2013. október
II
ÍRMONDÓ FŐKEFE Rehabilitációs Foglalkoztató Ipari Nonprofit Kft.
Megállapodtak
Beérett az együttműködés a
Központi Üzemi Tanáccsal
Tartalom
3
Köszöntő
E z egy boldog, de nehéz hely Beszélgetés Wernigg Zsuzsanna titkárságvezetővel
A z t adni, ami kell
Kegyetlen tűz emésztette föl egyik főkefés kollégánk új családi házát. cégvezetés és a Központi Isteni kegyelem a csapásban: az Üzemi Tanács között esetnek nincs emberi áldozata. A kilenc éves fiúgyermek, a három négyéves 5 Megújuló helyi ikerlány, az édesanya és édesapa sértetlenek! Bár egyelőre a házban maradt összes ingóságukat elvesztő család üzemi tanácsok teljes ideiglenességben él, közvetlen szükségleteik mégis 6 Új munkahelyek és képzés teljesülnek jóakaratú emberek odaszánt segítségével. Van helyi szállodás, aki befogadta őket, van, aki máshogy segített Komlón hathatósan. Fényesen beválik a Mivelhogy az szeret igazán, aki pontosan azt adja, amire a dolgozói vásár másiknak szüksége van! Cégünknél például eredményesen folyik (bár még nem A hónap dolgozói fejeződött be) a tárgyi adományok gyűjtése Pásztor Ferenc Eredményhirdetés, karácsondi szociális segítőnk részére. Autistákkal foglalkozó fotókkal, indoklással dolgozónknak és családjának sorsa nem közömbös a Társaság vezetőinek sem. Jó minőségű ágy, ülőgarnitúra, szoba- és Emésztő tűz konyhabútor, íróasztal, mosógép, más kisgépek, de még tévé Leégett Karácsondi is kerül, főleg az ő jóvoltukból, a hamuvá lett javak helyébe. munkatársunk háza – Ezek kiszállításáról logisztikai ágazatunk gondoskodik segítség a bajban áldozatosan. Megörökítésre érdemes az a mozzanat is, hogy a nem megváltozott munkaképességű Pásztor Ferenc több mint egy tucat megváltozott munkaképességű kollégája három napon át serénykedett a porrá égett hajlék romjainak eltakarításában! Mi ez, ha nem tevőleges szociális érzékenység? De hasonló érzékenységet érhetünk tetten abban is, hogy Címlapon: nagyvállalatunk Központi Üzemi Tanácsa és vezetősége Lipcsei László KÜT-elnök megállapodást kötött dolgozóknak kedvező intézkedésekről. és Szabó György ügyvezető igazgató a megállapodás Így működik egy normális cég.
4 Megállapodás a
7 8
dokumentumának aláírása után
Joó István
Impresszum
főszerkesztő
2
FŐKEFE HÍRMONDÓ - A FŐKEFE Nonprofit Kft. lapja Kiadja a FŐKEFE Rehabilitációs Foglalkoztató Ipari Nonprofit Kft. H-1145 Budapest, Laky Adolf u. 41–49. · Telefon: +36/1- 251-3288 Felelős kiadó: Szabó György ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Joó István · E-mail:
[email protected] Grafikai tervezés, nyomdai előkészítés: Káldor Gábor Nyomdai munkák: FMB Kft., Nyomdaipari Üzletág
Vezérkar
Beszélgetés Wernigg Zsuzsanna titkárságvezetővel
„Ez egy boldog, de nehéz hely”
A
z volt a kérése, hogy ez az interjú kicsit se legyen komor vagy ünnepélyes. Ez teljesen érthető, hiszen az iroda – ami egyben az ügyvezető igazgató és a pénzügyi igaz gató „előszobája” – sem áraszt valamiféle „tekintélyuralmi” hangulatot. Derűt, közvetlenséget annál inkább. Nem egyszer tapasztaljuk, hogy még egy kis szellemesség sem hiányzik a tarsolyból... – Valószínűleg a szüntelen pörgés hozza ki belőlünk, ami itt elkerülhetetlen. Az ügyvezetői titkárságon átlagos pillanatnak számít, hogy miközben odabent tárgyal az ügyvezető igazgató, itt már várakoznak rá, közben csörög a telefon, ugyanakkor bejön egy kolléga sürgős kéréssel vagy feladattal… Rendkívül feszített a munkatempója az ügyvezetőnek, egyébként is mozgásban a Társaság, nekünk pedig, a Titkárság dol gozóinak szerteágazó a feladatunk. • Szembetűnő, hogy többes szám első személyben fogalmaz. Azt is indítványozta, hogy az egész Tikárság rajta legyen az interjúhoz készülő fotón. Miért is? – Mert bár velem, mint irányítóval készül ez a cikk, a lényeg mégis az, hogy a Tár saság életében és támogatására mintegy láthatatlanul, de nélkülözhetetlenül az egész titkársági csapat jelen van. Nem vagyunk sokan, három adminisztratív és négy kézbesítő munkatárs tartozik ide. No meg két helyiség: