III. Közmővelıdési Nyári Egyetem Szeged, 2001. június 26-28. *
Funkciók és szerepek az ezredfordulón *
Szerkesztette:
Török József
* A kötet megjelenését támogatta:
Csongrád Megyei Közmő velıdési Tanácsadó Közp ont Szeged, 2001
2
TARTALOM Történet és helyzet T. Kiss Tamás: A népnevelıtıl a kulturális menedzserig ..................................................... 3 Hidy Péter: Mővelıdésszervezık szerepfelfogása és pályaképe ........................................... 12
Utak és elágazások Péterfi Ferenc: Közösségfejlesztés és közmővelıdés ............................................................ 18 Nagy Júlia: Falufejlesztés, szocio-kulturális animáció ........................................................ 31 Góg János: Idegenforgalom és turizmus .............................................................................. 40 Pordány Sarolta: A felnıttoktatás a közmővelıdésben ......................................................... 47 Csörsz Klára: Szociális és mentális munka .......................................................................... 50 Antal Gábor: Minıség(biztosítás) a közmővelıdésben ......................................................... 55
Kísérletek a szintézisre B. Gelencsér Katalin: A mővelıdés szükséglete ................................................................... 63 Beke Pál: Irányok és értékek ............................................................................................... 78
3
T. Kiss Tamás
A népnevelıtıl a kulturális menedzserig Ha most tréfás kedvemben volnék, akkor valami olyan alcímet kellene adnom az elıadásomnak – Aesopus után szabadon –, hogy „a libától a tücsökig és a hangyáig”. Tizenhárom évvel ezelıtt egy februári napon a közmővelıdési szakemberképzés ága-bogáról és lehetséges fejlesztési irányairól vitatkozott sok ember a Szalay utcában, a még ma is álló épület elsı emeleti tárgyalójában. A jelenlévık össze hordtak tücsköt, békát, bogarat, amikor az MTA Történettudományi Intézet vezetıje (aki egyébként a muzeológus képzés szakmai vezetıje volt) kért szót, és egy hasonlattal állt elı. Azt mondta, hogy szerinte a népmővelıképzés olyan, mint a libaképzés. A liba ugyanis tud úszni, de nem olyan jól, mint a hal, repülni is képes, de nem olyan kiválóan, mint a fecske és hangja is van, de nem olyan szép és dallamos, mint az énekes madáré. Nem titkolom, akkor engem megrázott ez a hasonlat, de elhatározásra is juttatott. Megfogadtam, hogy megírom a népmővelı-képzés és a kulturális értékközvetítés fejlıdéstörténetét. Az elhatározásomat tett követte. Hangyaszorgalommal kezdtem győjteni az anyagot és 2000 október végén már a kiadó számára készíthettem a kézirat korrektúráját, amikor kiderült, hogy az evolúció helyett a regresszió folyamatáról kellett volna értekezni. A liba ugyanis tücsökké változott. Megírta a Népszabadság is1 ! Félre a tréfával. A népmővelı-képzés és a kulturális értékközvetítés az örökös változások és megújulások folyamata. Egy létezı, mégis megfoghatatlanul konkrét foglalkozás küzdelmekkel terhelt fejlıdés-története. Sikertörténet, de jellegzetesen közép európai magyar szakmakarrier történet. A folyamat kezdete A mai szóhasználattal élve, a kulturális értékközvetítés intézményes megteremtésének és kialakulásának elıtörténetét, továbbá a szakemberképzés megszületésének idıpontját és mindezeknek szinte valamennyi problémáját a modern kor magyarországi kezdeteire, a kiegyezést (1867) követı évtizedekre vezethetjük vissza. A nyugati fejlıdés útjára lépı Magyarországon ebben az idıszakban fogalmazódik meg markánsan és erısödik fel elıször, az a mai napig megmaradó (elvárás) alapvetı követelmény, amely a kulturális értékekhez való hozzáférhetıség lehetıségeinek társadalmi méretekben (és léptékben) történı esélyegyenlıségének a megteremtését szorgalmazta.2 Az általános célok és elvárások tükrében elsısorban három megválaszolásra váró kérdés került elıtérbe. 1. Az egyik: már a kiegyezést követı idıszakban a vita tárgyát képezte (napjainkban ugyancsak), hogy az értékek közvetítésében és feldolgozásának elısegítésében mekkora szerepet vállaljon a társadalom és milyen mérték illesse meg az államot? 2. A másik: mik azok az értékek és értékrendszerek, amelyek az adott korban az állam részérıl, a társadalom oldaláról, esetleg mindkét részrıl egyformán közvetítésre (terjesztésre) érdemesek? 3. Végül a harmadik: ebben az idıszakban fogalmazódik meg, hogy az értékek közvetítéséhez és feldolgozásához szükséges (állami, társadalmi infrastrukturális) feltételek, hogyan, milyen mértékben és léptékben intézményesüljenek3? Az említett kérdések tükrében tekintem át elıadásomban a kulturális értékközvetítést foglalkozássá, majd tanítható szakmává nemesítı – korántsem ellentmondásmentes, szakmai vitákkal formálódó – intézményesülési folyamatot.
4 A folyamat és fıszereplıi Valaminek vagy valakinek az elnevezése (tudatosan vagy kevésbé szándékoltan) tartalmazza és jelzi azt a tevékenységet, melyet a szervezet illetve a személy betölt, illetve betölteni hivatott. Az elmúlt mintegy másfél évszázadban: • a kiegyezést követı idıszakban a népnevelı, • a századforduló éveiben elsısorban szabadoktató, • a két világháború közötti évtizedekben az iskolán kívüli népmővelés állami intézményesítését segítı iskolán kívüli népmővelı, • a szabadmővelıdés rövid idıszakában a szabadmővelıdési munkás, kulturos, • az 1950-es években a pártállam vezérelte kulturális élet aktivistája a kultúrvezetı, a kultúrpropagandista káder vagy a kultúrház-igazgató, • a forradalom leverése után (az 1960-as évektıl) az állampárt irányította mővelıdés szakembere a mindinkább hivatalnokká váló népmővelı (aki mővelıdési központ, mővelıdési ház, klubkönyvtár igazgató, illetve ilyen-olyan elıadó). Az 1970-es évek közepétıl már közmővelı, sıt munkásmővelı, • a rendszerváltás után mővelıdésszervezı, kulturális menedzser, mővelıdési menedzser (továbbá a mővelıdéssel kapcsolatba hozható különféle területeken munkálkodható ilyenolyan szervezı) megnevezéssel illették azt, aki kulturális értékek széleskörő terjesztésével foglalkozott. A kutatások szerint és a megvalósított programok elemzése alapján az látszik bizonyítottnak, hogy a különféle elnevezés nem az egységesülés hiányával magyarázható, hanem az elvárások módosulásaival és a foglalkozás funkcióinak változásaival. A módosulások viszonylag jól leírhatóak a korabeli társadalmi, gazdasági és politikai meghatározók tükrében, amelyek pontosan jelzik, hogy az országos és a helyi szakmatérkép megszerkesztését minden esetben erıteljesen befolyásolta a „környezetfüggıség”. Mit érthetünk „környezetfüggıségen”? Alapvetıen arról a jelenségrıl van szó, melyet részint a mindenkori társadalmi, gazdasági és politikai körülmények, részint a konkrét munkáltatók (korábban a tanácselnökök, ma a polgármesterek) formálnak és alakítanak ki. Mindkét tényezı lényeges, de korántsem tölt be azonos szerepet a kulturális érték terjesztésére szakosodott szakmákban. Érdemes ezeket a szerepeket közelebbrıl is szemügyre venni. - Elsıként azt szükséges kiemelni, hogy az említett társadalmi, gazdasági és politikai körülmények közvetetten4 fejtik ki a hatásukat, az utóbbi viszont – melyet a mindenkori munkáltató testesít meg, a közmővelıdés szervezeteiben – formációktól függıen – közvetlenebbül5 jelentkezik. - Másrészt a társadalmi, gazdasági és politikai kihívások arra késztetik-kényszerítik a képzést és a gyakorlatot, hogy a korabeli valósághoz (igényekhez, szükségletekhez és lehetıségekhez) – napjainkban – a piacgazdasághoz, másként fogalmazva az objektivitáshoz igyekezzen illeszkedni. - Harmadrészt a munkáltató törekvéseiben nagy helyet foglalhat el a „szubjektivitás objektivitássá transzformálása”, amely magában rejtheti például azt, hogy „az egyik nap az egekig magasztosulhat a népmővelı, a másik napon pedig porba sújtottá válhat”. Vagyis a személyi függıség kiszolgáltatottá teheti a szakembert. A gyakorlati szakembereknek és a szakmai képzésnek ebbıl következıen folyamatosan célmeghatározásokkal, öndefiniálási kényszerekkel és szakmai identitási kérdésekkel kellett és kell ma is szembesülnie. A válaszok Janus-arcú szakmavilágot hoztak létre. A kihívások és a problémák a kulturális értékközvetítést egyrészt állandó innovációra késztették. Számtalan modern és korszerő törekvés jelenik meg a gyakorlatban és a képzésben. A kihívásokra és a problémákra adott válaszok másrészt - sajnos - intézményesítették azt az „örökös átmenetiséget”, amely „megszülte a kulturális értékterjesztı foglalkozások káini világát” is, azt a szem-
5 léletet, hogy a mővelıdés (országos, regionális, helyi) és az intézményi (különféle formációkban zajló) tevékenység „idıszámítása a mindenkori vezetıváltástól újrakezdıdik”. Mindezek után engedjék meg, hogy néhány fontosabb csomópontot érintve szóljak a kulturális értékközvetítés és a szakképzés ellentmondásoktól korántsem mentes érési folyamatáról, annak szakaszairól is. Elsıként kis megszorítással azt szükséges megemlíteni, hogy szakmánk és foglalkozásunk, de a hazai szakemberképzés igényének is igazi „szülıje” a tanító, „szülıszobája” a népiskola volt. Maradva a hasonlatnál: a népmővelés a „gyermekkorát” is a szülıi házban élte, s ezért alapvetıen ennek az intézménynek a nevelı és környezeti hatására szocializálódott. Az idırıl-idıre felmerülı célmegfogalmazások során, a szakmai identitás keresési és öndefiniálási törekvések alkalmával ezek a szocializációs hatások (a „gyermekkori alapélmények”) különféle intenzitással és interpretálással mindig jelentkeztek, bizonyos idı elteltével „a lámpás szerep tartósításával szinte kísértettek”. Hasonlattal élve: „szakmai és erkölcsi pórázon tartották” a gyakorlatot, a szakképzést és annak fejlıdését. Másodikként nem feledkezhetünk meg arról, hogy a gyakorlati munkavégzésben és a szakképzésben hosszú ideig domináns helyet foglalt el és töltött be a pedagógia. A neveléstudomány egyrészt (nevelni, átnevelni, visszanevelni stb.) szándékolt vagy kevésbé szándékos célkitőzésével, másrészt szaktudományként, való szerepvállalásával, és harmadsorban mint strukturális keret egyaránt befolyásolta nemcsak a társadalomban megvalósuló kulturális értékközvetítést de a szakemberképzést is. A pedagógia (osztály-tanóra szerkezetben tervezı, nevelési célokat és eszközöket konkretizáló, folyamatban gondolkodó, mérhetı és értékelı stb.) világa leképezıdött a népmővelésre, majd a közmővelıdésre is. Mindez azt vonta maga után, hogy a nép mővelése/mővelıdése tervszerő, tervezhetı6 folyamatként értelmezıdött, de a közmővelıdés7 is folyamatban öltött testet (korabeli megnyilatkozások, kutatások és publikációk tucatjait említhetjük). Ebbe a pedagogizált (tervezett) folyamatba a gyakorlati szakembereknek és az oktatóknak mind nehezebb beilleszteni a társadalmi mozgásokra és változásokra épülı új jelenségeket. A folyamat csupán a vertikum (a cél mind távolabb történı helyezése és a cél eléréséhez szükséges több „mővelıdési lépcsıfok”8 beiktatása) irányában mutat némi rugalmasságot. A helyi társadalmi/közösségi igényekre épülı kihívások és a jelentkezı új tudományos diszciplínák egyre kevésbé fértek el a szőkre szabottnak mutatkozó pedagógiai struktúrákban. Ezek a jelenségek ugyanis a neveléselméleti szempontok szerint értelmezett képzési folyamatot és gyakorlati cselekvéseket túlontúl tág horizontális bıvülésre9 kényszerítették. Mindennek az lett a következménye, hogy a közmővelıdés gyakorlata és a népmővelı-képzésben jelentkezı diszciplínák szétfeszítették a pedagógia alapozottságú szakmaképet és képzési struktúrát. Mindezek jelentıs konfliktusokhoz vezettek nemcsak a gyakorlatban, (helyenként, településenként, intézményenként) hanem a szakképzésben (a tanszékeken) is.10 Harmadikként arról szükséges szólni, hogy a szakmaképet és a képzés fejlesztését/fejlıdését két - általam lényegesnek tartott - feszültségkeltı ellentmondás is befolyásolta. 1. Szinte valamennyi korszakban feszültséget idézett elı, hogy a szakembereket alapvetıen és elsısorban az állam képezte ki (tanfolyami keretek között majd késıbb a felsıoktatásban), akiknek állami (önkormányzati) alkalmazottként kellett a társadalom mővelıdési mozgalmait szervezni. A társadalom és az állam elvárásai ugyanakkor gyakorta nem voltak azonosak, sıt idınként jelentısen el is tértek egymástól. Az állam (ma önkormányzat is) alkalmazottaitól elvárta (sıt, idınként szigorúan megkövetelte), hogy az általa preferált értékeket terjessze, vagy azt elınybe részesítse. A társadalom viszont joggal számított arra, hogy népmővelı segíti megvalósítani polgárainak helyi és regionális kezdeményezéseit, az 1990-es évektıl a civil világ megerısödését.
6 A népmővelı ezért gyakorta kényszerült arra, hogy szakmai munkavégzése során ideológiai szimbólumokat használjon, tevékenysége valóságos vagy látszat politikai színezetet nyerjen. Miután Magyarországon a 20. században legalább hét alkalommal került sor rendszerváltásra, rendre-módra sajátos szakmai és élethelyzetek alakultak ki a gyakorlatban. Pl. aki a két világháború közötti korszakban az iskolán kívüli népmővelésben a VKM alkalmazottja volt, a szabadmővelıdés idıszakában kultúros lett, az az 1950-es években kultúrpropagandista káderként munkálkodott, majd 1960-as évtizedben egész vagy félállásban kulturotthon igazgatóként dolgozott, ám az 1970-es évek közepétıl már közmővelıdési szakembernek számított. Természetes, hogy a képzési programban is megjelenik a mindenkori vezetıi eszmeiség és politikum. Ugyanakkor tetten érhetı annak a „dualista szerkezetnek”, a kialakulása is, melynek az a lényege, hogy az 1970-es évektıl az 1990-es évek felé haladva a dokumentált és a minisztérium által elıírt tantervi céloktól mindinkább eltérı képzési gyakorlat11 alakul ki, az elıadókban elhangzó elıadások tartamai a való világról kezdenek szólni. A szakképzésnek az ideológiáról és politikáról való leválása ugyan megkezdıdött a rendszerváltás idıszakában, de korántsem ellentmondás mentesen és megítélésem szerint még nem ért véget: - A közmővelıdési tanszékek egy része a felsıoktatási struktúrából adódóan (korántsem önszántából) olyan szerkezeti egység létrehozására kényszerült, amelyben fuzionálnia kellett a marxista képzési egységekkel. Talán a leginkább közismert ok az volt, hogy az ideológiai tanszékeken oktatók közül számosan - elsısorban a volt Szovjetunióban, illetve megyei és városi pártbizottsági tevékenységeik során megszerzett - tudományos (kandidátusi) fokozatokkal rendelkeztek és minısített oktatókként kapcsolódhattak be a képzésbe. Ezzel látszólag és formailag visszaigazolódott, hogy a népmővelés ideológiai-politikai tevékenység. - A képzési programok ugyanakkor egyre jobban tartózkodnak az ideologisztikus tantárgyak oktatásától, mindinkább figyelembe veszik a kultúra valóságos, pluralisztikus szerkezetét. Jól kitapintható a kulturális értékközvetítés egy-egy területét megcélzó, karakterre törekvı, piaci szempontokra figyelı szakképzés formálódása és kialakulása. A képzések egyre inkább az ún. alapképzést részesítik elınybe, amelyre specializációk épülnek, és figyelembe veszik a gyakorlati szakemberek számára kötelezıen elıírt szakirányú 120 órás továbbképzéseket is.12 - A közmővelıdés gyakorlatában a rendszerváltás elıtti évtizedekben jellemzı „egy irányba figyelést„ felváltotta a „legalább két irányba tájékozódó” szakmai magatartás. A mővelıdésszervezı, ha eredményes munkát akar végezni, akkor alkalmazkodnia szükséges a mindenkori országos politikához, miközben figyelnie kell a helyi (önkormányzati) politikára is, mert egyébként aligha lesz elfogadott a munkája és eredményes a különféle pályázatokon. 2. A másik feszültséget a kulturális értékközvetítés kialakulásának és történetének, a foglalkozás tükrében történı szakaszokra tagolása képezi. A kutatások azt támasztják alá, hogy az elsı szakasz a kiegyezéstıl az 1989. évi rendszerváltásig tartott, amelyre alapvetıen a népmővelés volt a jellemzı, függetlenül az ismert mővelıdéstörténeti13 tagolástól. A második szakasz a 20. század utolsó évtizedében kezdıdött, amikor elıtérbe került a mővelıdésszervezı, a menedzser-típusú tevékenység. Az utóbbi periódust tulajdonképpen célszerő átmenetinek tekinteni, hiszen a gyakorlatban még erıteljesen keverednek a népmővelıi tevékenységek (attitődök) és a mővelıdésszervezıi funkciók, jóllehet a munkavégzés céljai, metodikái és eszközei között már markáns eltérések fedezhetıek fel. A különbségeket és a két munkavégzési irányultság egymásmellettiségét érzékelteti az a kutatás is, amely 1999 tavaszán indult.14
7 A szakképzés alakulásának állomásai a kulturális értékközvetítı tendenciák tükrében Nagy vonalakban felvázolva a fejlıdési folyamatot az alábbi fıbb szakaszokat különíthetjük el egymástól: - A kiegyezést követı idıszakban a népnevelı különféle tanfolyamok és képzések segítségével bıvítette és sajátította el a nép neveléséhez elégségesnek és szükségesnek tartott ismereteket, igyekezett megfelelni a társadalmi és állami elvárásoknak. (Pl. kötelezı volt elsajátítani a selyemhernyó tenyésztési és tőzoltási ismereteket, a filoxéra elleni védekezést stb.). A századforduló évtizedében a megizmosodó és színesedı felnıttoktatás kerül elıtérbe (pl. analfabéta tanfolyamok és szaktanfolyamok, felvilágosító és társadalmi ismereteket terjesztı tanfolyamok tartása stb.) Tanfolyami keretek között történik a tanítók felnıttek oktatására való felkészítése (Pl. hogyan kell jól és hatékonyan elıadást tartani) A pedagógusok mind erıteljesebben tiltakoznak a „mindenes szerep” és a túlterhelés ellen.15 A két világháború között az iskolán kívüli népmővelési tevékenységek szervezésére és lebonyolítására a tanfolyami keretek mellett a tanítóképzıkben is elkezdik képezni a leendı tanítókat. A népmővelésben résztvevık köre intézményesen kiszélesedik. A tanítók és tanárok mellett az értelmiség feladatává bıvül a nép mővelése. Az értelmiségi rétegek képviselıi (elsısorban állami alkalmazottak) népmővelési tanfolyamokon vesznek részt. A tanítókra háruló terhek azonban továbbra sem csökkennek. A tanítók tiltakozása egyre szervezettebb formákat ölt. A pedagógusok követelik a népmővelési tevékenység önálló foglalkozásként való állami elismerését.16 - A szabadmővelıdés idıszakában (különféle pártok, társadalmi szervezetek és még a Magyar Rádió „korabeli távoktatási programjával” is) tanfolyami keretek között képezik a nem fıhivatású népmővelıket (kultúrmunkásokat), de a tanítóképzı intézetekben is sor került a szabadmővelıdési ismeretek oktatására. A népmővelés egyre inkább kezd intézményesen is leválni a tanító tevékenységérıl az iskoláról, hogy helyette (és mellette) a társadalom által létrehozott szervezetek és „önkéntes kultúrmunkások” lássák el a nép mőveléséhez szükséges feladatokat. - A fordulat éveként számon tartott 1948/49-et követıen megkezdıdött a hivatásos népmővelı káderek (tulajdonképpen kultúrpropagandisták) képzése két intézménytípusban. Létrehozzák a népmővelési gimnáziumokat és megszervezésre kerül a Népmővelési Minisztérium Móricz Zsigmond nevét viselı három éves iskolája. (A gimnáziumi oktatás egy éven belül, a Móricz Zsigmond Népmővelési Iskola három év múlva felszámolásra kerül.) A kommunista párt által elfogadott és szorgalmazott program a kultúrotthon létesítés/építés szükségszerően fıállású népmővelıket igényel. - A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Neveléstudományi tanszék keretei között népmővelési szeminárium indul 1956 ıszén egészen l963-ig - Fıszakos népmővelı képzés kerül meghirdetésre az 1961/62. tanévtıl az ELTE Könyvtártudományi tanszékén (alapvetı irányultsága szociológiai). - A tanítóképzı intézetekben népmővelési ismeretek c. tantárgy keretében oktatják a népmővelés elméleti, de elsısorban praktikus tudnivalóit. - A tanárképzı fıiskolákon is népmővelési ismeretek c. tantárgy keretében találkoznak a hallgatók a népmőveléssel. - Az 1962/63-as tanévtıl Szombathelyen, az 1963/64-es tanévtıl Debrecenben is megkezdıdik a tanító szakról leváló népmővelés-könyvtáros szakos képzés. - Az 1963/64-es tanévtıl a Kossuth Lajos Tudományegyetemen is fıszakos képzés lesz a népmővelés (alapvetı irányultsága andragógia). - Az 197o-es évek közepétıl a tanítóképzı fıiskolákon népmővelési szakkollégiumok kerülnek meghirdetésre. Létrejönnek a népmővelési(közmővelıdési) tanszékek (tanszéki csoportok) Megszőnik a szombathelyi és a debreceni népmővelés-könyvtáros szakos képzés
8 - Az ország valamennyi tanárképzı fıiskoláján az l970-es évek közepén népmővelési (majd közmővelıdési) szakcsoportok, tanszékek jönnek létre. Fıszakká válik a népmővelıképzés. Szükséges megjegyezni, hogy a 70-es években a népmővelésrıl közmővelıdésre történı fogalomváltás17 egyben azt is jelenti, hogy a köz mővelıdése részint sokkal szélesebb körő és színesebb tevékenység, mint amihez a legjobban felszerelt mővelıdési ház képes lehetıséget teremteni, részint olyan közösségképben történik a gondolkodás, amely kikezdi az ún. kollektivizmus eszméjére épülı közösségfelfogást. A képzés ezekre a változásra (a három „T” nyújtotta lehetıségek alapján) specializációk indításával tud reagálni. - Számos nagyváros középiskolájában az 1975/76. tanévben megkezdıdik a középszintő győjteménykezelıi (könyvtár, múzeum és levéltár) képzés. - A minisztérium felfüggesztette az ELTE népmővelı szakára történı felvételt. A képzés mind a mai napig szünetel. - A tárca engedélyezi két tanítóképzı fıiskola kutatási-képzési kísérletét. Esztergomban és Jászberényben a három éves tanítószakkal szakpárban négy éves népmővelés és könyvtáros szakos képzés indul 1987/88-ban. - 1990-ben a tárca szakképzési bizottságának18 javaslata alapján fıiskolai szinten mővelıdésszervezı, egyetemi szinten kulturális menedzser képzés indul meg, a népmővelı-képzés jogutódaként. A debreceni és a pécsi egyetemen kezdetét veszi a kulturális menedzserképzés. A testület egyben azt javasolja, hogy a képzési egységek neve Mővelıdéstudományi tanszékre változzon. A fıiskolai tanácsok figyelembe veszik az ajánlást, de különféleképpen döntenek, jelezve a szakképzési irányultságok differenciálódását. A képzés igyekszik illeszkedni a kulturális élet plurális szerkezetéhez, a differenciálódó kulturális értékterjesztı tevékenységekhez. - A rendszerváltás után különbözı okból megszőnik a debreceni, a sárospataki, és a zsámbéki fıiskolákon folyó népmővelıképzés. Az ELTE továbbra sem indít egyetemi képzést és úgy tőnik, hogy nem is áll a szándékában. (Úgynevezett OKJ-s tanfolyamokat hirdet). Az ELTE Tanítóképzı Fıiskolai Kara viszont ismét meghirdeti a mővelıdésszervezı szakot. A folyamat folytatása Az országban bekövetkezı gyors változások, a nemzetközi méretővé növekedı kihívások további szakmai és strukturális változásokat indukálnak a szakemberképzésben és a kulturális értékközvetítés gyakorlatában egyaránt. Érdemes ezek közül néhányat számba venni. - Mind népszerőbb a mővelıdésszervezı és a kulturális menedzserképzés. Többszörös a túljelentkezés (egyébként a népmővelés szakra a megalapításától kezdve mindig nagyszámban jelentkeztek a fiatalok, jóllehet rendszeresen megismétlıdtek a pedagógusképzés részérıl azok a jóslatok, melyek néhány évet prognosztizáltak a képzésnek). Lehetıvé válik az önköltséges (költségtérítéses) képzés beindítása a nappali és a levelezı tagozaton egyaránt. Az intézményeket jelentıs bevételekhez juttatja a szak, ezzel is bizonyítva piacképességét. - A 2000. január 1-vel bekövetkezett a felsıoktatási intézmények integrációja, amely a képzési helyek és tanszékek számára kétféle szervezeti lehetıséget kínált: önálló intézetté válnak vagy valamilyen oktatási egység részévé lesznek. Az elıbbit választotta Pécs és Jászberény, az utóbbit a többi tanszék. - A tanszékek képzési profiljai a gyakorlat kihívásai és szükségleteinek tükrében mind markánsabban differenciálódnak. Jelei ennek a szaporodó szakirányok, melyeket a fıszakon tanuló hallgatók a második vagy a harmadik tanévtıl választhatnak és vehetnek fel. (Egyébként ezek a specializációk magukban rejtik a fıszakká válás lehetıségeit is.) Valószínőnek látszik a még többnyire mindig intézményközpontú szakemberképzés további visszaszorulása. A képzési idı differenciálódik.
9 - Felerısödik az informatikai alapozottság (a korszerő kommunikációs eszközök és intézmények) irányába történı elmozdulás. A tantervfejlesztési programok mindinkább ebbe az irányba mutatnak. Prognosztizálható, hogy a jelenlegi ( fıiskolai és egyetemi) képzésrıl leválik és önálló ággá izmosodik több szakirány. Különösen a felnıttoktatási szakemberek képzése, a civil társadalom erısítését szolgáló közösségfejlesztés, és a kistérségi kulturális fejlesztı képzés mutat az önállósodás irányába.19 - Egyre több a jele annak is, hogy a rendszerváltás évében bevezetett és nevesített fıiskolai szintő mővelıdésszervezı és egyetemi kulturális menedzser szak képzési céljai, tartalmai és szintjei permanensen fognak majd módosulni.20 Ennek alapvetı okait a következıkben kell látni: A/ Magyarország Európai Unióhoz történı csatlakozása felerısíti a kulturális értékközvetítés jelentıségét. B/ A jelenlegi képzés mellett helyet kell, hogy kapjon a civil szervezetek által indított és akkreditált felsıfokú szakemberképzés is. C/ A nemzeti kultúránk ırzése, ápolása az Unió országaiban történı terjesztése a külföldrıl érkezı értékek fogadása jól és magasan képzett, idegen nyelveket beszélı, differenciált képzési struktúrában kiképzett szakemberek egész seregét kívánja meg. Sajnálom, hogy a nem állt módomban szólni azokról a kutatásokról, amelyek jelentısen befolyásolták és meghatározzák a gyakorlatot és a képzés formálódását. Nemsokára megjelenı kötetben külön is foglalkozom az elméleti mőhelyek és a tudományos kutatások szakképzésünkben betöltött hihetetlenül fontos helyével és szerepével. Most nem volt lehetıségem kitérni erre a témára, megítélésem szerint akár egy külön konferencia programját is képezhetné. Az etológusok szerint a rovarok és a rovarállamok hihetetlenül fontos szerepet töltenek be a természet és a lét fenntartásában. Az állítás analógiájaként azt gondolom, hogy a társadalmi egyensúly megtartásához, napjainkban egyre gyakrabban hangoztatott tudásalapú civiltársadalom kialakításához szükséges „tudás-sejtek” sem nélkülözhetik a hangyaszorgalmú népmővelıket és mővelıdésszervezıket.
Jegyzetek
1.
2. 3.
4.
Klinghammer István, az ELTE rektora szerint „tömegesen jelentkeznek...a diákok tücsökszakokra. Ezek közé sorolja azokat, amelyekre könnyebb bejutni, itt nem éri a hallgatót mindennapos terhelés és nincs olyan jellegő számon kérhetı kemény tudás, mint a hangyaszakként említett orvosi, mőszaki képzési ágakban. Tücsökszak vagy puha tudomány a menedzseri, a mővelıdésszervezıi...” Lásd: Rudas Péter: Tücsökszakok, hangyaszakok. Korszakos átalakításra készül az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Népszabadság, 2000. október 4. Kovalcsik József: A kultúra csarnokai I-II-III., Mővelıdéskutató Intézet, Bp.1986 Novák József: A magyar népmővelés története I. (1772-1919) Tankönyvkiadó, Bp. 1962; H. Sas Judit: A magyar népmővelés története II. (1920-1948) Tankönyvkiadó, Bp. 1962; T. Kiss Tamás: A népnevelıtıl a kulturális menedzserig. Fejezetek a népmővelıképzés fejlıdéstörténetébıl. Német Népfıiskolai Szövetség Nemzetközi Együttmőködési Intézete – Új Mandátum Könyvkiadó, Bp. 2000 Utalnék a különbözı szociológiai kutatásokra. Például a Mővelıdéskutató Intézet által 1981-ben megjelentetett bibliográfia felsorolja azokat a publikációkat, melyek a társadalmi, gazdasági és politikai meghatározókra hívják fel a figyelmet. Lásd: A Mővelıdéskutató Intézet munkatársainak publikáció, Mővelıdéskutató Intézet, Bp.1981 Összeállította: Berzsenyiné Lendvay Ágnes; Legutóbb a rendszerváltás utáni kulturális állapotvizsgálat foglalkozott a kérdéskörrel: Vitányi Iván: A magyar társadalom kulturális állapota, Mecénás Kiadó, Bp. 1997
10 5.
6.
7. 8.
9.
10. 11.
12. 13.
14.
15.
Beke Pál: Közelharc, sok tételben. Élet és Irodalom, 1975. április 19., 9-10. o. és Látóhatár, 1975. június, 44-58.o.; (T) Kiss Tamás: Így építkezünk mi. Népmővelés, 1981. 7. sz. 20-21.o.; Eszik Zoltán–(T) Kiss Tamás: Szegedi tervek és tendenciák, Népmővelés, 1980. 8. sz. 7-8. o.; Továbbá az Ékezet c. film. Rendezte Kardos Ferenc. Operatır Kende János. Objektív Stúdió 1977, Sz.: Halmágyi Sándor, Sinkovits Imre, İze Lajos. (A fiatal népmővelı egy csomó könyvvel, friss diplomával, lelkesedéssel és energiával telten érkezik a kisvárosi gyárba. Ám amikor a kultúrát termelıerıvé akarja változtatni, utcaseprık vihetik a bıröndjeit az állomásra.) A Népmővelés címő folyóiratban tucatjával jelentek meg azok az írások, amelyek a kultúra és a mővelıdés tervezésérıl és tervezhetıségérıl szóltak. Többek között: Cravero Róbert: A közmővelıdés fontosabb tervezési és közgazdasági kérdései. Népmővelés, 1976/2-3. sz. 5-7.o.; Papp Margit: Távlati tervezés. Népmővelés, 1979/2. sz. 8-9.o.; Vámos Dóra: A közoktatás és közmővelıdés tervezésének néhány kérdése. Népmővelés, 1983/8.sz. 5-7.o., Fogalmak a kulturális tervezéshez. Népmővelés, 1984/8.sz. 6-7.o. Összefoglaló mőként említhetjük a Tanulmánykötet a közmővelıdési folyamat problémakörébıl I. (Egyetemi segédanyag) Szerkesztette: Dr. Durkó Mátyás. Tankönyvkiadó, Bp.1981 Az 1970-es években kialakult, késıbb megizmosodni látszott az, hogy a mővelıdés lépcsıfokai a szórakozástól egyenesen az autonóm kultúráig vezetnek. Például, aki képregényt olvas, az eljut az író által kimunkált regényig, ha a discó szüneteiben táncházat szervez a népmővelı, akkor a résztvevık motiválttá válnak a népi kultúra értekei iránt stb. A szakma világában meggyökereztetett nézet még egy korszerő kezdeményezést is rosszul interpretálhat. Lásd: Bagó József–Pintér Tibor: Beszélj Bachról – megtanítalak tapétázni, Népmővelés, 1984. 6.sz. 17. o. Karsai Károly: A tervezés pedagógiai problémái I-II. Népmővelés, 1972/10-11. sz. A horizontális bıvülés egyik jó példája az a címjegyzék, melyet Szegeden jelentetnek meg a népmővelık. Lásd. Címgyőjtemény. Tarjáni Szabadidı Központ, Szeged, 1983, vagy a Dombóvári kalendárium 1987-1988. Szerkesztette: Dr. Balipap Ferenc. Dombóvár, 1987, Eszik Zoltán–(T) Kiss Tamás: Szegedi tervek és tendenciák. Népmővelés, 1980/8. sz. I. m .Az Ékezet c. film Az 1970-es évek legvégén megjelennek a különféle elnevezéső közösségi cselekvések: olvasó, honismereti, szociológiai, tanya- és falukutató, valóságfeltáró, módszertani stb. elnevezéső táborok, melyekben egyetemi hallgatók százai vállalnak munkát. A magyar valóság iránti érdeklıdés formái, azok eredményei és hatásai még nem kerültek feldolgozásra. Rövid összefoglalóra vállalkozott: Kiss József: Az 1980-as évtized magyarországi falukutatásairól. In: Válság és kiút. Falukonferencia. Szerkesztı: Kovács Teréz. MTA Regionális Kutatások Központja, Pécs, 1991 Az 1/2000. (I. 14.) sz. NKÖM-rendelet. Az ismert korszakolás szerint a kiegyezés után a liberalizmus (szabadelvőség), majd az (leszámítva a Tanácsköztársaság rövid idejét) államilag preferált iskolán kívüli népmővelésrıl, utána rövid ideig a szabadmővelıdésrıl, késıbb a kommunista párt kemény, illetve az ún. egyre puhábbá váló diktatúrájának a szakaszairól szokás beszélni. A Jászberényi Tanítóképzı Fıiskola Közmővelıdési és Felnıttképzési Tanszéke (késıbb a SZIE JFK Társadalomelméleti, Közmővelıdési és Felnıttképzési Intézete) kezdeményezte 1999 elején és koordinálta azt az országos kutatást, melyben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az Oktatási Minisztérium támogatásával a fıiskolai és egyetemi tanszékek, továbbá az MTA Szociológiai Kutatóintézet Kultúrakutató Mőhelye és a Magyar Mővelıdési Intézet vett részt. Az eddig megjelent tanulmányok: T. Kiss Tamás: A kulturális értékközvetítı szakemberek képzése és munkaerıpiaci helyzete. Kultúra és Közösség 2000. I. sz.; Földiák András: A kulturális élet szervezeti hibái. Kultúra és Közösség 2000. II-III. sz.; T. Molnár Gizella: A közmővelıdési szakemberek képzése a SZTE JGYTF Kara Közmővelıdési Tanszékén 1975-2000. Kultúra és Közösség 2000. II- III. sz.; Zsikó János: A kultúraközvetítés funkciói. Kultúra és Közösség 2000. IIIII. sz.; Fónai Mihály–Drabancz Róbert: Vázlat a népmővelı- és mővelıdésszervezı-képzés történetéhez Nyíregyházán. Kultúra és Közösség 2000. IV.-2001. I.sz.; Hidy Pálné: Kultúraközvetítı szakemberek képzése az egri Eszterházy Károly Fıiskolán. Kultúra és Közösség 2000. IV.-2001. I. sz. Továbbá: T. Kiss Tamás: A népnevelıtıl a kulturális menedzserig. Német Népfıiskolai Szövetség Nemzetközi Együttmőködési Intézete – Új Mandátum Könyvkiadó, Bp. 2000; Kraicinné Szokoly Mária: A közmővelıdési szakemberképzés 25 éve a Budapesti Tanítóképzı Fıiskolán. Filozófia–Mővelıdés–Történet 2001. Trezor Kiadó, Bp. 2001 Hosszú évtizedeken át tartotta magát az a nézet, hogy a tanító, késıbb a néptanító szakmai és erkölcsi kötelessége a nép mővelése, a népmővelés. Alig vagy egyáltalán nem kapott publicitást az a követelés, amely azt szorgalmazta, hogy a tanító feladata elsısorban és alapvetıen a felnövekvı nemzedék nevelése. A tanító nem töltheti be a 19. század végén kialakított, a 20. század elején még többé-kevésbé elfogadott, ám késıbb, majd a 21. században már egyértelmően avíttnak tartott "lámpás szerepet” hangoztató és konzerváló szakmai és emberi magatartást.
