Independence Függetlenség
Ezzel neveztem a BUCK 2013–as fanfiction versenyére. A feladat az volt, hogy írjunk egy 1000 szavas történetet a BUCK kabalájáról, Britanniáról. A művem bekerült a legjobb három közé. ----------------------------Történet: Independece https://www.fimfiction.net/story/127398/independence Eredeti író: Yukito - https://www.fimfiction.net/user/Yukito Fordította: Silence the Unicorn - http://silence-the-unicorn.deviantart.com/ B.U.C.K. 2013 - 2. Helyezett mű -----------------------------
A nevem Britannia, az Equestriai Királyi Expedíciós Erők kapitánya vagyok, és egy gyermek anyja. Mint minden anya, én is szeretem a fiamat, még ha nem is a sajátom. Talán ezért is olyan nehéz számomra ilyen üresnek látnom a szobáját. Tényleg ilyen sok hely lett volna itt? Úgy érzem, mintha csak tegnap lett volna, hogy ráléptem valami élesre és utasítanom kellett, hogy rakjon rendet. De most már csak három doboz van a szobában „Ruhák”, ‘Irodalom’ és ‘Munka’ címkékkel ellátva. Az egész egy héttel ez előtt történt, amikor a fiam megjelent a Bostoni Teadélutánon, ahogy azt elrendeltem és jelenetet rendezett. Miután összekapott Blueblood herceggel és egy tál kaviárt dobott Fancypants uraság arcába, Amerika visszavonult a szobájába és az éjszaka hátralévő részében nem volt hajlandó már előjönni onnan. Miután elintéztem a hivatalos bocsánatkéréseket és kifizettem a bírságot a fiam nevében, amiért megtámadott egy herceget a fiam után eredtem, hogy kérdőre vonjam. - Most komolyan, mikor nősz már fel végre és viselkedsz a korodhoz méltóan? – kérdeztem tőle. Így utólag visszagondolva elnézőbb is lehettem volna a fiammal, de még mindig nagyon mérges voltam az este történtek miatt. – Van fogalmad róla, hogy ez milyen mértékben fogja befolyásolni a jövődet? - Úgy érted, hogy a te jövődet, nem de? – kérdezte a fürdőszoba ajtaja mögül. – Végül is te csak ezzel foglalkozol. „Amerika, légy jó fiú és mosolyogj a kamerának”, „Amerika, mond le a terveidet. Szükségem van rád, hogy mellettem ülj fél órán át és ne csinálj semmit!” A szavai nagyon bántottak és csak tovább szították a dühömet. - Te is tudod, hogy mindezt érted teszem Amerika! Már egy kész csődör vagy, habár határozottan nem úgy viselkedsz. Gondolnod kellene a jövődre!
- Hogy tehetném, ha már előre el van tervezve?! – Nyitotta ki az ajtót, majd rám meredt. – Nem vagyok már egy kiscsikó! Nem kell mindig szemmel tartanod és megmondanod, hogy mit tegyek és kivel találkozzak! - De igenis szükséged van rá a ma este alapján. – Elviharzott mellettem, majd dacos némaságban nekem hátat fordítva lefeküdt az ágyára. – Ne merészelj levegőnek nézni te gyerek! Ha valóban nem vagy már egy csikó, ahogy azt állítottad, akkor vállalj felelősséget a tetteidért! - Rendben! Holnap a Hercegnő elé járulok és bocsánatot kérek. Boldog vagy? - Arra már nem lesz szükség. Én már megtettem a nevedben… Felém fordult és méltatlankodóan felsóhajtott. - Hát ez az! Erről beszélek! Ne pátyolgassál már folyton! Had gondoskodjak már egyszer magamról! - De én… - Tudom, gondoskodni akartál rólam! Ezt teszed, amióta csak magadhoz vettél! – Hallgatott el egy pillanatra, miközben megszakította velem a szemkontaktust. – Mindig gondoskodtál rólam és én hálás vagyok érte, komolyan. De nem leszel mindig mellettem, és… Csak szeretnék végre a magam csődöre lenni. Meg akarom mutatni neked, hogy nem kell már egyengetned az életemet és nyugodtan foglalkozhatsz ismét a sajátoddal. Meghökkentett, amit mondott. Valóban ez idézte volna elő ezt a drasztikus változást a viselkedésében? Aznap este, amikor drága barátnőm, Italy rátalált az utcán, miközben úton volt, hogy fűszereket vegyen egy fontos vacsorához a Hercegnővel, én felajánlottam neki, hogy magamhoz veszem a kis árvát és felnevelem. Kihagytam azt a vacsorát és még sok más fontos eseményt és lehetőséget azt a napot követően… de egyet sem bántam meg. Tényleg ezért viselkedett volna így?
… Nem. Tudtam, hogy nem csak erről volt szó. Lassan már betöltötte a húszat. Ahogy mondta, már nem csikó többé. Már felnőtt, de én mégis elvártam tőle, hogy velem tartson, bármerre is megyek. Megterveztem az életét és felelősséget vállaltam a tetteiért. Még ma este is, arra utasítottam, hogy mondja le „a barátaival színházba menős” terveit a tea parti kedvéért. Bár ez utóbbi tagadhatatlanul sokat számított a jövője és a szociális státuszát illetően, a végső döntést mégsem nekem kellett volna menni. Tudtam, mit kellett tennem. - Anyu? – mondta a fiam egy aggódó pillantást vetve rám, miközben közelebb jött, hogy hozzám simuljon. – Minden rendben Anyu. Az utca végében leszek. - Tudom. – Ostobának éreztem magam, hogy könnyeket hullajtok a fiam előtt. Még a katonáim előtt sem tettem, amikor megmérgezett egy baziliszkusz. Most azonban nem tudtam megállni, bármennyire is igyekeztem. – Azt hiszem, egyszerűen csak nem készültem erre a napra… Minden esetre sok szerencsét kívánok neked Amerika.
Felkapta a három dobozt a mágiájával, majd megfordult, hogy elhagyja a szobát. - Ne aggódj miattam. Minden rendben lesz. – Követtem kifelé menet, majd megálltunk a kint várakozó hintó előtt. – Büszkévé teszlek majd, meglátod. felelte elmosolyodva. – Hé, az is lehet, hogy egy nap többre viszem majd, mint te. Kuncogtam egy kicsit a viccén… Habár ez lehet, hogy nem vicc volt. Láttam a lehetőségeket ebben a fiúban és egy pillanatra sem lepne meg, ha egy nap látnám ezt megtörténni. Végső búcsút vettem tőle és puszit nyomtam az orcájára, amire ő megalázkodott. Ezt követően a hintó elindult Amerikával az új élete felé, teljesen függetlenedve tőlem, oda, ahol minden bizonnyal új és ismeretlen csodák várják majd.
