Isten ismerete a gyülekezetben

1

Isten ismerete a gyülekezetben „Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére” (Ef 4,13). Bevezetés Már hatodik alkalommal esik szó arról, hogy milyen fontos Istennek az ismerete. Az alapigében is olvasunk Isten ismeretéről: „Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére...” Ma arról lesz szó, hogy mi a szerepe a gyülekezetnek abban, hogy megismerjük az Urat úgy, hogy eljussunk Isten ismeretének az egységére, az érett korra. Éppen ezért Isten a gyülekezetekben adott némelyeket arra, hogy a szentek tökéletesbítését szolgálják: „…Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan [arra az érett korra], az Isten Fiában való hitnek, és az Ő megismerésének az egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére” (Ef 4,11-13). 1.) A gyülekezetben kiosztott ajándékok szerepe A gyülekezetben Isten - és ez nem a helyi gyülekezetet jelenti csupán, hanem a nagy Gyülekezetet is - kiosztotta ezeket az ajándékokat. Ezek nélkül nem lehet eljutni „…az Isten Fiában való hitnek, és az Ő megismerésének az egységére…” Eddig láttuk, hogy mennyire fontos, hogy egyénileg is tegyünk meg mindent azért, hogy megismerjük Istent. Szó volt arról, hogy bízzunk Benne; rontsuk le az okoskodásokat, ami Isten ismerete ellen emeltetett; hogy engedelmeskedjünk Neki, mert csak az engedelmesek ismerik meg az Urat; és még sok minden másról is…, amelyek mind egyéni életünktől függőek. Az alapigéből látszik, hogy az Úrnak vannak olyan kijelentései Önmagáról, amire viszont egyénileg nem tudunk eljutni, ahhoz szükséges az apostolok, próféták, evangélisták, pásztorok és tanítók szolgálata. Nemcsak azoknak az apostoloknak és prófétáknak, akikről a Biblia szól, és akik Isten Szelleme által írták a Bibliát, hanem azokra az evangélistákra, pásztorokra, tanítókra is, akiket ma adott az Úr azért, hogy mindnyájan a tökéletességre és az érettségre eljussunk. Rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás, szükségünk van egymásra. (1) Egyéni hozzáállásunk fontos Isten megismerésében Aki nem él egy helyi gyülekezetben, és itt most hangsúlyozom, hogy egy helyi gyülekezetben, az megreked valahol az Isten ismeretének egy bizonyos szintjén, nem növekedik. Felszólít az Ige több helyen is, hogy növekedjetek az Isten megismerésében (2Pt 3,18; 2Pt1,2; Kol 1,10). Tudom, hogy vannak sokan, akik úgy gondolkoznak, hogy elég nekem az, hogy a nagy Gyülekezethez tartozom. Azonban ha nem él valaki egy helyi gyülekezetben, olvashat ezt, olvashat azt, hallgathat igehirdetéseket, mégis az egész egy elszellemiesített dolog marad, aminek gyakorlati haszna nincs. A testvérekkel való közvetlen kapcsolatban vannak szomorúságok, megbántások, nehéz és érthetetlen dolgok, örömök és sok minden más. Ezek mind együtt szükséges ahhoz, hogy Isten tökéletesbítsen bennünket, és az Ő megismerésének az egységére eljussunk. 2.) Különbségek Isten ismeretében (2) Érett férfikor Olvastunk arról, hogy az érett férfikorban is más az ismeret, egy csecsemő is, egy fiatal is és egy idősebb is másképpen ismeri a szüleit. Tehát különböző ismereti szinten vagyunk. Egy helyi gyülekezeten belül sokféle testvér van, egyik így a másik amúgy ismeri az Urat. Akik még nem érettek, azok is ismerik valamilyen módon Istent, de csak az érett testvérek jutottak el Isten megismerésének az egységére. Ez az egység nem jelent egyformaságot, vagy azonosságot. Ez az

