Írta: Samantha Young A mű eredeti címe: On Dublin Street. A művet eredetileg kiadta: New American Library, a division of Penguin Group (USA) Inc

♠

Első kiadás Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2013

♠

Írta: Samantha Young A mű eredeti címe: On Dublin Street A művet eredetileg kiadta: New American Library, a division of Penguin Group (USA) Inc. Fordította: Molnár Edit A szöveget gondozta: Egyed Erika Copyright © Samantha Young, 2012

Ali rights reserved including the right of reproduction in whole or in part in any form. This edition published by arrangement with NAL Signet, a division of Penguin Group (USA) Inc.

ISSN 2061-9332 ISBN 978 963 373 107 9 © Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2013-ban Cím: 6701 Szeged, Pf. 784 Tel.: (62) 551-132, Fax: (62) 551-139 E- mail: í[email protected] www.konyvmolykepzo.hu Felelős kiadó: A. Katona Ildikó Műszaki szerkesztők: Zsibrita László, Gerencsér Gábor Korrektorok: Gera Zsuzsa, Schmidt Zsuzsanna Nyomta és kötötte a Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában — akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást - nem sokszorosítható.

♠

ELŐSZÓ SURRY MEGYE , VIRGINIA

U

NATKOZTAM .

Kyle Ramsey a székem támláját rugdosta, hogy felhívja magára a figyelmemet,

ám tegnap még a legjobb barátnőm, DruTroler székével csinálta ugyanezt, én pedig

nem akartam felidegesíteni Drút. Totál bele volt zúgva Kyle-ba. Néztem, ahogy millió apró szí vecskével rajzolja tele a füzetlapja csücskét, miközben Mr. Evans újabb egyenletet firkant a táblára. Jobban tettem volna, ha odafigyelek, mert szar voltam matekból. Tudtam, anya és apa nem repesne az örömtől, ha már az első év első félévében megbuknék. Mr. Ramsey, kifárad a táblához, és megoldja ezt az egyenletet, vagy marad inkább

—

Jocelyn mögött, hogy tovább rugdalhassa a székét? A többiek kuncogni kezdtek, Dru pedig vádlón nézett rám. Elhúztam a szám, és gyilkos pillantást vetettem Mr. Evansre. -

Inkább itt maradok, ha önnek ís megfelel, Mr. Evans - felelte Kyle pimasz hangon. A

plafont néztem, és nem voltam hajlandó megfordulni, bár a tarkómon éreztem Kyle perzselő tekintetét. -

Ez csupán költői kérdés volt, Kyle. Na, jöjjön csak ki szépen!

Kopogás szakította félbe Kyle beletörődő nyögését. Ms. Shaw, az igazgatónő láttán az egész osztályban megfagyott a vér. Mit keres az igazgatónő az osztályunkban? Jót nem jelent, az biztos. -

Hű! - motyogta Dru az orra alatt. Ertetlenül néztem rá. — Zsaruk — intett a fejével az ajtó

felé. Döbbenten fordultam hátra, és láttam, hogy Ms. Shaw odasúg valamit Mr. Evansnek. A résnyire nyitott ajtón keresztül láttam, hogy két rendőr várakozik a folyosón. -

Miss Butler! - A hang hallatán a tekintetem meglepetten sik lott vissza Ms. Shaw-ra. Az

igazgatónő elindult felém, nekem meg rögtön kalimpálni kezdett a szívem. Ms. Shaw óvatos, együtt érző tekintete láttán úgy éreztem, jobb lenne elbújni előle és az elől, amit közölni akar velem. -

Legyen szíves, jöjjön velem! Hozza a holmiját is!

♠

Az osztálynak itt kellett volna felzúdulnia, látván, mekkora zűrbe kerültem. De, hozzám hasonlóan, ők is sejtették, hogy itt most nem olyasmiről van szó. Tudtam, bármi is vár rám odakint a folyosón, nem fognak szívatni miatta. -

Miss Butler!

Remegtem az idegességtől, a vér olyan hangosan lüktetett a fülemben, hogy alig hallottam valamit. Anyával történt valami? Vagy apával? Vagy a húgommal, Bethszel? A szüleim ezen a héten szabadságot vettek ki, hogy kipihenjék az őrült nyár fáradalmait. Úgy volt, hogy aznap piknikezni viszik Betht. -

Joss! - bökött oldalba Dru, és ahogy a könyöke a karomhoz ért, hirtelen ellöktem magam az

asztaltól. A székem csikorogva szántotta végig a fapadlót. Lesütött szemmel emeltem fel a táskámat, és mindent belesöpörtem a padomról. A sutyorgó hangok úgy sziszegtek keresztül a termen, mint hideg fuvallat a repedt ablaküvegen. Bár féltem attól, ami rám várt, menekülőre fogtam. Követtem az igazgatónőt, és kábultan kibotorkáltam a folyosóra. Hallottam, ahogy Mr. Evans ajtaja halkan becsukódik mögöttem. Egy szót sem szóltam. Csak ránéztem Ms. Shaw-ra meg a két rendőrre, akik hűvös együttérzéssel bámultak rám. Most vettem észre, hogy egy nő áll a fal mellett. Szomorú volt, de nyugodt. Ms. Shaw a karomra tette a kezét. Lenéztem a pulóveremre. Ed dig talán két szót sem váltottam az igazgatónővel, most meg a karo mat szorongatja? -

Jocelyn… Bemutatom Wilson és Michaels őrmestert. A hölgy pedig Alicia Nugent a

DSS-tőL Kérdőn néztem rá. Ms. Shaw elfehéredett. -

Családügyi Minisztérium.

Félelem markolászta a mellkasomat, alig kaptam levegőt. -

Jocelyn - folytatta az igazgatónő. - Szomorú hírt kell közölnöm veled… a szüleid és a

testvéred, Elizabeth, autóbalesetet szenvedtek. Visszafojtott lélegzettel álltam, és éreztem, hogy görcsbe rándul a mellkasom. -

Azonnal meghaltak, Jocelyn. Őszinte részvétem.

A minisztériumi nő hozzám lépett, és mondott valamit. Ránéz tem, de csak színeket láttam magam előtt. A hangok tompák voltak, mintha valaki megnyitotta volna a csapot. Nem kaptam levegőt Pánikba estem, görcsösen tapogatózni kezdtem magam körül, hátha találok valamit, ami segít, hogy újra lélegezni tudjak. Kezek nyúltak felém. Vigasztaló suttogást hallottam.

♠

Nedvesség folyt végig az arcomon. A nyelvemen sós íz. A szívem pedig… olyan hevesen zakatolt, mintha fel akarna robbanni. Haldokoltam. —

Lélegezz mélyeket, Jocelyn!

Valaki addig ismételgette ezt a mondatot, míg végül engedelmeskedtem. Egy idő után lelassult a pulzusom, a tüdőm kitágult. A látásom is kezdett kitisztulni. —

Ez az! - suttogta Ms. Shaw, miközben egy meleg kéz körkörösen dörzsölte a hátamat. -

Ez az! —

Induljunk - tört át a minisztériumi nő hangja a ködfalon.

—

Jól van. Jocelyn, készen állsz? — kérdezte Ms. Shaw halkan.

—

Meghaltak - válaszoltam, mert muszáj volt megtudnom, milyen érzést kelt bennem a

szó. Ez nem lehet igaz. —

Sajnálom, kedvesem!

Hideg veríték lepte el a bőrömet, a tenyeremet, a hónaljamat és a tarkómat. Libabőrös lettem, és egész testemben remegtem. Egy hirtelen támadt szédülésroham hatására balra dőltem, és minden előzetes figyelmeztetés nélkül hányinger tört fel kavargó gyomromból. Előrehajoltam, és az egész reggelim a minisztériumi nő cipőjén landolt. —

Sokkot kapott.

Tényleg? Nem lehet, hogy inkább tengeribetegség? Egy perce még odabent ültem. A meleg, biztonságos fészekben. És alig pár másodperc leforgása alatt mintha csak egy fémdobozt roppan tottak volna össze… …egy teljesen idegen világban találtam magam.

♠

1 . FEJEZET SKÓCIA Nyolc évvel később

É

PP A MEGFELELŐ NAPOT VÁLASZTOTTAM ,

hogy új otthont találjak magamnak. És új

lakótársat. Kiléptem az edinburghi lakóház nedves, ódon lépcsőházából az elképesztően forró

nyárba. Lepillantottam a cuki fehér- zöld csíkos farmersortomra, amit alig pár hete vettem egy butikban. Azóta megállás nélkül esett, és már kezdtem kétségbeesni, hogy soha az életben nem tudom felvenni. De ma végre kisütött a nap: ott ragyogott a Bruntsfield evangélikus templom saroktornya fölött, hogy elűzze a melankóliámat, és reménnyel töltse meg a szívemet. Azok után, hogy tizennyolc évesen, mindent magam mögött hagyva, az óhazába költöztem Amerikából, nehezen viseltem a változásokat. Egyre nehezebben. Már kezdtem megszokni a hatalmas lakást meg az állandó egérproblémát. Nagyon egyedül éreztem magam a legjobb barátnőm, Rhian nélkül, akivel elsőéves egyetemista korom óta laktam együtt. A kokszban ismerkedtünk össze, és rögtön barátnők lettünk. Mind a ketten magunknak valók voltunk, és elsősorban azért kedveltük egymást, mert egyikünk sem tett fel kellemetlen keresztkérdéseket a másik múltjával kapcsolatban. Az első évben elég közel kerültünk egymáshoz, és úgy döntöttünk, a következő tanévben közös albérletbe költözünk. Most, hogy végeztünk, Rhian Londonba költözött, hogy ott írja meg a doktoriját, én meg lakótárs nélkül maradtam. A hab a tortán az volt, hogy a második legjobb barátomtól, Jamestől, Rhian barátjától is meg kellett válnom. Hány att-homlok rohant Londonba (amit, hozzáteszem, szívből utált), hogy Rhiannal lehessen. És a cseresznye a hab tetején? A tulaj elvált a feleségétől, és visszakérte a lakást. Az elmúlt két hétben mást se csináltam, mint női lakótársat kere ső fiatal lányok hirdetéseire válaszoltam. Sikertelenül. Az egyik nem akart amerikai szobatársat. Nem tetszett neki a pimasz képem. Három lakás… elég lepukkant volt. Egy másik csaj, a nyakamat tenném rá, hogy drogdílerként dolgozott, a legutolsó lakás pedig inkább bordélyház látszatát keltette. Őszintén reméltem, hogy a mai látogatásom Ellie Carmichaelnél sikerrel jár végre. Ez volt a legdrá gább lakás az összes közül, a belváros túloldalán. Igyekeztem nem elherdálni az örökségemet, mintha fukarságommal tompítani tudnám a nyakamba szakadt „jószerencse" keserű utóízét. De valamit lépnem kellett.

♠

Író akartam lenni, ahhoz pedig megfelelő lakás és megfelelő lakótárs kell. Persze egyedül is ellakhattam volna. Megengedhettem volna ma gamnak. De, hogy őszinte legyek, nem vonzott az ötlet, hogy teljes magányba vonuljak. Annak ellenére, hogy az időm nyolcvan százalékát egyedül töltöttem, szerettem, ha emberek vesznek körül. Néha olyan történetekkel traktáltak, amikhez én ugyan nem tudtam hoz zászólni, de legalább az ő szemszögükből láthattam az eseményeket, márpedig egy jó írónak nyitottnak kell lennie a világ dolgaira. Bár nem szorultam rá, csütörtök és péntek esténként egy George Street-i bárban dolgoztam. Közhely, de igaz: a pultosok hallják a legjobb sztorikat. Hamar összehaverkodtam a két kollégámmal, Jóval és Craiggel, de velük csak munka közben dumáltunk. Ha az események sűrűjében akarok lenni, muszáj felkutatnom egy lakótársat. Ráadásul ez a lakás alig pár utcányira van a munkahelyemtől. Miközben igyekeztem legyűrni a lakáskeresés miatti szorongáso mat, fél szemmel azt figyeltem, mikor jön szembe egy szabad taxi. A másikkal a fagylaltozóra sandítottam, azt kívánva, bárcsak beugorhatnék egy tölcsérre, így majdnem lemaradtam a taxiról, ami a túloldali sávban közeledett felém. Leintettem, és közben a forgalmat figyeltem. Elégedetten nyugtáztam, hogy a sofőr észrevett, és lehúzódott a járda mellé. Átvágtam a széles úttesten, vigyázva, nehogy összenyomódott zöld-fehér bogárként végezzem valami szerencsétlen balek szélvédőjén, és céltudatos eltökéltséggel rohantam a taxi felé, hogy végre megragadhassam a kilincset. De a kilincs helyett egy kezet ragadtam meg. Tekintetem zavartan siklott fel a napbarnított kézen meg a hosszú férfikaron a széles vállig és az arcig, amelyet teljesen elhomályosítottak a hátulról érkező napsugarak. A több mint egy nyolcvan magas férfi óriásként tornyosult fölém. Én alig egy hatvan vagyok. Végignéztem a drága öltönyön, és nem értettem, miért akarja ez a fickó lenyúlni a taximat. Sóhaj szakadt ki árnyékba borult arcából. — Merre megy? - kérdezte mély, karcos hangon. Négy éve éltem Edinburghban, de még most is borsódzni kezdett a hátam, ha igazi skót akcentust hallottam. Az övé pedig határozottan az volt, ez a kérdés tömörsége ellenére is kiderült.A Dublin Streetre — vágtam rá automatikusan, remélve, hogy az én úti célom van messzebb, és így enyém lehet a taxi. -

Jó - nyitotta ki a férfi az ajtót. - Én is arrafelé megyek, és mivel már így is késésben vagyok,

azt javaslom, osztozzunk meg a taxin ahelyett, hogy tíz percig huzakodunk, kinek van nagyobb szüksége rá. ♠

Meleg kéz siklott a derekamra, és finoman előretaszított. Ká bultan hagytam, hogy a férfi betuszkoljon az autóba, majd arrébb csúsztam az ülésen, és némán azt kérdeztem magamtól, vajon adtam-e bármi jelét, hogy elfogadom a javaslatát. Megesküdtem volna rá, hogy nem. Amikor az Öltönyös a Dublin Streetet mondta be a sofőrnek, komoran azt motyogtam: -

Köszönöm. Vagy mi.

-

Maga amerikai?

A szelíd kérdés hallatán végre ránéztem az útitársamra. Nem is rossz. Hűha! Az Öltönyöst, aki a húszas évei végén vagy a harmincas évei elején járhatott, klasszikus értelemben nem lehetett jóképűnek nevezni, de csillogó szemének és az érzéki szája sarkában bujkáló csibészes mosolynak köszönhetően delejes vonzerő sugárzott belőle. A rendkívül jól szabott, drága, ezüstszürke öltöny vonalai arra engedtek következtetni, hogy rendszeresen gyúr. Egy fitt pasi magabiztosságával terpeszkedett az ülésen, hasán egy gramm háj sem látszott a mellény meg a fehér ing alatt. Halványkék szeme kifürkészhetetlennek tűnt a hosszú szempillák alatt, ráadásul sehogy sem tudtam túltenni magam azon a tényen, hogy sötét a haja. Én inkább a szőkékre buktam. Világéletemben. Ám eddig egyetlen szőke pasi láttán sem rándult össze ilyen ké jesen a hasam. Erős, férfias arcot láttam magam előtt — határozott arcél, kis hasíték az állon, széles arccsont és római orr. Halvány borosta sötétlett az arcán, és a haja is kuszán állt. Összességében véve, robusztus ápolatlansága ellentmondani látszott márkás ruházatának. Leplezetlen kíváncsiságom láttán az Öltönyös felvonta a szemöldökét, mire a vágy hirtelen megnégyszereződött bennem. Sosem éreztem zsigeri vonzódást a férfiak iránt, és zabolátlan tinédzserkorom óta egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy csak úgy hagyjam magam felcsípni. Az ő ajánlatát viszont nem biztos, hogy vissza tudnám utasítani. Amint ez a gondolat átvillant a fejemen, ledermedtem a döbbenettől meg a félelemtől. Azonnal védekező üzemmódba kapcsoltam, és semlegesen udvarias arckifejezést öltöttem magamra. —

Igen, amerikai vagyok - feleltem, mert eszembe jutott az Öltönyös kérdése.

Elfordítottam a tekintetem, hogy ne is lássam gúnyos vigyorát. Közönyt színleltem, és hálát adtam az égnek, hogy bronzbarna bőröm elrejti a pirulásomat. -

Látogatóba jött? - mormolta a férfi.

Mivel rettentően bosszantott, hogy az Öltönyös ilyen reakciót váltott ki belőlem, úgy döntöttem, minél kevesebbet beszélgetünk, annál jobb. Ki tudja, milyen idiótaságra ragadtatnám magam?

♠

-

Nem.

—

Akkor biztosan egyetemista.

A hangnem kissé szíven ütött. Akkor biztosan egyetemista. Gondolatban már hozzá is képzeltem az ajakbiggyesztést. Mintha az egyetemisták csak a feneküket meresztenék, mindenféle reális életcél nélkül. Dühösen fordultam a férfi felé, hogy gyilkos pillantást vessek rá, és azon kaptam, hogy érdeklődve méregeti a lábam. Ezúttal én vontam fel a szemöldökömet, és vártam, hogy gyönyörű szeme végre elszakadjon a csupasz bőrömtől. Amikor az Öltönyös észrevette, hogy nézem, felemelte a tekintetét, és mélyen a szemem be nézett. Azt hittem, úgy fog tenni, mintha mi sem történt volna, vagy gyorsan elfordítja a fejét. Arra igazán nem számítottam, hogy hanyagul megrántja a vállát, majd életem leglustább, legcsúfondárosabb, legszexisebb mosolyával ajándékoz meg. Égnek emeltem a tekintetemet, és közben igyekeztem tudomást sem venni a lábam között támadt forróságról. -

Csak voltam - feleltem, épp csak egy mákszemnyi szarkazmussal a hangomban. - Itt élek.

Kettős állampolgár vagyok. — Miért magyarázkodom ennyit? -

Skót származású?

Alig észrevehetően bólintottam, és titokban élveztem az Öltö nyös kemény mássalhangzóit. -

És mivel foglalkozik?

Miért érdekel az téged? A pasira sandítottam a szemem sarkából. A háromrészes öltöny ára az egyetem teljes négy éve alatt fedezte volna a kajaköltségünket Rhiannal. -

És ön? Úgy értem, amikor nem nőket lökdös be a taxijába?

A férfi halvány vigyorral nyugtázta a gúnyos megjegyzést. -

Mit gondol?

-

Szerintem ügyvéd. Kérdéssel felel a kérdésekre, lökdösődik, szemtelenül vigyorog…

Mély, torokhangú kacaja megremegtette a bensőmet. Csillogó szemmel nézett rám. -

Nem vagyok ügyvéd. De lehet, hogy ön az. Ha jól emlékszem, kérd éssel válaszolt a

kérdésemre. Ez pedig - mutatott a számra, és a szeme egy árnyalattal sötétebb lett, ahogy gondolatban végigcirógatta az ajkam ívét - nem más, mint egy szemtelen vigyor - mondta rekedtes hangon. Amikor találkozott a pillantásunk, szaporábban kezdett verni a pulzusom. A tekintetünk jóval hosszabban fonódott egybe, mint az két udvarias idegentől elvárható lett volna. Lángba borult az arcom. . . és nem csak az arcom. Egyre jobban izgatott ez a pasi meg a testünk között zajló néma párbeszéd. Amikor a mellbimbóim megkeményedtek a sportmelltartóm alatt, a ♠

döbbenet rögtön visszarepített a valóságba. Elfordítottam a tekintetem, az elhaladó jármű veket figyeltem, és közben azon imádkoztam magamban, bárcsak mielőbb véget érne ez az utazás. Ahogy a Princes Street felé közeledvén egy újabb - a villamosvágány javítása miatti forgalomelterelésbe botlottunk, kezdtem rájönni, hogy nem fogom megúszni beszélgetés nélkül. —

Fél tőlem? - kérdezte az Öltönyös, amivel a maradék reményemet is sikerült romba

döntenie. Nem tehettem róla. Zavart mosollyal fordultam felé. —

Tessék?

Félrebillentette a fejét, és kíváncsian fürkészett résnyire szűkült szemével. Úgy festett, mint egy lusta tigris, aki éppen azt latolgatja, érdemes-e üldözőbe vennie. Megborzongtam, amikor megismételte a kérdést: —

Fél tőlem?

Hogy féltem-e tőle? Nem, nem féltem. Csak közömbösséget színleltem. így egyszerűbb volt. Biztonságosabb. —

Ezt meg honnan veszi? - Reméltem, hogy nem ordít rólam a félelem. Már a gondolat is

elborzasztott. Az Öltönyös ismét vállat vont. -

A legtöbb nő kihasználná, hogy egy taxiban ragadtunk: lerágná a fülemet, a képembe

nyomná a telefonszámát… s a többi. - Tekintete a mellkasomra siklott, majd gyorsan visszavándorolt az arcomra. A bőröm alatt forrón lüktetett a vér. Nem is emlékeztem, mikor fordult elő velem utoljára, hogy valaki ennyire zavarba hozott volna. Szokatlan érzés volt, hogy így megfélemlítettek. Igyekeztem egy gondolatbeli vállrándítással elintézni a dolgot. Lenyűgözött a férfi túlzott önbizalma. Rávigyorogtam, és magam is meglepődtem, micsoda öröm járja át a testem, amikor az Öltönyös szeme kissé elkerekedett a mosolyom láttán. -

Hűha, magának aztán van önbizalma.

A fickó viszonozta a mosolyt; a fogsora fehér volt, de nem töké letes, csibészes mosolya láttán pedig ismeretlen érzés áradt szét a mellkasomban. -

Tapasztalatból beszélek.

-

Hát, én nem az a fajta lány vagyok, aki csak úgy megadja a szá mát egy vadidegennek.

-

Ááá! — bólintott a férfi, mintha hirtelen megvilágosodott volna velem kapcsolatban.

Arcáról lehervadt a mosoly, és távolságtartóan feszültek meg a vonásai. - Ön afféle „szex csak a harmadik randin, aztán házasság és gyerek" fajta lány. Gúnyosan húztam el a számat a sebtében meghozott ítélet hallatán.

♠

-

Nem, nem és nem! — Házasság és gyerek? Megborzongtam a gondolatra, a félelmek,

amelyek nap mint nap ott munkáltak bennem, szorosan a mellkasom köré tekeredtek. Az Öltönyös rám nézett, és bármit is fedezett fel az arcomon, megnyugodott tőle. -

Érdekes - dünnyögte. Nem. Nem érdekes. Nem akartam, hogy ez a fickó érdekesnek találjon.

-

Akkor sem adom meg a számomat.

A pasas elvigyorodott. -

Ki kérte, hogy adja meg? Ha akarnám, se kérhetném el. Barátnőm van.

Próbáltam úgy tenni, mintha nem izgatna, hogy csalódottan rándul össze a gyomrom, de közben a szűrő is eltűnt az agyam meg a szám közül. -

Akkor ne nézzen így rám!

Az Öltönyös derűsen mosolygott. -

Barátnőm van, de nem vagyok vak. Attól, hogy meg van kötve a kezem, még

gyönyörködhetek önben. Nem repestem az örömtől, hogy felkeltettem a fickó érdeklődé sét. Én egy erős, független nő vagyok. Kinéztem az ablakon, és megkönnyebbülten láttam, hogy a Queen Street Gardensnél vagyunk. Egysaroknyira a Dublin Streettől. -

Itt jó lesz, köszönöm! — kiáltottam előre a taxisofőrnek.

-

Hol? - kiáltott vissza a pasas.

-

Itt - vágtam rá, kicsit élesebben a kelleténél. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor az

irányjelző ketyegni kezdett, és az autó megállt. Pillantásra vagy szóra sem méltatva az Öltönyöst, átadtam a pénzt a sofőrnek, és a kilincs felé nyúltam. -

Várjon!

Megdermedtem, és óvatosan hátranéztem a vállam fölött. -

Mi az?

-

Neve is van?

Megkönnyebbülten mosolyodtam el. Végre megszabadulok az Öltönyöstől meg ettől a bizarr florttől. -

Kettő is.

Azzal kiugrottam a kocsiból, ügyet sem vetve a sokat sejtető izga lomra, ami a férfi kuncogása hallatán áradt szét a testemben.

♠

Amint kivágódott az ajtó, és megpillantottam Ellie Carmichaelt, rögtön tudtam, hogy barátnők leszünk. A magas szőke lány trendi bébidollt, kék puhakalapot, monoklit és álbajuszt viselt. Riadtan pislogott világoskék szemével. -

Izé… rosszkor jöttem? — kérdeztem zavartan.

Ellie értetlenül meredt rám, holott a kérdésem, tekintve az öltö zetét, nagyon is ésszerű volt. Aztán, mintha csak most esne le neki a tantusz, az álbajuszra mutatott. -

Korán jöttél. Éppen takarítottam.

Puhakalapban, monokliban és álbajusszal? A válla fölött bekukucskáltam a világos, tágas előszobába. A szemközti falnál egy fél kerekű bicikli támaszkodott, a diófa szekrényre erősített üzenőtáblán pedig egymás hegyén-hátán virítottak a fotók, képeslapok és egyéb vegyes témájú újságkivágások. A dzsekiktől és kábátoktól roskadozó állófogas alatt két pár csizma és egy pár fekete körömcipő hevert. A padlón parketta. Nagyon szép. Széles mosollyal néztem Ellie-re. Máris otthon éreztem magam. -

A maffia elől menekülsz?

-

Tessék?

-

Csak az álruha miatt.

-

Ja! — nevetett Ellie, azzal hátralépett, és beinvitált a lakásba. - Nem, nem. Tegnap

összejöttünk a haverokkal, és kicsit felöntöttünk a garatra. Előkerestük a régi farsangi jelmezeimet. Megint elmosolyodtam. Jó buli lehetett. Kár, hogy Rhian és James már nem lehetnek velem. – Te vagy Jocelyn, ugye? -

Igen. Joss — helyesbítettem. A szüleim halála óta senki sem szó lított Jocelynnek.

-

Joss — ismételte Ellie mosolyogva, miközben beljebb merészkedtem a földszinti lakásba.

Finom illat csapta meg az orrom - friss és tiszta. Az előző albérletemhez hasonlóan ez is György korabeli épület volt. Régebben az egész háznak egy tulajdonosa lehetett, most két lakásból állt. A szomszédban butik működött, és az emeleti szobák is az üzlethez tartoztak. A szobákat nem láttam, a butik viszont nagyon szép volt: kézzel készített, egyedi ruhákat árultak benne. Ez a lakás… Hűha! A fal olyan sima volt, mintha nemrég vakolták volna, és akárki is végezte a munkálatokat, az eredmény csodálatos lett. A magas padlólécek és a vastag mennyezeti szegélyek jól illettek az ingatlan stílusához. A mennyezetnek, akárcsak az előző albérletemben, itt sem akart vége szakadni. A hófehér falak monotóniáját színes és eklektikus műalkotások törték meg. A fehér

♠

szín akár ridegnek is hathatott volna, de a sötét diófa ajtókkal és parkettával alkotott kontrasztja keresetlen eleganciát kölcsönzött a lakásnak. Máris szerelmes voltam, pedig még csak egy szobát láttam. Ellie sietve lekapta magáról a kalapot meg a bajuszt, és hátrafordult, hogy odaszóljon valamit, ám hirtelen megdermedt, és zavart mosollyal levette a monoklit a szeme elől. A diófa tálalóra hajította, és sugárzó mosolyt villantott rám. Látszott, hogy vidám termé szetű. Általában kerülöm a vidám embereket, de Ellie valahogy más volt. Szinte bájos. – Körbevezesselek? -

Az jó lenne.

Ellie a legközelebb eső ajtóhoz ballagott, és benyitott rajta. -

Fürdőszoba. Tudom, szokatlan, hogy ilyen közel van a bejárathoz, de mindent megtalálsz

benne, amire csak szükséged lehet. Hú… meghiszem azt, gondoltam magamban, és tétován beléptem az ajtón. A papucsom hangosan kopogott a fényes krémfehér járólapon. A fürdőszoba minden négyzetcentiméterét csempe borította, kivéve a vajszínű, meleg fényű, süllyesztet t spotlámpákkal díszített mennyezetet. Óriási volt. Ahogy az ujjaimmal végigsimítottam a kád aranyozott lábán, már láttam is magam, ahogy, kezemben egy pohár vörösborral, elnyúlok a vízben, halk zene szól, körülöttem gyertyák pislákolnak, és végre… minden kitörlődik az agyamból. A kád a helyiség közepén állt. A jobb hátsó sarokban dupla tusolókabin húzódott meg, benne a legnagyobb zuhanyrózsa, amit életemben láttam. Baloldalt fehér kerámiapolc, rajta modern üvegtál. Ez lenne a mosdó? Gyors számvetést végeztem. Arany csaptelepek, hatalmas tükör, fűtött törülközőtartó… A régi albérletem fürdőszobájában nem is volt törülközőtartó. -

Hűha! — mosolyogtam hátra a vállam fölött. - Nem semmi.

Ellie gyakorlatilag lábujjhegyen ugrált, és közben hevesen bólogatott. Kék szeme vidáman csillogott. -

Tudom. Én nem nagyon használom, mert saját fürdőszobám van. A leendő lakótársam

viszont biztosan értékeli. Tulajdonképpen szabadon garázdálkodhat benne. Hmm, méláztam el. Kezdtem érteni, miért olyan csillagászati a lakbér. De ha valaki megengedheti magának ezt a luxust, miért költözne el innen? Miközben követtem Ellie-t a hatalmas nappaliba, udvariasan megkérdeztem: -

A lakótársad elköltözött? ♠

Úgy tettem, mintha csak kíváncsiskodnék, pedig valójában Ellie-t próbáltam lecsekkolni. Ha a lakás tényleg ilyen lenyűgöző, akkor talán Ellie- vei van a gond. De mielőtt Ellie válaszolhatott volna, megtorpantam, és lassan körülnéztem a szobában. Mint a régi épületek nél általában, minden helyiségben nagy volt a belmagasság. A magas, széles ablakokon keresztül rengeteg fény ömlött be a szépen berendezett szobába a forgalmas utcáról. A szemközti fal közepét méretes kandalló foglalta el. Látszott rajta, hogy csak dekorációs célokat szolgál, de kétségtelenül egységbe vonta a hanyagul elegáns szoba berendezését. Egy kicsit zsúfoltabb a kelleténél, gondoltam magamban az elszórtan magasodó könyvkupacok és ostoba csecsebe csék — például egy Toy Story játékfigura — láttán. Hirtelen összeállt a kép. Ahogy végigmértem Ellie-t, a rendetlenség is a helyére került. Ellie kusza kontyba fogta össze szőke haját, felemás papucsot viselt, és egy árcédula virított a könyökén. -

A lakótársam? — fordult szembe velem Ellie. De mielőtt megismételhettem volna a

kérdést, hirtelen kisimult a sápadt szemöldöke közötti barázda. Bólintott, jelezvén, hogy érti, mire célzok. Jó. Nem volt különösebben nehéz kérdés. -Ja, nem — rázta meg a fejét. - Nem volt lakótársam. A bátyám vette ezt a lakást, befektetésnek. Ő újíttatta fel az egészet. Aztán azt mondta, nem kívánhatja tőlem, hogy doktoranduszként lakbért fizessek, úgyhogy egyszerűen nekem adta. Jó egy ilyen testvér a háznál. Annak ellenére, hogy nem kommentáltam a dolgot, Ellie nyilván olvasott a tekintetemből. Rám mosolygott, és ellágyulva mondta: -

Braden már csak ilyen. Szereti meglepni az embereket. És hogy is mondhattam volna

nemet egy ilyen helyre? Csak az a bibi, hogy hiába lakom itt egy hónapja, és hiába jönnek át a barátaim hétvégékre, attól még olyan egyedül érzem magam. Szóval közöltem Bradennel, hogy szerzek egy lakótársat. Nem lelkesedett az ötletért, de amikor megmondtam neki, mennyi lenne a lakbér, persze meggondolta magát. Vérbeli üzletember. Ösztönösen éreztem, hogy Ellie imádja a (nyilvánvalóan jól eleresztett) bátyját, és hogy az érzés kölcsönös. Látszott a szemén, amikor a testvéréről beszélt. Jól ismertem ezt a tekintetet. Volt időm tanulmányozni az elmúlt évek során. Bátran szembenéztem vele, és igyekeztem legyűrni a fájdalmat, amit akkor éreztem, amikor ennek a szeretetnek a jeleit véltem felfedezni az emberek arcán — azokéin, akiknek még volt családja. -

A bátyád igazán nagylelkű - feleltem diplomatikusan, mivel nem szoktam hozzá, hogy az

emberek már az első találkozáskor rám zúdítsák a személyes érzelmeiket.

♠

Ellie szemmel láthatóan nem jött zavarba a válaszomtól, pedig nem voltam valami szívélyes. Változatlanul mosolygott, és átkísért a hosszúkás konyhába. A helyiség elég keskeny volt, de a túloldalon félkörben végződött. Itt helyezték el az étkezőasztalt meg a székeket. Maga a konyha ugyanolyan fényűző volt, mint a lakás többi része. A sö tétbarna faszekrények közepén hipermodern eszközök sorakoztak. -

Igazán nagylelkű - ismételtem.

Ellie egyetértően hümmögött. -

Talán túlságosan is. Én mondtam neki, hogy nem kell ennyi minden, de ő ragaszkodott

hozzá. Braden már csak ilyen. Vegyük például a barátnőjét: teljesen elkényezteti. Már alig várom, hogy megunja, mint a többit, mert ez a csaj a legszörnyűbb az összes közül. Annyira nyilvánvaló, hogy jobban érdekli a pénz, mint a bátyám. És ezt Braden is tudja. De azt mondja, ez is része a megállapodásnak. Megállapodás? Ki beszél így? Ki beszél ilyen sokat? Elnyomtam egy mosolyt. Ellie közben megmutatta a hálószobát, ami ugyanolyan zűrzavaros volt, mint maga Ellie. Ellie tovább fecsegett a bátyja fájdalmasan unalmas barátnőjéről. Kíváncsi voltam, mit szólna ez a bizonyos Braden, ha megtudná, hogy a húga így kiteregeti a magánéletét egy vadidegen előtt. -

És ez lehetne a te szobád.

Egy eldugott helyiség ajtajában álltunk. Hatalmas ablakfülke párnával és földig érő jacquard szövésű függönnyel, gyönyörű francia rokokó ágy, diófa íróasztal és bőrhuzatú szék. Egy író kuckója. Szerelmes voltam. -

De szép!

Itt akartam élni. Pokolba a költségekkel. Pokolba a szószátyár la kótárssal. Éppen eleget takarékoskodtam már. És egyedül voltam a fogadott hazámban. Rám fért egy kis kényeztetés. Ellie-t meg, gondoltam, majdcsak megszokom. Sokat beszélt, de kedves volt, bájos, és mérhetetlen jóindulat sugárzott a szeméből. -

Igyunk egy csésze teát, aztán megbeszéljük, mi legyen — mosolyodott el újfent Ellie.

Mire felocsúdtam, már egyedül voltam a nappaliban, Ellie pedig kiment a konyhába teát főzni. Hirtelen eszembe jutott, tulajdonképpen nem is az számít, én kedvelem-e Ellie-t. Neki kell megkedvelnie engem, hogy megkapjam a szobát. Idegesen rándult össze a gyomrom. Nem voltam az a nyomulós típus, Ellie viszont nagyon közvetlen ember benyomását keltette. Lehet, hogy nem „jövök be" neki.

-

Nehéz ügy — jelentette ki Ellie, amikor ismét megjelent a szobában. Teát meg egy kis

harapnivalót egyensúlyozott a tálcán. — Mármint lakótársat találni. A mi korosztályunkból nagyon kevesen engedhetik meg maguknak ezt a luxust. Én rengeteg pénzt örököltem. -

Gazdag családból származom.

-

Ó! — Ellie egy bögre forró teát meg egy csokis muffint tolt elém.

Megköszörültem a torkomat, ujjaim reszketve kulcsolódtak a bögre köré. Hideg verejték lepte el a bőrömet, a vér hangosan lüktetett a fülemben. Mindig így reagáltam, amikor úgy éreztem, el kell mondanom az igazat. Tizennégy éves voltam, amikor a szüleim és a kishúgom meghalt autóbalesetben. Az egyetlen élő rokonom a nagybátyám, aki Ausztráliában él. Nem akart gondozásba venni, úgyhogy nevelőszülőkhöz kerültem. A szüleimnek rengeteg pénze volt. A dédapám olajkereskedő volt Louisianában, és az apám rendkívül óvatosan bánt az örökségével. Tizennyolc éves koromban minden az enyém lett. Aztán eszembe jutott, hogy Ellie-nek nem muszáj végighallgatnia ezt a rémtörténetet. A szívverésem lelassult, és a remegés is megszűnt. -

Apámék családja Louisianából származik. A dédapám szépen meggazdagodott az olajból.

-

De érdekes! - Ellie hangja őszintének hatott. — És elköltöztetek Louisianából?

-

Virginiába - bólintottam. — De anyám eredetileg Skóciából származik.

-

Szóval félig- meddig skót vagy. Csúcs! — mosolygott kedvesen Ellie. - En sem vagyok

ízig- vérig skót. Anyám francia, de ötéves volt, amikor a családja St. Andrewsba költözött. Szégyen, de egy szót sem tudok franciául - horkant fel Ellie, és várta a hatást. -

És a testvéred?

-

Á, ő végképp nem - legyintett Ellie. - Bradennel csak féltestvérek vagyunk. Ugyanaz az

apánk. Az anyáink még élnek, de a papa öt évvel ezelőtt meghalt. Nagyon híres üzletember volt. Hallottál a Douglas Carmichael és Társa cégről? Ez az egyik legrégebbi ingatlanközvetítő cég a környéken. Apa még egész fiatalon vette át az irányítását az ő apjától, és ingatlanfejlesztésbe kezdett. Éttermei és szuvenírboltjai is voltak. Kisebbfajta birodalmat épített fel magának. Amikor meghalt, Braden vette át a cég irányítását. Most min denki neki nyalizik, sütögetik a pecsenyéjüket. És mivel tudják, milyen közel állunk egymáshoz, engem is megpróbálnak felhasználni - rándult meg keserűen Ellie csinos szája, ami teljesen idegennek hatott tőle. -

Sajnálom - feleltem őszintén. Pontosan tudtam, miről beszél. Részben ezért döntöttem úgy,

hogy elhagyom Virginiát, és Skóciában kezdek új életet.

Ellie, mintha megérezte volna, hogy Őszintén beszélek, megnyugodott. Sosem értettem, az emberek hogy képesek így kiadni magukat a barátjuknak, urambocsá, egy idegennek, de most az egyszer nem ijedtem meg Ellie nyíltságától. Igen, lehet, hogy később viszonzást vár majd, de ha megismer, meg fogja érteni, hogy erre nem kerülhet sor. Legnagyobb meglepetésemre rendkívül kellemes csend telepedett közénk. Mintha csak olvasna a gondolataimban, Ellie szelíden rám mosolygott: – Mit csinálsz Edinburghban? – Itt élek. Kettős állampolgár vagyok. Már kezdem otthon érezni magam. Ellie- nek tetszett a válaszom. – Egyetemre jársz? Megráztam a Fejem. – Most diplomáztam. Csütörtök és péntek este a Club 39-ben dolgozom a George Streeten. De elsősorban az írásra összpontosítok. Ellie egészen izgalomba jött a vallomásom hallatán. – Ez zseniális! Mindig is arra vágytam, hogy egy író barátja lehes sek. Olyan bátor vagy, hogy azzal foglalkozol, amit a legjobban szeretsz. A bátyám szerint a doktori csak időpocsékolás, amikor neki is dolgozhatnék, de én imádom. Mellette tanítok az egyetemen. Mert… ez tesz boldoggá. Egyike vagyok azoknak az utálatos embe reknek, akik azzal foglalkozhatnak, amit szeretnek, még ha nem is keresnek vele sokat. Szörnyű, nem? — húzta el a száját. Nem szoktam ítélkezni. – A te életed, Ellie. Szerencsére nincsenek anyagi problémáid. Ettől még nem vagy utálatos. - A középiskolában volt egy terapeutám. Most az ő orrhangja csendült fel a fejemben: Magára is így kellene tekintenie, Joss. Miért nem képes elfogadni, hogy az öröksége nem vet rossz fényt önre? A szülei akarták így. Tizennégy és tizennyolc éves korom között két család adott otthont nekem a virginiai szülővárosomban. Egyiket sem vetette fel a pénz, ezért a nagy, csicsás ház meg a drága kaják és ruhák után kénytelen voltam beérni a paradicsomos spagettivel, és azzal, hogy a nálam fiatalabb, de amúgy hasonló termetű mostohahúgommal kell osztoznom a ruháimon. Ahogy közeledett a tizennyolcadik születésnapom, és kiderült, hogy busás örökség várományosa vagyok, több helyi üzletember is felkeresett, hogy kihasználják a feltehetően tudatlan kislány hiszékenységét, és különféle befektetésekre beszéljék rá. Köztük volt az osztálytársam is, aki azt akarta, hogy fektessek be a weboldalába. Azt hiszem, két oka volt, hogy nem szívesen nyúltam hozzá az örökségemhez: az, hogy a fogékony éveimben a saját bőrömön

tapasztalhattam, milyen a másik oldalon élni, és hogy mindenféle álságos emberek próbáltak csőbe húzni, akiket jobban érdekelt a degeszre tömött pénztárcám, mint én magam. Ahogy ott ültem Ellie-vel, aki nagyjából ugyanolyan anyagi helyzetben volt, mint én, és akit szintén furdalt a lelkiismeret (bár kicsit más okokból), meglepő hasonlóságokat véltem felfedezni kettőnk között. -

Tiéd lehet a szoba — szólalt meg hirtelen Ellie.

Ez a váratlan kijelentés mosolyt csalt az arcomra. -

Csak úgy?

Ellie hirtelen elkomorodott. -

Szimpatikus vagy - bólintott.

Te is szimpatikus vagy nekem. -

Akkor szeretnék beköltözni - néztem rá megkönnyebbült mosollyal.

2. FEJEZET

E —

GY HÉT MÚLVA BEKÖLTÖZTEM a Dublin Street- i luxuslakásba. A szétszórt Ellie-vel ellentétben én szerettem, ha rend van kö rülöttem, tehát rögtön nekiláttam a pakolásnak.

Biztos, hogy nem iszol meg velem egy csésze teát? — kérdezte Ellie az ajtóból,

miközben ott álltam a szoba közepén, a dobozok és bőröndök gyűrűjében. —

Szeretnék minél hamarabb kicsomagolni, hogy utána pihenhessek — mosolyogtam rá

biztatóan, nehogy azt higgye, le akarom rázni. Mindig is utáltam a bimbózó barátságokat: a másik személyiségének fárasztó feltérképezését, meg a puhatolózást, hogyan reagál az illető bizonyos hangsúlyokra, mozdulatokra. Ellie megértően bólintott. —

Oké. Nekem egy óra múlva kell bent lennem az egyetemen, úgyhogy azt hiszem, nem

taxival megyek, hanem gyalog. Indulok is. így legalább nyugodtan felderítheted a lakást. Máris a szívembe loptad magad. —

Jó munkát!

_ Jó pakolást! Felnyögtem, és elhessegettem az ajtóból Ellie-t, aki kedves mosolyt villantott rám, majd távozott. Amint becsapódott a bejárati ajtó, lehuppantam a hihetetlenül kényelmes új ágyamra. -

Isten hozott a Dublin Streeten! — mormoltam, és a plafonra szegeztem a tekintetem.

A Kings of Leon harsogva zendített rá a „Sex on Fire"- re. Dühösen állapítottam meg, hogy máris lőttek a magánynak. Felemeltem a csípőmet, hogy előhalásszam a telefont a zsebemből, de amikor megláttam, ki hív, elmosolyodtam. -

Szia! - rikkantottam.

-

Beköltöztél már a pofátlanul fényűző, igazi sznoboknak való új lakásodba? - kérdezte

Rhian minden bevezető nélkül. -

Csak nem a keserű irigység beszél belőled?

-9 20 K-

– Valahogy úgy, te rohadt mázlista. Majdnem lefejeltem az asztalt reggeli közben, amikor megnéztem a képeket. Ez komoly? -

Jól sejtem, hogy a londoni albérlet nem felel meg az elvárásaidnak?

20

-

Micsoda? Annyit fizetek, hogy majdnem belegebedek, és mind ezt egy rohadt

kartondobozért! Felnevettem. -

Kapd be! - morogta Rhian tettetett ingerültséggel. — Hiányzol. Te is meg az egértanya is.

-

Dettó.

-

Ezt úgy mondod, hogy közben a fürdőkád aranyozott szerelvényeiben gyönyörködsz?

-

Nem… éppen az ötezer dolláros ágyamon fekszem.

-

Az mennyi fontban?

-

Nem tudom. Háromezer?

-

Jézusom, hatheti lakbérünkön fetrengsz!

Nagy nyögések közepette felültem, hogy kinyissam a legközelebb eső dobozt. -

Már bánom, hogy elárultam, mennyi a bérleti díj.

-

Hát, most szívesen megkérdezném, minek szórod el a pénzt lakbérre, amikor saját házat is

vehetnél, de a te dolgod. -

Tartsd meg magadnak a kérdéseidet! Ez a legjobb dolog az árvaságban. Senkinek sem kell

magyarázkodnod. Nem tudom, miért mondtam ezt. Semmi jó nem volt abban, hogy árva vagyok. És abban sem, hogy nincs kinek beszámolnom a dolgaimról. Rhian elhallgatott. Soha nem beszéltünk a szüléinkről. Ez a téma tabu volt köztünk. -

Hát - köszörültem meg a torkom akkor én folytatom a pakolást.

-

Az új lakótársad is ott van? — vette fel Rhian a beszélgetés fonalát, mintha nem az imént

tettem volna megjegyzést az árvaságomra. -

Most ment el.

-

Találkoztál már valamelyik barátjával? Mondjuk, egy pasival? Egy dögö s pasival? Aki

elég dögös ahhoz, hogy megtörje a négy éve tartó átkot? Hamar a torkomra forrt a szkeptikus kacaj, mert az Öltönyös képe villant be az agyamba. Amikor azon kaptam magam, hogy már a puszta gondolatára is bizseregni kezd a bőröm, megnémultam. Az elmúlt hét nap során többször is eszembe jutott az a bizo nyos találkozás. -

Mi van? - türelmetlenkedett Rhian. — Dögös pasi a láthatáron?

-

Nem - torkolltam le, és gyorsan száműztem az Öltönyöst a gondolataimból. — Még nem

találkoztam Ellie barátaival. -

Szívás.

Nem hinném. Egy pasi hiányzik a legkevésbé.

-

Figyelj, dolgom van. Később visszahívlak.

-

Persze, drágám. Szia!

Felsóhajtottam, és a dobozokra meredtem. Legszívesebben elnyúltam volna az ágyon, hogy szundítsak egyet. -

Na, jó, munkára fel!

Alig pár óra alatt végeztem, A dobozok szépen összehajtogatva pihentek az előszobaszekrényben. Az összes ruhámat felakasztottam és eltettem. A könyveim katonás rendben sorakoztak a könyvespolcon, a laptopom kinyitva csücsült az asztalon, várva, hogy használatba vegyem. Az éjjeliszekrényen álló fénykép a szüleimet, a könyvespolcot díszítő pedig Rhiant és engem ábrázolt egy halloween- partin. A kedvenc fotómat a laptopom mellé tettem, az íróasztalra. Beth az Ölemben ül, a szüleim mögöttem állnak. A kép a kertünk ben készült egy grillpartin, egy évvel a haláluk előtt. A szomszédunk készítette. Tudtam, hogy a fényképek kérdéseket vetnek fel, de egyszerűen nem bírtam rávenni magam, hogy eltegyem őket. Folyton arra emlékeztettek, hogy a szeretet szenvedéshez vezet… mégis képtelen voltam megválni tőlük. Óvatos mozdulattal csókot dobtam a szüleimnek. Hiányoztok. A tarkómon legördülő izzadságcsepp hirtelen kibillentett a me lankolikus borongásból. Összeráncoltam az orromat. Kánikulai nap volt, és én végig olyan iramban pakoltam, mint ahogy aTerminátor üldözte John Connort. Legfőbb ideje, hogy kipróbáljam a gyönyörű fürdőkádat. Habfürdőt öntöttem a kádba, és megnyitottam a meleg vizes csa pot. A lótuszvirág finom illata rögtön megnyugtatott. Visszamentem a szobámba, lehámoztam magamról az átizzadt pólómat meg a sortomat, és immár pucéran, önelégült felszabadultsággal sétáltam végig az új lakásom folyosóján. Mosolyogva néztem körül, még most sem tudtam elhinni, hogy legalább fél évig én is részese lehetek ennek a gyönyörűségnek. A zene hangosan bömbölt az okostelefonomból. Elmerültem a kádban, és lassan elszunyókáltam. Arra ébredtem, hogy kezd kihűlni a vizem. Megnyugodva és a körülményekhez képest elégedetten kecmeregtem ki a kádból, majd a telefonomért nyúltam. Amint eluralkodott körülöttem a csend, a törülközőtartóra pillantottam, és halálra rémültem. Basszus!

Nem volt törülköző. Gyilkos pillantást vetettem a törülközőtartóra, mintha az egész az ő hibája lenne. Megesküdtem volna, hogy a múlt héten még volt rajta törülköző. Most végig fogom csöpögtetni az egész folyosót. Füstölögve téptem fel a fürdőszobaajtót, és kiléptem a szellős fo lyosóra. – Ööö… helló - dünnyögte egy fojtott hang. Ijedten kaptam fel a tekintetem a parkettán gyűlő tócsáról. A rémült sikoly a légcsövemben ragadt. Az Öltönyössel néztem farkasszemet. Ez meg mit keres itt? Az én házamban? Betörő! Leesett az állam, próbáltam rájönni, mi a fene történt. Így beletelt egy kis időbe, mire észrevettem, hogy az Öltönyös nem az arcomat nézi, hanem a meztelen testemet stíröli. Zavart nyüszítéssel fontam össze a karom a mellem előtt. Rémült szürke tekintetem a világoskék szempárba ütközött. -

Mit keres a lakásomban? - Sietve körbepillantottam, nincs-e a kezem ügyében valami

fegyverféle. Esernyő? A vége fémből van… Ez jó lesz. Az újabb tompa nyögés hallatán felkaptam a fejem, és anélkül hogy megakadályozhattam volna, váratlan forróság öntötte el a lábam közét. A pasas már megint úgy nézett rám. Sötét, mohó tekintettel. Utáltam a testem, amiért ilyen hevesen reagál erre a tekintetre, pláne, hogy a fickó akár sorozatgyilkos is lehet. -

Forduljon el! — ordítottam, nehogy sebezhetőnek nézzen.

Az Öltönyös megadóan emelte fel a kezét, és lassan hátat fordított nekem. Haragosan szűkült össze a szemem, amikor észrevettem, hogy rázkódik a válla. A rohadék rajtam röhögött. Kalapáló szívvel iramodtam el, hogy berohanjak a szobámba, és magamra kapjak valamit továbbá keressek egy baseballütőt —, de hirtelen megakadt a szemem egy fényképen Ellie üzenőtábláján. Ellie-t ábrázolta… az Öltönyös társaságában. Basszus! Hogy nem vettem észre? Ja, persze. Nem szeretek kérdezősködni. Most, hogy rájöttem, milyen szar megfigyelő lennék, gyorsan hátrapillantottam a vállam fölött. Megkönnyebbülten konstatáltam, hogy az Öltönyös nem leselkedik. Beiszkoltam a szobámba, de a folyosón végigdübörgő mély hang így is utolért. -

Braden Carmichael vagyok. Ellie bátyja.

Hát persze, ki más, gondoltam magamban dühösen, miközben megtörülköztem, és egy sortba meg egy ujjatlan felsőbe passzíroztam haragtól fortyogó testemet. Sötétszőke hajam kusza csomóba fogva imbolygott a fejem tete jén, amikor kiviharzottam az előszobába, hogy szembenézzek a betolakodóval.

Braden időközben megfordult, és somolyogva mért végig. Hiá ba öltöztem fel. Az ő szemében még most is meztelen voltam. Látszott rajta. A megalázó helyzet ellenére harciasan tettem csípőre a kezem. -

És nem szoktál kopogni, mielőtt belépsz valahova?

-

Ez az én lakásom - vonta föl a pasas sötét szemöldökét az ingerült kérdés hallatán.

-

A rohadt életbe, udvarias ember mindig kopog - szájaltam.

Braden válasz helyett megvonta a vállát, majd hanyagul zsebre vágta a kezét. A zakóját már előzőleg letette valahol, fehér ingujját pedig könyékig feltűrte, felfedve erős, vastag erekkel szabdalt alkarját. Szexi alkarja láttán vágyakozva rándult össze a gyomrom. Basszus! Szubbasszus! Elszégyelltem magam. -

Nem akarsz bocsánatot kérni?

Braden csibészes mosollyal nézett rám. -

Én csak akkor szoktam bocsánatot kérni, ha megbánom, amit tettem. Úgyhogy, most nem

fogok. Ez volt a hét fénypontja. Sőt, talán az év fénypontja. - Behízelgően vigyorgott, talán azt akarta elérni, hogy viszonozzam a mosolyát. Arra várhatott.Braden Ellie bátyja volt. Együtt élt valakivel. Amúgy sem egészséges ilyen erősen vonzódni egy vadidegenhez. —

Akkor nagyon unalmas életed lehet - vetettem oda fellengzősen, majd félénken

elindultam a nappali irányába. Ki képes sziporkázni, miután felfedte a bájait egy félig ismeretlen férfi előtt? Nem tudtam rendesen kikerülni Bradent, de igyekezte m úgy tenni, mintha nem rándulna össze a gyomrom az orromat megcsapó kellemes parfümillat hatására. Braden felhorkant, és a nyomomba szegődött. A hátamon éreztem a teste melegét. A zakója az egyik fotel támláján hevert, a kisasztalon pedig egy félig üres kávésbögre állt a nyitott újság mellett. Braden kényelmesen elhelyezkedett, amíg én boldog tudatlanságban áztattam magam a kádban. Dühömben sötét pillantást vetettem rá a vállam fölött. A kisfiús vigyor szíven ütött. Gyorsan félrekaptam a tekintetem, és elhelyezkedtem a kanapé karfáján, mialatt Braden hanyagul levetette magát a fotelbe. A vigyor eltűnt. Amikor Braden rám nézett, enyhe kis mosoly játszott az ajkán, mintha valami vicces dologra gondolna. Vagy az én meztelen testemre.

Bármennyire is idegenkedtem tőle, nem akartam, hogy azt higgye, poénnak veszem, hogy pucéran látott. —

Szóval, te vagy Jocelyn Butler.

—

Joss - javítottam ki automatikusan.

Braden bólintott, és kényelmesen hátradőlt a fotelben, karját a háttámlára csúsztatta. Gyönyörű keze volt. Elegáns, de férfias. Nagy. Erős. Önkéntelenül is átsuhant az agyamon a kép, ahogy ez a kéz a belső combomat simogatja. Basszus! Tekintetem a kezéről az arcára siklott. Braden lazaságában is tekintélyt parancsolónak tűnt. Hirtelen rájöttem, hogy most azt a méltóságteljes és dúsgazdag Bradent látom magam előtt, akinek a barátnője mindenkinél különbnek képzeli magát, és aki a széltől is óvja egy szem kishúgát. – Ellie kedvel téged. Ellie nem is ismer engem. – Én is kedvelem őt. De a bátyjáról már nem tudom ugyanezt elmondani. Enyhén szólva, egy bunkó. Braden rám villantotta fehér, enyhén görbe fogsorát. – Még ő sem tud hova tenni téged. A tekintetedből nem ez derül ki. – Tényleg? – Nem is tudom, mit szóljak hozzá, hogy a kishúgom egy exhibicionistával él együtt. Elhúztam a számat, és alig bírtam megállni, hogy ne öltsem ki a nyelvem. Braden az agyamra ment. – Az exhibicionisták nyilvánosan meztelenkednek. Ha emléke im nem csalnak, senki sem volt a lakásban, és csupán annyi történt, hogy elfelejtettem a törülközőt. – Hála az égnek! Már megint kezdi. Úgy néz rám. Vajon tudja, hogy ordít róla, miben sántikál? – Komolyan - folytatta, és a mellemre pillantott, mielőtt a tekintete megállapodott volna az arcomon. — Mindig pucéran kellene mászkálnod. Mi tagadás, jólesett a bókja. Halvány mosoly játszott az ajkamon, és úgy csóváltam meg a fejem, mintha egy vásott kölyök ülne előttem. Braden halkan felnevetett örömében. Furcsa, váratlan elégedettség terjedt szét a szívemben. Tudtam, hogy azonnal meg kell törnöm ezt a különös, hirtelen támadt vonzalmat. Még soha nem történt velem ilyen, úgyhogy muszáj elhessegetnem.

Égnek emeltem a tekintetem. —

Hogy te mekkora seggfej vagy!

Braden méltatlankodó horkantással ült fel. —

A nők általában azután szoktak seggfejnek nevezni, hogy megdugom őket, és hívok egy

taxit. Zavartan pislogtam a vulgáris megfogalmazás hallatán. Biztos, hogy már a rövid ismeretségünk legelején ezzel a szóval keli dobálózni? Braden rögtön levette, mi a helyzet. —

Ne mondd, hogy utálod ezt a szót!

Nem. El tudom képzelni, hogy ez a szó, a megfelelő pillanatban alkalmazva, teljesen fel tudja korbácsolni az érzelmeket. —

Nem. Csak szerintem nem kéne rögtön a dugásról beszélgetnünk. Csak most

ismerkedtünk meg. Oké. Ez tényleg idiótán hangzott. Braden pukkadozott a nevetéstől. —

Nem is tudtam, hogy arról beszélgetünk.

Gyorsan témát váltottam. —

Ha Ellie-t keresed, az egyetemen van.

—

Tulajdonképpen azért jöttem, hogy megismerjelek. Nem hittem volna, hogy pont veled

fogok összefutni. Micsoda véletlenek vannak! Egy hete csak rád gondolok. —

Akkor is, amikor a barátnőddel vacsorázol? - kérdeztem ravaszul, de éreztem, hogy az

árral szemben úszom. Véget akartam vetni ennek a kétértelmű flörtnek, hogy végre úgy nézhessek Bradenre, mint a lakótársnőm bátyjára. —

Holly délen van, a szüleinél. Southamptonból származik.

És ki nem szarja le? —

Értem. Hát… — álltam fel, remélve, hogy erre leesik neki a tantusz. - Mondanám, hogy

örvendtem a szerencsének, de pucér voltam, úgyhogy… nem örvendtem. Még rengeteg dolgom van. Megmondom Ellie-nek, hogy kerested. Braden nevetve csóválta meg a fejét, majd felállt, és belebújt a zakójába. —

Kemény dió vagy.

Nyilvánvaló volt, hogy ez az alak nem ért a szép szóból. —

Figyu, te biztosan nem fogod feltörni ezt a diót. Sem most, sem máskor.

Braden fulladozott a nevetéstől. Hozzám lépett, mire kénytelen voltam visszaülni a kanapéra.

—

Komolyan mondom, Jocelyn… neked nagyon piszkos a fantáziád.

Tátva maradt a szám ekkora pofátlanság hallatán. Braden sarkon fordult, és kiment… esélyt sem hagyva, hogy visszavághassak neki. Gyűlöltem Őt. Szívből. Kár, hogy a testem nem.

3. FEJEZET

A

CLUB 39 INKÁBB BÁR VOLT,MINT KLUBegykis négyzet alakú táncparkettel a hátsó beugró mögött. A George Street pince szintjén alacsonyan függött a mennyezet, ezért az ülőhelyként funkcionáló kör és négyzet alakú

kanapék is alacsonyak voltak, a bárpultot pedig ténylegesen néhány szinttel lejjebb helyezték el, vagyis a részegeknek három lépcsőfokon kellett lebotorkálniuk, hogy eljussanak hozzánk. Akárki is módosította az építész tervét, biztosan nem volt magánál. Csütörtök esténként a gyéren megvilágított bár rendszerint hemzsegett az egyetemistáktól, de mivel a félév már befejeződött, és nyakunkon volt a skót nyár, csendes éjszakának néztünk elébe. A zene is halkan szólt, mivel egyetlen lélek sem volt a táncparketten. Letettem az italokat, a pult túloldalán álló fickó pedig egy tízfontost nyomott a kezembe. – A többi a tiéd - kacsintott rám. Szemrebbenés nélkül a jattos üvegbe tuszkoltam a borravalót. Zá ráskor testvériesen elosztottuk magunk között a pénzt, hiába ágált Jo, hogy ő meg én kapjuk a legtöbb jattot a mélyen kivágott fehér felsőből és szűk fekete farmerből álló egyenruhánknak köszönhe tően. A felső mellrészén, a jobb oldalon, a Club 39 felirat szerepelt cirkalmas fekete betűkkel. Egyszerű, de nagyszerű. Különösen, hogy mellbőség terén nem volt okom panaszra. Craig éppen szünetet tartott, így hát Jo meg én foglalkoztunk a bárpultnál csoportosuló kisebb tömeggel, amelynek létszáma percről percre fogyatkozott. Unottan pillantottam át a túloldalra, hogy lássam, boldogul-e Jo. Nem boldogult. Igaz, nem a felszolgálói feladataival gyűlt meg a baja. Ahogy átnyújtotta a vendégnek a visszajárót, a fickó megragadta a csuklóját, és kirántotta a pult mögül úgy, hogy alig pár centi volt az arcuk között. Homlokráncolva vártam, hogyan reagál minderre Jo. Sápadt bőre kipirult, miközben próbálta kiszabadítani magát a pasas szorításából. A fickó barátai a háttérben röhögtek. Mondhatom, szép. -

Engedjen el! - kiabálta Jo összeszorított fogakkal, és egyre kétségbeesettebben hadakozott.

Mivel Craignek nyoma sem volt, és féltem, hogy Jo vékony csuklója bármelyik pillanatban eltörhet, rám hárult a feladat, hogy közbelépjek. Elindultam a csoportosulás felé, és közben megnyomtam a pánikgombot, hogy riasszam a kidobókat. -

Na, cicamica, ma van a születésnapom! Csak egy csókot kérek.

Megragadtam a fickó karját, és a bőrébe mélyesztettem a körmö met. -

Engedd el, te seggfej, mert kitépem a karod, és átszúrom vele a golyó idat!

A pasas felszisszent a fájdalomtól, és hátrahőkölt. Jo szerencsésen megszabadult. – Amcsi ribanc - nyöszörögte az ürge, és fájdalmas arccal tapo gatta a kezét, ami tele volt félhold alakú bemélyedésekkel. - Panaszt teszek a vezetőségnél. Miért van az, hogy mindig valamilyen kedvezőtlen helyzettel összefüggésben emlegetik fel az állampolgárságomat? Hol élünk? A nyolcvanas években? Közömbösen horkantam fel. Brian, a termetes biztonsági őr jelent meg mögöttem. Nem tűnt vidámnak. -

Valami gond van, Joss?

-

Igen. Kikísérnéd ezt a fickót meg a barátait?

Brian nem kérdezősködött. Nem sűrűn dobattam ki vendégeket, úgyhogy bízott az ítélőképességemben. -

Gyerünk, srácok, mozgás! - morogta, és a három seggrészeg beszari sápadtan tántorgott ki

a bárból. Ereztem, hogy Jo egész testében reszket. -

Jól vagy? - tettem a kezem a vállára.

-

Igen - felelte halvány mosollyal. - Ez nem az én napom. Ste ven kirúgott.

Összerezzentem, mert jól tudtam, mit jelent ez Jo meg az öccse számára. Együtt béreltek egy kis Leith Walk- i lakást, ahol felváltva gondozták krónikus beteg anyjukat. Hogy összeszedje a lakbérre valót, Jo - aki egyébként gyönyörű lány volt - „cukrosbácsikkal" tartatta el magát. Hiába mondta neki mindenki, hogy többre lenne képes, tele volt bizonytalansággal. Kizárólag a káprázatos külsejében bízott, meg abban, hogy előbb- utóbb sikerül megfognia valakit, aki majd gondoskodik róla meg a családjáról. De még a szépsége sem tudta ellensúlyozni a problémákat, amiket az anyja ellátása okozott, így előbb- utóbb minden férfi kiadta az útját. -

Sajnálom, Jo! Ha segítségre van szükséged, szólj nyugodtan!

Ki tudja, hányszor ajánlottam fel neki ezt a lehetőséget. De min dig nemet mondott. —

Nem - rázta meg a fejét, és puha csókot nyomott az arcomra. - Majdcsak találok valakit.

Nem nagy ügy. Lehajtott fejjel ment vissza a pult mögé, én pedig azon kaptam magam, hogy önkéntelenül is aggódom miatta. Jo meglehetősen ellentmondásos ember volt. Az idegeimre ment az anyagiasságával, ugyanakkor bámultam őt a családja iránti lojalitása miatt. Imád ta a szép cipőket, de a végletekig a szívén viselte az anyja meg az öccse sorsát. Ez a lojalitás sajnos azzal járt, hogy bárkin átgázolt, aki az útjába került, viszont bárkinek odadobta magát, aki ki akarta használni a helyzetét.

—

Szusszanok egyet. Kiküldöm Craiget.

Bólintottam, bár Jo már nem láthatott, és azon töprengtem, va jon ki lesz a következő áldozata. Jobban mondva, ki lesz a következő, aki kiszemeli magának. —

Nincs nagy forgalom - baktatott felém Craig két perc múlva, kezében egy doboz

üdítővel. Mivel magas volt, sötét hajú és jóképű, legalább annyi jattot kapott, mint Jo meg én. Állandóan flörtölt valakivel. És jól csinálta. —

Nyár van - néztem körül elmélázva, majd a bárpultnak vetettem a hátam. - Csak

augusztus körül indul be az élet. - Nem szorult különösebb magyarázatra, hogy az Edinburgh Fesztiválra gondolok. Augusztusban az egész város ostrom alá került: mindent elleptek a turisták, a legjobb éttermekben tanyáztak a legjobb asztaloknál, és olyan sokan voltak, hogy öt lépés is ötperces sétának hatott. Viszont rengeteg jattot kaptunk. Craig felnyögött, és közelebb hajolt hozzám. -

Unatkozom - mért végig lustán. - Mit szólnál egy gyors menethez a férfi vécében?

Ezt minden alkalommal megkérdezte. Én persze mindig nemet mondtam, és azt javasoltam neki, próbálkozzon inkább Jóval. A válasz: -

Ő már megvolt. — Barátságos kihívást jelentettem a számára, és szerintem abba a hitbe

ringatta magát, hogy egy szép napon engem is sikerül meghódítania. -

Na? Elmész vele? - kérdezte egy ismerős hang a hátam mögött.

Megpördültem, és nagyot néztem, amikor Ellie-t pillantottam meg a pult túloldalán. Mögötte egy fickó, akit nem ismertem, és… Braden. Azonnal lesápadtam, mert még mindig szégyelltem magam az előző nap miatt, ezért csak utólag vettem észre, hogy Braden színlelt közönnyel figyeli Craiget. Elkaptam róla megtört tekintetemet, és kényszeredett mosolyt villantottam Ellie-re. -

Ööö… ti meg mit kerestek itt?

Előző este együtt vacsoráztam Ellie- vel. Megemlítettem neki, hogy Braden beugrott hozzá, de a pucérkodásról mélyen hallgattam. Ellie az órájáról mesélt, és hirtelen megértettem, miért olyan népszerű tanár. A művészettörténet iránti szenvedélye szinte ragá lyos volt, és nemsokára azon kaptam magam, hogy áhítattal csüngök a szavain. Összességében véve kellemes vacsora volt. Ellie ugyan feltett pár magánjellegű kérdést, de sikerült leszerelnem. Megtudtam, hogy Ő a legidősebb a féltestvérei, a tizenné gy éves Hannah és a tízéves Declan közül. Anyja, Elodie Nichols, Stockbridge-ben lakik a férjével,

Clarkkal. Elodie a Sheraton Grand Hotel igazgatóhelyetteseként dolgozik, Clark pedig klasszikus történelmet tanít az egyetemen. Világosan látszott, hogy Ellie imádja őket, és az a benyomásom támadt, hogy Braden is több időt tölt együtt ezzel a családdal, mint a saját anyjával. Ma ebédidőben szünetet tartottunk Ellie-vel, és a nappaliban jöttünk össze egy kis evésre meg tévézésre. Végigkuncogtuk a klasszikus brit vígjáték, a Foglalkoznak már önnel? aktuális epizódját, és tobzódtunk a kellemes csöndben. Úgy éreztem, meglepően gyorsan, de biztosan kezdem megkedvelni az új lakótársamat. De hogy a bátyját is idecipeli a munkahelyemre? Hát, ez nem volt szép húzás tőle. Igaz, sejtelme sem lehetett a tegnapi incidensről… -

A Tigrisliliomban találkozunk a haverokkal. Gondoltuk, beköszönünk — mosolygott Ellie,

és olyan huncutul villogott a szeme, mint egy hetedikesnek. Kérdőn Craigre sandított. A Tigrisliliomban, huh? Az szép hely. Jól megnéztem magamnak Ellie csinos flitteres ruháját. Úgy nézett ki, mintha az 1920-as évekből mentették volna meg, és ordított róla, hogy egyedi tervezésű. Most először láttam együtt a két testvért, és kicsit szakadtnak éreztem magam a jól szabott öltönyt viselő Braden meg a makulátlan külsejű barát, Adam társaságában. Bár vagyonos nőnek számítottam, nem voltam hozzászokva ehhez az „elegáns koktélok, ínycsiklandó desszertek" stílushoz. Csalódottan állapítottam meg, hogy kilógok a társaságból. -

Aha - feleltem ostobán, ügyet sem vetve Ellie kérdőn felvont szemöldökére.

-

Ő Adam — fordult hátra Ellie, miután rájött, hogy úgysem válaszolok a néma kérdésére.

Halványkék szeme melegséggel telt meg, ahogy Adamre nézett, mire az a gyanúm támadt, hogy Adam esetleg a pasija. Nem mintha említette volna. A fekete hajú szívtipró alig pár centivel volt alacsonyabb Bradennél, széles válla szépen kitöltötte a zakóját. Meleg, sötét szeme barátságosan csillogott a neonfényben. -

Szia! Örülök, hogy megismertelek - mondta mosolyogva.

-

Én is.

– Adam Braden legjobb barátja — magyarázta Ellie, és a bátyja felé fordult. De alighogy ránézett Braden re, kipukkadt belőle a nevetés, gyöngyöző kacaja betöltötte a helyiséget. -

Bradennek is bemutatnálak - pillantott hátra a válla fölött -, de azt hiszem, ti már…

ismeritek egymást. - A mondat vége harsány hahotába fulladt. Megdermedtem. Ellie tudja. Utálkozó pillantást vetettem Bradenre. -

Elmondtad neki.

-

Micsodát? - kérdezte Adam zavartan, úgy meredve a fuldokló Ellie-re, mint egy eszelősre.

Braden szája kaján mosolyra húzódott. -

Hogy pont akkor leptem meg Jocelynt, amikor pucéran mászkált a lakásban — válaszolta,

és közben egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. Adam kíváncsian nézett rám. -

Nem - szóltam közbe metsző hangon. - Éppen törülközőt kerestem.

-

Látott téged meztelenül? - szakított félbe Craig, és durcásan ráncolta a homlokát.

-

Braden Carmichael - nyúlt át Braden a pult fölött. - Örvendek.

Craig kábán kezet rázott vele. Frankó. Braden még a férfiakat is lenyűgözi. Braden rámosolygott Craigre, de amikor rám siklott a tekintete, rögtön elkomorult. Enyhe fenyegetés áradt a pillantásából. Összeráncoltam a homlokomat. Mit vétettem már megint? -

Van barátnőm - igyekezett megnyugtatni Braden Craiget. - Nem akarom lenyúlni a

csajodat. -

Ja, Joss nem a csajom — rázta meg Craig a fejét beképzelt mosollyal. - Nem mintha nem

próbálkoztam volna be nála. -

Vendég - mutattam a bárpult túlsó végén álldogáló lányra, csak hogy végre

megszabaduljak tőle. Amikor Craig elment, Ellie a bárpultnak dőlt. -

Nem jártok? Tényleg? De miért nem? Olyan aranyos! És telje sen beléd van zúgva.

-

Olyan, mint egy két lábon járó nemi betegség - feleltem mogorván, egy láthatatlan foltot

dörgölve a rongyommal, és közben kétségbeesetten kerültem Braden tekintetét. -

Mindig így beszél veled?

A kérdés hallatán vonakodva emeltem fel a fejem, és amikor láttam, hogy Braden fagyos tekintettel méregeti a kollégámat, hirtelen ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy megnyugtassam őt, és megvédjem Craiget. -

Csak hülyéskedik.

-

Anyám, de hamar eltelt ez a tíz perc! - nyavalygott Jo, miközben lassan bevánszorgott a

pult mögé. Bűzlött a cigitől. Sosem értettem, miért ragaszkodik valaki egy ilyen undorító szokáshoz. Elfintorítottam az orromat, Jo azonnal vette a lapot, de nem sértődött meg, csak vállat vont, és játékos mozdulattal csókot dobott felém, majd áthajolt a pulton, pontosan Bradennel szemközt. Nagy zöld szemével úgy itta a látványt, mintha Braden is egy nagy szál cigaretta lenne. -

Kihez van szerencsém?

-

Ellie vagyok. — A lakótársnőm olyan aranyosan integetett, mint egy tizenöt éves.

Rámosolyogtam. Meg kellett zabálni. - Én vagyok Joss új lakótársa. -

Szia! - mosolygott rá udvariasan Jo, majd várakozóan nézett Bradenre.

Egyáltalán nem zavart, hogy ilyen nyíltan érdeklődik a pasi iránt. -

Braden — biccentett Braden, de a tekintete hamar visszavándo rolt az arcomra.

Mi? Ez most komoly? Le voltam döbbenve. Hogy Őszinte legyek, lélekben már felkészültem, hogyan dobja be Braden Jónál is a csajozós figurát. Jo magas volt, modellalkatú, és hosszú, dús, szögegyenes, vörösesszőke hajkoronával büszkélkedhetett. Ha Braden Carmichael heves flörtölésbe kezd, gondoltam magamban, pillanatok alatt megpuhítja Jót a sármjával. De Ő kissé hűvösen fogadta Jo közeledését. Ami egyáltalán nem tett boldoggá. Hmm. Mindig is jól tudtam hazudni magamnak. -

Braden Carmichael?- kérdezte Jo, tudomást sem véve a pasi érdektelenségéről. - Úristen!

Tiéd a Tűz. Basszus, miért érdekel ennyire ez a fickó? – Tűz? -

Az a klub a Victoria Streeten. Tudod, a Grassmarket mellett. - Jo egyre hevesebben

rebegtette a szempilláját. Van egy klubja. Hát persze, miért is ne? -

Igen - motyogta Braden, majd az órájára pillantott.

-

Jól ismertem ezt a mozdulatot. Én is ezt szoktam csinálni, amikor kényelmetlenül érzem

magam. Legszívesebben pofon vágtam volna Jót, amiért így rámászott a pasira. Braden nem léphet Steven helyébe. Kizárt dolog. -

Imádom azt a helyet - áradozott tovább Jo, és még jobban áthajolt a pulton, hogy Braden

zavartalanul rálásson jelentéktelen deszkamellére. Nyau! Hát ez meg mi? -

Egyszer elmehetnénk együtt. Amúgy Jo vagyok.

Brrr! Jo úgy vihogott, mint egy ötéves. Valamilyen oknál fogva ez a vihogás, amit minden csütörtökön és pénteken számtalanszor volt alkalmam hallani, hirtelen kifejezetten idegesítőnek hatott.

Braden úgy bökte oldalba Ellie-t, mintha azt mondaná: Menjünk már! Arckifejezése türelmetlenségről árulkodott. Ellie viszont éppen Adammel súgott-búgott, és nem vette észre, milyen szorult helyzetbe került a bátyja. -

Mit szólnál hozzá? - kötötte az ebet a karóhoz Jo.

Braden fürkésző pillantást vetett rám, amit nem nagyon tudtam ho va tenni, aztán vállat vont. -

Van barátnőm.

Jo felhorkant, és hátradobta a haját a válla fölött. -

Na és, őt nem kell hoznod.

Atyaú… -

Ellie, nem azt mondtad, hogy találkozótok van valakivel? - kérdeztem fennhangon, hogy a

lakótársnőm végre leakadjon Adamről. Sürgős beavatkozásra volt szükség. -

Mi van?

Jelentőségteljes pillantást vetettem rá, és fogcsikorgatva megismé teltem a kérdést. Ellie, aki végre észrevette, milyen képet vág Jo, és milyet a testvére, bólintott. – Ja, igen. Mennünk kell! Jo durcásan biggyesztette le a száját. – Nem… -

Jo! - kiáltott oda neki Craig a bárpult túlsó végéből, ahol egyre több vendég gyülekezett.

Legszívesebben a keblemre öleltem volna. Jo gyerekesen durcás pillantást lövellt Braden felé, majd dünnyögve elindult Craig felé. -

Bocs - harapott az ajkába Ellie, és esdeklően nézett Bradenre.

De Braden leintette, majd úriember módjára előreengedte. -

Szia, Joss! — integetett Ellie sugárzó mosollyal. — Reggel találkozunk.

-

Igen. Jó éjszakát!

Láttam, hogy Adam féltőn karolja át Ellie derekát, miközben búcsúzóul odabiccent nekem. Csak nem alakul valami? Elképzelhető. Nem mintha valaha is rákérdeznék Ellie- nél. A kíváncsiságomon felbuzdulva biztosan keresztkérdéseket tenne fel a nem létező sze relmi életemmel kapcsolatban, aztán ki akarná deríteni, miért nincs szerelmi életem. Én pedig senkivel sem akartam ilyen jellegű beszélgetésbe bonyolódni. Megbizsergett a bőröm. Vonakodva Bradenre emeltem a tekinte tem, aki időközben közelebb lépett a pulthoz. A már jól ismert izgalom váltotta fel az iménti udvarias közönyt. -

Köszönöm, hogy megmentettél! Esküszöm, hogy a hangja egészen a bugyimig hatolt.

A feltámadó vágy ellenére próbáltam nemtörődöm maradni.

-

Nincs mit. Jo aranyos lány, nem akar rosszat… de kissé rámenős.

Braden szórakozottan bólintott, szemmel láthatóan fütyült Jóra. Síri csönd telepedett ránk, de közben vadul szemeztünk. Észre sem vettem, hogy szétnyílt az ajkam, csak akkor, amikor Braden tekintete rátapadt. Mi ez az egész? Hátrahőköltem, és éreztem, hogy elpirulok. Körülnéztem, vajon tanúja volt-e valaki a jelenetnek. A kutya sem törődött velünk. Miért nem megy már el? Bradenre néztem, és igyekeztem magabiztosnak látszani, holott valójában mélyen megrendültem. Próbáltam nem tudomást venni a tényről, hogy Braden lusta, túlfűtött tekintettel legelteti a szemét a testemen. Ez már aztán több a soknál! Amikor Braden pillantása végre összefonódott az enyémmel, elfintorítottam az arcom. Nem hittem neki. Jót lepattintotta, nekem jmeg eljátssza a szexéhes hímet. Ennyire élvezi, ha kínozhat? Braden hirtelen elvigyorodott, és fejcsóválva lépett hátra. – Mi van? - néztem rá mogorván. Gúnyosan vigyorgott. Nem szeretem, amikor a férfiak gúnyosan vigyorognak. Még akkor sem, ha jól áll nekik. — Nem is tudom, hogyan tetszel jobban… — merengett el Braden, és elgondolkodva simogatta az állát. - Pucéran vagy ebben a felsőben. D kosár, ugye? Micsoda? - vontam össze a szemöldökömet. Teljesen összezavarrodtam. És akkor leesett. Barom! Ez a seggfej a kosárméretemet próbálta megtippelni - amúgy helyesen. Sosem fogja elfelejteni a tegnapi napot. Az tuti. Hozzávágtam a rongyot, de ő nevetve kitért előle. – Ezt igennek veszem. Azzal sarkon fordult, még mielőtt szellemesen visszavághattam volna neki, hogy végképp a földbe döngöljem. Megfogadtam, hogy legközelebb az enyém lesz az utolsó szó.

