II.1. A 21. század társadalmi kihívásai (Kenéz Anikó, Kabai Imre, Gonda Ágnes, Kabainé Tóth Klára, Krisztián Viktor, Iharosi Tamás) Bevezetés Posztmodern, posztindusztriális, információs, posztszocialista... A társadalomkutatók közül sokan ezekkel az elnevezésekkel jellemzik a kort, amelyben élünk. Schulze (2000) „élménytársadalomról”, Beck (2003) „kockázat-társadalomról”, Fukuyama (2002) a „Nagy szétbomlásról” beszél. Az elnevezések közötti különbségek abban rejlenek, hogy az egyes kutatók milyen szempontból ragadják meg a változást. De abban mindannyian egyetértenek, hogy a társadalomban valami megváltozott vagy változik. Alvin Toffler (1980) szerint a változások következményei nem kisebb jelentőséggel bírnak, mint az emberi történelem két korábbi nagy változása: a vadászó-gyűjtögető társadalomból a mezőgazdaságiba, majd a mezőgazdaságiból az ipariba való átmenet. Ebben a részben megkíséreljük − természetesen a teljesség igénye nélkül − számba venni ezeket.
Ha egy változást szeretnénk vizsgálni, első lépésként meg kell határoznunk egy „referencia pontot”, azaz ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy miben változott a társadalom, amelyben élünk, meg kell jelölnünk egy időszakot, „amelyhez képest” változott. Itt nagyon körültekintően kell eljárnunk, hiszen maga a referencia pont megjelölése erősen meghatározza az eredményeket. Ugyanakkor nem zárhatjuk ki azt sem, hogy „tulajdonképpen nincs is változás, csak a társadalomkutatói képzeletünk játszik velünk”... Mindezek tisztázása érdekében két kérdést teszünk fel magunknak, és ebben a részben ezekre kísérlünk meg választ adni: 1. Igazán jelentős hatásúak a társadalmi változások, amelyeket a 21. század embere, kutatója érzékel, és valóban új kihívások elé állítják a mai kor emberét? 2. Melyek ezek a változások, milyen különbségeket ragadhatunk meg a 20. század és a 21. század társadalomfejlődése között?
A fenti kérdések megválaszolásához először a makrotársadalmi változásokat vizsgáljuk meg, majd megnézzük, hogy ezek hogyan jelentkeznek mikroszinten, azaz az egyének szintjén.
1
II.1.1. Makrotársadalmi változások Globalizáció Az utóbbi idők egyik legnagyobb szabású nemzetközi kutatási projektje a Globalife Projekt1 volt, amelynek során a kutatók a globalizáció hatásainak összetett elemzésére vállalkoztak egy 17 országra kiterjedő nemzetközi adatfelvétel keretein belül. Megközelítésük2 szerint a globalizáció magába foglalja az internacionalizálódó – mind inkább nemzetközivé váló – piacok növekvő fontosságát, a fokozódó versenyt, a networkök (hálózatok) és a tudás felgyorsult terjedését az új technológiák révén, valamint a „váratlan piaci sokkok” növekvő befolyását a gazdaságra. A Globalife Projekt vizsgálati eredményeiről a későbbiekben még lesz szó. A globalizáció olyannyira mindennapjaink részévé vált fogalom, hogy aligha kell részletesen magyarázni. A kérdés azonban az, hogy a globalizált világ milyen társadalmi kihívások elé állítja a mai kor emberét. Ulrich Beck (2003) az életet veszélyeztető kockázatokra hívja fel a figyelmet. Szerinte ezek a kockázok – mint a sugárszennyezés, az ökológiai katasztrófák stb. – immáron egyre inkább befolyásolják a társadalmi viszonyokat. Nem határolhatóak le időben és térben, nem kompenzálhatóak, nem biztosítható ellenük a hatékony „védettség”, és nem jelölhetőek meg egyértelműen a felelőseik sem, mivel technológiai és gazdasági döntések eredményei. Ugyanakkor az individualizáció miatt ezek a kockázatok közvetlenül hatnak az egyénre, közvetítő mechanizmusok nélkül. Beck szerint ezek a kockázatok háttérbe szorítják a hagyományos konfliktusokat – pl. a javak elosztását – és a társadalom legfőbb jellemzőivé válnak. Ahogy a kockázatok mindinkább tudatosulnak, és egyre nagyobb figyelmet szentelünk nekik, úgy egyre inkább reflexívvé válnak. A „reflexív modernizáció” azt jelenti álláspontja szerint, hogy a társadalom felülvizsgálja önnön működését; ebben a reflexív modernitásban immár a kockázatok és nem a javak igazságos elosztása a feladat (Beck 2003).
