Ézs 11,1-9 Az ezeréves királyság és Isten ismerete

Ézs 11,1-9 Az ezeréves királyság és Isten ismerete „És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál nevekedik. A kin az Úrnak lelke megnyugoszik: bölcseségnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke. És gyönyörködik az Úrnak félelmében, és nem szemeinek látása szerint ítél, és nem füleinek hallása szerint bíráskodik: Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai lehével megöli a hitetlent. Derekának övedzője az igazság lészen, és veséinek övedzője a hűség. És lakozik a farkas a báránynyal, és a párducz a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat; A tehén és medve legelnek, és együtt feküsznek fiaik, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik; És gyönyörködik a csecsszopó a viperák lyukánál, és a csecstől elválasztott a baziliskus lyuka felett terjengeti kezét: Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén, mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják.” Bevezetés Ez a prófécia az ezeréves királyságról szól, röviden erről is szeretnék szólni, hosszasabban nem, mert erről sokszor beszéltünk már. Szeretnék még szólni a Királyról, Jézus Krisztusról, de ami leginkább a szívemen van, és amit feltétlenül el kell mondani, az Isten ismeretéről. Ahogy itt olvastuk is róla, hogy a Király, az Úr Jézus maga is gyönyörködik az Úr félelmével, és rajta az Úr ismeretének a Szelleme van, a 9. vers végén is: mert teljes lesz a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják. A Király, Jézus Krisztus Nézzük meg először, milyen lesz a Király, Jézus Krisztus. 1. versben olvastuk, hogy származik egy vesszőszál Isai törzsökéből. Isai Dávid apja volt, tehát a Dávid nemzetségéből származik egy vesszőszál, egy virágszál nevekedik. Ha az előző résznek a végét még elolvasom, a két utolsó verset, itt az van írva: „De ímé, a seregeknek Ura: levagdalja az ágakat rémítő hatalommal, és a magas termetűek kivágattatnak, és a magasságosak megaláztatnak; Az erdő sűrű ágait levágja vassal, és megdől a Libánon egy hatalmas által” (Ézs 10,33-34). Láttuk annakidején, hogy itt Asszíriáról, mint egy világbirodalomról van szó, és hogy Isten megítéli. Azt a képet hozza a dölyfös világi hatalmakról, hogy olyanok, mint a fák, de Isten kivágja ezeket. És akkor az után egy kis vesszőszál nevekedik. A hatalmas fák után egy kis vesszőszál, és majd ez a kis vesszőszál és virágszál fog uralkodni az egész világ felett. Valóban az Úr Jézus úgy jött el jelentéktelenül a hatalmas fák után, mint egy kis vesszőszál. Sőt, nem csak jelentéktelenül, hanem Ézsaiás később így írja az 53. részben: „Ki hitt a mi tanításunknak, az Úr karja kinek jelentetett meg? Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége [nem úgy, mint a Libánon cédrusainak], és néztünk reá, de nem vala ábrázata kívánatos! Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője!” (Ézs 53,1-3). Így jött el először. Majd mikor másodszor jön el, akkor nagyhatalommal és dicsőséggel jön el. Nem csak az van kijelentve, hogy egy vesszőszál sarjad Isai törzsökéből, hanem az is, hogy virágszál. A virág pedig szép, és benne van a jövendő gyümölcsnek az ígérete is. Ez azt jelenti, hogy ha emberek előtt nem is volt szép és kívánatos, de Isten előtt Ő volt a legszebb. Íme, az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm! - így mutatta be Isten, a mennyből jövő hang az Úr Jézus Krisztust. A gyümölcs ígérete is ott volt benne. Az Ézsaiás 53-ban, ahonnan az előbb idéztem az Igét, így folytatja később az egyik versben: „Azért részt osztok néki a

nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta…” (Ézs 53,12). Ezért azt ígéri neki Isten, hogy magot lát, és napjait meghosszabbítja. A gyümölcs a mag, a termés, és ez be is következett. Minden hívő az Ő gyümölcse, abból a Magból való, felülről született. Aztán azt mondja itt az Ige a Királyról, az Úr Jézus Krisztusról, hogy akin az Úrnak a Szelleme megnyugszik. Mikor az Úr Jézus bemerítkezett a Jordánban, megnyílt az ég, és leszállott galamb képében a Szent Szellem, megnyugodott rajta. Keresztelő Jánosnak előre kijelentette Isten, hogy majd akin látod leszállani a galambot, és megnyugodni, Ő az. Megnyugodott rajta Istennek a Szelleme. És mikor később bement a zsinagógába, és kinyitotta Ézsaiás tekercsét, egy későbbi részből olvasott: az Úrnak Szelleme van énrajtam, mivelhogy felkent engem. Ez volt rá jellemző. Az Úr kente fel a Szent Szellem által, és az Isten Szelleme lakozott benne, és nyugodott rajta. Most nem akarok bővebben kitérni, hogy milyen ez a Szellem, csak azt említeném meg, hogy nagyon érdekes, hogy ebben az 1-2. versben rejtetten benne van a Szentháromság. Mert szó van benne Istenről, az Atyáról, szó van benne a Fiúról, a vesszőszálról, a virágszálról, akin megnyugszik az Isten Szelleme, és szó van az Isten Szelleméről, akiről azt mondja itt, hogy bölcsesség és értelemnek a Szelleme. Tanácsnak és hatalomnak, vagy erőnek a Szelleme, és az Úr ismeretének és félelmének a Szelleme. Majd erre szeretnék bővebben kitérni, hogy ez a Szellem, az Úr ismeretének és félelmének a Szelleme. Csak a Szent Szellem által ismerhetjük meg mi is igazán az Urat. Féli az Urat, igazságosan ítél Továbbmenve azt látjuk a Királyról, hogy az Úrnak a félelme az Ő gyönyörűsége. Gyönyörködik az Úrnak a félelmében. Csak az tudja kormányozni a földet, csak az tud az emberek fölött igazán jól, és az emberek áldására uralkodni, aki féli Istent. Amelyik uralkodó, király vagy kormány nem féli az Istent, nem tud úgy kormányozni vagy uralkodni, ahogyan kellene. Nem éri el azt, ami itt le van írva, hogy milyen lesz majd, amikor az Úr Jézus Krisztus uralkodik. Ugyanakkor, amikor azt írja itt az Ige, hogy gyönyörködik az Úr félelmében, ez szöges ellentétben áll Izrael akkori állapotával, de a mai ember állapotával is. Amikor az a gyönyörűsége, hogy ismeri az Urat, és féli az Urat. Ézsaiás könyvének az 1. részében arról olvastunk, hogy fájdalmasan üzeni az Úr az Ő népének, hogy az ökör ismeri gazdáját, a szamár ismeri urának jászlát, az én népem nem ismer, Izráel nem tudja. Most ugyanígy van. A keresztyénség nem ismeri azt, akiről a nevét kapta. Nem ismeri, hogy kicsoda Isten. Ez fájdalmas dolog. De a Király, Krisztus Jézus, az Isten Fia, Ő ismeri, mert az Atyától jött, és az Atyát jelenti ki. És gyönyörködik az Isten ismeretében és félelmében. Aztán az van kijelentve a Királyról, hogy igazságosan ítélkezik. Nem a felszínt látja, nem úgy ítél, amit lát a szeme, hanem úgy van kijelentve az Igében, hogy mindenek mezítelenek és leplezetlenek előtte. Belelát a szívbe, ismeri a gondolatainkat, szívünk indulatait, szívek és vesék vizsgálója. Nem hallomás után ítél, hanem Ő hallja és látja a ki nem mondott, meg nem fogalmazott gondolatokat és szavakat is, a rejtett indulatokat, és ezért tud igazságosan ítélni. Erre nem képes egy ember, hogy így ítéljen. És a nincstelenek és szegényeknek az ügyét nem nyomja el. Ez is ellentétben áll azzal, ami akkor volt, ami most is van. Azt olvastuk az előző fejezetben: „Jaj a hamis határozatok határozóiak, és a jegyzőknek, a kik gonoszt jegyeznek. Hogy