4. FEJEZET

L

ENA A FANTASY- SOROZATOM HŐSNŐJE egyébiránt kegyetlen bérgyilkos Morvern birodalmában, éppen gyilkos támadást tervezett a királynő hadnagya, Arvane ellen - aki mágus volt, és titkos viszonyt folytatott a királynő unokaöccsével,

miközben befolyásával és varázserejével próbálta manipulálni a monarchia működését és a politikát. Lena azonban hirtelen arról kezdett fantáziálni, hogyan vetkőztetné le Tízest, a testőrség vezetőjét. Tízes, aki az első öt fejezetben szőke volt, most sötét hajú, halványkék szemű férfivá változott. Eddig eszem ágában sem volt romantikus hőst csinálni belőle. Ez Lena története! Dühösen pattantam fel a laptopom mellől. Ez a rohadék Braden! Még a regényemet is beszennyezi a szexmániájával. Kész, vége. Nem bírtam tovább dolgozni. Tudván, hogy Ellie kínait hoz vacsorára, ha végez az egyetemen, elhatároztam, hogy leugrok a Queen Street sarkán lévő konditerembe, hogy megelőző támadást indítsak a kalóriák ellen. Nem különösebben figyeltem oda a táplálkozásomra, de a suliban sokat sportoltam, és nem akartam elhagyni magam. Ami kapóra is jött, mert imádtam a chip- set. Válogatás nélkül tömtem magamba a hizlaló, finom, ropogós krumpliszirmokat. Ha jobban belegondolok, a chipsszel ápoltam a legbensőségesebb kapcsolatot. A futópadon, az elliptikus tréneren, a biciklin és a súlyokon igye keztem levezetni a könyv miatt érzett frusztrációmat. Dőlt rólam az izzadság, és nem éreztem a tagjaimat. Az edzés ellazított - annyira legalábbis, hogy az agyam ismét akcióba lendüljön. Egy női szerep lő kezdett körvonalazódni a fejemben, és nem hagyott nyugodni. Elsősorba n azért, mert kísértetiesen hasonlított rám. Egyedülálló volt, független és törekvő. Nevelőszülőknél nőtt fel Skóciában, aztán Amerikában vállalt munkát, ahol végül a szerelem is rátalált… A nő az anyám volt. Anyám története kifejezetten érdekes volt, les zámítva a tragikus végkifejletet. Bár a jó tragédiát mindenki szereti. Mindenki kedvelné anyámat. Bátor volt, szókimondó, ugyanakkor nagyon kedves és jóindulatú. Apám első látásra beleszeretett, de fél évébe telt, mire megtörte a jeget. A szüleim kapcsolata példaértékű volt. Most először merült fel bennem egy romantikus regény ötlete, és nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy talán papíron is megörökíthetném a szüleim életét az örökkévalóságnak. Vasakarattal eltemetett emlékképek peregtek le lelki szemeim előtt, és lassan megszűnt körülöttem a világ: anyám a

konyhai mosogatónál áll és kézzel mosogat, mert nem bízik a mosogatógépben. Apám csöndben a háta mögé lopózik, a derekára csúsztatja a kezét, szoro san magához vonja, és halkan belesúg valamit a fülébe. Bármit is mond, anyám olvadozva simul hozzá, és csókra várva billenti félre a fejét. Aztán eszembe jutott az az éjszaka, amikor apám bekerget te anyámat a házba, és bevágta az ajtót, halálra rémisztve minket a bébiszitterrel. Anyám köcsög alfahímnek nevezte. Apám azt dünnyögte, nem fogja tétlenül nézni, hogy egy bunkó nyíltan flörtöljön az anyámmal a munkahelyén. Mire anyám ráförmedt, hogy ezért még nem kellett volna leütni a fickót. – A seggedet markolászta! - csattant fel apám, én pedig zavart rémülettel figyeltem őket. Valaki anyám seggét markolászta az apám előtt? Idióta. – Leszereltem volna! - akadékoskodott anyám. – De mikor? Soha többé nem dolgozhatsz együtt vele! - A veszekedés végül úgy elfajult, hogy a bébiszitter fejvesztve menekült haza, még a pénzét sem kérte el. De én nem aggódtam. A szüleim szenvedélyesen éltek. Tudtam, hogy előbb-utóbb lecsillapodnak a kedélyek. Így is történt. Apám bocsánatot kért, amiért elvesztette a fejét, de a kolléga ügyében nem volt hajlandó engedni. Végül úgy eldurvult a helyzet, hogy anyám beadta a derekát, mert az a bizonyos bunkó tényleg bunkó volt, és valószínűleg messzebbre merészke dett, mint azt kezdetben feltételeztem. Anyám egy másik számviteli cégnél vállalt állást. A házasság csupa kompromisszum, és ellenkező esetben apa is ezt tenné, mondta. Az emlékeim kristálytiszták voltak. Még az aranyos csillogást is láttam anyám mogyoróbarna szemében, az orromban éreztem apám kölnijének illatát, és éreztem, ahogy apám átölel, ahogy anyám a hajamat simogatja… Összeszorult a mellkasom, és megbotlottam a futópadon. Hirtelen visszatértem a jelenbe, de valószerűtlen, pulzáló színek és hangok vettek körül. A vér hangosan lüktetett a fülemben, a pulzusom pillanatok alatt az egekbe szökött. Alig kaptam levegőt. Fájdalom nyilallt a térdembe, de csak tompán éreztem, mint ahogy azt is, hogy két erős kéz talpra segít. —

Lélegezzen mélyeket! — mondta egy megnyugtató hang.

Engedelmeskedtem, és lassan legyűrtem a pánikot. Megint rendesen kaptam levegőt. Kitisztult a látásom, a fejemben megszűnt a nyomás, és a tüdőm is kitágult. Egész testemben remegtem a pánikroham miatt felszabadult adrenalinbombától, de azért hátrafordultam, és felnéztem a mögöttem álló férfira. Sötét szeme aggodalomról árulkodott. —

Jobban érzi magát?

Bólintottam, de amikor észrevettem, hogy mindenki minket néz, elszégyelltem magam. Finoman kiszabadítottam magam a férfi szorításából.

—

Sajnálom.

—

Ugyan már - csóválta meg a fejét a férfi. - Örülök, hogy sikerült elkapnom, mielőtt hasra

esett volna a futópadon. így is csúnyán lenyúzta a térdét - mutatott a sebre. Amikor lenéztem, és megláttam a szakadt macskanadrágomat, hirtelen belém nyilallt a fájdalom. Eltorzult arccal hajlítottam be a lábam. —

Csúcs.

—

Gavin vagyok — nyújtotta előre a kezét a fickó. Udvariasan, de kissé lagymatagon

ráztam meg. Teljesen kimerültem. —

Joss. Kösz a segítséget!

Amikor Gavin összevonta a szemöldökét, megállapítottam, hogy helyes pasi, ha valaki a sportos izompacsirtákra bukik. Ráadásul szőke. —

Biztos, hogy jól vagy? Ez pánikroham volt.

Leforrázva ráztam meg a fejem, nem akartam, hogy megint felszínre kerüljenek a rohamot kiváltó emlékek. —

Biztos. Csak stresszes hetem volt. Ööö… még egyszer köszönöm. Azt hiszem,

hazamegyek. -

Már többször is láttalak itt. - Gavin a mosolyával próbált feltartóztatni. — Személyi edző

vagyok. És? -

Értem.

Gavin rendületlenül vigyorgott. -

Csak azért mondom, hogy tudd. Szólj, ha segíthetek valamiben!

-

Nem fogom elfelejteni. Még egyszer kösz - intettem hátra zavartan, majd elindultam az

öltöző felé. Azt hiszem, az anyámról szóló könyv kilőve. Ellie előtt értem haza, és úgy döntöttem, nem ereszthetek le, mert rettegtem, hogy megint elfog a pánik. Évek óta nem volt rohamom. Kirakosgattam a tányérokat a konyhaasztalra, felidéztem magamban az ötleteimet a fantasy-regényem következő fejezetéhez, és igyekeztem nem foglalkozni a konditeremben történtekkel. Végül sikerült is elterelnem a gondolataimat a pánikrohamról. Csak éppen nem a regényemmel. Az az átkozott Braden megint közbeszólt.

Kihúztam az evőeszközös fiókot, és egy csomó kacatot találtam benne, aminek nem is ott volt a helye. Következő tennivaló: felszámolni a rendetlenséget, amit Ellie hagyott maga után a konyhában. A fiókban mindenféle limlom hányódott: cérna, varrótű, fényképezőgép, ragasztó, dupla ragasztószalag, fényképek. Az egyik Bradent ábrázolta, amint egy korlátnak dől a víz fölött. Verőfényes nap volt, és Braden az utolsó pillanatban fordulhatott a fényképezőgép felé, vaksin hunyorgott az ellenfényben, szép ívű szája szeretetteljes mo solyra húzódott. Mialatt szétrakosgattam az edényeket, Braden mosolyára gondoltam, amiről eszembe jutott a nevetése. A legutolsó találkozásunk óta, azaz négy napja, folyton ott visszhangzott a fülemben ez a nevetés. Lelki szemeim előtt láttam magamat, amint tortillaként teke redem a félmeztelen Braden köré. Attól, hogy lemondtam a szexuális érintkezésről, még telivér nő voltam, aki néha ugyanúgy felizgult, mint bárki más. Volt egy cipősdobozom, tele mindenféle vibráló nyalánksággal, hogy legyen mihez nyúlnom, ha éppen olyanom van. De amióta megismertem Bradent, állandóan olyanom volt, és már az is megfordult a fejemben, hogy beszerzek magamnak egy alkalmi szeretőt. Persze rögtön eszembe jutott, milyen érzés idegen ágyban ébredni egy idegen pasi oldalán, miközben az ember azt sem tudja, mi a fene történt vele, és azonnal elvetettem az ötletet. Egyszerűen… nem értettem, hogyan vonzódhatok ilyen erősen valakihez. Valakihez, akit alig ismerek. Ajtócsapódás riasztott fel az ábrándozásból. Magamnak egy po hár vizet, Ellie- nek egy csésze teát töltöttem. —

Hellóóó! — turbékolta Ellie a konyhába lépve, miközben a gyomrom hangosan korogni

kezdett a kínai kaja illatától. — Milyen napod volt? — Ellie az asztalra hajította a kaját, én meg rögtön nekiláttam, hogy kicsomagoljam. —

Jó — dünnyögtem egy rákszirmot rágcsálva.

Amikor végre asztalhoz ültünk, Ellie aggodalmas pillantást ve tett rám. —

Jól vagy?

Nem, nem vagyok jól. Lementem a konditerembe, és pánikrohamot kaptam egy rakás idegen előtt. Ja, és sehogy sem tudom kiverni a fejemből a rohadék bátyádat, mert folyton ő jelenik meg az erotikus fantáziáimban. Hiányzik a szex, ki vagyok akadva, és ez nagyon nem kóser. — Írói válság. – Jaj, az nem jó. Nálam is előjön néha, de ez csak egy doktori. Képzelem, milyen rossz lehet, ha egy regényírónak fogy el az ihlete. – Módfelett frusztráló. Némán ettünk tovább. Döbbenten állapítottam meg, hogy Ellie feszültnek tűnik.

– Neked jól sikerült a napod? Ellie halványan elmosolyodott, majd gyorsan bekapott egy falat currys rizst. Miután alaposan megrágta, bólintott. – Kezdek bepánikolni a doktori miatt. – Á, az egyetemista lét örömei. Ellie egyetértően hümmögött, majd, miután egy teljes percig me redt az asztalra, megkérdezte: – És… hogy tetszik Adam? A kérdés teljesen ártatlannak hangzott, és határozott félénkség társult hozzá. Aha! Éreztem, hogy van közöttük valami. – Nem tudom. Csak pár szót váltottunk. De helyes srác. Kedvesnek tűnik. Ábrándos kifejezés suhant át Ellie arcán. Nem vicc. Ábrándos. Idáig csak filmen láttam ilyet. A csaj fülig szerelmes volt. – Adam egy tünemény. Már ősidők óta barátok Bradennel. Ha éppen nem Braden ijesztgette a pasijaimat a középiskolában, akkor Adam. - Elpirult, és megrázta a fejét. — Kiskoromban állandóan a nyomában voltam. Nem tudom, mi késztetett arra, hogy… – Jártok? Ellie felkapta a fejét. -

Nem. Miért? Úgy tűnt?

Oké. Hülyén közelítettem meg a dolgot. -

Egy kicsit.

-

Nem. - Ellie hevesen rázta a fejét. - Csak barátok vagyunk. Különben is, Braden mindig azt

mondja, hogy Adam egy hímringyó. Sosem fog megállapodni. Ráadásul úgy nézek rá, mintha a testvérem lenne, ezért sem hinném, hogy… izé… több is lehetne közöttünk. .. - csuklott el Ellie hangja, ami nem hatott túl meggyőzően. Egyvalami azonban kiderült: Ellie soha nem fog becsapni. Pocsé kul hazudott. – Aha. -

És te jársz valakivel?

Basszus! Ezt jól elintéztem. Minek kellett kérdezősködnöm? -

Nem. És te?

-

Nem. - Ellie felsóhajtott. - Mióta vagy egyedül?

A szex vajon kapcsolatnak számít? Megvontam a vállam. -

És te?

Ellie összeszorította a száját, és lesütötte a szemét, nehogy észre vegyem, hogyan komorul el a tekintete. Egyik pillanatról a másikra olyan heves gyengédségroham fogott el, hogy nem győztem tologatni az államat. – Ellie! -

Kilenc hónapja.

És mit művelt veled az a köcsög? -

Mi történt?Öt hónapig jártunk. Azt mondta, Glasgow-ban dolgozik egy állásközvetítő

irodában. Közben meg az egyik rivális ingatlanfejlesztő cég alkalmazottja volt itt Edinburghban. Egy értékes telket akartak elhappolni Braden elől a Kereskedelmi Rakparton. Kiderült, a pasi csak azért kezdett velem, hogy kipuhatolja, milyen ajánlattal áll elő Braden, és a cég túllicitálhassa őt. Mondanom sem kell, csúnya vége lett a dolognak. A pasinak eltört az orra, Braden pedig megszerezte a telket. Felvontam a szemöldököm, és gondolatban kezet ráztam Bradennel, amiért móresre tanította a szarházit. -

Braden verte meg a pasit?

-

Nem - rázta meg a fejét Ellie. - Braden nem szokott verekedni. Legalábbis az utóbbi

időben. Adam verte laposra. Rámosolyogtam. -

Nem vagyok híve az erőszaknak, de… szép volt, Adam!

Ellie elnevette magát, de rögtön el is komorodott. -

Örülök, hogy nem sodortam nagyobb bajba a céget a naivitá sommal.

Biztos vagyok benne, hogy Braden nem emiatt aggódott. Nem tudom, miért, de ez volt az érzésem. Bárki, akibe szorult egy kis megfigyelőkészség, láthatta, Braden mennyire szívén viseli Ellie sorsát. -

Hihetetlen, hogy valaki ilyen aljasságokra legyen képes egy da rab földért.

-

A Kereskedelmi Rakpart nagyon menő mostanában. Michelin- csillagos éttermek,

plasztikai sebészetek, elegáns koktélbárok… Bradenék luxuslakásokat fognak építeni, és akár fél- vagy egymilliót is nyerhetnek rajtuk. Elég nagy a haszonkulcs. Felfordult a gyomrom a gondolattól, hogy valaki a nagy haszonkulcs reményében tesz tönkre egy olyan édes lányt, mint Ellie. -

Szemét pasik.

Ellie egyetértően emelte fel a bögréjét. Némán folytatta az evést, majd egyszer csak megköszörülte a torkát.

-

Láttam a családi fotókat a szobádban. Nyugodtan tedd ki őket a nappaliba, vagy ahova csak

akarod. Ez most már a te otthonod is. Megmerevedtem, attól féltem, hogy megint elfog a pánik. -

Rendben van.

Hallottam, hogy Ellie válaszul nagyot sóhajt, és lélekben felké szültem a legrosszabbra. -

Nem sokat beszélsz róluk.

Máris itt tartanánk? Rhiannek hat hétbe telt, mire rájött az igazságra. Felkavarodott a gyomrom, eltoltam magam elől a tányért, hátradőltem, és mélyen Ellie ijedt szemébe néztem. Lakótársak voltunk, bírtuk egymást — ami meglepőnek tűnt, tekintve, hogy mennyire mások voltunk elérkezett hát az idő, hogy kipakoljak. – A családom halott - feleltem dermedten, szomorúság, könnyek vagy egyéb látványos érzelmek nélkül. Ellie arcából kifutott a vér. - Ezért nem beszélek róluk. Soha. Nem tudom, mire számítottam. Mivel Ellie nyílt és kedves ember volt, azt hittem, konok faggatózásba fog kezdeni. De megint sikerült meglepnie. -

Értem — felelte, és láttam rajta, mennyire nehezen tudja leplezni a szánalmát.

-

Akkor ezt megbeszéltük - mondtam kedves, megértő mosoly kíséretében, mire Ellie

fellélegzett. -

Tudod, néha nagyon ijesztő tudsz lenni — szólalt meg halkan némi gondolkodás után.

Bocsánatkérő mosolyt villantottam rá. – Tudom. Sajnálom. -

Semmi baj. Braden mellett megedződik az ember.

Mintegy varázsütésre Braden neve villant fel Ellie mobiljának kijelzőjén. Ellie azonnal felvette a telefont, de a hangja nem csengett olyan vidáman, mint máskor. Valószínűleg lelombozta a halott családom története. Nem tudom, hogyan, de Ellie- nek sikerült rábeszélnie, hogy menjek el velük bulizni. Ott álltam Ellie és Braden barátai előtt egy ruhában, amit Ellie adott kölcsön. A IV. György híd melletti bár kanapéin üldögéltek egy alacsony dohányzóasztal körül. Braden két órája hívott fel minket. Persze, én már egy órával ezelőtt készen voltam. Ellie sokáig tollászkodott, és ahogy rámosolygott Adamre, kezdtem megérteni, miért. —

Srácok, ő az új lakótársam, Jocelyn — fordult felém Ellie. - Jocelyn, ő itt Jenna és Ed.

Ellie már a taxiban kiokosított. Jenna, az aranyos szőke a mókás szemüveggel meg a gyémánt eljegyzési gyűrűvel, Ellie legjobb barátnője volt, és szintén PhD-hallgató. Ed, az alacsony, retrósan elegáns szőke fickó, Jenna vőlegénye.

-

Adamet és Bradent már ismered. — Kissé elkomorult, amikor megpillantotta a Bradenre

tapadó lányt. A csajnak platinaszőke haja, hatalmas kék szeme, hosszú végtagjai és telt, durcás ajkai voltak. - Ő pedig Holly. Braden barátnője. Rögtön eszembe jutott, hogy Ellie nem kedveli a csajt. Holly gúnyos mosolyából ítélve az érzés kölcsönös volt. Odaköszöntem a társaságnak, de kerültem Braden tekintetét, és próbáltam úgy tenni, mintha a szívem nem lüktetne hevesebben a párocska közelében. Elhatároztam, hogy nem fogom rosszul érezni magam azért, mert a lány Jóra emlékeztet, azaz mindenben az ellentétem. Leültem Jenna mellé, és amíg Ellie elrohant az italokért, igyekeztem levegőnek nézni a jobbomon pöffeszkedő párt. – Sikerült berendezkedned, Jocelyn? — kérdezte Adam az asztal túloldaláról. -

Igen, köszönöm - mosolyogtam rá hálásan. - Szólíts Jossnak!

-

Ezek szerint jól kijöttök Ellie- vel.

Valami azt súgta, hogy ez nem egy ártatlan kérdés. Adam aggó dott a lakótársam miatt. Kezdtem elhinni, hogy Ellie érzései végül mégis viszonzásra találnak. -

Nagyon jól. Ellie jó fej.

Adam szemmel láthatóan megnyugodott. -

Jó, ennek örülök. Ellie mesélte, hogy könyvet írsz.

-

Jaj, tényleg! - szóit közbe Holly mély torokhangon. Irigyeltem a menő akcentusáért. —

Mondtam már, bébi, hogy Cheri barátnőmnek most jelent meg a könyve? Braden a fejét rázta, és mélyen a szemembe nézett. Gyorsan félrekaptam a tekintetemet, és úgy tettem, mintha együtt örülnék Hollyval meg a titokzatos Cherivel. -

Cheri a legjobb barátnőm - magyarázta Holly a társaságnak. Ellie éppen ebben a

pillanatban jelent meg az italokkal. Odébb csúsztam, hogy leülhessen mellém. - Igazi őstehetség. -

Miről szól a könyve? — érdeklődött Ed udvariasan. Ahogy oldalra sandítottam, láttam,

hogyjenna és Ellie jelentőségteljesen összenéz. Kezdtem rájönni, hogy Holly nem túl népszerű a lányok körében. -

Jaj, egyszerűen fantasztikus! Egy lányról szól, aki szegényházban nő fel, de aztán

beleszeret egy férfiba, aki üzletember, és közben főúri rangja is van… gróf vagy valami ilyesmi. Olyan romantikus! Cheri fantasztikusan ír. Egyszerűen fantasztikusan. Oké! Szóval minden fantasztikus. -

Akkor ez egy történelmi regény? - kérdezte Ed.

-

Nem — rázta meg a fejét Holly zavartan.

-

Holly — Braden igyekezett komoly maradni —, ma már nincsenek szegényházak. Biztos,

hogy nem történelmi regény? -

Cheri nem mondta.

-

Akkor biztosan neked van igazad — felelte Adam barátságosan. Ellie válla megrázkódott a

remekül álcázott szarkazmus hallatán. Kerültem Braden tekintetét. -

Jenna, mikor is lesz a ruhapróba? — hajolt előre Ellie.

Jenna kajánul vigyorgott. -

Hát, nem mostanában. Anyám kitiltott a házból, mert folyton bemászkálok a gardróbjába.

-

Mikor lesz az esküvő? — tudakoltam barátságosan.

-

Öt hónap múlva — válaszolta Ed, és szerelmesen rámosolygott Jennára.

Hűha! íme, egy pasi, aki nem fél kimutatni az érzéseit. Lefegyverző gesztus volt, rögtön apám képe villant be az agyamba, amint kedvesen mosolyog anyámra. Belekortyoltam az italomba, és vasakarattal visszatuszkoltam az emléket a helyére. Ellie felnyüszített mellettem. -

Látnod kell Jenna ruháját! Megbeszéltük, hogy…

– Jaj, bébi - vágott közbe ismét Holly-, meséltem már, hogy Lisa októberben megy férjhez? Mondtam neki, hogy jobb időpontot is találhatott volna, de ő ragaszkodik az őszi esküvőhöz. Hallottál már ilyet? Valami huzatos kastélyban lesz egy Óban nevű helyen. Ne felejtsd el, hogy szállást kell foglalnunk! -

A Barcaldine-kastély — bólintott Braden. — Szép hely.

-

Nyáron, de nem októberben.

És ez így ment egész este. Amikor valaki feldobott egy témát, Holly rögtön átvette az irányítást, érces hangjával túlkiabálta a zsúfolt bár zsivaját. Nem is próbálta megkedveltetni magát, szinte azonnal megértettem, miért nem bírja Ellie. Holly harsány volt, ellenszenves és önző. De ami még rosszabb, úgy éreztem, Braden végig azt figyeli, mit szólok a barátnőjéhez. Miért érdekli ennyire a véleményem? Hogy ne kelljen Holly hangját hallanom, a hangot, amit kezdetben még izgalmasnak találtam, mostanra azonban szívből megutáltam, felajánlottam, hogy én rendelem meg a következő kört. Megkönnyebbülten könyököltem rá a pultra, leadtam a rendelést, és élveztem a csendet. A bárpult az épület hátsó részében volt, egy fal meg egy átjáró mögött, távol Holly rikácsolásától. De valaki csak nem bírta ki, hogy ne jöjjön utánam. Melegség öntötte el a jobb oldalamat, ahogy Braden mellém nyomakodott. Az orrom megbizsergett a kölnije illatától, és görcsbe rándult a gyomrom.

-

Szóval… író vagy? — nézett rám Braden.

Most először beszélt velem normális hangon. Ahogy felnéztem rá, döbbenten láttam, hogy őszinte kíváncsiság sugárzik halványkék szeméből. Zavartan mosolyogtam. Még nem voltam író. -

Inkább csak akarok lenni.

-

Mit írsz?

Anyámra gondoltam, és mély levegőt vettem, hogy kijózanodjak. -

Fantasyt.

Braden úgy vonta föl a szemöldökét, mintha nem ezt a választ várta volna. -

Miért pont azt?

Mielőtt válaszolhattam volna, a csapos átadta a blokkot. A pénztárcámért nyúltam, de Braden megelőzött. -

Majd én fizetek - erősködtem.

Úgy intett le, mintha őrült lennék. -

Szóval? — kérdezte, miközben elvette a visszajárót. Az italok ott sorakoztak előttünk a

pulton, de nem úgy tűnt, mintha Braden sietne. Felsóhajtottam. Tudtam, hogy minél gyorsabban válaszolok, annál előbb szabadulok. -

Mert semmi köze a valósághoz. Elengedhetem a fantáziámat. - Legszívesebben azonnal

visszaszívtam volna a válaszomat. Egy okos ember könnyen olvashatott a sorok között. És Braden okos volt. Összevillant a tekintetünk. Végül Braden bólintott. -

Annak is megvan a maga bája.

-

Igen - sütöttem le a szemem. Bőven elég volt, hogy Braden meztelenül látott. Nem akartam

a lelkemet is lecsupaszítani előtte. -

Örülök, hogy jól kijössz Ellie-vel.

-

Nagyon félted őt, ugye?

-

Az nem kifejezés.

-

De miért? Szerintem sokkal erősebb, mint gondolnád.

Braden összevonta a szemöldökét. -

Nem az a lényeg, mennyire erős. Talán a külseje vagy a stílu sa teszi, de az emberek azt

hiszik róla, hogy törékeny. Pedig nem az. Ellie kemény csaj, és mindig talpra esik. Nekem más a fontos. Az, hogy már eleve megóvjam a csalódástól. Nem bír kiállni magá ért, és sokszor éppen azok szúrják hátba, akik azt állítják, hogy szeretik. Nem irigyeltem Bradent.

-

Igen, tudom. Ellie túlságosan kiadja magát.

-

Ellentétben veled.

A megjegyzés szíven ütött. Gyanakvóan néztem fel Bradenre. -

Hogy érted ezt?

Lázasan fürkésző szeme mindenáron olvasni próbált a lelkemben. Hátraléptem, mire közelebb araszolt hozzám. -

Ellie mindent elmesélt. És én is látom, amit látok. Nem akarod kiadni magad.

Hátrább az agarakkal! -

De te sem. Semmi érdemlegeset nem tudok rólad.

-

Engem nem nehéz kiismerni - mosolygott rám Braden. - Téged viszont… Tökélyre

fejlesztetted az alakoskodást meg az érzékenykedést. Majd pont te fogod megmondani, milyen vagyok. Égnek emeltem a tekintetemet. -

Azt hiszed, túlságosan érzékeny vagyok, mert hozzád vágtam egy törlőrongyot?

Braden felnevetett. Mély, torokhangú kacaja végigfutott a gerincemen. -

Ott a pont. - Megint úgy nézett rám. Olyan érzés volt, mintha a bugyimba csúsztatná

hosszú, férfias ujjait. - Gyönyörű vagy ma este. A szívem mélyén zavarba jöttem a bók hallatán. De nem mutattam, csak gúnyosan mosolyogtam. -

A barátnőd is az.

Braden felsóhajtott a beszólás hallatán, és magához vette az ita lokat. -

Csak egy ártatlan megjegyzés volt, Jocelyn. Ez aprócska bók.

Nem igaz. Játszadozol velem. Es mivel gyakran fogunk egymásba botlani, szeretnék véget vetni ennek. – Tényleg? És mindenkivel így szoktál beszélni? -

Hogyan?

-

Mint aki látott már meztelenül.

Braden elvigyorodott. Vágy csillant a szemében. -

Nem. De nem is mindenkit láttam már meztelenül.

Csalódottan ráztam meg a fejem. -

Tudod, mire gondolok.

Majdnem szívszélhűdést kaptam, amikor Braden meleg lehelete csapta meg a fülemet. Braden odahajolt hozzám, és halkan a fülembe súgta: -

Szeretem látni, milyen reakciót váltok ki belőled.

Hátrahőköltem. Szóval kihívást jelentek a számára? Rendben.

Most már értem. -

Hagyd szépen abba! Ellie bátyja vagy, és mivel elég sokszor fogunk találkozni, szeretném,

ha nem nehezítenéd meg a dolgomat. Braden komoran vonta össze a szemöldökét. -

Én nem akarom megnehezíteni a dolgodat. — Kíváncsian fürkészte a tekintetemet, de

ezúttal nem hagytam magam. Braden nagyot sóhajtott, majd bólintott. - Rendben. Ne haragudj! Nem akarok nézeteltérést. Kedvellek. Ellie is kedvel. Szeretném, ha barátok lennénk. Nem fogok flörtölni veled, és megpróbálom kiverni a fejemből, hogy nézel ki meztelenül. A pultra tette a poharakat, és kezet nyújtott. Megváltozott a tekintete. Esdeklően, kisfiúsán és végtelenül kedvesen nézett rám. Egyáltalán nem bíztam benne, ennek ellenére azon kaptam magam, hogy mosolyogva megcsóválom a fejem, és önkéntelenül is kezet fo gok vele. Ahogy az ujjaim végigsiklottak a tenyerén, felállt a szőr a karomon. Azt hittem, a szikra, amit egy vonzó idegen érintése vált ki az emberből, csak mítosz, amit a romantikus regényírók és a hollywoodi filmrendezők találtak ki. De nem. Amikor egymás szemébe néztünk, melegség járta át a karom. A lábam köze egyre erősebben bizsergett, a gyomrom összeszorult a vágytól. Csak Bradent láttam magam előtt, csak az ő illatát éreztem, olyan közel állt hozzám, hogy szinte éreztem a testéből sugárzó erőt. Arra vágytam, hogy berántson a női vécébe, és szorosan a falhoz préseljen. Braden keze satuként fogta körül az enyémet, halványkék szeme elsötétült, és hirtelen megéreztem, hogy… ő is akar engem. -

Rendben — dünnyögte, és ahogy lehajolt hozzám, az arca veszélyes kifejezést öltött.

Olyan közel volt hozzám, hogy az ajkamon éreztem a leheletét. - Megteszem. Ha te vissza tudod fogni magad, akkor én is. Elrántottam a kezem, és nagyon igyekeztem, hogy ne remegjek, miközben összeszedem a többi poharat. Braden már magához vette az italokat, amiket az istenverte kézfogás miatt tett vissza a pultra. Haragudtam rá, amiért rátapintott a lényegre. Mágnesként von zottuk egymást. Még soha életemben nem volt részem ilyesmiben. Ami különösen félelmetessé tette Braden Carmichaelt. De muszáj volt eltitkolnom az érzéseimet. Közömbösen elmoso lyodtam. -

Nekem nem kell visszafognom magam.

Azzal sarkon fordultam, még mielőtt Braden bármit is mondha tott volna. Örültem, hogy a fal eltakart minket az asztaltársaság elől. Elsüllyedtem volna szégyenemben, ha bárki is tanúja lett volna ennek a kis közjátéknak.

Braden leült Holly mellé, és átnyújtotta a lány és Adam italát. Egy pillanatra összevillant a tekintetünk, Braden gúnyosan udvarias mosollyal nézett rám, majd Holly székének támlájára csúsztatta a karját. A barátnője rámosolygott, és bensőségesen a combjára tette szépen manikűrözött kezét. —

Kicsim, épp most mesélem Ellie-nek, milyen Gucci ruhát láttam a neten. Arra

gondoltam, elvihetnél Glasgow-ba, hogy felpróbálhassam. Tetszeni fog neked. Megéri az árát rebegtette a műszempilláit. Magamtól is kitaláltam, hogy természetesen Braden fog fizetni. Felháborodottan hajtottam fel az italt, és igyekeztem levegőnek nézni őket. De Holly sajnos nem hagyta. —

És te, Josh, hogy engedhetsz meg magadnak egy ilyen gyönyö rű lakást?

Minden szempár rám szegeződött. —

Jossnak hívnak.

Holly eltúlzott műmosollyal rántotta meg a vállát. Hirtelen be lém hasított, hogy talán meglátott minket Bradennel. Basszus! —

Szóval? - nyávogta.

Igen. Hát perszehogy meglátott minket. —

A szüleimnek köszönhetem. — Újabb poharat ürítettem ki, és Jennához fordultam, hogy

a skót idegenforgalmi ágazatban vállalt részmunkaidős állása felöl érdeklődjek. De Holly félbeszakított. – Hogy érted azt, hogy a „szüleidnek köszönheted"? Kapd be, te ribanc! Igyekeztem leplezni a bosszúságomat. —

Az Ő pénzükből bérlem a lakást.

—

Ó! - Holly úgy fintorgott, mintha valami förtelmes szag csapta volna meg az orrát. — A

szüleid tartanak el? A te korodban? Na, ne, biztosan rosszul hallottam. Legurítottam a harmadik italt, és vészjóslóan mosolyogtam, mintha azt akarnám üzenni Hollynak: Kár volt belemenned ebbe a játékba, édesem. Úgysem nyerhetsz. Holly azonban nem tágított. -

Mindent ők fizetnek? És nincs bűntudatod?

De igen, minden áldott nap. -

Te a saját pénzedből vetted ezt a Louboutin cipőt… vagy Bradenéből?

Ellie fuldokolni kezdett, és gyorsan italba fojtotta a kuncogását. Megveregettem a hátát, hogy fenntartsuk a látszatot. Amikor Hollyra néztem, a csaj vasvilla szemekkel meredt rám, és a haja tövéig elpirult. Probléma megoldva. Kérdés elhárítva. Nagypofájú ribanc hely re téve. -

Szóval a Stírling-kastélyban esküvőket is rendeznek? - fordultam Jenna felé, visszatérve a

korábbi témánkhoz. — Csak egyszer jártam ott, de gyönyörű hely…

5 . FE J E ZE T

K

ÉT NAP MÚLVA ÉPPEN A KÁDBAN ÁZTATTAM MAGAM egy megerőltető edzés után, amikor hallottam, hogy Ellie vidáman rikolt fel. Felvont szemöldökkel fordultam az ajtó felé, és egyáltalán nem lepődtem meg, amikor

két másodperc múlva kopogtattak rajta. -

Bejöhetek? - Ellie hangjában nevetés bujkált.

Egyértelmű volt, hogy nem bírja magában tartani a hírt. Meggyőződtem róla, hogy a hab kellőképpen elfedi a testemet. -

Persze — feleltem.

Nyílt az ajtó, és Ellie lépett be rajta, kezében két pohár borral, arcán önelégült vigyorral. Elvettem tőle a poharat, és elmosolyodtam ragályos jókedve láttán. -

Mi történt?

-

Hat rémes hónap után — vigyorgott Ellie — Braden végre dobta Hollyt.

Felhorkantam, és igyekeztem úgy tenni, mintha nem szorult volna össze a gyomrom a hír hallatán. -

Ezért vagy úgy oda?

Ellie úgy bámult rám, mintha megőrültem volna. -

Naná! Ez az évszázad híre. Holly volt a legrosszabb az összes kö zül. Ha engem kérdezel,

szerintem az a múltkori este volt az utolsó szög a csaj koporsójában. Teljesen leégette Bradent. Éppen ideje volt, hogy kirúgja ezt az önző, kétszínű, pénzéhes picsát. Egyetértően bólogattam, és közben felidéztem magamban, Braden milyen nyíltan flörtölt velem. -

Igen. Braden valószínűleg megcsalta őt.

Ellie hirtelen elkomorult. Mogorván nézett rám. A reakciója láttán kíváncsian vontam fel a szemöldökömet. -

Braden nem szokta megcsalni a barátnőit.

Ellie tényleg azt képzelte, hogy a bátyja egy szent. Cinikus vigyorral billentettem félre a fejem, és olyan pillantást vetettem a lakótársamra, amely a leereszkedő és a pimasz határán táncolt. -

Ugyan már, Ellie! A bátyád mindenkivel kikezd, aki csak él és mozog.

Ellie elgondolkodva nézett rám, és nekidőlt a csempének, nyilván nem vette észre, hogy a fal csupa gőz, és el fogja áztatni a pólója hátát. Sikerült elrontanom a jókedvét a negatív hozzáállásommal. -

Egyvalamit tudnod kell Bradenről. Nem szokta megcsalni a ba rátnőit. Tudom, hogy ő sem

tökéletes. De állítom, hogy nem szokott kegyetlenül vagy tisztességtelenül viselkedni másokkal szemben. Ha éppen van valakije, de kezd lelohadni az érdeklődése, vagy egy másik nő kelti fel a figyelmét, van annyira gerinces, hogy szakítson, mielőtt új kapcsolatba kezdene. Nem tagadom, kicsit nyers a modora, de őszinte. Ellie határozottsága felkeltette a kíváncsiságomat. Belekortyoltam a boromba, majd megkérdeztem: -

És Bradent megcsalta már valaki?

Ellie szomorú mosollyal nézett rám. -

Ezt nem az én tisztem elmondani.

Hűl Ha Ellie ilyen szűkszavúan nyilatkozik a dologról, akkor ez fájó pont lehet Braden életében. -

Legyen elég annyi, hogy elég sűrűn váltogatja a barátnőit. Közben monogám, de egyik

kapcsolatból a másikba ugrál. Holly elég sokáig húzta. Talán azért, mert gyakran ruccant le délre. — Ellie huncut, jelentőségteljes pillantást vetett rám. — Kíváncsi vagyok, ezúttal ki keltette fel Braden érdeklődését. Lopva végigmértem. Vajon tudja? Ő is látja, hogy vibrál közöttünk a levegő? -

Jó lenne, ha a csaj végre gatyába rázná. Braden mintha nem is ezen a világon élne.

Összefüggéstelenül motyogtam az orrom alatt, nehogy magamra tereljem a gyanút. -

Bocs, hogy megzavartalak.

-

Semmi gond. Legalább hoztál egy kis vörösbort — emeltem fel a poharamat. - Kvittek

vagyunk. -

Te csaltál már meg valakit?

He?! Hogy jön ez ide? -

Hmm?

Mi van, ki akarja deríteni, hogy illenék-e a bátyjához? Egyenesen a szemébe néztem, hogy lássa, halálosan komolyan be szélek, és kerek perec megmondtam az igazat, remélve, hogy végre leszáll rólam. -

Én nem szoktam olyan közel kerülni egy pasihoz, hogy ez téma legyen. - A válaszom

lehangolta Ellie-t, ami csak megerősítette a gyanúmat, hogy össze akar boronálni minket Bradennel.

— Nem hiszek a párkapcsolatokban, Ellie. Nem vagyok az a típus. Ellie elveszetten bólintott. -

Remélem, egyszer meggondolod magad.

Majd ha fagy! -

Talán.

-

Jó, hagylak fürdeni. Ja! - fordult hátra. - Vasárnap délután mindig anyukámnál szokott

összegyűlni a család. Téged is meghívott vacsorára. Mintha hideg légtömegek ereszkedtek volna le a meleg fürdővizem fölé. Megborzongtam. Középiskolás korom óta nem vettem részt családi összejövetelen. -

Á, nem akarok zavarni.

-

Nem zavarsz. Csak semmi kifogás.

Kényszeredetten mosolyogtam, és amint Ellie becsukta maga mögött az ajtót, egy hajtásra leküldtem az egész pohár bort. Miközben a folyadék ott kavargott a gyomromban, azon imádkoztam magamban, bárcsak valami csoda folytán távol maradhatnék az ese ményről. Péntek este késve indultam el a bárba. Ellie úgy döntött, hogy vacsorát főz, ami teljes katasztrófába torkollott. Végül étteremben ettünk, és úgy belemerültünk a beszélgetésbe - Ellie a kutatásairól mesélt, én a könyvemről —, hogy teljesen elvesztettük az időérzékünket. Ellie egy hirtelen jött hasogató fejfájás miatt hazament aludni, én pedig siettem a bárba. Ahogy elhaladtam a bárpult előtt a személyzeti helyiség irányába, bocsánatkérő pillantást vetettem Jóra. Éppen a cuccaimat hajigáltam be a szekrényembe, amikor megszó lalt a mobilom. Rhian keresett. – Szia, édesem, visszahívhatlak a szünetben? Lekéstem a műszak kezdést. -

Oké - szipogta Rhian a vonal túlsó végén.

Megállt bennem az ütő. Rhian sír? Rhian soha nem szokott sírni. Mi ketten soha nem szoktunk sírni. -

Rhian, mi a baj? — A vér hangosan lüktetett a fülemben.

-

Szakítottam Jamesszel — csuklott el a barátnőm hangja.

Egy világ dőlt össze bennem. Azt hittem, Rhian és James mindig együtt marad. Azt hittem, elválaszthatatlanok. Basszus! -

Mi történt? - Úristen., lehet, hogy James félrelépett?

-

Megkérte a kezem.

Síri csönd támadt, ahogy emésztettem a hallottakat.

-

Oké. Megkérte a kezed, mire te szakítottál vele?

-

Hát, persze.

Lehet, hogy nem figyeltem eléggé? -

Nem értem.

Rhian felmordult. Nem csak képletesen. -

Pont te nem érted, Joss? Ezért hívtalak téged! Neked aztán kibaszottul értened kéne!

-

De nem értem, úgyhogy abbahagyhatod a hisztit - csattantam fel, és összeszorult a szívem,

amikor Jamesre gondoltam. Imádta Rhiant. Ő volt a mindene. -

Nem mehetek hozzá, Joss. Nem mehetek férjhez. A házasság csak tönkreteszi a dolgokat.

Hirtelen világosság gyúlt az agyamban: tiltott területen járunk. Rhian szülei. Tudtam, hogy elváltak, de a részleteket nem ismertem. Biztos, hogy Rhian valami súlyos és nyomasztó ok miatt fordított hátat Jamesnek. -

Ő nem olyan, mint az apád. Nem vagytok olyanok, mint a szü leid. James szeret téged.

-

Mi a franc van veled, Joss? Ki ez a liba, és mit művelt a barátnőmmel?

Elgondolkodtam. Lehet, hogy túl sokat vagyok együtt Ellie- vel. Kezdem átvenni a dolgait. -

Bocsi - motyogtam.

Rhian megkönnyebbülten sóhajtott fel. -

Szóval, szerinted is jól tettem?

-

Nem — feleltem őszintén. - Szerintem rohadtul be vagy szarva. De tapasztalatból tudom,

hogy úgysem fogod meggondolni magad. Némán hallgattuk egymás szuszogását, éreztük, hogy szoros kö telék fon össze minket: a megkönnyebbülés, hogy a másik élete is legalább akkora csőd, mint a sajátunk. -

Belegondoltál már ebbe, Rhian? - kérdeztem suttogva. - Hogy James összejön valakivel?

Fojtott nyögés hallatszott a telefonból. Majd megszakadt a szívem. – Rhian! -

Le kell tennem. - Rhian kinyomta a telefont. Tudtam, hogy sírni fog. Pedig mi sosem

szoktunk sírni. Mély melankólia fogott el. Írtam Rhiannak egy SMS-t, amiben azt tanácsoltam neki, jól gondolja át a dolgokat, mielőtt olyat tesz, amit később megbán. Életemben először azt kívántam, bárcsak ne lennék ekkora csődtömeg, bárcsak erős lennék, és nem félnék kimutatni az érzéseimet, hogy jó példával járhassak elől. Mert Rhian most engem használt ürügyül a lehetetlen viselkedéséhez. Én voltam a felbujtó. -

Joss!

-

Igen - pillantottam fel Craigre.

-

Segítenél?

-

Ja, persze.

-

Nem dugunk egyet munka után?

-

Nem, Craig — ráztam meg a fejem, és az ajtó felé indultam. Úgy magamba voltam

roskadva, hogy még Craig poénjai sem tudtak felvidítani. Hipp-hopp eljött a vasárnap, de engem annyira lefoglalt a könyvem, Rhian - aki továbbra sem fogadta a hívásaimat - meg a félelem, hogy ha beszélek Jamesszel, végképp meghasad a szívem, hogy semmilyen épkézláb ürüggyel nem tudtam előhozakodni, amivel elbliccelhettem volna a közös vacsorát Ellie családjánál. Így most egy taxiban feszengtem Ellie mellett a meleg nap örömére felöltött sortomban meg egy csinos olajzöld kombinépántos selyemfelsőben. Stockbridge felé indultunk, és szó szerint öt perc múlva megálltunk egy ház előtt, amely majdnem úgy nézett ki, mint a miénk. Nem lepett meg, hogy Nicholsék otthona belülről is kísértetiesen hasonlít a mi lakásunkra: hatalmas szobák, magas mennyezet és hangulatos rendetlenség, ami rögtön Ellie-t juttatta eszembe. Most már tudtam, honnan az indíttatás. Elodie Nichols nagyon franciás puszival üdvözölt. Akárcsak Ellie, ő is magas, törékeny szépség volt. Valamilyen oknál fogva arra számítottam, hogy francia akcentusa lesz, holott tudtam, hogy négyéves korától Skóciában él. -

Ellie rengeteget mesélt rólad. Azt mondja, gyorsan összebarátkoztatok. Úgy örülök! Kicsit

aggódtam, amikor bejelentette, hogy lakótársat keres magának, de végül is jól sült el a dolog. Úgy éreztem magam, mintha visszavedlettem volna tizenöt évessé. Elodie tudta, hogyan kell anyáskodni mások fölött. -

Igen — feleltem barátságosan. - Ellie nagyon aranyos lány.

Elodie felragyogott, és legalább húsz évet fiatalodott, úgy festett, mint a legidősebb lánya. Aztán bemutattak Clarknak, egy jellegtelen, sötét hajú, szemüve ges, kedves mosolyú férfinak. -

Ellie meséli, hogy ön írónő.

Fanyar mosollyal néztem Ellie-re. Mindenkinek szétkürtölte, hogy írok. -

Csak próbálkozom.

-

És miket ír? - kérdezte Clark, azzal átnyújtott egy pohár bort.

A nappaliban gyülekeztünk, miközben Elodie a konyhában tüsténkedett. -

Fantasyregényt. Egy fantasy-sorozaton dolgozom.

Clark szeme elkerekedett a szemüveg mögött. – Imádom a fantasyregényeket. Ha gondolja, szívesen elolvasom a kéziratot, mielőtt elküldené a kiadókhoz. -

Úgy érti, véleményezné a munkámat?

-

Igen. Ha nem veszi tolakodásnak.

Eszembe jutott, hogy Clark egyetemi tanár, akinek a vérében van az osztályozás, és titokban nagyon megörültem az ajánlatának. -

Nem, ez csodálatos lenne - mosolyogtam rá hálásan. - Nagyon köszönöm. Persze, még

sehol sem tartok. -

Ha végez, csak sikítson!

Elvigyorodtam. -

Úgy lesz. Köszönöm!

Már kezdtem azt hinni, hogy talán nem is lesz olyan borzasztó ez a családi vacsora, amikor gyerekkacaj ütötte meg a fülemet. -

Apa! - hallatszott egy fiúhang a folyosó felől, és nemsokára a tulajdonosa is megjelent az

ajtóban. A kisfiú sugárzó arccal futott oda Clarkhoz. Magamtól is kitaláltam, hogy ő lehet Declan, Ellie tízéves féltestvére. -

Apa, nézd, mit kaptam Bradentől! - dugott Clark orra alá egy Nintendo DS-t és két játékot.

Clark mosolyogva vette szemügyre a kincseket. -

Ezt szeretted volna?

-

Igen, ez a legújabb verzió.

Clark az ajtó felé nézett, és tettetett rosszallással ciccegett. -

Csak a jövő héten lesz a születésnapja. Teljesen elkényezteted.

Hátrafordultam, és azonnal izzadni kezdett a tenyerem, amikor Bradent pillantottam meg a küszöbön Ellie miniatűr változata mögött. A kislány szorosan hozzásimult, tömött frufruja és rövid haja feltűnően elegánsnak hatott a korához képest. De a tekintetem nem sokat időzött a mini-Ellie-n, aki nyilván Hannah lehetett. Nem, rögtön Bradenre siklott, és akaratom ellenére mohón itta a látványt. Szinte felforrt a vérem a vágytól. Braden fekete farmert és szürke pólót viselt. Most először láttam őt sportos ruhában, most először csodálhattam meg erős bicepszét és széles vállát. Lüktetést éreztem a lábam között, és gyorsan félrekaptam a te kintetem. Haragudtam Bradenre, amiért ilyen hatással van a testemre.

-

Tudom — válaszolta Braden. — De nem akartam, hogy Dec ma délután is ezért a

nyavalyás konzolért rágja a fülemet. Declan vidáman kuncogott, és diadalmas tekintettel nézett a já tékra, majd lehuppant az apja lábához, hogy elindítsa az egyik Super Mario Bros játékot. -

Nézzétek, mit kaptam! - lobogtatott meg Hannah egy hitelkártyára emlékeztető tárgyat.

Csak remélni mertem, hogy nem az. Clark zavartan hunyorgott. -

Az meg mi?

Hannah szeme felragyogott. -

Egy nagyon nagy ajándékkártya. A könyvesboltban lehet be váltani.

-

Klassz - nyújtotta felé a karját mosolyogva Ellie. - Mit veszel rajta?

A húga odaszaladt hozzá, és lehuppant mellé a kanapéra. Szé gyenlős mosolyt villantott rám, majd Ellie-re nézett. -

Van egy új vámpírsorozat, amit szeretnék elolvasni.

-

Hannah igazi könyvmoly - szólalt meg egy érdes hang közvetlenül a fejem fölött.

Megfordultam, és láttam, hogy Braden áll a kanapé mellett. Ba rátságos mosollyal nézett le rám. Bár egy kicsit zavarba jöttem megváltozott viselkedése láttán, azon kaptam magam, hogy visszamosolygok rá. -

Értem. — A gyomrom háborogni kezdett. Elnyomtam egy fin tort, és elfordítottam a

tekintetemet. Eszembe sem jutott, hogy Braden is itt lesz a vacsorán, holott Ellie korábban világossá tette, hogy Braden sok időt tölt a családja körében. -

Megköszöntétek Bradennek az ajándékokat? — kérdezte hirtelen Clark, elterelve a

figyelmemet a mellettem álló szexistenről. Jóváhagyó dünnyögés volt a válasz. -

Hannah, Dec, bemutatom a lakótársamat, Josst — mondta Ellie.

Rámosolyogtam a gyerekekre. -

Szia! - intett felém Hannah. Olyan aranyos volt, hogy elszo rult a szívem.

-

Szia! - integettem vissza neki.

-

Szoktál nintendózni? - tudakolta Declan, és fürkésző tekintettel várta a választ.

Éreztem, hogy a válaszom sorsfordító lehet. -

Hát, persze. Mario és én nagy spanok vagyunk.

Declan szemtelenül vigyorgott. -

Jó a kiejtésed.

-

A tiéd is.

Ez tetszhetett neki, mert hamarosan ismét belemerült a játékba. Úgy tűnt, sikerült bevágódnom nála. Clark megpaskolta Declan fejét. -

Fiam, halkítsd le, légy szíves!

A Mario ismerős hangjai szinte azonnal elhalkultak. Megállapítottam magamban, hogy kedvelem ezeket a kölyköket. Lehet, hogy Braden elkényezteti őket, és ahogy körülnéztem a lakásban, nyilvánvaló volt, hogy semmiben nem szenvednek hiányt, de ugyanolyan jól neveltek voltak, mint Ellie. -

Braden! - Elodie nyájas mosollyal lépett be a szobába. — Nem is hallottam, hogy

megjöttél. Braden viszonozta a mosolyt, és szorosan magához ölelte a nőt. -

Clark megkínált már valamivel?

-

Nem, de majd töltök magamnak.

-

Ne, hagyd csak! - állt fel Clark. - Egy sört?

-

Igen, köszönöm, az jó lesz.

-

Foglalj helyet! - nyomta le Elodie Bradent a jobbomon lévő fotelba, miután Clark kiment a

szobából. Ő maga a fotel karfájára telepedett, és kisimította a borzas tincseket Braden homlokából. - Hogy vagy? Hallom, szakítottatok Hollyval. Braden nem olyan embernek tűnt, aki szereti, ha anyáskodnak fölötte, de most szemmel láthatóan élvezte, hogy Elodie körülugrálja. Elkapta a nő kezét, és szeretetteljes csókot nyomott az ujjbegyé re. -

Jól vagyok, Elodie. Itt volt az ideje.

-

Hmm — ráncolta a homlokát Elodie. Aztán, mintha csak most jutna eszébe, hogy én is ott

vagyok, felém fordult. - Már ismered Josst, ugye? Braden bólintott, és enyhe, szinte láthatatlan mosoly jelent meg a szája sarkában. Inkább barátságos megnyilvánulás volt, mint érzéki. Hirtelen nem tudtam, Örüljek-e vagy bánkódjak. Hülye hormonok. -

Igen, már ismerem Jocelynt.

Éreztem, hogy összerándul a szemöldököm. Miért akar Braden mindenáron Jocelynnak szólítani? De amint Clark visszatért, és a beszélgetés új lendületet vett, az én arcom is kisimult. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy udvariasan válaszolgassak a család kérdéseire, és én is kellő érdeklődést mutassak irántuk, és még életemben nem voltam ilyen hálás Ellie- nek. Amikor az anyja a szüléimről kezdett kérdezősködni, rögtön közbe lépett, és másra terelte a

beszélgetést. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amiért nem kellett modortalanul viselkednem. Azt hiszem, jól szerepeltem. Még Bradennel is sikerült barátságosan, kétértelmű megjegyzések nélkül elbeszélgetnem. Aztán átmentünk az ebédlőbe. Volt valami varázslatos a nevetésben, a tereferében és a kellemes hangzavarban, abban, ahogy letelepedtünk az asztal köré, és krumplit, zöldséget, pecsenyelevet szedtünk a hatalmas adag sült csirke mellé, amit Elodie rakott a tányérunkra. Miközben mártást locsoltam az ételre, a fecsegés, az oldott hangulat, a meleg családiasság régi emlé keket idézett föl bennem… — Mitchet és Arlene-t is meghívtam vacsorára — mondta anyám., miközben kirakta a plusz két terítéket. Dru is velünk vacsorázott, mert közösen írtunk egy házi dolgozatot. Apám éppen Betht ültette bele az etetoszékbe. —

Még jó, hogy rengeteg chili tfőztem — sóhajtottfel apa. — Bár lehet, hogy így is Mitch

falja fel az egészet. —

Ne mondj ilyeneket—szólt rá anya halvány mosollyal. — Bármelyik percben

betoppanhatnak. —

Én csak annyit mondtam, hogy a fickónak jó az étvágya.

Dru kuncogni kezdett mellettem, és rajongó pillantást vetett apámra. A saját apjára nem nagyon számíthatott, ezért istenként tekintett az enyémre. —

Hogy haladtok? — kérdezte anya, miközben kitöltötte a narancslevet.

Lopva rámosolyogtam Drúra. Egyáltalán nem haladtunk. Az elmúlt egy órában Kyle Ramsey-ről és Jude JeJfrey-ről pletykáltunk. Azt hajtogattuk, hogy „Juuude", és úgy vihogtunk, mint az idióták. Anyám észrevette a pillantást. —

Értem — nevette el magát.

—Jó napot, szomszédok! — gurult be az öröm a házba, ahogy Mitch és Arlene kopogás nélkül benyitott az üvegajtón. Senki sem haragudott rájuk emiatt. Már megszoktuk a lazaságukat, hiszen közel s távol ők voltak az egyetlen szomszédaink. Anyám szerette, hogy ilyen lazák. Apám már nem annyira. Miután kiörvendeztük magunkat—Mitcb és Ariene képtelen volt egy mondattal elintézni a köszönést —, nagy nehezen letelepedtünk a konyhaasztalhoz, és nekiláttunk apám híres chilijének. —

Te miért nem főzöl nekem ? — vonta kérdőre Ariene Mitchet, miután kéjes nyögések

közepette megkóstolta az első falatot.

—

Nem szóltál, hogy szeretnéd.

—

Fogadok, hogy Sarah-nak szólnia sem kell. Igaz, Sarah?

Anya segélykérőn nézett apára. – Hát… —

Tessék, mondom én!

—

Apa, Beth leverte a narancslevét — intettem a fejemmel a padló felé.

Mivel apám volt a legközelebb, lehajolt, hogy felvegye a poharat. —

Az én apám sem szokott főzni — szólt közbe Dru, hogy felvidítsa Arlene-t.

—

Látod? — dünnyögte Mitch. — Nem is vagyok olyan rossz ember.

Ariene összevonta a szemöldökét. —

Mit akarsz ezzel? Attól, hogy más sem főz a feleségének, még nem vagy felmentve.

Mitch nagyot nyelt. —

Rendben. Majd főzök neked valamit.

—

Tudsz főzni? — kérdezte anya halkan. Hallottam, hogy apám majdnem félrenyeli a

chilit. Egy korty narancslébe fojtottam a kuncogásomat. – Nem. Néma csend ereszkedett az asztal köré: egymásra meredtünk, és kitört belőlünk a röhögés. Beth visítani kezdett, és apró kezével másodszor is leverte a narancslevet, amitől csak még harsányabban hahotáztunk… A következő hasonló esemény a karácsonyi vacsora volt. Aztán a hálaadás napi vacsora. Aztán a tizenharmadik születésnapom… Elfogott a pánik. Először szédülni kezdtem, reszkető kézzel engedtem le a mártás- kiöntőt. Az arcomon bizsergett a bor, és hideg verejték szivárgott a pórusaimból. A szívem olyan hevesen kalapált a bordáim között, hogy attól féltem, menten felrobban. A mellkasom összeszorult, alig kaptam levegőt. – Jocelyn! Szaporán vettem a levegőt, rémült tekintetem a hang forrását ke reste. Braden. Braden letette a villáját, és homlokráncolva hajolt át az asztal fölött. -

Jocelyn!

Éreztem, hogy ki kell mennem.

Nem kaptam levegőt. -

Jocelyn… Jézusom! - motyogta Braden, és már ugrott is, hogy segítsen.

Felpattantam, és védekezőn tartottam magam elé a kezem. Szó nélkül sarkon fordultam, és kirohantam a szobából. Leszaladtam a fürdőszobába, és bevágtam magam mögött az ajtót. Reszkető kézzel toltam fel az ablakot, és hálásan adtam át magam az arcomba csapódó fuvallatnak, még ha az meleg is volt. Tudtam, hogy meg kell nyugodnom, ezért minden erőmmel azon voltam, hogy lelassítsam a légzésemet. Néhány perc múlva a testem és a lelkem is magához tért. Remegő tagokkal rogytam le a vécéülőkére. Teljesen kimerültem. A második pánikrohamom. Remek. – Jocelyn! - hallottam Braden mély hangját az ajtó túloldaláról. Becsuktam a szemem, és azon tűnődtem, hogy a fenébe fogom kimagyarázni magam. Lángolt az arcom szégyenemben. Azt hittem, ezen már túl vagyok. Nyolc éve. Már rég meg kellett volna gyógyulnom. Az ajtónyikorgás hallatán felpattant a szemem. Néztem, ahogy Braden aggodalmas arccal belép, és becsukja maga mögött az ajtót. Egy pillanatra átsuhant a fejemen, vajon miért ő jött utánam, miért nem Ellie. Amikor látta, hogy egy szót sem szólok, közelebb jött, és lassan letérdelt elém, hogy szemmagasságba kerüljön velem. Ahogy gyönyörű arcára vetült a tekintetem, életemben először leküzdhetetlen kényszert éreztem, hogy megszegjem az átkozott szabályaimat. Azt, hogy nem bonyolódom párkapcsolatba, és nem fekszem le vadidegenekkel. Nekik köszönhetően Braden elérhetetlen volt a számomra, amit kissé fájlaltam, mert volt egy olyan érzésem, hogy ő egy időre képes lenne elfeledtetni velem a gondjaimat. Sokáig bámultuk egymást anélkül, hogy egy szót szóltunk volna. Keresztkérdésekre számítottam, hiszen nyilván mindenki számára egyértelmű lehetett — ha csak a felnőtteket számítjuk -, hogy pánikrohamom volt. Most biztosan kíváncsiak, mi okozta a problémát. Nem akartam visszamenni hozzájuk. -

Jobban vagy? — kérdezte végül Braden.

Várjunk csak! Jól hallottam? Semmi keresztkérdés? -

Igen. — Nem, nem igazán.

Braden bizonyára olvasott a gondolataimban, mert félrebillentette a fejét, és komolyan nézett rám. -

Nem kell megmagyaráznod.

Kényszeredetten mosolyogtam. -

Most már úgyis kiderült, hogy egy dilis tyúk vagyok.

Braden viszonozta a mosolyt. —

Nem újdonság. — Azzal felállt, és felém nyújtotta a kezét. - Gyere!

Ijedten meredtem a kezére. —

Azt hiszem, jobb lenne, ha hazamennék.

—

Én meg azt hiszem, a finom vacsora meg a jó társaság többet használna.

Eszembe jutott, Ellie milyen kedvesen és barátságosan bánt ve lem. Vérig sértődne, ha szó nélkül lelépnék a családi vacsoráról, én pedig nem akartam elvadítani magamtól a lakótársamat. Bátortalanul megfogtam Braden kezét, és hagytam, hogy felhúzzon. —

De mit mondjak nekik? — Kár lett volna megjátszanom magam. Braden látta, milyen

sebezhető vagyok. Kétszer is. —

Semmit — nyugtatott meg. - Nem kell magyarázkodnod. - Barátságosan mosolygott

rám. Nem tudtam eldönteni, melyik mosolya tetszik jobban: ez vagy a csúfondáros. —

Jó. — Mély levegőt vettem, és kimentem Braden után a folyosó ra. Braden csak akkor

engedte el a kezem, amikor az ebédlő ajtajához értünk. Igyekeztem úgy tenni, mintha nem fájna az elszakadás. —

Jól vagy, drágám? — kérdezte Elodie, amikor beléptünk az ajtón.

—

Egy kis napszúrás — intette le Braden az anyját. - Jocelyn túlzásba vitte a napozást ma

délelőtt. —

Ó! - Elodie anyai aggodalommal fordult felém. — Remélem, legalább bekented magad.

Bólintottam, és visszaültem a helyemre. —

Csak a kalapot felejtettem el.

A többiek újra felvették a beszélgetés fonalát, és minden feszültség elpárolgott az asztal körül. Ügyet se vetve Ellie-re, aki gyanakvó pillantásokat lövellt a bátyja felé, hálásan rámosolyogtam Bradenre.

6 . FE J E ZE T

A

VACSORA VÉGÉRE SIKERÜLT MEGNYUGODNOM, ennek ellenére alig vártam, hogy hazamehessek, és egy kicsit egyedül legyek. Elhatároztam, hogy a továbbiakban nem fogok hibázni: vastag fal mögé száműztem az emlékeimet, és

igyekeztem jól érezni magam Nicholséknál. Ami nem volt nehéz. Csupa kedves ember vett körül. A terveimet azonban Braden és Ellie meghiúsította, mert találkozót beszéltek meg Adammel. Próbáltam kimenteni magam, de Ellie hallani sem akart róla. Mintha megérezte volna, hogy úgyis egyedül kuksolnék otthon. Miután elköszöntem Nicholséktól, és megígértem Elodie-nak, hogy máskor is meglátogatom őket, leintettünk egy taxit, hogy hazaugorjunk a táskámért. A mobilomon kívül semmi sem volt nálam, és nem akartam, hogy más - azaz Braden - fizesse az italomat. Minél kevesebbel tartozom a fickónak, annál jobb. Amint a taxi megállt a ház előtt, ijedten vettem észre, hogy egy magas, nyurga alak üldögél a lépcsőnkön. Kalapáló szívvel pattantam ki a taxiból, és Jameshez siettem, aki felállt, és félrerúgta a lábánál heverő katonai zsákot. Nagy, sötét karikák keretezték a szemét, az arca nyúzott és sápadt volt, szája megfeszült a fájdalomtól meg a dühtől. -

Csak egyvalamit árulj el! Te javasoltad neki, hogy szakítson ve lem?

Teljesen megdöbbentem, hogy így nekem esett. Dermedten ráztam meg a fejem, és bátortalanul közelebb óvakodtam hozzá. -

Nem, James.

James rám szegezte az ujját. Keserűen vonaglott meg az ajka. -

Amilyen nagy kebelbarátnők vagytok… biztosra veszem, hogy ebben is a te kezed van.

-

Hé! - lépett elém Braden higgadtan, de határozottan. - Vegyél vissza, jó?

-

Semmi baj, Braden. - Hátranéztem, és láttam, hogy Ellie kíváncsian figyel minket. Esdeklő

tekintettel fordultam Bradenhez. - Ti csak menjetek nyugodtan, én maradok. -

Kizárt dolog - rázta meg a fejét Braden, és egy pillanatra sem vette le a szemét Jamesről.

-

Ne már!

-

Braden! — rángatta meg Ellie a bátyja könyökét. — Gyere! Hadd beszélgessenek!

Braden bosszús tekintettel kapta ki a kezemből a mobilomat, és babrálni kezdett vele. -

Mi a…

Braden a markomba nyomta a telefont. -

Beírtam a számomat. Hívj, ha kellek! Rendben?

Némán bólintottam. Miközben Ellie odébb vonszolta a bátyját, lehajtott fejjel bámultam a telefont. Braden ennyire szívén viseli a sorsomat? Csak nem aggódik miattam? Hátrapillantottam a vállam fölött. Még soha nem történt velem ilyesmi. Apróságnak tűnt, de… -

Joss!

James türelmetlen hangja felrázott a merengésből. Nagyot sóhajtottam, alig álltam a lábamon, de tudtam, hogy ezt a beszélgetést nem úszhatom meg. -

Gyere be!

Amint letelepedtünk a nappaliban a kávé mellé, rögtön a tárgyra tértem. -

Én mondtam Rhiannak, hogy óriási hibát követ el. Sosem biztatnám arra, hogy szakítson

veled. Te vagy a legjobb dolog az életében. De James csak a fejét rázta, sötét szeme megtörten fénylett. -

Ne haragudj, Joss! Az előbbi miatt. Csak… úgy érzem, nem kapok levegőt. Mintha nem is

velem történne ez az egész. Reményvesztetten hajoltam fölé, hogy megmasszírozzam a vállát. -

Lehet, hogy Rhian meggondolja magát.

-

Azt hittem, már túl van ezen a baromságon - folytatta James ízavartalanul. — A szülei

miatt van az egész. Ugye, tudod? -

Hát, nem egészen. Még sosem jött elő ez a téma.

James hitetlenkedve mért végig. – Ti ketten állítólag barátnők vagytok, de kezdem azt hinni, hogy több kárt okoztok egymásnak, mint hasznot. – James… -

Rhian anyja szerette Rhian apját. A fickó egy érzelmileg vissza maradott, alkoholista fasz

volt, de az a boszorkány jobban szerette őt, mint a saját gyerekét. A pasas rendszeresen szarrá verte őket. De Rhian anyja mindig visszament hozzá. Végül a csávó fogta magát, beadta a válópert, és összejött valaki mással. A nő Rhiant hibáztatta. Mindennek elmondta, és közölte vele, ő is úgy jár majd, mint az apja. Évek óta azt szajkózza, hogy Rhian olyan, mint az apja: egy időzített bomba. És Rhian hisz neki. Tudtad, hogy az anyja kétszer is öngyilkosságot kísérelt meg? Az az önző tyúk hagyta, hogy Rhian találjon rá. Kétszer is. És Rhian most azt hiszi, ő is úgy fog viselkedni velem, ahogy az apja viselkedett az anyjával. Nem tudom meggyőzni az ellenkezőjéről. Pedig nem is iszik. Ez az egész csak a fejé ben létezik! Azt hittem, ezen már rég túl vagyunk, Joss. Amikor pár éve elfajultak a dolgok, közbeléptem, és azt hittem,

sikerült megoldanunk a problémát. Ezért is kértem meg Rhian kezét. — James lehajtotta a fejét, hogy elrejtse a szemében csillogó könnyeket. - Nem tudom elhinni, hogy megint itt tartunk. Csalódottan rugdalta a dohányzóasztalt. Pislogni sem mertem. Rhianra gondoltam. Négy éve én vagyok a legjobb barátnője; hogyhogy nem tudtam erről? A helyzet súlyosabb, mint hittem. Igaz, Rhian sem ismeri az én múltamat. Hirtelen belé m hasított, hogy Jamesnek talán igaza van. Hogyan is tudnánk tanácsot adni egymásnak Rhiannal, ha nem ismerjük a másik démonait? De amikor a szerelmét sirató Jamesre néztem, rájöttem, hogy Rhian sokkal jobb helyzetben van, mint én. A barátnőm azért mondott el mindent Jamesnek, mert megbízott benne, és vele együtt kereste a megoldást. Igaz, végül nem találta meg. De már ez is hatalmas lépésnek számított. —

Joss! - fogta könyörgőre James. — Beszélj vele, légy szíves! Rád hallgat. Azt hiszi, ha

te boldog vagy egyedül, akkor ő is az lesz. Boldog,? De hiszen én nem voltam boldog. Csak biztonságban éreztem magam. Nagyot sóhajtottam, nem tudtam, mitévő legyek. -

Figyelj, addig csövezel itt, ameddig csak akarsz.

James kicsit hosszabban meredt rám a kelleténél, kifürkészhetetlen arckifejezéssel. Végül bólintott. -

Kösz, akkor ma este a kanapédon csövezek. Holnap pedig hazajnegyek anyámhoz. Csak

amíg összeszedem magam. – Jó. Ezzel véget is ért a beszélgetésünk. Kivettem egy pokrócot a szek rényből, és az egyik párnámmal együtt a kanapéra tettem. Valahányszor közelebb léptem Jameshez, tisztán éreztem a belőle áradó csalódottságot, úgyhogy egyedül hagytam őt a nappaliban, és bezárkóztam a. szobámba. Felhívtam Ellie-t. – Jól vagy? - kérdezte. A ricsaj és a zene fokozatosan elhalkult a háttérben, ahogy Ellie kilépett a bárból a némileg csendesebb utcára. Nem, nem vagyok jól. A legnagyobb jóindulattal sem. – Igen, jól vagyok. Remélem, nem fogsz haragudni, de felajánlottam Jamesnek, hogy aludjon a kanapén ma éjszaka. Holnap hazamegy. – Persze, sem… Mi van? - tartotta el magától Ellie a mobilt. Valaki máshoz beszélt. - Jól van. A srác kint alszik a kanapén. Csak nem Braden az?

– Nem, mondom, hogy jól van. Braden, jól van. Menj már innen! - Ellie hangos sóhajjal szólt bele a telefonba. - Bocs, Joss! Szóval, semmi gond. Akarod, hogy hazamenjek? Akarod, hogy hazamenjek? Szóval, ez az otthonom? Szükségem van Ellie-re? Alig ismertem őt. De, csakúgy, mint Braden, ő is egyre jobban részévé vált az életemnek. Teljesen kikészített ez az érzelmileg felfokozott nap. Megráztam a fejem. – Nem, Ellie, minden rendben. Maradj csak! Jó szórakozást! És ne felejtsd el, hogy egy fura srác alszik a kanapén! -

Rendben.

Ellie vonakodva tette le a telefont. A falat bámultam. Forgott velem a szoba. Miért szédülök ennyire? Miért érzem úgy, hogy kicsúsztak a kezemből a dolgok? Miért félek ennyire? Miért állt a feje tetejére az életem azután, hogy a Dublin Streetre költöztem? Sok minden megváltozott, de úgy tűnt, ez sem elég. Még mindig egyedül voltam. Igaz, önszántamból döntöttem így. Rhian, jöttem rá hirtelen, teljesen más, mint én. Ő nem bírná sokáig egyedül. Bepötyögtem a számát. Az utolsó pillanatban szólt bele: – Halló? Micsoda hang! -

Rhian!

-

Mit akarsz, Joss? Már aludtam.

Igen, el tudom képzelni, hogy ki se kelt az ágyból, amióta James elköltözött. Hirtelen elfogott a düh. -

Azért hívlak, hogy közöljem veled, nem vagy normális.

-

Tessék?

-

Jól hallottad. Most pedig hívd fel Jamest, és kérj tőle bocsánatot! ?

-

Szállj le rólam, Joss! Te tudod a legjobban, hogy egyedül akarok lenni. Ittál?

-

Nem. Itt ülök a szobámban, miközben a barátod a kanapémon csövezik.

Rhian levegő után kapkodott. -

James Edinburghban van?

-

Igen. Összetörted a szívét. Mindent elmesélt. A szüléidről, anyádról. - Hiába vártam

választ, Rhian konok hallgatásba burkolózott. - Rhian, miért nem mondtad? – Te

miért nem beszéltél nekem soha a szüléidről? — vágott vissza.

.C

Megpróbáltam visszafojtani a szúrós könnyeket, amelyek az éjje liszekrényen álló családi fotón landoltak. – Mert, mint tudod, a húgommal együtt meghaltak, amikor tizennégy éves voltam, úgyhogy nincs mit mesélnem róluk. - Nem tudtam eldönteni, hogy amit mondok, megfelel-e a valóságnak. A pánikrohamok után még az is megfordult a fejemben, talán éppen az a baj, hogy senkinek sem szóltam semmit. Mély levegőt vettem, és kimondtam azt, amit még soha. - Amikor meghaltak, csak a legjobb barátnőmre, Drúra számíthattam, és amikor egy év múlva ő is meghalt, kikészültem. Teljesen egyedül maradtam. A legfogékonyabb éveim a magány jegyében teltek. A kutya sem törődött velem. Ha nagyon akarom, találhattam volna valakit, de már megszoktam, hogy senkire sem számíthatok, és nem akarok másokra támaszkodni. Egy darabig csak a szívdobogásomat hallottam, aztán Rhian kisvártatva szipogni kezdett. -

Azt hiszem, most először voltál őszinte hozzám.

-

Ez így van.

-

Mindig olyan kiegyensúlyozottnak tűntél. Azt hittem, minden rendben. Azt hittem, nem

szeretnéd, hogy aggódjanak érted… Nehéz sóhajjal dőltem hátra az ágyon. -

Nem azért zúdítottam a nyakadba ezt az egészet, hogy bűntudatot ébresszek benned. Nem

akarom, hogy bárki is aggódjon értem, ez a lényeg. Hogy megváltozom-e idővel? Nem tudom. Így is megvagyok. De, Rhian, te aznap, amikor Jamesre bíztad a titkodat, úgy döntöttél, hogy szeretnéd, ha aggódnának érted. Mert belefáradtál az egyedüllétbe. Nehéz lesz vele maradnod? Igen. Nehéz lesz megküzdened a félelmeiddel? Igen. De amit ő érez irántad… Jézusom, Rhian… az mindent megér. És baromság azzal áltatnod magad, hogy meg kell szöknöd előle, mert én is egyedül vagyok, és mégsem panaszkodom. Én azért vagyok egyedül, mert így jött ki a lépés. Te viszont azért, mert ezt akartad. És kurva rosszul döntöttél. -

Joss!

-

Mi van?

-

Sajnálom, hogy nem voltam jobb barátnőd. Nem vagy egyedül.

De igen. -

Én is sajnálom, hogy nem voltam jobb barátnőd.

-

James ott van még?

-

Igen.

-

Nem akarok egyedül lenni. Kell nekem ez a pasi. Úristen, ez olyan nyálas!

Mosolyogva ráztam meg a fejem, és hatalmas kő esett le a szívemről.

-

Ja, elég nyálasan hangzik, de az igazság néha nyálas.

-

Felhívom Jamest.

Elvigyorodtam. -

Akkor le is teszem.

Miután elbúcsúztunk, némán feküdtem a sötétben. Húsz perc múlva nyílt a bejárati ajtó. A nappali üres volt, a pokróc felcsavarva hevert a kanapén. Egy cetli hevert rajta. James írta.

Egy életre leköteleztél A markomba szorítottam a papírdarabot, és visszatámolyogtam a szobámba. Némán bámultam a családi fotót. Ez a pár hét, ha másra nem is, arra mindenképpen jó volt, hogy ráébresszen, mégsem sikerült feldolgoznom magamban a történteket. Beszélnem kell va lakivel. De Rhiannal ellentétben nem akartam, hogy bárki is vissza éljen a nyomorommal. A középiskolai terapeutám próbált segíteni, de nem bírtam megnyílni neki. Kamasz voltam. Nagyon okosnak képzeltem magam. Most, felnőttként, fogalmam sem volt, mitévő legyek. Tudtam, ha véget akarok vetni a pánikrohamoknak, reggel telefonálnom kell.

7 . FE J E ZE T

H

OL A REJTÉLYES IDEGEN?- Majdnem frászt kaptam a hang hallatán. Összerezzentem, és az összes instant kávét a pultra szórtam a kanalamból. Lesújtó pillantást vetettem Bradenre a vállam fölött. -Te sosem dolgozol? És

kopogni ki fog? Braden a konyhaajtónak támaszkodva figyelte, ahogy elkészítem a reggeli kávémat. —

Én is kaphatok egyet? - intett a fejével a vízforraló felé.

—

Hogy iszod?

—

Tejjel, két cukorral.

—

Azt vártam, feketét mondasz.

—

Ha bármi is komor fekete itt, az te vagy. Elhúztam a számat.

—

Most akkor kérsz kávét, vagy sem?

—

De jó kedve van valakinek — dünnyögte Braden.

—

Már igazán megszokhattad volna. — Két cukrot hajítottam Braden bögréjébe.

Braden nevetése gyomorszájon vágott. -

Ez igaz.

Miközben arra vártam, hogy felforrjon a víz, háttal a pultnak dőltem, és keresztbe fontam a karomat a mellkasomon. Nagyon is tudatában voltam, hogy nem viselek melltartót a kombiné alatt. Braden közelében csak a testem körül forogtak a gondolataim. Hogy őszin te legyek, a szüleim és Beth halála óta nem sokat törődtem a külsőmmel. Azt hordtam, amihez kedvem volt, nem foglalkoztam vele, hogy nézek ki, és fütyültem rá, mit gondolnak rólam a pasik. Ami jót tett a lelkivilágomnak. De Braden mellett rá kellett jönnöm, hogy nem is vagyok annyira magabiztos. Kíváncsi voltam, mit gondol rólam. Nem vagyok magas és sovány, mint az őt körüldongó amazonok. Nem vagyok alacsony, de magas sem. A lábam karcsú, a derekam vékony, de mellben, csípőben és fenékben van mit fogni rajtam. A hajamra sem pa naszkodhatok, már amikor veszem magamnak a fáradságot, hogy leengedjem, amire elég ritkán került sor. Meghatározhatatlan színű - átmenet a szőke és a barna között -, de hosszú, dús és természetesen göndör. Viszont olyan nehéz, hogy ha nem csavarom fel, ha lálra idegesít, úgyhogy ritkán hordom kiengedve. Talán a szemem a legvonzóbb testrészem - mások legalábbis ezt állították.

Apámtól örököltem. Halványszürke, ezüstös csíkokkal, de korántsem olyan hatalmas és imádni való, mint Hollyé vagy Ellie-é. Az övéké mandulavágású, cicás, és ha dühösek voltak, gyönyörűen szikrázott. Nem voltam se szép, se aranyos, se elbűvölő. Nem tartottam magam csúnyának, de nem érdekelt túlságosan, vajon különleges vagyok-e. Braden azonban felpiszkálta a hiúságomat… és ez dühített. —

Most komolyan, nincs más dolgod?

Braden ellökte magát az aj tó félfától, és lassan odaballagott hozzám. Megint káprázatos háromrészes öltönyt viselt. Arra gondoltam, egy ilyen magas, széles vállú pasi sokkal jobban nézne ki farmerben és flanelingben, kócosan és borostásan, de az öltöny is istenien állt rajta. Ahogy közeledett, elkalandoztak a gondolataim - Braden megcsókol, felültet a pultra, szétfeszíti a térdemet, belém hatol, nyelvét a számba dugja, egyik kezét a mellemre csúsztatja, a másikkal a lábam közé nyúl… Hihetetlenül felizgultam. Elfordultam, és kétségbeesetten szug geráltam a vízforralót. -

Fél óra múlva találkozóm van - felelte Braden, és megállt mellettem. Mire felocsúdtam

volna, már fel is emelte a vízforralót. - Gondoltam, beugrók, és megnézem, minden rendben van-e. Tegnap este kicsit feszült volt a hangulat. Néztem, ahogy vizet tölt a bögrékbe, és azon morfondíroztam, meséljek-e neki Jamesről és Rhianról. – Jó reggelt! - csicseregte Ellie, aki kipihenten, megmosakodva és felöltözve lépett be a konyhába. Fordítva vette föl a kardigánját. Megrángattam a címkét, hogy észrevegye. Ellie szégyenlősen elmosolyodott, kibújt belőle, és megigazította. - Amikor hazajöttem, James nem volt a kanapén. A szobádban aludt? Braden megmerevedett mellettem, és ahogy felnéztem rá, láttam, hogy komoran ráncolja a homlokát. Erre nem is gondolt. Önelégült vigyor ült ki az ajkamra. – Nem. - Egy pillanatig csak néztem Ellie-t, és miközben enyhültek a hír megosztásával kapcsolatos fenntartásaim, rájöttem, hogy egyre jobban bízom benne. — James Rhian pasija. – A legjobb barátnődé? - Ellie friss narancslevet töltött magának. Kezében a pohárral letelepedett az asztalhoz. Arra gondoltam, sokkal kellemesebben érezném magam mellette, mint a bátyja melletj úgyhogy le is ültem a szemközti székre. -

James megkérte Rhian kezét, mire a csaj beparázott, és dobta a pasit.

Ellie szája tátva maradt a döbbenettől. -

Ez most komoly? Szegény srác!

Elvigyorodtam, mert eszembe jutott James cetlije. -

Minden rendben lesz.

-

Kibékültek? - nézett rám bizakodva Ellie, pedig nem is ismerte Rhianékat.

-

Olyan aranyos vagy — súgtam oda neki, mire ellágyult az arca.

-

Te hoztad össze őket, ugye? - jelentette ki megingathatatlan magabiztossággal.

Ellie- n kívül senkit sem ismertem, aki ennyire bízott volna bennem. Elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, bebizonyítja, hogy nem is vagyok olyan magamnak való, mint állítom. Történetesen igaza volt, amit kicsit bosszantónak és nagyon félrevezetőnek találtam. – A srác nagyon pipa volt rád — vetette közbe Braden, mielőtt válaszolhattam volna. Rásandítottam. Még mindig a pultnak támaszkodva állt, és olyan komótosan szürcsölgette a kávéját, mintha az égvilágon semmi dolga nem lenne. -

Azt hitte, én beszéltem rá Rhiant, hogy szakítson vele.

