvent oklevelében látható, mely az elõbbi fehérvári káptalan egy másik oklevelébe van foglalva. 1422: Székelyfalvi Gál fia: János örökül hagyott a kolostornak egy vásárolt telket tartozékaival Székelyfalván. Megtalálható az elõbbi fehérvári káptalan oklevelében. Lásd a megesett pereket és számunkra hozott végzéseket Hunyadi János vajda oklevelében. 1424: Anna úrnõ, Gál fia: János özvegye hagyományozott a kolostornak Székelyfalván egy telket tartozékaival együtt, mely saját udvarháza mellett fekszik. Fennmaradt István, telegdi fõesperes oklevelében, ahol az elõbbiekrõl is említés történik. Ugyanezen évben per indult a testvérek és a nemes úrnõ, Náznánfalvi Tamás fia: Péter özvegye, Pónya fia: Mihály lánya között szántóföldek, rétek és egy Perzberek nevû erdõ tárgyában, melyek Besének nevezett területen találhatók. Végül [a per] igen szerencsésen a testvérek javára végzõdött. Lásd Székely Balázs tordai fõesperes oklevelében. 1425: A halastó, melyet korábban Bergenyei György fia: Mihály hagyott örökül, újra ennek a kolostornak lett ítélve. Lásd az elõbbi Székely Balázs fõesperes oklevelében. Hasonlóképp adományozásról vagy örökül hagyásról szól az elõbbi fehérvári káptalan ugyanezen évbõl való oklevele. 1427: Szentgyörgyi László fia: Bálint örökül hagyott a kolostornak egy Sziget nevû földrészt Udvarfalva faluban. Lásd Székely Balázs tordai fõesperes vizsgálólevelében. 1449: Krisztina úrnõ, a nemes Bolgár Miklós özvegye bevallást tett arról, hogy fia, nemes Bolgár László a szerb részekhez való hadrakelés környékén egy bizonyos malmának felét, mely a Maros kisebb medrében mûködik, a kolostornak adományozta azzal az egyezséggel, hogy alapítóként Krisztina úrnõé marad, míg él, halála után azonban

289

átmegy a testvérek kezébe. Lásd az erdélyi fehérvári egyház káptalanjának oklevelében. 1489: Egyezségkötés történt a testvérek és Szentannai Gyalakuti Balázs között a Székelyfalván, a Marosárok folyó felett mûködõ malom felérõl, továbbá rétekrõl és Közberk erdõrõl, melyek a fentebbi birtok határain belül fekszenek. Lásd Báthori István ispán, erdélyi vajda25 és Paniti Antal plébános 1421. évi oklevelében. 1448: Margit, Szentkirályi Bolgár özvegye adományozta Egerszeg nevû malma és az ott levõ gázló pontos felét annak összes haszonvételével és tartozékával együtt. Megtalálható az elõbbi fehérvári káptalan oklevelében. 1453: Egyezség történt a remeték és Kisfaludi Benedek között egy malom tárgyában, melyet a testvérek újraépítettek a Maros folyó patakján, amit a nép Székesnek nevez. Lásd Rozgonyi Rajnold oklevelében.26 1462: Miklós, a mûvészetek baccalaureusa27 adományozott a kolostornak egy szõlõt, mely Cerusarum hegyén található, és egy házat, mely a Boldogságos Szûz egyházának utcájában fekszik. Lásd a régeni esküdtek oklevelében. 1472: Losonci urak, László, János és András átengedték a kolostornak a régeni hegyjogokat. Fennmaradt saját pecsétjükkel ellátott oklevelükben. 1482: Egyezség történt a testvérek és a vásárhelyi polgárok között egy kéregmalom miatt indított perben. Lásd Báthori István erdélyi vajda oklevelében. A következõ évben Kis Albert örökül hagyott a kolostornak Udvarfalván két házhelyet, két erdõt és az azokhoz tartozó földeket. Lásd az õ végrendeletében. 1483: Gáltfõi Benedek feleségével, Zsófiával együtt adományozta a kolostornak Toldalagban bírt halastavuk pontos felét az ugyanott bírt birtokrészének felével, melyet hasonlóképp az említett Zsófia korábban már a kolostornak adományozott. Lásd a kolozsmonostori konvent oklevelében egy másoknak szóló eredetivel együtt. Lásd Apaffy Lénárd 1407. évi, négy pecséttel megerõsített oklevelében a testvérek és Gáldy Benedek közti egyezséget az említett halastó és

290

birtokrészek tárgyában. Hasonlóképp lásd Kendi Antal alvajda 1478. évi oklevelét. 1493: Tamási Péter örökül hagyott a kolostornak egy ligetet Várszeg nevû malom mellett, hasonlóképp két hold földet azok szõlõi alatt, valamint négy holdat Fewzer forrás fölött. Lásd a végrendeletében. 1497: Tófalvi Tamás minden javait atyafiának, Gergely deáknak hagyta örökül. Szintén ugyanebben az évben Gergely az elõbbi javakat a remetékre hagyta. Lásd András vajai plébános három pecséttel megerõsíett oklevelében. A következõ évben Tófalvi András bizonyos testvéreivel és vérrokonaival együtt egyrészt meghatározott összegû pénzért, másrészt és leginkább saját és övéi lelkiüdvéért adományozta Márton testvér perjelnek és kolostorának bármiféle székely örökségeit Tófalván, továbbá Marosszékben bírt Szentgyörgy, Csejd, Ernye és Székes nevûeket tartozékaikkal együtt. Ezekért cserébe e perjel saját és utódai nevében minden szombati napon egy Boldogságos Szûz Mária misét ígért tartani. Lásd az erdélyi fehérvári egyház káptalanjának oklevelében. Hasonlóképp ezen birtok tárgyában 1519-ben Szapolyai János úr elõtt per folyt, de a végsõ ítélet a testvéreknek kedvezett. Lásd ugyanezen Szapolyai János erdélyi vajda úr oklevelében. 1500: Egyezség útján került Polyák Albert malmának negyedrésze e kolostorhoz. Lásd Szentgyörgyi Péter gróf erdélyi vajda oklevelében. Ugyanezen évben Ágnes úrnõ, a néhai Jankó leánya örökül hagyta a kolostornak egy bizonyos halastó harmadrészét Zabes területén. Fennmaradt megrongált közokirat formájában Péter név jele alatt. 1509: Gyalakuti Miklós örökül hagyott a kolostornak Szentannán egy malmot egy örökmiséért. Lásd az egyezséget a fehérvári káptalan 1506. évi oklevelében. 1504: Bogáthy András örökül hagyta a kolostornak Szádtelekvölgye és Kenderesvölgye völgyeket és több más földet. Lásd az õ végrendeletében.

291

1508: Gyalakuti Mihály Matzko nevû kaszálóját adományozta a kolostornak úgy, hogy soha nem lehet elidegeníteni. Megtalálható az õ végrendeletében. 1509: Egyezség történt Bergenyõi kaszálók és más örökségek határáról. Lásd Gyalakuti Mihály Maros-széki bíró oklevelében, továbbá Szentgyörgyi Lázár Mihály szintén Maros-széki bíró oklevelében. 1510: Gyalakuti János fia: Mihály örökül hagyta a kolostornak erdejét Bergenye faluban. Megtalálható végrendeletében. b) A SZENTKIRÁLYI (SZÉKELYHÁZI) MONOSTOR IRATAINAK JEGYZÉKE 1750-BÕL (1419–1483) Kiad.: DAP. II. 450–451. Ford.: Tóth Ildikó (részletek)

1419: Lõrinc, a szentkirályi egyház plébánosa és marosi alesperes elõtt Székelyfalvi Vedeth András Margit feleségével együtt egy házhelyet adományoztak Székelyfalván a szentkirályi hegyen alapított Boldogságos Szûz kolostornak. 1478: (...) A kolozsmonostori Boldogságos Szûz konvent elõtt Éliás fia Mihály, egykori volci vajda és felesége, Zsófia úrnõ, a néhai Toldalagi András leánya egy halastóban bírt részük harmadát, továbbá ugyanezen halastóban bírt malomhely harmadát adták ... Toldalagon, Torda megyében ... a Szentkirály birtokon alapított Boldogságos Szûz kolostor testvéreinek (...) 1483: (...) A kolozsmonostori konvent elõtt Balteroi Benedek és felesége, Zsófia úrnõ, a néhai Toldalagi András leánya a halastó pontos felét ... melyet Toldalagon az említett András a székelyházi Boldogságos Szûz kolostor testvéreinek végrendeletileg örökül hagyott, továbbá Toldalagon bírt birtokrészének pontos felét, melyet õk az elõbbi testvérekkel együtt Body Istvántól visszaváltottak, a testvéreknek adja és adományozza, hogy minden héten egy misét tartsanak [értük].

292

c) GYÖNGYÖSI GERGELY AZ ELSÕ REMETE SZENT PÁL RENDJÉN LEVÕ TESTVÉREK ÉLETRAJZAI Kiad.:DPA. II. 450. Ford.: Tóth Ildikó (részletek)

1370: Ebben az évben a remete testvérek megkapták Erdélyben a székelyházi Szent Mária egyházat. 1520: Dénes testvér, argei püspök, erdélyi suffraganeus,28 1520ban belépett rendünkbe Erdélyben a Boldogságos Szûz Mária monostorában. Megbízható személy volt, ájtatos és folytonos az imákban. Ezután perjelként Székelyházára lett helyezve, tisztségét minden szentségben gyakorolta, mindenekben jó példát mutatott. Ezért õt mindenki tisztelte (...) A monostor romos és megvénült épületeit felújította (...) Elhunyt ugyanezen monostorban 1526-ban.

Jegyzetek: 1. Németh 1935. 123.; Benkõ Loránd 1990. 115–119. 2. Györffy 1990a. 30. 3. Kristó 1996b. 132–133. 4. A vérbosszún kívül ilyen szokás volt a tetemre hívás és halálújítás, amit akkor gyakoroltak, ha a gyilkosság esetén az elkövetõ személyét nem sikerült megállapítani. Ekkor a község lakóit, melynek közelében a bûntény megesett, a helyszínre összehívták, s ott a tetemre tett kézzel kellett egyenként megesküdniük, hogy nem bûnösök. Aki az esküt letenni vonakodott vagy az eskü letétele során a halott vérezni kezdett, az illetõ halállal bûnhõhött (Szabó 1890. 196–197.). Ide tartozik az a szokás is, melynek értelmében az elhunyt székely harcos sírjába társai belelõttek, sírjára pedig zászlós kopját tûztek (Rugonfalvi 1939. I. 177.). 5. A legkorábbi székely hagyományanyagra vonatkozóan: Kordé 1997. 23–30. 6. Györffy 1990a. 30.; Kristó 1988. 499. skk. 7. SzO. I. 340–342. 8. Uo. 153–154. 9. Vilmos 1204–1221 között volt erdélyi püspök. 10. Barcaság. 11. Vilmos püspök oklevele (más adatokkal együtt) azt bizonyítja, hogy a XIII. század elején Erdély területén, illetve a Barcaság közelében számottevõ székely lakosság élt. Figyelemre méltó, hogy a diploma külön említi a magyarokat és a székelyeket, mintegy megkülönböztetve õket egymástól. Ez mindenképpen arra utal, hogy a két

293

népelem ekkoriban már önálló elnevezéssel és valószínûleg eltérõ jogszokásokkal rendelkezett (Kordé 1993a. 135–136.). 12. Az oklevél további része néhány töredékes szótól eltekintve olvashatatlan. 13. Gyulafehérvár. 14. Vendégtelepesek. 15. Július 25-tõl augusztus 24-ig. 16. Július 25-tõl október 16-ig. 17. November 30. 18. II. Lajos (1516–1526). 19. Kegyelmeteknek. 20. Csíkszentkirály. 21. Mihály [pap] az Úr 1555. évében. Saját kézzel, pecsétünkkel megpecsételve. 22. Losonci Miklóst 1382–1385 között említik az iratok székely ispánként. 23. Kanizsai István ekkor székely ispán volt. 24. Nádasi Mihály 1405–1421 között szerepel a forrásokban székely ispánként (Engel 1996. I. 193. 25. Báthori István 1479–1493 között volt erdélyi vajda és székely ispán. 26. Rozgonyi Rajnoldot 1449–1453 között említik az iratok székely ispánként (Engel 1996. I. 194.) 27. Az elsõ egyetemi fokozatot elért és tanítási engedéllyel rendelkezõ személy. 28. Segédpüspök.

294

IRODALOM

ADEO. = Anonymi Descriptio Eoropae Orientalis imperium Constatinopolitanum, Albania, Serbia, Bulgaria, Ruthenia, Ungaria, Polonia, Bohaemia anno MCCCVIII. exarata. Ed.: Olgierd Górka. Cracoviae 1916. AGH. = Anonymus Gesta Hungarorum. Béla király jegyzõjének könyve a magyarok cselekedeteirõl. Hasonmás kiadás. Szerk.: Györffy György. Bp. 1975. AKMCS. = Anonymus: A magyarok cselekedetei – Kézai Simon: A magyarok cselekedetei. Milleniumi Magyar Történelem. Bp. 1999. AKO. = Kristó Gyula (fõszerk.): Anjou-kori Oklevéltár. I–V., VII–IX., XI., XXIII. Bp.–Szeged 1990–1999. ÁMTF. I–IV. = Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I–IV. Bp. 1987–1998. APT. = Antonio Possevino: Transilvania (1584). Per cura del Dr. Andrea Veress. Bp. 1913. AUSz.

AH.

=

Acta

Universitatis

Szegediensis

de

Attila

József

Nominatae.