A munka világának változása A munka világának a 20. században kialakult viszonyai is jelentős változáson mentek át. Beck (2003) felhívja a figyelmet arra a folyamatra, amelynek során zsugorodik és gyökeresen átrendeződik a történelmileg kialakult keresői tevékenység intézményesült rendszere. Ahogy 1
Lásd erről bővebben: Blossfeld − Hofmeister (2005). A kutatás-sorozat 1999-től 2005-ig tartott, négy jól elkülöníthető fázisban zajlott, központja a bambergi Otto Friedrich Egyetem Társadalmi és Gazdasági Tudományok Kara (Faculty of Social and Economic Science) volt, vezetője Hans-Peter Blossfeld. 2 Az elméleti kutatások eredményeinek egyik legjobb összefoglalója: Mills − Blossfeld − Klijzing (2005).
2
fogalmaz: „flexibilis alulfoglalkoztatottság” figyelhető meg, azaz sokan kiszorulnak a munka társadalmilag szervezett világából, mindeközben új – kevéssé formalizált – kereső tevékenységi formák alakulnak ki. Daniel Bell (1976) is vizsgálja a munka világának változásait. Ennek kapcsán „posztindusztrializálódásról” beszél. Szerinte a javakat termelő társadalom folyamatosan átváltozik „információs” vagy „tudástársadalommá”, és a foglalkoztatott munkaerő belső arányainak változása a társadalom fejlettségének mutatója. Hazánkban is megfigyelhető ez a hangsúlyáthelyeződés a szekunder szektorról a tercier szektorra, de még ma sem olyan jelentőségű, mint tőlünk nyugatabbra. A posztindusztriális társadalmat leginkább jellemző társadalmi valóság az ember alkotta szimbólumok valósága – szemben a természeti világgal és az ipari társadalmat jellemző anyagi világgal – alapvetően „az emberek közti játszmák birodalma”. A posztindusztriális gazdaság húzóágai az olyan tudásigényes ágazatok, mint a számítógépipar, a robottechnika, a tudományos kutatás-fejlesztés és az üzleti-információs szolgáltatások. Mindez össztársadalmi szinten együtt jár a szabadidős és pihenési elfoglaltságok iránti igény és kereslet radikális erősödésével. Az emberek magukra fordított idejének és értékének növekedése, a képi világ − a tömegkultúra és a reklámok − előretörése, az érzéki élmények fokozottabb megbecsülése és az ezeket az igényeket kiszolgáló ágazatok, szolgáltatások – a vendéglátóipar, a turizmus, a tömegkommunikáció, a kozmetikum- és divatipar, a szórakoztatóipar, a reklámszolgáltatások – fellendülése, ezek jellemzik a legplasztikusabban a posztindusztriális társadalmat.
A felsőoktatás expanziója Mindezekkel párhuzamosan megfigyelhető „a felsőoktatás expanziója”, vagyis a főiskolai, egyetemi hallgatók létszáma drasztikus mértékben emelkedik (Beck, 2003). A korábban már említett Globalife Projekt szerzői szerint a tudás-alapú társadalmakban a legfontosabb humán tőke az iskolázottság és a munkahelyi tapasztalat3. Akiknél mindkét forrás hiányzik, azok sokkal nagyobb mértékben ki vannak téve a bizonytalanságból eredő kockázatoknak, míg a felsőfokú végzettséggel, illetve a nagy tapasztalatokkal rendelkezők lényegesen kedvezőbb helyzetben vannak. Vagyis a globalizáció nézetük szerint felerősíti – sőt „ápolja, műveli” – a társadalmi különbségeket (Bernardi−Nazio, 2005; Layte és mtsai., 2005). Az is megfigyelhető, hogy azokban a kevéssé tagolt társadalmakban, ahol mind szélesebb körben
3
A szerzők ezért javasolják a „humán-tőke hipotézist”, illetve azon mérőeszközöket, amelyek a tudás-alapú gazdaságok elvárásainak mérésére alkalmasak (lásd erről bővebben: Mills – Blossfeld – Klijzing, 2005: 9.).
3
biztosítják a továbbtanulást és a felsőoktatáshoz való hozzájutást, lényegesen nagyobb arányban tesznek szert a fiatal korosztályok tudástőkére, így itt a felnövekvő generációk kevésbé vannak kitéve a globalizációból eredő bizonytalanság veszélyeinek4.