az ügyvezetői titkárság és az iktató. Közösen, egyetlen gépezetként dolgozzuk fel, illetve továbbítjuk, kézbesítjük a megfelelő helyre – a telephelyektől a hivatalokig – a beérkezett és itt keletkezett postai küldeményeket, iktatjuk-kezeljük a különféle dokumentumokat. Hasonlóképpen együtt közreműködünk a fölmerülő központi reprezentációs feladatokban, vendégek fogadásában és így tovább… • Mely feladatok tartoznak legközvetlenebbül önhöz? – Például ezek: az ügyvezető igazgató úr naptár-időpontjainak a megtervezése, napirendjének a kialakítása, szervezése, megbeszélések anyagainak az előkészítése, az ügyvezető kérésére segédkezés a fela datok kiosztásában, az ügyvezető mellett a teljes menedzsment, sőt a társosztályok munkájának megtámogatása, a Tulajdonos sal és az érintett államigazgatási, felügyeleti szervekkel való kapcsolattartás… De ezekben is gyakran igénybe veszem be osztottaim segítségét. • És amint mondta, pörögni kell. – Igen, négyezerkétszáz fős vállalat
vagyunk, sokan a mi munkánkon keresztül ítélik meg a céget. Én tehát – az általam irányított osztállyal együtt – szeretném megerősíteni az ügyvezető személyének, valamint az egész Társaságnak az imázsát. A strapabírás a technikai körülmények miatt is szükséges. Hiszen a dokumentumok, posták papír formában és elektronikusan egyaránt keletkeznek, illetve érkeznek. Az ebből fakadó terheket remélhetően nem kis részt enyhíti majd az, hogy belátható időn belül létesül egy dokumentumkezelő informatikai rendszer. • Mi hajlamosít még stresszre az ön munkakörében? – Az egyik a határidők betartásának követelménye. A Titkárságnak sok olyan feladatot kell koordinálni, sok olyan anyagot kell elkészíttetni, mely külső együttműködést is kíván széles körben. Más: a cégvezetőnek, mint említettem, zsúfolt a napi programja, ezért aztán igényel némi találékonyságot a vele való egyeztetés idejének a kitalálása. Ráadásul számos előre nem tervezhető program, tárgyalás is bekövetkezik, felülírva az eredeti „menetrendet”. De az ezzel járó sok rög tönzés, újratervezés a szépségét is biztosítja a munkámnak. Csakúgy, mint a fontos feladatok között megtalálni a fontossági sorrendet… • Mondana mást is, amit szépnek talál hiva tásában? – Mivel kapcsolatot kell tartanom a por taszolgálattól vagy a telephelyektől kezdve a középvezetőkön át a felsővezetőkig, a Tulajdonosig és a szakminisztériumig mindenkivel, ezért rálátok valamelyest a Társaság működésének egész felépítményére
és a résztényezőkre egyaránt. Ez, hogy úgy mondjam, intellektuális öröm a számomra. Ennél is fontosabb viszont, hogy itt nagyrészt megváltozott munkaképességű emberek a foglalkoztatottak. Ez erkölcsi többletet, ösztönzést ad, sőt, egész életszemléletemet formálja. Látom, hogy a tartós betegséggel küszködő emberek erőn felül teljesítenek, minőségi termékeket létrehozva. • Mennyire áll kapcsolatban velük? – Eleve egy épületben dolgozunk a termelésben részt vevő dolgozókkal. Ráadásul a Titkárságon is ketten „mmk-sok”. Egyikük a kooperációs üzemből került hozzánk, miután „házon belül” kerestem kézbesítői munkakörre még egy embert. A koncepció az volt, hogy megváltozott munkaképességű személy legyen. A szóban forgó hölgy számunkra is kiváló munkaerő, áthozatala a Titkárságra igazi sikertörténet. • Említettük, hogy sok és sokféle emberrel kommunikál, váratlan helyzetek gyakran adódnak. Óhatatlan, hogy olykor feszültségek ne keletkezzenek. Hogyan lehet ezeket áthidalni? Empátiával, amivel vitathatatlanul rendelkezik? – Nos ez egy boldog, de nehéz hely… Ha feszültség jelentkezik, igyekszem azonnal rendezni. Néha meg kell várni, míg a vihar magától lecsendesedik. Bevallom, a feszültségek belül kicsit megviselnek. Annál inkább fontos számomra a humor, ami – valószínűleg stresszoldásként is – állandóan „termelődik” osztályunkon. Enélkül, azt hiszem, nem volna lehetséges, hogy a vezetők szükségszerűen sűrű teendői, munkatempója mellett biztosítani tudjuk a nyugodt légkört és a nyugodt munkakörnyezetet.