Acta

Historica. Balázs 1980. = Balázs János: Levédia, Nyék...és a székelyek eredete. Magyar deákság. Anyanyelvünk és az európai nyelvi modell. Bp. 1980. 245)274. Balás Gábor: A székelyek nyomában. Bp. 1984. Benkõ Elek 1990. = Benkõ Elek: A középkori Keresztúr-szék története és régészete. Kandidátusi értekezés. Bp. 1990. [Kézirat]. Benkõ Elek 1993. = Benkõ Elek: A székelyek és a Székelyföld régészeti kutatásának eredményei és feladatai. Aetas 1993/3. 5–20. Benkõ–Demeter–Székely 1997. = Benkõ Elek–Demeter istván–Székely Attila: Középkori mezõváros a Székelyföldön. Erdélyi Tudományos Füzetek 223. Kolozsvár 1997. Benkõ Loránd 1990. = Benkõ Loránd: Adalékok a székelyek korai történetéhez. Új Erdélyi Múzeum 1990/ 1)2. füzet. 109)122. Benkõ Loránd 1992. = Benkõ Loránd: [Vélemények az eredetkérdésrõl.] Rubicon 1992/3. 29. Benkõ Loránd 1998. = Benkõ Loránd: Név és történelem. Tanulmányok az Árpád-korról. Bp. 1998. BMTT. = Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei. Ford.: Kulcsár Péter. Bp. 1995. 598. Bodor 1976. = Bodor György: Egy krónikás adat helyes értelmezése. Mny. 1976. 268–271. Bodor 1983. = Bodor György: Az 1562 elõtti székely nemzetiségi szervezetrõl. TSz. 1983. 281)305. Bóna 1991. = Bóna István: A székely-kérdés mai állása egy régész-történész szemszögébõl. Korunk 1991. 1529—1536. Bóna 1992. = Bóna István: A székelyek eredete. Rubicon 1992/3. 27. Bóna 1993. = Bóna István: Valóság és mitikus torzkép. Attila. Rubicon 1993/6. 4–22. Bónis 1942. = Bónis György: Magyar jog – székely jog. Kolozsvár 1942.

295

Borosy 1971. = Borosy András: A telekkatonaság és a parasztság szerepe a feudális magyar hadszervezetben. ÉTTK. 60. Bp. 1971. CDES. I–II. = Marsina, Richard: Codex diplomaticus et epistolaris Slovaciae. I–II. Bratislavae 1970–1987. Connert 1901. = Connert János: A székelyek intézményei a legrégibb idõktõl az 1562-iki átalakulásig. Kolozsvár 1901. Connert 1906. = Connert János: A székelyek alkotmányának históriája különösen a XVI. és XVII. században. Németbõl fordította Balásy Dénes. Székelyudvarhely 1906. Csizmadia–Kovács–Asztalos 1978. = Csizmadia Andor–Kovács Kálmán–Asztalos László: Magyar állam- és jogtörténet. Bp. 1978. DAP. II. = Documenta artis Paulinorum. II. A magyar rendtartomány kolostorai. Bp. 1976. Demény 1991. = Demény Lajos: Az 1437–1438. évi erdélyi parasztfelkelés forrásai. Bukarest 1991. Demény 1987. = Demény Lajos: Parasztfelkelés Erdélyben 1437–1438. Bp. 1987. Dl. = Diplomatikai Levéltár, Magyar Országos Levéltár (Budapest) Eckhardt 1940. = Eckhardt Sándor: Attila a mondában. Attila és hunjai. Szerk.: Németh Gyula. Bp. 1940. 143–216. Demény 1991. = Demény Lajos: Az 1437–1438. évi erdélyi parasztfelkelés forrásai. Bukarest 1991. DPIR. III. = Documente privind istoria Romîniei. Veacul XIV. c. Transilvania. Vol. III (1331–1340). [Bucureºti] 1954. DRH. = Decreta Regni Hungariae. Gesetze und Verordnungen Ungarns 1301–1457. Ed.:

Franciscus

Döry–Georgius

Bónis–Vera

Bácskai.

Publicationes

Archivi

Nationalis Hungarici II. Bp. 1976. Eckhardt 1927–1928. = Eckhardt Sándor: A pannóniai hún történet keletkezése. Századok 1927–1928. 465–491., 605–632. Ember 1940. = Ember Ödön: A székelyek eredetének irodalma és annak hatása a nemzeti-népi törekvésekre. Debrecen 1940. Endes 1938. = Endes Miklós: Csík-, Gyergyó-, Kászon-székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig. Bp. 1994. [Az 1938. évi elsõ kiadás reprintje.] Engel 1987. = Engel Pál: Zsigmond bárói: rövid életrajzok. In: MZsKK. I. 405)58. Engel 1988. = Engel Pál: Az ország újraegyesítése. I. Károly küzdelmei az oligarchák ellen (1310–1323). Száz. 1988. 89–146. Engel 1990. = Engel Pál: Beilleszkedés Európába, a kezdetektõl 1440-ig. Magyarok Európában I. Bp. 1990. Engel 1996. I–II. = Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301)1457. I)II. Bp. 1996. EO. I. = Jakó Zsigmond (szerk.): Erdélyi Okmánytár I. (1023–1300). Bp. 1997. EOE. I–II. = Erdélyi Országgyûlési Emlékek. Szerk.: Szilágyi Sándor. I–II. 1540–1576. Bp. 1875–1876. Eperjesy)Juhász 1938. = Nicolaus Olahus: Hungaria)Athila. Ediderunt: Colomanus Eperjesy)Ladislaus Juhász. Bibliotheca scriptorum medii recentisque aevorum. Saeculum XVI. Bp. 1938. 70)72. ERH. = Petrus Ransanus: Epithoma rerum Hungararum id est annalium omnium temporum liber primus et sexagesimus. Curam gerebat: Petrus Kulcsár. Bp. 1977. ERT. = Köpeczi Béla (fõszerk.): Erdély rövid története. Bp. 1989.

296

ETHK. I–III. = Köpeczi Béla (fõszerk.): Erdély története három kötetben. I–III. Bp. 1986. ETJ. I. = Kolosvári Sándor–Óvári Kelemen (szerk.): A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyûjteménye. I. kötet. Az erdélyi törvényhatóságok jogszabályai. Bp. 1885. ÉTTK. = Értekezések a Történeti Tudományok Körébõl Florianus 1884. = M. Florianus: Chronicon Dubnicense. Histiriae Hungaricae fontes domestici I. Scriptores III. Quinqueecclesiis 1884.

4

FNESZ. I–II. = Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára I–II. Bp. 1988 . Fodor 1992a. = Fodor István: [Vélemények az eredetkérdésrõl.] Rubicon 1992/3. 29. Fodor 1992. = Fodor István: A kettõs honfoglalás. R.ubicon 1992/3. 24)26. G. = Albinus Franciscus Gombos: Catalogus fontium historicae Hungaricae. I–III. Budapestini 1937–1938. Györffy 1953. = Györffy György: A székely társadalom. In: Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a 14. században. Szerk.: Székely György. Bp. 1953. 104)116. Györffy 1973. = Györffy György: A honfoglalásról újabb történeti kutatások tükrében. V. 1973/7. 1)16. Györffy 1990. = Györffy György: A csatlakozott népek. In: MKE. 43–79. Györffy 1990a. = Györffy György: A székelyek eredete és településük története. In: MKE. 11–42. Györffy 1990b. = Györffy György: A kabar kérdés. In: MKE. 83–93. Györffy 1993. = Györffy György: Krónikáink és a magyar õstörténet. Régi kérdések – új válaszok. Bp. 1993. Göckenjan

1972.

=

mittelalterlichen

Göckenjan, Ungarn.

Hansgerd:

Quellen

und

Hilfsvölker

Studien

zur

und

Grenzwächter

Geschichte

des

im

östlichen

Europa. Band V. Wiesbaden 1972. Hambis 1972. = Louis Hambis: Attila et les Huns. Que sais-je? Paris 1972. HKÍF.

=

A

honfoglalás

korának

írott

forrásai.

Szerk.:

Kristó

Gyula.

Szegedi

Középkortörténeti Könyvtár 7. Szeged 1995. Holban

1981.

=

Holban,

Maria:

Din cronica relaþiilor româno-ungare

în secolele

XIII–XIV. Bucureºti 1981. Hóman 1925. = Hóman Bálint: A magyar hún-hagyomány és hún-monda. Hóman Bálint munkái. Történetírás és forráskritika. Bp. 1938. 45–170. Horváth 1963. = Horváth János: A hun-történet és szerzõje. Irodalomtörténeti Közlemények 1963. 446–476. Horváth 1969. = Horváth, János: Die griechischen (byzantinischen) Sprachkenntnisse des Meisters P. Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae. Tom. XVII. 1969. 17)48. Jakó 1997. = Jakó Zsigmond: A székely társadalom útja a XIV–XVI. században. In: Jakó Zsigmond: Társadalom, egyház, mûvelõdés. Tanulmányok Erdély történelméhez. METEM Könyvek. Bp. 1997. 37–56. Janits 1940. = Janits Iván: Az erdélyi vajdák igazságszolgáltató és oklevéladó mûködése 1526-ig. H.é.n. [Bp. 1940.] JTCH. I–II. = Johannes de Thurocz: Chronica Hungarorum. I. Textus. Ed.: Elisabeth Galántai– Julius Kristó. Bp. 1985. II. Commentarii. 1. Ab initiis usque ad annum 1301.

2.

Ab

anno

1301–usque

ad

annum

1487.

Composuit

Elemér

Mályusz

adiuvante Julio Kristó. Bp. 1988.

297

Karácsonyi 1995. = Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. Bp. 1995. [Reprint.] KHO. = Középkori históriák oklevelekben (1002–1410). Szerk.: Kristó Gyula. SzKT. 1. Szeged 1992. KK. = Képes Krónika. Ford.: Bellus Ibolya. Pro memoria. Bp. 1986. KMTL. = Korai magyar történeti lexikon (9–14. század). Szerk.: Kristó Gyula. Bp. 1994. KKJ. = Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzõkönyvei (1289–1556). Kordé 1988. = Kordé, Zoltán: Le problPme de l’origine des Sicules dans l’historiographie roumaine. Mélanges offerts B G. Nagy. AUSz. Acta Romanica. Tom. XIII. Szeged 1988. 131–147. Kordé

1991.

=

Kordé

Zoltán:

A

székelykérdés

története.

Múzeumi

Füzetek

4.

Székelyudvarhely 1991. Kordé 1991a. = Kordé Zoltán: A székelyek a XII. századi elbeszélõ forrásokban. AUSz. AH. Tom. XCII. 1991. 17–24. Kordé 1993. = Kordé Zoltán: A székely eredetkérdés az újabb kutatások tükrében. Aetas 1993/3. 21–39. Kordé 1993a. = Kordé Zoltán: A székelység a tatárjárás elõtti oklevelekben. In: Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon. A III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson – Szeged 1991. augusztus 12–16. – elhangzott elõadások. I. Bp.–Szeged 1993. 134–139. Kordé 1995. = Kordé Zoltán: Székelyek, õrök és lövõk. In: Kelet és Nyugat között. Történeti tanulmányok Kristó Gyula tiszteletére. Szerk.: Koszta László. Szeged 1995. 221)232. Kordé 1996a. = Kordé Zoltán: Néhány gondolat a Csaba-problámáról. AUSz. AH. Tom. CIII. Szeged 1996. 57–65. Kordé 1996. = Kordé Zoltán: A székelyek eredete és kiváltságolásuk története a XIV. század elejéig. Szeged 1996. (Kézirat.) Kordé 1997. = Kordé Zoltán: Gondolatok a székely eredetkérdésrõl. Aetas 1997/3. 7–31. Kordé 1999. = Kordé, Zoltán: Kabars, Sicules et PetchenPgues. Les Hongrois et les

e

e

auxiliaires militaires (IX –XII

siPcle). In: Les Hongrois et l’Europe: conquLte et

intégration. Textes réunis par Sándor Csernus–Klára Korompay. Paris–Szeged 1999. 231–9. Kordé 1999a. = Kordé Zoltán: Károly Róbert székely ispánjai. Adalékok az I. Károly alatti arisztokrácia történrtéhez.AUSz. AH. Tom. CIX. Szeged 1999. 21–31. Kordé 2000. = Kordé, Zoltán: La haute noblesse hongroise. L’exemple des comtes des Sicules sous les rois Angevins. In: La noblesse dans les territoires angevins. Rome–Angers 2000 (megjelenés elõtt). Kristó 1983a. = Kristó Gyula: Tanulmányok az Árpád-korról. Nemzet és Emlékezet. Bp. 1983. Kristó

1983.

=

Kristó

Gyula:

Nyelv

és

etnikum.

A

“kettõs honfoglalás” elméleti

alapjaihoz. In: A 80-as évek társadalomtudománya: eredmények és perspektívák. Szerk.: Róna-Tas András. Szegedi Bölcsészmûhely’82. Szeged 1983. 177)186. Kristó 1986. = Kristó Gyula: Az Árpád-kor háborúi. Bp. 1986. Kristó 1988. = Kristó Gyula: A vármegyék kialakulása Magyarországon. Bp. 1988. Kristó 1988a. = Kristó Gyula: Az Anjou-kor háborúi. Bp. 1988. Kristó 1996. = Kristó Gyula: Magyar honfoglalás - Honfoglaló magyarok. Bp. 1996. Kristó 1996a. = Kristó, Gyula: Hungarian history in the ninth century. Szeged 1996. Kristó 1996b. = Kristó Gyula: A székelyek erdetérõl. SzKT. 10. Szeged 1996.

298

Kristó-Makk-Szegfû 1973. = Kristó Gyula-Makk Ferenc-Szegfû László: Adatok “korai” helyneveink ismeretéhez. I–II. AUSz. AH. Szeged 1973–1974. Kubinyi 1988. = Kubinyi András: Erdély a Mohács elõtti évtizedekben. In: Tanulmányok Erdély történetérõl. Szerk.: Rácz István. Debrecen 1988. Kulcsár 1985. = Stephanus Brodericus: De conflictu Hungarorum cum Solymano Turcarum imperatore ad Mohach historia verissima. Ed.: Petrus Kulcsár. Budapest. 1985. Kumorovitz 1983. = Kumorovitz L. Bernát: I. Lajos királyunk 1375. évi havasalföldi hadjárata és (“török”) háborúja. Száz. 1983. 919–982. László 1990. = László Gyula: A “kettõs honfoglalás”: igen és nem. In: Õseinkrõl. Tanulmányok. Bp. 1990. 151)157. László 1991. = László Gyula: A székelyek keletre telepítésének elméletérõl. (Rögtönzött hozzászólás Benkõ Loránd fejtegetéseihez.) Magyar Múzeum 1991. 160)161. László 1996. = László Gyula:

Baráti vita a székelyek eredetérõl. Gondolatok Benkõ

Loránd feltevéseivel kapcsolatban. In: Góg és Magóg népe. A szerzõ válogatása életmûvébõl. Bp. é. n. [1996]. 87)96. LTKF.

=

Ludovicus

Tubero:

Kortörténeti feljegyzések (Magyarország).