11 16. A Magyarországon a felerısített állami finanszírozású kultúrotthon építési mozgalmak (létesítések és intézményi átnevesítések, az 1950-es években kezdıdı, majd az 1960-as évtizedben folytatódó típusházak építése, késıbb az 1970-es évtizedben részint egyedi tervezések alapján felépített, részint általános mővelıdési központokká fejlesztett épületek) hivatottak intézményesíteni a népmővelés foglalkozási ággá történı legitimációját. 17. Az 1970-ben megrendezett Országos Népmővelési Konferencia ugyan hangsúlyozta, hogy a népmővelés helyét a közmővelıdés váltotta fel, határozott és lényeges elırelépésre csak nagyon ellentmondásosan kerül sor a következı évtizedekben. A gyakorlatban számos kezdeményezés történik. Többek között Vészi János: Alfa születik, Tankönyvkiadó, Bp.1980. Ebben az évtizedben az ún. „nyitott ház” program „lépései is lépcsıfokokat érnek”. Lásd: Beke Pál–Varga Tamás–Szentpéteri Zoltán: Nyitott ház Királyerdın (Egy kísérlet részletei). Népmővelés, 1978. 10. és 11. sz. Továbbá: Beke Pál: A „nyitott ház” és vidéke 1-2-3-4. Népmővelés, 1982. 2., 3., 4. és 5. sz. Megalakul 1979. december 15-16-án a szakma civil szervezete: a Magyar Népmővelık Egyesülete. 18. Dr. Biszterszky Elemér közigazgatási államtitkár körlevele, amelyben arról értesíti a felsıoktatási intézmények vezetıit, hogy a mővelıdési és közoktatási miniszter 1991. július 1-jei hatállyal „az eddig használt népmővelés/közmővelıdés szak megnevezését mővelıdésszervezı szak megnevezésre módosítja” (40734/1991. XII.). 19. A kihirdetésre kerülı képesítési követelmény fıiskolai és egyetemi szinten egyaránt a mővelıdésszervezı elnevezést vezeti be. A dokumentum a szak szakpárban indítását szorgalmazza. Amennyiben egyszakos képzést indít az oktatási intézmény, abban az esetben a fıiskolai képzési idı három év. 20. A Mővelıdéskutató Intézet gyakorlatot és képzést egyaránt korszerősítı tevékenységérıl könyvtárnyi irodalom található a Magyar Mővelıdési Intézet könyvtárában és adattárában valamint az óbudai Selyemgombolyító könyvtárában. Mintegy 30 oldalas tanulmányában A. Gergely András vázlatosan áttekintette a mővelıdéskutatásokat. Lásd: Kultúra, közösség, társadalom, MTA PTI Etnoregionális Kutatóközpont. Dokumentum főzetek 4. Bp.1997
12
Hidy Péter
Mővelıdésszervezık szerepfelfogása és pályaképe A mostani nyári egyetem – "Funkciók és szerepek az ezredfordulón" – azt a kérdést próbálja körbejárni, legalábbis ezt olvasom ki a felsorolt címekbıl, hogy mi a szerepe a közmővelıdésnek, mit tehet a népmővelı-mővelıdésszervezı-kulturális menedzser az ezredfordulón. Mi a helyzet és merre ágaznak el az utak, mi a teendı? Nos, az elején szeretném leszögezni, hogy az új évezredben növekvı szükség van egy olyan foglalkozásra, tudásanyagra, készség és jártasság együttesre, amelyik felkészülten tud bánni a tudásra alapozott társadalmi tevékenységgel, teljesen átstrukturált idıszerkezettel, a sokszínő értékrendszerekkel, az együtt létezı sokféle kultúrával, a globalizációval, a városi léttel – és az ezekbıl adódó vadonatúj kihívásokkal. A bonyolult munkamegosztásban szükség van egy különleges professzióra, amelyik arra készít fel, hogy eligazodni segítsen, hogy emberi arcát mutassa fel a tudásnak. Itt most beszámolni csak azokról tudok, akik az elmúlt tíz évben népmővelımővelıdésszervezı-mővelıdési menedzser diplomát szereztek valamelyik hazai fıiskolán vagy egyetemen. Ez a halmaz pedig nem esik egybe azzal, amit mővelıdésszervezınek tartunk, részint, mert ezzel a képesítéssel sokfelé helyezkednek el, másrészt a 'közmővelıdés' címszóval lefedett területen nemcsak ilyen diplomával dolgoznak. A vizsgált populáció is sugallja azt a meggyızıdésemet, hogy profikra van szükség. Tanult kollégám – akivel együtt találtuk ki és készítettük a vizsgálatot, a képzı intézmények és a minisztériumok (NKÖM, OM) hathatós anyagi és mindenféle segítségével – T. Kiss Tamás, elmondta, hogy miként alakult a képzés. Könyve egyébként – mert nem is tehetett mást – az egész közmővelıdés történetét öleli fel, igen hasznos olvasmány. Maradok az általa felrajzolt útnál: a népnevelıtıl a kulturális menedzserig, azt bemutatva, hogy miként áll ez ma, a végzetteknél. Almási Miklós kérdezi (Népszabadság, 2001. június 16.), hogy "tényleg minden információ? Tényleg minden digitalizálhzató, tudható, elmenthetı? Vagy filozófiailag: valóban csak az létezik, ami információ?" És – írja a továbbiakban – "a mővészetben – a kultúrában – épp az a nagyszerő, hogy nem képes információvá egyszerősödni. Ellenkezıleg, beteszi a lábát a rácsapódó ajtóba, hogy más se váljék azzá. Mindezek következtében egyre több dologról derül ki, hogy nem sok köze van az információhoz." "Most kezdünk rádöbbenni, hogy az élet igazán fontos darabkái nem információk: a játék, a dal, a szerelmes vers, az érintés nem az – a kultúra nagyobbik hányada kisiklik belıle. Miközben természetesen használja az IT-t (Információs Társadalom) vele terjeszti, alakítja, tárolja adatait, szövegeit." Olvassák el az írást, melynek végsı konklúziója az, hogy nem is olyan kellemetlen ez a házasság infó és kultúra között. Számunkra most az az érdekes, hogy szükség van e mővelıdésszervezıre, kultúraközvetítıre. Milyen szerepet szán neki a társadalom, s ı maga-magának? A Magyarország kulturális állapota tervezetében az szerepelt, hogy elsı lépcsıben megvizsgáljuk a magyar társadalom kulturális fogyasztását, a kultúraközvetítı intézmények helyzetét, állapotát. Ezt követıen nézzük meg a kultúraközvetítı értelmiség helyzetét, végül az alkotókat, alkotásokat, azok keletkezési körülményeit. Az elsı feladatot szerencsésen tudtuk teljesíteni, egyrészt, mert kaptunk rá pénzt és felhatalmazást, másrészt, mert nem volt különösebben bonyolult. Összegyőjtöttük az intézmények állapotrajzát, megvizsgáltuk területi elhelyezkedésüket, megírtuk kialakulásuk történetét, s összefoglaltuk a rendszerváltás kultúrpolitikai tanulságait – illetve: megkérdeztük a lakosságot (nemcsak a polgárokat) egy repre-
13 zentatív mintán a kultúrával kapcsolatban sokmindenrıl. Ennek jó részét publikáltuk, publikáljuk. Nehezebbnek bizonyul a második rész. Részint anyagiak miatt, változtak a viszonyok ’95 óta, s mi nem kaphatunk támogatást ilyen vállalkozásra, de ez a kisebbik gond, vagy legalábbis ezt már megszoktuk. A nagyobbik baj szakmai, elméleti jellegő: ki a kultúraközvetítı? Mert részint mindenki az, hiszen a kultúra definíciója, létezésmódja szerint mindenkié, a társadalom egésze csak úgy létezhet, ha nemcsak megteremti, használja, de egyszersmind tovább is adja a kultúrát. De ha csak szők, hétköznapi értelemben gondolkodunk a kultúráról, akkor is nehéz megmondani, hogy ki a hivatásos kultúraközvetítı. A hagyományos intézményekben dolgozó levéltáros, könyvtáros, muzeológus, mővelıdési otthonban dolgozó (népmővelı)? És a mővészeti intézmények: színházak, képtárak, galériák, hangversenyek, könyvkiadók megvalósításán, mőködésén munkálkodók? És a rádió-televízió-internet emberei? És az amatır mozgalmakban résztvevı tanárok, gyógyszerészek, balettáncosok és kıfaragók? Vagy a nonprofit szféra aktivistái-hivatásosai? A kulturális vállalkozásokban résztvevık? Parttalannak tőnt a sokaság meghatározása is, hogy kire is gondolunk. Mégis, az alkotás és befogadás között nélkülözhetetlen a közvetítı, vizsgálata megkerülhetetlen, amikor a társadalom kulturális állapotáról gondolkodunk. De hiányzik még a tudományos igényő definíciója a méréshez szükséges alapsokaságnak. És hát a kérdés leginkább az, hogy lehetséges, szüksége-e ilyen meghatározás. A hagyományos értelemben vett kultúra, a ‘magas’ kultúra teremtıje, ırzıje és továbbadója az értelmiség: per definitionem, a sámánoktól kezdve. Már a törzsi varázsló is a többiekétıl elkülönítı tudás birtokosa volt, érdekelt annak megvédésében, gyarapításában és hagyományozásában. A kultúraközvetítés egyrészt mindenkinek feladata: így tölti bele a közösség tudását az új egyedekbe, ez az emberré válás útja, enélkül nem létezik az emberiség.; másrészt értelmiségi teendı: a mérnöktıl az állatorvosig, a szobrásztól a latin tanárig a szellemi (és szociális) kultúra letéteményesei és továbbadói, foglalkozásszerően. Ez nem hivatás, nem küldetés, hanem foglalkozás, társadalmi helyzet. Hogyan termelıdött hát ki az a professzió, amit ‘népmővelınek’, ‘mővelıdésszervezınek’, ‘kulturális menedzsernek’, ‘kulturális munkásnak’, ‘kultúraközvetítınek’ hívunk? Itt maradt felvilágosodás-kori termék? Ha igen, akkor miért? Hogyan? A globalizáció, az információs társadalom igényel ilyet? Ha nem, akkor milyet, miért? Mi is ez? Hol helyezkedik el az értelmiségi foglalkozások között? 1 Anyagi és szellemi természető problémák együtt kínálták azt a megoldást, hogy nézzük meg elsı lépésben: kik azok, akik ilyen diplomát kapnak. Mert van egy olyan rétege az értelmiségnek, amelyiket fıhivatású kultúraközvetítınek képeznek ki. Ennek a rétegnek a megismerésével legalább fogalmat alkothatunk arról, hogy mi az ideáltípusa a hivatásos kultúraközvetítınek: mert ez az állam által elismert tanterv, tudásanyag és bizonyítvány. Azért mondom ideáltípusnak, mert a képzés a mindenkori társadalmi normákat, ideákat tartalmazza, nem a valóságos gyakorlatot. Arra a kérdésre tehát, hogy miként mőködik a kultúraközvetítés gyakorlata a mai magyar társadalomban még nem kaphatunk kimerítı választ, de elsı lépésnek talán megfelel amit tettünk: megvizsgáltuk a mővelıdésszervezı képzés történetét, a végzettek vélekedéseit, az képzés tartalmi vonatkozásait. Kérdés, hogy szüksége van-e a 21. század magyar társadalmának népmővelıre, mővelıdésszervezıre, mővelıdési menedzserre. Kérdés, hogy értelmiségi szakma e ez, vagy csak lépcsıfok egy igazi diplomához. Kérdés, hogy a felsıfokú képzésben elsajátított tudásanyag hasznosítható-e a kultúraközvetítıi gyakorlatban. Kérdés, hogy a mai és holnapi munkaerı piac igényt tart-e erre tudás-együttesre. Kérdés, hogy az ilyen diplomát szerzettek képviselik-e a kultúraközvetítéssel hivatásszerően foglalkozók egészét. 1
Megkockáztatok egy definíciót: Mővelıdésszervezı az az értelmiségi, aki ilyen diplomát szerzett a felsıoktatásban, és olyan munkát végez, amelyikre ez a végzettség van (vagy lehetne) elıírva.
14 A magyar társadalom kulturális állapota vizsgálat elsı fázisában a befogadókat vettük szemügyre. A kulturális folyamatban azonban nélkülözhetetlen szerepe van a közvetítıknek. Elengedhetetlen ágensei az intézményesülésnek, az intézményrendszer mőködésének. Munkájuk sajátos tudást, készségeket, jártasságokat igényel, önálló profi foglalkozásokról van szó. Nem lehet sem arra hivatkozni, hogy a kultúraközvetítés általában vett értelmiségi feladat, sem arra, hogy az információs társadalomban átveszi szerepüket a technika. Mivel a fogalom igen kiterjedt és sokrétő, jelen vizsgálatunkba azokat vonjuk be, akik népmővelı illetve mővelıdésszervezı, mővelıdési menedzser diplomát kaptak. Feltételezzük, hogy a képzésükkel, élet- és munkakörülményeikkel kapcsolatos megállapítások alapján jó becsléseket tehetünk az egyéb, hasonló foglalkozásokkal kapcsolatban is. Azért is választjuk ezt a foglalkozási csoportot mintául, mert itt a képzés teljessége a kultúraközvetítésre irányul, s kíváncsiak vagyunk, hogy a megszerzett tudás hol és miként hasznosul. Mi igazolja a szak iránti érdeklıdést, s hol helyezkedik el ez a professzió a foglalkozások társadalmi megítélésében. Másként fogalmazva: hogyan ítéli meg a munkaerı piac a jelenlegi képzést, miben kellene módosítani. Az életem eltelt azon tőnıdésben, hogy szükség van-e népmővelıre, kellünk-e valakinek, és egyáltalán. Magakelletınek érzem a kérdést, mert nem szerettük volna rá a ‘nem’ választ, nem szerettük volna, ha azt mondják, hogy korszerőtlenek, mőveletlenek, alkalmatlanok vagyunk. Azt viszont szerettük volna, ha az állam képviselıi a fejükre ütnek, hogy tényleg nélkülözhetetlenek vagyunk, és sokszorosára emelik a támogatásainkat. Ítélt az elmúlt idı: szükség van arra, aki jól csinál valamit, de nincs szerezett jogon való hőség, miként a szerelemben sem: nap mint nap bizonyítanunk kell. A kérdés inkább az, hogy pontosan mi is az amit mi népmővelınek, mővelıdésszervezınek, kulturális menedzsernek hívunk? Miként tudunk hely állni, hogyan tudjuk folyamatosan bizonyítani, hogy szükség van ránk, s hogy ránk van szükség a 21. században is. Mi az, amit a társadalom méltányol? Mi az, amit a piac elismer? Mi is ez az egész, rendeletektıl, kötelezı irodalmaktól, babonáinktól függetlenül: elfogulatlanul végiggondolva? Ezek az együttlétek, közös gondolkodások baráti körben vagy hivatalosan, civil szervezetekben vagy kutatásokban: diskurzusok, s a diskurzusnak az a dolga, hogy felmutassa, ami a mő és befogadó között közvetítı tevékenységben tárgyiasul, amiben a kultúraközvetítık nyomot hagynak, amirıl felismerhetı, hogy az ı kezük munkája. Akkor dolgozunk jól, ha tevékenységünk láthatatlan, hiszen nem mi vagyunk fontosak, hanem a találkozás, amit létrehozunk, a ráismerés, a felfedezés pillanata, öröme, magátólértetıdısége. De akkor mi marad belılünk, akik a kisvilág és a nagyvilág határán állunk, s tolmácsolunk innen oda, s onnan ide? Abban bízunk, hogy gesztusokat adó foglalkozást őzünk, s ha kıben, fában, zenében nem is maradunk meg, mosolyokban, jó érzésekben, derős pillanatok emlékében, egymásra és a létezések nyomaira találásokban ott vagyunk. Úgy érdemes a hagyományos értelmiségi szerepeket újra értelmezni, hogy nincs küldetéstudatunk, hogy nem-hierarchikus viszonyok között képzeljük el társadalmi létezésünket, s tudjuk, hogy ez az újraértelmezés nagy érzelmi energiákat, kollektív önreflexiókat igényel, s hordoz magában. Megpróbálunk arra vállalkozni, hogy a nyilvánosság számára mutassunk fel értékeket, egy lényege szerint rejtızködı értelmiségi foglalkozás lényeges jegyeit. Nélkülözhetetlen az a tudás, ami a könyv írója és olvasója között a kiadót, mő és hallgatója között a zenekart, tanár és diákja között az iskolát mőködteti. De ez a közvetítı is a társadalom része, sajátos tudás birtokosa, nem kinevezés útján terem, s igyekszik függetlenedni a hatalomtól. •• ••
Szerettünk volna még szólni a hivatásos kultúraközvetítık rétegének helyzetérıl, összetételérıl, próbáltunk volna végére járni annak a kérdésnek, hogy voltaképpen ki a mővész ma Magyarországon, elemezni akartunk a társadalmi nyilvánosság szerkezetét, a siker természetét, a kultúraközvetítés folyamatát, a kulturális élet struktúráját, s hiányzik egy kulturális regiszter. Mindez azonban nem fért be a rendelkezésünkre álló idı- és pénzügyi keretekbe. Ez lehet a folytatás, a további elemzések szempontrendszere, pályázatok anyaga, fiatal kultúraszociológusok kutatási terepe.. A kultúraközvetítés folyamata elméleti kérdés, lényegében azt kell leírni, hogy
15 Zaniecki és Thomas vizsgálatai óta tudjuk – a lengyel paraszt Európában és Amerikában –, hogy nemcsak a konkrét helyzet, hanem annak definíciója is fontos. Azért kérdeztük meg az elmúlt tíz évben mővelıdésszervezı és mővelıdési menedzser szakot végzetteket, hogy ık miként minısítik a képzést, a tanult és vallott értékeket, a kulturális intézmények kínálatát, a szabadidıs lehetıségeket. S azért egyik témája a vizsgálatnak a használó vélekedése, mert együtt kell néznünk a tényeket, s a róluk való vélekedést. Szerepfelfogásoka A hagyományos szerepelmélet2 és a köznapi gondolkodás is úgy tudja, hogy a társadalomban vannak pozíciók, státusok, amelyeket be kell tölteni, el kell látni azt a szerepet, amik ezekhez a pozíciókhoz kötıdnek. Az anya, a barát, a tanár szerepe többé-kevésbé világos, de mi a mővelıdésszervezı szerepe? Elméletileg világos a státus: a mő (objektiváció) és a befogadó között léteznie kell közvetítınek, mediátornak. Az író regényét, a tudós felfedezését fogyasztható állapotba kell hozni, s - a modern társadalmakban – hosszú folyamat eredményeként jut el a felhasználóhoz. Ebben az értelemben persze mindenki kultúraközvetítı: az anya, aki beszélni tanítja gyermekét, a rendır, aki a közlekedési szabályokat kéri számon. Mi a státusa3 a hivatásos kultúraközvetítınek? Mire szocializálódik? Milyen elvárások vannak ezzel a szereppel kapcsolatban – egyáltalán vannak-e? Milyen a mővelıdésszervezıi szerepkészlet és szerepkomplexum? A bonyolult és nehezen megválaszolható kérdéssorozatb boncolgatásához kezdtük ebben a vizsgálatban. Arra voltunk kíváncsiak, hogy e foglalkozási szerep4 elsajátításához mit tartanak szükségesnek a képzı intézmények, és mit gondolnak azok, akik ezt a szakot – profeszsziót választották. Létezik-e, s ha igen, hogyan írható le, egy közös normakészlet, amelynek nyomán tevékenykednek a mővelıdésszervezık.
2
3
4
szuperérzékeny, soktényezıs, nehezen megfogható, bonyolult rendszer. Ki kell metszeni azt a pillanatot, amikor a mő találkozik a befogadóval - hiszen csak ebben illetékes a szociológus, mert a mő az esztétikusra, a befogadó a pszichológusra tartozik -, s elemzendı, hogy miként jutottak ide. Melyek azok a társadalmi feltételek, kondíciók, amelyek mentén ez a találkozás létrejött, találhatók-e szabályszerőségek, s azok mivel magyarázhatók A szociálpszichológia a szerep kifejezéssel írja le az emberek között létesülı formális viszonylatokat, melyek társadalmi kontrukcióként lehetıvé teszik az emberek számára, hogy egyéniségük sérelme nélkül bekapcsolódjanak az intézmények, szervezetek, rendezett együttélési minták egyének feletti organizációjába. (Csepeli György: Szociálpszichológia. Osiris, Bp. 1997). A státuszt betöltı személlyel szemben a rendszer többi pozícióját betöltı személyek igényeket táplálnak, melyek mintegy kikényszerítik a megfelelı szerepviselkedést. Megkülönböztetünk veleszületett és szerzett szerepeket. A veleszületettbıl nem lehet kilépni, oda mobilitás útján nem lehet bekerülni, ezek a szerepek sorsszerően kíséri az embert. A szerzett szerepek az egyéni aktivitás függvényében alakulnak. A polgári társadalom értékei a szerzett szerepek elsıbbségét nyomatékosítják a veleszületett szerepekkel szemben. A közvetítıi tevékenységet igénylı szerepekrıl általában elmondhatjuk, hogy betöltıik számára állandó konfliktusforrást jelentene. E szerepek birtokosai ellentétes érdekő csoportok határmezsgyéin ténykedve (mővezetık, középszintő vezetık, riporterek, ismeretterjesztık) ellentétesen definiálódnak. (Csepeli i. m.) A szerepelmélet sturukturalista-funkcionalista társadalom-felfogásában gyökerezik mely a pozíciók-szerepek-értékek rendjét a newtoni égi mechanika módjára szemlélet bolygók rendjéhez hasonlította, s az egyén egyedüli problémáját abban látta, hogy miként tud konform módon igazodni ehhez az égbıl földre költözött rendhez. A 20. század hatvanas éveiben ezt a társadalom-felfogást a társadalomtudományok mővelıi belülrıl kezdték megkérdıjelezni, abból a tapasztalati ténybıl kiindulva, hogy a valóságban megfigyelhetı szerepviselkedések korántsem egyeznek meg az ideálistan tételezett szerepviselkedéssel. Az értékek egyezésérıl csak beszélnek az emberek, de tetteik annál tarkább értékvilágot tükröznek. A konform viselkedés sem feltétlenül építı jellegő, miként a konfliktus sem feltétlenül destruktív. Árnyaltabb szerepfelfogás keletkezett, mely megnyitotta az érintkezés finomszerkezetének tanulmányozásához vezetı utat. A foglalkozási szerepek a társadalmat behálózó, különbözı rendeltetéső szervezetekben elfoglalt pozíciók függvényében alakulnak. A hivatások (pl. pap, orvos) olyan foglalkozási szerepek, amelyek pervazív jelleget öltenek (felszentelés, hippokratészi eskü), míg más szervezeti-foglalkozási szerepek pervazivitása gyengébb jellegő.
16 Vélekedéseik a diplomáról és mögöttes értékeik feltérképezése lehet az elsı lépés a szerep tisztázásához. Tartjuk magunkat Goffman5 felfogásához, korunk és ez a tevékenység különösen, nem tartalmaz merev pozíció leírásokat. Ha vannak is csak nagyon lazán körülhatároltak, elmosódóak, változékonyak.c De valami elképzelésnek, értékegyüttesnek, viselkedési technikán kell lenni e foglalkozásnál is. Ezért kértük, hogy értékelje a diplomát, foglaljon állást a képzést minısítı tulajdonságpárok tekintetében és helyezze el a hivatás lényegét egy a próféta-tanító-szervezı- menedzser skálán. Megkíséreltük a választások alapjául szolgáló értékstruktúrát feltárni, mint a szerepfelfogások mélyén rejtızı egyik fı komponenst. A mővelıdésszervezı diploma értéke A többség a hivatalos véleményt képviseli: használható ez a diploma, de érdemes kiegészíteni (66%). Itt két dolog lehet érdekes: a nem hivatalos véleményt hangoztató 1-1 heted, mely egyrészt alábecsüli (komolyabb végezettség megszerzésének elıfeltétele 14,2%), másrészt túlértékeli (teljes értékő felsıfokú végzettséget jelent 14,7%). Kik ık? Van-e életkori, foglalkozási, lakóhelyi, iskolai különbségük. Tudniillik a hangosan hallható vélemény az negatív: elhalasztott pályaválasztás, könnyő diplomaszerzés, stb., tehát elıszoba a komolyabb, az igazi diplomához. A másik véglet pedig annak a többszörösen hátrányos helyzetben lévı rétegnek a hozzáállása, akinek még ez is anyagi, intellektuális megterhelést jelent, s ezzel együtt nagy státusznövekedést. Természetesen különbség lesz nappali és levelezı, fıiskolai és egyetemi diplomát szerzettek között.
5 ,1
n e m é r s e m m it
1 4 ,2
k o m o ly a b b v é g z e t t s é g m e g s z e r z é s é n e k e lı f e lt é t e le
66
h a s z n á lh a t ó , d e é r d e m e s k ie g é s z í t e n i
1 4 ,7
t e lj e s é r t é k ő f e ls ı f o k ú v é g z e t t s é g e t j e le n t
0
10
20
30
40
50
60
70
%
1. ábra A másik dolog, amit interjúban kell tisztázni, hogy mivel is lehet kiegészíteni ezt a képzettséget. A 3 éves mővelıdésszervezıi szaknál adódik Pécsett a két éves egyetemi kiegészítés. A dolog így van kitalálva, hogy 5 éves egyetemi képzésben a harmadik év után fıiskolai diplomát adnak. Hogy ezt meddig teheti Pécs, az kérdés. A 4 éves képzéső fıiskolai szakoknál is adott az egyetemi kiegészítés Debrecenben illetve Pécsett mővelıdési menedzser sza5
Goffman a következıképpen határozza meg a szerep "javított" jelentését: "a szerepet most már úgy határozhatjuk meg, mint egyéniek tipikus reagálását bizonyos helyzetekben. A tipikus szerepet természetesen meg kell különböztetni adott helyzetben lévı konkrét egyén tényleges szerepjátszásától. Rendszerint bizonyos különbség mutatkozik tipikus válasz és tényleges válasz között, már csak azért is, mert az egyén helyzete úgy, ahogy itt használjuk ezt a kifejezést, valamennyire együtt változik azzal, ahogy ı maga felfogja és meghatározza szituációját. Ahol valamely szerep normatív keretbe ágyazódik, az adott helyzetben levı egyénekre ható bonyolult erık várhatóan biztosítják majd, hogy a tipikus szerep bizonyos mértékig eltérjen a normatív modelltıl, függetlenül attól a társadalmi életben meglevı tendenciától, hogy amit rendszerint tesznek, azt olyasmivé alakítsák, amit tenni kellene. Általában tehát különbséget kell tennünk tipikus szerep, a szerep normatív oldala, és az adott egyén tényleges szerepjátszása között." (Goffman, E. 1978. Érintkezések. Válogatott tanulmányok. Szociológiai Füzetek, 14. sz. 20-246. p. In: Csepeli György: Szociálpszichológia. Bp. 1999. Osiris)
17 kon. De mit gondolnak az egyetemi végzettségőek? Tudományos fokozat, vagy egy kurrensebb diploma? Hová vezetnek az utak, és miért? Persze azt is érdemes megnézni, hogy akik szerint nem ér semmit, (5,1%), azok kik és vajon miért csalódtak. A mővelıdésszervezı képzés jellemzése A válaszolóknak jó véleményük van a képzésrıl. Feltételezhetünk annyi torzítást, hogy hallgatók kérdezték ıket, s talán szívesebben mondtak az „utánpótlásnak” jót, mint rosszat: általában is így van, és az ember a saját tanulmányairól miért nyilatkozzon lebecsülıen. A megadott tulajdonság-párok közül inkább a pozitív irányúakat választják, a képzés inkább nagyvonalú, mint beszőkült, inkább alapos, mint felületes, inkább igényes, inkább demokratikus, inkább széleskörő és inkább elméleti, s a többség nehéznek véli. A m őv elı d é ssze rv e zı ké p zé s e gé szé re je lle m zı tula jdo n sá g p á ro k é rték elé se
n ag y v o n al ú - b e s z ő k ü lt ala p o s - felü le te s
igé n y e s - ig é n yte le n
n e h éz - kö n n y ő 5 ,4
0 ,0
1 0 ,0
2 0 ,0
3 0 ,0
4 0 ,0
5 0 ,0
6 0 ,0
1 5 ,4 4 ,42 1,2,0
2 2 ,6
1 8 ,0
2 6, 0
2 5 ,8
1 5 ,9
8 ,6
2 4 ,8
1 3 ,7
16 ,2
sz é le s k ö rő - t ú ls p e ci aliz ált
0 ,7 5 ,2 2 ,9 6,5 4 ,52,2
14 ,6
1 3 ,4
29 ,0
2 9 ,8
1 ,5 2 ,4 2 ,2
2 1 ,1
2 6 ,5
2 7, 8
1 5, 7
d em o k rati k u s - d ik tat ó rik u s
8,0 3 ,9
16 ,1
13 , 9
3 1 ,1
3 2, 8
1 4 ,1
1 7 ,6
2 1 ,2
2 3, 7
1 1, 5
e lm é le ti - g y ak o rlati
7,2 4 ,71 ,7
23 ,1
23 , 8
3 1 ,8
7 ,7
7 0 ,0
8 0 ,0
9 0 ,0
1 0 0 ,0
% 3
2
1
0
-1
-2
-3
2. ábra A m ő v e l ı d é s s z e rv e z ı k é p z é s e g é s z é r e je l le m z ı t u l a j d o n s á g - p á r o k é rt é k e lé s e Á tla g
Á t la g
M e d iá n
M ó d usz
S zó rá s
3 ,0 2 ,5 2 ,0 3 ,0
1 ,5 2 ,0
1 ,0 0 ,5
0 ,9 1 ,0
2 ,0 1 ,4
0,6
1 ,0
1 ,6
1 ,6
3 ,0
2 ,0
2 ,0 1 ,4
1 ,21 ,0
2 ,0 1 ,3
1 ,4
2 ,0 2 ,0
1 ,8
1 ,6
1 ,4
1 ,4
0 ,0 0 ,0
-0 ,3
0 ,0 -0 , 5
3 n e h éz - -3 k ö n n y ő 3 a la p o s - -3 f e lü le te s g yé ankyoersla-ti- 3 ig é n y te le n 3 n a g y v o n a lú - -3 b e s z ő kü lt3 e lm é le t i - -33 ig 3 rsik z éule 3 d e m o k r a ti k u s - - 3 d ik ta tó s s k ö rő - - 3 tú ls p e c ia l iz á lt
3. ábra
A megadott intervallumban (+3 és –3 között) a legmagasabb értéket az elméleti megjelölés kapta 32,8% ad 3 pontot (maximum), 31,1% 2-t, 13,9% 1-t, vagyis a válaszolók háromnegyede valamilyen fokban elméletinek tartja a képzést. Ez magától értetıdı is lenne, mert mi
18 más lehet, de – fıleg a fıiskolai képzésben – sokszor felmerül a gyakorlatiasság igénye, mind a hallgatók, mind a munkáltatók oldaláról. Szokták hangoztatni velük szemben, hogy a szakmát munka közben lehet megtanulni, a felsıoktatásnak az elméletet kell tanítani, de mindig irritáló pont marad. Elméletileg se lehet pontosan megmondani, hogy mit jelent a gyakorlat: Rendezvényszervezést? Plakátragasztást? Mősorkészítést? Mindenesetre a tanszékek törekvését a gyakorlati képzés megoldására a végzettek nem igazolják vissza. Véleményem szerint ez így van jól, a felsıfokú képzésnek elméletinek kell lenni, s a gyakorlat elméletét kell tanítani, s ez mindig vitapont lesz. Ugyanígy kiemelkedıen demokratikusnak tartják a képzést, 29,8% ad maximumot, 19% 2 pontot, 13,4% 1-t; s a módusz itt is 3, a medián 2, s az átlag 1,4 pont, hasonlóan az elmélet-gyakorlat párhoz. Másik oldalról viszont a válaszolók negyede (26%) inkább felületesnek ítéli és 40%-uk könnyőnek., és ebben a legnagyobb az állást nem foglalók (0 érték) száma: 24,8%. Azt lehet tehát mondani, hogy nem nehéz ez a szak, kissé felületes (az alapos-felületes pár átlaga 0,6, a nehéz-könnyőé 0,1, s ennek legnagyobb a szórása). A szak megítélésénél is érdemes megnézni, hogy mitıl függenek a vélemények. A mővelıdésszervezı hivatás legfontosabb eleme A kézenfekvı választ csak a válaszolók fele vállalja (50,1%): megszervezni, hogy az emberek hozzájussanak a számukra fontos kulturális javakhoz. Viszonylag szők a tanítói ambíció: Megtanítani mindarra, amit Ön tud 3,2%, illetve megtanítani mindarra, amit tudniuk kellene 8,4%, de azért érdekes lehet ez a tíz százalék is. Ennek duplája a másik oldal, a menedzseré: 14,1% a menedzselni, hogy kulturális elképzeléseit megvalósítsa, illetve, 5,7% a felüdülésrıl, pihenésrıl gondoskodó. İk kik? A tanító szakosok illetve a menedzser diplomások?
3 ,2
m e g t a n í ta n i m in d a r r a a m it Ö n t u d 8 ,4
m e g t a n í ta n i m in d a r r a , a m it t u d n iu k k e lle n e 5 0 ,1
m e g s z e r v e z n i , h o g y h o z z á ju t h a s s a n a k a s z á m u k r a 1 4 ,1
m e n e d z s e ln i h o g y a k u lt u r á lis e l k é p z e lé s e ie t m e g v a 5 ,7
a f e lü d ü lé s é rı l, p ih e n é s é r ı l g o n d o s k o d n i 1 8 ,4
m á s v a la m i é s p e d ig 0
10
20
30
40
50
%
4. ábra Feltőnıen sok az egyéb válasz (18,4%), de ezek részint általánosságok: „megtanítani az embereket, hogy el tudják sajátítani”, „mindegyik fontos”, részint hülyéskedések „a düsseldorfi és brnoi szakvásárok népszerősítése”, de az se rossz, hogy „látható és élvezhetı formába hozza a kulturális javakat”, vagy „bőncselekmények felkutatása, bőnözık törvény elé állítása”. Valószínőleg a kérdés is olyan, hogy csak jelszószerő válaszokat lehet rá adni. Mindenesetre a mővelıdésszervezık pályaképe vizsgálatban a válaszolók fele akar szervezni. A kér-
19 dés, hogy kikbıl áll ez a fél? Szerepfelfogásukat akartuk tisztázni: mi a mővelıdésszervezı? Tanító, szervezı, menedzser – egyéb? Néhány dolog a kereszttáblákból, a válaszok egybevetésébıl már látszik néhány fontosabb összefüggés (szignifikánsak az együttjárások). Aki azt mondja, hogy a diplomának semmi értéke nincs, az inkább tartja a képzést beszőkültnek, felületesnek, elméletinek, igénytelennek, diktatórikusnak könnyőnek és túlspecializáltnak, s egy arisztokratikus kultúrpolitika híve (a kultúra kevesek kincs, így kell megırizni). A másik véglet, aki teljes értékőnek véli a diplomát az a tulajdonságpárok másik felére szavaz inkább: a képzés nagyvonalú, alapos, igényes, demokratikus, nehéz, széleskörő ismeretet ad, s ık egy liberális, választani engedı kulturális politika hívei. Széleskörőnek ítélik (69,9%). A 'nem ér semmit' válasz (4,9%) döntıen a középmezıbıl érkezett (35%) az elutasítás oka – vélhetıen – a túlspecializáltság. Nagyvonalúnak és kiegészítendınek vélik (42%!) Modális érték a 0, vagyis 'se könnyő, se nehéz' (24,3%), de azért inkább könnyő (40,1%). Akik könnyőnek tartják, azok is inkább kiegészítendınek ítélik, akik nehéznek, azok inkább teljes értékőnek. A nehéz-könnyő megítélés a tagozattól is függ, a nappalin végzettek könnyőnek mondják, a levelezık nehéznek. A szak inkább könnyő, mint nehéz, 0 körül mozognak az osztályzatok, negatív szám az átlag. A skála negatív részében megjelenı véleményeket (-3 - -1-ig) elutasítónak vettük, az igénytelen minısítés tehát 8,9%, a középen elhelyezkedıket (0-+2-ig) kritikusnak, ez a válaszolók háromnegyede (75,2%), és a kifejezetten igényesnek minısítıket (a +3-s osztályzatot) vettük elfogadónak, ez 15,9%, a válaszolók mintegy hetede). Aki igényesnek tartja, az teljes értékőnek is, az erre szavazók a teljes értékőnek tartók több mint harmada (35,6%) - illetve az igényesnek ítélık harmada tartja teljes értékőnek. A kritikusak a kiegészítésre szavaznak 22-28-30%, ahogy javul az igényesség megítélése, növekszik a kiegészítés szándéka. Elenyészı az igénytelennek minısítık elutasítása, ık is inkább kiegészítendınek, elıfeltételnek tartják. Itt gyengébb összefüggés tapasztalható, de azért a nappalisok valamivel igénytelenebbnek ítélik, egyhatoduk (15,7%) véli csak igényesnek a képzést, több mint negyedük (27,8%) majdnem annak. A –3 és +3 közötti mezıben 1,2 az átlag, 0 a medián és 2,0 a módusz. A leggyakrabban emlegetett érték tehát a 'majdnem igényes', de nem igazán az. S ez fıleg a nappalin végzettekre jellemzı állítás. A nappalisok valamivel felületesebbnek tartják a képzést, de ez gyenge összefüggés. Általában hajlanak a válaszolók a pozitív értékelés felé. A –3 - -+3 közötti sávban az átlag 0,6, a medián 1, a módusz 2 (a szórás 1,6), az egész a pozitív értékelés felé – alapos – hajlik. De azért a felnıttek – levelezın végzettek – jobb osztályzatot adnak a képzésnek. A diploma értéke függ a szabadidı fontosságának megítélésétıl (ez egy blokkban van a 'barátok', 'kultúra' 'mővelıdés' értékekkel) 17,7% tartja nagyon fontosnak, (10 osztályzat), 19,7% 9-es, 28,5% 8-as osztályzat. 7.79-es átlaggal 5. a tíz értékbıl. Azt mondhatjuk, hogy minél fontosabb a szabadidı, annál értékesebb a diploma. A barátok fontosak: 23% szerint nagyon (10-es), 27,3% 9-es, 21,3% 8-as, 8,15 pont az átlag. S a barátok fontosságával nı a diploma fontossága. Felezıdik a semmi válasz, bár a 'nem ér semmit' válaszolók négy tizede nagyon fontos értéknek tartja a barátságot. A barátság fontosságával növekszik a 'kiegészíthetı' értéke, viszont csökken a 'teljes értékő' válaszé. Árnyalatnyi (de azért szignifikáns!) különbség érzékelhetı. A 'nacionalisták' (= megırzi a kultúrát, mint a közösség nemzetazonosságát) mondják legtöbben, hogy elıfeltétel (19,4%, míg a teljes csak 14,3%), a 'felvilágosítók' (= mindenkihez eljuttatja a kultúrát), hogy kiegészítendı (70,5%), s a 'liberálisok' (= támogatja, hogy mindenki választhasson a kultúrából), hogy teljes értékő (16,6%).
20 Ezek szerint: a semmire nem tartók kicsiny csoportja fiatal, egyedülálló, gyermektelen; inkább széleskörőnek mint túlspecializáltnak, viszont beszőkültnek, közepesen igényesnek ítélik. Fontos érték számukra a szabadidı és a barátság, inkább nappalin végzetek. A másik véglet, amelyik teljes értékőnek tartja: középkorú, párkapcsolatban él, gyerekei vannak; széleskörőnek, nagyvonalúnak, nehéznek, közepesen igényesnek ítéli a képzést; fontos értéknek tartja a szabadidıt és a barátokat, inkább liberális kulturális politikát helyesel. Az elégedettebbek aktívabbak a túrázásban, barátokkal való találkozásban, sportversenyre járásban. Faktorelemzés alapján az elsı faktor a belsı értékeket, a második a külsı megítéléseket tartja fontosnak. Az igényesség, alaposság megítélés a szubjektumra tartozik, a nagyvonalúság, a demokrácia inkább közösségi megítéléső. Az elsıben erısebbek a kötıdések. Értékválasztások Kérdésünk így szólt: Az embernek sok minden fontos lehet az életben. Kérem, mondja meg a felsorolt értékekrıl, mennyire fontosak Önnek? (1-10-ig osztályozva). A család fontosságára 83,9% ad 10 pontot, a kultúra és mőveltségre 33,4%, 27,6% a munkára, hivatásra, 23% a barátokra, 17,7% a kikapcsolódásra, 13,9% a pénzre, 11,3% a vallásra és csak 2,2% gondolja úgy, hogy a politika, közélet érdemli a legmagasabb pontszámot az értékek listáján. Érdekes a vallás megoszlása: ugyanannyian tartják nagyon fontosnak (11,3%) mint amennyien egyáltalán nem (10,6%). E két szélsı értéke között szépen egyenletesen oszlanak el a pontszámok 6% és 10% között, kivétel a 16,1%-os 9 pontos arány. Viszont második helyre (9 pontos érdemlınek) a munka, hivatás (29,3%) után a politikát, közéletet teszik 28,7%, és csak minimális az elutasítás (1,7%). A foglalkozás ugyanis (elvben) zömmel közszolgálati tevékenység, helyi és országos politika része, nehéz lenne közömbösnek maradni politikai kérdésekkel szemben. De nem teszik elsı helyre! A f e ls o ro l t é r té k e k k ö z ü l m e ly ik m e n n y i re f o n t o s Á t la g 9 ,6 3
c s a lá d 8 ,6 3
k u lt ú r a, m ő v e lt s é g 8 ,4 9
m u n ka , h iv a tá s 8 ,1 5
b a r á to k 7 ,7 9
s z a b a d íd ı , k ika p c s o ló d á s 6 ,8 4
pénz 5 ,1 1
p o lit ik a i, k ö z é le t 5 ,1 1
va llá s , h it 0
2
4
6
8
10
Á tlag
5. ábra Faktorelemzéssel azt találtuk, hogy a fıkomponens sajátértéke kiugróan magas. Ez azt mutatja, hogy a felsorolt értékek majdnem mindegyikét fontosnak tartják a mővelıdésszervezık, kivéve a vallásos hitet, és a pénzt. Mégis strukturálisan külön dimenzióban különülnek el a közösségi – rekreáció értékei (barátok, szabadidı – kikapcsolódás, kultúra, mőveltség, politika, közélet) a család, munka, hivatás értékektıl, és e két érték-csoport nem bipoláris, hanem ortogonális egymással. Átlagosan a család és a munka a legfontosabb. (12. tábla, 6. ábra) A sokdimenziós skálázás a vallást, a politikát (ehhez kapcsolja a pénzt) és a többi érték hármasságát mutatja.