2 egység nem azt jelenti, hogy akik érettek a hitben, azok már mind teljesen azonosan ismerik Istent. Az éretlenek Isten ismeretének a különbözőségéből problémát csinálnak, feszültségek vannak. Nagyon sokszor szinte kizárják, hogy a másik ismerete igaz Isten felől. Nagyon sokan azt gondolják, hogy Isten csak olyan, amilyennek én ismerem, az nem lehet igaz, ahogyan a másik látja. Így gondolkozik az éretlen hívő ember. Az érett hívő viszont természetesnek tartja, hogy különbség van Isten ismeretében, hiszen Isten olyan nagy és olyan hatalmas, hogy ezen a földön, amíg itt vagyunk, nem tudjuk Őt megismerni teljesen. „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Jn 17,3). Ha a másik hívő másképpen ismeri Istent, nem vonja kétségbe, hogy az is igaz, nem verseng vele, nem irigy rá, hanem gyönyörködik abban, hogy ilyen hatalmas az Úr. Ilyen oldalról is nézhetjük, amolyan oldalról is nézhetjük, és még mindig Istenről és Jézus Krisztusról van szó. Mondok egy tanító mesét, ami rámutat erre az igazságra. A vakok országába egyszer betévedt egy szelíd elefánt. Meghallották a vakok, hogy arra csörtet valami, és elindult felé nyolc vak ember. Ők csak tapintással tudták megállapítani, hogy mi az ami jött. Kettő tapogatta két oldalról az elefánt oldalát, négy tapogatta a négy lábát, egy az ormányát, egy pedig a farkát. Amikor jól megtapogatták, akkor azt mondja az egyik: Ez valami olyan állat lehet, ami az oszlophoz hasonlít. Azt mondja a másik: igaz, ez oszlop! Megszólal, aki a farkát fogta: dehogy oszlop, sokkal vékonyabb, inkább egy seprűhöz hasonlít. Mondja az, aki az ormányát fogta, hogy hát, azért ez vastag seprűnek, de nem is oszlop, ez csak olyan, mint egy kisebb kidőlt fa. A másik kettő mondta, aki szintén a lábát tapintotta, hogy annak van igaza, aki azt mondta, hogy olyan, mint az oszlop! Én is úgy érzem, meg a másik is…, és jól összevesztek rajta. Akkor azt mondták, hogy a többség dönt! Négyen azt mondjuk, hogy olyan, mint az oszlop, hát akkor ez olyan, mint az oszlop, a többi hallgasson el! Testvérek, sokszor ez van a gyülekezetekben is, az éretlenek így veszekednek, holott mindegyiknek igaza volt. Az érettek azt mondják, hogy ez is igaz és az is igaz, adjuk össze, értsük meg a másikat, alakítsunk ki egy egységes képet. Mert nem azért jelentette ki Isten Önmagát az egyik hívő embernek is, meg a másiknak is, hogy ezen veszekedjünk, hanem azért, hogy többet ismerjünk meg az Úrból. Az érettek egységre jutnak. (1) Szeretet szerint cselekedni Éppen ezért nagyon fontos, hogy a gyülekezetben szeretet legyen, mert ezeket a különbségeket, az Isten ismeretének a különbözőségét, csak szeretetben lehet megoldani: „Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, a ki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent” (1Jn 4,7). Aki szeret, az ismeri az Istent, az el tudja fogadni a másikat, és azt is, amit a másiknak az Úr megmutatott. Aki nem szeret, nem ismerte meg Istent, mert az Isten szeretet. Az Ige különböző látásokról tesz említést. A Római levél 14. részében szó van az ételről: „Némely ember azt hiszi, hogy mindent megehetik; a hitben erőtelen pedig zöldséget eszik” (Róm 14,2). Az alapigében így olvastuk: „Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére…” Tehát a hit és a megismerés össze van kapcsolva. Korábban szó volt arról, hogy az Istenbe vetett bizalom és az Ő megismerése közt is milyen szoros a kapcsolat. A bizalom pedig azonos a hittel. Tehát aki hitben erőtelen, az az ismeretben sem erős, az zöldséget eszik. A másik, aki erősebb a hitben és ismeretben, mindent megeszik. A hitben erőtelen megtartja a napokat, aki hitben erősebb, minden napot egyformának tart. Másképpen gondolkozik, de azt mondja az Ige, hogy ezt szeretetben úgy kell megoldani, hogy ne kárhoztassa egyik a másikat, és ne vesse meg egyik a másikat (Rm 14,1-19). A Korinthusi levél 8. részében a bálványáldozatról van szó. Azt mondja az Ige, hogy van, akinek olyan ismerete van a bálványokról és a bálványáldozatról, hogy ha eszik abból a húsból, akkor nagy baj lesz. Akinek több ismerete van, az azt mondja, hogy nincsen Isten, csak egy, az igaz Isten, és a bálvány igazából nem Isten. De az is igaz, hogy a bálvány mögött ott van a sötét hatalom, és aki nem tudja jó lelkiismerettel megenni a bálványnak áldozott húst - bár önmagában az szellemileg nem fertőző -, megfertőzi a lelkiismeretét. Még olyan is megtörténhet, hogy „…a te

