ILLÉS PÁL ATTILA MCS32 BEVEZETÉS A LENGYEL KULTÚRA MÚLTJÁBA: SZARMATIZMUS, MESSIANIZMUS
A lengyel nemesi kultúra
A XVI–XVIII. századi egységes lengyel nemesi kultúrát szokás általában szarmatizmusnak nevezni. A fogalom a XVI. század első felének geográfusaitól származik, akik a kor divatjának megfelelően az antik elnevezésekhez visszatérve Sarmatiának nevezték Lengyelországot, Litvániát és a tőlük keletre eső területeket. Szarmatának tulajdonképpen azokat az iráni eredetű törzsekre hívták, akik a Kr. e. III. évszázadban nyugat felé vonulva szóródtak szét az egész vidéken, és egészen a XIX. századig megőrizték hagyományaikban és kultúrájukban különállásuk nyomait. A szarmatákra épülő eszme akkor bontakozott ki és terjedt el, amikor „az unióban egyesült soknyelvű és sokvallású lengyel–litván államnak szüksége volt egy ideológiára, a kötelékek és egyetértés ideológiájára, s főként mítoszra, azaz a társadalmi magatartásnak olyan rituális mintáira, amelyek a vélt, vagy tényleges közös múltból voltak eredeztethetők, az olyan szabad és büszke lovagi népek világából, amilyennek a félig-meddig legendás szarmatákat tartották.”1 A szarmatizmus életstílus, művészeti ízlés, ugyanakkor világnézet is volt, amely abban a meggyőződésben jutott kifejezésre, hogy a lengyel nemzeti jelleg alapvonása a szabadságszeretet. Az aktuális politikai viszonyokat illetően általánosan elterjedt vélekedés volt, hogy a Rzeczpospolita államrendje a világon egyedülállóan tökéletes, s némi károkat is csak azért szenved, mert az emberek eltértek őseik erkölcseitől, s nem a régi törvények szerint élnek. A nemesség politikai kultúrája tehát a szabad emberek kultúrája volt. Még a XVIII. század folyamán is élt az a meggyőződés a nemesség körében, hogy a Rzeczpospolita rendszere megelőzi a többi európai országot, az ott uralkodó viszonyokat pedig nem lehet
1
Stanisław Grzybowski: Sarmatyzm. Dzieje narodu i państwa polskiego. Warszawa, 1996.
2 átültetni a nemesi Lengyelország viszonyai közé, mert nem felelnek meg a lengyel nemzeti jellegnek, amely számára a legfontosabb a szabadság. A XVII–XVIII. századi háborús vereségek ellenére is általános volt az a vélekedés, hogy nem szabad a szabadságot feláldozni az állam megerősítésének oltárán. Talán így jobban érthető a május 3-i alkotmány után Targowicében konföderációt létrehozó konzervatív mágnások fellépése, még akkor is, ha gyakorlatilag orosz utasításokat hajtottak végre. A lengyel társadalomban a szarmatizmus elsősorban a nemesség, a kis- és középnemesség gondolkozására volt jellemző. Ez a társadalmi réteg ebben lelt önigazolást, és az életkörülmények rosszabbodásával szemben önvédelmet. A nyugati világ értékeire nyitottabb és azokhoz személyesen is könnyebben hozzájutó mágnások körében jobban szétvált a barokk kultúra és a szarmatizmus. A lengyel nemesi társadalom azonban a XVII. század háborúi során fokozatosan elszegényedett. Sobieski bécsi győzelme még fenntartotta az illúziót, hogy „a Rzeczpospolita államrendje és társadalmának erkölcse elég biztosíték a történelem meglepetéseivel szemben”, valójában egyre kevesebb nemesi család tudta külföldön iskolázni gyermekét, amely a korszak elején még meglehetősen gyakori volt, s egyre kevesebben voltak azok, akik könyvet vettek. Ez végérvényesen megrendítette a szarmata-modell mintáinak arányait: ekkor vált kizárólagosan nemesi jellegűvé. Innen már egyértelmű folyamat vezetett oda, hogy az 1760-as években a felvilágosodás eszméit hirdető Monitor hasábjain a szarmatizmus a nemesi provincializmus és tudatlanság, fanatizmus, civakodás, iszákosság és lázongás szinonimájává vált.2 A nemesi udvarházakba egyre jobban bezárkózó társadalom az idegeneket is egyre nagyobb gyanakvással fogadta. Nem jelentenek ebből a szempontból kivételt az uralkodók sem, a XVI. század végétől mindegyik királyt megvádolták abszolutista törekvésekkel. Minden, az állam reformját megcélzó koncepciót az idegenek mesterkedésének tekintettek. Ez pedig a XVII. században az állam és annak nemesi polgárai elleni legrosszabb intrikák szinonimája volt. Így teljes mértékben érthetővé válik a XVIII. század elején a szász király kísérleteinek kudarca. II. Ágost eredménytelenül próbált bevezetni bizonyos abszolutizmust a lengyel-litván nemesi köztársaság területén, és örökletessé tenni a királyi címet saját Wettinháza számára, kísérleteit az északi háborúban elszenvedett vereségek meghiusították, az országot pedig a királyt támogatók és ellenzők táborára osztották. A lengyelek ugyanis gyanakvóan fogadták az idegen király kezdeményezéseit, mint ahogyan a későbbiekben is elutasítottak minden olyan kezdeményezést, amely a nemesi aranyszabadság csökkentését,
2
Szokolay Katalin: Lengyelország története. Budapest, 1997. 67.
3 lebontását tűzte ki célul. Az ország megmentése érdekében sem voltak képesek egységes cselekvésre, a legnagyobb reformok idején is, az ország első felosztása után is akadtak olyan főnemesek, akik pl. a Liberum veto védelmében – a már fentebb is idézett Targowica kapcsán – az oroszokkal is hajlandóak voltak szövetkezni, s polgárháborút kirobbantani. A szarmata korszak nemcsak a politika, hanem a művészetek terén is maradandót alkotott. A művészettörténészek elsősorban a portréfestészetben és a halotti kultuszban vélik erősnek a szarmatizmus hatását. A lengyel kultúrára a nemesi köztársaság idején a – főleg magyar közvetítéssel Lengyelországba érkező – keleti elemek szimbiózisa jellemző a hazaival és a nyugatival. A félhold árnyékában gyorsan hódítani kezdtek a keleti szőnyegek, kincsek, díszítések, ételek, de a fegyverzet is keleti eredetű: sodronying, tegez, tőr, valamint a katonai hatalom jelvényei is:
buzdygan=buzogány,
buława=jogar,
buńczuk=lófarkas
zászló.