21 Rokeach értékteszt Itt, természetesen, az együttjárások, a kirajzolódó alakzatok lesznek érdekesek és elemzendık. Használhatjuk mutatóként a szerepfelfogások, az értékválasztások, az idıfelhasználás megítéléséhez, és persze tőnıdhetünk azon, hogy egy-egy értékválasztás struktúra mitıl függ. S persze össze lehet hasonlítani lakossági és más értékteszt eredményekkel is, megállapítások téve a kultúraközvetítık értékrendjére. Az alapmegoszlásból szemezgetve a célértékek közül messze a legfontosabb a családi biztonság (3,86). Jó helyezést kap még a belsı harmónia (5,11), az igazi szerelem (6,54), az igazi barátság (7,51), tılük egy kicsit leszakadva a béke (8,05), a szabadság (8,61), az emberi önérzet (8,75) és a bölcsesség (9,71). A hátsó mezınybe helyezkednek el: az érdekes, változatos élet (10,25), az anyagi jólét (10,55), a társadalmi megbecsülés (10,65). Sereghajtók: a haza biztonsága (11,32), a szépség világa (12,3), a kellemes, élvezetes élet (12,84), az egyenlıség (13,01), és igencsak a végén van az üdvözülés (15,96). Az eszközértékeknél az értelmes (4,83) vezet, jó helyezéssel a szavahihetı (5,21) és a felelısségteljes (5,86) követi. Középmezınyben az alkotó szellemő (7,32), az önálló (8,25), az elıítéletektıl mentes (8,31), a bátor, gerinces (8,52), illetve a jó kedélyő (9,04), a logikus gondolkodású (9,09), a segítıkész (9,82) és a szeretettel teljes (9,83) találhatók. A hátsó mezınyben foglalnak helyet a hatékony (10,26), a fegyelmezett (10,79), a tiszta (10,97), illetve az udvarias (11,55), a megbocsátó (12,13). Az eszközértékek végén a törekvı (13,61) és az engedelmes (15,15) áll. Hogy az alapmegoszlás csoportosításait látható legyen, íme egy táblázat. vezetı felsı közép
közép alsó
alsó
utolsó
cél családi biztonság
eszköz értelmes
belsı harmónia, igazi szerelem, igazi barátság béke, szabadság, emberi önérzet, bölcsesség érdekes, változatos élet, anyagi jólét, társadalmi megbecsülés a haza biztonsága, a szépség világa, kellemes, élvezetes élet, egyenlıség üdvözülés 12. tábla
szavahihetı, felelısségteljes alkotó szellemő, önálló, elıítéletektıl mentes, bátor, gerinces jó kedélyő, logikus gondolkodású, segítıkész, szeretettel teljes hatékony, fegyelmezett, tiszta, udvarias, megbocsátó törekvı, engedelmes
Egyház- és pártválasztások A vallási hovatartozás illetve a pártválasztások szerinti különbségek nem igazán számottevıek, de azért nem tanulság nélkül valók. A vezetı célérték a család és a belsı harmónia, az eszközértékek közül az értelmes és a szavahihetı. Az üdvözülés és az engedelmesség mindenütt a végén kullog. A magukat egyházhoz tartozóknál külön érdekesség, hogy céljaik között utolsó helyen szerepel az üdvözülés és eszközeik között az engedelmesség. Értékpreferenciában nem különböznek a vallásosak és az egyházhoz nem tartozók. Részletezve azonban árnyalati hangsúly különbségeket találunk: Párt választástól függetlenül a vezetı cél érték a családi biztonság és az utolsó az üdvözülés, eszközértékként az értelmesség az legfontosabb és legkevésbé az engedelmesség. Árnyalatnyi különbségek adódnak, de ez inkább véletlen, mint egy-egy párt eszmerendszerének elfogadásából következik. Olyanokat persze lehet mondani, hogy a FIDESZ-nek és az SZDSZ-nek fontosabb az értelmesség, mint az MSZP-nek, a rejtızködıknek pedig egyáltalán
22 nem fontos, hogy csak az SZDSZ-t választóknál jelenik meg a boldogság, mint vezetı célérték, hogy a szavahihetıséget viszont mindenki fontos eszközértéknek tekinti. Nagy valószínőséggel állítható, hogy sem az egyházi hovatartozás, sem a pártválasztás nem értékválasztásos alapú, vagy legalábbis ebbıl a kérdıívbıl ez derül ki. Feltehetı, hogy stabil értékrendszerük van a válaszolóknak, de nem eszerint választanak egyházat, pártot. Értékalakzatok Az értékek másként strukturálódnak. Faktorelemzésseld négy, jól elkülönülı faktort találtunk: 1.hatékonyság (a menedzser) eszközértékek: belülrıl vezérelt
2. jólét (a tisztes polgár)
3. boldogság 4. felelısség (az érzelemdús) (az alkalmazott) célértétékek: kívülrıl vezérelt Elınyben részesíti (preferálja): hatékony tiszta belsı harmónia felelısség teljes alkotó szellemő udvarias boldogság fegyelmezett önálló családi biztonság szépség engedelmes logikus törekvı emberi önérzet társadalmi megbecsülés az elvégzett munka öröme Hátrasorolja (diszpreferálja): megbocsátó szabadság a haza biztonsága jókedélyő szeretetteljes elıítéletmentes béke érdekes élet üdvözülés bölcsesség kellemes élet segítıkész egyenlıség szavahihetıség bátor *dılt betővel szedve az eszközértékek! 18. tábla
Az 1. faktorhoz eszközértékek illeszkednek, ez a vállalkozó, a menedzser faktora, kizárja az érzelmeket (megbocsátás, szeretet, segítség, szavahihetıség) és az üdvözülést. A 3. faktorhoz célértékek tartoznak, érzelmek és a háborúsdit zárják ki. A 2. faktor a tisztes polgáré, kézmővesé, önálló gazdáé, ahol az anyagi jólét célhoz rendelt eszköz értékek vannak, a jólét következménye a családi biztonság, a társadalmi megbecsülés és értéke az elvégzett munka öröme – kérdés, hogy ez flow, vagy csak elégedettség a teljesítménnyel. A liberálisok értékeit (szabadság, egyenlıség, bölcsesség) kizárja, s az elıítélet-mentesség sem tartozik ide. A 4. faktor az alkalmazotté, aki a rábízott feladatot felelısséggel, fegyelmezetten és engedelmesen látja el, igyekezve önérzetét megtartani. Ez a szabályozott értékrendszer kizárja a kellemes és érdekes életet mint célt, a jó kedélyt mint eszközt. Másként szemlélve itt is tetten érhetık modern (kapitalista) és posztmodern értékcsoportok (részletesebben a 19., 20. tábla): boldogság: célértékek
jólét: cél és eszközértékekek
felelısség: eszköz és cél értékek 21. tábla
hatékonyság: eszközértékek
Különbözı értékválasztású csoportok Weber váltókezelıe hasonlatát megfogadva kérdeztük a mővelıdésszervezıket értékrendjükrıl. Füstös László & co nyomán alkalmaztuk a Rokeach tesztet, s az ı értékelését kö-
23 vetjük a számítások értelmezésénél is. (Füstös László – Szakolczai Árpád: Értékrendszerek az axiális momentumokban. 24 európai ország összehasonlító elemzése. MTA Szociológiai Kutatóintézet Módszertani Füzetek, Bp. 1999). A népmővelı is a magyar társadalom része, értékei ugyanabban az "axiális korban, térben"f léteznek, amirıl az említett dolgozat szól. Nem megismételve az értékszociológiai elméleti megállapításokat,g megkíséreltem beilleszteni a kapott eredményeket az általános érték kataszterbe. A klaszterelemzésekh szemléletesen különítik el a különbözı értékválasztási csoportokat. Ezek természetesen nem fedik le teljesen a társadalom egészére készülteket, de a fıbb 'lenyomatokat' jelzik (a tradicionális-vallásos, a felvilágosult-racionalista és az önmegvalósító-hedonista hatások különíthetık el nagyjából jól). Az öt klaszteres csoportosítás: Az 1. fürt (91 fı) vallásosnak (ideologikusnak) mondható, átlagon felül fontosnak a célértékek közül az üdvözülést és a bölcsességet tartják, az eszközértékek közül pedig a megbocsátó, szeretettel teljes és a segítıkész szerepel az élen. Az átlag alatt preferálják a logikus és az önálló értékeket. Hasonlóan tradicionális, de praktikusan az, az 5. fürt (72 fı). Számukra az anyagi jólét az átlagon felül preferált cél, és ehhez rendelik az eszközöket tiszta, udvarias, szeretettel teljes, jókedélyő.. Felvilágosult-racionális a 3. és a 4. fürt. A harmadik (48 fı), elvontabb, kiemelt célértékei a bölcsesség, egyenlıség, béke, szabadság, eszközként pedig az alkotó szellemőség. Átlag alatt preferálja viszont az igazi szerelmet, a boldogságot mint célt, a szeretettel teljest mint eszközt. A 4. fürt (90 fı) praktikusabb, számára a béke és a haza bizonsága az átlagon felül preferált célérték, s ehhez rendeli logikus, felelısségteljes, bátor tulajdonságokat. (Nekem ez így egy kicsit militáns, fegyelmezı!). Átlagon alatt tartja fontosnak a boldogságot, az igazi szerelmet mint célt és a szeretettel teljes magatartást, mint eszköz értéket. Mondhatnánk – a mai magyar kívánalmak szerint – konformistának is, mindenesetre a legmagasabb az átlagtól való pozitív eltérése, s nincs 'nagyon nem fontos' értéke. A 2. fürtöt (106 fı) nevezhetjük hedonistának (a hazai értékvizsgálatok – Hankiss Elemér – definíciói szerint), modernnek, a szónak a 'nem-tradicionális' értelmében. Ez az együttes az érdekes, kellemes életet, a társadalmi megbecsülést és az igazi szerelmet, helyezi céljai elejére, alkotó szellemő, hatékony, önálló tulajdonságokat tartja a legfontosabb eszközöknek. A haza biztonságát és a békét viszont erısen az átlag alá rangsorolja. Egyébként ez a legkiegyensúlyozottabb klaszter, a legkisebbek az átlagtól való eltérések (6,94). A legnagyobbak a tradicionálisnak mondott 5. klaszternél (9,96). A fı vonulatok tehát: egy tradicionális, egy felvilágosult és egy modern értékrendszer, az elsı kettıben egy eszmei, illetve gyakorlatias változattal: tradicionális hagyományos – vallásos – praktikus ideologikus 5. fürt 72 fı 1. fürt 91 fı
felvilágosult (aufklérista) gyakorlati – ideologikusracionális racionális 4. fürt 90 fı 3. fürt 48 fı 22. tábla
modern hedonista gyakorlati 2. fürt 106 fı
A hagyományos és a vallásos klasztert a szeretetteljes érték köti össze, ám a vallásosnál az üdvözülés, a hagyományos-praktikusnál az anyagi jólét válik fontossá. A vallásos csoport a bölcsességgel kapcsolódik az ideologikus- racionálishoz. A két aufklérista fürtöt a béke óhajtása és az érzelmek (szeretettel teljes, igazi szerelem, boldogság) háttérbe szorítása köti össze. A hedonistát mindegyiktıl megkülönbözteti az individuális értékek fontossága: érdekes, kellemes élet, igazi szerelem, mint nagyon fontos célok, önállóság, hatékonyság mint fontos esz-
24 közértékek. A közösségi értékek a hagyományokban találhatók: megbocsátó, szeretettel teljes, segítıkész (1. fürt), tiszta, udvarias, jókedélyő (5.fürt). A racionális klaszterek inkább egyéni értékeket hangsúlyoznak: szabadság, alkotókészség (3. fürt) felelısségteljes, bátor, logikus (4. fürt), a hedonista klaszter kifejezetten az önállóságot, az igazi szerelmet tartja jelentıs értéknek. Ha csak három klaszterre bontjuk az adatokat, karakteresebben körülhatárolt csoportokat kapunk. Nem annyira finom a bontás, nehezebb ideológus-praktikus, individuálisközösségi különbségeket tenni, kisebbek az átlag körüli ingadozások, viszont tisztábbak a csoportosítások. S fıként egész vizsgálatunk logikájához jobban illeszkedik az így kapott modell – hiszen az értékválasztások segítségével értelmezni akarjuk a mővelıdésszervezık szerepfelfogását, tevékenységstruktúráját, a professzióról, képzésrıl alkotott vélekedéseit. Lényegében ez sem ad más csoportosítást, csak karakteresebbé teszi a dolgot. Tehát: posztmodern kapitalista – felvilágosult- racio- individualista - praktinális-modern kus 1. klaszter 172 fı -másodfokú közösség –kognitívideologikus 3. klaszter 114 fı szeretettel teljes béke anyagi jólét megbocsátó a haza biztonsága hatékonyság segítı egyenlıség érdekes élet hatékony szeretettel teljes szeretettel teljes logikus boldogság a haza biztonsága önálló igazi szerelem béke próféta -agitátor tanító -nevelı menedzser -szervezı 26. tábla
tradicionálisvallásos-közösségielsıfokú közösség emotív 2. klaszter 122 fı
jóval az átlag fölött preferált értékek jóval az átlag alatt preferált értékek
Fontos és nem fontos értékeik mentén a klaszterek kölcsönösen kizárják egymást. A próféta ideologikus, közösségi, a tanító felvilágosult, racionális, a menedzser gyakorlati, hedonista, individuális. A menedzser kizárja (hátrébb sorolja) a közösségi értékeket, a tanító az emocionálisakat, a próféta a kognitív, individualistákat. Jól látszanak társadalmunk fıbb lenyomatai, talán itt még az is, hogy a megkérdezettek zöme fiatal-középkorú értelmiségi, a gyakorlatias, modern szemlélető fürt a legnagyobb számosságú. Itt tényleg érdekes kérdés, hogy mi a magyarázó változó. Érdemes lesz megnézni az iskolánkénti és településenkénti eltéréseket, egybevetni az értékstruktúrát a preferált kulturális politikai megoldással, a diploma értékérıl vallottakkal. S talán az elnevezéseket se kell magyarázni: a tradicionális-vallási értékcsoport prefrenciájával téríteni akar, prófétálni, az aufklérista-racionális attitőd tanítani (egész népemet/ nem középiskolás fokon), az individuális-hedonista pedig menedzselni kívánja embertársait. Ezek elméleti modellek, konstrukciók. A mővelıdésszervezık értékalakzatai nem különböznek lényegesen a magyar társadalométól, annak középosztályától. Az elkülönülı magatartási csoportok is csak a szerkezeten belüli, csekély eltéréseket jelzik, lenyomatát egy-egy nagy elbeszélésnek – sajátos vegyületben van jelen mindegyik. Hogy a szerepfelfogásokat és a konkrét cselekvéseket miként befolyásolják – nos ez a további vizsgálódások egyik legfontosabb kérdése. Egy biztos: nem lehet egyszerően leírni a mővelıdésszervezıi szerepet, az utak sokfelé ágaznak.
25 Jegyzetek: a
A szerep társadalomtudományos értelmezése mentes a tettetés, megjátszás, hazudozás morális minısítéssel terhes utalásaitól, és pusztán viselkedései technikát, "szer"-t fejez ki. A szerep "sajátos reagálási mód, beidegzett, megszokott, automatikus és legtöbbször öntudatlanul zajló viselkedési lánc, amely jellemzı szociális attitődök, emóciók és énazonosulások közepette megy végbe" (Buda Béla: A szerep fogalma a szociálpszichológiában. In: Csepeli György: Szociálpszichológia. Bp. 1997. Osiris). A pozíció –amelyet a szociológiában státusznak neveznek – az a hely, melyet egy bizonyos egyén egy adott szociális struktúrában egy adott idıben elfoglal. A pozíció vagy státusz betöltéséhez szükséges viselkedési technika a voltaképpeni szerep, ami magába fogadja a státust betöltı személy számára elıírt attitődöket, értékeket, viselkedési mintákat. A szerep státushoz kötése azért nagy jelentıségő, mert ezáltal látható be e fogalom rendszerjellege. Egy szerepnek következésképpen mindig csak úgy van értelme, ha feltételezzük a másikat, a többieket, akik felé a szerepviselkedés irányul, s akik cserébe szintén szerepszerő viselkedéssel reagálnak. Az "orvos" szerepének nyilván nincs semmi értelme, ha nem rendeljük hozzá a "beteg" szerepét, a "postás"-hoz hozzátartozik a "címzett és így tovább. A szerepnek mindig is az volt a funkciója, hogy az egyének számára leegyszerősítse a társadalmi szerkezetben való élés technikáját, elıreláthatóvá tegye az érintkezések lezajlását. A modernizáció elıtt az egyén szerepkomplexuma jóval szegényebb volt, szerepei egész életre szóltak, mobilitása csekély volt. (Csepeli i.m.).
b
Dahrendorf a szerepelvárásokat a következmények súlyossága szempontjából a következıképpen osztályozza. 1. Kann-elvárások – ezek a szerep megvalósításával szemben táplált csekély szankcióval járó követelmények, melyeket az illem és a jó modor szabályaiként azonosíthatunk. 2. Soll-elvárások – ezek közösségi szankciók, melyek a szerepelvárások megsértése esetére kiközösítést, kerülést, deviánsnak járó megbélyegzést helyeznek kilátásba. 3. Muss-elvárások – ezek társadalmi szankciós, melyek az elvárások felrúgása, kijátszása, semmibevétele esetére büntetıjogi következményekkel fenyegetnek. A státuszt betöltı személlyel szemben a rendszer többi pozícióját betöltı személyek igényeket táplálnak, melyek mintegy kikényszerítik a megfelelı szerepviselkedést. Megkülönböztetünk veleszületett és szerzett szerepeket. A veleszületettbıl nem lehet kilépni, oda mobilitás útján nem lehet bekerülni, ezek a szerepek sorsszerően kíséri az embert. A szerzett szerepek az egyéni aktivitás függvényében alakulnak. A polgári társadalom értékei a szerzett szerepek elsıbbségét nyomatékosítják a veleszületett szerepekkel szemben. - A pervazatív szerepek az egyén össze többi szerepére hatnak, valamiképpen módosítva azok teljesítését (esetleg kizárva más szerepek elérhetıségét). Ilyen a nemi, a generációs szerep. - A rokonsági-családi szerep a családi-rokonsági hálózatban betöltött státushoz (apa, anya, férj, feleség, nagynéni, nagyanya, testvér, stb.) kötıdik. - A mővezetıi szerep, ahol a beosztottak várakozásai a vezetıre vonatkoznak, a felettesek elvárásai pedig a beosztottra, s ily módon a mővezetıi poszt birtokosa eleve meghasonlásra lesz ítélve. Szerepen belüli konfliktusok: ezek egyik válfaja az adott szerephez főzıdı szerepkészlet különbözı küldıi által támasztott ellentétes elvárások által kiváltott konfliktus. Klasszikus példája ennek a konfliktustípusnak a mővezetıi szerep, ahol a beosztottak várakozásai a vezetıre vonatkoznak, a felettesek elvárásai. A közvetítıi tevékenységet igénylı szerepekrıl általában elmondhatjuk, hogy betöltıik számára állandó konfliktusforrást jelentene. E szerepek birtokosai ellentétes érdekő csoportok határmezsgyéin ténykedve (mővezetık, középszintő vezetık, riporterek, ismeretterjesztık) ellentétesen definiálódnak. (Csepeli i. m.) A szerepelmélet sturukturalista-funkcionalista társadalom-felfogásában gyökerezik mely a pozíciókszerepek-értékek rendjét a newtoni égi mechanika módjára szemlélet bolygók rendjéhez, hasonlította, s az egyén egyedüli problémáját abban látta, hogy miként tud konform módon igazodni ehhez az égbıl földre költözött rendhez. A 20. század hatvanas éveiben ezt a társadalom-felfogást a társadalomtudományok mővelıi belülrıl kezdték megkérdıjelezni, abból a tapasztalati ténybıl kiindulva, hogy a valóságban megfigyelhetı szerepviselkedések korántsem egyeznek meg az ideálistan tételezett szerepviselkedéssel. Az értékek egyezésérıl csak beszélnek az emberek, de tetteik annál tarkább
c
26
d
e
f
g
h
értékvilágot tükröznek. A konform viselkedés sem feltétlenül építı jellegő, miként a konfliktus sem feltétlenül destruktív. Árnyaltabb szerepfelfogás keletkezett, mely megnyitotta az érintkezés finomszerkezetének tanulmányozásához vezetı utat. Faktoranalízis olyan kutatási helyzetben szoktak alkalmazni, amikor nagyszámú megfigyelési egységrıl nagyszámú (de a megfigyelési egységeknél lényegesen kevesebb) változónk van, és az utóbbi változókat össze kívánjuk vonni két-három-négy "alapvetı" változóba, faktorba. Ezáltal mintegy "feltérképezzük" a rendelkezésünkre álló adattömeget. A faktoranalízis a változókat kisebb számú faktorban vontja össze. Kiszámítja a faktorsúlyokat. Ezek megadják a háttérben lévı faktorok és az egyes változók közötti kapcsolat erısségét. Ennek alapján a kutató dönti el, hogy az egyes faktorok mit "jelképeznek". Továbbá kiszámítja a módszer minden megfigyelési egység… faktorpontszámát az egyes faktorok dimenziójában. (Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Bp. 1992. Aula Kiadó) Ennek értelmében: "közvetlenül nem az eszmék, hanem az anyagi és a képzeletbeli érdekek befolyásolják az emberek viselkedését. Ám gyakran az 'eszmék' által kreált 'világképek' határozzák meg, váltókezelık módjára azokat a pályákat, amelyeken az érdek dinamikája a cselekvést mozgatja." (Max Weber: Gazdaság és társadalom) Az axiális kor egy konkrét történelmi idıszakot jelent. Ha azonban erre az idıszakra korlátozzuk figyelmünket, akkor fennáll a veszélye, hogy a szociológiai elméletet egy radikális historizmusra redukáljuk. A tér- és idıbeli korlátozásokat azonban el lehet törölni, méghozzá az "axiális momentum" terminus bevezetésével, ha az adott periódus konceptuálisan kiterjesztett. Axiális momentumról akkor beszélhetünk, ha a dolgok fennálló rendjében, s vele együtt a politikai rendszerben és a mindennapi élet társadalmi rendjében is globális kollapszus – meglehetısen ritka esemény – következik be, s egy olyan, nagy vallási-szellemi megújuláshoz vezet, amely a kollapszusra adott válaszreakcióként a rend forrását az egyénen belülre helyezi. (Füstös László – Szakolczai Árpád: Értékrendszerek az axiális momentumokban 24 európai ország összehasonlító elemzése, Bp. 1999. MTA Szociológiai Kutatóintézet, Módszertani Füzetek) A Weber-féle megközelítésben azonban az elemzés fı kérdése az, hogy mi történik az egyének életvezetésében, ha ezek a normák megszőnnek mőködni. Weber ezenkívül kulcsfontosságú konceptuális eszközt is kínál a "lenyomatképzés" ("stamping") terminus bevezetésével. A rend összeomlásakor – írja Weber – erıszakkal tarkított és bizonytalan idık jönnek el, amelyek "nyomot" hagynak vagy "sebet" ejtenek az akkor élıkön. A természeti csapások vagy háborúk által okozott pusztítástól eltérıen azonban a rend felbomlásának idıszakai után a nyomok tartósan megmaradnak, minthogy belsıleg esnek szét a társadalmi rend lényegi struktúrái és kódjai – még a személyi és a kollektív identitás is. Ha ezek a rendezıstruktúrák érintetlenek maradnak, még a pusztító eseményeket is át lehet vészelni. Ha azonban ezek a háttérkódok maguk is felbomlanak, akkor a végül megjelenı új rendezıelvek magukon fogják viselni az események bélyegét." Uo. A klaszterelemzés feladata objektumok (egyedek vagy azok jellemzıi, stb.) osztályokba sorolása. Ezalatt az objektumok halmazának olyan felbontását értjük, hogy a részhalmazok teljes rendszert alkossanak, vagyis a csoportok diszjunktak (egymást kizáróak) legyenek és együttesen a teljesen halmazt adják. Másképpen fogalmazva a klaszterelemzés az objektumok olyan csoportosítását keresi, amelyekre igaz, hogy egy egyed egy és csakis egy csoporthoz tartozik és azokhoz az egyedekhez lesz hasonló, amelyekkel egy csoportba került, míg a többi csoportba tartozó objektumoktól különbözik. A klaszterelemzés túllép a klasszikus logika modelljein egyrészt azért, mert míg a klasszikus logika típusdefiniálása szigorúan monotetikus osztályozás, vagyis egy osztály minden eleme minden szempontból ekvivalens, addig a klaszterelemzés politetikus osztályokat definiál, amelyekben az objektumok egy vagy több változóban (jellemzıben, tulajdonságban) nem feltétlenül ekvivalensek, de hasonlóak, így a sokdimenziós mintatérben is képes kevés számú csoport elkülönítésére. Másrészt a klaszterelemzés nem definiál típusokat azelıtt, mielıtt kijelölné az objektumokat az osztályokban, ugyanakkor a csoportosítás után megadhatja a típusjegyeket, így típusalkotásra képes. A klasszikus logika elıször definiálja a típusokat, és utána sorolja az egyedeket osztályokba. (Füstös László – Kovács Erzsébet: A számítógépes adatelemzés statisztikai módszerei. Tankönyvkiadó, Bp. 1989.)
27
Péterfi Ferenc
Közösségfejlesztés és közmővelıdés – Vissza(?) a társadalomba! –
1. Hálózatok fonják körül életünket. Lakásainkat víz-, gáz-, és csatornahálózatok kötik össze, szobáinkat elektromos vezetékek hálózatára kötöttük. Régebben telefonkábelek ma koaxiális TV kábelrendszerek teremtenek kommunikációs és információs hálózatokat körülöttünk, újabban az Internet: a világháló jelenti a hálózatok legdinamikusabb és egyik legújabb változatát. Szinte valamennyi hálózat fizikai kapcsolatot - összeköttetést biztosít számunkra. Kevesebb a figyelem az emberi-közösségi hálózatok iránt. A személyes kapcsolatainkat, együttmőködésünket, a részvételünket is elısegítı helyi közösségeink, a településeink hálózatát hogyan szervezzük meg? Megszervezzük-e? Meghatározó funkciója és szerepe van-e az életünkben ezeknek most, az ezredfordulón? 2. A nyolcvanas-kilencvenes évek az útkeresés, a lehetséges társadalmi szerepvállalás idıszakát jelentették a mővelıdési intézményhálózatban és a körülötte tevékenykedık számára. Új foglalkozások körvonalazódtak ezen a szakterületen is: kulturális menedzser, mővelıdésszervezı, animátor, nonprofit menedzser, ifjúsági referens, teleház vezetı, falugondnok. Ebben a sorban – meglehet idırendben az elsık között – jelent meg Magyarországon is a közösségfejlesztés. Community development – ez az angolszász kifejezés ott tradicionális jelentéső. Nálunk a tükörfordítás gyakran a félreértelmezhetıséget okozza. Az angolban a community nem csupán a mi értelmezésünk szerinti kiscsoportot jelenti (nyilván azt is), hanem a települési közösséget, a helyben együtt élık közösségét. Esetünkben ez a jelentés a meghatározóbb. A közösségfejlesztés tehát a községekben, a városokban, vagy azok egy-egy szomszédságában, lakónegyedében élık társadalmi, közösségi, kulturális, szociális viszonyait vizsgálja, és ezen a síkon igyekszik a helyben élıkkel együttmőködve közremőködni azok kezelésében. A XIX. század végén Amerikában a lakosság hirtelen megnövekedésével küszködı nagyvárosokban jelenik meg elıször a közösségfejlesztés, ahol a helyi társadalmi problémákat az állam, illetve annak intézményei már nem tudják a régi módon kezelni. Ott, és a hagyományos polgári demokráciákban másutt is a szociális munkából vált ki, önállósodott ez a szakma, Magyarországon viszont a közmővelıdés “hordta ki” a közösségfejlesztést. A hetvenes évek végétıl, amikor a direkt politikai elvárás, nyomás csökkent, majd megszőnt; a mővelıdési intézményhálózatban dolgozók egy markáns csoportja a fentebb említett szakmai szerepkeresése során látta úgy, hogy a helyi társadalom szolgálata a kulturális közvetítı munka mellett a szociális, a közéleti viszonyokban való szorosabb jelenlétet kíván. A rendszerváltás csak erısítette ezt a szükségletet. Megszőnt a települések központi irányítása, helyben kell a célokat és a lehetséges lépéseket megtalálni, ami a központi kezdeményezéshez szocializálódott társadalomnak komoly kihívás. Ráadásul a civil társadalom fejlıdésével sajátos helyi akaratok is egyre gyakrabban megjelennek. Vagy éppen meg kellene jelenjenek. Az ezekhez való viszony kialakítása, a kooperáció, a partnerség – mind olyan tudás, ami a korábbi társadalmi mőködésnek és tanulásnak nem volt része. A kilencvenes évektıl már lehetséges-kívánatos a helyi akarat, de vajon létezik-e a “helyi akarás” tudása? Persze a helyi akarat megjelenése gyakran félelmet, gyanakvást, féltékenységet vált ki a helyi hatalomból. Fıként, ha a helyi polgárokban és azok közösségeiben nem lát mást az önkormányzat, mint ellendrukkereket, olyanokat, akiktıl függetlenül, akiknek versenytársaként;
28 még rosszabb esetekben, ha úgy éli meg, hogy a helyi lakosság ellenében kell a feladatát ellátnia. „Harc a fejlesztési forrásokért”– írta a nyolcvanas években Vági Gábor szociológus a települések küzdelmérıl szóló tanulmányának címeként, amely küzdelemben a központi elosztásból kívántak a falvak és városok tanácsaik révén bıvebben részesedni. Ez a küzdelem ma is tart, azzal a kiegészítéssel, hogy egy-egy településen, kisrégióban egyidejőleg és párhuzamosan folytatnak hasonló harcot a forrásokért az önkormányzatok és a helyi civil szervezetek is. A közösségfejlesztési folyamat során szükséges tudatosítani, hogy az egy településen, vagy régióban mőködıknek nem versenyezni kellene egymás rovására egymással, hanem a mostaninál sokkal hatékonyabban lehetne együtt megkeresni a lehetséges belsı és külsı forrásokat: most már közösen küzdeni a forrásokért, amelyek többnyire közös, vagy egymáshoz közeli célokat szolgálhatnak. 3. Mindezek a feltételek és okok – a kulturális intézményekben dolgozók szakmai útkeresése, az önkormányzatiság és a civil társadalom megújulása – is befolyásolták a közösségfejlesztés hazai kialakulását az elmúlt 15 évben. De vizsgáljuk meg, milyen sajátosságai vannak ma Magyarországon ennek a szakterületnek? Az egyik már korábban jelzett adottság, hogy míg nyugaton a szociális munkából ágazott ki ez a szakma, nálunk ma is meghatározó a közmővelıdési alapja. Ezt az adottságunkat a külföldi kollegák gyakran irigylik is, hiszen az ı munkájukban a szegénység kezelése, a kirekesztettség elleni harc nagyon domináns, ami többnyire erısen behatárolja, leszőkíti a mozgásterüket. Ez a folyamat tele van – a szociális elemek mellett – kulturális, mővelıdési, tanulási, s fıként a klasszikus felnıttnevelési elemekkel. Hiszen az itt induló folyamatok során a fejlesztések keretében tapasztalatcserék, képzések, közös feltáró-elemzı, tervezı folyamatok szükségesek, felkészülés a kulturális-társadalmi folyamatokban való aktív részvételre. Ahol a szociális problémák felöl jutottak el a közösségfejlesztésig, ott is jelentıs a kulturális fejlesztésnek a szerepe a kivezetı utak megtalálásában. Ez persze azt is feltételezi, hogy némileg átértékeljük az eddigi sztereotípiáinkat a kultúráról és mővelıdésrıl, s abban egyebek között a közösségi- illetve közélet, a szociokulturális jellemzık szerves helyet kapjanak. Településfejlesztés alatt az itthoni gyakorlatban gyakran csupán infrastrukturális, fizikai fejlesztést értenek, erre korlátozódik az értelmezés; a helyi társadalom, a közösségi viszonyok, a társadalom humán fejlesztése – ezek a közösségfejlesztés megközelítésének fı szempontjai. Miközben a szociális szempontok nálunk is igen erısek, Magyarországon a közösségfejlesztésben – éppen aktuális történelmi helyzetünkbıl következıen - a civil társadalom fejlesztése nagyon jelentıs szerepet foglal el (mi a civil társadalom részének tekintjük a spontánabb önszervezıdéseket, társaságokat is, nem csak a jogi személyiségő szervezeteket). Ennek a munkának a során mind hangsúlyosabbá válik egy új feladat: a nyilvánosság, a kommunikáció fejlesztése. Hiszen az egyéni akaratok egyeztetése; az intézmények, önkormányzatok, civil szervezetek dialógusának megteremtése; az egy-egy kistérségben elhelyezkedı, egymásra utalt települések kapcsolatának, összefogásának segítése; a lakosság aktivizálása, bevonása a társadalmi részvétel lehetıségének megteremtése a települések, szomszédságok ügyeinek intézésébe – mind-mind a nyilvánosság fejlesztés részei. 4. De vegyük számba, melyek is a közösségfejlesztés kulcsszavai? Ilyen a már említett helybeliség, továbbá a részvétel és a bekapcsolódás. Minden közösségfejlesztési folyamat a helyben élık aktivizálásával indul. Ehhez szorosan kapcsolódik a felelısségvállalás kialakítása.
29 Ez többnyire az elıkészítı munkától fogva egy bátorító, önbizalom erısítı tevékenységgel ját együtt. Megértetni és elfogadtatni a helyben élıkkel, hogy képesek arra, hogy érdekeiket megfogalmazzák, képviseljék és érvényesítsék. A helyi polgárokkal való együttmőködés során a fejlesztı szakember legfıbb feladata nem az, hogy egy képzeletbeli tölcsérrel új információkat "töltsön" a helyi partnerei fejébe; hanem, hogy kibontsa mindazokat a tapasztalatokat, ismereteket, tudásokat, készségeket, amelyekkel ık már rendelkeznek, csak valamiért nem váltak azok még közösségi értékké. A helyi polgárokban létezı belsı erıforrásokat, erı- illetve tudástartalékokat. Ezáltal a kezdeményezı és cselekvıképességüket fejlessze. Persze ezek az értékek nem idegenek a klasszikus felnıttnevelés elméletétıl sem, hiszen már az andragógia is megfogalmazta ezeket az elveket: nem iskolás módon kell a felnıttoktatásban kezelni az embereket, az oktatás módszerei építsenek a résztvevık meglévı tapasztalataira. Mégis a gyakorlatban többnyire felnıtt gyermekként kezeli az intézményrendszer a hallgatókat. Fontos része a fejlesztési folyamatnak a szolidaritás kialakítása, a résztvevık együttmőködési készségének erısítése. Ez ma különösen nehéz, sok türelmet igénylı feladat és folyamat, mikor a bizalmatlanság az együttmőködési, szövetkezési szándékot oly gyakran lassítja, lefékezi, felmorzsolja. A közösségfejlesztés következı kulcsszava a partnerség elve, amely elsısorban a civil társadalom, a helyi önkormányzatok és a vállalkozói szféra kapcsolatára értendı. Kulcsfontosságú, hogy milyen egy közösségi fejlesztési folyamatban a segítı szakember magatartása, szerepvállalása. Ismerünk számtalan helyzetet, segítı foglalkozást, ahol a kliens a segítségnyújtási folyamat során a nagy segítségtıl erıs függıségbe került a szakemberrel, önállótlanná, cselekvıképtelenné válik. A közösségfejlesztésben éppen az egyéni és közösségi cselekvıképesség erısítése az egyik fı cél, tehát ez a függıség elfogadhatatlan ebben a helyzetben, nagyon fontos az önállóság kialakítása. A fejlesztı bár munkájának elsı fázisaiban erıteljesebben kezdeményezı szerepő, már a kezdetektıl, de egész munkája során is kiemelten fontos, hogy a saját kivonulását készítse elı. Azért kezdeményez, hogy mások kezdeményezzenek, az a legfıbb törekvése, hogy a kezdeményezést helyben átadja a folyamatban résztvevıknek. 5. Helybeliség – globalizáció Felmerül a kérdés: a lokalitás, a helybeliség ilyen markáns hangsúlyozása ebben a dinamikus korban nem korszerőtlen, nem anakronisztikus-e? Mind többet beszélünk arról, hogy egy olyan világban élünk, ahol egyre erıteljesebb a nagy regionális-globális függésünk, ahol kölcsönös meghatározottságok szövik át nemzetközi, sıt kontinentális viszonylatainkat is. Ezek alól a folyamatok alól nem vonhatjuk ki magunkat, egyre jobban beleszólnak az életünkbe tılünk távoli döntések, kezdeményezések. Persze fontos tudni azt is, hogy ebben a történelmi régióban, ahol a központi hatalom eddig is folyamatosan beleszólt az emberek életébe, ahol a helyi akarat politikai skandalumnak számított; gyanú és bizalmatlanság fogad minden kívülrıl, távolról jövı akaratot, s pláne parancsot. Nagyon körültekintı, félreérthetetlen és világos kihívások szükségesek ahhoz, hogy a diktatórikus, centralizált hatalomban felnövekedett társadalmi csoportok a globalizációban ne az életükbe való újbóli külsı beavatkozást, a nehezen visszaszerzett helyi akaratok még törékeny lehetıségének elvesztését lássák, hanem valami mást. Ezt a mind jobban univerzálódó trendet lehet szeretni, lehet gyanakodva, vagy ellenszenvvel figyelni, s meg lehet kísérelni, hogy ezt a felgyorsult modernizációs folyamatot megértsük és elfogadjuk: integráljuk, képviseljük abban a számunkra fontos értékeket. Hogy maradjon az életnek olyan területe, amely fölött valamilyen szintő ellenırzésre vagyunk képesek, amelyben a magunk értékeit, identitás törekvéseit is el tudjuk helyezni.