Bradennek a szeme se rebbent. -

Miért nem vagyok meglepve? — vonta föl a szemöldökét.

Ellie ráförmedt: -

Braden, Joss sosem tenne ilyet!

-

Tudom. De szerintem nem olyan megfontolásból, mint gondolod, Els.

Basszus! Ez azt hiszi, hogy jobban ismer engem, mint Ellie. Gondolatban elhúztam a számat. Lehet, hogy tényleg jobban ismer. Szemét spicli! Idegesen fordítottam el a tekintetem, belekortyoltam a kávémba, és megpróbáltam ügyet sem vetni Braden veséig hatoló pillantására. – Jaj, de titokzatos vagy! — morogta Ellie, majd rám nézett. - Te hoztad össze Őket, ugye? Egy életre leköteleztél. Belemosolyogtam a bögrémbe. – Igen. Én hoztam össze őket. – Tényleg? — Braden úgy megdöbbent, hogy az már sértő volt. Ez a bunkó csak hiszi, hogy ismer engem. – Rhian a legjobb barátnőm. Segítettem neki. Nem vagyok ám olyan kőszívű ribanc, mint gondolod. Braden összerezzent. – Én sosem mondtam ilyet, bébi. A bizalmaskodás megborzongatott, és olyan húrt pendített meg bennem, amelynek a létezéséről még csak nem is tudtam. – Ne szólíts bébinek! — vágtam vissza csípősen. — Soha többé ne szólíts bébinek! Az éles hang és a hirtelen támadt harag nyomán feszült csönd te lepedett közénk. Nem is értettem, miért voltam annyira hálás Bradennek, amikor tegnap a segítségemre sietett a pánikroham után. Ez a vége, ha közel engedsz magadhoz valakit. Rögtön azt hiszi, hogy ismer téged, pedig rohadtul nem. Ellie megköszörülte a torkát. – Szóval James visszament Londonba? – Aha. - Felálltam, és a lefolyóba öntöttem a kávém maradékát. — Megyek edzeni. – Jocelyn — szólalt meg Braden. – Nem késel el a találkozóról? - szakítottam félbe. Már nagyon mehetnékem volt. – Jocelyn… — Braden hangja aggodalmasan csengett. Elnyomtam egy sóhajt. Már megmondtad a véleményedet, Joss. Nem kell a hiszti! Jól hallhatóan felsóhajtottam, és Bradenre néztem. – Van egy utazóbögre a bal felső szekrényben, ha az útra is vinnél magaddal kávét ajánlottam fel mézesmázosan. Braden rám meredt, tekintete értetlenül fürkészte az arcomat. Aztán kérdő mosoly ült ki az ajkára.

– Kösz, nem kell - csóválta meg a fejét. Közönyösen bólintottam, mintha egyáltalán nem érdekelne, milyen légkört teremtettünk, majd Ellie-re pillantottam a vállam fölött. – Te is jössz edzeni? Ellie utálkozva húzta fel fitos orrát. – Edzeni? Én? Végigmértem piszkafa alakját. – Te így is gyönyörű vagy, ugye? Felnevetett, és pirulva mondta: – Jó géneket örököltem. – Hát, nekem edzenem kell, hogy jóban legyek a sajátjaimmal. – Ez aranyos - dünnyögte Braden a kávéja fölött, és derűsen nézett rám. Rámosolyogtam: ez volt a második néma bocsánatkérésem, amiért úgy nekiestem. – Mindegy. Akkor egyedül megyek. Sziasztok, srácok! – Köszönöm a kávét, Jocelyn! - szólt utánam pimasz hangon Braden, amikor kiléptem a folyosóra. Összerezzentem. – Talán Joss! - kiáltottam hátra ingerülten, és igyekeztem ügyet se vetni a felharsanó nevetésre. — Nos, most, hogy túl vagyunk a bemutatkozáson, és megbeszéltük a legfontosabb tudnivalókat, elmondaná, miért érezte szükségét, hogy beszéljen valakivel? — kérdezte halkan dr. Kathryn Pritchard. Miért beszél minden terapeuta ugyanazon a behízelgő hangon? Biztosan így akarnak bizalmat ébreszteni a páciensekben, de én most is ugyanolyan leereszkedőnek találtam, mint tizennégy éves koromban. Egy hét telt el azóta, hogy Bradennel kávéztam a konyhában, és most egy nagy rendelőben találtam magam a North St. Andrew Lane-en. Meglepően rideg, modern helyiség volt - semmi sem emlékeztetett arra a hangulatos rendetlenségre, amit a középiskolai terapeutámnál tapasztaltam. Ráadásul az iskolai terápia ingyenes volt. Ez a csupa velúr és üveg csaj meg egy kisebb vagyonba került. – Miért nem rak ki pár szál virágot? - jegyeztem meg. - Vagy valami színeset? Nem túl barátságos ez a rendelő. – Értem - felelte a nő mosolyogva.

Némán ültem. – Jocelyn… – Joss. – Joss. Miért jött el hozzám? Felfordult a gyomrom, és hideg veríték lepte el a testem. Sietve megnyugtattam magam, hogy minden, ami itt elhangzik, köztünk marad. A rendelőn kívül nem találkozunk, a nő nem fogja felhasználni ellenem a múltamat vagy a problémáimat, és nem akar köze lebbről is megismerni. Mély levegőt vettem. – Megint előjöttek a pánikrohamok. – Megint? – Tizennégy évesen már volt egypár. – A pánikrohamokat szorongás idézi elő. Mi történt? Mi volt a baj? Lenyeltem a torkomban formálódó gombócot. – A szüleim és a húgom meghaltak autóbalesetben. Nem volt más rokonom, csak a nagybátyám, aki le sem szart, így az egész kamaszkoromat nevelőszülőknél töltöttem. Dr. Pritchard folyamatosan jegyzetelt. Aztán megállt, és egyene sen a szemembe nézett. – Mélységesen együtt érzek önnel, Joss. Az őszinte szavak hallatán megkönnyebbülten engedtem le a vállamat, és némán biccentettem. – A haláleset után kezdődtek a pánikrohamok. Mik a tünetei? Miközben beszéltem, a nő szaporán bólogatott. – Van valami közvetlen kiváltó ok? Tud ilyenről? – Nem szabad sokat gondolnom rájuk. Mármint a családomra. Az emlékek, nem a homályos benyomások, hanem a valós, konkrét emlékek… ezek szokták kiváltani a rohamokat. – Amik aztán abbamaradtak. – Igyekeztem nem gondolni a családomra — feleltem keserű mosollyal. Dr. Pritchard felvonta a szemöldökét. – Nyolc évig? Vállat vontam. – A fényképeket meg tudom nézni, és a kósza gondolatokkal sincs gond, de a konkrét emlékeket kínosan kerülöm. – De egy ideje megint vannak pánikrohamai. – Nem figyeltem eléggé. Megadtam magam az emlékeknek. Elő ször a konditeremben lettem rosszul, aztán a barátnőméknél, egy családi vacsora közben.

-

Mire gondolt a konditeremben?

Nyugtalanul fészkelődtem a széken. -

Író vagyok. Vagyis próbálok lenni. Végiggondoltam anyám életét. Jó sztori. Szomorú, de

szerintem tetszene az embereknek. Szóval, eszembe jutott egy emlék a szüleimmel kapcsolatban. Nagyon szerették egymást. Aztán arra ocsúdtam, hogy egy srác felsegít a futópadról. -

És a családi vacsora? Ez volt az első családi vacsora azóta, hogy nevelőszülőkhöz került?

-

A nevelőszülőknél nem voltak nagy családi vacsorák - feleltem fanyar mosollyal.

-

Szóval, ez volt az első családi vacsora azóta, hogy elveszítette a szüleit?

-

Igen.

-

És előjöttek az emlékek?

-

Igen.

-

Történt komolyabb változás az életében, Joss?

Ellie-re és Bradenre gondoltam, meg a múltkori közös kávézásra. -

Elköltöztem. Új albérlet, új lakótárs.

-

Még valami?

-

A régi lakótársam, egyben a legjobb barátnőm, Rhian, Londonba költözött, és a barátja

nemrég kérte meg a kezét. Ez minden. -

Közel álltak egymáshoz Rhiannal?

Vállat vontam. -

Amennyire bárkit is közel tudok engedni magamhoz.

A nő szomorú mosollyal préselte össze az ajkait. –

Hát, ez a megjegyzés sokat elmond önről. És mi a helyzet az új lakótársával? Mennyire

tudott közel kerülni hozzá? – Egy lányról van szó. - Elgondolkodtam. Azt hiszem, Ellie sokkal közelebb férkőzött hozzám, mint szerettem volna. És én a vártnál jóval nagyobb érdeklődést mutattam iránta. Ellie- nek hívják. Hamar összebarátkoztunk. Ami meglepett. Ellie barátai nagyon jó fejek, és a bátyja meg a haverjai is gyakran beugranak hozzánk. Azt hiszem, mostanában sokat vagyok emberek között. – A pánikroham idején Ellie- nél és a bátyjánál volt vendégségben? – Igen. Dr. Pritchard bólintott, és megint felírt magának valamit. – Nos? - kérdeztem. A nő rám mosolygott.

– Diagnózist vár? Felvontam a szemöldököm. – Sajnálom, ha csalódást okozok, Joss, de még csak a felszínt kapirgáljuk. – De, ugye, a változásoknak is köze van a dologhoz? Nem akarok több pánikrohamot. – Joss, alig negyedórája beszélgetünk, de azt már most kijelenthe tem, hogy nem fognak egyik napról a másikra megszűnni a pánikrohamai… hacsak nem próbálja meg feldolgozni a családja halálát. Micsoda? Ekkora hülyeséget! – De én már feldolgoztam. Mind meghaltak. Meggyászoltam őket. Most pedig szeretnék továbblépni. Ezért vagyok itt. – Nézze, ha elég okos volt ahhoz, hogy belássa, problémái vannak, amiket muszáj megbeszélnie valakivel, akkor nyilván azt is tud ja, hogy az emlékek eltemetése nem a legegészségesebb módja egy haláleset feldolgozásának. Nem sikerült rendesen meggyászolnia a családját, Joss. Elsősorban ezt kell helyre tennünk. A mindennapi életben bekövetkezett változások, új emberek, új érzelmek, új elvá rások, bármelyik felszínre hozhatja a régi emlékeket. Különösen, ha nem foglalkoztak velük. Többévi egyedüllét után belecsöppent egy családba, és ez rést ütött a falon, amit a haláleset köré épített. Lehet séges, hogy poszttraumás stressz szindrómában szenved, amit nem szabad félvállról venni. -

Mint a veteránok? - horkantam fel.

-

Nem csak a katonákat érintheti. Bárkit, akit veszteség, érzelmi vagy fizikai trauma ér.

-

Maga szerint ez a bajom?

-

Lehetséges. Minél többet beszélgetünk, annál többet fogok tudni. És remélhetőleg önnek is

annál egyszerűbb lesz visszaemlékeznie a családjára. -

Szerintem ez nem túl jó ötlet.

-

Nem lesz könnyű. De sokat segíthet.

8 . FE J E ZE T

I

MÁDTAM A KÖNYVILLATOT.

– Szerinted nem túl brutális Hannah-nak? - hallottam Ellie halk, aggodalmaskodó hangját a fejem fölül. Rámosolyogtam Hannah-ra, aki legalább két centivel magasabb volt nálam. Nyurgaságban

az anyjára meg a nővérére ütött. Megfordultam, és hitetlenkedve néztem fel a hátam mögött tébláboló Ellie-re. -

Hannah tizennégy éves. Ez pedig ifjúsági könyv.

Hannah kikapta a kezemből a könyvet, még mielőtt Ellie leállíthatta volna. Vasárnap délelőtt elkísértem őket a könyvesboltba, hogy Hannah nagy kéjesen beválthassa a Bradentől kapott ajándékkártyát. Ellie zavartnak tűnt. -

Igen, egy disztópikus világban, ahol a tizenévesek halomra gyilkolják egymást.

-

Olvastad egyáltalán?

– Nem…

- Akkor bízz bennem! - vigyorogtam rá Hannah-ra. — Nagyon ütős könyv. – Megveszem, Ellie - jelentette ki Hannah ellentmondást nem tűrő hangon, és az egyre gyarapodó könyvoszlop tetejére helyezte a regényt. Ellie bánatosan felsóhajtott, vonakodva bólintott, azzal visszaballagott a romantikus szekcióhoz. Rájöttem, hogy él- hal a boldog befejezésekért. Egy hét leforgása alatt nem kevesebb, mint három romantikus filmet néztünk meg vele. Ma este azonban, határoztam el, mielőtt még Nicholas Sparks- mérgezést kapnék, azt fogjuk megnézni, hogyan loccsant szét Matt Damon néhány fejet Jason Bourne szerepében. Megszólalt a mobilom. Matatni kezdtem a táskámban, és láttam, hogy Rhian keres. Előző este küldtem neki e- mailt. – Nem baj, ha felveszem? - kérdeztem Hannah-tól. Intett, hogy semmi gond. Szó szerint a könyvespolchoz nyomta az orrát, úgy böngészte a címeket. Mosolyogva húzódtam félre, hogy nyugodtan beszélhessek. – Szia! – Helló! - köszönt Rhian bátortalanul. Megacéloztam magam. Basszus! Lehet, hogy nem kellett volna beszámolnom neki a történtekről. Mi van, ha mostantól úgy fog bánni velem, mint egy idegbeteggel? Akit nem lehet felzaklatni. Mert azt nehezen viselném el. Hiányoznának a lecseszések. – Hogy vagytok? — kérdeztem, mielőtt Rhian megszólalhatott i volna. – Már sokkal jobban. Alakulunk. James megkért, hogy menjek el orvoshoz. Egy terapeutához. Sóbálvánnyá merevedtem a sci- fi szekció előtt. – Most szívatsz? – Nem. Nem szóltam neki az e- mailedről. Becsszó. Egyszer csak kibökte. Véletlen egybeesés. - Rhian mély levegőt vett. – Tényleg elmentél? Lopva körülnéztem, hogy meggyőződjek róla, egyedül vagyok-e. – Muszáj volt beszélnem valakivel, aki profi és nem ismer szemé lyesen, mert csak neki tudok… izé… megnyílni a… tudod, mivel kapcsolatban… — Kommunikációs készség: csillagos ötös. – Értem. Összerezzentem. Rhian hangja határozottan sértődöttnek hatott. – Rhian, nem akartalak megbántani.

– Nem bántottál meg. Csak szerintem olyasvalakivel kellene beszélned, aki a szívén viseli a sorsodat. Mit gondolsz, én miért pont James nyakába zúdítottam a bajaimat? Igazad volt. Bíztam benne. És örülök, hogy megtettem. – Én még nem állok készen erre. Nekem nincs Jamesem. És nem is vágyom rá. Különben is, James a történtek ellenére azt akarja, hogy menj el terápiára. Rhian felhorkant. – Szerintem abban bízik, hogy ha beleegyezem a terápiába, akkor talán komolyan rendbe akarom hozni a kapcsolatunkat. Eszembe jutott, milyen állapotban volt James, amikor megláto gatott. – Akkor vágj bele! – Milyen volt? Furcsa? Kész rémálom. – Jó volt. Először furcsán éreztem magam, de máskor is el fogok menni. – Akarsz róla beszélni? Persze, azért fizetek óránként száz fontot egy szakképzett pszichológusnak, hogy veled cseverésszek. De visszafogtam magam. – Nem, Rhian, nem akarok. – Jó. Azért nem kell így nekem esni, te hisztis liba. Égnek emeltem a tekintetem. – Nem is tudod, mennyire hiányoznak a szemét beszólásaid. Telefonban nem ugyanaz. Rhian elnevette magát. – Nekem meg a humorérzéked hiányzik. A múltkor poénból le- kurváztam az egyik évfolyamtársnőmet, mire rám förmedt, hogy menjek a fenébe. Szerintem komolyan gondolta. – Rhian, ezt már egyszer megbeszéltük. A normális emberek nem szeretik, ha beszólsz nekik. Valamilyen oknál fogva személyes sértésnek veszik a dolgot. És te amúgy is hajlamos vagy a rosszmájús- kodásra. – A normális emberek túlságosan érzékenyek. – Joss, olvastad ezt? - Hannah jelent meg a polc végében, és egy újabb disztópikus regényt lengetett a kezében. Olvastam. Mit is mondhatnék? Szeretem ezt a műfajt. – Ki az? - tudakolta Rhian. - Hol vagy? – Jó könyv - biccentettem oda Hannah- nak. - Egy szívdöglesztő srác is szerepel benne. Szerintem tetszene neked.

Hannah örömében a mellére szorította a könyvet, majd vissza vonszolta a nyalánkságokkal teli kosarát az ifjúsági irodalom szekcióhoz. – Joss! – Hannah volt az - döntöttem neki a fejemet egy Dan Simmons- regénynek. Jaj, ezt még nem is olvastam! Az meg ki? -

Ellie tizennégy éves húga.

-

Te meg egy kiscsaj… mi a szösz?

Mi ez a hang? Rhian ilyen erővel akár azt is kérdezhette volna: Te kokaint szívsz… mi a szösz? -

Könyvesboltban vagyunk.

-

Egy kiscsajjal vásárolgatsz?

-

Mi ebben a fura?

-

Nem is tudom. Talán az, hogy egy méregdrága albérletben laksz; két kézzel szórod a pénzt,

amit eddig csak kuporgattál; a barátnőd ötvenötször látta a Szerelmünk lapjait, és sokat mosolyog; hétköznap este kocsmázol a hús-vér haverjaiddal; megmentetted a kapcsolatomat; terápiára jársz; és kiscsajokra felügyelsz. Mióta elköltöztem Londonba, teljesen kifordultál önmagadból. Hangosan kifújtam a levegőt. -

Inkább köszönd meg, hogy megmentettem a kapcsolatodat.

– Joss, most komolyan, mi van veled? Levettem a polcról a Dan Simmons-regényt. – Nem szándékosan csinálom. Jól megvagyok Ellie- vel, akinek valamilyen oknál fogva bejön a búvalbaszott stílusom. Ő máshogy él, mint mi. Őszintén szereti az embereket, és ez azzal jár, hogy folyton van körülöttem valaki. -

Joss!

Hátrafordultam, és Ellie-t pillantottam meg magam előtt: komoran ráncolta a homlokát. Hirtelen elfogott az aggodalom, és kétségbeesetten nyújtogattam a nyakam a polcok fölött. Hannah-t kerestem. -

Hannah jól van. - Ellie rögtön kitalálta, miért rángatom olyan idegesen a fejem. - Én

viszont megakadtam. - Feltartott egy könyvet, amelynek fedelén egy pazar viktoriánus ruhába öltözött nő volt látható. Két férfikéz érzéki mozdulattal nyúlt a fűző zsinórja felé. A címben valami csábítást emlegettek. Ellie Sparks legújabb regényét szorongatta a másik kezében. Melyik legyen?

Habozás nélkül a pruszlikszaggatóra mutattam. -

A csaj arcára van írva, hogy élvezi. A Sparks-regény enyhe túlzás lenne erre a hétre.

Ellie katonás biccentés kíséretében lengette meg a pruszlikszagga- tós könyvet, azzal eltűnt a polcok mögött. -

Most komolyan - morogta Rhian a vonal túlsó végén. - Hol van Joss, és mit műveltél vele?

-

Joss azonnal leteszi a telefont, ha befejezted a hisztit.

-

Joss harmadik személyben beszél magáról.

Felnevettem. -

Kopj le, Rhian! Jamesnek üzenem, hogy üdvözlöm, és jön ne kem eggyel.

-

Várj csak, ez meg mit jelentsen?

Nevetve nyomtam ki a telefont, és elindultam, hogy megkeressem Hannah-t és Ellie-t. A pénztárnál álltak. Melléjük lopóztam, és megállapítottam, hogy Ellie szokatlanul csöndes. Hannah némán gyönyörködött a könyveiben. Hátizsákot kellett volna hoznunk. Amikor sorra kerültünk, a pénztáros vékony nejlonzacskókba pa kolta Hannah könyveit, és mivel Ellie éppen a gondolataiba merült, nekem jutott a feladat, hogy a fickó háta mögé mutassak. -

Elnézést, nem kaphatnánk egy erősebb szatyrot? Ezek a zacskók ki fognak szakadni.

A fickó közömbösen rántotta meg a vállát. -

50 penny lesz. Elhúztam a számat.

– A kislány száz fontot hagyott itt, és nem kaphat egy ingyen szatyrot? -

Ezzel fizetett — lengette meg a pénztáros az ajándékkártyát.

-

Jó, de az, akitől az ajándékkártyát kapta, száz fontot perkált le önöknek. Ugye, nem

gondolja komolyan, hogy fizetni fogunk a szatyorért? -

Ne-e-em — nyújtotta el a fickó a szót, mintha elmebeteg lennék. - Adtam ingyen zacskót.

Talán békén is hagyom, ha nem azon a jellegzetes, leereszkedő, „utálom a munkám, úgyhogy bekaphatjátok" hangon szól hozzám. Már nyitottam a számat, hogy jól megmondjam neki a magamét, de Ellie elkapta a kezem. Ahogy felnéztem rá, láttam, hogy enyhén imbolyog, az arca sápadt, a szeme szorosan lehunyva. -

Ellie! - nyúltam utána, hogy belém kapaszkodhasson.

-

Ellie! - kiáltotta Hannah ijedten, és máris a nővére mellett termett.

– Jól vagyok - suttogta Ellie. - Csak megszédültem. Kicsit… fáj a fejem… -

Már megint? — Ez már legalább a harmadik eset volt a héten.

Gyilkos pillantást vetettem a pénztárosra, és félrevontam Ellie-t. -

A nejlonzacskó is jó lesz — kaffantottam oda a fickónak.

-

Adj nekik egy rendes szatyrot! - szólt oda neki sóhajtva a kolléganője.

– De… -

Ne vitatkozz!

Ugy tettem, mintha nem látnám, milyen pipa rám a fickó, s min den figyelmemet Ellie- nek szenteltem. -

Hogy érzed magad?

Habár továbbra is falfehér volt, már nem remegett. -

Jobban. Ma még egy falatot sem ettem. Kicsit szédülök.

-

És mi a helyzet a fejfájással?

Biztatóan mosolygott. -

Őszintén szólva, mostanában nem sokat eszem. Halálra izgulom magam a doktorim miatt.

Ezentúl majd jobban odafigyelek. -

Tessék - nyújtotta át a pénztáros a két nagy bevásárlószatyrot.

Odamotyogtam neki valamit, és az egyik szatyrot Hannah kezé be nyomtam. -

Majd én viszem - nyúlt Ellie Hannah szatyra felé.

-

Szó se lehet róla — kaptam el a könyökét. — Most szépen eszel valamit.

Ellie azzal próbált érvelni, hogy úgyis az anyjánál vacsorázik — nekem szerencsére sikerült kimentenem magam, azt mondtam, hogy le vagyok maradva a munkával -, de végül sikerült rábeszélnem, hogy ugorjunk be a közeli bisztróba. Hannah mellettünk baktatott, és mivel úgy döntött, hogy rögtön belekezd az egyik könyvbe, Ellie- nek kellett terelgetnie a Princes Street- i tömegben. Ilyet még nem láttam, séta közben olvasni? Már a gondolattól is tengeribeteg lettem. Éppen a közelgő Edinburgh Fesztiválról beszélgettünk, amikor Bradent pillantottam meg. Pénteken már összefutottunk a bárban, amikor Ellie, Adam, Jenna, Ed és Braden néhány kollégája beugrott a Club 39-be egy italra. Pár szót, ha váltottunk, és Braden viselke dése határozottan baráti irányba kanyarodott. Nem tudtam megállapítani, zavar-e a pálfordulása. Az viszont kifejezetten zavart, hogy nővel van. Braden felénk tartott, a magassága… és, izé, a sármja miatt határozottan kiemelkedett a tömegből. Sötétkék farmert, fekete bakancsot és sötétszürke hosszú ujjú pólót viselt, ami jól kihangsúlyozta szépen kidolgozott, széles vállát. Egy kezet szorongatott. A kéz egy nőhöz tartozott, akit életemben nem láttam. -

Braden - dünnyögte Ellie, mire Hannah felkapta a fejét. Amint megpillantotta Bradent,

felragyogott az arca.

-

Braden! - kiáltotta, mire Braden, aki eddig mosolyogva beszélgetett a partnerével,

meglepetten fordult a hang irányába. Meglátta Hannah-t, és még jobban felderült az arca. Ahogy egyre közeledtünk egymáshoz, azt kívántam, bárcsak láthatatlanná válhatnék. Amikor megláttam Bradent a nővel, csalódottan szorult össze a gyomrom, aminek nem örültem. A sors már régen nem packázott velem ennyit. Annak az udvarias arckifejezésnek sem örültem túlságosan, ami akkor ült ki Braden arcára, amikor észrevette, hogy én is a lányokkal vagyok. Ellie-re pillantottam, aki megtorpant, és vasvillaszemekkel méregette a Braden mellett álló nőt. Zavaromban és döbbenetemben Önkéntelenül is odapisszegtem neki. Lenézett rám, az álla megfeszült. -

Majd később elmondom.

-

Hannah! - vonta magához Braden a lányt, és a reklámszatyrok felé intett a fejével.

-

Beváltottad az ajándékkártyát?

-

Igen. Egy csomó könyvet vettem. Még egyszer köszönöm - tette hozzá Hannah.

-

Szívesen, drágám. - Braden elengedte Hannah-t, és hozzánk fordult. - Els, olyan sápadt

vagy. Minden rendben? -

Ellie még mindig duzzogott. Kíváncsi voltam, vajon miről ma radtam le.

– Kicsit szédülök. Még nem reggeliztem. – Veszünk neki valami ennivalót. — Gondoltam, megemlítem ezt az apróságot, nehogy Braden azt higgye, erőszakkal hurcoljuk magunkkal a beteg húgocskáját. – Persze - nézett a szemembe. — Jocelyn, bemutatom Vickyt. Vickyvel udvarias mosolyt villantottunk egymásra. A csaj Hollyra emlékeztetett: magas volt, szőke, dekoratív és olyan természetes, mint egy Barbie baba. De azért jól nézett ki. Braden egy bizonyos típusra bukott, és én nem tartoztam bele a körbe. Nem csoda, hogy már nem flörtölt velem. Az első találkozásunkkor nyilván nem működött a szexuális radarja, de azóta kétség- f telenül megjavult. – Szia, Vicky! - dünnyögte Ellie mogorván.

| Nem tehettem róla, a szemöldököm

önkéntelenül is a hajamig szaladt. Ellie úgy viselkedett, mint egy vérszomjas vadállat. – Élveztem a helyzetet. – És erősen fúrta az oldalamat a kíváncsiság. Braden csitítóan nézett a húgára. – Tegnap este üzleti vacsorán voltam, és Vicky a szomszéd asztalnál ült. Megbeszéltük, hogy találkozunk. Éppen reggelizni indultunk.

Más szóval Vicky a szomszéd asztalnál ült, és ráakaszkodott Bradenre. Próbáltam legyűrni a hirtelen rám törő furcsa nyugtalanságot. Éles fájdalom nyilallt a mellkasomba, és felkavarodott a gyomrom. Lehet, hogy Ellie nem is éhes - lehet, hogy mind a ketten gyomorrontást kaptunk. Örülök, hogy látlak, Ellie - felelte Vicky kedvesen. Aranyos lánynak tűnt. -

Hmm - szerelte le durván Ellie. Égnek emelte a tekintetét, majd Bradenhez fordult.

-

Jössz a vacsorára?

Néztem, amint Braden állában megfeszülnek az izmok. Határo zottan bosszantotta a húga viselkedése. – Persze. - Rám siklott a tekintete. - Még találkozunk. – Joss nem tud jönni. Dolga van. Braden rosszallóan nézett rám. -

Csak pár óra az egész. Vagy ekkora gondot jelentünk neked?

Vicky válaszul szorosan Bradenhez simult. -

Én szívesen elkísérlek, Braden.

Braden atyáskodóan paskolta meg a kezét. -

Bocs, szivi! Ez családi összejövetel.

Három dolog történt egyszerre: Ellie pukkadozni kezdett a neve téstől, Vicky úgy hőkölt hátra, mintha arcul csapták volna, én pedig éreztem, hogy újabb pánikrohamnak nézek elébe. Sűrű köd ereszkedett rám. Megpróbáltam mélyeket lélegezni, és leküzdeni a zavaromat. -

Úristen! - léptem hátra. - Elfelejtettem beadni Jónak a jattot. Mára ígértem neki. Megyek is

- intettem oda a többieknek bocsánatkérően. — Sziasztok! És amilyen gyorsan csak tudtam, elhúztam a csíkot. – Miért futott el? - billentette félre a fejét dr. Pritchard, mint egy kíváncsi madár. Nem tudom. – Nem tudom. – Többször ís említette Ellie bátyját, Bradent. Neki milyen szere

pe van az ön

életében? Le akarok feküdni vele. – Hát, ő olyan haverféle. - Amikor láttam, hogy dr. Pritchard értetlenül bámul rám, megvontam a vállam. — Elég rendhagyó módon ismerkedtünk meg. Elmeséltem a sztorit. – Szóval vonzódik hozzá? – Csak vonzódtam.

A nő bólintott. – Akkor térjünk vissza az előző kérdésre! Miért? Miért futott el? Hölgyem, ha tudnám, most nem lennék itt. – Nem tudom. – Azért, mert Braden egy másik nővel volt? Vagy azért, mert csa ládtagként emlegette önt? – Mindkettő, azt hiszem. - Megdörzsöltem a homlokom, éreztem, hogy mindjárt megfájdul a fejem. – Azt akarom, hogy abban a skatulyában maradjon, amelyikbe tettem. – Skatulyában? – Tudja, mire gondolok. Van egy skatulya, rajta címke: „Haverféle". Jóban vagyunk, de nem állunk közel egymáshoz. Néha összefutunk, de nem igazán ismerjük egymást. És én nem is akarok változtatni ezen. Azt hiszem, azért estem pánikba, mert megijedtem, hogy Braden többet akar. Hogy azt hiszi, közeli barátok vagyunk. Nem akarom, hogy így legyen. -

Miért nem?

-

Csak.

Dr. Pritchard értett a szóból, mert bólintott, és nem feszegette tovább a témát. – És mit szólt, amikor egy másik nővel látta együtt Bradent…? - Ugyanazt: összezavarodtam és pánikba estem. Braden egy nő vel volt, akihez gyengéd szálak fűzik, mégis úgy viselkedett, mintha a kettőnk barátsága mélyebb lenne annál a viszonynál. Pedig, mint mondtam, ez nem igaz. Nem akarom, hogy így legyen. – Ez az egyetlen ok? – Igen. – Szóval nem akar közelebb kerülni Bradenhez? Szexuálisan vagy másképp. De. – Nem. – Ezt fejtse ki bővebben! Még nem is beszéltünk a férfiakhoz fűződő kapcsolatáról. Ön szeret titkolózni, Joss. Sok idő telt el az utolsó kapcsolata óta? – Sosem éltem kapcsolatban. – De azért randevúzott férfiakkal? Elmosolyodtam, amikor eszembe jutott az úgynevezett fényko rom. -

Kíváncsi a részletekre? Jó, akkor kiteregetem a szennyest…

– Elvitted Jónak a pénzt? - kérdezte Ellie halkan, és lehuppant mellém a kanapéra.

Bólintottam, és hogy könnyítsék a lelkiismeretemen, felé nyújtottam a hatalmas kekszeszacskót. -

Kérsz?

-

Nem. Tele vagyok. — Hátradőlt a kanapén, és a képernyőre szegezte a tekintetét.

-

Mit nézel?

-

A Bourne-csapdát.

-

Mmm, Matt Damon.

-

Jól sikerült a vacsora? Jobban érzed magad? — Amikor eszembe jutott, milyen hirtelen

hagytam faképnél Ellie-t, még inkább elfogott a bűntudat. Továbbra sem tudtam megfejteni, mi ütött belém abban a pillanatban. Ellie rám sandított. -

Anya hiányolt.

Ez kedves. -

Mondtad neki, hogy üdvözlöm?

-

Igen. Elég feszült volt a hangulat. Braden még mindig haragszik rám.

Vigyorogva fordultam a képernyő felé. -

Még sosem láttalak ilyennek. Elég bunkón viselkedtél.

-

Hát, igen, Vicky egy ócska ribanc.

Elállt a lélegzetem. Ellie eredendően nyílt arca megfeszült az ide gességtől. -

Látom, nagyon a bögyödben van a csaj. Ismered?

-

Egy darabig Braden barátnője volt. Nem hiszem el, hogy megint összejöttek.

-

Mert…?

A kérdés valójában arra utalt: Mit vétett neked ez a nő? Ellie vállat vont. Eltorzult az arca. -

Egyik nap felugrottam Adamhez, és ott találtam Vickyt. Pucé ran. Adam ágyában. Adam is

pucér volt. Nem hittem a fülemnek. – Megcsalta Bradent? – Nem — nevetett fel keserűen Ellie. - Adamnek nagyon bejött a csaj, úgyhogy Braden kölcsönadta neki. Te jó ég! – Kölcsönadta neki? – Ühüm. – Ennek a nőnek nincs önbecsülése? – Mintha már említettem volna, hogy egy ócska ribanc.

– Nem hiszem el, hogy Braden ilyesmire vetemedett. Csak úgy kölcsönadja a barátnőjét? – Lehet, hogy rosszul fogalmaztam. Valójában a csaj szólt Bradennek, hogy le akar feküdni Adammel. Braden meg belement. Fura, sőt kicsit embertelen, de mindegyikük benne volt, úgyhogy nincs jogom elítélni őket. – Szóval mégis van önbecsülése. Akkor meg mit foglalkozol vele? - Megpróbáltam kideríteni, pontosan miből fakad Ellie ellenszenve. - A csaj szeret szexelni. -

Ócska ribanc!

Hát persze! Most már minden világos volt. Adam. -

Bírod Adamet, ugye?

Ellie lassan kifújta a levegőt, és szorosan lehunyta a szemét. Tompa fájdalom nyilallt a mellkasomba, amikor észrevettem, hogy egy könnycsepp buggyan elő Ellie szempillája alól, és végiggurul az arcán. – Jaj, kicsim! - Felültem, és magamhoz húztam Ellie-t, hogy nyugodtan kisírhassa magát. Egy idő után oldalra nyúltam, és kivettem egy kekszet a félig üres zacskóból. – Nesze! Tankoljunk fel cukorból, és nézzük meg, hogyan rúgja szét Jason Bourne az emberek seggét. -

Tegyünk úgy, mintha Adam seggét rúgná szét.

– Benne vagyok. Látod azt a fickót? Az ott Adam, és Bourne most fogja szétrúgni a pici kis ülepét. Ellie kuncogni kezdett mellettem. Elcsodálkoztam, hogy lehet valaki ilyen erős és törékeny egyszerre.

9 . FE J E ZE T

P

ÁR HÉTTEL, EGY PÁNIKROHAMMAL

és egy terápiás üléssel később megint a

kéziratommal küszködtem. Ha nagyon benne voltam az írásban, az agyam szinte folyamatosan a képzelet világában csatangolt, akár a laptopomnál ültem, akár nem. Most viszont alig bírtam kisajtolni belőle valamit. Teljesen használhatatlan volt.

Mivel a könyv Damoklész kardjaként függött a fejem fölött - miközben megállás nélkül azon tépelődtem, vajon nem kellene-e feladnom az írói karrieremet, és mi a fenéhez kezdek, ha ez bekövetkezik elhatároztam, hogy azt fogom tenni, amihez a legjobban értek: az agyam legrejtettebb zugába száműzöm a problémát, és valami mással foglalkozom. Időközben elkezdődött az Edinburgh Fesztivál, ezért több túlórát vállaltam a bárban, és mindenhova elkísértem Ellie-t. Az utolsó találkozásunkkor a terapeutám arra biztatott, hogy menjek el megint a családi vacsorára, amit ezúttal pánikroham nélkül sikerült átvé szelnem győzelem! A konditerembe is sűrűbben jártam le, és igye keztem levegőnek nézni Gavint, a csábító mosolyú személyi edzőt. Ellie legnagyobb megkönnyebbülésére Vicky, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt Braden életéből. Ezt Ellie-től tudtam meg. Én azóta nem találkoztam Bradennel, hogy összefutottunk a Princes Streeten. Lefoglalta a munkája, valami zűr volt az egyik építkezésen, a klubjában, a Tűzben, pedig különleges bulival készültek az Edinburgh Fesztivál zárónapjára. Időközben kiderült, hogy Adam egyben Braden építésze is, így ha Braden nem ért rá, rendszerint Adam sem. Amikor mégis összefuthattunk volna - egyszer egy komikust akartunk megnézni, másodszor épp csak megittunk volna valamit, a legutóbbi alkalom pedig a családi vacsora lett volna Braden mindig kimentette magát, ezzel is bizonyítva, hogy té vedtem, és igenis megdolgozik a pénzéért. Nem bánkódtam különösebben, hogy nem látom. Hetek óta elő ször tudtam elengedni magam, és Ellie-hez is közelebb kerültem, aki töviről hegyire elmesélte az Adam- fiaskót… Miután Adam agyba- föbe verte azt a szemétládát, aki Ellie- n keresztül próbált információkat szerezni Bradenről, Ellie, aki gyerekkora óta szerelmes volt Adambe, végre összeszedte a ;

-3 120 *

bátorságát, és a tettek mezejére lépett. Felment Adam lakására, és gyakorlatilag felkínálkozott a pasinak. Mivel Adam sincs fából, természetesen élt a lehetőséggel. Egészen addig, amíg Ellie félmeztelenül nem feküdt alatta. Ekkor Adam bedobta a törülközőt: azt mondta, képtelen megtenni, mert Braden sosem bocsátana meg neki, és ő sem tudna megbocsá tani magának.

Ellie, felismerve, hogy Adam csak egyéjszakás kalandot látott benne, megtört szívvel és földig rombolt egóval távozott. Nem gondoltam volna, hogy ilyen történt köztük. Ellie abszo lút közömbösen viselkedett Adam jelenlétében. Azt mondta, nem akart cirkuszt, ezért inkább igyekezett lenyelni a békát. Magam is szemtanúja lehettem, mennyire igyekszik. Néha azonban valami lágy, szinte várakozó kifejezés ült Ellie arcára, amikor Adamre nézett. Most, hogy jobban belegondoltam, Adam is várakozóan nézett Ellie-re. Sajnos nem tudtam eldönteni, hogy Ellie teste után ácsingózik, vagy időközben elmélyültek az érzései. Rohadt kíváncsi voltam, de tudtam, hogy ez nem az én ügyem, úgyhogy igyekeztem nem beleütni az orromat. Ellie, miután kiöntötte a szívét, megint a családomról meg a múltamról próbált faggatózni. De leállítottam. Dr. Pritchard azt mondta, nem szabad siettetni a dolgot. Egyelő re senkinek sem tudtam megnyílni, és annak ellenére, amit a drága jó doktornő mondott, még mindig nem voltam biztos benne, hogy van mit kibeszélni. -

Írói válság?

Ijedten fordultam hátra, és Ellie-t pillantottam meg a nyitott ajtóban. Egy A4-es barna borítékot lengetett a kezében. Fintorogva csuktam le a laptopomat. -

Ennyire látszik?

-

Majd elmúlik.

Válasz helyett csak hümmögtem. -

Nem akarok tolakodó lenni, de…

-

Mi történt?

Ellie másodszor is meglengette a borítékot. -

Braden beugrott hozzám tegnap este, amikor dolgoztál, és itt felejtette ezeket a papírokat.

Az előbb hívott, és megkért, hogy vigyem be őket az irodájába, mert két óra múlva szüksége lesz rájuk valami tárgyaláson, de én ma tanítok… Összeugrott a gyomrom. -

Vigyem el neki én?

ElJie esdeklőn meregette a szemét. -

Légyszi! — könyörgött.

Hogy az a jó büdös… dünnyögtem magamban. Felálltam, és elvettem Ellie-től a borítékot. -

Hol van az irodája?

Ellie megadta a címet. Kiderült, hogy Braden irodája a rakparton van, vagyis taxival kellett mennem, hogy lezuhanyozhassak indulás előtt. -

Örök hála, Joss - vigyorgott rám Ellie, és hátrálni kezdett. - Nekem rohannom kell. Este

találkozunk. Azzal lelépett. Én meg mehettem Bradenhez. A francba! Próbáltam úgy tenni, mintha nem remegne a gyomrom, majd sűrű káromkodások közepette lezuhanyoztam és felöltöztem. Farmert és vékony pulóvere vettem, mivel elég meleg volt odakint, ráadásul tudtam, a skótok élből turistának nézik azt, aki fagypont fölött dzsekiben mászkál. Nem vicc. Ha csak egy kicsit is kisütött a nap, az emberek már félmeztelenül mászkáltak. Megnéztem magam a tükörben: minimális smink, szélfútta kontyba fogott haj. A pulóver helyes volt és eléggé kivágott, a farmer viszont ócska és elnyűtt. Jó, érdekelt, hogy Braden milyennek találja a külsőmet, de ettől még nem akartam kifordulni magamból. Sosem törekedtem arra, hogy bárkit is lenyűgözzek az öltözkö désemmel, és ez különösen igaz volt azokra a pasikra, akik a hosszú combú, kis mellű, szőke csajokat kedvelik. Az út egy örökkévalóságig tartott, és mint mindig, most is tengeribeteg lettem, mire megérkeztünk, tekintve, hogy isten tudja hány macskaköves úton döcögtünk végig. A taxis a Kereskedelmi Rakpartnál tett le, innen gyalog mentem végig a nagy vízbe torkolló mesterséges csatorna mentén. Jobbra parkoló, balra üzleti létesítmények. Az épület, amelyben Braden irodája volt, egy építésznek, egy könyvelőnek és egy fogorvosnak adott otthont. Miután becsöngettem - és egy darabig zavartan toporogtam a liftben, amiből pont az ellenkező oldalon kellett kiszállni, mint ahol beszálltam -, elegáns recepción találtam magam. A szőke recepciós egyáltalán nem olyan volt, amilyennek képzeltem- Elodie-vel egykorú lehetett, de legalább tíz kilóval nehezebb, és széles, barátságos mosollyal fogadott. A kitűzőjén az állt: MORAG. Attól tartottam, hogy egy magas, vékony, gyönyörű nő fogad majd, aki gúnyosan húzza el a száját a farmerem láttán, és rögtön megpró bál kipaterolni az épületből. Jó helyen járok? -

Segíthetek? — kérdezte ragyogó mosollyal Morag.

-

Ööö… - néztem körül, hátha találok valami jelet, amiből kiderül, hogy ez tényleg Braden

irodája-e. - Braden Carmichaelt keresem. -

Időpontra jött?

Oké, szóval jó helyen járok. Az asztalhoz léptem, és felmutattam a borítékot. -

Braden a húgánál, vagyis az én lakótársnőmnél felejtette ezeket a papírokat, és, ööö,

megkért minket, hogy hozzuk be neki. A húga nem ért rá, úgyhogy én jöttem.

Morag mosolya, ha lehet, még szívélyesebbé vált. -

Ó, ez igazán kedves öntől, hölgyem. Szabad a nevét?

-

Joss Butler.

-

Egy pillanat. - Azzal felvette a kagylót, és rövid várakozás után beleszólt. - Egy bizonyos

Joss Butler van itt a papírokkal, Mr. Carmichael. — Hümmögni kezdett. - Máris. - Letette a kagylót, és rám mosolygott. - Bevezetem Mr. Carmichael irodájába, Jocelyn – Joss - feleltem fogcsikorgatva. – Ühüm. Nem elég, hogy Braden folyton Jocelynnak szólít, másokat is erre biztat? Követtem a vidám, középkorú recepcióst a szűk folyosón. Egyszer csak egy sarokajtóhoz értünk. A recepciós bekopogott. – Tessék! - válaszolta egy mély hang. Megborzongtam a hallatán, és arra gondoltam, vajon tényleg ennyire hiányzott az elmúlt két hétben. – Meghoztam Jocelynt, uram - közölte Morag, amikor kinyitotta az ajtót. Beléptem az irodába, és hallottam, hogy becsukódik az ajtó a há tam mögött. Morag magunkra hagyott minket. Az iroda nagyobb volt, mint gondoltam. Egyetlen hatalmas abla ka a rakpartra nézett. Rendkívül férfiasnak hatott a hatalmas diófa íróasztallal, a bőrfotellal, a fekete bőrkanapéval meg a súlyos mappák és könyvek alatt roskadozó masszív könyvespolcokkal. A sarok ban néhány fém iratszekrény állt. A kanapé fölött hatalmas velencei tájkép, a könyvespolcokon bekeretezett fényképek Ellie-ről, Adamról, Braden és Ellie családjáról. A hátam mögötti sarokban egy futó- és egy súlyzópad helyezkedett el. Braden az asztalon ült, hosszú lábát kinyújtotta, és engem nézett. Már a puszta látványtól összeszorult a szívem, és megint azt az ismerős bizsergést éreztem a lábam között. Te jó ég, ez a pasi szívdöglesztőbb, mint emlékeztem. Hogy az a jó büdös… – Szia! - lengettem meg a borítékot. Szellemes nyitány; Joss, nagyon szellemes! Braden elmosolyodott. Dermedten néztem, ahogy tetőtől talpig végigmér, és a tekintete hosszasan elidőzik egy-egy részletnél. Nagyot nyeltem, a szívem pedig magasabb fokozatra kapcsolt, Braden azon az estén nézett rám így utoljára, amit Hollyval töltöttünk a bárban. -

Örülök, hogy látlak, Jocelyn. Már hiányoltalak.

Ügyet sem vetve a kellemes érzésre, amely a mondat hallatán öntötte el a testem, előreléptem, és átnyújtottam a borítékot.

-

Ellie azt mondta, hogy sürgősen szükséged van erre.

Braden bólintott, de egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. -

Köszönöm, hogy behoztad. Mivel tartozom?

-

Semmivel - ráztam meg a fejem. - Nem okozott gondot. Úgyis csak a fejemet vertem az

asztalba. -

Írói válság?

-

Szerinted?

Braden elvigyorodott. -

Ennyire súlyos a helyzet?

-

Ennyire.

Braden együtt érző mosollyal állt fel, így alig karnyújtásnyira ke rültünk egymástól. Ahogy hátrabillentettem a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni, elállt a lélegzetem. -

Sajnálom, hogy az utóbbi időben le kellett mondanom a közös programokat.

Úgy beszélt, mintha randiznánk. -

S-semmi gond — nevetgéltem zavartan.

– Tegnap felugrottam hozzátok, de nem voltál otthon. -

Dolgoztam. Plusz műszakot vállaltam. - Hátraléptem, abban a reményben, hogy minél

távolabb kerülök tőle, annál hamarabb lehiggadok. Braden mintha mosolyogva fordult volna el, hogy az asztalra te gye a papírokat. – Amikor utoljára találkoztunk, azt hiszem, miattam menekültél el. Vagy a partnerem miatt? Nagyképű bunkó. – Vicky re gondolsz? — kacagtam fel gúnyosan. Braden határozottan csibészes mosollyal nézett rám. – Féltékeny voltál? Ez most komoly? Két hete nem találkoztunk, és, és… pjff! Hitetlenkedve mosolyodtam el ekkora önteltség láttán, és keresztbe fontam a karomat a mellkasom előtt. — Tudod, csoda, hogy befértem az irodába a hatalmas arcodtól. Braden felnevetett. – Akkor is elmenekültél, Jocelyn. – Egy: ne hívj Jocelynnak! Joss a nevem. J-o-s-s. Joss. Kettő: arra célozgattál, hogy én is a családhoz tartozom, holott alig pár hete ismerjük egymást. Braden összevont szemöldökkel emésztgette a hallottakat. Az asztalnak dőlt, és gondolkodás közben keresztbe fonta a karját széles mellkasa előtt. – Komolyan?

– Komolyan. Braden lázasan fürkészte az arcomat, és egy sereg kérdés tükröző dött a szemében. – Ellie elmesélte, mi történt a családoddal. Részvétem. Görcsbe rándultak az izmaim, és a hév, amit Braden közelsége keltett bennem, úgy párolgott el, mintha egy vödör jeges vízzel öntöttek volna le. Mit mondhattam volna? Nem akartam, hogy Braden sokáig csámcsogjon a témán, vagy bármit is megpróbáljon kihúzni belőlem. – Már régen volt. – Én nem célozgattam semmire. Pláne nem a családra. De kezd összeállni a kép. A vacsora Elodie-éknál… az eltűnésed. – Ne! - csattantam fel, és három lépéssel közelebb mentem Bra denhez. - Braden, csak ezt ne! - Elcsuklott a hangom, ahogy megpróbáltam legyűrni a késztetést, hogy sebesült állat módjára jól belemarjak. - Nem akarok beszélni róla. Braden elgondolkodva nézett rám, bennem pedig önkéntelenül is felmerült a kérdés, vajon mi járhat most a fejében. Bolondnak néz? Vagy lesajnál? Mindegy, kit érdekel? -

Értettem - bólintott hirtelen Braden. - Nem kell…

Azonnal megkönnyebbültem, és hátraléptem, de Braden nem tá gított, majdnem összeért a testünk. – Ha szombaton szép idő lesz, pikniket rendezek a Nagyréten. Ki akarom engesztelni Ellie-t, amiért így kivontam magam a forgalomból. És tudom, hogy Adam is hiányzik neki. Eljössz? -

Az attól függ. - Gyorsan bemenekültem Sunyifalvába, hogy visszanyerjem a lelki

egyensúlyomat. - Csak ha nem fogsz végig arra célozgatni, hogy kinézem a szendvicset a szádból. Braden hangos hahotára fakadt, ami kellemesen megbizsergette a bensőmet. -

Ezt megérdemeltem. - Olyan közel húzódott hozzám, hogy kénytelen voltam hátralépni. -

Kérlek, bocsáss meg nekem, és gyere el! Barátok vagyunk, vagy nem? - Leplezetlen gúnnyal mondta ki a szót: „barátok". Gyanakodva mértem végig. -

Braden…

-

Csak barátok, semmi több. - Amikor az ajkamra siklott a pillantása, elsötétült a tekintete. -

Mondtam már. Ha te vissza tudod fogni magad, akkor én is. -

Nekem nem kell visszafognom magam. - Én zihálok így?

Braden úgy vigyorgott, mintha egy szavamat se hinné. -

Tudod, kezd megterhelő lenni ez a színészkedés.

-

Színészkedés?

-

Kamuzás, Jocelyn. — Braden előrelépett, tekintete összeszűkült a vágytól. — Sosem ment

valami jól. Úristen, ez meg akar csókolni! Itt állok az irodájában, a rongyos farmeromban meg a gagyi frizurámmal, és meg akar csókolni. -

Mr. Carmichael, Mr. Rosings és Ms. Morrison megérkezett - csendült fel Morag hangja a

belső telefonban. Braden teste megfeszült. A megkönnyebbülés és a csalódás furcsa keveréke öntötte el a testem. Félszegen hátraléptem, és az ajtó felé fordultam. -

Akkor én nem is tartalak fel tovább.

-

Jocelyn!

Megfordultam, de makacsul kerültem Braden tekintetét. -

Igen?

-

Mi lesz a piknikkel? Eljössz?

A vér még mindig hangosan lüktetett a fülemben, a testem még mindig feszülten várta a csókot, de gyorsan összeszedtem magam, és felidéztem magamban, ki is tulajdonképpen ez a férfi, és mennyire megijeszt. Felszegtem az állam, és egyenesen Braden szemébe néztem. -

Igen, ott leszek. Mint a húgod lakótársa.

-

Vagy mint a barátom? — kérdezte pimaszul Braden.

-

Nem vagyunk barátok, Braden - tártam ki az ajtót.

-

Ez igaz.

Látatlanban is sejtettem, milyen képet vág. Hallatszott a hangján. Végigsiettem a folyosón, és csak úgy kutyafuttában intettem oda Moragnak. Beugrottam a liftbe, hogy minél előbb kijussak az épülétből. Mi történt? Hova tűnt az atyáskodó, barátságos Braden, és mit keres itt megint „az Öltönyös"? Azt hittem, nem vagyok Braden esete. Azt hittem, biztonságban vagyok. Ez igaz. Ezek a szavak visszhangzottak a fejemben, amikor kicsörtettem az irodaházból a friss levegőre. Nem a szavakban rejlett a lényeg. Hanem a hangsúlyban. Ezeket a szavakat perzselő vágyba csomagolták. Basszus!

1 0 . FE JE ZE T

N

EM MENTEM EL A PIKNIKRE .

Illetve, elmentem, de mégsem. Miután Braden elképesztő hirtelenséggel vedlett vissza a „taxibeli kéjsóvár Bradenné", aki alig bírta levenni rólam a szemét, úgy össze zavarodtam, hogy

hirtelen nem is tudtam hova tenni a viselkedését. Igen: gyáva nyúl voltam! A könnyebbik utat választottam, és megfűztem Rhiant, hogy húzzon ki a szarból — persze neki is hazudtam, amikor az okokról kérdezett -, de úgy, mintha nem akarnék kihátrálni a dologból… Eljött a szombat, amely meglepően meleg időjárással köszöntött ránk, így a Nagyrét - az egyetem melletti nagy park a város túloldalán — zsúfolásig megtelt napozókkal és sportolókkal. Bradennek sikerült helyet foglalnia az árnyékban. Mire Ellie-vel megérkeztünk, Adam, Jenny, Ed és Braden már ott volt. A nevetés, a gyerekzsivaj és a kutyaugatás kellemes aláfestésül szolgált a piknikhez. Gyönyörű nap volt, és a park szinte sugárzott a jókedvtől. Egy pillanatig azt kívántam, bárcsak maradhatnék. Hű.- néztem le a két kosárra, amit Braden hozott. Olyan gyönyörűek voltak, hogy azon se lepődtem volna meg, ha kiderül, hogy a Harrod's kirakatából csórta el őket. — Ez aztán a piknik! Braden azonnal felpattant, magához ölelte Ellie-t, és büszkén mutatott a gyönyörű zseníliatakarón várakozó kosarakra. Úgy tűnt, zavarban van. -

Hát, igen — nézett rám rosszallóan. - Miért, mire számítottál?

-

Mintha egy ötcsillagos étterembe csöppentem volna.

Braden kajánul vigyorgott. -

Mert étteremben rendeltem a kaját.

– Milyen étteremben? Ötcsillagosban? -

Szerintem csak gúnyolódik veled, Braden - nevetgélt Ellie. - Kicsit túllőttél a célon.

Braden bosszúsan horkant fel. -

Ez egy piknik. Üljetek le! Egyetek! És fogjátok be!

Ellie kuncogva huppant le Adam mellé, aki rögtön átkarolta a vállát, és magához húzta. -

Örülök, hogy látlak, Els.

-

Én is — mosolygott rá Ellie, de aztán elhúzódott tőle, amivel nem kis meglepetést okozott

nekem. Hát ez meg mit jelentsen?

– Nos? Bradenre néztem, aki felém nyújtotta a kezét. Leplezetlen vágy csillogott a szemében. Rhian épp a legjobbkor sietett a segítségemre. Megszólalt a mobilom. Bocsánatkérő arckifejezéssel halásztam elő a zsebemből. -

Helló, Rhian! — Hátat fordítottam a többieknek, és félrehúzódtam, nehogy bárki is

megneszeljen valamit. – Vészhelyzet van - felelte Rhian színtelen hangon. – Beszélnünk kell. – Ne hülyéskedj! - mentem bele a játékba. - Jól vagy? - kérdeztem anyáskodó hangon. – A fenébe, Joss, azt hittem, jobb színésznő vagy - füstölgött Rhian. - Úgy beszélsz, mint egy földönkívüli, aki csak hallomásból ismeri az emberi együttérzést. Dühösen csikorgattam a fogamat, és elengedtem a fülem mellett a barátnőm megjegyzését. – Persze, mondd csak nyugodtan! Egy pillanat. — Megpróbáltam „emberi együttérzést" erőltetni a képemre, és hátrafordultam. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy inkább morcosnak tűnök, mint idegesnek, de fütyültem rá. - Bocs, srácok, le kell lépnem. Ellie nyugtalan arccal ült fel. – Minden rendben? Én is menjek? – Á, maradj csak! Beszélnem kell Rhiannal, Sürgős. Bocs. - Óvatosan Bradenre sandítottam, és megállapítottam, hogy nem egyszerűen figyel engem. Hanem méreget. Méghozzá gyanakvóan. Lesütöttem a szemem. - Sziasztok! - Azzal útnak indultam, és újból a fülemhez emeltem a telefont. - Nagyon is ijedtnek tűntem - mordultam rá Rhianra. – Aki egy kicsit is ismer, rögtön levette, hogy nem így szoktál beszélni, ha megijedsz. – Hát, itt szerencsére senki sem ismer. - Vagy mégis? Braden elég furán nézett rám. – Ennyire rühelled ezt az Ed nevű pasit? Összerezzentem, mert eszembe jutott a hazugság. Annak érdeké ben, hogy ne kelljen részletesen belemennem a Bradenhez fűződő kapcsolatomba, azt hazudtam Rhiannak, hogy Ellie- nek van egy barátnője, Jenna, akinek a vőlegénye bigott katolikus, és nem lehet kibírni vele, de Ellie-t sem akarom megbántani azzal, hogy lemondom a pikniket. Furdalt a lelkiismeret, amiért így bemártottam £det, de elintéztem azzal, hogy ők ketten úgysem fognak találkozni Rhiannal. -

Ennyire.

-

Ezt nem veszem be.

Majdnem hasra estem. -

Mit nem veszel be?

-

Folyton Ellie-ről beszélsz, Joss. Ismerem annyira a csajt, hogy nyugodtan ki merjem

jelenteni, szerintem a büdös életben nem barátkozna bigott katolikusokkal. Mondtam, hogy pocsék színésznő vagy. Ááál Ez nem lehet igaz! – Tévedsz. Inkább rohadt jó! – Ja, persze. Üvöltözz csak, hátha meghallják. Basszus! Hátrasandítottam, hogy meggyőződjek róla, elég messze kerültem-e a többiektől. Szerencsére igen. Ettől megnyugodtam. – Most mit cseszegetsz? - dünnyögtem, teljesen megfeledkezve arról a tényről, hogy Rhian óriási szívességet tett. – Pjff!-dühöngött Rhian. - Még neked áll feljebb, te kis hazug! Mi történt veled? Felsóhajtottam. – Nem hanyagolhatnánk ezt a témát? – Nem. – Légyszi, Rhian! – Beszéltél róla a terapeutáddal? Értetlenül ráncoltam a homlokom. Nem értettem, Rhian mire akar kilyukadni. -

Nem…

-

Jó - sóhajtott fel a barátnőm. - Nem kérdezősködöm, de meg kell ígérned, hogy beszélsz a

terapeutáddal. Hazudhatsz, ha akarsz, de tudom, hogy úgysem mered megszegni a szavad. -

Rhian…

-

ígérd meg!

Megráztam a fejem. -

Ennek semmi köze a terápiához.

-

Ha képes voltál hazudni miatta, akkor igenis van. Szedd már össze magad, Joss, és ígérd

meg, hogy megteszed. -

Na, jó - adtam be a derekamat, de csak azért, mert tudtam, hogy Rhian jót akar nekem.

Dr. Pritchard asztalán virágcsokor állt. Elmosolyodtam. A nő vette a lapot. —

Hazudott, hogy ne kelljen Bradennel lennie?

Idegesen fészkelődtem, és azt kívántam, bárcsak ne ígértem volna semmit Rhiannak. – Aha. —

Amikor a múltkor megkérdeztem, vonzódik-e Bradenhez, azt felelte, hogy nem. Igazat

mondott?

Nem. -

Lehet, hogy nem.

-

Szóval mégis vonzódik hozzá?

Ó, hogy az a… -

Még soha senkihez nem vonzódtam ennyire.

A drága jó doktornő fanyar mosollyal nézett rám. —

És mégis kerüli Bradent, holott a jelek szerint ő sem közömbös ön iránt. Csak nem fél

tőle, Joss? Őszintén? – De. – Nem akar kapcsolatot kezdeményezni vele? – Az én múltammal? – Ez azért nem ugyanaz. Először is, Braden nem egyszerű, idegen. – Semmit sem akarok tőle, világos? – De hiszen az előbb mondta, hogy erősen vonzódik hozzá. Amikor róla beszél, az derül ki a szavaiból, hogy kedveli őt. Szerintem rosszul fogalmaz: nem akarja, hogy bármit is akarjon tőle. -

Mi a különbség?

- Ég és föld. Miért fél tőle, Joss? - Nem tudom — vágtam vissza dühösen, és gondolatban elátkoztam Rhiant, amiért ilyen kellemetlen helyzetbe hozott. - Csak azt tudom, hogy nem akarok tőle semmit. - Miért nem? Úristen, mintha a falnak beszélnék! - Csak összezavarná a dolgokat. Ellie-nél, nálam, nála. Nem. Dr. Pritchard félrebillentette a fejét, és kifejezéstelen arccal nézett rám. Mesterien csinálta. – Joss, talán nem kellene annyit spekulálnia. Miért nem hagyja,

hogy minden

menjen a maga útján? – Amikor utoljára hagytam, arra ébredtem, hogy két vadidegen

nel fekszem egy

ágyban, és nincs rajtam bugyi. -

Mondtam már, hogy ez nem ugyanaz. Ön nem az, aki régen volt, és Braden sem vadidegen.

Én nem akarom kényszeríteni. Csak bátorkodtam javasolni, hogy ne foglalkozzon annyit a jövővel, hanem fogadja el olyannak a dolgokat, amilyenek. Nem örökre, és nem is hónapokig. Csak egy-két napig vagy hétig. Tudom, hogy ijesztően hangzik, de igazán… kipróbálhatná.

Ahogy az elmúlt hetekben, ezen a szombaton is dolgoztam. Ellie a vártnál korábban ért haza a piknikről, vacsoraidőben, és jóllakottan nézte, hogyan lapátolom be a kaját, mielőtt elindulnék a Club 39-be. – Rhian jól van? - kérdezte. Vékony barázda jelent meg a két szemöldöke között. Elszorult a torkom a bűntudattól. Az nem zavart, hogy átvertem Bradent, hiszen elsősorban azért kellett hazugsághoz folyamodnom, mert egyik pillanatról a másikra visszavedlett parázsló szemű, bugyiolvasztó mosolyú ragadozóvá. De Ellie teljesen más tészta volt, és ez nyugtalansággal töltött el. Épp csak odamotyogtam neki valamit, mert tele volt a szám tésztával, és kerültem a pillantását, remélve, hogy előbb-utóbb leesik neki, nincs kedvem beszélgetni. Gyanús csönd támadt, ezért felnéztem, és láttam, hogy Ellie kíváncsian méreget. Nagyot nyeltem. – Mi van? – Hát… - vonta meg a vállát Ellie - amikor hazafelé jöttünk, Braden azt mondta, hogy szerinte… szerinte az a telefonhívás csak kamu volt, hogy megúszd a pikniket. Úristen, ennek a pasinak aztán van bőr a képén! Kár, hogy igaza van. – És mégis miért? - kacagtam fel. — Miatta? Ellie másodszor is vállat vont. – Tényleg így van? Továbbra sem bírtam a szemébe nézni. – Nem. – Mindegy, azért jobb, ha tudod, hogy Braden készül valamire Igen, és mire? - vontam fel a szemöldököm. Ellie sóhajtva dőlt hátra a széken. – Bradennél sosem lehet tudni. De azért tudok olvasni a jelek ből- Jobban ismerem a bátyámat, mint hinné. Teljesen rád van kattanva, Joss. Csodálkozom, hogy ilyen türelmes veled. Valószínűleg azért, mert mindenáron meg akar szerezni téged, kerül, amibe ke rül. Ügy meglepődtem, hogy egy pillanatra kiestem a szerepemből. Hátradőltem, és még enni is elfelejtettem. -

Rám van kattanva? Kerül, amibe kerül?

-

Annak ellenére, hogy nem foglalkozom a bátyám nemi életé vel, azért hallok egy s mást, és

Braden állítólag mindig megszerzi, amit akar.

-

Na, ne már, Ellie, ezt nem gondolhatod komolyan! - horkantam fel. - Nem is vagyok az

esete. Jocelyn Butler nem szupermodell. Ellie elragadóan értetlen képet vágott. -

Ne hülyülj már!

– Ööö… mire gondolsz? -

Rád - méltatlankodott Ellie. - Jó csaj vagy, Joss. Oké, tényleg nem hasonlítasz a

csontkollekciókra, akikkel Braden szokott járni, de gyönyörű a szemed, dögös a hangod, a kosárméreted maga a tökély, és a flegmaságod ellenére nagyon jó fej vagy. Kihallgattam a srácokat. Te más vagy, mint a többi, és a pasik nem tudják meghazudtolni magukat. Sikerült felkeltened a vadászösztönüket. Jó nő vagy. Le voltam döbbenve. Tényleg ilyennek látnak az emberek? Zavartan nyúltam a villám után. -

Nem érdekel - dünnyögtem.

Látatlanban is tudtam, hogy a szobatársam mosolyog. -

Néztél már tükörbe?

-

Megvontam a vállam.

Ellie hirtelen elhallgatott, mire önkéntelenül is felpillantottam. A lakótársnőm már nem mosolygott. – Braden próbálja tagadni, de beléd van esve, Joss. Állandóan rólad kérdezősködik, és ez nem vall rá, pedig három barátnőmet is elmarta mellőlem, mert kikezdett velük. Nem mondtam neki semmit… A balesetet azért kifecsegted. – …mert szinte semmit sem tudok rólad, de ettől csak még izgalmasabbnak talál. És, ahogy az előbb is mondtam, Braden általában megszerzi, amit akar. – Jaj — csattantam fel —, ne nézz már ennyire hülyének! Nem fogok csak azért befeküdni egy jóképű pasi ágyába, mert mindig megszerzi, amit akar. Tudod, én is mindig a magam feje után megyek. És nem akarok lefeküdni a bátyáddal. De Ellie se nem látott, se nem hallott. – Ha mégsem sikerülne ellenállnod neki, légy óvatos, jó? Már többször is megégette magát, és nem akarom, hogy megint boldogtalan legyen. A villa csörömpölve esett ki a kezemből. Sokkot kapott, akárcsak én. – Na, álljon meg a meneti Attól félsz, hogy fájdalmat okozok Bradennek? Ellie bocsánatkérően mosolygott. – Te jó ember vagy, ezért is olyan nehéz elfogadni, hogy nem bízol senkiben. Amikor Braden megszeret valakit, mindent tudni akar róla, hogy igazi támasza lehessen. Elvárja,

hogy az illető megbízzon benne. Ő már csak ilyen. Ha összejönnétek, nagyon zokon venné, ha nem engednéd közel magadhoz Csak félig tudtam felfogni a szavak értelmét. Mert végig ez visszhangzott a fülemben: Te jó ember vagy, ezért is olyan nehéz elfogadni, hogy nem bízol senkiben. -

Megbántottalak valamivel, Ellie? - Nehezen ismertem el, de rettegve vártam Ellie válaszát.

Ellie nagyot sóhajtott, látszott rajta, hogy alaposan megválogatja a szavait. -

Az elején haragudtam rád. De tudom, hogy nem direkt csiná lod. Ha arra vagy kíváncsi,

örülnék-e, ha jobban megbíznál bennem, a válaszom: igen. De semmit sem fogok erőltetni. — Azzal felállt. - Ha mégis meggondolnád magad, én itt vagyok. Nekem bármit elmondhatsz. Gombóc nőtt a torkomban. Némán bólintottam. Ellie, hogy old ja a hangulatot, rám mosolygott. -

Ma este bulizni megyek Bradenékkel. Egész délután le se szartam Adamet. Jó pipa volt

rám. Hmm, miben sántikál, ifjú hölgy? -

Húzod az agyát?

Ellíe a homlokát ráncolta. -

Tegnap kiderült, hogy Nicholas randira akart hívni, de Adam leállította. Úgyhogy igen.

Húzom az agyát. -

Hé, várjunk csak! - toltam félre a tányéromat. Teljesen elvesztettem a fonalat. Ismertem

Nicholast. Ellie haverja volt, néha a lakásba is felugrott. Ugyanazon a tanszéken tanított, mint Ellie. -

Mit csinált Adam?

-

Tegnap panaszkodtam a srácoknak, hogy már hónapok óta nem randiztam senkivel, mire

Nicholas azt válaszolta, talán több sikerrel járnék, ha Adam nem hajtaná el a jelentkezőket. Egy kukkot sem értettem az egészből, úgyhogy Nicholas elmesélte, pár hónapja el akart hívni randira, és Adamtől kért tanácsot, hova vigyen. - A gondolatra megfeszült az álla. - Adam azonban, ahelyett hogy segített volna neki, elhajtotta, és megfenyegette, hogy megve ri. Ráparancsolt Nicholasra, hogy szálljon le rólam. Csak úgy. Minden előzmény nélkül. Döbbenten nevettem fel. -

És mivel Adam kétszer akkora, mint az a nyüzüge Nicholas, Nick úgy döntött, hogy nem

forszírozza tovább a dolgot. -

Pontosan.

-

De mi lehet a háttérben?

-

Azt én is szeretném tudni. Adam jól kibabrált velem, úgyhogy most megkapja a magáét.

Kénytelen voltam elismerni, hogy kedvelem Ellie-t. Az emberek azt hitték róla, hogy bármikor félreállíthatják, de tévedtek. -

Levegőnek fogod nézni, mi? - vigyorogtam fel rá.

Ellie pimaszul mosolygott, úgy festett, mint egy angyalarcú ördög. -

Teljes erőbedobással. Talán még össze is jövök valakivel, hogy lássam, berág-e rám. Mert

akkor már jogosan kérhetem számon, hogy mi a fenét akar tőlem. Ő mondta, hogy maradjunk inkább barátok. -

Hát, normális esetben nem támogatom a játszmázást, de Adam megérdemli. Nem tudom

elhinni, hogy elhajtotta a pasikat a hátad mögött. Izgatottan várom a következő beszámolóját, Miss Carmichael. Ellie nevetve viharzott be a szobájába, hogy átöltözzön. Gyorsan megettem a vacsorámat, hogy indulás előtt még be tudjak ugrani a zuhany alá. Aznap este Craiggel és Alistairrel - egy másik ismerős pultossal - voltam beosztva. A srácok jó hangulatban voltak, és a bárban is zajlott az élet. Mivel a két fiú mindent elkövetett, hogy mosolyt csaljon az arcomra, gyorsan telt az idő, és nagyon jól szórakoztam. Zengett a bár a röhögésünktől, és a vendégek szépen lassan átszivárogtak a pulthoz, ho gy bekapcsolódhassanak az össznépi baromkodásba. -

Ha elkapom a shakert - kiáltotta Craig a pult túlsó végéről -, kénytelen leszel lefeküdni

velem, Joss. A vendégek kuncogva nézték, ahogy vigyorogva kitöltőm a whis kys kólát az előttem ácsorgó lányoknak. -

Kopj le, Tom Cruise!

Craignek kitűnőek voltak a reflexei. Tudtam, hogy elveszíteném a fogadást. -

Megszakad a szívem, drágám.

Legyintettem, átadtam az italokat, és elvettem a pénzt. -

És velem mi lesz, Joss? - nézett rám Alistair csábító mosollyal, de tudtam, hogy csak

poénkodik. Alistair nemrég jegyzett el egy ír lányt, aki a Napier Egyetemen tanult. Bár hűséges típus volt, legalább olyan hevesen flörtölt, mint Craig. -

Hmm, még meggondolom - kiáltottam, hogy Craig is hallja.

Craig panaszosan felnyögött, és lebiggyesztett szájjal fordult a pultnál várakozó lányhoz. -

Kikészít ez a nő.

A lány felkacagott, és csillogó szemmel nézett rá. Craig megra gadta a kezét, és a mellkasára szorította,

-

Érzed? Most szakadt meg a szívem.

-

Úristen! - emeltem égnek a tekintetemet. - Hogy te milyen nyálas vagy!

-

Ugye?

-

– Csak ezt tudja - röhögött Alistair.

Craig megcsapkodta a törlőronggyal. Ahogy vihogva átpréseltem magam Craig mellett, hogy magaritához vegyem a rumot, lábujjhegyre álltam, és cuppanós puszit nyomtam az arcara. A vendégek üdvrivalgásban törtek ki, Alistair pedig pfujolni kezdett. Úgy viselkedtünk, mint az idióták. Gyorsan repültek az órák, és a jattos üveg is szépen telt. A tömeg egyre csak gyűlt, így kizárólag a munkára meg a kollégáimra tudtam összpontosítani. Ezért is hatott akkora meglepetésként, amikor megéreztem, hogy valaki néz… Bizseregni kezdett a bőröm. Felkaptam a fejem, és ahogy a bejá rat felé fordultam, Adamet és Ellie-t pillantottam meg, élükön Bradennel - Bradennel, akinek egy magas, barna hajú lány csimpaszkodott a karjába. Összevillant a tekintetünk, de Braden úgy tett, mintha nem ismerne meg. Lehajolt, és odasúgott valamit a lánynak, aki hangosan felkacagott. Émelyegni kezdtem, és gyorsan Ellie-re pillantottam. A lakótársam komoran nézte Bradent, majd durván lesöpörte magáról Adam kezét, és a bátyja után sietett, akinek időközben sikerült meggyőznie néhány embert, csússzanak arrébb a bőrkanapén, hogy a titokzatos lány, Ellie, Adam és ő is leülhessenek. Mindenki lehuppant a kanapéra, kivéve Ellie-t, aki most már vasvilla tekintettel méregette a többieket. Adam odaszólt neki valamit. Ellie tajtékozva rázta meg a fejét, mire Adam arca elsötétült. Villámgyors mozdulattal elkapta Ellie karját, hogy lerángassa maga mellé. Ellie próbálta kiszabadítani magát, de Adam szorosan átfogta a derekát, a kezét pedig a csípőjére csúsztatta - látszólag véletlen mozdulat volt, de Adam erősen szorította Ellie-t, és a fülébe súgott valamit, amitől a lakótársnőm nem ellenkezett tovább. Ám a zord kifejezés egy pillanatra sem olvadt le az arcáról. Tekintetem idegesen siklott Bradenre, de ő semmit sem vett észre a történtekből. Elmélyülten beszélgetett a kis barnával. Gyorsan elfordultam, a vér hangosan lüktetett a fülemben, és elszorult a szívem. Most már végképp nem tudtam hova tenni a pasit. Egyik pillanatban még kéjsóváran mereszti rám a szemét, a másikban meg úgy tesz, mintha a világon sem volnék. Úgy döntöttem, ebből én nem kérek. Kiszolgáltam a vendégeket, és Alistairre néztem. -

Itt vannak a haverjaim. Beugranátok helyettem, amíg viszek nekik valami innivalót?

-

Persze.

Legyűrtem az idegességemet, és elindultam az asztalok felé. Os tobaság, de áldottam a főnökömet, amiért rám erőltette a szexi pántos felsőt. Igaz, hogy kicsit izzadt voltam, és a nyomába se értem a csillogó koktélruhás kis barnának, de legalább a felsőm jól né zett ki. Ahogy odaléptem a többiekhez, Ellie azonnal felderült. Megkönnyebbülten mosolyodott el. -

Sziasztok, srácok! - próbáltam túlkiabálni a zenét. Hozhatok valamit?

-

Kösz, nem - felelte mosolyogva Adam. — Darren intézi a piát - mutatott a hátam mögé.

Amikor megfordultam, láttam, hogy egy magas, jól öltözött, vörös hajú pasi verekszi át magát a tömegen a bárpult felé. -

Darren? - vontam össze a szemöldököm.

-

A férjem.

A válasz a kis barnától jött. Meglepetten néztem rá, majd a mellette ülő Bradenre siklott a tekintetem, miközben az agyam lázasan próbálta értelmezni az elé táruló jelenetet. Lassan összeállt a kép. Braden szemébe néztem, aki hűvösen mosolygott rám, mintha tud ná, hogy a Barbie babájának néztem a barna csajt. -

Bemutatom Donnát. Darren felesége. Darren aTűz menedzsere.

Mintha leforráztak volna. Ismét Braden szemébe néztem, akinek ezúttal széles mosoly te rült szét az arcán. Eszembe jutottak Ellie szavai: Mindegy, azért jobb, ha tudod, hogy Braden készül valamire. Hogy gebedne meg! El akarta hitetni velem, hogy Donna a csa ja. Látni akarta, hogyan villan fel a szememben a megkönnyebbülés szikrája, amikor rájövök, hogy tévedtem. Hogy gebednék meg én is, amiért megadtam neki ezt az örömet. -

Örvendek - biccentettem oda Donnának. - Visszaküldöm a férjed, különben egész este ott

fog szobrozni. Majd én kihozom a rendelést. -

Köszi, Joss - nézett fel rám halvány mosollyal Ellie.

Komoran néztem vissza rá. Nem tetszett, hogy ilyen tehetetlennek látom. Biztatóan szorítottam meg a vállát, és láttam, hogy Adam még mindig a csípőjét markolássza. Fenyegető pillantást vetettem a pasira, aki zavartan ráncolta a homlokát. Megjegyzésre se méltatva Bradent meg a kisded játékait, előrenyomakodtam Darrenhe z, bemutatkoztam neki, és miután felvettem tőle a rendelést, visszaküldtem a többiekhez. -

Megint itt van - hajolt át a vállam fölött Craig koktélkeverés közben.

-

Kicsoda?

-

Az a fickó, akiről Jo napokig áradozott.

-

Braden - biccentettem, és felnéztem Craigre. Csak most vettem észre, milyen közel állunk

egymáshoz, szinte összeért az arcunk. - Jo azt akarta, hogy ő legyen a következő cukrosbácsi. -

Abból kiindulva, hogy ha szemmel ölni lehetne, én már halott lennék, az az érzésem, hogy

a fickó valaki másnak a cukrosbácsija akar lenni. Elhúzódtam Craigtől, és égnek emeltem a tekintetem. -

Nekem nem kell cukrosbácsi, Craig.

Craig lopva Bradenre sandított. -

Idegesít ez a pasi. Amikor utoljára itt volt, úgy bámult téged, mintha a tulajdona lennél, és

ma is ugyanez a helyzet. Van köztetek valami? -

Semmi az égvilágon. Mondom: nekem nem kell cukrosbácsi.

Craig szeme összeszűkült. Csibészes mosollyal fordult felém. -

Én viszont lehet, hogy bepróbálkoznék egy cukrosnéninél. — Azzal szájon csókolt, egyik

kezét a tarkómra fektette, nehogy elhajolhassak, majd a számba csúsztatta a nyelvét, és szorosan hozzám simult. Először csak a döbbenettől gyökerezett földbe a lábam, de aztán már a meglepően kellemes érzéstől is. Craig jól csókolt, az egyszer biztos. A hirtelen felharsanó füttyszó és éljenzés hallatán azonban kibontakoztam az ölelésből, és eltoltam magamtól. -

Ööö… — pislogtam bambán. — Ez meg mi volt?

Craig rám kacsintott. -

Sikerült felbosszantanom Mr. Pénzeszsákot, és még jól is éreztem magam.

Hitetlenkedve csóváltam meg a fejem, és arrébb taszítottam Craiget. Láttam, hogy Alistair vigyorogva nézi a diadalmasan elvonuló Craiget, aki nem is próbálta titkolni, mennyire büszke magára. Miközben kitöltöttem a haverok italait, egy pillanatra sem néztem fel. Nem akartam látni, vajon Craignek igaza van-e Bradennel kapcsolatban. Nem akartam tudni, Braden milyen érzéseket táplál irántam, és fordítva. De azért örültem, hogy a megrögzött romantikus Ellie-n kívül másnak is feltűnt, hogy Braden nem közömbös irántam. Legalább bebizonyosodott, hogy nem én képzelem be a dolgot magamnak. Persze, csak úgy tomboltak bennem a hormonok. Tálcára tettem az italokat, és kiléptem a pult mögül, ügyet sem vetve az egyik vendég beszólására - „Hé, szivii" —, aki nyilvánvalóan premier plánban nézte végig a Craig Show-t. Óvatosan kerülgettem az embereket, hogy sértetlenül szervírozhassam az italokat Ellie-éknek. -

Parancsoljatok - tettem le a tálcát az asztalra, hogy kiosszam a poharakat.

– Ez meg mi volt? - kérdezte Ellie tágra nyílt szemmel, miközben elvette tőlem az italt. Nem tudom, mi ütött belém, de úgy gondoltam, az lesz a legjobb, ha hülyének tettetem magam.

-

Micsoda?

-

Az a srác ledugta a nyelvét a torkodon — röhögött fel Adam.

Nem bírtam Bradenre nézni, de így is éreztem, ahogy perzselő te kintete… izé… megperzsel. -

Á, az csak Craig - vontam meg a vállam.

Azzal elmenekültem, mielőtt a többiek újabb keresztkérdést sze gezhettek volna nekem. Craig azonban nem érte be annyival, hogy bedughatta a nyelvét a számba. A következő negyven percben egyre hevesebben folytatta a flörtölést: belecsókolt a nyakamba, a fenekemet paskolgatta, és szívósan próbált feltüzelni a kétértelmű megjegyzéseivel. Azt hiszem, attól bátorodott fel, hogy nem küldtem el a fenébe a csók miatt. És, őszintén szólva, nem is akartam leállítani. Úgy döntöttem, ezzel üzenek Bradennek. Hogy nem vagyunk barátok. És ez a jövőben sem lesz másképp. Azaz… semmi közünk egymáshoz. -

Kávészünet, Joss! - csapott a fenekemre Alistair a törlőronggyal, miután visszaállt a pult

mögé. Felsóhajtottam. -

El fogom kobozni azt a szart, ha nem hagysz békén. Muszáj csesztetni?