3 ismereted miatt elkárhozik a te erőtelen atyádfia, a kiért Krisztus meghalt” (1Kor 8,11). Erre azt mondja az Ige, hogy „…inkább soha sem eszem húst, hogy az én atyámfiát meg ne botránkoztassam” (1Kor 8,13), mert nem akarom a másik kárát. Az érettek így gondolkoznak: nekem ismeretem van, így ismerem Istent, de ha a másik úgy ismeri, inkább lemondok bizonyos dolgokról. Ha ezt figyelembe veszem, akkor szeretetben járok el. Különböző a múltunk, különböző helyekről jöttünk, vannak különös szokásaink, gondolataink, furcsaságaink, félelmeink, ferde ismereteink, amit hoztunk magunkkal, amik egy ideig kötöznek. Ha növekszünk Isten megismerésében, akkor ezeknek a különbségeknek a jelentősége egyre jobban csökken. Ha elérünk az érett korba, akkor megszűnik a különbségeknek a jelentősége, sőt, javunkra, gazdagságunkra fordul. Ezért fontos, hogy növekedjünk Isten megismerésében. Addig pedig nagyon fontos, hogy elhordozzuk, megértsük és szeressük egymást, mindezekkel a furcsaságokkal együtt. A gyülekezeti élet nagyon jó gyakorló terep arra, hogy ne csak elméletben tudjuk ezeket, hanem meg is valósítsuk a gyakorlatban. Egy dologra különösen szeretnék kitérni. Az alapige egy dolgot nagyon élesen kiemel: Hogyan jutunk el mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és megismerésének egységére? Mi kell ehhez? Az a szolgálat, azok a szolgálók, akiket Isten adott - apostolok, próféták, evangélisták, pásztorok és tanítók - a gyülekezetben. Ezek a szolgálatok sokfélék, de az Igének a hirdetése mindenféleképpen benne van. Benne van a pásztorolás is, mert ugye az apostolok is, a próféták is Isten Igéjét adták. Az evangélisták is Isten Igéjét adják. A pásztorolás nem kimondottan igehirdetés, de mégis ha valakivel beszélgetnek, útbaigazítást adnak, pásztorolnak - csak az Ige alapján tehetik. Aki nem ismeri az Igét, nem alkalmas a tanításra, az nem tud pásztorolni sem. A tanítónak pedig különösen ismernie kell Istennek az Igéjét. Éppen ezért, akiket Isten adott ilyen szolgálatra, akik az Igét hirdetik, vagy az Igét képviselik, kell, hogy jól ismerjék Istent. Kell, hogy eljussanak arra a korra, amiről itt az Ige beszél, az Isten megismerésének az egységére. Valami érettségre el kell, hogy jussanak, mert ha nem, akkor vak vezet világtalant. Akkor nem tudják a gyülekezetet építeni úgy, hogy mindenki eljusson az érett korra, az Isten megismerésének az egységére. 1.) Nagy baj, ha az igehirdetők, vezetők nem ismerik Istent Mi a hallgatók felelőssége? „A papok nem mondták: Hol van az Úr? A törvény magyarázói nem ismertek engem, és a pásztorok hűtlenekké lettek hozzám, a próféták pedig a Baál által prófétáltak, és azok után jártak, akik tehetetlenek” (Jer 2,8). Ez egy szomorú kép Izráelről. (1) A törvény magyarázói nem ismerték Istent A pásztorok hűtlenekké lettek. Ők sem ismerték Istent. Mert a hűség az összetartozik Isten ismeretével. Itt nem észbeli ismeretről van szó. Itt az ismeret egy bensőséges, közeli kapcsolatot jelent Istennel. Mint ahogy olvassuk mindjárt a Biblia elején, hogy Ádám ismeré az ő feleségét, és fogada méhében, és szült (1Móz 4,1). Ez a közeli, bensőséges szeretetkapcsolat, ez igazából Isten ismerete. A törvény magyarázói nem ismertek engem. A törvénytudók az Úr Jézus idejében jól magyarázták az Írást. Maga az