elriaszszák a gyöngéket a törvénykezéstől, s elrabolják népem szegényeinek igazságát, hogy legyenek az özvegyek az ő prédájok, és az árvákban zsákmányt vessenek” (Ézs 10,1-2). Jaj! De ez a Király nem ilyen, Jézus Krisztus nem ilyen. Neki nem számít, hogy ki mennyit fizet, vagy fizet-e egyáltalán, vagy tud-e fizetni, Ő az igazságot képviseli. És ahogy olvastuk is az 5. versben, ez az igazság és a hűség úgy körülveszi, mint ahogy itt azt mondja, hogy az igazság lészen derekának öve, és veséjének öve a hűség. Ezzel övezi körül magát, ezzel kész arra, hogy ítélje ezt az egész földet, és az egész világot. Ez azt jelenti, hogy

képes az igazságot felfedni, és képes az igazságnak érvényt is szerezni. Most is előfordul a mai világban, hogy látják az igazságot, de annyi a gonoszság, annyi az ellenérdek, hogy nem tudnak érvényt szerezni neki. De Ő tud érvényt szerezni az igazságnak. Őt nem lehet megvesztegetni. Nem lehet megfélemlíteni, nem lehet félretenni, és nem lehet megtéveszteni. És hű! Hű az Istenhez, hű Isten Igéjéhez, hű a megbízatásához, amit Isten rábízott, és hű a rábízottakra is. Amit Isten rábízott, hűségesen fogja végrehajtani minden körülmény között. Igazságban uralkodik Van egy nagyon fontos, és sokszor kevéssé figyelembe vett tulajdonsága ennek a Királynak, Krisztusnak: „…megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai lehével megöli a hitetlent” (4. vers). Ez ellentétes az emberi elképzeléssel. Ez azt jelenti, hogy aki nem az Ő Igéje szerint él, ahogy a szájából kijön, ahogy Isten Igéje mondja, aki nem e szerint él, és aki nem veti alá magát az Isten akaratának, azt ez a Király elpusztítja, megöli. Annak meg kell halni, nem élhet tovább. Az igazsága abszolút igazság, és érvényt szerez neki. Nincs nála hamis tolerancia, nincs nála hamis liberalizmus. Nincs nála hamis másság eltűrése. Nincs olyan, hogy én így gondolom, én így értelmezem, hanem egy van nála: mi az Isten akarata? És ennek az akaratnak érvényt szerez. Aki nem hajlik meg ez előtt az akarat előtt, aki ki akarja játszani ezt az akaratot, akinek utálatos Isten akarata, ellenszegül és lázad, azt megöli. Nem élhet tovább az ezeréves királyságban. Szeretném elolvasni a 2. zsoltárt, ahol ez teljesen egyértelműen le van írva: „Miért dühösködnek a pogányok, és gondolnak hiábavalóságot a népek? A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje ellen: Szaggassuk le az ő bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket! Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja őket. Majd szól nékik haragjában, és megrettenti őket gerjedelmében: Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen! Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged. Kérjed tőlem és odaadom néked a pogányokat örökségül, és birtokodul a föld határait. Összetöröd őket vasvesszővel: széjjelzúzod őket, mint cserépedényt. Azért, királyok, legyetek eszesek, és okuljatok földnek bírái! Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel. Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne veszszetek az úton, mert hamar felgerjed az ő haragja. Boldogok mindazok, a kik ő benne bíznak!” (Zsolt 2,1-12). Mondhatná valaki, hogy ú! hát ez diktatúra lesz! Nem, ez nem diktatúra, ez teokrácia. És valóban, akik Benne bíznak, mind boldogok lesznek. Annak nem kell félni és reszketni, aki Benne bízik, csak annak, aki ellene támad. Olyan valósul meg az ezeréves királyságban ezen a földön, amit semmiféle emberi elgondolás, eszme vagy rendszer soha nem tudott megvalósítani, pedig hasonlókat ígért mindenki. Se marxizmus, se