-

Miért? — vigyorgott Alistair. - Jobban szeretnéd, ha ledugnám a nyelvemet a torkodon?

-

Nagyon vicces. - Sarkon fordultam, és átmentem a személyzeti helyiségbe. Ez egy kisebb

öltözőt takart kanapéval, csokiautomatával és néhány magazinnal. A jobb oldali ajtó a főnöki irodába vezetett, de Su csak minden második hétvégén volt bent, me rt hét közben teljes munkaidőben dolgozott. Ha az ember magára zárta Su ajtaját, kiiktathatta a kinti ricsajt. Zúgó fejjel, hevesen kalapáló szívvel, kezemben egy doboz kólával surrantam be az iroda ajtaján, és az íróasztalnak dőltem. Kár volt így felhergelni Craiget. Állandóan szívattuk egymást, de Craig ma este átlépett egy határt, és én nem tiltakoztam, mert csak Bradenre tudtam gondolni. Nem repestem az örömtől, hogy amikor megláttam Donnát, úgy éreztem, mintha gyomorszájon vágtak volna. Nem repestem az örömtől, amikor felmerült bennem, hogy Braden valószínűleg direkt intézte így a dolgot. Egyszer és mindenkorra tudtára kell adnom, hogy kár a gőzért. Riadtan kaptam fel a fejem, amikor valaki benyitott Su ajtaján. Kihúztam magam, és megint forogni kezdett velem a szoba: Braden lépett be az irodába. Szigorú tekintettel, merev, sötét arckifejezéssel fürkészte a voná saimat. Nagyon ki volt akadva.

—

Te meg mit keresel itt?

Nem válaszolt, mire a szemem megint önálló életre kelt… kíváncsian siklott végig Braden testén, az elegáns fekete garbón meg a jól szabott fekete pantallón. Az öltözéket csupán egy méregdrága platina sportóra egészítette ki. Braden hanyag stílusa és az a tény, hogy jó pár napja nem borotválkozhatott, csak tovább növelte a vonzerejét. Mintha jeges kéz markolászta volna a bensőmet. Megfeszült az állam. Miért tud ennyire felhúzni? Ez nem fair. Hogy időt nyerjek, belekortyoltam az italomba. – Nos? —

Nem szeretek osztozni.

A szemébe néztem, és láttam, hogy - ha lehet - dühösebb, mint valaha. Braden óriásinak és félelmetesnek hatott a parányi helyiségben, ami még nyilvánvalóbbá tette méretbeli különbségeinket. Ha úgy tartja kedve, könnyedén eltaposhatott volna, mint egy bogarat. —

Mi van?

Braden szeme összeszűkült. —

Azt mondtam, nem szeretek osztozni.

Vickyre gondoltam. —

Én mást hallottam.

—

Igyekszem világosabban fogalmazni — lépett felém Braden tajtékozva. - Amikor rólad

van szó… nem szeretek osztozni. Nem hagyott időt, hogy megemésszem a hallottakat. Az egyik pillanatban még hitetlenkedve néztem fel rá, a másikban meg már arra ocsúdtam, hogy a kólásdoboz nagyot csattan a földön, a fenekem pedig az íróasztal lapjának préselődik, miközben Braden egyre közelebb nyomul hozzám. Teljesen elszédültem a testéből áradó forróságtól és erőtől. Hatalmas kezével megragadta a tarkómat, másik kezével pedig felrántotta a bal combomat, hogy benyomakodhasson a lábam közé, és az asztalra lökhessen. Szája mo hón tapadt az enyémre, és a vágy, amit hetek óta lepleztem, hirtelen elszabadult. Belekapaszkodtam Bradenbe, körmömet a hátába mélyesztettem, és a csípőjére csúsztattam a lábamat, miközben megkönnyebbült sóhajjal nyitottam szét az ajkamat, hogy a nyelve becsúszhasson a számba, és játszadozni kezdjen az enyémmel. Az illata, a nyelvéből áradó whiskygőz, forró kezének szorítása - úgy… úgy megrészegített, hogy rekedtes nyögés szakadt fel a torkomból. A csók Craignek az emlékét is kitörölte a fejemből.

Braden egyre erősebben szorította a nyakamat, tompa nyögése megremegtette a bensőmet, s úgy siklott végig a testemen, mint két forró kéz: megcirógatta a mellbimbómat, lágyan lekúszott a hasamon, hogy végül becsusszanjon a lábam közé. Braden csókja egyre hevesebbé, egyre követelőzőbbé vált, hosszú volt és mámorító, egészen kifulladtam tőle. Lihegve csüngtünk egymás ajkán, mintha még mélyebbre akarnánk hatolni. Braden pulóverébe vájtam a körmöm, hogy minél közelebb vonjam Őt magamhoz. Amikor rádöbbentem, hogy Braden ágaskodó pénisze a hasamnak feszül, elvesztettem az eszem. Elszorult a gyomrom, és halkan felnyögtem. A bugyim lucskos volt a vágytól. És a sóvárgás csak nőttön-nőtt, amikor Braden keze felkúszott a derekamon, átsuhant a mellemen, és megállapodott a felsőm széles pántján. Braden épp csak annyira húzódott el tőlem, hogy a szemembe tudjon nézni Tekintete sötéten csillogott félig leeresztett szempillája alatt, az ajka megduzzadt. Két ujjal benyúlt a felsőm pántja alá, és lecsúsztatta a vállamon, aztán lerángatta a felsőmet a melltartóm bal oldaláról Egy pillanatra se véve le rólam a szemét, a melltartóm pántjával is megismételte a műveletet. Hűvös levegő csiklandozta meztelen bőrömet, a mellbimbóm hívogatóan meredezett. Braden lenézett, és a mellemre siklott a keze. Izgatottan kapkodtam levegő után, amikor hüvelykujjával végig, simított a mellbimbómon, ami megkeményedett. Kéjes bizsergést éreztem a lábam között. Braden rám nézett. – Jólesik, bébi? - suttogta, és az ajkamra siklott a tekintete, - Jólesik az érintésem? Hát… igen. -

Vagy… - hajolt le hozzám Braden, és az ajka lágyan súrolta az enyémet - bárkié megteszi?

Beletelt egy kis időbe, amíg a szavai eljutottak az agyamig, de amikor felfogtam a jelentésüket, legyűrtem magamban a vágyat, és dühösen hátrahőköltem. Kibontakoztam Braden öleléséből, és sietve visszaráncigáltam magamra a melltartót meg a felsőt. -

Húzz innen! - csattantam fel, és megpróbáltam ellökni magamtól Bradent, de ő csak még

közelebb nyomakodott hozzám, és a csuklómnál fogva elkapta fenyegetően felemelt öklömet. -

Mi a franc volt az a jelenet? — förmedt rám, holott még mindig be volt gerjedve, kemény

pénisze a hasamnak nyomódott, és elérte, hogy a testem harcba szálljon az eszemmel. -

Semmi közöd hozzá!

-

Dugtok?

-

Semmi közöd hozzá!

Braden bosszúsan felmordult, és megrántotta a karom. – Tekintve, hogy én akarok dugni veled, nagyon is sok közöm van hozzá. És tekintve, hogy te is dugni akarsz velem, jobban teszed, ha válaszolsz.

– Te nagyképű, önző barom! - fakadtam ki, és azon nyomban elhatároztam, hogy én ugyan nem fogok behódolni ennek a szaros alfahímnek. - Akkor se feküdnék le veled, ha te lennél az utolsó ember a földön! Nem ez volt a világ legeredetibb riposztja. Tudom. Kár, hogy egyáltalán megszólaltam. Braden lefogta a kezemet, és másodszor is megcsókolt: dühösen harapdálta a számat, és csábítóan dörgölőzött hozzám a kemény szerszámával. A testem megtört, kéjesen nyitottam szét az ajkamat, hogy beengedjem. Próbáltam úgy tenni, mintha nagyon ellenkeznék, de a testem sokkal jobban vágyott arra, hogy lefektessék, mint arra, hogy ura legyen a helyzetnek. -

Dugsz vele, Jocelyn? - dünnyögte Braden érzéki hangon, miközben buja csókokkal hintette

be az állkapcsom. -

Nem - lihegtem.

-

Szeretnél lefeküdni velem?

– Nem. Homályosan éreztem, hogy a csuklóm körül enyhül a szorítás, és a kezem - amely időközben önálló életre kelt - Braden feszes hasát tapogatja. -

Akarod, hogy megdugjalak? - hörögte Braden.

Megborzongtam a vágytól. Igen! De ahelyett, hogy megmondtam volna az igazat, nemet intettem a fejemmel, és próbáltam fenntartani a látszatot. Braden a lábam közé csúsztatta a kezét, és két ujjával hevesen dörzsölni kezdte a farmerem varrását. Elfogott az izgalom, és egész testemben megborzongtam. -

Istenem… - nyöszörögtem, és igyekeztem közelebb nyomakodni Bradenhcz.

Braden ajka csábítóan súrolta az enyémet, és már éppen azon voltam, hogy elmerülök a nedves mélységben, amikor Braden elhúzódott tőlem. -

Akarod, hogy megdugjalak?

Elfogott a méreg. Felpattant a szemem, és gyilkos pillantást ve tettem Bradenre. -

Szerinted?

Lerántottam a fejét, és a szájára tapasztottam az ajkamat, hogy kicsikarjam belőle, amit akarok. Braden átkarolta a derekamat, es szorosan hozzám simult a heves csókcsata közben. Sistergett körülöttünk a levegő. Braden a fenekem alá csúsztatta erős kezét, és úgy emelt fel, mint egy tollpihét. A testem jól tudta, mire megy ki a játék, a lábam automatikusan Braden dereka köré fonódott, amikor megfordult és a falhoz préselt. A farmerem betoldásához dörgölte ágaskodó péniszét, és előretolta a csípőjét. Kéjes vágy cikázott keresztül a testemen. Hangosan lihegtem, és némán követeltem a folytatást.

-

Jaj, basszus! Bocs! - hatolt keresztül Alistair meglepett hangja a sűrű ködön. Ijedten

ugrottam hátra, és szaporán kapkodtam a levegőt. Rémülten meredtem Alistairre, és hirtelen kijózanodtam. Ez- meg- mi-a-fe- ne-volt? Ó, hogy a franc esne bele! Nesze neked, önuralom! -

Basszus! - leheltem.

Alistair tekintete zavartan cikázott közöttünk, majd megállapo dott rajtam. -

Vége a szünetnek.

Rémületemben gombóc nőtt a torkomban. -

Mindjárt megyek.

Amikor Alistair távozott, úgy éreztem, megfulladok. Még min dig össze voltam gabalyodva Bradennel. Miután kiszabadítottam a lábam, Braden letett a földre. Amint szilárd talajt éreztem a lábam alatt, eltoltam magamtól Bradent. -

Vissza kell mennem.

Braden gyengéden az állam alá nyúlt, és kényszerített, hogy a sze mébe nézzek. Az arca olyan volt, mint a gránit: kemény, rezzenéstelen… éles ellentétben állt duzzadt szájával meg a kócos hajával. -

Beszélnünk kell!

Arról, mennyire nincs önuralmam és akaraterőm? -

Most nem érek rá.

-

Akkor holnap este felmegyek hozzád.

-

Braden…

Szorosan megmarkolta az állam, hogy elhallgattasson. -

Holnap este felmegyek hozzád.

Ez nem lehet igaz! Hogy engedhettem, hogy idáig fajuljanak a dolgok? -

Braden, én nem akarom, hogy bármi is legyen köztünk.

Braden leplezetlen kétkedéssel vonta föl a szemöldökét. -

Ezt mondd a lucskos bugyogódnak, bébi.

Összeszűkült a szemem. -

Mekkora seggfej vagy!

Braden elvigyorodott, majd lehajolt, hogy futó csókot leheljen az ajkamra. -

Holnap találkozunk.

A pulóverénél fogva próbáltam visszatartani. -

Braden, nem viccelek!

De ő röhögve fejtette le az ujjaimat a pulóveréről, és hátralépett.

-

Van egy ajánlatom. Holnap megbeszéljük.

Bahhh! Ez süket? -

Braden…

-

Jó éjt, Jocelyn!

– Braden… -

Ja! - fordult hátra, amikor az ajtóhoz ért. Megkeményedtek a vonásai. - Megvárom, amíg

végzel, és személyesen fogom ellenőrizni, beülsz-e a taxiba Ellie-vel. Ha még egyszer meglátom, hogy azzal a köcsöggel flörtölsz, kiverem a fogát. És azzal - huss! Már el is tűnt. Gyors mérleget vontam, alig hittem el, mibe keveredtem. Az ajkam még most is lüktetett Braden őrjöngő csókjaitól, a kétnapos; borosta összevissza karistolta az arcomat, a szívem vadul kalimpált, a bugyim (vagy bugyogom) pedig határozottan nedves volt. És a tetejébe… még mindig olyan erővel tombolt bennem a vágy hogy már- már azon voltam, magamra zárom az ajtót, és befejezem, amit Braden elkezdett. Holnap pontot teszek az ügy végére. Ha Braden ilyen hatással van rám, akkor nem szabad még jobban belebonyolódnom a dologba. Talán jobb lenne, ha elköltöznék. Elszorult a szívem, amikor arra gondoltam, hogy ott kell hagynom Ellie-t meg a lakást. Nem! Meg tudom oldani. Pikk-pakk helyre teszem ezt a nagyképű barmot. Ebben megnyugodva, óvatosan feltápászkodtam, de rögtön meg is szédültem. Égnek emeltem a tekintetem. Mit vétettem, hogy Braden olyan számomra, mint egy szexuális töltetű nukleáris fegyver? Felmordultami és próbáltam összeszedni magam. Amikor kiléptem az ajtón, Ügyet sem vetettem Alistair k íváncsi pillantására, Braden perzselő tekintetére és Craig flörtölési kísérleteire. Craig foga jó helyen van ott, ahol van.

1 1 . FE JE ZE T

A

KULCSOM NAGYOT CSATTANT az előszobai diófa kredencen: ez volt az első

hangos

zaj, ami megtörte a köztünk feszülő csöndet. A mozgalmas esték után általában zúgott a fejem, és órákba telt, mire leeresztettem, de ma még a szokásosnál is rosszabb volt a helyzet. Még most is ott éreztem Bradent a számon, a mellemen és

a lábam között. Még most is emlékeztem az ízére, az illatára. De amikor beváltotta az ígéretét, és végignézte, ahogy műszak után taxiba szállunk Ellie-vel, úgy tettem, mintha mi sem történt volna. Ami azt illeti, levegőnek néztem. Ahogy a többieket is. Egyedül Alistair és Braden tudta, hogy miért. Craig egész este za vartan figyelt a szeme sarkából, nyilván nem értette, hova lett a jókedvem. Ellie pillantását is kerültem. A bárban, a járdán, a taxiban és most is. Hátat fordítottam neki, lerúgtam a cipőmet, és kimentem a konyhába egy pohár vízért. – Nem akarsz beszélgetni? - kérdezte Ellie halkan a hátam mögül. Ránéztem a vállam fölött, és úgy tettem, mintha nem tudnám, miről van szó. -

Miről?

Fájdalmas pillantást vetett rám. -

Arról, hogy Braden úgy felkapta a vizet, amikor meglátta, hogy Craiggel smárolsz, hogy

utánad ment a személyzeti helyiségbe, és amikor húsz perc múlva visszajött, úgy festett, mintha nemrég szabadult volna egy nő karmaiból, aki tíz éve kuksol egy üres, bezárt mohában vibrátor és férfi nélkül. Hiába próbáltam visszafogni magam. Kitört belőlem a nevetés, amikor elképzeltem a jelenetet. Ellie azonban nem volt rózsás kedvében. -

Joss! Komolyan kérdezem, mi van köztetek?

Elkomorultam. -

Braden megcsókolt. De leállítottam. Többé nem fordul elő.

-

Braden nem fog meghátrálni, ha látja rajtad, hogy odavagy érte.

-

Nem vagyok oda érte. - Teljesen odavagyok érte.

-

Ez nem igaz, és…

-

Ellie! - Síkideg lettem. - Fejezd be, oké? Légy szíves! Nem akarok beszélni róla.

Ellie úgy nézett rám, mint egy gyerek, akitől elvették a kedvenc játékát. – De… -

Ellie!

– Jó - sóhajtott fel. Hogy eltereljem a gondolatait, a pultnak dőltem, és kíváncsian vontam föl a jobb szemöldökömet. -

Mi a helyzet Adammel?

-

Most én is azt játszom, amit te. Nem akarok beszélni róla.

Ja, persze. – Ellie… Ellie halványkék szeme szomorúan szűkült össze. -

Oké, ez nem igaz. A fenébe, hogy bírod magadban tartani a dolgokat? — duzzogott. -

Amikor olyan nehéz! Mosolyogva csóváltam meg a fejem. -

Szerintem meg nagyon könnyű.

Ellie rám öltötte a nyelvét, majd fáradtan lerogyott a konyha székre. -

Totál kivagyok. Teljesen lefáradtam.

-

Ezért vagy ilyen undok?

-

Nem vagyok undok.

-

De igen.

-

Te is az lennél, ha Adammel töltötted volna az estét.

Leültem mellé, és közben az járt a fejemben, nem kellene-e többet edzenem, hogy jól szétrúghassam Adam seggét. -

Mi történt, szívem?

-

Teljesen összezavar - fintorgott Ellie, és szomorúan mért végig, - Folyton azt hajtogatja,

hogy csak barátok vagyunk, de egyáltalán nem úgy viselkedik. Braden egyfolytában veled van elfoglalva, úgyhogy észre sem vette, mit művel Adam, az a szemét meg persze kihasználta az alkalmat. -

Láttam, hogy alig tudtad levakarni magadról.

-

Nekem mondod? Minél elszántabban játszottam a hűvös nőt, ő annál erőszakosabban

nyomult. Amikor Braden elment, hogy megkeressen téged, persze jól lecsesztem. Megkérdeztem tőle, mi volt Nicholasszal, és miért viselkedik ilyen furcsán…

-

És mit mondott?

-

Hogy Nicholas nem érdemel meg engem, és ha nem viselkednék úgy, mint egy szédült

tyúk, neki sem kellene atyáskodnia fölöttem. Ez jó. Kényszeredetten felnevettem. -

Szépen megkerülte a kérdést, mi?

-

Az neked is jól megy — vágta oda Ellie.

-

Nyau! - hőköltem hátra. Ellie felnyögött.

– Jaj, Joss, ne haragudj! Tiszta hülye vagyok. -

Aranyos beszólás volt. Komolyan.

Ellie kuncogva rázta meg a fejét. Láttam rajta, hogy majdnem le ragad a szeme. -

Dilis vagy - állt fel. - De azért szeretlek. - Nagyot ásított, ügyet se vetve a

megrökönyödésemre. — Megyek aludni. Reggel még beszélünk. Hátha ki tudunk hozni valamit a témából. De azért szeretlek. -

Ööö… persze - feleltem kábultan, -jó éjt!

-

Jó éjt!

De azért szeretlek… -

Na!— kérleltem Drút. — Jó buli lesz. Kyle is jön. Dru kétkedve nézett rám.

-

A múltkor is beégtem előtte, Joss, pedig akkor nem is bikiniben voltam.

Égnek emeltem a tekintetem. -

A múltkor mindenki beégett. Ez is hozzátartozik a dologhoz. Na! Na te is ott lesz. Szeretnék

vele lógni ma este. -

Ugy érted, szeretnél összejönni vele? Vállat vontam.

—Joss, ezt most ki kéne hagynunk. Állandóan csak bulizunk. Vigyorogva fontam a karom a nyaka köré, hogy közelebb húzzam magamhoz. -

Fiatalok vagyunk. Még jó, hogy állandóan bulizunk. — Buliznom kell. Felejtenem kell. —

És nem akarok nélküled menni. Tudod mit? Ha akarod, még v alamelyik pomponlányt is lehányom neked. Így nem számít, mennyit bénázol, én leszek az első számú közellenség. Dru nevetve ölelt át. -

Dilis vagy… de azért szeretlek.

Hirtelen kicsi lett a konyha, és elszorult a mellkasom. Zihálva kapkodtam levegő után. Haldokoltam.

A pánikroham ezúttal hosszabbra nyúlt, mint szokott. Sehogy sem bírtam kiverni a fejemből azt a bizonyos mondatot. Nagy nehezen sikerült visszaküzdenem magam a valóságba. Az agyam leghátsó zugába száműztem az emlékeket, és ellazultam. Amikor magamhoz tértem, legszívesebben elbőgtem volna magam, de tudtam, hogy a sírás csak elgyengítene. Remegő lábbal álltam fel, és a konyhacsempéhez vagdostam az emlékeimet. Mire levetkőztem és ágyba bújtam, már el is felejtettem az egészet. – Megint pánikrohama volt? - kérdezte a drága jó doktornő halkan. Hogy miért hoztam elő a dolgot? Mert egyszerűen muszáj volt beszélnem róla, és dr. Pritchard semmi megnyugtatót nem tudott mondani. -

Igen, de nem számít.

-

Dehogyisnem számít, Joss. Mi váltotta ki?

Lesütöttem a szemem. -

A barátnőm,

-

Melyik?

A legjobb barátnőm. – Dru. -

Őt eddig nem is említette.

-

Nem.

– Miért váltott ki Dru pánikrohamot, Joss? Ahogy lassan felemeltem a tekintetem, éles fájdalom cikázott vé gig a testemen. -

Mert meghalt — szívtam be mélyen a levegőt. - Miattam.

Amikor délben felébredtem, azonnal megrohantak az előző esti emlékek. Bradenről és mindarról, ami kettőnk között történhetne. Hogy eltereljem a gondolataimat, ebéd közben alaposan kitárgyaltam Ellie-vei Adam viselt dolgait, és igyekeztem úrrá lenni a gyomoridegemen, ami Braden beígért látogatása miatt tört rám. Már éppen indultam volna a fürdőszobába, amikor Ellie tele fonja pittyegni kezdett. A lakótársnőm káromkodva görgette le az üzenetet. – Mi van? - kérdeztem lustán, miközben leszedtem a koszos edényeket. -

Bradent már megint berángatták az irodába, nem tud eljönni a családi vacsorára. Anyám

meg ismét engem nyaggat majd a keresztkérdéseivel. Csalódottan szorult el a szívem, de igyekeztem jó képet vágni. Ha Braden ma este dolgo zik, akkor nem jön fel hozzám. Örömtáncot kellene járnom.

-

Anyukád nagyon félti őt.

-

Mert Braden anyja egy önző, hiú, pénzsóvár boszorkány, aki minden átmenet nélkül

jelenik meg és tűnik el a fia életéből. Évek óta nem is találkoztak. Úgyhogy… igen. Anyám pátyolgatja, mert a saját anyja nem törődik vele. Az meg hogy lehet? Az ég szerelmére, hiszen Braden Carmichael- ről beszélünk. -

Ez hihetetlen. Nem tudom elképzelni, hogy így viselkedjek a saját gyerekemmel. — Nem

mintha akarnék gyereket. Ellie rám emelte szomorú tekintetét. -

Braden nagyon hasonlít apára. Braden anyja, Evelyn, imádta Őt. Apa egyik napról a

másikra hagyta ott. Adott neki egy kis pénzt. Amikor Evelyn közölte vele, hogy terhes, azt mondta, gondoskodni fog Bradenről, de Evelynből nem kér. Valahányszor Evelyn Bradenre néz, azt az embert látja maga előtt, aki összetörte a szívét, ezért soha nem ragaszkodott különösképp a fiához. Soha. Év közben Braden Edinburghban élt egy láthatatlan, de mindenbe beleszóló apával, nyaranta pedig keresztül-kasul utazgatott Európában, és végignézte, hogyan jön össze az anyja mindenféle gazdag pojácával, akiknek egy perc türelmük sem volt a gyerekekhez. Szívből sajnáltam a kicsi Bradent. És elkövettem azt a hibát, hogy nem is lepleztem az érzéseimet. -

Jaj, Joss… - sóhajtott föl Ellie. - Nem kell ám félteni Bradent.

Én aztán nem féltem. Amikor megláttam, hogyan lágyul el Ellie arca, hátrahőköltem. -

Én aztán nem féltem.

Ellie válasz helyett idegesen szorította össze az ajkát. Felállt, és amikor elment mellettem, megsimogatta a vállamat. A mosogató aljára szegeztem a tekintetem, és elfogott a nyugta lanság. Még nem álltam készen arra, hogy bárkit is közel engedjek magamhoz, de Ellie és Braden közelében egyre többször csúszott el az álarcom. Fogtam a mobilomat, és elindultam a fürdőszobába, hogy beáztassam magam, és zenébe fojtsam a bánatomat, de vetkőzés közben megszólalt a telefonom. Braden hív. Tátott szájjal meredtem a kijelzőre, és közben azon viaskodtam magammal, fogadjam-e a hívást. Megvártam, amíg a készülék hangpostára kapcsol. A mobil másodszor is csörögni kezdett. Megint rámeredtem. Két perc múlva, amikor már éppen sikerült elmerülnöm a vízben, Ellie bedörömbölt az ajtón.

-

Braden azt üzeni, hogy vedd fel a telefont!

Amikor megszólalt a mobilom, lehunytam a szemem. -

Jó! - kiáltottam ki Ellie- nek, és a telefon után nyúltam. - Mi van? - szóltam bele.

-

Neked is szép napot - kúszott be a fülembe Braden csábító kuncogása.

-

Mit akarsz, Braden? Most nem nagyon érek rá.

-

Ellie azt mondja, a fürdőkádban ülsz - dünnyögte Braden. - Bárcsak ott lehetnék, bébi!

Szinte úgy éreztem, mintha ott lenne velem. -

Braden! Mi-a-fe- nét-a-karsz?

-

Gondoltam, szólok, hogy ma este nem tudok felmenni hozzád - adta a sértődöttet Braden.

Hála istennek! -

Egy kis probléma adódott az egyik beszállítóval, és emiatt több héttel elcsúsztunk. Nem

tudom, mikor leszek szabad, de ígérem, amint lesz egy kis időm, meglátogatlak. -

Braden, ne csináld ezt!

-

Tegnap este bebizonyosodott, hogy igenis van közünk egymáshoz. Én nem fogok

meghátrálni, úgyhogy ahelyett, hogy új és egyébként biztosan nagyon szórakoztató kifogásokkal állnál elő, inkább add meg magad, bébi. Te is tudod, hogy kár a gőzért. -

Említettem már, milyen bosszantó és arrogáns tudsz lenni?

-

Még mindig itt érzem az ízed a számban, Jocelyn. És még mindig kőkemény a farkam.

Elszorult a gyomrom. Jó erősen összeszorítottam a lábam. -

Úristen, Braden… - leheltem gondolkodás nélkül.

-

Alig várom, hogy ezt akkor mondd, amikor benned vagyok. Na, jó legyél, bébi!

Ezzel letette a kagylót. Tompa nyögéssel hanyatlottam hátra. Alig láttam a pipától.

1 2 . FE JE ZE T

K

ÉPZELJÜNK EL EGY TERMÉSZETFILMET,

amelyben a cuki kis : szurikáta éppen

hazafelé igyekszik a négy cuki kis szurikátalábán a kotorékba, a politikai csatározások, egyéni drámák és a családi élet színhelyére, ám hirtelen egy bazi nagy sas jelenik meg a feje fölött…

Az okos kis szurikáta gyorsan fedezékbe vonul, és várja, hogy a bazi nagy sas elmenjen. Kis idő múlva a szurikáta úgy dönt, a sas már biztosan megunta a várakozást, és szépen továbbállt, hogy egy másik cuki kis szurikátára hozza rá a frászt. Előmászik tehát a rejtekhelyérői, és nagy vidáman folytatja az útját. És amikor a kis szurikáta már éppen megnyugodna, hogy ép bőrrel megúszta a kalandot, a bazi nagy sas lecsap rá, és a bazi nagy karmai közé kapja őt. Nos… én pontosan tudom, mit érezhet ilyenkor a kis szurikáta… Braden nem hívott, nem üzent, nem e- mailezett. A következő pár napban igyekeztem elfoglalni magam: átnéztem a kéziratomat, és kitöröltem azokat a fejezeteket, amelyeket akár egy nyolcadikos is írhatott volna, kitakarítottam a lakást, és maximálisan kihasználtam az Ellie és az Edinburgh Fesztivál kínálta lehetőségeket. A Theatre Big Topban megnéztük a The Lady Boys of Bangkok előadását - csinik voltak a fiúk elmentünk a Skót Modern Művészetek Galériájába, hogy megcsodáljuk Edvard Munch kiállítását, és kedvezményes jeggyel bejutottunk egy fiatal, feltörekvő humorista estjére, akit a hallgatói önkormányzat lepukkant épületének egyik rideg szobájába száműztek. Az egyetem területén járva eszembe jutott, mennyit hülyültünk itt Rhiannal és Jamesszel. Igyekeztem jó képet vágni a hatalmas tömeghez, a turistákhoz meg az utcákat elborító kávé-, sör- és ételszaghoz, a járdákra kirakodott árusokhoz — mindent elleptek az ékszerek, a plakátok, a szedett-vedett emléktárgyak és a szórólapok. Ezeken kívül megrázó látogatást tettem a terapeutámnál, akinek most először meséltem Drúról. Igen. Nem akartam belegondolni, mi vár rám. Elég az hozzá, csütörtökre sikerült elhitetnem magammal, hogy Braden csak játszadozik velem. Hiszen ha komolyan gondolná a dolgot, biztosan megeresztene egy SMS-t, nehogy megfeledkezzek róla. De semmi. Semmi az égvilágon.

A bárban áttetettem a műszakomat péntek és szombat estére, hogy csütörtökön otthon maradhassak. Amikor Ellie közölte velem, hogy az anyjánál alszik, mert már régóta nem látta a családját, botor módon nem is gyanakodtam. Elővigyázatlan voltam. Abban a hitben éltem, hogy Braden már rég megfeledkezett rólam. Képes voltam kidugni a hülye fejemet a hülye odúmból. És Braden pont ezt a pillanatot választotta ki arra, hogy lecsapjon rám, mint egy bazi nagy sasmadár. A lakás csendes volt, kivéve a nappalit, ahol összegömbölyödve ültem a fotelban, és egy pohár bort kortyolgatva néztem Zack Snyder 300 című filmjét. Most már tudom, milyen rossz ötlet volt. A duzzadó izmok meg a bor zsongító hatása… Minden erre vezethető vissza. -

Igazán bezárhatnád az ajtót, ha egyedül vagy itthon.

-

Basszus! — rezzentem össze, és az egész pohár bor a farmeremre Ömlött. Felpattantam, és

gyilkos pillantást vetettem Bradenre, aki komoran állt az ajtóban. Még neki áll feljebb? Nem az ő kedvenc farmere ment tönkre! - Jézusom, Braden, hányszor mondjam még, hogy kopogj, mielőtt berontasz valahova?! Braden szeme a foltos farmeromra siklott, majd megállapodott az arcomon. -

Csak annyit kell tenned, hogy bezárod az ajtót, ha egyedül vagy itthon.

Olyan komolyan nézett rám, hogy nem mertem ellenkezni. Le het, hogy.,. aggódik miattam? Homlokráncolva sütöttem le a szemem, és a kisasztalra tettem a majdnem üres poharamat. -

Jó - dünnyögtem tétován.

-

Ellie ma nem alszik itthon.

Felkaptam a fejem, és láttam, hogy Braden feszülten figyel. Öltönyt viselt, de kicsit ziláltnak tűnt, mintha egyenesen munkából jött volna. Összerándult a gyo mrom, amikor rájöttem, mi áll a háttérben. -

Te rendezted így?

Braden szája szögletében mosoly bujkált. -

Csak hogy tudd, Ellie könnyedén megvesztegethető egy doboz pezsgős trüffellel.

Áruló, ezért meglakol! Braden átkozottul jól nézett ki. Ez a látvány és a 300 jelmeztervezőinek vérforraló összeállításai vezettek odáig, Hogy egy hormontúltengéses roncs állt Braden előtt. Szerettem volna megfogadni dr. Pritchard tanácsát, hogy ne akarjam minden lépésemet előre megtervezni. Egyre csak azt hajtogattam magamnak, hogy a jelenben kell élni, mert a jövőt tervezgetni túl félelmetes. De mialatt próbáltam megélni a jelent, folyamatosan attól rettegtem, mit hoz a

holnap, és szerintem a drága jó doktornő arra emlékeztetett, hogy fogadjam meg a saját nyavalyás tanácsomat, és éljek a mának. De pont Bradennel? Azt már nem. Vele aztán végképp nem akartam összejönni. -

Látom, nem számítottál rám - jegyezte meg Braden, miután letelepedett a kanapéra.

Nem hagytam magam megfélemlíteni, szépen visszaültem a fo telba. -

Nem. Sikerült meggyőznöm magam, hogy bármi is történt a múltkor, nem lehet

folytatása… Braden kibújt a zakójából. -

Arra gondolsz, amikor majdnem megdugtalak a falnál?

Bosszúsan szorítottam össze az ajkamat. Ha Braden egy könyv sze replője lett volna, máris leírtam volna a mocskos szája miatt. A testem azonban totálisan begerjedt rá. Ezt persze nem akartam az orrára kötni. -

Tudod, Braden, azt vettem észre, hogy te mindenkivel úriemberként viselkedsz, kivéve

engem. Miért? -

Mert le akarlak fektetni. És az úriemberek unalmasak az ágyban.

Van benne valami. – Az úriemberek az ágyban is úriemberek. Mindent elkövetnek, hogy a nőnek is jó legyen. -

Én mindent el fogok követni, hogy neked is jó legyen. Csak ép pen nem játszom meg

magam. Gyomor összeszorul, hasfal megfeszül. -

Azt hittem, ezt már megbeszéltük. Köztünk nem lehet semmi.

Braden rosszallóan nézett rám, majd előrehajolt, és összekulcsolt kézzel a térdére könyökölt. Most is fel volt tűrve az ingujja. Nagyon is tisztában volt vele, milyen hatással van rám. -

Semmit sem beszéltünk meg.

Hatalmasat sóhajtottam. -

Braden, én bírlak téged. Komolyan, Oké, egy basáskodó seggfej vagy, és ami a szíveden,

az a szádon, de jó arcnak tűnsz, és Ellie- nek is fantasztikus testvére vagy. - Ahogy egymásba fonódott a tekintetünk, majdnem összerezzentem, mert hirtelen támadt vonzalom mart bele a szívembe. — Ellie-vel nagyon közel kerültünk egymáshoz, és szeretek itt lakni. Nem akarom feldúlni a békét. És nem vágyom kapcsolatra. Senkivel sem. Braden olyan sokáig meredt rám, hogy kezdtem azt hinni, soha többé nem szólal meg. Már azon voltam, hogy kimegyek a szobából, és egyedül hagyom őt a gondolataival, amikor lazán hátradőlt a kanapén. Elsötétült a tekintete. Tudtam, mit jelent ez a nézés. Ajjaj! -

Még jó. Én sem vágyom kapcsolatra.

Enyhén szólva összezavarodtam. -

Hát mire?

-

Szexre.

Micsoda? -

Micsoda?

-

Te meg én. Szexelünk. Amikor úgy tartja kedvünk. Semmi kö töttség.

-

Szexelünk - ízlelgettem a szót. Szexelünk. Szexelünk Bradennel, de csak ha úgy tartja

kedvünk, minden kötöttség nélkül. - De mi lesz Ellie-vel, a lakással, a bandával? -

Minden megy tovább a régiben — vonta meg a vállát Braden. - Barátok maradunk, csak

néha lefekszünk egymással. -

És mit mondunk a többieknek?

-

Semmi közük az egészhez.

-

Ellie-re gondoltam - billentettem félre a fejem ingerülten.

-

Az igazat - nézett a szemembe Braden. — Nem szoktam hazudni a húgomnak.

-

Nem fog örülni.

Braden felnevetett. -

Szarok rá, mit szól hozzá Ellie. A drága húgocskám csak ne üsse bele az orrát a szexuális

életembe. -

Hát, ezt elég nehéz lesz kivitelezni, mivel a nő, akivel szexelni akarsz, vele él.

De Braden egy pillanatig sem zavartatta magát. -

A szobád a lakás túlsó végében van. És az én lakásomon is ta lálkozhatunk.

Hm! Braden lakása. Már alig vártam, hogy lássam. Ne! Hagyd abba! -

Nem lehet.

-

Nem lehet, vagy nem akarod? - szűkült össze fenyegetően Braden szeme.

Gyomor összeszorul, hasfal megfeszül. Lehunytam a szemem. Éreztem, ahogy Braden teste az enyémhez préselődik, nyelve a nyelvemet simogatja, és a keze szelíd határozottsággal markolja meg a mellemet. Úristen! Amikor kinyitottam a szemem, láttam, hogy Braden ellágyulva néz rám. -

Csak szex és más semmi?

Braden elnyomott egy mosolyt, mint aki biztos a győzelmében. -

Hát… majdnem. Mi?

-

Majdnem?

-

Kell valaki, aki elkísér az üzleti vacsorákra meg azokra a hülye társasági összejövetelekre,

amiken muszáj megjelennem. És jó lenne, ha ez a valaki nem várna házassági ajánlatot vagy gyémánt nyakéket, a szívességért cserébe. -

Ez nem csak szex. Ez olyan, mint egy üzleti megállapodás. Ilyeneket szoktál kötni a

cicababáiddal is. És ha már itt tartunk, hadd kérdezzem meg: miért pont én? Braden, rengeteg pénzed van, és nem nézel ki rosszul, bár nem hinném, hogy ezzel újdonságot mondtam, max még jobban el leszel szállva magadtól. Miért nem szerzel magadnak egy colos szőke csajt? Szebbnél szebb nők várják ugrásra készen, hogy végre megkaparinthassanak maguknak. Meglepetés suhant át Braden arcán. Lehajtotta a fejét. -

Egy: mert rám akaszkodnak. Elvárják, hogy kitárulkozzak ne kik, és mindenféle szarokat

vetetnek velem. Pont arról van szó, hogy ezek a dolgok kikerülnek a képből, mert mindkettőnknek így a legkényelmesebb, Kettő: komolyan kérdezed? Zavartan ráncoltam a homlokomat. Ez meg mit jelentsen? -

Mit mondjak - csóválta meg a fejét Braden vigyorogva -, mindig sikerül meglepned.

– Hogyhogy? -

Azt hittem, tudod, milyen szexi vagy. De úgy látszik, nem.

Titokban zavarba jöttem, de úgy forgattam a szemem, mint ha Braden szavai leperegnének rólam. -

Baromság.

De Bradent még ez a fásult válasz sem rettentette el. Mindenáron válaszolni akart a kérdésemre. -

Most komolyan, te nem vagy hétköznapi nő. Igen, szeretem a hosszú combot. És a tiéd

rövid. Szinte felnyársaltam a pillantásommal. -

És mégis majdnem merevedésem lett a taxiban, amikor megláttalak abban a falatnyi

sortban - vigyorodott el. - És Elodie vacsoráján is. Tátva maradt a szám. -

Hazudsz!

Braden kajánul csóválta meg a fejét. – Jó lábad van, Jocelyn. És gyönyörű vagy, amikor mosolyogsz, A melled is fantasztikus. Igen, általában a szőkékre bukom. De te is szőke vagy. Azt hiszem. - Amikor látta, hogy hűvös pillantásom fagyossá változik, felnevetett. - Nem a szín a fontos. Sosem engeded le, pedig sehogy sem tudom kiverni a fejemből a gondolatot, hogy alattam fekszel, és a hajad szétterül a párnán, miközben duglak.

Úristen! -

De azt hiszem, a szemed babonázott meg a legjobban. Olyannak akarom látni, amilyennek

senki más. -

Milyennek? - kérdeztem halkan, félig rekedtes hangon. Braden szavai mélyebb hatással

voltak rám, mint bármilyen afrodiziákum. -

Párásnak. - Braden hangja is mélyebben zengett a túlfűtöttségtől. - Miután elélvezel velem.

Titokban nagyot nyeltem. De próbáltam fenntartani a látszatot, és fanyar mosollyal billentettem oldalra a fejem. -

Jó dumád van, azt meg kell hagyni.

-

A kezem is ügyes. Bebizonyítsam?

Elnevettem magam, mire Braden érzékien gyönyörű mosolyt villantott rám. Sóhajtva csóváltam meg a fejem. -

Ez nem csak szex, Braden, Te társat akarsz. És az összekuszálja a dolgokat.

-

Miért? Két jó barát randit beszél meg egymással, és utána szexelnek. - Érezte, hogy nem

sikerült meggyőznie, mert hirtelen vállat vont. — Olyannak nézek ki, aki komoly kapcsolatra vágyik? Kívánlak. Te is kívánsz engem. Ez az egész teljesen megmérgezi az amúgy szépnek indult barátságunkat, úgyhogy tegyünk ellene. -

De minek randizni? Az csak tovább bonyolítaná a dolgokat.

Mintha ingerültség villant volna Braden szemében, de ahogy jött, úgy el is tűnt. -

Mi lenne, ha megállapodnánk egy időtartamban?

-

Egy hónap.

Braden elvigyorodott: rájött, hogy kezdek puhulni. Basszus! Kezdek puhulni. -

Hat.

Gúnyosan felkacagtam. -

Kettő

-

Három.

Egymásra néztünk, és mintha csak akkor jutott volna el a tudatunkig, hogy arról egyezkedünk, mennyi ideig kívánunk szexuális kapcsolatot fenntartani egymással, a már amúgy is sistergő feszültség még terhesebb lett, és a levegő megtelt elektromossággal. Olyan volt, mintha lasszót dobtak volna ránk, hogy egyre közelebb rángassanak minket egymáshoz. Amikor elképzeltem, hogy meztelenül vonaglunk az ágyamban, a testem azonnal életre kelt. A bugyim érezhetően átnedvesedett, majd a mellbimbóm is beszállt a bu liba, és megkeményedett

— észrevehetően. Braden perzselő tekintete a mellemre siklott, majd megállapodott az arcomon. -

Áll az alku — dünnyögtem.

A következő kérdés meghökkentően gyakorlatias volt. -

Szedsz valamit?

Az orvos fogamzásgátlóval próbálta beállítani a szabálytalan, fájdalmas vérzésemet. -

Igen.

-

Jársz szűrésre?

Tudtam, mire gondol Braden. Tekintettel arra, milyen körülmé nyek között került sor az utolsó nemi aktusra, amiben részt vettem és arra, hogy máig nem tudom, mi történt… persze, hogy megnézettem magam. -

Igen. És te?

-

Minden szakítás után megvizsgáltatom magam.

-

Akkor ez is rendben van.

Alig mondtam ki a mondatot, Braden máris fölém tornyosult, és eltökélt, komoly képpel nyújtotta felém óriási kezét. Perzselt a tekintete. -

Mi?! Most?! - cincogtam döbbenten.

Braden felvonta a szemöldökét. -

Mire várjunk?

-

De én… azt hittem, lesz időm felkészülni.

-

Felkészülni?

-

Tudod… parfüm, szép fehérnemű…

Braden felnyerített, és a csuklómnál fogva felrántott a fotelból. Amint vékonyka testem az övéhez csapódott, azonnal átölelt, és magához szorított. Keze lecsúszott a csípőmön, és megállapodott a fenekemen. Enyhén belemarkolt, és a hasamhoz nyomta kemény szerszámát. Tompán felnyögtem, és felemeltem a fejem, hogy Braden csillogó szemébe nézzek. -

Bébi, a szép fehérnemű akkor kell, ha el akarsz csábítani valakit. Engem már kurvára

elcsábítottál. – Jó, de… Braden szája erőszakosan belém fojtotta a szót, nyelve azonnali bebocsátást követelt. A csók vad volt, nedves, és azt sugallta: Ez nem randi - ez csak szex. Ettől megnyugodtam. Felnyögtem, és átkaroltam Braden nyakát, amit ő belenyugvásként értelmezett.

Az egyik pillanatban még két lábbal álltam a földön, a másikban már Braden karjában találtam magam. Lábamat a dereka köré fontam, és beletúrtam a hajába, miközben őrjöngve harapdáltuk, csipkedtük és nyalogattuk egymás ajkát, még csak most ismerkedve a másik ízével. -

Basszus! - lehelte Braden az ajkamra.

Mielőtt méltatlankodni kezdhettem volna, amiért a szája elsza kadt az enyémtől, hűvös fuvallat lebegtette meg a hajam, és máris a folyosón voltunk, aztán a szobámban termettünk, és éreztem, hogy zuhanok. Meglepett kiáltással landoltam a matracon, és méltatlankodva néztem Bradenre. -

Muszáj volt ezt?

– Vetkőzz! - förmedt rám, és fürgén kigombolta az ingét. Kinyílt a bicska a nem létező zsebemben. -

Tessék?

Braden félbehagyta a vetkőzést, fölém hajolt, két kezével közre fogta a csípőmet, és mélyen a szemembe nézett. -

Második szabály: dugás közben nem vitatkozunk. -De…

-

Jocelyn! - morogta Braden vészjóslóan.

A szájára siklott a tekintetem, a szájra, amit megint magamon akartam érezni. Ha ennek az az ára, hogy nem vitatkozunk szex közben, ám legyen. Majd vitatkozunk máskor. -

Miért szólítasz folyton Jocelynnak? - Olyan hangot ütöttem meg, hogy egyértelmű legyen,

nem kötekedésből, hanem kíváncsiságból teszem fel a kérdést. Mert tényleg kíváncsi voltam. Braden lágy, gyengéd csókot lehelt az ajkamra, és amikor elhúzó dott tőlem, halványkék szeme szinte lángolt. -

A Joss kislánynév. Vagy macskáé - vigyorodott el. - A Jocelyn viszont komoly nőre utal.

Egy dögös, komoly nőre. Úgyhogy vetkőzz, Jocelyn! - egyenesedett föl. Na, jó. Felőlem szólítson Jocelynnak. Felültem, és kibújtam a pólómból. A sarokba hajítottam a ruha darabot, és Bradenre sandítottam, aki éppen akkor szabadult meg az ingétől. Néztem, ahogy az ing a padlóra hull, majd újból felfelé siklott a tekintetem. Izgatottan mosolyodtam el Braden feszesen dudorodó slicce láttán, és kiszáradt a szám, amikor megpillantottam meztelen felsőtestét. Látszott, hogy sokat gyúr. Nagyon sokat. A nadrágja lecsúszott a derekáról, felfedve lapos hasát és gyönyörűen kidolgozott izmait. Az ajkamba haraptam. Alig vártam, hogy megérinthessem őt. A tekintetem felkúszott kockás

hasán, egészen az erős mellkasáig és a széles válláig. És mindez makulátlan, napbar nított bőrbe volt csomagolva. – Basszus, Jocelyn! — Felnéztem, és megállapítottam, hogy Bradenre tekintete, ha lehet, még parázslóbb, mint eddig. — Ha így nézel rám, sokkal hamarabb végzünk, mint szeretném. Hmm. Ez tetszett. Tetszett, hogy hatalmam van fölötte. -

Azt nem hagyhatjuk - vigyorogtam kihívóan, és hátranyúltam, hogy kikapcsoljam a

melltartómat. Hűvös fuvallat csapta meg meztelen mellemet, ahogy félrehajítottam a melltartót. Ezúttal Braden gusztált meg engem. A mellkasomról az arcomra vándorok a tekintete. Dühösnek tűnt. Sóbálvánnyá merevedtem a döbbenettől. -

Tudod, milyen érzés volt azzal a tudattal ücsörögni melletted a bárban meg a vacsorán,

hogy a zord külső mögött egy álomcsaj lapul? Ez zene volt füleimnek. Braden összeszűkült szemmel nyúlt a sliccéhez. -

Most megfizetsz, amiért ennyit kellett kepesztenem utánad.

A lüktetés a lábam között egyre erőteljesebbé vált. Jól hangzik. Felnyúltam, hogy leengedjem a hajam, amely teljes pompájában hullott a vállamra, és megborzongtam, amikor láttam, hogy Braden tekintete megkeményedik. -

Jó — feleltem rekedtes hangon.

Nem tudom, melyikünk ráncigálta le magáról gyorsabban a nadrágot, de hiába akartam én uralni a terepet a szexi mozdulataimmal meg a hajammal, a következő pillanatban már bugyi nélkül feküdtem az ágyon, a mellem Braden mellkasához nyomódott széttártam a combjaimat, hogy Braden könnyebben beférjen közéjük… és zihálva néztem fel. -

Mire vársz? — mormoltam.

Braden fanyar mosollyal nézett rám. -

Hogy meggondold magad.

-

De hiszen pucér vagyok - dúltam- fúltam mérgemben.

-

Na és? Nem először látlak így.

-

Braden! - csaptam a vállára, mire ő halkan felnevetett, és lassan fel- le mozgatta az

alsótestét, hosszú, vastag, gyönyörű szerszáma végigcirógatta a hasam. Elakadt a lélegzetem a gyönyörtől. Braden tompán felnyögött, és szájon csókolt. Biztos vagyok benne, hogy a csók lassú, érzéki, kínzó becézésnek indult. Kezdetben. De mivel már hetek óta kerülgettük egymást, kissé türelmetlenek voltunk. A csók egyre agresszívabbá, egyre fájdalmasabbá vált. Mélyen beletúrtam Braden hajába, miközben Ő a derekamat, a bordáimat, a

mellemet gyömöszölte. A mellem különösen érzékeny volt, és amikor Braden hüvelykujja a mellbimbómhoz ért, izgatottan toltam fel a csípőmet. -

Ez tetszik, bébi? - suttogta Braden. Költői kérdés volt. Braden; végigcsókolta az állam

vonalát meg a nyakamat, és amikor az ajka elérte a jobb mellemet, elengedtem a haját, és a vállára csúsztattam a kezem. Szó szerint elállt a lélegzetem, amikor puha, érzéki csókot nyomott a bőrömre. Aztán még egyet. Es még egyet. -

Braden… — nyüszítettem.

Éreztem, hogy mosolyra húzódik a szája, majd a mellbimbómat kezdte szopogatni, rátapasztva nedvesen forró nyelvét. Borzongató vágy cikázott végig a testemen. -

Istenem, Braden!

Amikor a másik mellemmel is megismételte a műveletet, azon kaptam magam, hogy őt is túlszárnyaló türelmetlenséggel préselem a csípőjéhez a sajátomat. Igaz, én voltam jobban kiéhezve. -

Bébi — dörögte Braden a fejem fölött, miközben nyugalomra intve csúsztatta a kezét a

csípőmre. - Nedves vagy már, Jocelyn? Persze. Úristen, persze. _ Braden… -

Válaszolj! - Braden egyre lejjebb csúsztatta a kezét, már a belső combomat birizgálta az

ujjaival. - Mondd, hogy tiszta Iucsok vagy tőlem. Amikor később felidéztem magamban a jelenetet, nem értettem, hogyhogy nem jöttem zavarba a kérésétől, jobban mondva a parancsától. Nagyon be lehettem gerjedve, ha szó nélkül engedelmeskedtem. Egy pasi sem beszélt velem ilyen csúnyán szex közben, de ka jáltam a dolgot. -

Tiszta lucsok vagyok tőled - leheltem az ajkára.

Braden mélyre hatoló nyelves csókkal jutalmazott meg, és még feljebb csúsztatta az ujjait. Már az első cirógatásra összerezzentem, jó ideje senki sem jutott el idáig. Braden csókja egyre erőszakosabb lett, az érintése viszont szelídebb. Tompa nyögéssel szakadtam el az ajkától, amikor a hüvelykujjával kitapogatta és megnyomkodta a csiklómat. – Tiszta lucsok vagy, bébi - dünnyögte, és az ágyra vetette magát. Ajka szorosan a nyakamra tapadt, és elengedte a csiklómat. De még mielőtt tiltakozni tudtam volna, két vastag ujjával lassan benyomult a hüvelyembe. Széttárt combokkal próbáltam közelebb préselődni hozzá, és követelozően csimpaszkodtam meztelen hátába. -

Még! — nyöszörögtem.

Braden engedelmeskedett, ki-be csúsztatta az ujjait. Felkönyökölt, és nézte, hogyan torzul el az arcom, ahogy egyre közelebb kerülök a beteljesüléshez. -

Igen — sóhajtottam, és egyre elviselhetetlenebbé vált bennem a feszültség.

És akkor Braden kihúzta az ujját – Mi… -

Csak velem mehetsz el — mondta Braden, és az arca megfeszült a vágytól, amikor lefogta

a kezemet. - Érezni akarom, hogyan élvezel el. Ezen kár lett volna összeveszni. Kéjes sóhaj hagyta el a számat, amikor Braden lüktető szerszáma a hüvelynyílásomhoz ért. Braden incselkedve dörgölőzött hozzám. A fenekénél fogva akartam beljebb kényszeríteni. De ő lefogta a csuklómat, és úgy vigyorgott, mintha olvasna a gondolataimban Érzékien körözött a csípőjével, amitől csak még jobban bepörögtem. -

Braden! - mordultam fel türelmetlenül.

De ő csak nevetett. -

Mi van, bébi?

-

Csipkedd magad, mert itt hagylak.

-

Azt nem engedhetem. - Azzal mélyen belém hatolt. Felnyögtem, és egy pillanatra

megdermedtem, mert a testem alig tudta befogadni extra méretű dákóját. Braden egész testében megfeszült. Elsötétült a tekintete. -

Jól vagy?

Bólintottam, és megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkamat, amikor a testemnek sikerült befogadnia őt. Braden kicsit enyhített a szorításon, de nem engedte el teljesen a csuklómat. Óvatosan beljebb nyomakodott, de megfeszült az állkapcsa, és mintha fájdalom villant volna a szemében. -

Jézusom, Jocelyn! - lehelte rekedten. - Rohadt szűk vagy.

Sürgetően emeltem fel a csípőmet, és megint az előbbi örömöt éreztem. Braden teljesen kitöltött, alig vártam, hogy elborítson a kéj. -

Régen voltam férfival.

Braden szeme tágra nyílt. – Mikor? – Braden… -

Mikor?

– Négy éve - sóhajtottam megadóan.

-

Bébi! — Braden fölém hajolt, finoman megcsókolt, és amikor felegyenesedett, a szokásos

beképzelt vigyor ült az arcán. Egyre mélyebbre hatolt bennem, és elengedte a csuklómat, hogy az ujjaink egymásba fonódhassanak. Óvatosan mozogni kezdett bennem, egyre közelebb juttatva a csúcshoz, majd hirtelen visszavett a tempóból. -

Erősebben! - ziháltam.

Braden ajka a fülemet cirógatta. -

Kérj meg szépen, Jocelyn!

-

Erősebben, Braden! Basszál szét!

Felemeltem a csípőm, és Braden keményen belém hatok. Felkiáltottam, és hátrabicsaklott a nyakam. Braden nyögdécselve mozgott bennem, és mialatt a testünk teljes elszántsággal haladt a csúcs felé, elengedte a kezem. Megmarkolta a fenekemet, és felemelte a csípőm, hogy a szerszáma még mélyebbre csúszhasson bennem. -

Gyere, bébi! — parancsolt rám durván.

Bólintottam, és éreztem, hogy a testemben egyre elviselhetetle nebb a feszültség. Már közel jártam a csúcshoz. -

Braden, Braden…

Braden a lábam közé csúsztatta a kezét, és a hüvelykujjával körkörösen masszírozni kezdte a csiklómat. -

Istenem! — kiáltottam az orgazmus pillanatában. A hüvelyem szorosan, lüktetve fogta

körül Braden farkát. -

Azt a kurva! — Braden tágra nyílt szemmel nézte, hogyan hánykolódom alatta.

Kétségbeesetten hunytam le a szemem, hogy megtörjem a varázst, és éreztem, hogy Braden feje a nyakamra hanyatlik. Egész testében megremegett, és mély, torokhangú morgás sal élvezett el. Görcsbe rándultam, amikor szétspriccelt bennem a forró nedvesség. Braden elernyedt, lélegzete forrón simogatta a nyakamat. Az izmaim felmelegedtek és cseppfolyóssá váltak, a combom Braden combján pihent. Friss izzadság- és szexszag áradt belőlünk, és még mindig lüktettem. Hű! Ez igen! Braden megcsókolta a nyakam, és felemelte a fejét. A kielégülés hatására az arcvonásai is ellágyultak. -

Jocelyn - suttogta, majd lassan megcsókolt. Aztán elhúzódott tőlem, óvatosan kihúzta

belőlem a szerszámát, az oldalára gördült, és gyengéden megsimogatta a hasam. Tűnődve néztem rá. Vajon ő is ugyanazt érzi, mint én? Nagyot élvezett, úgyhogy talán igen.

Amúgy mit csinál? Miért bámul így? A mennyezetre szegeztem a tekintetem, mert idegesített a tekin tetéből áradó melegség. – Ööö… köszönöm. Megmozdult alattam a matrac. Amikor oldalra fordítottam a fe jem, láttam, hogy Braden röhögőgörcsöt kapott. -

Mi van?

De Braden csak a fejét rázta, láthatóan jól szórakozott. Fölém ha jolt, és puszit nyomott a számra. -

Szívesen. — Vigyorogva simogatta meg az alsó ajkamat a hüvelykujjával. - Én is

köszönöm. Kibaszott jó volt, bébi. Felnevettem. Megkönnyebbülten. Hisztérikusan. Hitetlenkedve. Hatalmasat szexeltem Braden Carmichaellel. És biztos voltam benne, hogy nem sokat kell várni a folytatásra. Ami örömmel töltött el. De ragaszkodtam a feltételeimhez. -

Megmosakszom - keltem fel. Nem zavart, hogy meztelen vagyok, mivel nyilvánvaló volt,

hogy Braden elégedett a látvánnyal. Lazán kiszambáztam a folyosóra, és reméltem, Braden tudja, mit jelent a „megmosakszom": mire visszajövök a fürdőszobából, öltöz zön fel, és tűnjön el a balfenéken. De amikor visszamentem a szobámba, még mindig ott feküdt az ágyban, és engem várt. Morcosan csípőre tettem a kezem. -

Mit keresel még itt? - kérdeztem dühösen. - Nem kéne felöltöznöd?

Braden csúfondárosan mosolygott. -

Tudod, milyen szexi vagy így?

Égnek emeltem a tekintetem. -

Braden!

A vészjósló hang hallatán leolvadt az ajkáról a mosoly, és felült az ágyon. -

Még nem akarok elmenni.

-

De azért elmész majd?

Nem válaszolt. Csak elkapta a kezem, és az ágyra rántott. Sajnos, bivalyerős volt. -

Braden! - morogtam, amikor a karjában találtam magam.

Homlokon csókolt. -

De jó illatod van!

Mi van?

A félig leeresztett szempilláim alól figyeltem, hogyan hunyja le a szemét. Ez most komoly? Tényleg velem akar aludni? Kiszabadítottam magam az öleléséből, hátat fordítottam neki, és elhúzódtam tő le, hátha veszi az adást. Pechemre nem vette. Pilla natokon belül a derekam köré fonta a karját, a hasamra szorította a kezét, és hátrarántott. Az Ölelése egyre szorosabbá vált, a mellkasa a hátamhoz préselő dött. Ajka lágyan cirógatta a vállamat. -

Jó éjszakát, bébi!

Döbbenten feküdtem. Nem egészen erre számítottam. Sőt, egyáltalán nem. Braden viselkedése egyáltalán nem azt üzente: Csak szexpartnerek vagyunk! Ami jó érzés volt. De egyben félelmetes is. -

Kanál-póz? - kérdeztem némi éllel, de nem értem el a kívánt hatást.

Braden lehelete lágyan cirógatta a nyakamat. -

Aludj szépen, bébi!

Na, ne! Braden, mintha megérezte volna, hogy szabadulni szeretnék, még közelebb vont magához, és a lábam köré kulcsolta a sajátját. -

A-ludj-szé-pen!

Ekkora zsarnokot! -

A kanál-pozitúra nem szerepelt a megállapodásban.

Braden ügyet se vetett rám. Kisvártatva egyenletessé vált a légzése. Ez tényleg itt akar aludni! Megpróbáltam kibontakozni az öleléséből, de fenyegetően feszültek meg az izmai, nekem pedig nem volt annyi erőm, hogy kiszabadítsam magam. Várakozó álláspontra helyezkedtem. A fenomenális szex kellemesen lefárasztott, és szívem szerint máris álomba merültem volna, de nem akartam Braden karjában elaludni. Az már olyan… párkapcsolatos dolog lett volna. Erőnek erejével igyekeztem ébren maradni. Fél órán át feküdtem Braden karjában, megvártam, amíg teljesen elernyed a teste. Az ajkamba haraptam, és visszafojtottam a lihegésem, amit a megerőltető harci mozdulatok váltottak ki belőlem. Amilyen finoman csak tudtam, kihúztam a lábamat Bradené alól. Sóbálvánnyá merevedtem. Megesküdtem volna, hogy Braden felsóhajtott.

Idegesen hegyeztem a fülem, de megnyugodtam, amikor meghallottam az egyenletes szuszogást. Suttyomban, halkan az ágy szélére húzódtam, és lassan letettem a lábam a földre. Már éppen a fenekem következett volna, amikor erős rántást éreztem, és fojtott sikollyal pattantam meg a matracon. Kalapáló szívvel hagytam, hogy Braden szakszerűen elrendezze a tagjaimat, gyors volt, mint a villám, pillanatok alatt a fejem fölé szegezte a csuklómat, és szabályosan rám ült. Nem repesett az örömtől. -

Miért nem alszol, cseszd meg?

Gyilkos pillantást vetettem rá. -

Nem akarom, hogy itt legyél. Nem erről volt szó.

-

Egy: én vettem ezt az ágyat. Kettő: csak alszunk, Jocelyn.

Az ágyas megjegyzését elengedtem a fülem mellett, mert azzal nem lehetett vitatkozni. -

Nem. Ez kanál-pozitúra. Azt mondtad, csak szex és más semmi. Kanálkázásról szó se volt.

Dugunk, jól érezzük magunkat együtt, aztán hazamész. Erről szólt az egyezség. Braden egy pillanatig feszülten fürkészte az arcomat, aztán hoz zám hajolt. Az ajka épp csak súrolta az enyémet. -

Dugunk, jól érezzük magunkat együtt, aztán kanál-pozitúra Nem megyek haza. Nem

megyek haza, mert néha felébredek az éjszaka közepén, és dugni akarok. És valami érthetetlen okból téged akarlak megdugni. Utoljára mondom: aludj! Csak annyi időre engedett el, hogy mellém feküdjön, és már húzott is magához. Kanál-póz. Dühösen csikorgattam a fogaimat. -

És mi van, ha nem akarom, hogy felébressz, amikor rad jön a kangörcs?

Braden a nyakamhoz préselte az arcát. A bőrömön éreztem, hogy elmosolyodik. Megcsókolt, és elhúzódott tőlem. -

Megmutatom, hogyan foglak felébreszteni.

Egy szempillantás alatt hanyatt fektetett, és végigcsókolta a teste met. Tudván, milyen érzékeny vagyok, a mellemnél hosszasan elidő zött: birizgálni kezdte a mellbimbómat, majd rátapasztotta a száját a másikra. Felsóhajtottam, és újra feltámadt bennem a vagy. A ve szekedés azonnal feledésbe merült. Már be is nedvesedtem, és vadul dobáltam a csípőmet. Braden tudta, mi a dörgés. Megcsókolta a mellem közét, majd, egy láthatatlan vonalat követve, végigcsókol ta a felsőtestemet, aztán a köldökömbe mélyesztette a nyelvét, és még lejjebb nyomakodott, ajkával súrolva végig puha, remegő hasbőrömet.

Szétfeszítette a combomat, és rám cuppant. Amikor hozzám ért a nyelvével, és játszadozni kezdett a csiklómmal, felnyögtem. Mire az ujjai is bekapcsolódtak a mókába, már hangosan lihegtem. Felajzva túrtam bele a hajába, és szorosan hozzásimultam, miközben mesterien hajszolt a gyönyör felé, és ad dig nyalt meg birizgált, amíg szinte önkívületi állapotba nem kerültem. -

Braden! — nyöszörögtem, amikor kihúzta belőlem az ujjait. Már olyan közel voltam.

Rettentő közel… Braden újra ki-be kezdte húzogatni az ujjait, miközben a nyelve csodákat művelt a csiklómmal. -

Braden! — durrantam el, és ő gondoskodott róla, hogy az utolsó cseppig kiélvezzem az

orgazmust. Még akkor is remegtem, amikor visszafeküdt mellém. Hát ez legalább olyan észveszejtő volt, mint az előző menet. Lihegve feküdtem az ágyon, és bódultan bámultam a plafont, amikor hirtelen Braden jelent meg fölöttem. Nem szólt egy szót sem, de ahogy lehajolt hozzám, és én ott éreztem az ízemet a nyelvén — az a csók magáért beszélt. Sikerült meggyőznie. Ernyedt végtagjaim tiltakozás nélkül simultak hozzá. Kanál-pózban. -

Jó éjszakát, bébi! — mormolta a fülembe.

-

Jó éjszakát! - motyogtam, mielőtt lehunytam a szemem.

És már aludtam is.

1 3 . FE JE ZE T

A

Z ÁGYBAN FEKÜDTEM, A PLAFONT BÁMULTAM, és amikor megmozdultam, szúró fájdalmat éreztem a lábam között, és izomlázam is volt. Tegnap este óriásit szexeltem.

Braden Carmichaellel. Aztán összeölelkezve aludtunk el. Homlokráncolva fordítottam oldalra a fejeme t, de csak az üres párnát láttam magam mellett. Nem örültem a közös alvásnak, de mivel extrákkal is járt, lenyeltem: a büszkeségemet. Főleg, hogy Braden helyesen cselekedett, és nem keltett fel, mielőtt elment. Erről van szó: csak szex és más semmi! Ebből még lehet valami. Ezzel én is kiegyeznék. Ekkor meghallottam, hogy becsapódik a konyhaszekrény ajtaja, s kalapáló szívvel ültem fel az ágyban. Ellie máris hazaért volna? Az ágyra siklott a tekintetem. Braden inge. Felvette a padlóról. Az ébresztőórára pillantottam. Nyolc óra. Basszus! Ez még mindig itt van. De mit csinál itt? Nem kéne már dolgoznia? Felforrt a vérem idegességemben. Vörös arccal pattantam ki az ágyból, és gyorsan magamra kaptam egy pántos felsőt meg egy pizsamanadrágot. A hajamat csak úgy kutyafuttában fogtam össze rendetlen lófarokba, és már rohantam is, hogy utánanézzek a dolgoknak. A konyhaajtóban megtorpantam, és ismerős vágy támadt fel bennem. Braden éppen tejet öntött bele két kávésbögrébe, és piszok jól nézett ki. A nadrágját már felvette, de deréktól felfelé meztelen volt. Széles vállán gyönyörűen hullámoztak az izmok, és önkéntelenül is arra gondoltam, milyen jó volt megsimogatni őket. -

Két cukorral, ugye? - szólt hátra mosolyogva a válla fölött.

Ez a mosoly mellbe vágott. Bizalmaskodó volt. És gyengéd. Rettenetesen fájt. Elkomorultam. – Te meg mit keresel itt? -

Kávét főzök — vonta meg a vállát Braden, és elkeverte a cukrot a kávéban.

-

Ma nem dolgozol?

-

Pár óra múlva kezdődik egy találkozóm. Gondoltam, előtte iszom egy kávét - mosolyodott

el újra, azzal átvágott a konyhán, hogy ideadja a kávémat. Alig vettem el tőle a forró bögrét,

már szájon is csókolt. Olyan mámorító volt az íze, hogy megadtam magam. Nem volt hosszú csók. Inkább rövid, de édes. Amikor Braden elhúzódott tőlem, mogorva pillantást vetettem rá. Braden felsóhajtott, és belekortyolt a kávéjába. -

Mi van már megint? - kérdezte.

-

Még mindig itt vagy. - Sarkon fordultam, és beviharzottam a nappaliba, majd

összegömbölyödtem a kanapé sarkában, és magam alá húztam a lábam. Braden leült a fotelba. Kerültem a tekintetét, és még durcásabb képet vágtam. - Ráadásul félmeztelenül. Braden úgy somolygott, mintha pontosan tudná, milyen hatással van rám. -

Muszáj innom egy kávét, hogy magamhoz térjek, és gondoltam, neked is főzök egyet.

-

Ahhoz nem kell kávé, hogy hívj magadnak egy taxit.

-

Különben is, beszélni akarok veled — tette hozzá Braden.

Felnyögtem, és nagyot kortyoltam a forró kávéból. -

Miről?

-

Például a beosztásodról. Lehet, hogy a hétvégén el kell kísérned valahova. El tudod

cserélni a műszakodat? Negédes mosolyt villantottam rá. Braden felvonta a szemöldökét. -

Ez most igen vagy nem?

-

Egy bazi nagy nem. Braden, nem fogom elcserélni a műszakomat miattad. Figyelj - vontam

meg a vállam próbáljunk meg valami kompromisszumos megoldást találni! Ha szükséged van rám, és időben szólsz, elcserélem a műszakomat. -

Jól hangzik — bólintott.

-

Ennyi? Készen vagyunk?

Braden szeme összeszűkült. Hirtelen fagyos lett körülöttünk a levegő. Braden előrehajolt, én pedig rémülten kucorodtam össze a kanapén, bár közöttünk volt a kisasztal. – Ne bánj velem úgy, mint valami egyéjszakás kalanddal, akitől minél hamarabb meg akarsz szabadulni, jocelyn. Kezd betelni a pohár. Teljesen összezavarodtam. – Azt mondtad, csak szex és más semmi. -

De azt is mondtam, hogy barátok maradunk, és te beleegyeztél. Az összes barátoddal ilyen

bunkó vagy? -

Megesik. - Braden vészjóslóan nézett rám. Nagyot sóhajtottam.- Nézd, én nem akarom

túlbonyolítani ezt az egészet. Nem gondolod, hogy a közös alvás meg a reggeli kávézgatás egy kicsit…

-

Egy kicsit milyen?

-

Huh. — Hogy lehet valaki ilyen fafejű? Feladom. - Nem tudom.

Braden letette a bögréjét, felállt, és lassan elindult felém. Félig idegesen, félig vágyakozva követtem a tekintetemmel, pillantásom kockás hasáról az ádámcsutkájá ra siklott. Meg akartam csókolni az ádámcsutkáját. Braden leült mellém, és a kanapé támlájára tette a kezét, hogy ne menekülhessek el. -

Először csinálok ilyet. Lefogadom, hogy te is így vagy ezzel. Ha gyatkozzunk az

ösztöneinkre! Nincsenek szabályok. Nincsenek elvárások. Csináljuk úgy, ahogy jólesik. -

Tévedsz - motyogtam. - Én már csináltam ilyet.

Legnagyobb meglepetésemre Braden arcvonásai azonnal megke ményedtek. Kifürkészhetetlen tekintettel nézett rám, és az állkap csában megfeszültek az izmok. Majdnem felnyársalt a szemével, de bármennyire kellemetlenül éreztem is magam, hiába próbáltam másfelé nézni, nem sikerült. -

Csináltál már ilyet? - kérdezte Braden halkan.

Vallat vontam. -

A megállapodásban nem szerepel, hogy ki kell teregetnünk egymás előtt a szexuális

életünket. Elégedj meg azzal, hogy tudom, mit beszélek. Az ilyenfajta megállapodásokban szó sincs együttalvásról vagy reggeli kávézgatásról. -

Csináltál már ilyet? - ismételte meg a kérdést Braden. - Azt hittem, négy éve nem volt

senkid. Vagyis tizennyolc éves korodban szexeltél utoljára. Jól tudtam, mire akar kilyukadni. -

Na és? - kérdeztem összeszűkült szemmel.

-

Az én időmben a tizennyolc éves lányok halálosan szerelmesek voltak abba, akivel dugtak.

-

És?

Braden közelebb húzódott hozzám, próbált megfélemlíteni. -

Pontosan mikor is volt ez az egész?

-

Semmi közöd hozzá.

– A kurva életbe, Jocelyn, egyetlen személyes jellegű kérdésre sem bírsz válaszolni? Elkapott az ideg. Tudtam. Éreztem. -

Jól van, végeztünk egymással. Kár volt belemennem ebbe az egészbe. - Fel akartam állni,

de Braden visszarántott a kanapéra, hanyatt fektetett és rám nehezedett. Hitetlenkedve néztem fel rá. - Te egy állat vagy! A tüzet okádó Braden a már jól ismert vehemenciával tolta az arcát az enyémbe. -

Még nem végeztünk. Csak most kezdtük el.

Dühösen ficánkoltam alatta, mire ő csak még erősebben préselte hozzám a csípőjét, amitől elöntött a forróság, és a bugyim is átnedvesedett. Basszus! -

Braden, ez így nem lesz jó. Nem vagyok a barátnőd. Azt mond tad, nem akarsz édelegni.

Braden lehajtotta a fejét. Megrázkódott a válla. Rám nézett a hosszú szempillái alól, és hitetlenkedve nevetett. -

Te tényleg más vagy, mint a többi.

-

Igen — feleltem őszintén. — Más vagyok. - Miközben Braden kényelmesen elhelyezkedett

rajtam, kemény szerszáma a lábam közé siklott, én pedig ösztönösen szétnyitottam a combomat. Az ajkamba haraptam, és elakadt a lélegzetem. Braden szemében fellobbant a vágy- Hagyd abba! — leheltem. -

Mit? - Braden újra körözni kezdett a csípőjével, és hozzám dörgölőzött. Felforrósodott az

ágyékom. -

Braden! - toltam el magamtól. - Komolyan mondom.

-

Barátok vagyunk - lehelte Braden a számra. - És a barátok őszinték egymáshoz. Kivel

dugtál? Hát, jó. Ha ezt akarja… -

Egy csomó sráccal. Nem nagyon emlékszem a nevükre.

Braden megdermedt, és komoran fürkészte az arcomat. Láttam, hogy megint rángatózni kezd az állkapcsa. -

Ez meg mit jelentsen?

Hűha! Csak nem bosszantottam fel? Gyilkos pillantást vetettem rá, és kieresztettem a karmaimat. -

Nem akarok állandó barátot, Braden. Már mondtam. De szeretem a szexet, és annak idején

sokat buliztam. Az alkohol pedig nem a gyengéd érzelmeket erősíti. Braden némán emésztette a hallottakat. Olyan sokáig hallgatott, hogy rögtön kitaláltam, mire gondol. Csúnyának és romlottnak éreztem magam. Másodszor is mellbe taszítottam Bradent. -

És most szállj le rólam!

De Braden nem mozdult. Hirtelen kitisztult a tekintete, megcsó válta a fejét, és rám nézett. – Négy éve - szólalt meg halkan. - Négy éve nem feküdtél le senkivel. Gondolom, azóta, hogy ideköltöztél. Mi változott meg? -

Ez már két kérdés.

Braden arca olyan komor lett, hogy ezúttal tényleg megrémültem. Dermedten, visszafojtott lélegzettel figyeltem a halványkék szeméből záporozó jégdarabokat.

-

Bántott valaki, Jocelyn?

Mi van? Jaj, ne már… Megkönnyebbültem, amikor világossá vált, milyen következtetésre jutott Braden. -

Nem - simogattam meg az arcát, remélve, hogy ezzel sikerül kitörölnöm azt a fura

tekintetet a szeméből. - Nem. Nem akarok beszélni róla, oké? - magyaráztam szelíden. - De senki sem bántott. Csak kicsit elszaladt velem a ló. Aztán összeszedtem magam. De nem hazudtam neked. Járok szűrésre, és tiszta vagyok. Különben is, lefogadom, hogy neked sokkal több numerád volt, mint nekem, és mégsem ítéllek el. -

Én nem ítéllek el, Jocelyn.

– Jaj, dehogyisnem. – De nem. -

De igen.

Braden átkarolta a derekamat, és felült, engem is magával rántva, aztán a másik karját is a derekam köré fonta, és forró, meztelen mellkasához szorított. Bátortalanul simítottam végig a mellizmát, ő pedig átható tekintettel nézett rám. -

Nem szeretek osztozni — suttogta.

Ezt már hallottam. Túlfűtöttséggel vegyes nyugtalanság rántotta görcsbe a szívemet. -

Braden, nem vagyok a tulajdonod.

Braden karja megfeszült. -

A következő három hónapban az vagy. Komolyan mondom, Jocelyn. Senki más nem

nyúlhat hozzád. A testem ügyet sem vetett a fejemben megszólaló szirénára: Fuss! Fuss!Fuss! A mellem megduzzadt, a mellbimbóm pedig megkeményedett a figyelmeztetés hallatán. – Seggfej! - válaszoltam rekedten, de a tekintetem elárult, amikor Braden az ajkamra tapasztotta az ajkát. -

Én nem ítéllek el — folytatta, mintha mi sem történt volna, és lágy, érzéki csókokkal

hintette be az állam vonalát. - A nyilvánosság előtt Joss Butler vagy. Higgadt, összeszedett. De az ágyban Jocelyn Butler, a dögös csaj. Aki féktelen. Buja. Imádni való - lehelte a fülembe. - És örülök, hogy ezt csak én tudom. Nem szeretném, ha más férfiak is megtudnák. Lehet, hogy a gerjedelem elvette az eszemet, és átmenetileg elfe lejtettem, kik vagyunk, és miről is szól a megállapodásunk, de úgy éreztem, Braden szokatlanul őszinte hozzám. Előrehajoltam, és megcsókoltam az ádámcsutkáját. Boldogan láttam, hogy odaadóan dönti hátra a fejét. A kezem felkúszott a mellkasán meg a vállán, és szorosan a nyaka köré fonódott.

Apró harapásokkal, nyalintásokkal és csókokkal törtem utat Braden szájához. Minden vágyam az volt, hogy megint magamban érezzem őt. -

Srácok voltak, nem férfiak. És csak hogy tudd… soha senkivel nem volt olyan jó, mint

veled. Mert ők képtelenek voltak megadni nekem azt, amire vágytam. Ez eddig csak neked sikerült - cirógattam meg az ajkammal, és kaján pillantást vetettem rá. - Tessék! Csak hogy még nagyobb legyen az arcod - fontam szorosabbra az ujjaimat a nyaka körül. - Ez az igazság. Vártam, hogy mondjon valamit, bármit. De a szeme elsötétült a vágytól. Vadul magához rántott. Kényszerített, hogy kinyissam a számat, én pedig engedelmeskedtem, és levegő után kapkodva adtam át magam a csóknak, mert Braden olyan erővel szorított magához, hogy teljesen kifulladtam. Pillanatokon belül Braden alatt feküd tem. Pillanatokon belül meztelen voltam, és Braden pillanatokon belül belém hatolt, hogy újból bebizonyítsa, néha kifejezetten buja és imádni való is tudok lenni. Átballagtam a hálószobába, visszavettem a felsőt meg a sortot, és néztem, ahogy Braden begombolja az ingét. Rám vigyorgott a válla fölött. -

Látni akarod, hogy tényleg elhúzok-e?

Vállat vontam, mert most, két észbontó orgazmuson túl, máris sokkal nyugodtabb voltam. -

Csak az ösztöneimre hagyatkoztam.

A vigyor egyre szélesebb lett. -

Ha egy kis szex elég, hogy meggondold magad, könnyű dolgom lesz.

Lesújtó pillantást vetettem rá. -

Braden! Komolyan beszélek. Az ösztöneinkre fogunk hagyatkozni, és amíg együtt

vagyunk, nem fekszünk le mással. De abban is állapodjunk meg, hogy nem teszünk fel kellemetlen kérdéseket egymásnak. Braden hosszasan bámult rám, végül bólintott. -

Rendben.

-

Jó. Részemről is rendben.

-

Most hazamegyek átöltözni. - Braden futó csókot nyomott a számra, és a derekamra

csúsztatta a kezét. — Este találkozunk. -

Nem - vontam össze a szemöldököm. — Ma este dolgozom.

-

Tudom. Beugrunk hozzád Adammel és Ellie- vel.

-

Az kizárt - ráztam meg a fejem. Azok után, ami a múltkor történt? És amúgy is egyedül

akartam lenni. -

Miért? - komorult el Braden.

-

Mert dolgozom. Csak feltartanál.

-

Craiggel leszel?

-

Igen - húztam el

Braden szorítása egyre erősebbé vált. -

Ha meg mer csókolni…

-

Kivered a fogát - bólintottam, és égnek emeltem a tekintetem. - Igen, tudom, mit mondott a

skót macsó. Semmi sem fog történni. Megígérem. De nem jöhetsz oda ma este. -

Jó - vont vállat Braden eltúlzott lazasággal. - Akkor megvárlak itt.

Oké. Már majdnem rábólintottam a dologra, amikor megszólalt a fejemben a sziréna: Egy pillanat! Nem! Nem, nem és nem! -

Nem! - kiáltottam, kicsit hangosabban a kelleténél.

Braden nem repesett az örömtől. -

Még egy napja sem vagyunk együtt, de totál lefáradtam tőled.

-

Hát, négy orgazmus bárkit lefárasztana - mosolyogtam mézes- mázosán.

De nem jött be a trükk. -

Este jövök,

-

Braden, komolyan nem akarom. Minden olyan hirtelen történt. Egyedül akarok lenni.

-

Bébi! - hajolt le hozzám Braden, és gyengéden megpuszilta a homlokomat. Ettől

megnyugodtam. Lám- lám, néha Braden is hajlandó a kompromisszumra. - Csak három hónapunk van. Ki kell használnunk az időt. Vagy nem? -

Estére fáradt leszek.

-

De reggel nem leszel az.

-

Akkor gyere reggel!