30 Tehát kivonni aligha tudjuk magunkat a globalizáció hatásának, ennek az új trendnek a kialakulási folyamatából. A bevonódásnak, a bekapcsolódásnak, azonban továbbra is ideális szintje lehet a lokális, a helyi szint. Az a dimenzió, ahol jó eséllyel fejthetek ki hatást a körülöttem, s velem történı dolgokra. Ahol résztvevı, ideális esetben kezdeményezı szerepet találhatok magamnak, amely fölött még a személyes, vagy közösségi ellenırzés esélyei megvannak. Ez az a szint, ahol a személyes aktivitás - tapasztalat - tudás az identitás meghatározója lehet, s amely így bizonyos védettséget is jelenthet számomra, "talajt kínál a lábam alá" egy erısen változó környezetben. A közösségfejlesztésnek a lokális, a helyi és kistérségi szint az ideális terepe. Így a globális értékeknek is a helyi cselekvések által történı segítése. Ne feledjük: a modern demokráciák alapja, hogy egyetlen elvet sem engednek korlátlanul érvényesülni, hanem állandóan változó egyensúlyi helyzetet tartanak fenn közöttük. 6. A demokrácia egyik alapvetı jellemzıje: a polgárok aktív részvétele az ıket érintı döntésekben, az ügyek alakításában, a politikában - a görögök óta egyre távolabb kerül tılünk. Ahogy a modern demokráciákban szokás, mi is képviselıink útján, közvetve gyakoroljuk a közhatalmat. De a részvétel az élet más területein is egyre kevésbé jellemzı ránk: az éneklés helyett csak hallgatjuk, ahogy mások énekelnek; s csak nézıi vagyunk annak, ahogy mások táncolnak, sportolnak. Egyre távolabb kerül tılünk, s félı, hogy fokozatosan elsorvad a személyes részvételre való alkalmasságunk, képességünk és szükségletünk. Vigyázunk e arra, hogy ne így legyen? Felértékelıdik azoknak a szakterületeknek a jelentısége, amelyek a társadalmi részvétel fejlesztésére irányulnak. A tömegtársadalmakban – éppen a korlátozott részvételi lehetıségek miatt – egyre erısödnek a különféle közvetítıi szerepek. Elkülönülve a társadalmi gyakorlattól megerısödnek, önállósulnak. De számtalan veszélyt jelent ennek a közvetítıi szerepnek a torzulása; új, saját érdekei jelennek meg a képviselıi és a közvetítı szerepeket betöltıknek, kontolálatlanná válhat a közvetítık tevékenysége, gyakran eltávolodnak a részvételbıl kimaradottak életétıl, érdekeitıl. Gondoljunk csak a sajtó, a média mőködésére; mennyire a közvetítıkön áll, hogy mit kapnak fel, mibıl csinálnak ügyet, botrányt. Kit, vagy mit tesznek tönkre, vagy éppen dicsıítenek meg. S mindezt milyen kontrolálatlanul, regulázatlanul tehetik. Ahogy mondják önálló hatalmi ággá nıtte ki magát a média. Tılünk távol állva, amibe nemigen tudunk beleszólni, de még belelátni sem. Eszközei vagyunk csupán. Egyre nagyobb a tétje, hogy visszatérjünk a részvételhez. Hogy helyben, a saját közösségeink hálózatainak megerısítésével, aktivizálásával, bekapcsolódjunk a bennünket körülvevı világ dolgaiba, annak formálásába, alakításába. Miután az elmúlt 10 évben megtörtént a társadalom nagy szerkezetének átalakítása, a demokratikus mőködéshez szükséges makroszintő intézmények kiépítése, most a mikró szintő átalakulás feltételeinek; a társadalom, a demokrácia „finomszövetének” kiépítése szükséges. Ez a szint éppen a polgárok bevonására, a társadalmi részvétel széleskörő megteremtésére kínál valós lehetıséget. Többnyire lokális, helyi szinten szükséges és lehetséges megteremteni a bekapcsolódás, a kezdeményezıkészség, a cselekvıképesség, a belsı értékek kibontásának a feltételeit. Szerényen - ezek a közösségfejlesztés legfıbb törekvései és esélyei. Közvetítık által manipulált és „megvezetett” eszközei, vagy résztvevıi; aktív alakítói, gyakorlati formálói leszünk a honi közösségi, társadalmi viszonyainknak? Meggyızıdésem, hogy ez ma egy alapvetıen aktuális kulturális-mővelıdési kérdés is. Ha valóságos funkciót és szerepet keresünk az ezredfordulón.
31
Nagy Júlia
Falufejlesztés, szocio-kulturális animáció, A Falufejlesztési Társaság, amely 1989-ben alakult meg hivatalosan – magam 1990-tıl vagyok tagja –, új falukutató mozgalmat kezdeményezett Magyarországon. A munka 1990ben a berceli falukutató táborban (Felsı-Galga-mente) vette kezdetét. A Társaság kistáj szintő projektjei rendszerint egy falukutató táborral kezdıdnek. E táborok során fı feladatunknak tekintjük a térség sajátos problematikájának megismerésén túl a helyi kezdeményezı, tenni akaró emberek fölfedezését, a velük és az egymással való kapcsolatok kialakítását. E táboroknak nem célja egyetlen falu helyzetének, helyi társadalmának feltárása s nem célja a faluszociográfiák, a hagyományos értelemben vett kutatások számának gyarapítása sem, hanem minden esetben egy 10-20 település alkotta kistáj megismerése felé tett elsı gyakorlati lépést jelenti. Ezen túlmenıen a tábor résztvevıi számára, akik különféle fıiskolák, egyetemek hallgatói, e munka és együttlét bevezetést, indíttatást jelent a társadalmi valóság megismerésére és az értelmiségi szerepvállalásra való felkészítésben. Úgy véljük, hogy egy földrajzilag is definiálható települési közösség hosszú távú érdekeit inkább tudja hitelesen képviselni egy civil szervezet (ha mőködik), mint egy négy évente változásnak, irányváltozásnak kitett önkormányzati testület. Elıadásomban azt a folyamatot próbálom leírni, melynek során egy civil szervezet a kulturális település animációnak (moderátori tevékenység) során miként tudja (ha nincsen) létre segíteni a település "lokális csapatát" a helyi társadalom aktivizálható szegmenseként s a továbbiakban mint külsı segítıje a folyamatnak, a három tényezıs együttmőködésnek "sínre tételével" miként tud hiteles és pártatlan katalizátor lenni. A javasolt módszer részleteiben kipróbált, és meggyızıdésünk szerint szükséges és megkerülhetetlen feltétele a hiteles településfejlesztésnek, a társadalmi részvételnek. Az itt közölt folyamatábra középmezején látható körben kell elképzeljük a településfejlesztı társadalmi részvétel folyamatának lényeges és döntı szakaszait. Ezekben zajlik a három fıszereplı: az önkormányzat, a lokális csapat (ez a helyi civil szervezet vagy szervezetek), valamint a külsı animátor, moderátor.
32
Galga-projekt folyamatábrája: ADOTTSÁGOKAT, LEHETİSÉGEKET LELTÁROZÓ TANULMÁNYOK, VIZSGÁLATOK
1.
KULTURÁLIS CSOPORTOK, INTÉZMÉNYEK, LO-
TÁRSADALOMTÖRTÉNETI TÉNYEK
2.
3.
LOKÁLIS CSAPAT
SZAKÉRTİK JAVASLATAI
4.
ÖNKORMÁNYZAT
ANIMÁTOR
5.
(HA ÉRDEKLI A SZAKÉRTİKET) MEGFOGALMAZOTT CÉLOK, TERVEK, PROGRAMOK
6.
KULTURÁLIS EREDMÉNYEK
AKCIÓK (FEJLESZTÉSEK, EREDMÉNYEK)
7.
33 1. A helyi társadalmak, mőveltségi csoportok számbavétele A jelen helyzet feltárása keretében talán legfontosabb egy-egy településen belül annak makro-szerkezetének megismerése. Makro-szerkezet alatt azt a településenként néhány (3-8) mőveltségi csoportból álló struktúrát értjük, mely a lokális társadalom átlagos szintő történelmének birtokában interjú technikával viszonylag egyszerően megismerhetı. A mőveltségi csoport jelentıs mértékben meghatározza a beletartozók életformáját, ambícióit, kapcsolatait, sok esetben a foglalkozást is. Az egyes mőveltségi csoportok térbeli szegregációja is sok esetben felismerhetı, a mőveltségi csoportokra tagolódás tükrözıdhet a település rendjén, a házak képében, a lakás berendezésében, s abban, hogy milyen mővelıdési lehetıségekkel él az, aki annak tagja. Mőveltségi csoporton belül jellemzı lehet a demográfiai magatartás, de az is, hogy milyen mértékben, milyen irányban hagyják el a falut fiataljai. Példának okáért a Felsı-Galga-mente falvaiban (30 falu és egy egykori mezıváros, Aszód) az alábbi mőveltségi csoportok írhatóak le: 1. Azon paraszti rétegek leszármazottai,akik több-kevesebb saját földdel rendelkezvén,1949ig döntıen ebbıl éltek. 2. Azon paraszti rétegek leszármazottai,akik olyan kevés,vagy semmi földdel nem rendelkeztek,hogy már korán, 1949 elıtt MÁV-hoz,kıbányába vagy máshová jártak dolgozni,vagy napszámosok voltak. 3. Azon rétegek leszármazottai, akik egy úri birtokon belsı vagy külsı állandó cselédek voltak. Fenti 1., 2., 3. csoporton belül nemzetiségi és felekezeti megoszlás is lehet. 4. katolikus és magyar 9 falu, 5. tót és evangélikus 4 falu, 6. tót és katolikus 3 falu, 7. német és evangélikus 1 falu, amely felekezeti szempontból homogénnek mondható, a többi falu vegyes,de nemritkán 2-3 nemzetiség és felekezet található bennük. Színezi a képet az egykori zsidó felvásárlókereskedı réteg, ahol 10-20%-os súlyos csoportként éltek, több helyütt zsinagógával is rendelkeztek.A falvak újabb kori történetének alakulása néhány olyan mozzanatot, tényezıt produkál, melynek következtében a fenti ( történeti ) mőveltségi csoportokon belül,-vagy azokon "átfekve " azok gyengülése mellett az újak erısödve jelennek meg. Legalábbis olyan folyamtok indultak meg, melyek megfelelı tartósság mellett új mőveltségi csoport kialakulásához vezethetnek. Ezekrıl néhány szempont: 8. Területünkrıl valószínőleg voltak önkéntes áttelepülések Szlovákiába 1946-48 között.Helyükbe a Felvidékrıl általában ott jómódú gazdák kerültek,nem önként. 9. Különösen a jobb módú Alsó-Galga-mentén bevándorlás is történt. Ezek a sokfelöl jött (idegenek) óhatatlan kirekesztettségük révén egy külön csoport, bár sokfélék ık is, és nincs csoport-tudatuk. 10. A több falura kiterjedı Mgtsz-ek elsısorban a székhelyükön sajátos kultúrájú, mentalitású, érdekeltségő adminisztrátor és középvezetı réteget alakítottak ki. Helyenként egy-egy településen összpontosultak, ott parcelláztak nekik házhelyet, nyitottak új utcát, ezzel is "fejlesztve" a falut. 11. Hasonlóképpen az iskola és egyéb összevonások a tanácsi székhelyeken eredményeztek egy lokális értelmiségi csoportot, akik egymást figyelve kapcsolati hálót alkotnak. A városi munkahelyekre történı buszos ingázás csoportképzı tényezı egy-egy faluból. 12. Az egyházak körül szervezıdı kulturálisan aktív csoportokat is meg kell említeni. Elıfordulnak nem történeti egyházak, szekták, melyek kis létszámuk ellenére, kulturális aktivitásuk folytán nem elhanyagolható a vélemény- és normaformáló erejük. 13. Számos helyen a cigányság sem hagyható ki. İk aztán markáns mőveltségi csoport, és alapvetıen sokféle, nem vonhatjuk ıket össze cigány-cigány alapon.
34 Végül az elkülönülés – a falu társadalmának szétszedésénél – csoportokra szedésénél jóval nehezebb feladatról, azok településen belüli és települések közötti kapcsolatairól is kell néhány gondolatot mondani. Joggal felvetıdik, s igaz is, hogy ezek a mőveltségi csoportonként meghatározható részei a településnek sokszor nem is élik meg tudatosan csoport mivoltukat, esetleg túlterjednek az adott településen s nagyobb társadalmi térben mozognak. Például az az egykor igen fontos körülmény, hogy magyar vagy tót, ma nem mőködik tudatosan. Az egykor kialakult egy-egy házasodási körbe tartozó falvak megfelelı felekezető családjai azonban ma is többé - kevésbé atyafiak. Tehát egy-egy településen definiált mőveltségi csoport beilleszthetı ill. tartozhat egy tágabb földrajzi, társadalmi térbe is. Ezek az egykor kialakult kapcsolatok ma is meghatározóak falu és falu között. Másrészt falun belül is, az egyes mőveltségi csoportok közötti kapcsolat, a kommunikáció hordozhat történeti meghatározottságokat is, s ezeket mind hasznos lehet tudni, ismerni egy "kistáj animációt " szolgáló akciókutatás elıkészítésekor. 2. A helyi intézmények, mőködésük és ezek megismerése Átlagos körülmények között zajló társadalmi folyamatok során a mőveltségi csoportok külön-külön kialakítják, fenntartják és mőködtetik saját intézményeiket. Ezek biztosítják a kulturális csoport által birtokolt, vallott értékek áthagyományozódását, érvényesítését s általában azoknak a közösségi funkcióknak a mőködését, melyek túlmutatnak családi kereteken, azokon belül nem oldhatóak meg. A történelmileg is megragadható markáns kulturális csoportok nemzetiségi és vallási dimenziók mentén ragadhatóak meg, sokat kibírnak és jelentıs tartalékaik vannak. Kis létszámú lokalitásokban és kis létszámú kulturális csoportok esetén nem tud kialakulni vagy állandósulni a megfelelı saját intézmény, minden értékátadás a család keretei között kénytelen maradni, aminek következtében a kulturális csoport elıbb-utóbb asszimilálódik. Az általuk képviselt értékek, magatartási formák, mentalitás elemek közül azonban jó néhány ekkor is tovább élhet szőkebb vagy tágabb körben. Falvaink jelen állapota, amire sok esetben elmondható, hogy közösséghiányos, apatikus, éppen abból érthetı meg, hogy 40 éven át volt kénytelen nélkülözni a "saját intézmény" mőködtetés lehetıségét és alapvetıen új helyzetekben sem volt módja kialakítani a megfelelı új intézményeit. A kulturális csoportok a kényszer nyomására lemondtak arról, hogy mint közösségek nyilvánuljanak meg, legfeljebb a családi szférába húzódtak vissza vagy teljesen feladták magukat. Miért tárgyaljuk ezeket az alapvetı dolgokat talán túl részletezıen? Azért, mert szeretnénk erıtelesen hangsúlyozni a kulturális csoport kevéssé mérlegelt jelentıségét, rámutatni arra a körülményre, hogy egy lokalitás, az önkormányzat nem azonos a helyi társadalmak halmazával. Egy falu szerencsés esetben olyan lokális társadalom, melyben a kulturális csoportok "nagykoalíciója" létrejön, ami az azonosságtudat magasabb, s egyben földrajzilag is definiálható szintje. Amennyiben egy kulturális csoport erıs, s ebben a nagykoalícióban döntı, túlsúlyos tényezı, olyan helyzet is kialakulhat, hogy "saját intézménnyé" alakítja az önkormányzatot. Ebben az esetben is fontos azonban a kicsiny kulturális csoportok tolerálása, értékeik hasznosulása a lokalitás egésze számára lehetséges legyen, mert a sokszínőség legalább anynyira fontos, mint felismerni a település szintjén a közös gazdasági érdeket, lokális azonosságtudatot, a kulturális és anyagi tényezık összefüggését. A "jelen helyzet feltárásának feladatán belül tehát az egyes kulturális csoportok számbavétele után azoknak az intézményeknek a megismerése következik, melyek általában "idegenek", de bizonyára többé-kevésbé organizáltak, valamennyire a lokális társadalom mára magába integrálta ıket, sıt az sem kizárt, hogy itt-ott belülrıl létrejött autentikusan "saját intézményre" bukkanhatunk.
35 Ezeket az intézményeket két oldalról közelítve ismerhetjük meg. Egyik az, hogy beszerezzük az intézményre vonatkozó hivatalos adatokat, ha lehet 5-10 évre visszamenıen is. A másik oldal az, hogy elbeszélgetünk az intézményben dolgozókkal és azokkal a helybéliekkel is, akik igénybe veszik az intézmény szolgáltatásait. Jelen kutatási módszertanhoz elkészítettünk egy interjúvázlatot, ezeknek a beszélgetéseknek a minimális egységesítése érdekében. A kérdések kiterjednek az egyházakra, vallási közösségekre, a fontosabb gazdálkodó szervezetekre, döntıen azokra, amelyek a mezıgazdasággal kapcsolatosak, az iskolákra, pedagógusokra, az ünnep, a szórakozás és a mővelıdés kérdéskörére, az egyesületekre, a pártokra, és a legutóbbi választások eseményeire. Érdemesnek látszik felfigyelni azokra az egyéniségekre, akik egy-egy intézményben hosszabb idıt töltve hozzájárultak az intézmények helyi társadalmi beágyazódásához. A több nemzedéket nevelı tanítók, lelkipásztorok, orvosok, de az a helyi "értelmesség" is, akik élettapasztalatuk, speciális tudásuk révén egyszemélyes intézményei lettek a falunak. (Pl. a "faluesze" idıs ember, vagy egy füves asszony, egy búcsúi elıénekes "szentasszony" stb.) Fontos minden olyan körülmény feljegyzése, amely befolyással van az adott intézmény és a kulturális csoport vagy a falu egészének viszonya, az együttmőködés vagy együtt nem mőködés szempontjából, ill. az intézmények közötti együttmőködés vagy együtt nem mőködés szempontjából. Az együttmőködés visszatanulása, az együttmőködés lehetıségeinek feltárása és majdani felhasználása az akciókutatás során kiemelt jelentıségő. Sokszor nem világos az együttmőködés remélhetı elınye, sokszor az együttmőködés gátjaként említik az együttmőködésre képtelen vezetıt, holott a struktúra a fı ok, nem is a személyes kommunikáció képtelenség, vagy a személyes együttmőködés nem nyílt, inkább maffiaszerő összefonódásai. Egyházi, vallási közösségek A vallási dimenzió az, amely történetileg a legtöbb kulturális elemet képes megırizni, átalakítva áthagyományozni és azokat a jövı számára felhasználásra felkínálni. A hagyomány és a modernizáció kérdéskörében sokak szerint példatár lehet életünk újragondolása, amikor az öklógiai problémák megoldását vagy a kistáj kulturális azonosságtudatának kialakítását kívánjuk segíteni. A vallási néprajz gazdag témakörébıl a modernizációra igen alkalmasnak tőnı búcsújárást, zarándoklást emeljük ki, a Galga-mente katolikus népének mentalitását, érzelmi kultúráját évszázadokon befolyásoló Máriabesnyı, Vác, Szentkút zarándoklatait. A Galga-menti táradalom ismeretének fontos eleme a vallási tolerancia-intolerancia kérdésének összefüggése a nemzetiségi kérdéssel. (Nógrádkövesden idıs asszonyok beszélték, hogy amikor a váci búcsúba mentek, az evangélikus falvakban nem tettek ki a házak elé kantában vizet pohárral, mint a "rendes" katolikus falvakban. Vajon miért? A magyar-tót ellentét miatt, vagy csak felekezeti idegenség folytán, vagy is-is ? A gazdaság intézményei, a mezıgazdasági termelıszövetkezetek Az egyházak jelentıs anyagi és erkölcsi veszteséggel ugyan, de túlélték hagyományos kereteik között az elmúlt 40 évet, nem így a gazdasági szféra. A termelés szervezete, a faluközösség gazdálkodása szinte nyom nélkül múlt el. A téesz-modell lényegében idegen maradt, mely minden hagyományos munkaszervezeti és gazdasági együttmőködési formát kitörölt a kollektív emlékezetbıl. Elıször tehát a társadalomtörténeti alapvetés birtokában meg kell vizsgálnunk, hogy melyek azok a különféle munkaszervezeti formák, melyek azok az agrárszervezetek, amelyek emléke törmelékesen, de az idıs emberek lelke mélyén megtalálhatók. A családok egymás közötti kölcsönös munkacseréjét, az ún. kalákát fıként házépítés terén tájanként eltérı intenzitással és módon a racionalitás megırizte, de ennek hagyománya kevés egy korszerő szövetkezeti gondolat elterjedéséhez.
36 Elıfordul, hogy újra felfedezik a részes mővelést, a summás munka is feléledt, elıfordul a kubikos bandák újraszervezése, idénymunkára más vidékekre. A felsorolt adatok alapján ahhoz képest bekövetkezı változásokra figyelve lehet rögzíteni a jelen helyzetet. A termelıszövetkezetben tisztázott speciális kérdéscsoportok igen fontosak (változás, átalakulás, önállósulás, privatizáció), mert azt szeretnénk tudni, hol-milyen szellemi és anyagi feltételei vannak az igazi szövetkezetnek. Vagyis mi a lehetséges útja annak, hogy a kistermelı esetleg önkéntes szövetkezések által segítve farmer lehessen? Iskola és az oktatás A helyi társadalom legfontosabb intézménye és minél inkább kisebb lokalitásról van szó, annál inkább az. Mi a falu felıl kívánjuk az iskola ügyét tekinteni, azt szeretnénk, hogy testre szabottan a falunak való legyen az iskola, mert az nem csak állampolgárt nevel a hazának, munkaerıt a gazdaságnak, hanem polgárt a falunak is, hacsak lehetséges. Beszerezzük természetesen az iskolai statisztikát és néhány közlékenyebb pedagógustól megkérdezzük milyen is ez a falu, ahová ıt a sors vezette, eljött tanítani. Érdekes ez a dolog, ha van ıslakos, helybıl származó, jöttment helyben lakó, sıt kijáró (Aszód, Vác, Gödöllı) pedagógus szájából is! Ezekben a beszélgetésekben számos, nekünk fontos információhoz juthatunk. Például a helyi nevelési hagyományokról, melyek kultúra-függıek, a kulturális csoport, felekezeti hagyományok függvényében változóak. - Kis településeken felmerülhet az egykori bekörzetesítés visszarendezése. - Nemzetiségi kérdéskörben két téma adódik: súlyos lehet az adott településen a cigányság térhódítása, az iskola szerepe a konfliktus kezelésében. Feszültségekkel kevésbé terhelt a szlovák tannyelvő tanítás kérdése. - Emlékezetes tanítóegyéniségek a jelenben is emberileg, szakmailag értékes, potenciális partnere a településanimációnak. İk azok, akik "felvállalhatják" a falut, túllépve szorosan értelmezett szerepükön képesek modernizálni az egykori néptanító legendás alakját. Az egészségügy, szociálpolitika intézményeinek vizsgálata néhány új szempontot is felvet az eddigiekhez képest. A hagyományos paraszti társadalomban a mainál testben és lélekben bizonyosan jobb körülmények között éltek az emberek. Saját intézményként mőködött minden közösségben a füves és javas asszony nem kis hatékonysággal. A nyomorékokat, elmebetegeket, koldust általában tolerálták, a saját családban, vagy falun belül helyzetük megoldható volt. A hajléktalanság ismeretlen volt. Hajlék még a bujdosó betyárnak is adódott. Az árvák ügyét a faluközösség egyedi problémaként kezelte. A társadalmi szolidaritás és kommunikációs rendszer mőködött, egyén és közösség viszonya egyértelmő és szabályozott. A jelen helyzetet jól illusztrálja, hogy aki gyógyít, az nem nyújtja a gyógyszert. A szociális problémák kezelése elidegenedetté vált. Mi a helyzet a Galga-mentén? Hogy mennyire idegenként élik meg a találkozásukat, az döntıen a helyi orvos és munkatársainak személyes kvalitásának függvénye. A valós helyzet megismerésében ki kell emelnünk mindazt, ami alapvetıen ezeknek a döntıen egy-két személyes intézményeknek az egymás közötti - falun belüli – együttmőködésére vonatkozik. Saját intézménnyé kell alakítsa a lokális társadalom úgy, ahogy egykor a bábát. Ehhez két dolog szükséges: • Legyen és mőködjön a lokális társadalom, és tevékenységét erre a területre is tudatosan terjessze ki, • Legyen valaki, aki személy szerint felvállalja az összekapcsoló - az animátor - szerepét. Ez nem feltétlenül az orvos. Lehet ı a legokosabb, de nem biztos hogy a legalkalmasabb. Lehet bárki, aki együttmőködtet.
37 Egyesületektıl a pártokig Mindarra a célra és tevékenységre, értékek szolgálatára és céltalannak tőnı bármire, ami nem tilos, lehetséges egyesületet alapítani. Nem kötelezı semmi társas szándéknak egyesületként formalizálódnia. Az egyesület kétségkívül a civil társadalom egyik alapintézménye s a benne rejlı lehetıségek kétségkívül nincsenek kihasználva. A nagy társadalomban jelentkezı új igényekre, szükségletekre a legkorábban mozduló, felfigyelı, innovációra lendülı társadalmi formáció. A beszerzett adatok ismeretében el tudunk beszélgetni a vezetéssel, néhány taggal és kívülállóval is: mondják el a gondolat megszületését, a megalakulás történetét, kezdeti nehézségeiket, az együttmőködés lehetıségét falun belül és kívül, terveiket, vágyaikat. - Vadásztársaság – befolyásos csoportja a falunak - Tőzoltóegylet formálisan folyamatosan létezett és föltámadt éppen politikamentességük folytán. - Vöröskereszt szervezete új tartalommal feltöltıdı szervezet lehet. - A mővelıdési ház csoportjai is szervezıdhetnek egyesületté, ha akarják. - A templom körül szervezıdı ifjúsági csoportok, cserkészcsapatok, bázis közösségek, egyházközségi ifjúsági egyletek. A szervezıdési folyamatok a jelenben is erısen zajlanak. Egyaránt érdekesek a bejegyzett és be nem jegyzett csoportosulások. Minimálisan rögzítendı a vezetık neve, foglalkozása, a csoport nagysága és tevékenysége. Természetes módon törekszik minden közösség az együttlét, a tevékenység számára "egyleti otthonra", mivel a nagyobb múlttal rendelkezıknek ez természetes volt. A csurgói erdei közbirtokosság az 1930-as években egy kocsmának volt a tulajdonosa. Nagytermében tartották az éves közgyőlést, bálokat, mulatságokat, mőködött színjátszó csoport, énekkar, de átengedték, bérbe adták más egyleteknek is. Alkalmanként egy külön törzsasztalnál jöhettek össze az egylet tagjai. A kisebb helyeken is több kocsma mőködött, a "nagy vendéglı" már szinte kaszinószerően. Az elkülönülés sohasem volt teljes, hiszen lehetett tudni, mikor, hol, melyik társaság van együtt. Mi ma a helyzet a faluban? A mőködı kocsmák funkciója hogy alakul? Csak italozás helye? Az egyesületekhez hasonlóan a helyi pártcsoportot is megkeressük. Tagokat, és azt a kulturális csoportot, ahonnan a tagságuk általában regrutálódik. Helyi hatalom, települési önkormányzat Rögzítjük az önkormányzati választások fontosabb mozzanatait, elbeszélgetünk a helyi választási bizottság tagjaival a szavazás körzetenkénti és nem falvankénti eredményeirıl. Önálló, vagy körjegyzıség mőködik? A polgármesterrel folytatott interjú igen fontos, több kérdéskörre kell kitérnünk: - saját életútja, foglalkozása, azok a fontos mozzanatok, amelyek mentén polgármester lett, - miként jellemzi a falu népét, a falu helyzetét, - részletes programja, A polgármesteren kívül a képviselı testülettel és az ott dolgozókkal bıvíthetjük a beszélgetıtársakat. Igyekezzünk azt tisztázni, milyen stílusú, jellegő az önkormányzat? Hagyományosan igazgató, vagy inkább " vállalkozó", gazdálkodásra törekvı? Összefoglalásként A település helyi társadalmának megismerése befejezetlen maradna, ha nem igyekeznénk tisztázni azokat a helyi viszonyokban mőködı érdekazonosságokat és érdekellentéteket, melyek mentén az egyes kulturális csoportok, s a különféle önkormányzatok (pl. iskolaszék, közmővelıdési tanács, egyesületek) és intézményeik településen belül esetleg más-más érdekcsoportokba kerülnek, érdekellentétben állnak.
38 Településmérettıl függıen 1-3 tucat emberrel, személyenként 1-2 órát elbeszélgetünk, az is ki fog derülni, hogy az erısen eltérı, de ellentétes érdekek milyen és mennyire mély szakadékokként hasogatják keresztül a kulturális csoportot, vagy a falu egészét. - Az állami, a hivatalos intézmények sem annyira idegenek, hogy ne legyen világos hova húznak több érdekcsoport között. - A helyi pártokban a legnyíltabb egy érdekcsoporttal való azonosulás vagy szembenállás. A feltáró-kutató munka eljuthat az adott település társadalmában ténylegesen mőködı tényezık egyszerő megértésére. Miként tekintsünk ezek után az önkormányzatok képviselı-testületeire? İk a különbözı érdekek mentén koalícióban lévı, vagy szemben álló kulturális csoportok és többé-kevésbé társadalmasuló intézmények együttmőködését menedzselı elit. Ebben a szerepükben kell ıket megerısíteni az akciókutatás fázisában, a helyi fejlesztési projektekben a velük való együttmőködés során. Kutatásunk a helyzet megismerésére vonatkozó szakaszában tehát azzal zárul, hogy a lokális társadalmat nem csupán leltárszerően, statikusan, hanem dinamikájában, az azt mőködtetı feszültségek mentén is le tudjuk írni. 3. Jövıkép és törekvések, a helyi csapat létrejötte, a kulturális animáció beindulása A lokális társadalomtörténeti alapvetéssel biztosítottuk a jelen helyzet feltárását, majd annak tisztázására kerülhet sor, hogy a • faluban milyen jövıképek vannak forgalomban, mit gondolnak az emberek úgy általában a falu lehetıségeirıl, • és milyen törekvések, a vágynál, szándéknál már erısebb, átgondoltabb irányultságok léteznek egy-egy részfeladat megoldására. Kissé idıigényes, de általában eredményes módszer a helyi csapat összetoborzásához a csoportos interjú módszere, mellyel a falu kollektív emlékezetének egy-egy szeletét kívánjuk feltárni. Most ezt a módszert írjuk le bıvebben. Kutatásunk kezdetén, amikor elkezdtünk megismerkedni a faluval, megkérünk néhány idısebb helybéli embert, asszonyt, hogy vállaljanak néhány délutánt, estét, szeretnénk velük a falu múltjáról elbeszélgetni. Az a legjobb, ha felajánlja, hogy erre a saját otthonában kerüljön sor. Ennek az a célja, hogy megtapasztaljuk, ık miként ismerik önmagukat, mit tartanak érdemesnek elmondani. A kollektív emlékezet feltárására is elkészítettünk egy beszélgetésvázlatot. Hagyni kell ıket, beszéljék ki magukat, vitatkozzanak, hogy is volt valójában. Tehát nem sietünk a dologgal, az idısek amúgy is szívesen beszélnek régvolt dolgokról. Legközelebb folytatjuk, újabb résztvevıkkel, fiatalabbakkal és egyre közeledünk a közelmúlthoz, a jelenhez. Igyekszünk a legértelmesebb öregeket is megtartani a csapatban, amely egyre fiatalodik. A beszélgetések már arról szólnak, mi is a helyzet most. A jövı tervezgetésénél rendszeresen rákérdezünk, ki ismeri ezt a dolgot a legjobban, ki tud errıl a legtöbbet. Ez körülbelül 5-6 beszélgetés. A sorozat végére valószínőleg elbizonytalanodunk, mi is van valójában? A csapat azonban együtt maradhat, hogy fényt derítsen néhány helyi homályra és mert megszokta az együttlétet. A beszélgetések során új megvilágításban hallották a történteket, résztvettek a tudás-csere folyamatában, megírták, megszerkesztették a falutörténetet. S ık is mások lettek, s lehet, hogy felvállalják a falut, részt kívánnak venni valamilyen módon a helyi jövı alakításában. Ezért nagy az esélye, ha jól vezettük a beszélgetéseket, hogy együtt maradnak, asztaltársasággá alakulnak, vagy szépítı egyletté. Beszélgetıtársakból így lehetnek munkatársak, adatközlıbıl elkötelezett csapattá.
39 Mi a vezérfonala a jövıt ostromló beszélgetéseknek? • A jelen helyzet kritikája és a jövıkép között (akkor hát hogyan kellene lennie?) nem is olyan éles. • Figyelve, azokra rákérdezve, bíztatva indíthatjuk el a homály bogozását. (Mondd, Te mit tennél?) • Jó, ha megfogalmazódik a mentálhigiénés követelmény, hogy elıször a lelkek békéjét kell megteremteni, majd a dolgokat kimondani, megbocsájtani, megérteni és felvállalni legalább önmagunkat. Kilépni a bénító rejtızködésbıl. Nem akarni egyformaságot, inkább együttmőködni. • Az együttmőködés csak valami céllal történhet: mi a cél ? Röviden néhány célképzet: - "Kell valami szórakozási lehetıség a fiataloknak, egy kulturált hely." Ezt leggyakrabban serdülı gyerekek szülei mondják. - "Munkahely kellene" – mondják azok, akik belefáradtak az ingázásba. Kevesebb pénzért, de helyben, majd beletanulnak. - Vállalkozni? Nincs hitel, az kellene, de csak családtaggal vagy egyedül. - Sokszor elmondják, hogy ebben a faluban valamikor megéltek pl. a dohánytermesztésbıl, ebbıl, abból, most meg semmi. A TSZ gabonát termel, meg napraforgót. Meg kellene próbálni, de mi már öregek vagyunk, a fiatalok meg nem tudják, meg nem szeretnek dolgozni (csak ülni a traktoron ...). - A fiatalabbakat megmozgatja, ami az idegenforgalom kapcsán éri ıket. "Húzó ágazat" A jövı lehetısége. Van egy horgásztó, kastély, erdı, ezt összehozni a nyugati turistákkal. - Vannak helyi adottságok, amelyek ma nincsenek kihasználva. Egy kisvállalkozó erejét meghaladhatják, ezeket a dolgokat leltározni kellene: egy üres épület, egy nagy pince, egy felhagyott homok-kıbánya, elfelejtett tudás, mesterségek. - A közlekedés anomáliái. "Vegyünk egy autóbuszt? " - Egészséges ivóvíz, csatornázás? - Iskolával kapcsolatban, a pedagógiai tartalmi megújítása csak néhány megszállott pedagógus ügye. Megmozgathatja a témát, ha legalább az egyház felvállalja az alsó tagozatot, elindíthatná a szlovák kétnyelvőség szokását. - Mi az, amit pénz nélkül is meg lehet csinálni? Hogyan lehetne pénzt szerezni? Mielıtt befejezıdne a beszélgetéssorozat, kérjük meg a polgármestert, jöjjön el és mondja el a programját. Lehet, hogy sematikus, szokványos lesz, üres vagy utópisztikus. De lehet, hogy átgondolt és ami valószínő, programjának számos elemét már mi is megfogalmaztuk. Meghallgatjuk, anélkül, hogy véleményt mondanánk. Kérdésekkel azonban továbbgondolhatjuk együtt a programját. Utána nélküle, egy más alkalommal kritikusan megvitatjuk az elhangzottak lényeges pontjait. Mi az, amiben egyetért a csapat a polgármesterrel, mi az amiben nem? Miért? Ezek után kerülhet sor a visszacsatolásra, ha a polgármestert érdekli a véleményünk. Meghívhatunk képviselı testületi tagokat is, és a vitatott vagy vitatható kérdések eldöntésének szándéka nélkül megtárgyalhatjuk szélesebb konszenzust keresve a legfontosabbnak ítélt feladatokat. A kistérség színtő település-animáció hasonló módszerekkel történik, mint egy falu helyi társadalmának fejlesztése. A régió minden településén el kell végezni a falukutatást, és az így kialakult helyi lokális csapatokat, az értelmességet hozza össze Falufejlesztési Társaság a kistérségi szintre, elindítva ezzel a közös gondolkodást. A belsı erık által szervezıdı közösségi munka lehet csak a térség fejlıdésének alapja, s ehhez van szükség a külsı szakértıi támogatásra, munkára, közremőködésre. A térségi kapcsolatok kialakulását ugyanúgy megnehezíti a bizalomhiány, az értelmiség általános hitelvesztése, az együttmőködési készség hiánya – ezért elengedhetetlen az animátor szerepe, aki segít a problémák felismerésében, az önigazgatás, az önfejlıdés folyamatának elindításában.
