Ismerőseimnek is, az ide tévedő olvasóknak is, személyes előhangként: Amit itt és most jó szívvel ajánlok, az a hetednapi adventisták tavaly kezdődött „Jézus7” nevű programjából az országosan valószínűleg legsikeresebb: a veszprémi 7 előadás. Egy kedves ( és szép ) római katholikus hölgy hívta fel rá a figyelmemet: a hölgy is tagja volt annak a - 2 résztvevő kivételével ugyancsak római katholikusokból álló szentföldi, azon belül izraeli~palesztinai emlékhelyeket bejáró zarándok-csoportnak 2010-ben, amelynek ( egyik protestáns „kivételként” ) magam is; s amelynek egy kitűnően prédikáló római katholikus, jelesül piarista magyar szerzetes volt a lelki-vezetője, és egy - az Ó- és az Újszövetségi Szentírást ( vallásfelekezettől függetlenül értve ) az átlagos mai magyar keresztény/keresztyén hívő értelmiségieknél sokkal-sokkal alaposabban ismerő - ott élő kettős állampolgárságú, utánozhatatlan kedélyű zsidó magyar/magyar zsidó volt a helyi vezetője. A kezembe került legelső zsidó szakirodalom az 1929-es kiadású Magyar Zsidó Lexikon egyik eredeti példánya volt, egyetemista koromban: ez [ az 1919-es kommün ( Tanácsköztársaság ) diktatúrájában „túlreprezentált” létszámú és hatású zsidóság felelőssége miatti „mosakodás” rejtett, ám több szócikkből kiderülő célja mellett, és Nagy-Magyarország teljes zsidó család- és hitközség-története mellett ] számos zsidó dogmatikai szócikket is kifejt. Megadatott, hogy az 1937-ben rabbi-oklevelet is szerzett ókortörténész Hahn István professzor számos, a Bibliát ( is ) érintő előadását meghallgathattam a József Attila Szabadegyetemen. Jóval utóbb olvastam Raj Tamás írta tanulmányokat is. Mindezektől sem lettem/leszek zsidóvá. Amikor módomban állt megpillantani az andalúziai iszlám építészet néhány remekét, majd Marokkóban, Egyiptomban, Törökországban, Szíriában nem csak a művészeti emlékeket, hanem az iszlám mindennapi gyakorlatának a kívülállók által is megtapasztalható megnyilvánulásaival találkoztam, több velük foglalkozó szakirodalmat átböngésztem, 1~2 iszlám „dogmatikai természetűt”* is, ( némely tanításuk keresztény reflexióit is ). *[ Valójában nincs tételes iszlám dogmatika vagy theológia ]. Mindezektől sem lettem/leszek muszlimmá. Világ életemben római katholikus többségű országrészekben éltem, tanultam, dolgoztam. Már a kamaszkori 1. szerelmem is hívő római katholikus kislány volt, „az ilyen jellegű késztetés” utóbb sem maradt el. Dr. Földi Elemér ( akkor ) köveskáli plébános adta a kezembe 1968-ban az első Vigiliát, azóta e folyóirat előfizetője és olvasója vagyok. Örömmel észlelem a II. Vatikáni Zsinat áldásos hatásait mind a római katholikus egyháziak ( főleg a fiatalabb nemzedék ), mind a hívő világiak között, „Róma” az ökuméniában időnként tapasztalható vargabetűi ellenére is. Az utóbbi 30~35 évben sok római katholikus igehirdetésen, prédikáción éreztem ugyanúgy otthon magamat, mint a saját vallásfelekezeteméin. Mindezektől sem lettem/leszek római katholikussá. Megtudtam, hogy az ifjú Kálvin szakértőként közreműködve még aláírta a lutheránusok I. ágostai ( augsburgi ) hitvallását, amelynek [ is ] a kitűnő Melanchton volt a főszerkesztője. Kedvelem azokat az összehasonlításokat, amelyek nyíltan elemzik, miben tér el Luther és Kálvin. Tudván tudom, hogy Thököly, Kossuth, Petőfi, Gyóni Géza, Reményik Sándor --- magyar evangélikusok. Istentiszteleteik rendje nekem „csak sajátos íz”. Mindezektől sem lettem/leszek evangélikussá.
Kiskölyök koromban anyai nagyanyámtól tanultam, tehát ma már legkevesebb 100 éves az a hitvallásos mondóka, hogy »református magyar vagyok, amíg élek, az maradok, hitemet holtomig tartom«. A lényeget ma is ez fejezi ki. Hogy merőben más természetű tanult szakmám = hivatásom gyakorlása és ökológiai érdeklődésem mellett is rácsodálkoztam/rácsodálkozom az Egyetlenegy Istennel való találkozáshoz kis vagy nagy részben más ösvényeken felfelé igyekvő testvéreim eszmeköri erőfeszítéseire, elsősorban azokra, akik Isten Szentháromságosságának hittitkát is igyekeznek átélni, elfogadva az ingyen, kegyelemből Jézus Krisztusban kapott életvezetési alapelveket és üdvösség-lehetőséget --- nos, számomra ez a senkit meg nem bántó ökuménia. A fenti mondóka élmény-tartalma ettől csak gazdagodik, árnyaltabb lesz. Az ökuménia nem „multi-kulti”, nem eszmekör-katyvasz. Az ökuménia annak az élménye és gyakorlata, hogy a térben-időben egyetemes emberiségen belül is az Isten teremtette = természetes „ökoszisztémák”, benne a humán közösségek - az egyetlenegy összehangoló alaptörvény vezénylete mellett - komponens-sokféleségben gazdagok, hogy Isten virágoskertje nem monokultúra, hogy harmóniája nem monotónia. Magyar ember számára szinte kegyelmi ajándék jellegű az a gyönyörű tény is, hogy a Himnusz nemzeti imájának szövegét a református Kölcsey, dallamát a római katholikus Erkel írta, s hogy a Szózat nemzeti parancsolatát a római katholikus Vörösmarty vetette papírra, amelyhez a református Egressy Béni írt kottát. Üzenem az olvasóknak: tessék nekem elhinni, nem kell hetednapi adventistává lenni ahhoz, hogy a Jézus7 veszprémi sorozat előadásait hasznosnak és szépnek tartsam, jó szívvel ajánljam. Az előadó a Károli-biblia eredeti, XVI. sz. végi magyar nyelvén idézi Isten Igéjét, magyarázataiban pedig néha első hallásra meghökkentően modern szavakat és képeket használ; így ha valaki felszisszenne pl. azon a kép-társításon, hogy Isten ajándéka - Isten Fiának, a világ Megváltójának megtestesülése - szempontjából az ifjú Mária volt „a csomagolás”, az nyugodtan helyettesítse be e képet a pontosan ugyanezt ( is ) jelentő, a konstantinápolyi görög orthodoxia által több mint egy évezrede (!) megfogalmazott, filozófiai/theológiai magasságú közérthető tanítással [ http://www.palmito.hu/szentgal/SB/slides/img235.html , a kép az angyali üdvözlet ábrázolása egy olyan dél-szíriai kolostorban, ahol - és a környező falvakban - ma is Szűz Mária, ill. Jézus Krisztus anyanyelvén: nyugat-arameusul beszélnek, amely az ókori szír nyelv egyik forrása ]: »Mária méhe befogadta a befogadhatatlant, ez által szent hellyé lett«. A 7. előadás meghallgatása előtt (!) azonban kifejezetten javaslom elolvasni ( és amennyire lehet: memorizálni ) a Jézus Krisztus haláláról, feltámadásáról, mennybemeneteléről és 2. eljöveteléről, azaz visszajöveteléről szóló híradásokat az Evangéliumokban, az Apostolok cselekedeteiről írott könyvben és pl. Pál apostol leveleiben is --- csakis így választható szét a kánon = az Újszövetségi Szentírásban megőrzött Kijelentés/Kinyilatkoztatás, ill. az előadó saját/sajátos kiegészítései, amelyek amellett, hogy az előadás képszerűségét igyekeznek fokozni, saját vallásfelekezete erről alkotott tanításait is szuggesztíven közreadják, amelyeket megismerni érdekes, ám utóbbiak szó szerint így kifejtve magában a kánonban nem fordulnak elő. [ A 7. előadás kapcsán más természetű megjegyzéseimet, reflexióimat az alábbi vallásfelekezetismertető és a Jézus7 előadássorozat internetes hozzáférhetőségeinek megadása után illesztettem be, ám a kánon és az előadásbeli szöveg-kiegészítések összevetésének dolgára ott nem térek ki: ezt a hegyet kinek-kinek magának kell megmásznia. Tehát elengedhetetlennek
tartom a 7. előadás meghallgatása előtt a szentírási etalon előzetes elolvasását: ez bármilyen tempóban haladva sem hosszabb, mint 1 órányi ]. *
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
( Rövid tájékoztatás az interneten, önmagukról: ) »Hetednapi Adventista Egyház«. Történetét a protestáns reformációig vezeti vissza. Maga a szervezet hivatalosan 1863-ban alakult meg különböző keresztény/keresztyén vallásfelekezetek olyan tagjaiból, akik Jézus Krisztus második eljövetelét állították hitük középpontjába. A "hetednapi adventista" elnevezés két fontos bibliai tanításból fakad: "Hetednapi" = utalás a szombatra, amely a[[z ó-szövetségi zsidó ]] hét hetedik napja. [[ A hetednapi adventisták szerint ]] Nagy Constantinus római császár változtatta a keresztény istentisztelet napját i. sz. 321-ben szombatról vasárnapra. Mivel a Bibliában nincs utasítás e változtatásra, és Jézus is szombatot ünnepelt, a hetednapi adventisták továbbra is megemlékeznek a szombatnapról; [[ → istentiszteletük is szombaton van. Az adventisták a szombat ünneplésén kívül semmiben nem hasonlítanak a korábban főként erdélyi, a XX. sz. közepére kihalt ún. szombatosokra, akik hitelveinek többsége az unitáriusokéhoz volt hasonló ]]. "Adventista" = utalás Jézus Krisztus második eljövetelére. „… Jézus bűntelen életet élt, amikor itt járt a földön. Az örökké igaz Isten igaz emberré lett Jézus Krisztusban. Önmagát adta áldozatul, maghalt, majd miután feltámadt, a mennybe ment. Hiszünk abban, hogy az örök élet a Krisztusba vetett hit által kezdődik. Amikor elfogadjuk életét és helyettünk való halálát, megígéri, hogy beteljesíti azt az ígéretét, hogy a Mennybe visz bennünket, amikor újra eljön”. [[ A továbbiakban minden hivatkozás/tárhely/link bal egér katt-os megjelenítése/megnyitása után javaslom a linken jobbra felül lévő „teljes méret” négyzet-ikonjára kattintást, végül a You Tube videókon plusz még a jobb alsó négyzet-ikonra kattintással érhető el a legjobban olvasható/nézhető full screen = teljes képernyő üzemmód; ]] http://adventista.hu/huc/index.php?option=com_content&task=view&id=13&Itemid=27 : „A reformáció vitathatatlan és elévülhetetlen érdeme volt, hogy az egyház életében az Igét tette az első helyre. … A hetednapi adventisták… Isten Igéjét tekintik hitük alapjának és zsinórmértékének”; [[ zsinórmérték = ( mai közismert idegen szóval ) etalon ]]. "Ne hallgassunk emberi véleményekre a Szentírás tanait illetően - írta E. G. White -, hanem kutassuk magunknak Isten szavát." [[ értsd: olvassuk magát a Bibliát ]]. Magyarországon az első missziói kezdeményezés a lengyel katolikus papból adventistává lett misszionárius, Michael B. Czechowsky (1818-1876) nevéhez kötődik, aki 1869-ben tevékenykedett hazánkban. … Mivel a közösség gyorsan növekedett, az adventista világszervezet 1898-ban Magyarországra küldte Huenergardt F. János (1875-1955) lelkészt, aki megszervezte az egyházat. Mivel a korabeli törvények nem tették lehetővé az egyház bejegyzését, az adventisták vallásos egyesületként működtek 1957-ig, akkor hivatalosan is elismerték egyházi létüket. 2012. elején szintén egyházként ismerték el a hetednapi adventistákat, akik elkötelezettek a humanitárius szolgálatban, a keresztény oktatásban, a keresztény egészségügyi szolgálatban.
Magyarország mai területén a Hetednapi Adventista Egyház tagsága mintegy 6.000 fő, ( nem számítva a kivált, de majdnem azonos hitű Keresztény Advent Közösség tagságát ). További mintegy 35~40 ezernyi magyar hetednapi adventistát tartanak számon főleg a Partiumban és Erdélyben; [[ az alábbi veszprémi sorozat előadója is Partium-beli: szilágysági családi gyökerekkel bír. A Szilágyság lakossága a XV.~XVI. századig magyar volt, az ’oláh/román lakosság beköltözése a török időkben kezdődött. A Kraszna és Közép-Szolnok vármegye ( + Doboka nyugati járása ) egyesítéséből a kiegyezéskor kialakított Szilágy vármegye lakosságának 38 %-a magyar volt 1910-ben ]]. *
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
űrfotó a Szentföldről: http://jezus7.hu/eloadasok Jézus7 A „Jézus7” program Jézus földi életének 7 leghíresebb helyszínére kalauzolja el az érdeklődőket előadások, ill. multimédiás eszközök segítségével. A program az ország több mint 30 településén indult egyszerre a 2011-es adventi időszakban, majd 2012-ben folytatódott. Újabb és újabb települések kapcsolódtak és kapcsolódnak be a projektbe. Az alábbi videók a veszprémi sorozatot rögzítették. A program célja Jézus személye történetiségének bemutatása. A Veszprémbe meghívott előadó Kovács-Bíró János lelkész, tanár, aki többször felkereste Jézus földi életének állomásait, helyszíneit, így azokat - színes személyes élményekkel is fűszerezve - hitelesen tudja bemutatni. Egyúttal minden helyszín kapcsán Jézus tanításaiból is kifejt néhányat. ↓ Az alábbi tárhelyek ( linkek ) a Reménység Evangelizációs Központ kép- és hangfelvételei. [[ Átlagosan kereken 1-1 óra/előadás, ám az első végighallgatása után szerintem mindenki szinte kevesellni fogja, és amikor lelkileg rákészül, azaz tanulni és feltöltekezni akar, rászánja az újabb 1-1 órákat, tehát örömmel hallgatja meg a többit is: tehát a mindösszesen kb. 7 órányi előadást. Egy-egy témához az interneten rövid
előzetest tettek közzé, ezt is szó szerint ide másoltam, kettős szögletes zárójelbe írva, ha ennek az előzetesnek a jobb megértéséhez valamit még célszerűnek láttam hozzáfűzni. B.S. ]].
Betlehem és Názáret = 1. előadás --- Isten Ajándéka http://www.youtube.com/watch?v=_vrN_L1RVwc&list=PL5E3AED00B4F0FD6D&feature=plp p_play_all ( 58 p ) u.ez: http://www.youtube.com/watch?v=_vrN_L1RVwc&feature=related
Betlehem: Jeruzsálemtől mintegy 10 km-re délkeletre fekszik, [[ ma ]] sivatagra néző dombokon épült [[ a júdeai ]] Betlehem városa. A szó jelentése: „a kenyér háza”, ami utalás a jó termőföldek biztosította bőséges élelemre. [[ A Szentföldön pl. Galileában is volt/van azonos nevű település, ám az nem „a Dávid városa”, ezért kell itt a „júdeai” jelző. A Mózes-, majd Józsué-vezette Kr.e. 13. sz.-i héber/zsidó honfoglalás és letelepedés előtt Efrata volt a júdeai Betlehem eredeti neve ]]. ¤
¤
[[ „Júdea pusztája” ma kopár táj, ám növényföldrajzi értelemben legfeljebb félsivatag: az évszak-függő páratartalmú földközi-tengeri/nyugati légtömegek a[z ókorban erdős ] Júdeaiközéphegyvidék magaslatairól a mélyen fekvő Holt-tengeri árokba leáramlásuk során felmelegednek ( föhn-/főn-jelenség, ill. légtömeg-leáramlás a lee azaz szélárnyék felőli fekvésű hegyoldalon ), szárítanak + a történelmi korokban az óriási nyájak okozta terhelés ( a fás-szárúak természetes újulatát is lelegelték, ill. a kecske gyökerestől tépi ki a fűcsomót, 1 éves csemetét ), + a pata-nyomokat is mind a szél-erózió, mind az eseti téli csapadék tovább mélyíti, ez által az eredeti mediterrán termőtalajok a szikláig lepusztultak, + a fás-szárúak tüzelésre felhasználása, ill. mind a természetes ( pl. villámcsapás okozta ), mind a művi ( pl. legelőnyerési célú ) erdő- és cserjebozót-tüzek tovább csupaszították a vidéket, --- ahol a Kr.e. 13. sz.-ot megelőzően még a „tejjel-mézzel folyó Kánaán” részeként legfeljebb kőzethatású kisebb foltokon volt kopár, ill. teljesen fátlan gyepfelület. 2 évezreddel ezelőttre már sokat sérült az eredeti állapot, és a földrajzi nagytáj szikláig erodált kopárjai adták azt a kietlen környezetet, amely pusztában Jézus Krisztus 40 napig böjtölt, s ahol megkísértetett. Tél végén, ill. tavasszal azonban még ma is „kizöldül”, és nomád~félnomád állattartásra alkalmas - igaz: elég gyenge - legelőt ad a beduinok nyájainak a nyár legelejéig. ( B.S.)]] Názáret*: A település Jeruzsálemtől mintegy 100 km-re északra, [[ a galileai ]] dombvidéken épült. Nem messze feküdt fontos [[világ]]kereskedelmi utaktól, tehát nem volt elzárva a világtól. Az Angyali Üdvözlet templom kupolája szinte mindenhonnan látszik, a többszintes templom ősi romokra épült. [[* az előadásban elhangzik: egy Caesarea Maritimá-ban (( = a római-kori államigazgatási központban, ahol a helytartók, pl. Pilátus a naptári év zömét töltötték )) 1962-ben előkerült Jézus-korabeli jegyzék szerint akkoriban a település - falu - nevét „-c”-vel ejtették, és a megfelelő jellel írták le; ez esetben az eredeti jelentése „nécer/nécar” = „[ fiatal ] sarj(adék), hajtás, [ zöld ] ág, vessző, csemete” [ a „z”-s kiejtés pedig az „odaszentelt” = „názír” szóra emlékeztet ] + a „-∟t” helységnévképző, és a Szentírás-magyarázatok alapján az előadó is utal az ószövetségi szentírási Ješája-/Ézsaiás-/Izaiás-próféciára: 11,1: »Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről«, vagy »vessző sarjad Jessze törzsökéből, és virág fakad
az ő gyökeréből« --- *jIšay/Isai/Izáj/Jessze = Dávid király édesapja, családjuk, nemzetségük pedig a 12 héber/zsidó törzs közül a Jehuda-/Júda-törzsbe tartozott. Máté és Lukács evangélista nemzetségtábláiból egyértelmű, hogy a nevelőapa Szent József Dávid király leszármazottja volt; Pál apostolnak a Rómaiakhoz írt levele ( 1,3 ) pedig azt rögzíti, hogy Jézus »test szerint Dávid utódaitól származott«, amely Szűz Máriának és felmenőinek szintén Dávid-rokonságára utal; így földi értelemben Isai/Jessze Jézus Krisztus őse is. Ézsaiás próféciája a dávidi dinasztia, mint törzsök ( = tuskóig lecsonkolt fa ) sarjaként, új hajtásaként jövendöli meg a „Felkent”/(héberül) Messiás/( a görög tükörfordításból ) Krisztus származását. (B.S.)]]
Krisztus születésekor fájdalmas kérdések szorongatták az embereket, amelyek a mi modern korunkban is felvetődnek: „Vajon a császár ( vagy bármely emberi hatalom ) a világ mozgatója és ura?” Isten erre a szorongató kétségre válaszol: nem Augustus császár a világ ura, hanem Jézus Krisztus… Ha Jézus nem jött volna erre a földre: Mária Magdolna prostituáltként halt volna meg, Máté élete végéig szedte volna a vámot és az adót, Péterék csak halat fogtak volna a Galileai-tengeren, Pál pedig karrierépítésbe rokkan volna bele, a leprások és más betegek nem gyógyultak volna meg - mi pedig szegényebbek lennénk a remény legszebb történetével.
A megdicsőülés hegye = 2. előadás --- Jézus isteni arca http://www.youtube.com/watch?v=OJ8goexCOkQ&feature=BFa&list=PL5E3AED00B4F0FD6 D&lf=plpp_play_all ( 57 p ) u.ez http://www.youtube.com/watch?v=OJ8goexCOkQ&feature=related
A Tábor*-hegye egy [[ szelíden hullámos felszínű síkság közepén ]] önmagában álló hegy Izraelben. Magassága 588 méter [[ tszf ]]. Názárettől délkeletre található. Az ószövetségi ember életében nagy jelentőséggel bírtak a hegyek, mert - hite szerint - azokon közelebb volt a mennyhez. *[[ Az ékezet révén magyarnak tűnő földrajzi név héber közszó: tábór = kőbánya, kőfejtő, kőtörő hely. Más vélemények szerint azonban egy, az alkonytól a hajnalig tartó éjszakai időszakban megtörténő rendszeres vagy eseti erős fényjelenséggel, pl. (fel)ragyogással, tündökléssel kapcsolatos eseményekhez ( is ) kötött, Aţabər’-szerűen hangzó nevű közel-keleti pogány istenségnek a hegytetőn feltárt kultuszhelye a névadó. Az istenséget a pogány sémik, köztük a bálványimádásba visszasüllyedő héberek/zsidók is tisztelték, Uszer-/Kármel-hegyi és a filiszteus Ekrón-i kultuszhelyén ( a szinkretizálódás után ) ikerneve Baál~(S)Zəbúr/Zebúl→Zebu”b” volt, a „b”-s = „Zebub” változat sémi népetimológia: „A Táj/( környező ) Vidék Baál-ja/Ura”, ezt a hithű zsidók más hanglejtéssel „a Legyek Ura” gúnynévként ejtették ki ]; a hegy helynevének ó-görög változata Itabürion vagy Ithabürion, ( latin átírásban Ithabur ), ám a Septuagintá-ban [
ἑβδομήκοντα/"Hebdomékonta", latinosítva "Septuaginta" ( = „hetvenes”, római számokkal rövidítve LXX ) --- az ószövetségi könyveknek 70 bölcs által ó-görögre fordítása: a Kr.e. 3. sz. és a történelmi Jézus Krisztus földi életének idősávja közötti időben az ó-egyiptomi Alexandriában keletkezett, eredetileg a hellenizálódott zsidók számára, ám maguk az apostolok is használták ] Thabór, ebből angol és francia: Thabor, a franciában Tabor is; a „magyarnak tűnést” kizárandó manapság gyakran Tabór-nak vagy Tábór-nak írják át. (B.S.)]].
A megdicsőülés hegyén Jézus arca ragyogott, amint Atyjával beszélt, aki másik két személyt is küldött hozzá, hogy bátorítsák Őt. Ez a két személy Mózes és Illés volt, a törvény és a próféták ( lásd: Pál Római levele 3:21 ) jelképei. A mi életünk is tele van hegyekkel és völgyekkel: “hegyekkel”, amikor boldogok vagyunk és érezzük Isten jelenlétét, meg “völgyekkel”, amikor letörtek és fáradtak, esetleg csüggedtek vagyunk. Jézus velünk jön a hegyről a völgybe, ha mi is úgy akarjuk! Ő nemcsak az életünk magaslatain szeretne ragyogni, hanem a szürke, gondokkal teli hétköznapokban is, amikor látszólag minden rossz összefog ellenünk.
Boldogmondások hegye és Kapernaum = 3. előadás --- Jézus örök érvényű életelvei http://www.youtube.com/watch?v=sHuUNvaRhw8&feature=related ( 58 p )
A Galileai-tenger északi partján fekvő Kapernaum (“Kegyelemfalva”) volt a központja Jézus Galileában végzett szolgálatának, ahol sok csodát tett. Fontos és virágzó halász- és kereskedelmi központ volt, amely nem-zsidóknak és zsidóknak is otthont adott. Jézus egyik legismertebb prédikációjában, a Hegyi beszédben találhatók a boldogmondások. Ezek az egyszerű, mégis sokatmondó szavak az emberi boldogság titkait rejtik magukban. „Ha összeszednénk a mentálhigiénia témakörében valaha írt valamennyi mértékadó cikket – ha ezeket összedolgoznánk, kifinomítanánk, és megszabadítanánk a fölösleges szavaktól -, ha a lényeget mind megtartanánk, a körítésből viszont semmit, és ha a tiszta tudományos ismeret ezen makulátlan darabjait a legtehetségesebb élő költővel tömören szavakba foglaltatnánk, - nos, akkor megkapnánk a Hegyi beszéd suta, némileg hiányos összegzését, és ez egyáltalán nem állná ki az összehasonlítást az eredetivel… Ez az optimista, normális és megelégedett, sikeres emberi élet receptje.” J.T. Fisher, pszichiáter.