Demográfiai változások, migráció Az ENSZ 2015-ös jelentése5 szerint a Föld lakossága a mostani 7,3 milliárdról 2050-re elérheti a 9,7 milliárd főt, 2100-ra pedig akár 11,2 milliárd emberrel számolhatunk. Természetesen a különböző
országokban
és
kontinenseken
nem
ugyanakkor
népességnövekedés
lesz
megfigyelhető. Afrika és Ázsia lakossága fog a leggyorsabb ütemben nőni, és Európában inkább a lakosság „természetes fogyása” lesz megfigyelhető. Ezt a folyamatot befolyásolja majd a migráció iránya, azaz Európa lakossága azért nem fog ténylegesen csökkenni, mert a különböző országokból érkező migránsok száma kompenzálja a lakosságfogyást. Ugyanakkor Európán belül is jelentős migrációs folyamatok zajlanak, ezekre egy későbbi fejezetben térünk ki (lásd: IV.3. fejezet). Egyelőre azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy ezek a változások olyan kihívások elé állítják a 21. századi társadalmakat, amelyek nem léteztek a 20. század jelentős részében.
Egyenlőtlenségek Korábban már kifejtettük, hogy Beck (2003) a kockázatok növekedését emelte ki, mint a 20. század végi, átalakuló társadalmak legjelentősebb változását. Ehhez kapcsolódik a szerző szerint az ún. „felvonóeffektus” jelensége, amelynek során a társadalmi különbségek megmaradnak ugyan, de a legszegényebbek helyzete is lényegesen javult, tehát valójában a posztmodern társadalmak életszínvonalának
átlagszintje
emelkedik.
A
vertikális
egyenlőtlenségek
veszítenek
jelentőségükből, horizontálisan azonban „az életpályák differenciálódása” figyelhető meg. A jövedelmi távolságok gyorsabban növekednek, a mobilitás nemcsak felfelé, hanem lefelé is könnyebben, gyorsabban megvalósulhat. Beck szerint mindez azt eredményezi, hogy az osztályok már kevéssé meghatározóakká válnak. A szubkulturális osztályidentitások is háttérbe szorulnak, aminek egyik legfontosabb következménye, hogy megindul az életutak individualizálódása. A „konstans egyenlőtlenségi
4
Míg a szerzők az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és Svédországot a „kevéssé tagolt” országok közé sorolták, addig Magyarországot – Németország és Hollandia társaságában – a „rétegzett” országok közé, ahol a fiatalok meglehetősen eltérő oktatási pályákat járnak be (Mills – Blossfeld – Klijzing, 2005: 9.). 5 Forrás: United Nations, Department of Economic and Social Affairs, Population Division. (2015). World Population Prospects: The 2015 Revision, Key Findings and Advance Tables.
4
viszonyok palástja alatt mindeddig ismeretlen erejű és hatókörű társadalmi individualizálódási folyamat” indult meg és tart ma is (Beck, 2003, 1997: 425).
Ezen a ponton a posztmodern jelenségek vizsgálata során nem maradhatunk a nyugati világ országaiban megfigyelt folyamatok körében, hanem ki kell térnünk azokra a tendenciákra és jelenségekre is, amelyek Magyarországon jelentkeztek. A rendszerváltás után ugyanis több − Ladányi János (2012) elmélete szerint négy − válság érte hazánkat, amelyekből a gazdaság és a társadalom azóta sem tud kilábalni. A 90-es években bekövetkező "példátlan méretű gazdasági visszaesés ugyanis két válság időbeni egybeesésének volt tulajdonítható" (Ladányi, 2012:9.). Az egyik a mindenki számára egyértelműen érzékelhető „posztkommunista válság”, azaz az államszocialista rendszer összeomlása, míg a másik − az ebben a fejezetben már említett, Daniel Bell (1976) által leírt jelenség okán kialakuló, a nyugati államok története során korábban bekövetkező, de a magyar gazdaságot és társadalmat is erősen befolyásoló – „posztindusztriális válság”. Napjainkban − írja ezt Ladányi 2012-ben − is két válság egymásra torlódása van hatással a gazdasági társadalmi folyamatokra. Ezek egyike a 2008-as globális válság, míg a másikat „második tranzakciós válságnak” nevezhetjük, amely tulajdonképpen a nagy ellátó rendszerek − egészségügy,
nyugdíjrendszer,
oktatásügy,
szociálpolitikai
ellátó
rendszer
stb.