40
Góg János
Az idegenforgalom és turizmus 1989. április 10. és 14. között ülésezett Hágában az Interparlamentáris Idegenforgalmi Konferencia, amely nyilatkozatában 10 igen fontos alapelvet fogalmazott meg. Kilencedik alapelvként azt mondta: „Az idegenforgalom minıségét a nyújtott szolgáltatások minısége határozza meg; a szolgáltatásokat pedig emberek végzik. Éppen ezért igen fontos (már az iskoláskortól kezdıdıen) egy általános idegenforgalmi képzés, csakúgy, mint a szakemberek és mindazok képzése, akik majd a turizmusban kívánnak dolgozni.” Sokáig gondolkodtam, hogy mi mindenrıl beszéljek, hiszen a téma igencsak szerteágazó, sokoldalú és sokféleképpen megközelíthetı. Lehetne módszertani kérdésekrıl beszélni, közelíthetnék a színvonalas rendezvények szervezésének oldaláról, de mindezek egy Csongrádon megtartandó ıszi, speciális konferencia során egészen részletekbe menıen kerülnek terítékre, ezért most inkább kicsit elméletibb, a szakma megismertetése és kapcsolatrendszere bemutatásának szentelném a rendelkezésemre álló idıt és lehetıséget. Szeretném röviden bemutatni az Európai Unió turizmusát s ehhez kapcsolódóan hazánk helyzetét és kilátásait; a lehetıségeink minél jobb kihasználását célzó – a Széchenyi tervben foglalt – Turizmusfejlesztési Programot; s mindezek tükrében Csongrád megye turizmusának jelenlegi helyzetét, a megye idegenforgalmi koncepciójának illeszkedését a nemzetközi és országos trendekhez, elvárásokhoz, a konkrét fejlesztési projektek megvalósítását elısegítı megyei és regionális intézkedéseket, s mindezekhez kapcsoltan a közmővelıdésben dolgozók szerepét, lehetséges feladatait, felelısségét is igyekszem érzékeltetni. Turizmus az Európai Unióban A turizmus a huszadik század második felében tömegjelenséggé vált. 1999-ben 3500 milliárd dolláros teljesítményével az összesített GDP-hez 11,7%-kal járult hozzá, az általa teremtett munkahelyek száma 200 millió volt, az állami adóbevételek 7%-a innen eredt. A turizmus döntı hányadát az egyes országokon belüli forgalom adja, a nemzetközi turizmus az egésznek csak 13%-át képviseli. A mérhetı gazdasági haszon mellett jelentıs a turizmus hatása az abban részt vevı emberek életére, kultúrájának, látókörének tágulására is. A nemzetközi turizmusban Európa vezetı szerepet tölt be: az összes turistaérkezések több, mint 60%-a, s a nemzetközi turizmusból származó bevételek több, mint 50%-a itt realizálódik. Földrészünkön a turizmus legjelentısebb cél-országainak többsége az Európai Unió tagja. Az Unió országaiban az összes foglalkoztatott több mint 13%-a dolgozik az idegenforgalom területén. Az Európai Unió idegenforgalmi kínálata bıséges és összességében magas színvonalú. Ugyanakkor az ellátás színvonala országonként is meglehetısen változó. Az Európai Unión belül a fejlettségi szintek kiegyenlítését célzó Strukturális Alapok jelentıs részben hozzájárulnak a turizmus kiadásainak finanszírozásához. Alapvetı hatással volt és van a turizmus fejlıdésére az egységes belsı piac létrehozása, mely a harmadik országból jövı turisták számára gyakorlatilag egységes cél-országgá teszi a Európai Uniót. A turizmus iparág. Ezért a turisztikai fogadóhelyeket –vonzerı tényezıi által– a turisztikai események cél– és középpontjának tekintjük. A turisztikai fogadóhely az adott helység, város, terület, régió, tájegység, ország komplex turisztikai kínálata. Az iparszerő turizmus 4 fı szektorát különböztethetjük meg: 1. szálláshely – vendéglátás; 2. utazás (utaztatás);
41 3. kikapcsolódás, szórakozás, hivatástevékenység; 4. idegenforgalmi szervezetek. A turizmus eredeti vonzerı tényezıi: a természeti adottságok, a társadalmi, kulturális viszonyok, az általános és turisztikai infrastrukturális kiépítettség, az üzleti, információs szervezetek. Mindezek azonban hiába adottak, ha a kínálati elemekkel, így: a helyváltoztatás létesítményeivel és eszközeivel (pl. repülıtér, pályaudvarok, hajókikötı és ezek jármővei stb.), a tartózkodás létesítményeivel és eszközeivel (pl. szálloda, étterem, szabadidı központ, szórakoztató- és sportlétesítmények stb.), és a szolgáltatásközvetítés szervezeteivel nem egészülnek ki. A turisták érdekeit szolgálja, hogy az idegenforgalom is részesül számos képzési program támogatásaiból. Az ezáltal javuló személyi feltételek mellett a fogyasztóvédelmi intézkedések is a turisták jobb kiszolgálását célozzák. Az Unió turizmusa kapcsán meg kell említeni a Schengeni Egyezményt is, amely alapján a tagállamok megkövetelik minden beutazni szándékozó külfölditıl, hogy amikor beutaznak az Unió területére, rendelkezzenek érvényes útlevéllel és annyi anyagi fedezettel, ami elegendı a tartózkodás idejére. A külsı határellenırzés kiterjed arra is, hogy a beutazni kívánó személy nem jelent-e veszélyt a térség bármely állama, illetve egésze biztonságára. Magyarország számára az Európai Unióhoz való csatlakozás azt jelenti, hogy a világ legnagyobb turisztikai piacán akadály nélkül, a belsı turizmus feltételeivel tevékenykedhetünk majd, ami egyedülálló lehetıséget kínál az idegenforgalom számára: a szinte korlátlan fizetıképes keresletet. Ehhez azonban turizmusunkat versenyképessé kell tenni. Ez az infrastruktúra általános fejlesztésével és korszerő turisztikai termékek megteremtésével érhetı el. Emellett vigyáznunk kell arra is, hogy hosszú távon a fenntartható fejlıdést valósítsuk meg. A tudatos fejlesztés feltételrendszerének kialakítása alapvetıen az állam feladata. Így a kormányzat állami beruházási programba kezdett, amely a Széchenyi Terv elnevezést viseli. Ennek egyik fejezete a Turizmusfejlesztési Program. Itt kell szólnom a turizmus környezetének kölcsönhatásairól. A turizmusnak a társadalmi életre gyakorolt hatásai közül négy hatástényezı-rendszert célszerő kiemelni: 1. a társadalmi, gazdasági környezetre, 2. az ismeretszerzésre, 3. az életmódra és az életszínvonalra, 4. az életérzésre gyakorolt hatásokat. Tudnunk kell azt is, mely tényezık befolyásolják a turisztikai keresletet: 1. állami befolyásolás 2. társadalmi hatások (pl. a fogadóhelyek lakosai és a turizmus területén dolgozók hogyan fogadják a turistákat. Van-e vendégfogadó tudat, kialakult-e a vendégbarát felfogás. 3. a természeti, építészeti környezet, ahol mindig egy taszító és egy vonzó tényezı együttes hatásának érvényesülésével kell számolni 4. gazdasági hatások, amelyben tudni kell, hogy csupán a vásárlóerıvel alátámasztott szükséglet válik igazi keresletté. 5. az ajánlattevık és versenytársak által a keresletre gyakorolt hatás, hiszen meglévı kínálatot, kapacitásokat kell értékesíteni, valamint szükséges a kínálat állandó és folyamatos bıvítése, mely nem csak elınyökkel, de kockázatokkal is jár. Magyarország helyzete és kilátásai Magyarország nemzetközi turizmusának mutatói felemás helyzetrıl tanúskodnak. Míg Magyarországot évente mintegy 30 millióan keresik fel, és ezzel hazánk a Föld legkedveltebb célállomásai között a 14. helyen áll, addig a turisztikai bevételek nagysága szerint csak a 38. helyet foglalja el. Hazánk a világturizmusból a látogatók száma alapján 3-4%-kal, a nemzetközi turisztikai bevételekbıl viszont csak 1,1%-kal részesedik. E szerény eredmény elsısorban az infrastruktúra – különösen a közúthálózat – elmaradottságára, a környezetszennyezés-
42 re, a szolgáltatások gyakran alacsony színvonalára, valamint turizmusunk szerkezetére vezethetık vissza. Komoly gondot jelent, hogy a kereskedelmi szálláshelyek férıhelyeinek csak alig több mint egynegyede a szállodák kapacitása, s hogy a turisztikai vállalkozásokban magas a nem megfelelı szakképzettségő munkaerı aránya. Turizmusunk jelentıs hányadát a kirándulók és átutazók teszik ki, a kereskedelmi szálláshelyeken pedig csak a Magyarországon töltött vendégéjszakák tizedrésze jelenik meg. További probléma, hogy turizmusunkat erıs területi (Budapest, illetve a Balaton térsége) és idıbeli (a nyári fıszezonban jelentkezı) koncentráció jellemzi. A rendszerváltás jelentıs változást okozott a turizmusban. Megszőntek bizonyos korábbi vonzerıink a külföldiek számára (pl. a két német állam polgárainak találkozóhelye), miközben töredékére zsugorodott a belföldi turizmus korábban legnagyobb részét kitevı szociálturizmus. Ugyanakkor világossá váltak a turizmus intézményrendszerének hiányosságai is. A helyzetet súlyosbították a közvetlen szomszédságunkban zajlott délszláv háborúk. A turizmus e nehézségek ellenére is a magyar gazdaság jelentıs ágazata. Magyarországon 1990 és 2000 között a turizmusból származó devizabevétel – rendkívül alacsony importtartalom mellett – több mint négy és félszeresére nıtt. A turizmus devizabevétele 2000-ben meghaladta a 3,7 milliárd eurót. A turisztikai aktívum (2000-ben 2,5 milliárd euró) jelentıs mértékben járul hozzá a folyó fizetési mérleg és a külkereskedelmi mérleg hiányának kompenzálásához és ezzel hazánk pénzügyi stabilitásának biztosításához. Szakértıi becslések szerint Magyarországon a bruttó nemzeti terméknek már több mint egytizede a turizmusból származik, és az ágazat közel 250 ezer fı számára nyújt munkahelyet. A turizmus az egyik legjelentısebb húzóágazat, amely elısegítheti az elmaradottabb térségek gazdasági felzárkózását, a természeti és a kulturális értékek megırzését és hasznosítását, a lakosság életkörülményeinek javítását. Magyarország adottságai kedvezıek a turizmus fejlesztéséhez. Hazánk Európa a központi helyén fekszik. Noha Magyarországon nem található világviszonylatban is kiemelkedı vonzerı, több olyan regionális jelentıségő turisztikai sajátossággal rendelkezünk, amelyek a kereslet legújabb irányzatainak megfelelnek. A Széchenyi Terv turizmusfejlesztési programja olyan, a sajátos adottságok kihasználását célzó kínálatbıvítı program, amely a nagyobb fajlagos turisztikai bevételt biztosító látogatók számának és arányának a növelését segíti elı. Ez egyfelıl a turisztikai termékek választékának a bıvítését, másfelıl azok színvonalának az emelését kívánja meg. A program további szempontja, hogy a fejlesztések egyúttal helyi és regionális kínálati hálózatok és programcsomagok kialakítását, a térségen belüli turisztikai együttmőködést is elısegítsék. Mind az együttmőködés, mind az egymáshoz illeszkedı „kívánatos” programcsomagok létrehozásában nagy szerepük lehet és van is, a közmővelıdésben dolgozóknak. Melyek is ezek: A turisztikailag kínálható, egységes termékcsomagok fontos részét, elemét képezik azok a szabadidıs-, kulturális programok, melyeket a települések közmővelıdési intézményei, civil szervezeti rendeznek és bonyolítanak le. Sok helyen sem TOURINFORM, sem utazási iroda, sem önkormányzati munkatárs nincs, aki összefogja, koordinálja ezt a tevékenységet, így a közmővelıdésben, a könyvtárban dolgozókra hárul a szervezési, tájékoztatási, kiadvány készítési feladat, ami természetesen másfajta ismereteket, felkészülést is megkövetel. A szükség azonban meghatározza a tennivalókat. (Ezt felismerve szeretnénk a közeljövıben speciális képzés keretében felkészíteni a közmővelıdési szakembereket erre a munkára, valamint megyeszerte un. INFO-PONTOK létrehozásával szélesíteni az idegenforgalmi irodahálózatunkat.) A turizmus fajtái között számos olyan van, amely az egyes települések számára kizárólagosságot jelent, s annak összes elıkészítı, lebonyolító, vendégfogadó feladat a közmővelıdésben dolgozókra hárul. Ilyenek:
43 •
Üdülıturizmus: nyaralóturizmus, termál- és gyógyturizmus, falusi-tanyai vendéglátás, hobbi turizmus (horgászat, lovaglás, vadászat, bortúrák, vízi turizmus) • Kulturális turizmus: képzési célú, ismeretszerzı, kulturális rendezvény, vallási, zarándokturizmus, városlátogató, körutazó. • Társadalmi turizmus: rokonlátogató, klub-turizmus, kapcsolatkeresı. • Hivatás-gazdasági turizmus: non-profit hivatás turizmus, üzleti, kongresszusi, konferencia, szeminárium, vásár- és kiállítás látogató. • Politikai turizmus: diplomaták és családtagjaik, politikai rendezvények. • Környezetbarát turizmus: ÖKO, környezettudatos. • Sport-turizmus: aktív sport-turizmus, passzív, sportrendezvényeket látogató. A turizmusra ezeken a területeken is erıteljesen hatnak a helyi gazdasági-társadalmi körülmények, ugyanakkor ellenhatást is gyakorol a település társadalmi, kulturális életére. Végül a turizmusfejlesztési program az eszközök oldaláról a koncentráció elvét helyezi elıtérbe, azaz olyan területek fejlesztését célozza meg, amelyek az ágazat egészére húzóhatást gyakorolhatnak. Széchenyi terv – Turizmusfejlesztési Program A Turizmusfejlesztési Program kiemeli, hogy az adottságok kihasználásánál figyelemmel kell lenni arra, hogy gazdaságstratégiai célok csak úgy érhetık el, ha idegenforgalmunk – amellett, hogy a földrajzi helyzetbıl eredı tömegturizmust a jelenleginél eredményesebben kihasználja – szerkezetében egyre inkább az igényesebb termékekkel versenyzı, minıségi turizmus felé fordul. A kínálat szerkezetét úgy kell átalakítani, hogy a magyarországi turizmus a jelenlegi – magas vendégforgalmat és alacsony fajlagos bevételt mutató – helyzetbıl egy kisebb vendégszámmal, ám nagyobb fajlagos bevétellel jellemezhetı irányba mozduljon el. Célunk továbbá, hogy a jelenleg a hivatalos bevételek között nem megjelenı – a fekete, illetve nem regisztrált forgalomból származó – pénzösszegeket a hivatalos csatornák felé tereljük. Az minıségi turizmus irányába való elmozdulás érdekében a Széchenyi Terv turizmusfejlesztési programjának legfontosabb céljai: • A külföldi turizmus hatékonyságának növelése – sajátos, nemzetközileg is versenyképes turisztikai termékek fejlesztésével és a szolgáltatások színvonalának az emelésével. • A belföldi turizmus fejlesztésével az ágazat stabilitásának a fokozása, a kiegyensúlyozott fejlıdés feltételeinek a megteremtése. • A fenntartható turizmus feltételeinek a biztosítása, azaz olyan fejlesztési irányok és módszerek alkalmazása, amelyek révén a fejlesztés nem jár negatív hatásokkal az ország természeti és kulturális környezetében. • A hagyományos – a "Pußta, Piroschka, Paprika" hármasával jellemezhetı – turisztikai országkép kiegészítése, illetve részbeni helyettesítése a magyar kulturális örökségek hangsúlyozásával. A hagyományos vendégkör mellett új küldı országok bevonása. A minıségi turizmus fejlesztését szolgáló kínálatbıvítés, a szolgáltatások színvonalának emelése, a regionális hálózatépítés, valamint a koncentráció elveit szem elıtt tartva a Széchenyi Terv turizmusfejlesztési programja hat alprogramra épül: 1. Gyógy- és termálturizmus, 2. Konferenciaturizmus, 3. Tematikus parkok, 4. Kastély- és várturisztika, 5. Turisztikai információs rendszerek, valamint 6. Egyéb minıségi turisztikai termékek (lovas, kulturális, kerékpáros, bor és gasztronómia, vízi és ifjúsági turizmus).
44 E programok fejlesztését a Széchenyi tervhez kapcsolódó 19 országos és több regionális (Csongrád megyében három) pályázat útját elnyerhetı, 2001-ben 25 Mrd, 2002-ben 28,2 Mrd Ft összegő támogatás segíti elı. A turizmusfejlesztési program megvalósításával várhatóan: közvetlen eredményként növekednek – a költségvetési támogatással – aktivizált magántıke fejlesztési ráfordításai, emelkedik az egy külföldi turistára jutó fajlagos költés, és növekszik a turizmus éves árbevétele, hosszabb távú hatásként emelkedik a turizmus hozzájárulása a nemzetgazdaságban megtermelt GDP-hez, növekszik a turizmusban foglalkoztatottak száma, a turizmus aránya az egyes régiók által elıállított össztermékben, valamint a turizmusból származó devizabevétel. Fontos szólnom a turisztikai kínálat és a kommunikációs rendszer kapcsolatáról. A turisztikai piacra is érvényes, hogy szükség van átfogó piacszervezési, piacbefolyásolási munkára. A turisztikai marketingkommunikáció hatékonysági feltételeirıl csak egy tényezıt, az ember szerepét emelem ki, szakmai felkészültségével, idegen nyelv ismeretével, vendégbarát személyiségi jegyeivel együtt. Csongrád megye idegenforgalma Az Uniós csatlakozás és hazai turizmusfejlesztési törekvések tükrében Csongrád megye idegenforgalmának fejlesztési lehetıségeit a jelenlegi helyzetbıl kiindulva kell felmérnünk. Helyzetkép Az utóbbi évek sajnálatos eseményei – az ismétlıdı tiszai szennyezések, a balkáni háború – nehezen merülnek feledésbe, ezért az országos élénkülés, az idegenforgalmi bevételek gyarapodásával szemben a turizmus megyei fellendülésére továbbra is várni kell. Összesen 145 ezer vendég 271 ezer vendégéjszakát töltött el a megye kereskedelmi szálláshelyein, ami mindössze 86 százalékát jelentette az 1999. évinek. A megyébe látogató 45 ezer külföldi 73 ezer vendégéjszakára vette igénybe a kereskedelmi szálláshelyeket, a csökkenés az elızı évihez képest 9, illetve 13 százalékos. A belföldi vendégforgalom sem követte az országos növekedést. 100 ezer vendég közel 200 ezer vendégéjszakára vette igénybe a megye szálláshelyeit, a vendégek 3, míg a vendégéjszakák száma 15 százalékkal volt kevesebb, mint 1999-ben. A megye és a régió idegenforgalmának fejlesztési lehetıségei A turizmus megyei fejlesztésének irányát – figyelembe véve a megye területfejlesztési és -rendezési tervanyagaiban ill. azok már jóváhagyott munkarészeiben foglaltakat is – a megyei közgyőlés által 1999. decemberében elfogadott idegenforgalmi koncepció határozza meg. A koncepcióban megfogalmazott alapcél: A fenntartható fejlıdés elve alapján egyedi vonzerıink kihasználásával, magas színvonalú szolgáltatások nyújtásával versenyképes komplex turisztikai termékek kialakítása, hatékony marketingmunkával azok megfelelı piacokra juttatása, mindezek eredményeként a tartózkodási idı és a bevételek növelése Mindez teljes egészében egybecseng a késıbb a Széchenyi terv keretében kidolgozott Turizmusfejlesztési Program alapgondolatával, fı célkitőzéseivel. A megyei idegenforgalmi koncepcióban meghatározott termékcsoport fejlesztési prioritások szinte mindegyike illeszkedik a Turizmusfejlesztési Program hat alprogramjának valamelyikébe: • vízparti üdülés, öko-, vízi- és kerékpáros turizmus – Egyéb minıségi turisztikai termékek alprogram; • gyógy- és termálvíz, illetve gyógyiszap adottságainak hatékonyabb kihasználása – Gyógyés termálturizmus fejlesztési alprogram; • üzleti, kongresszusi és konferenciaturizmus – Konferenciaturizmus fejlesztési és Egyéb minıségi turisztikai termékek (kulturális turizmus) fejlesztési alprogram;
45 •
nemzeti örökségünk része, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark – Tematikus parkok fejlesztési alprogram; • falusi vendégfogadás – a szálláshelyadáshoz kapcsolódó kínálat jellegének megfelelıen: Egyéb minıségi turisztikai termékek alprogram; • vadászat, kerékpározás, túrázás, sportturizmus, borturizmus fejlesztése – Egyéb minıségi turisztikai termékek alprogram; • határátkelık és környékük fejlesztése, bevásárló-turizmus fogadása – az idegenforgalmat kiszolgáló infrastruktúra, önálló alprogram nem tartalmazza. A megye idegenforgalmi koncepciója mindezeket a fejlesztési javaslatokat kistérségi szintre is lebontja: statisztikai kistérségenként kiemeli a meghatározó természeti, kulturális és speciális vonzerıket, majd javaslatot tesz az azok hasznosítását szolgáló intézkedésekre. E – koncepcióban megfogalmazott – kistérségi, néhol települési megfontolásra és megvalósításra ajánlott intézkedések végrehajtásának elısegítésére a megyei önkormányzat további intézkedéseket tett. Egyrészt elkészíttette a megye marketing stratégiáját és operatív programját. Az idegenforgalom fejlesztésére vonatkozó marketing program megvalósítására széles körő egyeztetések folynak a tervezı által közremőködıként megjelölt kistérségi önkormányzati területfejlesztési társulások, a megyében mőködı tourinform irodák, továbbá az idegenforgalom szervezésében és bonyolításában résztvevı vállalkozások, szakmai szövetségek, civil szervezetek bevonásával. A marketing programból a megyei önkormányzat – feladatainak és lehetıségeinek figyelembevételével, további az eddig lefolytatott egyeztetések alapján – végrehajtásért felelıs szereplıként a következı projektek megvalósítását látja reálisnak: • Csongrád megye vonzerıleltárának aktualizálásával a megye sajátos adottságain alapuló kistérségi programcsomagok kialakítása, figyelemmel a természeti értékek és mőemlékek idegenforgalmi hasznosításának lehetıségére; • Idegenforgalmi kiadványok megjelentetése; • Az idegenforgalmi szakemberképzés és a turisztikai szakma közötti rendszeres információáramlás. Késıbbi egyeztetések alapján további két projekt megvalósulásának megyei önkormányzati elısegítése várható: • Csongrád Népi Belváros idegenforgalmi hasznosításának fokozása; • Idegenforgalmi tájékoztató rendszer fejlesztése. A marketing programban szereplı további projekteket végrehajtásra felajánlottuk azoknak a szereplıknek, amelyek a tervezı megítélése szerint azokat a leghatékonyabban képesek megvalósítani. Másrészt – az idegenforgalmi koncepció, valamint a marketing stratégia és program végrehajtása érdekében – a megyei önkormányzat együttmőködési megállapodásokat kötött a turizmus területi irányításának összehangolására a Dél-alföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottsággal és a Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósággal, a megye turizmusának öszszehangolt fejlesztésére pedig a kistérségi területfejlesztési önkormányzati társulásokkal. Az együttmőködések részletes éves feladattervek alapján mőködnek. Tervezzük a közeljövıben az együttmőködés kiszélesítését, különösen a közmővelıdési intézményekkel és a közmővelıdésben dolgozó szakemberekkel. Ennek egyik elıkészítı állomása lesz a már említett ıszi konferencia és képzés. A helyi elképzelések, konkrét fejlesztési projektek kidolgozásához a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács programcentrumot hoz létre. A programcentrum fı célja regionális projekt-portfóliók összeállítása, azok finanszírozási hátterének feltárása, pályázatok készítése támo-gatások elnyerésére. A régió területérıl eddig begyőjtött projektek alapján a programcentrum keretében mőködtetendı projektek hat nagyobb csoportba sorolhatók:
46 1. Természeti adottságok jobb kihasználása (folyók, tavak, holtágak idegenforgalmi célú fejlesztése, gyógyturizmus, termálturizmus, lovasturizmus, pusztai programok, falusi turizmus, vadászat, kerékpárút fejlesztés, természetjárás, kistérségi programok); 2. Kulturális és rendezvényturizmus; 3. Gasztronómia, borturizmus; 4. Konferencia turizmus; 5. Marketing, megvalósíthatósági tanulmányok készítése; 6. Minıségi szálláshely-fejlesztés (szállodaépítés). Az ezekhez a témákhoz tartozó projekteket a programcentrum folyamatosan győjti. Az idegenforgalmi fejlesztések kivitelezése – a turizmus jellegébıl adódóan – a gazdaság szereplıinek feladata, a megyei önkormányzat koordináló szerepet tölthet be. S mint ahogyan a kultúra, a közmővelıdés nem lehet meg, nem mőködhet stabil gazdasági háttér nélkül, úgy a turizmust lebonyolító gazdasági szervezetek sem nélkülözhetik a közmővelıdésben lévı erık mozgósítását, csatasorba állítását. Mert ne feledjük, – hegyeink, ércbányáink, tengerpartunk hiányában is kell lennie – és van is – egy fix pontnak, ahonnan – s ahová – kimozdítható helyérıl a világ.
Források: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Az Interparlamentáris Idegenforgalmi Konferencia (Hága) nyilatkozat Utazás és az EU – a Külügyminisztérium támogatásával készült kiadvány Országjelentés 2000 Széchenyi terv KSH kiadványok Tasnádi József: A turizmus rendszere A turizmus kézikönyve
47
Pordány Sarolta
A felnıttoktatás a közmővelıdésben Elıadásomban az alábbi három kérdésrıl beszélek: • Hogyan látja a közmővelıdési intézményekben zajló felnıttoktatás helyzetét a szakma? • Milyen felnıttoktatással kapcsolatos feladatokat lát el jelenleg az NKÖM Közmővelıdési Fıosztálya, továbbá, • Milyen területeken lehetne fejleszteni a közmővelıdési szektorban folyó felnıttoktatást? I. Hogyan értékelik a közmővelıdési intézményekben történı felnıttoktatás helyzetét a szakemberek? A Magyar Mővelıdési Intézet kiadásában tavaly jelent meg a Felnıttképzés a közmővelıdésben címő tanulmánygyőjtemény, melyet Harangi László felnıttoktatás-kutatóval közösen szerkesztettünk. Az ebben a kötetben6 részletesen is olvasható, alább idézett helyzetelemzést máig aktuálisnak tartom. „Meglehetısen ellentmondásos és tisztázatlan a felnıttképzés megjelenítése a jelenlegi közmővelıdési intézményhálózat munkájában. Az utóbbi években több kutatás is készült, amelyek segítségével a mővelıdési intézményhálózat funkciójáról, fontosságáról kérdezték meg a gyakorló szakembereket. A Budapesti Mővelıdési Központ, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem és a Budapesti Tanítóképzı Fıiskola 1995-ben, a fıvárosi közmővelıdési intézmények több mint felében, 70 intézményben végzett kérdıíves felmérést a mővelıdési ház napjainkban betöltött szerepérıl. Az összesítı adatokból kitőnik, hogy arra a kérdésre, mi a mővelıdési ház szerepe ma, a leggyakoribb válaszok között nem szerepel a felnıttoktatás, vagy kifejezetten oktatási jellegő tevékenység. A gyakran elıforduló válaszok csoportban is csak a tizedik helyen szerepel az alábbi formában: «dolgozók oktatása, képzése, tréningek, tanfolyamok».7 Ezzel szemben egy ugyanebben az évben elkészített elméleti tanulmányában B. Gelencsér Katalin a közmővelıdési hálózat funkciói és feladatai elemzésekor a legelsı helyre sorolja a felnıttoktatást. A jelenlegi statisztikák sem segítenek túl sokat annak mélyebb feltárásában, hogy milyen felnıttképzési tevékenységek folynak az intézményekben. Margittai Katalin így fogalmaz: «A statisztikai adatlapon többször is változott az évek során az oktatást segítı, illetve önálló oktatási tevékenység táblája. ... az adatlap jelenlegi változata (1995. évi) nem képes e téren pontos helyzetképet rögzíteni». 8 Mindezeket olvasva, s a gyakorlatot is látva, nagyon is helytállónak tőnnek Heribert Hinzen igazgató azon észrevételei, amelyeket két évvel ezelıtt írt a hazai felnıttképzéskutatással kapcsolatban: «...(Magyarországon) a felnıttoktatás elhanyagolta a kutatást és ennek következtében a képzéstervezés és marketing számára elengedhetetlen statisztikát és dokumentációt is. Ma joggal állíthatjuk, hogy a felnıttoktatás gyakorlata sokkal nagyobb 6
Pordány Sarolta: Mi mindent tekinthetünk felnıttképzésnek a közmővelıdésben? In: Felnıttképzés a közmővelıdésben. MMI, 2000 7 Fekete Zsuzsa: Volt – Van – Lesz? Budapesti közmővelıdési pillanatkép. In: Szakmatükör - helyzetkép a közmővelıdésrıl. (Szerk.: Slézia Gabriella.). Módszertani füzetek 5. köt. Budapest, Budapesti Mővelıdési Központ, é. n. 8 Margittai Katalin: Tükör által homályosan. Helyzetkép a fıvárosi mővelıdési otthonok mőködésérıl statisztikai adatok alapján. In: Szakmatükör – helyzetkép a közmővelıdésrıl. (Szerk.: Slézia Gabriella.). Módszertani füzetek 5. köt. Budapest, Budapesti Mővelıdési Központ, é. n,
48 élénkséget mutat, mindenekelıtt a képzés és továbbképzés terén, a fontos szakmai perspektívák tekintetében, valamint a vizsgáztatásban, mint ahogy ezt az elméleti fejlıdés vonatkozásában tapasztaljuk. Az ívet még tovább lehet feszíteni: ahol kevés a kutatás, ott alig van elméleti képzés, ott csak tisztázatlan elképzelések uralkodnak és a célirányos politika „hiánycikk. Ennek aztán a nem kielégítı törvénykezés és financiális ellátás a következménye.»” 9 A fenti helyzet megváltoztatásának a közmővelıdési szektor keretein belül az egyik lehetséges megoldása lehet egy közmővelıdési képzési profil megtalálása, amely szervesen következik az intézményhálózat céljából, társadalmi szerepébıl, s amely nem a szakképzésnek, vagy az iskolarendszerő középfokú, vagy felsıoktatásnak való „besegítést” tatja feladatának. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Közmővelıdési Fıosztályának tevékenységében fellelhetıek olyan irányok, amelyek hosszabb távon erısíthetik a közmővelıdés felnıttoktatási arculatát. II. A központi irányítás részvétele a közmővelıdési szektorban történı felnıttoktatás fejlesztésében A jelenlegi kormányzat kiemelten támogatja a népfıiskolai mozgalom fejlesztését. Három nagy országos szervezet fogja össze a területi, megyei népfıiskolákat: a Magyar Népfıiskola Társaság, a Magyar Népfıiskolai Collegium és a KALOT Katolikus Népfıiskolai Szövetség. A kormányzat a szövetségek, illetve tagszervezeteik mőködéséhez ad támogatást.A Tudományos Ismeretterjesztı Társulat szövetségi együttmőködésének pénzügyi támogatása a nagy múltú tanfolyamok, szabadegyetemek továbbélését segítheti. A Közmővelıdési Fıosztály a felnıttoktatással kapcsolatos kezdeményezéseket számos egyéb formában támogatja. Például a Magyar Népfıiskolai Társaság ez év májusában megrendezett európai konferenciáján segítettünk az egyik csoport munkájában az Európai Unió Memorandumához kapcsolódóan hazai ajánlások megfogalmazásában. Ebben az évben elıször történt kísérlet A tanulás ünnepe címő rendezvénysorozat megszervezésére. A fıosztály munkatársai több rendezvényem is tartottak köszöntıket. A készülı felnıttoktatási törvényhez szakértıi anyagokat, javaslatokat fogalmaztunk meg az Országgyőlés Oktatási Bizottsága számára. III. Milyen területeken lehetne fejleszteni a közmővelıdési intézményekben folyó felnıttoktatást? Az Európai Unió Memorandum az egész életen át tartó tanulásról címő munkaanyaga tartalmazza azokat a fejlesztési irányokat, amelyeket a hazai közmővelıdési szektorban folyó felnıttképzés feladatainak meghatározásakor figyelembe kell venni. A Memorandumot a Magyar Népfıiskolai Társaság hozta nyilvánosságra elıször magyar nyelven, s ezért a Társaságot elismerés illeti. 10 Az egész életen át tartó tanulás elméletének alábbi hat kulcsfontosságú üzenetét tartalmazza a Memorandum: 1. Az új ismeretekhez és készségekhez való hozzáférés biztosítása mindenki számára. 2. Az emberi erıforrásokba történı befektetés szintjének látható emelése, ami által Európa legfontosabb tıkéje – az ember – élvezi a legfıbb elsıbbséget. 3. Hathatós oktatási és tanulási módszerek és kontextusok kifejlesztése az egész életen át tartó és az élet teljes körére kiterjedı tanulás terén.
9
HINZEN, H.: Egy hosszú út elején - Felnıttképzés-kutatási fórum. = MNT - Mővelıdés Népfıiskola - Társadalom. 1999. nyár 10
MNT – Mővelıdés–Népfıiskola–Társadalom, 2000/téli számának melléklete.
49 4. 5. 6.
A tanulás értékelésének minıségi javítása, az eredményesség érdekében, különösen a nem-formális és informális tanulás területén. A tanácsadás szerepének, jelentıségének újragondolása. "Közelebb vinni a tanulást az otthonokhoz!” Amennyire csak lehet, az egész életen át tartó tanulást lehetıvé kell tenni a tanulók és közösségeik számára.
A Memorandumban kifejtett vitaindító gondolatokat ajánlom a Nyári Egyetem hallgatónak figyelmébe, s fontosnak tartanám, hogy ne csak a hazai civil szervezetek, hanem az állami, önkormányzati közmővelıdési intézmények is kifejtsék álláspontjukat, s eljuttassák véleményüket a megfelelı fórumokhoz. Négy javaslatom a késıbbi szakmai vitákhoz: 1.
2. 3.
4.
A mővelıdési házaknak szervezett, tudatos kapcsolatot kell építeniük és ápolniuk az iskolarendszeren kívüli képzések fı szolgáltatóival, ezen belül is elsısorban az állami, önkormányzati támogatást élvezı szervezetekkel, továbbá minden nem-formális képzést szervezı civil szervezettel és vállalkozással. Ezekkel a partnerekkel lehet közös érdekeket megfogalmazni, s így tud ez az iskolarendszeren kívüli képzési szektor az iskolarendszerő képzések tárgyaló- partnere lenni. Közös érvrendszert kell kidolgozni, amely egyértelmően elkülöníti és indokolja ennek a nem-formális képzési hálózatnak az állami támogatását. A közmővelıdési szektor épületeit alkalmassá kell tenni a modern iskolarendszeren kívüli felnıttoktatási programok megvalósítására. Az önkormányzati fenntartású közmővelıdési intézményekben felnıttoktatást végzı szakembereknek jóval nagyobb szakmai aktivitást kell kifejteniük a felnıttoktatás európai „Memorandumában” megfogalmazottakkal kapcsolatban, mint ahogy azt eddig tették. Önálló felnıttoktatási szakmai civilszervezetet, vagy állandó konferencia létrehozását javasolom. Javasolom hogy a szegedi Közmővelıdési Nyári Egyetem a továbbiakban mindig foglalkozzon felnıttoktatási témával, illetve mőködtessen ilyen szekciót. A felnıttképzési tanácsadás területén a közmővelıdési szakembereknek új kapcsolatokat kellene keresniük a felnıttoktatási partnerszervezetekkel. Az épületek jellege, s a közmővelıdési szakemberek tudása, szociális érzékenysége alkalmassá teszi a szektort arra, hogy ezen a nagyon hiányzó területen innovatív szerepet vállaljon.