[[ Gyökössy Endre református lelkész is többször összefoglalta emberek egymás közti és mai viszonyaira is aktualizálva a boldogmondások örök üzenetét, pl. http://www.palmito.hu/utjeldl/boldog.pps ( ← az 1. kép feltöltése után - teljes képernyős/full screen üzemmódban - ütemesen kattintgatva )]]
Sikár és Jerikó = 4. előadás --- Jézus meghív az Ő életterébe http://www.youtube.com/watch?v=EU0A0oz2dMY&feature=BFa&list=PL5E3AED00B4F0FD6 D&lf=plcp&context=C3930966FDOEgsToPDskIk2jaYghJj5b2lhbU4KRcc ( 58 p )
Šikár [[ az „š”-hangot kiejteni/leírni nem tudó ógörögöknél Szükhar; Közép-Izraelben az Efrajim-középhegység északnyugati ( az Uszer/Kármel-hegység felőli ) nyúlványa a Šiḫem-/Shikhem-hegység, amelynek délkeleti rézsűi tövében van Šiḫem/Shikhem/(ó-görögös „sz”-szel)Szikhem/Szichem város / régészetileg: Tel(l) Balatah, legkésőbb a fémkorok kezdetétől lakott hely /, ma ennek egyik kerülete: A szkar/’Askar, az Ábrahám-unoka Jákob pátriárka Kr.e. 16. sz.-i kútjával; Šiḫem/Shikhem város völgyét a Gerizim-/Garizim-, és az Ébál-hegy határolja; Mózes ( egyik vég)rendelkezésének megfelelően a Józsué-vezette héber/zsidó honfoglalás során az új ország itteni eszmei középpontján terméskő-tömbökből oltárt emeltek, majd a YHWH/Jahve’-tisztelőkre a Garizim irányából áldást, az Úr parancsait megtagadókra pedig az Ébál irányából átkot mondtak, ( 5Móz 11,26~29, az átokszöveget a 27,14~26 részletezi ); Jeruzsálem bő 2 évszázaddal későbbi elfoglalása és szövetségi fővárossá tétele előtt Šiḫem, éspedig vlsz. az itteni ún. Móré-tölgy volt a héber/zsidó törzsszövetség kultikus központja, noha a frigyládát nem itt őrizték. (B.S.)]]. A s(z)amaritánusok Izraelben élő népcsoport volt. Nevüket S(z)amáriáról, az északi királyság fővárosáról kapták; [[ héberül: Šomrón → Šamária/ó-gör.: Szamaria → ( a római korban ikernévvel ) Samária-Szebaszté ] ma Sebastiyeh. (B.S.)]]. Kr. e. 722-ben, miután az asszírok elfoglalták Izraelt és előkelőbb lakosait fogságba hurcolták, az asszír királyok a birodalom keleti feléből telepítettek lakosokat S(z)amáriába. [[ Az ó-görög és a latin nyelv leírni sem tudja az „-š”/magyar „s” hangot, ezért azt vagy „-z”-vel, vagy „-sz”-szel ejtették és írták le, így az ókori Septuaginta nevű ó-görög Ószövetség fordítás + a teljes Szentírás Szt. Jeromos-féle latin Vulgata-fordítása alapján a magyar római és görög katholikus, ill. néhány protestáns fordítás „-sz”-szel használja a héberben és/vagy az arameusban „-š”-sel kiejtett/írt szavakat,
neveket, a klasszikus protestáns fordítások azonban visszatértek a héber, ill. arameus eredeti ejtést legjobban megközelítő hangzáshoz és magyar leírási formához ]]. A Jordán völgyében fekvő Jerikó ('a hold városa') a világ legrégibb városa. [[ A régészeti feltárások szerint a település városias szerkezete és kőépületei kereken 10.000 évvel ezelőttiek… ]]. Már Josephus Flavius azzal a kb. 350 m hosszú, 150 m széles, tojásdad alakú dombbal azonosította, amely ma Tell-esz-Szultan néven ismert. Jézus a 3 és fél éves nyilvános működése alatt idejének legnagyobb részét a szegények, a megvetett emberek körében töltötte el. A két városban, Jerikóban és Sikárban történteknek is ők a főszereplői. Zákeusra és a s(z)amáriai asszonyra is szüksége volt Jézusnak! De ahogy ma, akkor is az emberé a döntés, hogy behívjuk-e életünkbe, megosztjuk-e vele mindennapjaink örömeit és gondjait. Nem fog kényszert alkalmazni, tiszteletben tartja szabad választásunkat…
Bethánia = 5. előadás --- Jézus: a Reménység Fejedelme http://www.youtube.com/watch?v=Bty4twNiaNk&feature=BFa&list=PL5E3AED00B4F0FD6D &lf=plcp ( 59 p )
Az Olajfák hegyének keleti lejtőjén elindulva, Jeruzsálemtől körülbelül 3 km-re fekszik Bethánia kis falucskája, amely mint egy csendes oázis kínált pihenést a fáradt utazóknak, távol, de nem túl messze a nagyváros forgatagától. Itt lakott a három testvér: Márta, Mária és Lázár, akiknél Jézus gyakran vendégeskedett. E kis település mai nevét is - arabul: El-Azarije - Lázárról kapta. Az ő feltámasztásának emlékét őrzi az a korabeli sír, amelyet keresztény zarándokok ezrei keresnek fel mindmáig. Lázár története a kulcs az élet egyik titkára: mi vár ránk a halál pillanatában? Egy nagy utazás, ahogy az ó-egyiptomiak gondolták? Vagy [[ az ó-görögök szerint ]] a Styx-en átevezve Hádész birodalma? Esetleg Dante ’poklának’ valamely bugyrában találjuk magunkat? Vagy újra és újra reinkarnálódunk mindenféle élőlény formájában, amíg elérjük a Nirvánát? Tehát mi az igazság? Mi lesz velünk, amikor meghalunk? A bethániai sír titka arra sarkall, hogy keressük meg együtt a halál utáni élet kérdésére a választ --- a Bibliából!
Jeruzsálem - Gecsemáné-kert és Via Dolorosa = 6. előadás --- A passió http://www.youtube.com/watch?v=LoyUOHom6dE&feature=player_embedded ( 59 p )
Kevés olyan város van, amelynek olyan gazdag a történelme, mint Jeruzsálemnek. A [[ szentföldi bronzkorszak = ]] kanaánita korszaknak és [[ a mózesi héber/zsidó honfoglalás és letelepedés, majd államalapítás, régészetileg a vaskorszak, azaz ]] a korai királyság idejének páratlan emléke az a sziklába vájt tárna- és akna-rendszer, amely a föld alatt biztosította a 30 méterrel az egykori városfalon kívül és [[ a mai terepszint alatt ]] 15 méterrel mélyebben fekvő Gihon-forrás megközelítését. A város és vele a Templom Kr. e. 587-es pusztulása, majd a babiloni fogság után megindult újjáépítés koráról, a perzsa fennhatóság idejéről keveset tudunk. Nem sokkal időszámításunk előtt Heródes hatalmas építkezésekbe kezdett, amelyek megadták a Jézus korabeli város arculatát. Nem messze a Templomtól, a jeruzsálemi [[ korabeli ]] Újvárosban volt egy kert az Olajfák hegyén: a Gecsemáné-( = “olajprés”-)kert*. Ez a kert Jézus - vagy valamely tanítványa ismerősének tulajdona volt. Egy csendes hely, ahol Jézus imádkozott. Az utolsó vacsora után is ide érkezett Jézus, és innen indultak a Passió [[ = a Szenvedés-történet ]] eseményei is. *[[ get-šemani - ó-görögül/latinul „š” híján „sz”-szel ejtve/írva - get-szemane, az eredeti „t+š” pedig a magyarban „cs”-nek hangzik ]] Kicsoda Jézus valójában? A Passió története választ ad rá...
Olajfák hegye = 7. előadás ---- Jézus él és visszajön http://www.youtube.com/watch?v=eLnL6-Z2dNA&feature=player_embedded
Az Olajfák hegye nem önálló, körüljárható hegy, hanem egy hosszú hegylánc legdélebbi része. Keleti lábánál van Bethánia, ahonnan Jézus virágvasárnap indult a városba, nyugati oldalán van a Kidron-patak völgye, s a völgy túlsó oldalán a Templomhegy. S ott, az Olajfák hegyén – ahonnan a mennybe távozott - , hangzott el Jézus csodálatos ígérete: nem hagyja övéit árvákul, hanem miután elkészítette számukra a helyet, visszajön, hogy magához vegye őket, hogy örökre vele legyenek. „Én élek és ti is élni fogtok” (János 14:19). Jézus él! Krisztus feltámadása a mi eljövendő feltámadásunk biztosítéka. Második advent – az igazi jövőkép. Lehetséges?
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Magán-reflexióim, esősorban a 7. előadás kapcsán ↓. Azoknak javaslom elolvasni, akiket érdekel 1) az iszlám parúzia-álláspontja, továbbá a 2) „vasárnap-kérdés”, végül a Jézus7 sorozat 7. előadásában 3) a végidők előjeleiként értékelt némelyik természeti és/vagy kultúratörténeti jelenség elhelyezése egy, a folyó időnek, mint fizikai dimenziónak az ( elmúlt ) egyetlen évszázadnyi időtartamnál hosszabb időskáláján. A sorozat 7. előadása 2. felének kiemelt üzenete Jézus Krisztus második eljövetele --- ( görög szóval ) a parouszia → parúzia. Advent = várakozás; az adventisták és a rokon felfogású keresztények/keresztyének központi tanítása, leghangsúlyosabb része a 2. Úrjövet, egymáshoz képesti felekezeti különbözőségeik is elsősorban a „mikor”, a „hogyan” és a „mi lesz az után” kérdéseire adott más-más válaszok köré csoportosíthatók. A fenti előadásban a kitűnő előadó Kovács-Bíró János lelkész úr természetesen saját hetednapi adventista egyházfelekezete meggyőződését közvetíti. Az időkeretbe sem férhettek bele az ún. végső dolgokra vonatkozó más - pl. a magyar történelmi egyházfelekezetekét legalább utalásszerűen bemutató - keresztény/keresztyén értelmezések, a váradalmakra utalás, vagy pl. annak felvillantása, hogy mit tanít mindezekről az iszlám. És: a lelkész úrnak korunk természeti jelenségei némelyikével kapcsolatos egyik-másik meglátása is azok tágabb természetismereti ( s ha olyanok: kultúra-történeti ) összefüggésekbe helyezését, ill. legalább
az azokra utalást igényli. Mindez mit sem von le a sorozat első 6 előadásának teljes, és e 7. előadás túlnyomó részének nagyszerű értékeiből.
1) Keresztény/keresztyén világunkban Jézus Krisztus 2. eljövetele - a 2. Úrjövet - , tehát a parouszia/parúzia, mint a végidőkben bekövetkező végső dolgok legfontosabbika az az üdvtörténeti esemény, amikor a Fiú Úr Isten/Jézus Krisztus Örök Bíróként visszajön „ítélni élőket és holtakat”. Maga a visszajövetel explicit kijelentésként az Újszövetségi Szentírásban található meg. A keresztény/keresztyén vallásfelekezetek elsősorban tehát az Újszövetségi Szentírást, emellett saját egyházaik hagyományait veszik alapul, amikor a parúziáról szólnak; pl. http://lexikon.katolikus.hu/P/par%C3%BAzia.html ; http://lexikon.katolikus.hu/V/végső%20dolgok.html . Rendszeresen vallást tesznek e visszajövetelről/2. Úrjövetről a történelmi Jézus kettős, ezen belül egyenlő mértékben emberi és isteni természetét valló ( görög szóval ) diofüzita kereszténységben: mind a római és görög katholikus, mind a protestáns egyházak és híveik is; számukra hittételként egzakt megfogalmazásban már az Egyetemes Apostoli Hitvallásban* - a „Hiszek egy”-ben - , éppen a fenti mondatban idézett résszel záródva, amely előtt a Jézus Krisztus mennybemeneteléről szóló hitvallásrész van: »harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el«; továbbá: noha ezt a rövidebb formulát ismeri és elismeri a diofüzita orthodox/keleti vallásfelekezet-csoport is, ezen egyházak liturgiájukban a 325-ös I. nikaiai ökumenikus** zsinaton elfogadott hosszabb, ún. Nikaia-konstantinápolyi Hitvallást használják: »harmadnapon feltámadt az Írások szerint, fölment a mennybe, ott ül az Atya jobbján, újra eljön dicsőségben, ítélni élőket és holtakat, és uralmának nem lesz vége«. [[ *Egy ősi keresztelési hitvallásból a Kr. sz. u. 125~135 körül alakult ki az ún. régi római hitvallás, amely a mai szövegtől alig tér el. Ebből a VI.~VIII. században véglegesült a pontos mai hitvallás, éspedig a kereszténység latin szertartású területein: Európa és az iszlám elterjedése előtti ÉszakAfrika elsősorban nyugatabbi részein; majd a IX.~XI. sz.-ra az akkori latin-kereszténység teljes területén minden más szövegváltozattal szemben kizárólagossá vált. **„egyetemes” = görögül: oikoumenikosz, amelyből az ökumenikus szó is származik, szó szerinti jelentése: „az egész világra [ értsd: a Föld emberlakta egészére ] kiterjedő” ]].
Ám a parúzia az egyik leghangsúlyosabb tanítás a Jézus Krisztusnak nem egyenlő mértékben kettős, hanem kiemelten az isteni természetét hangsúlyozó, a IV./V. szf.-ra Egyiptomtól Syria provinciáig ( = Nagy-Szíriáig ) és kelet Kis-Ázsia térségéig kialakult eszmekörű ún. monofüzita/”nem-khalkedóni” keresztényeknél is, így a magát Szent Péter apostolnak a Rómába utazását megelőző Antiokheia-i szolgálatára visszavezető szír ( jakobita ), a Tádé apostol és az arameus-szír misszió magvető hatására kibontakozott örmény, és a magát Szent Márk evangélista missziójára visszavezető egyiptomi/kopt, ill. a belőle önállósult etióp egyházban; [[ valamennyiük az igaz hit/igaz tan = ortho-doxa görög szóösszetétel alapján hivatalos megnevezésébe felvette és használja az orthodox jelzőt, ám a nyugati, így a magyarországi gyakorlatban is ez a jelző 451-ben a khalkedóni ökumenikus = egyetemes zsinaton elfogadottak szelleme, eszmeköre és betűje szerint diofüzita, egyúttal a konstantinápolyi pátriárka tiszteletbeli elsősége alá tartozó nemzeti egyházak jelzője,
amelynek szláv tükörfordítása a pravo-szláv(nüj), [ a 2 „szláv” szó csak azonos alakú ! ] ]].
Mohamed próféta [ az iszlám sorrend szerint a 25., egyúttal szerintük a végső: „a próféták pecsétje” ] kereszténységről származó ismereteinek messze túlnyomó többsége fiatal kori nesztoriánus-keresztény tanítómestereitől származott: pl. még Mohamed kamaszkorában vele az Újszövetségi Szentírást ( meg)ismertető Szergiosz Báhira nevű tanítómestere Bosztrai, tehát Haurán-vidéki nesztoriánus/„asszír” szerzetes volt. [ Az antik Gaulanitisz/ma: Gólán nevű táj délkeleti szegélyén, államilag ma: Dél-Szíriában van Bosztra, ahol az ifjú Mohamed a kései antikvitás nagyvárosi kulturális közegében - találkozott Báhirával, majd mester~tanítvány viszonyban hosszabb időt töltöttek el együtt, amelynek végén - látva a kb. 12 éves fiú páratlan szöveg-befogadó és memorizáló tehetségét - Báhira megjövendölte Mohamed prófétává válását. Az ősi Bosztra - Ó-Egyiptomban már a Kr.e. 15.~14. sz.-ban feljegyzett nevű település - történelmi héber/zsidó neve Becer, [ e „c” révén neve közel azonossá vált a már a Kr.e. 19. sz.-ban Ó-Egyiptom ún. kései átokszövegeiben Buszranu néven emlegetett, a Holt-tengertől délre található, a héber/zsidó honfoglalás katonai csapatmozdulatainak útvonalába eső Edom-i Bocrá - mai arab Buseirah - nevével ]. A Gaulanitisz-i Bosztra a római hódítás után Nova Traiana Bostra néven Arabia Petraea provincia fővárosa lett, 2 évvel Mohamed próféta halála után: 634-ben foglalták el a muszlim arabok, és lakosságának többsége azonnal áttért az iszlámra; az oszmán-török időkben Busra Eski Şam volt a neve, a mai Szíriában pedig Busra ash-Sham ]. { A sémi keleti arameus/”asszír” liturgiai nyelvű nesztoriánus keresztények szintén diofüziták, ám a IV.~V. sz.-i szíriai Antiokheia-i egyik fő theológiai „iskola” felfogásának megfelelően Krisztus 2 természete közül az istenit „méreteiben nagyobbnak” és az emberi természetével „nem teljesen egyesülőnek” vélték/vélik, így az Atya~Fiú kapcsolaton túl Krisztus 2 természetének markáns megkülönböztetését vallották Nesztoriosz pátriárka és hívei [ „szétzúzta az istenember egységét” --- szólt a Nesztorioszt elítélő „verdikt” ]; továbbá az ekkor kibontakozó Mária-kultusszal szemben - a IV. sz.-i, Athanasziosz-i felfogást megőrizve - Máriát „jócselekedeteiben sem tökéletes, néha rossz gondolatoktól sem mentes, azaz gyarlóságokkal is terhelt ( → megváltásra szoruló ) szentnek”, tehát kiválasztott, de teljes mértékben földi lénynek, embernek tartották, ezért nem Theotokosz-nak/Isten(t)-szülőnek, „csak” Khrisztotokosz-nak/Krisztus(t)-/( Messiást-)szülőnek nevezték. Az epheszoszi III. ökumenikus/egyetemes zsinat ( 431 ) mindezt eretnekségnek nyilvánította, az ezt valló 428~431 közötti konstantinápolyi pátriárka - Nesztorioszt száműzték, elvbarátainak, híveinek ezért kellett egyházjogilag/egyház-szervezetileg elválniuk a diofüzita orthodoxia fő áramlatától; [ ld. http://www.palmito.hu/szentgal/SC/slides/img592.html + 593., 594. és 595. kép ]. Mindmáig élnek nesztoriánusok Kelet-Szíriától Irakon át Iránig, Szaúd-Arábia Irakkal határos némely oázisának beduinjai szintén nesztoriánus-kereszténynek vallják magukat }. Mohamed az arianizmus túlélő eszmeköréből is átvett néhány alapvető tanítást. { A libüai származású, Antiokheiában „már majdnem eretnek” keresztény theológiát tanuló, Alexandriában különféle egyházi szolgálatokat végző Areiosz/Arius ( † 336 ) és 317/’18-tól
szervezett platonista alapú filozófiai iskolája szerint http://lexikon.katolikus.hu/A/arianizmus.html + http://hu.wikipedia.org/wiki/Arius az egyetlen örök létező Isten az Atya. A Logosz/az Ige az idők előtt lett, közvetlenül az Atyától, azért ő nem egyszerűen a teremtmények valamelyike, hanem az első és legnemesebb teremtmény: az Atya a világ teremtésének kivitelezése/végrehajtása céljából adott létet a Logosznak/az Igének. Ám mivel nem az Atya lényegéből való, ezért nem egylényegű, nem egyenrangú vele, igazából nem is teljesen hasonló hozzá: mert bár a Logoszt az Atya a semmiből teremtette, teremtettsége okán mégis van kezdete, és alá van vetve változásnak, ill. tévedésnek is. A Logosz egy emberi testtel - Jézuséval - egyesült. Jézus szabad akaratának helyes használata által olyan tökéletességre emelkedett, hogy Isten őt fiául fogadta, ezért helyén való a megkülönböztetett tisztelete. Összefoglalóan: a Fiú nem egylényegű az Atyával, csak hasonló lényegű ( homoiousziosz ). Az arianizmus tehát tagadta Jézus Krisztus - a Fiú Úr Isten - örök, a megtestesülést megelőző, ill. megtestesülése/földi élete - istenemberi mivolta - alatti istenségét, tagadva ezzel a kereszténység/keresztyénség isteni eredetét is. Ariusnak számos, magas egyházi rangú híve lett Libüától Egyiptomon át Syria provinciáig ( Nagy-Szíriáig, azaz Egyiptomtól az Eufráteszig ), utóbbi térségben pl. még Euszebiosz/Eusebius, a történetíró Kaiszareia-/Caesarea Maritima-i püspök is - , sőt, KisÁzsián és a Balkánon át a Kárpát-medence pereméig, [ pl. 15 évvel Arius halála után: 351-ben Sirmium/Szávaszentdemeter adott otthont egy ariánus zsinatnak ]; de még Itáliában is akadtak ariánus püspökök 381-ig. A zsidó diaszpórák népességének egy részéből khrisztianosszá/kereszténnyé lettek tehát az ún. zsidó-keresztény hagyományú gyülekezetek körében is nagy népszerűségnek örvendett Arius ún. „rigorózus monotheizmusa”. Nagy Konstantin császár Nikaiába 325-ben ökumenikus/egyetemes zsinatot hívott össze, itt elvetették Arius és iskolája tanításait. Kimondták, hogy a Fiú egylényegű ( homoousziosz ) az Atyával, tehát nem teremtmény, ezért sem létfokozatban, sem morális értelemben nem mondható az Atyánál kisebbnek. Az „egylényegű” és a „hasonló lényegű” görög szavak között leírva mindössze egyetlen ióta ( i betű ) a különbség ( homoousziosz ↔ homoiousziosz ), ám valójában a keresztény/keresztyén hit és eszmekör alapvető tételének értelmezése forgott kockán. 381-ben az I. konstantinápolyi ökumenikus/egyetemes zsinat a Fiú és a Szent Lélek istenségének megvallásával végleg győzelemre juttatta a kinyilatkoztatott tanítást, az ariánusokat pedig kiátkozták. Ám a Római Birodalom területére beköltöző germánok nemességének többsége az Ibériai-félszigeti nyugati gótok esetében 586-ig, az Északnyugat-Afrikába átvándorolt vandálok esetében szintén a VI. sz.-ig, a Birodalom bukása utáni időkben: 568-ban Itáliába a Kárpát-medencéből beköltöző longobárdok esetében 671-ig ariánus volt, sőt, ariánus „szigetek” mindhárom területen egészen a VIII. sz.-ig fennmaradtak; [ az Egyetlenegy Isten Szentháromságosságának tagadása pedig mindmáig előfordul a kereszténység/keresztyénség áreájának több részterületén, ( pl. elsősorban Erdélyben az unitáriusok )]. Keleten pl. Niszibiszi Szír Szt. Efrém ( † 373 ) - „a Szent Lélek hárfája” - theológiai értekezéseivel az arianizmus ellen is fellépett, [ nemcsak a manicheusok ellen ]; sőt, pl. az
Edesszában [ a mai Törökország délkeleti részén Urfa/Sanli-Urfa ] az arianizmust véres terrorral kötelezővé tenni akaró ( dél-pannóniai/Szerém vármegyei Cibalae-/ma: Vinkovci-i születésű ) Flavius Valens keletrómai császár „vallásreform”-kudarcakor Efrém nagy nyilvánosságra hozott énekében bátor politikai tettként így ünnepelt: „Edessza inkább meg akart halni, mint hogy [[ orthodox ]] hitétől elszakadjon. Adjátok a[[z ariánus ]] császárnak a várost, a falakat, a palotákat! Adjuk neki vagyonunkat és vérünket! De hitünket mi sohasem hagyjuk el -- ó, áldja meg gyermekeit Krisztus!'' A 381-es kiátkozás után a Római Birodalom keleti térségeiben az ariánus szellemi elit egy része beolvadt az ott éppen kialakulóban lévő monofüzita irányzatokba, [ némely mai nyugati értékelés a monofüzitákat az arianizmus „származékának” minősíti, ld. pl. „A Kelet-Római Birodalom és az ortodox kereszténység” c. tanulmány ], más részük a Római Birodalom nyugat-ázsiai területeiről az államhatárokon kívülre menekült: pl. a szászánida Perzsiába vagy az Arab-félsziget oázisaiba. Utóbbiak egyes csoportjai - vagy a helyi monofüzitákhoz, vagy az Arab-félszigeten eleve nagy számban előforduló, és Arius tanaival mindig is rokonszenvező ún. zsidó-keresztényekhez „igazodva” megérték Mohamed korát. A Sirmium-i/szávaszentdemeteri születésű ariánus Flavius Iulius II. Constantius császár ( † 361 ) Konstantinápolyból 356-ban hivatalos egyházi küldöttséget menesztett az Abesszin Birodalom pár évtizedes dél-arábiai/jemeni 1. fennhatósága idején a dél-arábiai abesszin helytartóhoz. Az ariánus küldöttségvezető itt - ahol a »dél-arábiai „nem arab” déli sémi nyelv«-et ( másfél évezreddel korábban: „Sába királynője nyelvét” ) beszélték sok-sok évezred óta [ amelynek Afrika szarvára áttelepült nyelvjárása volt eredetileg a mai »etiópiai sémi nyelv« ] - ariánus keresztény templomokat is építtetett, ill. szentelt fel. II. Constantiushoz képest 2 és fél évszázad múlva az ifjú Mohamed - jemeni üzleti útjain tehát szintén találkozhatott az ariánus eszmekörrel }. A nesztoriánus és ariánus „alapozást” követően az iszlám vallás az egyiptomi kopttal akkor még azonosak tekinthető, Jemenbe átszármazott etiópiai, és a kortárs szír-jakobita kereszténység Isten-, ill. Jézus-képét ismerte meg és használta/használja fel, mivel csakis a [ dél-arábiai sémi nyelvű ] jemeni kopt-monofüzita, és a Syria provincia-beli [ a tulajdonképpeni arabbal közeli rokon, a sémi arameusból kifejlődő korabeli szír nyelvű ] jakobita-monofüzita theológiájú istentiszteletek meghallgatásából és az ott hallottak memorizálásából származtak Mohamed próféta további ismeretei. [ Hogy még inkább egyértelmű legyen: az Arab-félsziget belseji - közép-arábiai - eredetű, ( saját mai fogalmaink szerint ) „valódi”, azaz „Joktán-utód” arab/áriba nyelven, mint anyanyelvén beszélő Mohamed próféta nem beszélt/értett sem görögül, sem latinul, ( vagy ha igen: nagyon szerény mértékben ), így sem a konstantinápolyi/bizánci, az antiokheiai vagy az alexandriai görög nyelvű diofüzita orthodoxia szertartásai, sem a diofüzita római katholikus/latin nyelvű liturgia keretében még a korabeli arab anyanyelvű keresztény híveik számára is e 2 „nem-sémi” nyelven átadott evangélium-magyarázatok, Ige-hirdetések, vagy az e nyelveken hozzáférhető szakirodalom felolvastatását/meghallgatását sem tűzhette ki céljául. Vagyis az Egyetlenegy Isten Szentháromságosságáról, a Jézus Krisztusban megtestesülésről, a Megváltó földi életében isteni és emberi természetének az Egyetemes Apostoli Hitvallásban is megfogalmazott diofüzita értelmezéséről, a Messiás üdvtörténeti célú áldozatvállalásáról, haláláról és feltámadásáról nem hallhatott hiteles magyarázatokat, csakis a mindezeket „másképp látó”, már abban a korban is sémi liturgiai nyelvű keresztény
felekezetek korabeli felfogásaiból ismerhetett meg részleteket. Ezt tükrözi vissza pl., hogy az iszlám szerint Jézust nem feszítették keresztre, hanem mielőtt megölhették volna, Isten/Allah felemelte a mennyekbe, és a kereszten egy hasonmást végeztek ki…; [ még olyan muszlim változat is van erre, hogy az áruló Júdás volt a hasonmás, és őt feszítették meg…]. A Korán 4. szúrájából: »(153) Az Írás [[ zsidó ]] birtokosai … Aztán elővették az aranyborjút, … Ám mi elnéztük ezt, és nyilvánvaló hatalmat adtunk Mózesnek. (154) És fölemeltük föléjük a Sínai-hegyet a velük kötött egyezség zálogául, és azt mondtuk nekik: "Lépjetek be a kapun, boruljatok földre!" … És erős egyezséget [[ szövetséget ]] kötöttünk velük. (155) És mivel megszegték az egyezségüket, nem hittek Allah jeleiben, jogtalanul megölték a prófétákat, és azt mondták: "A szívünk körülmetéletlen" - de nem, Allah lepecsételte azt nekik a hitetlenségükért, és ezért hisznek oly kevéssé; (156) és mivel hitetlenek, és [[ Szűz ]] Máriát szörnyű gyalázkodással illették, (157) és mivel azt mondták: "Megöltük Jézust, a Messiást, Mária fiát, Allah küldöttét" - holott valójában nem ölték meg őt, és nem feszítették keresztre, hanem [[ azt, akit valójában megfeszítettek ]] Jézushoz hasonlónak látták. [[ más fordítás szerint: hanem csak úgy tűnt nékik ]]. Akik Jézust illetően összekülönböztek, azok kétségben voltak felőle. Nincs [[ egyértelmű értesülésük ]] tudomásuk róla, csupán vélekedésüket követték. Bizony, nem ölték meg őt úgy, ahogy [[ meg voltak győződve erről ]] bizonyosak voltak benne, (158) ellenkezőleg, Allah magához emelte őt. Allah Büszke és Bölcs. (159) Az Írás birtokosai közül nincs senki, aki Jézus [[ iszlám felfogásban a valódi: a parúziában eljövetele és végítéleti működése utáni ]] halála előtt ne hinne benne. A Feltámadás Napján Jézus tanú lesz ellenük«. A Koránról alapvetésként rögzíti az iszlám vallástudomány és hitoktatás: „A Korán Allah szava, amelyet Mohamednek ( béke legyen vele ) küldött le Gábriel ( béke legyen vele ) közvetítésével”. Maga a Korán pedig az iszlámról: 3. szúra, [[ Allah mondja ]] »(19) A[[z igaz ]] vallás Allahnál az Iszlám«. …. »(85) Aki az Iszlámon kívül más vallás után vágyakozik, attól [[ az ]] nem fogadtatik el, [[ más fordításban: annak visszautasítandó a vallása ]], és a túlvilágon a kárvallottak közé fog tartozni«. Mivel „a Korán Allah szava”, a hagyománytisztelő felfogás szerint szövege csakis azon a nyelven hiteles, ahogy elhangzott, tehát arabul. Továbbá mivel „a Korán minden egyes verse 7 jelentéssel bír”, bármely nyelvre fordítása csakis „lehetséges értelmezésnek” tekinthető. Ám szerte a világon egyre gyakoribbak a fordításai. Fentebb és az alábbi válogatásban az egyik legújabb olyan magyar fordítást használom a világhálóról, amely nemcsak részleteket, hanem a teljes ún. Szent Koránt tartalmazza, továbbá azért ezt, mert bilingvis, tehát aki tud arabul, a párhuzamosan legördülő 2 oszlop közül a jobb oldaliban az eredeti arab szöveget is tudja olvasni. Qur'an in Hungarian: http://www.egyistenhit.com/Quran/default.php ; végül mert az eredeti arab szöveg meg is hallgatható. Önmagára [ is ], mint írásba foglalt kinyilatkoztatásra a Korán szövege „az Írás”-ként utal. [[ Szúra = a Korán fejezete; a Korán 114 szúrából áll, a szúrák pedig klf. hosszúságú számozott részekből, azaz „vers”-ekből. A 9.-et kivéve minden szúra azzal a kifejezéssel kezdődik, hogy »Allah, a Könyörületes és az Irgalmas nevében«, más fordításban: »a Kegyelmes és Könyörületes Allah nevében«. Arab nyelven: har-/’al-iláh/Allah → „az Isten”, a Koránban Allah neve 2.685-ször fordul elő. A „muszlim” = „[ magát Allahnak ] alávető, odaadó”, a magyar fordítások egy részében: „[ Allah akaratával ] megbékélt/megbékélő” személy. A fent megadott tárhely ( link ) magyar fordításban az arabban használt személynevek is a mai magyar
névhasználat szerinti alakúak, vagyis pl. ( arab→magyar ) Núh→Noé, Ibráhim→Ábrahám, Mariyam/Meriem→Mária, Íszá→Jézus. Személyes névmás használatakor, ha Allahra utal, a legtöbb fordítás következetesen nagy kezdőbetűvel írja át, ( az idézett versekben én is ehhez tartottam magamat ); ha pedig a magyarban nem egyértelmű, hogy kire vonatkozik, akkor pontosító magyarázat szerepel zárójelben, ugyanígy bármely más magyarázatnál is ]]. Korán, a 21. szúrából: »(91) És őt [[ Mariyam/Meriem/Mirjam/[ Szűz ] Mária ]], aki érintetlenül megőrizte a szemérmét! És belé leheltünk a Lelkünkből. És csudás jellé tettük őt és a fiát a teremtményeknek«. A 19. szúrából: »(16) [[ Mohamednek mondja Allah ]] És emlékezz meg az Írásban Máriáról! …(17)… És elküldtük hozzá a Lelkünket [[ Gábriel (fő)angyal képében ]]… (19) [[ Allah leküldött Lelke: ]] "Én csakugyan a te Urad küldötte vagyok" - mondta az - "és az a küldetésem, hogy tiszta fiúgyermeket ajándékozzak neked." (20) Mária azt mondta: "Honnan lenne nékem fiam, holott nem illetett engem [[férfi]]ember, [[ más fordítás szerint: ( férfi ) halandó még nem érintett engem ]] …?" (21) … mondta az angyal: "A te Urad azt mondta „könnyű ez Nekem”. És neked ajándékozzuk, hogy csodás jellé tegyük őt az embereknek, és irgalmunkat tanúsítsuk szolgáinknak. Eldöntött dolog ez." (22) Akkor várandós lett vele. … … (29) Mária akkor a gyermek Jézusra mutatott. Azok [[ a megszületett Jézust meglátogatók ]] azt mondták: "Hogyan beszélhetnénk egy kisgyermekkel, aki még a bölcsőben fekszik?" (30) A gyermek [[ Jézus ]] azt mondta: "Allah szolgája vagyok! Odaadta nékem az Írást és prófétává tett. (31) És áldottá tett engem, legyek bárhol is, és elrendelte nekem az imádkozást és a zakátot*, ameddig csak élek, (32) és hogy az anyám iránt üdvösséget gyakoroljak. És nem tett engem hatalmaskodóvá és szerencsétlenné. (33) És békesség legyen velem azon a napon, amikor megszülettem, és azon a napon, amikor meghalok, és azon a napon, amikor új életre támadok föl." (34) Ez Jézus, Mária fia«. *[[ zakát = ( meghatározott vagyoni minimum, ill. minimum-jövedelem/alsó limit fölött ) jótékonysági „alamizsna”, szociális/szolidaritásai („ínség”-)adakozás --- az ’umma = ( iszlám vallási ) közösség pénz-(kincs)tárába fizetik be, ill. a természetbelieket az ’umma gyűjtőhelyén adják le: fő célként a társadalmi egyenlőtlenség, polarizáltság újraelosztó/redisztribúciós mérséklésére; a zakát eredetileg önkéntes / elvárt / volt és meghatározatlan mértékű, később és ma már adó jellegű: a jövedelem 2,5 %-a, az iszlám állam szedi be, az állami adóval együtt behajtva, ( ha van: a foglalkoztatón/alkalmazón keresztül ); a Korán szerint akik kapják: szegények, eladósodottak, özvegyek, árvák, betegek, rabok, felszabadított rabszolgák, utazók, vallásháborúban kárt szenvedett muszlimok, és az iszlámra újonnan áttért felnőttek/neofiták; a vagyoni minimumra példa: 4 tevéig nincs zakát-leadási kötelezettség, a mezőgazdasági terményeknél viszont egységesen 10-edet adnak le/fizetnek be; a zakát ( arameus-szír: zakút ), a hitel, a kamat, főként az uzsorakamat eszmeiségét Mohamed és munkatársai a Kr.e. 7. sz.-i és azt követő idők héber/zsidó, utóbb az Ószövetségi Szentírásába felvett/kanonizált tekercseiből, főképpen pedig az Újszövetségi Szentírás keresztény szövegeiből vették át, és a maguk arábiai ( sivatag, félsivatag, oázis, stb. ) viszonyaira alkalmazták ]].