idealizmus, se kapitalizmus, se szocializmus, semmi ezt nem tudja megvalósítani, ami akkor lesz az ezeréves királyságban. Soha ilyet emberi birodalom és emberi hatalom nem hozhatott létre, nem is hozott, és nem is fog létrehozni. Mert ez az ezeréves királyság az lesz, amit az Úr Jézus Krisztus mondott az imádságában: Jöjjön el a Te országod, és legyen meg a Te akaratod, ezen a földön ugyanúgy, mint ahogy a mennyben! Ez lesz az ezeréves királyság. Az ezeréves királyság békéje Nézzünk meg, csak egészen röviden még egy néhány mondatot abból, hogy milyen ez a királyság. Azt olvastuk: „És lakozik a farkas a báránynyal…” (6. vers), és akkor itt sok példát, képet hoz, hogy hogyan hozza el Isten a békét és az egyetértést ezen a földön. A vadállatok megszelídülnek, nem lesz értelmetlen pusztítás sehol. Még egy kis szakaszt elolvasok Ézsaiás könyvének a 65. részéből, ahol szintén az ezeréves királyságról van szó: „Nem lesz ott többé csupán néhány napot ért gyermek, sem vén ember, a ki napjait be nem töltötte volna, mert az ifjú száz esztendős korában hal meg és a bűnös száz esztendős korában átkoztatik meg. [Tehát

aki fellázad Krisztus ellen, meg kell halni száz esztendős korában, és akkor még ifjúnak számít.] Házakat építenek és bennök lakoznak, és szőlőket plántálnak és eszik azok gyümölcsét. Nem úgy építnek, hogy más lakjék benne; nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt, mert mint a fáké, oly hosszú lesz népem élete, és kezeik munkáját elhasználják választottaim. Nem fáradnak hiába, nem nemzenek a korai halálnak, mivel az Úr áldottainak magva ők, és ivadékaik velök megmaradnak. [Ezek nem képletes értelemben vett dolgok, ezek így történnek a valóságban, az ezeréves királyságban. Hosszú ideig élnek az emberek, mint annak idején, az Ádám utáni emberek, 800-900 évet is megélnek.] És mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és én már meghallgattam. A farkas és bárány együtt legelnek, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik, és a kígyónak por lesz az ő kenyere. Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szentségemnek hegyén; így szól az Úr” (Ézs 65,20-25). Más próféta is írt erről, kardokból kapákat kovácsolnak, ekevasakat, nép népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. Ez lesz a békekirályság. Ma ez még elképzelhetetlen, hogy ilyen nagy változás legyen ezen a földön. De amikor felszabadul ez a föld az átok alól, és igazság uralkodik Krisztusban, akkor egy csapásra itt minden megváltozik. És még sok minden más is, de erre most nem akarnék kitérni. Még a 11. rész, következő verseiben is arról van szó, hogy milyen is lesz ez az ezeréves királyság. Isten ismeretével teljes lesz a föld Hanem most inkább arra a nagyon fontos kérdésre szeretnék kitérni, hogy mi a titka, mi a magyarázata ennek a boldog, békés kornak. Nyilván az egyik magyarázata az, hogy Jézus Krisztus uralkodik, de a népben is lesz egy változás, és ez pedig a 9. vers végén olvasható: „…teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják.” Nyilvánvaló, hogy mivel itt lesz az Úr Jézus Krisztus, Benne jobban és közelebbről is szemlélhetik, hogy milyen az Isten? Az emberek megismerik az Istent. És ma is minden baj forrása az, hogy nem ismerjük Istent, vagy nem ismerjük eléggé Istent. Miért pusztítanak és gyilkolnak ma? Miért van háború? Miért ellenségesek az emberek egymással? Miért vadak az állatok? Azért, mert az ember elvadult Istentől. Nem ismeri, és nem akarja ismerni Istent, elfordult Tőle, és idegenné lett a számára. És ha az ember elvadult, minden