Közreadja:

Blazovich László–Sz. Galánthai Erzsébet. SzKT. 4. Szeged 1994. Makk 1998. = Makk Ferenc: A

Turulmadártól a kettõskeresztig. Tanulmányok a

magyarság régebbi történelmérõl. Szeged 1998. Mályusz 1988. = Mályusz Elemér: Az erdélyi magyar társadalom a középkorban. Társadalom- és Mûvelõdéstörténeti Tanulmányok 2. Bp. 1988. MES. I–III. = Knauz, Ferdinandus)Dedek, Ludovicus Crescens: Monumenta ecclesiae Strigoniensis. I–III. Strigonii 1874)1924. MKE. = Györffy György: A magyarság keleti elemei. Bp. 1990. MÕK. 1993. = Bóna István-Cseh János-Nagy Margit-Tomka Péter-Tóth Ágnes: HunokGepidák-Langobardok.

Történeti

régészeti

tézisek

és címszavak. Szerk.: Bóna

István. Magyar Õstörténeti Könyvtár 6. Szeged 1993. Mny. = Magyar Nyelv MTRF. = Petrus Ransanus: A magyarok történetének rövid foglalata. Ford.: Blazovich László–Sz. Galántai Erzsébet. Milleniumi Magyar Történelem. Bp. 1999. MZsKK. = Beke László)Marosi Ernõ)Wehli Tünde (szerk.): Mûvészet Zsigmond király korában 1387)1437. I)II. Bp. 1987. Németh 1935. = Németh Gyula: A székelyek eredetének kérdése. Századok 1935. 129–156.

2

Németh 1991. = Németh Gyula: A honfoglaló magyarság kialakulása. Bp. 1991 . ÓMO. = Ó-magyar olvasókönyv. Összeállította: Jakubovich Emil és Pais Dezsõ. Tudományos Gyûjtemény 30. Pécs 1929. NSzGLK. = Küküllei János: Lajos király életrajza – Névtelen szerzõ: Geszta Lajos királyról. Szerk.: Kristó Gyula. Milleniumi Magyar Történelem. Bp. 2000. Pál 1995. = Pál, Judit: Die Herkunft der Szekler in der Geschichtsschreibung (bis 1848). Forschungen zur Volks- und Landeskunde. Band 37, Nr. 2. Hermannstadt/Sibiu 1995. 19–32. Pauler 1899. I–II. = Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. I–II. Bp. 1899. RA. I–II. = Szentpétery Imre-Borsa Iván: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. I–II. Bp. 1923–1987.

299

Rásonyi 1981. = Rásonyi László: Hidak a Dunán. A régi török népek a Dunánál. Gyorsuló idõ. Bp. 1981. Riley-Smith 1990. = Riley-Smith, Jonathan: Les Croisades. Paris 1990. Róna-Tas 1991. = Róna-Tas András: Németh Gyula és az erdélyi kérdés. Keletkutatás 1991. tavasz. 10)14. Róna-Tas 1998. = Róna-Tas András: Folytassuk a vitát. Megjegyzések Makk Ferenc könyvbírálatához. Aetas 1998/2–3. 216–226. RUD. I. = Antonius de Bonfinis Rerum Ungaricarum Decades. Ed.: I. Fógel–B. Iványi–L. Juhász. I. MCMXXVI. Lipsiae 1936. (Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum. Saeculum XV.) Rugonfalvi 1939. = A nemes székely nemzet képe. Szerk.: Rugonfalvi Kiss István. I. Debrecen 1939. Schäfer 1998. = Schäfer, Tibor: Untersuchungen zur Gesellschaft des Hunnenreiches auf kulturantropologischer Grundlage. Hamburg 1998. Silagi–Veszprémy 1991. = Gabriel Silagi–László Veszprémy: Die “Gesta Hungarorum” des anonymen Notars. Sigmaringen 1991. SRH. = Emericus Szentpétery: Scriptores rerum Hungaricarum. I–II. Budapestini 1937–1938. Sinkovics 1998.= Sinkovics Balázs: Megjegyzések a székelyek volgai bulgár származásáról. Bölcsõ 1998/8–9. Szabó 1890. = Szabó Károly: A régi székelység. Székely történelmi és jogi tanulmányok. Kolozsvár 1890. Szádeczky 1927. = Szádeczky Kardoss Lajos: A székely nemzet története és alkotmánya. Bp. 1927. Száz. = Századok Székely 1980. = Székely Zoltán: Adatok a XVI)XVII. századi székely rendi tagozódás kialakulásához. Aluta 1980. 105)114. SzO. I–VIII. = Székely Oklevéltár. Szerk.: Szabó Károly-Dr. Szádeczky Lajos-Barabás Samu. I–VIII. Kolozsvár-Bp. 1872–1934. SzKT. = Szegedi Középkortörténeti Könyvtár SzOÚS. I–V. = Székely

Oklevéltár. Új sorozat. Közzéteszi: Demény Lajos–Pataki

József–Tüdõs Kinga. I–V. Bukarest–Budapest–Kolozsvár 1983–1999. SzTM. I–II. = Szamosközy István történrti maradványai 1566–1603. Kiad.: Szilágyi Sándor. II. 1598–1603. Magyar Történelmi Emlékek. Bp. 1876. TCSO. I–II. = Barabás Samu: A római szent birodalmi gróf széki Teleki család oklevéltára. I)II. Bp. 1895. Thúry 1898. = Thúry József: A székelyek eredete. Erdélyi Múzeum 1898. 65-87., 138-163., 195-216. Tsz. = Történelmi Szemle Zimonyi 1990. = Zimonyi, István: The Origins of the Volga Bulghars. Studia UraloAltaica. 32. Szeged 1990. V. = Valóság Veszprémy 1991. = Veszprémy lászló: A hun–magyar hagyomány alakulása és a tatárjárás. Hadtörténelmi Közlemények 1991/1. 22–31. Veszprémy 1995. = Veszprémy, László: La tradizione Unno-Magiara nella Cronaca

Universale di Fra’Paolino da Venezia. In: SpiritualitB e lettere nella cultura Italiana e Ungherese del basso medioevo. A cura di Sante Graciotti e Cesare Vasoli. Firenze 1995. 355–375.

300

VÖM . I–II. = Verancsics Antal összes munkái. I–II. Közli: Szalay László. Magyar Történelmi Emlékek. Pest 1857. VR. = Karácsonyi János–Borovszky Samu: Az idõrendbe szedett váradi tüzesvaspróbalajstrom az 1550-iki kiadás hû másával együtt. Bp. 1903. WHK. = Tripartitum opus juris consuetudinarii inclity Regni Hungariae per magistrum Stephanum de Werbewcz. Corpus Juris Hungarici. Magyar Törvénytár 1000–1895. Milleniumi emlékkiadás. Bp. 1897. UB.I–IV.

= Hans Wagner–Irmtraut Lindeck-Pozza: Urkundenbuch des Burgenlandes

und der angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg, Ödenburg und Eisenburg. I–IV. Graz–Köln–Wien 1955–1985. US. I–VI. = Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. I–VI. Hermannstadt–Köln–Wien–Bukarest 1892–1981. ZsO. II/1. = Mályusz Elemér: Zsigmondkori Oklevéltár II/1. (1400–1406). p. 1956. Zsoldos 1997. = Zsoldos Attila: Téténytõl a Hód-tóig. Tsz. 1997/1. 69–98.

301

HELY- ÉS NÉVMUTATÓ

A névmutató a kötetben szereplõ hely– és személyneveket tartalmazza, illetve a székely nem- és ágneveket. Nem tüntettük fel az uralkodók és méltóságviselõk címei közöttt szereplõ helyneveket, valamint az egyes iratok keltezésében levõ szentek neveit. Rövidítések: Alb = Albánia, alisp. = alispán, Au = Ausztria, bibl. sz. = bibiliai személy, Bu = Bulgária, Cso = Csehország, f. = folyó, fn. = földrajzi név, Gro = Görögország, hn. = helynév, Ju = Jugoszlávia, Lo = Lengyelország, m. = magyar, Mo = Magyarország, mond. sz. = mondai személy, mond. hn. = mondai helynév, mond. fn. = mondai földrajzi név, ms. = mansio, nb. = nembeli, Ol = Olaszország, R = Románia, sz. = székely, Szlo = Szlovákia, Tro = Törökország, Ukr = Ukrajna Aba nemzetség

Almási Tibor

Abák ld. Aba nemzetség

Álmos, m. fejedelem

Ábrahám (Abran, zabrag, abram, Zabram,

Alsó-Mysia, római tartomány

Zabran) nem

Alsóbajom ma: Boian (R)

Abrud ma: Abrud (R)

Altorja ma: Turia (R)

Abrudhavasa, fn.

Anasztázia, Nyárádtõi János leánya

Aczél Deák Mátyás, ügyvéd

Ancona (Ol)

Adorján Miklós, ügyvéd Adorján

(Adorjan,

adorijan,

András, egri püspök Adorian,

Adoryan) nem

András (Berei), tanú András, fehérvári prépost

Ágnes, Jankó leánya

András, budai prépost

Agyagfalva ma: Lutiþa (R)

András, deák

Ajtai Henter Gáspár, miklósvárszéki sz.

András, gyõri püspök

Akadas, Vince apja

András (Szécsi), erdélyi püspök

Ákos mester, krónikaíró

András, Forró László fia

Ákosfalva ma: Acãþari (R)

András (II.) m. király (1205–1235)

Akosfalwa ld. Ákosfalva

András, vajai plébános

Al-Duna, f.

Andrásfalva ld. Nyárádandrásfalva

Aladár, mond. sz.

Andrásfalvi Mihály (Balázs fia), esküdt

Aladár, mond. sz.

Andrásfalvi Balássy István, sz. birtokos

Aladarius ld. Aladár

Andrássi Márton

Alárd Ferenc, sz. elõkelõ

Andreas Hungarus, domonkos szerzetes

Albert, tanú

Angyalosi Péter (Simon és Balázs apja)

Albert király ld. János Albert

Anna, Székelyfalvi Gál fia: János özvegye

Almarius, veszprémi püspök

Anna, Luka Antal leánya

302

Anna, II. Ulászló leánya

Bagycz, nemesasszony

Annos (asszony) ld. Kondorát Istvánné

Bágyon ma: ma: Bãdeni (R)

Anonymus, gestaíró

Bágyoni Balog György, aranyosszéki elõke-

Antal (Panithi), paniti plébános

lõ

Antal, Forró János fia

Bak Péterné öröke, birtok

Antal, Tamás fia

Bakó, Miklós apja

Antal; Barthalus fia, Márton apja

Bakócz

Antalfi János, aranyosszéki elõkelõ

Tamás;

egri

püspök,

esztergomi

érsek

Antivari ma: Bar (Ju)

Balai András, bíró

Ányos, olvasókanonok

Balássy István ld. Andrásfalvi Balássy István

Apaffi Lénárt, székely elõkelõ Apaffy Lénárd

Balaton

Apaffy László (Almakereki), alperes

Balázs, Andrásfalvi Mihály apja

apaphij lenart (lenard, Lenarth); hadnagy,

Balázs, Tót Miklós fia Balázs, tanú

bíró Apátörvénye, fn.

Balázs (Mihály fia), sepsi székely

Apoldi Miklós, comes

Balázs (Miklós fia), hídvégi nemes

Apollónia, Nyárádtõi János leánya

Balázs, Angyalosi Péter fia

Apor István, sz. elõkelõ

Balázs; tordai fõesperes, Forró László test-

Aragóniai Ferenc, Aragóniai Beatrix öccse

vére

Aragóniai Beatrix, m. királyné

Balázsfalva ma: Blaj (R)

Aral-tó

Balázsi (balasij, Balassij, blasij, Balasyaga) ág

Aranyos, f. Aranyosszék

(Aranyos-Szék,

Aranyaszek,

Aranyas)

Baldóczi Csányi Lõrinc, sz. elõkelõ Baldóczi Csányi Lázár, sz. elõkelõ

Aranyosvinc ld. Felvinc

Bálint fia: Ferenc, Katalin férje

Árapatak ma: Araci (R)

Bálint, Szentgyörgyi László fia

Ardarik, gepida király (440-es évek–?)

Balkán-félsziget

Arkadiupolis ma: Lüleburgaz (Tro)

Balteroi Benedek, örökhagyó

Arnold, tanú

Barabás Samu

Arnold, gyulafehérvári kanonok

Baracska nemzetség

Árokpataki Antal, hídvégi nemes

Barancs ma: Branièevo (Sze)

Árpád, m. fejedelem

Barandanbe ma: Leithaprodersdorf (Au)

Árpád dinasztia ld. Árpádok

Barcaság

Árpád–ház ld. Árpádok

barciaij (Barcijaij) gaspar; hadnagy, bíró

Árpádok

Barcsai Gáspár, sz. elõkelõ

Asszonyfalva ma: Axente Sever (R)

Bárdi Miklós, hites ember

Aszen Iván (II.) bolgár cár (1218–1241)

Bárdi Nándor

Aszen Boril, bolgár cár (1207–1218)

Bárdos ma: Bãrdeºti (R)

Athila (Atthila, Atthyla) ld. Attila

Barlabási Lénárt ld. Héderfáji Barlabási

Athlamos, tatár fejedelem

Lénárt

Attila, hun nagyfejedelem (434/4445–453)

Barnabás, pap

Augsburg (No)

Barót ma: Baraolt (R)

Ausztria

Barót havasa, hegy

Ázsia

Baróti György, deák

Babai Péter, udvaronc

Bartha Domokos, adományozó

Babilon

Barthaberke, erdõ

Bacho, tatár fejedelem

Barthalus, Antal apja

303

Bartók Domokos, sepsiszentgyörgyi polgár

Beszterce ma: Bistriþa (R)

Baszaráb

Besztercei Török Péter, szász elõkelõ

(I.),

havasalföldi

vajda

(1310

k.–1352) Báthori

Bethlenfalva ma: Beclean (R)

István,

(1571–1586)

erdélyi és

fejedelem

lengyel

király

(1575–1586)

és

lófõ

Bethlenfalvi Geréb János, sz. birtokos Biba, várnép

Báthori István, vajda és sz. isp. Bazini

Bethlenfalvi Benedekfi Péter,

Szentgyörgyi

Bicak Magijas, bíró

Péter

ld.

Szentgyörgyi Péter

Bihar, megye Bihar ma: Biharea (R)

Beatrix ld. Aragóniai Beatrix

bijcak (Bijcijak) lorinc; hadnagy, bíró

Bécs (Wien), Au

bijcijakek, család

Becz Imre, sz. elõkelõ

Bíró Balázs,

Becz Imre, királybíró

Bíró Miklós, sz. elõkelõ

Becz család

Bit(t)a ma: Bita (R)

Bedadi, ms.

Bizie (Bizis) ma: Viza (Tro)

Béla, (II., Vak) m. király (1131–1141)

Bláskó János, sz. elõkelõ

Béla fia István ld. Béla (IV.)

Blazovich László

Béla ifjabb király ld. Béla (IV.)