Az 5. szúrából: »(110) Emlékezzetek arra, amikor Allah azt mondta: "Jézus, Mária fia! Emlékezz a kegyelemre, amelyet irántad és szülőanyád iránt tanúsítottam, akkor, amikor megerősítettelek téged a Szent Lélekkel, úgy, hogy mint gyermek a bölcsőben szóltál az emberekhez, és később, mint felnőtt. És emlékezz arra, amikor megtanítottam néked az Írást, a Bölcsességet, a Tórát és az Evangéliumot! … És emlékezz arra, amikor az én engedelmemmel meggyógyítottad azt, aki születésétől fogva vak, és a leprást, és emlékezz
arra, amikor az én engedelmemmel föltámasztottad a halottakat a sírjukból, és emlékezz arra, amikor távoltartottam tőled Izráel fiait, [[ itt arra utal, amikor Jézust le akarták lökni a szakadékba, de - az eredeti Károli-féle gyönyörű magyar szöveg szerint - ( sértetlenül ) „által méne közöttük” ]], és nem bántottak, amikor nyilvánvaló bizonyítékokkal fölkerested őket, s amikor azok, akik hitetlenek, azt mondták: 'Ez nyilvánvaló varázslat' [[ más fordításban: mágia ]]. (111) És emlékezzetek arra, amikor … azt sugalltuk: "Higgyetek Bennem és a küldöttemben*!" *[[ más fordításokban: „az Én hírnökömben”; Allah a történelemben „Ádámtól kezdve” mindösszesen 124.000 nabī-t ( = prófétát ) küldött a Sátán által félrevezetett emberiség megsegítésére, közülük 313 volt az ún. „nemes/magasabb rendű” küldött ( = raszúl, küldetésük Allah üzenetének átadása valamely vallási közösség számára ), ám a Koránban név szerint csak 25-en = a próféták + a muszlim ( = „[ magukat Allahnak ] alávető, odaadó” ) apostolok vannak megnevezve; ( nagy kezdőbetűvel kiemelve ) a Hírnök/Küldött = Mohamed próféta, aki megkülönböztető jelzője szerint „Khatimu-n-nabījjín”/„[ Allah ] Szent Nagykövete” ]]. Ők azt mondták: "Hiszünk. Tanúsítsd, hogy muszlimok vagyunk!" (112) És emlékezzetek arra, amikor az apostolok azt mondták: "Ó Jézus, Mária fia! Vajon a te Urad képes arra, hogy leküldjön nekünk egy asztalt az égből?" [[ ← az Utolsó vacsora, ill. az Eukharisztia körülírása ]]. "Féljétek Allahot!" - mondta ő - "ha hívők vagytok, és ne kívánjatok efféle csodát!" (113) Ők pedig azt mondták: "Szeretnénk enni róla, és azt szeretnénk, hogy megnyugodjék a szívünk, és bizonyosságot nyerjünk arról, hogy az igazat mondtad, és szeretnénk tanúságtételt az asztal mellett." (114) Jézus, Mária fia ekkor azt mondta: "Ó, Allah, Urunk! Küldj le hozzánk egy asztalt az égből, hogy ünnep legyen ez … annak is, aki most az első, és annak is, aki majdan az utolsó lesz közöttük, és hogy jel legyen az Tőled! És gondoskodj rólunk! Te vagy a legjobb Gondoskodó a gondoskodók között." [[ ← utalás a keresztények/keresztyének által használt Gondviselő titulusra ]]. (115) Allah pedig azt mondta: "Leküldöm hát nektek az asztalt. És bárki közületek ezután hitetlen lesz, bizony olyan büntetéssel fogom azt a túlvilágon megbüntetni, ahogyan még nem büntettem senkit a teremtmények között!" (116) És emlékezzetek arra, amikor … Jézus … azt mondta: "Magasztaltassál! … Te tudod azt, amit én elrejtek magamban, de én nem tudom, mit rejtesz el Te Magadban. Bizony, Te vagy a rejtett dolgok tudója. (117) [[ Jézus mondja Allahnak: ]] Csak azt mondtam nékik, amit Te parancsoltál nekem, hogy: 'Szolgáljátok Allahot, az én Uramat és a ti Uratokat!' … ameddig közöttük tartózkodtam. Miután pedig Magadhoz szólítottál engem, Te lettél az őrző fölöttük. Te vagy minden dolog tanúja«. A 43. szúrából: »(57) Amikor Mária fiát példaképpen hozták föl, akkor, íme, a Te néped [[ a zsidók ]] hangzavarban tört ki miatta [[ más fordításban: kinevette ]], (58) és azt mondták: "Vajon a mi isteneink jobbak-e, avagy ő?" … [[ Allah mondja Jézusra vonatkozóan → ]] (59) Nem más ő, mint a szolgánk, aki iránt kegyet gyakoroltunk, és akit példának állítottunk Izráel fiai elé. … (61) És bizony, ő az Óra jelzése. [[ ← utalás a végítélet kezdetének időpontjára, amelyet az iszlám szerint majd Jézus fog jelezni ]]. Ne kételkedjetek hát benne, és kövessetek Engem! Ez az Egyenes Út! (62) És ne hagyjátok, hogy a Sátán elfordítson benneteket! Nyilvánvaló ellenségetek ő. (63) És amikor Jézus eljött a nyilvánvaló bizonyítékokkal, azt mondta: "Eljöttem hozzátok a bölcsességgel, és hogy elmagyarázzak nektek valamennyit abból, amiben összekülönböztetek. Féljétek hát Allahot, és engedelmeskedjetek nekem! (64) Allah az én Uram és a ti Uratok, szolgáljátok hát Őt! Ez az Egyenes Út«. A 3. szúrából: »(48) És Allah megtanítja néki [[ Jézusnak ]] az Írást, a Bölcsességet, a Tórát és az Evangéliumot. (49) És Allah elküldi őt küldött gyanánt Izrael fiaihoz, akikhez ekképpen szól: "Jellel jöttem hozzátok a ti Uratoktól: … Meggyógyítom - Allah engedélyével - azt, aki születésétől fogva vak, s meggyógyítom a leprást. És - Allah engedelmével - föltámasztom
a halottakat. … Mindebben jel van a számotokra, ha különben hívők vagytok. (50) És eljöttem megerősítendő azt, ami a Tórából előttem volt, [[ értsd: Jézus küldetésének ideje előtti ószövetségi szentírási szabályok egy része ]], s hogy megengedettnek nyilvánítsak nektek egyet s mást, amit törvényetek megtiltott számotokra. Csodás jellel jöttem el hozzátok a ti Uratoktól. … (52) Miután Jézus észrevette a hitetlenségüket, azt mondta: "Kik az én segítőim az Allahhoz vezető úton?" Az apostolok azt mondták: "Mi vagyunk Allah segítői. Hiszünk Allahban. Tanúsítsd, hogy Néki vetjük alá magunkat! [[ ← „hogy muszlimok vagyunk”]]. (53) Urunk! Hiszünk abban, amit kinyilatkoztatás gyanánt leküldtél és követjük a küldöttet. Írjál föl minket azok közé, akik tanúsítják az Igazságot. … (55) Emlékezzetek arra, amikor Allah így szólt: "Jézus! Magamhoz szólítalak immár, magamhoz emellek az égbe, és megtisztítalak téged a hitetlenektől. Azokat, akik követnek téged, a hitetlenek fölé helyezem egészen a Feltámadás Napjáig. Aztán [[ a végidőkben ]] mindannyian Hozzám fogtok visszatérni, s ítélni fogok közöttetek abban, amiben különböztetek. [[ értsd: amiben eltértetek az Írástól/a Korántól; iszlám felfogásban minden próféta, így Jézus is a Koránt hozta el, de követőik vagy rosszul értették, vagy kihagytak belőle, ill. beletoldottak, vagy meghamisították → csakis Mohamed Koránja a tökéletes ]]. (56) Azokat, akik hitetlenek, súlyos büntetéssel büntetem meg az evilágon és a túlvilágon. És nem lesz majd, aki segítene nekik." (57) Akik azonban hisznek és jótetteket cselekszenek, azoknak Allah a nékik járó teljes fizetségüket adja meg. Allah nem szereti a kegyetleneket. [[ más fordításban: a bűnösöket ]]. (58) Ezt hirdetjük neked, ó, [[ Jézus/Íszá ]] próféta, a versekből/jelekből és a Bölcs intésből. (59) Jézus olyan Allah előtt, mint Ádám. Porból teremtette őt, majd azt mondta néki: "Legyél!" - és lett. … (84) Mondd ( ó, Mohamed ): "Hiszünk Allahban, és abban, ami kinyilatkoztatás gyanánt leküldetett hozzánk, és leküldetett Ábrahámhoz, Izmaelhez, Izsákhoz, Jákobhoz és Izrael törzseihez, és hiszünk abban, amit Mózes, Jézus és a küldöttek kaptak Uruktól. Nem teszünk különbséget közöttük egyikük javára sem. Mi Allahnak vetjük alá magunkat." [[ más fordításban: s Őbenne mi ( muszlimként ) megbékélünk" ]]. (85) Aki az Iszlámon kívül más vallás után vágyakozik, attól nem fogadtatik el, és a túlvilágon a kárvallottak közé fog tartozni«. A 6. szúrából: »(82) Akik hisznek, és nem keverik kegyetlenséggel [[ más fordításban: bűnnel ]] a hitüket, azoké a bizonyosság. Ők azok, akik az igaz úton vezéreltetnek. (83) Ez a mi érvünk, amit Ábrahámnak adtunk az ő [[ eredetileg nem Allah-hívő, hanem sokisten-hívő pogány ]] népével szemben. Több fokkal magasabbra emeljük a bölcsességben azt, akit mi akarunk. Bizony, a te Urad Bölcs és Mindentudó. (84) És ajándékoztuk néki Izsákot és Jákobot, mindegyiküket az igaz útra vezéreltük. Noét már korábban az igaz útra vezéreltük, és leszármazottai közül: Dávidot, Salamont, Jóbot, Józsefet, Mózest és Áront. Így jutalmazzuk meg a jóravalókat; (85) továbbá az igaz útra vezéreltük Zakariást, [[ Keresztelő Szt. ]] Jánost, Jézust és Illést. Mindegyikük igaz az igazak között. (86) Továbbá Izmaelt, Elizeust [[ = Illés próféta tanítványa és utóda, héberül: Elisa, arabul: El-Jesze'e ]], Jónást és Lótot mindegyiküket a többi teremtmény fölé helyeztük - ,(87) továbbá egyeseket atyáik, utódaik és fivéreik közül. Kiválasztottuk és az Egyenes Útra vezéreltük őket. … A 2. szúrából: "(136) Mondjátok: "Hiszünk Allahban és abban, ami kinyilatkoztatás gyanánt leküldetett hozzánk és ami leküldetett Ábrahámhoz, Izmaelhez, Izsákhoz, Jákobhoz és a Törzsekhez* *[ az iszlám magyarázatokban „a 12 asbat ( al-Asbat = a törzs )”, Izsák fia Jákob leszármazottai; a Korán minden felsorolásában mindig Jákob után említi őket, így összefoglalva, nem név szerint; az Ószövetségi Szentírás Jákob 2 feleségétől + 2 mellékfeleségétől származtatja az összesen 12 fiút → Izrael 12 törzsének névadó őseiként; mivel Jákob az Úrtól az „Izrael”
szinonim-nevet kapta, néhol „Izrael törzsei” szerepel a Koránban, ill. fordításaiban ], és hiszünk abban, amit Mózes, Jézus és a Próféták kaptak Uruktól. Nem teszünk különbséget közöttük egyikük javára sem. Mi Allahnak vetjük alá magunkat ( = mi muszlimok vagyunk)"«.
A 4. szúrából: »(136) Ti hívők! Higgyetek Allahban és az Ő küldöttében, és az Írásban, amit kinyilatkoztatott az Ő küldöttének, és az Írásban, amelyet már korábban leküldött. Aki nem hisz Allahban, az angyalaiban, az Írásaiban, a küldötteiben és a Végső Napban [[más fordítás szerint: az Ítélet Napjában ]], az az igaz úttól messze bolyongva tévelyeg«. A végidők végítéletének „körülményei” a Koránban: A 2. szúrából: »(154) És ne mondjátok azokról, akik meghaltak Allah útján, hogy azok halottak! Ellenkezőleg! Élők ők, de ti nem érzitek«. A 3. szúrából: »(185) Minden lélek megízleli a halált. Illendő fizetségeteket azonban majd a Feltámadás Napján kapjátok meg. Akit távol tartanak a Pokol tüzétől s a Paradicsomba vezetnek be, az diadalt aratott. Az evilági élet csupán hiú vágyakból áll, [[ mete'ul-ghurúr --más fordításban: csak hiú/csalóka káprázat ]]«. A 79. szúrából: »(42) Kérdeznek téged az Óráról: Mikor van annak az elrendelt ideje? (43) Mit említhetnél meg arról?! (44) Az Uradnál van annak az elrendelt ideje. (45) Te csak intheted attól, aki féli. (46) Azon a napon, amikor [[ a holtak ]] meglátják azt, olyan lesz nekik, mintha csak egy estét és a rákövetkező reggelt töltötték volna … a sírban«. [[ ← utalás a halottaknak a sírban eltöltött - akármilyen hosszú - időtartamára a végítélet végetti feltámasztásukat megelőzően ]]. A 81. szúrából: »(1) Amikor a Nap elalszik, (2) a csillagok elhullnak, [[ más fordításban: elhomályosodnak ]], (3) s a hegyek megmozdulnak, …, (5) s a vadak összegyűlnek, ( mindenféle állat, az is, amely vad és, az is, amely szelíd, nem félnek egymástól, és az emberektől sem, annak a napnak a hatalma miatt ), … ,(7) s a lelkek a testükkel egyesülnek, … (10) és amikor [[ egyfelől a személyes hitet és a jócselekedeteket, másfelől a bűnöket részletesen rögzítik az égben, s a végítéleti mérlegeléskor ezeknek az ún. „előre küldött/magával hozott” listáját = ]] a lapokat kiterítik, (11) és az ég [[ nem a megszokott helyén van, mert Allah odébb mozdítja ]], (12) s a Pokol tüze föllángol, (13) a Paradicsom pedig közel kerül, (14) megtudja minden lélek, hogy mit hozott magával. …(19) Bizony, nemes próféta szava ez, (20) akinek hatalma van a trónus Uránál és méltósága, (21) s akinek engedelmeskednek ott, s aki megbízható. [[ hiteles ]]«. A 82. szúrából: »(1) Amikor az ég széthasad, (2) s a csillagok lehullnak,[[ más fordításban: szerteszóródnak ]], (3) és a tengerek [[ kiáradnak a medencéjükből ]], (4) és a sírok fölfordíttatnak,[[ = fölnyittatnak ]], (5) megtudja minden lélek, hogy mit küldött előre és mit mulasztott el. …(10) Ám [[föl]]jegyző angyalok vannak fölöttetek, (11) tiszteletreméltók, akik mindent fölírnak, (12) és tudják, hogy mit tesztek. (13) A tisztahitűek gyönyörűségben lesznek, (14) a bűnösök pedig a Pokol tüzében, (15) abban sülnek az Ítélet Napján, (16) [[ más fordításban: és ott kell maradniuk ]]. (17) Honnan tudhatnád, hogy mi az Ítélet Napja? … (19) Azon a napon, amikor egy lélek sem tehet semmit egy másikért! Azon a napon a döntés Allahé!« A 73. szúrából: »(14) azon a napon, amikor a föld és a hegyek megremegnek, s a hegyek szerte szóródó homokhalmokká válnak.(15) Elküldtünk hozzátok egy küldöttet, hogy tanú legyen ellenetek, …[[ ← utalás Jézus bírói/mérlegelő~ítélő tevékenységére ]]«.
A Jézust ( iszlám sorrendben ) „utolsó előtti” = 24. prófétának tartó szunnita [ létszámilag: a túlnyomó többségi ] iszlám-ágazat is vallja és tanítja, hogy „Íszá próféta” [ az Iészousz/Iesz(osz) név ó-görög kiejtéséből a népi arabba átkerült személynevet az angol átírásban 2 „s”-sel írják, ám csakis azért, nehogy „z”-nek ejtsék, viszont a magyarba nem kettőzött „sz”-szel kell átírni ] az utolsó ítélet végett vissza fog jönni. Vissza fog jönni, éspedig Damaszkuszban: egy bizánci orthodox-keresztény bazilikából az Omajjád Kalifátus által 705-től átalakíttatott/felépíttetett, és Keresztelő Szt. János [ = Yahya/magyar átírásban: Jahja próféta ( itt az angol azért biztonságosabb, nehogy valaki az „y” helyett írt „j”-t mégis „dzs”-nek gondolja és ejtse ) --- az iszlám 23. prófétája ] a muszlimok által is tisztelt itteni fej-relikviáját mindmáig őrző nagymecset keleti sarkán álló Jézus-minaret [ ld. pl. http://www.youtube.com/watch?v=TvY3mSNT6Zo&feature=related ] igénybevételével fog megtörténni. A muszlim belső, „hivatalos” névhasználatban is Íszá/Jézus-minaretnek hívott torony eredeti megépítését szerte az iszlám világban mind a mecsetek szószékeiről, mind a Korán-iskolák katedráiról úgy magyarázzák/indokolják, hogy Jézus = Íszá próféta itt fog a Mennyekből [ tudjuk: az iszlámban a menny/mennyország 7rétegű, tehát indokolt a többes szám ] alászállni. A Korán-magyarázatok szerint e végidőkben megjelenik al-Daddzsal = az Antikrisztus, akit a visszatérő Íszá próféta/Jézus Krisztus agyonver (…), Íszá megalapozza az új aranykort és Damaszkuszban iszlám szertartást celebrál, majd meghal, és Medinában temetik el, Mohamed próféta sírja közelében. Ekkor megjelenik „az Allah által helyesen vezetett” Végidők Messiása/a Mahdi, aki Mohamed próféta vér szerinti leszármazottja, és az egész világon uralkodó vallássá teszi az iszlámot. A hamarosan bekövetkező végítéletkor mindenki [ az ekkorig a sírjukban öntudatlanul pihenők* is feltámadván ] megmérettetik, és vagy a pokol tűzébe, vagy a paradicsomba kerül. *kivételek az iszlámért szent harcban/háborúban meghalók: ők haláluk pillanatában azonnal a paradicsomba jutnak; Mohamed próféta idejében az arab keresztények egymás mellett éltek a velük azonos anyanyelvű nem-keresztény szomszédjaikkal: arab pogányokkal, arab zsidókkal és arab muszlimokkal. A jelzős szerkezet fordítva még pontosabb: pogány [ vallású ] arabok + zsidó [ vallású ] arabok + keresztény [ vallású, többféle keresztény vallásfelekezetű ] arabok + iszlám vallású [ azaz muszlim ] arabok éltek egymás mellett. A damaszkuszi székhelyű Omajjád Kalifátus „rövid évszázadában” az új hatalom még nem kényszerítette, sőt, nem is szorgalmazta az iszlámra tömeges áttérést: mind a zsidók, mind a keresztények a hitük szabad gyakorlása fejében (!) rájuk évente a Korán alapján kivetett különadók révén az iszlám állami bevételek jelentős hányadát fizették be. { Az iszlám robbanás-szerű elterjedésének gazdasági és politikai előzményei. Konstantinápoly/Bizánc túlköltekező, ill. a III. századtól folyamatos (!) háborúskodásra kényszerülő államigazgatása minden korábbinál magasabb adókat vetett ki a Római Birodalomban, s ez általános elégedetlenséget, itt-ott lázadásokat váltott ki.