megvadul. Persze Isten szeretete ezt nem hagyta ennyiben. Az Úr Jézus Krisztus azért jött, hogy megismertesse velünk Istent. Azt mondja a János 17,3ban: „az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust”. Ő azért jött, hogy megjelentse az Atyát. Azt mondja egyszer Filepnek, mikor Filep kéri, hogy „mutasd meg nekünk az Atyát”, hogy Filep, „annyi idő óta veletek vagyok, mégsem ismertél meg engem? Aki engem látott, látta az Atyát”. Hogy Isten ismerete mennyire fontos, egy néhány ószövetségi Igét, aztán néhány újszövetségi Igét is idetennék. Igék Isten ismeretéről Először Hóseás könyvéből: „Halljátok meg az Úrnak beszédét Izráel fiai, mert pere van az Úrnak a földnek lakóival, mert nincs igazság és nincsen szeretet [és ennek az, az oka, hogy] és nincsen Istennek ismerete a földön. [Majd mikor igazság lesz meg szeretet, lesz Isten ismerete a földön…] Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkűl való…” (Hós 4,1-6). Mert nem ismeri Istent, nincs meg benne ez a tudomány, ez a tudás. Nem az észnek a tudása, hanem ez a bensőséges ismeret, hogy kicsoda az Isten. „Mert szeretet kívánok én, és nem áldozatot; az Istennek ismeretét inkább, mintsem égő-áldozatokat” (Hós 6,6). Hadd olvassak a Római levélből is: „És a miképen nem méltatták [az emberek] az Istent arra, hogy ismeretökben megtartsák, azonképen odaadta őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek” (Róm 1,28). Érdemes elolvasni ezt az 1. részt, hogy mik vannak itt leírva: mindenfajta bűn, romlás, szenny, mélység. És ennek azt mondja, az az oka,

hogy bár Istent megismerték, de nem méltatták arra, hogy megtartsák az ismeretükben, hogy gondolkozzanak felőle, hogy féljék az Istent. Arra már nem méltatták. Pedig a teremtéseiben megláttatik. És tudjuk, hogy ez az ismeret, ez nem észbeli ismeret. Ez a szívnek az ismerete. Az észbeli ismeretről azt mondja az Ige, hogy az ismeret felfuvalkodottá tesz, de a szeretet épít. Hogy milyen ez a szívbeli ismeret, csak két Igét tennék ide: „Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, a mely ő benne van? Azonképen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek lelke. Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való lelket; hogy megismerjük azokat, a miket Isten ajándékozott nékünk. Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcseség tanít, hanem a melyekre a Szent Lélek tanít; lelkiekhez lelkieket szabván. Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg. […] Mert ki érte fel az Úrnak értelmét, hogy megoktathatná őt? Bennünk pedig Krisztus értelme van” (1Kor 2,11-16). Amíg nincs egy emberben a Szent Szellem (mint ahogy az Úr Jézusról azt olvastuk: az Úr Szelleme van rajta), addig nem tudja megismerni Istent. Fel sem tudja fogni, hiába olvassa az Igét, nem érti meg, nem is értheti meg. Bolondságnak tartja. Hogy lehet valakiben a Szent Szellem? Úgy, hogy amikor hallja Istennek az Igéjét, és valamennyit megért belőle, és ezt elhiszi, annak igazat ad, akkor Isten küldi az Ő Szellemét, és ez a Szellem megvilágosítja azután a továbbiakat. Azt a kicsit, amit megértünk, ha abban hiszünk, akkor Isten tovább vezet. Még egyet erről a megismerésről. Pál írja: „Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához” (Fil 3,10). Nem csak a Szent Szellem munkája szükséges, hanem szükséges az is, hogy végig menjünk bizonyos úton, ami szenvedéssel jár. Részesüljünk belőle. Akkor lesz alkalmas a szívünk, akkor lesz eléggé megtört arra, hogy megismerjük, hogy igazából kicsoda is Isten. Istent ismerjük, vagy bálványt alkotunk? Az ismerettel kapcsolatosan