50
Csörsz Klára
Szociális és mentális munka a közmővelıdésben A felkérés azért ért váratlanul, mert évek óta nem hallottam igazán innovatív, fejlesztı mentálhigiénés, ill. közmővelıdési intézményekben vagy azok körül mőködı szociális segítı programokról, s évek óta nem találkoztam olyan kollégával, aki ezen a területen dolgozott volna. Azt gondolom hát, hogy nem a széleskörő szakmai érdeklıdés, inkább egy hiányérzet szülte ennek a megszólalásnak az igényét: egy – szerintem – fontos szakterület, a közmővelıdési mentálhigiéne eltőnése, vagy legalábbis perifériára szorulása. Kételyeimet azonban – miszerint errıl itt és most, lehet-e, érdemes-e beszélni – azok a társadalmi-gazdasági változások oszlatják el, melyek számomra ugyanúgy, mint 20 évvel ezelıtt, egy komoly értékvesztésrıl, bizonytalanságról üzennek. Mondandómat egy rendkívüli asszony – Ancsel Éva – rendkívüli könyvének néhány gondolatára főztem fel. „A köveknek mérhetı a teherbírásuk. De még a legegzaktabb statikai mérések sem egészen megbízhatóak. Talán azért, mert a köveknek is van egyéniségük? Ráhagyással épülnek ezért a házak és a hidak, hogy össze nem omoljanak. Az emberek teherbírása nem mérhetı, és nem elıre látható. Vannak emberek, akikrıl azt hisszük, hogy testben-lélekben gyöngék, mégis elviselnek végtelen idıkön át végtelen megpróbáltatást. Aztán eljön a nap, amikor úgymond, már minden rendben van, és valaki megkérdezi tılük egy ismerıs utcán: „Hát te túlélted?” Nincs a kérdésben semmi, de semmi. Talán csak egy kis meghökkenés, ami végül is jogos – de lehet, hogy ez lesz az a perc, amikor az ember hoszszába-keresztbe-haránt megreped.” Azt gondolom, amíg ember az ember, lesz létjogosultsága a másik ember felé fordulásnak, s talán valóban nem mindegy, hogy mikor és hogyan kérdezzük meg azt az egy mondatot, ami a másik ember sorsát, de legalább azt az egy napját mindenképpen megmentheti. A közmővelıdési mentálhigiéne fogalmi értelmezése A mővészetek szeretete, az abban rejlı szépség és mélység iránti vonzalom mellett a fenti gondolat, az emberekkel való törıdés igénye vezérelt, amikor közel húsz éve pályát választottam. Családi indíttatásom, egyéni életpályám (ha lehet ilyenrıl beszélni 18 éves korban) hamar úgy alakította érdeklıdésemet, hogy az említett, látszólag kétirányú motiváció egyesüljön egy közös gondolatban, így sodort az élet az akkor még újdonságnak számító, valaki által „közmővelıdési mentálhigiénének” keresztelt szakirány felé. Számomra nagyjából ezt is jelenti ez a szókapcsolat: közmővelıdési intézményben, ill. a mővelıdést szolgáló folyamatok közben végzett mentálhigiénés munka a mővelıdésben résztvevı emberek lelki komfortérzetének növelése érdekében, illetıleg olyan mentális hiányok kiküszöbölése a közmővelıdés intézményrendszerén belül szervezett programokkal, melyek megoldására adott esetben nincs más mód. Történeti áttekintés Engedjenek meg most egy rövid történeti áttekintést errıl a témakörrıl, azokról a folyamatokról, amelyekben magam is részt vettem, ill. melyeket úgy érzek, hogy e két terület, a közmővelıdés és a mentális segítségnyújtás közeledését és szükségszerő összekapcsolódását jelenthették. 1983-ban, fıiskolás koromban, a pécsi Apáczai Nevelési Központban dr. Telkes József pszichiáter vezetésével vettem részt elıször önismereti tréningen, majd ezt követıen
51 egy szabolcs-szatmári faluban, Csengersimán vezettem kb. három évig színjátszó csoportot. Elsıdleges feladatomnak nem Moliére gondolatainak mővészi szintő tolmácsolását tartottam, hanem egy határ-menti, árvíz sújtotta, anyagilag kisemmizett, lelkileg kizsigerelt kis falu közösségének újraszervezését és a közösség megtartását. 1987-tıl jártam az akkori népmővelési intézet által szervezett képzésekre, melyek leginkább Fodor Katalin pszichológus nevéhez kötıdtek, s Budapest mellett az évek során kialakult egy olyan társaság, melynek tagjai az ország különbözı nagyvárosaiban (Pécs, Miskolc, Tatabánya, Szombathely, Szolnok, Szekszárd) kezdtek el népmővelıként mentálhigiénével foglalkozni. Ezzel egy idıben az ELTE Talyigás Katalin, Gelencsér Katalin, Hegyesi Gábor nevével fémjelzett Szociálpedagógiai Mőhelye is otthont adott olyan programoknak, melyeken jócskán vettek részt mővelıdési házakban dolgozó kollégák. Eközben a népmővelésen mint szakmán belül kialakultak a különbözı „fakultások”, így lettek egyesekbıl közösségfejlesztık, másokból falufejlesztık, valamivel késıbb pedig a kulturális animátorok, kulturális segítık. (Kiegészíti a kört a ma oly divatos kulturális menedzser, vagy terület- és térségfejlesztési menedzser, de errıl nem kívánok most szólni.) Nézzük meg azt is, kiknek szóltak a fenti szakemberek által nyújtott szolgáltatások, milyen társadalmi problémákra adtak választ az egyes rendezvények, programsorozatok, tudatosan megszervezett közösségek, s milyen tevékenységeket foglalt magába ez a terület? Nyilvánvaló, hogy meghatározó volt az egyes programok sikeressége érdekében azok indokoltsága is („tudományosan”: hely, idı, aktualitás, célcsoportok, módszerek, eszközök). Véleményem szerint igen meghatározó az adott település földrajzi elhelyezkedése, az abból adódó hátrányok és elınyök (infrastruktúra, közlekedési viszonyok, intézményi ellátottság, munkahelyek) gazdasági kondíciók (Sopron és a borsodi falvak nyilván nem összehasonlíthatóak). Nem lehetett feladat a kulcsos gyerekek közösséggé szervezése és védelme a 200 lelkes ormánsági településen, talán nem kellett drogmegelızı elıadásokat sem szervezni az ottani kamaszoknak. Valószínő azonban, hogy jobban sújtotta a városban élı friss nyugdíjast vagy kismamát az élethelyzetébıl adódó változás feldolgozása, hisz a gazdaság, a kert, a családi ház mindig több elfoglaltságot, a rokonság és a szomszédok vigyázó szeme pedig nagyobb közösségi kontrollt jelentett a talaját vesztett embernek, különösen, ha az egy kistelepülés lakója. Egyformán rossz viszont sokévi jó, de még a kevésbé jó házasság után elvált nınek, özvegyasszonynak lenni, s hasonlóan nagy gond ellenséges környezetben cigányként élni, vagy az utolsó szalmaszálat jelentı munkahelyet elveszíteni. Nehéz feldolgozni egyedül a betegséget, következésképpen a munkaképesség, s ezzel a létbiztonság, vagy a minıségi életet jelentı szolgáltatások (példának okáért: kultúra, színház, könyvek), esetleg ezzel együtt az emberi kapcsolatokat elvesztését, s még nehezebb, ha a baj nem jár egyedül, hisz tudjuk, ezek a problémák természetüknél fogva „begyőrőznek”. Egy újabb Ancsel Éva idézettel szeretném folytatni mely így szól: „Találtam egy kicsinyke mentséget arra, hogy eszközként használjuk a másik embert. Túl nagy a kísértés. Nem azért, mert néha minden másnál könnyebben egy ember esik a kezünk ügyébe, hanem inkább azért, mert túl gyakran látjuk ott az arcán a kétségbeesett kérést: „Használj már valamire!” Mert úgy látszik, Kant azt már nem tudhatta, milyen az, mikor az ember már eszköznek sem kell. Ez mégsem mentség, sıt!” Az új szakterület kialakulása, és a gazdasági okokból csökkenı kulturális szükségletek természetes módon adtak új feladatot a mővelıdési házakban dolgozó kollégáknak. Megalakultak az egészségkárosodottak klubjai, a nyugdíjasok, kismamák közösségei, szaporodtak az önismereti és személyiségfejlesztı csoportok, tréningezték az özvegyasszonyokat, és már a munkanélküliek is a JOB-klubba jártak. Az önsegítés technikáinak visszatanulása során kedvezı változások indultak el. Az emberek talán kevésbé érezték magukat feleslegesnek, közös-
52 séget, barátokat leltek, magányuk, vagy munkanélküliségük miatt megnıtt szabad idejükben hasznos dolgokkal foglalkoztak, s ezzel maguk is hasznossá váltak. A rendszerváltás után azonban (kivételesen pozitív irányban) változott az intézményi struktúra, megalakultak a családsegítı központok, néhány éve a gyermekvédelem is komoly intézményrendszert kapott, és egyre szélesebb körben indultak meg a társadalmi és egyéni életvezetési problémák megoldását segítı különbözı szakmák képzései. Az annak idején innovatív gondolkodású, szakmaközi együttmőködéseket megvalósító közmővelıdési szakemberek közben szintén át-és továbbképzıdtek, s ma éppen a családsegítıkben, és a segítı hálózat különbözı önkormányzati intézményeiben, vagy civil szervezeteinél dolgoznak A közmővelıdési mentálhigiéne, a mővelıdési intézményekben folyó szociális és lelki segítı munka „válságkezelı” jellegét elvesztette, hisz profi intézmények, képzett szakemberek folytatták a megkezdett munkát. A jelenlegi helyzet: változás vagy javulás? Megoldódtak-e a ’80-as, ’90-es évek említett problémái? Mi változott az elmúlt 15 évben? Talán sommás az ítélet, de én úgy érzem, semmi nem változott, illetıleg a helyzet bizonyos tekintetben rosszabb lett. A gazdasági élet instabilitása miatt emberek tömegei vesztik el folyamatosan egzisztenciális biztonságukat, családok sora kerül létbizonytalanságba, s következésképpen egyre inkább felbomlani látszik az az egyensúly is, ami a lelkünk komfortját jelenthetné. Úgy gondolom, a mentális válság elmélyült, egy bizonyos réteg teljesen a társadalom perifériájára került, a szociális hátrányok teljes mértékben legyőrték a szellemi igényeket és a lélek vágyait. Ez a réteg valószínőleg nem közelíthetı most meg a mi szakmánk eszközeivel, ık adják a segítı intézmények klientúráját, s jelentıs önbizalomvesztésük, kisemmizettség érzetük miatt kevés az esély arra, hogy éppen a mi intézményeinkben forduljanak elı. S mi a helyzet másokkal? Erıre kapott egy „régi-új” réteg, az újgazdagok, vállalkozók köre. Pénzük van, alapmőveltségük nincs, sznobizmusuk van. Ez utóbbi arra jó, hogy szponzort csináljunk belılük, de kultúrafogyasztók – sajnos egyre inkább támogatók is – valószínőleg csak a fogyasztói társadalom szintjén, a „Mc’Donalds” színvonalú kultúra színvonalán lesznek. Végül létezik egy (kvázi) középréteg – nem életkorban, nem anyagiakban, nem képzettségben, hanem gondolkodásban. Az a réteg, aki még nem vesztette el teljesen önmagát, bár naponta van esélye rá. Az a réteg, aki keresi saját értékeit, lehetıségeit, s aki érzi, hogy nincsenek jól a dolgok. Én ennek a rétegnek a megcélzását tartom most fontosnak. A szociális munkában ezt prevenciónak hívják, megelızésnek. A mi szakmánk, intézményrendszerünk kevés ahhoz, hogy akár a már leszakadt rétegeknek, akár a mellettünk márkás nyugati gépkocsival elhúzó társadalmi csoportoknak használhasson. Az esendı emberrel történnek a dolgok, róla döntenek, ıt választják, vagy eldobják. Ez önmagában akkora problémahalmazt jelent, hogy saját szakmánk határain belül kompetenciavesztettek lettünk. Tudnunk kell róluk, segítı kezünket kell nyújtanunk feléjük, ha igénylik, de ismernünk kell határainkat. Ismerni kell még akkor is, ha bennünk él az a mítosz, hogy valaha ezekkel az emberekkel csak a mővelıdési házak, és a népmővelık foglalkoztak, tehát nagy szükség volt akkoriban ránk. Jómagam népmővelıként, majd non-profit menedzserként, jótékonysági szervezetek vezetıjeként, szociális szervezıként, s ma újra (igaz, "csak" vállalkozó) népmővelıként, egyszersmind egy rehabilitációs munkahelyeket fenntartó cég tulajdonosaként egy – számomra is – fontos és útmutató gondolatot kell, hogy kimondjak: A szociális munkában közismert „helfer-szindróma”, a mindenáron való segítés dicséretes, de olykor kifejezetten kártékony szándéka, a másokon való segítés, mint az öngyógyítás
53 eszköze nem lehet már motivációja munkánknak. Sokkal inkább lehet kiindulópont az egyéni és közösségi lelki konform gondolatának újrafogalmazása, ezzel együtt feladataink újrafogalmazása is. A közösségi önrendelkezés szintjeinek és folyamatainak ismerete szerintem ebben egy kulcskérdés, mert úgy hiszem, az egyéni boldogulás és a közösségben való feloldódás egymást feltételezı fogalmak. Ezért hiszem, hogy a közösségi mentálhigiénének továbbra is van létjogosultsága. Bár a társadalmi környezet (meg)változott, a célcsoport is módosult, a feladat azonban megmaradt, az eszközökrıl pedig bebizonyosodott, hogy egyesek közülük már nem adekvátak, mások pedig szükségszerően tovább használandók. Mire kéne most figyelnünk? Véleményem szerint szakmánk ezen a területen (is) komoly értékvesztésen ment át, melynek okait a következıkben látom: • Szakmai-emberi affinitás hiánya (Bonyolultabb dolog emberekkel foglalkozni, mint tavaszi fesztivált szervezni, s sajnos alig akad szakember a köreinkben, akit magát is nem terhel néhány komoly emberi probléma.) • Szakmai felkészültség, igényesség hiánya (A humán szakmák és szakképzések erısen differenciálódtak és profilírozódtak, vagyis sok új szakma keletkezett az egyes problémák megoldására, ugyanakkor a közmővelıdésben dolgozók még mindig több problémával találkoznak, mint amelyek megoldására a mai képzési, vagy továbbképzési rendszerben felkészítenék ıket.) • Szakmaközi kapcsolatok, együttmőködések hiánya (Mind a valahai, mind a jelenlegi társterületeknek, társszakmáknak olyan terhei vannak, hogy a legkézenfekvıbb megoldásokat nincs erejük igénybe venni, s igaz, eléggé el is tőnt a gyakorlatból az együttmőködés készsége.) • Források hiánya (A mővelıdési tárca nem fogad be, nem finanszíroz segítı programokat, és a szociális tárca is hasonlóan gondolkodik, hisz nem a saját intézményrendszerérıl van szó. Ez persze felveti az „intézményi finanszírozás, vagy programfinanszírozás” dilemmáját is.) (Sajnos az elmondottak az egész szakmára is ráérthetık, mégis kérem, gondoljunk most csak a segítı munkára.) Mit hozhat szakmánk, illetve a tárgyalt szakterület számára a jövı? A legrosszabb alternatíva: • A mővelıdési intézményekbıl eltőnik az ember, és ott marad egyedül a kultúra.(Minek?) • Az a szakma, amit oly örömmel választottunk sokan, „megsoványodik”, hisz lényeges elemei (a kultúraközvetítés eszközeivel az emberekkel való törıdés igénye) válnak feleslegessé. S miközben nagyszerő programjainkat és a közönséget szervezzük, a közösséget veszítjük el. A jobb (természetesen nem az egyetlen) megoldás: • Mi is visszatérünk önmagunkhoz, azokhoz az értékekhez, melyek mentén közmővelıdési szakemberekké váltunk (A magunk csatáját csak mi magunk vívhatjuk meg!) • Visszahozzuk az emberekhez, a lélekhez szóló tevékenységeket, szolgáltatásokat az intézményekbe, társakat keresünk ehhez, és elfelejtjük a „veszteséges-nyereséges” szókapcsolatot. • A fiatalok újra tanulhatnák azokat az ismereteket, melyek nélkül csak menedzserek, szolgáltatók lesznek, de igazi szakemberek (a „népmővelık” szót már nem is merem használni) sohasem. Ebben persze a legnagyobb szerepe a képzésnek, továbbképzésnek lenne. • Személyes kapcsolatokon, saját személyiségünkön erınkön keresztül, a közéleti szerepek ıszinte megélésével visszahozzuk a házakba az embereket (igaz, nem kis munka).
54 Végül ismét Ancsel Évát idézném: „A medvék átaludhatnak egy évszakot anélkül, hogy ebbıl bármely medvetársuknak baja lenne. Se medvetársuknak, se másnak. Az ember olyan lény, akinek az aluszékonysága nagyon ritkán ártatlan. Mert bámulatos pontossággal szokott rátalálni, melyek azok az órák, amikor a legegyszerőbb elaludni. Ez történt abban a nevezetes kertben, ahol virrasztani kellett volna az elítélt mellett. Attól tartok, hogy az emberek egyáltalán nem alávalók. Csak és kizárólag aluszékonyak. De ez nem nyugtat meg egyáltalán, hanem rettegéssel tölt el.” Bízom benne, hogy a jelenlévık, fiatal és idısebb, falusi, vagy városi, férfi, vagy nıi kollégáim gondolataimat nem egy hamis archaizálásnak tekintik, s megértik az „aluszékonyságtól” való félelmemet. Lehet, olykor sarkosan fogalmaztam, de higgyék el, nem egy káros visszarendezıdésrıl álmodom, hanem egy értékvesztett társadalomban a biztos értékek megkeresését, visszatanulását és következetes megtartását tartom fontosnak. S van-e fontosabb, mint az ember?
55
Antal Gábor
Minıség(biztosítás) a közmővelıdésben A minıségrıl szeretnék beszélni. Én is népmővelı vagyok, s vallom, hogy az élethoszszig tartó tanulás nagyon fontos, immár a harmadik szakdolgozatomat tettem fel a polcra. Egy olyan mőhelynek vagyok a tagja, mely a budapesti mővelıdési házak marketing szemlélető dolgozóiból áll, Marketing Mőhelynek nevezzük, célunk kettıs: egyrészt a BNE megbízásából egy saját minıségbiztosítási módszert szeretnénk kidolgozni „minısített mővelıdés” néven. Ez azzal is jár, hogy a meglévı szakirodalmat adaptálni kell a közmővelıdés területére, mindenki számára (példákkal) hasznosítható, alkalmazható tudássá tenni. Másik feladatunk, hogy kidolgozzunk egy akkreditálható 60, vagy 120 órás tanfolyamot, a közmővelıdési marketing és a minıségbiztosítás témakörében. Eddig igen komoly kidolgozott irodalommal rendelkezünk. Az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Házban dolgozom, hogy szép és tiszta és majdnem új, öt éve újították fel. Nagyon szeretek fiatalokkal dolgozni, nálunk az átlagéletkor 28 év. Kollégáim kreatívak, korszerő ismeretekkel rendelkeznek. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy a négy népmővelıbıl három velem akar dolgozni – annak ellenére, hogy tanítványaim voltak. Nagyon fontosnak tartom, hogy a szemléletük korszerő, félszavakból is megértjük egymást. Amikor azt mondjuk, hogy az intézmény stratégiai tervét fogjuk összeállítani, nem kell magyarázni, hogy ez mit jelent. Akkor sem, ha marketing szemlélettel tervezünk valamit, ha pr-rıl, vagy minıségbiztosításról van szó, mindenki tudja, mi következik, mi lesz az elıttünk álló idıszak feladata. Ez nagyon jó, megkönnyíti a munkát. Maga a minıség fogalma – gondolom – mindenki elıtt ismert. A kérdés az, hogy mit jelent a szolgáltatásban a minıség és annak mérhetısége. Egészen más egy termelıvállalatnál megnézni, hogy a kibocsátott termék minısége milyen. Könnyebb egy esztergályos munkájának hatékonyságát elemezni, hogy adott nyersanyagból, adott idı alatt, hány darab alkatrészt tud legyártani, és az megfelel-e a minıségi követelményeknek? A szolgáltatásban a minıség: a vendég elégedettsége. Amit tehát nekünk mérnünk kell, az a vendég elégedettsége. Ezt bizony sok mindennel lehet mérni. Ha belegondolunk abba, hogy vajon mérhetı-e a vendég elégedettsége, akkor jusson az eszünkbe, hogy ugyanaz a produkció, lehet-e más mővelıdési házban más minıségő. A mővésznek az a fontos, hogy úgy tudjon felmenni a színpadra, hogy számára minden körülmény biztosítva legyen ahhoz, hogy ı a maximális teljesítményt tudja nyújtani, azaz, minden körülménnyel elégedett legyen. A mővész elégedettsége kisugárzik a közönségre, majd a reakció visszaárad a mővészre. Ugyanakkor megtehetjük azt is, hogy az ügyelı a büfépultra támaszkodva mondja, hogy ott az öltözı, már ismered, ha kész vagy, menj fel a színpadra; hogy nem adunk a technikusnak forgatókönyvet, a mővész kéréseit nem továbbítjuk. A produkció technikai lebonyolítását innen el tudjuk képzelni… Ez mindenképpen megjelenik a mővész hangulatában, s a közönség elégedettségében is. Ugyanaz a produkció lehet az egyik helyen kiváló, a másikon csapnivaló. Nem a mővész, hanem a körülmények, a kiszolgálás körülményei változtak csupán. Az egyik helyen úgy megy haza a vendég, hogy nagyon jó elıadást láttam, a másikról úgy távozik, hogy ide se jövök többet. Az elégedettség a vendég oldaláról közelítve is fontos. Hiába próbál a mővész fantasztikus teljesítményt nyújtani, ha a vendéget az elıadás elıtt valamivel felbosszantottuk. Mivel tudjuk ezt elérni? Nem köszöntöttük, rosszul bántunk vele, amikor jegyet vásárolt, sorba kellett állnia, a büfében meleg volt a sör és hideg a pörkölt, a széken az elızı buliról ott maradt
56 rágógumi beleragadt az ünneplı ruhájába, s számtalan olyan körülmény adódhat, ami miatt a vendég rossz hangulatban ül be az elıadásra. Ez is visszasugárzik a mővészre, s az elıadás nem éri el azt a színvonalat, amit mindannyian várunk. A kétféle elégedettség egymást erısítı – vagy rontó – folyamat (idegen szóval multiplikáló), ami nagymértékben befolyásolja a produkciót jó vagy rossz irányban. A minıség már a stratégia kialakításakor, tervezésekor megfogalmazódhat. Intézményem küldetés-meghatározása a következıképpen hangzik: Olyan fiataloknak szeretnénk szolgáltatni, akik kultúráltan akarják eltölteni a szabadidejüket. Ezzel azt mondjuk, hogy nem akarunk mindenkivel foglalkozni, helyesebben; feltételei vannak a szolgáltatásnak. Ha többen vannak kistelepülésekrıl, akkor ık tudják, hogy ezt nem mindenki engedheti meg magának. Mi egy 130 ezres lélekszámú kerületben dolgozunk, a fıváros is, de a kerület mindenképpen közmővelıdési intézménnyel jól ellátott, tehát tudtunk specializálódni. Leszőkítettük az arculatunkat négy elemre: zene, tánc, folk és ifjúsági programok. Ezt annyira fontosnak tarjuk, hogy semmilyen formában nem fogadunk, arculattól idegen programot. Ettıl a ház 40% körüli kihasználtsága 76,4%-ra nıtt. Délelıttönként ifjúsági – posztszekunderi – képzéseket tartunk, koradélután középiskolai drámaórák, délután pedig az arculatnak megfelelıen táncos és zenés tanfolyamok, programok folynak. Minıségbiztosítási programunkat másfél éve kezdtük el bevezetni az intézményben, ez idı alatt látványos eredményekrıl számolhatok be. A minıség egy olyan hozzáadott értékkel kezdıdik, amit az intézmény – és kollektívája – a létrehozott, vagy befogadott produkcióhoz hozzátesz. Szeretnék bemutatni egy angol modellt, melyet „Értéket pénzért” modellnek neveznek. AZ ÉRTÉKET PÉNZÉRT MODELL
BEFEKTETÉSEK
Gazdaságos? A felhasznált erıforrásokat gazdaságosan használtuk-e? ⇐ HOZZÁADOTT ÉRTÉK
TEVÉKENYSÉGEK Termelékeny? A befektetés megfelelı eredményt idézett elı? Jobb szervezéssel nagyobb-e a haszna?
EREDMÉNYEK HATÁSOK Hatékony? Mőködik? Megvalósultak az eredeti célok? A hatások értékesebbek-e mint a befektetések?
Az ábrán szemléletesen látszik, hogy minden tevékenység befektetéssel kezdıdik. Ne arra tessék gondolni, hogy van-e belépıdíj, vagy nincs, anyagi ráfordítás nélkül, nem lehet programot létrehozni. Meg kell vizsgálnunk, hogy gazdaságos-e a befektetésünk, ugyanis
57 olyan jó minıségő programot is elı lehet állítani, amire senki sem vált jegyet, senkit sem érdekel. Remélem, hogy köztünk a teremben nincsenek olyanok, akik maguk és a mővészek elıtt szégyenkeztek, mert olyan kevesen jöttek nézık az elıadásra. A második fontos momentum, a tevékenység, ami attól a hozzáadott értéktıl lesz jó, vagy jobb, amirıl már beszéltem – a mővész és a vendég elégedettségének fokától, ami rajtunk, a programok szervezıjétıl, elıkészítıjétıl és lebonyolítójától függ. Az értéket mi adjuk hozzá a produkcióhoz. Ettıl lesz a program hatásosabb, eredményesebb, vagy nem. Minden tevékenységnek van eredménye és annak hatása. Példaként vegyünk egy képzést! Befektetés az, amikor mint tanfolyamszervezı megveszek egy képzést, tematikát, szerzıdök egy tanárral, elıkészítem a tanfolyamot. A gazdaságosság azon múlik, hogy van-e piaci szemléletem, ismerem-e a piac szereplıit, mindent megteszek-e a piaci törvényszerőségeknek megfelelıen. Az intézményi hagyományok is lehetnek fontosak. Ha pl. 30 éve mőködik egy tanfolyam, s a kollégáim azt mondják, hogy most is meg kell hirdetni, a piac fogja eldönteni, hogy lesz-e rá jelentkezı az adott idıben, az adott környezetben, az adott áron, vagy sem. Tegyük fel, hogy van rá elegendı jelentkezı. A befektetés eredményeképpen létrejön a tevékenység – a szolgáltató részérıl az, hogy beindul a tanfolyam, a vendég részérıl pedig az, hogy azt elvégezheti. Az eredményt meg is vizsgálhatjuk. Termelékeny? A befektetés megfelelı eredményt idézett elı? Jobb szervezéssel, lehet-e nagyobb a haszna? A hozzáadott érték kettıs: hogyan foglalkozom a hallgatóval, (elmaradnak-e foglalkozások, jó-e az elıadó, biztosítok-e hozzá anyagot, idıben érkezik-e az utánpótlás, hogy' gondozom a tanfolyamot?) mit teszek azért, hogy elégedettebb legyen a vendég? A vendéggel és a tanfolyamvezetıvel foglalkozni kell, hogy kivívjuk az elégedettségét. Volt Angliában egy kísérlet, amit egy könyvtárban folytattak. Arra voltak kíváncsiak a kísérlet vezetıi, hogy a taktilis kommunikáció mennyiben növeli a vendég elégedettségét. A könyvtáros, amikor az olvasókkal kommunikált – kiadta, vagy visszavette a könyveket –, az egyik vendéghez hozzáért, a másikhoz nem. Az épületen kívül megkérdezték a vendégek elégedettségi fokát, s azt tapasztalták, hogy azok az olvasók, akikkel a könyvtáros taktilisan is kommunikált, azt mondták, hogy nagyon szeretnek idejárni, míg a másik csoport úgy vélte, hogy egy kicsit hővös a fogadtatás, nem bánnak velük elég kedvesen. Ilyen apróságokon is múlik a vendégek elégedettsége. Számunkra az elégedettség a cél, hiszen az elégedett vendég fog visszatérni. Nem az a nagy mővészet egy mővelıdési intézményben, hogy egy nagyrendezvényen tudok-e harmincezer látogatót produkálni, nem ebbıl fogunk megélni, hanem a visszatérı törzsvendégeinkbıl. A törzsvendégeink igénylik is azt, hogy törzsvendégként bánjuk velük, ehhez viszont foglalkoznunk kell velük, ki kell vívni az elégedettségüket. Hans Georg Löβl, a Bajor Népfıiskola igazgatója, egy elıadásában így fogalmazott: „A rossz szolgáltatás olyan, mint egy szájszag – a vendég menekül elıle.” A tanfolyam hatása pedig az lehet, hogy ha valaki ezt elvégezte, azt mondja, hogy anynyira jó volt a képzés, hogy tovább akar tanulni. Vagy alkalmazni tudja, a nálunk megszerzett ismereteket, képességeket. Nem lesz hatása, csak eredménye a képzésnek, ha a tanuló soha nem fogja hasznosítani az így, vagy úgy elsajátított tudást. Tehát a hatás és az eredmény között az a különbség, hogy a program csupán befejezıdött, vagy továbbélése is van. Alkalmazhatjuk ezt a modellt koncertnél, vagy színházi elıadásnál is. Mondhatjuk, hogy a befektetés az elıadás megvásárlásával kezdıdik. A hozzáadott értékkel jön létre a program, a tevékenység, olyan minıségben, amilyen a befektetésünk és a befektetést kiegészítı saját munkánk lehetıvé teszi. Az eredmény a sikeres elıadás lesz, látogatóink megnézték a produkciót. Hatása pedig az lesz, hogy a közönségbıl lesz-e (marad-e) törzsvendégünk, vagy sem. Mindkét partnerünk elégedettsége – a mővészeké és a közönségé – meg fog nyilvánulni abban, hogy hogyan minısítik a játszóhelyet és a benne dolgozó kollégákat. A marketing
58 szakírói szerint az elégedett vendég négy embernek fogja elmondani, hogy milyen jól érezte magát, az elégedetlen nyolcnak, rossz hírünket fogja kelteni. Ha mi a házunk imázsát, arculatát akarjuk formálni, kétféle koncepcióval dolgozhatunk: a húzó- és a toló marketinggel. A toló marketing nem kerül közvetlenül pénzbe, a vendégek viszik a programok hírét, reklámozzák a házat. Ez a leghatásosabb, ráadásul a legolcsóbb PR eszköz. A húzó marketing a hatékony reklámkampányt jelenti, ami viszont sok pénzbe kerül. Új dolog a minıségbiztosítás? Az Egyesült Államokban ötven éve kezdték el alkalmazni Európában húsz éve, tizenöt éve Magyarországon is elfogadta a Magyar Szabványügyi Hivatal az ISO rendszert és beépítette szabványai közé. Most már csak az a kérdés, hogy mi, mikor fogjuk ezt alkalmazni a közmővelıdésben. Engedjenek meg egy minıség fogalmat! A minıségfogalommal nagyon sokan foglalkoztak, többek között Ishikawa Japánban, Juran az Egyesült Államokban. A MINİSÉGI SZOLGÁLTATÁS (TERMÉK) EGYIK LEHETSÉGES MEGHATÁROZÁSA: • KÖVETKEZETESEN MEGFELEL AZ ELİÍRT CÉLOKNAK • AZ ELİÍRT SZTENDERDEKNEK MEGFELELİEN CSELEKSZIK • FOGÉKONY A FOGYASZTÓK SZÜKSÉGLETEIRE MÁSIK LEHETSÉGES MEGHATÁROZÁS: • BEFEJEZETT • JÓ MINİSÉGŐ • CSEREÉRTÉKKEL BÍR VAJON A SZERVEZETED ÁLTAL NYÚJTOTT SZOLGÁLTATÁSOK, MENNYIRE FELELNEK MEG EZEKNEK A DEFINÍCIÓKNAK??? Mit értünk minıségen? A minıség az a termék, vagy szolgáltatási színvonal, amely kielégíti, vagy túllépi a vendégek igényeit. Ez magában foglalja a mőködést, a megbízhatóságot a szolgáltatások nyújtásának környezetét, módját, a szolgáltatást nyújtók magatartását, felkészültségét. A minıség következetesen megfelel az elıírt céloknak. Ez a nagy különbség a minıség biztosítása és a minıség ellenırzése között. A minıségellenırzés már egy készterméket, programot ellenıriz, megvizsgálja, hogy az elkészült termék, megvalósult program, hogy sikerült. A minıségbiztosítás elıre meghatározza a termék minıségét. Ez úgy történik a szolgáltatásoknál, hogy elıre meghatározunk úgynevezett szintjeleket. Mi kétféle szintjelet határozunk meg: az egyiket magunknak, a másikat a velünk együttmőködı partnereknek – a bérlıknek. A saját szintjel azokat a minimumokat tartalmazza, ami a nálunk lebonyolított saját rendezvények, a munkatársakkal közösen kialakított követelményeit mutatják. (Mennyi idıvel elıbb kell az intézményben lennie a rendezvényfelelısnek, hogyan készítünk elı, hogyan gondozunk egy programot, hogyan szolgáljuk ki a mővészt, a közönséget, milyen legyen a propaganda, technikai feltételek tisztázása, biztosítása, tisztaság, szellıztetés, egyéb körülmények stb.?) Ha idıben mindenre fel tudunk készülni, jobb minıségő lesz a programunk, mind a fellépı, mind a mővész jobban érzi magát. Ellenkezı esetben, csupán amatırködünk, vagy lelketlenül szolgáljuk ki a rendezvényt. Amit elıre lehet biztosítani, azt tudjuk meg és teremtsük elı!
59 Ezeket nem tudtuk egykönnyen bevezetni, a kialakult szokások és hagyományok miatt. Kis házban dolgozom, rendszeresen elıfordult, hogy szülık és gyerekek segítettek székeket berakni, aminek néha negatív következményei is voltak. A lelkes segítık nem úgy vigyáznak a felszerelésekre, mint mi tennénk, azon kívül, hogy a terem berendezése a mi feladatunk. A feltételek összességét hívjuk mi szintjelnek. A másik szintjelet mi kényszerítjük rá a nálunk programot rendezıkre. Ez persze nem tartalmaz minden elemet a saját szintjelünkbıl – nyilvánvalóan a körülmények megteremtése továbbra is a mi feladatunk –, viszont külsıs partnereink a mi hírnevünket öregbítik, vagy rombolják azzal, hogy nálunk tartják a programot, néha a mi közönségünknek. Vagy a mi imázsunkat kihasználva jön el a közönségünk hozzánk, nem sejtve, hogy a programot nem mi szervezzük nekik. Egy példával hadd illusztráljam ezt! Posztszekunderi képzésnek adtunk helyet egy mővészeti iskolának, ami egyrészt arculatba illı képzés volt, másrészt a délelıtti kapacitásunkat foglalta le. Kénytelenek voltunk szintjeleket meghatározni a képzésszervezıknek azért, hogy a szolgáltatásunk színvonala megfelelı legyen. A nem megfelelı szervezéssel, elıkészítéssel járó minden hiba áthárulhatott volna ránk (pl. órarend, technika, felszerelés, szemléltetı eszköz elıkészítése, megléte), a tanárok, a diákok minket szidtak volna, ha nincs bent technikus egy próbán, más rendezvényen foglalt a videónk stb. A rossz koordinációt sem vállaltuk, nem adunk át üzenetet diáknak, hogy nem lesz foglalkozás, mert nem ér rá a tanár stb. Tisztáztuk, hogy a helybiztosítás feltétele, hogy a mi minıségszintünknek megfelelıen kell a képzést elıkészíteni, a kéréseket velünk koordinálni. Mind a tanárok, mind a diákok úgy nyilatkoztak, hogy szívesebben járnak hozzánk, mint más helyszínekre. (A képzés több helyszínen folyt.) Persze, ezeket hallva, nehogy azt higgye bárki is, hogy mi aztán mindent 150%-ra teljesítünk, nem követünk el hibákat. Ez nem így van. Csupán törekszünk arra, hogy a hibák minél kisebb százaléka múljon rajtunk, s mindent megtegyünk azért, hogy mások hibázási lehetısége is a lehetı legkisebb legyen. Hadd mondjak erre is egy példát! Arculati elemeink között, a folk is szerepel, ennek alapján bonyolítjuk le a görög nemzetiségi önkormányzat programjait. Ugyan ez felnıtt program, mégis a folk jellege miatt fogadjuk. Egy év után sikerült a vezetıjüktıl kiharcolni azt, hogy ne "kíméljenek" meg bennünket az információktól, hanem kapjuk meg elıre a fellépık listáját és a forgatókönyvet. Korábban nem akartak terhelni bennünket azzal, hogy elmondják, hány programot kell színpadra állítanunk és azokhoz milyen technikai berendezéseket kérnek. Ezek után, ha azt mondták, hogy semmi különleges nem kell, mi teljes stábbal, nagy színpadi produkcióval készültünk, hogy ne érjen bennünket meglepetés, ha a fellépık valamit kérnek. Korábban komolyan vettük a semmi különös nem kell megrendelést, és külsı helyszínen dolgoztattuk a hangberendezésünket, és nagyon kellemetlenül éreztük magunkat, amikor egy énekegyüttes kérte a görögökkel jó elıre megbeszélt komplett hangosítást. Szóval egy év után elértük, hogy a rendezvény napján megkaptuk a forgatókönyvet – görögül. Nyilvánvalóan, egy hevenyészett fordítás után, legalább a sorrendet megtudtuk. Saját rendezvényeinket – a meghatározott szintjel alapján – másképpen készítjük elı. Legnagyobb rendezvényünk az Angyalföldi Utcabál, aminek ismertsége a legutóbbi kerületi szociokulturális felmérésen 87%-os volt. (Sajnos a házé nem éri el ezt a százalékot, tehát van még mit tennünk, mert a közönség nem kapcsolja össze a legnépszerőbb programját velünk.) Az Utcabálon harmincezres látogatói létszámot tudhatunk magunkénak a reggel tíztıl este tízig tartó rendezvényen. Az öt helyszínen ezalatt a 12 óra alatt nincs csúszás, tudjuk tartani mind a színpadi, mind a technikai forgatókönyvet. Ezt több éve tudjuk tartani, a pontosságot a mővészek és a közönség is fontosnak tartja. A minıség nálunk elsısorban, vendég elégedettséget jelent. Ha a minıségbiztosítási rendszereket vizsgáljuk, két nagy csoportot különböztethetünk meg. Az egyik az ISO rendszer, ez alakult ki az USA-ban és Európában 1950 után. Ennek a
60 rendszernek öt eleme van, a 9000-tıl a 9004-ig, a felsorolásával nem szeretnék senkit sem untatni, mert a minıségrıl és nem a minıségbiztosításról kell beszélnem. A másik rendszer az úgynevezett Teljes körő minıségmenedzsment, ez a TQM-nek is nevezett vezetési filozófia. Ishikawa ezt a filozófiát egy rakétához hasonlítja, a vezetés elemeit a rakéta hajtómővei jelenítik meg. Engedjék meg, hogy bemutassam ezt az ábrát, és ezen keresztül magyarázzam el, hogy mi hogyan valósítjuk meg Ishikawa programját.
ISHIKAWA DIAGRAM Technikai támogatás
Mérés és információ
Oktatás
Eszközök
Minıség orientált vezetés Kommunikáció
Elismerés
Formális struktúrák
Vezetıi magatartás
Ezek azok a területek, amelyek a változás hajtómővei kell, hogy legyenek. Próbáljuk meg, a nyolc hajtómővet értelmezni, a saját munkánk területére! Mit is jelentenek egyenként a kifejezések, hogy alkalmazhatjuk tartalmukat? Technikai támogatás • A korszerő technika alkalmazása könnyíti a munkát. Az intézményi mőködés könnyebb lesz, ha megfelelı eszközökkel támogatjuk. Legyen olyan felszerelésünk, amivel minıségi programot tudunk fogadni. Minıségi felszereléssel több (drágább) szolgáltatást tudunk nyújtani. • Adjuk meg (kínáljuk fel) munkatársainknak a minıségi munka lehetıségét! A TQM partnernek tekinti az intézmény összes dolgozóját. A vezetésnek úgy kell kezelnie a munkatársait, mintha partnerek, szponzorok lennének. Úgy is kell megteremteni a munkavégzésük feltételeit. Minıségi körülmények között minıségi munkavégzést lehet elvárni. Ennek az irodatechnikában és bútorzatban is meg kell jelennie, ez elhatározás és sikeres pályázat kérdése csupán. • A szolgáltatásunk színvonala olcsóbb és jobb (minıségibb) lesz. Korszerő saját berendezésekkel (nem kell bérelni) jobb színvonalon tudunk szolgáltatni, ugyanakkor a program önköltsége kisebb lesz. • Több, minıségibb partnert szerezhetünk (programot fogadhatunk). Kommunikáció • Külsı igényesebb, minıségi kommunikáció. Az új vendég az elsı benyomás alapján választ. A törzsvendég elégedettebb, ha az általa megszokott szolgáltatás színesebb, igényesebb. A tólómarketing alapfeltétele az igényesebb külsı kommunikáció, ugyanakkor a húzómarketinget is jobban segíti. • A belsı kommunikáció legyen egyértelmő! Csak akkor tudunk hatásosan követelményeket állítani munkatársaink elé, ha az utasítások és az ezzel egyidejően kiadott elvárások egyértelmőek, világosak és teljesíthetıek. • A követelmények legyenek megvalósíthatóak és egyértelmőek! • Rendszeres belsı információcsere.
61 Mérés és információ • A minıségbiztosítási folyamat nélkülözhetetlen eszköze a statisztika. Mérés nélkül nincs teljesítményelemzés. Meg kell határoznunk, mit akarunk mérni, és azt mikor, milyen idıközönként tesszük meg. A statisztika akkor hatékony, ha azt nyilvánossá tesszük és rendszeresen, közösen elemezzük. A teljesítménymérı úgy mőködik, mint egy iskolai vonalzó. Összehasonlíthatunk vele adatokat, de ösztönzı is lehet, hogy elkerüljük vele a rossz teljesítménybıl adódó fenyegetéseket. • Folyamatos mérés és elemzés. Mit mérhetünk? Látogatói létszámot, rendezvényszámot, saját bevételt, megnyert és megírt pályázatokat, sajtó megjelenést, költséghatékonyságot stb. • A munkacsoportok (szolgáltatók) információinak maximális részvétele a döntési folyamatokban. A döntés-elıkészítés elengedhetetlen része a résztvevık részvétele. Mi minden nagyrendezvényt tréning-módszerrel értékelünk, elemzünk, s írásban dokumentálunk. A tréningen a velünk együttmőködı partnerek is részt vesznek, észrevételeiket, kéréseiket maximálisan figyelembe vesszük. A következı program szervezése mindig az írásos értékelés tanulmányozásával kezdıdik. Elismerés • Tények alapján (statisztika). A statisztika megvesztegethetetlen, alkalmazásával nem éri az a vád vezetıket, hogy kedveznek valakinek, vagy „pikkelnek” egy beosztottjukra. Az elismerés alapja mindig a teljesítmény. Nálunk nem szempont az elismerésnél az, hogy ki mennyi ideje dolgozik a házban, csupán az elvégzett munka mennyisége. • Elemzések alapján • Motiváció. A virtuális pénz korában szörnyő helyzet, ha üres borítékot kell átadni jutalmazáskor, hisz minden pénz átutalással kerül a dolgozókhoz. Fáradságos ugyan, de a tapasztalatok alapján megéri, ezért ilyen alkalmakkor minden dolgozó személyre szabott írásos értékelést kap kézhez a borítékban, melyben az adott idıszak munkáját értékelem. Munkatársaim ezeket a leveleket szívesen veszik, sıt meg is ırzik. Oktatás • A hibák megszüntetésére. A minıségbiztosítás nem javítja a hibát, hanem megszünteti. Ezt oktatással lehet elérni. Az oktatást a rendezvények elemzése segíti, melyeket összmunkatársi értekezleteken közösen elemzünk. • A minıség javítására. Sokszor fordul elı, hogy a minıség érdekében új folyamatokat kell bevezetnünk, elsajátítanunk. Egy-egy új technika bevezetését is oktatás elızi meg. • Az új rendszerek és munkafolyamatok bevezetésére Formális struktúrák • Minden csoport önálló szolgáltató. A minıség megköveteli, hogy mellérendeltségi organogrammal dolgozzunk. A szervezeti egységek önállóak, önállóan dolgoznak. • Nevezzük meg a minıségért felelıs csoportokat. Egy olyan kis intézményben, mint a miénk, lehetetlen lenne csoportokat megnevezni. Ezeket nálunk személyek helyettesítik. Felelıse van a külsı kommunikációnak, a kifelé menı anyagok tartalmának és stílusának, a dekorációnak, a belsı „dizájnnak”. Ezek „átléphetetlen” felelısség-korlátok, mindenki tudja és elfogadja, hogy valakinek joga van átírni anyagot, korrektúrázása nélkül nem mehet ki nyomdai anyag, vagy kicseréltetheti a kapcsolókat, dönthet a belépı szınyeg színérıl, stb. Ez a felelısség természetesen motiváló hatású is. Vezetıi magatartás • Legyünk fogékonyak az újra! • Engedjük a kreativitás kibontakoztatását! A jó vezetı kreatív, nála okosabb munkatársakkal veszi körül magát, nem féltékeny a tudásukra, sikereikre - sıt... A kreativitás növelésével együtt nı a ház teljesítménye, sikere is, ez közvetve a mi sikerünket is növeli. A vendég
62 elégedettség mellett a munkatársak elégedettsége is cél. S mennyivel „olcsóbb” a kreativitás engedésével elégedettséget növelni! Ez egy multiplikáló hatást indít el, a nagyobb siker pénzügyi teljesítménynövekedést is hoz, mely újabb ötletek megvalósítását teszi lehetıvé az anyagi elismerés mellett. • Stratégiai kérdésekkel foglalkozzunk! • Adjunk nagyobb felelısséget! • Támogassuk az újító ötleteket! • A vezetık járjanak élen az új ismeretek elsajátításában és bevezetésében! Nálunk mindenki tanul, én is. A tanulás ösztönzéséhez a vezetıi példamutatás nagyban hozzájárul. Nem elég viszont a diplomákat győjtögetni, a megszerzett tudást alkalmazni is kell! Nem tudok elképzelni nagyobb demotivációt annál, ha egy támogatott képzésben megszerzett tudást – akár féltékenységbıl – nem engednénk alkalmazni. Eszközök • Mérések. Idınként és folyamatosan mérjük a teljesítményünket. Havi rendszerességgel elemezzük bevételi statisztikánkat, nagyság, idıarányos teljesítés és elızı év azonos idıszakával történı összehasonlítás alapján. Heti rendszerességgel elemezzük tanfolyami statisztikánkat, évente kétszer pedig heti látogatói létszámot mérünk. Negyedévente a munkatársak bevételi-kiadási analitikáját elemezzük nyilvánosan, ebben a megnyert pályázatok is szerepelnek • Nyilvános értékelés. Mint minden statisztikának, az értékelésnek is csak akkor van értelme, ha nyilvános. Ez jelent igazi motivációt. • Vezetés a tények alapján • Szintjelek meghatározása. Korábban már elemeztem. • Statisztikai menedzsment A minıségbiztosítás mindaddig nem lesz bevezethetı, amíg a rossz minıség nem fáj eléggé. Ha fokozatosan romlik a helyzet, nem is vesszük észre olyan könnyen. El kell érkeznie a kényszernek, ami elengedhetetlenné teszi az alkalmazását. Budapesten ez már elérkezett, hisz a kulturális piac szereplıi kemény harcot vívnak a vendégért, s ebben a harcban – elsısorban anyagi téren – a mővelıdési intézmények a legsebezhetıbbek.