Fotó: Szakács Péter 3
Hadművelet
Lipcsei László és Szabó György aláírja a dokumentumot
Révbe ért egy tárgyalás so rozat. Október 25-én átfogó – kifejezetten dolgozóbarát – meg állapodás született a Tár saság vezetése és a Központi Üzemi Tanács (KÜT) között. (De ezzel sem zárult még le minden: előrehaladott egyeztetés zajlik a cafeteria – azaz választható, béren kívüli juttatás – esetleges helyreállításáról, melyet még egy korábbi menedzsment szüntetett meg több éve.) A Szabó György ügyvezető igazgató és Lipcsei László KÜT-elnök kézjegyét viselő dokumentumot alább teljes terjedelmében közöljük.
MEGÁLLAPODÁS a munkavállalók gazdasági és szociális helyzetének javítását célzó munkáltatói intézkedésekről Amely létrejött egyrészről a Főkefe Nonprofit Kft. (székhely: Budapest, Laky Adolf utca 41–49. sz.; képviselő: Szabó György ügyvezető igazgató) mint munkáltató, és a Társaságnál működő, választott Központi Üzemi Tanács (továbbiakban KÜT) között az alulírott helyen és időben az alábbi tartalommal: Felek egybehangzóan deklarálják, hogy a munkáltatónál a menedzsment döntéséiben való részvételi jog az Üzemi Tanácson keresztül biztosított, és a munkáltató valamint a KÜT között a munkavállalókat érintő kérdésekben történő egyeztetés rendszeres. Felek rögzítik, hogy a munkavállalók gazdasági és szociális helyzetének javítása céljából közösen elfogadott szociális juttatások rendszerét eredményesen működtetik. A felek egyetértenek abban, hogy ezen juttatásokat 2014. évben is működtetni szükséges, ezért e körben az alábbiakról állapodnak meg: a) a szociális üdültetés keretösszegét 2014-ben a munkáltató 1 millió Ft-ról 1,5 millió Ft/év összegre növeli. A keretösszeg felhasználásáról a munkáltató és a Központi Üzemi Tanács közösen döntenek. b) a munkáltató 2014. évben is változatlan feltételekkel biztosítja az év végi Mikulás csomagot a munkavállalóknak azzal, hogy a csomag összeállítására szánt összeget 1.100 Ft-ról 1.500 Ft-ra emeli. c) a munkáltató 2014. évben a fizetési előleg biztosítására 8 millió Ft-os keretösszeget biztosít, amelynek felhasználásáról a felek közösen döntenek. A munkáltató kijelenti, hogy a munkarendek kialakításánál továbbra is szándékában áll a munkavállalók családi, szociális és egészségügyi körülményeikből eredő igényeit és munkába járási lehetőségeit figyelembe venni. Ezen szándék jegyében a felek megállapodnak abban, hogy a munkáltató többműszakos 4
Hadművelet tevékenysége keretében foglalkoztatott munkavállalók esetében a munkáltató lehetőség szerint a műszakokat heti ciklusokban határozza meg, amennyiben a munkavállaló szóbeli vagy írásos nyilatkozata ezt az igényt megerősíti. A munkáltató vállalja, hogy a munkavállalói igények felmérését követően a munkáltató működéséhez illeszkedő módon gondoskodik a munkaidő-beosztások módosításáról és a műszakpótlék kifizetéséről. A munkáltató és a KÜT kifejezi azon szándékát, hogy eddigi sikeres együttműködésüket folytatva, a munkavállalók helyzetének, elégedettségének javítása érdekében a munkáltató lehetőségeit figyelembe véve további intézkedéseket dolgoznak ki, amelynek alapja a munkavállalók munkáltatóról alkotott véleményének pontos ismerete. Ennek megismerése érdekében a munkáltató valamennyi telephely bevonásával a KÜT véleményének mérlegelése mellett munkavállalói elégedettségi felmérést valósít meg. A felmérés kiterjed majd a munkavégzés körülményeire a bérrendszerrel való elégedettségre, a munka tartalmával való elégedettségre, a vezetéssel való elégedettségre, a kommunikáció minőségére és az informáltság szintjére, a változásokhoz való viszonyulásra, a munkahelyi légkörre és a szervezeti kultúrára. Az eredmények ismeretében a munkáltató a KÜT bevonásával határozza meg a szükséges intézkedéseket. A felek megállapodnak, hogy fentiek mellett 2013. november hónapban tárgyalásokat kezdenek béren kívüli jutattási elem 2014. évi bevezetésének lehetőségeiről. Budapest, 2013. október 25.