Braden fáradt sóhajjal bólintott. – Jó. - Magához húzott, és felemelt a földről. Tudtam, hogy nem fogom egyhamar elfelejteni azt a perzselő, nyelves csókot. Aztán kihasználva a kábaságomat, Braden letett a földre, és szó nélkül távozott. – Maga szerint hülye vagyok? - kérdeztem fintorogva, és lélekben felkészültem dr. Pritchard válaszára. -

Mert hagyta, hogy Braden szexuálisan közeledjen önhöz?

-

Igen…

-

Joss, ön felnőtt nő. Ezt önnek kell eldöntenie. Hülyének tartja magát? - kérdezte halvány

mosollyal. Gúnyosan felkacagtam, mert eszembe jutott Braden, és mindaz amit kivált belőlem. -

Azt hiszem, ez a legjobb módja annak, hogy levezessük a fe szültséget. így nem fajulnak el

a dolgok, és nem kell elköltöznöm a lakásból. Egyikünk sem vágyik komoly kapcsolatra. Érett felnőttek vagyunk. Tudjuk, mihez tartsuk magunkat. Nem akarok semmi különöset, úgyhogy jól elvagyunk. Kihasználjuk a helyzetet, amíg meg nem unjuk egymást. Nincs harag. Nincs veszekedés. És nem kell elköltöznöm. -

De hát simán kisétálhatott volna a lakásból ahelyett, hogy be lemegy ebbe a

megállapodásba. Úgy egyszer és mindenkorra megszabadulhatott volna Bradentől. Miért nem tette? Összevontam a szemöldököm. Azt hittem, ez nyilvánvaló. -

Ellie miatt. Barátnők vagyunk.

Dr. Pritchard elgondolkodva bólintott. -

Szóval azért hajlandó esélyt adni ennek a férfinak, akitől az elmondása szerint egészen

idáig halálosan rettegett, mert különös érzések támadtak önben, és az illető húgát sem akarja cserbenhagyni? -

Igen.

– Tehát Ellie-re hajlandó tekintettel lenni… de Bradenre nem? Na, álljon meg a menet! Nem! Mi van? -

Ez nem… - hebegtem, és éreztem, hogy összeszorul a mellkasom. - Ellie-vel barátnők

vagyunk. Ez még nem jelent semmit. Kedvelem őt. Nem akarom elveszíteni, de ez még nem jelent semmit. Dr. Pritchard felsóhajtott, és most először mintha kicsit ingerült lett volna. -

Tudja, Joss, minden sokkal egyszerűbb lenne, ha nem hazudna saját magának.

Mély levegőt vettem, és próbáltam kitágítani a tüdőmet. -

Rendben — bólintottam. — Ellie fontos nekem. Jó barátnő és jó ember.

-

És ön mégis folyton azt hajtogatja, hogy senkihez sem kötődik. Hogy senkihez sem akar

közel kerülni. -

Ellie nem családpótlék - böktem kí kétségbeesetten, hogy megértessem dr. Pritcharddal,

hogyan látom a dolgokat. - A kettő nem ugyanaz. Dr. Pritchard irritáló mozdulattal billentette oldalra a fejét. -

Biztos ön ebben? Abból, amit elmondott, úgy tűnik, hogy Ellie családtagként bánik önnel.

-

Kiforgatja a szavaimat — tiltakoztam, és éreztem, hogy megint kezd megfájdulni a fejem. -

Én sok emberhez kötődöm. Soha nem állítottam az ellenkezőjét. Rhianhoz, Jameshez és igen, Elliehez is. -

Akkor miért nem engedi közelebb magához Bradent?

Lehajtottam a fejem. -

Ez csak szex — motyogtam.

-

De mi a garancia arra, hogy ez igaz, Joss? - felelte dr. Pritchard csendesen. - Senki sem

tudja megjósolni, mit fog érezni Braden iránt, ha letelik a három hónap. Vagy ő mit fog érezni ön iránt. És az alapján, amit elmondott, hogy megijeszti, amit Braden iránt érez, azt javaslom, gondolkozzon el ezen! -

A szexuális vonzereje ijesztett meg. Ami nagyon intenzív. De tudom kezelni. Ez csak szex

- ismételtem makacsul, de valahol mélyen, a vasládikában, megszólalt egy hang, és azt mondta, szándékosan dugom homokba a fejem. – Igaz, hogy Braden Carmichaellel dugsz? - harsogta Jo, miközben kitöltöttem a vendégemnek a korsó sört. A vendég, látván, hogy majd megpukkadok mérgemben, együtt érző vigyorral vette el az italt, – Miért nem mondod kicsit hangosabban, Jo? Még nem hallotta mindenki. – Alistair rájuk nyitott - rebegtette Craig a szemöldökét sokat sejtetően, miközben felnyúlt a baileyses üvegért. - Azt mondta, a pasas gyakorlatilag a bugyidban matatott. Alistair meg az ő lepcses szája. Közömbösen vontam meg a vállam, és felvettem a következő vendég rendelését. -

Na, ne már! - méltatlankodott Jo. - Én is kinéztem magamnak. Jó lenne tudni, facér-e még.

Igyekeztem nem felkapni a vizet, és hűvösen elmosolyodtam. -

Ha végeztem vele, a tiéd lehet.

Jo szája tátva maradt. -

Szóval igaz? Lefeküdtél vele?

Nagyon úgy tűnt, bár a közös alvás eredetileg nem képezte részét a megállapodásnak. Azt már utólag erőltette rám a rohadék! Felvont szemöldökkel bámultam a kolléganőmre, mert nem kívántam belemenni a részletekbe. Jo arca megnyúlt. -

Nem akarsz beavatni?

Nemet intettem a fejemmel, és áthajoltam a pult fölött, hogy felvegyem a következő rendelést. -

Eh mokhító, eh vijkis kaúla, eh üeg ssrrr… ja, és, ööö, eh koszirtó Stace- nek. Van koszmó?

Szerencsére már négy éve dolgoztam Skóciában, így nemcsak a normál tájszólást értettem, hanem a részegek tájszólását is. A fordítás: egy mojito, egy whiskys kóla, egy üveg sör… ja, és, ööö egy Cosmo Stace-nek. Van Cqsmo? Bólintottam, és kivettem a hűtőből a sört. -

Jó az ágyban? — nyomta a képét az arcomba Jo.

Elcsigázottan sóhajtottam fel, és átpréseltem magam mellette, hogy megcsináljam a Cosmót. -

Komoly a dolog? - kiáltott át Craig a pult túloldaláról. - Vagy lehet még köztünk valami?

-

Hogyhogy „még"? — gúnyolódtam.

-

Ezt vegyem nemnek?

-

Abszolút.

-

Jaj, ne csináld már, Joss! — fűzött Jo. - Állítólag igazi csődör, de ezt csak úgy fél füllel

hallottam. Mindent tudni akarok. -

Tényleg? - tűnődtem el. — Szerintem meg kopj le! - hessegettem el magamtól. Igen,

tudom, hogy nem viselkedtem túl elegánsan vagy éretten, de már nagyon a bögyömben volt a csaj. -

Nagyon kedves - füstölgött Jo.

-

Az hát.

A hangulat közel sem volt olyan kellemes és vidám, mint az elő ző hétvégén. Jo duzzogott, Craig nem tudta, hogyan kezelje a rosszkedvemet, én meg, nos, rosszkedvű voltam, mert egymást kergették a fejemben a gondolatok. Sehogy sem tudtam kiverni a fejemből a tegnap este és a ma reggel emlékeit, és ha őszinte akarok lenni, nem bírtam napirendre térni a fölött, hogy tulajdonképpen várom Braden másnapi látogatását. Próbáltam kevesebbet görcsölni amiatt, hogy belementem az alkuba. Jól akartam érezni magam. Csak időre volt szükségem, amíg megszokom a helyzetet. Sokat segített, hogy Ellie nagyon lazán vette a dolgot. Nem tud tam, hogyan fog reagálni, de sokkal nagyobb patáliára számítottam. Amikor délután megjelent a lakásban, éppen a laptopom előtt ültem. Elmeséltem dr. Prichardnak, hogy szívesen írnék egy kortárs regényt, amely többé-kevésbé anya és apa történetén alapulna, és ő támogatta az ötletet. Azt mondta, jó terápia lenne. De még mindig nem tudtam hozzákezdeni, valahányszor a billentyűk fölé tartottam az ujjaimat, elfogott a rettegés.

Az összes emlékemet felszínre kellett volna hoznom, és nem tudtam biztosan, hogyan birkóznék meg az elkerülhetetlen pánikrohamokkal. A drága jó doktornő azt mondta,a cél, hogy az emlékek ne váltsanak ki pánikrohamot, és szerinte írás jó módszer lehet. Miután Braden elment, sikerült megírnom az első oldalt. Elképedve bámultam a képernyőre, alig bírtam elhinni, hogy én írtam le ezeket a szavakat, amikor Ellie hirtelen megjelent a szobámban. Hátrafordultam. Sokatmondó vigyorral nézett rám. – Na… hogy vagy? Nem vagyok az a szégyellős fajta, de bevallom, kicsit kínosnak ta láltam, hogy Ellie tudja, lefeküdtem a bátyjával. -

Nem akaszt ki a dolog? - vágtam egy grimaszt.

-

Mármint, hogy te meg Braden jártok? - Ellie csillogó szemmel rázta meg a fejét. - A,

dehogy! Örülök neki. Ajjaj! Megköszörültem a torkomat, és emlékeztettem magam, hogy Braden nem akar hazudni a testvérének. -

Ellie, mi tulajdonképpen nem járunk. Inkább csak testi kapcsolat van köztünk.

Ellie szemmel láthatóan meglepődött. -

Úgy érted, barátság extrákkal?

A szexpartnerek találóbb lenne. De Ellie nem szokott ilyen csúnyán beszélni. -

Valami olyasmi.

Ellie karba fonta a kezét, és kíváncsian nézett rám. -

És ez jó neked?

Bólintottam. -

Tudod, hogy nem akarok komoly kapcsolatot.

-

És Braden?

-

Az egész megállapodás az ő ötlete volt.

Ellie égnek emelte a tekintetét. -

Braden meg a hülye megállapodásai! — sóhajtott fel elkeseredetten. - Hát, ha ezt akarjátok,

felőlem csináljátok. Amíg nincs hatással a barátságunkra, nekem nincs ellene kifogásom. Szerintem semmi romantikus nincs benne, de mindegy. -

Megígérem, hogy minden rendben lesz - feleltem vigyorogva. - Akkor nincs para?

Ellie mosolya is elragadóan hamiskás volt. -

Nincs para.

Ennek bizonyítására az egész délutánt együtt töltöttük: a Princes Streeten lófráltunk, ahol mindenütt turisták kis csoportjaiba botlottunk, akik megszállottan fotózták a fenséges edinburghi várat. Az építmény egy sziklán magasodott, a középkori és a modern öszszecsapásának szürreális mementójaként… nem is beszélve a káoszról, mivel a fotózkodó turisták fütyültek rá, hol állnak meg, és hány embernek kell keresztülbukdácsolnia rajtuk, amíg ők megörökítik a vár hamisítatlan báját. Az összes belvárosi butikot végigjártuk, hogy ruhát találjunk Ellie- nek az esti randijára. Igen. Randijára. A Star- bucksban megismerkedett egy Jason nevű fickóval, aki randira hívta, ő meg igent mondott. Állította, hogy a srác nagyon aranyos, de nekem az volt a gyanúm, hogy inkább Adamnek akar visszavágni. Kicsit aggódtam miatta. Ez volt az első randija az Adam- féle fiaskó óta, és nagyon idegesnek tűnt. Bár én is halálra aggódtam magam Braden miatt, kíváncsi voltam, hogyan alakul Ellie estéje. Aznap este pocsék hangulatban voltam. Életemben először alig vártam, hogy végre leteljen a műszakom, és nyugodtan átgondolhassam a dolgokat a kényelmes otthonomban. A bár hajnali egykor zárt. Miután elpakoltunk, hazaindultam. Amikor kettőkor beléptem a lakásba, láttam, hogy fény szűrődik ki a nappali ajtaja alatt. Szóval Ellie még ébren van. Meg akartam győződni róla, hogy jól van-e, ezért halkan benyitottam, de rögtön meg is torpantam. Az egyetlen fényforrás a kanapé mögött lévő állólámpa volt, a kanapén pedig Braden hevert az édes félhomályban. Olyan magas volt, hogy a lába lelógott a földre. A szeme csukva. Szétterült szempilláival, laza arcvonásaival feltűnően fiatalnak hatott. Furcsa volt így látni. Rendes esetben le sem lehetett volna tagadni a köztünk lévő nyo lc év korkülönbséget. Braden érettebb, összeszedettebb, felelősségteljesebb és határozottabb volt nálam. De ahogy itt feküdt, akár korombeli is lehetett volna. Máris nem tűnt olyan félelmetesnek, és ez tetszett. Nagyon. Az asztalon egy nyitott fekete mappa és néhány szétszórt irat hevert. Braden zakója a fotelban, bőrcipője a kisasztal mellett várakozott, a papírhalom közepén pedig egy üres kávésbögre állt. Csak nem dolgozott? Zavartan hátráltam ki a szobából, és halkan becsuktam az ajtót. Azt hittem, Braden Adammel töltötte az estét. -

Helló!

Hátrafordultam, és Ellie-t pillantottam meg a konyhaajtóban. Még mindig az a barackrózsaszín nyári ruha volt rajta, amit a randira vettünk, bár a magas sarkú aranyszandált, ami végtelen hosszúvá varázsolta a lábát, már levette. Követtem őt a konyhába, és becsuktam magam mögött az ajtót, nehogy felverjük Bradent.

-

Hogy sikerült a randi?

Ellie karba fonta a kezét, és módfelett elégedetlen arckifejezéssel dőlt neki a pultnak. Ajjaj! -

Nem túl jól.

-

Úristen, mi történt?

-

Adam.

-

Oké. Mesélj!

-

Braden felhívott, hogy ma este megint sokáig kell dolgoznia de Adam ráér, és azt kérdezi,

nem kapunk-e be valamit, utána meg elmehetnénk moziba. Mondtam Bradennek, hogy Jasonnel randizom. Ellie arca kipirult, halványkék szeme szikrákat szórt. -

Ötször hívott fel a randi alatt. Alig bírtam visszafojtani a nevetést.

-

Mármint Adam?

-

Jason pedig azt szűrte le az öt egyoldalú beszélgetésből, hogy egyértelműen „máshol

vagyok érdekelt", és ő nem akar bonyodalmat. Azzal faképnél hagyott. -

Egy pillanat! - néztem rá szigorúan. - Ugye, nem vetted fel mind az ötször?

Ellie újból elpirult, ám ezúttal zavarában. -

Nem akartam bunkó lenni.

-

Ellie - szisszentem fel -, őszinte választ kérek. Örültél neki, hogy Adamet megeszi a

penész, mert te valaki mással randizol? -

Megérdemelte.

-

Hű! Sokkal vérszomjasabb vagy, mint gondoltam - vigyorodtam el. - Tök jó! De meddig

akarod ezt csinálni? Biztosan fárasztó. Mi lenne, ha leülnétek Bradennel, és elmondanátok neki, hogy nem vagytok közömbösek egymás iránt? Előbb-utóbb csak beletörődne. -

Ez nem olyan egyszerű. - Ellie az ajkába harapott, és elgondolkodva szegezte a földre a

tekintetét. - Nem akarom tönkretenni a barátságukat, Adam nem mer kockáztatni. - Olyan szomorúan ingatta a fejét, hogy belesajdult a szívem. Adam igazán észbe kaphatna már. Apropó - ráncolta kíváncsian a homlokát Ellie. – Amikor hazaértem, láttam, hogy Braden a nappaliban dolgozik. Azt mondta téged vár. Nem ébreszted fel? Mos, tekintve, hogy világosan megmondtam neki, ma este egyedül akarok lenni, nem. Az ő baja, ha megfájdul a nyaka. – Nem. Teljesen ki van ütve. Ahogy én is.Igazán hazamehetett volna. Ellie szeme kajánul csillogott. – Nagyon jól érezhette magát tegnap este, ha ilyen hamar visszajött. -

Biztos, hogy erről akarsz beszélgetni? - nevettem el magam.

Ellie elgondolkodott, majd elfintorította az orrát. -

Igazad van. Kár! - biggyesztette le az ajkát. - Végre összejöttél egy pasival, de még csak ki

sem dumálhatjuk. Halkan felnevettem. -

Ha ettől jobban érzed magad, nem szoktam kidumálni a pasijaimat. És Braden amúgy sem

a pasim. Csak dugunk. Prűd szájhúzogatás volt a jutalmam. -

Joss, ez olyan kiábrándító!

Halkan kinyitottam az ajtót, és rákacsintottam Ellie-re. -

De izgalmas.

Azzal magára hagytam a pofákat vágó Ellie-t, bementem a fürdőszobába, és átöltöztem. Amint ágyba kerültem, már aludtam is, mint a bunda.

1 4 . FE JE ZE T

A

Z ÖNTUDAT AZ ENYÉMHEZ DÖRGÖLTE IDEGESÍTŐ ARCÁT, és amikor felébredtem, éreztem, hogy egy súlyos izé nehezedik a de rekamra, ráadásul szokatlanul melegem van. Rájöttem, hogy a hőség miatt ébredtem fel. Abból, hogy

alig bírtam kinyitni a szemem, arra következtettem, hogy még korán van, és vissza kellene aludnom. A derekamra nehezedő súly ismerősnek tűnt. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, és egy csupasz mellkast vettem észre, közvetlenül az arcom mellett. Ez meg mi? Ébresztő! Álmos, sajgó szemem egy arcra lett figyelmes, és a valóság lassan, de biztosan bekúszott az elmémbe. Braden az ágyamban feküdt. Már megint. Eszembe jutott, hogy tegnap este, amikor hazajöttem, Braden a kanapén aludt. Dumáltam egyet Ellie-vel, lezuhanyoztam, aztán bedobtam a szunyát. Nyilvánvaló, hogy valamikor az éjszaka folyamán Braden is befe küdt mellém az ágyba. Pedig nem ebben állapodtunk meg. Bosszús fújtatással taszítottam mellbe Bradent, minden erőmet beleadtam. Sikerült szépen lelöknöm őt az ágyról. A nagy test fájdalmas puffanással ért földet. Áthajoltam az ágy széle fölött, és láttam, hogy Braden azonnal kinyitja a szemét, és kábán pislog fel rám, mert nem érti, miért hever a padlón. Említettem már, hogy tök pucér volt? -

Jézusom, Jocelyn! - förmedt rám rekedtes hangon. - Ez meg mi a fene volt?

Gúnyosan elvigyorodtam. – Így akarlak emlékeztetni, hogy csak szex és más semmi. Braden felkönyökölt. Piszkosul szexi volt a kócos hajával meg a harcias arckifejezésével. – És úgy döntöttél, hogy kidobsz az ágyadból? -

De azért úrinő módjára - biccentettem kedvesen mosolyogva.

Braden lassan bólintott, mintha elismerné, hogy igazam van. -

Oké… — sóhajtott.

Ijedten sikítottam fel, amikor felpattant, erős kezével megragadta a karomat, és lerántott maga mellé a földre. -

Braden! - üvöltöttem, ahogy hanyatt fordított. És ezzel még nem volt vége.

Mert Braden csikizni kezdett. Ugy visongtam, mint egy kislány, nevetve ficánkoltam alatta, és próbáltam kivédeni a támadást. — Hagyd abba! Braden gonosz, eltökélt vigyorral nézett rám, fürgén elhajolt a rúgásaim elől, miközben teljes erőből a földre szorított, és megállás nélkül csikizett. -

Braden, hagyd már abba! - Alig kaptam levegőt a nevetéstől meg a nagy erőkifejtéstől.

-

Őszintén remélem, hogy a jövőben nyugodtan lefekhetek melléd, és nem kell attól

rettegnem, hogy orvtámadás ér, miközben alszom - kiabálta túl Braden fújtató-fulladozó vihogásomat. -

Ígérem! - feleltem. Megfájdult a rekeszizmom.

Amikor Braden abbahagyta a csikizést, mély lélegzetet vettem, és elnyúltam a földön. -

Kemény ez a padló.

Braden szeme összeszűkült. -

Ezt mondd a seggemnek!

Az ajkamba haraptam, hogy visszafojtsam a nevetést. Nem sikerült. -

Sajnálom.

-

Ja, úgy is nézel ki, mint aki nagyon sajnálja. - Braden somolyogva tenyerelt a fejem mellé,

fölém tornázta magát, és a két lábam közé dugta a térdét. - Azt hiszem, mégis meg kell büntetnem téged. A pillantása és a hangszíne azonnal életre keltette a testemet. A mellbimbóm megkeményedett, és ahogy széttártam a combomat, éreztem, hogy máris készen állok a behatolásra. Megsimogattam Braden kockás hasát, majd hátracsúsztattam a kezemet, és megragadtam a derekát. -

Akarod, hogy megpuszilgassam a popsidat?

Braden éppen meg akart csókolni, de erre hátrahőkölt. – Jaj, ne! Ez iszonyúan idétlen szó! -

És a 'bugyogó'? Mi az, hogy bugyogó? — Gyorsan elhessegettem a feltoluló emlékeket:

anyámmal is volt már egy hasonló beszélgetésem, jobban mondva sok hasonló beszélgetésem, amikor a szóhasználatát kritizáltam. Inkább Braden szemére összpontosítottam, hogy kiűzzem anyámat a fejemből.

-

Oké, igazad van, a 'bugyi' tényleg dögösebb, mint a bugyogó - vigyorgott Braden. — De a

'gatya is szörnyű. Miért nem alsónadrág? – Az 'alsónadrág' olyan fellengzős. Mint a 'mialatt'. Amit ti mind elég sokszor használtok. Braden elhúzta a száját. -

Milyen skótokkal beszéltél te? - Elmélyítette a hangját, és dallamos, felső tízezerbeli angol

kiejtéssel folytatta: - A csajom csípős megjegyzéseket tett a kiejtésemre, mialatt próbáltam megdugni. Felröhögtem, és rácsaptam a szemtelenül vigyorgó Braden hátára. -

Te kezdted az egészet a popsival, Mr. Darcy…

Felszisszentem, amikor Braden érzékien végigsimította a dereka mat, aztán benyúlt a sortom meg a bugyim alá, és megmarkolta a csupasz fenekemet. Felrántott magához, és hozzám préselte kemény fütykösét. Elakadt a lélegzetem, és mindenem bizseregni kezdett - a fejbőröm, a mellbimbóm, a csiklóm. Hirtelen megváltozott a világ körülöttünk. Braden némán a sarkára ült, a szerszáma lüktetve meredezett fölfelé. Felültem, mélyen Braden szemébe néztem, és köré fontam az ujjaimat. Bradennek lángolt a tekintete, ahogy végigcsúsztattam a tenyerem forró testén. Elkapta a kezem - először azt hittem, vezetni próbál, hogy megmutassa, hogyan szereti —, de ő hátratolta a karomat, és a szájához rántott. Lágyan, gyengéden érintett meg az ajkával, de én többet akartam. A nyelvéhez préseltem a nyelvemet, vad, buja, nedves csókot követelve. Úristen, az a csók! Még most is itt érzem az orromban Braden kölnijének az illatát, érzem a borostája cirógarását, érzem, hogyan hatott rá, hogy velem lehet. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire kívánatos vagyok. De Braden szemében az voltam. És ez úgy felkorbácsolta a vágyamat, hogy megszűnt körülöttem a világ. Braden vonakodva húzódott el tőlem, és elengedte a kezemet hogy végigsimítson a sortom derékpántján. Két könyökre ereszkedtem, hogy könnyebben hozzám férjen, és remegő gyomorral figyeltem, amint lassan lehúzza rólam a sortot meg a bugyit, és hátrahajítja a válla fölött. Segítőkészen bújtam ki a pántos felsőmből, majd, immár meztelenül, engedelmesen hanyatt feküdtem. A szex más volt, mint az előző nap. Braden tudatosabban, türelmesebben, szinte áhítatosan simogatott, miközben rám hemperedett, és elhelyezkedett a lábam között. Két kezébe fogta és a szájához emelte a mellemet, hogy az ajkával meg a nyelvével lassanként lángba borítsa a testemet. -

Braden! - sóhajtottam a tarkóját szorongatva. Hátrabicsaklott a nyakam, és akadozó

lélegzettel hagytam, hogy a mellbimbómat szopogató Braden egyre közelebb juttasson a beteljesüléshez.

Braden felemelte a fejét, és a lábam közé csúsztatta a kezét. Elbo rított a kéj, amikor két ujjal benyúlt a hüvelyembe. -

De jó lucskos! - dünnyögte csillogó szemmel. — Holnap vacsora után feljössz hozzám, és

minden szobában, minden létező pózban megduglak. Mélyen a szemébe néztem, és egyre szaporábban vettem a levegőt. -

Sikoltozhatsz is, mert itt úgysem lehet - ígérte halkan. így akart figyelmeztetni, hogy

fogjam vissza magam, mert Ellie itthon van. - De ez is szép lesz, ahogy a szádat harapdálod. Így is lett. Amikor Braden belém hatolt, az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam a feltörő sikolyt, és próbáltam tartani magam. Braden korábbi komótos szelídsége immár a múlté volt, a nyakamhoz préselte az arcát, és pokolian érzéki nyögésekkel repített az orgazmus felé. Szombat este nyugodtabban kezdtem a műszakot. Braden rendes volt, és nem nyaggatott Ellie- vel, Jennyvel, Eddel, Adammel meg néhány, számomra ismeretlen barátjával vacsorázott együtt. Engem is meghívtak, de még nem álltam rá készen, hogy társasági esemé nyeken vegyek részt Bradennel, és mint már említettem, egyedül akartam lenni. Amikor hazaértem a munkából, Braden nem várt rám, és amikor felébredtem, egyedül voltam. Még Ellie sem piszkált. Nekiláttam a munkának. Egy egész fejezetet megírtam a kortárs regényemből, és csak egy pánikrohamom volt közben. De olyan hamar elmúlt, hogy szinte nem is számított, és miután sikerült legyűrnöm a kezdeti félelmeimet, máris higgadtabban tudtam felidézni az emlékeket: elmeséltem, milyen rémisztő, ugyanakkor milyen felszabadító élmény lehetett anyámnak, hogy egyedül vándorolt ki Amerikába. Szerencsére ismertem ezt az érzést. Hitelesen tudtam visszaadni. És meg is tettem. -

Miért nem veszel egy írógépet?

Az ismerős hang hallatán hátrafordultam. Felnéztem Bradenre, aki farmerben és pólóban támaszkodott az ajtófélfának. Kint esett az eső. Igazán felvehetett volna egy pulóvert. Vagy szvettert. Tegnap ezt a furcsa szót is kitárgyaltuk, miközben Braden öltözködött. Mi a franc az a szvetter? Anyám sosem tudott értelmes választ adni erre a kérdésre, Braden pedig úgy mosolygott rám, mintha aranyosnak találna. Pedig sosem voltam az az aranyos típus. -

Írógépet?

Braden bólintott, és a laptopomra nézett. -

Sokkal autentikusabb lenne.

-

Hát, anyám a halála évében megígérte, hogy vesz nekem egyet karácsonyra, de már nem

tudta beváltani az ígéretét. Megdermedtem. Amikor felfogtam, mi hagyta el a számat, felgyorsult a szívverésem. Ezt most miért kellett elmondanom neki? Braden szúrós tekintettel nézett rám, de aztán megvonta a vállát. -

Ha írógéped lenne, lépni sem tudnál a sok papírtól.

Nem faggatózott. -

Pedig jól tudok gépelni - feleltem reszketeg mosollyal.

-

És nem csak gépelni - lépett át a küszöbön Braden buja vigyorral.

-

Milyen igaz!

Braden felnevetett. Azt hittem, odajön hozzám, és megcsókol. Legnagyobb meglepetésemre azonban megkerülte az ágyat, az éjjeliszekrényhez ment, és kézbe vette a szüleim fényképét. -

Ő az anyukád?

Megfeszült a vállam. -

Igen - szegeztem a távolba a tekintetemet.

-

Rá hasonlítasz, de a színeidet apádtól örökölted. Gyönyörű nő volt, jocelyn.

A fájdalom a szívembe vájta éles karmait. -

Kösz - motyogtam, azzal felálltam, hátat fordítottam Braden- nek, és az ajtó felé indultam.

- Mit keresel itt? Hallottam, hogy Braden megszaporázza a lépteit a hátam mö gött. Átölelt, tenyerét a hasamra fektette, és magához húzott. A fejem a mellkasán pihent. Hamar megszoktam, hogy Braden a tapizás megszállottja. Állandóan fogdosott. Azt hittem, nehezebben fogom elviselni, mert én nem voltam az a ragaszkodó típus, de Braden sosem kérdezte meg, zavar-e, ha öt másodpercenként megölel. Tulajdonképpen nem zavart. Újabb meglepetés. Braden hozzám hajolt. -

Gondoltam, elviszlek titeket a családi vacsorára - mormolta. A lehelete lágyan cirógatta a

fülemet. - Nehogy lemaradjatok róla. A világért sem szeretném, hogy kihagyd a desszertet, ami a lakásomon vár rád. Megnyugodtam, mert végre visszatértünk a rendes kerékvágásba. Felemeltem a fejem, és szájon csókoltam Bradent. -

Azt én sem szeretném.

– Jaj, gyerekek! - A hang hallatán szétrebbentünk. Ellie állt a fo lyosón. - Nem zárnátok magatokra az ajtót, ha az extrákra kerül a sor? Kibontakoztam Braden öleléséből. -

Miért, hány éves vagy? Tizenkettő?

Ellie rám öltötte a nyelvét, mire felkacagtam, és játékosan megpaskoltam a fenekét, amikor elhaladtam mellette, hogy megkeressem a cipőmet. Éppen a kedvenc csizmámba próbáltam belepréselni a lábam, amikor valakinek megszólalt a mobilja. -

Halló! - Láttam, hogy Braden átmegy a nappaliba. Komoly képet vágott. - Micsoda?

Most? - Felsóhajtott, és beletúrt a hajába, közben gyors pillantást vetett rám. - Nem, semmi gond. Mindjárt ott vagyok. - Morogva csúsztatta vissza a telefont a hátsó zsebébe. - Darren volt az. Családi problémák. Ma este nem tud bemenni a klubba, pedig szállítmányt várunk, és egy vendég DJ is fellép. Senki sincs, aki helyettesíthetné. Muszáj bemennem. - Mélyen a szemembe nézett, és láttam, hogy ha lehet, most még elkeseredettebb a tekintete. -

Megint nem jössz a családi vacsorára? - morgolódott Ellie. - Anya odalesz a

gyönyörűségtől. -

Mondd meg neki, hogy ne haragudjon — vont vállat sajnálkozva Braden, de közben végig

engem nézett. - Úgy tűnik, ugrott a ma este. Ja, igen. A kis buli a lakásán. A megkönnyebbülés és a csalódottság furcsa keveréke fogott el, ahogy rámosolyogtam. -

Semmi baj.

-

Ne izgulj - felelte Braden csibészes mosollyal. - Majdcsak sort kerítünk rá valamikor.

-

Ööö - lépett közénk Ellie kérhetném, hogy ne előttem szervezzétek le a programotokat?

Braden vigyorogva hajolt le hozzá, és gyors puszit nyomott az arcára. -

Els! - Majd hozzám lépett. - Jocelyn! - szorította meg a kezem, és a hüvelykujjával finoman

végigsimította a tenyeremet. Aztán az ajtóhoz ment. Miután elment, sokáig néztem utána. Hát ez meg mi volt? Ez a kéz-dolog? Még most is bizsergett a bőröm ott, ahol Braden megsimogatta. Ez már nem barátság extrákkal. -

Csak szex és más semmi.

-

Mi van? - néztem Ellie-re, aki elképedve bámult rám. - Mí van? - ismételtem.

-

Csak szex és más semmi - ingatta a fejét Ellie, azzal leakasztotta a dzsekijét a fogasról. - De

én nem szólok bele, áltassátok csak magatokat. Ügyet se vetve a baljós rángásra a gyomromban, vállat vontam, belebújtam a dzsekimbe, és Ellie után indultam.

– Te meg mit keresel itt? Ellie teljesen elállta a nappali bejáratát, így fogalmam sem volt, kihez intézte a szemrehányó kérdést. – Édesanyád hívott meg. Ja, Adam. Amint kikukucskáltam Ellie háta mögül, láttam, hogy Adam Declan mellett üldögél Elodie és Clark kanapéján. Együtt nézték a focimeccset. Clark a megszokott foteljában ült, és újságot olvasott. Nyilván nem nagy focirajongó. – Anya? - lépett be Ellie a szobába karba font kézzel. - Mikor? -

Tegnap - csicseregte Elodie a hátunk mögül. Megfordultunk, és láttuk, hogy egy tálcányi

üdítőt hoznak be Hannah- val. - Hova lett a jó modorod? Ellie gyilkos pillantást vetett a megátalkodottan mosolygó Adamre. -

Sehova.

-

Adam, lemaradsz a meccsről — rángatta meg Declan Adam világoskék pulóverét, amely

jól kihangsúlyozta tulajdonosa kisportolt restét. Nem csoda, hogy ilyen jól barátok Bradennel. Ezek ketten mintha egy férfi magazin- hirdetésből léptek volna elő. -

Bocs, haver! - Adam kajánul komoly pillantást vetett Ellie-re. - Ne haragudj, most nem

tudunk beszélni. Meccset nézünk. -

Nézd csak, úgyis egy kurva nagy focilabda van a fejed helyén - dünnyögte Ellie az orra

alatt, de én is, Adam is hallottuk a beszólását. Adam nevetve csóválta meg a fejét, majd ismét a képernyőnek szentelte a figyelmét. -

Mi olyan vicces? — mosolygott édesen Elodie, aki semmit sem vett észre a lánya és Adam

között vibráló feszültségből, miközben kiosztotta a kólákat. -

Ellie csúnyán beszélt - felelte Declan.

Oké, szóval én, Adam és Declan hallottuk a beszólást. -

Ellie, tudod, milyen füle van! - sopánkodott Elodie.

Ellie dúlva-fúlva vetette le magát az egyik fotelba. Gondoltam, ha már így felhúzta magát Adamen, jól jönne neki egy kis támogatás, úgyhogy letelepedtem a fotel karfájára. -

Szerintem az iskolában különbeket is hall - sóhajtott fel Ellie.

-

Ez igaz - vigyorgott rá Declan az anyjára.

Clark jól szórakozott az újságja mögött. Elodie gyanakvó pillantást vetett a férjére, majd Ellie- hez fordult. -

Akkor sem beszélhetsz csúnyán előtte.

-

Csak annyit mondtam, hogy kurva nagy,

Declan felnyerített.

-

Ellie!

Ellie égnek emelte a tekintetét. -

Anya, nem kell ebből akkora ügyet csinálni.

-

Tényleg nem - helyeselt Declan. - Sokkal csúnyábbakat is hallottam már.

-

Miért mondtad, hogy kurva nagy? - kérdezte derűsen Hannah a kanapéról.

Clark, aki továbbra sem volt hajlandó kikukkantani az újság mögül, majd megpukkadt a nevetéstől. -

Hannah! - nézett rá vészjóslóan Elodie. - Egy fiatal hölgy nem beszél így.

Hannah vállat vont. -

Anya, csak annyit mondtam, hogy kurva nagy.

-

Azt mondtam, hogy Adamnek egy kurva nagy focilabda van a feje helyén - magyarázta

Ellie a húgának. - Mert egy kurva nagy idióta. Elodie majdnem felrobbant. -

Befejeznétek végre a kurvázást?

-

Bizony - sóhajtottam fel ingerülten. - Ez kurva nagy tiszteletlenség, emberek. Kurva nagy.

Clarkból és Adamből kitört a röhögés, miközben én bocsánatkérően vonogattam a vállam, és bűbájos mosolyt villantottam Elodie-ra. Elodie dühösen emelte égnek a kezét. -

Megyek, megnézem, hogy áll a vacsora.

-

Segítsek? - kérdeztem udvariasan.

-

Nem, nem. Kurvára nem szükséges, köszönöm.

Kuncogva néztem, ahogy kimegy a nappaliból, majd széles vigyorral néztem Ellie-re. -

Most már értem, miért nem szoktál káromkodni.

-

És miért kurva nagy idióta Adam? - kötötte az ebet a karóhoz Hannah.

Ellie felállt, és lesújtó pillantást vetett a szóban forgó illetőre. -

Azt hiszem, a kérdés úgy helyes: mikor nem az? - Azzal ő is kiviharzott a konyhába.

Adam komoran nézett utána. Aztán felém fordult. -

Ezt eltoltam.

Az enyhe kifejezés. -

Hát, igen.

Éreztem, hogy Clark minket néz. Adam felsóhajtott, és amikor Ellie mostohaapjára sandítottam, láttam rajta, hogy már egyáltalán nincs jókedve. Tekintetéből több milliónyi kérdés záporozott Adam- re, és az a benyomásom támadt, hogy az öreg fejében mindjárt öszszeáll a kép. Ideje elterelnünk a figyelmét.

-

Hannah, elolvastad a könyveket, amiket ajánlottam?

Hannah ragyogó szemmel bólintott. -

Nagyon jók voltak. Azóta már több disztópíkus regényt is vettem.

-

Hannah disztópikus regényeket olvas? - kérdezte meglepett mosollyal Adam.

-

Igen.

-

De még csak tizennégy éves.

-

Ezek a könyvek tizennégy éveseknek szólnak. Egyébként én tizennégy éves koromban

olvastam az 1984-tt. -

George Orwell - motyogta

-

Nem rajong érte? - kérdeztem tőle vigyorogva.

-

Hannah-nak az Állatfarmot adták fel az iskolában - felelte, mintha ez mindent

megmagyarázna. Hannah elmosolyodott, és az ördögi huncutság, ami a szeméből áradt, Ellie-re emlékeztetett. -

Hangosan olvasom fel anyának és apának, hogy segíteni tudja nak az értelmezésben.

Más szóval szándékosan kínozza az anyját meg az apját. Hannah és Ellie tényleg tele voltak meglepetésekkel. Hogy is szól a mondás? Angyalarcú ördögök. Pár perc múlva már az asztal körül ültünk, s némán hallgattuk, hogyan civakodik egymással Ellie és Elodie. -

Én csak annyit mondtam, hogy sápadt vagy - sóhajtott fel Elodie, amikor végre elfoglalta a

helyét. – Ami lefordítva azt jelenti: „Szarul nézel ki." -

Nem, én azt nem mondtam. Csak megkérdeztem, miért vagy ilyen sápadt.

-

Fáj a fejem - vonta meg a vállát Ellie. Az egész teste megfeszült, bosszúsan ráncolta a

homlokát. -

Már megint? — szűkült össze Adam szeme. Hogyhogy már megint?

-

Sokat fáj a fejed?

Adam ingerültnek tűnt, az Ellie miatti aggodalma már- már őrjöngő dühbe csapott át. -

Elég sokat. Mondtam neki, hogy menjen el orvoshoz. Ellie mérgesen nézett rá.

-

Pénteken el is mentem. Az orvos szerint szemüveget kéne hordanom,

-

Már hetekkel ezelőtt el kellett volna menned hozzá.

-

Képzeld, most mentem el!

-

Nem törődsz magaddal. Agyonhajszolod magad az egyetemen.

-

Igenis törődöm magammal. Péntek este is azt csináltam, de va laki, tönkretette a

pihenésemet.

-

Az a fickó kurvára nem való hozzád - vágott vissza Adam. Elodie jelentőségteljesen

köszörülte meg a torkát. Adam bocsánatkérően emelte fel a kezét. -

Egyáltalán nem való hozzád.

Declan és Hannah kuncogni kezdett. Lehet, hogy én is. -

Nem is ismered. És, hála neked, én sem fogom megismerni.

-

Ne terelj! Hetek óta rágom a füledet, hogy menj el orvoshoz.

-

Nem vagy az apám.

-

Pedig most nagyon gyerekesen viselkedsz.

-

Nem viselkedem gyerekesen. Felfogod te, miket hordasz össze. Egyáltalán nem való

hozzád. Mi van veled, Adam? Rosszabb vagy mint a fejfájás. Adam komoran vonta össze a szemöldökét. -

Én csak aggódom érted - felelte halkan.

Ez komoly? Tényleg aggódik a barátnőm miatt? Félrebillentett fejjel figyeltem őt. Úristen, ez pont úgy néz Ellie-re, ahogy James Rhianra! Csak nem szerelmes belé? Visszafogtam magam, és nem vágtam hozzá a villámat, hogy végre felébredjen. Ha tényleg aggódik Ellie miatt, miért nem tölt több időt vele? Mi olyan nehéz ebben? – Azt hittem, ön nagyon is érti, mi olyan nehéz ebben - nézett rám rosszallóan dr. Pritchard. Mármint… miért is? – Ööö… tessék? -

Ön kifejezetten kedvelte Kyle Ramsey-t, Összerándult a gyomrom, amikor Kyle-ra

gondoltam. -

Ő csak egy srác volt a suliból.

-

Akiről Dru miatt nem akart tudomást venni. Basszus! Ez igaz. Bánatosan horgasztottam le

a fejem. -

Adam helyesen cselekszik, nem? Bradent bántaná a dolog. Ahogy Drút is bántotta. Nem ön

a felelős Dru haláláért, Joss. Hangosan beszívtam a levegőt. -

Nem én voltam a golyó, de én voltam a ravasz. — Mélyen a drága jó doktornő szemébe

néztem. — Az én hibám. -

Egy nap majd rájön, hogy téved.

A vasárnapi vacsorán Ellie és Adam biztosította a fő attrakciót, mire hazaértünk, sikerült teljesen lefárasztaniuk. Ellie eltűnt a szobájában, mert nem érezte jól magát, és még mindig dühös volt. Én viszont leültem a számítógép elé, és írni kezdtem. Csipogott a telefonom. Amikor felvettem, hogy megnézzem, láttam, hogy Bradentől jött SMS. El is felejtettem, milyen szép nagy az itteni íróasztalom. Feltétlenül meg kell dugjalak rajta. Én csak a fejemet csóváltam, és kaján vigyorral az ajkamon írtam meg a válaszüzenetet: Szerencséd, hogy imádom a szép nagy dolgokat. Szinte azonnal megérkezett a válasz. Tudom ;) Ki tudja, miért, Braden kacsintós smiley-ja láttán úgy vigyorogtam, mint a tejbetök. A rettentő Braden néha kifejezetten játékos ís tudott lenni. És mikorra iktassuk be az irodai szexet? Be kell írnom a naptáramba. Ha nem vigyázol, hamar betelik a hely. Amikor Braden öt perc múlva sem válaszolt, az ajkamba harap tam, mert eszembe jutott, milyen komolyan mondta, hogy senkivel sem akar osztozni. Dobtam neki még egy SMS~t. Csak vicceltem, Braden. Nyugi. Nem vártam választ, és igyekeztem minél kevesebbet görcsölni azon, hogy beletenyereltem valamibe - ez a szexpartner dolog nem is ment olyan simán, mint gondoltam —, amikor öt perc múlva megint becsippant a telefonom. Kemény dió vagy. Apropó kemény… Nem tudtam, nevessekvagy bosszankodjak, de végül úgy döntőttem, hogy nem akadok fenn a dolgon most, hogy Bradennek visszatért a jókedve. Ezt írtam válaszul: A parketta? Nem… … keménytáblás könyv? Az anatómia körül keresgélj… Hangosan felnevettem, és gyorsan bepötyögtem a választ. Utsó üzenet. A regényemen dolgozom. Viszlát, a szép nagy íróasztalodon ahol majd jól megdugsz a kemény farkaddal. Jó munkát, bébi! x Ez a puszis elköszönés teljesen kiborított. Tegyünk úgy, mintha smiley lenne. Csak egy smiley.., Ekkor megcsörrent a telefon. Rhian volt az. -

Szia! - leheltem, mert még mindig a puszi járt a fejemben.

-

Jól vagy? - kérdezte Rhian óvatosan. - Olyan… fura a hangod.

-

Jól vagyok. Mi a helyzet?

-

Gondoltam, rád csörgők. Régóta nem beszéltünk.

Mély levegőt vettem. -

Ellie bátyjával kavarok. És ti hogy vagytok?

1 5 . FE JE ZE T

B

RADEN MESTERE VOLT A MOCSKOS ÜZENETEKNEK . Néha

finoman közelítette meg a

témát… Máskor viszont - Alig várom, hogy megint benned legyek, bébi. x - nem annyira. Braden ki sem látott a munkából, úgyhogy pár napig semmit sem hallottam

felőle. Ha nem olyan vagyok, amilyen, biztosan beparázok, hogy a pasi lelépett, amint odaadtam magam neki, de őszintén megvallva, még élveztem is, hogy kicsit fellélegezhetek. Alig kötöttük meg az egyezséget, máris úgy éreztem, mintha hetek óta találkozgatnánk. Kedd délutántól azonban Braden SMS-ei kezdtek célba találni. Úgy értem… kezdtem begerjedni tőlük. Nem győztem csodálkozni, hogy négy évig kibírtam szex nélkül. Ha kellett, elrendeztem magam, és annyi elég is volt. Braden azonban meghozta az étvágyamat, ami a jelek szerint csillapíthatatlan volt. Állandóan éhes voltam. És csak Braden tudott jóllakatni. Ezt persze nem vallottam be Rhiannak, bár egy csomót kérdezgetett a pasiról, akinek sikerült megtörnie a négy évig tartó átkot. Annyit mondtam neki, hogy Braden észbontó. És a szex is észbontó. A beszélgetés hátra lévő részében csak Rhian hangját lehetett hallani, amint azt ismé telgetí: -

Ezt nem hiszem el.

Hát, ja, ez nem túl hízelgő. Az észbontó szex emlegetése csak még jobban felkorbácsolta a vágyam, így végül a konditeremben kötöttem ki. Már megint. Előző nap is lementem. Abban bíztam, ha elkoptatom a lábam a futópadon, lenyomok pár stadionkört a biciklin, és hülyére evezem ma gam, sikerül levezetnem a szexuális feszültséget. Nem igazán sikerült. -

Joss, ugye?

Lenéztem a futópadnál ácsorgó srácra, ja, Gavin. A személyi edző, aki a futópados incidens óta kitartóan flörtölgetett velem. -

Igen - feleltem közömbösen.

Gavin bűbájosán mosolygott rám. Gondolatban feljajdultam Egy: nem szeretem a nyálas szépfiúkat. Kettő: már sikerült begyűjtenem egy skótot. Nem akartam még egyet. -

Ilyen hamar visszajöttél?

Ez tényleg figyel engem. Nem is ijesztő. – Aha.

Gavin félszegen toporgott, nyilván felkészületlenül érte, hogy nem repesek az örömtől, amiért megzavarja a Braden Carmichael Távolléte Miatti Gerjedelem- levezető Programomat. -

Figyelj csak, nem lenne kedved velem vacsorázni valamikor?

Lekapcsoltam a gépet, és bár gusztustalanul csatakos voltam, igyekeztem olyan kecsesen lelibbenni róla, ahogyan csak tudtam. Plátói mosoly következett - ez az, amikor összepréseled az ajkad, és nem villantod ki a fogaidat. – Kösz, de már járok valakivel. — Azzal, meg sem várva a választ, leléptem, és mosolyogva állapítottam meg, hogy a Bradennel kötött megállapodásnak számos előnye van. Nem számítva a többszörös orgazmust. Miután lezuhanyoztam és átöltöztem, eljöttem az edzőteremből gondosan elkerülve Gavint. Alighogy bekapcsoltam a telefonomat, SMS-t kaptam Bradentől. Tedd szabaddá a csütörtök estédet. Üzleti vacsora. Vegyél fel szép ruhát! Fél 8-ra érted megyek, x Égnek emeltem a tekintetem. Az eszébe sem jutott, hogy esetleg nem érek rá. Szemét zsarnok! Visszaüzentem neki: Csak mert olyan szépen kérted. Bosszúsan elindultam a járdán, kezemben a telefonnal. Muszáj lesz megemlítenem Bradennek, hogy néha nagyon utálatos tud lenni. Amikor becsippant a telefonom, dühösen torpantam meg. De hirtelen minden haragom szertefoszlott, amikor megláttam az egyszavas üzenetet: Bébi! x Szinte hallottam Braden kaján hangját, és lemondó mosollyal csóváltam meg a fejem. Ez a szemétláda aztán tudja, hogyan puhítsa meg az embert. Bár fogalmam sem volt, mit értsek üzleti vacsorán - kivel megyünk, hova megyünk azt pontosan tudtam, hogy nincs alkalomhoz illő ruhám. Úgyhogy életemben először úgy döntöttem, nem törődöm semmivel, és elmentem a Harvey Nicholsba. Két órán át próbál gattam a ruhákat - némelyik annyiba került, mint egyhavi lakbérem -, és végül egy szexisen elegáns Donna Karan- modell mellett döntöttem. A vádliközépig érő tubusruha ezüstszürke dzsörzéanyaga kihívóan tapadt a domborulataimra. A jobb vállamról a bal csípőmre omló stóla éppen megfelelő mennyiségű eleganciát kölcsönzött az amúgy egyszerűen szexis alkalmi ruhának. A nevetségesen drága fekete színű és a szinte már védjegynek számító halálfej alakú csattal díszített Alexander McQueen alkalmi táskával - úgy gondoltam, a halálfej remekül illik az alkalomhoz - és a fekete Yves Saint Laurent körömcipővel kiegészítve, érzéki látványt nyújtott. Még soha nem éreztem magam ennyire dögösnek. És még soha nem költöttem enynyit ruhára. Ellie el volt ragadtatva.

De ez még nem jelentett semmit. Nagyon féltem, mit szól majd Braden. Kiderült, hogy kár volt görcsölnöm. Illetve - ahogy vesszük. Csütörtök este a nappaliban ácsorogtam Ellie- vel, kezemben egy pohár borral, és vártam, hogy Braden megérkezzen. Leengedtem a hajam, amely laza fürtökben omlott a hátamra. Ellie nem győzött ámuldozni, és könyörgött, hogy mindig hordjam így. Persze nemet mondtam. Nem szoktam sminkelni magam, de most, hogy megkoronázzam az öltözékemet, feltettem egy kis pirosítót, szempillafestéket meg vörös rúzst. Amikor nyílt a bejárati ajtó, görcsbe rándult a gyomrom. -

Én vagyok - kiáltotta Braden, - Lent vár a taxi, úgyh… - A nappaliba lépvén elállt a szava,

és dermedten nézett rám. -

Azt a kurva!

Ellie kuncogni kezdett. – Ez most jót jelent? — sandítottam Bradenre. Braden elvigyorodott. -

Mindjárt elélvezek, bébi.

-

Blöö! - mímelt hányingert Ellie. - Lavórt!

Braden azonban ügyet sem vetett rá, hanem hanyagul odalépett hozzám. Egyszerű, de elegáns szabású, vékony bársony hajtókás fekete öltönyt viselt fehérarany mandzsettagombokkal és sötét ezüstszürke inggel, amelynek színe tökéletesen passzolt a ruhámhoz. Vékony nyakkendője vérvörös volt, mint a rúzsom. Önkéntelenül is egymáshoz öltöztünk. De ő így is dögösebb volt nálam. Braden tetőtől talpig végigmért, majd az arcomra szegezte parázs ló tekintetét. -

Gyere! - ragadta meg a csuklómat. Az utolsó pillanatban sikerült átadnom Ellie-nek a

borospoharamat, mert Braden már ki is ráncigált a folyosóra — a cipőben, amiben fél napig gyakoroltam a járást —, és bevonszolt a szobámba. Ott megfordult, derékon ragadott, és magához vont. -

Hagyd már abba! - méltatlankodtam.

-

Bébi, ez egyszerűen… ha nem várna lent a taxi, és nem lenne asztalfoglalásunk, most

rögtön hanyatt döntenélek. Micsoda tetterő! -

Bár, ha jobban meggondolom… - mormolta a ruha mély dekoltázsát fürkészve, és

megszorította a derekamat.

-

Braden!

-

Gyönyörű vagy, Jocelyn! - nézett rám Braden.

Megint görcsbe rándult a gyomrom. -

Köszönöm - mosolyodtam el.

-

Viszont, ne engedd le a hajad!

-

Micsoda? - Morcosan tapogattam meg a fejem. - Miért?

Legnagyobb döbbenetemre Braden vészjóslóan húzta össze a sze mét. -

Tedd, amit mondtam!

Gúnyosan felszisszentem, és eltoltam magamtól Bradent. -

Csak akkor, ha megmondod, miért. - Jó volt a frizurám. Ehhez nem fért kétség.

-

Mert - Braden eddig kizárólag a hálószobában használta ezt a mély, dorombolásszerű

hangot, valószínűleg ezért találtam olyan bugyiolvasztónak - szeretném, ha csak én tudnám, milyen szép a hajad. És milyen gyönyörű vagy, ha leengeded. Szúrást éreztem a mellkasomban. Fájdalomszerű érzés öntött el. De nem mutattam, hanem gúnyosan elmosolyodtam. -

Hol vagyunk, a középkorban?

Braden szeme villámokat szórt. -

Jocelyn! - mondta vészjóslóan.

-

Ez most komoly? - emeltem égnek a karomat.

-

Halálosan.

-

Braden…

-

Jocelyn!

Csípőre tett kézzel fürkésztem az arcát. De az kérlelhetetlen ma radt. Úristen, ez komolyan beszél! Felszisszentem, és hitetlenkedve fontam karba a kezem. -

Nem szeretem, ha utasítgatnak, Braden.

-

Ez nem utasítás. Kérés,

-

Szerintem meg utasítás.

-

Csak nem akarom, hogy leengedd a hajad.

-

Rendben — billentettem oldalra a fejem, és tetőtől talpig végig mértem Bradent. — A

parancsolgatást nem tűröm, de hajlandó vagyok kompromisszumot kötni. Feltűzöm a hajam, de jössz nekem egy szívességgel. Braden érzéki mosolyt villantott rám. -

Ez jól hangzik, bébi.

– Egy szóval sem mondtam, hogy a szívesség szexuális jellegű lesz.

Braden egyre szélesebben vigyorgott. -

Akkor milyen?

-

Hát, éppen ez a lényeg - simultam hozzá mosolyogva. - Majd megtudod, ha itt lesz az ideje.

Braden lehajolt hozzám, a szája majdnem súrolta az enyémet. -

Áll az alku.

-

Bátor ember — nevettem el magam, és hátraléptem. - Egyébként te is jól nézel ki.

-

Köszönöm - suttogta, és közben majdnem felfalt a szemével.

-

Szólj le a taxisofőrnek, hogy még tíz perc! Fel kell tűznöm a hajamat.

Miután sikerült elegánsan kusza kontyba fognom a hajamat, elkö szöntem Ellie-től, akinek könnybe lábadt a szeme, amikor meglátott minket - szerintem még most sem hitte el, hogy csak szexpartnerek vagyunk-, és beszálltam a taxiba. Braden bemondta a címet. Braden francia éttermébe, a La Courbe tartottunk, amelyet Braden még az apjától örökölt, és amely a Royal Terrace-on, a Regent Gardens közelében helyezkedett el. Még nem jártam ott, de nagyon jókat hallottam róla. Braden, miután hátradőlt az ülésen, közelebb húzódott hozzám, és megfogta a kezem. Egész úton a nagy, férfias kezét néztem, és igyekeztem nem kitépni magam a szorításából. Nem mintha kellemetlennek találtam volna a helyzetet. Jó volt. Túl jó. Túl sok. Azt mondtuk, hogy csak szex és más semmi. Braden meg itt szorongatja a kezem. Csak akkor tudatosult bennem, hogy megérkeztünk, amikor Braden kifizette a fuvart, és kisegített a taxiból. -

Olyan csöndes vagy - suttogta, miközben ismét kézen fogott, hogy bevezessen az

étterembe. Egy szót sem szóltam. -

Kivel találkozunk?

De még mielőtt Braden válaszolhatott volna, máris megjelent a főpincér, sugárzó mosollyal az arcán. -

Monsieur Carmichael, az asztaluk készen áll.

-

Köszönöm, David! - Braden franciásan ejtette ki a nevet. Kíváncsi voltam, vajon a fickó

tényleg francia-e, vagy ez csupán marketingfogás. Az étterem maga pazar eleganciát sugárzott. Modern rokokó stílusban rendezték be: fekete-ezüst mintás, aranyozott vázú székekkel, mélyvörös abroszokkal, fekete üveg gyertyatartókkal és fehér kristálycsillárokkal. Minden asztal foglalt volt.

David egy hangulatos sarokasztalhoz vezetett minket, amely a helyiség keleti csücskében állt, távol a bártól és a konyhaajtótól. Braden úriember módjára kihúzta a székemet; nem is emlékszem, volt-e részem valaha ilyen bánásmódban. A gesztus meg az érzéki cirógatás a nyakamon úgy elvonta a figyelmemet, hogy Braden már a bort is megrendelte, mire észrevettem, hogy kétszemélyes asztalnál ülünk. -

Hol vannak a többiek?

Braden röpke pillantást vetett rám, és belekortyolt a hideg vízbe, amit a pincér töltött ki neki. -

Miféle többiek?

Miféle többiek?! -

Azt mondtad, üzleti vacsorára jövünk - feleltem fogcsikorgatva.

-

Igen, de azt nem mondtam, milyen ügyben.

Úristen!Ez egy randi! Na, erről szó sem lehet! Először a parancsolgatás, aztán a kézfogás… na, nem! Nem, nem és nem! Hátratoltam a székem, hogy felpattanjak, de Braden szavai hallatán sóbálvánnyá merevedtem. -

Ha megpróbálsz faképnél hagyni, elgáncsollak. - Bár nem nézett rám, tudtam, hogy

halálosan komolyan beszél. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy így átvert. Morcosan húztam vissza a székemet az asztal alá. -

Faszkalap!

-

Ezek után elvárom, hogy ma éjszaka a mocskos szádba dughassam a farkam - nézett rám

Braden összeszűkült szemmel. Nagyon hatásos mondat volt, mert rögtön megkeményedett a mellbimbóm, és a bugyim is átnedvesedett. Ahhoz képest, hogy a testem teljesen begerjedt, én magam padlót fogtam. Nem tudtam elhinni, hogy Braden ezt mondta egy puccos étterem kellős köze pén, ahol bárki meghallhat minket. -

Ne hülyéskedj!

-

Bébi - nézett rám Braden lesajnálóan -, szopásban nem ismerek tréfát.

Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valaki fuldoklik. A pincér még éppen elcsípte a romantikus megjegyzést, kipirult arca volt rá a bizonyíték. -

Mit hozhatok? - krákogta.

-

Nos - válaszolta Braden, aki szemmel láthatóan fütyült rá, hogy kihallgatták -, én egy

steaket kérek, közepesen átsütve. Te mit kérsz? - mosolygott rám szelíden, majd ivott egy korty vizet -

Azt hitte, poénos.

-

Úgy tűnik, kolbászt.

Braden félrenyelte a vizet, és köhögőrohamot kapott. Amikor visszatette poharát az asztalra, vidáman csillogott a szeme. – Jól van, uram? - kérdezte a pincér aggodalmasan. -

Persze, persze - hessegette el Braden rekedtes hangon, és átható pillantást vetett rám.

Megcsóválta a fejét, de a szája szögletében mosoly bujkált. -

Mi van? - tártam szét a karom ártatlanul.

-

Rohadt szexi vagy.

A pincér most már leplezetlenül bámult minket, nem győzte kapkodni a fejét, és várta, mi lesz a következő botrányos megjegyzésünk. Rámosolyogtam, és becsuktam az étlapot. -

Én is steaket kérek. Közepesen átsütve.

A pincér fogta az étlapokat, és elsietett, valószínűleg az összes kollégájának szétkürtölte, mit mondott a tulaj a nőjének. Vágtam egy grimaszt, és Bradenre néztem. -

Szerintem éppen az volt a megállapodás lényege, hogy drága vacsora nélkül is lefekszem

veled. A sommelier közeledett a vörösborral. Némán ültünk, amíg kitöltötte Bradennek a kóstolót. Braden elégedetten intett neki, hogy töltsön mindkettőnknek. Amikor a pasas távozott, felemeltem a poharamat, hogy a borból merítsek bátorságot. Braden tekintete szinte perzselt. -

Ez a baráti rész - felelte halkan Braden. - A barátommal akarom tölteni az estét, Jocelyn.

Ez mind szép és jó, de… -

Így kezdődnek a bonyodalmak.

-

Nem, ha elég ügyesek vagyunk.

-

Braden biztos látta a kétségbeesést az arcomon, mert hirtelen az állam alá nyúlt, és

gyengéden felemelte a fejem. -

Legalább próbáljuk meg!

Egész testemben megborzongtam az érintése nyomán. Megengedtem neki, hogy birtokba vegye a testemet. Rengeteg orgazmust köszönhettem neki. Ismertem az ízét, az illatát, a bőre tapintását. Azt hittem, ennyi elég is. Azt hittem, egyszer majd vége lesz. De amikor Bradenre néztem, rájöttem, hogy még koránt sincs vége. A vonzalmam, a vágyam - vagy minek nevezzem - egyre sürgetőbb lett, és ezt egyelőre egyikünk sem érezte tehernek. -Jó. Braden válaszul végigsimított az ajkamon a hüvelykujjával, és mosolyogva nézett rám. Az este hátralévő részében úgy viselkedtünk, mint két barát, akik együtt töltik az estét. Az ilyenkor szokásos dolgokról beszélgettünk: zenéről, filmekről, könyvekről, hobbiról,

barátokról. Megnevettettük egymást. Jól éreztük magunkat. De kerültük a komoly témákat. Braden gondosan ügyelt rá, hogy ne kérdezzen olyat, amire úgysem válaszolnék. És amikor véletlenül olyasmi került szóba, ami a múlthoz kapcsolódott, gyorsan bedobott egy poént, és témát váltott. Ügyesen csinálta. Éppen befejeztük a desszertet, amikor egy dallamosan buja hang ütötte meg a fülemet. -

Braden, drágám, gondoltam, hogy te vagy az.

A nőre néztem, aki az asztalunk mellett állt, és lehajolt, hogy két puszit adjon Bradennek, közszemlére tárva kicsi, de tökéletesen formált melleit. A ruhája vörös volt, merész és legalább olyan érzéki, mint a hangja. Barátságosan rám mosolygott, és közben tetőtől talpig végigmért. Aileen! Hogy vagy? A nő elmosolyodott, és kedvesen megsimogatta Braden arcát. - Most, hogy látlak, sokkal jobban. – Ó, a francba! Próbáltam úgy tenni, mint akit nem érint kellemetlenül a dolog, de érthetetlen módon - elszorult a torkom. Braden exbarátnője. Kínos. -

Hogy van Alán?

Ki a fene az az Alán? Istenem, add, hogy a csaj férje legyen! -

Ja! - legyintett a no fintorogva. - Elváltunk. Egy helyes fickóval vagyok itt.

Akkor menj vissza hozzá, aranyom, és ne köpj bele a randinkba! Basszus! Ez nem randi! Nem randi! Braden elmosolyodott, és felém intett a fejével. -

Aileen, bemutatom Jocelynt.

-

Szia! - Udvariasan mosolyogtam, de közben fogalmam sem volt, mit mondhatnék egy régi

barátnőnek. Ahogy jobban megnéztem magamnak a magas, szőke plázacicát, egyre érthetetlenebbé vált számomra, mit eszik rajtam Braden. Aileen jó alaposan végigmért. Majd mosolyogva fordult Braden- hez. – Végre egy lány, aki nem úgy néz ki, mint Analise - érintette meg kedvesen Braden vállát. Örülök nektek. -

Aileen… - hőkölt hátra Braden. Megfeszült az álla.

Analise? Kíváncsian vontam föl a szemöldökömet. Ki az az Analise? -

Látom, még nem tetted túl magad rajta - cicergett Aileen, és hátrálni kezdett. — A házasság

komoly dolog, időbe telik, mire elfelejti az ember. - Ránk nézett, majd, mintha csak akkor jönne rá, hogy megzavarta a vacsoránkat, idegesen felnevetett. — Na, mindegy nekem vissza kell mennem Robertóhoz. Vigyázz magadra, Braden! Jó volt látni téged. Örülök, hogy megismertelek, jocelyn-

– Én is - dünnyögtem, és igyekeztem elhitetni a többiekkel, nem érzem úgy magam, mint akire ráborították az asztalt. Házasság? Mélyen beszívtam a levegőt, mert az adrenalin hatására a szívem egyre hevesebben lázongott, és néztem, hogyan billeg tova Aileen, akinek valószínűleg sejtelme sem volt róla, mekkora feszültséget keltett köztem és Braden között. Elzsibbadt az ajkam. -

Házasság?

-

Már vége.

Miért éreztem úgy, hogy elárultak? Hülyeség volt felkapnom a vizet. Vagy mégsem? Braden azt mondta, barátok vagyunk. És Ellie… Ellie is a barátom volt, mégsem árulta el, hogy Braden elvált ember. De számít ez? Te sem mondtál neki semmit, Joss. Ez igaz. De én nem voltam házas. – Jocelyn… - sóhajtott fel Braden, és amikor felpillantottam, láttam, hogy az arckifejezése olyan, mint a gránit. - Előbb-utóbb meséltem volna neked Analise-ról. -

Nem tartozik rám - intettem le.

-

Ha tényleg így gondolod, miért vagy kiakadva?

-

Mert meglepődtem. Azért jöttem össze veled, mert nagykanállal eszed a nőket. Nem tűnsz

családapa típusnak. - A mellkasomra szorítottam a kezem. Mi ez a szúró fájdalom odabent? Braden a hajába túrt, majd másodszor is nagyot sóhajtott. Egyszer csak arra ocsúdtam, hogy a lábával átkulcsolja a székem lábát, és húzni kezd, amíg szinte teljesen össze nem ér a vállunk. Kérdőn néztem rá, és egy pillanatra elvesztem a gyönyörű szemében. -

Huszonkét évesen nősültem — szólalt meg halkan. Beszéd közben egy pillanatra sem vette

le rólam a szemét. - A feleségemet Analise-nak hívták. Ausztrál volt, és másoddiplomás képzésre járt. Egy éve jártunk együtt, amikor megkértem a kezét, de csak két évig voltunk házasok. Az első kilenc hónap fantasztikus volt. A következő három hónap döcögős. Az utolsó év pedig maga a pokol. Rengeteget veszekedtünk. Jórészt azért, mert Analise szerint nem akartam beavatni őt a dolgaimba. - Braden lesütött szemmel lötykölte meg a bort a poharában. És, ha jobban belegondolok, igaza is volt. Hála az égnek! - nézett rám. - A gondolat, hogy egy kicsinyes nőnek öntsem ki a lelkemet… -

Hogy aztán mindent ellened fordítson - dünnyögtem. Tökéletesen megértettem Bradent.

-

Pontosan. Az ember általában mindent megtesz, hogy megmentse a házasságát. Én sem

akartam feladni. De egy nap, nem sokkal a halála előtt, apám felhívott, és megkért, hogy nézzem meg az egyik eladó ingatlanunkat a Dublin Streeten. Nem azt, amiben ti laktok Ellie- vel - tette hozzá gyorsan, — Azt mondta, beázott a földszinti lakás, ezért odamentem. —

Megfeszült az állkapcsa. - Szivárgást nem találtam, de rajtakaptam Analise-t az egyik legjobb barátommal, akit még az általánosból ismertem. Apám mindent tudott. Már fél éve találkozgattak a hátam mögött. Lehunytam a szemem, és éreztem, hogy belém mar a fájdalom. Hogy tehették ezt vele? Pont vele! Amikor kinyitottam a szemem, Braden ellágyulva nézett rám, én pedig vigasztalóan szorítottam meg a karját. Legnagyobb meglepetésemre elmosolyodott. -

Már nem fáj, Jocelyn. Volt időm gondolkodni. Az egy sekélyes kapcsolat volt. Egy fiatal

nyikhaj hagyta, hogy a farka tévútra vezesse. -

Tényleg így gondolod?

-

Hát persze.

Komoran ráztam meg a fejem. – De miért pont a Dublin Streeten vettél lakást? Braden vállat vont. -

Analise a válás után visszahúzott Ausztráliába. Gondoskodtam róla, hogy egy fillért se

kapjon, de az emléke megmérgezte a szeretett városomat. Az elmúlt hat évben új emlékeket gyártottam magamnak, hogy eltakarítsam a romokat. Ugyanez igaz a Dublin Streetre is. A lakás, amiben most laktok, kész romhalmaz volt. Egy akname ző az utcában, amit az árulás levegője lengett körül. Elhatároztam, hogy szépséget csempészek a sivárságba. Braden szavai olyan mélyen érintettek, hogy nem kaptam leve gőt. Ki ez az ember? Ébren vagyok, vagy álmodom? Braden megérintette az arcom, ujjai lágyan siklottak végig az állam vonalán, majd a nyakam ívén. Megborzongtam. Ez nem álom. És ez a férfi három hónapig csak az enyém. Hirtelen felpattantam a székről. -

Vigyél el magadhoz!

Braden nem vitatkozott. Szemében a megértés fénye villant. Az asztalon hagyta a borravalót, kézen fogott, és kisvártatva már a taxiban ültünk.

1 6 . FE JE ZE T

F

OGALMAM SEM VOLT, HOL LAKIK B RADEN,

és meglepődtem, amikor az egyetemnél,

a Meadows felé vezető úton szálltunk ki a taxiból. A luxus apartmanoknak otthont adó modern épület egy kávézó meg egy kis éjjel- nappali fölött magasodott. Lifttel mentünk fel a legfelső emeletre, ahol Braden betessékelt tágas tetőtéri lakásába.

Tudhattam volna. A lakás egyszerűen csodálatos volt, de határozottan lerítt róla, hogy férfi lakja. Mindenütt parketta, hatalmas csokoládébarna velúr sarokkanapé, falra szerelhető, fekete üveggel díszített álkandallo, a sarokban óriási széles képernyős tévé. A nappalit fal választotta e l a konyhától meg a stílusos konyhaszigettől. A konyha is nagyon exk luzív volt, de a rozsdamentes acélburkolat miatt ridegnek hatott, ráadásul úgy tűnt, senki sem főzocskézik benne. A hátsó részhez érve lépcső vezetett fel a hálószobákhoz. Tulajdonképpen az üveg dobta fel a lakást. A padlótól a mennyezetig érő három ablakból pazar kilátás nyílt a városra, a nappaliból pedig franciaablak vezetett a hatalmas teraszra. Csak utólag fedeztem fel, hogy az épület túloldalán az emeleti hálószobának is ugyanilyen terasza és ablakai voltak, vagyis az épületből háromszázhatvan fokos kilátás nyílt a városra. Az éjszakai panoráma különösen gyönyörű volt. Anyám hiába is próbálta szavakba önteni, milyen a szülővárosa. Fájdalom nyilallt a mellkasomba, ahogy ott álltam Braden nappalijának közepén, és bánatosan figyeltem a külvilágot, miközben azon töprengtem, vajon Braden milyen gyakran teszi ugyanezt. -

Olyan szótlan vagy. Minden rendben?

Szembefordultam Bradennel, tudván, hogy ő jelenti az átmeneti gyógyírt a bajomra. -

Kúrjuk ki magunkból, jó?

Braden lassan, zavartan elmosolyodott. Olyan jóképű volt, hogy belesajdult a gyomrom. -

Kúrjuk ki?

-

Ezt a sok szart. Amit a feleséged csinált. Amit a barátod csinált. Amit az a sok lelketlen

ribanc művelt veled. Braden hozzám lépett, és hirtelen megváltozott az arckifejezése: keményebbnek, kifürkészhetetlenebbnek tűnt. -

Azt akarod mondani, hogy nem akarsz tőlem semmit?

-

Ezt akarom. Amiben megállapodtunk. Azt akarom, hogy… - Nagy levegőt vettem,

éreztem, hogy elvesztem az önkontrollt. - kúrd ki belőlem. -

De mit, Jocelyn?

Hát nem érti? Ilyen jó színésznő vagyok? -

Mindent. Mindezt - vontam meg a vállam.

Braden némán fürkészte az arcomat. Aztán hirtelen magához rántott, a tarkómra szorította a kezét, és megcsókolt. Kétségbeesett csók volt. Hogy Braden volt-e kétségbeesett vagy én, azt már nem tudnám megmondani. Csak annyit tudok, hogy még soha senki nem csókolt ilyen vadul, ilyen lázasan. Szó sem volt finomkodásról. Egyszerűen egymáson akartuk levezetni a feszültséget. Aztán Braden elhúzódott tőlem, szaporán emelkedett és süllyedt a mellkasa, miközben levegő után kapkodott. Felnéztem rá, és sűrű köd lepte el az agyamat, amikor óvatosan a két tenyere közé fogta az arcomat, és gyengéd csókot lehelt az ajkamra, játékosan birizgálva nyelvemet a sajátjával. Aztán elhúzódott tőlem, keze végigsiklott a karomon, majd derékon ragadott, és lassan megfordított. Háttal álltam neki, és elakadt a lélegzetem, amikor a ruhám cipzárja felé nyúlt. Olyan forró volt az érintése, hogy még a ruhán keresztül is éreztem. Csak az izgatott lihegésünket és a cipzár éles hangját lehetett hallani, amit Braden gyötrelmesen lassan húzott le, többször is megérintve bőrömet az ujjával. Eztán a ruha vállpántja után nyúlt, és azt is csigalassúsággal hámozta le a vállamról. Amikor azzal is végzett, a csípőmre csúsztatta a kezét, és leráncigálta rólam a ruhát. — Lépj ki belőle - suttogta a fülembe rekedtes hangon. Kalapáló szívvel emeltem fel a sarkamat, hogy kilépjek a ruhá ból, és a mozdulat megint eszembe juttatta, milyen kínosan nedves vagyok. Braden felvette a ruhát a földről, és a kanapéra fektette. Amikor visszajött, megsimogatta a selymes bőrt a fenekemen. Említettem, hogy új fehérneműt is vettem? Egy fekete csipkés Victoria Secret-szettet viseltem, A bugyit olyan magasra szabták, hogy szinte az egész fenekem kilógott belőle, a melltartó pedig mély kivágású volt, hogy szép legyen a dekoltázsom a ruhában. Megborzongtam, amikor Braden tovább simogatott. Végigcsúsztatta az ujját a farpofáim között, majd hátulról belém hatolt. Felnyögtem, és ívben feszült meg a hátam, miközben Braden ki-be húzogatta az ujját. – Braden! Braden csak annyi időre engedett el, hogy átfogja a csípőmet, és megint magához rántott. Kemény pénisze a fenekemhez nyomódott, ahogy ott álltam előtte a tűsarkúmban.

-

Ennyi kell ahhoz, hogy felálljon a farkam — suttogta, az ajkával birizgálva a fülcimpámat.

- Elég, ha kimondod a nevem. Elszorult a torkom, nem tudtam, mit válaszoljak. Nem akartam beszélni. Csak érezni. Braden mintha olvasott volna a gondolataimban, maga felé fordított, aztán hátralépett, és szemügyre vette az új szexi fehérneműmet. -

Gyönyörű! De én jobban szeretem, ha meztelen vagy. - A cipőmre pillantott, és

felragyogott a szeme. - Az maradhat. Hátranyúltam, hogy kikapcsoljam a melltartómat, de Braden közelebb lépett, és lefogta a kezemet. Megrázta a fejét, mire leengedtem a karomat. -

Várj még! - Azzal eltávolodott tőlem. Ott álltam egy szál fehérneműben meg a

tűsarkúmban, és néztem, ahogy Braden lassan, érzékien megszabadul a ruháitól. Végül már csak a nadrágja maradt rajta, a mellkasa és a lába meztelen volt. Parázsló tekintettel vigyorodott el. Nem érdekelt, mi a szándéka. Csak arra vágytam, hogy végre bennem legyen. De ezzel még nem volt vége. Braden átkarolta a derekam, és ma gához húzott, csupasz hasam a törzséhez ért, nadrágja kellemesen csiklandozta meztelen lábam, mellem a bőréhez nyomódott. Enyhe rántást éreztem: Braden villámgyorsan kihúzogatta a hajamból a csatokat, és a zilált fürtök a hátamra omlottak. Láttam, hogy felragyog a szeme, és életemben először hálát adtam az égnek, hogy ennyi hajam van, ha egyszer ilyen reakciót vált ki belőle. Braden belemarkolt a hajamba, és hátrarántotta a fejemet. Ajka védtelen torkom fölött körözött. Visszafojtottam a lélegzetem, a bőröm parázslott, remegett a lábam, és sürgetően csimpaszkodtam a vállába Braden szája finoman csiklandozta a bőrömet: újabb csók, olyan könnyű, mint egy pillangó szárnya. Hirtelen azon kaptam magam, hogy ingerült nyögés hagyja el az ajkam. Braden lehelete lágyan cirógatta a nyakam. A torkomra tapasztotta a száját, nyelve puhán siklott végig a bőrömön, miközben forró csókokkal borította el a mellkasomat. Hűvös fuvallat csapta meg a mellemet, ahogy lerángatta rólam a melltartót. A mellbimbóm megkeményedett, és a csókjáért esdekelt. Braden rátapasztotta a száját, és a csípőm izgatottan préselődött a csípőjéhez. Amikor kemény szerszáma a testemhez nyomódott, eszelős vágy fogott el. -

Braden, kérlek! - esdekeltem, és a mellkasom a szája felé ívelt. Végigsimítottam a

mellkasán, forró, kemény bőrén, hogy aztán a markomba fogjam a nadrágon keresztül. Elakadt a lélegzete, és hátrahúzódott, csípője a kezemnek feszült, miközben a tenyeremhez dörgölte magát. -

Basszus! - dünnyögte, és egy pillanatra lehunyta a szemét. Amikor felnyitotta, lángolt a

tekintete. - Nem bírom tovább.

Bólintottam, a hasam összeszorult a várakozástól, és a bugyim is teljesen átázott. Braden pillanatok alatt kikapcsolta a melltartómat, és a mellemre szorította hatalmas tenyerét. Éreztem, hogy még jobban megkeményedik. A lassú, gyötrelmes kínzásnak hírtelen vége szakadt. Braden ma gához rántott, kihátrált az ajtón, és megállt a fal melletti komód előtt, majd megfordított, nem túl finoman rálökött a bútordarab tetejére, és mögém állt. Eszeveszetten fújtattam, és mind a két kezemmel belekapaszkodtam a komódba. Braden előrenyúlt, és megmarkolta a mellemet, majd hátrafeszítette a testem, és belenyalt a fülembe. -

Most így foglak megdugni. Keményen, Jocelyn, keményen és durván. Készen állsz?

Bólintottam, és egy pillanatra kihagyott a szívem. Braden egy mozdulattal lerántotta a bugyimat. Kiléptem belő le, és félrerúgtam. Braden forró teste és a lecsúszó cipzár nyikorgása kéjesen bizsergette az ágyékomat. Várakozón mélyesztettem a körmeimet a komódba. Braden a hasamra csúsztatta szétnyitott tenyerét, és úgy rántotta fel a csípőmet, hogy az alkarom teljes hosszában a komódon nyugodjon. Feldugta az ujját a hüvelyembe. -

Bébi - mormolta önelégülten -, tiszta lucsok vagy.

Türelmetlenül nyögtem fel, mire Braden kuncogni kezdett, és a következő pillanatban már belém is hatolt. A durva birtokbavétel hatására felkiáltottam és előregörnyedtem, de Braden egy perc haladékot sem adott. Pár centivel kijjebb csúszott, majd újból beljebb nyomult. A komód meg sem moccant a súlyom alatt. Zengett a lakás a lihegésünktől, a nyögéseinktől meg a morgásunktól, a nedves hús csattogásától, ahogy Braden egyre erőszakosabban hajszolt a teljes önkívület felé. Hátulról döngölt, ujjai belemélyedtek a csípőmbe, és tompán felnyögött, amikor felvettem a tökéletes, de kemény ritmust. Egyre hangosabban ziháltam, amitől csak még job ban bepörgött, és felnyúlt, hogy két ujja közé vegye a mellbimbó mat, de a csípője továbbra is ütemesen mozgott. Ez volt az utolsó csepp. -

Braden! - sikítottam a minden eddigit felülmúló orgazmus pillanatában, és a hüvelyem

szaporán lüktetve fogta körül Bradent, aki konokul haladt tovább a csúcs felé. Tompa nyögéssel élvezett el. Száját a vállamhoz szorította, és ha lehet, még keményebben markolta a csípőmet, amint egész testében megremegve felrobbant bennem. A végtagjaim elernyedtek. Csak Braden mentett meg attól, hogy a földre rogyjak. Egy idő után Braden óvatosan elhúzódott tőlem, de még így id összerezzentem. Braden ezúttal nem kímélt. Mintha megérezte volna, szorosan magához vont. -

Biztos, hogy jól vagy?

Az nem kifejezés.

-

Csodálatos volt - dőltem neki.

Braden mély, szinte dorombolásszerű nevetést hallatott, -

Nekem mondod?

Azzal maga felé fordított, s gyengéden felültetett a komód tete jére, a csípője köré kulcsolta a lábam, a mellkasára húzta a kezem, és mélyen a szemembe nézett. Láttam, hogy megváltozik az arckifejezése, és elállt a lélegzetem. Braden hozzám hajolt, és lassú, buja csókkal tapasztotta le a számat. Egészen gyengéden. Az ember néha szavak nélkül is tudja, hogy valami megváltozott. Akár egy pillantás is elég, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz a barátunkkal, és erősebb alapokra helyezzük a kapcsolatunkat. Ugyanez igaz a testvérekre vagy a szülőkre is — a tekintetünk azt üzeni: mindig számíthatsz rám, és az egyszerű családtagból vagy haverból hirtelen igazi társ lesz. Valami ilyesmi történt akkor is, amikor Braden rám nézett és megcsókolt. Ez már nem csak a szexről szólt. Legszívesebben elrohantam volna. Braden mosolyogva simította ki a hajamat az arcomból. -

Még nem végeztem veled. - Azzal újra megcsókolt.