−
megreformálásának elmaradását jelenti. Hiszen a gazdaság szférájában a piac által kikényszerített változások ezekben a rendszerekben a rendszerváltás óta nem mentek végbe, azaz az előző rendszer ellátórendszereit próbálja működtetni az állam egy már piacgazdasággá alakult rendszerben. Mindezek a válságok elmélyítették, kiterjesztették és rendszerszintűvé tették a magyarországi a szegénységet. E jelenség legismertebb magyar kutatója, Ferge Zsuzsa (1983:10) ekként foglalja össze Magyarország szegénységtörténetét: „A szegénység kérdését az ötvenes évek elején a voluntarista szemléletnek megfelelően megoldottnak tekintették, ezért tényleges megszüntetésére nem törekedtek, még hatásainak enyhítésével sem foglalkoztak. A hatvanas években a szegénység még tabu-téma maradt, de a sodró fejlődés önálló szegénypolitika nélkül is jelentős javulást hozott, továbbá – ha idejétmúlt módszerekkel is – valamennyi segítséget azok is elkezdtek kapni, akik a fő sodrásból kimaradtak – bár senki nem kérdezett rá, mi okozta egyes csoportok kiszorulását. A hetvenes évek végén megállt a gazdasági források bővülése. Ennek témánk szempontjából több következménye van. Így: nem lehet arra hagyatkozni, hogy a fejlődés majd megoldja (többékevésbé magától) a még meglévő problémákat: számolni kell azzal hogy számos szociális 5
jövedelem értéke gyorsan csökken, s így a gyermekesek, nyugdíjasok, gyesen lévők élet körülményei nemcsak évről évre romlanak, de e romlás épp azoknál a legerősebb, akik már eleve rossz helyzetűek voltak – azaz a szegénység nő, és jellege a “relatív” az “abszolút” felé tolódik el; a gazdaság megélénkítése várhatóan felülről is nyitja a jövedelmi ollót, így a relatív hátrányok is nőnek. Mindez a nyíltabb politikai légkörben megszüntette a “szegénység” tabu-téma jellegét, és cselekvésre ösztönző. A cselekvés módját, a szegénység kezelésének eszközeit azonban a feldolgozatlan történelmi örökség mélyen befolyásolja. A végeredmény a korábbi szegénypolitika számos, itt elemzett elemének – egyedi elbírálás alanyi jog nélkül, rászorultsági kataszter kiépítése, szociálpolitika funkciók jogi szankcionáló, morális és gazdasági célokkal való, tisztázatlan alapú vegyítése, a segélyezettek kontrolljának szükségessége – erőteljes feléledése.” Mindezekből következően mikor a jelenlegi magyar társadalom szerkezetét, annak kialakulási okait, befolyásoló tényezőit vizsgáljuk, soha nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy tulajdonképpen sok szempontból „egyedi”, Európában is „sajátos magyar viszonyrendszerrel” van dolgunk.
II.1.2. Mikro társadalmi jelenségek A fent bemutatott makrotársadalmi jelenségeknek természetesen megjelennek a következményei mikro szinten is. Az alábbiakban ezeket mutatjuk be.
Élmény-központúság Gerhard Schulze (2000) „élménytársadalomként” definiálta a kort, amelyben élünk. Szerinte az élmény „már nem egyszerű kísérőjelenség, hanem maga a cél”. Nem „kifelé”, hanem „befelé irányuló életfelfogás” ez, mely következtében a gyermekvállalásnak is megjelenik az a funkciója, hogy örömet okozzon. Schulze-nél ez a fajta „belső orientáció” nem introvertáltság, hanem „élményorientáció”. Többé tehát már nem az a kérdés, hogy miként érhető el valami, hanem az, hogy mit akarunk tulajdonképpen elérni. A gazdagabb társadalmakban „a hozzáférhetőség nem probléma” immár, hiszen megfigyelhető a keresleti képesség fokozódása, azaz a reáljövedelmek és a fogyasztásra fordítható idő párhuzamos növekedése. Egyre több lehetőség áll az ember előtt, és a kínálat bővülése az élet minden területére jellemzővé vált. A különbségek már nem lényegiek, inkább csak „esztétikaiak”. A szabad választás szükségszerűsége nap mint nap kérdés elé állítja az 6
egyént. A „választásra kényszerített egyén” jelensége már átvezet a következő pontunkhoz, amelyben „az önmagára reflektáló ember” jellemzőit fejtjük ki.
Reflexivitás Beckéhez (2003) hasonló kiindulópontokra alapoz Anthony Giddens (1991), amikor a „megnőtt kockázatokról és az esélyek bővüléséről” beszél – de álláspontja szerint a modern intézményeket egybefogó tényezők legalább annyira jelen vannak, mint a bomlasztóak (Giddens, 1991). Véleménye szerint az élet nem is annyira „biográfiai” (Beck, 2003), hanem inkább „reflexív projektum”. Az egyének, bár érzékelik a tradicionális családi minták felbomlását és az ezzel járó kockázatokat, „nem húzódnak vissza a külső társadalmi térből, hanem merészen beilleszkednek” (Giddens, 1991:177). Schulze (2000) is tárgyalja a reflexivitás fogalmát. Ahogy korábban említettük, nála a reflexivitás „az önmagáról gondolkodó ember” jelenségét jelöli. Ennek az embernek egyik célja, hogy szép életet éljen, és jó érzéssel hunyja le a szemét a halálos ágyán. Mivel ez több puszta hedonizmusnál, és bármit szépnek találhatunk, a hétköznapi élet esztétizálódik. Ezzel közös minták jönnek létre, amelyekhez orientálódhat az egyén. Ennek következtében a korábbi makrotársadalmi csoportok – megítélése szerint – kisebb „miliőcsoportokra” bomlanak.