A
Fekete-tengeri
sztyeppékről és a törököktől vették az öltözetet, ezt egészítették ki a keleti övek, amelyet először csak Keleten készítettek (Perzsiától Indiáig), s örmény kereskedők révén kerültek Lengyelországba. Minél gazdagabb volt a főúr, öltözete annál inkább emlékeztetett a törökre. Ez a keleties ízlés a szarmatizmus ideológiájának megfelelően a korszak lengyel nemességében fokozta az ősi, keleti származás tudatát. A díszes, a nyugat-európainál jóval gazdagabb öltözék egyben azt is sugallta, hogy viselője felette áll az egyszerűbb ruházatúnak. A férfiak az öltözet díszességében felülmúlták a nőket – a nők némileg utánozták a férfi divatot, nagyrészt azonban az öltözék orientalizációja csak a férfiakra volt jellemző, a nők inkább nyugati minta szerint öltözködtek (nehéz lenne elképzelni, hogy esetleg a török háremhölgyeket utánozzák).3 A lengyel vallásosság, valamint a lengyel katolikus egyház a korszakban is megőrizte egyedi jellegét, amely megkülönböztette – ahogy az egész lengyel helyzetet is – mindattól, ami az abszolutista katolikus országokban történt. A különböző felekezetekhez tartozó nemesség a megyegyűléseken, bíróságokon, vagy egyéb összejöveteleken minden nehézség nélkül megfért egymás mellett. Ugyanakkor a lengyel katolikus nemesség egyáltalán nem szakadt el hagyományos antiklerikalizmusától sem. Attól tartva, hogy „Lengyelország a papok országává válik”, az 1635-ös szejm kimondta, hogy tilos az egyháznak ingatlant
3
A korszak lengyel viseletével kapcsolatban ld.: Maria Taszycka: Ceintures de soie – accessoire du costume de gentilhomme polonais. Bulletin de Liaison du Centre International ďÉtude des Textiles Anciens, 1968. No. 27. 85–101., valamint Petneki Áron: Lengyel díszövek a budapesti Iparművészeti Múzeumban. In: HungaroPolonica. Tanulmányok a magyar-lengyel történelmi és irodalmi kapcsolatok köréből. Emlékkönyv Wacław Felczak 70. születésnapjára. Szerk. Kiss Gy. Csaba és Kovács István. Budapest, 1986. 66–76.
4 adományozni – még ha a későbbiekben ezt nem is mindig tartották be.4 A nemzeti elnyomás időszakában a Szűzanya, mint Lengyelország Királynőjének tisztelete különös jelentőségű volt. Segítette ugyanis azt a meggyőződést, hogy az egész lengyel nemzet az égi királynő közvetlen oltalma alatt áll. Ez a kultusz hatással lehetett a lengyel anya mint a nemzeti és egyúttal vallási hivatás és áldozatvállalás asszonya fogalom kialakulására. Egyúttal a lengyelek emlékezetébe idézte, hogy valamikor szabad és önálló államnak voltak polgárai. A nemesi vallásosság számára is oly jelentős Mária-kultusz elterjedt a népi katolicizmusban is. Ez mindig egy konkrét személyhez, a Jasna Górán, vagy más kegyhelyen tisztelt Szűzanyához kapcsolódott. A kegyelmek szempontjából mindegyik kicsit különbözött a másiktól (a felosztások előtti Lengyelországban 400 csodás Mária-kegykép volt). A nemesek által buzgón alapított kálváriák is népszerűek lettek a nép zarándoklataiban. Azok a népszerű zarándokhelyek, amelyeket nem csak a környék lakossága keresett fel (pl. Ostra Brama, Góra Św. Anny, Sejny) hallatlanul fontosakká váltak a felosztások idején, ugyanis a régi Lengyelország minden területéről látogatottak voltak, s a vallási töltekezésen túl kitűnő alkalmat szolgáltattak a társadalmi, politikai, valamint más eszmék kicserélésére, a nemzeti közösség tudatának megélésére. A szarmatizmus korát, a lengyel barokkot azonban főleg a későbbi írók munkásságán, és a műveikre támaszkodó filmeken keresztül látjuk. Az elveszett haza iránti vágyakozás ösztönzi Adam Mickiewiczet a Pan Tadeusz megírására. Karabela, lengyel konyha, nemzeti tánc, harc a muszkákkal – minden megtalálható, ami a nemesi Lengyelország eszmeiségét tükrözi. Hőse a Nowogródek környéki lengyel kisnemesség. Felelevenednek azok a szokások, amelyek még a török háborúk idején ragadtak a nemességre. Mickiewicz abban a korban örökíti meg az ősi litván világot, amikor az ottani lengyelek élete, politikai-társadalmi helyzete megváltozik, de amelyet ő még gyermekként a saját szemével látott. Az elbeszélés két nemesi család, a Horeszkok és Soplicák régi pere körül folyik, amely azonban megbékéléssel végződik. A felek összefognak a nemzeti szabadság jelszava alatt. A szűkebb pátria emlékének megörökítése lelki terápia volt Mickiewicz számára, s az így születő mű – meggyőződése szerint – szellemi erőforrás honfitársainak: a számkivetetteknek és az otthonmaradottaknak egyaránt. A régmúlt századok eseményeinek bemutatásában a legnagyobb jelentősége azonban Henryk Sienkiewicz Trilógiájának van. Az író ehhez a dicső és kevésbé dicső múltból merítette a Tűzzel-vassal a Bohdan Hmelnyickij vezette nemes-, illetve lengyelellenes
4
Jerzy Kłoczowski-Lidia Müllerowa-Jan Skarbek: A katolikus egyház Lengyelországban. Budapest, 1994. 87.
5 kozákfelkelésről, – az Özönvíz a svéd-lengyel háborúról, a Kislovag pedig a török sereggel vívott harcokról szól a később királlyá választott Sobieski János Chocimnál aratott győzelméig. Az olvasóközönség már az író életében megkedvelte a színes eseményeket elbeszélő, a távoli múltról érdekfeszítő képet rajzoló Trilógiát. Sienkiewicz „a szívek erősítésére” szánt történelmi művet kívánt írni az államiságától megfosztott lengyel nemzetnek. A fiktív alakok tovább élnek a lengyel köztudatban. A Trilógia nem nemesi származású olvasói is azonosulnak a nemesi szereplőkkel (A. Kmicic, O. Billewiczówna). Sienkiewicztől eltérően Witold Gombrowicz, a XX. század egyik legnagyobb írója más szempontból közelít a lengyel nemzeti hagyományokhoz, mítoszokhoz. Saját magáról mondja: ő az a lengyel nemes, aki az egyetemes létben azzal találta meg létezése értelmét, hogy meglátta a forma (tehát a kultúra) és az élet közti távolságot. Elbeszéléseiben és drámáiban e forma és az élet feszültségének feloldását nyújtja. Egyik legsikeresebb munkája, a Transz-Atlantik című regény, tulajdonképpen a XVII. századi emlékírók nyelvén írt paródia. A nemzeti hősi póz és vértanúság elhasználódott sztereotípiáinak kigúnyolásával újra meg is fogalmazza mindezeket az értékeket. A regény ezáltal lett a nemzeti önismeret egyik alapműve. Az elmúlt évek filmgyártása is visszanyúlt a szarmata korszakhoz, a romantikához a történelmi regények feldolgozásával. Jerzy Hoffman már a ’60-as/70-es évek fordulóján filmre vitte Sienkiewicz Trilógiájának két részét, a Kislovag és az Özönvíz című elbeszélését. A lengyel-kozák háborúkat bemutató Tűzzel-vassal-ra csak a rendszerváltozás után került sor. Ugyanennek az évnek a termése a Pan Tadeusz Andrzej Wajda rendezésében. Wajda tökéletes érzékkel nyúlt a darabhoz, megőrizte verses párbeszédeit, amelyek meghatározzák a mű ritmusát. A gyönyörű litván tájakkal tűzdelt filmet Wajda kivételes hatású tánccal zárja, önkéntelenül is eszünkbe juttatva a Hamu és gyémánt haláltáncát, vagy a Mennyegző végén megjelenő lemondás és reményvesztés táncát. Érdekes volt, hogy mindkét film vetítésekor nyugati slágerfilmeket megszégyenítően hosszú sorok kígyóztak a mozik előtt.