Szabó György Munkáltató Ügyvezető Igazgató
Lipcsei László Központi Üzemi Tanács Elnök
Megújuló helyi üzemi tanácsok Cégünk valamennyi telephelyén november 18. és 21. között bonyolítják le a helyi üzemi tanácsok megválasztását. Ezek nyomán megújult-megerősített személyi összetételben működik tovább a három – a budapesti, szombathelyi és kelet-magyarországi súlypontú – üzemi tanács. A választások sikeréhez az szükséges, hogy a munkavállalók legalább 50 százaléka plusz egy fő szavazzon. „A részvétel nemcsak azért fontos, mert a dolgozók hathatós érdekképviselete így marad biztosítva, hanem azért is, mert a voksolással immár öt évre dől el az üzemi tanácsok személyi összetétele”- hívta fel figyelmünket Lipcsei László (képünkön) KÜTelnök.
5
Terep
Tájékoztató Soltész Miklós államtitkár és Polics József polgármester részvételével
Új munkahelyek és képzés Komlón Száz fő megváltozott munkaképességű dolgozóval bővíti év végéig a munkavállalók létszámát komlói telephelyén a FŐKEFE Nonprofit Kft. Ezzel kétszázról háromszázra nő a nem kis részt egykori bányászokból és könnyűipari dolgozókból toborzott munkahelyi közösség, mely irodai papíráruk gyártásával foglalkozik. Az Új Széchenyi Terv a Rehabilitáció, Érték Változás (RÉV) program keretében egyúttal csaknem 130 fő részesül helyben képzésben és sor került oktatóterem kialakítására is. A jelenleg már 255 főt foglalkoztató komlói üzem irodai papíráruk gyártásával foglalkozik. Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár komlói üzemünkben október 22-én elmondta, egyaránt cél a foglalkoztatottak számának bővítése, valamint a képzéseken keresztül a segítségnyújtás a mindennapi élethez és ahhoz, hogy a megváltozott munkaképességű dolgozók minőségi termékeket gyárthassanak. Bejelentette az államtitkár, hogy október végére megtörténik annak a pályázatnak a kiírása, amely jövőre is 35 milliárd forinttal támogatja a megváltozott munkaképességűeket akkreditáltan foglalkoztató vállalkozásokat. Szabó György, Társaságunk ügyvezető igazgatója beszámolt arról, hogy a legtöbb - mintegy 3700 - megváltozott munkaképességű dolgozót Felül: komlói papíripari dolgozóink foglalkoztató cég a program keretében országosan 1620 dolgozó képzését Alul: P olics József, Soltész Miklós, végzi el 2014 tavaszáig. Komlón például 77-en alapvető, további 50-en Szabó György különféle szakmai képzésben részesülnek. A helyi termelési központban a RÉV projekt keretében mintegy négy millió forint oktatóterem kialakítására, telephelyfelújításra is jutott. „Komló a régió rehabilitációs központjává vált, a városvezetés arra törekszik, hogy használaton kívüli ingatlanjait ilyen típusú foglalkoztatás-bővítésre adja át jelképes összegért vagy ingyen, valamint hogy abban is segítsen, hogy ezeken a helyeken 21-ik századi munkakörülmények fogadják a dolgozókat” – hangsúlyozta Polics József, Komló polgármestere. Elhangzott még a tájékoztatón: csaknem 900 megváltozott munkaképességű dolgozó foglalkoztatását segíti a minisztérium azzal a most zárult pályázattal, melynek keretében 44 munkaadó több mint 325 millió forintot nyert el. A kedvezményezettek a megváltozott munkaképességű munkavállaló után fizetendő bérköltségre, valamint a megváltozott munkaképességből fakadó többletköltségeire kapnak támogatást.