Az egyéni felelősség és az elbizonytalanodás érzete A „folyamatos reflexió”, amelynek során választásra és válaszadásra van kényszerítve az egyén, egy másik következménye, hogy saját maga vállalja a felelősséget döntéseiért. Mindeközben ahogy egyre nő a verseny globális szinten, úgy egyre erősödik a bizonytalanság érzete az egyénekben (Blossfeld − Hofmeister, 2005). Schulze (2000) is vizsgálja ezt a jelenséget. Szerinte a nélkülözőknek bizonyos értelemben könnyebb, hiszen tudják, hogy mit akarnak elérni. Míg a felfelé haladók „eszközválsággal”, addig a fent lévők „értelemválsággal” küzdenek, azaz számukra már nem a megélhetés a gond, hanem az „értelmes élet” kialakítása. Ugyanakkor a lehetőségek kitágulása egyfajta „átláthatatlanságot” is eredményez. Közös tünetté válik a kiábrándulás. A termékek minősége rendkívül gyors ütemben javul, és gyorsan el is avulnak, ezért halványul a használati értékük. Akár „a kielégülés előtt bekövetkezhet a kiábrándulás”, ezért „annak keresése szinte szokássá válik”. Mindeközben a mai kor embere attól is fél, hogy „lemarad valamiről”, hiszen a számtalan lehetőség közötti választás mindig lemondással jár (Schulze, 2000), mivel „le kell mondanunk arról, amit nem választottunk”...
7
Szerinte a divatoknak, trendeknek való megfelelés, illetve annak „hajhász teljesítése” is kiábrándulást eredményezhet.
A posztadoleszcens jelenségek A 20. század második felében jelentek meg az ún. „posztadoleszcens jelenségek”, amelyek először a nyugati társadalmakban, később a posztszocialista államokban is befolyásolták a társadalmak ifjabb generációinak életét. Gábor Kálmán (Gábor−Jancsák, 2004) így foglalja össze a posztadoleszcens jelenségek jellemzőit: „meghosszabbodott az ifjúsági életszakasz, ugyanakkor a fiatalok egyre korábban önállósodtak (…), átalakultak a szociális feltételek, a család szerepe bizonyos szempontból csökkent, éppúgy, mint a területhez kötődés is. Sokkal nagyobb szerepet kapott a fogyasztás” (Gábor−Jancsák, 2004:8). Kifejti azt is, hogy Magyarországon a rendszerváltás után gyorsult fel ez a jelenség. Igaz, nem tekinthetünk a 90-es évek ifjúságára, mint egységes, homogén csoportra, korcsoportonként jelentős különbségek vannak. Gábor Kálmán és kollégái által elemzett „Ifjúság 2000” vizsgálat adataiból kiderült, hogy a fiatalabb megkérdezettekre inkább jellemző volt az iskolai idő meghosszabbodása, a késői gyerekvállalás, és „a lavírozás a munka és az oktatás világa között”.
Az életút ún. „szekvenciális modelljének” megváltozására hívja fel a figyelmet Somlai Péter (2007) is. Az ipari társadalmakhoz képest megváltozik az életpálya szakaszainak a sorrendje, és ezért „homályossá válnak a felnőttség kritériumai”. Egyszerűen fogalmazva azt mondhatjuk, már nem lehet minden esetben egyértelműen megítélni, hogy ki nevezhető „felnőttnek” és ki nem.
Mindemellett a korábbi pontokban kifejtett makrotársadalmi változások is alapvetően hatnak a fiatalok életére és gondolkozásmódjára. A Globalife Projecten túl más kutatási eredmények is arra figyelmeztetnek, hogy a fiatalok súlyos kihívásokkal néznek szembe manapság. A gyermekkor és a felnőttkor közötti „híd szétmorzsolódása” (Land, 1996) örökös téma marad. A legtöbb iparosodott társadalomban a fiatalok és családjuk kevesebb támogatásban részesül a gyermekkorból a felnőttkorba történő átmenet időszakában, ugyanakkor az oktatás és a szakképzés egyre magasabb terheket ró a diákokra és a szülőkre. A tanulásban és a munkában elért sikerek elkerülhetetlenül azok kárára jönnek létre, akik „nem ilyen szerencsések”. Egy kisebbség sikere erősíti meg azt az elképzelést, hogy az oktatásban és a szakképzés során szerzett képesítések „egyenes utat jelentenek” a munkavállaláshoz (Looker, 1993).