63
B. Gelencsér Katalin
A mővelıdési szükségletek determinánsai "Az ember akkor lesz ember, ha átvilágítja mélyéig önmagát, s a belsı világosságból a külsıbe, sugarat bocsát “ (Weöres Sándor) 1. A mővelıdés szerepének történeti értelmezései "Amikor a tudás terjed, İszinte az akarat. Amikor az akarat ıszinte, A józan ész uralkodik. Amikor a józan ész uralkodik, Kimővelt az egyén. Amikor az egyén kimővelt, összhangban él a közösség. Amikor a közösség összhangban él, Jól kormányozható az ország. Amikor az ország jól kormányozható, Békesség honol mindenütt." – vallotta Konfucius. "A Világ együttmőködı egyetemesség. Problémáinak megoldását a pánszófia segíti elı. A pánszófia a világot a maga teljességében megragadó ismeretrendszer, amely az embert hozzásegíti ahhoz, hogy megtalálja a helyét a világban. Az ember három különös jellemzıje: az eszesség, az uralkodásra való képesség, a tökéletesedésre való alkalmasság. Az embert rá kell döbbenteni arra, hogy miért van a világon. Az ember képes világ dolgaival rendelkezni, az egyetemes törvények ismeretében képes arra, hogy okosan, rendeltetésének megfelelıen tudja szabályozni saját és mások cselekedeteit. Az egész életen át tartó mővelés útján kell elsajátíttatni mindenkivel azt, hogy miként lehet a világot úgy berendezni és formálni, hogy mindenki megtalálja boldogulását. Az emberi lét és a világ megismerése egész életre szóló feladat. Az ember hat évenként más-más problémákat, feladatokat hozó életszakaszba kerül. Ezért mindenkit: gyermeket és felnıttet - bármilyen társadalmi rétegbe tartoznak is – mindenre, amire az adott helyzetben szükség van életük végéig tanítani - mővelni kell. Minden életszakaszban azt kell megtanítani, ami az ember eszességének, uralkodásra való képességének és tökéletesedésre való alkalmasságának, különleges adottságainak érvényesülését elısegíti. A tanítás módja akkor helyes, ha az értelemnek mindig új gyönyörőséget okoz. A felnıttek mővelıdésének ideális ösztönzıje, formája a társas lét. Ha az ember megismeri a világot és benne magát, akkor e szilárd ismeretrendszer birtokában felismert rendeltetésének megfelelıen fog cselekedni élete minden adott helyzetében. Ha minden ember élethelyzetének, lehetıségeinek megfelelıön- és világismeret teljességének birtokába jut, akkor létrejön a belsı, a külsı béke, az együttmőködés, a tökéletes társadalom." – írta Comenius az Egyetemes Tanácskozás, 1670-ben készült De rerum humanorum emendatione consultatió catholica címő alkotásában.
64 "Az ember már biológiai természeténél fogva is mint föladat nyomul a világba: a szüleibıl összedobott génekbıl, tulajdonságokból kell harmonikus egyéniséget alkotnia. Vagyis nemzıdni nem elég, meg is kell csinálni magunkat ! Az önmagáért vívott harcot az erkölcs irányítja. Az erkölcsi szabályozás célja az élet-princípiummá fogadott minta követése, az életmőködés jó érzéső szervezése, az életgyızelem megvalósítása, ami nemcsak sikert jelenthet, sokszor épp az ellenkezıjét, azt, amit a vallásos korok üdvösségnek neveztek. A lélekben veleszületett heliotropizmus van. A lélek a sugarak felé veti leveleit. Nagyobb dolgokban részesedni, gazdagnak lenni, a termékenység díszében állni: ez a lélek ösztöne. Ha a mővelıdés nem különcök belügye, hanem közügy, a közmővelıdésnek, szórakozásnak ezt a magasabb felé forduló, részesedni akaró ösztönt kell támogatnia. A mővelıdés állandó vidám küzdelem a magasságért: a tanulás, az olvasás, a zene, a színdarab: egyszeri, heves ölelkezés vele. A mőveltség erkölcsi cselekvés, az ember evilági üdvösségharcának alapja. Nem ünneplı ruha, amit hordani kell. A mőveltség a helytállás eszköze, a kifejezés szerszáma, a vállalkozás fegyverzete, üdvösségharc, mely létezik, hat, történik valamennyiünk életének lényeges tényezıjeként. Erkölcsi harc az üdvösségért, mely vallásos áhítattal átitatott, de evilági tartalommal rendelkezik. A világ minden lehetısége közül ez a legközvetlenebb ügy. Ez az, amit nem kívülrıl kell elıcsalni, hanem belülrıl kell kiterjeszteni, és mint sarkallást, létünk közepén hordunk. Az ember 'egy lehet-rügy' a nagy potencia-burjánzáson, ami a Világ. A társadalmi szerep kiküzdése, betöltése során a feladat bıvül. Az ember a társadalomban, a kozmoszban, annak törvényeivel összhangban bontja ki magát. Ennek módja, hogy képességeinek megfelelı szerepet kér, s vállal benne: részt vesz a játékban, s közben rájön meglevı, még ki nem fejlett lehetıségeire. Az ember miközben magát bontja ki, folyton a világon a szeme, a világban a szíve. A kötelességnek nincs más mértéke, csak a képesség. Minél nagyobb a tehetség, annál nagyobb adó kötelezi az egyént. Felemelkedés csak egyféle van: az egész ember felemelkedése. Ez éppoly kevéssé történhet szellemi indítás nélkül, mint ahogy a gazdasági élet reformja nélkül sem folytatódhat. A mőveltségre törekvés célja, hogy az ember megértse helyét, lehetıségeít, s létét szép és hasznos szereppé tudja alakítani." – gondolta a mővelıdés jelentıségérıl a 100 éve született Németh László. "Az UNESCO a kultúrát a legtágabb értelemben úgy fogja fel, mint egy társadalom, vagy egy társadalmi csoportszellemi és anyagi, értelmi és érzelmi megkülönböztetı jegyeinek összességét. A kultúra a mővészeteken és a bölcsészeten kívül magában foglalja az életmódot, az emberek alapvetı jogait, az értékrendszereket, a hagyományokat és a hitet. A kultúra teszi képessé az embert arra, hogy végiggondolja önmagát. Neki köszönhetjük, hogy sajátosan emberi, gondolkodó, kritikus és erkölcsileg elkötelezett lények vagyunk. Általa különböztetjük meg az értékeket és vagyunk képesek választani. Segítségével fejezi ki magát az ember és tudatosul önmaga számára, látja befejezetlenségét. Kérdıjelezi meg saját alkotásait, keres fáradhatatlanul új értelmet a dolgoknak és hoz létre önmagát felül múló mőveket." (Mexicó, 1993) 2. A mővelıdés fogalma, szerepe Mőveltnek lenni, annyi mint bizonyos belsı, szellemi sajátságokkal bírni. Mőveltnek lenni többet jelent, mint sokat tanulni, ismereteket birtokolni, bizonyítványokat szerezni. Mőveltté csak úgy válik valaki, ha oly mélyen sajátít el szellemi javakat, ismereteket, ügyességet,
65 hogy ezek eleven, termékenyítı, mindig rendelkezésre álló tényezıivé válnak lelkiségének, életének. Az ismeretek a birtoklás tárgyai, a mőveltség a személyiség alkotórésze, a személyiség habitusának jellemzıje. Az ismeretkörök értékét az határozza meg, hogy milyen mértékben gyarapítják az egyén tudását, az ismeretkörök mővelı értéke attól függ, hogy miként fejleszti a személyiség átélı, megértı és kifejezı erıit. Amit az ember megtanult és begyakorolt, azt elfelejtheti, de az egyszer megszerezett mőveltség megmarad akkor is, ha feledésbe mentek azok az eszközök, amelyek segítségével megszerezte az egyén. A mőveltség egyéniségünknek ugyanolyan jellemzıje, mint a természetünk, vérmérsékletünk, tehetségünk, hajlamaink: azonban ezektıl a természeti adottságoktól eltér abban, hogy önként, szabadon választott szellemi tevékenység, munka következménye. A mővelı munka egyszerre egyéni és szociális, mert a magunk és mások munkájának eredménye. Minden ember mőveltsége az ı legegyénibb tulajdona, de nem kizárólagos tulajdona, mert közösen bírja másokkal, s legtöbbször másokkal együtt is szerzi meg. Mőveltnek lenni annyi, mint a mőveltek egyikének lenni. A mőveltségnek nemcsak az egyén birtokosa, hanem egy lazán összefüggı közösség is, s ebben az értelemben a mőveltség általános, mert mindenkivel közös. A mőveltségnek azonban különbözı társadalmi osztályokban különbözı fajai, irányai, határai és fokai vannak. Fokozati különbség van a tudományos és a világi, az esztétikai és a hétköznapi mőveltség között. A mőveltség különbözı fokain különbözı szellemi tartalmak elsajátítását és belsı feldolgozása történik meg. A szellemi tartalom az összes fokon általános és alapvetı természető elemekbıl alakul ki: ismeretekbıl, belátásokból, ügyességekbıl. Ebben az értelemben is általánosként szoktuk jellemezni a mőveltséget: mivel általános értékő és hasznú ismeretek, belátások és ügyességek teszik tartalmát, ezért ellentétben áll a speciális, vagy szakszerő képzettséggel. A mőveltség fejlesztése során a tanulmányok köre kíterjed szakmán túli ismeretkörökre: a mővelıdési törekvés túlmegy a hivatáshoz szükséges ismeretek és képességek körén, valamelyest oldja a kultúrával együtt járó munkafölosztást. A mőveltség nagy veszedelmei: félmőveltség, amely mintegy csak érinti a tudásra méltó dolgok felszínét, a divatos mőveltség, melyet az öntetszelgık különféle anyagokból és mindig új szabásra készítenek maguknak, továbbá a kormőveltség, amelyet a változó elemek túlbecsülése és a szellemi közélet maradandó alapjainak elhanyagolása teremt. 3. A nevelés és a mővelıdés különbözısége A nevelés a vágyak az akarat fölötti uralom kialakítására irányul, a tekintélyen az engedelmességen alapul. A mővelıdés a szabadon választott szellemi javak öntevékeny megszerzésére, sajáttá formálására irányul. A nevelés az ész és a józan belátás megérésével véget ér, a mővelıdés ezen túl is folytatódik, s kiterjedhet az egész életre. A nevelés megelégszik a nevelendı alakításával, a mővelıdés kollektív összefogásra és szervezésre törekszik, amelynek az a rendeltetése, hogy a szellemi javak vándorlását szabályozza, s ennyiben némileg hasonlít a piachoz, mely az anyagi javak mozgását szabályozza. A mővelıdés fogalma igen tág. Magában foglalja a magántanulás útján történı mővelıdést is, a mőveltség olyan forrásait, melyekbıl kevésbé kötött módon szerezhetı szellemi gyarapodás, mint pl. a társalgás, a szórakozás, az irodalom, a mővészetek alkotásaival való találkozás. A mővelıdésügy azon intézeteknek, intézményeknek és eszközöknek az összessége, amelyek az egyént bizonyos általános értékő alapvetı ügyességek, ismeretek és belátások megszerzéséhez segítik, úgy, hogy ezek szellemi életének szabad rendelkezésre álló és termékenyítı elemeivé válva, szellemi- erkölcsi képességeit bizonyos fokra emeljék.
66 A mőveltségszerzés szabad és tudatos cselekvés, s ezért mozgató és éltetı ereje a cél, a motiváció. A mővelıdési szándék motívumai származhatnak kíváncsiságból, spontán utánzási szándékból, lehetnek ösztönösek, vágy vagy inger vezéreltek. Ilyen például a gyermekek “miért” korszakának érdeklıdése, a kiskamaszok győjtı szenvedélye, polihisztorságra való törekvése. A spontán mővelıdési törekvés arról ismerhetı meg, hogy nem vezeti sem a haszonvágy, sem a kötelességtudás, s nem áll más érdekek szolgálatában. Felnıtt korban a mővelıdés motívumai már tudatosak, közvetett jellegőek, gyakorlati, vagy magasabb érdekek, értékek által meghatározottak, amelyeket a hasznosság, a birtoklás, a társadalmi elıbbre jutás, vagy a dicsıségvágy szelleme határoz meg. A motívumok tipizálhatók aszerint is, hogy csak az egyénre vonatkoznak, vagy az egyéni érdekeken túlmenı értékek vezérlik. A tulajdonképpeni mővelıdésvágy a legkülönbözıbb kulturális javak elsajátítására sarkall, olyan értékek, képességek megszerzésére, amely a személyiség belsı gazdagodását, erkölcsi tökéletesedését szolgálja. Ez a vágy nemcsak az elsajátításra törekszik, hanem az egyénen felül álló értékek megırzésére, gyarapítására és továbbadására is. E motívumok között találhatók a transzcendens értékek után való törekvések is. A mővelıdés iránti szükséglet különös ösztönzı erı. Míg a primer szükségletek hiányai pl. éhség, szomjúság kielégítést nyernek, elmúlnak, addig a mővelıdési szükséglet kielégítése minél inkább megvalósul, annál nagyobb erejő szükségletté válik. A mővelıdés motívumai lehetnek tehát: Ösztönösek Tudatosak Közvetlen érdeklıdésőek Közvetett és magasabb érdekőek Egyénre irányulók Egyénen túlmutatók Esztétikai irányúak Társadalmi irányúak Erkölcsi irányúak Transzcendens irányúak 4. Az enkulturáció Az ember hiánylényként születik. Mindenben kiszolgáltatott annak a mikrokörnyezetnek, amelynek gondoskodása léte feltételeit biztosítja, tapasztalata, szokás- és értékrendje növekedése során a természeti, a társas környezet fokozatosan táguló terének elemeivel alakítható kapcsolatait mintákkal, jól alkalmazható sémákkal zökkenımentessé teszi, valóságos kultúrájával minden elnagyolt és konkrét kérdésre választ tud adni. Az enkulturáció folyamatában személyes környezete közvetítésével, cselekvı aktivitásával veszi át, teszi belsı értékévé a szocializációs folyamatok során azt a kultúrát, amely a tárgyakban, szokásokban, tevékenységi módokban, magatartási mintákban, kommunikációs stílusokban, a nyelv lexikai anyagában, az információkban, a környezet érték- és érdekviszonyaiban körülveszi. A kultúra azért formálhatja a személyiséget, mert a felhalmozott, objektivált emberi tapasztalat biztonságos válaszreakciókat, egységes és alternatív mintákat kínál a környezetével, életével konfliktusokba kerülı egyénnek. A kultúra részben azoknak a találmányoknak a halmaza, amelyek a világ különbözı részein (vagy a különféle népességek más és más alcsoportjaiban) jöttek létre, és amelyeknek célja, hogy hatékonnyá és érthetıvé tegyék az életet a halandó emberek számára, akik mindenütt ugyanazokkal az alapvetı életproblémákkal küzdenek: a születéssel, a növekedéssel, a halállal, egészségük megırzésével, a jólét-értelmével, az élet értelmével. A megoldások egyik nemzedékrıl a másikra szólnak - mondja a kultúra fogalmáról Allport. A személyiség és a kultúra viszonyának árnyalt értelmezéséhez Linton megkülönböztetését veszi át, aki a kultúrát két érzékelhetı dimenzióra bontotta: "a valóságos kultúra" és a "kultúrakonstrukció" szintjeire.
67 A "valóságos kultúra" fogalma alá sorolja azokat a mindennapi életet szabályozó viselkedési határokat, amelyeken belül a fejlıdı személyiség a realizálásban jelentıs szabadságot élvez, de amely ennek ellenére a meghatározott közösségen belül tágan értelmezett hasonlóságokat eredményez. Allport rendkívül fontosnak ítéli a "valóságos kultúra" fogalmának elkülönítését, mert lehetıvé teszi a pszichológus számára az egyén sajátos érték- és érdekrendszerének egyszeri, megismételhetetlenségében való értelmezését, az egyén kultúraalakító személyes lehetıségeinek és jelentıségeinek rendszerszerő elemzését. A "kultúrakonstrukció" azt emeli ki, ami szokásos, ami átlagos, gyakori. Kifejezi ugyan a minta lényegét is, de mivel a minta fogalma túlegyszerősítés, a valóságban a személyiségek sokaságát zárja ki a sablonokból. A történészek, az antropológusok, a szociológusok a "kultúrakonstrukció" fogalmával dolgoznak, mert a kultúra rendszere mint olyan, foglalkoztatja ıket, aspektusukból a társadalmi-kulturális rendszer fennmaradása a lényeges, amelyben az egyetlen, sajátosan reagáló egyéniségnek nincs semmi jelentısége. A primitív társadalmakban a "kultúrakonstrukció" erısen megközelíti a "valóságos kultúra" tartalmát, a fejlettebb társadalmakban azonban a két dimenzió jelentısen eltér egymástól. Ha a valóságos kultúrát vesszük alapul, azt látjuk, hogy az egyén-temperamentumának, valamint fokozatosan kifejlıdı én-érzésének megfelelıen választ a kultúra által engedélyezett "tőrési határok" között olyan sajátosságokat, amelyek saját életstílusához a legjobban illenek. Nincs kizárva természetesen, hogy majdnem minden sajátosságot önmagához illınek fog találni. Ha így esik, igazi konformistává, a sablonhoz hő másolattá válik. A másik oldalon viszont nagyon sok ember, tetteiben és szemléletében egyaránt, eltér a kulturális modellektıl és csupán annyiban alkalmazkodik, amennyiben ez feltétlenül szükséges. Vannak persze teljesen alkalmazkodásképtelen lázadók. Az emberek többsége a két szélsıség közé sorolható be. A kultúra kezdetben eszköz, amely mintákat, lehetıségeket mutat, a szükségletek kielégítését a csoport normáihoz igazítottan kondicionálja. Késıbb az érési folyamatok a kultúrát céllá is tehetik, az egyén törekedhet arra, hogy a kulturális értékrendszer teljességét tegye kognitív (értelmi) és emocionális (érzelmi) élmények, konatív (akarati) folyamatok eredményeként sajátjává. Élethelyzete, életstílusa, referenciacsoportja, a kultúra értékeihez való hozzájutási lehetıségei határozzák meg, hogy miként építi fel az egységes kultúrakonstrukcióból saját kultúrakonstrukcióját, milyen kulturális szokásokat tesz annak centrális részévét, s melyek kerülnek perifériára. Az enkulturáció folyamata során az egyén személyiséggé formálódhat, a szocializáció során elsajátíthatja a valóságos kultúra és a kultúrakonstrukciók értékeit, átveheti a kultúrában tárgyiasult és általánosított tapasztalatokat, tanulási tevékenységgel sajátos tehetségeket formálhat, amelyekkel megsokszorozhatja életlehetıségeit, eredményei, személyisége hatásának szociális mezıit, dimenzióit, élete tudatos alkotójává válhat. 5. Az érett személyiség Az enkulturáció optimális eredménye az érett személyiség lehet. Legfontosabb tényezıi: a valóság- és önismeret, az ön- és környezeturalom. Minıségük, érvényesítési stílusuk a személyiség centrális jellemzıje. Erikson szerint a személyiség az élet teljes idıtartama alatt folyamatosan integrálódik, egyre differenciáltabb ön-ismerete, -bizalma, -szeretete birtokában egyre tágabb intervallumok térbeli, idıbeli, logikai dimenzióit képes megérteni, önmaga és mások számára valóvá tenni, változásaít tudatosan befolyásolni. A személyiség belsı konzisztenciája akkor jön létre, ha fejlıdése során fokozatosan önmaga urává, környezete aktív részesévé válik, ha egyre biztonságosabban éli meg életfeladatait, termeli ki önmaga speciális tehetségeit, minıségeit.
68 Az a személyiség, akit környezete tehernek tart, elhanyagol, akivel türelmetlen, akivel keveset beszélget, hospitalizálttá válik, az ingerek és késztetések hiányában belsı és értelmi fejlıdése differenciálatlan marad, bizonytalanságai passzivitását erısítik. Aki a zajló életben nem élheti meg személyisége fontosság-élményét, cselekvı léte érzelmi elfogadottságának örömeit, a közös cselekvés értékteremtı élményeit, az beépíti magába a "feleslegesség tudatot", önmaga elfogadásának hiányából következıen a világgal közömbös, vagy permanens érzelmi perben álló viszonyt alakíthat, s erre építheti egész életvitelének értékrendszerét. A "csinált élet" racionális kapcsolatépítésének egoizmusától a "sodrott lét" reflektálatlan, utánzásokból formált, "ıszinteség"-kultusszal legitimált teljes kitárulkozásig, sokféle stratégia érvényesül napjainkban. Az egyéniség belsı integritása az önelfogadás kritikus békéje vagy hiánya, a "ki vagyok én" kérdéskör belsı válaszainak határozottsága más és más minıségővé teszi a személyiség stratégiai titkokkal való élésének szintjét, a szubkultúrát, az önmagáról alkotott ideálképet is. A kristályosodó értékrendben az önismeret, a környezettel való viszonyban az uralom, a távlatok minısége szervesen összefügg a személyiség egészének kulturális értékrendjével, szükségleteivel. Ugyanaz az esztétikai alkotás az egyik ember számára katartikusan mély, bonyolult filozófiai, etikai, esztétikai, pszichikai élményt jelenthet, a másiknak csak egy érdekes sztorit, amiben az izgalom a fı érték. 6. A proto-tanulás, deutero-tanulás Amikor ismereteket szerez az egyén, mindig több szinten, egymással párhuzamosan szerzi azt. Dateson szerint az adott tartalom kritikátlan beprogramozása jelenti az elsı szintet, amely az úgynevezett "proto-tanulás". A "proto-tanulás" során szerzi meg az egyén az ismereteket, az alapvetı szellemi készségeket: írás, olvasás, számolás, az automatizált rutintudások készségeit, a ténytudást. Vele egyidıben zajlik egy másik tanulás, a "deutero-tanulás", amelyben az egyén a helyzet jelentésébıl tanul meg kontextusokat felismerni, a ténytudás adataiból kontextusokat "számára-valóan" értelmessé tenni. Ez a tanulás a "szubjektív-üzenet-olvasás", a "viszonyulás-meghatározás" szempontjából döntı jelentıségő. Ez nem információ centrikus, hanem azt határozza meg, hogy az egyén adott szituációt hogyan fog fel, miképpen értelmezi abból saját szerepét, mások viselkedését. Szemüveg ez, amelyen át mindenki speciálisan egy bizonyos módon látja ugyanazt a kontextust, más-más szubjektív számára-való üzenetet olvas egy-egy objektív helyzetbıl. Ez határozza meg a szemléletmódot, az ítéleteket, a valósághoz való viszony én-bevontságát, a személyiség világszemléletét. A "deutero-tanulás" a "szubjektív értelmes világ" alkotója, szelektív mechanizmusai annak épségét ırzik. A tanulás következı szintjén az egyéniség tanulja felismerni, saját ellenırzése alá vonni észlelési és jelenség-értelmezési szokásait. Ez a szint az önalakítás, a nézıpont-változtatás feladataival rendkívül jelentıs folyamatok, történések szintje. A személyiség önalkotásának, "csinált létének", formált sorsának tudatos lehetısége itt alakul ki. Ez a pont a régi érvényesség felbomlásának és változtatásának fordulata lehet: meri-e, megengedi-e magának a személyiség a nyugtalanító, szorongató érzés elfogadását, azt, ami azt jelenti, hogy a dolgok nem csupán olyanok, ahogyan megtapasztalta, hanem sokfélék is, hogy számos értelmezés lehet egyszerre igaz. Ez a mozzanat az "új emberré válás" katarzisa, a mássá válás fordulata, az "igazi tanulás" varázslata. Ettıl lehet képessé a személyiség úgy megpillantani a világot, hogy az nem csupán önmaga "leolvasása" és jelenségértelmezése szerint érvényes, hanem sokféle minıségő lehet. Ettıl érzi azt, hogy kezd benne érvényre lépni egy új rend, amely átstrukturálja a régi ismereteket, érzelmeket, viselkedési normákat. A szellemi élmények legszebbike, a séma alóli felszabadulás, a szokott helyzetértelmezéstıl való oldódás, a létértelmezés alternatíváinak
69 tudatosítása, a gondolati rugalmasság, szabadság emelı döbbenete, katharzisa, az uralom érzése a személyiség önmaga és létértelmezése felett. 7. Cognitív balance-selectív perception-cognitív disszonancia-homeosztázis Az egyén világnézete két nagy rendszerbıl integrálódik: az "Én" "vélekedéseibıl", amiknek összessége a "világkép" és az értékeket összefogó ideológiákból. A "világképhez" épülı értékmezı ideológia-elemei a környezettel alakított kapcsolatban stabilizáló vagy dinamizáló szerepet tölthetnek be. A társadalmi értékek a személyes értékekkel azonosak, vagy eltérıek lehetnek, az egyéni érdekek megvalósítását segíthetik, vagy gátolhatják. Az ideológiai mezıben az egyén változó attitődöket formálhat, a látszatazonosulástól a legteljesebb elkötelezettségig. Az emberi tudat a környezetbıl szerzett ismeretekkel az egyéniség világgal való viszonyának stabilizálására, az egyensúly megtartására törekszik. A "cognitíve balance" a személyiség biztonságának tudati bázisa. Ez arra készteti, hogy az információkínálat rengetegébıl a saját világkép fontossági struktúrájának megfelelı, azt erısítı, árnyaló információkat válogasson. A válogató észleléssel, (selectív perception) a számára érdektelen információkat figyelmen kívül hagyja. A tények sokasága, az általános kommunikációs nyomás sok olyan információt kényszerít be az egyéni érdek- és értékrend szerint megalkotott egészleges világképbe, amely abban felborítja a cognitíve balance egyensúlyát, cognitív disszonanciát termel, a személyiséget az új egyensúly megteremtésére új információk megszerzésével ösztönzi. A cognitív disszonancia ismerethézagainak, érték- és érdekvákuumainak feszültségei nagy jelentıségőek az egyéniség szellemi mozgékonysága, önfejlesztı igényessége, világ és önmaga viszonyára vonatkozóan. A cognitív disszonancia feszültségeit a szervezet rosszul tőri. Ha nincsenek meg a feszültséghárítás tanulással, ismeret-kiegészítéssel csökkentı lehetıségei, akkor az egyén különféle hárítási módozatokkal: tagadás, felejtés, dühös támadás, indulat-átvitel stb. oldhatja fel az ismeretstruktúra belsı harmóniáját borító feszültség ellentmondásait. Az ismeretek, a fel nem dolgozott tudás nem mindig könnyítik meg az egyén helyzetét. A törekvı, a feladatorientált, a létezgetı, a marginalizálódó rétegek környezetében - ha ezt fontosnak tartja, ha van figyelme, szeretete és ereje a felnıtt társadalom szelíd meggyızésére is -mőködhet igényes, formális követelményrendszerő, iskola, mővelıdési ház, könyvtár, amely konfliktusokkal teli folyamatban, erısíthet, évtizedes munkával, változtathat helyi kulturális szokásokat, normarendszereket. A kitartó értékformáló meggyızés helyett többször a formális tevékenység személytelen jellege dominál. Ez igényli a legkisebb energia-befektetést, ezzel lehet a legjobban hárítani és kivédeni a tévedés lehetıségét, ezzel lehet az alapvetıen szolgáltató típusú intézményeket hivatalos, vagy hatalmi helyzetbe hozni, a szolgálat helyett uralni a környék társadalmát. Az uralom következménye a személytelenség, az érzelmi elzárkózás, a saját normák értékének rejtett megemelése, az intézményes kultúra szubjektív devalválódása. A területi értékek és az intézményes értékek súrlódása között felnövı egyének megismerı attitődjeiben olyan védelmi rendszerek épülhetnek ki, amelyek áttevıdhetnek mindenfajta rendszerezett tanulás késıbbi igényeire is, jelentıs egyéni és társadalmi károkat, lemaradásokat okozhatnak. Rendkívül fontos, hogy a különbözı értékrendő lakosság valóságos kultúráját, szokásrendjét, hagyományosan értéknek tekintett normáit az adott terület értékközvetítéssel foglalkozó intézményeinek szakemberei ismerjék, értsék, a mővelıdésügy célrendszerében jelentıs szerepet adjanak annak. 8. A deficit és a növekedési motívumok A hiányállapotok jelentik a motívumok forrásait. A pszichikum ugyanúgy az egyensúlyelv alapján mőködik, mint a biológiai értelemben vett organizmus, amelynek permanens
70 feladata a hiányállapot megszüntetése, kiegyenlítése, az egyensúly helyreállítása. A biológiában ezt az elvet Cannon alapján a homeosztázis elvének nevezik. Az embernél Maslow szerint nem minden motívum követi ezt az elvet. Az elsıdleges motívumok a homeosztázis elv alapján mőködnek, a hiányállapotok megszüntetésére törekednek, ezért ezeket "deficitmotívumoknak" nevezi. A személyiség viszonylagos szabadságban akkor funkcionál, amikor a deficitmotívumok a kielégítéssel eltőnnek, amikor nem éhes, nem szomjas, szexuálisan kielégült, egzisztenciálisan és szociálisan biztonságban érzi magát. Ekkor kezdenek dolgozni benne a "növekedési motívumok", amelyek az önmegvalósítás olyan területeit fogják át, amelyeknek nem elsıdleges értéke a hasznosság. A növekedés motívumok kibontakoztatják a személyiség adottságaiból, életútjának, helyzetének tapasztalataiból eredı képességeít. Az ember értékalkotó tevékenységében valamilyen anyagon, ismereti rendszeren való uralom birtoklása új alkotásra, az emberiség, életet gazdagító szándék erejével aktivizál. Maslow szerint a személyes életminıség minden fokán létrejöhetnek a "növekedésmotívumok", ugyanakkor teljes uralmat kaphatnak a szerzésvágy, birtoklási ösztön deficitmotívumai. Azokat az egyéneket, akiknek életét csak és kizárólag a deficitmotívumok határozzák meg, éretlen személyiségeknek tartja. Ahhoz, hogy az ember személyiségjellege, az állatvilágból kiemelkedı ember mivolta kibontakozzék, ahhoz a növekedésmotívumok mőködésére is szükség van. 9. Az én-kép és a frusztrációk Minden egyén központi vezérlırendszere az "én-kép". Az énkép strukturált rendszer, amelyben az ideális-én, a vágyott-én, a reális-én, lelkiismereti, árnyék-én életút által formált igényszintje, feladatorientáltsága, teljesítményszintje, frusztrációtőrése a meghatározó elem. A személyiség belsı konfliktusai Gáspárné szerint az alábbi 9 értékcsoportban keletkeznek a leggyakrabban: 1. család, otthon, nevelés 2. szerelem, házasság, nemek viszonya 3. barátság, emberség 4. közösség 5. munka, küzdés 6. tudás, tudomány 7. becsület, bizalom 8. önértékelés 9. alapvetı életértékek. A frusztráció ellen a személyiség különbözı védekezı mechanizmusokat alakíthat. ki. Rudas János 7 típusba sorolta ıket. 1. A tudattalan típusúak: elfojtás, átfordítás, tünetképzıdés. 2. Indulattalanító típusúak: távolítás, lehetetlenítés, izolálás, kiszorítás, rigiditás, reakcióképzés, bevetítéses-reakcióképzés. 3. Belsı menekülési típusúak: eltolás, átvitel, racionalizálás, intellektualizálás. 4. Külsı menekülési típusúak: menekülés, alkoholizálás, narkotizálás. 5. Regresszív típusúak: általános regresszió, oralitás, szexuális regresszió, alvás, álom, éber álmodás, regresszió kölcsönös kötıdésben, identifikáló-katarzis. 6. Agresszív típusúak: felülkerekedés, túlkompenzálás, vicc, kinevetés, kivetítés, ellentétbe átfordítás tárgy nélkül, tárggyal, meg nem történtté tevés. 7. Elaboratív típusúak: munka szublimálás, szocializáló kompenzálás, szolidaritás Lewin szerint a pszichológiai történés oka mindig a feszültség, amelynek forrása a szükséglet. A szükségletek típusai adott helyzetben egyenértékőek lehetnek, tehát ugyanolyan
71 aktivizáló erıvel hathat a primerszükséglet, mint a secunder, vagy a kvázi-szükséglet, ha ereje teljesítıképes, cselekvésre ösztönzı. Az akadálytőrés, konfliktuskezelés toleranciát igényel, amelynek feltételei között jelentıs szerepet tölt be a "megkapaszkodási lehetıség", a "kedvezı társashelyzet", az eszmékkel való azonosulás, és a börtönszituáció tudatosítása, az ún. "Münchausen-effektus". A környezet jelentıs segítséget adhat a személyiség céltételezéséhez és a konfliktustőréshez egyaránt, ha a célokra vonatkozó szándékokat a személyiséggel együtt komolyan veszi. (Pygmalioneffektus). 10. Az identitás kérdése és a mővelıdés Az identitás képzetrendszer, amely viszonylag stabilan biztosítja az egyén viselkedésének reakció-akció azonosságát, integrálja, generálja a személyiség egészének értékeit, tevékenységértelmezését. Az identitás alakulásában fontos szerepe van a személyiség társadalmi helyének, kapcsolatainak, céljainak, törekvéseinek érdek-, értéktételezésének. A fejlıdési korszakok közül identitás kríziseivel kiemelkedik a serdülıkor és a 40 év körüli korszak, amikor a személyiség új értékrendet keres és épít be. Az én-azonosság érzelmi jellemzıi a bizalom, az autonómia, a kezdeményezıkészség, a kompetencia, az intimitás- és produktivitás-igény, az életigenlés. Az érett személyiség értékei közül Maslow az önmegvalósítást hangsúlyozza, amely feltételeként az alábbiakat emeli ki: a valóság hatékony észlelése, elfogadás, spontaneitás, feladatközpontúság, távolságtartás, függetlenség, friss befogadóképesség, tágas horizont, szociális érzékenység, mély, szelektív társas kapcsolat, demokratikus jellem, etikai szilárdság, humorérzék, kreativitás. Allport szerint az érett személyiségre jellemzı: az én érzésének kiterjesztése, a meghitt viszony másokkal, az érzelmi biztonság, az önelfogadás, a valósághő percepció, jártasságok, feladatok rendszere, az én tárgyiasítása, önismeret, humor és az egységesítı életfilozófia léte. Mindkét érett személyiség definíció tartalma az, hogy a személyiség legyen képes a természeti, a társadalmi és a belsı pszichikai térben és idıben tájékozódni, abban a helyét, szerepét, feladatait meghatározni. 11. A funkcionális autonómia A funkcionális autonómia a felnıtt tanulási motívumait változatosnak, olyan önálló és jelen idejő rendszernek tekinti, amely korábban fennálló rendszerekbıl származik, de azoktól funkcionálisan függetlenné vált. Tagadja azt a nézetet, amely szerint a felnıttek energiái gyermekkori eredetőek, vagy ısi természetőek. A motiváció mindig jelen idejő, mindig az "itt és most" érdek- és értékrendszerek által befolyásolt, és mindig meghaladva ırzi a személyes életút múltbeli tapasztalatainak tanulságait. E szerint mindenki egyéni életútja, jelen élethelyzetének, életciklusának személyes szükségletrendszere határozza meg a cselekedhetı alternatívák, a tanulandó, tanulható ismeretek körét. A funkcionális autonómia a motiváció olyan tanult rendszerére utal, amelyben a bennfoglalt feszültségek már nem azonos jellegőek azokkal a korábbi feszültségekkel, amelyekbıl a tanult rendszer kifejlıdött. A sajátlagos funkcionális autonómia keretébe tartoznak azok az önfenntartó rendszerek, amelyek a személyiség tevékenységeinek nagyobb egységet biztosítnak. Ilyenek során pl. a képességek gyakran érdeklıdéssé változnak, eszközjellegő tevékenységek belsı érdeklıdést, önálló tájékozódási irányt alakítanak ki, a szellem uralma önmaga, a tárgykör felett fokozatosan megnöveli a témakör iránti érdeklıdést, az eredeti motívumok eltőnnek, új saját érték- és érdekrendszer vezérelte kíváncsiság lép az egykori eszköz jellegő motiváció helyére Sellye János szerint a tudományos felfedezések munkájából 90 % rutin, 10 % sajátlagos funkcionális autonómia attitődváltásából adódó összefüggés megtalálása.