224-ben a Párthus Birodalom királyát legyőzte és megölte egy lázadó alattvalója, egy előkelő származású perzsa herceg: Ardasír, akinek közvetlen felmenői között volt Szászán, így a modern történelemírás az Ardasír által alapított dinasztiát szászánidának hívja. Amint Ardasír megszilárdította a belső hatalmát, azonnal háborút kezdett a Római Birodalom ellen. A perzsa nehézlovasság a rómaiak méltó ellenfelének bizonyultak. A két szilárd, és hosszabb távon gyakorlatilag egyenlő erejű nagyhatalom egyaránt egymás meggyengítésére törekedett, s ebben nagy szerepe volt a nyersanyaglelőhelyekhez, ill. a távkereskedelemhez fűződő gazdasági érdekeiknek. Transz-Kaukázia, az Örmény-felvidék és Felső-Mezopotámia gyakran cserélt gazdát. Sőt, a perzsák időszakosan előretörtek Kis-Ázsia keleti, majd északi középső részeiig is. Évszázadokon át (!) békésebb és háborús időszakok váltogatták egymást, a háborúk során egyik nagyhatalom sem került érzékelhető fölénybe a másikkal szemben. A perzsák előbb szövetségeket kötöttek az arab törzsek egy részével, majd - új hódításként az Arab-félsziget déli és középső részének jelentős hányadán katonai hegemóniára tettek szert. 540-ben I. Khuszrau perzsa király hatalmas sereggel vonult be Nagy-Szíria északi sávjába, és Antiokheia közelében az Orontész-folyó torkolatánál elérte a Földközi-tengert, 541-ben pedig Transz-Kaukázia felől a Fekete-tengert. 562-től 50 évesre tervezett békeszerződés vette kezdetét, ám ekkorra arab szövetségesei a Római Birodalomnak is voltak, jelentős számú keresztény alattvalója Perzsiának is, amely kölcsönös bizalmatlankodást eredményezett. 570 körül [ kb. Mohamed hedzsázi, mekkai születése idején ] Dél-Arábia Perzsia tartományává lett: Konstantinápoly keleti ( Indiai-óceáni ) kereskedelmi lehetőségei alapvetően lecsökkentek. 572-től kitört a háború, amely 591-ben ért véget. A béke idején a Római Birodalom keleti részein a lakosság monofüzita-keresztény többségének Konstantinápoly intézkedései okán még több sérelmet, sőt üldöztetést kellett elviselnie hitéért, így közülük sokan átmenekültek Perzsiába. A 603-ban a Római Birodalom keleti határait átlépő perzsa hódítókat az általuk megszállt területek lakosságának egy része örömmel fogadta, mivel a Jézus Krisztus isteni természetével kapcsolatos vallási viták és konfliktusok Nagy-Szíria lakosságának jó részét elidegenítették a császárváros Konstantinápolytól. 613-ban Damaszkusz, 614-ben Jeruzsálem is perzsa kézre került; ( utóbbit a nagyobb szabadság és a perzsa piacok reményében a város gazdag zsidói is elősegítették… ). A jeruzsálemi perzsa hadizsákmány között volt a Szent Kereszt is, amelyet a győztes perzsa tábornok a perzsa király kedvenc feleségének ajándékozott, aki keresztény volt. A perzsák 619-ben elfoglalták Egyiptomot is, amely korábban a Római Birodalom fő gabonaszállítója volt. Hérakleiosz császár - a Római Birodalom történetének egyik legkiemelkedőbb politikusa és katonája - hatalmas bravúrral és személyes bátorsággal a Fekete-tenger felől a Perzsa Birodalom központi területei közelébe vezetett hadjáratokat: erre a perzsák az előretolt seregeiket kénytelenek voltak visszavonni. Ellenakciójuk Konstantinápoly elfoglalása avar és szláv szövetségeseik segítségével, Hérakleiosz távollétében - kudarcba fulladt, elsősorban a főváros védői ügyes taktikáinak, harci hősiességének és elmélyült hitének köszönhetően. Végül a Római Birodalom és Perzsia között utolsó és egyben legnagyobb háborúban ( 603~628, egyes hadszíntereken 630-ig elhúzódva ) formailag a Római Birodalom/Hérakleiosz
császár győzött, ám mindkét nagyhatalom gazdasági és katonai ereje teljesen kimerült: így a VII. sz. közepétől az Arab-félsziget belsejéből előlovagló harcos muszlimok ( beduinok + szervezett hadseregek ) könnyű zsákmányává váltak, miután mindkét birodalom lakossága a hódító arabok által beígért sokkal alacsonyabb adók reményében - felszabadítóként (!) üdvözölte és segítette is az arabokat. A Perzsiát bő 4 évszázadon át kormányzó szászánida uralkodóház birodalma volt az ókori kelet utolsó nagy pre-iszlám állama, ez az arab hadműveletek idején gyorsan és teljesen elpusztult; a Római Birodalom keleti, majd északafrikai tartományai pedig igen rövid idő alatt szintén muszlim arab kézbe kerültek. Ez az esemény jelenti a térségben az ókor végét, így a Közel-Keleten a középkor kezdetét }. Amiképpen az arab zsidók is, és az arab muszlimok is Istent anyanyelvükön Allah-nak nevezték/nevezik, az arab keresztények is ugyanígy tettek/tesznek: az arabban „[Úr]Isten” = „Allah”, ( ma már ) nincs is más szó Rá. Alig 3~4 nemzedékkel ( 100~130 évvel ) Mohamed próféta életét követően élt és alkotott Ióannész Damaszkénosz/Damaszkuszi Szt. János ( sz.: VII. sz. közepe ~ † 749; a hagyomány 104 éves korára emlékszik ), http://www.palmito.hu/szentgal/SA/slides/img076.html , aki melkhita [ = „császárvárosi”/konstantinápolyi, azaz bizánci liturgiájú görög-orthodox ] vallásfelekezetű keresztény szír-arab családból származott; apja is, eleinte ő maga is a damaszkuszi Omajjád Kalifátus központi államigazgatásában: a kancellárián dolgoztak. János közben kitűnő tudományos, benne theológiai, filozófiai, továbbá irodalmi képzésben vett részt, ill. önképzést folytatott, majd szerzetes és presbiter lett. Alapvető hitvitázó szaktanulmányai közül az ikon-tisztelet elméleti megalapozása, és az „elszenderült” Mária mennybe vétele* kapcsán írtak okán Nyugaton, tehát a latin liturgiai nyelvű kereszténység körében is egyházdoktornak minősül. *a Mohamed próféta álomban/révületben, ám testi mivoltában megtett égi utazásáról hallott/olvasott iszlám tanítást is felhasználva … Damaszkuszi Szt. János - miközben elítélte Mohamed soknejűségét - a Koránt anyanyelvi szinten olvasva, tehát jól ismerve/értve, a VIII. sz. elején az iszlámot - „az i(s)zmaeliták vallását” - ariánus-rokon keresztény (!) eretnekség-vállfajnak minősítette… A Föld már több mint 7 milliárdnyi lakosságán belül 2012 elején a muszlimok létszáma valamivel meghaladja az összes keresztény/keresztyén hívőét…
Íszá próféta/Jézus Krisztus iszlám tanítású parúzia-helyszíne miért éppen Damaszkusz? Az Arab-félsziget középső részének nyugati sávján is áthaladó több évezredes dél-észak irányú távkereskedelmi/karaván/ út egyik kereskedelmi központja volt Mekka; e település iszlám-előtti neve ( tekintettel a Hold-istenség itteni oltárára/szentélyére, és az iszlám előtt az Arab-félszigeten több helyen tisztelt különféle meteorit-kövek (!) közül a legnagyobb kultusszal körülvett ittenire ) „a szentély”/„az oltár” = „mkrb” »dél-arábiai „nem arab” déli sémi nyelv«-beli szóból képezett Makorába volt. Mekkában a törzsi vallású, továbbá zsidó és több keresztény vallásfelekezet híveiből összetevődő állandó lakosság egyik törzsi vallású,
szegényebb kereskedő családjában a mi mai időszámításunk szerinti - Krisztus születése utáni - 570 körüli évek egyikében megszületett Abu’l Kászim Mohamed ibn Abdallah. 6 éves korára teljes árvaságra jutott, ugyancsak szerény anyagi helyzetű rokonsága nevelte. Már gyermekként dolgoznia kellett a nyájak mellett, kamasz/ifjú korától pedig nagybátyja tevekaravánjának egyik hajcsárja lett. 25 éves korában egy gazdag özveggyel kötött szerelmi házassága révén jelentős vagyon felett rendelkezve, ím már gazdag kereskedőként szintén többször árut szállított az akkor a Keletrómai Birodalomhoz tartozó Egyiptom provincia északkeleti határvidéke + a Szentföld/Syria provincia [ = Nagy-Szíria: Egyiptomtól az Eufráteszig ] vásáraira, és a csere-árut visszafelé, amiként az akkoriban Etiópia/Abesszínia megszállta dél-arábiai Jemenbe/Jemenből is. Kereskedelmi útjai során tehát Mohamed a maga hús-vér valóságában eljuthatott volna Syria provincia 2 nagyvárosába: Jeruzsálembe, ill. Damaszkuszba is, ám ennek nincs történettudományi nyoma; az viszont tény, hogy pl. Damaszkuszhoz legközelebb Bosztrában járt. A már próféta-korában és révületben/vízióban/álom-látásban [ http://magyariszlam.hu/mikregi/mohamed.htm : egyedülálló misztikus-spirituális élményben ] egy péntek estétől megtett ún. „éjszakai utazás”-élménye kapcsán ennek Dzsabráil/Gábriel arkangyalon kívüli másik „égi segítője” sincs megnevezve magában a Koránban; a „burák” szó ( „al-burāq” = „villám, ragyogás” ) „csak” a „hadisz” nevű - Korán-magyarázó - iszlám szenthagyományban fordul elő legkorábban, ( általában ragyogóan fényes, fehér, főként paripa-szerű, ám még az öszvérnél is kisebb méretű - egyes testrészeiben más állatfajokéra hasonlító - mennyei teremtményként írják le, amelynek/akinek ember-szerű/angyal-szerű női arca van, és beszélni is tud; gyorsasága jelképezésére a későbbi időkben szárnyakkal ábrázolták; egyébként egyes muszlim hagyományok szerint már Ibráhimnak/Ábrahámnak is volt „burák”-ja: amikor Sálem/Jeruzsálem ( vagy Hebrón ) környéki szállásáról Mekkába „repült” egy hajnalon, már a reggelire odaérve, majd aznap alkonyatkor ugyanígy tért vissza, elérve a vacsorát is… )]. Mohamed írni-olvasni nem tudott, azonban páratlan memóriája volt. És mind a saját városában, Mekkában, mind útjai során különösképpen érdeklődött a monotheista/egyistenhívő vallások tanításai iránt: rendszeresen hallgatott végig zsidó és különféle vallásfelekezetű keresztény istentiszteleti prédikációkat. 40. életévében, 610-ben gyökeres fordulat következett be a lelkiéletében, ennek késztetésére egy Mekka-közeli barlangba költözve egy ideig remeteként élt, ahol lelki élményei szerint maga az Egyetlenegy Isten = Allah [ arabul: har-ilaḫ → ’al-ilah = „az Isten” ] szólt hozzá többször is, és ismertette vele az Ábrahám pátriárkának/Ibráhim prófétának eredetileg kinyilatkoztatott, ill. többször és többeknek, így pl. Mózes prófétának és Jézus/Íszá prófétának is azonos szöveggel átadott, ám mind a zsidók, mind a keresztények által félreértett és/vagy meghamisított, tehát emberi gyarlóságból eltorzult ős-kinyilatkoztatást. Allah kijelentette: ekkortól Mohamed kell, hogy legyen „a próféták pecsétje”, és kötelessége az igaz hit terjesztése. Mohamed próféta tehát nem tartotta magát új vallás alapítójának, sőt, kifejezetten „Ábrahám tiszta ősvallása helyreállítójaként [ millat(u) Ibráhim ]” fogalmazta meg saját küldetését. Ábrahámot saját vér szerinti ősének is tekintette, annak ( időrendben )
elsőszülött fián: Izmael-en keresztül. Ábrahámról szól pl. a neki „címzett”/szentelt, Mohamed által Mekkában elmondott 14. szúra 35.~41. verse. Ibráhimra/Ábrahámra az iszlámban leggyakrabban használt jelző Khalil Ullah, vagyis Isten Barátja. E kifejezés az Ószövetségi Szentírás több helyén is előfordul ( pl. a Kr.e. 8. sz. utolsó harmadában Jeruzsálemben működő Jésajáhú/Ézsaiás/Izajás prófétánál ( Ézs 41,8 ): …»akit kiválasztottam barátomnak, Ábrahám…«, és pl. a babiloni fogság ideje alatti = a Kr.e. 6. sz. közepe előtti Krónikák könyve 2Krón 20,7: »Istenünk, te űzted ki ennek az országnak a lakóit néped, Izrael elől, és örökre odaadtad azt barátod, Ábrahám utódainak« ), majd legpontosabban az Újszövetségi Szentírásban a Jakab levele ( Jak 2,23 ) fejti ki, [ Jakab levele a II./III. szf.-tól ismert, az egyetemes kánonba csak a IV. sz.-tól iktatták be ]: »Így teljesedett be az Írás, amely azt mondja: „Ábrahám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt”, és „Isten barátjának neveztetett”«; --- valószínűleg ez volt az iszlám szóhasználat forrása. Mohamed 622-ig Mekkában élt, és hirdette a lelkében/tudatában memorizált, onnan feltörő igaz hit eszmekörének alapjait, első megfogalmazásait. Vallási és társadalmi radikalizmusa az első években alig talált követőkre Mekkában. Az első muszlimok közössége alig néhány tucat emberből: a próféta rokonaiból, barátaiból, feleségeiből és szolgáiból állt. Mekka vezetői - a törzsi főnökök és a dúsgazdag kereskedők az első években tudomást sem vettek az iszlám mozgalmáról, később pedig, amikor Mohamed kényelmetlenné vált számukra, igyekeztek elűzni, mint „békétlenkedőt”. 622-ben Mekkából - az iszlám előtt Tayba vagy *Yathrib/Jaszrib [ Ptolemaiosznál: Iathrippa ] nevű közeli városba kellett átköltöznie [ hidzsra = „futás”, átmenekülés, emigráció ], amelyet halála után „Médina(t) an-Nábī” = „A Próféta városa” névre neveztek át, s ma röviden Medina ( „A város” ) a neve; itt élt és tevékenykedett hívei vallási és politikai vezetőjeként 622-től a 632-ben bekövetkezett haláláig: éspedig államalapító államfőként (!) többnyire Medinában kellett tartózkodnia, ám utolsó életéveiben vallási okokból gyakran fordult meg az általa 630-ban a pogány/törzsi vallási bálványoktól megtisztított Kába-szentély [ magának a négyszögletű szentély-épületnek a neve: Kába, ezen belül az egyik sarokban áll a fekete meteorit-kő ] városában, Mekkában is. Mohamed 624-ig abban bízott, hogy az Arab-félsziget korabeli jelentős számú zsidó lakossága [ magában Medinában is ekkor az állandó lakosságnak közel 50 %-a ] elfogadja az iszlámot, hiszen az eredeti/igazi Ábrahám-hit visszaállítása a cél, ezért eddig az évig a muszlimok számára is heti ünnepnapként a shabbat-ot/szombatot, az ima irányaként pedig a Jeruzsálem felé fordulást rendelte el. Mivel azonban az arábiai zsidók túlnyomó többsége nem csak elutasította Mohamedet, hanem még fegyveres konfliktusokra is sor került, 624-től a heti kötelező böjt- és imanapként Mohamed a pénteket jelölte ki, a mekkai Kábaszentélyről pedig azt tanította, hogy maga Ábrahám/Ibráhim próféta alapította a tiszteletét/kultuszát, Izmael nevű elsőszülött fiával - az arabok egy részének ősapjával közösen felépítve magát a szentélyt, ezért az ima helyes iránya a Mekka felé fordulás. Medinában tehát Mohamed 622-től egyidejűleg volt vallási vezető és államfő: a medinai
városállam az Arab-félszigeti hódítások révén a Medinai Emirátus → Kalifátus székvárosává lett. Mohamed „próféta és emír” saját életében nem járt sikerrel a Szentföld/Nagy-Szíria [ a mostani téma szempontjából tehát Jeruzsálem, ill. Damaszkusz ] meghódítása, ezért ezt végrendeletileg a kalifák ( kalifa = „Mohamed próféta utódja” ), ill. hívei kötelességévé tette. Mohamed a kapott/átélt kijelentés megfogalmazott szövegét prédikációiba, Allah akaratának magyarázataiba építette be, ezeket részben ő maga diktálta le, részben írástudó hallgatói jegyezték fel, az alapgondolatokat pedig hívei rendszeresen recitálták/fennhangon ismételték. A próféta halála után alig több mint 2 évtizeddel - 655-ben - már összeállították a Korán nevű szentkönyv 1. kanonizált formáját, ennek 5, egymással azonos példányát egyenrangúan hitelesnek minősítették, és minden korábbi változatot megsemmisítettek. Az 5-ből a Medinában, ill. Mekkában elhelyezetten kívül 2 került az ekkorra már meghódított Eufrátesz-mellék egy-egy új iszlám központjába, 1 pedig a Mohamed végrendeletének megfelelően meghódított Syria provinciában - Medinából, mint fővárosból kijelölt - iszlám vallási és tartomány-államigazgatási központba: Damaszkuszba. A legszentebb első kettő - Mekka és Medina - után Jeruzsálemet tekintették/tekintik az iszlám 3. legszentebb városának: elfogadva a zsidó hagyományt, hogy Ábrahám/Ibráhim Morya-/Mória-hegyi áldozat-bemutatása itt történt, és Mohamed próféta szerint innen ment Mekkába a Kába-beli mennyei fekete kő tiszteletének megalapítására. Az iszlámban Mohamed „éjszakai utazási” látomásának „helyszíne” - ahol az e földi „landoló helyszín” melletti szikláról ágaskodott fel a létrája, vagy idáig száguldott és innen rugaszkodott el „burák” nevű „égi segítője” az 1. mennyországig felfelé - szintén a jeruzsáleminek tételezett „Mória-hegyi Ábrahám-oltárhoz” kötődik, noha maga a Korán nem nevezi meg pontosan a „helyszínt”, csak az „al-maszdzsid al-Aksza”, vagyis magyarul „a Legtávolabbi mecset” kifejezés található meg benne. [[ A maszdzsid → mecset szó a „leborulás” arab szóra megy vissza: így mecsetnek minősül akár pl. a sivatagban néhány kődarabbal a profán környezettől elválasztott, Allah tiszteletét/imádatát kifejező leborulás(ok) céljára alkalmilag kijelölt kis tér is, mint imahely. Épített imahelyként mindmáig valamennyi mecset alaprajza Mohamed medinai udvarháza telkének alaprajzát követi. Ugyanis a 2. és ím már állandó mecset Mohamed próféta és családja medinai körülkerített udvarháza volt, ahol az imádkozás mellett a vallási közösség/umma’ működésének egyéb szükségleteit is igyekeztek sokrétűen kielégíteni: a hívők theológiai tanulmányokat is folytattak itt, [ vagyis itt volt a Korán-iskolák őstípusa ], a tulajdonos család és személyzete a hajléktalan hívőknek átmeneti szállást is biztosított, sőt, hívő szakemberek bevonásával itt kezelték és ápolták a medinai és környékbeli megbetegedett hívőket is. ( Mindezeken túl államfőként Mohamed az államigazgatás egyes tevékenységeit is itt folytatta: munkatársai bevonásával itt bíráskodott, ill. kisebb politikai gyűléseket is rendezett ). E mecset - tehát saját udvarháza - területén temették el mind a prófétát, mind szűkebb családja Medinában elhunyt tagjait is. Mohamed próféta és emír/államfő földi maradványai mellé temették néhány korai kalifa-utódjáét is: így ez a mecset korai arab nemzeti pantheonná is vált. Ezen mecsetet is magába foglalja a sokkal nagyobb méretű későbbi, ill. mai medinai központi mecset ]]. Mohamed az „éjszakai utazás” révülete/víziója során az 1. égi szférában Ádám, a 2.ban [[ Keresztelő Szt. ]] János és Jézus, a 3.-ban [[ a hükszosz-kori ó-egyiptomi, Jákob-/Izrael-fia ]]
József, a 4.-ben Idrísz*, az 5.-ben [[ Mózes testvére, a héber/zsidók Egyiptomból kivonulásakor főpap ]] Áron, a 6.-ban Mózes, a 7.-ben Ibráhim/Ábrahám prófétával találkozott, akik Mohamedet igazságtevő testvérükként köszöntötték, prófétának ismerték el, és közösen imádkoztak vele. Ezt követően Mohamed Allah trónusa elé járulhatott. *[[ Metušélah/Matuzsálem apja volt Khanókh/Hénókh/’Énókh/’Énók ( nevének héber jelentése: „a fölszentelt/beavatott” ), az Ószövetségi Szentírás szerint [ 1Móz 5,24 ] 365 évig "járt Isten színe előtt", egyszer csak "nem volt többé, mert Isten (f)elvitte", azaz felvéteték/(f)elragadtaték a mennybe. [ Ezt sok kommentár vagy révületbeli/álomlátási víziós élménynek, vagy ókori ( sárkány)repülési műszaki kísérletnek tartja, ( ilyesminek egyik ókori mitikus emléke a Daidalosz-történet ). Az ókor embere inkább hajlott az utóbbi, azaz a fizikai valóságkénti elképzelésre, ám vagy jutalmazó/etikai okú, egyúttal transzcendens célú megfogalmazására: a „felvétetés-/felvitetés”-re, mint az Illés-, ill. a Hénókh-történetben, vagy „belenyugvó magyarázatként” az égi hatalmak szertelen/önkényes kiszámíthatatlanságát kötötte hozzá, amint pl. a pogány antikvitás Ganümédeszmitoszában, ahol Zeusz főistenség sas-( vagy griff-)alakban ragadta magával az égi pohárnoknak kiszemelt földi pásztort. Szinte mindegyikük archetípusa a Kr.e. 3. évezred közepi - šumér gyökerű „’Etana az égbe száll” történet, és a pár évszázaddal még korábbi gyökerű emlék Enmerkár/Enmenkár és Lugálbanda király „tróncseréjéről”, ill. a „sasfiók-mentő” történetről ]. E „menny-meglátó” élménye jóvoltából Hénókh megszabadult a halálfélelemtől: „nem látott halált”. Hénókh az Ószövetségen kívüli héber/zsidó népi hagyomány szerint az 1. próféta volt, és minden élményét fel is jegyezte. A Kr.e. 6. sz. után zsidó közegben Hénókh szerzői neve alatt írt, és a végidőkről szóló misztikus apokalipszis-könyv alapján Qumrán sajátos zsidó közössége is sokat foglalkozott Hénókh próféta mennybe-vételével/égbe vitelével. Az Újszövetségi Szentírás néhány helye szintén utal a Hénókh-könyvre, az etióp-keresztények pedig kanonizálták. Akik Hénókh valóságos emberként mennybe vételét hitték, égi állapotában „Metatron”-nal azonosították/szinkretizálták, „aki” az árja Mitra/Mithrász istenség nevének „áthallása”, és a Metatron- ill. Mithrász-mitológia is gyakorlatilag azonos; a Mithrász-név kezdő mássalhangzójának lekopása után került az arabba az „Idrísz”, hozzátapadva a sokrétű Hénókh-legendakör is ). A Koránnal összevetve egészen bizonyos, hogy Mohamed ismerte a Hénókh-apokalipszist, és merített is belőle ]].
{ Mivel Mohamed próféta víziójának Legtávolabbi mecsetét az iszlám szenthagyomány Jeruzsálembe lokalizálta, ezért az ottani Templomhegyen a Jeruzsálemet 638-ban elfoglaló muszlim arabok azonos nevű mecsetet építettek a VII. sz. középső harmadától kezdődően, amely azóta [ a szomszédos ( ma aranykupolás ) Sziklamecsettel együtt ] az iszlám 3. legszentebb helye. A keresztesek idején itt királyi palota és a templomos lovagok rendháza volt; Szaladdin szultán 1187-ben (vissza)foglalva Jeruzsálemet, azonnal intézkedett az „alAksza/a Legtávolabbi” mecsetté visszaalakításáról }. A történet szerint Allah ekkor és itt mutatta meg Mohamednek a túlvilágot: a paradicsomot, amelyet az Allahhoz hűségesek érdemelnek ki, és a poklot, amely a bűnösöket sújtja majd. Mohamed ekkor és itt erősítette meg küldetési ígéretét, hogy prófétaként terjeszteni fogja Allah üzenetét a földön. Ezt követően Mohamed az égbe/mennybe érkezésével azonos úton és módon még aznap éjjel visszatért Mekkába.
Mohamed próféta tanította az ítélet napját/végítéletet, a feltámadást és az örök üdvösséget is. A parúzia kapcsán ( is ) rögzíti, hogy „Íszá [ Jézus ], a Messiás, … Mirjam [ Mária ] fia, Allah követe…”, de Mohamed/a Korán nem szól arról, hogy a parúzia Damaszkuszban fog bekövetkezni. Jézus Krisztus földi életében Damaszkuszhoz legközelebb a dél-föníciai Szidón ( ma: Saydā, Dél-Libanonban ) térségében, ill. a Jordán forrásvidéki Paneiász/Caesarea Philippi ( 1967 előtt Délnyugat-Szíriában, majd az Izrael által 1967-ben elfoglalt, az 1973-as háborúban is megtartott, 1981-ban annektált, így ma Izrael Államban lévő Banias ) térségében tartózkodott, ezek légvonalban mintegy 60~90 km-re vannak Damaszkusz történelmi magjától. E helyszínek közül Damaszkuszhoz a Hermón-hegy déli része, ill. lejtői és a Jordánforrásvidék vannak legközelebb; a *ḫa-əram∟an területnévből sémi népetimológiával ( „tiltott”, ill. „szent” ) keletkezett „Hermón” nevű hegy *amurru/amor’ita/emor’eus neve Szenír volt, majd a tulajdonképpeni Kánaánból a vaskor elején az arameusok elől a föníciai tengerpartra húzódók ( pl. a szidóniak ) pedig a *Sziry∟an/Szirjón nevet használták rá, [ az Ószövetségi Szentírásban mindhárom név - Hermón, Szenír, Szirjón - előfordul ]; a héber/zsidó honfoglalást közvetlenül követően is a Jordán-források egyikénél egy sziklaeresz kőfülkéjében még Pán, a Hermón-on pedig Baál pogány istenségnek volt kultuszhelye, így pl. az ószövetségi Bírák könyve az egész hegységet Baál-Hermón-nak nevezi. A IV. sz. elejéig párhuzamos hagyomány volt, hogy Jézus Krisztus megdicsőülése/színe változása vagy itt, vagy a Tábór-hegyen történt, és csak a IV. sz. közepén - Jeruzsálemi Szt. Kürillosz és Epiphaniosz érvelése alapján - szilárdult meg az eseménynek az alsó-galileai Tábór-hegyhez kötése. [ Iulianus „Apostata/Hitehagyott v. Hittagadó” császár rövid és dicstelen uralkodása alatt 361~363 között egész birodalmában igyekezett megsemmisíteni a bizánci orthodoxkeresztény építményeket, ill. intézmény-rendszert, szította az orthodoxia vitáját az ariánusokkal, és újjáéleszteni igyekezett a görög-római sokistenhitet, így pl. „a föníciai Caesarea Philippiben” visszaállította a pogány Pán istenség kultuszát. Utódai alatt azonban újra kiteljesedett a kereszténység működése ].