6 A XIX. századi küldetéstudat, a messianizmus eredete5
A messianizmus kifejezés a héber „Mashiah” szóból származik, ami az arámban „Meschiahként” szerepel, ez a szó pedig megegyezik a görög „Christos-sal”, ami felkentet jelent. Ahogy a fogalom, az eszmerendszer is a zsidó népnél fejlődött ki a Jézus Krisztus előtti időkben, amikor is egyre inkább a Dávidi királyság restaurációjának eszméje felé fordult6. A XVII. században volt egy erős zsidó messianisztikus mozgalom Európában és KisÁzsiában, pontosabban Szmirnában (Izmir) is, Sabbatai Tsvi mozgalma, amely Izaak Luria kabbalisztikus elméletéből eredt. Ezzel kapcsolatban kell megemlíteni a lengyelországi zsidók nagy messianisztikus mozgalmát a XVIII. században, amelyet lengyel, vagy lengyelországi hasszidizmusnak nevezünk és amelyet a Kabbale7 nagyon erősen befolyásolt. A lengyel hasszidizmus spirituális megújulási mozgalom volt, s Lengyelország déli részén terjedt el. Létrejöttében politikai okok is közrejátszottak. A kozákok és a zsidók közötti gyűlölet a Hmelnyickij (1648) vezette felkelés idején öldökléshez vezetett. Ez az esemény ébresztette fel a zsidó miszticizmust a Louria-i Kabbale formájában. A zsidó messianizmust természetesen keletkezésétől fogva áthatotta az a tudat, hogy ennek a nemzetnek nem mindennapi küldetést kell betöltenie a földön a Biblia alapján. Izrael történetének kezdete óta Isten kiválasztottja volt, amit szent szövetség pecsételt meg. A zsidó nemzet történetében ez a legfontosabb eszme. A nép azonban nem mindig volt hű ehhez a szövetséghez, ezért rászolgált azokra a büntetésekre, amelyeket a fentiekben, mint a zsidó nemzet két nagy katasztrófáját említettünk8.
A zsidó messianizmus hatással volt a korszak számos lengyel gondolkodójára, filozófusára is, akik aztán ezen eszméket a régió többi nemzetének is közvetítették. A zsidó
5
A témával kapcsolatban ld.: Illés Pál Attila: A XIX. századi küldetéstudat – messianizmus eredete, hatása Közép-Európában. In: Felekezetek és identitás Közép-Európában az Újkorban. Szerk. Illés Pál Attila. Piliscsaba–Budapest, 1999. 279–294. 6 A zsidó messianizmus különösen is a két nagy nemzeti katasztrófa után kezdett el igazán kibontakozni. Az első a Kr. u. 70-ben végbement zsidó háború utolsó évéhez kapcsolódik, amikor Titusnak (Vespasianus fia) többévi ostrom után sikerült bevennie Jeruzsálemet. A másik katasztrófa a rómaiak ellen Kr. u. 132–135 között lefolyt Bar-Kochba által vezetett felkelés volt, amelynek leverése után a zsidókat kitiltották Jeruzsálem területéről. Ez a kor tehát a politikai liberalizáció eszméjén alapított messianisztikus mozgalom időszakaként jellemezhető. Később a Középkorban, a XIII. században Spanyolország területén, a zsidó messianisztikus várakozás az ezoterizmus fejlődése felé fordult. Ld. David Banon: Le messianisme. Presses Universitaires de France, Paris, 1998. 7 A Kabbale egy olyan theosofikus rendszer, amely a X. századtól kezdve terjedt el a középkori judaisztikában. Ez a doktrína a régi zsidó irodalomból származik. A Kabbale eszmerendszerében a Messiás, aki eljön, a földön hoz létre Paradicsomot a kiválasztott nemzet számára. 8 ld. Daniel Rops: Histoire Sainte – le peuple de la Bible, Fayard, Paris, 1942. 413.
7 eredetű messianizmus hatásán kívül azonban Közép-Európa nemzeteire jellemző egyfajta küldetéstudat is, amely az egymáshoz szorosan fűződő kapcsolatok, a hasonló történelmi fejlődés révén gyökeresedett meg. A hasonlóságokat a történelem folyamán osztályrészül jutott közös sors, közös szenvedések mélyítették el. Ilyenek voltak a tatárral, majd később a törökkel vívott háborúk, melynek következtében kialakult az az egész régióra jellemző felfogás, hogy az adott nemzet, az adott ország a nyugati keresztény civilizáció és kultúra fő védelmezője. Ez a római katolikus egyház által is vallott felfogás, amelyet jelentős középeurópai és nyugati humanisták is elfogadtak, hosszú évszázadokig hasonló szereppel ruházta föl a társadalmi rétegződésében is nagyban megegyező történelmi Lengyelországot és Magyarországot. A törökellenes harcok következtében egymás megsegítésének gondolata már Jagelló Kázmértól (1446–1492) kezdve I. Zsigmond (1506–1548) és IV. Ulászló (1632–1648) lengyel királyok uralkodása alatt is felmerült. Egy közös törökellenes védelmi vonal felállításának volt reális esélye, hiszen a szultán hadjáratai nem csak Magyarország és Bécs, hanem Dél-Lengyelország ellen is irányultak. A pápák úgyszintén törekedtek ilyen szövetség létrehozására és ebben számítottak a lengyelekre is9. Az antemurale (a kereszténység védőbástyája) közös eszméje egyértelműen megnyilvánul abban a beszédben is, amit Báthory István, akkor még erdélyi fejedelem követe mondott el, megbízóját ajánlva a trónra, ahol is Sarmatiát egész Európa védőfalának nevezi: „Respublica christiana, cujus murus aeneus est Sarmatia”10. Mindez arra enged következtetni, hogy ennek az ideológiának már az 1575-ös királyválasztó országgyűlés előtt is voltak bizonyos hagyományai. Ez a toposz folytatódik tovább Piotr Skarga (eredeti neve: Piotr Pawęski 1536–1612) lengyel jezsuita prédikációiban (Kazania sejmowe)11, vagy éppen a mindkét kultúrában járatos Balassi Bálint versében12: Ó én édes hazám, te jó Magyarország Ki kereszténységnek viseled pajzsát Viselsz pogány vérrel festet éles szablyát Vitézlő oskola, immár Isten hozzád.