Blivila, vezér

Béla király ld. Béla (III.)

Bocskai

Béla (IV.) m. király (1235–1270)

lófõ

István,

Béla, ms.

Bodamezeje, rét

Béla (III.) m. király (1172–1196)

Bõdi rév

Bele ban ld. Belus

Bodmezeje, kaszáló

Belus, bán Bencench

erdélyi

fejedelem

(1605–1606)

Bodó Miklós, fehérvári prépost (Bencenhc,

Bencenc);

Domokos és Mikó apja

István,

Bodony ma: Vidin (Bu) Body István

Bendegúz ld. Mundzsuk

Bodza, f.

Benedek, váradi püspök

Bogát, hn.

Benedek, Forró László fia

Bogáthy András, örökhagyó

Benedek, veszprémi püspök

Bogomér (Ludány nb., Szoboszló fia), sz.

Benedekfi János,

lófõ

isp.

Benedekmezeje, erdõ

Bögözi János, fõkapitány

Benkõ Elek

Bögözi András, ügyvéd

Bérc, fn.

Boguta, ms.

Berei György, tanú

Bohemia ld. Csehország

Berei Mátyás, hites ember

Boleráz, hn.

Bergenye ma: Berghia (R)

Boleslaw (V., Szemérmes), krakkói fejede-

Bergenyei György, Mihály fia

lem (1243–1279)

Bergenyõi Pósa Pál, adományozó

Boleszló ld. Boleslaw (V.)

Bergenyõi Székely Simon, ügyvéd

Bolgár László, szentkirályi sz.

Bernáld Balázs, sz. elõkelõ

Bolgár László, adományozó

Bernáld Ferenc, örökhagyó lófõ

Bolgár László, Krisztina férje

Berni Detre ld. Veronai Detre

Bolgár Semjén, szentkirályi sz.

Bese, fn.

Bolgár Miklós, adomány eltulajdonítója

Besenyõi Pál, sepsi székely

Bölöni Illyési Bálint, miklósvárszéki sz.

Bespathaka, f.

Bóna István

Bessa, patrícius

Bonfini, Antonio; krónikaíró

Bessenyey Gáspár

Boril ld. Aszen Boril

304

Borosnai Péter, sepsi sz.

Cseresek, család

Borosnyai Péter, sz. elõkelõ

Csesztvei Mijske István, közvetítõ

Boroszló (Borozlo, borozlo, Borozloaga) ág

Csiglamezõ ld. Csigle

Borsa Kopasz, tartományúr

Csiglamezõ ld. Csigle

Borza ld. Barcaság

Csigle, mond. fn.

Bosznia

Csíkmezõ ld. Csigle

Boyta ld. Vajta

Csíksomlyó ma: ªumuleu (Csíkszereda ré-

Brassó ma: Braºov (R)

sze, R)

Brenner [Márton], evangélikus lelkész

Csíkszék (Chykzek)

Britannia

Csíkszentkirály ma: Sîncrãieni (R)

Brodarics István, történetíró

Csíkszentmárton ma: Sînmartin (R)

Brünn ma: Brno (Cso)

Csíky öröke, birtok

Bud (Buda, bod, Bwd) ág

Csögle (Mo)

Buda (Mo)

Csököly (Mo)

Bulcsú, kalandozó m. vezér

Csomortán László, sz. elõkelõ

Bulgária

Csúcs ma: Ciuciu (R)

Butca, poroszló

Csúcsi Tomori István, alvajda és sz. alisp.

Campus Chigle ld. Csigle

Csúp, fn.

Castaldo, I. Ferdinánd zsoldosvezére

Cuna, ms.

Cegléd (Mo)

Cunei, ms.

Ceres, a földmûvelés istennõje

Cungolipso, hn.

Cerusarum, hegy

Czakó János, sz. elõkelõ

Chaba ld. Csaba

Czakó Benedek (Csíki), sz. örökhagyó

Cheh István, fogott bíró

Czirják Bernád, sz. elõkelõ

Chene, sepsi sz.

Czirják Balázs, sz. elõkelõ

Chiglamezei ld. Csigle

Dácia, római tartomány

Choronk Benedek, familiáris

Dacó Péter, sz. elõkelõ

Chsanto Mihály, földönlakó

Dacó Sándor ld. Szárazajtai Dacó Sándor

Chyalo, hegy

Dacó Bálint, sz. elõkelõ

Chyma, tanú

Dacó Balázs, sz. elõkelõ

cijanij lazar, bíró

Dalmácia

Clus ld. Kolozsvár

Dálnoki Ríti, fn.

Comas, aranyosi székelyek képviselõje

Dálnoki Kovács Miklós, székbíró

Connert János

Dályai Péter, comes

Corosminis ld. Hvárezm

Dan (II.), havasalföldi vajda (1420–1431)

Cortesius, Titus; költõ

Dániel, Kelneki Chel fia

Cosmas Pragensis, krónikaíró

Danyiil Romanovics, halics-volhíniai feje-

Cremild, Crumhelt ld. Krimhild

delem (1211–1264)

Csaba Királyfi ld. Csaba

Danyiló ld. Danyiil Romanovics

Csaba, mond. sz.

Daróc ma: Drãuºeni (R)

Csáki Miklós, vajda

Debrecen (Mo)

Csákó ld. Csákótelek

Dégi István, hites ember

Csákótelek ma: Cicãu (R)

Dellõi János, lófõség tulajdonosa

Csanád ma: Cenad (R)

Délvidék

Csángó András, földönlakó

Demény Lajos

Csegez ma: Pietroasa (R)

Demeter, esperes

Csehország (Cseh Ország)

Demeter (Nekcsei), tárnokmester

Csejd ma: Cotuº (R)

Demeter testvér, hites ember

305

Demeter (Miklós fia), hídvégi nemes

Eperjes ma: Prešov (Szlo)

Dénes, argei püspök

Erasmus (Rotterdami), humanista tudós

Dénes (Tomaj nb.), m. elõkelõ

Érd nemzetség

Dénes András, sz. elõkelõ

Erdély

Dengelegi Pongrác János, vajda

Erdélyi Fejedelemség

Dengitzik, Attila fia

Erdélyi Miklós

Dersanóci Gergely, ítélõmester

Erdélyország ld. Erdély

Desce, ms.

Erdõ ld. Erdély

Detrik ld. Veronai Detre

Ernak, Attila fia

Deus, szabad ember

Erne (András fia), udvari vitéz

Dezsõ fia: Miklós ld. Losonci Miklós

Ernye ma: Ernei (R)

Dienesi András, aranyosszéki elõkelõ

Észak-Magyarország ld. Magyarország

Diód ma: Stremþ (R)

Esztergom (Mo)

districtus Sebes ld. Sepsiszék

Esztergomi

Ditricus de Verona, Ditricus Veronensis ld. Veronai Detre Dobó István (Ruszkai), erdélyi vajda, sz. isp.

Székely

Ferenc,

Esztergomi Székely Bertalan, Esztergomi Székely Ferenc apja Ethela ld. Attila

Dombró ma: Dumbrava (R)

Eumedzur ld. Emnetzur

Domokos, Bencench fia

Eurázsia

Domokos (László apja), hídvégi nemes

Európa (Kelet-, )

Donch (Mikó fia), hídvégi nemes

Eztelaka, hn.

Dózsa ld. Debreceni Dózsa

Fagyas István, földönlakó

Drágfi Bertalan; udvarmester, vajda

Fagyas öröke, birtok

Drági Tamás, személynök

Fagyas János, földönlakó

Dudar (Dudon, dwdor, dudor, Dudaraga)

Fancsali Balázs,

ág

Esztergomi

Székely Bertalan fia

lófõ

Farkaszug, fn.

Duna, f.

Farnasi Veres Benedek, torockói nemes

Durazzo ma: Durrës (Alb)

Fehér megye

Durik, Durichus ld. Dengitzik

Fehéregyháza ma: Albeºti (R)

Ebej, hn.

Fejéragyagosköves, fn.

Ebey ld. Ebej

Fejéregyházi Kis Pál, hites ember

Ecken (eczken, Echken, Eczkenaga) ág

Fekete Leszek, ³êczycai herceg

Ed, Csaba fia

Fekete-tenger

Edemen, Csaba fia

Fekete-tenger melléke ld. Kis -Szkítia

Eger (Mo)

Félegyház, hn.

Egerszeg, malom

Felvinc ma: Vinþul de Sus (R)

Egyed, Iván apja

Fer dinánd

Egyiptom

(I.

Habsburg)

m.

király

(1526–1564)

Ehelleus, Ehellews ld. Ellõs

Ferdinánd (I.), nápolyi király (1458–1494)

Él, fn.

Ferenc, altorjai plébános

Éliás, Mihály apja

Ferenc (Székely Bertalan fia)

Éliás, Nagybölöni Péter apja

Ferenc, tanú

Ellak, Attila fia

Ferenc, Orbos fia: György fia

Ellõs, Ellõs fia

Fewzer, forrás

Ellõs, comes

Firtosváralja ma: Firtuºu (R)

Emnetzur, Ernak rokona

Flandria

Enyed ma: Aiud (R)

Fogaras ma: Fãgãras (R)

306

Földvár ld. Székelyföldvár

Gyalakuta ma: Fîntînele (R)

Forró Tamás, sz. elõkelõ

Gyalakuti János, Mihály apja

Forró János, Miklós és Antal apja

Gyalakuti Mihály, adományozó

Forró László, sz. birtokos

Gyalakuti Miklós, örökhagyó

Franciaország

Gyalakuti Mihály, sz. elõkelõ

Frátai Mátyás, alperes

Gyalakuti Mihály, hites ember

Frátai Õsz, comes

Gyalakuti Péter (Miklós fia), fõbíró

Freisingi Ottó, krónikaíró

Gyalakuti Mihály, marosszéki bíró

Froila, Blivila testvére

Gyaros

Fulkun, szász birtokos Fülöp (Druget), nádor Fülöp király városa ma: Plovdiv (Bu) Füszeg, hn. Füzkút ma: Sãlcuþa (R) Galambfalvi András, küldött Gáldy Benedek

(Giarus,

gijaros,

Gyergyai Lázár András ld. Lázár András (Gyergyói vagy Szárhegyaljai) Gyergyói

Lázár

János

ld.

Lázár

János

(Gyegyói) Gyergyói Lázár Ferenc ld. Lázár Ferenc (Gyergyói)

Gálfi Lukács, lófõ

Gyergyószék (Gyirgyó)

Gáltfõi Benedek, adományozó

Gyergyószék

Gardai Lõrinc, aranyosszéki elõkelõ

Gyeró

Gardai Ferenc, aranyosszéki elõkelõ

gijarws,

Gyarywsaga) ág

(Gierae,

gero,

gerw,

g i j er w ,

Gyewrewaga) ág

Géczi Lajos

Gyöngyösi Gergely, pálos rendfõnök

Gele Mátyás

Gyõr (Mo)

Gele András

Györffi Sándor, sz. elõkelõ

Gele Fûje, dûlõ

György, ferences barát

Gele Fábián

György (András fia), udvari vitéz

Gelyen Erdeje, erdõ

György

Geréb László, erdélyi püspök

barát

Gerebencs, hn.

György, perjel

Gerend ma: Luncani (R)

György

Gerendi Mihály, nemes

ld.

Martinuzzi

(Fráter)

György

(gijerg,

gijergij,

gijerw,

Gyewrghaga) ág

Gerew Miklós, László apja

Györgyi Bodó Gáspár, királyi lovászmester

Gergel, Vernyka asszony gyereke

Gyula (Kán nb.); nádor, vajda, bán

Gergely, csanádi püspök

Gyulafehérvár ma: Alba Iulia (R)

Gergely János, sz. elõkelõ

Gyulai János, szerzetes

Gergely György, széki tisztségviselõ

Habsburg ld. Habsburgok

Gergely (IX.), pápa (1227–1241)

Habsburg Albert, m. király (1438–1439)

Gergely, Péter fia

Haczak ld. Hátszeg

Gergely (XIII.), pápa (1572–1585)

Haemus–hegység ld. Balkán-hegység

Gergely, esztergomi kanonok

Halom (Halond) nem

Gergely; deák, Tófalvi Tamás örököse

Halond (Halomdaga) ág

Géza (II.) m. király (1141–1162)

Háporton ma: Hopãrta (R)

gijalaktwij mijal, bíró

Haranglábi György, sz. elõkelõ

gijalakutijak (gijalakwtijak), család

Harasztkeréki Nagy Péter, esküdt

Girgio ld. Gyergyószék

Harasztos ma: Cãlãraºi (R)

Gnenu, ms.

Harmatta János

Goch Dénes, sepsiszentgyörgyi polgár

Háromszék

Görgény ma: Gurghiu (R)

Hásságyi István, ítélõmester

Görögország

Hátszeg ma: Haþeg (R)

307

Havad, erdõ

Imeczi Damokos, fogott bíró

Havasalföld

Imeczyfalva (Imeczifalva) ld. Imecsfalva

Héderfája ma: Idrifaia (R)

Imre, Meggyesfalvi Kis Jakab apja

Héderfáji Barlabási Lénárt, sz. alisp.

Imrefi Albert, familiáris

Hegytetõ, erdõ

Iohannes Longus de Ypra, krónikaíró

Henrik (Kõszegi, ifj.), szlavón bán

Isten

Henter Gáspár ld. Ajtai Henter Gáspár

István, pécsi prépost

Herman von Salza, nagymester

István, rektor

Hestfalva ld. Hétfalva

István (II.) m. király (1116–1131)

Hestfalvi Gergelyné, sz. birtokos

István (János apja), hídvégi nemes

Hétfalva ma: Zoltan (R)

István, telegdi fõesperes

Hétvár ld. Erdély

István, tanú

Hidas ld. Székelyhidas

István, Bencench fia

Hidastelek ld. Székelyhidas

István, egyházi gubernátor

Hídvég ma: Hãghig (R)

István (I.) moldvai vajda (1394–1399)

Hídvégi Nemes Antal, hídvégi nemes

István (V.) m. király (1270–1272)

Hídvégi Nemes Bálint, hídvégi nemes

Istvánffy Miklós, történetíró

Hídvégi nemesek

Itália

Hídvégi Nemes Mihály, miklósvárszéki sz.

Iván, Egyed fia

Hídvégi Bálint, miklósvárszéki sz.

Ivanics Mária

Hód ld. Hódmezõvásárhely

Izabella (Jagelló), m. királyné

Hód–tó

Jáfet, bibl. sz.