Az utójáték közben szorosan hozzásimultam. Igazi, hamisítatlan utójáték volt, legalább tíz percig tartott, mintha kamaszok lennénk. A testem és a lelkem hadakozott egymással. Nem akartam, hogy mindennek vége legyen. Rabul ejtett, csábított. De nem akartam többet, csak testiséget. El kell tűnnöm innen! Ám képtelen voltam elmenni. Hirtelen megértettem, mit jelent, amikor az emberek azt mond ják, valakinek a rabjává váltak. Vagyis újra kellett definiálnom az éjszakát. Ez csak szex volt. Csak szex és más semmi. Ebben megnyugodva kibontakoztam Braden öleléséből, megnyaltam duzzadt ajkamat, és leugrottam a komódról. -

Tartozom egy bocsánatkéréssel - emlékeztettem Bradent, miközben térdre ereszkedtem.

Braden rám nézett félig lehunyt szemhéja alól. -

Miért? - dünnyögte, mialatt a szerszáma egyre merevebbé vált.

-

Mert faszkalapnak neveztelek - vigyorodtam el.

Mély, torokhangú nevetése nyögésbe torkollott, amikor a számba vettem. Bár Braden leengedte a redőnyöket a csupa üveg hálószobában, a reggeli ragyogó napsütés így is kiverte az álmot a szememből. Oldalra fordítottam a fejem, és láttam, hogy az óra fél nyolcat

mutat. Tudtam, hogy Braden nincs mellettem, mert általában az ő testé nek a melegére szoktam felébredni, ráadásul hallottam, hogy zubog a víz a fürdőszobában. Megrohantak az este emlékei. Az étterem. Braden volt felesége Az elsöprő vágy, amit éreztem. A megérkezés a lakásba. A vad szex a komódon. Ahogy letérdeltem elé, majd ahogy ő viszonozta ezt. A meztelen túra a lakásban, ami a hálószobában ért véget. Még most is izgalommal töltött el, ahogy hanyatt löktem Bradent az ágyon, és végigcsókoltam- végignyalogattam a gyönyörű testét, mielőtt belém hatolt volna. A terv az volt, hogy visszaforgatom az idő kerekét pár órával korábbra. Bradennek azonban más tervei voltak. Amikor elélveztem, hanyatt fordított, és újra meg újra belém ha tolt. Közben egy pillanatra sem vette le rólam a tekintetét. Le akartam hunyni a szemem, mint legutóbb. De nem sikerült. Most halk sóhajjal lecsuktam őket. Egyre bonyolultabbnak éreztem a helyzetet, és amilyen gyáva nyúl voltam, az előző este történései után egyszerűen nem mertem szembenézni Bradennel. Felkeltem a hatalmas keleti stílusú ágyból, halkan kiiszkoltam a szobából, és lerohanta m a földszintre a ruháimért. Sietve magamra kapkodtam a fehérneműmet meg a ruhámat, beletuszkoltam a fájós lábamat a cipőmbe, és magamhoz vettem a táskámat. Becsaptam magam mögött az ajtót, és bűntudatosan, kalapáló szívvel léptem ki a friss levegőre. Mive l nem volt kedvem hazáig gyalogolni, leintettem egy taxit a Quartermile végén, és csak akkor nyugodtam meg, amikor bekanyarodtunk a Dublin Streetre. Éppen a kulcsomat dugtam bele a zárba, amikor SMS érke zett. Bármi is volt ez, meg ne próbáld még egyszer! Majd beszélünk. Nagyot sóhajtottam, mert már előre rettegtem a pillanattól. Judy Garland teli torokból énekelte, hogy süt a nap, és mindenki legyen boldog. Semmi bajom nem volt a kis Judy Garlanddal, de speciel jobban örültem volna a táncoló Gene Kellynek. A zuhany alatt lemostam magamról az előző esti izzadságot meg a szex nyo mait, magamra kaptam egy farmert meg egy kapucnis pólót, össze gömbölyödtem a kanapén, és régi filmeket néztem. Tudtam, hiába is ülnék le a laptopom elé, csak elvesznék a zavaros, kusza gondolataimban. Úgyhogy inkább musicalekkel és régi nagy kedvencemmel, Gene Kellyvel zsibbasztottam az agyam. Éppen szendvicset ettem, amikor nyílt a bejárati ajtó. Egy pilla natra elállt a szívverésem, de aztán könnyű léptek zaja ütötte meg a fülem. Ellie. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. -

Szia! - lépett be a szobába mosolyogva Ellie. - Szemésznél voltam.

Elnémítottam Judyt. -

És mit mondott?

-

Felírt egy szemüveget olvasáshoz meg tévénézéshez - fintorgott Ellie. - Képzelem, hogy

fog állni. Én nem voltam ennyire borúlátó. Ellie még szemeteszsákban is tündéri lett volna. -

Mikor lesz kész?

– Jövő héten. - Ellie minden átmenet nélkül elvigyorodott. - Na, milyen volt a vacsora? -

A bátyád jól átvert. Csak ketten voltunk.

-

Ez jellemző Bradenre - kuncogott Ellie. - Azért jól szórakoztál?

-

Azt leszámítva, hogy Braden végtelenül udvarias, ám kissé ta pintatlan exbarátnője

véletlenül kikotyogta, hogy Braden elvált ember, igen - rántottam meg a vállamat. Ellie- nek elakadt a lélegzete, ijedtségtől párás szemmel állt fel, és óvatosan leült mellém a kanapéra. -

Én szóltam volna, Jocelyn, de Braden személyesen akarta el mondani neked. Ez az ő

magánügye. Bárcsak elmagyarázhatnám. Hidd el, ez tényleg csak rá tartozik. -

Semmi gond - intettem le. - Mesélt nekem Analise-ról. mondta, hogy a csaj megcsalta őt.

Ellie összevonta a szemöldökét. -

Komolyan?

Miért, talán nem kellett volna? – Igen. Ellie egy pillanatig magába roskadtan ült mellettem, aztán egyszer csak ellágyult a tekintete, és rám mosolygott. -

Szóval elmondta neked.

Úristen, már megint kezdi ellepni az agyát a rózsaszín köd! -

Hagyd abba!

-

Mit? — meregette a szemét ártatlanul.

Elhúztam a számat. -

Tudod te azt.

De még mielőtt Ellie válaszolhatott volna, nyílt a bejárati ajtó, és rögtön be is csapódott. Döngő léptek hallatszottak a folyosó felől. -

Ó, a francba! - motyogtam, ügyet se vetve Ellie kérdő tekintetére.

Kivágódott a nappali ajtaja, és ott állt ő, talpig öltönyben, kifürkészhetetlen arckifejezéssel támaszkodva az ajtófélfának. -

Szia, Braden! - lehelte Ellie, aki rögtön megérezte a levegőben vibráló feszültséget.

-

Szia, Els! — biccentett Braden, majd rám szegezte halálos kék tekintetét. - Indíts a

szobádba! Egy-kettő! — Azzal sarkon fordult, és kiviharzott a nappaliból. Tátott szájjal néztem utána. – Mit műveltél? - suttogta Ellie aggodalmasan. -

Köszönés nélkül jöttem el tőle ma reggel - néztem rá ingerülten.

-

De miért? — vonta föl Ellie a szemöldökét.

Már így is megmagyarázhatatlan bűntudat gyötört, ami hirtelen düh rohamba csapott át. -

Mert a szexpartnereknél ez a szokás — üvöltöttem, és dúlva- fúlva felpattantam a

kanapéról. - Elegem van belőle, hogy a bátyád folyton csak parancsolgat! Azzal becsörtettem — igen, szó szerint becsörtettem - a szobámba, és bevágtam magam mögött az ajtót. Majd megpukkadtam mérgemben. -

Te csak ne parancsolgass nekem! - szegeztem az ujjamat Bradenre.

Braden eredetileg kifejezéstelen arccal állt az ágyam végében, de most felháborodottan nézett rám. És akkor még finoman fogalmaztam. Totál ki volt akadva. -

Úgy viselkedsz, mint akinek nincs ki a négy kereke.

Élesen beszívtam a levegőt. -

Miért, mit vétettem?

Braden úgy meredt rám, mint aki nem hisz a fülének, és elképed ve emelte égnek a kezét. -

Úgy osontál ki a lakásomból, mintha valami senkiházi lennék, akivel csak azért feküdtél le,

mert be voltál rúgva. Teljesen félreértette a helyzetet. Védekezőn fontam karba a keze met, és dühösen ingattam a fejemet, de nem mertem a szemébe nézni. -

Méltóztatnál felvilágosítani, miért tűntél el, mire visszajöttem a fürdőszobából?

-

Mert… mert dolgom volt.

Braden vészjóslóan hallgatott. -

Dolgod volt.

– Aha. -

Azt hittem, ennél azért érettebb vagy, Jocelyn. De úgy látszik, félreismertelek.

-

Jaj, ne gyere nekem ezzel a szarral! - vágtam vissza ingerülten. - Én nem csinálnék akkora

ügyet belőle, ha a szexpartnerem reggel kihagyná az enyelgést. Bradennek különös fény villant fel a szemében. Összeszorult tőle a gyomrom. De a villanás, ahogy jött, úgy el is tűnt, és Bradennek megkeményedtek a vonásai. -

Jó. Mindegy. Hagyjuk az egészet! Két hét múlva szombaton tedd szabaddá magad! Egy

híres londoni DJ, DJ Intrepid játszik a Tűzben az új tanév tiszteletére. - Üresen, távolságtartóan

kongott a; hangja, és nyilvánvaló volt, hogy miattam viselkedik ilyen hűvösen. Aminek nem nagyon örültem. - Azt akarom, hogy te is ott legyél. -

Rendben - bólintottam kábán.

-

Oké. Majd írok SMS-t. - Braden elindult felém. Feszülten vártam, mi lesz a következő

lépés. De pillantásra sem méltatott. Lenyomta a kilincset, és kiment. Még csak meg sem csókolt. Émelyegni kezdtem. Most akkor ki kavarta meg a dolgokat? Dr. Pritchard belekortyolt a vizébe, majd, amikor végeztem a mondókámmal, félrebillentette a fejét. -

Nem merült még fel önben, hogy esetleg kezd mélyebb érzése ket táplálni Braden iránt?

Nagyot sóhajtottam. – -

Dehogynem. Nem vagyok hülye. És mégis ragaszkodik az egyezséghez, sor, talán örül is, hogy egyszer véget ér, miközben

pontosan tudja, hogy akár meg is égetheti magát? Nem mondhatnám, hogy a mosolyom szívből jött. -

Oké… talán mégis hülye vagyok egy kicsit.

Tudom, hogy konok vagyok. Ennyire azért ismerem magam. Tudom, hogy rengeteg a bajom, és azt is tudom, hogy ezek nem fognak varázsütésre eltűnni. De az elmúlt pár hónap során, amit a Dublin Streeten töltöttem, hála a drága jó doktornőnek, új fényben kezd tem látni magam. Korábban meg voltam győződve róla, hogy senkihez sem tudok kötődni, mert így volt kényelmes. Most viszont lassan, de biztosan kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy nemcsak Rhianhoz és Jameshez, hanem Ellie- hez is szorosan kötődöm. Akkor is, ha nem akarok tudomást venni erről. De a kötődés mindenféle szarsággal jár együtt… vegyük csak a lelkiismeret-furdalást. Bocsánatot kértem Ellie-től, amiért úgy ráförmedtem. Ő persze azonnal megbocsátott. Egész pénteken bűntudat gyötört, és folyton Braden tekintetét láttam magam előtt. A bűntudat pedig mindenféle baromságba torkollott, így péntek délután végül kénytelen voltam bezárkózni a fürdőszobába, olyan szörnyű pánikroham kapott el. És rájöttem valamire. Valami félelmetesre. Lehet, hogy Bradennel csak szexpartnerek vagyunk, de ez még nem jelenti azt, hogy nem kötődöm hozzá. Lehet, hogy nem akarom közel engedni, de attól még fontos ne kem.

Ezért is történhetett meg, hogy mielőtt munkába indultam, küld tem neki egy SMS-t, amiben olyat írtam, amit még soha. Ne haragudj! x Elképesztő, mennyire felgyorsult a pulzusom, miután bepö työgtem a második mondatot. Egy puszi, és máris remegett a kezem. Craig és Jo nem volt elájulva tőlem aznap este. Összekevertem a rendeléseket, kiöntöttem fél üveg whiskyt, ráadásul a jattos üveget is feldöntöttem, és egy csomó bankjegy elázott. Amikor a szünetben megnéztem a mobilomat, és láttam, hogy Braden még mindig nem írt vissza, magamba szálltam. Tudtam, hogy nem viselkedhetek úgy, mint egy ostoba liba, csak azért, mert egy pasi nem fogadta el a bocsánatkérésemet. De nagy lelkierőre vall, hogy elküldtem Bradennek azt az üzenetet, győzködtem magam dühösen. Ha Braden ezt nem hajlandó belátni, akkor magára vessen! Menjen a fenébe! Én Joss Butler vagyok. Senki sem packázhat velem. Dacos elszántsággal folytattam a munkát, és ezúttal nem is történt újabb incidens. A többieknek azzal magyaráztam az ügyetlenségemet, hogy migrénem volt, de már elmúlt. Benyelték, mert rögtön jópofizni kezdtem velük. Mindig is ügyesen tudtam leplezni az érzéseimet. Műszak végén Jo és Craig kedvesen felajánlotta, nyugodtan menjek haza korábban, ha még nem érzem jól magam. Nem akartam vitatkozni. Fogtam a cuccaimat, búcsút intettem Briannek, és felmentem a lépcsőn a George Streetre. – Jocelyn! Ijedten fordultam hátra, és Bradent pillantottam meg a járdán. Megint felkavarodott a gyomrom. Némán bámultuk egymást, végül nagy nehezen összeszedtem magam, -

Engem vársz?

Braden mosolyogva lépett hozzám, -

Gondoltam, hazakísérlek.

Hiába próbáltam tartani magam, elöntött a megkönnyebbülés. -

És ez a bizonyos séta az ágyamban ér véget? — vigyorodtam el. Braden mély, torokhangú

nevetése teljesen padlóra küldött, mint mindig. -

Ez a terv.

Mély levegőt vettem, -

Szóval, már nem haragszol?

-

Bébi — simogatta meg Braden az arcomat, teljesen egyértelmű vé téve, hogy megbocsátott

nekem. A dzsekijénél fogva közelebb húztam magamhoz. -

Mutasd meg, ki a főnök!

Braden átkarolta a derekamat, én pedig azon kaptam magam, hogy teljes testemmel hozzásimulok. -

Nem azt mondtad, hogy ne parancsolgassak neked?

-

Nos, bizonyos körülmények között nyugodtan eltekinthetünk ettől a szabálytól.

-

Ó! És melyek lennének ezek a körülmények?

-

Minden, aminek az a vége, hogy elélvezek. Braden vigyorogva szorított magához.

-

Nagyon piszkos a fantáziád.

Elnevettem magam, mert eszembe jutott, hogy az első találko zásunkkor is pontosan ugyanezt mondta. Úristen, mintha ezer éve lett volna!

17. fejezet

A

ZON A HÉTVÉGÉN sok szexszel és nevetéssel simítottuk el a nézeteltérést. Dolgoztam, Braden is dolgozott, aztán vasárnap Elodie és Clark elvitte a gyerekeket St. Andrewsba, így Ellie- vel, Bradennel, Adammel,

Jennával és Eddel töltöttem a napot. Az egyezség megkötése óta ez volt az első alkalom, hogy nyilvánosan is együtt mutatkoztunk Bradennel. Amikor beléptem Ed kedvenc kocsmájába, ahova az ebédmeghívás szólt, rögtön éreztem, hogy már mindenki tud a megállapodásunkról. Jenna úgy bámult minket, mintha kísérleti egerek lennénk, Ed bárgyún vigyorgott, Adam pedig nem átallott rám kacsintani. Legszívesebben hanyatt-homlok elmenekültem volna, ha Braden nem számít a reakciómra, és nem ráncigál magával. Miután azonban kiderült, hogy gyakorlatilag semmi sem változott — nem vagyunk egypár, nem szorongatjuk egymás kezét, nem smacizunk, sőt kifejezetten messze ülünk le egymástól -, mindenki magába szállt, jót ettünk, megittunk néhány korsó sört, aztán elmentünk moziba. A nézőtéren egy sorral hátrébb ültünk le Bradennel, mint a többiek, és… na, jó, ott már lehet, hogy volt egy kis smacizás a sötétben. Hétfőn nem találkoztunk, így a könyvem újabb fejezettel gyara podott, és még dr. Pritchardot is sikerült beszorítanom a napirendembe. Jól éreztem magam. Kedden Braden az ágyamban töltötte az ebédszünetet. Szerdán rengeteg dolga volt, úgyhogy színé t se láttam. Ellie- vel töltöttem az estét: egy romantikus tinifilmet kellett végigszenvednem vele, ami olyan szirupos volt, hogy megfájdult tőle a gyomrom. Kijelentettem, hogy a következő filmes estén vagy azt nézzük meg, hogyan csonkít meg valakit vagy valamit egy akcióhős, vagy maradunk Gene Kellynél. -

Olyan vagy, mint egy pasi — fintorgott a csokipasztillát majszoló Ellie.

Felkaptam a fejem, és egy pillanatra el kellett szakadnom a kép ernyőn villódzó betegesen romantikus jelenettől. Ellie a kanapén hevert, körülötte egy halom csokipapír. Hogyhogy nem hízik el? -

Miért, mert utálom a nyálas filmeket?

-

Nem. Mert szívesebben nézed, hogyan kalapálnak el valakit, mint azt, hogyan vall

szerelmet egymásnak két ember. -

Ez igaz.

-

Pasi!

-

Szerintem Braden nem értene egyet veled - húztam el a szám.

– Huh! Ez övön aluli volt. -

Te neveztél pasinak - feleltem ördögi vigyorral.

Ellie felém fordította a fejét. – Apropó.., nem akarok kavarni, de kivételes megfigyelőkészséggel rendelkezem, és feltűnt, hogy mindig Braden programjához kell alkalmazkodnod. Nem zavar? Ezt már nekem is feltűnt. De mit tehettem volna? Én otthon „dolgoztam", Braden meg egyfolytában gályázott. A bárban pedig pont arra az estére voltam beosztva, amikor Braden ráért volna. Braden elfoglalt ember. És én próbálom tiszteletben tartani ezt. Ellie bólintott. -

Sok barátnője neheztelt rá emiatt.

-

Én meg amiatt neheztelek, ha a barátnőjének neveznek - feleltem félig poénosan.

-

Nem akartalak megbántani. Csak éppen… Tudod mit? Már nem is tudom, mit akartam

ezzel, mert az agyamra mentek. Láttam rajta, hogy megrögzötten romantikus énje újabb kiroha násra készül ellenünk, úgyhogy gyorsan témát váltottam. -

Mostanában nem mesélsz Adamről.

Ellie úgy elszontyolodott, hogy rögtön azt kívántam, bárcsak má sik témával hozakodtam volna elő. -

Az óta az ominózus vasárnapi ebéd óta nem nagyon beszélünk. Szerintem rájött, hogy kissé

félreértelmezhető a viselkedése, úgyhogy teljes visszavonulót fújt. -

Múlt vasárnap, amikor együtt volt a banda, semmi furcsát nem vettem észre rajtatok.

-

Mert végig Bradennel voltál elfoglalva.

-

Ja, tényleg - röhögtem föl.

-

Szédült tyúk - csóválta meg a fejét Ellie.

Ez új volt. Nem emlékszem, hogy Rhian vagy James egyszer is így nevezett volna. -

Jól hallottam, hogy tyúknak neveztél?

-

Aha. Méghozzá szédültnek.

-

Megkérdezhetem, hogy miért?

-

A tyúk szó jelen esetben olyan személyt jelöl, aki igazolhatóan képtelen átlátni egy adott

helyzetet, azaz buta, idióta, seggfej. Szédült tyúk: Joss Butler, aki olyan hülye, olyan idióta és olyan elvakult, hogy egyszerűen nem veszi észre, milyen kapcsolat fűzi a bátyámhoz, Braden

Carmichaelhöz. — Ellie dühösen nézett rám, de, a természetéből kiindulva, ezt nem kellett túl komolyan venni. -

Szédült tyúk. jó hasonlat - bólintottam.

Ellie hozzám vágott egy párnát. Amikor csütörtökön SMS-t kaptam Bradentől, amiben lemondta az aznap estét, bevallom, egy iciripicirit csalódott voltam. Nem borzasztóan csalódott, mert azt az érzést a vasládikába száműztem. A beruházás, amin Braden egész nyáron dolgozott, finisbe került, így nem lázadoztam. De azért rosszulesett a dolog. Belevetettem magam az írásba, és nem győztem csodálkozni, hogy hosszú fejezeteken át sikerült megkímélnem magam azoktól az emlékektől, amelyek hatására megint a fürdőszobában kötöttem volna ki. Igaz, a múlt pénteki nevezetes pánikrohamom óta egyszer sem lettem rosszul. Csütörtök este, Braden híján, Denzel Washington- maratonba fojtottam a bánatomat. Ellie két film után feladta, és elvonult lefeküdni. Néhány óra múlva én is kidőltem. Arra ébredtem, hogy megmozdul alattam a föld. -

Mi van? — motyogtam, és vártam, hogy a szemem hozzászok jon a félhomályhoz.

-

Sss, bébi! — hallottam Braden dörmögését a fejem fölött, és csak ekkor jöttem rá, hogy a

karjaiban vagyok. - Csak ágyba duglak. Álmosan csimpaszkodtam a nyakába, ahogy átvitt a szobámba. -

Mit keresel itt?

-

Hiányoztál.

-

Mmm - motyogtam, és még szorosabban hozzásimultam

-

Te is nekem.

És már aludtam is. Egyik percben még azt álmodtam, hogy árvíz van, és nem tudunk kijutni a lakásból: egyre kétségbeesettebben, a biztos halál tudatában néztem, ahogy a víz a mennyezet felé kúszik, amikor hirtelen kéjes érzés cikázott keresztül az ágyékomon, és amikor lenéztem, egy gyönyörű férfisellő fejét pillantottam meg. A víz egy szempillantás alatt elszivárgott, én pedig hanyatt dőltem, karomban az arctalan férfisellővel, aki időközben hétköznapi emberré változott, és nagy élvezettel nyalogatott. -

Úristen! - leheltem, ahogy az érzés végighullámzott rajtam, és magával rántott a valóságba.

Kipattant a szemem. Az ágyamban feküdtem. Reggel volt.

Braden feje pedig a lábam között. -

Braden! - süppedtem bele a matracba, és simogatni kezdtem puha haját. Neki volt a

legvarázslatosabb nyelve a világon. Megrándult a csípőm, amikor a csiklómat kezdte szívogatni. Sza porán körözött a nyelvével, és két ujjal belém hatolt. Hangosan ziháltam, a szívem a fülemben lüktetett, és pillanatokon belül elélveztem. Micsoda ébresztő! Ernyedt izmokkal néztem, ahogy Braden felkúszik a testemen, és mosolygós szemmel fölém tornázza magát. Nedves hüvelyemhez dörgölte kemény péniszét. -

Jó reggelt, bébi!

Megsimogattam a derekát, és finoman belevájtam a körmöm a bőrébe, mert tudtam, hogy szereti. -

Neked is jó reggelt! Milyen szép napunk van!

Braden elnevette magát ostoba vigyorom láttán, és legurult rólam. Ahogy oldalra fordultam, hogy megnézzem az órát, furcsa tárgyat vettem észre az íróasztalomon. Hüledezve ültem fel az ágyon, nem akartam hinni a szememnek. Braden a vállamra támasztotta az állát. -

Tetszik?

Írógép. Egy fényes, fekete, retró írógép állt az asztalomon a lapto pom mellett. Gyönyörű volt. Pontosan olyan, amilyet anyám ígért nekem. De már nem tudta megvenni, mert közben meghalt. Pazar ajándék. Személyre szóló, szép ajándék. És jóval több, mint szex. Mielőtt bármit is tehettem volna, nyomást éreztem a mellkasomban, és az agyam úgy ködösült el, mintha szét akarnák feszíteni a gondolatok. A bőröm kellemetlenül bizsergett, a szívem pedig összevissza kalapált. -

Jocelyn! — hatolt keresztül Braden aggódó hangja a ködön. Megfogtam a kezét, hogy

megnyugtassam. - Lélegezz mélyeket! - mormolta a fülembe Braden, és a kezemnél meg a csípőmnél fogva magához szorított. Igyekeztem egyenletesen venni a levegőt, hogy visszatérjen az önuralmam, a tüdőm kitáguljon, a szívverésem lelassuljon, és az agyam is kitisztuljon. Elcsigázottan dőltem Braden mellkasának. – Tudom, hogy nem akarsz beszélni róla — szólalt meg kisvártatva Braden -, de… gyakran kapsz pánikrohamot? -

Néha.

Ahogy Braden felsóhajtott, a testem együtt emelkedett meg a mellkasával.

-

Segítséget kellene kérned.

Elhúzódtam tőle, és kerültem a pillantását. -

Már kértem.

-

Tényleg?

Bólintottam, és a hajam mögé bújtam. -

Egy terapeutától.

-

Terapeutához jársz? - kérdezte Braden halkan.

-

Igen.

Braden a fülem mögé tűrte a hajam, ujjaival végigsimította az állam vonalát, és maga felé fordította a fejem. Kedvesen, aggodalmasan nézett rám. Megértően. -

Jó. Örülök, hogy végre megnyíltál valakinek.

Te gyönyörűség! -

Köszönöm az írógépet. Gyönyörű.

-

Nem akartalak felizgatni - felelte Braden nyugtalan mosollyal.

Gyorsan megcsókoltam. -

Baromság! Nem kell aggódnod. Nagyon tetszik. Köszönöm, hogy gondoltál rám. - Ez így

túl sok. Hogy megszabaduljak az érzéstől, ördögi vigyort villantottam Bradenre, lecsúsztattam a kezemet a hasán, és megragadtam a farkát. Ami azonnal megkeményedett. -

Ezt most rögtön viszonoznom kell.

Lehajoltam, de Braden elkapta a karomat, és visszarántott. Értetlenül vontam össze a szemöldököm. Tudtam, hogy ő is akarja. A szerszáma ott lüktetett a kezemben. -

Mi van?

Egy szempillantás alatt megváltozott az arckifejezése, a tekintete elsötétült, a vonásai megkeményedtek. -

Azért szopj le, mert kedved van hozzá, ne az írógép miatt. Ez csak egy ajándék, Jocelyn. Ne

gondolj mögé többet, mint amennyi mögötte van! Lassan emésztgettem a hallottakat. -

Oké - bólintottam. Olyan erősen szorítottam meg Bradent, hogy kitágultak az orrlyukai.

-

Akkor azért szoplak le, mert te is kinyaltál engem. Braden lassan elengedett, és

hátrakönyökölt. -

Így már más.

– Készül a könyv? - kérdezte dr. Pritchard elégedetten. -

Kezd összeállni - bólintottam.

-

És mi van a pánikrohamokkal? - Hát, volt egypár.

-

Mikor?

Mindent elmondtam neki. Amikor végeztem, a doktornő mélyen a szemembe nézett. Furcsa volt a tekintete. -

Elmondta Bradennek, hogy terápiára jár?

Basszus, nem kellett volna? Csak úgy kicsúszott a számon. Nem is tudom, miért… -

Igen. - Úgy tettem, mintha nem érdekelne, helyesen cseleked tem-e.

-

Ez nagyszerű.

Na, várjunk csak! Mi van? -

Tényleg?

-

Igen.

-

De miért?

-

Ön szerint miért?

-

Halvány dunsztom sincs — húztam el a számat.

Attól fogva szinte mindennap találkoztam Bradennel. A következő héten sokat jártunk el otthonról. Szombat este Ellie, Jenna, Adam meg egy lány, akit Adam hozott magával, beugrott hozzám a bárba, hogy elvonszolják Bradent egy éjszakai klubba. Braden gyűlölt klu bokba járni, ami felvetette a kérdést, akkor miért üzemeltet ő maga is szórakozóhelyet. Azt felelte, hogy jó üzlet. Ahogy a többiek elvonszolták magukkal, együtt érző mosollyal néztem utána. Meg sem lepődtem, amikor később visszaszökött, hogy hazakísérjen. Vasárnap Elodienál és Clarknál vacsoráztunk, és végignézhettük, hogyan kap össze egymással Declan és Hannah, hogyan tetteti süketnek magát Clark, és Elodie hogyan mélyíti el még jobban a feszültséget. Ellie, hogy elfelejtse Adam előző esti kísérőjét, egyfolytában a szemüvegé re panaszkodott, rajtam és Bradenen azonban senki sem vett észre semmit. Hál' istennek! Tudtam, hogy Elodie felrobbanna, ha megtudná, mi folyik köztünk. Hétfő este Braden felugrott hozzám a konditeremből jövet - nem ugyanabba a terembe jártunk, aminek szívből örültem, nem szeretem, ha edzés közben elterelik a figyelmemet -, és Ellie- vel töltöttük az estét, aztán Braden nálam maradt éjszakára. Kedd este részt vet tem életem első üzleti vacsoráján. Ami ezúttal tényleg üzleti vacso ra volt. Itt tudtam meg, hogy Braden el akarja adni a francia éttérmet, es csak a modern, igényes skót tengeri ételeket kínáló éttermét tartja meg. Egy üzletember barátja vette meg tőle kéz alatt. Igaz, a helyi sajtó így is megneszelte a dolgot, külön cikk jelent meg arról, hogy a La Cour gazdát cserélt, és az újságírók máris azt találgatták, mi késztethette Bradent erre a lépésre.

– Túl sok melóval jár - magyarázta Braden, miután megkért, hogy kísérjem el a vacsorára, ami tulajdonképpen csak egy utólagos gesztus volt a vevő részére. - A klub sokkal jobban felfutott, mint vártam, ráadásul az ingatlanügynökség miatt egyre kevesebb időm jut a fejlesztési munkákra, pedig ez az, amit igazán szeretek. Kezdek elaprózódni. A La Cour az apámé volt. Semmi sem köt hozzá. Úgyhogy eladtam. ATigrisliliomban találkoztunk Thomas Prendergasttal és a felesé gével, Julie-val. Új ruha volt rajtam, és igyekeztem roppant bűbájos lenni. Mármint a magam módján. Thomas idősebb volt Bradennél, és sokkal komolyabb is, de barátságos, és tisztelte Bradent. Julié nem sokban különbözött a férjétől - higgadt, csendes nő volt és barátságos. Legalábbis annyira, hogy magánjellegű kérdésekkel kezdjen bombázni. De Braden segített leszerelni. Később meg is jutalmaztam érte. Összességében kellemes kis vacsora volt. Braden szemmel láthatóan megkönnyebbült, hogy megszabadult a La Courtől, és valahogy rám is átragadt a nyugodtsága. A szerda estét nála töltöttük, elsősorban azért, mert nálam csendben kellett maradnunk, és ez so kat levont a szex értékéből. Úgyhogy hangosan szexeltünk egyet a kanapén, a padlón és az ágyban. Kielégülve feküdtem az összegyűrődött lepedőn, és a plafont bá multam. Braden hálószobája ugyanolyan modern volt, mint a lakás többi része. Alacsony, japán stílusú ágy és beépített szekrények a jobb helykihasználás miatt. Az ablak melletti sarokban karosszék. Két éjjeliszekrény. Semmi más. Legalább egy képet feltehetett volna a falra. —

Miért nem beszélsz soha a családodról?

A váratlan kérdés hallatán egész testemben megfeszültem, és ijed ten fújtam ki a levegőt. Oldalra fordítottam a fejem, és döbbenten meredtem Bradenre, aki nem úgy nézett rám, mintha attól tartana, hogy kiborulok. Inkább eltökéltnek tűnt. Élesen beszívtam a leve gőt, és elfordultam. -

Csak.

-

Ez nem válasz, bébi.

-

Mind meghaltak — csattantam fel. — Nincs miről beszélni.

-

Ez nem igaz. Miért nem meséled el, milyen emberek voltak? Milyen család voltatok?

Hogyan haltak meg,.. Minden erőmet össze kellett szednem, hogy legyűrjem a harago mat. Braden nem akart rosszat, ebben biztos voltam. Csak kíváncsi volt, meg akart ismerni. Teljesen ésszerűen viselkedett. De azt hittem, megértettük egymást. Azt hittem, Braden megértette, mit akarok. Hirtelen rá kellett jönnöm, hogy mégsem.

-

Braden, tudom, hogy téged is meggyötört az élet, de nem tudod elképzelni, min mentem

keresztül. Belegondolni is borzalom. Ne akard, hogy elmeséljem! Braden felült, és a fejtámlához támasztotta a párnáját. Amikor az oldalamra hemperedtem, és felnéztem rá, elviselhetetlen fájdalom sugárzott a tekintetéből. -

Tudom, miről beszélsz, Jocelyn. Hidd el nekem!

Szótlanul vártam, hogy folytassa. Braden felsóhajtott, és kibámult az ablakon. -

Anyám a legönzőbb nő, akit valaha ismertem. Pedig nem is ismerem olyan jól. A nyári

szünetben vele kellett lennem: keresztülkasul beutaztuk Európát az éppen aktuális lúzer pénzén, akit sikerült megkaparintania magának. Év közben apámnál laktam Edin burghban. Lehet, hogy Douglas Carmichael kíméletlen, kőszívű gazember volt, de engem jobban szeretett, mint anyám. Neki köszönhetem Ellie-t és Elodie-t. Elodie miatt kaptam össze apámmal. Kedves, jóravaló asszony, apámnak nem szabadott volna úgy bánnia vele, mint a többi nővel. De nem bírt magával. Még szerencse, hogy Elodie végül rátalált Clarkra, Ellie-nek pedig van egy bátyja, aki bármit megtenne érte. Apám nagyon elnéző volt Ellie-vel. Engem viszont nem kímélt. Lázadó kölyök voltam, aki nem akart az apja nyomdokaiba lépni. - Braden önkritikusan ingatta a fejét. - Bárcsak visszaforgathatnám az időt, és jól felképelhetném azt a kölyköt! Bárcsak. -

Rossz társaságba keveredtem, cigiztem, keményen ittam, és mindig belemásztam

valamibe. Dühös voltam. Haragudtam a világra. És ököllel próbáltam levezetni a feszültséget. Tizenkilenc évesen együtt jártam egy lánnyal, aki nyomorúságos körülmények kö zött élt. Az anyja börtönben volt, az apja lelépett, a bátyja drogozott. Szép lány, rossz háttér. Egyik éjszaka megjelent nálam, teljesen kikelve magából. - Braden üveges tekintettel idézte fel magában a jelenetet, Ösztönösen éreztem, hogy valami szörnyűséget fogok hallani, — Sírt, remegett, hányás lógott a hajából. Amikor este hazament, a bátyja annyira kiütötte magát, hogy megerőszakolta. -

Úristen! - szisszentem föl, és mélységes szánalmat éreztem az ismeretlen lány iránt, meg

persze Braden iránt is, amiért ilyen szörnyűség történt egy hozzá közel álló személlyel. -

Elborult az agyam. Nem tudtam józanul gondolkodni. Úgy elkapott az ideg, hogy futva

tettem meg az utat addig a rohadt lakásig. - Braden elhallgatott. Megfeszült az állkapcsa. Jocelyn, szarrá vertem azt a szemetet - nézett rám bűnbánó arccal. - Erős vagyok - suttogta. Már kamaszkoromban is az voltam. Nem tudtam felmérni az erőmet.

Nem hittem a fülemnek. Nem akartam elhinni, hogy ez történt Bradennel. Akiről azt hittem, az elegáns vacsorák és a divatos apartmanok töltik ki az életét. Úgy tűnt, rövid időre ugyan, de járt a sötét oldalon is. -

Mi történt?

-

Amikor eljöttem, felhívtam a mentőket, és elmondtam, mit tettem. A nevemet nem árultam

el. A lány nem hibáztatott. Amikor a rendőrség megtalálta a bátyját, fedeztük egymást. A bátyja hírhedt drogos volt, tanúk nem voltak, így a rendőrség arra jutott, hogy kábítószerrel kapcsolatos bűntény történt. A srác napokig feküdt kó mában. Az volt életem legszörnyűbb időszaka. Mikor felébredt, azt mondta a rendőröknek, nem emlékszik a támadójára, de amikor bementem hozzá a húgával, a lány mindenről felvilágosította. - Braden hangja elcsuklott. - A srác sírva fakadt. Szánalmas látvány volt; ő zokogott, a húga meg gyűlölködve nézte. Aztán elment. A srác megígérte, hogy senkinek sem szól a történtekről. Azt mondta, megérdemelte volna, hogy megöljem. Tehetetlen voltam. Soha többé nem láttam. A lánnyal is tönkrement a kapcsolatom, amikor drogozással próbálta feldolgozni a történteket, és minden segítséget elutasított. Pár éve hallottam róla utoljára: állítólag túladagolta magát. Braden mellé kucorodtam. Sajgott a lelkem. -

Braden… Sajnálom.

Braden bólintott, és lassan rám nézett. -

Azóta nem verekedtem. Senkire sem emeltem kezet. Apámmal végül sikerült tisztáznunk a

dolgokat. Egyedül ő ismerte az igazságot, és segített talpra állni. Hálás vagyok neki. -

Mindenki követ el hülyeségeket - feleltem szomorkás mosollyal, és amikor felfogtam, mit

vállalt ezzel a vallomással, ujjaimmal végigsimítottam az állkapcsán. Én is. Jaj istenem! Lehet, hogy most azt várja, hogy én is kipakoljak? Vagy nem? Sze rintem inkább azért bízta rám ezt a titkot, mert tudta, hogy nem mondom el senkinek, tudta, hogy nem fogom elítélni őt. Ahogy ott feküdtem mellette, sajgó szívvel, hirtelen rájöttem, hogy ő sem fecsegné ki senkinek, amit megosztok vele. És sosem ítélne el engem. Keserves sóhajjal engedtem le a kezem. Remegő gyomorral próbáltam összeszedni a bátorságomat. -

Dru - csúszott ki önkéntelenül a számon.

Braden teste megfeszült. -

Dru?

Bólintottam, és Braden hasára szegeztem a tekintetem. A vér hangosan lüktetett a fülemben, és a lepedőbe kellett kapaszkodnom, hogy ne remegjek annyira.

-

Ő volt a legjobb barátnőm. Együtt nőttünk fel, és amikor család nélkül maradtam, csak rá

számíthattam. Senkim sem volt rajta kívül. - Nagyot nyeltem. - Kész idegroncs lettem… teljesen becsavarodtam. Buliról bulira vonszoltam Drút, és olyan dolgokra vettem rá, amikhez még túl fiatalok voltunk. Egy év telhetett el így… aztán jött a buli a folyóparton. Én nagykanállal ettem a fiúkat. Volt, akivel csak smároltam, de ha berúgtam, másra is hajlandó voltam. Közben a félénk kis Dru Kyle Ramsey-t próbálta becserkészni - nevettem fel keserűen. - Kyle viszont folyton az én nyakamon lógott. Mindenfélékkel próbálko zott, de aztán… ő volt az egyetlen Drún kívül, akivel mindent meg tudtam beszélni. Jó fej volt. És tetszett nekem vallottam be halkan. - Nagyon. De Dru egyszerűen nem akart leakadni róla, Kyle pedig szépen kiábrándult belőlem. Dru aznap este nem akart eljönni velem a buliba, de mondtam neki, hogy Kyle is ott lesz, és elrángattam magammal. Már javában tartott a buli. Azt hittem, Dru félrevonult Kyle- lal, amíg én a focicsapat kapitányával flörtöltem, de Kyle hirtelen ott termett mellettem, és azt mondta, beszélni akar velem. Félrevonultunk, és Kyle mindent a nyakamba zúdított. Hogy mennyire lealacsonyító, amit művelek. Hogy a szüleim elborzadnának, ha látnák, mi lett belőlem - Szaggatottan szívtam be a levegőt a vallomás előtt. - Azt mondta fontos vagyok a számára. Azt mondta, akár belém is tudna szeretni. Nem gondolkoztam. Megengedtem neki, hogy megcsókoljon és mire felocsúdtam volna, teljesen bepörögtünk. De Kyle leállított mielőtt túl messzire mentünk volna, és azt mondta, nem kell lefeküdnöm vele, hogy megtartsam. Megkért, hogy legyek a barátnője. Mondtam neki, hogy nem lehet, mert Dru odavan érte, és nem szúrhatom hátba a legjobb barátnőmet. Egy darabig még beszélgettünk, aztán úgy döntöttem, muszáj leinnom magam, hogy pontot tegyek a tinidráma végére, de amikor visszamentem a többiekhez, Dru egyik barátnője sunyi kis ribancnak nevezett. Rájöttem, hogy Dru megtudta, mi történt köztünk Kyle-lal. Ahogy becsuktam a szemem, lelki szemeim előtt megjelent a kép, amint Dru a kötélhintánál áll, és vasvilla tekintettel néz rám. -

A folyóparton találtam rá, pocsolyarészegen. Egy régi kötélhintára próbált felmászni, ami,

ha meglökték, kiért a víz fölé, de a kötél kopott volt és elhanyagolt, a sodrás pedig nagy. Könyörögtem neki, hogy jöjjön vissza a buliba, és beszéljük meg a dolgot, de ő csak mondta a magáét, és mocskos ribancnak nevezett. - Felpillantottam, és láttam, hogy Braden szomorúan néz le rám. - Mielőtt még leállíthattam volna, kilökte magát a víz fölé, és a kötél elszakadt. Dru sikoltozni kezdett, mert rögtön elragadta a sodrás. Gondolkodás nélkül utánaugrottam. Kyle végig ott állt mögöttünk, ő is beugrott utánam. Sokkal jobban úszott nálam. Nem engedte, hogy

Dru után ússzak, hanem visszarángatott a kövekhez. Dru testét elsodorta a víz. Meghalt. Soha többé nem álltam szóba Kyle-lal. -

Bébi! - mormolta Braden, és felém nyújtotta a kezét.

Figyelmeztetően ráztam meg a fejem, és dühös pillantást vetettem rá. -

Én öltem meg, Braden. Nem érdemlek sajnálatot.

Braden döbbenten meredt rám. -

Jocelyn, nem te ölted meg. Baleset volt.

-

Tragikus események sorozata, amit az én felelőtlenségem oko zott. Én vagyok a hibás. —

Braden mondani akart valamit, de gyengéden a szájára tapasztottam a kezem. — Tudom, hogy hülyeség. Nagyon is tudom. De fogalmam sincs, eljutok-e egyszer odáig, hogy ne magamat hibáztassam. Próbálok együtt élni a tudattal. Már az is óriási dolog, hogy beavattalak. Hidd el nekem! Braden végigfektetett az ágyon, a karjába vett, és a tarkóm alá csúsztatta a kezét. -

Köszönöm, hogy bízol bennem.

Két kezem közé fogtam az arcát, és gondterhelten sóhajtottam fel. -

Azt hiszem, most muszáj szexelnünk.

-

Miért? - vonta össze Braden a szemöldökét.

-

Hogy tudatosítsuk magunkban, miért vagyunk itt - feleltem kioktatóan.

Braden szeme összeszűkült. -

Nem — szorította meg mogorván a tarkómat. - Így nem szexelek veled.

Erre kivételesen nem tudtam mit mondani, és Braden ki is használta az alkalmat. Cuppanós puszit nyomott az ajkamra, majd elhelyezkedett az ágyon, és engem is magával húzott. Szorosan magához vont, és átnyúlt fölöttem, hogy lekapcsolja a villanyt. -

Aludj, bébi!

Sóbálvánnyá merevedve hallgattam a szuszogását, de nemsokára engem is elnyomott az álom. - Hogy érzi magát most, hogy mindent elmondott Bradennek? Tekintetem a bekeretezett orvosi diplomáról dr. Pritcha rd arcára siklott. -

Félek, de ugyanakkor meg is könnyebbültem.

-

Azért fél, mert már nem csak én tudok róla?

-

Igen.

-

És miért könnyebbült meg?

Idegesen fészkelődtem a széken.

-

Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy nehezen nyílok meg mások előtt. Tudom, hogy ez

gyávaság, de én ilyen vagyok. Amikor elmondtam Bradennek az igazat, nem dőlt össze a világ. Életemben először úgy éreztem, bátran viselkedtem. És ez megkönnyebbülés sel tölt el.

1 8 . FE JE ZE T

H

OMOKBA DUGNÁM A FEJEM,

ha azt állítanám, hogy minden ment tovább a régi

kerékvágásban. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz Bradennel. Olyan összekacsintós, „félszavakból is megértjük egymást" módon. És sokkal több időt töltöttünk együtt. Úgy döntöttem, nem foglalkozom a jövővel. Nagyokat

szexeltem egy csodálatos férfival, aki egyben a barátom is volt. Nem érdekelt a holnap. Tudtam, mi vár rám, és azt is tudtam, hogy nagy felfordulás elé nézek. A jelen sokkal nyugodtabb volt. Hipp-hopp, eljött a szombat, a vendég DJ tanévnyitó fellépésének a napja. Nem az volt álmaim netovábbja, hogy egy rakás gólya társaságában töltsem az estét, de Bradennek muszáj volt ott lennie, nehogy megsértse a híres DJ-t, akiről életemben nem hallottam. Úgyhogy feláldoztuk magunkat Ellie- vel és Adammel. Elkövettem azt a hibát, hogy Ellie- vel és Hannah-val mentem vásárolni, és hagytam magam rábeszélni egy miniruhára. Életemben nem volt miniruhám. Egyszerű, türkizkék, magas nyakú, hátul derékig kivá gott modell volt, a szoknyarésze jó néhány centivel a térdem fölött végződött — határozottan rövidebb volt, mint bármi, amit korábban nyilvános eseményeken viseltem. Jó, kivéve a zöld-fehér csíkos sortot, de a ruha sokkal merészebb darabnak számított. Feltornyoztam a hajamat a fejem tetejére, és kicsit erősebben sminkeltem ki magam, illetve Ellie sminkelt ki. A telitalpú velúrszandálom színe pedig pontosan megegyezett a ruhám árnyalatával. Ellie szokás szerint aranyszínű ruhában és vékony pántos szandálban feszített. A klubba beszéltük meg a találkozót Bradennel, ami jó húzásnak bizonyult, mert amikor megérkeztünk, elég volt egy pillantást vetnie rám, és máris elkomorult az arca. Az irodájában ácsorogtunk, és lüktetett körülöttünk a zene. Braden arckifejezése láttán dühösen tettem csípőre a kezem. -

Mi van? - vetettem oda neki.

Braden tetőtől talpig végigmért, vészjóslóan csillogott a szeme, -

Mi a fene van rajtad?

-

-a 226 wa szemem. Mi a franc bajod van? — szűkült össze

Ellie megköszörülte a torkát. -

Szerintem jól néz ki.

Braden lesújtó pillantást vetett rá.

Noha bántott, hogy Bradenből ilyen reakciót vált ki a dögös ruhám, közömbösen vontam meg a vállam. -

Igyunk valamit! - Azzal sarkon fordultam, és elégedetten állapítottam meg, hogy Braden

felszisszen. Csak most látta meg a ruha hátulját. A kis csapat élén kicsörtettem az egyelőre még elég néptelen klubba. Korán volt, még csak akkor kezdtek szállingózni az emberek. A Tűz hatalmas földszintjét két részre osztották fel. Négy hosszú, íves lépcső választotta el a bárpultot meg a kanapékkal és asztalok kal szegélyezett szűk táncparkettet a helyiség többi részétől. A felső szintet fényfüzérekkel díszített fekete falak vették körbe, a központi rész széleit pedig hátulról megvilágított papírlángok törték meg. Láng formájú karokból álló, hatalmas, modern csillár lógott a meny- nyezetről, tovább fokozva a drámai hatást az amúgy visszafogott eleganciájú klubban. A vendégek az alattunk lévő szinten léptek be az épületbe, ahonnan egy lépcsősor fölfelé, kettő pedig lefelé veze tett. Az első, alsó szint egy kisebb társalgónak és egy táncparkettnek adott helyet, a pinceszinten pedig koktélbár üzemelt. Még oda sem értem a lépcsőhöz, ami a bárpulthoz vezetett, Bra den máris magához rántott. Végigcsúsztatta a kezét a derekamon, majd jó erősen megmarkolta a csípőmet, és a fülembe súgta: -

Zabálni való vagy, ez a baj.

Hátradöntöttem a fejem, hogy a szemébe nézhessek, és gondolatban elátkoztam magam, amiért nem jöttem rá, hogy csak féltékeny. -

Ja —vigyorodtam el, némi önelégültséggel a hangomban. - Még szerencse, hogy csak te

nézhetsz be a ruha alá, ugye? Braden ragadozószerű mosolyt villantott rám, látszott rajta, hogy kissé nyugtalan, de azért bólintott. -

Ez igaz. Üljetek le, foglaltam nektek asztalt. Mindjárt küldöm az italokat.

-

Hova mész?

-

Fogadom a barátaimat meg a helyi médiát. Velük is foglalkoznom kell. Mindjárt jövök.

Bólintottam, azzal sarkon fordultam, felmentem a lépcsőn, és elindultam Ellie-ék felé, akik szemmel láthatóan éppen egy heves vita közepén tartottak. Már azon voltam, hogy másik helyet keresek magamnak, amikor Adam felnézett, és határozottan arrébb csúszott, a szemével intve, hogy üljek le. Lesújtó pillantást vetettem rá, és direkt Ellie másik oldalára ültem. -

Mindjárt hozzák a piát - világosítottam fel őket. — Nem is tudtam, hogy Bradennek ennyi

barátja van. Azt hittem, csak mi leszünk itt meg pár ember.

-

Hát igen - biggyesztette le Ellie a száját. Egyértelműen rossz hangulatban volt. — Az exei

meg a régi szexpartnerei is szeretnek bulizni. Mindenkit meghívott, fiúkat- lányokat vegyesen. Mintha gyomorszájon vágtak volna. Megdöbbentett a tény, hogy Braden a volt barátnőit is meghívta. És mi az, hogy régebben is voltak szexpartnerei? Azt mondta, még sosem csinált ilyet. -

Ellie! - nézett rá szemrehányóan Adam. - Mi ez az egész?

Ellie értetlenkedve csóválta a fejét, mire Adam rám mutatott. Ellie felém fordult, és nem tudom, mit látott rajtam, de azonnal elfehéredett. -

Basszus, Joss, ne is foglalkozz velem! Úgy értem, ne foglalkozz azokkal a lányokkal…

-

Igyunk! - rikkantottam.

Adam gyanakvóan fürkészte az arcomat. -

Nem támogatom az ötletet. Várjuk meg Bradent!

De Braden tovább maradt el, mint gondoltuk. Egy ideig türelme sen üldögéltem a félhomályban, és néztem, ahogy a klub csordulásig megtelik. Szemtanúja lehettem, hogyan flörtöl és nevetgél Braden a lányokkal, miközben egymás után hajtja fel az italokat. Mivel nem voltam hozzászokva az éles fájdalomhoz, amit a félté kenység tüskéje tud okozni, magamra öltöttem a szuperlaza „Dublin Street előtti" Jocelyn álarcát, és kiperdültem a táncparkettre. Ellie egy darabig velem volt, és Braden is megállt mellettünk, hogy megkérdezze, jól érezzük-e magunkat. Erőtlen mosollyal hessegettem el magamtól, de mire megkérdezhette volna, mi bajom, már el is ragadta egy másik vendég. Aztán Ellie is eltűnt, és amikor a keresésére indultam, láttam, hogy a pultnál ül, és kiguvadt szemmel figyeli Adamet, aki egy számomra ismeretlen lánnyal flörtölt. Férfiak! - csóváltam meg a fejem dühösen. Csupa seggfej. Lehet, hogy kicsit becsíptem. Éppen a bár felé indultam, hogy igyak egy pohár vizet, amikor hűvös ké z ért a csupasz hátamhoz. Megfordultam, és legnagyobb meglepetésemre Gavinnel, a mosolygós személyi edzővel találtam szemközt magam. -

Joss! - vigyorodott el, és közben tovább tapizta a hátamat. - Örülök, hogy látlak.

Elismerem, hogy a széles mosolyt, amivel köszöntöttem, nem a találkozás miatti öröm, hanem az táplálta, hogy haragudtam Bradenre, amiért iderángatott, hogy aztán egész estére felszívódjon. -

Szia, Gavin!

Gavin tetőtől talpig végigmért, és elismerően füttyentett. Észrevettem, hogy ő is imbolyog. Határozottan részeg volt.

-

Állati jól nézel ki.

-

Köszönöm — feleltem mosolyogva.

-

Mit keresel itt?

-

Ööö… ismerem a tulajt.

Gavin lassan bólintott. -

Értem.

-

Hát te?

-

Én azért jöttem, hogy táncoljak. Veled.

Pofán röhögtem. -

Jó duma.

-

Igyekszik az ember. Miért…

-

Puff

Gavin keze elszakadt a testemtől. Dermedten néztem, ahogy a padlóra rogy, és elered az orra vére. Bradenre néztem, aki lihegve rázogatta rohamosan duzzadó öklét, és gyilkos pillantást vetett Gavinre. A tömeg szétnyílt körülöttünk, majd Adam és Ellie lépett mellénk. -

Mi a franc volt ez? - kérdeztem fojtott hangon, de elég hangosan ahhoz, hogy túlkiabáljam

a zenét, amit azonnal lehalkítottak, amikor a tömeg felhördült a csetepaté láttán. Braden lesújtó pillantást vetett rám. -

Bemutatom Gavint. A barátomat, aki megdugta Analise-t. Úgy cseverésztél vele, mintha

régi cimborák lennétek. Tátott szájjal néztem, ahogy a személyi edző lassan feltápászko dik. Döbbenet és undor kavargott bennem. -

Abban a konditeremben dolgozik, ahova járok. Egyszer segített nekem - néztem Bradenre.

- Esküszöm, hogy nem tudtam. Gavin elnevette magát. Vigyorogva törölte ki a vért az orrából. -

Sokat javult az ízlésed, Bray. — Tekintete buján, pimaszul tapadt a testemre. - Remélem, a

történelem megismétli önmagát, mert már hetek óta szeretném lekapni a csajt. Mit szólsz hozzá, Joss? Nem akarsz egy igazi férfival dugni? Braden gyors volt, mint a villám. Az egyik percben még mellettem állt, a másikban már padlóra is küldte Gavint, és ütlegelni kezdte. Adam odarohant, hogy szétválassza őket, majd egy biztonsági őr lépett elő a tömegből, hogy felemelje a földről a vérző Gavint. Adam alig tudta visszafogni a barátját. Braden fenyegetően sze gezte az ujját Gavinre. -

Ne merj a közelébe menni! — vicsorogta.

Gavin fintorogva törölte meg az arcát.

-

Jézusom, Bray, amikor megdöntöttem az asszonyt, eszedbe sem jutott megütni. Épp csak

leálltam dumálni a legújabb ribancoddal, és máris ki akarsz nyírni? Aranyból van a pinája, vagy mi? Braden őrjöngve próbálta rávetni magát, de az egyik pultos és Adam lefogta. -

Vigyétek ki innen! - szólt oda Adam a biztonságiaknak. Aztán összeszűkült szemmel

fordult Gavin felé. - Ha meglátlak az utcán, kiverem az összes fogadat. Gavin elhúzta a száját, és engedelmesen tűrte, hogy a biztonsá giak kivezessék. Döbbenten néztem Bradenre. Igazából fel sem fogtam Gavin szörnyű szavait. Braden megütött egy embert? Miattam? Miután elmesélte, hogy tizenkilenc éves kora óta nem emelt kezet senkire? Miattam tette. Vagy a volt felesége miatt? A vér hangosan lüktetett a fülemben, miközben próbáltam megemészteni a látottakat. Braden lesöpörte magáról Adam kezét. -

Jól vagy, haver? - kérdezte tőle Adam.

Válasz helyett Braden rám nézett. Villámgyorsan elkapta a csuk lómat, sarkon fordult, és elindult az iroda felé. Tágra nyílt szemmel néztem hátra az aggódó Ellie-re, de nem akartam megtörni a lendületet, mert féltem, hogy kibicsaklik a bokám. Braden durván berántott az irodába, de úgy, hogy a „szép nagy" íróasztalhoz vágódtam. Az ajtó hangos durranással csapódott be mögöttünk. Braden go ndosan elfordította a kulcsot. Idegesen vártam a félelmetes, tűzokádó, felforrt agyú Ősember magánszámát. Braden fenyegető léptekkel indult el felém. – Először megjelensz itt olyan szerelésben, hogy minden férfinak feláll a farka, ha csak rád néz. Aztán kikezdesz a fickóval, aki hátba szúrt engem - sziszegte az arcomba. Éreztem, hogy felmegy bennem a pumpa. Mellbe taszítottam Bradent, de ő meg se moccant. -

Hé! - kiabáltam rá. - Egy: ne pocskondiázd a ruhámat! Nekem tetszik, úgyhogy pofa be!

Kettő: fogalmam sem volt, ki az az alak! Braden arca, ha lehet, még komorabbá vált. Megborzongtam, és hátra akartam lépni, de útban volt az asztal. -

Mégis leálltál vele flörtölni!

Braden még soha nem kiabált velem. Összerezzentem az ijedtségtől meg a dühtől. Egyre erősebben taszigáltam, de ő olyan szilárdan állt, mint egy cementfal. -

Én? - néztem rá elképedve. - Elrángatsz ebbe a buliba, aztán idecsődíted az összes régi

szexpartneredet meg barátnődet, hogy : aztán egész este velük flörtölj! Mit képzelsz magadról, Braden? - A haragom lassan fájdalommá szelídült, és ezzel együtt a hangom is lecsendesült. — Lehet, hogy túl korán feküdtem le veled?

Néztem, ahogy a düh leolvad az arcáról, és a csípőmnél fogva ma gához ránt. Elakadt a lélegzetem, amikor hozzám dörgölte kemény péniszét, de nem voltam meglepve. Izzott körülöttünk a levegő, fura volt, hogy egyszerre vagyok dühös és izgatott. -

Bébi, én nem csináltam semmit - suttogta Braden, és fölém hajolt. - Azt akartam, hogy jól

sikerüljön a buli, és tudtam, hogy ezek a lányok imádnak táncolni, és a barátaikat is magukkal hozzák. Ennyi. -

És a flörtölés?

-

Észre sem vettem — vonta meg a vállát Braden. — Nem akartalak megbántani.

Gúnyosan elmosolyodtam, hogy legalább valamennyire megőrizzem a méltóságomat. -

Nem bántottál meg. Te nem tudsz megbántani.

Braden szája megfeszült maró hangom hallatán, a harag nem múlt el nyomtalanul. Durván az íróasztalra lökött, a combom alá nyúlt, benyomakodott a lábam közé, és derékig felrántotta a ruhámat. Belekapaszkodtam, nehogy elveszítsem az egyensúlyomat. Az asztal lapja hidegen nyomódott a derekamnak. -

Ne hazudozz itt nekem, Jocelyn!

Megpróbáltam ellökni magamtól, de ő egyre közelebb húzódott hozzám, majd a jobb kezével kigombolta a nadrágját. Hangosan lihegtem. -

Én nem hazudok.

Éreztem, hogy Braden szerszáma az ágyékomhoz préselődik. -

Hazudsz — súgta a fülembe, és megcsókolta a nyakam.

Legnagyobb ámulatomra mély levegőt vett. -

Ne haragudj, hogy így rád támadtam!

Tétován bólintottam, mert úgy éreztem, itt már nem én irányítok. -

Bébi! - Braden hátrahúzódott, és ismeretlen tűz lobbant fel a szemében. - Megütöttem -

mondta rekedtes hangon, és hirtelen rájöttem, hogy hitetlenkedés sugárzik a tekintetéből. Megütöttem. Megláttam veled és… megütöttem. Miattam. Két tenyerem közé fogtam az arcát. Már nem féltem tőle. -

Ne! — leheltem a szájára. - Ne ostorozd magad!

Egyszerre tapasztotta a számra az ajkát és tépte le a bugyimat, nyelve vágytól fűtve hatolt be a számba, és a szerszáma is vágytól fűtve hatolt belém. A hirtelen birtokbavétel hatására elakadt a lélegzetem, és begörbítettem a hátam. Braden megmarkolta a combomat, egészen a fenekemnél, és ütemesen mozgott bennem. A kiáltozásom betöltötte az irodát, Braden pedig a nyakamba temette az arcát, és úgy nyögdécselt.

-

Jocelyn! - morogta, és igyekezett minél mélyebbre hatolni. - Feküdj vissza! - parancsolt

rám. Azonnal engedelmeskedtem, hátrahanyatlottam az asztalon, és a ruhám a hűvös falaphoz tapadt, feltárva csupasz bőrömet. Braden meredek szögben emelte fel a lábam, hogy még mélyebbre nyomakodhasson. Kéjesen vonaglottam az íróasztalon, és Bradenre bíztam az alsótestemet. A kín egyre édesebb lett, és az orgazmus rekordidő alatt cikázott végig a testemen. De Braden még nem végzett. Az orgazmus pillanatában láttam, hogy mereven néz rám, és egyre sebesebben hajszolja a kielégülést. Éreztem, hogy újabb orgazmus készülődik bennem. Amikor Braden elment, hátravetette a fejét, a fogát csikorgatta, kidagadtak a nyakán az izmok, és rángatózni kezdett a csípője. A kielégülés pillanatában eltorzuló arca és az érzés, ahogy a magja szétárad bennem, olyan mély hatással volt rám, hogy felkiáltottam, és másodszor is elmentem, a hüvelyem lüktetve fogta körül Braden farkát. -

Jézusom! - nézett rám sóvárogva Braden.

Végül elernyedtek az izmaim. Lehunyt szemmel kapkodtam levegő után. Braden még bennem volt, amikor halkan bocsánatot kért: -

Hülye voltam ma este.

-

Igen — mormoltam.

-

Megbocsátasz? — szorította meg a csípőm.

Kinyitottam a szemem, és derűsen elmosolyodtam. -

A dupla orgazmus önmagában felért egy bocsánatkéréssel.

Braden most kivételesen nem nevette el magát. Hanem még beljebb tolta félkemény szerszámát, mintha a méhemmel csókolózna, és azt dünnyögte: -

Enyém.

Zavartan pislogtam, nem akartam hinni a fülemnek. -

Mi van?

-

Gyere — sóhajtott fel Braden, azzal óvatosan kihúzta belőlem a fütykösét, és belepréselte

magát a nadrágjába. Felsegített az asztalról, és komor képpel emelte fel a földről a szakadt bugyit. -

Most bugyi nélkül kell kimennem az emberek közé ebben a ruhában, te őstulok —

vigyorogtam rá negédesen. Braden lehunyta a szemét. -

Basszus!

1 9 . FE JE ZE T

A

KÖVETKEZŐ HÓNAPOK TELJESEN ÖSSZEMOSÓDTAK .

Braden nehezen tudta túltenni

magát a klubbeli incidensen, de igyekeztem meggyőzni őt, hogy Gavin megérdemelte a verést, és ami ennél is fontosabb, attól, hogy elvesztette az önuralmát, még nem rossz ember. Adamtől többet is megtudhattam Gavinnel

kapcsolatban. Állítólag az általánosban barátkoztak össze, de ahogy idősödtek, Gavin egyre hülyébb lett. Sunyi volt, néha kifejezetten rosszin dulatú, szemét módon bánt a nőkkel - Adam szarkeverőnek nevezte és állandóan hazudozott. Braden azonban makacsul kitartott mellette, mivel régóta ismerték egymást. Ennek akkor szakadt vége, amikor Gavin lefeküdt Braden feleségével. Addig rágtam Braden fülét, amíg végül sikerült a lelkére beszélnem, és néhány héten belül fokozatosan eltűnt az arcáról a sötét szomorúság. Természetesen nem újítottam meg a kondibérletemet, mert Bra den megfűzött, hogy próbáljam ki azt a helyet, ahova ő is jár. Itt jöttem rá, hogy Braden az edzés utáni úszásnak köszönheti széles vállár és keskeny csípőjét. Úgy alakult, hogy egyre gyakrabban edzettünk együtt, és úszni is közösen jártunk le. Szinte teljesen kisajátítottuk egymást. Hétköznap esténként hol nála voltunk, hol nálam, sokszor csak tévét néztünk, vagy zenét hallgattunk, néha pedig étterembe, moziba mentünk, vagy beültünk valahova a barátainkkal. Havonta legalább két olyan eseményen vettünk részt, ami Braden munkájához kapcsolódott. Még a helyi újság bulvárrovatában is említést tettek rólam, mint Braden legújabb szerzeményéről. De nem kaptam fel a vizet. Braden pénteken és szombaton szinte mindig beugrott a Club 39-be, és ilyenkor természetesen Ellie-t, Adamet meg a többi haverját is magával hozta. Braden azt állította, hogy szereti nézni, ahogy dolgozom, mert nagyon dögös vagyok, Ellie azonban fennen hangoztatta, hogy a bátyja csak a területét jelöli ki a kollégáim meg a vendégek előtt. Egy szó, mint száz, Braden minden szabadidejét velem töltötte, vagyis rengetegszer ugrott be a bárba. De ez cseppet sem zavart. Már ott tartottam, hogy hiányzott, amikor nem volt velem. A megállapodásunk nem egészen úgy alakult, ahogyan elképzeltem — tulajdonképpen csúfos kudarcot vallott. De nem aggódtam túlságosan, sőt örültem, hogy nem kell a bizonytalan jövővel foglalkoznom.

A szobámban voltunk, Braden Adam rajzait tanulmányozta, amelyek teljesen beborították az ágyamat. Én az írógép előtt ültem, és a regényem tizenötödik fejezetét írtam. Büszke voltam magamra. Az igazat megvallva nagyon izgatott, mi sül ki a történetből. A szereplőim sokkal valóságosabbaknak hatottak, mint eddig bármikor, elsősorban azért, mert a szüléimről mintáztam őket. A jegyzeteimet böngésztem, és próbáltam eldönteni, hogy a mondat, amit a főszereplőm szájába adtam, illik-e a karakteréhez. Minél tovább gondolkodtam, annál hamisabbnak éreztem a mondatot, így hát azon agyaltam, hogyan fogalmazzam át úgy, hogy ne vesszen el a lényege. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy Braden engem néz. Ijedten rezzentem össze, ahogy megszólalt, és gombóc nőtt a torkomban, amikor felfogtam a szavai értelmét. -

Jövő héten lesz Jenna és Ed esküvője, és a mi megállapodásunk is lejár.

Megdermedtem. Már számítottam erre. És rettegtem, hogy Braden mikor hozza fel a témát.

-

Miért nem hozza fel Ön? - kortyolt bele dr. Pritchard a vizébe,

-

Mindjárt letelik a három hónap. Nem gondolja, hogy beszélniük kellene?

-

Ön szerint sokat fejlődtem ez alatt az öt hónap alatt? - billentettem félre a fejem.

-

Már sokkal nyitottabban közeledik az emberekhez, Jocelyn. De szerintem még mindig nem

dolgozta fel teljesen a családja halálát. Továbbra is kerüli a témát. -

Ezzel tisztában vagyok. De én arra céloztam, hogy öt hónappal ezelőtt semmit sem tudtunk

egymásról a legjobb barátnőmmel. Senkivel sem akartam mélyebb kapcsolatba bonyolódni, ezért alkalmi ismerősökkel vettem körül magam. - Elképedt vigyor ült ki az arcomra. - Ellie és Braden azonban fenekestül felforgatta az életemet. Főleg Braden. Ő… — csóváltam meg a fejem, mert még mindig nem tudtam elhinni, hogy ez az igazság. — Ő a legjobb barátom. Három hónappal ezelőtt elhatároztam, hogy csak a szex számít, és amint lehet, véget vetek ennek az afférnak. De Braden a részemmé vált. Közelebb áll hozzám, mint bárki más, de fogalmam sincs, hogyan alakul mindez a jövőben. Nem is akarok ezzel foglalkozni. Annyit viszont tudok, hogy nem szeretném másodszor is elveszíteni a legjobb barátomat. —

Beszéljen vele, Joss! Erről neki is tudnia kell.

Komoran vontam össze a szemöldököm. Már a gondolattól is elfogott a szorongás. —

Nem. Nem, ez lehetetlen. Ha ő véget akar vetni a dolognak, ám legyen, ebben az esetben

viszont egyszerűbb, ha csak én tudom az igazat. Dr. Pritchard felsóhajtott. —

Miért? Hogy ezt is elzárhassa a többi igazság mellé?

Neked mindig sikerül elrontanod a kedvemet. —

Magának mindig sikerül elrontania a kedvemet.

A doktornő felnevetett. —

Mert én nem hallgatom el az igazságot.

—

Muszáj, hogy mindig magáé legyen az utolsó szó?

Lassan szembefordultam Bradennel. —

Így igaz.

Braden félresöpört egy papírlapot, és mélyen a szemembe nézett. —

Mit szólsz hozzá?

—

Te mit szólsz hozzá?

—

Én kérdeztem először - szűkült össze Braden szeme.

Felsóhajtottam, és a bizonytalanság kis hangyái rajzásnak indultak a gyomromban. -

Mi ez, óvoda?

-

Szerinted?

Braden konok tekintettel nézett rám. -

Braden! — Ezt nem könyörgésnek szántam, de valahogy annak hatott.

-

Én könnyen meg tudnám válaszolni ezt a kérdést, Jocelyn, hiszen tudjuk, ki az őszintébb

kettőnk közül, de nem teszem. Egyszer a büdös életben tudni akarom, mit érzel valójában. -

Hogy érted azt, hogy „egyszer a büdös életben"? — csattantam fel. Neked jobban megnyíltam, mint bárki másnak, haver.

Braden gyors, önelégült és fájdalmasan vonzó mosolyt villantott rám. – Tudom, bébi. De én ennél is többre vágyom. Nem hiszem, hogy szándékosan csinálta, de ezzel végül is megtette az első lépést. Többre vágyott. így hát magabiztosan vontam meg a vállam, és hanyagul fordultam vissza az írógéphez. -

Felőlem akár fel is bonthatjuk az egyezséget.

Ahogy vártam, Braden teljesen megnémult mögöttem. Végül így szólt: -

És mi van, ha én azt javasolnám, ne tettessük tovább, hogy csak szexpartnerek vagyunk?

Széles mosoly terült szét az arcomon. Még jó, hogy Braden nem látta. -

Jó — válaszoltam unottan nekem az is megfelel.

Mondtam már, hogy Braden villámgyors volt? Szanaszét repültek a papírok, ahogy felpattant az ágyról, hogy derékon ragadjon, és leteperjen a matracra. Ijedtemben elnevettem magam, ő pedig egés z testével rám nehezedett.

-

Úgy dobálsz, mint egy rongybabát.

Braden megátalkodottan vigyorgott. – Tudom. -

De olyan tökmag vagy, hogy sokszor nem is direkt csinálom.

Nem vagyok tökmag - feleltem méltatlankodva. - Százhatvanöt centi vagyok. Vannak

nálam kisebbek is. -

Bébi, majdnem harminc centivel vagyok magasabb nálad. Tök mag vagy - hajolt le hozzám

Braden, hogy az ajkával megérintse az ajkamat. - De nekem így tetszel. -

És mi van a hosszú combú amazonokkal?

-

Már többre tartom a nagy melleket, az izgalmas szexet és az értelmes beszélgetéseket. -

Azzal szenvedélyesen megcsókolt, nyelve izgatóan játszadozott az enyémmel. Átkulcsoltam a nyakát, és jó szokásom szerint átadtam magam a csóknak, de most az egyszer vé gig ott motoszkált a fejemben valami… Ha nyakatekert módon is… de lehetséges, hogy Braden most szerelmet vallott nekem? Megborzongtam a gondolattól, de szerencsére akkorra időzítettem a dolgot, amikor Braden a bugyimba nyúlt, így nem derült ki, mennyire kiborultam. Azzal nyugtatgattam magam, hogy túllihegem a dolgot, és igyekeztem kiélvezni az együtt töltött napokat. Néhány nap múlva éppen a konyhában kávéztam, amikor Ellie ballagott be az ajtón. Ő is otthon volt, dolgozatokat javított. Ravasz mosollyal ült le a szemközti székre. -

Mi van? - vontam föl gyanakvóan a szemöldökömet.

-

Most beszéltem a bátyámmal.

– És? Ellie furcsa grimaszt vágott. -

Azt mondta, hogy együtt mentek az esküvőre.

– És? -

Joss! — hajított felém egy teasüteményt. Szerencsére el tudtam hajolni előle. - Mikor

akartad elmondani? Szemügyre vettem az erőszakos kekszet, amely most széttörve he vert a padlón. -

De mit?

-

Hogy vége a megállapodásnak. Mert vége van, nem? Most már rendesen jártok.

Járunk? Ellie máris beskatulyázott. Én pedig nem akartam, hogy beskatulyázzanak. -

Találkozgatunk.

Ellie akkorát sikított, hogy összerezzentem.

-

Hát ez fantasztikus! Tudtam, éreztem!

-

Bárcsak tudnám, mit tudtál - feleltem zavartan.

-

Jaj, menj már! Én kezdettől fogva tudtam, mert Braden telje sen máshogy viselkedett veled,

mint a többiekkel. De szép az élet! - sóhajtott fel elégedetten. - De még szebb lenne, ha most ihatnék egy csésze teát. – Töltsd fel a vízforralót! — Ellie bólintott, és elindult a pult felé, Utánanéztem, és eszembe jutott Adam. - Adam valami új csajt hoz magával. Te kivel jössz? Ellie karót nyelten vitte át a vízforralót a mosogatóhoz. -

Nicholasszal.

-

Mmm, az fincsi! - dünnyögtem, és arra gondoltam, mekkora patáliát fog csapni Adam, ha

megtudja. Hatalmas robaj riasztott fel a töprengésemből. Ellie hangosan ká romkodott, és eltorzult az arca. Amikor odarohantam hozzá, láttam, hogy beleejtette a vízforralót a mosogatóba, és fájdalmas arccal szorongatja a jobb karját. – Jól vagy? — Nem értettem, mi történt. Ellie arca sápadt volt. -

Csak begörcsölt a kezem a sok javítástól — préselte össze az ajkát.

-

Elejtetted a vízforralót. - Nem ez volt az első eset, hogy a megfeszített munkától begörcsölt

a keze. — Azért nem kell megszakadni. Néha pihenj is egy kicsit! Túlhajszolod magad. - Ellie olyan kétségbeesetten nézett rám, hogy elszorult a szívem. - Els, jól vagy? -

Kicsit kiakadtam - válaszolta reszketeg mosollyal.

– Aludj egyet! - simogattam meg a vállát. - Meglátod, utána sokkal jobban leszel. – Hé, szivi! Hátrafordultam, és rámosolyogtam Bradenre, aki szívdöglesztő en festett modern szabású fekete szmokingjában. Adammel úgy döntöttek, hogy lemondanak a hagyományos skót szoknyáról, mivel, ahogy ők fogalmaztak, novemberben már „szibériai" időjárás uralkodik az országban. -

Helló, hercegem!

-

Mondtam már, mennyire jól áll neked ez a ruha? - lépett hozzám hanyagul Braden, majd a

csípőmnél fogva magához rántott. - Nagyon szép. A ruha ametisztlila szaténból készült, és szorosan ölelte körül az alakomat, de azért a dekoltázsomból és a lábamból is megmutatott egy kicsit. Rafináltan szexi darab volt, és Braden

szerette a rafináltan szexi dolgokat. Laza csókot nyomtam az ádámcsutkájára, a kedvenc helyemre. -

Menjünk, mert elkésünk. Ellie készen van?

-

Nem. Én viszont nem bírom ki egyedül Nicholasszal - fintorgott Braden.

-

Szegény srác annyira unalmas! - húztam el a számat.

Braden felnyögött, és a nyakamba temette az arcát. -

A húgomnak valami baj van a fejével - dünnyögte.

Halkan felnevettem, és megsimogattam a haját. -

Ne aggódj érte!

Braden elhúzódott tőlem. -

Ez az alak nem való hozzá - morogta hirtelen támadt ingerültséggel.

Vállat vontam, és magamhoz vettem a kabátomat meg a táská mat. -

Én sem vagyok hozzád való, de ettől még velem vagy.

Braden elkapta a karom. -

Mi? - meredt rám dühösen.

-

Készen vagyok! — libbent be Ellie a szobámba egy ötvenes évek stílusát tükröző

fehér-halványsárga és csokoládébarna-kékeszöld mintás ruhában. Selyemkombinét viselt alatta, fehér gyapjúkabátja pedig többe kerülhetett, mint az egész szerelés együttvéve. Rámosolyogtam. Nagyon csinos volt. -

Joss, gyönyörű vagy! Gyertek, vár a taxi! - vonszolt ki minket az előszobába, ahol a

sajnálatosan dögunalmas Nicholas várt ránkÉn pedig örültem, hogy nem kell megmagyaráznom az iménti ré mesen idióta beszólásomat. Az egész esküvőt - a szertartást és a fogadást — az edinburghi Gabonatőzsde épületében rendezték, egy rendezvényközpontban, amely az esküvőtől kezdve a rockkoncertig sok eseménynek adott otthont. Elég régi épület volt, tele görög oszlopokkal, de sem a belsejét, sem a környékét nem lehetett igazán szépnek nevezni. A díszterem azonban gyönyörű volt, a fogadás pedig lélegzetelállító. A fehér és az ezüst dominált, jégkék fényfüzérekkel kiegészítve. Igazi téli mesevilágot varázsoltak körénk a téli esküvő tiszteletére. Braden magamra hagyott, hogy beszéljen Adammel, aki idáig nem sok figyelmet szentelt csinos kísérőjének, viszont vasvilla tekintettel méregette Nicholast. Fogalmam sem volt, miért foglalkozik annyit a sráccal, hiszen Ellie időközben faképnél hagyta Nicholast, hogy csapongó pillangóként és a társaság léikéként vendégről vendégre szálljon. De ha szemmel ölni lehetett volna…

Értetlenül ingattam a fejem. Adamnek már igazán leeshetett volna a húsz fillér. -

Joss!

Felpillantottam a pezsgőspoharamból, s láttam, hogy Elodie áll előttem. Clarkkal a szomszéd asztalnál ültek, és ahogy oldalra sandítottam, észrevettem, hogy Clark elmélyülten beszélget egy számomra ismeretlen öreggel. De minek is áltattam volna magam? Tulajdonképpen alig ismertem valakit a vendégek közül. Rámosolyogtam Elodie-ra, aki pazarul festett zafírkék ruhájában. -

Hogy van?

Elodie egykedvű mosolyt villantott rám, és leült a mellettem lévő üres székre. Nem volt újdonság a számára, hogy találkozgatunk Bradennel, hiszen Braden nem csinált titkot a dologból, ráadásul pár hete Declan is rajtakapott minket az egyik vasárnapi vacsora után, amint a konyhában csókolózunk. – Fúj - kiáltotta a gyerek, és már rohant is, hogy elújságolja a hírt a családnak. -

Braden boldognak tűnik - mosolygott rá Elodie a terem túlsó végében ácsorgó Bradenre,

Láttam, hogy a két fiú egy gyönyörű és nagyon magas szőkeséggel beszélget, de nagyon igyekeztem, hogy ne vágjak olyan ádáz képet, mint egy féltékeny tigris. - Még sosem láttam őt ilyen boldognak. Fájdalmas melegség járta át a szívem, de nem tudtam, mit mondjak. Elodie kedves, ám komoly tekintettel nézett rám. -

Helyes lány vagy, Joss. Ezt aláírom. Viszont hihetetlenül nehéz kiismerni téged. Nem

tudom, miért, de senkit sem engedsz közel magadhoz, édesem. Mintha egy áthatolhatatlan páncél borítaná a tested. Éreztem, hogy elsápadok. -

Én a fiamnak tekintem Bradent. Nagyon szeretem őt. Analise óriási csalódást okozott

nekem. Nem szeretném, ha Bradennek megint ugyanazon a szörnyűségen kellene keresztülmennie. Vagy valami még rettenetesebb dolgon - nézett újra Bradenre. - Az az érzésem, hogy melletted nincs biztonságban. -

Elodie… — Hirtelen elakadt a szavam.

-

Ha nem úgy érzel iránta, ahogyan ő irántad, az lenne a legoko sabb, ha most rögtön

szakítanál vele, Joss. A saját érdekében. — Azzal felállt, anyáskodón megveregette a vállam, és visszament imádott férje mellé. -

Jól vagy, bébi?

Kalapáló szívvel sandítottam fel, és Bradent pillantottam meg, aki összevont szemöldökkel állt fölöttem. Némán bólintottam.

Nem voltam valami meggyőző. -

Gyere! - húzott fel a székről Braden. - Táncoljunk!

Éppen a „Non Believer"-t játszották a La Roccától. Ez volt az egyik kedvenc számom. -

Táncolni akarsz?