9
Hopp Lajos: A lengyel-magyar hagyományok újjászületése. Budapest, 1972. Szádeczky Lajos: Báthory István lengyel királlyá választása. Budapest, 1887. 316. 11 Piotr Skarga: Kazania Sejmowe. Oprac. Janusz Tazbir. Wrocław… Ossolineum, 1972. 12 [Hatvanhatodik] Valedicit patriae, amicis iisque omnibus quae habuit carissima ad notam: „Minden állat dicsér, Úr Isten tégedet”. Balassi Bálint: versei. Budapest, 1993. 137–138. 10
8
Az 1526-os mohácsi csatavesztéssel bekövetkezik Magyarország tragédiája, összeomlása, majd 1541-ben az ország három részre szakadása. Mindez a kor vallásos történelemszemléletével egybehangzóan csakis Isten akaratából történhetett így, aki közvetlenül irányítja a népek sorsát, büntet vagy jutalmaz érdem szerint13. A problémával foglalkozva korábban már Benda Kálmán, Péter Katalin, vagy Őze Sándor is bebizonyítja, hogy az akkori ember felfogása szerint a török támadás Isten büntetése, aki bűneiért haragudott meg a magyar népre. Mindebből következik, hogy az isteni büntetésnek célja van, Isten ugyanis azokat bünteti, akiket szeret, akiket jobbá akar tenni. Ahogy korábban a zsidóságot, most a magyarságot érzi magához Isten a legközelebb s a büntetés egyben próba is, amely kiválasztottságára utal14. Ennek a toposznak bizonyos maradványait figyelhetjük meg a XVIII–XIX. század fordulóján a magyar nemzeti eposz megírására tett kísérletekben. Ilyen többek között Bessenyei György: Attila és Buda tragédiája, amelyben a két testvér közötti szomorú összeütközésnek állít emléket. Attila meggyilkolja Budát, s e bűne miatt a hunoknak vissza kell vonulniuk, de csak azért, hogy majd Árpáddal be tudjanak ide jönni újra, mivel: „Önéki rendelték e részt az Istenek”15. Lengyelország esetében úgyszintén megfigyelhető e gondolat folyamatos tovább élése a szomszédos másvallású országokkal, főleg Svédországgal és Oroszországgal folytatott háborúk idején, de itt még kiegészül a „lengyel = katolikus” sztereotípiájával is. Lengyelországban az antemurale elmélete már János Albert király (Jan Olbracht 1492–1501) uralkodása alatt a királyi kancellária publicisztikai fegyvertárába tartozott. Az uralkodó VI. Sándor pápának (1492–1503) írt levelében (1500) felbukkan Lengyelország antemuralia meghatározása. Ettől kezdve alakul ki a lengyel-litván államszövetség történelmi hivatásának új meghatározása: "Lengyelország (Litvániával) a Birodalom antemuraléja, a 13
Erre a következtetésre jut a bibliafordító Károlyi Gáspár is, aki vétkeink felsorolása után írja egy helyen: „Mindezekért országunk szerencsétlen, ezért szerencsétlenek az fejedelmek, ezért rabolja az országot az pogán török, ezért veretett el az országunknak határa. De kiváltképpen az felső vétkekért, kiket annak előtte előszámlálék, melyeket míg el nem hagyunk, addig országunk meg nem szabadul, sőt inkább Istennek kegyelmességéből vagyon, hogy mindenestől fogva meg nem emésztettünk. Mert az mi bűneink bizon felölhaladták Sodomának és Gomorának vétkeit, mint az Ezékiel mondja az Izráel nemzetségéről”, majd mindezekért Isten büntetését látva így folytatja: „Mert ha egy hajunk szála is nem eshetik le az nagy Isten akaratja nélkül, és az apró madárkák közül egyse nem esik az tőrbe Isten akaratja nélkül, az mint Krisztus mondja, sokkal inkább ilyen fényes és hatalmas országnak és nemes erős nemzetségnek romlása Isten akaratja nélkül nem leszen” Ld. Károlyi Gáspár a gönci prédikátor. Válogatta, sajtó alá rendezte, utószót, jegyzeteket írta: Szabó András. Budapest, Magyar Hírmondó, 1984. 14 ld. Őze Sándor: Bűneiért bünteti Isten a magyar népet. Egy bibliai párhuzam vizsgálata a XVI. századi nyomtatott egyházi irodalom alapján. Budapest, 1991. 15 Bessenyei György: Atilla és Buda tragédiája. 2 kiad. Buda, 1787. 150.
9 pogányok elleni védelmezője". A lengyel diplomaták már ezt az érvelést alkalmazták a pápai kúriával, valamint a Velencével folytatott tárgyalásokon és a német birodalmi gyűléseken is16. A későbbi korszakok, főleg a XVIII. század végi események – Lengyelország három ütemben történő felosztása – alapvetően meghatározták a későbbi lengyel nemzeti tudat fejlődését. A Napóleonba vetett túlfűtött remények szertefoszlása, valamint az 1830–31-es novemberi felkelés elbukása után a lengyel politikai elit emigrációba kényszerült, Párizst téve a nemzeti élet egyik központjának. A lengyel messianizmus első jelentős megnyilvánulása Mickiewicz Drezdában írt Dziady-jának (Ősök) harmadik fejezete17. A költőnek ez a munkája rendkívül nagy szerepet játszott a lengyel irodalomban, nemcsak azért, mert új drámatípust mutatott be, hanem mert egészen új módon, eredetien vázolja fel a nemzet felszabadítását. Ebben a részben fiatalkori élményeihez nyúl vissza, amikor a vilnai ifjúság üldözését az első keresztényüldözésekkel hasonlította össze, Lengyelország felosztását pedig Krisztus keresztre feszítésével. Miként Krisztus feltámadva legyőzte a halált, Lengyelország is elnyeri a szabadságot. A novemberi felkelés leverése után mindez természetesen érthető. A csalódott menekülteknek egyértelműen tudomására kellett hozni, hogy szenvedésük és részvételük a harcokban nem volt hiábavaló. A vereség, amit elszenvedtek nem végleges, ugyanis ahogy Krisztus, úgy Lengyelország is fel fog támadni. A Dziady üzenete az, hogy a cárizmusban megtestesülő gonosz elleni harcra Isten egyrészt tekintettel a büntetlenül elviselt szenvedésekre, másrészt a régmúltban a keresztény hit és a szabadság védelmezésében szerzett érdemeiért választotta ki Lengyelországot. Mickiewicz ezzel a művével lengyel nemzeti mitológiát teremtett18. A hit és a szabadság védelmezéséről a messianizmus legismertebb és legjelentősebb dokumentumában, A lengyel nép és a lengyel zarándokság könyvei-ben írt19. Az ország sorsát Krisztus szenvedése személyesíti meg, vértanúságát, pedig mint a krisztusi áldozat beteljesülését interpretálva az országot mint a nemzetek Krisztusát mutatta be, bukását mint az emberiség történetének egyik legfontosabb momentumát. A lengyel emigránsok szerepe az, hogy védelmezzék a szabadságot. A szerző igyekszik megmutatni azt is milyen szerep vár Lengyelországra egy új világrendszer megteremtése során. A külföldre szakadt lengyelek ugyanis nem egyszerűen emigránsok, hanem zarándokok, akik a lengyel szabadság és ezen 16
Hopp Lajos, Ślaski, Jan: A magyar-lengyel múltszemlélet előzményei, politikai és kulturális hagyományok Báthory Istvánig. Budapest, 1992. 64. 17 Adam Mickiewicz: Dziady. Warszawa, 1991. 18 ld. Historia literatury polskiej w zarysie, t. 1. Szerk. M. Stępień, A. Wilkoń, 238–239. Kovács Endre: A lengyel irodalom története. Budapest, 1960. 156–161.