Hódmezõvásárhely (Mo)

Jakab, tanú

Holdvilág ld. Székelyudvarhely

Jakab (Miklós fia), hídvégi nemes

Höltövény ma: Hãlchiu (R)

Jakab (Hídvégi Mikó fia), birtokos

Homoródszentpál ma: Sînpaul (R)

Jakó Zsigmond

Honoria, III, Valentinianus császár nõvére

Jan, ms.

Honorius, nyugat-római császár (395–423)

Janco Ferencz, Maksai Bekes Adorján uno-

Hont, fõesperesség Horogszegi Szilágyi Mihály, erdélyi kormányzó

kája Jankó, Ágnes apja János (II.) ld. János Zsigmond

Horvátország

János, veszprémi prépost

Hosszúaszói Péter, nemes

János

Hülek, Zovárd és Kadocsa apja

Zsigmond,

erdélyi

fejedelem

(1540–1571)

Hun Birodalom

János, Székelyfalvi Gál fia

Hunor, mond. sz.

János, tanú

Hunyadi János, kormányzó, vajda, sz. isp.

János, zágrábi püspök

Hvárezm, régi közép-ázsiai állam

János Albert; II. Ulászló testvére, lengyel

Hylyas, Lõrinc apja ianosij pal, lófõ Igrici, hn

király (1492–1501) János (I. Szapolyai), vajda, majd m. király (1526–1540)

Igyfon, erdõ

János vajda és ispán ld. János (I.)

Iklódi Márton, nemes

János, honti fõesperes

Ilkei Péter, fogott bíró

János, Tót Miklós fia

Illés Antal, székbíró

János, kalocsai éresek

Illés, Mircea Ciobanul fia

János (Simon bán fia)

Illyricum, római tartomány

János, telegdi fõesperes

Imecsfalva ma: Imeni (R)

János (István fia), hídvégi nemes

308

János, Forró László fia

Kelneki Chel; Dániel és Salamon apja

János; Székelyfalvi Gál fia, Anna felesége

Kenderesvölgye, völgy

János; Somosdi Ábrahám fia, Margit férje

Kendi Antal, alvajda

Jánosi Gergely, széki tisztségviselõ

Kendy Ferenc (Szentiváni); erdélyi vajda,

Jasomirgott Henrik, osztrák õrgróf

sz. isp.

Jenõ (Ienoe, Jeno, Jenw, Jenyew) nem

Kenyérmezõ, fn.

Jenõ (IV.), pápa (1431–1447)

Kenyérmezõ, fn.

Jeruzsálem

Kerc ma: Cîrþa (R)

Jézus Krisztus ld. Krisztus

Kercsed ma: Strejeriº (R)

Joachim, szepeni ispán

Kercsedi Várfalvi István, aranyosszéki elõ-

Joachim (Türje nb.), szebeni ispán

kelõ

Joancha, poroszló

Kerekegyház, hn.

Jobbágyfalvi Tót Balázs, sz. elõkelõ

Kerekegyházi Lack ld. Lack

Jordanes, krónikaíró

kereleij pal, hadnagy

Jószás ld. Kis–Körös

kereleij pal, lófõ

Kaczai Antal,

Keresztelõ Szent János

lófõ

Kaczai Antal, familiáris

Keresztúr ld. Székelykeresztúr

Kadácsi Mihály,

Keresztúri Nyújtódi Demeter, sz. birtokos

lófõ

Kadicsfalvi Benedekfi János, sz. elõkelõ

Keresztúri Nyújtódi István, sz. birtokos

Kadocsa, Hülek fia

Keresztúrszék

Kálnoki Bálint, sz. elõkelõ

Keta, ms.

Kálnoki család

Kétlak, hn.

Kálnoki András, sepsi sz.

Kézai Simon, krónikaíró

Kalocsa (Mo)

Kézdiszék (Kyosdyzek, Kízdi)

Kán László, tartományúr

Kézdivásárhely ma: Tîrgul Secuiesc (R)

Kanizsai István, sz. isp.

Kilyéni Székely Antal, sepsi székely

Kanyó László, földönlakó

Kinizsi Pál, hadvezér

Kápolna ma: Cãpîlna (R).

Királyköve, vár

Kapus, vár

Kis Ferencz, földönlakó

Karácson (karacijon, karachijon) ág

Kis Albert, adományozó

Karácsonyfalvi Péter, Mihály fia

Kis-Szkítia; Fekete-tenger melléke, Dobru-

Karaz, kun vezér

dzsa vidéke

Károly ld. Károly (I.)

Kisbese, völgy

Károly (I.) m. király (1301–1342)

Kisfalud ld. Maroskisfalud

Károly Róbert ld. Károly (I.)

Kisfaludi Benedek

Károly (II., Kis) m. király (1385–1386)

Kisgalambfalva ma: Porumbenii Mici (R)

Kárpát–medence

Kisméhes ld. Nagyméhes

Kárpátok, hegység

Kizdi ld. Kézdiszék

Kassa ma: Košice (Szlo)

Kocsárd ld. Székelykocsárd

Kasudi, ms.

Köcski Sándor, országbíró

Kászon ma: Caºinu Mic (R)

Kõhalom ma: Rupea (R)

Kászonszék

Kõhalomszék

Katalin, Bálint fia: Ferenc özvegye

Kolozs, megye

Katalin, Esztergomi Székely Bertalan leá-

Kolozsmonostor

nya

ma:

Cluj-Mãnãºtur

Kecseti Gáspár, ügyvéd

Kolozsvár ma: Cluj-Napoca (R)

Kedei Kelemen, lófõ

Kölpény ma: Culpiu (R)

Kedei Ferenc, lófõ

(R),

Kolozsvárhoz tartozó település

Kondorát István, lófõ

309

Kondorát Istvánné, Luka Demeter leánya

Lampert (Hermány nb.), országbíró

Köpeczi Tamás, marosvásárhelyi esküdt

Landys, tanú

Kordé Zoltán

László, egyházi gubernátor

Korlatgyepüi ld. Korlatpataka

László király ld. László (I.)

Korlatpataka, f.

László (IV., Kun), m. király (1272–1290)

Kornis Miklós, végrendelet végrehajtója

László (I., Szent) m. király (1077–1095)

Kornis család

László, asztalnokmester

Kórogy, patak

László, szászvárosi bíró

Koronkai Mihályfi Péter, sz. birtokos

László (V.) m. király (1441/1452–1457)

Körös, f.

László, telegdi fõesperes

Kõröserdõ, fn.

László, váci püspök

Kõrösi Ferenc, udvaronc

László, Gerew Miklós fia

Köröspataki Vas Mihály, sepsi sz.

László (Jánki), kalocsai érsek

Kõszirt, hegy

László (Domokos fia), hídvégi nemes

Kovachich Márton György, történetíró

Lawa, ms.

Kovács István, földönlakó

Lazar András ld. Lázár András (Gyergyói

Kovács János, tanú

vagy Szárhegyaljai)

Kövend ma: Plãeºti (R)

Lázár Ferenc (Gyergyói), sz. birtokos

Kövendi András, ügyvéd

Lázár János (Gyergyói), sz. birtokos

Közberk, erdõ

Lázár család

Közép-Itália

Lázár Farkas, sz. elõkelõ

Krakkó ma: Kraków (Lo)

Lázár Bernát, sz. elõkelõ

Krimhild, mond. sz.

Lázár János (Szentannai), örökhagyó

Kristó Gyula

Lázár János, sz. elõkelõ

Krisztina, Bolgár László özvegye

Lázár Mihály, Szentannai Lázár János fia

Krisztina, Esztergomi Székely Bertalan le-

Lázár Ferenc, Szentannai Lázár János fia

ánya Krisztus Küküllei János, krónikaíró

Lázár Balázs, sz. elõkelõ Lázár

András

(Gyergyói

vagy

Szárhegyaljai), sz. elõkelõ

Küküllõ, fõesperessség

Lázár István, Szentannai Lázár János fia

Küküllõ (Kis-, Nagy-), f.

Lázár András (1584), sz. elõkelõ

Kún Antal, sz. elõkelõ

Lázár Mihály (Szentgyörgyi), marosszéki

Kunország

bíró

Kürt (kwrt, Kyrthaaga) ág

Lázár János, Szentannai Lázár János fia

Kusalyi Jakcs Mihály, sz. isp.

Lázár Imre, Szentannai Lázár János fia

Kusid, mond. sz.

Lázárfalva ma: Lãzãreºti (R)

Lábatlani János, sz. isp.

Léczfalva ma: Leþ (R)

Lack

Léczfalvi Bodor Pál, székkapitány

(Hermány nb.), sz. isp.

Lackfi András, sz. isp.

Léczfalvi Bodor János, székkapitány

Lackfiak

Legényfalvi Boldizsár, lófõ

Laczok Mihály, sz. elõkelõ

Lekence, halastó

Laczok Mihály, sz. elõkelõ

Lél, kalandozó m. vezér

Ladislaus, hadnagy

Lele József

laijos kiralij ld. Lajos (II.)

Lengyelország (Alsó- )

Lajos (II.) m. király (1516–1526)

Lépes György, erdélyi püspök

Lajos herceg ld. Lajos (II.)

Leszkó ld. Fekete Leszek

Lajos (I., Nagy) m. király (1342–1382)

Leusták (Lõrinc fia), birtokos

Lajta, f.

Leustas, tanú

310

Liber, a bor istene

Mária, m. királynõ (1382–1395)

Lodomér, esztergomi érsek

Mária (Habsburg) m. királyné

Lókodi Péter, lófõ

Marinus Sanutus ld. Sanudo, Marino

Lõrinc, vajda

Márk, ügyvéd

Lõrinc, szentkirályi plébános (1419)

Márk, hites ember

Lõrinc (Hylyas fia, Lõrinc apja), birtokos

Markos Mihály,

Lõrinc, gyulafehérvári kanonok

Markosi Domokos, váraljafalvi lakos

Lõrinc, szentkirályi plébános

Maros, f.

Losonci László (Dezsõ fia, idõsebb) sz. isp.

Maros Zek ld. Marosszék

Losonci Dezsõfi László, nemes

Marosárka, f.

Losonci János, adományozó

Marosárok, f.

Losonci László, vajda (1493)

Maroskisfalud ma: Miceºti (R)

Losonci Miklós, sz. isp.

Marosszék (Marus-Szék)

Losonci András, adományozó

Marosszentanna ma: Sîntana de Mureº (R)

Losonci László, adományozó

Marosszentgyörgy

Lucera (Ol)

lófõ

ma:

Sîngeorgiu

de

Mureº (R)

Luka Antal, Margit és Anna apja Luka Demeter, Kondorát Istvánné apja

Marosszentkirály ma: Sâncraiul de Mureº (R)

Lukács, hadnagy

Marosvásárhely ma: Tîrgu Mureº (R)

Lusicia ma:

Marosvécs ma: Brînconveneºti (R)

£êczyca (Lo)

Lyukitelek, hn.

Martinuzzi (Fráter) György, váradi püspök

Macedónia

marton ianos (Janos); hadnagy, bíró

Magóg, bibl. sz.

marton antal; hadnagy, bíró

Magor, mond. sz.

Márton Alfréd

Magyar Balázs ld. Mérai Magyar Balázs

Márton, Sámsondi Székely Márton fia

Magyar Királyság

Márton, pálos perjel

Magyarország

Márton, tanú

Magyarország erdei ld. Erdély

Márton, ms.

Majlád István, vajda és sz. isp.

Márton, Székely Barthalus Antal fia

Majos (Ákos nb.), sz. ispán

Mártonfalva ma: Mãrtineni (R)

Majos, hn. ma: Moiºa (R)

Máté, vajda

Makk Ferenc

Máthé János

Maksa ma: Moaçsa (R)

Mátyás ld Mátyás (I.)

Maksai Petõ Lukács, maksai lakos

Mátyás (I.) m. király (1458–1492)

Maksai Bekes Adorján, örökhagyó

Mátyás, földönlakó

Maksai István, falubíró

Matzko, kaszáló

Máramaros, megye

Maxa ld. Maksa

Marcia (Marchia), fõesperesség

Medgyes ma: Medias (R)

Marcianus, keletrómai császár (450–457)

Medgyesfalvi Alárd László, sz. elõkelõ

Margit, Somosdi Ábrahám fia: János özve-

Medgyesi Dori Gáspár, szász elõkelõ

gye

Meggyes (meggijes, megijes, Megges,

Margit, Szentkirályi Bolgár özvegye

Megyesaga) ág

Margit, Luka Antal leánya

Meggyes, hn.

Margit, Czakó Benedek özbegye

Meggyes

Margit, Esztergomi Székely Bertalan leánya Margit, Székelyfalvi Vedeth András felesége

(Megyies,

megijes,

mijegges,

meggijes,

mijeggijes,

Megges, Megyes)

nem Meggyesfalvi Kis Jakab (Imre fia), esküdt Megváltó

311

Ménmarót, mond. sz.

Modra ma: Szlo

Menumorout ld. Ménmarót

Moha ma: Grînari (R)

Menyhért, püspöki helyettes

Mohács ma: Mãhãceni (R)

Mérai Magyar Balázs, vajda

Mohács (Mo)

Meszes, hegység

Moldávia

Mezõmadaras ma: Mãdãraº (R)

Moldva

Mihály, Bergenyei György apja

Molnár Ádám

Mihály, Pónya fia

Monoszlói Csupor Miklós, vajda

Mihály, pap

Monyorókereki Ellerbach Bertold, vajda és

Mihály, Náznánfalvi István fia

sz. isp.

Mihály, ms.

Móric (Szent)

Mihály, Szentannai Pónya fia

Morva, f.

Mihály, Terenyei Ponya fia

Mosoni Bichak Benedek, esküdt

Mihály (Myhal, Mihál), pap

Moszkvai Nagyfejedelemség

Mihály, Karácsonyfalvi Péter apja

Movr, primipilus

Mihály, Forró László fia

Mundzsuk (Mundzukus), Attila apja

Mihály, Balázs és Péter apja

Munkács ma: Munkacseve (Ukr)

Mihály (Éliás fia), volczi vajda

Mura, f.

Mihály; Gyalakuti János fia, örökhagyó

Mykch, tanú

Mihályffi István, sz. elõkelõ

Mysia, Kis-Ázsia északnyugati része

Mikcs (Ákos nb.), szlavón bán

Mysia Inferior ld. Alsó-Mysia

Miklós, Frátai Õsz fia

Nádasi Mihály, sz. isp.

Miklós (Héder nb., Kõszegi), nádor

Nagy Theoderik, gót király (474–526)

Miklós (Seprõdi), tanú

Nagy György, udvari lovag

Miklós, tanú

Nagy Lövõ ld. Nyírlövõ

Miklós, Forró János fia

Nagy Lajos ld. Lajos (I.)

