Szent László Gimnázium könyvtár
Ilyennek képzelem a jövő iskolai könyvtárát 50 év múlva Az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapja alkalmából
Budapest, 2013. szeptember 9.
Készítette: Kun Evelin 11.a
1.
Látogatás a jövő iskolai könyvtárában
Egy fárasztó, dolgozatokkal tarkított szerdai délelőtt után beugrottam a suli könyvtárába, hogy olvasgassak kicsit mielőtt edzésre megyek. Találtam is egy számomra érdekes albumot a jövő számítástechnikai újításairól. Amint leültem és lapozgatni kezdtem, mérhetetlen fáradtság nehezedett a fejemre, ráborultam a könyvre és mély álomba merültem. Ezzel megkezdődött egy varázslatos utazás, ami olyan valószerű volt, hogy még ma is tisztán él az emlékezetemben. Csillogó üvegajtó előtt álltam. Fölötte hatalmas világító betűk hirdették: könyvtár. A kezemnél jobbra kártyalehúzó adta meg a lehetőséget a bejutásra. Mellette gombok, hangszóró segítette a kapcsolatfelvételt a bent dolgozókkal. Amint ott tébláboltam, mellém lépett egy magas, tizenhét év körüli fiú, behelyezte a kártyáját és az ajtó méltóságteljesen kinyílt. Persze nekem sem kellett több, egy gyors mozdulattal beugrottam, és feltűnés nélkül nyomába eredtem a látogatónak. Hosszú folyosón haladtunk keresztül, melyet mindkét oldalon különböző színű ajtók tarkítottak. A feliratokból nem volt nehéz kitalálni, hogy az itt tárolt gyűjteményeket téma szerint csoportosították. Volt zene szoba, szépirodalom, építészet, természettudomány stb. Már egy kicsit kínosnak éreztem „újdonsült” ismerősöm követését, így találomra benyitottam egy szép halványlilára festett ajtón. Belül a falak is hasonló színben pompáztak. Meglepetésemre egy apró helyiségbe érkeztem. Utamat állta egy szintén lilára festett pult, mely mögül mosolygós, hatvan év körüli néni köszönt rám.
2. -Miben segíthetek-kérdezte. -Szeretnék beiratkozni- feleltem én. -Semmi akadálya, kérnék egy diákigazolványt!-mondta. Erre én elővettem a kért iratot, átnyújtottam, ő pedig így szólt: -amíg megírom a tagsági kártyát, nézz körül nyugodtan! Természetesen ma már minden könyvből csak egy példányt tartunk, azt is csak mutatóba. Ha szeretnél kölcsönözni, akkor az elkészült tagságidat érintsd hozzá a QR kódhoz, és az, vagyis a teljes anyag, máris megjelenik nálad. Ebben a szobában az európai szépirodalmi műveket találod. Ha a hátsó ajtón kimész, egy folyosóról nyílik a többi terem, mind-mind más témájú olvasmányokat rejtenek. Ha bármiben segíthetek, csak szólj nyugodtan! Miután megköszöntem a segítséget útnak indultam tehát, és azon gondolkodtam, hogy a tagsági, amit kapok, tulajdonképpen egy mini számítógép, pendrive és kártya is egyben. Nem csoda, hogy ilyen pici helyiségek vannak, hiszen így rengeteg könyvet lehet tárolni. A sorok között sétálva mahagóni polcokon egymás mellett sorakoztak, írók szerint betűrendben az egyedi példányok, s mindegyik felett ott volt látható az adott könyvhöz tartozó QR kód. Középen, egy oszlop köré csoportosítva, kényelmes fotelokban fiatalok ültek fülhallgatóval a fejükön. Az oszlopon körben, óriási betűkkel az állt, hogy hangos könyv, zene. Ezt majd később én is kipróbálom, gondoltam. Ekkor azonban a betűk fölött, közel a plafonhoz fénytáblán futó felirat tájékoztatott, hogy menjek a recepcióhoz, mert elkészült a kártyám. Sietve teljesítettem az
3. utasítást, és egy perc múlva már boldogan szorongattam a kezemben legújabb szerzeményemet. A kíváncsiságtól hajtva mentem ki a hátsó ajtón. Az említett folyosóról egy szórakoztató irodalom feliratú terembe nyitottam be. Hasonló méretű és elrendezésű, mint az előző, de itt minden sárgára volt festve. Ami rögtön szemet szúrt, hogy középen nem csak fülhallgatók, hanem tabletek is voltak. Az itt csoportosuló fiatalok, főleg párokban különböző készségfejlesztő játékokkal játszottak. Körbenéztem, van-e üres hely, de sajnos nem találtam, ezért úgy döntöttem, kipróbálom az olvasójegyemet. Barátnőm sokat mesélt egy Kísértés RT. című regényről, amit Imre Viktória Anna írt, elhatároztam hát,hogy megkeresem. Minden polc végén egy-egy érintőképernyős monitor segítette az érdeklődőket a keresésben. Be is ütöttem a szerzőt és a mű címét, s miután entert nyomtam legnagyobb meglepetésemre a plafonon megjelent zöld kis útvonal a keresett könyvem irányába vezérelt. Innen már gyerekjáték volt az egész. Megtaláltam a kölcsönözni kívánt könyvet, letöltöttem és mentem előre a könyvtáros nénihez, aki ennek a szekciónak a bejáratánál ült. Ő elmondta nekem, hogy két hétig él a letöltés a jegyemen, de ha szeretném meghosszabbítani, csak telefonáljak. Végül a kezembe nyomott egy notbookot, melybe behelyezve a plasztikot, olvasni tudom a kapott anyagot. Nagyon tetszett mindez, vidáman fordultam ki a szobából, mikor éktelen berregés hasította meg a csendet. Fölébredtem. A hetedik óráról csöngettek ki éppen. Körülnéztem. Nehezen körvonalazódott bennem hol is vagyok valójában, de mikor végre kitisztult minden és beleszagoltam a levegőbe, rájöttem mi
4. hiányzott legjobban az álombeli könyvtárból. A régi lapok semmihez sem hasonlítható illata, a rengeteg könyv sajátos, múltat idéző, méltóságteljes hangulata. Vajon tovább tudjuk adni ezeket az érzéseket utódainknak?