Úr is mondta, hogy „…Az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek: Annakokáért a mit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek; de az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek… (Mt 23,2-3). De hiába ismerték az Írást, nem ismerték Isten Fiát, nem ismerték Istent. Ezért juttatták a keresztre. Mi lett annak a következménye, hogy a papok, a törvény magyarázói, a pásztorok nem ismerték Istent? Az, hogy az egész nép sem ismerte meg. Ézsaiás próféta könyvének az elején azt olvassuk, hogy: „Az ökör ismeri gazdáját, és a szamár az ő urának jászlát; Izráel nem ismeri, az én népem nem figyel reá!” (Ézs 1,3). Akik magyarázzák az Igét, és nem ismerik az Urat, akármilyen szépen, jól és helyesen magyarázzák is, nem tudják átadni azt, ami a legfontosabb, hogy: az Ige által Jézus Krisztust és Istent ismerje meg a hallgatóság. Akkor csak megtanulnak valamit az eszükkel, de nem ismerik meg az Urat. Pedig ez a lényeg, hogy Őt megismerjük.

4 (2) Ma is fennáll a veszély Ismerjük a Bibliát, ismerünk jó tanításokat, de nem ismerjük magát az Urat. Most itt hadd emlékeztessem a testvéreket arra, amiről egy héttel ezelőtt volt szó. Arra a tanító mesére, amikor a mennyország kapujához sorba mennek az emberek, és a kapus azt mondja, hogy csak azt engedi be, aki ismeri az Úr Jézus Krisztust. Az egyik elmondja, hogy én ismerem, mert gyerekkorom óta jártam a templomba vagy gyülekezetbe, részt vettem már a gyermekalkalmakon is, imádkozom is. A másik mondja, hogy én pedig igehirdető vagyok, a harmadik mondja, hogy én meg püspök vagyok. Mindegyiket félreállította a kapus, és nem engedte be őket. Hiába állították, hogy ismerik az Úr Jézus Krisztust. Akkor jött valaki, ránézett a kapusra, leborult Előtte, és azt mondta, hogy: légy áldva Uram, Jézus Krisztus, én Megváltóm. Ő ismerte. A többinek csak valami észbeli ismerete volt Felőle. Igen testvérek, olyan ez, mint amikor valaki soha nem volt Afrikában, abban a hőségben, de útikönyvekben már olvasott róla, és előadást tart. Sok igazat is mondhat, mert azok írták le, akik jártak ott. De ha rákérdeznek egy ilyen emberre - aki csak könyvből ismeri -, bizonyos részletkérdésekre már nem tud felelni, mert nem volt részese annak. Lehet szépen beszélni arról, hogy milyen áldás egy nagycsalád, és milyen terhek vannak egy nagycsaládban, de akinek soha nem volt családja, vagy úgy nőtt fel, hogy egy vagy két gyermek volt a családban, az nem tudja, hogy milyen egy nagycsalád élete, hiába hallott róla sokat. Egyoldalúan ismerhet valamit. Pontosan így van Istennel is. Olvashatunk Róla a Bibliában, de azt mondja Úr Jézus, hogy „Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam; És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen!” (Jn 5,39-40). (3) Nem mindegy, kik hirdetik az Igét Nagyon fontos, hogy aki hirdeti az Igét, ne csak igeismerete legyen, ne csak az eszével fogjon fel dolgokat, hanem tényleg ismerje Jézus Krisztust, ismerje Istent. Péter apostoltól olvassuk: „Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint akik szemlélői voltunk az ő nagyságának. Mert amikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott: Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm: Ezt az égből jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen. És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben; Tudván először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból. Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szóllottak az Istennek szent emberei” (2Pt 1,16-21). Tehát azt mondja Péter apostol, hogy a prófétai szó igen biztos náluk. Csak hogy ezt a prófétai szót ők össze tudták vetni azzal, amit személyesen láttak és hallottak. Ezért mondja, hogy mi nem meséket mondunk, hanem azt, aminek szemlélői voltunk. „A mi kezdettől fogva vala, a mit hallottunk, a mit szemeinkkel láttunk, a mit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek Ígéjéről” (1Jn 1,1). Igen testvérek, ez szükséges, és Isten, akiket most adott prófétákul, evangélistákul, pásztorokul és tanítókul, azok személyesen ismerik az Urat, kapcsolatuk és tapasztalatuk van Ővele. Olyan, ami egyezik a prófétai beszédekkel, ami egyezik az Igével. (4) Honnan tudom azt, hogy ki ismeri az Urat? Ezt azért szeretném nagyon kihangsúlyozni, mert nem mindegy, hogy kik hirdetik az Igét, és nem mindegy, hogy kiket hallgatunk. Mert ismétlem, lehetnek olyanok, akik csak a Bibliát ismerik, de Istent nem, ezért nem tudják átadni az életet, Isten ismeretét. Honnan tudom meg, hogy ki ismeri az Urat? Két nagyon fontos dolgot említek meg. A gyümölcs Mondja az Úr Jézus: „Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket” (Mt 7,20). „Nem jó fa az, amely romlott gyümölcsöt terem; és nem romlott fa az, a mely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg… (Lk 6,43-44). Hiába tanít valaki teológiailag, dogmatikailag - mindent összevetve a Bibliával – helyesen és hibátlanul, ha romlott az élete, ha bűnben él, akkor nem ér az egész semmit, mert nem ismeri az Urat. Ha nincs benne szeretet, akkor

5 nem ismeri Istent. A gyümölcs nagyon fontos. Minden szóbeli tanításnál hangosabban beszél az, hogy milyen az életünk, milyen példák vagyunk. Azért mondja az Ige a presbiterekről, hogy „…mint példaképei a nyájnak” (1Pt 5,3). Többször olvastuk már ezt az Igét, hogy „Serkenjetek fel igazán, és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítéstekre mondom (1Kor 15,34). Aki vétkezik, bűnben él - mindnyájan vétkezhetünk, mert a bűn megvan bennünk -, és nem ítéli meg magát, nem csinál problémát abból, nem szólal meg a lelkiismerete, nem szomorodik meg, az nem ismerte meg Istent. Krisztus jó illata A másik, ami nagyon fontos. Azt mondja az Ige, hogy Isten jó illata vagyunk a Krisztusban: „Hála pedig az Istennek, aki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk. Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között; Ezeknek halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre. És ezekre kicsoda alkalmatos? Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik meghamisítják az Isten igéjét; hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban” (2Kor 2,14-17). Minden ember áraszt magából egy illatot. Az illat nem látszik, nem hallható, nem tapintható. Nehezen megfogható. Nagyon kicsi kell az illatos anyagból, hogy érezni lehessen a hatását, de érződik. Akinek rendben van a szaglószerve, az érzi is. Szellemileg ugyanígy van. Minden embert egy illat vesz körül, a hívő embert is, az igehirdetőt is, és ezt az illatot érzi mindenki. Az üdvözülőknek ez élet illata, akik elkárhoznak a halál illata. Igen, de mi ennek (az élet illatozásának) a feltétele az igehirdetőnél? Amit olvastunk: „…hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk…” Nem teológiai fejtegetést mond, hanem amikor szól, akkor az az illat érződik, hogy ez az ember ismeri az Urat, találkozott Vele. Nem azt mondja el, amit könyvekből tanult. Ezen kívül illatozik belőle a Krisztus illata, Krisztus alázata, tisztasága, szeretete, irgalma, Krisztus hűsége az Atyához, együttérzése az emberekkel, meggyőződése arról, amit hirdet. Meggyőződés, hogy ez az enyém, erre az életemet tettem le, nem csak úgy mondok valamit. Elkötelezettség Krisztus iránt. Innen tudjuk felismerni, hogy ismeri az Urat. Testvérek! Az ilyen igehirdetőket, prófétákat, pásztorokat, tanítókat, evangélistákat jó és kell hallgatni, mert őket Isten adta, hogy mindnyájan