Mohamed közvetlen utódainak többsége kemény belpolitikai harcot vívott a kalifai/államfői hatalom megszerzéséért és megtartásért. A Mohamed közvetlen felmenőivel - ükapai mélységig - távoli rokon, jómódú Omajja-utódok egyik legmarkánsabb egyénisége az a Muaviya/Moávija volt, aki több kalifa idején damaszkuszi székhelyű tartománykormányzóként valamennyi politikai riválisát vagy a harcmezőn legyőzte, vagy szövetségkötések keretében „semlegesítette”, s akit 661-ben nem Medinában, hanem Jeruzsálemben választották meg kalifává, és azonnal át is helyezte a kalifátus székhelyét/fővárosát Damaszkuszba, a továbbiakban Medinának és Mekkának csakis vallási és egyéb kulturális szerepet szánva. Damaszkusz legkésőbb a hükszosz-idők óta legalább a mai dél-szíriai térség közigazgatási székhelye volt, ( pl. az ószövetségi Ábrahám-történetben: itt élt „a damaszkuszi Eliézer”, aki megörökölte volna Ábrahám vagyonát és jogait, ha Ábrahám fiú-örökös nélkül marad ); a
Kr.e. 13. sz.-tól került sor az arameusok ( = sémi nép, a szírek „nem arab” nyelvű ősei ) honfoglalására [ is; délebbre az ó-egyiptomi fogságból szabaduló héber/zsidó törzsszövetségére is; a levantei partvidéken pedig hajókon a tenger felől érkező „nem-sémi”, de utóbb a térség déli részének nevet adó filiszteusokéra is: Philiszteia/Philisztia → Palesztina ]; a héber/zsidó Dávid király és utódai gyakran háborúztak a damaszkuszi székhelyű arameus királyokkal [ is, amiként a tengerparti filiszteusokkal is ]. A korábbi arameus királyság területét az Asszír Birodalomhoz tartozás idején az asszírok 4 tartományra darabolták, így a Kr.e. 8. sz.-tól Damaszkusz csak egyike lett a 4 közigazgatási körzetközpontnak. Az Örmény-felvidék délkeleti részén - az ’Urmia-tó környékén - a Kr.e. 8. sz. 2. felétől a 7./6. szf.-ig virágzott ’Szkíta Királyság többnyire asszír-szövetséges lovasai időnként - szentföldi, sőt, egyiptomi portyázásaik során - szintén „előfordultak” Damaszkuszban és térségében is. A káldeus Babilón ( Újbabiloni Birodalom ) folyamatos háborúzásai nem építettek, csak romboltak az Eufrátesz nagykanyarja és Ó-Egyiptom között. Az Akhaimenida Perzsa Birodalom ( Kr.e. 538~332 ) hivatalosan 5. sorszámú, megnevezésében „Folyón ( = az Eufráteszen ) túli” - több „tartományból” álló - szatrapiájának, így kormányzójának is a székhelye az ó-görög kultúrájú makedón hadseregeket vezető Nagy Sándor hadjáratait megelőző időkben már Damaszkusz volt. Magát az egész szatrapiát az ó-görögök ekkorra már nem Asszíriának ( perzsa nyelven: Athurá-nak, elámi nyelven Aszurá-nak ), hanem az e névből keletkezett görögös „Szüria” hangalakkal nevezték meg, legalább Hérodotosz ( Kr.e. 5. sz. közepe ) óta. [ Az Eufrátesz nagykanyar jobb parti, a Taurosztól délre eső mellékének északi sávján élő, itt nagy valószínűséggel a „nem sémi” hurri többségű népesség időnként már a késő-hettita időkben ( részleges ) önállóságot/autonómiát harcolt ki magának, ám makedón Nagy Sándortól kezdve ha valamely nagyobb egységhez csatolták, az mindenkor Asszíria/Szíria volt: ez az antikvitás Kommagéné/Commagene területe, amely majd csak Kr.e. 69~Kr. sz. u. 72. között lesz - ütközőállamként - (fél-)független királyság, ám ezt követően is Syria provincia tartomány-része ]. Az Egyiptom határaitól az Eufráteszig és Kis-Ázsia délkeleti sarkáig terjedő [ Nagy-]Szüria/Szíria területére, így Damaszkusz tágabb térségébe is a hellenizmus idején jelentős számú ó-görög települt, ám a Szeleukida uralkodóház az általa épített Antiokheiába [ időszakosan és de facto pedig a mindenkor katonai/”vezérkari” központ Apameába ] tette át királyi székhelyet. A római hódítástól a Földközi-tenger egész keleti partvidékére és a belsőbb szárazföldi területekre is kiterjedő [ Nagy-]Szíria tartomány ( Syria provincia ) kormányzójának székhelye szintén Antiokheiában volt. Semmiféle érdemi hagyomány nincs arról, hogy Jézus Krisztus a földi élete során járt volna Damaszkuszban; Saul/Pál apostol Damaszkusz-közeli „fordulásának” kiváltója a feltámadás és mennybemenetel utáni Krisztus. A keleti/délkeleti sivatag~félsivatag~ürömfüves puszta felől érkező hódító muszlim arabok 635-től 2 és fél évtizedre „véglegesítették” Damaszkusz, mint bő vizű oázis-város tartományközpont szerepét, hogy aztán - 661-ben még „csak” Libüától és a mai Egyiptom/Szudán államhatártól a Kaukázus gerincéig, ill. a dél-turáni Amu-darjáig meg a mai Pakisztán délnyugati határáig terjedő - világbirodalom fővárosa legyen. A 635 előtti Syria provincia egésze - benne Jeruzsálem is - messze túlnyomó többségben
keresztény lakosságú volt, és a Mohamed próféta által is a maga módján tisztelt Tóra, ill. az Evangéliumok egyértelmű tanúbizonysága szerint Jeruzsálem „minden köve” vagy a zsidó, vagy a keresztény eseményekhez kötődött. Akkor is, ha a történelmi várost a zsidó háborúk során a rómaiak lerombolták, felgyújtották, és a Kr. sz. u. II. sz. első harmada után - a ( római ) capitoliumi Jupiter = állami/birodalmi főistenük tiszteletére elnevezve: Colonia Aelia Capitolina néven - „zsidó-mentes” új várost építettek a helyén. Jeruzsálem még a történelmi nevét is csak 324/’25-től kapta vissza, ( egy ideig még párhuzamos volt a névhasználat ), egyértelműen a 313-as milánói ediktum szellemében, amely a keresztény vallásgyakorlást szabaddá tette az egész Római Birodalomban. 315~318 között a /tengerparti/παράλιος Καισάρεια/Caesarea Maritima püspöke: Euszebiosz/Eusebius ( † 339 ) volt az első, aki történetíróként is - a hagyományokat megőrző szentföldi keresztény gyülekezetek terepi/helyszíni közreműködésével átfogó kísérletet tett arra, hogy a Szentföldön mindazokat a bibliai helyeket beazonosítsa, amelyeknek az évszázadok során nyomuk veszett. Az I. nikaiai ökumenikus zsinat ( 325 ) hatására Nagy Konstantin császár édesanyja, Heléné - 325-től „címzetes császárnő” - 326-ban a Szentföldre zarándokolt, és elsősorban Jeruzsálemben, ill. szűkebb-tágabb környékén a keresztény szempontból fontos helyek megtalálásának és feltárásának élére állt; a császári kincstár fölötti szabad rendelkezési jogával viszonylag ritkán élt, főként saját óriási földbirtokai magánjövedelméből támogatta e munkákat, ( → Konstantinápolyi Szt. Ilona, † 330 ). Maga a császár 328-ban elrendelte a jeruzsálemi pogány szentélyek lebontását, sőt még „a bálványok és démonok által megfertőzött földet” is lefejttette és elhordatta. Leástak egészen a régi terepszintig, s ennek során felfedezték a régi szent helyek épületeinek alapköveit, falmaradványait. A szent helyek fölé keresztény templomok, ill. bazilikák építését kezdeményezte már Szt. Ilona is ( pl. Tábór-hegy/az Úr színeváltozása: Megváltó-templom, pl. Betlehem: Születés Temploma, ezt 326-tól kezdték építeni, pl. Jeruzsálem: Olajfák hegye ), majd maga Nagy Konstantin is. A Golgotát is magába foglaló Szent Sír bazilika ünnepélyes felszentelésén ( 335 ) maga a császár is megjelent. A Szászánida Perzsia hadseregei a VI.~VII. sz.-ban többször elérték a Szentföldet, pusztították a Keletrómai Birodalom, ill. Bizánc által épített keresztény építményeket is, ám bármi is volt ezek állaga pl. Jeruzsálemben Mohamed próféta ifjúkora idején, ha járt itt, járhatott a közelükben vagy bennük is, ha nem járt itt, akkor is hallania kellett róluk. Mohamed próféta „burák” nevű „égi segítőjének” hátán egyetlen éjszaka töredék-része alatt Mekkából a „Legtávolabbi mecsetbe” jutott el, más hagyomány szerint innen a mennybe utazásának kiinduló és végpontja szintén Jeruzsálemhez kötődik, ám mindez együtt sem feledtethette Jeruzsálem nagy számú és alapvető jelentőségű zsidó és keresztény hagyományát. 661-től a kalifátusi, ekkor már birodalmi új fővárosba, tehát magába Damaszkuszba „gőzerővel” telepítettek be muszlim arabokat, szerte Arábiából. Nem Mekkával, Medinával, Jeruzsálemmel „szemben”, ám szükség volt Damaszkusz iszlám vallási tekintélyének a kiemelésére, megerősítésére. Damaszkuszban az amurru-[ és hükszosz-]kori ( itt: Kr.e. 2. ée. első fele ) épített előzményekre visszavezethető, Kr.e. 9. sz.-i arameus [ H]Adad-Ramman, azaz [ Iš-]Kur/Ishkur szentélyre a hellenizmus idején Zeusz-, ( az itteni római hódítástól ) ''tehát'' Jupiter-templom
épült, építőelemei többségének felhasználásával ennek helyén a görög szertartás-nyelvű diofüzita orthodox/keleti keresztények 379-ben Ióannész Baptisztész-/Keresztelő Szt. Jánosbazilikát emeltek, a Keresztelő itt őrzött fej-/koponya-ereklyéje tiszteletére. E bazilikát az arab muszlimok hódításuk kezdetétől - a bizánciakkal szerződésben rögzített itteni békés hatalomátvétel egyik megállapodásának értelmében - közösen használták a hozzájuk képest őslakosnak számító szír, ( szíriai ) görög, és arab származású/anyanyelvű orthodox keresztényekkel, hiszen Mohamed próféta álláspontja révén Keresztelő Szt. János/(arabul) Yahya az iszlám 23. sorszámú prófétájává is lett, akit tehát ők maguk is tiszteltek, így ereklyéje nekik is szent volt. A damaszkuszi muszlim vallási és világi/politikai elit azonban tudta, hogy az ő 24. prófétájuk, Íszá = Jézus Krisztus = a Messiás 1. megjelenésének hírét, majd eseményét éppen a Keresztelő hirdette meg/jelentette be, bűnbánatra buzdító prédikációi során. „Tehát”: ha már - Allah akaratából - Damaszkuszban van Yahya próféta [ egykori szellemi tevékenységi központját életében burkoló ] koponyacsontja, nyilvánvaló, hogy - valamilyen módon - ő és itt fogja hírül adni Íszá próféta 2. = parúziához kötődő földre szállását is: Íszá próféta/Jézus a végidők kezdetén elsőként fog föltámadni, és végítéleti megjelenése is itt, Damaszkuszban fog elkezdődni, ahol szót emel/közbenjár Allahnál az igazhitűek/muszlimok érdekében… E gondolatmenettel indokolták meg, hogy amikor az iszlám mecsetként is használt keresztény bazilika korábban keresztény tulajdonban volt 50 %-át a muszlimok megvásárolták, és a VII./VIII. szf.-n megterveztették az épület jelentős átépítését/átalakítását, ill. kiegészítését, a kivitelezésbe pedig 705-ben fogtak bele - nem is mellesleg: Damaszkuszba meghívott konstantinápolyi orthodox-keresztény építészeket és díszítőművészeket megbízva mind a tervezéssel, mind a kivitelezés irányításával - , az eredeti keresztény bazilika 3-hajós szerkezetének és a nagy részben még a Jupiter-templomból származó, korinthoszi fejezetű márványoszlopainak megőrzésével kialakított nagymecset imacsarnokát keletről lezáró falhoz illesztve építették meg a Jézusminaretet, [ ahonnan szintén naponta 5-ször figyelmezteti a müezzin az igazhívő muszlimokat az imára ]. A damaszkuszi nagymecsetet megépíttető I. Valid kalifa uralkodási évtizede ( 705~715 ) az Omajjád „rövid évszázad” fénykora, amelynek jellemzői a legsikeresebb hódítások, továbbá nyugaton a maur(us)/mór~berber alapnépű, ekkortól fokozatosan iszlám-arab kultúrájúvá váló marokkói Fez felsőfokú oktató-intézetétől [ az utódok majd 859-ben ezt fejlesztik tovább az Al-Qarawiyyín/Al-Karaouine egyetemmé, ahová és/vagy ( az akkor szintén iszlám ) córdobai, ill. sevillai „kihelyezett karára” 968 körül a matematika + a természettudományok „szerelmese” és magas szinten művelője: Gerbert d’Aurillac bencés szerzetes is eljut, hogy aztán II. Szilveszter pápaként engedélyezze a keresztény világban az arab számok használatát ( a matematikai műveletekhez nehézkes római számok mellett )], északkeleten a tádzsik ( iráno-árya ) és türk alapnépű, ekkortól fokozatosan iszlám-arab kultúrájúvá váló dél-turáni Bokhara és Szamarkand oktatási intézményeiig a minden szintű oktatási~nevelési rendszer kialakítása/megszervezése, és e VIII. sz. eleji fénykort nagyszerű építkezések is jellemezik. Az Omajjád Kalifátus --- minden idők legnagyobb kiterjedésű iszlám állama; természetesen a fővárosa is tükrözte / fennmaradt korabeli emlékeiben mindmáig tükrözi / mindezt.
Iszlám körökben is, nyugaton is sok a sztereotípia a keresztes háborúkkal - sorozatos muszlimkeresztény fegyveres konfliktusok sajnálatos eseménysorozatával - kapcsolatban. Nézzünk néhány tényt. Tény, hogy a muszlim arabok 634-től több csatában meghódították a Szentföldet, így 638-ban Jeruzsálemet is. Összes eddigi és ezt követő, már-már invázió-szerűnek látszó hadi sikerükről írja R. Ghirshman régész, történész: „Az arabok a sikert nem politikai fölényüknek, nem is hadvezéreik kiváló képességeinek köszönhették. A korabeli világ maga ment elébe e győzelmeknek: Ázsia éppúgy, mint Európa és Afrika, az egész világ - háborúktól kimerült és belső társadalmi és vallási küzdelmekben megrokkant világ - képtelen volt arra, hogy az egységes, feltüzelt, fanatikus és elszánt ellenségnek ellenálljon”. Tény, hogy a damaszkuszi székhelyű Omajjád kalifák messze túlnyomó többségének mindmáig páratlan toleranciája révén [ emiatt a muszlim történetírás bigott része már az Omajjádokat megbuktató Abbászida dinasztia korától mindmáig egyenesen „pogánynak/istentelennek” minősíti őket ] a keresztények a kalifátusban bármilyen államigazgatási tisztséget elérhettek, szabadon gyakorolták vallásukat, beleértve a zarándoklataikat is, vallásfelekezettől függetlenül a keresztény intézményrendszer is szabadon működött. Tény, hogy a kalifátusokba kívülről, más államok területéről érkező zarándoklatok kapcsán utóbb szórványosan felmerülő eseti gondokat legkésőbb az Abbászida al-Manszúr ibn Mohamed bagdadi kalifa ( 754~775 ) és utódai, főként Hárún ar-Rasíd ibn al-Mahdi ( 786~809 ) idején rendezték: „a frankok” [ a meroving~karoling uralkodók mindenkori felségterületéről érkező latin-keresztény zarándokok gyűjtőneve a muszlimok körében, utóbb és ma is az összes keresztesre is átvitték e megnevezést, függetlenül azok származásától ] Jeruzsálemben zarándokházat is építhettek. [ Nem a bagdadi kalifa Nyugat iránti „szerelméből” kaptak engdélyt. Cserében I. ( Nagy ) Károly ( 768~† 814. legeleje ) frank király, majd 800 Karácsonyától „a rómaiak császára”, ( bár e címet Bizánc csak 12 év múlva ismerte el… ) az Ibériai-félszigetre menekült Omajjádok 756-tól új államának megsemmisítését ígérte, seregeivel 778-ban át is lépte a Pireneusokat, ám az Omajjádok könnyűlovassága láttán gyorsan visszafordult, menekülését a nagyszerű baszkok gerilla-módszerekkel is megkeserítették. Nyilvánvalóan Bagdadnak szánt hízelgésként Károly „Jeruzsálem védelmezőjének” ismerte el a Szent város akkori muszlim urát, akit a bagdadi kalifa nevezett ki. Az Abbászidák egyébként azt hirdették, hogy „dinasztiájuk uralma, így a kalifátusuk is az idők végezetéig fenn fog maradni, ugyanis Jézus/Íszá, a Messiás az ő idejükben fog újjászületni” … lám, a parúzia propagandisztikus ideológiai összekötése a politikával, a hatalomgyakorlással --- a VIII. sz.-tól ]. Tény, hogy a Bizánci Birodalom 962-től, főként pedig 969-től több csatában visszahódította az ekkorra kelet-turáni/fergánai török eredetű, ill. abesszin eredetű muszlim uralkodók alatt is alapvetően arab muszlim közigazgatású - Szentföld jelentős részét, így 975-ben Názáretet és a Galileai-tenger környékét is. Az örmény eredetű kappadókiai arisztokrata családból származó I. Jóannész Kurkuasz „Tzimiszkész” bizánci császár megközelítette Jeruzsálemet is, de visszafoglalni már nem tudta, mert hamarosan meghalt. A 990-es évektől a szeldzsuk-török megszállásig II. ( Bolgárölő ) Baszileiosz császár itteni hadjáratai jóvoltából a mai Szíria nagy része a Bizánci Birodalomhoz tartozott, a mai Izrael és a Jordán bal partja menti sáv azonban nem. A Jeruzsálem iránti keresztény elkötelezettséget jelzi, hogy a X. sz. utolsó évtizedeitől a Magyar Nagyfejedelemség, 1001-től a Magyar Királyság központjában - az országnak a Hétmagyar
honfoglalás után épített 1. kővárában: az esztergomiban - a várral egy időben épült vártemplom védőszentje a kereszténység/keresztyénség Jeruzsálemben megkövezett 1. vértanúja Szent István diakónus volt. Árpád-házi Vajk trónörökös herceget Géza nagyfejedelem az István névre kereszteltette meg, amiként ő maga is e nevet vette fel. Tény, hogy a tuniszi központú közép-maghrebi síita muszlim Fátimidák [ = Mohamed próféta Fátima nevű lányára, mint ősanyjukra magukat visszavezetők ] 969-ben meghódították Egyiptomot, átvették a Hedzsáz-i iszlám szent helyek felügyeletét, 972-ben új fővárosukként is az általuk épített al-Káhiráh-/Kairó-t jelölték ki, és elfoglalták Damaszkuszt, majd 979-ben Jeruzsálemet is. Míg az 1. kairói székhelyű imám-kalifa, al-Azíz ( † 996 ) toleráns volt birodalmának keresztény alattvalói iránt ( egyik kopt-keresztény katonája a vezírségig vitte, a kalifa felesége pedig görög-orthodox vallásfelekezetű volt ), addig utóda: al-Hákim imám-kalifa ( 996~1021 ) - 11 évesen trónra kerülve - részben a tanácsadóira hallgatva [ egy-egy konfliktusepizódot leszámítva ] egy 3, ill. másfél évszázadnyi békés együttélést felrúgva tömegével romboltatta le egész birodalmában ( vallásfelekezettől függetlenül ) a keresztény templomokat, [ a jeruzsálemi Szent Sír-templomot 1009-ben ], továbbá számos diszkriminatív intézkedést foganatosított a zsidók és a keresztények ellen, [ „pl.” pogromot rendezett a keresztények és a zsidók ellen; eltiltotta tőlük a bort és a keresztényektől a disznóhúst is; a muszlimoknak megtiltotta, hogy a zsidókkal kereskedjenek, evégből a zsidóknak csengettyűt kellett hordaniuk a nyakukban ]; belpolitikai okokból al-Hákimot szó szerint eltüntették ( valamelyik családtagja által valószínűsíthető meggyilkolása után a holtteste soha nem került elő ), míg utóda: az-Záhír imámkalifa ( 1021~1031 ) - a Bizánci Birodalommal kötött megállapodás alapján - helyreállította a Szent Sír-templomot. Tény, hogy Árpád-házi Szent István király 1021 után Jeruzsálemben [ is ] bencés kolostort alapított, támogatásul a magyarországi keresztény zarándokok számára. Tény, hogy ennek a működése néhány évtizedig zavartalan volt: a Szentföld keresztény és muszlim szír és arab lakossága ekkorra már évszázadok óta megtalálta a gazdasági számításait is a ( mai szóval ) „vallásos turizmusban”, ( még ha akkoriban az nem is volt „tömegturizmus”… ). Tény, hogy a XI. sz. közepétől, főként Manzikert után nem csak Kis-Ázsiában ( ott: főként az Anatóliai-felvidéken ), hanem a Szentföld egész területén is tömegessé vált a szeldzsuk-török jelenlét, egyúttal kialakult a szeldzsuk-török katonai közigazgatás, ( a Fátimidákat is visszaszorítva Egyiptomba ). Az iszlám szempontjából neofita - pontosabban: neofita túlbuzgalmú/fanatikus, türelmetlen és agresszív - fél-nomád, az Arab-félszigeti és szentföldi szírekkel és arabokkal szemben a klasszikus ókor helyi kultúráját nem vagy alig ismerő szeldzsuktörökök előbb „csak” adminisztratív akadályozással, majd egyre gyakoribb és egyre vadabb atrocitásokkal ( pl. véres rablótámadásokkal ) viszonyultak a szentföldi keresztény - elsősorban a latin-keresztény, de a közel-keleti más keresztény vallásfelekezetek tagjai által is szervezett zarándoklatokhoz, ill. magukhoz a zarándokokhoz, miközben a szentföldi keresztény szent helyekben és a zarándoklati infrastruktúrában is kárt tettek: megszentségtelenítették vagy lerombolták azokat, mit sem törődve a Korán tételes előírásaival, ( vagy a zarándoklatokban anyagilag is érdekelt keresztény, ill. muszlim szír és arab őslakosok érdekeivel ). Tény, hogy a nyugat-keleti nagy egyházszakadás / szkizma: 1054 / megszüntetését is ígérő I. Alexiosz Komnénosz bizánci császár erre vonatkozó kérését is figyelembe véve 1096-ban II. Orbán római pápa meghirdette az I. keresztes háborút a Szentföld felszabadítására, [ itt most
közömbös, hogy ennek melyek voltak az aktuális európai társadalmi válságban gyökerező egyéb mozgatórugói, vagy hogy ekkor és utóbb némelyik hadjáratot milyen átgondolatlan stratégiával szervezték meg Európában, vagy hogy milyen volt a hadjáratokban résztvevő keresztesek kulturális szintje ]. Tény, hogy a legtágabb értelemben vett Szentföldön - az Eufrátesz nagykanyarjától, ill. Felső-Mezopotámiától Észak-Egyiptomig - ekkor még az őslakosságnak mintegy a fele Krisztus-követő/khrisztianosz, azaz keresztyén/keresztény volt, [ pl. Damaszkuszban és attól délkeletre kisebb arányú, ám pl. Antiokheiától Edesszán ( ma: Urfa ) át Mardin/Tur Abdin és Niszibisz térségéig, vagy pl. Galileában, Jeruzsálemben és környékén, ill. a levantei/kelet-mediterráneumi tengerparton lényegesen nagyobb arányú, helyenként 9/10-nyi, nem kevés településen pedig 100 %-os … ). És tény, hogy ma ugyanebben a térségben nem éri el az 1/10-nyit a keresztény őslakosság aránya, és a helyzet a mi időnkben évtizedről-évtizedre romlik: korábban ( a XVI. sz.-tól a XIX. sz. végéig ) az oszmán-török gyarmati katonai hatalom vallási türelmetlensége és kizsigerelő adópolitikája következtében, az utóbbi évtizedekben az iszlám fanatizmustól/terrorizmustól rettegés kiváltotta keresztény emigráció, továbbá a modern egészségügyi ellátás jóvoltából a csecsemő- és gyermekhalandóság visszaszorulása, így muszlim családokban a több feleség révén szokásos 7~9 főnyi gyermekáldás felnőtté válása okán.
A Jézus-minaret megépülése után ( kereken közel ) fél évezreddel halt meg a kurd származású al-Málik an-Nászír [ asz-Szultán ] Szaláh ad-Dín Júszuf ibn Ajjúb = Szaladdin: előbb az egyiptomi imám-kalifa hadvezére, majd 1171-től ő maga az egyiptomi székhelyű közel-keleti szultán, [ akinek elismert a fennhatósága - a bagdadi kalifa 1175-ös „legalizáló” okmánya szerint - a Maghreb ( = Észak-Afrika, reálisan azonban „csak” Kelet-Libüa ) + Egyiptom + ( Alsó-)Núbia + Nyugat-Arábia ( Hedzsáz és Jemen ) + a(z ekkor még nagy részt a keresztesek fennhatósága alá tartozó középső és déli ) Szentföld ( reálisan ekkor még csak a Jordán alsó szakaszának bal parti részei és az ettől keletre eső vidékek ) + Szíria területére ]. Szaladdin ugyanis 1174-ben az egykori Nagy-Szíria középső részeivel együtt foglalta el a muszlim szeldzsuk-törököktől Damaszkuszt is, amelyet gyermekkora óta nem látott. Egyiptomi központú szultanátusának alárendelve - saját Ajjúbida rokonságából kijelölt dinasztiákkal igazgatva - egy halabi/aleppói székhelyű ( 1183-tól ) és egy damaszkuszi székhelyű ( 1186-tól ) tartományt szervezett. Majd kemény harcokban számolta fel a Szentföldön Bejrút és az Aqabai-öböl közötti kiterjedésű latin-keresztény államigazgatású Jeruzsálemi Királyság nagy részét, amely 1099-től 192 éven át a kelet-mediterráneumi keresztes [ muszlim szóhasználatban: „frank” ] államok vezetője volt, magát Jeruzsálemet is 1187-ben foglalva el, muszlim szempontból: vissza. A Szentföld és a keresztény zarándokhelyek keresztény visszaszerzésére indított III. keresztes hadjárat ( 1189~1192 ) az I. ( Oroszlánszívű ) Richárd angol király által kezdeményezett fegyverszünetet követő békemegállapodással ért véget: Szaladdin hozzájárul a limitált keretek közötti jeruzsálemi keresztény zarándoklatokhoz, ill. nem támadta a keresztesek Türosz és Joppe/Jaffa közti tengerparti maradék felségterületét, birtokait. Szaladdin 1193. elején is Damaszkuszban tartózkodván a város mellett ünnepélyesen fogadta a Mekkából hazatérő muszlim zarándokokat, [ az iszlám szunnita ágában theológiai szinten járatos hívőként ő maga is mindig vágyott a mekkai zarándoklatra, ám erős küldetéstudata vezérelte vallásügyi és
politikai teendői ezt mindig megakadályozták ], majd erős láz tört ki rajta, és néhány nap múlva - 55 éves korában - meghalt „az Iszlám Támasza”. Ám a végítélet/feltámadás megkezdődésének közvetlen közelében óhajtván nyugodni, nem katonai és politikai sikerei - pl. egyiptomi, vagy a Szentföldön a Hattin-i, jeruzsálemi vagy más - helyszíneinek közelében, hanem a damaszkuszi nagymecset, sarkán a Jézus-minaret „karnyújtásnyi” szomszédságában áll mauzóleuma. Az iszlám javára a Szentföldet, a muszlim szent helyeket a keresztesektől visszafoglaló sikereit maga Mohamed próféta is elismerte: a temetési szertartást követő éjszakán a mennyből alászállva elzarándokolt Szaladdin damaszkuszi sírjához, és a rácsnál fejet hajtott --- mondja a magát szemtanúként megjelölő kortárs muszlim regionális közigazgatási tisztségviselő híradása alapján az iszlám hagyomány. Tény, hogy a latin-keresztény államigazgatású Jeruzsálemi Királyság 1099~1291 között állt fenn, magát Jeruzsálemet 1187. október 02.-án foglalták el Szaladdin szultán seregei, utána 4 évig Türosz, ezt követően a VI. keresztes hadjárat elejéig Akkó, majd a VI. keresztes hadjáratot irányító Stauf-házi/Hohenstaufen II. Frigyes német-római császár és szicíliai király békeszerződéskötése révén 1229~1244 között ismét Jeruzsálem, végül újra Akkó lett a Jeruzsálemi Királyság fővárosa. Az V. keresztes hadjárat ( 1217~1221 ). 1217-’18-ban Árpád-házi II. András király volt a szentföldi hadműveletek eredeti főparancsnoka, és pl. a magyar sereg Tábór-hegyi „megjelenése” arra késztette a damaszkuszi Ajjúbida uralkodót, hogy a békeszerződés érdekében tett gesztusként leromboltassa saját Tábór-hegyi erődje falait…; ám 1218-ban II. Andrásnak seregével együtt vissza kellett térnie Magyarországra, viszont néhány magyar katona önként ottmaradt a szentföldi hadszíntereken, és részt vett a további harcokban. Alig 26 évvel Szaladdin szultán halála után: 1219-ben néhány szerzetestársával Egyiptomba érkezett Assisi Szt. Ferenc, és Szaladdin szintén Ajjúbida 4. utódával: al-Malik I. al-Kámil Násziraddin kairói szultánnal ( 1218~1238 ) tárgyalt, ( többek között ) a további vérontás elkerüléséről, azaz a békéről. Szent Ferenc - a keresztes hadvezetéssel előzetesen nem egyeztetve - meggyőzte a szultánt, hogy a békéért cserében adja át a keresztényeknek Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet és környéküket is, a szultán viszont visszakapja a keresztesek által elfoglalt, ám a kairói székhelyű szultanátusnak a Földközi-tengeri kereskedelem szempontjából kulcsfontosságú Tamit/Tamyati/Damietta korabeli kikötővárost ( a Nílus-delta északkeleti részén, közel a mai Port Szaidhoz ). A szultán ebbe bele is ment, ám a keresztesek hadvezetése elutasította az adott feltételek melletti békeszerződést, azt gondolván, hogy a szultán csakis azért egyezett bele a békefeltételekbe, mert nem képes ellenállni nekik, ők viszont biztosak voltak a kölcsönös engedmények nélküli győzelmükben. Szent Ferenc - saját keresztény/keresztes közegében elszenvedett békeelőkészítő kudarcai után, és hírül véve öt szerzetes testvére marokkói mártírhalálát is rendfőnöki teendői végett 1219. késő őszén visszatért Egyiptomból Itáliába. 1221-ben a keresztesek támadásba lendültek, ám a kairói szultán a damaszkuszi Ajjúbidáktól segítséget kért és kapott, így legyőzte a kereszteseket, majd ellentámadásba lendülve visszafoglalta Damiettát és a keresztesek által elfoglalt többi egyiptomi területet is. Az V. keresztes hadjárat így teljesen sikertelenül végződött.