8
A fentebb említett „posztmodern tendenciák” hazánkban is megfigyelhetőek, a következő grafikon (lásd a II.1.1. ábrát) jól szemlélteti ezt. Nem gondolhatunk tehát rájuk úgy, mint „majdan ideérő nyugat-európai jelenségekre”. A meghosszabbodott ifjúkor indikátorának változása a legfeltűnőbb. Ezen azoknak a 25 éveseknek arányát értjük, akiknek van gyermeke, rendelkeznek lakással és munkahellyel. Az elmúlt 15 év alatt ez a ráta a felére csökkent: míg 1988-ban 38,9% volt, 1992-ben már csak 33,0% és 2003-ban 14,2%.6
II.1.2.1. ábra: Egyes társadalmi jelzőszámok alakulása Magyarországon (1982-2003) 70,0 60,0 50,0 40,0 30,0 20,0 10,0
2003
2002
2001
2000
1999
1998
1997
1996
1995
1994
1993
1992
1991
1990
1989
1988
1987
1986
1985
1984
1983
1982
0,0
Gyerek, munkahely és lakás 25 évesen (%) Aktív kereső 16-x éves (%) A 20-24 évesek közül továbbtanul (%) Források: Kolosi - Keller (2010), Laky (2003), Kabai (2009a), illetve „Életünk fordulópontjai I-II.” KSH 2001-2005. (saját számítás) Ugyanakkor nem szabad azt a hibát sem elkövetnünk, hogy amikor a fiatalok gondolkodásmódjáról, attitűdjeiről, elégedettségének szintjéről beszélünk, „egy kalap alá vegyük" a Magyarországon és más országokban élő fiatalokat. Jelen kötetnek nem célja, hogy nemzetközi összehasonlító vizsgálatokat mutasson be, azonban "mementóként" álljon itt egy a K&H által
6
Elemzéseinket a KSH Népességtudományi Kutatóintézete „Életünk fordulópontjai I – II.” adatbázisán készítettük.
9
rendszeresen végzett „Pályakezdők jóléti indexe” vizsgálat 2014-beli eredményeinek rövid összefoglalása7. Ugyanis − véleményünk szerint − az elmúlt fél évszázad társadalomtörténete „csúcsosodik ki”, mintegy „összegződik” a 19-29 éves városi fiatalok elégedettségét mérő vizsgálat eredményeiben. 2014-ben a vizsgálat szerint a fiatalok elégedettségi szintje a valaha mért legalacsonyabb volt. A kutatás során az élet több területén vizsgálták a fiatalok „elégedettségét és várakozásait”. Az eddig mért legalacsonyabb érték született az „önmegvalósítás”, az „anyagi biztonság”, az „önállóság” és a „lakáshoz jutás” részindexek esetében. Általában az „életükkel való elégedettség” is az eddigi legalacsonyabb értékre esett vissza, sőt a fiatalok a jövőbeli kilátásaikat is negatívan látták. Emellett csökkent az "optimisták" száma is. Ők azok, akik ugyan elégedetlenek jelenlegi helyzetükkel, de javulásra számítanak. A kutatás szerint az elmúlt negyedévben voltak a legkevésbé elégedettek a fiatalok a lakáskörülményeikkel és az ebből való előrelépési lehetőséggel. A fiatalok körében megerősödött a munkanélküliségtől való félelem, a dolgozók között csak 11 százalék azoknak az aránya, akik szerint könnyen találnának új munkát, ha elveszítenék a jelenlegit. A magyar gazdaság általános állapotával kapcsolatban is nőtt a "pesszimisták" aránya. Ugyanis 2014 végén a fiatalok 61 százaléka érezte úgy, hogy a munkanélküliség nőni fog a következő évben, ehhez képest a megelőző negyedévben csak valamivel több, mint felük tartotta ezt valószínűnek. A magyar gazdaság 2013-ban mutatott teljesítményét a fiatalok mindössze 13 százaléka értékelte pozitívan, míg kétharmaduk inkább negatívan.
Ha összefoglaljuk mindazokat, amelyeket a magyar társadalom elmúlt fél évszázadnyi történései kapcsán fentebb említettünk, több kérdés merül fel, mint amennyire választ tudunk adni. Nagyobb gond azonban, hogy úgy tűnik, azok, akik saját életükkel, sorsukkal „adhatnak választ” ezekre a kérdésekre, inkább „túlélni”, mint „megélni” igyekeznek azt. A „távolságok” nőttek, a társadalmi csoportok zártsága erősödött, a család, a társadalmi mikrokörnyezet, a lakóhely és több más, az egyéni erőfeszítésektől független tényezőnek az életútra, a „kihasználható lehetőségekre” gyakorolt hatása növekedett. „Ki-ki a maga szerencséjének a kovácsa” – tartja a közmondás. A magyar fiatalok közül csak kevesen hisznek benne… 7
VG Online (2015): „Soha nem látták ennyire sötéten a jövőt a magyar fiatalok.” Interneten: http://www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/soha-nem-lattak-ennyire-soteten-a-jovot-a-magyar-fiatalok-441734 (Megjelent: 2015. 01. 08.) Lásd még: „A K&H pályakezdők jóléti indexe” Interneten: https://www.kh.hu/publish/kh/hu/khcsoport/sajtokozlemeny/2015/q4/borus_az_osz.html .