10 keresztül az egész emberiség szabadságküzdelmeit képviselik. Ezért ha a világ bármely részén próbálják megdönteni a zsarnokságot, akkor nekik ott a helyük. Az emigrációnak tehát egységesnek és erősnek kell lennie, ez pedig csak a hit és a szabadság szeretetével, valamint az anyagi javakról való önfeláldozó lemondás révén valósulhat meg. Mickiewicz ebben a munkájában Krisztushoz hasonlóan példabeszédekben tanít, s kimondja, hogy a franciáknak, a németeknek, az oroszoknak olyanoknak kell lenniük, mint a lengyeleknek-litvánoknak, akik nem a területi hovatartozásról vitatkoznak, hanem a szabadságot védelmezik. A mű első részében történetfilozófiai áttekintést nyújt az emberiség múltjáról, külön is kiemelve és elmarasztalva a Lengyelországot felosztó hatalmak uralkodóit. A második rész a lengyel emigráció helyzetével és szerepével foglalkozik, amelyet a történelmi Rzeczpospolita hőseihez és szentjeihez intézett ima és litánia zár. Mickiewicznek ez a munkája egyfajta politikai katekizmusként hatott a lengyel emigránsok számára, amit csak elősegített, hogy a Franciaországba igyekvőket német területeken úgy köszöntötték, mint a közös ügy szószólóit, ezért sokukban a népek közötti nemzetközi szolidaritás hamis képe alakult ki. Nem sokkal e mű megjelenése után a költő egy ettől teljesen elütő munkával jelentkezett. 1832 végétől 1834-ig írta remekművét, a Pan Tadeuszt, amelyben a Napóleon korabeli lengyel nemesi társadalmat ábrázolja. Megírása után elhallgatott, s néhány szép versen kívül többet nem alkotott. 1838-tól a Lausanne-i Egyetemen oktatott, 1839-től kezdve pedig négy éven keresztül Párizsban a Collège de France-on megalakult szláv tanszéken adta elő a szláv irodalmat. 1844-ben felmentették állásából, mert egyre nagyobb teret szentelt a towianista miszticizmus20 hirdetésének21. Előadásai így is rendkívül népszerűek és látogatottak, s nagy hatással voltak a Párizsban tanuló Kelet-Európából származó szláv diákokra22.
19
Adam Mickiewicz: A lengyel nép és lengyel zarándokság könyvei magyar, lengyel és francia nyelven. Szerk. D. Molnár István, Budapest, 1998. 20 Andrzej Towiański (1799–1878) lengyel filozófus, a messianizmus egyik irányzatának képviselője, vallásimisztikus szekta alapítója. 1840-ben Párizsba utazott, s a Notre-Dame-ban a lengyel emigránsoknak mondott beszédében a kereszténység új, magasabb rendű korszakának eljövetelét hirdette. Krisztus valódi követésére és a másik ember –még politikai ellenfelünknek – testvérként való kezelésére hívta fel hallgatóságát. Mickiewicz felmentésének oka azonban abban keresendő, hogy a Towianizmus követői különösen nagy tisztelettel vették körül Napóleon személyét, mert szerintük ő kezdte meg a világ demokratizálását. 21 Andrzej Towiański személye és működése megihlette Spiró Györgyöt is. Vö. Spiró György: A jövevény. Budapest, 1990. 22 A Collège de France-on tartott előadások nyomtatott formában is megjelentek. Ld. Adam Mickiewicz: Dzieła, tom. VIII., IX., X., XI., Literatura Słowiańska. Warszawa, 1955.
11 Mickiewiczen kívül a lengyel romantika több képviselője is messianista eszméket vallott. Mindenképpen meg kell említeni a korszak másik kimagasló költőjét, Juliusz Słowackit (1809–1849). Mickiewicz nézeteit továbbfejlesztve azt állította, hogy a szenvedések megedzették a lengyel lelket, s ezért a lengyelek heroizmusban, életszentségben túlszárnyalták a többi népet. Ha pedig a lengyel nemzet a többi vezetőjévé vált, ebből az következik, hogy a lengyel egyháznak is a többi egyház vezetőjévé kell válnia. S ha az egyház vezetését a lengyel egyház vállalja, akkor a legmagasabb méltóságot betöltő személynek is lengyelnek kell lennie. IX. Pius pápa 1848-as római menekülése csak erősítette benne a lengyel-szláv pápába vetett hitet23. A harmincas–negyvenes évek lengyel filozófiai gondolkodása természetesen nem csak a messianistákból, vagy a Towiańskit követőkből állt, a nemzeti küldetés gondolata azonban mindenkinél megtalálható. Az emberiség szolgálatában elvégzett munka tudata jellemző volt a romantika korának számos országára (Franciaországra, Itáliára), de leginkább a lengyeleknél bontakozott ki. Mickiewiczhez hasonló gondolatokat fejtettek ki a francia saint-simonisták is Globe című folyóiratukban: Franciaországot nevezték a nemzetek Krisztusának. Rajtuk kívül a francia katolikus liberalizmus két legbefolyásosabb személyisége Lamennais és Montalambert is közvetlenül Mickiewicz és művének befolyása alá került. Montalambert-t teljesen magával ragadta az 1830/31-es lengyel felkelés. Megtanult lengyelül, kapcsolatokat épített ki a Franciaországba érkező lengyel menekültekkel, megjelentette franciául és előszóval látta el Mickiewicz könyvét. (Magyar kapcsolatai is voltak. 1836-os házassága révén állítólag Árpádházi Szt. Erzsébet nemzetségébe került). A lengyel nép és lengyel zarándokság könyvei-nek nyomai Montalambert-en kívül felfedezhetők Lamennais egyik legjelentősebb művében, az 1834-ben kiadott Parole ďun croyant (Egy hívő vallomásai) c. munkájában is. Mickiewicz ugyanolyan bibliai és profetikus hangvétellel foglalkozott hazája sorsával, mint Lamennais az egész emberiségével24.