eljussunk az Isten Fiában való hitnek és megismerésnek egységére, az érett korra. A hallgatóknak az a felelősségük, hogy kit hallgatnak, az igehirdetőnek pedig az, hogy mit mond. Az egyik helyen azt mondja a próféta, hogy Jeremiás idejében volt sok hamis próféta, és a nép hallgatta azokat. Miért? Mert az tetszett nekik, mert a szájuk íze szerint beszéltek. Azért jutottak oda, ahová jutottak, azért van a keresztyénség ott, ahol van. A hallgató is felelős, de az különösen felelős, aki szólja Istennek az Igéjét. Nem hiába mondja az Ige, hogy ne legyünk sokan tanítók, mert súlyosabb ítéletük lesz. 4.) Akiket Isten küld, azok ismerik Őt Nézzünk néhány példát arra, hogy akiket Isten megbíz és küld valamilyen szolgálatra, azok hogyan ismerik Istent. (1) Ézsaiás próféta küldetése „A mely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot; Szeráfok állanak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orczáját fedé be, kettővel lábait fedé be, és kettővel lebegett; És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével És megrendülének az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház betelt füsttel. [Mikor ezt látta, akkor teljesen megrendült Ézsaiás, és egy mondat tört fel belőle.] Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim! És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén vala, a melyet fogóval vett volt az oltárról; És illeté számat azzal, és mondá: Ímé ez illeté ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bűnöd elfedeztetett. És hallám az Úrnak szavát, a ki ezt mondja vala: Kit küldjek el és ki megyen el nékünk? Én pedig mondék: Ímhol vagyok én, küldj el engemet!” (Ézs 6,1-8).

6 Akit Isten küld, valahogy úgy kezdődik, ahogy Jeremiás prófétánál és Mózesnél is kezdődött: Uram, ne engem, Uram, én alkalmatlan vagyok. „És monda Mózes az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló sem tegnaptól, sem tegnap előttől fogva, sem azóta, hogy szólottál a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr? Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, a mit beszélned kell. Ő pedig monda: Kérlek, Uram, csak küldd, a kit küldeni akarsz” (2Móz 4,10-13). Ézsaiás is azt mondta, hogy: „…tisztátalan ajkú vagyok …”, Uram én nem vagyok alkalmas! Valahol itt kezdődik, hogy ne magának tulajdonítsa az ember, hanem nagy kegyelemnek, hogy az Úr mégis küldi, bíz rá valamit és használni akarja. De az egész onnan indult ki, hogy látta az Urat (Ézs 6,1). Persze, ma nem ilyen látomások vannak, de kell, hogy az a testvér, akire Isten valamit bíz, olyan kapcsolatba legyen az Úrral, hogy ne csak igeismerete, hanem látása is legyen. Fontos az Ige ismerete, de fontos a látás Isten nagyságáról, szentségéről, lényéről, hatalmáról, bölcsességéről, tisztaságáról, szeretetéről és irgalmáról is. Mert különben mit képviselünk? (2) Ezékiel próféta küldetése Mielőtt az Úr munkába küldte Ezékielt, az Úr megjelent neki. Ugyanúgy ahogyan Ézsaiásnak, vagy Mózesnek, vagy ahogyan Jeremiásnak is. Mert minden ezzel kezdődik. Isten, akit küld, attól azt akarja, hogy először is Őt ismerje. Először nem is az a fontos, hogy mit mondjon, és kinek mondja. A legelső dolog az, hogy akit Isten küld, az ismerje Őt. „És lőn kiáltás a mennyezeten felül, a mely vala fejök felett, és ők megállván, leeresztik vala szárnyaikat. És a mennyezeten felül, a mely fejök felett vala, látszék mint valami zafirkő, királyi széknek formája, és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül; És látám izzó érczként ragyogni, a melyet, mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség vala körülötte, Mint a milyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsőségének formája, és látám, és orczámra esém, és