Miklós, baccalaureus

Nagy (nag, Nagij,) ág

Miklós, erdélyi prépost

Nagybaróti Ripót Damján, miklósvárszéki székely

Miklós, Bakó fia Miklós (Jakab apja), hídvégi nemes

Nagybesenyõi Léta János, udvari jegyzõ

Miklós, erdélyi püspök

Nagybölöni

Péter

(Éliás

fia),

miklósvárszéki székely

Miklós (Kõszegi), gyõri püspök Miklós (Demeter és Balázs apja), hídvégi

Nagyernyei Székely Bernát, birtokos szomszéd

nemes Miklós; pap, hites ember

Nagyfalusi Apafi lénárd, lófõség vásárlója

Miklósvár ma: Micloºoara (R)

Nagygalambfalva ma: Porumbenii Mari (R)

Miklósvárszék

Nagylaki Márton, sz. elõkelõ

miko peter, bíró

Nagyméhes ma: Miheºu de Câmpie (R)

Mikó család

Nagysolymos ma: Soimuºul Mare (R)

Mikó, Bencench fia

Nagyszalonta, hn. ma: Salonta (R)

Mikó Mihály, sz. elõkelõ

Nagyszeben, ma: Sibiu (R)

Mikó (Petenye Jakab és Donch apja), híd-

Nagyszombat, hn. ma: Trnava (Szlo) Nagyvárad ma: Oradea (R)

végi nemes Mikola László ld. Szamosfalvi Mikola László M i r cea

Nanasca, ms. Ciob anul,

havas alföldi

(1553–1554, másodszor) Mircse ld. Mircea Ciobanul

312

Nagyváty (Mo)

v ajd a

Nándorfehérvár ma: Beograd (Ju) Nazan, malom Náznán, birtokos

Náznán (Naznan, Naznanaga) ág Náznánfalva ma: Nazna (R)

Orsola asszony, Szentannai Lázár János leánya

Náznánfalvi Tamás, Péter apja

Orsova, f.

Náznánfalvi István, Mihály apja

Õsbõ, Szalók apja

Náznánfalvi Bakó Mihály, adományozó

Osvat Lukaczy, fogott bíró

Negus, ms.

Othlamus ld. Athlamos

Nemere, hegy

Ottokár (II.), cseh király (1253–1278)

Nemes család

Padova (Ol)

Németalföld

Pál, ms.

Németföld ld. Németország

Pál, Domokos fia

Neopatrasz ma Nea Petra (Gro)

Pál (brassói), deák

Nesinc, ms.

Pál, ügyvéd

Neuke, vajda

Pál, Hestfalvi Gergelyné fia

Névtelen Minorita, gestaíró

Pálfalva ma: ma: Pãuleni (R)

Névtelen (Jegyzõ) ld. Anonymus

Panit ma: Pãnet (R)

Nikápoly, ma: Nikopol (Bu)

Pannónia

Nimcha, ispán

Panyiti Alárd Ferenc, felperes

Nyárád, f.

Paolino da Venezia ld. Paulus Venetus

Nyárádandrásfalva ma: Sîntandrei (R)

Párdé, hn.

Nyárádtõ ma: Ungheni (R)

Pászka, Nyitrai püspök

Nyárádtõi Szél Simon, Szél Jakab fia

Patak, patak

Nyárádtõi Szél Mihály

Patakfalvi Kelemen,

Nyárádtõi Szél János; Piroska, Apollónia

Patakfalvi Péter, nemes sz.

és Anasztázia apja

lófõ

Patakszökõ Lõrinc

Nyírlövõ (Mo)

Patakszökõ Bartalis földe, birtok

Nyitra ma: Nitra (Szlo)

Pataz, tanú

Nyújtódi István ld. Keresztúri Nyújtódi Ist-

Patho Ferenc, sz. elõkelõ

ván

Pauli Imre, váraljafalvi lakos

Nyújtódi Pál, lófõ

Paulus Venetus, krónikaíró

Nyújtódi János, küldött

Pécs, püspökség

Nyújtódi Demeter ld. Keresztúri Nyújtódi

Pécs (Mo)

Demeter

Pentapolisz, öt bizánci fennhatóság alatt

Ogoszt[a], f.

levõ város Itáliában

Oláh Miklós, történetíró

Perecsütõ Lõrinc, brassói bíró

Oláh István, Oláh Miklós apja

Perzberek, erdõ

Olšava ld. Orsova

Petenye Jakab (Mikó fia), hídvégi nemes

Olt, f.

Péter, Frátai Õsz fia

Ompoly, hn. ma: Feneº (R)

Péter, kézdi fõesperes

Opus, udvarnokispán

Péter (fehéregyházi), comes

Orbaiszék (Orbayzek)

Péter (peter, Petheraga) ág

Orbos (Székely György apja)

Péter (János, Jakab, Balázs és Ferenc ap-

Orbus, mond. sz.

ja), sepsi sz.

Ördögereszkedõje, fn. Örlec

(Oerlecz, ewrloc,

Ewrlechij,

Péter, Gergely apja ewrlec, Ewrlech,

Ewrlijch,

Ewrlecz, Ewrlewcz) nem

Ewrlijchij,

Péter, erdélyi püspök Péter gróf ld. Szentgyörgyi Péter Péter, várnép

Örményes ma: Ormeniº (R)

Péter, Náznánfalvi Tamás fia

Oroszország

Péter (Mihály fia), sepsi sz.

313

Péter (Jakab fia ), ügyvéd

Salamon, Székely Domokos apja

Péter, oklevélkiadó

Sámsond ma: ªincai (R)

Petki János

Sámsondi Székely Márton, Márton apja

Petki László, sz. elõkelõ

Sancta Trinitas (Sancta Ciuitas) ld. Szent-

Petrovics István

háromság

pijnkolcci bernald, bíró

Sándor ispán ld. Köcski Sándor

pijnkolccij bernald

Sándor (IV.), pápa (1254–1261)

Piroska, Nyárádtõi János leánya

Sándor, II. Aszen Iván bolgár cár testvére

Póka, szerémi püspök

Sándor Mihály, sz. elõkelõ

Pókai Balázs, felperes

Sanudo, Marino (Senior), krónikaíró

Pókai Ferenc, Pókai Balázs fia

Sar, ispán

Pókai István, Pókai Balázs fia

Sárd ma: ªardu Nirajului (R)

Polentia, itáliai város

Sárdi Semjén Gergely, ügyvéd

Polyák Albert, malomtulajdonos

Sáros megye

Polyántelek ma: Poiana (R)

Sárpataki Márton, fogott bíró

Pontus ld. Fekete-tenger

Sásvár ma: Trosznyik (Ukr.)

Pónya, Mihály apja

Scecul ld. Székelytelek

Possevino, Antonio; olasz jezsuita szerze-

Scichul ld. Székely

tes, író

Scitulia ld. Székelyföld

Potentiana (Potentia), mond. hn.

Sebes kerület ld. Sepsiszék

Pozsony (Poson, Pozon, Posonaga) ág

Sebõk Ferenc

Pozsony megye

Segesvár ma: Sighiºoara (R)

Prahova, f.

Segesvárszék

Prázsmár ma: Prejmar

semijen (simijen), lófõ

Rába, f.

Semijen gijalakwtij Mijal, bíró

Rácföld ld. Szerbia

Semjén Gergely, fogottt bíró

Ramacha, tanú

Semjén, Thwsym-i Simon fia

Ramocsai Lõrinc, görgényi várnagy

Sényõ (Mo)

Ramocsai Mihály, görgényi várnagy

Sényõi Székely Domokos ld. Székely Domo-

Ransanus, Petrus; krónikaíró Rares Péter (Petru Rareº), moldvai vajda (1541–1546, másodszor)

kos Seötét Györgyné, földönlakó Seprõd (Seprwd, zeprod, Seprewdaga) ág

Recanati (Ol)

Seprõdi Miklós, hites ember

Régen ld. Szászrégen

Sepsi Szentgyörgyszéke szék ld. Sepsiszék

Rescadi, ms.

Sepsiszék (Sepsyzek)

Rigómezõ ma: Kosovo polje (Ju)

Sepsiszentgyörgy ma: Sfîntu Gheorghe (R)

Riphaei (Riphei) hegyek ld. Kárpátok

Sicambria, mond. hn.

Roland (Borsa nb.), erdélyi vajda

Siebenbürgen (Simburg) ld. Erdély

Roma Balázs, sz. elõkelõ

Siegfried, mond. sz.

Római Birodalom

Simon, sz. isp.

Róna-Tas András

Simon (Kacsics nb.), sz. isp.

Rozgonyi Osvát, sz. isp.

Simon (Mikcs nb.) váradi püspök

Rozgonyi Rajnold, sz. isp.

Simon Lõrinc, ügyvéd

Rugonfalvi Kiss István

Simon bán (János apja)

Ruténia ld. Oroszország

Simon, Angyalosi Péter fia

Sacan, ms.

Siroki Mátyás, familiáris

Salamon, Kelneki Chel fia

Soba ld. Csaba

Salamon fia: Mihály ld. Nádasi Mihály

Sófalva ma: Ocna de Sus (R)

314

Solt, m. elõkelõ

Székely Domokos, sz. birtokos

Solumus, hn.

Székely (Scichul), ms.

Somkereki Erdélyi István, nemes

Székely Balázs, tordai fõesperes

Somkeréki Erdélyi István, alvajda

Székely Máté, sz. elõkelõ

Somkeréki Erdélyi Miklós, közvetítõ

Székely György (Orbos fia)

Somogy megye

Székely (Mo.)

Somosdi Ábrahám, János apja

Székelyfalvi Bedecz András, adományozó

Sopron (Mo)

Székelyfalvi Gál, János apja

Sopron, megye

Székelyfalvi Vedeth András, adományozó

Sótelek ma: Binþinþi, Aurel Vlaicu (R)

Székelyfalvi Polyák Albert, sz. birtokos

Stiborici Stibor, vajda

Székelyföld

Suki Mihály, nemes

Székelyföldvár ma: Rãzboieni-Cetate (R)

Sülyei Péter, hites ember

Székelyföldvár ma: Rãzboieni-Cetate (R)

Svájc

Székelyháza ld. Szentkirály

Svédország

Székelyhidas ma: Podeni (R)

Sz. Galántai Erzsébet

Székelykeresztúr

Szabó Károly

ma:

Cristuru

Secuiesc

(R)

Szádeczky Lajos

Székelykocsárd ma: Lunca Mureºului (R)

Szádtelekvölgye, völgy

Székelypataka, f.

Száldobospatak, fn.

Székelyszentmiklós ma: Nicoleni (R)

Száldobospatakfõ, fn.

Székelytámadt, vár

Szalók, Õsbõ apja

Székelytelek ma: Sititelec (R)

Szamosfalva ma: Someºeni (R)

Székelyudvarhely ma: Odorheiu Secuiesc

Szamosfalvi Mikola László, alvajda és sz. alisp.

(R) Székelyvásárhely ld. Marosvásárhely

Szamosközy István, krónikaíró

Székes ma: Sãcãreni (R)

Szaniszlófi Báthori István, alvajda és sz.

Székes, f.

alisp.

Székesfehérvár, Fehérvár (Mo)

Szapolyai Imre, szepesi ispán

Szél Jakab, Nyárádtõi Simon apja

Szapolyai István, szepesi ispán

Szent Bertinus

Szapolyai János ld. János (I.)

Szent Tamás ma: Tomeºti (R)

Szárazajtai Dacó Sándor, miklósvárszéki

Szent Márton

sz.

Szent László, birtok

Szarvashalom ma: Szarvas (Mo)

Szent László ld. László (I.)

Szászkézd ma: Saschiz (R)

Szent Kereszt ma: Heiligenkreuz (Au)

Szászorbó ma: Gîrbova (R)

Szent-Katolna ld. Szentkátolna

Szászrégen ma: Reghin (R)

Szentágota, hn. ma: Agnita (R)

Szászsebes ma: Sebeº (Rom.)

Szentanna ld. Marosszentanna

Szászváros ma: Orãºtie (R)

Szentannai Pónya, Mihály apja

Szeben, megye

Szentannai Gyalakuti Balázs

Szeben ld. Nagyszeben

Szentannai Tót Miklós ld. Tót Miklós

Szécsényi Simon, sz. isp.

Szentbenedeki Marton János, sz. elõkelõ

Szécsényi Tamás, vajda

Szentföld

Szederjes ma: Mureni (R)

Szentgyörgy (1) ld. Sepsiszentgyörgy

Szegény Antal, brassói szász

Szentgyörgy (2) ld. Marosszentgyörgy

Székely Ország ld. Székelyföld

Szentgyörgyi Kemény László, sz. birtokos

Székely Bertalan (Kisfaludi), Ferenc apja

Szentgyörgyi

Székely Ország ld. Székelyföld

és

Bazini

Péter

ld.

Szentgyörgyi Péter

315

Szentgyörgyi

és

Bazini

János

ld.

Szentgyörgyi János

Szolga Miklós (Kapitánynak mondott), felkelés vezetõje

Szentgyörgyi György, sz. birtokos

Szolnok, megye

Szentgyörgyi János; vajda, sz. isp.

Szombatfalva, hn.

Szentgyörgyi Máté, ügyvéd

Szombatfalvi János, fogott bíró

Szentgyörgyi Tót Mihály ld. Tót Mihály

Szombatfalvi Gergely,

Szentgyörgyi Péter, országbíró, vajda, sz.

Szomorú

isp.

(Zomoru,

lófõ zomoro,

Zwmwrw,

Zomorowaga) ág

Szentgyörgyi Zsigmond, vajda és sz. isp.

Szörény, bánság

Szentgyörgyi Tót János ld. Tót János

Szörénység

Szentgyörgyi Lázár Mihály ld. Lázár Mi-

Szovát (Zovat, zowat, zowath, Zowathaga)

hály (Szentgyörgyi) Szentgyörgyi

és

Bazini

ág Zsigmond

Szentgyörgyi Zsigmond

ld.

Szövérdi Bálint, sz. elõkelõ Szûz Mária

Szentgyörgyi Barnabás, kapitány

Szvatopluk (I.), morva fejedelem (870–894)

Szentgyörgyi György, sz. elõkelõ

Tamás, esztergomi érsek

Szentgyörgyi László, Bálint apja

Tamás (Hont-Pázmány nb.), országbíró

Szentgyörgyszéke ld. Sepsiszék

Tamás vajda ld. Szécsényi Tamás

Szentháromság ma: Troiþa, (R)

Tamás, boszniai püspök

Szentháromsági Simon, esküdt

Tamás, Antal apja

Szentimre ma: Sîntimbru (R)

Tamási Péter, adományozó

Szentimrei Poson Lõrinc, hites ember

Tamási Henrik, sz. isp.