10
Individualizáció Végül ezen a ponton elérkezünk ahhoz a jelenséghez, amely véleményünk szerint a leginkább meghatározza az elmúlt korszak társadalmi történéseit: Beck (2003) szerint az „individualizálódás” folyamata során a történelmileg adott társadalmi kötelékek felbomlanak, a hagyományos „bizonyosságok” megszűnnek. Miközben a munka világa megváltozik, ennek következtében új családformák jelennek meg, illetve az egyes társadalmi csoportok között a korábbi különbségek jelentősége csökken. Megfogalmazása szerint „az életmódok pluralizációja” figyelhető meg. Ahogy Schulze (2000), úgy Beck (2003) is hangsúlyozza: az individualizálódás kapcsán az egyének választási lehetőségei megsokszorozódnak, életterveik megvalósíthatóbbakká válnak. Ugyanakkor mindinkább önmagukra vannak utalva életútjuk során. Úgy is fogalmazhatunk, hogy életük alakításában „mind inkább saját magukra kell hagyatkozniuk”, annak minden kockázatát vállalva. Mindezek hatására megnő az életutakhoz, az életeseményekhez kapcsolódó egyéni döntések szerepe. Mi ezen a ponton azt hangsúlyozzuk, hogy az individualizálódás folyamata „megköveteli” az egyéntől, hogy „elgondolkodjon” saját egyéni sorsán (ez a korábban már említett „reflexivitás” jelensége) és „legyen válasza” arra, hogy hogyan tervezi az életútját. „Végezzek el még egy iskolát, vagy inkább menjek el dolgozni? Mikor lépjek tartós párkapcsolatba? Vállaljak-e gyereket? Maradjak az országban, vagy külföldön próbáljak szerencsét?” Nem azt állítjuk, hogy korunkban az egyének által adott válaszok „egyre inkább hasonlítanak egymásra”, hanem azt, hogy a 21. században ezek mellett a kérdések mellett senki nem mehet el. Azt, hogy „mindenkinek meg kell adnia a saját válaszát”! Azaz magunknak kell döntenünk az egyéni életutunkról. Soha nem volt még ennek a kihívásnak akkora jelentősége, mint korunkban. Ezért gondoljuk, hogy az individualizálódás az egyik legfontosabb következménye a változásoknak, amelyek elkülönítik a 21. századot a korábbi korszaktól. Az individualizálódás és az egyéni életutak differenciálódása pedig befolyásolja a társadalom rétegződését is. Azt állítjuk tehát, hogy mindezek következtében az életút „rétegképző dimenzióvá” válhat.
11
II.1.3. Összegzés Az előbbiekben kifejtettük, illetve érintettük azokat a jelenségeket, valamint azok társadalmi hatásait, amelyek – az elmúlt korszakokhoz képest – újfajta kihívások elé állíthatják a 21. század emberét. A globalizáció, a munka világnak megváltozása, a felsőoktatás expanziója, a demográfiai változások mellett nem említettünk olyan, egyébként szintén mélyreható jelenségeket, mint a média és az információ felhasználásának változásai, a közösségi médiumok és a „web 2.0” megjelenése, a globális szintű vallási, egyházi mozgalmak terjedése, funkcióinak változása. Ezt azért tartjuk fontosnak megjegyezni, hogy hangsúlyozzuk: nem törekedtünk a teljességre, csupán azokat a jelenségeket próbáltuk kiemelni, amelyeket jelen kötet szempontjából „húsba vágónak” tekintünk. Végül – válaszolva a fejezet elején feltett kérdésekre – azt mondhatjuk, hogy a fent bemutatott jelenségek, illetve azok hatásai elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy kijelentsük: a 21. század embere olyan új kihívások elé néz, amelyek nem voltak számottevőek még a 20. század végén sem.