hallám egy szólónak szavát.” (Ez 1,25-28) „És monda nékem: Embernek fia! állj lábaidra, és szólok veled. És lélek jöve én belém, a mint szóla, és állata engem lábaimra, és hallám azt, a ki szól vala nékem. És mondá nékem: Embernek fia! küldelek én téged Izráel fiaihoz, a pártos nemzetségekhez, a kik pártot ütöttek ellenem; ők és atyáik vétkeztek ellenem mind e mai napig. A kemény orczájú fiakhoz és makacs szívűekhez küldelek téged, és ezt mondjad nékik: Így szól az Úr Isten! A kemény orczájú fiakhoz és makacs szívűekhez küldelek téged, és ezt mondjad nékik: Így szól az Úr Isten!” (Ez 2,1-4). Kérubok vittek egy mennyezet-félét, amin felül ott volt Istennek a trónja. „..és hallám azt, aki szól vala, és monda nékem: Embernek fia! küldelek én téged Izrael fiaihoz…” Akkor leírja a próféta, hogy milyennek is látta Istennek a dicsőségét, mert magát Istent nem látta. Tehát, először Isten bemutatkozik, hogy kicsoda Ő, hogy akit elküld a szolgálatra, soha el ne felejtse, hogy kitől kapta a megbízatást. Látta, hogy Ki az, Aki őt küldi; Ki az, Akinek a nevében szól; Ki az, Akit képvisel, mert Isten felől igazán kell, hogy szóljon. Azt is elmondta az Úr, hogy mit kell mondania, azt is, hogy kinek kell ezt az üzenetet átadnia. (3) Pál apostol Amikor a damaszkuszi úton megjelent neki az Úr - és a mennyből fény sugározta körül, majd leesett és megvakult -, azt kérdezte: „…Kicsoda vagy Uram? […] [remegve és ámulva mondta]: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?...” És a mint méne, lőn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá őt körül a mennyből: És ő leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz engem? És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod. Remegve és ámulva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned” (ApCsel 9,4-6). Ez az első: kicsoda vagy Uram? Ki vagy Te, hogy ismerjelek Téged? Amikor bemutatkozott, hogy Jézus vagyok, akit te kergetsz, akkor rögtön meghajolt Előtte. Mit akarsz, hogy cselekedjem?

7 Amikor megkapta Pál a küldetését, azt végezte. Eljött egy idő, amikor Isten még többet bízott rá. De mielőtt azt a többet el tudta volna végezni, újra Isten jelenlétébe került. Elragadtatott a harmadik égig - a Paradicsomba -, és kibeszélhetetlen dolgokat látott, amit nem szabad embereknek kibeszélni. Mert szükséges volt ez ahhoz, hogy képviselje azt a többet, amit az Úr rábízott. Hogy az ne egy tanítás legyen, hanem a valóságból, Isten ismeretéből táplálkozzon. Ez valami olyan nagy kijelentés volt, hogy Isten a tövist is odaadta a testébe, hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjon. „És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam” (2Kor 12,7). Testvérek, az Úrnak való szolgálat, különösen az Igének a hirdetése, a pásztorolás óriási felelősség. Ismétlem, hogy nem hiába mondja Jakab apostol: „Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lészen” (Jak 3,1). De nemcsak a tanításnál, hanem bármilyen más szolgálatnál nagyon fontos, hogy Istent jól mutassuk be. Istent nem tudjuk könyvekből jól bemutatni, csak ha ismerjük. Jób barátai sok mindent mondtak Jóbnak, hogy miért jutottál ilyen nagy nyomorúságba. Nagy igazságokat mondtak. Olyan nagy igazságokat, hogy bele van írva az Igébe, és szoktuk mi is említeni, mert igazságok. Az egyik barát ezt mondta: mert akit szeret az Úr, megdorgálja (Péld 3,12). Idézi ezt a Zsidókhoz írt levél is (Zsid 12,6). Vagy: „…ha megszomorít, meg is vigasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint. Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát” (JerSir 3,32-33). Igazakat mondtak. Az egész mégsem volt igaz, mert az egészre azt mondta Isten, hogy nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám, Jób. „Miután pedig e szavakat mondotta vala az Úr Jóbnak, szóla a Témánból való Elifáznak: Haragom felgerjedt ellened és két barátod ellen, mert nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám, Jób. Most azért vegyetek magatokhoz hét tulkot és hét kost, és menjetek el az én szolgámhoz Jóbhoz, és áldozzatok magatokért égőáldozatot; Jób pedig, az én szolgám, imádkozzék ti érettetek; mert csak az ő személyére tekintek, hogy retteneteset ne cselekedjem veletek, mivelhogy nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám Jób”(Jób 42,7-8). Megharagudott rájuk az Úr, és keményen meg akarta büntetni őket. Jóbnak kellett könyörögni értük. Tehát bizonyos részeket, nagy igazságokat mondhatunk a nélkül, hogy ismernénk az Urat, de az egész együtt mégsem tetszik Őneki. Az nagyon nagy dolog, hogy milyen módon ismertetjük meg Istent, akár az igeszolgálatban, akár a személyes beszélgetésekben, akár a magatartásunkkal. Milyen kép alakul ki Istenről a hallgatókban, és azokban, akik látnak bennünket? Vannak olyan emberek, testvérek, akikből az sugárzik, hogy Isten egy rettenetes, kemény, szent Isten, megemésztő tűz, Aki semmi bűnt nem tűr, mindent megtorol. Míg másokban az a kép alakul ki, hogy Isten egy szerető Isten, jóságos Isten, aki mindent megbocsát, olyan, mint egy jó barát, szinte le is lehet Vele bratyizni, mert hát Ő ilyen Isten. Ez mind hamis kép, mert Isten valóban szent, szigorú, megemésztő tűz, tiszta, valóban szerető, irgalmas, de mindezek együtt (nem úgy, hogy vagy ilyen, vagy olyan) jellemzik Őt. Fontos, hogy milyen kép az, ami árad belőlünk. Ezt csak akkor tudjuk, ha valóban sokféle oldaláról ismerjük Istent. Éppen ezért testvérek nagyon fontos, hogy imádkozzunk azért, mint ahogyan az Úr mondta: „Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába” (Mt 9,38). Küldjön munkásokat, adjon Isten prófétákat, evangélistákat, pásztorokat és tanítókat a szentek tökéletesbítésére, olyanokat, akik ismerik az Urat, akiket az Úr küld, akik helyesen tudják megismertetni az Urat. Minden testvérnek felelőssége, mert beszélgetünk egymással, beszélgetünk rokonainkkal, családtagjainkkal, beszélgetünk hitetlenekkel, munkatársakkal: hogyan ismertetjük meg az Urat; milyen illat árad belőlünk; milyen istenkép alakul ki rólunk. A szülők, ahogyan a gyermekekhez viszonyulnak, olyan istenkép alakul ki a gyermekben: amilyen az apa. Mi alakul ki benne? Jaj annak - mondja az Úr Jézus -, aki a kicsik közül egyet is megbotránkoztat! „…jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék” (Mt18,6). Milyen kép alakul ki egy gyermekben, amikor egy hívő szülő, apa Istenre hivatkozik? Befejezés Isten ismeretéről volt szó: a gyülekezetben. Szükséges egy helyi gyülekezet is a nagy Gyülekezeten belül ahhoz, hogy helyesen ismerjük meg Istent, hogy érett korra, Isten ismeretének az

8 egységére jussunk. Addig is, amíg istenismeretünk különböző, ebből problémák adódnak. De minél jobban megismerjük az Urat, annál jobban megoldódnak ezek, szeretetben. Az érett testvéreknél az Isten ismerete nem azt jelenti, hogy mindenben azonosan ismerik Istent, hanem kiegészítik egymást. Örülnek annak, hogy a másiknak Isten más oldalról mutatta be Önmagát, és ebből haszna van az egész gyülekezetnek. Ez nem vitára, versengésre ad okot, hanem örömre és hálaadásra, hogy Uram, kijelentetted Magad sokoldalúan és sokszínűen. Még egyszer felolvasom testvérek az alapigét: „Ő adott némelyeket apostolokul, prófétákul, evangyélistákul, pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesbítése céljából. Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfikorra, a Krisztus teljességével ékes kornak a mértékére.” Ámen. Debrecen, 2013. március 3.