Szentiváni Székely Mihály, közvetítõ

Tarcai János ld. Tótselymesi Tarcai János

Szentkátolna ma: Cãtãlina (R)

Tárkányi Bálint, sz. elõkelõ

Szentkereszt ma: Criþ (R)

Tatár Gergely, sz. elõkelõ

Szentkirály ld. Marosszentkirály

Tegegu, várnép

Szentkirályi Tamási ferenc, sz. elõkelõ

Tekerõ, f.

Szentkirályi Bolgár, Margit férje

Telegd ma: Tileagd (R)

Szentkirályi Tamási Bernát, sz. elõkelõ

Telegd

Szentmárton ld. Csíkszentmárton

(Thelegd,

telegd,

telekd,

Thilecd,

Thelocd, Thelegdaga) ág

Szentmihályfalvi Miklós, deák

Telegdi István, alvajda

Szentmiklósi Frátai Mátyás, deák

Telegdiszék

Szentmiklósi Pálffi István, ügyvéd

Teleki család

Szentmiklósváraszék ld. Miklósvárszék

Temes, megye

Szepes, megye

Tenkeu, várnép

Széplaki Bot János, ügyvéd

Teodor, székesfehérvári prépost

Szerbia

Teofil (Gyermeknek nevezett), esztergomi

Szerdai Balázs, tanú

prépost

Szeredaszék

Terenyei Ponya, Mihály apja

Szeredõc ma Szófia (Bu)

terra Siculorum ld. Székelyföld

Szerém; megye és püspökség

Tetricus ld. Veronai detre

Szicília

Thiudimer

Sziget, fn.

(Thiudimir),

Szilágy, fn.

tho falui andras, bíró

Szkítia (Scithya)

Thorda ld. Torda

Szlavónia

Thoria (Torja), birtok

Szoboszló, Bogomér apja Szoboszló, sz. birtokos

316

osztrogót

király

(468-474)

Thuróczy János, krónikaíró Thwsym-i Simon, Semjén apja

Tima öröke, birtok

Uj-ág (waij, Wij, Wyaga), ág (Jenõ nem)

Tisza, f.

Újtelek, hn.

Tófalva ma: Tofalãu (R)

Ulászló (I.), m. király (1440–1444)

Tófalvi Tamás, örökhagyó

Ulászló (II.) m. király (1490–1526)

Tófalvi András, adományozó

Ultizundur, Ernak rokona

Toldalag ma: Toldal (R)

Ung, megye

Toldalagi András, Zsófia apja

Úr

Tolna megye

Urbán Dimjén. sz. elõkelõ

Tomori Pál; várnagy, majd kalocsai érsek

Uroš (I.), szerb fejedelem (XII. sz. eleje)

Tomori Miklós, budai várnagy

Usubuu ld. Õsbõ

Törcs ld. Törcsvár

Vác (Mo)

Törcsvár ma: Bran (R)

Vácmán (Vaczman, wacmijan, Wachman,

Torda, megye

Wachijman, Waczmanaga) ág

Torda ma: Turda (Rom.)

Vágási Imre,

Torda, püspök

Vágási Kovács Miklós, udvarhelyszéki ki-

Tordavár ld. Várfalva

lófõ

küldött

Torja, patak

Vai(a) (waij, aija, Waija, Wayaaga) ág

Torjavására ld. Kézdivásárhely

Vaja ma: Vãlenii (R)

Torockai Illés, örökös

Vajta, kun vezér

Torockai Illyés, sz. elõkelõ

Valamir, osztrogót király (447-468)

Torockó ma: Rimetea (R)

Valentinianus (III), nyugat-római császár

Török Pál, sepsiszentgyörgyi polgár

(425–455)

Törökország

Valkó, megye

Tót János, sz. birtokos

Várad ld. Nagyvárad

Tót Miklós, sz. elõkelõ

Váraljafalu ld. Firtosváralja

Tót Mihály, sz. birtokos

Váraskeszi Lépes Loránd, alvajda

toth miklós, hadnagy

Várdotfalva ld. Csíksomlyó

toth miklos, lófõ

Várfalva ma: Moldoveneºti (R)

toth, lófõ

Várfalvi Domokos, aranyosi sz.

Tóth János, adományozó

Vargyasi Kelemen, széki tisztségviselõ

Tóth Klára

Várköve, hegy

Tóth Ildikó

Várszeg, malom

Tótselymesi Tarcai János, sz. isp.

Vas György, alkapitány

Tötsolymosi Apród János ld. Küküllei Já-

Vásárhely ld. Marosvásárhely

nos

Váty ld. Nagyváty

Trencsén ma: Trenèin (Szlo)

Vecer, hegy

Trianon, kastély

Vécs ld. Marosvécs

Tubero, Ludovicus; történetíró

Velec ld. Velek

Turul nem

Velek, Torda püspök õse

Tûzhalom, fn.

Velence

Udvarfalva ma: Curteni (R)

Velkértelke ma: Velcheru/Rãzoare (R)

Udvarhely ld. Székelyudvarhely

Verancsics Antal, krónikaíró

Udvarhelyszék (Wdwarhelzek)

Veres Balázs, maksai lakos

Üdvözítõ

Veres István, sz. elõkelõ

Ugrai Mihály; deák, marosvásárhelyi es-

Veres András, sz. elõkelõ

küdt Ügyek, mond. sz. Uj-ág (wij, Wyaga), ág (Ábrahám nem)

Veres Péter, elõkelõ Vernyka azzon, Gergel anyja

Verona (Ol)

317

Veronai Detre, mond. sz.

Zovard nemzetség

Veszprém (Mo)

Zovárd, Hülek fia

Veszprém megye

Zsámboki János, krónikaíró

Veszprémy László

Zsigmond

Vígh Éva

(Luxemburgi)

m.

király

(1387–1437)

Vilmos, erdélyi püspök

Zsófi assszony ld. Hestfalvi Gergelyné

Vince, gyulafehérvári kanonok

Zsófia,

Vince, Akadas fia

Balteroi

Benedek

felesége,

Toldalagi András leánya

Vincemalma, malom

Zsófia, Gáltfõi Benedek felesége

Vindimer, Valamir és Thiudimer testvére

Zsófia; Éliás fia: Mihály felesége, Toldalagi

Vingárd ma: Vingard (R) Vingárti Geréb János; görgényi várnagy, erdélyi fõkapitány

András leánya Zsoldos Attila Zsombor ma: Jimbor (R)

Vingárti Geréb Péter, országbíró

Zuard, Zuardu ld. Szovárd

Visegrád (Mo)

Zubuslaus Siculus ld. Szoboszló, sz. birto-

Vizaknai Miklós, szász elõkelõ Vízaknai Miklós, erdélyi alkormányzó Vladiszláv, cseh herceg Volczi ma: Vovcsij (Ukr) Vörös Jakab, ügyvéd Vulfila, gót fejedelem és püspök (311–381) Vultizindur ld. Ernak Walen, ms. Werbõczy István; jogtudós, kancellár, nádor Weynrich, comes Zabes, hn. Zabola ma: Zãbala (R) Zachan, ms. Zagordi, ms. Zágráb ma: Zagreb (Ho) Zahalws János, adományozó Zalán ld. Zalány Zaláni Dacó János, sepsi sz. Zalány ma: Zãlan (R) Zaldubuspotak ld. Száldobospatak Zaldubuspotakfw ld. Száldobospatakfõ zancijalij gijorg, bíró Zaut, ms. Zecul ld. Székely, hn. Zek, birtok Zekeli vasarhel ld. Székelyvásárhely Zemplén megye zenpalij ld. Homoródszentpál zentgijorgij gijorg (zent gijorggij gorg), lófõ Zetelaka ma: Zetea (R) Zetetelek, hn. Zimonyi István

318

kos

Tartalomjegyzék

ELÕSZÓ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5 I. EREDETKÉRDÉS . . . . . . . . . . . . . . 1. II. Béla (1131 körül) . . . . . . . . . . . . 2. Anonymus: A magyarok cselekedetei . . . . 3. a) Kézai Simon: A magyarok cselekedetei . . b) Paulus Venetus: Világtörténet . . . . . . 4. Thuróczy János: A magyarok krónikája . . . 5. Petrus Ransanus: A magyarok történetének rövid foglalata . . . 6. Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei 7. Verancsics Antal: Erdély, Moldva és Havasalföld fekvésérõl . . 8. Szamosközy István: Erdély története. (VI. Pentas, I. könyv.) . . . . . . . . . . . .

. . . . . .

. . . . . .

. . . . . .

. . . . . .

. . . . . .

. . . . . .

9 14 15 17 20 20

. . . . . . 22 . . . . . . 23 . . . . . . 27 . . . . . . 28

II. A HADAKOZÓ SZÉKELYSÉG . . . . . . . . . . . . . . 37 9. XIV. századi krónikakompozíció . . . . . . . . . . . 43 a) Az Orsova menti ütközet . . . . . . . . . . . . . . 43 b) A Lajta menti ütközet (1146. szeptember 11.) . . . . 44 10. IV. Béla (1250. június 23.) . . . . . . . . . . . . . 44 11. Kézai Simon: A magyarok cselekedetei (II. András 1217. évi keresztes hadjáratáról25) . . . . . . . . . . . . . 45 12. IV. Béla (1235) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 45 13. Marino Sanudo Senior: A Szentföldi hadjáratról . . . 46 14. Iohannes Longus De Ypra: szent Bertinus monostorának története . . . . . . . . 47 15. Annales Ottakariani . . . . . . . . . . . . . . . . 47 16. IV. László (1289. szeptember 18.) . . . . . . . . . . 48 17. Küküllei János: Lajos király krónikája . . . . . . . 49

319

18. Névtelen Minorita: Lajos király tettei . . . . . . . . 50 19. Zsigmond tervezete az ország védelmére (1432/1433 k.)........................................ .......................... ........................................ 51 20. A három erdélyi nemzet hadiszabályzata (1463. április 23.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . 52 21. I. Mátyás (1473. december 9.) . . . . . . . . . . . . 53 22. Báthori István (1484. november 23.) . . . . . . . . . 54 23. II. Ulászló (1499. július 13.) . . . . . . . . . . . . . 56 24. Szaniszlófi Báthori István (1521. június 17.) . . . . . 58 26. Szamosfalvi Mikola László (1537. június 4.) . . . . . . 59 26. A három erdélyi nemzet marosvásárhelyi országgyûlésének cikkelyei (1545. november 1.) . . . . 61 27. Erdélyország három rendjének részgyûlési határozatai (1554. június 10.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 61 III. MEGTELEPÜLÉS, SZÉKEK, BIRTOKVISZONYOK ÉS MEZÕVÁROSI FEJLÕDÉS 1. A magyarországi székely telepek . . . . . . 28. Váradi Regestrum 165. sz. regeszta (1217) . . . 29. IV. Béla (1247 november 7.) . . . . . . . . . 30. IV. Béla (1235–1270) . . . . . . . . . . . . . 31. Tamás esztergomi érsek (1314 július 22.) . . . 32. Sényõi Székely Domokosra vonatkozó oklevelek (1323–1365) . . . . . . . . . . . . . . . . . . a) Károly Róbert (1323. május 6.) . . . . . . . . b) Egri káptalan (1323. május 24.) . . . . . . . c) Esztergomi káptalan (1323. május 7.) . . . . . d) Károly Róbert (1323. június 3.) . . . . . . . e) Károly Róbert (1326. augusztus 20.) . . . . . f) I. Lajos (1365. február 2.) . . . . . . . . . .

. . . . . .

. . . . . .

. . . . . .

. . . . . .

66 72 72 73 73 74

. . . . . . .

. . . . . . .

. . . . . . .

. . . . . . .

75 75 75 76 76 77 78

2. Székek, birtokviszonyok és mezõvárosi fejlõdés 33. II. András adománylevele (1222. május 7. elõtt) . . 34. Andreanum (1224. november 30.) . . . . . . . . . 35. IV. Béla (1252. augusztus 20.) . . . . . . . . . . . 36. Máté erdélyi vajda (1271) . . . . . . . . . . . . .

. . . . .

. . . . .

79 79 79 79 80

320

37. Erdélyi káptalan (1291) . . . . . . . . . . . . . . . . 81 38. Erdélyi káptalan (1291) . . . . . . . . . . . . . . . . 81 39. Erdélyi káptalan (1293) . . . . . . . . . . . . . . . . 82 40. Az aranyosi székelyek és az esztergomi káptalan közötti per . . . . . . . . . . . . . . . . . 83 a) Köcski Sándor országbíró (1327. június 4.) . . . . . . 83 b) Köcski Sándor országbíró (1327. május 30. után) . . . 87 c) Gyulafehérvári káptalan (1327. július 30.) . . . . . . . 92 d) Szécsényi Tamás erdélyi vajda (1327. VIII. 2.) . . . . . 93 41. A sepsi székelyek és a hídvégi nemesek közötti birtokvita (1349–1448) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 94 a) Erdélyi káptalan (1349. szeptember 19.) . . . . . . . . 95 b) I. Lajos (1359. július 27.) . . . . . . . . . . . . . . . 96 c) Erdélyi káptalan (1359. szeptember 17.) . . . . . . . 97 d) I. Lajos (1366. május 9.) . . . . . . . . . . . . . . . 98 e) Hunyadi János (1448. február 15.) . . . . . . . . . . 99 42. Zsigmond (1424. július 10.) . . . . . . . . . . . . . 101 43. Zsigmond (1427. május 9.) . . . . . . . . . . . . . . 103 44. Lábatlani János székely ispán (1459. november 26.) . 104 45. Mátyás (1462. december 9.) . . . . . . . . . . . . . 107 46. Kolozsmonostori konvent (1464. július 19.) . . . . . . 108 47. Mátyás (1470. december 2.) . . . . . . . . . . . . . 110 48. Báthori István székely ispán (1481. április 9.) . . . . 111 49. Sepsiszék és Sepsiszentgyörgy viszálya . . . . . . . . 112 a) Báthori István székely ispán (1492. szeptember 28.) . 113 b) Báthori István székely ispán (1492. október 7.) . . . 115 50. Csúcsi Tomori István székely alispán . . . . . . . . . 117 a) 1523. október 9. . . . . . . . . . . . . . . . . . . 117 b) 1524. július 6. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 118 51. Sepsiszentgyörgy mezõvárosi kiváltságainak védelme . 119 a) II. Lajos (1525. április 7.) . . . . . . . . . . . . . . 119 b) II. Lajos (1525. április 7.) . . . . . . . . . . . . . . 120 52. Sepsiszék és miklósvárszék viszálya . . . . . . . . . 122 a) I. János (1531. július 5.) . . . . . . . . . . . . . . 122 b) I. János (1532. január 16.) . . . . . . . . . . . . . 123 53. I. János (1538. szeptember 18.) . . . . . . . . . . . 124