12
III.1.4. Irodalomjegyzék Beck, Ulrich (1997): Túl renden és osztályon? Társadalmi egyenlőtlenségek, társadalmi individualizációs folyamatok és az új társadalmi alakulatok, identitások keletkezése. In: Angelusz Róbert (szerk.): A társadalmi rétegződés komponensei. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest. Beck, Ulrich (2003): A kockázat-társadalom. Út egy másik modernitásba. Századvég Kiadó, Budapest. Bell, Daniel (1976): The Coming of Post-Industrial Society. Basic Books, New York. Bernardi, Fabrizio – Nazio, Tiziana (2005): Globalization and the Transition to Adulthood in Italy. In: Blossfeld, Hans-Peter − Klijzing, Erik − Mills, Melinda, Kurz, Karin (szerk.) Globalization, Uncertainty, and Youth in Society. Edward Elgar, London. (pp. 349-374.) Blossfeld, Hans-Peter − Hofmeister, Heather (szerk) (2005): Life Courses in the Globalization Process. GLOBALIFE Project. Final Report. Otto Friedrich University of Bamberg. Ferge Zsuzsa (1983): A szegénység történelmi értelmezése és mértéke. KLTE, Debrecen. (Kézirat) Interneten: users.atw.hu/deszocpol/szegenyseg/FERGE_ZSUZSA1.doc (Letöltés ideje: 2015. 11. 24.) Fukuyama, Francis (2002): A Nagy Szétbomlás. Európa Könyvkiadó, Budapest. Gábor Kálmán – Jancsák Csaba (szerk.) (2004): Ifjúsági korszakváltás. Ifjúság az új évezredben. Belvedere Kiadó, Szeged. Giddens, Anthony (1991): Modernity and Self-Identity. Polity Press, Cambridge Kabai Imre (2009): Az önállósodás folyamatai a diplomások első 25 évében. In: Somlai Péter és mtsai (szerk.) (2009): Látás-viszonyok. Tanulmányok Angelusz Róbert 70. születésnapjára. Pallas Kiadó, Budapest. (pp. 391-419.) Kabai Imre (2013): Rétegződésmodell 2.0. 1. Kísérlet a magyar friss diplomás fiatalok réteghelyzetének többdimenziós elemzésére. In: Kultúra és Közösség. 2013/II. szám (pp. 6979.) Kolosi Tamás – Keller Tamás (2010): Kikristályosodó társadalomszerkezet. In: Kolosi Tamás-Tóth István György (szerk.) (2010): Társadalmi riport 2010. Tárki Budapest. (pp. 105-138.) Ladányi János (2012): Leselejtezettek. L'Haramttan, Budapest.
13
K&H
(2015):
„A
pályakezdők
jóléti
indexe”
(aktuális
adatok)
Interneten:
https://www.kh.hu/publish/kh/hu/khcsoport/sajtokozlemeny/2015/q4/borus_az_osz.html (Letöltés ideje: 2015. 11. 20.) Laky Teréz (2003): A munkaerőpiac Magyarországon 2003-ban. KSH, Budapest. Land, Hilary (1996): The crumbling bridges between childhood and adulthood. In: Brannen, Julia O’Brian, Michael (szerk.) (1996): Children in Families. Research and Policy. Falmer, London. (pp. 189-201.) Layte, R. – O’Connell, P. J. V Fahey T. – McCoy, E. (2005): Ireland and Economic Globalization: The Experiences of a Small Open Economy. In: Blossfeld, Hans-Peter − Klijzing, Erik − Mills, Melinda, Kurz, Karin (szerk.) Globalization, Uncertainty, and Youth in Society. Edward Elgar, London. Looker, Diana (1993): Interconnected transitions and their costs: gender and urban-rural youth in the 1990s. In: Journal of Youth Studies, 1993/1. (pp. 5-22.) Mills, Melinda − Blossfeld, Hans-Peter − Klijzing, Erik (2005): Globalization, Uncertainty and the Early Life Course: A Theoretical Framework. In: Blossfeld, Hans-Peter − Hofmeister, Heather (szerk) (2005): Life Courses in the Globalization Process. GLOBALIFE Project. Final Report. Otto Friedrich University of Bamberg (pp. 3-33) Schulze, Gerhard (2000): Élménytársadalom. A jelenkor kultúrszociológiája. A hétköznapi élet esztetizálódása. In: Szociológiai Figyelő 2000/1-2. (pp. 135-157.) Somlai Péter et al. (2007): Új ifjúság. Napvilág Kiadó, Budapest. Toffler, Alvin (1980): The Third Wave. William Morrow Publ. New York. United Nations, Department of Economic and Social Affairs, Population Division. (2015) World Population Prospects: The 2015 Revision, Key Findings and Advance Tables. Interneten: http://esa.un.org/unpd/wpp/ (Letöltés ideje: 2015. 08. 25.) VG Online (2015): „Soha nem látták ennyire sötéten a jövőt a fiatalok.” 2015. 01. 08. Interneten: http://www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/soha-nem-lattak-ennyire-soteten-a-jovot-a-magyarfiatalok-441734 (Letöltés ideje: 2015. 10. 24.)
14