-

Ma este igen. - Hagytam, hogy Braden kivezessen a táncparkettre, és amikor magához

vont, ráborultam a mellkasára. - Hogy dobog a szíved! Mondott neked valamit Elodie? Igen, az igazságot. Elodie-nak igaza volt. Muszáj kiszállnom. Mélyen beszívtam Braden illatát. El sem tudtam képzelni, milyen lenne az életem nélküle. Önzőn viselkedtem. Még közelebb húzódtam hozzá. Nem bírtam elszakadni tőle. De mi lesz, ha megbántom? Úristen, már a puszta gondolattól is sajogni kezdett a szívem. Olyan erősen, hogy kétség sem férhetett hozzá, akár fel is áldoznám magam Bradenért. Most aztán benne voltam a slamasztikában. Elakadt a lélegzetem. Braden, mintha olvasna a gondolataimban, még közelebb vont magához. -

Lélegezz mélyeket, bébi! - mormolta a fülembe. Nem kellett pánikrohamtól tartani, csak

egyszerűen megijedtem, de inkább nem mondtam semmit, hanem hagytam, hogy Braden kedvesen megsimogassa a hátam. -

Mit mondott? — kérdezte kemény hangon. Nagyon mérges volt Elodie-ra.

Kénytelen voltam megnyugtatni. -

Csak a család fontosságáról beszélgettünk - ráztam meg a fejem. - Nem ő tehet róla.

-

Bébi! — suttogta Braden, és megsimogatta az arcomat.

-

Nem akarsz leitatni? - kérdeztem, hogy feldobjam a hangulatot.

Braden felhorkant, és érzéki mozdulattal csúsztatta le a kezét a csípőm görbületéig. — -

Fölösleges, mert józanul is mindent megcsinálsz, amit kérek tőled.

Szerencséd, hogy ennyire imponál nekem a bunkó stílusod, Braden Carmichael.

2 0 . FE JE ZE T

N

EM TUDOM, MIÉRT,

de ezt nem említettem a drága jó doktornőnek. Önző módon

megtartottam magamnak, és igyekeztem kitalálni, pontosan mihez kezdjek vele. A terv egyelőre nem született meg, de ettől még jól éreztem magam Bradennel. Amiért hálás vagyok a sorsnak, mert akkor még nem tudhattam, hogy alig pár

héttel az esküvő után, december első hetében, minden megváltozik. Míg Ellie a konyhaasztalnál dolgozott, mi Bradennel a nappali félhomályában ejtőztünk. Az ablakban karácsonyi fényfüzér villogott. Ellie ragaszkodott hozzá, hogy már elsején feldíszítsük a karácsonyfát. Imádta a karácsonyt. Hideg decemberi szerda este volt. Egy koreai akciófilmet néztünk, az volt a címe, hogy Keserédes élet. Engem teljesen lekötött, de Bradennek szemmel láthatóan máshol jártak a gondolatai. – Szombaton nincs kedved eljönni velem a karácsonyi vásárba? A múlt szombaton már megnéztük a karácsonyi vásárt Ellie- vel, de Bradennel is szívesen elmentem volna, úgyhogy rögtön igent mondtam. A karácsonyi díszekbe öltözött Edinburgh még az olyan hitetleneket is elvarázsolta, amilyen én voltam. A Princes Street Gardens összes fájára fehér fényfüzéreket tekertek. A karácsonyi vásár a Skót Királyi Akadémia parkjának nyugati oldalához települt ki csodálatos illataival, szép ajándéktárgyaival és furcsa kolbászaival, a keleti oldalon, a Scott-emlékműnél pedig vidámpark üzemelt, a közepén hatalmas óriáskerékkel, amely fényárba borította az éjszakai égboltot. Fagyos téli alkonyokon fantasztikus élmény volt a környéken kószálni. -

Dehogy nincs - feleltem mosolyogva. Elterülve feküdtem a kanapén, Braden pedig a

lábamnál heverészett. Braden egyetértően bólintott. -

Arra gondoltam, hogy februárban elutazhatnánk valahova; Mondjuk, egy hosszú

hétvégére. Van egy kis nyaralóm Hunters Quayben, egyenesen a Holy Loch-öbölre néz. Nagyon szép. Békés. Arról nem is beszélve, hogy Dunoonban, az öböl túlsó partján cso dálatos indiai étterem működik. Ragyogó ötletnek tűnt, különös tekintettel arra, hogy a négy év alatt, amit Skóciában töltöttem, nem jutottam tovább St. Andrews- nál. -

Jól hangzik. Hogy hívják a helyet?

-

Argyll.

-

Aha. - Az nem a Felföldön van, vagy igen? - Argyll nem nyugaton van?

Braden úgy vigyorgott, mintha olvasna a gondolataimban. -

A Felföld nyugati részén. Gyönyörű hely, nekem elhiheted.

-

Loch megvéve. - A ch hangot ugyanolyan eltúlozva ejtettem, mint ő. - Részemről oké.

Szólj, ha indulhatunk! Braden elnéző mosollyal nézett rám. -

Szex és utazás.

-

Ööö, tessék?

-

Listázom, mik érdekelnek.

-

És ez minden? Szex és utazgatás? — mélyesztettem gúnyos mosollyal a lábába a sarkam.

-

Nem én tehetek róla, hogy ilyen rövid a lista.

-

Arra célzol, hogy érdektelen vagyok?

-

Drágám, ennyire hülyének nézel? - vonta föl Braden a szemöldökét. - Szerinted őszintén

válaszolok? Ma még le akarlak fektetni. Most már teljes erőből nekinyomtam a sarkamat. -

Vigyázz, mert így nem lesz etyepetye!

Braden hátravetett fejjel nevetett. Úgy tettem, mintha megsértődtem volna, és ismét a képernyőnek szenteltem a figyelmemet. -

Szerencséd, hogy jó vagy az ágyban.

-

A! - kapta el Braden a lábam. - Azt hittem, nem csak ezért tartasz.

-

Ha az életem múlna rajta, sem tudnék más okot felsorolni - sandítottam rá a szemem

sarkából. Braden egyre erősebben rángatta a lábam, és készenlétbe helyezte az ujjait. -

Szívd vissza, mert bosszút állok!

Jaj, csak ezt ne! -

Braden, ne! - próbáltam visszahúzni a lábam.

De Braden süketnek tettette magát, és csiklandozni kezdett. Minél kétségbeesettebben rúgkapáltam, annál erősebben markolta a lábamat. Egyszerűen nem akarta abbahagyni. Szemét! -

Braden! - lihegtem hisztérikusan, és megpróbáltam lefogni, de ő tovább folytatta a

támadást. Olyan hangosan nevettem, hogy megfájdult a rekeszizmom, és akkor… borzalom! Elfingtam magam. Csúcs!

Braden azonnal elengedte a lábam, és olyan harsány hahotában tört ki, hogy beleremegtek a falak. A röhögőgörcs csak tovább súlyosbodott, amikor a váratlan fordulattól elvesztettem az egyensúlyomat, és szánalmas puffanással lefordultam a kanapéról. Miközben Braden a hasát fogva fetrengett a kanapén, pironkodva vágtam hozzá az egyik díványpárnát. Ettől persze még hangosabban nyerített. Nem tudtam eldönteni, szégyelljem-e magam, amiért Braden előtt fingtam el magam - jól nevelt ember nem csinál ilyet, vagy én is bekapcsolódjak a ragályos nevetésbe. -

Braden! - nyafogtam. - Hagyd már abba! Ez egyáltalán nem vicces - fújtam fel az arcom

félig mosolyogva, félig duzzogva. -

Jaj, bébi! — lihegte Braden a szemét törölgetve, majd rám vigyorgott. - Szétröhögtem az

agyam - nyújtotta felém a karját, hogy felsegítsen. -

Éretlen pöcs! - löktem el magamtól a kezét.

-

Hé, nem én fingtam tele a szobát!

Borzalmas volt. Nyöszörögve hanyatlottam hátra, és a kezembe temettem az arcomat. -

Jocelyn! - tette a kezét a térdemre Braden. Kajánul csengett a hangja. - Bébi, miért vagy így

kiakadva? Fingottál, na és? Bár, az időzítés ragyo gó volt, azt meg kell hagyni. Megalázottan szívtam be a levegőt. – Úristen, fogd már be! — Braden kuncogni kezdett. Dühösen pattant fel a szemem. Élvezed, ugye? – Naná - röhögött Braden. Csillogott a szeme. - Sosem láttalak ennyire zavarba jönni. Még akkor sem, amikor pucéran flangáltál a folyosón, és én megláttalak. Nagyon aranyos vagy, hogy így kiakadtál egy fingás miatt. – Nem vagyok aranyos! . – Dehogynem. - Józan vagyok és megfontolt — érveltem. - Egy józan és megfontolt ember pedig nem szokott fingani. Pláne nem előtted! Bradennek megrándult az ajka. - Ne haragudj, hogy ezt mondom, bébi, de igenis szoktál. Emberi dolog. Dacosan ráztam meg a fejem. - Jobb lesz, ha szakítunk. Megtört a varázs. ; Braden hangosan felnyerített, és fölém hajolt, hogy a derekamnál fogva felsegítsen a földről. Már éppen azon voltam, hogy megadom magam, amikor hangos robaj hallatszott a konyhából. Azon nyomban a torkunkra forrt a nevetés, és ijedten néztünk össze.

– Ellie! - kiáltotta Braden. Néma csönd. - Ellie! Amikor nem kaptunk választ, nyugtalanul néztem Bradenre, és talpra ugrottam. Braden elengedett, és már rohant is a konyhába. - Ellie! - hallottam a kiáltását, és a hangjában remegő felelem hatására én is kilőttem magam. A konyhában sokkoló látvány fogadott. Dermedten néztem, ahogy Braden letérdel, és tétován nyúl a földön rángatózó, fennakadt szemű, zsibbadt szájú Ellie felé. – Ellie! - Braden felém fordította sápadt arcát. - Hívd a mentő ket! Azt hiszem, rohamot kapott. Kirohantam a konyhából, és idegességtől remegő kézzel kaptam fel a telefont az éjjeliszekrényről, de amilyen ügyetlen voltam, rögtön el is ejtettem. Káromkodva matattam a földön, és jeges félelem markolászta a torkomat, amikor az operátor bejelentkezett. -

Sürgősségi ügyelet. Kit kapcsolhatok? Tűzoltóság, rendőrség, mentők?

-

Egyszerűen elájult. - Braden tehetetlenül kuporgott Ellie mellett, akinek szép lassan

elernyedt a teste. — Nem tudom, mit csináljak. Jézusom, nem tudom, mit csináljak! -

Kapcsolom a mentőket. - A diszpécser továbbkapcsolt, és két másodperc múlva már

fogadták is a hívásomat. — A szobatársam - hadartam rémülten, mert láttam, hogy Braden is meg van rémülve. - Egy csattanást hallottunk, és amikor kirohantunk a konyhába, a lakótársam a földön rángatózott. Most meg eszméletlen. -

Milyen számról hív?

Türelmetlenül eldaráltam a számomat. -

Mi a pontos cím?

Igyekeztem nem felhúzni magam a nő robothangján, és a címet is bediktáltam neki. -

A lakótársának volt már máskor is rohama?

-

Nem! - csattantam fel,

-

Hány éves a szobatársa?

-

Huszonhárom.

-

Lélegzik?

-

Braden, ugye, lélegzik?

Braden bólintott. Megfeszült az állkapcsa, ahogy rám nézett. – Rendben, a biztonság kedvéért helyezzék a szobatársát stabil oldalfekvésbe.

– Stabil oldalfekvés — ismételtem Bradennek, aki gyors, de gyengéd mozdulatokkal elrendezte Ellie-t a földön. – A mentőkocsi már úton van. Kérjük, hogy háziállat ne akadá lyozza a mentőszemélyzet bejutását. – Nincs háziállatunk. - Értem. Kérem, maradjon a vonalban, amíg a mentő megérkezik - Braden — suttogtam reszketve —, mi folyik itt? De Braden csak a fejét rázta, majd kisimította Ellie haját az arcából. -Nem tudom. Egyszer csak halk neszezésre lettünk figyelmesek, Ellie-től jött. Már rohantam is hozzá, letérdeltem mellé és fölé hajoltam. Ellie felnyögött, és lassan elfordította a fejét. – Mi… Óvatosan kinyitotta a szemét, és kábultan nézett ránk. . – Mi történt? Annak ellenére, hogy Ellie visszanyerte az eszméletét, a mentősök bevitték őt a kórházba. Bradennel bevágtuk magunkat egy taxiba, és követtük őket az Edinburghi Királyi Kórházba. Braden értesítette Elodie-t és Clarkot, aztán Adamet is felhívta. Miután megérkeztünk, rengeteget kellett várni, és nem nagyon foglalkoztak velünk, így amikor Elodie, Clark és Adam megérkezett, semmit sem tudtunk mondani nekik Átvittük a gyerekeket a szomszédba - suttogta Elodie riadt tekintettel. - Mi történt? Braden röviden felvázolta a helyzetet, én pedig szótlanul álltam mellette, miközben a legrosszabb forgatókönyvek követték egymást a fejemben. Teljesen kikészültem, és azon imádkoztam magamban bárcsak megjelenne Ellie, és közölné velünk, hogy minden rendben. Ez volt az egyetlen fejlemény, amivel képes lettem volna megbirkózni. -

Ellie Carmichael hozzátartozói? - szólított meg minket egy ápolónő, mire mindannyian

köré sereglettünk. Tágra nyílt szemmel bámult ránk. - Önök mind közvetlen hozzátartozói? -

Igen - vágta rá Braden, mielőtt Adammel megszólalhattunk volna.

-

Jöjjenek velem!

Ellie már várt ránk, az ágy szélén ült, és a lábát lógázta. A rá jellemző kislányos integetéssel köszöntött minket. Elszorult a szívem. -

Mi történt veled? - rohant oda hozzá Elodie. Ellie vigasztalóan szorította meg a kezét.

-

Ellie hozzátartozói? - lépett oda hozzánk egy negyvenes, könyvtárosra emlékeztető orvos.

-

Igen - feleltük kórusban, mire Ellie fáradtan elmosolyodott.

-

Dr. Ferguson vagyok. Amint lehet, MRI-vizsgálatra küldjük Ellie-t.

-

MRI-re? - Braden arca megfeszült. - Mi folyik itt, Els? - nézett a húgára.

Ellie riadtan járatta körbe rajtunk a tekintetét. Most szembesült vele, mennyire aggódunk érte. -

Egy ideje nem vagyok jól.

-

Hogyhogy nem vagy jól? — kérdezte Adam ingerülten, és közelebb lépett Ellie- hez, aki

ijedten hőkölt hátra barátja elsöprő haragja láttán. -

Adam! - ráztam meg a vállát, hogy észre térítsem, de ő lesöpörte magáról a kezemet.

-

Azt hiszem, az orvos tévedett, amikor azt mondta, szemüveget kell hordanom — vallotta

be Ellie csendesen. Dr. Ferguson megköszörülte a torkát, nyilván érezte, hogy a pá ciense segítségére kell sietnie. -

Ellie elmondta, hogy gyakran fáj a feje és zsibbad a jobb karja, nincs ereje, nem bírja

kontrollálni a mozdulatait, ráadásul ma rohamot is kapott. Azért küldjük el őt MRI-re, hátha találunk valamit, ami megmagyarázza a tüneteit. -

Zsibbadás? - motyogtam, és rögtön megjelent előttem a kép, amint Ellie a karját tapogatja

és rázogatja. Eszembe jutott, hányszor panaszkodott fejfájásra. Basszus! -

Ne haragudj, Joss! Nem akartam bevallani, mennyire rosszul érzem magam.

-

Ezt nem hiszem el! — tántorodott neki Elodie Clarknak. - Miért nem szóltál?

Ellie ajka megremegett. -

Nem tudom.

-

Mikorra lesz meg az eredmény? - kérdezte Braden halk, fenyegető hangon.

De dr. Fergusont nem lehetett ilyen könnyen megfélemlíteni. -

Amint felszabadul a gép, felviszem Ellie-t, de még vannak előtte.

Nem volt más választásunk: vártunk.

2 1 . F E JE ZE T

T

ÖBBÓRÁNYI VÁRAKOZÁS UTÁN

elvégezték az MRI- vizsgálatot, és hazaküldték

Ellie-t. Megígérték, hogy a lehető leghamarabb megkapjuk az eredményeket, de ez még így is két hetet jelentett. Végül csak tíz napot kellett várnunk, de az a tíz nap maga volt a pokol. Zsibbadt némaságba burkolóztunk, és mindannyian a leg-

rosszabbtól tartottunk. Elmentem dr. Pritchardhoz, de egyszerűen nem bírtam rávenni magam, hogy elmeséljem, mi történt velem. Szinte végig hallgattam. A tíz napban mindhárman hallgattunk, csak ültünk a lakásban, és fogadtuk Adam meg Elodie hívásait, de nem nagyon szóltunk egymáshoz. Rengeteg teát és kávét főztünk, gyorskajákon éltünk, és egyfolytában tévéztünk. De nem beszélgettünk. Mintha a félelem megbénította volna a nyelvünket. És, a kapcsolatunk kezdete óta először, nem sokat szexeltünk Bradennel. Nem tudtam, mivel teszek jót, úgyhogy átadtam neki az irányítást. Amikor szexeltünk, lassan és gyengéden szerettük egymást. Amikor nem, Braden az olda lamra fordított, átölelt, magához vont és homlokát a homlokomhoz érintette. Hozzásimultam, átkulcsoltam a lábát a sajátommal, és hagytam, hogy így aludjon el. Dr. Ferguson telefonált, és behívta magához Ellie-t. Ez rossz hír volt. Nagyon rossz. Néztem, ahogy Ellie leteszi a te lefont, és hirtelen minden, amit addig elfojtottam, kibuggyant belőlem. Láttam a félelmet Ellie szemében, de annyira el voltam foglalva a saját nyomorommal, hogy semmi értelmeset nem tudtam monda ni neki, úgyhogy inkább meg sem szólaltam. Braden elkísérte Ellie-t a konzultációra, én pedig otthon maradtam — a nagy, hideg, néma lakásban -, a karácsonyfát bámultam, és nem akartam elhinni, hogy tíz nap múlva karácsony. A két óra, amíg Ellie-ék távol voltak, azzal telt, hogy erőszakkal zárva tartottam a vasládika fedelét. Különben megfulladtam volna. Amikor nyílt a bejárati ajtó, minden letargikusnak hatott körülöttem, mintha víz alatt lebegnék, és csak nehezen tudnék megküzdeni a közegellenállással. Braden lépett be a nappaliba, olyan sápadt volt, és olyan üveges a tekintete, hogy már az előtt tudtam, mi a helyzet, mielőtt Ellie könnyáztatta arcára siklott volna a tekintetem. Megéreztem az emberekből sugárzó félelmet, tudtam, hogyan sűrűsödik össze a levegő a bánat hatására, és hogyan vágó dik

neki a mellkasodnak, hogy aztán az egész testeden végigcikázzon. A szemeden, a fejeden, a karodon, a lábadon, sőt még az ínyeden is. – Találtak valamit. Egy tumort. Felkaptam a fejem. Ellie remegő szájjal vonta meg a vállát. – Továbbküldték dr. Dunhamhez. Neurológus a Western Generálban. Holnap be kell mennem hozzá, hogy megbeszéljük a továbbiakat. Hogy mi legyen a következő lépés. Meg kell-e operálni. Hogy rosszindulatú-e vagy sem - fejezte be a mondókáját. Ez nem lehet igaz. Hogy engedhettem, hogy ez megtörténjen? Hátrahőköltem, zavartan, dühösen, mert nem akartam elhinni, hogy megint ugyanoda lyukadtam ki. Az egész az én hibám. Közel engedtem őket, megszegtem a szabályokat, és megint visszazuhantam a mélybe! Basszus! Basszus! BASSZUS! A rémült sikolyok csak a fejemben visszhangoztak. -

Minden rendben lesz - biccentettem sztoikus nyugalommal. - Még nem tudunk semmi

biztosat. De én tudtam. Tudtam. Mindenkire csak bajt hozok. Tudtam, hogy soha nem lehetek boldog. Tudtam, hogy valami rossz fog történni velem. Szegény Ellie, mit tettem vele? Ellie! Fájt a szívem érte. Meg akartam nyugtatni. Azt akartam, hogy meggyógyuljon. De nem csináltam semmit. Csak bedugtam őt a vasládikába. -

Ma este dolgozom. Előtte még beugrom a konditerembe. - Gépiesen odabiccentettem

nekik, és az ajtó felé indultam. -

Jocelyn! - kapta el a karom Braden. Feszült várakozás és félelem sugárzott a tekintetéből.

Nem akart hinni a szemének. Szüksége volt rám. De én nem akartam, hogy szüksége legyen rám. Óvatosan kiszabadítottam magam, és reszketeg mosolyt villantottam rá. – Majd jövök. Azzal leléptem, és egyedül hagytam őket a félelmeikkel. Nem mentem el a konditerembe, hanem még zárás előtt felsétáltam a várhoz. A Royal Mile-tól a Castlehillig tartó séta fullasztó és fagyos volt: a hideg kicsípte az arcom, a tüdőm pedig a szokásosnál is nehezebben birkózott meg a téli levegővel. Átkeltem a felvonóhídon, vettem egy belépőt, átsétáltam a boltív alatt, és elindultam a jobb kéz felőli kavicsos sétányon. A főútvonalon haladtam, majd lekanyarodtam a várfalhoz. Megálltam a Mons Meg, a világ egyik legrégebbi ágyúja mellett, és együtt bámultuk az alattunk elterülő várost, amely még a fagyos ködben is lélegzetelállító látványt nyújtott. Kizárólag ezért a panorámáért vettem meg az

egyáltalán nem olcsó belépőjegyet. A fenséges nyugalom miatt. Úgy éreztem, itt békére lelek. Valahányszor elfogott a pánik, hogy már soha a büdös életben nem lesz nyugodalmam, ide menekültem. Ahogy ma is. Az juttatott ide, hogy az elmúlt hónapokban mindent felégettem magam mögött, homokba dugtam a fejem, és úgy tettem, mintha a szeretet nem járna következményekkel. Alig fél év telt el az „átalakulásom" óta, de máris kihúzták a lábam alól a talajt. Ez nagyon önző hozzáállás volt tőlem. Efelől nem is volt kétségem. Ellie szenvedett, nem én. Bár ez sem teljesen igaz. Ellie Carmichael igazi gyöngyszem volt. Bájos, kedves, szeleburdi, vicces, jószívű… ő volt a családom. Az első családom a régi elvesztése óta. Féltettem őt, osztoztam a fájdalmában, azt akartam, hogy boldog legyen, és mindent elkövettem, hogy jobbá tegyem az életét. Még Rhiannal sem álltunk ilyen közel egymáshoz. Ellie majdnem olyan közel állt hozzám, mint Dru. És most őt is el fogom veszíteni. Leereszkedtem az ágyú melletti jéghideg kőre, és szorosan magam köré fontam a karomat, hogy elfojtsam magamban a fájdalmat. Hirtelen eszembe jutott, hogy ha más megvilágításba helyezem a dolgokat, talán nem fogok így érezni. Lehet, hogy nem is állunk olyan közel egymáshoz Ellie- vel. Lehet, hogy soha nem is álltunk. Ha ez igaz, akkor nem is fog annyira fájni az elvesztése. Telefoncsörgés riasztott fel a gondolataimból. Remegő gyomorral halásztam elő a mobilomat, és megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor láttam, hogy Rhian keres. -

Szia! - szóltam bele rekedten.

-

Szia, anya! - harsogta Rhian meglepően vidáman a vonal túlsó végéről. - Hogy ityeg? Azért

hívlak, hogy közöljem, három nap múlva Edinburghba repülünk Jamesszel, aztán továbbutazunk Falkirkbe, hogy az anyukájával ünnepeljük a karácsonyt. Mielőtt felszállnánk a vonatra, felugrunk hozzád, úgyhogy szükségem lenne a címedre, drága. Pocsék időzítés. -

Van egy kis gáz az albérlettel. Inkább üljünk be valahova egy kávéra.

-

Jézusom, Joss, teljesen le vagy törve! Minden rendben?

Ez nem telefontéma. -

Majd személyesen elmondom. Kávé?Jó, persze - felelte Rhian nyugtalanul. — A Princes

Street- i könyvesbolt kávézójában. Kedden háromkor.

-

Ott leszek. - Azzal letettem. A tekintetem végigpásztázta a panorámát, majd felsiklott a

sápadt hasú, morcos képű bárányfelhőkre. Csak egy rakás súlytalan, lebegő pihecsomó volt. Se nem sötét, se nem súlyos. Súlytalan felhőből nem esik eső. Mielőtt felvehettem volna a következő vendég rendelését, Jo karon ragadott, és bevonszolt a személyzeti helyiségbe. Csípőre tette a kezét, és összevonta a szemöldökét. -

Nagyon furcsán viselkedsz ma este.

Vállat vontam, és igyekeztem még jobban beleburkolózni a zsibbadtság takarójába, amit olyan nagy gonddal tekertem magam köré. -

Fáradt vagyok.

-

Nem — lépett közelebb hozzám Jo. Arcába mély barázdákat vájt az aggodalom. - Érzem,

hogy nem stimmel valami, Joss. Nézd, tudom, hogy nem vagyunk kebelbarátnők, de te is mindig meghallgattál, amikor valami bajom volt, úgyhogy ha dumálni akarsz, én itt vagyok. Te csak ne pátyolgass engem! -

Nincs semmi baj,

Jo megrázta a fejét. -

Mintha itt se lennél,Joss. A frászt hozod ránk Craiggel. Történt valami? Braden bántott

meg? Nem. Es nem is lesz rá alkalma. -

Nem.

-

Joss!

-

Jo, sok a vendég. Nem hanyagolhatnánk a témát?

Jo összerezzent, majd bizonytalanul az ajkába harapott. -

Rendben.

Kurta biccentéssel sarkon fordultam, és visszaálltam a pult mögé. Láttam, hogy Jo odaoldalaz Craig mellé, és a fülébe súg valamit. Craig ijedten nézett rám. -

Joss, mi a rák van veled, drágám? Válasz helyett egyszerűen elhessegettem. Craig

jelentőségteljes pillantást vetett Jóra. -

Azt hiszem, nem akarja megosztani velünk.

Legnagyobb megrökönyödésemre Braden a Club 39 előtt várt rám. Egy szempillantás alatt véget ért a műszakom. Mintha nem is csináltam volna semmit, ezért némi időbe telt, hogy felocsúdjak a töprengésemből, és felismerjem a várakozót. Braden a kovácsoltvas korlátnak

dőlve állt, borostásan, kezét kétsoros gyapjúkabátjának zsebébe dugva, és komoran bámulta a földet. Lépteim zajára megfordult. Kis híján összerezzentem, amikor megláttam. A haja még kócosabb: volt, mint egyébként, a szeme sötét és véreres. Egy pillanatra majdnem elfelejtettem, hogy mindaz, ami az utolsó pár hónapban történt, már egyáltalán nem érdekes. A vasládika mélyére száműzetett. Karba fontam a kezem, és komoran néztem Bradenre. – Nem Ellie- vel kéne lenned? Braden fürkésző tekintettel nézett vissza rám. Egészen belesajdult a szívem. Braden olyan fiatalnak és olyan sebezhetőnek tűnt. Nem volt jó ilyen állapotban látni őt Adtam neki egy kis whiskyt. Álomba sírta magát. Gondoltam, eljövök eléd. -

Miért nem maradtál vele? - Ki akartam kerülni Bradent, de ő elkapta a karom, és szinte

erőszakosan rántott vissza. Amikor felnéztem rá, már nem tűnt sebezhetőnek, inkább dü hösnek. Számomra ez volt az igazi Braden, és furcsamód úgy éreztem, vele könnyebben megbirkózom. -

És te, miért nem maradtál vele délután?

-

Dolgom volt - feleltem kifejezéstelen hangon.

Braden összeszűkült szemmel rántott magához. Mint mindig, most is hátra kellett billentenem a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni. -

Dolgod volt? - kérdezte ingerült értetlenséggel. - A rohadt életbe, a barátnőd mellett lett

volna a helyed! Mi a franc volt ez, Jocelyn? -

Fogalmam sincs, miről beszélsz.

Braden lassan megcsóválta a fejét. -

Ne! - suttogta rekedten, és hozzám hajolt. Szinte összeért az orrunk, — Ne tedd ezt! Ne

most. Bármit is forgatsz abban a buta kis fejedben, állj le! Ellie-nek szüksége van rád, bébi. Nagyot nyelt, és a szeme furcsán csillogott az utcai lámpák fényében. - És nekem is. Ennyi elég is volt, hogy megint elszoruljon a torkom. -

Az a ti bajotok — suttogtam.

Láttam, fájdalom suhant át Braden arcán, de aztán gyorsan összeszedte magát. Hirtelen elengedte a karom. -

Rendben. Nincs időm a keszekusza érzelmi életeddel foglalkozni. Lehet, hogy a

kishúgomnak agydaganata van. Neki akkor is szüksége van rám, ha neked nincs. De mondok neked valamit, Jocelyn - lépett előre, majd dühösen rám szegezte a mutatóujját, és megkeményedtek a vonásai ha most nem állsz mellé, egész életed ben bánni fogod, játszd el nyugodtan, hogy fütyülsz rám, de nem tehetsz úgy, mintha Ellie semmit sem jelentene a

számodra! Ismerlek, mint a rossz pénzt. Hallod, amit mondok? Te igenis szereted Ellie-t sziszegte. Forró lehelete az arcomba csapott, éles szavai a lelkemig hatoltak. - És ezt nem söpörheted a szőnyeg alá csak azért, mert könnyebb úgy tenni, mintha semmi közötök ne m lenne egymáshoz, mint szembenézni a lehetőséggel, hogy akár el is veszíthe ted őt. Ő jobbat érdemel ennél. Elkínzottan hunytam le a szemem; gyűlöltem Bradent, amiért így a vesémbe lát. Igaza volt. Ellie jobbat érdemel a gyávaságomnál. Nem tagadhattam le, mit érzek iránta, mert mindenki tudta. Ő is tudta. Hogy hagyhatnám cserben, amikor pont én tettem meg felé az első lépést? Az ő kedvéért bátornak kell lennem, még akkor is, ha ezzel minden tartalékomat felélem. -

Mindenben támogatni fogom — csúszott ki a számon. Kinyitottam a szemem, remélve,

hogy Braden elhiszi, amit mondok. - Igazad van. Mindenben támogatni fogom. Braden szorosan lehunyta a szemét, és hangosan kifújta a levegőt. Amikor rám nézett, az a gyengédség sugárzott a tekintetéből, amit állítólag nem hiányoltam az elmúlt öt percben. -

Jézusom! Már azt hittem, elveszítettünk. Mit csináljak veled, Jocelyn Butler? - nyújtotta ki

a karját, hogy magához vonjon, de kitértem előle. -

Menj szépen haza, és pihenj egy kicsit! Ma este én vigyázok Ellie-re.

Braden megdermedt, és feszülten fürkészte az arcomat. -

Jocelyn!

-

Menj haza, Braden! - Azzal sarkon fordultam, de Braden elkapta a kezem.

-

Jocelyn, nézz rám!

Hiába próbáltam kiszabadítani a kezem, nem akart elengedni. Minden önuralmamra szükségem volt, hogy megkeményítsem a vonásaimat. -

Engedj el, Braden! - fordultam szembe vele.

-

Mit művelsz? - kérdezte olyan hangon, mintha smirglipapírt nyelt volna.

-

Majd később megbeszéljük. Nem ez a megfelelő alkalom. Most Ellie érdekeit kell

néznünk. Braden veszélyes - veszélyes és eltökélt - pillantást vetett rám. -

Eszedbe ne jusson szakítani velem!

-

Nem beszélhetnénk meg ezt később?

Braden válaszul durván magához rántott, és vadul szájon csókolt. Ahogy közelebb húzta magához a fejemet, és őrjöngve birtokba vette a számat, ott éreztem a nyelvén a whisky meg a kétségbeesés ízét. Nem kaptam levegőt. Méltatlankodó nyüszítéssel taszítottam mellbe, így végül elengedett. A szájával legalábbis. De amúgy továbbra is szorosan ölelt magához. -

Engedj el! — nyöszörögtem duzzadt, sajgó szájjal.

-

Nem — lehelte nyersen. — Nem engedem, hogy ezt tedd velünk. Nem hiszem el, hogy

semmit sem jelentettem a számodra. Pedig muszáj lesz. -

Ez így nem lesz jó.

-

Miért nem?

-

Csak.

-

Akkor nem veszem tudomásul.

Kétségbeesetten próbáltam kiszabadulni, és gyilkos pillantást vetettem rá. -

Ha én azt mondom, hogy szakítok veled, akkor tudomásul kell venned a dolgot!

Hirtelen előpattant a tűzokádó Braden. -

Nem, rohadtul nem veszem tudomásul!

-

Hé, valami gond van? - Ijedten kaptuk fel a fejünket, és láttuk, hogy egy részeg fickó áll

előttünk. Gyanakodva méregetett minket, mire hirtelen eszembe jutott, hogy péntek este van, és mi a George Street kellős közepén veszekszünk, ahol bárki meghallhat minket. -

A, semmi - felelte Braden nyugodtan, de továbbra sem engedett el.

-

Biztos? - nézett rám a részeg.

Nem akartam verekedést provokálni - már csak az hiányzott volna Bradennek úgyhogy odabiccentettem neki. -

Minden oké.

A részeg tetőtől talpig végigmért minket, majd, miután megálla pította, hogy egyedül is dűlőre tudunk jutni, hátat fordított, és leintett egy taxit. -

Engedj el! - néztem dühösen Bradenre.

-

Nem.

-

Ezt nem lehet erőszakkal elintézni. - Nem bírtam Braden szemébe nézni, miközben á

fájdalom és a hazugságok kibuggyantak belőlem. - Fontos vagy nekem, Braden. Komolyan. Barátomként szeretlek. De nem akarok több bonyodalmat. -

Te félsz. Értem én - suttogta Braden a fülembe bársonyos hangon. -Tudom, miért rohantál

el ma délután, és azt is tudom, miért akarsz megint elrohanni. De az élet már csak ilyen, bébi. Semmire sincs garancia. Ne hagyd, hogy a rettegés uralja az életedet meg a kapcsolataidat. Örülj annak, ami van, és ne törődj vele, meddig tart. Ne menekülj el! Miért nem mentél terapeutának? Próbáltam ellazulni, és ügyet se vetni háborgó gyomromra. -

Pont ezért akarok szakítani. Rövid az élet. Nem szabad olyanokra pazarolnunk, akiket nem

szeretünk.

Éreztem, hogy Braden egész testében megfeszül, és visszafojtott lélegzettel vártam, remélve, marad még annyi erőm, hogy tovább tudjam folytatni a hazudozást. Braden lassan elhúzódott tőlem, és átható pillantást vetett rám. -

Hazudsz!

Igen. Hazudok, bébi. De nem élném túl, ha veled maradnék. És sajnos te sem. -

Nem hazudok. Nem szeretlek, és azok után, amiken keresztülmentél, olyan társat

érdemelsz, aki megbecsül téged. Braden leengedte a karját, de nem azért, mert el akart engedni. Döbbenten meredt rám. Mint aki sokkot kapott. Kihasználtam az alkalmat, és hátraléptem, mert féltem, ha a közelében maradok, acélos ellenállás helyett bevallom neki, hogy egy hazug disznó vagyok, és való jában örökre vele akarok maradni. De egy napra elég volt ennyi önzőség is. -

Szeretsz engem - ellenkezett Braden mély, bársonyos hangon. -Tudom.

Nagyot nyeltem, és bátran a szemébe néztem. -

Fontos vagy nekem, de a kettő nem ugyanaz.

Egy pillanatig azt hittem, még mondani akar valamit, de hirtelen eltompult a tekintete. -

Rendben van - biccentett.

-

Elmehetek?

Összecsücsörítette a száját, és fájdalmasan keserű arckifejezéssel lépett hátra. -

Úgy tűnik… soha nem is voltál az enyém. - Azzal sarkon fordult, és szó nélkül elindult a

sötét utcán. Szerencsére nem nézett vissza. Mert ha visszanéz, azt látta volna, hogy Jocelyn Butler hosszú évek óta először sírva fakad, és ebből rögtön kitalálta volna, hogy hazudtam. Méghozzá szemérmetlenül. Mert azok számára, akik láttak, teljesen világos volt, hogy menten megszakad a szívem.

-

Nem hiszem, hogy ez egészséges lépés volt, Joss. Ön hogyan látja? -kérdezte halkan dr.

Pritchard összevont szemöldökkel. -

Ez volt életem legjobb döntése.

-

Miből gondolja ezt?

-

Ha szerelmet vallok Bradennek, soha többé nem száll le rólam. Makacs, mint egy öszvér.

És így az egész életét velem kellene leélnie, -

És az miért olyan borzasztó?

-

Hogyhogy miért? - feleltem ingerülten. - Elmeséltem, mit tettem Ellie-vel. Annyira

rettegek a csalódástól, hogy inkább leléptem. -

Igen, de legalább tudatosította magában, mi a gond. Ez is va lami.

– Téved. Tele vagyok problémával, és nem tudom garantálni, hogy mindig helyesen fogok cselekedni. Ez nem tisztességes Bradennel szemben. Egyszer már visszaéltek a bizalmával. Ha vele maradnék, és tovább folytatnám a kisded játékaimat, újra meg újra visszaélnék a bizalmával. És ő nem ezt érdemli. Dr. Pritchard oldalra billentette a fejét. -

Ezt nem az ön tiszte eldönteni. Hanem Bradené. És nem tud hatja biztosan, valóban

folytatná-e a kisded játékait, ahogy ön fogalmazott. Lehet, Braden átsegítené a nehézségeken. Ö lehetne a lesfőbb támasza. -

Nem tudna segíteni. Eddig sem tudott.

-

Ő beszélte rá önt, hogy foglalkozzon Ellie-vel. Ez is egyfajta segítség.

Makacs eltökéltség fogott el. -

Nem fogom elmondani neki az igazat. Így sokkal boldogabb lesz az élete.

-

Arra próbálok rávilágítani, Joss, hogy talán ki kéne lépnie a mártírszerepből. Talán Braden

akkor lenne a legboldogabb, ha együtt lehetne önnel. És talán szívesen segítene önnek megküzdeni a szorongásával, és lebontani a betonfalat, amit maga köré épített. -

Lehet, hogy igaza van - bólintottam, és dühösen próbáltam elhessegetni magamtól a közös

jövő fájdalmas gondolatát. - Lehet, hogy mártír vagyok. És lehet, hogy Braden segítene. De ő jobbat érdemel ennél. Megérdemli, hogy boldog párkapcsolatban éljen, úgy, mint a szüleim. Az ő szerelmük a bizonyíték, hogy Bradennek igaza van. Az élet átkozottul rövid. Ha egyszer elered az eső, senki sem állíthatja el. Akkor áll el, amikor kedve tartja. Hazafelé menet úgy sírtam, mint a záporeső. Igazság szerint nagyon nehéz elmondani, milyen érzés, amikor az ember szerelmi bánattól szenved. Csak azt tudom, hogy leírhatatlan fájda lom lüktető, éles, szinte bénító fájdalom - sugárzik a szívedből. És ez még nem minden. A tagadás betokosodik a torkodba, és ez a gombóc is egyfolytában sajog. Aztán görcsbe rándul a gyomrod. És olyan hevesen rángatózik, hogy a végén hányingered lesz tőle. Legalább annyiban sikerült megőriznem a méltóságomat, hogy nem taccsoltam ki. Amikor hazaértem, a szakítás okozta fájdalomba félelem vegyült. Meredten néztem Ellie ajtaját, és erőszakkal kellett kényszerítenem magam, hogy ne szívjam vissza az ígéretemet. Pont az ellenkezőjét tettem, mint szerettem volna.

Lerúgtam a csizmámat, kibújtam a kabátomból, és halkan belopakodtam az elsötétített szobába. Az ablakon beszűrődő holdfény megvilágította Ellie-t, aki összegömbölyödve feküdt az oldalán. Ahogy elindultam felé, megnyikordult a padló a lábam alatt, és Ellie azonnal kinyitotta a szemét. Tágra nyílt szemmel, ijedten nézett rám. Ez fájt. Még jobban elfogott a sírás, és láttam, hogy Ellie arcán is legördül egy könnycsepp. Szó nélkül bemásztam mellé az ágyba, mire ő hanyatt fordult. Egymás mellett feküdtünk, a fejem Ellie vállán nyugodott. Két tenyerem közé fogtam a kezét. -

Ne haragudj! — suttogtam.

-

Semmi baj. - Ellie hangja rekedt volt az izgalomtól. - Az a fő, hogy visszajöttél.

Es mert rövid az élet… -

Szeretlek, Ellie Carmichael. Meg fogsz gyógyulni.

Ellie halkan felzokogott. -

Én is szeretlek, Joss.

2 2 . FE JE ZE T

B

RADEN MÁSNAP REGGEL ÍGY TALÁLT RANK - egymáshoz bújva,kézen fogva, szurtos, könnyáztatta arccal feküdtünk egymás tnellett, mint két kislány. Nem ébresztett fel. Sőt, nem is nézett rám.

Arra riadtam, hogy Ellie-t rázza fel. — -

Mennyi az idő? - kérdezte Ellie álmosan.

Már dél is elmúlt. Csináltam egy kis ebédet. - Braden hangja olyan volt, mint egy

ökölcsapás. Alig bírtam kinyitni a szemem, mert kérges volt a rászáradt sótól, és fel is dagadt, mivel Dru elvesztése óta ez volt a leghevesebb sírógörcs, ami elfogott, Braden Ellie fölé hajolt, és szeretetteljesen simogatta meg a húga haját. A szeme még mindig véreres volt, és sötét árkok húzódtak alatta. Ramatyul nézett ki. De én még nála is rosszabb bőrben lehettem. —

Nem vagyok éhes - suttogta Ellie.

Braden szigorúan rázta meg a fejét. -

Muszáj enni. Gyerünk, kicsim, ideje felkelni!

Néztem, ahogy Ellie megfogja Braden hatalmas kezét, és hagyja, hogy a bátyja gyengéden felsegítse az ágyról, aztán kivezesse őt a konyhába. Ellie vászonnadrágja teljesen összegyűrődött, a blúza megtekeredett, a haja pedig olyan volt, mint a szénaboglya. Úgy festett, mint akit alaposan megcibált az élet. Mélységesen sajnáltam. Bradenre rá sem mertem nézni, mert a fájdalom, amit miatta éreztem, egyszerűen leírhatatlan volt. – Joss, te is jössz? - nézett hátra Ellie a válla fölött. Bólintottam, de csakis az ő kedvéért. Mert amúgy messziről elke rültem volna Bradent. Tudjátok, mi volt a legrosszabb az egészben? Hogy Braden méltó sággal viselte a szakítást. Persze, rám sem bírt nézni, és nem is szólt hozzám, de azért… nekem is csinált ebédet, hogy a franc essen bele! Ellie- vel letelepedtünk a konyhaasztalhoz, és megettük a finom rántottát, miközben Braden a pultnak dőlve kortyolgatta a kávéját. Ellie, mivel teljesen lefoglalták a saját gondolatai, és a néma csönd nem tűnt szokatlannak az adott helyzetben, először észre sem vette, hogy nem szólunk egymáshoz. A következő példa is világosan mutatja, mennyire önzetlen lányról van szó: annak ellenére, hogy min ment keresztül, végül pontosan levette, mi folyik köztem és a bátyja között. És sokkal

hamarabb, mint gondoltam. Mi tehettünk róia, nem is próbáltuk leplezni az érzéseinket. Amikor felálltam, hogy betegyem a tányéromat meg a bögrémet a mosogatóba, Braden átment a konyha túlsó oldalára. Amikor a hűtőhöz léptem, hogy kivegyem a narancslevet, Braden visszaköltözött a mosogató mellé. Amikor a mosogatóhoz mentem, hogy kivegyek egy poharat a szekrényből, Braden visszaállt a hűtőhöz. Amikor visszavittem a gyümölcslevet a hűtőhöz, ő újfent a mosogató mellé húzódott. – Mi folyik itt? - kérdezte Ellie halkan, és összevont szemöldökkel nézett ránk. -

Semmi — motyogtuk kórusban.

-

Srácok! — meredt ránk rémülten Ellie. - Csak nem az orvos mondott valamit?

Erre már felkaptuk a fejünket, és azonnal elkapott bennünket a bűntudat. -

Nem — rázta meg a fejét Braden. — Nem, Els. Dr. Dunham délutánra vár minket, ahogy

megbeszéltük. -

Akkor miért viselkedtek ilyen furcsán?

Közömbösen néztünk rá, de valamelyikünk elárulhatta magát, mert Ellie-nek, miután vagy egy percig vizslatott minket, megnyúlt az arca. -

Ti szakítottatok.

Braden süketnek tettette magát. -

Els, nyomás zuhanyozni. Attól majd felfrissülsz.

-

Miattam? - állt fel Ellie tágra nyílt szemmel. - Miattam szakítottatok?

Lopva Bradenre sandítottam, de ő rendíthetetlenül állta Ellie te kintetét. Hozzám hasonlóan ő sem akarta, hogy Ellie-nek még nagyobb súlyt kelljen cipelni a vállán. -

Nem — fordultam Ellie felé. - Nem miattad. Ennek semmi köze a történtekhez, és

Bradennel már mindent sikerült tisztáznunk. Nincs semmi baj. Ne aggódj miattunk! Nem fogunk drámázni. Ellie- nek megkeményedtek a vonásai. Csökönyösen szegte elő re az állát. -

De hát látom, hogy nem szóltok egymáshoz. Mi történt?

Braden felsóhajtott. -

Jocelyn nem szeret engem, mert egy megbízhatatlan, kőszívű ribanc. Most pedig indíts a

fürdőszobába! Mivel nem nézett rám, nem is próbáltam leplezni, milyen fájdalmasan érintenek a szavai. Megbízhatatlan, kőszívű ribanc. Megbízhatatlan. Kőszívű. Ribanc. Kőszívű. Ribanc. Ribanc. RIBANC. Azzal viszont nem számoltam, hogy Ellie lát engem. A szeme elsötétült a részvéttől. -

Braden! - suttogta vádlón.

-

Zuhanyozni! Egy-kettő!

Ellie nyugtalanul nézett rám. Nem akartam elhinni, hogy még most is miattam aggódik. -

Ellie, zuhanyozni!

-

Rosszabb vagy, mint a szüleim - dünnyögte Ellie fanyarul, de aztán úgy döntött, nem akar

ujjat húzni a világ két legmakacsabb emberével, úgyhogy engedelmesen kiment a konyhából, súlyos, fojtogató csendet hagyva maga mögött. Braden szólalt meg először. -

Nálam hagytad néhány szarodat. Majd bedobom a héten.

Ő is hagyott nálam pár cuccot. -

En is összekészítem a holmidat.

Itt jegyzem meg, hogy a pult két ellentétes oldalát támasztottuk, és végig a falhoz intéztük a szavainkat. Braden megköszörülte a torkát. -

Miatta jöttél vissza? - Csak nem a remény csíráját fedezhettem fel a hangjában?

– Tudod, néha a megbízhatatlan, kőszívű ribancok is állják a sza vukat - válaszoltam mereven, és belekortyoltam a narancslevembe. Braden morogva csapta le a bögréjét a pultra. -

Ne játszd itt a mártírt!

Basszus! Basszus, basszus, szubbasszus! Nyilvánvaló, hogy Braden egész éjszaka ezzel hergelte magát. Megacéloztam magam, és próbáltam megértést tanúsítani, nehogy tovább romboljam az önbecsülését. -

Nem játszom a mártírt.

-

Aha, szóval mégis igazam volt tegnap este - biccentett Braden.

-

Őt szereted. Nem úgy, mint engem.

-

Braden… - csuklott el a hangom. Arra számítottam, hogy Braden olyan lesz, mint máskor.

Sztoikus, félelmetes, megingathatatlan és összeszedett. Nem ilyen sebezhető, megkeseredett és dühös. A lehető legrosszabbkor játszotta az eszét. Bár, ha belegondo lunk, alig pár órával azután dobtam, hogy megtudta, a kishúga rákos. Szóval, ki is időzített rosszul? - Te sem szeretsz engem, Braden. Braden villámló szemekkel mért végig. A hideg futkosott a hátamon rideg tekintete láttán. A szeme olyan sápadt volt, mint a jég. -

Igazad van. Nem szeretlek. Csak bosszant, hogy új partnert kell keresnem magamnak,

főleg, hogy a régi nem is volt olyan rossz az ágyban.

Nagyon jó színésznőnek tartom magam, de éreztem, ha Braden tovább ócsárol, összeroppanok a fájdalomtól. Gyorsan elfordultam, hogy Braden ne lássa, milyen hatással vannak rám a szavai. -

Reméltem, hogy barátok maradunk, de látom, hogy te nem vagy nyitott erre. Ellie kedvéért

állapodjunk meg abban, hogy csak akkor szólunk egymáshoz, ha nagyon muszáj. -

Ha rajtam múlna, Ellie kedvéért úgy rúgnálak ki innen, hogy a lábad sem érné a földet,

hogy ne rontsd itt a levegőt. De csak felizgatnám vele a húgomat. Döbbenten kaptam fel a fejem. -

Ezt most komolyan mondod? - néztem rá elképedve.

Braden karba fonta hatalmas kezét. – Igen - bólintott. - Nem bízom benned. Teljesen labilis vagy. Nem hinném, hogy Ellie-nek most erre van szüksége. -

Tegnap este még könyörögtél, hogy maradjak.

-

Azóta volt időm végiggondolni a dolgot. Ha tehetném, azon nyomban megszabadulnék

tőled. De azzal csak még több fájdalmat okoznék Ellie-nek. És neki most nyugalomra van szüksége. -

Tényleg megtennéd? - kapkodtam levegő után. - Csak úgy kiselejteznél az életedből?

-

Miért ne? Te is ezt csináltad velem tegnap este.

-

Nem. Én szakítottam veled. De nem selejteztelek ki - meredtem rá dühösen. - Bár ha

tudtam volna, hogy csak ennyit jelentek a számodra, biztosan megteszem. -

Ja, persze - bólogatott Braden. - Nem szeretsz, de fontos vagyok a számodra. Menj te a

francba! - rántotta meg a vállát. Összeszorítottam a fogamat, és igyekeztem visszafojtani a könnyeimet. -

Amúgy, ha már itt tartunk, egy másik nővel töltöttem az éjszakát.

Tudjátok, milyen a haslövés? Nem? Én sem. De amikor Braden a képembe vágta, mi történt, úgy éreztem magam, mintha hasba lőttek volna. És ekkora fájdalmat még a világ legjobb színésznője sem tud leplezni. Szó szerint összerezzentem Braden szavai hallatán, hátrahőköltem, rogyadozni kezdett a térdem, tágra nyílt a szemem, és rémült kiáltás hagyta el a számat. Aztán beütött a mennykő. Sírva fakadtam. Homályosan láttam, hogy Braden idegesen szorítja össze az ajkát. Úgy közeledett felém, mint egy dühöngő bika. -

Kurvára tudtam! - sziszegte, és feltartóztathatatlanul közeledett.

-

Ne érj hozzám! - ordítottam. Hirtelen nem bírtam elviselni a közelségét.

-

Ne érjek hozzád? - vicsorogta szikrázó szemmel. - Megöllek!

-

Engem? — Kikaptam egy tányért az edényszárítóból, megpördültem a tengelyem körül, és

megcéloztam Braden fejét. Braden lebukott, és a tányér a falhoz csapódott. - Nem én vonszoltam be mást az ágyamba két másodperccel azután, hogy szakítottunk! A poharak felé nyúltam, de Braden rám vetette magát, erős karjával lefogta a csuklóm, és teljes súlyával a pulthoz szegezett. Hiába kapálóztam, nem bírtam vele. -

Engedj el! - zokogtam. - Engedj már el! Gyűlöllek! Gyűlöllek!

-

Sss! Sss, Jocelyn! — próbált csitítani Braden, és a nyakamhoz szorította az arcát. — Sss, ne

mondj ilyet! - könyörgött. - Ne mondj ilyet! Nem gondoltam komolyan. Hazudtam. Mert mérges voltam rád. Tisztára meghülyültem. Hazudtam. Egész este Elodie-nál voltam. Hívd fel, ha akarod, meg fogja erősíteni. Tudod, hogy soha nem tennék ilyet. Szavai lassan behatoltak hisztériától elborult agyamba. Abba hagytam a kapálózást, és elfogott a remegés. -

Mi?

Braden elhúzódott tőlem, és őszintén nézett rám halványkék sze mével. -

Hazudtam. Nem feküdtem le senkivel. Amióta összejöttünk, csak te vagy nekem.

Úgy tele volt az orrom a sok sírástól, hogy olyan volt a hangom, mint egy ötévesnek. -

Nem értem - suttogtam.

-

Bébi - Braden hangjába visszatért a gyengédség, bár a tekintete még most is ingerültségről

árulkodott —, tegnap, amikor szakítottál velem, teljesen összezuhantam. Elmentem Elodie-hoz, mert tudtam, hogy úgysem bír aludni Ellie miatt, és kíváncsi voltam, hogy van. Amint beléptem az ajtón, rögtön észrevette, hogy valami nem stimmel. Elmeséltem neki, mi történt, mire bevallotta, hogy beszélt veled az esküvőn, és elmondta, hogy amikor megosztotta veled a véleményét, úgy néztél rá, mint akit arcul csaptak. Később, amikor látott minket táncolni, persze rájött, hogy tévedett veled kapcso latban. Elengedte a csuklóm, beletúrt a hajamba, és hátrabillentette a fe jem, hogy ne tudjam kikerülni a pillantását, – Tegnap este többször is visszapörgettem az agyamban az elmúlt fél évet, és tudom, hogy hazudsz. Tudom, hogy szeretsz, Jocelyn, mert az nem lehet, hogy én olyan szerelmes vagyok beléd, mint az ágyú, te meg semmit sem érzel irántam. Ez nonszensz. Kalapáló szívvel próbáltam lenyelni a torkomban kaparászó fájdalmat. -

Akkor mi volt ez a reggeli kirohanás?

Megszorította a tarkómat, és hozzám hajolt. A tekintete még mindig haragosan sötétlett.

-

Nem vagy megbízhatatlan, nem vagy kőszívű, és nem vagy ribanc. Csak… rossz passzban

vagy. Látom rajtad. Mindenkinek vannak rosszabb időszakai. De amikor rájöttem, hogy hazudtál nekem, hirtelen azt is megértettem, hogy miért. Azt hiszed, nem kötelezted el magad mellettem. Azt hiszed, még visszakozhatsz, és úgy tehetsz, mintha semmi sem történt volna köztünk, mert így, ha bármi történne velem, teljes lelki nyugalommal jelenthetnéd ki, hogy nem érdekel az egész, és nem szenvedsz. Úristen, ez tényleg gondolatolvasó! -

Rohadt jól tudod játszani a közönyöst. Arra gondoltam, ha ma reggel el tudom érni, hogy

megsértődj, bebizonyíthatom, hogy hazudtál. A pillantásom azt üzente: „letépem a golyóidat". -

Ezért mondtad, hogy lefeküdtél egy másik nővel?

Braden bólintott, és bocsánatkérő csókot lehelt az ajkamra. -

Ne haragudj, bébi! Csak így tudtam kiugrasztani a nyulat a bokorból… de ha őszinte

akarok lenni, elsősorban azért tettem, hogy bosszút álljak a tegnap estéért. - Bűntudat sugárzott a szeméből. - Nagyon sajnálom. Soha többé nem foglak megríkatni, esküszöm. De elsírtad magad. Méghozzá azért, mert elborzasztott a gondolat, hogy ezt tettem veled. Te szeretsz engem. Megpróbáltam összeszedni a hisztiroham alatt szétszóródott gondolataimat. Annyi mindent kellett volna átgondolni, annyi mindent kellett volna megbeszélni, de nem lehetett, mert Ellie- nek szüksége volt ránk. -

Egy: ez nagyon szemét húzás volt tőled. Kettő: erre most nincs idő.

-

Addig nem megyünk ki innen, amíg be nem vallod, hogy sze retsz.

-

Braden, nem viccelek - löktem el magamtól szigorúan, mire elengedett, de nem lépett

hátra. — Szakítottam veled. És nem fogom meggondolni magam. Braden égnek emelte a tekintetét, láttam rajta, hogy egyre fogy a türelme. Végül lenézett rám, és megrándult az állkapcsa. -

Miért nem? - vakkantotta.

Nem akartam fejtegetésekbe bocsátkozni. Tudtam, hogy Braden úgyis belém kötne, tehát… nem és kész! Csak. Hosszú nap áll előttünk, és a következő pár hónap sem lesz sétagalopp, úgyhogy… hagyjuk! -

Rendben - visszakozott Braden. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, de félbeszakított. -

Egyelőre. A jó életbe!

– Mi? Braden rám vigyorgott, de annyira fáradt és nyugtalan volt, hogy a csibészesnek induló mosoly végül elcsigázott grimaszba fulladt. -

Szeretlek. Te az enyém vagy. Mindenkit megölök, aki el akar venni tőlem. Megmondom,

mi lesz: most Ellie a legfontosabb, és amíg őt pátyolgatjuk, felőlem játszd csak a csökönyöst, és tegyél úgy, mintha szakítottunk volna. Nem szólok bele. De mindennap itt le szek veletek, hogy lásd, mit veszítesz. Még mindig nedves volt az arcom, és a szemem is bedagadt, tud tam, hogy ramatyul nézhetek ki, de nem érdekelt. Egyfelől nem győztem ámuldozni. Másfelől viszont teljesen be voltam tojva. És a makacs kitartásom fogta a pórázt. -

Megőrültél? Nem fogom meggondolni magam.

-

Dehogynem - sóhajtott fel Braden. - Itt most végig egymásra leszünk utalva. Mindannyian.

De ha nem tudsz alkalmazkodni, megkeserítem az életed. Bármire képes vagyok. Néha bosszantani foglak, néha izgatni, és néha remélhetőleg a falra fogsz mászni tőlem. -

Te nem vagy normális.

-

Ez nem igaz. - Ijedten fordultam hátra, és Ellie-t pillantottam meg a konyhaajtóban. Fürdő

köpenyt viselt, és halvány, fáradt, de eltökélt mosoly bujkált a szája sarkában. - Csak mindent bevet a cél érdekében. -

Nem ő az egyetlen - hallottam Adam hangját a bejárati ajtó felől. Ellie kikukkantott az

előszobába. Lépések zaját hallottuk, és Adam egyszer csak ott állt Ellie mellett. Na, ő is ramatyul nézett ki. Még sosem láttam őt borostásan, rá adásul egy ócska pólót meg egy jobb napokat is látott farmert viselt a télikabátja alatt. A sötét karikákat a szeme körül mintha Bradenről koppintották volna, és a kétségbeesés arcának minden molekulájá ba beette magát. Adam a szájához emelte Ellie kezét, és lehunyt szemmel nyomta az ajkát a barátnőm bőréhez. Amikor kinyitotta a szemét, könnyek csillogtak benne. Elszorult a torkom. Ellie- nek elakadt a lélegzete, amikor Adam bevonszolta őt a konyhába, és megállt Braden előtt. Adam hirtelen betegesen sápadtnak tűnt. -

El kell mondanom valamit.

Braden karba fonta a kezét, és komoran nézett az előtte állókra. -

Hallgatlak.

Adamnek szemmel láthatóan minden bátorságára szüksége volt, de eltökélt volt a tekintete, és ez tetszett.

– Testvéremként szeretlek téged. Soha nem tudnék ártani neked. Braden, tudom, hogy nem ilyen embert szántál a kishúgodnak, de szeretem Ellie-t. Már régóta, és egyszerűen nem bírom ki nélküle. Mar így is rengeteg időt vesztegettünk el. Visszafojtott lélegzettel néztük, ahogy a két barát egymásnak fe szül. Braden tekintete Ellie-re siklott. Az arckifejezése semmit sem árult el. Úristen, mekkora zsarnok tud lenni, ha éppen olyanja van! -

Szereted őt?

Adam Ellie-re nézett, mire a barátnőm megszorította a karját. Fé lénk mosollyal fordult a bátyja felé. -

Igen.

Braden vállat vont, és szenvtelenül kapcsolta be a vízforralót. -

Már éppen ideje volt, csesszétek meg! Végre nem fő a fejem miattatok.

Mindhármunknak tátva maradt a szája. Amíg együtt voltunk, Braden egyszer sem említette, hogy pontosan tudja, mi van Adam és Ellie között. Alattomos kígyó! -

Hogy te milyen idegesítő vagy! - löktem félre durván. Egy pillanatra megálltam Ellie-ék

előtt. -

Nagyon örülök nektek — mondtam, azzal kiviharzottam a fürdőszobába, hogy minél

távolabb legyek Bradentől, ettől a tudálékos, dörmögős, rugalmatlan seggfejtől. De Braden lágy, karcos nevetése így is utolért, csábos hangja sokáig visszhangzott a fejemben. -

Szeret ám - közölte a többiekkel.

2 3 . FE JE ZE T

E

LLIE NEM AKART NAGY FENEKET KERÍTENI A VIZSGÁLATNAK, ezért Elodie-val és Clarkkal vitette el magát a neurológushoz. Kicsit meglepődtem, hogy vasárnap kell bemennie a kórházba, de Braden támadásba lendült, és addig rágta az

orvos fülét - gyakorlatilag minden kertelés nélkül közölte a pasassal, hogy személyesen ismeri a kórház vezetőségét —, amíg el nem érte, hogy az soron kívül fogadja Ellie-t. Elodie és Clark nálunk hagyta Hannah-t és Declant, majd elvitte Ellie-t a kórházba. Braden és Adam a lakásban maradt. Most, egy óra múltán, mind az öten ott szobroztunk a nappaliban, és felváltva bámultuk az órát meg a telefonunkat. Kimentem pisilni. Braden főzött egy kis kávét. Adam nem mozdult. Két óra múlva Hannah mellém kucorodott; Braden a fotelban szunyókáló Declant nézte; Adam pedig lehunyt szemmel ült, és olyan ideges volt, hogy még Hannah is észrevette, mi megy végbe benne, és kedvesen megszorította a kezét. Adam hálásan mosolygott a kislányra, én pedig cuppanós puszit nyomtam a puha hajára, és szívből sajnáltam őt, mert ugyanolyan cukorfalat volt, mint az a személy, aki miatt tövig lerágtuk a körmünket. Nyílt a bejárati ajtó. Mindnyájan talpra ugrottunk. Kivéve Declant. Hirtelen riadt fel álmából, és majdnem lezuhant a fotelból, Elodie lépett be elsőnek, de semmit sem tudtam leolvasni az arcá ról. A háta mögé pillantottam, és láttam, hogy Clark a vállánál fogva vezeti be Ellie-t. Komolyan mondom, úgy kellett visszafognom magam, nehogy könnyekben törjek ki. -

Mi történt? - lépett előre Adam, és Clark azonnal elengedte Ellie vállát.

Ellie Adamhez simult, és reszketeg mosollyal mondta: -

Üljünk le! Mindjárt elmesélem.

-

Főzök egy kis teát - biccentett felénk Elodie, azzal kiment a szobából. Mindenki tűkön ült.

Ellie nagyot sóhajtott. -

A jó hír az, hogy a tumor valójában egy nagy ciszta, két kis tumorral a közepén. Az agyam

-a 265 é sjobb felső részén helyezkedik el, így maradéktalanul eltávolítható. Dr. Dunham szerint a

daganat nagyvalószínűséggel jóindulatú. Azt mondja, a ciszta már régóta megje lenhetett, és fokozatosan nőtt. Természetesen el kell távolítani. Két hét múlva megműtenek, aztán szövetta ni vizsgálatra küldik a két tumort - mosolyodott el reszkető ajakkal. - Kicsit félek a műtéttől, de

Dr. Dunham nagyon bizakodó: azt mondja, az ilyen beavatkozá soknál alig két százalékos a kockázat, és nagyon kicsi az esélye, hogy a tumorok rosszindulatúak. Mindnyájan egyszerre sóhajtottunk fel, és szinte leszédültünk a székről a megkönnyebbüléstől. Braden elsőként rohant oda Ellie- hez, és a karjába kapta a húgát, Ellie- nek úgy kellett rászólnia, hogy engedje el, mert nem kap levegőt. Közben Clark megnyugtatta a még kissé kótyagos Declant, hogy minden rendben lesz. Braden végre elengedte a kishúgát, és cuppanós puszit nyomott a homlokára, de mire Ellie összeszedhette volna magát, Adam termett mellette, és ott, mindenki előtt szájon csókolta. Úgy istenigazából. Tökös fiú! – Éppen ideje volt - sóhajtott fel Clark. Ellie elnevette magát. Csak most jöttem rá, hogy végig igazam volt. Az elmúlt hónapokban világosan kiderült, hogy Ellie és Adam vonzódik egymáshoz. - Mi olyan vicces? — sietett be Elodie a szobába. Rögtön kihasználtam az alkalmat, és a karomba kaptam Ellie-t. - Hékás, ez volt életem legborzalmasabb huszonnégy órája. -

Bocs, hogy ennyi gondot okoztam - nézett a szemembe Ellie.

-

Miért mentegetőzöl? Nem a te hibád. Csak sajnállak, hogy ennyi mindenen kell

keresztülmenned - feleltem sóhajtva, majd a teás: meg kávéscsészékre néztem, amiket Elodie hozott be a szobába. – Szerintem most valami erősebb kellene - néztem rá bocsánatkérőn. Ellie felvonta a szemöldökét. -

Van itthon valami erős?

-

Nem igazán. De van egy kocsma az utcában. Éppen ideje lenne kipróbálnunk. Ott biztosan

kapunk valami erőset. -

Én benne vagyok - mondta Ellie. Én is — helyeselt Clark. De mi lesz a gyerekekkel? - sopánkodott Elodie.

Felkaptam a táskámat a kisasztalról. -

Ha együtt megyünk, beengedik őket. Majd kóláznak. Elodie habozott. Csak megiszunk egy pohárkával - mosolyogtam rá biztatóan. - Hogy megünnepeljük a mai

napot. -

Clark majd helyettem is iszik. Én vezetek - lágyult meg Elodie. Felszedelőzködtünk, és

elindultunk.

Elodie és Clark először a gyerekeket taszigálta ki az ajtón. Adam átkarolta Ellie-t, aki szorosan hozzásimult, és meglepően boldognak tűnt ahhoz képest, milyen komoly műtét várt rá. Igaz, huszonnégy óra alatt kiderült, hogy mindannyian tévedtünk, és talán nem is rákos… és természetesen Adamet is sikerült becserkésznie, Bradennel a sor végén kullogtunk, és máris megkaptam az első ízelítőt abból, milyen is volt vele az élet annak idején. Amikor kiterelt az ajtón, ujjai lágyan súrolták a derekamat. Természetesen nem véletlenül. Braden tudta, hogy az az egyik gyenge pontom. Próbáltam leküzdeni a borzongást, de ahogy hátrafordultam, hogy bezárjam a lakást, összeütköztem Bradennel. -

Bocs - vigyorodott el kajánul, és úgy helyezkedett, hogy a mellem a mellkasához érjen.

A mellbimbóm azonnal megkeményedett, és melegség öntötte el az ágyékomat. Gyilkos pillantást vetettem Bradenre. -

Ja, persze.

Braden nevetve nézte, ahogy bezárom az ajtót. Hirtelen rám ve tült az árnyéka. Oldalra sandítottam, és láttam, hogy a fejem mellé támasztja a kezét. Mikor megfordultam és felnéztem rá, szinte satuba zárta a testem. -

Segítsek?

Résnyire szűkült a szemem. -

El a kezekkel, mert kulcstartót csinálok a golyóidból.

Láttam rajta, hogy úgy kell visszatartania a nevetést. De a végén nem sikerült neki. —

Bébi, elárulom, hogy az ilyen szövegektől csak még szerelmesebb leszek beléd.

—

Most úgy beszélsz, mint egy perverz állat.

-

Nem érdekel, mit mondasz rám, mert látom rajtad, hogy be indultál.

-

Nem indultam be.

-

Pár nap, és megtörsz. - Braden futó csókot lehelt az arcomra, majd, mielőtt még leüthettem

volna, gyorsan elhúzódott tőlem. -

Gyertek már! - sürgetett minket Ellie az utca végéből. Elodie, Clark és a gyerekek már

bementek a kocsmába. - Mi tartott ilyen sokáig? —

Jocelyn meg akarta dugatni magát, de mondtam neki, hogy most nem alkalmas - felelte

Braden olyan hangosan, hogy az egyik járókelő elröhögte magát. Mivel már nagyon a bögyömben volt, futva elindultam a többiek felé.

—

Semmi baj, drágám — kiabáltam vissza neki. - A vibrátorom úgyis alaposabb munkát

végez. — Azzal bemenekültem a kocsmába, ahol Bradennek már vissza kellett fognia magát a gyerekek miatt. Tudom, hogy éretlenül viselkedtem - és elég illetlenül is, ha azt vesszük, miért ugrottunk le a kocsmába -, de nagyon büszke voltam magamra, hogy végre az enyém lett az utolsó szó. Elismerem. Gyáva nyúl voltam. Kedden mégsem találkoztam Rhiannal és Jamesszel. Csak egy e- mailt írtam nekik, amiben közöltem, hogy Ellie állapotára való tekintettel nem hagyhatom el a lakást. Ha Rhian furcsállotta is, hogy nincs két szabad órám, nem mutatta. Ha furcsállotta is, hogy e-mailt írtam neki ahelyett, hogy felhívtam volna, nem mutatta. Ami azt illeti, napok óta nem is láttam Ellie-t, mert Adam gyakorlatilag beköltözött a szobájába, és csak enni meg pisilni jöttek ki. Nem akartam Rhianékkal találkozni. Ez az igazság. Hogy miért? Mert nem is olyan régen kígyót-békát köpködtem Rhianra a telefonban, mondván, azért dobta ki Jamest, mert fél a jövőtől, és nagyon nem akartam, hogy Rhian az orrom alá dörgölje, csak képmutatásból szakítottam Bradennel. A mi sztorink Bradennel teljesen más volt. Komolyan. De tényleg. Jó, kicsit megijedtem. Sőt. Nem is kicsit. De minden okom megvolt rá. Elég megnézni, hogyan viselkedtem Ellie-vel. Tudtam, hogy Bradennek egy perc nyugta sem lenne mellettem. Ráadásul sokkal kiegyensúlyozottabb is voltam nélküle. Nem görcsöltem halálra ma gam, az érzelmeim is stabilabbnak tűntek, és ha nem is leltem teljes békére, legalább nem idegeskedtem. A Bradennel való kapcsolatom enyhén szólva is viharos volt, és ha jobban belegondolok, fárasztó is. Ha nem számítjuk az izgalmas szexet, csupán a kellemetlen ér zések csúnya összevisszasága maradt. Nyugtalanság - hogy Braden egyszer csak megun és kiszeret belőlem. Féltékenység - Braden előtt nem voltam az a féltékeny típus, de most azonnal felment bennem a pumpa, ha láttam, hogy más nőkkel flörtöl. Féltés - nem volt elég a magam baja, még arra is oda kellett figyelnem, hogy Braden boldog és egészséges-e. Méghozzá egyre inkább. És ez nagyon gáz volt. A Braden előtti Josst sokkal jobban kedveltem. Ő bátor volt, összeszedett és független. Míg a Braden utáni Joss egy ostoba liba.

Tovább súlyosbította a dolgot, hogy Braden állta a szavát. Amikor csak tehette, felugrott hozzánk, és hiába mondtam neki, hogy Ellie nem ér rá, folyton a nyakunkon lógott. – Éppen mosogattam, amikor az az alattomos szemét mögém lopa kodott, és átkarolta a derekam. Aztán megcsókolt. Itt - mutattam dühösen a nyakamra. — Nem lehetne feljelenteni valahogy? —

Miért, mert szereti önt? - nevette el magát dr. Pritchard.

Hátrahőköltem, és undorodva ráztam meg a fejem. —

Dr, Pritchard — kérdeztem halkan -, mégis kinek a pártján áll?

—

Bradenén.

Csütörtök este volt, két nappal karácsony után. Az egyik kollégá mat helyettesítettem a bárban. Ellie- nek három nap múlva kellett befeküdnie a kórházba. Fárasztó hetem volt, mert állandóan Bradent kellett kerülgetnem, és - ha éppen kidugta az orrát a szobájából - Ellie-t is meg kellett nyugtatnom a műtét miatt. Nehezen tudtam kitérni Braden útjából, pedig Darren, a Tűz menedzsere felmondott, mert a felesége teherbe esett, és ráparancsolt, hogy keressen magának rendes munkát. Bradennek sikerült vezetői állást szereznie neki az egyik barátja szállodájában. Braden azonban még az új menedzser betanítása mellett is tudott némi időt szakítani arra, hogy felugorjon és engem zaklasson. Vegyük csak a mosogatós incidenst — amit talán azért reagáltam túl, mert a szüleimre emlékeztetett —; vagy azt a jelenetet, amikor zuhanyozás közben tört rám, hogy megkérdezze, hol a távirányító; vagy amikor félmeztelenül ebédelt a konyhában - azt állította, hogy „véletlenül" leöntötte magát kávéval, és a szennyesbe kellett dobnia az ingét -; és akkor még nem is beszéltem azokról a pillanatokról, amikor hosszasan bámult rám, minden különösebb ok nélkül. Esküszöm, hogy a bugyimba akart beférkőzni. Ám amikor már éppen megadtam volna magam, hirtelen visszatáncolt. Persze úgysem adtam volna meg magam. Mert átláttam rajta. Az elhidegülés pár nappal karácsony előtt kezdődött, és Braden Ellie-ék karácsonyi vacsoráján is feltűnően jól viselkedett. Az egyetlen kellemetlen pillanat az volt, amikor átadtuk egymásnak az ajándékainkat. Már réges-rég megvettük őket, ezért sokkal személyesebbek voltak, mint amit két barát adott volna egymásnak. Bradennek sikerült megszereznie a kedvenc szerzőm kedvenc könyvének dedikált példányát. Hogy honnan, nem tudom. És a gyönyörű gyémánt karperecet még nem is említettem. Bizony ám! Én a kedvenc könyvének - Hemingway

A nap is felkel- első kiadásával leptem meg. Ez volt a legszemélyesebb ajándék, amit életemben vettem, de megérte látni, hogyan mosolyodik el Braden, amikor kibontja. Basszus! Basszus, basszus, szubbasszus! Arra számítottam, hogy Braden még hevesebb ostromba kezd, de ő pont az ellenkezőjét tette… felszívódott. Talán ez lehetett az új taktikája. Elég az hozzá, kicsit megijedtem, mikor csütörtökön nem jött be hozzám a bárba Ellie-vel és Adammel. Az előző héten, amikor sokat helyettesítettem, szó szerint elrángatta őket magával, pedig Ellie külön megkért, hogy menjek el otthonról — gondolom, útban voltam -, majd leült a bárpulttal szemben, hogy jól lássam, és hol engem bámult, hol csinos lányokkal flörtölt. Gondolom, ez volt a kiidegelős rész. Úgyhogy meglepődtem, hogy csütörtökön nem jött el. Ellie még ébren volt, amikor hazaértem a munkából. Kijött a szo bájából, és halkan becsukta az ajtót maga mögött. -

Adam alszik - suttogta, és bejött utánam a nappaliba.

-

Nem csoda - vigyorogtam rá a vállam fölött. - Jól befogtad szegény fiút.

Ellie égnek emelte a tekintetét, és lerogyott mellém a kanapéra. -

Ez nem egészen így van. Illetve… talán. - Elpirult, és vidáman csillogott a szeme. - De

inkább csak beszélgetünk. Tisztázzuk a félreértéseket. Adam állítólag már régóta szerelmes belém. -

Jaj, nem mondod!

-

Nagyon vicces.

-

Apropó, vicces, Braden ma nem jött el a bárba.

Ellie kíváncsian fürkészte az arcomat. -

Az új menedzserének segített. Csalódott voltál, hogy nem ugrott be?

-

Nem - vágtam rá gyorsan. Talán túl gyorsan. Jaj, nagyon hiányzott a Braden előtti Joss! -

Csak feltűnt, milyen nyugodt a hangulat, és azt kérdeztem magamtól: hé, hova lett Braden? Ellie nem nevetett velem. Anyáskodóan rosszalló pillantást ve tett rám. -

Bradennek igaza van. Te tényleg szerelmes vagy belé. De nem értem, akkor miért szívatod

ennyit. Élvezed, hogy úgy lohol utánad, mint egy pincsikutya? Erről van szó? Sértődötten vontam föl a szemöldököm. -

Ez a tumor nincs jó hatással az empátiás készségedre.

Ellie elhúzta a száját.

-

Vagy túl korai ilyesmivel viccelődni?

Ellie szeme összeszűkült. -

Szabad egyáltalán?

-

Nem szabad, Joss. Nem szabad.

Összerezzentem. -

Ne haragudj! Hülyeségeket beszélek.

-

Nem. Az a hülyeség, hogy a daganatos vicceiddel próbálod te relni a témát. Én nagyon

szeretlek téged, Joss, de a bátyámat is szeretem. Miért csinálod ezt vele? -

Nem a rosszindulat vezérel. Valójában szívességet teszek neki - néztem Ellie-re őszintén,

hátha megérti végre, miről is van szó. -

Nem kezelem jól a konfliktusokat. Ami nem túl nagy dicsőség, de ez van. Téged is

faképnél hagytalak, amikor szükséged volt rám. Bradennel együtt. -

De visszajöttél - próbált érvelni Ellie. - Először megijedtél, de azóta mindenben támogatsz.

-

Braden kért meg rá — vallottam be. - Ő térített észhez. És utána rájöttem, hogy sem

magamat, sem a környezetemet nem tudom megvédeni a csalódástól. És mivel minden jel arra mutat, hogy el vagyok átkozva, nem ez volt az utolsó eset. Ha megint bajba kerülök, lehet, hogy újra a könnyebbik utat választom, és ezt nem tehetem meg Bradennel. Teljesen kiborítanám, és azok után, amit az a ribanc felesége művelt vele, igazán megérdemelne már egy kis nyugalmat. -

Joss, úgy beszélsz magadról, mintha elmebeteg lennél. Pedig nem vagy az. Csupán annyi a

gond, hogy nem vagy hajlandó szembenézni a múltaddal. Hátradőltem a kanapén. -

Ügy beszélsz, mint dr. Pritchard.

-

Az meg ki?

-

A terapeutám.

-

Te terápiára jársz? És hogyhogy én nem tudok róla? - csapott rá a karomra Ellie.

-

Hé! — Ijedten hőköltem hátra.

-

Erről beszélek - dúlt- fúlt Ellie. Ugyanolyan haragosan villogott a szeme, mint Bradené,

amikor dühös volt. - Én vagyok a legjobb barátnőd, de még nekem sem mondtad el, hogy terápiára jársz. Braden tudja? -

Igen - feleltem durcásan, mint egy tinédzser.

-

Ez is valami. — Ellie elképedve csóválta meg a fejét. - Szembe kell nézned azzal, ami a

családoddal történt, Joss. Ha megteszed, máris nem tűnnek majd olyan nyomasztónak a problémáid. És rájössz, hogy minden egyes nap egy új lehetőség. Nem kell megvéde ned

Bradent magadtól. Nagyfiú már, és nyilván sokkal jobban ismer, mint én, mert bármennyire is hihetetlen, még most is téged akar. -

Vicces. Tényleg úgy beszélsz, mint dr. Pritchard.

-

Most komolyan, Joss, szerintem igazán abbahagyhatnád már a színészkedést.

-

Én nem színészkedem. - Elgondolkodva fürkésztem Ellie arcát, és nem tetszett, amit

láttam. — Mi van? Mit tudsz rólam? Ellie sokáig hallgatott, mintha azt latolgatná, kimondja-e, amit gondol. Idegesen rándult össze a gyomrom. -

Ma délben étterembe mentünk Adammel.

-

Tudom. Én meg itthon maradtam, és a kéziratommal szemez tem, amihez napok óta nem

nyúltam hozzá. -

Nos - Ellie nem bírt a szemembe nézni —, Braden is velünk tartott. Elhozta a Tűz új

menedzserét. – És? Amikor Ellie rám nézett, némi nyugtalanságot véltem felfedezni a tekintetében. -

Az új menedzsert Islának hívják. Isla egy nyolcvan magas, gyö nyörű szőkeség, aki nem

mellesleg okos és humoros is egyben. Mintha fejbe kólintottak volna. —

Joss, nekem úgy tűnt, nagyon jól megértik egymást. Nem akartam hinni a szememnek

— rázta meg a fejét Ellie de nyíltan flörtöltek, és Braden nagyon… nagyon rá volt kattanva a csajra. Úgy tűnt, hogy… elég közel állnak egymáshoz. A féltékenység borzalmas érzés, legalább olyan elviselhetetlen, mint a szerelmi bánat. Én már csak tudom, mert egyidejűleg volt részem mind a kettőben. Mintha valaki a puszta kezével szakította volna fel a mellkasomat, hogy kitépje a szívemet meg a tüdőmet, és köveket tegyen be a helyükre. Zúgó fejjel bámultam a karácsonyfát. Szóval Braden ezért szívódott fel. —

Joss! — simogatta meg a karomat Ellie.

Ránéztem, és eltökéltem magamban, hogy juszt sem fogok sírni. -

Akkor mégis igazam volt - jegyeztem meg szomorú mosollyal.

Ellie a fejét csóválta. —

Nem, jó ez így — álltam fel. Egyedül akartam lenni. — Azért szakítottam a bátyáddal,

mert megérdemli, hogy tisztességes, normális társa legyen. Most már legalább nem lesz lelkiismeret-furdalásom, mert végig igazam volt. Braden nem szeret engem. Az ember nem ugrik fejest egy új kapcsolatba rögtön azután, hogy szakított élete szerelmével. Örülök indultam el az ajtó felé. Hallottam, hogy Ellie feltápászkodik a kanapéról.

-

Nem! - sziszegte utánam. - Nem erről van szó, és nem is ezért meséltem el ezt az egészet.