Mivel koronázási fogadalma/szándéknyilatkozata ellenére az V. keresztes hadjáratban nem vett részt a Stauf-házi/Hohenstaufen II. Frigyes német-római császár és szicíliai király, ill. jelentős haderőt képviselő serege, és mivel a kudarcért a kortársak többsége személy szerint őt tette felelőssé, újabb fogadalmának megfelelően 6 év múlva megindította a VI. keresztes hadjáratot ( 1227-1229 ). Ennek megkezdésekor a seregét és magát a császárt is megbetegítő malária miatt újra fontolgatta a hadjárat elhalasztását, emiatt a pápa átokkal ( kiközösítéssel ) sújtotta, amely okán Akkóban a partraszálláskor csak a teuton lovagok [ Német Lovagrend ] fogadták el a császár fővezérségét. Tény, hogy a Jeruzsálemet birtokló al-Kámil egyiptomi szultán ez idő tájt komoly konfliktusba keveredett korábbi damaszkuszi szövetségesével, és - megrettenve a nyugatiak hadmozdulataitól, nem ismerve a pápai átok okozta belső gondjaikat - kitért az ütközetek elől: felajánlotta a tulajdonképpeni Szentföldet* a kereszteseknek, később pedig a tárgyalások során - II. Frigyes még Szicíliában ( pl. az uralma alá tartozó Máltáról, ill. a szomszédos Észak-Afrikából származó ) muszlimokkal vette körül magát, néhány iszlám szokást átvéve megtanult tőlük arabul is ! - al-Kámil a békéért cserében felajánlotta a Szaladdin által meghódított összes többi ( pl. Damaszkusz környéki ) területet is. *A tulajdonképpeni Szentföldre vonatkozóan II. Frigyessel a korábbi Szt. Ferenc-i feltételrendszerhez hasonló békét kötöttek: a keresztények visszakapták Názáretet, Jeruzsálemet, Betlehemet, ezek tágabb környékét, továbbá néhány tengerparti vagy part-közeli várat. A birtokbavétel kimondása helyett a de facto helyzetet a muszlim fél, valójában a muszlim tömegek felé úgy „szépítette” a békeszerződés, hogy a területekért a keresztények a szultánnak „bérleti díjat” fizettek. Vitathatatlan tény, hogy II. Frigyes felismerte és kihasználta a muszlim uralkodók közti konfliktust, így a VI. keresztes hadjárat harcok nélkül elérte azt, amit a megelőző keresztes hadjáratok véres harcok árán sem: Jeruzsálemben, ill. a tulajdonképpeni Szentföldön az államigazgatás ismét keresztény lett. Azonban eleinte ez sem békítette meg Rómát, emiatt a szentföldi lovagok többségét sem, akik nem voltak hajlandók a császár szentföldi hűbéri fennhatóságát elfogadni. [ A pápai kiközösítés okán a jeruzsálemi latin pátriárka és munkatársai II. Frigyest sokáig nem koronázták meg Jeruzsálem királyává, majd ennek megtörténte ( 1229. 03. 18. ) után a császár és seregének zöme elhagyta a Szentföldet ]. A helyi/szentföldi nemesek és a visszamaradó keresztesek hadi ereje önmagában elégtelen volt megvédeni Jeruzsálemet, így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a muszlimok önként betartották. Bár a békét esetenként maguk a keresztesek is megszegték, ám a város muszlim részről újra megszerzésére törekvés legfőbb oka mégis az volt, hogy al-Kámil szultán alkuja az iszlám szempontból [ is ] szent területek átadásáról az egész muszlim világban általános felháborodást keltett. 2. utóda ( és fia ): al-Malik asz-Szálih Ajjúb egyiptomi szultán ( 1240~1249 ) szervezésében a mongol Dzsingisz kán által megsemmisített Khvárezmi Birodalomból menekülő és zsoldosként aszSzálihhal szerződő, főként török nyelvű katonák 1244. július 11.-én elfoglalták Jeruzsálemet. Mivel a város falai már korábbról szinte teljesen romokban voltak, a keresztes katonák védelmi ellenállása eleve kilátástalan volt. A megszállók/muszlim szempontból: visszafoglalók Jeruzsálem keresztény lakosságát megtizedelték, a zsidókat pedig elüldözték. Az iszlám közigazgatás Jeruzsálemben - a dinasztia-váltásoktól függetlenül - 1244-től majdnem 7 évszázadon át, egészen az I. VH-ig fennmaradt. Bármilyen történelmietlen a „mi lett volna, ha”, azért mégis gondoljunk bele: egyfelől ha Szent Ferenc békeműve megvalósul 1219-ben, vagy ha 2 évtized múlva Stauf-házi/Hohenstaufen II. Frigyes német-római császár és szicíliai király békeműve tartós eredményt hoz, és Egyiptomba meg az Arabfélsziget belsejébe húzódik vissza a muszlim arab hatalom; másfelől tudjuk, hogy az 1242~1260
között Turántól és Irántól a Felső-Eufrátesz térségéig és Kelet Kis-Ázsiáig, délen pedig Bagdadig és Damaszkuszig az elsősorban nesztoriánus keresztény hivatalnokai közreműködésével a térségben berendezkedő, a XIII./XIV. szf.-ig „nem muszlim” hódító tatárok~mongolok hadműveletei okán az összeomlott Nagyszeldzsuk Birodalom* ( 1037~1176, Damaszkuszban az emirátus 1194-ig tovább létezett ) *{ a szeldzsukok 960-ban még Turánban vették fel az iszlámot, és első 4 nemzedékük közel másfél évszázadon át neofita túlbuzgalommal, sőt türelmetlenséggel, és a legvadabb véres eszközökkel terjesztette is azt a mindenkori szállásterületein; a Nagyszeldzsuk Birodalom áreája: Délkelet- és Dél-Turán + Nyugat-Afganisztán + Irán + Irak + az Arab-félsziget délkeleti-déli szegélye + [ Nagy-]Szíria + Kelet-Anatólia } és a szeldzsuk-törökök „védelme alatt” formailag még létező Bagdadi Kalifátus, mint korábbi iszlám államok megszűntek; [ 1071-ben ( Manzikert-/Malazgirt-nél aratott elsöprő győzelem = a Bizánci Birodalom katasztrofális veresége ) a szeldzsuk-törökök önállósult ágából lett anatóliai Ikónioni/Rúm-i Szultánság ( 1077~1299, részterületen 1307-ig ) is előbb adófizető vazallusa, majd egyszerű tartománya lett a mongol hódítóknak ]; miközben a Szent Ferenc-i békében 1219-től tervezve, Stauf-házi/Hohenstaufen II. Frigyes német-római császár és szicíliai király békeművében pedig 1229-től ténylegesen megvalósulva a Szentföld legfontosabb keresztény emlékhelyei és környékük + a levantei/kelet-mediterráneumi partvidék keresztény államigazgatás keretei közé, a nyugati szerzetesrendek gazdaság-szervezési, közegészségügy-szervezései, oktatásszervezési tevékenysége hatáskörébe kerültek vissza, és ha a keresztes lovagok hadseregeinek hathatós katonai védelme megvalósult volna… ; és ( álmodozzunk tovább ) ha a görög-orthodox keresztény Konstantinápolyt nem dúlják fel, nem szállják meg a latin-keresztény keresztes lovagok, tehát a Latin Császárság ( 1204~1261 ) léte nem roppantja/rokkantja meg úgy a Bizánci Birodalmat, hogy az a szeldzsuk-törökök szállásterületeinek északnyugati határsávjában felbukkanó és a XIV. sz. utolsó harmadára megerősödő muszlim oszmán-törökök könnyű prédájává váljon a XV. sz. közepén…
Tény, hogy mára a keresztény őslakosság aránya - ím már az örmény genocídium és a görögök milliós, a szír keresztények százezres nagyságrendű elüldözése/kitelepítése utáni Törökországot is ide számítva - e térségben nem éri el az 1/10-nyit. Alapvetően fontos tehát a Korán Jézus Krisztusra/Íszá prófétára meg „az Írás népébe” beleértett kereszténységre/keresztyénségre vonatkozó kijelentéseinek tanulmányozása --- ám legalább ilyen fontos a valós történelem tényeinek, folyamatainak, trendjeinek a mérlegelése is, különös tekintettel a mindenkori (!) iszlám - béke-időszakbeli és háborús időszakbeli államigazgatás iszlám alapú (!) jogrendszerének gyakorlati alkalmazására, következményeire, amikor a keresztény~iszlám párbeszéd és egymás mellett/együtt élés reális lehetőségeit vizsgáljuk. Az alkalmazásra, végrehajtásra vonatkozó egyértelmű és markáns nemzetközi garanciák nélküli elvi deklarációk, szép nyilatkozatok, látványosünnepélyes kézfogások és/vagy ölelések csak megoldás-elodázó kábítások, és „megágyaznak” a napi hírekből megdöbbentő keresztény-ellenes atrocitásoknak, tragédiáknak ( csak a közelmúltban: Irak, Egyiptom, Szudán, Nigéria ). A „többségi muszlim/kisebbségi keresztény” helyzetnek a „kisebbségi ügy = belügy” kezelése itt is, mint bármilyen más természetű ( pl. nemzetiségi ) vonatkozásban is a demokrácia ( számszaki ) csapdája: a jogos igények sem érvényesíthetők az 1 voks = 1 voks miatt, tehát csakis a hatékony nemzetközi garanciájú pozitív diszkrimináció vezethet jó megoldásokra. Ám mi várható akkor, ha az EU extrém liberális és történelemszemléletileg analfabéta jelenleg hatályos alkotmánya még praeambulum-szinten sem nyilatkozik Európa keresztény/keresztyén gyökereiről, ( s ha ezt valamely tagország a saját állami/nemzeti
alaptörvényében mégis megteszi, ordas nemtelen támadások kereszttűzébe kerül EU-n belülről és azon kívülről )? Nem vallási ügy, ám magyar ügy: Ormos Mária professzorasszony a Rubicon-ban (6/2005) világosan leírta, hogy a történelmi Magyarországot sújtó 150 éves ( muszlim ) oszmán-török „világ” gazdasági, és magyar népességi/népesedési következményei, majd a török alóli felszabadítás utáni munkaerő- és határőr-„import” etnikai/nemzetiségi szempontból „előkészítette” Trianont. A Pontusi Alpok vidékén jártamkor még nem olvastam ezt a tanulmányt, de „ráéreztem”: - a különben szimpatikus, nyitott, sok nyelven beszélő - török idegenvezetőnk unszolására sem voltam hajlandó Trapezunt-/Trabzon-ban időt pocsékolni az ott született I. ( Nagy ) Szulejmán oszmán-török szultán szobrának akár csak a megpillantására sem, és ha egyszer eljutok Szigetvárra, ott is igyekszem semmibe venni az emlékművét: nekem ő minimum a mohácsi tömeggyilkos, az önerőből [ nem pedig gyarmatosításokból, rabszolga-kereskedelemből, stb. ] és szerves fejlődéssel középkori európai középhatalommá lett Magyarország hóhéra és sírásója. A mai magyar~török barátság Attilla hún nagykirálytól Kossuth Lajosig sok mindenkire épülhet, de a közép- és újkori Szulejmán-félékre soha. Egyébként a trianoni gyalázat CsonkaMagyarországon kívüli mai utódállamaiból csakis Ausztriában, Szlovéniában és Horvátországban megnyugtató az akaratukon kívül elszakított magyar nemzetrészek léte: sem Szerbiában, sem Romániában, sem Ukrajnában, sem Szlovákiában nem az, és - mivel a területi revíziónak napjainkban alig van realitása - láthatóan csakis hatékony nemzetközi garanciájú pozitív diszkrimináció oldhatja meg a saját jelenlegi államukban adót fizető kisebbségi magyarok közösségi ügyeit, beleértve az autonómiák összes lehetőségének akadálytalan megvalósítását is. [ Az extrém liberális EU őshonos nemzeti és vallási kisebbségi ügyekben eddig semmi érdemit nem hozott, helyette sugallja a „multi-kulti”-t, és ajánlja az ab ovo mindenkor a demokrácia számszaki csapdájaként működő „kisebbségi ügy = belügy” megtévesztést, amely azonban a nemzeti kisebbségek/nemzetrészek halálra ítélése ]. Vallási ügy a mai Magyarországon: az összesen kevesebb, mint 5.000 lelket számláló ( a Magyar Iszlám Közösség és a Magyarországi Muszlimok Egyháza együttműködéseként létrejött ) Magyarországi Iszlám Tanács 2012.-től egyházi státusú törvényes szervezet.
A végítéletkor Mohamed próféta is meg fog jelenni, éspedig ismét a „burák” hátán érkezve, ám azt nem mondják ki, hogy szintén Damaszkuszban-e, vagy másutt… Tehát: noha Íszá próféta/Jézus Krisztus 2. eljövetele kapcsán a Koránnak Mohamed prófétához kötött törzsszövege nem említi konkrét helyszínként Damaszkuszt, a VII. sz. végén~VIII. sz. elején az Omajjád Kalifátus aktuális birodalmi és valláspolitikája által „hivatalossá tett” damaszkuszi Jézus-minaret szerepét mára több mint 13 évszázadnyi iszlám szenthagyomány teszi megkerülhetetlenné --- az iszlámon belül. És a muszlim Keleten, meg a nyugatra került muszlimok között szóba sem jöhet az iszlám tanításból következő dogmatika, benne az iszlám szenthagyomány mai tudományos megvitatása… [ Célszerű emlékezni a diplomatának is kitűnő Boldog II. János Pál pápa damaszkuszi látogatásának jól előkészített „forgatókönyvére”: a nagymecsetben az iszlám szíriai vallási vezetői jelenlétében bocsánatot kért a muszlimok ellen a római katholikusok részéről elkövetett bűnökért, imádkozott a 2 vallás híveinek szeretet-teljes egymás mellett és együttéléséért, tiszteletét tette Keresztelő Szt. János ereklyetartójánál, ám a Jézus-minaretnek a közelébe sem ment, arról, ill. a parúziáról kölcsönösen (!) egyetlen szó sem esett. Nagymecsetbeli tartózkodásának egyik sajtófotója: http://www.palmito.hu/szentgal/SA/slides/img142.html .
A damaszkuszi ferenceseknél tett főpásztori látogatása keretében a pápa Saul/Pál apostol megtérésének Damaszkusz-közeli eseményét szimbolizáló ( lényegében: köztéri ) szoborral ajándékozta meg a várost: http://www.palmito.hu/szentgal/SA/slides/img061.html ]. Mégsem a parúzia helyszínéről alkotott kép az, ami a sok közös elem ellenére kizárja az iszlám és a kereszténység valamiféle összehangolhatóságát, hanem a kinyilatkoztatással kapcsolatos passzív vagy aktív befogadói szerep-felfogás, ill. Jézus Krisztus üdvtörténeti áldozatvállalási, azaz megváltói küldetéséhez viszonyulás. Az iszlámban Allah kinyilatkoztatása során Mohamed próféta, és általa a muszlimok passzív befogadók: Mohamed passzív közvetítő eszköz, akinek Allah pontos rögzítés céljából „felmondta” a Korán szövegét, amely tehát betű szerinti törvény az élet minden területére, és mivel a Korán szerzője közvetlenül maga Allah: a szöveg minden egyes írásjele szent, ezért a Korán szó szerint veendő és megkérdőjelezhetetlen abszolút tekintély - , tehát az igazhívő/muszlim egyetlen feladata e parancs maradéktalan és fegyelmezett végrehajtása az élet minden területén. Az írott vagy a prédikációs Korán-magyarázatok egyetlen célja a 655ben [ 2012-ben: 1.357 évvel ezelőtt ] kanonizált szöveg aktualizálása a mindenkori hétköznapokra. Ennek okán [ Törökországot kivéve, ma még, mert erős törekvés van ott is iszlám fundamentalista részről az alkotmány Koránhoz igazított módosítására ] az iszlám(többségű ) államok egyikében sem iktatták be az alkotmányba, ill. a polgári jogrendbe pl. az ENSZ emberi jogok chartáját, ennek részeként vagy ettől függetlenül a lelkiismereti és vallásszabadságot sem, ( így pl. az iszlámról bármilyen más vallásra - nem csak az Egyistent elvető valamely pogányra, hanem akár a monotheista zsidóra, keresztényre - áttérő személy kiközösítendő, ezért büntetlenül megölhető, sőt, megölendő… ). Jézus Krisztus személye alapvetően más eszmekör-tartalmú az iszlámban, mint a kereszténység/keresztyénség Szentháromságos Isten-élményű és eszmekörű messze túlnyomó többsége köreiben. Az iszlám kategorikusan elutasítja a Bárány önkéntes áldozatát/kereszthalálát, mert számára felfoghatatlan a megváltás, tehát a Megváltó; rigorózus monotheizmusuk pedig pogány sokistenhites/politheista elfajulásnak minősíti, és ugyanígy kategorikusan elutasítja a Szentháromságos Egyetlenegy Isten Személyeinek immanens communio-ját = belső közösségét, ez által az iszlámban / a Korán tételes tilalma alapján / tilos Isten Fiáról szólni. A kereszténységben/keresztyénségben a Szentírás = sugalmazott mű: Isten sugallt kinyilatkoztatása befogadásában és formába öntésében a szentíró/szentszerző ( próféta, evangélista, apostol, stb. ) aktívan közreműködött, a Szentírást halló vagy olvasó hívő pedig azzal működik közre aktívan, hogy értelmezi. Ennek során az Istennel közösségbe lépésre, mint Isten leírt szavában felkínált lehetőségre szabad akarattal válaszol/felel, azaz dönt/választ: - öntudatosan elfogadva Isten kegyelmét - átéli, bensőjévé teszi a hit eszmekörét, ennek ihletésére pedig Isten iránti hálából, Isten autonóm munkatársaként jót tesz, azaz cselekvően szereti Istent és cselekvően szereti a társteremtmények összességét. Örök etalonja az istenember Jézus Krisztus, az üdvrend megvalósításaként az áldozatot önként vállaló Megváltó: Istennek az idők teljességében megtestesült Szeretete. Isten istenemberi megtestesülése --- az iszlámban elképzelhetetlen, amiként a hívek szabad
akarati aktív hozzáállása, felelős autonómiája is. Ez utóbbi a szeldzsuk-törökök XI. sz.-i közelkeleti honfoglalása és 1~2 nemzedéken belül nem csak az iszlámra áttérése, hanem harcos életmódjukhoz igazított vallási fanatizmusa kihatott az addigra konszolidálódott életmódú késő középkori arabok egy részére is, ugyanakkor az iszlám világ fokozatos önmagába fordulását, kulturális bezárkózását, így civilizációs történelmi lemaradását okozta. A természeti kincsek ( pl. kőolaj ) iszlám területeken felfedezéséből és XX. sz.-i kiaknázásából származó extraprofit - részben az ideológiai gátak miatt - nem hozta magával a széles néptömegek életmódbeli/életszínvonalbeli előrehaladását sem, kulturális megújulását sem, ez minden iszlám-országban a fanatikusok/radikálisok arányának növekedésével járt és jár. Mohamed próféta vagy az Omajjád kalifák de facto nyitottsága és rugalmassága e körökben nem példa, még a valamivel nyitottabb muszlim társaik irányában is türelmetlenek, sőt, agresszívak. A keresztény~iszlám párbeszédnek iszlám részről egyre kevésbé marad bázisa. A „multi-kulti” Európában is megbukott: a tolerancia nem lehet egyirányú utca, viszont a Korán egyes előírásai rugalmas-szimbolikus értelmezését éppen a radikális iszlám utasítja el… Az előítélet meg a sztereotípia persze itt sem vezet semmi jóra. Tanúsíthatom, hogy kitűnő fiatal úriembert volt szerencsém megismerni a marokkói Marrakeš-ben: NyugatNémetországban szerezte a diplomáját, érdeklődésemre készséggel elmesélte még azt is, hogy ő és marokkói berber nemzettársai kollektíve mennyivel másképp alkalmazzák a Koránt, mint a marokkói fanatikus arabok, ettől még elmondta azt is, hogy élete nagy álma és gyűjt is erre - , hogy eljusson egy mekkai zarándoklatra. Beszédbe elegyedésünk után alig 10 perccel egyetlenegy udvarias magánkérdése volt: hiszek-e Istenben? Igenlő válaszomat örömmel nyugtázta, és „hát ez miért érdekel” kérdésemre őszintén kifejtette, hogy bár le volt nyűgözve a németországi civilizációs vívmányoktól, de azt alig tudta tolerálni, hogy német évfolyamtársai messze túlnyomó többségükben ateisták voltak. Tanúsíthatom, hogy Kairóban egy fiatal muszlim magántaxi-sofőr a legnagyobb készséggel vitt el a város keresztény negyedébe, még információkkal is igyekezett segíteni a kifejezetten keresztény egyházi műemlékek megtekintését célzó magánprogramomat, előleget sem fogadott el, és a megbeszélt időpontra visszajött értem. Ugyancsak Kairóban egy valamivel idősebb kopt-keresztény magántaxi-sofőr egy másik napon, amikor megtudta, hogy keresztény/keresztyén vagyok, elővett a kesztyűtartóból néhány szentképet, a visszapillantóra kiakasztott egy rózsafüzér-szerű gyöngysort egyenlőszárú kereszttel, indulás előtt mindegyiket megcsókolgatta, és majdnem megkönnyezte, hogy azon a napon, amíg velem lesz, ezek kint lehetnek a kocsijában, míg ha helyi muszlim utasa lenne, be sem szállna hozzá, ha ilyesmit látna. „De” Damaszkuszban mind a ( szunnita ) Omajjád-nagymecsetben, mind a síita nagymecsetben - függetlenül attól, hogy azonnal látták rajtam: nem vagyok muszlim, de láthatóan nem szeretném megzavarni a muszlim hívők imáit - önként mellém szegődött egy-egy, imádkozás céljából érkezett, de azt már befejező udvarias muszlim hívő, és megmutatták, honnan és mikor fényképezhetek, akár vakuval is… [ és nem fogadták el a ( dolláros vagy eurós ) „baksist”, amit zavaromban át akartam adni nekik: kézzel-lábbal
magyarázták, hogy barátságból, önzetlenül segítettek ]. „És” a mai délkelet-törökországi Mardin melletti Sáfrány-kolostor szír ( jakobita-monofüzita ) pátriárkai dómjában, amikor a program végén egyedül benn maradtam, kis imádkozás, meg a művészeti értékekre még egyszer rácsodálkozás és fényképezgetés végett, egyszer csak észrevettem, hogy fiatal muszlim idegenvezetőnk visszajön, a hátsó padok egyikébe beül, és elmélyülten imádkozik, kifelé menet pedig ugyanúgy tesz adományt a perselybe, mint én. „Rákérdezésemre” elmondta, hogy Jézus Krisztusról ő nem csak a Korán-beli dolgokat olvasta, hanem keresztény anyagokat is, és Konstantinápolyban/Isztambulban, ill. európai útjain pl. német nyelvterületen már többször volt keresztény szertartásokon, az igehirdetésekre különösen figyelve, persze azért mégsem tudja úgy látni Jézus Krisztust, mint a keresztények, „mert Allahnak nem lehet fia”… Viszont a ma Kelet-Törökországhoz tartozó örmény történelmi főváros, Ani romjaiban döbbenettel láttam, hogy mind az I. VH után a megszálló oszmán-török hadseregek muszlim katonái, mind azóta és napjainkban a fanatikus török muszlim fiatalok micsoda vandál pusztításokat végeztek/végeznek olyan műemlékekben, amelyeknek e barbarizmus híján az UNESCO-világörökség listán lenne a helyük, s - hozzáteszem - amelyekben ma is örménykeresztény szertartásokkal kellene dicsérni/imádni Istent, de ( európai szemmel a többi iszlám államnál felvilágosultabbnak minősülő ) Ankara muszlim vallási és világi/politikai vezetői ilyesmiről hallani sem akarnak. 2) Péntek ? Szombat ? Vasárnap ? Az Újszövetségi Szentírásban a Jelenések Könyve 1,10 már használja az Úr napja/Κυριακή ημέρα/Kyriaké héméra időjelzést; a mű Jézus Krisztus földi élete évszázadának, vagyis a mi időszámításunk szerinti I. sz.-nak az utolsó harmadában, valószínűleg a legvégén keletkezett, de mindenképen még az I./II. szf. előtt. Az Úr napja az Ószövetségben is ismert fogalom, a kereszténységben jelentés-bővülésekkel gazdagodott, ezek egyikeként a vasárnap jelzője lett. A Magyar Bibliatársulat megbízásából magyarázó jegyzetekkel ellátott ( Bp.-1996. ) Biblia-kiadás szerint: a Jelenések Könyve adott helyén „az Úr tulajdonát képező nap” feltehetően … már a vasárnap, mint Krisztus feltámadásának napja. Legkésőbb már a II. sz. legeleje óta Antiokheiai Szent Ignác püspök hatásköri területén [ egyházkormányzatilag az Antiokheiai Patriarkhátushoz tartozott 424-ig a Római Birodalom határain túli Mezopotámia, sőt, egész Perzsia is ] a Κυριακή* ημέρα-/Kyriaké* hémérá-t = az Úr napját ünnepelték, „amelyen föltámadt a mi életünk”, és kifejezetten/megfogalmazottan a „zsidózó” szombattal szemben leírják, hogy ők „nem szombatolnak többé”, mert „esztelen volna Krisztust hirdetni és [[ mégis ]] zsidó módon élni". *Κύριος = az Úr → Κυριακή Syria provincia ( = Nagy-Szíria ), II. sz. 2. negyede, „Didakhé”, XIV. fejezet, http://jovonk.info/2009/03/07/didakhe-tizenket-apostol-tanitasarol-szolo-apokrif-irat : „az Úr napján ( = a Kyriaké-n ) gyűljetek egybe, törjétek meg a kenyeret és adjatok hálát, előtte tegyetek bűnvallomást, hogy tiszta legyen áldozatotok". Ó-Egyiptom, Alexandria, II. sz. ’30-as évei, az ún. Barnabás-levél: „»[ Halljátok az Úr igéjét…! Figyeljetek Istenünk tanítására…! ] …Újhold, szombat, ünnepi összejövetel? Nem tűröm együtt a bűnt és az ünneplést! Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm én, terhemre vannak, fáraszt elviselni./ Ézs.