A XIX. századi lengyel messianizmus hatása Közép-Európában
23
Andrzej Walicki: Uniwersalizm i narodowość w polskiej myśli filozoficznej i koncepcjach mesjanistycznych epoki Romantyzmu (po roku 1831). In: Uniwersalizm i swoistość kultury polskiej. Szerk.: Jerzy Kłoczowski, t. 2. Lublin, 1990. 45. 24 Vö. Szalay Jeromos: A katolikus gondolat útja az újkori Franciaországban. Budapest, 1935.
12
A szlovák etnikai régióba magukon a lengyeleken keresztül jutottak el a messianizmus eszméi, annak ellenére, hogy a romantika szlovák gondolkodói tulajdonképpen német közvetítéssel találkozhattak volna a francia messianizmus koncepcióival. Štúr fiatal követői mindenekelőtt Mickiewicz, de a romantika más szerzőinek a műveit is ismerték. A párizsi lengyel emigrációval való kapcsolattartásnak, valamint a Bécsben tevékenykedő Vzájomnosťnak köszönhetően nem csak Mickiewicz írásai váltak ismertté, hanem más lengyel messianisztikus filozófusok, pl. Cieszkowski25 munkái. Towiański fellépésének is volt visszhangja. Ha szlovák szempontból a nemzeti küldetéstudatra, valamint a már a földön megvalósuló Isten országára bontjuk a messianizmus összetevőit megállapítható, hogy előbbi már az 1830-as években megjelent szlovák körökben, utóbbi csak az ötvenes–hatvanas években, főleg Samo Bohdan Hroboň költészetében. A lengyelektől eltérően a szlovákoknál a messianizmus hatása csak néhány alkotónál jelentkezik, akik ezt kifejezésre juttatták tudományos-filozofáló műveikben, mint Ľudovít Štúr, vagy éppen Michal Miloslav Hodža, főleg Hroboň. A legjelentősebb ilyen alkotás Štúr – akinek korábban már jelennek meg lengyel vonatkozású versei26 – 1841-es munkája a Starý i nový vek Slovákov (A szlovákok régi és új korszaka)27. A szlovákok esetében persze fölvetődik a kérdés, hogy egy ilyen fiatal nemzet, amely csak éppen ebben az időben kezd kialakulni, miképpen tudja elképzelni magát a nemzetek megváltójaként. Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy egyrészt korábban már kialakult a nagymorva mítosz, amely eredményesen kitöltötte a politikai hagyományok hiánya okozta űrt, másrészt, a szlovákoknál rendkívül erős volt a pánszlávizmus. A szlovák romantika képviselői szívesen nyúltak vissza a nemzeti patriotizmus felett álló szláv patriotizmus tudatához. A nyugati civilizáció által még be nem mocskolt (s Herder által is méltatott) szláv világ a jövő létrehozójává kellett váljon. Ezt az elméletet fejtette ki és népszerűsítette Štúr is előadásaiban. A szlovákoknak az a hite, hogy az ő nemzetük a 25
August Cieszkowski (1814–1894) lengyel filozófus, közgazdász. A messianizmus egyik megalapítója. A filozófiában Hegel követője, akinek munkásságát azonban számos ponton kritizálta. 26 Külön kiemelném itt az 1835-ben írt Sobieski lengyel királyt dicsőítő versét Oda u rovu Soběskýho, valamint a szintén 1835-ben írt Vítejte bratří című költeményét. Ez utóbbi versében Štúr a szláv népek összefogására szólít fel: „každý, kdož z Slavian rodu, cítí slávu a česť rodu svého, každý, kdo volnou vlasť chce míti národu svého slavného, ten ať vstoupí v naše zbory a ohněm za svaté hoří práva, jenž volnost lidstva sluje.” Vö. Ľudovit Štúr: Dielo v piatich zväzkoch. Zväzok IV. Básne. Bratislava, 1954. 27–30.
13 legősibb a szláv nemzetek között, maga a terület pedig a szlávság bölcsője, indokolta, hogy a szlovákság magasabb célokra predesztináltatott28. A szlovákokkal összehasonlítva ilyen szempontból a szlávságon belül tulajdonképpen a lengyelek is megkülönböztették magukat: az a nemzet, amely a legtöbbet szenvedett.
Magyar részről Kazinczy Gábor, Kazinczy Ferenc unokaöccse foglalkozott Mickiewicz munkájával, mindez ideig ő a teljes munka egyedüli fordítója. Sárospataki tanulmányai befejezése után 1835 november elején Pozsonyba utazott, ahol Lónyay Gábor zempléni követ szolgálatába szegődött. 1836 januárjában alig 18 évesen már az akkor kéz alatt terjedő Lamennais: Egy hivő vallomásait fordította. Ebben az időben juthatott hozzá, főleg Lamennais hatására Mickiewicz művének francia nyelvű változatához is29. 1836 októberére elkészült annak fordításával is, a kiadásáról azonban ekkor még nem lehetett szó, csak a következő, 1839-évi országgyűlés megnyitásakor. Ekkor az Atheneum hasábjain jelentek meg egyes részei más lengyel vonatkozású hírrel, mégpedig a Szymon Konarski30 perében hozott ítélettel együtt. Ez alkalommal a magyar olvasók hat könyv bizonyos részleteivel ismerkedhettek meg, amelyeket Kazinczy másképpen számozott meg, mint ahogyan tette azt Mickiewicz az eredeti művében. Később A lengyel zarándokság könyveinek további fejezetei a Kovácsóczy Mihály által szerkesztett Közlemények az Élet és a Tudományok Köréből című folyóiratban jelentek meg31. A lengyel zarándokság könyveinek 24 fejezete közül tehát 1839 és 1841 között 15 jelent meg magyar fordításban32. A magyar és a szlovák hatáson kívül Mickiewicz műve tulajdonképpen az egész közép-európai régióra befolyással volt. Csehországban már 1833-ban lefordították, de készültek horvát, ukrán és román változatai is33. Érdekesek a mű megjelenésének körülményei is. A magyar fordítás akkor keletkezett, amikor különösen feszültté váltak a magyarok és Bécs közötti kapcsolatok. Ebben az 27
ld. Starý i nový vek Slovákov. In: Ľudovit Štúr: Dielo II. Bratislava, 1986. 140–161. ld. Joanna Goszczyńska: Mesjanizm w polskiej i słowackiej literaturze romantycznej (próba konfrontacji). In: Polono-Hungarica, Nyelvészet-Irodalom-Történelem-Kultúrtörténet, 1992. május 5–6. között tartott tudományos konferencia anyaga. Szerk. Bańczerowski Janusz, Budapest, 1992. 143–148. 29 D. Molnár István szerint valószínűleg franciából és nem németből fordította a szöveget. Vö. D. Molnár István: Kazinczy Gábor Mickiewicz fordítása elé. In: Adam Mickiewicz: A lengyel nép és lengyel zarándokság könyvei magyar, lengyel és francia nyelven D. Molnár István előszavával, Kovács István utószavával. Budapest, 1998. 7. 30 Szymon Konarski (1808–1839) radikális demokrata politikus, a novemberi felkelés katonája, együttműködött az orosz forradalmárokkal. 1839-ben Vilnában agyonlőtték. 31 Csapláros István: Polskie walki wolnościowe w węgierskim życiu kulturalnym (1772–1918), część I. Warszawa, [...]. 202–203. 32 Kazinczy kézirata a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában található – a Mickiewicz év alkalmából 1998-ban D. Molnár István szerkesztésében magyar, lengyel és francia nyelvű változata is megjelent. 28