Fényesen beválik a dolgozói vásár Mezőgazdasági terményeink tavalyi mennyiségének csaknem háromszorosát vásárolták fel dolgozóink az idén – tudtuk meg Kis Zoltántól, a FŐKEFE mezőgazdasági ágazatának irányítójától. A Karácsondon és másutt megtermelt egyes zöldségfajták ára a nagybani piaci áraknak felelt meg. A dolgozói értékesítés mindenütt párhuzamosan folyt a külsővel, olykor kifejezetten elsőbbséget kapott. Utóbbira példa a tomajmonostorai hagyma, amelyből a teljes megtermelt mennyiséget – 8 tonnát – munkavállalóink vásárolhatták meg. Ami pedig – többek között – a karácsondi paradicsomot illeti, abból dolgozóink 5,6 tonnát vettek, ugyanez az adat paprikából 1,9, uborkából csaknem egy tonna. A savanyúságok mellett jelenleg szépen fogy dolgozóink körében a kelkáposzta és a fejes saláta, és nyilván jó lesz a fogadtatása a kései zöldhagymának is.
6
Premier plán
A Hónap dolgozója
Mózes Istvánné
Tápiószentmárton Tíz éve, vagyis a telephely létrejötte óta egyik meghatározó tagja az ottani közösségnek. Ma is ellát minő ségellenőri feladatokat, de amióta a FŐKEFE a munkáltató, azóta csoport vezető is. Marika megnyugtatóan tud ja helyettesíteni a telephelyvezetőt annak távollétében, egyébként pedig remekül szervezi a napi munkát a pillanatnyi kihívások szerint. Humorral is győzi, ez az egyik „komoly” fegyvere, mikor valami miatt (például nyári negyven fok, oktatóterem-kialakítás zaja, kép zés és termelés együttesen) fe szültség jelentkezne. Ahogyan ő meósként visszaad egy hibás anyagot a készítőnek, abból valahogy sosem kelet kezik sértődés. Természetesen ő is tagja volt két éve annak a csapatnak, amely elhozta az ezüstérmet a helyi hurkatöltő fesztiválról.
2013 október
Hajmási Antalné
Hegyközi Tiborné
Most ugyan a 80 fős körmendi telep hely csaknem 20 fős varro dá jában dolgozik, de az idestova tíz év alatt már több tevékenységben kiválóan megállta a helyét. Részt vett a dossziék, iratgyűjtők és boríté kok gyártásában. Később egy autó alkatrész-beszállító cégnél készült kötő elemeket csomagolt. Most fel mosómopok varrásában jeleskedik. A gyártás minden fázisában bevethető, így a meózásban és a szálazásban is. A mopvarrás megrendelőjének kép viselője a betanításnál kijelentette, Rózsika neve garancia arra, hogy Társaságunk kellő színvonalon teljesít majd (magyarázatként: Hajmási Antal- né a leszázalékoltatása előtt a jelen legi megrendelőnél dolgozott köz megelégedésre). Amilyen szorgalmas, olyan segítőkész is, így hát főnökei mellett kollégái is szeretik.
Többször hírül adtunk már: nagy arányú létszámbővítés folyik komlói termelési központunkban, 300-as létszámig meg sem állunk. Arról még nem szóltunk viszont, hogy miért Hegyközi Tibornéhoz osztották be az „új felvételesek” egy csoportját. Nos, betanított munkás Ibolya is (2008 óta dolgozónk), de aki tőle tanulja a munkafolyamatokat, az jól jár. Mun kájának minősége, pontossága és lendülete egyaránt példamutató. Egész munkatermének húzóembere, bármely termelőtevékenységben: gyors fűző-, iratgyűjtő-, tokos irat ren dező-készítés, naptárgyártás vagy ko kárdavarrás. Tavaly óta a férje is az al kalmazásunkban áll, ami mind kettőjükre ösztönzően hat. Egyébként az a hír is befutott szer kesztőségünkbe, hogy két nagy gyer mekük és két unokájuk van. Naná, hogy hétvégeken a család minden tagja várja a Mama főztjét...