— Kijött utánam a folyosóra, de nem nagyon figyeltem oda rá, mert a vér hangosan lüktetett a fülemben. — Joss, én csak annyit szeretnék, hogy térj észre, és fogadd vissza Bradent. Figyelj, lehet, hogy… Bevágtam előtte az ajtót. Ellie dörömbölni kezdett. —

Joss!

—

Jó éjszakát, Els!

—

A francba! — motyogta Ellie, aztán elhalkultak a léptei.

Én igyekeztem. Tényleg. De amikor összegömbölyödtem az ágyban, nem tudtam visszafojtani a könnyeket.

2 4 . FE JE ZE T

H

OLNAP MŰTIK ELLIE-T. Dr. Pritchard bólintott. -

Ideges?

Bólintottam, és elszorult a gyomrom.

– A sebésze remek szakember hírében áll, és nagyon bízik abban, hogy egyszerű műtét lesz, de én azért aggódom. -

Ez csak természetes.

Lassan kifújtam a levegőt, és halványan elmosolyodtam. -

Január végén Virginiába repülök. Két hét múlva, miután Ellie felépült.

Dr. Pritchardnak magasra szaladt a szemöldöke. -

Ó! És mi késztette erre?

Ellie bátorsága, és az, hogy Braden továbblépett. -

Braden végre megismerkedett valakivel. De alapvetően Ellie hozzáállásából merítettem

bátorságot. Nagyon bátran viselkedik. Tegnap is, alig pár nappal a műtéte előtt, azon aggódott, hogy ha nem nézek szembe a múltammal, soha nem fogok helyrejönni. Dr. Pritchard szomorkás mosollyal nézett rám. -

Ellie egy beszélgetés alatt elérte azt, amire én közel fél éve pró bálom rávenni önt?

-

Ha önnél is valami súlyos betegséget diagnosztizáltak volna, és ön is olyan bátran viselte

volna a dolgot, mint Ellie, ön mellett is elképesztően gyávának éreztem volna magam. -

Majd ezt is felveszem a repertoáromba.

A nevetésem feszült csöndbe torkollott. -

Félek - vallottam be. - Egy raktárban őrzöm a családom holmiját. Azért utazom haza, hogy

elmenjek a szüleim meg a testvérem sírjához, és végre rendet tegyek a dolgaik között. -

Sosem említette, hogy megtartotta a holmijukat.

-

Hát, igen. Béreltem egy raktárt, és úgy tettem, mintha az egész cucc nem is létezne.

-

Ez okos lépés öntől, Joss.

-

Remélem.

-

Braden megismerkedett valakivel? — nézett rám komoran a doktornő,

* 274 *

Legyűrtem a feltörni készülő fájdalmat. – Ez volt a cél.

-

Joss, tudom, hogy ön ezzel nyugtatgatja magát, de nem lehet könnyű feldolgozni, hogy

Braden ilyen hamar talált magának másik nőt. Főleg azok után, hogy azt ígérte, nem adja fel. -

Ez is csak azt bizonyítja, hogy nekem volt igazam, Braden nem szeret engem.

-

És biztos, hogy ez a nő a barátnője? Nem lehet, hogy fé lreértett valamit?

– Ellie elég biztos volt a dolgában. -

Akkor ez a virginiai út pont kapóra jön.

-

Ez nem egyszerű látogatás - ráztam meg a fejem. - Ha úgy vesz- szük. Azon gondolkozom,

hogy ha Ellie meggyógyult, végleg hazaköltözöm. Veszek egy házat, és már csak annyi időre jövök vissza Edinburghba, hogy rendezzem a soraimat… -

Nem értem - rázta meg a fejét Dr. Pritchard. - Azt hittem, itt van otthon. Azt hittem, Ellie-t

tekinti a családjának. -

Ez így van. És így is marad - feleltem szomorkás mosollyal. - De nem bírnám végignézni,

hogy Braden egy másik növel randevúzgat - vallottam be. - Nagyon megviselt ez az egész. Ön, Ellie, Braden. Azt hiszi, nem tudom, hogy butaság volt elüldöznöm őt? - emeltem fel a hangom. - Persze, hogy tudom. De nem bírtam magammal, valami állandóan azt súgta, hogy meg kell szabadulnom tőle. Egyszerűen rettegtem, hogy elveszítem őt. -

Joss! - A drága jó doktornő hangja lágy volt és megnyugtató. - Igen, butaság volt, de

tökéletesen érthető. Önt rengeteg veszteség érte fiatalkorában. Braden pontosan tudta, mi a helyzet. Ezért is tartott ki ön mellett. -

Egészen addig, amíg szembe nem találta magát két hosszú, formás lábbal.

-

Ezért utazik el?

-

Tudom, hogy őrültség. Az egyik percben még azt hajtoga tom, hogy nem akarok vele lenni,

de amint kiderül, hogy összejött valakivel, kiborulok. Semmi sem változott. Csak annyi, hogy most már végképp nem akarok vele lenni, hiszen egyértelmű, hogy nem szeret annyira, amennyire én őt. Csak a vadászösztön hajtotta. -

Ahhoz, hogy véleményt tudjak alkotni a kérdésben, Braden verzióját is hallanom kellene.

Önnek viszont azt javaslom, vegye fel a kapcsolatot Bradennel. Mondjon el neki mindent, mielőtt elutazik, különben sosem fog megnyugodni, Joss. Tudja, mi rosszabb annál, amikor az ember kockáztat és veszít? Megráztam a fejem. – Az elszalasztott lehetőségek, Joss. Azok nagyon ki tudják kezdeni az ember lelkét. Együtt kísértük be a kórházba Ellie-t. Még Hannah és Declan is velünk jött. Mielőtt betolták Ellie-t a műtőbe, mindenki mondott neki pár jó szót. Végül hosszú, szenvedélyes csókban

forrtak össze Adammel - a jelenet még a legfagyosabb szívet is felolvasztotta volna. Kár, hogy egy agyműtét kellett ahhoz, hogy Adam a tettek mezejére lépjen, de az élet már csak ilyen. Sokan vagyunk, akiket csak egy alapos seggbe rúgás tud észhez téríteni. A váróban ücsörögtünk, noha az orvosok azt mondták, nyugod tan menjünk haza, és jöjjünk vissza később. Senkinek sem akaródzott hazamennie. Én Elodie és Hannah között ültem. Clark velünk szemközt foglalt helyet, és nézte, hogyan játszik Dec a lehalkított Nintendójával. Braden Clark mellett ült, a jobbján Adammel. Szinte nem is szóltunk egymáshoz. Hoztam egy kis kávét meg üdítőt a gyerekeknek. Aztán megfűztem Hannah-t, hogy menjünk el szendvicsért. Megkérdeztem tőle, mit olvas, de kelletlenül válaszolgatott. Egyedül Dec ette meg a szendvicsét, mi, többiek csak nyámmogtunk. A maradék étvágyunk is elment a gyomorideg miatt. Tudtátok, hogy a kórházi váróban megáll az idő? Nem vicc. Ez az igazság. Ránézel az órára, ami 12:01-et mutat. Aztán amikor (szerinted) egy óra múlva megint ránézel, még csak 12:02 van. Ellie előző este kilakkozta a körmömet, hogy elterelje a gondo latait a műtétről. Mire a sebész kijött a műtőből, az összes festéket lekapargattam róla. Idegesen pattantunk fel, amikor dr. Dunham végre belépett a váróba. Fáradtan mosolygott, de tökéletesen nyugodtnak tűnt. -

A műtét sikerült. Eltávolítottuk a tumort, és elküldtük szövettani vizsgálatra. Ellie-t

átvittük az intenzívre, de időbe telik, mire felébred az altatásból. Tudom, hogy egész nap itt voltak, ezért azt javaslom, menjenek haza, és jöjjenek vissza este, látogatási idő ben. Elodie azonban konokul rázta a fejét. Aggodalom csillogott a sze mében. -

Most azonnal látni szeretnénk.

-

Hagyják pihenni - válaszolta dr. Dunham kedvesen. - ígérem, hogy nem lesz semmi baj.

Még ma este visszajöhetnek. Felhívom a figyelmüket, hogy a beteg valószínűleg sokáig kótyagos lesz, és a jobb arca csúnyán fel van dagadva a műtét miatt. Ez teljesen nor mális reakció. -

Menjünk - fogtam meg Elodie karját. ~ Megvacsoráztatjuk a gyerekeket, aztán

visszajövünk. -

Igen, anya, éhes vagyok - seppegte Declan panaszosan.

-

Jó - suttogta Elodie nem túl meggyőzően.

-

Köszönöm, dr. Dunham! - nyújtotta előre a kezét Clark, amit a sebész kedves mosollyal

rázott meg. Adam és Braden kézfogással, Elodie és én pedig hálás mosollyal köszöntünk el az

orvostól, aki végül magunkra hagyott minket. Most, hogy kiderült, Ellie sikeresen átvészelte a műtétet, kezdtünk felengedni, de még így is alig vártuk, hogy viszontláthassuk. Csak akkor jöttem rá, hogy ki tudja, mióta nem foglalkoztam a magánéleti drámámmal, amikor a kijáratnál Braden mellém sompolygott, és egy pillanatra magához vont. Addig kizárólag Ellie körül forogtak a gondolataim. Ám amint magamon éreztem Braden kezét, eszembe jutott Isla, és megfeszült a testem. Braden észrevette, és durván magához szorított. -

Jocelyn!

Nem bírtam ránézni. Kihasználva a döbbenetét, kiszabadítottam magam az öleléséből, és előresiettem Hannah-hoz. Este az ápolónő elkalauzolt minket Ellie kórterméhez. Az ágy körül már el volt húzva a függöny, de mivel Elodie és Clark mögött álltam, semmit sem láttam. Miután a szülők halkan üdvözölték Ellie-t és hátraléptek, ijedten rezzentem össze. Nem hittem volna, hogy így meg fogok rémülni. Dr. Dunhamnek igaza volt: Ellie feje eléggé felduzzadt és elde formálódott, a tekintete pedig még most is ködös volt az altatástól. Fehér kötszerrel pólyálták körbe a fejét, és görcsbe rándult a gyomrom, amikor arra gondoltam, ma feltrancsírozták a barátnőm agyát. Ellie féloldalas mosollyal üdvözölt. —

Joss! - Rekedt volt, alig lehetett hallani a hangját.

Legszívesebben elmenekültem volna. Tudom, nem szabad ilyet mondani. De minél hamarabb túl akartam lenni a dolgon. Ha valaki kórházba került a környezetemből, annak sosem lett jó vége, és amikor megpillantottam a törékeny, kimerült Ellie-t, rögtön az jutott eszembe, hogy akár el is veszíthettük volna őt. Valaki megszorította a kezemet, és ahogy oldalra néztem, Hannah-t pillantottam meg magam mellett. Olyan sápadt volt, mint én, és remegtek az ujjai. Nagyon félt. Biztatóan rámosolyogtam, remélve, hogy végig tartani tudom magam. -

Ellie jól van. Gyere! - rángattam meg Hannah kezét, és közelebb léptem Ellie ágyához.

Ellie kinyújtott kezébe csúsztattam a sajátomat, és elöntött a megkönnyebbülés meg a szeretet, amikor a barátnőm szelíden megszorította azt. -

Szép vagyok? - kérdezte kásás hangon.

– Mint mindig, drágám - nevettem fel halkan. Ellie tekintete Hannah-ra siklott. -

Jól vagyok ám - suttogta.

-

Biztos? - nyomakodott közelebb Hannah az ágyhoz, Ellie bepólyált fejére szegezve rémült

tekintetét. -

Ühüm.

Ellie fáradt volt. Tudtam, hogy nem maradhatunk sokáig. Óva tosan hátrébb tessékeltem Hannah-t, hogy Braden, Adam és Declan is odaférjen az ágyhoz. Declan esküdözött, hogy Ellie remekül néz ki. Miután Braden is üdvözölte Ellie-t, Adam letáborozott a barátnőm mellett. Ellie- nek lecsukódott a szeme. -

Hagyjuk pihenni - szólalt meg Clark fojtott hangon. - Majd holnap visszajövünk,

-

Els! - mormolta Braden, mire Ellie félig kinyitotta a szemét, - Mi most elmegyünk. Holnap

találkozunk. – Jó. Adam felkapott egy széket a fal mellől, és Ellie ágyához vitte. -

Én maradok.

Olyan határozottan szegte előre az állát, hogy megadóan bólin tottunk. Miután suttogva elköszöntünk, Bradennel lemaradtunk a többiektől, és komoran baktattunk végig a kórházi folyosókon. —

Olyan picinek tűnt — jegyezte meg Braden rekedtes hangon. — Nem gondoltam volna,

hogy ilyen rossz bőrben lesz. —

Majdcsak lelohad az a duzzanat.

—

Jól vagy? — sandított rám óvatosan Braden.

—

Persze.

—

Nem úgy tűnik.

—

Fárasztó napunk volt.

Megálltunk a… tulajdonképpen fogalmam sincs, hol. A kórház olyan volt, mint egy labirintus, sok kicsi parkolóval, több bejárattal és sárga barikádokkal. Azt se tudtam, hol vagyok. Szóval, megálltunk valamelyik bejárat előtt, és Elodie felsóhajtott: —

Ti ketten taxival mentek?

Clark autója túl kicsi volt hatunknak. Idefelé Elodie-ékkal jöttem, Adam és Braden pedig taxival. Gondolom, Elodie udvariatlanságnak tartotta volna, ha engem elvisznek, Bradent viszont taxiba ültetik. —

Nekem jó lesz a taxi. Braden, te nyugodtan menj velük!

—

Én is taxival megyek - vigyorodott el Braden sokat sejtetően.

Basszus!

Nagy kelletlenül elköszöntem Ellie családjától, és megvártam, amíg Braden megrendeli a taxit. Aztán idegesen toporogtam a bejáratnál. Kölniillat csapta meg az orrom, ahogy Braden szorosan a hátam mögé állt. Kényelmetlenül feszengtem, és próbáltam nem gondolni rá, hogy bár leszedtem a régi ágyneműt, kimosni már nem mostam ki, mert még magán őrizte Braden illatát. Én is csak olyan vagyok, mint a többi lány. -

Elárulod, miért nem szólsz hozzám? - kérdezte Braden mogorván. Lélegzete forrón

csiklandozta a fülemet. Begörbítettem a hátamat, és elhúzódtam tőle. Braden hangja olyan hatással volt a testemre, hogy annak nem szabadott kitudódnia. -

Most is beszélgetünk.

-

Hát, ez nem sok.

-

Annyi minden jár a fejemben.

-

Akarsz beszélni róla?

-

Mikor akartam valaha is beszélni róla?

Felforrt a vérem, amikor Braden közelebb lépett hozzám, és a csípőmre csúsztatta a kezét. -

Régebben olyan jókat beszélgettünk, Jocelyn. Ne is tagadd! Láttam, hogy egy fekete taxi

fordul be a sarkon, és gyorsan elhúzódtam Bradentől. -

Megjött a taxi. - Azzal elindultam a kocsi irányába. Amikor beültünk, éreztem, hogy

Braden dúl- fúl mérgében. Elég jól ismertem ahhoz, hogy tudjam, akár hazáig is képes követni, hogy kiszedje belőlem, amire kíváncsi. Ezért Jo Leith Walk- i címét adtam meg a sofőrnek. Braden jelentőségteljes pillantást vetett rám, -

Megkért, hogy menjek fel hozzá - vontam meg a vállamat. Néhány ostoba kérdés és

egyszavas válasz után Braden feladta a harcot, de gyilkos pillantása azt üzente: még nem végeztünk. Köszönés nélkül szálltam ki Jo lakása előtt, és megvártam, amíg a sofőr elhajt. Felhívtam Jót, hogy meggyőződjek róla, otthon találom-e, aztán felmentem hozzá, és nála töltöttem az estét. Minden ravaszságomra szükségem volt, hogy elkerüljem Bradent. Jobban mondva, csupán arra kellett odafigyelnem, hogy soha ne legyek otthon. Ami egyben azt is jelentette, hogy folyton egyedül taxiztam be Ellie- hez. Braden minden áldott nap rám küldött egy SMS-t, nem akarom-e, hogy felém kanyarodjon, és együtt menjünk be a kórházba. Én pedig minden alkalommal udvariasan azt válaszoltam: Kösz, nem.

A látogatási idő kizárólag Ellie-ről szólt, úgyhogy a kórházban biztonságban voltam. Ellie-t egyágyas szobában helyezték el, ezért halálra unta magát, és már alig várta, hogy hazamehessen, de egy teljes hétig bent tartották, A duzzanat napról napra kisebb lett, de láttam a barátnőmön, hogy nagyon ki van merülve. Mosolyogva hallgatta a fecsegésünket - mármint Elodie fecsegését -, de nemigen szólt közbe. A sírós jelenetekből - amikor Ellie könnyes szemmel búcsúzott el a szeretteitől - szerencsére kimaradtam. Méghozzá azért, mert mindig korábban léptem le, mint a többiek. Láttam, hogy nemcsak Ellie nem érti a dolgot, hanem a többiek sem. Úgy kompenzáltam a dolgot, hogy mindennap apró ajándékokkal lep tem meg a barátnőmet, de tudtam, hogy nagyon fúrja az oldalát a kíváncsiság. Egyáltalán nem voltam meglepve, hogy Braden leszállt rólam. Ő már továbblépett, úgyhogy nem nagyon érdekelte, miért ke rülöm őt. Én legalábbis azt hittem. A szilvesztert Jónál töltöttem. Rhian felhívott telefonon. Craig, Alistair, Adam, Elodie, Clark és a gyerekek SMS-t küldtek. Bradentől is kaptam SMS-t: Boldog új évet, Jocelyn! Remélem, minden úgy alakul, ahogy szeretnéd. x Ki gondolta, hogy egy SMS is lehet szívbe markoló? Azt írtam vissza… várjunk csak… Neked is. Bizony. Tényleg megtettem. Tiszta hülye vagyok. Mivel egyre kevesebb időt töltöttem a lakásban, másik uszodába jártam, és a közös kondi termet is elkerültem, azt hiszem, Bradennek kezdett leesni, hogy tudok Isláról. Ellie már négy napja volt a kórházban, és csak pár nap volt hátra a hazajöveteléig, amikor újabb SMS-t kaptam Bradentől. Most már tényleg beszélnünk kéne. Többször is felugrottam hozzád, de sosem találtalak otthon. Találkozzunk, x Válaszra sem méltattam. Nyilván az új menedzserről akart be szélgetni. De hiába hallgattam. A sors úgy hozta, hogy mégis találkoztunk. Két nappal az üzenet után megint megszöktem a lakásból, és egy jó kis grassmarketi kocsmában ebédeltem. Úgy volt, hogy elmegyek a IV. György hídig, aztán dél felé folytatom az utamat a Forrest Road irányába, ahol az a giccses kis bolt volt, amit Ellie annyira szeretett. Régimódi napernyőkre emlékeztető esernyőket árultak benne, és Ellie folyton azt hajtogatta, hogy venni akar egyet, de aztán valahogy mindig elmaradt a dolog. Elhatároztam, hogy veszek neki egyet, és ezzel várom másnap, amikor hazajön.

Éppen a kocsmából jöttem ki, és azon ügyködtem, hogy visszatuszkoljam a tárcámat a táskámba, amikor valaki megszólított: — Jocelyn! Felkaptam a fejem, és akkorát dobbant a szívem, hogy azonmód kiugrott a helyéről, és fejest ugrott a gyomromba. Braden állt előttem, oldalán a magas, gyönyörű szőkeséggel. A csaj ceruzaszoknyát, viktoriánus stílusú blézert és dögös tűsarkút viselt, hosszú, szőke haja épp csak annyira volt kócos, amennyire kellett, és a sminkje legalább olyan hibátlan volt, mint az arca. Káprázik a szemem? Azonnal feltámadt bennem a gyűlölet. —

Braden! - dünnyögtem, kétségbeesetten kerülve a tekintetét. Muszáj megemlítenem,

hogy kitérdesedett farmert és egy híres sörmárka ócska reklámpólóját viseltem, a hajam pedig szokás szerint kontyba volt fogva. És nem voltam kisminkelve. Ramatyul néztem ki. De legalább még jobban megkönnyítettem Braden dolgát. -

Üzentem neked - szólalt meg Braden idegesítően szigorú hangon.

Mélyen a szemébe néztem. -

Tudom.

Megfeszült az állkapcsa. Isla udvariasan megköszörülte a torkát, mire Braden igyekezett barátságosabb képet vágni, bár átható tekintete továbbra is konokul tapadt rám. —

Isla, bemutatom Jocelynt. Jocelyn, bemutatom Islát, a Tűz új menedzserét - mondta.

Minden színészi tehetségemet bevetve udvariasan elmosolyod tam, és kezet nyújtottam Islának. A csaj kíváncsian mosolygott rám. -

Már sokat hallottam rólad - közöltem vele jelentőségteljesen. Braden sóbálvánnyá

merevedett. Keserű mosolyt villantottam rá, a tekintetem pedig azt üzente: Képzeld, tudok róla, seggfej. Isla vonzó és rendkívül kacér mosollyal fordult Bradenhez. —

Meséltél rólam?

Braden nem felelt. Azzal volt elfoglalva, hogy felnyársaljon a sze mével. -

Isla, megbocsátasz nekünk egy pillanatra?

Ajjaj! De csodák csodája: Bon jovi a segítségemre sietett. Megváltoztattam a csengőhangomat. „Shot through the he art, and youre to blame, You give love a bad name. " (Egy golyó a szívbe, és te vagy a hibás. Szégyent hozol a szerelemre.) Igen, aznap nem volt kedvem finomkodni. A dal hallatán Braden felvonta a szemöldökét, és ostobán szóra kozott mosollyal nézte, ahogy előhalászom a mobilom. Rhian. Hála az égnek!

-

Ezt muszáj felvennem. Sziasztok!

Braden azonnal elkomorult. – Joce… -

Rhian! - kiáltottam eltúlzott lelkesedéssel, és búcsút intettem Islának, aki szórakozottan

visszaintegetett. -

De fel vagy dobva! - röhögött Rhian.

Elsiettem a kocsmák előtt a Candlemaker Row irányába, hogy le vágjam az utat a hídhoz és a Forrest Roadhoz. -

Nem adtam elég nagy karácsonyi ajándékot neked, tudod?

– Ööö, miért is? – Mert kihúztál a szarból. Hálából küldök valami szépet. -

Csokit, ha lehet.

-

Megdumáltuk.

Tíz percig hallgattam Rhian parttalan fecsegését, kétségbeesetten próbálva elfojtani a szívemet markolászó tompa fájdalmat, amit Braden látványa okozott. De hiába. Haza mentem, az ölembe vettem a szennyes ágyneműt, amin még ott volt Braden illata, és há rom órán át bőgtem, mire rá tudtam venni magam, hogy betegyem a cuccot a mosógépbe.

2 5 . FE JE ZE T

T

ALÁN MÉG MINDIG GYÖTÖRT A BŰNTUDAT, amiért az első este úgy faképnél hagytam Ellie-t, mert kicsit túlzásba estem a takaritással. A lakás ragyogott a tisztaságtól, annyiban sikerült visszafognom magam, hogy nem

dobáltam ki Ellie lomjait, mert tudtam, hogy ezektől érzi otthon magát. Rendeltem az internetről egy gyönyörű, exkluzív, halványzöld ágyterítőt, mert Ellie imádta a zöldet, vettem pár mutatós díszpárnát, és hercegnői fekhellyé varázsoltam a barátnőm ágyát. Vettem egy összecsukható reggelizőállványt, hogy Ellie az ágyban is tudjon enni. Virágot is vettem. Meg csokit. Telepakoltam a hűtőt Ellie kedvenc jégkrémével. Az éjjeliszekrényen tornyokban álltak az Ellie-t érdeklő színes magazinok legfrissebb számai. A sudoku- és keresztrejtvény-gyűjtemények. És a legextra- vagánsabb ajándék… egy kis lapos képernyős tévé beépített DVD- lejátszóval. Lehet, hogy kicsit túllőttem a célon, hiszen a betegnek elsősorban pihenésre volt szüksége, de nem akartam, hogy unatkozzon. — Úristen! - meregette a szemét Ellie, amikor belépett a szobájába. Megtorpant, és Adam derekába kapaszkodott. Elodie, Clark és Braden mosolyogva állt a háttérben. A gyerekek iskolában voltak, úgyhogy ők kimaradtak a „Joss akcióba lép" legújabb részéről. Ellie rám nézett. -

Ezt mind te csináltad?

Szégyellősen vonogattam a vállam. -

A, semmiség.

Ellie elnevette magát, és lassan odabicegett hozzám. -

Kezdek megijedni tőled.

-

A te dolgod - fújtam fel az arcom.

-

Gyere ide! - Egymás nyakába borultunk, és szokás szerint úgy éreztem magam, mint egy

kislány az anyukája karjában, mert Ellie sokkal magasabb volt nálam. - Nagyon szép. Köszönöm! -

Örülök, hogy tetszik - toltam el magamtól gyengéden. - Feküdj le!

Ellie felnyögött. – Már alig várom. Mialatt Adam segített levenni Ellie cipőjét, és ágyba fektette a ba rátnőmet, Elodie hozzám lépett.

-

Az orvos azt mondja, nem ázhat át a kötése zuhanyozás köz ben.

-

Átmenetileg fürödhet a kádban,

-

Jó. És sokat kell pihennie. Felkelhet, de nem lehet fent folya matosan.

-

Értem.

-

Két hét múlva leveszik a kötést.

-

Rendben.

-

Három hónap múlva kontroll. Aztán, ha minden jól megy, egy év múlva.

—

Egy pillanat — ráncoltam össze a homlokomat. - Megvannak a szövettani eredmények?

— fordultam bizakodó mosollyal Ellie felé. —

Senki sem szólt neki? — vonta össze Ellie a szemöldökét, és vádló tekintettel nézett

körül a szobában. Braden felsóhajtott. —

Talán ha nem bujkál előlünk, időben megtudta volna.

—

Hahó - lengettem meg a kezem. - Mi lett az eredmény?

Ellie elvigyorodott. —

Jóindulatú.

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor kiderült, hogy dr. Dunham jóslata helyesnek bizonyult. —

Ezzel kellett volna kezdened.

—

Bocs.

—

Ja-ja. Amúgy meg, ígérem, hogy gondját viselem a leányzónak - közöltem Elodie-val.

Majd Adamre sandítottam, aki máris befészkelte magát Ellie másik oldalára. - Ha ez a hősszerelmes egyáltalán megengedi. Adam elfintorodott. —

Túl öreg vagyok én már ahhoz, hogy hősszerelmesnek nevezzenek.

—

Nekem tetszik - mosolygott rá pajkosan Ellie.

—

Akkor én leszek a Hősszerelmes.

—

Megyek, főzök egy kávét, mielőtt lehánynám Ellie új ágytaka róját - poénkodtam, azzal

az ajtó felé indultam. Braden kifejezéstelen arccal állta el a kijáratot. —

Beszélnünk kell! - Azzal sarkon fordult, és kiment a szobából, nekem pedig nem volt

más választásom, mint követni őt. A szobámban értem utol. Amint beléptem, az ajtóhoz sietett, és becsukta.

-

Miért nem beszélünk a nappaliban? - kérdeztem tőle ingerülten, mert nagyon zavart, hogy

betört a régi emlékek közé. Bár mindig is idegesített a jelenléte. Válaszul elindult felém, és csak akkor állt meg, amikor már csak pár centi távolság volt közöttünk. Először hátra akartam lépni, de aztán arra gondoltam, nem szerzem meg neki ezt az örömet. Dacosan szegtem fel a fejem, ő pedig lehajolt, hogy egyenesen a szemembe nézhessen. -

Én próbáltam türelmes lenni veled, de ez már nevetséges.

Döbbenten kaptam fel a fejem. -

Ööö, micsoda?

Néztem, ahogy gyönyörű, haragvó szeme keskeny réssé szűkül. -

Sosem vagy itthon. Jársz valakivel? Mert ha igen, esküszöm az élő Istenre, hogy…

A „haragvó" kifejezés távolról sem fedte a valóságot, -

Ne viccelj már! - üvöltöttem, teljesen megfeledkezve róla, hogy nem vagyunk egyedül.

-

Akkor meg mi a fene folyik itt?

Akadozva szívtam be a levegőt, és próbáltam lehiggadni. -

Mekkora seggfej vagy! Idejössz és megvádolsz, hogy mással kavarok a hátad mögött,

miközben az új menedzsereddel dugsz? Most Braden kapta fel a fejét — és hogy milyen képet vágott? Hát, mondjuk úgy, hogy nem túl udvariasan próbálta a tudomásomra juttatni, hogy nincs ki a négy kerekem. -

Islával? Azt hiszed, hogy Islával dugok? Ezt nem hiszem el.

Na, jó. Most már teljesen össze voltam zavarodva. Karba fontam a kezemet, hogy ezzel is jelezzem, én irányítom a beszélgetést. Ellie mindent elmondott. Bradennek szó szerint tátva maradt a szája. Ha nem éreztem volna úgy magam, mintha kést forgatnának a gyomromban, biztosan jót röhögök. -

Ellie? Mit mondott Ellie?

-

Hogy együtt ebédeltetek. Te, Isla, ő és Adam. Ellie azt mondta, nagyon egymásra voltatok

kattanva. Most Braden fonta karba a kezét. A puha szövet megfeszült a bicepszén. Lelki szemeim előtt megjelent a kép, amint fölém tornássza magát, a matrachoz szegezi a csuklómat, és újra meg újra belém hatol, miközben a karján kidagadnak az izmok. Elvörösödtem, és igyekeztem kiverni a képet a fejemből. Basszus! -

Ellie azt mondta, hogy velem meg Islával ebédelt, és rá voltam kattanva Islára? - kérdezte

Braden lassan és tagoltan, mintha szellemi fogyatékos lennék.

-

Igen - feleltem fogcsikorgatva.

-

Ha nem most jött volna ki a kórházból, esküszöm, megfojta nám.

-

Mi van? - pislogtam értetlenül.

Braden még közelebb lépett hozzám, vagyis muszáj volt hátralépnem, ha nem akartam, hogy a mellem a testéhez préselődjön. -

Soha nem ebédeltem együtt Islával és Ellie- vel. Akkor találkoztak, amikor Ellie és Adam

beugrott a klubba, hogy odaadja a pendrive-omat, amit a lakásban felejtettem. Két másodperc sem volt az egész. Tanácstalanul vakargattam a fülem tövét, és egyáltalán nem tetszett, hogy az új információ ilyen irányba terelte a beszélgetést. -

Akkor miért mondta azt, amit mondott?

Braden nagyot sóhajtott, elfordult tőlem, és kétségbeesetten túrt bele a hajába. -

Nem tudom. Valószínűleg azért, mert elmondtam neki, a tervem következő lépéseként

kicsit hagylak főni a saját levedben, de ő nem értett egyet a dologgal. Ellie nyilván azt hitte, az lesz a legjobb, ha féltékennyé tesz téged - ingatta a fejét Braden, és kifürkészhetetlen pillantást vetett rám. - Sajnos tévedett. Néztem, ahogy Braden fel-alá járkál a szobámban. Nyilván próbálta összeszedni a gondolatait, ahogy én is igyekeztem megemészteni a tényt, hogy Braden mégsem lépett tovább. De azt továbbra sem értettem, miért akart ártani nekem Ellie. Arra is kíváncsi lettem volna, mióta tud ilyen szemrebbenés nélkül hazudni. Amikor megismerkedtünk, maga volt a megtestesült ártatlanság. Jaj! Az én hibám? -

Még mindig nem értem. Láttam Islát, haver. A te eseted. És gátlástalanul flörtölt veled.

-

Miért érdekel ez téged? — vigyorodott el Braden, miközben végigfuttatta a kezét a

könyvespolc szélén. - Azt mondtad, nem akarsz… - Hirtelen elhallgatott, és megfeszült a teste. -

Mi van?

Braden leszegett fejjel emelt fel valamit a könyvespolcról, majd vádló tekintettel fordult felém. -

Mész valahova? - lengette meg a Virginiába szóló repülőjegyet.

Az agyam és szívem még mindig azt próbálta eldönteni, az új in formációk hogyan befolyásolják a tervemet, ezért az agyam azt az utasítást adta, hogy mondjam ki azt, ami először az eszembe jut. -

Hazautazom.

Tudtam, hogy nagy a baj. Tudtam, mert Braden nem szólt semmit. Szinte a falhoz szegezett a tekintetével - olyan tekintettel, amit soha többé nem akarok látni —, aztán sarkon fordult, és bevágta maga mögött az ajtót. Meg sem próbált érvelni. Meg sem próbált vitatkozni. Megint sírás markolászta a torkomat. Egyszer már szabad folyást engedtem az évekig visszatartott könnyeknek, és úgy tűnt, nincs visszaút. Remegő szájjal fontam magam köré a karomat, hogy lecsillapítsam görcsösen rázkódó testemet. Tíz perc múlva sikerült összeszednem magam. Kimentem kávét főzni, majd bevittem a csészéket Ellie szobájába. Braden a sarokban ült, és pillantásra se méltatott. Legyen elég annyi, hogy szörnyű riadalmat keltettünk Ellie szobájában. Mindenki hallotta a veszekedésünket, és azt is, hogy Braden úgy vágja be az ajtót maga után, hogy az majdnem kiesik a tokjából. Enyhén kínosan éreztem magam. Végül, miután rájött, hogy a hangulata csak megmérgezi Ellie diadalmas hazajöttét, Braden felállt, homlokon csókolta a húgát, és azt mondta neki, később még benéz hozzá. Ellie bólintott, és idegesen harapdálta az ajkát. Lopva rám sandított, én meg gyorsan félrekaptam a tekintetem, mint egy gyerek, aki rossz fát tett a tűzre. Nemsokára Elodie és Clark is szedelőzködni kezdett. Felálltam, hogy Ellie és Adam egyedül maradhasson, de Ellie utánam szólt. -

Mi ez az egész Bradennel?

-

Ellie, nem akarlak belekeverni. Most az a legfontosabb, hogy meggyógyulj.

-

A kis füllentésem miatt veszekedtetek?

Meglepetten fordultam hátra, és felvontam a szemöldököm, amikor megláttam Ellie szégyenlős arckifejezését. -

Igen. Most tudtam meg az igazságot.

Ellie Adam re pillantott, aki értetlenül ráncolta a homlokát. -

Nagyon csúnyán viselkedtem.

-

Azt levettem - bólintott Adam. - Mi történt?

-

Azt mondtam jossnak, hogy együtt ebédeltünk Islával meg Bradennel, és nagyon egymásra

voltak kattanva. A barátja pontosan úgy hőkölt hátra, mint Braden. Már észrevettem, hogy a két fiúnak eléggé hasonló a stílusa. Túl régóta ismerték egymást. -

De hát nem is ebédeltünk velük. Épp csak beugrottunk a klubba.

-

Na, jó, szerintem ez egyáltalán nem vicces - csattantam fel, hirtelen megfeledkezve arról,

hogy egy beteg emberrel szívózom. - Miért hazudtál nekem?

Ellie esdeklő pillantást vetett rám. Olyan bájosan pislogott, hogy még a követ is meglágyította volna. -

Braden azt mondta, hogy mivel a szoros emberfogás nem jött be, inkább háttérbe vonul, és

kivárja, amíg magadtól rá nem jössz, hogy mellette a helyed. Mondtam neki, hogy te túl makacs vagy ehhez. Az az igazság, hogy tényleg úgy éreztem, Braden mellett lenne a helyem. A rohadék úgy ismert, mint a tenyerét. -

Mmm - feleltem diplomatikusan.

-

Olyan konokul viselkedtél, Joss! Gondoltam, ha féltékennyé teszlek, megijedsz, és

hanyatt-homlok rohansz vissza a bátyámhoz. Ellie Adam felé fordította sápadt arcát. -

De visszafelé sült el a dolog.

-

Azt látom — dünnyögte Adam komorságot erőltetve magára.

Ez egyáltalán nem vicces! -

Szerencséd, hogy most jöttél ki a kórházból.

Ellie összerezzent. -

Ne haragudj, Joss! — Hirtelen felcsillant a szeme. - A műtét előtt el akartam mondani az

igazat, csak a nagy izgalomban megfeledkeztem róla. De most már mindent tudsz. Ne makacskodj tovább, menj, és szerezd vissza Bradent! Most rajtam volt a sor, hogy felsóhajtsak. -

De haragszik rám.

-

Mert nem bíztál meg benne?

-

Valami ilyesmi — motyogtam. Fogalmam sem volt, mitévő legyek.

-

Megbocsátasz? - kérdezte Ellie halkan.

Égnek emeltem a tekintetem. -

Hát persze. Csak… legközelebb ne akarj kerítőnőt játszani. Nem a te műfajod. -

Csüggedten búcsút intettem nekik, és halkan becsuktam az ajtót magam mögött. Leültem az írógép elé, a félig teleírt papírra meredtem, és pró báltam kitalálni, hogyan tovább. Dr. Pritchard azt mondta, meg fogom bánni, ha nem leszek őszinte Bradennel. És, az igazat megvallva, mindaz, ami miatt annyit görcsöltem - hogy nem vagyok elég jó, hogy Braden kicsit határozottabb a kelleténél, hogy mi lesz ve lünk később - teljesen eltörpült az iménti incidens mellett, amikor kis ízelítőt kaphattam belőle, milyen érzés lenne, ha Braden nem szeretne. Beszélnem kell vele.

Ettől még elmegyek Virginiába, és szembenézek a múltammal. De előtte muszáj beszélnem Bradennel. Várjunk csak! Izgatottan fordultam hátra, és a könyvespolcra néztem - oda, ahova a repülőjegyemet tettem. Nem volt ott. És most, hogy jobban belegondoltam, nem láttam, hogy Braden visszatette volna a helyére. Úristen, ez ellopta a repülőjegyemet! Majd szétdurrantam mérgemben. Kicsit határozottabb a kelleté nél?! Braden kicsit határozottabb a kelleténél?! Hatalmaskodó, erőszakos diktátor! Felrántottam a csizmámat, magamra kaptam a kabátomat, amit sikeresen félregomboltam, és közben kétségbeesetten sikoltoztam az orrom alatt. Fogtam a kulcsomat meg a táskámat, és némi nyugalmat erőltetve magamra, közöltem Adammel és Ellie- vel, hogy elmegyek. – Oké! - kiáltották ki a csukott ajtón keresztül. Kiviharzottam a lakásból, és leintettem egy taxit. Zúgott a fejem. Nem kaptam levegőt. Ezzel betelt a pohár. Braden képes volt ellopni a repülőjegyemet! Ez egy állat! Szó szerint hozzávágtam a pénzt a sofőrhöz, kipattantam a kocsiból, és futva tettem meg az utat Braden házáig. Tudtam, hogy a kapucsengőbe kamera van szerelve, ezért igyekeztem ádáz képet vágni. Azon sem csodálkoztam volna, ha Braden nem enged be. De beengedett. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire a lift felért a legfelső emeletre. Braden lazán és közömbösen állt az ajtóban. Pulóvert meg farmert viselt, és mezítláb volt. Gyorsan hátralépett, én pedig beviharzottam a nyitott ajtón. Dühömben akkora lendülettel pördültem hátra, hogy majdnem elvesztettem az egyensúlyomat. Ez a barom meg vigyorogva becsukta az ajtót, és lazán beszambázott a nappaliba. – Jól szórakozol? — förmedtem rá. Talán kicsit túlreagáltam a helyzetet… de annyi sérelmet kellett elszenvednem miatta az elmúlt hetekben. Oké, én is hibás voltam, tehát magamra is haragudtam. De saját magamat mégsem ordíthattam le, úgyhogy maradt Braden. Braden arcáról leolvadt a kaján vigyor, hogy a már jól ismert mo gorvaság vegye át a helyét. -

Cseppet sem. Elhiheted.

-

Add vissza a jegyemet, Braden! - tartottam elé a markomat. - Nem viccelek.

Braden bólintott, és előhúzta a jegyet a hátsó zsebéből.

-

Ezt a jegyet?

-

Igen. Ide vele!

Braden ekkor olyat tett, amivel végképp kihúzta a gyufát. Széttépte a jegyemet, és a földre szórta a darabokat. -

Miféle jegyet?

Bár egy vékonyka hang az agyamban azt súgta, hogy bármikor nyomtathatok egy másikat… totál bepörögtem. Magam sem hittem volna, hogy képes vagyok ilyesmire, de arti- kulálatlan üvöltéssel vetettem rá magam Bradenre, és sikerült úgy meglöknöm, hogy kibillent az egyensúlyából. Hirtelen az elmúlt fél év minden feszültsége felszínre került: az érzelmi zűrök, a drámai változások, amiket Braden hozott az életembe, a bizonytalanság, a féltékenység, a szívfájdalom. -

Gyűlöllek! - ordítottam. A szavak szinte maguktól bukdácsoltak ki a számon.

Hátraugrottam. — Olyan jól megvoltam nélküled! -

Ahogy Braden megkövült arcára néztem, csípni kezdett a szemem.

-

Miért? - csuklott el a hangom, és potyogni kezdtek a könnyeim.

– Mindenem megvolt. Biztonságban éreztem magam, és nem fájt semmi. Én beteg ember vagyok, Braden. Ne akarj meggyógyítani, hagyj békén! Braden lassan megcsóválta a fejét. Neki is könnyes volt a szeme. Dermedten néztem, ahogy elindul felém. Amikor hozzám ért, hogy átöleljen, és szorosan magához vonjon, lehunytam a szemem. —

Te nem vagy beteg.

Remegő szempillákkal néztem fel gyönyörű arcába - elkínzott, gyönyörű arcába. —

De igen.

Braden dühösen megrázott. -

Nem, ez nem igaz. - Fölém hajolt, én pedig belenéztem halványkék szemébe, és

megbabonázottan bámultam a csillogó ezüstbarázdákat. - Jocelyn, te nem vagy beteg, bébi suttogta rekedtes hangon, és esdeklő pillantást vetett rám. - Kicsit meggyötört az élet, de kit nem? Most már patakokban ömlöttek a könnyeim. -

Nem gyűlöllek ám - suttogtam remegő szájjal.

Egymásba fonódott a tekintetünk. Annyi érzelem, annyi bizonytalanság, annyi minden halmozódott fel körülöttünk a feszült jelenet során, hogy a levegő elektromossággal,

kétségbeeséssel telt meg. Braden arckifejezése megváltozott, lángoló tekintete az ajkamra siklott. Nem tudnám megmondani, ki kezdeményezett, de pillanatokon belül egymásra tapadt a szánk, és Braden szinte fájdalmas sietséggel kapta ki a csatot a hajamból, amely dús fürtökben omlott le a vállamra. Ereztem, hogy Braden nyelve az enyémnek feszül, és végre megint a számban érezhettem az ízét, beszívhattam az illatát, megtapasztalhattam az erejét. Mennyire hiányzott! De még mindig dühös voltam rá, és a vad csókból, ami elől vé gül is nem tértem ki, kiderült, hogy Braden is haragszik rám. De még ez sem tántorított el minket. Két másodpercre elszakadtunk egymástól, hogy Braden kigombolja a kabátomat, és kihámozzon belőle. Felrántottam a pulóverét, és görcsös mozdulatokkal téptem le róla, majd a kezem vándorútra indult forró, kemény mellkasán és hasán. A karjába vetettem magam, újabb csókokat követelve, de Bradennek még nem sikerült teljesen levetkőztetnie. Türelmetlenül dőltem hátra, hogy könnyebben le tudja ráncigálni rólam a pulóveremet, ám ekkor végleg elszakadt a cérna. A tarkójánál fogva rángattam le magamhoz Braden fejét, és úgy csókoltam, mintha be akarnám pótolni az elvesztegetett napokat. Nyelvünk és forró leheletünk végképp összegabalyodott, és az ágyékom már ettől a kemény, nedves csóktól is hevesen lüktetett. Annyira begerjedtem, hogy meg se nyikkantam, amikor Braden nem túl finoman a falhoz lökött, és elhúzódott tőlem, hogy csókokkal borítsa el a nyakamat. Erős karjával a combom alá nyúlt, és a dereka köré fonta a lábamat. A testem felcsúszott a falon, és Braden kemény fütyköse a farmer alatt is hevesen böködte az ágyékomat. —

Basszus! - suttogta felhevülten Braden, és a mellkasomra tapasztotta a száját. Egyik

kezével a fenekem alá nyúlt, míg a másikkal lehámozta rólam a melltartót. Hűvös fuvallat csapta meg a mellbimbómat, amely keményen ágaskodva várta Braden csókját, és amikor Braden a szájába vette, a lélegzetem is elakadt az ágyéko mat elöntő kéjtől. Előretoltam a csípőmet, és Braden ágaskodó farkához dörgölőztem. -

Nem bírom tovább - leheltem, és belecsimpaszkodtam Braden vállába.

Braden, mintha meg akart volna győződni róla, hogy igazat mondok-e, kigombolta a farmeremet, és a bugyimba csúsztatta a kezét. Nyöszörögve feszültem neki, amikor fel dugta az ujját. —

Jézusom! - Braden a mellkasomra hanyatlott, és ki-be húzogatta az ujját. - Nedves és

szűk, bébi. Mint mindig. —

Gyere már! - nyögtem fel, és a bőrébe mélyesztettem a körmeimet. - Braden!

Most már mindketten bepörögtünk. Bradenbe kapaszkodtam, aki megfordult, a kanapéra fektetett, villámgyorsan lerángatta rólam a farmeremet, és a bugyimat vette kezelésbe, amit aztán nemes egyszerűséggel lerúgtam magamról. Vágytól lihegve, lángoló testtel hanyatlottam hátra, és széttártam a combomat. —

Braden, most!

Braden megmerevedett, és átható tekintettel nézett rám, amint ott fekszem alatta, meztelenül, szaporán emelkedő és süllyedő mellkassal, szétterült hajjal. Láttam, hogy megváltozik az arckifejezése; továbbra is rám volt gerjedve, de ellágyult a tekintete. Reszkető hasamra tapasztotta a tenyerét, majd gyengéden felcsúsztatta a mellem között, egészen az államig, aztán fölém tornázta magát. A farmere finoman csiklandozta csupasz lábszáramat. —

Kérj meg szépen! - lehelte mogorván az ajkamra.

A sliccéhez nyúltam, és lehúztam a cipzárt. Ujjaim becsúsztak a bokszeralsója alá, és körülfogták a fütykösét. Kirángattam a szerszámot a farmerból, és néztem, hogyan csukódik le Braden szeme, hogyan akad el a lélegzete. —

Kérlek szépen, dugj meg! - Lopva megnyaltam a száját, mire felnyitotta a szemét, és

lángoló tekintettel nézett le rám. —

Légyszi!Braden a már jól ismert morgással tolta le a farmerét, majd átölelte a csípőmet,

hogy könnyebben be tudjuk vezetni a szerszámát a lábam közé. Már a legapróbb érintésre elöntött a nedvesség. Megmarkoltam Braden fenekét, és ő lassan belém hatolt. Gyorsabb tempót követelve szorítottam meg a hátsó felét. Ő pedig örömmel engedelmeskedett. -

Keményebben! — nyöszörögtem. - Keményebben, Braden! Keményebben!

Az ilyen kérések csak tovább szították Braden vágyát. Megcsókolt, majd jó erősen belém hatolt. Ahogy a farka egyre mélyebbre nyomakodott, kéjes kiáltással vetettem hátra a fejem, és az édesen erőszakos mozdulatok hatására egyre hangosabban kiáltoztam. Mindaz, amit Braden művelt a testemmel, a látvány, ahogy buzgón ügyködik rajtam, izgatott lihegésünk és nyögdécselésünk, a közösülés nedves, brutális hangjai - mind- mind villámgyorsan repített a beteljesülés felé. Szó szerint szétrobbantam, és az orgazmus pillanatában Braden nevét kiáltottam. Olyan erősen élveztem el, hogy hevesen rángatózó hüvelyem szinte megfejte Bradent, akinek ívben feszült meg a teste, amikor a kéj végigcikázott rajta, de a csípője tovább mozgott, még jobban elnyújtva a beteljesülést. Ezt nevezem! Braden felnyögött, és rám rogyott. Gyengéden megsimogattam a fenekét, majd a hátára csúsztattam a kezem, és szorosan magamhoz öleltem.

Braden felém fordult, és cuppanós puszit nyomott a nyakamra. -

Haragszol még rám? - dünnyögte.

Felsóhajtottam. -

Azért akarok hazamenni, hogy megtegyem azt, amit nyolc évvel ezelőtt meg kellett volna

tennem. Azért akarok hazamenni, hogy végső búcsút vegyek a családomtól. Braden megdermedt, és amikor megint az arcomra siklott a te kintete, bűnbánóan nézett rám. -

Ne haragudj, bébi! A jegy miatt.

Az ajkamba haraptam. -

Majd kinyomtatom még egyszer. Egyébként… arra gondoltam, hogy végleg

visszaköltözöm Virginiába, miután Ellie felépült. A bűnbánatnak nyoma sem maradt. -

Csak a holttestemen keresztül.

-

Gondoltam, hogy ezt fogod mondani.

Braden komoran nézett rám. -

Még benned vagyok.

-

Érzem - mosolyogtam zavartan.

-

Legalább hadd húzzam ki a farkamat belőled, mielőtt közlöd velem, hogy el akarsz hagyni.

Fölé hajoltam, és szájon csókoltam. -

Még semmi sem biztos.

Braden, aki már hozzászokott, hogy nem lehet kiigazodni rajtam, hatalmas sóhajjal húzódott el tőlem. Visszagyömöszölte magát a farmerébe, felült, és felém nyújtotta a kezét. Mivel sikerült visszaszereznie a bizalmamat, hagytam, hogy felsegítsen, és követtem őt az emeletre. A hálószobába érvén az ágy felé intett a fejével. -

Ugrás!

Mivel meztelen voltam, kielégült, és nem akartam vitatkozni, ellenkezés nélkül befeküdtem az ágyba. Elégedetten néztem, ahogy Braden meztelenre vetkőzik, és mellém fekszik. Rögtön hozzásimultam, és a mellére hajtottam a fejem. -

Szóval, mi a terved?

Jó kérdés. Hol is kezdjem? -

Nagyon szép gyerekkorom volt, Braden — kezdtem halkan, és a fájdalom, amit hosszú

éveken át elnyomtam magamban, most minden szavamat átszőtte, Braden tudta ezt, és még erősebben szorított magához. — Anyám árva volt. Nevelőszülőknél lakott Skóciában, aztán az Egyesült Államokban vállalt munkát. Az egyetemi könyvtárban ismerte meg apámat. Egymásba szerettek, összeházasodtak, és boldogan éltek, amíg tudtak. Nem olyanok voltak,

mint a barátaim szülei. Még tizennégy éves koromban is rendszeresen szexeltek, ha éppen nem láttam őket. Őrülten szerették egymást. - Elszorult a torkom, de próbáltam erős maradni. -

A tenyerükön hordoztak minket a húgommal. Anyám min dentől féltett bennünket, és

eléggé ránk erőltette magát, mert nem akarta, hogy olyan magányosan nőjünk fel, mint ő. Elmosolyodtam. — Nagyon büszke voltam rá, mert érdekesen beszélt, és megle hetősen szókimondó volt, de jó értelemben. Mindig sikerült megbotránkoztatnia a tisztességes családanyákat. -

Ez ismerős - suttogta Braden kajánul.

Örömmel töltött el a gondolat, hogy kicsit én is olyan vagyok, mint az anyám. -

Igen? Na, szóval, klassz nő volt. Es apámat ís imádtam. Min dennap elbeszélgetett velünk,

és odafigyelt ránk. Még idősebb koromban is, amikor teljesen új ember, vagyis kamaszlány vált belőlem, végig mellettem állt. - Egy könnycsepp gördült végig az arcomon. - Boldogok voltunk - suttogtam, nehezen préselve ki magamból a szavakat. Braden megcsókolta a hajamat, és olyan szorosan ölelt át, hogy már szinte fájt. -

Bébi, nagyon sajnálom.

-

Hát, ilyen az élet - töröltem le gyorsan a könnyeimet. - Éppen iskolában voltam, amikor

beállítottak a rendőrök, és közölték velem, hogy apám nekisodródott egy teherautónak, mert ki akart kerülni egy motorost, aki leesett a motorjáról. Mind meghaltak. Anya. Apa. Beth. Elvesztettem a szüleimet, és elvesztettem a kishúgomat, akit szinte alig ismertem. De ettől még imádtam őt. Tudtam, hogy sírva fakadt, ha nincs a közelben a kedvenc mackó ja: egy vacak, elnyűtt barnamedve, kék szalaggal a nyakában, ami még az enyém volt, és az én szagomat őrizte. Ted volt a neve. Tudom, nem túl eredeti. Tudtam, hogy Beth kifinomult zenei ízlés sel rendelkezik, mert Hanson számától, a „MMMBop"- tól mindig megvigasztalódott - nevettem fel szomorkásán. - Tudtam, hogy ha rossz napom van, elég az ölembe vennem, magamhoz szorítanom picike, meleg testét, beszívnom a bőre illatát, és máris felvidulok… A tragédia után kisiklott az életem. Az első családnál, aki gondo zásba vett, rengeteg gyerek lakott, így a nevelőszüleim nem sokat törődtek velem, aminek örültem, mert azt csinálhattam, amit akartam. Úgy próbáltam tompítani a fájdalmat, hogy minden hülyesé get kipróbáltam, de ettől csak még ramatyabbul éreztem magam. Nagyon fiatalon vesztettem el a szüzességem, és masszívan piáltam. De Dru halála után leálltam. Másik családhoz kerültem, egy másik városrészbe. Ezek a nevelőszüleim sem voltak gazdagok, de kevesebb gyereket neveltek, és az egyik lány nagyon jó fej volt. Egy gondoskodó nővért akart magának,,. Hangosan beszívtam a levegőt, és éreztem, hogy elönt a bűntudat.

-

Én viszont nem akartam, hogy bárki is rám akaszkodjon. A lány bízott bennem, de én

cserbenhagytam. Azt se tudom, mi lett vele, miután elmentem. - Sajnálkozva ráztam meg a fejem, és felsóhajtottam. -Amikor náluk laktam, párszor elmentem bulizni. Mindig egy vadidegen srác mellett kötöttem ki, akit nem is akartam közelebbről megismerni. - Panaszosan felsóhajtottam. — Minden évben ugyanazon a napon mentem el. Egy buliba vagy egy bárba. Mindegy, hova, csak meg tudjak feledkezni a nyomoromról. Nyolc évembe telt, hogy eltemessem magamban a családomat, és elhitessem magammal, hogy soha nem is léteztek, mert, ahogy te is mondtad, könnyebb volt úgy tenni, mintha soha nem is ismertem volna őket, mint megküzdeni a fájdalommal, amit az elvesztésük okozott. Most már tudom, milyen igazságtalan voltam velük. Meggyaláztam az emléküket. Összeszorított fogakkal próbáltam megfékezni a könnyeimet, de azok feltartóztathatatlanul potyogtak tovább Braden mellére. -

A haláluk évfordulóján mindig elmentem valahova. De tizennyolc évesen leálltam. Szokás

szerint elmentem egy buliba, de fogalmam sincs, mi történt velem. Másnap arra ébredtem, hogy pucéran fekszem az ágyban két vadidegen srác mellett. Braden halkan szitkozódott az orra alatt. -

Jocelyn!

Így utólag is felkapta a vizet. -

Hidd el, én is sajnálom. Haragudtam magamra, és nagyon megijedtem. Bármi

megtörténhetett volna. Ami a szexet illeti… – Ne! Braden vészjósló hangja meghökkentett. -

Megvizsgáltattam magam, és szerencsére nem kaptam el semmit. De azóta nem feküdtem

le senkivel. Csak veled. Ujabb ölelés. -

Lehet, hogy egész életemben rettegni fogok a holnaptól, Bra den — vallottam be

nyugodtan. - A jövőtől, és attól, amit elvehet tőlem. Néha kiborulok, és azokat bántom meg, akik a legközelebb állnak hozzám. -

Tudom. És elfogadom. Muszáj megbíznod bennem.

-

Azt hittem, neked vannak gondjaid a bizalommal — dünnyögtem.

-

Benned megbízom, bébi. Másképp látlak téged, mint te önmagadat.

Egy kis „J" betűt rajzoltam a mellkasára. -

Én is megbízom benned. Csak nem néztem volna ki Ellie-ből, hogy hazudni is képes, ezért

készpénznek vettem, amit mondott. Sajnálom.

Braden hangosan kifújta a levegőt. -

Szeretlek, Jocelyn. Ez az elmúlt néhány hét több szempontból is kész rémálom volt.

A hosszú combú szőkére gondoltam, aki annyi fejfájást okozott nekem. -

És Isla?

-

Esküszöm, hogy nem feküdtem le vele.

-

Volt köztetek valami?

Braden mellkasa megfeszült alattam. -

Braden!

Nagyot sóhajtott. -

Tegnap megcsókolt. De nem csókoltam vissza. Eltoltam magamtól, és megmondtam neki,

hogy téged szeretlek. Hosszasan hallgattam, majd határozottan közöltem Bradennel: -

Rúgd ki!

-

Mikor ismered el végre, hogy szeretsz? - nevette el magát Braden.

-

Nem ígérem, hogy könnyű lesz velem az élet, Braden. Mindig is irracionálisán álltam a

jövőhöz. Sokat fogok görcsölni. -

Mondtam, hogy nem gond, bébi.

29 6 - Mert — sóhajtott fel Braden — megnevettetsz, nem hagysz eltunyulni, és úgy kívánlak, -

Miért nem?

ahogy még senki mást. Ha nem vagy velem, hiányérzetem van. Annyira, hogy teljesen kifordulok magamból. Régebben egy nőre sem tudtam azt mondani, hogy az enyém. De te az enyém vagy, Jocelyn. Az első pillanattól kezdve. Én meg a tiéd. Nem akarok mást rajtad kívül, bébi. Felkönyököltem, hogy mélyen a szemébe nézhessek, majd gyengéden szájon csókoltam, és visszahanyatlottarn a mellkasára. Braden szorosan átölelt, és egyre szenvedélyesebben csókolt. Amikor nagy nehezen elszakadtam tőle, szaporábban vettem a levegőt. Az ujjam hegyével végigcirógattam Braden száját, és szentül hittem, hogy egy szép napon teljesen át tudom majd adni magam a boldogságnak, mert nem fogok attól tartani, hogy bármikor elvehetik tő lem. -

Eljössz velem Virginiába? Elrendezni a dolgokat?

Braden derűsen nézett rám. El sem tudom mondani, milyen büszke voltam magamra, hogy ilyen boldoggá tudom tenni. -

Hát persze. Amikor akarod. De visszajövünk.

Egyetértően bólogattam. – Csak azért akartam hazaköltözni, mert azt hittem, összejöttél Islával.

-

Ez szép — mordult fel Braden.

-

Ugye kirúgod?

-

Tényleg azt akarod, hogy kirúgjam? - nézett rám összeszűkült szemmel.

-

Ha azt mondanám, hogy Craig megcsókolt tegnap este, nem akarnád, hogy felmondjak?

Nyertél. Majd keresek másik munkát a csajnak. -

Jó távol tőled.

-

Jézusom, de kemény vagy!

-

Ööö, nem te voltál véletlenül, aki nekilökött az íróasztalnak, miután Craig megcsókolt?

-

Megint nyertél.

Braden mellkasára hajtottam a fejem. – Már kezdtem azt hinni, hogy mindent elcsesztem. Braden megszorította a tarkómat. -

Mind a ketten hibáztunk. De ennek vége. Mától én vagyok a főnök. Szerintem sokkal

kevesebbet fogunk veszekedni, és soha többé nem fogunk szakítani, ha én veszem a kezembe az irányítást. -

Álmodj csak, bébi - paskoltam meg a hasát.

-

Még mindig nem mondtad ki.

Mosolyogva néztem rá. Mély levegőt vettem. -

Szeretlek, Braden Carmichael.

Braden mosolya láttán elöntött a büszkeség. -

Ismételd meg!

-

Szeretlek - mondtam kuncogva.

Braden villámgyorsan kipattant az ágyból, és engem is magával rántott. Aztán betaszigált a fürdőszobába. -

Még egyszer el fogod ismételni, a zuhany alatt, dugás közben.

-

Nem is rossz, hogy te vagy a főnök.

-

És ez még csak a kezdet, bébi - csapott rá Braden játékosan a fenekemre. Felsikítottam, és

zengett a fürdőszoba a nevetésünktől, miközben együtt bemásztunk a zuhanykabinba.

2 6 . FE JE ZE T

B

iztos, hogy minden rendeben lesz? Ellie karba fonta a kezét, és dühösen fújtatott. —

Ha még egyszer megkérdezed, vissza se gyere!

Bradenre sandítottam, de ő csak a fejét csóválta. – Ne nézz rám! Melletted nyílt ki így a csipája. Jogos. Sértődött képet vágtam, de Ellie vihogva emelte fel a kezét. -

Jaj, srácok! Már egy hónapja, hogy megműtöttek. Jól vagyok. Adam gyakorlatilag itt lakik,

ti meg lekésitek a gépet. Braden két puszit adott a húgának, majd, kezében a bőröndünk kel, kinyitotta az ajtót. A végén még kapóra is jött, hogy Braden széttépte a repülőjegyemet, mert miután kiderült, hogy ő is eljön velem Virginiába, mindent át kellett szerveznünk. És, hogy őszinte legyek, addig nem is 29 akartunk elutazni, amíg Ellie talpra nem áll. 8 Ellie, aki egy hónapja tűrte, hogy Adammel, Bradennel meg az anyjával felváltva pátyolgassuk, nyilván örült, hogy végre megszabadul tőlünk. Még mindig elég gyengécske volt, és hamar kimerült. És persze továbbra is a történtek hatása alatt állt. Javasoltam neki, hogy menjen el Dr. Pritchardhoz, és pár nap múlva volt esedékes az első találkozó. Reméltem, hogy a drága jó doktornő a segítségére lesz. Kíváncsi voltam, vajon a drága jó doktornő nekem is a segítségemre lesz-e. Enyhe szeparációs szorongás kapott el. -

Joss, vár a taxi - terelt Ellie az ajtó felé.

-

Jó - morogtam. - De ha valami bajod esik, amíg nem leszünk itthon, megöllek.

-

Értettem.

-

Üzenem Adamnek, hogy ez rá is vonatkozik.

-

Feltétlenül átadom. De most már menjetek, mert sok dolgotok van - ölelt át szorosan Ellie.

- Bárcsak veletek mehetnék! Megszorítottam a karját, és kibontakoztam az ölelésből. -

Minden rendben lesz. Egy könyörtelen üzletember felügyeli az akciót.

-

Hallottam ám! - kiáltotta Braden az ajtó túloldaláról. Francba! Azt hittem, már a taxiban ül.

-

Megyek, mielőtt az útitársam meggondolja magát.

-

Hívj, ha megérkeztetek!

-

Úgy lesz.

Elbúcsúztam Ellie-től, és néztem, ahogy Braden bepakolja a csomagokat a taxiba. Hosszú volt ez az egy hónap, mert halálra aggódtuk magunkat Ellie miatt - ez azóta sem változott -, de a rengeteg békítőszex sok terhet levett a vállunkról. És nem csak onnan. A szakítással a hátunk mögött még mindig csak tapogatóztunk, de az új „mi" jóval izgalmasabb volt, mint a régi. És Isla is kikerült a képből. Braden kirúgta, de keresett neki másik állást egy szórakozóhelyen, amihez nem fűzte semmilyen érdekeltség. Szerintem Isla magától is talált volna valamit - idegesítően szép volt —, ám Bradent furdalta a lelkiismeret. Pedig a menedzsere mászott rá, úgyhogy nem volt miért szégyenkeznie, de Bradent valahogy nem nyugtatta meg az a tudat, hogy a nő ki akarta használni őt. Az őstulkok világában ez nem jól veszi ki magát. Engem még mindig bántott, hogy ekkora zűrt kavartam magam körül. Engesztelésképpen átengedtem Bradennek az egyik éjjeliszekrényt meg két kredencfiókot. Máig magam előtt látom, milyen kaján vigyorral fogadta a hírt. Azon nyomban kiugrott az ágyból - persze az utójáték kellős közepén —, hogy bepakolja a cuccait a fiókokba. Olyan volt, mint egy izgatott kisgyerek karácsony reggel. Másnap adott viszonzásul egy kulcsot a lakásához. Én is adtam volna neki egyet, de már volt neki. A reptérre menet és felszállás előtt is szokatlanul csöndesen viselkedtem. Gondolatban már Virginiában voltam a családomnál. Richmondban landoltunk, és a Hiltonban szálltunk meg. A raktárhelyiség, ahova az ügyvédek annak idején a családi örökséget szállít tatták, ebben a városban volt. Ahelyett, hogy kipakoltattam volna az egészet, lelkiismeretesen fizettem tovább a bérleti díjat. Ugy terveztem, ha sikerül átválogatni a cuccokat, és eldönteni, mi legyen a sorsuk, ellátogatunk Surry megyébe, a szülővárosomba. A város alig egyórányi autóútra volt Richmondtól, ami, úgy gondoltam, mindkettőnk számára nagy élmény lenne, hiszen már régóta nem vezettünk. Arról nem is beszélve, hogy Braden még sosem vezetett az út jobb oldalán. Ezen tűnődtem, miközben elintéztük a formaságokat. -

Tudom, hogy rengeteg gondolat kavarog a fejedben - jegyezte meg Braden, amikor leült a

kapu előtt. - Szólj, ha rosszul vagy, oké? -

Oké - bólintottam.

-

Megígéred?

Leültem mellé, és lágy csókot nyomtam a szájára. -

Megígérem.

Hosszasan hallgattunk, de ez egyikünket sem zavarta. És akkor… -

Nem akarsz csatlakozni a felhőjárók klubjához? — néztem Bradenre összeszűkült

szemmel. Ő azzal a lusta, szexi mosollyal nézett rám, ami miatt elhívtam magammal. -

Biztosan jó lenne. Mosolyogva csóváltam meg a fejem.

-

Bébi… veled minden jó.

-

Mmm - hajolt le hozzám Braden. - Jó válasz - lehelte az ajkamra, majd perzselő csókkal

tapasztotta le a számat.

RICHMOND, VIRGINIA Három nappal később – Jaj, bébi, ne hagyd abba! - nyüszítettem, és görcsösen kapaszkodtam az ágyneműbe. Braden gyengéden megmarkolta a mellem, majd két ujja közé fogta a mellbimbómat. Egyidejűleg előretolta a csípőjét, és mélyen belém hatolt. Egyre nehezebben vettem a levegőt. Reggel arra ébredtem, hogy az oldalamon fekszem, Braden forró teste szorosan a hátamhoz 30 simul, keze a derekamon nyugszik, szerszáma mélyen bennem jár. 0 – Gyere, bébi! - lihegte Braden, és a mozgása egyre szaporábbá vált. - Gyere! — Benyúlt a hálóingem alá, a lábam közé csúsztatta a kezét, és körkörösen simogatni kezdte a csiklómat. Üúúúristeeeen! Hátravetettem a fejem, és a kielégülés pillanatában Braden nevét kiáltottam. Braden még egyszer utoljára belém hatolt, a nyakamhoz szorította az ajkát, és a tetőpontra érve egész testében megborzongott. Teljesen elernyedtem. —

Jó reggelt!

A bőrömön éreztem, hogy elmosolyodik. —

Jó reggelt!

—

Ha hetente legalább egyszer így ébresztesz, egy szavam sem lesz rád.

—

Jó tudni. — Braden gyengéden elhúzódott tőlem. Szembefordultam vele, és két

tenyerem közé fogtam a fejét, hogy lehúzhassam magamhoz, és csiklandósan lágy csókot leheljek az ajkára. Braden komoran nézett rám. —

Nincs több kifogás. Ma nekiállunk.

Nagyot nyeltem, de bólintottam. Két és fél nappal ezelőtt érkeztünk meg Richmondba, de még nem hagytuk el a hotelszobát, mert folyton a barátommal akartam szexelni. Braden nehéz helyzetbe került, mert az égvilágon semmi kifogása nem volt a szexmaraton ellen, ugyanakkor aggódott, hogy egyre csak halogatjuk azt, amiért idejöttünk. Elérkezett a pillanat. A raktárhelyiség alig húszpercnyire volt a szállodától, a Three Lakes Park közelében. Láttam, hogy Braden kíváncsian tekintget ki a taxi ablakán - csak később akartunk autót bérelni —, de nekem nem volt kedvem feleleveníteni a szülőhazámmal kapcsolatos emlékeimet. Tudtam, hogy ennek is eljön majd az ideje, és ha őszinte akarok lenni, már előre féltem. A fickó, aki a raktárak ügyeit intézte, barátságosan fogadott min ket. Miután odaadtam neki a személyimet meg a raktár azonosítóját, egy hétköznapi garázssorhoz vezetett minket. Az egyik tűzpiros ajtó előtt megtorpant. -

Parancsoljanak - mondta mosolyogva, és magunkra hagyott minket.

Braden, megérezvén a tétovázásomat, megsimogatta a vállamat. -

Meg tudod csinálni.

Meg tudom csinálni. Bepötyögtem a kódot az ajtó melletti billentyűzeten, és a fémajtó felemelkedett. Amikor teljesen kinyílt, szemügyre vettem a raktár belsejét. Mindenütt dobozok. Bőröndök. Egy ékszerdoboz. Remegő lábakkal léptem beljebb, és nyugalomra intettem magam, mielőtt még újabb pánikrohamot kaptam volna. Braden a tenyerembe csúsztatta hűvös, nagy kezét, és megszorította az ujjaimat. -

Lélegezz mélyeket, bébi! Lélegezz mélyeket!

Reszketeg mosolyt villantottam rá. Meg tudom csinálni.

UTÓ S ZÓ

DUBLIN STREET, EDINBURGH Két évvel később

A -

TOROKKÖSZÖRÜLÉS HANGJÁRA A TÜKÖRBE NÉZTEM, és láttam, hogy Braden az ajtófélfának dőlve áll. Megpördültem a tengelyem körül, és csípőre tettem a kezem.

Hát te mit keresel itt? Nem szabadna itt lenned.

Braden lágyan elmosolyodott, és olyan mohó tekintettel mért vé gig, hogy rögtön elolvadtam. A franc essen bele! -

Gyönyörű vagy, bébi!

A ruhámra pillantottam, és felsóhajtottam: -

Még most sem akarom elhinni, hogy sikerült megdumálnod.

-

Ha akarom, nagyon meggyőző tudok lenni - vigyorgott rám Braden önelégülten.

-

Az más. Ez viszont… kész csoda. Várj, ezért vagy most itt? - néztem rá gyanakvóan. -

Hogy biztosan ott leszek-e? - Ez nem esett jól. Egyáltalán nem. Tulajdonképpen majdnem szívszélhűdést kaptam. -

Nem - húzta el a száját Braden. - Tökéletesen megbízom benned, és tudom, hogy ott leszel.

-

Akkor miért vagy itt?

-

Mert napok óta nem láttalak, és hiányoztál.

-

Fél órát kellett volna várnod.

-

De ott nyüzsögni fognak az emberek. — Braden félreérthetetlen pillantással lépett

közelebb hozzám. Jaj, ne! Ne! -

Az várhat - emeltem fel védekezőn a kezem. - Te dumáltál rá erre az egészre. Nem voltam

biztos a dolgomban, de sikerült rábeszélned. Azt akarom, hogy minden tökéletes legyen, úgy értem… szép. Úgyhogy el a kezekkel, uram! Braden széles vigyorral lépett hátrébb. -

Oké, te vagy a főnök. — Gúnyosan felnevettem. — Akkor fél óra múlva.

-

Braden! - rohant be lélekszakadva az ajtón Ellie. Pezsgőszínű, földig érő selyemruhát

viselt. - Balszerencsét jelent, ha az esküvő előtt meglátod a menyasszonyt. Kifelé! - taszigálta ki a bátyját a folyosóra.

-

Hamarosan találkozunk, bébi! — kiáltotta Braden nevetve.

Megcsóváltam a fejem, és igyekeztem leküzdeni az idegességemet meg a kellemetlen szédülést. Megnéztem magam az egész alakos tükörben. Alig ismertem magamra az elefántcsontszínű esküvői ruhámban. -

Készen állsz, Joss? - tért vissza Ellie lihegve, miután sikerült kipaterolnia a bátyját a

szobából. Rhian is vele volt; pimaszul vigyorgott, és ugyanolyan pezsgőszínű ruhát viselt, mint Ellie. A gyémánt eljegyzési gyűrű mellett, amit még évekkel ezelőtt kapott Jamestől, arany karikagyűrű csillogott. Rhianék nyolc hónapja voltak házasok. – Igen, készen állsz, Joss? A legnagyobb hálószobában álltunk, ami régen Ellie szobája volt, de most Braden és én osztoztunk rajta. Csak pár holmit hoztam haza Virginiából — anyám ékszereit, Beth kedvenc mackóját, Tedet, pár fényképalbumot meg egy festményt. A többit elajándékoztuk vagy kidobtuk. Beletelt néhány napba, és rengeteg zsebkendőt bőgtem tele, de sikerült. Utána elmentünk a temetőbe, hogy végső búcsút vegyek a családomtól. Nagyon nehéz volt. Pánikrohamot kaptam, de Braden végig ott ült mellettem a fűben, és szorosan átölelt, amíg töredelmesen bocsánatot kértem anyámtól, apámtól és Beth- től azért, hogy nyolc éven keresztül tudomást sem vettem róluk. Az utazás még közelebb hozott minket egymáshoz Bradennel. Mire hazaértünk Skóciába, szinte elválaszthatatlanok lettünk. Ahogy Ellie és Adam is, ami sok kínos pillanatot okozott, főleg, hogy Braden és Ellie testvérek voltak. Egyikük sem akart belelátni a másik nemi életébe. Úgyhogy Ellie néhány hónappal a műtét után Adamhez költözött, Braden pedig kiadta a lakását, és áttette székhelyét a Dublin Streetre. Egy év múlva lezsírozta egy taxisofőrrel, hogy megálljon a Brunts- field evangélikus templom előtt. Ott, a taxiban kérte meg a kezem, utalva az első találkozásunkra. De most térjünk vissza a mához! Az esküvő után Hawaiira megyünk nászútra, és amikor hazajövünk, Mr. és Mrs. Carmichaelként élünk tovább a Dublin Streeten. Összeszorult a szívem. Mélyen beszívtam a levegőt. Braden az utóbbi időben sokszor emlegette, hogy gyereket akar. Gyereket. Hűha! Az asztalomon heverő kéziratra pillantottam. Húsz elutasító levél után végre felhívott egy irodalmi ügynök, aki azt mondta, szívesen elolvasná a teljes regényt. Két napja küldtem el neki a kéziratot. Két éve már, hogy gyermekemként tekintek a művemre, és sokat görcsöltem rajta, vajon megjelentessem-e a szüleim történetét. És most Braden igazi gyerekeket akar? Amikor

először szóba hozta a témát, teljesen kiakadtam, de ő nyugodtan kortyolgatta tovább a sörét, amíg én csendben fortyogtam magamban. Tíz perc múlva rám nézett, és azt kérdezte: —

Lehiggadtál?

Nem volt újdonság a számára, hogy mindenen kiakadok. A szüleim fényképére pillantottam, amely ott állt az íróasztalo mon. Anya és apa is ugyanolyan szenvedélyesen szerette egymást, mint mi Bradennel: sokat veszekedtek, és mindkettejüknek megvolt a maga heppje, de mindig felül tudtak kerekedni a problémákon, mert őszintén szerették egymást. Nem tudtak meglenni a másik nélkül. Persze mindig vannak hullámvölgyek, de az élet nem hollywoodi film. Néha nem úgy alakulnak a dolgok, mint szeretnénk. Miután megküzdesz a gondokkal, és jól kitombolod magad, végül ép bőrrel kerülsz ki a dologból. Mint én és Braden. Odabiccentettem Ellie-nek és Rhiannak. A felhők nem mindig súlytalanok. Néha sötétek és nehezek. Ilyen az élet. Ezt dobta a gép. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem félek semmitől, de most már tudom, hogy amíg Braden is mellettem áll a szabad ég alatt, akkor sincs nagy baj, ha elered az eső. Legfeljebb együtt ázunk meg. De Bradent ismerve, a bazi nagy esernyője úgyis megment minket a le grosszabbtól. Most már tudom, hogy meg tudok birkózni a bizonytalan jövővel. -

Igen. Készen állok.

KÖ S ZÖN ETN YILVÁN ÍTÁS

NEM TUDOK ELÉG HÁLÁS LENNI AZ OLVASÓIMNAK . A Dublin Street egy teljesen új vállalkozás részemről a romantikus irodalom területén, és nem is hittem volna, hogy ilyen nagyszerű lesz a fogadtatása. Igazán megtisztelőnek találom, hogy az olvasók milyen pozitívan és szeretettel nyilatkoznak a regényről. A siker nyomán rengeteg ajtó nyílt meg előttem, és rengeteg új, csodálatos emberrel ismerkedhettem meg. Először is szeretnék köszönetet mondani Lauren E. Abramónak, a Dystel & Goderich Irodalmi Ügynökség fenomenális ügynökének. Kitűnő munkát végeztél, Lauren! Nem tudom eléggé megköszönni, hogy befuttattad a regényemet, és ezzel új irányba terelted az életemet. Es ezzel el is érkeztünk a szerkesztőmhöz, Kerry Donovanhez, a NewAmericanLibrarymunkatársához. Kerry, köszönöm, hogy hittél a könyvben és bennem. Határtalanul boldog vagyok, hogy ilyen izgalmasnak találtad az általam megteremtett világot és szereplőket. Alig várom, hogy újra együtt dolgozhassunk. Emellett köszönetet szeretnék mondani Ashley McConnellnek és Alicia Cannonnak, a saját kiadásban megjelent Dublin Street eredeti szerkesztőinek. Hölgyeim, bámulatosak vagytok! Köszönet a megfeszített munkáért (és a tréfás megjegyzésekért). Külön köszönet a te hetséges Claudia McKinney- nek (alias Phatpuppy Artnak), akinek a művészete mélyen megérinti a lelkemet, és aki elképesztően kellemes munkatársnak bizonyult. Szeretnék köszönetet mondani a fantasztikus könyvbloggereknek is, akik, amellett hogy már az első pillanattól kezdve hihetetlenül lelkesen fogadták az ötletet, hogy felnőtteknek szóló romantikus regényt fogok megjelentetni, szinte a kezdetektől fogva támogatták az írói pályafutásomat: Shelley Bunnellnek, Kathryn Grimesnak és Rachelnek a Fiktshun blogról; Álba Solorzanónak, Damaris Cardinaünak és Anának a Once Upon a Twilight blogról; Janet Wallace- nek, Cait Petersonnak és Jena Freethnek. Mindig sikerült meglepnetek a töretlen támogatásotokkal, a lelkesedésetekkel és a kedves szavaitokkal. Mindennap mosolyt csaltok az arcomra. A társszerzőim - Shelly Crane, Tammy Blackwell, Michelle Leigh- ton, Quinn Loftis, Amy Bartol, Georgia Cates, Rachel Higgsnson és Angeline Kace - sem maradhatnak ki a sorból. El sem tudom mondani, a barátságotok milyen sokat jelent a számomra, és milyen cso dálatos, hogy ilyen nagyszerű, kedves hölgyekhez fordulhatok, ha segítségre, tanácsra vagy egy kis vidámságra van szükségem. Szavakkal le sem írható, milyen fantasztikus emberek vagytok.

HATALMAS köszönet az olvasóimnak, amiért bizalmat szavaztak nekem, bátorítottak, és a mai napig széles, csöpögős mosolyt csalnak az arcomra az e- mailjeikkel, valamint a Facebook-, Twitter- és Goodreads-bejegyzéseikkel. Fogalmatok sincs, mennyire hálás vagyok nektek. ;) És végül óriási köszönet édesanyámnak és édesapámnak; a bá tyámnak, Davidnek; Carolnak; a legközelebbi barátaimnak, Ash- leennek (gratulálok, Mrs. Walker!), Kate-nek és Shanine-nek; továbbá az összes rokonomnak és barátomnak, hogy itt vannak nekem. A Dublin Street egyes elemei kifejezetten személyes jellegűek. Néha egy élet is kevés hozzá, hogy leszűrjük a tanulságokat. Nekünk talán túl hirtelen szakadtak a nyakunkba a dolgok. A gyász és a veszteségérzet a két legfélelmetesebb dolog az életben. Miattuk rettegünk a jövőtől, miattuk kérdőjelezzük meg az élethosszig tartó boldogság létjogosultságát, és miattuk nem tudunk örülni annak, amink van. Pedig a veszteség nem is olyan félelmetes. Mert bölcsességre tanít. Arra tanít, hogy ne féljünk a jövőtől, hanem úgy éljük meg a jelent, mintha az órák másodpercek lennének. A veszteség arra tanít minket, hogy törődnünk kell azokkal, akiket szeretünk; hogy soha ne tegyünk olyat, amit később megbánunk; és örüljünk a holnapnak, amely mindig magában hordozza a felemelkedés ígéretét. Az erő és a bátorság néha egészen apró dolgokat jelent. Néha az számít bátorságnak, ha örülünk annak, amink van, és pozitívan állunk hozzá azokhoz a dolgokhoz, amelyek szerencséssé tesznek minket. Rettegni a legkönnyebb, ez nem kíván különösebb tehetséget. Sokkal nehezebb felvértezni magunkat a sok jóval a sok rossz elle nében, és hétköznapi hősként nézni szembe a jövővel. Kedves családtagjaim és barátaim: ti vagytok a legszívósabb harcosok, akiket ismerek!