még elmondanék egy néhány fontos dolgot. Amikor azt mondjuk, hogy Isten, vagy Istenre gondolunk, akkor mi jut eszünkbe? Milyen Isten áll előttünk, amikor rá gondolunk? Ezt jó lenne magunkban tisztázni, mert ez leleplezi azt, hogy kik vagyunk valójában. Elsősorban nem az számít, hogy egy adott pillanatban mit mondunk, vagy mit teszünk, hanem az, hogy a szívünk mélyén milyennek ismerjük Istent. Mert ebből fakad az, hogy mit mondunk, és mit teszünk. Milyennek ismerjük Istent? Minden egyéni problémánk, tévedéseink, és az egész emberiség közös tragédiája is arra vezethető vissza, hogy nem olyannak ismerik Istent, mint amilyen Isten. A keresztyén világ Istenről alkotott képe végtelenül ellentétben áll az igazi, magasságos Istennel. Az Ő méltóságával, szentségével, és szeretetével. Ha látnák, hogy milyen Isten, akkor rádöbbennének arra, hogy mennyire bűnös az ember, mennyire vétkezik a Felséges ellen, mennyire gonosz, lázadó az embernek a szíve. És akkor önmarcangoló teher nyomná az embert, amit nem bírna elviselni. De addig, amíg ezt a terhet nem érzi egy ember, addig az evangélium semmit nem jelent a számára. Hoztam egy könyvet, amit egy Tozer nevezetű testvér írt, az a címe, hogy A Szent ismerete. Erről szól, Istennek az ismeretéről. Ennek a könyvnek a bevezetőjéből egy kis szakaszt szeretnék felolvasni. Az a címe, hogy Miért kell helyesen gondolkoznunk Istenről? „Az emberi szívet fogva tartó bűnök között aligha van gyűlöletesebb Isten előtt, mint a bálványimádás. Mert a bálványimádás a legsúlyosabb rágalom az Ő jellemével szemben. [Na, most figyeljük meg, hogy mit mond ő bálványimádásnak!] A bálványimádó szív feltételezi, hogy Isten más, mint aki valójában. Ez önmagában szörnyű bűn. És az egyedül igaz Istent a saját képére alkotott Istennel helyettesíti. Az így kialakított Istennek mindig meg kell felelnie az ember által teremtett képnek. És az emberi értelem erkölcsi állapota a szerint lesz alantas, vagy tiszta, kegyetlen vagy kedves. A bukott szív homályában született Isten [tehát akit

elképzel egy bukott szív] az természetesen nagyon is nem fog hasonlítani az igazi Istenhez. Az egyik zsoltárban azt mondja az Úr a gonosznak: „azt hiszed, én is olyan vagyok, mint te?” (Zsolt 50,21). Bizonyára ez egy súlyos támadás a legmagasságosabb Isten ellen, aki előtt kérubok, szeráfok állandóan ezt kiáltják: szent, szent, szent a seregek Ura. (Ézsaiás 6,3). Vigyázzunk, nehogy hamis büszkeségünkben csak azt tekintsük bálványimádásnak, hogy a hódolat látható tárgyai előtt térdel valaki. És éppen ezért a civilizált népek mentesek ettől. [Na, mi szobrok előtt nem borulunk le.] A bálványimádás által olyan gondolatokat melengetünk magunkban Isten felől, amelyek méltatlanok hozzá. Ez az értelemnél kezdődik, és ott is jelen lehet, ahol nem történik nyilvános istentisztelet. Pál ezt írta: hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették, vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkozásukban, és értetlen szívük elsötétedett. Aztán az emberek, madarak, négylábúak és csúszó-mászók képére alkotott bálványokat imádták. De mindezek a bálványimádásra irányuló cselekedetek az értelmüknél kezdődtek. Az Isten felőli helytelen gondolatok, nem csak a bálványozás folyamainak szennyezett vizeit táplálják. Ezek önmagukban véve bálványimádó gondolatok. A bálványimádó egyszerűen elképzel dolgokat Isten felől, és úgy cselekszik, mintha azok igazak lennének.” Még olvasok egy kis részt, de itt megállnék. Testvérek, én rendkívül sokszor elgondolkoztam már azon, hogy amikor nyilvánvalóan