Körmend
Komló
Ónodiék „családtagja” Hiába, mindig boszorkányos dolgok történnek Ónodi Szabó Géza dunakeszi kertjében. Mezőgazdasági szaktanácsadónk tavaly egyenként több mint egykilós termésű Gigant paradicsomfáit mutatta meg, idén paprikafájával keltette föl az érdeklődést. A termesztő jókedvű büszkeséggel megvallotta, családtagjuknak számít ez a fácska, hiszen már négy esztendeje velük van. Lám, vannak a paprikának, e Közép- és Dél-Amerikából származó fontos haszonnövénynek évelő típusai is! Az említett családtag megbecsüli magát, október elejére 250 paprikával ajándékozta meg Ónodi Szabóékat. Egy ilyen paprikafa máskor félezer termést is „tud”, de nem lehet haragudni rá, mert így is jól teljesített. Szorgalmas, pontos, áldozatos, akár egy Hónap dolgozója… 7
Színező
Leégett karácsondi munkatársunk családi háza
Emésztő tűz „Nem vagyunk még túl az egészen lelkileg, hiszen életünk munkája egy óra alatt elfüstölt.”
M
indenünk elköszönt tőlünk október 20án, így hát mindennek örülünk – ismeri el Pásztor Ferenc dolgozónk, négygyermekes családapa. Kimondani is nehéz: porig égett a ház, s vele a berendezések, háztartási gépek és egyéb eszközök. Még jó, hogy ezek pótlására hasznos és értékes tárgyi Hamarosan újra lesz hajlékuk? adományok szép számmal gyűlnek a FŐKEFÉ-nél. Ugyanis a kollégákat nem hagyta hidegen annak a csapásnak a híre, amely a karácsondi autisták egyik szociális segítőjét és famíliáját érte. A több mint kétszáz négyzetméter alapterületű, favázas tetőszerkezetű, gerendamennyezetes házat négy éve építették, közvetlenül azután, amikor a Pásztor-házaspár fia mellé a lány hármasikrek is megszülettek. Addig Gyöngyösön lakott a család egy társasház emeletén. A barátságos hajlék elkészültével, a város melletti Sár-hegy kertes övezetében úgy érezték, elérték anyagilag azt, amit szerettek volna tisztességes pedagógusmunkával. A katasztrófa vasárnapra esett, egy baráti házaspárt kerestek fel aznap délelőtt tízkor. Ott a vendégségben, kora délután tudták meg telefonon, hogy ég a házuk. Amikor hazaérkeztek, látniuk kellett, hogy a tűzoltók nem tudtak már mit tenni. A tűz oka megállapíthatatlan; talán valami túlfeszültség, elektromos hiba… „Nem vagyunk még túl az egészen lelkileg, hiszen életünk munkája egy óra alatt elfüstölt. De gazdagabbak lettünk annak megtapasztalásával, hogy minden előbbre visz, ami éri az embert – mondja a 47 éves Pásztor Ferenc. – Kiáradt felénk az emberek szeretete, nagyon sokak segítőkészségét ismertük meg, lelkileg erősebbek lettünk, házastársi kapcsolatunk, ha lehet még tovább erősödött a bajban.” Cégünk például nemcsak azzal segített, hogy meghirdette berendezési tárgyak és használati eszközök gyűjtését a károsultak számára: Feri bő tucat karácsondi megváltozott munkaképességű kollégája több napon át közreműködött a házromok bontásában, a törmelék eltakarításában. „Csoda volt a munkatársak hozzáállása, ahogy a szívinfarktusos, a csípőprotézises és a gerincsérült dolgozott azon, hogy nekünk jobb legyen!” De segítettek a rokonokon kívül a szomszédok, a helyi egyházak, a tanárkollégák, a volt tanítványok és a gyerekek nevelői is. Az első napokban a farkasmályi Sziluett Hotel, utóbb a gyöngyösi Opál Szálló tulajdonosa fogadta be a családot, mostantól egy kisebb kertes házat kaptak használatra valakitől – a saját ház újraépítéséig! Úgy bizony, mert ha a biztosító idejében és kellő összeget térít, akkor nyár végére Pásztorék ugyanott egy hasonló házat szeretnének fölépíteni. J.I.