1,13~14 /«. Nézzétek csak! Azt mondja, hogy nem ezek a szombatok kedvesek, hanem amelyet ő alkotott, azután, amelyen mindentől megpihent, kezdetül téve a nyolcadik napot*, amely egy új korszak kezdete. Azért mi örvendezve üljük meg a nyolcadik napot*, amelyen is Jézus feltámadt a halálból, és megjelent, majd fölment a mennybe." *[[ A „nyolcadik” valójában az új világ kezdetét jelenti. Az ó-görög kronosz = a naptári év, hó, hét ideje, tehát a folyó/folyamatos idő, mint fizikai dimenzió; ettől lényegileg tér el a kairosz = a kegyelmi idő, amelyet nem lehet „besorolni” a kronoszba; éppen a kairosz-jelleg jelzése az a megfogalmazási fordulat, amely „matematikai képtelenség”, jelesül hogy „a hét 8. napja”. 2009-ben a Szentföld északi, a mai Szíriába eső részén járván, Oszlopos Szent Simeon bazilikájának romjainál hívta fel a figyelmemet erre szír-arab keresztény - ezen belül szíriai görög katholikus - kalauzunk, az aleppói/halabi George Edelby; http://www.palmito.hu/szentgal/SC/slides/img462.html + 463. és 464. képet az aleppói görög katholikus nagytemplomról készítettem, a Szent Simeon kegyhelyről pedig http://www.palmito.hu/szentgal/SC/slides/img376.html egészen a 394. képig tartó sorozatot; George görög katholikus theológiát is végezett, és többször járt Rómában is ]]. II. sz. közepe, Szent Iousztinosz/Justinus vértanú ( samáriai származású, Caesareában, majd Rómában is élt és dolgozott keresztény filozófusként és hitvédőként; következő gondolatsora a kis-ázsiai Epheszoszban egy zsidó rabbival folytatott vitája során hangzott el ): "... Mivel Ábrahám előtt nem volt meg a körülmetélés gyakorlata, és Mózes előtt nem volt szombat, ünnepek és áldozatok, azért hasonlóképpen most sincs szükség rájuk, most, Isten Fia, Jézus Krisztus után." Mindez együtt azt jelenti, hogy az e korban - a kereszténység elterjedésének legkorábbi időszakában - nagyon ritka írott forrásanyagból is világos és egyértelmű: a Jézus-eseményt követő 2, legfeljebb 3 emberöltőnyi/nemzedéknyi idő, azaz 2/3~1 évszázad elteltével a krisztusiak/khrisztianosz-ok egyre mélyebben megértették Jézus Krisztus tanításait és cselekedeteit, így a Szent Lélek segítségével eszmekörileg is egyre inkább önmaguk sajátosságaira ismertek, és ennek egyre markánsabban kifejezést is adtak. Tehát nem a IV. sz.-i Nagy Konstantin császárnak a pogány napimádók felé 321-ben tett „vasárnap-( görög: héméra Helíou-/latin: dies Solis-/a Nap napja*-)gesztusa” alapozta meg a keresztények vasárnap = ünnepnap ünneplését. *[ pogány eredetű név tehát mindmáig a "day of the sun" → Sunday, Sonntag, stb.; ezzel szemben orthodox/pravoszláv keresztény vallási eredetű az orosz bоскресенье: 1./feltámadás, 2/vasárnap ]. A 363 körüli ( délnyugat kis-ázsiai ) Laodikeia-/Laodicea-i ( bár nem egyetemes ) zsinat szombat-tiltó „vasárnap-határozata” közel 3 évszázados fejlődés és akkoriban már igen széles körű gyakorlat „becikkelyezése” volt az esetleg még bizonytalankodók megnyugtatására. Így legkésőbb a IV. sz. óta a kereszténység messze túlnyomó többsége a Megváltó feltámadását ünnepli hetente. A megváltás tanúbizonysága Jézus Krisztus feltámadása, amely a Nagypénteket követő 3. napon: az 1. Húsvét-vasárnap történt meg. Isten lélekben és igazságban imádása nem csak földrajzi helytől/helyszíntől nem függhet - a 4. előadásban szó volt erről Jézusnak a samáriai asszonnyal beszélgetése kapcsán - , hanem
a folyó/fizikai időtől, mint dimenziótól sem, így a naptári év és alrészei ( hónap, hét ) adott kultúrára jellemző felosztásától sem, nemhogy naptári naptól, amely - ld. naptárreformok „betoldásai” és/vagy szökőévek - még csak nem is állandó helyű a folyó idő/fizikai idő, mint dimenzió skáláján. Isten lélekben és igazságban imádása, a vele való kapcsolat: kegyelmi idő, kairosz --- nem kényszeríthető/köthető a folyó idő/kronosz gúzsába, sem pénteken, sem szombaton, sem vasárnap, sem máskor: a kegyelmi idő = Isten ajándéka + emberi rákészülés ( „ünneplőbe öltöztetem a lelkemet”/Exupéry ), de elsősorban Isten ajándéka. Az adott kultúrában kijelölt ünnepnap: alkalom, a közösségi együttlétnek, így Isten közösségi tiszteletének, imádatának a szervezett alkalma, nem több, nem is kevesebb. A vallásos közösségi lét az Istennel találkozásra rákészülésnek nyilván a leghatékonyabb módja, a kairosz „azonban” az egyéni lélek Isten-élménye. Maga Jézus Krisztus - akár vidéki, akár jeruzsálemi tartózkodása idején - felhasználta a shabbat/szombat, mint a Szentföld zsidói által akkor már több mint egy évezrede gyakorolt ünnepnap lehetőségeit a saját küldetéséből fakadó mondanivalója közreadására: tanításra, esetenként prédikációra, [ a zsidó közösségben 30. életévében és azt követően bármely zsidó férfi jogosult volt az Írások felolvasására és „a jeruzsálemi normának megfelelő” magyarázatára, s ha ettől valaki eltért, az konfliktusba keveredett a jeruzsálemi „tanítóhivatallal”, mint maga az Úr is, nyilvános fellépésének kezdeteitől ], hiszen - munkaszüneti nap is lévén - mindig nagy tömegek gyűltek össze szombatonként a zsinagógákban, ill. a Templomban. Ám Jézus Krisztus azt is hangsúlyozta, hogy a shabbat/szombat - a IV. parancsolat szerint: »az Úrnak, a te Istenednek szombatja« - van az emberért, és nem fordítva; ennek egyértelműsítése végett előfordult, hogy szombatnapon kalászt tépett ( = az érett termést gyűjtötte be ), gyógyított, -- indokolt esetben közösségi vagy egyéni profán szükségletnek is alárendelhető a szokásjogi és/vagy hivatalosan kijelölt ünnepnap. A Tízparancsolat kőtábláján kívüli, Mózes-közvetítette parancsolatok, előírások és tilalmak jelentős részét - a szóbeli hagyomány alapján - a dávidi~salamoni királyság idején kezdték leírni, szintén Mózes szerzői neve alatt. Ezek között vannak pl. az étkezési törvények, ill. a „nem kóser”/tisztátalan állatok húsára vonatkozó tilalmak is. Jézus ezekkel kapcsolatos, a mózesi Törvény betűjétől eltérő kijelentése is közismert. [ Olyannyira, hogy a Koránban még Mohamed próféta is fölemlíti, bár éppen Mózesnek a tisztátalan állatokra vonatkozó parancsát Mohamed lényegében megtartja, csak „vészhelyzetekre” oldja fel ].
A Tízparancsolatot a Kr.e. 13. sz.-ban Mózes kapta a Sínai-hegyen Istentől: ez a[z ó-] szövetség alapszövege, tehát mindenestől szent. Ám van benne néhány szó, félmondat, amely csakis adott kor honfoglaló héberjeinek/zsidóinak és leszármazottaiknak szól csupán. Mert hogyan is vonatkoztathatná őseire és önmagára pl. egy keresztény eszkimó az I. parancsolatnak azt a szövegrészét, hogy »kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából«? [ A héber eredeti: http://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%ADzparancsolat „aki kihoztalak téged Egyiptom földjéből, (a) szolgaság házából”; a XVI. sz.-i Károli-fordítás http://golgotha.uw.hu/a%20tizparancsolat.html „a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről,
a szolgálatnak házából” ]. A betűkbe, vagy egy-egy kifejezésbe „belegörcsöléstől” óv Jézus, amikor kijelenti, hogy „a betű öl, a lélek ( a szellem ) megigazít”. A kereszténységnek - sőt, valójában az egyetemes emberiség teljes történelmének nyilvánvalóan nem Mózes prófétai szolgálata és az általa közvetített Tízparancsolat betűje, hanem a megtestesült Fiú Úr Isten, Jézus Krisztus önként vállalt megváltói áldozata, és az ennek érvényességét visszaigazoló feltámadása a leges legnagyobb eseménye: a feltámadás, a harmadnap pedig vasárnapra esett. És a pünkösd szó az Újszövetség görög nyelvén ( Pentekoszté ) húsvéttól számolva az ötvenedik napot jelenti: a Szent Lélek Úr Isten kitöltetése, majd az egyetemes keresztény/keresztyén anyaszentegyház születése az 1. Pünkösdkor, szintén vasárnap történt, Jeruzsálemben. A Szentlélek Úr Isten személy. A Fiú Úr Isten személy. Az 1. Húsvéttal - a Feltámadással, amely az egyetemes emberiségre vonatkozó egyetemes üdvterv középpontjának része - és az 1. Pünkösddel, vagyis 2 soha meg nem ismétlődő, világtörténelmi jelentőségű kairosz-eseménnyel szentelte meg a vasárnapot a Szentháromságos Egyetlenegy Isten, az idők teljességében, a folyó idő/kronoszidő koordinátarendszerében 50 naptári napon belül 2-szer, éspedig a legalább 2 és fél millió éve standard kőeszközöket is gyártó és minden egyes példányukat tartósan használó, ill. ezek gyártástechnológiáját azokban az ősidőkben is nemzedékről nemzedékre átadó - tehát kommunikáló - Homo genus/az emberiség egyetemes történelmén belül a Mózesnek adott shabbat-/szombatnap-parancsolat alig több mint 12 évszázadnyi gyakorlását követően. [ Pl. a http://reformatushittan.blogspot.com/2012/03/tizparancsolat-magyarazata-2-4.html és http://www.gazdref.siteset.hu/index.php?m=1158&grp=T%EDzparancsolat&id=179 a IV. parancsolat tanulmányozásához kiváló segítség ].
3) Valamit a jelekről, pontosabban a Kovács-Bíró János lelkész úr által elő-(!)jelekként felsoroltak közül némelyik földrajzi esemény-sorozat nagyobb időléptékű összehasonlításáról. Az általa említett közelmúltbeli japáni [ Fukushima térségét különösen sújtó ] föld- és tengerrengési, utóbbi kapcsán tengerárhullám/szökőár ( cunami ) okozta katasztrófa megdöbbentő mértékéről azért azt tudni kell, hogy maga a fizikai (!) eseménysorozat „csak” töredéke (!) volt a Kr.e. 16. sz. végi, [ = a térségben régészetileg: bronzkori ], a Földközitenger keleti medencéjében lejátszódott kataklizmának: a hellászi Théra-[ mai Szantorin]szigeti vulkán kúppalástja - évszázadokig tartó földrengés-sorozat, majd többszöri vulkánkitörések záró aktusaként összeomlott; a forró magma felszínhez közeli, ám tengerszint alatti nyílásába a tengervíz beömlött, és a hőmérsékletkülönbség + a gőz akkora óriás-robbanásra vezetett, amelynek - Istennek hála - 3 és fél évezred óta megközelítőleg sincs párja. Ám a saját idejében a térségben akkora óriás-cunamit okozott, amely „lenullázta” az érintett pl. krétai kikötőkben állomásozó teljes hajóhadat, az alapkőzetekig lemosta a part-közeli síksági térségek termőtalaját és minden parti~part-közeli település összes
építményét; a Szentföld és Ó-Egyiptom partvidékéig eljutó cunami hullámai és a szárazulatra kiáramlásai szintén óriási parti károkkal jártak; a vulkánkitörés pora okozta közvetlenül az „egyiptomi sötétséget”*, kiülepedése előtt évekig a magas légkörben keringve pedig - a Nap sugárzását több éven át csökkentve - az északi félteke nagy részén lehűlést, és a termés-kiesések révén éhínségeket, ill. a táplálékhiánnyal együtt járó legyengülések megbetegedéseket és halált okoztak. *[[ A héber/zsidó hagyomány a 10 csapásként összevont esemény-sorozatot a Kr.e. 13. sz.-i, Mózes vezette kivonulás/exodus ó-egyiptomi engedélyezésének ösztönzéséhez köti. A Kr.e. 16. sz. vége felé Jákob temetésére Hebrónba hazatérők - »József egész háza népe, testvérei és apjának háza népe. Csak a gyermekeket, juhokat és marhákat hagyták Gósen földjén«, [ egy „sima” temetésre a teljes állatállományt magukkal akarták vinni ?! ] - valósították meg a „kis exodust”, ( és egy részük - valószínűleg a fiatal férfiak jelentős hányada - bizonyára nem is tért vissza Ó-Egyiptomba ). Némelyik, az ó-egyiptomiakat sújtó csapás - pl. a 10-es listából a 9.: a 3 napos „egyiptomi sötétség”, amelyet „tapintani lehet(ett)” - ezzel a néptörténetileg fontos eseménnyel lehetett/volt szinkron. A Nílus-deltában és környékén ( Gósen-földje: a deltától kelet~délkeletre ) ekkor a hükszosz-fáraók, így József hatalmát is már a Dél-Egyiptomból indított felszabadító háborúk első támadásai is sújtották, így katonapolitikailag sem véletlen a ( hükszosz ) fáraó és a héber/zsidó vezető(k) közti vita arról, hogy a héber/zsidók az állatállományukat - vagyonuk legjelentősebb részét - magukkal vihetik-e, [ vagy: „túszként” Gósenben kell hagyniuk ], amely esemény emlékét is a 9. csapáshoz kötve őrizte meg az emlékezet. Pár évtized múlva - ekkorra József már meghalt - győztek a déliek, elűzték a hükszoszokat, fokozatosan kényszermunkára szorították a korábbi hükszosz-szövetséges népeket, köztük a héber/zsidók Gósenben maradt többségét: »Új király került … Egyiptom élére, aki már nem ismerte Józsefet« --- valójában: nem ismerte el József érdemeit, a hükszosz államigazgatásban betöltött szerepét, rangját. Az események lejegyzéséig még bő fél évezred telt el: addigra a csapások és az exodusok emléke egyetlen egyidejű sorozattá szervesült össze ]]. A thérai esemény közvetlen/azonnali halálos áldozatainak számára - Hellásztól a Szentföld és ÓEgyiptom partvidékéig - különféle becslések vannak, hiszen ez a vidék az ókorban is viszonylag sűrűn lakott volt. Az érintett parti~part-közeli népek népi emlékezete - mitológiai formában, ill. pl. az Ószövetségi Szentírás több mint fél évezred múlva lejegyzett vonatkozó szövegrészében is megőrizte e katasztrófa emlékét, ma pedig az egzakt természettudományok feltárják a mindmáig megmaradt fizikai nyomait. Kultúra- és politikatörténetileg a minoszi Kréta, mint kelet-földközi-tengeri korábbi kereskedelmi és politikai középhatalom azonnali végét okozta, egyúttal a mükénai Hellász, vagyis az akhájok vezette ó-görögség ugrásszerű „felfutását”, Kréta korábbi szerepének átvételét ( sőt, annak túlszárnyalását ) tette lehetővé. A „tengeri népek”-nek mondott, Théra után 3~3 és fél évszázad múlva bekövetkező, és nem „Théra-okozta” népvándorlása megroppantotta ugyan az ó-görög kibontakozást, de pár évszázad múlva „felépültek”, és előbb klasszikus kultúrájukkal hatottak a Szentföldre, majd a hellenizmussal „nem csak hatottak”, hanem pl. Galileába vagy az ő miattuk Dekapolisz-nak elnevezett vidékre jelentős mértékben és arányban át is telepedtek. Az ottani zsidó~ó-görög együttélés kapcsán ritkán emlegetik
manapság, hogy a nyilván galileai zsidó származású Andreasz/András és Philipposz/Fülöp apostolnak nem is volt sémi ( héber vagy arameus ) neve, „csak” görög… És, persze, a legorthodoxabb jeruzsálemi zsidókat is valamelyest utolérő ó-görög logika hatása volt az a Jézus földi életét megelőzően 2~3 nemzedéket foglalkoztató kérdés, hogy „mi a Tóra/Törvény summája?”, s amellyel a Hillél rabbi által adott, még a Tízparancsolatot is 1-re redukáló válasz elégtelensége okán még az Urat is igyekeztek zavarba hozni, hogy aztán egyik legcsodálatosabb világörökségünk legyen a személy szerint Jézus Krisztustól származó szeretet-alapelvű kettős-egy Főparancsolat. Így Théráról és a vele összevetett Fukushimáról [ legalábbis ezek természetföldrajzi részéről ] nekem még mindig - Kovács-Bíró János lelkész úr szellemes képi megfogalmazásában: a „műszerfalon” időnként figyelmeztető „sárga villogás” - jut eszembe, ( és nem a „vörös villogásos” „világvége” ), tehát még ilyen kataklizmák kapcsán is az emberi ésszel soha föl nem fogható Gondviselésre és Kegyelemre gondolok elsősorban. A mi időnk ilyen eseményeikor meg még arra is, hogy tudok-e segíteni a túlélőknek, és hogyan. Napjaink csapásainak mérlegelésekor továbbá azt is vegyük tekintetbe akár még olyan „divatos” élőlény-csoport földtörténetileg igen gyors, ha nem is kataklizma-, tehát eseményszerű kipusztulását, mint a dinoszauruszoké --- , hogy embernek akkor még híre-hamva sem volt. És mára már eléggé világosak e több évmillióig elhúzódó, ám ezen belül egyes „hullámokban” tömeges faj-kihalások természetföldrajzi, pl. vulkanológiai/mérgesgázfeldúsulási, pl. korabeli jégkorszaki, pl. aszteroida-becsapódási, stb. természeti ok-sorozatai. A földtörténeti kutatás mai sejtése szerint kereken 60/120 millió évenként olyan 2 és fél millió évnyi össz-időtartamú, ám még a mainál is enyhébb-melegebb ún. interglaciálisokkal/eljegesedés-közi időkkel tagolt jégkorszakok fordultak elő a Föld nevű bolygó ma elég jól belátható 3 és fél milliárd éves múltjában, mint az „éppen most” magunk mögött hagyott, ( már mint ha tényleg „igazán” vége van a legutóbbinak ). Kicsit sem sugallnám a ciklikusság-filozófia csapdáját: a régi Ázsia, az indián Amerika, és más vidékek szellemi zsákutcája volt, amelyből a Kijelentés teleologikus ( = céloksági ) jellegű interpretálása kiemelt bennünket, keresztényeket/keresztyéneket. Ám a teremtett világban, a természetben ettől még vannak legkülönfélébb intervallumú - nem ritkán egy-egy emberöltőnél is rövidebb, néha meg a tudományos észlelés adatsorainál jóval hosszabb periodikus törvényszerűségek, és bizonyára nem azért teremtette őket Urunk, Istenünk, hogy nekünk az manapság tessen, vagy sem. Mi lett volna a gyönge korabeli emlősökkel, köztük akár az ember testi elődeivel is, ha a dinoszauruszok nem vesznek ki? [ Persze teljesen nem vesztek ki, „csak” a monstrumok; ma is élnek a hüllők, és „megtollasodott” rokonaik, a madarak is ]. Több évszázados mérési adatsorok híján, meg az elektrotechnika előtti információ-áramlás szerénységére, hézagosságára is gondolva: mi bizonyítja, hogy egyegy természeti jelenség ma tapasztalható gyakoriság- és erély-változása valóban „az idők jele”, vagy csak egy még fel nem ismert periódus éppen felszálló szinusz-ága? Megint olyan mindenféle tudományon, benne a bölcselettudományon/filozófián túli - kulcsfogalmak tolulnak fel bennem, mint a Gondviselés és a Kegyelem.
A kereken 2,6 millió éve kezdődött földtörténeti pleisztocén utóbbi kb. fél millió évében 3 fő jégkorszak-„köteg” volt - az alpesi sémában a Mindel, a Riss és a Würm - , amikor pl. Európában a Skandináviából kiinduló több száz méter vastagságú (!) jégár pajzsa fedte be a kontinens északi harmadát~negyedét, majd vissza-visszavonult, ill. időnként újra előretört. A Würm utolsó nagy „zord leheletének” kezdetét megelőzően már a minden tekintetben mai ember, a Homo sapiens sapiens népessége, tehát az ilyen értelemben vett „Ádám + Éva” élt a mai Északi- és Balti-tenger környékén is, ám korábbi szállásaik és vadászterületeik időnként évezredekre a jégpajzsok alá kerültek, a kortárs emberek pedig délebbre húzódtak. Ugyanekkor (!) a Szaharában mediterrán örökzöld erdők nagyobb tömbjeivel tarkított szavanna volt a jellemző a klímazonális ( = folyóvíz és/vagy oázis-forrásfeltörés okozta többletvíz hatás nélküli, pusztán a csapadékra utalt ) térségek többségében, ( a sivatag néhány kisebb területre zsugorodott össze ), és a mai Szahara egész területén az egyik legjellemzőbb élelemszerzés a szigonyos ( harpunás ) halászat volt… Szabad-e a jégpajzsok periodikus kiterjedésére Isten büntetését ( netán: végítélete előjeleit ) vizionálni, a vegetációs övek - az ember életfeltételei - átrendeződését pedig tér- és időfüggően és ambivalensen hol büntetésként, hol jutalomként értékelni?! Mózes a Kr. e. 13. sz. „kellős közepén” kapta meg a Sínai-n a Tízparancsolatot: megköttetett az Ószövetség, majd az ó-egyiptomi szolgaságból menekülő héberek/zsidók hosszú honfoglaló harcok révén megtelepedtek az Ígéret Földjén: a tejjel-mézzel folyó Kánaánban, azaz a Szentföldön, „hamarosan” sikeresen államot alapítva. A Sínai-eseménnyel gyakorlatilag egyazon időben kezdődött el Föld-szerte a szubtrópusokon a térítők menti passzát-övezetekben a hullámzó, ám mindmáig éghajlat-történeti trendként folytatódó kiszáradás, elsivatagosodás, ezek legkiterjedtebb példája a Szaharáé és az azt délről szegélyező Szahelé, a Szahara északkeleti folytatásaként a Sínai-félsziget meg az Arabfélsziget nagy része is elsivatagosodott. Szintén a Kr.e. 13. sz. legelejétől az emelkedő középhőmérsékletek okán pl. Európában is 100 km-ekkel északabbra tolódott az eredményes gabonatermesztés lehetősége; [ az emiatti európai népességrobbanás a bronzkor végi pl. halomsíros és urnamezős kultúrákat hordozó népek óriási népvándorlásait váltotta ki, ezek korai hullámainak dominó-hatása mozdította ki a Délkelet-Balkánról és Dél Kis-Ázsiából az elfoglalható szárazulat híján vízre szálló ún. „tengeri népeket”, akik egyike lett - több közbülső, átmeneti szállásterület után - a Szentföld délnyugati részén partra szálló filiszteus nép … ]. Ki merné azt a képtelenséget állítani, hogy Isten egyfelől megbüntette a „bűnös/gonosz” berber, tuareg, és más szaharai~szaheli őslakó népeket, másfelől megjutalmazta éghajlati változással a „jóságos” bronzkori észak-európai ( nagy részt: indogermán ) népeket, népvándorlással pedig a „jóságos” filiszteusokat? Szabad-e a folyó időben/kronosz-ban egyidejű természeti, vagy akár társadalmi/történelmi jelenségeket, eseményeket oksági kapcsolatba hozni erkölcsi értékekkel, főként pedig az Isten kegyelmét tükröző, nem is a kronoszban, hanem a kairoszban történő olyan eseménnyel, mint a héber/zsidó néppel kapcsolatos Tízparancsolat átadás-átvétele? „Megelőző ellenpéldaként” hoztam fel mindezeket, némely a 7. előadásban elhangzott csapás-sorozat esetleges apokaliptikus értékelésével szemben. Isten teremtette a természet törvényeit is, ő a
történelem általános ura is, különös kegyelmi cselekedetei pedig nemhogy oksági, hanem pusztán emberi okoskodással kiizzadt céloksági magyarázkodással sem „kommentálhatók” és/vagy „értékelhetők”: az események tudományosan nem vizsgálható törvényszerűségei közül amit nem jelentett ki a kinyilatkoztatásaiban, azok továbbra is az Ő titkai, amelyek „megértéséhez”, főként pedig „indoklásához” nyilván nincs és nem is lesz elegendő eszünk -- a Teremtő és teremtményei „szellemi teljesítmény szempontjából sem azonos súlycsoport”, ( a XX.~XXI. sz.-ban sem ). 2004. Karácsony másnapján óriási földrengés volt, az indonéziai Kalibangan/Szumátra közeli epicentrummal, [ 1950-től számolva: a chilei ( 1960 ), 2 alaszkai ( 1964, 1957 ) és az oroszországi ( 1952 ) után az 5. legnagyobb ]. Az epicentrum fölött az Indiai-óceán szegélye van, így ez tengerrengésekkel, ennek okán cunami-hullámokkal járt, több mint 1.600 km-es távolságban is: a tenger egy ideig visszahúzódott, majd - szinte "erőt gyűjtve" - látszólag a semmiből újra előretört, óriás-hullámokkal elárasztva a partokat. Szumátra szigetétől mintegy 500~600 km/órás sebességgel terjedtek szét a szökőár hullámai, amelyek a nyílt tengeren gyorsak, de kisebb méretűek voltak, a szárazföld partjai közelében viszont lelassultak és hatalmasra nőttek. Az Indonéziától Thaiföldön át Sri Lanka/Ceylon ( és India, sőt, még a távoli Kelet-Afrika ) partjaiig eljutó csapás több 10.000-nyi halálos áldozatának közel a fele Ceylon déli~délkeleti partjainál vesztette életét, ugyanonnan közel 1 millió túlélőt kellett evakuálni. Karácsony közelségét kihasználva a nyugati extrém liberális, egyúttal ateista sajtó szalagcímei azt vijjogták, hogy „ismét gyilkolt a keresztények Istene!”. „Csak” egyet nem írtak meg: valamennyi érintett partszegélyen/tengerszegélyen különösen Ceylonban - több 100 km-es partszakaszokon néhány évtizeddel korábban gyakorlatilag letarolták a tenger-szegélyi, sós víz tűrő, ám a trópusi és/vagy a monszunesőktől csurgalék-édesvizet is kapó mangrove-bozótot és -ligeteket/-erdőket. [ Ezek csak ott tenyésznek, ahol az évi középhőmérséklet legalább 20 oC, és soha sincs fagy; továbbá a tengerszegély lapos, lassan mélyül, és nem kősziklás, hanem homok+iszap szövetű az aljzat, a föveny; a fás szárúak támasztó léggyökereinek légzése végett pedig még az ár-apály mértékének is van határozott ritmusa. A keményfa szövetű, mégis rugalmas/hajlékony, különféle fajú fás szárúak 5~20 m magasságúra megnőve és több szintbe rendeződve a leghatékonyabb: szövevényes, ám áttört/azsúros szerkezetű hullámtörőt alkotják ]. Ceylonban ( is ) a „területrendezett” helyükre betonlábakon álló üdülőket, szállodákat, csónakházakat építettek, a partszegélyen meg beach-eket alakítottak ki, a közvetlen közelükbe pedig az őslakosok, mint a turizmust, idegenforgalmat kiszolgáló személyzet korábban itt egyáltalán nem lakó tömegei számára adtak ki vadonatúj ( könnyű szerkezetű ) lakóházakra építési engedélyeket. A mérések szerint a természetes mangrove-szegélyek átlagosan 75%-kal csökkentik a partra verődő hullámok energiáját: az általuk szegélyezett szigetek, ill. partszakaszok tehát ilyen mértékű védettséget élveznek a nagyobb viharok és tornádók okozta hullámverések kárai ellen. Az érintetlenül megőrzött mangrove több partszakaszon a 2004-es Indiai-óceáni cunaminál is döntő szerepet játszott a veszély elhárításában. A szigetet eredetileg körkörösen övező ceyloni mangrove-szegély is korábban természetes hullámtörő volt, 2004 Karácsonyán ennek híján a cunami hullámai
akadálytalanul, csillapítatlanul száguldhattak ki a szigetország délkeleti~déli partjainak nagy részére. Áldozataik tehát a teremtett természeti törvényekkel mit sem törődő féktelen és embertelen profit-hajsza áldozatai. Mert földrengések, ill. tengerrengések és cunamik mindig voltak és mindig lesznek, nagyobbak is, mint a szumátrai gócpontú ceyloni. Ám az e törvényszerűségeket évezredekig megtapasztaló és ahhoz alkalmazkodó őslakosság soha nem építette házait a veszélyeztetett partközelbe, legfeljebb néhányuk az ideiglenes halászkunyhóit, csónaktárolóit; és a mangroveba is csak kicsi lékeket vágtak, csak akkorákat, amelyeken csónakjaikkal a partról a nyíltvízig és viszont tudtak hajózni. A mangrove-szegély sokszor tízmillió év (!) óta természetes hullámtörő; [ néhány mindmáig élő fajuk már a krétakorból ismert, más fajok későbbről igazolhatók ]. Szabad-e pillanatnyi profit-érdekekért felelőtlenül beavatkozni a teremtett világ bölcs rendjébe?! Szintén kőzetlemez-tektonikai és 1895 óta (!) ismert tény a Nyugat-USA-ban, ÉszaknyugatKaliforniában mintegy 1.100~1.300 km hosszan húzódó Szent András-törésvonal, amely mintegy 30 millió éve (!) alakult ki. A fölötte 1776-ban alapított és kiépült San Francisco lakossága 1834-ben ( akkor még Yerba Buena volt magának a városnak a neve ) mindösszesen 30 család volt; az 1848-ban kitört észak-kaliforniai aranyláz hatására San Francisco lakossága két év alatt közel a 25-szörösére nőtt: a korábbi 1.000~1.500-ról 25 ezerre emelkedett ( 1850 ). 1855-re újabb, legalább 300 ezer aranyásó, kereskedő és más bevándorló érkezett a világ minden tájáról Észak-Kaliforniába. Az 1906-os földrengés [ ekkor a törésvonal mentén a 2 kőzetlemez felszínének szomszédos pereme ellentétes irányban kb. 4,5 m-nyit csúszott el ] és nyomában a tűzvész során kb. 3.000 fő veszett oda magában San Franciscoban. Ma ( 2005-ben ) 3,4 millió ember él itt, [ elővárosaival együtt ennek kb. a 2szerese ], az USA 13. legnépesebb városa, a népsűrűség 6.632 fő/km2: ez a legsűrűbben lakott nagyváros Kalifornia államban, de az USA-ban is New York után a második. Szintén a Szt. András-törésvonal fölött épült az 1850-ben 1.610 lakossal alapított, ma mintegy 4 milliós lakosú Los Angeles. E törésvonal nagyon aktív, gyakoriak a földrengések. Geológusok megállapították, hogy az elkövetkező 30 évben legalább 30%-os az esélye annak, hogy a Richter-skála szerinti 7,9 erősségű földrengés legyen a Szent András-törésvonalon. Legveszélyeztetettebb terület a törésvonal déli végződésének 190 km-es szakasza, ill. körzete, ahol jelenleg 13 millió ember él, köztük San Francisco és Los Angeles lakossága. Lemondva a telekspekulációs profitról, mikor és ki figyelmeztette 1895 óta (!) az ide települőket a természetföldrajzi kockázatra? S ha bekövetkezik, ami előbb-utóbb elkerülhetetlen, mert természeti törvény, akkor majd megint azt vijjogja az extrém liberális, ateista sajtó, hogy „ismét gyilkol a keresztények Istene”?! Némelyek pedig az armageddon-t, a végítélet kezdetét fogják belemagyarázni?! [ Hasonlóan lemez-tektonikai „forró vonal” az egész Jordán-völgy a Holt-tengerrel, Aqabáig, ám ott legalább nincsenek San Francisco-/Los Angeles-típusú megapoliszok ]. Más területek. A mára kritikussá vált globális népességrobbanásban vajon hány % a gyógyszeripari kereskedelmi profit-érdek, és hány % a keresztény/keresztyén humanitás: adjunk egészségügyi ellátást a szülő nőknek, a kisgyermekeknek, a betegeknek, a
megöregedőknek? A természeti erőforrások végesek. Némely állam ezt belátva már ösztönzi az egykézést, [ Susan Greenhalgh: Tudomány, modernitás és a kínai egykepolitika megalkotása http://kovasz.uni-corvinus.hu/2010/kinai.pdf ], „megtűri” a 2 gyermeket, szankcionálja a nagy családokat. Miközben a magyar nemzet tragikusan fogy. A világ éhező részein is „csak” részben létszám-kérdés a nyomor, ill. az éhhalál, és a társadalmak tragikus anyagi polarizálódása is. Az egyik helyen kísértetiesen Bábelre emlékeztető esztelen „Burj Dubai”-toronyépítő tékozlás, másutt nincs elegendő ivóvíz. Ugyanakkor az Onasszisz-sziget, Monte Carlo vagy Las Vegas „biblikus gyökerű” ( zsidó, keresztény/keresztyén ) kultúrkörön belül volt/van, és nem tegnap óta. Volt vírusos „spanyolnátha” világjárvány az I. világháború által közvetlenül nem érintett országokban is, volt kapitalista gazdasági világválság a XIX. sz. ’20-as éveiben is, manapság madárinfluenza, H1N1, AIDS, és a Föld nagy részén megint gazdasági világválság van. Melyek biztosan az idők jelei? Összezárta-e a Pantokrátor az Evangéliumos Könyvet? [ A Világbíró/Pantokrátor Krisztus orthodox/keleti keresztény ikonjain az Úr kezében a már becsukott Újszövetségi Szentírás figyelmeztet a parúziára: „ítélni eleveneket és holtakat”, míg a nyitott könyv arra, hogy még tanít, még magyaráz, még tart a türelmi idő, a Gondviselés, a Kegyelem ]. Maximálisan egyetértek abban Kovács-Bíró János lelkész úrral, hogy még soha nem volt a Földön egész faja ön-elpusztítására alkalmas eszközöket, sőt azok egész arzenálját kitaláló lény, „csak” a szabad akaratú, ideig-óráig akár Teremtő és Megváltó Urával is dacoló ember. És abban is egyetértek, hogy a Föld hagyományosan kereszténynek/keresztyénnek tekintett része a szabadosságig túladagolt extrém liberális ál-szabadság jogi „szer”-einek/drogjainak életveszélyes/közveszélyes mérgezései okán újra missziós területté vált, hozzáteszem: különösen Európa és az USA.