helytelenül gondolkozik, mondjuk egy testvér, nyilvánvalóan bűnben van, mert meg van sértődve, mert haragszik valakire, és akkor a következőt mondja: Hálát adok az én Istenemnek, hogyha senki nem is ért meg, de Ő engem megért. Milyen Isten? Az ő bálványistene, de nem az igazi Isten. Az igazi Isten nem ért egyet azzal, hogy te haragszol, te meg vagy sértődve. Hát bálványimádók akarunk mi lenni? Nem tudjuk, milyen szent az Isten? Nem mondja meg nekünk a bennünk levő Szent Szellem? És akkor két haragos, mind a kettő az Istenre hivatkozik. És mind a kettő azt mondja: az én Istenem, az megért engem. Másik is azt mondja: az én Istenem. Nem! A ti bálványisteneitek megértenek, de az igazi Isten Szent Isten, és azt mondja: így nem állhatsz meg előttem. Meg kell, ítéljük magunkat, ki kell, vessük magunkból, ki kell szaggatni a szívünkből, és úgy állhatunk meg tisztán az Isten előtt! „Az Isten felőli eltorzult fogalmak hamarosan megrontják azt a vallást, amelyben megjelennek. Ezt Izráel hosszú életpályája elég világosan bemutatja, és az egyháztörténelem is aláhúzza. Annyira szükséges az egyház számára az Isten felőli igazi elképzelés, hogy amikor ez a kép bármilyen mértékben elhomályosul, az egyház az istentisztelettel és erkölcsi mértékével együtt elsüllyed. Bármelyik egyház, a lefelé vezető első lépést akkor teszi meg, amikor feladja az Isten felőli igazi, Ige-szerű gondolkodást. Mielőtt a keresztyén egyház bárhol hanyatlásnak indul, először az egyszerű, mondjuk így, alapteológia romlása figyelhető meg. Egyszerűen helytelen választ adnak arra a kérdésre, hogy milyen az Isten? Ki az Isten? [Derecskén a Nagy néni temetésén olvastuk a 73. zsoltárból azt az Igét, hogy „Kicsodám van az egekben?”] És erre az ember nem tud helyes választ adni, hogy kicsoda az az Isten, Aki az egekben van? Kicsoda Ő nekem? Ha erre nem helyes választ ad, ha erre olyan, a bűnös értelmünkben, gondolatainkban eltorzult választ adunk, és a saját képünkre teremtjük meg az Istent, aki nekünk nagyon jól megfelel, aki a mi bűnös vágyainkat szépen dédelgeti, és megsimogatja, akkor vége. A megtérés éppen ezt jelenti, hogy térjetek meg, változtassátok meg a gondolkozásmódotokat, másképpen gondolkozzatok Isten felől. Ha nem tudjuk, milyen Isten, innét kiindulva haladunk tovább, és hiába ragaszkodunk valamilyen egészséges, hivatalos hitvalláshoz, mégis hamissá válik a működésüket irányító gyakorlati hitvallás. A hívek tömegei kezdik azt hinni, hogy Isten más, mint aki valójában. Ez pedig a legálnokabb, és leghalálosabb eretnekség.”

Befejezés Testvérek, sejtünk valamit, fel tudjuk fogni, hogy milyen fontos az Isten ismerete? Azt írja Pál Korinthusban: közületek némelyek nem ismerik az Istent, megszégyenítéstekre mondom. Amikor olyanokat kezdtek el mondani, hogy nincs feltámadás. Ma a keresztyén egyház előtt álló legsúlyosabb kötelezettség az, hogy tisztítsa meg, és emelje föl az Istenről alkotott felfogását, amíg ismét méltó lesz Istenhez, és méltó lesz a gyülekezethez is. Minden imádságban és fáradozásban, ennek kell az első helyen lenni. A keresztyének következő generációjának akkor tesszük a legnagyobb szolgálatot, ha az Istenről alkotott valódi igei látást élesen adjuk át, ugyanúgy, ahogy mi is kaptuk az elődeinktől. Ez nagyobb értéknek bizonyul részükre, mint bármi, ami ezen a világon van. [Kis verssel fejezi be]: Óh Béthel Ura, ki néped mindig megáldod, amint ősei nyomában járja a pusztaságot, Kegyelmed trónjánál állva hozzád így fordulunk, ahogy őseink Istene voltál, úgy légy a mi Urunk! Ámen. Debrecen, 2004. január 18.