72 A funkcionális autonómia által kialakított motívumrendszer sokszor elsıdleges motívummá lép elı. A tanult érdeklıdés és értékrend rendkívül erıs szelektív hatással lép be az egyén életébe. Az olyan emberek, akiknek erıs az esztétikai érdeklıdésük, gyorsabban reagálnak azokra a szavakra, mint az olyanokra, amelyek ettıl távolabbi területek gondolatait fejezik ki. A funkcionális autonómia szervezi és strukturálja egyénivé a személyiség "Én-képét", életstílusát. A szerepek, a vállalt kötelezettségek tételezett célrendszere, a személyiség számára való értelmes élet értékrendszere a sajátlagos funkcionális autonómia dialektikájában alakul és módosul. Egy-egy aktuális motívum olyan mértékben minısül funkcionálisan autonóm jellegőnek, amennyire új célokra sarkall, azaz amennyiben az általa keltett feszültség jellege eltér azokétól a motívumokétól, amelyekbıl kifejlıdött. A funkcionális autonómia azért jön létre, mert ez az ember célszerő természetének lényege. Ha a rutinszerő motívumok nem veszik igénybe az egyén egész erejét, másfajta motívumokat keres. Ez az energiaszínt szervezıdésének alapelve. Az ember olyan energiákkal rendelkezik, amelyek felhasználása messze meghaladja a puszta válaszolás szükségletét. Egyrészt az önmagáról alkotott képe szüntelenül tágul, fıként annak fogalma, amivé lenni szeretne, másrészt a célkitőzés irányítja magatartásának döntı részét - ha ugyan nem az egészet. Ezt nevezi Allport a környezet feletti uralom és kompetencia alapelvének. Az embert alapvetı természete hajtja az élet viszonylagos - tökéletesen soha ki nem vívható - egységesítése felé. Az egységesítı tendenciák során az ember megkísérli megalapozni önnön azonosságát, s e törekvésekbıl látható, hogy az emberi magatartás proaktív, szándékos és önmagában egyedi jellegő. Az egész folyamatban közrejátszik az "én-vagyok" érzése, az "én-kép". Mégsem az én az, amely a folyamatot elıidézi. Az én érzése csupán tükrözi a személyiséggé válás folyamatát, a sajátlagos strukturális fázisait. 12. A beállítódások és a mővelıdés A személyiség kulcsa a mentális beállítódás. Az emberi elme mőködését számtalan "beállítódás" határozza meg. A személyiség strukturálódik olyan egyéni módon, ahogyan ez a valóságban megfigyelhetı, mert a tágabb értelemben vett beállítódásokból épül fel. A beállítódások vagy diszpozíciók kormányozzák a szellemi életet. A megismerés folyamata a beállítódásoktól függıen valósághő és vágyelvő. A valóságra való ráhangolódás létérdek, mégis belejátszanak a hozott érzelmi diszpozíciók és a jövı iránti elvárások. Allport a jelenség elemzéséhez a bevezeti procepció kifejezést. A procepció azokat a hatásokat tartalmazza, amelyek révén a beállítódás módosítja nemcsak az érzékleti megjelenést, hanem a képzetet, az emlékezést és felejtést, ítéletalkotást, következtetési folyamatokat és a beszámolót. A látás, a hallás, cselekvés, gondolkodás, alkotás és beszéd személyi lehetıségeit ezek a proceptív irányulások adják meg. A proceptív diszpozíciókat részben a kultúrából kerülnek át. A kultúra olyan elıre gyártott megoldások halmaza, amelyek az élet általános problémáit hivatottak rendezni. Megtartva bizonyos egyéni sajátosságot, az észlelés, a megismerés, a magatartás módjai javarészt alkalmazkodnak a kulturális szabványhoz. Majdnem minden procepció kulturális sémákat követ. Bizonyos fokú valósághőség és emellett bizonyos kulturális mintázottság teszi alkalmassá magasabb rendő mentális folyamatokat arra, hogy a létezés alapvetı követelményeivel megküzdjenek. A valósághő és a kulturális jelleg személyes jellegben olvad össze. A személyként létezés a valósághőség és a kulturális jelleg meghaladását jelenti azt, hogy a világról saját szemléletet alkot mindenki. Minden pillanatban, minden ember a maga módján folytatja az "én és a világ" közötti érintkezést. Bizonyos idı elteltével mindenki fel-
73 építi a saját, jellegzetes "én és a világ" konstellációját, amelyeket néha észlelési válaszirányulásoknak, attitődnek, személyi konstrukcióknak, máskor kognitív stílusnak neveznek. Az egyéni procepció egyik jelentıs dimenziója a beállítódás rugalmatlansága vagy hajlékonysága. Rokeach–Restle vizsgálatai kimutatták, hogy bizonyos emberek krónikusan alkalmatlanok arra, hogy - amikor az objektív körülmények úgy kívánják - beállítódásukat módosítsák, mások pedig kellıen rugalmasak.A nyílt és zárt gondolkodási rendszerek közötti különbséget három tématerületen vizsgálták. A zárt procepcióval jellemezhetı személyiségek gondolkodásában a cáfoló, a visszautasítási mezı minden ponton nagy, a cáfolás érvrendje egymástól elszigetelt, a cáfoló rendszer tagolatlan. A világot a zárt gondolkodású személyiségek alapvetıen szorongató eseményként élték meg, benne a korlátlan hatalmat tartották az emberi lényegnek, a hatalom egymástól független jelenségként értelmezték. Idıfogalmuk jövı centrikus volt, dimenziója szők. Cselekvéseik szituáció-vezéreltek, szokásvezéreltek, tekintélyfüggık, inadekvátak, büntetéskerülık, hatalomra törekvık. A nyílt gondolkodású személyiségek cáfoló mezeje szők, a cáfoló-igazoló rendszerek átjárhatóak, a cáfoló rendszer kimunkáltan strukturált, mértékkel tagolt. A világot alapvetıen barátságosnak ítélték, a hatalom korlátlan voltát tagadták, nem tartották az emberi lényeg centrumának, de úgy vélték, hogy igazoló-cáfoló rendszerek egymással összefüggenek. Idıdimenziójuk folytonos, nagy: múlt-jelen-jövı idıre orientált. Cselekvéseik lényegre irányulók, sajátjogúak, információn, minısítésen, motívum teremtésen alapultak. A nyitott, rugalmas gondolkodású személyiség gondolkodása divergens, könnyed, hajlékony, eredeti látásmódú, kreatív. A rendezetlen személyiség megismerı tevékenysége szükségszerően torz. Az ilyen emberek stílusát merev életszemlélet és a vállalkozókészség hiánya jellemzi - ami nem más, mint arra irányuló próbálkozás, hogy a rohanó, mozgó világban biztonságot, védettséget találjanak. 13. A felnıttkor mővelıdési igényei A felnıtt életciklusba kerülı egyén gazdasági helyzete, egészségi állapota, elemi biológiai, civilizatorikus igényeinek kielégítettsége jelentıs hatással lehet arra, hogy az életenergiákat mire kell, abban az élethelyzetben, mire lehet optimálisan fordítani. Akinek nincs lakása, annak érdeklıdését, energiáit, figyelmét - ha saját erıbıl építkezik, erejének nagy részét évekig az építés kötheti le, minden társas-kapcsolatot, minden önfejlesztı igényt annak rendel alá. Hawighurst a középkorúság korszakához köti a szerepfejlesztési feladatok közül az állampolgári és társadalmi felelısségérzet elérését, a család gazdasági életszínvonal fejlesztését, a tizenéves gyermekekkel való kapcsolatépítést és támogatást abban, hogy boldog és felelıs felnıttekké váljanak, a felnıttes szabadidıs tevékenységek kiépítését, a középkorúság biológiai változásainak elfogadását és az azokhoz való alkalmazkodás kiépítését, az öregedı szülıkkel való új törıdés tevékenységszerkezeteinek kialakítását. Egy szők társadalmi és kulturális elitet kivéve a társadalom felnıtt tagjai keveset mővelıdnek. A mővelıdési tevékenységben vezet a praktikus ismeretszerzés, a tanulás (nyelv, szakma), amely speciális szellemi beruházásnak is felfogható. A középnemzedék csekély hányada ér rá olvasni, színházba, múzeumba járni, aktív amatır mővészeti tevékenységet folytatni Idejét, életét átfogja, teljesen leköti a családi lét életszínvonalához szükséges anyagiak munkahelyi és egyéb tevékenységbıl biztosított feladata. A családjáért él, de alig van a családdal. A felnıttkor gondoskodó korszakában a szellemi beruházás centruma a gyerekek. A helyi társdalom kulturális lehetıségei, mintaadó rétegeinek gyermeknevelési szokásai fontos érték- és mővelıdési szokás-általánosító erıt jelenthetnek. Az idıs kor ma 3 millió ember életgondjait termeli. A hanyatló fizikai erıhöz és egészséghez, a nyugdíjhoz és a csökkentett jövedelemhez való alkalmazkodás, a nyugdíj mellett
74 szükségesen végzendı munkafeladatok, a házastárs halála, a korcsoporttal való kapcsolattartás, a felnıtt gyerekekhez való viszony átalakítása, a teljes értékő állampolgári lét körülményeinek megırzése nem könnyő feladat. Kiesve vagy eltávolodva a munkatársi közösségtıl, távol a felnıtt gyerekektıl, a feladatok megoldásában magára és szomszédsági kapcsolataira marad az idıs ember. Emberi, pszichikai problémáinak normál gondjaihoz szegényes a mővelıdési tevékenységek intézményes kínálata. Semmiféle intézmény nem tartja ma feladatának az egészséges, harmonikus öregkorra való tudatos felkészítést. A dolgok történülnek, a fájdalmakat takargatják. Az öregkori létszakasz társadalmi mellızéseit az idıs emberi gondjainak infantilizálását, figyelmen kívül hagyását a törıdés minimális lehetıségeit nemcsak szociális, hanem humán gondjaként is felvállalhatná a társadalom. Az idıs kor szabadidı növekedése teszi lehetıvé azt, hogy többet olvassanak, járjanak moziba, múzeumba, találkozzanak társaikkal a munkahelyek és a mővelıdési intézmények klubjaiban. Mővelıdési szokásaik igényszintje jelentısen függ az iskolai végzettségtıl, e felnıtt lét alatt megszokott információs, tájékozódási szokásoktól, a szerzett információk megvitatására található kommunikációs partnerek érdeklıdési körétıl, érték-hangsúlyaitól, ismereteinek fontossági struktúrájától. Az idısek élettapasztalatai, bölcsessége, szeretetigénye és többlete a távol élı fiatalok és unokák életét csak a látogatások és szünidei foglalkozások idejére tudja nagy többségében érzelmekkel, értékekkel gazdagítani. Ez a családok életét megszürkíti, s nem tudja elegendı életélménnyel alapozni az egymást követıgenerációk folytonosság- és feladattudatát. A nemzedékek egymásra utaltságának feladatait, törıdés és szeretetszükségletét "ünnepi", akció-jellegővé teszi, kioldja belıle a hétköznapok tevékenységeinek meghitt élményeit, a rutinszerő cselekvések, másikért végzett kötelességek "én" erısítı áldozatait. A családi szolidaritás hiányából a létben lötyögı, elıdeivel, utódaival tartalmas kapcsolatot csak egoista céljai szerint létesítı "héj" és tömegemberek számának jelentıs növekedését eredményezi, az emberi humánumot, összetartozást tevékenységekben is realizáló "mag"-emberek helyett. A különbözı településtípusok különbözı foglalkozású, értékrendet hangsúlyozó idıs emberei más-más olvasmányban találhatják meg a számukra való élmény pótlékát, ki a Biblia textusaiban, ki a romantikus cselekményes olvasmányokban, ki a krimikben. Az olvasószolgálat könyvtárosainak beszámolói jelzik a biblioterápia súlyát, a társadalmi szolidaritás hiányát a családi és társadalmi érzelmi szükségleteket, a humánum-hiányait, amit a mővelıdéssel néma szégyenlısséggel helyettesít az idıs nemzedék egy jelentıs hányada. A nyugdíjas korosztály jó anyagi, érzelmi körülmények között élı népességhányada ebben a korban pótolja ifjú és felnıttkora elmulasztott élményeit, turista utakra jár, nyelvtanulásba kezd, kibıvíti, átalakítja társas kapcsolatait, élvezi a mővészetek kínálta szépségek, értékek örömeit. Ez a mővelıdési igény és praxis a mővelt idısek monopóliuma. Bölcsességük, élet- és mőértésük a környezet nagy ajándéka. 14. A felnıttek mővelıdésének jellemzı céljai A felnıtt akkor motivált a szervezett tanulási tevékenységben való részvételre, ha úgy gondolja, hogy annak segítségével sikerül személyes, szociális vagy szakmai problémáit megoldania, vagy boldogabb lesz általa. A tanulási szándékok általában a konkrét életkori ismeretszükségleteket tükrözik. Johnston és Rivera szerint a felnıttek tanulásában a következık lelhetık fel: 1. jobban informálttá válni 2. új munkára elıkészülni 3. szakmailag továbbképzıdni 4. a szabadidıt élvezetes, kifizetıdı módon eltölteni
75 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
új, érdekes emberekkel találkozni hatékonyabbá válni az otthoni és egyéb feladatokban, kötelességekben menekülni az egyhangúságtól megérteni vagy megjavítani a személyes szerepek (munkahely, otthon) feladatait fejleszteni a képességeket növelni az általános mőveltséget emelni a jövedelmet fejleszteni a személyiséget és javítani az interperszonális kapcsolatokat fejleszteni néhány biológiai jellegzetességet, vagy adottságot. A fenti motívumok Magyarországon is jelentıs ismeretpiacot jelentenek, bár nem minden ismeretkeresletre alakult ki az intézményes tudáskínálat. Jelentıs az érdeklıdés a személyes képességeket fejlesztı stúdiumok iránt a pályakezdı fiatal felnıttek körében. Speciális ismereteiket, készségeket szeretnének szakmai karrierjük megalapozásához szerezni, sokan így szeretnének korszerő információkat szerezni: az otthoni lét feladatáról, a nemi szerepek belsı problémáiról a kommunikációs készség fejlesztésének lehetıségeirıl. A legnagyobb hiány a társadalmi kapcsolatok és az otthoni családi szerepek ismeretkínálatában van. A társadalomlélektani ismeretek hiánya, a pszicho-kultúra elmaradottsága, a társadalom alacsony mentálhigiénés színvonala kiáltóan jelzik az ismeret-vákuumot. A 18-40 év közötti életkorban a tanulást az a felismerés eredményezi, hogy a jövıben megfelelı életszínt eléréséhez szükséges gyakran új képesítések megszerzése. Azok a nık, akiknek gyermekei felnıtté váltak, szintén erıs érdeklıdést mutatnak szakmai fejlıdés, tanulási lehetıségek iránt. A legtöbb férfi 50 év körül kezd el a felnıttoktatási tanfolyamokra járni. Sokan a nyugdíjazási koruk idején szeretnének tanulni, új szellemi érdeklıdési kört kialakítani, szabadidejüket értelmesen eltölteni. Számukra csekély ma a tudáskínálat. A társadalmi kapcsolatokat fejlesztı ismeretrendszerek iránt a magánnyal küzdık, a szolidaritási, szociális munkában önként dolgozók, humán kapcsolatokkal professzionális szakértıként foglalkozók a legkülönfélébb korcsoportból szívesen vesznek részt. 15. A kulturális procepció és a mővelıdés Az a tény, hogy az embereknek a problémák össze nem függıen széles körére vonatkozóan vannak procepcióik, arra utal, hogy az ilyen átfogó tendencia jelentıs szükségletet elégít ki a pszichológiai háztartásban. Az emberek tudni látszanak azt, hogy mit szeretnek, mit nem szeretnek, még olyan tárgyak viszonylatában is, amelyekrıl viszonylag keveset tudnak. A kíváncsiság szintjében tekintélyes egyéni különbségek tapasztalhatók, ami meghatározza az ismeretháztartás információtıkéjét, s az azzal való rugalmas bánni tudás színvonalát is. A kulturális procepció és az egyéni procepció összhangja lehetıvé teszi az azonosságon belüli, "másság" megalkotását, a személyiségnek ezt az érzést, hogy kora értékrendjét szabadon választó polgárának higyje magát, aki másságaiban új értékekkel gazdagítja az életet. A tudatos lény saját világa modellje feletti rendelkezése nem tekinthetı másnak, mint az idıvel való rendelkezés egyik formájának, a tetszés szerinti rendelkezés képességét az idıvel azért, hogy a jelen aktualitására összpontosítsanak. A kulturális procepció egy szubjektív jellegő alaphelyzet, amelyet a személyiség öröklött biogén, pszichogén alkati sajátosságai determinálnak, egy sajátos szemüveg, melyen keresztül az ingerek szelektálódnak, egy életút-értékrend meghatározta válasz, vagy válaszolási készség a környezet kihívásaira, közvetítı képzıdmény, amely a szociálisan megfigyelhetı valósághoz kapcsolódik mindkét végén: az elızményfeltételek alapján, amelyik kialakítják, és
76 a következmények révén, amelyek a mentális beállítódás erısödése, szervezıdése révén belıle folynak. Az egyén meggyızıdése, értékei, átfogó sémát alkotnak, amely sémák épségének védelme az egyéniség szociálpszichológiai, individuálpszichológiai biztonságérzetének, ön- és társas elfogadottságának emocionális biztonságától, a személyes lét környezettel kialakított viszonyának alternatív, vagy statikus jellegétıl, a szociokulturális környezet nyelvi, kommunikációs rendszerének tárgynyelvi, anyanyelvi szintjétıl, a kommunikáció referenciális, emotív, konatív, fatikus, metanyelvi használatától, illetve valamelyik funkció egyeduralmától függnek. A világról bírt ismeretek lexikai mennyisége, szociokulturális igényessége a közlések nyelvi megformáltsága, kognítív vagy emotív szabadsága jelentıs réteg- és csoportkülönbözıségeket mutathat. A migráció, a mobilizáció akkulturációs hatása ékesen bizonyítja miként képes az egyén új módon, új értékrend identifikálásával alkalmazkodni az ıt körülvevı mindenkori környezet értékrendjéhez, annak milyen speciális, egyéni formáit képes élete rendjébe, a valóságos kultúra gyakorlatában realizálni. A kultúrdinamika folyamatában zajló értékeróziók szerves kapcsolatban állanak a társadalmi lét önmozgásával, bıvített újratermelésének szisztémáival, a kulturális értékek értésére való felkészítés iskolai módszereivel, a kulturális értékek közvetítésének fehér-foltjaival. A kulturális-vákuum a társadalmi lét alapellentmondásaiból fakad, annak megváltoztatásával, szerves folyamatokban, aktív részvétellel számolható fel. A kulturális értékekkel való élésre a felkészítés társadalmi és egyéni értelemben is szellemi beruházás, amely színvonalában megemelheti az egész integráció népességének létszínvonalát a termelés eredményességétıl a személyes lét esztétikai szimbólumokkal való élésének élménygazdagságáig, az egyetemes emberi kultúra nagy alkotásaival az emberiséghez tartozás életélményének átéléséig. A világmodellek ezért tulajdonítanak jelentıséget az elırelátó révételt hangsúlyozó innovatív tanulásnak. 16. Az innovatív tanulás "Csak annyit állítunk, hogy az innovatív tanulás az egyénnek és a társadalmak felkészítésének fontos eszköze arra, hogy összhangban tudjanak cselekedni új helyzetekben: elsısorban azokban, amelyet az emberiség teremtett és fog a jövıben is létrehozni… Az innovatív tanulás alapvetı vonása elırelátás... Célja, hogy a társadalmat megvédje a sokk általi tanulás traumájától. Nem a múlt idıt, hanem a jövı idıt hangsúlyozza. Igénybe veszi a képzelıerıt, de komoly tényeken alapul... Az elırelátó tanuláson keresztül a jövı mint barát és nem mint ellenség léphet az életünkbe. Az innovativ tanulás alapvetı vonása a részvétel. Korunk egyik legjelentısebb trendje a részvételre irányuló igény... Ahhoz, hogy a részvétel hatásos lehessen, fontos, hogy a hatalom birtokosai ne akadályozzák meg az innovatív tanulást. A részvétel több mint a döntések formális megosztása, olyan viszony, amelyet az együttmőködés, a párbeszéd és az empátia jellemez. Nemcsak a kommunikáció ébrentartását jelenti, de a szabályok, az értékek állandó ellenırzését is, megtartva a lényegeseket, elvetve az elavultakat. Önmagában sem az elırelátás, sem a részvétel nem új fogalom. Ami új és létfontosságú, az innovatív tanítás számára, az a két fogalom összekapcsolása. Az innovatív tanulás összeomlik, ha bármelyik kimarad... a részvételre való igény és a hozzájárulni vágyás középpontjában az emberi méltóság áll, amelyet e tanulmány céljai miatt "túlélésen túli" célnak nevezünk. Míg a méltóság különbözı dolgokat jelenthet különbözı embereknek, számunkra az emberiség egészének tiszteletét jelenti, az egyének kölcsönös tiszteletét és önbecsülést a különbözı társadalmakban" – írták a Jövı esélyei c. mőben a tanulás határtalanságáról James W. Botkin – Mahdi Elmandjra – Mireea Malitza
77 17. Összefoglalás Az ember a tömegtársadalom, a tömegkommunikáció korában nem az ismereteket nélkülözi, hanem annak kovászát, a kíváncsiságot. Azt tehát, ami által sajátjává teheti az ismeretek Bábelét. A kíváncsiság kezdetén a csodálkozás található. A csodálkozás, a megismerés legmélyebb formája. Megélt érzelem, áhítat, döbbenet, élmény. A csodálkozás kíváncsiságra sarkall. A csodálkozás élményének hiánya unalmassá, közönyössé, tompává, érzéketlenné teheti az embert és az életet egyaránt. Kíváncsiságra sarkallni nem kevesebb mint megosztani a csodát, tisztelni és tisztelegni. tisztelegni a megismerés szabadsága elıtt. A tisztelet minden embernek: gyermeknek, fiatalnak, felnıttnek, idısnek egyaránt jár. A csodálkozáshoz kevés csak lehetıséget teremteni, ösztönzı alkalmat is kell biztosítani. Ez az alkalom akkor megszólító erejő, ha személyes az odafordulás: a világ, a természet, a múlt, a jövı, a mővészet, a hit, a közösség, a másik törekvései felé. Ha ez a kíváncsiság szabad odafordulás, akkor, élet. Ha ez a kíváncsiság ıszinte, érdeklıdı odafordulás, akkor önfeledt öröm, különleges érzés, élmény. Találkozás, érték, késztetı, létformáló tényezı, teremtı erı.A mővelıdés tehát: a káoszból kozmosz alkotása, érték és mérték érvényesítése, rend alkotása a belsı, a külsı világban, társas létforma, örömök forrása, az érzelem és értelem gazdagítása, az etikum és esztétikum fejlesztése. A mővelıdés kapcsolat a természet és ember, a múlt és jelen, az egyetemes és személyes között, hagyomány és újítás megélése, szimbólumok örökítése, gyarapítása, megismerés és alkotás, kezdeményezés és együttmőködés, részvétel, másság és azonosság, elkötelezettség és szolidaritás, szolgálat és méltóság, önismeret és önigazgatás, a béke, a jólét és a jól-lét alapja szabadság és felelısség.
Szakirodalom: • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
A jövı esélyei. MTA, Bp. 1997 Allport, Gordon W.: A személyiség alakulása. Gondolat, Bp. 1980 Ancsel Éva: A tudás éthoszáról. Akadémia, Bp. 1986 Ancsel Éva: Etikai tanulmány a tudásról és a nem-tudásról. Kossuth, Bp. 1986 Bogláryné Mailáth Edina: Társadalmi beilleszkedési zavarok és megelızésük. Bp. 1987 Bourdieu, Pierre: A társadalmi egyenlıtlenségek újratermelıdése. Gondolat Bp. 1978 Csepeli György /szerk./: Elıítéletek és csoportközi viszonyok. KJK. Bp. 1980 Csepeli György: Vonzalmak és kapcsolatok. Kozmosz, Bp. 1987 Frankl-Hoppál /szerk./: Hiedelemrendszer és társadalom tudat. Tankönyvkiadó, Bp. 1980 G. Zauner Éva: Mondásválasztás. Akadémia, Bp. 1978 Halász–Hunyady–Marton: Az attitőd pszichológiai kutatásának... Akadémia, Bp. 1979 Hankiss Elemér: Diagnózisok 2. Magvetı, Bp. 1986 Hordenstrong, Kaarle: Közléselmélet. Tankönyvkiadó, Bp. 1978 Lewin, Kurt: A mezıelmélet a társadalomtudományban. Gondolat, 1972 Lowe, John: A felnıttek oktatása világperspektíva. ELTE BTK, Bp. 1983 Németh László: Tanügyi írások. Kriterion, Bukarest, 1985 Oláh–Pléh /szerk./: Szöveggyőjtemény az általános és személyiségpszichológiához. Tankönyvkiadó, Bp. 1983 Pálhegyi Ferenc: Személyiséglélektani kalauz. Tankönyvkiadó, Bp. 1981 Ranschburg Jenı: Félelem, harag, agresszió. Tankönyvkiadó, Bp. 1977 Rudas János /szerk./: Önismereti csoportok. Tankönyvkiadó 1985 Wilmman, Otto: Didaktika, Bp. 1935
78
Beke Pál
Irányok és értékek
Gelencsér Katalin elıadása megteremtette azt a legkisebb közös többszöröst, ami bármiféle szakmai áramlatban vagy irányzatban közös, a legfontosabb és ami hangsúlyos. Felmentve érzem magam éppen ezért abban, hogy az eleddig elhangzottakat összegzem, ám kihasználva azt a lehetıséget, hogy 28 napja ebben a beosztásban vagyok, inkább a Magyar Mővelıdési Intézettel kapcsolatos remények mentén tekintem át a rendelkezésemre álló fél órában a szakma lehetıségeit. Nem állom meg, hogy ne mondjam el egy régi emlékemet. 1980 ıszén a Magyar Népmővelık Egyesülete delegációjával egy román gyártmányú mikrobusszal, kb. 70 km-es átlagsebességgel jártuk be a franciák által tervezett odakinti programot. Az elképzelhetetlen lassúság eredményeként mindenünnen fél napokat késtünk. A minket váró szakmai közönség már túl volt a pohár fenekén is, mire bárhová odaértünk. Ilyen értelemben tehát az egy hét alatt az ottani szakmai gyakorlatot nem, de a francia lelket alaposan megismertük - egy példa híján. Körülbelül egy ekkora terembe mentünk be az akkor még egyik ifjúsági és. mővelıdési házi szövetség párizsi központjában. Átjöttünk a termen, kimentünk a kisajtón, ott beültünk egy kis irodába, és néhány vezetı módszertanossal a szokásos aperitifek elfogyasztásába kezdtünk, míg közben ismertették azt a struktúrát, amit egy ilyen Nyugat-Ázsiából jött delegációnak ismerni kell. A termen, amin átjöttünk, kb. ennyi - mint ahányan itt vagytok fiatal lány dolgozott hosszú asztaloknál, számunkra ismeretlen eszközökkel. Kis képernyı világított, és valami lapos írógépet nyomogattak. Fogalmunk se volt róla ’80 ıszén, hogy ez számítógép. Újságok voltak elıttük és a falon körben pedig hatalmas nyitott polcokon egyfajta kartotékrendszer. Órák múltán kijöttünk, s ezek még mindig ott dolgoztak. Kérdeztük a pasast, hogy mitıl ilyen szorgalmasak ezek itt az esti órákban. Elmondta, hogy ezek a hölgyek szociológus-hallgatók, akik minden hónapban egy meghatározott napon feldolgozzák az erre a címre érkezett összes amerikai vidéki újság híranyagát. Riportokat, rendırségi beszámolókat, társasági híreket, a deviáns magatartásról szóló elmélkedéseket, a társadalom eseményeit, és valamilyen általuk már évekkel korábban kialakított rendszer szerint részben ezen a masinán, részben pedig mechanikusan elhelyezik a fakkokba ezeket a dolgokat. Másnap, ugyancsak minden hónap meghatározott napján ide érkezik szerte az országból 5-6 öreg módszertanos, akik ezzel a szociológus lányokkal összeülnek és elgondolkodnak egy napon keresztül, hogy az elmúlt hónap amerikai vidéki eseményeihez képest mit érzékeltek ık, mint érzékeny lelkek az ottani társadalom változásáról. Mi az, amirıl nekik, mint a kb. 1200 mővelıdési otthont mőködtetı ifjúsági mővelıdési egyesület vezetı módszertanosainak el kell gondolkodni arról, hogy vajon mi az a kívánatos szakmai cselekvés, amit honosítani kell az intézményhálózatukban, hogyha megelızni nem is tudják, de legalább csökkentsék azt a bajt, amirıl ezek a kedves lányok olvastak. Nem tudom, hogy érthetıen sikerült-e elmondanom ezt a furcsa munkát, ami – gondolom azóta is – immár 21 éve és még azelıtt is folyamatos volt. Hogy tehát láttuk egy nagy bérlakásban mőködı mővelıdési otthoni szervezet központjának egyik legfontosabb szakmai tevékenységét, ami nem más, mint egy elemzı, preventív stratégiai tervezés, elıregondolkodás. Semmi másért természetesen, mint hogy a francia kisvárosokban, a falvakban vagy a nagyvárosokban, a nagyvárosi kerületekben dolgozó népmővelıknek segítségül adja-
79 nak valamiféle muníciót, hogy mivel lehet – nem akarom azt mondani, hogy boldogabbá, de mondjuk – kevésbé konfliktusosabbá tenni az eljövendı évek francia társadalmát? Nekem nagyon megtetszett ez a dolog. És hazajıve elmondtam Kormos Sándor fıosztályvezetınek, elmondtam a fınökömnek, Vitányi Ivánnak, hogy tán ilyet kéne csinálni Intézetünkben is. Tán elıre kéne gondolni, hogy mi fog történni Magyarországon 6-8 év múlva. Mint ahogy egyébként az Atlanti-óceánon átment bármiféle magatartás, ami ott jellemzı, egy bizonyos idı után nyilván hozzánk is elérkezik majd bizonyos késéssel a dolog. Tehát nem annyira bonyolult és nem annyira lehetetlen megtudni, hogy mi a teendı, csak meg kell nézni, hogy Nyugat-Európában milyen társadalmi, vagy éppen szakmafejlesztési folyamatok vannak-történnek. De hát ugye ez volt az az idı, amikor az olajár-robbanást Hegyeshalomnál "megállítottuk", amikor mindenki úgy hitte és úgy hallotta, hogy se munkanélküliség, se drog, se lányanyák, se utcai verekedés, se cigány probléma, se szegénység, se semmi más negatívum nem lesz Magyarországon. Javaslatom tehát érdektelenségbe fúlt, vélhetıen megvan még a minisztérium irattárában, ha ugyan nem dobták ki annakidején. Valami ilyen intézetet szeretnék. Olyat tehát, amelyik megpróbál elıre gondolkodni és ebben segít - a szakmának közvetlenül, de az embereknek közvetve. Nem tudjuk, hogy mi várható az országban. Nem tudjuk, hogy milyen változás mit generál. Nem tudjuk, hogy mibıl mi következik. Lábjegyzet: Az egyik délalföldi városban 460 fınyi CNC esztergályos kell egy zöldmezıs beruházást végrehajtó multi cégnek. A településen nincs ennyi, mert akit esetleg képez az egyébként meglévı szakmunkásiskola, azok Németországban dolgoznak vendégmunkásként. A munkaügyi központ tehát Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön toborozza jelenleg azokat az ifjú munkásembereket, akik majd betelepülnek ebbe a városba, eladják a munkaerejüket napi nyolc órában, nyilván sokkal jobb árért, mint ahogy ezt Romániában megfizetnék. Kérdeztem a kedves népmővelı kollégákat, hogy mit csinálnak, ha megjelenik ez a fiatal tömeg? Mit kezdtek vele? Mi történik velük a munkaidı lejárta után? Mivel foglalkoztatják ıket? Hiszen számtalan konkrét következménye lesz, hogyha jól fizetett fiatal, magyarul jól beszélı fiatal férfiemberek elöntik ezt az egyébként kedves kis várost. Vonogatták a vállukat. Ám vajon fel vannak készítve iskoláikkal és szakmai gyakorlatukkal arra, hogy egy ilyen változással valamit kezdjenek, és valamit tervezzenek? Hiszen kinek van ezzel dolga? Megjegyzem: senki másnak, csak nekik. İk foglalkoznak az emberek humánus felével. A tıkés vélhetıen fütyül rá. Egyébként meglepıdve tapasztaltam ebbe a helyzetbe visszakerülve, hogy nem, helyesebben csak nagyon szerény mértékben folyik kutatói munka. Nem pontosan tudjuk, hogy mi a helyzet az országban a közösségi mővelıdés területén. Különösen ott, ahol se intézmény, se szakember nincs. Így aztán csak gyanítjuk, hogy mi kéne legyen. Megdöbbenve tapasztaltam saját fiamon, aki nem volt annyira bölcs, hogy más szakmát válasszon, mint az enyém, és jelenleg az egyik fıiskola most végzıs hallgatója, hogy a kötelezı irodalmai jobbára azonosak az enyémmel. Megjegyzem, én ’63-ban kezdtem el az ottani tanulást, és ’66-ban végeztem. A szakirodalom egy része a 70-es évekbıl való. Vajon hogyan vannak felkészítve ezek a srácok erre az új idıkre, a mai helyzetek új helyi tevékenységére? Fel vannak-e készítve arra, hogy megfeleljenek ennek a reménytelenül más, és a ’70-es évek irodalmához nem hasonlító állapotokra? Tudom, persze, hogy az autonóm fıiskolák és egyetemek felett senkinek sincs befolyása. Éppen ezért arra gondolkodtunk, hogy az Intézet kebelében – például alapítványi keretben - bizonyára hosszú elıkészítı munkák után és nyilván valamilyen egyetemmel vagy fıiskolával karöltve egy népmővelı akadémiát indítunk - nem tagadva és nem keresve más szinonimát erre a tevékenységre, még akkor is, hogyha kicsit zsdanovista színezete van ennek a szónak.
80 De hát sokunknak bevált, sokan nem szégyelljük, és valahogy meg kéne különböztetni az itteni remélt földközeli, gyakorlat közeli oktatást a szinonimák nem gyakorlat-orientáltságától. Szeretnénk, ha a fiatal népmővelık számára mesteriskolát indíthatnánk gyakorlott, gyakorló népmővelık mellett. Úgy tehát, hogy legyen évente legalább 50 olyan (egyébként szakképzett) fiatal, akik (egyenként) valakik mellett három hónapot, majd megint három, majd újabb három hónapot megint máshol, majd három hónapot külföldön eltöltve gyorsítják a szakmai tapasztalatok mielıbbi átvételét, egyidejőleg egy új szakmai korosztály felkészültségében reménykedve. Lehetıleg úgy, hogy Európai kapcsolatokkal rendelkezzenek. Szeretnénk modellkísérleteket csinálni. Olyanokat, amilyeneket a települések, a képviselı-testületek, a népmővelık fontosnak tartanak a szakmai megújulás, a közösségi mővelıdés fejlesztése érdekében. Ami utána elemezhetı és leírt lesz, hogy lehessen visszakereshetı, ha valaki valamilyen helyzetbe kerül, tudjon annak mintáján valamit csinálni. Nem tudjuk, hogy mi a helyzet az aprófalvakban. Az ember Tiszabecstıl vagy bárhonnan elindul, falvak hosszú során keresztül nem talál közösségi helyet. Pedig ott is magyar polgárok élnek. Lehet, hogy nem úgy kell mőködtetni egy mővelıdési otthont, mint ahogy azt korábban gondoltuk. Lehet, hogy három-négy falunak kell közösen fenntartani egy szakembert. Lehet, hogy három-négy falu településenkénti négy-öt egyesületének közösen kell alkalmazni egy népmővelıt. Egy pesterzsébeti kolléganınk most éppen Egyházashetyére költözik. A rendbeszedett mővelıdési házban négy egyesület mőködteti saját magának az épületet Jól elvannak, de nem tudnak pályázatot írni, nem tudnak rendezvényt szervezni, nem tudják kihasználni az épület tetıterét valamilyen falusi vendégfogadásra, mert mindezekhez jártasságuk és szaktudásuk hiányzik. De hát hogy is lenne, hiszen háziasszonyok, szılımővesek. Honnan értenének hozzá? İk most összefogtak, és a polgármesteri hivatal finanszírozásával megfizetik ıt. İ pedig szakemberként hazaköltözik az ifjú férjével végre a falujába. Nyilván a szaktudására van szükség,. Bizonyára nem úgy, hogy ı mondja meg a tennivalót, hanem majd azok, akik ıt alkalmazzák. Ez a szisztéma egyébként fölöttébb hasonlít ahhoz, amivel és amihez alakulni kell, és alakítani kell a szakmát. A napokban Óváry Istvánnal együtt arról beszéltünk, hogy stratégiát kéne fogalmazni a szakma számára. Már fogalmazódnak is az alapelvek, már vannak anyagok, tehát nem egy új dolog ez – be kell kapcsolódnunk és tovább kell csinálnunk. Igen ám, de ez az ország pár esztendı múlva az Európai Unió tagja lesz. Ott más struktúrák mőködnek. Nem lesz finanszírozható az intézményrendszerünk. Nem kódolható a szakmánk. Függetlenül attól, hogy mennyi értéket teremt, mennyi munka van benne, hogy mennyi intézménye van. A dolgot hozzá kell igazítani, ha akarjuk, ha nem. Ahhoz a rendszerhez, ami ott van. Ezért gondolom azt is, hogy a Magyar Mővelıdési Intézetnek meg kéne teremteni regionális helyi irodáit. Mert nem lehet Budapestrıl kutatni, nem lehet Budapestrıl modellkísérletet csinálni, nem lehet Budapestrıl képezni, vagy továbbképezni. Közelebb kell menni oda, ahol az emberek élnek. Mert csak így lesz finanszírozható bizonyos alapokból ez a tevékenység, tetszik nekünk vagy nem, akkor is. Meg kell teremteni a szakma elveszett újságát. Én magam jól ismertem a hajdani Népmővelést úgy is, mint szerzı; úgy is, mint visszautasított szerzı; úgy is, mint olyan szerzı, akinek a cikkét átírták; úgy is, mint olyan szerzı, akinek a cikkét annyira átírták, hogy én magam sem ismertem rá, és egész más jött ki belıle, mint ahogy benne volt. Szerettük tehát vagy sem – de volt. Megjelenhetett benne ez is és az is. Volt egy viszonylag nyitott szerkesztési elv. Egy idı után ha valaki nagyon akarta, valamilyen kezdeményezése volt, hangot kapott benne. Nem megengedhetı, hogy ez a szakma folyóirat nélkül legyen. Mint ahogy az elméleti, negyedéves folyóirat is nagyon hiányzik Tudom, hogy a Kultúra és Közösség idınként megjelenik, ha egy kicsi pénzt kap. Tudom, hogy van körülötte egy meghatározott szerzıgárda. De miért ne férhetne oda más? Miért ne jelenhetnek meg negyed-
81 évenként, vagy kéthavonta? Egy csomó mondanivaló van! Egy csomó dolgot kéne leírni. Egy csomó dolgot fel kéne tárni. Egy csomó dolgot meg kéne jelentetni. Nekem az a benyomásom, az az érzésem, hogy ez a szakma néma. Miért? Sokkal több cselekvés van benne, mint amennyi megmutatkozik. Ez a szakma hallgatag. Nincsenek kapcsolatok. Nincsenek olyan fórumok, ahol az együttgondolkodók erısíthetnék egymást. A boros túrákat, meg a jópofa szabadidıs dolgokat persze nem tartom feleslegesnek, de nem tartom ezekhez sorolandónak. Elmondok egy történetet. Van egy város. Van benne egy házhely – nevezzük így. A házhelyen a környékbeli gyerekek összejönnek. Van ott valami fatelep, de hát ettıl még a környékbeli kölykök játszhatnak ott. Számukra ez a házhely nagyon fontos. Számukra ez a közösségi tér – hogy így mondjam –, dehát azt is mondhatom, hogy ez maga a haza 8-10-12-14 éves korban. Ez a házhely annyira értékes, hogy egy másik banda el akarja venni. Bizonyára ismeritek a Pál utcai fiúk történetét; a másik banda – úri idıkrıl van szó – hadüzenet után próbálja elvenni a grundot, de nem sikerül neki. Ebben – mint tudjuk – az egyik kedves szereplı bele is hal. Ennek ellenére a regény tulajdonképpen sikertörténet, hiszen megtartották a grundot maguknak. Ám mi történik másnap? Jönnek a földmérık és házat építenek rajta. Az egész háború, halál felesleges volt. A történet az én környékemen, Józsefvárosban játszódik, ezért is szeretem. Vajon most nem vennék el a területet? Most nem épülne CORA vagy METRO, vagy, hogy maradjak a VIII. kerületi tipikus beruházásoknál, irodaház? Vajon azok a kölykök, akik most kerülnének ki a grundról, kihez tudnak fordulni? Az önkormányzathoz? A polgármester úrhoz? Az osztályfınök asszonyhoz? Vajon nem a mi szakmánk feladata lenne, hogy ezek mellé a kölykök mellé álljunk? Hogy megtanítsuk ıket, hogy hol teremtsék meg az elvett haza helyett a sajátjukat? Hogy hogyan építsék fel? Hogy miképpen építsék fel velünk, a segítségünkkel? Vajon nem a mi dolgunk, hogy képessé tegyük ıket arra, hogy megtalálják a helyüket – immár ez a sok-sok Pál utcai fiú – itt, ebben a kicsi országban? Iszonyú sok feladata van ennek a szakmának, és ehhez képest alulfinanszírozott, ehhez képest hallgatag, ehhez képest néma, ehhez képest sok esetben úgy tőnik, hogy nem cselekszik és nem gondol elıre. Az az ajándék, amit véletlenszerően kaptam, hogy – öreg népmővelı lévén – a sokszor elképzelt változást a Magyar Mővelıdési Intézet falai között kipróbáljam, ez egyedül nem megy. Ezt vagy az intézetben alkalmazott kollegákkal együtt és veletek együtt lehet megcsinálni, vagy sehogy. Ehhez a munkához keresünk társakat. Többes számban még nem illik mondanom, úgyhogy csak ekként szólok: ehhez keresek tehát társakat.