321

IV. TÁRSADALMI BERENDEZKEDÉS, SZOKÁSJOG, TISZTSÉGVISELÉS . . . . . . . . . . . . 131 1. Leírások, általános összefoglalások . . . . . . . . 139 54. Ismeretlen szerzõ leírása Magyarországról 1308-ból . 139 55. Tomori Pál munkácsi és fogarasi várnagy a székelyekrõl (1515. június 12. és november 18.) . . . . . . . . . . 139 56. Brodarics István: Igaz leírás a magyarok és a törökök mohácsi ütközetérõl . . . . . . . . . . . . . . . . . 140 57. Oláh Miklós: Athila . . . . . . . . . . . . . . . . . 140 58. Névtelen szerzõ jelentése Verancsics Antalnak az erdélyi székelyekrõl . . . . . . . . . . . 143 59. Verancsics Antal: Erdély, Moldva és Havasalföld fekvésérõl . . . . . . . . . . . . . . . . 146 60. Antonio Possevino: Transilvania (II. könyv, 6. fejezet) 148 61. Szamosközy István: Erdély története. (VI. Pentas, I. könyv.) . . . . . . . . . . . . . . . . 151 2. Szokásjog – jogszokások . . . . . . . . . . . . 62. V. István (1270–1272) . . . . . . . . . . . . . 63. Weynrich, Dályai Péter és Miklós comesek (1299. július 19. elõtt) . . . . . . . . . . . . . . 64. Lackfi András székely ispán bizonyságlevele (1344. október 18.) . . . . . . . . . . . . . . . . 65. Marosvásárhelyi székely gyûlés határozatai (1451. június 17.) . . . . . . . . . . . . . . . . 66. Vingárdi Geréb János görgényi várnagy (1453. szeptember 20.) . . . . . . . . . . . . . . 67. Pálfalva és Váraljafalu között folyó per (1459) . . a) Vingárdi Geréb János erdélyi fõkapitány (1459. június 22.) . . . . . . . . . . . . . . . . b) Nyújtódi János és Galambfalvi András (1459. június 29.) . . . . . . . . . . . . . . . . 67. Rozgonyi Osvát És Losonci László székely ispánok (1461. október 13.) . . . . . . . . . . . . . . . . 69. Zabolai gyûlés határozatai (1466. január 20.) . . . 70. Telegdi István alvajda (1497. augusztus 11.) . . .

322

. . . .

156 156

. .

157

. .

158

. .

159

. . . .

160 160

. .

161

. .

161

. . . . . .

162 164 166

71. II. Ulászló (1499. július 13.) . . . . . . . . . . . . . 167 72. II. Ulászló rendelete (1504. szept. 18.) . . . . . . . . 171 73. Udvarhelyi székely gyûlés határozatai (1505. nov. 20.) 172 74. Agyagfalvi székely gyûlés végzései (1506) . . . . . . . 174 75. Kolozsmonostori konvent (1508. május 25.) . . . . . 176 76. Werbõczy István: Nemes Magyarország szokásjogának hármaskönyve (III. rész, 4. cím) . . . . . . . . . . . . 178 77. Héderfáji Barlabási Lénárd székely alispán (1524. január 13.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 179 78. Kisfalud birtokáért és a hozzá kapcsolódó lófõségekért folyó per (1535–1538) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 180 a) Majlád István erdélyi vajda és székely ispán (1535. november 6.) . . . . . . . . . . . . . . . . . 180 b) Szapolyai (I.) János (1538. július 23.) . . . . . . . . 190 c) Szapolyai (I.) János (1538. augusztus 2.) . . . . . . 193 79. I. János (1536. január 8.) . . . . . . . . . . . . . . 194 80. A székely nemzetségi szervezet . . . . . . . . . . . 195 a) A Maros-széki fõtisztségek nemek és ágak szerinti viselésének lajstroma az 1491–1515.évekre vonatkozóan (1557) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 195 b) Hadnagyság és bíróság nemek és ágak szerinti viselése maros-székben (1548) . . . . . . . . . 198 c) Jegyzék a székely nemekrõl, ágakról és a székekrõl (XVI. század elsõ fele) . . . . . . . . . . . . . . . . 199 81. TESTAMENTUMOK . . . . . . . . . . . . . . . . 201 a) Szentannai Lázár János végrendelete (1549. március 1.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . 201 b) Maksai Bekes Adorján végrendelete (1560. október 15.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . 204 82. A három erdélyi nemzet marosvásárhelyi országgyûlésének cikkelyei (1545. november 1.)92 . . . . . . . . . . . . 205 83. Pokai Balázs Apaffy Lászlóval szemben székely örökség ügyében folytatott pere . . . . . . . . 207 a) Kendy Ferenc és Dobó István erdélyi vajdák és székely ispánok (1553. december 15.) . . . . . . . . . . . . . 207

323

b) Kendy Ferenc és Dobó István erdélyi vajdák és székely ispánok (1555. október 6.) . . . . 84. Székelyudvarhelyi gyûlés határozatai (1555. április 28.) . . . . . . . . . . . . . . . . 85. A gyulafehérvári országgyûlés végzései a székelyek ügyében (1559. június 12.) . . . . . . 86. Fogott bírák elõtti egyezségek . . . . . . . . . . a) Bethlenfalvi Geréb János és Hestfalvi Gergelyné Zsófi asszony birtokcseréje (1560. november 6.) . . b) Luka Antal leányainak a birtokeladása (1561. május 3.) . . . . . . . . . . . . . . . . .

. .

209

. .

211

. . . .

219 222

. .

222

. .

223

V. ADÓZÁS, TÁRSADALMI FESZÜLTSÉGEK . . . . . . 229 1. Adózás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 235 87. IV. Béla (1256. december 16.) . . . . . . . . . . . . 235 88. II. Ulászló (1499. július 13.) . . . . . . . . . . . . . 235 89. II. Ulászló (1508. január 10.) . . . . . . . . . . . . 236 90. A három erdélyi nemzet marosvásárhelyi országgyûlésének cikkelyei (1545. november 1.) . . . . . . . . . . . . . 237 91. Marosvásárhelyi székely gyûlés határozatai az adófizetésrõl (1554. január 25. körül) . . . . . . . . . . . . . . . 238 92. I. Ferdinánd (1554. április 26.) . . . . . . . . . . . 239 93. A gyulafehérvári országgyûlés végzései a székelyek ügyében (1559. június 12.) . . . . . . . . 240 2. Társadalmi feszültségek . . . . . . . . . . . . 94. A székelyek és a három erdélyi nemzet . . . . . a) A kápolnai unió (1437. szeptember 16.) . . . . . b) Az unió tordai megerõsítése (1438. február 6.) . 95. Zabolai gyûlés határozatai (1466. január 20.) . . . 96. Kolozsmonostori konvent (1467. augusztus 18.) . 97. Szászokkal, nemességgel szembeni hatalmaskodás a) Mátyás (1471. november 1.) . . . . . . . . . . b) Magyar Balázs erdélyi vajda és székely ispán Beszterce városához (1475. február 17.) . . . . . .

324

. . . . . . . .

. . . . . . . .

242 242 242 245 246 249 253 253

. .

254

98. A székelyek és Báthori István erdélyi vajdaszékely ispán közötti konfliktus . . . . . . . . . . . . 255 a) A székelyek három neme a szászok egyeteméhez (1492. december 2.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . 255 b) A székelyek Báthori István erdélyi vajda elleni panaszlevele II. Ulászló királyhoz (1492 decembere körül) . . . . . . 256 c) II. Ulászló (1493. január 19.) . . . . . . . . . . . . 262 99. Geréb László erdélyi püspök és Vingárdi geréb Péter országbíró (1498. szeptember 13.) . . . . . 263 100. II. Ulászló (1504. december 24.) . . . . . . . . . . 265 101. Agyagfalvi székely gyûlés (1506) . . . . . . . . . . 266 102. Héderfáji Barlabási Lénárt székely alispán (1511. január 12.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 268 103. Majlád István erdélyi vajda és székely ispán (1536. május 20.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 269 VI. EGYHÁZI VISZONYOK . . . . . . . . . . . . . . . . 273 104. Vilmos erdélyi püspök (1213) . . . . . . . . . . . . 276 105. I. Mátyás (1466. június 27.) . . . . . . . . . . . . 276 106. Menyhért erdélyi püspöki helyettes (1475 elõtt) . . . 277 107. Egyházügyi végzések (1503. szept. 15.) . . . . . . . 278 108. Szapolyai János erdélyi vajda (1519. július 28.) . . . 283 109. Mihály pap tanúbizonysága (1555) . . . . . . . . . 285 110. A szentkirályi vagy székelyházai pálos rendház . . . 285 a) A székelyházai kolostor okleveleinek jegyzéke 1522-bõl (1370-1510) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 286 b) A szentkirályi (székelyházi) monostor iratainak jegyzéke 1750-bõl (1419–1483) . . . . . . . . 292 c) Gyöngyösi Gergely: Az elsõ remete szent pál rendjén levõ testvérek életrajzai . . . . . . . . . . . . . . . . . . 293 IRODALOM

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 295

HELY- ÉS NÉVMUTATÓ . . . . . . . . . . . . . . . . . 302

325

MÚLTUNK KÖNYVEK A sorozat eddig megjelent kötetei: Erdély a Históriában. Összeállította Bárdi Nándor, 402 p. Válogatás a magyarországi História c. folyóirat erdélyi témájú írásaiból. Makkai Sándor: Magunk revíziója. 134 p. A szerzõ 1931-ben megjelentetett munkájának új kiadása, Fekete Károly elõszavával és Módis László összeállította életmûbibliográfiával. Erdélyi csillagok. (második sorozat) 247 p. Az 1942-ben megjelentetett portré-tanulmány gyûjtemény új kiadása, Sas Péter elõszavával. Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája I–V. + Helységnévtár. I.Tóth Zoltán: Az erdélyi román nacionalizmus elsõ százada 16971792. 503 p. A szerzõ 1946-ban megjelent munkájának új kiadása, Miskolczy Ambrus bevezetõjével és Csatári Dániel életmûbibliográfiájával. Mikó Imre:Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés. 207 p. A szerzõ 1932-ben megjelent munkájának új kiadása, Bárdi Nándor bevezetõ tanulmányával és életmûbibliográfiájával. A többség kisebbsége.Tanulmányok a székelyföldi románok történetérõl. Társszerkesztõ, Hermann Gusztáv Mihály, 309 p. A Csík-, Gyergyó, Kászon-, Uvarhely, Háromszék-i románság betelepedésével és az asszimilációs folyamatokkal foglalkoznak a kötet tanulmányai. Források és stratégiák. A II. Összehasonlító magyar kisebbségtörténeti szimpózium elõadásai. 455 p. A kötet tematikus blokkjai: Kisebbségpolitikai stratégiák, Helytörténetírás mint kisebbségtörténet, A kisebbségtörténet forrásai. Ellenpontok. Sajtó alá rendezte és a bevezetõ tanulmányt írta Tóth Károly Antal, utószó Ara-Kovács Attila, Szõcs Géza, 368 p. Az 1982-ben megjelent erdélyi szamizdat kiadvány 9 számának teljes szövege. Vincze Gábor: Magyar vagyon román kézen. 528 p. Dokumentumok a romániai magyar vállalatok, pénzintézetek második világháború utáni helyzetérõl és a magyar-román vagyonjogi vitáról. *** A középkori székelység. Krónikák és oklevelek a középkori székelyekrõl. (Szerk.: Kordé Zoltán), 320. p.

326

Oláh Sándor: Csendes csatatér. „Ez a könyv szerény kísérlet egy rövid, a köztudatban az erõszakos kollektivizálás idõszakaként ismert történeti korszak székelyföldi falusi társadalmi viszonyainak megértésére.” (Részlet az elõszóból), 280 p. Vogel Sándor: Európai kisebbségvédelem – Erdélyi nemzetiségpolitikák. „Az itt közölt írások két nagyobb témakörhöz kapcsolódnak. A tanulmányok egyrészt arra keresik a választ, hogy a közép-európai országok (elsõsorban Magyarország és Románia) euro-atlanti integrációjában miként van jelent a kisebbségi problematika. A másik csomópont az erdélyi nemzetiségi illetve kisebbségi politikák alakulása a változó államkeretek között.” (Részlet a szerkesztõ elõszavából). 272 p. *** Erdélyi várostörténeti tanulmányok. (Szerk.: Pál Judit, Fleisz János) A kötetben közölt tanulmányok a tágabban értelmezett Erdély városfejlõdését vizsgálják. 280 p. L. Balogh Béni: A magyar-román kapcsolatok 1939–1940-ben és a második bécsi döntés. „Közel negyven évnyi kényszerû hallgatás után a 80-as évek elejétõl Trianon megszûnt Magyarországon tabu-témának lenni... Azóta a magyar olvasó számos feldolgozást vagy dokumentumkötetet is kézbe vehet, amelyek alapján ma már megbízható módon rekonstruálhatja a történteket.” (Részlet az Bevezetésbõl). 432 p. Pál Judit: Városfejlõdés a Székelyföldön. „A városfejlõdés csupán egyik szeletét képezi a Székelyföld sajátos – periférikus helyzetébõl adódó – fejlõdési problémáinak. Itt érhetõ azonban tetten, hogy mennyiben voltak képesek a helyi társadalmak a modernizáció kihívásainak megfelelni, hogyan reagáltak erre, milyen technikákat dolgoztak ki.” (Részlet az Bevezetésbõl). 656 p. Hermann Gusztáv Mihály: Náció és nemzet. A hagyományos székely népi társadalomról, a székelységrõl a Habsburg uralom berendezkedése és konszolidációja idején, a felvilágosult absolutizmus székelyföldi következményeirõl, a Székelyföld magyar mûvelõdésérõl.. 304 p.

327

Kiadja a Pro-Print Könyvkiadó Csíkszereda, 2001. Felelõs vezetõ: Burus Endre igazgató

Készült a Pro-Print Rt. nyomdájában, 500 példányban, 20 ív terjedelemben. Csíkszereda, Temesvári u. 19.

328