4) Még néhány reflexióm a Jézus7 sorozat 7. előadásához. Jézus Krisztus Szent síron belüli feltámadása pillanatának „körülményeiről” semmi „kézzelfoghatót” nem rögzít az Újszövetségi Szentírás: Isten „működési szabályzata és/vagy technológiája” nem tartozik ránk. Az I. sz. utolsó harmadában - tehát magát a feltámadást alig másfél~két nemzedéknyi idővel követően - végső szövegformába öntött Péter 1. levele 3,18 azt mondja a lényegről: »halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint«. A Zsidókhoz írt levél 1,4~14 részletezi, hogy Jézus Krisztus minden angyalnál sokkal feljebbvaló. A megdicsőülés hegyén az Úr színeváltozásakor az „égi állapotú” Mózes és Illés tájékoztatták Jézus Krisztust az áldozatvállalásról; halála előtt és feltámadása után angyalok szolgáltak neki: elfogatása előtt a Gecsemáné-kertben ( Lk 22,43 ) angyal erősítette meg a szenvedés/a Passió megkezdése előtt; lepecsételt sírja zárókövét angyal hengerítette el ( Mt 28,2 ), majd angyalok ( is ) szóltak a nyitott és üres sírbolt észlelésének döbbenetétől megzavarodott és/vagy elkeseredett tanítványoknak, hozzátartozóknak. Ám az már a Jézus7 előadássorozat előadójának „dramaturgiai leleménye”, hogy Lázár feltámasztásának körülményeit ( Jn 11,43 »Lázár, jöjj ki!« ) a jeruzsálemi Szent sírhoz „aktualizálja”,
amennyiben itt az angyal azt mondaná: Isten Fia, jöjj elő, Atyád hív Téged --- ez a szöveg és így azonban sehol nem szerepel a kánonban ( ezért is megtévesztő az inzerten idézőjelek közé téve közölni ); mint ahogy szintén nem a Szent sírból kilépve, hanem Lázár sírja közelében, és még Lázár feltámasztása előtt mondja Önmagáról az Úr, hogy »Én vagyok a feltámadás és az élet « ( Jn 11,25 ). A Feltámadott Úr ajtónyitogatás nélkül harántolta a falakat, isteni önerejéből ment föl a mennybe ( az ószövetségi Hénókh/’Énók és/vagy Illés „csak” felviteték, ezért mennybe vételükről lehet csak beszélni ), --- Jézus Krisztus Szent sírbeli feltámadásakor is pontosan tudta soron következő teendőit, amelyekhez nyilvánvalóan el kellett hagynia a sír-üreget, ( ld. közvetlen a sírból kilépése után a magdalai Máriával közölteket ), tehát egy neki címezett angyali „felszólítás” az angyal „hatásköri túllépése” lett volna, de ilyesmiről szó sincs a kanonizált szövegekben. A Szentháromságos Egyetlenegy Istenben hívő - ennek eszmeköre keretében: a történelem során az idők teljességében megtestesült, tanító-gyógyító, majd miattunk~helyettünk~érettünk önmagát feláldozva meghalt és harmadnapra feltámadt, élő, Isten létrendjébe visszatért és így is jelen való Jézus Krisztus/Fiú Úristen személyében hívő kereszténység/keresztyénség újszövetségi szentírási alapú parúzia-váradalma: az Evangélium - a krisztusi megváltás révén az üdvösség, mint örömhír - minden népnek hirdetése ( = az egyetemes misszió megvalósulása ) mellett is az Egyetlenegyben hívők szorongattatása, továbbá az istentelenség és a társteremtmények/teremtett világ elleni bűn - együtt: a Krisztus-eseményt negligálni törekvő tévelygések + szeretet-hiány, megszemélyesítve: „a kárhozat fia” = az Antikrisztus - időleges térnyerését követően, emberileg előre kiszámíthatatlan időpontban bekövetkező, meg nem ismétlődően egyszeri [ részben kataklizma-szerű ] krízis-jelenségekkel/jelekkel is kísérve következik be a parouszia/parúzia = az üdvtörténet [ adott korábbi szakaszának ] egyetemes lezárásaképpen Krisztus dicsőséges újra-eljövetele*: »ítélni élőket és holtakat«. [ A hetednapi adventisták - ld. pl. a Jézus7 előadássorozat záró részét - és némely másik keresztény/keresztyén felekezet az Apostolok Cselekedetei általuk ún. „angyal-sajtótájékoztató”-nak is nevezett híradása alapján egy jeruzsálemi konkrét eseményként gondolnak a parúzia kezdetére, amelyet követően megkezdődik a világ-szintű végítélet ]. Az „angyal-sajtótájékoztatón” azonban csakis a parúzia módjáról szólt az információ: úgy ( még nyomatékosabban: ugyanúgy ) fog eljönni, ahogyan fölment/átment az Isten létrendjébe. Ám ott még csak utalás sem hangzott el a „hol”-ra, tehát a helyszínre ( = a térbeliségre ), vagy a „mikor”-ra, tehát a folyó/folyamatos időn, mint fizikai dimenzión belüli időpontra, összefoglalva: a fizikai 4 alapdimenzióra. A keresztények/keresztyének a Szentírásban olvasható egyértelmű, tételes/adatszerű kinyilatkoztatásokon kívül semmiféle szent helyet és/vagy szent időpontot nem ismernek: hacsak az emberi bűn átmenetileg - ideig-óráig és néhány helyen - meg nem szentségteleníti, a Mindenható egyetemes jelenléte számukra minden helyet és minden időt megszentel, így egész földi életük is a mennyei Jeruzsálem transzcendens irányába vezető egyfajta zarándokút, miközben utolsó leheletükig törekedniük kell arra, hogy amíg földi életük tart, küldetéstudatos + hálából jócselekedetes, azaz méltó munkatársai legyenek Istennek.
A teremtett világ egészének vége/„világvége” kifejezés - vagyis a világegyetem/Univerzum visszazuhanása a teremtés „előtti” semmibe - nem következik a Szentírásból. Minden valaha élt, ma vagy ezután élő, az áteredő bűn-választási gyarlóság tényei miatt egyetemesen a halálfélelemmel sújtott ember a mostani üdvtörténeti világkorszak „polgára”: Krisztus kijelentése híján - tehát azt megelőzően, vagy arról nem tudva - csakis feltámasztásakor/feltámadásakor tapasztal meg bizonyosságot az „odaát”-ról, az „azután”ról. Ám a mostani üdvtörténeti világkorszak is teremtett jelenség, tehát lesz befejeződése a folyó időben; amiképpen az ebből az érából mindenki által a saját életében személyesen megélt/átélt résznek - az egyén evilági életének - is lesz befejeződése a folyó időben. Ez a kivétel nélkül mindenkit érintő befejeződés, lezárulás, „vég” megfogalmazható valamennyi földi teremtményre, így az emberiségre, tehát a MI-re is: a keletkezése korszellemének egyik kifejezésmódját tükröző Jelenések Könyvének képi megfogalmazása szerint drámai globális apokalipszisként is; de megfogalmazható az ÉN-re is: a minden egyes személynek egyszeri és megismételhetetlen rendelt ideje = földi pályája befejeződéseként, lezárásaként is, azaz drámai testi halálakor „elszenderüléseként” is. Bármelyik „forgatókönyv” bármikor bekövetkezhet, minden idő lehet utolsó idő/végidő --- akár a közösség, a MI, akár az egyén számára, ez Isten kizárólagos hatásköre: Apostolok Cselekedetei 1:7 „nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett." És bármelyik - tehát mind a MI-re, mind az ÉN-re vonatkozó - megfogalmazás lényege, hogy a Megváltó Krisztus a bírói ítéletében üdvösségre kiválasztott teremtményeket véglegesen a saját létrendjébe viszi át. A mennyország - Isten országa - nem hely, hanem tapasztalat/megtapasztalás. [ ← http://www.gorogkatolikus.hu/?muv=hir&hir_id=1602 ]. És http://reformatushittan.blogspot.com/2012/03/apostoli-hitvallas-magyarazata-7-jezus.html : Aki Jézus Krisztussal közösségben él, az már most a mennyország polgára, akkor is, ha ez az állapot csakis a földi lét végén teljesedik ki számunkra a maga boldogságában. Nem úgy van tehát, hogy 70~80 esztendő, aztán jön az örökkévalóság a mennyben, hanem a menny = a Krisztussal való együttlét már itt és most elkezdődik: a hívő ember Isten-élményében, lelki életében már itt és most ténylegesen megtapasztalhatja. * Krisztus jelenvalóságának egyetemes ígérete - „veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” - és élménye, a Golgotán a megtért jobb latornak adott krisztusi ígéret - „még ma velem leszel a paradicsomban” - , Pál apostolnak a lelki ( pneumatikus ) testtel kifejezett feltámadás-tanítása, és János Evangéliumának értelmezése alapján főként a XX. sz.-i keresztény/keresztyén theológia egy része explicite megfogalmazta „látványos világesemény”, benne „kataklizma-sorozat/világvége” helyett - a parúzia minden egyes egyén biológiai testi halálát/elpusztulását [ = evilági léte ( drámai ) végét ] követő, az illető személyiség számára elrendelt esemény-jellegét [ = „egyidejűleg” ítélet, és a kegyelem révén „egyidejűleg” lelki feltámadás ], ez által is a transzcendens/spirituális létsíkon történő parúzia folyamatosságát, ebben az értelemben jelenidejűségét. [ Több más forrás mellett lényegében ugyanennek a megközelítésnek ismertető felvázolásával zárja a parúzia-címszót H. Haag: Bibliai lexikon, Szent István Társulat Bp.-1989. p. 1439. is ].
http://reformatushittan.blogspot.com/2012/03/apostoli-hitvallas-magyarazata-8-az.html http://reformatushittan.blogspot.com/2012/03/apostoli-hitvallas-magyarazata-13.html Az Újszövetségi Szentírásban foglaltakkal kapcsolatos bármilyen téma, tárgy egyik legnagyszerűbb összefoglaló szakkönyve „a diákok, valamint az érdeklődő laikusok [[ = nem egyházi képzettségűek ]] számára” Leon Morris: Az Újszövetség teológiája. Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, Bp.-2001. A végidők, ezen belül a parúzia témaköréhez is a legnagyobb haszonnal forgatható - és elmélyülten forgatandó ! - tanulmány Hans Küng: Van örök élet ? c. könyve ( Európa Könyvkiadó, Bp.-2001 ). Ebből néhány mondat, [ a kurziválások az eredeti szövegben találhatók, más hangsúlyozások + a kettős zárójelek közti magyarázatok tőlem/B.S. ]: ( p. 370. ) „A világ vége, mint ítélet a világ felett. Hogy e címben foglaltakat megértsük, nyelvfilozófiailag kell különbséget tennünk a világról szóló bibliai és természettudományos beszéd között. A kritikai exegézis [[ = szövegmagyarázat, értelmezés ]] már régóta felismerte, hogy a Biblia beszédmódja nem természettudományos tények közlése, hanem képes beszéd. A Biblia nem nyilatkoztat ki semmiféle természettudományos tényt, hanem értelmezi ezeket. … A Szentírás nyelve esetében - Werner Heisenberg* megfogalmazása szerint - »olyan beszédről van szó, amely lehetővé teszi a világ megnyilvánulásai mögött rejlő összefüggések megértését, amely nélkül híján lennénk etikának és érték-skálának. … Kevés köze van a Biblia mennyországának ahhoz a mennybolthoz, ahová repülőgépeket és rakétákat indítunk«”. *[[ Werner Karl Heisenberg ( 1901~1976 ) [ 1932-től Nobel-díjas ] német fizikus, a kvantummechanika egyik megalapítója. Általában Albert Einstein relativitás-elméletével tartják egyenrangúnak a Heisenberg által bevezetett határozatlansági reláció hatását a modern fizikára. A hívő lutheránus/evangélikus Heisenberg 1973-tól több fórumon és több tanulmányban foglalkozott a természettudományos igazság és a keresztény/keresztyén vallási igazság viszonyával. ]] A római katholikus theológus Hans Küng [ nyugdíjazásáig a Tübingeni Egyetem Ökumenikus Kutatóintézetének vezetője, ( 2000-től: Boldog ) XXIII. János pápa meghívására a II. Vatikáni Zsinat hivatalos tanácsadója http://www.c3.hu/~tillmann/konyvek/ezredvegi/kung.html ] a jelen üdvtörténeti korszakot befejező ún. végidők bibliai/szentírási szövegeiről: ( p. 371. ) „Bizonyára félreértenénk a világ végét leíró apokaliptikus képeket és víziókat, ha valamiféle időben bekövetkező „le-leplezésként” ( „apo-kalipszis”-ként ) vagy az emberiség történetét lezáró „végső dolgok” információjaként kezelnénk őket. Számos szekta és fundamentalista csoport véli úgy, hogy ezekben a közlésekben értékes tudás rejlik. Számunkra ezek a leírások mégsem szerepelhetnek úgy, mintha az emberiség tragédiájának utolsó felvonásához írt forgatókönyv részeit képeznék. … E leírásokból nem fogjuk megtudni - mintegy tévedhetetlenül - , hogy konkrétan mi vár ránk. Óvatosabban mondva: senki sem nyerhet ezekből privilegizált ismereteket!” ( p. 373. ): „Az apokaliptikus rajongóknak és szektáknak el kellene gondolkozniuk azon a tényen, hogy a korai egyház jellemző irodalmi formája nem
az akkor is jól ismert apokalipszis [[ = elemeiben az ószövetségi kortól, kifejletten a hellenizmus korától a Kr. sz. u. V. sz.-ig alkalmazott irodalmi műfaj: az elrejtett/implicit, mert szörnyűségekkel, kataklizmákkal teli végítélet és az azt követő „világvége” látomásos „leleplezése/feltárása” „prognózis”-formában ]], hanem az evangélium volt; [[ ευαγγέλιον/euangelion profán jelentésében is: ( igazi ) jó hír/örömhír, Szenczi Molnár Albert Bethlen Gábornak - Magyarország, Dalmácia és Szlavónia királyának, Erdély fejedelmének és székely ispánnak ( comes siculorum ) ajánlott - Latin-Görög-Magyar Lexikonjában [ példatáras szótárában ] ( Haydelberga-MDCXXI, p. 364. ): örvendetes izenet ]]. Tudvalevő, hogy János apokalipszise [[ Jelenések Könyve ]] mellett néhány kisebb apokaliptikus szöveg is található az Újszövetségben. Ezek az Újszövetség szerves részeit alkotják, s egyben elveszítik szélsőséges jellegüket. Ennek a ténynek jelentős teológiai hangsúlyeltolódás lett a következménye, mert [[ már az ős- és ó-kereszténység/a korai egyház idejétől ]] az apokaliptikát értelmezték az evangélium felől, és nem fordítva!”. ( p. 372. ): „Az emberiség, a föld, a világmindenség végletes jövőjéről nem rendelkezünk sem egyértelmű tudományos leírással, sem pontos próféciával. Közvetlenül nem tapasztalhatjuk meg sem az „első”, sem a „végső dolgokat”; s hasonlóképpen: sem az „idők kezdetét”, sem az „idők végét”. Egyiknek sincs személyes tanúja. … A világ végéről szóló bibliai leírások tekintélye nem természettudományi, hanem a hit bizonyságtételei arról, hogy merre tart a világ. Ezeket a bizonyságokat a természettudomány sem megerősíteni, sem megcáfolni nem képes. Ezért nyugodtan lemondhatunk a bibliai leírások és a természettudományos elméletek harmonizálásáról. A bibliai tanúságtétel a világ végét határozottan Isten teremtő műve beteljesülésének tartja. Ahogyan a világ kezdete, úgy a vége sem a semmi, hanem Isten! A világ végének bibliai leírását nem szabad minden további nélkül egyfajta kozmikus katasztrófával azonosítanunk. Ez a vég, noha minden régi, minden múlandó, minden tökéletlen, minden rossz elmúlását jelenti, végül is beteljesülésként értendő.” A parúzia/2. Úrjövet kapcsán pedig ( p. 377. ): „… az utolsó ítélet nem az utolsó [[ történés ]]. Hiszen a Miatyánk kérése nem így hangzik: »Jöjjön el a Te ítéleted«, hanem »Jöjjön el a Te országod«. Nem Isten ítélete, hanem Isten országa a vég teljessége”. ( p. 373. ): „ A világ bírája egyedül Jézus - és mindazok számára, akik rá hagyatkoztak, éppen ez a remény nagy jele. Ez az üzenet tartalma: Ő, aki a Hegyi beszédben új mércét és értékeket hirdetett, azonos azzal, aki tőlünk legvégül az új értékek szerint vett számadást követel! ( p. 376. ): „mind a személyes felelősség…, mind Isten kegyelme…” [[ noha e 2 tényező össze nem mérhető, mégis egyidejűleg lesz a megítélésünk alapja „ama napon” ]]. ( p. 374. ): Már az által is, hogy a halálban Istennel találkozunk: … kritikus-szétválasztó, mérlegelő, megtisztító, ítélő jelentéssel bír, s csak ezáltal van beteljesülés jellege.” ( p. 393. ): „Isten és ezzel az ember örök életének pótolhatatlan archetipikus-reális szimbóluma ha … az asztronómia és a theológia segítségével megfosztjuk mitológiai elemeitől - a mennyország marad: a határtalanság és a végtelenség jele, a fényes, a világos örömé, a
könnyű, a szabad, a földöntúlian szép, a soha meg nem unható, a mindig új, a végtelenül gazdag és tökéletes boldogságé.” *
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Összefoglalom, magamnak is (B.S.): Az Istenhez tartozás elsődleges lelki alapmotívuma/késztetése a megteremtettségünkért és kijelentett küldetésünkért érzett hála kell, hogy legyen, --- az Isten iránti bölcs bizalomra [ = a hitre ] és engedelmességre ne a Világbíró/Pantokrátor ( gör.: „a mindenség ura/mindenható” ) [ Máté Ev. 28,18 ] Jézus Krisztus 2. eljövetelének valamiféle művileg kitalált/feltételezett időpontjától való félelem, netán rettegés érzése, vagy valamiféle saját érdemből megszerezhetőnek vélt kiválasztottság előny-vakreménye motiváljon bennünket. Jézus Krisztustól kapott kijelentés-örökségünk a lét minden dimenziójára igaz és szeretet-teljes: »NE FÉLJETEK!« ----
„Prédikáltasd szent Igédet, felséges Isten!” Többek között a Jézus7 módszerrel is. *
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Van a világhálón magyar nyelvű bibliai szabadegyetem, és minden törvényes magyarországi vallásfelekezetnek van honlapja is. A keresőbe beütve könnyen megkereshetők. És természetesen a képernyőn is olvasható a teljes Szentírás, beleértve több, magyar nemzeti kultúra-történeti értékű, ill. a legújabb tudományos kutatásoknak megfelelő biblia-fordítást is. Károli Gáspár: http://www.bibl.u-szeged.hu/Biblia/ http://biblia.hit.hu/ http://netbiblia.hu/karoli/index.html http://biblia.hu/biblia_k/k_1_1.htm Az eredetihez való hűség mellett a mai beszélt magyar nyelvet tükrözi a Vizsolyi Biblia 400 éves jubileumára - 1990-ben megjelent - fordítás: http://parokia.hu/bible/ [[ ← a bal oszlopban ]]; u. ez, Magyar Bibliatársulat: http://www.ebredes.hu/bible/1 Keresés a KároliBiblia szövegében: http://biblia.biblia.hu/ Károli és más fordítások is http://agost.dyndns.org/biblia/index.html Katholikus Biblia ( 2001 ): http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/vallas/katbibl/html/index.htm Bibliai nevek és fogalmak: http://agost.dyndns.org/biblia/BIBN/index.html Az írott egyházi sajtóról is folyamatos, aktuális hírek: http://egyhazisajto.lap.hu/ . Az egyik theológiai portál: http://teologia.lap.hu/
{ A világháló sokrétű és sokféle minőséget tartalmazó, de „nem válogató” kínálatának egyik összefoglalása pl. a http://biblia.lap.hu/ . Az egyik adventista apokalipszis-/végidők-honlap http://utolsoidok.shp.hu/hpc/web.php?a=utolsoidok&o=ILAUbh1xxb ; általánosságban szintén az adventista világszemlélet körébe tartozik pl. az önmaga értékelése szerint „karizmatikus keresztény weboldal” [ http://biblia.lap.hu/tovabbi_honlapok/11250519 ]: a „Jézus a Megváltó!” honlap http://jezusamegvalto.com/ , ennek vallásfelekezettől függetlenül felhasználható tartalomjegyzék-részlete: Biblia:
Ószövetség-letölthető dokumentum
Hangzó Biblia:
Újszövetség-letölthető dokumentum
Ószövetség - hangzó
Bibliai segédanyagok: Bibliai nevek és fogalmak
Újszövetség - hangzó Bibliai térképek
Bibliai helyek fényképei
Jeruzsálemi panoráma [ Téma- és ( itt-ott valóban megszédítő ) vélemény-kavalkád pl. a http://jezus.lap.hu/ portál kínálata is, amely szerintem leginkább arra használható, hogy ki-ki a saját Isten-élményét és a saját vallásfelekezete hittanóráin, istentiszteletein és szaksajtójából, könyvkiadásából elsajátított eszmekör tételeit összevesse - sőt: bátran szembesítse - másokéval, tehát egyfajta edzésben erősítse, ill. árnyalja a személyes meggyőződését, elkötelezettségét ]}.
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Az előhangot, a felekezet-ismertetőt, az előadás-sorozat kettős zárójelbe tett magyarázó kiegészítéseit, majd ( elsősorban a 7. előadás kapcsán ) a néhány magán-reflexiót írta: Bolla Sándor A kézirat lezárása: 2012., Pálmák vasárnapja/Magyarföldön: Virágvasárnap