14 időszakban került sor az országgyűlés bezárására és a politikai vezetők letartóztatására. A magyarra átültetett mű annak a nemzetnek és országnak a sorsáról beszélt, amelynek felosztásában Ausztria is közreműködött. A lengyel nemzet támogatása ilyen körülmények között Habsburg-ellenes tevékenységnek minősült. Mickiewicz művének mindenképpen nagy hatása volt magának Kazinczynak az írásaira, azonban számos esetben nehéz elkülöníteni, hogy a messianizmus éppen Mickiewicz művéből, vagy Lamennais: Egy hivő vallomásaiból szűrődött át. A harmincas években ugyanis Lamennais munkája is közkézen forgott a magyar országgyűlési ifjúság körében. Mindenképpen figyelmet kell fordítanunk a fiatal jogász Bozzai Pál (1829–1852) 1848-ban megjelenő, 15 részből álló, példázatokat, útmutatásokat és prófétai jövendöléseket tartalmazó munkájára a Kelet Könyveire. Bozzai már korábban lefordította a Marseillaise-t és 15 éves korában a novemberi felkelésnek szentelt verset írt. Lamennais hatásán kívül meg kell említeni azt is, hogy a harmincas és negyvenes években a Pozsonyban és Késmárkon tanuló magyar és szlovák ifjúság körében népszerű volt Mickiewicz. Elég itt utalni Csapláros István munkásságára, aki mindezt egy másik példán is kimutatta: Sárossy Pál a Konrad Wallenrodot, valamint a Pan Tadeuszt olvasta és próbálta fordítani34. Bozzai művének tüzetesebb vizsgálata után kiderül, hogy a magyar munka első részének ugyanaz a jellege, mint A lengyel nemzet könyveinek. Bozzainál is a haza sorsának és jövőjének kérdése foglalja el a fő helyet. A Kelet Könyveinek (1848) majdnem mindegyik fejezetében fellépnek a zarándokok, akik addig nem akarnak nyugalmat, amíg a haza sorsa nem lesz szerencsésebb. A Lengyel Zarándokság Könyveinek 12. fejezetében Mickiewicz a novemberi felkelés hőseire és eseményeire emlékezik, Bozzai pedig a korábbi századok magyar hőseinek: Thököly, Rákóczi, Zrínyi Péter, Martinovics sírjaihoz zarándokol, ahogy írja: „és elzarándokoltam a Rákóczyak sírjához a Zrínyi Péter és Martinovics sírjához és mindnyájan fölkelének és mondák, hogy ők eljövének közétek az időnek idején, de ti elfordulátok tőlük és hagyátok neveiket a gyalázat és megvetésnek, tetteiket pedig a nem sikerülés örvényének és mindnyáján mondák, hogy idők múltával eljövendők lesznek a ti unokáitok közé és akkor az ő neveik a dicsőségé, munkáik pedig a sikeré leendek”35. Bozzai Pál neve a XX. század végén teljesen ismeretlenül hangzik, mint ahogy elfeledkeztünk Kazinczy Gáborról is, a zempléni ellenzék széles látókörű vezéréről, akire 33
Bővebben ld. Csapláros, Polskie walki wolnościowe... 197–200. I.m. 176–186. 35 Bozzai Pál irodalmi hagyományai, kiadta Lévay József. Budapest, 1886. 111–112. 34
15 teljes mértékben illik a honpolgár kifejezés36. Nincs mit csodálkozni ezen, ugyanis nem tartoztak a XIX. század eleji magyar irodalmi élet első, ismertebb vonalához. A kor legjelentősebb magyar íróinak, költőinek munkáiban, nem találkozunk a messianizmus közvetlen hatásával, még akkor sem, ha számos esetben felfedezhetünk Mickiewicz művére, még inkább a lengyel-magyar barátságra, sorsközösségre utaló nyomokat. A XVIII–XIX. század fordulóján olyan folyamat kezdődött el a magyar szépirodalomban, amikor a magyar őstörténettel kapcsolatos hagyományok, fennmaradt emlékek a figyelem középpontjába kerültek és különböző munkákon keresztül meg is jelentek. Másrészről – a lengyel irányzatoktól teljesen eltérően – a nemzethalál képe került elő (annak ellenére, hogy pl. a lengyel nép és Lengyelország helyzete ebben a korszakban kilátástalanabb volt). Andrzej Walicki lengyel filozófus, irodalomtörténész meghatározása szerint messianizmusról csak akkor beszélhetünk, ha a nemzeti küldetés fogalma szakrális jelleget ölt. Ezek alapján a XVI–XVII. századi magyar és lengyel küldetéstudatot a messianizmus előfutárának tekinthetjük, Lengyelországban azonban talán épp a XVIII. század végi eltérő fejlődés következtében ez a gondolat már a XIX. század elején jelenik meg hangsúlyosabban.
A messianizmus eszméje nem zárult le a romantika nagy nemzedékével, továbbélése a XX. században is megfigyelhető. Lengyelországban a század elején kevesebb nyomot találunk létezéséről, igazából csak a II. világháború után élénkül meg, amikor a katolikus lengyel társadalom a kommunista diktatúra miatt egyre inkább az egyház körül kezd integrálódni. Ennek egyértelmű nyomait találhatjuk Stefan Wyszyński (1901–1981) bíboros tevékenységében. A prímás fokozatosan a lengyel nemzet valódi vezetőjévé nőtte ki magát, abban a lengyel társadalomban, ahol úgyszintén különös jelentősége volt a prímás-interrex hagyománynak, mely szerint a prímás a király után az első ember, valamint a király
36
Ismerve az akkori Európa fontos eszmei áramlatait, Kazinczy Gábor a hazai nemzetiségi kérdésben is előremutató, a nacionalizmustól mentes álláspontot alakított ki. „A tarka magyar hon legértékesebb része a Felföld… Mély titokkönyvként fekszik előttünk. De mi nem szokunk olvasni, s ha valami szerencsétlen eset könyvtárt örököltet ránk, tisztelve az elődök emlékezetét s tetteit, föl nem metszett lapokkal hagyjuk könyveit a maradékra. Így vagyunk a Felfölddel. Mintha világtenger választana el bennünket, távol hisszük magunktól, érdekeinktől, s tudatlanságunkat, megszorítva a butaságot legbutább, anyatej és nevelés öröklötte virágával cicomázzuk fel: Tót nem ember. Eltaszítánk magunktól e népet […] sőt szégyelljük őt […] pedig ugyanazon kebelen nyugovánk […] szerencsétlenek vagyunk […] Szédítő toronytetőn alusszuk biztos tudatlanságban lázas holdkórálmainkat, s még a barátintés is csak arra szolgálhat, hogy lebukjunk. Megvetem, ki e sorokban szláv mániát látna […] mit tevénk mi, hogy oly gőggel nézünk le minden néptársra? Miben állunk fölöttük? […] Semmiben. Testvérek vagyunk, senki rabjai, s egyenlő joggal osztozunk az atyai örökségben”. Ld. Käfer István: Dona nobbis pacem. Magyar–szlovák kérdések. Piliscsaba, 2005. 69.
16 helyettese. A prímás élete végén is a lengyel nemzet tanítójának nevezte magát37. Ennek a méltóságnak az átérzése megtalálható a prímás feljegyzéseiben, amelyeket három éves fogva tartása alatt készített, s amelyek épp személyes példája révén élő tanúságtételt jelentettek honfitársai előtt38. 1956-ban még fogva tartása alatt megírta a Jasna-Góra-i eskük szövegét, amit a lengyel nemzet annak emlékére tesz le újra a częstochowai pálos kolostor lábánál, hogy János Kázmér király 300 évvel korábban a svédek fölött aratott győzelem után a Szűzanya kezébe helyezte Lengyelországot, a częstochowai Fekete Madonnát pedig Lengyelország Királynőjének kiáltotta ki. A következő fontos esemény Lengyelország megkeresztelkedésének 1000 éves évfordulója (1966), amikor a prímás a nemzet teljes morális, erkölcsi megújulását tűzte ki célul. A lengyel prímás keresztény ideológiájában is gyakran rá lehet találni a messianizmus nyomaira. Wyszyński bíboros ugyanis hasonlóságot fedez fel Lengyelország küldetése és Krisztus szenvedése, valamint kereszthalála között. Lengyelország történetében szerinte is számos misztikus, természetfeletti elem van. Gyakran hangoztatott jelmondata: „Polska zawsze wierna Bogu” (Lengyelország örökké hű Istenhez), azt érzékelteti, hogy a viszony kölcsönös – Isten is számít erre a nemzetre. A lengyel nemzetnek először is lelkileg meg kell újulnia, azután belsőleg egyesülnie, megerősíteni a családok helyzetét, végül pedig olyan fejlődésen kell keresztülmennie a keresztény hitben, hogy szembe tudjon szállni a gonosz hatalmával. Lengyelországnak fontos szerepet kell eljátszania Európa lelki értelemben vett egyesítésében
is.
Az
országnak
mindig
ragaszkodnia
kell
az
ősök
keresztény
hagyományaihoz. Lengyelország a nyugati latin kultúrához kapcsolódott, viszont annak a határvidékén helyezkedik el, s ez feljogosítja, hogy küldetése legyen Európa keleti felében is39. Wyszyński messianizmusában nincs nyoma, hogy bizonyos csoportokat, közösségeket kirekesztene, nincsenek nemzeti megalomániára utaló jelek, nem ígér senkinek sem szép jövőt már itt a földön, mint ahogy azt XIX. századi elődei tették, s Lengyelország nem akar a nemzetek Messiása sem lenni. A prímás szerint a lengyel nemzet nem rendelkezik sem több,
37
Stefan Kardynał Wyszyński Prymas Polski: Kościół w służbie narodu. Rzym, 1981. 208. Stafan Kardynał Wyszyński Prymas Polski: Zapiski Więzienne [...], [...]. 39 Marian Apostol: Le messianisme polonais selon les cours d'Adam Mickiewicz au Collège de France entre 1840 et 1844. Strassbourg, 1986. 38
17 sem kevesebb értékkel, mint a többi nemzet, egyedül csak a történelme gazdag és keresztény hagyományai specifikusak. Wyszyński bíboros eszmerendszere jelentős mértékben hatott az akkor még krakkói bíboros Karol Wojtyłara. II. János Pál megválasztása nagy esemény volt Lengyelországban. Azt lehet mondani, hogy szimbolikusan az egész nemzet szabadult fel. Azokban az időkben gyakran idézték Słowacki jövendölését a szláv pápáról. A lengyel tömegek számára a pápa a messianisztikus eszmék beteljesülését jelentette. Főleg azért, mert ő maga is isteni jelként, a Jaltában véghezvitt és Helsinkiben megerősített európai megosztottság végét jelentő szimbólumként értelmezte megválasztását. Újkori Mózesként rázta fel a lengyeleket, s nem csak a lengyeleket, hanem a többi közép-és keleteurópai népet is: „Szeretett honfitársaim! Ez a pápa vér a véretekből, csont a csontotokból. Veletek együtt fogja hirdetni: Az Úr dicsősége tartson mindörökké, az Úr örvendezzen alkotásának. Együtt megyünk történelmünknek ezen az útján. A Jasna Górara, a Wawel és Szent Szaniszló irányába. A jövő felé”40. II. János Pál már első lelkipásztori útja első szentbeszédében arról szólt, hogy Lengyelország helye a keresztény hit szempontjából különleges és ebből kifolyólag felelőssége is különleges41. A nyolcvanas évek elején Jerzy Popiełuszko (1947–1984), a tragikus körülmények között elhunyt fiatal varsói pap tevékenységében is fel lehet fedezni messianisztikus elemeket. Ilyennek tekinthetők azok a szentmisék és prédikációk, amelyeket rendszeresen, minden hónapban hatalmas tömeg előtt a hazáért ajánlott fel plébániatemplomában, s amiért azután mártírként életével kellett fizetnie42. Hasonló
megnyilatkozások
magyar
részről
is
megfigyelhetők
Mindszenty
hercegprímás rövid időre nyúló aktív lelkipásztori tevékenysége alatt. 1956-ban egyik első rádióbeszédében a következőket mondta: „Mi kis nemzet vagyunk. Kis ország a földgömbön. Ám valamiben mégis elsők vagyunk: egy nemzet sincs, amely ezer éves történelme során nálunk többet szenvedett volna. Első királyunk, Szent István uralkodása után nagy nemzetté fejlődtünk. A nándorfehérvári győzelem után, amelynek 500-ik évfordulóját üljük, nemzeti létszámunk egyezett az akkori Angliáéval. Ám folyton szabadságharcokat kellett vívnunk.
40
Carl Bernstein–Marco Politi: Jego Świątobliwość Jan Paweł II i nieznana historia naszych czasów. [h. n.] 1997. 388. 41 Pokój tobie Polsko, Ojczyzno moja. Szerk. Stefan Dusza SAC, Franciszek Mąkinia SAC, Poznań, 1979. 11. 42 ld. Peter Raina: Kosciół w Polsce 1981–1984. Londyn, 1985.
18 Legtöbbször a nyugati országok védelmében. Ez megakasztotta a nemzetet, s mindig újra saját erőnkből kellett felemelkedést keresnünk”43. Mindszenty hercegprímás is – Wyszyński bíboroshoz hasonlóan– a magyar nemzet lelki megújulását szeretné elérni, s ezen keresztül lehetne megszerezni a politikai szabadságot. Azok a lehetőségek azonban, amelyekkel lengyel kortársai rendelkeztek, neki már nem jutottak osztályrészül.
43
Mindszenty József: Emlékirataim. Budapest, 1989. 438.
